NormalizeHEADmain

1 files changed, 0 insertions, 4660 deletions

diff --git a/old/66757-0.txt b/old/66757-0.txt
deleted file mode 100644
index 8933254..0000000
--- a/old/66757-0.txt
+++ /dev/null
@@ -1,4660 +0,0 @@
-The Project Gutenberg eBook of Beszélgetés a házasságról és egyéb
-elbeszélések, by Géza Lampérth
-
-This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
-whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
-of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at
-www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you
-will have to check the laws of the country where you are located before
-using this eBook.
-
-Title: Beszélgetés a házasságról és egyéb elbeszélések
-
-Author: Géza Lampérth
-
-Release Date: November 17, 2021 [eBook #66757]
-
-Language: Hungarian
-
-Character set encoding: UTF-8
-
-Produced by: Albert László from page images generously made available by
-             the HathiTrust Digital Library
-
-*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK BESZÉLGETÉS A HÁZASSÁGRÓL ÉS EGYÉB
-ELBESZÉLÉSEK ***
-
-LAMPÉRTH GÉZA
-
-BESZÉLGETÉS A HÁZASSÁGRÓL
-
-ÉS EGYÉB ELBESZÉLÉSEK
-
-BUDAPEST
-
-FRANKLIN-TÁRSULAT
-
-MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA
-
-1913
-
-FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.
-
-
-
-
-BESZÉLGETÉS A HÁZASSÁGRÓL.
-
-(Egy agglegény naplójából)
-
-Tegnap este megint olvasgattam az ágyban, rideg legényi ágyamban,
-gyertyavilág mellett. Olvasgattam, noha Szlovicsák néni, öregedő
-porhüvelyem hűséges gondviselője, nem egyszer keményen megkorholt már
-eme, szerinte mindenképen balgatag és veszedelmes cselekedetemért. De
-hát, mint minden igazi agglegénynek, nekem is vannak megrögzött
-rigolyáim, amelyeken még Szlovicsák néni hatalma is megtörik. Pedig,
-bizony mondom, nagy az ő hatalma én felettem!
-
-Ezúttal Mikes Kelemen törökországi leveleit olvasgattam.
-
-Szeretem ezt a régi és örökké modern nagy írót, akinél édesebb szavú,
-szellemesebb magyar csevegőt én maig sem ösmerek. De talán nem is csupán
-az írót szeretem én őbenne. Valami melegebb, eleven emberi érzés vonz e
-rég halott és örökké élő nagy emberhez. A borongó, a tiszta, a
-mindhalálig magányos életű férfiúhoz, akinél virágosabb szívű ember nem
-járt még e földön és nem pihent olyan a földben, akinek virágtalanabb
-lett volna a sírja…
-
-Mikor a könyvet letettem, elalvás előtt az életem során elmélkedtem. A
-magányos, rideg legényéletem során.
-
-… Im, elsuhant gyorsan – hánytorgattam agyamban – elszállott örökre szép
-virágos tavaszod. És egyedül voltál, mindig egyedül… Nem volt senkid,
-akinek tavaszod virágait bokrétába kötötted volna, szíve fölé tűzted
-volna.
-
-De ez még hagyján.
-
-A te tavaszod úgysem volt valami túlságosan virágtermő. Bokrétakötésre
-sem igen volt időd. Szántanod, vetned kellett és túrnod a rögöt, melyet
-apai örökségül kaptál. Hogy arathass, ha eljön majd a nyár. És orcád
-verejtékével irtanod kellett a bozótot és törnöd két kezed munkájával a
-pályát, melyen eljuthass majd a ködös völgyből, ahonnan indultál, ama
-napsugaras magaslatokra, ahová vágyódtál. Elég volt gyönyörnek, ha
-munkád közben olykor-olykor megpihenve – mint szántóvető ősöd, ha ekéje
-szarvára dült – elhallgattad a sugárzó mennyégen lebegő pacsirta dalát…
-
-Ám, eljött, itt van a nyár.
-
-A mag, melyet elhintettél, ha szegényesen is, már kalászba zsendül. A
-pálya, amit törtél, ha meredeken is, nyitva áll előtted amaz óhajtott
-magaslatok felé.
-
-És nincs egy szorgos, gyengéd kéz, a mely verejtékes munkád gyümölcsét
-magtárba gyüjtené. Bitang tolvajnép harácsolja szét a javát. És te csak
-nézed tehetetlenül, mert gyönge vagy és gyámoltalan – egyedül…
-
-És nincs egy szerető, hűséges, megértő útitársad, aki elkisérne útad
-meredekjén. Bíztatna, bátorítana, ha csüggedsz. Nincs valakid, aki a te
-tűzhelyeden a te ételedet főzné neked, ha éhezel és ha szomjuhozol: a te
-poharadban a te italodat kínálná neked. Ami az élet eledele és az élet
-itala volna: tápláló, üdítő és szárnyakra lendítő… Jársz így egyedül,
-egyedül… nagy tehetetlenül. Ha csüggedsz, ha fáradsz: betérsz a legelső
-piszkos útszéli csapszékbe. Elrontod a gyomrod hetes kotyvalékkal – a
-mindenki ételével. Iszod a mindenki poharából a mindenki italát. Ami a
-halál étele és a halál itala – sorvasztó, butító és mocsárba sülyesztő.
-
-Miért vagy egyedül? Miért nem keressz társat?
-
-… Imigy elmélkedtem félálomban már, vagy tán egész álomban. Mert ez
-utóbbi kérdéseket mintha már nem is magam intéztem volna magamhoz.
-Gyertyám végsőt sercent s a bágyadt holdfényben, mely ablakomon
-beszűrődött, őszbeborult, apostolnézésű aggastyán jelent meg előttem.
-Épen olyan, amilyennek Mikes Kelement képzeltem öregsége napjaiban.
-Leült az ágyam szélére és jóságos, halk atyai hangon ismételte a
-kérdést:
-
-– Miért vagy egyedül? Miért nem keressz társat?
-
-– Keresek, mester, – szóltam én olyan őszinte bizalommal, mintha csak az
-apám kérdezett volna. – Évek óta egyebet sem teszek, csak keresek, de
-nem találok.
-
-– Bizonyára felette igen válogatós vagy, fiam. Mert nem lehet, hogy ne
-találnál, ha keressz.
-
-A bizalmas, meleg hangja, szelid nézése bátorrá, szinte vakmerővé tett.
-
-– Keresek – ismételtem – de nem találok. Nem mindenki talál, aki keres.
-Avagy kegyelmed sohasem keresett talán?
-
-A gyermekesen tiszta, derült tekintete, ahogy e kérdés után rámnézett,
-egy pillanatra mintha elborult volna. Aztán szelid, kissé fájdalmas
-mosollyal szólott:
-
-– Kerestem én is, fiam. És találtam is. Ámde – későn… És ez vala az én
-bús végezetem. Hiszen ösmered nagyjában nemde, az életem sorát? Zsönge
-ifjonti koromban, jóformán az édesanyám öléből harcok piacára sodort
-engem az élet. Harci zaj tombolt ott, amerre én jártam, paripák patkója
-döngette a földet, puskák ropogtak, tárogatók riongtak és vérvirágok
-nyíltak… A diákpajtásaim még Homerost skandálták és vadvirágot szedtek a
-kolozsvári hostáton a leányideáljaik számára, mikor én már a más
-szolgája voltam. Nem panaszképen mondom ezt. Édes gyönyörűség volt
-szolgálnom az én nagy, dicsőséges ideálomat: uramat-fejedelmemet. De így
-őt szolgálván nagy igaz hívséggel, csak még sem vala időm más ideálok
-keresésére. És elröppent rohanvást így szép virágos tavaszom. A szív
-kora… A szívé, mely csak szeretni tud.
-
-– Lám, közös sorsunk ez – mondottam – mindnyájunknak, akik így árva
-egyedülvalóságban maradunk. Nagy ideálokhoz való hűségben, a mások
-szolgálatában, harcban, küzdelemben múlik el tavaszunk. Noha a mi
-ideálunk, amit fiatal hevüléssel annak nézünk, sokszor csak festett
-bálvány és a mi keserves harcainknak célja semmi egyéb, hanem a
-mindennapi sovány betévő falatunk… Így szállt el, lássa kegyelmed, az én
-virágos tavaszom is.
-
-– Értelek fiam, de hallgass csak engem tovább. A tavaszra jön a nyár. Az
-ész kora… Az észé, amely már elmélkedik, mér és ítél. És jaj annak, aki
-így az ész mértékével indul útra, hogy asszonyideált keressen! Lám, én
-is így jártam. Azt mondtam, nekem csak olyan asszony kell, a kit az én
-mértékemmel megmérek és semminémű fogyatkozást nem találok őbenne. Sem
-testében, sem lelkében. És megmértem, aki utamba került, minden
-fehércselédet és bizony fogyatkozást találék mindenikben. Kinek a
-testében, kinek penig a lelkében.
-
-– Én is épen így vagyok, mester.
-
-– Te is ép oly balgatag vagy, fiam, mint én valék. Hiú álmok álmodója,
-délibábok kergetője… Mert a való igazság az, hogy a férfiúnak – már
-ilyenkor, forró, magérlelő nyár szakán – nem ilyen vagy olyan asszony
-kell, hanem – asszony. Egyszerűen csak – asszony. És kell, jól értsd
-meg, kell! Már mint az igazi férfiúnak. Balgaság, bizony mondom néked,
-balgaság itt minden válogatás és méricskélés. Avagy Ádám apánk
-megválogatá és megméricskélé-e Évát, mielőtt feleségévé tette?
-
-– Úgyde akkor csak egy asszony vala és az Éva vala…
-
-– Ma sok asszony van, fiam és mégis minden asszony – Éva… Ezt ha még nem
-tudnád, majd megtudod később. Én is csak később jöttem rá. Odalenn, a
-szomorú tenger mellett. Hanyatlóban volt már nyaram is akkoron és
-közeledett az ősz… Sietve néztem körül és rémülten láttam, hogy
-elfogyának mellőlem az asszonyok. Egy maradt, csak egyetlenegy.
-
-– Kőszegi Zsuzsika.
-
-– Igen, a Bercsényi uram keresztlánya. Suta kis teremtés vala szegény és
-lelki gyarlandóságokat is találtam volna benne bőven ha megmérem vala.
-De már őt nem mértem. Asszony vala és punktum. Megkörnyékezém
-okkal-móddal a nevelő-szülőjét, Bercsényiné nagyasszonyomat és jártam
-tüzesen a Zsuzska udvarlására. Őszülő fejemmel tavaszi virágokat hordtam
-néki a rodostói ligetekből és savanyodó köszvényes szivemmel édes
-szavakat suttogtam a fülébe, míg a nagyasszony és kedves papagályai
-édesdeden szunyókáltak. Merthogy mikor ők ébren valának, mindig nékiek
-kelleték udvarlanom… Mosolyogsz fiacskám? Ez is azt mutatja, hogy még
-nem vagy eléggé járatos a szerelem praktikájában. Ép azért aprózom így
-előtted a dolgot, hogy szegről-végre megoktassalak. Nos, a kis Zsuzsika
-szive hajolt is már felém. Egy szép tavaszi délestén – Bercsényi
-nagyasszonyom betegágyban sínylődött már akkor – pajkosan megcirókálta
-Zsuzsika az arcomat és ezt mondá: «arany a ked szive, azért szeretem
-kedet…» Ez volt az én árva életemnak legédesebb órája. Boldogan vettem
-búcsút a kis angyaltól. Mentem le a tengerpartra – podegrás láb soha még
-olyan serényen nem lépkedett! – és elmondám ottan a zsongó vizeknek, el
-a futó fellegeknek, el a suhogó szeleknek: mit mondott nekem Zsuzsika…
-Rájuk bíztam édes titkom, vigyék el azt messze, messze, a zágoni zöld
-hegyekbe… súgják meg ott boldogságom az édes anyámnak… Aztán letaroltam
-a parti ligetek minden vadvirágát. És elhatározám, hogy még ma este,
-mielőtt fölkél az esthajnali csillag, megkérem Zsuzsika kezét. Már el is
-indulék a leánykérői utra, virággal kezemben, szerelemmel szivemben…
-Utamközben aztán furcsa dolog történt. Ostoba kicsiség, de ne nevess
-rajta. Ilyen ostoba kicsiségek döntik el többnyire az életünk sorsát.
-Hahogy még nem tudnád, majd ezt is megtudod. Hát amint ballagok, a
-törökvárosban pompás illat üti meg az orromat… Valamelyik jámbor
-muzulmán házában ürüpiláfot tálaltak épen vacsorára. Ennek az illata
-volt, ami oly kellemetesen csiklandozá az én orromat. Ez bizony prózai
-dolog, fiam, de nem szabad megütköznöd rajta. Élt akkoron Rodostóban egy
-valamely igen édesszavú muzulmán poéta és bizony mondom neked,
-ürüpiláfon élt őkelme. Valaminthogy én, a ki szintég poétás ember
-hírében állottam vala, szintég gyakorta éltem ürüpiláfon. Merthogy
-szerettem a török módra készült ürüpiláfot. Zsuzsika penig sehogy sem
-szenvedhette, még a szagát sem. Ez ütött szeget a fejembe ott az utcán.
-Megtorpantam hirtelen és visszafordultam. Ezt a piláf-ügyet – gondolám –
-rendbe kell hoznunk, minek előtte megkérném Zsuzsika kezét. És ennek
-okából másnapra halasztottam a leánykérést.
-
-És másnap elköltözött ez árnyékvilágból szegény Bercsényiné asszonyom.
-Harmadnap eltemettük és negyednap – asszony kellett Bercsényi uramnak.
-Kurta szóval: Zsuzsika hamarosan Bercsényiné lett. Mivelhogy Bercsényi
-uramnak sok arany vala az ő ládájában. És az asszony (ezt is jól
-megértsed, fiam!) ha választania lehet, mindétig azt az aranyat
-választja, aki a ládában vagyon és nem azt, aki a szívben…
-
-Így maradtam én magányos, asszonytalan ember mindhalálomiglan. Ne
-kérdezzed, milyen volt az életem? Én kérdem tőled inkább és felelj nekem
-őszintén: ösmersz-e ebben a pillanatban egyvalamely asszonyszemélyt, a
-kinek a szíve hajladozik feléd?
-
-– Ösmerek – vallottam gyermeki bizalommal. – Brigitta kisasszonyt… itt
-lakik felettem a harmadik emeleten. Már régen észrevettem, hogy jó
-szívvel van hozzám.
-
-– Menj és még ma kérd meg Brigitta kisasszony kezét!
-
-– Igen, mester… – hebegtem – hanem… izé… egy kis baj van… Brigitta
-kisasszony nagyon derék és kedves teremtés, de nem szenvedheti a töltött
-káposztát.
-
-– Látod, fiam – szólt szelid mosollyal mester – imhol amaz ostoba
-kicsiség. Ő maga örök, csak a neve változik. Egyszer ürüpiláf, máskor
-töltött káposzta, harmadszor más egyéb. Újra mondom neked, hallgass a te
-jóakaró és tapasztalt öreg barátodra és kérd meg hamarost Brigitta
-kisasszony kezét. A káposzta-ügyet majd elintézitek azután.
-
-– Hallgatok kegyelmedre – mondtam némi habozás után – és még ma
-megkérem… igen… Brigitta kisasszony kezét… De a töltött káposztát nem
-engedem!
-
-… – Jesszus! – sipított e pillanatban az ágyam előtt Szlovicsák néni. –
-Valami baja van a nagyságos úrnak? Mit össze nem tetszik beszélni…
-
-Kidörgöltem szememből az álmot és megnyugtattam Szlovicsák nénit:
-
-– Nincs semmi bajom, csak valami bolondosat álmodtam.
-
-– Na már az szent igaz! – dohogott mérgesen a jó asszony. – Még hogy azt
-a keserves vénkisasszonyt!… A töltött káposzta felől pedig legyen
-nyugodt a nagyságos úr, olyat főzök ebédre, hogy a vicispán is megnyalná
-utána a száját.
-
-*
-
-Nem tudom, Szlovicsák néni dohogása tette-e, vagy épen a pompás töltött
-káposztája, amit csakugyan remekbe készített ebédre, de az bizonyos,
-hogy ma estélig még nem kértem meg Brigitta kisasszony kezét.
-
-
-
-
-AZ ÉTLAP.
-
-A minap rég látott vidéki cimborámmal, Halupka Tódorral vacsoráztam
-egyik előkelő fővárosi étteremben.
-
-A vacsorámat, mint az utóbbi időben rendesen, ezúttal is almával
-végeztem.
-
-Mialatt én a pompás, zamatos gyümölcsöt jóízűen falatozgattam, Tódor az
-étlap tanulmányozásába mélyedt. Néha fel-felpislantott a papirosa mögül
-s hol reám, hol az előttünk szinte kacéran mosolygó szép piros almákra
-vetette különös tekintetét.
-
-Mikor az utolsó falatot is lenyeltem, így szólt hozzám Halupka Tódor:
-
-– Látom, már téged is megrontott ez a nagyvárosi élet. Lenyeste,
-eltompította a józan, mondhatnám, morális érzékedet!
-
-Csodálkozva néztem Halupkára.
-
-Ő nemes egyszerűséggel, de nem minden szemrehányás nélkül folytatta:
-
-– Almát eszel!
-
-– Igen, almát eszem, – feleltem én hasonló egyszerű mondattal és szinte
-eleven kérdőjellé görbülve.
-
-– Ez az, – mondotta Halupka, – amiben én a józan, mondhatnám, az
-erkölcsi érzéked szomorú hanyatlását látom.
-
-– De kérlek, Tódorkám, egy alma…
-
-– Igen, igen, egy alma… ez az!
-
-– Megvallom, – mentegetőztem, – én szeretem az almát. Újabban meg az
-orvosom is nagyon ajánlotta. Jót tesz az egészségemnek. Elvégre lehet,
-hogy te nem szereted az almát, vagy, mint megrögzött agglegény és
-nőgyűlölő, csak Éva bűnös közanyánk paradicsomi corpus delictijét látod
-emez – a Bibliában mindenesetre súlyosan terhelt gyümölcsben. De azért,
-megbocsáss Tódorkám, azt hiszem, kissé túlzasz, mikor még ma is holmi
-erkölcsi fogyatkozásokkal hozod vonatkozásba az ártatlan almaevést.
-
-– Hoho! – tiltakozott élénken Tódor, – ne menjünk olyan messzire.
-Igenis, hogy én is szeretem az almát. Olyan megrögzött nőgyűlölő sem
-vagyok, mint amilyennek általában gondolnak. Sőt, a nőket is szeretem,
-mondhatnám, nagyon szeretem őket… De ezt csak mellékesen jegyeztem meg.
-A fő, hogy igenis szeretem az almát. Most is, mialatt te itt olyan
-isteni étvággyal falatoztál, szinte – ahogy mink vidékiek mondjuk –
-igen… szinte folyt utána a nyálam. Már mint az alma után. Elvégre az a
-zsugori sem vagyok, aki minden jobb falatot megvon a szájától. De már
-bocsáss meg, az ellen mégis csak fellázad a józan itéletem, mondhatnám a
-lelkiismeretem, hogy egy rongyos almáért ilyen hallatlan uzsora-árt
-fizessek!
-
-Szinte nekivörösödve, dühösen csapott az asztalra Tódor és az orrom elé
-tartotta az étlapot:
-
-– Nézd!
-
-Megnéztem. Csakugyan, kissé borsosan – enyhén értékelve – legalább is
-háromszoros árban volt ott felszámítva az alma.
-
-– Te, – kérdeztem hirtelen fordulattal Tódort, – mért nem nősülsz te már
-meg? Akinek ilyen józan érzéke és ily kitünő gazdasági elvei vannak,
-mint neked, azt a jó Isten is férjnek és családapának teremtette. Az
-imént mondottad, hogy nem is vagy olyan megcsökönyösödött nőgyűlölő…
-
-– Úgy van. Sőt, alapjában véve – ismétlem – nagyon tisztelem és szeretem
-a nőket. És nincs melegebb vágyam, mint egy takaros kis feleség, meg egy
-csomó pirospozsgás pufókképű nebuló… – szólt Tódor bizonyos könnyed és
-szinte nekilendülő melegséggel.
-
-Majd hirtelen, mint aki önnön hangjától visszadöbben, szünetet tartott
-és megvakarta deresedő tarkóját, amire rendesen az a bizonyos súlyos és
-hideg «de» szokott következni.
-
-– De, – folytatta csakugyan, minden lendület nélkül Tódor, – nem olyan
-egyszerű és könnyű a dolog, mint az ember gondolná, míg meg nem
-kísérelte.
-
-– Hogyan? – kérdeztem, – hát te már egyszer talán…
-
-– Úgy van barátom! Nem is egyszer, sőt nem is kétszer, – mondta
-csüggedten Tódor.
-
-– És nem találtál még olyan takaros kis feleségnek valót?
-
-– Dehogy nem találtam, – legyintett Tódor a kezével. – Állandóan egy
-féltucat van előjegyzésben. Egyik szebb, kedvesebb, kívánatosabb, mint a
-másik. Különösen a kis Bözsey Bözsi… tudod, az ispánunk leánya… no, meg
-a doktorék Mariskája is…
-
-– Ahá, értem. Az a bizonyos «embarras de richesse», a bőség túltengése…
-Tehát nem tudsz választani. Úgy vagy, mint a Buridán… azaz pardon, mint
-Pókainé: nem tudod, melyiket szeressed?
-
-– Nem az a baj, barátom, – tiltakozott Tódor. – Tudnék én választani, ha
-rá kerülne a sor. De nem kerül rá. Ezek a tisztelt hölgyek ugyanis csak
-úgy ostorhegyről – vagy mint ti városiak finomabban mondanátok «par
-distance» – olyan szépek, kedvesek és kívánatosak nekem. Hogy úgy
-mondjam – elülről, szembe nézve. Ha azonban az ember nem vesztette el
-egészen a józan eszét, mielőtt e kedves angyalok keze után nyúlna, előbb
-egy kicsit körülnéz, hogy úgy mondjam – a hátuk mögé is. Hogy mi jön
-utánuk… Tudod – azután?
-
-– Szóval, Tódorkám, te úgy vagy a feleséggel is, mint az almával. Előbb
-megnézed az étlapot és mielőtt ennél, már a fizetésre gondolsz. És ha az
-árát borsosnak találod, akkor hozzá sem nyulsz a különben kívánatos
-gyümölcshöz. Inkább gyakorlod a lemondás nemes, aszkéta erényét.
-
-Halupka kesernyésen nevetett és felhajtott egy pohár szamorodnit.
-
-– Mondasz valamit. De azt hiszem, – szólt aztán némi önérzettel, – hogy
-igazam van. És te is okosabban tennéd…
-
-– Hagyd el, Tódorkám, – vágtam a szavába, – én már túl vagyok ezen az
-okosságon, vagy micsodán. Látod, valamikor én is olyan okos voltam és
-úgy gondolkoztam, mint most te. Én is mindig megnéztem előbb az étlapot
-és – sohasem ettem almát. Pedig mondhatom, hogy sokszor valóságos
-tantaluszi kínok gyötörtek. Ha az étterembe léptem, minden asztalról
-szebbnél-szebb, kívánatos almák nevettek szinte kihivóan kacérkodva
-felém. Akkor még szebbnek és kívánatosabbnak tetszettek nekem, mint
-most. És míg a szomszéd asztaloknál mindenütt jóízűen fogyasztották a
-zamatos gyümölcsöt, én töprengve néztem az étlapot és a lemondás nemes,
-de ösztövér erényében gyakoroltam magam…
-
-– Ugyan, ne cifrázd! – vágott közbe Tódor, – bökd ki, hogy folyt a
-nyálad utána, mint az enyém.
-
-– Kérlek, ha neked így jobban tetszik.
-
-– Nos és hogyan történt a pálfordulásod? – kérdezte élénk érdeklődéssel
-Tódor.
-
-– Nagyon egyszerűen. Legutóbb, mint tudod, több hónapra terjedő utazást
-tettem a külföldön. Ilyenkor az ember nem igen nézi az étlapot, mert
-sokszor meg sem érti, hanem eszi, amit hoznak neki és ami jól esik.
-Nekem rendesen hoztak az ebédemhez almát és nagyon jól esett, hát ettem.
-Így kaptam rá és nem bántam meg. Pedig mondhatom, hogy az a külföldi
-alma inasa sem lehetne a mi almánknak. Külső látszatra, színre lehet
-szebb, kívánatosabb – de mikor az ember felvágja, akkor látja és érzi a
-különbséget. Valahogy hiányzik belőle a mi áldott magyar földünk
-íze-zamatja. Mikor aztán visszajöttem és itthon megint rám nevettek a mi
-pompás almáink, valóságos düh fogott el. Kifosztottnak, megraboltnak
-éreztem magam a hosszú évek során meg nem evett almák miatt. Mennyi
-gyönyörű, zamatos alma termett itt azóta – gondoltam – és én csak néztem
-és kívántam azokat és mind más ette meg! És ezt mind az a nyomorult
-étlap cselekedte… Azóta, barátom, sohasem nézem meg az étlapot és mindig
-eszem almát. Lehet, hogy, amint mondod, ez a józanság és morális érzékem
-fogyatkozására vagy legalább is némi könnyelműségre vall, de mondhatom,
-hogy nagyon jót tesz az egészségemnek.
-
-Halupkának láthatólag szeget ütött a fejébe eme fejtegetésem.
-
-Kissé elgondolkozott, fogta a poharát és koccintottunk.
-
-– Mondasz valamit… És… és – kérdezte kissé félénken, furcsa
-szemhunyorgatással – és hogy vagy… ha szabad tudnom – a feleséggel?
-
-– Ezzel épen úgy vagyok, Tódorkám. Már én itt sem nézem az étlapot. Ezen
-a téren különben – de ezt csak mellékesen jegyzem meg – ugyanazt
-tapasztaltam, hogy a magyar nő ép úgy aránylik az idegen nőhöz, mint a
-magyar alma az idegen almához… Azt hiszem, Tódorkám, nemsokára
-gratulálhatsz…
-
-– Úgyis, mint boldog vőlegénynek, úgy-e? – egészítette ki mondatomat
-Halupka és megint elgondolkozott.
-
-Azután gyors egymásutánban kihörpintett két pohár szamorodnit,
-összegyűrte az étlapot s az asztal alá dobta. Majd fogta a kését s egy
-szokatlanul energikus, elszánt mozdulattal felvágta az egyik kezeügyébe
-eső, kacéran rámosolygó piros almát…
-
-*
-
-Ez vagy két hete történt.
-
-Tegnap pedig kis aranyszegélyes levélkét kaptam, melyen cifra
-szecessziós, legújabb divatú betűk hirdetik a vidéki nyomdatechnika
-diadalát ilyenképen: «Halupka Tódor és Bözsey Bözsi – jegyesek».
-
-
-
-
-SZIPORKA HÁZASODIK.
-
-Sziporka, a kitünő író, diszkrét leveleit rendezte.
-
-A rendezés szót itt, stílszerűen, némi költői szabadsággal kell érteni.
-Mert a rendes hétköznapi értelemben aligha nevezhető így az a művelet,
-ha valaki, mint ezúttal Sziporka is, belényúl a jobb külső zsebébe,
-kimarkol onnan egy csomó idegesen föltépett, többé-kevésbbé összegyűrött
-borítékot és tartalmával együtt belöki íróasztalának egyik öblös
-fiókjába.
-
-A «jobb külső zseb» ilyetén pontos körülírása itt korántsem
-szószaporítás, avagy tanáros pedantéria. Hozzátartozik ez hősünk élet-
-és lélekrajzához. Ezelőtt pár évvel ugyanis Sziporka még egészen máshová
-rakta volt ama leveleket, melyeket gyengéd kezek írtak neki, nem a jobb
-külső zsebébe. Ellenkezőleg, a bal belső zsebébe rakta – a szíve
-közelébe.
-
-Soha leveleknek még olyan jó dolguk nem volt, mint akkor Sziporka
-diszkrét leveleinek. (Igaz, hogy akkor még ritkábban is jöttek hozzá az
-efajta levelek.) Kezdve ott, hogy mikor megkapta, először is gyengéden
-végigsimogatta, aztán ollóval szépen felvágta (világért sem tépte!) s
-elolvasván – sokszor kétszer is – azon módon (még összehajtogatni is
-szentségtörésnek tartotta volna) elhelyezte a tárcájába, a már említett
-bal belső zsebébe. Ahonnan aztán több-kevesebb idő multán (a levél
-érzelmi hőfoka szerint) belékerült Sziporka mintaszerűen és szinte
-leányos gyengédséggel rendezett kis szerelmi levéltárába.
-
-De hát mindez akkor volt így, mikor Sziporka az ujságokban még csak mint
-«kedves fiatal írónk», a külső-józsefvárosi bérkaszárnya nagyhatalmú
-házmesterének, Lovicska Mátyásnak noteszében pedig mint jelentéktelen
-«albérlő», magyarul: szobaúr, szerepelt. Hogy onnan miképen tette meg az
-utat a «kitünő írónk» címig és a belvárosi elegáns legénylakásig, az
-voltaképen nem tartozik most ide.
-
-Elég az, hogy megérkezett s a szín, hogy ismét stílszerűen beszéljünk
-(mert Sziporka most már kiválóképen drámaírással foglalkozik) a kitünő
-író előkelő ízléssel berendezett dolgozó szobája. Ahol is a fent jelzett
-levélrendezési műveletet elvégezvén, az író kitette maga elé zsebóráját
-az asztalra.
-
-– Egy kis órácskát – elmélkedett magában – most ellopok a szép Négyesi
-Netzné zsúrjából s azalatt megírok néhány jelenetet készülő drámámból.
-
-Felöltötte dolgozó kabátját, segítségül hívta a múzsát, ami – modern
-drámaíróról lévén szó – úgy értendő, hogy felhajtott egy-két pohár
-cognacot, rágyújtott egy erős szivarra, azután a tolla után nyúlt.
-
-Észre sem vette ajtaján a kopogtatást, ami után nyomban megjelent a
-színen Lovicskáné, a fentemlített házmesterből valóságos belső inassá
-előléptetett Lovicska Mátyás érdemes hitvese.
-
-– Kezit csókolom, nagyságos úr – köszönt be Lovicskáné a szokottnál
-félénkebb hangon.
-
-– No, mi az, Lovicskáné? Nem hívtam, – szólt vissza, oda se nézve
-Sziporka.
-
-– Kezit csó…
-
-– Jó, jó, ezt már hallottam! – mordult közbe Sziporka.
-
-– Ne haragudjon a nagyságos úr, kezit csókolom…
-
-Sziporka lecsapta a tollát:
-
-– Lovicskáné, tudja, hogy türelmes ember vagyok, de ha még egyszer kezet
-csókol… Mit akar, térjen a dologra!
-
-– A férjem, szegény, nem mert bejönni…
-
-– Persze, az orrát már leharaptam Lovicskának, most következnék a füle.
-Azt félti talán.
-
-– Jaj, kezit csókolom, dehogy… Hiszen épen ez a baj, hogy a nagyságos úr
-mindig olyan jó volt hozzánk…
-
-– Ha csak ez a baj, Lovicskáné, ezen könnyen segíthetünk, – kezdett
-derülni Sziporka.
-
-– Olyan jó, – folytatta zavartan Lovicskáné, – hogy én azt ki sem
-mondhatom. Isten a tanúm…
-
-– Meg ez a háromhetes por itt az íróasztalomon és a féléves, idült
-pókhálók ott a kályha mögött, – gondolta magában Sziporka, de
-elhallgatta a jó barátság kedvéért.
-
-– Mink csak egyszerű népek vagyunk – kerülgette tovább a forró kását
-Lovicskáné, – de azért tudjuk ám, mi az illendőség, kezit csókolom… De
-hát nem bírjuk tovább. Öregek vagyunk már. És olyan drága ez a pesti
-élet… és mindennap drágább…
-
-– Tudom, tudom, – hümmögött közbe türelmetlenül Sziporka.
-
-Lovicskáné folytatta:
-
-– Hát, csókolom kezit, nagyságos úr, ne haragudjon, csak elhatároztuk a
-férjemmel…
-
-– Elég, Lovicskáné! – riadt fel komoran Sziporka. – Ennek ugyan kár volt
-ilyen nagy feneket keríteni. Miért nem mondta mindjárt azt, hogy
-elhatározták? Megint elhatározták. Rövid időn belül már harmadszor –
-határozták el… De mindegy. Még az egyszer megértem az elhatározásukat. A
-jövő hónaptól kezdve tíz koronával ismét felemelem a gázsijukat. Nem,
-mintha valami nagyon megérdemelnék, hanem, mert már megszoktam magukat,
-mint ahogyan a régi bútorait megszokja az ember. Aztán meg sem időm, sem
-kedvem új emberek után futkosni, cupringerekkel veszekedni. Tehát tíz
-korona. Remélem, meg lesz elégedve ezzel a tisztelt férje, Lovicska úr
-is.
-
-Lovicskánét a tíz korona láthatólag kellemes zavarba hozta. Rövid
-ingadozás után azonban tiszteletreméltó határozottsággal visszalépett
-közös elhatározásuk szilárd álláspontjára.
-
-– Nagyon sajnálom, kezit csókolom, – mondta szinte siránkozva, – de
-elhatároztuk, hogy a jövő hónapban elmegyünk a nagyságos úrtól.
-
-– Elment az eszük, Lovicskáné? – kérdezte most már meghökkenve Sziporka.
-– És hova mennek?
-
-– A férjemnek, tetszik tudni, van egy kis házacskája, meg egy kis
-földecskéje otthon, Teplicskán. Eddig adósság volt rajta, de most már
-letörlesztgettük.
-
-– Szóval földesúr lett Lovicska úr.
-
-– Hát elhatároztuk, kérem szépen, hogy haza megyünk, nem leszünk senki
-szolgája… igenis, kezit csókolom… elmegyünk… tessen…
-
-Sziporka az órájára nézett és boszúsan szakította félbe Lovicskánét:
-
-– Ha szabad kérnem, tisztelt Lovicskáné asszonyság, mielőtt elmennének
-Teplicskára, szíveskedjék bekészíteni az ingemet, szmokingomat és
-cipőmet.
-
-Lovicskáné előhozta a kívánt dolgokat, de mielőtt távozott volna, mégis
-csak kibökte, ami még a begyében volt:
-
-– Tessen megházasodni, nagyságos úr, kezit csókolom. Bizony itt volna
-már az ideje.
-
-Ezután, mint akinek nagy kő esett le a szívéről, megkönnyebbülten
-távozott.
-
-Sziporka nagyokat szippantott a szivarjából, egy darabig még babrált
-tollával a fehér papiron és még két pohárka erejéig segítségül hívta a
-múzsát, de miután egy épkézláb mondat nem jutott az eszébe, letette a
-tollat és öltözködni kezdett.
-
-A plasztronjába megfordítva voltak berakva a gombok, a cipőjébe
-hasonlóképen a sámfák, a szmokingja helyett pedig a zakkója volt
-kikészítve. Mindez ugyan nem volt épen újság előtte. Hasonló apró-cseprő
-konfúziók mind gyakrabban fordultak elő újabban, a mióta – mint most
-kiderült – Lovicskáék földesuraknak érezték magukat. De máskor ügyet sem
-vetett az ilyen csekélységekre Sziporka. Szépen rendbehozta ő maga az
-ügyet. Így ugyan épen kétannyi idejébe került a dolog, mintha
-közvetlenül Lovicskáné asszisztálása nélkül történt volna meg, hanem hát
-akkor mire való lett volna Lovicskáné? Ez a szíves, mindig szolgálatra
-kész – bár immár rozoga – öreg házi bútor, aki nélkül hogy milyen
-gyámoltalannak és tehetetlennek érezte magát Sziporka, az csak most tűnt
-fel igazában előtte, mikor már bizonyos volt, hogy meg kell válnia tőle.
-
-Öltözködés alatt is egyre az járt az eszében: mi lesz, ha Lovicskáék
-elmennek? Ha nem sürög-forog, zsémbelődik többé körüle Lovicskáné… mi
-lesz, mi lesz?… Nem egyszer pokolba kívánta ugyan már, de most szinte
-kétségbe ejtette a gondolat, hogy Lovicskáné elmegy. Arra
-csudálatosképen nem is gondolt, hogy ugyanazért a pénzért esetleg új és
-javított kiadásban beszerezheti az öreg házi bútort. Csak arra gondolt,
-hogy nem lesz itt többé és üres lesz a megszokott helye… Valami
-szentimentális hangulat vett erőt a különben cinikus emberen. Úgy
-érezte, hogy ezzel az alapjában véve kellemetlen vén asszonnyal mégis
-valamely kedves rész szakad ki az eddig való életéből. Talán az
-ifjúsága, a sikerei, a szerelmei emlékét, amelyeknek – bár érzéketlen –
-tanúja volt, viszi el magával ez az öreg házi bútor… Nem tudott
-hamarosan számot adni magának, de sejtette, hogy valami gyökeres nagy
-változást jelent az ő eddigi életében, ha Lovicskáék elmennek.
-
-Talán ennek a különös és megmagyarázhatatlan érzésnek a hatása alatt
-keltett most erősebb visszhangot benne a vénasszony lapidáris tanácsa
-is: «tessen megházasodni megházasodni»… Különös! Hányszor mondták ezt
-már neki szebben és finomabban szép és finom és fiatal nők – minden
-eredmény nélkül. És íme, most az öreg Lovicskáné rusztikus szavai
-valahogy fészket vertek a gondolatában…
-
-Ahogy felöltözött, valami hirtelen támadt elhatározással előkotorta
-asztalfiókjából az imént behajigált leveleket és kiterítette az egész
-gyűjteményt maga elé az asztalra. Már kívülről, az írásról, a papir
-színéről, illatáről ismerte az egész jelenlegi klienturáját.
-
-Tarka változatban vonultak fel itt ábrándos varrólányok, kacér
-gimnazista-kisasszonyok (akiknek mellesleg irodalmi ambicióik is
-vannak), művésznők az összes szini szakmákból, kikapós menyecskék,
-prózai férjük által meg nem értett, boldogtalan és több gyermekes
-családanyák, bánatos özvegyek stb., stb… Mindezek nem érdekelték most
-Sziporkát.
-
-– Hopp! – kiáltott fel egyszerre. – Ez ismeretlen írás. Vidékről jött…
-lássuk csak.
-
-Felbontotta az eddig figyelmére sem méltatott, erős, érett
-asszonyírással írott borítékot és olvasta a következő levelet: «Kedves
-Sziporka! – Mint régi tisztelője, ott voltam legutóbb a Sárbereki
-Kaszinó estélyén tartott felolvasásán. Műveit az utolsó betűig ismerem
-(azt is, amit felolvasott – engem nem lehet becsapni azokkal a
-kasirozott «kutya-nyelvekkel»…) s megvallom, ezúttal inkább magára az
-íróra voltam kíváncsi. El voltam készülve bizonyos fokú csalódásra, mert
-mindig – vagy a legtöbb esetben – egészen más az író elevenen, mint a
-papiroson. Egyik koszorús költőnket például, aki legutóbb itt járt és
-akit én mindig glóriával a feje körül képzeltem – nem tehetek róla – de
-a sarki fűszeresünkkel tévesztettem össze, mikor először megláttam.
-Önben azonban nem csalódtam, kedves Sziporka. Csakugyan ilyennek
-képzeltem a «Vasemberek», az «Erős lelkek» stb., stb. íróját. Erős,
-igazi keményveretű férfiúnak, akinek csak a szemében és a hangjában
-rezdül meg olykor-olykor bizonyos lágy – de az is olyan férfiasan lágy –
-melanchólia, ami annyira megragadja az asszonyok lelkét… Hát lyukasra is
-tapsoltam a keztyűmet, mikor a felolvasását végezte! Hanem – és ez az,
-amiért tulajdonképen ezt a levelet írom – valamit mégis megsúgok
-magának, kedves Sziporka. A szemfüles kis barátnőmet, aki mellettem ült
-(igen bájos gyermek és még szebben fest a – telekkönyvben!) egy kicsit
-kiábrándította, hogy a különben kifogástalan plasztronjából hiányzott a
-gomb. Nem is egy, hanem kettő… És mikor oly előkelően meghajolván,
-távozott, azt is észrevettük, hogy a különben szintén kifogástalan
-frakkja fenn, a jobb vállán ki volt feselve… Igen, kedves Sziporka.
-Látszik, hogy nem a felesége – egy édes, okos, ügyes, gondos kis
-asszonyka – indította útnak, hanem valami vén okulárés házmesterné. Csak
-ezt akartam megsúgni. Az olyan okos ember, mint maga, megérti – ha
-akarja. Egyébiránt, ha valamikor megint erre felé járna és benézne
-hozzánk, nagyon örülne igaz tisztelője özv. Sárberekiné. – U. i. Az
-állomástól tíz lépés a házam, jobbra az első villa.»
-
-Sziporka háromszor is elolvasta ezt a levelet, azután szépen, gyengéden
-összehajtogatta és eltette a zsebébe… És fütyörészve indult el hazulról.
-
-*
-
-A szép Négyesi Netzné zsúrján ezúttal a szokottnál is hidegebb és
-tartózkodóbb volt Sziporka. Mikor hamarosan eltávozott, alaposan meg is
-mosták a fejét a kedves hölgyek, csudálatosan egyhangúlag konstatálván,
-hogy bizony-bizony már deresednek azok a híres, hajdan fekete fürtök
-Sziporka úr érdekes koponyáján… Adhatná bizony már alább is a kedves
-Sziporka, a «hölgyek bálványa»… a «legérdekesebb agglegény»… Mert bizony
-nemsokára elkopik a legény és nem marad más, csak az – agg… Bizony
-okosabban tenné, ha már egyszer beevezne a szabad élet vizeiről valami
-esendes kikötőbe, mert maholnap megrokkan a csónakja… Hanem, persze,
-elkényeztettük. Mi, asszonyok kényeztettük el. És most itt van, már
-szóba sem igen áll a magunkfajta nőkkel… Bizonyosan most is valami
-arisztokrata-társaságba sietett…
-
-Sziporka pedig ezalatt a legközelebbi kávéházban ült és lázas
-érdeklődéssel böngészte a vasúti menetrendben, hogy mikor indul az első
-vonat Sárberek felé.
-
-A következő Négyesi Netz-zsúron már csak a neve jelent meg egy egészben
-véve roppant szenzációs, ám részleteiben – a hölgyek nem kis boszúságára
-– némileg rejtélyes pletyka kapcsán, amely azonban ezúttal (mint
-hamarosan kiderült) igazat mondott:
-
-– Sziporka házasodik!… És képzeljétek – azt mondják – valami kis falusi
-liba csavarta el a fejét… Mind így járnak ezek a hősködő agglegények.
-Úgy kell nekik!…
-
-
-
-
-MISKA KIRUCCAN.
-
-
-I.
-
-Cser Miska, a megcsontosodott öreg legény, bezárta otthon a nagy
-granáriumát és a lakását (mely szintén inkább valami vén granáriumhoz,
-hogysem földesuri kastélyhoz volt hasonlatos), a kulcsokat átadta
-Perbenyiknének, az öreg házvezető gazdasszonynak s a tengelyig érő
-sárban és a vágni való vastag téli ködben a vasuti állomásra indult,
-hogy ez alkalommal is megtegye rendes téli «kiruccanását».
-
-Ez a kiruccanás rendszerint abból állott, hogy Miska úr (akiből sehogy
-sem akart már Mihály lenni) felutazott két hétre Budapestre. Ott
-bekvártélyozott egy másodrangú szolid és csendes szállodába, felkereste
-néhány jókedvű, jogászkori cimboráját, akivel aztán végigjárta az összes
-orfeumokat, kabarékat és a mulató Budapest egyéb Európaszerte előnyösen
-ösmert, éjjeli vigasságokra alapított intézményeit. Mindezek után pedig
-néhány tükör-, esetleg fejbeverési spektákulumot rendezvén (rendszerint
-utolsó éjszaka és zenekiséret mellett), szép csendesen visszautazott
-Cserfalvára és ismét átvette Perbenyiknétől a kulcsokat.
-
-Most valamelyest módosult azonban a kiruccanás programmja. Legalább
-elméletben.
-
-Kissé korábban is útrakelt Miska úr, mint az előbbi években és a
-színházakat is felvette a műsorába. Sőt egy bált is, a medikus-bált.
-
-Ezt a kis változást pedig a fess Kövesiné okozta, aki szintén ez időben
-kezdte meg rendes pesti saisonját, leányával, a szép Macával, a cservári
-aranyifjúság dédelgetett bálványával.
-
-Kövesiékkel az őszszel ismerkedett meg Cser Miska, mikor egynémely
-sürgős gazdasági ügyeinek rendezése végett rándult be Cservárra.
-Világosabban szólván, pár ezer forintnyi gyorskölcsönre volt szüksége
-Miska úrnak, mivelhogy olyan rettenetes szűk termés volt, amilyenre ama
-gyászos emlékezetű «hét szűk esztendő» óta alig volt példa és ezenkívül
-még sertés- és marhavész is dühöngött az elmult esztendőben. A
-kölcsönügyletet Kövesi úr, az ismert pénzember bonyolította le a lehető
-leggyorsabban és legkulánsabban.
-
-Ekkor esett Cser Miksa értésére Kövesiék pesti kirándulása, nem különben
-az is, hogy Kövesiné őnagysága és kedves leánya rajonganak a
-színművészetért és a medikus-bálon is részt fognak venni. Kövesiné
-fivére ugyanis orvos Budapesten és a bálrendező bizottságának tagja. Azt
-is elárulta még a szép asszony Miska úrnak, akihez az első perctől fogva
-különös szimpátiát érzett, hogy szálláson is a doktornál lesznek a
-Rezeda-utcában, 113/_b_.
-
-Cser Miska mindezek folytán még a vasúton elhatározta, hogy a «Két
-Rezedá»-hoz címzett szállodába fog megszállni, amely szintén a
-Rezeda-utcában van és mint csendes, szolid «családi ház» ismeretes.
-
-Úgy is történt.
-
-Mikor megérkezett, a szálloda folyosóján egy ismerős alakot pillantott
-meg Cser, amint az épen besurrant az egyik vendégszobába.
-
-– Nini, – állapította meg némi gondolkodás után Cser – hiszen ez Bikity
-Márk, az én egykori kedves jogász pajtásom és cimborám!
-
-A gondolkozásra azért volt szüksége Csernek, mert Bikity Márkot már
-néhány év óta nem látta.
-
-Mikor utoljára találkoztak, akkor Bikity boldog vőlegény volt és azzal
-rázta le magáról Miskát, hogy ő már kivénült a fiatalkori
-bolondságokból, ő rá ezentul ne számítsanak a cimborák, neki hagyjanak
-békét… Ő most már végleg visszavonul a legényi élet viharos vizeiről a
-csendes otthon révébe és komolyan hozzálát a munkához. Elvégre, egyszer
-élünk és az élet nem csupa orfeum és kabaré…
-
-– Okosabb lenne bizony, ha te is követnéd már a példámat! – tanácsolta
-végül Miskának.
-
-Miska ugyan nem követte a példát, de ezentúl békét hagyott Bikitynek.
-Csak távolról kisérte figyelemmel az élete további sorsát és örömmel
-látta, hogy Bikity Márk csakugyan szavának állt és komolyan dolgozott.
-Azonkívül, hogy mint ügyvéd is kitünő névre tett szert, egymásután
-jelentek meg dolgozatai a különböző jogi szaklapokban, sőt önálló
-tanulmányok alakjában is.
-
-Cser Miska ugyan, noha maga is jogász és fiskális lett volna, Bikity
-Márk ilyetén kiváló működéséről csak a napi lapja tudomány, irodalom és
-törvényszek rovatából értesült, de ez épen elég volt neki arra, hogy
-tisztelettel tekintsen fel Bikityre és bizonyos büszkeséggel hirdesse
-barátjának a «kitünő fiatal büntető jogászt» – ahogyan Bikity Márkot az
-ujságok nevezték.
-
-Annál jobban megörült most a nem remélt viszontlátásnak. No és, mi
-tagadás, furta is egy kicsit az oldalát ez a különös találkozás.
-
-– Mit keres ez a Bikity ilyenkor (este tízre járt az idő) itt a Két
-Rezedában? – kezdett magában morfondirozni Cser. – Lehet ugyan, hogy
-mint ügyvéd valamelyik ügyfelével tárgyal, aki talán sürgősen el akar
-utazni. De…
-
-A «de» folytatásakép megnyomta a csengőt – kétszer, a szobaleánynak.
-
-A fehérbóbitás aztán elmondta, hogy az «ügyvégy» úr egy hétre bérelte a
-szobát, nappal ugyan keveset van itt, hanem éjjel tizenkettőig mindig,
-de sokszor reggelig is.
-
-– Ejha! – csettintett a két ujjával Miska. – Rendben vagyunk már… No
-lám, ki gondolta volna?… No várj, kitünő barátom, most egy kicsit
-leleplezünk!
-
-Ezzel hirtelen átöltözködött és bekopogtatott Bikityhez. De meg sem
-várta a belülről jövő választ, hanem amúgy detektiv módon egyszerre csak
-lecsapott a mit sem sejtő Bikityre, aki asztala előtt ült, ingujjra
-vetkőzve s egy csomó könyv és írás volt előtte.
-
-– Szervusz Marci pajtás! (úgy hívták Bikityet a jogász cimborák) –
-köszöntött rá a falusi emberek vidám, tele hangján. – Bocsáss meg, hogy
-így rád törtem, de megláttalak, mikor bejöttél és nem állhattam meg…
-olyan régen láttunk már egymást. Mit csinálsz itt?
-
-Bikity kissé riadtan és csodálkozva nézett fel a könyvei közül.
-
-– Szervusz Miska, – mondta kelletlenül. – Amint látod, dolgozom.
-
-– Hm… – pislogott körül Cser a szobában – ugyancsak belemelegedtél. –
-Bizonyosan valami érdekes eset…
-
-– Nem annyira érdekes, mint inkább fontos és sürgős, – felelte gyengéd
-célzással, az utóbbi szót különösen hangsulyozva Bikity. – Egy
-pályamunkán dolgozom, amelynek a napokban lejár a határideje. Az
-egyetemi magántanárságom függ tőle, azért olyan fontos és sürgős. Még ma
-be kell fejeznem, hogy nyomdába adhassam.
-
-Hiába ismétlődött azonban a «sürgős» szó, Miska nem értette el a
-célzást.
-
-– Nagyon szép, nagyon szép, gratulálok, pajtás! – mondta tétován, de
-különben már nem is figyelt a Bikity szavaira. Mint valami bűnjelek után
-szimatoló detektiv, mindegyre a szobában vizsgálódott köröskörül.
-
-– Oh, kérlek, – szerénykedett Bikity – még egyáltalán nem bizonyos.
-
-– No, no, – mondta kétértelműen Miska és magában ezt gondolta hozzá:
-
-– Az azonban bizonyos, hogy most leleplezünk, ravasz kópé!… Azt meg kell
-neki adni, hogy ügyesen csinálja a dolgot. Nem hiába furfangos fiskális…
-A tudomány komoly és tisztes tógáját borítja léha kis kalandjaira… Hanem
-most alája nézünk annak a tógának és alighanem ki fog alóla látszani az
-a bizonyos lóláb, amely egyuttal egészen más láb lesz, sőt lábacska…
-
-Ezalatt ravaszul és szaporán pislogott Miska, különösen a szoba sarkában
-levő vaságy felé, melyet egy hatalmas spanyolfal takart.
-
-– Úgy-e, csodálkozol? – kezdte volna magát igazolni Bikity, akinek már
-kezdett kissé kellemetlen lenni a különben igen megtisztelő baráti
-megemlékezés és ragaszkodás.
-
-– Azt a spanyolfalat csodálom, pajtás, – ragadta el hirtelen az ötletet
-a furfangos Cser és ágy felé mutatott. – Igazán pompás darab! Magamnak
-is szeretnék hasonlót. Mert, tudod, új berendezés előtt állok.
-
-– Hogy, hogy, csak nem? – érdeklődött Bikity.
-
-– De igen, pajtás – mondta Cser egyre a spanyolfalon tartva szemét. –
-Elhatároztam, hogy felhagyok a gazdálkodással. Nem érdemes már a mai
-világban gazdálkodni. Eladom a birtokomat, előveszem a diplomámat és
-feljövök Pestre. Ügyvédi irodát nyitok, vagy valami hivatalt keresek.
-Meguntam már azt a magányos falusi életet is, medvének való az, nem
-embernek. A városi élet mégis csak egészen más. Egy kis kultura is csak
-kell az embernek. Aztán meg, igazad van, pajtás, a csendes, meghitt
-családi kör, az édes otthon… Szóval új életet kezdek én is, követem a
-példádat… Megengeded, kérlek, hogy közelebbről megnézzem azt a
-spanyolfalat?
-
-– Kérlek, kérlek, – mondta Bikity – akár holnap is, napvilágnál jobban
-megláthatod.
-
-– Most is jó lesz, – sunnyogott Cser és mohó érdeklődéssel vetette magát
-a spanyolfalra.
-
-Műértő szemmel végig nézett rajta először kívül, aztán megragadta és
-elmozdította az ágytól, hogy a másik felét is megvizsgálja.
-
-De nem a spanyolfalat nézte, hanem az ágyat.
-
-Az ágy, a rendes, kissé rozoga hotel-ágy, még nem volt megvetve,
-ellenben tele volt szórva az is mindenféle jogi könyvekkel és
-folyóiratokkal.
-
-– Hm! – szisszent fel csalódottan Cser. – Még itt is könyv, csupa könyv
-– dörmögte aztán és azzal az ürüggyel, mintha a könyvek érdekelnék,
-alaposan végig tapogatta, dögönyözte az ágyat. De csak a folyóiratok
-zizegtek és a rozoga alkotmány eresztékei nyikorogtak. Az a bizonyos
-lábacska nem volt sehol…
-
-Cser kissé elröstelkedett. A papiros mintha azt zizegte volna feléje és
-azt nyikorogta volna az ágy: «Wie der Schelm ist, so denkt er…»
-
-– Csakugyan pompás darab, magam is beszerzek egyet, – mondta visszatérve
-a spanyolfalra és visszakullogott a Bikity asztalához. Valami nagy,
-különös tanácstalanság ült ki az arcára, a szemeibe.
-
-Most már csakugyan nem értett egy betüt sem az egész ügyből.
-
-– Úgy-e csodálkozol, – kezdte újra Bikity, – hogy itt találsz?
-
-– Megvallom, pajtás, – mondta elszontyorodva Cser, – kissé különös. Bár
-hiszen, kérlek én meg tudom érteni… Talán a kedves családod elutazott,
-kirándult valahová… a Tátrába… az most nagy divat…
-
-– Dehogy utazott! – legyintett Bikity.
-
-– Hát akkor talán… no, no, hiszen én azt is értem, – piszkálódott Cser.
-– Elvégre az a legjobb családokban is megesik. Egy kis összezördülés…
-olyanféle, mint a hirtelen támadó és muló nyári zivatar… Talán a
-feleséged őnagysága kissé ideges… hjah, ezek a mai asszonyok…
-
-– Dehogy, dehogy! – nevetett fel jóízűen Bikity. – A feleségem a legjobb
-asszony a világon, a legáldottabb teremtés, valóságos angyal.
-
-– No persze, persze, hogy is gondolhattam ilyent, – hökkent meg Cser és
-tovább puhatolódzott. – Bizonyosan az anyósod… Óh, azok az anyósok!
-
-– Az én anyósom valóságos minta anyós barátom, – mondta meggyőződéssel
-Bikity. – Minden anyósok tündöklő mintaképe lehetne. Ő már nem is anyós,
-valóságos édesanya, még annál is édesebb.
-
-– Hát akkor… akkor igazán nem értelek – mondta Cser. – Mi van hát veled?
-
-– Haj, haj, – sóhajtott Bikity, – bajosan is érti azt meg az ilyen
-magadfajta vidám legény.
-
-– Kérlek, – szólt előzékenyen Cser, – hagyjuk, nem firtatom.
-
-– De igen, kérlek, – erősködött Bikity, – most már elmondom vagy
-legalább is megkisértem. Úgy látom, téves irányban keresed az okokat,
-amelyek engem ide kényszerítettek. Nem szeretném, ha félre magyaráznád…
-Nos, hát, figyelj ide. Nekem van otthon négy szobám, noha a
-jövedelmemből ez idő szerint csak háromra futná, arra is szűkösen. De
-itt Pesten egy-két szobával mindenki tovább nyujtózkodik, mint amennyire
-a jövedelme ér.
-
-– És miért nyujtózkodik tovább? – érdeklődött Cser.
-
-– Azért, – folytatta Bikity, – mert még így is csak összezsugorodva
-tudja magát valahogy meghuzni a lakásában és jó, ha ki nem lóg belőle a
-lába… A pesti lakás – a modern és átlag lakást értem – ugyanis egészen
-sajátságos valami, aminek, azt hiszem sehol a világon nincsen mása. Ez a
-modern építő művészet diadala. Ez a diadal pedig abban áll, hogy
-ugyanakkora helyen, amekkorán régebben egy szoba volt, most három,
-esetleg négy szoba van. Aki tehát négy szoba után fizet bért (és pedig
-akkora bért, amekkorát régebben nyolc szobáért sem fizetett), annak
-tulajdonképen csak egy szobája van vagy a legjobb esetben kettő. A többi
-csak – rabitzfal. Ez az a boszorkányos csodaszer, aminek a modern pesti
-építő technika diadala köszönhető. De nem akarlak ilyen fogas
-szakkérdések fejtegetésével untatni… Elég az hozzá, hogy nekem négy
-szobám van. Ehez van egy feleségem, egy anyósom, három kis csemetém,
-akik úgy következnek egymás után, mint az orgonasípok és – hálisten –
-olyan pompás, egészséges hangjuk van, mint egy jól megépített orgonának.
-Van ezenkívül egy szakácsném, egy szobaleányom, egy fődadám (aki a
-legkisebb csemeténket szoptatja), egy aldadám (aki a két idősebb
-csemetét gondozza) és nagymosáskor egy mosónő, nagytakarításkor egy
-takarítónő.
-
-Azaz, mindez csak akkor van, ha van. Mert sokszor nincs. Hol az egyik
-nincs, hol a másik nincs. Sőt van úgy, hogy egyszerre – kettő nincs. Így
-vagyunk most is… Most például szakácsnő nincs és szobaleány nincs. A
-szakácsnének ugyanis van egy unokaöcscse, aki huszár a közöseknél. A
-szobaleánynak pedig van egy unokabátyja, aki huszár a honvédségnél. Ez a
-két jeles vitéz azelőtt külön-külön szokta volt megejteni rokoni
-látogatásait. Mult vasárnap azonban egyszerre érkeztek és ha két dudás
-nem fér el egy csárdában, annál kevésbé fér el két huszár – egy
-konyhában. Főkép, ha az egyik közös huszár, a másik meg honvédhuszár… No
-csaptak is a vitézek hamarosan olyan ribilliót, hogy a feleségem menten
-sírógörcsöket kapott, az anyósom erre (pedig ismétlem, igen szelid lelkű
-asszonyság) kijött a sodrából és mind a két vitéz mentéjét kitette a
-konyhából.
-
-– Jól tette, nagyon jól tette! – helyeselt itt közbe Miska, aki eleddig
-álmélkodva hallgatta barátját. – Elvégre is, ami sok, az sok…
-
-– Igen ám, – folytatta Bikity, – csakhogy az egyik mentébe
-belekapaszkodott a szakácsné, a másikba a szobaleány és így
-természetesen ők is kirepültek a konyhából… Nos, hát ezért vagyok én
-most itt… és még némely más okokból, amelyeket azonban úgyis hiába
-mondanék el neked. Azokat te, Miska pajtás, soha meg nem értenéd. Hanem
-tudod mit? Ha mindenáron meg akarod érteni, adok egy jó tanácsot.
-
-– Nos, nos? – hegyezte fülét Cser.
-
-– Házasodj meg – nevetett kesernyésen Bikity – és jőjj fel Budapestre
-lakni.
-
-
-II.
-
-Cser Miska kissé elszontyolodva vett búcsut tudós barátjától,
-visszakullogott a szobájába és azon gondolkozott: ne változtassa-e meg a
-programmját?
-
-Ezzel a gondolattal aludt el és ezzel ébredett, noha igazság szerint a
-Kövesi Maca «képével» kellett volna mindezt cselekednie. Ama nevezetes
-cservári találkozás óta ugyanis egyre azt dudolgatta Miska, hogy:
-«Képeddel alszom el, képeddel ébredek…» És ilyenkor titokban mindig a
-szép Kövesi Macára gondolt. Sőt a pesti programm egyik titkos pontjaként
-is ott szerepelt már ez a nóta. A medikus-bálon ugyanis ezt akarta
-elhuzatni Miska a hajnali szupé-csárdás után a cigánnyal. Természetesen
-a Maca nagysám fülébe…
-
-De hát mondom, úgy esett, hogy most ama másik gondolattal ébredt fel
-Cser Miska. Öltözködés közben is azzal foglalkozott, sőt mialatt
-megreggelizett a Rezeda-kávéházban, azalatt is folyton ez a gondolat
-bizsergett a fejében.
-
-Amint a kávéházból kilépett az utcára, ismerős hangok muzsikáltak utána.
-
-Az egyik olyan volt, mint valami jól kijátszott mester-hegedű hangja, a
-másik, mint egy ezüstösen csilingelő csengetyűjé.
-
-– Cser úr… Cser úr, kérem! – muzsikálta a hegedű.
-
-– Miska bácsi… Miska bácsi! – csilingelte a csengetyű.
-
-Miska visszanézett s már akkor ott is állt előtte a két szép
-hangtulajdonos. Kövesiné és Maca.
-
-– Kiss die Hand, csókolom a kezüket! – üdvözölte Cser kissé riadtan a
-hölgyeket.
-
-– Hát maga is itt van, kedves Cser? – örvendezett Kövesiné. – Hát
-csakugyan eljött? Na, ez igazán kellemes meglepetés.
-
-– Igazán kellemes… igazán kedves, – kontrázott a mamájának Maca és némi
-zavarral kezdte csavargatni a boája egyik szárnyát, hol a jobb keze
-fejére, hol a bal keze fejére, miközben a legbájosabb mosolyait
-nyilazgatta egy-egy alkalmatos pillanatban – a «Miska bácsi» felé.
-
-– Épen a városba megyünk – mondta Kövesiné, – a Macának kellene egy új
-téli kabát. Ez már olyan – vidékies. Nem akarom, hogy messziről
-leolvassák rólunk, hogy nem vagyunk pestiek…
-
-– Ó, kérem, kérem – hümmögött közbe Miska és valami udvarias bókot akart
-mondani. Valami ügyes metaforát, amit valamikor a stilisztikában tanult
-a szép virágról, melynek nem kell aranyos cserép… De nem jutott
-hamarosan az eszébe. Mire valahogyan összeszerkesztette volna a
-mondatot, akkorra már ismét Kövesiné vette át a szót.
-
-– Ah, ez a Budapest!… Itt van csak igazi élet. Elegáns, nagyvárosi élet.
-Kulturélet. Ott Cserváron begyöpösödik s megpenészedik az ember. Mindig
-mondom Vilmosnak, költözzünk fel, de őt nem lehet kimozdítani onnan az
-Isten háta mögül. Még ezt a pár hónapot is sajnálja, amit itt töltünk.
-Igaz, hogy őt még egyelőre odakötik az üzleti ügyei. Hanem maga, kedves
-Cser… magát igazán nem értem… Ha jól emlékszem, arról panaszkodott, hogy
-nem érdemes gazdálkodni. Hát akkor mért vesződik ott azokkal a
-bundaszagú cselédekkel? Hiszen maga diplomás ember is… a föld mindig
-eladható, csak szólnia kellene Vilmosnak, nála mindig vannak
-előjegyzésben olyanok, akik igen jó árt fizetnek a földért…
-
-– Már magam is gondolkoztam erről, – jegyezte meg kelletlenül Cser.
-
-– No úgy-e? – folytatta Kövesiné. – Remélem, hogy nem is áll meg a
-gondolatnál. Kár lenne magáért. Keressen magának egy kedves, ügyes kis
-asszonykát,) – csak valami pesti leányt ne, mert azok tudja, milyenek…)
-aki majd aztán rak magának egy kellemes, elegáns, puha fészket, de nem
-ám ott a cserfalvi granáriumban (azt csak hagyja a verebeknek és
-baglyoknak), hanem itt a fővárosban… Tudja, olyan édes, csendes, intim
-otthont, amilyent csak itt lehet berendezni ezekben a modern úri komfort
-minden vívmányával felszerelt pompás palotákban. Ah, ha mi itt
-lakhatnánk, Macuskám…
-
-– Hm, hm… no, no, – hümmögött Cser és önkéntelenül is az ilyeténkép
-aposztrofált Macuskára tekintett.
-
-– Ah, mamuskám! – sóhajtott Maca és egyik legelsőrendű, bágyadtan epedő
-és egyben perzselően tüzes mosolyát nyilazta Miska bácsi sunnyogó
-szemébe.
-
-A villamos állomáshoz értek.
-
-– Ha nincs fontosabb dolga, kedves Cser – vetette oda hanyag
-előkelőséggel Kövesiné, – elkisérhet a Kossuth Lajos-utcába.
-
-– Tartom szerencsémnek! – hajolt meg kissé szegletesen Miska és
-föltelepedett a hölgyekkel a villamosra.
-
-– Ha pár percig várni akar, azonnal itt vagyunk, – mondta igen kedvesen
-Kövesiné az előkelő divatárú-üzlet előtt Csernek, aki épen azon
-gondolkozott, hogyan szeleljen el valami ügyes kifogással.
-
-Most már azonban persze, hogy «várni akart» Miska. Nem is egy-két
-percig, akár estélig.
-
-– Hát a színház, mamácskám? – figyelmeztette Maca az anyját.
-
-– Az ám, – kapott észbe Kövesiné. – Nézze csak, édes Cser, – fordult
-aztán Miskához, – ha olyan kedves lenne, megválthatná addig a jegyünket.
-Ha nincs egyéb dolga, maga is velünk tarthatna. Nagyszerű darabot adnak
-ma a Vígben. A «Betörő király»-t adják. Én már kétszer láttam, de Maca
-még nem látta és roppant kiváncsi rá. No, úgy-e, lesz olyan kedves?
-
-Miska – mit volt mit tennie – persze, hogy volt olyan kedves. Loholt a
-jegyárusító boltba, hogy pontosan visszatérjen, mire a hölgyek kijönnek.
-
-– Sajnálom, – fogadta Miskát a jegyárusító kisasszony, – a mai előadásra
-már nem szolgálhatok. A szinházi pénztárnál azonban lesz még, de tessék
-sietni, mert onnan is hamar elkapkodják a jegyeket. Ez a darab még
-mindig táblás házakat csinál. Ma meg épen, mert ma van a századik
-jubiláris előadása.
-
-– Na, ez csakugyan kitünő darab lehet, – gondolta Miska és elhatározta,
-hogy ő is megnézi a jubiláris remekművet.
-
-Sietett vissza a divatüzlet elé, hogy megbeszélje Kövesiékkel a dolgot,
-de a hölgyek még nem jöttek ki az üzletből.
-
-Fel és alá kezdett sétálni az utcán, először hosszabb, majd egyre
-rövidülő vonalon is mindegyre izgatottabban leste a nagy fényes üvegajtó
-nyilását. Az ajtó nyilt is, egyre nyilt, de mindig más lépett ki rajta.
-
-Már egészen belefájdult a nyaka és szeme a feszült várakozásba, amely
-épen félóráig tartott. Szegény, tapasztalatlan Miska nem tudta még, hogy
-ha két hölgy bemegy a divatárú-üzletbe és azt mondja, pár perc alatt
-végez, – a legjobb esetben ugyanannyi negyedórát jelent.
-
-Végre kijöttek a hölgyek, de kabátot – nem vettek.
-
-– Hiába, – csicseregte ajkbiggyesztve Maca – ez a készárú mind csak
-olyan mondva csinált, elegáns nő nem veheti magára.
-
-– Majd rendelünk, – mondta Kövesiné, – esetleg fel szaladunk Bécsbe, én
-ott dolgoztatok. Ha nem lesz más dolga, maga is velünk jöhetne, kedves
-Cser…
-
-Miska ez irányban már nem nyilatkozott, de magában olyasvalamit érzett,
-hogy alighanem már dolga akad akkorra. Mindenekelőtt most a színházügyet
-vélte rendezendőnek.
-
-Abban állapodtak meg, hogy Cser lesz olyan kedves, megváltja a jegyet a
-színháznál (ha lehet, valami jó páholyt az első emeleten – indítványozta
-Maca, de ha az már nincs, zsöllye is jó lesz – jegyezte meg a mama –
-csak az első sorokban legyen). Uzsonnakor majd találkoznak Gerbeaudnál
-és onnan együtt mennek a színházba.
-
-Cser kocsiba vágta magát, mert az inai erősen roggyadoztak már a hosszú
-strázsálástól és a színházhoz hajtatott. Szerencsére kapott még három
-jegyet, de csak zsöllyét, azt is úgy, hogy két szék volt egymás mellett,
-a harmadik külön.
-
-– Annál jobb – állapította meg magában Miska, a megnyugvás bizonyos
-kellemes érzésével, – az a két szék jó lesz a hölgyeknek, a harmadikat
-pedig majd magam foglalom el. Legalább nyugodtan és zavartalanul élvezem
-a betörő királyt…
-
-(Hjah, kedves hölgyeim, tegyék csak egy kicsit próbára a harminc éven
-túl levő gavallér türelmét, ha még oly kedvesnek, fürgének mutatkozik
-is, menten kiüt belőle a mogorva és lusta – agglegény…)
-
-Délutánra valamelyest kipihente magát Cser.
-
-Hat órakor, a megállapított terv szerint, találkoztak Gerbeaudnál és
-onnan együtt mentek a színházba.
-
-– Ez a két szék itt egymás mellett – rendelkezett Kövesi mama a
-jegyekkel – jó lesz magának, kedves Cser és Macának. Én majd a harmadik
-széket választom, az valamivel előbb van, úgyis rövidlátó vagyok.
-
-Így is történt.
-
-Cser és Maca elfoglalták a két széket egymás mellett, a mama a
-harmadikra telepedett.
-
-A színház zsufolva volt közönséggel, szmokingos urakkal, selymes
-hölgyekkel. Ez utóbbiak voltak többségben. Mintha csak valami
-szépségverseny lett volna, csupa szép hölgy: érett asszonyszépség,
-fesledező leánybimbó… És Kövesiné, meg kell adni, pompásan
-beleilleszkedett leányával együtt az elegáns keretbe. Itt már nem
-látszott rajtuk a vidékiesség, sőt ugyancsak elemükben voltak. Miskát
-egy kicsit feszélyezte is már a sok látcső, amelyet a fényesre fésült és
-fényesre torolt fejű szmokingos urak a szép Maca felé szegeztek. Alig
-várta már, hogy elsötétüljön a nézőtér.
-
-A kárpit végre szétlibbent. Meleg moraj hullámzott végig a tömött
-sorokon.
-
-A színpadon, mely félig elsötétített hálószobát mutatott, hatalmas ágy
-terpeszkedett, habos, csipkés fehér párnákkal, rózsaszínselyem
-paplannal. Az ágyban, melynek nagy részét egy krizantémvirágos japán
-paraván födte el, egy hölgy feküdt, de csak a fejét lehetett látni.
-
-Miska, aki utoljára húsz évvel ezelőtt volt színházban és azóta csak az
-orfeumokat frekventálta, meghökkent. Mi lesz itt?… Kissé el is pirult és
-félve sandított Macára.
-
-A Maca gömbölyű, fehér arca is nekibiborosodott, de ő nem nézett
-Miskára. Mereven a színpadra nézett, kicsit előre is hajolt,
-tágrakerekített szemét szinte odatapasztotta az ágyhoz és
-meg-megrebbenő, izgatott érdeklődéssel várta, mi lesz itt?
-
-Miska körülnézett. Mindenki úgy tett, mint Maca. Kövesiné is, aki még a
-lorgnonját is felkapta, pedig ő már tudta, hogy mi lesz itt.
-
-Az lett, hogy az ajtón halkan, óvatosan besurrant egy elegáns, lengő
-feketeszakállú úr. A hölgy nagyot sóhajtott az ágyban és olyanformán
-nyujtózkodott, mint valami nagy éhes kígyó…
-
-– Ahá – vélte Miska – az a szegény nő bizonyosan beteg és ez a
-szépszakállú úr valami tekintélyes orvosprofesszor.
-
-A lengőszakállú azonban, miután óvatossan körülkémlelt, bezárta maga
-után az ajtót és levetette a kabátját.
-
-– Juj, operáció lesz… – súgta oda Miska a szomszédjának, de Maca csak
-egyet rántott a vállán és még előbbre hajolt.
-
-A szakállos úr a mellényét is levetette és ezalatt valami szóváltás is
-történt, de olyan halkan, hogy Miska nem értette. Ő is előbbre hajolt.
-Mindenki előbbre hajolt. Kövesiné is, pedig ő bizonyosan tudta már,
-miről van szó.
-
-Ekkor egyszerre valaki dühösen dörömbölni kezdett kívül az ajtón… A nő
-az ágyban ijedten felsikoltott, a szakállos úr rémülten kapta a
-kabátját, mellényét és az ágy alá bujt…
-
-Általános derülés. Az első sorokban diszkrét, elfojtott szesszenés,
-nyikogás… hátrább és a magaslatokon hangos röhej…
-
-– Ujjé, Miska bácsi! – kapott hirtelen Cser karjába Maca. – Most jön a
-férj… az meg ott az ágy alatt az udvarló… Ujjé, ez lesz a hecc!
-
-Hecc, az csakugyan lett. Tíz óráig egyik hecc a másikat kergette a
-színpadon. De a Miska bácsi nem igen hallott már ezután egyebet, folyton
-csak a Maca hangját hallotta:
-
-«Ujjé… a férj… az udvarló… ujjé!»
-
-Pedig, mint hamarosan kiderült, udvarlóról szó sem volt, csakis férjről.
-A szép szakállú volt a férj és egyben a hirhedt «betörőkirály». Odakünn
-a rendőrség emberei dörömböltek, akik csakhamar be is feszítették az
-ajtót, a hiányos öltözetű urat kihúzták az ágy alól, ráadták a
-mellényét, kabátját, ellenben levették a szépen lengő álszakállát.
-
-De Miskát mindez kevéssé érdekelte. Ő csak a vidám, kedves ujjézást
-hallotta. Még akkor is az zúgott a fülében, mikor a hölgyeket udvariasan
-hazakisérvén, sietve és kelletlenül megvacsorázott a Két Rezeda
-éttermében.
-
-Vacsora után feltámolygott a szobájába és mielőtt lefeküdt volna,
-jelentékeny módosításokat eszközölt a programmján.
-
-A színházakat és a medikus-bált irgalmatlanul törölte, ellenben ezek
-helyett felvette a mozikat. Másnap, kora reggel elköltözött a Két
-Rezedából a Három Rózsába, mely a negyedik városrészben volt. Kövesiék
-elől valósággal bujdosott, nappal ki se merte többé tenni lábát az
-utcára.
-
-Pont két hét mulva pedig, ép úgy, mint tavaly, szépen visszautazott
-Cserfalvára és átvette Perbenyiknétól a kulcsokat.
-
-
-
-
-UTAZÁS A FŐKÖTŐK KÖRÜL.
-
-A «Víg fiúk» törzsasztala mellett (lucus a non lucendo) szomorúan
-lógatta a fejét az a nehány viharvert öreglegény, aki más mulatság híján
-már túlesett a vacsorán, mikor a «Három királyok»-hoz címzett vendéglő
-termei tulajdonképen élénkülni kezdtek. Mert, ej-haj, gyöngyélet a
-legényélet, de az agglegénynek túl a délidőn (olyan agglegényekről van
-itt szó, akik pont félkettőkor a hivatalos pennával leteszik a napi
-munka gondját), nemcsak az árnyéka nő, hanem a délutánjai is ijesztő
-mértékben nyúlnak és talán a végtelenségbe nyúlnának, ha ott nem volna a
-«Három királyok», abban a megszokott sarokasztal s mellette («٪ alatt
-odazárva» – mondja a hivatalízű humor) az öreg «Jani fiam», aki
-szolgálatra készen vágja el nap-nap után az agglegényi unalom végtelenbe
-nyúló szürke fonalát a maga élesen pattogó pincér-hangjával, ma, holnap
-és holnapután egyképen és imígyen:
-
-– Á’sszolgájja, nagyságos uram, pompás őzpörköltünk van ma (holnap nyul,
-azután más vadállat), melegen ajánlhatom… Fritzi, egy
-szalvátor-fröcscsöt gyorsan a nagyságos urnak!
-
-De jaj, a «pompás» őzpörköltet fele uton már vissza kell küldeni – a
-háztetőre (mert ott sétált még tegnap is, ugy-e, Jani fiam?…) a fröcscs
-is csak kortyonkint csúszik már és inkább a szalvátor-víz, mintsem az
-alkohol okából fogyasztódik, orvosi rendeletre. A gáláns kalandok
-elbeszéléséből is kifogytak már a roskadozó gavallérok, különben is
-«betéve» tudják már egymás kalandjait. Kivétel e tekintetben csak Bori
-Bandi (ő így írja: Borhy és valamennyien így ejtik: Bogrrhy), ki még a
-fiatalabb generációhoz tartozik (alul az ötvenen) s ki – az asztal
-humoristája szerint – olyan, mint ama nevezetes bibliai korsó, soha ki
-nem fogy és mindennap friss kalandot termel. Valóságos
-kalandnagytermelő! Csakhogy Bandi ur meg már napok óta távollétével
-savanyítja a társaságot.
-
-– Bizonyosan valami keményebb szoknyára akadt, amelyik nem akar
-kapitulálni – jegyzi meg az első szalvátor-korty után a fönt érintett
-humorista, mivel hogy Bandi ur kalandjai rendszerint a «szoknya» körül
-sarjadoztak.
-
-Az asztal ügyésze már hűtlenségi perbe akarja vonni, amikor ime,
-feltünik Bandi magas, szikár alakja s a szokott, szegletesen kecses
-üdvözlésével elfoglalja a helyét.
-
-– Urraim!…
-
-– Halljuk, halljuk! – mordul rá tekintélye egész súlyával az elnök, ami
-a «víglegények» nyelven azt jelenti: bűnös, védd magad, igazold az
-absenciákat!
-
-– Nos, fiukák – kezdte a maga kissé affektált modorában Bandi –
-mondhatnám, hogy szabadságon voltam, ami igaz is. És egy kis kéjutazást
-tettem, mondjuk, az olasz tavak körül. De ez már nem volna igaz, noha
-sokkal okosabban tettem volna. Az igazság, pur et simple, az, hogy én
-ezuttal a főkötők körül utaztam…
-
-– Több világosságot! – kiáltott közbe éles hangon az asztal ügyésze!
-
-– … ama bizonyos bájos kis ruhadarabok körül – magyarázta tovább,
-csöppet sem zavartatva magát Bandi – amelyekkel, mint nagyanyáink és
-szépanyáink korában oly szépen mondták, a házasulandó ijfú legény be
-szokta vala kötni valamely ifjú és angyali hajadon leányzó fejecskéjét.
-
-– Minekelőtte az angyali hajadon már jól bekötötte vala az ifjú legény
-szemét – jegyezte meg a kesernyés humorista.
-
-– Ohó!
-
-– Nana!
-
-– Hüm, hüm!…
-
-Neszeltek fel egymásután a többiek is, kiki a maga megcsontosodott
-modorában.
-
-– Még világosabban és némileg a közelmult – mondjuk az apáink nyelvén
-szólván, leánynézőben jártam, fiukák! – bökte ki közriadalmat keltve
-Bandi.
-
-– Topp! – ugrott föl erre az asztal ügyésze – ez súlyos megsértése
-alapszabályaink első és eleddig egyetlen paragrafusának, amely
-miniszteri jóváhagyás nélkül bár, de így hangzik: «Nem házasodunk meg
-soha»… Elnök úr, itéletet kérek.
-
-– Tekintettel arra – jelentette ki hivatalos komolysággal és a helyzet
-komolyságának megfelelő kacskaringós stílusban az elnök – miszerint a
-deliquens ballépésére vonatkozólag őszinte beismerésben leledzik;
-tekintettel nemkülönben arra is, ugyancsak miszerint ezen ballépésének
-netáni sulyosbító további következményei még nem ismertetnek: – két
-liter a jobbikból, a megfelelő mellékletekkel!
-
-– Hóhérlegény, teljesitsd kötelességedet! – zugta egyhangulag az asztal.
-
-Fritzi, a «hóhérlegény», vigyorogva hozta a két litert a jobbikból a
-megfelelő mellékletekkel (ami alatt négy üveg szalvátor-víz értendő) és
-töltött az uraknak.
-
-– Halljuk tovább a vádlottat! – követelte az ügyész.
-
-Minekutána a poharak vigan egymáshoz kocódtak (lám, mindjárt jobban
-csúszik a bor, ha ez az ördöngős Bandi veti meg az ágyát és persze,
-fizeti az árát…), a vádlott folytatta:
-
-– Hát tudjátok, a mamám (az agglegénynek ép úgy, mint a gyermeknek, csak
-_mamája_ van, nem _anyja_) és a Róza néni… Nem volt tőlük már maradásom.
-– Bandi, Bandi – hajtogatták egyre – sebes sólyomszárnyon elszáll
-fölötted az idő és letarolja ifjuságod ékeit (ők még Jósika regényein
-nevelkedtek és ebben a mult századi érzelgős stílusban beszélnek
-mindjárt, ha intimebb családi ügyekről van szó). Mi lesz veled, mi lesz
-veled, ha tovább is így folytatod? Megrokkansz, elzüllesz és elpusztulsz
-nyomorultul valahol az útszélen vagy a kórház szalmazsákján… egyedül,
-elhagyottan, mint valami kivert eb vagy senkitlen csavargó… Nem lesz,
-aki a szemedet lefogja és virágot ültessen a sirodra… Pedig csak a
-kezedet kellene kinyujtanod egy drága kis őrző angyal után. A Náci bácsi
-Málcsikája régen várja már, hogy bekössed a fejét. Csak te rád vár…
-Megfogadta, hogy máshoz nem megy. És te, szívtelen, rossz fiú,
-boldogtalanná teszed őt is, a jó Náci bácsit is, magadat is, minket is…
-akik pedig már féllábbal úgyis a koporsóban állunk… Így duruzsoltak
-folyton a fülembe és ez utóbbi mondatnál rendesen egymás nyakába borulva
-keservesen sírni kezdtek. Tudjátok, hogy nem vagyok épen szentimentális
-legény. De egyet nem birok. Az asszonysírást. Hát még ha a mama és a
-Róza néni fognak hozzá… Ez a világ első síró-duettje, fiukák! Ezt
-pénzért lehetne mutogatni. Nincs az a kőszívű emberfia, aki ennek sokáig
-ellen tudna állani. Én sem bírtam. A minap, egy kiválóan sikerült ilyen
-síró-duett után, elhatároztam, hogy szabadságot kérek a hivatalomban és
-elutazom Náci bácsiékhoz. Aztán jőjjön, aminek jönni kell.
-
-– Mielőtt a katasztrófa bekövetkeznék, igyunk egyet – indítványozta a
-humorista.
-
-Az öreg legények egészen fölvillanyozódva nyultak a pohár után. Már
-hallani vélték ama bizonyos «szoknya» suhogását, melyet a találékony
-humorista most, nyilván a változatosság kedvéért, katasztrófának
-nevezett…
-
-Kocintottak és Bandi folytatta:
-
-– Hát elutaztam. A kis vidéki állomáson, név szerint Homokszörcsögön,
-már várt rám a Náci bácsi. Meghatottan ölelt keblére s mivel a nap
-átkozottan tüzelt s még jó egy órányi kocsiút volt mögöttünk a Náci
-bácsiék tanyájáig, a szeretetreméltó öreg úr azt indítványozta, térjünk
-be indulás előtt egy pohár sörre az állomás mellett szundikáló s a «Víg
-kubikushoz» címzett korcsmába. Persze, betértünk. A víg kubikos épen
-akkor ütött csapra egy hordót s a frissen habzó árpalé pompásan
-csúszott. Bevettem hamarosan négy pohárral és az ötödiknél kirukkoltam
-Náci bácsi előtt.
-
-– Azért jöttem – mondtam keresetlen egyszerüséggel – hogy átadjam a mama
-és a Róza néni üdvözletét és hogy bekössem a Málcsika fejét.
-
-Náci bácsi látszólag roppant meglepődött, de tettetéshez nem szokott
-becsületes szeméből ez pislogott felém: «Nekem mondod, amice, mikor én
-már tegnapelőtt tudtam ezt… Megelőzött egy kicsit a mamád, meg a Róza
-nénéd…» Hanem azért a látszat kedvéért mégis csak kertelgetni kezdett
-Náci bácsi.
-
-– Hm, hm… no, no, – motyogta a jó öreg – hiszen hát… ami engem illet… én
-nem vagyok sommi jónak elrontója, kedves öcsém… És ha a fölséges
-mennybéli Úristen is úgy rendelte volna, életem legboldogabb pillanata
-leend, mikor szivetek egybedobban azon magasztos érzelemben, melynek
-szent házasság a neve. (Náci bácsi is így beszél néha, nem hiába, hogy ő
-szállította Róza néninek «anno dazumal» a regényeket.)
-
-– Tudjátok, hogy az elvek embere vagyok és nem szoktam zsákban cicát
-venni. A hatodik pohár sör után – Náci bácsi már készülődött az
-induláshoz – kifejtettem tehát röviden a szent házasság körül vallott
-elveimet.
-
-– Szép, sőt gyönyörű dolog is az, Náci bácsi – mondottam – mikor két
-szív abban a bizonyos «magasztos érzelem»-ben egybedobban. Ez talán a
-világ legszebb muzsikája. Csakhogy a mai világban nagyon drága muzsika
-ez, kedves Náci bácsi, ha tudniilik az anyakönyvvezető úr veri hozzá a
-taktust… Olyan drága, hogy teszem, a magamszőrű legénynek legalább is
-tízezer koronájába kerül évenkint. Már pedig nekem ez idő szerint – és
-ama bizonyos «szamárlétra» túlzsufoltsága miatt még beláthatatlan időkig
-– össze-vissza hatezer korona fizetésem van. Röviden, kedves Náci bácsi,
-nekem a feleség mellé négyezer korona apanázsra van szükségem. Sine qua
-non…
-
-A szegény jó Náci bácsi becsületes, életszínü kerek arca egy árnyalattal
-még vörösebb lett… előbb egy nagy száraz kortyot nyelt, hogy szinte
-belepattant a hatalmas ádámcsutkája… azután kihörpintette a sörét és így
-szólt hozzám:
-
-– Kedves öcsémuram, te lehetsz igen élelmes üzletember, még
-fináncminiszter is lehetsz, de maradj te csak tovább is agglegény, mert
-jó férj és családapa soha sem lesz belőled. Ahhoz elsősorban idealizmus
-kell. Az nem üzlet… Én igen szívesen látlak ezek után is, mint
-vendégemet, de a főkötőt nem te hozod az én leányom számára. A mamád és
-a Róza nénéd üdvözletét egyébaránt, ha netán nem akarnál tovább fáradni,
-itt helyben is átvehetem tőled…
-
-Én természetesen megértettem a szép szót. Az üdvözleteket «ott helyben»
-átadtam Náci bácsinak, aki viszont megnézvén az óráját, tudomásomra
-adta, hogy a legközelebbi vonat egy óra mulva indul – visszafelé. Aztán
-felült a bricskájára és elhajtatott.
-
-Szerencsémre nem maradtam egyedül, mert különben megevett volna az
-unalom. A sörcsapolás hírére (nagy esemény ez, kérem, vidéken és
-csodálatosan fürge e téren a hirszolgálat!) egymás után jöttek a «Víg
-kubikosba» a homokszörcsögi intelligencia szomjas tagjai. Köztük volt
-Traub úr is, a pocakos szörcsögi nábob, népszerű nevén «a répakirály»
-(tömérdek cukorrépatermeléséről), akit régebbről ismertem, mert a
-boldogult apámmal üzleti összeköttetései voltak. Azt is tudtam, hogy
-Traub úrnak egy féltucat eladóleánya van, sőt egyiknek, névszerint Riza
-kisasszonynak, a tavalyi medikus-bálon erősen csaptam is a szelet. – Na
-– mondtam magamban, mikor a répakirály begurult – ezt a jó sorsom küldte
-ide, hogy kosárral ne kelljen beállítanom a mamához és Róza nénihez.
-Most már ugyis benne vagyok… megpróbálkozom a főkötővel a Riza
-kisasszony boglyas fejecskéje körül. Hátha több szerencsém lesz, mint
-Málcsikával. A répakirály elvégre üzletember és talán több érzéke van a
-modern élet követelményei iránt, mint Náci bácsinak, aki, úgy látszik,
-egyike még a régi jó világ itt felejtett utolsó mohikánjainak.
-
-Kölcsönös szíves üdvözlés és a nemtudom hányadik pohár sör után (már
-másodszor csapolt a Víg kubikos) röviden, huszárosan rátértem a Riza
-kisasszony boglyas fejecskéjére.
-
-A répakirály csakugyan nem tartozik az érzelgős emberek közé. Fellengős
-frázisok helyett egyszerüen előkotorta bőrkabátja belső zsebéből a
-ceruzáját, jegyzőkönyvét és így szólt:
-
-– Erről lehet csevegni, tisztelt úr, lássuk csak, mi az évi jövedelme?
-
-Kiszakított egy üres lapot a kövér, zsirosfödelű «notes»-ből,
-megforgatta szájában a tömpére faragott plajbászát (mindig tömpére van
-faragva, így kevesebb fogy belőle).
-
-No, ez az én emberem! – ujjongtam magamban – ezzel lehet beszélni.
-Megmondtam, mi a fizetésem s röviden, dióhéjban előadtam neki is
-házassági elveimet, mint Náci bácsinak. Csak azzal a kis különbséggel,
-hogy – okulván a baleseten – apanázs igényeimet ötven percenttel
-leszállítottam. Elvégre, gondoltam, kezdetben szerényen nyolcezer
-koronából is kijöhetünk, a többi aztán a jövő és az asszony dolga.
-
-A répakirály nyugodtan végighallgatott, közben különböző számokat
-jegyzett a papirosára s amikor végeztem, hol rám, hol a számsoraira
-pislogott apró, szúrós szemeivel.
-
-– Nagyszerű… na, ez igazán nagyszerű – dohogta inkább csak úgy befelé
-magának – megöregedtem, sok mindent megértem, de ilyent még nem értem…
-nagyszerű, kolosszál… Tisztelt úr – fordult aztán hozzám – nézze,
-magának van egy hivatala a miniszteriumban és van hatezer korona
-fizetése és maga követel kétezer korona apanázst.
-
-– Kérem, ha talán sokalni tetszik – szóltam közbe megszeppenve és ujabb
-nehány percentes engedményre készen.
-
-– Bah! – kacagott fel erre démoni kacajjal a répakirály (én ugyan csak a
-regényekben olvastam «démoni kacaj»-okat, de azt mondhatom, fiukák, hogy
-ez démoni kacaj volt!) és mind a két kezével fogta a gömbölyű pocakját,
-hogy el ne guruljon. – Bah! – ismételte – istenbizony, ez nagyszerű,
-kolosszál!… Itt van egy ember, egy úr, a miniszteriumból, a fővárosból.
-Egy hivatalnok úr, egy úgynevezett magasrangú hivatalnok úr. Van neki
-hatezer korona jövedelme és ő kér még kétezer korona apanázst. És azt
-hiszi, hogy abból a rongyos nyolcezer koronából majd ki fog jönni a
-családjával, a rangjával, a feleségével, a nagyságos, sőt méltóságos
-asszonnyal… a mai világban, Budapesten… Tisztelt, kedves úr – fordult
-megint hozzám – maga lehet egy igen finom úr, egy nagy idealista, de
-maradjon csak agglegény, mert férjnek, családapának nem való. Ahhoz egy
-kicsit nagyon is – pardon! – élhetetlen a tisztelt úr. Nincs semmi
-üzleti érzéke. Már pedig, kérem, a mai világban a házasság is üzlet. A
-legkomolyabb üzlet. Soha elszámítás vagy nem számítás, olyan véresen meg
-nem boszulja magát, kérem, mint ennél az üzletnél. Már pedig uraságod
-alaposan elszámította magát azzal a kétezer koronával! Ha legalább
-négyezeret kért volna, akkor lehetne talán beszélni…
-
-Ezenközben berobogott a vonatom és én csapot-papot otthagyva búcsút
-mondtam Homokszörcsögnek, a Víg kubikosnak és a répakirálynak. Egész
-úton hazafelé azon gondolkoztam, mi vagyok hát tulajdonképen: élelmes
-üzletember-e vagy élhetetlen ideálista?… És vajjon hogy kell hát kezdeni
-azt a bizonyos «fejbekötést?…»
-
-– Emeletes mamlasz vagy, öcskös, ha éppen tudni akarod! – dörgött közbe
-itt az asztal elnöke. – Miért nem kérdezted meg a Málcsi vagy a Riza
-kisasszonyt, azok majd megsugták volna, hol kell kezdeni azt a bizonyos
-fejbekötést… Különben pedig ez a szerencséd, fickó, ennek köszönheted,
-hogy most ki nem golyózunk magunk közül és hogy súlyosabban el nem
-marasztallak. Hóhérinas! – kiáltott aztán a sarokban sunnyogó Fritzi
-gyerekre – még két litert a a legjobbikból!
-
-
-
-
-M. KIR. AGGLEGÉNYEK.
-
-Kis Péter, a jog- és államtudományok ujdonsült doktora, felöltötte
-vadonatúj, noha kissé vidékies szabású redingotját és bokrosan sarjadó
-dús ambicióktól ruganyos léptekkel ment a miniszteriumba, hogy ott –
-mint a zsebében rejtőzködő s oh, oly nehezen várva-várt nagypecsétes
-levél igen komolyan felszólította – «haladék nélkül szolgálattételre
-jelentkezzék.»
-
-– Me-melyik Kisek kö-közül való, ba-barátom? – kérdezte kissé akadozva,
-bemutatkozása után a miniszteri tanácsos úr ő méltósága, csak úgy a
-félszemével pislantva föl rengeteg aktagarmadái mögül Péterre.
-
-– Dengelői vagyok, méltóságos uram, – felelte bizonytalanúl Péter,
-mivelhogy nem volt egészen tisztában a kérdés természetével. Ő egészen
-másféle kérdésekre volt e rá nézve oly nevezetes, mondhatni ünnepélyes
-alkalommal elkészülve.
-
-– Hm, szép. Ré-régi csa-család… jó csa-család, – fejezte be az
-érdeklődést ő méltósága, noha Péter már erősen köszörülte a torkát, hogy
-előadja azt a csinos kis önéletrajzot (curriculum vitae), amelyet külön
-ez alkalomra állított össze, s amelyben néhány rövid, de lelkes
-mondatban főkép azt óhajtotta volna ecsetelni ő méltósága előtt, hogy
-már az egyetemen is a közigazgatási jognak különösen az a területe
-érdekelte (a doktori értekezése is erről szólt), amelyiken itt a
-miniszteriumban most, régi hő óhajtása szerint gyakorlatilag lesz
-alkalma – bár csekély erővel – de annál nagyobb igyekezettel működhetni,
-ő méltósága bölcs vezetése alatt, a haza és a köz javára…
-
-– Mo-most pedig ki fo-fogjuk venni a hi-hivatalos, sza-szabályszerű
-esküt, – fojtotta bele száraz, hivatalos hangon Péterbe a kikivánkozó
-szép mondatokat ő méltósága és megnyomta az asztalán levő villamos
-gombot.
-
-A szomszéd szobából erre bejött a fogalmazó úr a «latere.» Megmagyarázta
-Péternek a szükséges formaságokat (egyik kezét tegye a szivére, a
-másikat emelje esküre és mondja utána, amint következik: Én Kis Péter
-esküszöm, stb., stb…) és komoly ünnepélyességgel «kivették» az esküt,
-amelynek értelmében Péter a hivatalával járó kötelességeket minden
-időben és minden körülmények között részrehajlatlanúl, lelkiismeretes
-pontossággal és legjobb tehetsége szerint teljesíteni igérte. Aláírták
-annak rendje-módja szerint a jegyzőkönyvet is, azután a fogalmazó úr
-karonfogta Pétert (most már különben «tetu» kollégát) és körülvezette az
-ügyosztályban, hogy bemutatkozzék és tisztelegjen az összes
-kartársaknak. Ez a legelső hivatalos kötelesség. A «fizetéstelen
-tiszteletbeli segéd»-eknél kezdték s úgy mentek fölfelé azon a bizonyos
-lajtorján, melynek csúcsán az osztályt vezető osztálytanácsos úr ő
-nagysága ül. Ez ugyan rangellenes eljárás, de azért kellett így
-megfordítva cselekedni, merthogy annak a hivatalos lajtorjának (fura egy
-szerszám az, kérem) egyes fokai annál későbben népesednek meg, mennél
-magasabban vannak s az osztálytanácsos úr például már csak úgy déli
-harangszó tájban szokta elfoglalni helyét odafenn az őrhelyen.
-
-Az első hivatalos napját körülbelül el is töltötte imigyen Péter.
-Annyival inkább, mert az osztálytanácsos urat, a fogalmazó legnagyobb
-csodálkozására, szokatlanul barátságos kedvében s épen villásreggelizés
-közben találták. Valami csodálatos, rozsdavörös borjúpörköltet
-falatozott ő nagysága (a szomszéd «Háromkirályok» vendéglőből) s
-láthatólag derült érdeklődéssel hallgatta ezenközben Péternek – a zordon
-méltóságos úr előtt bennrekedt, de most annál erőteljesebben előbuggyanó
-– lelkes körmondatait «szíve ő vágyáról», mely ime, ma beteljesült,
-továbbá a «közigazgatási jog ama bizonyos területeiről», melyeket Péter
-már jogász korában is oly kiváló előszeretettel művelt az egyetemen,
-stb., stb…
-
-A délutánt, otthon a lakásán, levélírással töltötte Péter. Az özvegy
-édes anyjának hosszú négy oldalon hűségesen beszámolt az utazásáról
-Dengelőről – Budapestig. A szerencsés megérkezéséről s a nemkülönben
-szerencsés bekvártélyozásáról bizonyos özvegy Kalimpáné asszonynál.
-(Igen jóravaló idősebb nő – füllentette a száz aggodalmú öreg asszony
-megnyugtatására Péter – noha a való tényállás az, hogy Kalimpáné «egy
-magányos, fess, fiatal úri asszony», amiképen ő maga is hirdette az
-apróhirdetésekben magát, azaz hogy az «elegánsan butorozott» hónapos
-szobáját «lépcsőházi» bejárattal, esetleg teljes ellátással és csakis
-disztingváltabb magányos uri ember számára»…) Különös lendületet vett
-Péter levele ott, ahol a hivatalbeli fogadtatását ecsetelte. «Az összes
-kollégák – írta egyebek közt – a legnagyobb szivességgel fogadtak. Már a
-miniszteri tanácsos úr ő méltósága is különösen kegyes volt hozzám (a
-családunk iránt is érdeklődött). De külön ki kell emelnem az
-osztálytanácsos úr ő nagysága kedvességét, aki különben a közvetlen
-hivatali főnököm. Ő nagy érdeklődéssel hallgatta beszédemet, amelyben
-mintegy rövid programmját adtam a miniszteriumban kifejtendő
-működésemnek. És végül abban a nagy megtiszteltetésben részesített, hogy
-egyszersmindenkorra meg-meghivott vacsorázó társaságába, a vendéglőbeli
-törzsasztalhoz, melynek ő az elnöke. Az összes nőtlen kollégák (s
-ilyenek, úgy hallom, igen számosan vannak) ott szoktak vacsorázni. Ez,
-mondom, igen nagy kitüntetés s azonkívül hasznos is lesz rám nézve, mert
-bizonyára sokat fogok tanulni a fehér asztalnál is a kollégáktól,
-akiknek, úgy látszik, az osztálytanácsos úr a szellemi vezérük s a
-fiatalabbaknak valódi atyai barátjuk… Ma este már ott is vacsorázom
-(ebédre Kalimpánénál abonáltam), azért sietek zárni e levelemet, stb.,
-stb.»
-
-Még egy másik levelet is írt Péter. Azaz, hogy csak egy képeskártyát,
-mely bizonyos Vég Piroska nevű úrileánynak szólt, aki úgy látszik,
-kevesebb szóból is megérti Pétert. Sőt szavak sem épen kellettek a
-megértéshez, mert a képes lapra, mely a miniszterium büszke, de rozoga
-(ilyenek nagyrészt a m. kir. miniszteriumok!) palotáját ábrázolta,
-mindössze egy nyilat rajzolt Péter, még pedig a harmadik emelet egyik
-ablakához (amely, tán mondanunk sem kell, Péter hivatalos szobáját
-jelezte), ezenkívül az egyik sarokba meglehetősen apró betükkel (hej,
-alighanem kitünő szeme van annak a Piroskának!) valami ilyesféle szám-
-és betürejtvényt pingált: «100.000 p–szi!»… Míg a másik sarokba, nevének
-kezdőbetüi után annál nagyobb és szinte kiabálva ágaskodó betükkel ezt
-írta: «m. kir. miniszteri fogalmazó gy»… (A hosszú és különben is
-magyartalan «gyakornok» szót így egyszerüen «gyé»-re rövidítette, a
-fölösleges «ideiglenes minőségű díjtalan» szavakat pedig teljesen
-elhagyta, ami mindenesetre jó nyelvérzékét és az egyszerű, tömör stilus
-iránt való előszeretetet bizonyítja.)
-
-*
-
-A «Három királyok»-ban már együtt volt a törzsasztal (az otthontalan
-öreglegények korán szoktak gyülekezni) az osztálytanácsos úr ő nagysága
-elnöklésével, mikor Péter belépett.
-
-Még mindig az ünnepi redingot volt rajta, mert némi ünnepélyes
-fogadtatásra számított, sőt útközben csinos kis dikciót is hevenyészett,
-melylyel majd az elnök úr üdvözlő szavaira válaszolni fog.
-
-Hatalmas füstfelhő gomolygott a törzsasztal fölött («konzerváljuk
-magunkat, fiukák, mert különben idő előtt megrothadunk»… – szokta volt
-hangoztatni az asztal humoristája), a különböző és leginkább tar
-koponyák úgy látszottak a füstben, mint őszi ködben az érett
-káposztafejek… A boros üvegek és sörös poharak között ingerült, kemény
-szavak pattogtak:
-
-– Borzasztó!
-
-– Rettenetes!
-
-– Szörnyüség!…
-
-– Hát csakugyan?…
-
-– Rémes!!…
-
-Ilyenféle, nem épen barátságos, még kevésbbé ünnepélyes felkiáltások
-sziszegték-morogták körül Pétert, mikor bizonyos elfogultsággal,
-udvariasan, mélyen meghajtotta magát a tanácsos-elnök úr előtt.
-
-– Kérlek alássan, nagyságos uram, kegyes bátorításod folytán voltam
-bátor megjelenni…
-
-– Szervusz! – szakította derékon Péter dikcióját a tanácsos úr, – tedd
-le magad. Urak, aki még nem ismerné, dr. Kis Péter úr, az új
-gyakornokunk.
-
-Péter megszeppenve kuporodott le az egyik üres székre. Ez a rettenetes
-«gyakornokunk» szó, amit ő csak egyszerű «gy» betüvel jelzett, így
-kimondva (pláne «fogalmazó» nélkül) szinte lesújtotta. Úgy érezte,
-mintha a csontjait ropogtatná és az agyvelejébe szurkálna az a sok
-zordon mássalhangzó: gykrnknk!… Brrr… majd a hideg verejték verte ki
-tőle.
-
-Néhányan a szomszédságból kezet fogtak vele, mások csak némán intettek,
-de mindenki ezt gondolta magában:
-
-– Szegény tatár!
-
-Ezzel aztán végkép el is volt intézve Péter «ünnepélyes» fogadtatása.
-
-Az egyik tömzsi, kerekfejű és erősen őszbecsavarodó asztaltárs (címzetes
-segédtitkár a miniszteriumban) vette fel a szót. Ő is csak az imént
-érkezett s a nagy háborgást okozó követ ő dobta a társaság meglehetős
-posványosan hullámzó hangulatába.
-
-– Hát igen, – mondta élesen pattogó hangján a kis ősz ember, – Karcsi
-főbelőtte magát! Még pedig alaposan. Mausztodt!… Már viszik is a
-boncasztalra.
-
-– Igazán borzasztó! – fakadt ki újra az egyik fiatalabb kolléga
-(fogalmazói rangban és szintén szapora fehér fürtökkel az üstökében.)
-
-– Borzasztó… borzasztó! – pattogott vissza a kerekfejű – az ördögöt
-borzasztó! Sőt nagyon egyszerű és természetes. A legtermészetesebb ügy a
-világon. Épen olyan természetes, mint ahogyan én, te, ő (itt épen Kis
-Péter felé bökött, aki ijedten rezzent össze) és mind, akik most itt
-szemforgatva sopánkodunk, hasonlóan cselekedtünk volna, ha lett volna
-vagy volna annyi fiatalos hebehurgyaság (vagy férfias bátorság – ahogy
-akarjátok) bennünk is, mint Karcsiban. Ha nem lettünk volna, vagy nem
-lennénk elég okosak vagy gyávák (megint: ahogy tetszik!) ahoz, hogy
-emberi életet kezdjünk élni. Igaz, őszinte, _egész_ emberi életet… Épen
-olyan természetes, mint amilyen természetellenes az, hogy én, te, ő és
-mind, akik itt vagyunk napról-napra, itt ebben a bűzös, margarin- és
-spiritusz-szagú kocsmában és hizlaljuk az epénket és aszaljuk a
-szivünket és az agyvelőnket… hogy végezetül még a férgek is csalódjanak
-majd bennünk, amelyek pedig egyedül fűznek szép reményeket ehez a mi
-nyomorult, hazug _féléletünkhöz_, amely silányabb, érték nélkül valóbb
-az állaténál, mert az legalább kölykeket nevel… Hát ez a Karcsi, akit
-itt most szegénynek, szerencsétlennek sopánkodtok, legalább élt. Egész
-emberi életet élt. Ha egy évig, vagy akár csak egy hónapig élt volna is,
-de élt. Volt bátorsága élni… Volt bátorsága hallgatni érző, fiatal szíve
-dobogó szavára… egészséges meleg vére ritmikus lüktetésére… És nem
-fojtotta az emberi élet e legfenségesebb zsolozsmáját hazug és gyáva
-alakoskodással füstös kocsmák és kávéházak bűzös csörömpölésébe és
-útszéli lebujok feslett sikongásába, mint én, te, ő és mind, akik most
-itt aszott szívvel és ehrlich-hata után nyöszörgő vérrel sopánkodunk… Az
-megint más lapró tartozik, hogy ezentúl _csak_ dolgozott, becsületesen,
-emberségesen (sőt sokszor már szinte állatmódra) a hivatal taposó
-malmában… hogy nem kereste malmára a nagyokat lendítő, de legtöbbször –
-hiszen tudjuk, látjuk – gyanus forrásokból ömlő és piszkos sodrú nagy
-vizeket… hogy őszbecsavarodó fejjel még mindig a «ranglétra» alsó,
-görhes fokain kuporgott, míg nála sokkal hitványabbak az ő vállain át
-kúsztak a magasba… hogy hat szép gyermeket adott a hazának, a tekintetes
-haza pedig adott neki olyan fizetést, amelyért a mészáros, a pék és
-társai csak három sovány porcióra valót hajlandók naponkint adni és
-olyan úgynevezett «lakbért», amelyért a legkülvárosibb háziúr sem áll ma
-már szóba az emberrel… Ez, mondom, és minden egyéb, ami ezután és ebből
-következett, már nem az ő dolga. Ő elvégezte a maga dolgát emberségesen
-és punktum!
-
-– Az a vén paralitikus dadogány az oka mindennek! – süvített fel itt egy
-ingerült, éles hang, – ha ő az ősszel penzióba megy, Karcsi most
-előlépett volna.
-
-– No, csak azt várjátok, míg az elmegy, – kontrázott egy másik, – azt
-csak az Entreprise huszárjai mozdítják el onnan…
-
-– Igyunk, fiukák! – igyekezett földeríteni a komor hangulatot a
-humorista. – Vigasztalódjatok: sohse halunk meg és sohse – lépünk elő!
-
-– És vigasztalódjunk, – szólalt fel ismét a kerekfejű s egy ívet vett
-elő a zsebéből, – hogy nekünk még telik az elpocsékolt hitvány életünk
-árán egy-két garas a kollégáink koszorújára. Irjátok alá!
-
-A kollégák ittak, aláirták az egy, usque két koronáikat és megint ittak.
-Péter is aláírt egy koronát. Ez volt tulajdonképen az első komoly
-hivatalos működése.
-
-*
-
-Jó éjfélre járt az idő, mikor az asztal szétoszlott.
-
-Péter úgy gondolta, hogy illendő dolog hazakísérnie a főnökét, aki – úgy
-vette észre – kissé rövidlátó is és egész este, jó példával járván elől,
-igencsak szorgalmasan hozogattatta a «három decit.» (Mert a tanácsos úr
-elvből mindig csak három decit hozat – egyszerre.)
-
-– Na, fiacskám, – mondta hazamenet atyáskodó hangon, de pajtáskodó,
-boradta őszinteséggel Péternek a tanácsos úr, – most már láttad: miféle
-virágok fakadnak majd számodra azon a bizonyos mezőn, amelyről délelőtt
-ott a hivatalban olyan lelkesedve beszéltél. Nem akartalak akkor
-zavarni. Elvégre is a hivatal – hivatal! Meg aztán igazán olyan derüs
-félórát szereztél nekem, amilyenben már régóta nem volt részem. Mintha
-csak enmagamat láttam volna – harminc évvel ezelőtt… és a saját akkori
-hangomat hallottam volna… Én is épen így beszéltem akkor a főnököm
-előtt, fiacskám. És «álmaim is voltak, voltak»… mint a költő mondja.
-Épen úgy, mint neked. És volt vadonatúj szalonkabátom is, amelynek
-zsebében, a szívem fölött, egy bodros fejű kis leánynak arcképét
-szorongattam, aminthogy valószinüleg a te kabátod zsebében is ott
-szorong valami kis bodros fejű… Én is írtam akkor igen szép, érzékeny és
-ambicióktól duzzadó levelet az édes anyámnak, no és egy másikat annak a
-kis bodros fejűnek… Aminthogy bizonyosan te is írtál. És látod, mi lett
-a vége. Egy savanyú kedvű, rezes orrú, részeges agglegény, fiacskám.
-Olyan, mint a többi, akit ott láttál a «Három királyok» asztalánál és
-amilyeneket a többi kocsmákban is láthatsz. Magyar királyi agglegény,
-fiacskám… Aki éjfélkor tántorog haza a füstös csapszékből, tíz órakor
-ébred fejzúgással és gyomorémelygéssel… Dél felé betámolyog a
-hivatalába, komisz borjúpörköltet eszik, sört iszik rá, aztán pipára
-gyújt «simliket» gyárt és böfögve várja, míg fölfordul, aki előtte van a
-szamárlétrán. Addig várja, míg egyszer csak maga is fölfordul… és a
-kutya se ugat utána… Na, jóéjszakát, fiacskám!…
-
-Péter lehorgasztott fejjel bandukolt tovább az éjszakában.
-
-
-
-
-A PÁRNÁZOTT AJTÓK MÖGÖTT.
-
-
-I.
-
-– Nem megyek, mama, én nem megyek. Elvégre, nekem is van önérzetem…
-
-– Eljösz, Marianne. El kell jönnöd. Érted?!
-
-– De mama, én…
-
-– Semmi «de»! Öltözz és megyünk. Punktum. Azt az erdő-ügyet végre is el
-kell már egyszer intéztetnünk. Ez most már jóformán életkérdés ránk
-nézve. Aztán meg…
-
-– De hiszen ezt a nélkül is… nélkülem is… lehetne…
-
-– Azt én jobban tudom. Csirke ne tanítsa a tyúkot. Manapság semmi sem
-megy magától. Mindent meg kell mozgatni. Az úgynevezett «hivatalos
-gépezet» meg épen csigalassúsággal vánszorog előre, ha az ember egy kis
-művészettel nem lendít rajta.
-
-– De mikor én semmi tehetséget nem érzek az efajta lendítő művészethez.
-
-– Légy nyugodt, fiacskám, ezt én megint jobban tudom. Én jobban ismerem
-a tehetségeidet, mint te magad. Te még azt sem tudod tulajdonképen, –
-hiába olvastál annyit össze-vissza, hogy mit tudsz. Nohát tudd meg,
-lelkem, hogy minden nő született lendítő-művész. A világ sohasem ment
-volna előbbre asszonyi lendítések nélkül. De ez most nem tartozik ide… A
-mi azt a bizonyos önérzetet illeti, – azt is csak a könyveidből szoptad,
-– hát ez esetben a felől is teljesen nyugodt lehetsz. Semmi sérelem nem
-fog esni az önérzeteden. Tudod, hogy először dr. Kabócza fogalmazóhoz
-megyünk. Majd ő jelent be a kegyelmeshez.
-
-– Nincs szerencsém ismerni Kabócza doktor urat.
-
-– Hát épen azért. Vagy annyival inkább el kell jönnöd. Meg kell
-ismerned.
-
-– Köszönöm. Ha őt nem ismerem is, de ismerem a fajtáját és nem kérek
-belőle. Őszintén gyűlölöm ezeket a raccsoló, nyafogó, nyegle ficsurakat,
-még ott is, a hol leginkább a helyükön vannak: a zsúron, a társaságban,
-bálban. De a hivatalszobában meg épen nem vagyok kiváncsi rájuk, a hova
-nagyrészt a protekció ültette őket és a hol egyebet sem tesznek tíztől
-félkettőig, mint a körmüket fényesítik, esetleg fölényeskednek és
-gorombáskodnak a közönséggel, vagy a mint ők mondják, «a pasasokkal.»
-Nohát én nem akarok ilyen «pasas» lenni se Kabócza úr, se más uracskák
-jókedvére.
-
-– Marianne, Marianne, te belőled megint a te modern naturalista, verista
-meg isten tudja, miféle _ista_ íróid beszélnek, a kik mindig fekete
-szemüvegen át nézik a világot.
-
-– Sőt épen szemüveg nélkül, éles és nyitott szemmel nézik. De nem is
-szorulok e tekintetben a különben igen tisztelt író urakra. Magamnak is
-jó szemem van és azzal nézem a világot és az embereket.
-
-– Nohát akkor majd néz meg Kabóczát. Ő egészen más, mint a milyennek te
-képzeled. Kabócza komoly, érett ember. Azonkívül finom művészlélek.
-Csupa szolgálatrakészség és szeretetreméltóság. Azért is vette maga
-mellé titkárul a kegyelmes úr. Kabócza a hivatalán kívül művészettel is
-foglalkozik. Épen úgy, mint te, Marianne, festeget szabad óráiban. A
-multkor elárulta, mert nekem különösen nagy tisztelőm. Én is
-említettelek neki téged és nagyon melegen érdeklődött irántad… a
-művészkedésed iránt… Azonkívül Kabócza nőtlen ember…
-
-– Bizonyosan valami megsavanyodott agglegény!
-
-– Na! Igaz, hogy egy kicsit szürkül már, de édes lelkecském, mi sem
-vagyunk már épen mai csirkék… Remélem, most már megértettél, drágám.
-Eredj hát szépen és vedd fel az új ruhádat, a rózsaszínűt. Kabóczának
-igen finom ízlése van és kedvenc színe a rózsaszín…
-
-– Igen, mama, – kapitulált végre Marianne. És mivel belefáradt már az
-ellenkezésbe vagy talántán egyéb okokból is, ment és fölvette szépen a
-rózsaszínű új ruháját.
-
-A mama is szépen kicsipekedett és útrakeltek a két lendítő-művészek.
-
-
-II.
-
-Míg őnagyságáék öltözködtek és a különféle csökönyös pesti járóműveken
-nagy üggyel-bajjal eljutottak a miniszteriumba, azalatt odafenn, az
-egyik hivatalos szobában különös és egészen szokatlan dolog történt.
-
-Épen a Kabócza doktor szobájában olyasféle jelenetek játszódtak le
-ezalatt, a minők ezelőtt csak a különböző t. c. elv- és szaktársak
-gyűlésein szoktak előfordulni, nem pedig a nagyságos (noha tulajdonképen
-csak tekintetes) miniszteriumi urak konventikulumain. Mert aféle
-rögtönzött konventikulum volt Kabócza szobájában, a melyen egy csomó
-deresedő fejű és többé-kevésbbé nekigömbölyödő embonpoint-ü úr vett
-részt. A derességben és gömbölyűségben ugyan mutatkoztak néminemű
-különbségek, de egyébként rangban mind egyenlők voltak a konventikulum
-tagjai: tekintetes fogalmazó urak.
-
-A gyülekezés nem volt ugyan szervezve és rendőrhatóságilag engedélyezve,
-mégis úgy látszott, hogy az elnöki tisztet Kabócza doktor viselte,
-bizonyosan azon a címen, hogy neki volt a legderesebb feje és a
-leggömbölyűbb embonpointje. De ezenkívül ő állt a legbizalmasabb lábon a
-kegyelmes úrral is, a ki legutóbb aféle titkári teendőkkel bízta meg
-Kabóczát, a mi a miniszteriumban igen nagy kitüntetés számba megy.
-
-Kabócza ilyetén csöndes elnöki minőségében egyelőre nyugodtan szívta
-tintafoltos asztala mellett a rosszul szelelő portorikóját és szabad
-folyást engedett a kollégák érzelmeinek, a melyek elintén csak csöndesen
-mormolva bugyborékoltak, de azután mind erősebben zajgó hullámokat
-vertek.
-
-Az egyik apróember kolléga, a kinek azonban a legélesebb hangja volt,
-vitte a szót.
-
-– Tehát, fiukák, – rikácsolta a kis ember, – ezennel van szerencsém
-indítványozni, hogy alakítsuk meg az elaggott fogalmazók egyesületét,
-röviden az EFE-ét.
-
-– Ohó! – kiáltott közbe egy másik, szintén deresedő «fiuka», – az nem jó
-lesz. A cégér legyen tetszetős, manapság minden a jól megválasztot
-cégértől függ. Mi az, hogy «efe»? Ide még egy szó kell, a mely K-val
-kezdődjék. Akkor aztán így fest a cégérünk: K. E. F. E.! Ez már valami.
-Tetszetős és praktikus. Még bizonyos titokzatosságot is kölcsönöz az
-egyesületünknek, a mi nagyban emeli a tekintélyünket kifelé. Ma már
-úgyis mindenki valami titkos társaság tagja. Ki szabadkőmíves, ki
-kongregációs, ki fajmagyar turáni levente. Ha azután gyülésezünk,
-egyszerűen azt fogjuk mondani, hogy «kefélünk», mint a hogyan
-szabadkőmíves polgártársaink «vakolnak».
-
-– Helyes, helyes! – nyilatkozott meg a közvélemény és a fiúkák törték a
-fejüket, mi legyen hát az a k-val kezdődő szó?
-
-Végre jobb hiányában a «keservesen» szóban állapodtak meg és ezzel
-megalakult a Keservesen Elaggott Fogalmazók Egyesülete, vagyis röviden a
-KEFE.
-
-– A korelnökség mindenesetre engem illet, – mondta most az aránylag
-legnyurgább kolléga, – nekem az ezer koronás lakáspénzemhez van tizenhat
-és félévi szolgálatom, hat neveletlen gyermekem és egy anyósom.
-
-– Én a díszelnökségre jelentem be igényemet, – szólt egy másik, szintén
-az ösztövérebbek közül, – még pedig azon a címen, hogy nekem dupla
-anyósom van.
-
-– Ferdi, ne légy gyöngédtelen! – figyelmeztette valamelyik lovagias
-kolléga.
-
-– Ezt a viccet már ismerjük a «Fliegende»-ből, – akarta letorkolni
-Ferdit egy másik tagtárs.
-
-– Nem viccelek, fiúkák, – mondta komolyan Ferdi. – Nem úgy értem, hogy
-az anyósom duplán számít. Valósággal két anyósom van. Egyik a boldogult
-első feleségem után, a másik a második után. És mind a kettő nálam
-lakik. Persze, külön szobában.
-
-– Persze, persze, két dudás egy csárdában! – élcelt közbe valaki.
-
-– Így a lakásom, – folytatta még komolyabban Ferdi, – épen háromannyiba
-kerül, mint a mennyi a lakáspénzem. Hát tessék igy lakni és azonkívül
-még egyebet is cselekedni, például húst enni, a mire néhanapján mégis
-csak szüksége van az embernek.
-
-Ilyenféle jogcímeken hamarosan akadt pályázó az alelnöki,
-másod-alelnöki, titkári tisztségre, úgy, hogy végül az egész egyesület
-csupa érdemdús tisztikarból állott.
-
-– Elég a tréfából, fiúk! – szólt közbe elnöki tekintélyével Kabócza. – A
-dolog sokkal komolyabb…
-
-– Annyira komoly, pajtás, – hangzott egy szomorú, komor hang, – hogy
-csak sírni vagy nevetni lehet rajta. De mivel a sírás nem használ, hát
-nevessünk. Vagy nem kacagni való-e, hogy itt húzzuk az igát türelmesen
-10–15 év óta s mikor, mint most is, valami üresedés van, hát a nyakunkba
-dobnak holmi levitézlett képviselőket és főispánokat, a kik annyit
-értenek a mi dolgunkhoz, mint a tyúk az abécéhez. Neked még csak könnyű
-a dolgod, mert volt elég eszed, hogy nem nősültél…
-
-– Nekem sem olyan könnyű, mint gondoljátok, – felelte Kabócza. – Minden
-embernek megvannak a maga keresztjei, ha nem is hurcolja sopánkodva a
-piacra azokat… De ez most nem tartozik ide. Ide csak az tartozik, hogy a
-mit most ismét el akarnak velünk követni, az már vérlázító
-igazságtalanság és ezt nem fogjuk türni. Elvégre ma már az utolsó
-utcaseprő és ki tudja kiabálni a maga jogait, csak mi sunnyogunk gyáván,
-nyomorult szellemi proletárok… Hát emeljük föl a szavunkat egyszer már
-mink is! De nem léhán viccelődve, hanem komolyan, mint komoly férfiakhoz
-illik. Most mindjárt deputációba megyünk a kegyelmes úrhoz és ha ez nem
-használ, tovább megyünk, a parlament, a nyilvánosság elé. Memorandumot
-írunk, a melyben könyörtelenül leleplezzük ezt az egész protekciós
-korrupciót… Majd megírom én!
-
-E gyujtó szavak hatása alatt a KEFE nyomban küldöttséggé alakult és
-bement a kegyelmes úrhoz. Hamarosan ki is jöttek. Hogy mi történt a
-vastagon párnázott ajtók mögött, az nem egészen bizonyos. Bizonyos
-azonban az, hogy Kabócza doktor egyenesen a szobájába sietett, magára
-zárta az ajtót és neki gyürkőzött a memorandumnak.
-
-
-III.
-
-Az első dörgedelmes körmondatának a derekán tartott épen, mikor a
-szolgája rákopogtatott.
-
-– No mi az? – mordult ki Kabócza.
-
-– Két nagysága van itt, – mondta a szolga és átadta a már jól ismert
-névjegyet, a melyre most ő nagysága a saját neve után azt is odaírta,
-kétszer aláhúzva «_és leánya_.»
-
-– Várjanak egy kicsit, – rendelkezett kurtán Kabócza és folytatta a
-körmondatot.
-
-– Na, – jegyezte még odakünn gúnyosan Marianne, – hát ez az a finom
-Kabócza?
-
-– Csak ne idegeskedjél, kérlek, – mondta a mama, – bizonyosan valaki van
-nála vagy valami sürgős dolga van. Majd akkor beszélj, ha meghallgattad.
-
-Kabócza ezalatt befejezte a kacskaringós körmondatát, füle mellé dugta a
-tollat és kérette a hölgyeket.
-
-– A leányom, – mutatta be Mariannet kedveskedő hangon a mama. – A
-Marianne leányom, a kit a multkor említettem. Valami közös komissiónk
-volt útközben, hát őt is felhoztam.
-
-– Örvendek, – mondta Kabócza, csak úgy félig pislantva föl az írásai
-közül és helyet mutatott a hölgyeknek a rozoga, vedlett bőrdiványán. –
-Az ügye, nagyságos asszonyom… nemde az erdő-eladás…
-
-– Marianne szintén rajong a festészetért, – folytatta a mama, ügyet sem
-vetve az erdő-eladási ügyre. – Minden szabad idejét a pikturának
-szenteli. Természetesen a háztartás gondjai mellett… mert azt is ő
-végzi…
-
-– Az szép, nagyon szép, – dörmögte Kabócza. – Már informáltam a
-kegyelmes urat…
-
-– Mi köze a kegyelmes úrnak a mi háztartásunk gondjaihoz? – kérdezte
-magában Marianne. A mama pedig rendületlenül folytatta:
-
-– Bizony, Marianne, ezt a szemébe is meg kell mondanom, komoly leány, a
-ki a léha zsúrozás, korzózás helyett hasznos és praktikus dolgokkal
-foglalja el magát… Nemde, ön is helyesli ezt, doktor úr?
-
-– Mindenesetre, – bólintott idegesen Kabócza s kihúzta füle mellől a
-tollat, – jól teszik a tisztelt hölgyek, ha ők is megfogják ma már a
-dolgok komolyabbik végét… Ámbár vannak a pikturánál hasznosabb és
-praktikusabb dolgok is… A kegyelmes úr egyébként, ismétlem, mindenről
-informálva van. Nem hiszem ugyan, hogy belemenjen a föltételekbe, de
-tessék megpróbálni.
-
-Marianne titokban egyet csípet a mamája selyemblúzán és nyugtalanul
-izgett-mozgott a bőrdiványon.
-
-– Most épen szabad a kegyelmes úr, azonnal bejelentem nagyságtokat, –
-mondta tovább Kabócza és a következő percekben már a kegyelmes úr
-előszobájában várták szorongva önagyságáék, mikor nyílik meg számukra a
-párnázott ajtó.
-
-Hamarosan megnyílott.
-
-Kabócza doktor visszasietett a szobájába, fogta a tollát és komoran
-nekifeküdt a második, még dörgedelmesebb körmondatnak.
-
-
-IV.
-
-Őnagyságáék valamivel tovább maradtak a párnázott ajtó mögött, mint
-Kabóczáék.
-
-Kabócza doktor már az ulolsó körmondatát is befejezte, három felkiáltó
-és két kérdőjellel, mikor a kegyelmes úr hivatta.
-
-– Nézze kedves barátom, – mondta nyájasan mosolyogva és egy nagy
-aktacsomót adott át Kabóczának, – intézze csak el ezt. Tudja, az az
-erdő-ügy… Meggondoltam a dolgot, belemegyünk a tulajdonos föltételeibe,
-aszerint intézze el. De sürgősen, kérem, ha lehet, még ma. Deputációkat
-pedig máskor ne vezessen hozzám, mert ezzel árt a karriérjének, különben
-gondom lesz önre.
-
-– Igenis, kegyelmes uram! – hajlongott finoman, kedvesen Kabócza és
-boldogan sietett vissza a szobájába.
-
-Kinézett az ablakon az utcára. Szerette volna visszainteni a hölgyeket.
-Kedvesen, finoman leköszönt nekik, de azok nem vették észre. Épen akkor
-ültek be egy gummikerekübe és elhajtattak.
-
-Kabócza egyet gondolt, összetépte a KEFE memorandumát, leült és
-elintézte az erdő-ügyet «azonnal, még ma»…
-
-
-
-
-ŐSZ.
-
-– Tisztelt kolléga úr, – így szólt a nagyhatalmú hivatalfőnök némi
-ünnepélyességgel és bizonyos fokú leereszkedéssel Fa Jánoshoz, nyár
-elején, mikor a szabadságok kiosztásáról volt szó – óhajtanám, hogy
-kegyed most is, mint a mult évben, csak az ősszel venné igénybe
-szabadságidejét. Az ügyosztályt, tetszik tudni, nem bízhatom mindenkire.
-Szóval, a hivatal érdekei úgy kívánják…
-
-Fa János, a mindig lelkiismeretes és buzgó hivatalnok, most is, mint a
-mult évben, tisztelettel hajolt meg a főnök úr óhajtása és a hivatal
-érdekei előtt.
-
-– Kérem, méltóságos uram, – mondta – a dolog rendben van. Szabadságomat
-az őszszel fogom igénybe venni.
-
-Hivatalos aktát «vettek fel» róla és ezzel Fa János szabadságügye
-végérvényesen el volt intézve.
-
-Pedig ezúttal aligha volt egészen rendben a dolog.
-
-Erre azonban csak akkor sejtett rá Fa János, mikor hazatérve, egy
-levelet talált az asztalán. A borítékon mindjárt felismerte a Menyus
-bácsi – t. i. Kócs Menyhért úr – kissé immár öreges és rusztikus vonású
-szarkalábírását és a pusztamezői pósta bélyegzőjét. A tartalmát is
-jóformán tudta már kívülről.
-
-Ez a levél ugyanis évek óta pontosan megérkezett igy nyár elején a
-pusztamezői Kócs-portáról, amelyhez némi távoli atyafiságos szálakon
-kívül különösen kedves és meleg ifjúkori emlékek fűzték vala Fa Jánost.
-Az ifjabb Kócs Menyhért barátsága révén tudniillik, akivel János
-valamikor együtt tanult a pápai kollégiumban. Együtt is laktak. A
-kvártélypénzt egészen Menyhért fizette, sőt a Jancsi gyereknek –
-teljesen a maga kenyerére taszított diák volt Fa János – bizony a
-kosztja is jóformán abból a mozgó éléskamrából került elő, amelyik –
-Kócs néni jóvoltából – hogy úgy mondjuk, permanens szolgálatot végzett a
-pusztamezői öreg kastély és a pápai kis diák-szoba között. A vakációit
-is Pusztamezőn töltötte Jancsi diák, ahol tejbe-vajba fürösztötték és
-két hónap alatt szinte kihizlalták a következő tíz hónapos
-«szűkesztendő»-re.
-
-Fa János pedig mindezek fejében aféle mentori szolgálatot teljesített
-Kócs Menyus körül, védelmezvén őt főképen a kajánabb természetű
-diáktársak csipkedő imposztorkodásai ellen, amelyeknek a kissé
-gyámoltalan és vékonypénzű Kócs Menyus különben állandó céltáblája lett
-volna, ha Jancsi elébe nem állítja két erős karjának a tilalomfáját.
-
-Az egyetemre is együtt mentek. Az örökké füstös, kormos nagyvárosban
-azonban egyszerre csak ama nagy Kaján támadta meg a kis göthös Kócs
-Menyust, amely ellen nem volt hatalma már Fa János két erős karjának.
-Hosszú délvidéki utazás után egy szép tavaszi napon a szegény fáradt
-Menyus visszaérkezett a pusztamezői akáclombos temetőbe.
-
-Ezután indultak meg azok a bizonyos levelek, amelyekben az öreg Menyus
-bácsi szíves, meleg barátsággal hívta mindig Fa Jánost egy kis
-vakációzásra, jó falusi levegőre. János úr eleinte szorgalmasan el is
-látogatott minden nyáron Pusztamezőre. És hogy valamivel viszonozza a
-szíves vendégbarátságot, most a kis cseperedő Iluskát, a Kócs-törzs
-legifjabb bimbó-hajtását, vette szerető gondozásába. Gyönyörű
-hajasbabákat és képes abécéket vitt neki Pestről, megtanítgatta a
-betűvetés mesterségére, hancurozott vele a kertben, a réten, játszott
-bujósdit és haragszomrádot.
-
-Telt-mult ezenközben az idő.
-
-Fa János egyszer csak azt írta vissza Menyus bácsi invitáló levelére,
-hogy az idén – sajnálja – nem mehet Pusztamezőre. A körülmények… a
-viszonyok… a sok dolog… leköti a hivatal, stb. stb… Hanem a jövő évben…
-reméli… talán…
-
-És ez így ment ezután évről-évre.
-
-Menyus bácsi levele (egyre melegebb hanggal és egyre reszketősebb
-írással) minden nyárelőn pontosan megérkezett. Fa János válasza (egyre
-szűkszavúbban) mindig az volt rája: sajnálja, most nem lehet… reméli,
-jövőre…
-
-Pedig utóbb már igen kedves postscriptummal is bővült a pusztamezői
-levél ilyenképen: «Bizony már Iluska is haragszik a rossz Jancsi
-bácsira, hogy ilyen hűtelen lett hozzánk…» Ez az utóirat később némi
-stiláris változáson ment át. Nevezetesen, Iluska helyett – Ilona, Jancsi
-bácsi helyett – Fa úr állt benne s kezdődött: «Bizony, Ilona is sokat
-emlegeti Fa urat.»
-
-Ebből a legutóbbi levélből meg már végkép elmaradt a postscriptum. Pedig
-Fa János most épen azt kereste legelőször benne. Ez hirtelen egy kicsit
-szeget ütött a fejébe, mondhatnók – a szíve tájékára… És most kezdett
-olyasvalamit érezni, hogy az a szabadságügy talán még sincs egészen
-rendben…
-
-Némi gondolkozás után leült és igen meleghangú választ írt Menyus
-bácsinak. Őszinte nagy sajnálattal jelezte (és most nem udvarias
-közhely, ravaszkodó kitérő volt ez), hogy a nyár folyamán megint csak
-nem mehet. A hivatal érdekei úgy kívánják (és magában pokolra kívánta,
-most először, a hivatal érdekeit), hogy csak az ősszel veheti ki
-szabadságát. Hanem akkor föltétlenül élni fog a kitüntető szerencsével,
-meg fogja ragadni a kedves alkalmat és sebes sólyomszárnyakon repülend
-Pusztamezőre!
-
-Hosszú levelében, mely szinte részletes önéletrajzzá bővült, beszámolt
-az utolsó látogatása óta eltelt idővel, felsorolta az okokat (persze,
-nem valami pragmatikus megbízhatósággal), amelyek mindezideig
-akadályozták és a levél végére, amit eddig sohse szokott, most ő
-biggyesztett utóiratot, mely szóról-szóra így hangzott: «Remélem,
-miszerint az aranyos kis Iluska is ki fog békülni azzal a rossz Jancsi
-bácsival!!…»
-
-Másnap és a következő napokon aztán a hivatalban is különös dolgok
-történtek Fa Jánossal.
-
-A megcsontosodott minta-hivatalnok egyszerre csak ridegnek, szűknek,
-börtönösnek találta a hivatalszobáját, melyet pedig azelőtt igazi
-otthonául tekintett és már előre örült, ha az örökké lármás
-bérkaszárnyából, melyben kopottas legénylakása volt, a patriarkálisan
-csendes, pipafüstös ódon boltívek alá menekülhetett. (A hivatal épülete
-kolostor volt valamikor.) A mindig lelkiismeretes és buzgó robotolónak
-egyszerre csak kezdett valahogy nem akarózni a munka. A restanciák
-halomra gyűltek az asztalán. Ha egy-egy sürgetett aktát kényszeredetten
-előkotort, egyszerre csak azon vette észre magát, hogy a józanul szürke
-hivatalos papirost mindenféle fantasztikus ákom-bákumokkal kanyargatta
-tele, akárcsak diákkorában az algebrajegyzeteit… És ebben a nagy
-kesze-kusza, minden értelem nélkül való betű- és vonallabirintusban csak
-egy értelmes szó bujkált – mint pipacs a vetésben – hol itt, hol amott
-ütve ki a fejét, kissé más-más árnyalatban, de mindig mosolygó édes
-derűvel: Ila… Ilus… Iluska… Ilonka…
-
-Otthon pedig, a rideg legénytanyán, mindenféle kedves és bohó emlékek
-rajzották körül ama szép nyári napokból, amelyeket Pusztamezőn töltött.
-Különösen egy eddig figyelemre sem méltatott jelenet ébredt minduntalan
-és egyre elevenebb életre az emlékezetében. Egyszer haragszomrádot
-játszottak Iluskával.
-
-– Hajagszom jád, Jancsi bácsi – selypítette kedvesen Iluska.
-
-– Mért haragszol? – kérdezte Jancsi bácsi.
-
-– Mej nincs feleséged! – hangzott a meglepő válasz.
-
-– Majd lesz! – vágta ki magát Jancsi bácsi.
-
-– Akkoj én leszek a feleséged és akkoj nem hajagszom jád! – mondta rá
-nagy komolyan és hangos derültséget keltve a kis pöttyöm
-menyasszonybimbó.
-
-Fa János édesdeden elmosolyodott, úgy befelé magában, mikor ezt a
-bájosan együgyű jelenetet újra meg újra az emlékezetébe idézte. Lám csak
-– morfondirozott el azután – hogy ő erre sohsem gondolt idáig… Igaz,
-hogy nem is igen gondolhatott eféle gyerekségekre pályatörő,
-kenyércsikaró nagy munkája közben. Mert protekció híján,
-lépésről-lépésre a maga erejével kellett utat törnie előre és minden
-nagyobb falat kenyeret a maga erejével kellett kicsikarnia abból az
-egyre jobban megrohant és egyre szűkebben sütő közkemencéből, melynek
-hivatal a neve.
-
-Húsz esztendő elszánt tülekedése, kemény munkája kellett ahhoz, hogy a
-kenyér mellé egy kis pecsenyére, pohár borocskára is tellett. Evés
-közben jön meg az igazi étvágy. Fa Jánosnak most már egy kis csemegére
-is étvágya támadt. És lehetett volna-e az ő számára a kerek világon
-kívánatosabb, édesebb csemege, mint a kis Kócs Iluska nevető kék szeme,
-ölelő puha karja, csókratermett ajka?…
-
-Ezt a kérdést, az ábrándozás egyre gyakoribb óráiban – miközben a
-pusztamezői vadvirágos réteket járta – maga vetette fel maga előtt Fa
-János és nyomban meg is felelt rá magának.
-
-Diktum-faktum, mikor végre (hej, csigahason!) megérkezett az ősz és vele
-a szabadság, János úr mindjárt másnap csomagolt és – ha nem is «sebes
-sólyomszárnyon», csak lassan döcögő vicinálison – elutazott
-Pusztamezőre.
-
-A kis vadszőlős állomáson – méla őszi napsugárban piroslottak már a
-csipkés falevelek – Menyus bácsi várta a vendéget. Arcán a régi szíves
-mosoly, de szép fehér patriárkafeje kissé megsárgult. Valamikor kemény
-katonás járása is megroggyant és bár nagy igyekezettel emelgette lábát,
-bizony már sűrűn csosszant, ritkán koppant a lépte.
-
-János úr mindjárt az első pillanatban valami kis lehangolódást érzett.
-Még inkább meglepődött, mikor az állomáson semmiféle kocsit sem látott.
-Igaz, a falu csak jó puskalövésnyire volt, de azért régebben a világért
-sem engedte volna el az öreg családi batárt a szives házigazda, mikor
-ilyen kedves vendége érkezett. «Gyalog otthon is járhatsz?» – szokta
-volt mondani vidáman Menyus bácsi, ha Jancsi diák szerénykedve
-protestált a felesleges fényűzés ellen. Hej, pedig akkor még Menyus
-bácsi is ugyancsak kivágta a «bakamarsot», no meg – mi tagadás – Jancsi
-diák is fürgébb legény vala, mint János úr.
-
-– Csak így az apostolok lován jöttem, – mondta most, a kölcsönös
-üdvözlés után csendesen Menyus bácsi. A másik lovakat eladtuk. Bizony
-eladtuk…
-
-A böröndöt – vadonatúj drága és jó nehéz jószág volt – átadták egy
-vasuti szolgának («Nincs most alkalmatos cselédünk» – jegyezte meg
-Menyus bácsi) és lassan ballagva elindultak a falu felé. Eleinte
-szótalan, hangtalan. Mintha féltek volna megzavarni az őszi alkony
-bágyadt, méla csendjét… Vagy tán más oka volt a nagy hallgatásnak. Pedig
-mindkettőjük torkát szorongatta valami. Mindkettő úgy érezte, hogy itt
-most beszélni kellene valamiről vagy valakiről… Tavaszi dolgokról
-szeretett volna hangos szavakat ejteni az egyik, de azok most hogyan
-illenének ide?… Őszi dolgokról akart szólni halk borongással a másik, de
-hiszen itt az ősz, beszél ő maga. Fejük felett, lábuk alatt minduntalan
-megzörrent a sárga falevél…
-
-Hát ballagtak tovább szótalan, hangtalan.
-
-A jegenye-sor előtt megállt Fa János.
-
-– Ez, ha jól emlékszem, a Menyus bácsiék tagja, – mondta, hogy valamit
-mondjon és a fasor mögött feketéllő szép darab őszi szántásra mutatott,
-amelyen nagy lomha varjak tollászkodtak, olykor egy-egy rekedt kiáltást
-hallatva: kár… kár…
-
-– Csak volt, öcsém, – felelt kis vártatva Menyus bácsi botjával a
-faleveleket piszkálva. – Már eladtuk.
-
-És tovább ballagtak.
-
-Közvetlen a falu alatt letérve az útról a réteken vágtak át. Arra
-közelebb.
-
-Fa János ott megint akart valamit mondani, de hirtelen visszanyelte a
-kikívánkozó gondolatát.
-
-– Ezt is eladtuk, a rétünket – szólt helyette Menyus bácsi. Bizony
-eladtuk…
-
-Ballagtak megint tovább.
-
-Már csak pár lépés volt a Kócs-házig. Korhadozó vén diófák mögül
-barnállott ki magas fazsindelyes teteje. Zöldes-szürke moh lepte el nagy
-foltokban a zsindelyt, itt-ott egy-egy mély behorpanás a tetőn. Mintha
-valami vérengző óriás harapott volna bele…
-
-Fa Jánost szorongó érzés fogta el a ház előtt. Várta, hogy ismét
-megszólal majd Menyus bácsi – «ezt is eladtuk» – és tovább vezeti valami
-idegen bérelt fedél alá.
-
-De Menyus bácsi már csak odabent szólalt meg az oszlopos tornácon («No,
-hálisten!» – lélekzett fel Fa János), amelynek erősen homoruló tégláin
-ismét keményen kopogott a lépte. Szava is a régi érccel csengett és,
-noha kissé erőltetve, a régi bonhomiával:
-
-– Anyjuk lelkem, megjöttünk; itt vagyunk. Terülj asztal, éhezünk,
-szomjazunk! – kiáltott be a szokott kedélyes formulájával a konyhába s a
-vendéget szobájába vezette, hogy kimosakodja az út porát.
-
-Fa János kissé elszontyolodott, amint így magára maradt a kis szobában,
-melyre már ráborult a kora őszi est homálya.
-
-– Hm… nem jött ki elém – nyugtalankodott legbent magában – még csak a
-kendőjével sem intett felém…
-
-Azután pár percig versenyt hallgatott a süketnéma falusi estével, majd
-meggyujtotta az asztalon árválkodó gyertyát (egy szál őszirózsa csak
-lehetne mellette…) és hozzálátott az átöltözéshez. Kissé soká tartott a
-dolog (Menyus bácsi be is kopogott már – «öcsémuram, elrepül a sült
-liba!»), hanem aztán olyan is volt János úr, mintha skatulyából húzták
-volna ki, mikor végre megjelent a boltíves ebédlőszobában, ahol már
-terítve volt a jól ismert nagy kerek diófaasztal. Azon már három
-gyertyaszál pislákolt.
-
-Kócs néni a régi szeretettel fogadta az elveszett és megtért fiút. A
-szeretete talán még nőtt is azóta, de ő maga megfogyatkozott.
-
-– Ide, ide, a régi helyére, Jani fiam (már engedjen meg, én csak így
-nevezem) – kínálkozódott szívesen – úgy is régen várja már ez a hely.
-
-Fa János leült a helyre, mely olyan régen várja. És ő is várt valakit… A
-tavaszt várta vagy a nyarat. Egy édes mosoly, egy üde kacaj… egy szál
-virág, egy meleg ragyogó napsugár oh, be elkelne itt ebben a komor,
-nyomasztó, gyertyavilágos őszi némaságban…
-
-– Nyilt az ajtó, Fa János szíve megdobbant… Oh, most, most suhan be
-mindjárt a mosolygó tavasz… a napsugaras nyár! Most jön Iluska… Ilonka
-most…
-
-Erzsók asszony, egy apró töpörödött fehércseléd bicegett be az
-estebéddel, szép ropogósra sült libapecsenyével.
-
-– Ez az egész udvartartásunk! – jegyezte meg tréfásan Menyus bácsi,
-mikor Erzsók asszony visszadöcögött a konyhába. Ezt is a szomszédból
-kértük kölcsön.
-
-– Nem kap az ember valamire való cselédet – tette hozzá mintegy
-mentegetődzve Kócs néni – aranyért sem lehet itt már kapni… Mind a
-városba szalad a cifra életre. Vénségünkre odajutunk már, hogy a
-lábbelit is magunknak kell tisztogatnunk. Oh, oh, felfordult világ ez a
-mai… Ehol, a lámpánkat se tudjuk már használni. Nincs, aki gondozza.
-Vissza kellett térnünk a gyertyához, koppantóhoz. Persze, míg szegény
-Ilonka itthon volt…
-
-A Kócs néni jóságos, derűs tekintete itt egyszerre elborult, Fa Jánosra
-pedig mintha a villám csapott volna le hirtelen.
-
-– Hát Iluska… Ilonka nincs itthon? – kérdezte Fa János és valami nagy
-belső forróság öntötte el egyszerre, de minden erejével igyekezett
-megőrizni a higgadtság látszatát.
-
-– Nincs, – jelentette röviden Menyus bácsi. Ilona elment.
-
-Fa János szinte belégörbült ebbe a kijelentésbe és úgy ült ott a székén,
-mint valami nagy eleven kérdőjel.
-
-– Szeptember elején ment el – vette át a szót, szemét törölgetve, Kócs
-néni – Pusztatelekre tanítónőnek. Elúnta már itthon a várakozást (itt
-Jánosra nézett Kócs néni és ahogyan ránézett, valami szelíd szemrehányás
-is volt abban), előkereste a diplomáját és hát… elment… Szegény lánynak
-manapság már a diploma a vőlegénye. Azóta csak így vagyunk…
-
-– Így ám – bólintott rá Menyus bácsi – na, igyunk egyet, öcsémuram!
-
-Ittak. De nem igen ízlett a bor. A vacsora sem, a beszéd sem.
-
-Fa János, mialatt látszólag egy libacombbal viaskodott, voltaképen
-parázs lelkiharcot vívott meg magában. Felvegye-e a Kócs néni által,
-úgyszólván, a lábaihoz ejtett beszédfonalat?…
-
-Künn, az ablak alatt ezenközben dudorászni kezdett az őszi szél. A
-korhadozó ablakfákon keresztül a szobába is be-besurrant és
-kísértetiesen imbolygatta a gyertyák bús lángjait…
-
-Fa János a szemközt lógó nagy, kopott aranykeretű fali tükörbe
-pillantott s hirtelen úgy rémlett neki, hogy egy fáradt, sápadt, fakó és
-majdnem ismeretlen arc mered rá onnan vissza… Egyszerre valami tompa
-bizsergést, majd éles nyilalást érzett a csontjaiban…
-
-Felszisszent, a lábához kapott és egyelőre – nem vette fel azt a
-bizonyos fonalat. És nem szólt a tavaszról és nem beszélt a nyárról…
-Elgondolkozva hallgatott…
-
-Elgondolkoztak és hallgattak mind a hárman.
-
-Hallgatták, amint odakünn az ablakon, lombtaroló hideg ujjaival – kip…
-kop… didergetőn kopogott az ősz…
-
-
-
-
-SELYMEZÜNK, SUHOGUNK…
-
-Por Pál úr aznap valamivel korábban érkezett haza a hivatalából. Ritka
-eset, de ez egyszer mégis megesett. Elvégre is, nem lehet az ember
-fábul, sőt a legtökéletesebb vas-csavarral is megesik, hogy
-egyszer-máskor váratlanul kibillen a helyéből és felmondja a
-szolgálatot. Ez utóbbi hasonlathoz azért folyamodtunk, Por urat óhajtván
-jellemezni, mivelhogy ő is – mint ezt különösen kezdő hivatalnok
-idejében, bizonyos önérzettel emlegetni szokta – egy ilyen pontos és
-majdnem tökéletesnek mondható csavar volt abban a nagyfontosságú
-államgépezetben, amelynek népies, de épen nem népszerű neve: az adóprés.
-
-Kerek tizenöt esztendeje végezte Por úr a maga kis csavaró munkáját
-abban a rengeteg gépezetben, a legkifogástalanabb pontossággal. Reggel
-nyolc órakor már helyén volt, amelyet pont két órakor hagyott el és pont
-fél háromkor érkezett haza a lakására, tizenöt év óta mindennap, kivévén
-persze a betegség és a szabadság napjait. Most azonban nem volt
-szabadságos idő és egyébként is, hálisten, a legkitünőbb egészségnek
-örvendett Por úr. Semmiképen sem lehet hát csudálni, hogy Porné
-őnagysága, miután úgy tizenegy óra tájban elkészült a toalettjével és
-kiadta rendelkezéseit az öreg mindenesszakácsnénak, egész nyugodtan
-távozott hazulról, és legalább is két óráig szabadnak érezte magát, mint
-a madár. A gyerekek is csak akkortájt verődnek haza az iskolából és ők
-különben is örülnek, ha magukban lehetnek otthon.
-
-A külvárosi torony órája épen tizenegyet kongatott, mikor Porné ő
-nagysága kilibbent a külső ferencvárosi nagy bérkaszárnya kapuján és a
-zeg-zúgos kurta, szűk utcákon keresztül egyenesen a Belváros felé
-sietett. Aki közelebbről megfigyelte a még mindig tagadhatatlanul csinos
-gömbölyded nőcskét, egy kis asszonyismerettel hamarosan tisztában
-lehetett azzal, hogy Porné a nekihevült hamvasszőke arcával, nedves
-fényben csillogó kék szemével, melyben valami nagy, édes, mohó és tán
-kissé tiltott vágy tüze égett, egészen másra gondolt e pillanatokban,
-mint az iskola padjain kuncorgó csemetéire vagy a hivatal sivár asztala
-előtt görnyedő kedves férjeurára…
-
-Por Pál úr ugyanezekben a pillanatokban nem görnyedt épen sivár asztala
-előtt, mivelhogy Brindli bácsi, a hivatal «repülő Ganymédese» ép akkor
-kopogtatott be hozzá a szokásos tíz óraival (tizért szalonna vagy
-szalámi, egy vizes zsemlye és egy kupica sligovica.) Mindjárt utána
-pedig egy másik vendége érkezett: Hamvas úr a számfejtő osztályból, az
-örökké virágos kedvű Hamvas Frici, Por kollégája és a régi korcsmázó,
-kávéházazó időkben elmaradhatatlan cimborája.
-
-A bolthajtásos, ódon folyosó már messziről zengett-dübörgött Frici úr
-jókedvétől, amely ma mintha a rendesnél is szélesebb és virágosabb
-mederben hömpölygött volna.
-
-– Hé, Brindli bácsi! – harsogott az ajtóról-ajtóra serénykedő kis
-szakállas ember után Hamvas, – megálljon csak egy szóra, drága kis
-repülő uzsora, adja csak ide azt a sligovicás üveget… igen az egész
-üveget és két kupicát is hozzá! Aztán írja fel, majd elsején
-letörölheti…
-
-Majd a folyosón szipákoló hivatalszolgát rezzentette le a sarki
-trafikba:
-
-– Ugorjon csak, Mátyás, hozzon cigarettát… hölgyet… egy egész
-skatulyával!
-
-Csak azután robogott be, hóna alatt a sligovicás üveggel, Por szobájába.
-
-– Szervusz, Palcsikám! – kiáltott a jóízűen falatozó Porra, – felvirradt
-hát a nagy nap hajnala!… Gratulálok, Palcsikám!
-
-– Szervusz, – mondta csendes csudálkozással Por, – miért gratulálsz?
-
-– Azért, hogy te visszagratulálj, Palcsikám, mert én rám is felvirradt a
-nagy nap hajnala!
-
-Por kérdőjellé görbült és nagy szemeket meresztett a külvárosi korcsmák
-toaszt-stilusában tréfálkozó barátjára.
-
-– Ej, Palcsikám – kérdezte Frici most már komolyabban, – hát csakugyan
-nem tudnád, milyen nevezetes napunk van ma? Jubileumunk van! Tizenöt
-éves jubileumunk. Ép ma tizenöt éve, hogy megjelent a kineveztetésünk a
-hivatalos lapban. El sem hiszed, úgy-e? Én se hinném, ha itt nem volna –
-olvasd!
-
-Ezzel letette a sligovicás üveget s a zsebéből egy sárgult papirlapot
-vett elő.
-
-– Itt van la: «a pénzügyminiszter kinevezte Por Pált és Asche Frigyest…
-stb., stb.»… Akkor engem még úgy hívtak. Emlékszel, hogyan mutatkoztunk
-be a kollégáknak, épen ma tizenöt éve: «Por és Hamu vagyunk»…
-
-– Az ám… hehe!… – derült fel a rég elfelejtett ifjúkori bolondságon a
-komoly Por, – csakugyan így volt… Te már akkor is nagy kópé voltál,
-Fricikém és mai napig megőrizted a jó kedélyedet. Ez nagy áldás, hidd
-el, ez nagy áldás… az embernek egyebe sincs ebben a nyomorult életben…
-
-– No, és amit megiszunk, Palcsikám! – folytatta derültebb hangnemben
-Frici, – igyunk a mai nagy nap örömére egy kupicácskával.
-
-Kocintottak és ittak.
-
-– Na, még eggyel! – indítványozta Frici, miközben a hölgycigaretták is
-megérkeztek.
-
-Rágyújtottak és ittak még egygyel… aztán megint eggyel, míg csak az
-üvegben tartott. A vége a dolognak az lett, hogy mikor az üveg
-kifogyott, Por Pál, a pedánsul pontos csavar-ember, levágta a tollat és
-azt mondta magában: «eb ura fakó», ő bizony ma már nem dolgozik többet,
-elvégre ez csakugyan ünnepnap… tizenöt év nem kutya… és az ember végre
-is nem masina… és megengedhet magának egy órácskát…
-
-Ilyen és hasonló, szokatlanul merész filozofálás közben, amelyhez Frici
-is teljes meggyőződéssel kontrázott, Por Pál vette a kabátját és a nagy,
-hosszú folyosón óvatosan végigsurranva, a hátulsó kapun szépen kiosont a
-hivatalos épületből és hazafelé tartott.
-
-Épen egy óra volt, tehát félkettőre otthon lesz – gondolta – még elég
-jókor ahhoz, hogy a nevezetes jubiláris napot a feleségének is
-bejelentse, aki e ritka alkalomból aztán majd valamivel meg fogja
-toldani a rendesen bizony ösztövér ebédet. Hadd ünnepeljen a familia is.
-Elvégre, ha jubileum, hát legyen jubileum!
-
-Félkettőre pontosan haza is érkezett.
-
-A kis penészszagú udvari lakásban hangos indián-csatakiáltások fogadták.
-A gyerekek «örültek» torkuk szakadtából az egyedüllétnek… Mert a
-legnagyobb mértékben egyedül voltak, se mama ő nagysága, se Trézsi
-asszony nem háborgatta rögtönzött előadásukat, amelyet szabadon Nick
-Carter után rendeztek. Az apai tekintély zordon színe előtt egyszerre
-meglapultak a nebulók és Trézsi asszonyról azt a felvilágosítást adták,
-hogy húsért ment a szomszédos mészárszékbe, körülbelül egy órával
-ezelőtt, mikor ők hazajöttek. A mamát nem tudják, hol van, ő már akkor
-sem volt itthon.
-
-– Hm… az ördögbe is – morgott Por a hálószobában szanaszét heverő
-toalett-kellékeket vizsgálgatva – ő nagyságának, úgy látszik, valami
-nagyon sürgős dolga akadt és ugyancsak kikészítette magát az útra… Talán
-ő is számon tartotta ezt a nevezetes dátumot – fűzte tovább gondolatait
-– és valami meglepetést készít a számomra. Bizonyosan valami kis
-emléktárgyat vásárol, azért ment be a városba… Talán egy szép
-tajtékpipát, amire már régóta vágyom vagy valami más meglepetést…
-
-A meglepetés azonban egyelőre Trézsi asszony képében szakadt Por úr
-nyakába.
-
-– Kérem naccsága, – rontott be nagy hápogva Trézsi, – nem hoztam húst!…
-Óh, bocsánat, – mentegetőzött aztán, átlátván a helyzetet – azt hittem,
-a naccsága van itt…
-
-– A nagysága nincs itt – mondta Por – hanem arra én is kiváncsi vagyok,
-hogy miért nem hozott maga húst – délután félkettőkor!
-
-Trézsi kivette szatyrából a «húskönyvet» és átadta Pornak:
-
-– Hát azért kérem, kezét csókolom, a mészáros odaírta a hátulsó lapra,
-tessék megolvasni!
-
-Por épen a csiptetőjét akarta az orrára illeszteni, mikor nyílt az ajtó
-és besuhogott rajta ő nagysága vadonatúj selyemruhában.
-
-– Hogyan, Palikám, te már itthon vagy? – kérdezte kissé megszeppenve.
-
-– Én… itthon! – mondta oda se nézve s mind a két szót külön hangsúlyozva
-Por.
-
-Az asszony ezalatt hirtelen csatarendbe állította bájosságának egész
-arzenálját, amelynek Por eddig még sohase tudott ellenállni, noha nem
-egyszer keményen nekidurálta már magát.
-
-– Én egy kicsit megkéstem, drágicám – csicseregte, fuvolázta az asszony
-– a varrónőmnél… Ezt a ruhát próbáltam, át kellett egy kicsit alakítani,
-de csak egy ici-picurkát ám… mert különben akkurát olyan a termetem,
-mint a Szipolyka Angyalkáé, tudod, a híres művésznőé… Ezt maga a
-varrónőm mondta… Ez a ruha ugyanis direkt a Szipolyka részére készült,
-de a varrónő visszatartotta, mert a Szipolyka nem akarta kifizetni még
-az első havi részletet se, harminc koronát, az pedig igazán csekélység…
-sőt – mondja a varrónőm – még az előbbi kontójával is lóg nála a
-Szipolyka… Hát nekem ajánlotta fel a ruhát, persze, jóval leszállított
-áron, mert a művésznőket egészen máskép kezelik és husz koronás havi
-részletekben kell csak fizetni, az pedig már igazán csekélység egy ilyen
-darabért… nézd csak, drágicám, hogyan áll rajtam, mintha csak
-rámlehelték volna… «Bűn volna, ha meg nem tartaná a nagyságos asszony, –
-mondta a varrónőm – valóságos bűn volna»… És a varrónőnek valóban igaza
-volt és én megtartottam, úgy sem volt még soha egy tisztességes
-selyemruhám… Kenyeresné pukkadni fog, ha meglátja és az egész csak potom
-húsz koronába kerül havonként… No, nincs-e igazam, Palikám?
-
-Mialatt ezeket mondta, egyre a régi divatú nagy állótükör előtt
-illeget-billegett, perdült-forgott a kis gömbölyű asszonyka és
-(alighanem a Szipolyka hagyatékából!) valami különösen erős, bódító
-parfüm-illatot terjesztett maga körül. Végül egy kecses fordulattal
-odalibbent az urához, aki idáig, Trézsi asszonnyal együtt, néma bámulója
-volt a különböző toalett-produkcióknak és puha, párnás tenyerével
-végigcirógatta Por bozontos, dérverte szakállát.
-
-– Talán csak nem vagy beteg, drágicám? – kérdezte tőle meleg részvéttől
-reszkető, becéző hangon.
-
-Por, ha beteg lett volna, ha félholt lett volna is, meggyógyult volna
-ettől a cirógatástól (ej, haj, gyarlandó az emberi állat, ha mindjárt
-nadrág van is rajta!) és noha a nagy tükör-jelenet alatt megint keményen
-nekidurálta magát, hogy így meg úgy, de most már csakugyan a sarkára áll
-és megmondja ennek az ilyen-olyan préda asszonynak a magáét.,. a vége
-mégis az lett, hogy ellágyulva csókolta meg a selymes asszonya cirógató,
-puha kis kezét és olyasfélét motyogott, hogy a varrónénak csakugyan
-igaza van, ez a ruha valóban nagyon szép… és ő, hálisten, a legjobb
-egészségnek örvend, sőt felette szép és nevezetes nap ránézve ez a mai…
-
-A többire ő nagysága már nem volt kiváncsi, annyival inkább sem, mert
-hiszen a maga részéről is felette szépnek találta a mai napot. A tőle
-már megszokott, hirtelen fordulattal Trézsire csapott át, aki még mindig
-az ajtóban várta a «húskönyvet», nemkülönben a felette érdekesnek indult
-családi jelenet további fejleményeit.
-
-– Hát maga mit csudálkozik itt? – mondta kemény és lapidáris
-konyha-stílusban – készítse gyorsan az ebédet és tálaljon!
-
-– Nem lehet! – dobta vissza a szót Trézsi asszony.
-
-– Miért nem lehet? – kérdezte izgatottan ő nagysága.
-
-– Ezért nem lehet, – lépett közbe csitítóan Por úr és mutatta a
-bizonytalan színű könyvecskét, amelynek hátulsó lapjára erősen
-szarkalábú betűivel a következő kedves üzenetet rótta sajátkezüleg
-Humayer úr, a mészáros: «Porné ő naccságának. A húsárog emellgettek,
-így: leveshús 60 fil., pörgelthús 40 fil. stb.»… Végig az egész ismert
-húsnemek listája fel volt sorolva 20 usque 100 fillér áremelkedéssel.
-
-– Hát ezért! – erősítette Trézsi asszony, – nem mertem semmit hozni, míg
-meg nem kérdem a naccságát.
-
-– Na hát ez igazán rémes! – riadt fel Pórné (jaj, de hova lett a
-csicsergő, fuvolázó hangja?) – hiszen csak a mult héten emelték… most
-megint? Már csakugyan nem ehetik húst az ember… éhen kell veszni az
-embernek… Szaladjon csak Trézsi, hozzon öt pár virslit!… Várjon csak,
-hozzon négy párt, a gyerekeknek fél is elég lesz…
-
-Aztán mégegyszer kecsesen körülperdült a nagy tükör előtt és besuhogott
-a másik szobába.
-
-Por Pál úr ezalatt csendesen törülgette a megnedvesedett csiptetőjét,
-majd az ablakhoz lépett és idegesen el-elvigyorodva, dobolni kezdett
-ujjaival az üvegen.
-
-– Na, szépen jubilálunk! – morogta ezenközben, inkább csak úgy befelé,
-magának, – jubilálunk… sligovicát iszunk és virstlit eszünk… korog a
-gyomrunk… Hanem azért csak selymezünk, suhogunk…
-
-
-
-
-BOLDIZSÁR BOLDOGSÁGA.
-
-
-I.
-
-Boldizsár egy szép reggel nagy örömre ébredt a külső Stáció-utcai
-hónapos szobájában.
-
-Nem hiába, hogy már az éjjel is nagyon szépet álmodott, de minden
-álomnál szebb volt az a valóság, amely két nagy pecsétes hivatalos levél
-alakjában köszöntött be Boldizsárhoz, épen mikor a reggeli álmot
-kitörülte szeméből. Nem lehet csudálni, ha a vedlett hónapos szoba sokat
-csalódott ösztövér ura ezt a valóságot is csak incselkedő álma
-folytatásának gondolta. Mindaddig, amíg Csuporné asszonyság, a
-konyhavégi keshedt függöny mögött rezideáló termetes «főbérlő» és
-Boldizsár úr egyetlen bizalmasa, föltevén nagy kerek bagoly-okuláréját,
-szintén meg nem erősítette az immár erősen bizalmavesztett férfiút a
-nagy pecsétek igaz valóságáról. Önzetlenül örvendező, ám mégis némi
-magára gondoló körültekintéssel is mondván:
-
-– Gratulálok, Boldizsár úr, gratulálok… Mindig mondtam én, hogy híres,
-nagy ember lesz, kedves Boldizsár úr! Hanem azért remélem, hogy tovább
-is jóbarátok maradunk és nem hagyja el a szegény Csupornét. Majd veszek
-az asztalára szép új plüs-terítőt, a divánt is áthuzatom, Boldizsár úr…
-tanár úr… vagy nem is tudom már most, hogyan tiszteljem…
-
-Mivelhogy nagy tisztességet rejtegetett az a két nagy pecsét!
-
-Az egyik alatt az egyetemről tudatták Boldizsárral, hogy «Adalékok a
-nagy görög tragikusok egynémely homályos és kétséges kitételeinek
-földerítéséhez – philológiai alapon» című magántanári disszertációját a
-kar egyhangú dicsérettel elfogadta. A másik nagy pecsét alatt pedig a
-tavasz-utcai gimnázium igazgatója jelezte, hogy Boldizsár urat
-kinevezték iskolájához a klasszia-filológia h. tanárává. Hát ez, kérem
-szépen, még ezzel a titokzatos _h_.-ával is, (amit különben
-_helyettes_-nek kell olvasni), nem kis dolog ebben a mai tanárdús és
-katedraszegény és mindenekfölött stréber világban. Főkép, ha az
-embernek, mint Boldizsár úrnak is, nincs épen elefántbőr a – cipője
-talpán s ha az ember, mint Boldizsár úr is, jó tíz esztendeig bőjtől
-azért a kis h.-á betűért a külső Stáció-utcában.
-
-Csakhogy Boldizsár boldogságához – legalább a felocsudás perceiben már
-úgy érezte – mindez nem elég. Sőt nem elég a miniszterium nagy utazási
-ösztöndíja, de még a tudós Akadémia levelező-tagsága sem, amelyekre –
-mint gratuláló barátaitól és jóakaróitól értesült (hej, de
-megsokasodának ezek is egyszerre!), – most már szintén számíthat. Ilyen
-telhetetlen már az emberi természet…
-
-Ah, Boldizsár úr boldogsága egyelőre nem az egyetemen, nem a
-miniszteriumban, nem is a tudós Akadémián, hanem a külső Stáció-utcában
-levelezett, mondhatnók bimbózott… Az öreg Hubacsek-törzsön (a hentesek
-nemzetségéből) sarjadt a boldogság eme bájos bimbócskája. A neve is
-olyan szép, olyan poétikus – Flóra… vagy, mint Hubacsek mama becézgetve
-nevezi – Flórica…
-
-Nemes egyszerűségben, az öreg Hubacsek papa és a hentespult mellett
-sarjadt fel Flórica. Ott sürgött-forgott naphosszat, tett-vett,
-mosolygott, kedveskedett, megigézvén nem egy jámbor filozopteri szivet a
-paprikás szalonnák és vegyes felvágottak ráadásakép ajándékozott bájos
-pillantásaival. De leginkább mégis minden szivek között a Boldizsár úr
-szívét, aki az egész külső Stáció-utcában és vidékén, évek hosszú sora
-óta, legszorgalmasabb fogyasztója vala a Hubacsek-féle paprikás
-szalonnáknak és vegyes felvágottaknak, amelyeket valósággal megédesített
-az ő számára Flórica mosolya… Ez ugyan – főkép a paprikás szalonnával
-való vonatkozásban – kissé különösen hangzik, de, kérem szépen, több és
-nagyobb különösségek is megesnek e világi életben az emberrel, ha –
-szerelmes. Már pedig – mit kerülgessük a dolgot – Boldizsár úr fülig
-szerelmes volt a Hubacsek-ház bimbózó sarjába…
-
-Ezek után kell-e mondanunk, hogy ama nevezetes hajnalon is épen
-Flóricával álmodott Boldizsár? Ami megint nem csodálandó, ha
-meggondoljuk, hogy ugyanakkor este – ama zordon Tacitus olvasása után –
-elalvás előtt, most is, mint már, ki tudná, hányszor? – magános és sivár
-legényi vackában meleg családi idillekről ábrándozott Boldizsár. Arról a
-szép időről, ha majd egyszer minden máskép leend… Igen, ha majd egyszer
-eljön az idő, mikor végre ő is állást kap valamelyik kis vidéki
-városban, (a fővárosról dehogy mert volna még csak ábrándozni is, – a
-protekciósoké az és a strébereké!), mikor az a kis mosolygó
-Hubacsek-bimbó teljes rózsává feslik, mikor majd az öreg Hubacsek papa
-kőszíve is meglágyul (a mamával, úgy vélte, már rendben volna) és ő,
-komoly ünnepi redingotban, oda állhat majd Flórica elé és komoly
-ünnepélyességgel imígy szólhat hozzá:
-
-– Flórica kisasszony, legyen az enyém… legyen az én kis feleségem… a
-mindenem, a boldogságom…
-
-Mert úgy érezte Boldizsár, hogy Flórica tartja gömbölyded kis kacsóiban
-az ő jövendő boldogságát. Ő egyedül és senki más. El sem tudna magának
-más feleséget képzelni. Nem kacéros, kényes, puccos dáma való ő hozzá,
-hanem egyszerű, kedves, dolgos leány, akit már szülői munkában és
-munkára nevelnek. Az tudná csak megérteni s megbecsülni az ő küzdelmes,
-munkás életét… Aki olyan serényen tudna tenni-venni, forgolódni a ház
-körül, aki olyan kedvesen tudna mosolyogni… egyszóval, aki épen olyan
-aranyos, takaros kis menyecske lenne, mint Flórica… Haj, fehér holló már
-az ilyen, – sóhajtott fel sokszor keserűen Boldizsár úr, – ebben a
-nagyzoló, meghibbant erkölcsű, kívül fényes, belül férges világban… Ó,
-ha majd egyszer ő ilyen feleséget mondhat magáénak!…
-
-Ez a «ha majd egyszer» azonban mindeddig borzasztó messzeségben
-ingerkedett Boldizsárral. Hol felbukkant, hol eltünt vágyó szemei elől,
-mint a csalfa délibáb… De most ez a két nagypecsétes levél, mintha
-egyszerre áthidalta volna azt a rettenetes távolságot. Ám a csalogató
-aranyhídra azért egyelőre még nem lépett rá Boldizsár. Először, mert
-fölötte félénk és óvatos férfiú vala (jaj, akit annyiszor megcsípett a
-sorskígyó…), másodszor, mert sok egyéb fontos lépések is vártak most
-reá, nevezetesen a h.-ával és az m.-mel jelzett tanárságok körül,
-nemkülönben a miniszteriumban, ahol csakugyan hamarosan megkapta az
-utazási ösztöndíjat, mely kerek két esztendőre szólt. Ez különben fontos
-és sürgős volt, mivelhogy e rövid és halandó földi életben két esztendő
-nagy idő, főkép, ha az ember – mint Boldizsár – immár jócskán
-belépdegélt a XXX-be. Hej, cserebogár… az idő, hogy eljár…
-
-Hát sietett is Boldizsár a miniszteriumi számfejtőségtől (kétezer
-koronás utalvánnyal a zsebében) jóformán egyenest a vasútra. A
-Hubacsek-boltba persze benézett még előzőleg, nagy szerényen most is
-ugyancsak szalonnavásárlás ürügye alatt, ám valójában egészen más
-érzelmekkel, melyeknek valahogy ilyenféleképen adott kifejezést:
-
-– Igen, Flórica kisasszony, én most nagy útra megyek… Csak két esztendő
-mulva térek vissza… igen… De azért, remélem, jó barátok maradunk és ha
-megengedi, Flórica, majd küldök kegyednek szép képes kártyákat…
-
-Flórica természetesen megengedte. Az érzékeny szívű Hubacsek mama
-egyszerű, de meleg szavakkal gratulált Boldizsár úrnak, ám a zordon
-Hubacsek, viruló szalonnatáblái mögül, olyasvalamit mormogott, hogy ő
-ezt az egész anziktsz-komédiát ostoba pénzpocsékolásnak tartja. Mennyi
-finom paprikás szalonnát vásárolhatna magának, – gondolta magában a
-derék mester, – azokért az öt és tíz fillérekért a meggondolatlan és
-tékozló emberiség.
-
-Boldizsár úr persze azért már Dombóvárról útnak indította az első képes
-lapot a külső Stáció-utcába. Követte ezt azután a többi, a szélrózsa
-minden irányából. Apró, lehetetlen nevű állomásokról, nagy
-világvárosokból egyaránt szálltak a szebbnél-szebb kártyák Boldizsár
-aggodalmas gyengédséggel kirajzolt betűivel Hubacsek Flórica
-kisasszonynak. Igen, egyszerűen csak így – kisasszonynak, nem pedig
-«úrleánynak», még kevésbbé «őnagyságának». Mert Boldizsár odakünn, a
-fényes, hivalkodó nagyvilágban is megmaradt az egyszerűség emberének.
-Sőt forogván a hiúságok nagy nemzetközi vásárában, flirtös, parfumeös
-«nagy nők» között, csak annál sóvárgóbb vágy fogta el szívét a külső
-Stáció-utca egyszerű virágszála után… Aki bizonyára harmatos szép
-vadrózsává teljesedett azóta, anélkül, hogy azért elvesztette volna
-egyszerű lelkének gyermeteg himporát…
-
-Igen, a komoly Boldizsár, a klasszikus tudományok doktora, mind sürübben
-azon kapta magát, hogy ilyen, tudós férfiúhoz épen nem illő, fellengző
-és poétás stilusban gondolkozik… Sőt nem egyszer, mikor pápaszemes és
-nagyszakállú professzorokkal – a klasszika-filológia európai hírnevű
-kapacitásaival – a régi Róma és Hellász romjai között kellett volna a
-tudomány fáklyavilága mellett andalognia, Boldizsár doktor (pedig
-időközben ő neki is igen tekintélyes szakálla nőtt) egyszerre azon vette
-észre magát, hogy ő bizony a külső Stáció-utca kemény gránit-kockáit
-rójja… Egyelőre, persze, csak képzeletben, de alig várta az időt, amikor
-ismét valóságban is viszontlátja ama sokat koptatott kedves honi
-köveket, amelyek – oh, boldog kövek! – naponként érinthetik Flórica
-karcsú topánkáit…
-
-Ez az idő, noha lassan, szörnyű lassan, elérkezett végre.
-
-A hosszú két esztendő lemorzsolódott és Boldizsár úr rengeteg tudományos
-podgyásszal (és tekintélyes tudós-szakállal) egy szép tavaszi napon
-hazaérkezett. Itthon várta már a tudós Akadémia levelező-tagsága. Ám a
-kitüntetés e valamikor álmodni sem mert csimborasszója most épen nem
-tette boldoggá Boldizsárt. Ő most nem az Akadémiával kivánt levelezni,
-hanem a külső Stáció-utcába küldött egy hordárt a kedves Hubacsek
-mamához, jelentve, hogy megérkezett külföldi útjáról és első látogatását
-náluk, mint régi jó ismerősöknél óhajtja tenni.
-
-A válasz nyomban megérkezett és – óh, boldogság! – Flórica írta… Finom,
-elegáns, karcsú betükkel (lám, hogy megszépült még az írása is!),
-divatos, bár kissé túlságosan illatos papiron. «Mindig szívesen látjuk a
-doktor urat, – így szólt a válasz, – de különösen örülnénk, ha épen ma
-délután lenne szerencsénk.»
-
-Boldizsár kétszer-háromszor is elolvasta a drága kis levélkét és azon
-borzasan, szakállasan (Flórica komoly leány, nem ad a külsőségekre)
-elindult a külső Stáció-utca felé, hogy viszontlássa s mihamarabb
-birtokába is vegye eleddig csak legmerészebb álmaiban birtokolt
-boldogságát. Mert most már egészen biztosra vette, hogy a
-Hubacsek-portán nyílott ki az ő boldogságának virága.
-
-A régi, rozoga bérház előtt, melyben hajdani legénytanyája volt,
-Csuporné asszonyra nem is gondolva, gyorsan surrant el és egyenesen a
-Hubacsek-ház felé tartott.
-
-Egyszerre zavarodottan nézett körül.
-
-A jól ösmert cégtáblát, mely kiabáló betűivel messze utcára hirdette a
-Hubacsek Flórián mester tisztes nevét, nem találta sehol. A citromot
-harapó malacfejjel ékesített henteskirakatot is hiába kereste. A régi,
-sárgára mázolt földszintes ház eltünt és hatalmas háromemeletes,
-vadonatúj bérpalota ágaskodott a helyén.
-
-A műmárvánnyal hivalkodó kapualjban csakugyan megtalálta Boldizsár a
-keresett címet: «Hubacsek Flórián háztulajdonos, I. emelet, 1. ajtó».
-Nagyobb bizonyosság okáért megkérdezte a házmestert is.
-
-– Igenis kirem, – magyarázta a bőbeszédű Cerberus zamatos
-borovicska-magyarsággal, – a nagyságos háziurak itthon megvannak.
-Elsödik emeletet, ajtot egy. Sag tessen sietni a nagyságos úr, most ipen
-megkezdődik a mulatsag… Ipen most fölmente a Schmutzler főhadnagy ur is…
-A Flórica nagysaga már zongorázza…
-
-Az emeletről csakugyan erős, kemény zongorahangok pattogtak alá.
-Boldizsárral kissé elsötétedett a különben elég világos lépcsőház…
-Nagyságos háziúrék… mulatság… Schmutzler főhadnagy… Flórica nagysága…
-zongora… – e szavak kavarogtak egyre gondolatában, míg a fényesre súrolt
-lépcsőkön fölfelé igyekezett. Már inkább visszafelé szeretett volna
-menni, de azért valami ernyedt akaratlansággal mégis csak előre tartott
-és szinte automatikus mozdulattal megnyomta az ajtó villamosgombját.
-
-Az ajtó mellett nyíló konyhából éles, rikácsoló női hang hallatszott.
-Boldizsár némi megdöbbenéssel ismert rá e hangban a valamikor oly
-csöndes szavú Hubacsek mama hangjára. Sőt azt is világosan kiértette,
-hogy valami drága teáskanna és a szobaleány neve forgott vészesen, nem
-épen hízelgő jelzők kíséretében, a keményen pergő szavak forgatagában…
-
-Boldizsár megint olyasmit érzett, hogy jobb lenne innen menekülnie, de a
-tehetetlenség csodálatos ereje szinte odaszögezte lábait az ajtó elé,
-mely a következő percben megnyílott. Valami csodálatos ízléssel
-összekomponált és virítóan tarka selyemgombolyag ejtette most káprázatba
-Boldizsárt, amely gombolyagba Hubacsek mama erősen meggyarapodott
-porhüvelye volt bugyolálva. Az épen nyitva levő szalonajtón keresztül
-hirtelen, így, káprázó szemmel is kivett annyit Boldizsár, hogy odabenn
-Flórica ült a zongora mellett és irgalmatlanul verte a «Fedák Sári
-szobalányát», míg valami daliás katonaféle (nyilván a Schmutzler
-főhadnagy úr), szinte a Flórica boglyas frizurájába könyökölve a taktust
-verte a zongora hátán. Még egy-két idegen alak (urak és hölgyek)
-silhouetteje táncolt el szeme előtt s aztán egyszerre visszakapta a
-fejét Boldizsár.
-
-– Pardon, nagysád… ezer bocsánat, – hebegte, – tévedés… a másik ajtót
-keresem…
-
-És maga csapta be az ajtót Hubacsekné előtt, aki szerencsére nem ismerte
-föl hamarjában a szórakozott pasasért, nyilván, mivelhogy két esztendő
-alatt erősen megfogyatkozott a látása, míg ellenben Boldizsár szakálla
-erősen meggyarapodott.
-
-És Boldizsár doktor, az «Adalékok stb.» című jeles mű kiváló szerzője,
-az Akadémia levelező-tagja, a h.- és m.-tanár, a «Fedák Sári
-szobalányá»-tól kísérve, kissé szédülő fejjel, sietve surrant le a
-lépcsőn szépen lengő szakállával és – legalább egyelőre – a keresett és
-hőn sóvárgott boldogsága nélkül.
-
-
-II.
-
-«Még a borsón is szépet álmodom…» – mondja Madách Plátója. Rozoga
-hôtel-ágyon azonban aligha álmodott még földi vándor olyan szépet, mint
-Boldizsár doktor, a kitünő fiatal tudós, hazai tudományosságunk dísze,
-(így aposztrófálták másnap a lapok a külföldi tanulmányútjáról
-hazaérkezett Boldizsárt), a «Viziló»-hoz címzett fogadó harmademeleti
-udvari szobájában, amely csak némi túlzással nevezhető szobának és
-sokkal találóbban a camera obscura névvel volna jelezhető.
-
-Boldizsár szép álmát, sajnos, itt nincs módunkban behatóbban
-részletezni, de talán elég is, ha a nyájas érdeklődőnek, aki őt
-boldogságkereső útján velünk együtt végigkíséri, annyit elárulunk, hogy
-Boldizsár álmának tárgya (ha szabad így neveznünk) most is, mint már
-annyiszor, a Hubacsek-ház bájos, viruló virágszála, Flórica volt…
-
-Furcsa szerzet is az álom. Az ember nemde azt hinné, hogy ama
-kurtán-furcsán visszafelé elsült látogatás után most a vészesen
-rikácsoló Hubacsek mamát selyemgombolyagostul, teakannástul,
-szobalányostul, továbbat ama daliás és taktusverő Schmutzler főhadnagyot
-is fölmasiroztatta varázsvesszejével (már t. i. az álom) a «Viziló»
-harmadik emeletére és Boldizsár további rémítésére… Nem. Flórica,
-egyedül csak Flórica jelent meg ezúttal is, – úgy, mint ama régi szép
-időkben, a paprikás szalonnák idején, – Boldizsár álmodó szemei és sivár
-legényi nyoszolyája előtt.
-
-Hogyan és miképen történt ez a csodálatos éji álomlátogatás, azt megint
-nem illik bolygatnunk fényes napvilág mellett (maga Boldizsár
-tiltakoznék ez ellen a legerélyesebben). Bizonyos azonban az, hogy mikor
-Boldizsár amaz ágynak nevezett (és még hozzá nap három koronáért!)
-rozzant alkotmány keserves nyikorgására, jó hajnalban fölébredt édes
-álmából, igazi klasszikus-filológushoz illő lapidáris rövidséggel imígy
-monológizált magában:
-
-– Mégis csak gyáva kutya vagy te, Boldizsár!… Ott állasz a boldogságod
-ajtaja előtt, kinyítják neked azt az ajtót: tessék besétálni!… És te mit
-cselekszel? A saját kezeddel csapod be az ajtót becses orrod előtt… Más
-ember a kezével, a lábával, a tíz… a húsz körmével döngeti, kaparja azt
-az ajtót, vagy ravasz tolvajkulcscsal lopózik be rajta. De hogy a
-tárt-nyitott ajtó elől – amelyen belől boldogságának virága nyílik –
-gyáván megszaladjon valaki: ehez már mégis nagy mulyaság kell,
-Boldizsár! Bizony, ha meg nem embereled magad, nem vagy méltó Flóricára,
-aki ime, még most is meglátogatott téged álmaidban…
-
-És Boldizsár fölkelt és megemberelte magát.
-
-E reggelen különös gonddal öltözködött. Fekete ünnepi redingotját
-öltötte fel, melyhez fehér csokor nyakkendőt kötött, azt is kissé
-félárbocra eresztve. De hát ez is elég tudós férfiútól, sőt illik is
-neki. Elvégre is a külső Stáció-utca egyszerű népe nem nézi a
-külsőségeket. A kávéházban, reggelizés közben, azon
-nyomdafesték-szagosan elolvasta az összes lapokat, amelyek már a
-föntemlített jelzők kíséretében emlékeztek meg róla. Boldizsár nem volt
-a hiuság embere, de most, mi tagadás, jól esett neki és nagyban
-erősítette önérzetét az ujságok elismerése. Össze is vásárolta hamarosan
-valamennyit és a zsebébe dugta, azután a borbélyhoz ment szakállügyeinek
-némi rendezése végett. De ahoz, hogy szép, hosszú szakállát egészen
-levétesse, – bár ilyesféle elhatározással ment, – nem volt szíve.
-Meghatottan gondolt vissza a sok magános, rideg órára, mikor a
-tudományok titkaiba merülvén, egyedüli társa, hűséges barátja ez a
-szakáll volt. Szép, hosszú, göndörödő szálait hányszor végigsimogatta,
-boronálta, sőt nem egyszer a nehezebb órákban, szórakozottan, idegesen
-össze-visszagubancolta, tépte. És a hűséges jóbarát tűrte mindezt némán,
-csendesen, sőt más nagyszakállú tudós férfiak között tekintélyének
-növeléséhez is nem kis mértékben hozzájárult. Hálátlanság volna most
-egyszerre ridegen megválni ettől a hűséges jóbaráttól. Megegyezett tehát
-a borbéllyal 30 percentes stuccolásban. Azután csinos kis csokrot
-vásárolt az utcasarkon s féltizenkettőkor már ott állt ismét
-boldogságának külső Stáció-utcai ajtaja előtt. Most a szobalány nyitott
-ajtót s névjegyét annak rendje és módja szerint prezentálván, csakhamar
-megnyilt előtte a boldogság második ajtaja is.
-
-A szalonban együtt volt az egész, sarokháziúrrá nagyságosodott familia.
-Boldizsár a legmélyebb tisztelettel csókolt kezet Hubacsek mamának.
-Flóricának hódolattal átnyujtotta a bokrétát és végül melegen üdvözölte
-a tekintélyes házigazdát, aki egy széles bőrszékben terpeszkedett,
-temérdek hájjal és vastag aranylánccal a hasán. Szájában öblös
-tajtékpipa, a fején finom hímzésű virágos házisapka volt, melyet műértő
-szemmel megcsodált Boldizsár.
-
-Hubacsek-mama rögtön észrevette az érdeklődést. (Ilyen az anyaszem.)
-
-– Flórica készítette papuska név-napjára – magyarázta kedveskedve –
-ugy-e, hercig kis sapka?
-
-Boldizsár ugyan egészen másféle kérdésekre szeretett volna felelgetni e
-komoly és ünnepélyes pillanatokban, de hát, ha már Hubacsek-papa
-«hercig» sapkáján keresztül vezet az út a boldogsághoz, ennek is
-nekivágott. (Ilyen a szerelem!)
-
-– Igen, kérem… valóságos költemény a sapkája, tisztelt Hubacsek úr –
-jegyezte meg, nem minden melléktekintet nélkül Flóricára, aki ezenközben
-a szerény kis utcai ibolyacsokrot, minden különösebb méltatás nélkül, az
-ablak közé tette, ahol sok egyéb gőgös és aranyszálakkal átfont virágok
-hivalkodtak. Azután zongorája elé telepedett és igen szendén elpirult
-Boldizsár elmés bókján, jól tudván, hogy az tulajdonképen neki, a
-sapka-költemény szerzőjének szól. Ez a bájos mosoly megint a paprikás
-szalonnák szép idejére emlékeztette Boldizsárt és új reménységgel
-hajnalozta be lelkét.
-
-Hubacsek úr azonban nyilván nagy ostobaságnak itélte Boldizsár
-megjegyzését, úgy okoskodván, hogy a költemények ugyan felette
-alkalmatosak a szalonnák és más egyéb jók csomagolására, de már hogy
-valaki a feje búbjára tegyen egy költeményt, azt világéletében sem
-hallotta józaneszű embertől. Hanem persze, ezek a félkerekű tudós urak
-mindent a feje tetejére állítanak, aztán ráfogják, hogy ez a tudomány.
-
-Nem szólt ugyan egy kukkot sem Hubacsek úr, hanem ehelyett erősen fújta
-a füstöt a tajtékból, még pedig meglehetősen Boldizsár orra iránt. Ebből
-érthetett, ha akart, a tudós úr.
-
-– Ez úgy látszik, nem olvasta még a reggeli lapokat – vélekedett magában
-Boldizsár és már elő akarta húzni a véletlenül zsebében levő
-példányokat, mikor a szobalány jelentette:
-
-– Nagyságos úr kérem, a Schwartz úr hivatja a kávéházba.
-
-Hubacsek úr erre sietve kicserélte költemény-sapkáját egyszerű prózai
-kalappal és termetét és korát megcáfoló fürgeséggel, minden bővebb
-indokolás nélkül ajánlotta magát.
-
-– Megint az a Schwartz úr! – pattant fel Hubacsek mama és hitestársa
-után sietett, alkalmasint, hogy egynémely utravalóval ellássa ama
-kávéházi kirándulásra. Mert az előszobából még behallatszott néhányszor
-a Schwartz úr neve – «spekuláció»… «börze»… és egynémely nem éppen
-hizelgő jelzők kíséretében.
-
-– Az öregek már egészen belemerültek a köznapi anyagiság prózájába –
-morfondirozott magában Boldizsár – no, de itt van a napsugár… az
-ünnepnap… az ideál… a költészet – Flórica… És végre egyedül! Elérkezett
-hát a várva-várt, sokszor megálmodott pillanat. No Boldizsár – most vagy
-soha…!
-
-A «Víg özvegy» émelygésig ismert keringője riasztotta fel pillanatnyi
-elmerüléséből Boldizsárt.
-
-– Szereti a zenét, doktorka? – csicsergett Flórica és félig behunyt
-szemmel, himbálózó testtel játszotta a keringőt. – Oh, én imádom… a
-keringőt, csak a keringőt… Miért nem jött el tegnap? Házi mulatságot
-adtunk. Táncoltunk is. Ujjé, de hogy táncoltunk!… Schmutzler főhadnagy
-is itt volt. Maga persze nem ismeri. Nagyon fess fiú, a legkitünőbb
-keringő-táncos. Látja ott azt a szép kaméliacsokrot… ő küldte… imádom a
-kaméliát… Gavallér fiú, igazi katona! Énekel is. Ugy-e, maga is énekel
-doktorka? Jaj, ha hallaná tőle a «Fedák Sári szobalányát»! Meg lehet
-pukkadni a nevetéstől… Majd meg fogja hallani. Gyakran jön hozzánk
-Schmutzler. Remélem, maga is gyakran eljön, doktorka?
-
-– I – Igen… – hebegte Boldizsár, de tulajdonképen azt sem tudta, mire
-válaszol. Egyre a Schmutzler főhadnagy keringőzött a fejében a Fedák
-Sári szobalányával…
-
-– Képzelje csak, nagyszerű hecc is volt – kerepelt tovább Flórica. –
-Valami nagyszakállú úr is benyitott hozzánk, de hirtelen úgy becsapta az
-ajtót, hogy anyucika majd holtra rémült… Ki nem állhatom a szakállas
-embereket. Ugy-e doktorka, maga is leveteti a kedvemért a szakállát. Nem
-így félig, egészen angolosan, az olyan fess…
-
-– Igen… igen – hagyta rá ismét Boldizsár és egyre azon töprengett, mi
-módon léphetne át most már a komoly társalgás kevésbbé hímes mezejére.
-
-– Megkapta a képes lapjaimat? – kérdezte hirtelen fordulattal Flóricát,
-mielőtt az belekapaszkodott volna a félpanyókára álló fehér
-csokornyakkendőjébe. Mert bizonyos, hogy a szakáll után most az
-következett volna.
-
-– Oh, igen, köszönöm – felelt Flórica – sok szép helyen járt, doktorka.
-Berlinben…
-
-– A hírneves Buch professzort hallgattam ott – kapta át a szót mohón
-Boldizsár – kiváló elme, európai hírű kapacitás.
-
-– És Párisban – libbent át hirtelen a Spree mellől a Szajna-partra
-Flórica.
-
-– Igen, ahol…
-
-– Ah, Páris!… Imádom Párist. Bizonyára volt a… a…
-
-– A Sorbonne-on, ahol…
-
-– Nem, nem… valami más neve van. Tudja azt a malmot gondolom. Láttam is
-a képét… olyan nagy vörös vitorlái vannak és kabaré meg orfeum van
-benne… Jaj de édes lehet! Képzelje csak, doktorka, az idén mindössze
-háromszor voltunk a kabaréban. Hanem szombaton megint elmegyünk, tegnap
-megigérte apuci. Remélem, velünk tart… Ott lesz Schmutzler meg a Csehák
-Rudi is… ő hadnagy a pioniroknál és igen mulatságos fiú. Nagyszerüen
-tudja a macsicsot…
-
-Boldizsárt most már egy egész regement táncolta körül… De azért nyilván
-igent mondott volna Flórica e legújabb kérdésére is, ha odakünn hirtelen
-nagy csörömpölés nem támad, aminek elhangzása után kétségbeejtő
-rikácsolással rohant be Hubacsek mama.
-
-– A méreg eszi meg az embert ezekkel a cselédekkel! Tegnap a szép új
-teás kannám… ma meg a drága leveses tálam. Szerelmes Krisztusom, nem
-lehet az embernek ezer szeme! Hanem persze így van ez, ha a nagyságos
-házi kisasszony…
-
-A többit, Boldizsárra tekintvén, hirtelen elnyelte a derék matrona és
-recsegve csapta be maga után az ajtót, hogy odakünn engedjen szabad
-folyást fellázadt gazdasszonyi érzelmeinek.
-
-Ám Boldizsárnak ennyi is épen elég volt. Felállt, egyszer begombolta,
-egyszer kigombolta redingotját és nagy zavarában először Flórica lábára,
-majd pedig a távozás ösvényéré lépett.
-
-Mikor az utcára ért, egy kicsit forgott ugyan vele a világ, hanem azért
-csudálatosképen most egyszerre felfedezte azt a keshedt vén bérházat,
-mely előtt errejövet még bizonyos gőgös nemtörődömséggel lejtett el. És
-eszébe jutott egyszerre Csuporné is, a jó öreg Csupor néni… Nyomban el
-is határozta, hogy fellátogat hozzá.
-
-– Boldizsár úr!… Lelkem-galambom – egy Boldizsár úr!… – ujjongott Csupor
-néni, mikor Boldizsár benyitott hozzá – hát csakugyan nem feledkezett
-meg rólam… visszajött?…
-
-– Visszajöttem, asszonyság, – mondta Boldizsár – és idejövök megint
-lakásra magához.
-
-– És… és kérem… ha szabad – hunyorgatott Csuporné Boldizsár balkeze felé
-– még mindig csak így egyedül? Már bizony azt gondoltam, hogy meg
-tetszett nősülni… Úgy meg tetszett férfiasodni…
-
-Boldizsár kissé idegesen legyintette le az áradozó asszonyt.
-
-– Hát különben okosan is teszi Boldizsár úr, tanár úr… – mondta
-meggyőződéssel Csuporné. – Mert borzasztók ezek a mai lányok, kérem. Nem
-valók ezek feleségnek, mind csupa dámák ezek, kérem. Itt van lám, ez a
-hentes-kisasszony is, a Hubacsekék leánya, kérem. Mióta becsukták a
-boltot, azt se tudja, hova lépjen, kérem. Bál, zongora, zsur, tánc,
-katona, nagy kalap, selyemruha… No de ne szólj szám, nem fáj fejem.
-
-– Aztán vette át a szót Boldizsár – ha kineveznek rendes tanárnak –
-remélem, nemsokára – majd valami nagyobb lakást vesz fel Csuporné
-asszonyság. Nem itt… valahol Budán. Odaát, tudja, jobb a levegő. És
-kosztolni is magánál fogok, Csuporné.
-
-Valami fáradt rezignációval mondta e szavakat Boldizsár és leült a
-keshedt ripszdivánra, a szűk és dohos hónapos szobában, ahol – úgy
-érezte e pillanatban – legalább egyszer, néhány napig – boldog volt…
-
-
-
-
-A BOLDOGSÁG SZÁRNYAI.
-
-Tamás, az immár erősen gömbölyödésnek indult, de még mindig felette
-gyermeteg kedélyű agglegény, koronás nagyurakat megszégyenítő –
-úgynevezett – ruganyos léptekkel vonult, mondhatni, lejtett be egy komor
-téli alkonyon a rendes vendéglőjébe. Pedig ugyancsak jó pár lépésnyi
-útat tett meg a külső Retek-utcától az Aranyalmáig. (Így hívták a jó
-öreg agglegénytanyát.) Testvérek között is megér ez az út kerek egy
-órácskát. Tamás ugyan ép úgy, mint máskor, – teszem, még tegnap ilyenkor
-– ezúttal is jöhetett volna omnibuszon vagy villamoson, hanem hát nagyot
-fordult a világ tegnap óta Tamással! Sőt még most is forog vele… de nem
-úgy, mint a sötét látású költő mondja: «keserű levében», – hanem csupa
-édes szirupban, rózsaszínű fényben…
-
-Hogy is szól a régi (és örökké új) nóta? – Vak vagy, oh szerelem… És
-süket is vagy, oh szerelem… Gondolt is Tamás most arra, hogy némely
-prózai járószerszámok is vannak a világon, mikor őt szárnyak lendítik –
-a boldogság szárnyai… Hallott is, látott is ő most egyebet ott a külső
-Retek-utcában és az egész világegyetemben, mint azt a bájos angyali
-lényt (a prózalelkű retek-utcaiak Nemzacsák Macának nevezik), aki
-hosszú, de rendületlen udvarlás után ma végre – ah, végre elrebegte
-Tamásnak szeráf-zenénél bűvösebb hangon, a boldogító – igent…
-
-A mérhetetlen boldogságtól fülei is ragyogtak Tamás úrnak (az orra
-állandóan ragyogott, ha nem is épen a szerelmi boldogságtól), mikor
-megszokott sarokasztalát elfoglalta a vendéglőben. Már messziről kiabált
-a borfiúra, hogy ma ne a rendes italát («két deci, tele vízzel») hozza,
-hanem hozzon három deci csopakit – abból a régiből! Ami, kérem, igen
-nagy szó a mértékletes életű Tamás szótárában. Eleddig legfölebb sátoros
-ünnepeken ha megeresztette ezt a szót, de akkor is csak bizonyos halk
-tartózkodással, nem ilyen emelt hangon. Hja, a boldogság szárnyai az
-ember hangját is fölemelik!
-
-Mikor Weber úr, a tekintélyesen gömbölyű vendéglős, a szokásos
-üdvözlésére sietett, a különben szinte mogorván tartózkodó Tamás fürgén
-ugrott fel székéből és mind a két markával úgy megpréselte Wéber úr
-kezét, hogy a gömbölyded ujjakból szinte kiserkedt a – kókuszzsír… A
-lompos ételhordót pedig, akinek egyébként csak «hallja, Miska» volt a
-neve, most különös szeretetreméltósággal «Misi fiam»-nak nevezte Tamás.
-Hja, a boldogság szárnyai…
-
-Miután így kellő méltósággal és véglegesen elhelyezkedett törzs-székében
-(mert nagy, öblös karosszék dukált az Aranyalmában a Tamáshoz hasonló
-régi, hűséges törzsvendégeknek) és vacsoráját is megrendelte, diadalmas
-várakozással nézett körül a teremben. Valaki ismerőst vagy barátot
-keresett, aki előtt kitárhatná most a csordultig tele szívét. Mivelhogy
-úgy van az emberi szív a maga nagy boldogságával, mint a hegyi forrás a
-bőerű vízével: a fölösleget folyton ki kell bugyogtatnia…
-
-Nem akadt azonban egyelőre senki ösmerősre. Jóval vacsora előtt volt még
-az idő s az egész vendéglőben alig lézengett egy-két megátalkodott
-korcsmatöltelék. A felette pontos természetű Tamás ezúttal pontatlan
-koraisággal érkezett, amit nem lehet csodálni, mert hiszen őt ma a
-boldogság szárnyai röpítették, míg a többi vendégek természetesen ma is
-csak a rendes prózai alkalmatosságokon érkeznek.
-
-Elfogyasztotta tehát a vacsoráját, mely ellen – talán ma legelőször –
-nem volt semmi kifogása. Azt sem tudta jóformán, mit rendelt és mit tett
-elébe a «Misi fiam». Margarin ide, kókusz-zsír oda, – Tamás felnyergelt
-képzeletében már azt a finom jó házikosztot élvezte, melyet az ő
-aranyos, drága kis angyalkája – már mint Nemzacsák Maca – fog neki saját
-bájos kis kacsóival főzni és tálalni a nyájas, kedves családi fészekben.
-Mert ama boldogító igen után, melyért annyiszor végigrótta a külső
-Retek-utca infámis kövezetét, most már természetesen nincs egyéb hátra,
-mint hogy holnap nyilvánosan is eljegyzi a drága angyalt és azután, még
-természetesebben, következik – a fészekrakás.
-
-Mikor gondolatainak kalandos fonalán e ponthoz ért, valami csudálatosan
-meleg bizsergést érzett taplósodó szíve tájékán Tamás. Felhörpintett egy
-deci bort, még csettintett is hozzá a nyelvével, rágyújtott egy pocakos
-szivarra (ezt is most cselekedte először az utolsó sátoros ünnep óta) s
-a füstkarikákon át megint csak kémlelődni kezdett, mikor lép be már az
-első ismerőse, akire rábuggyanthatja boldogságának kikivánkozó
-fölöslegét.
-
-Csupa idegen alak érkezett azonban. Az ismerősök, mintha csak
-megsejtették volna a merényletet, amelyet Tamás az ő nagy boldogságának
-s főképen pedig a külső retek-utcai angyal bájainak ecsetelésével
-készült elkövetni ellenük, makacsul távol maradtak ez estén az
-Aranyalmától.
-
-Már-már arra gondolt, hogy a gömbölyű Wéber urat avatja be boldog
-titkába, mikor kitekintve az ablakon, megpillantotta Gusztit, régi
-kenyeres pajtását, volt agglegény cimboráját, akivel sok sivár éjszakába
-virrasztottak bele valamikor itt az Aranyalmában, eme csámpás lábú,
-ételfoltos sarokasztal mellett. Még tavaly ilyenkor is együtt
-savanykodtak itt, nevezvén gyakorta kétpupú tevének a lomha Miska
-pincért és margarinkirálynak meg gyomoruzsorásnak Wéber urat, pokolra
-kivánván minden ő gyönyörűségeivel az egész Aranyalmát. Guszti azonban
-egy szép napon – se szó, se beszéd – hűtlenül elhagyta Tamást.
-Egyszerűen megházasodott. Azóta csak egyszer beszéltek egymással, nem
-sokkal Guszti esküvője után, amikoron is a boldog fiatal férj olyan
-eleven és kivánatos színekkel festette Tamás elé a családi élet örömeit,
-hogy azóta Tamás bizonyos keserű írigységgel nézett mindig egykori
-cimborájára és szinte kerülte a vele való találkozást. Főképen, amikor
-szorosan egymáshoz simulva látta őt sétálni a feleségével, és majdnem
-mindig így látta. Már messziről is kiolvasta ilyenkor a Guszti kérkedően
-boldog tekintetéből, amivel amaz első beszélgetésük alkalmával fogadta:
-«No, Tamás, hát te mikor lépsz már a becsületes emberek sorába?… Még
-mindig olyan kemény a kő (értsd: Maca szíve) a külső Retek-utcában?…» És
-erre a kegyetlen kérdésre eddig nem tudott volna mit felelni Tamás.
-
-Bezzeg most… most már meg tudna felelni, amúgy a szíve szerint. Szerette
-volna bekiabálni Gusztit, hogy megfeleljen neki és egyben (kellemest a
-hasznossal!) némi praktikus tanácsokat is kérjen tőle a teendő komoly
-lépésekre nézvést. Mert alapjában véve felette gyámoltalan legény volt
-Tamás, amit egyebek között a retek-utcai hadjárat hosszúsága is eléggé
-bizonyít.
-
-Guszti azonban most is a feleségével volt, noha – úgy vette észre Tamás
-– nem épen olyan szorosan összesimulva lépkednek már egymás mellett,
-mint még csak néhány hónappal is ezelőtt. Bizonyosan haza sietnek most
-is – vélte Tamás – ama bizonyos, felmagasztalt, kedves családi fészekbe.
-Milyen édes is lehet ott ily csúf, nedves téli estén… És most már
-csodálatosképen egy cseppet sem írigyelte Guszti boldogságát. Sőt,
-szerette volna stante pede megölelni… (Lám, ilyen változandók az ember
-érzelmei!) Csak legalább egy percre térnének be. Mennyit tudna most
-Gusztinak mesélni! Hiszen elvégre is ő – a magányos, rideg évek
-osztályostársa – tudná legjobban megérteni az ő nagy boldogságát. Milyen
-szép lenne, ha épen Gusztitól hallaná az első gratulációt…
-
-Míg Tamás imígy elmélkedék, nyílik im az ajtó és Guszti lép be a
-feleségével.
-
-Tamás szinte magából kikelve ugrott fel és asztalkendőjét lobogtatva
-kiabált Gusztiék felé:
-
-– Ide, kérem, ide!… Kezét csókolom… szervusz, Gusztikám… Isten hozott!…
-Ide csak a régi asztalhoz, régi cimborám…
-
-Guszti kissé kelletlenül irányította hites társát a régi asztal s a régi
-cimbora felé.
-
-– Szervusz, Tamás, – mondta szárazon, – na, hogy vagy?
-
-A «becsületes emberek sora» meg a külső Retek-utca köve most elmaradt,
-pedig Tamás ugyancsak várta. Olyan szépen, csattanósan meg tudott volna
-most felelni a csipkedő kérdésre. Már előre elkészített magának egy
-elmés körmondatot. Az elmés körmondat így – a kicsiholó kérdés hiányában
-– nem sült el, de Tamás azért nem jött zavarba.
-
-– Oh, köszönöm, Gusztikám!… köszönöm, kérlek, – hadarta nekimelegedve, –
-nagyon jól vagyok, nagyon jól!… Boldog vagyok, nagyon boldog vagyok! Oh,
-Gusztikám!…
-
-Gusztit meghökkentette ez a sok felkiáltó mondat és főképen az oh!… Ez
-nem a Tamás hangja. De a kezek, amelyek ujjait szinte összeropogtatják,
-kétségtelenül a Tamás kezei. Ámbátor az arca és az egész ábrázata megint
-egészen más, mint régebben volt.
-
-– Látszik rajtad a boldogság, – hárította el hamarosan Tamás további
-ömlengéseit Guszti, – szinte sugárzol a nagy jólléttől. Hajaj, csak okos
-legény is vagy te, Tamás.
-
-Tamást viszont ez a «hajaj» döbbentette meg némileg, de azért tovább
-folytatta:
-
-– Igen, pajtikám… a boldogság szárnyai egy szebb világba…
-
-Eme, nyilván igen ékesnek tervezett újabb körmondatát azonban megint nem
-fejezhette be Tamás, mert a Miska pincér közbeásított:
-
-– Mé’ztatik parancsolni, kérem?
-
-És Guszti sokkalta inkább érdeklődött az étlap száraz prózája, mint
-Tamás lendületes körmondatai iránt.
-
-– Parancsolsz valami előételt, szívem, talán valami hideg halat? –
-fordult az étlappal feleségéhez Guszti.
-
-– Brrr… – adta meg a választ őnagysága minden bővebb indokolás nélkül.
-
-– Talán egy szép rostélyost hagymával? – ajánlkozott Miska.
-
-– Ismerem már a hagymás csizmatalpaikat, – torkolta le a pincért
-őnagysága, – tegnap is abban tört ki a fél fogam a Háromcsigában.
-
-– Talán valami szárnyast, fiacskám? – próbálkozott újra Guszti.
-
-– Köszönöm, – biggyesztette ajkát az asszony, – a madárvilág csontvázai
-csak a múzeumben érdekelnek.
-
-Tamás nyugtalanul kezdett feszengeni a helyén, rágta erősen a
-szivarcsutkáját és felkivánkozó hő érzelmeit leöntötte hamarosan egy
-pohár hideg vízzel.
-
-– Hát válassz magad, drágám, – dobta oda a szót és az étlapot Guszti a
-feleségének, – nekem hozzon, Miska, egy borjúpörköltet.
-
-– Válassz, válassz! – pattogott vissza őnagysága. – Könnyű azt mondani.
-Persze, ti férfiak… nektek minden szemét jó a korcsmában. Bezzeg odahaza
-csak úgy turkáltok az ételben.
-
-– Már aki turkálhat, – jegyezte meg kissé nyomatékosan Guszti.
-
-– Mit akarsz ezzel mondani? – villámlott fel őnagysága sértődötten.
-
-– Csak azt akarom mondani, drágám, – dörögte rá Guszti, – hogy nem én
-tehetek róla, ha te két napon belül három szakácsnőt a szélnek kergetsz.
-
-– Persze, én tehetek róla! – csattogott vissza őnagysága. – Én tehetek
-róla, hogy nekem nincsenek hajókötélből az idegeim… Persze, ti, férfiak,
-mindent lenyeltek, mindennek fület dugtok, szemet húnytok, aztán
-Pilátusként mossátok a kezeteket… A legrosszabb esetben ránk csapjátok
-az ajtót, szaladtok a kávéházatokba vagy klubotokba. Az asszonyt pedig
-hadd egye a méreg otthon azokkal az infámis perszonákkal. Ő tűrje, hogy
-a cseléd diktáljon neki a saját konyháján, elcsenje mindenből a legjobb
-falatokat, megdézsmálja a spájzot és jourt adjon az unokatestvéreinek…
-este kimaradjon éjfélig a bálban, reggel benmaradjon fél délig az
-ágyban… Persze, én tehetek róla. Én vagyok az oka. Mindennek a szegény
-asszony az oka!…
-
-E csinos kis parázsvihar után nyomasztó, kínos csend következett.
-
-Tamás zavarodottan hümmögött valamit, köszörülte a torkát, hogy valamit
-mondjon, de csak belérekedt az a valami. Leöntött még egy pohár hideg
-vizet és még erősebben rágta a szivarját.
-
-Guszti az időközben megérkezett pörköltet szapora nyelésekkel
-eltüntetvén, fizetett. Belebújt a téli bundájába, feladta a felesége
-kabátját és így szólt a szinte fuldoklásig nekihevűlt asszonyhoz:
-
-– Nagyon izgatott vagy, drágám, gyerünk, míg be nem zárják a patikát,
-majd veszek valami csillapító szert neked.
-
-Azután elköszöntek Tamástól s ott hagyták minden ő benrekedt
-boldogságával egyetemben.
-
-Tamás lekonyította a fejét, elszívta szivarját, kihörpintette borát (már
-nem csettintett hozzá, ellenben a lompos Miska pincért jól
-összeteremtette a piszkos és repedt pohárnak miatta) és átvándorolt a
-legközelebbi kávéházba. Már nem a boldogság szárnyai lendítették,
-csakúgy prózai gyalogszerrel, majdnem dideregve kullogott a
-barátságtalan, nedves éjszakában…
-
-
-
-
-VÉGRE!
-
-– Ah, végre! – ujjongott fel Kálosné, a fiatal, üde, életkedvvel teljes,
-de kissé mostoha talajban viruló virághoz hasonló szép asszony, mikor az
-Úrban csendesen boldogult kanonok nagybácsi hagyatékából ráeső részt,
-polgári számítás szerint igen tekintélyes összeget, a kezéhez kapta.
-
-– Végre, mondta ugyanakkor, csak sokkal csendesebben, inkább úgy befelé
-magának Kálos, a kissé már őszbe csavarodó, de még jól az élete delén
-sütkérező férj.
-
-Az asszonyka mindjárt sietett is a Párisi-utcába, hogy mindenekelőtt
-elnyűtt és főképen divatjamult kalapját ujjal cserélje ki. A szabóné, a
-ruha várhat még – holnapig…
-
-A férfi dolgozó szobájába vonult és a könyvei közé temetkezett.
-
-Ez a kora délutáni órákban történt.
-
-Kálosné ezután késő estig járta a Párisi-utcát (és alighanem egy kicsit
-a vidékét is) s egy legfrissebb sütetű impozáns szakajtókalappal
-libegett haza igen vidáman és felette boldogan. Sőt, már csak
-időspórolásból is (hiába, megszokta a szűkebb esztendőkben!) mindjárt
-egy szép új kosztümöt is megrendelt magának, amelynek modelljét
-véletlenül pillantotta meg az egyik Kossuth Lajos utcai kirakatban. Egy
-és más torkoskodni valót is vásárolt ezenkívül a vacsorához, elvégre
-illő, hogy ezt a mai nevezetes családi eseményt a fehér asztal mellett
-is kifejezésre juttassák és megünnepeljék.
-
-A férfi szintén messze, kalandos utakat járt be ezalatt.
-
-A kutató emberi elme pisla lámpásával rég letünt századok ködbe-homályba
-borult avarjait járta, ahol új nyomokat keresett. «A jog
-ősforrásai»-hoz. Ez volt a tárgya és címe immár tíz év óta készülő nagy
-művének, amelynek rengeteg anyaga, részben már rendbe szedve, ott hevert
-az íróasztala öblös fiókjaiban. Hogy a teljes és végleges formába
-öntéshez fogjon, még csak néhány új adatra lett volna szüksége, de
-azokat mindezideig nem sikerült megszereznie (mert nem ollózó
-könyvszabó, hanem eredeti teremtő elme volt), aminek oka egyszerűen a
-Montecuccoli hirhedt «nervus reruma»: a pénz, pénz, pénz…
-
-Ügyvédi irodájának ösztövér jövedelmén kívül (melyik bolond kliens törné
-magát a «szobatudós» hirébe keveredztt fiskális után?) bizony szerény
-apai örökségét is felemésztette már a mindennapi élet és az út, amelyen
-eddig a jog ősforrásait kutatta. Kálos ugyanis a javíthatatlan
-ideálisták közé tartozott s az élet rettenetesen reális útjának is azzal
-a fiatalosan hevülő, szinte könnyelmű szívvel vágott neki, mint annak a
-másik, bizonytalan végű tudományos útnak. A feleségét minden vagyon
-nélkül, jóformán csak a Dunbar Fanny egy szál köténykéjével vette el (a
-nagybácsi akkor még sovány plébániája csendjén csak a legédesebb
-álmaiban himbálgatta magát néha-néha a jó kövér kanonoki stallumban…) és
-azzal a reménységgel, amire egy kicsit számított is, noha a számítás nem
-volt kenyere, hogy a szeretett lény meg fogja érteni őt és nagy, magasba
-törő útján hűséges kisérője, ha kell, támogatója lesz, aki a
-köténykéjében állandóan rózsákat hord, amelyekkel mosolyogva fogja
-telehinteni a nehéz út töviseit és göröngyeit…
-
-És ebben a reménységben, ha úgy tetszik, számításában nem is csalódott
-idáig Kálos.
-
-Azok a bizonyos rózsák csakugyan ott virultak a felesége köténykéjében,
-sőt a gömbölyded barnapiros arcának nevető gödröcskéiben is… Ámde
-sajnos, jöttek idők – az apai örökség elfogytával – mikor ezekkel a
-rózsákkal már nem lehetett előbbre jutni. Mert, ha a töviseket és
-göröngyöket elfeledték volna is, az a varázserejük már nem volt meg a
-kis Kálosné rózsáinak, ami a szent hajdanban Erzsébet királyleányéinak,
-hogy kenyérre is át tudtak volna változni. Sőt mintha azóta egyre
-halványodtak, hervadtak volna ezek a rózsák…
-
-Ekkor bizony egyszerre megakadt a jog ősforrásaihoz vezető út. És
-Kálosnak a törvényszékek és járásbíróságok útjait kellett keserves
-önmegtagadással rónia, ahol a modern jog destillált cseppecskéit mérik
-méregdrágán a szegény ügyesbajos emberiségnek.
-
-Ez időben történt, hogy a nagybácsi egyszerre csak, egészen váratlanul,
-egy püspöki látogatás után, belé csöppent az egyik legkövérebb kanonoki
-stallumba.
-
-Ez természetesen nagy örömmel töltötte el Kálosékat, mert némi joggal
-remélhették, hogy azok a bizonyos hervadozó rózsák most újra ki fognak
-virulni és nemcsak kenyérré, hanem kalácscsá és pecsenyévé fognak
-átváltozni…
-
-A kanonok bácsi azonban, rokoni szeretetében ugyan bőven részeltette
-Kálosékat, de egyelőre csak a maga rózsáit ápolgatta s a kalácsot és
-pecsenyét is maga élvezgette. Mindaddiglan, míg annyira el nem
-gömbölyödött, hogy egy szép napon már odafenn is megelégelték és – mikor
-épen ebéd utáni csendes sziesztáját tartotta – leszólt hozzá egy jóságos
-szelid, hivó hang a magasságból, mondván: «Elég, jó és hív szolgám…»
-
-Mindezeket pedig azért kellett röviden elmondanunk, hogy ki-ki megértse
-és a kelletén túl félre ne magyarázza Kálosék érzelmeinek ama hirtelen
-és egyszerre való kicsordulását:
-
-– Ah, végre!… Végre…
-
-*
-
-Kálosék a vacsoránál találkoztak ismét össze.
-
-Az asszonyka ragyogott a boldogságtól s úgy repdesett a kedve, hogy
-szinte madarat lehetett volna fogatni vele. Kálos alig ismert a
-feleségére. Azok a nagyon finoman, alig észrevehetően, de már mégis
-kiütközött keserű vonások a szája szögletéből, a szeme alól egyszerre
-eltüntek, az arca halványodó rózsái újra kivirultak… Vacsorázni sem
-tudott a nagy örömtől, csak a magával hozott édességeket szopogatta és
-szinte észrevehető, mohó vágyakozással várta, hogy a férje végezzen a
-rostélyosával, mert Kálosban meg volt a nagyakaratú embereknek az a
-tulajdonsága is, hogy egyszerre csak egy munkát végzett és evés közben
-harapófogóval sem lehetett szót kihúzni belőle.
-
-Mikor az utolsó falatját is lenyelte, az asszonyka már lesben állt és
-pajkos incselkedéssel egy cukorba pácolt datolyát dugott a szájába,
-aminőt maga is szopogatott.
-
-– Tudja mi ez, Károly, emlékszik? – kérdezte jelentős mosolylyal.
-
-– Igen, – mondta Kálos – Velenczében ettünk ilyent, a Márk-téren, akkor…
-
-– Akkor… – ismételte, fejét álmatagon hátravetve az asszony – a
-nászutunkon…
-
-– Milyen bohó is volt maga akkor, Eliz, – folytatta Kálos, – a Márk-téri
-galamboknak is cukrot, datolyát, fügét szórt a kukoricájuk közé… Egész
-nap a galambokat etette.
-
-– Igen, az alatt is – csicseregte tovább a kedveskedő szavakba rejtett
-finom maliciával az asszony, – mialatt maga benn, a könyvtárban a dohos,
-régi foliánsokat bujta… Sokszor alig győztem onnan kivárni.
-
-– Sok érdekes és becses adatot találtam ott a művemhez, – mondta
-komolyan Kálos. – Általában az egész utunk igen gyümölcsöző volt.
-Bologna, Firenze, Róma, Nápoly… Hiába, utaznia kell az embernek, ha…
-
-– Most ismét utazni fogunk, Károly! – vágott közbe hirtelen az asszony,
-mielőtt még Kálos befejezhette volna a mondatát. – Úgy-e, hogy utazni
-fogunk? Most már lehet, tehetjük… Most már élhetünk magunknak, a
-vágyainknak.
-
-– Kitalálta a gondolatomat, Eliz, most is, mint mindig, – felelte
-látható nekividulással a férfi. – Ki sem mondhatom, milyen boldog
-vagyok, milyen örömmel tölt el, hogy így együtt tud érezni velem, hogy
-így megért engem az én édes kis feleségem. Lássa Eliz, a nehéz napokban
-én nekem sokszor olyan különös gondolataim támadtak… Sokszor gondoltam
-arra és féltem, reszkettem a gondolattól, hogy ha ez nem így volna… ha
-egyszer megváltozna… ha nem lenne elég ereje kitartani mellettem, ha
-elcsüggedne és elpártolna mellőlem… sohasem szóltam magának eddig erről,
-de most már elmondhatom, most már ismerem magát egészen. Most már tudom,
-hogy nem olyan, mint a többi, sekély gondolkodású, csak a külsőségeken
-kapó, ingatag, gyenge asszony. Az én kis feleségem komoly, nemes, nagy
-asszony… – olvadt fel mindjobban Kálos és gyengéden magához vonva
-melegen, szinte hálásan simogatta a felesége puha kis kezét.
-
-Az asszony kissé bizonytalanul, kissé hidegen viszonozta az ura nyílt,
-meleg tekintetét és a szinte macska-puhasággal egymásra símuló pillái
-alatt mintha ez a gondolat bujkált volna:
-
-– Ej, ti okos férfiak – és épen ti legokosabbak – milyen ostobák és
-elbizakodottak vagytok, mikor azt hiszitek, hogy az asszonyotok is
-olyan, mint a könyvetek: kitárul előttetek és megismerhetitek valaha
-egészen…
-
-De Kálos ezt nem vette észre, Tovább folytatta:
-
-– Én is épen arra gondoltam délután, mialatt – nagy idő óta először –
-ismét nyugodtan foglalkozhattam a könyveimmel, az írásaimmal, a
-lelkemmel… igen, én is arra gondoltam, hogy utazni fogunk. Nagyjában már
-az úti tervet is megállapítottam.
-
-– Velenczébe megyünk megint, – örvendezett fel az asszony – úgy-e, oda
-megyünk először, az édes, szép Veneziába? Ott kezdjük, aztán onnan
-megyünk tovább a Rivierára, Monte-Carlóba, ott még úgy sem voltunk.
-Megint etetjük a kis galambokat, aztán kirándulunk Buranóba, finom,
-bájos csipkekölteményeket veszünk (_akkor_ nem jutott erre se időnk, se
-pénzünk, de most jut ám!), kigondolázunk Muranóba, ott gyönyörű
-üvegholmikat vásárolunk… Mindenhová elmegyünk most, ahol örülni lehet és
-élvezni az életet. Csak a dohos foliánsok közé nem engedem most… Úgy-e,
-hogy így lesz?
-
-– Nem, kedvesem, – símogatta tovább az asszony kezét Kálos. – Én egészen
-máskép gondolom. Velenczébe most nem megyünk, ott már semmi új adatot
-nem találnék, sehol sem délen. Most észak felé kell mennem. Úgy
-terveztem, hogy Münchenen át Nürnbergbe megyünk először, ott a germán
-nemzeti múzeumot fogom áttanulmányozni. Aztán Berlinbe, Londonba és még
-tovább északra, Skandináviába, Finnországba, Oroszországba, ha lehet.
-
-– Brrr! – rázkódott össze hirtelen az asszony és kivonta kezét a férje
-kezéből. – Csupa észak, csupa köd, sötétség és szürke unalom… Nem.
-Köszönöm. Ebből már épen elég volt itthon. Én oda nem megyek! –
-tiltakozott ideges, szakgatott mondatokban. – Nekem most fény kell…
-napsugár… melegség..: élet.
-
-– De kedves Eliz, – hökkent meg Kálos – értsen meg… Magának meg kell
-engem értenie… eddig is megértett…
-
-– Igen, eddig megértettem, – mondta egyre hidegülő hangon az asszony, –
-de most nem értem. Eddig megértettem valahogyan, hogy elvonult a
-világtól, az élettől és a könyvei, a foliánsai közé temetkezett. Oda
-temette az ifjúságát és mellé az én ifjúságomat… Azaz, hogy eddig sem
-igen értettem, csak tűrtem (istenem, mit tehet mást egy szegény
-asszony…) vártam és vártam: mi lesz mind ennek a vége? A sok álmatlan
-éjszakának, a gondnak, nélkülözésnek, lemondásnak, az ismerősök,
-jóbarátok és kollégák hátmögötti gúnyos mosolygásának… Igen, a kollégák,
-akikkel együtt indult el, már mind magasra jutottak, képviselő,
-államtitkár, miniszter is lett belőlük. Pedig ők csak mosolyogtak… igen
-a háta mögött gúnyosan mosolyogtak és lesajnálták magát, Károly – «a
-szegény tudós»… És az asszonyaik, a nagyságos, a méltóságos és kegyelmes
-dámák, ajkbigyesztve, gőgösen suhogtak el mellettem, észre sem vettek,
-vagy ha észrevettek, bizonyosan ők is lemosolyogtak rám: «a szegény
-tudós felesége»… Pedig ezek a nagyságos, méltóságos kegyelmes urak és
-hölgyek sohasem virrasztottak gondban, álmatlan éjszakát, sohasem írtak
-vaskos könyveket és nem keresték soha a tudomány forrásait… Mosolyogtak,
-mondom és mulattak, zsúroztak, flirtöltek és politizáltak… ez az
-érvényesülés útja minálunk, nem az, amelyik a tudomány forrásaihoz
-vezet! Persze, drága út és csak pénzes, gazdag embernek való. Azért is
-nem szóltam eddig, mert nekünk nem volt pénzünk. De most már van! Most
-már máskép kell lenni itt mindennek. Most már fel kell hagynia, Károly,
-a tudóskodással és ki kell lépnie a könyvei közül az életbe. Arra az
-útra kell magának is térnie, amelyik minálunk leggyorsabban, majdnem
-egyedül vezet az érvényesülés felé – a politikára kell adni magát… Még
-pedig minél elébb. Máris eljárt az idő felettünk… és én élni akarok…
-élni… élni!… élni…
-
-– Ez mind szép, kedvesem, – csitította Kálos a maga-magát teljesen
-felizgatott asszonyt, – de azt is be kell látnia, meg kell értenie, hogy
-én most már nem hagyhatom abba azt a munkát, amelynek egész eddig való
-életemet szenteltem, amelyre, hogy úgy mondjam, az egész életemet
-feltettem… Épen most, amikor oly közel vagyok már a befejezéséhez… Ezt
-az áldozatot még meg kell hoznunk, ezt az utat meg kell tennem és ezt
-meg kell értenie, Eliz.
-
-– Jó – mondta tétován az asszony. – Menjen, nem bánom. De én nem megyek.
-Jobb is lesz, ha egyedül megy… legalább nem zavarja senki, nyugodtan
-dolgozhat.
-
-– No lám, – szólt ellágyulva szinte Kálos – hát mégis csak igazam volt.
-Az én kis feleségem mégis csak megért engem, a céljaimat, a
-törekvéseimet…
-
-– Igen… igen – hadarta szemét lesütve, bizonytalanul az asszony.
-
-És mikor Kálos egy hét mulva csakugyan elindult egyedül Münchenen át
-Nürnbergbe, a felesége kissé nyugtalan és tikkadt, de voltaképen mégis
-valami kellemes, rég érzett és rég áhított boldogsággal nyujtózkodott
-végig a pamlagon, mely annyi keserű könnyét itta be már a nehéz
-napokban. És félig mosolyra nyílt ajakkal, szinte megkönnyebbülten
-lélekzett fel, mint a beteg, aki hosszú szobafogság után, ha csak rövid
-időre is, először szabadul ki a levegős, napos szabad életbe:
-
-– Ah, végre… végre!…
-
-– Végre… – gondolta magában, szintén kissé nyugtalan, de alapjában jól
-eső érzéssel a férfi is, mikor a vonat prüszkölve megindult vele a
-keresett északi ősforrások felé.
-
-
-
-
-A NŐK BARÁTJA.
-
-Kicsák, az örökké savanyú, mogorva fiskális komoly ünnepi ruhát és
-ugyanolyan ábrázatot öltött, mikor a kissé kotnyeles tiszti szolga, noha
-ez nem volt a parancsban, jelentette neki, hogy az ezredes úr Bajnát
-alighanem rövidesen áthelyezik a legfelsőbb mennyei ármádiába. És mikor
-nehány perc múlva, bizonyos hivatás- és alkalomszerű megilletődéssel
-belépett az öreg katona szobájába, ugyancsak meglepődve látta, hogy az
-ezredes úr Bajna nem ágyban párnák között s orvosságos üvegek arzenálja
-mögött fekszik, hanem ott űl szokott helyén, karosszékében, a nagy
-boltíves ablakmélyedésben, ahonnan épen a sétatérre lehet látni. A
-kedves, vidám zsibongású sétatérre, ahol fiatal dúslombú vadgesztenyefák
-fehérfürtös virágaikat ringatják s a fák alatt ringó testű fehérruhás
-hölgyek sétálnak. S langy, édes tavaszi napsugár hull a kék mennyégről
-fehérfürtős, ringó gesztenyevirágra, kacagva-csevegve sétáló asszonyra,
-leányra…
-
-Az ezredes épen kinézett az ablakon. A kopogtatást észre sem vette, csak
-mikor Kicsák belépett, akkor fordult az ajtó felé. Elég jól konzervált s
-katonás gonddal borotvált arca viaszkosan sápadt volt, élesvágású szemei
-üveges fénnyel csillogtak s hangja – a régi kemény, kommandérozó hang –
-amint most beszélni kezdett, bántóan meg-megrecsegett, mint valami vén,
-kiszolgált, repedt ezredtrombita hangja.
-
-– Na mi az, fiskális uram – mordult rá erőltetett keménységgel az
-érzékeny hangon beköszönő Kicsákra – temetésről jön talán, hogy ilyen
-komor gyászba öltözött? A hangszalagjai meg mintha posztóval volnának
-bevonva… olyan tompán kong a köszönése, mintha valami gyászdobot
-pörgetne… mi?…
-
-Kicsák meghökkenve, zavarodottan ötölt-hatolt. Valami ügyes kibúvót
-keresett:
-
-– Nem ezredes úr… csak…
-
-– Sebaj na! – vágott szavába az ezredes. – A fekete gérokkját most már
-csak tartsa fenn, hanem a gyászos ábrázatát, azt levetheti bátran. A
-hangját is csak eressze ki. Csak semmi komédia, semmi érzelgés. Ezt
-vigye vissza az életbe. Ott néha szükséges és hasznos az ilyesmi, noha
-nagy ostobaság ott is. Az inas, úgy látom, előre kifecsegte, ami
-különben nem titok. Hiába is titkolnám, ide van írva az arcomra, a
-szemembe… mi?… Vége a nagy gyakorlatnak, ügyvéd uram, nekem nemsokára
-lefujnak. Ennyi az egész.
-
-Itt egy percre elhallgatott s megint az ablakra nézett.
-
-– Csak a korzót szeretném még egyszer végignézni – mondotta erőltetett
-mosolylyal – mert nem tudom, _ott túl_ divatban van-e a korzózás?
-
-– Ugyan kérem, ezredes úr… – bátorkodott Kicsák.
-
-– Semmi «ugyan», fiskális uram. A legfelsőbb hadi parancsot már írják
-nekem odaát… És ha megérkezik, indulok. Pontosan, katonásan, nem késve
-egy percet sem. Épen azért nem hivattam orvost. Azok akadékoskodó
-emberek. Csak hátráltatják az utazást. Azért hivattam önt, ügyvéd uram,
-hogy gyorsan végezzünk. Pontosan és szárazon, mint a paragrafus. Kérem
-csak…
-
-Fel akart emelkedni a székről, de visszaroskadt.
-
-– Sebaj! – legyintett a kezével. – Nézze csak… ott az íróasztalom
-középső fiókjában van egy levélboríték, kérem vegye ki.
-
-Az ügyvéd kivette a borítékot. Nagy, katonás betűkkel ez volt ráírva:
-_Testamentumom_.
-
-– A végrendeletem – mondta az ezredes – nézze meg, kérem, rendben van-e?
-Csak az alakiságokat értem, a tartalma rendben van. Így rendelem, így
-akarom.
-
-Kicsák átnézte az írást és teljesen rendben levőnek találta alakilag. A
-tartalma meg épen valami nagy belső gyönyörűséggel töltötte el a
-megrögzött nőgyűlölő száraz, szikkadt lelkét. Hosszú, savanyú ábrázata
-szinte belegömbölyödött ebbe a különös, jóleső érzésbe. Mindig jókedvű,
-tréfára kész embernek ismerte az ezredest, de hogy ilyen tréfával
-koronázza be életét, azt már még sem várta Kicsák. No, de a tartalom
-most még nem tartozik ő rá. A testamentum formailag rendben van. Az
-ezredes úr így rendeli, így akarja és punktum!
-
-– Arra kérem – mondta tovább az ezredes, – hogy a rendelkezéseimet
-pontosan hajtsa végre. Egyelőre tartson szigorú titkot s míg el nem
-temetnek, senkinek el ne árulja a végrendeletem tartalmát. Azt akarom…
-igen, hogy is mondjam… hogy stílszerű legyen a temetésem. A «nők
-barátja» beszél most, remélem, ön ért engem, ügyvéd úr.
-
-– Értem, ezredes úr, – felelt Kicsák most már természetes, tele hangon
-és szinte kedve lett volna gratulálni az ezredesnek, ha végre is nem
-ilyen komoly és alapjában szomorú dologról lett volna szó, mint a
-testamentum.
-
-Az ezredes megköszönte Kicsák szivességét és katonásan elbúcsúzott tőle.
-
-– A többit – mondta búcsúzóul – majd jelenteni fogja az inasom.
-
-Az ügyvéd a hátulsó kapun távozott a nagy ódon házból s a szűk,
-zeg-zúgos sikátorokon át vette útját hazafelé, hogy senkivel ne
-találkozzék. Hátha még ki találnák csiklandozni belőle az érdekes
-titkot.
-
-Mindjárt az első utcasarkon beleütődött azonban egy ismerős társaságba.
-
-A kacér kis számtanácsosné, akit általában csak a «víg özvegy» néven
-ismert a városrész, épen hazafelé igyekezett a déli sétáról rendes
-udvarával.
-
-– Mi van az ezredessel, ügyvéd úr? – fuvolázta legbájosabb hangján
-Kicsák felé a víg özvegy. – Napok óta nem jelent meg a korzón. Talán
-beteg vagy elutazott?
-
-– Ig… igen – bizonytalankodott Kicsák – az ezredes gyengélkedik és azt
-hiszem, el fog utazni.
-
-– A foga fáj megint az öreg rókának, mi? – Valami gáláns kalandra
-vágyik… És el fog utazni a Rivierára, mint tavaly ilyenkor – vágott
-közbe a monoklis pénzügyi fogalmazó, a korzó humoristája és a víg özvegy
-elmaradhatatlan lovagja. Mire általános derűltségtől visszhangzott a
-sikátor, noha a szép özvegy észrevehető erőlködéssel eresztett meg egy
-másodrangú mosolyt és még valamit kérdezni akart az ügyvédtől. Kicsák
-azonban ekkor már a harmadik utcát kaszálta hosszú sáskalábaival.
-
-Alighogy hazaért, megjelent nála az inas és jelentette:
-
-– Az ezredes úr végzett!
-
-*
-
-Az estvéli korzót így hát már amonnan felülről, az örökös garnizonból
-nézte az öreg katona. Míg idelenn, ódon palotájának lefüggönyzött
-ablakai alatt vígan kacagva hömpölygött fel s alá az az eleven meleg
-tavaszi áradat, amelyből sohasem hiányozhatott azelőtt a daliás ezredes
-úr Bajna, vagy mint a korzó nyelve nevezte «a nők barátja».
-
-Daliás alakját, gáláns bókjait azonban hiába várták ma is a korzó
-flirtös asszonyai. Az ezredes úr nem jött. Ellenben megjöttek az
-«Entreprise» fekete huszárjai és szorgosan munkába vették az ódon
-Bajna-ház hosszú boltíves kapualját.
-
-Egyszerre végigszaladt a gyászhír a korzón és főképen az öreg
-penzionátus gavallérok körében keltett őszinte, mély hatást. A hölgyek,
-noha az ő barátjukról volt szó, inkább a temetésre gondoltak, mintsem a
-halottra (ami lehet, hogy fejlettebb esztétikai érzékük bizonyítéka), a
-koszorúkra… a toalettekre, a parádéra… Csak ilyen szép maradjon az idő –
-sóhajtóztak – milyen gyönyörű katonatemetés lesz – zenével…
-
-A korzó monoklis humoristája még valami sületlen élcet is
-megkockáztatott a halott oroszlán rovására s a szép özvegy
-felderítésére, aki azonban ezúttal még műnevetéssel sem reagált, hanem
-fázósan összehúzva kabátját, sürgős dolgok ürügye alatt hirtelen haza
-távozott. Azaz, hogy először felszaladt Kicsák irodájába, onnan a
-virágos boltba ment és megrendelte az első koszorút – a nők barátjának.
-
-A virágüzletnek másnap ugyancsak kemény napja volt.
-
-Kora reggeltől késő estig egymásnak adták a kilincset gyengéd női kezek.
-Délre már tele volt az egész kirakat különböző színű szalagokkal,
-amelyek legtöbbjén ez a felírás díszlet: «A nők barátjának».
-
-Estre kelve jóformán az egész virágos bolt átvándorolt a gyászházba,
-ahol másnap csakugyan olyan temetés volt, amelynél stílszerűbbet nem is
-álmodhatott magának a nők barátja. Virág, csupa virág. Kerti virág,
-vadvirág, igazi és művirág… eleven asszonyvirág… leányvirág övezte a
-ravatalt.
-
-A korzó egész üde, pompás hölgyközönsége ott szorongott a dohos,
-boltíves öreg szobákban, a nyirkos szűk udvaron. A hadsereg, az
-uniformis hideg fénye szinte háttérbe szorult e meleg, eleven ragyogás
-mellett. Sőt a komorméltóságú gyász-zenének is jóformán csak az első
-akkordjai érvényesültek. Az agglegény virágos, de rokontalan ravatala
-mellett csakhamar megeredt a kiváncsi, jókedvű, szinte zsúrszerű
-csacsogás, csevegés.
-
-Hogyan, hogyan sem, még temetés előtt híre futott ugyanis, hogy a nők
-barátja méltó és következetes maradt magához még halálában is. Mindenét
-a nőkre hagyta. Még pedig – így hirdette a fáma – azokra a nőkre, akik
-magányos életének unalmas és keserű óráit felderítették, megédesítették.
-
-E romantikus hír ott búgott-zsongott a gyászoló gyülekezetben is. És
-voltak, akik már egészen otthonosan érezték magukat a komor palotában,
-noha a régi gazda még el sem távozott egészen. Irígy, kaján tekintetek
-is röpködtek azonban. Leginkább a szép számtanácsosné felé, aki sűrűn
-lefátyolozva, mély gyászban, egészen a ravatal mellett állt, amelyen
-egyébként is az ő koszorúja foglalta el a főhelyet. Keservesen, szinte
-roskadozva zokogott őnagysága és telesírt egy féltucat zsebkendőt.
-Szerencsére ott állt mellette a fürge fogalmazó és gyengéden támogatta
-mélységes bánatában.
-
-A temetőben már jóformán csak a testamentumkérdés foglalkoztatta a
-kedélyeket. Amint a nehéz nedves hantok rádübörögtek az ezredes
-koporsójára, a sirató könnyek egyszerre felszáradtak. Még a szép
-özvegyéi is. Ő volt az első, aki mohó kiváncsisággal fordult Kicsákhoz a
-testamentum néminemű részletei után puhatolózván. Példáját többen is
-követték a gyászoló gyülekezetből és ugyancsak szorongatták az ügyvédet:
-hogymint is szól hát az a végrendelet? Igaz-e a szóbeszéd, hogy mindenét
-nőkre hagyta az ezredes?
-
-Kicsák azonban begombolózott. Ma még nem mondhat semmit, holnap úgyis
-nyilvánosságra kerül a végrendelet, akkor minden kiderül.
-
-– Nagysádnak különben annyit elárulhatok – súgta ravasz hunyorgatással a
-szép özvegy fülébe – hogy általánosságban igazat mond a fáma és hogy a
-végrendelet nagysádról sem feledkezett meg ama nők között…
-
-A többit jelentőségteljes szatirmosollyal lenyelte Kicsák, ám a szép
-özvegy eleven fantáziája elég csinosan kiegészítette magának a
-kettéharapott mondatot.
-
-Másnap, rendkívüli érdeklődés mellett kihirdették a végrendeletet.
-
-Katonás rövidséggel intézkedett az ezredes.
-
-Két házát minden ingóságaival együtt (avagyis más szóval egész vagyonát)
-– az ügyvédi, elég bőséges honorárium levonása után – két régi hűséges
-öreg (ez a három jelző így szórul-szóra benn volt a különben szűkszavú
-testamentumban) cselédjére hagyta. Nevezet szerint pedig a Sári
-szakácsnéra, aki tizenöt évi becsületes szolgálata után immár jól
-megérdemelt nyugalmát élvezi valahol Kajászó-Szent-Jánoson, továbbá a
-Kati szakácsnéra, aki viszont az utolsó tíz esztendőben sáfárkodék
-hűségesen a konyháján, amelyre mindig felette nagy súlyt fektetett az
-ezredes úr Bajna. Sokkalta nagyobbat, hogysem azt a korzón gondolták
-volna.
-
-Az általános elszontyolodást, ami e hírre a korzón támadt, csak a
-végrendelet egy derűs kodicillusa bizsergette fel némiképen, amelynek
-értelmében az ezredes kedvenc papagályát (az utóbbi időben már ki nem
-állhatta örökös rikácsolásáért!) az özvegy számtanácsosné gyengéd
-gondozásába ajánlotta.
-
-
-
-
-A CSALÁD SZÉGYENE.
-
-
-I.
-
-Kis-Berregi Berreghy Pongrácné, született Nagy-Delnei Delnőy Anna Mária
-Amália, a társadalmi – vagy mint ő maga legújabban nagy előszeretettel
-hangoztatni szokta – szociális téren kifejtett ernyedetlen, odaadó
-működéséről közismert és tisztelt matróna, a Szent Ceciliáról elnevezett
-s keresztényi alázatosságra és béketűrésre vezető egyesület (röviden a
-«KABVE») elnöke, pulykavörösen, szinte magából kikelve suhogott be a
-minisztériumban dr. Kabocza János fogalmazó szobájába.
-
-Kabocza doktornak nem ez alkalommal volt először szerencséje
-őnagyságához s már előre tisztában volt az ismételt látogatás céljával.
-Ám ez cseppet sem gátolta Berreghynét abban, hogy ezúttal is ki ne öntse
-a selyemblúza alól mindazt, ami a szívét nyomta.
-
-– Az ősfa-ügyben jövök, a Berci fiam kamarássága ügyében, – kezdte
-Berreghyné, erősen fujtatva a sok lépcsőmászástól.
-
-– Méltóztassék helyet foglalni, nagyságos asszonyom, – udvariaskodott
-Kabocza és egy erősen keshedt-vedlett, hatalmas terjedelmű
-bőr-karosszékre mutatott, amely még néhai szép királyunk, Mária Terézia
-valamelyik pohos és parókás konziliáriusa számára «épült» valamikor anno
-1740–41 körül, ama nevezetes pozsonyi diéta örömteljes és bőkezű
-napjaiban.
-
-– Már két hónap óta várjuk az elintézést, – pattogott tovább Berreghyné,
-teljesen figyelmen kívül hagyva Kabocza udvariasságát. – Égető
-szükségünk van a dologra. Ez ugyan nem tartozik ide, de már csak
-elmondom, hogy a Berci fiam nősülni akar. És… nos igen, úgy áll az ügy,
-hogy addig nem lehet… még visszamehet emiatt a parti… Odafönn Bécsben is
-várják már a fölterjesztést. A főkamarási hivatalban már megtettük a
-lépéseket… A tábornok kuzinomnak megigérték, hogy ott két nap alatt
-elintéznék az egészet és az iratok, nemde, még mindig a referens úrnál
-vannak?
-
-– Itt vannak, – mondta nyugodtan Kabocza és a szobája egyik sarkába
-mutatott, ahol egy hatalmas, Uchatius-ágyú csövéhez hasonló, hosszú
-bádoghenger volt a falhoz támasztva, mellette kis deszkadoboz hevert,
-amelyen szép, gondos rondírással ez a felirat ékeskedett: «Kis-Berregi
-Berreghy Albert ősfája és mellékletei.»
-
-– Nem értem… igazán nem értem, – fakadt ki Berreghyné, – mikor a dolog
-olyan egyszerű és tiszta, mondhatnám átlátszó. Valamelyest én is értek a
-genealogiához, kérem… Az ősfánkon csupa jó család szerepel, köztük egy
-aranysarkantyús vitéz és két alapítványi hölgy. Igazán érthetetlen ez a
-huzavona!
-
-– Kérem, méltóztassék, – ajánlotta újra a bőrtrónust ő nagysága
-figyelmébe Kabocza, azzal a barátságos szándékkal, hogy majd
-megmagyarázza a «huzavona» okát.
-
-– Köszönöm! – utasította vissza Berreghyné. – Megyek az államtitkár úr
-őméltóságához… igen… a miniszter úr őkegyelmességéhez is ismerem az
-utat, ha szükséges – folytatta vésztjósló tekintetet lövelve Kaboczára.
-– Elmondok ott fenn mindent, mindent elmondok… majd én referálok!
-
-De most már a hosszú türelmű Kabocza is a keményebbik sarkára állt és
-elővette a száraz, hivatalos hangját.
-
-– Ahogy tetszik, kérem, – mondta ridegen, – de előbb, hogy híven
-referálhasson őméltóságának vagy őkegyelmességének, méltóztassék egy
-kicsit meghallgatni engem, mert az iratok behatóbb tanulmányozása közben
-egy és más olyan adatra bukkantam, amiről nagyságodnak még aligha van
-tudomása.
-
-– Hogyan… mi… csak nem? – kérdezte kissé meghökkenve ő nagysága és a
-kellő elővigyázattal az aggkori végelgyengülésben fájdalmasan nyöszörgő
-karosszékbe ereszkedett.
-
-– De igen, – felelte csöndes, majdnem kárörvendő mosollyal a doktor,
-miközben az asztalán halomszámra fekvő régi, elsárgult írások között
-babrált. – Igen, az ősfán, hogy is mondjam csak… az egyik nemes ágon
-valami kis vadhajtás van…
-
-– Az lehetetlen, az ki van zárva a mi családunknál! – szólt közbe
-erélyesen tiltakozva Berreghyné. – Szeretném látni azt a… no, ahogy ön
-nevezi… azt a vadhajtást… én is értek egyetmást…
-
-Kabocza kihalászta a bádog Uchátiusból a lepedő nagyságú pergamenre
-rajzolt s büszkén szétterpeszkedő ősfát, kiterítette az asztalán és a
-kék ceruzájával odabökött egy helyre azon az oldalon, amelyiken épen az
-anyai, tehát a Nagy-Delnei Delnőy-ágazat lombosodott, virágzott széjjel.
-
-– Itt van, kérem!
-
-Berreghyné izgatottan kapta szemére a lorgnonját és szinte belesápadt,
-mikor a jelzett helyen arany betűkkel ékeskedő nevet elolvasta:
-«Nagy-Delnei Delnőy Boldizsár.»
-
-– Na hát, mondom, hogy ki van zárva! – erősködött újra, kissé erőszakolt
-nevetéssel. – Hiszen ez a dédapánk: Boldizsár. A híres, a nagyeszű
-Delnőy Boldizsár, a «mosolygó bölcs», mint akkor nevezték, őfelsége
-aranysarkantyús vitéze, a keménykezű főispán, az ékesszavú diétai
-szónok, több vármegye táblabírája, a családunk büszkesége, aki
-birtokainkat és nevünk fényét megsokszorozta… Bizonyosan valami tévedés
-lesz a dologban, itt nem lehet semmi baj. Csak nem tetszik kétségbe
-vonni tán egy aranysarkantyús vitéz nemességét?…
-
-– Nem az aranysarkantyússal van baj, nagyságos asszonyom, hanem közel
-hozzá, veszedelmesen közel, – mondta Kabocza, – itt mindjárt mellette és
-alatta.
-
-– Hogy-hogy? – csodálkozott Berreghyné, – Delnőy Boldizsár felesége,
-amint itt is ki van tüntetve, Toroczkói Thoroczkay Anna volt, szintén
-kétségtelen és közismert nemes család sarja. Az ő fiúk az ifjabb, vagyis
-II. Boldizsár, a szépatyánk.
-
-– Igen, – szólt bele a doktor, – csakhogy ez a III. Boldizsár.
-
-– Hát a harmadik! – idegeskedett Berreghyné. – Az már mindegy, egészen
-mindegy.
-
-– Csak az a baj, – fűzte tovább a szót Kabocza, – hogy ez a III.
-Boldizsár akkor látott napvilágot, mikor Thoroczkay Anna asszony már rég
-a delnei családi sírboltban aludta az örök álmot…
-
-– Akkor hát, – kacagott fel Berreghyné, – a mi szépapánk, úgy látszik,
-örök álmát alvó anyjától született a delnei kriptában… Nem is tudtam,
-hogy a régi jó világban ilyen csodák is megestek.
-
-– Nem, kérem, ilyen csodák a régi jó világban sem estek meg, – mondta
-szintén derűsebb hangon Kabocza. – Ez a kis Boldizsárka ugyancsak
-elevenen jött a világra. Annyira elevenen, hogy szinte… hogy is mondjam?
-– megelőzte a korát…
-
-– Mi-mi miít? – álmélkodott Berreghyné.
-
-– Nagyságos asszonyom, – szólt némi habozás után komoly, ünnepélyes
-hangon a doktor, – attól félek, hogy már is túlléptem a köteles
-illendőség határát… Kérem, legyen szíves beküldeni a kedves fiát vagy az
-ügyvédjét a továbbiak megbeszélése végett… Mert én igazán zavarban
-vagyok nagyságoddal szemben… itt végre is olyan dolgokról van szó… és a
-nagyságos asszony máris kissé izgatott…
-
-– Kérem, kérem, csak beszéljen egész bátran, előttem beszélhet… úgyis
-csak valami tévedés lesz.
-
-– De mégis… talán jobb lenne, ha mással…
-
-– Nem, nem! – maradt meg elhatárorozása mellett Berreghyné. – Magam
-akarok mindent tudni, beszéljen, kérem… csak beszéljen…
-
-Kabocza doktor kissé fanyarul és kelletlenül vakarta meg a tarkóját, de
-az ajka egyik szögletébe hamarosan valami derűs, szinte kárörvendő vonás
-rajzolódott ki, amely, mintha ezt mondta volna: ám, legyen – tu l’as
-voulu…
-
-Az íróasztala egyik rekeszéből dohos, elsárgult íráscsomót húzott elő és
-hirtelen felragyogott az arca, mint akinek szorult helyzetében valami
-kitünő mentő ötlet jutott az eszébe.
-
-– Kérem, csak semmi gêne, – sürgetőzött Berreghyné most már teljesen
-felcsigázott kiváncsisággal, – tessék csak mindent elmondani úgy,
-ahogyan gondolja. Igérem, hogy nyugodtan meg fogom hallgatni.
-
-– Ha megengedi, nagyságos asszonyom, – mondta Kabocza, – inkább magának
-Delnőy Boldizsárnak adom át a szót. Az első Boldizsárnak tudniillik, a
-nagynak, a bölcsnek. Ő végre is legjobban tudja a maga dolgait, mert az
-ő dolgairól lesz itt szó. Én is csak tőle tudom, amit tudok. Az ő
-szavában, remélem, nem fog kételkedni nagyságod.
-
-– Na, ez annál érdekesebb lesz, – jegyezte meg gúnyosan Berreghyné. – Az
-ember végre is nem mindennap diskurálhat a dédapjával…
-
-– Íme, – mutatott a régi írásokra Kabocza, – ezek a Boldizsár úr
-levelei. Egészen intim, őszinte és igen kedves kis levelecskék. Valóban,
-mikor olvassuk őket, mintha csak az írójukat hallanók. Ezek fognak
-helyettem beszélni. És, biztosíthatom nagyságodat, hogy – amiképen
-óhajtja – egészen sans gêne fognak beszélni ezek a kis levelecskék.
-Mondom, akárcsak magát Nagy-Delnei Delnőy Boldizsár urat hallanók, a
-család büszkeségét, a nagyeszűt, a bölcset…
-
-
-II.
-
-Berreghyné kiváncsian vette szemügyre a sárgult papirosokat.
-
-– Igen, – bólintott rájok, – ez csakugyan a Boldizsár dédapánk írása.
-Ismerem a szép gömbölyű gyöngybetűit a családi levéltárunkból. Sok
-érdekes és jóízű levél (nagy humorista volt az öreg) van ott is tőle. De
-ezeket a leveleket még nem láttam.
-
-– Persze, ezek nem voltak az ősfához mellékelve, – mondta különös
-mosollyal Kabocza. – A Delnőy-család nem is tudott soha ezekről. (Nem
-hiába volt nagyeszű és bölcs ama Boldizsár úr… – gondolta itt magában
-Kabocza.) Ezek a levelek a Dengeleghy-család levéltárából kerültek elő.
-Ott is pecsétes zár alatt őrizték őket, míg a család utolsó sarja is ki
-nem halt. Ezt pedig a testamentumában rendelte el Dengeleghy Tamás úr,
-akihez, mint kedves szomszédurához és meghitt jó cimborájához intézte
-vala ezeket a leveleket Delnőy Boldizsár.
-
-– Érdekes, nagyon érdekes, – jegyezte meg Berreghyné és alig várta, hogy
-a titokzatos levelek tartalmát megismerje.
-
-– Nos, – kezdte a levelek glosszálását Kabocza (egészen még sem tartotta
-célirányosnak, hogy felolvassa azokat) – íme, az első levél. Ebben
-megszomorodott szívvel jelenti Boldizsár úr Dengeleghy Tamásnak, hogy
-szerette kis fiacskája, Boldizsárka után (ez volt, kérem, a II.
-Boldizsár!) íme, az Úr kifürkészhetetlen akaratából és ítéletéből, amely
-ellen nincsen appelláta, most a szegény jó édes anyja (ez volt a
-Boldizsár úr hitestársa: Thoroczkay Anna) is elköltözék oda, ahonnan
-nincs többé visszatérés – «az halálnak ő zord setét országába»… Egyben
-meghívja kedves szomszéd úrbarátját a temetésre, vagy mint akkor mondták
-és ahogyan itt is írva van: «a végső szomorú tisztességtétel
-alkalmatosságára…»
-
-– Igen, igen… – bólongatott a gyászos hangulathoz illő elborulással
-Berreghyné, miután maga is végigfutotta a szomorú levelet.
-
-– Ide, a levél hátára, – folytatta Kabocza, – régi jó szokás szerint
-rájegyezte Dengeleghy Tamás, hogy a gyászos alkalmatosságon csakugyan
-jelen is volt. «Boldizsár komám sok keserves könnyek hullajtásával
-butsuzék el – mondja a jegyzet – az ő szerelmetes hites társátul, de meg
-is érdemlette, mivelhogy felette jámbor és kedves asszonyszemély vala az
-elköltözött… Temetés után peniglen az sok jeles nemzetiségbéli gyászoló
-gyülekezet az halottas házban torra gyülekezék össze, az mellyet is
-minden rendek megelégedésére, nagy szorgalmatossággal és jeles
-mesterséggel készített vala az Boldizsár komám szakátsnéja, bizonyos
-Susánna nevezetű leányasszony…»
-
-Itt Kabocza nem állhatta meg, hogy a bajuszába ne mosolyogjon. Mivelhogy
-még valami kis csintalan megjegyzés volt ott, mindjárt a «Susánna
-leányasszony» után. («Az ki penig fölötte szemrevaló vászoncseléd… meg
-is tsippentettem ecczer-kécczer az gömbölyded artzocskáját…» –
-kanyarintotta oda a vidám és nagyselyma Tamás úr.) De persze, ezt nem
-olvasta fel őnagyságának a ravasz doktor, hanem folytatta a második
-levéllel:
-
-– Ebben a levélben, amely – mint méltóztatik látni – egy évvel a temetés
-után kelt, azt írja Boldizsár úr Dengeleghy komájának, hogy nagy szomorú
-özvegyárvaságában senki más nem vigasztalgatja már, hanem a derék
-Susánna leányasszony, aki úgy tudja készíteni a ludas kását, a turós
-derelyét, no és a csiperkegombát bibic-tojással, hogy azután akár
-Kollonits hercegérsek őeminenciája is megnyalhatná a száját…
-
-Berreghyné itt nem állhatta meg, hogy bizonyos büszkeséggel meg ne
-jegyezze:
-
-– Ah, igen, azt a családi hagyományaink is fenntartották, hogy nagy
-gourmand volt az öreg úr!
-
-– De ezenkívül, – mondja tovább a levél, azaz hogy Boldizsár úr, –
-Susánna leányasszony a különféle és igen kellemetes herbatéák főzésében
-is jeleskedik, nemkülönben bizonyos hathatós erejű kenőcsök keverésében,
-amelyekkel is úgy kikeni-dörgöli az ember csontjából az átkozott
-podegra-nyavalyát, hogy nincs az a ráncoshomlokú, tubákos orrú német
-felcser, aki különben megcselekedné…
-
-Itt kis szünetet tartott Kabocza és megjegyezte, hogy mindezek ugyan nem
-tartoznak szorosan a tárgyhoz, de a következők megértéséhez érdekes
-adalékul szolgálnak, azért bátorkodik felolvasni.
-
-– Csak olvassa, kérem, olvassa, – adta beleegyezését Berreghyné, –
-nagyon érdekes, felette érdekes.
-
-– Nos, – folytatta nekilendülve Kabocza, – a továbbiakban panaszkodik
-Boldizsár úr, hogy Susánnának eme jeles tulajdonságai mellett egy kis
-hibája is vagyon. Olykor-olykor nagyon akaratos és már többször
-megfenyegette őt (már mint Boldizsár urat), hogy otthagyja, mert –
-úgymond – nem akar holta napjáig cselédsorban sinylődni. Már pedig ő
-semmi áron el nem bocsátja többé Susánnát… Azért is kérve-kéri kedves
-baráturát, látogasson el hozzá egy kis finom ludas-kására meg
-bibic-tojásra (egy-két átalag jó tokaji máslás is akad még a pincében!),
-hogy egyet-mást inter pocula és sub rosa megbeszélgessenek. Úgy eshetik
-– teszi hozzá itt végül – hogy csendes lakzi lesz a mulatság vége,
-mivelhogy ő, ha máskép nem megy, a szent házasság láncával is magához
-köti Susánnát… A familia során ez már mit sem változtat, ahhoz ő már vén
-legény, de különben ő már a familiával nemtörődik, hanem az Írás
-szavaihoz tartja magát, amely azt mondja: «Nem jó az embernek egyedül
-lenni…» Ezt pedig, ő szerinte, elsősorban is az ilyen elszomorodott,
-özvegy-árva vén embereknek mondja az Írás…
-
-Berreghyné itt nyugtalanul izgett-mozgott, köhécselt, de Kabocza, élvén
-az imént kapott engedelemmel, folytatta:
-
-– Erre a levélre ezt írta Dengeleghy Tamás: «Ott valék. Boldizsárnak
-igaza van!» Egyebet – diszkrécióból-e vagy feledékenységből – semmit.
-Így aztán azt se lehet tudni, hogy mire nézve volt igaza Boldizsárnak. A
-ludas-kására, bibic-tojásra… avagy minden egyebekre nézve is…
-
-És most következik a harmadik levél, mint ma mondanók, a koronatanu. Ez
-ismét négy hónappal később kelt (méltóztassék a dátumot jól
-megjegyezni!) és ebben arról értesíti Boldizsár úr Dengeleghyt, hogy
-Susánna este, épen gyertyagyujtáskor, egészséges fiúgyermekecskét hozott
-a világra… A boldog anyát se leányasszonynak, se semmi másnak nem nevezi
-(és ez még homályosabbá teszi az ügyet…) egyszerűen csak Susánnának.
-Egyúttal nagy szívesen meginvitálja barátját a keresztelőre és az utána
-következendő passzitára, ahogy akkor a keresztelési lakomát nevezték.
-Sőt azt is jelenti, hogy mivel a kis újszülött felette igen hasonlít a
-megboldogult Boldizsárkához, ennek is Boldizsár lesz a neve… Erre a
-levélre megint rájegyezte Dengeleghy: «Ott valék. Actum est –
-megtörtént. A kis Boldizsárka keresztfiam ugyancsak kuruc legény – úgy
-sivított a keresztelés alatt, mint három török síp és két nádi hegedű
-egyszerre. Az Úristen éltesse.»
-
-Berreghyné csak izgett-mozgott a karszékben, de nem szólt közbe. Úgy
-látszik, még mindig felette érdekesnek találta az ügyet.
-
-Kabocza folytatta:
-
-– Az adatok itt, sajnos, megszakadnak s így több világosságot deríteni
-az ügyre nem lehet. Annyi azonban világosan kiderül, hogy ennek a kis
-sivalkodó Boldizsárkának a születési dátuma pontosan egybevág annak a
-Nagy-Delnei Delnőy Boldizsárnak a születési dátumával, akit én III.
-Boldizsárnak jeleztem és akiben nagyságtoknak a szépatyjukat van
-szerencséjük tisztelni.
-
-Berreghyné itt, mintha csak valami bomba vetette volna föl, fölugrott a
-székből.
-
-– Ké-ké… kérem csak… azokat az írásokat! – hebegte és gyorsan átfutotta
-egymásután a leveleket.
-
-Semmi kétség, mind a Delnőy Boldizsár tulajdon kezeírása. A szép kerek
-betűk rettenetes táncra kerekedtek Berreghyné szemében és sápadtan,
-szinte megsemmisülten rogyott vissza a karosszékbe.
-
-– Nos, nagyságos asszonyom, – mondta Kabocza, – itt van az a kis
-vadhajtás. Ez volt az oka annak a bizonyos huzavonának. Nem akartam
-addig megtenni a felterjesztést, míg meg nem beszélem a dolgot a
-családdal. Úgy gondolom, talán vissza méltóztatnak vonni az aranykulcsot
-kérő folyamodványt. Ilyen esetekben, amint bizonyára tetszik tudni, nem
-ismer tréfát a főkamarási hivatal.
-
-– Igen, igen… köszönöm… mindenesetre… visszavonjuk, kérem… tessék csak
-följegyezni, hogy visszavonjuk… – búcsúzott egészen összetörve
-Berreghyné és persze, hogy nem ment referálni az államtitkárhoz. Sőt a
-miniszterhez vezető utat sem választotta, hanem a legrövidebb úton,
-egyenesen hazament.
-
-Otthon, amint betámolygott a múzeumszerűen berendezett szalonjába, a
-családi galleriából mindjárt a Delnőy Boldizsár képe mosolygott rá,
-azzal a jóízű, széles, nyugodt, kissé maliciózus derűvel, aminővel csak
-a régi jó táblabírák tudtak mosolyogni. A kép, amelyet valami vidám,
-csavargó lengyel piktorral festetett Boldizsár úr (bizonyosan vidám
-poharazás közben: azért fogta meg a selyma olyan pompásan a jókedvét…),
-ott lógott a főhelyen. Fölébe állandóan zöld babérág borult, alatta nagy
-aranybetűkkel (melyeket időnként meg-megújíttattak a kegyeletes utódok)
-ez a felírás ékeskedett: «A család büszkesége.»
-
-Berreghyné lesujtó, haragos pillantást vetett a képre, de a «mosolygó
-bölcs» annál derűsebben mosolygott vissza, mire őnagysága félig ájultan
-rogyott a pamlagra. És miközben a szobaleány ijedt csudálkozással
-fellocsolta, egyre ezt sziszegte:
-
-– Szégyen, gyalázat… ilyen szégyen… ilyen gyalázat…
-
-Boldizsár úr csak mosolygott és – úgy tetszett Berreghynének – egyre
-derűsebben, kiállhatatlanabbul mosolygott.
-
-– Vegye le azt a képet! – parancsolta őnagysága, kissé összeszedve
-magát, a szobaleánynak.
-
-Letépte fejéről a babért, kivakarta a pompázó aláírást és nagy vörös
-betűkkel odaírta helyébe: «A család szégyene.»
-
-És a bölcs Boldizsár ezen is csak mosolygott.
-
-Akkor is mosolygott, mikor a szobaleány csudálkozásra meresztett
-szemekkel a padlásra vitte. A padláson is mosolygott.
-
-Sőt azalatt is egyre mosolygott, mialatt – délután 6 és 8 óra között –
-Berreghyné nagyon leverten és nagyon szomoruan elnökölt a K. A. B. V. E.
-választmányi ülésén.
-
-Még most is mosolyog…
-
-
-
-
-TARTALOM.
-
-  Beszélgetés a házasságról  3
-  Az étlap  16
-  Sziporka házasodik  26
-  Miska kiruccan  40
-  Utazás a főkötők körül  69
-  M. kir. agglegények  85
-  A párnázott ajtók mögött  101
-  Ősz  116
-  Selymezünk, suhogunk…  134
-  Boldizsár boldogsága  148
-  A boldogság szárnyai  176
-  Végre!  189
-  A nők barátja  204
-  A család szégyene  216
-
-
-*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK BESZÉLGETÉS A HÁZASSÁGRÓL ÉS EGYÉB
-ELBESZÉLÉSEK ***
-
-Updated editions will replace the previous one--the old editions will
-be renamed.
-
-Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
-law means that no one owns a United States copyright in these works,
-so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the
-United States without permission and without paying copyright
-royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
-of this license, apply to copying and distributing Project
-Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm
-concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
-and may not be used if you charge for an eBook, except by following
-the terms of the trademark license, including paying royalties for use
-of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
-copies of this eBook, complying with the trademark license is very
-easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
-of derivative works, reports, performances and research. Project
-Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may
-do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
-by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
-license, especially commercial redistribution.
-
-START: FULL LICENSE
-
-THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
-PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
-
-To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
-distribution of electronic works, by using or distributing this work
-(or any other work associated in any way with the phrase "Project
-Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full
-Project Gutenberg-tm License available with this file or online at
-www.gutenberg.org/license.
-
-Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project
-Gutenberg-tm electronic works
-
-1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
-electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
-and accept all the terms of this license and intellectual property
-(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
-the terms of this agreement, you must cease using and return or
-destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your
-possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
-Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound
-by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the
-person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph
-1.E.8.
-
-1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be
-used on or associated in any way with an electronic work by people who
-agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
-things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
-even without complying with the full terms of this agreement. See
-paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
-Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this
-agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm
-electronic works. See paragraph 1.E below.
-
-1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the
-Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
-of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual
-works in the collection are in the public domain in the United
-States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
-United States and you are located in the United States, we do not
-claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
-displaying or creating derivative works based on the work as long as
-all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
-that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting
-free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm
-works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
-Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily
-comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
-same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when
-you share it without charge with others.
-
-1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
-what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
-in a constant state of change. If you are outside the United States,
-check the laws of your country in addition to the terms of this
-agreement before downloading, copying, displaying, performing,
-distributing or creating derivative works based on this work or any
-other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no
-representations concerning the copyright status of any work in any
-country other than the United States.
-
-1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
-
-1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
-immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear
-prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work
-on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the
-phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed,
-performed, viewed, copied or distributed:
-
-  This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-  most other parts of the world at no cost and with almost no
-  restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it
-  under the terms of the Project Gutenberg License included with this
-  eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the
-  United States, you will have to check the laws of the country where
-  you are located before using this eBook.
-
-1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is
-derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
-contain a notice indicating that it is posted with permission of the
-copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
-the United States without paying any fees or charges. If you are
-redistributing or providing access to a work with the phrase "Project
-Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply
-either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
-obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm
-trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
-with the permission of the copyright holder, your use and distribution
-must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
-additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
-will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works
-posted with the permission of the copyright holder found at the
-beginning of this work.
-
-1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
-License terms from this work, or any files containing a part of this
-work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
-
-1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
-electronic work, or any part of this electronic work, without
-prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
-active links or immediate access to the full terms of the Project
-Gutenberg-tm License.
-
-1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
-compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
-any word processing or hypertext form. However, if you provide access
-to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format
-other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official
-version posted on the official Project Gutenberg-tm website
-(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
-to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
-of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain
-Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the
-full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.
-
-1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
-performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
-unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
-access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works
-provided that:
-
-* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
-  the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
-  you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
-  to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has
-  agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
-  within 60 days following each date on which you prepare (or are
-  legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
-  payments should be clearly marked as such and sent to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
-  Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg
-  Literary Archive Foundation."
-
-* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
-  you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
-  does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
-  License. You must require such a user to return or destroy all
-  copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
-  all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm
-  works.
-
-* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
-  any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
-  electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
-  receipt of the work.
-
-* You comply with all other terms of this agreement for free
-  distribution of Project Gutenberg-tm works.
-
-1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
-Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than
-are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
-from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
-the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set
-forth in Section 3 below.
-
-1.F.
-
-1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
-effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
-works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
-Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm
-electronic works, and the medium on which they may be stored, may
-contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
-or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
-intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
-other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
-cannot be read by your equipment.
-
-1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
-of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
-Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
-Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
-liability to you for damages, costs and expenses, including legal
-fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
-LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
-PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
-TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
-LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
-INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
-DAMAGE.
-
-1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
-defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
-receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
-written explanation to the person you received the work from. If you
-received the work on a physical medium, you must return the medium
-with your written explanation. The person or entity that provided you
-with the defective work may elect to provide a replacement copy in
-lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
-or entity providing it to you may choose to give you a second
-opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
-the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
-without further opportunities to fix the problem.
-
-1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
-in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO
-OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
-LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
-
-1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
-warranties or the exclusion or limitation of certain types of
-damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
-violates the law of the state applicable to this agreement, the
-agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
-limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
-unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
-remaining provisions.
-
-1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
-trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
-providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in
-accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
-production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm
-electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
-including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
-the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
-or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or
-additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any
-Defect you cause.
-
-Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
-
-Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
-electronic works in formats readable by the widest variety of
-computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
-exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
-from people in all walks of life.
-
-Volunteers and financial support to provide volunteers with the
-assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
-goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
-remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
-and permanent future for Project Gutenberg-tm and future
-generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
-Sections 3 and 4 and the Foundation information page at
-www.gutenberg.org
-
-Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation
-
-The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
-501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
-state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
-Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification
-number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
-U.S. federal laws and your state's laws.
-
-The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West,
-Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
-to date contact information can be found at the Foundation's website
-and official page at www.gutenberg.org/contact
-
-Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
-Literary Archive Foundation
-
-Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without
-widespread public support and donations to carry out its mission of
-increasing the number of public domain and licensed works that can be
-freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
-array of equipment including outdated equipment. Many small donations
-($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
-status with the IRS.
-
-The Foundation is committed to complying with the laws regulating
-charities and charitable donations in all 50 states of the United
-States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
-considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
-with these requirements. We do not solicit donations in locations
-where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
-DONATIONS or determine the status of compliance for any particular
-state visit www.gutenberg.org/donate
-
-While we cannot and do not solicit contributions from states where we
-have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
-against accepting unsolicited donations from donors in such states who
-approach us with offers to donate.
-
-International donations are gratefully accepted, but we cannot make
-any statements concerning tax treatment of donations received from
-outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
-
-Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
-methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
-ways including checks, online payments and credit card donations. To
-donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
-
-Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works
-
-Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
-Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be
-freely shared with anyone. For forty years, he produced and
-distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of
-volunteer support.
-
-Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
-editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
-the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
-necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
-edition.
-
-Most people start at our website which has the main PG search
-facility: www.gutenberg.org
-
-This website includes information about Project Gutenberg-tm,
-including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
-subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.