diff options
Diffstat (limited to 'old/66256-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/66256-0.txt | 8541 |
1 files changed, 0 insertions, 8541 deletions
diff --git a/old/66256-0.txt b/old/66256-0.txt deleted file mode 100644 index 631773e..0000000 --- a/old/66256-0.txt +++ /dev/null @@ -1,8541 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of A tegnap legendái, by Zoltán Ambrus - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: A tegnap legendái - Tollrajzok - -Author: Zoltán Ambrus - -Release Date: September 10, 2021 [eBook #66256] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A TEGNAP LEGENDÁI *** - -Ambrus Zoltán Munkái - -XIII. KÖTET - -A TEGNAP LEGENDÁI - -Ambrus Zoltán Munkái - -XIII. - -A TEGNAP LEGENDÁI - -TOLLRAJZOK - -BUDAPEST MDCCCCXIII - -VIII., ÜLLŐI-UT 18. SZÁM. - -RÉVAI TESTVÉREK - -IRODALMI INTÉZET R.-T. - -Ambrus Zoltán - -A TEGNAP LEGENDÁI - -TOLLRAJZOK - -BUDAPEST MDCCCCXIII - -VIII., ÜLLŐI-UT 18. SZÁM. - -RÉVAI TESTVÉREK - -IRODALMI INTÉZET R.-T. - -AZ ÖSSZES JOGOK FENTARTÁSÁVAL - -A NAP nyomdavállalat nyomása, Budapest, VIII., Rökk Szilárd-utca 9 - - - - -RÉBUSZ. - -Amig a temetőben ballagtunk, nem szólt egyikünk sem. Hanem amint -kiértünk a kapun, Doktor Fontos, a kitünő városatya, nagyot lélekzett és -megszólalt ilyeténképpen: - -– Csakhogy ezen is tul vagyunk. Igazán, már kezdtem rosszul érezni -magamat. Micsoda temetés! Hiszen, megvallom, én nem szeretek semmiféle -temetést. Ugy vagyok, mint volt a nagy Luther Márton, aki nem türte az -esztelen pompát. Nem is szoktam én részt venni semmiféle végső -tisztességben. „Dom Sebastian“ gyászos indulója iránt valóságos -idioszinkraziával viseltetem; megrontja az emésztésemet. Hanem hát egy -tisztességes polgári temetés, tapintatos pappal, illedelmes gyászoló -néppel, szóval egy ildomos, szolid temetés még csak hagyján. De ez a -temetés, ez a sokadalom – csakugyan próbára tett. Mondhatom, ilyen -népséggel még sohase találkoztam temetésen. Ott állani egy csomó -elzüllött ember között, akiket magamhoz hasonló emberek nem szoktak -ismerni vagy legalább megismerni s végül meghallgatni egy pár -izléstelen, mindenki ellen lázadozó, tapintatlan beszédet, amelyek -fellázitják a rendes ember egész gondolkozását, az izlésemet, sőt minden -érzésemet – nem, ennyit nem érdemelt tőlem a megboldogult öreg. Bizony, -a szegény vén ember nem a legjobb körökből választotta a barátjait, ha -ezek voltak a legjobb emberei, akik sirját körülállták. - -Pár másodpercig hallgatott, azután azzal végezte: - -– Különben, amilyen a halott, olyan a temetés. Nem érdemelt különbet. -Ugy halhatott volna meg, mint nagy hazafi és ugy végezte, mint a kétes -exisztenciák. Hiába volt vagyona, tehetsége, nagy ismeretsége; pénz, -érdemek és barátok nélkül halt meg. Mert hát mezitlábosnak született. Az -is marad, világéletében: hirlapirodalmi szankülott. - -Kávéházy barátunk, akinek betegsége az ellentmondás és az aggatózás, nem -állhatta meg szó nélkül. - -– Ön igazságtalan a gyászoló nép iránt, sőt magamaga iránt is. Hiszen, -meg kell vallanom, a gyülekezet nem volt olyan fényes, mint az, amely -multkor a milliomos Fertőyt temette; ennek az érdemes férfiunak, aki -egyike volt legkitünőbb, legtehetségesebb magánzóinknak s aki oly -csodálatos módon, náthában veszett el, a fél orvosi egyetem elment a -temetésére. De hát itt is voltak nagyon jóravaló emberek. Sőt -nevezetességek is aminthogy a halott maga is nevezetesség volt, már -olyan amilyen. Mindenkelőtt itt volt ön, aki egymagában is méltóképpen -reprezentálja az előkelőséget. Majdnem azt mondhatnám, csak az a temetés -méltó arra, hogy az ujságok megemlitsék, amelyiken ön is megjelen. Mert -hisz ön ott van mindenütt, ahol csak egy akkorka nagyságot takaritnak -el, mint a kis ujjam. Hogy ön nem szereti a temetéseket? De hisz ön a -legszenvedélyesebb „jelen volt“ minden jelen volt közül! Mintha -elfelejtettem volna, hogy egy éjjel, két óra után épen a most megpihent -munkás embert verte fel ágyából, amiért a szegény öreg, aki akkor -hireket kovácsolt, kifelejtette önt az esti lapból, amely a nagy költő -temetésén jelenvoltak névsorát közölte. És aztán elmondhatja ön jó -lélekkel, hogy ismerte ezt a mi szegény halottunkat? - -– Hogy ismertem-e? Nyolc év óta láttam mindennap, egész a legutolsó -ideig, amikor eltünt az emberek elől és eltemetkezett a nyomoruság négy -puszta fala közé. Persze, évtizedekkel ezelőtt nem jártam vele -minduntalan karon fogva, mert hisz az egész élete bolyongás volt. Hanem -ismertem ugy, mint bárki más. Voltakép az ilyen különös lényeket senki -sem ismeri. Vajjon van-e valaki, akinek a zsebében a bizonyosság arról, -ki volt, mi volt, és merre, melyik különös világban volt az igazi -hazája, ahonnan furcsa, ellentmondásban gazdag, egyebekben pedig -meglehetősen közönséges lelkeeredett? Vajjon tudja-e ön, hogyan fért meg -benne az a sok összeférhetetlen vonás, amelyeket benne észrevettünk? Az -olyan különös lények, mint a minő ez a hetven esztendős öreg volt, -érdekesek tanulságul: hogy ilyenek ne legyünk. Arra való, hogy a halála -után beváljon hasznos, elrettentő példának, ha már az életben ugyis -keveset ért. A tanulság világos, hanem maga az az ember, amely már csak -volt, nem ismert és megérthetetlen. Ha ugy tetszik: rébusz. - -– Más szóval: ön nem ismerte. - -De Doktor Fontos nem tágitott. - -– Ismertem ugy, mint akárki, mint ön, vagy az egész világ. Csak a -veséjébe nem láttam, csak azt nem tudom, haszontalan volt-e, vagy csak -élhetetlen. Egy kérdőjel van előttem, egy élet, telve különösségekkel, -egy jellem (ha ugyan annak lehet mondani), telve következetlenséggel, -érthetetlen tulajdonságok egész rajával. Micsoda eredménytelen, sivár -élet! Milyen szánalmas, gyámoltalan ember! Világboldogitó terveket -kovácsol és nem gondol a saját jövőjével, jómódunak születik és a -nyomoruságtól hal meg; tud sokat és nem veszi hasznát; bejárja a világot -és tapasztalatait nem tudja érvényesiteni; ismer tömérdek nevezetes -embert és nem szerez összeköttetéseket; revoluciókról álmodik és összes -bátorságát elpazarolja rém-regényeiben. Keményfejü és lágykaru ember, -aki ámitja magát, hogy multja szebb, mint amilyen volt, és hogy jövője -fényesebb, mint aminő lehet. Él multban, jövőben, csak a jelenben soha. -Öreg gyermek, akinek semmi érzéke a valóság iránt, aki csak a -képzelődésnek él; ábrándozó, aki népeket boldogit s amellett maga -sohasem boldogul. Naiv önáltató, aki, ha egy kis kényelemhez jut, -Dáriusnak képzeli magát; tékozló fiu a jobb napokban, munkás és -csüggedést nem ismerő, amikor megszorul; sohasem célnak, mindig csak a -pillanatnak él. Ime, ilyennek ismertem: érteni nem értettem. Ismétlem, -rébusz volt a szegény, szánni való ember. - -– Ön szerencsésen bebizonyitotta, doktor ur, hogy a mi halottunk -könnyelmü volt teljes életében, mert csak a pillanatnak élt, s azonkivül -szánandó fantaszta is, mert rá nézve jelen nem létezett, csak elképzelt -mult és ábrándos jövő. Amit én nem értek tökéletesen. Mindazokból, -amiket ön mondott, csak az az egy világos előttem, hogy nem ismerte, -akiről beszélt. És azért nem csodálom, hogy rébuszt emleget. Nos, én, -aki mindössze csak egynéhányszor beszéltem az ön ismeretlenével, -vállalkoznám arra, hogy megfeleljek a kérdőjelre, és összeegyeztessem -azokat a vonásokat, amelyeket ön ellenmondóknak talál. - -– Hallgatom. - -– Az az ember, akit az imént tettek előttünk a sirba, nem valami -exotikus lény volt, doktor ur, csak egy abból a fajtából, amelyet a -rajongók népének szoktunk mondani, egy azok közül, akik szerencsés -körülmények között nagy tetteket szoktak végrehajtani. Az ilyen lények -ugy vannak alkotva, hogy boldogok még akkor is, ha sohasem érkeznek el a -nagy célhoz, mert olyan közelről látják ezt, hogy az utolsó percig -remélnek, s mindvégig biznak benne rendületlenül. A jóságos természet -ezzel a boldog hittel kárpótolta őket ép azért, mert közülök csak kevés -juthat célhoz, hiszen a cél nagyszerü. Nem, nem az a mértéke a -képességnek, hogy rendeltetését betölti-e, vagy eredménytelen hal el. Az -oroszlán gyakran pusztul el meddőn, és az infuzóriák mindannyian -betöltik apró rendeltetésüket. - -– Ezt mintha már hallottam volna valahol. - -– Talán ép annyiszor, mint hogy a napfény éltet. Vannak dolgok, -amelyeket épen azért emlitünk, mert nyilvánvalók, és eloszlatnak minden -kétséget. Vannak közhelyek, amelyek nélkül bajosan tudnánk meglenni. -Például a nap. - -– Nem akartam a szavait birálgatni. - -– Ugy hát folytatom. Hogy ha csakugyan van egy olyan uralkodó -tulajdonság, amely minden cselekvésünket elhatározza, és amely minden -gondolatunkra, minden érzésünkre rányomja a maga különleges bélyegét: -annak az embernek, akit ön nem ért egészen, de mégis szán, a lelke -legmélyén egy boldogitó, szent naivság lakott. Hit vagy képzelődés, -amint tetszik. Csak egy jó volt előtte, a legfőbb jó; és csak annak élt, -már akár a jelenben, akár a multban, akár a jövőben találta. És -megtalálta mindenütt, mikor azt hitte, hogy rajta munkál, mikor azt -álmodta, hogy immár közel, mikor azt képzelte, hogy küzdött érte. Boldog -ember! Mindaz, amiért mi törünk, szaladgálunk és izzadunk, ahhoz a -legfőbb jóhoz képest, mely őt álmaiban látogatta, kicsinyesnek és -szánandónak tetszett. Törődött is ő azzal, hogy jobb perzsa szőnyegen -járni fel s alá, mint a csupasz pallón; hisz az ezeregyéjszaka édes -pázsitán járt. Eltöltötte a képzelete, amely körülötte megnagyitott -mindent. Szeme kétannyit látott, mint a miénk s teste kétannyi -fáradságot birt el. Ha hozzájutott valami csekélységhez, amelyet mi a -takarékpénztárba küldünk három és fél percentre, Dáriusnak képzelte -magát s kiélvezte mindazt, amit belőle csak kiélvezhetett. Hogyha nem -volt semmije, dolgozott; a munka félannyira sem fárasztotta, mint -minket; a cselekvésnek jóformán csak az örömét élvezte. A multból csak -arra emlékezett, ami kellemes, a jövőből csak azt hitte, a mi boldogitó, -a jelenből csak azt érezte, a mi élvezetes. Ezzel a nagy fogékonysággal -egy hosszu életen át keresztül-kasul járta a világot, és élvezni tudott -mindent, amit a pillanat hozhatott. Miért szánni azt az embert, akinek -az agya és szive kettős intenzivitással dolgoztak? Hogy a puszta földön -halt meg? Hiszen akkor halt meg, amikor már többet élt, mint amennyi -életet Fertőy a szinházban láthatott! - - - - -A SZINÉSZNŐ BECSÜLETE - -Bécsben egyszer meglehetős feltünést keltett két fiatal nő -öngyilkossága. Nem mintha két pisztolynak a durranása valami nagy zajt -keltene abban a világvárosban, mely régóta nevezetes a rendőri hirekben -való gazdagságáról; hanem mind a két nőt sokan ismerték, és -Damain-Dalmont Mária egyike volt a legbájosabb teremtéseknek, akik -valaha lázba ejtették a császár városának fiatal népét. Aztán meg mind a -két leány szinésznő volt, akiknek nyoszolyája sokak hite szerint az -egész világé, legyen az a nyoszolya: a násznak fészke, vagy: halottas -ágy. Vagy egy hétig mindenki a két leány regényét feszegette, s jeléül a -messze elterjedt, résztvevő köz-érdeklődésnek, optikus-boltokban sok -példány kelt el a Damain Mária arcképeiből. És mert Bécs bővelkedik -kitünő ujságirókban, a boldogtalan lányokról is irtak szép és kevésbbé -szép nekrológokat, melyek elolvasása után a világ megnyugodva tért -vissza a napirendhez, mint minden más egyéb alkalommal is, talán már -Trója elbukása óta. Akkoriban egy darabig sokat emlegettek egy bizonyos -C. grófot, akit régebben gyakran láttak együtt Damain Máriával s akit -Damain Mária az öngyilkossága előtt hetekig ostromolt a könyörgő -leveleivel. - -Kevéssel utóbb, Párisban nemcsak feltünést, hanem szinte lázas izgalmat -keltett, mikor a szép Feyghyne kisasszony – magyarosan Fegin-nek kellene -irni a nevét – vetett véget huszonkét vagy huszonhárom esztendős -életének. Mindenki, aki csak látta, érdeklődött ez iránt a gyönyörü -orosz hölgy iránt, aki csodálni való vakmerőséggel hagyta el hazája -pusztaságait, hogy dicsőséget és ünnepeltetést vivjon ki magának ott, -ahol a verseny olyan óriás! Szépsége, lelkessége, bámulatos -tanulékonysága és szorgalma, kedvessége és akadályt nem ismerő becsvágya -egyszerre meghóditotta az idegen világot, pedig csak egy kis szerepben -mutatkozhatott a Francais szinpadán, a Musset „Barberine“-jében. Az -ünnepeltetés legelső mámorából ragadta ki magát az öngyilkos lövéssel. -Meggyászolták, mint talán még senkit sem, aki a „steppe“-ek végtelenjén -született. És mert Páris gazdag kiváló irókban, irtak róla szép és -kevésbé szép regényeket: Delpit Albert a „Début de Lydia“-t, s Edouard -Rod a nagyon kedves „Tatiana Leiloff“-ot. Abban az időben gyakran -emlegették a fiatal M. herceget, akiről korábban azt hiresztelték, hogy -nőül fogja venni a bájos Feyghyne-t és aki ennek a szinésznőnek az -öngyilkossága óta csak egyetlen egyszer hallatott magáról, amikor egy -ismert nyilvánoshelyen ballerina-kosztümben jelent meg a szinpadon, -barátjai és barátnői mulattatása végett. - -Aztán, nemsokára, Berlinből jelentették, hogy egy fiatal -operett-énekesnő, akit Budapesten is jól ismertek, a Népszinház -szinpadáról, Erdősy Eugénia – nálunk: Camargo, Berlinben: Nanon – -ugyanugy gyilkolta meg magát, amint Damain vagy Dalmont Mária, és mint a -szép Feyghyne. Ez az exaltált leány utolsó levelében arra kérte a -rendőrséget, hogy holttestét boncolják fel és a rendőrorvos győződjék -meg róla s állapitsa meg, hogy ő szüzen halt meg. Igy akarta a -tisztaságát bebizonyitani bizonyos H. bárónak, aki előbb a vőlegénye -volt, s aki egyszerre csak a faképnél hagyta, azt adva okul, hogy egy -idő óta kételkednie kell arája ártatlanságában. Ez a végrendelkezés -olyan furcsának tünt fel, hogy – bár Berlin és Budapest szintén bővében -vannak a kitünő ujságiróknak és a kiváló iróknak – a szép Erdősyről nem -irtak se hosszabb nekrológokat, se regényeket. Az a bizonyos H. báró -pedig, amint annak idején C. gróf és M. herceg cselekedték, -kijelentette, hogy az öngyilkos leánynyal sohasem állott közelebbi -ismeretségben. - -* - -Nem igen veszszük számba, hogy azok a nők, akik komédiázni szoktak a -hüvelyébe futó törökkel, sokkal könnyebben ragadják meg a komolyan -gyilkos szerszámokat, mint a többiek. Pedig, ha tekintetbe veszszük, -hogy az öngyilkosságoknak csak mintegy a harmada esik a nőkre, -feltünőnek találhatjuk, hogy a szinésznők osztálya éppen olyan -jelentékeny rovatot foglal el az öngyilkosságok statisztikájában, -akárcsak a bankároké vagy a játékosoké. Delobelle sohasem válik -öngyilkossá, hanem azok között a nők között, akik eldobják maguktól az -életet, temérdek a Lecouvreur Adrienne. A példák csak ugy özönlenek. -Ugyanabban az időben, amikor Bécsben Damain Mária, Párisban Feyghyne -kisasszony, Berlinben pedig Erdősy Eugénia lett öngyilkossá, -Magyarországon a népszerü „Nap és Hold“ operett egyik kis Beatrixe -megmérgezte magát, egy másik szép szinésznő pedig az öngyilkosságnak még -ennél is rémesebb módjában keresett menekülést abból a komédiából, -melynek még csak az első felvonását ismerhette. - -El se hinné az ember, milyen könnyen talál ilyen példákat, csak ugy, -emlékezetből. És azokat, akik azt hiszik, hogy a mai szinésznők -legtöbbjében is felismerhetik a XVIII. század szinésznőinek tipikus -vonásait, meghökkentenék az öngyilkosságok statisztikájának ide -vonatkozó, csodálatos nagy számadatai. Mert az öngyilkosság sehogy se -magyarázható ki az ismert tipusok jellemvonásaiból. Gondolkozzunk erről -a tárgyról bármikép, az életnek ez az aktiv megtagadása nem illik össze -a gondolkodásnak azzal a lengeségével, és az érzésnek azzal a -felületességével, amelyeket mint a kaszt jellemző vonásait szokott -emlegetni Prudhomme ur, mikor életbölcseségeket mond nagyreményü fiának. -A Faustinról nem igen lehet elképzelni, hogy önként tudná követni a -halálba Lord Anandalet és bizonyos, hogy a Nanák sohase válnak maguknak -gyilkosaivá. Vagy gondoljunk csak akár egy Clairon-ra, aki valószinüleg -legtökéletesebb példánya volt a maga fajtájának, vagy, ha ugy tetszik: -Arnould Zsófiára, – a szinésznő, aki (bár nagy tehetség birtokában), de -csak azért lépett a deszkákra, mert ottan vigasság van, aki szinésznő -lett, hogy minél jobban kiélvezhesse az életét, soha sem elmélkedett -valami szivesen azokról a másféle deszkákról, melyek mögött vége a -vigalomnak. - -Abban az arányban, amelyben mindinkább rendes foglalkozássá válik a nő -számára a szinészkedés, szaporodik azoknak a száma is, akiket Prudhomme -ur a kivételeknek nevezne. A zöm bizonyára mindig hasonlitni fog a -régiekhez, mert hisz a szinpaddal együtt megmaradnak azok a hatások is, -amelyek vele összefüggnek, amelyek a korábbi tipusokat formálták, és -amelyek még sokszor fogják ugyanazokat az eredményeket előidézni, de -mindinkább növekszik azoknak az egyéneknek a száma, akik elég erősek -magukat ezek alól a hatások alól emancipálni. Növekszik számuk, mert ma -már, amint mások a pályaválasztás föltételei, mások a körülmények is, -melyek közt élniök lehet. A „Roman Comique“ kezd elavulttá lenni. Ezt -Prudhomme ur is elismeri, amikor tiszteletreméltó fejének egy -bólintásával megengedi a kivételeket. Talán csak a számokra nézve -makacskodik egy kicsit. - -De hát akkor minek tulajdonitható, hogy annyian vannak, akik épen a -kasztnak rossz hire miatt, s mert ez rájok nézve is végzetessé válhatik, -kerülnek olyan viszonyok közé, amelyekből nem látnak más menekülést, -csak a halált? Pedig – és itt már nem szabad tudakozódnunk a nevek után, -mert ki nézhetne a haldoklók titkai közé, ha csak maguk nem tárják -ezeket elénk?! – hány olyan eset van, amikor az a mindenkit meglepő -lövés csak egy csattanó felelet a kételkedésre és arra a gyanura, amely -elválaszt a boldogságtól, és talán csak azért, mert sokan vétkeztek -„intra muros“. - -* - -A francia leány, ha elszánja magát arra, hogy a szinpadra lép, számot -vet magával, s abban a tudatban, hogy vállalkozása már magában is -elválasztja régi világától, lemond a társaságról, majdnem azt mondhatni: -a társadalomról. Belátja, hogy van jó dolga az embereknek s nem sokat -törődnek azzal, vajjon a „szent tűz“ vezette-e a szinpadra, vagy egész -egyszerüen csak ugy ment oda, mint száz és száz „petite femme“, hogy -kiállitsa magát? Ki győzne köztük különbségeket keresgélni, ki győzné -őket a tisztes magánélet nézőpontjából osztályozni? Kinek volna kedve -efféle hálátlan feladatokra? Élhet akárkép, egyre megy. Mihelyt az első -szinen megjelent, belépett abba az osztályba, melyből nem szokás -feleséget választani. A verseny olyan nagy, az emberek olyan önzők és -haszonlesők, a boldogulás olyan sokféle körülménytől függ, hogy -rendkivül nehéz, sokhelyütt majdnem lehetetlen akként törnie utat, hogy -néminemü kár ne essék házi erkölcsében. Mindenkire mosolyognia kell, s -vannak olyanok is, akik nem elégszenek meg a mosolygással. Mért maradna -rideg, ugy sem hitethetné el az ellenkezőt?! Századokon át kövesedett az -emberekbe a hit, hogy a mosolygás, meg a többi, együtt jár a -komédiázással. Férjhez csak szinészhez mehet, s ha nem barátja a -formaságoknak, senki sem ütődik meg rajta. Nem az élete, hanem a -szinházi sikere szabja meg, mekkora megbecsülést nyerhet a világtól. Ha -lent marad, ugy elveszett egészen, ha első sorba tör, nem kérik számon -sem a multját, sem a jelenét. A becsülete mindenkép egyenes arányban áll -a szerződésben biztositott anyagi megbecsüléssel. Ez olyan dolog, -amelybe mindenki belenyugszik. Nem akad fenn senki se azon, ha a lapok -kikürtölik, hogy W. kisasszony, a jeles tragika, kis babát kapott; az, -hogy quis pater est, legfeljebb S. urra, az Odéon tagjára tartozik, aki -a kisasszony vőlegényekép szerepel. Nem taksál más, csak a siker. Amig -apró szerepeket játszik egy másodrangu szinházban, csak a „haute -noce“-hoz tartozik, és mihelyt a tehetsége elsőranguvá lesz, meghivják -az uri estélyekre. Megesik akkor is, hogy ugy néznek rá, mint Lolotte-ra -a Meilhac darabjában, de Lolotte ért ahhoz, hogy visszaadja a kölcsönt. -Külön társadalmuk van a társadalomban, s ha megtörténik néha, hogy akad -közöttük egy-egy Mme Pasca, Dumas fils, mint kuriózumot fogja emlegetni -ezt a csodásan házias erényt, mely a szinpadra tévedt. - -Hanem másutt nincs igy. Az a leány, aki Angliában, Németországban vagy -nálunk a szinpadot választja pályatérnek, az első percben azt képzeli, -hogy ugyanolyan tekintetre tarthat számot, mint egy tanitónő, ki a -világba lép, hogy kenyerét keresse. A tradició nem olyan nagy, s -ennélfogva az előitélet nem olyan általános, nem olyan nyilt, nem olyan -érezhető; a verseny kisebb, kényszer tehát nincsen, legfeljebb csak erős -csábitás, abban a nyilvánvaló jelenségben, hogy a legnagyobb sikereknek, -a népszerüségnek majdnem mindig _az_ az előfeltétele. Van mód a -társaságban megmaradni, sőt nagyritkán még poziciót is lehet itt -szerezni. A világ ugy tünik fel, mint amely nem olyan elnéző, de nem is -olyan meghódithatatlan, mint a franciáknál. És a szinésznő, Párison -kivül, – ha a Prudhomme ur kivételének született – kettős becsvágynak -él. Egyik a müvészi becsvágy, a másik: a törekvés a társadalomba. (A -tágabb körü társaságot értem.) - -És itt a baj. Mert az előitélet, ha nem olyan határozott, nem olyan -általános, nem olyan nyilt s nem olyan érezhető is, mint amott, azért -mégis csak megvan. Egy homályos, bizonytalan, ellenséges erővel kell -küzdenie, amely annál veszedelmesebb, mert bizonytalan és meg nem -mérhető, amely annál kegyetlenebb, mert kiszámithatatlan, mert néha -kisebbnek, csöndesebbnek látszik, mint a minő. Szivesen beleképzeli -magát abba a gondolatba, hogy ez az ellenséges előitélet jelentéktelen; -a környezet, melylyel érintkezik, óvakodik az ellenkezőt bebizonyitani. -És akkor bukkan rá, amikor a legkevésbbé van ellene fölfegyverkezve. -Sors bona, nihil, aliud; van szerencsés, akit nem bánt soha. Hanem akit -talál, azt elvesziti. - -* - -A félelmes, kiszámithatatlan előitélet Phalarisa, mely minden évben -elnyel egy pár szüzet, hétköznapi táplálékát a becsületfogalmaknak abban -a megzavarodásában, azt lehet mondani: elposványosodásában találja, -amelynek veszedelmes terjedésére Renan figyelmeztetett, quimperi -beszédében. Renan akkor csak arról panaszkodott, hogy a női tisztesség -megbecsülése kiveszőben van az ifjuság szivéből. Az uj nemzedék – mondta -– talán abban a félelmében, hogy valahogy bele ne essék őseinek -hiábavaló, némelykor, meglehet, nevetségesnek tetsző rajongásába, neki -adja magát a durvalelküségnek. De ez a durvalelküség soha se -terpeszkedik el annyira, mint amikor a szinfalak közt élő asszonyokról -és leányokról van szó. Ez természetes; ilyenkor ugy érzi, mintha -legalább ezekkel szemben volna valami igazolása és mentsége olcsó -kételkedésének. Fiatalurak társaságában, azok közt, akik a legjobb -nevelésben részesültek s akik meg fognak házasodni, az ember néha azt -képzelné, hogy mind megannyi egy-egy áldozata a szinházi vampiroknak, -mintha valamennyi a maga szemével látta volna azt, amiről beszél. Pedig -még csak az utcákat ismerik és nem a nőket. Ha majd ezeket is -megismerik, ők lesznek azok, akik – a költő mondásával szólva – az -örvénybe dobják azt a serleget, melynek a kelyhe egykor gyönyört adott -nekik. - -* - -Mindig, mindenütt lesznek szinésznők, akik komolyan veszik a szinházat -is, az életet is, és akiknek el kell pusztulniok csak azért, mert sokkal -többen vannak olyanok, akik nem veszik komolyan egyiket se, s csak azért -lettek szinésznők, mert ahhoz, hogy cukrászlányok lehessenek, nem voltak -se eléggé jómodoruak, se eléggé ügyesek, kedvesek. - - - - -NOVEMBERI HANGULATOK. - -Rémülettel vegyes élvezettel, fogvacogással kisért gyönyörüséggel -olvastam egy szörnyen szép cikket a halálról. Borzongtam a témán, s a -köteles tiszteletet megadó szalutálással fogadtam azt az őszinte hangot, -mely a cikkből nem annyira kirí, mint inkább kijajong, mert hisz az -igazmondás semmiféle tárgyról nem szokatlanabb, mint erről az egyről, -amely pedig a legfékezetlenebb szabadságra csábithatna, ha a hazugság -örök szelleme, az az általános és folytonos vágyakozás, hogy -erősebbeknek látszassunk, mint amilyenek vagyunk, aztán meg a -kellemetlen s kivált a megborzongató érzésektől való szabadulás -áhitozása és végül a kőkorszaktól fogva folyton élő konvenció, az a -hallgatag megegyezés, hogy: ne gyötörjük egymást az aggodalmat keltő, -elkedvetlenitő, komor és leverő gondolatokkal, megannyi képmutatót vagy -legalább is örökkön titkolózót nem faragott volna belőlünk. Minden -időben azok a bátor emberek voltak a legritkábbak, akik ki merték -mondani, hogy félnek a haláltól, gyülölik a halált és legforróbb vágyuk: -élni, minél tovább élni!… - -Ez a téma, ugy hiszem, annyira általános érdekü, és fájdalom mindig -olyannyira aktuális, hogy tulságosabb szerénytelenség nélkül át lehet -venni a szót azoktól a mesterektől, akik, ha a legszebben és -legkimeritőbben is, már elmondották róla a magukét. Mindnyájunkat illet, -még talán engem is, ahogy a magyar anekdóta mondja. És ebben a ködben, -ebben a hirtelen homályban, amikor oly sebesen eliramlik tőlünk a -napfény, akár csak maga az élet: hadd tüzzem a tollam hegyére én is ezt -a tárgyat, - - Worüber schon manche Häupter gegrübelt, - Häupter in Hieroglyphenmützen, - Häupter in Turban und schwarzen Barett, - Perückenhäupter und tausend andre - Arme, schwitzende Menschenhäupter. - -* - -Igen, ha a létért való aprólékos vesződségek közben megcsap bennünket az -a tudat, hogy bármint küzd is „a magyar jobblétért“ (amikép a „Busuló -lengyel“ mondja): végre is be kell csukni a boltot, – bizony gyakran -elgondoljuk, hogy minden csak vanitatum vanitas, és hogy ami naphosszat -foglalkoztat, mind, mind nagyon közömbös dolog ahhoz képest, hogy egy -szép napon itt kell hagynunk minden szépet és jót, akarva nem akarva -bele kell feküdnünk egy hosszu ládába, s aztán finita la commedia. Azaz -dehogy finita, a komédia tovább foly, az aktorok tovább mókáznak, csak -minket bujtatnak egy kényelmetlen gödörbe, rádobálva feltett tagjainkra -egy nagy rakás földet, hogy valahogy ki ne bujhassunk megint, onnan -alulról. - -Nem, ez nem mulatságos. S meg vagyok győződve, hogy amióta csak emberek -vannak, mindig akadtak, akik e tárgyban ép ugy gondolkoztak, mint mi, -kései unokák. Hogy van az mégis, hogy a haláltól való iszonyat csak -most, a mi korunkban kezdi magát meztelenül mutogatni, s egyszerre, -minden előkészület, roham nélkül magáévá teszi az emberek lelkét, -nyilvánulván olyan kétségbeesett hangokban, amelyekhez képest a -Prédikátor jajszava csak gyönge, gyerek-sirás. - -Franciaországban például a legujabb időben mind nagyobb és nagyobb -számmal váltják fel egymást az emberi léleknek magamagáról adott -dokumentumai, amelyekben az élethez való görcsös ragaszkodás Jeremiás -Siralmainak minden mérséklet nélkül való és a szemérmetlenségig őszinte -hangján árulja el magát. A megsemmisülés után való nosztalgiának, a -pihenés vágyának sokáig divatos póz-za egyszerre elavult, és a -bonyolultabb szerkezetü müvészlelkekben is vad őszinteséggel szólal meg -az elnyomhatatlan ösztön, az élethez való akarat. Ott találhatni a Guy -de Maupassant „Bel-Ami“-jában, a Maurice Rollinat verseiben, az Edouard -Rod „Course á la mort“-jában a Willette rajzaiban, az Incohérent-ok -borzalmas tréfáiban, az impresszionisták némelyikének képein, a -dekadensek egész irodalmában. (És ez a _fiatal_ Franciaország!) Angol -költőkben, olasz és amerikai regényirókban szintén bőven lelhetni -hasonló megnyilatkozásokat. És aki olvasmányaiban erősen szit a legujabb -dolgokhoz, életének felét a haláltól való borzonkodás gondolatai közt -fogja tölteni. - -Ezek a gondolatok – nem áltathatjuk magunkat az ellenkezővel – először -is cilinderes fejek alatt termettek meg. A parókás, a turbános, meg a -csupasz koponyák előtt, ha épugy törték is magukat, nem tünhetett fel ez -a „meggondolás“ a maga teljes vigasztalanságában, mert hisz nem -tartották volna meg magukban kétségbeesésüket, tudnánk róla, mint ahogy -tudunk egyéb nyomoruságaikról. Ó, igen, gondolkoztak róla, sóhajtoztak -is, és volt közöttük néhány, aki nem tudott rezignálni, – hanem a -jajszó, a tehetetlenségnek rémületben való kitörése a mi időnk szomoru -kiváltsága lett. Ismerjük üknagybátyáink benső, legtitkosabb -gondolatait, s van fogalmunk arról is, mily látomások kisértették a -náloknál is régibb halandókat csillagtalan fekete éjszakákon, – el -tudjuk képzelni, mi rezegtette meg a nemes Don Juant, mikor valamely -novemberi éjjel, erdei lovaglása közben egy kopasz faág azt zizegte a -fülébe, hogy: „Órád eljön, tégy akármit“, – tudjuk, hogy a derült görög -fejeknek, és a stoikus római koponyáknak is voltak álmatlan éjeik: de -hát ez a lidérc nem ült mindig ágyuk fejénél, – nem kisérte őket -szinházba, bálterembe, és szerelmi találkozókra, – nem rontotta el -legjobb falatjaik izét, – nem suttogta a fülökbe, mikor a billikomot -ajkukhoz emelték: „Vegyél be inkább akonitot“, – nem jutott eszökbe, -hogy irigyeljék a Mars lakóit, akiknek egy hajaszála több helyet foglal -el, mint nálunk egy kápláralja katonaság, s akiknek egy percze tovább -tart, mint Michel Chevreulnek és Mozes Montefiorenak az élete együtt -véve – ha ugyan nem tévednek egy kevéssé a Mars bolygóról oly sok -részletet tudó csillagvizsgálók és ott egyáltalán van emberi élet… - -* - -Ezer számra zajlanak az évek, s egyszerre egy nemzedéknek, amely mától -csak holnapig tart, eszébe jut, hogy megkülönböztesse magát apáitól, -akik legnagyobb részben mégis csak azt vallották, amit Pangloss mester: -„Minden jól van ugy, ahogy van“, és egész erejével, egész -elkeseredésével felháborodjék a megváltozhatatlan ellen. Ha a római -mulatók meg a renaissance élvezői épp ugy ki tudták szivni a pillanat -kéjét, mint mi; ha tulfinomultságunk semmivel sem fejlődöttebb, mint az -övék: az a felsőbbségünk mindenesetre megvan velük szemben, hogy a halál -gondolatát távolról sem tudták ugy kiélvezni, mint a mi magasabb rendü -embereink, a kétségbeesésben megközelitőleg sem tudtak ugy kéjelegni, -mint a mai dekadensek és a többiek. Vajjon minek köszönhetjük ezt a -szomoru felsőbbséget? - -Annak-e, hogy nagy könnyelmüséggel, egyszerre megtagadtuk azokat a -boldogitó, megnyugtató képzeteket, amelyekre La Placenak nem volt -szüksége, s amelyek hiányát, mi, a gyarlók, most semmivel sem tudjuk -pótolni? Hogy lelkünkön iszonyu rés tátong, melyet kicsinyke tudásunk -nem tud betölteni? De hisz előttünk már sokan vétkeztek, akiknek sorsa -nem lett hasonló vezeklés. Vagy talán inkább annak, hogy az óriás -eredményekkel, melyekhez csak ugy hirtelen jutottunk, parvenük gyanánt -nem tudtunk számot vetni? Elbiztuk magunkat s kezdjük belátni, hogy nem -volt miért? Vagy dilettantizmusunknak, mely elhitette velünk, hogy -semmiféle cél nem éri meg azt a fáradságot, amibe kerül, s mely meggátol -abban, hogy egész lelkünkkel átadjuk magunkat másféle, kevésbé -nyugtalanitó, kevésbé lenyügöző képzeteknek? Vagy csak elemző -természetünk juttatott idáig, hozzá szoktatva ahhoz, hogy mindent számba -véve, ami csak bensőnkben történik, intenzivebben érezzünk át mindent, -mint a nem olyan tudatos, nem olyan kérődző lelkek? Vagy egyszerüen -rabjai vagyunk idegességünknek, mely mindannyiunkba beleoltja a -hipokondriát s örökké éber őre testi gyöngeségeinknek? Vagy egyesegyedül -életünk módja késztet arra, hogy minduntalan az elmulás képzeteivel -foglalkozzunk, sokkal inkább magunk előtt látván, folytonosabban -szemlélvén a nagy átváltozás jelenségeit, mint józanabb, kevésbé lázas -módon élt elődeink? Vagy mindez együttvéve? És ekkép büszkék lehetünk, -hogy ezer és ezer év után elsőnek tudtuk megtagadni az emberi -gondolkodás egy roppant hazugságát, jóllehet, ez az erőfeszités a -kétségbeesésbe hajt bennünket? És ugy tettünk, mint az angol lord: -bebizonyitni vágyva, hogy örvény tátong előttünk, belé ugrottunk? - - - - -EMLÉKBESZÉD. - -A gimnázium harmadik vagy negyedik osztályában Réz Jancsival megfogadtuk -egymásnak, hogy annak idején aki tuléli a másikat, emlékező beszédet fog -tartani az elköltözöttről és a baráti kegyeletnek minden kis részletre -kiterjeszkedő aprólékosságával fogja tájékoztatni a világot arról a -veszteségről, amely az emberiséget az elveszitett bajtárs halálával -érte. Ugy emlékszem, azért tartottuk ezt a fogadalmat szükségesnek és -sürgősen megpecsételni valónak, mert abban az időben a -megvalósithatatlanságig nagyszerü tervek foglalkoztattak bennünket és -gazdagon bugyogó, vitathatatlanul eredeti s tulnyomó részben fenséges -eszméinket olyan nagyra tartottuk, olyan magasztosaknak értékeltük, hogy -ezek már eleve örökre megirhatatlanoknak tüntek fel előttünk. De mégse -tudtunk belenyugodni abba a gondolatba, hogy ennek a gigászi -eszme-inváziónak semmi nyoma se maradjon az emberiség történetében. - -A sors ugy akarta, hogy kettőnk közül Réz Jancsi haljon meg előbb. Az ő -kicsinyke porhüvelyében lakozó szellem olyan nagy, olyan hatalmas, olyan -rombolásra hivatott, és erőszakos volt, hogy egyszer csak – váratlanul – -legyürte a körülötte levő anyagot. Teljesitenem kell tehát a szent -kötelességget. - -Te, nagy bölcsész, immár elérkeztél a legmesszebbre, ahová csak a -magasravágyás vihet, egybeolvadtál a végtelenséggel, melynek egykoron -oly lankadatlan kutatója voltál! Itt az ideje, hogy emlékező beszédet -mondjak rólad. - -* - -Hogy ki volt Réz Jancsi? Olyan közömbös és feledékeny a világ, hogy ez a -kérdés majdnem természetes. Réz Jancsi iró volt. Olyannyira iró, hogy -azt mondhatnám: nem is élt, csak irt. Annak a tizenhat évnek, mely az -örökévalóságból neki jutott osztályrészül, csak igen kevés részét -forditotta az élet tudományából a legszükségesebbnek megtanulására, és -ahogy a következés megmutatta, ezt a legszükségesebbet is nagyon rosszul -tanulta meg. Amióta csak tudatára jutott annak, hogy gondolkozik, -kiindulván ebből a pontból, mint Cartesius, – irt és felolvasott. -Mindenekelőtt azonban abban különbözött a nagy Descartestól, hogy mig a -bajorországi remete csak Pére Mersenne-nek olvasgatott, Réz Jancsi -felolvasott mindenkinek, aki olyan szerencsés volt, hogy bekerülhetett -rendes tagnak vagy vendégnek „Az Irók Köré“-be. - -„Az Irók Köré“-ben ismerkedtem meg vele, akkor, amikor még nem együvé -jártunk iskolába. Az a három személy, akikből a Kör alapitása első -évében állott, már mint hirnévre kapott nevezetességet hivta meg -társaságába, előbb csak tagnak, aztán vezetőnek. Réz Jancsi gyorsan -futotta meg pályáját: folyton irt, mintha érezte volna, hogy sietnie -kell. - -„Az Irók Köré“-ben a szellemi munkásság igen sokféle volt. Mindenkinek -volt egy különlegessége. Egyikünk abban jeleskedett, hogy más bőrbe -öltöztetgette a már meglévő remekműveket: versbe szedte, ami a -világirodalomban csak próza volt és prózára bontotta szét, amit más nagy -elmék egyenlőtlen sorokban irtak meg. Egy másik jelesünknek a remeteség -volt az ismertető sajátsága: verseket, regényeket, szinműveket, -birálatokat és tudományos könyveket irt, de műveinek mindegyikében -két-három vagy több remete szerepelt. Ami engem illet, akkép -szándékoztam tulszárnyalni irótársaimat, hogy műveimet a képzelhető -legtöbb kötetre terveztem: harminc, negyven, nyolcvan, százhusz kötetes -tervek kóvályogtak vakmerő fejemben, méltó ijedségére az irántam -érdeklődőknek. Réz Jancsinak az volt a sajátsága, hogy ő olvasta fel a -legesleghosszabb munkálatokat: irt szótárt, életrajzot, hőskölteményt, -ismerettárakat, rendszerbe szedte az egész világegyetemet, sőt egyszer -az is eszébe jutott, hogy megirja az összes városok történetét. Azt -tartotta, hogy a legrosszabb emlékbeszéd is többet ér a legsikerültebb -epigrammánál. - -De bármennyire különbözött is munkálkodásunk: „Az Irók Köré“-t egy nagy -egységes gondolat tartotta össze. Egyek voltunk az egész külső világnak, -s főkép az egész kivülünk létező irodalomnak a megvetésében. Hármunknak -voltak egynémely gyöngéink: kivételt tettünk egymásért, Réz Jancsiért, -sőt egyéb, kivételesen tiszteletreméltó földi jelenségekért is. Egyikünk -tisztelte a remetéket, másikunk családjának felnőtt irótagjait, s én, a -leggyöngébbik: az akadémiát, meg kell vallanom, nem minden rejtett -gondolat nélkül, s talán tekintettel egy kissé arra is, hogy voltak már -az akadémiáknak kiskoru tagjaik is. Csak Réz Jancsi volt következetes. -Nem engedett meg kivételt sem a remetékért, sem testvérért, barátért, -sem az akadémiáért, sőt nyiltan, leplezetlenül megvetett bennünket is, -akik gyönge perceinkben románcokat irtunk. Réz Jancsi megvetette az -egész világot, és büszke volt, mint egy király. - -* - -Csak nagyon kevéssé emlékszem már „Az Irók Köré“-nek felolvasó üléseire, -de egy-egy részlet mégis megmaradt a fejemben. Amig csak hárman voltunk -együtt, a hivalkodásnak és a léhaságnak feláldoztunk sok becses -pillanatot, de amihelyt a Körben megjelent Réz Jancsi puritán alakja, -komolyan és ridegen, fején kis pörge kalappal, hónalja alatt -megszámlálhatatlan mennyiségü irással, – ajkunkról elröppent a mosoly, -és hallgatagon, ünnepélyesen láttunk hozzá a szellemi munkához és a -szellemi élvezetekhez. Rendesen Réz Jancsi olvasott; és attól fogva, -hogy elhangzott a „Született 1686-ban, protestáns szülőktől“ – amig az -egyhangu felolvasás véget nem ért, bennünket megszállva tartott a tudat, -hogy ime, olyan emberrel ülünk szemben, akiről, éppen igy fogják egykor -olvasni: „Született 1860-ban, protestáns szülőktől“. - -„Az Irók Köre“ váratlanul, hirtelen oszlott fel. Anyagiakban nem volt -olyan gazdag, mint szellemiekben, és felolvasó-helyiségét is csak egy -ideiglenes alapitványnak köszönhette. Egy vitatkozás után, melynek -élességét és főkép hangosságát sehogysem akarta jogosultnak elismerni a -házmesteri korlátoltság, az Iróknak kitették a szürét. Fedéltelen -maradtunk, s elvesztettük a pontot, ahonnan megmozgattuk volna a -világot. - -És nemsokára ezután Réz Jancsi végképpen eltünt a látóhatárról. Csak -később tudtuk meg, hogy elment néptanitónak. És mert egy néptanitó ugy -se tehet okosabbat, Réz Jancsi kapta magát és meghalt. - -* - -Réz Jancsi összes művei sohase jelentek meg nyomtatásban. És azt hiszem, -nincs az irodalomtörténetnek az az agyafurt buvára, – pedig a mi fiatal -tudósainkban sok a rendőri tehetség – aki kéziratait fel tudná fedezni. -Sokkal nagyobb számban és tömegben voltak, hogysem a kufár nyerészkedés -fel ne használta volna alantas célokra befőttes-üvegek fedeléül vagy -csomagoló papirnak. A kétségen kivül kiváló becsü művek elvesztek az -utóbbi korokra nézve – ami nagyon megneheziti az én kegyeletes -feladatomat. - -De ha nem vizsgálhatom is Réz Jancsiban az irót, az embert olyan -közelről ismertem, hogy ezekben a szerény sorokban is megkisérthetem a -jellemképét adni. - -Réz Jancsi a jók legjobbjai közé tartozott. Nem volt az alkotás embere, -nagy tettek, nagy reformok nem őrzik nevét, de mint gondolkodó, méltán -helyet foglalhatott volna a legmagasabbra szárnyaló elmék sorában. -Lehet-e bölcsebb világnézet annál, mely a lehető legrövidebb ideig nézi -a világot? Lehet-e eszményibb szellem annál, mely teljesen elzárkózik a -külső világtól, és csak az irott igazság szolgálatának él? A szent tüz -égett Réz Jancsiban, ugyanaz a szent tüz, amely az apostolokat, a -kínvallókat, és az uttörőket hevitette önmagukat feláldozó, nemes -tetteikre. És oly nagy lánggal égett benne, hogy el is emésztette. Élete -a tudományé és az irodalomé volt; sem az ismereteknek, sem a -költészetnek nincsen olyan ága, melyet szeretettel ne ölelt volna -keblére. Életét a közjónak áldozta: mert hisz önzetlen lelkesedés -vezette szüntelen munkálkodásában. Általában buzgott mindenért, ami -szép, jó és nemes: barátja volt a haladásnak és a szabadelvüségnek. -Müveltsége s szellemének egész iránya nemzeti volt; egy pár német -gyakorlatot kivéve, semmit sem irt, ami nem nem kezdődhetett volna -ezekkel a szavakkal: „Hazádnak rendületlenül…“ - -De hogy mit is irt voltaképpen? - -Ó, Réz Jancsi, te az örökkévalóságnak irtál, és még egy félszázad se -mult el nagy sikereid óta, s már leghivebb tanitványod, mikor rólad töri -a fejét, nem tud visszaemlékezni egyébre, minthogy lilaszin tintával -gyönyörü szép, gömbölyü betüket irtál sok, sok papirosra! - - - - -A VEREJTÉK. - -Az ujságiró nyugodt, hidegvérü, kellőkép civilizált ember, hanem azért -mindannyiszor feltámad benne a vadállat, ahányszor kora reggel beállit -hozzá az ártatlan szedő-fiucska ilyen szavakkal: „A tördelő ur kéreti -_a_ cikket“. _A_ cikket, határozott névelővel, mintha már valami létező, -megfogható, megtapintható, elvihető valamiről volna szó! – noha „a cikk“ -még mindössze csak homályos sejtelem, mely fölötte kezdetleges alakban -rejtőzködik az ujságiró agyvelejének leghátulsó, és legsötétebbik -kamrájában. Ha még kiméletes, szelid szóval illetné, ilyenformán: -„Hogyha találkoznék már vagy ötven sor…“ – Vagy szeméből ki lehetne -olvasni a szánalmat… ha a tekintete csak azt mondaná ijedt -mozdulatlanságában: „Szegény ember, tudom, milyen érzést okozok neked… -de haj, a kötelesség! ugy-e, nem csüggedsz? Bátorodjál!“… - -Ez a gonosz mosolygásu növendék-Mefisztófelesz nem gondol rá, s -valószinüleg az olvasó se, aki egy pillantással keresztül lát a -valahogyan mégis csak megirt cikken, s hamarjában elvégzi, hogy: „üres -szószaporitás, – mekkora szülési fájdalmak között szaporitja néha -csenevész szavait a toll boldogtalan napszámosa. Mikor nincs egyéb -gondolata, csak az a tudat, hogy köteles két óra lepercegése alatt -bemázolni az előtte fekvő tiszta papirlapot, áldatlan szarkalábakkal! A -toll táncol kezében, irni akar; s neki még fogalma sincs arról, hogy: -micsoda tárgyról lehetne irni; ugy érzi magát, mintha valami -kuplékészitő vagy regénygyáros feje ülne a nyakán. Nincs mondanivalója -senkiről, semmiről; ugy találja, hogy minden jól van ugy, ahogy van; -kibékül az egész világgal, csak a kötelességével nem. És azért -szaporitani kell a szót: pillanatnyi elpetyhüdése idején nincs, aki -helyettesitné. Meg kell bizgatnia, ráznia lomha fejét, mint ahogy némely -rossz órát, ha megállt, kocogtatni kell, hogy ujra ketyegni kezdjen. S -az olvasó, aki unalmában néha kapálni küldené a nyomorultat, nem is -gyanitja, hányszor támad fel szivében a vágy, kapálni, kapálni! - -S ezzel nemcsak azok vannak igy, akik olyan véletlenül lettek irókká, -amilyen véletlenül rőföskereskedőkké is lehettek volna. Azok a -kitünőségek is, akiknek a tehetségét mindenki elismeri, átélik az -elernyedésnek ezeket a keserves óráit, s éppen olyan nyomorultul élik -át, mint a legutolsók. - -A mai Franciaország egyik legolvasottabb s legismertebb irója: Jules -Lemaître, aki egyformán kiváló mint költő, mint elbeszélő, és mint -kritikus, sokáig a tekintélyes „Journal des Débats“ szinházi tárcáját -szerkesztette. Olyan párisi lapoknál, amelyek hetenkint csak egyszer -közölnek szinházi cikket, ugy szokás, hogy a rovatszerkesztő akkor is -megirja a maga tizenkét hasábját, ha a szinházakban semmi ujdonság; -természetesen: ir, amiről akar. Az invenció kiapadásának egy ilyen -keserves órájában Jules Lemaître a következőket irta: - -„Ebben a pillanatban még fogalmam sincs róla, mivel fogom betölteni ezt -az ötszáz sornyi helyet; csak azt tudom, hogy az ötszáz sor meglesz a -kiszabott időre. De mennyi töprengést és aggódást állok ki addig! Hátha -semmit sem találok? Vagy jobban mondva, minthogy nincs semmi -mondanivalóm, hátha hirtelen kivész belőlem a képesség: ezt a semmit -kifejteni, – ezt a semmit a szóknak hosszu sorozatával fejezni ki? -Alapjában véve, azt hiszem, nincs sulyosabb munka, mint azé az emberé, -aki kénytelen bizonyos napon a leirt szólamok bizonyos mennyiségét -állitani elő. Boldog az utkaparó, aki követ vág a nyárfával beültetett -nagy uton, vagy a vincellér, aki füzfahajtással köti meg a szőlő finom -venyigéjét! Boldogok azok is, akik cukrot mérnek, vagy akik szövetet -árulnak! Boldogok azok, akiknek munkája csak apró, materiális -cselekedetek sorozata, olyan kis cselekedeteké, melyek már ismeretesek, -mindig ugyanazok, s melyekről bizonyosak, hogy teljesithetik! -Belefáradnak néha, de soha sem aggódnak miatta. Boldogok még a -plasztikus müvészetek munkásai, a festők és a szobrászok is! Ezek, -kétségenkivül nyugtalankodhatnak, érezhetik, hogy munkájuk alatta áll -annak az álomnak, amelyet megtestesiteni akartak; de munkájukban van -jelentékeny mesterségi rész, melynek biztosan meg fognak felelni. Mindig -lesz erejük – már akárhogy – felrakni a festéket a vászonra, s gyurni -valamit a nedves agyagból. Ha nem bizonyosak is benne, hogy jót fognak -alkotni, tudják, hogy csinálhatni fognak valamit. Mert munkájuk anyaga, -az agyag, vagy a festék, látható, megfogható; itt van előttük, tudják, -hogy nem fog eltünni ujjaik elől. Ellenben az iró olyan valamivel végzi -a munkáját, amiben nem biztos, s ami mindig megtagadhatja a szolgálatot. -Mindent agyából kell meriteni, pedig nem tudja, hogy mi van az agyában. -Nemcsak hogy azt nem tudja, jó lesz-e, ami belőle kikerül, arra sem -fogadkozhatik, hogy egyáltalán ki fog kerülni belőle valami. Mig ezt a -mondatot irom, nem tudom, mi lesz a következő, sőt azt sem, hogy tudok-e -majd irni ez után egy uj mondatot? Valami ismeretlennel dolgozom. Az -értelmi müködés, mely bennem gondolatokat produkál, s mely aztán szókkal -fejezi ki ezeket a gondolatokat, mintha nélkülem történnék; mintha jelen -sem volnék, mintha semmire sem volnék jó ennél a müködésnél; s minden -percben tartok tőle, hogy ez a müködés megakad; félek, hogy az -öntudatlan rejtelmes munka hirtelen megszünik, s tollam a levegőben -marad. Ez bizonyára megtanit bennünket arra, hogy milyen hivságos az -irodalmi dicsőség, megtanit, hogy ne faragjunk magunknak belőle érdemet, -ha valami türhető dolog adja magát elő a fejünkben, ami kétségen kivül, -nagyon üdvös lecke; de mindamellett ez a belső munka miatt való -folytonos bizonytalanság csupa aggodalommal és szenvedéssel jár. Mondd, -uram, végét érem-e most munkámnak? Nem érzek magamban egyebet, csak -utszéli meg zavaros gondolatok egyre-másra nyüzsgését. Rendbe hozhatom-e -zavaros eszméimet? Nem szorulok-e rá az utszéliekre? S végre, találok-e -szóösszetételeket, már akár közönségeseket, akár ritkákat, melyek majd -kifejezik ezeket a gondolatokat? Nem, nem, nem fogok találni. Érzem, -hogy mindjárt vértolulást kapok… Semmi, semmi… fekete foltok a fehér -papiron… cigarettámnak csigaalakban felszálló, kékes füstje… a -kemencéből áradó hőség… és egy gondolat sem, csak ez a roppant -erőlködés, gondolni akármit, akárhogyan… Ah!… hogy megértem a Musset -sorát: _láthatni semmittevőket, akik turják a földet!_“ - -* - -És, akik már elhullatták a csikófogaikat, minden nappal közelebb jutnak -ahhoz az állapothoz, mikor a munka miatti aggódás, töprengés krónikussá -válik. Az „ismeretlen“, amivel számolniok kell, napról-napra -megbizhatatlanabb, s a pálya végén egy rémmel több vár rájuk, mint a -náluk szerencsésebb halandókra; nekik van a legtöbb kilátásuk rá, hogy -tulélik magukat, hogy megérik azt az időt, amikor még eszmélnek, de már -képtelenek gondolkozni. Mindannyian el lehetnek készülve rá, hogy meg -fognak ismerkedni azzal a képzelhetetlen gyötrelemmel, melyet csak az -érez, aki számot képes adni arról, mint halnak el benne az -intellektuális képességek, egyik a másik után. Számitaniok kell azokra -az évekre, melyekben nem marad lelkükben egyéb, csak az a szomoru -képesség, hogy még megfigyelhetik a bennük végbemenő pusztulást; s el -kell szánniok magukat arra, hogy utolsó törekvéseik a kétségbeesés -erőlködései lesznek, amelyeknek vége: legjobb esetben a halál. - -Annak a lelkiállapotnak, mely ezalatt a céltalan erőködés alatt szállja -meg az ex-irót, szörnyüségesen érdekes dokumentumát találjuk a Féval Pál -utolsó följegyzéseiben. A párisi „Figaro“, mely ezt a naplótöredéket -kiadta, méltán sóhajtott fel: „Ime, igy végzik azok, akiknek mestersége -a közönséget mulattatni“, – mert a dokumentum, a céhbeliekre nézve, -csakugyan megrenditő hatásu. - -Ez a Féval Pál valaha nagyon olvasott francia iró volt; temérdeket -termelő, rendkivül ügyes fej, amelynek leleménye kiapadhatatlannak -látszott. A sokaságnak szólt, mert az anyagi sikernek ez a legbiztosabb -módja, Franciaországban épp ugy, mint másutt. De élt benne becsvágy is: -és az a két kötet, melyet a válogatós olvasóknak irt, – „Le drame de la -jeunesse“ és „Annette Laïs“ – bizonyságot tesz a tehetségéről. - -Ime a „kimerithetetlen termékenységü“ iró utolsó fogalmazása, melyet -orvosának rendeletére irt: - -„Ujra munkához látok: megkisértem elhinni, hogy még gondolkodom. A -gondolkodásra képtelenné válok; engedd, Uram, hogy elmuljék rólam ez az -állapot, engedd, hogy mindenható segedelmeddel visszanyerjem régi -épségemet.“ - -Ez a pár sor egy egész napi gyötrelmes erőfeszités eredménye. Az orvosa -talán azt képzelte, hogy a beteg iró pusztulásnak indult agya az -ellentállás, a még meglevő lelki erők kifejtése, szóval némi szellemi -gimnasztika által visszanyerhet valamit korábbi erejéből; vagy akképpen -gondolkozott, hogy betege, ha összeszedi magát, ez által legalább is -késleltetni fogja baja fejlődését. Meghagyta, hogy igyekezzék valamit -komponálni, akármit; mondja el papiron, amit napközben látott vagy -gondolt; foglalja összefüggő elmélkedésbe, ami foglalkoztatja. Az -orvosnak, ugy látszik, az a reménye volt, hogy ezekből a szegényes -fogalmazásokból lassankint a kúra sikerességét fogja kiolvasni. - -Másnap ennyi volt az eredmény: - -„Az orvosom itt volt; rendelvényét szükségesnek tartja; nagyon komolyan -megigértem, hogy ezt a rendelvényt végrehajtom. Arról van szó, hogy -elmondjak valamit, amint szegény agyvelőm sugallja, akármit, ami csak -fogalmat ad arról, mi történik ezen a világon. - -Rajta; hozzá fogok; megpróbálkozom azzal, ami jegyzőkönyvemben még -feldolgozatlan, s a mi a legjobb benne, hogy valami olyan dolgot -tákolhassak össze, amely megállja a helyét, s amit megmutathassak az -orvosomnak. Kétségen kivül, nem tudná kitalálni, mennyi bajt okozott -nekem ez a látszólag olyan könnyü feladat, hanem megvallom majd neki az -igazat, s ez maga megteszi, főkép ha látja az elért szegényes eredményt. - -A legszerencsétlenebb állapotban vagyok, a mi csak képzelhető a világon; -rám nézve már minden elveszett; erőködésemnek felháboritó eredménye el -nem titkolható“. - -A későbbi gyakorlatokban uj erőfeszités és uj csüggedés: - -„Dolgozni akarok, kisérletet tenni. Órákat fordithatok erre a -küzködésre. - -Már jó ideje mozdulatlan vagyok. Ellent kell állnunk, álljunk ellen. Meg -kell tudnom, veszitettem-e, vagy nyertem, vagy pedig nyereség és -veszteség nélkül tartottam meg azt a keveset, amit erőködésem által -visszaszereztem“. - -Még később, hetek mulva: - -„Már nagy idő telt el; ujra hozzá fogok ezekhez a gyakorlatokhoz, s a -haszontalan erőködések egy uj folyamát kezdtem meg a célból, hogy -kifejezzem gondolataimat. Ha ennek is vége lesz, ujra lehet kezdeni. - -Igen, hajlandó vagyok hinni, hogy gondolkodni könnyebb, mint irni, és -hogy könnyebb álmodozni, mint beszélni; alig hogy megkezdtem a lapomat, -már kimerültem“. - -Majd ismét a végső erőfeszités hónapok multán: - -„Lássunk megint munkához, ugyanahhoz a munkához, s igyekezzünk többre -menni. Utoljára azon voltam, hogy megállapitsam, mi az, amit vesztettem, -vagy legalább mi az, ami hiányzik belőlem ahhoz, hogy világos legyek, s -botlások nélkül mondhassam el állapotomat; nehéz volt, a feladat -temérdek fáradságot okozott nekem, s mindent összevéve, azt hiszem, hogy -kisérletem nyomorultul ütött ki. Ez értelmemnek szomoru állapotából -eredt; de másrészt onnan is, hogy testem elvesztette régi rugalmasságát, -a mi minduntalan megakasztotta a gondolkozást, s meggátolta, hogy -logikusan fejtsem ki gondolatomat, ha véletlenül volt gondolatom. - -Sokkal könnyebb lett volna elbeszélgetni, ha feladtam volna azt a -kivánságomat, hogy állapotomat nyilvántartsam; szabadjára hagytam volna -a dolgot, de akkor feladatomnak nem felelek meg, s inkább unalmas -akartam lenni, mint üres. Legyünk hát unalmasak, olyannyira, hogy ne -maradjunk tökéletesen üresek. - -Ez persze olyan konzultáció-féle, s Isten tudja milyen sulyos, -gyötrelmes. Érzem, hogy mit veszitek; nem tudom világosan elmondani, de -irásmódom kifejezi, stilusom pedig kiáltja. Nem kell keresnem, a dolog -magától is kiderül, szerencsétlenségemre, rémitő világossággal; könnyü -észrevenni, hogy a boldogtalan dolgozik, mint egy néger, hiába“. - -Az utolsó fejezet: - -„Szép küzdés volt ez, melynek szép emlékei maradtak; a mostani -küzködésből már semmi sem marad, oly keveset találunk, ha magunkkal -akarunk foglalkozni, hogy első gondolatunk: abba hagyni a dolgot. - -Ezzel kezdem most is; azután ingadozom, habozok, végre lemondok végkép, -megfutok a feladat elől. Nem vagyok képes többé semmire. - -De hát hova lett belőlem a gondolat? Van-e még valami maradványa -valahol? Hol kutathatnám fel ezt a nyomorult fölösleget? Csakugyan örök -csendre vagyok kárhoztatva? A kezem maga sem akar irni; amit leküzdök, -annál rettenetesebb, mert látnivaló, hogy a küzdelemnek végső eredménye -rám nézve a vereség. - -Egészben véve, mindezeknek oka a tehetetlenség, mely már majdnem -abszolut. Töröm magamat, iparkodom, esztelenül faggatom magamat, s -miután végtelen sokat vesződtem hiába, elbukom a küzdelemben. Mindig -ugyananz a történet, amelynek nagyon is érzem, nem jutok a végére -elevenen“. - -Ez volt az utolsó mondata. Az utolsó „poent“!… Iró nem képzelhet -rémesebb szörnyüséget. - - - - -A TÖMJÉN. - -Attól fogva, hogy az 1885-iki Szalon megnyilt, egy gyönyörü Diana-szobor -elé, mely Falguiére vésőjének a remeke volt, láthatatlan kéz minden -reggel friss virágbokrétát csempészett. Láthatatlan, de nem egészen -ismeretlen kéz, amelyről minden beavatott tudta, hogy tündérujjakban -végződött: mindig pihenő, munkát sohasem ismert, urias tündérujjakban. -Épp ilyen előkelő és gyöngéd, de már egészen más kéz ugyanezt a -hódolatot tanusitotta egy nagybecsü képpel, a Carolus Duran -„Andromeda“-jával szemben; minden nap egy rózsa illatozott, fonnyadt és -hervadt el az előtt a szépség előtt, aki Carolus Duran vásznán bizonyára -századokon át fogja várni a halhatatlan, a szabaditó Perseust. - -Csak asszonynak juthatott eszébe: a müvészi szép iránti csodálatot igy -fejezni ki. Mikor az a szép, mely a leghamarább veszendő, megjelen -hódolni a másik szépnek, mely a legtovább él, mely századokon át dacol a -mulandósággal: ez mindenesetre olyan kedveskedés, amely a rokokó-időre -emlékeztet. - -De vajjon csakugyan, egyedül és kizárólag magát a müvészi szépet -illette-e ez a finom, női hódolat? Ó, nem arról van szó, hogy a két -müvész személyét is illethette, már csak azért sem, mert ez a képzelődés -képtelen volna. Mind a nagy Falguiére, mind a hiba nélkül való Carolus -Duran tul voltak már akkor azon a koron, melyben az ilyen figyelem -rosszra volna magyarázható; csak a kezdőket s nem a hiba nélkül való -mestereket kisértgetik az efféle étheri kacérkodások. A kérdés az: mi -ébresztett ekkora lelkesülést a két hölgyben: a művészet, mely Diana és -Andromeda meztelen testeinek a kőben és a vásznon ideálisan szép -vonalakat és szineket adott, vagy inkább az a rejtelmes varázs, amely -ott rejtőzik magában a női test formáinak harmóniájában? Bálványozásuk -igazi tárgyai a müvészet szépitette alakok-e vagy pedig egyszerüen csak -a természetalkotta női test szépsége? Mert általában véve az asszonyi -test szépségének a nők még sokkal inkább megértői és értékelői, mint a -férfiak. Talán azért, mert természetüknél fogva fontosabbaknak kell -látniok a formákat és a szineket, mint az ezekbe a formákba és szinekbe -öltözött abstrakciókat. - -De ha ezek az apró kedveskedések nem is csak afféle természetidámás -megnyilvánulásai, hanem inkább és csakis a müvészi szép iránt való -hódolat szemérmes jelei és nem Dianának, nem Andromédának szólnak, hanem -Falguiére-nek és Carolus Durannak, egy uj kérdés merül fel, az, hogy -vajjon megérdemlik-e Falguiére, a nagy képfaragó és Carolus Duran, az -ünnepelt festő, a csodálatnak és a hódolatnak ezeket a gyermekesen és -asszonyosan hizelgő, fölötte gyöngéd kifejezéseit? - -És az ellentmondás ördöge azt suttogja: - -– Nem. Nem érdemlik meg. Amint hogy semmiféle halandó nem szolgált rá a -tömjéneztetésre, csak azért, mert a muzsákkal illetlenkedett. Nincs az a -müvész, akinek joga lehetne zsebre tenni olyan bókokat, melyek egyenesen -vagy közvetlen, szemérmesen, elburkoltan vagy nyiltan, arcátlanul ezt -fejezik ki: „Ön lángelme!“ A kortársak itélete mindig csak gyermekesen -tapogatózó; aki tele marokkal osztogatja a dicsőséget, olyanból ád, ami -nem az övé. Ehhez pedig vagy rosszhiszemüség, vagy rövidlátás kell. A -hiba olyan általános, hogy fel se tünik: a görvélyesek nem akadnak fenn -a görvélyen. A tömjénnek bazilikákban a helye; nem a szalonokban. Igaz -ugyan, hogy Michel Angelo kalapácsát királyi kéz emelte föl a földről, -de Michelangelo csak egy volt s mindenekfelett: az ilyen esetek nem -voltak valami gyakoriak, amit az is bizonyit, hogy a történetkét jónak -látták följegyezni az utókor okulására. Akkoriban éppenséggel nem volt -általános a müvész tömjénezése, pedig a müvészetnek aranykorát élték. -Akkortájt a föld nagyjait tömjénezték, ami csak kevéssel volt alantasabb -nemü hódolat, mint a mai bálványozás. Nevetségesebb volt-e? Nehéz -eldönteni. Ki nem látja ma nevetségeseknek azokat, akik a Scudéry-ket és -Chapelain-eket, a Grétry-ket és Salieri-ket, a David-okat és -Delarocheokat tömjénezték? Hisz az irodalom és müvészetek történetei -tudnak elég hamis istenről: Baál-okról, akiknek mindnek meg volt a maga -rajongó népe. Meg kell adni, a bálványozás régente szemérmesebb volt s -Baál-ok nem találkoztak olyan nagy számmal. Ma annyi a Baál, mint a -képviselőjelölt: mindenki az. Az a müvész, aki valamicskét ki tudott -fejezni egyéniségéből kőben, vásznon, hangjegyekben, tollal: már számot -tart egy bazilikára, amelynek meg legyen a maga külön rituáleja. És csak -az a különös, hogy az a világ, „amelyben unatkoznak“ s melynek -hitvallása a szép, nem sokallja meg a Baál-okat, hanem egyforma -őszinteséggel hódol néhány száznak, akik közül egy párnak jóformán csak -a nevét ismeri. Amire nem hajthatja egyéb érdek, minthogy bizonyságot -tegyen a müérzéke fejlettségéről. Hogyhogy esett mégis, hogy olyan -müvészeket, mint Millet vagy Rousseau, soha se vett észre? Bizonyos-e, -hogy a ma csodált Falguièreről és Carolus Duran-ról a következő nemzedék -épp oly melegen fog szólani, mint ahogy a valaha megvetett Millet-ről -szól manapság a „szanom-bánom“-ot hebegő mükritika? Ma még azt hisszük, -hogy a Falguiére alkotásai épp olyan nagybecsüek, mint a régi nagy -képfaragók remekei, hogy benne is megvan az a rejtelmes „nem tudom mi“, -melynek fénye a lángelmét a közönséges tehetségtől megkülönbözteti, azt -hisszük, hogy Falguiére minden jóval megáldva, csak elkésve jött a -világra, olyan korban, amely a képfaragás müvészetét erőnek-erejével -halódónak akarja látni és azt valljuk, hogy Carolus Duran is hatalmas -legény. Hát meglehet, hogy a következő nemzedék nem fog kinevetni ezért -és hasonlóképpen fog elmélkedni a maga korában. Azt is el lehet ismerni, -hogy ezeknek a müvészeknek magasabb rendü erőfeszitéseit megbecsülni nem -szégyen s azok a mütárgyak megérdemelhetnek egy pár virágot. De nem -boszantó-e, hogy az asszonyi furfang a hizelgésnek, a tömjénzésnek egy -uj, megkapó, illatosabb módját eszelte ki, még jobban elkényeztetni azt -a végkép elrontott, naiv, képzelődő, magát tulságosan fontosnak tekintő, -haszontalan gyermeket, akinek a neve: müvész? - -* - -Sainte-Beuve, gróf Noyon püspöknek akadémiai székfoglalójáról beszélvén, -kedvteléssel részletezi azokat a nevetséges magasztalásokat, amelyekkel -ez az udvarfi – akinél együgyübb ember sohasem töltött be püspöki széket -– XIV. Lajost elhalmozta. Mindamellett, bár mulattatónak találja a -hizelgésnek ezt a diszpéldányát, nem állhatja meg, hogy odavetőleg hozzá -ne tegye: Azért, hogy nem lakájkodunk többé a monarchák körül, mi sem -vagyunk jobbak ezeknél a derék elődöknél. Mert, – nem fölösleges tudni, -– mi is igen nevetségesek vagyunk, mikor magasztalunk, csakhogy nem -veszszük észre. Igaz, hogy most már nem a királyokat és a hercegeket, -hanem a szinészeket, az irókat, azaz magunk-magunkat magasztaljuk; -egy-egy felkapott szinésznőt olyan kifejezésekkel dicsérünk, melyek -megpiritották volna a nagy Condét; s ugy beszélünk a divatos -regényiróról, ahogy Turenne-ről szólni sem volna illendő. Ezt a -bogarunkat még meg fogják emlegetni. - -Sainte-Beuve óta ez a bogarunk, ha elefánttá nem hizott is, ugyancsak -megkövéredett. Az utolsó félszáz évben egy sereg udvart láthattunk, -melyek mindegyikének megvolt a maga nap-királya s megszámlálhatatlan -volt a Noyon-ja. A zene-rajongók például sokra vitték ebben a -tekintetben. A nagy Wagner Richard-irodalomban a tömjénzésnek olyan -szörnyeteg példányaira akadhatunk, amelyektől egy satrapa is elijedt -volna. Hogy közelébb maradjunk: annak a szeretetreméltó embernek, akit -Liszt Ferencnek hivtak s akit közülünk még sokan ismertek, folyton maga -körül kellett látnia az egyik legcsunyább emberi betegséget: az -önérzet-sorvadást, mindenféle undoritó fázisában. Mert vannak mulatságos -s vannak szánandó tömjénezők. Az agg Hugo Victornak az utóbbi fajtából -volt ritka gyüjteménye. Aki azt mondta róla, hogy a Notre-Dame két -tornya alkotja nevének első (H) betüjét, maga is költő volt. S hogyan -épitették fel neve többi betüit azok, akik nem voltak költők, csak -paraziták! Amint apró, élősdi növények tapadnak egy nagy fához, ugy -kerekedett egész kis nyomorult irodalom nagy kiterjedésü munkássága -körül. - -A mi nagyjaink közt költő nem volt s csak éppen egy müvész akadt, aki -hasonlóképpen apró pénzre váltva élvezte előre a dicsőséget: bizonynyal -akarata ellenére, mert ő maga egyszerü és szerény ember volt. A -magasztalói azonban, akik félistent csináltak belőle, vetekedhettek -azzal a szétzüllött minisztrans-sereggel, mely egykor a Hugo Victor -háznépét alkotta. Olyankor, amikor át meg át kellett tósztoznia -Magyarországot, olyan dolgokat mondtak neki szemtől-szembe, amelyeket -Lionardo da Vinci, aki ideges ember lehetett, aligha tudott volna -meghallgatni. Ugy körültáncolták, hogy szinte látszott rajta, mennyire -szeretett volna megszólalni: „Hátha tévedtek, jó emberek? Hátha még sem -vagyok olyan rengetegül nagy? Hátha még sem verdesem orrommal az eget?! -De csak állta szegény és hallgatott. - -* - -Azokat a kényes orrokat, amelyek nem türhetik a tömjént, leginkább -bánthatja az a füstölő illatszer, melylyel az exekutiv-müvészet -jeleseinek szoktak kedveskedni. Pedig épp ugy kijár nekik, akárcsak a -bruttójövedelem kikötött százaléka. Nem is pianista, akinek játéka egy -pár hölgyet ideg-görcsökbe nem andalitott; nem is szinész, akinek -kocsijából ki nem fogták a lovakat. Ami azért ingerelheti a finnyásokat, -mert nem minden ok nélkül tekintik a müvészi előadást a müvészetek -sorában a legalsóbb rendünek. - -Mindazáltal, ők szólván a legtöbb emberhez, az ő udvaraikban van a -legtöbb és a legféktelenebb himnuszzengő. Ugy, hogy Coquelin, akiben egy -fáraó önérzete lakott, méltán bocsáthatott egész proklamációkat -„szeretett népéhez“: voltak, akiket nemcsak a dikciója, hanem a stilusa -is lelkesitett. Duzzogása a Français-val legalább is annyira -foglalkoztatta a jó párisiakat, mint annak idején a jemappesi csata -szépapáikat. De ha az ember szinész, nem is kell olyan jeles -Mascarille-nak lennie, mint amilyen Coquelin volt: ha tulhaladt bizonyos -középszerüségen, mindig nagyon könnyen ragadhatja hiveit a -szuperlativuszok használatára; a világ már jó ideje elszokott tőle, hogy -a szinészt is közönséges embernek számitsa. Magunknak is mindig van egy -pár népszerü csillagunk, aki minduntalan kacérkodik a -„tökéletesség“-gel; van egy tucat, aki hasonlithatatlan s azonkivül még -tömérdek „páratlan“. Legcsekélyebb sétájok, minden tüszszentésük: a -nyilvánosságé, akár csak a monarchák apró élményei. - -Csak a szinésznő kultuszáról lehet szó és nem a szinészéről – mondhatná -valaki, hozzátevén, hogy: – ez a hódolat pedig nem a mímelőt, hanem -egyszerüen a nőt illeti, azt a nőt, aki fiatal, szép s akit mindenki -ismer. - -Nem bizonyos. Mert mindenekelőtt a szinésznő – általánosságban szólva -róluk – nem szebb, mint más földi asszonyszemély, majdnem azt lehetne -mondani: a diva kevésbé szép, mint egyéb Formosák. A festék tönkre teszi -az arcbőrét, a mimika, a szemforgatás kivetkőzteti orcájának vonásait -eredeti lágyságukból, – a lázas életmód, mely fogékonynyá teszi az -idegbetegségekre, megviseli egész testalkatát. Amivel ugy leköti a -kevésbé fegyelmezett ifjuságot, az nem a szépsége, hanem a szinház -kápráztató fénye, a szinpad sajátos fata morganája. - -Csak szinész-kultuszról lehet szó s nem a szinésznő kultuszáról. - -* - -Azok között a dolgok között, amelyeket a legkönnyebb megérteni és -megbocsátani, egyik legelső: a müvész hiusága. A munka, melyet végez, -lényegében még maga előtt is titokzatos; az örökös láz, melylyel -dolgozik, nagyobbaknak tünteti fel előtte erőfeszitéseit és eredményeit, -mint amilyenek a valóságban s ez az önáltatás már maga elég arra, hogy -forrásává legyen a legszertelenebb képzelődésnek. És minden hiuság -között legtermészetesebb a szinész hiusága. Végre is, aki megszokja, -hogy esténkint néhány száz vagy ezer ember figyel rá, könnyen elhiszi, -hogy az, ami tőle kitelik, valami kiválóan megejtő, ha más által nem, -legalább az által: ahogyan elmondja. - -Még többségben vannak, akik ebből azt következtetik, hogy ezekeet a -képzelgéseket tehát tiszteletben kell tartani s odáig viszik a -türelmességet, hogy a tömjént a müvész természetes jutalmának tekintik. -De már találkoznak eretnekek is akik közül a legvakmerőbbek végre -ilyenformán fognak megszólalni: „Elég a virágból, a koszoruból, -lassabban a babérral! Végre is, önök, tisztelt lángelmék, mindannyian -parvenük, – szerencselovagok és szerencselovarnők, – akik a véletlen egy -termékenyitő mosolya nélkül, minden égi szikrájok mellett is, meddő -cselekvésre lettek volna kárhoztatva, mint azok a pályatévesztettek, -akik lelkükben talán hasonló lánggal, az alázatosak osztályából -pillantanak fel önökre. És azért: sursum corda, de lejebb azzal a -büszkén emelt fővel!“ - - - - -PICKWICK UR FILOZOFIÁJA. - -Három paraszt iszik a korcsmában. A bor pirosra festi képöket; s magas -kedvökben megered a szó. Előbb vigadnak és busulnak, azután kötődnek, -utoljára ökölre mennek. Aki birja, az marja; a legerősebbik emberségesen -– vagy embertelenül? – helyben hagyja a másik kettőt. A két -helybenhagyott két különböző temparementum. Az egyik szelid férfiu, aki -megnyugszik az istenitéletben, a másik azonban notórius verekedő, aki a -szégyent nem hagyja magán száradni. Kijelenti előre, hogy: „Ma -emberhalál lesz“, s megy haza a kaszájáért. A győztes is hazafelé indul, -békében és dicsőségben, ismét barátkozva a másik legyőzöttel. Otthon (a -diadalmas hajlékban) ujra kezdik az ivást, és végkép eláznak. Ekkor -megérkezik a harmadik, a kaszával. A háznép, vesztére, csupasz kézzel -kisérti meg az ellentállást; a kasza megszabdalja a háziasszonyt, -öszevagdossa tehetetlenné vált ellenségét, s egyszerüen levágja a -leányt, aki mostoha apjának segitségére sietett. A lánynak menten vége. -A kaszást elcsipik, s a dolog biróság elé kerül. A közrend képviselői -szakértőket hallgatnak ki, a végből, hogy kétségtelenné váljék: nem -volt-e a gyilkos beszámithatatlan állapotban – milyen elmés is ez a jogi -kifejezés! – mikor fölöttébb udvariatlan tettét elkövette. A tudomány -falusi jelesei aztán mulatságos jelentést adtak be, melyben szép -koszoruba füzték a szótárakban elő nem forduló tudós kifejezéseket s -megállapitják, hogy voltaképen tudni nem lehet: beszámitható vagy -beszámithatatlan állapotban volt-e a vádlott, csak azt tudni, hogy -részeg állapotban leledzett. Mert a tett ugyan föltételezi a -premeditációt, de másrészt nagyon valószinü, hogy a vádlott az iszákosok -egyik betegségében, az ugynevezett mania ebriosá-ban szenved. Amiből -következik, hogy a tett elkövetésekor nem lehetett oly bölcs és -megfontolt, mint egy pápai nuncius. A birák összeülnek, tanakodnak, s -végezetül: a kaszást fölmentik. Mehet haza s kaszálhat békében. - -Ez az eset Magyarországon, Gödöllőn történt. - -Két gyerek játszik, valamelyik nagy bérház negyedik emeletén, a -folyosón. Az egyik ugy tizenkét-tizenhárom éves, a másik kilenc vagy -tiz. A kicsinek van szép aranyórája (nagyanyjától kapta a nevenapjára), -a nagynak nincs semmije. A bársonybugyogós gyerek minden harmadik -percben előszedi arany óráját, a másik, amelyiken rongyos, ex-bugyogó -van, kidülledt szemmel nézi. Játékközben a nagynak eszébe jut, hogy a -bársony bugyogó alatt csak törékeny porcok és lötyögő husocskák -rejtőznek, mig neki kemény csontjai és erősödő izmai vannak; fölfedezi -az „erősebb jogát“, s ennek alapján birtokba akarja venni az órát. A -kicsi tiltakozik, de hiába. A nagy legyüri a másikat, elveszi az órát, s -hogy a dolog ki ne tudódjék, ledobja a szegény kis bársony bugyogóst a -negyedik emeletről, ugy hogy a gyerek tüstént palacsintává lesz. Már -sötét van, senki se látta. A nagy elbuvik, elrejti az órát, s óvatosan -kotlik valami sötét zugban. A gyanu mégis ráesik. Törvényszék elé kerül, -ahol tagad és vitatkozik az elnökkel, mint egy védőügyvéd. Mindhiába, a -bün rábizonyul. Szerencséjére: jönnek a szakértők. Kisütik, hogy a -gyerek moral insanity-ben szenved; következéskép beteges nézetei vannak -az erkölcs dolgaiban. Amire aztán a törvényszék re bene gesta hazaküldi -az érdekes beteget; vesződjék vele apja, a házmester. Talán sikerül majd -neki egy más ujabb pedagógiai rendszer, – s idővel talán alaposabb -erkölcsi elveket fog csepegtetni magzatába, aki a nevelésre nem éppen -alkalmas agyszövettel talált világra jönni. - -Ez a történetke Bécsben esett meg. - -Egy ötgyerekes ember özvegyen marad, s hogy a porontyai kellő -gondozásban részesüljenek, bonne-t fogad melléjök. A bonne egy -megbizható emberének ajánlatával érkezik hozzá. Nincs ideje panaszkodni -az ajánlónak, mert egy szép reggelen nem ébred fel, se ő, se az öt -gyereke. A bonne kitekeri a nyakukat, magához veszi a pénzt és az -értékes dolgokat, melyeket kezeügyében talál, s odább áll. Az igazság -gyors lába nyomában. Egy nagyon fekete, szuró szemü ifjuval él boldog -mézesheteket, amikor elfogják. Kihallgatják, de nem tud semmit semmiről: -se özvegyről, se gyerekekről, se pénzről. Minden ellene vall. Már-már -vége; de valahára megérkeznek a szakértők. Ezek a nagytudományu férfiak -aztán kideritik, hogy a bonne a legmagasabb foku hisztériában szenved, -és mint ilyen, rendkivül könnyen hipnotizálható. Be is bizonyitják a -tárgyaláson érdekes produkcióban. Amely produkciókat különben hasonló -sikerrel folytathatnák a jelenlevő hölgyközönség egy jelentékeny részén. -Mindegy; nyilvánvaló, hogy a vádlott azért nem tud semmiről, mert -öntudatlanul, más, rejtelmes akaratnak engedelmeskedve gyilkolt és -rabolt, hipnotikus álomban. A bünt talán a szuró szemü ifju szuggerálta, -aki különben eltünt az igazságszolgáltatás haragja elől. „Igazán -különös“ – mondják a hivatalos személyek. – „Milyen nagy lépésekkel is -halad a tudomány!“ – sóhajtják az esküdtek s nem tartozván többé rájok a -dolog, elküldik a bonnet oda, ahova neki tetszik. Fölkeresheti a szuró -szemü ifjut, akit a rendőrségnek nem sikerült kézre keritenie. Mert -amily végtelen a tudomány, olyan véges az igazságszolgáltatás hatalma. - -Ez a história Párisban esett meg, ugyanakkor, amikor a másik két eset. - -Már jó ideje, hogy a törvényszéki tudósitók sürün irkálnak ilyen vagy -efféle apró novellákat, melyek mindegyikében növendék Rocambole-ok és -Montepin hősnők, elképzelhetetlen rémtettek, őrangyal-féle szerepet -játszó szakértők és meglepő fölmentések fordulnak elő. Valaki elkövet -egy csomó szörnyüséget, melyek lassankint rábizonyulnak; fölébred a -gyanu, vajjon lehet-e ép észszel, egészséges szervezettel ekkora -rémségekre vetemedni; kiderül, hogy a gonosztevő valamely nagy lelki -betegségben szenved, mely bénitólag hat akaratára; finále: a tudomány -apotheózisa, a vádlottat szélnek eresztik. Az eset kezd mindennapossá -válni, ott is, ahol birák, ott is, ahol esküdtek itélnek. A Claretie -Jean Mornas-a, melyben először volt szó olyan szerencsétlenről, aki -hipnotikus álomban, szuggesztió következtében gyilkol, nem regény többé, -hanem csak: „hir a városból“. - -Mindig voltak veszedelmes exisztenciák, akik csak azért váltak -félelmesekké, mert nem igen volt féltenivalójuk. Veszedelmesek voltak, -mert nem volt nadrágjok, mert nem volt fedelök, mert nem volt munkájok. -Ezeknek az exisztenciáknak van immár egy uj fajtája: akiknek nincs -akaratuk. Azokra nézve, akiknek sok a féltenivalójuk, bizonyára -félelmesebbek a régibb nélkülözőknél. Mert azok, ha nem kockáztatták is -a nadrágjokat, a fedelöket, a keresetöket, kockáztattak valamit, ami -szintén ért egy keveset: az életöket. Az „akarattalan“-ok nem tarthatnak -ettől a veszteségtől, életöket biztossá teszi a közfelfogás. Hála korunk -humánus gondolkozásmódjának, teljesen és tökéletesen mentek a megtorlás -minden veszedelmétől. Lehetnek félelmesek, a nélkül, hogy félniök -kellene bármitől is. És mert igy van, bizonyára módjukban lesz, hogy -egész az elhatalmasodásig félelmesekké váljanak. - -Az akarattalanok, első szereplésök bevégeztével, néhány érdekes és -mulatságos tárgyalási jelenet után, szétmennek a nagy világba, s beteg -lélekkel, de nyugodtan várják azt az időt, amikor az idegen akarat uj -tettekre készteti egészséges karjokat. Családot alapitanak s kiköltenek -néhány csemetét, akik mind hajlandók lesznek a hipnózisra, s talán -kereseti forrásul is használják a szuggesztiót, akkor értékesitvén -idejöket, amikor éppen beszámithatatlanok. Utoljára többen lesznek, mint -azok a halandók, akik csak közönséges módon tudnak aludni, annyival -hamarább, mert ezek az utóbbiak ugyancsak meg fognak fogyni a -szuggesztió következtében, hacsak addig valami módot nem találnak: -ártalmatlanná tenni a szegény lelki betegeket. - -Mert egyelőre senki se háborgatja ezeket az érdekes gyilkosokat. Ha -akadna, aki azt találná mondani, hogy a társadalomnak védekeznie kellene -az ilyen ártatlan, de nem ártalmatlan lényekkel szemben is, amint védi -magát a tudatosan ártalmasok ellenében, az erő argumentumaival: ezt a -naiv valakit nemes indignációval támadná meg Pickwick ur hatalmas, -százezreket számláló iskolája: az a tömérdek filantróp, akikről – ebben -a rossz világban – nem is gyanitjuk, hogy milyen nagy számmal vannak és -hogy mennyire összetartanak. Azok a fölmentő itéletek, amelyekről az -imént volt szó, erős, hozzáférhetetlen közérzületnek a megnyilatkozásai, -olyan közérzületé, melyet a Pickwick-féle filozófia fejlesztett ki. - -* - -Minthogy az Olimpust tulnyomó részben irói halhatatlanságok foglalták -el, kétségtelennek látszik, hogy az Olimpus sok kávéházból és olyan -Orfeum-féle helyiségekből áll, aminőkből például a párisi -Champs-Elysées. Az is valószinü, hogy az irók ott éppugy, mint a földön -szokták, külön körbe gyülekeznek össze, óvatosan elkerülve azokat a -halhatatlanokat, akikről hajdanta irtak, s akik némi nehezteléssel -viseltetvén a csufondáros lángelmék iránt, inkább csak egymáshoz -szitanak. Ha mindez igy van: Don Quijote, a derék manchai lovag, aki -hajdanában kirántotta nemes pengéjét a rabok védelmére, odafenn -alighanem egyazon kávéházi zugba jár Mr. Pickwick-kel, a kitünő -gentlemannel, aki Dickens Károly tanusága szerint bebarangolta az -utcákat, a várost, a vidéket, egyes-egyedül a végből, hogy embert -szeressen. A két nagy filantróp az Olimpusban talán dominó-játékkal -szórakozik; de ha ekközben ráérnek elolvasni az olimpusi „Epoca“-t vagy -a felvidéki „Morning Post“-ot, ugy néha ilyenforma beszédet hallhatnak -asztaluk mellett a magasban sétálók: - -– Örül a szivem, ó, elmés nemes caballero – világos, hogy ez Mr. -Pickwick hangja, – örül a szivem, olvasván hogyan kel ki a földön a jó -mag, melyet ültetgettünk. Régi tanyánkon, ahol az én időmben még gyönge -lábon állt a filantrópia, meg kell vallanom, minden idealizmusom -ellenére is, bármennyire elnéző voltam az emberi gyöngeségek iránt – -eszméim most már olyan elterjedtek, hogy ide s tova a szegény -apagyilkosoknak sem lesz bántódása. A földlakók kezdik egymást megérteni -és megbocsátnak, tudván, hogy maguk is vétkeznek. Végre is mindent -megérteni annyi, mint mindent megbocsátani. Kezdik átlátni, hogy -istentelenség bántani a szánandó gyilkosokat, akik csak vérmérsékletük -és a körülmények végzetszerüségének engedelmeskednek, öntudatlanul, jobb -részük ellenére. Ma még ugyan csak azoknak bocsátanak meg, akikről -kiderül, hogy idegen akaratnak engedve cselekedtek; de ettől már csak -egy lépés, hogy szemet hunyjanak azoknak a tetteknek a láttára is, -amelyek az egyéni akarat kifolyásai. Mert hát mi is ez az akarat, ha -nem: titokkal teljes gépezet, melyet az ember, bár belé van rejtve, egy -cseppet sem ismer és amelynek nem ura, csak tudatlan kezelője? Ma -megbocsátnak annak, aki idegen akaratnak rabja, holnap föl fogják -menteni azt is, aki a benne levő, de nem fékezhető rejtelmes erőnek -gyönge szolgálója. Rá fognak jönni, hogy az, aki gyilkol, mert -leküzdhetetlen gyilkolási hajlandóságot örökölt, épp olyan kevéssé -vétkes, mint az, aki gyilkol, mert agyának idegen elme szuggerálta a -gyilkosság gondolatát. A jövő századnak nem lesz hóhérja, a következőnek -nem lesz ügyésze és birája sem. Érezni fogja az egész világ, hogy az -ember-élet drágaság, melyet félteni kell s végül el fogja ismerni azt -is, hogy nincs mit büntetni, nem szabad senkit se büntetni, mert hiszen -minden önkéntelenül történik és ha sok ember sok szörnyüséget követ el, -ez sajnos, de nem ők a bünösök, bünös mindig csak egy van: a körülmények -végzetes találkozása, a régebben történt dolgok szükségszerü -következése, vagyis olyas valami, amit nem lehet büntetni. - -Igy beszélhet Pickwick ur az Olimpusban, föltéve, hogy a modern -türelmességi tanok hozzá is elhatoltak és emberszerető világnézetét -megtermékenyitették. - -És mintha a földön számtalan apró Pickwick visszhangozná ilyetén, talán -ezeknél valamivel ékesebb szavait. Vannak azonban, akik másképpen -tünődnek. - -* - -Például igy: - -– Mért féltik, őrzik, dédelgetik ezek a filantrópok épp az olyan emberi -életet, amely már ugyis haszontalan? Mért takarékoskodnak éppen azzal a -vérrel, amelyik már mételyes? Mikor annyi egészséges vér folyik el -hiába, mikor annyi jobbravaló élet pusztul el idejekorán? Miért -aggodalmaskodnak azért a pár napért, amit az akarattalan nyomorultak -élhetnek, mikor az épek és a jóravalók csapatosan pusztulnak el időnek -előtte, igy vagy amugy, de csakis azért, mert az emberek egymással való -dolgaiban valami rendnek mégis csak kell lennie, mert az embereknek -mégis csak szükségük van valamelyes rendre. Mért féltik annak az életét, -aki olyan jótehetetlen magával, hogy álomba merül egy szuró tekintetre s -gyilkol „megrendelés szerint“? És mért nem féltik az enyémet aki nem -gyilkolok s akit kitesznek annak, hogy hogy ezek a féltett lények minden -további károsodásuk nélkül leüthetnek, mint egy kutyát? Engem az nem -vigasztal, hogy az illetőt hipnotizálni fogják s hogy neki voltaképpen -nem volna ellenem semmi kifogása. Annyival kevésbbé, mert nem fogadhatok -készpénznek minden szuggesztiót. Ugyan mit szólnának ezek a Pickwickek, -ha valamelyik rajta kapná a feleségét… és az asszony térdre omolva igy -rebegne: „Hipnotizált!“ (hipnotizált! – fuj, mily csunya szó!) vagy: -„Idegen akaratnak engedelmeskedtem!“ Végre is nem lehet vakon bizni a -hipnotizáltakban; a szimulálásnak olyan nagy virtuózai vannak, akik -képesek volnának egy egész orvostudományi kart ménessé változtatni. -Aztán az a „beszámithatóság“! A veszett ebek sem marnak „beszámitható“ -állapotban, azért ön mégis védi magát kézzel, lábbal s ha esze van, -fegyverrel. S ha már annyira elfogja a világot a pickwickizmus: -épitsenek ezeknek a fél-embereknek és fél-szörnyeknek a számára -menedékházat vagy menazsériát, ahogy tetszik, de ne bocsássák őket -szabadon, amint városokban nem bocsátják szabadon a bengáliai tigrist, -amely pedig igen nemes állat. - -Akik igy tünődnek, azokat a társadalom-bölcselők uj világa lenézi, pedig -a szavaikban talán mégis van egy szemernyi igazság. - - - - -ÖNGYILKOSSÁG. - -Milyen bolond az ember! Ha valaki, akit egykor mindenki ismert, s akit -régtől fogva mindenki elfelejtett, egy álomhozó nyári délután lecsukja a -szemét, amugy szép csöndesen, önkéntelen, természeti halállal: ennek a -világnak a rendje szerint épp oly siratatlanul vész el, mint a madár, -mely hirtelen a bozótba hull, mig költöző társai tovább repülnek. Alig -akad, aki elbucsuztassa, halálának hire is csak kicsi körben hallik. -Utoljára még kijár neki egy pár sor a hirlapokban, nem az érdeme, hanem -a sorsa szerint, ahogy kijárt a régiek halottjainak néhány silány -obulus; s ezzel vége: mehet a Styx-en át. De hogyha ez a valaki, -megtörve lélekben, mind a mellett magabiró testtel, kizarándokol a -gyermeke sirjához, és ott, a szent hantokon egy utolsó vallomásban -feltárja sebeit és nyomoruságát, hogy azután falhoz vágja az élet -poharát: akkor utolsó sóhaja nem vész el az Isten kertjének puszta -csöndjében, hanem megrezzenti a faleveleket, és ezt a rezdülést a szellő -elviszi fürdők és mulatóhelyek fasorai alá. A „nyütt béklyó“-t, melyet a -„lélek“ önként, szabad akaratból „széjjel tört s eldobott“, megdöbbent -részvevők állják körül, és – megkönnyezetlen senki se hagyja. Ha a -nyomoruság, mely ránehezedett, pár nappal előbb ledönti lábáról: -halottas-háza előtt gondtalanul folyik tovább az élet árja, holtteste -körül részvéttelen alakok járnak-kelnek, ahogyan egy elhullott légy -teteme körül nyüzsög a légy-sereg, ügyet sem vetve a halálra: mig igy, -hogy kiszállt tenger nyomorusága ellen, s véget vetett neki, megdöbbenve -állunk meg a halott előtt, akár a vad-sereg, amely a cserjésben hirtelen -valamely elejtett őznek holttestére bukkan. Igen, akármilyen bolond -dolog, még az is szerencse dolga: megsiratnak-e bennünket, vagy nem? A -szceneriától függ, nem a jellemektől; nem attól, mit értünk, hanem hogy: -milyen lelki állapotban hagytuk környezőinket? Szerencse dolga; _il n’y -a qu’ heur et malheur_. - -Szomoru szerencse annak, akinek élete hosszu idő óta a -szerencsétlenségek láncolatából állt. De ha talán frivolnak tünik is fel -e helyt a szerencse szó, annyit el lehet mondani, hogy ha már a végnek -igy idő előtt, s a balsorsban kellett elkövetkeznie, még jobb, hogy nem -türte tovább a balsors nyügét és nyilait. Jobb, mert az, akit igy -elsiratunk, rendesen azok közé a szomoru kivételek közé tartozik, akik -minden örömnek csak felényire örülnek s minden szenvedést kétszeresen -szenvednek át. És végre is, minden szenvedés között a legutolsó: ugy -égni el, mint a mécses, melyből már kifogyott – az olaj. A nagy -fájdalmak, bár erősebben megráznak, nem zaklatnak, nem gyötörnek oly -folytonossággal, mint a nyomoruság. Ha máskép volna, nem szerepelnének -az öngyilkosság statisztikájában olyan tulnyomóan nagy számmal olyanok, -akiket mindenek felett anyagi bajok határoztak el a halálra. És a -kicsinyes bajokkal való vesződségre a nem kicsinyes lelkek a -legképtelenebbek. Azért jobb volt neki igy, még akkor is, ha valóban -vétkezett ama bizonyos sokat emlegetett társadalmi rend ellen; hiszen -megvezeklett érte jó előre. És jobb volt igy nekünk is, hogy módunkban -volt megsiratni. A könnyek tisztitanak. - -* - -Ha még oly közönséges, csekély dolog is egy gally lehullása a -rengetegben, mégis csak megremegtet egy ágat, amelyről levált. És ha még -oly mindennapos, közömbös esemény is egy elzüllött ember öngyilkossága -arra a temérdek élőre, akiknek figyelmét uralkodók találkozása, -járványbizottságok müködése és papirárfolyamok tartják lekötve: mindig -akad egy kis csapat ember, akiket fájdalmasan hat meg a régtől fogva -elfelejtett ember hirtelen kidőlte. - -A magyar tollforgatók szegényes céhét is megdöbbentette az a veszteség, -amely Balázs Sándor halálával érte a „bajtárs“-akat. És nem csupán -azért, mert az öngyilkos valaha a legvigabb cimborák közé tartozott, -mert mindenki kedves, derék embernek ismerte, s mert elvesztésével -jelentékeny csapás érte az irodalmat is, amelynek az utolsóig munkabiró -napszámosa volt. A megdöbbenés fájdalmas felkiáltásába belekeveredett -egy fojtott sóhaj is, az önzés önkéntelen megszólalása. Mert eszükbe -kellett jutnia, hogy az a sors, amely Balázs Sándor életének véget -vetett, a feje fölött függ mindazoknak, akik nálunk erejöket irodalmi -munkásságnak szentelik. Az 1887. évben még minden magyar iró ki volt -téve annak, hogy élte utolsó tizedeiben, idejének java részét az anyagi -gondokkal való küzdés foglalja majd le; s előre tudhatta, hogy mindaz, -amit produkálni fog, nem teljes erejének, hanem csak annak az erőnek a -müve lesz, ami ez után a küzdés után még benne megmaradhat. A hirlapirás -már gondoskodott valahogy a a maga embereiről; ideig-óráig ugyan, de -ellátta őket, sőt néha-néha megengedte nekik az irodalmi munkásság -fényüzését is. De az, aki nem termett erre a mesterségre, mely sok -minden egyebet s igen kevés irói képességet kiván, szóval, akit irói -ambiciók kisértettek, az már akkor is vakmerő szerencsejátékot üzött, ha -nem is rakosgatott a kis lutriba, mint Balázs Sándor. Aki ebben az -időben nálunk akár valódi, akár képzelt tehetséget akart -gyümölcsöztetni, idejekorán gondnokság alá kellett volna helyezni, -eszeveszett pazarlás cimén. A napszámos-munkát már csak megfizették ugy -ahogy, de a müvészit már csak Isten nevében adhatta hozzá, akit álmok -kisértettek: ez már nem kellett a vállalkozóknak. Mint a Madách -falanszterében széklábat faragtatnak Michelangeloval, az akkori irodalmi -viszonyok közt nem irattak volna vele költeményt az Éj-ről, legfeljebb -tárcát a hadgyakorlatokról vagy valamely páncélos hajó -vizrebocsátásáról. 1887-ben épugy, mint az „előidőkben“, a magyar -irodalom csak adományokból táplálkozott. Mindkét oldalról csak -adományokból, de legkivált az iró részéről, aki, ha jót irt, tékozolt s -aki, ha kitartóan irt, a pazarlók sorsát el nem kerülhette. S mégis -megtörtént néha, hogy akadtak álomkórosok, akik addig üldözték a -lidércet, mig végül kénytelenek voltak esztelenségükért a vérüket adni. -Ekkor is, mint régente, vér öntözte az irodalom földjét. - -Balázs Sándort nem lehetett azok közé számitani, akik a „sorsharaggal -egy anyaméhből születtek“. Volt idő, mikor minden, amihez hozzáfogott, -sikerült neki. És ha husz-harminc évvel korábban hal el, az a generáció, -mely sikereinek hatása alatt nőtt fel, bizony-bizony, a kitünőségek -sorába emeli az egykori „magyar Thackerayt“. De talán meg van irva, hogy -amint a szinházak természetes vége az, hogy elégjenek, a magyar -humorista természetes vége az, hogy öngyilkossá váljék. - -* - -Minden öngyilkosságnak bizonyára ezer és egy oka van. Lassan-lassan -megtelik a pohár, aztán még egy csepp, melyet máskor talán meg se -láttunk volna s azzal vége. De azt is egész biztossággal föl lehet -tenni, hogy a legtöbb esetben a poharat java részben anyagi gondok -telitik meg. - -Az elhatározás pillanata – oh, ez nagyon keserves lehet! Nem, nem lehet -gyötrelem nélkül való a legerősebb lélekre nézve sem, a leghatározottabb -módon tagadni meg „az élethez való akaratot“. De a másvilág széléről -visszatértek mind azt vallják, hogy az elhatározás után az ismeretlen -tartományba készülőt a legnagyobb béke és nyugalom szállja meg. Az -utolsó nap már nem a vergődésé, hanem a szenderé. Mikor a test közel -érzi magát a másik lét köd-burkolatához, olyanféle édes nyugalmat érez, -mint a magasban, a tisztább légkör hatása alatt. A szem uj frisseséget -nyer, mindent meglát és mindent máskép lát, mint előbb. Raphael de -Valentin mindent megfigyel, ami körülötte történik, s végig nézi egy -régiség-árus összes mütárgyait. A szemlélődő lélek előtt, ily magasztos -exaltációban, ily tiszta szemmel az egész világ pillanatnyi bár, de uj -és hatalmas érdekességet kap. - -Vajjon mik lehettek utolsó gondolatai a humoristának, aki annyiszor -foglalkozott komolyan s annyiszor tréfálkozott a halál gondolatával, az -utolsó napon, mely annyira nem hasonlitott a többiekhez, reggeli fél -nyolctól esti hat óráig? - - - - -SZERELEMBŐL. - -Este még beszélgetünk a legujabb szindarabról, politikáról, az -adó-reformról. Aztán elválunk. „Jó éjtszakát!“ „Viszontlátásra!“ És -másnap délután, mikor a kávéházban kezünkbe veszszük az estilapot, -megtudjuk, hogy ismerősünk, akivel tegnap még együtt birálgattuk a -dolgok rendjét, azóta agyonlőtte magát. Első pillanatunk a megdöbbenésé. -Megszólal bennünk az állat, mely szüköl a haláltól. Aztán egy kissé -gyorsabban dobog a szivünk, ha tudniillik van. Eszünkbe jut, hogy sok jó -órát töltöttünk vele. S még rá sem érünk megsiratni, mikor már elfog az -a kérdés: vajjon miért hagyta itt ezt a verőfényes világot? Találgatjuk: -ez a játék is megjárja izgatószernek s határozottan különb, mint a -sakk-feladványok fejtegetése. Két nap mulva elmegyünk a temetésre. -Észreveszszük, hogy a gyászoló nép nagyon választékos. Hallunk -magyarázatokat: alighanem szerelem volt, ami a szomoru esetet előidézte. -Megrezzenünk az „et cum Lazaro“-ra és meglátjuk, hogy a szomszéd hölgy -nagyon szép, de fehér kalapban jelent meg. Üdvözlünk némán s nagy -komolysággal néhány urat, akik a lóversenyről jöttek s innen majd a -szinházba indulnak. Egyszerre elmosódik előttünk az egész tömeg. -Látásunk megakad, megmerevedik egy faágon, vagy a kápolna vonalain s -lelkünket betölti az a zokogó hang, mely közvetetlen a koporsó mellől -hangzik fel fulladozva, panaszosan. Annak a zokogó szava, akitől ez az -eldobott élet fakadt s akit megröviditett minden szeretet, melyet ez a -már nem földi lény egykor másokra tékozolt. Ezt a hangot halljuk még -akkor is, mikor később, az esti tea mellett itélgetni kezdünk. S ez a -hang szigoruvá tesz. Az okkal immár tisztában vagyunk, még csak egy van -hátra: a nekrológ. S azzal is készen vagyunk hamar: Szánandó, gyönge -ember volt szegény, mert lehet-e nagyobb gyöngeség, mint lenge -asszonykegy miatt pocsékolni el a legfőbb jót, mindent, magát az -életet?! - -* - -Hiszen majdnem mindannyian átestünk azon a betegségen, mely ezt a -gyöngét elveszitette. Majdnem mindnyájan megismertük a huszas évek -bárányhimlőjét és kihevertük. Ép bőrrel csak kevesen szabadultak belőle; -egyikünk-másikunk otthagyta a jó arcszinét, a testi épségét, a lelki -egészségét, az élethez való kedvét; mások: fogaikat, hajukat, inaikat; a -legszerencsésebbek: a jókedvük épségét; de valamennyien megláboltuk. - -Közös sors: el-elkábulni azokban az üvegházakban, ahol a szegfü nyilik, -a szenvedélyes, a tüzes szerelem virága. Az ott terjengő illatárt minden -fej megsinyli; de az ember nem hal bele, férfit nem ölnek meg virágok. - -Nem, nem olyan szörnyüség az: fogolynak lenni Alcina büvös kertjében! - -Néha a vénülők is, akiknek Romancero-ja már befejezett könyv, megérnek -órákat, mikor tapasztalataik hideg okosságát, melyekre hétköznap -komolyan büszkék, elcserélnék a régi balgaságok egy-egy cseppjéért. Akad -köztük elég, aki szivesen kezdené elülről egész regényét, de olyan még -elvétve sem, aki megbánná ennek a regénynek minden sorát. - -Elismerik, hogy botlásaikért sulyos nyavalyával fizettek, de nem -felejtik el, hogy amit éltek, nagyjában megérte a nagy váltság-dijat. -Odáig nem okosodnak, hogy hamut hintsenek a fejükre azért, mert ittak -xeresi bort is s nemcsak limonádét. Meglehet, néha szennyes volt a -billikom, de meghozta a mámort. - -És mikor már szinte lágyult agyuakká okosodtak, még akkor is -el-elkérődznek a botor évek emlékein. - -A komor percekben, mikor kamasz fiaikért váltókat kell fizetniök, -eszükbe jut a tulajdon fiatalságuk s a bolondos lányok, akikkel együtt -vihogtak át egy-egy tavaszt… Ó, a vidám hóbortos, kedves kis teremtések! -Szinte megifjodnak bele, rájuk emlékezvén s nagy titokban megvallják -maguknak, milyen kellemesen csiklandja hiuságukat, hogy Cythere -hadseregével valaha olyan vigan hadakoztak. - -És mégis… volnának emberek, akiket ugyanaz a bóditó szer, melynek -cseppjei az erősebb fejüeket csak elkábitották, meg tudna ölni?! Ugy -látszik. De ezeknek bizonyára nagyon gyönge a szervezetük. - -Arra nem szoktunk gondolni: hátha az adag volt tulságos erős? - -Azt az embert aki az érzéséből itt is, ott is el-elpazarolt valamicskét -s aki egész életében bolyongva, kereste a pillanat örömét, megszoktuk -bölcsnek és szerencsésnek gondolni. Don Juan irigységünk tárgya, vagy -követendő példánk. - -Nem a legenda Don Juanja, ez az erőszakos, elvetemült fickó, akit -manapság hajlandók volnánk a fenyitő törvényszéknek szolgáltatni át, -megfosztván előbb méltóságos alakját a a titokzatosságnak attól a -tündérpalástjától, melyet századok óta spanyol lovaghoz illő -kevélységgel visel. - -Nem is a költők-alkotta Don Juan, az előkelő megjelenésü, ábrándozó, a -délvidék _Bolygó hollandi_-ja, aki az örök, a végtelen, az égi szerelmet -keresi minden leányban, minden virágban s aki vágya tárgyát nem találja -meg sehol, soha. - -Hanem igenis: az a derék polgári Don Juan-tipus, amelyet a konvenció -alkotott meg, az a Don Juan, akinek nevét inkább Brummel Györgytől a -dandyk királyától kellett volna kölcsönöznie s aki mai napság is számot -tart a becsületrendre. Aki minden ábránd és filozofálgatás, de -dicséretére mondva, minden törvény-sértés nélkül csapong… óh, nem -csapong, csak csetlik-botlik egyik virágtól a másikhoz, mert jól esik: -egy kissé a szivének, sokkal inkább az érzékeinek és legjobban a -hiuságának. Ez a kicsinyes Don Juan, ez a néha érzelmes, mindig érzéki s -gyakran ostoba csábitó: ez az ideál. - -Az ő örömei az egész világ, a tisztességes emberek, a zártszékbérlők, a -közjegyzők, az iskolaszéki látogatók örömei. Aki rendben fizeti a -harmadik osztályu kereseti adót, az már számit rá, hogy a don-juankodás -élvezeteiben részesüljön. És milyen sokra tartja ezeket az örömöket! - -Természetesen. Az élet néha olyan sivár, hogy ezek a gyönyörüségek -csakugyan nem megvetendők. A szerelmeteskedés nemcsak ingerel, -vidámságot is ad; jótékony hatással van ugy az érzékekre, mint a -hasizmokra. S aztán akinek van felejteni valója, felejt bele. Az ember -olyankor tulteszi magát a balsors nyügén, nyilain, a pörhalasztáson és a -hivatalnak packázásain, amik nem tudom mért bántották annyira a szegény -Hamletet. Az sem csekélység, hogy a don-juankodás kedves képeket szerez -az agyvelőnek is; a hiuságnak, ennek a bennünk lakó Molochnak, a -legédesebb táplálékot adja. Élesiti képzelőtehetségünket, bár csak egy -irányban: magunkat illetőleg; apránkint kielégiti legeslegmélyebben -fészkelő ösztöneinket is: amelyek hajtanak, ösztökélnek, hogy minél -többet ismerjünk meg ebből a széles világból, minél több ujat, minél -változatosabb látnivalókat keressünk. Míveli bennünk a szép dolgok iránt -való érzéket, szóval olyan szépen megszerzi a hasznost a kellemessel, -hogy idővel talán részét fogja tenni a felsőbb nevelésnek is. - -Azért élvezzünk minél többet s minél felületesebben, ebben rejlik a -szerencsés élet nyitja, – igy oktat minket követendő példánk, a polgári -Don Juan. – Minden virágból szivjunk egy kis mézet, de ne vesztegeljünk -sokat egy-egy virágnál. Csak a szerelem, csak a szerelem – ahogy a költő -énekelte – a többi sár! De a szerelemből csak az egy napig tartó, a -vidám, a nevető szerelem, mert a másik megrontja erőnket, eszünket, -szerencsénket. Éljünk pillangó-életet, többre a bölcsek köve sem -tanithat. A legnagyobb filozóf a klasszikus sirásó, mikor igy dudol: - - Hajdanta, mig ifju valék, - Tartottam szeretőt, - Kényemre hej, kedvemre hej - Töltöttem az időt. - -Mikor megvénülünk, nincs mire visszaemlékeznünk, csak könnyü, derült, -bolondos szerelmeinkre. Utolsó, világos perceinkben, bizonyosak lehetünk -benne, ebből a hosszu, tarkasággal tele életből semmi se fog eszünkben -maradni, csak egy csók, melyet az erdőben alvó széptől raboltunk, – vagy -egy mosoly, szivárványa azoknak a könyeknek, melyeket mi okoztunk – meg -az a felejthetetlen látomány: mikor a him győzedelmi érzetével néztük, -mint távozik tőlünk utjára az első szerető, vonszolva fáradt testét, -mint sebzett madár, az a leigázott, beszennyezett lény, akinek előbb azt -mondtuk, hogy ugy imádjuk, mint a csillagos eget. - -Ez az erősek, a bölcsek, a szerencsések élete. Ez a boldogság. - -Igy a polgári Don Juan. - -* - -Néha-néha azonban megfordul ezen a földtekén olyan ember is, aki nem ugy -érez, mint az egész világ. Aki egy életen át csak egyszer tud szeretni. -Akinek a kedves nem utszéli, pótolható eszköz, mely módot ad, hogy -eljátszhassuk a szerelem édes zenéjét, hanem maga a szerelem. Aki talán -beteges, de azért csodálatos hallucináció erejénél fogva a végtelenséget -tudja látni egy leányban. Aki nemcsak koronkint érzi a mámort, hanem -lázban éli át egész életét. A gyönge, az oktalan, vagy talán beteg. - -Csakhogy ez a gyönge, oktalan, vagy mondjuk: beteg nem minden esetben -szerencsétlen. Néha irigylésreméltónak találja a gyöngeségét s -hitványaknak, apróknak, alantasaknak a Don Juan örömeit az ő gyönyöréhez -képest. Mert az ő gyönyöre, ha szenvedéssel jár is, nem szünetel, nem -csillapul soha, addig tart, mig maga az élet. Az ő gyönyöre: az örök -vágy. - -Ez a vágy annál hatalmasabb, minél kevesebb kielégülést talál. És nincs -az a földi öröm, mely a teljes kielégülés zuhanyát önthetné az ilyen -vágy tüzére. - -Nem is olyan nagy szerencsétlenség: ha egy csókot sem kaphat soha. A -kielégüléssel talán megsemmisülne a szerelme. Vagy lefokozódnék -kicsinyes jóérzéssé. - -Ha megismerjük azt, aki benne ezt a mindent legyőző érzést felköltötte, -mosolygunk rajta. A bálvány pisze! - -De ő szépnek látta. Nem abban a világban élt, amely hódol a fizika -törvényeinek, hanem olyanban, melyet maga teremtett magának. - -Néha meg kell halni az ilyen szerelemtől. Egyszer azért, mert gyönyöre -tulságosan sok szenvedéssel jár, máskor azért, mert az ilyen nagy -izgalmakat a test nem birja ki. De mit tudjuk, hogy az, amit az -öngyilkossága napjáig átélt, nem érte-e meg, hogy föláldozzon érte egy -pár évet, melyet különben ügyiratok rendezésével vagy kávéházi -beszélgetésekkel töltött volna el? - -A monda szerint Correggio halálát aranyai okozták. Forró nyári délután, -hátán pénzes zsákjával, tikkadtan cipelte beteg testét Parma felé; a -hőség iszonyatos volt, zsákja, melyben utolsó képe diját szállitotta, -rémitő sulylyal nehezedett vállára. S minthogy nem tudta rászánni magát, -hogy aranyait, amelyekért oly hosszu ideig küzködött, az utszélre vesse, -el kellett vesznie. Terhe és a forróság agyongyötörték: közel Pármához -összeroskadt s meghalt. - -De azóta is akadnak olyan szerencsés szerencsétlenek, akiket a kincsük -öl meg. - - - - -TEMETÉS UTÁN. - -Afrikai utazók beszélik, hogy valahol az aequator körül élnek -vademberek, akik a természetes halál képzetét nem ismerik. Tudják, hogy -az élet elvész, ha az embert megölik a vadállatok, vagy ellenségei, – -felfogják, hogy kigyó-csipés és növények nedve halált hozó lehet, – de -annak megértéséig, hogy az elmulás szükségszerüség, hogy az életnek -okozata a halál, nem képesek fölemelkedni. Ha valamelyik közülök -természetes halállal vész el, azt képzelik, hogy a halott ellenséges -törzsek gyilkos boszujának áldozata; valamely titkos alattomos boszué, -melyet megtorolni kötelességük. Törzseiket a vérboszu emészti; alig akad -köztük, aki megöregszik. Szüntelen háboruban élnek és pusztulnak el. És -ezek a vadak, amikor meggyilkolják valamelyik ellenüket, megdöbbenve -huzódnak vissza a halál látványától; a roppant kérdőjel, amelyet az élő -a holtnak arcán látni vél, rémületet olt beléjük, – és a gyilkosok -falkája mint egy felsőbb, rettegett lénytől futamodik meg a tehetetlen -holttesttől. - -Néha ugy rémlik előttünk, mintha a vadságnak ez aljas és oktalan -gyávaságából, amely üldözi az élőt, s tisztelettől, félelemtől áthatva -hökken meg a holt test előtt, megmaradt volna valamely visszafejlődött, -de ki nem irtott ösztön abban a civilizált emberben is, aki pár ezer évi -fejlődésre büszkén, részt követel magának a teremtés tudatos munkájából. -Mikor azt látjuk, hogy a halottat éppen a tegnapi bántalmazók siratják a -leghangosabban, hajlandókká válunk azt képzelni, mintha ez a kései -tisztelet nem annyira a halottnak, mint inkább a halálnak szólana, annak -a sokszor látott s mégis rettegett erőnek, amelynek minden megjelenése -arcunkba lehelli kicsinységünket és nyomoruságunkat. Ugy rémlik, mintha -ez alig sejtett és mégis őszintének látszó gyászolásban nem az a nagy -gyöngédség nyilatkoznék meg, amely nem bántja a megtorlásra képtelent, -hisz ez a gyöngédség tartózkodó, – nem is az a kimélet, amely nem érinti -a sujtottak fájdalmát, mert ez a kimélet hallgatag, – nem az a -jólelküség, amely mindent megadna a legfőbbet elveszitőnek, mert ez a -jólelküség szemérmes, – nem is az igazságra törekvés, amely a megillető -jóval is fizet a már leszámolónak, minthogy ez a törekvés bünvallást -kiván, – és legkevésbbé az a vallásos tisztelet, mely megbecsüli a jobb -világba költözöttet, nem is kell mondanunk, miért. Ugy rémlik, mintha a -mult renegátjainak ez a meghatottsága alapjában nem volna egyéb, mint a -halandó eszeveszett rettegése, láttára a szörnyü végnek, amely -mindnyájunkra vár. Tegnap még kicsinyelték; a titok, melyet némasága -őriz, egyszerre nagygyá növelte, oly nagyra, mint amilyenek a káprázat -ijesztő lelkei. Tegnap még utjokban állott; hallhatta sokfelől: place -aux jeunes! place aux vieux! És ma, mikor helyet adott mindenkinek, -azok, akik nemrég még ugy siettek, meghőkölve, ellágyultan lépnek -visszafelé. - - - - -MISZTICIZMUS. - -Látom magamat a Csapó-utcai házban, a felső épület tornácán, egy kis -zsámolyon ülve. Látom tömött, sárga hajamat s a hajtengerben elvesző -apró arcot, egy engedelmes, jó kis fiu arcát. A térdemen egy könyv, s én -olvasok fenhangon, a rettenetes öreg asszony pedig hallgatja nagy -figyelemmel, mély érdeklődéssel. Néha közbe vág; kommentárral kiséri az -olvasmányt s az én kék szemem bámulattal mered rá. - -A könyv, amelyet kezemben tartok: _Az inkvizició titkai_. Arbuez, -Torquemada, a gyóntatószék rejtelmei, egy pápa ur, aki kankánt táncol az -édes leányával. Az öreg asszony szeme villog; ajkán a gyülölet fekete -lávája. „Látod, ilyenek a papok, ilyenek mind egy szálig.“ (Valami baja -lehetett egyszer a papokkal; az isten tudja mi.) Aztán int, én tovább -olvasok s ezalatt drága jó nagyanyám, odalenn az alsó házban, nem is -sejti, hogy az ő kis unokája, tőle husz lépésnyire az öreg -szomszédasszonynál, minő veszedelemben forog. Uj fejezet jön. -Bérgyilkosság, örökség-lesés, spanyol csizmák, a kinpad szörnyüségei. -„Látod, ilyenek a pápisták; ilyen vagy te is.“ Nefelejts-szememben egy -madár rémülete; a torkom elszorul, de a rettenetes Scarpia báróné int: -„Olvasd tovább! Insistez!“ – s én engedelmeskedem, Torquemada, Arbuez, -fekete álorcások, máglyák, máglyák mindenfelé… - -És emlékszem, hogy a sötét khaoszban, melyből egykor talán Lélek lesz, -mint földalatti tárnában a viz ezüstje, megcsillan egy érzés, melynek -most már nagy idő multán, nevet is tudok adni, ezt a nevet, hogy: -undorodás a vallástalanság türelmetlenségétől. Emlékszem, hogy -Torquemada meg Arbuez jámbor troubadouroknak tünnek fel előttem ehhez a -rettenetes öreg asszonyhoz képest, akiről az én könyvem, az a könyv, -amelyet majdan egyedül fogok olvasni, azt mondja: hogy „Jaj a -botránkoztatónak.“ - -És mert emlékszem, meglehet, hogy abban a kérdésben, amelyről itt -szólok, elfogult vagyok. - -* - -Egy idő óta sürün emlegetik ezt a szót: „miszticizmus.“ Kiváltképpen -Franciaországban. Zola Emil, aki, várván az időt, mikor majd az -akadémiában tarthat szabad előadást az erényről, egyelőre, mert a párisi -diákok közt gyakorolja magát a szónoklat müvészetében, már a harmadik -beszédet szenteli ennek a témának. A divatos szellem-iránynak mondja a -szóban forgó „izmus“-t s nem győzi ismételni, mennyire tart tőle, hogy -ez az „izmus“ meg fogja gabalyitani a francia ifjuságot. - -Őt hallva, az első pillanatra azt képzelné az ember, hogy a -Faubourg-Saint-Germain dámái rendre flagellálják patyolat-testüket, s -hogy nem is az arany-borju és az arany-bölény, hanem a csodatevő -viaszképek azok, amikhez ez időtájt az emberek bucsura járnak. Utóbb -azonban kitudódik, hogy nincs szó ekkora fordulatról. A miszticizmus ma -még csak a képzelődésekben kisért, s ennek ismeretlen utain, egyelőre -csupán az irodalmat és a müvészeteket fenyegeti egy második, nagy -invázióval. Szóval, a lelkeknek az a hajlandósága, amely Zolának -gondokat okoz, nem valamely renaissance-a a vallásos érzületnek, hanem -inkább az az általános hangulat, amely egyre több becsüléssel viseltetik -a hit dolgai iránt, s amelyet Jules Lemaitre nagyon jellemzően „a hit -nélkül való pietás“-nak nevezett. - -Miben áll, s mire szoritkozik a lelkeknek ez a hajlandósága, azt sokkal -szebben és rövidebben mondja el a nevezett Jules Lemaitre, mint ahogy én -tehetném. - -„Ez a hit nélkül való pietás – irja – nem hazugság és nem képmutatás. -Hit nélkül is őszinte tisztelettel viseltethetünk ama nagy vallási -doktrinák iránt, melyek a századok folyamán át fentartották és -vigasztalták az emberiséget. S ha igy van, akkor szeretni fogjuk azokat -az erényeket és álomképeket is, amelyek ezekből a doktrinákból fakadtak; -szeretni fogjuk azzal a számtalan ismeretlennel egyetemben, akik, valaha -régen, ezekben az álmokban éltek s ezeket az erényeket gyakorolták. -Szeretni fogjuk továbbá a hit-gerjesztette álomképeknek szimbolikus -értelmét. Mert, bizonyára, nem kell hinnünk semmiféle kinyilatkoztatott -dogmában, hogy őszintén kiáltsunk egy megváltóért: „Jőjj el, isteni -Messiás!“ Ha van kilátás, mely hivőnek és hihetetlennek egyformán a -szive mélyéből fakadhat, ugy bizonyosan ez a kiáltás az. - -Az ujdivatu kegyesség, Jules Lemaitre szerint, nem jelenti a vallásos -érzület erősbödését. Csak azt bizonyitja, hogy „a mai ember lelke, -vendéglátásával, hasonló ahoz a Villa Hadriana-hoz, ahol a császárok -egyik legkülönbje összegyüjtötte képeit és bálványait mindazoknak az -istenségeknek, melyeket az emberek valaha imádtak. - -Zola nincs a Jules Lemaitre véleményén. Ő nem tartja a kérdéses pietást -ilyen szelidnek. Szerinte ez a pietás nem csupán szerelem a -miszticizmusba, hanem már magában is „miszticizmus“. Aki sajnálja, hogy -nem tud hinni, aki szereti azokat, akik hisznek és hittek, aki nem -lelkesedik a tudományért és igazságért, az már veszedelmesen közel van -hozzá, hogy higyjen. - -És ha megriad, ijedelmének csakugyan van annyi alapja, hogy a pietás, -amelyekről beszélünk, nem oly tökéletesen pasziv, mint gondolná az -ember. Annyi bizonyos, hogy a „szabad gondolkozás“ követeléseivel -szemben soha egy kor sem mutatkozott közömbösebbnek, zárkózottabbnak, -mint a legujabb kor, amely nem hisz többé semmiben. - -* - -De vajjon nem nyilvánvaló reakciója-e ez azoknak az -okvetetlenkedéseknek, amelyeket elődeink a tudomány és igazság cégére -alatt természeteseknek találtak? Ha a világ kezd megilletődéssel -tekinteni az elhagyott oltárokra, melyeken nem lobog többé az áldozat -hangja: ebben a tiszteletben aligha nincs egy kis lélekismeret, mely nem -idegenkedik tőle, hogy elégtételt szolgáltasson az évtizedes -izetlenkedésekért. - -Mert ha mai napság a tudomány csődje a gimnazisták előtt is nyilvánvaló, -ha – amint még Zola is elismeri – a világ tökéletesen kiábrándult abból -a képzelődésből, hogy az igazságokat ugy lehessen szedni, mint a mezei -virágokat: még mindenki emlékezhetik arra az időre, mikor a tudomány és -igazság – amiképpen Floridor és Celestin – alkalmatosak voltak mindenre -s általános panaceának igérkeztek köszvény, fogfájás, tulnépesedés és -szerelmi bánat ellen. Mindenki emlékezhetik arra az időre, mikor, minden -egyéb elfogadható magyarázat nélkül, mint hogy az üzérkedés rávetette a -szemét a tudományos kutatás apró eredményeire is, valóságos diadal-mámor -fogta el az embereket, s kevésbé mult, hogy kivilágitásokat nem -rendeztek annak örömére, hogy a régi istenek számüzve vannak. - -A materializmus, mely a maga bájos korlátoltságában ugy örült jámbor kis -hipotézisének, mint egy félkegyemü gyerek egy helyben pergő csigájának, -divatossá lett, mint egy operett-énekesnő; a tudomány szenzáljai, a -népszerüsitő ravaszdiak házakat épitettek és szőlőket vásároltak; s -vevőik, a naiv beugratottak, mint megannyi Kinizsi Pál, fogaik közt az -egyházatyák gőzölgő hulláival, lelkes diadalmi táncra kerekedtek. Hogy -minek örültek ilyen rengetegül, az soha se fog kiderülni. Mégis ez a -győzelmi mámor, mely bár szelidebb formában nyilvánult, élénken -emlékeztetett az Ész istennőjének mult századi ünnepére, eltartott vagy -tiz esztendeig. Flaubert teljességgel nem volt vallásos ember; de hogy -ebben az időben a szabad gondolkozás szónokát milyen gyülöletes alaknak -találta: annak a Madame Bovary Homais-je örök időkre szóló bizonysága. - -A história nem hazudtolja meg magát. Azonképpen, amint türelmetlenség -dolgában minden reformáció és minden szkizma tultett az orthodoxián, ugy -a vallástalanság türelmetlensége is meghaladott minden vallási -intoleranciát. Nem az embereken mult, csak az idők szelleméből -következett, hogy ez az utolsó türelmetlenség megmaradt boszantónak, -izléstelennek, otrombának s nem szolgáltatott az illusztrált ujságok -számára szenzációs képtárgyakat. - -A reakciónak hamarosan be kellett következnie. A vallástalanság babonáin -keresztül kellett törnie a jobb meggyőződésnek, hogy ez az -osztracizmussal számkiüzött világfelfogás a legeslegnagyobb ideát adta -az emberiségnek, megadván neki a tulvilági életben való reménység -illuzióját, – továbbá, hogy a megalázott orthodoxiánál impozánsabb és -tökéletesebb koncepciót hiába keresnénk a szép dolgok sorában. Be -kellett látni, hogy az erő és anyag varázsigéjével mindent megfejtő -csodadoktorok csak rossz nevelés dolgában tettek tul egyéb -korlátoltakon, s hogy a „szabad“ gondolkozás türelmetlenei, akiknek első -ideája volt keresztes hadjáratot inditani a mult eszméi ellen, épp oly -kegyetlenkedést vittek végbe a naivok lelkében, mint aminőt a vallások -hajdan a máglyával és a kinzó eszközökkel. És ennek a belátásnak a -terjedésével meg kellett születnie a hit nélkül való pietásnak. - -Ez a pietás, bármily légiesnek lássék is, nem volt minden haszon nélkül -való. Legalább javára tudhatni be, hogy minél több aggodalmat kezd -okozni, annyival inkább szelidül a vallástalanság türelmetlensége. Ha ez -a türelmetlenség, amint remélhető, nemsokára végképpen kikopik a -világból, akkor nem kell majd tartani a miszticizmus kisértetétől sem. - - - - -MOURET ABBÉ MEGTÉRÉSE. - -Mouret abbé pedig, eltemetvén Albinet, hazament a parokhiájára, s egy -darabig nem lehetett a szavát hallani. Sokáig, esztendőkig, igen sovány, -igen sápadt és igen hallgatag volt. Egy szép nap bezárkózott a szobájába -s könyvet kezdett irni Szent Ágostonról. Eltévelyedéséről, megtéréséről -és egyedül üdvözitő tanairól. Ebben a munkában bebizonyitotta, hogy -hinnünk kell, mert különben roston fogunk megsülni, s hogy az életnek -csak akkor van értelme, ha munkásságban töltjük el, mert különben mit -csinálnánk?! Szóval, Mouret abbé megtért. - -Husz év multán befejezte munkáját s elment egy párisi könyvkiadó-céghez, -a Szent Atyák-ról elnevezett utcába. Kiválasztotta a papirt, az -iniciálékat, a vignette-eket és a cul-de-lampe-okat, s mivel mindezzel -hosszu ideig és örömmel foglalatoskodott, elhatározta magában, hogy szép -és hasznos munkát végzett. - -Azután hazament, megnyugodott és pocakot eresztett. Életének hátralévő -évtizedeit szelid békében töltötte el. - -És mikor elérkeztek az évet záró vizsgálatok napjai, magához hivatta az -iskolás fiukat, lelkes beszédet intézett hozzájuk, s mindannyiuknak -lelkére kötötte, hogy: „Ora et labora.“ - -A szép kis Albine pedig ezalatt, semmit se tudva hitről, Szent -Ágostonról, egyedül üdvözitő tanokról, tudományról, igazságról, -csöndesen porladozott a rózsák alatt, melyek megmérgezték. - -* - -Zola Emil beszédet tartott a francia diákoknak. Érdemes ezt a beszédet a -részleteiben is megszivlelni, mert nem mindennap hallani vagy olvasni -ilyen nyilt és őszinte szavakat. - -Három dolog van ebben az alkalmi szónoklatban: egy vallomás, egy -plaidoyer és egy tanács. Bizonyára a vallomás köztük a legérdekesebb, de -a másik kettő is megérdemli, hogy ne ereszszük el őket a fülünk mellett, -csak ugy, észrevétlenül. Kezdjük a vallomáson. - -E szerint Zola immár látja a naturalizmust, vagy aki ezzel egyet jelent, -önmagát a történelemben. Madártávlatból néz le a tulajdon munkásságára s -megadással állapitja meg, hogy erre a munkásságra is kezd már ráborulni -a Multnak mindent elfedő árnyéka. Az uj nemzedék uj igazságokat keres s -vállat von az ő igazságaira. Látni ezt az irodalomnak minden -parcelláján, de a festő-müvészetben is, amelyre ő mindig testvéri -szemmel tekintett. A naturalizmus egy nagy reakció volt a mindenféle -fajta romanticizmusok ellen, de már a naturalizmus ellen is beállott a -reakció. És az uj ideák győzedelmeskednek minden vonalon. A mór megtette -a kötelességét; a mór, a feltámadás határozatlan reménységével, -elvonulhat az Elysiumba. - -A nagy zászlótartó csöndes melankóliával, de nem minden elégedettség -nélkül beszél. Látszik, hogy már a Pantheonból nézi a dolgokat. - -Kellemes hely lehet ez a Pantheon annak a halhatatlannak, aki még -elevenen jut belé. Bizonyára édes, langyos szellő lengedezik odafenn, -mely égi derüt fakaszt a lélekben. Hová lett a régi szenvedélyesség?! Az -egykori türelmetlen harcos egy bölcs s könnyedén szkeptikus öreg -szerzetes szelid, mosolygó megadásával fogadja a hadviseléseiről szóló -itéletet. Hiába, van valami tiszteletet parancsoló az öregkor -türelmességében. - -De, ime, meglepetésünkre, a zászlótartó tovább megy. Rádupláz az -utókorra, s amit a nagy reformátorok eddig soha sem cselekedtek meg, -kegyetlenül birálja meg a maga nagy eszméjét. Vallani kezd s elárulja, -hogy sokszor és sokat vétett az igazság ellen. Mouret abbé gyónik. „Most -már megvallhatom, hogy én pártütő voltam, megkisértvén átvinni az -irodalom világába a tudós szigoru módszerét. De a harcban vajjon ki nem -tesz többet kelleténél és ki elégszik meg a győzelemmel a nélkül, hogy -ne kompromittálná győzedelmét?“ Majd: „Én már megbántam, hogy pártütő -lettem, azt akarván, hogy a müvészet is a bebizonyitott igazságokhoz -ragaszkodjék. Az uj jövevények megtágitották a szemhatárt, -visszahóditották az ismeretlent, a rejtelmest és jól cselekedtek.“ Aztán -később ugy beszél az ideálról, mint egy kis angyal, vagy mint egy -akadémiai jelölt, aki mindenre kész. - -De hát ha a jövevények jól cselekedtek, ha az, amit a naturalizmus -lényegének hirdettek, tévedés volt, miféle győzelemről beszél a -zászlótartó? A személyes sikereiről? Hisz ezek a sikerek és a -naturalizmus két külön fejezet. A Zola-regények mindig eleven cáfolatai -voltak a Zola-féle tantételeknek. És jóhiszemüségében csak azért nem -kételkedett senki, mert egy babona azt tartja, hogy a zseni öntudatlanul -alkot. Nem lehet itt szó a személyes sikereiről. A küzdelem, amelyre -visszatekint, nem lehet más, mint azoknak az elveknek a harca, amelyeket -ime ő maga is megtagad. Hol itt a győzelem? És mit szóljunk ezek után a -theoretizáló munkáihoz? Mit azoknak az összes munkásságához, akiket ezek -az elméletek tévesztettek meg, a naturalizmus egész ifju gárdájához, -mely következetesebb volt az elvhez, mint maga a mester?! Szerencséje -ezeknek, hogy már előbb kiábrándultak s még idejekorán megugrottak a -zászló alól, mert most vezér nélkül maradnának. - -Vagy talán azt kell értenünk győzelem alatt, hogy a vezér is -visszakoncentrálta magát emezek után? Akkor ugy járhatott, mint a Fronde -ama bizonyos kapitánya, akiről ezt a rövid párbeszédet jegyezte fel a -krónika: „Hová szaladtok, nyomorultak?!“ – „Szaladunk, kapitány ur, az -ellenség elől!“ – „Várjatok, gazemberek, én is hadd szaladok veletek.“ - -Nem, nem győzelem volt ez, hanem csatavesztés. Se baj, véráztatta -mezőkön terem a legjobb gabona. De, mint történelmi adatot, érdekes -följegyezni, hogy Zola ebben a beszédben végképp leszámol a -naturalizmussal. Ne vezessen félre az, hogy győzelemről beszél. Olyan -ez, mint mikor egy városi tanácsos sirján azt mondják, hogy a dicső -elhunyt örökké fog élni. Azt kellene mondani róla, hogy nem is élt soha. - -* - -Hanem, hiába, soha se tagadja meg az ember a multját egészen. Az -akadémiai jelölt sem lehet el a nélkül, hogy a régi, kedves árnyékok -koronkint meg ne látogassák. - -És ugyanakkor, mikor az irodalom nevében nyilvánságosan elválakozik a -Tudománytól és a bebizonyitott igazságoktól, nem állhatja meg, hogy -galánsul sikra ne szálljon megvédelmezni az imént cserben hagyott -Tudományt. - -Voltaképp azt hinné az ember, hogy a tudományt nem kell megvédelmezni, -abból az egyszerü okból, mert nem igen támadja meg senki. De Zolának -azok sem tetszenek, akik a bebizonyitott igazságok iránt nem viseltetnek -többé a régi lelkesedéssel. - -És ünnepies anathémát mond azokra, akik reménységüket nem vetik többé a -tudományba. Akik a század végén belefáradtak a megismerés lehetetlen -munkájába. Akik azt tartják, hogy a tudománynak szerénynek kell lennie. -Akik a lelki szegénység boldogságát magasztalják. Akik elvesztett -hitükön siránkoznak és kimérák után sóhajtoznak. Akik arról álmodoznak, -ami nincs, s vágyódnak a rejtelmes virágok közé, melyeknek illata -elaltatja a fájdalmakat. - -Némi szomorusággal állapitja meg, hogy ez a betegség már általános. „A -zene már megadta magát, az iradolom igyekszik kielégiteni az ujmódi -szomjat, a képirás is a divatos utra tér.“ - -Mindez nagyon nem tetszik neki. Szerinte a tudomány nem igért -boldogságot, amiben igaza van. De mit adott hát? Igazságokat. A „nayakas -vén pozitivista“, ha igazán pozitivista, el fogja ismerni, hogy ezek az -igazságok nem nagy számuak. Mi a tudomány? A matematika, továbbá a -fizika és a kémia ismert törvényei. A biologia és a szociológia, a -Zolának oly kedves tudományok, már, ha ugy tetszik, fantazmagóriák, mint -a Viktor Hugó versei. A bebizonyitott igazságok igen szép dolgok, de épp -arra a két dologra, amelyekről szó van, hogy t. i. kárpótlást nyujtsanak -az elveszett hitért s forrásul szolgáljanak az irodalomnak és a -müvészeteknek, bizony nem elegendők. - -S ameddig lesznek emberek, akik vigasztalást keresnek, a kimérák nem is -fognak kimenni „a divatból“. Az irodalom és a müvészetek pedig a -vigasztalást keresőkkel fognak tartani s aligha fogják beérni a „lassu -haladás“-nak azzal a csöndes szemlélésével, amely lehet igen fölemelő -érzés, de kissé sovány kárpótlás az elveszett paradicsomért. - -A narkotikumok keresése örök, bármint reménykedjék is filozófusunk egy -okosabb jövőben. Olyannyira örök, hogy ő maga sem lehet el nélküle. -Tessék megfigyelni csak a tanácsát. - -* - -Azt tanácsolja a francia fiataloknak, hogy: higyjenek a munkában. A -rendszeres, a mindennapi munkában. Nemcsak azért, mert ez az élet -egyetlen értelme, nemcsak azért, mert nincs olyan csekély munka, mely -hasznos nem volna, hanem főképpen azért, mert ez az egyetlen igazi -szórakoztató, mert csak ez tarthatja fenn az embert kétségei és bajai -közepett, mert ez a vigasztalásunk minden nyomoruságunkban. - -A tanács nem uj s a vallás nem beszél másképpen. De ime, hogyan hangzik -ez a tanács a mi pozitivistánk stilizálásában! Igy felfogva, a munka sem -egyéb, mint narkotikum. Ez „altat el“, mondja, hogy ne érezzük -bajainkat; ez „óv meg“ az álmodozás veszedelmeitől. Tehát altassuk el -magunkat, hogy ne álmodozzunk. Az életnek mindenképpen álomnak kell -lennie, hogy kibirhassa az ember. - -Nem lehet kifogás a tanács épületessége ellen, de bizonyára olvastuk már -a munkának ennél szebb dicséretét is. - -* - -A Pantheonból szónokló nagy „munkás“ a maga példájával bizonyitgatja, -hogy a munka milyen kitünő narkotikum. Megérzik a szaván, hogy szeretné -hozzá tenni ezt is: „Vegyetek példát rólam; látjátok, milyen magasra -lehet jutni ezzel a pompás szórakoztatóval!“ Azt hiszem, ha ez csakugyan -ott van a sorok között, a példa nem világos. Azok a diákok ismernek még -nagyobb munkásokat, akik nem vitték semmire, s akiknek a munka nem is -volt kiváltképp szórakozás. A diákok közül egyiknek-másiknak eszébe -juthat, hogy a nagy munkást aligha a munkája s talán nem is a zsenije -vitte a Pantheonba – ki törődik például Leconte de Lisle-lel, aki pedig -elég nagy költő? – hanem meglehet, az az okossága, hogy kitartóan -udvarolt az emberek legnagyobb gyöngéjének s tulontul sokat értekezett -egy narkotikumról, mely a legáltalánosabb és legörökebb a világon, de -amelynek nem Munka a neve. - -… És tartok tőle, hogy a francia diákok, látván, hogy az igazság néha -csak husz évig igazság, nem fognak hevülni a bebizonyitott igazságokért -sem, másrészt pedig narkotikum és narkotikum közt válogatva, egyelőre -nem a munkát, hanem a szegény kis Albinet fogják választani. Mindegy; ha -majd vénülni kezdenek, visszatérnek a munkához. Minden út Rómába vezet. - - - - -A DETRONIZÁLT SZERELEM. - -Ha van hirlap, amelyről minden tulzás nélkül el lehet mondani, hogy -világra szóló, ez bizonyára a párisi _Figaro_. Nem a legjobb, nem a -legkomolyabb s nem is a legelmésebbik ujság; nem a legelterjedtebb, nem -a leghatalmasabb, politikai sulya meg éppen semmi. A kitünően -szerkesztett Journal des Débats-val távolról se állja ki a versenyt, a -jobb angol és osztrák lapokról nem is beszélve; megtestesült ellentéte a -müncheni Allgemeine-nak, amely komoly, mint maga a tudomány; s ami az -elmésségét illeti, nem dicsekedhetik vele, hogy akár csak a Vie -Parisienne-t, ez a kis heti lapot, legaloppozná. Tizedrész annyi -példányban se jelenik meg, mint a Petit Journal, hogy az amerikai -számokat ne is emlitsük; az uj világ lapjainak vagy egyes londoni -ujságoknak óriási befolyása mellett az övé eltörpül, s politikai -dolgokban nemcsak hogy nincs oly sulya, mint a Times-nak vagy akár a -párisi Temps-nak, de egyáltalában nem számit. És mégis, ennek a lapnak -oly kivételes a jelentősége, aminőre semmiféle más ujság nem tudott -szert tenni. Ez a kivételes jelentőség abban áll, hogy a Figaro otthon -van az egész világon, hogy eljut mindenüvé, ahol csak müvelt emberek -laknak. Ha kevesebb példányban, ha kevesebb méltánylással is, de -olvassák mindenütt, oly helyeken is, ahol más, jóval hatalmasabb -világlapoknak csak a neve ismeretes. Azt az első cikket, melyet a párisi -legelőször néz meg minden Párisban megjelenő első cikk közül, másnap -vagy napok multán olvasni fogják Lisszabonban és Hammerfestben, Kairóban -és Tobolszkban, Berlinben és Colomboban, San Francisco-ban és -Melbourne-ban. A Figaro publicitása egyetlen a maga nemében. Nem -kutatjuk, mi része volt Páris világra szóló szerepének, ennek a -rendkivüli publicitásnak a meghóditásában, megelégszünk azzal az -eredménynyel, hogy valamennyi párisi lap közül épp a Figaro tudta -meghóditani a kerek világot. Hogyan? – ennek a titkát Villemessant, a -Figaro alapitója, elvitte magával a sirba; vagy meglehet, maga se tudta. -Annyi bizonyos, hogy ez az ujság az, mely a legszélesebb körü -köz-izlésnek tudott s tud még ma is – az 1890. évben – megfelelni, mert -abban egyetért a Figaro-nak a legtöbb mindennapos olvasója, hogy ebben -az ujságban van van valami, ami nincs meg a többi világlapban s nincs -meg a többi párisi lapban sem. Valószinüleg innen van, hogy annak a -cikknek, melyet frissiben olvasnak a boulevard-on, a Café Riche előtt, -vannak olvasói a vizesések hazájában és a Fahéj-kertben is. De bármiért -legyen is, annyi bizonyos, hogy a Figaro mindennapos vendég a földnek -mindama zugain, ahová az angol ruhaszövet és a Pear-féle szappan -elhatol. - -Azért a Figaro-ban megjelent cikknél általánosabb érdeklődést semmiféle -nyomtatvány nem kelt széles e világon… legalább most, az 1890. évben. Az -az ötlet, mely ott lát napvilágot, megbeszélés tárgya a szélességek és -hosszuságok kockáinak legmesésebbik darabján is, s igy nem csoda, ha -egyik-másik ötletével különböző világrészek lapjai foglalkoznak. A -Figaro paradoxonai minden földnek fényeskednek, mint maga az Igazság. - -Nincs tehát semmi meglepő benne, ha az az irodalmi cikke, amelyről -szólunk, visszhangot keltett messzi földeken. A cikk tárgya maga is -olyan általános érdekü, hogy méltán feltünhetett mindenütt, ahol csak -regényeket olvasnak. Arról van szó benne, ami a kozmopolita regénynek -örök témája: a szerelemről. Ennek a témának öröktől fogva tartó uralma -fellázította a Figaro cikkiróját, s arra a merész indítványra ingerelte, -hogy Érosz urfit végre-valahára bele kell dugni a nagy irodalmi -lomtárba. - -* - -Érosz haragosát Octave Mirbeau-nak hivják. Ez a név egy nagyon elmés -párisi ujságiróé, aki hasonló támadások révén vált ismeretessé. Egyszer -nagy port vert fel egy cikke, melyben a szinészek mértéktelen ünneplését -gunyolta ki, s keményen bánt el a mai Rosciusokkal. Ebből az -ingerkedésből hosszu tollháboru, egy sereg párbaj és sok -szerződés-bontás keletkezett; magának Mirbeau-nak is távoznia kellett a -Figaro-tól, jeléül, hogy a hiuságában megsértett szinész mégis csak -nagyobb hatalmasság, mint Mirbeau gondolta. Később Drumont-nal fogot -kezet s az antiszemitizmus vörös zászlaját lengette. Majd a papi -nevelést támadta meg, még pedig ugyancsak élesen s az a regénye, melybe -támadását foglalta, szélesebb körü vitákat keltett, mint akármelyik -pedagógiai könyv. Aztán azzal zuditotta magára egész Franciaország -haragját, hogy egy regényében megsértette azt, ami a franciák legnagyobb -gyengéje: a nemzeti érzést. Ez a regény azt hirdette, hogy: a háboru -eszeveszett őrültség, hogy az ugynevezett szabadságharc is gonoszlelkü -hatalmasságoknak a szörnyü vágóhidja, melyre lelkiismeretlenül hajtják -fel az akarattalan tömeget, a népek millióit; hogy a nép maga soha se -akar csatázni; hogy a hadsereg embertelen lények zsoldos bandája, mely -csak a békés elem terrorizálására való; hogy a csaták állitólagos hősei -mindannyian remegnek és irtóznak a haláltól; hogy a katonai bátorság és -hősiesség csak rettentő, pyramidális hazugság, szörnyü világcsalás; hogy -a 70-iki háboru hősei csak vágóhidra hajtott szerencsétlen állatok -voltak. Semmi se kelthetett nagyobb megütközést Franciaországban, mint a -_Calvaire_ lázitása; s hogy a franciák az elmésségnek mindent meg tudtak -bocsátani, legjobban bizonyitja az, hogy még ez a könyv se tette -Mirbeaut lehetetlenné és Franciaországból számüzötté. - -Abban a cikkében, amelyről itt szó van, Marsnál is hatalmasabb -istenséget támadott meg: magát a szerelem istenségét. S ha Mirbeauval -szemben mindinkább jogosulttá vált az a gyanu, hogy támadásaira csak a -feltünési viszketeg tüzeli és szutyongatja, tagadhatatlan, hogy cikke -olyan kifakadásokat foglal össze, amelyeknek már mások is hangot adtak, -s melyek az első pillanatra nem tünnek fel alaptalanoknak. - -Mirbeau cikke a következőket mondja: Ma, mikor a világ óriási léptekkel -halad előre, mikor a tudomány mindennap uj és uj világokat nyit meg az -emberi léleknek, mikor az emberi szellemnek annyi uj fölfedezés kinál -táplálékot, mikor érdeklődésünknek uj és csodás tárnák nyilnak meg: -egyesegyedül az irodalom marad hátra s nem törődve a közzel, váltig -csépeli megunt témáját, melynek örök tartalma az: hogy Pista és Juliska -szeretik egymást s egymáséi lesznek vagy nem lesznek egymáséi. Csak ez -az egy kérdés létezik számára: megkapja-e Pista Juliskát vagy nem kapja -meg?… A regényhősöknek nincs más foglalkozásuk s nincs más szükségletük, -mint szeretni. Szeretnek az első laptól az utolsóig s ha elvégezték az -egyik könyvben, ujra kezdik a másikban. Ugy látszik, egészen más -agy-szerkezetük van, mint a valóságos embereknek; azokhoz a cretinekhez -hasonlitanak, akiket csak a nemi szükség foglalkoztat. Pedig hát a -valóságban vannak más és komolyabb dolgok is, mint a szerelem. Ha a -költők és mesemondók ezer évig nem tudtak egyébről beszélni, mint a -szerelemről, ez mind igen szép volt, de most már elég. Éroszt a sutba -kell dobni, komolyabb idők járnak. - -* - -Hát biz az kétségtelen, hogy a mai embert más dolgok is mozgatják, -izgatják, érdeklik és passzionálják, s nemcsak a szerelem. De kötekedés -azt mondani, hogy ezekről a más dolgokról a szépirodalom eddigelé nem -vett tudomást. Nincs az emberi szellemnek az a fölfedezése, mely a -regényt meg ne hóditotta volna. Sőt a tudományos szellem a lirikusok -közül is meglepett néhányat; s akik a Maurice Rollinat verseit jól -ismerik, nem mondhatják, hogy ennek a századnak a tudományos vivmányai -akár csak a lira fölött is nyomtalanul tüntek volna el. A regény meg -éppen kiaknázta a fölfedezéseket. Hisz egy egész uj fajtáju irodalom -keletkezett, mely ugyancsak haladt a korral, s teli vedrekkel meregetett -az uj tárnák petróleumából. Élvezhettünk archaeologiai psychiatriai, -csillagászati, zoologiai, mineralogiai, fizikai, chemiai és még nem -tudom miféle regényeket, az utazási vegyes tárgyu regényekről, meg az -egész exotikus irodalomról nem is beszélve. – Nem képzelem, hogy ennek a -tudomány-népszerüsitő szépirodalomnak valami megbecsülni való hatása -lett volna, ha a legszerényebb dilettans-igényeket kielégitették is. -Mert igen valószinü, hogy a korunkban meglehetősen általánossá lett -felületességet, ami megölő betüje minden komoly munkának, nagyrészben -ennek a litteraturának a rovására kell irnunk. Soha se volt még a -világon annyi apró enciklopedista, mint mai nap és soha se volt az „ex -omnibus aliquid“ tudóknak „ex toto“ tudatlansága semmisebb, mint most, -mikor a tudomány hétmértföldes csizmákban halad. Mindnyájan ismerünk egy -sereg embert, akik a kávéházban mindenről tudnak beszélni; kábitóan -rengeteg dolgot tudnak bármily tárgyról s hajaznak mindenhez, ami csak -az emberi elmét foglalkoztatja; annál, amit tudnak, csak az több, amit -nem tudnak, ha a magunk szakmájából kezdenek exáment tenni. Igaz ugyan, -hogy a mai világban a müveltség nem lehet se filozófiai, se filológiai, -s nem lehet egyoldaluan tudományos sem; kétségtelen, hogy a modern -müveltség az iskolázott észjáráson kivül az ismeretek bizonyos -harmóniáját kivánja meg, de bizonyára alapos ismeretek harmóniáját s nem -véletlenül összeszedett adatok tömegét. És tagadhatatlan, hogy a -fölfedezések századában a fotográfus-müveltség az általános és uralkodó. -Ugy tetszik, ez uj keletü müveltségnek három nagy faktora: az utazások -olcsósága, a kiállitások és a tudományos regények. S talán az utolsó -faktoré az oroszlánrész. Ezért a vivmányért nem tudok lelkesülni, s -bizony nem látom be, hogy Jules Verne vagy Ebers, vagy Flammarion többet -használtak volna az emberiségnek, mint némelyek, akik csak Pistával és -Juliskával foglalkoztak. - -* - -Az, hogy a Pista és Juliska története már régóta meg van irva, -megvallom, a legkevésbbé se csökkenti érdeklődésemet Pista és Juliska -iránt. Mert ha régi könyveket forgatok, mást keresek bennök s nem a -Pista és Juliska történetét. Az a Pista és az a Juliska, akikről a régi -könyvek szólanak nekem, nagyobbára ismeretlenek s igy érdektelenek -előttem. A szerelem se abszolut, mint semmi a világon. És Érosz ma nem -az, aki volt, midőn átázva kopogtatott be a jó Anakreonhoz. Az egy -pajkos, kedves gyermek volt; az meg, akiről Paul Bourget vagy Guy de -Maupassant beszél, egy félelmetes óriás. Az emberek minden időben -másként szerettek; másként szerettek minden országban; az ur sohase ugy -szeretett, mint a paraszt; s még nem volt két ember, aki egyformán -szeretett volna. Bizonyára a mi időnkbeli, a mi viszonyaink közt élő, s -a hozzánk leginkább hasonló emberek szerelme érdekel bennünket -leginkább; s ha a _Coeur de femme_ vagy a _Notre coeur_ Pistái és -Juliskái iránt érdeklődünk, ez onnan van, mert ezeket a Pistákat és -Juliskákat már ismerjük valamennyire. - -S ha ismerjük őket egy kevéssé, bizony jobban érdekel az esetük, mint -bármi más dolog, ami az embereket mozgatja. Mert ha a nóta elkopott is, -az élet mindennap ujra kezdődik a világon, az uj nemzedék ismét szeretni -kezd s neki ez az ezeréves dal a _legujabb_ és a legfontosabb dolog az -egész világon. Ha az ujonnan jöttek ezer különféle járatban futnak s -fáradnak is a földtekén, ha még olyan érdeklődéssel csüngenek is a jelen -vivmányain, melyek számukra napról-napra módositják a lét föltételeit s -teszik kényelmesebbé az életet, mindez másod-, tized- és századrendü -előttük. Mert hazugság azt mondani, hogy nem a szerelem a legkomolyabb -dolog a világon. - -S hiába minden bölcselkedés, erről a legkomolyabb témáról az irodalom -sem fog lemondani soha. Mindig akadhatnak álmodozók, akik a Villiers de -l’Isle Adam regényhősének példájára, eszmékből alkotnak maguknak -asszonyt, de azért a világ a naiv Pistáé marad, s Juliska a következő -ezer év multán is danolászni fogja azt az ötven-hatvan ezeréves nótát, -melyhez Offenbach _Szép Helená_-ja igy mondja a szöveget: - - Dis-moi, Venus, quel plaisir trouves-tu - De faire ainsi cascader, cascader la vertu?… - -Pista és Juliska halhatatlanok. - - - - -BARTENYEV ÉS VLADIMIROV. - -A varsói törvényszék nyolc esztendei kényszermunkára itélte Bartenyev -huszár-hadnagyot, aki Vizsnyovszka szinésznőt megölte. A hadnagyot egy -külvárosi lakásban fogták el, mely láthatólag pásztorórákra volt -berendezve. A szinésznő holtan feküdt szeretője mellett; a golyó mely -neki volt szánva, megtette kötelességét. A második golyó azonban, melyre -hasonló szerep várt, ott maradt a helyén. S Bartenyev magyarázatul csak -annyit mondott, hogy kettős öngyilkosságot, terveltek, de mikor arra -került a sor, hogy magát is megölje, cserben hagyta a bátorsága. Amig az -ember mámortól homályos szemmel néz bele a pezsgő gyöngyös nedüjébe: az -ott ugrándozó halálfejecske valóságos amorettenek tetszik; de a vér -látása szörnyen józanitó. Ha az előbb oly rejtelmes szemek kifejezés, -csáb, lélek nélkül, üresen merednek rád: a romantikának vége, az ember -leoldja kardját, s bután néz maga elé. - -Az eset nemcsak Varsóban keltett nagy izgalmat. Vizsnyovszka kisasszonyt -sokfelé ismerték. Néhány évvel a halála előtt hónapokat töltött -Párisban; s mindent elkövetett, hogy francia szinésznővé lehessen. -Pailleron, aki nagy müvésznőt látott benne, meg is tett érdekében minden -lehetőt, de a terv nem sikerült, mert Vizsnyovszka nem tudott leszokni -szlávos kiejtéséről. Annyit azonban elért, hogy Párisban is, mint előbb -Oroszországban s később Varsóban, méltó föltünést keltett -excentricitásával. Vizsnyovszka kisasszony hirhedett volt lármás -szerelmeiről, s lehetetlen hóbortjairól. Mindig „volt mit beszélni a -városban“, ahol ő tanyát ütött. Varsóban bolondultak érte. Szerelmes -volt belé az egész város; főkép a garnizon. S ő nem vetette meg egyik -imádóját sem; mint jó Lecouvreur Adrienne, kedves volt még a -szintársulat Michonnetjával szemben is. Világos, hogy egy katonai -városban találkozott Szász Móric-a is. Ez a Szász Móric Bartenyev volt. -S ha Vizsnyovszka magáénak mondhatta a város apraját-nagyját, -Vizsnyovszkát bizonyára csak ez a Bartenyev nevezhette a magáénak. -Bartenyev volt az _amant de coeur_. Megszolgálta ezt a kitüntetést. Mig -a szép szinésznő szerelmi kis tréfáiból juttatott az egész világnak, -Bertenyev egy esztendeig epedett hiába. Megtanulta, hogy azok a nők, -akik semmit se tagadnak meg senkitől, csak ugy különböztethetik meg a -választott lovagot, ha mindent megtagadnak tőle. De ez se tarthatott -örökké. Regényükben egy banálisabb fejezet következett. S a Bartenyev -tüze nem csillapult. Elhatározta, hogy feleségül veszi imádottját. Nem -engedték meg neki. Előkelő családból származott s bár arra fenn -hercegnek lenni nem valami nagy dolog, de végre egy hercegi apa ott is -ur a maga szemetjén. És Bartenyev katona volt; a katonának pedig nem -engedik meg, mint a polgárembernek, hogy a fejével neki mehessen a -falnak. Bartenyev átkozta a sorsot s fenyegetőzött, hogy megöli magát. -Vizsnyovszka jó leány volt s a házasságról ugy vélekedett, mint a mi -ultramodern szindarabjaink hősnői, akik az esküvőről csak annyit -mondanak, hogy: „Minek?!“ Biztositotta a szerelmes hadnagyot, hogy -egyházi áldás nélkül is szeretni fogja. S ha Bartenyevnek alkalmatlan az -ő sok látogatója: egyszerüen kibérelnek egy alkalmatos szerelmi fészket; -az ilyen titkos lakásoknak mindig meg van a maga varázsa. De Bartenyev, -ugy látszik, nem tudott belenyugodni az osztozás gondolatába. Különféle -követelésekkel állott elő, melyeknek mindig egy volt a refrainje: „mert -ha nem, ő megöli magát.“ A hadnagy utolsó ötlete igen rossz ötlet volt. -Azt kivánta kedvesétől, hogy olyan valamit adjon neki, amit csak neki ad -meg, senkinek se másnak. Ha az életben nem lehetett egyedül az övé, -legyen egyedül az övé a halálban. Ennek a kivánságnak egy levélben adott -kifejezést s ez a levél az örök refrainnel végződött. Hogy a leány, -mikor ezt a levelet olvasta, mit gondolt és mit nem, csak az isten -tudja; bizonyára nem sokat gondolkozott, hanem elrohant, hogy megmentse -a regényhőst. De emez kerekedett felül. S folytatta mint regényhős, hogy -aztán megálljon az ut közepén, mint egy diák. _Slavus saltans_. - -A közvádló a tárgyaláson azt igyekezett bizonyitani, hogy a szinésznő -nem önként ment a halálba, hanem Bartenyev egy féltékenységi rohamának -esett áldozatául. A dráma szinhelyén ugyanis apró papirszeleteket -találtak s az ezeken olvasható összefüggéstelen szavakból egy levél volt -összeállitható, melyben Vizsnyovszka följelenti gyilkosát s azt vallja, -hogy tőrbe csalták. Ha a vád föltevése alapos volt, ugy az eset -hasonlósága ahhoz a másik drámához, melynek részleteit elmondani -szándékozunk, még inkább szembe szökő. - -A ville-d’avray-i drámában is egy fiatal ember a főszereplő, aki -hónapokig fenyegeti a kedvesét öngyilkossággal s aki szintén azzal -végzi, hogy megöli a szeretőjét, ő maga pedig életben marad. - -A szinhely: egy vendéglő külön szobája, a szereplők: két kiránduló. A -kaland kezdődik egy revolverlövéssel, melyet a kirándulók tréfából a -levegőbe sütöttek el s végződik négy uj lövéssel, amelynek hallatára a -vendéglői személyzet betör a szobába. Odabenn egy szép asszony -holtteste, meg egy fiatal ember, aki előadja, hogy az ő neve Vladimirov, -hogy ő volt az, aki a négy golyót menyasszonyának, Madame Didának, a -szivébe röpitette, hogy ezt azért tette, mert mind a ketten meg akartak -halni, hogy rá akart lőni önmagára is, de tévedett, mert a revolver csak -öt golyóra volt töltve s nem hatra, amint ő gondolta, hogy tehát az ő -számára nem maradt golyó. Ville-d’Avray-ban ugy találták, hogy -Vladimirov tulságosan pazar volt menyasszonyával s tulságosan fösvény -önmagával szemben s megnyugodtak benne, hogy a dolognak folytatása lesz -Versaillesban, a Seine-et-Oise-i törvényszék előtt. - -Az eset csak Juvisyben, ahol Madame Didának a szülei és gyermekei -laktak, okozott nagyobb feltünést. A Magois család és barátai, bár -Vladimirovtól, akit mindnyájan ismertek, nem vártak semmi jót, ily -drámai megoldásra éppen nem számitottak, s le voltak sujtva. A környéken -mindenki ismerte és szerette Madame Didát, mindenki óvta Vladimirovtól, -s általános örömmel fogadták azt a hirt, hogy a házassági terv -felbomlott. Annál meglepőbb volt a katasztrófa, s az eset Juvisyben nagy -szörnyülködést keltett. De a ville-d’avray-i dráma iránt szélesebb -körben csak akkor kezdtek érdeklődni, mikor a tárgyalás Versaillesban -megkezdődött. A pör részleteiben olyan sok érdekes volt, hogy egy hétig -egész Párisban csak ez a tárgyalás foglalkoztatta az embereket. - -Madame Dida, a ville-d’avray-i áldozat, körülbelül harminc esztendős, -szép asszony volt, tisztességes, derék és gazdag szülők gyermeke. Neki -magának is voltak gyermekei, hanem azért a családban még mindig ő volt -az elkényeztetett gyermek, a dédelgetett és féltett baba, aminek a -magyarázata az, hogy Aline nagyon beteg kis baba volt. A betegségét egy -szerencsétlen házasságban szerezte. Imádta a férjét, s a férj eleinte -meg is érdemelte ezt a szerelmet. De egy muló betegség rettenetes -utóbajt fejlesztett ki benne: a morfinomaniát. A szerencsétlen nem -tudott többé leszokni a morfinról. S minthogy a morfin tudvalevőleg -elaltatja az érzékeket: a boldogtalan ember félteni kezdte a feleségét. -S hogy megtartsa magának, büntársává tette. Mikor meghalt, Aline-ra két -gyermek meg egy rettentő örökség maradt utána. A család mindent -elkövetett, hogy a szép özvegyet megmentse szörnyü bajából. Egyik -gyógyitó intézetből a másikba vitték, megkérdezték azokat az orvosokat, -akik maguk is szenvedtek valaha a morfin-betegségben, elkisérték délre, -a tengerpartra stb. S nehéz küzködések után, melyek alatt Aline kétszer -is visszaesett bajába, sőt már-már végkép elveszettnek látszott, mert -utoljára kokaint kezdett szedni, végre ugy hitték, hogy meg van mentve. -A család föllélekzett. Aline-nak Arcachonban, ahová üdülni ment, -hassankint visszatért régi egészsége. Látszólag teljesen meggyógyultan -utazott el Arcachonból, s ült fel a vasutra, hogy Juvisybe menjen. De a -pár óra alatt, amig a vonat Juvisybe érkezett, a vasuton megismerkedett -Vladimirovval, s Vladimirov rosszabb volt rá nézve, mint a morfin és -kokain együttvéve. - -Vladimirov, aki a tárgyaláson nem valami gavallérosan viselkedett -(többek közt rábizonyitották, hogy az egyik szerelmi kalandja, amelylyel -dicsekedett, hazug dicsekvés volt), Vladimirov tehát a tárgyaláson azt -erősitette, hogy ő még a vasuton tökéletesen meghóditotta Madame Didát. -A dolog nem egészen bizonyos; a morfin-betegségből gyógyultnak a -képzelete nagyon fel lehet tüzelve, s azért könnyen lehet nagyon -szerelmes, de viszont az érzékei a gyógyulás után is olyan sokáig -alusznak, hogy mint egy szakértő a tárgyaláson mondta, Madame Didának -csak _igen passziv_ szerepe lehetett a szerelemben. Aztán meg a viselete -mindig s mindenütt olyan kifogástalan volt, hogy legalább is meglepő a -dolog, ha Vladimirov igazat mondott. De hát – ki tudja?! Annyi bizonyos, -hogy Vladimirov mindjárt az első látásra meghóditotta Madame Didának a -képzelmét. Ahogy megérkezett, bemutatta Vladimirovot a szüleinek s -kijelentette, hogy feleségül megy hozzá. Öreg szülei csak a fejüket -csóválták és nem szóltak semmit. - -Ez a Vladimirov vagy husz esztendős fiatal ember volt, aki azonban -legalább is huszonnyolc évesnek látszott. Nagyon elegánsan volt öltözve, -grófnak mondta magát, s azt hazudta, hogy az apja nagykövet. S a -nagykövet fia mindjárt az első látogatásai alkalmával pumpolni kezdte -menyasszonyának az apját, sőt magát Alinet is. Az öreg Magoisnak sehogy -sem tetszett a dolog. A vőlegény nagyon különösen kezdett viselkedni. -Megvallotta, hogy a nagykövetség csak a holdban van, az apját közönséges -kalandornak mondta, s nem valami hizelgően nyilatkozott a mamájáról sem. -Azt állitotta, hogy az az urinő, akinek a nevét viseli, voltakép a -nagynénje, továbbá, hogy az ő mamája kisasszony, s hogy őt csak -becsempészték az aszonytestvér családjába. A Magois-családban nagyokat -néztek ezek hallatára. A többit, amit még nem tudtak, nem volt nehéz -kitalálniok. Tudakozódtak utána, s az információk nem szóltak róla -valami kedvezően. Multja annyi volt, hogy vagy tiz iskolából kicsapták, -s jelene: hogy nincsen semminemü foglalkozása. Abban a gyanuban állott, -hogy kölcsönöket csalt ki jámbor emberektől, akiket nem létező -birtokainak emlegetésével vezetett félre. Felköszönt a palotákba, s -megjegyezte, hogy most a mamáját üdvözölte, az üresen várakozó -landaukról azt mondta, hogy ezek az ő kocsijai, s ilyenkor soha sem -mulasztotta el apró kölcsönöket venni fel az együgyü cimborától, akivel -véletlenül együtt sétált. S ez a csirkefogó már azon a ponton állott, -hogy befurakodjék az ő tisztes családjukba! Az öreg Magois kétségbe volt -esve. Eleinte nem mert ellenkezni beteg gyermekével, de aztán könyörgőre -fogta a dolgot, ő is, a felesége is. Aline jó leány volt, s megingott -elhatározásában. Gyermekei utálták Vladimirovot: ez rábirta, hogy -engedjen szüleinek s lemondjon Vladimirovról. De Vladimirovnak elég volt -megjelennie, s vége volt minden jó szándéknak. Az egész család, a ház -összes barátai szembeszállottak a vőlegénynyel. Még a bizalmas komornája -is szüntelen izgatta Vladimirov ellen. De az orosz védekezett. Tudta, -hogy Aline akkor az övé, amikor akarja. De neki nem szerető kellett, -hanem feleség. Feleség, azaz: vagyon, biztos jövő, s pozició a világban. -És nem hagyta magát. Fenyegette Alinet, hogy ha elszakad tőle, megöli -magát. Pózokat vágott, s forgatta a szemét. Aline megrémült a -gondolatra, hogy vőlegénye elemészti magát. Meg akarták győzni, hogy -jobb, ha önmagát félti; az orosz képes boszut állni rajta, ha -meghiusitja nagyravágyó terveit; ami az ő kedves bőrét illeti, abban -ugyan nem fog az kárt tenni. Aline, mikor a veszélyre figyelmeztették, -mosolygott. „Sokkal jobban szeret, semhogy meg tudna ölni“ – ez volt a -válasza. És csak a kedveséért remegett. Végre a család megszólaltatta az -öreg ágyut. - -Alinenak volt egy öreg barátja, akit imádott. - -Ez volt a násznagya az esküvőjén, s ez volt az az ember, akire leginkább -hallgatott. Ez volt a legjobb barátja a férjének, annak a kedves, -szerencsétlen embernek, akit a legjobban szeretett az egész világon. A -férjével ez az öreg ember ismertette meg, ennek köszönhette a -házasságát, családi életének első boldog éveit. S Aline ugy hallgatott -az öreg Closmadeucre, mint az orákulumra. Tehát, végre, előállott az -öreg Closmadeuc. Elővette minden ékesszólását, s igyekezett lelkére -beszélni. Aline sirva fakadt. Könnyekben uszva igérte meg, hogy -gyermekei érdekében lemond vőlegényéről, szakit vele örökre, most már -visszavonhatatlanul, megmásithatatlanul. Ebben a percben egy levelet -hoznak Aline-nak. Csak ez áll benne: „Jőjjön rögtön, Vladimirov.“ Aline -veszi a kalapját és elrohan, mint egy bolond. - -„Mert ha nem: ő megöli magát.“ Vladimirov tudta, hogy ezzel a -fenyegetéssel bármikor magához rendelheti Alinet, aki mindannyiszor -eszeveszetten siet őt „megmenteni.“ De azt is belátta, hogy Aline nem -akar többé a felesége lenni. Ugy igérte, megfogadta. Vladimirovnak pedig -nem a kedves kellett, hanem a feleség. Érezte, hogy ha nem csinál egy -nagy szinházi jelenetet, a feleséget örökre elvesztette. Egyet gondolt -tehát, zálogba tette a gyémántos gyürüt, melyet Aline-tól kapott s a -pénzen revolvert vásárolt. - -Mikor Aline megkapta kedvesének a levelét, mely Ville d’Avray-ba -rendelte, csak leánya, a tizenegyéves Jeanne, volt a szobában. „Hova -méssz?“ – kérdezte a gyermek. „Ville d’Avray-ba – felelt az anyja. – -Pierre azt irja, hogy megöli magát, meg kell mentenem. Mindjárt -visszajövök.“ De nem jött vissza. A nagy szinházi jelenet nem sikerült, -s Vladimirov nem kétségbeesett szerelmesként, hanem kétségbeesett -vagyonbukottként fejezte be juvisy-i kalandját. Magában csakugyan nem -tett kárt; mert hát azok, akik sokat igérgetik maguknak a halált, soha -se ölik meg magukat. Ugy vannak vele, mint némelyik szakács az étellel: -elég, ha megfőzi, ő maga nem kér belőle. - -A huszesztendei kényszermunka, melyre a versaillesi törvényszék -Vladimirovot itélte, csekélység ahhoz a nyolc évhez képest, melyet a -szerelem varsói bolondja kapott. A párisi csirkefogó bizonyára többet -érdemelt volna. Az enyhitő körülményeket aligha köszönhette egyébnek, -mint fiatalságának. - -És a tanulság? A tanulság kiáltó. Ez a két eset, amelyeket csak hetek -választottak el egymástól, ismét figyelmeztet arra a bibliai intelemre, -hogy mily szörnyü végzet várakozik azokra a szerencsétlenekre, akik -képtelenek az egészséges szerelemre, arra a szerelemre, amelyben az -agynak, a szivnek és az érzékeknek egyenlő szerepök van. Jaj azoknak a -Tantalusoknak, akik már csak az agyukkal tudnak szeretni s akiknek egész -életökben keresniök kell a szerelmet s akik a kielégülést nem -találhatják meg soha. S különösen jaj a női Tantalusoknak! A férfi – ha -ugyan az ilyen is férfinak nevezhető – megalkudhatik a nyomoruságával; -ha pénze van, meg is valósithatja romlott agyának képtelen szeszélyeit. -De a nő okvetlenül el van veszve! Minden bizonynyal rabjává lesz annak a -szerelemnek, melyben legalább remélheti a kielégülést – ha nem is -találhatja meg. - - - - -KÉT FRANCIA. - -Akkor éjjel, amikor keresztültörtem magamat azon a kétszáz hasábon, -melylyel a hazai tudósitások Napoleont, a vörös herceget gyászolták el s -mellesleg elolvastam azt a hirecskét is, mely Théodore de Banville, -lirai költő urnak a halálát jelentette: nagy kábultság vett rajtam erőt. -Ugy éreztem magamat, mint az az ember, aki tulságosan sok röpiratot -olvasott el egyhuzamban: nem tudtam gondolkozni többé. A szemem -lecsukódott s mélységes álomba merültem. - -Álmomban egy régóta nem látott leányka jelent meg előttem, az én első -cimborám, aki olyan kedvesen rácsolta a „Korrhjohlén“ nevét, s akinek a -halála annyit foglalkoztatta gyermek-fantáziámat. Margit megállt ágyam -előtt és azt mondta, hogy: „Gyere.“ - -Lehet, hogy bolond ember az, aki az álmát másnak elmeséli, bolondabb, -aki meghallgatja, még bolondabb, aki az álmát le is irja, s -legbolondabb, aki ezt olvassa… De az is igaz, hogy álmainkban soha sincs -egyéb, mint amit az életben valósággal recipiáltunk, hogy lehetetlenség -bármit is „kitalálni“, s hogy összes képzeletünk csak emlékekből áll. Az -eget is csak földi kövekből épitettük magunknak, mondja Anatole France. -A legbolondabb álom alkat-elemei is csupa „átélt dolog“… Hát csak tovább -mondom. - -Margit tehát megállt ágyam előtt és azt mondta, hogy: „Gyere“. „Hová?“ – -kérdeztem, felriadva. – „Tudd meg, – felelt Margit – hogy az éjszaka -meghaltál szivszélhüdésben.“ „Mily veszteség, Margit, a hazára és az -emberiségre nézve!“ – „Majd csak kiheverik!“ – felelt Margit az égiek -béketürésével. És utra keltünk. - -„Hol vagyunk?“ – kérdeztem vezetőmet egy kis idő mulva. Nem felelt. A -sötétség és a hideg megszeppentett; kimondhatatlan hálát éreztem Margit -iránt, akinek a jóvoltából legalább az utat nem kellett keresgélnem. A -nagy homályosságban is észre vettem, hogy a hozzám hasonló árnyékok -közül soknak nem volt vezetője. Különösen megsajnáltam egy csunya, -meztelen öreg embert, aki fáradságosan, nagyokat nyögve kapaszkodott -egyik fellegről a másikra. - -Egyszerre, mintha levált volna rólam minden földi érzés. Nagy lelki -békesség szállott meg, amiből azt következtettem, hogy a világürben -vagyunk. Hirtelen egy tüzes szekér suhant el mellettünk. A szekérben -széparcu öregember ült; homlokát rózsakoszoru övezte s meztelenségét -virágok fedték el. - -Már közel lehettünk a magasságbéli itélőszékhez, mert tisztán hallottam -a könyörgő éneket: - - Qui Mariam absolvisti - Et latronem exaudisti, - Mihi quoque spem dedisti. - -Szememet elvakitotta a fényesség s a másik szempillantásban már én is -ott voltam a térdeplők és éneklők között. - -Hogy a földön mennyi idő telhetett el, amig én odafenn visszajutottam -látásomhoz, nem tudom. Margit már nem volt körülöttem, Margit eltünt. -Árnyékszomszédom azonban ugy vélte, hogy amig mi a _Dies irae_-t -énekeltük, odalenn megoldottak minden szociális problémát. Szóval, -amikor ismét megnyilt a szemem, egyszerre csak azt látom, hogy az előbb -látott csunya meztelen öreg ember ott térdel a mi soraink élén, a -láthatatlan biró zsámolyánál. A harsonák elhallgattak s a szánalmas öreg -ember reszkető hangon szólalt meg: - -– Uram, – rebegte – ámbátor rég ideje, hogy a beszéd adományával -megáldottál, most beszélek először igazat világéletemben. Becsaptam a -földön mindenkit, sőt tégedet is becsapnálak, ha ez lehetséges volna. -Fájdalom, bünhődésem azzal kezdődik, hogy akarva, nem akarva, igazat -kell beszélnem. Tehát confiteor. A hivságok hazájában Jeromosnak -nevezének, pedig nem voltam Jeromos, és éppen ez volna egész életemnek a -szimboluma. Férj, apa, s nagy dolgokra született ember voltam, de amit -tettem, kicsinyesen és gonoszul tettem, férjnek rossz férj, apának -embertelen apa voltam. A kis észt, melyet adtál, csak az igazság -megcsufolására használtam fel. Egyébként összes zsenialitásomat -kimeritettem azzal a szerencsés ötlettel, hogy igen jó családba találtam -beleszületni s hogy gondosan ápoltam a család legnagyobb fiával való -hasonlatosságomat. Igenis, hasonlitottam hozzá egy kissé, de csak ugy, -amint a parodia az eredetihez, amint a commedia dell’ arte szájas és -gyáva capitano-ja hasonlit a nagy hadvezérekhez. Katonai akadémiában -kezdtem az életet, mint bátyám, akinek az arca még inkább emlékeztetett -arra a nagy emberre, de nem vittem semmire, mert lustaságom és -gyávaságom példátlannak tünt fel mestereim előtt. S már akkor kimutattam -a fogam fehérét: rossz pajtás, perfid, áskálódó, gonosz cimbora voltam. -Ami a tivornyázást illeti, fiatalságomban olyan dolgokat követtem el, -amelyekre büszkék lehetnének a hinduk tudós kéjelgői is. Voltam -diplomata, de csak megbizómat tudtam megcsalni, voltam altábornagy, de -puskaport sohase szagoltam, voltam szenátor, de csak komédiás-szenátor, -aki egy rám parancsolt szerepet, a könnyen kielégithető ellenzéki vezér -szerepét játszottam, nem éppen rendkivüli ügyességgel. Forradalmárnak -születtem: fellázadtam a köztársaság, a császárság tradiciói, a -társadalmi rend és az egyház ellen; fügét mutattam az egész világnak, de -csak a köpönyegem alatt, mert a forradalomcsináláshoz nem volt -bátorságom, karakterem és zsenialitásom. Csak te ellened lázadtam fel -kellő férfiassággal, ó Uram, mert Te messze voltál. Minden erőm csak a -gyülölködésből állott; s szivem annyira tele volt gyülölséggel, hogy a -szeretet számára egy parányi zug se maradt benne. Jótevőmnek özvegyét és -fiát megfojtottam volna egy kanál vizben; hogy meg nem tettem, csak az -erélytelenségemen mult. Férfikorom évei azzal teltek el, hogy az -örökséget lestem. Ez az örökség csak kilátás, csak légvár, csak ábránd -volt, s mégis e miatt az örökség miatt meggyülöltem, kitagadtam és -elátkoztam a fiamat. Pedig őt nem az önérdek, hanem a családi érdek -kényszeritette, hogy keresztülgázoljon az én képzelt jogaimon; nem ő -tagadott meg, hanem a párthiveim, akik nem szerettek, amint én sem -szerettem senkit. Nem bocsátottam meg se nekik, se a fiamnak; akit én -egyszer meggyülöltem, az nálam nem lelt többé kegyelmet. Tudni sem -akartam többé a fiamról soha. S a halálom épp olyan volt, mint az -életem. Dühömben haltam meg, ó Uram. Már kiláboltam a betegségemből, -mikor a gyülölt fiu, akit kórságom hirével hivattak elő, megjelent -előttem; látására elfogott a méreg, s ez a düh, ez az izgalom ölt meg. -Utolsó gondolatom az volt, hogy ezt a fiut, aki odalépett halálos -ágyamhoz, és sirva szoritotta meg tehetetlen kezem, vajjon nem -verhetném-e még pofon? – Ime, ez gyónásom. Szent Jeromos, pártfogóm, -mondd el értem a védőbeszédedet! - -Amire a magasból ekképpen hangzott a Szent válasza: - -– Az apád jóravaló ember volt, de téged, ál-Jeromos, nem ismerlek. S ez -okból a tisztitó-tüzben legyen a te lakásod. - -A magasságbeli kürtök megszólaltak s egy kherub elvezette az -ál-Jeromost. De ime, a másik oldalról két szent lépett elő, akik kézen -fogva vezették a rózsakoszorus szép öreget. A szentekben nem volt nehéz -felismernem Szent Ambrust, a zenészt, s Szent Ágostont, a bölcselőt. -Mögöttük, védettjük közelében, Theodor, a hitvalló állott. - -És szólt Ágoston: - -– Erről az emberről, akit ide vezettünk, azt mondta egy ellensége, hogy -a praktikusság szomoru korszakában csak szavakból élt, mint ama tücskök, -a melyekről azt hitték a pogányok, hogy csak énekükből táplálkoznak. -Egész életét azzal töltötte, hogy a földi dolgok szépségét magasztalta -ragyogó szavakkal, édes ritmusban s pompázó rimekben. Azt vallotta, hogy -az embereknek épp oly nagy szükségök van a költészetre, mint a falat -kenyérre. S a költészetet, fájdalom, pogány módra értette. A kételkedés -nem bántotta ugyan, de sajnos, egész filozófiája csak a plasztikus -szépség, a szinek, a vonalak, a szók, és a rimek imádásából állott. -Érzelme sem volt más, csak a rajongó szeretet, melylyel a földi örömeket -és az életet imádta. Az élet pedig nem a kötelesség komor mezeje, hanem -gyönyörü álom volt neki. A valót csak mitológiai emlékek fátyolán át -látta; költészetének világa hetairákból, szemfényvesztőkből, bohócokból -és kóbor költőkből állott; versei tele voltak aranynyal, biborral, -liliommal, rózsával, lánggal, hóval, gyöngyökkel és csillagokkal. Pogány -költő vala: nem lehet tagadni. De, amint dicsekedett vele, viritó -szavakat tudott találni a rózsák szinének a festésére. S ujjai hegyén -ott volt az a foszfor, mely egy kételkedő filozófus szerint a nagy -költők ismertető jele. És mert az élet szépségét pompázó szinekkel s -csodás zenéjü versekben magasztalta, vigasztalója tudott lenni a -legmüveltebb lelkü, a legszomorubb, a legszerencsétlenebb embereknek. S -ezt az érdemet mi az aranykönyvbe irjuk, Théodore de Banville! Szép, -bölcs és áldásos életed volt, mert csak a poézisnek éltél. S mert hivő -is voltál, a felesleges számu Vénuszok meg lesznek néked bocsátva!… - -Szent Ambrus nagyokat bólintott szép ősz fejével, az égi seregek -örvendezének… Fájdalom, az itéletet már nem hallottam. Fölébredtem. - -– Az ám – szóltam magamban, felkönyökölve a párnámra, – szép, szép, a -nagy költőket méltányolni, de nekünk ujságiróknak, akik az utolsó -igazságot idelenn gyakoroljuk, nincs se időnk, se terünk, hogy a -költőket is hosszadalmasan sirassuk el. Az időnket is, a terünket is -sokkal inkább igénybe veszik a politikai nagyságok, semhogy amazoknak is -maradna. Különösen, ha az illető politikai nagyság véletlenül éppen -császári herceg. Mert egy császári herceg, ha mindjárt Plon-plon is, -mindig többet nyom a latban, mint a világ valamennyi költője együttvéve. -Ez a felfogás nem éppen demokratikus, de hol van az a képmutató, aki ma -is azt állitaná, hogy: igenis, mi a demokrácia korában élünk?! - - - - -MARABU-TOLLAK - -A számüzött királyné huszonhat teritékü ebédet adott, melyen megjelent -hiveinek egész törzskara. Ott volt: a diviziójától megfosztott tábornok, -az idejekorán nyugalmazott ezredes, mindaketten hölgyeikkel, ott volt az -ellenzék egy vezérembere, a volt polgármester, egy volt miniszter s az a -bizonyos nagyiparos akivel nem árt fentartani a barátságot, ott volt -néhány hölgy, akik még nemrég udvarhölgyi tisztséget viseltek s ott volt -végezetül az az egy-két lelkes ifju lovag, akik egykor nem hiába -olvasták a Chevalier de Maison-Rouge regényét. Mindenki el volt fogulva; -az ex-diplomaták halkan, megilletődötten beszélgettek, a hölgyek -sirdogáltak, a tábornok sokat evett s időnkint kövér könycseppeket -hullatott a szalvétájába; a Maison-Rouge-ok hallgattak s fehérek voltak -mint a fal. Csak a királyné volt élénk és beszédes. A mosoly mindig ott -játszódott szép metszésü ajkán; s ez a mosoly bátoritotta a csüggedőket -s további küzdelemre ingerelte a csatát vesztetteket. Mindenkihez volt -egy vigasztaló szava, mindig csak ő beszélt, s mikor koronként poharához -nyult, kipirult arcával dicsőitette népét, a derék, jó népet, mely -tegnapelőtt oly ékesen szóló tettel mutatta meg iránta való szeretetét. -És mialatt beszélt, szeme, az az éj-fekete, hosszu pilláktól árnyékolt, -csodás nagy szem ugy égett és fénylett, hogy a Maison-Rouge-ok -szemlesütve is látni vélték a ragyogását. Ugy tünt fel mindenki előtt, -mintha a királyné csak most volna igazán elemében; meglátszott rajta, -hogy ha véletlenül férfinak születik, a csatatűzben lett volna otthon s -nem a kályha mellett. „Lázban van“ – suttogták egymásnak a -Maison-Rouge-ok – „de ha majd egyedül marad, össze fog roskadni“. - -De nem roskadt össze. Az igaz, hogy nem is kereste az egyedüllétet. -Folyton kihallgatásokat adott, fogadta a részvevők, az üdvözlők és a -rajongók seregét, szétszórta legédesebb mosolygásait a szegények közt, -akik eljöttek megcsókolni a ruhája szegélyét, osztogatta a -kéz-szoritást, a jó szót, a biztató tekintetet a merészeknek, akik ügyét -a magukévá tették, két kézzel szedte ölébe a virágokat, a bokrétákat, -melyekkel elárasztották, aztán egyik kezével szivére szoritva a holnap -már elhervadó emlékeket, másik kis kacsójával csókot intett a siró, -tomboló és zsiviót-rivalgó népnek. Csókot intett a keze, és csókot -intettek a szeme meg az ajka is. „Olyan volt, mint a nap; mindenkinek -volt egy sugara.“ - -Mikor aztán ütött az óra, bátran, elfogódás nélkül szállt fel hintójába, -„mintha csak esküvőre menne“. A kocsisor megindult; s a szép asszony -fogata zsebkendők ezrei között, melyek mint megannyi fehér zácslócskák -lengettek, pünkösdi rózsákból rögtönzött szőnyegen léptetett tova. A -tömeg „hurráh“-zott és „zsivió“-zott. A szép királyné szebb volt mint -valaha. Fekete ruháját marabu-tollakkal diszitett drap-szinü kabátka -födte s dús fekete haján könnyü kis fekete capote kacérkodott. Kövéres -kis keze tele volt kaméliával; s ezek a baljóslatu virágok olyan -különösen illettek olajszin arcához! Igy vonulhatott végig az érte -rajongók között a szerencsétlen véget ért nápolyi királyné, akibe -szerelmes volt az egész világ. - -A hajó-állomásnál végkép elérzékenyült hódolók serege fogadta. Mindenki -sirt, még a hivatalos személyek is. A nép zokogott, éljenzett; ki a -kendőjét, ki a kalapját lobogtatta. Az asszonyok átkot szórtak a szép -királynő üldözőire; a férfiak megindultan keresgélték a zsebkendőiket. A -mater dolorosa felszállt a hajóra, még egy csók az egész világnak s a -nehézkes alkotmány megindult. - -Óriási zsivió reszkettette meg a levegőt s az éljenzés és zokogás szava -csak akkor halt el teljesen, mikor a hajó, a marabu-tollak és a kaméliák -végkép eltüntek a bucsuzók szemei elől. - -Szóval a szép asszonynak olyan sikere volt, aminőt csak egészen fiatal, -ragyogó szépségü és zseniális szinésznő tud elérni egy kitünő párisi -szindarab első előadásán. - -* - -Persze, a szép Natália máskép is távozhatott volna hüséges -Maison-Rouge-zsai köréből. Távozhatott volna önként, nem: legyőzetve -sorsától, hanem: előre megadva magát sorsának. Távozhatott volna két -héttel előbb, hódolva a józanság parancsának, egyszerü kisérettel, -tüntetés nélkül, csaknem ismeretlenül. Közönséges, sötét uti ruhában -beült volna egy titoktartó külön vonatba, mely irányt az ő akaratától -várt, s aztán csöndesen, látatlanul pihenhetett volna el „succés de -beauté“-inak a babérain… - -És akkor fiának, a kis porcellán-királynak az egészsége nem maradt volna -olyan aggodalmat keltő, Belgrád utcáit nem mosta volna piros vér, s nem -lett volna semmi szükség arra a kegyeletes elhatározásra, hogy uj -honából koszorut küld az elesettek sirjára s majdan mauzoleumot épittet -a hamvaik fölé… - -De akkor a bucsuzás sem lett volna ilyen szivfacsaró s a marabu-tollak -emléke nem élne örökké a szerbek lelkében. - -Már pedig a belgrádi kis diva ezzel az elégtétellel tartozott magának. -Tartozott nem az asszonyi, hanem a művésznői büszkeségének. - - - - -GEFKIN. - -Gefkin Jefimovics Ávrámról aligha lesz szó még egyszer, mert ámbátor -csak tizenöt évi deportációra itélték, Szibériából nem igen szoktak -visszatérni az emberek, vagy ha mégis visszatérnek, rendesen elmegy a -kedvök attól hogy a világsajtót ujra foglalkoztassák. De noha az ujságok -nem igen fogják többé emlegetni, ez a név maradandó lesz, s a -történetirás, mely, mint az enyészet, föléje kerekedik minden földi -dolgoknak, II. Miklós cárról szólván, jobban fenn fog akadni ennek a -páriának a nevén, mint azon a sokat emlegetett tényen, hogy a világbéke -nagy eszméjét a trónról II. Miklós cár mondotta ki először. II. Miklós -cár kétségen kivül nagy uralkodó, de minél nagyobb és nemesebb valamely -történelmi alak, életének történetéből a hisztorikust leginkább az a -fejezet fogja érdekelni, amely többé vagy kevésbbé D’Enghien herceg -megöletésének nehezen érthető epizódjára emlékeztet. A hosszu -kormányzatokra, idő folytán, többnyire ráborul valami árnyék; ilyen -árnyék II. Miklós cár történetében a Gefkin Ávrám neve. - -* - -Gefkin Jefimovics Ávrám azt cselekedte, hogy dühbe gurulván egy -törvényszéki itélet hallatára, mérges kis cikket irt, amelyet aztán több -ezer példányban kinyomatott, hogy ingyen kedveskedjék vele Pétervár -szegényeinek. A cikkben elmondta, hogy mi hozta dühbe. Szávics Misát -háromesztendei fegyházra itélték, mert elkeseredésében elvert egy -uzsorás őrnagyot, aki a vánkosait is ellicitáltatta s hajléktalanná -tette őt és családját. Ezt az itéletet Gefkin Ávrám fellázitónak -találta; egyet gondolt s elhatározta, hogy e miatt a dolog miatt meg -fogja interpellálni magát az atyuskát, a cárt. Egy kicsit vastagon -fogott a pennája. Igy aposztrofálta t. i. a hatalmas uralkodót: - -„Atyuska, minden oroszok rabszolgatartója, kérlek, adj egy kis szobát a -szegény Szávics Misa elárvult családjának! Neked nagy palotád van -Péterváron, Peterhofban, Gacsinán, Moszkvában, Kievben, -Carszkoje-Szeloban, Teodoziában s Isten tudja még hol. Neked ezerszámra -áll üres szobád, mig mi tizedmagunkkal hálunk egy ronda oduban, ahol a -nyomoruság még gyermekkorunkban megöli erkölcsi érzékünket. Te kitartasz -néhány ezer léhütőt, nekünk arra se jut keserves keresetünkből, hogy -embermódra éljünk. Ó, atyuska, te nem tudod, milyen mélységes megalázása -az emberi méltóságnak, mikor nap-nap után kiéhezve, fogcsikorgatva -járunk embertársaink között! A szegény ember sorsa: dolgozni másokért s -aztán elpusztulni. Neki nem jut ki az élet örömeiből, csak -gyötrelmeiből. Ha megházasodik, nem lehet boldog, mert még csak egy jó -napot se szerezhet a családjának. Az elnyomottak és elhagyottak -millióinak nehéz sóhajtása száll az ég felé: irgalmas Isten, tekints le -szenvedéseinkre és könyörülj meg rajtunk!“ - -Hát biz ez bolond beszéd és ha a pétervári törvényszék felségsértést -látott benne, a pétervári törvényszéknek bizonyára igaza volt. Az is -tagadhatatlan, hogy a cikk nem minden tendencia nélkül emlegeti a -„léhütők“-et, Gefkin Ávrám tehát osztályok ellen is izgatott. Mindez a -társadalmi rendbe ütköző dolog és kétségtelen, hogy Gefkin Ávrámot el -kellett itélni. És mégis, ki olvashatja meglepetés nélkül, hogy ezt a -belletrista lázitót a cár egyenes utasitására, _határozott kivánságára_ -itélték el?! - -* - -Nincsenek többé királyok – hirdeti Jules Lemaitre _Királyok_ cimü szép -regényében – s ez a szó „uralkodó“ immáron nonszensz. Az egyes, akinek -akarata szab törvényeket, végzést, életet vagy halált, békét vagy -háborut – a történelemé. A fejedelem ma már nem parancsoló, csak -végrehajtója annak, amit a tömeg ereje és a dolgok rendje diktál neki; -egy magas állásu tisztviselő, akinek nincsenek kiváltságai, csak igen -terhes kötelességei. Csupa jólelkü, részvevő szivü, nemes szándékkal -teljes s azért sajnálatraméltó ember ül a trónokon, akik épp ugy -igyekeznek, dolgoznak, csalódnak és vergődnek, mint az alacsony sorban -élők, akik épp oly szentimentálisan érzők és épp oly tehetetlenek az -emberi nyomorusággal szemben, mint mi magunk, s akiknek minden jó -szándéka, amelylyel az általános inségen enyhiteni akarnak, megtörik a -dolgok fatalizmusán s a nagytömeg értelmetlenségén. A régi vérségnél és -neveltetésüknél fogva a legfinomabb lelkü emberek közöttünk, épp azért a -legkönyörületesebb szivüek is; ugyanez okoknál fogva tudatában vannak -minden nagy feladatuknak, s nem unottan cipelik ezek terhét, -ellenkezőleg önfeláldozással, kényelmük, hajlandóságaik, vágyaik, néha -egész énjük megtagadásával szentelik életöket királyi kötelességeiknek, -De mert akaratuknak még több a korlátja, mint a miénknek, tenni nem -tehetnek többet, csak többet szenvednek, mint más. - -Mindenki ismeri a példákat, amelyek igazat adnak ennek a föltevésnek. -Mig a köztársaságokban jobbára tolvajbandák vagy a jobbik esetben -érdekszövetkezetek osztoznak ha nem is „hatalmon“, de a kormányzás -feladataival járó előnyökön, kétségtelen, hogy a trónokat (kivált az -igaziakat) világszerte nemes törekvések foglalták el, nem egyéni -ambiciók s nem önző, tirannusi hajlandóságok. Mindnyájan ráismerünk -Lemaître fantasztikus regényének nemes alakjaira; mindnyájan láttunk -királyt, aki sorra látogatta a kolerában haldoklókat, királyt, aki -rémitő csapások sulya alatt csak fejedelmi kötelességeinek élt, királyt, -aki egy jobb kor, ma még meg nem született emberek érdekében, meg akarta -mozditani a hegyeket. Az utóbbi épp azt volt, akihez a Gefkin vakmerő -sorai szóltak. És, különös, eddigelé épp ő, az egyetlen „abszolut“ -uralkodó, illusztrálta a legszinesebben a Lemaître tételét, attól fogva, -hogy a trónra lépése után való napon a koronázás áldozatait, a tömeg -falánksága miatt elveszett szegény emberi állatokat siratta, egészen -addig a nevezetes napig, amikor a világbéke nagy felkiáltó jelével lepte -meg a civilizált emberiséget. (A finnekkel ugyan egy kicsit ridegen bánt -ekközben, de e tekintetben talán nem ő volt rideg, hanem az -„állam-rezón“.) Mily fordulat azóta a nagy szinpadi meglepetés óta! Ez -az ujabb meglepetés, hogy a Tiborc módra kesergő Gefkin nem talált nála -kegyelmet, sőt oly haragot keltett benne, mely kifejezésében -veszedelmesen hasonlit az irgalom nélkül való, nyers igazságtalansághoz, -egyszerre rácáfol a Lemaître optimizmusára: mintha mégis volnának -királyok. - -Vagy ezt a szinváltozást olyanforma kiábrándulás előzte meg, aminő -elődjéé lehetett, mikor megtudta, hogy atyját meggyilkolták, azt a cárt, -aki az alkotmányt már ott rejtegette a fiókjában?! Az értelmetlen tömeg -olyan sok akadályt görditett utjába, annyiszor huzott keresztet -számitására, olyan sürün tette lehetetlenné nemesebb szándékait, hogy -végképpen elhagyta a türelme, vagy legalább is igazság-érzetének, -hajlandóságainak, szánalmának, sőt idegeinek ellenére, szükségesnek -látta példát statuálni?! Mindez kiszámithatatlan. Csak egy bizonyos, az, -hogy elbizakodottságunkban egy kicsit korán pszihologizáltunk. Ha -időnkint le is vetik a katonai diszt s olyan angol szövetet öltenek -magukra, amilyenben mi járunk, közel nem igen eresztenek magukhoz, s -azért egyelőre még nem látunk be a királyok lelkébe. - - - - -ABBÉ ÉS MARKIZ. - -Ez a rokokó-regény rövid és halvány utánzata egy hosszu és szines -regénynek, melyet az a Restif de la Bretonne irhatott volna meg, akit a -XVIII. század Zolájának neveztek. Restif mulasztását az Élet hozta -helyre és ezt az épp oly kitünő, mint termékeny szerzőt másolom, amikor -– a hős nagy nevének megváltoztatásával – közzéteszem ezt a levelezést: - - -I. - -Laudetur Jesus Christus! Testvérem az Urban! - -„Egerházy Jenő gróf“ nevére küldött leveledet felbontottam és -elolvastam, mert bár cimzése hibás volt, láttam, hogy nekem szól. - -Válaszul figyelmeztetlek, hogy Egerházy Jenő gróf nevü egyén nincs -többé. Annak, akit hajdan igy szólitottak, a neve immáron: Pater -Eugenius. - -Ha csakugyan e Pater Eugeniusról tudakozódol, aki a Jézus Szent Szivéről -nevezett Társaság legszerényebb szolgája, élj tovább is békében. Pater -Eugenius jól van, s a következőkben ad hirt magáról: - -Üdv az értem imádkozóknak és minden jó embernek! Ne keseregjetek, -feleim, mert bizony mondom nektek, hogy irigyelnetek kellene engem, -akinek részem van az igazak legfőbb boldogságában. - -Hiányosságot csak egyben látok: testi szenvedésekben. A mártiromság -öröme eddigelé, sajnos, nem adatott meg nekem. Hasztalan imádkoztam, -hogy legalább a bőratka nevü, sanyaruságot keltő féreg kezdje ki silány -porhüvelyemet, hő fohászaim ellenére szomoru épségben kell leledzenem. - -Napestig vigan seprem cellámat, alázatosságból, és az oktalanoknak nem -tetsző, látszólag alantas, de voltaképpen fölemelő foglalkozás okából. -Azonban Isten óvjon a hiuság bünétől!… - -Közelébb egy testvérem az Urban, meglátogatván, ily felkiáltásra -ragadtatá magát: „Hogyan! Egy Egerházy! És seper!“ Fölemeltem a seprüt, -s kiüztem cellám békéjéből a bomlott elméjüt: - -– Apage Satanas! - -Azon kérdésedre, mi igaz abból, hogy minden pénzemet átadtam a rendnek, -feleletem a következő: - -Mi az a „pénz“? Én nem tudom, hogy mi az. Csak annyit tudok, hogy ama -hivságokat, melyeket világi életemben vagyonomnak neveztem, -átszolgáltattam Jézusban Atyámnak, hogy helyezze el ama cél -szolgálatára, mely egyedül érdemli meg, hogy célnak neveztessék. - -Imádkozom lelki üdvödért. Ha gyors kimulás érne, fogadd áldásomat és -azon örömömnek kifejezését, hogy hamar lesz részed a mennyei -boldogságban. Boldogok, akik korán halnak meg!… de Isten óvjon az -irigység bünétől!… - -Testvéred - -_Eugenius_. - - -II. - -L. J. Chr. Kedves Testvér az Urban! - -Lelki örömöt okozott nekem, hogy Ön, Kedves Testvér, szivesen fogadta -testvéri vonzalmam csekély zálogát. Kempis Tamás e kiadása bizonynyal -értéktelen könyvecskének tünik fel azok előtt, akik nem akarnak látni, -de tartalma megbecsülhetetlen. Kivánom, Kedves Testvér, forditsa lelki -üdvére Jézusban való szeretetem e kisded jelét. - -Érdeklődéssel forgattam a világi könyvet, melyet az Ön gyöngédsége a -lélek szórakoztatása céljából juttatott el hozzám. „Athalie“-ban, bár -világi tárgyról szól, néhány komoly gondolatot találtam. De „Phaedra“ -olvasása megdöbbentett. Némely sorainak szabadossága azt a nyugtalanitó -kérdést keltette fel bennem: mit állhatott ki az Ön szüzies lelke, midőn -a szenvedély e zabolázatlan hangjairól tudomást kellett vennie?! E -gondolat sokáig nem hagyott aludni, s imámba belefoglaltam a könyörgést, -hogy lelkületének égi ártatlanságát a világiasság és szenvedélyekben -tobzódó anyagelviség szeméremsértő hangja soha se botránkoztassa meg! - -_P. E._ - - -III. - -L. J. Chr. Kedves Nővér! - -Meg kell gyónnom, mert lelkiismeretem örökkön marcangolna, ha Önnel -szemben, aki oly nyilt és bizodalmas, eltitkolnék valamit. Isten óvjon a -perfidia bünétől!… - -Meg kell gyónnom. - -Igen, Kedves Nővér, én bünös vagyok. Mert az a gondolat, hogy Önnel -lélekben találkoztam ott, ahol a betük a szenvedély szavait -tolmácsolták, vétkesen nyugtalanitó érzést okozott nekem… - -És ez a bün nem maradt egyetlen. Aggodalommal gondoltam rá, hogy esetleg -Önt ugyanily érzés foglalkoztatja, de ezt az aggodalmamat, amelynek -amugy is nagyobbnak kellett volna lennie, megzavarta az, hogy nem -küzdhettem le örömömet, arra gondolván, hogy közös bünöm van azzal, aki -egyébként maga az ártatlanság! - -Aztán a kevélység büne fogott el, azzal a reménynyel, hogy diadalmasan -tudnók leküzdeni még ezt a kisértő megpróbáltatást is. - -Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa. - -Imádkozzék érettem! - -_E_. - - -IV. - -L. J. Chr. Drága nővérem! - -Ön megbocsátott nekem! Mily végtelenül jó Ön! S mily végtelenül bünös -vagyok én! - -Azt kellene mondanom magamban, hogy Ön tökéletességben a Szent Szüzhöz -hasonlit, mert az Ön jósága nagyobb még a vétkestől való undorodásánál -is! - -De nem tudom elüzni magamtól a gondolatot, hogy: hátha e bocsánat is -földi eredetü?! S Ön több jósággal viseltetik a bünbeesettel szemben, -mint amekkora vétkemtől való iszonyodása?! És igy Ön, legalább -elnézésével (vagy talán gondolatban nem csupán elnézésével) egy kissé -együtt vétkezik velem?!… - -Ó szánjon meg! Mert ez büneim közül nem a legnagyobb! - -A legnagyobb az, hogy a kisértés képeit nem tudom többé elválasztani -Öntől, Kedves Nővér! Ön és a bün képei egygyé válnak, összeforrnak -előttem! Mily rettenetes ez! Gyanitja, érti, ugy-e, hogy mily rettenetes -lehet ez nekem? - -De minden Isten dicsőségére történik. - -Isten kifogyhatatlan kegyelmessége megengedte nekem, hogy én, ki azelőtt -nélkülöztem a szenvedést (az igazak próbakövét) megérdemelt lelki -gyötrődésekkel sanyargathassam magam! - -És igen, én örülök bünömnek, mert meghozta nekem a lelkifurdalás, a -szenvedés gyönyörét! - -_Miserrimus_. - - -V. - -L. J. Chr. Angyali Nővér! - -Hogyan, Ön is ismeri ezeket a gyötrelmeket?! Ön is remeg, édes -borzalomban, a szégyentől és lelkifurdalástól?! - -Mily meglepetés és mily szerencsétlenség! - -Felajánlhatom Önnek szolgálataimat? Nem nyujthatnék Önnek vigasztalást -mint lelkiatya? Nem az ember beszél most, a vétkező ember, aki talán -akaratlanul is, okozója az Ön lelkifurdalásainak, nem a bün egy másik -vergődő áldozata (majdnem azt mondtam: a büntárs!)… most a lelkiatya -szól. - -Ha óhajtja a gyónás vigaszát, üzenjen egy szót - -_lelkiatyjának_. - - -VI. - -Markiz! - -Minden Isten dicsőségére, a Gondviselés akaratából történik. A -Gondviselésnek ugy tetszett rendelnie, hogy lépjek ki a rendből, -külsőleg tagadjam meg szent vallásunkat, s feleségemnek nevezzem Önt, -Isten és az emberek előtt. - -Ne lázongjunk a Gondviselés rendelése ellen, hanem nyugodjunk meg Isten -akaratában. - -Le temps est beau, la route est belle, a kocsi vár. - -_Eugène_. - - -VII. - -Tisztelt Rendfőnök Ur! - -Mi van a négyszázezer bikával? Vagy nem érti? Arról a négyszázezer -bikáról van szó, melyet a rendbe való belépésemkor megőrzés végett adtam -át Önnek! Mert, remélem, nincs félreértés a tekintetben, hogy arany-, -ezüst- és papir-marháimat megőrzés végett adtam át? Már akkor -kijelentettem, hogy e vagyonnak arra a célra kell szolgálnia, mely -egyedül méltó rá, hogy célnak neveztessék. Mi lehet más a cél, mint: a -hivők uj nemzedékéről való gondoskodás, vagyis a család-alapitás?! - -És aztán! Remélem, nem gondolja, hogy ezentul is magam fogom seperni a -szobámat?!… - -De élénk tudatában annak, hogy a propaganda fidei sok költségbe kerül, s -ehhez mindnyájunknak hozzá kell járulnia, a barátságos egyezkedésre -hajlandó - -_Eugenius, Comes E_. - - -VIII. - -Tisztelt Szerkesztő Ur! - -Kérem – és követelem – jelentse ki, hogy azok az ostobaságok, amelyekkel -a lapok a jezsuita rendből való kilépésemet körülteremtettézik, merőben -koholmányok. Ha pedig Ön ezt meg nem teszi, levágom Önnek a fülét. -Mordizom, menydörgettét, kuttyafékkom, ezer tüzes istennyila, hol az a -hazug tollrágó, a kutyafáját! - -_Egerházy Jenő gróf_. - -_Tanulság:_ - -Ha az ember gróf, és ennek ellenére belépett volt a jezsuita rendbe, a -legjobb, ha nem lép ki onnan, mert akkor nem költenek róla mindenféle -ostoba meséket. - - - - -AZ UTOLSÓ VILÁGOS PILLANAT. - -_(Történik: az endenichi gyógyitó-intézetben; idő: 1897. Egy -másodosztályu cellában a beteg meg az ápolója, egymás karját fogva, -tülekednek. Farkasszemet nézve birkóznak, s ugy tesznek, mintha meg -akarnák fojtani egymást.)_ - -_A beteg:_ Hagyj meghalni. - -_Az ápoló:_ Eresszen el, mert ütök! - -_A beteg:_ Erősebb vagyok, mint te; megöllek, ha nem engedsz meghalni! -Bocsáss el, s hagyj magamra! - -_Az ápoló:_ Eresszen el, ha mondom! - -_(Tovább birkóznak s a beteg földhöz vágja az ápolót. Emez segitségért -kiált. Beront négy betegjavitó fogdmeg s rá rohannak a betegre. Földre -teperik, nyakon fogják, hogy eláll a lélekzete, rátérdepelnek és -megkötözik.)_ - -_Az ápoló:_ Be kell hozni a kényszerzubbonyt. - -_A beteg_ _(ijedten)_: Nem, kedves jó Vazul, csak a kényszerzubbonyt ne! -Jó leszek; igérem, hogy soha se teszek ilyet többet! - -_Az ápoló:_ Nekem beszélhet! _(Behozzák a kényszerzubbonyt, s a beteget -felöltöztetik.)_ - -_A beteg_ _(pár percig kimerülten liheg)_. - -_Vazul:_ No lássa! Hát kellett ez?! - -_A beteg_ _(most már könyörgőre fogja a dolgot)_: Kedves, jó Vazul, az -Isten áldja meg, engedje meg, hogy megölhessem magam! Nézze, hisz ezzel -én nem ártok magának! Leveszi rólam ezt a szörnyüséget, egy kicsit félre -fordul, s megvan. Senki se fogja okolni; minden betegnek lehet egy-két -őrizetlen pillanata… - -_Vazul:_ Nekem hiába beszél; tudom én, hogy mi a kötelességem. - -_A beteg:_ Ne legyen embertelen kötelességből! Lássa, ha gazdag volnék, -pénzt kinálnék magának, annyi pénzt, amennyit akar. De, ugy látszik, -szegény vagyok, szegényebb, mint gondoltam. Soha se vágytam milliókra, a -pénzt mindig szemétnek tekintettem, de most szeretném, ha millióim -volnának, akkor talán… - -_Vazul:_ Hja, a pénz!… _(Csöndes áhitattal néz maga elé.)_ - -_A beteg:_ Hanem maga jó ember. Van felesége, vannak gyermekei. -Gondoljon rájok, s legyen hozzám könyörületes! Jusson eszébe, hogy végre -én is ember vagyok… hogy egyszer éppen olyan ember voltam, mint maga!… - -_Vazul:_ Ami regula, az regula. - -_A beteg:_ De hát, mondja, mit vétettem én magának, mit vétettem én -maguknak mindnyájuknak, hogy nem engednek meghalni, hogy kényszeritenek -élni és szenvedni, az Isten tudja, meddig?!… - -_Vazul:_ Talán majd meggyógyul. - -_A beteg:_ Én? Soha! Tudja ezt mindenki. Tudják a doktorok, tudják -maguk, tudom én is. Az, hogy engem innen a sirba visznek, olyan -bizonyos, mint az, hogy az elhajitott kő leesik. És addig rám csak -gyötrelem, szenny és irtózat vár. Talán sokáig, talán még egy pár -esztendeig. Meglehet, hogy ez az utolsó világos pillanatom, s ezután már -nem telik tőlem egyéb, mint bamba vigyorgás és végtelen szenvedés. Mi -szükség erre? Kinek kell az, hogy éljek és kinlódjam? Hisz ha nem -akarnám magamat megölni, maguknak kellene megölniök, irgalmasságból! -Feleljen, Vazul, kinek van szüksége arra, hogy én tovább is gyötrődjem? - -_Vazul:_ Hja, kérem, én egyszerü ember vagyok, de azt hiszem, az urak -kivánják igy. Az urak ezt már megkövetelik. Ha én nem vigyáznék önre, s -ön itt öngyilkosságot követne el, mit gondol, mi lenne a szép -temetésből? Érsek bizony nem szentelné be, s némelyek azt mondanák, hogy -zilált anyagi viszonyok kergették a halálba. Mig igy, egy kis türelem, s -gyönyörü temetése lesz! Haza viszik, nyolc fekete lóval, a pátriájába, s -ne felejtse el, hogy sehol a világon nem tudnak olyan szép temetéseket -rendezni, mint a maga hazájában. Élni másutt is lehet, néha könnyebben -is, mint otthon, de meghalni csak Magyarországon érdemes. Igazán passzió -ott meghalni; meghalni, eltemettetni, sirattatni, ünnepeltetni! Persze, -nem öngyilkos módra. Ha botor tervét végrehajtaná, megcsorbitaná a -temetés diszét, fényét, ünnepi voltát. Ezt az urak nem engedhetik; -sajnálják, de ezt nem adhatják meg önnek. Mondom, várjon csak -türelemmel. Olyan temetést fog kapni, mint kevesen. A nemzet halottjának -fogják nyilvánitani, ami piktorral még nem esett meg. Gyászba fog -borulni egész Magyarország, s halála alkalmából több beszédet fognak -mondani, mint egy-egy kisebb obstrukció alkalmával. De viszont önnek -kötelessége várni. - -_A beteg:_ Sokallom, amit szenvednem kell érte. Sokallom és -megelégeltem. - -_Vazul:_ Vigasztalhatja az a tudat, hogy voltak önnek szép napjai is. -Gazdag volt, ünnepelték; irigylem, amit átélt. - -_A beteg:_ Soha se irigyelje. Nem volt nekem abban, amiről maga beszél, -semmi örömem. A palotámból csak annyi hasznom volt, hogy vendégül -láthattam a honfitársaimat. Nekik többet ért ez a palota, mint nekem, -mert én mindig jobban szerettem volna másutt lenni. A Tisza partján -valahol, ahol tulipános ládákat csináltam volna. - -_Vazul:_ Hát a dicsőség? - -_A beteg:_ A dicsőség! Maga azt képzeli, hogy az olyan, mint a napsütés. -Hát az igaz, hogy légies, megfoghatatlan valami. Eleinte csak a -vészverődést fogja meg belőle az ember, később csak a nyugtalanságot és -az aggodalmat. Kinlódunk, amig szert teszünk rá, aztán folyton rettegünk -miatta, mint ahogy egy szeretett, féltős kis gyermeken aggódik az ember. -Mire kenyered van, eljutottál oda, hogy mindig csak azzal kell -foglalkoznod: mint fogy az erőd, mint illannak el sorra képességeid, -mint válsz lassankint önmagadnak az árnyékává, mint borul rád ez az -éjszaka, amely ime, itt van, fölöttem! Szomoru ember voltam -világéletemben. A dicsőség, Vazul, azoknak való, akik nem érdemlik meg. -Nekem, Vazul, nem volt örömem benne. - -_Vazul:_ Talán már a betegség volt az. - -_A beteg:_ Meglehet. De hát mivel szolgáltam én rá erre a szörnyü -betegségre? Jó és egyszerü ember voltam, és mégis szomoru, -szerencsétlen. - -_Vazul:_ A doktor urak azt mondják, hogy ez a zseni váltságdija. A -zsenit se adják ingyen. Ez a legritkább dolog; a legnagyobb árt kell -fizetni érte. - -_A beteg:_ Magam is szeretném tudni, hogy ha sokat emlegetett nagybátyám -annak idején hallgat a könyörgésemre, és szabóinasnak ad: nem lettem -volna-e boldog, elégedett és egészséges ember?! - -_Vazul:_ Ha az asztalos-inasból kitörhetett a zseni, a szabó-inas se -lett volna megóva a veszedelemtől. Ennek a betegségnek, ugy látszik, ki -kell törnie. Természet rendje már ez. Szenvedned kell, hogy gyöngyökkel -szolgálj. Sic vos non vobis mellificatis apes. - -_(Elhallgatnak. Látván, hogy a beteg immár jól viseli magát, az ápoló -feloldozza a kényszerzubbonyt; a beteg fáradtan dől végig a -másodosztályu ágyon. Csend.)_ - -_Az ápoló:_ Nem kiván valamit? - -_A beteg:_ Nem kell semmi. - -_(Megint elhallgatnak. A beteg mozdulatlanul fekszik; az ápoló mereven -áll mögötte, mint egy alabárd. Egyszerre a beteg csöndesen fütyülni -kezd; az ápoló nem érti, mit jelenthet az, hogy „Káka tövén költ a -ruca.“ De azt látja, hogy a fehér mohával környezett, beesett arcon egy -könnycsepp gördül végig.)_ - -_Az ápoló_ _(magában)_: Ahá, most jön a sirógörcs, aztán megint szelid -lesz, akár a kezes bárány. Nem kell többet birkóznom vele, a lucidum -intervallum-nak vége. Ej, be kifárasztott!… De talán ez volt az utolsó -világos pillanata, s most már, talán esztendőkig olyan lesz, mint az -állat!… Milyen különös is az Isten rendelése! Hát érdemes nagynak, igen -nagynak lenni, érdemes remekmüveket alkotni – azért, hogy ide jusson az -ember!… - -_(Lassankint beáll a sötétség s az éjszaka eltakarja az endenichi -gyógyitóhelyet.)_ - - - - -MISZTÉRIUM A KÉT JÓ PÁSZTORRÓL. - -A temetésen megjelentek: két főispán, kilenc nagy város küldöttsége, az -ezredes és sokan a tisztikarból, a tüzoltó-testület, az egyházmegye -összes papjai, a püspöki város egyesületei: a daloskör, és Apc, -Báránytó, Csernyus, Dávidháza, továbbá Szakolca, Tabajd és Nagyzerind -földnépe. Reggel kilenc órakor egy megyés püspök beszentelte a kettős -érckoporsót, s a menet a palota kertjéből megindult a székesegyház felé. -Elül az iskolásgyermekek, aztán a kis papok, majd a papság, az egész -káptalan s a megyéspüspök asszisztenseivel, prépostokkal, cimzetes -püspökökkel és egyéb főurakkal. A koporsót hat esperes vitte. Aztán -jöttek az aula papjai, a rokonság, a küldöttségek, végül a nép. A -parasztok nehézkes léptekkel haladtak előre, mintha ők vitték volna a -halottat. A katonatisztek többnyire szótlanul lépegettek, s egy kicsit -unatkoztak. - -A székesegyházban a megyéspüspök misét mondott, az énekkar gyászdalokat -adott elő, aztán levitték a halottat a kriptába. Ott négy liberát -tartottak. Ennekutána a holttestet befalazták az előre elkészitett -fülkébe s megkezdődött a missa gloriosa, az a rendkivüli kivételes mise, -amelyet csak főpapok temetésén mondanak. Az utolsó harangszó délben -némult el: ekkor volt vége a gyászszertartásnak. - -A tor egy órakor kezdődött. A káptalan öt helyen adott ebédet a -küldöttségnek és a hivatalok fejeinek. A püspöki palotában, a -szemináriumban, a két nagy vendéglőben és a káptalani sörházban. - -* - -A lélek pedig ezalatt nyilegyenest fölrepült az égbe. - -A kapuk kapuja magától kitárult s Péter, kinek adománya, – jutalma, vagy -bünhődése – hogy földi szemmel látja az égieket is, egy magas termetü, -de meggörnyedt, sovány öregember alakját pillantotta meg. A jelenésen -Péter szeme zöldes patináju, kopott reverendát és viseltes télikabátot -látott, melynek több gombja hiányzott. Továbbá ugy tetszett neki, mintha -az érkező magastetejü, fölötte ódon kalapot viselt volna, mely a maga -részéről szintén bizonyos halhatatlanságot arrogált. - -A lelkek sorából az érkező elébe sietett valaki, kinek földi arculatát -Péter szelidnek, jóságosnak, kereknek, de már nagyon kicsinek látta, s -Péter igy szólt: - -– Lám, lám, a jó Constantinus testvér is megérkezett és lám, elődje a jó -Antónius testvér üdvözli őt. - -Ezenközben pedig két idvezült lélek volt jelen Péter páholyában. Két -egyház-doktor, kiknek megadatott, hogy az örökkévalóságban is -folytathassák kedves vitatkozásaikat Isten szolgálatának és az -idvezülésnek legtökéletesebb, legjobb utjáról-módjáról. A két -egyház-doktor örömest élt a kapott örökjutalommal s Péter, kinek a -földet végképpen sohasem lehetett elfelejtenie, szivesen hallgatta tudós -értekezéseiket. - -E kegyes lelkek most igy bölcselkedtek: - -– Ugy vélem, – szólt az egyik, – két kiváló érdem üdvözli egymást. De -mig Antonius testvér a földön több szeretetet fakasztott, az örök -szeretetnek Constantinus testvér lesz a választottja. Mert ő volt a -jobbik pásztor. - -– Ez a vélemény nem az enyém, – felelt a másik lélek. – Nekem ugy -tetszik, hogy ámbár a földön Constantinus testvér érdemeit jobban -értékelték, Krisztus szerint Antonius testvér élt tökéletesebben. - -– Ezt nem ismerhetem el, – vette át a szót az, aki a vitát kezdte. Mert -először is: Constantinus testvérnek nem voltak gyöngeségei és másodszor -ő gyakorolta igazabban a jótékonyságot. Antonius testvér kitünő férfiu -volt, de valamint jóságában, ugy jótékonyságában is volt némi gyöngeség. -Antonius testvér préda volt, préda az anyagiakban és préda szivében. -Szétszórta a pénzt szegények között; adott fünek-fának, érdemes, vagy -érdemetlen rokonainak, élelmes és nem élelmes szegényeknek, bünösöknek -csak ugy, mint igazaknak, mindenkinek, aki hozzáfordult. Bizonyos -jóravaló restség volt ebben a pazarlásban, mert végre is amit -érdemetleneknek adott, azoktól vonta el, akik adományára jobban -rászorultak s akik adományát jobban megérdemelték. Azonképpen szivével -is. Nem fordulhatott hozzá senki, hogy jóságánál fogva meg ne ajánkozta -volna szivével, de éppen azért nem maradt szive, hogy az egyetemességre -gondoljon. S mi az egyes ember a szenvedő emberiséghez? Mennyivel -tökéletesebben gyakorolta a jótékonyságot Constantinus testvér! Az egyes -ember többnyire hiába fordult hozzá, de mennyit enyhitett az általános -szegénységen! Szigoru volt mások iránt, mert szigoru volt maga iránt is, -meg tudta tagadni az obulust, mert maga-magától megtagadott mindent, -fukarkodott, de csak azért, hogy királyi módra adakozhasson a -legszentebb célokra. Az ő kezéből nem jutott érdemetlenekre. Nem ez a -jótékonyság az okosabb? Nem ez a tehetősebb? Nem ez az igaságosabb? S -nem ez az érdemesebb? Van fenségesebb jótékonyság, mint azé a fösvényé, -aki mindent nélkülözött, aki aszkéta módra élt a püspöki palotában, aki -mindent megtagadott magától, – még a hála kézcsókjait is! – csak hogy -igazán jótékony lehessen? Van fenségesebb jótékonyság, mint azé a -fukaré, aki nem törődött vele, ha gunyolják, ha birálgatják, ha -félreismerik, aki nem adott hiuságból s nem adott az adakozás öröméért -se, csak hogy több jusson oda, ahova semmisem elég? Azonképpen szivével, -mint pénzével. Igazságos, sőt szigoru volt azokkal szemben, akiket a -véletlen közelébe hozott, nem gyakorolta velök szemben azt az elnéző -jótékonyságot, mely sok részben gyöngeség s voltaképpen csak pazarlás, -de van-e magasztosabb altruizmus, mint azé, akinek a szive a szenvedő -emberiséggel van tele, s aki szegényesen, nélkülözve csak az igazi -szegényekért, az árvákért és a betegekért élt? - -– Igazán nem illik birálgatnom őt, – felelt a másik lélek, – mert hisz -kétségtelen, hogy még hibájában is nagy és nemes volt. De ha igazságosak -akarunk lenni, valljuk meg, hogy érdeme nem került nagy erőfeszitésbe, -nem volt nehéz takarékosnak lennie; megszokta ezt gyermekkorától, minden -fölmenője takarékos volt. Ez az erény inkább vér, atavizmus, mint lelki -energia dolga. Azok a gyermekek, akik egy huszas költőpénz helyett -kettőt adnak vissza, hogy a takarékpénztárban megkezdjék szereplésüket, -születésüktől ilyenek, nem a gondolkozás, a bölcs belátás és az erény -szeretete birja rá őket, hogy takarékosakká váljanak. Születnek ilyen -gyermekek bankár-családokban is; s ugy-e vannak fösvények, akik nem -jótékonyságok céljából, nem a gyermekeiknek, még csak nem is az -élvezeteikre, hanem egyszerüen ösztönből gyüjtenek, kaparnak, -fukarkodnak? Ne felejtsük el, hogy az egykori piarista apró megszokásai -csak ápolhatták ezt a hajlandóságot. Végre is, van igénytelenség, amely -nem érdem, mert egészen természetes dolog. S ha ez a fejedelmi adakozó -élete végéig sült tököt vacsorált, meglehet, hogy a sült tök jobban -izlett neki, mint az entrecote madeira-mártással. Azt is mondhatnám, -hogy néha szinte tulságba vitte, legalább is mintha öntudatlanul -gyakorolta volna ezt az örökölt erényt. Mikor a százezer forintot -képviselő értékpapirt, amit jótékony célra szánt, sietett kicserélni -százezer forint bankjegygyel, mert időközben azt olvasta, hogy az -értékpapirok árfolyama felment, alighanem csak a hajlandóságának, hogy -ne mondjam: az ösztönének s nem valamely magasabbnemü lelki motivumnak -engedelmeskedett. Ha azt tanácsolta a gazdatisztjének, hogy az -árveréseken vásárolgasson, mert igy olcsóbb, s jóval több a haszon, ez -azt bizonyitja, hogy amilyen szeretettel és könyörülettel volt a -legszegényebbek iránt, egy cseppet sem volt érzelgős azokkal szemben, -akik nem a legszegényebbek ugyan, de közel állanak ehhez a -tökéletességhez. Ha a sikkasztó tisztet, aki kölcsönvett pénzzel akart -segiteni magán a pénztárvizsgálatkor, lefőzte azzal, hogy a pénzt -magához vette, ez legalább is valószinüvé teszi, hogy a jóért való -buzgóságában a bünnel szemben nem volt lágylelküen irgalmas. Mert talán -másképpen is megóvhatta volna a pénztár érdekét s nemcsak ezzel a jó -ötlettel, amelylyel talán öngyilkosságra itéli a nyomorult embert. -Mondom, néha kissé szigoru volt az egyes emberrel s kivált azzal -szemben, aki nem büntelen. Aztán meg ugy tetszik nekem, hogy a szenvedő -emberiség irtóztató testi nyomoruságához képest kissé sok templomot, -dómot és iskolát épittetett. Való, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, -hanem Isten igéjével is, s tudom, hogy az ember lelki szükségei legalább -is oly jelentősek, mint testi szükségei. De mintha ekképpen aránytalanul -kevesebbet juttatott volna a legeslegszegényebbeknek, mintha a -jótékonyság gyakorlásának legközvetlenebb módja mégis csak ez volna: a -testi nyomoruságokon enyhiteni. Tartok tőle, hogy mindig sok részben -kárbaveszett dolog tulon-tul sokat költeni az emberek lelki -istápolására; az iskola nem okvetetlenül javit, – olyan sok némber -szaladgál a világon, akit a mennyiségtan és a földrajz nem mentett meg a -romlástól s akit talán egy falat kenyér megmentett volna! – az pedig, -hogy minél több hit éljen minél több emberben, nem a templomok számától, -hanem talán inkább a szeretettől és a jó példától függ. Nagyon jól -tudom, hogy Constantinus testvér fejedelmien sokat áldozott kórházakra, -árvaházakra, szegény papoknak s más efféle célokra is, de félek, hogy az -instituciónak adott pénzből sok elkallódik tisztviselők fizetésére, -élelmezési vállalkozók hasznára, stb. stb. - -– De doktor! – vágott közbe a másik lélek, – ilyen érveléssel be lehet -bizonyitani, hogy a legtisztább erény hibák szövevénye, mint ahogy a -fehér szin a szinek összesége. - -– Távol legyen tőlem az erény kisebbitése, – folytatta amaz, – mindezt -csak argumentációm céljára emelem ki. A Constantinus testvér nagy szive, -emberfölötti önzetlensége, példás hite és aszkéta-erkölcse fölötte áll -minden magasztalásnak, s épp ezért nem szorul rá az én panegyrikusomra. -De viszont adjuk meg Antonius testvérnek is, ami megilleti. Antonius -testvér a maga pazarlásában, gyöngeségében, kizsákmányolhatóságában -millió könnyet törölt le s mégis csak ez a legnagyobb dolog a világon. A -jótékonyság gyakorlásának legegyszerübb, legigazabb, legtökéletesebb -módja az, hogy: adj a szegénynek, akit a legközelebb találsz, minden -szegénynek, válogatás nélkül, mindenkinek, mert mindenki szegény. Ha a -szegény megcsal, az az ő baja. - -Ebben a pillanatban az Elysium haloványkék ködéből szelid fénysugár -bontakozott ki, hasonlatos a tőlünk legmesszebb, öröktől fogva ragyogó -állócsillag tiszta, fehér fényéhez. A lelkek megrezzentek s Péter, aki -előbb végighallgatta beszélgetésüket, igy szólt helyettük földi -bátorsággal: - -– Mondd, Uram, melyik az igazi jótékonyság? - -– Ti mondtátok, – felelt a názáreti –: minden ut Rómába vezet. - - - - -KÉPEK. - -A kávéházban vagyunk. Az asztalnál, ahol ülök, hárman beszélgetnek. Én a -képes lapokat nézegetem. De azért hallom, hogy mit beszélnek. Az egyik -igy viszi a szót: - -– … Utóljára is milyen szépen bánik vele! Diadémet küld neki és üdvözli. -Kiván neki minden boldogságot. A másik, a vén belga, megragadja az -alkalmat s beszünteti az apanázst; pedig a tulajdon leányáról van szó. Ő -nem; ellenkezőleg, bőkezübb már nem lehetne. Most is csupa szeretet és -lovagias figyelem. Pedig hát mától fogva mit tartozik rá ez az asszony? -Az asszony ugy akarta, hogy ezentul „vége a komaságnak.“ Megtehetné, -hogy azt felelje rá: „ám legyen ugy.“ De ő nem felejti el a multat; -felejtse el akárki. Neki az a mult csupa emlék; és hü marad az -emlékeihez – a jóságában. Ki ne találná érthetőnek, hogyha nem tudna -megbocsátani? A hozzánk való hütlenséget megbocsáthatjuk; de adhatunk-e -teljes abszoluciót annak, aki el tudta felejteni a mi siratott -gyermekünket? Végre is nagy, igen nagy szomoruságot okozott neki ez az -asszony. Neki, akinek az élete ugyis szomoruságok láncolata! Mennyi -megprópáltatás egy életen át! Az emberi képzelem nem tudná kitalálni a -csapások ennyi variációját. Most meg kellett érnie azt is, hogy könnyek -között, forró, keserü könnyek között találja az unokáját. És nincs annyi -hatalma, hogy le tudná törölni szegény kis unokájának a könnyeit… - -Egy másik kezd beszélni: - -– Ő, ő, de ez a szegény kis leány!… Akinél árvább árva nincs tán a -világon! Aki az apjára csak homályosan emlékszik, s aki még csak nem is -gondolhat lelkének szentképére a nélkül, hogy áhitatát meg ne zavarná -egy rém-mese, melyről csak suttogni hallott, s melyet nem bir, nem mer, -nem akar megérteni! Eddig is eléggé árva volt; a szabályok világában, -sok-sok idegen között kellett felnőnie. És most nemcsak hónapokra, -egészen meg kell válnia az édesanyjától – örökre! Látnia kell, hogy -anyja lemond róla, ott hagyja nevelői meg dámái között s követ egy -férfit, követi azt a férfit, akitől ő a gyermeki lélek féltékenységének -egész erejével idegenkedett, félt, borzadozott! Látnia kell, hogy az -édes anyja meg tudja tagadni magában az anyát; látnia kell, hogy az édes -anyja, ha jó anya is, de legelőször is és mindenekfelett: asszony! -Asszony, aki rácáfol arra, ami neki vallás és kegyelet s dacolva -akadályokkal, okossággal, kötelességekkel, megadja magát egy ismeretlen -erőnek, amelyre az ő szüziessége csak undorral tud gondolni!… - -A harmadik veszi át a szót: - -– Ugyan hagyjatok békében! Hát ez a szegény asszony, akinek az asszonyi -sorsból nem jutott egyéb, csak: a lemondás?! Akinek az asszonyisága -jóformán csak abból állott, hogy: szült?! Mintha most is látnám, mikor -bevonult ebbe a városba. Emlékszem selymes hajára, lágy, szelid -tekintetére és leányos mosolyára, mert akkor még csak mosolyogni tudott… -Azóta a buta sors egy sereg szerencsétlenséget vágott a fejéhez. Ti -azonban azt követelnétek tőle, hogy azért csak mosolyogjon tovább -türelmesen. Vagy ha nem tud mosolyogni, hát sirja ki a két szemét, -amelyek már nem olyan szelidek, mert sok rossz nap emléke tükrözik -bennük. Micsoda kivánság! Az ilyet csak mástól kivánja az ember, -magamagától soha. Még a vallás is azt mondja: nyugalom a holtaknak és -békesség az élőknek! Az Isten megengedi az özvegynek, hogy ujra -asszonynyá legyen; csak az emberek nem akarják megengedni. Vagy azt -hiszitek, hogy ez a história neki csupa vigasság: terefere, fréfa, -tánc?! Pedig alighanem csinos dolgokat kellett kiállnia, mig kivivta az -élethez való jogát. Utoljára is le kellett mondania mindenről, amit -gyerekkorától megszokott; le kellett mondania rangjáról és jussáról, a -piedesztálról, melyet szenvedésekkel érdemelt ki, övéinek szeretetéről, -le kellett mondania még a gyermekéről is! Mért? Hogy ujra egész ember -lehessen… - -Ezalatt én az _Illustrated London News_-t lapozgatom: - -– Nini, milyen bájos arc! Nézzük az aláirást: Mlle Jane Henriot. A -szinésznő, aki megégett a Théatre Francais-ban! Szegény, be kár érte! -Milyen gyönyörü a szeme, az orra, szájának a metszése; az egész arc maga -a szépség és okosság! Haj, be kacki a kalapkája! Innen is látni, hogy -drága portéka; a ruhája is akár egy hercegnőé. Vajjon az anyja -csináltatta neki? Azt irják, hogy nem lakott az anyjánál: külön lakást -tartott. Meglehet, hogy rossz kislány volt, szegény. Mindegy; azért -mégis borzasztó, hogy ennek a szép teremtésnek igy kellett elpusztulnia, -husz éves korában! Egy ostoba véletlen miatt, hogy öt perccel korábban -jött a szinházba, hogy nem ismerte a járást, hogy el kellett vesztenie a -fejét. Micsoda percei lehettek a tüzhalál előtt! Mert, mit lelki baj, -nélkülözés, keserüség, lemondás, csalódások, szomoruság, gond – ahhoz a -rettenethez képest, ami az ifju, ép testet elfoghatja szemben a -bizonyos, pokoli halállal! Nyüglődések s az a sok baj, amit együttvéve -életnek nevezünk… mégis csak ezt választanók mindnyájan s nem azt a -sorsot, amely ezt a szegény kis leányt érte… - -Amazok ekközben tovább beszélgetnek: - -– Irigylésreméltó? Bizonyára irigylésreméltó, hogy meg tudta nyerni -ennek a derék asszonynak a szivét. De csakis azért. Mert abban, hogy -királyleányt tehetett a feleségévé, még nincsen semmi irigylésreméltó. -El tudom képzelni, hogy valaki ebben az irigyelt szituációban igen -boldogtalan lehet. Ne felejtsük el, hogy vannak vőlegények, akik ugy -indulnak el az anyakönyvvezetőhez, mintha fogat huzatni mennének. -Őszintén szólva, azt hiszem, száz vőlegény közül ötven ugy megy az -esküvőre, mint a katona a csatába, mert már benne van… Jobban szeretne -elszaladni, de hát nem lehet. És épp azért ültetnek a vőlegény mellé, -esküvőre menet, egy tanut vagy egy nyoszolyóleányt, hogy a vőlegény ne -kiálthassa oda a kocsisnak: „Hajts balra, gyorsan, hogy utól ne érjenek, -hajts a vasuthoz, hajts ki a világból!…“ Irigylésreméltó, mert -lehetetlen, hogy ne szeresse. De képzelje el az esetet, hogy ha nem -szeretné! Ha félreértették egymást?! Ha az, amit a menyasszony -szerelemnek tartott, nem lett volna egyéb, mint férfihiuság?! Akkor is -csak össze kellett volna kelniök… vagy ön talán ilyen helyzetben vissza -tudna vonulni? Nem, ugy-e bár? Már most képzeljen el egy igy kötött -házasságot s tegye fel azt az esetet, hogy a férfi nem érez szerelmet. -Lehet-e ezt sokáig titkolni? Mily csalódás s mily élet azután? Nem, ne -tegyünk fel ilyen bolondokat. - -Tovább lapozok a _London News_-ban: sok arckép egymás mellett: - -– Mennyi ifju ember, mennyi derék tiszt! Egyik Kimberleynél esett el, a -másik Bloemfonteinnél, a harmadik másutt. De mind elestek. Ez talán már -a huszadik közlemény az arckép-sorozatból. Valamivel kevesebben vannak, -mint a mult számban. De most is elegen. Mennyi piros vér! Husz éves -hadnagyok sok, sok piros vére. Ugy látszik, ez politikai szükség. Vagy -gazdasági? – nem tudom. Szóval, néha sok fiatal embernek kell meghalnia, -hogy az öregeknek több pénzük legyen, vagy hogy ma még meg se született -emberek meg legyenek elégedve elődeik szerzeményével. Vajjon szivesen, -vigan haltak-e meg, szegények? Az olvasókönyvek azt állitják, hogy az -ilyen halál dicső és gyönyörüséges. Néhányan közülök mégis azt -gondolhatták, hogy még a boldogtalan hosszu élet is jobb, mint ez a szép -halál. Ha nem is jobb élni, de érdekesebb. - -Körülöttem már igen tüzesen vitatkoznak. Talán arról, hogy ez, vagy az a -szinésznő hova szerződik; nem tudom. Már nem hallom őket. Csak nézek. -Nézek magam előtt egy képet; nem egy képet, tiz képet. A francia -_Illustration_ két oldala tele van velük. Közös cimük: „Az éhség -Indiában.“ Fotografiák. - -Férfiak, asszonyok, öregek, gyermekek: mind csupa csont és bőr. A -felnőttek közül a legtöbben ülnek, csak egy öreg asszony – óh ez a kép! -– feküdt már le, meg a gyermekek… Ezek nem fognak többé fölkelni. De a -többiek! Ezek az arcok! Ezek a tekintetek! Leirni nem lehet ilyet, csak -lefotografálni. Ó, kérem, ne mulaszszák el megnézni, hogy mi az „Az -éhség Indiában!…“ - -Valaki pezsgőzik a szomszéd asztalnál. Annak a pezsgőnek az árán annyi -szalonnát kapni, amnenyiből ezek itt egy hónapig táplálkozhattak volna. -Vannak, akik délben is, este is pezsgőt isznak s Indiában ezren meg -ezren halnak meg éhen: igy ni!… - -Pedig ezek is emberek, mint mi, ha nem is olyanok, mint a szegény kis -Henriot tollas kalapjában. De ki mondana le csak egy pohár pezsgőről is, -azért, mert valahol messze, Indiában, emberi állatok éhen halnak?! - -Ó, lelki bajaink, keserüség, csalódás, nélkülözés, lemondás, korai -fájdalom, késő bánat, szétfoszlott ábrándok, eliramló élet, örök -szomoruság, rémes tüzkeresztség, ifju angol tisztek hős halála: – -terefere, tréfa, tánc. - - - - -MESÉK A KÖLTÉSZETRŐL. - - -I. _A költő és a sertéskereskedő._ - -A költő egy kissé magánkivül tévelygett az utcán. Igen kellemetlenül -érintette őt, hogy a gyomra egészen össze volt zsugorodva s meglehetősen -fájt, mert már több napja tartózkodott az eledelek élvezetétől. Ugy -érezte, mintha ki akarnák tépni ezt a rongyos gyomrot. - -Fényes nappal volt, de a költő előtt homályosnak tünt fel minden, mintha -alkonyodott volna. Kábultan támolygott előre és nem tudta, hogy mit -csinál. - -Ekkor egy nagyon kövér ember jött vele szembe, kis táskával a kezében. A -költő odakapott a táskához és el akart futni vele, de nem tudott, mert a -lába nem vitte. - -A kövér ember sertéskereskedő volt és igen megharagudott. Rendőrért -kiáltott, elfogatta a költőt, s a merénylőt törvény elé állitották, hogy -feleljen róla: miért akart rabolni? - -A vádlott a biró előtt nem tudott beszélni. Csak suttogott, de a hangja -nem hallatszott. Mikor a biró megkérdezte: miért nem szól hangosabban, -azt a feleletet adta, hogy: már régen nem evett. - -Védőügyvédje ugyanis, akit hivatalból rendeltek ki számára, kezességet -vállalt érte s a költő a tárgyalás napjáig szabadon maradt. Ugyanettől a -védőtől azóta többször kapott segitséget, de az utóbbi időben már -szégyellt hozzá fordulni. - -Mindezt egy pohár konyak következtében adta elő, melyet a biró hozatott -számára. A biró tudniillik mindenáron tudni óhajtotta, vajjon a költő -készült-e a rablótámadásra? - -Felszólitotta a költőt, hogy adja elő egész élettörténetét. Ezt a -biografiát, minthogy a Brockhaus-féle „Conversations-Lexicon“ nem -reflektál rá, csak igen kivonatosan lehet közölni. Tehát: - -A költő egykor napidijas volt Berlin város köztisztasági osztályánál. -Ekkor az a bolond gondolata támadt, hogy Leander álnéven több költeményt -tett közzé német szépirodalmi lapokban. Az álnév felköltötte az irodalmi -körök kiváncsiságát. Persze, mikor kiderült, hogy Leandernek mi a -polgári foglalkozása, kissé elröstelték az emberek, hogy ugy felültek az -inkognitóban rejtőző napidijasnak, s az ujságok rögtön áthelyezték -verseit azok közé, amelyek közlésére alkalomadtán majd rákerül a sor. - -De mert a költő rendkivül fiatal volt, otthagyta a biztos másfél márkát -és elszegődött ujságirónak. - -Csak öt hónapig maradt ujságiró. Ez idő alatt belátta, hogy a -kőnyomatosok forditásának semmi köze az Olympushoz, s többször -eltünődött, hogy vajjon mit szólt magában Anakreon, mikor a szerkesztő -egy nap háromszor is leküldte szivarszipkáért a trafikba? Minthogy pedig -mindennap két márkányit kellett forditania, az öt hónap alatt nem irt -egyetlenegy verset sem. - -Azt hitte, hogy terméketlenségének az ujságirás az oka, s otthagyta az -ujságot is. Szabad ember akart lenni, de világos lévén, hogy ez nem -szegény embernek való ábránd, hosszas hányattatás után végre a törvény -kezébe került. - -A biró sehogy se akarta megérteni azt a tébolyt, mely a költőket szüli -és igy tudakozódott: - -– Miért hagyta ott a városi szolgálatot? - -– Nem tudtam hozzászokni ahhoz az alantas munkához s a lenéző -bánásmódhoz. Ugy éreztem, hogy jobbhoz van jussom. - -– Hát az ujságnál mért nem maradt meg. - -– Nem voltam odavaló, meg aztán azt hittem, ha ott maradok, vége a -versirásnak. - -– Azóta miből élt? - -– Amig jó ruhám volt, kaptam itt-ott rövid időre való munkát, ahogy -azonban rongyos lettem, nem állt szóba velem senki. - -– Nem volt senkije, aki érdeklődött volna sorsa iránt? Testvér, rokon, -barát? - -– Senki se törődött velem. Ha lett volna valakim, akkor minden másként -történt volna. Csakhogy én rám soha se sütött a nap. Nem szeretett senki -se, s mivel igen érzékeny voltam, szeretet nélkül nem tudtam boldogulni. - -– Hm – szólt a biró, s belátta, hogy az ifju beteg. - -Aztán megkérdezte a sertéskereskedőt, kivánja-e a szerencsétlen fiatal -ember megbüntetését? - -– Persze, hogy kivánom! – felelt a kövér ember. – Ha nem volt mit ennie, -ugrott volna a vizbe! - -Igy aztán a birónak ki kellett mérnie a törvényt a kövér embernek, s két -hónapi börtönre itélte a költőt. - -_Tanulság:_ - -Ne légy költő; légy sertéskereskedő. - - -II. _Az érdemrend._ - -Verdaguer, spanyol költő, utolsó óráját élte. - -Szeme ugy forgott, mint egy asszonyé, akit erős karok ölelnek; az orvos -és az ápolók türelmetlenül járkáltak körülötte. Verdaguer -elgondolkozott, azzal a kicsi észszel, amije még maradt. - -– Ugy látszik, el kell patkolnom. Bánja az ördög! Mit ér már az én -életem?!… Örökösen kinlódni a nyavalyával, naphosszat vesződni egy -taposómalomban a száraz kenyérért, dolgozni még akkor is, mikor az -álmosságtól már majd leragad a szemem, türni a sok nélkülözést, -koplalást, a sikertelenséget, a megaláztatásokat, a gonoszok rugásait, -utálatos emberek társaságát, látni, hogy az asszonyok mily szerelmesen -kapaszkodnak a fiatalabbak nyakába s mily szánakozással fogadják gyöngéd -pillantásaimat, látni, mint nyomorognak és mint halnak rendre, akiket -szeretek és akikhez ragaszkodom, látni, mily tehetetlen az ember s mily -kegyetlen vak és brutális a világrend, nyüglődni, pihenést nem ismerni, -összerezzenni minden zajra, várni, mikor mulik el a fájdalom, s -aggodalommal lesni, mikor tér vissza… eh, hát nem jobb ennél, ha -aludhatom, s nem tudok magamról többé soha?!… Csak azt az egyet -sajnálom, hogy olyan keveset éltem! Egyszer már közel voltam hozzá, hogy -fiákerezni fogok; ekkor betoppant hozzám az adóvégrehajtó s elvitte az -utolsó pesetámat is. Mióta az eszemet tudom, mindig az volt a legfőbb -vágyam, hogy egyszer egy nikkelórát veszek magamnak. És tessék, meg kell -halnom a nélkül, hogy valaha órám lett volna, amin nézni lehet, hogyan -mulik az idő, s amit be lehet adni a zálogházba!… - -Idáig jutott utolsó ábrándozásában, amikor valaki barátságosan felrázta -agóniájából. Meg volt irva, hogy utolsó órája se lehet zavartalan. - -Az orvos volt, aki egy papirlapot lobogtatott kezében. - -– Örüljön, örüljön, Verdaguer mester! – kiáltozott az orvos vidáman. – -Nagy szerencse érte önt, kimondhatatlan szerencse! Mert bár egy félóra -mulva meg tetszik halni, olyan kitüntetést visz a sirjába, amely önön -kivül csak a nagy José Echegaraynak jutott! Ő Felsége ugyanis, -dicsőségesen uralkodó királyunk, értesülvén róla, hogy ön utolsó óráit -éli, elhatározta, hogy meg fogja édesiteni a költő utolsó perceit, s -táviratban az ujonnan alapitott XII. Alfonz-rend nagykeresztjét küldi -önnek. Tessék, itt a távirat, fogja meg a papirosát! Meglássa, sokkal -könnyebben fog meghalni! - -A haldokló vonagló ajkain a boldogság mosolya futott át. - -– Hogyan? nyögte. – Ő Felsége?… dicsőségesen uralkodó királyunk?… Alfonz -király?… legkegyelmesebben… tudomást szerzett róla, hogy létezem?… -illetőleg, hogy egy óra mulva megszünöm létezni?… Nem álom ez?… Mily -kitüntetés!… mily szerencse!… Tehát… tehát… mégse éltem hiába!… - -S a következő percben már nem volt se nikkel, se utolsó órája. - -_Tanulság:_ - -Nincs az az ostobaság, melynek egy költő ne tudna örülni. A költőt még -az érdemrend is boldoggá teszi, mint a parasztleányt a szines kaláris. - - -III. _A csodagyermek_ - -Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy orvos, aki éppenséggel nem volt -csodaorvos, és mégis csodagyermeke született neki. - -Az orvos tudniillik sohase foglalkozott irodalommal, s olyan nőt vett -feleségül, aki azt se tudta, mi fán terem a litteratura. És lám, a jó -isten gyermekkel áldotta meg őket, leánygyermekkel, aki alig érte el -tizedik esztendejét s már csodálatos szindarabokat irt. - -A csodagyermeket persze Párisba vitték mutogatni. A kikiáltó karjaiba -vette a gyermeket s igy ismertette a csodát: - -– E leánygyermek neve: Carmen d’Assilon: spanyol hangzásu neve ellenére -tősgyökeres francia szülők gyermeke. Ez a tizéves szerző eddigelé hét -darabot irt tizenegy felvonásban, s vidéken ahol darabjai eddig szinre -kerültek, nagyon jól ismerik nevét. Darabjait nemcsak irja; játszik is -bennök. Egyik darabját legközelebb Párisban is előadják. - -Az emberek fejöket csóválták és többen igy szóltak: - -– E gyermek fejlődése titkát nem lehet megmagyarázni. Ebben az esetben -még az átöröklési elméletre se lehet hivatkozni. - -Sardou mester volt az egyetlen, aki nem akarta elhinni a csodát, hogy -ilyen ifju drámairó is létezhessék. Erre bemutatták neki a kis Carmen -d’Assilon-t, s a vén csodaróka elolvasta a kis lány darabjait. - -Ki találná ki, hogy a történet hogyan végződik? E történet ugy végződik, -hogy Sardou mester közbenjárására a kisleányt bevették a francia -szinpadi szerzők egyesületébe. - -_Tanulság:_ - -Szakitsanak a pajzánságokból élő szinházak Feydeau-val meg a -tanitványaival s adassák elő a Carmen d’Assilon darabjait. Igy -elháritják magukról azt a vádat, hogy legfőbb igyekezetük: -folyton-folyvást sértegetni a jó erkölcsöket. A tizéves leányka darabjai -nem adhatnak alkalmat arra, hogy a vád ismétlődjék. Ámbár meglehet, hogy -a csoda még csak itt kezdődik. - - -IV. _Szabadság a hó alatt._ - -Gorkij Maxim meghalt. - -Gorkij Maxim üdülés céljából családjával Livádiába utazott. - -Gorkij Maxim jelenleg két regényen és egy szindarabon dolgozik. Két -előkelő orosz szemlében pedig novellát tesz közzé. - -Gorkij Maximot egy röpirata miatt elfogták. - -Gorkij Maximot végre-valahára kieresztették a börtönből, ahol már két év -óta sinlődött. - -Gorkij Maxim utolsó óráit éli, de halálát a hatóságok el fogják -titkolni. - -Gorkij Maxim a pétervári akadémiában, melynek legközelebb tagjává -választották, óriás érdeklődés közepette tartotta meg székfoglalóját. - -Gorkij Maxim hollétéről semmi hir. Valószinü, hogy a rendőrség -Szibériában tartja fogva. - -Gorkij Maxim legujabb szindarabját Moszkvában fogják előadni. A szerző, -Sardou példájára, maga vezeti a próbákat. - -Gorkij Maxim akadémikussá választása miatt Konstantin nagyherceg -kegyvesztetté lett, aminek következtében a foradalmár hajlamu -nagyherceg, aki ma Oroszország első lirikus poétája, eszét vesztette. - -Gorkij Maxim előrehaladott tüdővészben szenved s legfeljebb hónapokig -élhet. Barátai rajta vannak, hogy a haldokló költő hátralevő idejét -valamely külföldi fürdőhelyen tölthesse. - -Gorkij Maxim legujabb regényéhez a cár is gratulált. Pobjedonoszcev -közbelépésére a levél közzétételétől elálltak, de a gratuláció -megtörtént. - -Gorkij Maxim akadémikussá választását megsemmisitették. Ez nem csökkenti -a kitünő iró munkakedvét. Még sohase dolgozott ilyen jó erőben. A -legközelebbi napokban három kötete jelenik meg egyszerre. - -Gorkij Maximra feladták az utolsó kenetet. - -Gorkij Maxim a jövő héten tartja esküvőjét. - -… Egyetlenegy héten mindössze ennyit olvastunk Gorkij Maximról a -különböző hirlapokban. - -_Tanulság:_ - -Végre a költők is megtanulják a kereskedőktől, hogy a jó bornak cégér -kell. - - -V. _Strindberg, a nőgyülölő._ - -Strindberg negyedik felesége egy szép napon megszökött az urától. - -Amikor tudatták vele az esetet, a költő igen megboszankodott. - -– Mit zavarnak?! – kiáltott fel epésen. – Hát már sohase lehet nyugodtan -dolgoznom?! Épp azt a munkámat irom, mely egyenest visz át a -halhatatlanságba; közel vagyok a befejezéshez, mely a nőkérdés -problémáját végérvényesen meg fogja oldani, és tessék, ilyen tégla esik -a fejemre!… mintha csak azért történnék, hogy ismét félbe kelljen -szakitanom a munkámat!… - -– Valóban, uram, legjobb, ha nem szakitja félbe – szólt a hirvivő. – -Most már ugyis hiába volna. - -– Nem értem ezeket a nőket! – szólt mélázva a mester. – Igen, igen, ön -nem fogja elhinni, hogy én, a női lélek mélységeinek a kutatója mondom -ezt önnek, és mégis igy van: nem értem őket!… Már a negyedik szökik meg -tőlem. Egy feleség, két feleség, jól van, de négy feleség! Én gyülölöm -őket és ők hagynak el engem! Érti ön ezt? - -– Nem én – felelt a hirvivő. - -_Tanulság:_ - -A csókot gyakorold, és ne magyarázd. - - -VI. _A költő és a szabók._ - -A költőnek kilyukadt a nadrágja. - -Máskor ő ezt föl se vette, illetőleg máskor fölvette ő a nadrágot -lyukasan is. De ez egyszer olyan helyen lyukadt ki a nadrágja, hogy a -mögötte menők mind észrevették és csufolták a költőt. - -Azért a költő hosszas lelki harc után elhatározta, hogy uj nadrágot -csináltat. - -Bement egy szabóhoz, akit nevezzünk Rothknopfnak, s elmondta kivánságát. - -– Előleget kérek – szólt a szabó. - -– Bocsánat – felelt a költő – de véletlenül otthon feledtem a -pénztárcámat. - -– Sajnálom – mondá Rothknopf – de akkor semmi se lesz a dologból. - -– Uram – kérlelte a költő a szabót – nemsokára egy hosszabb époszt irok -s abból ki fogom fizetni a nadrágot. - -– Ön, ugy látszik, nem tudja, hogy a szabó-ipar milyen válságba jutott – -jegyezte meg Rothknopf. - -– Nem – felelt a költő. – Ezt nem tudtam. - -– Hát majd elmondom önnek – magyarázta a jóságos Rothknopf. – -Mindenekelőtt tudja meg uram, hogy az adósok már ősidők óta nem -szeretnek a szabóknak fizetni. Ez a szokás a századok folyamán annyira -elhatalmasodott, hogy immár beállott a válság. - -– És miben áll ez? – kérdezte a költő. - -– Abban, hogy a bécsi szabók mozgalmat inditottak, melynek célja az, -hogy a szabók világszerte tegyék le tüiket és cérnáikat s tesületileg -térjenek át az uzsorási pályára. Az adósok pedig, ha nadrágot akarnak, -ezentul varrják meg a nadrágot maguk. - -– Ez érthető – jegyezte meg a költő – de ugy látom, hogy ön még nem -csatlakozott a mozgalomhoz. - -– Nemsokára mindnyájan kénytelenek leszünk vele – folytatta Rothknopf. – -Tudja meg uram, hogy az utolsó korrekt megrendelőt, aki szállitás után -nyomban kifizette anadrágot, 1857-ben temették el Hannoverben. Azóta a -legnagyobb urak is adósok maradnak a szabónak. Ismerek egy német -birodalmi grófot, aki mindaddig nem fizet, mig huszonötezer márkával nem -tartozik. Szabója egyszer már öngyilkosságot akart elkövetni, de -meggondolta magát s inkább egy csinos villát vett a huszonötezer -márkáért. Dolgozom egy magyar mágnásnak, aki csak minden öt esztendőben -fizet. Ha meggondolom, hogy ez az ember egész életében mindössze hétszer -fizetett a szabónak! Mit mondjak, uram? Fiatal korában még maga VII. -Edvárd, kinek tragikus sorsa mindazonáltal bennünket szabókat is meghat, -mondom, maga VII. Edvárd se szeretett a szabóknak fizetni. Az angol -szabók azonban tudnak ez ellen védekezni; aki rendesen fizet a ruha -szállitásakor, annak tiz-tizenöt százalékot, aki pedig egy év mulva -fizet, annak öt százalékot engednek a ruha árából. De mit csináljon a -szegény magyar szabó? Ha az ember eleve nem gondolna minden eshetőségre -s nem számitaná a ruha árát ötven–hetvenöt–száz százalékkal drágábban, a -szegény magyar szabónak éhen kellene halnia. - -S Rotknopf egy könnycseppet törölt ki szeméből. - -– Uram – szólt a költő – én belátom, hogy nem a néptanitókon, nem a -bányamunkásokon s nem a munkanélkülieken kellene társadalmi uton -segiteni, hanem a szabókon. De ön királyi tanácsos, a tőzsdetanács -tagja, többszörös háziur s azonkivül okos ember is, aki tudja, hogy a -rosszul fizető helyett is meg lehet fizettetni a jó fizetőt… talán -kivételképpen mégis csinálhatna nekem egy nadrágot? - -– Nem tehetem, uram – bizonyitgatta Rothknopf s folyvást könny -csillogott a szemében – esküszöm, hogy nem tehetem! Az én klienseim -évenkint másfél millió koronával maradnak adósaim!… tudja-e, mi az: -másfél millió koronával! Hogyan pótoljam ezt a borzalmas veszteséget, -mondja? Ha ön megmondja nekem, hogyan kaphatnám meg ezt az évenkint -másfél, harminc év alatt tehát negyvenöt millió koronára rugó összeget, -rögtön csinálok önnek egy nadrágot. De ha a szegény szabó azt kérdi, -hogy miből éljen meg? senki se felel. Másfél millió, uram, tudja-e, mi -az: évenkint másfél millió korona?!… - -E szavakra Rothknopfot sirógörcs fogta el. Ráborult a bolti asztalra, s -olyan busulásnak adta magát, hogy a költő alig tudta helyre vigasztalni. - -Fölötte lehangoltan lépett ki a boltból. Sajnálta Rothknopfot is, de -ennél még sokkal jobban sajnálta a nadrágot. - -– Szerencsére, csak egy kis lány, de több szabó is van a világon! – -vigasztalta magát. - -Rövid mélázás után betért egy másik szabóhoz, akinek a Gelbschnabel -nevet adhatjuk. - -Gelbschnabel már egészen más stilü ember volt. Székkel kinálta a költőt -s tökéletes udvariassággal szólt: - -– Azonnal válaszolok óhajtására, uram. Előbb azonban pár szót kell -váltanom telefonon a Hiteltudósitó Irodával. - -A „hitel“ szó igen megragadta a költőt, mert ösztönszerü rokonszenvet -érzett minden olyan intézet iránt, melynek nevében a „hitel“ szó is benn -foglaltatik. - -– Hogyan? Már ilyen is van Budapesten? – kérdé. - -– Igen – felelte Gelbschnabel – csakhogy még kevesen használják, mert -nálunk még kevesen állanak a kor szinvonalán. - -– Ez igen szomoru – szólt a költő, mert még nem sejtette, hogy mit -jelent a kor szinvonala. - -Gelbschnabel ur csöngetett a telefonon, összeköttetést kért és kapott, -bejelentette a költő nevét s azután igy szólt: - -– Azonnal itt lesz a válasz. - -A költő azalatt, amig várakoznia kell, egy Vitelliusról szóló tragédia -meséjét akarta elméjében megkomponálni. De alig határozta el, hogy mi -történjék Vitellius-szal a második felvonásban, a telefon megszólalt, -Gelbschnabel ur papirost és ceruzát vett elő s egy perc multán már a -költő előtt állott a Hiteliroda jelentésével. - -– Tehát hallgassa, uram, hogy mit jelent az iroda: „Bodor Barna, 27 éves -alanyi költő, számos, közepes értékü bökvers és alagya, továbbá több el -nem fogadott szindarab szerzője, született a torontálmegyei Vojtek -községben, hol a népesség garázda, fenekedő, iszákos, vadházasságban -élő, duhajkodó, pazar és elszegényedett. Egy-egy alanyi verséért a -szépirodalmi lapoktól 3–5 frtot kap; a napilapok verseit ingyen közlik. -A szerkesztőségekben kevésre használható, többnyire állás nélkül van, -most harminc forint fizetést élvez. A „Fővárosi Takarékos Gazdák -Szövetkezeté“-nél lévő kétszázkoronás tartozását perlik; a végrehajtás -küszöbön. Iparosoknak rendetlenül fizet, sőt lakásbérével is adós -szokott maradni. Lóversenyre gyakran jár és sokszor megfordul az olcsóbb -éjjeli mulatóhelyeken. Alsóst krajcárba játszik, de nem tud; blank -bélára is fölveszi. Étkezésre nem abonál, még csak könyvecskét se vesz. -Pazarul költ drágább édesvizi halételekre, mert ezeknek állitólag nagy a -foszfortartalma s ez a költészetre előnyös; nagyon sok apró süteményt -fogyaszt el s ezt már nem tudja motiválni. Egy Piczi Mici nevü -trapez-művésznőt környékez; eddig két izben költekezett rá egy -harmadrangu borozóban, pezsgőt nem hozatott, de igen sok szilvóriumot. A -nadrágcsináltatás óhaja is alighanem a szerelemmel függ össze. -Hitelképesség: a nullával egyenlő.“ Ebből láthatja, uram, – fejezte be -előadását Gelbschnabel – hogy a nadrágot nem előlegezhetem önnek. - -– Tévedés van a személyben, – vetette ellen a költő – különösen ami a -bökversek irodalmi értékét illeti. - -De Gelbschnabel nem volt kapacitálható, s a költőnek eredménytelenül -kellett a boltból távoznia. Nem csüggedt el; fölkeresett egy harmadik -szabót is, akit nevezzünk Blaumontag-nak. Blaumontag föltette -szemüvegét, végig nézett a költőn és igy szólt: - -– Külsejéről itélve, uram, önnek benne kell lennie a fekete könyvben. - -– Mi az a fekete könyv? – kérdezte a költő. - -– A fekete könyv – magyarázta Blaumontag – vagy pontosabban szólva: a -Magyar Szabók Fekete Könyve olyan folyóirat, mely betürendben tünteti -fel mindazoknak a nevét, kik szabóiknak valaha adósok maradtak. A szabók -ebből megtudják, hogy kinek lehet hitelezni, s kik azok, akik rendszert -csinálnak belőle, hogy a szabónak adósok maradnak. - -A költőben egy remény csillant fel. Az a remény, hogy az ő neve is benne -lesz a fekete könyvben. S mialatt Blaumontag a különböző évfolyamokat -lapozgatta, egész regényt szőtt képzelete… Blaumontag szavaiból vagy a -tartozás összegéből meg fogja tudni, hogy melyik szabó tétette bele az ő -nevét a megbélyegző listába. Fölkeresi ezt a szabót és azt mondja neki: -„Én önt elitéltethetném zsarolás cimén, mert meg nem engedett módon -akart rábirni tartozásom kiegyenlitésére. De ha csinál nekem egy -nadrágot: akkor megbocsátok önnek, a nadrágot pedig ki fogom fizetni -époszom tiszteletdijából.“ Ennek a szabó nem fog ellenállhatni… - -Blaumontag azonban boszusan csapta össze a kilencedik vaskos kötetet és -igy szólt, megvetéssel: - -– Az ön neve még csak a fekete könyvben sincsen benne. Önnek soha még -szabó nem hitelezett, mert különben benne volna. Én volnék az első -szabó, aki olyan szamár, hogy hitelez önnek… nos, én nem leszek ez a -szamár. - -A költő csalódottan s most már kissé elkeseredetten távozott. De nem -mondott le végképpen ábrándjáról, s bekopogtatott egy negyedik szabóhoz -is, akit az Immergrün névvel fogunk feldisziteni. - -Immergrün – Blaumontaggal ellentétben – igen nyájas ember volt. Ahogy a -költő óhajtásáról értesült, felkiáltott: - -– Kérem, azonnal mértéket veszek. - -A költő azt hitte, hogy álmodik. - -Immergrün mértéket vett és sorra följegyezte a számokat. Aztán azt -mondta: - -– Alásszolgája. Köszönöm, megvagyunk. - -– Tehát meg fogja csinálni a nadrágot? – kérdezte a tulboldog költő. - -– Azt még nem tudom, – felelt Immergrün – előbb meg kell néznem a fekete -listát. - -– Hát az mi? – kérdezte a költő elhülve. - -– Az, kérem, – magyarázta Immergrün – egy szelidebb, kellemetesebb, -finomabb fekete könyv, azt mondhatnám: fekete könyv cukrosmandula módra. -Mi modern szabók, akik haladunk a korral, nem kellemetlenkedünk a -notórius adósságcsinálókkal, akik aztán zsarolási pereket zuditnak a -nyakunkba, hanem azért értesitjük egymást arról, hogy kik üzik -iparszerüleg az adósságcsinálást. Mi az adósságcsinálóknak nem a neveit, -hanem a méreteit teszszük közzé a fekete listában, minden fertálykor. -Ahogy a fogház igazgatója följegyzi a fogoly antropometriai adatait, mi -is egész sereg számot irunk jegyzőkönyvünkbe, amikor mértéket veszünk. A -legritkább eset, hogy ezek a számok két emberre is ráillenek s igy igen -alkalmasak arra, hogy fölismerjük róla az adósságcsinálót. Ha Uraságod -tizenhat számadata még nem szerepel a rosszul fizetők jegyzékében, akkor -örömmel, sőt kéjjel fogom elkésziteni a nadrágot, de ha igen, ugy tudom, -hogy kivel van dolgom… s akkor értesiteni fogom. - -– Hogyan? – kérdezte a költő. - -– Ime, számjegyei s kisérje figyelemmel a „Fővárosi Kürt“ apró -hirdetéseit. - -A költő huszonnégy órát töltött remény és kétség között. A következő -napon, alig hogy fölébredt, megpillantotta a „Fővárosi Kürt“ apró -hirdetései között számjegyeit s ezek alatt a következő kis üzenetet: - -„Csak nem képzeli, hogy nadrágot csinálok magának?! Immergrün.“ - -A költő rettentő dühbe gurult. Még egyszer fölkereste Immergrünt, mint a -szélvész rontott be a boltba, hirtelen körülnyalábolta a gyanutalan -szabót s erőszakkal mértéket vett róla. Aztán igy szólt: - -– Ime számjegyei. Kisérje figyelemmel a „Fővárosi Kürt“ apró -hirdetéseit. - -És tova száguldott. - -A meglepett Immergrün először el akarta dobni tulajdon számjegyeit. De -még se állhatta meg, hogy másnap meg ne nézze a „Fővárosi Kürt“ apró -hirdetéseit. Ott találta számjegyeit s alatta néhány, itt le nem -nyomtatható, mert igen kevéssé válogatott szidalmat. Aztán ezt a -végszót: „És most ha tetszik, pereljen be becsületsértésért! Azt üzenem -a számjegyeinek, amit akarok! Bodor Barna, alanyi, elbeszélő és drámai -költő.“ - -Immergrünt a guta környékezte, de életét mégis megkimélte az ég. - -S a mese vége? A mese vége ez: Rothknopf, Gelbschnabel, Blaumontag és -Immergrün meggazdagodtak. Ellenben a költőnek még most sincs nadrágja. - -_Tanulságok:_ - -1. Ha költő vagy, ne akarj nadrágot. - -2. A szabót is megsegiti az isten, ha a szabó maga is erősen akarja. - - -VII. _A világ teremtése._ - -– Szabadon Schiller után – - -Vége felé járt a hatodik nap. Az Ur egy kicsit fáradt volt, mert rövid -idő alatt csinos munkát végzett. Először világosságot csinált. Azután -megalkotta a teret, ahol az életnek szántakat elhelyezhesse: az -atmoszférát, az óceánt, a földet. Majd megteremtette az élőket: a -vegetációt, az állatokat, az embert. Az emberrel csak a hatodik nap -delén készült el, mert ennek a szövevényes gépnek az összeállitása sok -gondjába került. Ekkor már vágyott a pihenésre, de még hátra volt egy -nehéz dolog, az elhelyezés müve. - -Sietnie kellett, mert a hetedik napon nyugodni akart. S mikor a -legjobban sietett, akkor vette észre, hogy alkotásába egy kis hiba -csuszott be. Ugyanis több élőlényt teremtett, mint amennyit könnyedén el -tudott volna helyezni. „A teret nagyobbra kellett volna szabni“ – szólt -magában. Különösen azt sajnálta, hogy az emberek számára nem teremtett -több hivatalt. De a nagy munkát már nem lehetett elülről kezdeni. - -Mit volt mit tenni, elhelyezte az élőket ugy, ahogy lehetett. Beleizzadt -amig egy kis rendet tudott csinálni, de alkonyat táján mégis elkészült a -munka nagyjával. Még csak három csoport várt az elhelyezésre. Az élők -egyetemének legutolsó rendü csoportjai: az ég madarai, a mezők liliomai, -és a költők. - -Az ég madarai csiripoltak: - -– Mit fogunk enni? Mit fogunk enni? - -– Majd táplálni foglak benneteket – biztatta őket az Ur. - -Arra gondolt, hogy még maradt egy kis morzsa a zsebében. - -S az ég madarai elszálltak a levegőbe, ahol még hely maradt számukra. - -A mezők liliomai nem szóltak semmit, csak fázékonyan reszkettek -fehérségükben. - -– Majd ruházni foglak benneteket – bátoritotta őket az Ur. - -Arra gondolt, hogy ez még kifutja a napfényből. És ott hagyta őket, ahol -éppen voltak. - -Már csak a legutolsó csoport várakozott az Urra, a költők. - -A költők némán és közömbösen várták, hogy visszaküldik őket a sárga -semmibe. Ugyse értették, hogy mivégre teremtették őket. - -Mikor az Ur megpillantotta őket, kétszer is megsimitotta szép ősz fejét. -Mit csináljon velök? Már nem maradt semmije. - -Hosszas fejtörés után mégis kieszelt valami modus vivendi-t. - -– Őszintén megvallva – szólt elgondolkozva – egy kicsit bánom, hogy -megalkottalak benneteket, mert tulajdonképpen, ha jól fogjuk fel a -dolgot, fölöslegesek vagytok. De ha már megvagytok – isten neki, -énekeljetek! Egyelőre nektek nem jutott semmi, de majd csak kinéz nektek -is egy kis könyvtárnokság, tanitói állás, diurnum, vagy mi egy s más, -egy kis nesze-semmi, fogd-meg-jól. Szegények vagytok, főzzetek vizzel. -És a mennykőbe!… Talán csak megvárhatok én is egy kevés hitelt!… Végre -is rászolgáltam a hitelre!… Na, hát csak előre!… - -A költők elszéledtek a világ négy tájéka felé s utközben vándorbotot -nyestek maguknak a fákról. - -Az Ur nagyot lélekzett. Azt hitte, hogy végre szerencsésen elkészült. -Már éppen el akart indulni, hogy nyugovóra hajtsa a fejét, amikor -meghökkenve vette észre, hogy egy vad nézésü, máris elzüllött alak még -mindig ott áll s hallgatagon várja a legfelsőbb rendelkezést. - -Olyan ágrólszakadt, olyan sovány, olyan beteg volt, hogy az Ur nem -ismert rá. - -– Hát te ki vagy? – kérdezte megdöbbenve annak láttára, akit alkotott. - -– Én a _magyar költő_ vagyok! – felelt a dacos külsejü alak. - -– Költő is vagy! Magyar is vagy! Mért nem vagy mindjárt zsidó is?! – -kiáltott fel az Ur elkeseredetten. – De, szerencsétlen, ha költő vagy és -még hozzá magyar költő vagy, _akkor hát mit csináljak veled?!_ - -Végtelen irgalmasságánál fogva mégis elgondolkozott, hogy mitevő legyen. - -– Hát persze, persze, te is élni akarnál… ismételgette magában. - -Beesteledett, mig sikerült kitalálnia valamit. - -– Légy hirlapiró – szólt határozottan, de hangjában részvét csengett. - -A magyar költő még ekkor se akarta megadni magát sorsának. - -– Más nincs? Semmi? Perabszolute semmi? – kérdezte. - -– Perabszolute semmi! – felelt az Ur, a legvégső „non possumus“ -szomoruságával. - -A magyar költő csüggedten hajtotta meg büszke, konok fejét. - -– Légy hirlapiró – ismételte az Ur szeliden – ez végzeted. Arcodnak -verejtékével… nem, agyvelődnek elkinzásával kell megkeresned mindennapi -kenyeredet… azaz nem, nem mindennapi kenyeredet, hanem azt, amit tegnap -megettél, amit gyermekeid tegnapelőtt megettek, amivel tartozol… -Dolgoznod kell többet mint két más embernek, mert ha csak annyit -dolgozol, mint más, éhen halsz; dolgoznod kell mindennap, kivétel, -szünidő nélkül, számodra nincs vasárnap, dolgoznod kell hiába, mert a -maximum, amit elérhetsz: létednek és gyermekeid létének fentartása – -arról, hogy egy betevő falatot hagyhatnál nekik hátra, nem álmodozhatol; -dolgoznod kell, mikor az anyád meghal, dolgoznod kell az esküvőd napján, -dolgoznod kell kimerülten, dolgoznod kell betegen, dolgoznod kell a -halálos ágyadon is. - -Amikor más lepihen és alszik, tanulnod kell, mindig többet tanulnod, -mert sokan vagytok, nagy a verseny s aki hátramarad az elhull. -Minduntalan kockáztatnod kell az életedet, s minduntalan feláldoznod a -szabadságodat, mert meggyőződésedért pisztoly elé állani és börtönbe -menni: ez a te vagyonod, ez a te becsületed. Ezekután pedig mindörökre -le kell tenned róla, hogy valamelyes megbecsülésben lesz részed, mert -sokan vannak a hirlapirók, de kevesen a költők, s az emberek téged is az -után fognak megitélni, amit kasztodnak csak a legsilányabbjai -cselekesznek, mert ők gyakran cselekszik… Menj fiam! Ha jól viseled -magad, férfikorodban segélykölcsönt kapsz az Ujságirók Egyesületétől, s -aggkorodban alamizsnát, az Irók Segélyegyletétől. Menj és ne csüggedj! -Mert ha meghalsz, minden jóra fordul. Jutalmul, mert költő voltál, -ingyen kapsz sirhelyet s ha korán halsz meg, ha férfikorod delén -agyondolgozod magadat, még olyanok is lesznek, akik megsiratnak!… Menj, -szegény fiam! - -S a költő ment, ahová végzete rendelte. - -Az Ur pedig nyugovóra tért. Pihenő helyéről még egyszer visszatekintet -alkotására, s öröm töltötte el a gyönyörü világ és a sok élet láttán. De -isteni érzése nem volt zavartalan; mindenlátó szeme mindig látta a -magyar költő meggörnyedt alakját, s fenséges örömébe egy ürömcsepp -vegyült. - -* - -Aki pedig ezt a mesét nem hiszi el: olvassa el Inczédy László -élettörténetét. - - -VIII. _A költő és a sorsjegy._ - -A költő és a sorsharag… ez régi téma. A költő és a sorsjegy… ez már -modernebb. Haladjunk a korral. - -* - -A költőt megválasztották országos képviselővé. De a költő a pokolban is -költő marad. Vakarjátok meg a függetlenségi politikust és eltünik a -poéta. Sétáljon bár Páris utcáin, mégis csak: kibuvik a szeg a zsákból. - -A költő tehát Páris utcáin sétált, s abban a képzelődésben élt, hogy ő -épp olyan országgyülési képviselő, mint a többi. Ehhez képest igy -monologizált: - -– Legalább is négyszáz képviselőtársam van, akinek a választás több -pénzébe került, mint nekem. Nem kevesebb, mint hetvenkét kollégámnak még -a képviselői fizetését is lefoglalták választási költségek fejében. -Szerencsére az én választóim: utolsó mohikánjai az elvhüségnek. Komolyan -vették a tiszta választás mókás jelszavát, s igy az én pénzem megmaradt. -Még fölösleges pénzem is van, amit a mai világban már csak kevesen -mondhatnak el magukról. Mit csináljak vele? Sorsjegyet veszek. S ha -megütöm vele a főnyereményt, Magyarország összes költőit megválasztatom -országgyülési képivselővé. - -Bement a legközelebbi bankházba s egy igérvényt kért. A bankhivatalnokok -összenéztek. - -– Mi a neve? – kérdezte egyikök. - -A költő megmondta a nevét. - -– Foglalkozása? – firtatta amaz. - -– Országgyülési képviselő vagyok – felelt a költő. - -– Hja, ezt akárki mondhatja! - -A költőnek igazolnia kellett magát. - -– Vallása? - -– Abban a kedvező helyzetben vagyok hogy nem kell eltitkolnom – szólt a -költő s előmutatta keresztlevelét. - -– Utlevele? - -Véletlenül az is volt nála. - -Ezután még vagy másfél óráig várakoztatták, abban a reményben, hogy -elunja a dicsőséget s lemond a sorsjegyről. De a költő kitartott, s -végül mégis csak oda kellett adni neki az öt frankos igérvényt. - -Ez a sok huzavona szöget ütött a költő fejébe. Tünődni kezdett, s addig -tünődött, mig megtalálta a magyarázatot. A bankhivatalnokok észrevették, -hogy idegen, s el akarták rettenteni a sorsjegyvásárlástól. Nem akarták, -hogy a francia pénzt idegen nyerje meg s kivigye külföldre. - -Mit tett volna ebben a helyzetben egy más képviselő? Egy vérbeli -politikus? Egy megrögzött összeférhetetlen? - -Azt tette volna, hogy: gunyosan mosolyog, elteszi az igérvényt, megüti a -főnyereményt, zsebre vágja a milliókat és nem is fütyöl többet -Franciaországra. - -De a költő a pokolban is költő marad… - -Alig vette észre, milyen ijedtséget idézett elő, az országgyülési -képviselőben feltámadt a poéta. Eszébe jutott, hogy a franciák és mi, -magyarok, tulajdonképpen testvérek vagyunk. Eszébe jutott Franciaország -dicső multja: Szent Lajos, IV. Henrik a nap-király, a forradalom hősei, -Bonaparte, Austerlitz, február, julius, a barrikádok, és a vérző -Franciaország: Metz, Sedan… Eszébe jutott, hogy Franciaországgal mindig -barátságos viszonyban voltunk, és hogy Franciaország néhányszor, igy -például: Rákóczi idejében, vagy ebben a században: az emigrációkor, -majdnem hogy segitségére sietett Magyarországnak… - -Mindez eszébe jutott, s igy szólt magában: - -– És én elvigyem ennek a derék országnak a pénzét? A francia testvérek -kenyerét? Nem, nem volna áldás azokon a mandátumokon, amelyeket az ő -elszegényedésük árán szerezne meg az ember!… - -Megsajnálta Franciaországot és nem ütötte meg a főnyereményt. - -* - -De később nem állhatta meg, hogy el ne beszélje kalandját, tüzes -szónoklatot tartván az önálló vámterület mellett. - -Aminek utána hallgatói fejöket csóválták és igy elmélkedtek: - -– Ezt mégis elhibázta kigyelmed! Mert szép az érzés, ha semmibe se -kerül, és szép a költészet, ha a légynek sem vét. De a közérdek előbb -való, és mikor közérdekről van szó, a politikus gyürje le a költőt. Ha -ön elhozta volna Franciaország millióit!… Hogy lehetett ezt -elmulasztani, kedves költő ur! Ön csinos verseket ir, amelyeket senki se -olvas el, s mi ezért tiszteljük önt. De ha ön elhozta volna nekünk -Franciaország millióit: Kossuth, Türr Pista és Garibaldi után ön volna -az első, akinek dalba foglalnók a nevét! - - - - -TÉLI ÁLLOMÁSOK. - -A loppioi tó malachit szinü vizére rámosolyog a Tavasz küldötte első -napsugár, s a viaszképü ember, ott, a vasuti kocsi bőrpadján boldogan -suttog magában: „Áldott Dél! Köszöntelek!“ A kis kávémasina, mely -embereket szállit a magaslatokon keresztül, duruzsolva, pihákolva -szaladgál jobbra-balra a nagoi hegykanyarulaton. Hol előre törtet, hol -visszafut; messziről nagy, fekete macskának néznéd, mely valami -cérna-gombolyaggal játszik. Oltresarcanál aztán lekanyarodik a -magaslatokról, s a viaszképü ember a völgykatlanban villák és fogadók -kőhalmait pillantja meg: az ott már Arco. Végre! Az összegémberedett láb -és kar, mely a meráni direkt kocsi beteg-fülkéjében tizenkilenc órán át -nem találta a helyét, hogy aztán még két vasuti kupét próbáljon ki, már -jóelőre nyujtózkodni kezd, s mikor a kis kávé-masina behápog az arcoi -állomásra, a beteg megkönnyebbülten kászolódik ki a vasuti kocsiból. Nem -látja sápadt, fehér fülü bajtársait, akik Rivába igyekezve, sietnek -elfoglalni az üresen hagyott helyeket, nem látja a vasut lármáján -szórakozó halovány asszonyok féreg-rágta szépségét, csak a napsugárt, -mely vigan táncolt be előttük a szomoru állomásra. S annak az érzésével, -aki három heti tengeri ut kényelmetlenségei után végre kikötőbe ért, -örvendezve siet a kijárat felé. A kijáratnál aztán aranypaszomántos -sapkáju hotel-szolgák veszik át az orvosok eleven szállitmányát. A beteg -nem ellenkezik, nem ordit fel, nem rug-kapál, nem védekezik -kétségbeesetten, nyugodtan türi, hogy betegyék egy omnibuszba, melynek -mult havi pasasérjai már csöndesen fekszenek nem messze innen, a fehér -kövek alatt. - -Ó, viaszképü ember, nézz vissza egy pillanatra, mielőtt végképpen magad -mögött hagyod a hegyeket, a halmokat, az országokat, népeket s az egész -földgolyóbist! Nézz vissza; megérdemli, hogy még egy utolsó pillantást -vess rá: gyönyörü világ volt! Fák zöldeltek, patakok csörgedeztek s -vidám asszonyok nevetgéltek benne. Bucsuzz el tőlük. Az ut, amelyre -lépsz, rövid, s mégis a semmiségben végződik. Ez a napsugaras vidék az -Elysium előtornáca; az aranypaszomántos sapkáju szolgák a halál -küldöttjei. Ha a nagy embergyüjtő eddig csak alkudozott rád, itt, -bizonyos lehetsz benne, perfektté teszi a vásárt. Nézd, amott a meleg -homokon pohos, dusgazdag baktériumok trilliói korzóznak láthatatlan -batárjaikon; a gyepen ici-pici bacillus-fiuk és serdületlen bacillák -megszámlálhatatlan serege járja a ringe-ringe-rájá-t. Viaszképü ember, -nézz vissza még egyszer a hófedte hegyekre, s azután menj, ahová a -napsugár hi, az aranypaszomántos sapkáju szolgákkal! In paradisum -deducant te angeli. - -* - -Déli verőn a beteg sétára indul San Tommaso irányában. Elmegy az -elhagyott templomig, melyen nagybetüs felirás figyelmezteti a minden -tisztességtudásról megfelejtkezett emberiséget, hogy: „Rispetto alla -casa di Dio!“ s közben végignézi a temérdek fogadót, amint minden -ötpercnyi távolságban egymásra licitálnak az olcsóbbnál olcsóbb -ellátással. Ha elhiszed, amit hirdetnek, azt képzelnéd, hogy tüdőbajos -ember számára nincs itt egy talpalattnyi hely, s ablakaikból vértelen -lány-arcok nézik a sétáló beteget, Krisztus arái. Amint tekintetük -találkozik, azt gondolják egymásról: „Szegény! Ez már szépen benne -van!…“ s aztán igyekeznek egyébre gondolni. Amaz tovább megy. Egy -pillanatra boldoggá teszi a meleg érzése, s kigombolja a felső kabátját, -de mikor a tizedik haldoklót hozzák eléje tolószéken, óvatosságból ismét -begombolkozik. Az egyikre véletlenül rápillant s igy szánakozik magában: -„Istenem, hát nem jobb volna ennek, ha egy vagy két héttel hamarább -meghalna?! Mit ér már az ilyen exisztencia?!“ Egy-két hét mulva, mikor -őt viszik igy, azt fogja gondolni: „Ó, milyen jó a levegőn! Nemsokára -annyira megerősödöm, hogy megint járhatok, kelhetek, sétálhatok!…“ -Elhalad az osztrák Fehérkereszt épülete előtt, s a kirakatba tett -haldoklók, a verandán és az erkélyeken fekvő, mozdulatlan emberek egy -kicsit elkedvetlenitik. Visszatérőben nem állja meg, hogy oda ne -pillantson; igen, még most is ott feküsznek. - -Betér egy vendéglőbe, vagy egy kávéházba. A térzene, bár egy kicsit -kisértetiesen hangzik, elszórakoztatná; de már elég beteget látott, -minek lássa a többit is?! Azt a rekeszt választja, ahol dohányzók -söröznek. A másikban, ahol nem szabad szivarozni, nincs egy lélek se. -Mindenkinek jólesik azt hinni, hogy az ő baja nem tartozik a sulyosabbak -közé, s a füsttől nem őt óvják, hanem a többieket. - -Csak a szomszédja valamivel tovább ülne! S ne látná mindenütt azt a -memento mori-t, hogy: „Man bittet sich der Spucknäpfe zu bedienen.“ - -Kilenc órakor lefekszik s a kegyes álom elfelejteti vele ezt a széltől -védett helyet, ahol nem igen vannak, csak haldoklók, s olyanok, akik a -haldoklásból élnek. - -* - -Harmadnap a beteg ember rájön, hogy télen, ha rossz idő jár, a pokolban -is hideg van. A hőmérő itt három fokkal többet mutat, mint otthon – ahol -különben süt a nap – a szél se fu olyan nagyon, mint a Garda-tón -(Malcesine tájékán), de esik az eső, s a szobából nem lehet kimenni. A -szobában pedig rettenetes hideg van; lehet husz-harminc éve, hogy nem -fütöttek ebben a helyiségben. A nyomorult ember, aki a tavaszt keresi, -befüttet; az első kisérletek hiábavalók, de két forint ára fütőanyagtól -valamennyire megenyhül a klima. A beteg ember magáraveszi a plaidjét és -néz maga elé. - -Szeretteire gondol, akik azt hiszik, hogy ő az örök tavaszban lépked, s -kék virágokat szed örökzöld fákról, melyek nevető ég alatt dicsérik a -természet kegyességét ötszáz esztendő óta. - -Másfél óra mulva elfogja az elkeseredés s lemegy az első -könyvkereskedésbe, hogy valami olvasnivalót keressen. - -Ó, ezek is gondoskodnak a haldoklókról! Ime, itt vannak: „A tüdővész -keletkezése és gyógyitása.“ – „Egészségtan tudőbajosok számára.“ – „Az -alkohol és a tuberkulózis.“ (Olcsó vigasz azok részére, akik nem -söröznek.) – „A tüdővész gyógyitható.“ – „Az asztma gyógyitása.“ – -„Hogyan óvakodjunk a tüdővésztől, s hogyan gyógyitsuk a tuberkulózist?“ -– (Ez biztos szereket ajánl, s olcsóbb, mint a többi.) – „Térjetek -vissza a természethez!“ (Azoknak szól, akik még reménykednek.) – -„Láz-mérő.“ (Ennek a doktornak a szive spongyából van.) – „A soványság -okai és gyógyitása.“ (Ezt lágyabb lelkü lirikus költötte.) – „Hogyan -ismerjük meg a tüdővészt a szem kötőhártyájáról?“ (Kitünő könyv; aki -elolvassa, meggyőződik róla, hogy neki semmi baja.) – Aztán egy egész -irodalom azok számára, akik már csak a másvilágban reménykednek: -„Személyiségünk tuléli a földi létet.“ – „Meghalok s mégis élek.“ – -„Közlekedjetek a szellemekkel.“ – „A praktikus spiritualizmus tanitása.“ -– „Bevezetés a kisérleti spiritualizmusba.“ – „A föld nem utolsó -állomásunk.“ – Ötven krajcárért, vagy másfél forintért egy hétre való -vigasztalás. S ne felejtsük el, hogy ez a kegyes csalás nem árt -senkinek. A beteg, ha elpezsgőzi azt a pénzt, amibe ezek a nyomtatványok -kerülnek, legfeljebb egy pár órával hosszabbitja meg az életét. - -Itt a civilizált emberiség örök szórakoztatója: Guy de Maupassant. Itt a -legujabb könyvek, amelyek a beteg figyelmét egy negyedórára leköthetik; -itt a „Henschel fuvaros“ és Christomanos naplója. Azt, akit -világéletében csak egy dolog érdekelt, itt is fel fogják viditani -„Faublas lovag kalandjai“. Aztán megint Guy de Maupassant, vallásos -könyvek, s végül is a Notre coeur szerzője. - -A beteg beburkolózik plaidjébe, lábát odatámasztja a kályhához, olvas és -élvezi az örök tavaszt. - -* - -Az osztrák-magyar monarkia köztisztasági ládájában, melyet némelyek -üdülőhelynek tekintenek, s melyet a bacillusok Párisának kellene -neveznünk, a tekintélyesebb és pohosabb baktériumok nemzetközi -kongresszust tartanak. Eljárják a danse macabre-t, aztán komoly -tanácskozásra gyülnek egybe s elvégzik, hogy minden becsületes -törekvésük ellenére még folyvást jelentékeny a tennivalójuk. Egyre -jönnek uj meg uj szervezetek, amelyekkel el kell bánniok. - -Nehezen győzik a munkát, de vannak szövetségeseik. - -Ezek a szövetségesek derék, köztiszteletnek örvendő emberek. Akik nem -látják át, hogy az igazán megtámadott embernek a valamivel tisztább, s a -kevéssel, fölötte kevéssel melegebb levegő nem használ annyit, amennyit -árt a temérdek lelki depresszió, és nem látják át azt sem, hogy akinek -könnyü inficiálnia magát, sehol se szerezheti meg az infekciót -biztosabban, mint itt, ahol több a miazma, mint a meleg, s ahol minden -villámos lámpán ott kellene lennie a felirásnak: „Óvakodjál -embertársadtól!“… Talán maguk se tudják mért – valószinüleg puszta -tradicióból – bolygatják ki a halálraitélteket otthonuk nyugalmából, s -maguk se hiszik, hogy sokat használ a szerencsétlennek, ha a tavasz -reményében, elhozza obulusát ennek a kis köztársaságnak, mely a -haldoklásból és a halálfélelemből él, nő és gyarapszik. - -Igaz, hogy kényelmesebb nem látniok a halálra váltat. Ez is -misericordia. - - - - -AZ IGAZSÁG. - -Fölteszem, – nem jó magyar szó, de szükséges szó – tehát: fölteszem, -hogy Stockmann Tamás doktor, exfürdőorvos és ingyenes-iskola tulajdonos, -egy hideg őszi reggel fölkerekedett a családjával és meglátogatta -Párist. Fölteszem róla, hogy mindig kivánkozott oda, mert hallottam, -hogy a tudomány és a filozófia kérdései egész életében érdekelték, s az -ilyen emberekben gyakorta föltámad a vágy: fölkeresni a földgömbnek azt -a kis területét, amely egykor kétségtelenül a legnagyobb világitó telepe -volt a civilizációnak s amely talán még ma is megtartotta ebbeli -jelentőségét. Fölteszem, hogy Stockmann Petra kisasszonynak, aki igen -komoly hölgy, eszébe jutott megnézni a Collège de France-ot is, s ebben -a század egyik legeredetibb gondolkozóját; fölteszem, hogy Stockmann -doktor és leánya egy emlékezetes délután, kettő és három között, ott -szorongtak abban a kis udvari szobában, ahol hosszu, durva fa-asztal -mellett tanitványai között ülve, egy nagyfejü, és rövid lélekzetü köpcös -kis ember a zsoltárokat magyarázta hallgatóinak. Fölteszem, hogy mert a -sok héber szó csak édes-kevéssel gyarapitotta ismereteiket, engedelmet -kértek a hirneves tudóstól, hogy otthon is meglátogathassák; s fölteszem -végre, hogy Renan el is fogadta látogatásukat, s leültette őket bibliai -egyszerüségü szobájában, azokra a székekre, melyek valószinüleg a -patriarkák korából maradtak fenn. - -Tehát mindez csak fantazmagória, nem igazság. De ne vessük meg oly -nagyon fantazmagoriáinkat. Nincs az a képtelen álom, mely minden igazság -nélkül való volna. Tökéletesen hazudni lehetetlen, s fantazmagóriáinkban -is megnyilvánulnak bizonyos igazságok, néha talán akaratunk ellenére is. -Sőt – ki tudja?! Olykor azt hinné az ember: mintha ugy volnánk az -igazságokkal is, ahogy az árnyékunkkal, amely, ha utána futunk, elillan -előlünk, s ha futunk előle, utólér bennünket. - -Elképzelem tehát, hogy Pyrrhon modern kiadása, meg a rajongó norvég -együtt ülnek egy bölcsészekhez méltó, egyszerü szobában s a következő -párbeszédbe bocsátkoznak: - -(Ne tessék merész álomnak mondani, ha ugy teszek, mintha hallanám a nagy -kételkedő szavait. Aki jól elolvassa az ő irásait, könnyen -belelovalhatja magát ebbe a fantazmagóriába.) - -A rajongó előadja azt a kázust, mely Ibsen Henrik munkáinak -gyüjteményéből, a Reclam-féle bibliothékából, vagy a Nemzeti Szinház -előadásából immár jól ismeretes, s igy rohanja meg II-ik Pyrrhont: - -_Doktor:_ Ugy-e mester, mindez hihetetlen, rettenetes és fölháboritó? - -_Pyrrhon II.:_ Igen, ön bizonyára nagyon derék ember. - -_Doktor:_ Ezzel, remélem, nem akarja azt mondani, hogy a helyemben -másként cselekedett volna? - -_Pyrrhon II.:_ Nem, nem tudom, miként cselekedtem volna az ön helyében. -Ugy tetszik, én se titkoltam volna el, aminek ön nyomára jött, de -meglehet, hogy nem bocsátkoztam volna harcba a környezetemmel. Én már -öreg vagyok, uram. - -_Doktor:_ Szóval, ön, mester, nem ért velem egyet abban, hogy az eset -föllázitó? - -_Pyrrhon II.:_ Istenem, uram, én csak egy totyakos öreg ember vagyok. Az -agyam már meg van lágyulva s akkor se igen biztam benne, amikor még ép -volt. De ha ön mégis kiváncsi a véleményemre, megvallom, hogy: nem -tartom az esetet fellázitónak. Ellenkezőleg, természetesnek találom. - -_Doktor:_ Miért? - -_Pyrrhon II.:_ Mert ön nem elégedett meg azzal, hogy ugy cselekedjék, -amint szive és lelkiismerete parancsolták. Ön többet tett ennél. Ön -akcióba lépett, hogy ráerőszakolja a maga fölfogását a többiekre is, -akik másképpen gondolkoztak, mint ön. Ugy látszik, az ön gondolkozása -nemesebb, mint az övék, de érthető, ha ők többre becsülték a magukét. -Minthogy pedig – amint önmagáról tudhatja – az emberek sok mindenre -képesek azért, hogy más felfogásokkal szemben a magukét vihessék -keresztül: értem, hogy tüzzel-vassal opponáltak önnek. S csodálom: -először, hogy ön ezt előre nem látta, másodszor, hogy utólag -föllázitónak találja a dolgot. Én… én ugyan csak totyakos öreg ember -vagyok, de… az ön helyében megérteném őket és megbocsátanék nekik. - -_Doktor:_ De mester, én az Igazságot szolgáltam! - -_Pyrrhon II.:_ Az Igazságot? Miféle igazságot? - -_Doktor:_ Azt hiszem, mester, csak egy Igazság van a világon. - -_Pyrrhon II.:_ Nem tudom. _(Megakad a szeme a Petra kisasszony északi -egészségtől duzzadó korzetjén s mélázó tekintete megnyugszik ezen a -kellemetes ponton.)_ Kettő közül egy. Vagy valóban csak egy Igazság van, -s akkor ez az Igazság nem jelenthet mást, mint valamely őserőt, mely -mindenható, titokzatos és megérthetetlen, mint maga az istenség… Ámde -akkor ez az Igazság épp oly megismerhetetlen, mint az az apróság, hogy: -honnan jöttünk és hová megyünk, miért jöttünk e világra stb. És nemcsak -sátáni gőg, de gyermeki elbizakodottság is szükséges ahhoz a fennhéjázó -állitáshoz, hogy: „én láttam, mi van a fátyol mögött, s én ennek az -őserőnek egy részét a zsebemben hordozom, a bölcsek kövének formájában…“ -Vagy vannak milliárd és milliárd igazságok… _(Petra kisasszony elpirul, -nem tudni miért.)_ Annyi igazság, ahány generáció, ahány amber, ahány -gondolat. Ami a multban igazság volt, az ma már nem igazság, s az én -igazságom önnek már nem az, sőt az, amit ma igazságnak tudok, holnap már -nevetséges balgaságnak vagy egyszerü káprázatnak tünhetik föl előttem. -Mindnyájan átéltük az igazságok egész dinasztiáinak teljes és tökéletes -bukását, s aki sokáig él, rendszerint megéri, hogy mindazok az eszmék, -melyekért egykor lelkesedett, hiu álmokként maradnak meg emlékezetében. -Ön azt vallja uram, hogy egy-egy normális igazság átlag 15–20 évet él. -Hol? A köztudatban? De hisz ön hozzá teszi, hogy az igazság csak -keveseké, a kiválasztottaké. De hiszi ön azt is, hogy a kiválasztottak -bizonyos időpontokban egyetértenek s összetalálkoznak ezekben az -igazságokban? Uram, én valaha olyan szerencsés voltam, hogy koronként -együtt ebédelhettem Franciaország legkiválóbb embereivel. Bizonyára ön -is hallott a Magny-féle diner-kről. A Goncourt naplójegyezeteiből -meggyőződhetik róla, mennyire különböztek egymástól azok az igazságok, -melyekre az ott egybegyült rokonlelkek esküdtek. De, umam, soha se -voltunk ott ketten, akik egy másodpercig egyformán gondolkoztunk volna. -Sőt, ha őszinte akarok lenni, azok az igazságok, melyeket az egyik -szerdára elvittünk, a másik szerdán már magunk előtt se voltak -mindannyian kifogástalan és párbajképes igazságok. Nem, uram, az -igazságok bennünk magunkban sem élnek 15–20 esztendeig. Ilyen sokáig -csak az álmok élnek, a legszebb, a legtartósabb és legerősebb igazságok. -Azért ugy rémlik előttem – bár én csak totyakos öreg ember vagyok, aki -nagyon sokat téved, nagyon sokat csalódik – mondom, ugy rémlik előttem, -hogy ezek közül a kérész-életü igazságok közül egyik sem érdemli meg, -hogy kiválaszszuk a többi közül, s hozzá kössük életünk sorát… Egyik se -érdemli meg, hogy fanatikusan harcoljunk mellette s ráerőszakoljuk -embertársainkra. Nem hirdetem a nihilt, uram. Mindnyájunkban van egy -biztos vezérlő. Amit egy becsületes embernek a lelkiismerete diktál: az -mind igazság. Momentán, pillanatnyi igazságok ugyan, de aligha van -másféle igazság. - -_Doktor:_ Csak nem akarja azt mondani, mester, hogy nem volt érdemes -akcióba lépnem s hogy közönbösen hallgatnom kellett volna, mikor -megtudtam, hogy a fürdőhelyünk nyavalya-fészek?! - -_Pyrrhon II.:_ Nem, uram. Bizonyára jól cselekedett, hogy hallgatott a -szivére. De aztán, az ön helyében, hallgattam volna a logikára. Ugy -tetszik, lemondtam volna a hivatalomról (cselekedtem már hasonlót, mikor -kiléptem az egyházból), nem vitatkoztam volna, nem igyekeztem volna -meggyőzni senkit, hanem a kötelességszerü reveláció után elvonultam -volna a könyveim közé, tanulmányozni az exegézist vagy a bakteriológiát… -És mindenekelőtt: nem gratuláltam volna magamnak. - -_Doktor:_ ? ? ? - -_Pyrrhon II.:_ Mert ha van valami, ami előttem ebben a pillanatban -igazságnak tünik fel, ugy ez a következő életszabály: Legyünk alázatosak -és béketürők. Ne bántsunk senkit, ne okozzunk kárt senkinek és ne -botránkoztassunk senkit. Éljünk szegényen és éljünk tiszta életet. Ha -igy élünk, jól élünk. Ebben a pillanatban ugy tünik fel előttem, hogy ez -megjárja igazságnak. Igen, uram, jó, ha alázatosak vagyunk és ha tiszta -életet élünk. _(A két fénylő, apró szem ujból rátéved Petra kisasszony -egészséget kiabáló korzetjére. Mosolyog.)_ Ámbár ez se egészen bizonyos. - - - - -KÉT SZÉP SZEM ÉS ÉLETBÖLCSESÉG. - -Seingalti Casanova Jakab emlékirataiban van egy bájos vonás. Vagy -kétezer lapon keresztül nem csinál egyebet, mint neveti az öreg -férjeket, felhasználja a lányok tudatlanságát, keresi az alkalmat az -asszonyok körül s dicséri a kegyes természetet, mely ugy akarta, hogy a -fehér nép előtt többet érjen egy ifju pásztor, mint egy vén király. -Egyszerre fordul a kocka. Jakabunk megöregszik s előkerül egy rossz -leány, valami Charpillon nevü, aki megtorolja mindazt, amit a vén -szoknyahős valaha csak asszonyok ellen vétett. A kamatok kamatjával -fizeti meg a sok szerelmi hitszegést és árulást, megboszulja az -elcsábitott lányokat s a faképnél hagyott asszonyokat. Kizsákmányolja, -megkinozza s orránál fogva vezeti az öreg Casanovát; biztatja s -felrugdalja, szóval ugy bánik vele, mint egy infámis kölyök a vén, -fogatlan kutyával. - -És Casanova? Nem sóhajtozik s nem kesereg, hogy elmultak a szép idők: -Casanova nem érti a dolgot s meg van botránkozva. Haragjában csunyán -kiszerkeszti a gonosz Charpillont, rácitálja a morált s polemizál vele. -Ugy találja, hogy hajdan angyalokkal volt tele a világ s elfelejti, hogy -az angyalokkal nem polemizált. Elfelejti, hogy Charpillonok azelőtt is -voltak, hogy angyalkái Charpillon módjára bántak el az első fejezetek -nevetséges öregeivel; nem veszi észre, hogy megrontóját angyalkának -látja a sequens, aki nem polemizál; s nem tud róla, nem sejti, hogy ő -már nem ő, ellenben Charpillon örök. - -A Casanova öregségének volt egy nagy szerencséje: az öntudatlan volta. -Annyira hozzá szokott, hogy szerették, hogy nem értette a világot, mikor -számára kifogyott a dal. - -Vagy csak játszotta ezt az öntudatlanságot? Nem hinném; Jean Jacques -Rousseau után ez a legőszintébb iró a világon. A tekintélyes számu -csalás és hamis kártyajáték, amelyekkel beszámol, megannyi bizonyiték -őszintesége mellett. Néha szépiti egy kissé a dolgot s akárhányszor -kedves szórakozottsággal felejti el megemliteni, miért kellett egyik -vagy másik városból megugrania, de eleget közöl intimitásaiból arra, -hogy a többit elengedhessük neki. Nem lehet kifogás az őszintesége -ellen. S mikor nem érti a hálátlan asszonynépet, nem komédiázik, csak -naiv. Amint szeretni is naivul szeretett, minden szolgálót egyforma -lángolással. Mindig imádja a legutolsó kedvest s feleségül akarja venni -az egész világot. - -Alkalmasint ennek az áldásos naivitásnak köszönhette, hogy öregsége -ilyen öntudatlan volt, s hogy e tekintetben mint csodálatos kivételre -lehet hivatkozni rá. - -A szabály az, hogy az öregség bünös, nem ostoba. Azok a szánalmasan -nevetséges öregek, akik biznak magukban s még inkább biznak a lányban -vagy asszonyban, többnyire a mesék világába tartoznak. A vigjátéki -öregek nem anyira vén buták, mint igen rossz fiuk. Ki lát a veséjükbe? -Az ember szánja őket: „Szegény öreg, ő azt hiszi, hogy még nem olyan -öreg!“ S meglehet, a szegény öreg nem hisz semmit, csak megalkuszik. - -A késő öregségben az önző, kapzsi és cinikus ember még inkább önzővé, -kapzsivá és cinikussá válik. Minél kevesebbje maradt, minél kevesebbet -várhat már az élettől, annál jobban sóvárogja a még megszerezhető -javakat. Ha gyomrának a rabja, nem fogja eltitkolni; de ha az aszonyé, -ugy meg kell őriznie a contenance-ot. Tudja, hogy büne visszatetsző; s -nem akar visszataszitó lenni, inkább érdekből, mint a szégyen miatt. És -sokan vannak ők: a Dávid királyok, akiknek hátborzongatóan jól esik -kissé fiatalodni az üdeség közepett, a Baron Hulot-k, akik ki akarják -szini a serleg utolsó cseppjét is, a Pall-Mall-Gazette leleplezéseiben -szereplő öregek, az ártatlanság nagy értékelői. Sokan vannak s nem -szeretik a nagy nyilvánosságot. Ellenben nem kötik magukat az apró -kényelmekhez s ha kell, bünösök törvényes formák között. Hogy egy hetven -éves ember ne látná annak veszedelmeit, ha reszkető kezével hozzányul -egy fiatal leányfő narancsvirágához – micsoda föltevés! Nem, ők nem a -vakok intézete. S ha néha elbizakodottságból hivják ki maguk ellen a -végzetet, még gyakoribb, hogy felhajtván a pohárt, csöndes megadással -ajánlják lelküket istennek. - -Akármelyik esetre gondoljunk, mikor egy moralista arra tökéli el -hetvenhárom esztendős fejét, hogy diadalszekerén egy viruló fiatal -leányt fog magával hurcolni: ezt az elhatározást bizonyára nagy lelki -hányattatásoknak kellett megelőznie. De ugy látszik, s ez axioma: - -A lelki hányattatások főképpen arra valók, hogy tul tegyük rajtuk -magunkat. - -A jelenkor egyik legnagyobb moralistájáról szólt az ének. - -Ez a kitünő ember az asszonyi lélekre vonatkozó ismeretek legnagyobb -tudósa volt. Ugyszólván egész életét ennek a „szakmá“-nak szentelte, -amelynek tudvalevőleg egyik legnagyobb előnye, hogy ha eredményei -vitásak is, a részletei minden esetben megérdemlik, hogy foglalkozzunk -velük. S ha a kitünő moralista életének vége felé nagyon bele talált -melegedni ezeknek a részleteknek egyikébe, nem mondhatni azt sem, mintha -vizsgálódásai különben eredménytelenek lettek volna. Tőle való például -az az eléggé meg nem szivlelhető bölcs irányelv, mely arra int, hogy: - -„Óvakodjál az asszonyoktól husz éves korodig és vonulj vissza tőlük, ha -a negyvenet betöltötted.“ - -Mintha ő maga nagyon elkésett volna ezzel a visszavonulással. Legalább -egyszerre csak az a hir futott végig Európán, hogy a nagy moralista -közeledni látván hetvenegyedik születésnapját, elérkezettnek tartotta az -időt, hogy oltárhoz vezessen egy husz esztendős kisasszonyt s nem -habozott sokáig, hanem igenis, szépének lába elé helyezte: dicsőségét, -vagyonát és minden axiomáját. - -Ugy látszott, hogy ez a különben nem nagy jelentőségü s alighanem -csekélyebb fajta szórakozás kissé kompromittálja az axioma-irodalmat. -„Hogyan – kérdezgették az érdeklődők – a legevidensebb életbölcseségek -sem óvnak meg a legevidensebb balgaságoktól, avagy a moral-filozófiában -való kiválóság és a moral insanity olyan közel állanak egymáshoz?!“ - -És mindenki sietett hitelt adni a kósza hiresztelésnek. - -Pedig a tapasztaltabbak előállhattak volna a hitetlenkedésnek ezekkel a -természetes szavaival: - -– Várjunk csak egy kicsit, uraim!… Ne felejtsük el, hogy az ilyen -dolgokban alighanem a Pailleron Réville hercegnőjének van igaza. -Kételkedjenek, tisztelt uraim, kételkedjenek, ameddig megbizonyosodnak, -és ha már megbizonyosodtak, azután is csak kételkedjenek! Egy leány -bukásában s egy nagy lélek megbomlásában soha se lehet eléggé -kételkedni! - -És óvakodjanak olyanformán cselekedni axiomáival, mint ahogy az angolok -cselekedtek a szerencsétlen Wilde Oszkár irodalmi podgyászával, amelyet -az erkölcsi felháborodás kidobott a közkönyvtárakból, összepökdösött, -megégetett s szétszórt, hogy még hamu se maradjon belőle. Óvakodjanak -boszut állani rajta egynámelyiküknek talán nem kedves moráljáért és -öregkori megtévedéséért!… önök, akik olyan sokat megbocsátottak, például -Horatiusnak!… - -Mert akármi történjék irójukkal, ezek az axiomák szép dolgok maradnak, -amig csak a nyugtalan s aggódó lelkek végképpen ki nem vesznek a -világból. - -Az öregség iszonyu. S a jelenkor egy másik nagy embere, Renan, előre -leszámolt a lelki megroppanás idejének veszedelmeivel. Testamentummá -tette, hogy: „ha majdan, a halálos ágyamon, szétmálló, beteg, kába -agyvelővel, ellenkezőjét fogom mondani annak, amit most beszélek, ma, -amikor eszem még ép, előre kijelentem, hogy mindez nem lesz az én -szavam, nem lesz az én cselekedetem, csak egy agonizáló félrebeszélése, -hánykolódása.“ S előre megtagadta haldokló énjét. - -Pedig nem volt mitől tartania: szépen halt meg. A másik nagy moralista, -sajnos, rosszabbul járt. Olyan ujságot beszél róla a hir, a mely -életének utolsó éveiben csunya foltot ejt magánéletének sokáig megőrzött -jóhirén. De vajjon nem csak _On dit_, nem csak a legközönségesebb -pletyka keveri ezt a késő öregkoráig tiszta életü embert a bünös -aggastyán rosszhirébe?!… Kételkedjenek, tisztelt uraim, mindvégig -kételkedjenek! Nos és ha megbizonyosodnak, még akkor se tessék rosszat -gondolni róla! Ez csak az agonizáló hánykolódása. Az igazi ember ott van -axiomáiban. Páris az, aki Helenát elrabolta, és nem az, aki egy félnapig -véresen, sárosan hevert Trója falai közt. - -Ezt kellett volna mondania a kételkedésnek. - -Kételkedni mindig jó. Ebben az esetben is kiderült, hogy nem egészen úgy -történt a dolog, a hogy Európa, sőt valamennyi földrész sajtója hetekig -hiresztelte. Az a nagy ember ugyanis csakugyan házasságot kötött -hetvenhárom éves korában, de nem egy huszéves kisasszonyt vezetett -oltárhoz, hanem csak azt cselekedte, hogy törvényesitette egy -negyedszázados viszonyát. Volt egy barátnője, a kivel mintha csak -házasságban élt volna, akit azonban sokáig nem vehetett el feleségül, -nem azért, mintha nem tartotta volna erre méltónak, hanem más okokból. -Előbb azért, mert a barátnőjét nem engedte ki egy szerencsétlen házasság -kötelékéből a boszuálló férj; később pedig azért, mert a családjának (a -leányának meg a vejének, akiknek már eladó leányuk volt) nem akart -kellemetlenséget okozni a régi viszony törvényessé tételével. Hanem, a -mikor érezte, hogy nemsokára meg fog halni, anyagi tekintetben -gondoskodni akart arról a nőről, akit sokáig szeretett s aki sokáig volt -hozzá kedves. A mi egy kicsit más, mint a bünös aggastyánság. - -A valóság meg a közt, a mivé ezt a szenzáció-keresés formálja át, van -néha egy kis különbség. Nem éppen kivételes dolog, hogy romlott -képzelettel irják az ujságot külön ajánlással: a romlott képzeletnek. - - - - -ESTE AZ ERDŐN. - -Este az erdőn egy nagyon szép fiatal asszony meg egy kis leány virágot -szednek. Egyszerre előttük terem az örök Anthony, az az ember, akinek a -szerelme végzetes. Az uj időkben Anthony külsőleg olyan, mint más. Nincs -benne semmi a Beau Ténébreux-ből; megjelenése nem ébreszt -balsejtelmeket. Tartása nyugodt, szava illedelmes; a szenvedély nincs -folyvást ajkán. Amig magára nem marad vele, közömbös dolgokról beszél; -semmiségekről, mint mindenki, kissé egyhanguan, mint egy igen jó modoru -fényképész. Hogyan kelthetne gyanut? Titkát egy tudja csak, és az nem -beszél róla. És egy tizenöt éves leány, „ki még virágot szedhet minden -ágról“, mit sejt az még szerelemről, halálról?!… Magukra hagyja őket. Ő -koszorut köt; a másik csöndes, mint a mélyviz; nem látni rajta, mit -forgat a fejében. Majd hoz nekik virágot. - -Este az erdő árnyékokkal telik meg. Az elhagyott tájék ünnepi csendje a -halált dicséri; a fák az anyaföldről suttognak, s szavuk a szivekbe -lopózik. Akinek bánata van, kerülje az erdőt, s ne hallgassa a nyirfák -zizegését; üljön otthon, olvassa Paul de Kock-ot, vagy menjen el a -kaszinóba, ott még jobb a világitás. Az erdő sötétjében gnómok -leskelődnek. - -S meglehet, ha ez a találkozás másutt történik, a dolog, melyről szólok, -épp ugy végződik, mint a legtöbb szerelmi história: müvészi befejezés -nélkül. Ki nem volt közel a „tragikus vég“-hez soha életében?! A -véletlen nem mindig öl; néha visszarántja az örvény széléről, aki maga -ront neki az örvénynek. Az Anthonyak családjából sokan meggyógyulnak, s -mint nyugalmazott pénzügyi tanácsosok szokták, nem halnak meg soha. - -Ennek a históriának másképpen kellett végződnie. Mit beszélhettek a -halál előtt – ki tudná azt kilélekbuvárkodni? Az örvény széléről -visszarántott, hajdani öngyilkos-jelöltek mesélnek egyet-mást az efféle -jelenetek részleteiről, de mindenki rosszul emlékszik elmult -fájdalmaira. Bizonyára banalitásokat beszélt a szegény Anthony; affélét, -aminőt szinpadon hallani. Az élet tragikusai a legtöbbször azoktól -tanulják a szavakat, akik csak játszszák a tragédiát. - -Egyet tudunk az egész párbeszédből, ezt a kis szócskát, hogy: „nem“. -Tudjuk továbbá a „tény-álladék“-ot. Két lövés dördült el, s két golyó -kioltott két életet. Anthony ölt, mert szeretett; nem akarta, hogy a -másé legyen, aki nem lehetett az övé. Aztán megölte magát. A -vadrózsa-bokrétát piros, meleg vér boritotta el, s a gyermeklány már egy -halottnak hozott virágokat. - -* - -Az ember nem hinné, hogy ennek a szomoru történetnek tanulsága is van. -Pedig, ugy látszik, van; legalább eljövének a moralisták és fejöket -csóválák. - -Lám, a realizmus! A meglazult erkölcsök! A finde-siécle és egyéb gonosz -dolgok! - -Ámbátor Anthonyk minden időben voltak és lesznek, s a vidám régiek, akik -szerencsésen elkerülték Krafft-Ebing doktort, koronkint együtt pingálták -Ámort és a halálfőt. - -Mégis ugy kell lennie, mint ezek a bölcsek állitják, s bizonyára -cudarság megölni, akit szeretünk, azért, mert nem engedett önös -kivánságunknak. S ha a bokrétát kötözgető szép asszony gyilkosa azért -ölt, hogy kiérdemelje ezeknek a moralistáknak az elismerését, ugy nagyon -elvétette a dolgát. - -A valószinü azonban az, hogy édes-keveset törődött ezeknek a jó uraknak -az elismerésével, s nagyon mindegy volt neki minden erkölcsi fogalmuk, s -ráadásul mindegy volt neki az egész világ. Ugy látszik, nem igen -törődött az semmivel, a monomániáján kivül. A szenvedély már ilyen -furcsa valami. - -A moralizálás igen szép dolog, még a minden áron való moralizálás is. A -karakter még tulszigoruságában is tiszteletreméltó. Néha azonban a -karakter, a maga megelégedettségében, kissé erőszakos. Ilyenkor -fölösleges prédikációkra ragadtatja magát, s többet akar tudni, mint -amennyi halandónak adatott; szóval, a karakter néha diadalmaskodik az -elmén… rosszabb magyarsággal jobb volna igy mondani: a karakter néha -diadalmaskodik az ész felett… - -Még ebben az esetben is kalapot kell emelni előtte, ilyenkor azonban ne -tessék követni a karaktert odáig, ahová tulszigoruságában eljut, amikor -megtagadja az emberi részvétet a halottól. - -Higyjék el, némelyik Anthony méltó minden szimpatiára. Én ismertem -ilyet; véletlenül éppen azt, aki – senki se hitte volna róla – -gyilkossággal és öngyilkossággal végezte, este, az erdőn… nyilván nem -azért, hogy megboszantsa a szigoruakat… Szóval, nemcsak „a papiron“ -tipelek… Kedves, megnyerő, és finom lelkü embert ismertem meg benne, aki -gavallér volt a szó legjobbik értelmében, amivel azt akarom mondani, -hogy gyöngéd és nemesszivü volt, aki addig, mig gyilkossá kellett -lennie, még csak kellemetlenséget se okozott senkinek. - -Bizonyára volt benne valami a regényhősből. Ó, nem a viselkedésében, nem -az allürjeiben, ha önök szerint, szigoru urak, a regényhősök -viselkedése, a „regényhős-tempók“ nem férnek össze a jóneveléssel és az -európai formákkal. De a hangja lágyságában, s a tekintete szelidségében -volt valami nyugtalanitó, amit csak azoknál az embereknél venni észre, -akiknek előbb-utóbb szerencsétlenség a végük. - -S önöknek igazuk van, ha azt vallják, hogy a világnak semmi szüksége a -regényhősökre, akik önmaguknak is, másoknak is vesztére születtek, s -akik nem tudnak élni, csak meghalni tudnak. Mindez igaz; mégis minden -kor, s minden társadalmi réteg megtermi a maga regényhőseit. - -S mért hogy igen sokszor éppen ezek a legkedvesebb emberek? - -Csak véletlen-e, hogy ennek a mi regényhősünknek a huga tüneményes -szépség volt a maga rövid életében, a legpoétikusabb jelenség, s a -legragyogóbb beauté mindazok közül, akik a budapesti bálok parkettjén -megfordultak?! Sokan sokáig emlékeztek rá, hogy ez a gyönyörü teremtés -virágjában tört le; az orvosok azt mondták, hogy: a tüdővész, az -asszonyok, hogy: a tánc ölte meg. - -Mért hogy a szépség, a szeretetreméltóság, meg a szerencsétlenség édes -testvérek?… - -* - -Azokban, akik ismerték a mi regényhősünket, a mély részvétet nem -zavarhatta meg az erkölcs felháborodása. Ezeknek eszébe kellett jutnia, -hogy vannak rettenetes dolgok, melyek bármilyen isten ellen való vétkek, -mindenekelőtt óriás szerencsétlenségek. - -Akik nem ismernek bocsánatot, vegyék figyelembe, hogy az isten ellen -való vétek nem mindig alantas. Vegyék figyelembe, hogy amikor az emberek -roppant tömegében jóformán csak egy energiát látni, azt, amelynek -erejénél fogva az egész világ kapar és marakodik, majd ujra marakodik és -kapar: az, hogy van még az emberiségben egy másik energia is, mely bár -rombol és öl, de nem az étvágyból fakad – magában véve is bocsánatért -kiált. - - - - -A SZÁMÜZÖTT TÉLÉMAQUE. - -Nem vagyok nagy klerikus nevelés dolgában. A gyermek örök rejtély maradt -előttem s állandóan bámulom a vakmerőket, akik ezen a rejtélyen -uralkodni akarnak. Minő csodálatos erők szunnyadnak benne, amelyeknek -életjelenségeihez a hőmérőt nem találod meg magadban! Mindegyik rébusz, -mindegyik más és más s a legtöbbször oly idegen előtted, mint a fölötted -világitó csillagok, melyeknek csak külső formáit ismered és sejtelmed -sincs róla, micsuda világ lakik egyforma, szende fényük mögött. Ha azt -véled, hogy kitanultad valamelyiket, a kinai nyelv hatvanezer betüje -közül egyet tanultál meg s holnap ujra kezdheted a tanulást. Ahányan -vannak, mind egy-egy külön világ; hieroglifái rejtelmes atavizmusoknak, -melyeket a mult fekete fátyollal föd el előled. És te, aki talán nem -ismersz egyebet, csak egy kaptafát, egy képzelt homunculust, olyan -erőket vagy olyan gyöngeségeket imputálsz neki, amelyeknek talán éppen -az ellenkezői érlelődnek szivében. Azért még sem félsz otromba kézzel -nyulni hozzá ehhez a füstpapirhoz, melyen helyrehozhatatlan nyomot hagy -minden érintés, minden vigyázatlan lehellet!… - -És milyen hitványak eszközeid, melyekkel ezen az ismeretlen hangszeren -játszani iparkodol! A legtisztesebb, legősibb nevelési elvek közül -majdnem mindenik vitatható, némelyik tisztára galádság. A -legáltalánosabb principiumok között alig van egy-kettő, mely -lelkiismereted előtt megállja a sarat. Meg vagyok győződve, hogy a -leánygyermeket vallásossá kell nevelni; meg vagyok győződve, hogy fiut, -leányt egyformán ahhoz kell szoktatni, hogy sohase hazudjék; s meglehet, -ebben sincs igazam. A többi találgatás és tapogatózás. Sohase tudod, -hogy mikor jót akarsz vele, nem rontod-e meg az egész életét. Igyekszel -gyöngéd érzéseket oltani a szivébe? Talán el fogja sodorni a legelső -vihar. Keménylelküvé, rideggé teszed? Talán meg fog átkozni, mert -megfosztottad még a csalódásoktól is. Szabadjára hagyod egyéniségét s -csak virrasztasz körülte? Egy szép nap talán egy szörny áll majd -előtted, akinek nem érted a nyelvét. - -Hát még mikor a gyermek serdül, mikor a rejtelmek kezdenek bonyolódni?! -Mikor a rossz feléje terjeszti árnyékát s te a sötétségben nem látsz -többé semmit?! Mikor még ő maga is hozzájárul, hogy téged lóvá tegyen?! -Most kell még csak okosnak lenned, Figaro! S egész tudományod, egész -bölcseséged nem áll egyébből, csak ebből az egy szóból, hogy: „Goddam!“ - -Valóban, nekem ugy rémlik, hogy a pedagógus kevélysége az emberi -értelemnek legcsunyább elbizakodottsága. Persze, más a dolog, ha a -paedagógiát ugy értjük, ahogy Spártában értették. Igenis, lehet -katonákká gyurni az embereket az állam érdekében; ez a mesterség, ha jó -eleve kezdik, talán nem is olyan nehéz. De nevelni őket, nevelni, hogy -olyanokká váljanak, aminőkké lenniök nem az állam, hanem a tulajdon -érdekük kivánja – minő óriási ambició! A pedagógusnak, ha méltó akar -lenni erre a névre, egyesitenie kell magában a nagy pszihológus, a nagy -moralista, a nagy politikus és a nagy diplomata minden kitünő -tulajdonságát. És istenem, mit látunk?! Azt, hogy ha a pedagógusok a -kertészetre adták volna magukat, ennek a földnek a növényzetéből most -már nem volna egyéb, csak páfrány és zuzmó. Ahová a pedagógus leteszi -nehézkes, mészáros-kezét, nyomában nincs egyéb, csak himpor pusztulása. - -Meglehet, mindez csak fantazmagória s én nem is ragaszkodom hozzá, hogy -minden esetben okvetetlenül igazam van. Ha mégis előhozakodom ezzel a -fantazmagóriával, teszem azért, mert okát akarom adni, hogy az iskolai -nevelést kimérának tartom. Az otthon nevelését nem kritizálgatom. A -szivnek mindig vannak fényes ötletei, melyeket nem lehet megtalálni a -teóriák egész magazinjával. És aztán, az otthon levegőjében van valami -ózon, amely rendesen helyre hozza, ami apróbb hiba esik. Az otthonban -„_ő_“ lehetővé teszi még a nevelést is. De nevelés és iskola! Béke és -Mannlicherpuska, egészség és táncolás a jégen. - -Nevelés dolgában az iskolának ma csak egy szerepe van: az, hogy -megismerteti a gyermekkel a bünt. Igaz, hogy később, az életben, ugyis -meg fogja látni; de ez az előlegezés legalább is kétes haszonnal jár. - -Ha még olyan elfogadott nézet is „in theoria“, képmutatás volna -bizonyitgatni, hogy: de igenis, az iskola nevel; sőt képmutatás volna -még csak várni is, hogy az iskola, mai formájában, nevelést adjon. -Legyünk őszinték, az iskola „in praxi“ csak arra jó, hogy tanitson; hogy -valamelyes, minimális ismerettel lássa el a gyermeket. Sőt, a meztelen -igazság az, hogy rendesen még ezek a minimális ismeretek is mellékesek; -az apa célja egyszerüen az, hogy bizonyos életpályára készüljön el a -gyermeke, az iskoláé pedig, hogy gátakat állitson fel a kis proletárok -előtt, akik azokat a bizonyos életpályákat lehetetlen számban kivánják -megrohanni. Ne tessék azt mondani, hogy ez cinikus beszéd; megengedem, -hogy tulságos ridegséggel fejeztem ki, amit mindenki érez. Sőt hinni -akarom a jobbat: hogy az iskola célja is az volna, ami az egyesé. -Tudniillik, hogy a különböző életpályákhoz megadja az első ismereteket s -e célból a tudnivalók egy minimális anyagát kenje rá a gyermekre, -amennyi meg nem árt neki s amennyiből még benne is maradhat valami. - -Tudom, hogy vannak, akiket megbotránkoztatok ezekkel a szavakkal. Akik -igy hurrognak le: az iskola célja nem az, hogy előkészitsen bármily -életpályára is; célja az, hogy általános müveltséget adjon s csak ez -által, közvetve, preparál az életre. Az a célja, hogy általános -müveltséget adjon? De vajjon ad-e s adott-e valaha? Kérdezzenek ki egy -fiatal legényt, aki tavaly tette le az érettségi vizsgálatot -„kitüntetéssel“, s nem fogja tudni: hogyan keletkezik a hó és jégeső, -nem fogja tudni elmondani, mennyit ismert meg a civilizált világ -Afrikából, mikor és hogyan, és nem fogja tudni elmondani, hogy -tulajdonképpen hogy is van az a vér-keringés? Később majd megtanulja, ha -kedve lesz hozzá. Nem; az iskola sohasem adott, most sem ad „általános -müveltséget.“ S micsoda cél az, mely mindig megmarad célnak? - -(Szinte hallom, hogy: „Igen, mert a tanitási módszer silány. De ebből -csak az következik, hogy az iskola rossz“. Olyan régen rossz, kegyes -uraim, hogy nekünk már iskola és rossz iskola egyet jelentenek.) - -Amit az iskola valósággal megád: az három-négyszáz sornyi ismeret, -jobbára történelem, némi irodalmi máz, homályos emlékek rendszerekre és -kategóriákra, melyek a szegény fiu előtt soha sem voltak érthető dolgok -s mindezen a kétes értékeken kivül még valami. Ez a „még valami“ az -egyetlen haszna a kis proletárnak a sok esztendei struggle for life-ért. -Az iskola megnyitotta előtte a latin kincses házat, s az iskola -megkönnyitette, hogy megtanuljon egy-két élő nyelvet. - -Eddig vagy az egyiket tette meg, vagy a másikat. Ezentul ugy volna, hogy -megteszi majd mind a kettőt. - -A kilátás olyan kecsegtető, hogy az ember a legelső pillanatban -okvetetlenül lelkesedik az egységes középiskoláért. De ha tulestünk a -lelkesedés első mámorán, s megismerkedünk a tervezettel, örömünk -megcsappan. Furcsa ez a tervezet. Különben Isten mentsen, hogy -hozzászóljunk a részleteihez; nem illenék, hogy mi laikusok -kritizálgassuk a szakértők dolgait. De van ebben a tervezetben valami, -ami már ránk is tartozik. Azaz, hogy nincsen benne valami s ez a valami -a francia nyelv. - -Ezentul iskoláinkban nem fogják tanitani a francia nyelvet. Néhány ezer -fiuval meg fog kevesbedni azok száma, akik Calypso iránt érdeklődnek; a -jó Télémaque királyfi elveszti magyarországi klienseit. - -A tervezet bájos egyszerüséggel nyilatkozik az ujitásról. A tervezet -megengedi, hogy a kis proletárok, ha kedvük van hozzá, privata -diligentiá-ból ezután is tanulhassanak franciául. Ha éppen nagy kedvük -van hozzá. - -Megengedi? Csak nem akarta talán eltiltani, hogy az iskola falain belül -francia leckét is lehessen hallgatni?! Egyéb igazán nem hiányzik ebből a -tervezetből, minthogy ezt is eltiltota volna! - -Bizony, ebben a kegyelmi paragrafusban nincsen köszönet. A fődolog az, -hogy a francia nyelvet kiküszöbölik a rendes tantárgyak sorából, hogy -ezentul Magyarországon nem lesz iskola, ahol a francia nyelvet -kötelezőleg tanitanák. - -Igaz, hogy eddig is csak a reáliskolákban tanitották. Ezzel a „csak“-kal -valahogy beértük, ha máskép nem lehetett. Végre mégis volt minden évben -egy pár száz rekruta, aki az iskolából az életre nemcsak ballasztot vitt -magával. - -Nem volt ez olyan csekélység, mint azok gondolják, akik a francia -nyelvet egy kis szabadkézi rajzért áldozták fel. - -Mert a legnagyobb részt ennek a megunt, számüzött Télémaque királyfinak -köszönhetjük, hogy a magyar tudományos törekvések megszabadultak attól a -megalázó, gyilkos német gyámságtól, melynek igájában a legderekabb -képességek is évtizedeken át szolgai munkára voltak kárhoztatva. -Télémaque királyfi tette, hogy az általános irodalmi szinvonal -legujabban olyan nagyot emelkedett; hogy izlésünk megtisztult, hogy -látókörünk kiszélesedett. Télémaque királyfié az érdem, hogy a magyar -festők és szobrászok megujhodott kedvvel, lázas munkával hozzák helyre a -sok esztendei mulasztást, s hogy lemondva a strucc-szárnyalásu német -géniusz imádásáról, kinyilt szemmel méltóbb ideálokat keresnek. -Télémaque királyfi tette végre, hogy valahára van egy európai nivóju -szinházunk, hogy a magyar szinészeknek nem kell elbujniok az idegen -müvészek elől, s hogy Budapest közönsége épp olyan kényes, szigoru -izlésü, mint a Boulevard des Italiens-é. - -Ez a Télémaque királyfi, aki aránylag rendkivül rövid idő alatt ilyen -jelentős hasznunkra vált, még ezután is tehet szolgálatokat a magyar -géniusznak. Legalább egyelőre jó lesz, ha nem bánunk vele kurtán. Van -még egy és más tennivaló, amihez mindig el fog kelni némi francia izlés. - -Kegyelmet hát a szegény Télémaque-nak! Kegyelmet neki, szakértő uraim! -Ne mondhassa el senki az egységes középiskoláról, hogy: amit tanitani -fog, összefoglalása mindazoknak a dolgoknak, amelyek az életben -fölöslegesek, s hogy ami áldásai közül a legtöbbet ért volna, kimaradt -belőle. - - - - -AZ ÉRDESSZAVU MIRÁKOLÓ. - -A cár beteg volt s a világ minden hirlapjában sürün lehetett olvasni -ilyen tetszetős apró történeteket: - -… Mialatt a fehér cár, minden orosz országok császárja, akitől egykor -milliók reszkettek, tehetetlenül vergődött velencei csipkével diszitett -s gonddal, nyugtalansággal tömött vánkosán, a fehér palota -márványlépcsőin egy igénytelen alak lépdelt fölfelé, szürke kabátban, -furkós bottal és sáros csizmában. A lakájok el akarták állani az utját s -a hopmester azzal lépett elébe, hogy a cárhoz ilyen öltözetben nem -szokás beállitani. De az igénytelen alak csak annyit felelt, hogy: „A -frakkommal nem fogom meggyógyitani“ s egy jól irányzott oldallépéssel -elháritván az alkalmatlan hopmestert, belépett a beteg uralkodó -termeibe. Egyenesen a cár ágyához tartott s ott izgatottan nézegetett -körül. „Pfü, micsoda levegő ez! – kiáltott fel. – Nyissák ki mindjárt az -ablakot, ha eddig még nem volt annyi eszük!“ S ezzel kipökött a padlóra. -Amire a cár főhadsegéde, Boisberthelot gróf odasugott La Vieuville -Bertrandhoz, a szárnysegédhez: - -– A cár élete meg van mentve! - -Az igénytelen alak ezalatt levetette csizmáit, hogy közelebbről -dögönyözhesse meg a cárt, a csizmákat megőrzés végett átadta a cárnénak -s a következő pillanatban siketitő orditás hangzott fel: a minden -Oroszországok cárjáé, kit az erélyes massage szerencsésen fölserkentett -szomoru apathiájából. - -Az udvarfiak és udvari dámák pedig csodálattal eltelve, adták -szájról-szájra a Boisberthelot gróf szavát: - -– A cár élete meg van mentve! - -E férfiu Szaharjin volt, a nagyhirü tanár… - -Továbbá: - -… Nikolájevics Vazul nagyherceget esztendőkkel ezelőtt nehéz hallás és -rossz látás gyötörte. Minden kitünőség lemondott immár a nagyherceg -szeméről és füléről. Végre, valakinek az udvarnál eszébe jutott egy -moszkvai igénytelen ember, aki addig inkább csak egyszerü modoráról, -mint gyógyitásairól volt hires. Az igénytelen embert meghivták -Pétervárra s bár ez csak dörmögve engedett a meghivásnak, a nagyherceg -meg volt mentve, mert az igénytelen moszkvai orvos alig három-négy pofon -alkalmazásával visszaadta a nagyhercegnek látását és hallását. - -A meggyógyult beteg már akkor ki akarta fejezni háláját orvosa iránt, -mikor még szikrázott a szeme a kurától, s százezer rubelt küldött az -igénytelen moszkvai tudósnak. De az igénytelen moszkvai tudós -visszaküldötte a pénzt a következő egyszerü sorok kiséretében: „Nekem -több a pénzem, mint magának. Nem szeretem, mikor a bolha köhög.“ - -E férfiu Szaharjin volt, az azóta már nagyhirü tanár… - -Más nóta: - -… Szaharjin, amily kevéssé respektálja a világi finnyásságokat, épp oly -önfeláldozó jótevője a szegényeknek. - -Nemrégiben egy szegény, hárászkendőbe burkolózott, tizenhárom éves -leányka kopogtatott egy nagyuri palota kapuján. - -Kis vártatra beengedték a házigazda, egy igénytelen ur elé. - -– Mit akarsz te, csámpás?! – kérdezte a házigazda érdes hangon, mely -azonban a szeretet melegétől rezgett. - -– Szegény özvegy édes anyám nagyon beteg. Nincs betevő falatunk sem. -Tanár ur, legyen kegyelmes hozzánk!… - -– Nos, kis mamlasz, csak lódulj haza. Majd meglátjuk – szólt kedélyesen -az igénytelen alak, humorosan kollintván fejbe a leánykát. - -Aztán személyesen kocsiba ült és személyesen elhajtatott a szegény -asszony lakására. - -– No vén banya, miért vajlogatunk? – kérdezte az igénytelen alak, -vidámságot sugározva a komor szobába. - -– Nagyon beteg vagyok, tanár ur – szólt az együgyü asszony. - -Az igénytelen alak megtapogatta a csuf öreg asszonyt, aztán személyesen -leült receptet irni, személyesen kifizette az egész orvosságot és -személyesen eltávozott. - -S a beteg meggyógyult! - -E férfiu Szaharjin volt, a nagyhirü tanár… - -* - -De hisz ön régi, kedves ismerősünk nekünk, nagyhirü tanár ur! Ismerjük -kedves családját és egész uri rokonságát, s igazán csodálkozunk: hogy -önhöz még nem volt szerencsénk, hogy nevét ilyen későn kapja szárnyára a -hir!… - -Tudjuk, hogy kedves papája a regényekből és a szindarabokból jól ismert -vén tengeri farkas, akinek mord külseje alatt olyan arany sziv dobog… -tudjuk, hogy édes mamája az Alma Mater, aki ugy látszik, arra oktatja -fiacskáit, hogy: „Gyógyitsatok, lelkem, pofonokkal, mert egyébbel ugy -sem igen lehet gyógyitani“, s tudjuk, hogy kedves nagynénje: Angotné -asszony, a piac kedélye, aki olyan, de olyan vidám, amig nem a maga -bőréről van szó!… - -És ismerjük cousin-jeit is, akik nálunk hasonló kedélylyel gyógyitják a -szegényeket, s akik olyan müvészien el tudják rejteni arany sziveiket a -tiszteletreméltóan rideg külső alá. A bot-csinálta és bot-ápolta betegek -meg-megfordulnak néha nálunk is egyik-másik klinikán avagy a -kórházakban. De mert ismerjük származását és rokonságát: a távolból is -megértjük önt s a távolból is méltányoljuk nagy tehetségét. Mint -környezetének, nekünk is imponál humorával, melyet nem zavarhatnak meg -az élet apró nyomorúságai, egyszerüségével, mely nem ismer tekinteteket -se le-, se felfelé, s hivatásának végtelen tiszteletével, mely nem tür -meg maga mellett semmiféle regardot dolgok avagy emberek iránt. - -De kiváltképpen két tulajdonságával imponál ön nekünk jobban, mint a -szindarabok és regények jószivü strázsamesterei, zsandárai és -börtönfelügyelői. - -Az egyik, ami önnél bámulatba ejt: önmaga iránt való tiszteletreméltó, -impozáns bizodalma. Ön bizonyos benne, hogy egy gorombaságára, -legrosszabb esetben botjának egy érintésére minden betege kétségtelenül, -okvetetlenül meg fog gyógyulni. A féltudós ugyan azt tartja, hogy az -orvos nem gyógyithat, csak könnyithet, foltozhat, de ön feltétlenül -bizonyos benne, hogy a betegeit meg is fogja gyógyitani. Mert ön, ismert -aranyszivével, másképp csak nem bánhatnék érdesen szerencsétlen -nyomorultakkal, ha nem tudná határozottan, hogy vissza fogja adni nekik -az életet?! És ha ezek közül a kedélyesen kezelt betegek közül -véletlenül csak egyetlen egy is elhaláloznék, ez az egy be volna csapva, -mert hisz alkalmasint csak a gyógyulás reményében tette zsebre az ön -eredetiségeit. - -A másik, ami mindenekfelett imponál önben: az igénytelensége. Ön azért a -végtelen tudományért, amelylyel csalhatatlanul meg tudja mondani, hogy -betegének vagy ez, vagy más valami a betegsége, amelylyel csalhatatlanul -ki tudja jelenteni, hogy „contra vim mortis non est medicamen in hortis“ -– nem kiván egyebet, mint hogy nagyherceg és muzsik ugy tisztelje az ön -eredetiségeit, mintha ezek magának a hatalmas Mors imperatornak uri -szeszélyei volnának. Holott ön azt is megkövetelhetné, hogy halódó -muzsikok, nagyhercegek és cárok térdepelve rimánkodjanak öntől egy kis -nux vomicát. A haldokló tudvalevőleg képes minden megalázkodásra. Talán -még ön is képes lesz egy kis alázatosságra abban a kritikus órában. - -* - -Avagy csalódnánk? S ön csak egy szegény ördög, nagyhirü tanár ur? Egy -szegény ördög, aki éppen olyan, mint más s csak azért hordja a durvaság -álorcáját, mert ez imponál? S csupán ugy játszsza a mumust, amint -némelyik szegény béres a kisértetet játszsza, aki a padlásra jár egy kis -szalonnára? Ugy volna talán, hogy ön is szeretne emberségesen bánni az -emberekkel, de nem teheti, mert: élnie kell, mert: pózolt érdessége a -kenyérkeresethez tartozik, mert: mundus vult decipi, ergo decipiatur? Ha -igy volna, igaz részvéttel vagyok a nagyhirü tanár ur iránt. - - - - -LESSEPS. - -Nem lehetett egy szó, egy hang, egy sóhajtás nélkül menni el a Lesseps -ravatala mellett. Ha valami, ez a Circum dederunt még alázatosságra -tanithatott bennünket. A szegény halhatatlan – mert kegyelemből a -halálában is „halhatatlan“ maradt, – aki most már a mindig szives -vendéglátó Pére Lachaise lakója, egy csodálatos élet szomoru tanulságait -hagyta maga mögött. Valóságos mese volt ez az élet, csakhogy modern -mese, amelyben sok a fantasztikum, amely azonban nem a mesebeli örök -boldogsággal, hanem a végzettragédiák megrázó fordulatával záródik. -Sorsának röpte már-már a csillagokat érte s az impozáns „hajtalék“ abban -a mélységben végződött, ahová a szakadékok kis gnómjai is csak -megdöbbenéssel tekintenek alá. Ha valamikor, ugy akkor, mikor a Pére -Lachaiseben elhangzott Et cum Lazaro hirét a telegráf és a kábel szerte -röpitették mind az öt világrészbe, a kereskedőktől hangos nagyvárosokba -s a sárgaláz vidékeire, ahol nem laknak megfinomult emberi lények, csak -vad, ős-emberek, ahol csak egy-egy magános mérnök csinálja a -civilizációt nem tudni kinek a hasznáért: eszünkbe juthatott a Bossuet -mennydörgése: „Csak az Isten nagy!“ - -* - -Vajjon azok, akiknek nevét rózsalánccal köti a hir a nagy -cselekedetekhez, kétségtelenül, okvetetlenül nagy emberek-e?! Vajjon -Isten választottjai-e mindannyian, vagy a legtöbben csak a vak sors -játékszerei?! - -Az utilitárius felfogás – és ó, mennyire megnyerte és mennyiszer teherbe -is ejtette ez a világnézet a mi korunkat, amelyben minden kicsinyes, -kivéve az általános versengést, mely oly formidáblisan nagyra nőtt! – a -kalmár-logika, a kalmár-kritika nem habozik. Neki csak egy cinosurá-ja -van: a hatás, a siker s csak a kézzelfoghatóból, a készpénzre -válthatóból következtet vissza az x-re, az ismeretlen erőre. Kihagyja -számitásából, hogy a hatásnak, a sikernek az emberi gondolaton s az -emberi energián kivül hány és hány másféle faktora van; nem törődik -vele, hogy a céget jegyző emberi erő mögött a kedvező szelek s szelid -vizek minő hajtó erővel dolgoztak. Csupa bók az emberi erő iránt, -föltéve, hogy a siker eszkontálható; viszont az nem erő neki, mely -megtört az elemek hatalmán s a balszerencse ellentállásán. A zseni, akit -elvisz a sárgaláz, nem volt zseni; csak gyönge ember volt, akinek ki -kellett volna tartania. Másfelől, aki valamit produkál, ha nem is tett -egyebet, mint hogy megnyerte a nagy lutrit: a legrosszabb esetben -ördöngősen ravasz fickó, akivel számolni kell. - -És hány embernek a nevéről neveztek el már csillagokat, akiknek esetleg -kihuzták a számát, akiknek véletlenül megjött a csillaguk! - -Ez a történeti felfogás, a taine-izmus in absurdis; egy kis ravaszkodás -azzal a sark-igazsággal, hogy mindennek ugy kellett történnie, amint -történt. Ravaszkodás, mely nem lát az orránál tovább s mely ha -következetes akar lenni, felállitja ezt a tételt is: „mindaz pedig, ami -nem történt meg, egyszerüen lehetetlen“. S vannak, akik elmennek idáig. - -Ennek a felfogásnak a kis tőkései hamar elkészültek a Lesseps Ferdinánd -megitélésével. Megalkotta a Suez-csatornát, mely hasznára lett -millióknak, tehát nagy, igen nagy ember volt; nem tudta megcsinálni a -Panama-csatornát, amiből kára lett millióknak és millióknak, tehát -gazember volt. - -De hát igazán övé volt-e a Suez-csatorna minden dicsősége?! S igazán övé -volt-e a Panama minden szégyene?! - -* - -Ugy látszik, mintha a nagyságához nem férne kétség, legfeljebb a -bünösségéhez. S bünös volt-e, vagy csupán könnyelmü: ezt a kérdést, -miután jogilag letárgyalták, nem bolygatták többé, hanem letakarták -nagyságának a palástjával. - -Előbb, miután nevét ráirta Európa mappájára, elhalmozták minden -dicsőséggel. Elnevezték a nagy franciának, megválasztották -„halhatatlan“-nak. Csak egy dicsőségre kellett haláláig várakoznia. Arra -a dicsőségre, hogy Vilmos császár kinevezze őt a világegyetem legnagyobb -emberének. - -Ez is megtörtént. A kiváló tehetségű kritikus és zeneköltő, aki már sok -arcképkészitőt nevezett ki festőmüvésznek, aki kinevezte Ohnet-t a -legnagyobb francia regényirónak, nem tudom kit a legnagyobb káplárnak, -nem fösvénykedett, mikor elérkezett az idő, hogy Lesseps-szel szemben is -kitegyen magáért. Nyilván ugy vélekedik, hogy hasonlóan Szent Ágneshez, -aki üres kötényéből rózsákat osztogatott, csak a zsebébe kell nyulnia, -hogy annyi dicsőséget osztogasson szét belőle, amennyi neki tetszik. - -De bármint vélekedik, szép tőle, hogy juttatott a készletéből Lesseps -Ferdinándnak is. Annál szebb, mert alighanem ez az utolsó dicsőség, -amelyben a suezicsatorna hőse részesült. - -Még el sem földelték szegényt s a nagyságot máris megkezdték -visszalármázni róla. A rögtönzött biografiák kisütötték, hogy a legjobb -esetben is, ezt a nagyságot nem jelentette előre semmiféle signum, semmi -ama prodigiumok közül, amelyeket Livius emleget. A zsenialitás kissé -későn tört ki rajta, s ha esetleg hatvan éves korában talál meghalni, a -neve örökre ismeretlen marad. A diplomata mesterségbe született bele, de -erről a pályáról, a dicsőségnek minden aprópénze nélkül, önkéntelenül -kellett lemondania. Valóban alig képzelhető tökéletesebb bukás, mint az, -amely a Lesseps első „karriér“-jének véget vetett. Odillon-Barrot olyan -megbizással küldötte Rómába, amelynek céljával minden francia -ujságolvasó tisztában volt. De Lesseps félreértette instrukcióit, s ugy -diplomatizált, hogy a francia érdekek csak ugy rittak bele. Oudinot -generális, a francia csapatok fővezére, nem is hederitett a -szerencsétlen küldött intézkedéseire, s mikor Lesseps ezért kérdőre -vonta, a teljhatalmu megbizott urat egyszerüen ostobának nevezte. A -diplomata kardot rántott, s a katonáknak ki kellett nevetniök a szegény -diplomatát. Lesseps panaszkodó levelet küldött haza, s mig Rómában, -amelynek eddig csak szivességeket tett, minden bajért őt tették -felelőssé s gyilkossági kisérleteket követtek el, ellene, a külügyi -hivatal nem is felelt a levelére, ellenben elmozditotta az állásából, -bolondnak deklarálta, fegyelmi eljárást akasztott a nyakába, s -hivatalosan megállapitotta, hogy Lesseps az ő utasitásai ellen -cselekedett, ami meglehetősen ritka dolog a diplomácia -botránykrónikáiban. - -De ha a _Lehrjahre_ nimbusza szétfoszlott a detektivszerepre is -vállalkozó tájékozódó-kedv tolvajlámpájának világosságánál, ime, a -_Wanderjahre_ dicsősége sem teljes többé. Kiderül, hogy a szuezi -csatorna ideájának atyja tulajdonképpen Lepère tábornok, Bonaparte -egyiptomi expediciójának vezérkari főnöke volt, s ezzel az ideával, mely -megfordult már a fáraók idejében is, Lesseps csak a Lepère könyvei révén -ismerkedett meg. Kiderül továbbá, hogy a szuezi csatorna munkálatainak -valamennyi terve egy osztrák mérnöktől való – ki tudná a nevét?! s az -egész plánumot, melynek végrehajtása akkora dicsőséggel járt, Lesseps -meg a szuezi csatorna-társaság csak _megvásárolta_. Sem az idea, sem a -tervezet nem a Lessepsé; Lesseps ennek a kanálisnak inkább csak a -Vespucci Amerigo-ja volt. De miben állna hát akkor nagysága, ez a -világraszoló nagyság? Övé a _végrehajtás_ érdeme. A vállalkozásnak -temérdek akadálya volt: a porta bizalmatlansága, az angolok -féltékenykedése, az általános kishitüség. Ezeket az akadályokat győzte -le a Lesseps hite, szivóssága és akaratereje. - -Csakhogy – mint az _Ál-jó-emberek_ Bassecourt-ja mondaná – _csakhogy_ -hová lett volna ez a hit, ez a szivósság és akaraterő a Szaid pasa -barátsága, az Izmail pasa financiális zavarai, s a Napoleon császárnévá -felcseperedett Montijo Eugéniának holmi apró udvariasságokkal -meghóditott, szives jóindulata nélkül?! Sors bona, nihil aliud. - -Szó sincs róla, ebben a kritikában nagyon sok a tulzás. Ez a kritika -nincs távol attól, hogy ekképpen nyilatkozzék: „Istenem, hát olyan nagy -dolog az emberiség életében, ha az indigót valamivel hamarább lehet -áthozni Indiából?! Láttunk már ennél nagyobb szeleket is!“ Amivel -bizonyára csak a legfrivolabb felfogás állhatna elő. De ha sok is a -tulzás ebben a kritikában, jegyezzük meg, hogy ez a kritika soha se a -gondolkozás, hanem mindig csak az akció nagy embereit ostromolja, akik, -valljuk meg, soha se lehetnek meg, soha se boldogulnak kitünő -dolgozótársak, véletlen segitségek nélkül, amelyek, legyenek hatalmas -pártfogások vagy kedvező szelek, soha se alkalmatlankodnak, mikor arról -van szó, hogy a szerencsés cégjegyző besöpörje a dicsőséget. - -S valóban csak ez volna az emberi nagyság, ez a mindenre kész -vállalkozási kedv, mely el van szánva rá, hogy hatot vagy vakot vet, ez -a különös energia, melynek legfőbb erénye a csökönyösség, s mely oly -nyomorultul függ a hatalmasok pártfogásától, a kicsiny emberek hitétől, -s a kedvező szelektől?! Nem, valóban láttunk másféle nagyságokat is. -Darwinnak, hogy megváltoztassa az emberiség egész gondolkozását, hogy -eltörölhetetlen nyomot hagyjon maga után, nemcsak a térkép egy kis -pontján, hanem ezen a kerek földgömbön mindenütt, nem volt szüksége -kedvező szelekre. Lavoisier-nak nem volt szüksége a hatalmas -pártfogókra, s Laplace-nak nem a kicsinyek hitére. - -Igenis, van egy emberi nagyság, mely független a klima kegyétől vagy -kegyetlenségétől, melyet nem törhetnek meg a kedvezőtlen szelek, melynek -jótékonysága nem függ az apró véletlenektől. Igenis, van emberi energia, -mely különb a közönséges energiánál s mely vetődjék erre a térre, vagy -amarra, jó és balszerencse közt, mindig életjelt fog adni s theatralis -sikerekkel vagy azok nélkül, mindig kivételes és ritka emberi energia -marad. S talán csak ez a nagyság az, amely igazi. - -A természet az erőket nem egyenlő méretekben osztogatta szét, s -végtelenségének pazarságában nem törődött vele, hogy a különböző erők -minő emberi célokra fognak szolgálni, s minőkre nem. Az erőhöz nem -kötötte azt a föltételt, hogy okvetetlenül földi sikerek atyja legyen; s -ha erő a füszeres munkája, amely gyümölcsözik, bizonyára hatalmasabb erő -az óceán hullámverése, mely haszontalanul törik meg a part fövenyén. A -természet neveti az utilitárius elméletet. - -* - -A megindult reakció máris perspektivát nyit arra, hogy a történetirás, -amint nálunk sokkal hidegebben fogja tekinteni a szuezi-csatorna -megalkotójának dicsőségét, másrészt sokkal enyhébben fogja megitélni -azt, amit mi a Lesseps szégyenének neveztünk. - -Nem, a világegyetem legnagyobb emberében nem volt meg a világegyetem -legnagyobb találékonysága. Még mindig elég szivósnak érezve magát, egy -csodálatos presztizs-zsel gazdagabban, másodszor is meg akarta csinálni -Szuezét, milliók és milliók hasznára; ugy tett szegény, mint az a -szinmüiró, akit a siker karjára vett, s aki nem tud egyebet, mint még -egyszer megirni ugyanazt a darabot. Ugyanazzal a hittel, ugyanazokkal az -eszközökkel és sokkal több chance-szal látott ugyanahhoz a dologhoz; és -ebből lett: Panama. - -A szelek ezuttal nem kedveztek. A tervezet nem volt olyan jó, mint az -első, s a szoros százszor több pénzt nyelt el, mint a Szuez-kanális. -Sokkal több millió állott rendelkezésre, mint akkor, de még több -kellett, mindig több, képtelenül sok millió. Azzal, ami megvolt, nem -lehetett se előre menni, se hátra. S az akció embere, a praktikus ember -tudta, hogy mikor minden pénzforrás elapad, akkor csak egy energia, egy -modern erő van, amely pénzt teremthet a föld alól is, s ez a modern erő: -a reklám. Hogy tehát megmentse a már elveszett pénzt, visszaszijja a -részvényesek hasznát a pokolból, s visszaszijja dicsőségét a tenger -fenekéről, egy pár gyertyát gyujtott az ördögnek, a reklám ördögének -(szép kis kivilágitás volt, annyi bizonyos), s megszerzendő a -milliárdokat, feláldozott néhány milliót a Moloch céljaira. Ő maga egy -garast se látott ebből a pénzből, talán nem is tudott az egész -históriáról, csak aláirta a nevét, oda, ahová kivánták, talán közben -dajka-nótákat dudolt az unokáinak s a paralitikusok boldog mosolygásával -dadogta el, hogy aláir mindent, csak hagyják békében… De hát visszaélt a -részvényesek bizalmával. Ha a dolog sikerül, ő a világür legnagyobb -embere, de a szerencse cserben hagyta, mint Law-t s Lesseps Ferdinándot -„csalás“ miatt öt évi börtönre itélték. - -Sors mala, nihil aliud. - -Ennek a nyolcvankilencesztendős paralitikus öreg embernek a nevét -ugyanaz a _Hit_ mocskolta be, mely esztendőkkel ezelőtt a frazőrök előtt -megtette őt a világegyetem legnagyobb emberének. - - - - -KILIÁN KIRÁLY. - -Württemberg tekintetes királyáról, szégyenemre vallom meg, édes-keveset -tudok. Minthogy a velünk barátságos lábon élő Németországban a jobban -javadalmazott hivatalok egyikét tölti be, meg vagyok győződve róla, hogy -tele van minden magán- és közjogi erénynyel, sőt megvannak benne a -würtembergi géniusznak kedves, saját külön nemzeti erények is. Ugy -hiszem, kitünő s többszörös családapa; ugy hiszem, hogy szigoruan -alkalmazkodik a német birodalom ügyviteli szabályaihoz, s aláirásaiban -nincsen restancia; ugy hiszem végre, hogy mint a jó asszonyoknak, neki -sincsen története. Némi igyekezettel elképzelem, hogy egyik legkedvesebb -foglalkozása: fényes csákóban és fényes gombu uniformisban az ablaknál -állni, s nézni, hogyan egzecéroznak a katonái, akiknek a gombjai szintén -fényesek. Elképzelem, hogy szereti a sört, hogy a _De bello gallico_ -csak egy kinos, fölötte kinos emlék rá nézve, hogy korán kel és korán -fekszik, s hogy kedves nótája: „Die Deutschmeister, die Deutschmeister…“ -A nevét azonban már csak hosszas habozás után tudom megmondani. Mindent -összevetve, abban kell megállapodnom, hogy bizonyosan Kiliánnak hivják. -Mert: ő megy legelül, a nagy csizma ő rajta van. Aztán meg: néprajzi -bizonyosság, hogy a würtembergi anya mikor felocsudik fájdalmából, -könnyei között mosolyogva nem azt kérdi, hogy „Fiu?“ – hanem azt, hogy: - -– Kilián? - -Igen, őt bizonyosan Kiliánnak hivják… és amikor a közönbös Klio rávéste -érctábláira, hogy: V. Károly császár fölvette a földről a nagy szobrász -leejtett kalapácsát, a Sors könyvén dolgozó szomoru párka bizonyára a -következő szavakat iktatta albumába: - -„Ennek az esetnek a pendant-ját – párját és egyben ellentétét, -kiegészitő felét – 1895-ben Würtemberg egy szülöttje fogja produkálni, -akinek neve természetesen Kilián lesz.“ - -* - -A pendant megvan. Kilián király udvari páholyában ült, s tekintete ez -egyszer nem katonái fényes gombjain édelgett, hanem a szinpad felé -irányult. Kabátját érdemrendek boritották, s az érdemrendek alól mély -meghatottság készült kitörni. A szinpadon egy halovány, festetlen arcu -hölgy zokogott, az ajtófélfára borulva; bizonyos Duval Armand urat -siratott, aki elég izléstelen, elég balgatag volt elhagyni a halovány, -festetlen arcu hölgyet. Kilián király jóakaratulag nézett az elhagyott -Ariadné-ra, táborkara helybenhagyóan bólingatott a szinpad felé; a -földszint figyelme megoszlott a valóságos király s az álmok királynője -között; majd legördült a függöny s egy alig észrevehető kegyes jelre a -hadnagyok és kadétok ugyanolyan hévvel verdesték össze tenyereiket, -aminő hévvel táncolni szoktak az udvari bálon. - -S a következő percben Duse Eleonórát rendkivüli kitüntetésről -értesitették. Sziveskedjék megjelenni az udvari páholyban az a szerencse -várja, hogy ő felsége személyesen fog gratulálni mai sikeréhez. - -A Kilián király szép és tartalmas életében bizonyára voltak meglepetések -is. Például, igen meg lehetett lepetve 1871-ben, sőt valószinü, hogy -ebből a meglepetéséből még most sem tért egészen magához. De még ez a -meglepetés is csekélység lehetett ahhoz a lelki állapothoz képest, -amelybe előkelő személyét a Duse asszonyság felelete ejtette. Ez -tudniillik igy hangzott: - -– Minthogy az udvari páholytól a szinpadig éppen csak akkora az ut, mint -a szinpadtól az udvari páholyig: amennyiben ő felsége ismerkedni kiván, -ne terheltessék a szinpadra fáradni. - -A felelet szövegezését kiválóan elmésnek éppen nem mondhatni. Hogy a -velencei népiskolák a stilus iránti érzéket nem fejlesztik valami -tulságosan, s hogy a nagy tragikák sem felejtik el egyhamar a kis -komédiásnék nemzetközi jargonját: ezt a régi tapasztalatot a fentebb -idézett madrigál bizonyára csak megerősiti. De ha az üzenet nem -arrogálhatta, hogy az arany mondások között foglaljon helyet, egy jó -tulajdonsággal mégis dicsekedhetett. Impertinensen világos volt, annyi -bizonyos. - -Kilián király inkább csak ezt a jó tulajdonságát méltatta s kevésbbé -vetett ügyet a stilus gyöngéire. Mert nem sietett le a szinpadra, nem -kereste elő legédesebbik mosolyát és elragadtatásának legesleginkább -olvadó hangjait, nem tette koronáját a bájos Kevélység festékes -bödönkéje mellé, nem támasztotta királyi pálcáját a Földközi-tenger -pingált másához, nem hajolt meg a Duse asszonyság stilusa előtt, mint -Musset a Rachel ortografiájával szemben, nem köszönt a tűzoltóknak, a -statisztáknak és a ruhakosaras öreg asszonyoknak: hanem haragra lobbant -s kiadta a parancsot, hogy Duse asszonyság többé nem léphet fel; Duse -asszonyság sziveskedjék beszünni vagy legalább is máshol játszani. - -És másnap Duse asszonyság elutazott, változatosságban és dicsőségben -gazdag életének legnagyobb diadalával, mely a maga nemében bizonyára -első a szinjátszás történetében. - -* - -Ha Kilián király haragra lobbant, akkor valószinüleg igy gondolkozott: - -– Mégis csak hallatlanok ezek a komédiásné ténsasszonyok! Ugy nőnek ki a -földből, mint a dudva; a ghettók, a nagyvárosok szennyes utcái, a -házmesterlakások teli vannak jövendőbeli star-okkal. Felnőnek isten -nevében, mint a paréj, távol a nagy betüktől, a szép dolgoktól, a tiszta -emberektől, a templomtól és mindentől, ami civilizáció. És egyszer csak -előállanak azzal az arroganciával, hogy ők majd művelni fogják a -kedélyünket s megmagyarázzák nekünk a rejtelmesen szépet. Nincs egyebük, -csak a beszédes szemük, mely lelket hazudik, a fiatalságuk, mely -rendkivül gyorsan kopik, mert a szinpadon s a háboruban töltött évek -duplán számitanak, no meg az asszonyiságuk, mely rendesen kiáltó, s mely -náluk számos esetben még nem jelenti a nőiességet. Pertu vannak a -tűzoltókkal, szobalányul használják a mamájokat, elfogadják a -jutalomjátékukra gyüjtött emlékeket, alkusznak az imprezáriókkal, mint a -kupecek s megfigyelik az édesapjok halálát, hogy „reálisabban“ -játszhassanak. De mert az ujságok mindennap nagyokat hazudnak róluk, -mert a gyerekes kiváncsiságot szolgáló sajtó minden lépésöket -regisztrálja, mert exaltált emberek áradozva magasztalják a mókázásukat, -avagy tragikus rikkantásaikat, mert a tömeg, abból a csekély -művelődésből, amit a szinházban szerezhetni, nem igen őriz meg egyebet a -személyökre való emlékezésnél: utoljára maguk is elhiszik, hogy ők -valakik. És noha jogot formálnak azokra a dolgokra is, melyekről az uri -társaságban élő nőknek le kell mondaniok: nem elégesznek meg bukétákkal, -a rajongók, a kiskoruak, a léhák és a tömeg hódolatával, hanem -megkövetelik a tiszteletet is. Pedig minden dukálhat nekik: a tapsok, a -luxus, melyet megszerezhetnek, az imádat és a szerelem, melyet tömegesen -keltenek, minden, ami tetszik, csak a tisztelet nem. Mert, ha olykor a -személyök méltó is minden tiszteletre; ez a tisztelet soha se illetheti -meg a mesterségöket. De ime, nem elég, hogy olyan föltétlen respektust -követelnek, amelyet a világtól csak gyöngédségből kaphatnak ajándékba: -ha valamire viszik, immáron ők tagadják meg a tiszteletet azoktól, -akiknek ehhez törvényadta joguk van, s akik elődeikben már századokkal -ezelőtt fényes csákókban nézték az ablakból katonáik csillogó fegyverét. -Hát ez hallatlan és én megmutatom ennek a Reklám-királynénak, hogy velem -nem packázhat. - -Ilyenformán gondolkozhatott Kilián király és mert az előitéletekben -mindig van egy szemernyi igazság, nem mondhatni, hogy nem volt oka némi -boszuságra. A Sudermann Magdája, aki oly roppant magamegelégedéssel -sétáltatja meg az apai házban pompás toilette-jeit meg az idegenben -ráragadt francia szavakat és fesztelenséget, néha igazán kiállhatatlan. -Ez a hölgy másféle mértékkel mér magának és másféle mértékkel a kivüle -eső emberiségnek. S a tiszteletet, melyet magának megkövetel, csak az -asszonyi szeszély jogán tagadja meg attól a gondolkozás-módtól, mely -elüt az övétől. Ez nem szorul bizonyitásra. - -Mindamellett tévedésben volt a boszus Kilián király. Egy pillanatra -megfelejtkezett róla, hogy: a nemesség kötelez s minél dicsőbb nemesség, -annál többre, annál inkább határtalanul. Megfelejtkezett róla, hogy a -história mindig különösen kegyelte azokat a királyokat, akiknek az -udvariassága elég gazdag volt rá, hogy ne csak egyes udvarhölgyeknek -jusson belőle, hanem minden dámának: A _Nő_-nek épp ugy, mint a -Favoritáknak. - -Tévedésben volt továbbá, mert a szóban forgó asszonyság, ha másképp -gondolkozott a nagyvilági szokásokról, mint ő, viszont nem várt és nem -kért tőle tiszteletet. Ez a különös asszonyság nem igen kereste se a -tömeg, se az ujságirók, se az imprezáriók, se a főranguak hódolatát, -ugylátszik, a királyokét sem. Nem követelt tőlük se figyelmet, se -elismerést, se poziciót a társaságban, semmit. S ha nem volt kegyes -kedvében, ugylátszik, viszont nem is adósa senkinek. - -Tévedésben volt végre Kilián király, mert: vagy vannak ezen a kopár -hegyfokon tiszteletreméltó dolgok, vagy nincsenek. Ha nincsenek, ugy -mért volna kivétel a rang és a hatalom?! S ha vannak, akkor nincs -tiszteletreméltó polc, amelylyel ne volna egyenrangu az a függetlenség, -amely nem szorult senkire, semmire, amelynek nem kell semmi és senki -ezen a világon. - - - - -SZEM-JONGLEUR-ÖK ÉS TROUBADOUR-OK. - -Az emberi szemben titokzatos erő lakozik. Ez az erő ámulatba ejti és -megigázza a fenevadakat, részeggé teszi a kigyókat és az -operett-minisztereket, tömegesen üzi a Dunába a szegény varróleányokat, -meglágyitja a börze-csaták mezőin edzett sziveket, és kiáltó -ostobaságokat követtet el a legzseniálisabb uzsorások gyermekeivel. Az -emberi szem hatalmának nem látni a végét, s az emberi szem -hatalmaskodása ezer és ezer formában nyilatkozik meg. - -Mégis, mindnyájan elcsudálkoztunk, mikor az iskolában arról értesültünk, -hogy a mulatságos ó-korban és a gyászos emlékezetü középkorban éltek -férfiak, akik az állatok beleinek futólagos megtekintése után, avagy egy -horoszkóp üveglencséjéről olvasva, megjósolták a legközelebbi csatákat -és a legközelebbi szerelmeket. Nem azon csudálkoztunk, hogy egyáltalában -akadtak ilyen férfiak, hanem azon, hogy az üzlet virágzott, s hogy ezek -a férfiak, a szemük erejéből ettek és ittak, ruházkodtak, kirándulásokat -tettek és szeretőket tartottak. - -Az ember, kivált az iskolában, hajlandó lenézni a fent emlitett korokat. -Gyermeki lelkünk ártatlanságában azt hisszük, hogy csakis ezek a rég -letünt idők türtek meg efféle exisztenciákat. Mikor aztán kilépünk a -komtempláló életből a cselekvő életbe, észrevesszük, hogy ezen a világon -minden örökkön ismétlődik. Észrevesszük, hogy azok az exisztenciák, -melyeken egykor oly igen elcsodálkoztunk, ma is megvannak, és bár -változatosabb formában, több leleménynyel, de ma is ugyanazt a -mesterséget üzik, amelyet elődeik. A haruspexek ősi fajtája ma is él s -ma is megkeresi a kenyerét szemének büvös erejével. De nemcsak kitart, -szaporodik is. - -Azok számára, akik érdeklődnek a természethistóriai apróságok iránt, -följegyezhetjük, hogy legutóbb a következő uj spécieseket különböztette -meg a tudományos kutatás a haruspexek népes családjában: - -_1. Az államjós betümoly. (Graphologus politicus.)_ Leginkább -Németorszgában tenyészik. Ott fogták közelébb azt a hatalmas példányt -is, amelyet nem ajánlhatunk eléggé az anthropologiai muzeumok -figyelmébe. - -A haruspexeknek ez a gyönyörü példánya nem szemlélhetvén meg ez idő -szerint Vilmos császárnak a beleit, Németország legnagyobb tósztozójának -_kézirását_ tette vizsgálódásának a tárgyává. Ez alapon kifejtette, hogy -a császár álló betüi olyan jellemre mutatnak, melynek főtulajdonsága az, -hogy csak hosszas ingadozás után határozza el magát, de viszont annál -makacsabbul ragaszkodik elhatározásához. Majd kiindulva ebből az -elhatározottan ingadozó, s ingadozásához makacsul ragaszkodó lélekből, -visszafelé megfejtette Németország egész történetét, s megjósolta, hogy -hosszas ingadozások után még egyebek is fognak történni Németországon. - -A haruspexeknek ezt a remek példányát nem zárták kalitkába. Ellenben -Vilmos császár megküldötte neki Aegirhez intézett dalát, továbbá azokat -a pillanatfölvételeket, melyeket komornikairól készitett, s megigérte -neki, hogy felséges kezeivel fogja kihuzni hü szolgája fogát, ha hü -szolgájának erre szüksége lesz. - -A grafológusok válfajából Magyarországon csak két kisebb rendü spécies -ismeretes. Ezek: a betüző szu és az okmányszaglár döntnök. - -_2. A betüző szu._ (Graphologus vulgaris.) Ártatlan és szerény. -Mindennapos penzuma ilyenformán hangzik: - -„Nagysád dült betüi szenvedélyes szivre vallanak. A hajszálvonások sok -lelki finomságot árulnak el. Különösen jellemzetes Nagysádnál a nagy O -betü, melynek gömbölyüsége annak a jele, hogy Nagysád viruló egészségnek -örvend. Ebben a pillanatban arra gondol, hogy nem romlik-e meg a -cseresznye-befőtt; még négyszer fog férjhezmenni, s mindig igen boldog -lesz; számok: 8, 17, 63.“ - -A kézirat-bölcsészek egy másik spéciese: - -_3. Az okmányszaglár döntnök._ (Graphologus curialis.) Köznyelven: -irás-szakértő. Egész nap ujságot olvas, s komolyan hiszi, hogy -délelőttönkint tiztől tizenegyig megismeri olyanok irását, akiknek soha -a hirét se hallotta. Mégis lelkiismeretének a megnyugtatása végett -párosával jár, s kötelesség-érzetből ellent mond a másiknak. Nem -tagadja, hogy tévedni emberi dolog. Jóhiszemü; nem áltat senkit, csak -önmagát. Mert ő az egyetlen, aki meg van győződve róla, hogy az ő -müködése nem felesleges. - -Az emlitett spéciesek kedvelik a nyilvánosságot. - -Ellenben jobbára rejtve virit s csak kivételesen kivánkozik a nagy -közönség elé: - -_4. A konyhai Lavater._ (Phrenologus culinaris.) Gonosz tekintetü, de -különben békés ember, aki csak azért megy ki az utcára, hogy a -járókelőkön a homlok és az orr szögét, a pofacsontokat, az ajkak -vastagságát és a szem bennülését vagy kidülledtségét tanulmányozza. -Ezeknek a megfigyeléseknek az alapján bájos naivitásokat szuggerál -önmagának s a hanyagabb kereskedelmi iskolai növendékeknek. Minden -szolgálójának rossz véget jósol s ezek a jóslatok részben teljesednek -is. Néha kiadja munkálatait olyképpen, hogy az egész kiadást egy -antikvárius váltja magához, potom áron való terjesztés céljából. Igen jó -fiu és igen rossz muzsikus. Legközelebbi rokona: - -_5. A fényképirtó Cumberland._ (Photographologus psychiater), mely -rokona a betüző szunak is. Egyébként édes testvére az aeol-hárfának, -mert nincs olyan asszonyt mutató fotografia, amely meg ne rezegtetné -szive hurjait s ne ragadná ditirambusokra. Naponkint tiz-tizenöt női -arcképet dolgoz fel s felhevült képzelete az erénydijakról szóló -jelentések összes szép cselekedeit szétosztja az arcképek tisztelt -beküldői között. Gondolat-olvasásai röpke fantáziára vallanak, -mindazáltal többnyire ezzel a refrainnel végződnek: - -„… Ezek a nagy tulajdonságok végre is elnyerik jutalmukat. El kell, hogy -nyerjék. Szép arcának nemes nyugalma derüs jövőt tükröz. Ha -megpróbáltatások után is, boldog és elégedett élet vár a tisztelt -beküldőre. Örömet fog találni a hozzátartozókban, élvezetet a zenében, a -szinházban, a nagy irókban. Bizonyos, hogy sokáig, nagyon sokáig -előfizetője marad szerény lapunknak is.“ - -Végül, emlékezzünk meg a haruspexek családjának mastodonjáról, -hős-cincéréről, Dalai Lámájáról. Ennek a neve: - -_6. Az önmüködő zeneboncnok._ (Autometer musicalis.) Hazája -Franciaország. Története az, hogy egy készüléket talált fel, melyet a -zongorához kell erősiteni s mely a zongora-játszó jellemét, véralkatát, -gondolatait, előéletét, édes atyjának egész multját, őseinek hőstetteit -és betegségeit, kiveri egy papirlapra, a telegráf betüihez hasonló -ákom-bákomokban. A készülék ugyanis olyan érzékeny, hogy eszeveszetten -reagál a zongorajátszó idegerejének minden parányi nyilvánulására, -konstatálja a müvész érütését, testének hőmérsékét, éveinek számát, -szerelmi hajlandóságait, izgatottságának fokát, elméjének pihent vagy -fáradt voltát, elhatározott ingatagságát és ingatag makacsságát, -gyomrának jelen és mult állapotait és azt, hogy hány frank van a -zsebében. Mindez világosan olvasható a papirlapon: csak olvasni kell -tudni az ákom-bákomokat. - -Látnivaló, hogy az önmüködő zeneboncnokhoz képest a többi haruspexek, a -mult és a jelen összes haruspexei, angolkóros, vézna gyermekek. Az -önmüködő zeneboncnok meg fog fejteni s meg fog jósolni mindent a -világon. Csak olvasni kell tudni az ákom-bákomokat – ez az egész titok. -Én még nem vittem ennyire s már is meg tudom jósolni, hogy az önmüködő -zeneboncnoknak sok frank, sok, sok frank lesz a zsebében. - -Mert ezen a világon minden csak ismétlődik s az, hogy mundus vult -decipi, éppoly örök, mint maga az éjszaka. - - - - -A RAB MESÉL. - -– Történik: 1950-ben. Ujstilü fegyház cellája; angol kényelem. Egyszerü, -de izléses butorzat. Kilátás a Montblanc-ra. – - -_A porkoláb_ (benyit): Jó reggelt, apó! Alig mult háromnegyed nyolc, s -ön már fenn van? - -_A rab:_ A reggel oly gyönyörü! Nézzen ki csak ezen az ablakon! Az -embert költői hangulatok fogják el! - -_A porkoláb:_ Bizony, szeretnék önnel lakást cserélni. De egy hivatalnok -nem kivánhatja azt, amit a foglyok, nem igaz? Ez az épület, végre is, -önökért van s nem a mi kedvünkért… De beszéljünk másról. Mit irjak a -nyilvántartási ivbe? Jól aludt, apó? - -_A rab:_ Pompásan. - -_A porkoláb:_ És étvágya? - -_A rab:_ Kitünő. - -_A porkoláb:_ Meg volt elégedve a tegnapi vacsorával? A szakács aggódik, -hogy… - -_A rab:_ A fácán nem volt rossz, de százszor megmondtam, hogy a -Châteaubriand-t fél-angolosan szeretem, s nem egészen kisütve. És tegnap -megint egészen kisütötték! - -_A porkoláb:_ De ez nem hivatalos följelentés, ugy-e? Szegény szakács, -már annyiszor megbüntették, pedig a jó igyekezetet nem lehet tőle -elvitatni! - -_A rab:_ Most az egyszer nem bánom. - -_A porkoláb:_ Még egy kérésem volna, apó. A főügyész ma látogatja meg -intézetünket s egész hivatalnoki jövőm ettől a látogatástól függ. -Remélem, ön nem vonja meg tőlem pártfogását s kedvező jelentést tesz… - -_A rab:_ Számitson rám. Ön már a tizenharmadik porkoláb, aki -szolgálatomra van, de mondhatom, egyikkel se voltam annyira megelégedve, -mint önnel. - -_A porkoláb:_ Hány esztendeje már, hogy ön itt van, apó? - -_A rab:_ Ötvenkettő, fiam, ötvenkettő. Egy pár nap mulva hetvenkilenc -leszek… - -_A porkoláb:_ Hetvenkilenc év! Milyen szép idő!… S ön oly kitünő szinben -van! - -_A rab:_ Hja, barátom, a jó levegő s a gondtalan élet!… Aztán a -kényelem, meg a jó táplálkozás!… Ha nem hoznak ide, bizony, már rég a -sirban vagyok. Amig az ugynevezett szabadságot élveztem, meglehetős -szegénységben éltem. És semmi se öl biztosabban, mint a gond és -nyomoruság. - -_A porkoláb:_ Itt pedig jó élete volt, ugy-e? - -_A rab:_ Elég jó. Szinházat ugyan sohase lát az ember… - -_A porkoláb:_ De ebbe bele lehet törődni… - -_A rab:_ Bele. Nem mondom, hogy nem jól esnék, ha egy kis kéjutazást -tehetnék a tulajdon yachtomon, mais on fait ce qu’on peut. - -_A porkoláb:_ De hogy maradhatott ön itt ilyen sokáig? Tudom, hogy -életfogytig tartó fegyházra itélték, de ezzel a szóval: „életfogytig“ a -törvény csak tréfál. Az ember kitölt husz esztendőt s ha addig csöndesen -viselte magát, szépen hazaeresztik. - -_A rab:_ Ó, engem is el akartak küldeni, de lármát csaptam. A menykőbe -is!… mit csináltam volna odakünn? Az ember itt megszokja a jómódot s -aztán tessék ott künn a semmiből megélni! Köszönöm szépen. Mikor -harminckét esztendővel ezelőtt tudtomra adták, hogy: a törvény – törvény -s csak menjek dolgomra, fenyegetőzni kezdtem, hogy leszurom a -porkolábot, a fegyházigazgatót, a főügyészt, a szövetség elnökét – s -szépen itt hagytak. Föltették rólam, hogy ha okvetetlenkednek, igazán -megkéselek valakit s azóta nem boszantanak. - -_A porkoláb:_ Ez érdekes. Önnek nagy tekintélye lehetett, hogy ezt ki -tudta vivni. Különben az elődöm is beszélte, hogy ön nem közönséges -ember, s hogy az ön ügyéről egykor sokat beszéltek. Mondja, mi is volt -az, ezelőtt ötvenkét esztendővel? - -_A rab_ (önérzettel): Én egy királynét öltem meg! - -_A porkoláb:_ Királynét? Svájcban? - -_A rab:_ Egy idegen királynét. - -_A porkoláb:_ Valami zsarnoki lényt? Egy Katalin cárnőt, mi? - -_A rab_ (mosolyogva): Dehogy!… Csupa jóság volt és lelki nemesség!… Egy -héttel azelőtt, hogy megöltem, eszem ágában sem volt, hogy az én -kezemtől fog meghalni. Egyáltalán nem is gondoltam rá, mint ahogy a -templomi képekre nem gondol az ember. - -_A porkoláb:_ Hát csak ugy véletlenül ölte meg? - -_A rab:_ Véletlenül. Szándékosan, de csak ugy véletlenül. - -_A porkoláb:_ Beszélje el, apó, hogy történt ez? Itt már nem tudja -senki. - -_A rab:_ Már nem is igen emlékszem a részletekre. Elég az hozzá, akkor -még ifju és bohó voltam. Hittem az anarkiában, s azt hittem, hogy a -király-gyilkosságok előbbre viszik az emberiséget. Most már tudom, hogy -ez ostobaság, de tudja, a fiatalság és a nagy őrültségek mindig vonzzák -egymást. - -_A porkoláb:_ S mért választotta éppen őt? - -_A rab:_ Mondom, rá se gondoltam. Egy fiatal trónkövetelőt akartam -megölni, csakhogy éppen tegyek valamit. Mert mit ér a fiatalság, energia -nélkül, mi? De a fiatal trónkövetelő véletlenül eltünt előlem. Tomboltam -a dühtől, s ekkor pillantottam meg a királynét… És akkor az jutott az -eszembe: milyen eszeveszett galádság, milyen rettenetes alávalóság volna -megölni ezt a másikat! - -_A porkoláb:_ Mért? - -_A rab:_ Képzelje. Ez a királyné lánynak tündér volt, asszonynak: a -leggyönyörübb rózsa az isten kertjében, anyának: maga a Mater Dolorosa. -Mindenkivel csak jót tett s a Gondviselés a sok jóért csak szenvedéssel -fizetett neki. Ahol járt, áldás fakadt a nyomában, de az áldás csak -nyomon követte őt, nem haladt együtt vele, hiába imádkoztak érte népek -milliói… Nem volt öröme már, csak ha az erdőben lakó istennel beszélt, -de ha ez örömet akart árasztani a földön, csak ő rá bizta… Megölni egy -szentet! És semmiért! Mit szól ehhez a gondolathoz? - -_A porkoláb:_ Ez a gondolat csak a poklok fenekéről jöhetett. - -_A rab:_ Ugy-e? Nos, nekem akkor tetszett ez a gondolat. Igy okoskodtam: -mennyire fog imponálni az anarkia, mely erre a tettre is képes, -semmiért, gratis, csak hogy beszéljenek róla! Megjegyzendő, hogy ez a -szent akkor már közelebb volt az éghez, mint a földhöz. A martiromság -megölte már a testét és a lelkét; nem élt már, csak a nagybeteg szive! -Ezt a szivet döftem keresztül, car tel était mon plaisir! - -_A porkoláb:_ S nem törték önt kerékbe? A fülébe nem csepegtettek ólmot? -Nem hasitottak szijjat a hátából? Nem pörkölték meg elevenen? Nem törték -össze a csontjait izenkint? Nem feszitették keresztre? Nem vertek -szögeket a husába? Nem hagyták elpusztulni étlen-szomjan? S mit tudom én -mi? - -_A rab:_ Nem. A mult század végén két őrültség dühöngött, két nagyon -különböző őrültség, amelyeknek azonban szükségük volt egymásra, mert -máskülönben soha se tudódott volna ki, hogy micsoda őrültség ugy az -egyik, mint a másik. Az egyik őrültség az anarkia volt, a másiknak ezt a -szép nevet adták: humanizmus. Az utóbbi nevében olyan törvényeket -csináltak, amelyek alapján… - -_A porkoláb:_ Hagyja el, apó. Én tisztelem, becsülöm önt, s szivesen -elmulatok önnel. De engedje meg, ön lovag-regéket beszél nekem; már -pedig én nem szeretem, hogy ha valaki ugrat… Ha tréfálkozó kedvében van -s bolonddá akar tenni valakit, tőlem mulathat kedvére, de keressen -magának más bolondot s engem hagyjon békében. Vagy azt hiszi, hogy ha a -mult század végéről beszél, elhiszek önnek minden őrültséget? - - - - -TRISTIA. - -A szó embere és a cselekvés embere között első pillanatra szinte -regényesnek látszik az ellentét. A renyhe gondolkodás előtt azonegy -mesebeli királykisasszony kérői ők, csakhogy egyik a fehér, másik a -fekete kérő; egyik a széphangu, szőke, északi, másik a kevésszavu -szerencse, akinek nagy fekete keze olyan fenyegető lassusággal -bontakozik ki a fehér burnusz alól, mint roppant oroszlánfej a -barlang-szádából. Ellentéteknek tünnek fel ők, mint: észak és dél, mint: -nő és férfi, mint: negativ és pozitiv; sokkal inkább ellentétnek, mint -ezek, mert a természet nem határol olyan durván, mint a lomha képzelet. - -Micsoda csekélységgé zsugorodik össze ez a képzelt nagy ellentét a -mindjárt el nem fáradó megfigyelés előtt! Az ellentéteknek általában -nincs szerencséjök; rendesen kiderül róluk, hogy voltaképpen egyek ők, -mint a hideg és a meleg, melyek között tudvalevőleg csak fokozati a -különbség. És itt is rá kell jönni, hogy ugyanaz az energia adja meg a -szó hatalmát, amely a nagy cselekvésekre teszi képessé az embert. Nem -lehet bizonyitani, hogy a nagy szónokokban talán nagy adminisztrátorok -vesztek el, s azt sem, hogy ebben vagy abban a nagy költőben talán nagy -épitőmester lappangott. De másfelől egy elég nevezetes jelenség -illusztrálja a dolgot. Az, hogy a legnagyobb cselekvők, a hősök s a -providenciális emberek, feltünően sokszor s rendkivüli mértékben -rendelkeztek a szó hatalmával is. A legtöbbször épp oly müvészei voltak -a beszéd formáinak, mint amilyen nagyok voltak az alkotásban, s épp ugy -különböztek a közönséges emberektől kifejezéseiknek világitó erejével, -mint ahogy feléjök emelkedtek a cselekvéseikben. IV. Henrik bizonyára -maga volt az akció, ha ugy tetszik: az akció minden áron. És elméssége, -beszélő müvészete semmivel se kisebb, mint históriai sezreplése. Mint -egy kovácsmühelyből a szikrák, ugy pattognak nála a gyujtó szavak. -Tessék elolvasni gyönyörü leveleit, melyeket a tudós Young bocsátott -közre. Ha nem Navarra urának, hanem szegény embernek és a mi időnkben -születik, a kifejezés csodálatos adományaival ma alkalmasint egyik -kitüsősége a francia irodalomnak s tagja a Francia Akadémiának. -Napoleonnál ugyanez az eset. A különös korzikai ember, aki sohase -tanulta meg tökéletesen kedves Franciaországának a nyelvét, talált -mondatokat, melyeket korának egész irodalma megirigyelhetett tőle. És -Bismarck. Milyen sápadt a legujabb német irodalom beszéde, az ő -szónoklatainak energiája, fénye, őserőtől duzzadó, hatalmas stilusa -mellett! S ez a nagy gazdagság meglátszott minden csekélyebb -nyilatkozatán; husz sorában több volt a „litteratura“, mint a nyugtalan -berlini irodalom félnagyságainak akárhány kötetében. - -Bizonyára nem csupán ez tette gyakori megnyilatkozásait olyan -nagyértéküekké. Mikor félretolták a nagy alkotások olvasztó kemencéje -mellől, s penzionált öreg urrá degradálták, a nagy ember, aki különben -sohase volt zárkózott, még inkább hozzáférhetővé vált. Beszélt sőt sokat -beszélt, a mi talán szenilitás, de az bizonyos, hogy nem szenilis -dolgokat beszélt. Hála ennek a közlékenységnek, jobban megértette magát, -mint valaha; végre is, nemcsak az utcai kiváncsiság hallgatta. És minő -formában beszélt! Egy shakespearei hőst láttunk, aki az ötödik felvonást -éli át előttünk, s ez a nagystilü ember, méltón magához, shakespeare-i -képekben beszélt. - -Itt csak azokról a megnyilatkozásairól emlékszünk meg, a melyekkel -életének alkonyán a diákok és az oldenburgiak üdvözlő küldöttségének -felelt. Természetesen ekkor is talált egy pár felejthetetlen mondatot. -Nem, nem hiszi, – mondta – mintha Dantenak igaza volna a hires sorokkal. -A régi szép napokra visszaemlékezni, akárminő körülmények között, nem -fájdalom, inkább jóleső. És nem is bántja őt, hogy elveszitette a -hatalmat. Jobb nem engedelmeskedni senkinek, mint parancsolni az egész -viláknak. - -Ugy hangzott ez, mint egy „mot de la fin“. Mint megnyugtató végszavai a -vas-ember tragédiájának. Mi, a galéria, megnyugszunk benne, hogy jobb a -független tétlenségnek, a közönbös kontemplációnak élni, mint a hatalom -örömének, de vajjon csakugyan megnyugvással fogadta-e ezt a véget maga a -shakespeare-i hős is? Vajjon nem áltatta-e önmagát?! Ha nem érezte a -veszteség nyomoruságát, miért foglalkoztatta a Dante Nessun maggior -doloreja? Ha nem volt benne keserüség, miért mondta, hogy ő csak öreg -császárját akarta szolgálni? _Csak_ szolgálni akarta, de _csak_ öreg -császárját akarta szolgálni. Ha olyannyira belenyugodott sorsába, miért -méregette, mi jobb, mint parancsolni az egész világnak?! - -Nem volt-e meglepő ez a hang, minden hangsulyos békéjével, azok után, -amik történtek?! A mult eléggé tisztázva van: két dudás nem férhetett -meg egy csárdában – ez volt a dráma. A trón uj embere, ha másképpen -cselekedett is, gondolkozásában nem volt hálátlan. Nem volt ostoba sem, -ismerte riválisának értékét, s tudta, hogy senkitől ezen a világon nem -várhat becsesebb szolgálatokat. De császár akart lenni, császárabb, mint -elődei a közel vagy a rég-multban; mert nagyobb hatalom fiatalembert még -soha se kisértett. S hogy célját elérje, nem lehetett más választása, -mint amit hálátlanságnak bélyegzett az egész világ. Mikor még indulatát -korbácsolta az a tudat, hogy ezen a hatalmas akadályon csak egy morális -csatavesztéssel teheti tul magát, a szenvedély igazságtalanná, -kicsinyessé és jobb meggyőződése ellenére hálátlanná tette; de ez a -háboru. Ugy találta, hogy kettejük közül az egyik ezen a földgolyón -felesleges. Utóbb, mikor leszámolt lelkiismeretével, s tulesett könnyü -győzelmének első mámorán, igyekezett, amennyire tudott, igazságos lenni -a legyürt riválissal szemben. Megadott neki mindent, ami a bukott -titánra nézve még értékes lehetett; csak a hatalmat nem, azt megtartotta -magának. Talán a dolgok rendje volt ez; talán szükségképpen igy kellett -történnie. Ha igen, a dolgok rendje nem szép, de a dolgok rendjét meg -lehet érteni. A vénség megbocsát az ifjuságnak, mely őt eltemeti, -elsiratja és siet elfelejteni. - -Ki tudná, – az utolsó lucidum intervallumok előtt – vajjon ebben a -bocsánatban mennyi a megnyugvás?! Hogy vajjon a lemondásnak mekkora -fájdalma az, amit a méltóság eltakar?! Nos, mintha ez az erőszakos -lelkü, makacs, a maga értékét nagyon megbecsülő hatalmas lélek egy kis -bepillantást engedett volna ennek a fájdalomnak a mélységeibe. - -A hatalom! Igen, utolsó lehelletéig ez volt az egyetlen gondolata, mint -a gutaütött admirálisnak a tenger, mint a paralitikus költőnek a -sejtelmes képek, a betegnek az egészség, a sorvadó szerelmesnek az -érzéki öröm a világ minden szép asszonyával. A hatalom! Mit értjük azt, -mi a galéria, hogy mi a hatalom?! Micsoda fogalmunk lehet arról a -kivételes gyönyörről: játszhatni, mint fuvolán, az emberek lelkén, -játszhatni a dolgok iszonyu holt masszáival, hegyekkel, mint a gigás -Enceladus?! - -Ugy látszik, mindenről lemondhat az ember, de a hatalomról soha. Az -ember elfelejti kedveseit; megnyugszik benne, hogy elhagyják az apró -örömök, amik az élet füszerei voltak, hogy elhagyják a szeretett lények, -akik nélkül az életnek csak a salakja maradt meg, s hogy elhagyja végre -az egészség is, ami nélkül az élet maradéka már csak nyomoruság forrása. -Belenyugszik mind ezekbe a nyomoruságokba, s az állat ösztönével -alkalmazkodik. A vakok nevetgélnek a templomban; a süketnémák kávéházba -mennek és vigan társalognak, ujjaikkal gimnasztizálva. Beletörődik az -ember mindenbe, csak a hatalom elvesztésébe nem. A raffinált öröm, mely -mintha egykor félistenné tett volna, rabjává tesz, mint a morfin vagy a -hasis. Folytatni vagy beléhalni: nem marad más választás. - -Jaj a számüzötteknek. A Tristium liber-ek a megmondhatói, micsoda átok, -lemondani sorra mindenkiről és mindenről, aki és ami valaha kedves volt -előttünk. Nem az őrült az élőhalott, hanem a számüzött, aki tudja a -halálát, aki érzi a megsemmisültséget minden pillanatban, aki -elszunnyad, fölébred, s mindennap meghal ujra. - -De még inkább jaj a számüzött királyoknak. Árnyéknak lenni, a Tantalusz -olthatatlan szomjuságával, s tudni, hogy soha többé! - -Ne irigyeljük a nagyokat. Föléje emelkedni az embereknek, bizonyára a -legraffináltabb öröm a világon, de a váltsága emberfölötti fájdalom. - - - - -KORONÁT SZERELEMÉRT. - -Lantosoknak, hegedősöknek mindenkor kedves témája volt az ismeretes mese -a királyfiról és a kosárkötő lányáról. A nép, ez a nagy gyermek, örökkön -vigasztalását lelte benne. Jól esett folyvást megemlékeznie róla, hogy -közte és a föld hatalmasai közt, akik különböznek tőle mindenben, -beszédben, gondolkozásban és cselekedetben, ruházatban, életmódban és -erkölcsökben, mégis csak volt, van és lesz egy közösség: az emberi test, -mely a maga teljes pompájában épp ugy belejuthat a kunyhókba, mint a -palotákba, s melynek varázsa meg tud dönteni minden választófalat, s meg -tudja nyitni a hét lakattal elzárt vaskastélyok ajtait. Abban az időben, -mikor a születés után már csak egy volt hátra: a rezignáció, ez is -megjárta vigasztalásnak. És éppen azokban a korszakokban, amelyekben az -uralkodók legközelebb érezték magukat az istenekhez, az alattvalók élete -pedig a legközelebb jutott az állati tengődéshez: szóval az -abszolutizmus fénykorszakaiban hajtotta ez a legenda legszebb virágait. -Akkor, mikor a monarchák sorsa a korláttalan önkényeskedés, a -kormányzottaké pedig a csúszás-mászás vagy a szenvedés volt, mikor a -trónhoz legközelebb állók az uralkodónak csak egy intését lesték, hogy a -magas szeszélynek elejébe vessenek minden szép női testet, mely nem trón -közelében született: a világ tele van pásztorkölteményekkel, melyekben -koronás lovagok pásztorlányokat vesznek feleségül. Valami őserő volt -ebben a mesében; és birta is lélekzettel századokon át. Régi történet -volt, mely mindig uj maradt, mert mig egyrészt a legpregnánsabban -fejezte ki a szerelem mindenhatóságát, másrészt egyetlen vigasztalója -volt azoknak, akiknek a mindenható erőkből csak a szerelem jutott. - -Sajátságos, a dal azóta kezd elhallgatni erről a témáról, amióta a mese -mind közelebb jut a hétköznapos valósághoz. Bernadotte és a libapásztor -leány regényével a mese kezd már realitássá válni; de azóta -csodálatosképpen szerényebben és ritkábban szól a nóta is. A meráni -postakocsis románca talán az utolsó virága ennek a poézisnak. Pedig -legujabban, az uralkodó, a királyfi, aki a szeretett leányért lemond a -hatalomról, s a hatalomnak minden előnyéről: mostanában már éppen nem -ritkaság. A szerelmes, aki egy koronát ad a boldogság szalmakunyhójáért, -éppen olyan gyakori jelenség lett, mint a követelőző tenor vagy a -szeszélyes primadonna. - -Igaz ugyan, hogy a trón lépcsőin mostanában nemcsak ezek a polgári -vigjátékok, hanem a tragédiák is napirenden vannak. A trón nem óv meg az -emberi élet legnagyobb nyomoruságaitól sem; miért óvna meg a -legközönségesebb, a legáltalánosabb gyöngeségtől, amely gyöngeség talán -erő?! Egy félszázad óta annyi szörnyü esemény történt a trón közvetetlen -közelségében, amennyi elég volna megtölteni agy angol rémregényt. -Megértük – ha egy kicsit idősebbek vagyunk – egy mindenható uralkodónak -s ezen kivül még sok királynak és köztársasági elnöknek a -meggyilkolását, megértük egy országoknak parancsoló trón felforditását; -láttunk egy császárt, akinek a haldoklása borzasztóbb volt, mint -legutolsó alattvalójáé. Láttunk a trón lépcsőin egy daliás leventét, aki -lelkében megtörve, maga emelt gyilkos kezet magára; láttunk őrült és -agylágyult fejedelmeket; láttunk császári házban rut családi -viszálkodást; láttunk egymás ellen csatázó rokon királyi sarjakat; -láttuk apró trónok összeroppanását; láttunk elcsapott királyt, aki egyéb -foglalkozás hiján a játékra adta magát; és láttunk trónörököst, aki -törvényszék elé került. Bizony, mindezek után már egy cseppet se -meglepő, hogy ha a trónhoz közel állók mésalliance-okat is kötnek. - -Hanem azért mégis csak szemetszúró jelenség a mésalliance-oknak ez a -gyakorisága az uralkodó házakban. Volt egy idő, a mikor szinte -járványossá lett „a legjobb családokban“ az ilyen mésalliance-kötés. -Majdnem egyszerre történt, hogy Battenberg Sándor Hartenau gróffá -fokozta le magát, mert minden áron feleségül akarta venni választottját, -– hogy Orth János szerelméért lemondott minden ambiciójáról és -választottjával eltünt az egész világ elől, – hogy a cár unokaöccse -szembeszállott a cár haragjával s akaratlanul anyja halálának okozójává -lett egy szép udvarhölgyért, – és hogy a román trónörökös le akart -mondani a rá várakozó koronáról, mert ennek az árán is kész volt -feleségül venni anyjának azt az udvarhölgyét, a kit inkább az -irodalomért való rajongása, mint a szépsége tett hiressé. - -Ez a csapatos fölkerekedés nyilvánvalóvá tette, hogy a legmagasabb -állásuak mésailance-a egy csepvet se ellenkezik többé az idők -szellemével… a minek igen természetes a magyarázata. Régente a trón -jelöltjei a hozzájok méltó nőt nem igen kereshették közvetetlen -környezetükön kivül; szeretőt találhattak bárhol, nem százat, de ezret, -hanem feleséget nem minden bokorban. Azok a nők, akiknek társadalmi -állása nem ért fel az övékig, s akikkel a jó vagy a rossz sors mégis -összehozhatta őket, a gondolkozás és az érzés világában is mélyen -alattuk állotak. Ma, a nivellálódás korszakában, a sziv és a lélek -kincsei nem kiváltságai többé a legmagasabb állásuaknak; s ha az -álmodott egyenlőség nem érvényesülhetett az apróságokban sem – mert -hisz, ha eddig robotosai voltunk, most uszályhordozói vagyunk, nem egy, -hanem százféle arisztokraciának – mindnyájunk ellenére érvényesült a -legfőbb dologban. Az alattvaló lelke és szive fölérhet immár az -uralkodóéval; s ez a vivmány a mi sokat szidalmazott időnknek nem a -legutolsó dicsősége. - -Azért csak megnyugtató lehetne, hogy a polgári rend, mely egykor csak -kotillon-királynőket adott a vidámabb fejedelmeknek, ujabban már sürün -szolgáltatja az uralkodó-házaknak az igazi menyasszonyokat is. De most -már a nép kezd nem igy gondolkozni. A román trónörökös esetében például -volt egy olyan érdekes jelenség is, aminőre előbb soha se volt példa. - -Ez az érdekes jelenség az volt, hogy a román trónörökös választásába az -előitélet predesztinált képviselői: a román király és királyné szépen -belenyugodtak volna, de nem nyugodott bele a jó román nép. A királyné -pártját fogta a szerelmeseknek s megnyerte frigyüknek a királyt is. -Tőlük a trónörökös elvehette volna a szép költőnőt, s azért még nem -kellett volna lemondania a trónöröklés jogáról. De a román nép nem igy -gondolkozott. Nem kellett neki az a trón-utód, aki az ő nagyobb örömére -nemzeti dinasztiát alapit. Félt a bojár-uralomtól, s fölvetette a -trónörökös előtt az „aut-aut“-ot. Válaszszon a trónörökös feleséget -királyi házból, vagy pedig mondjon le. - -A nép tehát most már néha arisztokratikusabb gondolkozásu a királynál! -És még azt mondják, hogy: nincs uj a nap alatt! - - - - -PORCIUNKULA ÜNNEPE. - -Régen, századokkal ezelőtt, amikor még találkoztak olyan rakoncátlan -szerzetesek is, akik ismételt feddés után sem akarták megszivlelni -felsőbbségük intő szavait, a római pápa – mindegy hogy Clemens, Pius -vagy Leo volt-e a neve – egy napon mélyen elszomorodék azokon a hireken, -melyek a tartományokból érkezének elébe. Nemcsak azt adták hirül ezek a -hirek, hogy az egész földön megbomlanék a rend s hogy a nyáj nem ismerne -se felsőbbséget, se erkölcsöt, se törvénytiszteletet, de hogy az őrizők -közül is többen megtévelyedének, s elvetvén minden kötelességet, egyedül -Bacchusnak s más pogány Isteneknek áldoznának. Elé hivatá pedig ezen -hirekre ő Szentsége első szekretáriusát és szólt: - -– Eredj, fiam, csinálj rendet ezen juhok és szamarak között! - -Megcsóválta azonban fejét a szekretárius s igy vette át a szót: - -– Nagyobb dolog ez, Atyám, semmint erőimet meg ne haladná. - -– Miért? – kérdezte ő Szentsége. – A nyáj szerte széledt; össze kell -őket terelni. Az őrizők hanyagok; rendre kell őket szoktatni. - -– Nem is a nyáj okoz nekem gondot – igy a szekretárius – hanem az -őrizők. A nyájjal még csak el tudnék bánni valahogy, de ments meg, Uram, -a felügyelőiktől! - -– Ugy látom a jelentésekből, fiam – mondá kegyelmesen ő Szentsége – hogy -kiváltképpen Assziszi Szent Ferenc fiai között találkoznak sokan, akik -nem volnának rendben. Itt van a kulcs, fiam; végy elő néhányat szigorubb -hangu mementóimból, s hozd rendbe ezen dolgot. Végre, bármily pogány -módra éljenek is, mégis csak hozzánk tartoznak ők. - -– Sajnos, atyám, nehéz dolog lesz eszükbe juttatnunk, hogy ők is az -Egyház szolgái volnának. Az ige nem hat nájuk, s félek, nem silabizálnák -ki mementóinkat, mivelhogy nagy irtózatuk vagyon minden betütől. - -– Hát hogyha nem a vallás, majd Istenhez tériti őket az oldalnyilallás – -itélkezett a pápa. – Dolgozzál ki, fiam, uj rendszabályokat, s vess -véget ennek a hejehuja-életnek. - -– Félek, hogy nem változtathatnám meg a Természetnek rendjét. Forgattam -Atyám, a Természet könyvének lapjait, s ugy tanultam, hogy kétféle házi -állatok vannak, olyanok, melyek huzzák az igát, s olyanok, melyek nem -dolgoznak. De valamint hiába kivánnám a szedret megnövelni -pálmamagasságra, azonképpen hasztalan követelném meg Assziszi Szent -Ferenc némely fiaitól, hogy az égbe nőjjenek. A szederindán azért izes -gyümölcsök teremnek. Ki látott, Uraim, házőrző ebet, aki a lovak helyett -huzná az ekét? Ő vakkant egyet reggel, vakkant egyet este, s tőle ez is -elég. A nagy Természet előtt egyformán kedves az igavonó ökör s a -pásztor vidoran szaladgáló kutyája. - -– Ugy látom, fiam, mintha némelyest már téged is megmételyeztek volna az -eretnekségüket még gondosan rejtegető tévtanitások. Hát legyen elég a -szóból annyi, hogy tovább nem türöm ezen állapotokat. Nem követelem -tőlük, hogy éjente és naponta a szent könyveket forgassák – tudom, hogy -ez fölötte nagy fáradságot okozna nekik – de a bálnak, fiam, a bálnak -legyen vége. - -– Tartok tőle, Atyám, hogy ezen intézményről s a vele járó étel- és -ital-áldozatokról már nem fog hamarosan lemondani a hagyományhoz -ragaszkodó renyhe megszokás. És miért kivágni a százados tölgyet, mely -nem vét senkinek s mely Isten, ember előtt egyformán kedves? Viszont, ki -tudja, a kivágott fák rőzséi mely bálványok oltárára kerülnek, hogy ott -lánggal égjenek? - -– Én pedig azt mondom neked, fiam, hogy: legyenek ugy, ahogy nincsenek, -vagy: ne legyenek. - -– Meg kell hajolnom szent akaratod előtt. Egy utolsó kegyet azonban -mégis kérnem kell számukra. Minden nép és minden embercsoportosulás -kialkudott magának az anyatermészettől egy napot, melyet a -gondtalanságnak szentelt. Hogy a pogány dioniziákról és szaturnáliákról -ne is beszéljek, felhivom kegyes emlékezetedet Szent Bálint, Szent -Januárius s más szentek ünnepeire. Még az anyaszentegyház is megengedte -farsang utolsó keddjének némelyes bohóságait. Assziszi Szent Ferenc fiai -Porciunkula napján szokták kipihenni egyéves nyugalmukat; ezt a napot -meg kellene hagynunk nekik az elmult idők emlékezetére. - -– Sajnálom, fiam, de ezennel véget vetek minden dáridónak. Nehogy -azonban azt mondhassad, hogy jólélekből fakadt szavaidat nem vettem -figyelembe, a te kedvedért megengedem, hogy ebben az évben még ne -történjék változás, s hogy a jelen esztendő legyen az, amidőn -Porciunkula ünnepén utóljára hangzanék fel a csinnadratta, a kupák -koppanása, az „Ez a pohár bujdosik“, s más álorcás vigasságok… - -* - -Igy történt, hogy Porciunkula ünnepének azon évi előestéjén, hat és hét -óra között, a thélémai zárda hüvös folyosóján Pater Ambrosius és Frater -Sylvester között a következő beszélgetés zajlott le: - -_Frater Sylvester:_ Hej, atyám, a világ kizökkent sarkaiból!… Ki hitte -volna, hogy meg fogjuk érni azt az időt, amikor a bor ugyannyira -megfogyatkozik a világon, hogy lesznek elvetemedettek, akik ezt a nemes -italt hamisitani fogják?!… Ha igy haladunk, atyám, utóvégre még mi is -hamisitott bort fogunk inni! - -_Pater Ambrosius:_ Ne légy ilyen komor, Sylvester! Ne félj, megsegit -bennünket az, hogy elődeink közül az előrelátóbbak már jól megtöltötték -a pincét… Tudod mit, hozz fel néhány üveget a beteg társaink számára -rendeltetett ó-borból is!… A betegeknek marad egyéb, s miért legyünk mi -betegek? - -_Frater Sylvester:_ De a gvárdián? - -_Pater Ambrosius:_ A gvárdián ma kétszer annyit fog inni, mint máskor. -Az utolsó Porciunkulán!… - -_Frater Sylvester:_ Sir bennem a lélek, Pater Ambrosius! - -_Pater Ambrosius:_ Hát biz ezt nehezen érti meg az egyszerü és áhitatos -lélek. Porciunkula ünnepei mindig javára váltak ugy a vallásnak, mint az -emberiségnek. Porciunkula ünnepe után, mikor lejártak a kellő hónapok, a -kereszténység mindig megerősödött És most vége az áhitatnak! Ki tette -ezt, ki hozta ezt?… ki mondta ezt neki?… Tudod mit, Sylvester, hozd fel -a legjobb aszut is. Mind, ami csak van!… Ugyis csak egy napig áll a -világ!… - -_Frater Sylvester:_ Nem esküszöm, Pater Ambrosius, de hidd el anélkül -is, hogy itt lesz mind egy szálig. - -_Pater Ambrosius:_ Ne feledkezzél meg az ürmösről se. - -_Frater Sylvester:_ Se az ürmösről, se a bencés atyák pálinkájáról. - -_Pater Ambrosius:_ Ha pedig sóért az izmaelitához kellene menned, -utközben szólj be a molnárnéhoz, s mondd meg neki: azt üzenem, jőjjenek -el, ő is, meg a többi asszonyok is, mert ma teljes bucsut kapnak. Ki -tudja, meddig nem juthatnak ilyen alapos bünbocsánathoz? - -_Frater Sylvester:_ Hisz azért ezután is lesz nagy bucsu, és amig lesz -nagy bucsu, lesz kicsi is, nem igaz? - -_Pater Ambrosius:_ Persze, hogy lesz. Ameddig ez a világ bünözni fog, mi -ránk szükség lesz, viszont amig szükség lesz ránk, eladdig nekünk is -szükségünk lesz frissitő italokra. De a szép sorjában felállitott -négyszögletes és gömbölyü palackoknak, a pirosra sült libáknak és piruló -vezeklőnőknek, a kettős ünnepek negyvennyolc órás lakomáinak, a dalnak -és a házigazdának, aki nem veri ki a vendéget bunkósbottal, a mesébe -való töltött káposztának és a „gurulj, gurulj hordócskám“-nak, egyszóval -a teljes bucsunak, a teljes bünbocsánatnak, vége, Sylvester, mindörökre -vége! A mi életünk ezentul: lencse-főzelék és savanyu bor, multak -árnyéka s szentelt fájdalom. - -_Frater Sylvester:_ Az jutott eszembe, Atyám, hogy talán ezentul is le -lehet menni olykor a pincébe… - -_Frater Ambrosius:_ Csitt, Sylvester, csitt!… ne folytass ilyen üres -beszédeket! Vannak dolgok, amelyeket megtesz az ember, de nem beszél -róla. A szegénység még nem jelenti azt, hogy éhen vesszünk, s a -szüzesség nem azt, hogy szakállunk hozzánőjjön a Szentek életéhez. Igen, -ezentul is lemegyünk oda olykor; néha, egyszer-másszor, hébe-hóba, -koronkint. De ne beszélj ilyen hangosan, Sylvester; még meg találja -hallani valaki, s bizony, bizony, mondom neked, Sylvester, hogy ha sokat -beszélünk róla, utoljára még a pincét is kirántják a lábunk alól… amitől -a kegyes ég talán mégis csak megóvja a szegény barátot! - - - - -UJ HIVATAL. - -– Történik: Nápolyban, a gyászoló házban. Egy előkelő külsejü idegen -beküldi névjegyét a bánatos özvegyhez. – - -_A szobaleány_ (kijön a bánatos özvegytől): A kegyelmes asszony nagyon -sajnálja, de gyásza annyira lesujtotta, hogy képtelen bárkit is fogadni. - -_Az idegen:_ Soha se bocsátanám meg magamnak, ha a kegyelmes asszony -gyászát egy pillanatra is megzavarnám, de kérem, mondja meg neki, hogy -nem csupán részvétemet jöttem kifejezni, ellenkezőleg: pénzről van szó, -készpénzről. - -_A szobaleány_ (még egyszer bemegy és kijön): A kegyelmes asszony olyan -rosszul érzi magát, hogy amennyiben Uraságod pénzért jött, tisztára -lehetetlenség Uraságoddal szóba állnia. Amennyiben azonban… - -_Az idegen:_ Ismétlem, hogy félreértés van a dologban. Nem pénzért -jöttem, ellenkezőleg: a pénzt hozom, itt van a zsebemben. - -_A szobaleány:_ Ebben az esetben a kegyelmes asszony erőt fog venni -bánatán s Uraságod kedvéért megkisérti, hogy talán pár perczre mégis -összeszedheti magát. Tessék besétálni. - -(A szalonban:) - -_Az idegen:_ Bocsánatot kérek, kegyelmes asszony, hogy, bár mélyen -tisztelem özvegyi szent fájdalmát, zaklatni merészkedem ebben az órában, -amikor… - -_A bánatos özvegy_ (leküzdve fájdalmát, mindazáltal mély szomorusággal): -Nekem kell engedelmet kérnem, de Uraságod névjegyén csak egy előttem -ismeretlen név állott s igy nem sejthettem… Szabad tudnom, mily ügyben s -kihez van szerencsém? - -_Az idegen:_ Én az országos fő-egyezség-alkusz vagyok. - -_A bánatos özvegy:_ Tessék? - -_Az idegen:_ Az országos fő-egyezség-alkusz. Ez a hivatal még uj, de rég -érzett hiányt pótol. Különben, ha rátérek küldetésem tárgyára, a -kegyelmes asszony azonnal meg fogja érteni… - -_A bánatos özvegy:_ Kérem, tessék. (Helyet mutat az idegennek; leülnek.) - -_Az idegen:_ Én a kormány küldöttje vagyok, kegyelmes asszony. A kormány -értesült róla, hogy Exczellencziád boldogult férje, hazánk nagy fia, -emlékiratot s ezekben az emlékiratokban… hogy is mondjam?… tehát röviden -s kissé népiesen szólva: ezekben az emlékiratokban olyan büzöket hagyott -hátra… - -_A bánatos özvegy_ (felsugárzó arccal): De még milyen büzöket, uram! A -miniszterek, pártvezérek, bel- és külföldi államférfiak csak ugy -prüszkölnek majd tőlük! Biztosithatom, uram, egyesek meg fognak pukkadni -s lesznek, akik megérezve, hogy mi jelenik meg róluk, háromszor is -megfordulnak sirjukban. - -_A kormány küldöttje_ (mosolyogva): Tökéletesen értem, kegyelmes -asszonyom s ha szabad hozzátennem: ez a dolog előttem nem szokatlan, -mert uj hivatalomból kifolyólag már több nagy hazafi hagyatékát volt -szerencsém összevásárolni. (Önérzetesen emelve fel a fejét:) Röviden, a -kegyelmes asszony annyi büz temetőjét látja bennem, hogy e tekintetben -bátran kiállhatom a versenyt bármely olajjal szagtalanitott -müintézettel. - -_A kegyelmes asszony_ (szerényen): Mi csak egyszerű emberek voltunk, de -igyekeztünk megtenni a magunkét. - -_A kormány küldöttje_ (respektussal): Értesültem róla, kegyelmes -asszonyom, hogy hazánk nagy fiának, a boldogult kegyelmes urnak a -rekordja ebben a tekintetben is meghalad minden eddig ismert eredményt. -Ha szabad igy fejezni ki magamat: a boldogult kegyelmes ur a büz -világbajnoka volt. - -_A kegyelmes asszony_ (meghatottan): Megvallom, ez az elismerés nagyon -jól esik. És mennyire jól esnék szegény megboldogult férjemnek, aki -ebből is meggyőződhetnék, hogy fáradozása nem volt hiábavaló… - -_Az idegen_ (komolyan): A kormány érdeme szerint méltányolja a nagy -hazafi tevékenységét s látatlanban is sokra becsüli emlékiratait. De ne -feledje, kegyelmes asszonyom, hogy a kormánynak a Lex Cantelli -értelmében joga volna a hazafiak után maradó minden büzt egyszerüen -lefoglalni… - -_A kegyelmes asszony_ (könnyein át is mosolyogva): Csakhogy a mieink már -biztos helyen vannak, igen tisztelt uram! - -_A kormány embere:_ Erre el voltunk készülve, kegyelmes asszonyom. Éppen -azért a kormány mellőzni kiván minden erőszakosságot s azt reméli, hogy -az egyezség gyümölcsöző mezején Excellenciád részéről némi -előzékenységgel fog találkozni, cserében azért a figyelemért, hogy a -haldoklás örömeit holmi házkutatással stb. nem rontotta meg. Szóval a -kormány kétszázezer lirát ajánl fel Excellenciádnak az összes büzökért, -hangsulyozom: az összesekért, mert abba, hogy az apróbb büzöket a -kegyelmes asszony alattomban másutt értékesitse, nem egyezhetnék bele. - -_A kegyelmes asszony:_ Ön tréfál, uram. Egy német kiadó máris -háromszázezer lirát ajánlott fel boldogult férjem emlékirataiért; -véletlenül itt a levele. De hisz ön ezt természetesnek fogja találni. -Európa összes botrányamatőrjei sóvárogva lesik a _haut gout_-t, mely -ezekről a papirokról szerteárad, s Európa nem fog csalódni, azt -mondhatom. Nos, uram, ha egy egyszerü kiadó, ki még virágot téphet -minden ágról, egy egyszerü kiadó, egy szegény, rongyos ember, -háromszázezer lirát kinál a boldogult papirjaiért, akkor az a -kétszázezer lirás ajánlat – az állam részéről! – őszintén szólva: -smucigság. - -_A kormány embere:_ Beszéljünk érthetően, kegyelmes asszony Mennyit -követel? - -_A kegyelmes asszony:_ Ötszázezer lirát, egy petákkal se kevesebbet. - -_A kormány embere:_ Ötszázezer lira, az nagyon sok! - -_A kegyelmes asszony:_ Gondolja meg, hogy ezekben a papirokban mindenki -kompromittálva van: az összes főméltóságok, le egészen az utolsó -kecsketolvajig. Gondolja meg, hogy nincs az a disznóság, amelyről ezek -az emlékiratok ne szólnának. Gondolja meg, hogy boldogult férjem -mondhatni csak azért élt, hogy ezeket a disznóságokat a nemzeti Pantheon -számára megörökitse. - -_A kormány embere:_ Parbleu, kegyelmes asszonyom, ha a nagy hazafi -ebbeli érdemei nem volnának általánosan ismeretesek, ugy én most nem -háborgatnám önt emberfölötti gyászában. Csak nem képzeli, hogy -alagyákért vagy bökversekért ajánl fel a kormány ilyen tiszteletreméltó -összeget? De szó sincs róla, a kormány nem engedheti, hogy ez a nemzeti -kincs külföldre vándoroljon, s amit a német kiadó kinál, az állam is ki -fogja izzadni, ha máskép nem lehet: csatornázási költségek cimén. - -_A kegyelmes asszony:_ Mint jó honleánynak minden igyekezetem arra -irányul, hogy férjem hagyatékát megmentsem az ország számára. De -megjegyzem, uram hogy én, ragaszkodva a boldogult intencióihoz, melyek -előttem szentek, a német kiadó ajánlatát nem fogadtam el, még csak nem -is feleltem neki. - -_A kormány embere:_ Kegyelmes asszonyom: mondjunk háromszázötvenezret. -Ezt is csak azért, mert sietek. Időm ki van mérve; még ma két más, bár -kisebbszerü botrányt kell örök áron megszereznem… - -_A kegyelmes asszony:_ Másrészt nehéz belenyugodnom abba a gondolatba, -hogy mindaz, amit boldogult férjem, ez a nagy idealista, mint örökbecsüt -följegyzett, egyszer s mindenkorra elveszszen az örökkévalóság számára -Nem, uram, ön be fogja látni, hogy ragaszkodnom kell ahhoz, amit -kimondottam. - -_A kormány embere:_ Higyje el, kegyelmes asszonyom, hogy a kloákának -minden szennye se ér többet négyszázezer liránál. Azt hiszem, eddig az -összegig még elmehetek, bár félek, hogy főnököm, a miniszter dezavuálni -fog… - -_A kegyelmes asszony:_ Az a vén, többször büntetett betörő? Azt ugyan ne -higyje! Ha meghallja, hogy az elhunyt emlékiratai nemcsak az ő nagyobb -stilü utonállásait cikkelyezték be, hanem legbizalmasabb -hölgyismerőseiről is válogatott pikantériákat őriznek, majd -engedékenyebb lesz! - -_A kormány embere:_ Vannak fizikai lehetetlenségek, kegyelmes asszonyom. -A fél millió lira fizikai lehetetlenség. - -_A kegyelmes asszony:_ Csak a természet ismer lehetetlenségeket, a -politika nem. Végre is egy nagy hazafiról van szó, akinek a hagyatékát -nem piaci árak szerint, hanem érdemeinek alapján kell megitélni. Ami -nagynevü férjem után maradt, annak vásári értéke csekély, de _pretium -affectionis_-a óriási. S ne felejtse el, uram, hogy a megboldogult nem -hagyott hátra egyebet, csak azt, amit ön a rövidség okáért büzöknek -nevez. - -_A kormány embere:_ Bocsánat, de ugy tudom, hogy hazánk nagy fia -tevékenyen müködött közre mindenütt, ahol pénzt osztogattak s részt vett -mindenféle pnamában, ugy a nagystilüekben, mint a középfinomakban és -közönségesekben. - -_A kegyelmes asszony:_ Sajnos, amit a két keze keserves keresményével -szerzett, mind visszalopták tőle. (Könnyeit törülgeti.) Áldott jó, -könnyenhivő ember volt, szegény; amilyen ügyes a szerzésben, épp olyan -ügyetlen a megőrzésben. S igy számomra, aki utolsó, bár nem legszebb -éveinek osztályosa voltam, az emlékezet virágain kivül nem hagyott -egyebet, mint életének ezt a fő-müvét, az utolsó század pikantériáinak -ezt a páratlan potpourriját. Nem, uram, azt, ami nekem mindenem… hitem, -álmom, imádságom és szerelmem volt… azt, ami az ő drága lényéből örök -időkre fenmaradt… gyermekreményim s bánatim emlékét… nem, uram, mindezt -nem adhatom oda fél millió lirán alul. Ezért a kerek összegért azonban -odaadok mindent… mindent, ami nekem eddig kedves és drága volt… mindent, -még az emlékezet virágait is. - -_A kormány embere:_ Excellenciád meggyőzött s a kivánt összeget ki fogom -eszközölni. De cserében ezért s azért a készségünkért, hogy hazánk nagy -fiának, munkáinak megsemmisitését ellensulyozandó, szobrot emelünk: -kérdem Kegyelmességedet, mi biztosit bennünket, hogy üzletünk -perfektuálásával minden büz, még a legapróbb is, megsemmisül? - -_A kegyelmes asszony:_ Mi biztositja önöket? A józan ész, uram, a józan -ész! Egy fél millió nem sok, de elég arra, hogy az ember hátralévő éveit -nyugodtan őrölje le. Egy fél millióból, szegényesen bár, meg lehet élni -s ha végre visszavonulhatok kastélyomba és szép hazánk egy kies zugában -kertemet müvelem, csak nem fogok ilyen szennyes dolgokkal foglalkozni?!… - -_A kormány embere:_ Kegyelmes asszony, az ön alázatos szolgája meghajlik -az ön lelki nagysága előtt! - -_A kegyelmes asszony:_ Még egyet. Mondja meg őszintén, könyörtelenül, -hogy ha átszolgáltatom önnek ezeket a drága papirokat, mi fog történni -velök? - -_A kormány embere_ (ünnepiesen): Felöltözöm pestis-öltözékembe s -gummi-keztyüs kezemben egy csiptető vasat tartva, a drága papirlapokat -egyenként adom át a Tüz istenének… - -_A kegyelmes asszony:_ Akkor meg fogja engedni, hogy még egy -bucsu-csókot lehelhessek e drága sorokra? - -_A kormány embere:_ Kegyelmes asszonyom, mindig voltak gyászoló -özvegyek, akik nem féltek a hullaméregtől. De én leborulok az ön szive -előtt! - - - - -AZ ORIENT-EXPRESSZEN. - -(Történik: a Párisból Konstantinápolyba robogó luxusvonat egy első -osztályu kupéjában, éjjeli két órakor. Az _Utas_ alszik, de néha -nyugtalanul hánykolódik a hármas ülésen, amelyen végig terült. Fölötte, -a podgyász-tartón bőrládák, sok kalap-skatulya, egy csomag ujság és sok -babér-koszoru. A másik hármas ülésen, szemközt az _Utassal_, a _Nemtő_ -virraszt és patience-ot játszik. A vonat egyhanguan zakatol; magában a -waggonban mély csend. Egyszerre a sötétben megjelenik egy álom-alak.) - -_Az álom-alak:_ Tisztelt uram, mindnyájunk mestere! Az ön nemzete mindig -rokonszenves volt előttünk, francziák előtt; az önök nemzeti hősei -régebben eszményeink voltak, most bálványaink. Tisztelni, becsülni -tanultuk Leonidást, Curtiust, Scaevolát, de szivünk feldobog, ha Attila, -Eau de Janos és Sobri nevét halljuk. Uram, magyar és franczia mindenkor -testvérek voltak, de immár egy félszázada nem testvérek, hanem egyek -vagyunk. A lehanyatlott század derekán mi fegyvert ragadtunk, hogy -felébresszük a népeket; önök felkeltek, s csodálatos magukviselete -lefegyverzett bennünket. Az emberiségnek mindig voltak titáni harczai, -de az önök szabadságharcza maga a szinarany legenda. Le a kalappal! – -mint az önök Tyrtaeusa, Körner, oly szépen mondja. Mester, ön akkor a -küzdők, a héroszok között volt. Mikor az országban körühordozták a véres -kardot, ön is kirántotta villogó gatyáját, s ön is követte a dicső -Ponyatovszkit, a szent felkiáltással, hogy: „Életünket és vérünket!“ -Ahol legsürübben hullott a bomba, a hol bömbölt az ágyu s csattogott a -kard, ön, mint a villám, azonnal ott termett hős czigányainak élén, s -fokosa jobbra-balra osztogatta a csapásokat. A jogászok és kanászok -nemzetére, mely… (A vonat megáll, s a waggon egyet zökken. Az _Utas_ -felriad, s az álomalak eltünik.) - -_Az utas:_ Ki az, mi az, vagy ugy? - -_Nemtő:_ Semmi; állomáson vagyunk. - -_Az utas:_ Azt hittem, hogy banketten. Annál jobb. (A másik oldalára -fordul; magában): A látomásnak kissé nagy orra volt, de tagadhatatlan, -hogy jóindulattal beszélt. (A vonat megindul s Az Utas ujra elalszik. -Monotón dübörgés. Az álom koboldjai ujra elősündörgőznek a bársonyülés -alól, sürögnek, forognak, integetnek és tücskön, prücskön, -szöcske-szárnyon egy uj álom-alak ereszkedik le a lámpa tejüvegéből.) - -_A második álom-alak:_ Barátunk! Testvérünk! Mi lapozgattuk önnek -franczia nyelven megjelent regényeit, de mik ezek a regények munkáinak -ama részéhez képest, mely még nincsen francziára forditva! Az ön -munkáinak ama része, mely még nincsen francziára forditva, úgy tünik fel -előttünk, mint valami hatalmas, piramidális monumentum, melynek -idegenszerü felirását nem értjük meg. Nem értjük meg, de hiszen ép ez -benne a szép! Amit megértünk, azt méltányoljuk, de amit csak érzünk, azt -imádjuk! Ama munkáinak, amelyeket még nem forditottak le francziára, -gyönyörüeknek kell lenniök, mert hisz csak ezek, egyedül ezek -magyarázhatják meg az ön világraszóló dicsőségét. Mesterünk! Apánk! -Nagybátyánk! Ne engedje meg, hogy ezeket a munkákat valaha francziára -forditsák! Ne engedje meg, hogy egy forditó sánta prózában beszélje el, -amiről mi oly felségeseket képzelünk! A szivét adja nekünk s ne -elméjének a morzsáit! Könyveket magunk is irunk, de ah, ha ugy tudnánk -szeretni, mint ön! Ön szereti a természetet, az emberiséget, a napfényt, -a madárdalt, mi… ah, uram, mit mondjak önnek, mi még önt se szeretjük! -Mi csak irigyelni tudjuk önt! Engedje meg, hogy meghatottságomban, -lelkesedésemben, vitus-táncig menő elragadtatásomban, kifejezést adjak -annak a bámulatnak, melylyel le nem forditott munkáinak adózunk, s -kifordulva énemből, kivételképpen egyszerü és természetes legyek. -Mester, mit kérjünk öntől? Pénzt nem kérhetünk, hisz ön nem kiadó! Tehát -csak arra kérjük, fogadja el hódolattal teljes kézszoritásunkat. Bátran -elfogadhatja e kezet; nincs benne semmi, szivünk e pillanatban tele van, -de kezünk üres!… - -_A kalauz_ (kivül): E–egy pperc! E–egy pperc! - -_Az utas_ (félálomban): Önök nem fogják rossz néven venni… de nem birom -végighallgatni ennyi rokonszenvnek a nyilvánitását… ez a rokonszenv sok, -nagyon sok… gyönge ember vagyok, nagyon gyönge… már 1848-ban is -kénytelen voltam lemondani, ha bankettre hivtak… egészségem már akkor is -meg volt támadva… képzelhetik, hogy ma… (Nyöszörög.) - -_A nemtő:_ Rosszat álmodtál? Ne félj, hisz csak álom volt! (A vonat -tovább robog. Az álom-alakok megint feltünedeznek, eltünnek, majd megint -összegyülekeznek.) - -_Egy harmadik szellemalak_ (kezét zsebén nyugtatva): Nagyon örülök, -uram, hogy megismerkedhettem önnel. Ön egy olyan nép fia, mely szegény, -de becsületes. Mi is szegények vagyunk; szegények, de becsületesek. Ha -az ember becsületes, nem lehet más, mint szegény és ha az ember szegény, -mit tegyen egyebet, mint hogy becsületes marad? Ez a költészet a -politikában és a politika a költészetben. Önök rokonszenvvel vannak a -civilizáció iránt, mindamellett oly becsületesek, mint rokon véreik, a -Párisban már jól ismert sziu-indiánok. Ezt tudtuk, uram; tudtuk, hogy -Csettinyében egy bátor, harcias, hegyi nép lakik; de ön meggyőz -bennünket róla, hogy bár fajuk hű maradt ősi erkölcseihez, Guttenberg -találmánya máris elhatott önökhöz. Önök bemutatják nekünk haladásukat. A -vitéz törzsek kiállitják kőbaltáikat, handzsárjaikat, a jatagánokat és -egyéb eszközöket, amelyekkel egymást megskalpolni szokták; ön, a -törzsfőnökök jelese, kiállitja munkáit, amelyek bár érthetetlenek, annál -nagyobb szorgalomra és türelemre vallók. Ez igen szép, uram; csak -haladjanak tovább ezen az uton, s biztositom, hogy a francia nemzet -rokonszenve önökkel marad. Engedje meg, hogy ennek a rokonszenvnek a -jeléül, a palmes académiques helyett, amelyet önök ma még nem tudnának -méltányolni, megcsókoljam önt. - -_Az utas_ (felriad): El Párisból, el Párisból, el!… (Magához tér.) Hol -vagyok?… - -_A nemtő:_ Most hagytuk el Szobot; mindjárt otthon vagyunk. - -_Az utas_ (felül s mereven maga elé néz): Igen, igen, adjátok vissza -sátramat, kőbaltáimat!… Mondátok, jer Párisba, ifju pásztor!… Nem, nem! -Adjátok vissza a nomád tanyát, ahol születtem; mindenütt jó, de mégis -csak legjobb otthon! - - - - -AZ ÁLSZAKÁLL. - -– Társadalmi kép, sőt egyszersmind jellemvigjáték, három jelenetben. – - - -_I. jelenet._ - -(Egy tekintélyes budapesti bank legszebb szobája. A bankigazgató -egyedül. A tükör előtt áll és egy álszakállat próbál fel.) - -_Az igazgató_ (miután hosszasan elnézte magát a tükörben): Pompás! Magam -se ismernék rá magamra. Tökéletesen ugy nézek ki, mint egy bookmaker!… -Azaz, bocsánat, ideje, hogy mi is magyarosabban beszéljünk… Tehát: -tökéletesen olyan szinben vagyok, mint egy könyves mester!… (Csönget; a -hivatalszolga belép.) János, küldje be Kónffy urat. (Leteszi az -álszakállat; szünet. Egy perc mulva Kónffy ur berohan, a küszöbtől egy -lépésnyire hirtelen megáll, s olyan mélyen meghajlik, hogy haja a földet -söpri.) - -_Kónffy ur:_ (remegve): Ppp… ppp… pparancsol, igazgató ur? - -_Az igazgató_ (negédesen): Kónffy ur, tudja-e, hogy miért hivattam önt? - -_Kónffy ur:_ Ahogyan igazgató ur parancsolja… Ha parancsolja: tudom, ha -parancsolja: nem tudom… - -_Az igazgató_ (kegyesen): Nem, Kónffy ur, ön nem tudja, hogy miért -hivattam. Többet mondok: soha se találná ki. - -_Kónffy ur_ (hirtelen azt gondolja, hogy az igazgató talán megőrült s -deliriumában fel akarja emelni a Kónffy ur fizetését): Igenis kérem -alásan… - -_Az igazgató:_ Kónffy ur, ön előttem a becsületesség, a rend, a -szorgalom és a pontosság mintaképe… - -_Kónffy ur_ (sugárzó arccal): Ó, igazgató ur!… - -_Az igazgató:_ Ne mentegetőzzék. Nem tehet róla; ilyennek született, -ilyen marad. Ha valaki becsületes, rendes, szorgalmas és pontos, az -magában véve még nem érdem, de legyen nyugodt, nem is hiba. - -_Kónffy ur:_ Kérem alásan. - -_Az igazgató:_ Szóval ön megbizható ember. Önnek nincsenek igényei, -nincsenek szenvedélyei, még gondolatai sincsenek. Ne féljen semmit, -gondolatokat nem is követelek öntől. Megelégszem azzal, hogy becsületes. -A mai világban már ez is valami. - -_Kónffy ur_ (szerénykedve): Igyekszem megtenni, ami tőlem telik. - -_Az igazgató_ (kegyesen): Nem baj, nem baj!… Ismétlem, ön egyszerü, de -becsületes. Önre rá lehetne bizni egy milliót, sőt talán másfelet is. Ez -okoknál fogva elhatároztam, hogy önre bizom az álszakállat. - -_Kónffy ur_ (elhülve): Méltóztatik?… - -_Az igazgató_ (felsőbbséggel mosolyogva): Ön ezt nem érti, Kónffy, de -majd megmagyarázom. Annyit mindenesetre tudni fog, hogy igen rossz -időket élünk. A korrupció hihetetlenül elterjedt; ugyszólván mindenki -gyanus, aki él. Ha az olyan nagy intézetnél, mint a mienk, csupa -kivételek volnának, az csodaszámba menne. És én, Kónffy, én nem hiszek a -csodákban. Azt hiszem, még ön se hisz bennök. - -_Kónffy_ (szolgálatkészen): Ó, semmiesetre, igazgató ur! - -_Az igazgató:_ Ötszáz ember között ugy százharmincöt-százharmincnyolcra -tehető azok száma, akiknek csak alkalom kell, hogy tolvajokká legyenek. -Az alkalmat pedig olyan óriási üzemnél, mint a mienk, soha se lehet -tökéletesen kizárni. Hogyan zárjuk ki tehát a tolvajlásokat és -sikkasztásokat? Ez csak egy módon lehető: preventiv intézkedésekkel. - -_Kónffy_ (aki lemondott róla, hogy megértse az igazgatót): -Természetesen… - -_Az igazgató:_ Nem: természetesen, Kónffy ur, hanem: mint ezt csak -élesebb szemek látják. Van önnek fogalma róla, hogy milyen preventiv -intézkedésekre célzok? - -_Kónffy:_ Ó, igazgató ur, hogyan találnám ki?… - -_Az igazgató:_ No lássa!… A nagy sikkasztásokat és nagy lopásokat csak -ugy akadályozhatjuk meg, ha a sikkasztót és tolvajt már csirájában -felismerjük. Mindenki kicsiben kezdi. Már most, mit gondol, miről -ismerhetjük fel, hogy valaki hozzá látott-e a dologhoz?… - -_Kónffy:_ Megvallom, nem is sejtem, igazgató ur… - -_Az igazgató:_ A járásáról, Kónffy, a járásáról!… Mondd meg, hová jársz -s megmondom, mennyit loptál!… Az emberek azért lopnak, hogy -játszhassanak, mulathassanak. A sikkasztók és tolvajok tehát mind -megjelennek a lóversenytéren, az orfeumokban s az éjjeli kávéházakban. -Tartsuk szemmel azokat, akik ezeknek a mulatóhelyeknek rendes látogatói, -s a tolvaj és sikkasztó nem siklik ki körmeink közül. - -_Kónffy:_ Igenis, értem. - -_Az igazgató:_ A feladat tehát egyszerü. Megfigyeljük, hogy -tisztviselőink közül kik járnak ki a versenytérre, kik járnak el az -orfeumokba és az éjjeli kávéházakba, megfigyeljük, nagyban játszanak és -sokat költenek-e, s ha igen, itthon soha se veszszük le a szemünket az -illetők körméről. Igy aztán alig hogy hozzányulnak a pénzhez, már nyakon -is csiptük őket. - -_Kónffy_ (őszinte bámulattal): Soha se gondoltam volna erre, pedig -milyen egyszerü a dolog! - -_Az igazgató:_ A koncepció hibátlan, az eljárást azonban két tapasztalat -is megneheziti. Az egyik tapasztalat az, hogy mondott helyekre nemcsak a -sikkasztók járnak, s másrészt a sikkasztók menten eltünnek, ha -észreveszik, hogy megfigyelik őket. Ebből az következik, hogy a -megfigyelésnek fölötte tapintatosnak, hogy ugy mondjam láthatatlannak -kell lennie, mert különben egyfelől igaztalanul feszélyeznők azokat a -tisztakezü tisztviselőket, akik a maguk pénzén szórakoznak ezeken a -helyeken, másfelől vigyázatra intenők a sikkasztókat s igy módot -nyujtanánk nekik, hogy mégis kijátszhassák éberségünket. - -_Kónffy:_ Valóban, ez nem jutott eszembe. - -_Az igazgató:_ A megfigyelőnek tehát ugy kell e mulatóhelyeken -megjelennie, hogy a megfigyelt tisztviselőtársak fel ne ismerhessék. -Erre a célra adom önnek az állszakállt. Mert a mai naptól fogva ön fogja -embereinket megfigyelni, ugy a turfon, mint az orfeumokban és az éjjeli -mulatóhelyeken. - -_Kónffy:_ Hogyan, igazgató ur…? - -_Az igazgató:_ Igen, Kónffy, ön ezentul ugyanazzal a pontossággal fog -megjelenni a versenyeken, a szinházakban stb. stb., mint eddig a -hivatalban. Viszont gondoskodni fogok róla, hogy a bankban egyéb -munkával ne terheljék meg önt. - -_Kónffy:_ Attól tartok, igazgató ur, hogy nem vagyok alkalmas ember erre -a megtisztelő feladatra. Olyan idegen vagyok a szórakozás világában… - -_Az igazgató:_ Majd beletanul. De még figyelmeztetnem kell valamire. -Mondottam, hogy a megfigyelés munkáját két tapasztalat neheziti meg. Az -egyiket már emlitettem; a másik tapasztalat a következő. Bármilyen uj ez -találmányom, máris előre vetette árnyékát. A tisztviselők tudják, hogy -rossz szemmel nézik őket, ha fogadnak, játszanak, pezsgőznek s -korhelykednek. Azért ugy a sikkasztók, mint a tisztességesek, mindent -elkövetnek, hogy kijátszszák éberségünket. Többnyire álszakállban járnak -a turfra és mulatni, hogy társaik föl ne ismerhessék őket. Az -álszakállas alakokat tehát különös figyelmébe ajánlom. Fel fogja ismerni -kollégáit akkor is, ha álarcot öltöttek? - -_Kónffy:_ Igazgató ur, ha egyszer nekem valamit megparancsoltak, akkor -én vakon engedelmeskedem. Fel fogom ismerni őket, mert ez a parancs. - -_Az igazgató:_ A jutalom nem fog elmaradni. De most munkára! (Óráját -nézi.) Mindjárt egy óra; háromnegyed háromkor már a versenytéren kell -lennie. Menjen. Vigye magával bizalmamat és ezt az álszakállt! - - -_II. jelenet._ - -_Kónffy_ (egyedül): Nem is rossz félkettőkor az utcán sétálgatni, -mialatt a többiek még a bankban görnyednek… Spitzer három óráig se lesz -kész a munkámmal s én már nyugodtan meg is ebédeltem… (A kirakatok -tükreiben nézegeti magát.) Ez az álszakáll határozottan tekintélyes -külsőt kölcsönöz nekem… Az arcom olyan, mint egy diplomatáé, csak a -ruhám árul el… Mindenesetre elegáns ruhát kell csináltatnom ehhez az -álszakállhoz, mert különben észreveszik, hogy nem vagyok az, aminek -látszom… De mért ne ülnék konflisba, mikor a bank fedezi költségeimet?!… -(Ugy tesz, amint gondolkozik, s megérkezik a versenytérre.) Egészséges -mulatság ez, nagyon egészséges… Nini, már felhuzzák a lovak számait!… Ha -már itt vagyunk, ne kockáztassunk meg mi is egy ötöst?… Az ördög nem -alszik, hátha bejön ez a Taral vagy kicsoda?… Annyit beszélnek róla, -valaminek mégis csak kell lennie a dologban… (Az első futamot lefutják.) -Taral jön!… Szoritsd Taral!… (Orditani kezd.) Gyere, az apád -teremtését!… Hurrá!… Brávó Taral!… (A verseny után.) Harmincöt forintot -nyertem!… Nem vagyok barátja ennek az erkölcstelen intézménynek, de az -tagadhatatlan, hogy nyerni nem kellemetlen… Legalább lesz mit költenem -éjjel az Orfeumban… Mért ne innám egyszer pezsgőt én is, először, -egyetlen egyszer életemben!… (Reggel félötkor egy éjjeli kávéházban): -Puszild meg álszakálamat, Miczi, ne félj semmit, soha se halunk meg!… - - -_III. jelenet._ - -(Egy félév mulva.) - -_Az igazgató_ (magában): Megint ötvenezer forint hiány!… Egy vagyont -költöttem álszakállra és mégis ujabb lopás!… Kónffy legutóbbi francia -álszakálla annyiba került, hogy egy szegény ember frakkot vehetett volna -rajta és ennek dacára ismeretlen tettesek ellopják a bank pénzét!… -Hallatlan!… (Megjelenik a bank titkára s Kónffy, két detektiv között.) - -_A titkár:_ Itt hozzuk a gazembert. - -_Az igazgató_ (diadalmasan): Ugy-e, mondtam, hogy idegen lopta el? - -_A titkár:_ Hogyan, igazgató ur nem ismer rá erre az emberre? - -_Kónffy_ (rendkivül elgáns. Simára borotvált arc, angol ruha, harminc -forintos cipő): Ugy-e, igazgató ur, nem lehet rám ismerni? (Sirva.) -Nagyon, de nagyon megváltoztam!… - -_Az igazgató_ (elképedve): Ki ez az ember? - -_A titkár:_ Kónffy! Kónffy testestől-lelkestől!… - -_Az igazgató:_ Az lehetetlen! - -_Kónffy_ (sirva): Pedig én vagyok! (Felteszi az álszakállt.) Ha jobban -megnéz, igazgató ur, rám fog ismerni… - -_Az igazgató:_ És csakugyan!… Ráismerek álszakálláról!… - -_Kónffy:_ Nem gondolta volna, ugy-e, hogy ide jutok?!… S mindezt az -álszakáll tevé!… - -_Az igazgató_ (mélyen megrendülve): Ó, Kónffy, Kónffy!… Hogy igy kellett -egymást viszontlátnunk!… - - - - -A METAMORFÓZISOKBÓL. - -– Kortörténet levelekben. – - - -I. - -_Eleméry Zoltán, III. oszt. tanulónak._ - -Kedves Zoltán! Leveledet kaptam, de hiába, nem segithetek rajtad. Ezért -nem fogadtalak akkor, amikor személyesen jelentkeztél. Én rendkivül -tisztelem azokat az irókat, akik nem irnak, de ki nem állhatom azokat a -tanulókat, akik nem tanulnak. Te a latinból és a matézisből -megbocsáthatatlan hanyagságot tanusitottál. De hová gondolsz, mi lesz -belőled?! - -Határozatom megmásithatatlan. Kénytelen vagyok felszólitani kedves -atyádat, vegyen ki az iskolából, s adjon kadétnak vagy matróznak, mert -te nem arra születtél, hogy a kenyeredet a fejeddel szerezd meg. -Remélem, uj pályádon kitartóbb léssz, mint voltál az iskolában. - -Javulásodat kivánja - -jóakaró tanárod: - -_Vaskalap Bálint_. - - -II. - -_Eleméry Zoltán országgyülési képviselő urnak_ - -Nagyságos Képviselő Ur! Kegyes pártfogóm! Abban a reményben, hogy -Nagyságod még nem felejtkezett meg hajdani tanárainak -legszerényebbikéről, aki legeslegelőször jósolta meg Nagyságod fényes -jövőjét, mély tisztelettel vagyok bátor fölkeresni alábbi soraimmal. -Alulirottnak régi hő óhajtása, vajha Bucsányból a fővárosi XII. ker. -kir. áll. főgimnáziumhoz helyeztetnék át, hogy a központ éltető -levegőjében egész lélekkel szentelhetné szerény exisztenciáját a -tudományoknak és az irodalomnak. Tudom, hogy Nagyságodnak csak egy -szavába kerülne, s beteljesednék eme legfőbb óhajom. Azért alázatosan -kérem, ne vonja meg tőlem kegyes pártfogását, s nagy sulyu szavát a -miniszter és az államtitkár urak előtt érdekemben fölemelni ne -terheltessék. Reménységet meritvén ama körülményből, hogy Nagyságodnak -dicső emlékü iskolai pályáján szerencsés voltam apró szolgálatokat -tehetni, mély tisztelettel maradtam - -alázatos szolgája: - -_Vaskalap Bálint_, középiskolai tanár. - - -III. - -_Tánczos Béla I. oszt. tanulónak._ - -Kedves öcsém! Gratulációdat nevemnapjára szivesen vettem. Jobban -szerettem volna ugyan, ha szivből eredő jó kivánataidat nem kisérik -olyan célzatok, amelyek ezt a lépésedet gyanussá teszik, de igy is jó. - -A mi közelgő születésnapodat illeti, nem kételkedem, hogy Atyád a kért -fa-lovat meg fogja számodra szerezni, de egyszersmind figyelmeztetlek, -hogy én nem lovallak fel, s hozzám intézet kérésedet nem fogom -teljesiteni. Még csak az kellene, hogy a te korodban valaki mancsettát -és gallért viseljen, mint a felnőtt emberek! Arról pedig, hogy -kaphatnál-e még az érettségi vizsgálat előtt égszinkék nyakkendőt? – nem -is beszélek. Tégy le ezekről a vágyakról, melyek nem a korodhoz valók. -Különben szivesen üdvözöl - -_Soma bácsi_, orsz. képviselő. - - -IV. - -_Tánczos Béla országgyülési képviselő urnak._ - -Mélyen Tisztelt Öcsém! Midőn harmadik parlamenti párbajodhoz, mely -vidékünkön általános feltünést keltett s mindnyájunk keblét büszkeséggel -töltötte el, őszinte szivből gratulálok, remélem, nem veszed rossz -néven, hogy egy szerény kéréssel is alkalmatlankodom s veszem igénybe -drága idődet. Egy kis ügyem-bajom van, melyet csak a Te szives -jóakaratod, ismert befolyásod és számos becsületbiróságban kipróbált -tekintélyed fordithat jóra. - -A mult héten fináncok jártak nálam, elvitték minden szüzdohányomat, s -még hozzá ezertizenhét forinttal meg is birságoltak. Most, a választások -után, ezt a birságot kidrukkolnom annyi volna, mint vért izzadnom. -Kérlek alázatosan, beszélj a pénzügyminiszterrel, hogy ne bolondozzék. - -Tudva, hogy időd mennyifelé van elfoglalva, nem mernélek terhelni; de -Rajtad kivül igazán nincs kihez fordulnom. Tudod, magam nem akarok a -miniszterhez menni; a miniszterek nem szeretik az olyan képviselőket, -akik elég merészek voltak kibukni. Az uj embereket pedig nem ismerem; -nem voltam iskolaszéki tag, s nem jártam soha se a bál-bizottságokba, se -biliárdozni a kávéházakba, se az egyetemi olvasókörbe. - -Bizom benne, hogy nem felejtkezel meg róla, mennyi szerető gonddal -vettünk körül gyermekségedben, s nem hagyod el bajban levő családodat. - -Kérésemet megujitva vagyok - -szeretve tisztelő nagybátyád: - -_Tánczos Sámuel_, volt orsz. képviselő. - - -V. - -_Ifj. Bojti Ernő földbirtokos urnak._ - -Igen tisztelt földbirtokos ur! Gyula fiacskáját ápolásom alá vettem, s -megnyugtatásul előre is kijelenthetem, hogy baja bár huzamosabban fog -tartani, nem veszedelmes. - -A fiucska betegsége nagymérvü emésztetlenségből származik, s ugyanez a -baj okozta testi és szellemi hátramaradottságát is, mely bár feltünő, -mégsem akkora, hogy aggasztónak tarthatnám. - -Remélem, két-három hónap mulva annyira helyre áll, hogy bátran beadhatja -az óvódába. - -Kiváló tisztelettel - -_Borzas Károly_, doktor. - - -VI. - -_Ifj. Bojti Ernő földbirtokos urnak._ - -Igen tisztelt földbirtokos ur! Szives soraira válaszolva, büszkén -értesithetem, hogy a nagyságos képviselő ur egészségi állapota -napról-napra örvendetesebb. A képviselőház levegője csakugyan jót tett -neki, s az, hogy beszédeit elmondhatta, nagy megkönnyebbülésére vált. -Már ismét kezd járni, s szellemi fejlődése is figyelemre méltó. Ma azzal -örvendeztetett meg, hogy sorra elmondotta az összes házi állatok neveit, -s remélem, a jövő héten megkezdheti már az abéce tanulását is. A -számjegyek iránt szép fogékonyságot tanusit. Tizig máris hibátlanul el -tud olvasni, csak a kilencet ugorja át. - -Kiváló tisztelettel, - -_Borzas Károly_, doktor. - - - - -ALTÁBORNAGY ÉS KOMORNYIK. - -Hohenbrunn gróf, altábornagy, a trón lépcsőjén legmagasabban álló -főhercegek egyikének főudvarmestere, azzal az irattal együtt, mely -tudatta vele, hogy a szokásos legfelsőbb elismerés mellőzésével -mentették fel hivatalától, ezt a levelet találta az asztalán: - -„Kedves gróf! - -Kegyes akarok lenni Önhöz, két okból. Először – mit tagadjam? – jól esik -önt lesajnálnom. Másodszor: komolyan sajnálom Önt, mert részvétet érzek -a legyőzött ellenféllel szemben, és általában: szánalmat a gyöngék -iránt, én már ilyen vagyok, apám. - -Tehát kegyes akarok lenni Önhöz, és megirom ezt a levelet, tudván, hogy -én vagyok az egyetlen, aki Önnek, mai siralmas helyzetében, némi vigaszt -nyujthatok. A barátok vigasztalását – nem tudom, a legutóbb történtek -óta maradtak-e még barátai? – a hasonló esetekben nagyon megrontja a -mellék-iz: vagy igen sok szemrehányás van benne, vagy tulságos adag néma -lenézés. Az alantabb állók vigasza mindig sértő. Ha ment is a -kárörömtől, okvetetlenül benne foglaltatik az a boszantó észrevétel, -hogy: „Most már közelebb vagyunk egymáshoz.“ Felülről nem fogják Önt -vigasztalni. Ön talán azzal áltatja magát, hogy felülről egyszerüen -elejtették Önt. Nem. Felülről eldobták Önt, mint egy szennyes -zsebkendőt, amelylyel többé a csizmáját se törli meg az ember. Fent ezt -igy szokták. Azok közül, akik felül maradtak, én vagyok az egyetlen, aki -a vigasztalásra hajlandó is, képes is, mert ezt az én vigasztalásomat -nem sózza el semmiféle bántó érzelem. - -De nemcsak a jóindulat vezérel Önhöz. Ugy vélem, tartozom Önnek azzal az -elégtétellel, amely ezekben a soraimban foglaltatik – s én szivesen -teljesitem a kötelességemet. - -Ön alul maradt a kettőnk közt lefolyt küzdelemben, s mióta a harc -eldőlt, vádakkal illetik Önt, amelyeket nem érdemelt meg. Tartozom Önnek -azzal a kijelentéssel, hogy ezeknek a vádaknak legnagyobb része merő -igazságtalanság. Azt mondták, hogy Ön indiszkréciókat követett el, hogy -paktált gazdájának ellenségeivel, s hogy legutóbb, mikor -rendreutasitásban részesült, udvariatlanul felelt a leckére. Én tudom -legjobban, hogy mindez nem igaz, s szivesen nyugtatványozom, hogy Önben -ártatlant vádolnak. Különösen ami az utolsó pontot illeti, a legszebb -bizonyitványt kell kiállitanom Önnek. Ön és udvariatlanság! Mesebeszéd. -Mikor volt udvariatlan a leforrázott ember? Soha, se Ön, se más. - -Nem, kedves gróf, én jól tudom és hitelesen bizonyitom, hogy Ön nem -bünös, Ön csak tragikus hős. Az ön tragikuma abban állott, hogy -tulbecsülte erejét, s vakmerően provokálta a világrendet, melyet nekem -volt szerencsém Önnel szemben képviselni. Ön semmibe se vett engem; arra -se akart méltatni, hogy észrevegyen. És mikor látnia kellett, hogy: -igenis, vagyok, makacsul megmaradt oktalansága mellett. Önhittségében -nem akarta tudomásul venni az ellenséget, pedig már gyanitotta, hogy ez -az ellenség erős és kitartó. Méltóságán alul valónak találta, hogy -rendes csatába bocsátkozzék velem s az én sokféle fegyverem ellen csak a -lenézést hozta a küzdőtérre. Ugy gondolkozott, mint a felületesen nézők: -„Altábornagy és komornyik! Hogyan kerülnek ezek össze?!“ De Önnek -okosabbnak kellett volna lennie, mert ismeri a mi világunkat, a -szolgaság világát, figyelmeztetésben is volt része, mert én megüzentem a -harcot, de Önt vakká tette az elbizakodottság. - -Az elbizakodottság volt az Ön tragikuma, derék gróf, amint hogy a -legtöbb tragikus hőst ez a végzetes hiba buktatja el, ugy a históriában, -mint a szindarabokban. Most már hiába mondanám Önnek, Jago szavait -forgatva ki eredeti értelmükből: „Kerüld az elbizakodást! Kékszemü -szörny az, nyájas külsejü és mézes szavu, aki orozva, az álom óráiban -fojtja meg a legerősebb embert!…“ Most már hiába mondanám. Önnek erre a -figyelmeztetésre nincs többé szüksége. Most már lehet elbizakodott, ha -kedve van hozzá. - -Az elbizakodottság alapjában véve szép dolog s ha Coriolanus -elbizakodott, ez nekem esztétikai gyönyört okoz, mert higyje el, az -arisztokratikus érzéseket megérti, elképzeli, értékeli a komornyik is. -Csakhogy Coriolanus igazán ur volt. De hogy lehetett elbizakodott Ön, -kedves altábornagy ur, aki ha grófnak született is, bizony messze esett -Coriolanustól?! Mi tette elbizakodottá? Mire volt olyan gőgös? - -Hogy a komornyikokról általában s rólam különösen, nem volt jó -véleménynyel, ezt még meg tudom érteni. Bizony, nem szép mesterség ez. -Hiába, az ember csak első osztályu lakáj s ha a szabad óráinkban sok -kényelemben van részünk, ezt a rövid kényelmet olyan szolgálatokkal kell -megfizetnünk, amelyek az emberi méltóságérzettel élénk ellentétben -állanak. És tagadhatatlan, hogy a foglalkozás ránk nyomja bélyegét; a -szép foglalkozás egy kissé megjavit, a csunya, ha nem is végképpen, egy -kevéssé mindenesetre demoralizál. De hát Ön, kedves, Ön Urnak tartotta -magát!? Legyünk őszinték, kedves altábornagyom. Ön, mindenekelőtt, nem -annyira altábornagy volt, mint inkább főudvarmester. És a szolgálattevő -főudvarmester… hogy is mondjam, hogy ne sértsem az ön érzékenységét?… -tehát nem mondom, hogy a miképpen a komornyik csak magasabb rendü lakáj, -azonképpen a szolgálattevő főudvarmester csak magasabb rendü komornyik, -– nem igy mondom. Mondjuk igy: a szolgálattevő főudvarmester egy magas -állásu engedelmes közeg, aki alattvalói hüségből, hódolatból, mondjuk: -őszinte lelkesedésből olyan funkciókat is végez, amelyek messziről -veszedelmesen hasonlitanak a csupasz szolgálathoz s közelről se -hasonlitanak az önálló rendelkezéshez. Igaz, Ön altábornagyi rangot is -viselt. Igen magas állásu katona volt, aki sok kisebb állásu katonának -parancsolhatott, persze csak szolgálati ügyekben. Vallja meg őszintén, -sokkal kevesebb alkalma volt parancsolni, mint engedelmeskedni. A -függetlenség, az uraság csak igen keveseknek adatott; mi többiek mind -szolgálatban vagyunk. Különbözőképpen nevezett szolgálatban, de -egyformán szolgálatban. S a szolgálatban is vannak fokozati különbségek, -de a szolgálat magasabb foka még nem jelent urat; amint hogy a hő -magasabb fokát helytelenül nevezzük melegnek s az alacsonyabbat -hidegnek: mert ugyanaz a dolog az, nevezzük bárhogyan. A rideg valóság -az, hogy mi, akik a magasban lévők szeszélyétől függünk és – bérért vagy -szép tisztességekért, aprópénzért vagy dus javadalmazásért – nem -magunknak, hanem másoknak élünk: in ultima analysi mindnyájan -komornyikok vagyunk! - -Azért nem kellett volna olyan nagyon lenéznie engem, aki sok borsot -törhettem az orra alá és törtem is, nem igaz?!… Ki tudja, ha Ön -valamivel nyájasabb, nem törődtünk volna-e egymáshoz? Vagy jobban -tetszik az Ön büszkeségének ez a másik megoldás? Hogy elcsapták, mert a -komornyikkal nem tudott összeférni? - -Én is szeretnék büszke lenni, kedves uram, s nem titkolom el, hogy -vannak lirai hangulataim, amikor irigylem azokat az éhenkórászokat, akik -függetlenek. A nélkülözést azonban nagy árnak tartom a függetlenség -luxusáért, azért meghuzom magam és alkalmazkodom a viszonyokhoz. Kár, -hogy nem követte a példámat; ha karöltve járunk, a szolgálat mezején -többre vihette volna. - -De én nem akarom Önt elkésett tanácsokkal traktálni; amint igértem: -vigasztalni fogom. Elmondok valamit, ami meg fogja nyugtatni egy -kevéssé. - -Nos, tudja meg, nyugalmazott altábornagy ur – most már urazhatom – hogy -én sajnálom ugyan Önt, de nem csupán sajnálom, hanem egy kissé irigylem -is. Én győztem, Ön elbukott, én megerősödtem hatalomban, Ön csufosan -távozott. És mégis!… én nem nyertem annyit, amennyit Ön. Huszonnégy -óráig nagy kéjt okozott a diadalérzet, de már kiélveztem… Hozzászoktam; -nincs többé örömem benne. Az Ön öröme tartósabb lesz, bár meglehet, még -nem jött meg. Mert Ön immáron egészen magáé; függetlenné, urrá lett, ha -talán egy kissé későn is és nem a legkellemesebb körülmények között… Önt -többé nem csöngethetik fel éjjeli három órakor, mint engem, éppen abban -a pillanatban… Gondoljon erre és becsülje meg függetlenségét, ha már a -szolgálatát nem tudta megbecsülni. - -A győztes ellenfél teljes kiengesztelődéssel köszönti Önt, felejtést és -igazi nyugalmat kivánva, - -és marad, a ki volt - -_Jean_, a komornyik. - -Az altábornagy a fölmentését tudató hivatalos iratot elzárta a -Wertheim-szekrényébe, a komornyik levelét pedig összetépte és bedobta a -papirkosárba. - - - - -A LÁNY-ARCU VESZEDELEM. - -Marcel Prévost _Les Demi-Vierges_ cimü regényében egy uj fajta -fillokszérára figyelmeztette olvasóinak mindinkább növekedő tömegét. Ez -a fillokszéra… de könnyebb a dolgot körülirni, mint nevén nevezni a -gyereket. - -Tehát: a francia irodalom moralizáló szenvedelme, mely vagy egy -félszázad óta szerte analizálta a családi élet minden gyöngéjét, -meglepően sokáig egyetlen egy tipust hagyott épen, érintetlenül: a -tisztességes kisasszonyt. A leány volt a család egyetlen alakja, akit -megkiméltek a viviszekciótól; lelki világát nem bolygatták, mint egy -báránykáét. Az egyetlen iró, aki megkisérlette belepillantani a -leánylélek titkaiba, és aztán hozzászólni ehhez a „problémá“-hoz: -óvatosan, sok gyöngédséggel s teljes tisztelettel fogott hozzá kényes -feladatához. Szinte bocsánatot kért minden második sorában. (Goncourt: -_Chérie_.) És a temérdek szenny között, melyet a különböző iskolákhoz -tartozó lélekvizsgálók, kutatásaik közben, napvilágra hoztak, a leány -alakja mindvégig megmaradt „tiszta virágnak a kietlen bozótban.“ Még a -_Demi Monde_ban szereplő Marcelle is valóságos liliom; környezetéről -csak a szabadszájuság ragadt rá. S a példák özönlenek, hogy mind azt a -szépet, jót és nemest, amit a többi alakoktól elvitattak, még a Théátre -Libre irói is pazar szivvel itélték oda a kietlen bozótok tiszta -virágjának. Ha Gyp-et és Paulette d’Alaly-ját nem számitjuk – a mint nem -is igen lehet, mert Gyp még elég szeliden bánt Paulette-jével s inkább -csak d’Alaly urat tette felelőssé mindenért – Marcel Prévost volt az -első, aki a tisztességes kisasszonyt, ezt a N’y touche-t megkritizálta. -De Marcel Prévost aztán alaposan helyre pótolta a mulasztottakat s -ugyancsak kemény dolgokat mondott a szegény kisasszonyról. - -Ó, Marcel Prévostnak is az a kijelentés volt az első dolga, hogy ő nem -általánosit, csak egy kivételről beszél, kivételről, mely azonban egyre -több példányban szaladgál a világon. Akiről ő beszél, az nem a párisi -leány, még kevésbé a vidéki, francia kisasszony és legkevésbbé a leány -általában. Az ő hősnői – elég merészen viselkednek ahhoz, hogy igy -lehessen nevezni őket – egy külön világ flórájához tartoznak, egy nagyon -sajátságos világ flórájához. A szóban forgó világ pedig az a kozmopolita -társaság, mely félig hotel-, félig szalonéletet él, kétes eredetü, kétes -vagyonu, kétes morálnak hódol s melyen csak egy nem kétes, az a -határozottság, amelylyel az élvezetnek adja magát. De először is: ez a -világ sokkal inkább érintkezik, sőt sokkal többször keveredik össze -egyéb világokkal, hogy sem valami nagyon különálló társaságnak lehetne -elfogadni; és másodszor: Marcel Prévost ennek a species-nek sokkal több -fajtáját irja le, semhogy ki ne lehetne találni az igazi gondolatát, -azt, hogy a „menye is értsen belőle.“ - -És az ő hősnői rettenetesek. Tudnak mindent, akár maga Hyrtl, cinikusak, -mint a lakájok s olyan dolgokat beszélnek egymás között, amelyektől -megborzadna egy csendőrkáplár is. Szivtelenek, mintha pávák és -gyöngytyukok volnának, kiábrándultak, mint a régi vigjátékok nyájas -öregasszonyai s haszonlesők, mint megannyi uzsorás. És azonkivül érzéki -kis bestiák, akiknek csak egy gondolatuk van… de miért részletezni ezt a -gondolatot?! Viseletükben, tempóikban egy cseppet sem különböznek -azoktól az asszony-alakoktól, amelyeket egy félszázad óta szól meg a -francia dráma. Udvarlóiknak, akik épp oly romlottak, mint ők, mindent -megengednek, kivéve azt, amiről azt tartják, hogy „minden“ s előre -összebeszélnek a gavallérjaikkal arra az esetre, ha majd férjhez mennek. -Egyetlen álmuk, egyetlen ábrándjuk, hogy minél hamarabb találjanak egy -minél gazdagabb Nanjac-ot, aki majdan leányt visz el ugyan az oltár -mellől, de nem is fogja sejteni, micsoda lélek lakozik a mély tüzü, -szürke szemek mögött… Bizonyára könnyü elképzelni, micsoda mételyt visz -be a családi életbe egy efféle hajadon. - -Marcel Prévost-nak sok felől kellett hallania azt az ellenvetést, hogy: -mindez csak irodalom. Értsd: akármilyen kivételekről beszél is a szerző, -a dolgok, a hatás kedvéért, tulontul nagyitva, sőt torzitva vannak. -Marcel Prévost alkalmasint vállat vont erre az ellenvetésre. Ki veszi -észre, hogy mit mond, ha önmaga korrigálja meg magát, ha a valósághoz -hiven gyöngiti, halványakká teszi a szineket?! A fődolog az, hogy van-e -valami a dologban?!… s az, hogy ennyire érdeklődnek a könyve iránt, azt -bizonyitja, hogy igenis: van benne valami!… Ennyi elég rá, hogy érdemes -legyen jelezni a veszedelmet. - -Talán nem is szükséges egy szük körre szoritani a dolgot, hogy meg -lehessen állapitani: igenis, a kényelemnek örvendő körökben az angolos -nevelés, a szegényebb osztályokban pedig az élettel való közelebb -érintkezés, a kenyérkereset kénytelensége, mely megtanit látni s -megtizedeli az ábrándokat, ezeken kivül pedig egy sereg más ok, nagyon -megdézsmálják azoknak a leányoknak a számát, akik a házasság napjáig a -leányiságukkal a lelkük szeplőtlenségét is megőrizhetik. Marcel Prévost -főképp a mai nevelést okolja. Hogyan lehessen másképp – hozza fel -kritizáltjai mentségére, finom, elmés előszavában, – mikor a ház, -amelyben élnek, tárva van minden könyv és mindenféle ember előtt?! - -És ez az a pont, ahol a szerzővel egészen egyet lehet érteni. -Hova-tovább be kell látni, hogy a régi pedagógusoknak volt igaza s nem -az ujaknak: a vizbefulástól az uszni tanulásnál mégis csak jobban megóv: -nem menni a vizbe. Prévost rámutatván a veszedelemre, megjelöli az -orvosságot is s ez az orvosság – hogy növekszik a konzervativizmus!… – -szerinte: a zárdai nevelés. Bizonyára a legjobb nevelő az otthon békéje -és csöndje, de ha az anya nem tud lemondani a világról s nem akar -egyes-egyedül a gyermekeinek élni, akkor nincs más mentsvár a leánynak, -mint a kolostor. Azt lehetne mondani, hogy a zárdai nevelés egyoldalu s -nem késziti elő a leányt eléggé az életre. Hogy tanulja meg, szegény a -kolostorban a legnagyobb tudományt: az élet müvészetét? Ej, lehet is azt -megtanulni!… felel az ellenvetésre Prévost. A férfiak elég korán -belekerülnek az életbe, azért ez nem óvja meg őket, legalább a legtöbbet -nem, hogy ne kövessenek el főbenjáró ostobaságokat. Ennél a kétes értékü -tudománynál többet ér az, ha megtanitják a leányokat is arra, hogy az -élet nem mulatság, hanem csupa kötelesség. Erre pedig csak az igazi -otthon vagy a zárdai nevelés tanitja meg őket. - -Van-e igazi otthon a kozmopolita társaságban? Valóban, másutt is -kevesebb, mint gondolná az ember. Mi eléggé biztos fedél alul nézhetjük -szegény Franciaország sok baját, az anarkiát, a köz-erkölcs pusztulását -és a többit. Mégis, nincs a világon nagyváros, ahol a Marcel Prévost -figyelmeztetése fölösleges volna. Nem látjuk-e mi is, hogy vannak akik -elviszik a leányaikat olyan francia darabok előadásaira, amelyeket -Párisban az aszonyok is leeresztett rostély mögül néznek? Sőt, mert -mulatni akarnak s mert a nyügöt nem rázhatják le a nyakukról, elviszik -az alsóbbrendü mulatóhelyekre is és nem csupán akkor, amikor ott -szeliditett farkasokat mutogatnak? - -Ez maga is tanuságot tesz róla, hogy a Marcel Prévost figyelmeztetését -nálunk sem felesleges megszivlelni… ha a _Les Demi-Vierges_ olvasásakor -azt mondjuk is: „Hát ilyen Páris!… de mi közünk nekünk ehhez a -Babylonhoz?!…“ - - - - -EN REVENANT DE LA REVUE… - -Elzüllötten, mint egy élhetetlen borbély-legény, hét frankkal a -zsebében, koldussá váltan, mint egy leégett játékos, szeretője sirjára -bukva, mint egy mindvégig érdeklődést leső komédiás, a minden halálok -legcsunyábbikával, disztelen öngyilkossággal mult ki e világból s tünt -le a história szinpadáról Boulanger tábornok, a brav’ général, a fekete -paripa leventéje, az az ember, aki néhány évig ugy állott Európa előtt, -mint aki nemsokára nemzetek sorsát fogja tartani merész kezében. - -Régi ellenségei egyszerüen vállat vontak, mikor meghallották halála -hirét. Régi szövetségesei megkönnyebbülten lélekzettek fel. És a nép, az -a derék nép, mely pár évvel előbb a szavazatok milliomaival választotta -meg Páris és számtalan más város képviselőjévé, közönbösen mondta el -róla ezt a rövid nekrologot: „_A komédiás!_“ - -Pedig hát, nagyon rövid idővel a csúf vége előtt, volt egy pillanat, -amikor csak egy hajszálon mult, hogy ez az ember örökébe nem lépett -annak a másik illusztris kalandornak, aki egy elszánt, aljas lépéssel -egész Európa diktátorává tudta tenni magát. Volt egy pillanat, amikor az -egész kontinens tekintete leste ennek az embernek minden lépését, mikor -a háboru és a béke kérdése az ő nevéhez tapadott, mikor népének -szemefénye, bálványa, a chansonette-ek hőse és a nagyuri szalonok -ünnepelt lovagja volt, mikor a nemzeti megváltó ragyogó szereplését -várták tőle, legalább a naivak, a nép. - -Persze, olyan pillanat nem volt, mikor a teuton félelemnek kedves lett -volna. S mi, akik megszoktuk német szócsőből szerezni be az -értesüléseinket, minden időben hallhattuk róla a gyülölet szavát. - -De igenis volt olyan pillanat, amikor rengeteg számu ellenségeinek, akik -mind gyülölték egymást, kénytelen-kelletlen szövetkezniök kellett, hogy -uralma alól megszabaduljanak s amikor ez a szövetkezés gyerekármánynak -maradt volna félbe, hogy ha segitségükre nem jön ő maga és meg nem -buktatja magamagát. Azok a különböző árnyalatu, mindenféle fajta -tehetetlenségek, melyek a császárság bukása óta folyton csak ölték és -marták egymást a hatalomért, először, legeslegelőször az ő gyülöletében -egyesültek „kompakt táborrá.“ És ha egyéb érdeme nem lett volna is, már -pusztán ez az érdem, hogy lehetővé tette ezt a lehetetlenséget, fennen -dicsérné sokat gunyolt nevét. - -De volt még egy érdeme, melyet nem homályosithatott el semmiféle -ballépésssel, semmiféle siralmas fiaskóval. Vitéz katona volt. Harcolt -az olasz háboruban és megsebesült Turbigónál. Harcolt Cocchinchinában és -ujra megsebesült. Harcolt a poroszok ellen és Champignynál félholtan -maradt a csatatéren. Harcolt a commune ellen és megint megsebesült. S ki -tudja? Hogyha végkép ott maradt Champignynál: ma talán egy szép -lovas-szobor magasztalná az emlékét. - -Bizonyára tulságosan szerette a pompát, a szép asszonyokat, a fehér és -fekete lovakat, a theatrális dolgokat, az élvezeteket; hiu, nagyravágyó -volt és önzéssel teli. Kész volt sok esztelenségre s elkövetett az -esztelenségeknél nagyobb hibákat is. De a foltok, melyek nevéhez -tapadnak, ugyanazok, amelyek elhomályositják a többi illusztris kalandor -nevét is, azokét, akiknek a siker, a mindenható siker nevében sokat -megbocsátunk. És ha a nagy faux pas-t, amely megbuktatta, el nem követi, -könnyen meglehet, hogy temérdek hibájának ma nem volnának kritikusai, -csak legyezgetői. - -Mi birta rá, hogy azt a ballépést elkövesse? – nem olyan könnyü -megállapitani. A szerelem, mely megdöntötte Iliont? A ragaszkodás -hüséges szeretőjéhez, kinek olyan csodaszép karja volt? -Bátorság-fogyatéka? Vagy belátás-hiánya? Mindez együttvéve? - -Mindegy. De hogy ha csakugyan része volt ebben a ballépésben a merészség -fogyatékának, bizonyára nincs tragikum nélkül, hogy a legkiválóbbik -sajátsága éppen akkor hagyta cserben, amikor a legtöbb szüksége volt rá. -Mert bátor ember volt ez, ha azok közül is, akiknek közönségre volt -szükségük, hogy hősiesek tudjanak lenni. - -Mikor a számüzetés, a fenyegető nyomoruság és a csapások megtörték -energiáját: a régi pompázó alakból nem maradt meg egyéb, csak a kiáltó, -a rut, a szégyenletes hibák. S már csak ezeknek a megtestesülése volt az -a szánalmas alak, aki olyan banális, csuf véggel fejezte be ritka és -viszontagságos pályafutását. Mindamellett, mikor siralmas végének -hallatára mély és benső meggyőződéssel magasztaltuk a mindenható, a -csodákat tevő, az isteneknek parancsoló sikert, mely hütlen szeretője -volt, nem lehetett elfelejtenünk, hogy balgatag, de vitéz volt, mint a -kardja. - - - - -RENAN SZOBRA. - -Renan Ernőnek szobrot állitottak szülővárosában, Tréguier-ben. Tréguier -tartozott ezzel Renan Ernőnek. Nem azért, mert Franciaországnak ez a -büszkesége Tréguier falai között látta meg a napvilágot; ebben ő is, a -cőtes-du-nordi városka is ártatlanok. Annak a követelésnek, mely terhül -rójja rá a városokra, hogy mindannyiszor egy-egy emléket emeljenek, a -hányszor egy-egy nagy ember kerül ki a falaik közül, a jogossága -bizonyára vitás. De Tréguier adósa volt Renan Ernőnek ezzel a közép -minőségü, s a világ elől meglehetősen eldugott szoborral, azon az örök -jogcimen, melynek kielégitését közönségesen hálának szokás nevezni. Mert -semmiféle helyről, se Veneziáról, se a felkelő nap sugárözönében uszó -tündérvárosról, nem irtak soha szebbet annál, amit Renan Ernő irt a -Tréguiernek nevezett szomoru kis breton fészekről. Nem irtak soha se -szebbet, se melegebbet, a szülőföld iránt való szeretetnek nagyobb -mélységével; és nem irtak nagyobb müvészettel se, soha. A „Gyermekkori -emlékek“ első részében Tréguier megelevenedik egy másik életre, – -kivüle, fölötte a rövidéletü valóságnak, – s azután manet alta mente -repostum; megelevenedik több ember számára, mint amennyi Tréguierben él, -több szemnek, több szivnek, olyan sziveknek is, amelyek még csak ezután -fognak dobogni. Tréguierről Renan előtt soha semmit se jegyzett fel a -krónika; Renan óta a Tréguier név olyan ismerős sok nyugateurópai -embernek, mint ez a szó: Lakedaemon. - -Ha Tréguier nincs hálaérzettel Renan iránt, s ha a breton parasztok nem -tudnak arról, hogy a Renan dicsőségéből rájok is esik egy sugár: ez nem -csuda; azok előtt, akik Tréguiert Renanból ismerik: természetes. Nem -könnyen lelkesedő emberek azok, s dicsőséget csak egyet ismernek el: -Isten dicsőségét. Nagyon érthető, hogy a szobor felállitása nehézségekbe -ütközött, mihelyt a papság nem akarta, hogy Renannak, otthon, szobra -legyen. A papságnak sehol sincs nagyobb hatalma az emberi lélekre, mint -a földnek ebben a zugában. S a papok okos emberek. Tudják, hogy amit az -öt centime-os ujságok minden eszmeirány szolgálatára kész zsoldosai -csaholnak a fekete seregről, az nem hatol el a breton paraszthoz, vagy -ha elhatol, a paraszt elereszti a szót a füle mellett. De ha látja a -szobrot, mely olyan valakit ábrázol, akiről csak annyit tud, hogy nem -hitt Jézus Krisztusnak az istenségében, csak abban, hogy istenember -volt: ez bevésődik a paraszt fantáziájába. És Combes Emil doktor, 1902 – -1905-ig a francia kormány elnöke, az ő Prudhomme-ok számára kieszelt, -theatrális hatásokra éhes radikálizmusával sok kellemetlenséget szerzett -ugyan a papságnak, de ennek századok óta terebélyessé vált hatalmából -csak édes-keveset tudott lenyesni. A Côtes-du-Nord vidékén tehát Renan -szobra miatt ismét olyan jelenetek játszódtak le, aminők a -szerzetes-rendek kiüzése idején, s az állami akarat csak nagynehezen -tudott győzedelmeskedni. A szobor leleplezésének ünnepe is csak jókora -botrányok elfojtásával eshetett meg. A parasztok kivonultak kaszáikkal, -hogy megvédelmezzék az Istent, amint hogy kaszáikkal vonultak ki a nagy -forradalomban is, hogy helyreállitsák a királyságot. És a Lantenac -márkik egy ivadékának, Kerboisson vicomtenak a felesége, akiről higyjük, -hogy éppen olyan csinos, mint amilyen hü szolgálója Istennek, jónak -látta revolvert venni elő, hogy megvédje Isten dicsőségét a jó öreg -Renan csunya bronz képmásától. De a revolvert elvették tőle a csendőrök, -a parasztokat visszaszoritotta a katonaság és Combes miniszterelnök, ez -a Numa Roumestan, akit Daudet vonásról-vonásra megjósolt, végre -elmondhatta ünnepi beszédét, melynek hallatára az öreg Renan rosszul -lett volna. Az állami akarat érvényesült. - -S a szobor áll. Jean Boucher müve, és ha hinni lehet a francia képes -ujságok reprodukcióinak, nem szolgál sem Istennek, sem Renannak, sem -Jean Bouchernak dicsőségére. Jean Boucher ugyanis, ritka tapintattal, -nem a Kereszténység eredeté-nek történetiróját elevenitette meg, hanem -azt a barátságos öreg urat, aki nyáron Tréguierbe szokott érkezni és -sokat üldögélt ama kőpadok egyikén, amelyeket Tréguier községtanácsa, -semmi költséget sem kimélve, állittatott Tréguier lakosainak kényelmére. - -Az emléken két alak van. Renan mögött egy beteg testü, zord arcu női -alak látható, akit az első pillanatban Bellonának, vagy a Nemezisnek -vélünk s akiről később kiderül, hogy Pallas Athéné. Az istennő haptákban -áll; csak éppen a jobbkarját emeli fel s ebben cserágat tart. Renan, -előtte, egy kőpadon ül, de egy kicsit hanyatt esve, mintha valaki oda -teremtette volna; pocakja és végtelenül fáradt tekintete szánalmat kelt. -Botját és kalapját is halhatatlanná tette a müvész; s ezek a -legsikerültebb részletei az egész alkotásnak. - -Bajos kitalálni, kinek lesz öröme ebben az emlékmüben, ha csak nekünk -magyaroknak nem, akiket vigasztalhat, hogy a franciák is tudnak rossz -szobrot csinálni. Tréguier parasztjainak mindenesetre igaza volt, hogy -kaszával védekeztek ellene és ha nem sok háládatosságra vall is az eset, -igazat kell adnunk Tréguier városának abban is, hogy Renan szobrát nem -ott kellett volna felállitani. - -Nem volt ember, aki kevésbbé áhitozott volna arra a dicsőségre, hogy -szobra legyen, mint Renan. A ma is divatos ikonolatriát nem igen tudta -megérteni; a régiek ikonolatriáját se nagyon értékelte, csak -felhasználta, mert végre is emberi dokumentumokat adott. Egyetlen -egyszer tudták rávenni, hogy lefotografáltassa magát… de nem érdemes -többet mondani erről, mert senkiről se olyan nyilvánvaló, mint róla, -hogy nem volt se a külsőségek, se a hiuság embere. Azonkivül az ő -dicsőségének nincs is szüksége emlékmüre; és nincs senki, akinek akár a -lelkéhez, akár egykori fizikumához olyan kevéssé illenék az, hogy szobra -legyen. Az az érzés, mely megkivánja a szobrokat, – legyenek ezek -bármily szépek, – ez az érzés alapjában voltakép naivitás: és az ő -lelkében nem voltak gyermekességek. Aztán, végezetül, mennyire fájt -volna neki, ha megtudja, hogy az ő szobrának gondolatával feldulják -Tréguier békességét! Mennyire értette volna a szegény breton parasztot! -És meg is védelmezte volna Combes és elvtársai ellenében. - -De ha már mindenáron szobrot akartak emelni Renannak, a szobrot nem -Tréguierben kellett volna felállitani, hanem Párisban. Egy -Renan-szobornak még itt se akadna méltó helye. Renan nemcsak a francia -nemzet dicsősége, hanem az egész világé; az emberi szellemé, mely eddig -ismeretlen magasságokba tudott emelkedni. Olyan helyen kellene -emelkednie az ő szobrának, aminő a new-yorki Szabadság-szoboré; alant -millió küzködő ember, előtte a végtelen, a tenger. - -Mert soha se élt nagyobb szellemü ember és mélyebben érző lélek; soha se -foszforeszkált az övénél ragyogóbb értelem, és soha se dobogott nemesebb -sziv. Nem volt, aki jobban átértette volna az összes földi dolgok -egybefüggését, az anyagi és lelki világnak titokzatos és szövevényes -láncolatát, a törvények egységességét, az erők egyazonosságát, az -embernek az egyetemeshez való viszonyát, az anyagi világ törvényeinek az -emberi lélekben, az istennek a földi életben való megnyilvánulását: és -nem volt, akinek a gondolkozása, érzésvilága, egész élete tökéletesebben -harmonizált volna a nagy mindenséget átfogó örök törvényekkel. Aligha -volt nála nagyobb francia irómüvész, s kétségtelen, hogy egyike volt -minden idők legnagyobb történetiróinak; de mindenekelőtt filozófus volt, -vagy ha ezt a szót lefoglaljuk a részletekben vizsgálódók számára, az uj -idők egy „látnok“-a. És bár a bölcsészet kis bogarászai nem ismerik el -filozófusnak, aminthogy a filozófiát csak kreálta, de nem gyakorolta s -annál kevésbbé üzte iparszerüleg, egy teória kaptafájára ráütve bármi -bolondot; bár filozófiája hasonlitott a Pyrrhonéhoz s igy a bölcsészek -közül a legszerényebb mellé sorakozott: a hegyi beszéd óta nem hallott a -világ magasztosabbat, se nagyobb mélységek fölött járót, se nagyobb -magaslatokra szárnyalót, mint aminő az „Ima az Akropoliszon“. Akik csak -a magukét tartják hitnek s minden egyéb hitet megtagadnak, az mondják, -nem hitt Istenben. Mily tévedés! Ő megtalálta és látta az Istent! - - - - -TURGENYEV EMLÉKE. - -Mikor Turgenyev halálának huszadik évfordulóját Oroszországban meg -akarták ünnepelni, a „hivatalos Oroszország“ – azzal a sajátságos -okadással, hogy mostanában igen sok jubileumot tartottak orosz földön, s -az e fajta mulatságból már éppen elég volt – a holt Turgenyev ünneplését -nem engedte meg. Ha a megokolás nem is volt szerencsésnek mondható, s ha -Európa boldogabb tájékain bajos elképzelni, hogy arra messze miért -szoktak riadozni egy-egy holt költő emlékétől: magát a tilalmat meg -lehetett érteni. A nihilisták Turgenyev regényeiben szerepeltek először, -jóval előbb, mint hogy a valóságban is bemutatkoztak; tanultak egyetmást -Turgenyevtől, bár ez később nem igen látszott meg rajtok; az -elnevezésöket is tőle kapták. Turgenyevnek ezt a rovott multját a -hivatalos Oroszország még nem felejtette el; ha a holt költők néha, -nagyritkán, eszébe jutnak az életben maradt jóbarátoknak, a -tisztelőknek: legtovább mindig az ellenség emlékszik. - -A kegyelet Oroszországban nem juthatván szóhoz, Turgenyev emlékezetét, -halálának huszadik évfordulója alkalmával, csak egy bécsi uriember -ünnepelte meg. Ez a bécsi uriember – a nevét igazán nem érdemes -följegyezni – élt az alkalommal, s megemlékezvén Turgenyev halálának -dátumáról, összehasonlitotta Turgenyevet Tolsztojjal. „Hogyan? – kezdte -müvészi álmélkodással – még csak husz éve volna, hogy Turgenyev -meghalt?!“ Neki t. i. Turgenyev olyan jól meg van halva, hogy a husz -esztendő fölötte kevésnek tetszik. Sokkal jobban meg van halva, mint -azok, akik csak husz évvel ezelőtt bucsuztak el ettől a szép világtól; -annyira meg van halva, mintha legalább száz évvel ezelőtt halt volna -meg. „Csak husz év! – csóválta eszmékkel tulterhelt fejét, – mennyit -haladt azóta a világ! S mennyit fejlődött a regény!“ És oda konkludált, -hogy Tolsztoj nagyságától Turgenyevet mintha századok választanák el, -mert Tolsztojnak nyugodt lélekkel kiutalványozhatja a halhatatlanságot, -ellenben Turgenyev már szörnyen elavult, sőt elavult végérvényesen, -jogerősen, felebbezhetetlenül, mert ő mondja, a bécsi uriember. - -Ezt az esztetikai kirohanást nem érdemes nagyobb figyelemben -részesiteni. Elkövetője ugyanis meglehetősen hadilábon áll a -komolysággal, ami egyéb cikkeiből is kiviláglik. Kijelenti például – más -alkalommal – azt is, hogy Mérimée-nek a nevét ma senki se ismerné, ha -Bizet a „Carmen“-t meg nem zenésiti. Szerinte „Carmen“-en kivül még csak -„Colombá“-t olvassák, némelyek, kevesen. Szerinte az utolsó száz év -francia irodalmából ma már mindössze hét vagy nyolc könyvet olvasnak. -Abból, amit ir, nyilvánvaló, hogy ő ezt a hét vagy nyolc könyvet se sok -haszonnal olvasta. - -A bécsi uriembernek Turgenyevről szóló kis megemlékezése tehát nem -érdemelne ennyi szót, ha nem adna alkalmat rámutatni egy nyavalyára, -amelyben a bécsi uriemberrel együtt sokan szenvednek világszerte. Ez a -sokaság jobbára a fiatalok közül kerül ki. A fiatal olvasók és fiatal -irók leghamarább és legszivesebben a legujabb írókat olvassák, nem -mintha ezek fölöslegessé tennének minden régi irót, – nem mintha husz év -óta annyit haladt volna a világ, s annyit fejlődött volna az irodalom, -amennyit amaz nem haladt és emez nem fejlődött kétezer évig, hanem mert -a legujabb irókat találják legközelebb, – mert ezek beszélnek az ő -nyelvükön, azon, amelyet a legkönnyebben értenek, – s mert ezek -foglalkoznak azzal, ami őket leginkább érdekli, a „ma“ ideáival, azokkal -az ideákkal, amelyek a levegőben vannak, amelyekkel ők teli szivták -magukat, amelyek tehát már részét teszik gondolkozásuknak, énjöknek. A -fiatal olvasók és fiatal irók elfelejtik vagy nem akarják tudni, hogy a -„ma“ ideái husz év mulva épp oly öreg ideák, „tulhaladt álláspontok“, -„elavult holmik“ lesznek, mint aminők a ma huszéves, negyven éves, -hatvan éves vagy száz éves ideák; már husz év mulva is tökéletesen öreg -és a száz évesekkel egyformán öreg ideák lesznek, – mert a tizenhat éves -leány és a harminchat éves asszony közt igen nagy a különbség, de a 86 -éves és a 106 éves öreg asszony egyformán öreg asszony; s az ideák még -az asszonyoknál is gyorsabban vénülnek. Elfelejtik, vagy nem akarják -tudni ezt, mert különben nem volnának olyan nagyra a „ma“ ideáival s -jobban megbecsülnék a régi ideákat. Ami egyébként még nem baj, mert hadd -foglalkozzanak azzal, ami a levegőben van, ami lelkükkel rokon, ami őket -leginkább érdekli. A baj ott kezdődik, hogy ez az előszeretet igen -sokszor egyoldaluakká, elfogultakká, igazságtalanokká és hálátlanokká -teszi őket. Szaturálva vannak a legujabb irókkal, a tegnap legjobbjait -már nem érnek rá elolvasni, vagy ami még rosszabb: felületesen s a -teljes megértéshez megkivántató igazi érdeklődés nélkül olvassák őket és -könnyelmüen itélnek róluk, anélkül, hogy jól megismernék őket, néha -olyan ismeretség után, amelyet legfeljebb „látásból“ való ismeretségnek -lehet mondani. Igy aztán megtévesztik az utánuk sorakozókat is, ezeknek -a kárára, s nem a lebecsült holt költők rovására, mert ezeknek már -mindegy. - -Csunya és esztelen igazságtalanság ez, – hogy maradna meg bécsi -nyavalyának! - -De sajnos, a bécsi uriembernek mindenütt vannak hitrokonai. Még a -vitatkozási módja is igen szokásos mostanában. Mindenfelé divatossá lett -az az igyekezet, mely az egyik nagyot a másik nagygyal akarja agyonüti. -Mert a gyémántot csak gyémánt karcolja. - -Bizonyos pedig, hogy Tolsztoj, aki Turgenyevnek barátja volt, s élete -végéig igaz tisztelője és csodálója maradt, semmiben se értett egyet -bécsi kommentátorával. Abban sem, amit a bécsi ur a halhatatlanságról -„tip“-el. Tolsztoj dicsőségének nincs szüksége arra, hogy Turgenyevet -elfelejtsék a müveltek, s Tolsztoj mai népszerüsége nem jelenti azt, -hogy a maradandóságra Oroszországban monopóliuma van, mig Turgenyevre -már csak a teljes felejtés vár. - -Tolsztoj élete alkonyán jutott el dicsőségének zenitjére s Turgenyevről -ma kevesebb szó esik, mint husz évvel ezelőtt, mert a „ma“ irói többet -beszéltetnek magukról: ez igaz. De csakis ennyi igaz a bécsi ur -beszédjéből. Nem kell husz évig várnia s látni fogja, hogy mind a két -nagy embernek egyformán jut ki a jövendőből. - -Ma a Tolsztoj népszerüsége rendkivüli s hatása szinte példátlan. De -népszerüségét nem csupán zsenijének köszöni – ennek talán legkevésbbé, – -hanem főképpen annak, hogy ennek az apostolnak a kiadói nagyon jól -értettek ahhoz, hogy miképpen kell sokat beszéltetni a kiadványaikról és -ezek szerzőjéről. D’Annunzión és Gorkij Maximon kivül senki se látta el -a világsajtót annyi nefelejcs-bokrétával, mint ennek a prófétának a -kiadói. Kivételes hatása pedig főképpen annak tulajdonitható, hogy -tanitása, sajátosságánál és komplikáltságánál fogva, egyformán érdekli a -vallásos érzésü embert, az evolució hivét, a szociálista gondolkozót s -ki az, aki e három kategória egyikébe se tartozik? Husz év mulva -azonban, amikor a müvei iránt való érdeklődést már nem fogják stimulálni -és fokozni a személyével foglalkozó hirek, amikor tanitása, -sajátosságánál és komplikáltságánál fogva, se a vallásos embert, se az -evolució hivét, se a szociálista gondolkodót nem fogja kielégiteni, -amikor az uj generáció gondolkozói más ösvényeket törnek s uj, -legfrissebb ideáknak fognak örvendezni: mindaz, ami müveiben apostolság, -el fog avulni, ellenben megmarad az, ami nem tanitás, „csak“ költészet: -azok a gyönyörü alkotások, amelyeknek cimei: „Háboru és béke“, „Anna -Karenina“, a „Feltámadás“. - -És ugyanakkor csöndesen tovább fognak élni a Turgenyev munkái is, -amelyeket csak a bécsi ur sietett elfelejteni: A vadász iratai, Tavaszi -hullámok, Füst, Apák és fiuk, Első szerelem, Milics Klára, a Diadalmas -szerelem éneke s a Költemények prózában. Egészben, mert csak poémák. - - - - -A LEÁNYIRTÓ. - -Henry Fouquier, a kitünő franczia ujságiró, több, mint harmincz éven át -mindennap négy-öt czikket irt a legolvasottabb párisi lapokba. Módjában -volt tehát hozzászólni a szenzácziós bünesetekhez, s csakugyan aligha -történt nevezetesebb kriminális esemény, amelyről a maga érdekes -megjegyzéseit el ne mondta volna. Ezekből a finom konczepczióju, -csillogó efemeridákból, melyeknek sokasága és végzete a forró napokban -huszonnégy órát élő, gyönyörü alkotásu pillékre emlékeztet, sok -emberismeret s egy – talán csakis egyetlen egy – erős meggyőződés -sugárzik ki: az a hit, hogy a mi időnk még a legkülönb minden eddig -ismert korszak közül; hogy az emberiség erkölcse az idők folyamán -valamicskét mégis csak javult, mert az emberi állat ugynevezett lelke -abból az embertelen kegyetlenségből, melynek az elmult századok annyi -példáját szolgáltatták, hova-tovább kigyógyul… - -Ez a tétel egyike azoknak, amelyeket ma a legtöbben vallanak, s akik -hisznek az emberi haladásban, mindannyian egyetértenek Fouquier-val. S -talán igaza volt. A haladás teóriájának tagadói ugyan azt vethetnék ez -ellen a jóleső megfigyelés ellen, hogy mindez csak látszat, s hogy ha a -sötét multban olyan gyakori atroczitások a jelenben már csak elvétve -fordulnak elő, tisztára a jobban konstituált rendnek s az ezzel -kapcsolatos elrettentésnek tulajdonitható. A tagadás álláspontjára -helyezkedve, az argumentumot a másik végén is meg lehet ragadni s valaki -azt mondhatná: inkább csak lazult a morális érzékünk, s az értelem -finomodtával meg a fix alap (a vallás) hijján jobban megértjük, -kimagyarázzuk, mentegetjük s mosdatjuk a ma történő atrocitásokat, mig a -régieket, a körülmények és mótorok ismerete nélkül lévén, szigorubban -itéljük meg, mint a maiakat. Nehéz volna belenyugodni, hogy igy van, s -szivesebben maradunk meg amellett a meggyőződés mellelt, melyet a -haladás elméletének hivei vallanak. De néha meg kell rendülnünk ebben a -hitünkben: az emberi állat koronkint olyan kriminális esetekkel borzaszt -el bennünket, amelyek vadul cáfolnak rá arra a megnyugtató elméletre, s -a melyeket sehogyan se tudunk összeegyeztetni a mai emberről alkotott -fogalmainkkal. Mit szóljunk például a leányirtás eseteihez? - -A leányirtó mindenek előtt: tipus, s már magának a tipusnak a létezése -is megzavaró. Hogy vannak emberek – ugyszólván minden év produkál -néhányat, – akik az exisztencia folytathatását egy szánnivaló -nyomorultnak, egy födhözragadt prostituáltnak a meggyilkolásában és -kirablásában keresik. Pedig szinte foglalkozásnak tünik fel, olyan -gyakori immár az ilyen szerencsétlenek védetlenségének véres -kizsákmányolása. Egy pár decennium óta különösen gyakori jelenség az az -ember, aki étvágyát a prostituált életének árán iparkodik kielégiteni. -És csak az ilyen bünesetek alkalmával vetünk egy-egy pillantást az -ilyen, áldozatnak predesztinált kitaszitottak életére. Az ilyen teremtés -a legtöbbször családfentartó: keresetét megosztja övéivel; öcscse -reggeliért jár hozzá. A hol lakik: szelid, jó leánynak tartják s -szivesen társalognak vele: a hozzávalók. Karácsonykor a szülei meg -akarják látogatni; egyik leánytestvére ugyanolyan sorsban él, mint ő, a -másikat, aki szolgál, segiteni készül, hogy hasonlóképpen rendezkedjék -be. Mindenki belenyugodott, hogy igy kell keresnie kenyerét; ezek a -nyomorultak nem okoskodnak sokat: élni csak kell!… És mindenki -kizsákmányolja ezt a szegény, sovány, büzös keresetet. A szobájáért neki -annyit kell fizetnie naponkint, amennyit az „Archiduc Charles“-hotelben -nem fizettetnek egy teremért; mert az ő szégyenüket minden „háziur“ -kihasználja s valahol lakniok kell. Fizetnie kell az orvost; sokat kell -költenie ruhára, mert nagy a konkurrencia, s ugyanez okból: a „vendégek“ -olyan követelők!… Milyen siralmas exisztencia, milyen ronda kenyér! A -mellett lehetetlen, hogy ne érezze szégyenét és sorsának alacsonyságát. -Talán valamelyes szeretetre is vágyódik. És készen kell lennie minden -utálatra egész lényével; még csak undort se szabad éreznie, mint -mindenki másnak!… Az ember azt képzelné, nem lehet olyan elvetemült, aki -ez iránt a kitagadott iránt, ha valami fraternitást nem is, de legalább -némi szánalmat nem érez. És jön a XX. századbeli ember, cilinderben, -sétapálcával, hogy a zárt ajtó mögött egy késsel levágja, mint a -bornyut, a tiz forintjáért! - -Nézzük csak meg a cilinderes fenevadat. Még csak nem is a kiéhezett -sakál. A tiz forint nem enni: mulatságra kell neki. Életét kávéházakban, -chantant-okban tölti; ha pénzhez jut, kiöltözik s dorbézol. Talán uri -borravalókat ad, s a cigánynyal elhuzatja a nótáját. A büntény után -komfortáblin megy haza; nem is olyan feltünő, hogy kocsin érkezik, -tudják róla, hogy: ha van, bőven költi a pénzt. Ruhája, modora az „uri -vendég“-é; a lányok körében szimpatiáknak örvend. Azelőtt, amikor nem -lopott és nem kártyázott, egy rövid ideig, talán tanitó volt valahol, s -ha pofozta a gyermekeket, pályatársai bizonyára megvédelmezték, hogy -dehogy is kegyetlenkedik, csak fentartja az iskolai fegyelmet. A -törvényt is ismeri valamennyire; legalább az ujságokból. Értelmes, s -tudja, hogyan kell védekeznie. - -Amit védekezésül előad: abban kevés a valószinüség. Tudja, hogy van -előre megfontolt szándék, s tagadja az előre megfontolt szándékot. Nem -akart ő rablógyilkosságot; csak kölcsönt kért a leánytól, akinek már -sokszor adott pénzt. Ez nem teljesitette a kivánságát; összevesztek, s -dühében ölte meg szeretőjét az ott heverő késsel. A tiz forintot aztán -magához vette, mert amannak már ugy se kellett. Hát biz ezt nehéz -elhinni. A kést tudniillik azelőtt soha se látták a leánynál, s a -gyilkos erre azt mondja, hogy igenis: ő vásárolta neki, a lány néha -komissiókat bizott rá. Csak rossz drámairók gondolnak ki ilyen -szerencsétlen véletleneket. - -Mégis, bármilyen ügyetlen mesének tünjék fel ez a vagy hasonló -védekezés, mindig szinte szeretnők hinni a valószinüségét. Akkor a -rémdrámából nem hiányoznék minden emberi vonás. Mig amikor bebizonyul, -hogy a leányirtó csak a nyakát védi, s hogy előadása csak civilizált -formába öltöztetése a barlanglakó állatiasságnak, nem üzhetjük el -magunktól azt a mélyen megalázó kérdést: vajjon az az igazság, a mely -sok mai embernek voltaképpen egyetlen hite, meggyőződése, s amelyet -Fouquier, ez a rengeteget dolgozó, fényes elméjü párisi ujságiró annyi -ezer meg ezer gyönyörü cikkben ismételt egy életen át, nem tévedés-e? - - - - -AZ UTOLSÓ. - -– A _Panama_ cimü epopeiából. – - -In excelsis. Kék és fehér felhők között, a legfelsőbb sorozó hivatalban, -Szent Péter jelentkezésre szólitja fel a legutóbb beidézett lelkeket; a -lelkek rezignáltan felelik sorra: „Itt vagyok.“ Egyszerre a fő-kulcsos -megigazitja ókuláréját, s a földiekre emlékeztető érdeklődéssel néz szét -az árnyak között, szólván: „Cornelius Herz!“ Semmi felelet; a lelkek -közül egy se szól, hogy: „Jelen.“ Az égi szó ujból elhangzik: „Cornelius -Herz!“ – ugyanaz a csend. „Mi ez? – igy a fő-kulcsos – el tudott volna -bánni még a halállal is?! Ide s tova kétezer esztendeje viselem ezt a -nehéz hivatalt, de ilyesmi még nem történt velem!“ A lelkek összesugnak; -nyugtalanság… mely arra emlékeztet, hogy az árnyékok csak nemrég hagyták -el a földet… Végre, két fáradt szárnyu angyal egy kapálózó, prüszkölő, -rugódozó lelket vonszol a legfelsőbb asszentáló hivatalba. „Sehogy se -akart eljönni – hangzik a jelentés. – Először nyöszörögni kezdett; azt -mondta, hogy beteg s a világért se tud megmoccanni; aztán, mikor -megtudta, hogy ez nem tesz semmit, kijelentette, hogy semmi baja s hogy -neki jobb Bournemouthban. Utóljára is kötélen kellett ide hoznunk!“… A -lélek, azt remélve, hogy a sokadalomban angolosan eltünhetik, még -egyszer el akar illanni; de lepányvázzák s megkötik egy felhőhöz. - -Egy spiritiszta könyv olvasása után, másvilági képekkel teli – ezek a -tudós szerzők nagyon szinesen irják le a lelkek utazását – igy -képzelhetjük el Cornelius Herz menybemenetelét. Mert hogy, olyan sok -viszontagság után, mennybe vitték angyalok, e felől nem lehet kétség. -Bizonyosak lehetünk benne, hogy a Panama királya a másvilágon is -biztositota magának a legkényelmesebb helyet, becsapván gyóntatóját egy -müvésziesen eljátszott bünbánó jelenettel. Amint hogy it, a földön, a -létért való diabolikus versengés közepette, az általános kajánság nagy -ellenőrzése mellett is doktor, pénz-király és a becsületrend lovagja -tudott lenni, diploma, egy garasnyi vagyon, s a becsületességnek -halavány látszata nélkül is, – amint hogy idelenn, mikor az ujkori -özönviz elsodorta valamennyi cinkosát és valamennyi áldozatát, ki tudta -szoritani magának az egyetlen képzelhető menedéket, ahonnan, egy pompás -esernyő alól, humorral nézte a vihart, melynek a szelét ő vetette el: -azonképen bizonyára a nagy „hátha?!“ esetére is kiimádkozta, -kimüvészkedte, kipanamázta magának az odaátra szóló „első osztályt“ per -saecula saeculorum. - -Cornelius Herz, ez a név, melyet mintha E. T. A. Hoffmann talált volna -ki valamelyik ördögi alakja számára: ó, ez a név maradandó lesz!… azon a -jogon, melynél fogva hosszu emlékezés illeti meg minden fajtának – lett -légyen ez a fajta bárminemü és bármicsodás – legkiválóbb képviselőjét. S -ő legkiválóbb képviselője volt annak az emberfajtának, mely nem fehér, -nem sárga és nem rézbőrü, mert egyszerüen arcbőr nélkül születik, s -amelyet – ahogy a mérges kigyót megkülönböztetjük az ártalmatlantól – a -zoologiának ilyen néven: a Kártékony Ember (Homo Perniciosus) meg -kellene különböztetnie a másik kaukázusitól: a közönséges Homo -Sapienstől. Legkiválóbb képviselője annak a századunkban elsokasodott -speciesnek, mely a civilizáció vivmányait a barlanglakó étvágy, a -troglodyth önzés csillapitására aknázza ki, melynek értelme bámulatosan -kiélesedett, moralitása azonban visszafejlődött olyan fokra, hogy hozzá -képest a bizonyos zsivány-szokásokat respektáló pápua (akinek a szokás -nem arravaló, hogy kijátszsza őket) immár erkölcsi lény. S amiképpen -megőrizzük múzeumainkban az óriás csörgőkigyó kitömött bőrét, ez a név: -Cornelius Herz, alias: a testet öltött számitó ész, mezitelen önzés és -sterilizált lelkiismeretlenség – megmarad az emlékezetben, hosszabb -időre, mint a Rinaldo Rinaldinié. - -Vajjon mit fog szólni a nagy számadás órájában ez a kapálózó lélek, mely -a bournemouthi villa elégedett tulajdonosából annyira akarata ellenére -lett puszta lélekké?! „Quid sum miser tunc dicturus?“ – ha majdan fel -fogják szólitani, hogy terjessze elő védőbeszédét: - -– Panama hőscincérje! Ön ifjukorában hiéna volt. Kirabolt egy sulyosan -sebesült katonatisztet, akit az ön orvosi gondjaira, ápolására biztak, s -ennek a pénzével kezdett operálni, mert a tudományával ugyan nem -operálhatott. De ez önnél csak gyermekjáték számba megy; Richelieu első -kardforgatása az egész… később azonban kifosztott egy egész világot: -halottakat és élőket, válogatás nélkül, nemcsak gyerekes eszü férfiakat, -hanem valóságos gyermekeket, árvákat, akik nem is sejtették, hogy, ha -később sinlődniök kell, ez azért történik, hogy önnek a villája pazarabb -kényelmü legyen. Panama-hős!… Ön tönkre tett ezreket a becsületükben s -halálát okozta ugyanannyi ezernek, Panama-király! Öné a dicsőség, hogy -nincs ma név, amelyhez több vér és több átok tapadna, mint ehhez a -névhez: Cornelius Herz! Mit szól ön ehhez, szép kis öregur?!… - -Ó, védekezni fog! Ahol valami elérhető, kieszközölhető, ott mindenkor -elemében lesz ez az agilis lélek. Hiszen ha komolyan hitte volna, hogy -Bournemouthban még nincs vége a dolognak, hogy jó volna egy kis üzletet -kötni a másvilágra is!… Olyan rendbe hozta volna a szénáját, hogy maga a -biboros testület is kifogástalannak találja a passe-portját. De az -utolsó számvevőszék mégis csak meglepetés… - -Azért nem jön zavarba, s bár jobb lett volna odalenn, Bournemouthban, ha -kellemesebbnek találja, hogyha véletlenül a magasságban is csak in -contumaciam itélik el: agilis lelke nem fog nyugodni, mig meg nem leli a -kibuvót, a végső refugiumot. - -És alighanem igy vagy ilyenformán fog védekezni: - -– Meglep, hogy a magasban, ahonnan tisztán látni a földi dolgokat, ennyi -mozgalmat idéz elő egy gazember megpillantása. Gazember voltam, és pedig -első osztályu gazember, az bizonyos, de hisz az a planéta odalenn tele -van gazemberrel, kicsinyekkel, nagyokkal, középszerüekkel. Nekem -módomban volt némi emberismeretet szerezni; mondhatom, a majoritás a -miénk volt minden ponton s mindegyik társadalmi osztályban… És azok -közül is, akik becsületeseknek látszanak, hányan vannak, akik adott -alkalommal, ha a bőrükről van szó, evezőkkel és csáklyákkal verik vissza -a menekülő asszonyokat és gyermekeket, mint a Bourgogne -katasztrófájánál, vagy botjaikkal szoritják hátra, esetleg agyongázolják -ideáljaikat, ahogy a párisi bazár-égésnél történt?!… Minek köszönhetem -hát ezt a kivételes resszenzust? Hogy nagyobb gazember voltam, mint a -nagy emberek?! De hát akkor bünöm: nem az elvetemültség, hanem: a -nagyság az elvetemültségben. Rosszabb volt-e III. Rikárd, mint azok a -kemény legények, maguk is fenevadak, akiket eltett az utjából? Nem, csak -vakmerőbb fickó, nagyobb zsivány volt náluk. És a világ sora, amit – -szégyenkezve mondom – nem én eszeltem ki, az, hogy a nagy gazember -kifosztja a kis gazembert, a nagy fenevad megfojtja a kisebbet. A -nagyobbik gyerek felpofozza a fiatalabbat, az erősebb ember félre rugja -a gyöngébbiket, a rabló hatalmába keriti, amit a kis tolvajok -összeharácsoltak. Az én kiválóságom csak az, hogy ki tudtam fosztani a -legnagyobb tolvajokat s meg tudtam fojtani a legnagyobb gazembereket is. -Hogy gyerekes eszü gyöngék s özvegyek és árvák is kerültek az áldozataim -közé? Ezek előre áldozatok voltak; ha én nem, más fosztja ki őket, amint -hogy nem is én voltam a kéz, mely vagyonukat eltüntette, én csak a -nemezis voltam, mely a zsákmányt magához ragadta. És ha van valami, ami -elégtételül szolgálhat a kicsinyeknek, ami megvigasztalhatja őket, akik -arra születtek, hogy áldozatok legyenek, ugy ez a valami az a tudat, -hogy van, aki a természet rendeléséből kifosztja a nagy kalózokat, -megfojtja a nagy zsiványokat, szóval: boszut áll értök! Az a tudat, hogy -nincs az a szennyes áradat, melyet végezetül el ne nyeljen az örvény, -nincs az a rablott pénz, mely átokká ne válják a rabló kezében, mig -elérkezik a legnagyobb rablóhoz a világon, aki a nagy zsákmányból -vásárolt müremekeket mélán nézi kuckójából, ahonnan nem lehet moccannia, -mint ahogy a kis tolvaj éjjel viseli a lopott süveget. - -Igy vagy ilyenformán fog védekezni. És meglehet, a legfőbb instancián is -kieszközli magának az utolsó sikert: az „enyhitő körülmények“-et. - - - - -POST SCRIPTUM. - -Amint a _Vezető elmék_ és _Nagyvárosi képek_ cimü köteteim egyes -darabjainak összegyüjtése közben is – amikor az itt olvasható kötet -sajtó alá rendezésével foglalkoztam, többször kellett számot vetnem -azzal a kétséggel, hogy az itt felhalmozott és annak idején a napnak irt -karcolatokat érdemes-e és szabad-e másodszor is, s most már könyvalakban -kiadnom? Érdemes-e még egyszer kérni az olvasó figyelmét olyan dolgokra, -a melyeknek először sem lehetett több súlya, mint a mennyit a -jóhiszemüség, az elfogulatlanságra törekvés és az őszinteség ad nekik? -Szabad-e egy könyv kiadása alkalmával megfelejtkezni az idő rohanásáról -és például – mint ebben a kötetben történik – Strindberg emberi -gyöngéiről szólni akkor, amikor Strindberg már halott? Tisztán látom, -mennyi kifogás érheti és senki se itélheti meg nálam szigorubban ezeket -a köteteket. Ha mégis megjelentek, ennek magyarázata vagy mentsége: az a -hitem (vagy talán csak képzelődésem), hogy ezek a zsörtölődések, -tréfálkozások vagy mélázások tulajdonképpen nem naphoz kötött, hanem -hosszu időn át ujra meg ujra ismétlődő, általános jelenségekről szólnak. - -_A. Z._ - - - - -TARTALOM - - Rébusz 1 - A szinésznő becsülete 7 - Novemberi hangulatok 15 - Emlékbeszéd 20 - A verejték 26 - A tömjén 34 - Pickwick ur filozófiája 42 - Öngyilkosság 51 - Szerelemből 56 - Temetés után 63 - Miszticzizmus 65 - Mouret abbé megtérése 71 - A detronizált szerelem 78 - Bartenyev és Vladimirov 86 - Két franczia 95 - Marabu-tollak 101 - Gefkin 105 - Abbé és markiz 110 - Az utolsó világos pillanat 116 - Miszterium a két jó pásztorról 121 - Képek 128 - Mesék a költészetről 134 - Téli állomások 157 - Az igazság 163 - Két szép szem és életbölcseség 169 - Este az erdőn 175 - A számüzött Télémaque 180 - Az érdesszavu mirakoló 186 - Lesseps 191 - Kilián király 199 - Szem-jonglőrök és troubadourok 205 - A rab mesél 210 - Tristia 215 - Koronát szerelemért 220 - Porcziunkula ünnepe 224 - Uj hivatal 230 - Az Orient-expressen 237 - Az álszakáll 241 - A metamorfózisokból 248 - Altábornagy és komornyik 253 - A lány-arcu veszedelem 258 - En revenant de la revue 263 - Renan szobra 266 - Turgenyev emléke 271 - A leányirtó 276 - Az utolsó 280 - Post scriptum 285 - -A NAP nyomdavállalat - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -36 |följgyezni |följegyezni - -53 |könnye ktisztitanak |könnyek tisztitanak - -215 |fenyegtő |fenyegető - -215 |ngy cselekvésekre |nagy cselekvésekre - -230 |A idegen: Soha |Az idegen: Soha - -238 |A utas: Azt |Az utas: Azt] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A TEGNAP LEGENDÁI *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |