NormalizeHEADmain

1 files changed, 0 insertions, 8541 deletions

diff --git a/old/66256-0.txt b/old/66256-0.txt
deleted file mode 100644
index 631773e..0000000
--- a/old/66256-0.txt
+++ /dev/null
@@ -1,8541 +0,0 @@
-The Project Gutenberg eBook of A tegnap legendái, by Zoltán Ambrus
-
-This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
-whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
-of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at
-www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you
-will have to check the laws of the country where you are located before
-using this eBook.
-
-Title: A tegnap legendái
-       Tollrajzok
-
-Author: Zoltán Ambrus
-
-Release Date: September 10, 2021 [eBook #66256]
-
-Language: Hungarian
-
-Character set encoding: UTF-8
-
-Produced by: Albert László
-
-*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A TEGNAP LEGENDÁI ***
-
-Ambrus Zoltán Munkái
-
-XIII. KÖTET
-
-A TEGNAP LEGENDÁI
-
-Ambrus Zoltán Munkái
-
-XIII.
-
-A TEGNAP LEGENDÁI
-
-TOLLRAJZOK
-
-BUDAPEST MDCCCCXIII
-
-VIII., ÜLLŐI-UT 18. SZÁM.
-
-RÉVAI TESTVÉREK
-
-IRODALMI INTÉZET R.-T.
-
-Ambrus Zoltán
-
-A TEGNAP LEGENDÁI
-
-TOLLRAJZOK
-
-BUDAPEST MDCCCCXIII
-
-VIII., ÜLLŐI-UT 18. SZÁM.
-
-RÉVAI TESTVÉREK
-
-IRODALMI INTÉZET R.-T.
-
-AZ ÖSSZES JOGOK FENTARTÁSÁVAL
-
-A NAP nyomdavállalat nyomása, Budapest, VIII., Rökk Szilárd-utca 9
-
-
-
-
-RÉBUSZ.
-
-Amig a temetőben ballagtunk, nem szólt egyikünk sem. Hanem amint
-kiértünk a kapun, Doktor Fontos, a kitünő városatya, nagyot lélekzett és
-megszólalt ilyeténképpen:
-
-– Csakhogy ezen is tul vagyunk. Igazán, már kezdtem rosszul érezni
-magamat. Micsoda temetés! Hiszen, megvallom, én nem szeretek semmiféle
-temetést. Ugy vagyok, mint volt a nagy Luther Márton, aki nem türte az
-esztelen pompát. Nem is szoktam én részt venni semmiféle végső
-tisztességben. „Dom Sebastian“ gyászos indulója iránt valóságos
-idioszinkraziával viseltetem; megrontja az emésztésemet. Hanem hát egy
-tisztességes polgári temetés, tapintatos pappal, illedelmes gyászoló
-néppel, szóval egy ildomos, szolid temetés még csak hagyján. De ez a
-temetés, ez a sokadalom – csakugyan próbára tett. Mondhatom, ilyen
-népséggel még sohase találkoztam temetésen. Ott állani egy csomó
-elzüllött ember között, akiket magamhoz hasonló emberek nem szoktak
-ismerni vagy legalább megismerni s végül meghallgatni egy pár
-izléstelen, mindenki ellen lázadozó, tapintatlan beszédet, amelyek
-fellázitják a rendes ember egész gondolkozását, az izlésemet, sőt minden
-érzésemet – nem, ennyit nem érdemelt tőlem a megboldogult öreg. Bizony,
-a szegény vén ember nem a legjobb körökből választotta a barátjait, ha
-ezek voltak a legjobb emberei, akik sirját körülállták.
-
-Pár másodpercig hallgatott, azután azzal végezte:
-
-– Különben, amilyen a halott, olyan a temetés. Nem érdemelt különbet.
-Ugy halhatott volna meg, mint nagy hazafi és ugy végezte, mint a kétes
-exisztenciák. Hiába volt vagyona, tehetsége, nagy ismeretsége; pénz,
-érdemek és barátok nélkül halt meg. Mert hát mezitlábosnak született. Az
-is marad, világéletében: hirlapirodalmi szankülott.
-
-Kávéházy barátunk, akinek betegsége az ellentmondás és az aggatózás, nem
-állhatta meg szó nélkül.
-
-– Ön igazságtalan a gyászoló nép iránt, sőt magamaga iránt is. Hiszen,
-meg kell vallanom, a gyülekezet nem volt olyan fényes, mint az, amely
-multkor a milliomos Fertőyt temette; ennek az érdemes férfiunak, aki
-egyike volt legkitünőbb, legtehetségesebb magánzóinknak s aki oly
-csodálatos módon, náthában veszett el, a fél orvosi egyetem elment a
-temetésére. De hát itt is voltak nagyon jóravaló emberek. Sőt
-nevezetességek is aminthogy a halott maga is nevezetesség volt, már
-olyan amilyen. Mindenkelőtt itt volt ön, aki egymagában is méltóképpen
-reprezentálja az előkelőséget. Majdnem azt mondhatnám, csak az a temetés
-méltó arra, hogy az ujságok megemlitsék, amelyiken ön is megjelen. Mert
-hisz ön ott van mindenütt, ahol csak egy akkorka nagyságot takaritnak
-el, mint a kis ujjam. Hogy ön nem szereti a temetéseket? De hisz ön a
-legszenvedélyesebb „jelen volt“ minden jelen volt közül! Mintha
-elfelejtettem volna, hogy egy éjjel, két óra után épen a most megpihent
-munkás embert verte fel ágyából, amiért a szegény öreg, aki akkor
-hireket kovácsolt, kifelejtette önt az esti lapból, amely a nagy költő
-temetésén jelenvoltak névsorát közölte. És aztán elmondhatja ön jó
-lélekkel, hogy ismerte ezt a mi szegény halottunkat?
-
-– Hogy ismertem-e? Nyolc év óta láttam mindennap, egész a legutolsó
-ideig, amikor eltünt az emberek elől és eltemetkezett a nyomoruság négy
-puszta fala közé. Persze, évtizedekkel ezelőtt nem jártam vele
-minduntalan karon fogva, mert hisz az egész élete bolyongás volt. Hanem
-ismertem ugy, mint bárki más. Voltakép az ilyen különös lényeket senki
-sem ismeri. Vajjon van-e valaki, akinek a zsebében a bizonyosság arról,
-ki volt, mi volt, és merre, melyik különös világban volt az igazi
-hazája, ahonnan furcsa, ellentmondásban gazdag, egyebekben pedig
-meglehetősen közönséges lelkeeredett? Vajjon tudja-e ön, hogyan fért meg
-benne az a sok összeférhetetlen vonás, amelyeket benne észrevettünk? Az
-olyan különös lények, mint a minő ez a hetven esztendős öreg volt,
-érdekesek tanulságul: hogy ilyenek ne legyünk. Arra való, hogy a halála
-után beváljon hasznos, elrettentő példának, ha már az életben ugyis
-keveset ért. A tanulság világos, hanem maga az az ember, amely már csak
-volt, nem ismert és megérthetetlen. Ha ugy tetszik: rébusz.
-
-– Más szóval: ön nem ismerte.
-
-De Doktor Fontos nem tágitott.
-
-– Ismertem ugy, mint akárki, mint ön, vagy az egész világ. Csak a
-veséjébe nem láttam, csak azt nem tudom, haszontalan volt-e, vagy csak
-élhetetlen. Egy kérdőjel van előttem, egy élet, telve különösségekkel,
-egy jellem (ha ugyan annak lehet mondani), telve következetlenséggel,
-érthetetlen tulajdonságok egész rajával. Micsoda eredménytelen, sivár
-élet! Milyen szánalmas, gyámoltalan ember! Világboldogitó terveket
-kovácsol és nem gondol a saját jövőjével, jómódunak születik és a
-nyomoruságtól hal meg; tud sokat és nem veszi hasznát; bejárja a világot
-és tapasztalatait nem tudja érvényesiteni; ismer tömérdek nevezetes
-embert és nem szerez összeköttetéseket; revoluciókról álmodik és összes
-bátorságát elpazarolja rém-regényeiben. Keményfejü és lágykaru ember,
-aki ámitja magát, hogy multja szebb, mint amilyen volt, és hogy jövője
-fényesebb, mint aminő lehet. Él multban, jövőben, csak a jelenben soha.
-Öreg gyermek, akinek semmi érzéke a valóság iránt, aki csak a
-képzelődésnek él; ábrándozó, aki népeket boldogit s amellett maga
-sohasem boldogul. Naiv önáltató, aki, ha egy kis kényelemhez jut,
-Dáriusnak képzeli magát; tékozló fiu a jobb napokban, munkás és
-csüggedést nem ismerő, amikor megszorul; sohasem célnak, mindig csak a
-pillanatnak él. Ime, ilyennek ismertem: érteni nem értettem. Ismétlem,
-rébusz volt a szegény, szánni való ember.
-
-– Ön szerencsésen bebizonyitotta, doktor ur, hogy a mi halottunk
-könnyelmü volt teljes életében, mert csak a pillanatnak élt, s azonkivül
-szánandó fantaszta is, mert rá nézve jelen nem létezett, csak elképzelt
-mult és ábrándos jövő. Amit én nem értek tökéletesen. Mindazokból,
-amiket ön mondott, csak az az egy világos előttem, hogy nem ismerte,
-akiről beszélt. És azért nem csodálom, hogy rébuszt emleget. Nos, én,
-aki mindössze csak egynéhányszor beszéltem az ön ismeretlenével,
-vállalkoznám arra, hogy megfeleljek a kérdőjelre, és összeegyeztessem
-azokat a vonásokat, amelyeket ön ellenmondóknak talál.
-
-– Hallgatom.
-
-– Az az ember, akit az imént tettek előttünk a sirba, nem valami
-exotikus lény volt, doktor ur, csak egy abból a fajtából, amelyet a
-rajongók népének szoktunk mondani, egy azok közül, akik szerencsés
-körülmények között nagy tetteket szoktak végrehajtani. Az ilyen lények
-ugy vannak alkotva, hogy boldogok még akkor is, ha sohasem érkeznek el a
-nagy célhoz, mert olyan közelről látják ezt, hogy az utolsó percig
-remélnek, s mindvégig biznak benne rendületlenül. A jóságos természet
-ezzel a boldog hittel kárpótolta őket ép azért, mert közülök csak kevés
-juthat célhoz, hiszen a cél nagyszerü. Nem, nem az a mértéke a
-képességnek, hogy rendeltetését betölti-e, vagy eredménytelen hal el. Az
-oroszlán gyakran pusztul el meddőn, és az infuzóriák mindannyian
-betöltik apró rendeltetésüket.
-
-– Ezt mintha már hallottam volna valahol.
-
-– Talán ép annyiszor, mint hogy a napfény éltet. Vannak dolgok,
-amelyeket épen azért emlitünk, mert nyilvánvalók, és eloszlatnak minden
-kétséget. Vannak közhelyek, amelyek nélkül bajosan tudnánk meglenni.
-Például a nap.
-
-– Nem akartam a szavait birálgatni.
-
-– Ugy hát folytatom. Hogy ha csakugyan van egy olyan uralkodó
-tulajdonság, amely minden cselekvésünket elhatározza, és amely minden
-gondolatunkra, minden érzésünkre rányomja a maga különleges bélyegét:
-annak az embernek, akit ön nem ért egészen, de mégis szán, a lelke
-legmélyén egy boldogitó, szent naivság lakott. Hit vagy képzelődés,
-amint tetszik. Csak egy jó volt előtte, a legfőbb jó; és csak annak élt,
-már akár a jelenben, akár a multban, akár a jövőben találta. És
-megtalálta mindenütt, mikor azt hitte, hogy rajta munkál, mikor azt
-álmodta, hogy immár közel, mikor azt képzelte, hogy küzdött érte. Boldog
-ember! Mindaz, amiért mi törünk, szaladgálunk és izzadunk, ahhoz a
-legfőbb jóhoz képest, mely őt álmaiban látogatta, kicsinyesnek és
-szánandónak tetszett. Törődött is ő azzal, hogy jobb perzsa szőnyegen
-járni fel s alá, mint a csupasz pallón; hisz az ezeregyéjszaka édes
-pázsitán járt. Eltöltötte a képzelete, amely körülötte megnagyitott
-mindent. Szeme kétannyit látott, mint a miénk s teste kétannyi
-fáradságot birt el. Ha hozzájutott valami csekélységhez, amelyet mi a
-takarékpénztárba küldünk három és fél percentre, Dáriusnak képzelte
-magát s kiélvezte mindazt, amit belőle csak kiélvezhetett. Hogyha nem
-volt semmije, dolgozott; a munka félannyira sem fárasztotta, mint
-minket; a cselekvésnek jóformán csak az örömét élvezte. A multból csak
-arra emlékezett, ami kellemes, a jövőből csak azt hitte, a mi boldogitó,
-a jelenből csak azt érezte, a mi élvezetes. Ezzel a nagy fogékonysággal
-egy hosszu életen át keresztül-kasul járta a világot, és élvezni tudott
-mindent, amit a pillanat hozhatott. Miért szánni azt az embert, akinek
-az agya és szive kettős intenzivitással dolgoztak? Hogy a puszta földön
-halt meg? Hiszen akkor halt meg, amikor már többet élt, mint amennyi
-életet Fertőy a szinházban láthatott!
-
-
-
-
-A SZINÉSZNŐ BECSÜLETE
-
-Bécsben egyszer meglehetős feltünést keltett két fiatal nő
-öngyilkossága. Nem mintha két pisztolynak a durranása valami nagy zajt
-keltene abban a világvárosban, mely régóta nevezetes a rendőri hirekben
-való gazdagságáról; hanem mind a két nőt sokan ismerték, és
-Damain-Dalmont Mária egyike volt a legbájosabb teremtéseknek, akik
-valaha lázba ejtették a császár városának fiatal népét. Aztán meg mind a
-két leány szinésznő volt, akiknek nyoszolyája sokak hite szerint az
-egész világé, legyen az a nyoszolya: a násznak fészke, vagy: halottas
-ágy. Vagy egy hétig mindenki a két leány regényét feszegette, s jeléül a
-messze elterjedt, résztvevő köz-érdeklődésnek, optikus-boltokban sok
-példány kelt el a Damain Mária arcképeiből. És mert Bécs bővelkedik
-kitünő ujságirókban, a boldogtalan lányokról is irtak szép és kevésbbé
-szép nekrológokat, melyek elolvasása után a világ megnyugodva tért
-vissza a napirendhez, mint minden más egyéb alkalommal is, talán már
-Trója elbukása óta. Akkoriban egy darabig sokat emlegettek egy bizonyos
-C. grófot, akit régebben gyakran láttak együtt Damain Máriával s akit
-Damain Mária az öngyilkossága előtt hetekig ostromolt a könyörgő
-leveleivel.
-
-Kevéssel utóbb, Párisban nemcsak feltünést, hanem szinte lázas izgalmat
-keltett, mikor a szép Feyghyne kisasszony – magyarosan Fegin-nek kellene
-irni a nevét – vetett véget huszonkét vagy huszonhárom esztendős
-életének. Mindenki, aki csak látta, érdeklődött ez iránt a gyönyörü
-orosz hölgy iránt, aki csodálni való vakmerőséggel hagyta el hazája
-pusztaságait, hogy dicsőséget és ünnepeltetést vivjon ki magának ott,
-ahol a verseny olyan óriás! Szépsége, lelkessége, bámulatos
-tanulékonysága és szorgalma, kedvessége és akadályt nem ismerő becsvágya
-egyszerre meghóditotta az idegen világot, pedig csak egy kis szerepben
-mutatkozhatott a Francais szinpadán, a Musset „Barberine“-jében. Az
-ünnepeltetés legelső mámorából ragadta ki magát az öngyilkos lövéssel.
-Meggyászolták, mint talán még senkit sem, aki a „steppe“-ek végtelenjén
-született. És mert Páris gazdag kiváló irókban, irtak róla szép és
-kevésbé szép regényeket: Delpit Albert a „Début de Lydia“-t, s Edouard
-Rod a nagyon kedves „Tatiana Leiloff“-ot. Abban az időben gyakran
-emlegették a fiatal M. herceget, akiről korábban azt hiresztelték, hogy
-nőül fogja venni a bájos Feyghyne-t és aki ennek a szinésznőnek az
-öngyilkossága óta csak egyetlen egyszer hallatott magáról, amikor egy
-ismert nyilvánoshelyen ballerina-kosztümben jelent meg a szinpadon,
-barátjai és barátnői mulattatása végett.
-
-Aztán, nemsokára, Berlinből jelentették, hogy egy fiatal
-operett-énekesnő, akit Budapesten is jól ismertek, a Népszinház
-szinpadáról, Erdősy Eugénia – nálunk: Camargo, Berlinben: Nanon –
-ugyanugy gyilkolta meg magát, amint Damain vagy Dalmont Mária, és mint a
-szép Feyghyne. Ez az exaltált leány utolsó levelében arra kérte a
-rendőrséget, hogy holttestét boncolják fel és a rendőrorvos győződjék
-meg róla s állapitsa meg, hogy ő szüzen halt meg. Igy akarta a
-tisztaságát bebizonyitani bizonyos H. bárónak, aki előbb a vőlegénye
-volt, s aki egyszerre csak a faképnél hagyta, azt adva okul, hogy egy
-idő óta kételkednie kell arája ártatlanságában. Ez a végrendelkezés
-olyan furcsának tünt fel, hogy – bár Berlin és Budapest szintén bővében
-vannak a kitünő ujságiróknak és a kiváló iróknak – a szép Erdősyről nem
-irtak se hosszabb nekrológokat, se regényeket. Az a bizonyos H. báró
-pedig, amint annak idején C. gróf és M. herceg cselekedték,
-kijelentette, hogy az öngyilkos leánynyal sohasem állott közelebbi
-ismeretségben.
-
-*
-
-Nem igen veszszük számba, hogy azok a nők, akik komédiázni szoktak a
-hüvelyébe futó törökkel, sokkal könnyebben ragadják meg a komolyan
-gyilkos szerszámokat, mint a többiek. Pedig, ha tekintetbe veszszük,
-hogy az öngyilkosságoknak csak mintegy a harmada esik a nőkre,
-feltünőnek találhatjuk, hogy a szinésznők osztálya éppen olyan
-jelentékeny rovatot foglal el az öngyilkosságok statisztikájában,
-akárcsak a bankároké vagy a játékosoké. Delobelle sohasem válik
-öngyilkossá, hanem azok között a nők között, akik eldobják maguktól az
-életet, temérdek a Lecouvreur Adrienne. A példák csak ugy özönlenek.
-Ugyanabban az időben, amikor Bécsben Damain Mária, Párisban Feyghyne
-kisasszony, Berlinben pedig Erdősy Eugénia lett öngyilkossá,
-Magyarországon a népszerü „Nap és Hold“ operett egyik kis Beatrixe
-megmérgezte magát, egy másik szép szinésznő pedig az öngyilkosságnak még
-ennél is rémesebb módjában keresett menekülést abból a komédiából,
-melynek még csak az első felvonását ismerhette.
-
-El se hinné az ember, milyen könnyen talál ilyen példákat, csak ugy,
-emlékezetből. És azokat, akik azt hiszik, hogy a mai szinésznők
-legtöbbjében is felismerhetik a XVIII. század szinésznőinek tipikus
-vonásait, meghökkentenék az öngyilkosságok statisztikájának ide
-vonatkozó, csodálatos nagy számadatai. Mert az öngyilkosság sehogy se
-magyarázható ki az ismert tipusok jellemvonásaiból. Gondolkozzunk erről
-a tárgyról bármikép, az életnek ez az aktiv megtagadása nem illik össze
-a gondolkodásnak azzal a lengeségével, és az érzésnek azzal a
-felületességével, amelyeket mint a kaszt jellemző vonásait szokott
-emlegetni Prudhomme ur, mikor életbölcseségeket mond nagyreményü fiának.
-A Faustinról nem igen lehet elképzelni, hogy önként tudná követni a
-halálba Lord Anandalet és bizonyos, hogy a Nanák sohase válnak maguknak
-gyilkosaivá. Vagy gondoljunk csak akár egy Clairon-ra, aki valószinüleg
-legtökéletesebb példánya volt a maga fajtájának, vagy, ha ugy tetszik:
-Arnould Zsófiára, – a szinésznő, aki (bár nagy tehetség birtokában), de
-csak azért lépett a deszkákra, mert ottan vigasság van, aki szinésznő
-lett, hogy minél jobban kiélvezhesse az életét, soha sem elmélkedett
-valami szivesen azokról a másféle deszkákról, melyek mögött vége a
-vigalomnak.
-
-Abban az arányban, amelyben mindinkább rendes foglalkozássá válik a nő
-számára a szinészkedés, szaporodik azoknak a száma is, akiket Prudhomme
-ur a kivételeknek nevezne. A zöm bizonyára mindig hasonlitni fog a
-régiekhez, mert hisz a szinpaddal együtt megmaradnak azok a hatások is,
-amelyek vele összefüggnek, amelyek a korábbi tipusokat formálták, és
-amelyek még sokszor fogják ugyanazokat az eredményeket előidézni, de
-mindinkább növekszik azoknak az egyéneknek a száma, akik elég erősek
-magukat ezek alól a hatások alól emancipálni. Növekszik számuk, mert ma
-már, amint mások a pályaválasztás föltételei, mások a körülmények is,
-melyek közt élniök lehet. A „Roman Comique“ kezd elavulttá lenni. Ezt
-Prudhomme ur is elismeri, amikor tiszteletreméltó fejének egy
-bólintásával megengedi a kivételeket. Talán csak a számokra nézve
-makacskodik egy kicsit.
-
-De hát akkor minek tulajdonitható, hogy annyian vannak, akik épen a
-kasztnak rossz hire miatt, s mert ez rájok nézve is végzetessé válhatik,
-kerülnek olyan viszonyok közé, amelyekből nem látnak más menekülést,
-csak a halált? Pedig – és itt már nem szabad tudakozódnunk a nevek után,
-mert ki nézhetne a haldoklók titkai közé, ha csak maguk nem tárják
-ezeket elénk?! – hány olyan eset van, amikor az a mindenkit meglepő
-lövés csak egy csattanó felelet a kételkedésre és arra a gyanura, amely
-elválaszt a boldogságtól, és talán csak azért, mert sokan vétkeztek
-„intra muros“.
-
-*
-
-A francia leány, ha elszánja magát arra, hogy a szinpadra lép, számot
-vet magával, s abban a tudatban, hogy vállalkozása már magában is
-elválasztja régi világától, lemond a társaságról, majdnem azt mondhatni:
-a társadalomról. Belátja, hogy van jó dolga az embereknek s nem sokat
-törődnek azzal, vajjon a „szent tűz“ vezette-e a szinpadra, vagy egész
-egyszerüen csak ugy ment oda, mint száz és száz „petite femme“, hogy
-kiállitsa magát? Ki győzne köztük különbségeket keresgélni, ki győzné
-őket a tisztes magánélet nézőpontjából osztályozni? Kinek volna kedve
-efféle hálátlan feladatokra? Élhet akárkép, egyre megy. Mihelyt az első
-szinen megjelent, belépett abba az osztályba, melyből nem szokás
-feleséget választani. A verseny olyan nagy, az emberek olyan önzők és
-haszonlesők, a boldogulás olyan sokféle körülménytől függ, hogy
-rendkivül nehéz, sokhelyütt majdnem lehetetlen akként törnie utat, hogy
-néminemü kár ne essék házi erkölcsében. Mindenkire mosolyognia kell, s
-vannak olyanok is, akik nem elégszenek meg a mosolygással. Mért maradna
-rideg, ugy sem hitethetné el az ellenkezőt?! Századokon át kövesedett az
-emberekbe a hit, hogy a mosolygás, meg a többi, együtt jár a
-komédiázással. Férjhez csak szinészhez mehet, s ha nem barátja a
-formaságoknak, senki sem ütődik meg rajta. Nem az élete, hanem a
-szinházi sikere szabja meg, mekkora megbecsülést nyerhet a világtól. Ha
-lent marad, ugy elveszett egészen, ha első sorba tör, nem kérik számon
-sem a multját, sem a jelenét. A becsülete mindenkép egyenes arányban áll
-a szerződésben biztositott anyagi megbecsüléssel. Ez olyan dolog,
-amelybe mindenki belenyugszik. Nem akad fenn senki se azon, ha a lapok
-kikürtölik, hogy W. kisasszony, a jeles tragika, kis babát kapott; az,
-hogy quis pater est, legfeljebb S. urra, az Odéon tagjára tartozik, aki
-a kisasszony vőlegényekép szerepel. Nem taksál más, csak a siker. Amig
-apró szerepeket játszik egy másodrangu szinházban, csak a „haute
-noce“-hoz tartozik, és mihelyt a tehetsége elsőranguvá lesz, meghivják
-az uri estélyekre. Megesik akkor is, hogy ugy néznek rá, mint Lolotte-ra
-a Meilhac darabjában, de Lolotte ért ahhoz, hogy visszaadja a kölcsönt.
-Külön társadalmuk van a társadalomban, s ha megtörténik néha, hogy akad
-közöttük egy-egy Mme Pasca, Dumas fils, mint kuriózumot fogja emlegetni
-ezt a csodásan házias erényt, mely a szinpadra tévedt.
-
-Hanem másutt nincs igy. Az a leány, aki Angliában, Németországban vagy
-nálunk a szinpadot választja pályatérnek, az első percben azt képzeli,
-hogy ugyanolyan tekintetre tarthat számot, mint egy tanitónő, ki a
-világba lép, hogy kenyerét keresse. A tradició nem olyan nagy, s
-ennélfogva az előitélet nem olyan általános, nem olyan nyilt, nem olyan
-érezhető; a verseny kisebb, kényszer tehát nincsen, legfeljebb csak erős
-csábitás, abban a nyilvánvaló jelenségben, hogy a legnagyobb sikereknek,
-a népszerüségnek majdnem mindig _az_ az előfeltétele. Van mód a
-társaságban megmaradni, sőt nagyritkán még poziciót is lehet itt
-szerezni. A világ ugy tünik fel, mint amely nem olyan elnéző, de nem is
-olyan meghódithatatlan, mint a franciáknál. És a szinésznő, Párison
-kivül, – ha a Prudhomme ur kivételének született – kettős becsvágynak
-él. Egyik a müvészi becsvágy, a másik: a törekvés a társadalomba. (A
-tágabb körü társaságot értem.)
-
-És itt a baj. Mert az előitélet, ha nem olyan határozott, nem olyan
-általános, nem olyan nyilt s nem olyan érezhető is, mint amott, azért
-mégis csak megvan. Egy homályos, bizonytalan, ellenséges erővel kell
-küzdenie, amely annál veszedelmesebb, mert bizonytalan és meg nem
-mérhető, amely annál kegyetlenebb, mert kiszámithatatlan, mert néha
-kisebbnek, csöndesebbnek látszik, mint a minő. Szivesen beleképzeli
-magát abba a gondolatba, hogy ez az ellenséges előitélet jelentéktelen;
-a környezet, melylyel érintkezik, óvakodik az ellenkezőt bebizonyitani.
-És akkor bukkan rá, amikor a legkevésbbé van ellene fölfegyverkezve.
-Sors bona, nihil, aliud; van szerencsés, akit nem bánt soha. Hanem akit
-talál, azt elvesziti.
-
-*
-
-A félelmes, kiszámithatatlan előitélet Phalarisa, mely minden évben
-elnyel egy pár szüzet, hétköznapi táplálékát a becsületfogalmaknak abban
-a megzavarodásában, azt lehet mondani: elposványosodásában találja,
-amelynek veszedelmes terjedésére Renan figyelmeztetett, quimperi
-beszédében. Renan akkor csak arról panaszkodott, hogy a női tisztesség
-megbecsülése kiveszőben van az ifjuság szivéből. Az uj nemzedék – mondta
-– talán abban a félelmében, hogy valahogy bele ne essék őseinek
-hiábavaló, némelykor, meglehet, nevetségesnek tetsző rajongásába, neki
-adja magát a durvalelküségnek. De ez a durvalelküség soha se
-terpeszkedik el annyira, mint amikor a szinfalak közt élő asszonyokról
-és leányokról van szó. Ez természetes; ilyenkor ugy érzi, mintha
-legalább ezekkel szemben volna valami igazolása és mentsége olcsó
-kételkedésének. Fiatalurak társaságában, azok közt, akik a legjobb
-nevelésben részesültek s akik meg fognak házasodni, az ember néha azt
-képzelné, hogy mind megannyi egy-egy áldozata a szinházi vampiroknak,
-mintha valamennyi a maga szemével látta volna azt, amiről beszél. Pedig
-még csak az utcákat ismerik és nem a nőket. Ha majd ezeket is
-megismerik, ők lesznek azok, akik – a költő mondásával szólva – az
-örvénybe dobják azt a serleget, melynek a kelyhe egykor gyönyört adott
-nekik.
-
-*
-
-Mindig, mindenütt lesznek szinésznők, akik komolyan veszik a szinházat
-is, az életet is, és akiknek el kell pusztulniok csak azért, mert sokkal
-többen vannak olyanok, akik nem veszik komolyan egyiket se, s csak azért
-lettek szinésznők, mert ahhoz, hogy cukrászlányok lehessenek, nem voltak
-se eléggé jómodoruak, se eléggé ügyesek, kedvesek.
-
-
-
-
-NOVEMBERI HANGULATOK.
-
-Rémülettel vegyes élvezettel, fogvacogással kisért gyönyörüséggel
-olvastam egy szörnyen szép cikket a halálról. Borzongtam a témán, s a
-köteles tiszteletet megadó szalutálással fogadtam azt az őszinte hangot,
-mely a cikkből nem annyira kirí, mint inkább kijajong, mert hisz az
-igazmondás semmiféle tárgyról nem szokatlanabb, mint erről az egyről,
-amely pedig a legfékezetlenebb szabadságra csábithatna, ha a hazugság
-örök szelleme, az az általános és folytonos vágyakozás, hogy
-erősebbeknek látszassunk, mint amilyenek vagyunk, aztán meg a
-kellemetlen s kivált a megborzongató érzésektől való szabadulás
-áhitozása és végül a kőkorszaktól fogva folyton élő konvenció, az a
-hallgatag megegyezés, hogy: ne gyötörjük egymást az aggodalmat keltő,
-elkedvetlenitő, komor és leverő gondolatokkal, megannyi képmutatót vagy
-legalább is örökkön titkolózót nem faragott volna belőlünk. Minden
-időben azok a bátor emberek voltak a legritkábbak, akik ki merték
-mondani, hogy félnek a haláltól, gyülölik a halált és legforróbb vágyuk:
-élni, minél tovább élni!…
-
-Ez a téma, ugy hiszem, annyira általános érdekü, és fájdalom mindig
-olyannyira aktuális, hogy tulságosabb szerénytelenség nélkül át lehet
-venni a szót azoktól a mesterektől, akik, ha a legszebben és
-legkimeritőbben is, már elmondották róla a magukét. Mindnyájunkat illet,
-még talán engem is, ahogy a magyar anekdóta mondja. És ebben a ködben,
-ebben a hirtelen homályban, amikor oly sebesen eliramlik tőlünk a
-napfény, akár csak maga az élet: hadd tüzzem a tollam hegyére én is ezt
-a tárgyat,
-
-  Worüber schon manche Häupter gegrübelt,
-  Häupter in Hieroglyphenmützen,
-  Häupter in Turban und schwarzen Barett,
-  Perückenhäupter und tausend andre
-  Arme, schwitzende Menschenhäupter.
-
-*
-
-Igen, ha a létért való aprólékos vesződségek közben megcsap bennünket az
-a tudat, hogy bármint küzd is „a magyar jobblétért“ (amikép a „Busuló
-lengyel“ mondja): végre is be kell csukni a boltot, – bizony gyakran
-elgondoljuk, hogy minden csak vanitatum vanitas, és hogy ami naphosszat
-foglalkoztat, mind, mind nagyon közömbös dolog ahhoz képest, hogy egy
-szép napon itt kell hagynunk minden szépet és jót, akarva nem akarva
-bele kell feküdnünk egy hosszu ládába, s aztán finita la commedia. Azaz
-dehogy finita, a komédia tovább foly, az aktorok tovább mókáznak, csak
-minket bujtatnak egy kényelmetlen gödörbe, rádobálva feltett tagjainkra
-egy nagy rakás földet, hogy valahogy ki ne bujhassunk megint, onnan
-alulról.
-
-Nem, ez nem mulatságos. S meg vagyok győződve, hogy amióta csak emberek
-vannak, mindig akadtak, akik e tárgyban ép ugy gondolkoztak, mint mi,
-kései unokák. Hogy van az mégis, hogy a haláltól való iszonyat csak
-most, a mi korunkban kezdi magát meztelenül mutogatni, s egyszerre,
-minden előkészület, roham nélkül magáévá teszi az emberek lelkét,
-nyilvánulván olyan kétségbeesett hangokban, amelyekhez képest a
-Prédikátor jajszava csak gyönge, gyerek-sirás.
-
-Franciaországban például a legujabb időben mind nagyobb és nagyobb
-számmal váltják fel egymást az emberi léleknek magamagáról adott
-dokumentumai, amelyekben az élethez való görcsös ragaszkodás Jeremiás
-Siralmainak minden mérséklet nélkül való és a szemérmetlenségig őszinte
-hangján árulja el magát. A megsemmisülés után való nosztalgiának, a
-pihenés vágyának sokáig divatos póz-za egyszerre elavult, és a
-bonyolultabb szerkezetü müvészlelkekben is vad őszinteséggel szólal meg
-az elnyomhatatlan ösztön, az élethez való akarat. Ott találhatni a Guy
-de Maupassant „Bel-Ami“-jában, a Maurice Rollinat verseiben, az Edouard
-Rod „Course á la mort“-jában a Willette rajzaiban, az Incohérent-ok
-borzalmas tréfáiban, az impresszionisták némelyikének képein, a
-dekadensek egész irodalmában. (És ez a _fiatal_ Franciaország!) Angol
-költőkben, olasz és amerikai regényirókban szintén bőven lelhetni
-hasonló megnyilatkozásokat. És aki olvasmányaiban erősen szit a legujabb
-dolgokhoz, életének felét a haláltól való borzonkodás gondolatai közt
-fogja tölteni.
-
-Ezek a gondolatok – nem áltathatjuk magunkat az ellenkezővel – először
-is cilinderes fejek alatt termettek meg. A parókás, a turbános, meg a
-csupasz koponyák előtt, ha épugy törték is magukat, nem tünhetett fel ez
-a „meggondolás“ a maga teljes vigasztalanságában, mert hisz nem
-tartották volna meg magukban kétségbeesésüket, tudnánk róla, mint ahogy
-tudunk egyéb nyomoruságaikról. Ó, igen, gondolkoztak róla, sóhajtoztak
-is, és volt közöttük néhány, aki nem tudott rezignálni, – hanem a
-jajszó, a tehetetlenségnek rémületben való kitörése a mi időnk szomoru
-kiváltsága lett. Ismerjük üknagybátyáink benső, legtitkosabb
-gondolatait, s van fogalmunk arról is, mily látomások kisértették a
-náloknál is régibb halandókat csillagtalan fekete éjszakákon, – el
-tudjuk képzelni, mi rezegtette meg a nemes Don Juant, mikor valamely
-novemberi éjjel, erdei lovaglása közben egy kopasz faág azt zizegte a
-fülébe, hogy: „Órád eljön, tégy akármit“, – tudjuk, hogy a derült görög
-fejeknek, és a stoikus római koponyáknak is voltak álmatlan éjeik: de
-hát ez a lidérc nem ült mindig ágyuk fejénél, – nem kisérte őket
-szinházba, bálterembe, és szerelmi találkozókra, – nem rontotta el
-legjobb falatjaik izét, – nem suttogta a fülökbe, mikor a billikomot
-ajkukhoz emelték: „Vegyél be inkább akonitot“, – nem jutott eszökbe,
-hogy irigyeljék a Mars lakóit, akiknek egy hajaszála több helyet foglal
-el, mint nálunk egy kápláralja katonaság, s akiknek egy percze tovább
-tart, mint Michel Chevreulnek és Mozes Montefiorenak az élete együtt
-véve – ha ugyan nem tévednek egy kevéssé a Mars bolygóról oly sok
-részletet tudó csillagvizsgálók és ott egyáltalán van emberi élet…
-
-*
-
-Ezer számra zajlanak az évek, s egyszerre egy nemzedéknek, amely mától
-csak holnapig tart, eszébe jut, hogy megkülönböztesse magát apáitól,
-akik legnagyobb részben mégis csak azt vallották, amit Pangloss mester:
-„Minden jól van ugy, ahogy van“, és egész erejével, egész
-elkeseredésével felháborodjék a megváltozhatatlan ellen. Ha a római
-mulatók meg a renaissance élvezői épp ugy ki tudták szivni a pillanat
-kéjét, mint mi; ha tulfinomultságunk semmivel sem fejlődöttebb, mint az
-övék: az a felsőbbségünk mindenesetre megvan velük szemben, hogy a halál
-gondolatát távolról sem tudták ugy kiélvezni, mint a mi magasabb rendü
-embereink, a kétségbeesésben megközelitőleg sem tudtak ugy kéjelegni,
-mint a mai dekadensek és a többiek. Vajjon minek köszönhetjük ezt a
-szomoru felsőbbséget?
-
-Annak-e, hogy nagy könnyelmüséggel, egyszerre megtagadtuk azokat a
-boldogitó, megnyugtató képzeteket, amelyekre La Placenak nem volt
-szüksége, s amelyek hiányát, mi, a gyarlók, most semmivel sem tudjuk
-pótolni? Hogy lelkünkön iszonyu rés tátong, melyet kicsinyke tudásunk
-nem tud betölteni? De hisz előttünk már sokan vétkeztek, akiknek sorsa
-nem lett hasonló vezeklés. Vagy talán inkább annak, hogy az óriás
-eredményekkel, melyekhez csak ugy hirtelen jutottunk, parvenük gyanánt
-nem tudtunk számot vetni? Elbiztuk magunkat s kezdjük belátni, hogy nem
-volt miért? Vagy dilettantizmusunknak, mely elhitette velünk, hogy
-semmiféle cél nem éri meg azt a fáradságot, amibe kerül, s mely meggátol
-abban, hogy egész lelkünkkel átadjuk magunkat másféle, kevésbé
-nyugtalanitó, kevésbé lenyügöző képzeteknek? Vagy csak elemző
-természetünk juttatott idáig, hozzá szoktatva ahhoz, hogy mindent számba
-véve, ami csak bensőnkben történik, intenzivebben érezzünk át mindent,
-mint a nem olyan tudatos, nem olyan kérődző lelkek? Vagy egyszerüen
-rabjai vagyunk idegességünknek, mely mindannyiunkba beleoltja a
-hipokondriát s örökké éber őre testi gyöngeségeinknek? Vagy egyesegyedül
-életünk módja késztet arra, hogy minduntalan az elmulás képzeteivel
-foglalkozzunk, sokkal inkább magunk előtt látván, folytonosabban
-szemlélvén a nagy átváltozás jelenségeit, mint józanabb, kevésbé lázas
-módon élt elődeink? Vagy mindez együttvéve? És ekkép büszkék lehetünk,
-hogy ezer és ezer év után elsőnek tudtuk megtagadni az emberi
-gondolkodás egy roppant hazugságát, jóllehet, ez az erőfeszités a
-kétségbeesésbe hajt bennünket? És ugy tettünk, mint az angol lord:
-bebizonyitni vágyva, hogy örvény tátong előttünk, belé ugrottunk?
-
-
-
-
-EMLÉKBESZÉD.
-
-A gimnázium harmadik vagy negyedik osztályában Réz Jancsival megfogadtuk
-egymásnak, hogy annak idején aki tuléli a másikat, emlékező beszédet fog
-tartani az elköltözöttről és a baráti kegyeletnek minden kis részletre
-kiterjeszkedő aprólékosságával fogja tájékoztatni a világot arról a
-veszteségről, amely az emberiséget az elveszitett bajtárs halálával
-érte. Ugy emlékszem, azért tartottuk ezt a fogadalmat szükségesnek és
-sürgősen megpecsételni valónak, mert abban az időben a
-megvalósithatatlanságig nagyszerü tervek foglalkoztattak bennünket és
-gazdagon bugyogó, vitathatatlanul eredeti s tulnyomó részben fenséges
-eszméinket olyan nagyra tartottuk, olyan magasztosaknak értékeltük, hogy
-ezek már eleve örökre megirhatatlanoknak tüntek fel előttünk. De mégse
-tudtunk belenyugodni abba a gondolatba, hogy ennek a gigászi
-eszme-inváziónak semmi nyoma se maradjon az emberiség történetében.
-
-A sors ugy akarta, hogy kettőnk közül Réz Jancsi haljon meg előbb. Az ő
-kicsinyke porhüvelyében lakozó szellem olyan nagy, olyan hatalmas, olyan
-rombolásra hivatott, és erőszakos volt, hogy egyszer csak – váratlanul –
-legyürte a körülötte levő anyagot. Teljesitenem kell tehát a szent
-kötelességget.
-
-Te, nagy bölcsész, immár elérkeztél a legmesszebbre, ahová csak a
-magasravágyás vihet, egybeolvadtál a végtelenséggel, melynek egykoron
-oly lankadatlan kutatója voltál! Itt az ideje, hogy emlékező beszédet
-mondjak rólad.
-
-*
-
-Hogy ki volt Réz Jancsi? Olyan közömbös és feledékeny a világ, hogy ez a
-kérdés majdnem természetes. Réz Jancsi iró volt. Olyannyira iró, hogy
-azt mondhatnám: nem is élt, csak irt. Annak a tizenhat évnek, mely az
-örökévalóságból neki jutott osztályrészül, csak igen kevés részét
-forditotta az élet tudományából a legszükségesebbnek megtanulására, és
-ahogy a következés megmutatta, ezt a legszükségesebbet is nagyon rosszul
-tanulta meg. Amióta csak tudatára jutott annak, hogy gondolkozik,
-kiindulván ebből a pontból, mint Cartesius, – irt és felolvasott.
-Mindenekelőtt azonban abban különbözött a nagy Descartestól, hogy mig a
-bajorországi remete csak Pére Mersenne-nek olvasgatott, Réz Jancsi
-felolvasott mindenkinek, aki olyan szerencsés volt, hogy bekerülhetett
-rendes tagnak vagy vendégnek „Az Irók Köré“-be.
-
-„Az Irók Köré“-ben ismerkedtem meg vele, akkor, amikor még nem együvé
-jártunk iskolába. Az a három személy, akikből a Kör alapitása első
-évében állott, már mint hirnévre kapott nevezetességet hivta meg
-társaságába, előbb csak tagnak, aztán vezetőnek. Réz Jancsi gyorsan
-futotta meg pályáját: folyton irt, mintha érezte volna, hogy sietnie
-kell.
-
-„Az Irók Köré“-ben a szellemi munkásság igen sokféle volt. Mindenkinek
-volt egy különlegessége. Egyikünk abban jeleskedett, hogy más bőrbe
-öltöztetgette a már meglévő remekműveket: versbe szedte, ami a
-világirodalomban csak próza volt és prózára bontotta szét, amit más nagy
-elmék egyenlőtlen sorokban irtak meg. Egy másik jelesünknek a remeteség
-volt az ismertető sajátsága: verseket, regényeket, szinműveket,
-birálatokat és tudományos könyveket irt, de műveinek mindegyikében
-két-három vagy több remete szerepelt. Ami engem illet, akkép
-szándékoztam tulszárnyalni irótársaimat, hogy műveimet a képzelhető
-legtöbb kötetre terveztem: harminc, negyven, nyolcvan, százhusz kötetes
-tervek kóvályogtak vakmerő fejemben, méltó ijedségére az irántam
-érdeklődőknek. Réz Jancsinak az volt a sajátsága, hogy ő olvasta fel a
-legesleghosszabb munkálatokat: irt szótárt, életrajzot, hőskölteményt,
-ismerettárakat, rendszerbe szedte az egész világegyetemet, sőt egyszer
-az is eszébe jutott, hogy megirja az összes városok történetét. Azt
-tartotta, hogy a legrosszabb emlékbeszéd is többet ér a legsikerültebb
-epigrammánál.
-
-De bármennyire különbözött is munkálkodásunk: „Az Irók Köré“-t egy nagy
-egységes gondolat tartotta össze. Egyek voltunk az egész külső világnak,
-s főkép az egész kivülünk létező irodalomnak a megvetésében. Hármunknak
-voltak egynémely gyöngéink: kivételt tettünk egymásért, Réz Jancsiért,
-sőt egyéb, kivételesen tiszteletreméltó földi jelenségekért is. Egyikünk
-tisztelte a remetéket, másikunk családjának felnőtt irótagjait, s én, a
-leggyöngébbik: az akadémiát, meg kell vallanom, nem minden rejtett
-gondolat nélkül, s talán tekintettel egy kissé arra is, hogy voltak már
-az akadémiáknak kiskoru tagjaik is. Csak Réz Jancsi volt következetes.
-Nem engedett meg kivételt sem a remetékért, sem testvérért, barátért,
-sem az akadémiáért, sőt nyiltan, leplezetlenül megvetett bennünket is,
-akik gyönge perceinkben románcokat irtunk. Réz Jancsi megvetette az
-egész világot, és büszke volt, mint egy király.
-
-*
-
-Csak nagyon kevéssé emlékszem már „Az Irók Köré“-nek felolvasó üléseire,
-de egy-egy részlet mégis megmaradt a fejemben. Amig csak hárman voltunk
-együtt, a hivalkodásnak és a léhaságnak feláldoztunk sok becses
-pillanatot, de amihelyt a Körben megjelent Réz Jancsi puritán alakja,
-komolyan és ridegen, fején kis pörge kalappal, hónalja alatt
-megszámlálhatatlan mennyiségü irással, – ajkunkról elröppent a mosoly,
-és hallgatagon, ünnepélyesen láttunk hozzá a szellemi munkához és a
-szellemi élvezetekhez. Rendesen Réz Jancsi olvasott; és attól fogva,
-hogy elhangzott a „Született 1686-ban, protestáns szülőktől“ – amig az
-egyhangu felolvasás véget nem ért, bennünket megszállva tartott a tudat,
-hogy ime, olyan emberrel ülünk szemben, akiről, éppen igy fogják egykor
-olvasni: „Született 1860-ban, protestáns szülőktől“.
-
-„Az Irók Köre“ váratlanul, hirtelen oszlott fel. Anyagiakban nem volt
-olyan gazdag, mint szellemiekben, és felolvasó-helyiségét is csak egy
-ideiglenes alapitványnak köszönhette. Egy vitatkozás után, melynek
-élességét és főkép hangosságát sehogysem akarta jogosultnak elismerni a
-házmesteri korlátoltság, az Iróknak kitették a szürét. Fedéltelen
-maradtunk, s elvesztettük a pontot, ahonnan megmozgattuk volna a
-világot.
-
-És nemsokára ezután Réz Jancsi végképpen eltünt a látóhatárról. Csak
-később tudtuk meg, hogy elment néptanitónak. És mert egy néptanitó ugy
-se tehet okosabbat, Réz Jancsi kapta magát és meghalt.
-
-*
-
-Réz Jancsi összes művei sohase jelentek meg nyomtatásban. És azt hiszem,
-nincs az irodalomtörténetnek az az agyafurt buvára, – pedig a mi fiatal
-tudósainkban sok a rendőri tehetség – aki kéziratait fel tudná fedezni.
-Sokkal nagyobb számban és tömegben voltak, hogysem a kufár nyerészkedés
-fel ne használta volna alantas célokra befőttes-üvegek fedeléül vagy
-csomagoló papirnak. A kétségen kivül kiváló becsü művek elvesztek az
-utóbbi korokra nézve – ami nagyon megneheziti az én kegyeletes
-feladatomat.
-
-De ha nem vizsgálhatom is Réz Jancsiban az irót, az embert olyan
-közelről ismertem, hogy ezekben a szerény sorokban is megkisérthetem a
-jellemképét adni.
-
-Réz Jancsi a jók legjobbjai közé tartozott. Nem volt az alkotás embere,
-nagy tettek, nagy reformok nem őrzik nevét, de mint gondolkodó, méltán
-helyet foglalhatott volna a legmagasabbra szárnyaló elmék sorában.
-Lehet-e bölcsebb világnézet annál, mely a lehető legrövidebb ideig nézi
-a világot? Lehet-e eszményibb szellem annál, mely teljesen elzárkózik a
-külső világtól, és csak az irott igazság szolgálatának él? A szent tüz
-égett Réz Jancsiban, ugyanaz a szent tüz, amely az apostolokat, a
-kínvallókat, és az uttörőket hevitette önmagukat feláldozó, nemes
-tetteikre. És oly nagy lánggal égett benne, hogy el is emésztette. Élete
-a tudományé és az irodalomé volt; sem az ismereteknek, sem a
-költészetnek nincsen olyan ága, melyet szeretettel ne ölelt volna
-keblére. Életét a közjónak áldozta: mert hisz önzetlen lelkesedés
-vezette szüntelen munkálkodásában. Általában buzgott mindenért, ami
-szép, jó és nemes: barátja volt a haladásnak és a szabadelvüségnek.
-Müveltsége s szellemének egész iránya nemzeti volt; egy pár német
-gyakorlatot kivéve, semmit sem irt, ami nem nem kezdődhetett volna
-ezekkel a szavakkal: „Hazádnak rendületlenül…“
-
-De hogy mit is irt voltaképpen?
-
-Ó, Réz Jancsi, te az örökkévalóságnak irtál, és még egy félszázad se
-mult el nagy sikereid óta, s már leghivebb tanitványod, mikor rólad töri
-a fejét, nem tud visszaemlékezni egyébre, minthogy lilaszin tintával
-gyönyörü szép, gömbölyü betüket irtál sok, sok papirosra!
-
-
-
-
-A VEREJTÉK.
-
-Az ujságiró nyugodt, hidegvérü, kellőkép civilizált ember, hanem azért
-mindannyiszor feltámad benne a vadállat, ahányszor kora reggel beállit
-hozzá az ártatlan szedő-fiucska ilyen szavakkal: „A tördelő ur kéreti
-_a_ cikket“. _A_ cikket, határozott névelővel, mintha már valami létező,
-megfogható, megtapintható, elvihető valamiről volna szó! – noha „a cikk“
-még mindössze csak homályos sejtelem, mely fölötte kezdetleges alakban
-rejtőzködik az ujságiró agyvelejének leghátulsó, és legsötétebbik
-kamrájában. Ha még kiméletes, szelid szóval illetné, ilyenformán:
-„Hogyha találkoznék már vagy ötven sor…“ – Vagy szeméből ki lehetne
-olvasni a szánalmat… ha a tekintete csak azt mondaná ijedt
-mozdulatlanságában: „Szegény ember, tudom, milyen érzést okozok neked…
-de haj, a kötelesség! ugy-e, nem csüggedsz? Bátorodjál!“…
-
-Ez a gonosz mosolygásu növendék-Mefisztófelesz nem gondol rá, s
-valószinüleg az olvasó se, aki egy pillantással keresztül lát a
-valahogyan mégis csak megirt cikken, s hamarjában elvégzi, hogy: „üres
-szószaporitás, – mekkora szülési fájdalmak között szaporitja néha
-csenevész szavait a toll boldogtalan napszámosa. Mikor nincs egyéb
-gondolata, csak az a tudat, hogy köteles két óra lepercegése alatt
-bemázolni az előtte fekvő tiszta papirlapot, áldatlan szarkalábakkal! A
-toll táncol kezében, irni akar; s neki még fogalma sincs arról, hogy:
-micsoda tárgyról lehetne irni; ugy érzi magát, mintha valami
-kuplékészitő vagy regénygyáros feje ülne a nyakán. Nincs mondanivalója
-senkiről, semmiről; ugy találja, hogy minden jól van ugy, ahogy van;
-kibékül az egész világgal, csak a kötelességével nem. És azért
-szaporitani kell a szót: pillanatnyi elpetyhüdése idején nincs, aki
-helyettesitné. Meg kell bizgatnia, ráznia lomha fejét, mint ahogy némely
-rossz órát, ha megállt, kocogtatni kell, hogy ujra ketyegni kezdjen. S
-az olvasó, aki unalmában néha kapálni küldené a nyomorultat, nem is
-gyanitja, hányszor támad fel szivében a vágy, kapálni, kapálni!
-
-S ezzel nemcsak azok vannak igy, akik olyan véletlenül lettek irókká,
-amilyen véletlenül rőföskereskedőkké is lehettek volna. Azok a
-kitünőségek is, akiknek a tehetségét mindenki elismeri, átélik az
-elernyedésnek ezeket a keserves óráit, s éppen olyan nyomorultul élik
-át, mint a legutolsók.
-
-A mai Franciaország egyik legolvasottabb s legismertebb irója: Jules
-Lemaître, aki egyformán kiváló mint költő, mint elbeszélő, és mint
-kritikus, sokáig a tekintélyes „Journal des Débats“ szinházi tárcáját
-szerkesztette. Olyan párisi lapoknál, amelyek hetenkint csak egyszer
-közölnek szinházi cikket, ugy szokás, hogy a rovatszerkesztő akkor is
-megirja a maga tizenkét hasábját, ha a szinházakban semmi ujdonság;
-természetesen: ir, amiről akar. Az invenció kiapadásának egy ilyen
-keserves órájában Jules Lemaître a következőket irta:
-
-„Ebben a pillanatban még fogalmam sincs róla, mivel fogom betölteni ezt
-az ötszáz sornyi helyet; csak azt tudom, hogy az ötszáz sor meglesz a
-kiszabott időre. De mennyi töprengést és aggódást állok ki addig! Hátha
-semmit sem találok? Vagy jobban mondva, minthogy nincs semmi
-mondanivalóm, hátha hirtelen kivész belőlem a képesség: ezt a semmit
-kifejteni, – ezt a semmit a szóknak hosszu sorozatával fejezni ki?
-Alapjában véve, azt hiszem, nincs sulyosabb munka, mint azé az emberé,
-aki kénytelen bizonyos napon a leirt szólamok bizonyos mennyiségét
-állitani elő. Boldog az utkaparó, aki követ vág a nyárfával beültetett
-nagy uton, vagy a vincellér, aki füzfahajtással köti meg a szőlő finom
-venyigéjét! Boldogok azok is, akik cukrot mérnek, vagy akik szövetet
-árulnak! Boldogok azok, akiknek munkája csak apró, materiális
-cselekedetek sorozata, olyan kis cselekedeteké, melyek már ismeretesek,
-mindig ugyanazok, s melyekről bizonyosak, hogy teljesithetik!
-Belefáradnak néha, de soha sem aggódnak miatta. Boldogok még a
-plasztikus müvészetek munkásai, a festők és a szobrászok is! Ezek,
-kétségenkivül nyugtalankodhatnak, érezhetik, hogy munkájuk alatta áll
-annak az álomnak, amelyet megtestesiteni akartak; de munkájukban van
-jelentékeny mesterségi rész, melynek biztosan meg fognak felelni. Mindig
-lesz erejük – már akárhogy – felrakni a festéket a vászonra, s gyurni
-valamit a nedves agyagból. Ha nem bizonyosak is benne, hogy jót fognak
-alkotni, tudják, hogy csinálhatni fognak valamit. Mert munkájuk anyaga,
-az agyag, vagy a festék, látható, megfogható; itt van előttük, tudják,
-hogy nem fog eltünni ujjaik elől. Ellenben az iró olyan valamivel végzi
-a munkáját, amiben nem biztos, s ami mindig megtagadhatja a szolgálatot.
-Mindent agyából kell meriteni, pedig nem tudja, hogy mi van az agyában.
-Nemcsak hogy azt nem tudja, jó lesz-e, ami belőle kikerül, arra sem
-fogadkozhatik, hogy egyáltalán ki fog kerülni belőle valami. Mig ezt a
-mondatot irom, nem tudom, mi lesz a következő, sőt azt sem, hogy tudok-e
-majd irni ez után egy uj mondatot? Valami ismeretlennel dolgozom. Az
-értelmi müködés, mely bennem gondolatokat produkál, s mely aztán szókkal
-fejezi ki ezeket a gondolatokat, mintha nélkülem történnék; mintha jelen
-sem volnék, mintha semmire sem volnék jó ennél a müködésnél; s minden
-percben tartok tőle, hogy ez a müködés megakad; félek, hogy az
-öntudatlan rejtelmes munka hirtelen megszünik, s tollam a levegőben
-marad. Ez bizonyára megtanit bennünket arra, hogy milyen hivságos az
-irodalmi dicsőség, megtanit, hogy ne faragjunk magunknak belőle érdemet,
-ha valami türhető dolog adja magát elő a fejünkben, ami kétségen kivül,
-nagyon üdvös lecke; de mindamellett ez a belső munka miatt való
-folytonos bizonytalanság csupa aggodalommal és szenvedéssel jár. Mondd,
-uram, végét érem-e most munkámnak? Nem érzek magamban egyebet, csak
-utszéli meg zavaros gondolatok egyre-másra nyüzsgését. Rendbe hozhatom-e
-zavaros eszméimet? Nem szorulok-e rá az utszéliekre? S végre, találok-e
-szóösszetételeket, már akár közönségeseket, akár ritkákat, melyek majd
-kifejezik ezeket a gondolatokat? Nem, nem, nem fogok találni. Érzem,
-hogy mindjárt vértolulást kapok… Semmi, semmi… fekete foltok a fehér
-papiron… cigarettámnak csigaalakban felszálló, kékes füstje… a
-kemencéből áradó hőség… és egy gondolat sem, csak ez a roppant
-erőlködés, gondolni akármit, akárhogyan… Ah!… hogy megértem a Musset
-sorát: _láthatni semmittevőket, akik turják a földet!_“
-
-*
-
-És, akik már elhullatták a csikófogaikat, minden nappal közelebb jutnak
-ahhoz az állapothoz, mikor a munka miatti aggódás, töprengés krónikussá
-válik. Az „ismeretlen“, amivel számolniok kell, napról-napra
-megbizhatatlanabb, s a pálya végén egy rémmel több vár rájuk, mint a
-náluk szerencsésebb halandókra; nekik van a legtöbb kilátásuk rá, hogy
-tulélik magukat, hogy megérik azt az időt, amikor még eszmélnek, de már
-képtelenek gondolkozni. Mindannyian el lehetnek készülve rá, hogy meg
-fognak ismerkedni azzal a képzelhetetlen gyötrelemmel, melyet csak az
-érez, aki számot képes adni arról, mint halnak el benne az
-intellektuális képességek, egyik a másik után. Számitaniok kell azokra
-az évekre, melyekben nem marad lelkükben egyéb, csak az a szomoru
-képesség, hogy még megfigyelhetik a bennük végbemenő pusztulást; s el
-kell szánniok magukat arra, hogy utolsó törekvéseik a kétségbeesés
-erőlködései lesznek, amelyeknek vége: legjobb esetben a halál.
-
-Annak a lelkiállapotnak, mely ezalatt a céltalan erőködés alatt szállja
-meg az ex-irót, szörnyüségesen érdekes dokumentumát találjuk a Féval Pál
-utolsó följegyzéseiben. A párisi „Figaro“, mely ezt a naplótöredéket
-kiadta, méltán sóhajtott fel: „Ime, igy végzik azok, akiknek mestersége
-a közönséget mulattatni“, – mert a dokumentum, a céhbeliekre nézve,
-csakugyan megrenditő hatásu.
-
-Ez a Féval Pál valaha nagyon olvasott francia iró volt; temérdeket
-termelő, rendkivül ügyes fej, amelynek leleménye kiapadhatatlannak
-látszott. A sokaságnak szólt, mert az anyagi sikernek ez a legbiztosabb
-módja, Franciaországban épp ugy, mint másutt. De élt benne becsvágy is:
-és az a két kötet, melyet a válogatós olvasóknak irt, – „Le drame de la
-jeunesse“ és „Annette Laïs“ – bizonyságot tesz a tehetségéről.
-
-Ime a „kimerithetetlen termékenységü“ iró utolsó fogalmazása, melyet
-orvosának rendeletére irt:
-
-„Ujra munkához látok: megkisértem elhinni, hogy még gondolkodom. A
-gondolkodásra képtelenné válok; engedd, Uram, hogy elmuljék rólam ez az
-állapot, engedd, hogy mindenható segedelmeddel visszanyerjem régi
-épségemet.“
-
-Ez a pár sor egy egész napi gyötrelmes erőfeszités eredménye. Az orvosa
-talán azt képzelte, hogy a beteg iró pusztulásnak indult agya az
-ellentállás, a még meglevő lelki erők kifejtése, szóval némi szellemi
-gimnasztika által visszanyerhet valamit korábbi erejéből; vagy akképpen
-gondolkozott, hogy betege, ha összeszedi magát, ez által legalább is
-késleltetni fogja baja fejlődését. Meghagyta, hogy igyekezzék valamit
-komponálni, akármit; mondja el papiron, amit napközben látott vagy
-gondolt; foglalja összefüggő elmélkedésbe, ami foglalkoztatja. Az
-orvosnak, ugy látszik, az a reménye volt, hogy ezekből a szegényes
-fogalmazásokból lassankint a kúra sikerességét fogja kiolvasni.
-
-Másnap ennyi volt az eredmény:
-
-„Az orvosom itt volt; rendelvényét szükségesnek tartja; nagyon komolyan
-megigértem, hogy ezt a rendelvényt végrehajtom. Arról van szó, hogy
-elmondjak valamit, amint szegény agyvelőm sugallja, akármit, ami csak
-fogalmat ad arról, mi történik ezen a világon.
-
-Rajta; hozzá fogok; megpróbálkozom azzal, ami jegyzőkönyvemben még
-feldolgozatlan, s a mi a legjobb benne, hogy valami olyan dolgot
-tákolhassak össze, amely megállja a helyét, s amit megmutathassak az
-orvosomnak. Kétségen kivül, nem tudná kitalálni, mennyi bajt okozott
-nekem ez a látszólag olyan könnyü feladat, hanem megvallom majd neki az
-igazat, s ez maga megteszi, főkép ha látja az elért szegényes eredményt.
-
-A legszerencsétlenebb állapotban vagyok, a mi csak képzelhető a világon;
-rám nézve már minden elveszett; erőködésemnek felháboritó eredménye el
-nem titkolható“.
-
-A későbbi gyakorlatokban uj erőfeszités és uj csüggedés:
-
-„Dolgozni akarok, kisérletet tenni. Órákat fordithatok erre a
-küzködésre.
-
-Már jó ideje mozdulatlan vagyok. Ellent kell állnunk, álljunk ellen. Meg
-kell tudnom, veszitettem-e, vagy nyertem, vagy pedig nyereség és
-veszteség nélkül tartottam meg azt a keveset, amit erőködésem által
-visszaszereztem“.
-
-Még később, hetek mulva:
-
-„Már nagy idő telt el; ujra hozzá fogok ezekhez a gyakorlatokhoz, s a
-haszontalan erőködések egy uj folyamát kezdtem meg a célból, hogy
-kifejezzem gondolataimat. Ha ennek is vége lesz, ujra lehet kezdeni.
-
-Igen, hajlandó vagyok hinni, hogy gondolkodni könnyebb, mint irni, és
-hogy könnyebb álmodozni, mint beszélni; alig hogy megkezdtem a lapomat,
-már kimerültem“.
-
-Majd ismét a végső erőfeszités hónapok multán:
-
-„Lássunk megint munkához, ugyanahhoz a munkához, s igyekezzünk többre
-menni. Utoljára azon voltam, hogy megállapitsam, mi az, amit vesztettem,
-vagy legalább mi az, ami hiányzik belőlem ahhoz, hogy világos legyek, s
-botlások nélkül mondhassam el állapotomat; nehéz volt, a feladat
-temérdek fáradságot okozott nekem, s mindent összevéve, azt hiszem, hogy
-kisérletem nyomorultul ütött ki. Ez értelmemnek szomoru állapotából
-eredt; de másrészt onnan is, hogy testem elvesztette régi rugalmasságát,
-a mi minduntalan megakasztotta a gondolkozást, s meggátolta, hogy
-logikusan fejtsem ki gondolatomat, ha véletlenül volt gondolatom.
-
-Sokkal könnyebb lett volna elbeszélgetni, ha feladtam volna azt a
-kivánságomat, hogy állapotomat nyilvántartsam; szabadjára hagytam volna
-a dolgot, de akkor feladatomnak nem felelek meg, s inkább unalmas
-akartam lenni, mint üres. Legyünk hát unalmasak, olyannyira, hogy ne
-maradjunk tökéletesen üresek.
-
-Ez persze olyan konzultáció-féle, s Isten tudja milyen sulyos,
-gyötrelmes. Érzem, hogy mit veszitek; nem tudom világosan elmondani, de
-irásmódom kifejezi, stilusom pedig kiáltja. Nem kell keresnem, a dolog
-magától is kiderül, szerencsétlenségemre, rémitő világossággal; könnyü
-észrevenni, hogy a boldogtalan dolgozik, mint egy néger, hiába“.
-
-Az utolsó fejezet:
-
-„Szép küzdés volt ez, melynek szép emlékei maradtak; a mostani
-küzködésből már semmi sem marad, oly keveset találunk, ha magunkkal
-akarunk foglalkozni, hogy első gondolatunk: abba hagyni a dolgot.
-
-Ezzel kezdem most is; azután ingadozom, habozok, végre lemondok végkép,
-megfutok a feladat elől. Nem vagyok képes többé semmire.
-
-De hát hova lett belőlem a gondolat? Van-e még valami maradványa
-valahol? Hol kutathatnám fel ezt a nyomorult fölösleget? Csakugyan örök
-csendre vagyok kárhoztatva? A kezem maga sem akar irni; amit leküzdök,
-annál rettenetesebb, mert látnivaló, hogy a küzdelemnek végső eredménye
-rám nézve a vereség.
-
-Egészben véve, mindezeknek oka a tehetetlenség, mely már majdnem
-abszolut. Töröm magamat, iparkodom, esztelenül faggatom magamat, s
-miután végtelen sokat vesződtem hiába, elbukom a küzdelemben. Mindig
-ugyananz a történet, amelynek nagyon is érzem, nem jutok a végére
-elevenen“.
-
-Ez volt az utolsó mondata. Az utolsó „poent“!… Iró nem képzelhet
-rémesebb szörnyüséget.
-
-
-
-
-A TÖMJÉN.
-
-Attól fogva, hogy az 1885-iki Szalon megnyilt, egy gyönyörü Diana-szobor
-elé, mely Falguiére vésőjének a remeke volt, láthatatlan kéz minden
-reggel friss virágbokrétát csempészett. Láthatatlan, de nem egészen
-ismeretlen kéz, amelyről minden beavatott tudta, hogy tündérujjakban
-végződött: mindig pihenő, munkát sohasem ismert, urias tündérujjakban.
-Épp ilyen előkelő és gyöngéd, de már egészen más kéz ugyanezt a
-hódolatot tanusitotta egy nagybecsü képpel, a Carolus Duran
-„Andromeda“-jával szemben; minden nap egy rózsa illatozott, fonnyadt és
-hervadt el az előtt a szépség előtt, aki Carolus Duran vásznán bizonyára
-századokon át fogja várni a halhatatlan, a szabaditó Perseust.
-
-Csak asszonynak juthatott eszébe: a müvészi szép iránti csodálatot igy
-fejezni ki. Mikor az a szép, mely a leghamarább veszendő, megjelen
-hódolni a másik szépnek, mely a legtovább él, mely századokon át dacol a
-mulandósággal: ez mindenesetre olyan kedveskedés, amely a rokokó-időre
-emlékeztet.
-
-De vajjon csakugyan, egyedül és kizárólag magát a müvészi szépet
-illette-e ez a finom, női hódolat? Ó, nem arról van szó, hogy a két
-müvész személyét is illethette, már csak azért sem, mert ez a képzelődés
-képtelen volna. Mind a nagy Falguiére, mind a hiba nélkül való Carolus
-Duran tul voltak már akkor azon a koron, melyben az ilyen figyelem
-rosszra volna magyarázható; csak a kezdőket s nem a hiba nélkül való
-mestereket kisértgetik az efféle étheri kacérkodások. A kérdés az: mi
-ébresztett ekkora lelkesülést a két hölgyben: a művészet, mely Diana és
-Andromeda meztelen testeinek a kőben és a vásznon ideálisan szép
-vonalakat és szineket adott, vagy inkább az a rejtelmes varázs, amely
-ott rejtőzik magában a női test formáinak harmóniájában? Bálványozásuk
-igazi tárgyai a müvészet szépitette alakok-e vagy pedig egyszerüen csak
-a természetalkotta női test szépsége? Mert általában véve az asszonyi
-test szépségének a nők még sokkal inkább megértői és értékelői, mint a
-férfiak. Talán azért, mert természetüknél fogva fontosabbaknak kell
-látniok a formákat és a szineket, mint az ezekbe a formákba és szinekbe
-öltözött abstrakciókat.
-
-De ha ezek az apró kedveskedések nem is csak afféle természetidámás
-megnyilvánulásai, hanem inkább és csakis a müvészi szép iránt való
-hódolat szemérmes jelei és nem Dianának, nem Andromédának szólnak, hanem
-Falguiére-nek és Carolus Durannak, egy uj kérdés merül fel, az, hogy
-vajjon megérdemlik-e Falguiére, a nagy képfaragó és Carolus Duran, az
-ünnepelt festő, a csodálatnak és a hódolatnak ezeket a gyermekesen és
-asszonyosan hizelgő, fölötte gyöngéd kifejezéseit?
-
-És az ellentmondás ördöge azt suttogja:
-
-– Nem. Nem érdemlik meg. Amint hogy semmiféle halandó nem szolgált rá a
-tömjéneztetésre, csak azért, mert a muzsákkal illetlenkedett. Nincs az a
-müvész, akinek joga lehetne zsebre tenni olyan bókokat, melyek egyenesen
-vagy közvetlen, szemérmesen, elburkoltan vagy nyiltan, arcátlanul ezt
-fejezik ki: „Ön lángelme!“ A kortársak itélete mindig csak gyermekesen
-tapogatózó; aki tele marokkal osztogatja a dicsőséget, olyanból ád, ami
-nem az övé. Ehhez pedig vagy rosszhiszemüség, vagy rövidlátás kell. A
-hiba olyan általános, hogy fel se tünik: a görvélyesek nem akadnak fenn
-a görvélyen. A tömjénnek bazilikákban a helye; nem a szalonokban. Igaz
-ugyan, hogy Michel Angelo kalapácsát királyi kéz emelte föl a földről,
-de Michelangelo csak egy volt s mindenekfelett: az ilyen esetek nem
-voltak valami gyakoriak, amit az is bizonyit, hogy a történetkét jónak
-látták följegyezni az utókor okulására. Akkoriban éppenséggel nem volt
-általános a müvész tömjénezése, pedig a müvészetnek aranykorát élték.
-Akkortájt a föld nagyjait tömjénezték, ami csak kevéssel volt alantasabb
-nemü hódolat, mint a mai bálványozás. Nevetségesebb volt-e? Nehéz
-eldönteni. Ki nem látja ma nevetségeseknek azokat, akik a Scudéry-ket és
-Chapelain-eket, a Grétry-ket és Salieri-ket, a David-okat és
-Delarocheokat tömjénezték? Hisz az irodalom és müvészetek történetei
-tudnak elég hamis istenről: Baál-okról, akiknek mindnek meg volt a maga
-rajongó népe. Meg kell adni, a bálványozás régente szemérmesebb volt s
-Baál-ok nem találkoztak olyan nagy számmal. Ma annyi a Baál, mint a
-képviselőjelölt: mindenki az. Az a müvész, aki valamicskét ki tudott
-fejezni egyéniségéből kőben, vásznon, hangjegyekben, tollal: már számot
-tart egy bazilikára, amelynek meg legyen a maga külön rituáleja. És csak
-az a különös, hogy az a világ, „amelyben unatkoznak“ s melynek
-hitvallása a szép, nem sokallja meg a Baál-okat, hanem egyforma
-őszinteséggel hódol néhány száznak, akik közül egy párnak jóformán csak
-a nevét ismeri. Amire nem hajthatja egyéb érdek, minthogy bizonyságot
-tegyen a müérzéke fejlettségéről. Hogyhogy esett mégis, hogy olyan
-müvészeket, mint Millet vagy Rousseau, soha se vett észre? Bizonyos-e,
-hogy a ma csodált Falguièreről és Carolus Duran-ról a következő nemzedék
-épp oly melegen fog szólani, mint ahogy a valaha megvetett Millet-ről
-szól manapság a „szanom-bánom“-ot hebegő mükritika? Ma még azt hisszük,
-hogy a Falguiére alkotásai épp olyan nagybecsüek, mint a régi nagy
-képfaragók remekei, hogy benne is megvan az a rejtelmes „nem tudom mi“,
-melynek fénye a lángelmét a közönséges tehetségtől megkülönbözteti, azt
-hisszük, hogy Falguiére minden jóval megáldva, csak elkésve jött a
-világra, olyan korban, amely a képfaragás müvészetét erőnek-erejével
-halódónak akarja látni és azt valljuk, hogy Carolus Duran is hatalmas
-legény. Hát meglehet, hogy a következő nemzedék nem fog kinevetni ezért
-és hasonlóképpen fog elmélkedni a maga korában. Azt is el lehet ismerni,
-hogy ezeknek a müvészeknek magasabb rendü erőfeszitéseit megbecsülni nem
-szégyen s azok a mütárgyak megérdemelhetnek egy pár virágot. De nem
-boszantó-e, hogy az asszonyi furfang a hizelgésnek, a tömjénzésnek egy
-uj, megkapó, illatosabb módját eszelte ki, még jobban elkényeztetni azt
-a végkép elrontott, naiv, képzelődő, magát tulságosan fontosnak tekintő,
-haszontalan gyermeket, akinek a neve: müvész?
-
-*
-
-Sainte-Beuve, gróf Noyon püspöknek akadémiai székfoglalójáról beszélvén,
-kedvteléssel részletezi azokat a nevetséges magasztalásokat, amelyekkel
-ez az udvarfi – akinél együgyübb ember sohasem töltött be püspöki széket
-– XIV. Lajost elhalmozta. Mindamellett, bár mulattatónak találja a
-hizelgésnek ezt a diszpéldányát, nem állhatja meg, hogy odavetőleg hozzá
-ne tegye: Azért, hogy nem lakájkodunk többé a monarchák körül, mi sem
-vagyunk jobbak ezeknél a derék elődöknél. Mert, – nem fölösleges tudni,
-– mi is igen nevetségesek vagyunk, mikor magasztalunk, csakhogy nem
-veszszük észre. Igaz, hogy most már nem a királyokat és a hercegeket,
-hanem a szinészeket, az irókat, azaz magunk-magunkat magasztaljuk;
-egy-egy felkapott szinésznőt olyan kifejezésekkel dicsérünk, melyek
-megpiritották volna a nagy Condét; s ugy beszélünk a divatos
-regényiróról, ahogy Turenne-ről szólni sem volna illendő. Ezt a
-bogarunkat még meg fogják emlegetni.
-
-Sainte-Beuve óta ez a bogarunk, ha elefánttá nem hizott is, ugyancsak
-megkövéredett. Az utolsó félszáz évben egy sereg udvart láthattunk,
-melyek mindegyikének megvolt a maga nap-királya s megszámlálhatatlan
-volt a Noyon-ja. A zene-rajongók például sokra vitték ebben a
-tekintetben. A nagy Wagner Richard-irodalomban a tömjénzésnek olyan
-szörnyeteg példányaira akadhatunk, amelyektől egy satrapa is elijedt
-volna. Hogy közelébb maradjunk: annak a szeretetreméltó embernek, akit
-Liszt Ferencnek hivtak s akit közülünk még sokan ismertek, folyton maga
-körül kellett látnia az egyik legcsunyább emberi betegséget: az
-önérzet-sorvadást, mindenféle undoritó fázisában. Mert vannak mulatságos
-s vannak szánandó tömjénezők. Az agg Hugo Victornak az utóbbi fajtából
-volt ritka gyüjteménye. Aki azt mondta róla, hogy a Notre-Dame két
-tornya alkotja nevének első (H) betüjét, maga is költő volt. S hogyan
-épitették fel neve többi betüit azok, akik nem voltak költők, csak
-paraziták! Amint apró, élősdi növények tapadnak egy nagy fához, ugy
-kerekedett egész kis nyomorult irodalom nagy kiterjedésü munkássága
-körül.
-
-A mi nagyjaink közt költő nem volt s csak éppen egy müvész akadt, aki
-hasonlóképpen apró pénzre váltva élvezte előre a dicsőséget: bizonynyal
-akarata ellenére, mert ő maga egyszerü és szerény ember volt. A
-magasztalói azonban, akik félistent csináltak belőle, vetekedhettek
-azzal a szétzüllött minisztrans-sereggel, mely egykor a Hugo Victor
-háznépét alkotta. Olyankor, amikor át meg át kellett tósztoznia
-Magyarországot, olyan dolgokat mondtak neki szemtől-szembe, amelyeket
-Lionardo da Vinci, aki ideges ember lehetett, aligha tudott volna
-meghallgatni. Ugy körültáncolták, hogy szinte látszott rajta, mennyire
-szeretett volna megszólalni: „Hátha tévedtek, jó emberek? Hátha még sem
-vagyok olyan rengetegül nagy? Hátha még sem verdesem orrommal az eget?!
-De csak állta szegény és hallgatott.
-
-*
-
-Azokat a kényes orrokat, amelyek nem türhetik a tömjént, leginkább
-bánthatja az a füstölő illatszer, melylyel az exekutiv-müvészet
-jeleseinek szoktak kedveskedni. Pedig épp ugy kijár nekik, akárcsak a
-bruttójövedelem kikötött százaléka. Nem is pianista, akinek játéka egy
-pár hölgyet ideg-görcsökbe nem andalitott; nem is szinész, akinek
-kocsijából ki nem fogták a lovakat. Ami azért ingerelheti a finnyásokat,
-mert nem minden ok nélkül tekintik a müvészi előadást a müvészetek
-sorában a legalsóbb rendünek.
-
-Mindazáltal, ők szólván a legtöbb emberhez, az ő udvaraikban van a
-legtöbb és a legféktelenebb himnuszzengő. Ugy, hogy Coquelin, akiben egy
-fáraó önérzete lakott, méltán bocsáthatott egész proklamációkat
-„szeretett népéhez“: voltak, akiket nemcsak a dikciója, hanem a stilusa
-is lelkesitett. Duzzogása a Français-val legalább is annyira
-foglalkoztatta a jó párisiakat, mint annak idején a jemappesi csata
-szépapáikat. De ha az ember szinész, nem is kell olyan jeles
-Mascarille-nak lennie, mint amilyen Coquelin volt: ha tulhaladt bizonyos
-középszerüségen, mindig nagyon könnyen ragadhatja hiveit a
-szuperlativuszok használatára; a világ már jó ideje elszokott tőle, hogy
-a szinészt is közönséges embernek számitsa. Magunknak is mindig van egy
-pár népszerü csillagunk, aki minduntalan kacérkodik a
-„tökéletesség“-gel; van egy tucat, aki hasonlithatatlan s azonkivül még
-tömérdek „páratlan“. Legcsekélyebb sétájok, minden tüszszentésük: a
-nyilvánosságé, akár csak a monarchák apró élményei.
-
-Csak a szinésznő kultuszáról lehet szó és nem a szinészéről – mondhatná
-valaki, hozzátevén, hogy: – ez a hódolat pedig nem a mímelőt, hanem
-egyszerüen a nőt illeti, azt a nőt, aki fiatal, szép s akit mindenki
-ismer.
-
-Nem bizonyos. Mert mindenekelőtt a szinésznő – általánosságban szólva
-róluk – nem szebb, mint más földi asszonyszemély, majdnem azt lehetne
-mondani: a diva kevésbé szép, mint egyéb Formosák. A festék tönkre teszi
-az arcbőrét, a mimika, a szemforgatás kivetkőzteti orcájának vonásait
-eredeti lágyságukból, – a lázas életmód, mely fogékonynyá teszi az
-idegbetegségekre, megviseli egész testalkatát. Amivel ugy leköti a
-kevésbé fegyelmezett ifjuságot, az nem a szépsége, hanem a szinház
-kápráztató fénye, a szinpad sajátos fata morganája.
-
-Csak szinész-kultuszról lehet szó s nem a szinésznő kultuszáról.
-
-*
-
-Azok között a dolgok között, amelyeket a legkönnyebb megérteni és
-megbocsátani, egyik legelső: a müvész hiusága. A munka, melyet végez,
-lényegében még maga előtt is titokzatos; az örökös láz, melylyel
-dolgozik, nagyobbaknak tünteti fel előtte erőfeszitéseit és eredményeit,
-mint amilyenek a valóságban s ez az önáltatás már maga elég arra, hogy
-forrásává legyen a legszertelenebb képzelődésnek. És minden hiuság
-között legtermészetesebb a szinész hiusága. Végre is, aki megszokja,
-hogy esténkint néhány száz vagy ezer ember figyel rá, könnyen elhiszi,
-hogy az, ami tőle kitelik, valami kiválóan megejtő, ha más által nem,
-legalább az által: ahogyan elmondja.
-
-Még többségben vannak, akik ebből azt következtetik, hogy ezekeet a
-képzelgéseket tehát tiszteletben kell tartani s odáig viszik a
-türelmességet, hogy a tömjént a müvész természetes jutalmának tekintik.
-De már találkoznak eretnekek is akik közül a legvakmerőbbek végre
-ilyenformán fognak megszólalni: „Elég a virágból, a koszoruból,
-lassabban a babérral! Végre is, önök, tisztelt lángelmék, mindannyian
-parvenük, – szerencselovagok és szerencselovarnők, – akik a véletlen egy
-termékenyitő mosolya nélkül, minden égi szikrájok mellett is, meddő
-cselekvésre lettek volna kárhoztatva, mint azok a pályatévesztettek,
-akik lelkükben talán hasonló lánggal, az alázatosak osztályából
-pillantanak fel önökre. És azért: sursum corda, de lejebb azzal a
-büszkén emelt fővel!“
-
-
-
-
-PICKWICK UR FILOZOFIÁJA.
-
-Három paraszt iszik a korcsmában. A bor pirosra festi képöket; s magas
-kedvökben megered a szó. Előbb vigadnak és busulnak, azután kötődnek,
-utoljára ökölre mennek. Aki birja, az marja; a legerősebbik emberségesen
-– vagy embertelenül? – helyben hagyja a másik kettőt. A két
-helybenhagyott két különböző temparementum. Az egyik szelid férfiu, aki
-megnyugszik az istenitéletben, a másik azonban notórius verekedő, aki a
-szégyent nem hagyja magán száradni. Kijelenti előre, hogy: „Ma
-emberhalál lesz“, s megy haza a kaszájáért. A győztes is hazafelé indul,
-békében és dicsőségben, ismét barátkozva a másik legyőzöttel. Otthon (a
-diadalmas hajlékban) ujra kezdik az ivást, és végkép eláznak. Ekkor
-megérkezik a harmadik, a kaszával. A háznép, vesztére, csupasz kézzel
-kisérti meg az ellentállást; a kasza megszabdalja a háziasszonyt,
-öszevagdossa tehetetlenné vált ellenségét, s egyszerüen levágja a
-leányt, aki mostoha apjának segitségére sietett. A lánynak menten vége.
-A kaszást elcsipik, s a dolog biróság elé kerül. A közrend képviselői
-szakértőket hallgatnak ki, a végből, hogy kétségtelenné váljék: nem
-volt-e a gyilkos beszámithatatlan állapotban – milyen elmés is ez a jogi
-kifejezés! – mikor fölöttébb udvariatlan tettét elkövette. A tudomány
-falusi jelesei aztán mulatságos jelentést adtak be, melyben szép
-koszoruba füzték a szótárakban elő nem forduló tudós kifejezéseket s
-megállapitják, hogy voltaképen tudni nem lehet: beszámitható vagy
-beszámithatatlan állapotban volt-e a vádlott, csak azt tudni, hogy
-részeg állapotban leledzett. Mert a tett ugyan föltételezi a
-premeditációt, de másrészt nagyon valószinü, hogy a vádlott az iszákosok
-egyik betegségében, az ugynevezett mania ebriosá-ban szenved. Amiből
-következik, hogy a tett elkövetésekor nem lehetett oly bölcs és
-megfontolt, mint egy pápai nuncius. A birák összeülnek, tanakodnak, s
-végezetül: a kaszást fölmentik. Mehet haza s kaszálhat békében.
-
-Ez az eset Magyarországon, Gödöllőn történt.
-
-Két gyerek játszik, valamelyik nagy bérház negyedik emeletén, a
-folyosón. Az egyik ugy tizenkét-tizenhárom éves, a másik kilenc vagy
-tiz. A kicsinek van szép aranyórája (nagyanyjától kapta a nevenapjára),
-a nagynak nincs semmije. A bársonybugyogós gyerek minden harmadik
-percben előszedi arany óráját, a másik, amelyiken rongyos, ex-bugyogó
-van, kidülledt szemmel nézi. Játékközben a nagynak eszébe jut, hogy a
-bársony bugyogó alatt csak törékeny porcok és lötyögő husocskák
-rejtőznek, mig neki kemény csontjai és erősödő izmai vannak; fölfedezi
-az „erősebb jogát“, s ennek alapján birtokba akarja venni az órát. A
-kicsi tiltakozik, de hiába. A nagy legyüri a másikat, elveszi az órát, s
-hogy a dolog ki ne tudódjék, ledobja a szegény kis bársony bugyogóst a
-negyedik emeletről, ugy hogy a gyerek tüstént palacsintává lesz. Már
-sötét van, senki se látta. A nagy elbuvik, elrejti az órát, s óvatosan
-kotlik valami sötét zugban. A gyanu mégis ráesik. Törvényszék elé kerül,
-ahol tagad és vitatkozik az elnökkel, mint egy védőügyvéd. Mindhiába, a
-bün rábizonyul. Szerencséjére: jönnek a szakértők. Kisütik, hogy a
-gyerek moral insanity-ben szenved; következéskép beteges nézetei vannak
-az erkölcs dolgaiban. Amire aztán a törvényszék re bene gesta hazaküldi
-az érdekes beteget; vesződjék vele apja, a házmester. Talán sikerül majd
-neki egy más ujabb pedagógiai rendszer, – s idővel talán alaposabb
-erkölcsi elveket fog csepegtetni magzatába, aki a nevelésre nem éppen
-alkalmas agyszövettel talált világra jönni.
-
-Ez a történetke Bécsben esett meg.
-
-Egy ötgyerekes ember özvegyen marad, s hogy a porontyai kellő
-gondozásban részesüljenek, bonne-t fogad melléjök. A bonne egy
-megbizható emberének ajánlatával érkezik hozzá. Nincs ideje panaszkodni
-az ajánlónak, mert egy szép reggelen nem ébred fel, se ő, se az öt
-gyereke. A bonne kitekeri a nyakukat, magához veszi a pénzt és az
-értékes dolgokat, melyeket kezeügyében talál, s odább áll. Az igazság
-gyors lába nyomában. Egy nagyon fekete, szuró szemü ifjuval él boldog
-mézesheteket, amikor elfogják. Kihallgatják, de nem tud semmit semmiről:
-se özvegyről, se gyerekekről, se pénzről. Minden ellene vall. Már-már
-vége; de valahára megérkeznek a szakértők. Ezek a nagytudományu férfiak
-aztán kideritik, hogy a bonne a legmagasabb foku hisztériában szenved,
-és mint ilyen, rendkivül könnyen hipnotizálható. Be is bizonyitják a
-tárgyaláson érdekes produkcióban. Amely produkciókat különben hasonló
-sikerrel folytathatnák a jelenlevő hölgyközönség egy jelentékeny részén.
-Mindegy; nyilvánvaló, hogy a vádlott azért nem tud semmiről, mert
-öntudatlanul, más, rejtelmes akaratnak engedelmeskedve gyilkolt és
-rabolt, hipnotikus álomban. A bünt talán a szuró szemü ifju szuggerálta,
-aki különben eltünt az igazságszolgáltatás haragja elől. „Igazán
-különös“ – mondják a hivatalos személyek. – „Milyen nagy lépésekkel is
-halad a tudomány!“ – sóhajtják az esküdtek s nem tartozván többé rájok a
-dolog, elküldik a bonnet oda, ahova neki tetszik. Fölkeresheti a szuró
-szemü ifjut, akit a rendőrségnek nem sikerült kézre keritenie. Mert
-amily végtelen a tudomány, olyan véges az igazságszolgáltatás hatalma.
-
-Ez a história Párisban esett meg, ugyanakkor, amikor a másik két eset.
-
-Már jó ideje, hogy a törvényszéki tudósitók sürün irkálnak ilyen vagy
-efféle apró novellákat, melyek mindegyikében növendék Rocambole-ok és
-Montepin hősnők, elképzelhetetlen rémtettek, őrangyal-féle szerepet
-játszó szakértők és meglepő fölmentések fordulnak elő. Valaki elkövet
-egy csomó szörnyüséget, melyek lassankint rábizonyulnak; fölébred a
-gyanu, vajjon lehet-e ép észszel, egészséges szervezettel ekkora
-rémségekre vetemedni; kiderül, hogy a gonosztevő valamely nagy lelki
-betegségben szenved, mely bénitólag hat akaratára; finále: a tudomány
-apotheózisa, a vádlottat szélnek eresztik. Az eset kezd mindennapossá
-válni, ott is, ahol birák, ott is, ahol esküdtek itélnek. A Claretie
-Jean Mornas-a, melyben először volt szó olyan szerencsétlenről, aki
-hipnotikus álomban, szuggesztió következtében gyilkol, nem regény többé,
-hanem csak: „hir a városból“.
-
-Mindig voltak veszedelmes exisztenciák, akik csak azért váltak
-félelmesekké, mert nem igen volt féltenivalójuk. Veszedelmesek voltak,
-mert nem volt nadrágjok, mert nem volt fedelök, mert nem volt munkájok.
-Ezeknek az exisztenciáknak van immár egy uj fajtája: akiknek nincs
-akaratuk. Azokra nézve, akiknek sok a féltenivalójuk, bizonyára
-félelmesebbek a régibb nélkülözőknél. Mert azok, ha nem kockáztatták is
-a nadrágjokat, a fedelöket, a keresetöket, kockáztattak valamit, ami
-szintén ért egy keveset: az életöket. Az „akarattalan“-ok nem tarthatnak
-ettől a veszteségtől, életöket biztossá teszi a közfelfogás. Hála korunk
-humánus gondolkozásmódjának, teljesen és tökéletesen mentek a megtorlás
-minden veszedelmétől. Lehetnek félelmesek, a nélkül, hogy félniök
-kellene bármitől is. És mert igy van, bizonyára módjukban lesz, hogy
-egész az elhatalmasodásig félelmesekké váljanak.
-
-Az akarattalanok, első szereplésök bevégeztével, néhány érdekes és
-mulatságos tárgyalási jelenet után, szétmennek a nagy világba, s beteg
-lélekkel, de nyugodtan várják azt az időt, amikor az idegen akarat uj
-tettekre készteti egészséges karjokat. Családot alapitanak s kiköltenek
-néhány csemetét, akik mind hajlandók lesznek a hipnózisra, s talán
-kereseti forrásul is használják a szuggesztiót, akkor értékesitvén
-idejöket, amikor éppen beszámithatatlanok. Utoljára többen lesznek, mint
-azok a halandók, akik csak közönséges módon tudnak aludni, annyival
-hamarább, mert ezek az utóbbiak ugyancsak meg fognak fogyni a
-szuggesztió következtében, hacsak addig valami módot nem találnak:
-ártalmatlanná tenni a szegény lelki betegeket.
-
-Mert egyelőre senki se háborgatja ezeket az érdekes gyilkosokat. Ha
-akadna, aki azt találná mondani, hogy a társadalomnak védekeznie kellene
-az ilyen ártatlan, de nem ártalmatlan lényekkel szemben is, amint védi
-magát a tudatosan ártalmasok ellenében, az erő argumentumaival: ezt a
-naiv valakit nemes indignációval támadná meg Pickwick ur hatalmas,
-százezreket számláló iskolája: az a tömérdek filantróp, akikről – ebben
-a rossz világban – nem is gyanitjuk, hogy milyen nagy számmal vannak és
-hogy mennyire összetartanak. Azok a fölmentő itéletek, amelyekről az
-imént volt szó, erős, hozzáférhetetlen közérzületnek a megnyilatkozásai,
-olyan közérzületé, melyet a Pickwick-féle filozófia fejlesztett ki.
-
-*
-
-Minthogy az Olimpust tulnyomó részben irói halhatatlanságok foglalták
-el, kétségtelennek látszik, hogy az Olimpus sok kávéházból és olyan
-Orfeum-féle helyiségekből áll, aminőkből például a párisi
-Champs-Elysées. Az is valószinü, hogy az irók ott éppugy, mint a földön
-szokták, külön körbe gyülekeznek össze, óvatosan elkerülve azokat a
-halhatatlanokat, akikről hajdanta irtak, s akik némi nehezteléssel
-viseltetvén a csufondáros lángelmék iránt, inkább csak egymáshoz
-szitanak. Ha mindez igy van: Don Quijote, a derék manchai lovag, aki
-hajdanában kirántotta nemes pengéjét a rabok védelmére, odafenn
-alighanem egyazon kávéházi zugba jár Mr. Pickwick-kel, a kitünő
-gentlemannel, aki Dickens Károly tanusága szerint bebarangolta az
-utcákat, a várost, a vidéket, egyes-egyedül a végből, hogy embert
-szeressen. A két nagy filantróp az Olimpusban talán dominó-játékkal
-szórakozik; de ha ekközben ráérnek elolvasni az olimpusi „Epoca“-t vagy
-a felvidéki „Morning Post“-ot, ugy néha ilyenforma beszédet hallhatnak
-asztaluk mellett a magasban sétálók:
-
-– Örül a szivem, ó, elmés nemes caballero – világos, hogy ez Mr.
-Pickwick hangja, – örül a szivem, olvasván hogyan kel ki a földön a jó
-mag, melyet ültetgettünk. Régi tanyánkon, ahol az én időmben még gyönge
-lábon állt a filantrópia, meg kell vallanom, minden idealizmusom
-ellenére is, bármennyire elnéző voltam az emberi gyöngeségek iránt –
-eszméim most már olyan elterjedtek, hogy ide s tova a szegény
-apagyilkosoknak sem lesz bántódása. A földlakók kezdik egymást megérteni
-és megbocsátnak, tudván, hogy maguk is vétkeznek. Végre is mindent
-megérteni annyi, mint mindent megbocsátani. Kezdik átlátni, hogy
-istentelenség bántani a szánandó gyilkosokat, akik csak vérmérsékletük
-és a körülmények végzetszerüségének engedelmeskednek, öntudatlanul, jobb
-részük ellenére. Ma még ugyan csak azoknak bocsátanak meg, akikről
-kiderül, hogy idegen akaratnak engedve cselekedtek; de ettől már csak
-egy lépés, hogy szemet hunyjanak azoknak a tetteknek a láttára is,
-amelyek az egyéni akarat kifolyásai. Mert hát mi is ez az akarat, ha
-nem: titokkal teljes gépezet, melyet az ember, bár belé van rejtve, egy
-cseppet sem ismer és amelynek nem ura, csak tudatlan kezelője? Ma
-megbocsátnak annak, aki idegen akaratnak rabja, holnap föl fogják
-menteni azt is, aki a benne levő, de nem fékezhető rejtelmes erőnek
-gyönge szolgálója. Rá fognak jönni, hogy az, aki gyilkol, mert
-leküzdhetetlen gyilkolási hajlandóságot örökölt, épp olyan kevéssé
-vétkes, mint az, aki gyilkol, mert agyának idegen elme szuggerálta a
-gyilkosság gondolatát. A jövő századnak nem lesz hóhérja, a következőnek
-nem lesz ügyésze és birája sem. Érezni fogja az egész világ, hogy az
-ember-élet drágaság, melyet félteni kell s végül el fogja ismerni azt
-is, hogy nincs mit büntetni, nem szabad senkit se büntetni, mert hiszen
-minden önkéntelenül történik és ha sok ember sok szörnyüséget követ el,
-ez sajnos, de nem ők a bünösök, bünös mindig csak egy van: a körülmények
-végzetes találkozása, a régebben történt dolgok szükségszerü
-következése, vagyis olyas valami, amit nem lehet büntetni.
-
-Igy beszélhet Pickwick ur az Olimpusban, föltéve, hogy a modern
-türelmességi tanok hozzá is elhatoltak és emberszerető világnézetét
-megtermékenyitették.
-
-És mintha a földön számtalan apró Pickwick visszhangozná ilyetén, talán
-ezeknél valamivel ékesebb szavait. Vannak azonban, akik másképpen
-tünődnek.
-
-*
-
-Például igy:
-
-– Mért féltik, őrzik, dédelgetik ezek a filantrópok épp az olyan emberi
-életet, amely már ugyis haszontalan? Mért takarékoskodnak éppen azzal a
-vérrel, amelyik már mételyes? Mikor annyi egészséges vér folyik el
-hiába, mikor annyi jobbravaló élet pusztul el idejekorán? Miért
-aggodalmaskodnak azért a pár napért, amit az akarattalan nyomorultak
-élhetnek, mikor az épek és a jóravalók csapatosan pusztulnak el időnek
-előtte, igy vagy amugy, de csakis azért, mert az emberek egymással való
-dolgaiban valami rendnek mégis csak kell lennie, mert az embereknek
-mégis csak szükségük van valamelyes rendre. Mért féltik annak az életét,
-aki olyan jótehetetlen magával, hogy álomba merül egy szuró tekintetre s
-gyilkol „megrendelés szerint“? És mért nem féltik az enyémet aki nem
-gyilkolok s akit kitesznek annak, hogy hogy ezek a féltett lények minden
-további károsodásuk nélkül leüthetnek, mint egy kutyát? Engem az nem
-vigasztal, hogy az illetőt hipnotizálni fogják s hogy neki voltaképpen
-nem volna ellenem semmi kifogása. Annyival kevésbbé, mert nem fogadhatok
-készpénznek minden szuggesztiót. Ugyan mit szólnának ezek a Pickwickek,
-ha valamelyik rajta kapná a feleségét… és az asszony térdre omolva igy
-rebegne: „Hipnotizált!“ (hipnotizált! – fuj, mily csunya szó!) vagy:
-„Idegen akaratnak engedelmeskedtem!“ Végre is nem lehet vakon bizni a
-hipnotizáltakban; a szimulálásnak olyan nagy virtuózai vannak, akik
-képesek volnának egy egész orvostudományi kart ménessé változtatni.
-Aztán az a „beszámithatóság“! A veszett ebek sem marnak „beszámitható“
-állapotban, azért ön mégis védi magát kézzel, lábbal s ha esze van,
-fegyverrel. S ha már annyira elfogja a világot a pickwickizmus:
-épitsenek ezeknek a fél-embereknek és fél-szörnyeknek a számára
-menedékházat vagy menazsériát, ahogy tetszik, de ne bocsássák őket
-szabadon, amint városokban nem bocsátják szabadon a bengáliai tigrist,
-amely pedig igen nemes állat.
-
-Akik igy tünődnek, azokat a társadalom-bölcselők uj világa lenézi, pedig
-a szavaikban talán mégis van egy szemernyi igazság.
-
-
-
-
-ÖNGYILKOSSÁG.
-
-Milyen bolond az ember! Ha valaki, akit egykor mindenki ismert, s akit
-régtől fogva mindenki elfelejtett, egy álomhozó nyári délután lecsukja a
-szemét, amugy szép csöndesen, önkéntelen, természeti halállal: ennek a
-világnak a rendje szerint épp oly siratatlanul vész el, mint a madár,
-mely hirtelen a bozótba hull, mig költöző társai tovább repülnek. Alig
-akad, aki elbucsuztassa, halálának hire is csak kicsi körben hallik.
-Utoljára még kijár neki egy pár sor a hirlapokban, nem az érdeme, hanem
-a sorsa szerint, ahogy kijárt a régiek halottjainak néhány silány
-obulus; s ezzel vége: mehet a Styx-en át. De hogyha ez a valaki,
-megtörve lélekben, mind a mellett magabiró testtel, kizarándokol a
-gyermeke sirjához, és ott, a szent hantokon egy utolsó vallomásban
-feltárja sebeit és nyomoruságát, hogy azután falhoz vágja az élet
-poharát: akkor utolsó sóhaja nem vész el az Isten kertjének puszta
-csöndjében, hanem megrezzenti a faleveleket, és ezt a rezdülést a szellő
-elviszi fürdők és mulatóhelyek fasorai alá. A „nyütt béklyó“-t, melyet a
-„lélek“ önként, szabad akaratból „széjjel tört s eldobott“, megdöbbent
-részvevők állják körül, és – megkönnyezetlen senki se hagyja. Ha a
-nyomoruság, mely ránehezedett, pár nappal előbb ledönti lábáról:
-halottas-háza előtt gondtalanul folyik tovább az élet árja, holtteste
-körül részvéttelen alakok járnak-kelnek, ahogyan egy elhullott légy
-teteme körül nyüzsög a légy-sereg, ügyet sem vetve a halálra: mig igy,
-hogy kiszállt tenger nyomorusága ellen, s véget vetett neki, megdöbbenve
-állunk meg a halott előtt, akár a vad-sereg, amely a cserjésben hirtelen
-valamely elejtett őznek holttestére bukkan. Igen, akármilyen bolond
-dolog, még az is szerencse dolga: megsiratnak-e bennünket, vagy nem? A
-szceneriától függ, nem a jellemektől; nem attól, mit értünk, hanem hogy:
-milyen lelki állapotban hagytuk környezőinket? Szerencse dolga; _il n’y
-a qu’ heur et malheur_.
-
-Szomoru szerencse annak, akinek élete hosszu idő óta a
-szerencsétlenségek láncolatából állt. De ha talán frivolnak tünik is fel
-e helyt a szerencse szó, annyit el lehet mondani, hogy ha már a végnek
-igy idő előtt, s a balsorsban kellett elkövetkeznie, még jobb, hogy nem
-türte tovább a balsors nyügét és nyilait. Jobb, mert az, akit igy
-elsiratunk, rendesen azok közé a szomoru kivételek közé tartozik, akik
-minden örömnek csak felényire örülnek s minden szenvedést kétszeresen
-szenvednek át. És végre is, minden szenvedés között a legutolsó: ugy
-égni el, mint a mécses, melyből már kifogyott – az olaj. A nagy
-fájdalmak, bár erősebben megráznak, nem zaklatnak, nem gyötörnek oly
-folytonossággal, mint a nyomoruság. Ha máskép volna, nem szerepelnének
-az öngyilkosság statisztikájában olyan tulnyomóan nagy számmal olyanok,
-akiket mindenek felett anyagi bajok határoztak el a halálra. És a
-kicsinyes bajokkal való vesződségre a nem kicsinyes lelkek a
-legképtelenebbek. Azért jobb volt neki igy, még akkor is, ha valóban
-vétkezett ama bizonyos sokat emlegetett társadalmi rend ellen; hiszen
-megvezeklett érte jó előre. És jobb volt igy nekünk is, hogy módunkban
-volt megsiratni. A könnyek tisztitanak.
-
-*
-
-Ha még oly közönséges, csekély dolog is egy gally lehullása a
-rengetegben, mégis csak megremegtet egy ágat, amelyről levált. És ha még
-oly mindennapos, közömbös esemény is egy elzüllött ember öngyilkossága
-arra a temérdek élőre, akiknek figyelmét uralkodók találkozása,
-járványbizottságok müködése és papirárfolyamok tartják lekötve: mindig
-akad egy kis csapat ember, akiket fájdalmasan hat meg a régtől fogva
-elfelejtett ember hirtelen kidőlte.
-
-A magyar tollforgatók szegényes céhét is megdöbbentette az a veszteség,
-amely Balázs Sándor halálával érte a „bajtárs“-akat. És nem csupán
-azért, mert az öngyilkos valaha a legvigabb cimborák közé tartozott,
-mert mindenki kedves, derék embernek ismerte, s mert elvesztésével
-jelentékeny csapás érte az irodalmat is, amelynek az utolsóig munkabiró
-napszámosa volt. A megdöbbenés fájdalmas felkiáltásába belekeveredett
-egy fojtott sóhaj is, az önzés önkéntelen megszólalása. Mert eszükbe
-kellett jutnia, hogy az a sors, amely Balázs Sándor életének véget
-vetett, a feje fölött függ mindazoknak, akik nálunk erejöket irodalmi
-munkásságnak szentelik. Az 1887. évben még minden magyar iró ki volt
-téve annak, hogy élte utolsó tizedeiben, idejének java részét az anyagi
-gondokkal való küzdés foglalja majd le; s előre tudhatta, hogy mindaz,
-amit produkálni fog, nem teljes erejének, hanem csak annak az erőnek a
-müve lesz, ami ez után a küzdés után még benne megmaradhat. A hirlapirás
-már gondoskodott valahogy a a maga embereiről; ideig-óráig ugyan, de
-ellátta őket, sőt néha-néha megengedte nekik az irodalmi munkásság
-fényüzését is. De az, aki nem termett erre a mesterségre, mely sok
-minden egyebet s igen kevés irói képességet kiván, szóval, akit irói
-ambiciók kisértettek, az már akkor is vakmerő szerencsejátékot üzött, ha
-nem is rakosgatott a kis lutriba, mint Balázs Sándor. Aki ebben az
-időben nálunk akár valódi, akár képzelt tehetséget akart
-gyümölcsöztetni, idejekorán gondnokság alá kellett volna helyezni,
-eszeveszett pazarlás cimén. A napszámos-munkát már csak megfizették ugy
-ahogy, de a müvészit már csak Isten nevében adhatta hozzá, akit álmok
-kisértettek: ez már nem kellett a vállalkozóknak. Mint a Madách
-falanszterében széklábat faragtatnak Michelangeloval, az akkori irodalmi
-viszonyok közt nem irattak volna vele költeményt az Éj-ről, legfeljebb
-tárcát a hadgyakorlatokról vagy valamely páncélos hajó
-vizrebocsátásáról. 1887-ben épugy, mint az „előidőkben“, a magyar
-irodalom csak adományokból táplálkozott. Mindkét oldalról csak
-adományokból, de legkivált az iró részéről, aki, ha jót irt, tékozolt s
-aki, ha kitartóan irt, a pazarlók sorsát el nem kerülhette. S mégis
-megtörtént néha, hogy akadtak álomkórosok, akik addig üldözték a
-lidércet, mig végül kénytelenek voltak esztelenségükért a vérüket adni.
-Ekkor is, mint régente, vér öntözte az irodalom földjét.
-
-Balázs Sándort nem lehetett azok közé számitani, akik a „sorsharaggal
-egy anyaméhből születtek“. Volt idő, mikor minden, amihez hozzáfogott,
-sikerült neki. És ha husz-harminc évvel korábban hal el, az a generáció,
-mely sikereinek hatása alatt nőtt fel, bizony-bizony, a kitünőségek
-sorába emeli az egykori „magyar Thackerayt“. De talán meg van irva, hogy
-amint a szinházak természetes vége az, hogy elégjenek, a magyar
-humorista természetes vége az, hogy öngyilkossá váljék.
-
-*
-
-Minden öngyilkosságnak bizonyára ezer és egy oka van. Lassan-lassan
-megtelik a pohár, aztán még egy csepp, melyet máskor talán meg se
-láttunk volna s azzal vége. De azt is egész biztossággal föl lehet
-tenni, hogy a legtöbb esetben a poharat java részben anyagi gondok
-telitik meg.
-
-Az elhatározás pillanata – oh, ez nagyon keserves lehet! Nem, nem lehet
-gyötrelem nélkül való a legerősebb lélekre nézve sem, a leghatározottabb
-módon tagadni meg „az élethez való akaratot“. De a másvilág széléről
-visszatértek mind azt vallják, hogy az elhatározás után az ismeretlen
-tartományba készülőt a legnagyobb béke és nyugalom szállja meg. Az
-utolsó nap már nem a vergődésé, hanem a szenderé. Mikor a test közel
-érzi magát a másik lét köd-burkolatához, olyanféle édes nyugalmat érez,
-mint a magasban, a tisztább légkör hatása alatt. A szem uj frisseséget
-nyer, mindent meglát és mindent máskép lát, mint előbb. Raphael de
-Valentin mindent megfigyel, ami körülötte történik, s végig nézi egy
-régiség-árus összes mütárgyait. A szemlélődő lélek előtt, ily magasztos
-exaltációban, ily tiszta szemmel az egész világ pillanatnyi bár, de uj
-és hatalmas érdekességet kap.
-
-Vajjon mik lehettek utolsó gondolatai a humoristának, aki annyiszor
-foglalkozott komolyan s annyiszor tréfálkozott a halál gondolatával, az
-utolsó napon, mely annyira nem hasonlitott a többiekhez, reggeli fél
-nyolctól esti hat óráig?
-
-
-
-
-SZERELEMBŐL.
-
-Este még beszélgetünk a legujabb szindarabról, politikáról, az
-adó-reformról. Aztán elválunk. „Jó éjtszakát!“ „Viszontlátásra!“ És
-másnap délután, mikor a kávéházban kezünkbe veszszük az estilapot,
-megtudjuk, hogy ismerősünk, akivel tegnap még együtt birálgattuk a
-dolgok rendjét, azóta agyonlőtte magát. Első pillanatunk a megdöbbenésé.
-Megszólal bennünk az állat, mely szüköl a haláltól. Aztán egy kissé
-gyorsabban dobog a szivünk, ha tudniillik van. Eszünkbe jut, hogy sok jó
-órát töltöttünk vele. S még rá sem érünk megsiratni, mikor már elfog az
-a kérdés: vajjon miért hagyta itt ezt a verőfényes világot? Találgatjuk:
-ez a játék is megjárja izgatószernek s határozottan különb, mint a
-sakk-feladványok fejtegetése. Két nap mulva elmegyünk a temetésre.
-Észreveszszük, hogy a gyászoló nép nagyon választékos. Hallunk
-magyarázatokat: alighanem szerelem volt, ami a szomoru esetet előidézte.
-Megrezzenünk az „et cum Lazaro“-ra és meglátjuk, hogy a szomszéd hölgy
-nagyon szép, de fehér kalapban jelent meg. Üdvözlünk némán s nagy
-komolysággal néhány urat, akik a lóversenyről jöttek s innen majd a
-szinházba indulnak. Egyszerre elmosódik előttünk az egész tömeg.
-Látásunk megakad, megmerevedik egy faágon, vagy a kápolna vonalain s
-lelkünket betölti az a zokogó hang, mely közvetetlen a koporsó mellől
-hangzik fel fulladozva, panaszosan. Annak a zokogó szava, akitől ez az
-eldobott élet fakadt s akit megröviditett minden szeretet, melyet ez a
-már nem földi lény egykor másokra tékozolt. Ezt a hangot halljuk még
-akkor is, mikor később, az esti tea mellett itélgetni kezdünk. S ez a
-hang szigoruvá tesz. Az okkal immár tisztában vagyunk, még csak egy van
-hátra: a nekrológ. S azzal is készen vagyunk hamar: Szánandó, gyönge
-ember volt szegény, mert lehet-e nagyobb gyöngeség, mint lenge
-asszonykegy miatt pocsékolni el a legfőbb jót, mindent, magát az
-életet?!
-
-*
-
-Hiszen majdnem mindannyian átestünk azon a betegségen, mely ezt a
-gyöngét elveszitette. Majdnem mindnyájan megismertük a huszas évek
-bárányhimlőjét és kihevertük. Ép bőrrel csak kevesen szabadultak belőle;
-egyikünk-másikunk otthagyta a jó arcszinét, a testi épségét, a lelki
-egészségét, az élethez való kedvét; mások: fogaikat, hajukat, inaikat; a
-legszerencsésebbek: a jókedvük épségét; de valamennyien megláboltuk.
-
-Közös sors: el-elkábulni azokban az üvegházakban, ahol a szegfü nyilik,
-a szenvedélyes, a tüzes szerelem virága. Az ott terjengő illatárt minden
-fej megsinyli; de az ember nem hal bele, férfit nem ölnek meg virágok.
-
-Nem, nem olyan szörnyüség az: fogolynak lenni Alcina büvös kertjében!
-
-Néha a vénülők is, akiknek Romancero-ja már befejezett könyv, megérnek
-órákat, mikor tapasztalataik hideg okosságát, melyekre hétköznap
-komolyan büszkék, elcserélnék a régi balgaságok egy-egy cseppjéért. Akad
-köztük elég, aki szivesen kezdené elülről egész regényét, de olyan még
-elvétve sem, aki megbánná ennek a regénynek minden sorát.
-
-Elismerik, hogy botlásaikért sulyos nyavalyával fizettek, de nem
-felejtik el, hogy amit éltek, nagyjában megérte a nagy váltság-dijat.
-Odáig nem okosodnak, hogy hamut hintsenek a fejükre azért, mert ittak
-xeresi bort is s nemcsak limonádét. Meglehet, néha szennyes volt a
-billikom, de meghozta a mámort.
-
-És mikor már szinte lágyult agyuakká okosodtak, még akkor is
-el-elkérődznek a botor évek emlékein.
-
-A komor percekben, mikor kamasz fiaikért váltókat kell fizetniök,
-eszükbe jut a tulajdon fiatalságuk s a bolondos lányok, akikkel együtt
-vihogtak át egy-egy tavaszt… Ó, a vidám hóbortos, kedves kis teremtések!
-Szinte megifjodnak bele, rájuk emlékezvén s nagy titokban megvallják
-maguknak, milyen kellemesen csiklandja hiuságukat, hogy Cythere
-hadseregével valaha olyan vigan hadakoztak.
-
-És mégis… volnának emberek, akiket ugyanaz a bóditó szer, melynek
-cseppjei az erősebb fejüeket csak elkábitották, meg tudna ölni?! Ugy
-látszik. De ezeknek bizonyára nagyon gyönge a szervezetük.
-
-Arra nem szoktunk gondolni: hátha az adag volt tulságos erős?
-
-Azt az embert aki az érzéséből itt is, ott is el-elpazarolt valamicskét
-s aki egész életében bolyongva, kereste a pillanat örömét, megszoktuk
-bölcsnek és szerencsésnek gondolni. Don Juan irigységünk tárgya, vagy
-követendő példánk.
-
-Nem a legenda Don Juanja, ez az erőszakos, elvetemült fickó, akit
-manapság hajlandók volnánk a fenyitő törvényszéknek szolgáltatni át,
-megfosztván előbb méltóságos alakját a a titokzatosságnak attól a
-tündérpalástjától, melyet századok óta spanyol lovaghoz illő
-kevélységgel visel.
-
-Nem is a költők-alkotta Don Juan, az előkelő megjelenésü, ábrándozó, a
-délvidék _Bolygó hollandi_-ja, aki az örök, a végtelen, az égi szerelmet
-keresi minden leányban, minden virágban s aki vágya tárgyát nem találja
-meg sehol, soha.
-
-Hanem igenis: az a derék polgári Don Juan-tipus, amelyet a konvenció
-alkotott meg, az a Don Juan, akinek nevét inkább Brummel Györgytől a
-dandyk királyától kellett volna kölcsönöznie s aki mai napság is számot
-tart a becsületrendre. Aki minden ábránd és filozofálgatás, de
-dicséretére mondva, minden törvény-sértés nélkül csapong… óh, nem
-csapong, csak csetlik-botlik egyik virágtól a másikhoz, mert jól esik:
-egy kissé a szivének, sokkal inkább az érzékeinek és legjobban a
-hiuságának. Ez a kicsinyes Don Juan, ez a néha érzelmes, mindig érzéki s
-gyakran ostoba csábitó: ez az ideál.
-
-Az ő örömei az egész világ, a tisztességes emberek, a zártszékbérlők, a
-közjegyzők, az iskolaszéki látogatók örömei. Aki rendben fizeti a
-harmadik osztályu kereseti adót, az már számit rá, hogy a don-juankodás
-élvezeteiben részesüljön. És milyen sokra tartja ezeket az örömöket!
-
-Természetesen. Az élet néha olyan sivár, hogy ezek a gyönyörüségek
-csakugyan nem megvetendők. A szerelmeteskedés nemcsak ingerel,
-vidámságot is ad; jótékony hatással van ugy az érzékekre, mint a
-hasizmokra. S aztán akinek van felejteni valója, felejt bele. Az ember
-olyankor tulteszi magát a balsors nyügén, nyilain, a pörhalasztáson és a
-hivatalnak packázásain, amik nem tudom mért bántották annyira a szegény
-Hamletet. Az sem csekélység, hogy a don-juankodás kedves képeket szerez
-az agyvelőnek is; a hiuságnak, ennek a bennünk lakó Molochnak, a
-legédesebb táplálékot adja. Élesiti képzelőtehetségünket, bár csak egy
-irányban: magunkat illetőleg; apránkint kielégiti legeslegmélyebben
-fészkelő ösztöneinket is: amelyek hajtanak, ösztökélnek, hogy minél
-többet ismerjünk meg ebből a széles világból, minél több ujat, minél
-változatosabb látnivalókat keressünk. Míveli bennünk a szép dolgok iránt
-való érzéket, szóval olyan szépen megszerzi a hasznost a kellemessel,
-hogy idővel talán részét fogja tenni a felsőbb nevelésnek is.
-
-Azért élvezzünk minél többet s minél felületesebben, ebben rejlik a
-szerencsés élet nyitja, – igy oktat minket követendő példánk, a polgári
-Don Juan. – Minden virágból szivjunk egy kis mézet, de ne vesztegeljünk
-sokat egy-egy virágnál. Csak a szerelem, csak a szerelem – ahogy a költő
-énekelte – a többi sár! De a szerelemből csak az egy napig tartó, a
-vidám, a nevető szerelem, mert a másik megrontja erőnket, eszünket,
-szerencsénket. Éljünk pillangó-életet, többre a bölcsek köve sem
-tanithat. A legnagyobb filozóf a klasszikus sirásó, mikor igy dudol:
-
-  Hajdanta, mig ifju valék,
-  Tartottam szeretőt,
-  Kényemre hej, kedvemre hej
-  Töltöttem az időt.
-
-Mikor megvénülünk, nincs mire visszaemlékeznünk, csak könnyü, derült,
-bolondos szerelmeinkre. Utolsó, világos perceinkben, bizonyosak lehetünk
-benne, ebből a hosszu, tarkasággal tele életből semmi se fog eszünkben
-maradni, csak egy csók, melyet az erdőben alvó széptől raboltunk, – vagy
-egy mosoly, szivárványa azoknak a könyeknek, melyeket mi okoztunk – meg
-az a felejthetetlen látomány: mikor a him győzedelmi érzetével néztük,
-mint távozik tőlünk utjára az első szerető, vonszolva fáradt testét,
-mint sebzett madár, az a leigázott, beszennyezett lény, akinek előbb azt
-mondtuk, hogy ugy imádjuk, mint a csillagos eget.
-
-Ez az erősek, a bölcsek, a szerencsések élete. Ez a boldogság.
-
-Igy a polgári Don Juan.
-
-*
-
-Néha-néha azonban megfordul ezen a földtekén olyan ember is, aki nem ugy
-érez, mint az egész világ. Aki egy életen át csak egyszer tud szeretni.
-Akinek a kedves nem utszéli, pótolható eszköz, mely módot ad, hogy
-eljátszhassuk a szerelem édes zenéjét, hanem maga a szerelem. Aki talán
-beteges, de azért csodálatos hallucináció erejénél fogva a végtelenséget
-tudja látni egy leányban. Aki nemcsak koronkint érzi a mámort, hanem
-lázban éli át egész életét. A gyönge, az oktalan, vagy talán beteg.
-
-Csakhogy ez a gyönge, oktalan, vagy mondjuk: beteg nem minden esetben
-szerencsétlen. Néha irigylésreméltónak találja a gyöngeségét s
-hitványaknak, apróknak, alantasaknak a Don Juan örömeit az ő gyönyöréhez
-képest. Mert az ő gyönyöre, ha szenvedéssel jár is, nem szünetel, nem
-csillapul soha, addig tart, mig maga az élet. Az ő gyönyöre: az örök
-vágy.
-
-Ez a vágy annál hatalmasabb, minél kevesebb kielégülést talál. És nincs
-az a földi öröm, mely a teljes kielégülés zuhanyát önthetné az ilyen
-vágy tüzére.
-
-Nem is olyan nagy szerencsétlenség: ha egy csókot sem kaphat soha. A
-kielégüléssel talán megsemmisülne a szerelme. Vagy lefokozódnék
-kicsinyes jóérzéssé.
-
-Ha megismerjük azt, aki benne ezt a mindent legyőző érzést felköltötte,
-mosolygunk rajta. A bálvány pisze!
-
-De ő szépnek látta. Nem abban a világban élt, amely hódol a fizika
-törvényeinek, hanem olyanban, melyet maga teremtett magának.
-
-Néha meg kell halni az ilyen szerelemtől. Egyszer azért, mert gyönyöre
-tulságosan sok szenvedéssel jár, máskor azért, mert az ilyen nagy
-izgalmakat a test nem birja ki. De mit tudjuk, hogy az, amit az
-öngyilkossága napjáig átélt, nem érte-e meg, hogy föláldozzon érte egy
-pár évet, melyet különben ügyiratok rendezésével vagy kávéházi
-beszélgetésekkel töltött volna el?
-
-A monda szerint Correggio halálát aranyai okozták. Forró nyári délután,
-hátán pénzes zsákjával, tikkadtan cipelte beteg testét Parma felé; a
-hőség iszonyatos volt, zsákja, melyben utolsó képe diját szállitotta,
-rémitő sulylyal nehezedett vállára. S minthogy nem tudta rászánni magát,
-hogy aranyait, amelyekért oly hosszu ideig küzködött, az utszélre vesse,
-el kellett vesznie. Terhe és a forróság agyongyötörték: közel Pármához
-összeroskadt s meghalt.
-
-De azóta is akadnak olyan szerencsés szerencsétlenek, akiket a kincsük
-öl meg.
-
-
-
-
-TEMETÉS UTÁN.
-
-Afrikai utazók beszélik, hogy valahol az aequator körül élnek
-vademberek, akik a természetes halál képzetét nem ismerik. Tudják, hogy
-az élet elvész, ha az embert megölik a vadállatok, vagy ellenségei, –
-felfogják, hogy kigyó-csipés és növények nedve halált hozó lehet, – de
-annak megértéséig, hogy az elmulás szükségszerüség, hogy az életnek
-okozata a halál, nem képesek fölemelkedni. Ha valamelyik közülök
-természetes halállal vész el, azt képzelik, hogy a halott ellenséges
-törzsek gyilkos boszujának áldozata; valamely titkos alattomos boszué,
-melyet megtorolni kötelességük. Törzseiket a vérboszu emészti; alig akad
-köztük, aki megöregszik. Szüntelen háboruban élnek és pusztulnak el. És
-ezek a vadak, amikor meggyilkolják valamelyik ellenüket, megdöbbenve
-huzódnak vissza a halál látványától; a roppant kérdőjel, amelyet az élő
-a holtnak arcán látni vél, rémületet olt beléjük, – és a gyilkosok
-falkája mint egy felsőbb, rettegett lénytől futamodik meg a tehetetlen
-holttesttől.
-
-Néha ugy rémlik előttünk, mintha a vadságnak ez aljas és oktalan
-gyávaságából, amely üldözi az élőt, s tisztelettől, félelemtől áthatva
-hökken meg a holt test előtt, megmaradt volna valamely visszafejlődött,
-de ki nem irtott ösztön abban a civilizált emberben is, aki pár ezer évi
-fejlődésre büszkén, részt követel magának a teremtés tudatos munkájából.
-Mikor azt látjuk, hogy a halottat éppen a tegnapi bántalmazók siratják a
-leghangosabban, hajlandókká válunk azt képzelni, mintha ez a kései
-tisztelet nem annyira a halottnak, mint inkább a halálnak szólana, annak
-a sokszor látott s mégis rettegett erőnek, amelynek minden megjelenése
-arcunkba lehelli kicsinységünket és nyomoruságunkat. Ugy rémlik, mintha
-ez alig sejtett és mégis őszintének látszó gyászolásban nem az a nagy
-gyöngédség nyilatkoznék meg, amely nem bántja a megtorlásra képtelent,
-hisz ez a gyöngédség tartózkodó, – nem is az a kimélet, amely nem érinti
-a sujtottak fájdalmát, mert ez a kimélet hallgatag, – nem az a
-jólelküség, amely mindent megadna a legfőbbet elveszitőnek, mert ez a
-jólelküség szemérmes, – nem is az igazságra törekvés, amely a megillető
-jóval is fizet a már leszámolónak, minthogy ez a törekvés bünvallást
-kiván, – és legkevésbbé az a vallásos tisztelet, mely megbecsüli a jobb
-világba költözöttet, nem is kell mondanunk, miért. Ugy rémlik, mintha a
-mult renegátjainak ez a meghatottsága alapjában nem volna egyéb, mint a
-halandó eszeveszett rettegése, láttára a szörnyü végnek, amely
-mindnyájunkra vár. Tegnap még kicsinyelték; a titok, melyet némasága
-őriz, egyszerre nagygyá növelte, oly nagyra, mint amilyenek a káprázat
-ijesztő lelkei. Tegnap még utjokban állott; hallhatta sokfelől: place
-aux jeunes! place aux vieux! És ma, mikor helyet adott mindenkinek,
-azok, akik nemrég még ugy siettek, meghőkölve, ellágyultan lépnek
-visszafelé.
-
-
-
-
-MISZTICIZMUS.
-
-Látom magamat a Csapó-utcai házban, a felső épület tornácán, egy kis
-zsámolyon ülve. Látom tömött, sárga hajamat s a hajtengerben elvesző
-apró arcot, egy engedelmes, jó kis fiu arcát. A térdemen egy könyv, s én
-olvasok fenhangon, a rettenetes öreg asszony pedig hallgatja nagy
-figyelemmel, mély érdeklődéssel. Néha közbe vág; kommentárral kiséri az
-olvasmányt s az én kék szemem bámulattal mered rá.
-
-A könyv, amelyet kezemben tartok: _Az inkvizició titkai_. Arbuez,
-Torquemada, a gyóntatószék rejtelmei, egy pápa ur, aki kankánt táncol az
-édes leányával. Az öreg asszony szeme villog; ajkán a gyülölet fekete
-lávája. „Látod, ilyenek a papok, ilyenek mind egy szálig.“ (Valami baja
-lehetett egyszer a papokkal; az isten tudja mi.) Aztán int, én tovább
-olvasok s ezalatt drága jó nagyanyám, odalenn az alsó házban, nem is
-sejti, hogy az ő kis unokája, tőle husz lépésnyire az öreg
-szomszédasszonynál, minő veszedelemben forog. Uj fejezet jön.
-Bérgyilkosság, örökség-lesés, spanyol csizmák, a kinpad szörnyüségei.
-„Látod, ilyenek a pápisták; ilyen vagy te is.“ Nefelejts-szememben egy
-madár rémülete; a torkom elszorul, de a rettenetes Scarpia báróné int:
-„Olvasd tovább! Insistez!“ – s én engedelmeskedem, Torquemada, Arbuez,
-fekete álorcások, máglyák, máglyák mindenfelé…
-
-És emlékszem, hogy a sötét khaoszban, melyből egykor talán Lélek lesz,
-mint földalatti tárnában a viz ezüstje, megcsillan egy érzés, melynek
-most már nagy idő multán, nevet is tudok adni, ezt a nevet, hogy:
-undorodás a vallástalanság türelmetlenségétől. Emlékszem, hogy
-Torquemada meg Arbuez jámbor troubadouroknak tünnek fel előttem ehhez a
-rettenetes öreg asszonyhoz képest, akiről az én könyvem, az a könyv,
-amelyet majdan egyedül fogok olvasni, azt mondja: hogy „Jaj a
-botránkoztatónak.“
-
-És mert emlékszem, meglehet, hogy abban a kérdésben, amelyről itt
-szólok, elfogult vagyok.
-
-*
-
-Egy idő óta sürün emlegetik ezt a szót: „miszticizmus.“ Kiváltképpen
-Franciaországban. Zola Emil, aki, várván az időt, mikor majd az
-akadémiában tarthat szabad előadást az erényről, egyelőre, mert a párisi
-diákok közt gyakorolja magát a szónoklat müvészetében, már a harmadik
-beszédet szenteli ennek a témának. A divatos szellem-iránynak mondja a
-szóban forgó „izmus“-t s nem győzi ismételni, mennyire tart tőle, hogy
-ez az „izmus“ meg fogja gabalyitani a francia ifjuságot.
-
-Őt hallva, az első pillanatra azt képzelné az ember, hogy a
-Faubourg-Saint-Germain dámái rendre flagellálják patyolat-testüket, s
-hogy nem is az arany-borju és az arany-bölény, hanem a csodatevő
-viaszképek azok, amikhez ez időtájt az emberek bucsura járnak. Utóbb
-azonban kitudódik, hogy nincs szó ekkora fordulatról. A miszticizmus ma
-még csak a képzelődésekben kisért, s ennek ismeretlen utain, egyelőre
-csupán az irodalmat és a müvészeteket fenyegeti egy második, nagy
-invázióval. Szóval, a lelkeknek az a hajlandósága, amely Zolának
-gondokat okoz, nem valamely renaissance-a a vallásos érzületnek, hanem
-inkább az az általános hangulat, amely egyre több becsüléssel viseltetik
-a hit dolgai iránt, s amelyet Jules Lemaitre nagyon jellemzően „a hit
-nélkül való pietás“-nak nevezett.
-
-Miben áll, s mire szoritkozik a lelkeknek ez a hajlandósága, azt sokkal
-szebben és rövidebben mondja el a nevezett Jules Lemaitre, mint ahogy én
-tehetném.
-
-„Ez a hit nélkül való pietás – irja – nem hazugság és nem képmutatás.
-Hit nélkül is őszinte tisztelettel viseltethetünk ama nagy vallási
-doktrinák iránt, melyek a századok folyamán át fentartották és
-vigasztalták az emberiséget. S ha igy van, akkor szeretni fogjuk azokat
-az erényeket és álomképeket is, amelyek ezekből a doktrinákból fakadtak;
-szeretni fogjuk azzal a számtalan ismeretlennel egyetemben, akik, valaha
-régen, ezekben az álmokban éltek s ezeket az erényeket gyakorolták.
-Szeretni fogjuk továbbá a hit-gerjesztette álomképeknek szimbolikus
-értelmét. Mert, bizonyára, nem kell hinnünk semmiféle kinyilatkoztatott
-dogmában, hogy őszintén kiáltsunk egy megváltóért: „Jőjj el, isteni
-Messiás!“ Ha van kilátás, mely hivőnek és hihetetlennek egyformán a
-szive mélyéből fakadhat, ugy bizonyosan ez a kiáltás az.
-
-Az ujdivatu kegyesség, Jules Lemaitre szerint, nem jelenti a vallásos
-érzület erősbödését. Csak azt bizonyitja, hogy „a mai ember lelke,
-vendéglátásával, hasonló ahoz a Villa Hadriana-hoz, ahol a császárok
-egyik legkülönbje összegyüjtötte képeit és bálványait mindazoknak az
-istenségeknek, melyeket az emberek valaha imádtak.
-
-Zola nincs a Jules Lemaitre véleményén. Ő nem tartja a kérdéses pietást
-ilyen szelidnek. Szerinte ez a pietás nem csupán szerelem a
-miszticizmusba, hanem már magában is „miszticizmus“. Aki sajnálja, hogy
-nem tud hinni, aki szereti azokat, akik hisznek és hittek, aki nem
-lelkesedik a tudományért és igazságért, az már veszedelmesen közel van
-hozzá, hogy higyjen.
-
-És ha megriad, ijedelmének csakugyan van annyi alapja, hogy a pietás,
-amelyekről beszélünk, nem oly tökéletesen pasziv, mint gondolná az
-ember. Annyi bizonyos, hogy a „szabad gondolkozás“ követeléseivel
-szemben soha egy kor sem mutatkozott közömbösebbnek, zárkózottabbnak,
-mint a legujabb kor, amely nem hisz többé semmiben.
-
-*
-
-De vajjon nem nyilvánvaló reakciója-e ez azoknak az
-okvetetlenkedéseknek, amelyeket elődeink a tudomány és igazság cégére
-alatt természeteseknek találtak? Ha a világ kezd megilletődéssel
-tekinteni az elhagyott oltárokra, melyeken nem lobog többé az áldozat
-hangja: ebben a tiszteletben aligha nincs egy kis lélekismeret, mely nem
-idegenkedik tőle, hogy elégtételt szolgáltasson az évtizedes
-izetlenkedésekért.
-
-Mert ha mai napság a tudomány csődje a gimnazisták előtt is nyilvánvaló,
-ha – amint még Zola is elismeri – a világ tökéletesen kiábrándult abból
-a képzelődésből, hogy az igazságokat ugy lehessen szedni, mint a mezei
-virágokat: még mindenki emlékezhetik arra az időre, mikor a tudomány és
-igazság – amiképpen Floridor és Celestin – alkalmatosak voltak mindenre
-s általános panaceának igérkeztek köszvény, fogfájás, tulnépesedés és
-szerelmi bánat ellen. Mindenki emlékezhetik arra az időre, mikor, minden
-egyéb elfogadható magyarázat nélkül, mint hogy az üzérkedés rávetette a
-szemét a tudományos kutatás apró eredményeire is, valóságos diadal-mámor
-fogta el az embereket, s kevésbé mult, hogy kivilágitásokat nem
-rendeztek annak örömére, hogy a régi istenek számüzve vannak.
-
-A materializmus, mely a maga bájos korlátoltságában ugy örült jámbor kis
-hipotézisének, mint egy félkegyemü gyerek egy helyben pergő csigájának,
-divatossá lett, mint egy operett-énekesnő; a tudomány szenzáljai, a
-népszerüsitő ravaszdiak házakat épitettek és szőlőket vásároltak; s
-vevőik, a naiv beugratottak, mint megannyi Kinizsi Pál, fogaik közt az
-egyházatyák gőzölgő hulláival, lelkes diadalmi táncra kerekedtek. Hogy
-minek örültek ilyen rengetegül, az soha se fog kiderülni. Mégis ez a
-győzelmi mámor, mely bár szelidebb formában nyilvánult, élénken
-emlékeztetett az Ész istennőjének mult századi ünnepére, eltartott vagy
-tiz esztendeig. Flaubert teljességgel nem volt vallásos ember; de hogy
-ebben az időben a szabad gondolkozás szónokát milyen gyülöletes alaknak
-találta: annak a Madame Bovary Homais-je örök időkre szóló bizonysága.
-
-A história nem hazudtolja meg magát. Azonképpen, amint türelmetlenség
-dolgában minden reformáció és minden szkizma tultett az orthodoxián, ugy
-a vallástalanság türelmetlensége is meghaladott minden vallási
-intoleranciát. Nem az embereken mult, csak az idők szelleméből
-következett, hogy ez az utolsó türelmetlenség megmaradt boszantónak,
-izléstelennek, otrombának s nem szolgáltatott az illusztrált ujságok
-számára szenzációs képtárgyakat.
-
-A reakciónak hamarosan be kellett következnie. A vallástalanság babonáin
-keresztül kellett törnie a jobb meggyőződésnek, hogy ez az
-osztracizmussal számkiüzött világfelfogás a legeslegnagyobb ideát adta
-az emberiségnek, megadván neki a tulvilági életben való reménység
-illuzióját, – továbbá, hogy a megalázott orthodoxiánál impozánsabb és
-tökéletesebb koncepciót hiába keresnénk a szép dolgok sorában. Be
-kellett látni, hogy az erő és anyag varázsigéjével mindent megfejtő
-csodadoktorok csak rossz nevelés dolgában tettek tul egyéb
-korlátoltakon, s hogy a „szabad“ gondolkozás türelmetlenei, akiknek első
-ideája volt keresztes hadjáratot inditani a mult eszméi ellen, épp oly
-kegyetlenkedést vittek végbe a naivok lelkében, mint aminőt a vallások
-hajdan a máglyával és a kinzó eszközökkel. És ennek a belátásnak a
-terjedésével meg kellett születnie a hit nélkül való pietásnak.
-
-Ez a pietás, bármily légiesnek lássék is, nem volt minden haszon nélkül
-való. Legalább javára tudhatni be, hogy minél több aggodalmat kezd
-okozni, annyival inkább szelidül a vallástalanság türelmetlensége. Ha ez
-a türelmetlenség, amint remélhető, nemsokára végképpen kikopik a
-világból, akkor nem kell majd tartani a miszticizmus kisértetétől sem.
-
-
-
-
-MOURET ABBÉ MEGTÉRÉSE.
-
-Mouret abbé pedig, eltemetvén Albinet, hazament a parokhiájára, s egy
-darabig nem lehetett a szavát hallani. Sokáig, esztendőkig, igen sovány,
-igen sápadt és igen hallgatag volt. Egy szép nap bezárkózott a szobájába
-s könyvet kezdett irni Szent Ágostonról. Eltévelyedéséről, megtéréséről
-és egyedül üdvözitő tanairól. Ebben a munkában bebizonyitotta, hogy
-hinnünk kell, mert különben roston fogunk megsülni, s hogy az életnek
-csak akkor van értelme, ha munkásságban töltjük el, mert különben mit
-csinálnánk?! Szóval, Mouret abbé megtért.
-
-Husz év multán befejezte munkáját s elment egy párisi könyvkiadó-céghez,
-a Szent Atyák-ról elnevezett utcába. Kiválasztotta a papirt, az
-iniciálékat, a vignette-eket és a cul-de-lampe-okat, s mivel mindezzel
-hosszu ideig és örömmel foglalatoskodott, elhatározta magában, hogy szép
-és hasznos munkát végzett.
-
-Azután hazament, megnyugodott és pocakot eresztett. Életének hátralévő
-évtizedeit szelid békében töltötte el.
-
-És mikor elérkeztek az évet záró vizsgálatok napjai, magához hivatta az
-iskolás fiukat, lelkes beszédet intézett hozzájuk, s mindannyiuknak
-lelkére kötötte, hogy: „Ora et labora.“
-
-A szép kis Albine pedig ezalatt, semmit se tudva hitről, Szent
-Ágostonról, egyedül üdvözitő tanokról, tudományról, igazságról,
-csöndesen porladozott a rózsák alatt, melyek megmérgezték.
-
-*
-
-Zola Emil beszédet tartott a francia diákoknak. Érdemes ezt a beszédet a
-részleteiben is megszivlelni, mert nem mindennap hallani vagy olvasni
-ilyen nyilt és őszinte szavakat.
-
-Három dolog van ebben az alkalmi szónoklatban: egy vallomás, egy
-plaidoyer és egy tanács. Bizonyára a vallomás köztük a legérdekesebb, de
-a másik kettő is megérdemli, hogy ne ereszszük el őket a fülünk mellett,
-csak ugy, észrevétlenül. Kezdjük a vallomáson.
-
-E szerint Zola immár látja a naturalizmust, vagy aki ezzel egyet jelent,
-önmagát a történelemben. Madártávlatból néz le a tulajdon munkásságára s
-megadással állapitja meg, hogy erre a munkásságra is kezd már ráborulni
-a Multnak mindent elfedő árnyéka. Az uj nemzedék uj igazságokat keres s
-vállat von az ő igazságaira. Látni ezt az irodalomnak minden
-parcelláján, de a festő-müvészetben is, amelyre ő mindig testvéri
-szemmel tekintett. A naturalizmus egy nagy reakció volt a mindenféle
-fajta romanticizmusok ellen, de már a naturalizmus ellen is beállott a
-reakció. És az uj ideák győzedelmeskednek minden vonalon. A mór megtette
-a kötelességét; a mór, a feltámadás határozatlan reménységével,
-elvonulhat az Elysiumba.
-
-A nagy zászlótartó csöndes melankóliával, de nem minden elégedettség
-nélkül beszél. Látszik, hogy már a Pantheonból nézi a dolgokat.
-
-Kellemes hely lehet ez a Pantheon annak a halhatatlannak, aki még
-elevenen jut belé. Bizonyára édes, langyos szellő lengedezik odafenn,
-mely égi derüt fakaszt a lélekben. Hová lett a régi szenvedélyesség?! Az
-egykori türelmetlen harcos egy bölcs s könnyedén szkeptikus öreg
-szerzetes szelid, mosolygó megadásával fogadja a hadviseléseiről szóló
-itéletet. Hiába, van valami tiszteletet parancsoló az öregkor
-türelmességében.
-
-De, ime, meglepetésünkre, a zászlótartó tovább megy. Rádupláz az
-utókorra, s amit a nagy reformátorok eddig soha sem cselekedtek meg,
-kegyetlenül birálja meg a maga nagy eszméjét. Vallani kezd s elárulja,
-hogy sokszor és sokat vétett az igazság ellen. Mouret abbé gyónik. „Most
-már megvallhatom, hogy én pártütő voltam, megkisértvén átvinni az
-irodalom világába a tudós szigoru módszerét. De a harcban vajjon ki nem
-tesz többet kelleténél és ki elégszik meg a győzelemmel a nélkül, hogy
-ne kompromittálná győzedelmét?“ Majd: „Én már megbántam, hogy pártütő
-lettem, azt akarván, hogy a müvészet is a bebizonyitott igazságokhoz
-ragaszkodjék. Az uj jövevények megtágitották a szemhatárt,
-visszahóditották az ismeretlent, a rejtelmest és jól cselekedtek.“ Aztán
-később ugy beszél az ideálról, mint egy kis angyal, vagy mint egy
-akadémiai jelölt, aki mindenre kész.
-
-De hát ha a jövevények jól cselekedtek, ha az, amit a naturalizmus
-lényegének hirdettek, tévedés volt, miféle győzelemről beszél a
-zászlótartó? A személyes sikereiről? Hisz ezek a sikerek és a
-naturalizmus két külön fejezet. A Zola-regények mindig eleven cáfolatai
-voltak a Zola-féle tantételeknek. És jóhiszemüségében csak azért nem
-kételkedett senki, mert egy babona azt tartja, hogy a zseni öntudatlanul
-alkot. Nem lehet itt szó a személyes sikereiről. A küzdelem, amelyre
-visszatekint, nem lehet más, mint azoknak az elveknek a harca, amelyeket
-ime ő maga is megtagad. Hol itt a győzelem? És mit szóljunk ezek után a
-theoretizáló munkáihoz? Mit azoknak az összes munkásságához, akiket ezek
-az elméletek tévesztettek meg, a naturalizmus egész ifju gárdájához,
-mely következetesebb volt az elvhez, mint maga a mester?! Szerencséje
-ezeknek, hogy már előbb kiábrándultak s még idejekorán megugrottak a
-zászló alól, mert most vezér nélkül maradnának.
-
-Vagy talán azt kell értenünk győzelem alatt, hogy a vezér is
-visszakoncentrálta magát emezek után? Akkor ugy járhatott, mint a Fronde
-ama bizonyos kapitánya, akiről ezt a rövid párbeszédet jegyezte fel a
-krónika: „Hová szaladtok, nyomorultak?!“ – „Szaladunk, kapitány ur, az
-ellenség elől!“ – „Várjatok, gazemberek, én is hadd szaladok veletek.“
-
-Nem, nem győzelem volt ez, hanem csatavesztés. Se baj, véráztatta
-mezőkön terem a legjobb gabona. De, mint történelmi adatot, érdekes
-följegyezni, hogy Zola ebben a beszédben végképp leszámol a
-naturalizmussal. Ne vezessen félre az, hogy győzelemről beszél. Olyan
-ez, mint mikor egy városi tanácsos sirján azt mondják, hogy a dicső
-elhunyt örökké fog élni. Azt kellene mondani róla, hogy nem is élt soha.
-
-*
-
-Hanem, hiába, soha se tagadja meg az ember a multját egészen. Az
-akadémiai jelölt sem lehet el a nélkül, hogy a régi, kedves árnyékok
-koronkint meg ne látogassák.
-
-És ugyanakkor, mikor az irodalom nevében nyilvánságosan elválakozik a
-Tudománytól és a bebizonyitott igazságoktól, nem állhatja meg, hogy
-galánsul sikra ne szálljon megvédelmezni az imént cserben hagyott
-Tudományt.
-
-Voltaképp azt hinné az ember, hogy a tudományt nem kell megvédelmezni,
-abból az egyszerü okból, mert nem igen támadja meg senki. De Zolának
-azok sem tetszenek, akik a bebizonyitott igazságok iránt nem viseltetnek
-többé a régi lelkesedéssel.
-
-És ünnepies anathémát mond azokra, akik reménységüket nem vetik többé a
-tudományba. Akik a század végén belefáradtak a megismerés lehetetlen
-munkájába. Akik azt tartják, hogy a tudománynak szerénynek kell lennie.
-Akik a lelki szegénység boldogságát magasztalják. Akik elvesztett
-hitükön siránkoznak és kimérák után sóhajtoznak. Akik arról álmodoznak,
-ami nincs, s vágyódnak a rejtelmes virágok közé, melyeknek illata
-elaltatja a fájdalmakat.
-
-Némi szomorusággal állapitja meg, hogy ez a betegség már általános. „A
-zene már megadta magát, az iradolom igyekszik kielégiteni az ujmódi
-szomjat, a képirás is a divatos utra tér.“
-
-Mindez nagyon nem tetszik neki. Szerinte a tudomány nem igért
-boldogságot, amiben igaza van. De mit adott hát? Igazságokat. A „nayakas
-vén pozitivista“, ha igazán pozitivista, el fogja ismerni, hogy ezek az
-igazságok nem nagy számuak. Mi a tudomány? A matematika, továbbá a
-fizika és a kémia ismert törvényei. A biologia és a szociológia, a
-Zolának oly kedves tudományok, már, ha ugy tetszik, fantazmagóriák, mint
-a Viktor Hugó versei. A bebizonyitott igazságok igen szép dolgok, de épp
-arra a két dologra, amelyekről szó van, hogy t. i. kárpótlást nyujtsanak
-az elveszett hitért s forrásul szolgáljanak az irodalomnak és a
-müvészeteknek, bizony nem elegendők.
-
-S ameddig lesznek emberek, akik vigasztalást keresnek, a kimérák nem is
-fognak kimenni „a divatból“. Az irodalom és a müvészetek pedig a
-vigasztalást keresőkkel fognak tartani s aligha fogják beérni a „lassu
-haladás“-nak azzal a csöndes szemlélésével, amely lehet igen fölemelő
-érzés, de kissé sovány kárpótlás az elveszett paradicsomért.
-
-A narkotikumok keresése örök, bármint reménykedjék is filozófusunk egy
-okosabb jövőben. Olyannyira örök, hogy ő maga sem lehet el nélküle.
-Tessék megfigyelni csak a tanácsát.
-
-*
-
-Azt tanácsolja a francia fiataloknak, hogy: higyjenek a munkában. A
-rendszeres, a mindennapi munkában. Nemcsak azért, mert ez az élet
-egyetlen értelme, nemcsak azért, mert nincs olyan csekély munka, mely
-hasznos nem volna, hanem főképpen azért, mert ez az egyetlen igazi
-szórakoztató, mert csak ez tarthatja fenn az embert kétségei és bajai
-közepett, mert ez a vigasztalásunk minden nyomoruságunkban.
-
-A tanács nem uj s a vallás nem beszél másképpen. De ime, hogyan hangzik
-ez a tanács a mi pozitivistánk stilizálásában! Igy felfogva, a munka sem
-egyéb, mint narkotikum. Ez „altat el“, mondja, hogy ne érezzük
-bajainkat; ez „óv meg“ az álmodozás veszedelmeitől. Tehát altassuk el
-magunkat, hogy ne álmodozzunk. Az életnek mindenképpen álomnak kell
-lennie, hogy kibirhassa az ember.
-
-Nem lehet kifogás a tanács épületessége ellen, de bizonyára olvastuk már
-a munkának ennél szebb dicséretét is.
-
-*
-
-A Pantheonból szónokló nagy „munkás“ a maga példájával bizonyitgatja,
-hogy a munka milyen kitünő narkotikum. Megérzik a szaván, hogy szeretné
-hozzá tenni ezt is: „Vegyetek példát rólam; látjátok, milyen magasra
-lehet jutni ezzel a pompás szórakoztatóval!“ Azt hiszem, ha ez csakugyan
-ott van a sorok között, a példa nem világos. Azok a diákok ismernek még
-nagyobb munkásokat, akik nem vitték semmire, s akiknek a munka nem is
-volt kiváltképp szórakozás. A diákok közül egyiknek-másiknak eszébe
-juthat, hogy a nagy munkást aligha a munkája s talán nem is a zsenije
-vitte a Pantheonba – ki törődik például Leconte de Lisle-lel, aki pedig
-elég nagy költő? – hanem meglehet, az az okossága, hogy kitartóan
-udvarolt az emberek legnagyobb gyöngéjének s tulontul sokat értekezett
-egy narkotikumról, mely a legáltalánosabb és legörökebb a világon, de
-amelynek nem Munka a neve.
-
-… És tartok tőle, hogy a francia diákok, látván, hogy az igazság néha
-csak husz évig igazság, nem fognak hevülni a bebizonyitott igazságokért
-sem, másrészt pedig narkotikum és narkotikum közt válogatva, egyelőre
-nem a munkát, hanem a szegény kis Albinet fogják választani. Mindegy; ha
-majd vénülni kezdenek, visszatérnek a munkához. Minden út Rómába vezet.
-
-
-
-
-A DETRONIZÁLT SZERELEM.
-
-Ha van hirlap, amelyről minden tulzás nélkül el lehet mondani, hogy
-világra szóló, ez bizonyára a párisi _Figaro_. Nem a legjobb, nem a
-legkomolyabb s nem is a legelmésebbik ujság; nem a legelterjedtebb, nem
-a leghatalmasabb, politikai sulya meg éppen semmi. A kitünően
-szerkesztett Journal des Débats-val távolról se állja ki a versenyt, a
-jobb angol és osztrák lapokról nem is beszélve; megtestesült ellentéte a
-müncheni Allgemeine-nak, amely komoly, mint maga a tudomány; s ami az
-elmésségét illeti, nem dicsekedhetik vele, hogy akár csak a Vie
-Parisienne-t, ez a kis heti lapot, legaloppozná. Tizedrész annyi
-példányban se jelenik meg, mint a Petit Journal, hogy az amerikai
-számokat ne is emlitsük; az uj világ lapjainak vagy egyes londoni
-ujságoknak óriási befolyása mellett az övé eltörpül, s politikai
-dolgokban nemcsak hogy nincs oly sulya, mint a Times-nak vagy akár a
-párisi Temps-nak, de egyáltalában nem számit. És mégis, ennek a lapnak
-oly kivételes a jelentősége, aminőre semmiféle más ujság nem tudott
-szert tenni. Ez a kivételes jelentőség abban áll, hogy a Figaro otthon
-van az egész világon, hogy eljut mindenüvé, ahol csak müvelt emberek
-laknak. Ha kevesebb példányban, ha kevesebb méltánylással is, de
-olvassák mindenütt, oly helyeken is, ahol más, jóval hatalmasabb
-világlapoknak csak a neve ismeretes. Azt az első cikket, melyet a párisi
-legelőször néz meg minden Párisban megjelenő első cikk közül, másnap
-vagy napok multán olvasni fogják Lisszabonban és Hammerfestben, Kairóban
-és Tobolszkban, Berlinben és Colomboban, San Francisco-ban és
-Melbourne-ban. A Figaro publicitása egyetlen a maga nemében. Nem
-kutatjuk, mi része volt Páris világra szóló szerepének, ennek a
-rendkivüli publicitásnak a meghóditásában, megelégszünk azzal az
-eredménynyel, hogy valamennyi párisi lap közül épp a Figaro tudta
-meghóditani a kerek világot. Hogyan? – ennek a titkát Villemessant, a
-Figaro alapitója, elvitte magával a sirba; vagy meglehet, maga se tudta.
-Annyi bizonyos, hogy ez az ujság az, mely a legszélesebb körü
-köz-izlésnek tudott s tud még ma is – az 1890. évben – megfelelni, mert
-abban egyetért a Figaro-nak a legtöbb mindennapos olvasója, hogy ebben
-az ujságban van van valami, ami nincs meg a többi világlapban s nincs
-meg a többi párisi lapban sem. Valószinüleg innen van, hogy annak a
-cikknek, melyet frissiben olvasnak a boulevard-on, a Café Riche előtt,
-vannak olvasói a vizesések hazájában és a Fahéj-kertben is. De bármiért
-legyen is, annyi bizonyos, hogy a Figaro mindennapos vendég a földnek
-mindama zugain, ahová az angol ruhaszövet és a Pear-féle szappan
-elhatol.
-
-Azért a Figaro-ban megjelent cikknél általánosabb érdeklődést semmiféle
-nyomtatvány nem kelt széles e világon… legalább most, az 1890. évben. Az
-az ötlet, mely ott lát napvilágot, megbeszélés tárgya a szélességek és
-hosszuságok kockáinak legmesésebbik darabján is, s igy nem csoda, ha
-egyik-másik ötletével különböző világrészek lapjai foglalkoznak. A
-Figaro paradoxonai minden földnek fényeskednek, mint maga az Igazság.
-
-Nincs tehát semmi meglepő benne, ha az az irodalmi cikke, amelyről
-szólunk, visszhangot keltett messzi földeken. A cikk tárgya maga is
-olyan általános érdekü, hogy méltán feltünhetett mindenütt, ahol csak
-regényeket olvasnak. Arról van szó benne, ami a kozmopolita regénynek
-örök témája: a szerelemről. Ennek a témának öröktől fogva tartó uralma
-fellázította a Figaro cikkiróját, s arra a merész indítványra ingerelte,
-hogy Érosz urfit végre-valahára bele kell dugni a nagy irodalmi
-lomtárba.
-
-*
-
-Érosz haragosát Octave Mirbeau-nak hivják. Ez a név egy nagyon elmés
-párisi ujságiróé, aki hasonló támadások révén vált ismeretessé. Egyszer
-nagy port vert fel egy cikke, melyben a szinészek mértéktelen ünneplését
-gunyolta ki, s keményen bánt el a mai Rosciusokkal. Ebből az
-ingerkedésből hosszu tollháboru, egy sereg párbaj és sok
-szerződés-bontás keletkezett; magának Mirbeau-nak is távoznia kellett a
-Figaro-tól, jeléül, hogy a hiuságában megsértett szinész mégis csak
-nagyobb hatalmasság, mint Mirbeau gondolta. Később Drumont-nal fogot
-kezet s az antiszemitizmus vörös zászlaját lengette. Majd a papi
-nevelést támadta meg, még pedig ugyancsak élesen s az a regénye, melybe
-támadását foglalta, szélesebb körü vitákat keltett, mint akármelyik
-pedagógiai könyv. Aztán azzal zuditotta magára egész Franciaország
-haragját, hogy egy regényében megsértette azt, ami a franciák legnagyobb
-gyengéje: a nemzeti érzést. Ez a regény azt hirdette, hogy: a háboru
-eszeveszett őrültség, hogy az ugynevezett szabadságharc is gonoszlelkü
-hatalmasságoknak a szörnyü vágóhidja, melyre lelkiismeretlenül hajtják
-fel az akarattalan tömeget, a népek millióit; hogy a nép maga soha se
-akar csatázni; hogy a hadsereg embertelen lények zsoldos bandája, mely
-csak a békés elem terrorizálására való; hogy a csaták állitólagos hősei
-mindannyian remegnek és irtóznak a haláltól; hogy a katonai bátorság és
-hősiesség csak rettentő, pyramidális hazugság, szörnyü világcsalás; hogy
-a 70-iki háboru hősei csak vágóhidra hajtott szerencsétlen állatok
-voltak. Semmi se kelthetett nagyobb megütközést Franciaországban, mint a
-_Calvaire_ lázitása; s hogy a franciák az elmésségnek mindent meg tudtak
-bocsátani, legjobban bizonyitja az, hogy még ez a könyv se tette
-Mirbeaut lehetetlenné és Franciaországból számüzötté.
-
-Abban a cikkében, amelyről itt szó van, Marsnál is hatalmasabb
-istenséget támadott meg: magát a szerelem istenségét. S ha Mirbeauval
-szemben mindinkább jogosulttá vált az a gyanu, hogy támadásaira csak a
-feltünési viszketeg tüzeli és szutyongatja, tagadhatatlan, hogy cikke
-olyan kifakadásokat foglal össze, amelyeknek már mások is hangot adtak,
-s melyek az első pillanatra nem tünnek fel alaptalanoknak.
-
-Mirbeau cikke a következőket mondja: Ma, mikor a világ óriási léptekkel
-halad előre, mikor a tudomány mindennap uj és uj világokat nyit meg az
-emberi léleknek, mikor az emberi szellemnek annyi uj fölfedezés kinál
-táplálékot, mikor érdeklődésünknek uj és csodás tárnák nyilnak meg:
-egyesegyedül az irodalom marad hátra s nem törődve a közzel, váltig
-csépeli megunt témáját, melynek örök tartalma az: hogy Pista és Juliska
-szeretik egymást s egymáséi lesznek vagy nem lesznek egymáséi. Csak ez
-az egy kérdés létezik számára: megkapja-e Pista Juliskát vagy nem kapja
-meg?… A regényhősöknek nincs más foglalkozásuk s nincs más szükségletük,
-mint szeretni. Szeretnek az első laptól az utolsóig s ha elvégezték az
-egyik könyvben, ujra kezdik a másikban. Ugy látszik, egészen más
-agy-szerkezetük van, mint a valóságos embereknek; azokhoz a cretinekhez
-hasonlitanak, akiket csak a nemi szükség foglalkoztat. Pedig hát a
-valóságban vannak más és komolyabb dolgok is, mint a szerelem. Ha a
-költők és mesemondók ezer évig nem tudtak egyébről beszélni, mint a
-szerelemről, ez mind igen szép volt, de most már elég. Éroszt a sutba
-kell dobni, komolyabb idők járnak.
-
-*
-
-Hát biz az kétségtelen, hogy a mai embert más dolgok is mozgatják,
-izgatják, érdeklik és passzionálják, s nemcsak a szerelem. De kötekedés
-azt mondani, hogy ezekről a más dolgokról a szépirodalom eddigelé nem
-vett tudomást. Nincs az emberi szellemnek az a fölfedezése, mely a
-regényt meg ne hóditotta volna. Sőt a tudományos szellem a lirikusok
-közül is meglepett néhányat; s akik a Maurice Rollinat verseit jól
-ismerik, nem mondhatják, hogy ennek a századnak a tudományos vivmányai
-akár csak a lira fölött is nyomtalanul tüntek volna el. A regény meg
-éppen kiaknázta a fölfedezéseket. Hisz egy egész uj fajtáju irodalom
-keletkezett, mely ugyancsak haladt a korral, s teli vedrekkel meregetett
-az uj tárnák petróleumából. Élvezhettünk archaeologiai psychiatriai,
-csillagászati, zoologiai, mineralogiai, fizikai, chemiai és még nem
-tudom miféle regényeket, az utazási vegyes tárgyu regényekről, meg az
-egész exotikus irodalomról nem is beszélve. – Nem képzelem, hogy ennek a
-tudomány-népszerüsitő szépirodalomnak valami megbecsülni való hatása
-lett volna, ha a legszerényebb dilettans-igényeket kielégitették is.
-Mert igen valószinü, hogy a korunkban meglehetősen általánossá lett
-felületességet, ami megölő betüje minden komoly munkának, nagyrészben
-ennek a litteraturának a rovására kell irnunk. Soha se volt még a
-világon annyi apró enciklopedista, mint mai nap és soha se volt az „ex
-omnibus aliquid“ tudóknak „ex toto“ tudatlansága semmisebb, mint most,
-mikor a tudomány hétmértföldes csizmákban halad. Mindnyájan ismerünk egy
-sereg embert, akik a kávéházban mindenről tudnak beszélni; kábitóan
-rengeteg dolgot tudnak bármily tárgyról s hajaznak mindenhez, ami csak
-az emberi elmét foglalkoztatja; annál, amit tudnak, csak az több, amit
-nem tudnak, ha a magunk szakmájából kezdenek exáment tenni. Igaz ugyan,
-hogy a mai világban a müveltség nem lehet se filozófiai, se filológiai,
-s nem lehet egyoldaluan tudományos sem; kétségtelen, hogy a modern
-müveltség az iskolázott észjáráson kivül az ismeretek bizonyos
-harmóniáját kivánja meg, de bizonyára alapos ismeretek harmóniáját s nem
-véletlenül összeszedett adatok tömegét. És tagadhatatlan, hogy a
-fölfedezések századában a fotográfus-müveltség az általános és uralkodó.
-Ugy tetszik, ez uj keletü müveltségnek három nagy faktora: az utazások
-olcsósága, a kiállitások és a tudományos regények. S talán az utolsó
-faktoré az oroszlánrész. Ezért a vivmányért nem tudok lelkesülni, s
-bizony nem látom be, hogy Jules Verne vagy Ebers, vagy Flammarion többet
-használtak volna az emberiségnek, mint némelyek, akik csak Pistával és
-Juliskával foglalkoztak.
-
-*
-
-Az, hogy a Pista és Juliska története már régóta meg van irva,
-megvallom, a legkevésbbé se csökkenti érdeklődésemet Pista és Juliska
-iránt. Mert ha régi könyveket forgatok, mást keresek bennök s nem a
-Pista és Juliska történetét. Az a Pista és az a Juliska, akikről a régi
-könyvek szólanak nekem, nagyobbára ismeretlenek s igy érdektelenek
-előttem. A szerelem se abszolut, mint semmi a világon. És Érosz ma nem
-az, aki volt, midőn átázva kopogtatott be a jó Anakreonhoz. Az egy
-pajkos, kedves gyermek volt; az meg, akiről Paul Bourget vagy Guy de
-Maupassant beszél, egy félelmetes óriás. Az emberek minden időben
-másként szerettek; másként szerettek minden országban; az ur sohase ugy
-szeretett, mint a paraszt; s még nem volt két ember, aki egyformán
-szeretett volna. Bizonyára a mi időnkbeli, a mi viszonyaink közt élő, s
-a hozzánk leginkább hasonló emberek szerelme érdekel bennünket
-leginkább; s ha a _Coeur de femme_ vagy a _Notre coeur_ Pistái és
-Juliskái iránt érdeklődünk, ez onnan van, mert ezeket a Pistákat és
-Juliskákat már ismerjük valamennyire.
-
-S ha ismerjük őket egy kevéssé, bizony jobban érdekel az esetük, mint
-bármi más dolog, ami az embereket mozgatja. Mert ha a nóta elkopott is,
-az élet mindennap ujra kezdődik a világon, az uj nemzedék ismét szeretni
-kezd s neki ez az ezeréves dal a _legujabb_ és a legfontosabb dolog az
-egész világon. Ha az ujonnan jöttek ezer különféle járatban futnak s
-fáradnak is a földtekén, ha még olyan érdeklődéssel csüngenek is a jelen
-vivmányain, melyek számukra napról-napra módositják a lét föltételeit s
-teszik kényelmesebbé az életet, mindez másod-, tized- és századrendü
-előttük. Mert hazugság azt mondani, hogy nem a szerelem a legkomolyabb
-dolog a világon.
-
-S hiába minden bölcselkedés, erről a legkomolyabb témáról az irodalom
-sem fog lemondani soha. Mindig akadhatnak álmodozók, akik a Villiers de
-l’Isle Adam regényhősének példájára, eszmékből alkotnak maguknak
-asszonyt, de azért a világ a naiv Pistáé marad, s Juliska a következő
-ezer év multán is danolászni fogja azt az ötven-hatvan ezeréves nótát,
-melyhez Offenbach _Szép Helená_-ja igy mondja a szöveget:
-
-  Dis-moi, Venus, quel plaisir trouves-tu
-  De faire ainsi cascader, cascader la vertu?…
-
-Pista és Juliska halhatatlanok.
-
-
-
-
-BARTENYEV ÉS VLADIMIROV.
-
-A varsói törvényszék nyolc esztendei kényszermunkára itélte Bartenyev
-huszár-hadnagyot, aki Vizsnyovszka szinésznőt megölte. A hadnagyot egy
-külvárosi lakásban fogták el, mely láthatólag pásztorórákra volt
-berendezve. A szinésznő holtan feküdt szeretője mellett; a golyó mely
-neki volt szánva, megtette kötelességét. A második golyó azonban, melyre
-hasonló szerep várt, ott maradt a helyén. S Bartenyev magyarázatul csak
-annyit mondott, hogy kettős öngyilkosságot, terveltek, de mikor arra
-került a sor, hogy magát is megölje, cserben hagyta a bátorsága. Amig az
-ember mámortól homályos szemmel néz bele a pezsgő gyöngyös nedüjébe: az
-ott ugrándozó halálfejecske valóságos amorettenek tetszik; de a vér
-látása szörnyen józanitó. Ha az előbb oly rejtelmes szemek kifejezés,
-csáb, lélek nélkül, üresen merednek rád: a romantikának vége, az ember
-leoldja kardját, s bután néz maga elé.
-
-Az eset nemcsak Varsóban keltett nagy izgalmat. Vizsnyovszka kisasszonyt
-sokfelé ismerték. Néhány évvel a halála előtt hónapokat töltött
-Párisban; s mindent elkövetett, hogy francia szinésznővé lehessen.
-Pailleron, aki nagy müvésznőt látott benne, meg is tett érdekében minden
-lehetőt, de a terv nem sikerült, mert Vizsnyovszka nem tudott leszokni
-szlávos kiejtéséről. Annyit azonban elért, hogy Párisban is, mint előbb
-Oroszországban s később Varsóban, méltó föltünést keltett
-excentricitásával. Vizsnyovszka kisasszony hirhedett volt lármás
-szerelmeiről, s lehetetlen hóbortjairól. Mindig „volt mit beszélni a
-városban“, ahol ő tanyát ütött. Varsóban bolondultak érte. Szerelmes
-volt belé az egész város; főkép a garnizon. S ő nem vetette meg egyik
-imádóját sem; mint jó Lecouvreur Adrienne, kedves volt még a
-szintársulat Michonnetjával szemben is. Világos, hogy egy katonai
-városban találkozott Szász Móric-a is. Ez a Szász Móric Bartenyev volt.
-S ha Vizsnyovszka magáénak mondhatta a város apraját-nagyját,
-Vizsnyovszkát bizonyára csak ez a Bartenyev nevezhette a magáénak.
-Bartenyev volt az _amant de coeur_. Megszolgálta ezt a kitüntetést. Mig
-a szép szinésznő szerelmi kis tréfáiból juttatott az egész világnak,
-Bertenyev egy esztendeig epedett hiába. Megtanulta, hogy azok a nők,
-akik semmit se tagadnak meg senkitől, csak ugy különböztethetik meg a
-választott lovagot, ha mindent megtagadnak tőle. De ez se tarthatott
-örökké. Regényükben egy banálisabb fejezet következett. S a Bartenyev
-tüze nem csillapult. Elhatározta, hogy feleségül veszi imádottját. Nem
-engedték meg neki. Előkelő családból származott s bár arra fenn
-hercegnek lenni nem valami nagy dolog, de végre egy hercegi apa ott is
-ur a maga szemetjén. És Bartenyev katona volt; a katonának pedig nem
-engedik meg, mint a polgárembernek, hogy a fejével neki mehessen a
-falnak. Bartenyev átkozta a sorsot s fenyegetőzött, hogy megöli magát.
-Vizsnyovszka jó leány volt s a házasságról ugy vélekedett, mint a mi
-ultramodern szindarabjaink hősnői, akik az esküvőről csak annyit
-mondanak, hogy: „Minek?!“ Biztositotta a szerelmes hadnagyot, hogy
-egyházi áldás nélkül is szeretni fogja. S ha Bartenyevnek alkalmatlan az
-ő sok látogatója: egyszerüen kibérelnek egy alkalmatos szerelmi fészket;
-az ilyen titkos lakásoknak mindig meg van a maga varázsa. De Bartenyev,
-ugy látszik, nem tudott belenyugodni az osztozás gondolatába. Különféle
-követelésekkel állott elő, melyeknek mindig egy volt a refrainje: „mert
-ha nem, ő megöli magát.“ A hadnagy utolsó ötlete igen rossz ötlet volt.
-Azt kivánta kedvesétől, hogy olyan valamit adjon neki, amit csak neki ad
-meg, senkinek se másnak. Ha az életben nem lehetett egyedül az övé,
-legyen egyedül az övé a halálban. Ennek a kivánságnak egy levélben adott
-kifejezést s ez a levél az örök refrainnel végződött. Hogy a leány,
-mikor ezt a levelet olvasta, mit gondolt és mit nem, csak az isten
-tudja; bizonyára nem sokat gondolkozott, hanem elrohant, hogy megmentse
-a regényhőst. De emez kerekedett felül. S folytatta mint regényhős, hogy
-aztán megálljon az ut közepén, mint egy diák. _Slavus saltans_.
-
-A közvádló a tárgyaláson azt igyekezett bizonyitani, hogy a szinésznő
-nem önként ment a halálba, hanem Bartenyev egy féltékenységi rohamának
-esett áldozatául. A dráma szinhelyén ugyanis apró papirszeleteket
-találtak s az ezeken olvasható összefüggéstelen szavakból egy levél volt
-összeállitható, melyben Vizsnyovszka följelenti gyilkosát s azt vallja,
-hogy tőrbe csalták. Ha a vád föltevése alapos volt, ugy az eset
-hasonlósága ahhoz a másik drámához, melynek részleteit elmondani
-szándékozunk, még inkább szembe szökő.
-
-A ville-d’avray-i drámában is egy fiatal ember a főszereplő, aki
-hónapokig fenyegeti a kedvesét öngyilkossággal s aki szintén azzal
-végzi, hogy megöli a szeretőjét, ő maga pedig életben marad.
-
-A szinhely: egy vendéglő külön szobája, a szereplők: két kiránduló. A
-kaland kezdődik egy revolverlövéssel, melyet a kirándulók tréfából a
-levegőbe sütöttek el s végződik négy uj lövéssel, amelynek hallatára a
-vendéglői személyzet betör a szobába. Odabenn egy szép asszony
-holtteste, meg egy fiatal ember, aki előadja, hogy az ő neve Vladimirov,
-hogy ő volt az, aki a négy golyót menyasszonyának, Madame Didának, a
-szivébe röpitette, hogy ezt azért tette, mert mind a ketten meg akartak
-halni, hogy rá akart lőni önmagára is, de tévedett, mert a revolver csak
-öt golyóra volt töltve s nem hatra, amint ő gondolta, hogy tehát az ő
-számára nem maradt golyó. Ville-d’Avray-ban ugy találták, hogy
-Vladimirov tulságosan pazar volt menyasszonyával s tulságosan fösvény
-önmagával szemben s megnyugodtak benne, hogy a dolognak folytatása lesz
-Versaillesban, a Seine-et-Oise-i törvényszék előtt.
-
-Az eset csak Juvisyben, ahol Madame Didának a szülei és gyermekei
-laktak, okozott nagyobb feltünést. A Magois család és barátai, bár
-Vladimirovtól, akit mindnyájan ismertek, nem vártak semmi jót, ily
-drámai megoldásra éppen nem számitottak, s le voltak sujtva. A környéken
-mindenki ismerte és szerette Madame Didát, mindenki óvta Vladimirovtól,
-s általános örömmel fogadták azt a hirt, hogy a házassági terv
-felbomlott. Annál meglepőbb volt a katasztrófa, s az eset Juvisyben nagy
-szörnyülködést keltett. De a ville-d’avray-i dráma iránt szélesebb
-körben csak akkor kezdtek érdeklődni, mikor a tárgyalás Versaillesban
-megkezdődött. A pör részleteiben olyan sok érdekes volt, hogy egy hétig
-egész Párisban csak ez a tárgyalás foglalkoztatta az embereket.
-
-Madame Dida, a ville-d’avray-i áldozat, körülbelül harminc esztendős,
-szép asszony volt, tisztességes, derék és gazdag szülők gyermeke. Neki
-magának is voltak gyermekei, hanem azért a családban még mindig ő volt
-az elkényeztetett gyermek, a dédelgetett és féltett baba, aminek a
-magyarázata az, hogy Aline nagyon beteg kis baba volt. A betegségét egy
-szerencsétlen házasságban szerezte. Imádta a férjét, s a férj eleinte
-meg is érdemelte ezt a szerelmet. De egy muló betegség rettenetes
-utóbajt fejlesztett ki benne: a morfinomaniát. A szerencsétlen nem
-tudott többé leszokni a morfinról. S minthogy a morfin tudvalevőleg
-elaltatja az érzékeket: a boldogtalan ember félteni kezdte a feleségét.
-S hogy megtartsa magának, büntársává tette. Mikor meghalt, Aline-ra két
-gyermek meg egy rettentő örökség maradt utána. A család mindent
-elkövetett, hogy a szép özvegyet megmentse szörnyü bajából. Egyik
-gyógyitó intézetből a másikba vitték, megkérdezték azokat az orvosokat,
-akik maguk is szenvedtek valaha a morfin-betegségben, elkisérték délre,
-a tengerpartra stb. S nehéz küzködések után, melyek alatt Aline kétszer
-is visszaesett bajába, sőt már-már végkép elveszettnek látszott, mert
-utoljára kokaint kezdett szedni, végre ugy hitték, hogy meg van mentve.
-A család föllélekzett. Aline-nak Arcachonban, ahová üdülni ment,
-hassankint visszatért régi egészsége. Látszólag teljesen meggyógyultan
-utazott el Arcachonból, s ült fel a vasutra, hogy Juvisybe menjen. De a
-pár óra alatt, amig a vonat Juvisybe érkezett, a vasuton megismerkedett
-Vladimirovval, s Vladimirov rosszabb volt rá nézve, mint a morfin és
-kokain együttvéve.
-
-Vladimirov, aki a tárgyaláson nem valami gavallérosan viselkedett
-(többek közt rábizonyitották, hogy az egyik szerelmi kalandja, amelylyel
-dicsekedett, hazug dicsekvés volt), Vladimirov tehát a tárgyaláson azt
-erősitette, hogy ő még a vasuton tökéletesen meghóditotta Madame Didát.
-A dolog nem egészen bizonyos; a morfin-betegségből gyógyultnak a
-képzelete nagyon fel lehet tüzelve, s azért könnyen lehet nagyon
-szerelmes, de viszont az érzékei a gyógyulás után is olyan sokáig
-alusznak, hogy mint egy szakértő a tárgyaláson mondta, Madame Didának
-csak _igen passziv_ szerepe lehetett a szerelemben. Aztán meg a viselete
-mindig s mindenütt olyan kifogástalan volt, hogy legalább is meglepő a
-dolog, ha Vladimirov igazat mondott. De hát – ki tudja?! Annyi bizonyos,
-hogy Vladimirov mindjárt az első látásra meghóditotta Madame Didának a
-képzelmét. Ahogy megérkezett, bemutatta Vladimirovot a szüleinek s
-kijelentette, hogy feleségül megy hozzá. Öreg szülei csak a fejüket
-csóválták és nem szóltak semmit.
-
-Ez a Vladimirov vagy husz esztendős fiatal ember volt, aki azonban
-legalább is huszonnyolc évesnek látszott. Nagyon elegánsan volt öltözve,
-grófnak mondta magát, s azt hazudta, hogy az apja nagykövet. S a
-nagykövet fia mindjárt az első látogatásai alkalmával pumpolni kezdte
-menyasszonyának az apját, sőt magát Alinet is. Az öreg Magoisnak sehogy
-sem tetszett a dolog. A vőlegény nagyon különösen kezdett viselkedni.
-Megvallotta, hogy a nagykövetség csak a holdban van, az apját közönséges
-kalandornak mondta, s nem valami hizelgően nyilatkozott a mamájáról sem.
-Azt állitotta, hogy az az urinő, akinek a nevét viseli, voltakép a
-nagynénje, továbbá, hogy az ő mamája kisasszony, s hogy őt csak
-becsempészték az aszonytestvér családjába. A Magois-családban nagyokat
-néztek ezek hallatára. A többit, amit még nem tudtak, nem volt nehéz
-kitalálniok. Tudakozódtak utána, s az információk nem szóltak róla
-valami kedvezően. Multja annyi volt, hogy vagy tiz iskolából kicsapták,
-s jelene: hogy nincsen semminemü foglalkozása. Abban a gyanuban állott,
-hogy kölcsönöket csalt ki jámbor emberektől, akiket nem létező
-birtokainak emlegetésével vezetett félre. Felköszönt a palotákba, s
-megjegyezte, hogy most a mamáját üdvözölte, az üresen várakozó
-landaukról azt mondta, hogy ezek az ő kocsijai, s ilyenkor soha sem
-mulasztotta el apró kölcsönöket venni fel az együgyü cimborától, akivel
-véletlenül együtt sétált. S ez a csirkefogó már azon a ponton állott,
-hogy befurakodjék az ő tisztes családjukba! Az öreg Magois kétségbe volt
-esve. Eleinte nem mert ellenkezni beteg gyermekével, de aztán könyörgőre
-fogta a dolgot, ő is, a felesége is. Aline jó leány volt, s megingott
-elhatározásában. Gyermekei utálták Vladimirovot: ez rábirta, hogy
-engedjen szüleinek s lemondjon Vladimirovról. De Vladimirovnak elég volt
-megjelennie, s vége volt minden jó szándéknak. Az egész család, a ház
-összes barátai szembeszállottak a vőlegénynyel. Még a bizalmas komornája
-is szüntelen izgatta Vladimirov ellen. De az orosz védekezett. Tudta,
-hogy Aline akkor az övé, amikor akarja. De neki nem szerető kellett,
-hanem feleség. Feleség, azaz: vagyon, biztos jövő, s pozició a világban.
-És nem hagyta magát. Fenyegette Alinet, hogy ha elszakad tőle, megöli
-magát. Pózokat vágott, s forgatta a szemét. Aline megrémült a
-gondolatra, hogy vőlegénye elemészti magát. Meg akarták győzni, hogy
-jobb, ha önmagát félti; az orosz képes boszut állni rajta, ha
-meghiusitja nagyravágyó terveit; ami az ő kedves bőrét illeti, abban
-ugyan nem fog az kárt tenni. Aline, mikor a veszélyre figyelmeztették,
-mosolygott. „Sokkal jobban szeret, semhogy meg tudna ölni“ – ez volt a
-válasza. És csak a kedveséért remegett. Végre a család megszólaltatta az
-öreg ágyut.
-
-Alinenak volt egy öreg barátja, akit imádott.
-
-Ez volt a násznagya az esküvőjén, s ez volt az az ember, akire leginkább
-hallgatott. Ez volt a legjobb barátja a férjének, annak a kedves,
-szerencsétlen embernek, akit a legjobban szeretett az egész világon. A
-férjével ez az öreg ember ismertette meg, ennek köszönhette a
-házasságát, családi életének első boldog éveit. S Aline ugy hallgatott
-az öreg Closmadeucre, mint az orákulumra. Tehát, végre, előállott az
-öreg Closmadeuc. Elővette minden ékesszólását, s igyekezett lelkére
-beszélni. Aline sirva fakadt. Könnyekben uszva igérte meg, hogy
-gyermekei érdekében lemond vőlegényéről, szakit vele örökre, most már
-visszavonhatatlanul, megmásithatatlanul. Ebben a percben egy levelet
-hoznak Aline-nak. Csak ez áll benne: „Jőjjön rögtön, Vladimirov.“ Aline
-veszi a kalapját és elrohan, mint egy bolond.
-
-„Mert ha nem: ő megöli magát.“ Vladimirov tudta, hogy ezzel a
-fenyegetéssel bármikor magához rendelheti Alinet, aki mindannyiszor
-eszeveszetten siet őt „megmenteni.“ De azt is belátta, hogy Aline nem
-akar többé a felesége lenni. Ugy igérte, megfogadta. Vladimirovnak pedig
-nem a kedves kellett, hanem a feleség. Érezte, hogy ha nem csinál egy
-nagy szinházi jelenetet, a feleséget örökre elvesztette. Egyet gondolt
-tehát, zálogba tette a gyémántos gyürüt, melyet Aline-tól kapott s a
-pénzen revolvert vásárolt.
-
-Mikor Aline megkapta kedvesének a levelét, mely Ville d’Avray-ba
-rendelte, csak leánya, a tizenegyéves Jeanne, volt a szobában. „Hova
-méssz?“ – kérdezte a gyermek. „Ville d’Avray-ba – felelt az anyja. –
-Pierre azt irja, hogy megöli magát, meg kell mentenem. Mindjárt
-visszajövök.“ De nem jött vissza. A nagy szinházi jelenet nem sikerült,
-s Vladimirov nem kétségbeesett szerelmesként, hanem kétségbeesett
-vagyonbukottként fejezte be juvisy-i kalandját. Magában csakugyan nem
-tett kárt; mert hát azok, akik sokat igérgetik maguknak a halált, soha
-se ölik meg magukat. Ugy vannak vele, mint némelyik szakács az étellel:
-elég, ha megfőzi, ő maga nem kér belőle.
-
-A huszesztendei kényszermunka, melyre a versaillesi törvényszék
-Vladimirovot itélte, csekélység ahhoz a nyolc évhez képest, melyet a
-szerelem varsói bolondja kapott. A párisi csirkefogó bizonyára többet
-érdemelt volna. Az enyhitő körülményeket aligha köszönhette egyébnek,
-mint fiatalságának.
-
-És a tanulság? A tanulság kiáltó. Ez a két eset, amelyeket csak hetek
-választottak el egymástól, ismét figyelmeztet arra a bibliai intelemre,
-hogy mily szörnyü végzet várakozik azokra a szerencsétlenekre, akik
-képtelenek az egészséges szerelemre, arra a szerelemre, amelyben az
-agynak, a szivnek és az érzékeknek egyenlő szerepök van. Jaj azoknak a
-Tantalusoknak, akik már csak az agyukkal tudnak szeretni s akiknek egész
-életökben keresniök kell a szerelmet s akik a kielégülést nem
-találhatják meg soha. S különösen jaj a női Tantalusoknak! A férfi – ha
-ugyan az ilyen is férfinak nevezhető – megalkudhatik a nyomoruságával;
-ha pénze van, meg is valósithatja romlott agyának képtelen szeszélyeit.
-De a nő okvetlenül el van veszve! Minden bizonynyal rabjává lesz annak a
-szerelemnek, melyben legalább remélheti a kielégülést – ha nem is
-találhatja meg.
-
-
-
-
-KÉT FRANCIA.
-
-Akkor éjjel, amikor keresztültörtem magamat azon a kétszáz hasábon,
-melylyel a hazai tudósitások Napoleont, a vörös herceget gyászolták el s
-mellesleg elolvastam azt a hirecskét is, mely Théodore de Banville,
-lirai költő urnak a halálát jelentette: nagy kábultság vett rajtam erőt.
-Ugy éreztem magamat, mint az az ember, aki tulságosan sok röpiratot
-olvasott el egyhuzamban: nem tudtam gondolkozni többé. A szemem
-lecsukódott s mélységes álomba merültem.
-
-Álmomban egy régóta nem látott leányka jelent meg előttem, az én első
-cimborám, aki olyan kedvesen rácsolta a „Korrhjohlén“ nevét, s akinek a
-halála annyit foglalkoztatta gyermek-fantáziámat. Margit megállt ágyam
-előtt és azt mondta, hogy: „Gyere.“
-
-Lehet, hogy bolond ember az, aki az álmát másnak elmeséli, bolondabb,
-aki meghallgatja, még bolondabb, aki az álmát le is irja, s
-legbolondabb, aki ezt olvassa… De az is igaz, hogy álmainkban soha sincs
-egyéb, mint amit az életben valósággal recipiáltunk, hogy lehetetlenség
-bármit is „kitalálni“, s hogy összes képzeletünk csak emlékekből áll. Az
-eget is csak földi kövekből épitettük magunknak, mondja Anatole France.
-A legbolondabb álom alkat-elemei is csupa „átélt dolog“… Hát csak tovább
-mondom.
-
-Margit tehát megállt ágyam előtt és azt mondta, hogy: „Gyere“. „Hová?“ –
-kérdeztem, felriadva. – „Tudd meg, – felelt Margit – hogy az éjszaka
-meghaltál szivszélhüdésben.“ „Mily veszteség, Margit, a hazára és az
-emberiségre nézve!“ – „Majd csak kiheverik!“ – felelt Margit az égiek
-béketürésével. És utra keltünk.
-
-„Hol vagyunk?“ – kérdeztem vezetőmet egy kis idő mulva. Nem felelt. A
-sötétség és a hideg megszeppentett; kimondhatatlan hálát éreztem Margit
-iránt, akinek a jóvoltából legalább az utat nem kellett keresgélnem. A
-nagy homályosságban is észre vettem, hogy a hozzám hasonló árnyékok
-közül soknak nem volt vezetője. Különösen megsajnáltam egy csunya,
-meztelen öreg embert, aki fáradságosan, nagyokat nyögve kapaszkodott
-egyik fellegről a másikra.
-
-Egyszerre, mintha levált volna rólam minden földi érzés. Nagy lelki
-békesség szállott meg, amiből azt következtettem, hogy a világürben
-vagyunk. Hirtelen egy tüzes szekér suhant el mellettünk. A szekérben
-széparcu öregember ült; homlokát rózsakoszoru övezte s meztelenségét
-virágok fedték el.
-
-Már közel lehettünk a magasságbéli itélőszékhez, mert tisztán hallottam
-a könyörgő éneket:
-
-  Qui Mariam absolvisti
-  Et latronem exaudisti,
-  Mihi quoque spem dedisti.
-
-Szememet elvakitotta a fényesség s a másik szempillantásban már én is
-ott voltam a térdeplők és éneklők között.
-
-Hogy a földön mennyi idő telhetett el, amig én odafenn visszajutottam
-látásomhoz, nem tudom. Margit már nem volt körülöttem, Margit eltünt.
-Árnyékszomszédom azonban ugy vélte, hogy amig mi a _Dies irae_-t
-énekeltük, odalenn megoldottak minden szociális problémát. Szóval,
-amikor ismét megnyilt a szemem, egyszerre csak azt látom, hogy az előbb
-látott csunya meztelen öreg ember ott térdel a mi soraink élén, a
-láthatatlan biró zsámolyánál. A harsonák elhallgattak s a szánalmas öreg
-ember reszkető hangon szólalt meg:
-
-– Uram, – rebegte – ámbátor rég ideje, hogy a beszéd adományával
-megáldottál, most beszélek először igazat világéletemben. Becsaptam a
-földön mindenkit, sőt tégedet is becsapnálak, ha ez lehetséges volna.
-Fájdalom, bünhődésem azzal kezdődik, hogy akarva, nem akarva, igazat
-kell beszélnem. Tehát confiteor. A hivságok hazájában Jeromosnak
-nevezének, pedig nem voltam Jeromos, és éppen ez volna egész életemnek a
-szimboluma. Férj, apa, s nagy dolgokra született ember voltam, de amit
-tettem, kicsinyesen és gonoszul tettem, férjnek rossz férj, apának
-embertelen apa voltam. A kis észt, melyet adtál, csak az igazság
-megcsufolására használtam fel. Egyébként összes zsenialitásomat
-kimeritettem azzal a szerencsés ötlettel, hogy igen jó családba találtam
-beleszületni s hogy gondosan ápoltam a család legnagyobb fiával való
-hasonlatosságomat. Igenis, hasonlitottam hozzá egy kissé, de csak ugy,
-amint a parodia az eredetihez, amint a commedia dell’ arte szájas és
-gyáva capitano-ja hasonlit a nagy hadvezérekhez. Katonai akadémiában
-kezdtem az életet, mint bátyám, akinek az arca még inkább emlékeztetett
-arra a nagy emberre, de nem vittem semmire, mert lustaságom és
-gyávaságom példátlannak tünt fel mestereim előtt. S már akkor kimutattam
-a fogam fehérét: rossz pajtás, perfid, áskálódó, gonosz cimbora voltam.
-Ami a tivornyázást illeti, fiatalságomban olyan dolgokat követtem el,
-amelyekre büszkék lehetnének a hinduk tudós kéjelgői is. Voltam
-diplomata, de csak megbizómat tudtam megcsalni, voltam altábornagy, de
-puskaport sohase szagoltam, voltam szenátor, de csak komédiás-szenátor,
-aki egy rám parancsolt szerepet, a könnyen kielégithető ellenzéki vezér
-szerepét játszottam, nem éppen rendkivüli ügyességgel. Forradalmárnak
-születtem: fellázadtam a köztársaság, a császárság tradiciói, a
-társadalmi rend és az egyház ellen; fügét mutattam az egész világnak, de
-csak a köpönyegem alatt, mert a forradalomcsináláshoz nem volt
-bátorságom, karakterem és zsenialitásom. Csak te ellened lázadtam fel
-kellő férfiassággal, ó Uram, mert Te messze voltál. Minden erőm csak a
-gyülölködésből állott; s szivem annyira tele volt gyülölséggel, hogy a
-szeretet számára egy parányi zug se maradt benne. Jótevőmnek özvegyét és
-fiát megfojtottam volna egy kanál vizben; hogy meg nem tettem, csak az
-erélytelenségemen mult. Férfikorom évei azzal teltek el, hogy az
-örökséget lestem. Ez az örökség csak kilátás, csak légvár, csak ábránd
-volt, s mégis e miatt az örökség miatt meggyülöltem, kitagadtam és
-elátkoztam a fiamat. Pedig őt nem az önérdek, hanem a családi érdek
-kényszeritette, hogy keresztülgázoljon az én képzelt jogaimon; nem ő
-tagadott meg, hanem a párthiveim, akik nem szerettek, amint én sem
-szerettem senkit. Nem bocsátottam meg se nekik, se a fiamnak; akit én
-egyszer meggyülöltem, az nálam nem lelt többé kegyelmet. Tudni sem
-akartam többé a fiamról soha. S a halálom épp olyan volt, mint az
-életem. Dühömben haltam meg, ó Uram. Már kiláboltam a betegségemből,
-mikor a gyülölt fiu, akit kórságom hirével hivattak elő, megjelent
-előttem; látására elfogott a méreg, s ez a düh, ez az izgalom ölt meg.
-Utolsó gondolatom az volt, hogy ezt a fiut, aki odalépett halálos
-ágyamhoz, és sirva szoritotta meg tehetetlen kezem, vajjon nem
-verhetném-e még pofon? – Ime, ez gyónásom. Szent Jeromos, pártfogóm,
-mondd el értem a védőbeszédedet!
-
-Amire a magasból ekképpen hangzott a Szent válasza:
-
-– Az apád jóravaló ember volt, de téged, ál-Jeromos, nem ismerlek. S ez
-okból a tisztitó-tüzben legyen a te lakásod.
-
-A magasságbeli kürtök megszólaltak s egy kherub elvezette az
-ál-Jeromost. De ime, a másik oldalról két szent lépett elő, akik kézen
-fogva vezették a rózsakoszorus szép öreget. A szentekben nem volt nehéz
-felismernem Szent Ambrust, a zenészt, s Szent Ágostont, a bölcselőt.
-Mögöttük, védettjük közelében, Theodor, a hitvalló állott.
-
-És szólt Ágoston:
-
-– Erről az emberről, akit ide vezettünk, azt mondta egy ellensége, hogy
-a praktikusság szomoru korszakában csak szavakból élt, mint ama tücskök,
-a melyekről azt hitték a pogányok, hogy csak énekükből táplálkoznak.
-Egész életét azzal töltötte, hogy a földi dolgok szépségét magasztalta
-ragyogó szavakkal, édes ritmusban s pompázó rimekben. Azt vallotta, hogy
-az embereknek épp oly nagy szükségök van a költészetre, mint a falat
-kenyérre. S a költészetet, fájdalom, pogány módra értette. A kételkedés
-nem bántotta ugyan, de sajnos, egész filozófiája csak a plasztikus
-szépség, a szinek, a vonalak, a szók, és a rimek imádásából állott.
-Érzelme sem volt más, csak a rajongó szeretet, melylyel a földi örömeket
-és az életet imádta. Az élet pedig nem a kötelesség komor mezeje, hanem
-gyönyörü álom volt neki. A valót csak mitológiai emlékek fátyolán át
-látta; költészetének világa hetairákból, szemfényvesztőkből, bohócokból
-és kóbor költőkből állott; versei tele voltak aranynyal, biborral,
-liliommal, rózsával, lánggal, hóval, gyöngyökkel és csillagokkal. Pogány
-költő vala: nem lehet tagadni. De, amint dicsekedett vele, viritó
-szavakat tudott találni a rózsák szinének a festésére. S ujjai hegyén
-ott volt az a foszfor, mely egy kételkedő filozófus szerint a nagy
-költők ismertető jele. És mert az élet szépségét pompázó szinekkel s
-csodás zenéjü versekben magasztalta, vigasztalója tudott lenni a
-legmüveltebb lelkü, a legszomorubb, a legszerencsétlenebb embereknek. S
-ezt az érdemet mi az aranykönyvbe irjuk, Théodore de Banville! Szép,
-bölcs és áldásos életed volt, mert csak a poézisnek éltél. S mert hivő
-is voltál, a felesleges számu Vénuszok meg lesznek néked bocsátva!…
-
-Szent Ambrus nagyokat bólintott szép ősz fejével, az égi seregek
-örvendezének… Fájdalom, az itéletet már nem hallottam. Fölébredtem.
-
-– Az ám – szóltam magamban, felkönyökölve a párnámra, – szép, szép, a
-nagy költőket méltányolni, de nekünk ujságiróknak, akik az utolsó
-igazságot idelenn gyakoroljuk, nincs se időnk, se terünk, hogy a
-költőket is hosszadalmasan sirassuk el. Az időnket is, a terünket is
-sokkal inkább igénybe veszik a politikai nagyságok, semhogy amazoknak is
-maradna. Különösen, ha az illető politikai nagyság véletlenül éppen
-császári herceg. Mert egy császári herceg, ha mindjárt Plon-plon is,
-mindig többet nyom a latban, mint a világ valamennyi költője együttvéve.
-Ez a felfogás nem éppen demokratikus, de hol van az a képmutató, aki ma
-is azt állitaná, hogy: igenis, mi a demokrácia korában élünk?!
-
-
-
-
-MARABU-TOLLAK
-
-A számüzött királyné huszonhat teritékü ebédet adott, melyen megjelent
-hiveinek egész törzskara. Ott volt: a diviziójától megfosztott tábornok,
-az idejekorán nyugalmazott ezredes, mindaketten hölgyeikkel, ott volt az
-ellenzék egy vezérembere, a volt polgármester, egy volt miniszter s az a
-bizonyos nagyiparos akivel nem árt fentartani a barátságot, ott volt
-néhány hölgy, akik még nemrég udvarhölgyi tisztséget viseltek s ott volt
-végezetül az az egy-két lelkes ifju lovag, akik egykor nem hiába
-olvasták a Chevalier de Maison-Rouge regényét. Mindenki el volt fogulva;
-az ex-diplomaták halkan, megilletődötten beszélgettek, a hölgyek
-sirdogáltak, a tábornok sokat evett s időnkint kövér könycseppeket
-hullatott a szalvétájába; a Maison-Rouge-ok hallgattak s fehérek voltak
-mint a fal. Csak a királyné volt élénk és beszédes. A mosoly mindig ott
-játszódott szép metszésü ajkán; s ez a mosoly bátoritotta a csüggedőket
-s további küzdelemre ingerelte a csatát vesztetteket. Mindenkihez volt
-egy vigasztaló szava, mindig csak ő beszélt, s mikor koronként poharához
-nyult, kipirult arcával dicsőitette népét, a derék, jó népet, mely
-tegnapelőtt oly ékesen szóló tettel mutatta meg iránta való szeretetét.
-És mialatt beszélt, szeme, az az éj-fekete, hosszu pilláktól árnyékolt,
-csodás nagy szem ugy égett és fénylett, hogy a Maison-Rouge-ok
-szemlesütve is látni vélték a ragyogását. Ugy tünt fel mindenki előtt,
-mintha a királyné csak most volna igazán elemében; meglátszott rajta,
-hogy ha véletlenül férfinak születik, a csatatűzben lett volna otthon s
-nem a kályha mellett. „Lázban van“ – suttogták egymásnak a
-Maison-Rouge-ok – „de ha majd egyedül marad, össze fog roskadni“.
-
-De nem roskadt össze. Az igaz, hogy nem is kereste az egyedüllétet.
-Folyton kihallgatásokat adott, fogadta a részvevők, az üdvözlők és a
-rajongók seregét, szétszórta legédesebb mosolygásait a szegények közt,
-akik eljöttek megcsókolni a ruhája szegélyét, osztogatta a
-kéz-szoritást, a jó szót, a biztató tekintetet a merészeknek, akik ügyét
-a magukévá tették, két kézzel szedte ölébe a virágokat, a bokrétákat,
-melyekkel elárasztották, aztán egyik kezével szivére szoritva a holnap
-már elhervadó emlékeket, másik kis kacsójával csókot intett a siró,
-tomboló és zsiviót-rivalgó népnek. Csókot intett a keze, és csókot
-intettek a szeme meg az ajka is. „Olyan volt, mint a nap; mindenkinek
-volt egy sugara.“
-
-Mikor aztán ütött az óra, bátran, elfogódás nélkül szállt fel hintójába,
-„mintha csak esküvőre menne“. A kocsisor megindult; s a szép asszony
-fogata zsebkendők ezrei között, melyek mint megannyi fehér zácslócskák
-lengettek, pünkösdi rózsákból rögtönzött szőnyegen léptetett tova. A
-tömeg „hurráh“-zott és „zsivió“-zott. A szép királyné szebb volt mint
-valaha. Fekete ruháját marabu-tollakkal diszitett drap-szinü kabátka
-födte s dús fekete haján könnyü kis fekete capote kacérkodott. Kövéres
-kis keze tele volt kaméliával; s ezek a baljóslatu virágok olyan
-különösen illettek olajszin arcához! Igy vonulhatott végig az érte
-rajongók között a szerencsétlen véget ért nápolyi királyné, akibe
-szerelmes volt az egész világ.
-
-A hajó-állomásnál végkép elérzékenyült hódolók serege fogadta. Mindenki
-sirt, még a hivatalos személyek is. A nép zokogott, éljenzett; ki a
-kendőjét, ki a kalapját lobogtatta. Az asszonyok átkot szórtak a szép
-királynő üldözőire; a férfiak megindultan keresgélték a zsebkendőiket. A
-mater dolorosa felszállt a hajóra, még egy csók az egész világnak s a
-nehézkes alkotmány megindult.
-
-Óriási zsivió reszkettette meg a levegőt s az éljenzés és zokogás szava
-csak akkor halt el teljesen, mikor a hajó, a marabu-tollak és a kaméliák
-végkép eltüntek a bucsuzók szemei elől.
-
-Szóval a szép asszonynak olyan sikere volt, aminőt csak egészen fiatal,
-ragyogó szépségü és zseniális szinésznő tud elérni egy kitünő párisi
-szindarab első előadásán.
-
-*
-
-Persze, a szép Natália máskép is távozhatott volna hüséges
-Maison-Rouge-zsai köréből. Távozhatott volna önként, nem: legyőzetve
-sorsától, hanem: előre megadva magát sorsának. Távozhatott volna két
-héttel előbb, hódolva a józanság parancsának, egyszerü kisérettel,
-tüntetés nélkül, csaknem ismeretlenül. Közönséges, sötét uti ruhában
-beült volna egy titoktartó külön vonatba, mely irányt az ő akaratától
-várt, s aztán csöndesen, látatlanul pihenhetett volna el „succés de
-beauté“-inak a babérain…
-
-És akkor fiának, a kis porcellán-királynak az egészsége nem maradt volna
-olyan aggodalmat keltő, Belgrád utcáit nem mosta volna piros vér, s nem
-lett volna semmi szükség arra a kegyeletes elhatározásra, hogy uj
-honából koszorut küld az elesettek sirjára s majdan mauzoleumot épittet
-a hamvaik fölé…
-
-De akkor a bucsuzás sem lett volna ilyen szivfacsaró s a marabu-tollak
-emléke nem élne örökké a szerbek lelkében.
-
-Már pedig a belgrádi kis diva ezzel az elégtétellel tartozott magának.
-Tartozott nem az asszonyi, hanem a művésznői büszkeségének.
-
-
-
-
-GEFKIN.
-
-Gefkin Jefimovics Ávrámról aligha lesz szó még egyszer, mert ámbátor
-csak tizenöt évi deportációra itélték, Szibériából nem igen szoktak
-visszatérni az emberek, vagy ha mégis visszatérnek, rendesen elmegy a
-kedvök attól hogy a világsajtót ujra foglalkoztassák. De noha az ujságok
-nem igen fogják többé emlegetni, ez a név maradandó lesz, s a
-történetirás, mely, mint az enyészet, föléje kerekedik minden földi
-dolgoknak, II. Miklós cárról szólván, jobban fenn fog akadni ennek a
-páriának a nevén, mint azon a sokat emlegetett tényen, hogy a világbéke
-nagy eszméjét a trónról II. Miklós cár mondotta ki először. II. Miklós
-cár kétségen kivül nagy uralkodó, de minél nagyobb és nemesebb valamely
-történelmi alak, életének történetéből a hisztorikust leginkább az a
-fejezet fogja érdekelni, amely többé vagy kevésbbé D’Enghien herceg
-megöletésének nehezen érthető epizódjára emlékeztet. A hosszu
-kormányzatokra, idő folytán, többnyire ráborul valami árnyék; ilyen
-árnyék II. Miklós cár történetében a Gefkin Ávrám neve.
-
-*
-
-Gefkin Jefimovics Ávrám azt cselekedte, hogy dühbe gurulván egy
-törvényszéki itélet hallatára, mérges kis cikket irt, amelyet aztán több
-ezer példányban kinyomatott, hogy ingyen kedveskedjék vele Pétervár
-szegényeinek. A cikkben elmondta, hogy mi hozta dühbe. Szávics Misát
-háromesztendei fegyházra itélték, mert elkeseredésében elvert egy
-uzsorás őrnagyot, aki a vánkosait is ellicitáltatta s hajléktalanná
-tette őt és családját. Ezt az itéletet Gefkin Ávrám fellázitónak
-találta; egyet gondolt s elhatározta, hogy e miatt a dolog miatt meg
-fogja interpellálni magát az atyuskát, a cárt. Egy kicsit vastagon
-fogott a pennája. Igy aposztrofálta t. i. a hatalmas uralkodót:
-
-„Atyuska, minden oroszok rabszolgatartója, kérlek, adj egy kis szobát a
-szegény Szávics Misa elárvult családjának! Neked nagy palotád van
-Péterváron, Peterhofban, Gacsinán, Moszkvában, Kievben,
-Carszkoje-Szeloban, Teodoziában s Isten tudja még hol. Neked ezerszámra
-áll üres szobád, mig mi tizedmagunkkal hálunk egy ronda oduban, ahol a
-nyomoruság még gyermekkorunkban megöli erkölcsi érzékünket. Te kitartasz
-néhány ezer léhütőt, nekünk arra se jut keserves keresetünkből, hogy
-embermódra éljünk. Ó, atyuska, te nem tudod, milyen mélységes megalázása
-az emberi méltóságnak, mikor nap-nap után kiéhezve, fogcsikorgatva
-járunk embertársaink között! A szegény ember sorsa: dolgozni másokért s
-aztán elpusztulni. Neki nem jut ki az élet örömeiből, csak
-gyötrelmeiből. Ha megházasodik, nem lehet boldog, mert még csak egy jó
-napot se szerezhet a családjának. Az elnyomottak és elhagyottak
-millióinak nehéz sóhajtása száll az ég felé: irgalmas Isten, tekints le
-szenvedéseinkre és könyörülj meg rajtunk!“
-
-Hát biz ez bolond beszéd és ha a pétervári törvényszék felségsértést
-látott benne, a pétervári törvényszéknek bizonyára igaza volt. Az is
-tagadhatatlan, hogy a cikk nem minden tendencia nélkül emlegeti a
-„léhütők“-et, Gefkin Ávrám tehát osztályok ellen is izgatott. Mindez a
-társadalmi rendbe ütköző dolog és kétségtelen, hogy Gefkin Ávrámot el
-kellett itélni. És mégis, ki olvashatja meglepetés nélkül, hogy ezt a
-belletrista lázitót a cár egyenes utasitására, _határozott kivánságára_
-itélték el?!
-
-*
-
-Nincsenek többé királyok – hirdeti Jules Lemaitre _Királyok_ cimü szép
-regényében – s ez a szó „uralkodó“ immáron nonszensz. Az egyes, akinek
-akarata szab törvényeket, végzést, életet vagy halált, békét vagy
-háborut – a történelemé. A fejedelem ma már nem parancsoló, csak
-végrehajtója annak, amit a tömeg ereje és a dolgok rendje diktál neki;
-egy magas állásu tisztviselő, akinek nincsenek kiváltságai, csak igen
-terhes kötelességei. Csupa jólelkü, részvevő szivü, nemes szándékkal
-teljes s azért sajnálatraméltó ember ül a trónokon, akik épp ugy
-igyekeznek, dolgoznak, csalódnak és vergődnek, mint az alacsony sorban
-élők, akik épp oly szentimentálisan érzők és épp oly tehetetlenek az
-emberi nyomorusággal szemben, mint mi magunk, s akiknek minden jó
-szándéka, amelylyel az általános inségen enyhiteni akarnak, megtörik a
-dolgok fatalizmusán s a nagytömeg értelmetlenségén. A régi vérségnél és
-neveltetésüknél fogva a legfinomabb lelkü emberek közöttünk, épp azért a
-legkönyörületesebb szivüek is; ugyanez okoknál fogva tudatában vannak
-minden nagy feladatuknak, s nem unottan cipelik ezek terhét,
-ellenkezőleg önfeláldozással, kényelmük, hajlandóságaik, vágyaik, néha
-egész énjük megtagadásával szentelik életöket királyi kötelességeiknek,
-De mert akaratuknak még több a korlátja, mint a miénknek, tenni nem
-tehetnek többet, csak többet szenvednek, mint más.
-
-Mindenki ismeri a példákat, amelyek igazat adnak ennek a föltevésnek.
-Mig a köztársaságokban jobbára tolvajbandák vagy a jobbik esetben
-érdekszövetkezetek osztoznak ha nem is „hatalmon“, de a kormányzás
-feladataival járó előnyökön, kétségtelen, hogy a trónokat (kivált az
-igaziakat) világszerte nemes törekvések foglalták el, nem egyéni
-ambiciók s nem önző, tirannusi hajlandóságok. Mindnyájan ráismerünk
-Lemaître fantasztikus regényének nemes alakjaira; mindnyájan láttunk
-királyt, aki sorra látogatta a kolerában haldoklókat, királyt, aki
-rémitő csapások sulya alatt csak fejedelmi kötelességeinek élt, királyt,
-aki egy jobb kor, ma még meg nem született emberek érdekében, meg akarta
-mozditani a hegyeket. Az utóbbi épp azt volt, akihez a Gefkin vakmerő
-sorai szóltak. És, különös, eddigelé épp ő, az egyetlen „abszolut“
-uralkodó, illusztrálta a legszinesebben a Lemaître tételét, attól fogva,
-hogy a trónra lépése után való napon a koronázás áldozatait, a tömeg
-falánksága miatt elveszett szegény emberi állatokat siratta, egészen
-addig a nevezetes napig, amikor a világbéke nagy felkiáltó jelével lepte
-meg a civilizált emberiséget. (A finnekkel ugyan egy kicsit ridegen bánt
-ekközben, de e tekintetben talán nem ő volt rideg, hanem az
-„állam-rezón“.) Mily fordulat azóta a nagy szinpadi meglepetés óta! Ez
-az ujabb meglepetés, hogy a Tiborc módra kesergő Gefkin nem talált nála
-kegyelmet, sőt oly haragot keltett benne, mely kifejezésében
-veszedelmesen hasonlit az irgalom nélkül való, nyers igazságtalansághoz,
-egyszerre rácáfol a Lemaître optimizmusára: mintha mégis volnának
-királyok.
-
-Vagy ezt a szinváltozást olyanforma kiábrándulás előzte meg, aminő
-elődjéé lehetett, mikor megtudta, hogy atyját meggyilkolták, azt a cárt,
-aki az alkotmányt már ott rejtegette a fiókjában?! Az értelmetlen tömeg
-olyan sok akadályt görditett utjába, annyiszor huzott keresztet
-számitására, olyan sürün tette lehetetlenné nemesebb szándékait, hogy
-végképpen elhagyta a türelme, vagy legalább is igazság-érzetének,
-hajlandóságainak, szánalmának, sőt idegeinek ellenére, szükségesnek
-látta példát statuálni?! Mindez kiszámithatatlan. Csak egy bizonyos, az,
-hogy elbizakodottságunkban egy kicsit korán pszihologizáltunk. Ha
-időnkint le is vetik a katonai diszt s olyan angol szövetet öltenek
-magukra, amilyenben mi járunk, közel nem igen eresztenek magukhoz, s
-azért egyelőre még nem látunk be a királyok lelkébe.
-
-
-
-
-ABBÉ ÉS MARKIZ.
-
-Ez a rokokó-regény rövid és halvány utánzata egy hosszu és szines
-regénynek, melyet az a Restif de la Bretonne irhatott volna meg, akit a
-XVIII. század Zolájának neveztek. Restif mulasztását az Élet hozta
-helyre és ezt az épp oly kitünő, mint termékeny szerzőt másolom, amikor
-– a hős nagy nevének megváltoztatásával – közzéteszem ezt a levelezést:
-
-
-I.
-
-Laudetur Jesus Christus! Testvérem az Urban!
-
-„Egerházy Jenő gróf“ nevére küldött leveledet felbontottam és
-elolvastam, mert bár cimzése hibás volt, láttam, hogy nekem szól.
-
-Válaszul figyelmeztetlek, hogy Egerházy Jenő gróf nevü egyén nincs
-többé. Annak, akit hajdan igy szólitottak, a neve immáron: Pater
-Eugenius.
-
-Ha csakugyan e Pater Eugeniusról tudakozódol, aki a Jézus Szent Szivéről
-nevezett Társaság legszerényebb szolgája, élj tovább is békében. Pater
-Eugenius jól van, s a következőkben ad hirt magáról:
-
-Üdv az értem imádkozóknak és minden jó embernek! Ne keseregjetek,
-feleim, mert bizony mondom nektek, hogy irigyelnetek kellene engem,
-akinek részem van az igazak legfőbb boldogságában.
-
-Hiányosságot csak egyben látok: testi szenvedésekben. A mártiromság
-öröme eddigelé, sajnos, nem adatott meg nekem. Hasztalan imádkoztam,
-hogy legalább a bőratka nevü, sanyaruságot keltő féreg kezdje ki silány
-porhüvelyemet, hő fohászaim ellenére szomoru épségben kell leledzenem.
-
-Napestig vigan seprem cellámat, alázatosságból, és az oktalanoknak nem
-tetsző, látszólag alantas, de voltaképpen fölemelő foglalkozás okából.
-Azonban Isten óvjon a hiuság bünétől!…
-
-Közelébb egy testvérem az Urban, meglátogatván, ily felkiáltásra
-ragadtatá magát: „Hogyan! Egy Egerházy! És seper!“ Fölemeltem a seprüt,
-s kiüztem cellám békéjéből a bomlott elméjüt:
-
-– Apage Satanas!
-
-Azon kérdésedre, mi igaz abból, hogy minden pénzemet átadtam a rendnek,
-feleletem a következő:
-
-Mi az a „pénz“? Én nem tudom, hogy mi az. Csak annyit tudok, hogy ama
-hivságokat, melyeket világi életemben vagyonomnak neveztem,
-átszolgáltattam Jézusban Atyámnak, hogy helyezze el ama cél
-szolgálatára, mely egyedül érdemli meg, hogy célnak neveztessék.
-
-Imádkozom lelki üdvödért. Ha gyors kimulás érne, fogadd áldásomat és
-azon örömömnek kifejezését, hogy hamar lesz részed a mennyei
-boldogságban. Boldogok, akik korán halnak meg!… de Isten óvjon az
-irigység bünétől!…
-
-Testvéred
-
-_Eugenius_.
-
-
-II.
-
-L. J. Chr. Kedves Testvér az Urban!
-
-Lelki örömöt okozott nekem, hogy Ön, Kedves Testvér, szivesen fogadta
-testvéri vonzalmam csekély zálogát. Kempis Tamás e kiadása bizonynyal
-értéktelen könyvecskének tünik fel azok előtt, akik nem akarnak látni,
-de tartalma megbecsülhetetlen. Kivánom, Kedves Testvér, forditsa lelki
-üdvére Jézusban való szeretetem e kisded jelét.
-
-Érdeklődéssel forgattam a világi könyvet, melyet az Ön gyöngédsége a
-lélek szórakoztatása céljából juttatott el hozzám. „Athalie“-ban, bár
-világi tárgyról szól, néhány komoly gondolatot találtam. De „Phaedra“
-olvasása megdöbbentett. Némely sorainak szabadossága azt a nyugtalanitó
-kérdést keltette fel bennem: mit állhatott ki az Ön szüzies lelke, midőn
-a szenvedély e zabolázatlan hangjairól tudomást kellett vennie?! E
-gondolat sokáig nem hagyott aludni, s imámba belefoglaltam a könyörgést,
-hogy lelkületének égi ártatlanságát a világiasság és szenvedélyekben
-tobzódó anyagelviség szeméremsértő hangja soha se botránkoztassa meg!
-
-_P. E._
-
-
-III.
-
-L. J. Chr. Kedves Nővér!
-
-Meg kell gyónnom, mert lelkiismeretem örökkön marcangolna, ha Önnel
-szemben, aki oly nyilt és bizodalmas, eltitkolnék valamit. Isten óvjon a
-perfidia bünétől!…
-
-Meg kell gyónnom.
-
-Igen, Kedves Nővér, én bünös vagyok. Mert az a gondolat, hogy Önnel
-lélekben találkoztam ott, ahol a betük a szenvedély szavait
-tolmácsolták, vétkesen nyugtalanitó érzést okozott nekem…
-
-És ez a bün nem maradt egyetlen. Aggodalommal gondoltam rá, hogy esetleg
-Önt ugyanily érzés foglalkoztatja, de ezt az aggodalmamat, amelynek
-amugy is nagyobbnak kellett volna lennie, megzavarta az, hogy nem
-küzdhettem le örömömet, arra gondolván, hogy közös bünöm van azzal, aki
-egyébként maga az ártatlanság!
-
-Aztán a kevélység büne fogott el, azzal a reménynyel, hogy diadalmasan
-tudnók leküzdeni még ezt a kisértő megpróbáltatást is.
-
-Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa.
-
-Imádkozzék érettem!
-
-_E_.
-
-
-IV.
-
-L. J. Chr. Drága nővérem!
-
-Ön megbocsátott nekem! Mily végtelenül jó Ön! S mily végtelenül bünös
-vagyok én!
-
-Azt kellene mondanom magamban, hogy Ön tökéletességben a Szent Szüzhöz
-hasonlit, mert az Ön jósága nagyobb még a vétkestől való undorodásánál
-is!
-
-De nem tudom elüzni magamtól a gondolatot, hogy: hátha e bocsánat is
-földi eredetü?! S Ön több jósággal viseltetik a bünbeesettel szemben,
-mint amekkora vétkemtől való iszonyodása?! És igy Ön, legalább
-elnézésével (vagy talán gondolatban nem csupán elnézésével) egy kissé
-együtt vétkezik velem?!…
-
-Ó szánjon meg! Mert ez büneim közül nem a legnagyobb!
-
-A legnagyobb az, hogy a kisértés képeit nem tudom többé elválasztani
-Öntől, Kedves Nővér! Ön és a bün képei egygyé válnak, összeforrnak
-előttem! Mily rettenetes ez! Gyanitja, érti, ugy-e, hogy mily rettenetes
-lehet ez nekem?
-
-De minden Isten dicsőségére történik.
-
-Isten kifogyhatatlan kegyelmessége megengedte nekem, hogy én, ki azelőtt
-nélkülöztem a szenvedést (az igazak próbakövét) megérdemelt lelki
-gyötrődésekkel sanyargathassam magam!
-
-És igen, én örülök bünömnek, mert meghozta nekem a lelkifurdalás, a
-szenvedés gyönyörét!
-
-_Miserrimus_.
-
-
-V.
-
-L. J. Chr. Angyali Nővér!
-
-Hogyan, Ön is ismeri ezeket a gyötrelmeket?! Ön is remeg, édes
-borzalomban, a szégyentől és lelkifurdalástól?!
-
-Mily meglepetés és mily szerencsétlenség!
-
-Felajánlhatom Önnek szolgálataimat? Nem nyujthatnék Önnek vigasztalást
-mint lelkiatya? Nem az ember beszél most, a vétkező ember, aki talán
-akaratlanul is, okozója az Ön lelkifurdalásainak, nem a bün egy másik
-vergődő áldozata (majdnem azt mondtam: a büntárs!)… most a lelkiatya
-szól.
-
-Ha óhajtja a gyónás vigaszát, üzenjen egy szót
-
-_lelkiatyjának_.
-
-
-VI.
-
-Markiz!
-
-Minden Isten dicsőségére, a Gondviselés akaratából történik. A
-Gondviselésnek ugy tetszett rendelnie, hogy lépjek ki a rendből,
-külsőleg tagadjam meg szent vallásunkat, s feleségemnek nevezzem Önt,
-Isten és az emberek előtt.
-
-Ne lázongjunk a Gondviselés rendelése ellen, hanem nyugodjunk meg Isten
-akaratában.
-
-Le temps est beau, la route est belle, a kocsi vár.
-
-_Eugène_.
-
-
-VII.
-
-Tisztelt Rendfőnök Ur!
-
-Mi van a négyszázezer bikával? Vagy nem érti? Arról a négyszázezer
-bikáról van szó, melyet a rendbe való belépésemkor megőrzés végett adtam
-át Önnek! Mert, remélem, nincs félreértés a tekintetben, hogy arany-,
-ezüst- és papir-marháimat megőrzés végett adtam át? Már akkor
-kijelentettem, hogy e vagyonnak arra a célra kell szolgálnia, mely
-egyedül méltó rá, hogy célnak neveztessék. Mi lehet más a cél, mint: a
-hivők uj nemzedékéről való gondoskodás, vagyis a család-alapitás?!
-
-És aztán! Remélem, nem gondolja, hogy ezentul is magam fogom seperni a
-szobámat?!…
-
-De élénk tudatában annak, hogy a propaganda fidei sok költségbe kerül, s
-ehhez mindnyájunknak hozzá kell járulnia, a barátságos egyezkedésre
-hajlandó
-
-_Eugenius, Comes E_.
-
-
-VIII.
-
-Tisztelt Szerkesztő Ur!
-
-Kérem – és követelem – jelentse ki, hogy azok az ostobaságok, amelyekkel
-a lapok a jezsuita rendből való kilépésemet körülteremtettézik, merőben
-koholmányok. Ha pedig Ön ezt meg nem teszi, levágom Önnek a fülét.
-Mordizom, menydörgettét, kuttyafékkom, ezer tüzes istennyila, hol az a
-hazug tollrágó, a kutyafáját!
-
-_Egerházy Jenő gróf_.
-
-_Tanulság:_
-
-Ha az ember gróf, és ennek ellenére belépett volt a jezsuita rendbe, a
-legjobb, ha nem lép ki onnan, mert akkor nem költenek róla mindenféle
-ostoba meséket.
-
-
-
-
-AZ UTOLSÓ VILÁGOS PILLANAT.
-
-_(Történik: az endenichi gyógyitó-intézetben; idő: 1897. Egy
-másodosztályu cellában a beteg meg az ápolója, egymás karját fogva,
-tülekednek. Farkasszemet nézve birkóznak, s ugy tesznek, mintha meg
-akarnák fojtani egymást.)_
-
-_A beteg:_ Hagyj meghalni.
-
-_Az ápoló:_ Eresszen el, mert ütök!
-
-_A beteg:_ Erősebb vagyok, mint te; megöllek, ha nem engedsz meghalni!
-Bocsáss el, s hagyj magamra!
-
-_Az ápoló:_ Eresszen el, ha mondom!
-
-_(Tovább birkóznak s a beteg földhöz vágja az ápolót. Emez segitségért
-kiált. Beront négy betegjavitó fogdmeg s rá rohannak a betegre. Földre
-teperik, nyakon fogják, hogy eláll a lélekzete, rátérdepelnek és
-megkötözik.)_
-
-_Az ápoló:_ Be kell hozni a kényszerzubbonyt.
-
-_A beteg_ _(ijedten)_: Nem, kedves jó Vazul, csak a kényszerzubbonyt ne!
-Jó leszek; igérem, hogy soha se teszek ilyet többet!
-
-_Az ápoló:_ Nekem beszélhet! _(Behozzák a kényszerzubbonyt, s a beteget
-felöltöztetik.)_
-
-_A beteg_ _(pár percig kimerülten liheg)_.
-
-_Vazul:_ No lássa! Hát kellett ez?!
-
-_A beteg_ _(most már könyörgőre fogja a dolgot)_: Kedves, jó Vazul, az
-Isten áldja meg, engedje meg, hogy megölhessem magam! Nézze, hisz ezzel
-én nem ártok magának! Leveszi rólam ezt a szörnyüséget, egy kicsit félre
-fordul, s megvan. Senki se fogja okolni; minden betegnek lehet egy-két
-őrizetlen pillanata…
-
-_Vazul:_ Nekem hiába beszél; tudom én, hogy mi a kötelességem.
-
-_A beteg:_ Ne legyen embertelen kötelességből! Lássa, ha gazdag volnék,
-pénzt kinálnék magának, annyi pénzt, amennyit akar. De, ugy látszik,
-szegény vagyok, szegényebb, mint gondoltam. Soha se vágytam milliókra, a
-pénzt mindig szemétnek tekintettem, de most szeretném, ha millióim
-volnának, akkor talán…
-
-_Vazul:_ Hja, a pénz!… _(Csöndes áhitattal néz maga elé.)_
-
-_A beteg:_ Hanem maga jó ember. Van felesége, vannak gyermekei.
-Gondoljon rájok, s legyen hozzám könyörületes! Jusson eszébe, hogy végre
-én is ember vagyok… hogy egyszer éppen olyan ember voltam, mint maga!…
-
-_Vazul:_ Ami regula, az regula.
-
-_A beteg:_ De hát, mondja, mit vétettem én magának, mit vétettem én
-maguknak mindnyájuknak, hogy nem engednek meghalni, hogy kényszeritenek
-élni és szenvedni, az Isten tudja, meddig?!…
-
-_Vazul:_ Talán majd meggyógyul.
-
-_A beteg:_ Én? Soha! Tudja ezt mindenki. Tudják a doktorok, tudják
-maguk, tudom én is. Az, hogy engem innen a sirba visznek, olyan
-bizonyos, mint az, hogy az elhajitott kő leesik. És addig rám csak
-gyötrelem, szenny és irtózat vár. Talán sokáig, talán még egy pár
-esztendeig. Meglehet, hogy ez az utolsó világos pillanatom, s ezután már
-nem telik tőlem egyéb, mint bamba vigyorgás és végtelen szenvedés. Mi
-szükség erre? Kinek kell az, hogy éljek és kinlódjam? Hisz ha nem
-akarnám magamat megölni, maguknak kellene megölniök, irgalmasságból!
-Feleljen, Vazul, kinek van szüksége arra, hogy én tovább is gyötrődjem?
-
-_Vazul:_ Hja, kérem, én egyszerü ember vagyok, de azt hiszem, az urak
-kivánják igy. Az urak ezt már megkövetelik. Ha én nem vigyáznék önre, s
-ön itt öngyilkosságot követne el, mit gondol, mi lenne a szép
-temetésből? Érsek bizony nem szentelné be, s némelyek azt mondanák, hogy
-zilált anyagi viszonyok kergették a halálba. Mig igy, egy kis türelem, s
-gyönyörü temetése lesz! Haza viszik, nyolc fekete lóval, a pátriájába, s
-ne felejtse el, hogy sehol a világon nem tudnak olyan szép temetéseket
-rendezni, mint a maga hazájában. Élni másutt is lehet, néha könnyebben
-is, mint otthon, de meghalni csak Magyarországon érdemes. Igazán passzió
-ott meghalni; meghalni, eltemettetni, sirattatni, ünnepeltetni! Persze,
-nem öngyilkos módra. Ha botor tervét végrehajtaná, megcsorbitaná a
-temetés diszét, fényét, ünnepi voltát. Ezt az urak nem engedhetik;
-sajnálják, de ezt nem adhatják meg önnek. Mondom, várjon csak
-türelemmel. Olyan temetést fog kapni, mint kevesen. A nemzet halottjának
-fogják nyilvánitani, ami piktorral még nem esett meg. Gyászba fog
-borulni egész Magyarország, s halála alkalmából több beszédet fognak
-mondani, mint egy-egy kisebb obstrukció alkalmával. De viszont önnek
-kötelessége várni.
-
-_A beteg:_ Sokallom, amit szenvednem kell érte. Sokallom és
-megelégeltem.
-
-_Vazul:_ Vigasztalhatja az a tudat, hogy voltak önnek szép napjai is.
-Gazdag volt, ünnepelték; irigylem, amit átélt.
-
-_A beteg:_ Soha se irigyelje. Nem volt nekem abban, amiről maga beszél,
-semmi örömem. A palotámból csak annyi hasznom volt, hogy vendégül
-láthattam a honfitársaimat. Nekik többet ért ez a palota, mint nekem,
-mert én mindig jobban szerettem volna másutt lenni. A Tisza partján
-valahol, ahol tulipános ládákat csináltam volna.
-
-_Vazul:_ Hát a dicsőség?
-
-_A beteg:_ A dicsőség! Maga azt képzeli, hogy az olyan, mint a napsütés.
-Hát az igaz, hogy légies, megfoghatatlan valami. Eleinte csak a
-vészverődést fogja meg belőle az ember, később csak a nyugtalanságot és
-az aggodalmat. Kinlódunk, amig szert teszünk rá, aztán folyton rettegünk
-miatta, mint ahogy egy szeretett, féltős kis gyermeken aggódik az ember.
-Mire kenyered van, eljutottál oda, hogy mindig csak azzal kell
-foglalkoznod: mint fogy az erőd, mint illannak el sorra képességeid,
-mint válsz lassankint önmagadnak az árnyékává, mint borul rád ez az
-éjszaka, amely ime, itt van, fölöttem! Szomoru ember voltam
-világéletemben. A dicsőség, Vazul, azoknak való, akik nem érdemlik meg.
-Nekem, Vazul, nem volt örömem benne.
-
-_Vazul:_ Talán már a betegség volt az.
-
-_A beteg:_ Meglehet. De hát mivel szolgáltam én rá erre a szörnyü
-betegségre? Jó és egyszerü ember voltam, és mégis szomoru,
-szerencsétlen.
-
-_Vazul:_ A doktor urak azt mondják, hogy ez a zseni váltságdija. A
-zsenit se adják ingyen. Ez a legritkább dolog; a legnagyobb árt kell
-fizetni érte.
-
-_A beteg:_ Magam is szeretném tudni, hogy ha sokat emlegetett nagybátyám
-annak idején hallgat a könyörgésemre, és szabóinasnak ad: nem lettem
-volna-e boldog, elégedett és egészséges ember?!
-
-_Vazul:_ Ha az asztalos-inasból kitörhetett a zseni, a szabó-inas se
-lett volna megóva a veszedelemtől. Ennek a betegségnek, ugy látszik, ki
-kell törnie. Természet rendje már ez. Szenvedned kell, hogy gyöngyökkel
-szolgálj. Sic vos non vobis mellificatis apes.
-
-_(Elhallgatnak. Látván, hogy a beteg immár jól viseli magát, az ápoló
-feloldozza a kényszerzubbonyt; a beteg fáradtan dől végig a
-másodosztályu ágyon. Csend.)_
-
-_Az ápoló:_ Nem kiván valamit?
-
-_A beteg:_ Nem kell semmi.
-
-_(Megint elhallgatnak. A beteg mozdulatlanul fekszik; az ápoló mereven
-áll mögötte, mint egy alabárd. Egyszerre a beteg csöndesen fütyülni
-kezd; az ápoló nem érti, mit jelenthet az, hogy „Káka tövén költ a
-ruca.“ De azt látja, hogy a fehér mohával környezett, beesett arcon egy
-könnycsepp gördül végig.)_
-
-_Az ápoló_ _(magában)_: Ahá, most jön a sirógörcs, aztán megint szelid
-lesz, akár a kezes bárány. Nem kell többet birkóznom vele, a lucidum
-intervallum-nak vége. Ej, be kifárasztott!… De talán ez volt az utolsó
-világos pillanata, s most már, talán esztendőkig olyan lesz, mint az
-állat!… Milyen különös is az Isten rendelése! Hát érdemes nagynak, igen
-nagynak lenni, érdemes remekmüveket alkotni – azért, hogy ide jusson az
-ember!…
-
-_(Lassankint beáll a sötétség s az éjszaka eltakarja az endenichi
-gyógyitóhelyet.)_
-
-
-
-
-MISZTÉRIUM A KÉT JÓ PÁSZTORRÓL.
-
-A temetésen megjelentek: két főispán, kilenc nagy város küldöttsége, az
-ezredes és sokan a tisztikarból, a tüzoltó-testület, az egyházmegye
-összes papjai, a püspöki város egyesületei: a daloskör, és Apc,
-Báránytó, Csernyus, Dávidháza, továbbá Szakolca, Tabajd és Nagyzerind
-földnépe. Reggel kilenc órakor egy megyés püspök beszentelte a kettős
-érckoporsót, s a menet a palota kertjéből megindult a székesegyház felé.
-Elül az iskolásgyermekek, aztán a kis papok, majd a papság, az egész
-káptalan s a megyéspüspök asszisztenseivel, prépostokkal, cimzetes
-püspökökkel és egyéb főurakkal. A koporsót hat esperes vitte. Aztán
-jöttek az aula papjai, a rokonság, a küldöttségek, végül a nép. A
-parasztok nehézkes léptekkel haladtak előre, mintha ők vitték volna a
-halottat. A katonatisztek többnyire szótlanul lépegettek, s egy kicsit
-unatkoztak.
-
-A székesegyházban a megyéspüspök misét mondott, az énekkar gyászdalokat
-adott elő, aztán levitték a halottat a kriptába. Ott négy liberát
-tartottak. Ennekutána a holttestet befalazták az előre elkészitett
-fülkébe s megkezdődött a missa gloriosa, az a rendkivüli kivételes mise,
-amelyet csak főpapok temetésén mondanak. Az utolsó harangszó délben
-némult el: ekkor volt vége a gyászszertartásnak.
-
-A tor egy órakor kezdődött. A káptalan öt helyen adott ebédet a
-küldöttségnek és a hivatalok fejeinek. A püspöki palotában, a
-szemináriumban, a két nagy vendéglőben és a káptalani sörházban.
-
-*
-
-A lélek pedig ezalatt nyilegyenest fölrepült az égbe.
-
-A kapuk kapuja magától kitárult s Péter, kinek adománya, – jutalma, vagy
-bünhődése – hogy földi szemmel látja az égieket is, egy magas termetü,
-de meggörnyedt, sovány öregember alakját pillantotta meg. A jelenésen
-Péter szeme zöldes patináju, kopott reverendát és viseltes télikabátot
-látott, melynek több gombja hiányzott. Továbbá ugy tetszett neki, mintha
-az érkező magastetejü, fölötte ódon kalapot viselt volna, mely a maga
-részéről szintén bizonyos halhatatlanságot arrogált.
-
-A lelkek sorából az érkező elébe sietett valaki, kinek földi arculatát
-Péter szelidnek, jóságosnak, kereknek, de már nagyon kicsinek látta, s
-Péter igy szólt:
-
-– Lám, lám, a jó Constantinus testvér is megérkezett és lám, elődje a jó
-Antónius testvér üdvözli őt.
-
-Ezenközben pedig két idvezült lélek volt jelen Péter páholyában. Két
-egyház-doktor, kiknek megadatott, hogy az örökkévalóságban is
-folytathassák kedves vitatkozásaikat Isten szolgálatának és az
-idvezülésnek legtökéletesebb, legjobb utjáról-módjáról. A két
-egyház-doktor örömest élt a kapott örökjutalommal s Péter, kinek a
-földet végképpen sohasem lehetett elfelejtenie, szivesen hallgatta tudós
-értekezéseiket.
-
-E kegyes lelkek most igy bölcselkedtek:
-
-– Ugy vélem, – szólt az egyik, – két kiváló érdem üdvözli egymást. De
-mig Antonius testvér a földön több szeretetet fakasztott, az örök
-szeretetnek Constantinus testvér lesz a választottja. Mert ő volt a
-jobbik pásztor.
-
-– Ez a vélemény nem az enyém, – felelt a másik lélek. – Nekem ugy
-tetszik, hogy ámbár a földön Constantinus testvér érdemeit jobban
-értékelték, Krisztus szerint Antonius testvér élt tökéletesebben.
-
-– Ezt nem ismerhetem el, – vette át a szót az, aki a vitát kezdte. Mert
-először is: Constantinus testvérnek nem voltak gyöngeségei és másodszor
-ő gyakorolta igazabban a jótékonyságot. Antonius testvér kitünő férfiu
-volt, de valamint jóságában, ugy jótékonyságában is volt némi gyöngeség.
-Antonius testvér préda volt, préda az anyagiakban és préda szivében.
-Szétszórta a pénzt szegények között; adott fünek-fának, érdemes, vagy
-érdemetlen rokonainak, élelmes és nem élelmes szegényeknek, bünösöknek
-csak ugy, mint igazaknak, mindenkinek, aki hozzáfordult. Bizonyos
-jóravaló restség volt ebben a pazarlásban, mert végre is amit
-érdemetleneknek adott, azoktól vonta el, akik adományára jobban
-rászorultak s akik adományát jobban megérdemelték. Azonképpen szivével
-is. Nem fordulhatott hozzá senki, hogy jóságánál fogva meg ne ajánkozta
-volna szivével, de éppen azért nem maradt szive, hogy az egyetemességre
-gondoljon. S mi az egyes ember a szenvedő emberiséghez? Mennyivel
-tökéletesebben gyakorolta a jótékonyságot Constantinus testvér! Az egyes
-ember többnyire hiába fordult hozzá, de mennyit enyhitett az általános
-szegénységen! Szigoru volt mások iránt, mert szigoru volt maga iránt is,
-meg tudta tagadni az obulust, mert maga-magától megtagadott mindent,
-fukarkodott, de csak azért, hogy királyi módra adakozhasson a
-legszentebb célokra. Az ő kezéből nem jutott érdemetlenekre. Nem ez a
-jótékonyság az okosabb? Nem ez a tehetősebb? Nem ez az igaságosabb? S
-nem ez az érdemesebb? Van fenségesebb jótékonyság, mint azé a fösvényé,
-aki mindent nélkülözött, aki aszkéta módra élt a püspöki palotában, aki
-mindent megtagadott magától, – még a hála kézcsókjait is! – csak hogy
-igazán jótékony lehessen? Van fenségesebb jótékonyság, mint azé a
-fukaré, aki nem törődött vele, ha gunyolják, ha birálgatják, ha
-félreismerik, aki nem adott hiuságból s nem adott az adakozás öröméért
-se, csak hogy több jusson oda, ahova semmisem elég? Azonképpen szivével,
-mint pénzével. Igazságos, sőt szigoru volt azokkal szemben, akiket a
-véletlen közelébe hozott, nem gyakorolta velök szemben azt az elnéző
-jótékonyságot, mely sok részben gyöngeség s voltaképpen csak pazarlás,
-de van-e magasztosabb altruizmus, mint azé, akinek a szive a szenvedő
-emberiséggel van tele, s aki szegényesen, nélkülözve csak az igazi
-szegényekért, az árvákért és a betegekért élt?
-
-– Igazán nem illik birálgatnom őt, – felelt a másik lélek, – mert hisz
-kétségtelen, hogy még hibájában is nagy és nemes volt. De ha igazságosak
-akarunk lenni, valljuk meg, hogy érdeme nem került nagy erőfeszitésbe,
-nem volt nehéz takarékosnak lennie; megszokta ezt gyermekkorától, minden
-fölmenője takarékos volt. Ez az erény inkább vér, atavizmus, mint lelki
-energia dolga. Azok a gyermekek, akik egy huszas költőpénz helyett
-kettőt adnak vissza, hogy a takarékpénztárban megkezdjék szereplésüket,
-születésüktől ilyenek, nem a gondolkozás, a bölcs belátás és az erény
-szeretete birja rá őket, hogy takarékosakká váljanak. Születnek ilyen
-gyermekek bankár-családokban is; s ugy-e vannak fösvények, akik nem
-jótékonyságok céljából, nem a gyermekeiknek, még csak nem is az
-élvezeteikre, hanem egyszerüen ösztönből gyüjtenek, kaparnak,
-fukarkodnak? Ne felejtsük el, hogy az egykori piarista apró megszokásai
-csak ápolhatták ezt a hajlandóságot. Végre is, van igénytelenség, amely
-nem érdem, mert egészen természetes dolog. S ha ez a fejedelmi adakozó
-élete végéig sült tököt vacsorált, meglehet, hogy a sült tök jobban
-izlett neki, mint az entrecote madeira-mártással. Azt is mondhatnám,
-hogy néha szinte tulságba vitte, legalább is mintha öntudatlanul
-gyakorolta volna ezt az örökölt erényt. Mikor a százezer forintot
-képviselő értékpapirt, amit jótékony célra szánt, sietett kicserélni
-százezer forint bankjegygyel, mert időközben azt olvasta, hogy az
-értékpapirok árfolyama felment, alighanem csak a hajlandóságának, hogy
-ne mondjam: az ösztönének s nem valamely magasabbnemü lelki motivumnak
-engedelmeskedett. Ha azt tanácsolta a gazdatisztjének, hogy az
-árveréseken vásárolgasson, mert igy olcsóbb, s jóval több a haszon, ez
-azt bizonyitja, hogy amilyen szeretettel és könyörülettel volt a
-legszegényebbek iránt, egy cseppet sem volt érzelgős azokkal szemben,
-akik nem a legszegényebbek ugyan, de közel állanak ehhez a
-tökéletességhez. Ha a sikkasztó tisztet, aki kölcsönvett pénzzel akart
-segiteni magán a pénztárvizsgálatkor, lefőzte azzal, hogy a pénzt
-magához vette, ez legalább is valószinüvé teszi, hogy a jóért való
-buzgóságában a bünnel szemben nem volt lágylelküen irgalmas. Mert talán
-másképpen is megóvhatta volna a pénztár érdekét s nemcsak ezzel a jó
-ötlettel, amelylyel talán öngyilkosságra itéli a nyomorult embert.
-Mondom, néha kissé szigoru volt az egyes emberrel s kivált azzal
-szemben, aki nem büntelen. Aztán meg ugy tetszik nekem, hogy a szenvedő
-emberiség irtóztató testi nyomoruságához képest kissé sok templomot,
-dómot és iskolát épittetett. Való, hogy nemcsak kenyérrel él az ember,
-hanem Isten igéjével is, s tudom, hogy az ember lelki szükségei legalább
-is oly jelentősek, mint testi szükségei. De mintha ekképpen aránytalanul
-kevesebbet juttatott volna a legeslegszegényebbeknek, mintha a
-jótékonyság gyakorlásának legközvetlenebb módja mégis csak ez volna: a
-testi nyomoruságokon enyhiteni. Tartok tőle, hogy mindig sok részben
-kárbaveszett dolog tulon-tul sokat költeni az emberek lelki
-istápolására; az iskola nem okvetetlenül javit, – olyan sok némber
-szaladgál a világon, akit a mennyiségtan és a földrajz nem mentett meg a
-romlástól s akit talán egy falat kenyér megmentett volna! – az pedig,
-hogy minél több hit éljen minél több emberben, nem a templomok számától,
-hanem talán inkább a szeretettől és a jó példától függ. Nagyon jól
-tudom, hogy Constantinus testvér fejedelmien sokat áldozott kórházakra,
-árvaházakra, szegény papoknak s más efféle célokra is, de félek, hogy az
-instituciónak adott pénzből sok elkallódik tisztviselők fizetésére,
-élelmezési vállalkozók hasznára, stb. stb.
-
-– De doktor! – vágott közbe a másik lélek, – ilyen érveléssel be lehet
-bizonyitani, hogy a legtisztább erény hibák szövevénye, mint ahogy a
-fehér szin a szinek összesége.
-
-– Távol legyen tőlem az erény kisebbitése, – folytatta amaz, – mindezt
-csak argumentációm céljára emelem ki. A Constantinus testvér nagy szive,
-emberfölötti önzetlensége, példás hite és aszkéta-erkölcse fölötte áll
-minden magasztalásnak, s épp ezért nem szorul rá az én panegyrikusomra.
-De viszont adjuk meg Antonius testvérnek is, ami megilleti. Antonius
-testvér a maga pazarlásában, gyöngeségében, kizsákmányolhatóságában
-millió könnyet törölt le s mégis csak ez a legnagyobb dolog a világon. A
-jótékonyság gyakorlásának legegyszerübb, legigazabb, legtökéletesebb
-módja az, hogy: adj a szegénynek, akit a legközelebb találsz, minden
-szegénynek, válogatás nélkül, mindenkinek, mert mindenki szegény. Ha a
-szegény megcsal, az az ő baja.
-
-Ebben a pillanatban az Elysium haloványkék ködéből szelid fénysugár
-bontakozott ki, hasonlatos a tőlünk legmesszebb, öröktől fogva ragyogó
-állócsillag tiszta, fehér fényéhez. A lelkek megrezzentek s Péter, aki
-előbb végighallgatta beszélgetésüket, igy szólt helyettük földi
-bátorsággal:
-
-– Mondd, Uram, melyik az igazi jótékonyság?
-
-– Ti mondtátok, – felelt a názáreti –: minden ut Rómába vezet.
-
-
-
-
-KÉPEK.
-
-A kávéházban vagyunk. Az asztalnál, ahol ülök, hárman beszélgetnek. Én a
-képes lapokat nézegetem. De azért hallom, hogy mit beszélnek. Az egyik
-igy viszi a szót:
-
-– … Utóljára is milyen szépen bánik vele! Diadémet küld neki és üdvözli.
-Kiván neki minden boldogságot. A másik, a vén belga, megragadja az
-alkalmat s beszünteti az apanázst; pedig a tulajdon leányáról van szó. Ő
-nem; ellenkezőleg, bőkezübb már nem lehetne. Most is csupa szeretet és
-lovagias figyelem. Pedig hát mától fogva mit tartozik rá ez az asszony?
-Az asszony ugy akarta, hogy ezentul „vége a komaságnak.“ Megtehetné,
-hogy azt felelje rá: „ám legyen ugy.“ De ő nem felejti el a multat;
-felejtse el akárki. Neki az a mult csupa emlék; és hü marad az
-emlékeihez – a jóságában. Ki ne találná érthetőnek, hogyha nem tudna
-megbocsátani? A hozzánk való hütlenséget megbocsáthatjuk; de adhatunk-e
-teljes abszoluciót annak, aki el tudta felejteni a mi siratott
-gyermekünket? Végre is nagy, igen nagy szomoruságot okozott neki ez az
-asszony. Neki, akinek az élete ugyis szomoruságok láncolata! Mennyi
-megprópáltatás egy életen át! Az emberi képzelem nem tudná kitalálni a
-csapások ennyi variációját. Most meg kellett érnie azt is, hogy könnyek
-között, forró, keserü könnyek között találja az unokáját. És nincs annyi
-hatalma, hogy le tudná törölni szegény kis unokájának a könnyeit…
-
-Egy másik kezd beszélni:
-
-– Ő, ő, de ez a szegény kis leány!… Akinél árvább árva nincs tán a
-világon! Aki az apjára csak homályosan emlékszik, s aki még csak nem is
-gondolhat lelkének szentképére a nélkül, hogy áhitatát meg ne zavarná
-egy rém-mese, melyről csak suttogni hallott, s melyet nem bir, nem mer,
-nem akar megérteni! Eddig is eléggé árva volt; a szabályok világában,
-sok-sok idegen között kellett felnőnie. És most nemcsak hónapokra,
-egészen meg kell válnia az édesanyjától – örökre! Látnia kell, hogy
-anyja lemond róla, ott hagyja nevelői meg dámái között s követ egy
-férfit, követi azt a férfit, akitől ő a gyermeki lélek féltékenységének
-egész erejével idegenkedett, félt, borzadozott! Látnia kell, hogy az
-édes anyja meg tudja tagadni magában az anyát; látnia kell, hogy az édes
-anyja, ha jó anya is, de legelőször is és mindenekfelett: asszony!
-Asszony, aki rácáfol arra, ami neki vallás és kegyelet s dacolva
-akadályokkal, okossággal, kötelességekkel, megadja magát egy ismeretlen
-erőnek, amelyre az ő szüziessége csak undorral tud gondolni!…
-
-A harmadik veszi át a szót:
-
-– Ugyan hagyjatok békében! Hát ez a szegény asszony, akinek az asszonyi
-sorsból nem jutott egyéb, csak: a lemondás?! Akinek az asszonyisága
-jóformán csak abból állott, hogy: szült?! Mintha most is látnám, mikor
-bevonult ebbe a városba. Emlékszem selymes hajára, lágy, szelid
-tekintetére és leányos mosolyára, mert akkor még csak mosolyogni tudott…
-Azóta a buta sors egy sereg szerencsétlenséget vágott a fejéhez. Ti
-azonban azt követelnétek tőle, hogy azért csak mosolyogjon tovább
-türelmesen. Vagy ha nem tud mosolyogni, hát sirja ki a két szemét,
-amelyek már nem olyan szelidek, mert sok rossz nap emléke tükrözik
-bennük. Micsoda kivánság! Az ilyet csak mástól kivánja az ember,
-magamagától soha. Még a vallás is azt mondja: nyugalom a holtaknak és
-békesség az élőknek! Az Isten megengedi az özvegynek, hogy ujra
-asszonynyá legyen; csak az emberek nem akarják megengedni. Vagy azt
-hiszitek, hogy ez a história neki csupa vigasság: terefere, fréfa,
-tánc?! Pedig alighanem csinos dolgokat kellett kiállnia, mig kivivta az
-élethez való jogát. Utoljára is le kellett mondania mindenről, amit
-gyerekkorától megszokott; le kellett mondania rangjáról és jussáról, a
-piedesztálról, melyet szenvedésekkel érdemelt ki, övéinek szeretetéről,
-le kellett mondania még a gyermekéről is! Mért? Hogy ujra egész ember
-lehessen…
-
-Ezalatt én az _Illustrated London News_-t lapozgatom:
-
-– Nini, milyen bájos arc! Nézzük az aláirást: Mlle Jane Henriot. A
-szinésznő, aki megégett a Théatre Francais-ban! Szegény, be kár érte!
-Milyen gyönyörü a szeme, az orra, szájának a metszése; az egész arc maga
-a szépség és okosság! Haj, be kacki a kalapkája! Innen is látni, hogy
-drága portéka; a ruhája is akár egy hercegnőé. Vajjon az anyja
-csináltatta neki? Azt irják, hogy nem lakott az anyjánál: külön lakást
-tartott. Meglehet, hogy rossz kislány volt, szegény. Mindegy; azért
-mégis borzasztó, hogy ennek a szép teremtésnek igy kellett elpusztulnia,
-husz éves korában! Egy ostoba véletlen miatt, hogy öt perccel korábban
-jött a szinházba, hogy nem ismerte a járást, hogy el kellett vesztenie a
-fejét. Micsoda percei lehettek a tüzhalál előtt! Mert, mit lelki baj,
-nélkülözés, keserüség, lemondás, csalódások, szomoruság, gond – ahhoz a
-rettenethez képest, ami az ifju, ép testet elfoghatja szemben a
-bizonyos, pokoli halállal! Nyüglődések s az a sok baj, amit együttvéve
-életnek nevezünk… mégis csak ezt választanók mindnyájan s nem azt a
-sorsot, amely ezt a szegény kis leányt érte…
-
-Amazok ekközben tovább beszélgetnek:
-
-– Irigylésreméltó? Bizonyára irigylésreméltó, hogy meg tudta nyerni
-ennek a derék asszonynak a szivét. De csakis azért. Mert abban, hogy
-királyleányt tehetett a feleségévé, még nincsen semmi irigylésreméltó.
-El tudom képzelni, hogy valaki ebben az irigyelt szituációban igen
-boldogtalan lehet. Ne felejtsük el, hogy vannak vőlegények, akik ugy
-indulnak el az anyakönyvvezetőhez, mintha fogat huzatni mennének.
-Őszintén szólva, azt hiszem, száz vőlegény közül ötven ugy megy az
-esküvőre, mint a katona a csatába, mert már benne van… Jobban szeretne
-elszaladni, de hát nem lehet. És épp azért ültetnek a vőlegény mellé,
-esküvőre menet, egy tanut vagy egy nyoszolyóleányt, hogy a vőlegény ne
-kiálthassa oda a kocsisnak: „Hajts balra, gyorsan, hogy utól ne érjenek,
-hajts a vasuthoz, hajts ki a világból!…“ Irigylésreméltó, mert
-lehetetlen, hogy ne szeresse. De képzelje el az esetet, hogy ha nem
-szeretné! Ha félreértették egymást?! Ha az, amit a menyasszony
-szerelemnek tartott, nem lett volna egyéb, mint férfihiuság?! Akkor is
-csak össze kellett volna kelniök… vagy ön talán ilyen helyzetben vissza
-tudna vonulni? Nem, ugy-e bár? Már most képzeljen el egy igy kötött
-házasságot s tegye fel azt az esetet, hogy a férfi nem érez szerelmet.
-Lehet-e ezt sokáig titkolni? Mily csalódás s mily élet azután? Nem, ne
-tegyünk fel ilyen bolondokat.
-
-Tovább lapozok a _London News_-ban: sok arckép egymás mellett:
-
-– Mennyi ifju ember, mennyi derék tiszt! Egyik Kimberleynél esett el, a
-másik Bloemfonteinnél, a harmadik másutt. De mind elestek. Ez talán már
-a huszadik közlemény az arckép-sorozatból. Valamivel kevesebben vannak,
-mint a mult számban. De most is elegen. Mennyi piros vér! Husz éves
-hadnagyok sok, sok piros vére. Ugy látszik, ez politikai szükség. Vagy
-gazdasági? – nem tudom. Szóval, néha sok fiatal embernek kell meghalnia,
-hogy az öregeknek több pénzük legyen, vagy hogy ma még meg se született
-emberek meg legyenek elégedve elődeik szerzeményével. Vajjon szivesen,
-vigan haltak-e meg, szegények? Az olvasókönyvek azt állitják, hogy az
-ilyen halál dicső és gyönyörüséges. Néhányan közülök mégis azt
-gondolhatták, hogy még a boldogtalan hosszu élet is jobb, mint ez a szép
-halál. Ha nem is jobb élni, de érdekesebb.
-
-Körülöttem már igen tüzesen vitatkoznak. Talán arról, hogy ez, vagy az a
-szinésznő hova szerződik; nem tudom. Már nem hallom őket. Csak nézek.
-Nézek magam előtt egy képet; nem egy képet, tiz képet. A francia
-_Illustration_ két oldala tele van velük. Közös cimük: „Az éhség
-Indiában.“ Fotografiák.
-
-Férfiak, asszonyok, öregek, gyermekek: mind csupa csont és bőr. A
-felnőttek közül a legtöbben ülnek, csak egy öreg asszony – óh ez a kép!
-– feküdt már le, meg a gyermekek… Ezek nem fognak többé fölkelni. De a
-többiek! Ezek az arcok! Ezek a tekintetek! Leirni nem lehet ilyet, csak
-lefotografálni. Ó, kérem, ne mulaszszák el megnézni, hogy mi az „Az
-éhség Indiában!…“
-
-Valaki pezsgőzik a szomszéd asztalnál. Annak a pezsgőnek az árán annyi
-szalonnát kapni, amnenyiből ezek itt egy hónapig táplálkozhattak volna.
-Vannak, akik délben is, este is pezsgőt isznak s Indiában ezren meg
-ezren halnak meg éhen: igy ni!…
-
-Pedig ezek is emberek, mint mi, ha nem is olyanok, mint a szegény kis
-Henriot tollas kalapjában. De ki mondana le csak egy pohár pezsgőről is,
-azért, mert valahol messze, Indiában, emberi állatok éhen halnak?!
-
-Ó, lelki bajaink, keserüség, csalódás, nélkülözés, lemondás, korai
-fájdalom, késő bánat, szétfoszlott ábrándok, eliramló élet, örök
-szomoruság, rémes tüzkeresztség, ifju angol tisztek hős halála: –
-terefere, tréfa, tánc.
-
-
-
-
-MESÉK A KÖLTÉSZETRŐL.
-
-
-I.  _A költő és a sertéskereskedő._
-
-A költő egy kissé magánkivül tévelygett az utcán. Igen kellemetlenül
-érintette őt, hogy a gyomra egészen össze volt zsugorodva s meglehetősen
-fájt, mert már több napja tartózkodott az eledelek élvezetétől. Ugy
-érezte, mintha ki akarnák tépni ezt a rongyos gyomrot.
-
-Fényes nappal volt, de a költő előtt homályosnak tünt fel minden, mintha
-alkonyodott volna. Kábultan támolygott előre és nem tudta, hogy mit
-csinál.
-
-Ekkor egy nagyon kövér ember jött vele szembe, kis táskával a kezében. A
-költő odakapott a táskához és el akart futni vele, de nem tudott, mert a
-lába nem vitte.
-
-A kövér ember sertéskereskedő volt és igen megharagudott. Rendőrért
-kiáltott, elfogatta a költőt, s a merénylőt törvény elé állitották, hogy
-feleljen róla: miért akart rabolni?
-
-A vádlott a biró előtt nem tudott beszélni. Csak suttogott, de a hangja
-nem hallatszott. Mikor a biró megkérdezte: miért nem szól hangosabban,
-azt a feleletet adta, hogy: már régen nem evett.
-
-Védőügyvédje ugyanis, akit hivatalból rendeltek ki számára, kezességet
-vállalt érte s a költő a tárgyalás napjáig szabadon maradt. Ugyanettől a
-védőtől azóta többször kapott segitséget, de az utóbbi időben már
-szégyellt hozzá fordulni.
-
-Mindezt egy pohár konyak következtében adta elő, melyet a biró hozatott
-számára. A biró tudniillik mindenáron tudni óhajtotta, vajjon a költő
-készült-e a rablótámadásra?
-
-Felszólitotta a költőt, hogy adja elő egész élettörténetét. Ezt a
-biografiát, minthogy a Brockhaus-féle „Conversations-Lexicon“ nem
-reflektál rá, csak igen kivonatosan lehet közölni. Tehát:
-
-A költő egykor napidijas volt Berlin város köztisztasági osztályánál.
-Ekkor az a bolond gondolata támadt, hogy Leander álnéven több költeményt
-tett közzé német szépirodalmi lapokban. Az álnév felköltötte az irodalmi
-körök kiváncsiságát. Persze, mikor kiderült, hogy Leandernek mi a
-polgári foglalkozása, kissé elröstelték az emberek, hogy ugy felültek az
-inkognitóban rejtőző napidijasnak, s az ujságok rögtön áthelyezték
-verseit azok közé, amelyek közlésére alkalomadtán majd rákerül a sor.
-
-De mert a költő rendkivül fiatal volt, otthagyta a biztos másfél márkát
-és elszegődött ujságirónak.
-
-Csak öt hónapig maradt ujságiró. Ez idő alatt belátta, hogy a
-kőnyomatosok forditásának semmi köze az Olympushoz, s többször
-eltünődött, hogy vajjon mit szólt magában Anakreon, mikor a szerkesztő
-egy nap háromszor is leküldte szivarszipkáért a trafikba? Minthogy pedig
-mindennap két márkányit kellett forditania, az öt hónap alatt nem irt
-egyetlenegy verset sem.
-
-Azt hitte, hogy terméketlenségének az ujságirás az oka, s otthagyta az
-ujságot is. Szabad ember akart lenni, de világos lévén, hogy ez nem
-szegény embernek való ábránd, hosszas hányattatás után végre a törvény
-kezébe került.
-
-A biró sehogy se akarta megérteni azt a tébolyt, mely a költőket szüli
-és igy tudakozódott:
-
-– Miért hagyta ott a városi szolgálatot?
-
-– Nem tudtam hozzászokni ahhoz az alantas munkához s a lenéző
-bánásmódhoz. Ugy éreztem, hogy jobbhoz van jussom.
-
-– Hát az ujságnál mért nem maradt meg.
-
-– Nem voltam odavaló, meg aztán azt hittem, ha ott maradok, vége a
-versirásnak.
-
-– Azóta miből élt?
-
-– Amig jó ruhám volt, kaptam itt-ott rövid időre való munkát, ahogy
-azonban rongyos lettem, nem állt szóba velem senki.
-
-– Nem volt senkije, aki érdeklődött volna sorsa iránt? Testvér, rokon,
-barát?
-
-– Senki se törődött velem. Ha lett volna valakim, akkor minden másként
-történt volna. Csakhogy én rám soha se sütött a nap. Nem szeretett senki
-se, s mivel igen érzékeny voltam, szeretet nélkül nem tudtam boldogulni.
-
-– Hm – szólt a biró, s belátta, hogy az ifju beteg.
-
-Aztán megkérdezte a sertéskereskedőt, kivánja-e a szerencsétlen fiatal
-ember megbüntetését?
-
-– Persze, hogy kivánom! – felelt a kövér ember. – Ha nem volt mit ennie,
-ugrott volna a vizbe!
-
-Igy aztán a birónak ki kellett mérnie a törvényt a kövér embernek, s két
-hónapi börtönre itélte a költőt.
-
-_Tanulság:_
-
-Ne légy költő; légy sertéskereskedő.
-
-
-II.  _Az érdemrend._
-
-Verdaguer, spanyol költő, utolsó óráját élte.
-
-Szeme ugy forgott, mint egy asszonyé, akit erős karok ölelnek; az orvos
-és az ápolók türelmetlenül járkáltak körülötte. Verdaguer
-elgondolkozott, azzal a kicsi észszel, amije még maradt.
-
-– Ugy látszik, el kell patkolnom. Bánja az ördög! Mit ér már az én
-életem?!… Örökösen kinlódni a nyavalyával, naphosszat vesződni egy
-taposómalomban a száraz kenyérért, dolgozni még akkor is, mikor az
-álmosságtól már majd leragad a szemem, türni a sok nélkülözést,
-koplalást, a sikertelenséget, a megaláztatásokat, a gonoszok rugásait,
-utálatos emberek társaságát, látni, hogy az asszonyok mily szerelmesen
-kapaszkodnak a fiatalabbak nyakába s mily szánakozással fogadják gyöngéd
-pillantásaimat, látni, mint nyomorognak és mint halnak rendre, akiket
-szeretek és akikhez ragaszkodom, látni, mily tehetetlen az ember s mily
-kegyetlen vak és brutális a világrend, nyüglődni, pihenést nem ismerni,
-összerezzenni minden zajra, várni, mikor mulik el a fájdalom, s
-aggodalommal lesni, mikor tér vissza… eh, hát nem jobb ennél, ha
-aludhatom, s nem tudok magamról többé soha?!… Csak azt az egyet
-sajnálom, hogy olyan keveset éltem! Egyszer már közel voltam hozzá, hogy
-fiákerezni fogok; ekkor betoppant hozzám az adóvégrehajtó s elvitte az
-utolsó pesetámat is. Mióta az eszemet tudom, mindig az volt a legfőbb
-vágyam, hogy egyszer egy nikkelórát veszek magamnak. És tessék, meg kell
-halnom a nélkül, hogy valaha órám lett volna, amin nézni lehet, hogyan
-mulik az idő, s amit be lehet adni a zálogházba!…
-
-Idáig jutott utolsó ábrándozásában, amikor valaki barátságosan felrázta
-agóniájából. Meg volt irva, hogy utolsó órája se lehet zavartalan.
-
-Az orvos volt, aki egy papirlapot lobogtatott kezében.
-
-– Örüljön, örüljön, Verdaguer mester! – kiáltozott az orvos vidáman. –
-Nagy szerencse érte önt, kimondhatatlan szerencse! Mert bár egy félóra
-mulva meg tetszik halni, olyan kitüntetést visz a sirjába, amely önön
-kivül csak a nagy José Echegaraynak jutott! Ő Felsége ugyanis,
-dicsőségesen uralkodó királyunk, értesülvén róla, hogy ön utolsó óráit
-éli, elhatározta, hogy meg fogja édesiteni a költő utolsó perceit, s
-táviratban az ujonnan alapitott XII. Alfonz-rend nagykeresztjét küldi
-önnek. Tessék, itt a távirat, fogja meg a papirosát! Meglássa, sokkal
-könnyebben fog meghalni!
-
-A haldokló vonagló ajkain a boldogság mosolya futott át.
-
-– Hogyan? nyögte. – Ő Felsége?… dicsőségesen uralkodó királyunk?… Alfonz
-király?… legkegyelmesebben… tudomást szerzett róla, hogy létezem?…
-illetőleg, hogy egy óra mulva megszünöm létezni?… Nem álom ez?… Mily
-kitüntetés!… mily szerencse!… Tehát… tehát… mégse éltem hiába!…
-
-S a következő percben már nem volt se nikkel, se utolsó órája.
-
-_Tanulság:_
-
-Nincs az az ostobaság, melynek egy költő ne tudna örülni. A költőt még
-az érdemrend is boldoggá teszi, mint a parasztleányt a szines kaláris.
-
-
-III.  _A csodagyermek_
-
-Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy orvos, aki éppenséggel nem volt
-csodaorvos, és mégis csodagyermeke született neki.
-
-Az orvos tudniillik sohase foglalkozott irodalommal, s olyan nőt vett
-feleségül, aki azt se tudta, mi fán terem a litteratura. És lám, a jó
-isten gyermekkel áldotta meg őket, leánygyermekkel, aki alig érte el
-tizedik esztendejét s már csodálatos szindarabokat irt.
-
-A csodagyermeket persze Párisba vitték mutogatni. A kikiáltó karjaiba
-vette a gyermeket s igy ismertette a csodát:
-
-– E leánygyermek neve: Carmen d’Assilon: spanyol hangzásu neve ellenére
-tősgyökeres francia szülők gyermeke. Ez a tizéves szerző eddigelé hét
-darabot irt tizenegy felvonásban, s vidéken ahol darabjai eddig szinre
-kerültek, nagyon jól ismerik nevét. Darabjait nemcsak irja; játszik is
-bennök. Egyik darabját legközelebb Párisban is előadják.
-
-Az emberek fejöket csóválták és többen igy szóltak:
-
-– E gyermek fejlődése titkát nem lehet megmagyarázni. Ebben az esetben
-még az átöröklési elméletre se lehet hivatkozni.
-
-Sardou mester volt az egyetlen, aki nem akarta elhinni a csodát, hogy
-ilyen ifju drámairó is létezhessék. Erre bemutatták neki a kis Carmen
-d’Assilon-t, s a vén csodaróka elolvasta a kis lány darabjait.
-
-Ki találná ki, hogy a történet hogyan végződik? E történet ugy végződik,
-hogy Sardou mester közbenjárására a kisleányt bevették a francia
-szinpadi szerzők egyesületébe.
-
-_Tanulság:_
-
-Szakitsanak a pajzánságokból élő szinházak Feydeau-val meg a
-tanitványaival s adassák elő a Carmen d’Assilon darabjait. Igy
-elháritják magukról azt a vádat, hogy legfőbb igyekezetük:
-folyton-folyvást sértegetni a jó erkölcsöket. A tizéves leányka darabjai
-nem adhatnak alkalmat arra, hogy a vád ismétlődjék. Ámbár meglehet, hogy
-a csoda még csak itt kezdődik.
-
-
-IV.  _Szabadság a hó alatt._
-
-Gorkij Maxim meghalt.
-
-Gorkij Maxim üdülés céljából családjával Livádiába utazott.
-
-Gorkij Maxim jelenleg két regényen és egy szindarabon dolgozik. Két
-előkelő orosz szemlében pedig novellát tesz közzé.
-
-Gorkij Maximot egy röpirata miatt elfogták.
-
-Gorkij Maximot végre-valahára kieresztették a börtönből, ahol már két év
-óta sinlődött.
-
-Gorkij Maxim utolsó óráit éli, de halálát a hatóságok el fogják
-titkolni.
-
-Gorkij Maxim a pétervári akadémiában, melynek legközelebb tagjává
-választották, óriás érdeklődés közepette tartotta meg székfoglalóját.
-
-Gorkij Maxim hollétéről semmi hir. Valószinü, hogy a rendőrség
-Szibériában tartja fogva.
-
-Gorkij Maxim legujabb szindarabját Moszkvában fogják előadni. A szerző,
-Sardou példájára, maga vezeti a próbákat.
-
-Gorkij Maxim akadémikussá választása miatt Konstantin nagyherceg
-kegyvesztetté lett, aminek következtében a foradalmár hajlamu
-nagyherceg, aki ma Oroszország első lirikus poétája, eszét vesztette.
-
-Gorkij Maxim előrehaladott tüdővészben szenved s legfeljebb hónapokig
-élhet. Barátai rajta vannak, hogy a haldokló költő hátralevő idejét
-valamely külföldi fürdőhelyen tölthesse.
-
-Gorkij Maxim legujabb regényéhez a cár is gratulált. Pobjedonoszcev
-közbelépésére a levél közzétételétől elálltak, de a gratuláció
-megtörtént.
-
-Gorkij Maxim akadémikussá választását megsemmisitették. Ez nem csökkenti
-a kitünő iró munkakedvét. Még sohase dolgozott ilyen jó erőben. A
-legközelebbi napokban három kötete jelenik meg egyszerre.
-
-Gorkij Maximra feladták az utolsó kenetet.
-
-Gorkij Maxim a jövő héten tartja esküvőjét.
-
-… Egyetlenegy héten mindössze ennyit olvastunk Gorkij Maximról a
-különböző hirlapokban.
-
-_Tanulság:_
-
-Végre a költők is megtanulják a kereskedőktől, hogy a jó bornak cégér
-kell.
-
-
-V.  _Strindberg, a nőgyülölő._
-
-Strindberg negyedik felesége egy szép napon megszökött az urától.
-
-Amikor tudatták vele az esetet, a költő igen megboszankodott.
-
-– Mit zavarnak?! – kiáltott fel epésen. – Hát már sohase lehet nyugodtan
-dolgoznom?! Épp azt a munkámat irom, mely egyenest visz át a
-halhatatlanságba; közel vagyok a befejezéshez, mely a nőkérdés
-problémáját végérvényesen meg fogja oldani, és tessék, ilyen tégla esik
-a fejemre!… mintha csak azért történnék, hogy ismét félbe kelljen
-szakitanom a munkámat!…
-
-– Valóban, uram, legjobb, ha nem szakitja félbe – szólt a hirvivő. –
-Most már ugyis hiába volna.
-
-– Nem értem ezeket a nőket! – szólt mélázva a mester. – Igen, igen, ön
-nem fogja elhinni, hogy én, a női lélek mélységeinek a kutatója mondom
-ezt önnek, és mégis igy van: nem értem őket!… Már a negyedik szökik meg
-tőlem. Egy feleség, két feleség, jól van, de négy feleség! Én gyülölöm
-őket és ők hagynak el engem! Érti ön ezt?
-
-– Nem én – felelt a hirvivő.
-
-_Tanulság:_
-
-A csókot gyakorold, és ne magyarázd.
-
-
-VI.  _A költő és a szabók._
-
-A költőnek kilyukadt a nadrágja.
-
-Máskor ő ezt föl se vette, illetőleg máskor fölvette ő a nadrágot
-lyukasan is. De ez egyszer olyan helyen lyukadt ki a nadrágja, hogy a
-mögötte menők mind észrevették és csufolták a költőt.
-
-Azért a költő hosszas lelki harc után elhatározta, hogy uj nadrágot
-csináltat.
-
-Bement egy szabóhoz, akit nevezzünk Rothknopfnak, s elmondta kivánságát.
-
-– Előleget kérek – szólt a szabó.
-
-– Bocsánat – felelt a költő – de véletlenül otthon feledtem a
-pénztárcámat.
-
-– Sajnálom – mondá Rothknopf – de akkor semmi se lesz a dologból.
-
-– Uram – kérlelte a költő a szabót – nemsokára egy hosszabb époszt irok
-s abból ki fogom fizetni a nadrágot.
-
-– Ön, ugy látszik, nem tudja, hogy a szabó-ipar milyen válságba jutott –
-jegyezte meg Rothknopf.
-
-– Nem – felelt a költő. – Ezt nem tudtam.
-
-– Hát majd elmondom önnek – magyarázta a jóságos Rothknopf. –
-Mindenekelőtt tudja meg uram, hogy az adósok már ősidők óta nem
-szeretnek a szabóknak fizetni. Ez a szokás a századok folyamán annyira
-elhatalmasodott, hogy immár beállott a válság.
-
-– És miben áll ez? – kérdezte a költő.
-
-– Abban, hogy a bécsi szabók mozgalmat inditottak, melynek célja az,
-hogy a szabók világszerte tegyék le tüiket és cérnáikat s tesületileg
-térjenek át az uzsorási pályára. Az adósok pedig, ha nadrágot akarnak,
-ezentul varrják meg a nadrágot maguk.
-
-– Ez érthető – jegyezte meg a költő – de ugy látom, hogy ön még nem
-csatlakozott a mozgalomhoz.
-
-– Nemsokára mindnyájan kénytelenek leszünk vele – folytatta Rothknopf. –
-Tudja meg uram, hogy az utolsó korrekt megrendelőt, aki szállitás után
-nyomban kifizette anadrágot, 1857-ben temették el Hannoverben. Azóta a
-legnagyobb urak is adósok maradnak a szabónak. Ismerek egy német
-birodalmi grófot, aki mindaddig nem fizet, mig huszonötezer márkával nem
-tartozik. Szabója egyszer már öngyilkosságot akart elkövetni, de
-meggondolta magát s inkább egy csinos villát vett a huszonötezer
-márkáért. Dolgozom egy magyar mágnásnak, aki csak minden öt esztendőben
-fizet. Ha meggondolom, hogy ez az ember egész életében mindössze hétszer
-fizetett a szabónak! Mit mondjak, uram? Fiatal korában még maga VII.
-Edvárd, kinek tragikus sorsa mindazonáltal bennünket szabókat is meghat,
-mondom, maga VII. Edvárd se szeretett a szabóknak fizetni. Az angol
-szabók azonban tudnak ez ellen védekezni; aki rendesen fizet a ruha
-szállitásakor, annak tiz-tizenöt százalékot, aki pedig egy év mulva
-fizet, annak öt százalékot engednek a ruha árából. De mit csináljon a
-szegény magyar szabó? Ha az ember eleve nem gondolna minden eshetőségre
-s nem számitaná a ruha árát ötven–hetvenöt–száz százalékkal drágábban, a
-szegény magyar szabónak éhen kellene halnia.
-
-S Rotknopf egy könnycseppet törölt ki szeméből.
-
-– Uram – szólt a költő – én belátom, hogy nem a néptanitókon, nem a
-bányamunkásokon s nem a munkanélkülieken kellene társadalmi uton
-segiteni, hanem a szabókon. De ön királyi tanácsos, a tőzsdetanács
-tagja, többszörös háziur s azonkivül okos ember is, aki tudja, hogy a
-rosszul fizető helyett is meg lehet fizettetni a jó fizetőt… talán
-kivételképpen mégis csinálhatna nekem egy nadrágot?
-
-– Nem tehetem, uram – bizonyitgatta Rothknopf s folyvást könny
-csillogott a szemében – esküszöm, hogy nem tehetem! Az én klienseim
-évenkint másfél millió koronával maradnak adósaim!… tudja-e, mi az:
-másfél millió koronával! Hogyan pótoljam ezt a borzalmas veszteséget,
-mondja? Ha ön megmondja nekem, hogyan kaphatnám meg ezt az évenkint
-másfél, harminc év alatt tehát negyvenöt millió koronára rugó összeget,
-rögtön csinálok önnek egy nadrágot. De ha a szegény szabó azt kérdi,
-hogy miből éljen meg? senki se felel. Másfél millió, uram, tudja-e, mi
-az: évenkint másfél millió korona?!…
-
-E szavakra Rothknopfot sirógörcs fogta el. Ráborult a bolti asztalra, s
-olyan busulásnak adta magát, hogy a költő alig tudta helyre vigasztalni.
-
-Fölötte lehangoltan lépett ki a boltból. Sajnálta Rothknopfot is, de
-ennél még sokkal jobban sajnálta a nadrágot.
-
-– Szerencsére, csak egy kis lány, de több szabó is van a világon! –
-vigasztalta magát.
-
-Rövid mélázás után betért egy másik szabóhoz, akinek a Gelbschnabel
-nevet adhatjuk.
-
-Gelbschnabel már egészen más stilü ember volt. Székkel kinálta a költőt
-s tökéletes udvariassággal szólt:
-
-– Azonnal válaszolok óhajtására, uram. Előbb azonban pár szót kell
-váltanom telefonon a Hiteltudósitó Irodával.
-
-A „hitel“ szó igen megragadta a költőt, mert ösztönszerü rokonszenvet
-érzett minden olyan intézet iránt, melynek nevében a „hitel“ szó is benn
-foglaltatik.
-
-– Hogyan? Már ilyen is van Budapesten? – kérdé.
-
-– Igen – felelte Gelbschnabel – csakhogy még kevesen használják, mert
-nálunk még kevesen állanak a kor szinvonalán.
-
-– Ez igen szomoru – szólt a költő, mert még nem sejtette, hogy mit
-jelent a kor szinvonala.
-
-Gelbschnabel ur csöngetett a telefonon, összeköttetést kért és kapott,
-bejelentette a költő nevét s azután igy szólt:
-
-– Azonnal itt lesz a válasz.
-
-A költő azalatt, amig várakoznia kell, egy Vitelliusról szóló tragédia
-meséjét akarta elméjében megkomponálni. De alig határozta el, hogy mi
-történjék Vitellius-szal a második felvonásban, a telefon megszólalt,
-Gelbschnabel ur papirost és ceruzát vett elő s egy perc multán már a
-költő előtt állott a Hiteliroda jelentésével.
-
-– Tehát hallgassa, uram, hogy mit jelent az iroda: „Bodor Barna, 27 éves
-alanyi költő, számos, közepes értékü bökvers és alagya, továbbá több el
-nem fogadott szindarab szerzője, született a torontálmegyei Vojtek
-községben, hol a népesség garázda, fenekedő, iszákos, vadházasságban
-élő, duhajkodó, pazar és elszegényedett. Egy-egy alanyi verséért a
-szépirodalmi lapoktól 3–5 frtot kap; a napilapok verseit ingyen közlik.
-A szerkesztőségekben kevésre használható, többnyire állás nélkül van,
-most harminc forint fizetést élvez. A „Fővárosi Takarékos Gazdák
-Szövetkezeté“-nél lévő kétszázkoronás tartozását perlik; a végrehajtás
-küszöbön. Iparosoknak rendetlenül fizet, sőt lakásbérével is adós
-szokott maradni. Lóversenyre gyakran jár és sokszor megfordul az olcsóbb
-éjjeli mulatóhelyeken. Alsóst krajcárba játszik, de nem tud; blank
-bélára is fölveszi. Étkezésre nem abonál, még csak könyvecskét se vesz.
-Pazarul költ drágább édesvizi halételekre, mert ezeknek állitólag nagy a
-foszfortartalma s ez a költészetre előnyös; nagyon sok apró süteményt
-fogyaszt el s ezt már nem tudja motiválni. Egy Piczi Mici nevü
-trapez-művésznőt környékez; eddig két izben költekezett rá egy
-harmadrangu borozóban, pezsgőt nem hozatott, de igen sok szilvóriumot. A
-nadrágcsináltatás óhaja is alighanem a szerelemmel függ össze.
-Hitelképesség: a nullával egyenlő.“ Ebből láthatja, uram, – fejezte be
-előadását Gelbschnabel – hogy a nadrágot nem előlegezhetem önnek.
-
-– Tévedés van a személyben, – vetette ellen a költő – különösen ami a
-bökversek irodalmi értékét illeti.
-
-De Gelbschnabel nem volt kapacitálható, s a költőnek eredménytelenül
-kellett a boltból távoznia. Nem csüggedt el; fölkeresett egy harmadik
-szabót is, akit nevezzünk Blaumontag-nak. Blaumontag föltette
-szemüvegét, végig nézett a költőn és igy szólt:
-
-– Külsejéről itélve, uram, önnek benne kell lennie a fekete könyvben.
-
-– Mi az a fekete könyv? – kérdezte a költő.
-
-– A fekete könyv – magyarázta Blaumontag – vagy pontosabban szólva: a
-Magyar Szabók Fekete Könyve olyan folyóirat, mely betürendben tünteti
-fel mindazoknak a nevét, kik szabóiknak valaha adósok maradtak. A szabók
-ebből megtudják, hogy kinek lehet hitelezni, s kik azok, akik rendszert
-csinálnak belőle, hogy a szabónak adósok maradnak.
-
-A költőben egy remény csillant fel. Az a remény, hogy az ő neve is benne
-lesz a fekete könyvben. S mialatt Blaumontag a különböző évfolyamokat
-lapozgatta, egész regényt szőtt képzelete… Blaumontag szavaiból vagy a
-tartozás összegéből meg fogja tudni, hogy melyik szabó tétette bele az ő
-nevét a megbélyegző listába. Fölkeresi ezt a szabót és azt mondja neki:
-„Én önt elitéltethetném zsarolás cimén, mert meg nem engedett módon
-akart rábirni tartozásom kiegyenlitésére. De ha csinál nekem egy
-nadrágot: akkor megbocsátok önnek, a nadrágot pedig ki fogom fizetni
-époszom tiszteletdijából.“ Ennek a szabó nem fog ellenállhatni…
-
-Blaumontag azonban boszusan csapta össze a kilencedik vaskos kötetet és
-igy szólt, megvetéssel:
-
-– Az ön neve még csak a fekete könyvben sincsen benne. Önnek soha még
-szabó nem hitelezett, mert különben benne volna. Én volnék az első
-szabó, aki olyan szamár, hogy hitelez önnek… nos, én nem leszek ez a
-szamár.
-
-A költő csalódottan s most már kissé elkeseredetten távozott. De nem
-mondott le végképpen ábrándjáról, s bekopogtatott egy negyedik szabóhoz
-is, akit az Immergrün névvel fogunk feldisziteni.
-
-Immergrün – Blaumontaggal ellentétben – igen nyájas ember volt. Ahogy a
-költő óhajtásáról értesült, felkiáltott:
-
-– Kérem, azonnal mértéket veszek.
-
-A költő azt hitte, hogy álmodik.
-
-Immergrün mértéket vett és sorra följegyezte a számokat. Aztán azt
-mondta:
-
-– Alásszolgája. Köszönöm, megvagyunk.
-
-– Tehát meg fogja csinálni a nadrágot? – kérdezte a tulboldog költő.
-
-– Azt még nem tudom, – felelt Immergrün – előbb meg kell néznem a fekete
-listát.
-
-– Hát az mi? – kérdezte a költő elhülve.
-
-– Az, kérem, – magyarázta Immergrün – egy szelidebb, kellemetesebb,
-finomabb fekete könyv, azt mondhatnám: fekete könyv cukrosmandula módra.
-Mi modern szabók, akik haladunk a korral, nem kellemetlenkedünk a
-notórius adósságcsinálókkal, akik aztán zsarolási pereket zuditnak a
-nyakunkba, hanem azért értesitjük egymást arról, hogy kik üzik
-iparszerüleg az adósságcsinálást. Mi az adósságcsinálóknak nem a neveit,
-hanem a méreteit teszszük közzé a fekete listában, minden fertálykor.
-Ahogy a fogház igazgatója följegyzi a fogoly antropometriai adatait, mi
-is egész sereg számot irunk jegyzőkönyvünkbe, amikor mértéket veszünk. A
-legritkább eset, hogy ezek a számok két emberre is ráillenek s igy igen
-alkalmasak arra, hogy fölismerjük róla az adósságcsinálót. Ha Uraságod
-tizenhat számadata még nem szerepel a rosszul fizetők jegyzékében, akkor
-örömmel, sőt kéjjel fogom elkésziteni a nadrágot, de ha igen, ugy tudom,
-hogy kivel van dolgom… s akkor értesiteni fogom.
-
-– Hogyan? – kérdezte a költő.
-
-– Ime, számjegyei s kisérje figyelemmel a „Fővárosi Kürt“ apró
-hirdetéseit.
-
-A költő huszonnégy órát töltött remény és kétség között. A következő
-napon, alig hogy fölébredt, megpillantotta a „Fővárosi Kürt“ apró
-hirdetései között számjegyeit s ezek alatt a következő kis üzenetet:
-
-„Csak nem képzeli, hogy nadrágot csinálok magának?! Immergrün.“
-
-A költő rettentő dühbe gurult. Még egyszer fölkereste Immergrünt, mint a
-szélvész rontott be a boltba, hirtelen körülnyalábolta a gyanutalan
-szabót s erőszakkal mértéket vett róla. Aztán igy szólt:
-
-– Ime számjegyei. Kisérje figyelemmel a „Fővárosi Kürt“ apró
-hirdetéseit.
-
-És tova száguldott.
-
-A meglepett Immergrün először el akarta dobni tulajdon számjegyeit. De
-még se állhatta meg, hogy másnap meg ne nézze a „Fővárosi Kürt“ apró
-hirdetéseit. Ott találta számjegyeit s alatta néhány, itt le nem
-nyomtatható, mert igen kevéssé válogatott szidalmat. Aztán ezt a
-végszót: „És most ha tetszik, pereljen be becsületsértésért! Azt üzenem
-a számjegyeinek, amit akarok! Bodor Barna, alanyi, elbeszélő és drámai
-költő.“
-
-Immergrünt a guta környékezte, de életét mégis megkimélte az ég.
-
-S a mese vége? A mese vége ez: Rothknopf, Gelbschnabel, Blaumontag és
-Immergrün meggazdagodtak. Ellenben a költőnek még most sincs nadrágja.
-
-_Tanulságok:_
-
-1. Ha költő vagy, ne akarj nadrágot.
-
-2. A szabót is megsegiti az isten, ha a szabó maga is erősen akarja.
-
-
-VII.  _A világ teremtése._
-
-– Szabadon Schiller után –
-
-Vége felé járt a hatodik nap. Az Ur egy kicsit fáradt volt, mert rövid
-idő alatt csinos munkát végzett. Először világosságot csinált. Azután
-megalkotta a teret, ahol az életnek szántakat elhelyezhesse: az
-atmoszférát, az óceánt, a földet. Majd megteremtette az élőket: a
-vegetációt, az állatokat, az embert. Az emberrel csak a hatodik nap
-delén készült el, mert ennek a szövevényes gépnek az összeállitása sok
-gondjába került. Ekkor már vágyott a pihenésre, de még hátra volt egy
-nehéz dolog, az elhelyezés müve.
-
-Sietnie kellett, mert a hetedik napon nyugodni akart. S mikor a
-legjobban sietett, akkor vette észre, hogy alkotásába egy kis hiba
-csuszott be. Ugyanis több élőlényt teremtett, mint amennyit könnyedén el
-tudott volna helyezni. „A teret nagyobbra kellett volna szabni“ – szólt
-magában. Különösen azt sajnálta, hogy az emberek számára nem teremtett
-több hivatalt. De a nagy munkát már nem lehetett elülről kezdeni.
-
-Mit volt mit tenni, elhelyezte az élőket ugy, ahogy lehetett. Beleizzadt
-amig egy kis rendet tudott csinálni, de alkonyat táján mégis elkészült a
-munka nagyjával. Még csak három csoport várt az elhelyezésre. Az élők
-egyetemének legutolsó rendü csoportjai: az ég madarai, a mezők liliomai,
-és a költők.
-
-Az ég madarai csiripoltak:
-
-– Mit fogunk enni? Mit fogunk enni?
-
-– Majd táplálni foglak benneteket – biztatta őket az Ur.
-
-Arra gondolt, hogy még maradt egy kis morzsa a zsebében.
-
-S az ég madarai elszálltak a levegőbe, ahol még hely maradt számukra.
-
-A mezők liliomai nem szóltak semmit, csak fázékonyan reszkettek
-fehérségükben.
-
-– Majd ruházni foglak benneteket – bátoritotta őket az Ur.
-
-Arra gondolt, hogy ez még kifutja a napfényből. És ott hagyta őket, ahol
-éppen voltak.
-
-Már csak a legutolsó csoport várakozott az Urra, a költők.
-
-A költők némán és közömbösen várták, hogy visszaküldik őket a sárga
-semmibe. Ugyse értették, hogy mivégre teremtették őket.
-
-Mikor az Ur megpillantotta őket, kétszer is megsimitotta szép ősz fejét.
-Mit csináljon velök? Már nem maradt semmije.
-
-Hosszas fejtörés után mégis kieszelt valami modus vivendi-t.
-
-– Őszintén megvallva – szólt elgondolkozva – egy kicsit bánom, hogy
-megalkottalak benneteket, mert tulajdonképpen, ha jól fogjuk fel a
-dolgot, fölöslegesek vagytok. De ha már megvagytok – isten neki,
-énekeljetek! Egyelőre nektek nem jutott semmi, de majd csak kinéz nektek
-is egy kis könyvtárnokság, tanitói állás, diurnum, vagy mi egy s más,
-egy kis nesze-semmi, fogd-meg-jól. Szegények vagytok, főzzetek vizzel.
-És a mennykőbe!… Talán csak megvárhatok én is egy kevés hitelt!… Végre
-is rászolgáltam a hitelre!… Na, hát csak előre!…
-
-A költők elszéledtek a világ négy tájéka felé s utközben vándorbotot
-nyestek maguknak a fákról.
-
-Az Ur nagyot lélekzett. Azt hitte, hogy végre szerencsésen elkészült.
-Már éppen el akart indulni, hogy nyugovóra hajtsa a fejét, amikor
-meghökkenve vette észre, hogy egy vad nézésü, máris elzüllött alak még
-mindig ott áll s hallgatagon várja a legfelsőbb rendelkezést.
-
-Olyan ágrólszakadt, olyan sovány, olyan beteg volt, hogy az Ur nem
-ismert rá.
-
-– Hát te ki vagy? – kérdezte megdöbbenve annak láttára, akit alkotott.
-
-– Én a _magyar költő_ vagyok! – felelt a dacos külsejü alak.
-
-– Költő is vagy! Magyar is vagy! Mért nem vagy mindjárt zsidó is?! –
-kiáltott fel az Ur elkeseredetten. – De, szerencsétlen, ha költő vagy és
-még hozzá magyar költő vagy, _akkor hát mit csináljak veled?!_
-
-Végtelen irgalmasságánál fogva mégis elgondolkozott, hogy mitevő legyen.
-
-– Hát persze, persze, te is élni akarnál… ismételgette magában.
-
-Beesteledett, mig sikerült kitalálnia valamit.
-
-– Légy hirlapiró – szólt határozottan, de hangjában részvét csengett.
-
-A magyar költő még ekkor se akarta megadni magát sorsának.
-
-– Más nincs? Semmi? Perabszolute semmi? – kérdezte.
-
-– Perabszolute semmi! – felelt az Ur, a legvégső „non possumus“
-szomoruságával.
-
-A magyar költő csüggedten hajtotta meg büszke, konok fejét.
-
-– Légy hirlapiró – ismételte az Ur szeliden – ez végzeted. Arcodnak
-verejtékével… nem, agyvelődnek elkinzásával kell megkeresned mindennapi
-kenyeredet… azaz nem, nem mindennapi kenyeredet, hanem azt, amit tegnap
-megettél, amit gyermekeid tegnapelőtt megettek, amivel tartozol…
-Dolgoznod kell többet mint két más embernek, mert ha csak annyit
-dolgozol, mint más, éhen halsz; dolgoznod kell mindennap, kivétel,
-szünidő nélkül, számodra nincs vasárnap, dolgoznod kell hiába, mert a
-maximum, amit elérhetsz: létednek és gyermekeid létének fentartása –
-arról, hogy egy betevő falatot hagyhatnál nekik hátra, nem álmodozhatol;
-dolgoznod kell, mikor az anyád meghal, dolgoznod kell az esküvőd napján,
-dolgoznod kell kimerülten, dolgoznod kell betegen, dolgoznod kell a
-halálos ágyadon is.
-
-Amikor más lepihen és alszik, tanulnod kell, mindig többet tanulnod,
-mert sokan vagytok, nagy a verseny s aki hátramarad az elhull.
-Minduntalan kockáztatnod kell az életedet, s minduntalan feláldoznod a
-szabadságodat, mert meggyőződésedért pisztoly elé állani és börtönbe
-menni: ez a te vagyonod, ez a te becsületed. Ezekután pedig mindörökre
-le kell tenned róla, hogy valamelyes megbecsülésben lesz részed, mert
-sokan vannak a hirlapirók, de kevesen a költők, s az emberek téged is az
-után fognak megitélni, amit kasztodnak csak a legsilányabbjai
-cselekesznek, mert ők gyakran cselekszik… Menj fiam! Ha jól viseled
-magad, férfikorodban segélykölcsönt kapsz az Ujságirók Egyesületétől, s
-aggkorodban alamizsnát, az Irók Segélyegyletétől. Menj és ne csüggedj!
-Mert ha meghalsz, minden jóra fordul. Jutalmul, mert költő voltál,
-ingyen kapsz sirhelyet s ha korán halsz meg, ha férfikorod delén
-agyondolgozod magadat, még olyanok is lesznek, akik megsiratnak!… Menj,
-szegény fiam!
-
-S a költő ment, ahová végzete rendelte.
-
-Az Ur pedig nyugovóra tért. Pihenő helyéről még egyszer visszatekintet
-alkotására, s öröm töltötte el a gyönyörü világ és a sok élet láttán. De
-isteni érzése nem volt zavartalan; mindenlátó szeme mindig látta a
-magyar költő meggörnyedt alakját, s fenséges örömébe egy ürömcsepp
-vegyült.
-
-*
-
-Aki pedig ezt a mesét nem hiszi el: olvassa el Inczédy László
-élettörténetét.
-
-
-VIII.  _A költő és a sorsjegy._
-
-A költő és a sorsharag… ez régi téma. A költő és a sorsjegy… ez már
-modernebb. Haladjunk a korral.
-
-*
-
-A költőt megválasztották országos képviselővé. De a költő a pokolban is
-költő marad. Vakarjátok meg a függetlenségi politikust és eltünik a
-poéta. Sétáljon bár Páris utcáin, mégis csak: kibuvik a szeg a zsákból.
-
-A költő tehát Páris utcáin sétált, s abban a képzelődésben élt, hogy ő
-épp olyan országgyülési képviselő, mint a többi. Ehhez képest igy
-monologizált:
-
-– Legalább is négyszáz képviselőtársam van, akinek a választás több
-pénzébe került, mint nekem. Nem kevesebb, mint hetvenkét kollégámnak még
-a képviselői fizetését is lefoglalták választási költségek fejében.
-Szerencsére az én választóim: utolsó mohikánjai az elvhüségnek. Komolyan
-vették a tiszta választás mókás jelszavát, s igy az én pénzem megmaradt.
-Még fölösleges pénzem is van, amit a mai világban már csak kevesen
-mondhatnak el magukról. Mit csináljak vele? Sorsjegyet veszek. S ha
-megütöm vele a főnyereményt, Magyarország összes költőit megválasztatom
-országgyülési képivselővé.
-
-Bement a legközelebbi bankházba s egy igérvényt kért. A bankhivatalnokok
-összenéztek.
-
-– Mi a neve? – kérdezte egyikök.
-
-A költő megmondta a nevét.
-
-– Foglalkozása? – firtatta amaz.
-
-– Országgyülési képviselő vagyok – felelt a költő.
-
-– Hja, ezt akárki mondhatja!
-
-A költőnek igazolnia kellett magát.
-
-– Vallása?
-
-– Abban a kedvező helyzetben vagyok hogy nem kell eltitkolnom – szólt a
-költő s előmutatta keresztlevelét.
-
-– Utlevele?
-
-Véletlenül az is volt nála.
-
-Ezután még vagy másfél óráig várakoztatták, abban a reményben, hogy
-elunja a dicsőséget s lemond a sorsjegyről. De a költő kitartott, s
-végül mégis csak oda kellett adni neki az öt frankos igérvényt.
-
-Ez a sok huzavona szöget ütött a költő fejébe. Tünődni kezdett, s addig
-tünődött, mig megtalálta a magyarázatot. A bankhivatalnokok észrevették,
-hogy idegen, s el akarták rettenteni a sorsjegyvásárlástól. Nem akarták,
-hogy a francia pénzt idegen nyerje meg s kivigye külföldre.
-
-Mit tett volna ebben a helyzetben egy más képviselő? Egy vérbeli
-politikus? Egy megrögzött összeférhetetlen?
-
-Azt tette volna, hogy: gunyosan mosolyog, elteszi az igérvényt, megüti a
-főnyereményt, zsebre vágja a milliókat és nem is fütyöl többet
-Franciaországra.
-
-De a költő a pokolban is költő marad…
-
-Alig vette észre, milyen ijedtséget idézett elő, az országgyülési
-képviselőben feltámadt a poéta. Eszébe jutott, hogy a franciák és mi,
-magyarok, tulajdonképpen testvérek vagyunk. Eszébe jutott Franciaország
-dicső multja: Szent Lajos, IV. Henrik a nap-király, a forradalom hősei,
-Bonaparte, Austerlitz, február, julius, a barrikádok, és a vérző
-Franciaország: Metz, Sedan… Eszébe jutott, hogy Franciaországgal mindig
-barátságos viszonyban voltunk, és hogy Franciaország néhányszor, igy
-például: Rákóczi idejében, vagy ebben a században: az emigrációkor,
-majdnem hogy segitségére sietett Magyarországnak…
-
-Mindez eszébe jutott, s igy szólt magában:
-
-– És én elvigyem ennek a derék országnak a pénzét? A francia testvérek
-kenyerét? Nem, nem volna áldás azokon a mandátumokon, amelyeket az ő
-elszegényedésük árán szerezne meg az ember!…
-
-Megsajnálta Franciaországot és nem ütötte meg a főnyereményt.
-
-*
-
-De később nem állhatta meg, hogy el ne beszélje kalandját, tüzes
-szónoklatot tartván az önálló vámterület mellett.
-
-Aminek utána hallgatói fejöket csóválták és igy elmélkedtek:
-
-– Ezt mégis elhibázta kigyelmed! Mert szép az érzés, ha semmibe se
-kerül, és szép a költészet, ha a légynek sem vét. De a közérdek előbb
-való, és mikor közérdekről van szó, a politikus gyürje le a költőt. Ha
-ön elhozta volna Franciaország millióit!… Hogy lehetett ezt
-elmulasztani, kedves költő ur! Ön csinos verseket ir, amelyeket senki se
-olvas el, s mi ezért tiszteljük önt. De ha ön elhozta volna nekünk
-Franciaország millióit: Kossuth, Türr Pista és Garibaldi után ön volna
-az első, akinek dalba foglalnók a nevét!
-
-
-
-
-TÉLI ÁLLOMÁSOK.
-
-A loppioi tó malachit szinü vizére rámosolyog a Tavasz küldötte első
-napsugár, s a viaszképü ember, ott, a vasuti kocsi bőrpadján boldogan
-suttog magában: „Áldott Dél! Köszöntelek!“ A kis kávémasina, mely
-embereket szállit a magaslatokon keresztül, duruzsolva, pihákolva
-szaladgál jobbra-balra a nagoi hegykanyarulaton. Hol előre törtet, hol
-visszafut; messziről nagy, fekete macskának néznéd, mely valami
-cérna-gombolyaggal játszik. Oltresarcanál aztán lekanyarodik a
-magaslatokról, s a viaszképü ember a völgykatlanban villák és fogadók
-kőhalmait pillantja meg: az ott már Arco. Végre! Az összegémberedett láb
-és kar, mely a meráni direkt kocsi beteg-fülkéjében tizenkilenc órán át
-nem találta a helyét, hogy aztán még két vasuti kupét próbáljon ki, már
-jóelőre nyujtózkodni kezd, s mikor a kis kávé-masina behápog az arcoi
-állomásra, a beteg megkönnyebbülten kászolódik ki a vasuti kocsiból. Nem
-látja sápadt, fehér fülü bajtársait, akik Rivába igyekezve, sietnek
-elfoglalni az üresen hagyott helyeket, nem látja a vasut lármáján
-szórakozó halovány asszonyok féreg-rágta szépségét, csak a napsugárt,
-mely vigan táncolt be előttük a szomoru állomásra. S annak az érzésével,
-aki három heti tengeri ut kényelmetlenségei után végre kikötőbe ért,
-örvendezve siet a kijárat felé. A kijáratnál aztán aranypaszomántos
-sapkáju hotel-szolgák veszik át az orvosok eleven szállitmányát. A beteg
-nem ellenkezik, nem ordit fel, nem rug-kapál, nem védekezik
-kétségbeesetten, nyugodtan türi, hogy betegyék egy omnibuszba, melynek
-mult havi pasasérjai már csöndesen fekszenek nem messze innen, a fehér
-kövek alatt.
-
-Ó, viaszképü ember, nézz vissza egy pillanatra, mielőtt végképpen magad
-mögött hagyod a hegyeket, a halmokat, az országokat, népeket s az egész
-földgolyóbist! Nézz vissza; megérdemli, hogy még egy utolsó pillantást
-vess rá: gyönyörü világ volt! Fák zöldeltek, patakok csörgedeztek s
-vidám asszonyok nevetgéltek benne. Bucsuzz el tőlük. Az ut, amelyre
-lépsz, rövid, s mégis a semmiségben végződik. Ez a napsugaras vidék az
-Elysium előtornáca; az aranypaszomántos sapkáju szolgák a halál
-küldöttjei. Ha a nagy embergyüjtő eddig csak alkudozott rád, itt,
-bizonyos lehetsz benne, perfektté teszi a vásárt. Nézd, amott a meleg
-homokon pohos, dusgazdag baktériumok trilliói korzóznak láthatatlan
-batárjaikon; a gyepen ici-pici bacillus-fiuk és serdületlen bacillák
-megszámlálhatatlan serege járja a ringe-ringe-rájá-t. Viaszképü ember,
-nézz vissza még egyszer a hófedte hegyekre, s azután menj, ahová a
-napsugár hi, az aranypaszomántos sapkáju szolgákkal! In paradisum
-deducant te angeli.
-
-*
-
-Déli verőn a beteg sétára indul San Tommaso irányában. Elmegy az
-elhagyott templomig, melyen nagybetüs felirás figyelmezteti a minden
-tisztességtudásról megfelejtkezett emberiséget, hogy: „Rispetto alla
-casa di Dio!“ s közben végignézi a temérdek fogadót, amint minden
-ötpercnyi távolságban egymásra licitálnak az olcsóbbnál olcsóbb
-ellátással. Ha elhiszed, amit hirdetnek, azt képzelnéd, hogy tüdőbajos
-ember számára nincs itt egy talpalattnyi hely, s ablakaikból vértelen
-lány-arcok nézik a sétáló beteget, Krisztus arái. Amint tekintetük
-találkozik, azt gondolják egymásról: „Szegény! Ez már szépen benne
-van!…“ s aztán igyekeznek egyébre gondolni. Amaz tovább megy. Egy
-pillanatra boldoggá teszi a meleg érzése, s kigombolja a felső kabátját,
-de mikor a tizedik haldoklót hozzák eléje tolószéken, óvatosságból ismét
-begombolkozik. Az egyikre véletlenül rápillant s igy szánakozik magában:
-„Istenem, hát nem jobb volna ennek, ha egy vagy két héttel hamarább
-meghalna?! Mit ér már az ilyen exisztencia?!“ Egy-két hét mulva, mikor
-őt viszik igy, azt fogja gondolni: „Ó, milyen jó a levegőn! Nemsokára
-annyira megerősödöm, hogy megint járhatok, kelhetek, sétálhatok!…“
-Elhalad az osztrák Fehérkereszt épülete előtt, s a kirakatba tett
-haldoklók, a verandán és az erkélyeken fekvő, mozdulatlan emberek egy
-kicsit elkedvetlenitik. Visszatérőben nem állja meg, hogy oda ne
-pillantson; igen, még most is ott feküsznek.
-
-Betér egy vendéglőbe, vagy egy kávéházba. A térzene, bár egy kicsit
-kisértetiesen hangzik, elszórakoztatná; de már elég beteget látott,
-minek lássa a többit is?! Azt a rekeszt választja, ahol dohányzók
-söröznek. A másikban, ahol nem szabad szivarozni, nincs egy lélek se.
-Mindenkinek jólesik azt hinni, hogy az ő baja nem tartozik a sulyosabbak
-közé, s a füsttől nem őt óvják, hanem a többieket.
-
-Csak a szomszédja valamivel tovább ülne! S ne látná mindenütt azt a
-memento mori-t, hogy: „Man bittet sich der Spucknäpfe zu bedienen.“
-
-Kilenc órakor lefekszik s a kegyes álom elfelejteti vele ezt a széltől
-védett helyet, ahol nem igen vannak, csak haldoklók, s olyanok, akik a
-haldoklásból élnek.
-
-*
-
-Harmadnap a beteg ember rájön, hogy télen, ha rossz idő jár, a pokolban
-is hideg van. A hőmérő itt három fokkal többet mutat, mint otthon – ahol
-különben süt a nap – a szél se fu olyan nagyon, mint a Garda-tón
-(Malcesine tájékán), de esik az eső, s a szobából nem lehet kimenni. A
-szobában pedig rettenetes hideg van; lehet husz-harminc éve, hogy nem
-fütöttek ebben a helyiségben. A nyomorult ember, aki a tavaszt keresi,
-befüttet; az első kisérletek hiábavalók, de két forint ára fütőanyagtól
-valamennyire megenyhül a klima. A beteg ember magáraveszi a plaidjét és
-néz maga elé.
-
-Szeretteire gondol, akik azt hiszik, hogy ő az örök tavaszban lépked, s
-kék virágokat szed örökzöld fákról, melyek nevető ég alatt dicsérik a
-természet kegyességét ötszáz esztendő óta.
-
-Másfél óra mulva elfogja az elkeseredés s lemegy az első
-könyvkereskedésbe, hogy valami olvasnivalót keressen.
-
-Ó, ezek is gondoskodnak a haldoklókról! Ime, itt vannak: „A tüdővész
-keletkezése és gyógyitása.“ – „Egészségtan tudőbajosok számára.“ – „Az
-alkohol és a tuberkulózis.“ (Olcsó vigasz azok részére, akik nem
-söröznek.) – „A tüdővész gyógyitható.“ – „Az asztma gyógyitása.“ –
-„Hogyan óvakodjunk a tüdővésztől, s hogyan gyógyitsuk a tuberkulózist?“
-– (Ez biztos szereket ajánl, s olcsóbb, mint a többi.) – „Térjetek
-vissza a természethez!“ (Azoknak szól, akik még reménykednek.) –
-„Láz-mérő.“ (Ennek a doktornak a szive spongyából van.) – „A soványság
-okai és gyógyitása.“ (Ezt lágyabb lelkü lirikus költötte.) – „Hogyan
-ismerjük meg a tüdővészt a szem kötőhártyájáról?“ (Kitünő könyv; aki
-elolvassa, meggyőződik róla, hogy neki semmi baja.) – Aztán egy egész
-irodalom azok számára, akik már csak a másvilágban reménykednek:
-„Személyiségünk tuléli a földi létet.“ – „Meghalok s mégis élek.“ –
-„Közlekedjetek a szellemekkel.“ – „A praktikus spiritualizmus tanitása.“
-– „Bevezetés a kisérleti spiritualizmusba.“ – „A föld nem utolsó
-állomásunk.“ – Ötven krajcárért, vagy másfél forintért egy hétre való
-vigasztalás. S ne felejtsük el, hogy ez a kegyes csalás nem árt
-senkinek. A beteg, ha elpezsgőzi azt a pénzt, amibe ezek a nyomtatványok
-kerülnek, legfeljebb egy pár órával hosszabbitja meg az életét.
-
-Itt a civilizált emberiség örök szórakoztatója: Guy de Maupassant. Itt a
-legujabb könyvek, amelyek a beteg figyelmét egy negyedórára leköthetik;
-itt a „Henschel fuvaros“ és Christomanos naplója. Azt, akit
-világéletében csak egy dolog érdekelt, itt is fel fogják viditani
-„Faublas lovag kalandjai“. Aztán megint Guy de Maupassant, vallásos
-könyvek, s végül is a Notre coeur szerzője.
-
-A beteg beburkolózik plaidjébe, lábát odatámasztja a kályhához, olvas és
-élvezi az örök tavaszt.
-
-*
-
-Az osztrák-magyar monarkia köztisztasági ládájában, melyet némelyek
-üdülőhelynek tekintenek, s melyet a bacillusok Párisának kellene
-neveznünk, a tekintélyesebb és pohosabb baktériumok nemzetközi
-kongresszust tartanak. Eljárják a danse macabre-t, aztán komoly
-tanácskozásra gyülnek egybe s elvégzik, hogy minden becsületes
-törekvésük ellenére még folyvást jelentékeny a tennivalójuk. Egyre
-jönnek uj meg uj szervezetek, amelyekkel el kell bánniok.
-
-Nehezen győzik a munkát, de vannak szövetségeseik.
-
-Ezek a szövetségesek derék, köztiszteletnek örvendő emberek. Akik nem
-látják át, hogy az igazán megtámadott embernek a valamivel tisztább, s a
-kevéssel, fölötte kevéssel melegebb levegő nem használ annyit, amennyit
-árt a temérdek lelki depresszió, és nem látják át azt sem, hogy akinek
-könnyü inficiálnia magát, sehol se szerezheti meg az infekciót
-biztosabban, mint itt, ahol több a miazma, mint a meleg, s ahol minden
-villámos lámpán ott kellene lennie a felirásnak: „Óvakodjál
-embertársadtól!“… Talán maguk se tudják mért – valószinüleg puszta
-tradicióból – bolygatják ki a halálraitélteket otthonuk nyugalmából, s
-maguk se hiszik, hogy sokat használ a szerencsétlennek, ha a tavasz
-reményében, elhozza obulusát ennek a kis köztársaságnak, mely a
-haldoklásból és a halálfélelemből él, nő és gyarapszik.
-
-Igaz, hogy kényelmesebb nem látniok a halálra váltat. Ez is
-misericordia.
-
-
-
-
-AZ IGAZSÁG.
-
-Fölteszem, – nem jó magyar szó, de szükséges szó – tehát: fölteszem,
-hogy Stockmann Tamás doktor, exfürdőorvos és ingyenes-iskola tulajdonos,
-egy hideg őszi reggel fölkerekedett a családjával és meglátogatta
-Párist. Fölteszem róla, hogy mindig kivánkozott oda, mert hallottam,
-hogy a tudomány és a filozófia kérdései egész életében érdekelték, s az
-ilyen emberekben gyakorta föltámad a vágy: fölkeresni a földgömbnek azt
-a kis területét, amely egykor kétségtelenül a legnagyobb világitó telepe
-volt a civilizációnak s amely talán még ma is megtartotta ebbeli
-jelentőségét. Fölteszem, hogy Stockmann Petra kisasszonynak, aki igen
-komoly hölgy, eszébe jutott megnézni a Collège de France-ot is, s ebben
-a század egyik legeredetibb gondolkozóját; fölteszem, hogy Stockmann
-doktor és leánya egy emlékezetes délután, kettő és három között, ott
-szorongtak abban a kis udvari szobában, ahol hosszu, durva fa-asztal
-mellett tanitványai között ülve, egy nagyfejü, és rövid lélekzetü köpcös
-kis ember a zsoltárokat magyarázta hallgatóinak. Fölteszem, hogy mert a
-sok héber szó csak édes-kevéssel gyarapitotta ismereteiket, engedelmet
-kértek a hirneves tudóstól, hogy otthon is meglátogathassák; s fölteszem
-végre, hogy Renan el is fogadta látogatásukat, s leültette őket bibliai
-egyszerüségü szobájában, azokra a székekre, melyek valószinüleg a
-patriarkák korából maradtak fenn.
-
-Tehát mindez csak fantazmagória, nem igazság. De ne vessük meg oly
-nagyon fantazmagoriáinkat. Nincs az a képtelen álom, mely minden igazság
-nélkül való volna. Tökéletesen hazudni lehetetlen, s fantazmagóriáinkban
-is megnyilvánulnak bizonyos igazságok, néha talán akaratunk ellenére is.
-Sőt – ki tudja?! Olykor azt hinné az ember: mintha ugy volnánk az
-igazságokkal is, ahogy az árnyékunkkal, amely, ha utána futunk, elillan
-előlünk, s ha futunk előle, utólér bennünket.
-
-Elképzelem tehát, hogy Pyrrhon modern kiadása, meg a rajongó norvég
-együtt ülnek egy bölcsészekhez méltó, egyszerü szobában s a következő
-párbeszédbe bocsátkoznak:
-
-(Ne tessék merész álomnak mondani, ha ugy teszek, mintha hallanám a nagy
-kételkedő szavait. Aki jól elolvassa az ő irásait, könnyen
-belelovalhatja magát ebbe a fantazmagóriába.)
-
-A rajongó előadja azt a kázust, mely Ibsen Henrik munkáinak
-gyüjteményéből, a Reclam-féle bibliothékából, vagy a Nemzeti Szinház
-előadásából immár jól ismeretes, s igy rohanja meg II-ik Pyrrhont:
-
-_Doktor:_ Ugy-e mester, mindez hihetetlen, rettenetes és fölháboritó?
-
-_Pyrrhon II.:_ Igen, ön bizonyára nagyon derék ember.
-
-_Doktor:_ Ezzel, remélem, nem akarja azt mondani, hogy a helyemben
-másként cselekedett volna?
-
-_Pyrrhon II.:_ Nem, nem tudom, miként cselekedtem volna az ön helyében.
-Ugy tetszik, én se titkoltam volna el, aminek ön nyomára jött, de
-meglehet, hogy nem bocsátkoztam volna harcba a környezetemmel. Én már
-öreg vagyok, uram.
-
-_Doktor:_ Szóval, ön, mester, nem ért velem egyet abban, hogy az eset
-föllázitó?
-
-_Pyrrhon II.:_ Istenem, uram, én csak egy totyakos öreg ember vagyok. Az
-agyam már meg van lágyulva s akkor se igen biztam benne, amikor még ép
-volt. De ha ön mégis kiváncsi a véleményemre, megvallom, hogy: nem
-tartom az esetet fellázitónak. Ellenkezőleg, természetesnek találom.
-
-_Doktor:_ Miért?
-
-_Pyrrhon II.:_ Mert ön nem elégedett meg azzal, hogy ugy cselekedjék,
-amint szive és lelkiismerete parancsolták. Ön többet tett ennél. Ön
-akcióba lépett, hogy ráerőszakolja a maga fölfogását a többiekre is,
-akik másképpen gondolkoztak, mint ön. Ugy látszik, az ön gondolkozása
-nemesebb, mint az övék, de érthető, ha ők többre becsülték a magukét.
-Minthogy pedig – amint önmagáról tudhatja – az emberek sok mindenre
-képesek azért, hogy más felfogásokkal szemben a magukét vihessék
-keresztül: értem, hogy tüzzel-vassal opponáltak önnek. S csodálom:
-először, hogy ön ezt előre nem látta, másodszor, hogy utólag
-föllázitónak találja a dolgot. Én… én ugyan csak totyakos öreg ember
-vagyok, de… az ön helyében megérteném őket és megbocsátanék nekik.
-
-_Doktor:_ De mester, én az Igazságot szolgáltam!
-
-_Pyrrhon II.:_ Az Igazságot? Miféle igazságot?
-
-_Doktor:_ Azt hiszem, mester, csak egy Igazság van a világon.
-
-_Pyrrhon II.:_ Nem tudom. _(Megakad a szeme a Petra kisasszony északi
-egészségtől duzzadó korzetjén s mélázó tekintete megnyugszik ezen a
-kellemetes ponton.)_ Kettő közül egy. Vagy valóban csak egy Igazság van,
-s akkor ez az Igazság nem jelenthet mást, mint valamely őserőt, mely
-mindenható, titokzatos és megérthetetlen, mint maga az istenség… Ámde
-akkor ez az Igazság épp oly megismerhetetlen, mint az az apróság, hogy:
-honnan jöttünk és hová megyünk, miért jöttünk e világra stb. És nemcsak
-sátáni gőg, de gyermeki elbizakodottság is szükséges ahhoz a fennhéjázó
-állitáshoz, hogy: „én láttam, mi van a fátyol mögött, s én ennek az
-őserőnek egy részét a zsebemben hordozom, a bölcsek kövének formájában…“
-Vagy vannak milliárd és milliárd igazságok… _(Petra kisasszony elpirul,
-nem tudni miért.)_ Annyi igazság, ahány generáció, ahány amber, ahány
-gondolat. Ami a multban igazság volt, az ma már nem igazság, s az én
-igazságom önnek már nem az, sőt az, amit ma igazságnak tudok, holnap már
-nevetséges balgaságnak vagy egyszerü káprázatnak tünhetik föl előttem.
-Mindnyájan átéltük az igazságok egész dinasztiáinak teljes és tökéletes
-bukását, s aki sokáig él, rendszerint megéri, hogy mindazok az eszmék,
-melyekért egykor lelkesedett, hiu álmokként maradnak meg emlékezetében.
-Ön azt vallja uram, hogy egy-egy normális igazság átlag 15–20 évet él.
-Hol? A köztudatban? De hisz ön hozzá teszi, hogy az igazság csak
-keveseké, a kiválasztottaké. De hiszi ön azt is, hogy a kiválasztottak
-bizonyos időpontokban egyetértenek s összetalálkoznak ezekben az
-igazságokban? Uram, én valaha olyan szerencsés voltam, hogy koronként
-együtt ebédelhettem Franciaország legkiválóbb embereivel. Bizonyára ön
-is hallott a Magny-féle diner-kről. A Goncourt naplójegyezeteiből
-meggyőződhetik róla, mennyire különböztek egymástól azok az igazságok,
-melyekre az ott egybegyült rokonlelkek esküdtek. De, umam, soha se
-voltunk ott ketten, akik egy másodpercig egyformán gondolkoztunk volna.
-Sőt, ha őszinte akarok lenni, azok az igazságok, melyeket az egyik
-szerdára elvittünk, a másik szerdán már magunk előtt se voltak
-mindannyian kifogástalan és párbajképes igazságok. Nem, uram, az
-igazságok bennünk magunkban sem élnek 15–20 esztendeig. Ilyen sokáig
-csak az álmok élnek, a legszebb, a legtartósabb és legerősebb igazságok.
-Azért ugy rémlik előttem – bár én csak totyakos öreg ember vagyok, aki
-nagyon sokat téved, nagyon sokat csalódik – mondom, ugy rémlik előttem,
-hogy ezek közül a kérész-életü igazságok közül egyik sem érdemli meg,
-hogy kiválaszszuk a többi közül, s hozzá kössük életünk sorát… Egyik se
-érdemli meg, hogy fanatikusan harcoljunk mellette s ráerőszakoljuk
-embertársainkra. Nem hirdetem a nihilt, uram. Mindnyájunkban van egy
-biztos vezérlő. Amit egy becsületes embernek a lelkiismerete diktál: az
-mind igazság. Momentán, pillanatnyi igazságok ugyan, de aligha van
-másféle igazság.
-
-_Doktor:_ Csak nem akarja azt mondani, mester, hogy nem volt érdemes
-akcióba lépnem s hogy közönbösen hallgatnom kellett volna, mikor
-megtudtam, hogy a fürdőhelyünk nyavalya-fészek?!
-
-_Pyrrhon II.:_ Nem, uram. Bizonyára jól cselekedett, hogy hallgatott a
-szivére. De aztán, az ön helyében, hallgattam volna a logikára. Ugy
-tetszik, lemondtam volna a hivatalomról (cselekedtem már hasonlót, mikor
-kiléptem az egyházból), nem vitatkoztam volna, nem igyekeztem volna
-meggyőzni senkit, hanem a kötelességszerü reveláció után elvonultam
-volna a könyveim közé, tanulmányozni az exegézist vagy a bakteriológiát…
-És mindenekelőtt: nem gratuláltam volna magamnak.
-
-_Doktor:_ ? ? ?
-
-_Pyrrhon II.:_ Mert ha van valami, ami előttem ebben a pillanatban
-igazságnak tünik fel, ugy ez a következő életszabály: Legyünk alázatosak
-és béketürők. Ne bántsunk senkit, ne okozzunk kárt senkinek és ne
-botránkoztassunk senkit. Éljünk szegényen és éljünk tiszta életet. Ha
-igy élünk, jól élünk. Ebben a pillanatban ugy tünik fel előttem, hogy ez
-megjárja igazságnak. Igen, uram, jó, ha alázatosak vagyunk és ha tiszta
-életet élünk. _(A két fénylő, apró szem ujból rátéved Petra kisasszony
-egészséget kiabáló korzetjére. Mosolyog.)_ Ámbár ez se egészen bizonyos.
-
-
-
-
-KÉT SZÉP SZEM ÉS ÉLETBÖLCSESÉG.
-
-Seingalti Casanova Jakab emlékirataiban van egy bájos vonás. Vagy
-kétezer lapon keresztül nem csinál egyebet, mint neveti az öreg
-férjeket, felhasználja a lányok tudatlanságát, keresi az alkalmat az
-asszonyok körül s dicséri a kegyes természetet, mely ugy akarta, hogy a
-fehér nép előtt többet érjen egy ifju pásztor, mint egy vén király.
-Egyszerre fordul a kocka. Jakabunk megöregszik s előkerül egy rossz
-leány, valami Charpillon nevü, aki megtorolja mindazt, amit a vén
-szoknyahős valaha csak asszonyok ellen vétett. A kamatok kamatjával
-fizeti meg a sok szerelmi hitszegést és árulást, megboszulja az
-elcsábitott lányokat s a faképnél hagyott asszonyokat. Kizsákmányolja,
-megkinozza s orránál fogva vezeti az öreg Casanovát; biztatja s
-felrugdalja, szóval ugy bánik vele, mint egy infámis kölyök a vén,
-fogatlan kutyával.
-
-És Casanova? Nem sóhajtozik s nem kesereg, hogy elmultak a szép idők:
-Casanova nem érti a dolgot s meg van botránkozva. Haragjában csunyán
-kiszerkeszti a gonosz Charpillont, rácitálja a morált s polemizál vele.
-Ugy találja, hogy hajdan angyalokkal volt tele a világ s elfelejti, hogy
-az angyalokkal nem polemizált. Elfelejti, hogy Charpillonok azelőtt is
-voltak, hogy angyalkái Charpillon módjára bántak el az első fejezetek
-nevetséges öregeivel; nem veszi észre, hogy megrontóját angyalkának
-látja a sequens, aki nem polemizál; s nem tud róla, nem sejti, hogy ő
-már nem ő, ellenben Charpillon örök.
-
-A Casanova öregségének volt egy nagy szerencséje: az öntudatlan volta.
-Annyira hozzá szokott, hogy szerették, hogy nem értette a világot, mikor
-számára kifogyott a dal.
-
-Vagy csak játszotta ezt az öntudatlanságot? Nem hinném; Jean Jacques
-Rousseau után ez a legőszintébb iró a világon. A tekintélyes számu
-csalás és hamis kártyajáték, amelyekkel beszámol, megannyi bizonyiték
-őszintesége mellett. Néha szépiti egy kissé a dolgot s akárhányszor
-kedves szórakozottsággal felejti el megemliteni, miért kellett egyik
-vagy másik városból megugrania, de eleget közöl intimitásaiból arra,
-hogy a többit elengedhessük neki. Nem lehet kifogás az őszintesége
-ellen. S mikor nem érti a hálátlan asszonynépet, nem komédiázik, csak
-naiv. Amint szeretni is naivul szeretett, minden szolgálót egyforma
-lángolással. Mindig imádja a legutolsó kedvest s feleségül akarja venni
-az egész világot.
-
-Alkalmasint ennek az áldásos naivitásnak köszönhette, hogy öregsége
-ilyen öntudatlan volt, s hogy e tekintetben mint csodálatos kivételre
-lehet hivatkozni rá.
-
-A szabály az, hogy az öregség bünös, nem ostoba. Azok a szánalmasan
-nevetséges öregek, akik biznak magukban s még inkább biznak a lányban
-vagy asszonyban, többnyire a mesék világába tartoznak. A vigjátéki
-öregek nem anyira vén buták, mint igen rossz fiuk. Ki lát a veséjükbe?
-Az ember szánja őket: „Szegény öreg, ő azt hiszi, hogy még nem olyan
-öreg!“ S meglehet, a szegény öreg nem hisz semmit, csak megalkuszik.
-
-A késő öregségben az önző, kapzsi és cinikus ember még inkább önzővé,
-kapzsivá és cinikussá válik. Minél kevesebbje maradt, minél kevesebbet
-várhat már az élettől, annál jobban sóvárogja a még megszerezhető
-javakat. Ha gyomrának a rabja, nem fogja eltitkolni; de ha az aszonyé,
-ugy meg kell őriznie a contenance-ot. Tudja, hogy büne visszatetsző; s
-nem akar visszataszitó lenni, inkább érdekből, mint a szégyen miatt. És
-sokan vannak ők: a Dávid királyok, akiknek hátborzongatóan jól esik
-kissé fiatalodni az üdeség közepett, a Baron Hulot-k, akik ki akarják
-szini a serleg utolsó cseppjét is, a Pall-Mall-Gazette leleplezéseiben
-szereplő öregek, az ártatlanság nagy értékelői. Sokan vannak s nem
-szeretik a nagy nyilvánosságot. Ellenben nem kötik magukat az apró
-kényelmekhez s ha kell, bünösök törvényes formák között. Hogy egy hetven
-éves ember ne látná annak veszedelmeit, ha reszkető kezével hozzányul
-egy fiatal leányfő narancsvirágához – micsoda föltevés! Nem, ők nem a
-vakok intézete. S ha néha elbizakodottságból hivják ki maguk ellen a
-végzetet, még gyakoribb, hogy felhajtván a pohárt, csöndes megadással
-ajánlják lelküket istennek.
-
-Akármelyik esetre gondoljunk, mikor egy moralista arra tökéli el
-hetvenhárom esztendős fejét, hogy diadalszekerén egy viruló fiatal
-leányt fog magával hurcolni: ezt az elhatározást bizonyára nagy lelki
-hányattatásoknak kellett megelőznie. De ugy látszik, s ez axioma:
-
-A lelki hányattatások főképpen arra valók, hogy tul tegyük rajtuk
-magunkat.
-
-A jelenkor egyik legnagyobb moralistájáról szólt az ének.
-
-Ez a kitünő ember az asszonyi lélekre vonatkozó ismeretek legnagyobb
-tudósa volt. Ugyszólván egész életét ennek a „szakmá“-nak szentelte,
-amelynek tudvalevőleg egyik legnagyobb előnye, hogy ha eredményei
-vitásak is, a részletei minden esetben megérdemlik, hogy foglalkozzunk
-velük. S ha a kitünő moralista életének vége felé nagyon bele talált
-melegedni ezeknek a részleteknek egyikébe, nem mondhatni azt sem, mintha
-vizsgálódásai különben eredménytelenek lettek volna. Tőle való például
-az az eléggé meg nem szivlelhető bölcs irányelv, mely arra int, hogy:
-
-„Óvakodjál az asszonyoktól husz éves korodig és vonulj vissza tőlük, ha
-a negyvenet betöltötted.“
-
-Mintha ő maga nagyon elkésett volna ezzel a visszavonulással. Legalább
-egyszerre csak az a hir futott végig Európán, hogy a nagy moralista
-közeledni látván hetvenegyedik születésnapját, elérkezettnek tartotta az
-időt, hogy oltárhoz vezessen egy husz esztendős kisasszonyt s nem
-habozott sokáig, hanem igenis, szépének lába elé helyezte: dicsőségét,
-vagyonát és minden axiomáját.
-
-Ugy látszott, hogy ez a különben nem nagy jelentőségü s alighanem
-csekélyebb fajta szórakozás kissé kompromittálja az axioma-irodalmat.
-„Hogyan – kérdezgették az érdeklődők – a legevidensebb életbölcseségek
-sem óvnak meg a legevidensebb balgaságoktól, avagy a moral-filozófiában
-való kiválóság és a moral insanity olyan közel állanak egymáshoz?!“
-
-És mindenki sietett hitelt adni a kósza hiresztelésnek.
-
-Pedig a tapasztaltabbak előállhattak volna a hitetlenkedésnek ezekkel a
-természetes szavaival:
-
-– Várjunk csak egy kicsit, uraim!… Ne felejtsük el, hogy az ilyen
-dolgokban alighanem a Pailleron Réville hercegnőjének van igaza.
-Kételkedjenek, tisztelt uraim, kételkedjenek, ameddig megbizonyosodnak,
-és ha már megbizonyosodtak, azután is csak kételkedjenek! Egy leány
-bukásában s egy nagy lélek megbomlásában soha se lehet eléggé
-kételkedni!
-
-És óvakodjanak olyanformán cselekedni axiomáival, mint ahogy az angolok
-cselekedtek a szerencsétlen Wilde Oszkár irodalmi podgyászával, amelyet
-az erkölcsi felháborodás kidobott a közkönyvtárakból, összepökdösött,
-megégetett s szétszórt, hogy még hamu se maradjon belőle. Óvakodjanak
-boszut állani rajta egynámelyiküknek talán nem kedves moráljáért és
-öregkori megtévedéséért!… önök, akik olyan sokat megbocsátottak, például
-Horatiusnak!…
-
-Mert akármi történjék irójukkal, ezek az axiomák szép dolgok maradnak,
-amig csak a nyugtalan s aggódó lelkek végképpen ki nem vesznek a
-világból.
-
-Az öregség iszonyu. S a jelenkor egy másik nagy embere, Renan, előre
-leszámolt a lelki megroppanás idejének veszedelmeivel. Testamentummá
-tette, hogy: „ha majdan, a halálos ágyamon, szétmálló, beteg, kába
-agyvelővel, ellenkezőjét fogom mondani annak, amit most beszélek, ma,
-amikor eszem még ép, előre kijelentem, hogy mindez nem lesz az én
-szavam, nem lesz az én cselekedetem, csak egy agonizáló félrebeszélése,
-hánykolódása.“ S előre megtagadta haldokló énjét.
-
-Pedig nem volt mitől tartania: szépen halt meg. A másik nagy moralista,
-sajnos, rosszabbul járt. Olyan ujságot beszél róla a hir, a mely
-életének utolsó éveiben csunya foltot ejt magánéletének sokáig megőrzött
-jóhirén. De vajjon nem csak _On dit_, nem csak a legközönségesebb
-pletyka keveri ezt a késő öregkoráig tiszta életü embert a bünös
-aggastyán rosszhirébe?!… Kételkedjenek, tisztelt uraim, mindvégig
-kételkedjenek! Nos és ha megbizonyosodnak, még akkor se tessék rosszat
-gondolni róla! Ez csak az agonizáló hánykolódása. Az igazi ember ott van
-axiomáiban. Páris az, aki Helenát elrabolta, és nem az, aki egy félnapig
-véresen, sárosan hevert Trója falai közt.
-
-Ezt kellett volna mondania a kételkedésnek.
-
-Kételkedni mindig jó. Ebben az esetben is kiderült, hogy nem egészen úgy
-történt a dolog, a hogy Európa, sőt valamennyi földrész sajtója hetekig
-hiresztelte. Az a nagy ember ugyanis csakugyan házasságot kötött
-hetvenhárom éves korában, de nem egy huszéves kisasszonyt vezetett
-oltárhoz, hanem csak azt cselekedte, hogy törvényesitette egy
-negyedszázados viszonyát. Volt egy barátnője, a kivel mintha csak
-házasságban élt volna, akit azonban sokáig nem vehetett el feleségül,
-nem azért, mintha nem tartotta volna erre méltónak, hanem más okokból.
-Előbb azért, mert a barátnőjét nem engedte ki egy szerencsétlen házasság
-kötelékéből a boszuálló férj; később pedig azért, mert a családjának (a
-leányának meg a vejének, akiknek már eladó leányuk volt) nem akart
-kellemetlenséget okozni a régi viszony törvényessé tételével. Hanem, a
-mikor érezte, hogy nemsokára meg fog halni, anyagi tekintetben
-gondoskodni akart arról a nőről, akit sokáig szeretett s aki sokáig volt
-hozzá kedves. A mi egy kicsit más, mint a bünös aggastyánság.
-
-A valóság meg a közt, a mivé ezt a szenzáció-keresés formálja át, van
-néha egy kis különbség. Nem éppen kivételes dolog, hogy romlott
-képzelettel irják az ujságot külön ajánlással: a romlott képzeletnek.
-
-
-
-
-ESTE AZ ERDŐN.
-
-Este az erdőn egy nagyon szép fiatal asszony meg egy kis leány virágot
-szednek. Egyszerre előttük terem az örök Anthony, az az ember, akinek a
-szerelme végzetes. Az uj időkben Anthony külsőleg olyan, mint más. Nincs
-benne semmi a Beau Ténébreux-ből; megjelenése nem ébreszt
-balsejtelmeket. Tartása nyugodt, szava illedelmes; a szenvedély nincs
-folyvást ajkán. Amig magára nem marad vele, közömbös dolgokról beszél;
-semmiségekről, mint mindenki, kissé egyhanguan, mint egy igen jó modoru
-fényképész. Hogyan kelthetne gyanut? Titkát egy tudja csak, és az nem
-beszél róla. És egy tizenöt éves leány, „ki még virágot szedhet minden
-ágról“, mit sejt az még szerelemről, halálról?!… Magukra hagyja őket. Ő
-koszorut köt; a másik csöndes, mint a mélyviz; nem látni rajta, mit
-forgat a fejében. Majd hoz nekik virágot.
-
-Este az erdő árnyékokkal telik meg. Az elhagyott tájék ünnepi csendje a
-halált dicséri; a fák az anyaföldről suttognak, s szavuk a szivekbe
-lopózik. Akinek bánata van, kerülje az erdőt, s ne hallgassa a nyirfák
-zizegését; üljön otthon, olvassa Paul de Kock-ot, vagy menjen el a
-kaszinóba, ott még jobb a világitás. Az erdő sötétjében gnómok
-leskelődnek.
-
-S meglehet, ha ez a találkozás másutt történik, a dolog, melyről szólok,
-épp ugy végződik, mint a legtöbb szerelmi história: müvészi befejezés
-nélkül. Ki nem volt közel a „tragikus vég“-hez soha életében?! A
-véletlen nem mindig öl; néha visszarántja az örvény széléről, aki maga
-ront neki az örvénynek. Az Anthonyak családjából sokan meggyógyulnak, s
-mint nyugalmazott pénzügyi tanácsosok szokták, nem halnak meg soha.
-
-Ennek a históriának másképpen kellett végződnie. Mit beszélhettek a
-halál előtt – ki tudná azt kilélekbuvárkodni? Az örvény széléről
-visszarántott, hajdani öngyilkos-jelöltek mesélnek egyet-mást az efféle
-jelenetek részleteiről, de mindenki rosszul emlékszik elmult
-fájdalmaira. Bizonyára banalitásokat beszélt a szegény Anthony; affélét,
-aminőt szinpadon hallani. Az élet tragikusai a legtöbbször azoktól
-tanulják a szavakat, akik csak játszszák a tragédiát.
-
-Egyet tudunk az egész párbeszédből, ezt a kis szócskát, hogy: „nem“.
-Tudjuk továbbá a „tény-álladék“-ot. Két lövés dördült el, s két golyó
-kioltott két életet. Anthony ölt, mert szeretett; nem akarta, hogy a
-másé legyen, aki nem lehetett az övé. Aztán megölte magát. A
-vadrózsa-bokrétát piros, meleg vér boritotta el, s a gyermeklány már egy
-halottnak hozott virágokat.
-
-*
-
-Az ember nem hinné, hogy ennek a szomoru történetnek tanulsága is van.
-Pedig, ugy látszik, van; legalább eljövének a moralisták és fejöket
-csóválák.
-
-Lám, a realizmus! A meglazult erkölcsök! A finde-siécle és egyéb gonosz
-dolgok!
-
-Ámbátor Anthonyk minden időben voltak és lesznek, s a vidám régiek, akik
-szerencsésen elkerülték Krafft-Ebing doktort, koronkint együtt pingálták
-Ámort és a halálfőt.
-
-Mégis ugy kell lennie, mint ezek a bölcsek állitják, s bizonyára
-cudarság megölni, akit szeretünk, azért, mert nem engedett önös
-kivánságunknak. S ha a bokrétát kötözgető szép asszony gyilkosa azért
-ölt, hogy kiérdemelje ezeknek a moralistáknak az elismerését, ugy nagyon
-elvétette a dolgát.
-
-A valószinü azonban az, hogy édes-keveset törődött ezeknek a jó uraknak
-az elismerésével, s nagyon mindegy volt neki minden erkölcsi fogalmuk, s
-ráadásul mindegy volt neki az egész világ. Ugy látszik, nem igen
-törődött az semmivel, a monomániáján kivül. A szenvedély már ilyen
-furcsa valami.
-
-A moralizálás igen szép dolog, még a minden áron való moralizálás is. A
-karakter még tulszigoruságában is tiszteletreméltó. Néha azonban a
-karakter, a maga megelégedettségében, kissé erőszakos. Ilyenkor
-fölösleges prédikációkra ragadtatja magát, s többet akar tudni, mint
-amennyi halandónak adatott; szóval, a karakter néha diadalmaskodik az
-elmén… rosszabb magyarsággal jobb volna igy mondani: a karakter néha
-diadalmaskodik az ész felett…
-
-Még ebben az esetben is kalapot kell emelni előtte, ilyenkor azonban ne
-tessék követni a karaktert odáig, ahová tulszigoruságában eljut, amikor
-megtagadja az emberi részvétet a halottól.
-
-Higyjék el, némelyik Anthony méltó minden szimpatiára. Én ismertem
-ilyet; véletlenül éppen azt, aki – senki se hitte volna róla –
-gyilkossággal és öngyilkossággal végezte, este, az erdőn… nyilván nem
-azért, hogy megboszantsa a szigoruakat… Szóval, nemcsak „a papiron“
-tipelek… Kedves, megnyerő, és finom lelkü embert ismertem meg benne, aki
-gavallér volt a szó legjobbik értelmében, amivel azt akarom mondani,
-hogy gyöngéd és nemesszivü volt, aki addig, mig gyilkossá kellett
-lennie, még csak kellemetlenséget se okozott senkinek.
-
-Bizonyára volt benne valami a regényhősből. Ó, nem a viselkedésében, nem
-az allürjeiben, ha önök szerint, szigoru urak, a regényhősök
-viselkedése, a „regényhős-tempók“ nem férnek össze a jóneveléssel és az
-európai formákkal. De a hangja lágyságában, s a tekintete szelidségében
-volt valami nyugtalanitó, amit csak azoknál az embereknél venni észre,
-akiknek előbb-utóbb szerencsétlenség a végük.
-
-S önöknek igazuk van, ha azt vallják, hogy a világnak semmi szüksége a
-regényhősökre, akik önmaguknak is, másoknak is vesztére születtek, s
-akik nem tudnak élni, csak meghalni tudnak. Mindez igaz; mégis minden
-kor, s minden társadalmi réteg megtermi a maga regényhőseit.
-
-S mért hogy igen sokszor éppen ezek a legkedvesebb emberek?
-
-Csak véletlen-e, hogy ennek a mi regényhősünknek a huga tüneményes
-szépség volt a maga rövid életében, a legpoétikusabb jelenség, s a
-legragyogóbb beauté mindazok közül, akik a budapesti bálok parkettjén
-megfordultak?! Sokan sokáig emlékeztek rá, hogy ez a gyönyörü teremtés
-virágjában tört le; az orvosok azt mondták, hogy: a tüdővész, az
-asszonyok, hogy: a tánc ölte meg.
-
-Mért hogy a szépség, a szeretetreméltóság, meg a szerencsétlenség édes
-testvérek?…
-
-*
-
-Azokban, akik ismerték a mi regényhősünket, a mély részvétet nem
-zavarhatta meg az erkölcs felháborodása. Ezeknek eszébe kellett jutnia,
-hogy vannak rettenetes dolgok, melyek bármilyen isten ellen való vétkek,
-mindenekelőtt óriás szerencsétlenségek.
-
-Akik nem ismernek bocsánatot, vegyék figyelembe, hogy az isten ellen
-való vétek nem mindig alantas. Vegyék figyelembe, hogy amikor az emberek
-roppant tömegében jóformán csak egy energiát látni, azt, amelynek
-erejénél fogva az egész világ kapar és marakodik, majd ujra marakodik és
-kapar: az, hogy van még az emberiségben egy másik energia is, mely bár
-rombol és öl, de nem az étvágyból fakad – magában véve is bocsánatért
-kiált.
-
-
-
-
-A SZÁMÜZÖTT TÉLÉMAQUE.
-
-Nem vagyok nagy klerikus nevelés dolgában. A gyermek örök rejtély maradt
-előttem s állandóan bámulom a vakmerőket, akik ezen a rejtélyen
-uralkodni akarnak. Minő csodálatos erők szunnyadnak benne, amelyeknek
-életjelenségeihez a hőmérőt nem találod meg magadban! Mindegyik rébusz,
-mindegyik más és más s a legtöbbször oly idegen előtted, mint a fölötted
-világitó csillagok, melyeknek csak külső formáit ismered és sejtelmed
-sincs róla, micsuda világ lakik egyforma, szende fényük mögött. Ha azt
-véled, hogy kitanultad valamelyiket, a kinai nyelv hatvanezer betüje
-közül egyet tanultál meg s holnap ujra kezdheted a tanulást. Ahányan
-vannak, mind egy-egy külön világ; hieroglifái rejtelmes atavizmusoknak,
-melyeket a mult fekete fátyollal föd el előled. És te, aki talán nem
-ismersz egyebet, csak egy kaptafát, egy képzelt homunculust, olyan
-erőket vagy olyan gyöngeségeket imputálsz neki, amelyeknek talán éppen
-az ellenkezői érlelődnek szivében. Azért még sem félsz otromba kézzel
-nyulni hozzá ehhez a füstpapirhoz, melyen helyrehozhatatlan nyomot hagy
-minden érintés, minden vigyázatlan lehellet!…
-
-És milyen hitványak eszközeid, melyekkel ezen az ismeretlen hangszeren
-játszani iparkodol! A legtisztesebb, legősibb nevelési elvek közül
-majdnem mindenik vitatható, némelyik tisztára galádság. A
-legáltalánosabb principiumok között alig van egy-kettő, mely
-lelkiismereted előtt megállja a sarat. Meg vagyok győződve, hogy a
-leánygyermeket vallásossá kell nevelni; meg vagyok győződve, hogy fiut,
-leányt egyformán ahhoz kell szoktatni, hogy sohase hazudjék; s meglehet,
-ebben sincs igazam. A többi találgatás és tapogatózás. Sohase tudod,
-hogy mikor jót akarsz vele, nem rontod-e meg az egész életét. Igyekszel
-gyöngéd érzéseket oltani a szivébe? Talán el fogja sodorni a legelső
-vihar. Keménylelküvé, rideggé teszed? Talán meg fog átkozni, mert
-megfosztottad még a csalódásoktól is. Szabadjára hagyod egyéniségét s
-csak virrasztasz körülte? Egy szép nap talán egy szörny áll majd
-előtted, akinek nem érted a nyelvét.
-
-Hát még mikor a gyermek serdül, mikor a rejtelmek kezdenek bonyolódni?!
-Mikor a rossz feléje terjeszti árnyékát s te a sötétségben nem látsz
-többé semmit?! Mikor még ő maga is hozzájárul, hogy téged lóvá tegyen?!
-Most kell még csak okosnak lenned, Figaro! S egész tudományod, egész
-bölcseséged nem áll egyébből, csak ebből az egy szóból, hogy: „Goddam!“
-
-Valóban, nekem ugy rémlik, hogy a pedagógus kevélysége az emberi
-értelemnek legcsunyább elbizakodottsága. Persze, más a dolog, ha a
-paedagógiát ugy értjük, ahogy Spártában értették. Igenis, lehet
-katonákká gyurni az embereket az állam érdekében; ez a mesterség, ha jó
-eleve kezdik, talán nem is olyan nehéz. De nevelni őket, nevelni, hogy
-olyanokká váljanak, aminőkké lenniök nem az állam, hanem a tulajdon
-érdekük kivánja – minő óriási ambició! A pedagógusnak, ha méltó akar
-lenni erre a névre, egyesitenie kell magában a nagy pszihológus, a nagy
-moralista, a nagy politikus és a nagy diplomata minden kitünő
-tulajdonságát. És istenem, mit látunk?! Azt, hogy ha a pedagógusok a
-kertészetre adták volna magukat, ennek a földnek a növényzetéből most
-már nem volna egyéb, csak páfrány és zuzmó. Ahová a pedagógus leteszi
-nehézkes, mészáros-kezét, nyomában nincs egyéb, csak himpor pusztulása.
-
-Meglehet, mindez csak fantazmagória s én nem is ragaszkodom hozzá, hogy
-minden esetben okvetetlenül igazam van. Ha mégis előhozakodom ezzel a
-fantazmagóriával, teszem azért, mert okát akarom adni, hogy az iskolai
-nevelést kimérának tartom. Az otthon nevelését nem kritizálgatom. A
-szivnek mindig vannak fényes ötletei, melyeket nem lehet megtalálni a
-teóriák egész magazinjával. És aztán, az otthon levegőjében van valami
-ózon, amely rendesen helyre hozza, ami apróbb hiba esik. Az otthonban
-„_ő_“ lehetővé teszi még a nevelést is. De nevelés és iskola! Béke és
-Mannlicherpuska, egészség és táncolás a jégen.
-
-Nevelés dolgában az iskolának ma csak egy szerepe van: az, hogy
-megismerteti a gyermekkel a bünt. Igaz, hogy később, az életben, ugyis
-meg fogja látni; de ez az előlegezés legalább is kétes haszonnal jár.
-
-Ha még olyan elfogadott nézet is „in theoria“, képmutatás volna
-bizonyitgatni, hogy: de igenis, az iskola nevel; sőt képmutatás volna
-még csak várni is, hogy az iskola, mai formájában, nevelést adjon.
-Legyünk őszinték, az iskola „in praxi“ csak arra jó, hogy tanitson; hogy
-valamelyes, minimális ismerettel lássa el a gyermeket. Sőt, a meztelen
-igazság az, hogy rendesen még ezek a minimális ismeretek is mellékesek;
-az apa célja egyszerüen az, hogy bizonyos életpályára készüljön el a
-gyermeke, az iskoláé pedig, hogy gátakat állitson fel a kis proletárok
-előtt, akik azokat a bizonyos életpályákat lehetetlen számban kivánják
-megrohanni. Ne tessék azt mondani, hogy ez cinikus beszéd; megengedem,
-hogy tulságos ridegséggel fejeztem ki, amit mindenki érez. Sőt hinni
-akarom a jobbat: hogy az iskola célja is az volna, ami az egyesé.
-Tudniillik, hogy a különböző életpályákhoz megadja az első ismereteket s
-e célból a tudnivalók egy minimális anyagát kenje rá a gyermekre,
-amennyi meg nem árt neki s amennyiből még benne is maradhat valami.
-
-Tudom, hogy vannak, akiket megbotránkoztatok ezekkel a szavakkal. Akik
-igy hurrognak le: az iskola célja nem az, hogy előkészitsen bármily
-életpályára is; célja az, hogy általános müveltséget adjon s csak ez
-által, közvetve, preparál az életre. Az a célja, hogy általános
-müveltséget adjon? De vajjon ad-e s adott-e valaha? Kérdezzenek ki egy
-fiatal legényt, aki tavaly tette le az érettségi vizsgálatot
-„kitüntetéssel“, s nem fogja tudni: hogyan keletkezik a hó és jégeső,
-nem fogja tudni elmondani, mennyit ismert meg a civilizált világ
-Afrikából, mikor és hogyan, és nem fogja tudni elmondani, hogy
-tulajdonképpen hogy is van az a vér-keringés? Később majd megtanulja, ha
-kedve lesz hozzá. Nem; az iskola sohasem adott, most sem ad „általános
-müveltséget.“ S micsoda cél az, mely mindig megmarad célnak?
-
-(Szinte hallom, hogy: „Igen, mert a tanitási módszer silány. De ebből
-csak az következik, hogy az iskola rossz“. Olyan régen rossz, kegyes
-uraim, hogy nekünk már iskola és rossz iskola egyet jelentenek.)
-
-Amit az iskola valósággal megád: az három-négyszáz sornyi ismeret,
-jobbára történelem, némi irodalmi máz, homályos emlékek rendszerekre és
-kategóriákra, melyek a szegény fiu előtt soha sem voltak érthető dolgok
-s mindezen a kétes értékeken kivül még valami. Ez a „még valami“ az
-egyetlen haszna a kis proletárnak a sok esztendei struggle for life-ért.
-Az iskola megnyitotta előtte a latin kincses házat, s az iskola
-megkönnyitette, hogy megtanuljon egy-két élő nyelvet.
-
-Eddig vagy az egyiket tette meg, vagy a másikat. Ezentul ugy volna, hogy
-megteszi majd mind a kettőt.
-
-A kilátás olyan kecsegtető, hogy az ember a legelső pillanatban
-okvetetlenül lelkesedik az egységes középiskoláért. De ha tulestünk a
-lelkesedés első mámorán, s megismerkedünk a tervezettel, örömünk
-megcsappan. Furcsa ez a tervezet. Különben Isten mentsen, hogy
-hozzászóljunk a részleteihez; nem illenék, hogy mi laikusok
-kritizálgassuk a szakértők dolgait. De van ebben a tervezetben valami,
-ami már ránk is tartozik. Azaz, hogy nincsen benne valami s ez a valami
-a francia nyelv.
-
-Ezentul iskoláinkban nem fogják tanitani a francia nyelvet. Néhány ezer
-fiuval meg fog kevesbedni azok száma, akik Calypso iránt érdeklődnek; a
-jó Télémaque királyfi elveszti magyarországi klienseit.
-
-A tervezet bájos egyszerüséggel nyilatkozik az ujitásról. A tervezet
-megengedi, hogy a kis proletárok, ha kedvük van hozzá, privata
-diligentiá-ból ezután is tanulhassanak franciául. Ha éppen nagy kedvük
-van hozzá.
-
-Megengedi? Csak nem akarta talán eltiltani, hogy az iskola falain belül
-francia leckét is lehessen hallgatni?! Egyéb igazán nem hiányzik ebből a
-tervezetből, minthogy ezt is eltiltota volna!
-
-Bizony, ebben a kegyelmi paragrafusban nincsen köszönet. A fődolog az,
-hogy a francia nyelvet kiküszöbölik a rendes tantárgyak sorából, hogy
-ezentul Magyarországon nem lesz iskola, ahol a francia nyelvet
-kötelezőleg tanitanák.
-
-Igaz, hogy eddig is csak a reáliskolákban tanitották. Ezzel a „csak“-kal
-valahogy beértük, ha máskép nem lehetett. Végre mégis volt minden évben
-egy pár száz rekruta, aki az iskolából az életre nemcsak ballasztot vitt
-magával.
-
-Nem volt ez olyan csekélység, mint azok gondolják, akik a francia
-nyelvet egy kis szabadkézi rajzért áldozták fel.
-
-Mert a legnagyobb részt ennek a megunt, számüzött Télémaque királyfinak
-köszönhetjük, hogy a magyar tudományos törekvések megszabadultak attól a
-megalázó, gyilkos német gyámságtól, melynek igájában a legderekabb
-képességek is évtizedeken át szolgai munkára voltak kárhoztatva.
-Télémaque királyfi tette, hogy az általános irodalmi szinvonal
-legujabban olyan nagyot emelkedett; hogy izlésünk megtisztult, hogy
-látókörünk kiszélesedett. Télémaque királyfié az érdem, hogy a magyar
-festők és szobrászok megujhodott kedvvel, lázas munkával hozzák helyre a
-sok esztendei mulasztást, s hogy lemondva a strucc-szárnyalásu német
-géniusz imádásáról, kinyilt szemmel méltóbb ideálokat keresnek.
-Télémaque királyfi tette végre, hogy valahára van egy európai nivóju
-szinházunk, hogy a magyar szinészeknek nem kell elbujniok az idegen
-müvészek elől, s hogy Budapest közönsége épp olyan kényes, szigoru
-izlésü, mint a Boulevard des Italiens-é.
-
-Ez a Télémaque királyfi, aki aránylag rendkivül rövid idő alatt ilyen
-jelentős hasznunkra vált, még ezután is tehet szolgálatokat a magyar
-géniusznak. Legalább egyelőre jó lesz, ha nem bánunk vele kurtán. Van
-még egy és más tennivaló, amihez mindig el fog kelni némi francia izlés.
-
-Kegyelmet hát a szegény Télémaque-nak! Kegyelmet neki, szakértő uraim!
-Ne mondhassa el senki az egységes középiskoláról, hogy: amit tanitani
-fog, összefoglalása mindazoknak a dolgoknak, amelyek az életben
-fölöslegesek, s hogy ami áldásai közül a legtöbbet ért volna, kimaradt
-belőle.
-
-
-
-
-AZ ÉRDESSZAVU MIRÁKOLÓ.
-
-A cár beteg volt s a világ minden hirlapjában sürün lehetett olvasni
-ilyen tetszetős apró történeteket:
-
-… Mialatt a fehér cár, minden orosz országok császárja, akitől egykor
-milliók reszkettek, tehetetlenül vergődött velencei csipkével diszitett
-s gonddal, nyugtalansággal tömött vánkosán, a fehér palota
-márványlépcsőin egy igénytelen alak lépdelt fölfelé, szürke kabátban,
-furkós bottal és sáros csizmában. A lakájok el akarták állani az utját s
-a hopmester azzal lépett elébe, hogy a cárhoz ilyen öltözetben nem
-szokás beállitani. De az igénytelen alak csak annyit felelt, hogy: „A
-frakkommal nem fogom meggyógyitani“ s egy jól irányzott oldallépéssel
-elháritván az alkalmatlan hopmestert, belépett a beteg uralkodó
-termeibe. Egyenesen a cár ágyához tartott s ott izgatottan nézegetett
-körül. „Pfü, micsoda levegő ez! – kiáltott fel. – Nyissák ki mindjárt az
-ablakot, ha eddig még nem volt annyi eszük!“ S ezzel kipökött a padlóra.
-Amire a cár főhadsegéde, Boisberthelot gróf odasugott La Vieuville
-Bertrandhoz, a szárnysegédhez:
-
-– A cár élete meg van mentve!
-
-Az igénytelen alak ezalatt levetette csizmáit, hogy közelebbről
-dögönyözhesse meg a cárt, a csizmákat megőrzés végett átadta a cárnénak
-s a következő pillanatban siketitő orditás hangzott fel: a minden
-Oroszországok cárjáé, kit az erélyes massage szerencsésen fölserkentett
-szomoru apathiájából.
-
-Az udvarfiak és udvari dámák pedig csodálattal eltelve, adták
-szájról-szájra a Boisberthelot gróf szavát:
-
-– A cár élete meg van mentve!
-
-E férfiu Szaharjin volt, a nagyhirü tanár…
-
-Továbbá:
-
-… Nikolájevics Vazul nagyherceget esztendőkkel ezelőtt nehéz hallás és
-rossz látás gyötörte. Minden kitünőség lemondott immár a nagyherceg
-szeméről és füléről. Végre, valakinek az udvarnál eszébe jutott egy
-moszkvai igénytelen ember, aki addig inkább csak egyszerü modoráról,
-mint gyógyitásairól volt hires. Az igénytelen embert meghivták
-Pétervárra s bár ez csak dörmögve engedett a meghivásnak, a nagyherceg
-meg volt mentve, mert az igénytelen moszkvai orvos alig három-négy pofon
-alkalmazásával visszaadta a nagyhercegnek látását és hallását.
-
-A meggyógyult beteg már akkor ki akarta fejezni háláját orvosa iránt,
-mikor még szikrázott a szeme a kurától, s százezer rubelt küldött az
-igénytelen moszkvai tudósnak. De az igénytelen moszkvai tudós
-visszaküldötte a pénzt a következő egyszerü sorok kiséretében: „Nekem
-több a pénzem, mint magának. Nem szeretem, mikor a bolha köhög.“
-
-E férfiu Szaharjin volt, az azóta már nagyhirü tanár…
-
-Más nóta:
-
-… Szaharjin, amily kevéssé respektálja a világi finnyásságokat, épp oly
-önfeláldozó jótevője a szegényeknek.
-
-Nemrégiben egy szegény, hárászkendőbe burkolózott, tizenhárom éves
-leányka kopogtatott egy nagyuri palota kapuján.
-
-Kis vártatra beengedték a házigazda, egy igénytelen ur elé.
-
-– Mit akarsz te, csámpás?! – kérdezte a házigazda érdes hangon, mely
-azonban a szeretet melegétől rezgett.
-
-– Szegény özvegy édes anyám nagyon beteg. Nincs betevő falatunk sem.
-Tanár ur, legyen kegyelmes hozzánk!…
-
-– Nos, kis mamlasz, csak lódulj haza. Majd meglátjuk – szólt kedélyesen
-az igénytelen alak, humorosan kollintván fejbe a leánykát.
-
-Aztán személyesen kocsiba ült és személyesen elhajtatott a szegény
-asszony lakására.
-
-– No vén banya, miért vajlogatunk? – kérdezte az igénytelen alak,
-vidámságot sugározva a komor szobába.
-
-– Nagyon beteg vagyok, tanár ur – szólt az együgyü asszony.
-
-Az igénytelen alak megtapogatta a csuf öreg asszonyt, aztán személyesen
-leült receptet irni, személyesen kifizette az egész orvosságot és
-személyesen eltávozott.
-
-S a beteg meggyógyult!
-
-E férfiu Szaharjin volt, a nagyhirü tanár…
-
-*
-
-De hisz ön régi, kedves ismerősünk nekünk, nagyhirü tanár ur! Ismerjük
-kedves családját és egész uri rokonságát, s igazán csodálkozunk: hogy
-önhöz még nem volt szerencsénk, hogy nevét ilyen későn kapja szárnyára a
-hir!…
-
-Tudjuk, hogy kedves papája a regényekből és a szindarabokból jól ismert
-vén tengeri farkas, akinek mord külseje alatt olyan arany sziv dobog…
-tudjuk, hogy édes mamája az Alma Mater, aki ugy látszik, arra oktatja
-fiacskáit, hogy: „Gyógyitsatok, lelkem, pofonokkal, mert egyébbel ugy
-sem igen lehet gyógyitani“, s tudjuk, hogy kedves nagynénje: Angotné
-asszony, a piac kedélye, aki olyan, de olyan vidám, amig nem a maga
-bőréről van szó!…
-
-És ismerjük cousin-jeit is, akik nálunk hasonló kedélylyel gyógyitják a
-szegényeket, s akik olyan müvészien el tudják rejteni arany sziveiket a
-tiszteletreméltóan rideg külső alá. A bot-csinálta és bot-ápolta betegek
-meg-megfordulnak néha nálunk is egyik-másik klinikán avagy a
-kórházakban. De mert ismerjük származását és rokonságát: a távolból is
-megértjük önt s a távolból is méltányoljuk nagy tehetségét. Mint
-környezetének, nekünk is imponál humorával, melyet nem zavarhatnak meg
-az élet apró nyomorúságai, egyszerüségével, mely nem ismer tekinteteket
-se le-, se felfelé, s hivatásának végtelen tiszteletével, mely nem tür
-meg maga mellett semmiféle regardot dolgok avagy emberek iránt.
-
-De kiváltképpen két tulajdonságával imponál ön nekünk jobban, mint a
-szindarabok és regények jószivü strázsamesterei, zsandárai és
-börtönfelügyelői.
-
-Az egyik, ami önnél bámulatba ejt: önmaga iránt való tiszteletreméltó,
-impozáns bizodalma. Ön bizonyos benne, hogy egy gorombaságára,
-legrosszabb esetben botjának egy érintésére minden betege kétségtelenül,
-okvetetlenül meg fog gyógyulni. A féltudós ugyan azt tartja, hogy az
-orvos nem gyógyithat, csak könnyithet, foltozhat, de ön feltétlenül
-bizonyos benne, hogy a betegeit meg is fogja gyógyitani. Mert ön, ismert
-aranyszivével, másképp csak nem bánhatnék érdesen szerencsétlen
-nyomorultakkal, ha nem tudná határozottan, hogy vissza fogja adni nekik
-az életet?! És ha ezek közül a kedélyesen kezelt betegek közül
-véletlenül csak egyetlen egy is elhaláloznék, ez az egy be volna csapva,
-mert hisz alkalmasint csak a gyógyulás reményében tette zsebre az ön
-eredetiségeit.
-
-A másik, ami mindenekfelett imponál önben: az igénytelensége. Ön azért a
-végtelen tudományért, amelylyel csalhatatlanul meg tudja mondani, hogy
-betegének vagy ez, vagy más valami a betegsége, amelylyel csalhatatlanul
-ki tudja jelenteni, hogy „contra vim mortis non est medicamen in hortis“
-– nem kiván egyebet, mint hogy nagyherceg és muzsik ugy tisztelje az ön
-eredetiségeit, mintha ezek magának a hatalmas Mors imperatornak uri
-szeszélyei volnának. Holott ön azt is megkövetelhetné, hogy halódó
-muzsikok, nagyhercegek és cárok térdepelve rimánkodjanak öntől egy kis
-nux vomicát. A haldokló tudvalevőleg képes minden megalázkodásra. Talán
-még ön is képes lesz egy kis alázatosságra abban a kritikus órában.
-
-*
-
-Avagy csalódnánk? S ön csak egy szegény ördög, nagyhirü tanár ur? Egy
-szegény ördög, aki éppen olyan, mint más s csak azért hordja a durvaság
-álorcáját, mert ez imponál? S csupán ugy játszsza a mumust, amint
-némelyik szegény béres a kisértetet játszsza, aki a padlásra jár egy kis
-szalonnára? Ugy volna talán, hogy ön is szeretne emberségesen bánni az
-emberekkel, de nem teheti, mert: élnie kell, mert: pózolt érdessége a
-kenyérkeresethez tartozik, mert: mundus vult decipi, ergo decipiatur? Ha
-igy volna, igaz részvéttel vagyok a nagyhirü tanár ur iránt.
-
-
-
-
-LESSEPS.
-
-Nem lehetett egy szó, egy hang, egy sóhajtás nélkül menni el a Lesseps
-ravatala mellett. Ha valami, ez a Circum dederunt még alázatosságra
-tanithatott bennünket. A szegény halhatatlan – mert kegyelemből a
-halálában is „halhatatlan“ maradt, – aki most már a mindig szives
-vendéglátó Pére Lachaise lakója, egy csodálatos élet szomoru tanulságait
-hagyta maga mögött. Valóságos mese volt ez az élet, csakhogy modern
-mese, amelyben sok a fantasztikum, amely azonban nem a mesebeli örök
-boldogsággal, hanem a végzettragédiák megrázó fordulatával záródik.
-Sorsának röpte már-már a csillagokat érte s az impozáns „hajtalék“ abban
-a mélységben végződött, ahová a szakadékok kis gnómjai is csak
-megdöbbenéssel tekintenek alá. Ha valamikor, ugy akkor, mikor a Pére
-Lachaiseben elhangzott Et cum Lazaro hirét a telegráf és a kábel szerte
-röpitették mind az öt világrészbe, a kereskedőktől hangos nagyvárosokba
-s a sárgaláz vidékeire, ahol nem laknak megfinomult emberi lények, csak
-vad, ős-emberek, ahol csak egy-egy magános mérnök csinálja a
-civilizációt nem tudni kinek a hasznáért: eszünkbe juthatott a Bossuet
-mennydörgése: „Csak az Isten nagy!“
-
-*
-
-Vajjon azok, akiknek nevét rózsalánccal köti a hir a nagy
-cselekedetekhez, kétségtelenül, okvetetlenül nagy emberek-e?! Vajjon
-Isten választottjai-e mindannyian, vagy a legtöbben csak a vak sors
-játékszerei?!
-
-Az utilitárius felfogás – és ó, mennyire megnyerte és mennyiszer teherbe
-is ejtette ez a világnézet a mi korunkat, amelyben minden kicsinyes,
-kivéve az általános versengést, mely oly formidáblisan nagyra nőtt! – a
-kalmár-logika, a kalmár-kritika nem habozik. Neki csak egy cinosurá-ja
-van: a hatás, a siker s csak a kézzelfoghatóból, a készpénzre
-válthatóból következtet vissza az x-re, az ismeretlen erőre. Kihagyja
-számitásából, hogy a hatásnak, a sikernek az emberi gondolaton s az
-emberi energián kivül hány és hány másféle faktora van; nem törődik
-vele, hogy a céget jegyző emberi erő mögött a kedvező szelek s szelid
-vizek minő hajtó erővel dolgoztak. Csupa bók az emberi erő iránt,
-föltéve, hogy a siker eszkontálható; viszont az nem erő neki, mely
-megtört az elemek hatalmán s a balszerencse ellentállásán. A zseni, akit
-elvisz a sárgaláz, nem volt zseni; csak gyönge ember volt, akinek ki
-kellett volna tartania. Másfelől, aki valamit produkál, ha nem is tett
-egyebet, mint hogy megnyerte a nagy lutrit: a legrosszabb esetben
-ördöngősen ravasz fickó, akivel számolni kell.
-
-És hány embernek a nevéről neveztek el már csillagokat, akiknek esetleg
-kihuzták a számát, akiknek véletlenül megjött a csillaguk!
-
-Ez a történeti felfogás, a taine-izmus in absurdis; egy kis ravaszkodás
-azzal a sark-igazsággal, hogy mindennek ugy kellett történnie, amint
-történt. Ravaszkodás, mely nem lát az orránál tovább s mely ha
-következetes akar lenni, felállitja ezt a tételt is: „mindaz pedig, ami
-nem történt meg, egyszerüen lehetetlen“. S vannak, akik elmennek idáig.
-
-Ennek a felfogásnak a kis tőkései hamar elkészültek a Lesseps Ferdinánd
-megitélésével. Megalkotta a Suez-csatornát, mely hasznára lett
-millióknak, tehát nagy, igen nagy ember volt; nem tudta megcsinálni a
-Panama-csatornát, amiből kára lett millióknak és millióknak, tehát
-gazember volt.
-
-De hát igazán övé volt-e a Suez-csatorna minden dicsősége?! S igazán övé
-volt-e a Panama minden szégyene?!
-
-*
-
-Ugy látszik, mintha a nagyságához nem férne kétség, legfeljebb a
-bünösségéhez. S bünös volt-e, vagy csupán könnyelmü: ezt a kérdést,
-miután jogilag letárgyalták, nem bolygatták többé, hanem letakarták
-nagyságának a palástjával.
-
-Előbb, miután nevét ráirta Európa mappájára, elhalmozták minden
-dicsőséggel. Elnevezték a nagy franciának, megválasztották
-„halhatatlan“-nak. Csak egy dicsőségre kellett haláláig várakoznia. Arra
-a dicsőségre, hogy Vilmos császár kinevezze őt a világegyetem legnagyobb
-emberének.
-
-Ez is megtörtént. A kiváló tehetségű kritikus és zeneköltő, aki már sok
-arcképkészitőt nevezett ki festőmüvésznek, aki kinevezte Ohnet-t a
-legnagyobb francia regényirónak, nem tudom kit a legnagyobb káplárnak,
-nem fösvénykedett, mikor elérkezett az idő, hogy Lesseps-szel szemben is
-kitegyen magáért. Nyilván ugy vélekedik, hogy hasonlóan Szent Ágneshez,
-aki üres kötényéből rózsákat osztogatott, csak a zsebébe kell nyulnia,
-hogy annyi dicsőséget osztogasson szét belőle, amennyi neki tetszik.
-
-De bármint vélekedik, szép tőle, hogy juttatott a készletéből Lesseps
-Ferdinándnak is. Annál szebb, mert alighanem ez az utolsó dicsőség,
-amelyben a suezicsatorna hőse részesült.
-
-Még el sem földelték szegényt s a nagyságot máris megkezdték
-visszalármázni róla. A rögtönzött biografiák kisütötték, hogy a legjobb
-esetben is, ezt a nagyságot nem jelentette előre semmiféle signum, semmi
-ama prodigiumok közül, amelyeket Livius emleget. A zsenialitás kissé
-későn tört ki rajta, s ha esetleg hatvan éves korában talál meghalni, a
-neve örökre ismeretlen marad. A diplomata mesterségbe született bele, de
-erről a pályáról, a dicsőségnek minden aprópénze nélkül, önkéntelenül
-kellett lemondania. Valóban alig képzelhető tökéletesebb bukás, mint az,
-amely a Lesseps első „karriér“-jének véget vetett. Odillon-Barrot olyan
-megbizással küldötte Rómába, amelynek céljával minden francia
-ujságolvasó tisztában volt. De Lesseps félreértette instrukcióit, s ugy
-diplomatizált, hogy a francia érdekek csak ugy rittak bele. Oudinot
-generális, a francia csapatok fővezére, nem is hederitett a
-szerencsétlen küldött intézkedéseire, s mikor Lesseps ezért kérdőre
-vonta, a teljhatalmu megbizott urat egyszerüen ostobának nevezte. A
-diplomata kardot rántott, s a katonáknak ki kellett nevetniök a szegény
-diplomatát. Lesseps panaszkodó levelet küldött haza, s mig Rómában,
-amelynek eddig csak szivességeket tett, minden bajért őt tették
-felelőssé s gyilkossági kisérleteket követtek el, ellene, a külügyi
-hivatal nem is felelt a levelére, ellenben elmozditotta az állásából,
-bolondnak deklarálta, fegyelmi eljárást akasztott a nyakába, s
-hivatalosan megállapitotta, hogy Lesseps az ő utasitásai ellen
-cselekedett, ami meglehetősen ritka dolog a diplomácia
-botránykrónikáiban.
-
-De ha a _Lehrjahre_ nimbusza szétfoszlott a detektivszerepre is
-vállalkozó tájékozódó-kedv tolvajlámpájának világosságánál, ime, a
-_Wanderjahre_ dicsősége sem teljes többé. Kiderül, hogy a szuezi
-csatorna ideájának atyja tulajdonképpen Lepère tábornok, Bonaparte
-egyiptomi expediciójának vezérkari főnöke volt, s ezzel az ideával, mely
-megfordult már a fáraók idejében is, Lesseps csak a Lepère könyvei révén
-ismerkedett meg. Kiderül továbbá, hogy a szuezi csatorna munkálatainak
-valamennyi terve egy osztrák mérnöktől való – ki tudná a nevét?! s az
-egész plánumot, melynek végrehajtása akkora dicsőséggel járt, Lesseps
-meg a szuezi csatorna-társaság csak _megvásárolta_. Sem az idea, sem a
-tervezet nem a Lessepsé; Lesseps ennek a kanálisnak inkább csak a
-Vespucci Amerigo-ja volt. De miben állna hát akkor nagysága, ez a
-világraszoló nagyság? Övé a _végrehajtás_ érdeme. A vállalkozásnak
-temérdek akadálya volt: a porta bizalmatlansága, az angolok
-féltékenykedése, az általános kishitüség. Ezeket az akadályokat győzte
-le a Lesseps hite, szivóssága és akaratereje.
-
-Csakhogy – mint az _Ál-jó-emberek_ Bassecourt-ja mondaná – _csakhogy_
-hová lett volna ez a hit, ez a szivósság és akaraterő a Szaid pasa
-barátsága, az Izmail pasa financiális zavarai, s a Napoleon császárnévá
-felcseperedett Montijo Eugéniának holmi apró udvariasságokkal
-meghóditott, szives jóindulata nélkül?! Sors bona, nihil aliud.
-
-Szó sincs róla, ebben a kritikában nagyon sok a tulzás. Ez a kritika
-nincs távol attól, hogy ekképpen nyilatkozzék: „Istenem, hát olyan nagy
-dolog az emberiség életében, ha az indigót valamivel hamarább lehet
-áthozni Indiából?! Láttunk már ennél nagyobb szeleket is!“ Amivel
-bizonyára csak a legfrivolabb felfogás állhatna elő. De ha sok is a
-tulzás ebben a kritikában, jegyezzük meg, hogy ez a kritika soha se a
-gondolkozás, hanem mindig csak az akció nagy embereit ostromolja, akik,
-valljuk meg, soha se lehetnek meg, soha se boldogulnak kitünő
-dolgozótársak, véletlen segitségek nélkül, amelyek, legyenek hatalmas
-pártfogások vagy kedvező szelek, soha se alkalmatlankodnak, mikor arról
-van szó, hogy a szerencsés cégjegyző besöpörje a dicsőséget.
-
-S valóban csak ez volna az emberi nagyság, ez a mindenre kész
-vállalkozási kedv, mely el van szánva rá, hogy hatot vagy vakot vet, ez
-a különös energia, melynek legfőbb erénye a csökönyösség, s mely oly
-nyomorultul függ a hatalmasok pártfogásától, a kicsiny emberek hitétől,
-s a kedvező szelektől?! Nem, valóban láttunk másféle nagyságokat is.
-Darwinnak, hogy megváltoztassa az emberiség egész gondolkozását, hogy
-eltörölhetetlen nyomot hagyjon maga után, nemcsak a térkép egy kis
-pontján, hanem ezen a kerek földgömbön mindenütt, nem volt szüksége
-kedvező szelekre. Lavoisier-nak nem volt szüksége a hatalmas
-pártfogókra, s Laplace-nak nem a kicsinyek hitére.
-
-Igenis, van egy emberi nagyság, mely független a klima kegyétől vagy
-kegyetlenségétől, melyet nem törhetnek meg a kedvezőtlen szelek, melynek
-jótékonysága nem függ az apró véletlenektől. Igenis, van emberi energia,
-mely különb a közönséges energiánál s mely vetődjék erre a térre, vagy
-amarra, jó és balszerencse közt, mindig életjelt fog adni s theatralis
-sikerekkel vagy azok nélkül, mindig kivételes és ritka emberi energia
-marad. S talán csak ez a nagyság az, amely igazi.
-
-A természet az erőket nem egyenlő méretekben osztogatta szét, s
-végtelenségének pazarságában nem törődött vele, hogy a különböző erők
-minő emberi célokra fognak szolgálni, s minőkre nem. Az erőhöz nem
-kötötte azt a föltételt, hogy okvetetlenül földi sikerek atyja legyen; s
-ha erő a füszeres munkája, amely gyümölcsözik, bizonyára hatalmasabb erő
-az óceán hullámverése, mely haszontalanul törik meg a part fövenyén. A
-természet neveti az utilitárius elméletet.
-
-*
-
-A megindult reakció máris perspektivát nyit arra, hogy a történetirás,
-amint nálunk sokkal hidegebben fogja tekinteni a szuezi-csatorna
-megalkotójának dicsőségét, másrészt sokkal enyhébben fogja megitélni
-azt, amit mi a Lesseps szégyenének neveztünk.
-
-Nem, a világegyetem legnagyobb emberében nem volt meg a világegyetem
-legnagyobb találékonysága. Még mindig elég szivósnak érezve magát, egy
-csodálatos presztizs-zsel gazdagabban, másodszor is meg akarta csinálni
-Szuezét, milliók és milliók hasznára; ugy tett szegény, mint az a
-szinmüiró, akit a siker karjára vett, s aki nem tud egyebet, mint még
-egyszer megirni ugyanazt a darabot. Ugyanazzal a hittel, ugyanazokkal az
-eszközökkel és sokkal több chance-szal látott ugyanahhoz a dologhoz; és
-ebből lett: Panama.
-
-A szelek ezuttal nem kedveztek. A tervezet nem volt olyan jó, mint az
-első, s a szoros százszor több pénzt nyelt el, mint a Szuez-kanális.
-Sokkal több millió állott rendelkezésre, mint akkor, de még több
-kellett, mindig több, képtelenül sok millió. Azzal, ami megvolt, nem
-lehetett se előre menni, se hátra. S az akció embere, a praktikus ember
-tudta, hogy mikor minden pénzforrás elapad, akkor csak egy energia, egy
-modern erő van, amely pénzt teremthet a föld alól is, s ez a modern erő:
-a reklám. Hogy tehát megmentse a már elveszett pénzt, visszaszijja a
-részvényesek hasznát a pokolból, s visszaszijja dicsőségét a tenger
-fenekéről, egy pár gyertyát gyujtott az ördögnek, a reklám ördögének
-(szép kis kivilágitás volt, annyi bizonyos), s megszerzendő a
-milliárdokat, feláldozott néhány milliót a Moloch céljaira. Ő maga egy
-garast se látott ebből a pénzből, talán nem is tudott az egész
-históriáról, csak aláirta a nevét, oda, ahová kivánták, talán közben
-dajka-nótákat dudolt az unokáinak s a paralitikusok boldog mosolygásával
-dadogta el, hogy aláir mindent, csak hagyják békében… De hát visszaélt a
-részvényesek bizalmával. Ha a dolog sikerül, ő a világür legnagyobb
-embere, de a szerencse cserben hagyta, mint Law-t s Lesseps Ferdinándot
-„csalás“ miatt öt évi börtönre itélték.
-
-Sors mala, nihil aliud.
-
-Ennek a nyolcvankilencesztendős paralitikus öreg embernek a nevét
-ugyanaz a _Hit_ mocskolta be, mely esztendőkkel ezelőtt a frazőrök előtt
-megtette őt a világegyetem legnagyobb emberének.
-
-
-
-
-KILIÁN KIRÁLY.
-
-Württemberg tekintetes királyáról, szégyenemre vallom meg, édes-keveset
-tudok. Minthogy a velünk barátságos lábon élő Németországban a jobban
-javadalmazott hivatalok egyikét tölti be, meg vagyok győződve róla, hogy
-tele van minden magán- és közjogi erénynyel, sőt megvannak benne a
-würtembergi géniusznak kedves, saját külön nemzeti erények is. Ugy
-hiszem, kitünő s többszörös családapa; ugy hiszem, hogy szigoruan
-alkalmazkodik a német birodalom ügyviteli szabályaihoz, s aláirásaiban
-nincsen restancia; ugy hiszem végre, hogy mint a jó asszonyoknak, neki
-sincsen története. Némi igyekezettel elképzelem, hogy egyik legkedvesebb
-foglalkozása: fényes csákóban és fényes gombu uniformisban az ablaknál
-állni, s nézni, hogyan egzecéroznak a katonái, akiknek a gombjai szintén
-fényesek. Elképzelem, hogy szereti a sört, hogy a _De bello gallico_
-csak egy kinos, fölötte kinos emlék rá nézve, hogy korán kel és korán
-fekszik, s hogy kedves nótája: „Die Deutschmeister, die Deutschmeister…“
-A nevét azonban már csak hosszas habozás után tudom megmondani. Mindent
-összevetve, abban kell megállapodnom, hogy bizonyosan Kiliánnak hivják.
-Mert: ő megy legelül, a nagy csizma ő rajta van. Aztán meg: néprajzi
-bizonyosság, hogy a würtembergi anya mikor felocsudik fájdalmából,
-könnyei között mosolyogva nem azt kérdi, hogy „Fiu?“ – hanem azt, hogy:
-
-– Kilián?
-
-Igen, őt bizonyosan Kiliánnak hivják… és amikor a közönbös Klio rávéste
-érctábláira, hogy: V. Károly császár fölvette a földről a nagy szobrász
-leejtett kalapácsát, a Sors könyvén dolgozó szomoru párka bizonyára a
-következő szavakat iktatta albumába:
-
-„Ennek az esetnek a pendant-ját – párját és egyben ellentétét,
-kiegészitő felét – 1895-ben Würtemberg egy szülöttje fogja produkálni,
-akinek neve természetesen Kilián lesz.“
-
-*
-
-A pendant megvan. Kilián király udvari páholyában ült, s tekintete ez
-egyszer nem katonái fényes gombjain édelgett, hanem a szinpad felé
-irányult. Kabátját érdemrendek boritották, s az érdemrendek alól mély
-meghatottság készült kitörni. A szinpadon egy halovány, festetlen arcu
-hölgy zokogott, az ajtófélfára borulva; bizonyos Duval Armand urat
-siratott, aki elég izléstelen, elég balgatag volt elhagyni a halovány,
-festetlen arcu hölgyet. Kilián király jóakaratulag nézett az elhagyott
-Ariadné-ra, táborkara helybenhagyóan bólingatott a szinpad felé; a
-földszint figyelme megoszlott a valóságos király s az álmok királynője
-között; majd legördült a függöny s egy alig észrevehető kegyes jelre a
-hadnagyok és kadétok ugyanolyan hévvel verdesték össze tenyereiket,
-aminő hévvel táncolni szoktak az udvari bálon.
-
-S a következő percben Duse Eleonórát rendkivüli kitüntetésről
-értesitették. Sziveskedjék megjelenni az udvari páholyban az a szerencse
-várja, hogy ő felsége személyesen fog gratulálni mai sikeréhez.
-
-A Kilián király szép és tartalmas életében bizonyára voltak meglepetések
-is. Például, igen meg lehetett lepetve 1871-ben, sőt valószinü, hogy
-ebből a meglepetéséből még most sem tért egészen magához. De még ez a
-meglepetés is csekélység lehetett ahhoz a lelki állapothoz képest,
-amelybe előkelő személyét a Duse asszonyság felelete ejtette. Ez
-tudniillik igy hangzott:
-
-– Minthogy az udvari páholytól a szinpadig éppen csak akkora az ut, mint
-a szinpadtól az udvari páholyig: amennyiben ő felsége ismerkedni kiván,
-ne terheltessék a szinpadra fáradni.
-
-A felelet szövegezését kiválóan elmésnek éppen nem mondhatni. Hogy a
-velencei népiskolák a stilus iránti érzéket nem fejlesztik valami
-tulságosan, s hogy a nagy tragikák sem felejtik el egyhamar a kis
-komédiásnék nemzetközi jargonját: ezt a régi tapasztalatot a fentebb
-idézett madrigál bizonyára csak megerősiti. De ha az üzenet nem
-arrogálhatta, hogy az arany mondások között foglaljon helyet, egy jó
-tulajdonsággal mégis dicsekedhetett. Impertinensen világos volt, annyi
-bizonyos.
-
-Kilián király inkább csak ezt a jó tulajdonságát méltatta s kevésbbé
-vetett ügyet a stilus gyöngéire. Mert nem sietett le a szinpadra, nem
-kereste elő legédesebbik mosolyát és elragadtatásának legesleginkább
-olvadó hangjait, nem tette koronáját a bájos Kevélység festékes
-bödönkéje mellé, nem támasztotta királyi pálcáját a Földközi-tenger
-pingált másához, nem hajolt meg a Duse asszonyság stilusa előtt, mint
-Musset a Rachel ortografiájával szemben, nem köszönt a tűzoltóknak, a
-statisztáknak és a ruhakosaras öreg asszonyoknak: hanem haragra lobbant
-s kiadta a parancsot, hogy Duse asszonyság többé nem léphet fel; Duse
-asszonyság sziveskedjék beszünni vagy legalább is máshol játszani.
-
-És másnap Duse asszonyság elutazott, változatosságban és dicsőségben
-gazdag életének legnagyobb diadalával, mely a maga nemében bizonyára
-első a szinjátszás történetében.
-
-*
-
-Ha Kilián király haragra lobbant, akkor valószinüleg igy gondolkozott:
-
-– Mégis csak hallatlanok ezek a komédiásné ténsasszonyok! Ugy nőnek ki a
-földből, mint a dudva; a ghettók, a nagyvárosok szennyes utcái, a
-házmesterlakások teli vannak jövendőbeli star-okkal. Felnőnek isten
-nevében, mint a paréj, távol a nagy betüktől, a szép dolgoktól, a tiszta
-emberektől, a templomtól és mindentől, ami civilizáció. És egyszer csak
-előállanak azzal az arroganciával, hogy ők majd művelni fogják a
-kedélyünket s megmagyarázzák nekünk a rejtelmesen szépet. Nincs egyebük,
-csak a beszédes szemük, mely lelket hazudik, a fiatalságuk, mely
-rendkivül gyorsan kopik, mert a szinpadon s a háboruban töltött évek
-duplán számitanak, no meg az asszonyiságuk, mely rendesen kiáltó, s mely
-náluk számos esetben még nem jelenti a nőiességet. Pertu vannak a
-tűzoltókkal, szobalányul használják a mamájokat, elfogadják a
-jutalomjátékukra gyüjtött emlékeket, alkusznak az imprezáriókkal, mint a
-kupecek s megfigyelik az édesapjok halálát, hogy „reálisabban“
-játszhassanak. De mert az ujságok mindennap nagyokat hazudnak róluk,
-mert a gyerekes kiváncsiságot szolgáló sajtó minden lépésöket
-regisztrálja, mert exaltált emberek áradozva magasztalják a mókázásukat,
-avagy tragikus rikkantásaikat, mert a tömeg, abból a csekély
-művelődésből, amit a szinházban szerezhetni, nem igen őriz meg egyebet a
-személyökre való emlékezésnél: utoljára maguk is elhiszik, hogy ők
-valakik. És noha jogot formálnak azokra a dolgokra is, melyekről az uri
-társaságban élő nőknek le kell mondaniok: nem elégesznek meg bukétákkal,
-a rajongók, a kiskoruak, a léhák és a tömeg hódolatával, hanem
-megkövetelik a tiszteletet is. Pedig minden dukálhat nekik: a tapsok, a
-luxus, melyet megszerezhetnek, az imádat és a szerelem, melyet tömegesen
-keltenek, minden, ami tetszik, csak a tisztelet nem. Mert, ha olykor a
-személyök méltó is minden tiszteletre; ez a tisztelet soha se illetheti
-meg a mesterségöket. De ime, nem elég, hogy olyan föltétlen respektust
-követelnek, amelyet a világtól csak gyöngédségből kaphatnak ajándékba:
-ha valamire viszik, immáron ők tagadják meg a tiszteletet azoktól,
-akiknek ehhez törvényadta joguk van, s akik elődeikben már századokkal
-ezelőtt fényes csákókban nézték az ablakból katonáik csillogó fegyverét.
-Hát ez hallatlan és én megmutatom ennek a Reklám-királynénak, hogy velem
-nem packázhat.
-
-Ilyenformán gondolkozhatott Kilián király és mert az előitéletekben
-mindig van egy szemernyi igazság, nem mondhatni, hogy nem volt oka némi
-boszuságra. A Sudermann Magdája, aki oly roppant magamegelégedéssel
-sétáltatja meg az apai házban pompás toilette-jeit meg az idegenben
-ráragadt francia szavakat és fesztelenséget, néha igazán kiállhatatlan.
-Ez a hölgy másféle mértékkel mér magának és másféle mértékkel a kivüle
-eső emberiségnek. S a tiszteletet, melyet magának megkövetel, csak az
-asszonyi szeszély jogán tagadja meg attól a gondolkozás-módtól, mely
-elüt az övétől. Ez nem szorul bizonyitásra.
-
-Mindamellett tévedésben volt a boszus Kilián király. Egy pillanatra
-megfelejtkezett róla, hogy: a nemesség kötelez s minél dicsőbb nemesség,
-annál többre, annál inkább határtalanul. Megfelejtkezett róla, hogy a
-história mindig különösen kegyelte azokat a királyokat, akiknek az
-udvariassága elég gazdag volt rá, hogy ne csak egyes udvarhölgyeknek
-jusson belőle, hanem minden dámának: A _Nő_-nek épp ugy, mint a
-Favoritáknak.
-
-Tévedésben volt továbbá, mert a szóban forgó asszonyság, ha másképp
-gondolkozott a nagyvilági szokásokról, mint ő, viszont nem várt és nem
-kért tőle tiszteletet. Ez a különös asszonyság nem igen kereste se a
-tömeg, se az ujságirók, se az imprezáriók, se a főranguak hódolatát,
-ugylátszik, a királyokét sem. Nem követelt tőlük se figyelmet, se
-elismerést, se poziciót a társaságban, semmit. S ha nem volt kegyes
-kedvében, ugylátszik, viszont nem is adósa senkinek.
-
-Tévedésben volt végre Kilián király, mert: vagy vannak ezen a kopár
-hegyfokon tiszteletreméltó dolgok, vagy nincsenek. Ha nincsenek, ugy
-mért volna kivétel a rang és a hatalom?! S ha vannak, akkor nincs
-tiszteletreméltó polc, amelylyel ne volna egyenrangu az a függetlenség,
-amely nem szorult senkire, semmire, amelynek nem kell semmi és senki
-ezen a világon.
-
-
-
-
-SZEM-JONGLEUR-ÖK ÉS TROUBADOUR-OK.
-
-Az emberi szemben titokzatos erő lakozik. Ez az erő ámulatba ejti és
-megigázza a fenevadakat, részeggé teszi a kigyókat és az
-operett-minisztereket, tömegesen üzi a Dunába a szegény varróleányokat,
-meglágyitja a börze-csaták mezőin edzett sziveket, és kiáltó
-ostobaságokat követtet el a legzseniálisabb uzsorások gyermekeivel. Az
-emberi szem hatalmának nem látni a végét, s az emberi szem
-hatalmaskodása ezer és ezer formában nyilatkozik meg.
-
-Mégis, mindnyájan elcsudálkoztunk, mikor az iskolában arról értesültünk,
-hogy a mulatságos ó-korban és a gyászos emlékezetü középkorban éltek
-férfiak, akik az állatok beleinek futólagos megtekintése után, avagy egy
-horoszkóp üveglencséjéről olvasva, megjósolták a legközelebbi csatákat
-és a legközelebbi szerelmeket. Nem azon csudálkoztunk, hogy egyáltalában
-akadtak ilyen férfiak, hanem azon, hogy az üzlet virágzott, s hogy ezek
-a férfiak, a szemük erejéből ettek és ittak, ruházkodtak, kirándulásokat
-tettek és szeretőket tartottak.
-
-Az ember, kivált az iskolában, hajlandó lenézni a fent emlitett korokat.
-Gyermeki lelkünk ártatlanságában azt hisszük, hogy csakis ezek a rég
-letünt idők türtek meg efféle exisztenciákat. Mikor aztán kilépünk a
-komtempláló életből a cselekvő életbe, észrevesszük, hogy ezen a világon
-minden örökkön ismétlődik. Észrevesszük, hogy azok az exisztenciák,
-melyeken egykor oly igen elcsodálkoztunk, ma is megvannak, és bár
-változatosabb formában, több leleménynyel, de ma is ugyanazt a
-mesterséget üzik, amelyet elődeik. A haruspexek ősi fajtája ma is él s
-ma is megkeresi a kenyerét szemének büvös erejével. De nemcsak kitart,
-szaporodik is.
-
-Azok számára, akik érdeklődnek a természethistóriai apróságok iránt,
-följegyezhetjük, hogy legutóbb a következő uj spécieseket különböztette
-meg a tudományos kutatás a haruspexek népes családjában:
-
-_1. Az államjós betümoly. (Graphologus politicus.)_ Leginkább
-Németorszgában tenyészik. Ott fogták közelébb azt a hatalmas példányt
-is, amelyet nem ajánlhatunk eléggé az anthropologiai muzeumok
-figyelmébe.
-
-A haruspexeknek ez a gyönyörü példánya nem szemlélhetvén meg ez idő
-szerint Vilmos császárnak a beleit, Németország legnagyobb tósztozójának
-_kézirását_ tette vizsgálódásának a tárgyává. Ez alapon kifejtette, hogy
-a császár álló betüi olyan jellemre mutatnak, melynek főtulajdonsága az,
-hogy csak hosszas ingadozás után határozza el magát, de viszont annál
-makacsabbul ragaszkodik elhatározásához. Majd kiindulva ebből az
-elhatározottan ingadozó, s ingadozásához makacsul ragaszkodó lélekből,
-visszafelé megfejtette Németország egész történetét, s megjósolta, hogy
-hosszas ingadozások után még egyebek is fognak történni Németországon.
-
-A haruspexeknek ezt a remek példányát nem zárták kalitkába. Ellenben
-Vilmos császár megküldötte neki Aegirhez intézett dalát, továbbá azokat
-a pillanatfölvételeket, melyeket komornikairól készitett, s megigérte
-neki, hogy felséges kezeivel fogja kihuzni hü szolgája fogát, ha hü
-szolgájának erre szüksége lesz.
-
-A grafológusok válfajából Magyarországon csak két kisebb rendü spécies
-ismeretes. Ezek: a betüző szu és az okmányszaglár döntnök.
-
-_2. A betüző szu._ (Graphologus vulgaris.) Ártatlan és szerény.
-Mindennapos penzuma ilyenformán hangzik:
-
-„Nagysád dült betüi szenvedélyes szivre vallanak. A hajszálvonások sok
-lelki finomságot árulnak el. Különösen jellemzetes Nagysádnál a nagy O
-betü, melynek gömbölyüsége annak a jele, hogy Nagysád viruló egészségnek
-örvend. Ebben a pillanatban arra gondol, hogy nem romlik-e meg a
-cseresznye-befőtt; még négyszer fog férjhezmenni, s mindig igen boldog
-lesz; számok: 8, 17, 63.“
-
-A kézirat-bölcsészek egy másik spéciese:
-
-_3. Az okmányszaglár döntnök._ (Graphologus curialis.) Köznyelven:
-irás-szakértő. Egész nap ujságot olvas, s komolyan hiszi, hogy
-délelőttönkint tiztől tizenegyig megismeri olyanok irását, akiknek soha
-a hirét se hallotta. Mégis lelkiismeretének a megnyugtatása végett
-párosával jár, s kötelesség-érzetből ellent mond a másiknak. Nem
-tagadja, hogy tévedni emberi dolog. Jóhiszemü; nem áltat senkit, csak
-önmagát. Mert ő az egyetlen, aki meg van győződve róla, hogy az ő
-müködése nem felesleges.
-
-Az emlitett spéciesek kedvelik a nyilvánosságot.
-
-Ellenben jobbára rejtve virit s csak kivételesen kivánkozik a nagy
-közönség elé:
-
-_4. A konyhai Lavater._ (Phrenologus culinaris.) Gonosz tekintetü, de
-különben békés ember, aki csak azért megy ki az utcára, hogy a
-járókelőkön a homlok és az orr szögét, a pofacsontokat, az ajkak
-vastagságát és a szem bennülését vagy kidülledtségét tanulmányozza.
-Ezeknek a megfigyeléseknek az alapján bájos naivitásokat szuggerál
-önmagának s a hanyagabb kereskedelmi iskolai növendékeknek. Minden
-szolgálójának rossz véget jósol s ezek a jóslatok részben teljesednek
-is. Néha kiadja munkálatait olyképpen, hogy az egész kiadást egy
-antikvárius váltja magához, potom áron való terjesztés céljából. Igen jó
-fiu és igen rossz muzsikus. Legközelebbi rokona:
-
-_5. A fényképirtó Cumberland._ (Photographologus psychiater), mely
-rokona a betüző szunak is. Egyébként édes testvére az aeol-hárfának,
-mert nincs olyan asszonyt mutató fotografia, amely meg ne rezegtetné
-szive hurjait s ne ragadná ditirambusokra. Naponkint tiz-tizenöt női
-arcképet dolgoz fel s felhevült képzelete az erénydijakról szóló
-jelentések összes szép cselekedeit szétosztja az arcképek tisztelt
-beküldői között. Gondolat-olvasásai röpke fantáziára vallanak,
-mindazáltal többnyire ezzel a refrainnel végződnek:
-
-„… Ezek a nagy tulajdonságok végre is elnyerik jutalmukat. El kell, hogy
-nyerjék. Szép arcának nemes nyugalma derüs jövőt tükröz. Ha
-megpróbáltatások után is, boldog és elégedett élet vár a tisztelt
-beküldőre. Örömet fog találni a hozzátartozókban, élvezetet a zenében, a
-szinházban, a nagy irókban. Bizonyos, hogy sokáig, nagyon sokáig
-előfizetője marad szerény lapunknak is.“
-
-Végül, emlékezzünk meg a haruspexek családjának mastodonjáról,
-hős-cincéréről, Dalai Lámájáról. Ennek a neve:
-
-_6. Az önmüködő zeneboncnok._ (Autometer musicalis.) Hazája
-Franciaország. Története az, hogy egy készüléket talált fel, melyet a
-zongorához kell erősiteni s mely a zongora-játszó jellemét, véralkatát,
-gondolatait, előéletét, édes atyjának egész multját, őseinek hőstetteit
-és betegségeit, kiveri egy papirlapra, a telegráf betüihez hasonló
-ákom-bákomokban. A készülék ugyanis olyan érzékeny, hogy eszeveszetten
-reagál a zongorajátszó idegerejének minden parányi nyilvánulására,
-konstatálja a müvész érütését, testének hőmérsékét, éveinek számát,
-szerelmi hajlandóságait, izgatottságának fokát, elméjének pihent vagy
-fáradt voltát, elhatározott ingatagságát és ingatag makacsságát,
-gyomrának jelen és mult állapotait és azt, hogy hány frank van a
-zsebében. Mindez világosan olvasható a papirlapon: csak olvasni kell
-tudni az ákom-bákomokat.
-
-Látnivaló, hogy az önmüködő zeneboncnokhoz képest a többi haruspexek, a
-mult és a jelen összes haruspexei, angolkóros, vézna gyermekek. Az
-önmüködő zeneboncnok meg fog fejteni s meg fog jósolni mindent a
-világon. Csak olvasni kell tudni az ákom-bákomokat – ez az egész titok.
-Én még nem vittem ennyire s már is meg tudom jósolni, hogy az önmüködő
-zeneboncnoknak sok frank, sok, sok frank lesz a zsebében.
-
-Mert ezen a világon minden csak ismétlődik s az, hogy mundus vult
-decipi, éppoly örök, mint maga az éjszaka.
-
-
-
-
-A RAB MESÉL.
-
-– Történik: 1950-ben. Ujstilü fegyház cellája; angol kényelem. Egyszerü,
-de izléses butorzat. Kilátás a Montblanc-ra. –
-
-_A porkoláb_ (benyit): Jó reggelt, apó! Alig mult háromnegyed nyolc, s
-ön már fenn van?
-
-_A rab:_ A reggel oly gyönyörü! Nézzen ki csak ezen az ablakon! Az
-embert költői hangulatok fogják el!
-
-_A porkoláb:_ Bizony, szeretnék önnel lakást cserélni. De egy hivatalnok
-nem kivánhatja azt, amit a foglyok, nem igaz? Ez az épület, végre is,
-önökért van s nem a mi kedvünkért… De beszéljünk másról. Mit irjak a
-nyilvántartási ivbe? Jól aludt, apó?
-
-_A rab:_ Pompásan.
-
-_A porkoláb:_ És étvágya?
-
-_A rab:_ Kitünő.
-
-_A porkoláb:_ Meg volt elégedve a tegnapi vacsorával? A szakács aggódik,
-hogy…
-
-_A rab:_ A fácán nem volt rossz, de százszor megmondtam, hogy a
-Châteaubriand-t fél-angolosan szeretem, s nem egészen kisütve. És tegnap
-megint egészen kisütötték!
-
-_A porkoláb:_ De ez nem hivatalos följelentés, ugy-e? Szegény szakács,
-már annyiszor megbüntették, pedig a jó igyekezetet nem lehet tőle
-elvitatni!
-
-_A rab:_ Most az egyszer nem bánom.
-
-_A porkoláb:_ Még egy kérésem volna, apó. A főügyész ma látogatja meg
-intézetünket s egész hivatalnoki jövőm ettől a látogatástól függ.
-Remélem, ön nem vonja meg tőlem pártfogását s kedvező jelentést tesz…
-
-_A rab:_ Számitson rám. Ön már a tizenharmadik porkoláb, aki
-szolgálatomra van, de mondhatom, egyikkel se voltam annyira megelégedve,
-mint önnel.
-
-_A porkoláb:_ Hány esztendeje már, hogy ön itt van, apó?
-
-_A rab:_ Ötvenkettő, fiam, ötvenkettő. Egy pár nap mulva hetvenkilenc
-leszek…
-
-_A porkoláb:_ Hetvenkilenc év! Milyen szép idő!… S ön oly kitünő szinben
-van!
-
-_A rab:_ Hja, barátom, a jó levegő s a gondtalan élet!… Aztán a
-kényelem, meg a jó táplálkozás!… Ha nem hoznak ide, bizony, már rég a
-sirban vagyok. Amig az ugynevezett szabadságot élveztem, meglehetős
-szegénységben éltem. És semmi se öl biztosabban, mint a gond és
-nyomoruság.
-
-_A porkoláb:_ Itt pedig jó élete volt, ugy-e?
-
-_A rab:_ Elég jó. Szinházat ugyan sohase lát az ember…
-
-_A porkoláb:_ De ebbe bele lehet törődni…
-
-_A rab:_ Bele. Nem mondom, hogy nem jól esnék, ha egy kis kéjutazást
-tehetnék a tulajdon yachtomon, mais on fait ce qu’on peut.
-
-_A porkoláb:_ De hogy maradhatott ön itt ilyen sokáig? Tudom, hogy
-életfogytig tartó fegyházra itélték, de ezzel a szóval: „életfogytig“ a
-törvény csak tréfál. Az ember kitölt husz esztendőt s ha addig csöndesen
-viselte magát, szépen hazaeresztik.
-
-_A rab:_ Ó, engem is el akartak küldeni, de lármát csaptam. A menykőbe
-is!… mit csináltam volna odakünn? Az ember itt megszokja a jómódot s
-aztán tessék ott künn a semmiből megélni! Köszönöm szépen. Mikor
-harminckét esztendővel ezelőtt tudtomra adták, hogy: a törvény – törvény
-s csak menjek dolgomra, fenyegetőzni kezdtem, hogy leszurom a
-porkolábot, a fegyházigazgatót, a főügyészt, a szövetség elnökét – s
-szépen itt hagytak. Föltették rólam, hogy ha okvetetlenkednek, igazán
-megkéselek valakit s azóta nem boszantanak.
-
-_A porkoláb:_ Ez érdekes. Önnek nagy tekintélye lehetett, hogy ezt ki
-tudta vivni. Különben az elődöm is beszélte, hogy ön nem közönséges
-ember, s hogy az ön ügyéről egykor sokat beszéltek. Mondja, mi is volt
-az, ezelőtt ötvenkét esztendővel?
-
-_A rab_ (önérzettel): Én egy királynét öltem meg!
-
-_A porkoláb:_ Királynét? Svájcban?
-
-_A rab:_ Egy idegen királynét.
-
-_A porkoláb:_ Valami zsarnoki lényt? Egy Katalin cárnőt, mi?
-
-_A rab_ (mosolyogva): Dehogy!… Csupa jóság volt és lelki nemesség!… Egy
-héttel azelőtt, hogy megöltem, eszem ágában sem volt, hogy az én
-kezemtől fog meghalni. Egyáltalán nem is gondoltam rá, mint ahogy a
-templomi képekre nem gondol az ember.
-
-_A porkoláb:_ Hát csak ugy véletlenül ölte meg?
-
-_A rab:_ Véletlenül. Szándékosan, de csak ugy véletlenül.
-
-_A porkoláb:_ Beszélje el, apó, hogy történt ez? Itt már nem tudja
-senki.
-
-_A rab:_ Már nem is igen emlékszem a részletekre. Elég az hozzá, akkor
-még ifju és bohó voltam. Hittem az anarkiában, s azt hittem, hogy a
-király-gyilkosságok előbbre viszik az emberiséget. Most már tudom, hogy
-ez ostobaság, de tudja, a fiatalság és a nagy őrültségek mindig vonzzák
-egymást.
-
-_A porkoláb:_ S mért választotta éppen őt?
-
-_A rab:_ Mondom, rá se gondoltam. Egy fiatal trónkövetelőt akartam
-megölni, csakhogy éppen tegyek valamit. Mert mit ér a fiatalság, energia
-nélkül, mi? De a fiatal trónkövetelő véletlenül eltünt előlem. Tomboltam
-a dühtől, s ekkor pillantottam meg a királynét… És akkor az jutott az
-eszembe: milyen eszeveszett galádság, milyen rettenetes alávalóság volna
-megölni ezt a másikat!
-
-_A porkoláb:_ Mért?
-
-_A rab:_ Képzelje. Ez a királyné lánynak tündér volt, asszonynak: a
-leggyönyörübb rózsa az isten kertjében, anyának: maga a Mater Dolorosa.
-Mindenkivel csak jót tett s a Gondviselés a sok jóért csak szenvedéssel
-fizetett neki. Ahol járt, áldás fakadt a nyomában, de az áldás csak
-nyomon követte őt, nem haladt együtt vele, hiába imádkoztak érte népek
-milliói… Nem volt öröme már, csak ha az erdőben lakó istennel beszélt,
-de ha ez örömet akart árasztani a földön, csak ő rá bizta… Megölni egy
-szentet! És semmiért! Mit szól ehhez a gondolathoz?
-
-_A porkoláb:_ Ez a gondolat csak a poklok fenekéről jöhetett.
-
-_A rab:_ Ugy-e? Nos, nekem akkor tetszett ez a gondolat. Igy okoskodtam:
-mennyire fog imponálni az anarkia, mely erre a tettre is képes,
-semmiért, gratis, csak hogy beszéljenek róla! Megjegyzendő, hogy ez a
-szent akkor már közelebb volt az éghez, mint a földhöz. A martiromság
-megölte már a testét és a lelkét; nem élt már, csak a nagybeteg szive!
-Ezt a szivet döftem keresztül, car tel était mon plaisir!
-
-_A porkoláb:_ S nem törték önt kerékbe? A fülébe nem csepegtettek ólmot?
-Nem hasitottak szijjat a hátából? Nem pörkölték meg elevenen? Nem törték
-össze a csontjait izenkint? Nem feszitették keresztre? Nem vertek
-szögeket a husába? Nem hagyták elpusztulni étlen-szomjan? S mit tudom én
-mi?
-
-_A rab:_ Nem. A mult század végén két őrültség dühöngött, két nagyon
-különböző őrültség, amelyeknek azonban szükségük volt egymásra, mert
-máskülönben soha se tudódott volna ki, hogy micsoda őrültség ugy az
-egyik, mint a másik. Az egyik őrültség az anarkia volt, a másiknak ezt a
-szép nevet adták: humanizmus. Az utóbbi nevében olyan törvényeket
-csináltak, amelyek alapján…
-
-_A porkoláb:_ Hagyja el, apó. Én tisztelem, becsülöm önt, s szivesen
-elmulatok önnel. De engedje meg, ön lovag-regéket beszél nekem; már
-pedig én nem szeretem, hogy ha valaki ugrat… Ha tréfálkozó kedvében van
-s bolonddá akar tenni valakit, tőlem mulathat kedvére, de keressen
-magának más bolondot s engem hagyjon békében. Vagy azt hiszi, hogy ha a
-mult század végéről beszél, elhiszek önnek minden őrültséget?
-
-
-
-
-TRISTIA.
-
-A szó embere és a cselekvés embere között első pillanatra szinte
-regényesnek látszik az ellentét. A renyhe gondolkodás előtt azonegy
-mesebeli királykisasszony kérői ők, csakhogy egyik a fehér, másik a
-fekete kérő; egyik a széphangu, szőke, északi, másik a kevésszavu
-szerencse, akinek nagy fekete keze olyan fenyegető lassusággal
-bontakozik ki a fehér burnusz alól, mint roppant oroszlánfej a
-barlang-szádából. Ellentéteknek tünnek fel ők, mint: észak és dél, mint:
-nő és férfi, mint: negativ és pozitiv; sokkal inkább ellentétnek, mint
-ezek, mert a természet nem határol olyan durván, mint a lomha képzelet.
-
-Micsoda csekélységgé zsugorodik össze ez a képzelt nagy ellentét a
-mindjárt el nem fáradó megfigyelés előtt! Az ellentéteknek általában
-nincs szerencséjök; rendesen kiderül róluk, hogy voltaképpen egyek ők,
-mint a hideg és a meleg, melyek között tudvalevőleg csak fokozati a
-különbség. És itt is rá kell jönni, hogy ugyanaz az energia adja meg a
-szó hatalmát, amely a nagy cselekvésekre teszi képessé az embert. Nem
-lehet bizonyitani, hogy a nagy szónokokban talán nagy adminisztrátorok
-vesztek el, s azt sem, hogy ebben vagy abban a nagy költőben talán nagy
-épitőmester lappangott. De másfelől egy elég nevezetes jelenség
-illusztrálja a dolgot. Az, hogy a legnagyobb cselekvők, a hősök s a
-providenciális emberek, feltünően sokszor s rendkivüli mértékben
-rendelkeztek a szó hatalmával is. A legtöbbször épp oly müvészei voltak
-a beszéd formáinak, mint amilyen nagyok voltak az alkotásban, s épp ugy
-különböztek a közönséges emberektől kifejezéseiknek világitó erejével,
-mint ahogy feléjök emelkedtek a cselekvéseikben. IV. Henrik bizonyára
-maga volt az akció, ha ugy tetszik: az akció minden áron. És elméssége,
-beszélő müvészete semmivel se kisebb, mint históriai sezreplése. Mint
-egy kovácsmühelyből a szikrák, ugy pattognak nála a gyujtó szavak.
-Tessék elolvasni gyönyörü leveleit, melyeket a tudós Young bocsátott
-közre. Ha nem Navarra urának, hanem szegény embernek és a mi időnkben
-születik, a kifejezés csodálatos adományaival ma alkalmasint egyik
-kitüsősége a francia irodalomnak s tagja a Francia Akadémiának.
-Napoleonnál ugyanez az eset. A különös korzikai ember, aki sohase
-tanulta meg tökéletesen kedves Franciaországának a nyelvét, talált
-mondatokat, melyeket korának egész irodalma megirigyelhetett tőle. És
-Bismarck. Milyen sápadt a legujabb német irodalom beszéde, az ő
-szónoklatainak energiája, fénye, őserőtől duzzadó, hatalmas stilusa
-mellett! S ez a nagy gazdagság meglátszott minden csekélyebb
-nyilatkozatán; husz sorában több volt a „litteratura“, mint a nyugtalan
-berlini irodalom félnagyságainak akárhány kötetében.
-
-Bizonyára nem csupán ez tette gyakori megnyilatkozásait olyan
-nagyértéküekké. Mikor félretolták a nagy alkotások olvasztó kemencéje
-mellől, s penzionált öreg urrá degradálták, a nagy ember, aki különben
-sohase volt zárkózott, még inkább hozzáférhetővé vált. Beszélt sőt sokat
-beszélt, a mi talán szenilitás, de az bizonyos, hogy nem szenilis
-dolgokat beszélt. Hála ennek a közlékenységnek, jobban megértette magát,
-mint valaha; végre is, nemcsak az utcai kiváncsiság hallgatta. És minő
-formában beszélt! Egy shakespearei hőst láttunk, aki az ötödik felvonást
-éli át előttünk, s ez a nagystilü ember, méltón magához, shakespeare-i
-képekben beszélt.
-
-Itt csak azokról a megnyilatkozásairól emlékszünk meg, a melyekkel
-életének alkonyán a diákok és az oldenburgiak üdvözlő küldöttségének
-felelt. Természetesen ekkor is talált egy pár felejthetetlen mondatot.
-Nem, nem hiszi, – mondta – mintha Dantenak igaza volna a hires sorokkal.
-A régi szép napokra visszaemlékezni, akárminő körülmények között, nem
-fájdalom, inkább jóleső. És nem is bántja őt, hogy elveszitette a
-hatalmat. Jobb nem engedelmeskedni senkinek, mint parancsolni az egész
-viláknak.
-
-Ugy hangzott ez, mint egy „mot de la fin“. Mint megnyugtató végszavai a
-vas-ember tragédiájának. Mi, a galéria, megnyugszunk benne, hogy jobb a
-független tétlenségnek, a közönbös kontemplációnak élni, mint a hatalom
-örömének, de vajjon csakugyan megnyugvással fogadta-e ezt a véget maga a
-shakespeare-i hős is? Vajjon nem áltatta-e önmagát?! Ha nem érezte a
-veszteség nyomoruságát, miért foglalkoztatta a Dante Nessun maggior
-doloreja? Ha nem volt benne keserüség, miért mondta, hogy ő csak öreg
-császárját akarta szolgálni? _Csak_ szolgálni akarta, de _csak_ öreg
-császárját akarta szolgálni. Ha olyannyira belenyugodott sorsába, miért
-méregette, mi jobb, mint parancsolni az egész világnak?!
-
-Nem volt-e meglepő ez a hang, minden hangsulyos békéjével, azok után,
-amik történtek?! A mult eléggé tisztázva van: két dudás nem férhetett
-meg egy csárdában – ez volt a dráma. A trón uj embere, ha másképpen
-cselekedett is, gondolkozásában nem volt hálátlan. Nem volt ostoba sem,
-ismerte riválisának értékét, s tudta, hogy senkitől ezen a világon nem
-várhat becsesebb szolgálatokat. De császár akart lenni, császárabb, mint
-elődei a közel vagy a rég-multban; mert nagyobb hatalom fiatalembert még
-soha se kisértett. S hogy célját elérje, nem lehetett más választása,
-mint amit hálátlanságnak bélyegzett az egész világ. Mikor még indulatát
-korbácsolta az a tudat, hogy ezen a hatalmas akadályon csak egy morális
-csatavesztéssel teheti tul magát, a szenvedély igazságtalanná,
-kicsinyessé és jobb meggyőződése ellenére hálátlanná tette; de ez a
-háboru. Ugy találta, hogy kettejük közül az egyik ezen a földgolyón
-felesleges. Utóbb, mikor leszámolt lelkiismeretével, s tulesett könnyü
-győzelmének első mámorán, igyekezett, amennyire tudott, igazságos lenni
-a legyürt riválissal szemben. Megadott neki mindent, ami a bukott
-titánra nézve még értékes lehetett; csak a hatalmat nem, azt megtartotta
-magának. Talán a dolgok rendje volt ez; talán szükségképpen igy kellett
-történnie. Ha igen, a dolgok rendje nem szép, de a dolgok rendjét meg
-lehet érteni. A vénség megbocsát az ifjuságnak, mely őt eltemeti,
-elsiratja és siet elfelejteni.
-
-Ki tudná, – az utolsó lucidum intervallumok előtt – vajjon ebben a
-bocsánatban mennyi a megnyugvás?! Hogy vajjon a lemondásnak mekkora
-fájdalma az, amit a méltóság eltakar?! Nos, mintha ez az erőszakos
-lelkü, makacs, a maga értékét nagyon megbecsülő hatalmas lélek egy kis
-bepillantást engedett volna ennek a fájdalomnak a mélységeibe.
-
-A hatalom! Igen, utolsó lehelletéig ez volt az egyetlen gondolata, mint
-a gutaütött admirálisnak a tenger, mint a paralitikus költőnek a
-sejtelmes képek, a betegnek az egészség, a sorvadó szerelmesnek az
-érzéki öröm a világ minden szép asszonyával. A hatalom! Mit értjük azt,
-mi a galéria, hogy mi a hatalom?! Micsoda fogalmunk lehet arról a
-kivételes gyönyörről: játszhatni, mint fuvolán, az emberek lelkén,
-játszhatni a dolgok iszonyu holt masszáival, hegyekkel, mint a gigás
-Enceladus?!
-
-Ugy látszik, mindenről lemondhat az ember, de a hatalomról soha. Az
-ember elfelejti kedveseit; megnyugszik benne, hogy elhagyják az apró
-örömök, amik az élet füszerei voltak, hogy elhagyják a szeretett lények,
-akik nélkül az életnek csak a salakja maradt meg, s hogy elhagyja végre
-az egészség is, ami nélkül az élet maradéka már csak nyomoruság forrása.
-Belenyugszik mind ezekbe a nyomoruságokba, s az állat ösztönével
-alkalmazkodik. A vakok nevetgélnek a templomban; a süketnémák kávéházba
-mennek és vigan társalognak, ujjaikkal gimnasztizálva. Beletörődik az
-ember mindenbe, csak a hatalom elvesztésébe nem. A raffinált öröm, mely
-mintha egykor félistenné tett volna, rabjává tesz, mint a morfin vagy a
-hasis. Folytatni vagy beléhalni: nem marad más választás.
-
-Jaj a számüzötteknek. A Tristium liber-ek a megmondhatói, micsoda átok,
-lemondani sorra mindenkiről és mindenről, aki és ami valaha kedves volt
-előttünk. Nem az őrült az élőhalott, hanem a számüzött, aki tudja a
-halálát, aki érzi a megsemmisültséget minden pillanatban, aki
-elszunnyad, fölébred, s mindennap meghal ujra.
-
-De még inkább jaj a számüzött királyoknak. Árnyéknak lenni, a Tantalusz
-olthatatlan szomjuságával, s tudni, hogy soha többé!
-
-Ne irigyeljük a nagyokat. Föléje emelkedni az embereknek, bizonyára a
-legraffináltabb öröm a világon, de a váltsága emberfölötti fájdalom.
-
-
-
-
-KORONÁT SZERELEMÉRT.
-
-Lantosoknak, hegedősöknek mindenkor kedves témája volt az ismeretes mese
-a királyfiról és a kosárkötő lányáról. A nép, ez a nagy gyermek, örökkön
-vigasztalását lelte benne. Jól esett folyvást megemlékeznie róla, hogy
-közte és a föld hatalmasai közt, akik különböznek tőle mindenben,
-beszédben, gondolkozásban és cselekedetben, ruházatban, életmódban és
-erkölcsökben, mégis csak volt, van és lesz egy közösség: az emberi test,
-mely a maga teljes pompájában épp ugy belejuthat a kunyhókba, mint a
-palotákba, s melynek varázsa meg tud dönteni minden választófalat, s meg
-tudja nyitni a hét lakattal elzárt vaskastélyok ajtait. Abban az időben,
-mikor a születés után már csak egy volt hátra: a rezignáció, ez is
-megjárta vigasztalásnak. És éppen azokban a korszakokban, amelyekben az
-uralkodók legközelebb érezték magukat az istenekhez, az alattvalók élete
-pedig a legközelebb jutott az állati tengődéshez: szóval az
-abszolutizmus fénykorszakaiban hajtotta ez a legenda legszebb virágait.
-Akkor, mikor a monarchák sorsa a korláttalan önkényeskedés, a
-kormányzottaké pedig a csúszás-mászás vagy a szenvedés volt, mikor a
-trónhoz legközelebb állók az uralkodónak csak egy intését lesték, hogy a
-magas szeszélynek elejébe vessenek minden szép női testet, mely nem trón
-közelében született: a világ tele van pásztorkölteményekkel, melyekben
-koronás lovagok pásztorlányokat vesznek feleségül. Valami őserő volt
-ebben a mesében; és birta is lélekzettel századokon át. Régi történet
-volt, mely mindig uj maradt, mert mig egyrészt a legpregnánsabban
-fejezte ki a szerelem mindenhatóságát, másrészt egyetlen vigasztalója
-volt azoknak, akiknek a mindenható erőkből csak a szerelem jutott.
-
-Sajátságos, a dal azóta kezd elhallgatni erről a témáról, amióta a mese
-mind közelebb jut a hétköznapos valósághoz. Bernadotte és a libapásztor
-leány regényével a mese kezd már realitássá válni; de azóta
-csodálatosképpen szerényebben és ritkábban szól a nóta is. A meráni
-postakocsis románca talán az utolsó virága ennek a poézisnak. Pedig
-legujabban, az uralkodó, a királyfi, aki a szeretett leányért lemond a
-hatalomról, s a hatalomnak minden előnyéről: mostanában már éppen nem
-ritkaság. A szerelmes, aki egy koronát ad a boldogság szalmakunyhójáért,
-éppen olyan gyakori jelenség lett, mint a követelőző tenor vagy a
-szeszélyes primadonna.
-
-Igaz ugyan, hogy a trón lépcsőin mostanában nemcsak ezek a polgári
-vigjátékok, hanem a tragédiák is napirenden vannak. A trón nem óv meg az
-emberi élet legnagyobb nyomoruságaitól sem; miért óvna meg a
-legközönségesebb, a legáltalánosabb gyöngeségtől, amely gyöngeség talán
-erő?! Egy félszázad óta annyi szörnyü esemény történt a trón közvetetlen
-közelségében, amennyi elég volna megtölteni agy angol rémregényt.
-Megértük – ha egy kicsit idősebbek vagyunk – egy mindenható uralkodónak
-s ezen kivül még sok királynak és köztársasági elnöknek a
-meggyilkolását, megértük egy országoknak parancsoló trón felforditását;
-láttunk egy császárt, akinek a haldoklása borzasztóbb volt, mint
-legutolsó alattvalójáé. Láttunk a trón lépcsőin egy daliás leventét, aki
-lelkében megtörve, maga emelt gyilkos kezet magára; láttunk őrült és
-agylágyult fejedelmeket; láttunk császári házban rut családi
-viszálkodást; láttunk egymás ellen csatázó rokon királyi sarjakat;
-láttuk apró trónok összeroppanását; láttunk elcsapott királyt, aki egyéb
-foglalkozás hiján a játékra adta magát; és láttunk trónörököst, aki
-törvényszék elé került. Bizony, mindezek után már egy cseppet se
-meglepő, hogy ha a trónhoz közel állók mésalliance-okat is kötnek.
-
-Hanem azért mégis csak szemetszúró jelenség a mésalliance-oknak ez a
-gyakorisága az uralkodó házakban. Volt egy idő, a mikor szinte
-járványossá lett „a legjobb családokban“ az ilyen mésalliance-kötés.
-Majdnem egyszerre történt, hogy Battenberg Sándor Hartenau gróffá
-fokozta le magát, mert minden áron feleségül akarta venni választottját,
-– hogy Orth János szerelméért lemondott minden ambiciójáról és
-választottjával eltünt az egész világ elől, – hogy a cár unokaöccse
-szembeszállott a cár haragjával s akaratlanul anyja halálának okozójává
-lett egy szép udvarhölgyért, – és hogy a román trónörökös le akart
-mondani a rá várakozó koronáról, mert ennek az árán is kész volt
-feleségül venni anyjának azt az udvarhölgyét, a kit inkább az
-irodalomért való rajongása, mint a szépsége tett hiressé.
-
-Ez a csapatos fölkerekedés nyilvánvalóvá tette, hogy a legmagasabb
-állásuak mésailance-a egy csepvet se ellenkezik többé az idők
-szellemével… a minek igen természetes a magyarázata. Régente a trón
-jelöltjei a hozzájok méltó nőt nem igen kereshették közvetetlen
-környezetükön kivül; szeretőt találhattak bárhol, nem százat, de ezret,
-hanem feleséget nem minden bokorban. Azok a nők, akiknek társadalmi
-állása nem ért fel az övékig, s akikkel a jó vagy a rossz sors mégis
-összehozhatta őket, a gondolkozás és az érzés világában is mélyen
-alattuk állotak. Ma, a nivellálódás korszakában, a sziv és a lélek
-kincsei nem kiváltságai többé a legmagasabb állásuaknak; s ha az
-álmodott egyenlőség nem érvényesülhetett az apróságokban sem – mert
-hisz, ha eddig robotosai voltunk, most uszályhordozói vagyunk, nem egy,
-hanem százféle arisztokraciának – mindnyájunk ellenére érvényesült a
-legfőbb dologban. Az alattvaló lelke és szive fölérhet immár az
-uralkodóéval; s ez a vivmány a mi sokat szidalmazott időnknek nem a
-legutolsó dicsősége.
-
-Azért csak megnyugtató lehetne, hogy a polgári rend, mely egykor csak
-kotillon-királynőket adott a vidámabb fejedelmeknek, ujabban már sürün
-szolgáltatja az uralkodó-házaknak az igazi menyasszonyokat is. De most
-már a nép kezd nem igy gondolkozni. A román trónörökös esetében például
-volt egy olyan érdekes jelenség is, aminőre előbb soha se volt példa.
-
-Ez az érdekes jelenség az volt, hogy a román trónörökös választásába az
-előitélet predesztinált képviselői: a román király és királyné szépen
-belenyugodtak volna, de nem nyugodott bele a jó román nép. A királyné
-pártját fogta a szerelmeseknek s megnyerte frigyüknek a királyt is.
-Tőlük a trónörökös elvehette volna a szép költőnőt, s azért még nem
-kellett volna lemondania a trónöröklés jogáról. De a román nép nem igy
-gondolkozott. Nem kellett neki az a trón-utód, aki az ő nagyobb örömére
-nemzeti dinasztiát alapit. Félt a bojár-uralomtól, s fölvetette a
-trónörökös előtt az „aut-aut“-ot. Válaszszon a trónörökös feleséget
-királyi házból, vagy pedig mondjon le.
-
-A nép tehát most már néha arisztokratikusabb gondolkozásu a királynál!
-És még azt mondják, hogy: nincs uj a nap alatt!
-
-
-
-
-PORCIUNKULA ÜNNEPE.
-
-Régen, századokkal ezelőtt, amikor még találkoztak olyan rakoncátlan
-szerzetesek is, akik ismételt feddés után sem akarták megszivlelni
-felsőbbségük intő szavait, a római pápa – mindegy hogy Clemens, Pius
-vagy Leo volt-e a neve – egy napon mélyen elszomorodék azokon a hireken,
-melyek a tartományokból érkezének elébe. Nemcsak azt adták hirül ezek a
-hirek, hogy az egész földön megbomlanék a rend s hogy a nyáj nem ismerne
-se felsőbbséget, se erkölcsöt, se törvénytiszteletet, de hogy az őrizők
-közül is többen megtévelyedének, s elvetvén minden kötelességet, egyedül
-Bacchusnak s más pogány Isteneknek áldoznának. Elé hivatá pedig ezen
-hirekre ő Szentsége első szekretáriusát és szólt:
-
-– Eredj, fiam, csinálj rendet ezen juhok és szamarak között!
-
-Megcsóválta azonban fejét a szekretárius s igy vette át a szót:
-
-– Nagyobb dolog ez, Atyám, semmint erőimet meg ne haladná.
-
-– Miért? – kérdezte ő Szentsége. – A nyáj szerte széledt; össze kell
-őket terelni. Az őrizők hanyagok; rendre kell őket szoktatni.
-
-– Nem is a nyáj okoz nekem gondot – igy a szekretárius – hanem az
-őrizők. A nyájjal még csak el tudnék bánni valahogy, de ments meg, Uram,
-a felügyelőiktől!
-
-– Ugy látom a jelentésekből, fiam – mondá kegyelmesen ő Szentsége – hogy
-kiváltképpen Assziszi Szent Ferenc fiai között találkoznak sokan, akik
-nem volnának rendben. Itt van a kulcs, fiam; végy elő néhányat szigorubb
-hangu mementóimból, s hozd rendbe ezen dolgot. Végre, bármily pogány
-módra éljenek is, mégis csak hozzánk tartoznak ők.
-
-– Sajnos, atyám, nehéz dolog lesz eszükbe juttatnunk, hogy ők is az
-Egyház szolgái volnának. Az ige nem hat nájuk, s félek, nem silabizálnák
-ki mementóinkat, mivelhogy nagy irtózatuk vagyon minden betütől.
-
-– Hát hogyha nem a vallás, majd Istenhez tériti őket az oldalnyilallás –
-itélkezett a pápa. – Dolgozzál ki, fiam, uj rendszabályokat, s vess
-véget ennek a hejehuja-életnek.
-
-– Félek, hogy nem változtathatnám meg a Természetnek rendjét. Forgattam
-Atyám, a Természet könyvének lapjait, s ugy tanultam, hogy kétféle házi
-állatok vannak, olyanok, melyek huzzák az igát, s olyanok, melyek nem
-dolgoznak. De valamint hiába kivánnám a szedret megnövelni
-pálmamagasságra, azonképpen hasztalan követelném meg Assziszi Szent
-Ferenc némely fiaitól, hogy az égbe nőjjenek. A szederindán azért izes
-gyümölcsök teremnek. Ki látott, Uraim, házőrző ebet, aki a lovak helyett
-huzná az ekét? Ő vakkant egyet reggel, vakkant egyet este, s tőle ez is
-elég. A nagy Természet előtt egyformán kedves az igavonó ökör s a
-pásztor vidoran szaladgáló kutyája.
-
-– Ugy látom, fiam, mintha némelyest már téged is megmételyeztek volna az
-eretnekségüket még gondosan rejtegető tévtanitások. Hát legyen elég a
-szóból annyi, hogy tovább nem türöm ezen állapotokat. Nem követelem
-tőlük, hogy éjente és naponta a szent könyveket forgassák – tudom, hogy
-ez fölötte nagy fáradságot okozna nekik – de a bálnak, fiam, a bálnak
-legyen vége.
-
-– Tartok tőle, Atyám, hogy ezen intézményről s a vele járó étel- és
-ital-áldozatokról már nem fog hamarosan lemondani a hagyományhoz
-ragaszkodó renyhe megszokás. És miért kivágni a százados tölgyet, mely
-nem vét senkinek s mely Isten, ember előtt egyformán kedves? Viszont, ki
-tudja, a kivágott fák rőzséi mely bálványok oltárára kerülnek, hogy ott
-lánggal égjenek?
-
-– Én pedig azt mondom neked, fiam, hogy: legyenek ugy, ahogy nincsenek,
-vagy: ne legyenek.
-
-– Meg kell hajolnom szent akaratod előtt. Egy utolsó kegyet azonban
-mégis kérnem kell számukra. Minden nép és minden embercsoportosulás
-kialkudott magának az anyatermészettől egy napot, melyet a
-gondtalanságnak szentelt. Hogy a pogány dioniziákról és szaturnáliákról
-ne is beszéljek, felhivom kegyes emlékezetedet Szent Bálint, Szent
-Januárius s más szentek ünnepeire. Még az anyaszentegyház is megengedte
-farsang utolsó keddjének némelyes bohóságait. Assziszi Szent Ferenc fiai
-Porciunkula napján szokták kipihenni egyéves nyugalmukat; ezt a napot
-meg kellene hagynunk nekik az elmult idők emlékezetére.
-
-– Sajnálom, fiam, de ezennel véget vetek minden dáridónak. Nehogy
-azonban azt mondhassad, hogy jólélekből fakadt szavaidat nem vettem
-figyelembe, a te kedvedért megengedem, hogy ebben az évben még ne
-történjék változás, s hogy a jelen esztendő legyen az, amidőn
-Porciunkula ünnepén utóljára hangzanék fel a csinnadratta, a kupák
-koppanása, az „Ez a pohár bujdosik“, s más álorcás vigasságok…
-
-*
-
-Igy történt, hogy Porciunkula ünnepének azon évi előestéjén, hat és hét
-óra között, a thélémai zárda hüvös folyosóján Pater Ambrosius és Frater
-Sylvester között a következő beszélgetés zajlott le:
-
-_Frater Sylvester:_ Hej, atyám, a világ kizökkent sarkaiból!… Ki hitte
-volna, hogy meg fogjuk érni azt az időt, amikor a bor ugyannyira
-megfogyatkozik a világon, hogy lesznek elvetemedettek, akik ezt a nemes
-italt hamisitani fogják?!… Ha igy haladunk, atyám, utóvégre még mi is
-hamisitott bort fogunk inni!
-
-_Pater Ambrosius:_ Ne légy ilyen komor, Sylvester! Ne félj, megsegit
-bennünket az, hogy elődeink közül az előrelátóbbak már jól megtöltötték
-a pincét… Tudod mit, hozz fel néhány üveget a beteg társaink számára
-rendeltetett ó-borból is!… A betegeknek marad egyéb, s miért legyünk mi
-betegek?
-
-_Frater Sylvester:_ De a gvárdián?
-
-_Pater Ambrosius:_ A gvárdián ma kétszer annyit fog inni, mint máskor.
-Az utolsó Porciunkulán!…
-
-_Frater Sylvester:_ Sir bennem a lélek, Pater Ambrosius!
-
-_Pater Ambrosius:_ Hát biz ezt nehezen érti meg az egyszerü és áhitatos
-lélek. Porciunkula ünnepei mindig javára váltak ugy a vallásnak, mint az
-emberiségnek. Porciunkula ünnepe után, mikor lejártak a kellő hónapok, a
-kereszténység mindig megerősödött És most vége az áhitatnak! Ki tette
-ezt, ki hozta ezt?… ki mondta ezt neki?… Tudod mit, Sylvester, hozd fel
-a legjobb aszut is. Mind, ami csak van!… Ugyis csak egy napig áll a
-világ!…
-
-_Frater Sylvester:_ Nem esküszöm, Pater Ambrosius, de hidd el anélkül
-is, hogy itt lesz mind egy szálig.
-
-_Pater Ambrosius:_ Ne feledkezzél meg az ürmösről se.
-
-_Frater Sylvester:_ Se az ürmösről, se a bencés atyák pálinkájáról.
-
-_Pater Ambrosius:_ Ha pedig sóért az izmaelitához kellene menned,
-utközben szólj be a molnárnéhoz, s mondd meg neki: azt üzenem, jőjjenek
-el, ő is, meg a többi asszonyok is, mert ma teljes bucsut kapnak. Ki
-tudja, meddig nem juthatnak ilyen alapos bünbocsánathoz?
-
-_Frater Sylvester:_ Hisz azért ezután is lesz nagy bucsu, és amig lesz
-nagy bucsu, lesz kicsi is, nem igaz?
-
-_Pater Ambrosius:_ Persze, hogy lesz. Ameddig ez a világ bünözni fog, mi
-ránk szükség lesz, viszont amig szükség lesz ránk, eladdig nekünk is
-szükségünk lesz frissitő italokra. De a szép sorjában felállitott
-négyszögletes és gömbölyü palackoknak, a pirosra sült libáknak és piruló
-vezeklőnőknek, a kettős ünnepek negyvennyolc órás lakomáinak, a dalnak
-és a házigazdának, aki nem veri ki a vendéget bunkósbottal, a mesébe
-való töltött káposztának és a „gurulj, gurulj hordócskám“-nak, egyszóval
-a teljes bucsunak, a teljes bünbocsánatnak, vége, Sylvester, mindörökre
-vége! A mi életünk ezentul: lencse-főzelék és savanyu bor, multak
-árnyéka s szentelt fájdalom.
-
-_Frater Sylvester:_ Az jutott eszembe, Atyám, hogy talán ezentul is le
-lehet menni olykor a pincébe…
-
-_Frater Ambrosius:_ Csitt, Sylvester, csitt!… ne folytass ilyen üres
-beszédeket! Vannak dolgok, amelyeket megtesz az ember, de nem beszél
-róla. A szegénység még nem jelenti azt, hogy éhen vesszünk, s a
-szüzesség nem azt, hogy szakállunk hozzánőjjön a Szentek életéhez. Igen,
-ezentul is lemegyünk oda olykor; néha, egyszer-másszor, hébe-hóba,
-koronkint. De ne beszélj ilyen hangosan, Sylvester; még meg találja
-hallani valaki, s bizony, bizony, mondom neked, Sylvester, hogy ha sokat
-beszélünk róla, utoljára még a pincét is kirántják a lábunk alól… amitől
-a kegyes ég talán mégis csak megóvja a szegény barátot!
-
-
-
-
-UJ HIVATAL.
-
-– Történik: Nápolyban, a gyászoló házban. Egy előkelő külsejü idegen
-beküldi névjegyét a bánatos özvegyhez. –
-
-_A szobaleány_ (kijön a bánatos özvegytől): A kegyelmes asszony nagyon
-sajnálja, de gyásza annyira lesujtotta, hogy képtelen bárkit is fogadni.
-
-_Az idegen:_ Soha se bocsátanám meg magamnak, ha a kegyelmes asszony
-gyászát egy pillanatra is megzavarnám, de kérem, mondja meg neki, hogy
-nem csupán részvétemet jöttem kifejezni, ellenkezőleg: pénzről van szó,
-készpénzről.
-
-_A szobaleány_ (még egyszer bemegy és kijön): A kegyelmes asszony olyan
-rosszul érzi magát, hogy amennyiben Uraságod pénzért jött, tisztára
-lehetetlenség Uraságoddal szóba állnia. Amennyiben azonban…
-
-_Az idegen:_ Ismétlem, hogy félreértés van a dologban. Nem pénzért
-jöttem, ellenkezőleg: a pénzt hozom, itt van a zsebemben.
-
-_A szobaleány:_ Ebben az esetben a kegyelmes asszony erőt fog venni
-bánatán s Uraságod kedvéért megkisérti, hogy talán pár perczre mégis
-összeszedheti magát. Tessék besétálni.
-
-(A szalonban:)
-
-_Az idegen:_ Bocsánatot kérek, kegyelmes asszony, hogy, bár mélyen
-tisztelem özvegyi szent fájdalmát, zaklatni merészkedem ebben az órában,
-amikor…
-
-_A bánatos özvegy_ (leküzdve fájdalmát, mindazáltal mély szomorusággal):
-Nekem kell engedelmet kérnem, de Uraságod névjegyén csak egy előttem
-ismeretlen név állott s igy nem sejthettem… Szabad tudnom, mily ügyben s
-kihez van szerencsém?
-
-_Az idegen:_ Én az országos fő-egyezség-alkusz vagyok.
-
-_A bánatos özvegy:_ Tessék?
-
-_Az idegen:_ Az országos fő-egyezség-alkusz. Ez a hivatal még uj, de rég
-érzett hiányt pótol. Különben, ha rátérek küldetésem tárgyára, a
-kegyelmes asszony azonnal meg fogja érteni…
-
-_A bánatos özvegy:_ Kérem, tessék. (Helyet mutat az idegennek; leülnek.)
-
-_Az idegen:_ Én a kormány küldöttje vagyok, kegyelmes asszony. A kormány
-értesült róla, hogy Exczellencziád boldogult férje, hazánk nagy fia,
-emlékiratot s ezekben az emlékiratokban… hogy is mondjam?… tehát röviden
-s kissé népiesen szólva: ezekben az emlékiratokban olyan büzöket hagyott
-hátra…
-
-_A bánatos özvegy_ (felsugárzó arccal): De még milyen büzöket, uram! A
-miniszterek, pártvezérek, bel- és külföldi államférfiak csak ugy
-prüszkölnek majd tőlük! Biztosithatom, uram, egyesek meg fognak pukkadni
-s lesznek, akik megérezve, hogy mi jelenik meg róluk, háromszor is
-megfordulnak sirjukban.
-
-_A kormány küldöttje_ (mosolyogva): Tökéletesen értem, kegyelmes
-asszonyom s ha szabad hozzátennem: ez a dolog előttem nem szokatlan,
-mert uj hivatalomból kifolyólag már több nagy hazafi hagyatékát volt
-szerencsém összevásárolni. (Önérzetesen emelve fel a fejét:) Röviden, a
-kegyelmes asszony annyi büz temetőjét látja bennem, hogy e tekintetben
-bátran kiállhatom a versenyt bármely olajjal szagtalanitott
-müintézettel.
-
-_A kegyelmes asszony_ (szerényen): Mi csak egyszerű emberek voltunk, de
-igyekeztünk megtenni a magunkét.
-
-_A kormány küldöttje_ (respektussal): Értesültem róla, kegyelmes
-asszonyom, hogy hazánk nagy fiának, a boldogult kegyelmes urnak a
-rekordja ebben a tekintetben is meghalad minden eddig ismert eredményt.
-Ha szabad igy fejezni ki magamat: a boldogult kegyelmes ur a büz
-világbajnoka volt.
-
-_A kegyelmes asszony_ (meghatottan): Megvallom, ez az elismerés nagyon
-jól esik. És mennyire jól esnék szegény megboldogult férjemnek, aki
-ebből is meggyőződhetnék, hogy fáradozása nem volt hiábavaló…
-
-_Az idegen_ (komolyan): A kormány érdeme szerint méltányolja a nagy
-hazafi tevékenységét s látatlanban is sokra becsüli emlékiratait. De ne
-feledje, kegyelmes asszonyom, hogy a kormánynak a Lex Cantelli
-értelmében joga volna a hazafiak után maradó minden büzt egyszerüen
-lefoglalni…
-
-_A kegyelmes asszony_ (könnyein át is mosolyogva): Csakhogy a mieink már
-biztos helyen vannak, igen tisztelt uram!
-
-_A kormány embere:_ Erre el voltunk készülve, kegyelmes asszonyom. Éppen
-azért a kormány mellőzni kiván minden erőszakosságot s azt reméli, hogy
-az egyezség gyümölcsöző mezején Excellenciád részéről némi
-előzékenységgel fog találkozni, cserében azért a figyelemért, hogy a
-haldoklás örömeit holmi házkutatással stb. nem rontotta meg. Szóval a
-kormány kétszázezer lirát ajánl fel Excellenciádnak az összes büzökért,
-hangsulyozom: az összesekért, mert abba, hogy az apróbb büzöket a
-kegyelmes asszony alattomban másutt értékesitse, nem egyezhetnék bele.
-
-_A kegyelmes asszony:_ Ön tréfál, uram. Egy német kiadó máris
-háromszázezer lirát ajánlott fel boldogult férjem emlékirataiért;
-véletlenül itt a levele. De hisz ön ezt természetesnek fogja találni.
-Európa összes botrányamatőrjei sóvárogva lesik a _haut gout_-t, mely
-ezekről a papirokról szerteárad, s Európa nem fog csalódni, azt
-mondhatom. Nos, uram, ha egy egyszerü kiadó, ki még virágot téphet
-minden ágról, egy egyszerü kiadó, egy szegény, rongyos ember,
-háromszázezer lirát kinál a boldogult papirjaiért, akkor az a
-kétszázezer lirás ajánlat – az állam részéről! – őszintén szólva:
-smucigság.
-
-_A kormány embere:_ Beszéljünk érthetően, kegyelmes asszony Mennyit
-követel?
-
-_A kegyelmes asszony:_ Ötszázezer lirát, egy petákkal se kevesebbet.
-
-_A kormány embere:_ Ötszázezer lira, az nagyon sok!
-
-_A kegyelmes asszony:_ Gondolja meg, hogy ezekben a papirokban mindenki
-kompromittálva van: az összes főméltóságok, le egészen az utolsó
-kecsketolvajig. Gondolja meg, hogy nincs az a disznóság, amelyről ezek
-az emlékiratok ne szólnának. Gondolja meg, hogy boldogult férjem
-mondhatni csak azért élt, hogy ezeket a disznóságokat a nemzeti Pantheon
-számára megörökitse.
-
-_A kormány embere:_ Parbleu, kegyelmes asszonyom, ha a nagy hazafi
-ebbeli érdemei nem volnának általánosan ismeretesek, ugy én most nem
-háborgatnám önt emberfölötti gyászában. Csak nem képzeli, hogy
-alagyákért vagy bökversekért ajánl fel a kormány ilyen tiszteletreméltó
-összeget? De szó sincs róla, a kormány nem engedheti, hogy ez a nemzeti
-kincs külföldre vándoroljon, s amit a német kiadó kinál, az állam is ki
-fogja izzadni, ha máskép nem lehet: csatornázási költségek cimén.
-
-_A kegyelmes asszony:_ Mint jó honleánynak minden igyekezetem arra
-irányul, hogy férjem hagyatékát megmentsem az ország számára. De
-megjegyzem, uram hogy én, ragaszkodva a boldogult intencióihoz, melyek
-előttem szentek, a német kiadó ajánlatát nem fogadtam el, még csak nem
-is feleltem neki.
-
-_A kormány embere:_ Kegyelmes asszonyom: mondjunk háromszázötvenezret.
-Ezt is csak azért, mert sietek. Időm ki van mérve; még ma két más, bár
-kisebbszerü botrányt kell örök áron megszereznem…
-
-_A kegyelmes asszony:_ Másrészt nehéz belenyugodnom abba a gondolatba,
-hogy mindaz, amit boldogult férjem, ez a nagy idealista, mint örökbecsüt
-följegyzett, egyszer s mindenkorra elveszszen az örökkévalóság számára
-Nem, uram, ön be fogja látni, hogy ragaszkodnom kell ahhoz, amit
-kimondottam.
-
-_A kormány embere:_ Higyje el, kegyelmes asszonyom, hogy a kloákának
-minden szennye se ér többet négyszázezer liránál. Azt hiszem, eddig az
-összegig még elmehetek, bár félek, hogy főnököm, a miniszter dezavuálni
-fog…
-
-_A kegyelmes asszony:_ Az a vén, többször büntetett betörő? Azt ugyan ne
-higyje! Ha meghallja, hogy az elhunyt emlékiratai nemcsak az ő nagyobb
-stilü utonállásait cikkelyezték be, hanem legbizalmasabb
-hölgyismerőseiről is válogatott pikantériákat őriznek, majd
-engedékenyebb lesz!
-
-_A kormány embere:_ Vannak fizikai lehetetlenségek, kegyelmes asszonyom.
-A fél millió lira fizikai lehetetlenség.
-
-_A kegyelmes asszony:_ Csak a természet ismer lehetetlenségeket, a
-politika nem. Végre is egy nagy hazafiról van szó, akinek a hagyatékát
-nem piaci árak szerint, hanem érdemeinek alapján kell megitélni. Ami
-nagynevü férjem után maradt, annak vásári értéke csekély, de _pretium
-affectionis_-a óriási. S ne felejtse el, uram, hogy a megboldogult nem
-hagyott hátra egyebet, csak azt, amit ön a rövidség okáért büzöknek
-nevez.
-
-_A kormány embere:_ Bocsánat, de ugy tudom, hogy hazánk nagy fia
-tevékenyen müködött közre mindenütt, ahol pénzt osztogattak s részt vett
-mindenféle pnamában, ugy a nagystilüekben, mint a középfinomakban és
-közönségesekben.
-
-_A kegyelmes asszony:_ Sajnos, amit a két keze keserves keresményével
-szerzett, mind visszalopták tőle. (Könnyeit törülgeti.) Áldott jó,
-könnyenhivő ember volt, szegény; amilyen ügyes a szerzésben, épp olyan
-ügyetlen a megőrzésben. S igy számomra, aki utolsó, bár nem legszebb
-éveinek osztályosa voltam, az emlékezet virágain kivül nem hagyott
-egyebet, mint életének ezt a fő-müvét, az utolsó század pikantériáinak
-ezt a páratlan potpourriját. Nem, uram, azt, ami nekem mindenem… hitem,
-álmom, imádságom és szerelmem volt… azt, ami az ő drága lényéből örök
-időkre fenmaradt… gyermekreményim s bánatim emlékét… nem, uram, mindezt
-nem adhatom oda fél millió lirán alul. Ezért a kerek összegért azonban
-odaadok mindent… mindent, ami nekem eddig kedves és drága volt… mindent,
-még az emlékezet virágait is.
-
-_A kormány embere:_ Excellenciád meggyőzött s a kivánt összeget ki fogom
-eszközölni. De cserében ezért s azért a készségünkért, hogy hazánk nagy
-fiának, munkáinak megsemmisitését ellensulyozandó, szobrot emelünk:
-kérdem Kegyelmességedet, mi biztosit bennünket, hogy üzletünk
-perfektuálásával minden büz, még a legapróbb is, megsemmisül?
-
-_A kegyelmes asszony:_ Mi biztositja önöket? A józan ész, uram, a józan
-ész! Egy fél millió nem sok, de elég arra, hogy az ember hátralévő éveit
-nyugodtan őrölje le. Egy fél millióból, szegényesen bár, meg lehet élni
-s ha végre visszavonulhatok kastélyomba és szép hazánk egy kies zugában
-kertemet müvelem, csak nem fogok ilyen szennyes dolgokkal foglalkozni?!…
-
-_A kormány embere:_ Kegyelmes asszony, az ön alázatos szolgája meghajlik
-az ön lelki nagysága előtt!
-
-_A kegyelmes asszony:_ Még egyet. Mondja meg őszintén, könyörtelenül,
-hogy ha átszolgáltatom önnek ezeket a drága papirokat, mi fog történni
-velök?
-
-_A kormány embere_ (ünnepiesen): Felöltözöm pestis-öltözékembe s
-gummi-keztyüs kezemben egy csiptető vasat tartva, a drága papirlapokat
-egyenként adom át a Tüz istenének…
-
-_A kegyelmes asszony:_ Akkor meg fogja engedni, hogy még egy
-bucsu-csókot lehelhessek e drága sorokra?
-
-_A kormány embere:_ Kegyelmes asszonyom, mindig voltak gyászoló
-özvegyek, akik nem féltek a hullaméregtől. De én leborulok az ön szive
-előtt!
-
-
-
-
-AZ ORIENT-EXPRESSZEN.
-
-(Történik: a Párisból Konstantinápolyba robogó luxusvonat egy első
-osztályu kupéjában, éjjeli két órakor. Az _Utas_ alszik, de néha
-nyugtalanul hánykolódik a hármas ülésen, amelyen végig terült. Fölötte,
-a podgyász-tartón bőrládák, sok kalap-skatulya, egy csomag ujság és sok
-babér-koszoru. A másik hármas ülésen, szemközt az _Utassal_, a _Nemtő_
-virraszt és patience-ot játszik. A vonat egyhanguan zakatol; magában a
-waggonban mély csend. Egyszerre a sötétben megjelenik egy álom-alak.)
-
-_Az álom-alak:_ Tisztelt uram, mindnyájunk mestere! Az ön nemzete mindig
-rokonszenves volt előttünk, francziák előtt; az önök nemzeti hősei
-régebben eszményeink voltak, most bálványaink. Tisztelni, becsülni
-tanultuk Leonidást, Curtiust, Scaevolát, de szivünk feldobog, ha Attila,
-Eau de Janos és Sobri nevét halljuk. Uram, magyar és franczia mindenkor
-testvérek voltak, de immár egy félszázada nem testvérek, hanem egyek
-vagyunk. A lehanyatlott század derekán mi fegyvert ragadtunk, hogy
-felébresszük a népeket; önök felkeltek, s csodálatos magukviselete
-lefegyverzett bennünket. Az emberiségnek mindig voltak titáni harczai,
-de az önök szabadságharcza maga a szinarany legenda. Le a kalappal! –
-mint az önök Tyrtaeusa, Körner, oly szépen mondja. Mester, ön akkor a
-küzdők, a héroszok között volt. Mikor az országban körühordozták a véres
-kardot, ön is kirántotta villogó gatyáját, s ön is követte a dicső
-Ponyatovszkit, a szent felkiáltással, hogy: „Életünket és vérünket!“
-Ahol legsürübben hullott a bomba, a hol bömbölt az ágyu s csattogott a
-kard, ön, mint a villám, azonnal ott termett hős czigányainak élén, s
-fokosa jobbra-balra osztogatta a csapásokat. A jogászok és kanászok
-nemzetére, mely… (A vonat megáll, s a waggon egyet zökken. Az _Utas_
-felriad, s az álomalak eltünik.)
-
-_Az utas:_ Ki az, mi az, vagy ugy?
-
-_Nemtő:_ Semmi; állomáson vagyunk.
-
-_Az utas:_ Azt hittem, hogy banketten. Annál jobb. (A másik oldalára
-fordul; magában): A látomásnak kissé nagy orra volt, de tagadhatatlan,
-hogy jóindulattal beszélt. (A vonat megindul s Az Utas ujra elalszik.
-Monotón dübörgés. Az álom koboldjai ujra elősündörgőznek a bársonyülés
-alól, sürögnek, forognak, integetnek és tücskön, prücskön,
-szöcske-szárnyon egy uj álom-alak ereszkedik le a lámpa tejüvegéből.)
-
-_A második álom-alak:_ Barátunk! Testvérünk! Mi lapozgattuk önnek
-franczia nyelven megjelent regényeit, de mik ezek a regények munkáinak
-ama részéhez képest, mely még nincsen francziára forditva! Az ön
-munkáinak ama része, mely még nincsen francziára forditva, úgy tünik fel
-előttünk, mint valami hatalmas, piramidális monumentum, melynek
-idegenszerü felirását nem értjük meg. Nem értjük meg, de hiszen ép ez
-benne a szép! Amit megértünk, azt méltányoljuk, de amit csak érzünk, azt
-imádjuk! Ama munkáinak, amelyeket még nem forditottak le francziára,
-gyönyörüeknek kell lenniök, mert hisz csak ezek, egyedül ezek
-magyarázhatják meg az ön világraszóló dicsőségét. Mesterünk! Apánk!
-Nagybátyánk! Ne engedje meg, hogy ezeket a munkákat valaha francziára
-forditsák! Ne engedje meg, hogy egy forditó sánta prózában beszélje el,
-amiről mi oly felségeseket képzelünk! A szivét adja nekünk s ne
-elméjének a morzsáit! Könyveket magunk is irunk, de ah, ha ugy tudnánk
-szeretni, mint ön! Ön szereti a természetet, az emberiséget, a napfényt,
-a madárdalt, mi… ah, uram, mit mondjak önnek, mi még önt se szeretjük!
-Mi csak irigyelni tudjuk önt! Engedje meg, hogy meghatottságomban,
-lelkesedésemben, vitus-táncig menő elragadtatásomban, kifejezést adjak
-annak a bámulatnak, melylyel le nem forditott munkáinak adózunk, s
-kifordulva énemből, kivételképpen egyszerü és természetes legyek.
-Mester, mit kérjünk öntől? Pénzt nem kérhetünk, hisz ön nem kiadó! Tehát
-csak arra kérjük, fogadja el hódolattal teljes kézszoritásunkat. Bátran
-elfogadhatja e kezet; nincs benne semmi, szivünk e pillanatban tele van,
-de kezünk üres!…
-
-_A kalauz_ (kivül): E–egy pperc! E–egy pperc!
-
-_Az utas_ (félálomban): Önök nem fogják rossz néven venni… de nem birom
-végighallgatni ennyi rokonszenvnek a nyilvánitását… ez a rokonszenv sok,
-nagyon sok… gyönge ember vagyok, nagyon gyönge… már 1848-ban is
-kénytelen voltam lemondani, ha bankettre hivtak… egészségem már akkor is
-meg volt támadva… képzelhetik, hogy ma… (Nyöszörög.)
-
-_A nemtő:_ Rosszat álmodtál? Ne félj, hisz csak álom volt! (A vonat
-tovább robog. Az álom-alakok megint feltünedeznek, eltünnek, majd megint
-összegyülekeznek.)
-
-_Egy harmadik szellemalak_ (kezét zsebén nyugtatva): Nagyon örülök,
-uram, hogy megismerkedhettem önnel. Ön egy olyan nép fia, mely szegény,
-de becsületes. Mi is szegények vagyunk; szegények, de becsületesek. Ha
-az ember becsületes, nem lehet más, mint szegény és ha az ember szegény,
-mit tegyen egyebet, mint hogy becsületes marad? Ez a költészet a
-politikában és a politika a költészetben. Önök rokonszenvvel vannak a
-civilizáció iránt, mindamellett oly becsületesek, mint rokon véreik, a
-Párisban már jól ismert sziu-indiánok. Ezt tudtuk, uram; tudtuk, hogy
-Csettinyében egy bátor, harcias, hegyi nép lakik; de ön meggyőz
-bennünket róla, hogy bár fajuk hű maradt ősi erkölcseihez, Guttenberg
-találmánya máris elhatott önökhöz. Önök bemutatják nekünk haladásukat. A
-vitéz törzsek kiállitják kőbaltáikat, handzsárjaikat, a jatagánokat és
-egyéb eszközöket, amelyekkel egymást megskalpolni szokták; ön, a
-törzsfőnökök jelese, kiállitja munkáit, amelyek bár érthetetlenek, annál
-nagyobb szorgalomra és türelemre vallók. Ez igen szép, uram; csak
-haladjanak tovább ezen az uton, s biztositom, hogy a francia nemzet
-rokonszenve önökkel marad. Engedje meg, hogy ennek a rokonszenvnek a
-jeléül, a palmes académiques helyett, amelyet önök ma még nem tudnának
-méltányolni, megcsókoljam önt.
-
-_Az utas_ (felriad): El Párisból, el Párisból, el!… (Magához tér.) Hol
-vagyok?…
-
-_A nemtő:_ Most hagytuk el Szobot; mindjárt otthon vagyunk.
-
-_Az utas_ (felül s mereven maga elé néz): Igen, igen, adjátok vissza
-sátramat, kőbaltáimat!… Mondátok, jer Párisba, ifju pásztor!… Nem, nem!
-Adjátok vissza a nomád tanyát, ahol születtem; mindenütt jó, de mégis
-csak legjobb otthon!
-
-
-
-
-AZ ÁLSZAKÁLL.
-
-– Társadalmi kép, sőt egyszersmind jellemvigjáték, három jelenetben. –
-
-
-_I. jelenet._
-
-(Egy tekintélyes budapesti bank legszebb szobája. A bankigazgató
-egyedül. A tükör előtt áll és egy álszakállat próbál fel.)
-
-_Az igazgató_ (miután hosszasan elnézte magát a tükörben): Pompás! Magam
-se ismernék rá magamra. Tökéletesen ugy nézek ki, mint egy bookmaker!…
-Azaz, bocsánat, ideje, hogy mi is magyarosabban beszéljünk… Tehát:
-tökéletesen olyan szinben vagyok, mint egy könyves mester!… (Csönget; a
-hivatalszolga belép.) János, küldje be Kónffy urat. (Leteszi az
-álszakállat; szünet. Egy perc mulva Kónffy ur berohan, a küszöbtől egy
-lépésnyire hirtelen megáll, s olyan mélyen meghajlik, hogy haja a földet
-söpri.)
-
-_Kónffy ur:_ (remegve): Ppp… ppp… pparancsol, igazgató ur?
-
-_Az igazgató_ (negédesen): Kónffy ur, tudja-e, hogy miért hivattam önt?
-
-_Kónffy ur:_ Ahogyan igazgató ur parancsolja… Ha parancsolja: tudom, ha
-parancsolja: nem tudom…
-
-_Az igazgató_ (kegyesen): Nem, Kónffy ur, ön nem tudja, hogy miért
-hivattam. Többet mondok: soha se találná ki.
-
-_Kónffy ur_ (hirtelen azt gondolja, hogy az igazgató talán megőrült s
-deliriumában fel akarja emelni a Kónffy ur fizetését): Igenis kérem
-alásan…
-
-_Az igazgató:_ Kónffy ur, ön előttem a becsületesség, a rend, a
-szorgalom és a pontosság mintaképe…
-
-_Kónffy ur_ (sugárzó arccal): Ó, igazgató ur!…
-
-_Az igazgató:_ Ne mentegetőzzék. Nem tehet róla; ilyennek született,
-ilyen marad. Ha valaki becsületes, rendes, szorgalmas és pontos, az
-magában véve még nem érdem, de legyen nyugodt, nem is hiba.
-
-_Kónffy ur:_ Kérem alásan.
-
-_Az igazgató:_ Szóval ön megbizható ember. Önnek nincsenek igényei,
-nincsenek szenvedélyei, még gondolatai sincsenek. Ne féljen semmit,
-gondolatokat nem is követelek öntől. Megelégszem azzal, hogy becsületes.
-A mai világban már ez is valami.
-
-_Kónffy ur_ (szerénykedve): Igyekszem megtenni, ami tőlem telik.
-
-_Az igazgató_ (kegyesen): Nem baj, nem baj!… Ismétlem, ön egyszerü, de
-becsületes. Önre rá lehetne bizni egy milliót, sőt talán másfelet is. Ez
-okoknál fogva elhatároztam, hogy önre bizom az álszakállat.
-
-_Kónffy ur_ (elhülve): Méltóztatik?…
-
-_Az igazgató_ (felsőbbséggel mosolyogva): Ön ezt nem érti, Kónffy, de
-majd megmagyarázom. Annyit mindenesetre tudni fog, hogy igen rossz
-időket élünk. A korrupció hihetetlenül elterjedt; ugyszólván mindenki
-gyanus, aki él. Ha az olyan nagy intézetnél, mint a mienk, csupa
-kivételek volnának, az csodaszámba menne. És én, Kónffy, én nem hiszek a
-csodákban. Azt hiszem, még ön se hisz bennök.
-
-_Kónffy_ (szolgálatkészen): Ó, semmiesetre, igazgató ur!
-
-_Az igazgató:_ Ötszáz ember között ugy százharmincöt-százharmincnyolcra
-tehető azok száma, akiknek csak alkalom kell, hogy tolvajokká legyenek.
-Az alkalmat pedig olyan óriási üzemnél, mint a mienk, soha se lehet
-tökéletesen kizárni. Hogyan zárjuk ki tehát a tolvajlásokat és
-sikkasztásokat? Ez csak egy módon lehető: preventiv intézkedésekkel.
-
-_Kónffy_ (aki lemondott róla, hogy megértse az igazgatót):
-Természetesen…
-
-_Az igazgató:_ Nem: természetesen, Kónffy ur, hanem: mint ezt csak
-élesebb szemek látják. Van önnek fogalma róla, hogy milyen preventiv
-intézkedésekre célzok?
-
-_Kónffy:_ Ó, igazgató ur, hogyan találnám ki?…
-
-_Az igazgató:_ No lássa!… A nagy sikkasztásokat és nagy lopásokat csak
-ugy akadályozhatjuk meg, ha a sikkasztót és tolvajt már csirájában
-felismerjük. Mindenki kicsiben kezdi. Már most, mit gondol, miről
-ismerhetjük fel, hogy valaki hozzá látott-e a dologhoz?…
-
-_Kónffy:_ Megvallom, nem is sejtem, igazgató ur…
-
-_Az igazgató:_ A járásáról, Kónffy, a járásáról!… Mondd meg, hová jársz
-s megmondom, mennyit loptál!… Az emberek azért lopnak, hogy
-játszhassanak, mulathassanak. A sikkasztók és tolvajok tehát mind
-megjelennek a lóversenytéren, az orfeumokban s az éjjeli kávéházakban.
-Tartsuk szemmel azokat, akik ezeknek a mulatóhelyeknek rendes látogatói,
-s a tolvaj és sikkasztó nem siklik ki körmeink közül.
-
-_Kónffy:_ Igenis, értem.
-
-_Az igazgató:_ A feladat tehát egyszerü. Megfigyeljük, hogy
-tisztviselőink közül kik járnak ki a versenytérre, kik járnak el az
-orfeumokba és az éjjeli kávéházakba, megfigyeljük, nagyban játszanak és
-sokat költenek-e, s ha igen, itthon soha se veszszük le a szemünket az
-illetők körméről. Igy aztán alig hogy hozzányulnak a pénzhez, már nyakon
-is csiptük őket.
-
-_Kónffy_ (őszinte bámulattal): Soha se gondoltam volna erre, pedig
-milyen egyszerü a dolog!
-
-_Az igazgató:_ A koncepció hibátlan, az eljárást azonban két tapasztalat
-is megneheziti. Az egyik tapasztalat az, hogy mondott helyekre nemcsak a
-sikkasztók járnak, s másrészt a sikkasztók menten eltünnek, ha
-észreveszik, hogy megfigyelik őket. Ebből az következik, hogy a
-megfigyelésnek fölötte tapintatosnak, hogy ugy mondjam láthatatlannak
-kell lennie, mert különben egyfelől igaztalanul feszélyeznők azokat a
-tisztakezü tisztviselőket, akik a maguk pénzén szórakoznak ezeken a
-helyeken, másfelől vigyázatra intenők a sikkasztókat s igy módot
-nyujtanánk nekik, hogy mégis kijátszhassák éberségünket.
-
-_Kónffy:_ Valóban, ez nem jutott eszembe.
-
-_Az igazgató:_ A megfigyelőnek tehát ugy kell e mulatóhelyeken
-megjelennie, hogy a megfigyelt tisztviselőtársak fel ne ismerhessék.
-Erre a célra adom önnek az állszakállt. Mert a mai naptól fogva ön fogja
-embereinket megfigyelni, ugy a turfon, mint az orfeumokban és az éjjeli
-mulatóhelyeken.
-
-_Kónffy:_ Hogyan, igazgató ur…?
-
-_Az igazgató:_ Igen, Kónffy, ön ezentul ugyanazzal a pontossággal fog
-megjelenni a versenyeken, a szinházakban stb. stb., mint eddig a
-hivatalban. Viszont gondoskodni fogok róla, hogy a bankban egyéb
-munkával ne terheljék meg önt.
-
-_Kónffy:_ Attól tartok, igazgató ur, hogy nem vagyok alkalmas ember erre
-a megtisztelő feladatra. Olyan idegen vagyok a szórakozás világában…
-
-_Az igazgató:_ Majd beletanul. De még figyelmeztetnem kell valamire.
-Mondottam, hogy a megfigyelés munkáját két tapasztalat neheziti meg. Az
-egyiket már emlitettem; a másik tapasztalat a következő. Bármilyen uj ez
-találmányom, máris előre vetette árnyékát. A tisztviselők tudják, hogy
-rossz szemmel nézik őket, ha fogadnak, játszanak, pezsgőznek s
-korhelykednek. Azért ugy a sikkasztók, mint a tisztességesek, mindent
-elkövetnek, hogy kijátszszák éberségünket. Többnyire álszakállban járnak
-a turfra és mulatni, hogy társaik föl ne ismerhessék őket. Az
-álszakállas alakokat tehát különös figyelmébe ajánlom. Fel fogja ismerni
-kollégáit akkor is, ha álarcot öltöttek?
-
-_Kónffy:_ Igazgató ur, ha egyszer nekem valamit megparancsoltak, akkor
-én vakon engedelmeskedem. Fel fogom ismerni őket, mert ez a parancs.
-
-_Az igazgató:_ A jutalom nem fog elmaradni. De most munkára! (Óráját
-nézi.) Mindjárt egy óra; háromnegyed háromkor már a versenytéren kell
-lennie. Menjen. Vigye magával bizalmamat és ezt az álszakállt!
-
-
-_II. jelenet._
-
-_Kónffy_ (egyedül): Nem is rossz félkettőkor az utcán sétálgatni,
-mialatt a többiek még a bankban görnyednek… Spitzer három óráig se lesz
-kész a munkámmal s én már nyugodtan meg is ebédeltem… (A kirakatok
-tükreiben nézegeti magát.) Ez az álszakáll határozottan tekintélyes
-külsőt kölcsönöz nekem… Az arcom olyan, mint egy diplomatáé, csak a
-ruhám árul el… Mindenesetre elegáns ruhát kell csináltatnom ehhez az
-álszakállhoz, mert különben észreveszik, hogy nem vagyok az, aminek
-látszom… De mért ne ülnék konflisba, mikor a bank fedezi költségeimet?!…
-(Ugy tesz, amint gondolkozik, s megérkezik a versenytérre.) Egészséges
-mulatság ez, nagyon egészséges… Nini, már felhuzzák a lovak számait!… Ha
-már itt vagyunk, ne kockáztassunk meg mi is egy ötöst?… Az ördög nem
-alszik, hátha bejön ez a Taral vagy kicsoda?… Annyit beszélnek róla,
-valaminek mégis csak kell lennie a dologban… (Az első futamot lefutják.)
-Taral jön!… Szoritsd Taral!… (Orditani kezd.) Gyere, az apád
-teremtését!… Hurrá!… Brávó Taral!… (A verseny után.) Harmincöt forintot
-nyertem!… Nem vagyok barátja ennek az erkölcstelen intézménynek, de az
-tagadhatatlan, hogy nyerni nem kellemetlen… Legalább lesz mit költenem
-éjjel az Orfeumban… Mért ne innám egyszer pezsgőt én is, először,
-egyetlen egyszer életemben!… (Reggel félötkor egy éjjeli kávéházban):
-Puszild meg álszakálamat, Miczi, ne félj semmit, soha se halunk meg!…
-
-
-_III. jelenet._
-
-(Egy félév mulva.)
-
-_Az igazgató_ (magában): Megint ötvenezer forint hiány!… Egy vagyont
-költöttem álszakállra és mégis ujabb lopás!… Kónffy legutóbbi francia
-álszakálla annyiba került, hogy egy szegény ember frakkot vehetett volna
-rajta és ennek dacára ismeretlen tettesek ellopják a bank pénzét!…
-Hallatlan!… (Megjelenik a bank titkára s Kónffy, két detektiv között.)
-
-_A titkár:_ Itt hozzuk a gazembert.
-
-_Az igazgató_ (diadalmasan): Ugy-e, mondtam, hogy idegen lopta el?
-
-_A titkár:_ Hogyan, igazgató ur nem ismer rá erre az emberre?
-
-_Kónffy_ (rendkivül elgáns. Simára borotvált arc, angol ruha, harminc
-forintos cipő): Ugy-e, igazgató ur, nem lehet rám ismerni? (Sirva.)
-Nagyon, de nagyon megváltoztam!…
-
-_Az igazgató_ (elképedve): Ki ez az ember?
-
-_A titkár:_ Kónffy! Kónffy testestől-lelkestől!…
-
-_Az igazgató:_ Az lehetetlen!
-
-_Kónffy_ (sirva): Pedig én vagyok! (Felteszi az álszakállt.) Ha jobban
-megnéz, igazgató ur, rám fog ismerni…
-
-_Az igazgató:_ És csakugyan!… Ráismerek álszakálláról!…
-
-_Kónffy:_ Nem gondolta volna, ugy-e, hogy ide jutok?!… S mindezt az
-álszakáll tevé!…
-
-_Az igazgató_ (mélyen megrendülve): Ó, Kónffy, Kónffy!… Hogy igy kellett
-egymást viszontlátnunk!…
-
-
-
-
-A METAMORFÓZISOKBÓL.
-
-– Kortörténet levelekben. –
-
-
-I.
-
-_Eleméry Zoltán, III. oszt. tanulónak._
-
-Kedves Zoltán! Leveledet kaptam, de hiába, nem segithetek rajtad. Ezért
-nem fogadtalak akkor, amikor személyesen jelentkeztél. Én rendkivül
-tisztelem azokat az irókat, akik nem irnak, de ki nem állhatom azokat a
-tanulókat, akik nem tanulnak. Te a latinból és a matézisből
-megbocsáthatatlan hanyagságot tanusitottál. De hová gondolsz, mi lesz
-belőled?!
-
-Határozatom megmásithatatlan. Kénytelen vagyok felszólitani kedves
-atyádat, vegyen ki az iskolából, s adjon kadétnak vagy matróznak, mert
-te nem arra születtél, hogy a kenyeredet a fejeddel szerezd meg.
-Remélem, uj pályádon kitartóbb léssz, mint voltál az iskolában.
-
-Javulásodat kivánja
-
-jóakaró tanárod:
-
-_Vaskalap Bálint_.
-
-
-II.
-
-_Eleméry Zoltán országgyülési képviselő urnak_
-
-Nagyságos Képviselő Ur! Kegyes pártfogóm! Abban a reményben, hogy
-Nagyságod még nem felejtkezett meg hajdani tanárainak
-legszerényebbikéről, aki legeslegelőször jósolta meg Nagyságod fényes
-jövőjét, mély tisztelettel vagyok bátor fölkeresni alábbi soraimmal.
-Alulirottnak régi hő óhajtása, vajha Bucsányból a fővárosi XII. ker.
-kir. áll. főgimnáziumhoz helyeztetnék át, hogy a központ éltető
-levegőjében egész lélekkel szentelhetné szerény exisztenciáját a
-tudományoknak és az irodalomnak. Tudom, hogy Nagyságodnak csak egy
-szavába kerülne, s beteljesednék eme legfőbb óhajom. Azért alázatosan
-kérem, ne vonja meg tőlem kegyes pártfogását, s nagy sulyu szavát a
-miniszter és az államtitkár urak előtt érdekemben fölemelni ne
-terheltessék. Reménységet meritvén ama körülményből, hogy Nagyságodnak
-dicső emlékü iskolai pályáján szerencsés voltam apró szolgálatokat
-tehetni, mély tisztelettel maradtam
-
-alázatos szolgája:
-
-_Vaskalap Bálint_, középiskolai tanár.
-
-
-III.
-
-_Tánczos Béla I. oszt. tanulónak._
-
-Kedves öcsém! Gratulációdat nevemnapjára szivesen vettem. Jobban
-szerettem volna ugyan, ha szivből eredő jó kivánataidat nem kisérik
-olyan célzatok, amelyek ezt a lépésedet gyanussá teszik, de igy is jó.
-
-A mi közelgő születésnapodat illeti, nem kételkedem, hogy Atyád a kért
-fa-lovat meg fogja számodra szerezni, de egyszersmind figyelmeztetlek,
-hogy én nem lovallak fel, s hozzám intézet kérésedet nem fogom
-teljesiteni. Még csak az kellene, hogy a te korodban valaki mancsettát
-és gallért viseljen, mint a felnőtt emberek! Arról pedig, hogy
-kaphatnál-e még az érettségi vizsgálat előtt égszinkék nyakkendőt? – nem
-is beszélek. Tégy le ezekről a vágyakról, melyek nem a korodhoz valók.
-Különben szivesen üdvözöl
-
-_Soma bácsi_, orsz. képviselő.
-
-
-IV.
-
-_Tánczos Béla országgyülési képviselő urnak._
-
-Mélyen Tisztelt Öcsém! Midőn harmadik parlamenti párbajodhoz, mely
-vidékünkön általános feltünést keltett s mindnyájunk keblét büszkeséggel
-töltötte el, őszinte szivből gratulálok, remélem, nem veszed rossz
-néven, hogy egy szerény kéréssel is alkalmatlankodom s veszem igénybe
-drága idődet. Egy kis ügyem-bajom van, melyet csak a Te szives
-jóakaratod, ismert befolyásod és számos becsületbiróságban kipróbált
-tekintélyed fordithat jóra.
-
-A mult héten fináncok jártak nálam, elvitték minden szüzdohányomat, s
-még hozzá ezertizenhét forinttal meg is birságoltak. Most, a választások
-után, ezt a birságot kidrukkolnom annyi volna, mint vért izzadnom.
-Kérlek alázatosan, beszélj a pénzügyminiszterrel, hogy ne bolondozzék.
-
-Tudva, hogy időd mennyifelé van elfoglalva, nem mernélek terhelni; de
-Rajtad kivül igazán nincs kihez fordulnom. Tudod, magam nem akarok a
-miniszterhez menni; a miniszterek nem szeretik az olyan képviselőket,
-akik elég merészek voltak kibukni. Az uj embereket pedig nem ismerem;
-nem voltam iskolaszéki tag, s nem jártam soha se a bál-bizottságokba, se
-biliárdozni a kávéházakba, se az egyetemi olvasókörbe.
-
-Bizom benne, hogy nem felejtkezel meg róla, mennyi szerető gonddal
-vettünk körül gyermekségedben, s nem hagyod el bajban levő családodat.
-
-Kérésemet megujitva vagyok
-
-szeretve tisztelő nagybátyád:
-
-_Tánczos Sámuel_, volt orsz. képviselő.
-
-
-V.
-
-_Ifj. Bojti Ernő földbirtokos urnak._
-
-Igen tisztelt földbirtokos ur! Gyula fiacskáját ápolásom alá vettem, s
-megnyugtatásul előre is kijelenthetem, hogy baja bár huzamosabban fog
-tartani, nem veszedelmes.
-
-A fiucska betegsége nagymérvü emésztetlenségből származik, s ugyanez a
-baj okozta testi és szellemi hátramaradottságát is, mely bár feltünő,
-mégsem akkora, hogy aggasztónak tarthatnám.
-
-Remélem, két-három hónap mulva annyira helyre áll, hogy bátran beadhatja
-az óvódába.
-
-Kiváló tisztelettel
-
-_Borzas Károly_, doktor.
-
-
-VI.
-
-_Ifj. Bojti Ernő földbirtokos urnak._
-
-Igen tisztelt földbirtokos ur! Szives soraira válaszolva, büszkén
-értesithetem, hogy a nagyságos képviselő ur egészségi állapota
-napról-napra örvendetesebb. A képviselőház levegője csakugyan jót tett
-neki, s az, hogy beszédeit elmondhatta, nagy megkönnyebbülésére vált.
-Már ismét kezd járni, s szellemi fejlődése is figyelemre méltó. Ma azzal
-örvendeztetett meg, hogy sorra elmondotta az összes házi állatok neveit,
-s remélem, a jövő héten megkezdheti már az abéce tanulását is. A
-számjegyek iránt szép fogékonyságot tanusit. Tizig máris hibátlanul el
-tud olvasni, csak a kilencet ugorja át.
-
-Kiváló tisztelettel,
-
-_Borzas Károly_, doktor.
-
-
-
-
-ALTÁBORNAGY ÉS KOMORNYIK.
-
-Hohenbrunn gróf, altábornagy, a trón lépcsőjén legmagasabban álló
-főhercegek egyikének főudvarmestere, azzal az irattal együtt, mely
-tudatta vele, hogy a szokásos legfelsőbb elismerés mellőzésével
-mentették fel hivatalától, ezt a levelet találta az asztalán:
-
-„Kedves gróf!
-
-Kegyes akarok lenni Önhöz, két okból. Először – mit tagadjam? – jól esik
-önt lesajnálnom. Másodszor: komolyan sajnálom Önt, mert részvétet érzek
-a legyőzött ellenféllel szemben, és általában: szánalmat a gyöngék
-iránt, én már ilyen vagyok, apám.
-
-Tehát kegyes akarok lenni Önhöz, és megirom ezt a levelet, tudván, hogy
-én vagyok az egyetlen, aki Önnek, mai siralmas helyzetében, némi vigaszt
-nyujthatok. A barátok vigasztalását – nem tudom, a legutóbb történtek
-óta maradtak-e még barátai? – a hasonló esetekben nagyon megrontja a
-mellék-iz: vagy igen sok szemrehányás van benne, vagy tulságos adag néma
-lenézés. Az alantabb állók vigasza mindig sértő. Ha ment is a
-kárörömtől, okvetetlenül benne foglaltatik az a boszantó észrevétel,
-hogy: „Most már közelebb vagyunk egymáshoz.“ Felülről nem fogják Önt
-vigasztalni. Ön talán azzal áltatja magát, hogy felülről egyszerüen
-elejtették Önt. Nem. Felülről eldobták Önt, mint egy szennyes
-zsebkendőt, amelylyel többé a csizmáját se törli meg az ember. Fent ezt
-igy szokták. Azok közül, akik felül maradtak, én vagyok az egyetlen, aki
-a vigasztalásra hajlandó is, képes is, mert ezt az én vigasztalásomat
-nem sózza el semmiféle bántó érzelem.
-
-De nemcsak a jóindulat vezérel Önhöz. Ugy vélem, tartozom Önnek azzal az
-elégtétellel, amely ezekben a soraimban foglaltatik – s én szivesen
-teljesitem a kötelességemet.
-
-Ön alul maradt a kettőnk közt lefolyt küzdelemben, s mióta a harc
-eldőlt, vádakkal illetik Önt, amelyeket nem érdemelt meg. Tartozom Önnek
-azzal a kijelentéssel, hogy ezeknek a vádaknak legnagyobb része merő
-igazságtalanság. Azt mondták, hogy Ön indiszkréciókat követett el, hogy
-paktált gazdájának ellenségeivel, s hogy legutóbb, mikor
-rendreutasitásban részesült, udvariatlanul felelt a leckére. Én tudom
-legjobban, hogy mindez nem igaz, s szivesen nyugtatványozom, hogy Önben
-ártatlant vádolnak. Különösen ami az utolsó pontot illeti, a legszebb
-bizonyitványt kell kiállitanom Önnek. Ön és udvariatlanság! Mesebeszéd.
-Mikor volt udvariatlan a leforrázott ember? Soha, se Ön, se más.
-
-Nem, kedves gróf, én jól tudom és hitelesen bizonyitom, hogy Ön nem
-bünös, Ön csak tragikus hős. Az ön tragikuma abban állott, hogy
-tulbecsülte erejét, s vakmerően provokálta a világrendet, melyet nekem
-volt szerencsém Önnel szemben képviselni. Ön semmibe se vett engem; arra
-se akart méltatni, hogy észrevegyen. És mikor látnia kellett, hogy:
-igenis, vagyok, makacsul megmaradt oktalansága mellett. Önhittségében
-nem akarta tudomásul venni az ellenséget, pedig már gyanitotta, hogy ez
-az ellenség erős és kitartó. Méltóságán alul valónak találta, hogy
-rendes csatába bocsátkozzék velem s az én sokféle fegyverem ellen csak a
-lenézést hozta a küzdőtérre. Ugy gondolkozott, mint a felületesen nézők:
-„Altábornagy és komornyik! Hogyan kerülnek ezek össze?!“ De Önnek
-okosabbnak kellett volna lennie, mert ismeri a mi világunkat, a
-szolgaság világát, figyelmeztetésben is volt része, mert én megüzentem a
-harcot, de Önt vakká tette az elbizakodottság.
-
-Az elbizakodottság volt az Ön tragikuma, derék gróf, amint hogy a
-legtöbb tragikus hőst ez a végzetes hiba buktatja el, ugy a históriában,
-mint a szindarabokban. Most már hiába mondanám Önnek, Jago szavait
-forgatva ki eredeti értelmükből: „Kerüld az elbizakodást! Kékszemü
-szörny az, nyájas külsejü és mézes szavu, aki orozva, az álom óráiban
-fojtja meg a legerősebb embert!…“ Most már hiába mondanám. Önnek erre a
-figyelmeztetésre nincs többé szüksége. Most már lehet elbizakodott, ha
-kedve van hozzá.
-
-Az elbizakodottság alapjában véve szép dolog s ha Coriolanus
-elbizakodott, ez nekem esztétikai gyönyört okoz, mert higyje el, az
-arisztokratikus érzéseket megérti, elképzeli, értékeli a komornyik is.
-Csakhogy Coriolanus igazán ur volt. De hogy lehetett elbizakodott Ön,
-kedves altábornagy ur, aki ha grófnak született is, bizony messze esett
-Coriolanustól?! Mi tette elbizakodottá? Mire volt olyan gőgös?
-
-Hogy a komornyikokról általában s rólam különösen, nem volt jó
-véleménynyel, ezt még meg tudom érteni. Bizony, nem szép mesterség ez.
-Hiába, az ember csak első osztályu lakáj s ha a szabad óráinkban sok
-kényelemben van részünk, ezt a rövid kényelmet olyan szolgálatokkal kell
-megfizetnünk, amelyek az emberi méltóságérzettel élénk ellentétben
-állanak. És tagadhatatlan, hogy a foglalkozás ránk nyomja bélyegét; a
-szép foglalkozás egy kissé megjavit, a csunya, ha nem is végképpen, egy
-kevéssé mindenesetre demoralizál. De hát Ön, kedves, Ön Urnak tartotta
-magát!? Legyünk őszinték, kedves altábornagyom. Ön, mindenekelőtt, nem
-annyira altábornagy volt, mint inkább főudvarmester. És a szolgálattevő
-főudvarmester… hogy is mondjam, hogy ne sértsem az ön érzékenységét?…
-tehát nem mondom, hogy a miképpen a komornyik csak magasabb rendü lakáj,
-azonképpen a szolgálattevő főudvarmester csak magasabb rendü komornyik,
-– nem igy mondom. Mondjuk igy: a szolgálattevő főudvarmester egy magas
-állásu engedelmes közeg, aki alattvalói hüségből, hódolatból, mondjuk:
-őszinte lelkesedésből olyan funkciókat is végez, amelyek messziről
-veszedelmesen hasonlitanak a csupasz szolgálathoz s közelről se
-hasonlitanak az önálló rendelkezéshez. Igaz, Ön altábornagyi rangot is
-viselt. Igen magas állásu katona volt, aki sok kisebb állásu katonának
-parancsolhatott, persze csak szolgálati ügyekben. Vallja meg őszintén,
-sokkal kevesebb alkalma volt parancsolni, mint engedelmeskedni. A
-függetlenség, az uraság csak igen keveseknek adatott; mi többiek mind
-szolgálatban vagyunk. Különbözőképpen nevezett szolgálatban, de
-egyformán szolgálatban. S a szolgálatban is vannak fokozati különbségek,
-de a szolgálat magasabb foka még nem jelent urat; amint hogy a hő
-magasabb fokát helytelenül nevezzük melegnek s az alacsonyabbat
-hidegnek: mert ugyanaz a dolog az, nevezzük bárhogyan. A rideg valóság
-az, hogy mi, akik a magasban lévők szeszélyétől függünk és – bérért vagy
-szép tisztességekért, aprópénzért vagy dus javadalmazásért – nem
-magunknak, hanem másoknak élünk: in ultima analysi mindnyájan
-komornyikok vagyunk!
-
-Azért nem kellett volna olyan nagyon lenéznie engem, aki sok borsot
-törhettem az orra alá és törtem is, nem igaz?!… Ki tudja, ha Ön
-valamivel nyájasabb, nem törődtünk volna-e egymáshoz? Vagy jobban
-tetszik az Ön büszkeségének ez a másik megoldás? Hogy elcsapták, mert a
-komornyikkal nem tudott összeférni?
-
-Én is szeretnék büszke lenni, kedves uram, s nem titkolom el, hogy
-vannak lirai hangulataim, amikor irigylem azokat az éhenkórászokat, akik
-függetlenek. A nélkülözést azonban nagy árnak tartom a függetlenség
-luxusáért, azért meghuzom magam és alkalmazkodom a viszonyokhoz. Kár,
-hogy nem követte a példámat; ha karöltve járunk, a szolgálat mezején
-többre vihette volna.
-
-De én nem akarom Önt elkésett tanácsokkal traktálni; amint igértem:
-vigasztalni fogom. Elmondok valamit, ami meg fogja nyugtatni egy
-kevéssé.
-
-Nos, tudja meg, nyugalmazott altábornagy ur – most már urazhatom – hogy
-én sajnálom ugyan Önt, de nem csupán sajnálom, hanem egy kissé irigylem
-is. Én győztem, Ön elbukott, én megerősödtem hatalomban, Ön csufosan
-távozott. És mégis!… én nem nyertem annyit, amennyit Ön. Huszonnégy
-óráig nagy kéjt okozott a diadalérzet, de már kiélveztem… Hozzászoktam;
-nincs többé örömem benne. Az Ön öröme tartósabb lesz, bár meglehet, még
-nem jött meg. Mert Ön immáron egészen magáé; függetlenné, urrá lett, ha
-talán egy kissé későn is és nem a legkellemesebb körülmények között… Önt
-többé nem csöngethetik fel éjjeli három órakor, mint engem, éppen abban
-a pillanatban… Gondoljon erre és becsülje meg függetlenségét, ha már a
-szolgálatát nem tudta megbecsülni.
-
-A győztes ellenfél teljes kiengesztelődéssel köszönti Önt, felejtést és
-igazi nyugalmat kivánva,
-
-és marad, a ki volt
-
-_Jean_, a komornyik.
-
-Az altábornagy a fölmentését tudató hivatalos iratot elzárta a
-Wertheim-szekrényébe, a komornyik levelét pedig összetépte és bedobta a
-papirkosárba.
-
-
-
-
-A LÁNY-ARCU VESZEDELEM.
-
-Marcel Prévost _Les Demi-Vierges_ cimü regényében egy uj fajta
-fillokszérára figyelmeztette olvasóinak mindinkább növekedő tömegét. Ez
-a fillokszéra… de könnyebb a dolgot körülirni, mint nevén nevezni a
-gyereket.
-
-Tehát: a francia irodalom moralizáló szenvedelme, mely vagy egy
-félszázad óta szerte analizálta a családi élet minden gyöngéjét,
-meglepően sokáig egyetlen egy tipust hagyott épen, érintetlenül: a
-tisztességes kisasszonyt. A leány volt a család egyetlen alakja, akit
-megkiméltek a viviszekciótól; lelki világát nem bolygatták, mint egy
-báránykáét. Az egyetlen iró, aki megkisérlette belepillantani a
-leánylélek titkaiba, és aztán hozzászólni ehhez a „problémá“-hoz:
-óvatosan, sok gyöngédséggel s teljes tisztelettel fogott hozzá kényes
-feladatához. Szinte bocsánatot kért minden második sorában. (Goncourt:
-_Chérie_.) És a temérdek szenny között, melyet a különböző iskolákhoz
-tartozó lélekvizsgálók, kutatásaik közben, napvilágra hoztak, a leány
-alakja mindvégig megmaradt „tiszta virágnak a kietlen bozótban.“ Még a
-_Demi Monde_ban szereplő Marcelle is valóságos liliom; környezetéről
-csak a szabadszájuság ragadt rá. S a példák özönlenek, hogy mind azt a
-szépet, jót és nemest, amit a többi alakoktól elvitattak, még a Théátre
-Libre irói is pazar szivvel itélték oda a kietlen bozótok tiszta
-virágjának. Ha Gyp-et és Paulette d’Alaly-ját nem számitjuk – a mint nem
-is igen lehet, mert Gyp még elég szeliden bánt Paulette-jével s inkább
-csak d’Alaly urat tette felelőssé mindenért – Marcel Prévost volt az
-első, aki a tisztességes kisasszonyt, ezt a N’y touche-t megkritizálta.
-De Marcel Prévost aztán alaposan helyre pótolta a mulasztottakat s
-ugyancsak kemény dolgokat mondott a szegény kisasszonyról.
-
-Ó, Marcel Prévostnak is az a kijelentés volt az első dolga, hogy ő nem
-általánosit, csak egy kivételről beszél, kivételről, mely azonban egyre
-több példányban szaladgál a világon. Akiről ő beszél, az nem a párisi
-leány, még kevésbé a vidéki, francia kisasszony és legkevésbbé a leány
-általában. Az ő hősnői – elég merészen viselkednek ahhoz, hogy igy
-lehessen nevezni őket – egy külön világ flórájához tartoznak, egy nagyon
-sajátságos világ flórájához. A szóban forgó világ pedig az a kozmopolita
-társaság, mely félig hotel-, félig szalonéletet él, kétes eredetü, kétes
-vagyonu, kétes morálnak hódol s melyen csak egy nem kétes, az a
-határozottság, amelylyel az élvezetnek adja magát. De először is: ez a
-világ sokkal inkább érintkezik, sőt sokkal többször keveredik össze
-egyéb világokkal, hogy sem valami nagyon különálló társaságnak lehetne
-elfogadni; és másodszor: Marcel Prévost ennek a species-nek sokkal több
-fajtáját irja le, semhogy ki ne lehetne találni az igazi gondolatát,
-azt, hogy a „menye is értsen belőle.“
-
-És az ő hősnői rettenetesek. Tudnak mindent, akár maga Hyrtl, cinikusak,
-mint a lakájok s olyan dolgokat beszélnek egymás között, amelyektől
-megborzadna egy csendőrkáplár is. Szivtelenek, mintha pávák és
-gyöngytyukok volnának, kiábrándultak, mint a régi vigjátékok nyájas
-öregasszonyai s haszonlesők, mint megannyi uzsorás. És azonkivül érzéki
-kis bestiák, akiknek csak egy gondolatuk van… de miért részletezni ezt a
-gondolatot?! Viseletükben, tempóikban egy cseppet sem különböznek
-azoktól az asszony-alakoktól, amelyeket egy félszázad óta szól meg a
-francia dráma. Udvarlóiknak, akik épp oly romlottak, mint ők, mindent
-megengednek, kivéve azt, amiről azt tartják, hogy „minden“ s előre
-összebeszélnek a gavallérjaikkal arra az esetre, ha majd férjhez mennek.
-Egyetlen álmuk, egyetlen ábrándjuk, hogy minél hamarabb találjanak egy
-minél gazdagabb Nanjac-ot, aki majdan leányt visz el ugyan az oltár
-mellől, de nem is fogja sejteni, micsoda lélek lakozik a mély tüzü,
-szürke szemek mögött… Bizonyára könnyü elképzelni, micsoda mételyt visz
-be a családi életbe egy efféle hajadon.
-
-Marcel Prévost-nak sok felől kellett hallania azt az ellenvetést, hogy:
-mindez csak irodalom. Értsd: akármilyen kivételekről beszél is a szerző,
-a dolgok, a hatás kedvéért, tulontul nagyitva, sőt torzitva vannak.
-Marcel Prévost alkalmasint vállat vont erre az ellenvetésre. Ki veszi
-észre, hogy mit mond, ha önmaga korrigálja meg magát, ha a valósághoz
-hiven gyöngiti, halványakká teszi a szineket?! A fődolog az, hogy van-e
-valami a dologban?!… s az, hogy ennyire érdeklődnek a könyve iránt, azt
-bizonyitja, hogy igenis: van benne valami!… Ennyi elég rá, hogy érdemes
-legyen jelezni a veszedelmet.
-
-Talán nem is szükséges egy szük körre szoritani a dolgot, hogy meg
-lehessen állapitani: igenis, a kényelemnek örvendő körökben az angolos
-nevelés, a szegényebb osztályokban pedig az élettel való közelebb
-érintkezés, a kenyérkereset kénytelensége, mely megtanit látni s
-megtizedeli az ábrándokat, ezeken kivül pedig egy sereg más ok, nagyon
-megdézsmálják azoknak a leányoknak a számát, akik a házasság napjáig a
-leányiságukkal a lelkük szeplőtlenségét is megőrizhetik. Marcel Prévost
-főképp a mai nevelést okolja. Hogyan lehessen másképp – hozza fel
-kritizáltjai mentségére, finom, elmés előszavában, – mikor a ház,
-amelyben élnek, tárva van minden könyv és mindenféle ember előtt?!
-
-És ez az a pont, ahol a szerzővel egészen egyet lehet érteni.
-Hova-tovább be kell látni, hogy a régi pedagógusoknak volt igaza s nem
-az ujaknak: a vizbefulástól az uszni tanulásnál mégis csak jobban megóv:
-nem menni a vizbe. Prévost rámutatván a veszedelemre, megjelöli az
-orvosságot is s ez az orvosság – hogy növekszik a konzervativizmus!… –
-szerinte: a zárdai nevelés. Bizonyára a legjobb nevelő az otthon békéje
-és csöndje, de ha az anya nem tud lemondani a világról s nem akar
-egyes-egyedül a gyermekeinek élni, akkor nincs más mentsvár a leánynak,
-mint a kolostor. Azt lehetne mondani, hogy a zárdai nevelés egyoldalu s
-nem késziti elő a leányt eléggé az életre. Hogy tanulja meg, szegény a
-kolostorban a legnagyobb tudományt: az élet müvészetét? Ej, lehet is azt
-megtanulni!… felel az ellenvetésre Prévost. A férfiak elég korán
-belekerülnek az életbe, azért ez nem óvja meg őket, legalább a legtöbbet
-nem, hogy ne kövessenek el főbenjáró ostobaságokat. Ennél a kétes értékü
-tudománynál többet ér az, ha megtanitják a leányokat is arra, hogy az
-élet nem mulatság, hanem csupa kötelesség. Erre pedig csak az igazi
-otthon vagy a zárdai nevelés tanitja meg őket.
-
-Van-e igazi otthon a kozmopolita társaságban? Valóban, másutt is
-kevesebb, mint gondolná az ember. Mi eléggé biztos fedél alul nézhetjük
-szegény Franciaország sok baját, az anarkiát, a köz-erkölcs pusztulását
-és a többit. Mégis, nincs a világon nagyváros, ahol a Marcel Prévost
-figyelmeztetése fölösleges volna. Nem látjuk-e mi is, hogy vannak akik
-elviszik a leányaikat olyan francia darabok előadásaira, amelyeket
-Párisban az aszonyok is leeresztett rostély mögül néznek? Sőt, mert
-mulatni akarnak s mert a nyügöt nem rázhatják le a nyakukról, elviszik
-az alsóbbrendü mulatóhelyekre is és nem csupán akkor, amikor ott
-szeliditett farkasokat mutogatnak?
-
-Ez maga is tanuságot tesz róla, hogy a Marcel Prévost figyelmeztetését
-nálunk sem felesleges megszivlelni… ha a _Les Demi-Vierges_ olvasásakor
-azt mondjuk is: „Hát ilyen Páris!… de mi közünk nekünk ehhez a
-Babylonhoz?!…“
-
-
-
-
-EN REVENANT DE LA REVUE…
-
-Elzüllötten, mint egy élhetetlen borbély-legény, hét frankkal a
-zsebében, koldussá váltan, mint egy leégett játékos, szeretője sirjára
-bukva, mint egy mindvégig érdeklődést leső komédiás, a minden halálok
-legcsunyábbikával, disztelen öngyilkossággal mult ki e világból s tünt
-le a história szinpadáról Boulanger tábornok, a brav’ général, a fekete
-paripa leventéje, az az ember, aki néhány évig ugy állott Európa előtt,
-mint aki nemsokára nemzetek sorsát fogja tartani merész kezében.
-
-Régi ellenségei egyszerüen vállat vontak, mikor meghallották halála
-hirét. Régi szövetségesei megkönnyebbülten lélekzettek fel. És a nép, az
-a derék nép, mely pár évvel előbb a szavazatok milliomaival választotta
-meg Páris és számtalan más város képviselőjévé, közönbösen mondta el
-róla ezt a rövid nekrologot: „_A komédiás!_“
-
-Pedig hát, nagyon rövid idővel a csúf vége előtt, volt egy pillanat,
-amikor csak egy hajszálon mult, hogy ez az ember örökébe nem lépett
-annak a másik illusztris kalandornak, aki egy elszánt, aljas lépéssel
-egész Európa diktátorává tudta tenni magát. Volt egy pillanat, amikor az
-egész kontinens tekintete leste ennek az embernek minden lépését, mikor
-a háboru és a béke kérdése az ő nevéhez tapadott, mikor népének
-szemefénye, bálványa, a chansonette-ek hőse és a nagyuri szalonok
-ünnepelt lovagja volt, mikor a nemzeti megváltó ragyogó szereplését
-várták tőle, legalább a naivak, a nép.
-
-Persze, olyan pillanat nem volt, mikor a teuton félelemnek kedves lett
-volna. S mi, akik megszoktuk német szócsőből szerezni be az
-értesüléseinket, minden időben hallhattuk róla a gyülölet szavát.
-
-De igenis volt olyan pillanat, amikor rengeteg számu ellenségeinek, akik
-mind gyülölték egymást, kénytelen-kelletlen szövetkezniök kellett, hogy
-uralma alól megszabaduljanak s amikor ez a szövetkezés gyerekármánynak
-maradt volna félbe, hogy ha segitségükre nem jön ő maga és meg nem
-buktatja magamagát. Azok a különböző árnyalatu, mindenféle fajta
-tehetetlenségek, melyek a császárság bukása óta folyton csak ölték és
-marták egymást a hatalomért, először, legeslegelőször az ő gyülöletében
-egyesültek „kompakt táborrá.“ És ha egyéb érdeme nem lett volna is, már
-pusztán ez az érdem, hogy lehetővé tette ezt a lehetetlenséget, fennen
-dicsérné sokat gunyolt nevét.
-
-De volt még egy érdeme, melyet nem homályosithatott el semmiféle
-ballépésssel, semmiféle siralmas fiaskóval. Vitéz katona volt. Harcolt
-az olasz háboruban és megsebesült Turbigónál. Harcolt Cocchinchinában és
-ujra megsebesült. Harcolt a poroszok ellen és Champignynál félholtan
-maradt a csatatéren. Harcolt a commune ellen és megint megsebesült. S ki
-tudja? Hogyha végkép ott maradt Champignynál: ma talán egy szép
-lovas-szobor magasztalná az emlékét.
-
-Bizonyára tulságosan szerette a pompát, a szép asszonyokat, a fehér és
-fekete lovakat, a theatrális dolgokat, az élvezeteket; hiu, nagyravágyó
-volt és önzéssel teli. Kész volt sok esztelenségre s elkövetett az
-esztelenségeknél nagyobb hibákat is. De a foltok, melyek nevéhez
-tapadnak, ugyanazok, amelyek elhomályositják a többi illusztris kalandor
-nevét is, azokét, akiknek a siker, a mindenható siker nevében sokat
-megbocsátunk. És ha a nagy faux pas-t, amely megbuktatta, el nem követi,
-könnyen meglehet, hogy temérdek hibájának ma nem volnának kritikusai,
-csak legyezgetői.
-
-Mi birta rá, hogy azt a ballépést elkövesse? – nem olyan könnyü
-megállapitani. A szerelem, mely megdöntötte Iliont? A ragaszkodás
-hüséges szeretőjéhez, kinek olyan csodaszép karja volt?
-Bátorság-fogyatéka? Vagy belátás-hiánya? Mindez együttvéve?
-
-Mindegy. De hogy ha csakugyan része volt ebben a ballépésben a merészség
-fogyatékának, bizonyára nincs tragikum nélkül, hogy a legkiválóbbik
-sajátsága éppen akkor hagyta cserben, amikor a legtöbb szüksége volt rá.
-Mert bátor ember volt ez, ha azok közül is, akiknek közönségre volt
-szükségük, hogy hősiesek tudjanak lenni.
-
-Mikor a számüzetés, a fenyegető nyomoruság és a csapások megtörték
-energiáját: a régi pompázó alakból nem maradt meg egyéb, csak a kiáltó,
-a rut, a szégyenletes hibák. S már csak ezeknek a megtestesülése volt az
-a szánalmas alak, aki olyan banális, csuf véggel fejezte be ritka és
-viszontagságos pályafutását. Mindamellett, mikor siralmas végének
-hallatára mély és benső meggyőződéssel magasztaltuk a mindenható, a
-csodákat tevő, az isteneknek parancsoló sikert, mely hütlen szeretője
-volt, nem lehetett elfelejtenünk, hogy balgatag, de vitéz volt, mint a
-kardja.
-
-
-
-
-RENAN SZOBRA.
-
-Renan Ernőnek szobrot állitottak szülővárosában, Tréguier-ben. Tréguier
-tartozott ezzel Renan Ernőnek. Nem azért, mert Franciaországnak ez a
-büszkesége Tréguier falai között látta meg a napvilágot; ebben ő is, a
-cőtes-du-nordi városka is ártatlanok. Annak a követelésnek, mely terhül
-rójja rá a városokra, hogy mindannyiszor egy-egy emléket emeljenek, a
-hányszor egy-egy nagy ember kerül ki a falaik közül, a jogossága
-bizonyára vitás. De Tréguier adósa volt Renan Ernőnek ezzel a közép
-minőségü, s a világ elől meglehetősen eldugott szoborral, azon az örök
-jogcimen, melynek kielégitését közönségesen hálának szokás nevezni. Mert
-semmiféle helyről, se Veneziáról, se a felkelő nap sugárözönében uszó
-tündérvárosról, nem irtak soha szebbet annál, amit Renan Ernő irt a
-Tréguiernek nevezett szomoru kis breton fészekről. Nem irtak soha se
-szebbet, se melegebbet, a szülőföld iránt való szeretetnek nagyobb
-mélységével; és nem irtak nagyobb müvészettel se, soha. A „Gyermekkori
-emlékek“ első részében Tréguier megelevenedik egy másik életre, –
-kivüle, fölötte a rövidéletü valóságnak, – s azután manet alta mente
-repostum; megelevenedik több ember számára, mint amennyi Tréguierben él,
-több szemnek, több szivnek, olyan sziveknek is, amelyek még csak ezután
-fognak dobogni. Tréguierről Renan előtt soha semmit se jegyzett fel a
-krónika; Renan óta a Tréguier név olyan ismerős sok nyugateurópai
-embernek, mint ez a szó: Lakedaemon.
-
-Ha Tréguier nincs hálaérzettel Renan iránt, s ha a breton parasztok nem
-tudnak arról, hogy a Renan dicsőségéből rájok is esik egy sugár: ez nem
-csuda; azok előtt, akik Tréguiert Renanból ismerik: természetes. Nem
-könnyen lelkesedő emberek azok, s dicsőséget csak egyet ismernek el:
-Isten dicsőségét. Nagyon érthető, hogy a szobor felállitása nehézségekbe
-ütközött, mihelyt a papság nem akarta, hogy Renannak, otthon, szobra
-legyen. A papságnak sehol sincs nagyobb hatalma az emberi lélekre, mint
-a földnek ebben a zugában. S a papok okos emberek. Tudják, hogy amit az
-öt centime-os ujságok minden eszmeirány szolgálatára kész zsoldosai
-csaholnak a fekete seregről, az nem hatol el a breton paraszthoz, vagy
-ha elhatol, a paraszt elereszti a szót a füle mellett. De ha látja a
-szobrot, mely olyan valakit ábrázol, akiről csak annyit tud, hogy nem
-hitt Jézus Krisztusnak az istenségében, csak abban, hogy istenember
-volt: ez bevésődik a paraszt fantáziájába. És Combes Emil doktor, 1902 –
-1905-ig a francia kormány elnöke, az ő Prudhomme-ok számára kieszelt,
-theatrális hatásokra éhes radikálizmusával sok kellemetlenséget szerzett
-ugyan a papságnak, de ennek századok óta terebélyessé vált hatalmából
-csak édes-keveset tudott lenyesni. A Côtes-du-Nord vidékén tehát Renan
-szobra miatt ismét olyan jelenetek játszódtak le, aminők a
-szerzetes-rendek kiüzése idején, s az állami akarat csak nagynehezen
-tudott győzedelmeskedni. A szobor leleplezésének ünnepe is csak jókora
-botrányok elfojtásával eshetett meg. A parasztok kivonultak kaszáikkal,
-hogy megvédelmezzék az Istent, amint hogy kaszáikkal vonultak ki a nagy
-forradalomban is, hogy helyreállitsák a királyságot. És a Lantenac
-márkik egy ivadékának, Kerboisson vicomtenak a felesége, akiről higyjük,
-hogy éppen olyan csinos, mint amilyen hü szolgálója Istennek, jónak
-látta revolvert venni elő, hogy megvédje Isten dicsőségét a jó öreg
-Renan csunya bronz képmásától. De a revolvert elvették tőle a csendőrök,
-a parasztokat visszaszoritotta a katonaság és Combes miniszterelnök, ez
-a Numa Roumestan, akit Daudet vonásról-vonásra megjósolt, végre
-elmondhatta ünnepi beszédét, melynek hallatára az öreg Renan rosszul
-lett volna. Az állami akarat érvényesült.
-
-S a szobor áll. Jean Boucher müve, és ha hinni lehet a francia képes
-ujságok reprodukcióinak, nem szolgál sem Istennek, sem Renannak, sem
-Jean Bouchernak dicsőségére. Jean Boucher ugyanis, ritka tapintattal,
-nem a Kereszténység eredeté-nek történetiróját elevenitette meg, hanem
-azt a barátságos öreg urat, aki nyáron Tréguierbe szokott érkezni és
-sokat üldögélt ama kőpadok egyikén, amelyeket Tréguier községtanácsa,
-semmi költséget sem kimélve, állittatott Tréguier lakosainak kényelmére.
-
-Az emléken két alak van. Renan mögött egy beteg testü, zord arcu női
-alak látható, akit az első pillanatban Bellonának, vagy a Nemezisnek
-vélünk s akiről később kiderül, hogy Pallas Athéné. Az istennő haptákban
-áll; csak éppen a jobbkarját emeli fel s ebben cserágat tart. Renan,
-előtte, egy kőpadon ül, de egy kicsit hanyatt esve, mintha valaki oda
-teremtette volna; pocakja és végtelenül fáradt tekintete szánalmat kelt.
-Botját és kalapját is halhatatlanná tette a müvész; s ezek a
-legsikerültebb részletei az egész alkotásnak.
-
-Bajos kitalálni, kinek lesz öröme ebben az emlékmüben, ha csak nekünk
-magyaroknak nem, akiket vigasztalhat, hogy a franciák is tudnak rossz
-szobrot csinálni. Tréguier parasztjainak mindenesetre igaza volt, hogy
-kaszával védekeztek ellene és ha nem sok háládatosságra vall is az eset,
-igazat kell adnunk Tréguier városának abban is, hogy Renan szobrát nem
-ott kellett volna felállitani.
-
-Nem volt ember, aki kevésbbé áhitozott volna arra a dicsőségre, hogy
-szobra legyen, mint Renan. A ma is divatos ikonolatriát nem igen tudta
-megérteni; a régiek ikonolatriáját se nagyon értékelte, csak
-felhasználta, mert végre is emberi dokumentumokat adott. Egyetlen
-egyszer tudták rávenni, hogy lefotografáltassa magát… de nem érdemes
-többet mondani erről, mert senkiről se olyan nyilvánvaló, mint róla,
-hogy nem volt se a külsőségek, se a hiuság embere. Azonkivül az ő
-dicsőségének nincs is szüksége emlékmüre; és nincs senki, akinek akár a
-lelkéhez, akár egykori fizikumához olyan kevéssé illenék az, hogy szobra
-legyen. Az az érzés, mely megkivánja a szobrokat, – legyenek ezek
-bármily szépek, – ez az érzés alapjában voltakép naivitás: és az ő
-lelkében nem voltak gyermekességek. Aztán, végezetül, mennyire fájt
-volna neki, ha megtudja, hogy az ő szobrának gondolatával feldulják
-Tréguier békességét! Mennyire értette volna a szegény breton parasztot!
-És meg is védelmezte volna Combes és elvtársai ellenében.
-
-De ha már mindenáron szobrot akartak emelni Renannak, a szobrot nem
-Tréguierben kellett volna felállitani, hanem Párisban. Egy
-Renan-szobornak még itt se akadna méltó helye. Renan nemcsak a francia
-nemzet dicsősége, hanem az egész világé; az emberi szellemé, mely eddig
-ismeretlen magasságokba tudott emelkedni. Olyan helyen kellene
-emelkednie az ő szobrának, aminő a new-yorki Szabadság-szoboré; alant
-millió küzködő ember, előtte a végtelen, a tenger.
-
-Mert soha se élt nagyobb szellemü ember és mélyebben érző lélek; soha se
-foszforeszkált az övénél ragyogóbb értelem, és soha se dobogott nemesebb
-sziv. Nem volt, aki jobban átértette volna az összes földi dolgok
-egybefüggését, az anyagi és lelki világnak titokzatos és szövevényes
-láncolatát, a törvények egységességét, az erők egyazonosságát, az
-embernek az egyetemeshez való viszonyát, az anyagi világ törvényeinek az
-emberi lélekben, az istennek a földi életben való megnyilvánulását: és
-nem volt, akinek a gondolkozása, érzésvilága, egész élete tökéletesebben
-harmonizált volna a nagy mindenséget átfogó örök törvényekkel. Aligha
-volt nála nagyobb francia irómüvész, s kétségtelen, hogy egyike volt
-minden idők legnagyobb történetiróinak; de mindenekelőtt filozófus volt,
-vagy ha ezt a szót lefoglaljuk a részletekben vizsgálódók számára, az uj
-idők egy „látnok“-a. És bár a bölcsészet kis bogarászai nem ismerik el
-filozófusnak, aminthogy a filozófiát csak kreálta, de nem gyakorolta s
-annál kevésbbé üzte iparszerüleg, egy teória kaptafájára ráütve bármi
-bolondot; bár filozófiája hasonlitott a Pyrrhonéhoz s igy a bölcsészek
-közül a legszerényebb mellé sorakozott: a hegyi beszéd óta nem hallott a
-világ magasztosabbat, se nagyobb mélységek fölött járót, se nagyobb
-magaslatokra szárnyalót, mint aminő az „Ima az Akropoliszon“. Akik csak
-a magukét tartják hitnek s minden egyéb hitet megtagadnak, az mondják,
-nem hitt Istenben. Mily tévedés! Ő megtalálta és látta az Istent!
-
-
-
-
-TURGENYEV EMLÉKE.
-
-Mikor Turgenyev halálának huszadik évfordulóját Oroszországban meg
-akarták ünnepelni, a „hivatalos Oroszország“ – azzal a sajátságos
-okadással, hogy mostanában igen sok jubileumot tartottak orosz földön, s
-az e fajta mulatságból már éppen elég volt – a holt Turgenyev ünneplését
-nem engedte meg. Ha a megokolás nem is volt szerencsésnek mondható, s ha
-Európa boldogabb tájékain bajos elképzelni, hogy arra messze miért
-szoktak riadozni egy-egy holt költő emlékétől: magát a tilalmat meg
-lehetett érteni. A nihilisták Turgenyev regényeiben szerepeltek először,
-jóval előbb, mint hogy a valóságban is bemutatkoztak; tanultak egyetmást
-Turgenyevtől, bár ez később nem igen látszott meg rajtok; az
-elnevezésöket is tőle kapták. Turgenyevnek ezt a rovott multját a
-hivatalos Oroszország még nem felejtette el; ha a holt költők néha,
-nagyritkán, eszébe jutnak az életben maradt jóbarátoknak, a
-tisztelőknek: legtovább mindig az ellenség emlékszik.
-
-A kegyelet Oroszországban nem juthatván szóhoz, Turgenyev emlékezetét,
-halálának huszadik évfordulója alkalmával, csak egy bécsi uriember
-ünnepelte meg. Ez a bécsi uriember – a nevét igazán nem érdemes
-följegyezni – élt az alkalommal, s megemlékezvén Turgenyev halálának
-dátumáról, összehasonlitotta Turgenyevet Tolsztojjal. „Hogyan? – kezdte
-müvészi álmélkodással – még csak husz éve volna, hogy Turgenyev
-meghalt?!“ Neki t. i. Turgenyev olyan jól meg van halva, hogy a husz
-esztendő fölötte kevésnek tetszik. Sokkal jobban meg van halva, mint
-azok, akik csak husz évvel ezelőtt bucsuztak el ettől a szép világtól;
-annyira meg van halva, mintha legalább száz évvel ezelőtt halt volna
-meg. „Csak husz év! – csóválta eszmékkel tulterhelt fejét, – mennyit
-haladt azóta a világ! S mennyit fejlődött a regény!“ És oda konkludált,
-hogy Tolsztoj nagyságától Turgenyevet mintha századok választanák el,
-mert Tolsztojnak nyugodt lélekkel kiutalványozhatja a halhatatlanságot,
-ellenben Turgenyev már szörnyen elavult, sőt elavult végérvényesen,
-jogerősen, felebbezhetetlenül, mert ő mondja, a bécsi uriember.
-
-Ezt az esztetikai kirohanást nem érdemes nagyobb figyelemben
-részesiteni. Elkövetője ugyanis meglehetősen hadilábon áll a
-komolysággal, ami egyéb cikkeiből is kiviláglik. Kijelenti például – más
-alkalommal – azt is, hogy Mérimée-nek a nevét ma senki se ismerné, ha
-Bizet a „Carmen“-t meg nem zenésiti. Szerinte „Carmen“-en kivül még csak
-„Colombá“-t olvassák, némelyek, kevesen. Szerinte az utolsó száz év
-francia irodalmából ma már mindössze hét vagy nyolc könyvet olvasnak.
-Abból, amit ir, nyilvánvaló, hogy ő ezt a hét vagy nyolc könyvet se sok
-haszonnal olvasta.
-
-A bécsi uriembernek Turgenyevről szóló kis megemlékezése tehát nem
-érdemelne ennyi szót, ha nem adna alkalmat rámutatni egy nyavalyára,
-amelyben a bécsi uriemberrel együtt sokan szenvednek világszerte. Ez a
-sokaság jobbára a fiatalok közül kerül ki. A fiatal olvasók és fiatal
-irók leghamarább és legszivesebben a legujabb írókat olvassák, nem
-mintha ezek fölöslegessé tennének minden régi irót, – nem mintha husz év
-óta annyit haladt volna a világ, s annyit fejlődött volna az irodalom,
-amennyit amaz nem haladt és emez nem fejlődött kétezer évig, hanem mert
-a legujabb irókat találják legközelebb, – mert ezek beszélnek az ő
-nyelvükön, azon, amelyet a legkönnyebben értenek, – s mert ezek
-foglalkoznak azzal, ami őket leginkább érdekli, a „ma“ ideáival, azokkal
-az ideákkal, amelyek a levegőben vannak, amelyekkel ők teli szivták
-magukat, amelyek tehát már részét teszik gondolkozásuknak, énjöknek. A
-fiatal olvasók és fiatal irók elfelejtik vagy nem akarják tudni, hogy a
-„ma“ ideái husz év mulva épp oly öreg ideák, „tulhaladt álláspontok“,
-„elavult holmik“ lesznek, mint aminők a ma huszéves, negyven éves,
-hatvan éves vagy száz éves ideák; már husz év mulva is tökéletesen öreg
-és a száz évesekkel egyformán öreg ideák lesznek, – mert a tizenhat éves
-leány és a harminchat éves asszony közt igen nagy a különbség, de a 86
-éves és a 106 éves öreg asszony egyformán öreg asszony; s az ideák még
-az asszonyoknál is gyorsabban vénülnek. Elfelejtik, vagy nem akarják
-tudni ezt, mert különben nem volnának olyan nagyra a „ma“ ideáival s
-jobban megbecsülnék a régi ideákat. Ami egyébként még nem baj, mert hadd
-foglalkozzanak azzal, ami a levegőben van, ami lelkükkel rokon, ami őket
-leginkább érdekli. A baj ott kezdődik, hogy ez az előszeretet igen
-sokszor egyoldaluakká, elfogultakká, igazságtalanokká és hálátlanokká
-teszi őket. Szaturálva vannak a legujabb irókkal, a tegnap legjobbjait
-már nem érnek rá elolvasni, vagy ami még rosszabb: felületesen s a
-teljes megértéshez megkivántató igazi érdeklődés nélkül olvassák őket és
-könnyelmüen itélnek róluk, anélkül, hogy jól megismernék őket, néha
-olyan ismeretség után, amelyet legfeljebb „látásból“ való ismeretségnek
-lehet mondani. Igy aztán megtévesztik az utánuk sorakozókat is, ezeknek
-a kárára, s nem a lebecsült holt költők rovására, mert ezeknek már
-mindegy.
-
-Csunya és esztelen igazságtalanság ez, – hogy maradna meg bécsi
-nyavalyának!
-
-De sajnos, a bécsi uriembernek mindenütt vannak hitrokonai. Még a
-vitatkozási módja is igen szokásos mostanában. Mindenfelé divatossá lett
-az az igyekezet, mely az egyik nagyot a másik nagygyal akarja agyonüti.
-Mert a gyémántot csak gyémánt karcolja.
-
-Bizonyos pedig, hogy Tolsztoj, aki Turgenyevnek barátja volt, s élete
-végéig igaz tisztelője és csodálója maradt, semmiben se értett egyet
-bécsi kommentátorával. Abban sem, amit a bécsi ur a halhatatlanságról
-„tip“-el. Tolsztoj dicsőségének nincs szüksége arra, hogy Turgenyevet
-elfelejtsék a müveltek, s Tolsztoj mai népszerüsége nem jelenti azt,
-hogy a maradandóságra Oroszországban monopóliuma van, mig Turgenyevre
-már csak a teljes felejtés vár.
-
-Tolsztoj élete alkonyán jutott el dicsőségének zenitjére s Turgenyevről
-ma kevesebb szó esik, mint husz évvel ezelőtt, mert a „ma“ irói többet
-beszéltetnek magukról: ez igaz. De csakis ennyi igaz a bécsi ur
-beszédjéből. Nem kell husz évig várnia s látni fogja, hogy mind a két
-nagy embernek egyformán jut ki a jövendőből.
-
-Ma a Tolsztoj népszerüsége rendkivüli s hatása szinte példátlan. De
-népszerüségét nem csupán zsenijének köszöni – ennek talán legkevésbbé, –
-hanem főképpen annak, hogy ennek az apostolnak a kiadói nagyon jól
-értettek ahhoz, hogy miképpen kell sokat beszéltetni a kiadványaikról és
-ezek szerzőjéről. D’Annunzión és Gorkij Maximon kivül senki se látta el
-a világsajtót annyi nefelejcs-bokrétával, mint ennek a prófétának a
-kiadói. Kivételes hatása pedig főképpen annak tulajdonitható, hogy
-tanitása, sajátosságánál és komplikáltságánál fogva, egyformán érdekli a
-vallásos érzésü embert, az evolució hivét, a szociálista gondolkozót s
-ki az, aki e három kategória egyikébe se tartozik? Husz év mulva
-azonban, amikor a müvei iránt való érdeklődést már nem fogják stimulálni
-és fokozni a személyével foglalkozó hirek, amikor tanitása,
-sajátosságánál és komplikáltságánál fogva, se a vallásos embert, se az
-evolució hivét, se a szociálista gondolkodót nem fogja kielégiteni,
-amikor az uj generáció gondolkozói más ösvényeket törnek s uj,
-legfrissebb ideáknak fognak örvendezni: mindaz, ami müveiben apostolság,
-el fog avulni, ellenben megmarad az, ami nem tanitás, „csak“ költészet:
-azok a gyönyörü alkotások, amelyeknek cimei: „Háboru és béke“, „Anna
-Karenina“, a „Feltámadás“.
-
-És ugyanakkor csöndesen tovább fognak élni a Turgenyev munkái is,
-amelyeket csak a bécsi ur sietett elfelejteni: A vadász iratai, Tavaszi
-hullámok, Füst, Apák és fiuk, Első szerelem, Milics Klára, a Diadalmas
-szerelem éneke s a Költemények prózában. Egészben, mert csak poémák.
-
-
-
-
-A LEÁNYIRTÓ.
-
-Henry Fouquier, a kitünő franczia ujságiró, több, mint harmincz éven át
-mindennap négy-öt czikket irt a legolvasottabb párisi lapokba. Módjában
-volt tehát hozzászólni a szenzácziós bünesetekhez, s csakugyan aligha
-történt nevezetesebb kriminális esemény, amelyről a maga érdekes
-megjegyzéseit el ne mondta volna. Ezekből a finom konczepczióju,
-csillogó efemeridákból, melyeknek sokasága és végzete a forró napokban
-huszonnégy órát élő, gyönyörü alkotásu pillékre emlékeztet, sok
-emberismeret s egy – talán csakis egyetlen egy – erős meggyőződés
-sugárzik ki: az a hit, hogy a mi időnk még a legkülönb minden eddig
-ismert korszak közül; hogy az emberiség erkölcse az idők folyamán
-valamicskét mégis csak javult, mert az emberi állat ugynevezett lelke
-abból az embertelen kegyetlenségből, melynek az elmult századok annyi
-példáját szolgáltatták, hova-tovább kigyógyul…
-
-Ez a tétel egyike azoknak, amelyeket ma a legtöbben vallanak, s akik
-hisznek az emberi haladásban, mindannyian egyetértenek Fouquier-val. S
-talán igaza volt. A haladás teóriájának tagadói ugyan azt vethetnék ez
-ellen a jóleső megfigyelés ellen, hogy mindez csak látszat, s hogy ha a
-sötét multban olyan gyakori atroczitások a jelenben már csak elvétve
-fordulnak elő, tisztára a jobban konstituált rendnek s az ezzel
-kapcsolatos elrettentésnek tulajdonitható. A tagadás álláspontjára
-helyezkedve, az argumentumot a másik végén is meg lehet ragadni s valaki
-azt mondhatná: inkább csak lazult a morális érzékünk, s az értelem
-finomodtával meg a fix alap (a vallás) hijján jobban megértjük,
-kimagyarázzuk, mentegetjük s mosdatjuk a ma történő atrocitásokat, mig a
-régieket, a körülmények és mótorok ismerete nélkül lévén, szigorubban
-itéljük meg, mint a maiakat. Nehéz volna belenyugodni, hogy igy van, s
-szivesebben maradunk meg amellett a meggyőződés mellelt, melyet a
-haladás elméletének hivei vallanak. De néha meg kell rendülnünk ebben a
-hitünkben: az emberi állat koronkint olyan kriminális esetekkel borzaszt
-el bennünket, amelyek vadul cáfolnak rá arra a megnyugtató elméletre, s
-a melyeket sehogyan se tudunk összeegyeztetni a mai emberről alkotott
-fogalmainkkal. Mit szóljunk például a leányirtás eseteihez?
-
-A leányirtó mindenek előtt: tipus, s már magának a tipusnak a létezése
-is megzavaró. Hogy vannak emberek – ugyszólván minden év produkál
-néhányat, – akik az exisztencia folytathatását egy szánnivaló
-nyomorultnak, egy födhözragadt prostituáltnak a meggyilkolásában és
-kirablásában keresik. Pedig szinte foglalkozásnak tünik fel, olyan
-gyakori immár az ilyen szerencsétlenek védetlenségének véres
-kizsákmányolása. Egy pár decennium óta különösen gyakori jelenség az az
-ember, aki étvágyát a prostituált életének árán iparkodik kielégiteni.
-És csak az ilyen bünesetek alkalmával vetünk egy-egy pillantást az
-ilyen, áldozatnak predesztinált kitaszitottak életére. Az ilyen teremtés
-a legtöbbször családfentartó: keresetét megosztja övéivel; öcscse
-reggeliért jár hozzá. A hol lakik: szelid, jó leánynak tartják s
-szivesen társalognak vele: a hozzávalók. Karácsonykor a szülei meg
-akarják látogatni; egyik leánytestvére ugyanolyan sorsban él, mint ő, a
-másikat, aki szolgál, segiteni készül, hogy hasonlóképpen rendezkedjék
-be. Mindenki belenyugodott, hogy igy kell keresnie kenyerét; ezek a
-nyomorultak nem okoskodnak sokat: élni csak kell!… És mindenki
-kizsákmányolja ezt a szegény, sovány, büzös keresetet. A szobájáért neki
-annyit kell fizetnie naponkint, amennyit az „Archiduc Charles“-hotelben
-nem fizettetnek egy teremért; mert az ő szégyenüket minden „háziur“
-kihasználja s valahol lakniok kell. Fizetnie kell az orvost; sokat kell
-költenie ruhára, mert nagy a konkurrencia, s ugyanez okból: a „vendégek“
-olyan követelők!… Milyen siralmas exisztencia, milyen ronda kenyér! A
-mellett lehetetlen, hogy ne érezze szégyenét és sorsának alacsonyságát.
-Talán valamelyes szeretetre is vágyódik. És készen kell lennie minden
-utálatra egész lényével; még csak undort se szabad éreznie, mint
-mindenki másnak!… Az ember azt képzelné, nem lehet olyan elvetemült, aki
-ez iránt a kitagadott iránt, ha valami fraternitást nem is, de legalább
-némi szánalmat nem érez. És jön a XX. századbeli ember, cilinderben,
-sétapálcával, hogy a zárt ajtó mögött egy késsel levágja, mint a
-bornyut, a tiz forintjáért!
-
-Nézzük csak meg a cilinderes fenevadat. Még csak nem is a kiéhezett
-sakál. A tiz forint nem enni: mulatságra kell neki. Életét kávéházakban,
-chantant-okban tölti; ha pénzhez jut, kiöltözik s dorbézol. Talán uri
-borravalókat ad, s a cigánynyal elhuzatja a nótáját. A büntény után
-komfortáblin megy haza; nem is olyan feltünő, hogy kocsin érkezik,
-tudják róla, hogy: ha van, bőven költi a pénzt. Ruhája, modora az „uri
-vendég“-é; a lányok körében szimpatiáknak örvend. Azelőtt, amikor nem
-lopott és nem kártyázott, egy rövid ideig, talán tanitó volt valahol, s
-ha pofozta a gyermekeket, pályatársai bizonyára megvédelmezték, hogy
-dehogy is kegyetlenkedik, csak fentartja az iskolai fegyelmet. A
-törvényt is ismeri valamennyire; legalább az ujságokból. Értelmes, s
-tudja, hogyan kell védekeznie.
-
-Amit védekezésül előad: abban kevés a valószinüség. Tudja, hogy van
-előre megfontolt szándék, s tagadja az előre megfontolt szándékot. Nem
-akart ő rablógyilkosságot; csak kölcsönt kért a leánytól, akinek már
-sokszor adott pénzt. Ez nem teljesitette a kivánságát; összevesztek, s
-dühében ölte meg szeretőjét az ott heverő késsel. A tiz forintot aztán
-magához vette, mert amannak már ugy se kellett. Hát biz ezt nehéz
-elhinni. A kést tudniillik azelőtt soha se látták a leánynál, s a
-gyilkos erre azt mondja, hogy igenis: ő vásárolta neki, a lány néha
-komissiókat bizott rá. Csak rossz drámairók gondolnak ki ilyen
-szerencsétlen véletleneket.
-
-Mégis, bármilyen ügyetlen mesének tünjék fel ez a vagy hasonló
-védekezés, mindig szinte szeretnők hinni a valószinüségét. Akkor a
-rémdrámából nem hiányoznék minden emberi vonás. Mig amikor bebizonyul,
-hogy a leányirtó csak a nyakát védi, s hogy előadása csak civilizált
-formába öltöztetése a barlanglakó állatiasságnak, nem üzhetjük el
-magunktól azt a mélyen megalázó kérdést: vajjon az az igazság, a mely
-sok mai embernek voltaképpen egyetlen hite, meggyőződése, s amelyet
-Fouquier, ez a rengeteget dolgozó, fényes elméjü párisi ujságiró annyi
-ezer meg ezer gyönyörü cikkben ismételt egy életen át, nem tévedés-e?
-
-
-
-
-AZ UTOLSÓ.
-
-– A _Panama_ cimü epopeiából. –
-
-In excelsis. Kék és fehér felhők között, a legfelsőbb sorozó hivatalban,
-Szent Péter jelentkezésre szólitja fel a legutóbb beidézett lelkeket; a
-lelkek rezignáltan felelik sorra: „Itt vagyok.“ Egyszerre a fő-kulcsos
-megigazitja ókuláréját, s a földiekre emlékeztető érdeklődéssel néz szét
-az árnyak között, szólván: „Cornelius Herz!“ Semmi felelet; a lelkek
-közül egy se szól, hogy: „Jelen.“ Az égi szó ujból elhangzik: „Cornelius
-Herz!“ – ugyanaz a csend. „Mi ez? – igy a fő-kulcsos – el tudott volna
-bánni még a halállal is?! Ide s tova kétezer esztendeje viselem ezt a
-nehéz hivatalt, de ilyesmi még nem történt velem!“ A lelkek összesugnak;
-nyugtalanság… mely arra emlékeztet, hogy az árnyékok csak nemrég hagyták
-el a földet… Végre, két fáradt szárnyu angyal egy kapálózó, prüszkölő,
-rugódozó lelket vonszol a legfelsőbb asszentáló hivatalba. „Sehogy se
-akart eljönni – hangzik a jelentés. – Először nyöszörögni kezdett; azt
-mondta, hogy beteg s a világért se tud megmoccanni; aztán, mikor
-megtudta, hogy ez nem tesz semmit, kijelentette, hogy semmi baja s hogy
-neki jobb Bournemouthban. Utóljára is kötélen kellett ide hoznunk!“… A
-lélek, azt remélve, hogy a sokadalomban angolosan eltünhetik, még
-egyszer el akar illanni; de lepányvázzák s megkötik egy felhőhöz.
-
-Egy spiritiszta könyv olvasása után, másvilági képekkel teli – ezek a
-tudós szerzők nagyon szinesen irják le a lelkek utazását – igy
-képzelhetjük el Cornelius Herz menybemenetelét. Mert hogy, olyan sok
-viszontagság után, mennybe vitték angyalok, e felől nem lehet kétség.
-Bizonyosak lehetünk benne, hogy a Panama királya a másvilágon is
-biztositota magának a legkényelmesebb helyet, becsapván gyóntatóját egy
-müvésziesen eljátszott bünbánó jelenettel. Amint hogy it, a földön, a
-létért való diabolikus versengés közepette, az általános kajánság nagy
-ellenőrzése mellett is doktor, pénz-király és a becsületrend lovagja
-tudott lenni, diploma, egy garasnyi vagyon, s a becsületességnek
-halavány látszata nélkül is, – amint hogy idelenn, mikor az ujkori
-özönviz elsodorta valamennyi cinkosát és valamennyi áldozatát, ki tudta
-szoritani magának az egyetlen képzelhető menedéket, ahonnan, egy pompás
-esernyő alól, humorral nézte a vihart, melynek a szelét ő vetette el:
-azonképen bizonyára a nagy „hátha?!“ esetére is kiimádkozta,
-kimüvészkedte, kipanamázta magának az odaátra szóló „első osztályt“ per
-saecula saeculorum.
-
-Cornelius Herz, ez a név, melyet mintha E. T. A. Hoffmann talált volna
-ki valamelyik ördögi alakja számára: ó, ez a név maradandó lesz!… azon a
-jogon, melynél fogva hosszu emlékezés illeti meg minden fajtának – lett
-légyen ez a fajta bárminemü és bármicsodás – legkiválóbb képviselőjét. S
-ő legkiválóbb képviselője volt annak az emberfajtának, mely nem fehér,
-nem sárga és nem rézbőrü, mert egyszerüen arcbőr nélkül születik, s
-amelyet – ahogy a mérges kigyót megkülönböztetjük az ártalmatlantól – a
-zoologiának ilyen néven: a Kártékony Ember (Homo Perniciosus) meg
-kellene különböztetnie a másik kaukázusitól: a közönséges Homo
-Sapienstől. Legkiválóbb képviselője annak a századunkban elsokasodott
-speciesnek, mely a civilizáció vivmányait a barlanglakó étvágy, a
-troglodyth önzés csillapitására aknázza ki, melynek értelme bámulatosan
-kiélesedett, moralitása azonban visszafejlődött olyan fokra, hogy hozzá
-képest a bizonyos zsivány-szokásokat respektáló pápua (akinek a szokás
-nem arravaló, hogy kijátszsza őket) immár erkölcsi lény. S amiképpen
-megőrizzük múzeumainkban az óriás csörgőkigyó kitömött bőrét, ez a név:
-Cornelius Herz, alias: a testet öltött számitó ész, mezitelen önzés és
-sterilizált lelkiismeretlenség – megmarad az emlékezetben, hosszabb
-időre, mint a Rinaldo Rinaldinié.
-
-Vajjon mit fog szólni a nagy számadás órájában ez a kapálózó lélek, mely
-a bournemouthi villa elégedett tulajdonosából annyira akarata ellenére
-lett puszta lélekké?! „Quid sum miser tunc dicturus?“ – ha majdan fel
-fogják szólitani, hogy terjessze elő védőbeszédét:
-
-– Panama hőscincérje! Ön ifjukorában hiéna volt. Kirabolt egy sulyosan
-sebesült katonatisztet, akit az ön orvosi gondjaira, ápolására biztak, s
-ennek a pénzével kezdett operálni, mert a tudományával ugyan nem
-operálhatott. De ez önnél csak gyermekjáték számba megy; Richelieu első
-kardforgatása az egész… később azonban kifosztott egy egész világot:
-halottakat és élőket, válogatás nélkül, nemcsak gyerekes eszü férfiakat,
-hanem valóságos gyermekeket, árvákat, akik nem is sejtették, hogy, ha
-később sinlődniök kell, ez azért történik, hogy önnek a villája pazarabb
-kényelmü legyen. Panama-hős!… Ön tönkre tett ezreket a becsületükben s
-halálát okozta ugyanannyi ezernek, Panama-király! Öné a dicsőség, hogy
-nincs ma név, amelyhez több vér és több átok tapadna, mint ehhez a
-névhez: Cornelius Herz! Mit szól ön ehhez, szép kis öregur?!…
-
-Ó, védekezni fog! Ahol valami elérhető, kieszközölhető, ott mindenkor
-elemében lesz ez az agilis lélek. Hiszen ha komolyan hitte volna, hogy
-Bournemouthban még nincs vége a dolognak, hogy jó volna egy kis üzletet
-kötni a másvilágra is!… Olyan rendbe hozta volna a szénáját, hogy maga a
-biboros testület is kifogástalannak találja a passe-portját. De az
-utolsó számvevőszék mégis csak meglepetés…
-
-Azért nem jön zavarba, s bár jobb lett volna odalenn, Bournemouthban, ha
-kellemesebbnek találja, hogyha véletlenül a magasságban is csak in
-contumaciam itélik el: agilis lelke nem fog nyugodni, mig meg nem leli a
-kibuvót, a végső refugiumot.
-
-És alighanem igy vagy ilyenformán fog védekezni:
-
-– Meglep, hogy a magasban, ahonnan tisztán látni a földi dolgokat, ennyi
-mozgalmat idéz elő egy gazember megpillantása. Gazember voltam, és pedig
-első osztályu gazember, az bizonyos, de hisz az a planéta odalenn tele
-van gazemberrel, kicsinyekkel, nagyokkal, középszerüekkel. Nekem
-módomban volt némi emberismeretet szerezni; mondhatom, a majoritás a
-miénk volt minden ponton s mindegyik társadalmi osztályban… És azok
-közül is, akik becsületeseknek látszanak, hányan vannak, akik adott
-alkalommal, ha a bőrükről van szó, evezőkkel és csáklyákkal verik vissza
-a menekülő asszonyokat és gyermekeket, mint a Bourgogne
-katasztrófájánál, vagy botjaikkal szoritják hátra, esetleg agyongázolják
-ideáljaikat, ahogy a párisi bazár-égésnél történt?!… Minek köszönhetem
-hát ezt a kivételes resszenzust? Hogy nagyobb gazember voltam, mint a
-nagy emberek?! De hát akkor bünöm: nem az elvetemültség, hanem: a
-nagyság az elvetemültségben. Rosszabb volt-e III. Rikárd, mint azok a
-kemény legények, maguk is fenevadak, akiket eltett az utjából? Nem, csak
-vakmerőbb fickó, nagyobb zsivány volt náluk. És a világ sora, amit –
-szégyenkezve mondom – nem én eszeltem ki, az, hogy a nagy gazember
-kifosztja a kis gazembert, a nagy fenevad megfojtja a kisebbet. A
-nagyobbik gyerek felpofozza a fiatalabbat, az erősebb ember félre rugja
-a gyöngébbiket, a rabló hatalmába keriti, amit a kis tolvajok
-összeharácsoltak. Az én kiválóságom csak az, hogy ki tudtam fosztani a
-legnagyobb tolvajokat s meg tudtam fojtani a legnagyobb gazembereket is.
-Hogy gyerekes eszü gyöngék s özvegyek és árvák is kerültek az áldozataim
-közé? Ezek előre áldozatok voltak; ha én nem, más fosztja ki őket, amint
-hogy nem is én voltam a kéz, mely vagyonukat eltüntette, én csak a
-nemezis voltam, mely a zsákmányt magához ragadta. És ha van valami, ami
-elégtételül szolgálhat a kicsinyeknek, ami megvigasztalhatja őket, akik
-arra születtek, hogy áldozatok legyenek, ugy ez a valami az a tudat,
-hogy van, aki a természet rendeléséből kifosztja a nagy kalózokat,
-megfojtja a nagy zsiványokat, szóval: boszut áll értök! Az a tudat, hogy
-nincs az a szennyes áradat, melyet végezetül el ne nyeljen az örvény,
-nincs az a rablott pénz, mely átokká ne válják a rabló kezében, mig
-elérkezik a legnagyobb rablóhoz a világon, aki a nagy zsákmányból
-vásárolt müremekeket mélán nézi kuckójából, ahonnan nem lehet moccannia,
-mint ahogy a kis tolvaj éjjel viseli a lopott süveget.
-
-Igy vagy ilyenformán fog védekezni. És meglehet, a legfőbb instancián is
-kieszközli magának az utolsó sikert: az „enyhitő körülmények“-et.
-
-
-
-
-POST SCRIPTUM.
-
-Amint a _Vezető elmék_ és _Nagyvárosi képek_ cimü köteteim egyes
-darabjainak összegyüjtése közben is – amikor az itt olvasható kötet
-sajtó alá rendezésével foglalkoztam, többször kellett számot vetnem
-azzal a kétséggel, hogy az itt felhalmozott és annak idején a napnak irt
-karcolatokat érdemes-e és szabad-e másodszor is, s most már könyvalakban
-kiadnom? Érdemes-e még egyszer kérni az olvasó figyelmét olyan dolgokra,
-a melyeknek először sem lehetett több súlya, mint a mennyit a
-jóhiszemüség, az elfogulatlanságra törekvés és az őszinteség ad nekik?
-Szabad-e egy könyv kiadása alkalmával megfelejtkezni az idő rohanásáról
-és például – mint ebben a kötetben történik – Strindberg emberi
-gyöngéiről szólni akkor, amikor Strindberg már halott? Tisztán látom,
-mennyi kifogás érheti és senki se itélheti meg nálam szigorubban ezeket
-a köteteket. Ha mégis megjelentek, ennek magyarázata vagy mentsége: az a
-hitem (vagy talán csak képzelődésem), hogy ezek a zsörtölődések,
-tréfálkozások vagy mélázások tulajdonképpen nem naphoz kötött, hanem
-hosszu időn át ujra meg ujra ismétlődő, általános jelenségekről szólnak.
-
-_A. Z._
-
-
-
-
-TARTALOM
-
-  Rébusz  1
-  A szinésznő becsülete  7
-  Novemberi hangulatok  15
-  Emlékbeszéd  20
-  A verejték  26
-  A tömjén  34
-  Pickwick ur filozófiája  42
-  Öngyilkosság  51
-  Szerelemből  56
-  Temetés után  63
-  Miszticzizmus  65
-  Mouret abbé megtérése  71
-  A detronizált szerelem  78
-  Bartenyev és Vladimirov  86
-  Két franczia  95
-  Marabu-tollak  101
-  Gefkin  105
-  Abbé és markiz  110
-  Az utolsó világos pillanat  116
-  Miszterium a két jó pásztorról  121
-  Képek  128
-  Mesék a költészetről  134
-  Téli állomások  157
-  Az igazság  163
-  Két szép szem és életbölcseség  169
-  Este az erdőn  175
-  A számüzött Télémaque  180
-  Az érdesszavu mirakoló  186
-  Lesseps  191
-  Kilián király  199
-  Szem-jonglőrök és troubadourok  205
-  A rab mesél  210
-  Tristia  215
-  Koronát szerelemért  220
-  Porcziunkula ünnepe  224
-  Uj hivatal  230
-  Az Orient-expressen  237
-  Az álszakáll  241
-  A metamorfózisokból  248
-  Altábornagy és komornyik  253
-  A lány-arcu veszedelem  258
-  En revenant de la revue  263
-  Renan szobra  266
-  Turgenyev emléke  271
-  A leányirtó  276
-  Az utolsó  280
-  Post scriptum  285
-
-A NAP nyomdavállalat
-
-
-[Transcriber's Note:
-
-Javítások.
-
-Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
-
-A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
-
-36 |följgyezni |följegyezni
-
-53 |könnye ktisztitanak |könnyek tisztitanak
-
-215 |fenyegtő |fenyegető
-
-215 |ngy cselekvésekre |nagy cselekvésekre
-
-230 |A idegen: Soha |Az idegen: Soha
-
-238 |A utas: Azt |Az utas: Azt]
-
-
-*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A TEGNAP LEGENDÁI ***
-
-Updated editions will replace the previous one--the old editions will
-be renamed.
-
-Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
-law means that no one owns a United States copyright in these works,
-so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the
-United States without permission and without paying copyright
-royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
-of this license, apply to copying and distributing Project
-Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm
-concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
-and may not be used if you charge for an eBook, except by following
-the terms of the trademark license, including paying royalties for use
-of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
-copies of this eBook, complying with the trademark license is very
-easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
-of derivative works, reports, performances and research. Project
-Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may
-do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
-by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
-license, especially commercial redistribution.
-
-START: FULL LICENSE
-
-THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
-PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
-
-To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
-distribution of electronic works, by using or distributing this work
-(or any other work associated in any way with the phrase "Project
-Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full
-Project Gutenberg-tm License available with this file or online at
-www.gutenberg.org/license.
-
-Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project
-Gutenberg-tm electronic works
-
-1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
-electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
-and accept all the terms of this license and intellectual property
-(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
-the terms of this agreement, you must cease using and return or
-destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your
-possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
-Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound
-by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the
-person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph
-1.E.8.
-
-1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be
-used on or associated in any way with an electronic work by people who
-agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
-things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
-even without complying with the full terms of this agreement. See
-paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
-Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this
-agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm
-electronic works. See paragraph 1.E below.
-
-1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the
-Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
-of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual
-works in the collection are in the public domain in the United
-States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
-United States and you are located in the United States, we do not
-claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
-displaying or creating derivative works based on the work as long as
-all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
-that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting
-free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm
-works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
-Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily
-comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
-same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when
-you share it without charge with others.
-
-1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
-what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
-in a constant state of change. If you are outside the United States,
-check the laws of your country in addition to the terms of this
-agreement before downloading, copying, displaying, performing,
-distributing or creating derivative works based on this work or any
-other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no
-representations concerning the copyright status of any work in any
-country other than the United States.
-
-1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
-
-1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
-immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear
-prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work
-on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the
-phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed,
-performed, viewed, copied or distributed:
-
-  This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-  most other parts of the world at no cost and with almost no
-  restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it
-  under the terms of the Project Gutenberg License included with this
-  eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the
-  United States, you will have to check the laws of the country where
-  you are located before using this eBook.
-
-1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is
-derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
-contain a notice indicating that it is posted with permission of the
-copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
-the United States without paying any fees or charges. If you are
-redistributing or providing access to a work with the phrase "Project
-Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply
-either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
-obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm
-trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
-with the permission of the copyright holder, your use and distribution
-must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
-additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
-will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works
-posted with the permission of the copyright holder found at the
-beginning of this work.
-
-1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
-License terms from this work, or any files containing a part of this
-work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
-
-1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
-electronic work, or any part of this electronic work, without
-prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
-active links or immediate access to the full terms of the Project
-Gutenberg-tm License.
-
-1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
-compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
-any word processing or hypertext form. However, if you provide access
-to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format
-other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official
-version posted on the official Project Gutenberg-tm website
-(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
-to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
-of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain
-Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the
-full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.
-
-1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
-performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
-unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
-access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works
-provided that:
-
-* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
-  the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
-  you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
-  to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has
-  agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
-  within 60 days following each date on which you prepare (or are
-  legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
-  payments should be clearly marked as such and sent to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
-  Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg
-  Literary Archive Foundation."
-
-* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
-  you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
-  does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
-  License. You must require such a user to return or destroy all
-  copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
-  all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm
-  works.
-
-* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
-  any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
-  electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
-  receipt of the work.
-
-* You comply with all other terms of this agreement for free
-  distribution of Project Gutenberg-tm works.
-
-1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
-Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than
-are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
-from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
-the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set
-forth in Section 3 below.
-
-1.F.
-
-1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
-effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
-works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
-Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm
-electronic works, and the medium on which they may be stored, may
-contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
-or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
-intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
-other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
-cannot be read by your equipment.
-
-1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
-of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
-Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
-Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
-liability to you for damages, costs and expenses, including legal
-fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
-LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
-PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
-TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
-LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
-INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
-DAMAGE.
-
-1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
-defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
-receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
-written explanation to the person you received the work from. If you
-received the work on a physical medium, you must return the medium
-with your written explanation. The person or entity that provided you
-with the defective work may elect to provide a replacement copy in
-lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
-or entity providing it to you may choose to give you a second
-opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
-the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
-without further opportunities to fix the problem.
-
-1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
-in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO
-OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
-LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
-
-1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
-warranties or the exclusion or limitation of certain types of
-damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
-violates the law of the state applicable to this agreement, the
-agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
-limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
-unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
-remaining provisions.
-
-1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
-trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
-providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in
-accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
-production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm
-electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
-including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
-the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
-or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or
-additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any
-Defect you cause.
-
-Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
-
-Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
-electronic works in formats readable by the widest variety of
-computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
-exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
-from people in all walks of life.
-
-Volunteers and financial support to provide volunteers with the
-assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
-goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
-remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
-and permanent future for Project Gutenberg-tm and future
-generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
-Sections 3 and 4 and the Foundation information page at
-www.gutenberg.org
-
-Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation
-
-The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
-501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
-state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
-Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification
-number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
-U.S. federal laws and your state's laws.
-
-The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West,
-Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
-to date contact information can be found at the Foundation's website
-and official page at www.gutenberg.org/contact
-
-Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
-Literary Archive Foundation
-
-Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without
-widespread public support and donations to carry out its mission of
-increasing the number of public domain and licensed works that can be
-freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
-array of equipment including outdated equipment. Many small donations
-($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
-status with the IRS.
-
-The Foundation is committed to complying with the laws regulating
-charities and charitable donations in all 50 states of the United
-States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
-considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
-with these requirements. We do not solicit donations in locations
-where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
-DONATIONS or determine the status of compliance for any particular
-state visit www.gutenberg.org/donate
-
-While we cannot and do not solicit contributions from states where we
-have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
-against accepting unsolicited donations from donors in such states who
-approach us with offers to donate.
-
-International donations are gratefully accepted, but we cannot make
-any statements concerning tax treatment of donations received from
-outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
-
-Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
-methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
-ways including checks, online payments and credit card donations. To
-donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
-
-Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works
-
-Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
-Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be
-freely shared with anyone. For forty years, he produced and
-distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of
-volunteer support.
-
-Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
-editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
-the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
-necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
-edition.
-
-Most people start at our website which has the main PG search
-facility: www.gutenberg.org
-
-This website includes information about Project Gutenberg-tm,
-including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
-subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.