diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-23 07:43:03 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-23 07:43:03 -0800 |
| commit | 7da37075a8e79130c638200be4baf4d0ab10a142 (patch) | |
| tree | 69987bdff69dc1ec2661327394e865b792e62d73 | |
| parent | c623d46fe61cb66740d13510ae8fca25d6182631 (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/64709-0.txt | 10243 | ||||
| -rw-r--r-- | old/64709-0.zip | bin | 194504 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/64709-h.zip | bin | 249740 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/64709-h/64709-h.htm | 8769 | ||||
| -rw-r--r-- | old/64709-h/images/cover.jpg | bin | 45775 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 19012 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..9ad81f9 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #64709 (https://www.gutenberg.org/ebooks/64709) diff --git a/old/64709-0.txt b/old/64709-0.txt deleted file mode 100644 index 1c83502..0000000 --- a/old/64709-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10243 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of A lélekidomár (2. rész), by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: A lélekidomár (2. rész) - Regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: March 05, 2021 [eBook #64709] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LÉLEKIDOMÁR (2. RÉSZ) *** - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -LXXVIII. KÖTET - -A LÉLEKIDOMÁR. II. - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1897 - -A LÉLEKIDOMÁR - -REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -II. RÉSZ - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA - -1897 - - - - -RAOUL RIPAILLE. - -Sidonia grófnő meghitta Lándoryt theára. Még csak éjfél volt az idő, s -az éjszaka csak két óra után kezdődik. - -A theát a grófnő boudoirjában szolgálták fel. Az ő lakosztálya mind -abban az állapotban volt, a melyben itt hagyta, midőn a férjétől külön -vált. A butorokban azóta a divat változott ugyan; de falusi kastélyban -épen az ódon a stylszerű. A Gobelin szőnyeg pedig mindig elegáns marad, -a míg a földön emberek, azaz, hogy urak lesznek. - -A hölgyeknek nem kellett a theához más toilettet venniök, ez évben -fekete volt a divat szine Francziaországban. - -Mikor Lándory belépett a boudoirba, Sidonia eléje sietett s kezet -szorított vele, aztán odafordulva Medeához, azt mondá a leányának: - -– Te nem is tudod, mennyi jót tett Lándory úr a mi házunkkal. - -– Hallottam, szólt Medea. - -– Csak azt, a mit mindenki tud. De a mit én tudok, azt nem. Ő mentette -meg Lyonel bátyádat a legiszonyúbb balsorstól. - -Medea az anyjára bámult. - -– Lyonelt? Hát hogy lehet az? Hát nem fogták el Lyonelt Avricourtnál? - -– Fájdalom, hogy nem érte az a dicsőség. Ez a hir csak a te -megnyugtatásodra volt kigondolva. Lyonel nem szolgált a háború alatt a -franczia hadseregnél; hanem annál szomorúbb hirt szerze magának a -commune harczaiban. Az ő neve Raoul Ripaille. - -Medea elszörnyedve lépett hátra. - -– Raoul Ripaille! A kit úgy átkozott mindenki az asztalunknál! - -– Nem tudták, hogy ő az én mostoha fiam. - -– De a marquis; midőn a távollevő Lyonelért poharat emelt… - -– Az tudta, hogy ő Raoul Ripaille. - -Medeának az arczán az az extaticus undor kifejezése vett erőt, mely az -ideges embereket szokta meglepni az ingadozó hajón. Talán, ha egy -cseppet megivott volna abból a szájáig emelt pohárból, e perczben el nem -maradt volna a katasztrófa. - -– Ez az idegen úr, monda Sidonia grófnő, közbenjárt a mellett, a kit -mindenki üldöz, átkoz, halálra itél és elfordította róla a meggyalázó -büntetést; Lyonel meg van szabadítva, s azt egyesegyedül ez úrnak -köszönhetjük. - -Medea arczvonásainak sajátszerű szoktatásuk lehet a köszönet -kifejezéséhez: más ember így néz, ha fél, ha gyülöl, ha az őrüléshez van -közel. Szempillái tágra nyiltak s ajkai össze voltak szorítva. - -– Büntetése át lett változtatva tíz évi számüzetésre Frankhonból, végzé -be Lándory. - -– Tíz évi számüzetés! Hebegé Medea; s abban a perczben egyszerre -felengedett a fagy: hosszú sűrű szempillái félig lezárultak szemeire, s -ajkai úgy nyiltak meg, mint a ki imádkozni akar: de még nem tud egyebet, -mint a kezdő szót: «Uram Isten!» - -Bertalan pedig értette az elébbi tekintetet is, meg a mostanit is. - -– Ez jól van, suttogá Medea, kezét nyujtva Lándorynak. - -– Még semmi sincs jól, mondá Bertalan komoran. S én nem érdemlek semmi -köszönetet a grófnők részéről. - -– Hogyan? Hisz ön azt mondá, hogy a miniszter biztosítá őt a -megkegyelmezésről, szólt Sidonia. - -– Az biztosítva van. De hogy talál rá a kegyelemlevél Lis Blanc Lyonel -grófra, a míg az Raoul Ripaille alakját és nevét viseli? - -– Hát nincs elfogva? kérdé Medea. - -– Megfogva igen is. Egy egérfogóban. Harmincz czimborájával együtt. De -kézrekerítve nincs. - -– Világosítson ön fel! Ezt nem értem. - -– Mondjon el mindent. Biztatá Sidonia grófnő. - -– Tudnak a grófnők uralkodni idegeiken? - -– Az én idegeim nehéz próbákat kiálltak már, mondá Medea. - -– Nekem pedig nincsenek idegeim, veté oda Sidonia. - -Bertalan körül tekintgetett. Sidonia elérté a nyugtalankodást. Maga -odament az ajtóhoz, s azt bezárta kulcscsal. Aztán félrehúzta az alkoven -damaszt függönyét, s az álczázott szőnyegajtóra is ráfordítá a néma -zárt; «egyedül vagyunk; nem hallgatózik senki». - -Bertalan oda állt háttal a kandalló elé, melyben olajfahasábok -pattogtak; Sidonia végig nyult egy chaise longue-on; Medea pedig leült -egy alacsony selyem guggolóra, féltérdét az összefont kezek közé fogta; -a lobogó tűz lángszinűvé festette az arczát. - -– Legelébb is azt a helyet kell önökkel megismertetnem, a hol Raoul -Ripaille és társai tartózkodnak. Önök hallották emlegetni a párisi -katakombákat? - -– Igen. - -– De nem voltak bennük? - -– Nem. - -– Ez egy tömkelege a földalatti folyosóknak, melyeket az ős Páris -alapítói vájtak, épületköveket fejtve ki belőlük, minden terv, rendszer, -és kiszámítás nélkül: úgy, hogy néhol két folyosó keresztül vonul egymás -alatt; egész városnegyedek alá vannak aknázva e «carier»-ekkel. -Megtörtént a régibb időkben, hogy egész házak lesülyedtek tíz ölnyi -mélységbe az alattuk bedült katakombába. Most az utczák úgy vannak -szabályozva, hogy a házsorok a földalatti aknafolyosók két oldalát -foglalják el s magukba a folyosókba szabályos távolban furt kürtők -vezetnek alá, a mikbe lajtorjákon szoktak alászállni a katakombák -felügyelői. Egy egész tiszteletre méltó néposztály. A főbejárat ott van -a barrière de l’enfer-nél. - -– Emlékszem már valamire, szólt közbe Medea. A barrière de l’enferről -(pokol sorompója) hallottam egyszer beszélni. A név nagyon csábító volt -a meglátogatásra. - -– Csalódott volna a grófnő. Nincs ott semmi látni való, mint piszok, -nyirok, fekete pinczepenész, sötét oduk, düledékek, átfülve a nedves -langyos dohától, a rohadt gerendák fojtó buszszától, az undorító -utczasártól, mely ide reked. - -– És ott van Lyonel már hónapok óta? szólt Sidonia grófnő összeborzadva. -(Hiába mondta, hogy nincsenek idegei.) - -– A commune legvégső ellenállása a Montmartre körül volt. Itt valóban -bámulatos vitézséggel harczoltak. Az Internationale válogatott tábora -volt ott egyesülve, a kiknek küzdelmeiről, ha más ügyért folyik, -hőskölteményt lehetne irni. A leveretés után egy része az Internationale -csapatainak nem adta meg magát, hanem lemenekült a katakombákba. Onnan -aztán rövid időn előbujkáltak, a mint az éhséget és a nyomort nem birták -kiállni, s össze lettek fogdosva. Csupán egy csoport tartja még mindig -magát a rejtekében, bámulatos kitartással: a Raoul Ripaille-é. Hanem -ezek jól is kiválasztották a menedéküket, s előre gondoskodtak az -ostromzár elleni daczolásról. Rejtekük jól van őrizve: a kürtőkön -keresztül minden járásuk-kelésük megfigyelve. Ez a Porte-Mahon -folyosója. Egy kőfejtő nevezte el igy, valami Décure, a ki sokáig volt -Porte-Mahonban hadi fogoly, s kiszabadulása emlékeül, munkaóráin túl egy -kaput faragott e helyen: nem sejtve, hogy fölötte vonul el egy másik -folyosó, mely egyszer csak keresztül törte az alsó boltozatot s maga alá -temette a művészt. Most ezen a helyen, két összeszakadt folyosóból egy -tágas barlang támadt, s ugyanannak a fenekén van egy mély kut furva, le -egész a sziklák alatti agyagrétegig. - -Tehát az az egyedüli hely a katakombákban, a hol harmincz ember számára -van elég levegő és víz. - -– Minő levegő! és minő víz! sohajta föl Sidonia. - -– Élelmi szerekkel is elláthatták magukat: a Montmartre védműveiben nagy -tömeg conserve-dobozkák voltak felhalmozva, azokból lehetett annyit -levinni, a mennyi egy csoport embernek évhosszant is eltart; petroleumuk -is lehet nagy mennyiségben, a kürtőkön át látni, hogy rejtekökből -világosság tört fénye hat elő. - -– S mely uton lehet hozzájuk leszállni, a kürtőkön kívül? - -– A hol a kiváncsi látogatók szoktak leszállni a katakombákba, az a -«tombeau d’Izoard», egy, az egyiptomi építészetre emlékeztető tömör -épület. Mindenki más legendát beszél róla. Valamikor a templomos rend -hordta ide a halottjait, vagy talán csak azoknak a koponyáit, a kik új -alvóknak adták át a fekhelyeiket. Egyes kamarák ilyenekkel vannak -kirakva. Most veres bort mér benne egy korcsmáros és égetett italokat, a -mik nagyon szükségesek a látogatás előtt is, meg utána is. A terem elég -tág; a forradalom alatt bált is adtak benne. Hanem a lejárat olyan szük, -hogy azon csak egyesével lehet alászállni: csavar módra tekergő -csigalépcsőn végig, a hol az ember se az előtte haladó, se az utána jövő -alakját nem látja. Ezen az uton egy ezred sem volna képes tíz embert -megostromolni, a ki a lépcsők alján várja. Van egy másik kapuja is a -katakombáknak a barrière de l’enfer alatt: de annak már lépcsője nincs. -Ezt nem használják. - -– Nem lehetne azokat a szerencsétleneket valami módon felszólítani a -megadásra? kérdezé Medea. Talán a kürtőkön át lebocsátott levelekkel. - -– Már meg volt kisértve, grófnő. Mindannyiszor egy petárda felrobbantása -volt rá a felelet, mely a kürtő vas födelét a levegőbe hajítá. A bezárt -csoport azzal fenyegetőzik, hogy dynamittal az egész városnegyedet -levegőbe fogja röpíteni. Ez ellen most a katonai parancsnokság ilyen -stratagémát talált ki. Egy napon, a mikor erős záporeső szakad alá a -Mont-martre-n, az alárohanó ár elől elzárják a Szajnába levezető -földalatti csatorna zsilipjét, s a helyett utat nyitnak előtte a -barriêre de l’enfer elhagyott bejáratához. Akkor az az egész zuhatag -rövid időn megtölti a Porte Mahon alsó folyosóját, azután a mély kutat, -s minthogy a Place du Mementohoz vezető vaskapu be van zárva, ott -megreked az özönvíz s folyvást emelkedve, lassankint a tombeau d’Izoard -felé szorítja a föld alatt rejtőzőket; a kiknek azután nem marad más -választásuk, mint vagy a vízbe fulladni, vagy a csigalépcsőn feljönni, s -egyenkint megadni magukat. - -– Acheroni terv! sziszegé Sidonia grófnő. - -– Sőt anti-infernális, szólt Medea; miért fenyegetnek annyi ártatlan -embert a légberöpítéssel? - -– De Lyonel is köztük van! - -– Az az ő hibája. - -– Csakugyan nincs szived. - -– Megigértük Lándory úrnak, hogy nem leszünk idegesek. - -– Folytassa, kérem. - -– Idáig tehát egészen tökéletes volna a terv, folytatá Bertalan. Lyonel -gróf a legelső nagy zivatar után napvilágra fog kerülni; de attól fogva -kezdődik azután a komoly aggodalmam az ő sorsa iránt. A hogy én őt -ismerem, mind azok után, a miket felőle hallottam, ő egy heves vérű -vakmerő, indulatos jellem: hozzászámítva az elkeseredést, az egész világ -iránti gyülöletet, a minden reménytől elesett végső kétségbeesést: nem -fog-e abban a pillanatban, a midőn győzelmes elleneinek arczát -megpillantja, fegyveres kézzel rájuk rohanni? - -– Ez igazán kitelik tőle. - -– Így tett egy communard vezértársa, Vermorel, mikor felismerték s el -akarták fogni: előrántotta a kabátja alól kétélű tőrét, a szuronyok közé -rohant, három katonát leszúrt, míg magát is keresztül kasul szurkálva, -le nem teríték. Hasonló esetet beszélnek Valentinről; ki az üldöző -katonatiszt kezéből kifacsarta a kardot, s addig szúrt, vágott maga -körül, míg puskaagygyal össze nem zuzták a koponyáját. - -Sidonia grófnő a selyemvánkosba takarta az arczát s tenyereit a két -fülére tapasztá. Hallani is rettenetes! - -– Ezen ugyan lehetne segíteni olyanformán, folytatá Lándory, hogy a -katonáknak utasításul lenne adva, miszerint magát Raoul Ripaillet, -minden esetre, még ha fegyverrel védi is magát, megkiméljék, s -életveszély nélkül fegyverezzék le. De az a nehéz kérdés, hogy miként -ismerjék meg Raoul Ripaillet? A bősz tusában senkinek sem kérdezhetik -meg a nevét, s ha kérdezik, nem mondja meg. - -– Én ráismernék! kiálta fel élénken Sidonia grófnő. - -– Ön? Grófnő! S gondolja ön, hogy az önnek való concert philharmonique -volna; a mint harmincz föld alól kibujó lucskos, marczona alakot a -katonák legyürnek, lefegyvereznek, megkötöznek? Az a káromkodás, az az -átok, szitok, kardcsattogás, kínordítás, revolverlövések? - -– Nem veszteném el benne az eszméletemet, a míg Lyonelre ráismernék. - -Lándory lehorgasztotta a fejét. Önkénytelenül szaladt ki a száján ez a -szó. - -– Bizony Isten, szeretném, ha Lyonel igazi fia volna a grófnénak. - -E szónál úgy tetszék Bertalannak, mintha a háta mögé tett kezét egy -gyöngéd kéz érintené. Könnyű simogatás volt az: észre sem is kellett -venni. Talán csak véletlenül ért hozzá Medea keze. - -– Hát én elhiszem, hogy a grófnő képes ilyen erős elhatározásra. Azonban -előre megmondhatom, hogy a grófnő sem fog ráismerni a mostoha fiára -Raoul Ripaille alakjában. A nyomor, a nélkülözés, a föld alatt otthonos -szenny, a vad szenvedély, annyi idegen vonással torzítja el, olyan sötét -patinával vonja be az arczokat, hogy utoljára csaknem egyformákká -lesznek: az egyik olyan mint a másik, s hozzá a rongyokká mállott -öltözet, az elvadult szakáll, talán egy sebhely az arczon; az üldözöttek -szoktak hamis ránczokat etetni az arczaikra pokolkővel. Nem! A grófnő, a -ki nem ilyen alakban szerette látni Lyonelt, nem fogja őt megismerni a -válságos pillanatban. Én biztosabb módot ajánlok. - -– Hallgassuk meg. De azért az enyimet se vessük el. - -– Hirdetni fogjuk nagy veresbetüs plakátokon, hogy a ki Raoul Ripaillet -felismeri, mikor az a tombeau d’Izoardnál előkerül, kétezer frank -jutalmat kap. - -– Mondjunk ötezret! - -– Higyje el grófnő, hogy kettő is elég. Nem Lyonel grófot, hanem az -árulót taksálva. A kormányhoz ez ideig négyszázezer denuncziácziót -küldtek be. Nagyon nagy a konkurrenczia. Igen leszállt az értéke az -árulkodásnak a kinálat miatt. Ingyen is megteszik. Ez most sport. A ki -az ifjú grófot Raoul Ripaille alakjában fel fogja ismerni: fejedelmileg -meg lesz jutalmazva kétezer frankkal. - -– Ki teszi azt meg! - -– Hát valaki, a ki őt olyan alakban szerette látni, a milyen Raoul -Ripaille. - -Medea fölkelt a tabouretről, s olyan zugba ült le, a hová nem világít a -kandalló tüze. - -– Hanem azért én is ott leszek: mondá Sidonia grófnő. - -– Nem akarom lebeszélni róla a grófnőt. Sőt elmondom az útját, a hogy -odajöhet. Mert az nem megy olyan egyszerűen. Arra a kormányelnök -engedélye szükséges. – Ön utazzék el holnap rögtön Versaillesba. Keresse -fel az igazságügyminisztert s köszönje meg neki a kegyelmet, a mit -Lyonel gróf irányában gyakorolt. Azután kérjen elfogadást Thiers urnál. -Ott már kevesebb emphasissal beszéljen. Ellenben komolyan hangsulyozza -azt az igéretet, hogy a jövőben minden bonapartista cselszövénytől távol -fogja tartani magát: – önt úgy ismerik, mint Eugenia volt császárnő -bizalmas udvarhölgyét. Aztán kérje ki tőle azt a kegyet, hogy mostoha -fia elfogatásánál jelen lehessen: abból a czélból, hogy őt -felismerhesse. Talán szólni is akar ott vele? - -– Ön a legtitkosabb vágyamat találja ki. - -Medea erre előjött a homályból. - -– Nem! Nem! suttogá hevesen az anyja fülébe. - -– Kérem, grófnő. Önnek meg kell szóról-szóra mondani, hogy mit akar a -mostoha fiával beszélni. Olyan tárgyakról, a miket annak megismernie -szükséges. Megkegyelmeztetését, tíz évi száműzetését, atyai vagyonának -visszanyerését, gondnokság alatt állását. Ezeket tudathatja vele: ott -rögtön, az elfogatása után. Mind ez közölve lesz a parancsnokló -tiszttel. Ha egyébről is találna ön beszélni, félbe fogják szakítani. - -Medea megint visszaült a helyére. - -Sidonia grófnő hálateljesen nyújtá a kezét Lándorynak. - -– Ön a mi jó angyalunk! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -És a megszabadítás pillanatában, az üdv és kárhozat közötti borotva -élen, már arra gondolt, hogy hogyan kövessen el árulást az ellen az ő -megszabadítója ellen. - -És Lándory azt is jól tudta előre. - -A megállapított tervvel igen nagy szolgaságot vállalt magára Lándory. – -«Hivatalból» ott kellett maradnia a Lis Blanc grófnők közelében, hogy a -stratagémához szükséges meteorologiai esemény pillanatában kéznél -lehessen. Éjjeli, nappali kényszerített vendégük volt. Párisban azokat a -szobákat rendezték be a számára, a melyekbe Lyonel szokott szállni, -mikor látogatóba jött. - -Szerencsére nem tartott e kényszer-vendéglátás soká. Egy délután, mikor -épen az ebédhez csengettek, Bertalan azzal a szóval nyitott be Sidonia -grófnő szobájába: «hagyjuk az ebédet most, grófnő; a «guinguette»-ben -majd kapunk «cervelatot és cidret»; vegye fel a waterproofot: a gig be -van fogva!» - -– Gondolja ön, hogy most lesz? - -– Az aneroid 73-ra ugrott: a Montmartre felől tornyosodnak a felhők. A -zivatar bizonyos. Talán jégeső is lesz. A grófnő sárhoz öltözzék, mert a -giggel nem lehet egész a barrière de l’enferig hatolni, a kövezetből -sánczokat csináltak s még nem értek rá visszahordani. - -Sidonia grófnő úgy engedelmeskedett, mint egy csatába induló katona. -Felvette a tourista öltönyét, a kaucsuk sárczipőket, s egy nagy vászon -esernyőt vitt magával. - -Lándory olyan öltözetet választott, a milyent az egylovas fogatok -bérkocsisai viselnek: a vastag daróczblouse fölé öltött bő köpönyeget és -széles karimáju viaszkos vászon kalapot. - -A bérbe fogadott gigbe egy kemény száju pony volt fogva; maga Bertalan -hajtott, mellette Sidonia az első ülésben, a háttal forduló ülést Péter -foglalta el, külvárosi munkásnak öltözve. - -A mint az északi vaspálya induló-házánál a rue Lafayetteből a rue -Dunquerque-be bekanyarodtak, már szembe találta őket a zivatar. Egyike -volt ez azoknak a napéjegyeni villamos égiháboruknak, a mikben a -haldokló nyár jelenti be búcsulátogatását, valamennyi megmaradt -mennyköveit egyszerre kiürítve; a zápor úgy szakadt, hogy alig lehetett -a ló fejéig látni, s a szél kicsavarta volna a grófné kezéből az -esernyőt, ha a Péter nem fogta volna félkézzel a nyelét. - -Szerencsére nem sok versenytársa akadt a gignek: a fő utczákat tisztára -seperte a zápor minden emberi lénytől. Csak a szakadatlan egymást követő -villámfénynél volt képes Lándory felismerni a kiválóbb nagy épületeket, -melyek tájékozására szolgáltak: a vágóhidat, a csillagvizsgálót, a -lutheránus templomot. Nappal ez a városnegyed olyan, mintha ki volna -halva. Csupa kishivatalnok, művész, kereskedő, boltossegéd, munkás lakik -benne, kiknek reggeltől estig a belső városban van dolguk; csak -éjszakára kerülnek haza. A Montmartre-utcza más évben ragyog a -boltkirakatok pompájától: e szomorú esztendőben csak a bezárt vastáblák -következnek egymás után, némelyikre krétával felírva: «mort au voleur!» -A díszes utczakövezet gránít koczkái a keresztutczáknál torlaszokul -vannak felhalmozva s a gyalogjárókon lépésnyi távolban vannak kövek -sorba rakva, hogy esős időben a sárba ne kelljen taposni. - -Egy mellékutczából (talán a rue de jour) azonban már szemközt jött a -giggel egy futó csoport, férfi, asszony vegyest, mely később versenyt -futott vele: egyre szaporodva minden utcza szegletén; úgy hogy a -Messagerie táján már nem lehetett a kocsival az emberektől haladni. -Ezeket az előre hiresztelt haditerv csalta e helyre, és talán a két ezer -frank jutalom is, Raoul Ripaille felismerője számára. Ez nem a belvárosi -bourgeois, a ki a zápor elől megszalad. - -Egy kaucsuk köpenyes férfi lépett oda a kocsihoz, s azt kérdezé, hogy -hová igyekszik az úr, meg az asszonyság? «Mouchard» volt. - -Lándory megmutatta neki a rézlemezt, melyet a rendőrfőnök szolgáltatott -ki a számukra, mint passe partout-t, s őszintén elmondá, hogy madame az -anyja Raoul Ripaille nak, a ki fia felismerőjének a jutalmat kitűzte, a -köztársaság elnökének az engedelme jogosítja az idejövetelre. - -– Akkor térjenek önök ide be a «nouveau Tivoli»-ba a kocsijukkal; tovább -nem lehet előre hatolni. Majd én elsietek a barrière de l’enferig s -onnan hozok egy katonai őrjáratot, mely önöket a tombeau d’Izoardig -elvezeti. - -El kellett fogadni az ajánlatot. - -Lándory lesegíté a kocsiból Sidonia grófnőt; rábízva kocsit lovat -Péterre, s aztán a mouchard elől, ő pedig hátul utat törtek a közbevett -grófnőnek a tömegen keresztül; a mouchard folytonosan kiabálta: -«citoyennes! respect au malheur! La mère d’un condamné!» S ennek sikere -volt. Szerencsésen be tudtak jutni a híres új Tivoliba. - -Az egy nyári vendéglő, melynek tágas udvarán vasárnaponkint -galamblövészetet szoktak tartani. Olcsó étkező hely. Huszonöt souért -egész ebédet adnak, bort, kenyeret beleszámítva. – Az eső mind a terembe -szorította a vendégeket. Lándory és a mouchard egy hosszú asztalnál -szorítottak annyi helyet a grófnő számára, hogy leülhetett, A garçon -rögtön ott termett s igen jó lapin ragout-val szolgált és extra -bordeauxival. Sidonia belekóstolt; de csak azért, hogy meg ne sértse az -asztaltársaságot. - -Természetesen, hogy a várt esemény volt a beszélgetés tárgya. Az -asztalnál ülő polgárok többnyire montmartrei kertészek és tehenészek -voltak. Leghangosabb szóvivő volt köztük egy vörös képű, széles vállu -polgár, fején lefityegő hálósipkával s annak a tetejébe nyomott -kalappal; nyaka vastag veres gyapot shawlba tekerve. - -– No mondhatom, hogy senki sem fog úgy örülni, ha ezeket a vakondokat -mai nap kiöntik a lyukaikból, mint magam. Ott vannak a champignon -telepeim, a hol ők garázdálkodnak. Engem tettek koldussá a gazemberek! -Mindennap egy szekér champignont szállítottam a hallesba. Az én -termésemet nem verhette el a jég. S most ők zabálják fel, az -istentelenek! – Jó nekik mindennap csiperkegombát enni! A világ végeig -is elélhetnek oda alant herczegi módon; mert a champignon mindennap ujat -terem! - -A szomszédja azt mondá, hogy mit ér a csiperkegomba, ha nincs hozzá -pecsenye. - -– Hát hogy ne volna? Nincs oda lenn patkány elég? Azt gondolják az urak, -hogy az megvetendő csemege? Az ostrom alatt szorultságból megkóstoltam, -nagyon jó, ha ragoutnak csinálják. Épen olyan, mint ez a lapin-ragout. - -Sidonia grófnő most már bánta nagyon, hogy megkóstolá. - -A szomszédnak még is volt skrupulusa. - -– A ragouthoz vaj is kell. - -– Hát azt talán nem tudnak odalenn csinálni? Kérdezd meg csak a -Martineau komámat, a tehenészt, hogyan szokták megfejni a kutágast? -Nagyon egyszerű mesterség az! A konyhamoslékban sok vaj, zsiradék -elvesztegetődik. Ha azt odalenn egy nagy tartályban felfogják, két óra -mulva feladja a fölét, azt szépen leszedik, mészvizen keresztül szűrik, -az is van elég a katakombákban, az elveszi a színét, meg a szagát, a -leggyönyörűbb irósvaj lesz belőle. - -De már ezt csakugyan nem állhatta ki tovább a grófnő. - -– Gyerünk ki inkább az esőre. - -De még oda is utána hangzott a derék csiperkegombatermesztő tréfás -véleménye. - -– Fogadok, hogy ha az az átkozott Raoul Ripaille előkerül, s kegyelmet -kap, (hogyne kapna, mikor egy marquisnőnek a szerelemgyermeke) hát a -szakácsnéval mindennap patkányragout készíttet csiperkegombával s -Martineau komám felhozatja hozzá a vajat! - -S teljesen igaza volt, mikor azt tette hozzá, hogy nincs ezen semmi -nevetni való. - -E közben az ég nyugat felé kitisztult: az alkonyodó nap végig önté -ragyogásával az óriási várost; a Montmartren azonban valóságos -felhőszakadás volt. Látni lehetett, a mint egy sötétkék felhő -függélyesen omlik alá, felül egészen elenyészve; a magasabban álló -felhők bizarr világítás viszfényében ragyogtak alá a házakra; míg a -Montmartre szélmalmainak silhouette-képe csak a villámlobbanásnál -rajzolódik az égre. Messziről lehetett hallani a fosse Montmartre -zuhogását a mennydörgés mellett, minden csatorna abba önté moslékait. - -Nem sokára megérkezett a mouchard által requirált katonai piquét; nyolcz -darab zuáv, kiknek ezredeit már a commune harczai alatt hozatták haza -Rómából. A néptömeg utat nyitott előttük, kiabálva: «vivent les zuaves!» -– (Most ezeké volt a népszerűség.) - -Sidonia grófnőt közrefogták s aztán haladtak gyorsan a Montmartre utczán -fölfelé. A mellékutczák torkolatai mind katonasággal voltak megszállva, -s a Messagerie udvarán lehetett látni egy escadron lovas chasseurt, -nyeregben ülve. - -A mouchard figyelmezteté a grófnőt az utcza nevezetességeire. Az ott a -Fosse Montmartre, melynek árkából rohan alá a krétafehér vízár; mely az -utczát átívelő boltozat alatt a tulsó oldalon a nagy kloakába omlik. -Oda, abba hajították bele Marat csontjait, miután egy ideig a -Pantheonban kevélykedtek, Rousseau és Voltaire hamvai szomszédságában; -mellette az egyik utcza a passage du Saumon: más időben csupa ragyogás; -a baloldali utcza meg a rue Justienne; az a szögletház volt Du Barry -grófnő lakása, a honnan a guillotine alá hurczolták. «Csak öt perczig -hagyjon még élni, hóhér úr! az Isten szerelmeért! Csak öt perczig még!» -– Itt átellenben volt a régi temető, a hol Molière és Lafontaine -nyugodtak. Most egy nagy hirlap kiadóhivatala van ott. - -Mit érdekelte most mind ez a grófnőt! Csak az az egy ragadta meg a -figyelmét, hogy ez az egész zuhogó zagyva, mely a nagy kloaka szádába -beömlik, a Szajnába levezető csatorna elzárásával kényszerítve van a -katakombákba tódulni, s azoknak az üregeit megtölteni. Jobban sietett, -mint a katonák. - -Végre eljutottak a tombeau d’Izoardhoz. A bejárat előtt egy szakasz -sappeur volt felállítva, az utczát egész a barrierig hosszában -elfoglalva tartá egy zuáv zászlóalj. - -A bejáratnál a titkos rendőr és a katona-piquet hátra maradt. Az őrtálló -tiszt előtt Lándory igazolta magát és a grófnőt a rendőrfőnök -engedélyével s arra be lettek bocsátva a katakombák előtornáczába. - -A tágas, boltozatos terem oldallámpákkal volt kivilágítva. Három oldalát -tüzérkatonák tarták elfoglalva; a negyedik volt felhagyva azoknak, a kik -jelentkeztek, hogy fel tudják ismerni Raoul Ripaillet. Azok is lehettek -valami huszan. Munkások, diákok, mouchardok, pinczérek nagyobbrészt. -Csupán egy katona volt közöttük, egy fiatal hadnagy, tüzér egyenruhában. - -A parancsnokló tiszt tüzérőrnagy volt; sebhelyes arczú veterán, -becsületes, hadfi tekintet, udvarias a nők iránt. Rögtön széket adatott -a grófnőnek s Lándoryt megkinálta szivarral, azután meg egy pohárka -cognaccal. Mindkettő szivesen lett fogadva. - -– A grófnőnek is jó lesz egy pohárral meginni. Itt nagyon rossz a -levegő. Monda az őrnagy. - -– Talán a csertől van? mondá a grófnő. - -A terem padlata lábnyi magasan fedve volt timárcserrel, mint a -torna-iskolákban. - -– Nem, grófnő, a csernek kellemes szaga van: ez a nehéz bűz, a mit itt -érzünk, a katakombák lejáratából jön fel, a mint azt az alulról felfelé -emelkedő vizár előre tolja. - -– S azoknak az embereknek ilyen levegőben kellett élni! - -– Majd nem sokára vége lesz már a szenvedésnek, amit esztelenül magukra -vállaltak. Ha tudnák, hogy mind kegyelmet kaptak! - -– De vajjon elő fognak-e jönni? - -– Azt pedig astronomiai pontossággal megmondhatom a grófnőnek, szólt az -őrnagy, elővéve oldaltáskájából a térképet, mely a katakombák -helyszinelését kimutatta. – Tudva van, hogy az elzárt carriereknek a -térfogata milyen nagy; az is ki van számítva, hogy perczenkint hány -tonna víz omlik alá a nagy csatornán ilyen felhőszakadásnál; és így ki -lehet mutatni, hogy most hol járnak a föld alatt bujdosók: öt percz -mulva megint hol lesznek? Fél órájuknál több nincsen. Az utczai -kürtőknél hallani a lármájukat. Nem soká fog várni a grófnő. - -– Oh bizonyára Raoul Ripaille az elsők között lesz: ő mindig legelől -szokott járni. - -Ezzel a szóval az a fiatal tüzérhadnagy avatkozott be, a ki a -felismerésre vállalkozó nézők között volt. - -– Ön ismeri Raoul Ripaillet? kérdezé a grófnő. - -– Oh igen sokszor láttam őt, igen közelről. És mindenféle átalakulásban. -Bizonyosan rá fogok ismerni. - -A grófnő halkan sugá az őrnagynak. - -– Milyen fiatal arcza van ennek a tisztnek. - -– Azon ne csodálkozzék ön, grófnő. A nagy veszteségek után, melyeket -hadseregünk szenvedett, legjobban megfogytunk tüzértisztekben; akkor a -katonai iskolák növendékeiből csináltunk tüzértiszteket. S jól beváltak. -Igen sokszor fog ön láthatni tizenhat esztendős ifjonczokat, kik az -iskolákat folytatják, s mellükön a vitézségi érdemrendet viselik. Ez a -fiatal bajtárs is a saint-cyri iskolából való; de mondhatom, hogy kitűnő -szakismerettel bír az egész arcolaiban. Különösen a bombák szerkezetéről -a legalaposabb tanulmányai vannak. - -– Oh igen. Szólt a fiatal tüzértiszt olyan csengő hangon, mely az első -fiatalságra vallott. – Kivált a kézi bombák szerkezetét ismerem jól. Az -internationalenak ez volt a legfélelmesebb fegyvere. Ismeri ön az Orsini -bombákat, madame? - -– No no! fiatal bajtárs! – inté őt az őrnagy, – minek a gyöngéd szíveket -elrémíteni. - -– Oh, a ki ebben az órában erre a helyre el mer jönni: az nem lehet -ideges. - -Azzal a fiatal tiszt megmagyarázta a grófnőnek, hogy a dynamit-bombák -hogy vannak fölszerelve, lőkupakokkal és csappantyus szegekkel: a hol -egy kemény tárgyhoz ütődnek, egyszerre szétpukkannak s rombolásuk -irtózatos. - -– Látja ön grófnő, folytatá a gyermek-katona, ez a vastag réteg -csertörmelék, aztán meg a fejünk fölé vont erős hálózat, az én -elővigyázati találmányom. Ha azok a ficzkók dynamit bombákat akarnának -közénk hajigálni, alant a puha csertalap, fenn a háló megakadályozza az -elpukkanásukat. - -A grófnő tagjai mégis csak végtül-végig borzongtak erre a megnyugtató -felvilágosításra. - -– Kérem, őrnagy úr. Van a katonáknak utasításuk arra, hogy Raoul -Ripaillet meg ne öljék? - -– Van, grófnő. A legnagyobb kimélettel fognak vele bánni. - -– Nem vettethetik föl ezt a házat dynamittal az ostromlottak? - -– Lehetetlen. Harmincz méternyi mély réteg van fölöttük; azt egy Vezuv -sem emelné föl. - -E közben a levegő egyre nehezebb kezdett lenni: olyan sürű volt már a -gőz a teremben, hogy a lámpák csak úgy pislogtak benne. Az égő szivar -serczegett a férfiak szájában: a terem hátuljában levő lejárat -torkolatából szemmel láthatólag párázott fel az alvilági, mellfullasztó -posaj. - -Most elkezdett valami leirhatatlan, kifejezhetetlen zürhang a -lépcsőgádorból felzengeni. Ezer meg ezer czinczogás, vékony visító sírás -egyesült zenéje. – A patkányok már menekülnek. - -Elébb csak ötével-hatával ugrálnak ki a lépcsőgádorból, aztán egész -csapatban, egymás hegyin-hátán gomolyogva, s a mint a világosságra -érnek, igyekeznek a nyitott ajtón keresztül elmenekülni. A lépcsőüreg -sír, fütyöl majd üvölteni, hahotázni kezd, mintha a pokol nevetne. Most -már a patkányokkal együtt emberek is jönnek fel a lépcsőn. -Káromkodásuktól bőg így a lépcső gádor. - -Egyszer csak a patkány gomoly közül egy lámpástartó kéz bukkanik fel; -még egy lépcsőfokkal feljebb egy emberfő küzdi fel magát. Balkezével az -arczába ugráló patkányokat veri el magától. E miatt nem lát: szemeit -önkénytelen behunyva tartván. Csak akkor tekint fel, mikor kétfelől -megragadják a karjait. - -Az övébe tőr és pisztoly van dugva: de már azokhoz késő kapkodni; ökleit -hurok szorítja össze. - -Ez nem a várt alak. Haja gubanczos, őszbecsavarodott, hosszú szakálla a -melléig ér. - -Ez az öreg «pére Croque-Mitains»! kiálták többen a felismerő tömegből. -Félretaszították. Hadd jőjjön a másik. - -Az már fegyveresen ugrott ki a feljárat üregéből. Egy hatalmas athletai -alak: sűrű fekete hajzattal, torzonborz szakállal, szinpadias jelmezben, -mint Masaniello, parancsnok korában. A kezében tartott karddal -rettenetes vagdalkozást követett el maga körül, a míg az őrnagy ki nem -ütötte azt a kezéből. Arra aztán ökölharczba kezdett a tüzérekkel, s -ordított, üvöltött, rugott, harapott; négy embernek dolgot adott, a míg -le tudták a földre teperni és a kezeit hátrakötözni. - -– Ez a Martin Créve-Coeur! kiabáltak az expertek. - -Ez alatt előbukkant a harmadik. Egy fiatal, gyermekarczú, szikár, sovány -alak. - -Ah! A «typographe Michon!» kiáltá valaki a szögletből. - -A legényke azzal felelt a megszólításra, hogy előrántotta a revolverét s -a kiáltó felé lőtt vele háromszor. A harmadik lövésnél kiütötték a -kezéből a revolvert s megfogták a nyakát. A golyók nem tettek semmi -kárt; de mind a három ott fütyült el Sidonia grófnő feje fölött. -Legalább az az élvezete is megvolt, hogy golyófüttyentést hallott a -közelből, a mi nem minden uriasszonyságnak tartozik az élményei közé. - -A lövöldöző nyomdásznak adtak a tüzérek egy pár «imprimaturt» a hátára, -a míg a másik kettőhöz csatolták. - -Ekkor egy borzasztó jelenet következett. - -A negyediknek előbukkanó internationalista arra a kétségbeesett ötletre -jött, hogy a ruháit petroleummal itatta be, s a terembe lépéskor, egy -gyufával meggyujtá magán az öltönyét. Egyszerre lángba borult az egész -alak, tetőtől-talpig. A czélját el is érte, mert a katonák szétugrottak, -a mint ezt a pokolbeli alakot a sötét gádorból előugrani látták s erre -az feltartatlanul rohanhatott ki a terem nyitott ajtaján; hanem ott a -pompierek közé került, a kik készen tartott vizes pokróczczal rögtön -leboríták s elfojtották a lángokat az öltönyein. Nem is történt nagy -baja; csak a haja, meg a szakálla égett le. - -Sidonia grófnő rémledezve fordult a fiatal tüzér tiszthez: - -– Vajjon nem ez volt a Raoul Ripaille? - -A futó alak arczát nem lehetett kivenni a fekete füsttől, mely feje -fölött összecsapott. - -– Nem, madame. Ez nem volt Raoul Ripaille. Azt nem látta még senki -szaladni. - -Most feltolódott az oduból az ötödik alak. - -Valamennyinél marczonább, ijesztőbb. - -Fején piszkos veres sipka, bőrernyőjével a balszemére lehúzva, a jobb -szeme egy vérfoltos, mocskos kendővel bekötve; az egész arcza fekete a -lőporfüsttől vagy a pinczepenésztől; a bal pofáját elékteleníti egy -elmérgesült seb, mely körül kék daganat látszik. Az ajka vérzik a friss -patkányharapástól. Az a félszeme, a melyikkel lát, veresre duzzadt -szemhéjak közül villog nyugtalanul szerteszét. A félbajusza le van -pörkölve, öltözete bő ránczos calicot blouse, mely a vállain le van -hasogatva s a veres inget engedi láttatni. A két kezét a zubbonyzsebébe -mélyesztve jön elő, hanyag, csámpás léptekkel. - -De a mint az utolsó lépcsőfokra felhág, egyszerre kirántja a kezeit a -zsebeiből, mindegyik kezében egy dynamit granát, és rekedt hangon -rikácsolja: - -– «Bon soir, messieurs!» - -S azzal a két Orsini-bombát elhajítja maga elé. Az egyiket le a földre, -a másikat fel a magasba. - -Ha csak egy a kettő közül eldurranik, ember épkézláb abból a teremből -meg nem szabadul: ámde az előintézkedés igen jó volt. Az egyik pokolgép -a puha cser talajon zápult meg, a másik szegeinél fogva fennakadt a -magasban kifeszített hálón, egyik sem robbanhatott fel. - -S abban a perczben felkiálta a fiatal tüzérhadnagy: - -– Az ott a Raoul Ripaille! - -Sidonia grófnő nem birta ezt hitébe fogadni. - -Ő sohasem ismert volna így rá. Az ő délczeg, szép Lyoneljére, ebben a -sunda, undorító alakban! Hihető-e, hogy ez a rongyváz, ez a gonosztevő -modell, az ő kedvenczével egy és ugyanaz! Ez a rém, a ki tömegeket kész -gyilkolni, és az a hizelgő szőke fej, mely arany haját engedte -ylang-ylanggal illatszereztetni beczéző mostohájának. Lehetetlen! -Lehetetlen! - -Az pedig, meghiusult merénylete után, daczosan fonta össze a két karját -a mellén, s éles hangon rikácsolá, henczegve: - -– No, hát én vagyok a Raoul Ripaille! - -S azzal odafordult, a hol a felismerő tüzértiszt állt. - -– Hahó! Ezt meg én ismertem meg! Az árulót, kiálta hevesen rámutatva. Ez -a nyalka tüzérhadnagy, abban a zsinóros egyenruhában nem férfi, hanem -leány! Az én maczám: a Lidy Carcasse! Szép collegája az úrnak! Egy -szajha, vállrózsákkal. - -Erre a szóra a vezénylő őrnagy eltaszította a tenyerével az oldala -mellől a kis tüzértisztet. A pattantyusok rögtön megragadták azt a -karjainál fogva s szétgombolták a mellén a kabátját. Csakugyan leány -volt! - -Ekkor aztán a többi katonák is dühösen neki estek az álczázott -némbernek: egy percz alatt le volt tépve róla minden öltöny; úgy maradt -ott mezitelen; csak a bakancsait hagyták rajta. A ki csak közel érhette, -csattogott a tenyere a fedetlen maradt tagjain.[1] - -A bántalmazott némber sikoltozva menekült Lis Blanc grófnőhöz s -kétségbeesetten ölelte át annak a térdeit. - -Sidonie grófnő közel volt az elájuláshoz az iszonyattól. - -Az elárult Raoul Ripaille neki rohant a leánynak s meg akarta azt -fojtani, s aztán hogy ketten-hárman megkapták a karjait, a sáros -talpával rugott rajta egyet. - -Lándory hirtelen leveté a bő köpenyét s rádobta a meztelen leányra, a -mibe az reszkető sietséggel beleburkolózott s aztán igyekezett magát a -tömeg között elrejteni. - -– No csak mérséklet, úrficska! csitítá a dühöngő Raoul Ripaillet az -őrnagy. Nem kell a viszontlátás örömeit csizmasarokkal kifejezni. Nézze -ön: itt van önnek az anyja. - -S azzal karonfogta a communardot s oda vezette Lis Blanc grófnőhöz. - -– Eh ventre bleu! Káromkodék a communard, nagy szükségem van nekem most -anyára, nem akarok én még egyszer születni. - -– Lyonel! Minő beszéd ez? kiálta fel, megbotránkozva Sidonia grófnő. - -– No hát nem látja ön, hogy most szült az anyám? a drága föld anya! a -hogy a poéták csufolják! Nézze, hogy szüli egyre-másra az iker öcséimet. -Ez a termékeny tehén! Ha a Martineau apó riskája így tudna elleni! - -– Térjen ön eszére! Nem ismer rám? - -– No hát mit csináljak az eszemmel? Persze, hogy nem ismerek önre. Ma -nincs kifestve. Hát minek jött ide? Gyönyörködni akar benne, hogy hogyan -lőnek főbe? Meg akar téríteni a mennyország számára? - -– Önt nem ölik meg, kegyelmet kapott Thiers úrtól. - -– Ki az a Thiers úr? Nem akarom ismerni. Nem kell a kegyelme! A -pajtásaimmal akarok menni. Ha azok a pokolba: én is oda. - -Az őrnagy beavatkozott. - -– Menni fognak önök, valószinűleg oda: de csak türelemmel; mert ezuttal -valamennyi kegyelmet kapott. Senkit sem küldenek a pokolba többé, a míg -a pneumatikus vasút el nem készül odáig. - -– Ön tetszik nekem, citoyen! No hát mért óhajtott látni a mama? Nagyon -ingerlek valakit arra, hogy megcsókoljon? Egy patkány épen most vallott -szerelmet, itt a csók helye a számon. - -A grófnő a könyekig el volt keseredve. - -– Én azt hittem, hogy jó hireket fogok önnel közölhetni, a mikért -háládatos lesz. Ön kegyelmet kapott. Nem végzik ki és nem deportálják -Cayennebe. De számüzve lesz tíz esztendőre Francziaországból. - -– Hol van az az ország? Hát van ilyen tartomány? Nem tudok róla! - -– Az atyai vagyonát visszanyerte ön. Seigniers ismét a mienk. A második -végrendelet előkerült s mi visszahelyeztettünk örökünkbe. - -– Le a birtokkal! Le minden úrral! Bőrét a timárnak, csontját a -kutyának! - -– Ön még részeg. Majd ha kijózanodik, gondoljon arra, a mit tőlem -hallott. Az ékszerek is megkerültek. Én a gyémántot mind el akarom adni -s az árából földbirtokot vásárolni Erdélyben. Közel az ön hugának atyai -birtokához s mi is odaköltözünk, elhagyjuk Francziaországot. - -Lándory valamit dörmögött a fogai között, olyanformát, hogy «nyomorult». - -– Madame! Ez már túl megy a programmon! vágott a beszédbe az őrnagy, a -kinek utasításában volt, szigorún ügyelni arra, hogy a grófnő miről -beszél a fiával? - -Sidonia grófnő fejbólintással jelzé, hogy végezte a mondókáit. - -– Szabad még annyit mondani fiamnak, hogy mind a megszabadulását, mind a -vagyona visszaszerzését ennek az úrnak köszönheti, a ki itt mellettem -áll? Ezzel Lándoryra mutatott. - -– Úgy? Monda az ifju gróf, még a másik szeméről is felhuzva a kötőléket, -hogy még jobban megnézhesse Lándoryt. S azzal cynikus renyheséggel -mondá: «no ha annyi jót tett velem ez az úr, akkor szabad kérnem tőle -még ezt a szivart is?» - -S azzal, nem várva be az engedelmet, kivette Lándory szájából az égő -szivart, s a saját szájába dugta. - -– No hát mehetünk. Éljenek a jó emberek és a rossz asszonyok! - -Abban a perczben jobban érdekelte az a szivar, mint az egész seigniersi -uradalom és a Lis Blanc kastély, valamennyi gyémántjaival és szép -asszonyaival egyben. - -– Majd előbb a Mazasba fogják önt vezetni, mondá az őrnagy. Ott megkapja -a további rendeleteit. - -Sidonia grófnő nem volt kiváncsi megtudni, hogy fogják el rendre a többi -menekülteket. Arra kérte az őrnagyot, hogy fiának felismerőjét a Lidy -Carcasset küldesse utána a palotájába. Gondoskodni szándékozik a leány -jövendőjéről. Érdemes volt rá. Elég szép volt. - - - - -MÉG CSODADOKTOR IS! - -Ismét az a zuávcsapat nyitott utat az utczát megtöltő néptömeg között -Sidonia grófnő és kisérője számára, egész az új Tivolinál hátrahagyott -kocsiig. - -A Lidy Carcassenak is tanácsos volt a fedezet mellett tova osonni. A -grófnő kivánatára ezt is felvették a kocsiba. Elfért a Péter mellett, a -hátulsó ülésben. - -Az ég ezalatt kitisztult, az idő egészen beesteledett; teljes holdvilág -sütött le a nagy világvárosra. S erre bizony nagy szükség volt most; -mert a népcsődület miatt nem lehetett az utczákon a gázlámpákat -meggyujtani. Csak a messagerie-nél vette át az utcza ismét szokott -nagyvárosi jellegét. - -Innen aztán vígabban lehetett tovább haladni. A boulevardokon már -hullámzott a czifra sokaság. Csak az a külömbség volt a régi és a -mostani élet között, hogy a csévelgő tömegben feltünően sok volt az -egyenruha, feltünően kevés a «schlepp». - -(Az ostrom kezdetén hetvenezer hölgyecskét tolonczoztak ki erőhatalommal -Párisból s azokat még nem értek rá visszaszerezni.) - -Mikor a gig a Lis Blanc-palota elé megérkezett, már akkor Sidonia -grófnőnek nem volt annyi ereje, hogy le tudjon szállani az ülésből; -Bertalannak a karján kellett őt a kapus páholyáig czipelni: ott egy -balzacra fektették s aztán úgy vitte fel négy inas a lépcsőkön. Rögtön -futtattak orvosért. - -Lándory is felsietett a maga szobájába, mely a mezzaninon volt; -átöltözött és radicaliter kimosakodott. Volt rá szüksége a hajának és -szakállának! A katakombák bűze tapad. - -A mint Péter eltakarította az alviláglátott öltönydarabjait, azt mondá -neki: - -– Málházz össze. Itt elvégeztem a mások dolgát. Holnap látok a magamé -után. Vendéglőbe költözünk. - -– Pedig én már egészen megbarátkoztam az itteni cselédséggel. - -– S olyan nagyon megtetszettek? - -– Akár csak az illavai czimborák! - -Egy közülük épen belépett. A grófné komornyikja. - -– Kéreti monsieur Lándoryt Dea grófnő, sziveskedjék hozzá felfáradni. - -Lándory rögtön sietett fel az emeletre: Medea grófnő a könyvtár-szobában -várt reá. - -Természetszinű selyemruha volt rajta, melynek színe nagyon jól illett az -arczához. Azon évek divatja a legvarázslóbbnak volt nevezhető. Egészen -sima szabásu öltöny, mely mindenütt a testhez szorul; semmi pótlás -rajta: a mit Isten adott, csak az tünik ki. Hátul hosszú az öltöny, mint -a páva-uszály, elől igen rövid: szép lábak diadalához alkalmas. Ez a -divat egészen Dea számára volt feltalálva. - -– Bocsásson meg, hogy ide kérettem, mondá Lándory elé sietve: mi történt -az anyámmal? iszonyú lázban van, valóságos delirium. Irtóztató, a miket -fantaziálva beszél! S aztán nem akar az orvossal szóba állni: azt -mondja, hogy az ő baját semmi panaceák és arcanumok meg nem gyógyítják. -Patkányseregről, fütyülő golyókról beszél, Orsini-bombákról, a mik -lábaihoz gurulnak; fiának torz alakjáról, kelevényes sebéről az arczán, -s egy Lidy Carcasse leányról, a kin nincs semmi öltözet: mind azt -hajtja, hogy ruházzam fel azt a saját garde-robe-omból, úgy hozzam elé. -Nem akar semmit bevenni, nem engedi az üterét tapogatni. Az orvos -pióczákat rendelt neki, s ő azt mondja, hogy az ablakon ugrik ki, ha -azokat eléje hozzák. És egyre önt emlegeti, önre hivatkozik, önt hívja -segítségül. Jőjjön oda, kérem. Talán az ön látása lecsillapítja a -deliriumát. - -– Jól van, grófnő. Kérem, kegyeskedjék a grófnő szobájába vezetni. - -Medea, egy szőnyegajtón át egy garde-robe-szobába s onnan egy körül -tükörrel borított öltözőbe vezette Lándoryt, annak a kipárnázott ajtaja -nyilt Sidonia grófnő hálószobájába. - -Egy leernyőzött lámpa tartott mérsékelt világosságot a teremben: a -kandalló tűzvilágát elfogta egy remek festésű spanyolfal. - -Sidonia grófnő az ágyfülke félrehúzott brocat függönyei mögött feküdt, -remek faragványú nyoszolyáján, nyugtalanul hánykódva himzett vánkosai -között. Az ágy mellett állt mademoiselle Hermione, megrémült arczczal, s -a lámpa előtt az orvos, az óráját nézve. - -Dea grófnő bemutatta a két urat egymásnak. - -– Monsieur Gontourt, professor, monsieur Lándory, házunk jó barátja. - -Üdvözölték egymást. - -– A beteg az ön nevét hangoztatja ismételve; mondá az orvos. -Megfoghatatlan kórtünetek! Az ütér egészen normalis, a lélekzetvétel -szabályszerű, a pulzometer 37 hőfokot mutat és mégis a leghevenyebb -typhosus delirium tünetei: hagymázos visiók, üldözési mánia, futási -ösztön, erotikus gerjedelmek és a mi a legszélsőbb indicium: a -patkánylátás! Nekem nem akar semmit megmondani. Csak azt hajtja, hogy -kérdezzük öntől, mi baja. - -– Nincs semmi félelmes baja a grófnőnek, mondá Lándory, bizonyosan -meghütötte magát a nagy záporban, s ezt majd egy kis grippe-el fogja -beváltani; a büzhödt levegőben, a hol időzött, valószinűleg erős -migrainet szerzett magának, a mivel majd holnap reggelig szenvedni fog, -akkor elmulik magától, ha egyszer kialussza magát. Nem kell neki egyéb -egy csésze theánál. Azt is ki fogja ugyan majd hányni; de aztán -megkönnyebbül tőle. Ismerem én már az ilyest. - -– De hát a rémképek? A patkánylátás? - -– Nem rémképek azok, professor úr. Azokat a grófnő mind élő szemmel -látta s ha valakinek a széke alatt háromezer patkány futott keresztül, -nem lehet tőle rossz néven venni, ha még most is folyvást patkányokat -lát maga előtt. - -A doktor mégis csak irt valami receptet a grófnő számára. Azt Hermione -vette el, s kivitte, hogy érvényesíttesse. - -A doktor aztán elmondta az utasításokat Lándorynak. (csakugyan valami -házi barátnak nézte), hogy mint kell a beteggel bánni. - -– Tudok mindent, monda Bertalan, több évig voltam én betegápoló. - -A doktor megigérte, hogy éjfélután megint eljön. - -Sidonia grófnő, a mint Lándory a szobába lépett, sokkal csillapultabbá -lett: a lázas vaczogása megszünt, a görcsei elenyésztek, a lábait ki -tudta nyujtani egyenesen. - -Lándory odalépett a fekhelyéhez, s a tenyerét odatette a grófnő -homlokára. - -Sidonia arra lehunyta szemeit, az arcza megnyult, az ajkai félig -szétnyiltak; a lélekzete meglassudott s nem sokára elaludt. - -Medea elbámulva mondá Lándorynak: - -– Az ön kezében magnetikus erő van. Elaltatta az anyámat. - -– Nincs biz az én kezemben semmi csodaerő! hanem a grófnő elaludt, mert -ki van fáradva, az idegei kimerülve. - -– Hát nem szenvedett igazán? - -– Az nem volt testi szenvedés. - -– Hát mi volt? - -– Az a psychiatriába vág, s én azzal, megvallom, hogy nem foglalkozom. -Az utolsó órák élményei azt hiszem, hogy a legerősebb idegeket is -megtámadták volna. A miket az orvos és a grófnő környezői, mint -deliriumban ábrált rémeket hallottak tőle elmondatni, mind szemmel -látott tények voltak. - -– Hogyan? A patkányáradat a katakombákban? a küzdő rémalakok? A feje -fölött elfütyülő golyók? - -– Azok mind közvetlen tapasztalatok. - -– És mostoha fiának torzképe? a sebhelyes arcz? - -– Azt mind látta. - -– És a dynamit bombák, a miknek egyike az ő lábaihoz gurult? - -– Az mind valóság. - -– Hát az a leány, a kiről letépték a ruhákat, mind, az utolsó -foszlányig, s a ki az ő karjai közé veté magát? - -– Az most is itt van az udvaron. Ott kuczorog egy szögletben, az én -köpenyembe burkolózva. Lidy Carcasse. S a grófnő nagy háladatosságot fog -vele gyakorolni, ha felöltözteti őt, mert ennek köszönheti legelébb, -hogy Lyonel grófot a tüzérek össze nem kaszabolták rögtönözve. A -bombahajigálókkal igen röviden szoktak elbánni. Ha a Lidy Carcasse rá -nem ismer, darabokra vágják. - -– De hát «mi» az a Lidy Carcasse? - -– Azt ne tudakolja a grófnő. Hanem adasson rá inget, szoknyát, de ne a -sajátjából, mert az annak hosszú lesz, inkább a szobaleányától. - -– Tehát Lyonelt mentették meg? - -– Annak a betege most a grófnő. Majd reggelig kialuszsza. Szokott női -baj az egész. - -– Megbocsát ön, hogy ide kérettem? - -– Hivatlanul is jelentkeztem volna. Nehány bucsuszóval megköszönni a -szives vendéglátást. Holnap elköltözöm innen. - -– Ah! ön elhagyja házunkat? - -– A mi itt tartott, az be van fejezve. Most nekem a magam feladata után -kell látnom. Én nem azért jöttem Párisba, hogy itt rémdrámákat segítsek -komponálni, hanem hogy egy hivatalos eljárást kerékvágásba hozzak. Tudni -fogja a grófnő, hogy megholt nőm atyjának a vagyona le van foglalva a -Lis Blanc család igénypere miatt. Ezen vagyon megmentett része nőm által -jótékony czélra van hagyományozva. Nekem ki kell eszközölnöm, hogy a -lefoglalás meg legyen szüntetve. - -– Azt hiszem, hogy ez könnyen fog menni. - -– Nehezebben, mint képzelnők. Azt hiszem Seigniersben, a prefekturánál -van fennakadva az ügy, oda kell mennem, utána nézni. - -Medea lesüté a szempilláit s kevés vártatva könnyebbült sóhajjal mondá: - -– Jól teszi ön, ha itt hágy bennünket. - -– Tartok tőle, hogy még egyszer alkalmatlankodnom kell. - -– Mindenkor szivesen lesz ön látva nálunk. - -– Még egy kérdést, grófnő. Elbeszélt a grófnő ön előtt mindent, a mi a -mult órákban vele történt? - -– A mikről én azt hittem, hogy az mind phantasmagoria! Mindent -elmondott. - -– Azt is, a mit Lyonel gróffal beszélt? - -– Igen. - -– Azt is elmondta, a mit a gyémántokról beszélt neki? - -– A gyémántokról? Nem. Arról nem szólt semmit. - -– Hogy a Lis Blanc gyémántokat elszándékozik adni, s azoknak az árából -földbirtokot vásárolni Erdélyben, a grófnő atyai jószága mellett, s -aztán elhagyják Francziaországot, s oda költöznek át. - -Erre a szóra Medea arcza, mely kezdett már átmelegülni, ismét azt az -északfényszerü ijesztő hideg ragyogást vette fel: a szemei oly -visszataszítóan meredtek alá felé, ajkai oly lárvaszerűleg tágultak ki a -szegleteiken, orrczimpái csak úgy fujtattak az indulatos lüktetéstől. - -– Igen? Azt mondá? Lihegé hullámzó kebellel. - -Lándory nem nézett az arczára, félrefordítá a fejét. - -Azután kevés vártatva azt mondá Deának: - -– Majd ha a grófnő egészen magához tér, sziveskedjék ön vele közölni, -miszerint valamennyi európai hatalmasság megtagadta a commune vezetőitől -a menedékjogot. Belgium kezdeményezte. Európában egynek sincsen -maradása. - -Medea arczán valami csodálatos mosoly vonult végig. - -Nem szólt rá semmit. - -És Bertalan most sem nézett az arczára, hanem azért tudta jól, hogy -mikor torzult el Deának az arcza, s mikor mosolyodott el. - -Hermione érkezett meg a gyógyszerrel. - -– Isten önnel grófnő. Jó éjszakát. - -– Jól teszi ön, ha elhágy bennünket. Suttogá még egyszer Medea, kezét -nyujtva a távozónak. - - - - -A «SZÜKSÉGES SEMMI». - -Szép mulatság az, a mit magyarul úgy hínak, hogy «Pontiustól Pilátushoz -való szaladgálás». A kinek valaha pörös ügye volt, annak nem szükség a -műszaki szótárban keresgélni, hogy ennek a szónak az értelmét -megtalálja. - -Lándory már korábban hozzáfogott, (a mint Párisba megérkezett) hogy a -Lis Blanc contra Traumhold ügyben a felmentő birói határozatot megkapja. -Az ám! - -De nem olyan könnyü munka ám az, mint egy öt felvonásos drámát megirni! - -Legelőször is rajta ült a processuson két ügyvéd: a Lis Blanc grófnőé és -a De L’Aisne marquisé. - -Már pedig könnyebb volt Orpheusnak a feleségét kimuzsikálni az orcusból, -könnyebb volt Jónás prófétának kiszabadulni a czethalból, sőt emberileg -lehetségesebb volt Pompéjit kiásni a lávaréteg alól, mint egy -processust, a minek a két végét két prókátor fogja kiördögidézni. - -Mind a kettő úgy megkötözte a másik félnek a kezeit protestatiókkal és -ellenprotestatiókkal, óvásokkal és sequestrumokkal, hogy egyik sem -tehetett semmit. - -… tekintettel arra, hogy még nincs bebizonyítva, miszerint Lis Blanc -Lyonel gróf csakugyan azonos-e Raoul Ripaille communarddal… - -… tekintettel arra, hogy ha azonossága bebizonyul, s Raoul Ripaille -személyében Lis Blanc Lyonel gróf testi vagy polgári halált fog -szenvedni, s ez esetben De L’Aisne Alfréd marquisra száll át a Lis Blanc -örökség s vele együtt a felperesi jogczim a Traumhold ügyben… - -… tekintettel arra, hogy ha nem azonos Raoul Ripaille communard Lis -Blanc Lyonel gróffal, akkor kérdés támad, hogy Lis Blanc Lyonel gróf -valósággal él-e? existál-e? testi lételének örvendez-e? - -… tekintettel arra, hogy ennek evidenssé tételére mulhatatlanul -szükséges Lis Blanc Lyonel grófnak edictaliter való megczitáltatása egy -esztendő és egy nap alatt való megjelenésre… - -… tekintettel arra, hogy ha Lis Blanc Lyonel gróf csakugyan azonos lesz -Raoul Ripaille communarddal, és csakugyan számüzetésre változtattatik át -a büntetése, a törvényes gondnokság a testamentom értelmében ab -instantia az özvegy grófnőt fogja-e megilletni, vagy ex officio a -senatus helybenhagyásával, mint született pairnek a legközelebbi agnatus -rendeltetik ki curátorává? - -Hát ennek a sok tekintetnek véget vetett a tombeau d’Izoardi jelenet, a -mely által constatálva lett, hogy Lis Blanc Lyonel gróf csakugyan egy és -ugyanazon személy Raoul Ripaille communarddal, hogy csakugyan él, s nem -halattatik meg; már most csak az a kérdés, ki lesz hát a kiskorú és -számüzött Lyonelnek a törvényes gondnoka, a mostoha anyja-e, vagy a -nagybátyja? - -Erre felelhet meg a seigniersi alprefectura. - -Lándory birt annyi természetrajzi ismerettel, hogy egy seigniersi -souspréfet gyorsaságához képest a csigabiga valóságos villamtelegráf, -annál fogva felhagyott a hivatalszobák ajtaja előtti lábpokróczok -koptatásával, s maga felült a gyorsvonatra és leszáguldott a kies tájéku -Seigniersbe. Este indult, reggelre odaért, azt hitte, hogy másik este -megint vissza fog térhetni. - -A souspréfet urat ott várta, a míg megérkezett, az iroda előtermében. - -Boisgoberry úr nagyon örült, hogy a kedves barátját ujra láthatja. -Bevitte a dolgozó szobájába, s addig el sem hagyta kezdeni a mondókáját, -a míg meg nem invitálta. - -– Legyen szerencsém egy kis barátságos ebédre, az én kis -tuskulánumomban. Négy órakor ebédelünk falusiasan! Érte fogok önnek -menni kocsival, várjon rám a vendéglőben. - -Lándory megköszönte szépen a meghivást, s aztán egyenesen rátért a -sürgetett ügyre. Küldjék el már azt a szükséges documentumot a Lis blanc -ügyben. - -Boisgoberry úr azt a megmaradt üstökét tépte mérgében. - -– Mit akar ön uram? hiszen már háromszor elküldtem, háromszor -visszaküldték! - -– Hogy lehetett ez? - -– Hát legelőször is, mikor ez az én clerc-em megcsinálja az irást, kapja -magát, a régi császárság alatti papier timbrét használja hozzá, a mi már -használaton kivül van helyezve. Persze, hogy nem fogadták el. -Visszaküldték s fizettettek velem huszonöt frank birságot, s kaptam egy -megintést, hogy felhagyjak a napoleoni velleitásokkal. Másodszor aztán a -köztársaság bélyegével állíttatik ki az okirat, akkor meg, (látott már -ilyet?) ez az ügyetlen két balkezü ember elmulasztja a most már Párisban -lakó grófnő névaláirását az ottani közjegyzővel hitelesíttetni, hanem ő -maga hitelesíti. Ezért megint visszaküldték az okiratot s én kaptam egy -orrot és egy hivatalos figyelmeztetést, hogy a távollevő aláirásának -hitelesítése egyértelmü a hamisítással. Végre aztán harmadszorra minden -egészen szabályszerüleg elkészült, ennek a szerencsétlennek csak a -czímet kellett az okiratra ráirni. S tudja ön, mit tett vele? A «Cour -d’assises»-hez czímezte az okiratot, azt gondolta, ez is criminalitás. -Onnan aztán nem irtak rá semmit, csak úgy küldték vissza, a két -szegletét behajtva az irásnak. Tetszik tudni, az ilyen hivatalos -okmányon a behajtott két szeglet annyit jelent napkeleti virágnyelven, -hogy «szamárfül». - -– Tudom. - -– E szerint én nekem ennél a históriánál volt eddigelé huszonöt frank -kiadásom s egy nagy orr, meg két szamárfül bevételem. - -– De hisz az ön clerc-je akkor egy nagyon korlátolt tehetségü -hivatalnok. - -– Mintaképe az ostobaságnak. Ha mozsárban összetörik sem tudja az -esztendőnek tizenkét hónapját úgy elmondani, hogy egyet-kettőt ki ne -hagyjon belőle. - -– De hát hogy tűr ön ily mihaszna embert maga mellett? - -– Hja, uram, azt ön nem érti. Azt csak mi tudjuk «itten». Ez az ember -egy szükséges semmi. - -– Ah! Ez csakugyan új fogalom előttem. - -– Az én találmányom a műszó. Megmagyarázom önnek a dolgot. Van egy -hatalmas protector, a ki «minden». És még ezenfölül «férj» is. Még -egészen élete delén levő férfiu, tele villanyossággal, életörömmel. A -feleség szintén igen kitünő tulajdonságokkal biró hölgy, a ki ellen csak -az az egy kifogása lehet, hogy nem akar borotválkozni. - -– Ki? Az asszony? - -– Az ám. - -– Hát egy kis pehely van az állán? No azért még nagyon tiszteletreméltó -lehet. - -– Hiszen nagyon is tiszteletreméltó. Volt azonban egy közös gyámleányuk, -egy valóságos megenni való csemege. Tökéletes őszi baraczk! A magas -állású urnak nagy tekintélye, világ előtti állása nem engedi azt, hogy a -felesége nevelt leányát elcsábítsa, ezt a világ nem bocsátaná meg neki, -a prépost excommunikálná, a felesége kitépné a haját. Ekkor hoz a jó -sors eléje egy ilyen szükséges semmit. Egy ifju urat, a ki minden -vizsgán keresztülbukott és végre hivatalt keres. Kap egy helyett kettőt. -Lesz belőle clerc és férj. Nem kivánnak tőle egyebet csak azt, hogy -ugyanabban az időben, ugyanazon hivatalban ne legyen jelen, a melyben a -magas protectora. Ennek a ficzkónak a legjobb dolga van a világon. Jól -eszik, jól iszik, lovat tart, kávéházba jár, megsétáltatja a felesége -selyemszoknyáját a glacis-n, s felemelt fővel áll meg a marchande des -modes kirakata előtt, nem fél az árjegyzékektől, eljár vadászni, a mikor -«kell» és a hivatalba, a mikor «nem kell», ott lövi a nyulakat, itt a -bakokat. A protectora mindent elvégez helyette. Ilyen a «szükséges -semmi». - -Boisgoberry úr jóizüen nevetett ezen a sikerült előadáson. Lándory nem -osztotta a jó kedvét, annak valami jutott az eszébe. - -– S hát ön nem tud ettől az embertől megszabadulni? - -– Nem lehet. Igen hatalmas protectora van. - -– S ön nem mer e hatalmas urral szembeszállni. - -– Tudja ön? Nekem igen kedves benső jó barátom. - -– Hát én nem bánom, de mi lesz már most a Lis Blanc-féle okirattal? - -– Azt most negyedszer én magam fogom megirni, nem bizom többé az ifju -urra. Tessék önnek addig az alatt megtekinteni a város nevezetességeit. -Délutánra készen lesz. Négy óra tájon felkeresem önt a vendéglői -szállásán s aztán elviszem magammal kocsin az én tusculánumomba, -kedélyesen megebédelünk, ön még az esti vonattal vissza mehet Párisba. - -Hisz ez nagyon kedves ember, mondá magában Lándory, mikor elhagyta a -prefecturát. Nálunk aligha tenné meg egy alispán, hogy az aljegyzője -által elrontott protokollumokat maga ujra irogassa. - -Aztán elment a várost bekóborolni, meg a szép népligetet. - -Mikor a három órát harangozták, visszafordult a városba. - -A mint a souspréfet házának a kapuja elé ért, eszébe jutott, hogy -egészen megfelel az illem szabályainak, ha a meghivott vendég korábban -látogatást tesz, s tiszteletét bemutatja a házi asszonynak. - -A concierge azt a felvilágosítást adta a jövevénynek, hogy a souspréfet -úr még nincs itthon, a hivatalban van, de a madame «elfogad». - -Bebocsáttatá magát a lépcsőház rácsajtaján, aztán beküldte a névjegyét. - -Arra az inas bevezette az elegans salonba, a hová nehány percz mulva -kijött az oldalszobából a házi asszonyság. - -Egészen azon kor divatja szerint volt öltözve, a mi nem vált előnyére. -Kissé nagyon el volt testesedve. - -A rendes divattól csak a főkötőjének az alakja ütött el. Valami -kalapforma volt az, melynek széles szalagja az álla alatt keresztül -kötve, azt csipkés csokrával egészen eltakarta. - -Hanem azért Lándory inquisitori szemeit nem csalták meg a szalagok. -Észre vette, hogy azok valamit rejtegetnek, a mi a férfi arcznak szokott -kiváltságos dísze lenni. - -Kezdett az a sejtelme támadni, hogy ő most aligha jó helyre jött. - -A társalgást a rendes, szokásos szólamformák kerékvágásba hozták. -Lándory világért sem hozta elő az ebédre hivást. Az asszonyság maga -említé fel sajnálkozva, hogy monsieur csak éjfél után fog hazatérni, -pénteken a prépostnál ebédel, s aztán beziguet játszanak hárman a -maire-rel. A mint aztán végre megállapodtak abban, hogy holnap -mindenesetre jó idő lesz, Lándory vette a kalapját s iparkodott háttal -kifelé megtalálni az ajtót. - -A mint a hotelbe megérkezett, már ott találta Boisgoberry urat. A -cabriolet ott állt a kapu alatt. - -– Épen önnek a házából jövök, mondá a souspréfetnek. Tisztelegtem az -asszonyságnál. - -Boisgoberry úr a falnak esett ijedtében. - -– Ön szerencsétlen bolgár sheik! Csak nem mondta ön el a feleségemnek, -hogy önt ebédre hittam? Hisz nem a házamhoz hittam önt, hanem a -tuskulánumomba! - -– Nem! Annyira bolgár nem vagyok, hogy ajtóstul rohanjak be a házba. -Kivált miután tudom, hogy pénteken ön a prépost úrnál szokott ebédelni! - -– Chut! Ej ej! De veszedelmes az ilyen gondolatolvasó emberrel -összeakadni! No hát, vegye ön fel a paletotját és menjünk. Nem szabad a -háziasszonyt megvárakoztatni. - -(Tehát házi asszony is van a tuskulánumban?) - -A cabriolet (világos kerülővel) a népkert felé vitte az urakat, ott egy -csinos kis házikó előtt megállapodott. Boisgoberry úr utasításba adta a -kocsisnak, hogy csak menjen vissza a remisebe, aztán este nyolcz órára -ismét jöjjön vissza, az «urat» a vasutra fogja szállítani. - -– Készen van az okiratunk? kérdezé Lándory. - -– Mind készen van. Csak a tanuk aláirását kell még a jegyzőnek -hitelesíteni. Egész nap nem jött oda a gazficzkó a hivatalba. Nem tudtam -felhajhásztatni. - -– Hátha estig nem kerül elő? - -– Bizonyosan előkerül. Tessék megnyugodni. - -Azzal a rácsajtóhoz ment, s meghúzta a csengetyűt. A házikó előtt kis -kertecske volt, cziprus bokrokkal és télizöld gulákkal. A csöngetésre -magától felnyilt az ajtó. Azt Boisgoberry úr ismét betette maga után, -midőn vendégével együtt belülkerültek, s aztán karonfogva vezeté azt fel -a vas csigalépcsőn a házikó emeletébe. Ott egy szobacziczus jött eléjük, -a ki elvette a kabátjaikat, esernyőiket, s azzal a souspréfet úr, minden -bejelentés nélkül, ajtót nyitott a vendége előtt az elfogadó terembe. - -Az igen csinosan volt berendezve altdeutsch stylben, az ablakok ólomba -foglalt színes üvegből. Természetesen minden utánzat. - -– Csak minden teketória nélkül, kedves barátom! biztatá a vendéget a -souspréfet. Csak sans façon! Egészen itthon vagyunk. Menjünk a -háziasszonykához. - -Lándorynak feltünt az, hogy nem a háziasszony jön a vendéget elfogadni, -hanem azok törnek be az ő szobájába. Ez nagyon is patriarkális szokás. - -A szobájában találtak rá, a hol Boisgoberry úr bemutatá őket egymásnak: -«monsieur Bartholomée de Lándory, grand inquisiteur du tribunal -austro-hongrois. – Az én kis keresztleányom». - -A souspréfet úr keresztleánya csinos kis asszonyka volt, finom, -halványpiros arczczal, igen nagy dióbarna szemekkel, karcsu, nyulánk -termettel, gyermetegen leeresztett sötétszőke hajjal. Csupa szelidség és -szemérmetes alázat. Látszik rajta a kisvárosi jó nevelés. - -Épen munkában volt. Kék és piros selyemből, aztán meg arany és ezüst -fonalakból s gyöngyökből horgacsolt egy házi sipkát, a mire szemérmesen -megjegyzé, hogy az meglepetésül készül «a férjem nevenapjára». - -Aztán bocsánatot kért a vendég uraktól, hogy a férje még nincs itthon; -iszonyú sok megbizatása van, egész nap dologban jár, de az ebéd órájára -pontban itthon lesz. Még soha sem váratott magára az elnézett «quart -d’heure de grace»-ig sem. - -Ez tehát nagyon derék férj lehet. - -Aztán csak folytatta a gyöngyszemek tűhegyre szedését, nem -feszélyeztetve magát a vendégek jelenléte által. - -Lándory megkisérlé egyről-másról beszélgetést kezdeni vele, de mindennel -«echéc»-et vallott. Ha azt kérdezte tőle, hogy olvasta-e Hugo Victor «La -légende des siécles»-jét, a souspréfet közbe kiáltott: «hüh! hogy -olvasna az én keresztleányom ilyen rettentő dolgokat!» Kisült, hogy még -regényt sem olvasott soha és szinházba nem jár, csak a -«passiojátékokra». Ellenben festeni tud, de csak virágot, olajnyomatú -minták után, a férje szobájának a diszítésére. Azután a madarakról -kezdett el vele beszélni Lándory, meglátva egy rézkalitban két kis -hangtalan exotikus pintyet. Ez a tárgy is csak a férjhez vezetett -vissza, az nem tűri az éneklő madarakat, mert felzavarják az álmából. Ha -pedig a lábainál doromboló angora cziczára vitte át a beszélgetést, az -is csak arra vált be, hogy a cziczának csak addig szabad a szobában -lenni, a míg a férj távol van, mert az még a macskára is féltékeny. - -– De hol az ördögben késik olyan soká? zúgolódék a a souspréfet, mikor -az óra már elütötte a négyet. A nőcske maga is nyugtalankodni kezdett, -ez még soha sem történt, hogy a férje megkésett volna! Vajjon nem -gázolta-e el valami postaszekér? nem döfte-e fel valami tehén? nem -esett-e rá valami háztetőről egy cserepező legény? a mik mind meg -szoktak történni. - -Végre öt perczre négy után hangzott a csengetyü jeladás, s arra jött -vágtatva fel a lépcsőn a várvavárt boldog férfiú. Az asszonyka minden -teketóriázás nélkül eléje futott az ajtóig, ott karjai közé temette, -csókjaival elborította, s midőn szabadon bocsátá, ott állt Lándory előtt -– a kis jegyző. - -Hát itt van odahaza a «szükséges semmi». - -Boisgoberry úr nagyot nevetett, mikor a kis clercet a két vállánál -fogva, mint házigazdájukat, Lándorynak bemutatta. - -A fiatal férj rendkívül örvendett, hogy szerencséje lehet ily -kitünőséget házánál elfogadhatni, s azzal, hogy hatalmát tüntesse, -parancsoló hangon utasítá az asszonykát, hogy siessen az ebéd után -látni, a minek az engedelmesen szót fogadott. - -Azzal fidélis kötődéssel fordult a souspréfethez. - -– Nos hát, keresztatyus! Volt sok dolog ma az irodában? - -– Igen! Fripon! Nekem magamnak kellett helyetted az egész relatiot -megírni. Most már csak siess a hivatalba, a mint a kanalat letetted, és -coramisáld az iratot, ne az én nevem alá, hanem a préposté alá írd a -hitelesítést. Már most aztán csak arra kérlek, hogy tintával ne öntsd le -porzó helyett az irást. Aztán majd beszéljünk róla, hogy hol jártál -egész délelőtt? - -– Hát én kérdezem öntől, hol járt ön egész délután? - -A souspréfet explodált a nevetéstől. - -– Akaszszanak fel! – Lássa ön, mr. Lándory, így paczkáznak a főnökeikkel -az ilyen gaminok, a kiknek hatalmas protektoruk van. - -Ezenben fel lett tálalva; az ebédlő igen kényelmes kis helyiség, nem -nagy társaságnak való, de négyecskén, mint most, igen jól lehet benne -megférni. A menu pompás volt, a borok kiválogatottak, a pezsgő veuve -Cliquot. Már azt el kell ismerni, hogy a «szükséges semmi» igen jól -eszik és iszik. És mind ehez cordialis jó kedve van. Egyre csipkedi, -szurkálja Boisgoberry urat, eszébe hoz bolondos kalandokat, a miket az -nagyon restelni látszik. Egészen oly modorban henczeg, mintha ő volna -az, a ki a souspréfet urat felkantározza, az asszonyka nem győzi -lehurrogatni, s eleget pirul helyette. - -Hanem a souspréfet úr áldott jó keresztapa. Minden tréfát, minden -mókázást felvesz. - -Mikor azonban már a fekete kávéra és a chartreusere kerül a sor, -kénytelennek érzi magát megszomorítani a társaságot, s hivatalos -komolysággal szól az ifjú házigazdának. - -– És most jegyző úr! Hirtelen öntse a gallérja közé azt a chartreuset, s -aztán lovagoljon fel (sarkantyút hordott a clerc mindig) a hivatalába és -végezze el a tudvalevő teendőket. Lándory úr még ma meg akarja azokat -kapni, hogy az esteli vonattal visszamehessen Párisba. - -A ifju úr felállt engedelmesen és megtörlé a száját. - -– De aztán gyorsan visszajöjj! – mondá a gyöngéd asszonyka. - -– Biz az pedig sem gyorsan, sem lassan nem fog mai nap visszajönni, mert -annak vele kell menni Lándory úrral, hogy Párisban is jelen legyen a -coramisatiónál. Azért csak pakold neki össze az utitáskáját s küld utána -az irodába. - -– Ah, szólt az asszonyka duzzogó hangon Lándoryhoz: az nem szép öntől, -hogy elrabolja tőlem az én kincsecskémet. - -S e közben olyan csunya szemeket vetett rá, hogy Lándorynak nagy -önuralmába került visszatartani a nevetését. - -– Nincs kegyelem! hatalmaskodék a souspréfet; officium pæcedit! - -Ekkor aztán az asszonyka durczásan felállt az asztaltól, otthagyta a -vendégeit, utána szaladt a férjének; a szomszéd szobából át lehetett -hallani a szapora csókokat, a bucsúzó nyafogás hangjait, a melylyel az -eltávozót útjára bocsáták. - -Mikor ketten maradtak egyedül a souspréfettel, azt mondá Lándory: - -– Uram! Nekem úgy tetszik, hogy «a szükséges semmi»-nek a hatalmas -protectora, a kivel önnek lehetetlen szembe szállani, senki sem más, -mint ön maga. - -Boisgoberry úr olyat nevetett erre, hogy a fehér mellényének a gombjai -felpattogtak bele. - -– Ön csakugyan genialis ember! Hogy kitalálta egyszerre! Ezt nevezem -gondolatolvasásnak! – Hanem valljuk meg az igazat, ezuttal monsieur -Houdin, kicsinyben mult, hogy hamis zsebben nem kereste az én -pisztolyból kilőtt zsebórámat! - -– Vigyáztak rám a «Spiriti miei». - -– Aha! Ezt a Bosco szokta mondani, mikor valami espiégleriehez készült: -«Spiriti miei, ubbedite!» Úgy-e bár, mikor meglátta ön azt az áll alatt -keresztül kötött nagy máslit? - -– Hanem monsieur, mit gondol ön, mi lesz abból, ha egyszer madame -megtudja, hogy ön nem eszik halat a plébánossal, meg a mairrel pénteki -napon, s beziguet nem azokkal játszik? - -– Nem lehet, drága barátom. A plébánosnak meggyónom a bünömet, az tehát -a gyónás titkát el nem árulhatja, a maireről pedig én tudom, hogy hát ő -hol szokott ebédelni? Egyik kéz a másikat mossa. Aztán az egyik pénteken -én viszek haza húsz frankot a feleségemnek, a mit a beziguen nyertem, a -másikon a maire ugyanezt a maga életpárjának, az asszonyok már előre -örülnek a pénteki halebédnek, szörnyű módon. - -Az asszonyka visszajött, ki voltak sírva a szemei, még mindig -szájszücsörítve nézett vasvilla szemekkel gonosz férjrabló vendégére. -Lándory aztán feltalálta magát, megköszönte a szíves vendéglátást s azt -mondta, hogy utána siet a jegyző úrnak a prefekturára, majd segít neki. -– Erre aztán mosolyra vonult a kis menyecskének az ajka. – Boisgoberry -úr még ott maradt. - -Lándory elmentében arra gondolt, hogy szép találmány az a «szükséges -semmi» intézménye, csakhogy nem Boisgoberry úré az első feltalálás -dicsősége. - - - - -LIDY CARCASSE. - -A mint a leány fel lett öltöztetve a grófné szobaleányának a ruháiba, a -mik épen a termetére illettek, behivatta őt magához Medea. – Sidonia -grófnő mellett ott maradt Hermione kisasszony ápolónak. - -A leány ügyetlenül járt a női öltözetben, minduntalan megakadt a térde -lépés közben, látszott, hogy férfiruhában járáshoz volt szokva. Egész -magatartása, fejhordozása is csupa garçonos volt, s nagyon hozzá illett -az arczához. Szénfekete göndörhaja oldalt volt elválasztva, mozgékony -szemöldei, eleven villogó szemei, természettől piros arcza, gúnynyal -felhúzott szája, előrenyomuló hegyes álla, lüktető orrczimpái inkább egy -női ruhába öltözött ifjonczot árultak el, mint fiatal leányt. A domború -mellkas, a széles váll, a keskeny csipő még öregbíté a csalódást. – -Medea az első pillanatra valóban meghátrált előle, azt hitte, hogy fiú. -Csak azután, mikor a szobaleánya biztosította felőle, hogy ez valóságos -nőnemű gyermek, állt vele bátran szóba. - -– Önnek a neve «Lidy Carcasse». - -A megszólított a leggyönyörűbb két fogsort mutatta meg erre a szóra, -elnevetve magát. - -– Igen, madame, de csak két esztendő óta, az előtt úgy híttak, hogy Lidy -«Saint Jean». Én játszottam a Champs Elyseés-ben szent Jánost a bibliai -tableaux vivants-ban, s hogy még az előtt hogy hittak, azt nem tudom, -mert elfelejtették a tenyerembe irni. Azután, hogy kinőttem a -szerepkörömből, beálltam az auteuili dynamitgyárba tölténykészítőnek, s -minthogy oda csak férfimunkásokat vesznek fel, azért fiúöltözetbe -bujtam. Ügyes voltam, a munkavezető a legveszélyesebb munkáknál -alkalmazott, ott alaposan kitanultam a robbanó szerek gyártását, azoknak -a shrapnellekbe elhelyezését, a bombák tempirozását, a robbantó -gyutacsok titkait. Mikor aztán a commune uralomra került, annak a -szolgálatába álltam, tiszti rangot kaptam, én voltam a felügyelője annak -a gyárnak, mely a rue Mouffetardban a dynamit granátokat készítette. Már -elébb neveztek el Lidy Carcassenak; (világító tűzgolyó). - -– És most hajlandó volna ön ezt a fényes nevet valami kevésbé ragyogóval -felcserélni? - -– Mindennel, madame, egész le a fénymázos skatulyáig. - -– Megunta ön a communardokat? - -– Tökéletesen. Nem azért, mintha a nézeteiket nem helyeselném, hanem -azért, mert ők nem veszik komolyan. Tessék elhinni, madame, hogy az -egész commune harczaiban egyedül az «internationalisták» voltak a «fene -gyerekek». Az elite trouppot képezték a betűszedők, a gépészek, a -lakatosok, meg a czipészek; a szabók már nem sokat értek. Azután jöttek -a lengyelek, a piktorok, meg az omnibuszkocsisok. Végre a kiszabadított -rabok. Ezek tudnak verekedni és sápadt arczczal a szuronyoknak helytt -állani! Az ujságirók csak vezetni szeretnek, de hátulról. A többi aztán -csak lármázni tud, vagy fedett helyről lövöldözni, de a tüzet ki nem -állja. A mint egy golyót hallanak döngeni, lekapják a fejüket, mintha -darázs volna. A bolondok! A darázstól van mit félni, mert az körülrepül, -úgy csíp meg, de ha a golyó egyszer eldongott a fülünk mellett, az -többet vissza nem jön, hogy megcsipjen. No nem igaz, grófnő? - -– Nem tudom. Én sohasem találkoztam se golyóval, se darázszsal. - -– No a grófné mama már beszélhetne egyikről. Neki három röpült el a feje -fölött. – «Csak» golyó. - -Medea elhatározta magát, hogy rátér a kényes kérdésre. - -– Mondja ön meg, mi dolga volt önnek Raoul Ripaillal? Beszélhet előttem -őszintén, én már «voltam» asszony. - -– Az igen egyszerű: felesége voltam neki. - -– Felesége? Hát nem tudja ön, hogy annak már van neje? - -– Nem kérdeztem tőle. - -– Megesküdött vele? - -– Természetes! A ki az internationaleba belép, annak nehéz esküt kell -letenni, hogy hű marad; ha áruló lesz, halál a fejére! Az nem olyan -könnyen vehető eskü, mint a milyent a Saint Germain l’Auxerroiban -szoktak kicserélni. - -– Tudta ön, hogy Raoul Ripaille egy főúri családnak a tagja? - -– Azt mindenki tudta. Hanem arról, hogy Raoul Ripaille miket tett, miket -végzett a commune dolgai alatt, több kérdést ne intézzen hozzám a -grófnő, mert arra, hogy őt el nem árulom, még mindig köt az esküm. - -– És mégis elárulta ön őt. - -– Az nem volt árulás. Az tökéletesen félreértett dolog. Hát mikor a -Montmartret is megostromolták a versaillesiak, Raoul Ripaille egy -csoport internationálistával lemenekült a katakombákba. Én is velük -akartam menni, de engem visszautasított, «Asszony nem kell ide!» -Elmondá, hogy védeni fogják magukat odalenn a kétségbeesésig. Raoul -Ripaille megesküdött, hogy ha kényszerítve lesz rejtekéből előjönni, két -Orsini-bombát hoz magával, s az egyiket le a kövezetre, másikat a -boltozatra hajítja fel, úgy töri össze magát és ellenségeit. - -Medea grófnő a kezeit dörzsölte fáztában. - -Lidy Carcassenak pedig egyre mosolygott az arcza. - -– Hát aztán mikor a nagy plakátok megjelentek az utczaszögleteken, meg -az affiche oszlopokon, a miken az volt hirdetve, hogy a ki Raoul -Ripaillet felismerni tudja, jőjjön oda a tombeau d’Isoardhoz, jutalmat -kap, mert Raoul Ripaille meg lett kegyelmezve, hát akkor én azt -gondoltam, hogy sokkal jobb lesz, ha én odamegyek, s a kloakák -undokságaiból előmászó piszkos alakban felismerem Raoul Ripaillet, a -milyennek én máskor is láttam már, s az által megmentem az életét, mint -ha ő rettenetes igéretét beváltva, ellenségeivel együtt magát a levegőbe -röpíti. No hát nem volt igazam, grófnő? - -– Igaza volt. - -– Én előre közöltem a nézetemet a communardok elfogatására kiküldött -őrnagygyal, az én tanácsomra töltötték meg a terem padlását -csertörmelékkel, s a magasba hálót húztak. Hát ezt is azért tettem, hogy -a fenyegetését be ne válthassa s a mikor kilépett az oduból s daczosan -odahajítá a két Orsini-bombát: bizony nagyon sietnem kellett vele, hogy -a nevét elkiáltsam, mert már akkor minden tüzérnek a kardja ki volt -rántva a hüvelyéből s a feje fölött villogott. – Hát árulás volt ez -tőlem, madame? - -– Nem volt az. - -– És ő mégis árulással fizetett érte nekem. Oda kiáltott a katonáknak: -«ez nem tiszt hanem némber! tépjétek le róla az egyenruhát!» És mikor -leszakgattak rólam mindent, csufságra, nevetségre oda voltam dobva, a -mikor nem tudtam, hogy a két kezemmel a szégyenemet takargassam-e, vagy -a rámhulló ütéseket hárítsam-e el? akkor oda rohant hozzám s a csizmája -sarkával megrugott. Hét hegyes szeg van a csizmasarkában, mind a hétnek -a sebhelye itt van a csipőmön. Akarja látni, madame? - -– Nem! Nem! Ne mutassa! – kiáltá Medea, kezével eltakarva az arczát, -mely egyszerre lángra gyulladt. - -Lidy Carcasse pajkos mosolylyal csusztatá vissza a félig felkapott -öltönyét s bizalmaskodva suttogá: - -– Bizony nem asszony ön, hanem csak leány. - -– Elhiszem, hogy ott van. - -– Ott is fog maradni, a míg csak élek, s emlékeztetni fog valamire! – (A -leány arcza e perczben indulatos fenyegetésre torzult.) – És ekkor, -madame, egy egészen idegen férfi, a ki addig hideg vérrel, közönyösen -állt ott Lis Blanc grófnő mellett, midőn én szégyenemben, fájdalmamban -nem tudtam hová menekülni, hirtelen leveté a köpenyét s rádobta a -mezítelen testemre! Az önök családjához tartozik ez a férfi? - -– Nem tartozik hozzánk. - -– Nem is fog ide tartozni valaha? - -– Ne adj’ Isten! - -– Hát azt én nagyon sajnálom. Mert én ennek az embernek tudnék olyan -hüséges kutyája lenni, a ki éjjel-nappal vigyáznék az ajtaja előtt s a -tolvajt, a ki az ágyához közelít, bizony megharapnám. - -– Menjen ön most aludni, Lidy Carcasse! ön nálunk marad s jó dolga lesz. - -* - -Medea utána gondolt a hallottaknak. - -Ennek a rejtélyes embernek az alakja megint egy pár új ecsetvonással -lett kiegészítve: «irgalmasság, szemérmesség.» – Erények. De gyönge -szív. – Az a rugás a csizmasarkkal: – az csúf dolog; – de erő! - - - - -DE L’AISNE ALFRÉD. - -Végre minden rendbe jött. - -A törvényszék megállapítá Lis Blanc Sidonia grófnő gondnokságát mostoha -fia, Lis Blanc Lyonel fölött, annak nagykorúvá lételéig. - -Még csak egy kis formaság volt betöltendő. Törvényes szokás szerint a -gondnoki hatalom kezelése akkor lép érvénybe, a mikor a törvényszék -határozata a gondnokság alá vetettnek kézbesíttetik, vagy abban az -esetben, ha ennek holtartózkodása nem volna kitudható, e határozat a -Moniteurben háromszor kihirdettetik. - -Ezuttal az előbbi eset volt. Lis Blanc Lyonel gróf biztos fedezet alatt -tartózkodik a Messageries Maritimes «Copernique» nevű hajóján, mely -útban van Alexandria felé. E szerint tehát csak azt a kis időhaladékot -kell bevárni Lándory urnak, a míg a Messageries Maritimes másik hajója a -«La Fayette» utána megy az elsőnek szintén Egyptomba, s ott a követség -útján felszólított khedive felkeresteti a kavaszai által valahol a Nilus -cataractáinál vizilovakat vadászó Lyonel grófot, aláiratja vele a -kézbesítési térítvényt, s az ismét a tengeri úton visszakerül. Akkor -azután rögtön aláírhatja Sidonia grófnő a Traumhold per megszüntetésére -szolgáló okiratot. - -Addig bizony kitavaszodik. - -Hát hiszen az nem tartozik a nagy szerencsétlenségek közé, ha az ember -kényszerítve van Párisban tölteni egy egész telet. Lándoryra nézve pedig -különösen nem volt az. Ez esztendőnek a téli évadja ugyan nem -kinálkozott a szokásos mulatságokkal, a mik Párist «a gyönyörök -paradicsomává s az erszények purgatoriumává» teszik, hanem annál több -alkalom kinálkozott a komoly tanulmányozásra. Hogyan emelkedik fel -önerejéből egy földig gázolt óriás. A franczia nemzet a bukása után -mutatta meg, hogy milyen nagy: öt miliárdot fizetett azért, hogy a -hódító lába ne tapossa tovább hazája földét. Maga fizette ki, nem -könyörgött senkinek. Nem kellett rá kényszeríteni senkit; nem kellett -nagy szavakat kiabálni: adta mindenki önkényt. Aztán hozzálátott a -munkához. - -Legelőször a saját fiainak őrjöngő keze által ütött sebeket gyógyítani. -Elkezdték a leégett paloták romjait lehordani, a szükségeseket újra -építeni. A parlament átköltözött Párisba. Komoly, méltóságos nyugalom -vette át az uralmat. Törvényszékek, hivatalszobák, börze folytatták a -félbeszakadt munkát; a hadsereget újra teremtették, a hivatalokat -epurálták. Az ipar, kereskedés rendes kerékvágásba tért, a művészet -minden ága új virágzásnak indult. Soha sem volt Páris nagyobb, soha -szebb, mint ebben az esztendőben. Ekkor volt a franczia nemzetnek az -igazi «gloire»-ja; csakhogy ez a «dics» nem császároké és hadvezetőké -volt; hanem polgároké és parasztoké. - -Lándory, látva azt, hogy hosszabb időt lesz kénytelen itt tölteni, -garçon szállást fogadott a Boulevard des Capucinson s ott élt, minden -társaságtól visszavonulva; nappal az üléseket, a törvényszékeket, -muzeumokat, képtárakat, könyvtárakat, ipartelepeket látogatta, estéit -szinházban tölté; ha szép idő volt, a «bois»-ba tett kirándulást, vagy -Páris környékébe. - -Egy délután, hirlapolvasás közben, De L’aisne Alfréd lepte meg a -szállásán. - -Lándory nem titkolhatta el az arczán bámulatát, a nem várt látogatás -fölött. - -– Hát ha a hegy nem jön Mahomedhez, akkor Mahomed megy a hegyhez. Te nem -is mutatod már magadat «mi nálunk». - -Lándory nem tudta, hogy a tegezésen csudálkozzék-e, vagy a -«minálunk»-on? - -– Talán bizony el is felejtetted, hogy mi Seigniersben, az emlékezetes -lakomán pajtásságot ittunk egymással? - -– De igen. Hanem azt gondolom, hogy az ilyen borozás közben fogadott -testvéresülést másnap el szokta minden ember felejteni. - -– Már erre mifelénk pedig az a szokás, hogy pajtásságot borral -köszöntenek fel. Én soha sem láttam, hogy mandulatejjel lettek volna per -te s tu valahol. - -– Köszönöm. No hát ülj le és gyújts rá. - -– Ebéd előtt nem. Jösz velem a fréres provenceauxhoz? - -– Nem bánom. Hanem hát előbb essünk keresztül valamin. - -– Ugyan min? - -– A kölcsönös bemutatáson. - -– Hát még nem volnánk egymásnak bemutatva? - -– Azaz, hogy látásból ismerjük egymást; hanem én valami mást értek ez -alatt. Én tudom azt jól, hogy te neked senki a kerek földön olyan rossz -szolgálatokat nem tett, mint én. - -– Az már bizonyos. Ezt nem is szükség detailloznod. Van szerencsém! S ha -épen nem születtél volna ezen a planétán, vagy elhalaszthattad volna azt -egy rövidke századdal, hát fölöttébb leköteleztél volna vele. Minthogy -azonban már csakugyan itt vagy, hát nem bántam volna, hogy ha olyan -rendes észjárású embernek születtél volna, a milyen ezer közül -kilenczszáz kilenczvenkilencz. – Hát akkor azt tetted volna, hogy a mint -azt a régi divatú vasszekrényt megtaláltad a «wünschelruthe» segélyével… - -– Mondtam már, hogy az inasom vezetett rá; az meg a tolvajtól kapta -örökségbe. - -– No hát akár hogy volt, egy rendes eszű ember, mikor ilyen kincset -megtalál, (becsületes embert értek, a ki nem szökik el vele) hát akkor -azt tette volna, hogy elhozza Seigniersbe. Ott lakik a természetes -tulajdonos: De L’Aisne Alfréd. Annak azt mondja: «Nézze uram, itt van a -Lis Blanc szekrény; ebben van nem tudom mennyi értékű gyémánt, aztán meg -egy végrendelet. Ennek már tudom az értékét. Én találtam rá, annak adom, -a kinek akarom. Lis Blanc grófnő elég fösvény volt (az angolok -«lencseszámlálónak» mondják) húszezer franknyi koldusfillért igérni a -megtalálónak. Önt okosabb embernek nézem. Ön megád ezért a szekrénykéért -egy millió frankot.» – Én szó nélkül megírtam volna az utalványt a -bankáromhoz egy millió frankra s aztán – nem ismertünk volna egymásra -többet, ha az utczán találkozunk. - -– Kivéve, hogy ha én lettem volna az a «becsületes» Monte Rosso, a kinek -csakugyan «ez» a nemes szándéka volt az ellopott végrendelettel, s a -kivel az ellopás előtt elégszer váltottatok a betting housban egy -szívélyes «tsau»-t, – s a visszalopás után talán még szívélyesebben. - -– Ebben megint igazad van. Te tudsz ripostozni. No hát jól van. Ezer -ember közül mégis azt mondom, hogy kilenczszáz kilenczvenkilencz Mont -Rouge lett volna. Nekem jutott az átkozott szerencse, hogy a főnyerőt -kihúzzam. Egy ilyen paradoxon, mint te vagy, a ki a szerencsét -kopasztatlanul ereszti ki a kezéből. Ez a természet játéka! - -Lándory kénytelen volt ezen az ötleten nevetni. - -– Hát ezáltal természetesen kivívtad azt, hogy én, valahányszor valaki a -nevedet előhozza előttem, azt felelem rá: «ez egy igen derék, jellemes, -korrekt gentleman; a kit nem bánnám, ha az ördögök elvittek volna, -mielőtt föltétlen tiszteletemet kivívta!» - -– Nagyon hizelgő rám nézve. - -– Még azután is lett volna alkalmad engemet végtelenül lekötelezni, nem -anyagi érdekből, de barátságból; – ha engedted volna, hogy azt a -haszontalan ficzkót, a Lyonelt hadd érje el a maga fatuma az ő Raoul -Ripaille álarcza alatt. Már erre csakugyan nem kötelezett semmiféle -hétköznapi becsületérzés; erre egy valóságos hamvazószerdai ájtatosság -kellett, hogy ezt a kétségbeesett alakot megmenteni segíts. Hát azt is -megtetted. Én bizony nem tudom, hogy minek avattad bele magadat. De hát -már megvan. S nekünk van egy példabeszédünk: «de faire bonne mine au -mauvais jeu.» Hát annak a «rossz játékhoz csinált jó pofának» vagyok én -a megtestesült képviselője. – Eleitől fogva ilyen voltam mindig, úgy -híttak, hogy «un bon enfant.» - -Lándory pedig semmit a világon úgy nem gyűlölt s talán semmitől úgy nem -félt, mint a kit úgy hínak, hogy «jó fiú!» - -– Én soha semmiért meg nem haragszom. Ez a macrobioticának a legfőbb -titka. A ki megtréfált, azt visszatréfálom, de meg nem verekszem vele. -Nekem soha párbajom nem volt. - -Lándory azt gondolá magában, hogy ez a legveszedelmesebb fajtája a -jellemeknek: a «meg nem haragítható,» a ki elteszi a jégre a kapott -bántalmat, együtt nevet azokkal, a kik az ő rovására nevetnek, tovább is -jó czimbora marad; csak az alkalomra vár, vagy nem is vár, de előidézi -azt, hogy a kölcsön kapottat visszafizethesse: a sértést nagylelküen -eltűri, maga meg nem verekszik érte, továbbra is jó czimbora marad, -hanem azután igyekezik a jó pajtást egy harmadikkal összeveszíteni, s -azzal szurkáltatja meg. - -– De párbajsegéd voltál? – szólt közbe Alfrédhoz. - -Alfréd nagyot nézett a szeme közé. Beh hülye kérdés! Vagy talán eléje -került az ő eszejárásának ez az ember? - -– No csak azt mondom, hogy mi igen jó pajtások leszünk ezentúl. Te -elvégezted a dolgodat, az én nagy káromra; de egészen korrekt, gavallér -módra. A társaságban jó hired van. És én büszke leszek rá, ha karöltve -vezethetlek be mindenüvé. A klubbjainkba és az estélyeinkre. Azért nem -szükség kártyáznod. Tudom, hogy semmi játékhoz sem értesz. - -– Minden játékhoz értek. Épen azért nem játszom, mert az első osztás -után minden kártyát megismerek a hátáról. - -– Ah! Ismét egy míveletlenül hagyott aranybánya! Ha én ezt kölcsön -kérhetném! De te úgy élsz itt Párisban, mint egy remete. Nem látunk sem -a Ranelaghban, sem a Mabilleben. Szólj csak, voltál-e már egy -operabálban? Láttál-e már egy galopp infernált? - -– Voltam én mindenütt és láttam minden láthatót. Én is voltam diák, még -pedig itt Párisban, mikor a Sorbonneba jártam. Nincs előttem új dolog a -világon. - -– No hát akkor annyival inkább eljárhatsz most is. Az ember a mások -bolondságain jól mulat. - -– A saját magáén még jobban. - -– Vettem észre az arczodon, hogy meghőköltél, mikor azt a szót ejtettem -ki: «minálunk.» Én és Lis Blancék! Furcsa hybridum lehet ez a viszony! – -Hát látod – én most a legjobb barátságban állok velük, a mióta -Seignierst vissza kellett nekik adnom. Hahaha! Nemcsak Seignierst, hanem -a szép asszonyt is. A mióta elvált férj és feleség vagyunk, minden nap -meglátogatom Medeát. Férjnek nem váltam be, házi barátnak igen. Hordom -neki a pletykákat s ő igen jól mulat rajtuk. A «mámi» is elsohajtotta -már az eladott lovakat s a kicserélt Rembrandtokat. S nem nélkülözhet a -jour fix-ein. Én még többet megbocsátottam neki. Az a sajátságos -természetem van, hogy azokhoz ragaszkodom legjobban, a kik leginkább -megbántottak. - -– Akkor tökéletes antithesise vagy Sidonia grófnőnek. - -– Gondolod? Kitalálom a szavaid értelmét. Ha én azokhoz ragaszkodom -legjobban, a kik leginkább megbántottak, úgy Sidonia grófnőnek meg az a -balvégzete, hogy azokat üldözze legjobban, a kik vele jót tettek. – No -látod, ebben az egyben csalatkozol. Ezek az asszonyok beléd vannak -bolondulva egészen. A hogy a jó német mondja: «Sie haben einen Affen an -dir gegessen». Csak rajtad áll, hogy bele házasodjál a családba. - -– Van ám nekem egy olyan könyvem, amely erről határozottan lebeszél. - -– Hogy hiják a könyvedet? - -– Az iskolában «tabula Cebethis»-nek hiják, parasztnyelven -«kétszerkettő». - -– Ah! Te számítasz? Hisz ők nagyon gazdagok. - -– Hisz épen ez az ok. Nekem van akkora jövedelmem, hogy abból -legénymódon urilag megélhetek (természetesen «noble passiok» üzdei -mivelése nélkül) sőt egy olyan asszonyt is el tudok tartani, a ki -szereti az otthont, a ki gyönyörűségét találja a falusi életben, beéri a -saját nevelésű lovaimmal, a pesti salonokon túl nem vágyakodik; a -szinházi premierekkel és a filharmoniai concertekkel ki van elégítve; -négyszernél többször egy évben nem változtatja a divatot, s «Mezei és -Árvai» firm ját meg tudja becsülni, a mellett örülni tud neki, ha -nyárára Balaton-Füredre vagy Tátra-Füredre elviszem; egy kis -olaszországi kirándulásért pedig épen háladatos; ha nevenapjára egy kis -szerény kétezerforintos karpereczet veszek neki ajándékul, azt teljes -életében dicsekedve viseli, a rendes időben pedig a havi pénzéből kijön, -s a mit megtakarít belőle, azzal jótékonysági ösztönének tesz eleget. – -De hova legyek én egy olyan asszonynyal, a ki Párisban hotelt tart, a -butorzatát minden évben változtatja, a ki a divatot nem követi, hanem -vezeti; a ki a lóversenyeken saját paripáit futtatja; a kinek a -salonjaiban művészfejedelmek hangversenyeznek; a kinek ambitiója, -túlragyogni a kortársait; – ezt az én kétszerkettőm ki nem adja. Azt -pedig, hogy egy gazdag nőnek szegődjem hitves rabszolgájául, tiltja az -ízlésem. - -– Hahaha! Hahaha! Hahaha! Kaczagott az egész diatriba alatt Alfréd, -hanyatt dobálva magát a kereveten. Ah be derék! Nagyon derék! – -Elvégezted már? – Te itt most Sidonia grófnőről beszélsz! Hahaha! - -– Természetesen. Vele csaknem egykorú vagyok. Ő is özvegy, én is. - -– De az ördögnek volt eszébe a mámi! Hisz azt inkább elvenném magam, ha -pénzért akarnék házasodni. Én a leányát értettem. - -Bertalan nagyon jól adta az elcsodálkozót; pedig tudta ő azt jól; csak -hogy épen jónak találta a félreértőt játszani. - -– Micsoda? Te Medea grófnőre gondolsz? Csak nem talán? - -– Na de igen. Ő épen az a nő, a kit te az első fejezetben leirtál; a ki -nem szereti a pompát, rajong a falusi gyönyörökért; s a ki nem -gazdagabb, mint te vagy. - -– De ez eredeti egy ötlet. Te ajánlod nekem azt a nőt, a kitől elváltál, -mikor a feleséged volt? - -– Különös: nemde? Magam is azt hiszem. Akarod, hogy elmondjam neked az -egész történetet: a mi nevezetes menyegzői éjszakánknak tündéri titkait? -No no, bátran meghallgathatod, nem fogsz elpirulni rajta. Semmi -csintalan fordulatok nem fogják moralis és æsthetikai érzékedet -megbotránykoztatni. - -– Én nem vagyok prude. - -– No hát ülj le ide mellém, s kinálj meg egy pohár cognaccal, hogy az -emlékezetemet felfrissítsem. Így ni! Koczintsunk az «ő» egészségére. – -Hát kezdjük az elején. Az öreg Lis Blanc meghalt; a végrendeletében -engem tett örökösévé. Hanem az özvegy, meg a kitagadott fiu protestatiót -emeltek, azon az alapon, hogy volt egy utóbbi végrendelet, a mit -ellopott valaki. A törvényszék arra zárt rendelt el az egész birtok -ellen. A dolog nemcsak Lis Blancékra, de rám nézve is kellemetlenné -lett; mert én voltam az a Tantalus, a kinek nem szabad a szája előtt -uszkáló almába beleharapni; egy árticsókát nem lehetett levágatnom a -kertben a massæ curator engedelme nélkül. Hát akkor azt gondoltuk ki, -hogy amicára lépünk; kiegyezünk, olyanformán, hogy én nőül veszem -Medeát, s vele együtt a seigniersi dominiumot, a Lis Blancoknak pedig -átengedem a La Grenouilli uradalmat, meg a párisi palotát. Minden -kettőnk között lett elvégezve: Sidonia és én közöttem. Csak a kész -szerződéssel léptünk Medea elé. Természetesen, neki is meg kellett tudni -a dolgot. Az anyja felszólítá, hogy nyilvánítsa beleegyezését. Medea -vállvonva mondá: - -– Mikor keresztnevet kerestetek ki a számomra, akkor sem kérdeztétek -meg, hogy fog-e az nekem tetszeni? Minek kérdeztek most, mikor -vezetéknevet választottatok! - -(Én nem voltam rá nézve más, csak vezeték név!) - -– Tehát elfogadod De L’Aisne Alfrédet férjedül? - -– Én nem bánom, csak ő meg ne bánja. - -Ez volt Medea grófnő szerelmi vallomása. – A regény többi része az -ékszerészeknél és a csipkeárusoknál folyt le. - -Egyébiránt egészen összeillő pár voltunk, Medea tizennyolcz éves, én meg -negyvennyolcz. A legszebb életkor. Negyvenöt esztendős koráig az ember -csak suhancz; azontúl kezd el valóságos férfi lenni. Ötven esztendőn túl -pedig egyenesen visszafelé fiatalodik; minden évfordulón egy évvel -ifjabb lesz. - -Lándory nagyot nevetett: «még utóljára majd fogzásban hal meg!» - -– A fiatalabb barátaim (a veled egykorú tacskók) épen úgy évelődtek -velem. Hanem hát én csak nevettem őket. Régi praktikus vagyok én az -ártatlanságok elleni harczban. Londonban éltem nyolcz esztendeig. Az az -igazi világ! Páris csak gymnasium ebben a tekintetben; London a -collegium. Tagja voltam a «minotaurus» társaságnak. Tudod, mi az a -minotaurus? - -– Tudom. - -– Mindent tudsz. Tehát nem kivánod, hogy beszéljünk a részleteiről? Az -atheni «szüzek adójáról». - -– Hát bizonyos korig «telles choses se font, mais ne se disent pas,» -bizonyos koron túl pedig «elles se disent, mais ne se font pas». Rajtad -áll, hogy beszélj-e? - -– Ez megint «touche» volt! Tudod: a csábítás nem mesterségem, az -katonatiszteknek való. Hizelkedni, turbékolni, «Lied»-eket danolni -zongora mellett! Én a realismus embere vagyok. Az ilyen processust -legjobb az execution kezdeni. Itt legjobb törvény a statárium. Az -áldozat könnyei engem meg nem lágyítanak. Hanem azt az egy genret, a -szent házasság utján kivívott diadalt, megvallom, hogy még nem -próbáltam. Annál kiváncsibb voltam rá. - -A házasságunk a szokott szertartásokkal ment végbe. Elébb a közjegyző -előtt irtuk alá a szerződést, a miben minden benne van, csak a fődolog -hiányzik belőle, a miért az ember megházasodik. No de ezt helyrepótolja -azután az egyházi esketés; a mit rangbeli jegyesek nem szoktak egymásnak -elengedni. Medea mindent megtett, a mit diktáltak neki. Keztyűs kézzel -olyan szépen odaírta a nevét, a hogy én keztyü nélkül sem tudom. Az -oltár előtt aztán, mikor az esküvésre került a sor, lehúzta a keztyüjét, -úgy tette az én kezembe. Aztán mit gondolt ki? Az alatt, a míg én az -esketési formulát az érsek után elmondtam, az ujjai hegyével folyvást -csiklándozta a tenyeremet, úgy hogy én majd a bőrömből ugrottam ki. A -hátam mögött álló násznagyom, De Saltis herczeg odadörmögött a fülembe: -«Az ördögök vannak veled, hogy úgy vigyorogsz?» Mikor meg ő rá került a -sor, olyan lassan suttogott, hogy az eskető pap nem hallotta, hogy az -esküformát mondja-e utána? Én hallottam. A miatyánkot mondta el. S mikor -azt kellett volna hangoztatnia, hogy «Isten engem úgy segéljen!» azt -susogta, hogy «de szabadíts meg a gonosztól!» Hanem azért meg volt adva -a módja, s mi ugy tértünk vissza a templomból, mint férj és feleség. -Következett egy pompás dejeuner a Lis Blanc palotában, melyen maga -Persigny is jelen volt feleségestől. Az én menyasszonyom se nem evett, -se nem ivott. Nekem bizalmasan bevallotta, hogy olyan borzasztóan be van -fűzve! «No de majd ha otthon leszünk a seigniersi paradicsomunkban, -annál jobban fog esni az ebéd, biztatám én gyöngéden. A fesztelen -deshabillé!» «Csitt!» mondá ő, az ujja hegyét a szájamra téve. S én -elfelejtettem azt az ujjacskáját megcsókolni. Ekkor az egyszer lett -volna rá alkalmam. - -Az elválás a mamától minden könyhullatás nélkül ment végbe. -Tulajdonképen én rajtam lett volna a sirás rendje; mert én hoztam az -áldozatot. Medea nem szeretett senkit. Az a Lyonel iránti érzelme nem -több ábrándos testvéri szeretetnél, neki nem kellett a szivéből senkit -kitépni. De én nekem fel kellett mondanom a viszonyt Scillával: az -isteni bajadérral, a kiért valaha Brahma megbocsátott az egész -osztálynak. – Tudod ez az a «diva», a ki miatt Lyonel futó bolonddá lett -s elhagyta a feleségét. Nekem sikerült őt állandó lakhelyhez kötnöm, egy -hotelnek az árán a Citében. – S ezt lachiroznom kellett, hotelt és -istennőt, midőn megházasodtam. Hélas! Micsoda bucsú lakoma volt az a rue -Lepelletieri házban az esküvő előtti napon! - -– Te az esküvőd előtti éjt a kedvesednél töltötted? - -– Dehogy az éjt! csak a napot. Éjfél után két órakor már otthon voltam, -s odáig nappal van. Aztán hát mit akarsz? Bucsút venni csak kell az -embernek, s mikor tegye, ha nem az utolsó nap? Hát mondom, hogy az -áldozathozó fél én voltam. Mert Medea is szép, az igaz, szobrász szemmel -nézve, tökéletesebb szépség, mint Scilla. De már egy festő Scillának -adná az elsőbbséget. Micsoda colorit! chamæleoni szinváltozás! Mennyi -báj! Minő mozdulatok! Micsoda arany zuhataga a hajfürtöknek! Ha egyszer -az arczképét megmutatom neked! Azt, a melyiket nem tesznek a -kirakatokba. Egy költőnek pedig épen meg kellene miatta bolondulni. Az a -temperamentum! Az a szenvedély! A szikrázó elmésség. Soha se ugyanaz. Az -ember tizenkétféle asszonyt vél benne feltalálni. Majd egyszer elviszlek -hozzá. Szeretném, ha belebolondulnál. Ez lenne az én legédesebb boszúm! - -Lándory nevetett: «Soha nagyobb szerencsétlenség ne fenyegessen.» - -– No hát mondom, a ki tulajdonképen áldozatot hozott, az én voltam. -Megérdemlettem volna, hogy azt méltányolják. – A bucsúvétel után rögtön -a vasuthoz hajtattunk; egy bőrönd, Medea legszükségesebb öltönyeivel, -meg egy szobaleány, volt az egész uti czókmók. Seigniersben -diadalkapuval és transparentekkel vártak; az egész tüzoltóság kivonult. - -– Indokolt megjelenés. - -– Ugyan ne élczelj közbe! – A kastély minden terme ki volt világítva; -valamennyi cseléd gala-livréeben. Még a ketreczben tartott medvére is -két font melanogént kenettem fel, hogy fekete legyen, mert nagyon fakó -volt már a bundája. Én úgy vezettem fel kézen fogva bájos urnőmet a -márvány lépcsőkön, gyönyörködve sylphidszerüen libegő léptei -ruganyosságán. Egy tekintet a plafond frescoinak mythologiai alakjaira -felébreszté fantasiámat: ő még ezeknél is szebb «lesz». Azután -átvezettem őt saját lakosztályába s ott elmondva előtte, hogy e percztől -fogva ő a háznak korlátlan uralkodó királynéja, magára hagytam őt, hogy -átöltözhessék. Ebédnél majd találkozunk. – Frascatitól hozattam el ez -alkalomra a legjobb szakácsát s magam készítettem el a menüt. – Barátom, -a menü az ilyen alkalommal a fődolog. A gyomor készíti elő a szivet: -«sine Cerere et Baccho friget Venus» régi közmondás. Először is -tekenősbéka leves, szerecsendió virággal, arra egy pohárka old Sherry. -Azután whitstable osztrigák; egy pohár johannisberger; azután tengeri -rák és bibicztojás, sauce mirobolantetal; egy pohár chateau Lafitte, -majd zephir de chevreuil szarvasgombával és tengeri pók puffancskákkal, -utána madeira, közbe sorbeth ananasból; azután szalonkák zellerievel, -gyömbér compot, kezdődik a grandvin Mumms, végül: fonds d’artichauts; -ismét pezsgő. Berekesztésül vanilia és marasquin fagylalt, záradékul -római chocoladebombon, giardinetto és egy pohárka vin sec de Tokaj; s -pour la bonne bouche dupla mokka és egy kupicza curaçao. Barátom! Ide -hallgass, mert ez a lényeges dolog. Ez a tudományok tudománya. Ezeknek a -csodaszereknek az atomjaiból támad a szerelem, a mi, mint minden a -világon, nem más, mint anyagcsere. - -– No hát kedves egészségetekre kivánom. Remélem, hogy jól laktatok. - -– Csak lassan! Én gyöngéd figyelemből magában az urnő boudoirjában -teríttettem fel az étkező asztalt. Háttérben a lefüggönyözött alcoven, -melynek szétnyilt szőnyegén át egy rózsaszin üveggel borított éji mécs -kaczérkodik. A boudoirt egy discret lámpa világítja meg; osztozva a -félhomály csinálásban a kandalló tüzével. A falon, sötét rámában, -Correggio Ledája, a szögletben Pradier fürdő Aphroditéje. A niluskék, -gyöngéd virágos atlaszbutorok között egy alacsony kerevet, óriási -jegesmedvebőrrel letakarva. Finom héliotrop-illat az egész szobában. -Nagyszerű volt. - -– Valami mégis kimaradt. - -– Ugyan mi? - -– Egy kéve zsupp. - -– Ejnye, de bizarr ötleteid vannak! A mint Medea készen volt a -toilette-jével, siettem át hozzá. Kopogtam. «Szabad!» Belépek. Egészen -meg vagyok lepetve. Nőm házi pongyolája igéző. A la Lamballe. Emlékezni -fogsz e divatra. Az utczán nem hordják, csak otthon a hálószobában. -Nagy, fodros főkötő, mely egészen körülfogja az arczot, a keblen -keresztül kötött fehér kendő, mely hátul a derékon van összebogozva, -gazdag kézi himzéssel; kiegészíti egy fodros kötényke. Elragadó szép -volt benne. Nem állhattam meg, hogy magasztalásomat ki ne fejezzem -előtte, a mit ő királynői fejbólintással fogadott. Kezet is akartam neki -csókolni, de akkor láttam, hogy szarvasbőrkeztyü van rajta, a mitől én -iszonyodom. Gondoltam, hogy evésnél majd lehuzza. - -Hát hiszen le is huzta s engedte a leggyönyörűbb kezeket és karokat -bámulnom. Kitünő étvágya volt. Étsoromnak semmi része nem vallott nála -szégyent. Szépen tudott enni, grátiával, a mi nagy előny. És ivott is. -Minden pohárból ivott. – Barátom, ez is az élvezetek tanulmánya, -megfigyelni egy ártatlan nő-arczon a bor hatását, a kinél az még -szokatlan ujság; elkezdve az első hajnalpiruláson, egész az alkonyati -biborlángolásig. Az első pohárnál a szemekben új sugár jelen meg, a -másodiknál majd szikrázó tűzzé válik, míg végre megjelenik a -szivárványos köny eloltani a tüzet s végre az utolsó pohárnál a -lecsukódó szempilla rátakarja az éjszakát. Hejh! de sokszor elmerültem -én ezen meteorologiai észleletben! – Aztán következik a csillaghullás! – -A villámlások! - -– Pohártörés mennydörgésével. - -– No hát mind ebből Medeánál nem volt semmi. – Barátom! Ugy ivott az, -mint három «rat»![2] Meg sem látszott az arczán a bor hatása. Egy -cseppet sem lett tőle pirosabb, mint azelőtt volt. Úgy ivott, mint egy -«diákné», egész flegmával. Felvette a tele poharat s letette üresen. Ez -talentum! Ennek különös adománya van. Még csak beszédessé sem lett tőle. -Más asszony a fél ebédet elfecsegi: ez nem ismert egyéb feladatot, mint -a tányérján «tabula rasát» csinálni. Engem ingerelt ez az ő változatlan -arcza, elkezdtem neki pikáns adomákat mesélgetni, az Oeil de Bœufből, -Boccaccioból, meg a saját élményeimből. - -– Fi donc! - -– Kérlek! Sirva ne fakadj! Nem tett az arra semmi hatást. A -legsikamlósabb adatai után is a chronique scandaleusenek csak oly -hidegen, elpirulatlanul nézett le rám azokkal a gazella-szemeivel; -mintha nem is hallotta volna, a mit beszélek. Fogadni mernék, hogy az -alatt a «hiszekegyet» mondta el magában s nem hallgatott rám. - -Én utoljára is hozzányultam az ismert gyógykezeléshez, a mit az ilyen -márványszépségnél mindig sikeresen szoktam alkalmazni. Leitatom. - -– A menyasszonyodat! kiálta fel Bertalan felindulva. - -– Azt hát! Ha úgy viseli magát. Mért nem pirul el, mikor én neki -szemtelenségeket mondok? Azt gondolod, hogy volt valami sikere? Valami -volt. – Az, hogy én magam lettem makutyivá. Kezdtem észlelni, hogy a -székem emelkedik velem. – Éreztem, hogy a bor a fejembe megy, melegem -van. Le kellett vetnem a kabátomat. – Hát azt csak teheti az ember a -felesége előtt: a menyegző estéjén? A homlokom izzadt s én azt a -salvétával törülgettem. Kezdtem éhes lenni, már tudniillik a nőm -bájaira. Kértem, hogy vesse le ő is azt a fránya nagy himzett kendőt, a -mi a vállán, keblén keresztül van kötve. Ő erre azt felelte, hogy neki -nincs melege. Annál nagyobb volt nekem, s a mint a salvétával az izzadó -fejemet törülgettem, persze öntudatlanul, egyszer csak le találtam -rántani azt a kis hajpótlékot, a mi viaszkkal van odaragasztva a -«félholdamhoz.» Erre az ő eddig mozdulatlan arcza egyszerre -megváltozott. Elkezdett kaczagni. Utálatos egy carricatura! Egy nő, a ki -nevet. Nem «nevet», hanem «kinevet». Medusa fő! Én rám petrificáló -hatása volt. Milyen vérlázító tekintet! Mikor egy szép nőnek széthúzódik -a szája, s a két fogsora közbevillog; az orrczimpái felhúzódnak s a két -szeme elbujik a szemhéjak közé. Dæmoni figura! – Ez engem egészen dühbe -hozott. Felugrottam az asztal mellől s oda rohantam, hogy a -Lamballe-kendőt erővel letépjem a kebléről. – Meg akartam őt csókolni. -Nem is azt; meg akartam harapni! - -Bertalannak mind a két keze ökölre szorult. - -Alfréd észrevette a hatást. - -– Nem szükség segítségére rohannod, drága barátom! Meg tud az felelni -magáért. Hiszen máskor is voltam én már «női harcz»-ban ellenséges fél, -s arczom nem egyszer dicsekedett szeretetreméltó körmök által -feljegyzett hieroglyphokkal; de még ilyen ellenfélre nem akadtam. -Micsoda musculatura! Kemény, mint a márvány! S a kezében aczél idegzet! -A tusakodásban asztalt, széket feldöntöttünk; pohár, tányér szerte -gurult; utoljára a haragos istennő (valóságos Diana!) olyat taszított -rajtam, hogy én hanyatt estem a medvebőrös kerevetre; s attól az eséstől -utolért a catastropha; Bachus megbolondult: átvette Neptun szerepét. -Czudar állapotba jutottam! Elképzelheted! Szegény niluskék -atlaszbutorok! – Azt hittem, hogy mindjárt el fogom temetni Herculanumot -és Pompéjit. A föld ingott alattam, s a világ forgott körülem. – És ő, -az eumenidák concentrált személyesítője, az alatt, a míg én nem birtam -elhatározni, hogy a négylábon járók, vagy a plantigradák osztályához -tartozom-e? félre huzta az alkoven függönyeit; s leülve a tabourettre, -az egyik lábát feltette a térdére s elkezdte czipője szalagjait -kibontani; folyvást azzal az átkozott, nevető ábrázattal. Készült -lefeküdni. Ha erőm lett volna hozzá, agyonszúrtam volna! – Ilyen -torturát Dante nem talált ki a pokolra kárhozottak számára. – Felszedtem -magamat s kitántorogtam a szobából. – Rögtön befogattam s kihajtattam a -vasúthoz. Különvonatot rendeltem: s még azon éjjel visszatértem Párisba. -Egyenesen a rue Lepelletierbe. - -– Scilla kisasszonyhoz? - -– Természetesen. Másnap megindítottuk egymás ellen a válópert. Könnyen -ment. Medea visszaküldte nekem a kelengyébe kapott ékszereket, én pedig -ő neki a myrtuszkoszorúját. Egy virág sem hervadt el rajta. Igy buktam -én meg éppen az én kedvencz eszmémmel, a realismussal. Azóta kezdek a -materialismustól elpártolni s kaczérkodom az idealismussal. - -Bertalan mosolyogva pödörgeté a bajuszát. - -– És te nekem most ezt a történetkét azzal a szándékkal beszélted el, -hogy engemet abba a nőbe szerelmessé tégy, aki téged így elriasztott? - -– Igen is. Azért. Mert ismerem az emberemet. Ha én te neked Ovidius -költői képzelmével irtam volna le egy Poppæa nászéjét, vagy a babyloni -Mylitta-templom tündérinek szerelmi játékát, hát ennek a nyila te rólad -mind lepattogott volna; de mikor elmondtam neked, hogy nézd itt van egy -tündérnő, a kinek a képe Meduza arczczá változik, mikor szerelmet kérnek -tőle: ez a nyíl behatolt! Az a dæmoni gúnynevetés, az a dermesztő -csufolódás, az ejt hálójába téged! És te el fogod venni Medeát. – Éppen -azért. – És én akkor meg leszek boszulva te rajtad is, meg ő rajta is. – -Ő fél tőled. – Tudod? «Fél.» Tudja, mint a vadállat, hogy te vagy az -idomárja. S csak azért is hozzád fog menni. Ti egymást keresni fogjátok, -mint a hogy két híres verekedő keresi egymást. - -Lándory elkezdett nevetni. Erőltetve jött az: felhagyott vele. - -– No már most láthatod, hogy jó czimborád vagyok; mondá, kalapja után -nyulva De L’Aisne Alfréd. Előre megmutatom a kelepczét, a mibe bele -akartalak ejteni. Ennél nagyobb loyalitást nem kivánhatsz. Most menjünk -a Fréres Provenceauxhoz. - - - - -SCILLA. - -Lándorynak aztán nem volt maradása többé az ő kedves barátjától; az őt -rabszolgájává tette s vitte magával mindenűvé, mint Faustot -Mephistopheles, a hol csak Párisban élvezet kinálkozik. Ennek ugyan nem -volt ez évben olyan bősége, mint máskor. Tudva van, hogy Cissey tábornok -sikertelen kisérlete után a megszálló sereg érczövét széttörni, az -ostromolt világvárosból egy egész hölgyarmádiát kitolonczoztak. Nagyon -is szó szerint találták lefordítani Ovidnak ezt a versét: «Militat omnis -amans». A szerelmeseket besorozták nemzetőröknek; a szeretőiket meg -kiküldték a németeknek. Azok megint nem értek rá őket vigasztalni, még -tovább küldték. Ilyenformán Párisban csak azok a hölgyecskék maradhattak -meg, a kiknek vagy maguknak volt házuk, vagy házmester volt az apjuk. Az -ostromév utáni carneval nem volt igen zajos. - -Alfréd mindent megpróbált Bertalannal: a fényes operabáltól, a spelunkák -«noce»-jaiig! de ez semmiben sem találta élvezetét. - -– Barátom, én nem tudom, hová tettétek a szép asszonyaitokat? Az én -időmben Páris hemzsegett azoktól a tündérektől, a kiket Cham és Gavarni -crayonja ezerszeresített; akkor volt egy kedves, vidám, pajkos osztály: -a grisetteké. Most pedig csunya kurta nyakú, rövid derekú, nagy szájú, -csontos könyökű alakok; mozdulatokkal, mint egy berugott matrózé, s minő -szójárások! Az egykori élczes, pikáns causerie helyében a nyers, -brusque, salopp őszinteségek. Kaczérkodásuk ingere egyértékű a -hentesbolt ablakában kitett koppasztott malaczéval. Itt könnyű bibliai -Józsefnek lenni. «Nesze a husz frankod: vacsorálj, a hol akarsz, s ne -hajporozd be a frakkom gallérját!» - -– Úgy látszik gourmand vagy. - -– Hát bizony minálunk Budapesten csak azt sajnálja az ember, hogy nincs -nyolcz szeme, mint a tarantulának; akárhová megy, annyi szépséget lát. - -– No majd látni fogsz itt is. Annál nagyobb lesz a hatás. Biz itt -megfogyott a szépség. Ennek is a poroszok az okai. S még nem kerültek -vissza. Még nem tértek meg az idegenek: az angol mylordok, az orosz -herczegek s az amerikai petroleum-királyok. A míg nincs hernyó a fákon, -addig nincs énekes madár. Hanem hát majd elviszlek én téged valahová, a -hol a szemed, szád tátva fog maradni. - -Bertalan vette észre, hogy az ő kedves barátja ő vele «experimentál». -Tanulmányozza. - -A jour fix-eken pedig eljártak a Lis Blanc-ék termébe, a hol -meglehetősen ők maguk voltak a legelőkelőbb celebritások. A kik két év -előtt a fényes soiréeknek a lustréet megadták: a császárság matadorai, -az akkori nagy követek, feleségeikkel, leányaikkal, attachéeikkel -együtt, mind eltüntek a párisi világ szinpadáról. Maga a «vörös herczeg» -is valahol a Schweizban settenkedik; várva, hogy kitiltsák -Francziaországból; de a mit nem tesznek meg a kedveért. Az új korszak -notabilitásai pedig nem tudják elfelejteni a Lis Blanc palotának Raoul -Ripaillet. Hiába, a katakomba-illatot semmi «Ixa» parfume el nem -enyészteti. Ilyenformán De L’Aisne marquis, s a renomméeval környezett -«noble hongrois» könnyen lehetnek lionjai a surrogat társaságnak. - -Medea legszivesebben társalog Bertalannal. Mindig ellenkező véleményen -vannak. Talán épen az a társalgás ingere. Ha Lándory kritizálja Renant, -akkor Medea rajong érte. A melyik regénye Jules Vernének az egyik -tetszését megnyerte, abban a másik tömérdek kifogást talál. -Flammarionnál az egyik a csillagokba utazik, a másik nevetni valónak -találja. Tűzbe jönnek Wagner és Berlioz elsőbbsége fölött. Mindegyik -iparkodik a másikkal éreztetni az eszét! - -S ha mindez nem volt elég, akkor Medea az orgonájához ül s játszik rajta -véghetetlen buskomor, klasszikus melodiákat, a mik nagyon hasonlítanak a -halottas énekhez. - -Egy ilyen gyilkos élvezet után hazatéret, azt mondá Alfréd nagy -elbúsúltan az ő kedves czimborájának: - -– Édes barátom! Ti, úgy látom, hogy a válópörön kezditek a -szerelmeskedést. - -– Hát kezdjük? - -– No megállj. Majd elviszlek én téged holnap valahová, a hol nem fogod -unni magadat. - -– Jó lesz. - -– Otthon légy reggel négy órakor. Nem az astronomiai reggelt értem; -hanem a salonreggelt. - -Még egy negyeddel előbb a kitűzött óránál ott volt a tilburyjével Alfréd -Lándory lakása előtt. - -Felkészülve találta a barátját s műértő szemle alá vette. - -– Ej, ej, hogy van felkötve a nyakkendőd? Hadd igazítom meg a csokrát. -Hát ez a vadgalambszín keztyű? Feketét hord most az egész világ, azt is -a kezében összehajtva tartja. Jaspis az inggomb az idén. Fekete-piros -rózsa a gomblyukba. «Le deuil de l’Alsace». Így már most mehetünk. - -– Hová? - -– Majd megtudod. A legszebb hölgyhöz a planétán. - -A tilbury vágtatott a zajos boulevardokon végig. - -Igazán «tête carrée»-nek kellett volna lenni Bertalannak, ha rá nem -ismert volna a rue Lepelletierre; bár ha nem is a «passage de l’opera» -felől hajtottak be a kocsival. A bibor és fehér medvebundás kapus -meghúzta a csengetyűt háromszor, mikor a tilbury a kapubejárat alatt -megállt. - -– Tudod-e, hová jöttünk? kérdezé kötekedve Alfréd Bertalantól, a mint a -fűtött lépcsőkön felfelé haladtak. - -– Tudom. Mademoiselle Scillához. - -– Hát már ezt hogy találtad ki? - -– Erről a heliotrop illatról. - -– Csakugyan ördöngős ember vagy! - -(Azt bizony más kombinátiók utján is ki lehetett találni.) - -– Megálljunk! Ő nem tudja, hogy téged hozlak magammal. Úgy foglak neki -bemutatni, mint Shamyl cserkesz fejedelem fiát. - -– Ha téged ez mulattat. - -A lépcsőháznál elkezdve az elfogadó teremig, mindenütt a legpazarabb -pompa volt halmozva. Mintha visszatértek volna a régi jó idők, a mikor -Arnould Sophienak, az opera első ballerinájának egy olasz fejedelem s -egy spanyol admirál (s még ki tudja kik?) évenkint két millió frankot -adtak, s azonkívül ötszázezer frank adósságot kifizettek érte. - -Már most lehetett érteni szegény Alfrédnak a keserűségét, a ki erről a -palotáról, tulajdonosnéjával együtt, hajlandó volt lemondani, Medea -kegyetlen szép szemeiért. - -Egy előre szaladó kis szerecsen purdé sietett az úrnőt értesíteni az -uraságok invasiójáról; a tündérnő fele utban fogta el őket, eléjük -sietve, úgy, hogy nem ronthattak be a boudoirjába, az irószobájában -találkoztak vele. - -Hosszú uszályos fehér ruha volt rajta, széles fehér himzéssel, öv nélkül -testhez simuló; karjai egész válláig szabadon a leomló csipke leffentyűk -között. Nyakán semmi más, mint egy fekete bársonyszalag. S azt a fehér -uszályt végtől végig takarta a szabadon aláeresztett arany veres -ragyogásu haj. Egész megjelenése csupa észrontó bűbáj; az arcz rubensi -coloritja; a tengerzöld szemek mély ragyogása, a finom csókra -mosolyított ajkak igézete mind öszhangzott egymással; minden mozdulata a -megtestesült elektricitás, mely önmagát izgatja. - -– Monsieur le prince de Shamyl. Mondá Alfréd, komolyan mutatva be -magával hozott barátját. - -Scilla ránézett a bemutatottra, azzal elnevette magát, a két kezét -összecsapta, aztán a térdei közé szorítá (mint egy pajkos gyermek), s -azzal egyenesen nyakába ugrott Bertalannak s magyarul kiáltá: - -– Hisz ez az én kedves Lándory bácsim! - -Lándory szintén a meglepetés nevető hangján viszonzá az üdvözlést. - -– Hisz ez a mi «Kis Katiczánk!» - -S aztán a két kezével átfogva a karcsú derekát, eltartá őt magától, hogy -jobban megnézhesse, «hogy megszépült!» - -– Úgy-e milyen csunya kis lány voltam, mikor először látott? - -Alfréd egészen buta lett a nagy bámulattól. - -– Ahha! Hát önök ismerik egymást? - -– Hogyne? szólt Scilla. Hisz ő egyike az én apáimnak. - -– Diantre! Hát annyi apja volt önnek? - -– Öt! Cinque! Fünfe! (Még az öt ujjával is mutatta.) - -– Ezt nem értem. - -Lándory magyarázta meg. - -– Hát ez úgy volt, hogy ezelőtt valami tíz esztendővel… - -– Igen! igen! épen tízzel! erősíté Scilla kisasszony. - -– Odajön hozzám Dalai úr. - -– Az atyám, commentálá Scilla. - -– A papa numero primo? tevé hozzá Alfréd. - -– A pesti nemzeti szinház becsületes színfalfestője; s hoz magával egy -kis nyulánk backfischt; tizennégy éves lehetett. - -– Az én voltam. - -– S azon kezdi, hogy ennek a lánynak véghetetlen nagy tehetsége volna a -ballethez, szeretné kitaníttatni; hanem ahhoz költség kell; havonkint -száz forint, még pedig három esztendeig. «Barátom, mondám, én nekem -nincs kis leányok talentumába beruházandó havonkinti száz forintom; -aztán meg én fiatal ember vagyok; mit mondana a világ rossz nyelve, ha -én egy ballerinát neveltetnék? hanem majd szerzek magam mellé még három -más, tisztességes, minden gyanusításon felül álló, érett korú gentlemant -s aztán négyen együtt kitaníttatjuk a kis Katiczát. Akkor még Katiczának -hitták úgy-e? - -– Jaj de féltem én akkor öntől! olyan mogorván tudott rám nézni! Hanem -aztán az első próbánál mindjárt megszerettem. - -– A próbánál? Kiváncsiaskodék Alfréd. - -– No igen, mondá Bertalan, hát mikor a corsortium megalakult: a -balletmester négyünk előtt productiót tartott a növendékével, hogyan tud -lábujjhegyen járni, pirouetteket csinálni, s a többi. Mind ez teljes -megelégedésünkre ütött ki, s arra megkötöttük a szerződést, minélfogva -mind a négyen köteleztük magunkat havonkint huszonöt forintot -contribuálni a kis Katicza kiképeztetésére. - -– Tudja ön, hogy miért szerettem önt meg olyan egyszerre? vette ki -szájából a szót Scilla. Hát egyike az öreg uraknak azt mondta a hajamra, -hogy vajjon nem hamis-e az? Erre én hirtelen leeresztettem a hajamat a -fésűről, hogy a térdemig omlott. Akkor a kiváncsi papák legöregebbike -oda jött és megakarta tapintani a hajamat. Ön pedig megfogta a kezét: -«Kacsi! Hands off. Nem szabad még csak a hajaszálához is hozzá nyulni -egyikünknek sem!» S ez még a szerződésbe is bele lett téve. «Még a haja -szálát sem szabad érinteni a nevelő apáknak.» Aztán meg, hogy «viselje -magát a leányka erényesen». Úgy őrzöm azt a szerződést, mint a -frigyládát. - -Scillának egészen nedvesek lettek a szemei ennél a visszaemlékezésnél. - -– S «ön is» megtartotta a szerződést? kérdé malitiosusan Alfréd. - -– Uram! kiáltá lábával toppanva Scilla, holnap küldöm önhöz -szekundánsaimat. - -Maga is nevetett azon. - -– Így lett én belőlem egy ötödrész apa, végezé be Lándory. - -Erre aztán Scilla maga mellé vonta Bertalant egy causeusere, s elkezdett -hozzá százféle kérdést tenni; az otthon levőkről, a másik három apáról, -a pesti nemzeti szinházról, az ismerős művészekről és művésznőkről; -mindezt magyarul; a míg utoljára megsokalta a dolgot Alfréd, a ki -mindebből semmit sem értett. - -– Hagyjatok fel ezzel a holdbeli nyelvvel. Beszéljetek európai idiomán. - -– No hát revenons a nos moutons! csevegett Scilla. Tiens! Vous n’avez -pas encore vu mes entrechats? C’est pour battre le chat! - -– Irgalom, kegyelem! Scilla! Csak verseket ne mondjon ön! szabadkozék -Alfréd. - -– Olyankor azt hiszem, hogy Sappho vagyok, mondá Scilla tetszelgőleg. - -– Hisz Sappho nem verselt rimekben, az egy saját versnemet talált fel: a -sapphikusokat. - -– Hogyan hangzik az? Mondjon egyet. - -– Én bizony elfelejtettem; régen volt, a mikor Horaceot tanultam. - -– Ön sem tud? szólt Scilla Lándoryhoz fordulva. - -– De én szolgálhatok. Például ez: «Dulce loquentem Lalagen amabo, Dulce -ridentem». - -– Hogy hangzik az magyarul? - -– Édesen, csevegőn, kaczagón imádom szép Lalagémet. - -– Hát ön csakugyan nem látott engemet még a szinpadon, a mióta a világot -a lábujjhegyemen hordom? - -– Ön nem jött mihozzánk. - -– Ez szemrehányásként hangzik. Oda félek menni. Mert ha egyszer -odamegyek, akkor aztán ott maradok. De hát ön nem járt külföldön, a hol -én járok? - -– Évekig nagyon el voltam foglalva odahaza. - -– Mind tudom. Oh én minden hirre rátaláltam, a mi önről szólt a -hirlapokban. Hiszen most sem volna ön itten Párisban, ha egy pár szem -itten nem tartaná. - -– Szép szem? mondá Bertalan, s szemrehányólag tekinte Alfrédre. - -– Óh nem De L’Aisne úrtól tudom. Egész Páris beszéli, hogy ön a -csodaszép Medea grófnővel el van jegyezve. Óh be isteni szépség! Ugyebár -De L’Aisne úr? - -(Drága szépség! mormogott Alfréd.) - -– Erről csak mi ketten nem tudunk semmit. Mezőhegyessy grófnő, meg én. -Szólt Bertalan. - -– Hát hiszen úgy illik. Egész a kihirdetésig tagadni szokás. Azt is -tudom, hogy ön még gyászol s a gyászév leteltéig nem fog házasodni. - -– De nekem eszembe sincs ez. Nekem Medea grófnőre gondolni valóságos -nagyzási hóbort volna. - -– Nem tartja ön magát eléggé nagy embernek. - -– Embernek tartom magam elég nagynak, de elefántnak nem. - -Az elefánt szóra meghökkent Scilla kisasszony. - -– Ah ca! Önről azt mondják, hogy gondolatolvasó, clairvoyant. Hogy -keresztül lát… - -– A ruhán, veté közbe Alfréd. - -– Bah! Licorne! Pattant fel Scilla feddő hangon. - -– Azért nem szükség az embert egyszarvunak szidni, szólt Alfréd. Ez nem -élcz. Tény, hogy a spiritisták minden ruhán keresztül látnak. Rájuk -nézve semmi takaró nem létezik, kivéve a veres színt. Azért a spiritista -hölgyek az összejöveteleiknél mind vörös garibaldit és vörös cotilliont -hordanak, külömben úgy járnának-kelnének a spiritista férfiak előtt, -mint Éva anyánk, mikor még az almafa virágzott. Vigyázzon magára -Lándoryval! - -– Ön bolondos! mondá Scilla, duzzogón, hanem azért mégis szétnézett s -megtalálva a causeuse karjára vetett veres perzsa longshwalt, azt félig -maga elé rántotta. - -– De hát komolyan! folytatá Lándoryhoz fordulva, (a másik kaczagott.) Ön -még soha sem látott engem játszani? Jöjjön el holnap az operába, (ha -nincs máshova eligérkezve) egy kedves kis opera-ballettet adunk, a -«Brahma és bajadért». - -– Ismerem: nagyon szép. - -– Kitől látta ön a czimszerepet? - -– Grahn Luciletől. - -– No majd én tőlem nézze meg! - -S ezt olyan öntudatos büszkeséggel mondá, a minővel Minerva hitta -versenyre Arachnét. - -– Ott fogok lenni. - -– A szinpadon egy pillanatra látogasson meg. Aztán előadás után szivesen -látom önöket egy «petit souper»-ra. Csak igen rövidre, mert mikor -játszom, korán le kell feküdnöm s éjszakára vizes pokróczba, lepedőbe -csavargatnak, mumia vagyok. - -Scilla erősen megszorítá a kezét Lándorynak a bucsúzáskor. - -– Nagyon köszönöm, hogy fölkeresett. - -– No! És nekem semmit? mondá Alfréd, látva hogy Scilla visszavonulni -készül. - -– Mit? Miért? kérdezé Scilla bámulatra villanó szemekkel. - -– Hát legalább a sensáldijat, a miért önnek egy ötödrész papát -idehoztam. - -– Ön legfeljebb egy fricskát érdemelne tőlem! Lássa ön addig a három -évig, a mig Lándory úrral találkoztam, soha egy szót nem mondott nekem, -a miért a szememet le kellett volna sütnöm. - -– No hát kérem azt a megszolgált fricskát. - -– Azt majd adassa ön meg magának Rigolboche kisasszonynyal. - -Azzal elsuhant a boudoirja ispahani ajtófüggönyei mögé. - -– Valóságos «Sorcière!» mondá Alfréd a barátjának. Angyalbőrbe kötött -diablesse. No hát nem megyünk a Pradoba, Rigolbochet élvezni? - -Ez a hirdetett hölgy volt a párisi celebritások között a legmagasabb -cancantánczosnő, a Prado «Star»-ja. Pesten is produkálta a virtusait. - -– De már abból elég volt. - -A «Brahma és bajader» csakugyan kedves kis operaballet. A tárgya az -ismert klasszikus balladából van kölcsönözve, a melyben Brahma égi -malasztja megdicsőíti a «bűnös» szerelmet. Az indus főisten emberalakot -öltve a földre száll, s utjában szállást nyer egy bajadernél, a ki belé -szeret s akkor aztán ezek ketten versenyeznek a szép jövevény ifju -viszonszerelmeért. Ritkán kerül szinpadra a mind költői, mind zenei -szépségekben gazdag darab, mert choreographiai tekintetben is úgy van -megalkotva, hogy ahoz «két», egymással virtuositásban versenyezni képes -ballerina assoluta szükséges, a ki tánczban, játékban, pantomimikában -egymást felülmulni törekszik. Azé marad a győzelem pálmája, a melyik -több érzéssel, æsthetikai izléssel, költői felfogással és plastikai -formatökélylyel tudja a szerepét keresztül vinni. A puszta testi -ügyesség, a stereotyp betanult gráczia ebben megbukik. Drámai művészet -kell hozzá. - -Maga a jelmez is valami eszményi szép. A himzett kebeltakaró s azon alul -a test szabadon, fedetlen egész a csipőig, semmi vállfüző, maga az -istenalkotta női báj, s aztán az arany csillagokkal átszőtt habkönnyű -ruha, mely minden mozdulatnál az idomhoz simul, mintha hullám közül -merülne fel az, a bokáig mezítelen lábak, ujjaikon drágaköves gyűrűkkel, -karcsu bokáik arany kösöntyűvel átszorítva. Aztán a hosszan leeresztett -haj, virágos folyondárral összetartva. - -Mintha csak Scilla számára lett volna megálmodva ez a szerep. Olyan -elragadó volt benne, hogy még a nőknek is tetszett. Nemcsak tánczolni -tudott, hanem játszani is. Tudta érezni azt a szóval kifejezhetetlent, -«egy istenbe lenni szerelmesnek!» - -Viharrá nőtt a taps az operaházban, s felhőszakadás volt virágból, -koszoruból; mikor elvégezte, typhonja keletkezett az enthusiasmusnak! - -Előadás után felment Lándory a szinpadra, de L’Aisne Alfréd kalauzolása -mellett. A foyer ajtón olvasható volt az utasitás: «Az urak tartoznak a -szinpadon és foyerben kalapjaikat kezükben tartani!» (Tehát se feltenni, -se letenni nem szabad.) Különben a tánczfoyer meg is érdemli a -megtisztelést, a hajdani Hotel Choiseulnek a pompájával feldiszítve, -tükrei, faragványai, pilasterei, mind historiai műkincsek, a közép -fülkében a hirhedett Guimard kisasszony márvány-mellszobra. - -Scilla kisasszony természetesen körül volt repkedve a pillangók -mindenféle fajától, voltak ott pézsmasphinxek, halálfej pillangók, -aranyos papiliók, pávaszemek és «vacsoravesztő-pillék», a kik mind -siettek a szárnyaikat elégetni a fényes és veszedelmes lobogványnál. -Hanem azért valamennyi szinházi mæcenás és páholy-lyon között is -meglátta Scilla Lándoryt, s mosolygó tekintettel nyujtva eléje a kezét, -közös anyanyelvükön szólt hozzá: - -– No hát hogy volt ön megelégedve a kis leányával? - -– Büszke voltam önre. (Lándory francziául adta a választ). - -– Voltam olyan, mint Grahn Lucile? - -– Jobb volt. - -Megrázta hevesen a válaszért a kezét Scilla. - -A habituék siettek a magasztalást fokozni, egymás sarkára tapostak a -glyceriádjaikkal. - -«Ah! Tulszárnyalta Ceritot!» - -«Isteni volt! Leverte Taglionit!» - -«Úgy tánczolt, mint hajdan Elszler Fanny! koronázá be egy öreg -börze-király, a legpompásabb orchidæa-csokrot nyujtva át a művésznőnek, -a minőnek a virágait csak fejedelmi üvegházak produkálják, s a csokor -gyémántos karpereczczel volt összeszorítva. - -Scilla finom, decens bájjal tudott minden bókot, üdvözlést viszonozni, -hanem a mikor a fényes körön keresztül furakodott egy kis, félszegvállú, -ócska kabátos emberke, tubákos orral, zölddé fakult parókával a fején, -kezében a «rendező»-könyvvel s azt mondá a művésznőnek: «ön jól -játszott, meg voltam a játékával elégedve», hát annak a nyakába borult -Scilla kisasszony s megcsókolta a borostás arczát. - -– Bolondos leány, hogy összemázolta a pofámat a carminnal! Dörmögé a vén -rendező, a tarka gyapot-zsebkendőjével szorgosan letörülgetve a csók -nyomát, nehogy a felesége számon kérje otthon. - -– Aztán ott legyen egy óra mulva. Sugá Scilla Lándory fülébe. Csak mi -hárman leszünk. - -Azzal elmenekült az öltözőjébe. - -– No ugy-e, hogy még a Brahmát is lecsalogatja a hetedik égből? Mondá -Alfréd Bertalannak, mikor együtt elhagyták az operaházat. Most gyerünk -elébb Tortonihoz, fogyaszszunk el egy tuczat osztrigát, meg egy -beafsteket. - -– Hiszen ő hozzá vagyunk hiva vacsorára. - -– Épen azért! Ismerem már én az ő petit soupée-it, a miket ilyen nagy -előadás után szokott adni. Az étel mind az inasnak a fejéhez repül. -Semmi sem jó neki. Persze nagyon fel van izgatva. Ilyenkor -kiállhatatlan, s haragszik érte, ha a meghivott vendége jó étvágygyal -eszik abból, a mit ő ehetetlennek talált. Én mindig jól szoktam elébb -lakni, mikor játék után «kis vacsorára» meginvitál. - -Mikor egy óra mulva megérkeztek Scilla hotelébe, már folyt a patália. A -kis szerecsen bömbölve jött ki a belső szobából, az egyik kezét a -pofáján, a másikat a medaillonja revers oldalán tartva, annak a -bizonyságául, hogy kézzel lábbal kapott utasítást. Belülről pedig -hangzott az összetört porczellán csörömpölése s folyt az ékesszólás, a -miben több volt a «fripon», «canaille», «animal», mint a verbum regens. -Az ajtón benyitó előtt épen nem szinpadra való jelenet, egy szép megæra, -a ki toporzékol, s egy inas, a ki az üres tálczával a két kezében, -ijedten áll, reszkető térdekkel. - -A mint aztán Scilla meglátta Bertalant, (Alfréd őtet tolta előre) -egyszerre elnevette magát. - -– No ez szép volt! - -– Most jönne ide Brahma! - -– Hát csak jöjjön, mondá Scilla, s azzal letérdelt a földre a csészéket -felszedni, s azokat felrakta az inas kezében levő tálczára, nyájasan -beszélgetve hozzá: nem tesz semmit, jó Jean! ugyis más servicet akartam -venni. Holnap Sévresbe megyünk. Én vagyok a hibás. A szegény kis móromat -is küldje be, hadd engeszteljem ki. Nem akartam, hogy sirjon. Ilyenkor a -fejemben van a vér. - -Azután felállt a puha szőnyegről s a míg nevetéstől vonaglottak a -vállai, így szólt Lándoryhoz. - -– No hát, haragszik rám Brahma? - -Bertalan hátra fordult Alfrédhoz. - -– Hallod? Hozzád szólnak. - -Erre eldobta Lándorynak a kezét a kezéből Scilla, s duzmadtan mondá: - -– Uhm! Ezt már csak nem a gondolatolvasás sugta önnek. - -– Hát lehet énnekem most az ön gondolatját elolvasnom, mikor -tetőtől-talpig veres kantus fedi? - -Scillán az este chinai selyem japonika volt, lángszinű piros, melybe -nagy sárkányok voltak szőve aranyból. Valjon szándékosan vette ezt fel? -Elhitte tán a spiritisták rossz szeméről hallott regét. Akkor az -becsületére válik. - -– Van ez alatt más is, mondá, szétnyitva a kantus elejét, s láttatni -engedve a pompás valencienne csipke corsaget alatta. No hát üljünk -asztalhoz. - -S azzal átvezette az étkezőbe a vendégeit, a hol hármukra már meg volt -terítve az asztal. Maga a pamlagon foglalt helyet, a két úr két -karosszékben. - -Iszonyú szeretetre méltó volt! Maga rakta az ételt a két úrnak a -tányérjára s mindent fölségesnek talált. - -– Nem lehet ráismerni. Dörmögé Alfréd Bertalanhoz. A te párduczszelidítő -szemeid egészen kiforgatták a szokott valójából. Máskor nem nyelhetett -itt le senki egy piskotát sem ennél az asztalnál, kiátkoztatás nélkül. - -Azután meg nagyon elkomolyodott Scilla. Szemei a távolba látszottak -bámulni. Arcza megnyúlt, átszellemült. - -– Miért ez a songeuse arcz? szólt hozzá Bertalan. - -Scilla a szemébe nézett merőn, két karját a feje mögé emelve, a mitől a -veres selyem kantusa elől kétfelé nyilt. - -– Ha ön gondolatolvasó, hát találja ön ki, hogy miről gondolkozom én -most? - -– Ki is találom. - -Erre Scilla megelevenült, s a szétnyilt kantust hirtelen összecsukva a -keblén, kihivó daczczal mondá: - -– No hát találja ki. - -Lándorynak tetszett egy kis hókusz-pókuszt csinálni. - -– Hiába rejtegeti ön magát a veres selyem mögé. A gondolat nem a szivben -lakik, hanem a fejben. - -Erre Scilla a haját lehuzta a homlokára. - -– Már elolvastam, mondá Bertalan. - -– No hát mi az? - -– Nem mondhatom el Alfréd előtt, őt nyugtalanítaná. - -– Hát mondja el magyarul. - -– Ha Alfréd beleegyezik. - -– Ráállok. Hanem aztán most én leszek a gondolatolvasó, mondá Alfréd. - -– Hát elmondom. Kezdé magyar nyelven Bertalan. Ön most azon ábrándozik, -hogy milyen jó volna a régi szerelmesétől megválni, a ki önt fénynyel, -pompával környezi, de a kit ön nem szeret, s azt fölcserélni egy -másikkal, a ki kevesebbet tud adni, de a kiért ön rajong. - -No ez bizony ugyan huszáros bevágás volt! - -«Régi kedves, a kit nem szeret, egy másik, a kiért rajong». Lehet, hogy -talál! De még is így kirukkolni vele! Nem valami gyöngéd tapintat. -Scilla arczáról bizony könnyű volt leolvasni az erre támadt gondolatot -még Alfrédnak is. A száját elpittyeszté, fanyalogva a vállát elvonta, s -aztán csendesen ingatta a fejét, mintha mondaná, hogy ez nincs -eltalálva. - -Lándory pedig megengedte magának azt az élvezetet, hogy elébb -gyönyörködjék a hypnotizáltja tévedésében, mielőtt felébresztené. - -– De ha megmondom önnek a régi szeretőjének és az újnak a neveit, akkor -nem fog ön így ajkat pittyeszteni felém. - -– Tőlem megnevezheti őket. Halljam. - -– Hát a régi szerető neve «Terpsychore», az újé pedig «Melpomene». - -E két szóra, mint a kit az álomkórból ébreszt fel a mester, ugrott fel a -helyéből Scilla, s megkapta Bertalan kezét, kerekre felnyilt szemekkel -tekintve reá. - -– Hát ön csakugyan büvész? Hogy meglátja a szivem fenekén, a mit -gondolok, érezek, álmodom? Hogy én utálom a balletet, s szeretnék drámai -szinésznő lenni? - -S mintha capitulálna a hódító előtt, félre simítá egészen a szép -homlokáról a hajtincseket s a válláról le hagyta csúszni a lángvörös -köntöst egész a kebléig. «Ez» ellen nem védnek meg az amuletek. - -– Nos? Nos? Hát kitalálta? zaklatódék Alfréd. - -– Csendesen. Csitítá Scilla. Még beszédünk van egymással (s újra -magyarul szólt). Hát hogy találta ön ezt ki? - -– Nincs benne semmi büvészet. Önt ma látni kellett, mikor azoknak a -hódolatát fogadta, a kik önt az első világhírű ballerinák fölé emelték, -s aztán, mikor az a kis kopott emberke azt mondá önnek, hogy «jól -játszott». - -– Lássa ön, ez igaz. Én holdkórosa vagyok annak az ábrándnak, hogy -valaha drámai szinésznő lehetnék. Titokban Phædrát tanulom. Akarja ön -meghallani, hogyan szavalom Phædrát? hogyan játszom el? Igen? Akkor -jöjjön el holnap este hozzám. Csak ketten leszünk. S akkor aztán jósolja -meg, hogy leszek-e valaha az új kedvesemé, a kiért rajongok? - -– Eljövök. - -– De már elég legyen a chaldæai discursusból, förmedt fel Alfréd, a -kinek sehogy sem tetszett mind az, a mit Scilla arczából leolvasott. Mi -az ördögről tudnak önök olyan nagy animoval értekezni? - -Scilla kisasszony macskai hunyorgással fordult feléje s kész volt a -válaszával. - -– Monsieur Lándory könnyen kitalálta, hogy a mire most gondolék, a mi -úgy elszomorított, az, hogy szegény apám és anyám nem lehet most itt -velem, hogy sikereimnek örülhetnének. - -– Ühm! Dörmögé Alfréd. Soha sem tudtam, hogy önnek az apját -Terpsychorenak, s az anyját Melpomenénak hiják. - -Lándory másnap addig kutatott a passagé de L’opera és a Palais Royal -könyvárus boltjaiban, míg rátalált arra a ritka műre, melyben Páris -minden nevezetes házának, palotájának történetét összegyüjtve találni. -Itt ráakadt annak a palotának a történetére is, a melyben most Scilla -kisasszony lakik. Valamikor Soubise herczeg építteté azt Guimard -kisasszony számára, a ki lábai hegyével az operát hirhedetté, a -herczeget pedig tönkre tette, a dicsőséges Phryne halála után a palotát -kisorsolták, s aztán folyvást egyik kézről a másikra került, hirhedett -bankárok, herczegek, tábornagyok laktak benne a kedveseikkel, a kiket -mind ugyanaz a végzet ért utol, a mi első megalkotóját. De L’Aisne -Alfréd örökség utján jutott hozzá. Örökölte a palotának a hivatását is. -Megajándékozta vele Scilla kisasszonyt. (Valamikor Perrigeaux bankár -félmillió frankért vette azt át a lutrin nyertes Dulan grófnétól). - -Lándory mikor azt olvasta, visszagondolt arra az időre, a mikor ő ennek -a félistennőnek negyedmagával száz forintot adott össze havonkint. - -De hát van-e a szivben is «tabula Cebethis?» - -Hét órakor ott volt a palotában. Az előszobában az inas azzal a szomorú -hirrel fogadta, hogy a kisasszony irtóztató migraineben szenved, senkit -sem fogad ma. Átadta neki hát a látogató jegyét. A mint aztán az inas a -nevét meglátta, egyszerre gömbölyűre kerekedett az arcza. - -– Ah! A monsieur számára nincs migraineje a kisasszonynak. Tessék -besétálni. - -Lándory gondolta magában, «ha én ilyen gyorsan tudnék migrainet -gyógyítani, gazdagabb lennék mint Pereire». - -Tudta már a járást, nem várt a kis szerecsenre, odatalál az irószobába. -Ott várt rá Scilla. - -A legszigorubb toilettje volt: állig érő kashmir ruha; a haja egyszerűen -felkontyozva, minden fejdísz nélkül; egészen úrihölgynek nézett ki. - -Kezét nyujtá az érkezőnek. - -– Ön pontosan megérkezett! - -– Ebédelt ön már? kérdezé Lándory. - -– Igen. Az olympi ebédet. - -– Milyen az? - -– Négy lat félig nyers hús és egy darab pirítottkenyérhéj. - -– Ah! Így élnek az istenasszonyok? - -– Igen. Mikor nagy szerepük van. - -– Tehát ön egészen komolyan vette a mai próbatétet? - -– Nézze ön, szólt Scilla, az iróasztalához vezetve Lándoryt. Egész -napomat tanulmányokkal töltöttem. - -Az asztala tele volt birálatokkal, essayekkel, arczképekkel és -costumerajzokkal; három tanagra figura is oda volt állítva, külömböző -görög ruhákban. - -– Melyiket tartja ön ezek közül Phædra szerepéhez a legalkalmasabbnak? - -Lándory egy zuzmó-zöld peplumba burkolt alakra mutatott: «ez a legjobb». - -Scillának nagyot villant a szeme. - -– No lám! Azzal felemelte a szobrocskát. Alul a talapzatára ez a név -volt vésve: «Phædra». Nekem is ez tetszik legjobban. Tehát ezt -válasszuk. Öt percz mulva készen leszek. - -– Jelmezben akarja ön a próbát tenni? - -– Hát hiszen ebben a feszes ruhában csak nem tehetem, a miben a karomat -nem birom a vállamig emelni, s a térdeim össze vannak kötve. A míg -átöltözöm, addig lépjen ön be kis szinházamba, érdemes lesz benne -körülnézni. - -Azzal átvezette Bertalant abba a gyönyörű szép terembe, melyet Soubise -herczeg, baroque stilben szinházul építtetett, a hol hirhedett művészek -és művésznők énekeltek, tánczoltak, zenéztek, egyedül az ő és Guimard -kisasszony mulattatására. Szobrász, festész, építész, vésnök, aranyozó, -zománczozó, kárpitos és mozaikrakó versenyzett egymással a teremnek -műpompával tuldiszítésében. - -Csak egy háromágú kandelaber terjesztett világosságot a muzsák -templomában. - -– Majd mindjárt lesz itt nagyobb világosság, mondá Scilla, s egy -látszólag antik óra mutatóját előre tolva, egyszerre kigyulladt tizenkét -villanylámpa a prosceniumon: akkor még Párisban is újdonság. - -Ekkor aztán teljesen lehetett élvezni a remek decorativ művészet -összhatását. - -Valóban nem telt bele több öt percznél, hogy Scilla visszajött az -öltözőből. A görög jelmezhez nem volt szüksége öltöztetőnőre. - -Tökéletesen olyan volt az alakja, mint ott azon a tanagra szobrocskán. -Bertalan nem titkolhatta el meglepetését. - -– Meg van ön elégedve a jelmezzel? kérdé Scilla, körül fordulva elötte, -hogy minden oldalról szemle alá vehesse. - -– Nagyon jól van. Csak egy kissé a bal karja feszesen van a palástba -burkolva. - -– Azért teszem, hogy így is hajlandó vagyok sokat hadonázni a két -karommal. Jobb ha az egyik némileg akadályozva van. - -A vékony öltöny, festői ránczaival takarta és elárulta a test -szépségeit. - -– Mit kiván ön, hogy elszavaljak? - -– Azt a jelenetet, a midőn dajkájának bevallja titkolt szenvedélyét. - -Scilla fölment a kis szinpadra, melynek tündéri diszletei közé -tökéletesen odaillett a megjelenése. - -Elkezdett szavalni. - -Szép, csengő hangja volt. Nem oly mély ugyan, a minőt e szerep világhírű -személyesítőinél megszoktunk: Rachelnél, Ristorinál, de volt benne -valami varázs, midőn e fiatal, üde hang anyai érzelmeket, bűnös -szenvedélyeket fejez ki. - -Bertalan önkéntelenül tapsra gerjedt. - -– Nagyon szépen szavalt ön; csak a hangját oszsza be nagyobb -mérséklettel. Azt szeretem, hogy nem utánozza dicső mintaképeit, hanem -eredeti akar lenni. Előttem a megbotlott eredetiség többet ér, mint a -más nyomain győztes utánzat. - -– Nem rítt ki belőlem a balettánczosnő? - -– Sőt inkább nagyon is mérsékelte ön a mozdulatait. - -– Hát számíthatok a másik szeretőmnél viszonszerelemre? - -– Én azt hiszem, hogy igen. Ámbár felbiztatni nem akarnám. Melpomene -konyhája szegény. - -– Azt gondolja ön, hogy mikor balletet tánczolok, szabad még annyit is -ebédelnem? Akkor még kenyérhéjat sem kapok. Hát tesz-e az különbséget, -hogy porczellánt vágok-e az inasomnak a fejéhez, vagy cseréptányért? - -– Hát halljuk most a második felvonást. Phædrának a jelenetét -Hyppolittal. - -– Igen. De az nehezen megy Hyppolit nélkül. - -– Hát majd én olvasom a Hyppolit szerepét. - -– Ah! ön megtenné azt? Nem mertem rá kérni. - -– Hát ha lehettem önnek egyszer egy negyedrész apja, most mért ne -lehetnék egy fél fia? Hanem én nem tudok szavalni. - -– Csak olvassa a verset és marquirozzon. - -Bertalan fölment Scillához a szinpadra s megkezdődött a jelenet. - -Igen szépen összement az egész. - -Most már Scillán volt a sor, hogy Bertalant megdicsérje. - -– Hisz ön kitünően adja Hyppolitot. - -– Hát a milyen fajankó ez a Hyppolit, olyan fajankó én is tudok lenni. -Hanem már most lássuk ennek a felvonásnak a végjelenetét. Phædra -kétségbeesik a fölött, hogy Hyppolit nem viszonozta a szerelmét, -odarohan hozzá, kirántja a fiának a kardját, először meg akarja vele -ölni magát, azután, hogy a merényletében a dajkája által -megakadályoztatik, elviszi magával a martalékul ejtett kardot. Hyppolit, -a sárkányölő vitéz pedig csak nézi, hogy a legszükségesebb eszközét, a -kardját ugyan viszi ám magával a mama. De hát ha én vagyok Hyppolit, az -én velem nem fog menni, mert én nem hagyom a mamának, hogy elvegye a -kardomat, hanem meg fogom a két kezét s azt mondom neki, hogy «hohó, -édes! az én kardom nem laskavágó kés, annak hagyj békét; ha én kard -nélkül maradok, a kapitányom a dunkliba csukat». Egyszóval, szeretném én -látni, hogy veszi el a kardot akár Rachel, akár Ristori, ha én vagyok -Hyppolit? S hogy csinál aztán három felvonást a jó Racine a darabhoz? - -Scilla nevetésre fakadt. - -– Az igaz, hogy az mindig nagy kérdés marad. Hanem hát én találtam ki -valami lehetőséget, a mi elhihetővé teszi ezt a jelenést. - -– Kiváncsi vagyok rá. - -– Hát én így terveztem azt ki. Phædra, szerelmi dühében odarohan -Hyppolithoz. Úgy tesz, mintha át akarná ölelni, meg akarná csókolni. -Hyppolit szüzies iszonyattal fordítja félre a fejét s két ellenző -kezével visszatiltólag takarja el az arczát. Ekkor rántja ki orozva a -kardját hüvelyéből Phædra, a kit aztán magával hurczol a dajka. Hyppolit -folyvást elfordulva marad, iszonyattól, utálattól eltelve, s csak akkor -veszi észre, hogy nincsen kardja, mikor már Phædra elment. - -– No ez megkisérelhető. - -– Próbáljuk meg. Ez a hajamból hihúzott arany nyíl legyen a kard, ezt -ide dugjuk az ön habitjának[3] a gomblyukába. Ezt kell nekem elrabolnom. -Leteheti a könyvet, nincs Hyppolitnak semmi közbeszólása. - -S aztán elpróbálta a maga kigondolta jelenetet. Phædra erőszakkal át -akarja karolni, megcsókolni Hyppolitot. Az pedig irtózva védi magát az -ölelés ellen, mi közben Phædra elragadja a kardját. - -Nagyon jól sikerült. Bertalan szentül meg tudta védelmezni Hyppolitnak -az erényét. Scilla el tudta ragadni a hajnyilat a gomblyukából. Akkor -aztán féktelen nevetésben tört ki s elkezdett tapsolni, ő tapsolt -Lándorynak: - -– Hahaha! Bravo! bravo! ön remekül adta Hyppolitot. Igaz, hogy ön az -életben is valódi képmása Hyppolitnak? - -S ránézett azzal a szenteket elcsábító tündérmosolyával. - - - - -A PUSZTAI RÓZSA. - -Csak ketten voltak egyedül: a férfi és a nő. - -Ennek minden íze, mozdulatja csáb: ajkán gyönyörre hivó gúnymosoly; -szemében holtakat feltámasztó láng, suttogó szava elandalító, kaczagása -észvesztő; szobor alakján könnyű csalán szövet, mely alatt a -szivdobogást lehet látni, egész megjelenése igézetet, varázst terjeszt -maga körül. - -De ha a férfi egy sovár tekintettel, egy téveteg ujjhegy érintésével -elárulja, hogy e varázs bűvkörébe jutott, akkor el van veszve. Ki fogják -nevetni. «Te is olyan vagy, mint a többi». - -– Tegezzen engem! szól megragadva forró kezével Lándory kezét. Tudja, -miként hajdan, mikor kis lóti-futi leányka voltam. Senki a világon önön -kívül nem mondja nekem azt, hogy «te!» - -– Jól van, kis Katiczám! Hát ülj ide mellém. Zsémbelni fogok veled, -miként hajdan. Megbirállak. - -– Reszketek előtte. - -– Mikor ballettet tánczolsz, akkor valóban drámai művésznő vagy; hanem -mikor drámát szavalsz, akkor ballerina vagy. - -Scilla pajkosan mosolygott. «Ez» most védi magát. Birálni egy művésznőt, -annyi mint jéghegyeket rakni kettőjük közé. - -– Nem játszottam elég szenvedélylyel? kérdezé, két kezét Bertalan -vállára téve, s az arczát arra fektetve. - -– Nagyon is sokkal. Elfelejtetted, hogy a szerelmi vallomást egy anya -teszi; kinek az indulat kitörései közt elárult szenvedélyétől magának is -vissza kell ijedni, a ki megretten attól, a mit kimondott, s jéggé -fagyni érzi ereiben a vért, midőn fiának az arczán az iszony kifejezését -meglátja. A vak indulat, s az ösztönszerű, a soha meg nem ölhető -szemérem küzd egymással szivében, s azt visszatükrözni az arcznak, ezt -tolmácsolni a hangnak: ez a művészi feladat. S ezt nem oldottad meg. -Olyan szerelmes voltál, a milyennek lenni szabad. Igaz, hogy csak -magadban játsztál, mert én sem voltam az igazi Hyppolit. - -– Nagyon is igazi volt ön. Önnek a szíve a Lethe vizébe van mártva, -úgy-e? - -Lándory elnevette magát. - -– Ki mondta ezt neked? Azok az ismerőseid úgy-e? a kik velem el szoktak -járni azokba a zajos mulatságokba, a hol minden szabad. Hát mondok én -neked egy adomát, talán ismered is, magyar emberrel történt. Feljött -Párisba, beült a vendéglőbe. Hozatott magának pezsgőt. Mindjárt -egyszerre négy palaczkkal. Azután egy vedret kért, felnyittatta mind a -négy üveget s beleöntötte a pezsgőt. Akkor azután előhozatta a magával -hozott pinczetokot, abból kivette a tokaji boros palaczkot, s -beléállította a pezsgős vederbe: «a ti pezsgőtök csak hűtőnek jó az én -boromhoz!» - -– Ah! És ön is tartogat ilyen nektárt? - -– Hát, ha akarod, elmondok neked egy kis történetet. Ez ugyan eltér -azoknak a mulatságoknak a tenorától, a hol a hölgyek az asztalra föltett -lábaikkal dobolnak, s a pezsgő közzé essbouquet-t töltenek; hanem annál -több nádzizegés, kuvikhang és békavartyogás van benne, s jó lesz, ha a -palástodat a vállad körül burkolod, mert meg fogsz fázni tőle. - -– Oh én imádom a nádast! Olyan történet lesz ez, a hol a nádsuhogás -között szeretnek? - -Azzal odakuporodott a persa szőnyegre Bertalan lába elé, s a két térdét -a kezei közé fogva, áhítattal hallgatott a meséjére. - -– Mikor abban a hirhedett rémbűnperben vizsgáló biró voltam, egy -rendkívüli eset adta elő magát. Egyikét a leg- veszedelmesebb -rablóhősöknek semmi módon nem sikerült kézrekeríteni. Ez nem volt semmi -bandának vezére, egyedül dolgozott. Nem tartott czimborákat, a kik -elárulhatnák, a kik tanuskodhatnának ellene, maga járt mindig. Gyors -futó paripáján ott jelent meg, a hol nem várták, s különösen utazó -kereskedőket szeretett kifosztogatni. Kegyetlenkedett is, gyilkolt és az -alvókra rágyujtotta a házat boszuból. A hatóságok mindent elkövettek, -hogy elfogják, de nem mentek semmire. Ha üldözőbe vették pandurokkal, -katonákkal, bevette magát az ingoványok berkeibe s oda menjen utána, a -ki az életét megunta! A nádasok tekervényes utain csak egyesével lehet -előre haladni, s a rabló biztos lövő volt. A repülő kócsagot lelőtte -egyes golyóval. Ezt a fenhéjázó nevet adta magának: «Oroszlán Gabi». Az -ecsedi láp volt az ő birodalma, ott bujdogált télen nyáron, hozzá edzve -minden zegernye időhöz, mint egy vadember. Volt a nádasban öt-hat -sátora, hol az egyikben, hol a másikban tanyázott. Azokhoz pedig -veszedelmes volt közelíteni, mert még a gyermeket sem kimélte, ha az -bibicztojás szedés közben a tanyájára talált bukkanni. A paripája is -egyetértett vele. A betyár az igazi megtestesült Centaur; a mi lélek van -benne, az megoszlik közte és a ménje között. Ez is tudja, hogy nekik -«kettőjüknek» ellensége az egész emberi társaság. Mikor a gazdája -alszik, ő ébren van; s ha meghallja nagy távolban a dobogást, nagyot -nyerít, fölébreszti. Még azonkívül volt egy állat, a ki a külvilággal -fentartá a postajárást Oroszlán Gabinál. Embernek nem mondhatom, -daczára, hogy két lábon jár s késsel eszi a szalonnát: egy kis nyomorék -czigány; félnederes és néma. De nem süket, csak beszélni nem tud. -Állatoknak, madaraknak a hangját tudja utánozni: ez az ő titkos beszéde. -S Oroszlán Gabi érti e beszédet. Mert közel jönni a Vidrának sem szabad -hozzá. Csak a nádas bozótjából füttyönget madarak szavával, kutya, -farkas vonítással, röfögéssel, nyerítéssel, kecske mekegéssel arra felé, -a honnan a füstöt felszállni látja. Arra aztán válaszol neki a rabló -puskalövésekkel. A hány lövés, annyi óra. A «Vidra» megviszi az órák -számát oda, a honnan küldték. A sárgarigó-fütty azt jelenti: «jöhetsz, -nincs semmi veszedelem;» a sirály-sivítás azt mondja: «ki ne jőjj, -veszély van!» a nádiveréb furcsa éneklése azt jelenti: «most jőjj ki, -mert veszély van». S a ki ezeket az üzeneteket küldi, az a «pusztai -rózsa». - -– Ah! szólalt meg érdeklődve Scilla, karját Bertalan térdére nyugtatva. -Ön látta őt? - -– Így hevert az is egyszer a lábam előtt, s hallgatta, hogy mit mesélek? - -– Szép volt-e? Hogy találkozott vele? - -– Hadd folytassam a mesét rendén. Ő volt a betyár szeretője. A pusztai -csárdás leánya. A nagy sziksós pusztán nem volt más ház, csak az a -csárda. A mióta vasút szeli át a vidéket, nagyon alászállt a dolga, alig -van vendége. Hanem azért a csárdás leánya suhogó selyemben jár, s arany -lánczot hord a nyakán, drága csipkéből van a köténye fodra. A -legkonokabb rablók is rendesen a szeretőjük révén esnek a kelepczébe. De -a csalányosi csárdás Éviczája nem volt semmi pénzen megvehető, hogy a -kedvesét elárulja. Hiába csörgették ez előtt az aranynyal telt erszényt, -hiába ropogtatták előtte a bankót, nem akart tudni az Oroszlán Gabiról. -Ellenben ha a pandurok nagy erővel jöttek s lesbe bujtak el a csárda -padlásán, a buczkák között; akkor ott süthették a makkot hetedhét -számra, az Oroszlán Gabinak színe világát sem látta senki. Hirül adta -neki a madárszó! «Ki ne jőjj, mert veszély van.» Ha pedig csak -hárman-négyen jöttek, álruhában, eldugott fegyverekkel, akkor az Évicza -jól megvendégelte őket, ott marasztá vacsorára, sütött, főzött, a -legjobb borát hozta fel, tizenkét gyertyát rakott fel az asztalra, míg -egyszer úgy éjféltájon belövöldöztek az ablakon: akkor aztán «ki le a -pinczébe! ki fel a kéménybe!» menekült, ki merre látott, s jó szerencse -volt, ha az Oroszlán Gabi csak a lovaikat vitte el magával. Ekkor mondta -az a madár: «jőjj ki, mert veszély van!» Az oroszlán Gabi aztán bejött; -előhúzta fülénél fogva az elbujt üldözőit, oda ültette őket az -asztalhoz, bort hozatott nekik: s azoknak dalolni kellett az ő nótáját, -a míg ő az Éviczával járta a kopogóst: egyik kezében a dupla puska, a -másikban a boros palaczk. Néha megtette azt, hogy a puskája csövét -töltette meg borral, s abból kellett kiinni az áldomást az üldözőjének, -halálrettegés közt, a míg Évicza dalolta hozzá, hogy «arany itcze, réz a -messző; azért járok olyan késő, angyalom, kicsikém, tehozzád». - -– Ez aztán másforma figura, mint a Closerie de Lilas cancan tánczosnői, -mondá Scilla: csakúgy nyelve az elbeszélést. - -– Hát az Oroszlán Gabit csak nem tudta elfogni, a hogy a nóta mondja: -«sem a Jászság, sem a Kunság, sem az apáti biróság!» Kincseket igértek -már az Éviczának, hogy legyen árulójává; de az nem adta el a szeretőjét -pénzért. Ha nem adja a pusztai rózsa a maga rózsáját aranyért, -gyémántért, majd odaadja egy külömb rózsáért. De ki áll ki erre a -rózsaversenyre? Száz lelke legyen, mint száz levele az igazi rózsának, s -tövise is legyen, hogy azt is megszúrja, a kit szeret, azt is, a kit nem -szeret. Hát csak nem akart ilyen legény lenni senki. Pedig más mód nem -volt, a rablót megejteni. Engem nem hagyott aludni a szégyen, a -boszuság, hogy egyetlen vakmerő kalandor daczolhat az egész -társadalommal, s megmarad a kitépett méregfa bennszakadt gyökerének, a -miből az újra kisarjadjon. Gondoltam valamit. Nem szóltam felőle -senkinek. Előhozattam azt a jó betyárparipát, a min egykor Rózsa Sándor -barangolta be az egész alföldi pusztákat. Ez is olyan lelkes állat, mint -az Oroszlán Gabié. Soha el nem fárad, soha meg nem botlik. Oda lehet -neki dobni a kantárszárat, tudja merre az út? mikor mind a két kézre -szükség van a puskával czélzáshoz. Mikor meg vissza kell fordulni és az -üldözőkkel szembeszállni, s a puskák ropognak, olyan jól érti a tánczot, -jobbra-balra finczol, hogy nehéz legyen találni; mikor aztán a lovagjára -kerül a lövés sora, egy térdszorítás, s a mén megáll, mereven, mintha -érczből volna öntve; bevárja, míg a két lövés eldördül, akkor aztán -villámsebesen megfordul és vágtat előre, egérutat nyerni a gazdájának, -hogy újra tölthesse a fegyverét. - -Scilla úgy didergett, úgy borzongott: az arcza is elkékült-zöldült. - -– Ezt a lovat adattam magam alá. S ez nem tűr el mindenféle embert a -hátán, ha csak azt nem érzi, hogy emberére akadt. Elébb kipróbálja a -lovasát. Oldalt ugrik, ágoskodik, ijedezik, a fejét felhányja, hogy majd -orron üti vele a nyeregben ülőt; megmerevíti a nyakát, hogy se jobbra, -se balra kormányozni nem lehet; sebes futtában hirtelen megtorpan: azt -várva, hogy a lovagja a fején keresztül repüljön, csak akkor aztán, -mikor a zablát tartó kéz és a sarkantyú tudatta vele, hogy méltó urára -talált, akkor megadja magát, s azontúl aztán olyan mint a kezes bárány, -vagy a tüzes sárkány, a hogy szólnak hozzá. - -Most meg már melege kezd lenni Scillának. - -– Tehát először is a betyár lovát kellett meghódítanom. Mert az híve -marad a volt gazdájának, mikor az már a börtönben ül is. Ha pandur alá -adják, megteszi, hogy akkor rázkódik meg alatta, mikor az épen lőni -készül. Mikor ezzel elkészültem, akkor pitykés dolmányt, czifra szürt -vettem fel, mind olyat, a mit már betyár viselt: tömlöczszag érzett -rajta. A darutollas kalapomon két oldalt is lyuk volt, a hogy a golyó -átütötte a Bogár Jancsi fején. - -Scilla egész testén bizsergő csiklandás futott végig; nevetett, mint a -gyerek féltében. - -– Egy éjjel aztán felkaptam a paripára, s neki indultam a pusztának. Nem -vittem magammal mást, mint a medvelövő fegyveremet. - -– Ön lőni is tud? - -– Egész életünkben azt tanuljuk. Holdvilágos éj volt, mikor a Csalányosi -csárda udvarára értem. Itt éjjel mindig ébren vannak. Azt sem tudni, -mikor alhatnak. A lovamat felnyergelten oda kötöttem a cserény -czölöpéhez s bementem a csárdába. Az ivó szobában csak a Vidra czigány -volt, az is aludt a kuczkóban, vagy legalább úgy tett; erősen meg -kellett rugdalnom, hogy fölébredjen. – «Költsd fel a korcsmárost, hozzon -a legjobb borából! s ha van szép leánya, küldje inkább attól.» Azzal -levágtam magam a lóczára, a kétcsövű puskámat az asztalra csapva. – -Rövid időn előjött a leány. Én az asztalra dőltem, félkönyökre, -kalapomat a szemembe húzva s úgy tettem, mintha rá se néznék. Nem volt -egészen felöltözve, csak a fehér alsószoknya volt rajta s a derekán egy -tarka cziczkendő átkötve; a feje borzas, hanyagul burkolva egy -rózsaszínű selyem kendőbe. Mikor elém tette a boros üveget meg a -poharat, rárivaltam; «még öt palaczkkal hozz! nem iszom én a bort -findzsából!» s azzal ledobtam az asztalról a poharat. Az első palaczkot -aztán kiittam «könyv nélkül» egy hajtókába. A leány elhozta a másik öt -palaczkot s betyár emberséggel mindegyikhez egy égő gyertyát tett. «Vidd -innen nekem ezt a sok zsidósábeszt!» mordultam én rá. – «Hát kend nem -szereti a szépet?» veté oda félvállról. (Annak mondják ezt, a kinek nem -kell az égő gyertya.) – «Van rajtad mit nézni! Vidd innen! Most is annak -vagyok a koldusa!» – Azzal a másik palaczkot kezembe véve, azt mondám, -«héjh te leány: kóstold meg elébb ezt a bort, nem tettél-e bele -valamit?» - -– Etetőt talán csak nem. – «Nem ám, de itatót, a mitől utánad szaladok.» -– «Ne féljen kend: nem vagyok én dáma!» – «Ha vagy, se nekem vagy.» -Azzal félig kiittam a második palaczkot. Az asztalra is öntöttem belőle -s abból a borfoltból az ujammal elkezdtem szamarat rajzolni, négy -lábbal, két füllel. Ehez is értek. «Tán bizony megcsalta kendet a -babája?» kérdé tőlem a lány a szemembe iparkodva nézni. Én leráztam őt a -nyakamról gorombán, hanem aztán annál nyájasabb voltam a kis vakarcs -czigányhoz: «eredj édes szógám, adj szénát a lovamnak; de ne kösd be az -istállóba, még ma hajnal előtt odább megyek rajta.» – «Ejh hová menne -kend? mondá a leány. Nézze, hogy villámlik: idejön a fergeteg.» – -«Mosott az már meg engemet máskor is.» – «No csak maradjon itt, vetve a -jó paplanos ágy.» Erre készen volt a nótám: «nem fekszem én az ágyadra; -mert elalszom éjszakára!» a végét aztán ő dalolta el: «ne félj, majd -felköltlek jókor, éjfél után két órakor.» – A nótáról eszembe jutott -más. «Hej te czigány! Nem tudod a szárazfát ríkatni?» a kis gnom -vigyorogva mutatta, hogy kész rá, s előszedve a zabos ládából egy törött -oldalú hegedűt, oda ált elém, hogy hát melyik az én nótám? «Volt nekem -egy daru szőrű paripám!» A czigány húzta, én meg daloltam. «Majd én -addig megitatom kendnek a lovát,» monda a leány és kisietett az -ivószobából. Mind a lóról, mind a szerszámról meggyőződhetett, hogy az -igazi szegénylegény készség. Ekkor aztán meg is becsült. Bement a belső -szobába, s parádéba tette magát. Mikor a nótám az utolsó versét járta: -«Volt szeretőm: esztendeig sirattam. Ő volt az én mindennapi halottam. -Most is meg van a hűtelen; de másnál. Hej de hiszen több is veszett -Mohácsnál» már akkor ő utánam dalolta odabenn; s mikor ujra bejött, úgy -ki volt nyalva, mint egy kisasszony. Tarka selyem viganója, körül -csipkefodorral, kifűzött pruszlikja, patyolat dudoros ingujjal; -csipkekendővel a nyaka és keble átkötve. Most mutatta aztán meg, hogy -kicsoda ő? Aranyzománczba játszó barnapiros arcza, két nagy parázsszeme, -sugár szemöldöke, cseresznye ajkai, s az a göndör, szénfekete haja, mely -egyetlen varkocsba fonva, pántlikacsokrával a viganója szélét verte. S -hozzá milyen termet! Csak a nemes paripával lehet azt méltán -összehasonlítani. Mikor az emberhez közel jött, úgy érezte, mintha égő -tűz közelednék felé. – Oda ült mellém a lóczára: a vállamhoz simult, -átkarolta a nyakamat. – Éppen úgy, mint te most. Hanem én eltoltam őt -szépen magamtól; épen így: mert nem hagytam magamat elámíttatni. Csak -azért borult rám, hogy kitanulja, milyen inget hordok a pruszlikom -alatt? Arra is volt gondom; igazi háziszövésű gyolcs volt az, nem gyári -szövet; hanem a kezemet nem hagytam neki megfogdosni. Az nem volt elég -kérges. – Híven adtam az elbúsult betyárt. S az egy szál czigány mellett -eldaloltam azt a betyár nótát, amit még akkor nem ismertek, csak az -ecsedi láp körül. - -– Eldanolná ön az én kedvemért is? szólt kezeit könyörgésre összetéve -Scilla. - -– El biz én. Ha az Évicza kedvéért megtettem, mért ne tenném meg a -tiedért is. - -Bertalannak gyönyörű szép bariton hangja volt, s az elénekelt dal egyike -azoknak a melodia-gazdag betyár nótáknak, a mikben a puszta egész -regényessége ki van fejezve, a távol hangzó pásztor tilinkóval, s a -vihar süvöltésével. - - «Korcsmárosné, nekünk halat süssék kend! - Azután meg czitronyos bort adjék kend! - Szolgálóját estrázsára állítsa kend, - Ha zsandár jő, nekünk hírül adja kend! - - Egyszer csak jő a szolgáló ijedve: - Kilencz zsandár közeledik fegyverbe. - De a betyár felkap a pej lovára: - Bevágtat a délibábos pusztára. - -Scilla végig nyult hanyatt a szönyegen; két karját a feje alá téve, s -úgy itta, lehelte, szívta magába a mámorító dalt, mely könnyeket csal -annak a szemébe, a ki azt hallja, a nélkül, hogy tudná miért? - -– Mikor vége volt nótának, ott ült a leány az ölemben; nagy volt a -zivatar odakünn; nem lehetett odább mennem hajnalban. - -De még másnap hajnalban sem. A szép leány le nem szakadt a nyakamból. Ha -én elhagytam, a lovamat csókolta összevisza. S mivel vettem meg a szívét -a pusztai rózsának olyan nagyon? Talán leginkább azokkal a mesékkel, a -miket az emlékezetembe égetett rémper kalandjai adtak a kezemre. Magam -lettem volna azoknak a hőse. Este azokon a regéken aludt el, hajnalban -azokra ébredt; még álmában is tovább szőtte, fonta. Vetélytársa lettem -Oroszlán Gabinak! Csak az volt a kérdés, hogy melyikünket hagyja élve a -puszták rózsája? Mert hogy egyikünket meg fog ölni, az már bizonyos -volt. Talán épen azt, a melyiket jobban megszeretett? Mert soha sem -lehet tudni azt a leánynál, hogy mikor válik a szerelme gyilokká? Most -is megkap a láz, mikor visszagondolok rá. Nap nappal, hold éjjel se -kelt, se nyugodott: nem volt nekünk idő! Egy darab ellopott -örökkévalóság! Csak egy imádsága volt: «együtt kárhozzunk el!» - -Scilla maga sem tudta, mit csinál: odakúszott Bertalan lábához s az -elkapott kezének minden ujját egyenkint akarta eltördelni. - -Az pedig folytatta a mesét. - -– A harmadik nap hajnala is ott virradt rám. Még a napot is ott töltém. -A korcsmárost tartottam pénzzel, az kis istennek nevezett. A leány -szidta az apját, hogy minek veszi el tőlem a pénzt? Felakasztják érte. -Tizszer is fel akartam ülni a lovamra, meg lehuzott a kengyelből, -fülembe dalolva: «Maradj még! Ne menj el! Ne vidd a nyugalmam el! Nem -birok a szivemmel!» Az nap délután a Vidra czigány eltünt a csárdából, a -kit én mindég szemmel tartottam. Estére megint visszakerült. Csak az -ujjaival mutogatott valamit a leánynak, a mit én nem értettem meg. Késő -éjig el nem távozott a leány mellőlem. A földön hentergett előttem, sirt -és átkozta magát. Aztán megint danolt és kaczagott. Odáig még azt sem -kérdezte tőlem, hogy hínak? Neki csak «angyalom» voltam. Észrevettem -rajta, hogy valahányszor a fali óra üt, felrezzen: az ablakra tekint, -aztán megint átölel, ott maraszt. A mint aztán az éjfélt elütötte az -óra, akkor megragadja a vállamat s azt súgja a fülembe: «most már fuss! -az Oroszlán Gabi jön! Itt ne találjon, mert meghalsz!» - -Scilla összerázkódott, mintha villanyütés érte volna. - -– Tehát nem engem árult el hanem a rablót! Az én rózsám lett a nyertes! -– Én fölkeltem csendesen, a puskámat felvéve, indultam kifelé. – «Nem -veszed fel a szűröd?» kérdé a leány, a fogasra akasztott tulipános -szűröm után nyúlva. «Csak hadd lógjon ottan, mondám neki: visszajövök -érte.» – «Te visszajösz?» kérdé nagy szemlobbanással, hogy szinte -világosabb lett a szoba a szeme villanásától. – «Ugyan visszajövök! Mert -ha ő az Oroszlán Gabi, én meg vagyok, a ki vagyok: a Villám Bandi! -Szemközt megyek rája: s vagy ő esz meg engem, vagy én sujtom őtet -agyon.» - -Scilla térdre állt s kezeit imára kulcsolta. - -– Az is így térdepelt elém. Megfogta a kezem. Én kiszakítottam magamat a -keze közül s kimentem az udvarra. A lovam ott állt felnyergelve. -Megvizsgáltam rajta mindent: nincs-e megeresztve a terhelője? nem -dugtak-e taplót a fülébe? A leány oda is utánam jött s fülembe súgott, -«nézd meg a puskád csövét, nem tömtek-e bele földet? a czigány az ő -embere!» - -Megköszöntem a figyelmeztetést, s új töltényt tettem a puskámba. - -Azzal nyeregbe vetettem magamat s kivágtattam a fenyérre. A hold épen -akkor jött fel: fogytán volt már; egész vörösen támadt elő a mocsár -ködéből. Egy falka vadlúd repült végig az égen nagy gágogva. Nagy -éjmadarak suhogtak körülöttem, alant járó röpttel. – A távolból -milliónyi béka brekegése hangzott, közbe a mocsári gázló, a bölömbika -mély búgása. A hold még semmi világot sem adott, csak a láthatár -gőzkörét festé izzó rézszínűre, csupán a csillagfénynél kellett magamat -tájékoznom. – A puszta széles világ, s a betyár nem keresi az utat. – -Legelőször is felkaptattam egy magasabb buczkára, jól vigyázva, hogy az -útba eső tömpölyökbe, «angyalhullásokba» bele ne zuhanjak a lovammal. A -buczka tetején levő nyirfák és ezüstlevelű nyárbokrok elég jól -elrejtettek, míg én jól láthattam, midőn szemeim hozzá élesedtek az -éjjeli világításhoz. A mocsár tájékán fehér köd lapult a rónára, melyből -csak a nádkupaczok üstökei látszottak elő; balról mellettem csupa apró -buczkák, csivatag bokrokkal benőve, a mik között könnyű elbujdokolni, a -sík rónán végig egy hosszú csőrszárka, mocsár levezető, mely most ki -volt száradva. Azon is könnyen végig haladhat egy lovas, -észrevehetlenül. Hanem a légáramlat szembe jött s az felém hozta a -szimatot. Az én betyár paripám hamarább meg fogja érezni a betyár -közeledtét, mint azé az enyémet. - -Scilla még a lélekzetét is visszatartotta, úgy hallgatott rá. - -Messze nem mehettem a csárdától, mert nem tudhattam, hogy merről fog -jönni az ellenfelem. A csárda ablakában égett addig a gyertya, a míg én -a buczkára fellovagoltam; akkor egyszerre kialudt. Évicza nem ad jelt -Oroszlán Gabinak. Engem pártol. Hanem annál inkább híve maradt a -czigány. Nemsokára világító fényt látok felfelé emelkedni a csárda -udvarán. Lámpást akasztottak a kútgém kankalékjára, az mutatja a jelt. – -Már most aztán én is tudom, hogy mely oldalról kell őt várnom. – A -távolban három pásztortűz pilácsol, s idáig révedez valami szomorú -nótának a hangja, a mit álmatlan oláh pakulár billeget a furulyáján. A -falevél sem mozdul, olyan csend van ide alant; csak az égen fut alá -egy-egy fényes csillag. – Hanem a mint a hold kiemelkedik a sűrű -lilaszín gőzkörből s bevilágítja a tájat, akkor egyszerre feltámad a -puszták szele, mely a hold feljövetelét üdvözölni szokta, mintha egy -álmából ébredő világ sóhajtása volna, a nádas megszólal, a nyirfabozót -zengésnek ered, s a mocsár százezernyi szárnyasai egyszerre nekiriadnak, -és ekkor a szél felgöngyölíti a rónán fekvő lenge ködöt s arra én -egyszerre magam előtt látom azt, a kire várok. - -Scilla felállt és támaszt keresett a kezével. A másik kezével a szíve -dobogását akarta csillapítani. - -– A lovam elébb megérezte a közeledtét s jelezte a fülének előre -hegyezésével s tudatta velem csendes röhögéssel s elkezdett -türelmetlenül kapálózni. A közelítő lovas azonban még messze volt; a -rónán csalékony a távol számítása, kivált holdfény mellett. Én eléje -lovagoltam, hogy ne a csárda közelében legyen a találkozásunk. – Hát -mégis csak sikerült! – A kit három vármegye minden fegyverese ki nem -birt verni a bozót várából, előhozta a szerelemféltés. Meghallotta, hogy -«új legény» dőzsöl a csárdában: egyedül párjával. Ez a szó kiugratta. -Tudtam én azt. - -Lándory sem tudott már ülve maradni, fölállt, járkálni kezdett; Scilla -sem fázott már, inkább melege volt; odaakasztá magát a karjába s úgy -leste a mesemondás végét. - -– A betyár is meglátott engem, a mint a rekettyésből előkerültem, s arra -egyszerre megváltoztatta az irányát. Eddig világirányában haladt a -jeladó lámpás felé, árkon-bokron keresztül, most aztán felém fordult s -elkezdett vágtatva közeledni. Nekem előnyesebb lett volna az -ellenfelemet ott várnom be a buczkák csalitjai között, a mik engem -elrejtve tartottak. Nem fogadtam el ezt az előnyt. Lesből vadász lő -dúvadra; nem gavallér ember a vetélytársára. – Ha érdemesnek tartottam -elvenni a rózsádat, akkor «gyepre bajszos!» Én is eléje vágtattam. Egy -szép nagy kerek mező terült el közöttünk, tele őszi kökörcsinnel, azt -választottuk ki a halálos baj színteréül. - -Scilla kaczagott már! - -– Mikor közel száz lépésnyire értünk egymáshoz, mind a ketten felemeltük -a puskát az arczunkhoz jobbkézzel. A betyár erre, szokott tempója -szerint, elkezdte a lovát oldalt finczoltatni, maga is jobbra-balra -hajladozott rajta, a hogy szokott a csikós a lóhátán. A ki nem tudja, -hogy hozzá van nőve a paripájához, azt hiszi, hogy mindjárt le fog róla -esni; pedig csak negédeskedik. Én pedig egy szoritást adtam térdemmel a -lovamnak, a mire az megállt mereven. – A mint aztán a betyár azt látta, -hogy nem csinálom utána a lótánczoltatást, hanem szembe állok vele: -egyszerre dühösen az arczához kapta a fegyverét mind két kézzel s mind a -két csövét gyorsan egymás után reám süté. Az egyik golyó azt a már -egyszer keresztül lőtt kalapot hordta le a fejemről, a másik a -dolmányomat szakítá keresztül, de csak könnyű surlódást hagyott hátra. - -Scilla elkezdett görcsösen sírni, hüvelyk ujjait az öklébe szorítva. -Lándory leültette őt a görög kerevetre s folytatá. - -– Én aztán a puskámat kapóra rásütém. Csak egyszer lőttem. A betyár a -fejéhez kapott mind a két kezével, azzal hanyatt dült a nyergében, -puskáját messze eldobva magától. A megriadt paripa kiugrott alóla; a -legény leesett holtan a gyepre. Mikor odalovagoltam hozzá, már akkor ott -feküdt szépen hanyatt; a fényes holdvilágba nézve a szemeivel. A homloka -közepén volt egy veres kis sebhely; nem nagyobb egy karika-gyűrűnél, a -mit a szerelmes leány az ujjára fölhúz. Derék, szép legény volt. Kár -érte! - -Scilla arczczal feküdt a szőnyegen, úgy zokogott. - -Bertalan még aztán folytatta a mesét. - -– Én magamhoz vettem a megölt rabló puskáját, s aztán csendesen ügettem -vissza a csárda felé. – A rabló lova ösztönszerűleg szintén a csárdához -nyargalt a gazdája nélkül; hamarább odaért, mint én. Az udvarra -bevágtató gazdátlan mén előre hírül hozta, hogy a kettő közül az egyik -meghalt. De valjon melyik? A mint a paripa az egyik kapun bevágtatott, -nem állt meg: hanem a másikon megint kinyargalt, s aztán elkezdett -körben futtatni a csárda körül, nyiharászva, fujtatva. Nem lehetett -megismerni, hogy melyiknek a paripája? – Az Évicza kinn állt a folyosó -tornáczán, ottan várta az élve megérkezőt. Mikor aztán én beléptettem az -udvarra, s leszálltam a nyeregből, a két puskát a folyosó padkájára -dobva: akkor odarohant hozzám, a nyakamba ugrott, átölelt, majd -megfojtott, s nem szólt semmit, nem szólhatott a forró csókoktól. - -Scilla magánkivül ugrott föl fektéből, arcza, szemei extazisban -ragyogtak, minden tagja reszketett az emberfölötti kéjtől. - -«Mért nincs nekem egy zsiványom, a kit eláruljak érted?» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ez volt az a mese, a mit Bertalan nem akart elmondani Godivának soha. -Scillának elmondhatta. - - - - -GYORS FORDULATOK. - -Lándory, a midőn megtudta, hogy hosszabb ideig lesz kénytelen Párisban -időzni, felhozatta az otthon hagyott naplóit, a miket a rémper lefolyása -alatt irt, s azokból dolgozott ki valamit, a mi a rendes -kriminal-történetek szinvonalán felül emelkedik, a nélkül, hogy a regény -felhőiben veszne el. Csak a maga számára irta azt meg, a nélkül, hogy -arra gondolt volna, hogy ezt a meghatározhatlan genret a közönség -olvasmányává tegye valamikor. Vannak emberek, a kiknek az ilyen munka a -legkedvesebb mulatság. - -Épen e mulatság közepett lepte meg az ő kedves barátja Alfréd, egy -délután. Már három nap óta nem élvezte kellemetes társaságát. - -Valami külső jel mindig elárulta Alfréd kedélyállapotját. Nagyon -igyekezett mosolyogni, hanem a mellett a homlokán veres foltok tüntek -elő, a visszafojtott boszú bélyegei. - -– Ah! Azt hittem már Párisban sem talállak: előre mentél? Ezzel -köszöntött be Lándoryhoz. - -– Én? Hová? - -– Hát haza Magyarországba. - -– Búcsúvétel nélkül nem hagynám itt az ismerőseimet. - -– Van rá eset, mikor az ember megteszi. Egyébiránt gratulálok. - -– Mihez? - -– A nagyszerű diadalhoz. - -– Hogyan? Én vettem volna be Tashkendet? - -– Azt nem, hanem Scillának a szivét. - -– Ah. Arról a drámai próbatétről beszélsz, Phædrából? A mit a -jelenlétedben terveztünk ki. Hiszen tudod, hogy én voltam «Hyppolit». - -– Sőt azt is tudom már, hogy ki az a Terpsychore és Melpomene. Hát -Terpsychore úr vagyok én, monsieur Melpomene pedig vagy te. - -Bertalan elnevette magát. - -– A calembourg nem rossz. Csak az a kár, hogy nem talál. - -– Kedves barátom, mondá Alfréd, végig heveredve egy long-chaise-en. -Scilla kisasszonynál nem szükség azt a titoktartást őrizgetni, a mit más -hölgyek irányában minden igaz gentleman kötelességének tart. Tudhatod, -mint grand inquisiteur, hogy a bűnösnek az absolut tagadás csak akkor -segítség, ha bűntársa nincs. A te bűntársad maga mindent kibeszél. Azon -kezdte velem, hogy kidobott az ajtón, s minden összeköttetést merőben -megszakított. Az arczképeimet mind visszaküldte, még pedig a rámáikkal -együtt. S egyenesen a szemembe mondta, hogy nem akar többé az -árnyékomban megpihenni. Nos, hát! fog-e vallani a vádlott? mi? - -Lándory nem akarta engedni, hogy ez az ember még fölényt kapjon vele -szemben. - -– Hát jól van, barátom, ha te kivánod, hogy igazat mondjak, megteszem. -Scilla kisszivű. Ő nekem azon a találkozáson, a melyre te annyi gyanút -alapítasz, mindent elmondott. Hiszen egy ötödrész apja vagyok. Mikor te -veled összeköttetést kezdett, te akkor épen a roppant Lis Blanc-féle -örökséget kaptad meg. A Lepelletier-utczai palota tanuskodik róla, hogy -annak igen jó hasznát tudtad venni. Most ez a nagy úri vagyon ismét -gazdát cserélt; neked az ősi birtokod marad. Az a serénység, a melylyel -Seigniersben a neked hagyományozott száznyolczvanezer frankot megmenteni -siettél, elárulja, hogy neked erre az összegre is szükséged van. Tudod? -Ne vedd tőlem rossz néven, hogy ilyen őszintén beszélek! Te -kényszerítesz rá. Scilla kisasszony nem akarja a lelkére venni, hogy -tégedet teljesen tönkre tegyen. - -– Nemes lélek! szólt ironiás nevetéssel Alfréd. És te kegyes gyámatyja a -gyémántszívű áldozathozónak! Tehát engem azért dobnak ki a hajóból, -nehogy el találjak sülyedni a hajóval együtt. Örök hálára érzem magamat -lekötelezve. Ime a kapandó száznyolczvanezer frankon nem fogok tehát -Scilla kisasszonynak gyémántokat venni, hanem birkákat és igás ökröket a -jószágom számára. Ez hát jó nekem. De mit szólsz ahhoz, hogy nem csak -engemet dobtak ki az ajtón, hanem a nagy vasutkirályt, Maltout urat is, -a ki rögtön kész volt az üresen maradt helyemet elfoglalni? Már attól -csak nem tart a nemesszívű angyal, hogy annak a százmilliói is -elolvadnak az ő szép szemei tüzénél? Nem is titkolt előtte semmit, mikor -a Croesus fényes ajánlatait eléje terjeszté. Havonkint új equipage, mint -hajdan Arnould Zsófinak. Végig se hagyta beszélni. Elmondta őszintén, -hogy mióta téged megismert, azóta nem tart férfinak senkit. Elmondott -neki mindent, tudod? mindent! A pusztai rózsa történetén elkezdve. -Elvetted az eszét, őrjöng utánad! Itt hagyta Párist. Felmondta a -szerződést az operánál. Fizeti a bánatpénzt. Oda dobja a palotáját a -hitelezőinek. Szalad utánad a ti fővárostokba: Moszkvába, oda -szerződött. - -– Hiszen nekem nem fővárosom Moszkva. Én Magyarországon lakom. Az meg -Oroszországban van. - -– Hát az «más?» No de még is közel van hozzátok? - -– Kétszáz mértföldnyire tőlünk. Hál’ Istennek! - -– No én hát nem bánom. Én geographiát fiatal koromban sem tanultam, -vénségemre nem tanulok. No hát egyszóval együtt laktok valahol a tatárok -között, a kik hosszúszárú csizmában járnak: s szakállukat hagyják -szakállnak. Az mindegy. Oda fog menni Scilla, már el is szerződött, -két-három nap alatt indul. - -– De már ezt csak nem én értem teszi. Hiszen tudod, hogy nekem itt kell -maradnom Párisban. - -– Már nem kell itt maradnod. Hisz ez adja meg a kellő világítást a -képnek. Lyonelt már utólérték valahol Egyptomban, megjött a hivatalos és -nem hivatalos levele is Lis Blanc-ékhoz, a gyámi hatalom autorizálva -van, te megkapod a per-beszüntető okiratot, azután mehetsz, semmi sem -tart tovább itten. - -– No ez igazán kedves hir rám nézve. - -– Valamint a többi is az volt. Hát hiszen én csak arra való vagyok a -világon, hogy neked kellemetes hireket hordjak. Elvetted tőlem az -örökségemet, elvetted tőlem a szeretőmet. Hanem azért jó barátok -maradunk. Most csak azt szeretném még, ha elvennéd még Medeát is. Hanem -kérlek nagyon, hogy siess vele, mert a visszautasított pénzkirály -rettentő boszut esküdött ellened; fel fogadta, hogy oda fog menni Lis -Blanc-ékhoz, s elbeszéli nekik az egész pusztai rózsa históriáját. Akkor -lásd meg aztán, hogy micsoda szemeket forgat majd reád alá felé, az én -istenasszonyom! - -– Úgy? Azzal fenyegetett a Croesus? Hát akkor megvárom, míg elmondja. S -majd csak azután megyek a Lis Blanc palotába. - -– Hát nem is vagy kiváncsi a hirekre, a melyek a te kedves védenczed, -Lyonel úrfi felől érkeztek? Értem! értem! Mindent értek. Nem tudom, jól -tanultam-e a mythologiából, hogy egyszer Vulkanus olyan finom lánczot -kovácsolt, a mivel Marst és Venust együtt összekötözte, hogy aztán nem -tudtak belőle kibontakozni. Nagyon jól van. Mielőtt elutaznál, remélem, -hogy a búcsúlakomát «en famille» megüljük. - -Lándory meg volt felőle győződve, hogy ez az ő kedves barátja a -legnagyobb hideg vérrel tudná ő vele megitatni egy ilyen búcsú lakomán -az aqua tofanát. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Lis Blanc Lyonel az Alfréd által említett magánlevelet Hermione -kisasszonynak irta. Ragyogó tollal rajzolá élményeit, tapasztalatait a -Faraok hazájában, a veszélyes vadászkalandokat, vad törzsek általi -megtámadtatását, a homok sivatagon kiállt szenvedéseit, a fojtó Samumot, -s végül beszélt a szíve világáról, melyben még nagyobb vihar dul. A régi -és örök szenvedélye még jobban kínozza, mint valaha. Az az őrült vágy az -elérhetetlen ideál után, mely eddigi bolondságainak okozója volt, mely -lelkét a végletekbe vadítá, a távolban még jobban emészti. Ez kergeti őt -a halálba, de a halál fut előle. És így tovább! - -Ezt a levelet Hermione kisasszony természetesen átadta Sidonie -grófnőnek, Sidonie pedig felolvasta azt Medea előtt. - -Medea nem szólt reá semmit. - -Az anyja elkezdett sopánkodni, a bujdosó fölött. - -– Ez nem Francziaország számüzötte, hanem a tied. - -Medea közel volt hozzá, hogy kitörjön. De félbeszakítá a jelenetet az -inas, ki azzal lépett be, hogy itt van Maltout bankár úr. - -– Vezesd ide. Én kérettem őt hozzánk. - -A bankár belépett, helyet foglalt. - -– Maradj itt. Mondá Sidonia a leányának, a ki távozni akart. Téged is -érdekel az ügy. Megbocsát uram, hogy ide fárasztottam. - -– Régi hódolója vagyok a grófnőnek. - -– Nem bízhatom az ügyemet másra, csak önre. Én el akarom adni a Lis -Blanc-féle gyémántokat, minden feltünés nélkül. - -– Rossz időben grófnő. A köztársasági kormány épen most árverezteti a -koronagyémántokat. - -– Azt hiszem, hogy épen azért lesz most több vevő a piaczon. Egyébiránt -nem támasztok tulzott igényeket az árak dolgában. - -– Fel van ön hatalmazva e családi kincsek eladására, grófnő? - -– Teljhatalmat ád férjem végrendelete minden adásvevésre. - -– S mit akar ön a gyémántok árával kezdeni? - -– Itt ismét az ön közvetítéséhez kell fordulnom. Erdélyben tudok egy -birtokot, mely a leányom, atyjáról örökölt, jószágával határos. Roppant -nagy erdőségek, hatalmas vadászterület. Azt szeretném megszerezni. - -– S mit akar ön egy ilyen nagy erdővel, grófnő, a miben nem terem más, -mint medve és vadkan? - -– Épen az kell nekem. A birtokot a fiam, Lis Blanc Lyonel számára akarom -megvenni és az ő nevére iratni. Őszintén megvallom önnek a szándékomat. -Én ezt az új világot itt Francziaországban nem tudom megszokni. Vallásos -érzületem fel van háborodva mindazok felett, a mik itt történnek. Vissza -akarok költözködni a leányommal együtt Erdélybe, a hol már egyszer -laktam. S óhajtanám, hogy ha a mostoha fiammal is megkedveltethetném azt -a kedves, szép országot. Ő szenvedélyes vadász. Itt bennünket gyűlölnek -azért, mert gazdagok vagyunk, a magyaroknál ünnepelni fognak. - -Medea közbe szólt hevesen. - -– Egy dologról elfeledkeztél! Hogy a commune vezéreire nézve minden -európai ország megtagadta a menedékjogot. - -Sidonia bámulva nézett rá. - -– Hát te azt honnan tudod? - -– Minden hirlapban olvasható. - -– Hát mit tartozik ez ránk? Lis Blanc Lyonel gróf nem volt petroleur. - -– De volt Raoul Ripaille. - -– De ezt nem tudja senki Magyarországon. - -– Egy ember lesz, a ki tudni fogja; Lándory. S annak csak egy szavába -kerül, hogy Lyonelt az országból kitiltsák. - -E szavaknál egészen felhevült az arcza Medeának. - -– De Lándory nem fogja azt az áruló szót kimondani, szól halkan Sidonie, -mert annak a kedélyállapota azt nem engedi. - -Sidonie grófnő előtt a nemes jellem, a becsületérzés, a nagylelkűség -csak «kedélyállapot». - -E névre a bankár is felvillanyozódott. - -– Ah! Az a monsieur Lándory! No ennek a kedélyállapotjáról én is tudok -egy mesét mondani. Lehet Medea grófnő előtt valami Scilla kisasszonyról -beszélni? - -– Oh kérem! szólt Medea daczos nevetéssel. A férjem, Alfréd marquis az -alatt a hat óra alatt, a míg férjem volt, beszélt nekem Scilla -kisasszonyról annyit, hogy ön nem mondhat felőle valami ujat. - -– No ez pedig valami új lesz. Tehát, a gyémántok eladása perfekt dolog, -az erdélyi birtokvevés fait accompli. Bizza reám mind a kettőt a grófnő. -És most hadd mondjam el a pusztai rózsának a történetét. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Még azon a napon meghivót kapott Lándory a másnapi estélyre, Lis Blanc -grófnőhöz. A meghivó sajátkezűleg volt irva, mentségül az idő sürgős -rövidségére. - -Lándory tudta, hogy no most kezdődik a harczjáték. - -Ezuttal a szokottnál is fényesebb társaság gyült össze a Lis Blanc -palota disztermeiben. Az elfogadó terem egész az ajtajáig tömve volt, s -az urak közt lehetett látni olyanokat is, a kiknek a gomblyuka piros -szalaggal volt ellátva. A hajdan itt fényeskedett rendcsillagok, sajnos, -hogy most is eclypsisben voltak. - -A belépésnél Sidonia grófnő, szokott előkelő grácziával nyujtá kezét -Lándorynak; Medea grófnő egy csoport öreg úrral beszélt a terem egyik -arkádja alatt. Lándorynak alkalma nyilt több rendbeli ismerős úrral -üdvözleteket cserélhetni, s néhány ismeretlen úrnak bemutattatni, -kölcsönös szerencsének tartva a megismerkedést, míg végre odajuthatott, -hogy Medeával találkozzék. - -Minő találkozás volt az! - -A «leány» elpirult és lesütötte a szemeit, mikor Bertalan megszólítá. -Eddig «asszony» volt, elvált nő; hideg, lenéző, csufondáros, most -egyszerre «hajadon» lett, szüzies, elfogódott. Mint egy új leány, a kit -most vezetnek be először a társaságba. - -Hová lettek azok a lefelé forgatott szemek? a mikből csak úgy sugárzott -ki a negativ polus visszataszító deleje. Most félénken lecsukott -szempillák alá lezárva, a mik csak néha-néha emelkednek fel, félig, a -lopva leső szemcsillagok fölül, s a mint egy harmadperczre a férfi -szemével összetalálkoznak, félénken lecsukódnak megint. - -A hangja is reszketett. Nem disputált már, minden szót ráhagyott, csupa -engedelmesség lett, s milyen könnyű volt megnevettetni! Háladatos volt a -mondott tréfákért, s jóizűn kaczagott rajtuk. - -Aztán jött egy más udvarló. Lándory visszalépett. S akkor Medea ismét -egyszerre a régi lett, a hideg, lymphatikus, szenv nélküli szépség. - -Sidonia grófnő oda lépett Bertalanhoz, s elmondá neki, hogy a mai estély -azért volt ily sietősen rendezve, minden etiquette szabályok ellenére, -egyik napról a másikra, mert a mai nappal lép hatályba az ő gondnoksága, -a mi egyuttal Lándorynak az itteni működését kivánt czélhoz vezeti. A -hivatalos teendőket majd holnap a déli órákban elintézhetik. - -Lándory nem késett legmélyebb háláját kifejezni a grófnő iránt, hogy az -ő kedvéért ily rendkivüli módszereket vett alkalmazásba. - -Ott volt Alfréd marquis is, aztán meg Maltout bankár, a kik kiváló -nyájasságaikkal tüntették ki Lándoryt. Általában az egész társaság, -férfi, nő arczán mind azt olvashatá, hogy őt most mind olyan szemmel -nézik, mintha ő foglalta volna el Tashkendet. - -Ah! Ime! Még a derék Boisgoberry úr is itt van! Az is siet a kedves jó -barátját Lándory urat üdvözölni, s mint afféle provinczialis enfant -terrible mindjárt azon kezdi, hogy: - -– Hah! Ön boldog kópé! Hát hogy vannak a Soubise palotában? Hein? - -– Köszönöm. Nagyon jól! Felel Lándory nevetve, s aztán rögtön -visszacsavarintja a vizeslepedőt a kedves barátjának a fejére. Hát a -népkerti kis tuskulánum szemérmes tündérkéje mit csinál? - -Ekkor aztán a souspréfet úr rovására megy a mulatság. - -– Ah! Szörnyűség! Ne is beszéljünk róla! uram barátom! Képzelje! -Megcsalt. Megszökött. Az átkozott! - -– Megszökött? és kivel? - -– ’Sz ez az absurdum. A saját férjével szökött meg! Azzal a ficzkóval, a -kit én szükséges semminek neveltem, s ki hitte volna, hogy még -szükségtelen valami legyen belőle? Addig nyafogott, kunyorált a nyakamon -a kis boszorkány, addig czirógatott, a míg rávett, hogy annak a mihaszna -naplopónak adjak ki egy fényes bizonyítványt hivatalbeli szolgálatai, -rendkívüli tudománya és szorgalma felől. Ezzel aztán a gazember -kieszközölte, hogy seigniersi jegyzőhelyettességből előléptette a -miniszter az auteuili valóságos jegyzőségbe. S most énnékem, ha pénteken -halat akarok enni, el kell utaznom Auteuilbe. - -– Hát hisz ott még jobb pisztrángokat kapni. - -– Igen ám, de oda meg a feleségem is mindig velem akar jönni. - -– Rettenetes állapot! - -– Micsoda erkölcsök, mikor az ember még a felől sem biztos, hogy egy -fiatal asszony nem szökik-e meg a saját férjével? - -Lándorynak nagyon tetszett ez a kis tréfa. Hát még a «szükséges semmi» -is túl tudott az eszén járni az ő protectorának! - -Alfréd a vállát érinté Bertalannak. - -– Dea kéret, hogy jőjj oda, valamit fog játszani az orgonán. Szándd -magad rá az áldozatra. - -– Oh én szeretem az orgonát. - -– Templomban. De egy asszony, a ki orgonaszóval tölti meg a házat. -Stabat mater! Mit tegyen akkor a pater? - -Medea már akkor csakugyan a művészi élvezetekbe fojtá a társaságot, -mikor Lándory megérkezett az orgonaterembe, Bach, Hændel és Mendelsohn -remekei következtek egymás után. Maga a játszó művésznő, megdicsőülten, -ég felé emelt szemeivel, hasonlított szent Cecziliához, a mennyei -művésznőhöz. - -A mint Bertalant megpillantá, néhány accord után befejezte a megkezdett -zsolozsmát, s azt mondá a hozzá közel álló bámulóinak: - -– A classicus dallamok után hallgassanak meg önök egy «corsicai -népdalt». - -És aztán elkezdte a corsicai népdalt. - -Az első accord után, mintha valami szellem kapta volna föl a földről -Lándoryt: ez a corsicai népdal a «magyarok hymnusa». A Kölcsey-dal: - - «Isten áldd meg a magyart - Jó kedvvel, bőséggel! - Nyujts feléje védő kart, - Ha küzd ellenséggel!…» - -A szemeit érzé elhomályosulni. Ott van, ott van az a húr a szívben, a -mit ha megütnek, a ki vasból van is összerendűl bele. Az oltár előtt, az -Isten előtt letett eskü nem lehet ennél erősebb szívvallomás. - -Senki sem ismerte más azt a dallamot. - -Senki sem tudta, hogy mi beszél abban. (Sidonia legkevésbé.) - -De ha Lándory nem értette volna azt meg, ha abból a szempillantásból, a -mit a játszó nő ezalatt feléje vetett, mindent olvasni nem tudott volna, -akkor az egész tudományát eldobhatta volna a lomtárba. - -Az a forró kézszorítás, a mit bucsúzáskor kapott Medeától, csak a pecsét -volt már az elolvasott iráson. - -Mindent tudott. - -Pedig még eddig egy kérdés és egy válasz sem lett váltva kettőjük -között. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Lándory korán elhagyta a fényes társaságot. Úgy szólván szökött. - -Eltünését hamar észre vették s az egész társaságban csak egy vélemény -volt felőle. - -«– Hja! A kinek olyan erős mágnese van!» - -Igaz, hogy az volt. Egy nővel sietett találkozni. A kit nagyon -szeretett. - -Haza ment. Bezárkózott a szobájába. Aztán előkereste az iróasztala -fiókjából azt a lezárt etuit, a miben Godiva arczképe volt rejtve. Capri -szigetén festette azt egy fiatal művész. Remekmű volt. A miniature kép -szemei úgy tudtak nézni, mintha elevenek volnának, a száj úgy tudott -mosolyogni, mintha beszélni akarna. - -Azt oda tette maga elé s beszélgetett vele. - -Ő is néma, a kép is néma. Mégis beszéltek egymással. - -Vagy csak ő szólt ahhoz. - -– Mit tegyek? Mit határozzak? Elbocsátasz-e magadtól? Megengeded-e, hogy -újra szeressek a világon, úgy, a hogy téged szerettelek? Te neked nincs -már sem mult, sem jövő, az örökkévalóságban élsz. Mondd meg, mi vár -reám? Üdv-e vagy kárhozat? Légy elevenné még egyszer. Jőjj elém! Oszdd -meg velem a lelked világosságát! Helyet adsz-e más arcznak a szivemben? -vagy ki akarsz törülni belőle mindenkit örökre? Ints! Szólj. Én látlak -és hallok! - -… Vajjon tud-e hát lelket fölidézni, holtat megeleveníteni? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap korán reggel egy névjegyet hozott be Lándoryhoz Péter, «La-Harpe, -könyvkiadó». - -A régi, jó nevű firmát jól ismeré. - -Látogatója kitünő, derék öreg úr, a hatvanas években, rögtön azon kezdé, -a miért jött. - -– Önnek egy becses munkája van, a mit én óhajtanék kiadni. - -– Nekem? Munkám? Én nem vagyok iró. - -– De igen. A magyarországi nagy internationalis bűnper emlékirata. Nekem -az igazságügyminiszter beszélt róla, s a hogy annak egyes részleteivel -megismerkedtem, elhatároztam, hogy azt kiadom, ha ön beleegyezik. - -– Nem tudom, hogy érdekli-e a közönséget. - -– Mint szakmunka is érdekelni fogja az avatott köröket, de mint -olvasmány is. Én ajánlok önnek szerzői díjul ötszázezer frankot. - -Lándory rábámult. - -– Tréfál az úr? - -– Nem értem a kérdést. Mi volna benne a tréfa? - -– Fél millió frank. - -– Hát ez önnél csoda? Akárhány szerzőnek a munkájáért koczkáztattam már -én ennyit. Ezért a dijért aztán enyém a mű tulajdonjoga örök időkre, -illusztrált és stereotyp kiadásokra, dísz kiadásokra, és két sous-s -colportage füzetekre, minden európai nyelven való fordításra, és -hirlapokban való közlésre. Nekem van egy lapom, melynek közönségét a -munka által megsokszorozni remélem. Évenkint csak a lapnak a szerzői -díjak czíme alatti rovata három millió frank. S aztán ez önnek egy pár -esztendei munkát fog adni. Korántsem kinálok ajándékot. - -Lándorynak pedig az járt a fejében. - -Nem tudott attól a gondolattól szabadulni, hogy ilyen meglepő ajánlatot -helyes speculatióból tehessen egy vállalkozó. Ennek a háta mögött valaki -van. Talán Lis Blanc grófnő? Az akarja a családjának tett nagy -szolgálatokat ily delicát czím alá burkolt módon megfizetni? - -– Uram. Ebbe a vállalatba ön bele fog bukni. - -– Azt bizza ön rám. - -– Hát ráállok a szerződésre, hanem egy föltétel alatt. Bele kell tenni -az alkulevelünkbe, hogy ha a kiadómnak a vállalat nem sikerül, én a -kapott szerzői díjat visszafizetem. - -– Megengedem, hogy bele tegyük, már csak azért is, hogy birtokában -legyek egy olyan unicumnak, a minőnek mását egy kiadó sem foglalta még -eddig rámába, mert a mióta a könyvnyomtatást feltalálták, még az meg nem -esett, hogy a szerző a honoráriumot visszaerőltette volna a kiadójára, -hanem ez ugyan a dolgon nem változtat semmit, mert ön akkor rosszul -ismeri a becsületes kereskedőt, ha felteszi róla, hogy az egy kifizetett -összeget visszavegyen, a miért a vállalatba belebukott. - -– Nekem ez az egész dolog mégis hihetetlennek tetszik. Gondolja meg ön, -uram, hogy én ezt az egész hirhedett rémpert úgy vezettem, hogy egy -fillér jutalmat nem kaptam érte. Nem fogadtam el egy mellemre akasztott -érdemrendet, mert az is aranyból van. És most egyszerre fél millió -frankot zsebeljek el, mint egy Afrika-beutazó, ezekért a -tapasztalataimért. Uram! Én most olyan nyugodtan alszom! A mi adósság -van, mind a fejem alatt van, más tartozik vele nekem, nem én másnak. Ha -most ilyen nagy összeget elfogadok, az fog rajtam feküdni, mint az -incubus, hogy ki vagyok fizetve. - -– Ez a felfogás egészen becsületére válik önnek. Hanem én most még egy -szó-szólót hivok a segítségemre, a ki az ön scrupulusait szét fogja -tördelni – egy nőt. - -– Egy nőt! Kiáltja fel Lándory, helyéből fölpattanva, Sidoniára gondolt. -Vagy Medeára. Vagy talán Scillára? Kitelik ettől az eszeveszett -tündértől ilyesmi. - -La-Harpe úr kedélyesen gyönyörködött Lándory felháborodásán. - -– Igen is. Azt a nőt, a kinek arczképe ott van önnek az iróasztalán, -Traumhold Godivát. Az atyja jó barátom volt. A leányát is ismertem. Ezen -rémper ölte meg a bankárt, és az árnyék, a mit a jellemére vetett, még -most is rajta borong. Ezt a homályt kötelessége önnek eloszlatni. Ezt -követeli öntől az az arczkép ott! Nézzen a szemébe. Traumhold becsületét -úgy adhatja ön vissza, ha emlékiratait a világ minden nyelvén közzé -teszi. - -Lándory először életében érezte magát legyőzve. - -– Elfogadom az ajánlatát, mondá a kiadónak. - -– Nálam a kész szerződés. Olvassa ön át. Sok terhet fog magára venni. -Kidolgozás, commentálás, revisio, mind együtt jár. Nem lesz tréfa dolog. -Aztán, ha csakugyan úgy tetszik önnek, beleszurhatja azt a clausulát is. -Majd jót nevessünk rajta a végén. - -Kezet szorítottak s meg volt az egyezség. A szerződést majd hitelesíteni -fogják a közjegyzőnél. - -Aztán szerencsét kivántak egymásnak, az első kötet kézirat átadásánál a -tiszteletdijból százezer frank lesz folyóvá téve. Ha holnap, hát holnap. - -A bankár eltávozott. - -Bertalan ott maradt az iróasztala előtt s hosszasan bámult arra az -arczképre. - -– Hát csakugyan megjelentél? Csakugyan megszólaltál? Helyesled? -Biztatsz? Átadod a helyedet? - -Addig nézett a mosolygó képre, míg a könnyei a szemében el nem -homályosíták azt; akkor megcsókolta forrón, keservesen, utoljára. - -Aztán lezárta azt. Visszatünt a megjelent lélek a tulvilágba! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A déli órára volt Lándory hivatalos Sidonia grófnőhöz; sietett pontosan -megjelenni a Lis Blanc palotában. - -Mind a két urhölgyet együtt találta. Vártak reá. - -Medea kissé haloványabbnak látszott, mint máskor. - -A hölgyeken kivül még a családi ügyvéd volt jelen. - -A hivatalos okmányok kicserélése után az ügyvéd eltávozott, magukra -maradtak. - -Következett a sor, hogy Lándory búcsút vegyen. - -– Mi önnek olyan sokkal tartozunk, hogy azt nem tudjuk meghálálni, mondá -Sidonia. - -– A mit tettem, puszta kötelesség volt, grófnő, a mit mindenki irányában -teljesítettem volna. Követelésem nincs irányában, de kérésem van. A -kérelem merész, mert semmi jogczimem nincs hozzá. Én Medea grófnő kezét -kérem öntől. - -Bertalan állva beszélt a grófnő előtt, kezében tartva a kalapját. - -A grófnő inte neki, hogy üljön le a mellette levő karszékbe. Medea az -anyja mellett ült a pamlagon. - -A marasztalás kedvező jel volt. - -– Az a szó, a mit ön kimondott, uram, se nem váratlan előttem, se nem -kellemetlen. A legelső találkozásunk alkalmával erre gondoltam én. -Emlékezhetik rá, mikor a seigniersi téli kertben hálámat említém, s ön -erre azt mondta, hogy a hála egy neme a gyűlöletnek. No ugy-e hogy nem -volt igaza? - -– Mégis azt mondom, hogy a hála nem azonos a szerelemmel. A hála -adósság, a szerelem adomány. Érzés, mely alkotót nem ismer, születik -magától. A mit a Lis Blanc családért tett egy hivatalos egyén, az legyen -mind elfelejtve. Itt egy igénytelen ember áll, ki nem kinál mást, mint -szivét és lelkét. Ha Dea grófnő előtt ez értékkel bír, elfogadásával -holtig boldoggá fog tenni. - -Sidonia a leányra nézett. Medea némán nyujtá a kezét Lándorynak. A keze -reszketett. Bertalan alig észrevehető csókkal érinté azt. - -Sidonie nyugodt hangon folytatá a beszélgetést. - -– Őszintén örülök, hogy eszméink így találkoztak. Szivesen fogadom el -önt vőmnek. Elég hosszú idő óta ismerjük egymást, ön minket, és mi önt. -Nincs szüksége közöttünk a hosszas körülményeskedésnek. Ön sem barátja a -nagy szertartásokkal járó egybekelésnek ugy-e bár? - -– Sőt ennél van helyén a legnagyobb egyszerűség. - -– A polgári házassághoz nem kell előleges hirdetés, egyházi eskü pedig -önök között Francziaországban nem jöhetne létre, miután ön, mint tudom -protestáns. E szerint nem kell három hetet várni a kihirdetés miatt. -Talán három nap is elég lesz önnek, hogy az ügyeit rendezze Párisban? - -– Nekem semmi rendezni való ügyeim nincsenek itt. - -– Annál jobb. Nekünk se kell több haladék három napnál. Ez sem a -házasság miatt, mint inkább holmi birtokviszonyok rendbeszedése végett. -Mi ma rögtön lerándulunk Seigniersbe, s onnan holnapután éjjel -visszatérünk. Következő nap reggel tizenegy órakor ön eljön hozzánk a -maga tanujával, s azzal együtt felmegyünk a közjegyzőhöz. Visszatérve, -egy rövid déjeuner után, rögtön kezdődhetik a nászut. - -– Nagyon jó, grófnő. - -– És most beszéljünk a dolognak prózai körülményeiről is, a mikkel -szintén tisztába kell jönnünk. A leányom hozománya áll egy erdélyi -nemesi birtokból, mely egészen adósságmentes. Mind a mellett is a -jövedelme alig éri el az értékének három százalékát. Így van az minden -birtokkal, a mit messze kézből kezelnek, gazdatisztekkel. Rossz -esztendőben semmit sem látunk belőle. Én azt az ajánlatot teszem önnek, -hogy e kétséges jövedelmű földbirtok helyett fogadjon ön el tőlem, a -leányom hozományaképen háromszáz ezer frankot. Ez összeget ön, mint -gyakorlati gazda, a saját birtokába beruházhatja, vagy ha tetszik, jól -jövedelmező állampapirokat vehet rajta, vagy a birtokát új -szerzeménynyel nevelheti. Bele egyezik-e? - -– Én Dea grófnőnek a kezét és szivét kértem. Boldoggá ez fog tenni. -Rangjához méltó állást tudok számára biztosítani. A mit ön, grófnő, a -vagyoni ügyben határoz, az nekem mind jó. Semmi kifogásom ellene. - -– Tehát ebben megállapodtunk. És most kivánjunk egymásnak szerencsét. -Három napig távol leszünk Páristól. Akkor végezzünk gyorsan. Ezzel aztán -sok mindenféle mende-mondának is vége szakad egyszerre. - -E szóknál büszke mosolylyal nyujtá Lándorynak a kezét. Bertalan -gondolkozott rajta, hogy megcsókolja-e azt a kezet? Ha arra hallgatott -volna, a mit erről a hideg, mosolygó arczról leolvasott, nem tette volna -meg. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap szét lettek küldve, sárga japáni papirra litographiázva a -szokásos értesítések az ismerősökhöz, hirlapokhoz és celebritásokhoz: -«Lis Blanc Sidonia grófnő örömmel tudatja, hogy leánya, Mezőhegyessy -Medea grófnő, Bernátfalvai és Csikvacsarcsi Lándory urral folyó hó 16-án -tartandja esküvőjét». - -Előtte való nap még minden lap azzal volt tele, hogy az ünnepelt és -elkényeztetett művésznő, Scilla, elhagyja a párisi operát s egy sokat -emlegetett orosz főur kedvéért Moszkvába költözik. - -Az a szerencséje volt Lándorynak, hogy még akkoriban a pays des -Tzigánes-ról nem tudtak semmit, mindenki orosznak nézte és hirdette. -Hiszen csak pár évvel előbb nevezte még Plonplon herczeg Lándory egész -nemzetét «quelque nation anonyme»-nak. - -E néhány napot eltöltötte a búcsúlátogatásokkal. - -Péter is megtartotta a búcsúlakomát, a maga pályaczimboráival a Chateau -Rougeban. A másik estén aztán azok adtak neki revanche-piqueniquet a Lis -Blanc palota konyhájában. Reggelig mulattak. - -Reggel pedig le sem fekhetett Péter, mert az volt az összekelés napja, s -neki az uti málházáshoz kellett látni, aztán meg az urának a haját -felbodrozni. Azt nem engedte másnak. - -– Uram! mondá Péter e műtét közben. A palotában valami tréfa van -készülőben. Circe asszony (úgy hitta Sidoniát) elhozta Seigniersből -valamennyi férfi cselédjét. Azok ott vannak consignálva mind a -couloirok-ban. Még a vadászát is elhozta, de még a szerecsenjét is. A -ficzkó azt hiszi magáról, hogy ő valami Hercules. Ott produkálta előttem -az erejét, székeket emelgetve a fogaival. Én aztán egyszer megkaptam a -salavárijánál fogva félkézzel s felemeltem székestől a levegőbe, mint -egy kis kutyát. Akkor aztán alább hagytak a hetvenkedéssel. Úgy hiszem, -hogy ha mi ketten összefogunk, hát ránczba szedjük őket. - -– Péter! Te be vagy rugva! Mondá rá neki az ura. - -– Nem én. Csak egy kicsit visszaemlékezem a Lis Blanc úr -«revelation»-jaira. - -Lándory La Harpe urat kérte fel tanunak, vele ment számozatlan remise -bérkocsin Lis Blancékhoz. Reggeli órákban esvén meg a szertartás, a -szerint volt öltözve, fekete salon kabátban, gomblyukában egy szegfüvel, -zergeszin pantallonban, a menyasszonyon fehér selyem ruha volt, -uszálylyal, fején divatos hajdísz. (A myrtusz koszorut kétszer nem lehet -feltenni.) - -A házasság-kötés a polgári hatóság előtt egészen úgy ment végbe, a hogy -azt az ország törvényei parancsolják. Hiteles bizonyitvány lett róla -kiállítva, s a férjnek kiszolgáltatva. - -Nyoszolyó leányok nem voltak, hisz nem templomban történt az esküvő. - -A szertartás után a férj és feleség egy kocsiban hajtatott vissza a -palotáig. Ez a Lándory bérkocsija volt. - -A bérkocsis azt kérdezte a megérkezés után, hogy várjon-e? - -Lándory azt mondta neki, hogy várjon. - -Azzal felvezette a karján a nejét a délszaki virágokkal feldiszített -lépcsőkön. - -Sidonia grófnő a lépcsőházig kijött eléjük. Mind a ketten kézcsókkal -üdvözölték. Fekete csipkeruha volt rajta, a nyakán igazgyöngy collier. - -Egyenesen a felterített asztalhoz siettek. Több vendég nem volt, mint a -két tanu. - -Medea tanuja volt Boisgoberry úr. - -Szerényebb, igénytelenebb szertartást már kívánni sem lehetett. Mind a -két tanu a polgári osztályhoz tartozott. Pedig kaphattak volna marquist -is. - -Bertalan és Medea egymás mellett ültek az asztalnál. - -Még ez ideig Bertalannak egy pillanatig se volt alkalma ahhoz a nőhöz, a -kit élettársául választott, csak ennyi kérdést is suttoghatni: -«szeretsz-e?» Nem tudott: csak hitt. Szavát nem, csak gondolatját -hallotta addig, abban hitt. - -A dejeuner fényes volt, a szolgálat pontos, a borok válogatottak. - -Az utolsó toast után Sidonie grófnő asztalt bontott; a nagy toiletteből -át kell öltözni az uthoz. - -Ez is rendes szokás. - -Az urak meg rágyujtottak egy szivarra, s aztán egy utolsó kézszorítással -búcsút vettek a boldog vőlegénytől. Üdvkivánatok fölöslegesek voltak: az -már megvan. - -Lándory, a mint egyedül maradt, átment az orgonás salonba. S ott -elgondolkozott az eddig történteken és az ezután történendőkön. - -Hogy következtek ezek mind egymás után. Az illavai vendéglőben megejtett -«felfedezések» után, idáig? Először a kötelességérzet, majd a szánalom -egy szerencsétlen teremtés iránt, a nemes ember hajlama a veszélyben -forgó megmentésére; azután a becsülés, utoljára a szerelem. - -De hát vajjon ő szeret-e? - -– Igen! A míg azt hitte rólam, hogy Lohengrin vagyok, valami félisten: -addig félig imádott, félig megvetett; de most, midőn tudja, hogy egész -ember vagyok, mostan szeret: egészen szeret. - -A hölgyek nem sokáig várattak magukra; egy rövid óranegyed alatt készen -voltak az uti toilettejükkel s átjöttek a terembe, a hol Lándory várt -reájuk. - -Sidonia grófnő szürke kashmir uti öltönyt viselt; hasonló öltöny volt -Medeán is. - -Mind a kettőjüknek a fején, áll alatt átkötött szalagcsokrú, florenczi -rizsszalma kalap, mely csak a fej hátulját takarta. Kezeiken svéd -keztyű. - -Sidonia grófnő egy cassettet hozott a kezében, azt Lándorynak nyujtá. - -– Lándory úr, szólt a vejéhez. Ön elérte a mit óhajtott, megkapta Medea -leányom kezét. Ime itt van ebben a cassetteben leányomnak a hozománya, a -mit megigértem. Háromszázezer frank bankutalványokban: vegye át. És most -Isten önnel. Nem szükség egymással találkoznunk többé. Mi utazunk a -leányommal Erdélybe, ön pedig kisérheti Moszkvába Scilla kisasszonyt! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -De ha előre meg nem lett volna neki mondva! ha nem olvasta volna az öreg -Lis Blanc «felfedezéseiben», hogy mind ez így fog megtörténni! - -Ha a saját elméje nem mondta volna meg neki, hogy a háládatosság egy -fajtája a gyülöletnek, s igen rossz fajtája: kivált büszke, hatalmas, -gazdag embereknél! - - - - -A KELENGYE. - -Sidonia grófnő el volt készülve a következményekre. Tudta jól, hogy mit -tett. Elgondolta, hogy e komoly, sőt mondhatni atrobilosus ember, mikor -ilyen sértés esik rajta, mikor ily keserű hálátlanság, kicsufoltatás, -megszégyenítés éri, méltó haragjában mindenről meg fog feledkezni, a -szégyenpénzt odadobja az ajándékozó arczába, s arra, miként egykor -Alcibiades az aræopag előtt, felkapja a feleségét s erővel elviszi -magával. Erre a drastikus jelenetre volt készen tartva az egész -cselédség az előszobákban. Sidonia nyugodtan játszott a kezében levő kis -tekenősbékával, mely a villanycsengetyű zsinórján függött: egy ujjnyomás -rajta s azonnal berohannak mind a terembe, komornyik, inas, vadász, -groom, szerecsen. Ellenben arra is készen volt Sidonia, hogy Lándory -nagyot nevet a dologra, hóna alá csapja a pénzes cassettet, s azt -mondja: «adieu mesdames: én hát megyek Scilla kisasszony után: önök -pedig mehetnek Raoul Ripaille után!» - -Csak arra az egyre nem volt készen a grófnő, a mi valóban bekövetkezett. - -Lándory nyugodtan tette le az asztalra a kezébe adott cassettet; egy -szót sem szólt a grófnőhöz; még az arcza sem gyuladt ki semmi -indulattól, hanem odafordult egyenesen Medeához, a karját nyujtva neki. - -– Adja kezét kedvesem; menjünk! - -– Kedvesem! - -És Medea felállt az anyja mellől, a kezét férje karjába akasztá; és ment -vele. - -Sidonia meg volt dermedve a bámulattól. Nem akart hinni az érzékeinek. -Lehetetlenség ez! Hát őt csalta volna meg a leánya, nem a hitvestársát? - -– Te «ő» vele mégy? kiálta fel önfeledten. - -Medea szelid méltósággal felelt rá. - -– Ő neki esküdtem hűséget. - -S azzal maga nyitá fel az ajtót Bertalan előtt s elől ment: ő lépte át -előbb a küszöböt. Az ajtó bezárult utánuk. - -Sidonia első dühében nem akarta elhinni, hogy le van győzve. Megszorítá -a kezével a villamcsengetyű serkentőjét s aztán várta, hogy a cselédjei -elő fognak rohanni. - -Senki sem jött be. - -Hallott odakünn valami férfihangokat; de azok inkább vidám jellegűek -voltak, mint haragosak. Majdnem összetépte a csengetyűzsinórt és még sem -jött be senki hozzá. Hová lettek ezek? - -Aztán hallotta, hogy egy kocsi gördül ki a kapubolt alól. Az ablakhoz -futott. A kapus tisztelgett az ezüstbuzogányával. Pedig annak is meg -volt parancsolva, hogy ha zajt hall, rögtön zárja be a kaput. A -kigördülő kocsi Lándory remisehintója volt; a kocsis mellett Péter ült, -a ki a kalapjával köszöntött fel valakinek a palota ablakába, bizonyosan -valamelyik szobaleánynak. A kocsi ablaka le volt eresztve s a grófnő -láthatta Medea kitekintő arczát. Jó kedve volt. - -– Itt az ördögök játszanak közbe! kiáltá magánkívül. Hát senki sincs -itt? - -Ekkor az oldalszobából sietve jött hozzá Hermione. Az is látta ugyanazt -az ablakból, a mit Sidonia. Az még jobban el volt rémülve. - -– Elvitte magával! Lihegé. - -– De hol van az a sok naplopó, hogy nem jönnek a csöngetésemre? - -Hermione rátalált a talány titkára. A villamcsengetyű zsinórjában egy -helyen ketté volt vágva a vezető sodrony. Ki tehette azt? - -Hermione maga futott ki az inasokat keresni. Az öreg Jeant megtalálta -valahol, azt hozta magával a grófnő elé. - -– Hát ti miért nem jöttetek be a csengetésemre? - -– Nem hallottunk mi egy csepp csengetést sem. (Az öreg ficzkónak még -most is jó kedve volt a punchtól.) - -– Hát nem tudtátok a kötelességteket, mikor láttátok, hogy az az ember a -leányomat magával viszi? - -– Nekünk az volt parancsolva, hogy ha erőszakkal ragadja el Medea -grófnőt, azt akadályozzuk meg. - -– Hiszen erőszakkal vitte el! - -– Dehogy is vitte. Inkább nagyon is gyöngédek voltak egymáshoz. Mikor -felsegítette a grófnőre a waterproofját, meg is csókolta. - -– S Medea elfogadta a csókot? - -– Nem, madame: rögtön visszaadta neki. - -– Takarodj az ostoba inas élczeiddel. Még az van hátra, hogy cancant -tánczoljatok előttem. Gyere vissza! Az inasával jó czimboraságban vagy. -Keresd fel, mielőtt elutaznának. Vesztegesd meg, hogy tudósítson, hová -mennek? - -– Madame. A Péter nehéz ember. - -– Eh mit? A ki pénzért szolgál, az pénzért megvehető. Eredj dolgodra. - -Sidonia és Hermione elbutulva néztek egymás szeme közé, mikor egyedül -maradtak. - -– Ezzel megbuktunk. A pénzt itt hagyta, s a nőt vitte el. Mindent -előlről kell kezdeni újból. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mikor aztán egymás mellett ültek a kocsiban, azt kérdezé Medea -Bertalantól. - -– Hát már most hova megyünk? - -– Hát legelőbb is neked kelengyét venni. Hiszen egy szál ruhában szöktél -el velem. - -– Az igaz. Az uton pedig kell valami. - -– Hajtassunk a Palais royalba. - -– Nem! Nem! Ott minden drága, menjünk az «Au bon marché»-hoz, ott sokkal -jutányosabb. - -Tehát már azt keresi, hogy hol lehet olcsóbban kapni valamit! A ki -máskor a louisdorból nem kért vissza, s az udvarmesterére bizta a -számlái kifizetését. - -Hát azután elmentek az «Au bon marché» üzletbe s ott összevásároltak -mindenfélét, a mire egy asszonynak utközben szüksége van. Medea -éléthalálra tudott alkudni és válogatni. Bertalannak nem engedett -beleszólni. Úgy tudott rá zsémbelni, mintha már hét tél, hét nyár -házasai lennének: «Te bizony elpazarolnál egy milliót is -haszontalanságokra». - -Késő este volt, mikor hazakerültek. Fél várost be kellett szaladgálni. -Medeának eszébe jutott, hogy a hirlapban olvasta, hogy itt meg amott -sokkal olcsóbb czipőt, keztyűt lehet kapni mint másutt: azt a helyet fel -kellett keresni. No meg aztán egy bőröndöt is kellett venni, a mibe mind -az jól elférjen. - -Mikor a hôtelbe kerültek, a hol Lándory szállva volt, Medea azt a -vallomást tette, hogy ő olyan éhes, mint egy sappeur. Bertalan egy -kabinet separét ajánlott. - -– Nem! Nem! Vitessük fel a vacsorát a szobánkba. - -Lándorynak szerény szállása volt a vendéglőben. Egy előszoba, mely -egyuttal az inas lakásául szolgált, aztán egy nagyobb terem, a hol -dolgozott és látogatókat fogadott el, meg egy benyiló hálószoba. - -– Hisz itt pompásan elférünk, szólt Medea, midőn körültekintett a -teremben. A benyilóba is bedugta a fejét, aztán hirtelen visszakapta. A -szobaleány épen akkor állította fel a második nyoszolyát. Hát mit -vacsoráljunk? Én szeretnék egy poulardot. - -– És olasz salátát hozzá? kérdezé Bertalan. - -– Nagyon jó lesz, de sok-sok galambbegyet rajta! - -– És egy omelettet? - -– Azt, azt! - -– Befőttel? - -– Nem! Sonkával. - -– És egy giardinettot? - -– Jó lesz! A sajtot megeszed te. - -– És veres bort? - -– Nem. Nekem fehér kell. Tudod? Csak azért, hogy ellentmondhassak. - -Hát biz ez nem volt olyan lucullusi lakoma, mint Medea első házasságának -a bevezetésekor. De minden jól esett. - -Csak «egy» palaczk boron osztoztak meg. Attól is a második pohárnál már -le-lecsukódtak Medea szemei, pedig csak Muscat Lunel volt. Hová lett a -hősnő, a ki amaz emlékezetes estén a gyakorlott rouét az asztal alá -áldomásozta? Nem ivott, még is mámora volt. - -Aztán még a «pusztai rózsa» történetét se volt neki szükséges elmesélni. -Tudtak annál még sokkal szebbeket is. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap tizenegy óra volt, mikor a reggelit felhozatták maguknak. Egymás -mellett ültek a pamlagon, úgy reggeliztek. - -Az ilyen Istentől megáldott órában nem létezik a külvilág. A két ősember -ismét ott ül a paradicsomban, a mindent tudás almafájának árnyéka alatt. -A nő szemében olyan fény ragyog mint mikor a tenger világít, s -phosphortündöklésében eddig láthatatlan világ csodái nyüzsögnek. Mennyi -látni való van ebben a pellucidus oceánban! Minden arczvonása bájt, -boldogságot sugárzik vissza. Az egymásba néző szemek beszédében -megértett kérdések és feleletek cserélődnek: vers az; a legszebb -költemény: rim nélkül, assonance nélkül, metrum nélkül. A szív van -minden életműszerben; az lát, hall, izlel, az éhezik, az lakik jól. A -földgömb lehull alóluk; elvész az ürben, egyetlen érzés tart fenn a -magasban. A mult eléjük jön, mint jövő; s a perczből örökkévalóság lesz. - -Míg egy kopogtatás szét nem foszlatja az egész tündérábrándot. - -Nem Mihály arkangyal jön a lángpallosával; csak a szobapinczér. Hanem a -mit a kezében hoz az alpacca tálczán, à peu près ugyanaz. -Paradicsomzáró! Egy névjegy Hermione kisasszonytól. - -Válogatva sem lehetett volna kikeresni kedvesebb látogatást ebben az -órában. - -– Tessék! mondá Bertalan fanyalogva, s felkelt Medea mellől, hogy -udvariasságból eléje menjen az ajtóig a hölgyvizitnek. - -A pinczérnek, úgy látszik, hogy igen nagy véleménye volt a bejelentett -személyiségről, mert a szárnyajtó mindkét battantját sietett feltárni. -Nem férne be Hermione kisasszony az egyik ajtószárnyon? - -A következő percz megoldotta a talányt. - -Hermione kisasszony után következett két livrées inas, a kik egy -rengeteg nagy bőröndöt czepeltek utána, s azt letették az elfogadó -(étkező, dolgozó, stb.) szobába. - -Hermione kisasszony meg sem látta Lándory urat, tökéletesen ignorálni -látszott a jelenlétét. Egyenesen Medea grófnő elé libegett. - -– A grófnő a grófnőnek jó reggelt kivántat általam. Itt küldi utána a -kelengyéjét. - -Medea Hermionéra bámult, s elfelejtette neki azt mondani, hogy «tessék -helyet foglalni!» - -Ellenben nagy elhallgatás támadt. - -Lándory azonban megnyomta a villanycsengetyű gombját kétszer. Arra -megjelent a szobaleány. Csinos kis, becsületes arczú alsacienne. - -– Lisette! szólt hozzá Lándory. Önnek van vőlegénye? - -– Igen, monsieur! - -– A ki rögtön elvenné önt, mihelyt a kelengyéjét beszerezné? - -– Bizony monsieur. - -– Én önt boldoggá teszem. A feleségem kétféle kelengyét kapott. Szüksége -csak egyre van: a másik fölösleges. Ő az egyiket önnek ajándékozza. Ön -becsületes leány. Éljen boldogul. - -A mamzell odafutott Medeához, kezet csókolni e nagylelkűségért, s aztán -a pinczérrel együtt fülönfogta azt a kisebb, egyszerűbb bőröndöt, a mit -tegnap hoztak haza az uraságok. - -– Nem azt. Mondá Lándory. Hanem emezt itt, a mit most hoztak be. S a -pompás bőröndre mutatott, melynek ezüst plaquejára az egyesült -Lis-Blanc-Mezőhegyessy czímerek voltak felirva. Ez az önök kelengyéje. - -Hermione kisasszonynak a fején egy türlütütükalap volt, azon egy egész -braziliai babuka volt, még annak a babukának a bóbitája is reszketett a -felindulástól. - -Medeára nézett. Hát engedi ezt az asszony? Hát ki itt az «úr» a háznál? - -Bertalan odament ezek után Medeához, s megcsókolta az ajkát. - -És Medea azt türte! - -Azután leült melléje mosolyogva, mintha szenki sem volna rajtuk kívül a -szobában, s a marasquinós poharat odakoczintva a másik pohárhoz, azt -mondá vidám hangon. - -«Viva noi!» (Éljünk mink!) - -És Medea kiitta a poharát. - -Hermione kisasszony dühtől reszketve futott ki a szobából. - -Lándory Péternek kiáltott. - -– Hordasd le a málháinkat, és hozass egy bérkocsit. Ideje a vasúthoz -mennünk. Kedvesem: vedd fel az utiköpenyedet. - -– Hová utazunk? kérdé Péter az urától. - -Az furcsa képpel nézett rá. - -– No csak azért kérdem, mondá Péter, mert a czimborám a Jean, most volt -itt és tíz napoleont nyomott a markomba azért, hogy tudósítsam őt -rendesen, hová megyünk, hol állapodunk meg. Meg vagyok vesztegetve. Soha -becsületesebb uton nem loptak még pénzt. Engedje meg uram, hogy áruló -legyek. - -Lándory nagyot nevetett. - -– Hát csak áruld el neki bizvást a titkot. A Schweiczon keresztül -utazunk haza Bernátfalvára. - -– Nem mulasztandom el hűségesen megszolgálni a corruptió zsoldját. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mikor Hermione kisasszony a felindulástól fulladozva, elmondta a -hallatlan eseményt Sidonia grófnőnek: az csakugyan egyszerre nevető -görcsöket kapott bele. - -– Hahaha! Arczul mert engem ütni az az ember! Felcsufolt a saját leányom -előtt. - -– S még megcsókolta utána! - -– Hahaha! Szembe mer velem állni! S mikor én békejobbot nyujtok eléje: -ráüt a kezemre. Ezért a szive közepébe fogok neki szúrni, olyan tőrrel, -hogy elveszti bele az eszét, azt az ő nagy eszét, a mire olyan kevély. -Hahahah! A pusztai rózsa meghódítója! A szinpadi bayadére elbüvölője! A -grófleány «ura!» A lelkek vadszelidítő idomárja. Majd meg fogja tudni, -hogy mi lakik még egy asszonyi szívben! Hahaha! Hermione! Irjon ön -rögtön Lyonelnek. Tudja, mit kell. Hahaha! - -Orvosért kellett küldeni sietve, hogy megszüntesse a kinzó kaczagást. - -… Az a varázsló el tudta rabolni az egyik nő arczáról a nevetést, s -tudott belőle adni annyit egy másik nőnek, hogy pokoli kinok közt -fetrengett bele. - -Ezért a kínos kaczagásért tenger sírás lesz a fizetés! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Még egy keserűség várt a napok folyamán Sidonia grófnőre. - -Valami homályos öröme derengett annál a gondolatnál, hogy a hova «ezek» -most mentek: Magyarországon a Frankhonban kötött polgári házasság -érvénytelen; az ottani törvények előtt Medea csak szeretője az -«emberének». Hanem ezt is elborítá végkép az a Péter által Jeannak -küldött tudósítás, miszerint Lándorynak első dolga volt, Budapestre -érkeztével, «oltár» elé vezetni Medeát s egyházi szertartás mellett -szentesíteni a házasságát a «szénatéri» templomban. - -Még akkor széna-térnek hítták a mostani «Calvin-tért». - -Még ez is! oltár elé! Mintha volna azoknak a templomában oltár! Egy -tyukpettyes cathedrájuk van mindössze a szegényeknek! - - - - -A NAGY TITOK. - -Elnyerni egy világszép hölgy szivét: ez a kisebbik titok, de megtartani! -Ez a titkok nagyja! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Medea teljes akaraterejéből választotta magának élettársul Bertalant. A -Lis Blanc családnak kimerítő értesülései voltak Lándory multjáról, -jelleméről, körülményeiről. Jól le volt irva. - -Tudós, a ki egy szakmába el van merülve, s ha egy érdekes esetet -tanulmányoz, akkor se lát, se hall. - -Jó gazda, a ki maga lát a jószágának kezelése után s jövedelmén túl -fényt nem űz. - -Ezért világkerülő, mert a társaságban mindenki olyan életmódot folytat, -a mi a pazarlással együtt jár. - -De a világ is kerüli őtet; annak a szerepnek az emléke miatt, melyet a -nagy bűnperben vitt. A nagy inquisitortól félnek. - -Kedélye hajlik a buskomorságra. Első nejével félrevonulva élt egy -tengeri szigeten s annak az emléke most is kultusz tárgya előtte. - -Künn lakik a pusztán télen-nyáron s ott nincs más társasága, mint a két -pap: a kálvinista prédikátor, meg a plébános. - -A szegények jóltevője, elzüllött árvák gyámatyja. - -Medea azt hitte, hogy ez az ember illik legjobban az ő világgyülölő, -emberkerülő kedélyéhez. Saját magát úgy ismerte, mint szenvedély és vágy -nélküli lényt: a kinek feladata volt minden reménynél előre költeni fel -a lemondást, s az öröm perczében gyanuval gondolni a következő -megbánásra. - -Ez az ember, ennek a háza lett az ő eszményképe. A magyar pusztáról azt -gondolta, hogy az egy siberiai «tundra», vagy egy délamerikai «pampas». -Annak közepében van egy ódon kastély. Annak a falain ősök arczképei, a -kiknek a szellemei nem tudnak megválni egykori lakhelyüktől; talán a -puszták lelkei is feljárnak oda, de van egy hatalmas lény, a ki -valamennyinek parancsol: az Lándory. - -Hanem aztán, attól a percztől fogva, a mikor Lándory felsegítette ölteni -az esőköpenyét és ő elnevette magát erre a gondolatra: «mi most -szökünk!» egészen megváltoztak előtte a fogalmak. - -Igen; szökünk egy világból, a mely méltó a gyülöletre. - -S aztán talált egy világot, a mely arra való, hogy szeressünk benne -lakni. - -Az első nap, az első hét megtanította rá, hogy a kit magának élettársul -választott, hogy világkerülő magányának életunalmát megossza vele: az -egy derült kedélyű «utitárs». S a vasút az, a mi igazán kipróbálja a -férfikedélyt. A kiben egy csepp nehéz indulat van, az felszinre kerül -ilyenkor. Látunk jámbor családapákat, a kik otthon szelid papucshősök, a -vasuti perronon egyszerre kegyetlen tirannusokká válni. A ki soha sem -káromkodik: ott tud. De aztán a ki még itt is megtartja a jó kedélyét; a -ki az első csengetésnél nem ránczigálja magával a társnőjét, a ki nem -pöröl a helyek miatt, a ki nem kiabálja a hordárja számát -kétségbeesetten, a ki nem zaklat, nem ijesztget elkéséssel, a ki a -skatulyákat nem felejti a coupéban, a ki a rostbeefet nem nevezi -vulkanizált kaucsuknak, a ki nem lamentál hidegről, melegről, nem -szivarozhatásról, a ki nem szörnyed el hotelszámlák láttára, a ki egy -szóval minden nyomoruságnak el tudja nyerni a humoristikus oldalát, arra -már igazán rá lehet ütni a tizenhárom próbát. Azért igen praktikus -szokás az új házasokat az esküvő után nászutazásra küldeni, mert ott 48 -óra alatt jobban kiismerik egymás kedélyét, mint otthon egy év alatt. - -Mikor aztán a pusztába megérkeztek, akkor megint mindjárt az egész táj -fogadta Medeát kellemes csodálkozással. Hisz ez nem ázsiai sivatag, a -milyennek ő (a leirások után) képzelé: «Tzigan» sátrakkal, kirgiz -jurtákkal; hanem egy jól termő sikság, a mely igaz, hogy nagyon -külömbözik a francziaországi kerteknek, kaszálóknak, mesterségesen -öntözött réteknek feldarabolt gazdaságoktól; azonban az ilyen roppant -terjedelmű buzavetés, a virágjában uszó repczetábla, imponál a -végigutazónak, a virágillat új athmosphærát támaszt körülötte, ennek a -nagy mérveiben van a szépség. - -Hát mikor a hintó, a saját nevelésű négy tüzes paripával begördül a -kastélyt körülvevő parkba, s egyszerre elétünik az ősi lakhely, egész a -tetejéig befuttatva kuszó rózsával; mintha az érkező menyasszony -tiszteletére volna fényes nappal illuminálva minden; s a csoportokban, a -gyepköröndökben ezernyi rózsa, remekei a modern kertészetnek. A -háttérben óriási platánok koronája között átmosolygó képe egy napsütötte -viránynak, melynek alját egy kerek tó foglalja el, uszkáló hattyukkal és -ara-kacsákkal, a nagy tükör előtt a növények herczegasszonyai, a kik -egymásnak dicsekszenek a válogatott toilettjeikkel; a veres levelű bükk, -a fehér lombú ihar, az aranynyal pompázó hárs, a kék-zöld boróka s a -valamennyit lenéző ősnemes tölgyfa; az egész egy összhangzó remek kép. - -Nem ilyennek képzelte ő a sivatagot. - -Maga a kastély is megczáfolta az elővéleményét. - -Építészeti pompa, igaz, hogy nem volt azon, de úri comfort kinálkozott -mindenütt. Az egész berendezés azt hirdette, hogy az «első» feleség -nagyon szeretve volt. - -Mikor a szobákon végig járt Medea, csakugyan azt hitte, hogy egy új -világba lépett. Ennek az új világnak a neve «otthon». Eddig ez ő előtte -ismeretlen fogalom volt. - -Kinevetni való kicsinység, de még is igaz! új embernek érezte magát, -mikor végre valahára levethette az örök vállfüzőt. Ezt az aczélbörtönt. -Elég karcsú volt a nélkül is. Itt nem volt rá elitélve. - -Majd elkövetkezett az ebéd. Pontban déli harangszóra. A magyar ételek -felől is olyan aggodalmas előizletei voltak a hallomás után Medeának: -azokhoz eszkimó gyomor kell. Hogy elbámult aztán, mikor a legelső -levesestál előtte párolgott! Nem lehet azt tollal leirni, hogy micsoda -íz van abban? Kétszer is vett belőle; és azután a következőkből is. Azon -vette észre magát ebéd végén, hogy jóllakott. Még soha sem tapasztalta -ezt életében. Talán a vállfüző is lehetett az oka. - -És aztán ebéd végeztével nem kellett a zongorához ülni, Beethovent -játszani, majd unalmas udvarlókkal banális értekezést folytatni közönyös -tárgyakról, végre a whisztasztalhoz ülni, s szidatni magát elvesztett -trickkekért; azután új toilettet csinálni szinházhoz s variálni az -unalom örök themáját; hanem a mint a szemei elnehezültek, odatette a -pamlagvánkost a mellette ülő valaki térdére, ráhajtotta a fejét, s a míg -az ujságot olvas, az alatt egyet szundíthat, a mi olyan jól esik! S a -mitől fölébred, az sem kellemetlen. Ha álmodott valamit: az bizonyosan -nem az elhagyott világból való volt. - -Akkor aztán már nem süt olyan forrón a nap, kimehetnek együtt a kertbe, -végig nézni a rózsákat. Ah, csupa ismerősök! A maréchal Niel! A Gloire -de Dijon! A sénateur Weise! A Cavour! A Perle des Blanches! s a -valamennyi királynéja: a La France! - -Nagy nehezen (egy szóra) rábeszélteti magát a csónakázásra. Eleinte -nehezen megy a sandoline kettős lapátjával a mozgás, de nagyhamar -beletanul. Mikor kifárad, az arcza egész tűzpiros, a haja szétbomolva, a -kalapját a szalagjára kötve, a karján hordja. A hattyukkal kötődni kezd, -a gunár megkergeti. Az elől sikongatva fut el a pimpimpárés pázsiton a -gardeniás állványig. Itt új ellenség állja útját, a pávakakas. Az is -szembe támad reá; pompás nagy japáni legyezőjét szétterjesztve s -dölyfösen félkört tánczolva előtte. De már ennél felébred amazoni -bátorsága, hirtelen kifeszíti ellene piros napernyőjét. Ettől a -pávakakas megijed s nagy rikoltozással szalad el a bokrok között. E -győzelem után diadalmasan fordul vissza Medea a nyomában szaladó -párjához, a ki jön a megtámadott hitvese segítségére, a feje fölött -csóvált szalmakalapjával. - -Van aztán nevetés! A semmin. - -– Látod? Egész gyermek vagyok! szól Medea. És aztán elkomolyodik. «Én -soha életemben nem voltam gyermek!» - -Más nő akkor végzi a gyermekségét, a mikor férjhez megy, ez meg akkor -tanulja meg, hogy mi az? Milyen jó az! - -Játszani, bohóskodni, hanczúzni! tilalmasba lépni! Pajkosnak lenni! -Diáknak lenni! Valakit megtréfálni, a ki azt fölveszi. - -– Hát várj: majd én megtanítlak téged valami gyermekjátékra: mondá -Lándory. S azzal mind a ketten letelepedtek a fűbe. Aztán szakítottak -kilencz fűszálat. Azt az egyik a kezében tartja, a másik a végeiket -összekötözi: ha végül egységes láncz lesz belőle, akkor beteljesül az, a -mire az összekötöző gondolt. - -Láncz lett belőle szerencsésen. - -Medea örült, nevetett a sikernek. - -– No hát találd ki, hogy mire gondoltam? - -– Arra, hogy lesz-e vacsorára is baraboly? - -– Eredj! Czudar! Még azt is kitalálod! - -A baraboly is olyan csemege, a mit csak itthon kapni, itt is csak nagy -protectió és összeköttetések útján. - -Ez alatt eljött az ozsonna ideje. A falusi levegő éhessé tesz. Napjában -ötször kell itt asztalhoz ülni, s az ember nem is haragszik érte. A -levegő az oka kétségtelenül. - -S evés után commotiót kell tenni. A lapdázás is kellemes, de hát még a -tekepálya. Az ad aztán emotiót. Medea még akkor sem akarta abba hagyni, -mikor már alig birta a karját. Pihenésül aztán belevetette magát a -hamakba, s hintáztatta Bertalannal. - -Az alkonyattal elkezdett a park mélyéből felhangzani valami csodaszép -dal, a mire a közeli orgona-bozótból egy másik hang felelt. - -– Hallga! Mi a? kérdezé Medea figyelve. - -– Ez a fülemüle. Hát nem ismered a fülemülét? - -– De igen. Sorrentoban mindennap ott volt a table d’hote menüjén: -«fülemüle, pacsirta sülve» ki nem állhattam! De énekelni nem hallottam -soha. - -Medea aztán azt is megtudta, hogy mi az «édesen alvás» mikor az ember -ötször falatozott, s aztán egész nap szaladgált, hogy ötször megéhezzék. - -Ez azonban mind csak a materialis oldala az új világnak. - -Abban a régi unalmas világban minden ember, a ki csak a közelébe került, -azon törekedett, hogy a tudományát ragyogtassa; a ki nem tudott okosat -mondani, az mondott szépeket. - -– Ez jó recept az udvarlásra, de megölő «betű» a házas élet boldogságára -nézve. - -A férjnek nem szabad a maga könyvét a felesége himzőasztalára letenni. - -Mit érdeklik az asszonyt a politikai viták, a juridikai elméletek, a -klinikai műtétek, a spekulatió, az üzlet, a kisérletek, a kutatások! Azt -mind végezze el ki-ki a maga malmában, s mikor hazamegy, kefélje le -magáról azt a lisztet, a mi ráragadt, hogy ne lássák meg rajta, hogy mit -őrölt. Az a nőt untatja. S az unalom bacillusa a válópernek. - -Bertalan soha sem beszélt arról Deának, hogy mit dolgozik. Pedig nagy -szorgalommal haladt előre hirnevet szerzett munkájában, a miért olyan -jól megfizették. Az alatt az asszony a magáé volt. Az is méreg, ha a -férj minden lépten árnyékul követi a feleségét, s pihenést nem tart a -gyöngédségben. Szép az a muzsikáló óra: de hogyha egyre-másra muzsikál! - -Világért nem mutatta volna, hogy okos ember! Ellenben iparkodott rossz -élczeket, ferde adomákat felszinre hozni, nem azért, mintha jobbakat nem -tudna, hanem hogy alkalmat adjon gyöngéd kezeknek egy kis -hajmegtépászásra az «ostobáskodásért». - -Aztán a férjnek soha sincs igaza: az mindig a nőé. Ő az okosabb -(legalább azt állítja) s az «okosabb enged». Ergo: nem szabad -igazságának lenni. Ha nem enged, akkor meglehet, hogy megtartja az -igazságát, de mit nyer vele? És mit veszít? Hisz az igazságlevelek -minden függő pecsétjei nem nyomnak annyit, mint egy virág himpor -lehullott szemcséje, a miben szerelem lakik. - -Az első kettecskén eltöltött otthoni napok után következett a társaság -is. Vasárnapra meg voltak hiva ebédre mind a két felekezet -lelkipásztorai. Kezdetnek áldott! - -Ezekről is sajátszerű elővéleménye volt Deának. Ha két ilyen ellenkező -hitű egyházi főhadnagy összekerül! Eszébe jutott Heinenak a románcza a -vitatkozó szerzetesről és rabbinusról. Szerencse, hogy a disputájukból -semmit sem fog érteni, mert magyarul csak annyit tud (gyermekkori -emlékezetéből) a mennyi elég a cselédekkel megértetni magát. Vagy talán -épen latinul fognak értekezni. - -Nagy volt aztán a meglepetése, mikor déli harangszóra mind a két papot -egy csézában, egymás mellett ülve látta behajtatni a veranda elé. A -plébánost már látta a reggeli misénél, de azért most rá nem ismert -volna. Körülbelül Bertalannal egyidejű, életvidám, piros pozsgás alak, a -ki előbb ugrik le a kocsiból s aztán kezét nyújtja az utitársának a -leszállásra, a ki már hatvanasnak látszik, bajuszos, körszakállas -férfiú. Párisban az egyiket miniszteri tanácsosnak, a másikat -nyugalmazott huszárezredesnek néznék. - -Bertalan a verandán várta a szent atyákat, s ott üdvözölte, azután -fölvezette a nejéhez. - -– A plebános urat nem szükség bemutatnom, őt már ismered a templomból. - -– Oh igen! vágott a szóba a plebános francziául, már volt szerencsém. A -grófnő nekem kezet csókolt a templomban, most azt a kézcsókot -visszaadom. - -Deát meglepte mind a franczia megszólítás, mind a modor. Ilyen plébánost -ő még nem látott. - -S csodálkozása még fokozódott, mikor a kálvinista prédikátor szintén -franczia nyelven, kissé széles kiejtéssel tartott, de teljesen korrekt -stylusú üdvözlettel mutatta be magát. - -Aztán mind a ketten összecsókolóztak Bertalannal, s tegezték őt. - -Furcsa társadalmi viszonyok vannak itten! - -Asztal fölött egyre fennakadás nélkül folyt a társalgás. A két pap -folyvást disputált egymással; de nem a dogmáik fölött. A külirodalom, a -társasélet, a napi kérdések, s elkerülhetetlenül a belpolitika volt a -szőnyegen levő disputa tárgy: s ezek fölött mind a két pap meglepő -ismeretbőséggel, elmeéllel vitatta a saját felfogását; végül rendesen -Deát kérve föl eldöntő birónak, a kinek az itéletében aztán a vesztes -fél rendesen megnyugodott; a belpolitikai differentiák fölött azonban -Dea átengedte a döntő szót Bertalannak, ahoz ő még most nem ért. De majd -beletanul, ha a képviselőház karzatára feljár. Hanem ahoz előbb meg kell -tanulnia magyarul. - -Ez eszménél nem titkolhatta el a csodálkozását Dea a fölött, hogy itt a -«magyar pusztán» a lelkészek ilyen jól beszélnek francziául. - -– Én több évig voltam külföldön: igazolá magát a plébános. - -– Az ám! Mert kergették! vágott oda a lelkész nevetve. - -– De hogy a «pásztor» úr is? - -– Hát nálunk a pásztorok is tanulnak francziául. - -– Igen! A kiket akadémiákra küldenek; toldá hozzá a plébános. - -– Miféle akadémiákra? kérdé bámulva Dea. - -– Hát például Josefstadtba. - -– Volna ott akadémia! - -– Nagyon jó akadémia. A tömlöcz. Ott ült a collega két esztendeig. Ott -tanult meg bujában francziául, angolul. - -– Tömlöczben? szólt, nagy szemeket meresztve Dea. Egy pap, a ki az ő -férjét tegezi s vele összeölelkezik! - -Mind a három férfi titkos, egyetértő félnevetést fojtott el. - -A plébános aztán sietett Deát felvilágosítani. - -– Hát bizony mi mind a hárman egy bűnben leledzettünk: s ezért lakoltunk -meg. A szabadságharcz alatt Bertalan volt az én kapitányom a -Lehel-huszároknál, a tiszteletes úr pedig a tábori lelkész. Ezért aztán -Bertalan barátunkat bosorozták, a collegát becsukták, én pedig kiszöktem -külföldre, s élveztem az angol vendégszeretetet «burgonyával és burgonya -nélkül», a hogy Csernátoni mondja: vagy tíz esztendeig. - -– De te én nekem erről soha sem beszéltél, szólt Dea Bertalanhoz -fordulva. Hogy te katona voltál, háboruban jártál? - -– Ejh! szólt Bertalan restelkedve. Ki beszélne a felesége előtt az -ifjukori bolondságairól? - -A lelkész egész kedélyesen kaczagott fel. - -– Ifjukori bolondságnak nevezi ő az ő hős tetteit! - -– Nem követtem el én semmit. - -– Semmit? Hát a tarczali bravourstikli? - -– Puszta demonstratio volt. - -– De olyan demonstratío, a mi az ütközet sikerét biztosítá. Száz -huszárral tartottál sakkban egy egész hadszakaszt. Lőttek rád annyi -golyót, hogy ha egy rakáson volna mind, nem tudnád felemelni mind a két -kezeddel. - -Dea ösztönszerü remegéssel kapta meg Bertalan karját. - -– Az én papom szereti a hyperbolákat; dörmégé Bertalan. - -– Micsoda hyperbola? Hát nem ott voltál te is? Te cidevant -huszárhadnagy, mostanság plébános? Nem te beszélted el, hogy döngött a -fületek körül a golyó, mint a darázsraj? Bertalan oldaláról a két -ordonánczot lelőtték. Nem a hadvonal előtt dicsérte-e meg Lándoryt a -fővezér? Nem kapott-e érte vitézségi rendet? - -– Hol van az a vitézségi rend? – sürgetőzék Dea. - -Lándory úgy érezte magát, mint a kit csiklandoznak. - -– De szent atyák! vegyétek észre, hogy ti itt most igen kellemetlen -thémát szellőztettek. Én új házas vagyok. Az asszonyom előtt fiatal -legénynek akarom magamat kiadni, s ti most egyre publikáljátok, hogy már -ezelőtt huszonhárom esztendővel kapitány voltam. - -– Nem bánom én! Légy negyvenöt esztendős; légy ötven esztendős; – -heveskedék Dea; – de én nekem azt a jelvényt mutasd meg. - -Hát biz azt nem meszsze kellett keresni. Bertalan mindig a tárczájában -hordta. Igénytelen kis ezüst koszorú vörös szalagra fűzve. - -Dea az ajkához emelte a ritka jelvényt. - -– Hát biz a mi barátságunk nagyon régi időkből datálódik! – mondá -Bertalan. (Mintha csak barátságról volna szó!) - -– De hiszen te akkor még nagyon fiatal lehettél? – találgatá Dea. - -– Tizennyolcz esztendős siheder volt! Sietett javítani a dolgon a -lelkész. De még annyi sem volt. Tizennyolcz meg huszonhárom az -negyvenegy. De ő nincs negyven esztendős. Még akkor egy csep bajusza sem -volt. Iskolásgyerek volt! - -Most aztán a plébános is segítségére sietett a collegájának. Mikor közös -ügyet kell védeni, akkor a protestansok és katholikusok vállvetve -működnek. - -– Ebben semmi hihetetlen nincsen. Most olvassuk a lapokban, hogy -Mac-Mahon a saint-cyri iskola növendékei között, az ottani látogatása -alkalmával látott tizenhat éves fiúkat, a kiknek melle a legion -d’honneur-rel volt decorálva. «Hogy jutottatok a kitüntetéshez?» «Az -orleansi ütközetben.» Nálunk is ilyen világ volt. - -A kálomista pap aztán még legjobb példával akarta a dolgot illustrálni. - -– Hiszen a saját családjában láthatta a példát a grófnő. Hát a mostoha -testvére, Lyonel, nem csupa gyermek volt-e, mikor kardját hazájának -szentelé s hőstetteivel neve körül aurolet gyűjtött? Ezt a poharat a -dicső Lis Blanc Lyonel egészségére emelem. Ilyen hős volt a mi -Bertalanunk is. Éljen! - -Bertalannak majd a torkán akadt a pezsgő. Dea hozzá sem nyult a maga -poharához: azt veté ellen, hogy a fejébe megy. Oda is ment; de nem a -bor, hanem a vér. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Egyszer csak egészen megváltozott Deának a kedélye. Mélabús lett, -hallgatag, elmerengő; az arcza elhalványult, a szemei holdfényt vettek -föl, s az étvágya egészen eltévedt. Ha Lándory gyöngéd megszólítására -elmosolyodott, az is kényszeredett mosoly volt. A zongorától meg mindig -könyezve kelt föl. Ha valamelyik tisztelendő úr látogatóba jött, -eltagadta magát. - -Más ember ilyenkor megijedt volna; Bertalan egész nyugodt maradt. - -A vidéken akkor folytak a honvédgyakorlatok, Lándory egy napon meghivta -a helyben táborozó huszárezrednek az összes tisztikarát. - -Már ennél csak pompásabb játékszerrel nem lepheti meg egy jó férj a -feleségét! - -S Medea igen jól mulatott a vidám tiszt urakkal, a kik otthon, a rendes -kabátjukban ügyvédek, mérnökök, doktorok, kereskedők és kivétel nélkül -mind jó tánczosok. Czigányt is hozattak; a faluból feljöttek a szép -parasztleányok, idei menyecskék; künn a szabadban tánczra kerekedtek. -Deának nagyon megtetszett a csárdás, még maga is eltanulta azt, egy -nyalka huszárkapitánynak a segédlete mellett. Igen jó kedve volt, egész -a takarodót fúvó trombitaszóig. - -Hanem aztán másnap reggel megkezdődött a hadd-el-hadd. Volt Bertalan -úrnak mit hallgatni, a miért a felesége nyakára hoz egy egész regement -korhely czimborát, a kik dorbézolnak, rikoltoznak, rugdalóznak, -toporzékolnak s azt táncznak nevezik; a parasztleányokat ölelgetik, -keringetik, még a háziasszonyt sem kimélik, azt is előrehátra -ránczigálják; hát még az a toprongyos czigányhad az ő bolondos -hegedűreszelésével; férjem uram is odaül közéjük, ott poharaz, ott -toasztoz, még notaficál is a többi kortyondi fráterekkel! Felé sem néz a -feleségének. Az alatt azzal akármi történhetnék! Most aztán itt van a -nagy fejfájás, émelygés, migraine. Ki tudja, mi nem lesz még belőle? -Talán tüdővész! Bizonyosan az első feleségét is így vitte a sírba! – -stb. stb.! – Végül aztán megsiratják a szegény Godivát! Ő már boldog! Ő -már nyugszik! - -Más ember ilyenkor elkezdte volna magát védelmezni; Bertalan hallgatott -igen művészien. - -Délután megszüntek az aggasztó kórtünetek. Dea kikocsikázott Bertalannal -a mezőre, maga hajtotta a lovakat. A vályogvető telepen találkoztak egy -mezítlábos czigány bandával, volt egy hegedűs, egy brugós, meg egy -klarinétos. Dea odaszólította őket a kocsihoz s odarendelte őket a -kastélyba. Aztán késő éjjelig muzsikáltatta velük a tegnapi nótákat s az -infámis czinczogás mellett a férjével alaposan betanittatá magát abba a -kiállhatatlan ugrabugrába, a minek csárdás a neve. - -Hanem a következő reggel aztán be is következett a pœnitentia. - -Azon kezdte, hogy ő meg fog halni. Érzi jól, hogy napjai meg vannak -számlálva. A saját üterét vizsgálta s kilenczvenkettőt számlált egy -percz alatt. Itt a paroxismus! Kezdett érzékenyen búcsúzni a férjétől, -sűrű könyek között. - -Ekkor aztán Lándory azt tette, a mit más ember is szokott tenni, hogy -befogatott s elhozatta az orvost. Az orvos eljött, kikérdezte, -kihallgatózta, kikopogtatta a beteget, s aztán rendelt neki – egy adag -Seidlitz-port, czitrommal. - -Délestig azután egészen helyreállt Deának az egészsége, magasztalta azt -a tudós orvost, a ki a halálos betegséget ilyen gyorsan meg tudja -gyógyítani. Ilyen még Párisban sincs. - -Azontúl aztán mindig használt a Seidlitz-por; hanem új kórtünetek jöttek -elő. Ebédnél, mikor egyszer az inas felhozta a felszelt sonkát, Dea -felsikoltott eliszonyodva. Mi az? Hisz ez valami rettenetes tárgy! -Vigyék el innen! Hisz a láttára is kileli az embert a hideg! Hogy lehet -ilyesmit feladni az asztalra! - -Azon az ebéden kénytelen volt Bertalan vegetariánussá lenni. Nem ettek -egyebet, mint spárgát, felfujt kását, meg szamóczát. - -Este felé kikocsikáztak a faluba. Ott épen országos vásár volt. A -laczikonyhán czigánypecsenyét sütöttek a nagy bográcsban. Annak az -illata megütötte Deának az orrát. «Ejnye de jó lehet ez a valami». -Bertalan aztán egy kétfelé vágott fehér czipóba szorított -czigánypecsenyét adatott fel a kocsiba maguknak. S azt Deával -megfelezték; de bizony Bertalannak a kisebbik rész jutott belőle. S ez -így ment különféle változatokkal. - -Valami radicalis curáról kellett gondoskodni. - -Nászutazásuk alatt tervezgették, hogy majd ha egy hónapot eltöltöttek a -falun, akkor berándulnak Budapestre és meglátogatják Erdélyt, a hol -Medeanak az apai birtoka fekszik. (Bertalan odadobhatta a háromszázezer -frankot a mama asztalára; de azért Medea a maga apai örökségéről nem -mondott le.) Most már ideje lett volna, a két terv közül az egyiket -életbe léptetni. A Budapestre menetel volt az ajánlatosabb. Annálfogva -Bertalan elkezdett az Erdélybe utazásra példálózni. Más ember azt tette -volna, hogy a főváros előnyeit magasztalja a felesége előtt, de Lándory -tapasztalt férfiú volt már. - -Így aztán Dea maga állt elő azzal az ellenindítványnyal, hogy -beköltözzenek Budapestre. Egyszerre nagy kedvet kapott a fővárosban -lakáshoz. - -Hanem az sem tartott soká. Medea minden reggel maga bontotta fel az -ujságcsomagot, mely a postáról érkezett s mohón kereste ki belőle a -«Pester Lloyd»-ot. Ez a lap, köztudomásulag, naponta a legérdekesebb -olvasmányok tárházát nyújtja a szellemi táplálékkal élő közönségnek. De -Medeának a legérdeklőbb rovata az volt, a minek a czime «Idegenek -névjegyzéke.» Ez volt az ő tanulmánya. A többit olvashatta Bertalan. - -Egy napon aztán Lándory három, veres tintával aláhúzott nevet talált a -lajstromban, a mint Dea átadta neki a lapot: «Angol királynő: -megérkeztek Lis Blanc Sidonia grófnő, Lis Blanc Lyonel gróf, De L’Aisne -Alfréd marquis…» - -– Nem megyünk Budapestre, – mondá röviden Medea. - -– Tehát inkább Erdélybe? - -– Oda sem. - -– Hát hová? - -– A sirba! - -Ezen aztán Bertalan nagyott kaczagott. - -Ezért kapott egy pofont. - -– De jól esett! No még egyet! - -Csak azért sem. - -Medea aztán meg akarta mutatni, hogy komolyan veszi a sírbaszállás -szándékát. - -Egy reggel azzal lepte meg Bertalant, hogy szokatlan korán felöltözve, -jött napernyőstől hozzá: - -– Vezess engem a családi sirbolthoz. Meg akarom látogatni a te -Godivádat. - -S azzal a nagy karimáju szalmakalapja mögül elővett egy -immortelle-koszorút, a mit nagy alattomban Godiva számára kötözött. - -Nő kivánsága parancsolat! - -– Voltál már nála? – kérdezé Dea, erős szemszurással, – a mióta haza -jöttél? - -– Még nem mehettem oda. - -– Valami akadályozott? Talán én? - -– Nem te. - -– Szeretném megtudni, hogy ugyan mi? - -– Majd megtudod. - -Azzal Bertalan valamit súgott Péternek, a ki rá bólintott a fejével, -azzal kiment. Rövid idő mulva visszajött; már megvan. - -– Csak nem megyünk odáig kocsin? kérdezé Dea. - -– Nem. Igen szép út vezet oda. - -S aztán karjára véve Deát, a parkon keresztül elsétált vele addig a -virányos dombig, a hol szerettei álmodnak tovább. - -Dea nem vette észre, hogy Péter távolból követi őket s valami -puttonyformát hoz magával. - -A mint a sirbolt elé megérkeztek, akkor megmutatta Bertalan Deának, hogy -mi akadálya volt eddig az ő látogatásának – alvó szerelmesénél. Egy -fecskepár oda rakta fészkét az ajtó sarkába; az ajtó kinyitásával a -fészeknek le kellett hullani a falról. S a fecske – tojásain ült. - -Deának köny szökött a szemébe. - -– Hát ez nem eresztett be? Nem akartad a fecskének a fészkét lerontani: -a míg a tojásain ül!… - -– De most már gondoltam ki valamit, – szólt Bertalan. S a mint Péter -odaérkezett, a kezében egy sajtárral, a vállán pedig egy -kertészlábtóval, azt mondá neki: «tedd le; visszamehetsz!» – Aztán -egyedül maradva Deával, elmondá neki, hogy ő most le fogja venni szép -óvatosan a szegletből a fecskefészket, s aztán polyvás sárral, a minővel -a fecske készíti a maga lakását, ki fogja azt egészíteni s felragasztja -újra a sírbolt előcsarnok eresze alá. - -Azzal leveté a kabátját, neki gyürkőzött, felhágott a lábtóra, késsel -lefeszíté a fecskefészket a küszöb szögletéből: négy kis tarka tojás -volt benne, azokat Dea kezébe rakta. - -Dea aztán lehelletével melengeté addig a tojásokat, a míg a fészek -megint rendben lesz, hogy ki ne hüljenek, a míg az anyafecske -visszakerül rájuk. - -Lándory pedig hozzáfogott a fecskefészek építéséhez, odaragasztva azt -sárgyurmával az ereszhez, s odaerősítve vékony sodronynyal, hogy le ne -hullhasson a míg a sár megszilárdul. - -Dea gyönyörködve nézte azt a munkát! - -Bertalan aztán egyenkint visszarakta a fészekbe a tojáskákat, jól -ügyelve rá, hogy mindegyik épen úgy feküdjék a puha tollvaczakban, a -hogy eddig feküdt; mert arra az anyafecske ráismer s ha megbolygatták a -fészkét, abba hagyja a költést. - -Most aztán ki lehetett már nyitni a sírboltajtót. - -Hanem Deának volt még előbb valami mondanivalója. - -– Várj még egy pillanatig. Én nem tudom mi bajom van megint? - -– Támaszkodjál a karomra. - -A karján fel volt tűrve az ing, vállig. - -– Milyen szép fehér karod van neked! – mondá Medea, éhséget kifejező -tekintettel. - -– Nekem? - -– Olyan, mint egy nőé. Én úgy szeretnék valamit. - -– Ugyan mit? - -– Egy nagyot harapni bele! - -– Ugyan tedd meg! Itt van, tessék! - -– De egészen beleharapni. Vérig! - -– Hát természetesen. - -– Nem, nem! Az neked nagyon fájni fog. - -– Tréfaság! Hát mikor a vívóteremben a próbavívásnál olyanokat vágtunk -egymásnak a karjára, hogy csak úgy szökött fel a vér a felrepedt bőrből. -Férfinak nem fáj az. Csak te harapj bele bátran. - -Medea zavaros szemekkel tekinte fel rá. Egészen magánkivül látszott -lenni. Ajkai szárazon lihegtek. Egyszer csak megragadta Bertalan karját -mind a két kezével, s villogó két fogsorával átfogta annak a duzzadó -biczepsét, s aztán mindig erősebben mélyeszté belé a fogait, míg egyszer -csak azt vette észre, hogy valósággal sebet ejtett rajta. A két szemfog -áthatolt az epidermisen s a vér kiszökött. - -Ekkor felsikoltott Dea. - -– Jézus Mária! Mit tettem? - -S rémülten sietett a férje karján kibugyanó vért zsebkendőjével -visszafojtani. - -– Mit csináltam én most? – hebegé Dea maga elé bámulva. – Hát vampyr -leszek én már? – Meg vagyok őrülve, úgy-e bár? – Ugy-e nem engedsz az -őrültek házába csukatni, ha megbolondulok? - -– Nem, te kedves, – szólt nevetve Bertalan. – Nem te vagy megőrülve, -hanem én! - -– Mitől? - -– A boldogságtól. - -Akkor aztán odavonta magához Medea fejecskéjét s megsugta neki, hogy mi -az ő nagy baja? - -Erre aztán a nő arcza egyszerre lángra gyulladt: hirtelen eltakarta azt -mind a két kezével, s aztán odatemette a férje keblére, s elkezdett -édesen, édesen zokogni, lekivánkozott a földre: oda kellett melléje -ülni, a szép zöld cziczkórónak szüksége volt a harmatra, azt megitatta -könyjeivel s érthetlen szavakat dadogott mellette. - -Az a «másik» ott benn, hallgathatta – s ha a porszem érez, gyönyörtől -reszkethetett miatta. - -– Ugy-e nem fogok meghalni? – szólt végre kisírt arczát kedveséhez -felemelve. - -– Nem, te drágám! Ne gondolj arra. - -Most aztán ideje volt a látogatást megtenni. - -A rácsajtó felnyilt. A sírboltlakó méhraj kardalt zengett az -üdvözlésükre. Dea nem félt a döngésüktől. - -– Sokáig ne időzzél itt. Nagyon hideg van. - -– Beszélnem kell vele, – suttogá Dea, odasietve Godiva sírköve elé s -letérdelve annak zsámolyára. Aztán mikor kibeszélte magát vele, akkor -odaakasztá az immortelle-koszorut a sír keresztjére. - -Derült arcza volt. - -– Megkönnyebbült a lelkem nagy tehertől – suttogá a férjéhez. Én is -leszek olyan jó, mint ő volt! - -A Godiva sírköve mellett volt egy üres fülke. - -Odamutatott a félelmes ürre. - -– Úgy-e? Még sokáig nem fogok ide jönni? - -Bertalan az ölében vitte ki ebből a szomorú üregből. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Most azután Medea is tudta az ő nagy titkát. - - - - -AZ AGANCSKIÁLLÍTÁS. - -A «holt évad» nevet tulajdonképen fővárosi újságirók találták fel, mert -ez csak nekik álmos idő, más akkor éli világát. Októbertől áprilisig a -mi családi botrány történik, az mind az újdonság rovatba kerül, azontúl -kezdődik a «kimélet-idény». Félbeszakítják azt csupán a nyári -lóversenyek, három-négy napra. Akkor ismét ki vannak nyitva a budapesti -city (mágnásfertály) palotáinak ablaktáblái, s látni pompás fogatokat s -elegans toiletteket az utczán. - -Lándoryék még mindig nem jöttek be a fővárosba; semmi okuk sem volt rá, -Medea nagyon megszerette a falusi életet s Bertalannak elég dolgot adott -a készülőben levő munkája s a gazdasága. - -Medeának ismét visszatért az egészséges arczszíne, egy-egy tünékeny -foltocskát a homlokán nem látva meg, a mit gondosan takart a -csipkefodor. Valami sajátságos horoscopot talált fel időtöltésül, annak -a kiszámítását, hogy hol járnak időről-időre az «övéi». - -Méltán «övéinek» nevezhette őket, hisz ez az egyik anyja volt, a másik -bátyja, a harmadik néhai férje. - -Azután megmondta Bertalannak, a mit kitalált. - -– Honnan tudod ezt? - -Levelet soha senkitől nem kapott Medea. - -A nő aztán felfedezte előtte a tudományát. - -Lándorynak mindenféle lapja jár, azokból Medea kitanulta, hogy mely nagy -városában a monarchiának, mikor lesz lóverseny? Azon a napon aztán az -odavaló hirlapokban bizonyosan megtalálta az idegenek lajstromában mind -a három nevet. Folyvást együtt jártak, mintha szövetségesek volnának. - -Egyszer Bécsben, másszor Prágában, majd Kolozsvárott, Aradon. A dolog -nem volt feltünő. Lis Blanc grófnő nagy szenvedélylyel vett részt a -lóversenyekben. Versenyparipái némelyike nyertes is volt. S ez a -dicsőség neki nagyon sokba került. Gyakran nagy összegeket vesztett a -turfon. Lyonel maga is részt vett az akadályversenyekben s egy párszor -majd kitörte a nyakát. Hanem Alfréd csak a totalisateur terén -vitézkedett. Egyszer ki is akarták ballotálni a jockey-clubból, mert -azzal volt vádolva, hogy a «Favorit» versenyparipa lovászát -megvesztegette, hogy a lovának hideg vizet adjon a futtatás előtt; nagy -nehezen tudták elsimítani a dolgot. - -Egy reggel aztán Bertalan fedezett fel valamit – a hivatalos lapban. - -– Én találtam meg, hogy mi az igazi sport, a mit a mi hiveink üznek. A -hivatalos lap élén ime a legújabb hír: «Lis Blanc Lyonel gróf, -magyarhoni nagybirtokos, a törvényes díj letevése mellett, elnyerte a -magyar indigenátust s a magyar főrendiház tagjai közé fölvétetett». – És -már most megesik az, hogy Raoul Ripaille hoz az én számomra törvényeket -a magyar országgyülésen! - -Ezen csakugyan lehetett nevetni. - -A holt évadot Budapesten is félbeszakítá a nyári lóversenyek idénye. - -Ez alkalommal lett ugyanitt rendezve a hét országra szóló nagyszerű -agancskiállitás is, a mely igen sok külföldi celebritást vonzott -Magyarország fővárosába. - -A mindennemű, bámulatra méltó állati fejdiszek között a -legnevezetesebbek voltak Lis Blanc Lyonel gróf trofeumai, két bivalyfej, -szarvastól. Az egyik az «Arni» bivaly, Kelet-Indiából, olyan két -hatalmas szarvval, melynek a két hegye tíz lábnyira szétáll egymástól, a -másik még annál is hatalmasabb, a kafferbivaly, a vadállatok -legvakmerőbbje, mely erősebb az elefántnál, s bátrabb az oroszlánnál. -Rémséges nagy szarvára oda volt akasztva az a legnagyobb kaliberű puska -is melylyel az óriási vadat Lyonel elejté, egyetlen aczélvégű golyóval -furva keresztül annak a homlokát, épen a közepén. A kafferbivalyra való -vadászat nem sport, hanem párbaj; ha a vadász lövése nem halálos, akkor -őt tapossa össze a vad, lovastól együtt. - -Azt a sok rossz élczet, a mit e szarvak szemlélete alatt a laicus -publicum a férjekre és házibarátokra elhullatott, nem érdemes -felszedegetni. - -Az agancskiállítás idején természetesen ismét megjelent a budapesti -idegenek névjegyzékében a három összetartozó név. - -– Akarod, hogy meghivjam hozzánk Lyonelt, látogatóba? – kérdezé Bertalan -a nejétől. - -– Nem bánom. - -– Alfrédet is? - -– A hogy te akarod. - -– Nem akarsz magad is a lóversenyekre bejönni? - -– Nem. Nem szeretnék ott találkozni először az anyámmal. - -– Igazad van. Én sem mehetek oda. Majd csak a casinóban találkozom -Lyonellel. - -A találkozás egészen bizonyosra volt vehető. Két futtatási nap között -egy közbeeső locs-pocs nap, esős, szeles idő, az egész előkelő -társaságot mind a casinóba hajtja. Négy és öt óra között van Marchalnál -a zártkörü ebéd, – a szinházak zárva, az orpheumba csak tiz órakor -szokás menni; hat és hét óra között biztosan ott vannak a nagy képes -teremben; ott szivják el az első szivart a fekete kávé mellett, s -gyakorolják magukat a medisanceban. - -Mikor Lándory az olvasóteremből átjön, már ott találja valamennyit. -Mindenkit jól ismer. Ott van az a négy úr is, a kivel egykor a vasuton -utazott, a kik Godivának fecsegésükkel annyi kint okoztak: a -fuvolahangú, a ráspolyszavú, az orrból beszélő, a gordonka bassus, -egymást Mukinak, Nusinak, Blikusnak, Murczusnak nevezik, az utóbbi azt -is meghallja, ha Horácznak szólitják, s van a melyik az «effendi»-re -hallgat. - -Közöttük van Alfréd is, meg Lyonel. - -Lyonel háttal van fordulva azon ajtó felé, a melyen Lándory belép, s ő -tartja a társaságot valami vidám előadással kedélyes derültségben, a -minek egyszerre vége szakad, a mint Bertalant meglátják. Alfréd hirtelen -odasug valamit Lyonel fülébe, mire az gyorsan átnyergel más thémára, -mintha vadászkalandot adna elő: - -… «Én egyszerre kapom a puskámat arczomhoz, bumm! A fenevad bukfenczet -vet, s elterül a lábam előtt! Három méter volt a hossza.» - -E közben a gordonkahangú eléje lép Lándorynak. - -– Ah, grüss dich Gott! Csak hogy újra látunk! Engedd meg, hogy -bemutassalak benneteket egymásnak. - -– Köszönöm, effendim. - -– Gróf Lis Blanc Lyonel, Lándory Bertalan. - -Lyonel csak most fordul szembe Lándoryval. - -Bertalan valóban alig ismert volna rá a mostani alakjában. Raoul -Ripaille szurtos, patkánymarta pofája alig volt feltalálható az elegans -genialis arczban, mely a férfiszépség minden előnyeit egyesítve hordozá -magán; átragyogva a szellem és szenvedély igézetétől. Ilyen valóban a -halálangyala a női erénynek! - -– Ah! Hiszen mi sógorok vagyunk! – szólt Lyonel, kezét nyujtva -Bertalannak. – Nagyon örülök! – De én nekem úgy tetszik, hogy ezt az -arczot már valahol láttam. - -– Igen, – szólt Bertalan, – a tombeau d’Isoardnál; a mikor tüzet -méltóztatott tőlem kérni a szivarához. - -Lyonel egy perczre meghökkent. – Veszedelmes visszaemlékezés! Ha ez az -ember ezt most itt el találja beszélni? Nem! Nem úgy néz ki. – Elneveté -magát kedélyesen. - -– Ah! Tehát ön volt az, a kiről a mamám azt mondta, hogy ennek az úrnak -köszönhetem az életemet és a vagyonomat? Ez nagyon derék. Én tehát önnek -tartozom életemmel és vagyonommal? De mi az ördögnek magázzuk mi -egymást? Hiszen sógorok vagyunk. - -– Nem tagadom. - -Azzal Lyonel odafordult a körüle csoportosuló urakhoz. - -– No lám, milyen szép az, hogy én a sógoromban egyuttal feltaláltam azt -a titkos mentoromat, a ki nekem az életemet és vagyonomat megmentette. – -És aztán félig sugva dörmögé «egygyel több ok rá, hogy az ember jót -tegyen vele.» - -(Tudjuk jól, mit értenek az alatt; «egy szép asszony férjével jót -tenni.») - -Lándory aztán Alfrédet is üdvözölte kézszorítással; a ki mindjárt -sietett is neki baráti vonzalmát tanusítani egy tudósítással. - -– Tudod már, hogy Scilla idejön a télen vendégszerepelni? - -– Tudom. A feleségem figyelmeztetett rá. Ő olvasta a lapban. Akkorra mi -is beköltözünk. - -S azzal nyugodtan vette elő a szivarát a tárczájából. - -– Szolgálhatok a tüzemmel? – szólt Lyonel, impertinens nyájas -mosolylyal, odanyujtva az égő szivarát Bertalannak. - -«Haha!» - -De L’Aisne Alfrédet ma minden szó nagyon nevető kedvében találta. - -Bertalan elfogadta Lyoneltől az égő szivart s meggyujtva nála a magáét, -vissza adta neki, e szóval: «pour acquit». (Becsülettel kifizetődött.) - -Alfrédnek még derültebb kedve lett. - -– Nem egész pour acquit, – mondá Lyonel. – Mert akkor szivaromat is meg -kellett volna tartanod. - -– Köszönöm, az enyim jobb. - -Az egész párbeszédet a kettőn kivül csak Alfréd értette: a többiek -találgatták. - -– Csak magad jöttél be a városba? – kérdé Lyonel. - -– Igen s főleg azért, hogy veled találkozzam. A hegy jön Mahomedhez. - -– Fölöttébb megtisztelő rám nézve. Különösen a «Mahomed». Lehet már -benneteket meglátogatni? - -– Mindig lehetett. Másfél óra vasuton, onnan tíz percz a kastélyom. Pár -napig dolgom van itt a curiai levéltárban. Az alatt meglátogathatnád -Deát; most egyedül van és unja magát. - -Az urak egymásra néztek, a ki mosolyogni akart, a kávéscsészét emelte az -ajkához; a ki türtőztetni tudta, fújta maga elé erősen a szivarfüstöt. - -– Ah! Te nem vagy féltékeny! – mondá Lyonel, a kit csiklandott a föl sem -vevés. - -– Te rád? A bátyjára? - -– Barátom! ebben az egy dologban nem tisztelem sem a bullákat, sem a -brévéket. - -Lándory vállat vont. - -– Asszonyt félteni bolondság. - -Ezért nagyon megdicsérte az «effendi». - -– Ez aztán a mustrája a férjeknek! Ilyennek kellene valamennyinek lenni! - -– S hogy van az én kedves hugocskám? – kérdezé Lyonel. - -– Hát a körülményekhez képest elég jól. - -Lyonel megütődve tekinte rá. - -– A «körülményekhez» képest? - -Lándory olyan ábrázattal, mely mindent magyarázott, ismétlé: – Hát igen, -a körülményekhez képest. - -Erre Lyonel szellemes arcza egyszerre buta kifejezést vett, úgy, hogy az -egész társaság kénytelen volt rákezdeni a nevetést. - -Csak ők ketten nem nevettek: Bertalan, meg Lyonel. Amannak az arabs -fisionomiájához nem is illett a nevetés. Nyugodtan fujta maga elé a -füstkarikákat. Lyonel azonban nem szivta, hanem rágta a szivarját: -egészen kialudt a szájában. - -– Szolgálhatok a tüzemmel? – kinálá őt meg Lándory. - -– Köszönöm. Rossz a szivar. Nem szelel. S szétmorzsolta ujjai között. - -– Hát mit mondjak Deának, hogy mikor látogatsz meg bennünket? - -– Nem tudom. Vissza kell sietnem Bécsbe. Táviratot kaptam a mamától. - -– De visszatérsz az új ülésszakra? - -Ez is nagyon komolyan volt mondva. - -– Azt hiszem, hogy nálam nélkül is határozatképes lesz a magyar főrendi -ház. - -– Ha farsangra itthon lennél… - -– A farsangra? – Már a farsangra? – Sapristi! Ezek nem vesztegették az -időt. - -Az «idő»-ről eszébe jutott, hogy az óráját megnézze. - -– Ah! már hat óra. - -– A bécsi vonat csak nyolczkor indul; nincs miért sietned. Ugy is régen -nem láttuk egymást. Maradj még és meséld el nekem is azt az érdekes -vadászkalandot, a minek az imént csak a végére érkeztem: hadd mondjam el -Deának odahaza. - -– Lyonel bele nézett a két szemébe Bertalannak erősen. Közel volt hozzá, -hogy azt a markában összemorzsolt szivart az arczába vágja. De nem -talált azokban a szemekben egyebet, mint őszinte kiváncsiságot. Nem volt -azokban semmi malitia. - -Mosolyt kényszerített az arczára. - -– No hát, a kedvedért elmesélem még egyszer, hogyan lőttem meg a -kaffer-bivalyt. Ezek az urak már egyszer hallották. - -Igaz, hogy a kaffer-bivaly óriás szarvairól volt szó abban a mesében is. - -És aztán elbeszélte végig Lyonel a mindenesetre érdekes találkozását -azzal a nemes szarvhordozó vaddal, mely a bambusberekben elrejtőzve les -az ellenségeire, a kik a gyönge üszőire vadásznak, s ha oroszlán -közeledtét érzi meg, kirohan rá támadólag, a dorongvastag bambuscsalit -úgy törik szét előtte, mint a nádszál. Az állatvilág királyát nem védi -meg szörnyű ereje, a légbe dobja azt, mint a macskát s estében a szarvai -hegyével fogja fel s úgy összegázolja, hogy ép csont nem marad belőle. A -kaffer csak magas fára mászva, lesből meri meglövöldözni mérgezett -nyilakkal. Európai vadász, a ki felzavarja, többnyire hátat ád, a mikor -előrohanni látja s a lova lábára bizza az életét. Az a példány, a melyet -Lyonel elejtett, tizennégy mázsát nyomott s még azután, hogy a homloka -közepébe kapta a halálos golyót, egy emberderéknyi vastag phœnixpálmát -kidöntött a fejével, a mely fa mögé a vadász menekült a lövés után. - -Igen érdekes vadászrege volt az. Látszott a többi uraknak az arczán is, -hogy először hallják. Lyonel nem szokta a vadászkalandjait mások -mulattatására használni. - -Mikor vége volt, azt kérdé Lándorytól: - -– Nos? Ki vagy fizetve? - -– Igen. - -– Én is. - -Azzal Alfrédhez fordult. - -– Téged kérlek föl, hogy a holnapi versenyről vondd vissza nevezésemet: -nem futtatok. Fizesd ki a bánatpénzt. Semmi fogadást nem tartok. Adieu, -uraim! - -Alfréd utána ment az eltávozónak. - -Mikor a magyar urak egyedül maradtak, azt mondá az effendi Lándorynak: - -– No, barátom, eddig azt hittem, hogy a legnagyobb remeklésed az volt, a -mikor a Csonka Bandi haramiát rá birtad, hogy beszélje el magától, -hogyan ölte meg éjjel sötét erdőben az ökörhajtsárt! De ez túl tesz -rajta: a hogy te most Lis Blanc Lyonellel elmeséltetted a kafferbivaly -vadásztörténetét. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A Budapestről induló vonat Érsekujváron találkozott össze a Bécsből -lefelé jövővel. - -Sidonia grófné azon jött, Hermione kisasszony kíséretében, a másnapi -lóversenyre, melynél érdekelve volt két versenylóval. - -Lyonel rájuk talált s bement hozzájuk a salonwaggonba. - -– Hát te honnan? kérdé a grófnő. - -– Pestről. Nem futtatok. Bánatot fizettem. Ott hagytam a versenyt. - -– Találkoztál azzal az emberrel? (A nevét ki nem mondta volna.) - -– Igen. «Dicke Freunde» lettünk. - -– Nem hítt magához? - -– De igen, meghítt keresztapának a születendő fiához, ha a farsangra itt -leszek. - -– Botrány! kiálta fel Sidonia. Az én leányom egy eretnek fiunak az -anyja! - -Lyonel nagyot nevetett erre a furcsa kétségbeesésre. - -– No, csak ne szállj perbe az égiekkel, hiszen még lehet leány is! - -– Imádkozni fogok érte, hogy «az» legyen. - -– Az ég meg fogja hallgatni kegyes imádat. Én azonban megyek Grönlandba -tengeri oroszlánt vadászni. Adieu! Csöngetnek! - - - - -HERMIONE. - -Sidonia grófnő azért csak lejött a budapesti lóversenyekre, hogy Lyonel -visszavonta a nevezéseit. Nagyon sok fogadásban volt már engageirozva a -grófnő. - -Hanem Alfrédnak minden speculatióit elrontotta ezzel a hóbortjával -Lyonel. Úgy, hogy a másnapi «run»-on nem is mutatta magát. Elkisérte -ugyan Sidonia grófnőt a lóversenytérig, a grófnő saját equipageán, -melyet vasuton küldtek előre, de megmondta eleve, hogy a kocsiból nem -szállhat le, a lába fáj. Ischias, vagy köszvény. Az idő is egészen a -kukoriczára való volt, egész napi országos eső. - -Ez nem akadályozta a grófnőt, hogy ő maga le ne szálljon a gyepre. -Kautsuk köpenye, matróz kalapja daczolt az esővel, lábain angol bagaria -csizmák, gomblyukában a kiváltságos plaque. Esernyő sem kellett neki. - -A landauerban hátramaradtak Hermione és Alfréd. Onnan nézhették a -futtatást. - -– Ugyan mondja csak, marquis, nagyon szereti ön Lyonel grófot? kérdé -Hermione. - -– Au contraire. - -– Hát talán Sidonia grófnő iránt érez mélyebb vonzalmat? - -– Pas si bête. - -– Akkor hát a magyarok hazája érdekli önt valami különösen? - -– … du tout! - -– Hát akkor ugyan mondja meg, hogy miféle szentnek tett fogadása -kényszeríti önt arra a penitentiára, hogy két olyan emberrel, a kit nem -szeret, egy társaságban beutazzon egy országot, a melyben unja magát? - -– Lehet az ön discretiójára számítani? - -– Oh kérem! Árultam én el valaha valami titkát a marquisnak? Pedig -bővében vagyok. - -– Hát megmondom önnek. Én addig járok kelek az én kedves rokonaimmal alá -s fel ebben az érdekes hazában, a míg egyszer előáll a kedvező alkalom, -hogy az én kedves Lyonel öcsémet harmincz lépésnyi távolban szemközt -állíthassam azzal a másik kedves barátommal, a ki épen olyan jó -bivalyvadász, mint ő. Már azután, hogy a kettő közül melyik plántálja -oda a golyót a másiknak az agancsai közé? az nekem mindegy. Én mind a -kettőnek egyformán tartozom azzal a kis ólommal. De magam nem fizetek. - -– Csak «per procura?» - -– Haha! Jól találta. Per procura. - -– Szokott ön igazat mondani, marquis? - -– Furcsa! Hát mit tudhatja azt az ember, hogy mikor mond igazat? Elég, -ha maga meg van felőle győződve abban a pillanatban, hogy igazat -mondott. De már most én hadd tegyem fel ugyan azt a három kérdést önnek, -a mire kegyed tőlem választ csikart ki. - -– Tőlem nehezebb lesz a választ megkapni. Én nem vagyok független -állásban. - -– Eh mit? Ön kormányozza a grófnőt, ön Sidoniának a Bismarkja. Ön nélkül -nem tud élni. Jobban ragaszkodik önhöz, mint a leányához. - -– Lehet. S ez az, a mi engemet keserűvé tesz. Ön nem tudja, micsoda -kínzó érzés valaki iránt háladatosnak lenni. Mikor ez a Lándory azt a -paradox igazságot kimondta, hogy «a háladatosság egy neme a -gyűlöletnek», senkit ugy bibéjén nem talált vele, mint engemet. Én -gyűlölöm azokat mind, a kik velem «állítólag» jót tesznek. Mért nincs -megfordítva? Az ő jóvoltuk folytonos megalázás rám nézve. Megosztják -velem az örömeiket, kényszerítenek boldogságukban részt vennem, járatnak -czifra ruhában, azt eszem és iszom a mit ők, fogataikon járok, -páholyaikban ülök, részt veszek a társalgásaikban, a grófjaiktól, -herczegeiktől kapok udvarias szavakat, még tánczolnak is velem. És ez -engem mind elkeserít! Szeretnék inkább cseléd lenni! Inkább, mint ilyen -csinált virág, a minek gyökere nincs. Az egyetlen gyönyörűségem az, -mikor őket éri valami keserűség, harag, csalatkozás, megbántás, vagy -mikor emésztő szenvedélyek támadnak bennük, a mik kielégítve és -kielégítetlenül egyformán kínoznak és ölnek. Akkor jól esik közöttük -élnem. Az egyiknek a szenvedését a másikéval összepárosítanom s egy -harmadik bajnak adni létet általa. Más életczélt én már nem ismerek. Már -most elhiszi ön úgy-e, hogy én szoktam igazat «is» mondani. Hanem csak -négy szem között. S megválogatom hozzá az emberemet. - -– Nagyra veszem, hogy ön a megválasztott emberei közé számít. - -– Veheti is. Mert ha az önnek a czélja, a mit előttem elmondott, úgy -hívebb szövetségese nálamnál nem lehet. Én vagyok az, a ki Lyonel -szenvedélyét folyvást szítom, elhitetve vele, hogy Medea őt az -elkárhozásig szereti, csak azért ment férjhez, hogy az övé lehessen. -Férje egy brutális vad ember, gyűlölet tárgya saját hazájában, a ki csak -azért van teremtve, hogy megcsalassék. Sidonia grófnőt meg másfelől én -tartom sophismákkal, haragját ingerlem, büszkeségét feldagasztom, -vakbuzgóságát megdicsőítem, míg utoljára Lyonel iránti majomszeretete, -sértett büszkesége, vallásos rajongása oda vezetik, hogy szent czélnak -találja, leányát Lyonel szenvedélyének áldozatul megejteni. Babyloni -fogalmak! És nekem minden sikerül. Csak Medea van még hátra. Ő nem -mindennapi nő. Vele nem lehet úgy játszani, mint «ezekkel a hölgyekkel». -Ezt ön maga is tapasztalhatta. Azonban én nálam minden tolvajkulcs -megvan, a mivel egy nő szivéhez hozzá lehet férni. És én nekem tetszik -az én szerepem. - -Sidonia grófnő visszajött a hintóhoz. Már a járásán észre lehetett -venni, hogy megint veszített a fogadásokon. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Bertalan két napig kutatott a curiai levéltárban, a hol megtalálva a -szükséges adatokat, a melyek munkája kiegészítéséhez tartoztak, sietett -vissza falura. - -Egy kis meglepetés várt rá. - -Mikor a kastélyába megérkezett, a park sétányán «két» hölgy jött eléje. -Az egyik a felesége, a másik Hermione kisasszony. - -Az első dolga volt mindenesetre Deát összeölelgetni, csak azután nyujtá -kezét a vendéghölgynek. - -– Ön nem űz ki a házából? – kérdé Hermione. - -– Minő kérdés? - -– Azon nehéz jelenet után, mely utolsó találkozásunk volt. - -– Vallja meg ön kisasszony, hogy ha ön lett volna az én helyemben, ön is -ugyanazt tette volna. - -– Bizonyosan. S ha úgy nem tett volna ön, most nem volnék itt, hogy -elismerjem, miszerint én hibáztam. - -– A hiba nem az öné volt. - -– De az enyém volt. Bocsánat! Én nem vagyok elűzött cseléd, a ki a volt -asszonyát rágalmazza az új előtt. Ki kell mentenem Sidonia grófnőt. A -kelengye odavitele az én ötletem volt. - -– Ne beszéljünk erről! Ön szivesen lesz látva nálunk. Én azért a -boldogságért, a mit nőm a házamhoz hozott, elfeledek mindent, a mibe ez -került. Lis Blanc grófnő kivánsága volt, hogy ön idejőjjön? - -– Igen. A mint megtudta a boldog változást Dea grófnő egészségében. - -– Lyoneltől? - -– Ah, uram. - -– Igen. Hiszen én tudattam vele. Más hírforrás még nincs. - -– Ön érteni fogja, hogy a grófnő maga nem jöhetett ide. - -– Méltányolom az indokait. Nagy áldozat volt tőle. - -– De azért naponkint imádkozik a leánya szerencsés sorsfordulása végett. - -– Tudom, hogy ne fia legyen, hanem leánya! - -Dea későn takarta be tenyerével Bertalan istentelen száját. Már kijött. - -Ekkor aztán Hermione elnevette magát. - -– Ön előtt nem lehet tragikus képeket csinálni. - -– Jobb lesz, ha a vidámabb oldalát fogjuk fel a dolognak. Az nagyon szép -öntől, hogy Deát meglátogatta. Önnek a jelenléte ő rá nézve valóságos -jótétemény. Én azon leszek, hogy úgy megkedveltessem önnel a nálunk -lakást, hogy soha se kivánkozzék el tőlünk. Már tudniillik, a míg -férjhez nem megy. Erről nem állok jót. Nálunk, heves vérű magyaroknál, -az ilyen szép, szellemdús hölgyet mint ön, nagyhamar elkapják. - -Dea megrángatta Bertalannak a füle gombját. - -– Te! Itt az én jelenlétemben udvarolsz Hermionénak? - -– Hát jobb lesz, ha távollétedben udvarlok? - -Mind a hárman nevettek együtt. - -Lándory tudta azt jól, hogy minden embernek kell valami játékszer. A -jóllét, a boldogság, a gyönyör nem elég, játék is kell. Kis gyereknek, -vén gyereknek, asszonygyereknek egyformán. Azt ne sajnálja az ember a -«gyerekétől». Elég, ha figyelmezteti, hogy «a játékszert ne vedd a -szádba, mert a festéke mérges!» - -Hölgy-gyerekeknek legkedvesebb játékszerük egy másik hölgy, a kivel -kedvükre kifecseghetik magukat. Ilyen volt Hermione Deára nézve. (A -fentebbi figyelmeztetés ennél sem volt fölösleges, egyébiránt Dea már -olyan nagy gyerek, kinek van esze.) - -A mióta Hermione odakerült, egészen megelevenült a ház. Szellemdús, -pikáns, leleményes hölgy volt, ellátva a tapasztalat egész tárházával, -nem a közönséges genre-e a hizelkedő, kedvkereső házibarátnéknak, inkább -a senkit nem kimélő családi satyr, szoknyás Triboulet, a ki gúnyora -nyílhegyeit magával a ház urával is érezteti. - -Ez tetszett benne épen Bertalannak. Volt a háznál egy ellenfele, a kivel -a sarcasmusos fleuretjeit keresztezheté. Épen olyan mulatság volt ez rá -nézve, mint mikor délutánonként a kardvívásban gyakorolta magát Kalthahn -Péterrel. Az inasnak is szabad volt, vívás közben, az urát jól megvágni, -ha fedetlen részt hagyott előtte. - -Szép, derült estéken az volt a malatságuk, hogy kivitték a nagy -telescopot a terracera, s az ég csodáit vizsgálták vele. Ez örök szép -látvány igen gyönyörködteté Medeát. S annak az évnek a nyarán, az égi -theatrumnak különösen érdekes repertoirja volt. Tíz órakor este -egyszerre lehetett látni az égen a Vénust, (távcsővel félhold alakban) a -Jupitert, négy holdjával, s a Saturnust csodás fénykarikájával. Lőrincz -napnak az éjszakáján gazdagítá ez égi mutatványokat a rendesen ez időben -vendégszereplő hulló csillagok tüneménye. Egy negyedóra alatt százat -számláltak meg. - -Mikor aztán a hölgyek aludni mentek, Bertalan a távcsövet lecsavargatá s -Péter elrakta azt a tartályába. - -E munka közben a következő párbeszéd támadt az úr és a szolga között. - -– Mondja csak uram, azok a hulló csillagok leesnek a földre? - -– Többször látták őket a földre hullani. Minden muzeumban láthatsz -meteorvasakat. Ezek ilyen hulló csillagokból valók. - -– Ugyan lehetséges volna-e az, hogy egy ilyen hulló csillag épen a -Hermione kisasszony chignonjának a közepére pottyanjon? - -– A lehetőség aránya: egy a quadrillióhoz. - -– Nagy kár! - -– De hát mért kivánnál te épen egy ilyen fényes csillagot hajdíszül a -kisasszony fejére? - -– Hát az igen szép halál volna neki. - -– Tartsd eszedben, Péter, hogy nálam a vendéget még gondolattal sem -szabad megsérteni. - -– Ez nem vendég, hanem házi tolvaj. - -– Mit oroz el? - -– Majd megtudja ön egyszer. Egyelőre csak apróságokat. Tudja ön, hogy -mindennap levelet ír innen Lis Blanc grófnőnek. Azt ő maga viszi fel -reggelenkint a postára, mikor a templomba megy. Itthon búzgó -templomjárónak adja ki magát. - -– Az engem nem bánt, rólam nem írhat semmit, a mit én titokban akarnék -tartani. - -– Óh dehogy ír! Levelei inkább tele vannak magasztalással ön felől. Hogy -ön mesés ideálja a férjeknek, egyszerre királya és rabszolgája a maga -asszonyának, hogy ön a minden emberi erényekből összealkotott -tökéletesség, méltó, hogy földönjáró szentnek legyen elismerve. - -– De hát hogy tudhatod te, hogy mi van az ő leveleiben írva? - -– Olvasgatom őket. - -– Péter! Figyelmeztetlek rá, hogy ha én előttem azt a vallomást teszed, -hogy itt valaki körülöttem a büntető törvénykönybe ütköző cselekedetet -követ el, én az ellen köteleségemnek tartom a vizsgálatot megindítani. - -Péter nagyot nevetett erre. - -– Hahaha! Ez nagyon jó. Az én nagyságos uram engem akar megijeszteni! A -Monterosso tanítványát! Küldhet ön az ellen vizsgálatot! Hermione -kisasszony, a mint a levelét lepecsételte, senkinek a kezébe nem adja, -maga viszi el a postára. A postás azonnal registrálja, becsomagolja, -küldi a vasútra. Itt sem ideje, sem alkalma nincs senkinek, hogy azt a -levelet felbontsa és elolvassa. - -– És te még is megtudod a tartalmát? - -– Meg ám, mert a másolatát kapom meg. - -– Honnan? - -– Bécsből, vagy Budapestről, a hol a grófnőt találja a levél. Az pedig, -a mint elolvasta Hermione levelét, rögtön elégeti. - -– S hogy kerül annak a tartalma mégis egy harmadiknak tudomására? - -– Hm! Ez ám épen a monterossoi furfang. Elmondhatom önnek. – Ha az ember -egy levelet kénætherrel leönt, az abban a perczben egyszerre olyan -átlátszó lesz, mint az üveg. Az irást szabadon el lehet olvasni róla. Ha -a tulsó oldala is be van irva, akkor az ember a levelet a tükör elé -tartja s úgy olvassa el a megfordított irást. Három percz mulva a -kénæther tökéletesen elpárolog és semmi nyomot nem hagy hátra, még csak -illatot sem. És a ki a tartalmát kivette, nem követett el semmi -levélsértést: nem hamisított pecsétnyomót, nem vágta fel borotvával az -aláhúzott vonalat, tiszta maradt a keze. - -– Ez gonosz egy tudomány, Péter. - -– De hasznos. - -– Tehát neked bűntársad van a grófnő közelében? Péter! - -– Hát nem magam bejelentettem-e, hogy fel vagyok bérelve a grófnő által, -hogy az ön körében történt dolgokról értesítést küldjek neki. Havonkint -kapom a bért. Hát csak fel kell tartanom a diplomatiai összeköttetést a -két udvar között. Már most könnyen érthető lesz az én torzsalkodásom -Hermione kisasszony ellen. Ő az én brancheomba vág: fölöslegessé teszi -működésemet; leszállítja az értékemet; kitúr a helyemből. Ezt nem birom -neki megbocsátani. - -– Tréfás kópé vagy bizony te, Péter. - -– Dehogy vagyok, uram. Dehogy vagyok! Inkább nagyon is elegiacus -kedvemben vagyok. Ez a ma éjjeli csillaghullás! Ez nagyon gondolkodóba -ejtett. Azt mondják, hogy mikor egy csillag lehull, akkor egy ember -meghal. Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy hátha az enyém is -lehullott a többi között. - -Valami őscomicum volt abban a sentimentalis kifejezésben, a mit e -szavaknál a Péter arcza fölvett. Lándory nagyot nevetett rajta. - -– A gutába! Péter! Csak nem akarsz meghalni? - -Péter megcsóválta a nehéz fejét. - -– Ne beszéljünk erről idekünn. A bokroknak füleik vannak. Majd ha -odafenn leszünk a szobában. Nagyon komoly dolog ez, uram! - -Bertalan csakugyan kiváncsi volt rá, hogy miféle trücske van a Péternek? -«ok nélkül» nem szokott az tréfálni. - -Mikor aztán Bertalan hálószobájában egyedül voltak, Péter rákezdé. - -– Bizony halálomat jelenti nekem ez a mai csillaghullás! - -– Csak nem akarod a nyakadat elvágni borotvával? - -– Még annál is élesebb fegyverrel. – Megházasodom. - -– Teringettét! Ez már meglepő ujság. - -– Hát mért? Nem vagyok több negyvenhat esztendősnél. Nem költöttem el a -capitalisomat. - -– S ki az a szerencsés, a kit a többi nőnemű halandók közül kitüntettél? -Talán az özvegy kulcsárné? - -– Ohó! «Höher Péter!» Én is azt mondom, a mit az öreg spanyol hidalgo -mondott, mikor házasodni készült, hogy «ha már a szívemet keresztül -akarom döfni, hát inkább egy fényes tőrrel teszem, mint egy rozsdás -panganéttal!» - -– S ki légyen annak a fényes tőrnek a személyesítője? - -– Az bizony senki sem más, mint a Lidy Carcasse! - -– Ah, nézze meg az ember! Még nem is rossz izlése van az öreg fiunak. - -– Remélem, hogy æquivalenst nyujthatok érte. A mi pedig a characterünket -illeti, vagyok olyan halálra itélt gonosztevő, mint a Lidy Carcasse. Én -egy méregkeverő, ő egy petroleuse. Szép pár lesz belőlünk. - -– Még Párisban szövetkeztetek össze? - -– Mi sem természetesebb. Ő is felismerte bennem a «Cohinoor» gyémántot. - -– De akkor hát te engemet el fogsz hagyni. - -– Ha csak ön nem kerget el magától. - -– Nem értem a dolgodat. A Lidy Bécsben van Lis Blanc grófnőnél, te pedig -én mellettem. Dualisticus házasságot nem tudok képzelni. - -– Nehéz is azt; hanem hát épen azért aludjunk rá egyet; talán holnap -reggel ki fogja ön találni a titok nyitját. - -Péter kivitte az urának a csizmáit s jó éjszakát kivánt. - -Bertalan pedig, még egyedül maradva is, eltöprengett ezen a bizalmas -vallomáson s találgatta a catastropha eredetét. Mi viheti Pétert erre a -salto mortaléra? - -Csak nem a «rossz példa» talán? - -Ugyan mivel volt kisebb merészség, Lándorynak összekötni a sorsát -Deáéval, mint Péter és Lidy egy párrá létele? - -Utána akarnak-e ugrani a hivei? - -Másnap délben Dea különösen szeretetreméltó volt az asztalnál; a mi -biztos jele annak, hogy az asszony valami inditványt szándékozik tenni, -a melynek a sorsát biztosítani akarja. Hermione kisasszony is igyekezett -a hangulatgerjesztéshez eleven tréfáival hozzájárulni. - -Végre kipattant a dolog. - -Lándory már épen szaladni akart az asztaltól, mikor lefogták. - -– Maradj még! Ne szaladj a cséplőgéphez! Nekem valami kivánságom van, a -mihez a beleegyezésed szükséges. Nekem mulhatlanul szükségem lesz ide s -tova egy olyan leánycselédre, a kivel a magam nyelvén meg tudom magamat -értetni. Az itteni szobaleányok nagyon derék, hűséges portékák, de egész -pantomimikai előadásba kerül, mikor valami rájuk bizott dolgot kellően -megismertetek velük. A magyar nyelvben annyi sok synonim szó van; s ha -az idegen nem helyesen accentuál, egészen mást értenek belőle, mint a mi -mondva volt. Tegnap is azt mondom a Zsuzsinak: «Hozz nekem mézet.» -Elmegy, oda van egy óráig; akkor visszajön s hoz nekem egy tál «meszet». -Azt mondta, hogy nem lehetett másutt kapni, mint a faluban a -korcsmárosnál. - -– Hát jól van, kedvesem, hozass magadnak egy franczia cselédet. - -– Tudtam, hogy nem fogod ellenezni; már rendeltem is egyet. Talán -emlékezni fogsz rá: Párizsban is szolgált nálam. A jó Lidy Carcasse. - -– Ah! A kit te különben az ifjabb nevén szoktál hívni: «Lidy Saint -Jean»-nak. Hogyne ismerném? Derék leány. - -– Hát nincs ellenedre, hogy idejöjjön? - -– Belenyugszom. - -Hermione is segített a megnyugtatásban. - -– Ön nem is tudja, hogy ez a leány egész a rajongásig bálványozza önt, -tiszta háladatosságból. - -– Az is háladatos? szólt Lándory kesernyés nevetéssel. No akkor vigyázni -fogok a magaviseletére. - -Azzal megcsókolta a neje arczát s magukra hagyta a hölgyeket. - -A szobájába lépve, ott találta Pétert, nagy rakosgatásban. - -– Péter! Gratulálok! A Lidy Carcasse a napokban megérkezik hozzánk és -itt marad. - -– Azt én tudtam. - -– Most már én is olvastam Hermione kisasszony levelét; kénæther sem -kellett hozzá. - -– Nem nagy mesterség volt. - -– Péter! Te derék ember vagy! - -– Hát a Lidy Carcasse nem az? Csak hagyja ön már most ránk a többit! – A -mamsell nem is sejti, hogy két ollószár közé dugta a fejét. – Mi úgy -fogunk tenni a Lidyvel, mint a kik egymást ki nem állhatják; de azért -össze nem veszünk, mert azzal elárulnók, hogy hitvestársak vagyunk. - -… Hát ha még valósággal úgy olvasott volna Hermione levelében Bertalan, -a hogy azt Péter, Lidy által megkapta. Péter nem merte vele megkinálni -az urát. Elég neki az, a mit sejt belőle. - -Hermione megírta Sidonia grófnőnek, hogy Lándoryban egy olyan válfaját -tanulta megismerni a férjeknek, a minő eddigelé az ő aquariumában nem -volt ismeretes. Más férjeknél az a szokás, hogy mikor a nő -legmagasztosabb küldetésének nehéz hónapjait éli, akkor hidegülnek el -iránta. A realis felfogás szerint, ez a legtermészetesebb következmény. -A deliség elvész, helyébe idomtalanság lép, az ideál nevetségessé -torzul, a szép arcz elveszti üde színét, eleven kifejezését. A megzavart -idegrendszer uralkodik a kedélyen, s minden változatait előidézi a -rigolyáknak. A nő szenvedése merő lelkiismeretfurdalás a férjre nézve. S -az emberi hím utoljára is csak olyan állat, mint más. Egyik olyan, mint -a másik. – Hanem ez az egy ember kivétel a többi közül. Ez épen most -veszi körül teljes, lángoló szerelmével a nejét, a mikor az épen nem -szeretetreméltó. Türelme egy tenger! Egyébre sem gondol, mint hogy -feleségének a legrejtettebb vágyait kitalálja. Eljár vele a katholikus -templomba, s végig üli a misét, – kálvinista presbyter létére – a míg -Dea imádkozik. Azonban e példátlan hűséget maga az egész itteni -berendezés is elősegíti. Egy falusi kastély, mely a cselédségen kivül -más lakótársat nem ismer. Innen Lándoryék sehová látogatóba nem járnak, -s ennélfogva ő hozzájuk sem jár senki. A téli hónapokra ugyan -szándékoznak Budapestre beköltözni, de a helyzet ott sem változik. -Lándorynak ott is saját háza van, a külvárosban, melyet még az apja -építtetett, ott is egyedül fognak lakni. S a lakosztályok úgy vannak -berendezve, hogy a nő és a férj hálószobáit csak egy ajtó választja el, -minden szó, minden sóhajtás áthallik egymáshoz. S aztán hiányzik minden -eszköze a csábnak, mely a férjet tőrbe csalogatná. Kisértés nélkül nem -is nehéz ascetának lenni. Pedig csak az első lépés drága. Az első lépést -meg nem tenni könnyű; a másodikat meg nem tenni – már nehéz, a -harmadikat meg nem tenni – már lehetetlen. Az első thesis egy boldog -házasság szétbontásában a férjnek kedvtelése. Az asszonyé már aztán csak -corollarium hozzá. S amahhoz az első étappe a «házi enyelgés» – egy kis -«fantaisie en famille». Okos asszony az ilyesmiért nem is neheztel. -Tudja, hogy ez csak futó kedvtelés, s nem tartja érdemesnek féltékenynek -lenni miatta. Úgy veszi az «embert», a hogy van. Egy Lidy Carcasset nem -néz Medea grófnő rivalisának. Legfeljebb is feljegyzi magának a férje -teherlapjára s útmutatást talál benne a revanche eszméjéhez. - -Ilyenféle közlemények voltak Hermione leveleiben Lis Blanc grófnéhoz. - -Lidy Carcasse megérkezett még az őszi napokban; s Medea igen meg volt -elégedve. - -Hermione kisasszonynak a leveleit ettől fogva nem olvashatta el senki -Lis Blanc grófnőn kivül. - -Egyebet azontúl sem tartalmazhattak azok, mint eddig. - -Mentül többször újult meg a hold, Lándory féltő szerelme a feleségéhez -annál erősebb lett. Már dolgozni sem tudott, ha csak az ő szobájába nem -hozta át a munkáját, s a válságos nagy idő közeledtével soha ágyba nem -feküdt: felöltözve aludt a bőrkereveten; orvost mindennap járatott a -házhoz; a «bölcs asszonyságot» állandóul ott tartotta. Ő maga volt a -legidegesebb a háznál. Egy enyelgő szót nem lehetett tőle hallani, s a -hogy a Lidyvel bánt, az a gorombaság határáig ment. - -Hermione levelei nemsokára Budapestről lettek keletezve: - -«Átköltöztünk az unalmas faluból a még unalmasabb városba. Az ódón -kastélynál még ócskább a városi palota. Egy emeletes épület a -külvárosban: elől hátul kerttel. Valamikor Lándory úr öregapja -építtette, a ki nagy különcz volt. Egyedül szokott benne lakni az -uraság. Mikor az nincs a városban, akkor üres a ház; csak egy vén -felügyelő lakik benne. A butorok a directorium korából. A képek a -kiállhatatlan németalföldi festőktől. A plafondok mind boltozatosak. A -férj és feleség szobái itt is egymás mellett. A folyosón régi -aczélmetszetek; a szobákban óriási fayence kemenczék. Minden úgy van -benne, a hogy a század elején volt. A crisis közeledtével az «asszony» -melancholicus lesz, nem jár sehová s nem fogad társaságot. Szomorú -sejtelmei vannak. Quelle figure! Úgy kell neki! Nem nézhetek rá, a -nélkül, hogy titkos elégtételt ne érezzek magamban. A paradicsomi átok! -A férj most már dolgozni sem képes; egész nap a neje szobájában ül, -mesél, felolvas, anecdotázik; még a hegedüjét is előveszi s kiséri a -nejét zongorán. Igazán ostobává teszi az embert a kedélyhangulat. Várjuk -a catastrophát». - -A következő levél aztán így szólt (február vége felé): - -«Que Dieu soit béni! Leányunk lett! Nem hiába imádkoztunk. Hanem ez -rettenetes nap volt! Milyen lótás-futás, szaladgálás. Én folyton ott -voltam Medea mellett. Tanulmányoztam őt. Minden lelkiereje mellett sem -birt a szenvedéseivel. Fél napig élet és halál között vivódott. -Megszenvedett minden bűneiért. Az ember pedig egészen meg volt őrülve. -Minden öt perczben oda jött az ajtóhoz, tudakozódni. Be nem volt szabad -neki jönni. A mellékszobában járt egyre alá s fel, mint a ketreczbe zárt -fenevad. A jövő-menő orvost kínozta könyörgéseivel. Hallottam a nehéz -lihegését, ha egy perczre ledobta magát a pamlagra, a másikban már -felugrott s újra kezdte a nyargalódzást. Éjjel hallottam őt imádkozni: -«Isten, Isten! Légy irgalmas.» Egyszer sírni is hallottam. S mikor végre -beállt a szerencsés forduló pont, s az orvos tudatta vele az eredményt, -más férj azt mondta volna rá fanyarul: «csak egy leány», ez pedig sírt, -kaczagott örömében, most ott fekszik a felesége ágya fejénél, s annak a -kezét áztatja könyjeivel. Az asszony még most is alig van eszméleténél, -s a mikor magához tér, csak a gyermeke után tudakozódik. Ezeknek, úgy -hiszem, hogy elég volt a boldogság extravagantiáiból! S ezentúl áttérnek -a normális életmódhoz». - -Sidonia grófnő nem küldött üdvözletet a leányának szerencsés -megszabadulásáért. Helyes oka volt a tartózkodásra, miután Bertalan sem -tudósítá őt a családjában előfordult örvendetes esemény felől. - -Lyonel sem jött vissza – keresztapának. - -Egy későbbi levelében aztán Hermione arról tudósítá Sidonia grófnét, -hogy Medea maga szoptatja a gyermekét. Ez is jó. «Az alatt a férj -elmehet a földet körülhajókázni, senki sem akadályozza meg benne. A -rózsaláncz, mely a szerető szíveket összeköti, így válik lassan -kaucsuklánczczá. Az alatt valami mást is elő lehet készíteni. A nő, amíg -szoptat, nagyon érzékeny idegzetű. Babonái és látásai vannak. Medeával -el lehet fogadtatni az eszmét, hogy a bernátfalvi otthon levegője neki -és gyermekének egészségtelen. Az orvosok is hegyi levegőt ajánlanak -neki. Azonkivül is fél most a kastélytól és környezetétől. Mindig -Godivával álmodik. Az minden alakban megjelen előtte. Kis gyermekét kéri -tőle, karjára veszi, ringatja, majd meg elszökik vele, s Medea nem -találja sehol. Azt képzeli, hogy ha ő Bernátfalvára visszamegy a nyáron, -ott meg fog halni a gyermeke: Godiva elrabolja magának. A férj mindenre -rááll. Már beleegyezett, hogy a nyárszakot Medea atyai birtokán töltsék, -a kies Erdélyben: a regényes fekvésű dorogmándi kastélyban. Csak egyszer -aztán ott legyenek: akkor majd lehet kezdeni valamit». - -Lándory ezeket a leveleket mind nem olvasta, hanem azért tudta jól, hogy -mi cselszövényt szőnek, fonnak ellene. - -Belenyugodott mindenbe, azzal az erős lélekkel, a melylyel az ember -rábizza az imáját a védszentjére és nem jut eszébe az a kétkedés, hogy -hátha az valakinek másnak is védszentje, s annak az ellenkező imáját -fogja közvetíteni? - - - - -A DOROGMÁNDI KASTÉLYBAN. - -A mezőhegyesi grófi kastély még azon régi lovagkori építményekre -emlékeztetett, a melyek martalócz támadások ellen voltak berendezve, s -alkalmasak voltak balladatárgyak kidolgozására. Felvonóhíd, sánczárok, -őrtorony, erkélylyel, melyre kötélhágcsót lehetett akasztani; belül -tornáczok, pitvarok, folyosók labyrintja; döngő falak, a mik sejtetik, -hogy belül valami titkos átjárót rejtegetnek. Nagy szekrények által -álczázott rejtek ajtók; elforduló kemenczék, a mik alatt furcsa -csigalépcső vezet valahová; aztán megint rengeteg nagy termek, dőzsölő -vendégsereg számára; az udvar felől, a falon kivül körülfutó fafolyosó, -mely két szemközti lakosztály között összeköttetést képez. - -Látszik, hogy a kastély nem egyszerre épült. Az egymás után következő -családapák (és anyák) szeszélye szaporítá rajta a toldozásokat. -Mindegyiknek volt valami «oka», ezt, vagy amazt az építészeti -furcsaságot létrehozni. - -Például az már Sidonia grófnőnek a phantasiája volt, hogy az ő -hálószobájából, az emeleti balszárnyon, egy álczázott csigalépcső -vezessen alá a földszinti szobába, mely a bizalmas «fraj» lakóhelyéül -szolgált. - -Ez a csigalépcső magyarázhatná meg talán, hogy miért választották a -grófnő egyetlen leánya számára ezt a gyűlöletes nevet: «Medea»? - -Hogy Hermione kisasszony teljes ismeretével birhatott a kastély rejtett -alkalmatosságainak, azt valószinűvé teszi az a körülmény, hogy Sidonia -grófné sokáig lakott ezen a helyen. - -Itt azután a férj és nő lakása is egészen a normalis élet kivánalmai -szerint volt berendezve. Az épület két ellenkező szárnyán volt egész -külön háztartás berendezve, úgy, hogy a férj lakásából semmi lárma és -tivornyaszó nem hatolhatott át a nő szobájáig. De viszont a férfi -lakosztály is úgy el volt helyezve egy fél emelettel alacsonyabban, hogy -annak a külső ablakaiból fel sem lehetett látni a nő udvari ablakaiba, a -fölöttük kiugró fafolyosó miatt. Ha valamelyik házastárs a másikat -meglátogatni kedvet kapott, három tornáczon és tizenkét lépcsőn kellett -áthaladnia. - -Bertalan ebbe az állapotba is beletalálta magát. - -A mióta Dea anya lett, úgy bánt vele, mint egy szenttel. - -És Dea is belenyugodott a maga helyzetébe. Egészen a kis leányának élt. -A mikor együtt voltak Bertalannal, csak az a drága kincs volt beszédük, -gyöngédségük tárgya. Csókjaik csak a nevető gyermek piros orczáin -találkoztak. - -Medeát néha meglepte egy-egy buskomor elmélázás Bertalan arczán, mely -annak kedélyét elárulá; de Hermione meg tudta őt nyugtatni. – A farkasok -nem vesznek éhen. - -Megsúgta Medeának, hogy a Lidy Carcasse gyakran kioson éjente a -szobájából, mely átellenben van az övével, s csak reggel felé tér -vissza. Medea nagyot sóhajtott és nem szólt. Azt, hogy Lidy Péternek a -felesége, nem tudta senki. - -Két órai út vezet a dorogmándi kastélytól az albisorai birtokig, melyet -Lis Blanc grófnő vásárolt Lyonel számára. Roppant erdőségek, az Erdély -és Románia határán emelkedő havasok alatt, gazdag vadállománynyal. A -kastélyt ez évben bővítették ki, újonnan kitatarozva. - -Szeptember vége felé (mikor a maczkók lejönnek a málnát szüretelni s a -török buzát megdézsmálni) megérkezett Lyonel Albisorára. - -Bertalan egész rendes úton jutott ennek a tudomására. Levelet kapott -Lyoneltől, melyben az állt, hogy «Kedves sógor! Itt vagyunk egy egész -társasággal, medvét vadászni Alfréd, Horácz, az Effendi, a Murczus. -Szivesen látunk feleségeddel együtt a holnapután kezdődő vadászatokon. -Sidonia grófnő is itt van. Üdvözöllek.» - -Erre aztán Bertalan azt válaszolta, hogy: «Kedves Lyonel. Köszönöm a -szives meghivást. Nőm szoptat, nem hagyhatja el a gyermekét. Minden -jókat!» - -Másnap Dea azzal a tudósítással lepte meg Bertalant, hogy a kis -Mariannát elválasztja, mert már fogai vannak. - -Ez egészen az ő dolga. - -Két napig aztán Deának az elválasztással együtt járó változásai voltak. -Szerencsésen átesett rajtuk. A kis Marianna is hozzászokott, hogy -kanállal etessék. - -Negyednap könnyű «Sandlaufer» gördült be a kastély udvarára, két tüzes -mokány lóval, melyeket maga Lyonel hajtott. - -Egyedül jött, kurta dzsekkben, kamáslisan: tüntetőleg rövid látogatásra. - -Együtt találta a verandán Deát és Bertalant. - -Lyonel az egyszerű öltözetben is délczeg alak volt. Tekintete derült, -kedélyes, minden követelés nélkül. - -Előbb összeölelkezett Bertalannal, azután megcsókolta Deának a homlokát. - -– Teljesen méltánylom az indokaitokat, a mikért nem jöhettek Albisorára. -Magam jöttem ide, hogy meglássalak. Egész kompánia van nálam otthon. Úgy -szöktem el tőlük, a míg alusznak. - -– Nagyon szép tőled. De azért itt maradsz uzsonnára. - -– Köszönöm. Csak egy pohár tejet fogok kérni Deától. - -Dea erre bement a házba. A két férfi künn maradt a verandán. - -– Derék asszony lett belőle. Szólt Lyonel, Dea után nézve. Te tetted -azzá. A te érdemed. Ha Alfrédnél marad, ezóta sárgaságba ejtett volna -minden párisi regényírót az irigységtől. Azért kértem azt a tejet, hogy -nem akartam ő előtte beszélni. A leveled egészen correct volt. Nekem meg -kellett titeket hivnom, a világ miatt s neked okot kellett találnod, -hogy meghivásomat elutasítsd. Te nem jöhetsz össze Sidoniával. S én nem -tartózkodom kimondani, hogy kettőtök közül neked van igazi okod a -neheztelésre. A mit te tettél Sidoniával, az csak válasz volt az ő -gorombaságára. Én épen úgy tettem volna. Ezt megmondtam neki magának is. -Ha bocsánatkéres volna a helyén, úgy az Sidonia tartozása volna. – Hanem -hát az ő fejéből nem lehet kiverni az aristocraticus gőgöt. - -Bertalan nem hagyhatta ezt szó nélkül. - -– A mi ugyan kettőnk között nincs is helyén; mert az én ősapám fejedelmi -követ volt a hollandi királynál ugyanakkor, a mikor Sidonia grófnő -ősapja még tulipánhagymákat liferált, ugyanannak a királynak. - -– Haha! No ezt is elmondom neki. Mert arról előttem szó sincs, hogy te -kérleld meg az én mostohámat. Vesztenél előttem az értékedből. Azt -azonban nagyon szeretném, ha a társaságunkban lehetnél. S erre csak egy -módot tudok. Most te küldj a magad és Dea nevében viszonzásul egy -meghivót én hozzám, felszólítva egy barátságos estélyre, a nálam levő -vendégekkel együtt; odaértve Dea anyját is. - -Bertalan bámulva kapta hátra a fejét. Mi lesz ebből? - -– Te nagy lélékbuvár vagy. Kitalálod, hogy mi lesz ennek a következése? - -– Kétféle lehet. Vagy az, hogy te azt feleled az én meghivásomra, a mit -én a tiedre. «Nem mehetünk, mert a mamának a foga fáj: én pedig őtet -ápolom.» - -– Hahaha! No ez nem várható. - -– Vagy pedig az, hogy te azt mondod a levelemre: «elmegyünk, -vendégeimmel együtt!» S erre Sidonia grófnő összepakolja a bőröndjét s -visszamegy Kolozsvárra. - -– Eltaláltad! Ez fog megtörténni. Az a harmadik eset semmi esetre sem, -hogy Sidonia a ti meghivástokra idejőjjön. Nem. Azt nem teszi, ha -mindjárt egész Erdély özönvíz alatt állna is s itt volna az Ararát -hegye. És akkor azután megszabadulunk attól a feszélytől, mely bennünket -egymástól távol tart, a mi rám nézve a legkellemetlenebb. - -Ez alatt visszatért Dea, követve a dajkától és Lidytől. - -A dajka hozta a kis pólyás babát, a ki nagyon lármázó kedvében volt ez -uttal, Lidy pedig egy tálczán tejes poharakat és kancsót. - -Dea dicsekedett Lyonelnek a gyönyörű kinézésű, piros arczú gyermekével, -Lidy pedig kinálta a friss bivalytejjel. - -Lyonel dicsérte a pólyás babát s megitta a pohár tejet. A Lidyre rá se -nézett. - -Bertalan szemei egyszerre tudták ügyelni az egész csoportot. Egyik sem -szól egy szót sem, még is mindenki hazudik. - -Lyonel el volt ragadtatva a gyermek szépsége által. - -– Fényképeztesd le a kicsikét, s aztán küld el a képét nekem. - -– Meglesz. - -Erre aztán a kicsike (az egyetlen igazmondó lény a társaságban) mintha -megértette volna, hogy micsoda merénylet készül ellene, elkezdett hangos -sirással protestálni. Arra aztán frissen elszaladtak vele mama, dada és -«pila». (Népies neve a szobalánynak.) - -– Már most én is – láttalak benneteket – és megyek. A czimborák ez óta -keresnek. Azt fogják hinni, fátákat üldözök. Notabene: ha meghivod a -companiát, tarokkártyát szerezz, mert a nélkül ezek meg nem élnek. - -– Nálam bizony kártya nincs; hanem majd hozzatok magatokkal. - -– No van nekünk! De azért te is értesz hozzá? - -– Ha a társaságot ki kell egészíteni: beülök. - -– No hát. Good bye! - -Bertalan karöltve kisérte le a sógorát az udvarra. - -– Még egy szóra, mondá Lyonel, mikor már a kocsija eléjárt. Nagyon -pironkodnám miatta, ha azt a benyomást hagynám hátra nálad, hogy «no -most az én sógorom, Lyonel, szép kis comœdiát játszott nálam!» ha te -valahogy azt hinnéd, hogy én most azért húztam tűbe ezt a czérnát, hogy -a rokoni szeretet könyökén esett szakadást összevarrjam vele. Nem -mehetek el tőled a nélkül, hogy az igazat elmondjam. - -Bertalan kiváncsi volt rá, hogy valjon mit fog ez most hazudni? - -– Megsugom. Deának, tudom, nem mondod el. Scilla Budapesten szerepel. -Nekem megigérte, hogy lerándul Erdélybe, s az albisorai -medvevadászatokon részt akar venni. Addig azonban nem jöhet ide, a míg -Sidonia grófnő itt lézeng. Erre való nekem ez a kis cselszövény, mely -Sidoniát az albisorai vadászkastély elhagyására bírja. Már most felfogod -úgy e bár, hogy mi érdekem van az egész furfangban. - -– Mindent tudok. - -– És előmozdítod azt? - -– Minden tehetségem szerint. - -– Akkor kedves emberem vagy! - -Ismét kezet szorítottak; Lyonel felugrott a bakra és elhajtatott. - -Bertalannak már akkor a zsebében volt a levél, mely e néhány szót -tartalmazta: - -«Ön ellen veszély készül. Vigyázzon mindenkire. Ha nagy baj lesz, én is -ott leszek.» – Aláírva nem volt; de ráismert Scilla irására. - - - - -«BELLE ALLIANCE.» - -A meghívás el lett küldve Dorogmándról Albisorára. Két «hajtás» közötti -napon volt egy «vak» nap, a mikor ráért a vadásztársaság szomszédolni. - -A válasz visszajött. Az urak készséggel jönnek mindnyájan. Hanem Sidonie -grófnőnek Kolozsvárra kell utaznia, sürgős ügyben: ő tehát nem jöhet. - -A hogy előre lehetett látni. - -Nosza vadásznak, szakácsnak, kertésznek, pinczemesternek ki lettek adva -a rendeletek: a vendégszobákban az ágyakat kiszellőztették; bébillérek, -főzőasszonyok dologba lettek állítva. Egy pár kertészlegényt -felöltöztettek inasköntösbe; a tiszttartó hajduja is mozgósítva lett az -asztali felszolgáláshoz, ugyanannak a szobaleánya a kisegítéshez; a -vendéglovak istállóit kitakarították: az egész kastélyban mindenki -készült a vendégfogadáshoz. - -Hermione kisasszony e közben kiadta a maga utasításait Lidy Carcassenak. - -– Most jött el az «úr szineváltozásának» napja. Az urak vacsorára -érkeznek meg, a mi el fog nyúlni késő éjfélig. Akkor az asszony bucsút -vesz a vendégtársaságtól s a hálószobájába távozik. Az urak még -folytatják a poharazást. Lyonelnek meg fog ártani az áldomásozás; ő -nincs szokva ezekhez a tüzes erdélyi borokhoz: a magyar urak tréfát -csinálnak belőle, hogy a vitéz oroszlánvadászt az asztal alá igyák. -Kedvük szerint történik. Lyonel egészen makutyi lesz. A Péter, meg a -hajdu felviszik a szobájába s lefektetik. A részeg embernek az a -kivánsága, hogy küldjenek hozzá szép leányt. Te odamégy hozzá: a férfi -cselédek visszavonulnak. Lyonelnek semmi baja sincs, minden érzékének -birtokában van. Nem árt annak még a muchomor szesz sem. Az urak ez alatt -felkelnek a borozó asztaltól, s felcserélik azt a kártyázó asztallal. -Mind jól tudják szerepeiket. Lándorynak le kell velük ülni tarokkozni. -Folyvást nyerni fog. S a nyerő játékosnak nem lehet abba hagyni a -játszást; kivált ha még házi gazda is hozzá. Ott fogja őket találni a -virradat. Te pedig Lyonelt a hátulsó lépcsőn levezeted az én -hálószobámig. Gondolsz ki valamit, a mivel a szájtátó cselédeket -elfoglald, hogy valaki a folyosón ne találkozzék vele. A dajkának, a ki -az asszony hálószobája mellett fekszik, sert adsz, hogy mélyen aludjék. -Az én hálószobámból az asszony szobájába felvezető rejteklépcső elől -elfordítod a félremozdítható kályhát. A Pétert pedig elfoglalod, hogy -valami neszt ne foghasson; mert az, daczára annak, hogy a mi zsoldunkban -áll, még is hive az urának. A többi azután az én gondom. - -– És az asszonyság? - -– Medea grófnő? Tudtával történik minden. - -– Akkor jól vagyunk. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ez a beszélgetés künn a kertben folyt, a míg Hermione és Lidy az -őszibaraczk-rácsozaton válogatták az éretteket az asztaldiszítésre. - -A kertnek egy szögletében a Péter pepecselt valamivel. Ő is dilettans -kertész volt. - -Abban fáradozott, hogy egy nagy vederben nevelt gyümölcsfának az érett -terményeit, ott a fán, tüll tokocskákba kötözgesse. - -– Mit csinál maga Péter? szólítá meg Hermione. - -– Süvegeket huzok ezekre a szilvákra. - -– S mire való az? - -– Hogy a darazsak, vagy a rózsabogarak ki ne kezdjék a gyümölcsöt, a míg -az uram leszedi. - -– Hát olyan drága gyümölcs az? - -– Elhiszem azt. Ez a híres formozai szilva, – melyből a legelső példányt -gróf Benyovszky Móricz hozta el XIV. Lajos király számára Formozából. A -versaillesi üvegházból még ójtó szemet sem volt szabad senkinek adni -belőle. Ezt a példányt nagy grátia útján kapta ajándékba az uram -Thierstől. Most terem először. Úgy őrzi, mint egy férjhezadó leányt. - -– Ah! Ezt a gyümölcsöt nekem meg kell izlelnem. - -– Nem szabad ám kisasszony. Szigorúan meg van tiltva. - -– Ki tiltotta meg? - -– Hát az uraságunk. Lándory úr. - -– Adok is én valamit az ő tilalmára! - -– De majd nagyon meg fog haragudni az úr! - -– Annál rosszabb rá nézve! A harag csak annak árt, a ki megharagszik. - -– No én előre figyelmeztetem a kisasszonyt, hogy ha ebből a gyümölcsből -pákoszkodik, annak rossz következése lesz. - -Csak az kellett Hermione kisasszonynak, hogy őt egy elkapatott cseléd -merje letiltani valamitől. - -Csak azért is leszakított egy szilvát a drága csemetéről. - -Az alakja is olyan különös ennek a szilvának. Nem hosszúkás, mint a -rendes fajok, nem is gömbölyű, mint a reine Claude-ok, hanem lapos, mint -az alma, s a szine csokoládébarna. - -Hermione csupa daczból ízlelte azt meg. - -Mikor aztán a szájában volt, akkor ismerte meg annak a rendkívüli -tulajdonságait. Valami különös édes íz, zamat és illat; mintha minden -kedvencz gyümölcsnek az előnyei egyesítve volnának benne. - -Most aztán még egyet szakított le a fáról. - -A másodikat már gyönyörűségből ette meg. - -És aztán a harmadikat. Arra már a falánkság vitte. - -A negyediket azért, hogy megmutassa Péternek, mennyire nem törődik az ő -urának a haragjával. - -Az ötödiknek az elköltésére rávitte az asszonyi kiváncsiság. - -A hatodikat már nem is kivánta, de mégis megette, csak azért, hogy egy -se maradjon a fán. - -Majd hogy fog nevetni Bertalan úrnak az elszörnyedő ábrázatján, mikor az -a féltve őrzött fáját tisztára lepusztítva találja! - -– No kisasszony! Én mosom a kezemet! – mondá Péter; – de meglássa, hogy -mi következése lesz ennek a torkoskodásnak. - -Hermione gőgősen nevetett rajta. Ekkor vette észre, hogy még egy szem -szilva van a csemetén, elbújva a levelek közt. - -– No ezt az egyet tegyük ide az őszibaraczkok tetejébe hadd -gyönyörködjék benne Lándory úr. - -Azt is leszakította s azzal orrot billegetett Péter felé, ott hagyva őt -a megkoppasztott fánál. - -– A mit mondtam, megmondtam! – dörmögé utána Péter. - -Persze, ha olvasta volna Hermione kisasszony Benyovszky Móricz -emlékiratait, hát akkor tudta volna, hogy miért van megtiltva a -paradicsom fái között épen ez egynek a gyümölcseit megízlelni. Az egy -rettenetes, boszúálló gyümölcsfa! A formozai szilvafa. - -Alig telt bele két óra, midőn Hermione kisasszonyt utolérték minden -kórtünetei annak a félelmetes epidemiának, a mit a paradicsomi -Kelet-India ajándékozott a többi földrészeknek. - -Lidy Carcasse rémülten szaladt Bertalan úrhoz, jelenteni, hogy Hermione -kisasszony minő bajban van. - -– Ne üss lármát! – mondá Bertalan. – Vendégek jönnek, ha megtudják, mind -szétszaladnak. Az asszonynak egy szót se szólj. A cselédek se tudják -meg. A faluból fel kell hivatni a kenő asszonyt, az maradjon a beteg -mellett ápolóul. - -– Más cseléd nem is vállalkoznék rá; mert az mind fél a ragálytól. - -– A kocsis fogjon be és vágtasson be a városba, hozza ki az orvost. -Addig majd én tekintem meg a beteget. De senki be ne menjen hozzá, a ki -a feleségemmel érintkezik. - -Ő maga tehette: hisz ő – olyan távol szokott már a feleségétől. - -Lándory felkereste Hermione kisasszonyt a szobájában. - -Biz az nagyon nyomorult állapotban volt már. Lándory hozott a számára -opiumcseppeket, a miket minden elővigyázó ember szokott tartani otthon. -(Kivált dinnyeéréskor.) Néhány cseppet adott be a kinlódónak egy kanál -vízben. Attól annak a görcsei szünni kezdtek. Hálát rebegett érte. - -Meg volt ijedve rettenetesen. - -Pedig nem volt az a baja. Csak a formozai szilva: a mi épen úgy -megkinozza a vele visszaélőt, mint amaz ázsiai rém, csakhogy épen nem -öli meg és nem ragad másra. De azt egyikük sem tudhatta. – Talán a Péter -tudta. - -A formozai lakosok azt a gyümölcsöt, csak gyömbérrel összefőzve szokták -megenni. - -– Meg fogok-e halni? – kérdé száraz, rekedt hangon Hermione Lándorytól. - -– Legyen nyugodt. Elmulik a baj. Már elküldtem az orvosért. Addig is -igyék ön széki fű theát s engedjen a gyomrára mustárkovászt tétetni. Jó -lesz egy darab jeget lenyelni időközönkint, meg egy korty pezsgőport. - -Hermione mindent megfogadott, a mit csak az az ember nyujtott neki, a -kinek teljes oka lett volna rá, hogy őt irgalom nélkül megfojtsa. - -– Nem fognak a kórházba vinni? suttogá Hermione, a kinek emlékében volt, -hogy a mikor Párisba behurczolták a ragályt, szigorú rendelet volt -minden beteget a közkórházba szállítani. - -– Az én házamból beteget ki nem visznek. - -Az orvost épen útban találta az érte küldött kocsi, gyorsan megérkezett. -Megvizsgálta a beteget s minden intézkedést helyeselt, a mit eddig -Lándory a gyógykezelésnél alkalmazott. Ugyanazokat kell folytatni. Az -opiumból minden félórában kell beadni öt cseppet. Az ápolónő ügyeljen, -hogy többet ne találjon a kanálba szalajtani. – Lándory maga ajánlkozott -a gyógyszert beadni a betegnek. – Ha az izzadás beáll, akkor az opiumot -abba kell hagyni, s ha aztán újra mutatkoznak a kórtünetek, akkor -jégbehűtött pezsgőt kell kanalankint szedetni a patienssel. A fődolog: -nem ijedni meg. Ez a ragály olyan, mint a rossz kutya, azt harapja meg, -a ki fut előle, a ki átlépked rajta, azt nem bántja. - -A míg az orvos és Lándory Hermione fölött consultáltak, az alatt Lidy és -Péter egy más halálos nyavalya kórtünetei fölött tartottak consiliumot. -Lidy elmondta Péternek mindazt, a mit Hermionetól hallott. - -– És mindez Medea grófnő tudtával történik! – Mondá Lidy. – Érted te -ezt? - -– Egészen értem. Az asszony megunta már az üldözött vad sorsát viselni. -Egyszer végre szembe akar szállni az üldözőjével. Elég erősnek hiszi -magát arra, hogy titkos légyottot adhasson neki, s nemes lelkével le -fogja őt fegyverezni. Megszabadítja magát az örökké fenyegető őrült -szenvedélytől, melyet saját anyja szítogat. Olyan ez, mint mikor valaki -a tüzes vasat kívánja a kínzó kelevény ellen. - -– De hátha ellenkező lesz a találkozás sikere. Hátha az ő erénye bukik -el a csábító bűvészete előtt. Ennek az embernek dæmoni varázslata van a -nőkkel szemben. A kit megigézett, az holdkórossá lesz. Nincs az a hideg -gyűlölet, a mi szerelemmé ne lobbanhasson iránta. Az oltár küszöbéről -képes pokolra ragadni egy szentet. - -– Én tudom, hogy Medea grófnőt nem fogja eltántorítani. - -– Az én eszem szerint fel kellene fedeznünk az egész cselszövényt -Bertalan úrnak. - -– Nem jó lenne. Ez elválasztaná őket végképen. Neki még csak gyanítani -sem szabad semmit. És épen úgy nem szabad Medea grófnőnek sejteni sem, -hogy e légyottjáról mi is tudunk valamit. Olyan ő most, mint az -alvajáró, a ki a holdvilágnál felhág a meredek háztetőre s keskeny -párkányokon végig sétál. Kell hagyni, hogy ugyanazon az uton megint -visszatérjen. Ha rákiáltanak, leesik a mélységbe. Itt vagyunk mi ketten. -A főfő ellenség, a «diabolus rotæ» már el van téve láb alól. Haha! Ez -most fekszik és kiabálja «mon dieu!» – Hahaha! Kapott a tiltott -gyümölcsön. Ha azt mondtam volna neki, «tessék kisasszony! az ön számára -van termesztve!» nem nyult volna hozzá. «Tiltva van, az úr megharagszik -érte!» Ez meg használt. Mégis megszolgáltam a méregkeverő hiremet. Ne -félj! Holnapra egészséges lesz, mint a makk. - -– De még egyre nem gondoltál. Hátha ez az ember, őrült szenvedélyében -mindenről megfeledkezik s erőszakkal rabolja el azt, a mit gyöngédséggel -ki nem vivhatott. - -– Ott leszek a grófnő ajtaja előtt. Te ügyelj rá, hogy a dajka szobája -felőli ajtó nyitva maradjon. - -– Vigyázz magadra, ha azzal az emberrel össze akarsz tűzni. Én ismerem -jól Raoul Ripaillet. Van egy fegyvere, a mit mindig a zsebében hord, -ördögi találmány! Hasonlít egy rézboxerhez, a mit a négy ujjra szokás -felhúzni. Csakhogy ennek nem a lökő gyűrűiben van a fortélya, hanem -abban, a mit a markában tart, négy éles tigrisköröm alakú aczélpenge -hajlik össze egy kézszorításra, épen úgy, mint a tigris talpa. A kinek a -karját ezzel átszorítja, annak a karja egyszerre béna lesz, az izmai -szétszakadnak s a kinek a nyakát fogja meg vele, holt ember, az ütereit -mind átszeli. Indus találmány, «testvérölőnek» nevezik. Ezzel a -láthatatlan fegyverrel sokszor keresztül törte magát Raoul Ripaille -egész tömegeken, a mint közbe szorították. Megkapd azt a kezét, a -melyiken a gyűrűket látod! - -– Nem lesz arra szükség: Én ismerem a mi emberünket. Fegyverrel a -kezében mesés a bátorsága, akár oroszlán, akár vad bivaly rohanjon reá, -golyózápor között megáll fütyörészve, de hogy ha egy beteg leány -jajgatását meghallja, gyáva lesz, mint egy kisértetlátó gyermek, mert -hiányzik nála a lelki erő. – De akármi is legyen ennek a vége, Lándory -úrnak nem szabad ezt megtudni, mert az őt szerencsétlenné tenné egész -életére, s a hogy én az ő büszke lelkét ismerem, ha mindent tudna is, -nem akadályozna meg semmit, hanem ráhagyná az asszonyára, hogy ha -felhivta a veszélyt, hát küzdje le azt egyedül. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A délesti órákban megérkeztek az albisorai vendégek. - -Csupa férfitársaság volt. Nem volt szükség a fogadásukra a ház -asszonyának előjönni. Bertalan a szobájába vezetett mindenkit, hogy az -úti porból kimosakodhassék és átöltözhessék. - -A vacsoráig még hosszú volt az idő. Az urak el tudták azt tölteni az -istálló megtekintésével. Bertalannak kitünő szép lovai voltak, abból az -erdélyi fajtából, a melyet csikó korában ott künn a havason nevelnek, -soha sem lát istállót s ha aztán megmarad, túltesz minden telivéren. Egy -párra meg is alkudott az effendi belőlük. - -Majd a gyümölcsös kertre került a sor, ez Erdély kiváló büszkesége. -Ebben is mind szakkedvelők a magyar urak. – Alfréd is értett hozzá. Az ő -kertjeiben természetesen még sokkal remekebb gyümölcsfák vannak. -Bertalan eldicsekedett vele, hogy van neki olyan gyümölcsfája is, a -minek a párisi kertészek catalogusában nem fordul elő a neve, a formozai -szilva, ezt csak kitünő pártfogás mellett nyerte Versaillesből. S azzal -odavezette a vendégeit a formozai szilvához. – Egy szem sem volt már -rajta! - -Péter ott járt az urak nyomában, a felöltőiket czipelve utánuk. - -Lándory megütközve tekinte rá. - -– Még ma reggel rajta volt minden gyümölcs! Ki nyúlt hozzá? - -– Hermione kisasszony, – mondá Péter. – Én kétszer is mondtam neki, hogy -ne tegye, mert nem jó következése lesz. - -– Hermione? – Hát úgy jól van. – Szólt Lándory s egyszerre kiderült az -arcza. - -– Ez aztán példánya a türelmes embereknek! – magasztalá őt Alfréd. -Mindent láttam már megbocsátani, de még azt soha, hogyha egy kedvencz -gyümölcsfát lekoppasztottak. Az ilyenért Napoleon hadat izent volna! A -tiltott gyümölcs ellopásáért még a mennybeli hatalmak is boszút állnak, -példa rá a paradicsomi almafa. - -Bertalan pedig igazán, őszintén jó hangulatba jött erre a felfedezésre, -mert ebből megtudta, hogy Hermione kisasszony betegsége nem az a -félelmes ragály, a mely az egész háza népére nézve fenyegetővé válhatik -s halálos kimenetelű lehet, hanem csupán az exoticus gyümölcs -élvezetének a hatása, a mi elmúlik minden gyászos következés nélkül. – -Ezzel aztán felmentve érezte magát, hogy minden félórában elszökjék -vendégeitől, opiumcseppeket beadogatni a betegének. - - - - -AZ ASSZONYOK ESZMÉNYKÉPE. - -Azt tartják, hogy akkor a legveszedelmesebb a férfi az asszonyokra -nézve, a mikor ittas. – Valószinű. – A mámorban varázslat van, az -indulatok lángra gyulladnak, a szenvedély elfoglalja az ész helyét és ez -mind megigéz. - -Medea volt az egyetlen nő az asztalnál, Hermionéról azt mondták, hogy -nem jöhet fel a szobájából, kegyetlen nagy migraineje van. – Medea maga -többet tudott barátnéjáról. – A mint meghallotta, hogy Hermione rosszul -van, hogy orvost is hozattak a számára, azonnal lesietett hozzá, a -rendes uton, a folyosókon és a lépcsőn át. – Ott azonban zárva találta -az ajtót, s kopogtatására azt a választ nyerte a belül levő kenő -asszonytól, hogy Lándory úr határozottan megtiltotta, hogy a nejét a -beteghez bebocsássák. – Akkor hát csak azért is meg kellett azt -látogatnia. Mire való az a rejteklépcső? Arról nincs tudomása az -ápolónőnek. Medea a titkos csigalépcsőn át ment le Hermionéhoz. Soká nem -időzött nála, csak a míg megkérdezte, hogy mi baja van? Ezt a betegséget -ő sem találta valami regényesnek. De azt nem tudta volna magának -megbocsátani, hogy a társalkodónéját, mikor az beteg, meg se tekintse. – -A férjének nem mondta el, hogy a tilalmát megszegé. – Kitalálta, hogy -Bertalan miért iparkodik tőle távol tartani magát, s hogy feltünővé ne -legyen, ő sem közelített hozzá. Azt megmondták neki, hogy a férje adja -be az orvosságot Hermionénak. – A vacsoránál a nő az asztal egyik végén -ült, a férj a másikon. – Lyonel ült Medea jobbján. - -Igen érdekes tárgyai voltak a beszélgetésüknek a tegnapi vadászat -hevélyes kalandjai. Lyonel komolyan életveszélyben forgott. A medve a -nagy duvadak között nem a legutolsó ellenfél. Erős, mint az oroszlán és -ravasz, mint a róka. A négy mázsás maczkó, melyet Lyonel egy lövéssel -leterített, holtnak tetteté magát, s mikor a vadász odasietett hozzá, -akkor egyszerre talpra ugrott, s hozzá csapott hatalmas tenyerével. -Lyonel a puskájával fogta fel a csapást, a mi aztán annak az agyát törte -ketté, úgy, hogy Lyonel kezében nem maradt más, mint a puska csöve. Az -egyik cső ugyan meg volt töltve, a medve azonban hátulsó talpára -felállva, egy fejjel túlmagaslotta a vadászt. Szétmarczangolhatta egy -percz alatt, mielőtt vadásztársai segélyére siethetnek. – De Lyonel nem -veszté el a lelkét, a tört puskacső végét a medve szájába dugta s fél -kézzel meg tudta nyomni a fegyver ravaszát, az eldördülő lövés abban a -perczben zúzta szét a medve agyát robbanó lövegével, a mikor már annak a -hatalmas toppancsa a vadász vállát érte. - -Medea önkénytelenül összeborzongott. - -– De hát minek koczkáztatja ön így az életét? – szólt szemrehányólag. - -– Hát mire őrizgessem ezt az én életemet, van arra valakinek szüksége? -Valami kerget engem oda, a hol a halált első kézből adják. Legközelebb -megpróbálom a Kirau-Ea vulkán fenekére leszállni, mely minden harmadnap -kitör. Az olyan napokon, a mikor pihen, le lehet a fenekére menni. - -Így tesznek azok, kiket szenvedélyük kerget. - -Hiszen könnyű volna őket megmarasztani, hogy ne menjenek oda. Miért nem -mondják hát? - -Aztán azzal is ki lehet fejezni a kétségbeesést, ha az egyik poharat a -másik után fenékig kiiszsza. - -– Hát miért nem vagyok olyan derék ember, mint a férjed? - -Az is egyik kellemes stádiuma a részegségnek, mikor az imádó a szép -asszonynak a férjét kezdi el magasztalni. - -– Ez a Bertalan egy valóságos Krisztus! - -– No, no! Lyonel! Én vallásos vagyok. Nem szeretem, ha szent nevekkel -tréfálnak. - -– Én a Renán Krisztusát értettem. De komolyan mondom, Bertalan túl tesz -rajta. Csak most tapasztaltam épen. Mikor odalenn jártunk a kertben, s a -kedvencz szilvafáját lekoppasztva találta. Egy perczre felindult, a -második perczben azt mondta: «Nagyon jól van». A Krisztus hasonló -esetben átkozódott. - -– Lyonel! én elfutok innen, ha így beszél. - -– Én csak a szentirásból idézek, mikor a Krisztus a fügefán gyümölcsöt -keresett, s nem talált rajta egyebet levélnél, megátkozta azt, hogy soha -se teremjen gyümölcsöt, ott van Máté evangeliumában szóról-szóra. - -– Soha sem képzeltem, hogy te így ismerjed a szentirást. - -– Oh, kérem, folyvást azt tanulmányozom. Hát nem tudja ön, hogy maltai -lovaggá akarok lenni, egyházi rendbe lépek rövid időn? Lemondok a szép, -bűnös asszonyokról. - -– Lyonel, ön olyan tárgyról kezd el beszélni, a mit én nem hallgatok -meg. - -– Lássa ön, Bertalan ebben is hasonlít Krisztushoz. Megint a -szent-irásból idézek. Mikor a házasságtörő asszonyt eléje hozták, azt -mondá: «Bocsássátok meg neki, hogy vétkezett, mert nagyon szeretett». - -Medea felugrott a székéről: - -– Ez már sok! - -– Hiszen nem téged értettelek, – szólt Lyonel ittas nevetéssel. – Dehogy -téged! Te egy szent vagy. Hanem azt a szép bűnöst, az ördögi szép -Scillát. - -Erre a szóra aztán kiszaladt a szobából Medea. - -Lyonel keserűen kaczagott, mint a hogy szokott a részeg ember, mikor -annak örül, hogy egy szép asszonyt, kit hizelgéseivel meg nem tudott -hódítani, kiméletlenségével el tudott kergetni. - -– Nagyon ki vagy te már világítva, Lyonel komám! – mondá neki e vitéz -tett után Alfréd. - -Erre aztán úgy tett, mint a ki észre veszi, hogy őt most ittasnak -tartják, s minden áron be akarja bizonyítani, hogy ő egészen józan, -elkezd okos dolgokról beszélni, idézi a bölcs mondatokat, a miket -olvasott, magyaráz és bölcselkedik, míg utoljára lehúzza a feje és mint -az agyonlőtt, összeroskad. - -Ekkor aztán felveszik és nagy részvét mellett elszállítják a szobájába. - -Medea tudta jól, hogy ez mind szinjáték. Ez az ittasság csak tettetés. A -mint Lidy értesíteni fogja Lyonelt, hogy Lándory a társasággal leült a -tarokk-asztalhoz, ő azonnal sietni fog a találkozóra. Nem jön a -corridoron keresztül, ott a cselédek megláthatnák, hanem Hermione -szobáján át, mely a földszinten van, s onnan a rejteklépcsőn fel. -Lándory nem zavarhatja meg a légyottot, mert azt az összebeszélt -czimborák lefoglalva tartják s el nem bocsájtják reggelig. Ez -vendégregula. A házigazdának játszani kell, a míg a vendégei játszókedve -tart. Különben sem jönne a nejéhez át most, a midőn ragályos beteggel -érintkezett. És aztán – máskor sem szokott az idejönni! A nő teljesen -szabad. - -Nyugtalanul járt fel s alá szobájában s elgondolkozott rajta, hogy minő -vakmerő kisérlet az, a mire ő most vállalkozott! Egészen közel hivni -magához a rettegett veszélyt. Nem futni, nem bujkálni előle, odaidézni -maga elé. Fiatal leánykorától fogva, egész a gyermek-évekig -visszaemlékezve, ez az alak volt sorsának dæmona. Szép, szeretetreméltó, -csábító dæmon. Eszményképe a férfinak, arczban, alakban tökéletes -mintakép. S átvilágítva a lángész belső tüzétől. A rossz szenvedélyek -mind úgy ragyognak nála, mint a legnemesebb indulatok. De egy igaz nála, -az őrjöngés az elnyerhetetlen után, mostoha nővére iránti szerelme. Ez -kergeti őt egyik világrészből a másikba, a fenevadakkal való küzdelembe, -a tengerviharba, a forradalom iszonyai közé, az orgiákból a cloacákba, – -az éjszak jéghegyei közé s le a vulkán fenekére. Ha meg lehetne őt ebből -gyógyítani? – Medea bizott lelki fölényében. Vértezve érezte magát aczél -erénye által. Bizott abban a hatalmában, a mi őt győztessé tette -Alfréddel való menyegzői éjszakáján, akkor még leány volt, most már -asszony és anya. - -De hátha még sem úgy lesz? Hátha a csábítás varázsa erősebb, mint a női -erény? Hátha maga a női erény sem egyéb, mint ki nem talált rejtély? De -ha kitalálják? Ha meglelik a kulcsát? - -Kezdte megbánni, a mire vállalkozott. – De már a visszalépés lehetetlen -volt. - -Az éjszaka rossz tanácsadó. - -Azok az apró dæmonocskák, a kik a női szivre leskelődnek, a sötétben -könnyen szárnyra kelnek; jön a kiváncsiság; – a tilalmas utáni vágy; – -régi emlékek; – bohóság; – tréfa; – a nyugasztaló példák csábja (hisz -mások is «így» tesznek) – a titok biztonsága, (hisz senki sem tudja meg) -– s utoljára eléjön a féltés; – (Scillát említették! Hát még a Lidy -Carcasse?) a «talio» törvénye a szerelem codexében is ott áll. – Egyszer -csak szédülni kezd a fej, s a szív heves dobogáshoz kezd, mikor a titkos -lépcsőkön a léptek csikorognak. - -Nem jó a tüzzel játszani! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Lidy Carcasse halkan kopogtatott Lyonel ajtaján. - -– Az urak kártyához ültek már. - -Lyonel előjött s Lidyt meglátva, pajkosan belecsipett a karjába. - -– Ejh! Ne veszkődjék. Hagyja azt a szép asszonynak. - -– Azóta nem is beszéltem veled – mondá Lyonel – a mióta a tombeau -d’Isoardnál elbucsúztam tőled. - -– Igen, a csizmasarkával. - -– Még nem feledted? Én csak arra emlékszem, milyen szép voltál akkor, te -kis bichette. - -– Mondja el ezt mind asszonyának. - -– Ne duzzogj! Revanchet adok. - -– A revanchet majd én adom. Jőjjön szépen utánam. - -A hátulsó lépcső, a mi csak vízfelhordásra szolgált a cselédeknek, sötét -volt, tapogatózva lehetett csak haladni le a földszinti folyosóig. Annak -a végében volt a Hermione szobájához vezető ajtó. - -Lidy Carcasse benyitott az ajtón, maga után vezetve Lyonelt, kezén -fogva. - -Az előszoba sötét volt. A gyertya kiégett a tartóból, melyet este az -asztalra tettek. És a pálinka is kifogyott a palaczkból. A kenő asszony, -a kit oda ültettek e két világítás közé, azoknak kifogytával mélyen -elaludt a karszékben, azt két hajdu sem birja életrerázni holnap -reggelig. Lyonel nem is vette észre ez emberi alakokat a sötétben. - -Lidy a hálószoba ajtaját nyitá fel előtte s maga a küszöbön kívül -maradt. - -Hermione ágya a szoba fülkéjében volt, az ágyfüggönyök hosszan -leeresztve. Az éji asztalkán égett a petróleum lámpa. - -– Hol itt a titkos lépcső? suttogá Lyonel. - -– Az ágyfüggönyök mögött, felelt Lidy. Hermione kisasszony majd -megmutatja. - -– Ah! Ez érdekes bejárás a paradicsomba. - -A férfi hangra megszólalt az ágyfüggönyök mögül egy nyöszörgő -panaszhang. - -– Ah uram! Ön oly soká elmarad! Senki sem jön felém. Iszonyuan -szenvedek. A mustárkovászt nem tudom levenni. Úgy éget, mint a pokol! -Segítsen uram! - -(Azt hitte, hogy Lándory jött hozzá, az orvosságot beadni.) - -Lyonel odament az ágyfülkéhez, s kiváncsian széthúzta az ágyfüggönyöket. -Visszarettent. Hermione térdei görcsösen fel voltak húzódva! arcza -szederjes kék, ajkai fakók, szemei megtörve. - -De a mint megpillantá Lyonelt a beteg nő, egyszerre kivillantak az -elhaló szemek, dæmoni kisértetfényre lobbanva, könyökére emelkedett s -száraz ajkait ördögi mosolyra vonta szét. - -– Ah! ön van itt! - -– Mi baja Hermione? suttogá Lyonel. Ön cholerában van? - -– Ne törődjék velem! lihegé a kóros s félrerántva reszkető kezével a -hátulsó kárpitot, rámutatott az ágy mögött megnyiló ajtajára a titkos -csigalépcsőnek. Siessen fel oda! - -Még a halál kínjai között is ez volt az uralkodó gondolatja! -Elpusztítani ennek a háznak a boldogságát! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Medea szíve lázasan dobogott, a mint a titkos lépcső fokai nyikorogtak a -gyors léptek alatt. - -Percz mulva előtte állt – az, a ki az asszonyok eszményképe. - -Egy ijedt, sápadt arcz, izzadó homlokkal, kimeredő szemekkel, rémületre -nyitott ajkkal. S ez a mintaképe a daliáknak ezen kezdi az üdvözletét: - -– Az ön férje meg van őrülve! (A hang úgy jön ki a száján, mintha a -torkát szorongatnák.) - -Medea bámulva néz rá. - -– Hogy egy cholera beteget tart itt a házánál! Azt maga ápolja, -orvosságot ad be neki, mustárt rak rá! Hisz ez egy veszett vad állat. Ez -a Lándory. - -– De Lyonel. Hisz Hermione… - -– Mit? Hermione! Ha az édes anyám volna, se tűrném velem egy házban, ha -cholerába esett. - -– Ön úgy tud félni! A tegnapi medveölő! - -– Ejh! A medvével megbirkózhatom. Fegyverem van, megölhetem vele. De ez -iszonyú rém ellen nincs oltalom. Hasztalan minden vitézség. - -– De hát nem olyan szörnyű rém az! - -– Mit tudjátok ti, hogy mi az? De én jól ismerem, mert ott jártam, a hol -a fészke van, a Ganges mellett. Tíz kisérővel mentem ki a szarvorrú -vadászatra. Egy este az egyik megkapta e rettentő mirigyet, s reggelre -kilencz halva volt közülök. És én nekem ott kellett néznem a tűzrakás -mellett, hogy fetrengenek körülöttem, kínlódva, átkozódva, a -legrettenetesebb nyavalyában, a mi ellen nincs segítség. Még most is -előttem látom a torz arczaikat, a fülembe cseng a nyavalygó ordításuk. -Inkább egy anakonda fészekbe taposnék bele, mint hogy egy ilyen beteget -lássak. - -Csorgott a veríték a szép homlokáról. - -– De hát azért jött ön ide hozzám, hogy nekem ez órában kórházi -értekezést tartson valami epidemiáról? - -Ez a gúnyos észrevétel némileg magához téríté Lyonelt. Észrevette, hogy -nevetséges szerepet játszik. Fordított hirtelen a modorán. - -– Abból láthatod (szólt tegezve Medeát), mennyire imádlak, hogy a mitől -egyedül rettegek a világon, a kórágyon keresztül is idehatoltam hozzád. - -S azzal gyöngéden át akarta ölelni Medeát. - -Medea szeliden elhárítá magától az ölelést. - -– Kérem önt Lyonel, beszéljünk úgy, mint két testvér, a kik egymást -szeretik, úgy, hogy nem kell azt titokban tartaniok. - -– Tehát szeretjük egymást? kérdé Lyonel, helyet foglalva a pamlagon -Medea mellett. - -– Gyermekkorunk óta. - -– De most már nagy gyermekek vagyunk, s a nagy gyermekek másként -szeretnek. - -– Tudod, hogy én előttem mindig eszménykép voltál. Úgy szeretnélek, ha -egészen az lennél, szólt Medea. - -– Én is azt akarom. Hát mi hiányzik nálam? - -– Semmi sem. Hisz van nemes szived, magasra vágyó szellemed. Lehetsz -azzá, a mivé én szeretném ha lennél. - -– Szeretem, mikor egy nő az erényprédikáczióhoz kezd, az biztató -jelenség. Fogsz nemsokára sirni is? Semmi sem kedvesebb tünemény a -világon, mint a haldokló erénynek a vére, a könny. Fogsz sirni a -kedvemért? - -– Lyonel! Ne érints így! - -– Hát talán metaphysicai értekezéseket tartani jöttem ide? - -A nyitva maradt rejtek lépcsőn át felhangzott a kínlódó nyögése. - -– Oh mon Dieu! comme je souffre! Oh Jesus Christ! ayez pitié de moi. - -Lyonel lángjai egyszerre jéggé fagytak megint. - -– Ah! Ezt nem lehet kiállni! Ez bolondság! Nincs a közeledben valami -eczet? - -Medea szolgált neki egy kis flacon vinaigre de toilettel. - -Azt Lyonel egészen elfecsérelte a kezeire és az ábrázatjára. Egészen -eczetszagú volt, mikor ujra helyet foglalt Medea mellett a pamlagon. - -Az elvesztett hangulat nem akart visszatérni. - -– Mindig azt a vadásztűz mellett fetrengő kilencz indust látom magam -előtt. - -– De, kérlek, légy férfi! - -– Az vagyok! S ha kétségbevonod, megölöm a férjedet ebben az órában. - -– A férjemet? Miért? - -– Azért, hogy ne légy az övé! Azért, hogy az enyém légy! Hát nem -érdemli-e, hogy megöljem, mikor ezt az átkozott kelepczét csinálta a -számomra? - -– Miféle kelepczét? - -– Ezt a halódó asszonyt ide alant. - -– Hisz ő nem tehet arról, hogy Hermione beteg lett. - -– De tehet arról, hogy maga járt hozzá ápolni s aztán megint visszajött -közénk, magával hozva a bacillusokat. - -Medea nagyot nevetett erre. - -– A bacillusokat! No te ugyan derék vitéz vagy! Hisz én magam is ott -voltam Hermione betegágyánál. - -Erre a szóra, mintha a tarantál-pók csipte volna meg, ugrott fel Lyonel -Medea mellől. - -– Te is voltál nála! Hisz akkor ez egy pokolbeli complott, a mit ti -valamennyien én ellenem koholtatok! - -– Csak nem fogsz segítségért kiabálni talán? - -– Ah, ez eltürhetetlen! - -Lyonel rohant az ajtó felé. - -– Ne arra, Lyonel! A cselédek meglátnak! kiáltá Medea megijedve. - -– Bánom is én! Azon az uton, a min jöttem, vissza nem megyek, ha -mindjárt mind a három istenasszony száll is le ide, s engem választ -Parisának. - -Azzal hevesen felszakította az ajtót s keresztül a dajka szobáján, -rohant ki a folyosóra. Majd összeütötte a homlokát a Péterével. - -Nem kérdezte tőle, hogy hát neki mi keresete van itt? - -– Szaladj! kiáltá rá. Keresd fel a kocsisomat. Rögtön fogjon be. A Lidy -hozza le a köpenyemet a szobából. - -Azzal rohant le a lépcsőkön, ki a kertbe. Még ottan is üldözte az az -undorító opiumbűz, a mire az orr visszaemlékezik, ha egyszer megismerte. - -A kocsi előgördültéig vissza sem jött a kertből. Akkor aztán föladatta -magára a köpenyét. Úgy fázott, hogy a fogai vaczogtak bele. Segíteni -kellett neki a kocsiba felülésnél, úgy el volt gyengülve. - -Mikor aztán már fenn ült, a Lidy Carcasse betakargatta a térdeit a -párduczbőr lábpokróczczal, akkor azt sugá neki oda a Lidy Carcasse: - -– «Raoul Ripaille!» Azt a rugást visszaadtam! - -Aztán tovagördült a sandlaufer. - - - - -«IMÁDLAK!» - -A mint Lyonel kocsija kirobogott a kastély felvonó hidján, azt mondá -Péter Lidynek: - -– No már most én meg a többieket dobálom utána. - -Három óra volt már hajnal felé. - -A tarokk-parthie rendkivül érdekessé vált. A táblán tizenkét «quadrupla -kettős», négy «bukott solo» és három «ultimo» volt följegyezve. Nincs rá -eset, hogy ezt délnél hamarább ledolgozzák. Lándory nagy nyerésben volt. -Gavallér ember, még ha otthon nincs is, sem kelhet föl ilyen helyzetben -a játék asztal mellől. (De hát az, a mit nyer, nem ér föl azzal, a mit -ezalatt veszt másutt! Azt hitték a játszótársak.) Három magyar úr volt -az asztal mellett Lándoryn kívül, Alfréd még nem egészen volt -nyeregbiztos a tarokkban, Párisban nem játszák azt. Ő csak nézte a -játékot, s Lándorynak «szorított». - -Azt, hogy egy kocsi gördült ki a felvonó hídon, nem vették észre a nagy -pagát-üldözésben, három ököl ütötte az asztalt, s volt erős «hallali», -midőn a «run» csakugyan «kill»-el végződött. Murczusnak elfogta Lándory -a pagátját is, a huszonegyesét is, pedig tizenegy tarokkja volt. A -játékot is elveszté 33-ban. - -– Ez aztán őrült szerencse! - -Az ajtón belépő Péter megvárta, hogy számítsák ki az urak, mennyire megy -a bukás? Csak azután szólt oda az urának, félig hallható sugással. - -– Megint visszatért. Jó volna a pezsgőt beadni. - -– Mi az? Mi tért vissza? Kérdezé az effendi, látva, hogy Lándory leteszi -a kártyát a kezéből s felkelni készül. - -– Semmi, semmi! mond Bertalan. Egy perczre ki kell mennem. Nyomban -visszajövök. Addig Alfréd lesz szíves helyettem játszani. - -No ezt meg kellett akadályozni! Lándorynak nem szabad a kártyaasztalt -elhagyni. - -– Ah, Alfréd nem ért ehhez! ellenkezék az effendi. Valami pezsgő -beadásról hallottam. Azt inkább elvégezheti Alfréd. Kinek kell pezsgőt -beadni? - -– Oh, igen szivesen! Ajánlkozék rögtön Alfréd. Te csak maradj. - -– Hát úgy is jó lesz, szólt Lándory, visszaülve a helyére. Hermione -kisasszonynak kell pezsgőt beadni kanalanként. - -– Hisz az igen kellemetes gyógykezelés. Erre mindig vállalkozom. Szép -hölgynek pezsgőt beadni. - -– Hát csak arra ügyelj, hogy a pezsgő még jeges legyen s azt mindig az -eruptio után kell beadni, a míg csak meg nem szünik. - -– Eruptio után? hebegé Alfréd elhüledezve. Hát mi baja Hermionénak? - -Péter sietett felvilágosítással szolgálni. - -– Hát csak egy kis «nostras»-sa van szegénykének dél óta. - -Erre a szóra egyszerre talpra ugrott valamennyi vendég. - -– Micsoda? hörgé az effendi. Cholera van a háznál! S te ezt nekünk nem -mondod? Hát micsoda házigazda vagy te? - -– S még maga jár oda hozzá ápolgatni! szörnyüködék a Murczus. S aztán -visszajön közénk, idehordani a bacillusokat. Mi ugyan azt a kártyát -forgatjuk a mi az ő kezében volt. Hisz ez méregkeverés. - -– Ugyan ne ijedjetek meg, urak! csitítá a felháborodott társaságot -Lándory. Hisz olyan ártatlan baj ez, mint a fejfájás. Holnapra felépül -belőle. Az meg már tiszta parasztbabona, hogy ez még ragályos is -lehessen. A bacillusok theoriája zöld mese! Csak ti mulassatok tovább. -Én utána nézek, mert az orvos instructioit nem érti az itteni cselédség. -Öt percz mulva visszatérek. - -Dejszen ez az öt percz unos-untig elég volt arra, hogy az egész -vendégsereget mozgósítsa. «Hol a plaidem? Hol a havelockom?» Vége volt a -quadrupla kettősök vonzerejének. - -– Hol van Lyonel? jutott eszébe Alfrédnek. Őt kellene értesíteni. - -– A gróf úr az imént távozott el a hintaján. Bátorkodott alázatosan -értesítést adni a Péter. - -– Lyonel már elfutott? Akkor sauve qui peut! - -Mire Bertalan visszatért, már akkor csak az effendit találta a kártyázó -szobában. Az is csak azért maradt hátra, mert nem találta a kalapját. -Csak a piros fez volt a fején, a mit kártyázás közben használt, azért is -hitták effendinek. - -– No látod. Egészen megfordult a baj. Biztatá őt Bertalan. Beállt nála -az izzadás, most már túl van a veszélyen. - -– De köszönöm én szépen az ilyen mulatságot! Nekem kezet ne adj! Hozzám -ne közelíts! Máskor, ha choleraispitályt nyitsz a kastélyodban, hijj -magadhoz felcsereket, meg tilogusokat vendégeknek, ne vadász pajtásokat! - -Azzal el-kirontott, ott hagyta a kalapját is s elmenekült a többiek után -egy veres sipkában. - -Lándory fogta a szivacsot s letörülte vele a tábláról a bukásokat, neki -magának nem volt. A «rezeket» és «csontokat» a Péter visszarakta a -tartályaikba. - -Lándory nem kérdezte senkitől, hogy hát Lyonel megvan-e még? kitalálta -az első kocsigördülésről, hogy ő fut elől. - -A mint a vendégtávozás után a házat rendben hagyta, maga is ment a -szobájába lefeküdni. A beteg is elaludt már, annak most már nem kell -egyéb, mint nyugalom. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Medea izgatottan járt alá s fel a szobájában. - -Egész kedélye fel volt háborodva. Ő azt az egész jelenetet nem ilyennek -képzelte előre. A csáb és az erény közötti küzdelemről szóltak az -ábrándjai, akár mi lett volna a vége, az tragikai kimenetel lett volna. -Lehetett volna belőle nagy szerencsétlenség, végződhetett volna -magasztos diadallal, de hogy ilyen csufondáros kudarczczal végződjék, az -rá nézve is megszégyenítő volt. Egy ember minden poklokon keresztül -üldözi s mikor végre megtalálja, akkor megszalad egy «uram Jézus» -kiáltástól. - -Ki volt ábrándulva az eszményképéből. Nem félt többé, hogy szeretni -találja. A kit a hősköltemények lovagjának képzelt, az egy közönséges -vadászszá változott át előtte, a milyen van az oláh plájászok között -elég, a kinek van ahhoz bátorsága, hogy jó lövőszerszámmal, gyakorlott -kézzel leterítsen akár egy vadállatot, akár egy embert, de nincs -lélekereje szembeszállni egy arcznélküli rémmel, a melynek emberölő -hatalom van adva, azért, hogy kiragadjon a keze közül egy emberéletet. - -Mennyivel nagyobb hős az a «másik!» - -Hallgatta az éj csendjében, hogy gördül ki a hidon át egyik hintó a -másik után. - -Közben hallotta a férje szavát Hermione szobájában, ki a betegnek -vigaszt hozott, annak a betegnek, ki az ő boldogságát semmivé akarta -tenni. A nyitva hagyott rejteklépcsőn át minden szó hallható volt, a mit -oda alant kimondtak. «Jó éjt! Aludjék csendesen. Megfordult a -betegsége». - -Mikor az utolsó kocsi után becsukták a kaput, bejött hozzá Lidy. - -– Nem parancsolja, hogy levetkőztessem? kérdezé az asszonytól. - -– Nem kell. Magam is elvégzem. A vendégek eltávoztak? - -– Mind elmentek. - -– Hát Lis Blanc gróf? - -– Ő volt az első, a ki elment. - -– Mehet ön is aludni, Lidy. - -Azután egyedül maradt, levetkőzött, felvette a háló pongyoláját. - -Valami végtelen ürességet érzett a lelkében. - -Eddig volt előtte egy nagy, rémületes bálvány, egészen aranyból, -kárbunkulus szemekkel, a kitől rettegett, de ez a félelem határos volt -az imádással, most azután az a bálvány cseréppé törött, nem maradt -belőle semmi. - -Valami gondolatja támadt. Nem is gondolat, ösztönszerű vágy talán? Mikor -az utolsó ajtócsukódás után mély csend következett a kastélyban, lehuzta -a czipőit, úgy ment ki a szobájából, hogy a lépteit ne hallja senki. -Végig tapogatózott a sötét folyosókon, megtalálta a tizenkét lépcsőt, -aztán tovább botorkált, míg végre rátalált a kezével arra a kilincsre, a -mely Bertalan szobáját kinyitja. Megpróbálta azt elfordítani, az ajtó -zárva volt. - -Bertalan felneszelt a kilincsforgatásra s a szobából kikiáltott. - -– Nos! Ki az? Mi baj? - -Medea elváltoztatott hangon sipogá. - -– Én vagyok itt. A Lidy. - -Bertalan mogorva hangon válaszolt. - -– Hát mit akar itt a Lidy? Nem lehet hozzám bejönni. Már lefeküdtem. - -Erre a saját hangján szólalt meg az asszony. - -– Én vagyok itt! Medea! - -Erre a szóra kiugrott az ágyából a férj, s az ajtóhoz futott. - -– Te vagy itt Dea? Mi bajod van? Miért jösz ide? - -– Semmi bajom. Egy szót akarok mondani. - -– Velem nem beszélhetsz most. Én ragályos beteget ápoltam egész nap. - -– Nem bánom! Én is voltam nála. Bocsáss be. Valamit akarok mondani. - -Erre a szóra kinyitá az ajtót Bertalan. - -– Mit akarsz nekem mondani Dea? - -– Azt, hogy «imádlak» s itt akarok maradni nálad. - -Már akkor a nyakában csüggött Bertalannak, s a csókjai égtek az ajkain -és szemein. - - - - -A KÍGYÓFOGAK. - -Hogy a füstbe ment terv Sidonie grófnő tudtával lett koholva, bizonyos. -Lyonel annyiban igazat mondott Lándorynak, hogy Scilla látogatását -várja, s azért szeretné a mostoha anyját az albisorai kastély -elhagyására ösztökélni; hanem a mellett Lis Blanc grófnő is teljesen be -volt avatva az igazi cselszövénybe. A másik csak játék volt: ez vérre -ment. - -Lis Blanc grófnő az estély előtt egy nappal elutazott Kolozsvárra, a hol -állandó szállást tartott, a mióta leánya az erdélyi birtokára költözött. -Azért utazott el, hogy semmi részvétele se lássék a cselszövényben. - -Arról a raffinált gyönyörűségről azonban nem mondott le, hogy rég -előkészített tervének diadalra jutását élvezze. - -Másnap eljött Kolozsvárról Dorogmándra látogatóba. - -Igen jó ürügy volt rá. - -E napon együtt találja az egész családot. Itt van Lyonel is, Bertalan -házában. A kölcsönös kiengesztelés ünnepe elérkezett. Lehet nagylelkűen -megbocsátani a multakért. Félreértés volt, hirtelen indulat: kölcsönös -megbánás. Végül előhozzák a kis nevető babát s annak a látása kibékíti a -haragvó sziveket. - -És a közben aztán lehet, égfelé forgatott szemekkel, nagyokat nevetni a -jámbor, ostoba férjen, a ki egyedül nem tudja azt, a mit mindenki tud. - -Az egész vendégsereg az ő egészségére koczintja majd össze a poharait, a -legboldogabb férjért a kerek világon! Hahaha! - -Ezt az élvezetet nem tagadhatta meg magától Lis Blanc grófnő. A fájáról -akarta azt szedni; nem másoktól hallani. - -Tíz óra lehetett délelőtt, mikor a dorogmándi kastély udvarára -behajtatott. - -Meglepte mindjárt az első körültekintésnél, hogy az udvaron semmi -ácsorgó idegen cselédet nem látni. Talán kikocsiztak. - -Elfogadására Péter jött elő. A jó zsoldban tartott Péter. Úgy kellett -tennie, mintha észre sem venné, hogy már látta ezt az embert valaha. - -– Dea grófnő? Ez volt a rövid kérdése az inashoz. - -Péter felelete még rövidebb volt; mert az egy szót sem szólt, csak -mélyen meghajtva magát, kézzel mutatá, hogy a kérdezett név képviselője -igen is odafenn van. - -Sidonia grófnő jól tudhatta itt a járást, hiszen itt tölté első -házassága boldog éveit. Kérdezősködés nélkül rátalált arra a bizonyos -szobára, a rejtek lépcsővel. - -Az előszobában találta a Lidyt. - -A franczia szobaleányok nem szoktak kezet csókolni. - -– Dea grófnő? kérdezé Sidonia. - -– Madame még nem kelt föl. - -Sidonia vállat vont. Azért bemehet madamehoz. Benyitott a hálószobába. -Egy kis idő mulva aztán bámuló tekintettel jött vissza. Még is csak -kénytelen volt érdemleges tárgyalásba ereszkedni a cseléddel. - -– A hálószobában nincs Medea grófnő. - -– Az úr szobájában van, felelt Lidy. - -– Micsoda «úr» szobájában? Kiálta rá sebesen, meg sem gondolva, hogy mit -ejt ki a száján, Sidonia. - -Erre aztán Lidy Carcasse vetett rá egy furcsa tekintetet, a miben az -volt a legnagyobb malitia, hogy értetlennek tetteté magát. - -– Hát a «férje» szobájában. - -Sidonia ajkai egyszerre elkékültek a dühtől. - -– Hát Lyonel gróf? - -– Az vacsora után nem jól érezte magát, mindjárt befogatott és hazament. -A többi urak is rögtön utána mentek. - -Sidonia lihegett a dühtől. - -– Hát Hermione kisasszony? - -– Ő oda lenn van a szobájában. Most vittem neki csokoládét. - -(Akkor úgy látszik, hogy nem halt meg az éjjel.) - -– Vezess hozzá! - -– Lidy levezette a főlépcsőn a grófnőt s bebocsátotta Hermione szobáiba. - -A kisasszony már fenn volt, a pamlagon ült és csokoládézott. Borzasztó -étvágy állt be nála, a tegnapi intermezzora. - -– Mi történt itten az éjjel? kérdezzé Sidonia, visszaparancsolva Lidyt -az ajtóból. - -– Mi történt? sipogá Hermione kisasszony. Az történt, hogy engem -megmérgeztek. Halálra váltam. Ezek itt gyilkosok mind. Átkozom az órát, -melyben az önök ügyeibe belekeveredtem. Pokolbeli kínokat álltam ki. -Majd kiadtam a lelkemet. Most fáj minden oldalbordám. A hátam majd -beszakad. A mustár mind fölette a vékonyaimat. Nem merek a tükörbe -nézni, mert megijedek magamtól. Mintha a csontházból szöktem volna meg. -Én itt hagyom ezt a házat. Futok ebből az országból, a hol a «thugok» -laknak, a kik a vendégeiket megfojtják. Panaszt teszek Bécsben a -nagykövetnél. Önöknek kárpótlást kell nekem fizetni a kiállott -szenvedésekért. A másvilágból jöttem vissza. - -– Semmit sem értek belőle, vágott a szavába Sidonia. Azt látom, hogy ön -jó étvágyat hozott vissza a másvilágról. De hát mi történt Lyonellel? - -– Mit tudom én? Én felbocsátottam a rejtek lépcsőn Medeához. Az ő dolga -volt a további. Mi történt közöttük, azt én nem tudom; mert engem az -atlanti oceán hullámai dobáltak egy dióhéjban; azután meg elaludtam. -Meglehet, hogy most is ott van Lyonel. - -– Dohogy van! Az rögtön hazafutott innen. - -– Akkor azt is megmérgezték. Vagy talán Medea is vele szökött? - -– Az ám! a férje szobájába zárkózott, most is ott van. - -– Akkor az is kapott valami breuvage-t. Philtrát adtak az asszonynak! -Kitelik ezektől a gonosztevőktől! Az úr a fő-fő inquisitor, a tortura -nagymestere, prestidigitateur, magnetiseur! Az inasa méregkeverő -gyilkos, a szobaleány petroleuse, pyrotechnikus! Meneküljön innen -grófnő! Még önt is megmérgezik! Hanem engem is vigyen magával. Én ebben -a megboszorkányozott várban nem maradok egy óráig se tovább. - -Sidonie aztán magával vitte a szegény jó Hermione kisasszonyt, -visszatértében. (Nem várta meg, míg Medea fölébred.) - -Hermionét úgy kellett két felül a hóna alatt fogni, Lidynek és Péternek, -hogy a hintóig eltudjon jutni. - -– Mivé tettek önök engem! mondá a kisasszony szemrehányó hangon -Péternek. - -– Hisz én figyelmeztettem a kisasszonyt, hogy ne bántsa a formosai -szilvát; mert annak rossz következése lesz. - -– Átkozott legyen a kertész is, a ki ültette! Ha nem mondtátok volna, -hogy nem szabad hozzá nyulni, hát nem ettem volna belőle. Ah madame! -«Feu maman Éve» nem szenvedett meg úgy a tiltott gyümölcsért, mint én. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Medea csak Lidytől tudta meg, hogy Sidonia grófnő itt járt. Nem akarta -madameot zavarni: ismét visszautazott. «Holnap megint eljő!» Hermione -kisasszony is vele utazott. - -Medeának azonban olyan jó kedve volt egész nap, hogy madarat lehetett -volna vele fogatni (a hogy a magyarok mondják). - -És aztán megint következtek a boldog paradicsomi napok egymás után; -folytatása az igaz, istenáldotta örömnek, a mi a bernátfalvi lakban -vette kezdetét. - -Bertalan megint a felesége szobájában szürcsölgette a délutáni -feketekávéját; de szivarozni kiment az erkélyre. Deának ártott a -szivarfüst. Azért aztán ő is megpróbálgatta egy-egy papirszivarkát lopva -elpörkölni, ha hozzá tudná magát szoktatni. Mit meg nem tesz az -asszonyember a férje kedvéért. - -Itt a havasok aljában, az őszi napokkal köszönt be a zord, hideg évad. -Jól esett a kandalló tüze mellett olvasni a hirlapokat és a postán jött -leveleket. Medea szobájában a kandallón kívül még egy szép majolika -kemencze is volt. Van ez sok háznál. Télen a kandalló nem ád tartós -meleget; a kemencze is szükséges; abban egész nap izzik a kőszén. - -Egy délután, az érkezett postaküldemény közt Hermione kisasszonytól is -jött egy levél Lándory czímére. Azt is ott olvasta el a Dea szobájában. - -Sok minden kitelhető csunya dolog volt benne. A kisasszony leirta a -Lyonel és Medea között szőtt-font cselszövényét Sidonia grófnőnek; -megtoldva azt a saját fantasiája alkotásával, (a levél Zürichből kelt -már) alátolva a legnemtelenebb vonzalmakat a két mostoha testvér -részéről, Aretin tollához méltó lubricitással részletezve amaz éj -tanutalan jeleneteit: a miknek hitelesítéseül szolgált a rejtett -csigalépcső titkának a felfedezése, melynek feljárását épen az a -majolika kemencze takarja. - -Lándory mosolygott, a míg a levelet végig olvasá, aztán beledobta azt a -kandallóba. Még csak azt sem próbálta meg, hogy azt a kályhát elmozdítsa -a helyéből. Ezek a kigyófogak nem hullottak termő talajba. - -Az alatt Dea is olvasott egy neki szóló levelet. Ezt meg Sidonia grófnő -irta. Ő átnyujtá azt a férjének, hogy olvassa el ő is. - -«Kedves leányom! - -Voltam nálatok: látni akartalak. Az egész ház aludt még. Igaz, hogy -korán volt; reggel tizenegy órakor. A kis unokámat sem láthattam meg, -mert a dada kiment vele sétálni. Én megtettem az első lépést; most te -rajtad a sor, hogy engem Kolozsvárott meglátogass. Hozd el a kicsinyedet -is. Remélem, hogy Lándory úr meg fogja engedni.» - -Lándory visszaadta Deának a levelet. Válaszát várták. - -– Jobb szerettem volna, ha nem hív meg magához; de ha te úgy akarod: én -nem ellenzem. - -De hát hogy ne akarna egy nő eldicsekedni azzal a szép kis babával, a ki -már gagyogni is kezd, az anyjának? - -– Te nem kisérsz el az anyámhoz? - -– Békében akarok vele maradni. (Ez annyit tett, hogy «nem!») - -Bertalan távirati uton tudósítá Lis Blanc grófnőt, hogy másnap Medea meg -fogja látogatni. - -Maga is elkisérte Kolozsvárra a nejét. Dea a gyermekkel és a dajkával -fedett hintóban utazott, a férje könnyű kocsin, Péterrel. A vendéglőbe -szálltak, két egymás melletti szobába. Estére megint vissza akartak -térni Dorogmándra. - -A mint Medea átöltözött, Bertalan bérkocsival küldé őt Lis Blanc grófnő -lakásáig, maga másfelé ment. A főispánt, polgármestert, a református -püspököt, s még néhány régi jó ismerőst szándékozott meglátogatni. Abban -egyeztek meg, hogy délután két órakor együtt fognak ebédelni, a -vendéglőben. - -Egy órakor már visszatért Lándory a vendéglőbe. A kapusnál levele volt. -Medea értesíté, hogy az anyja ott tartotta dejeunerre, ne várjon rá, -ebédeljen egyedül. - -Lándory hamar átesett azon, s alig lépett be szobájába, midőn -megérkezett Medea is, egyedül. - -– Hát a kicsike? - -– Még ott maradt. Elaludt. S a gyermeket nem jó felzavarni, mert akkor -egész nap sír. - -A válasz tökéletlen volt. Mert ha a gyermek elaludt, s nem jó -felkölteni, akkor minek jött haza Dea is, miért nem maradt a gyermeke -mellett az anyja lakásán? - -Bertalan vette észre Medea arczán, hogy annak a kedélyében nagy változás -történt. Ismét ezek a lefelé forgatott szemek, ez a niobei száj, -jéghideg tekintet. - -– Jól mulattál a grófnőnél? - -– Igen jól, felelt Medea. De a hangja elárulta a nehéz nyomást, mely -alatt keble küzdött. Mikor az ember városba felkerül, annyi új -mende-mondát hall, a mi érdekes. - -– Elképzelem. - -Medea elkezdett vetkőzni s ismét az uti öltözetét felvenni. A -beszélgetés az ő szobájában történt. - -Látszott rajta, hogy valami ki akar törni az ajkain, de magában -tusakodik, hogy vajjon kimondja-e? - -Végre kitört. - -Arcza mosolyogni kezdett, de az oly merev fénymázmosoly volt, mint a -festett szobroké. - -– Egy igen mulatságos történetet hallottam többek között az anyámnál. -Egy ismerősünk, a ki nagy nőcsábitó hirében áll, erősen utána vetette -magát egy férjes hölgynek. A férj egyszer meghívta őt magához estélyre. -Ez kedvező alkalomnak látszott a troubadourra nézve, hogy szerelmi -ostromát megkezdje az alatt, a míg a többi jó barátok a férjet -elfoglalva tartják. De valaki túljárt az eszén. A víg lakoma alatt -valami szert itattak meg vele a férj hű cselédi, a minek a hatása az -lett, hogy a hódító nevetségesen megfutott a pásztoróra elől. A nő -teljesen kiábrándult. Ez igazán drastikus befejezése egy regénynek. - -Medeának az arcza már akkor égett a szégyentől, a haragtól, az -ijedségtől. Megijedt attól, hogy ezt elmondá. - -Bertalan sápadtan támaszkodott az asztalhoz. Az ő arczán is észre -lehetett venni a felindulást. - -– Magam is hallottam ezt a tréfás kalandot. Az említett nőnek volt egy -társalkodónője, a ki az asszonyától haraggal válva meg, ezt az egész -kényes találkozási jelenetet, minden anæsthetikus részleteivel megirta a -férjnek. A férj tűzbe dobta a levelet, tudva, hogy mindebből egy szó sem -igaz; s említést sem tett felőle a nejének soha. És így az sem lehet, -hogy a veszedelmes udvarlót ilyen pharmacopiai módon tette volna valaki -ártalmatlanná, a férj tudtával. Mert ha annak a férjnek erről csak a -legparányibb sejtelme is lett volna, a hogy én azt az embert ismerem, -akkor ez, a helyett, hogy a szobájába jövő asszonyát karjai közé zárja, -megfogta volna annak a két szép dús hajfonadékát s annál fogva hurczolta -volna azt ki szobájából! A hogy én azt az embert ismerem… - -Medea megrettenve tekinte Bertalanra. Most ő is meglátta annak a zöld -szemeit. Eddig azt tudta, hogy azok mély, szelid tengerkékek. Nem! Ezek -az öklelő unicornisnak a szemei! Reszketett előtte. - -Bertalan pedig elővette a szivartárczáját és rágyujtott. Soha sem tette -ezt még a neje szobájában. - -– Ha a gyermeket haza hozzák: készüljetek fel az utra, s menjetek haza. -Későre nem jó maradni, mondá a nejének. Én még itt maradok. Viszonzással -tartozom a minapi vendégeimnek. Nagyon megvertem őket a kártyaasztalnál, -mikor nálunk voltak. Kárpótlást kell nekik adnom. Lehet hogy csak reggel -felé kerülök haza. Isten veled! - -Azzal megcsókolta a nejét és átment a saját szobájába, a hol Péterrel -kezdett el halkan beszélgetni; de a miből Medea egy szót sem birt -kivenni. - -– Mit cselekedtem én most? Szent Isten! rebegé az egyedül maradt nő. Mit -tettem? Mi lesz ebből? Ennek iszonyú következése fog lenni! De meg -kellett neki mondanom! Megölt volna, ha elhallgatom! Hogy az én férjem -egy gyáva nyomorult, a ki cselédjeivel szövetkezik a neje ellenében, s a -jalappához folyamodik, hogy vetélytársát legyőzze. Ez öngyilkossá tudott -volna tenni! Ah! Ez a szó: «inkább a hajánal fogva hurczolta volna ki a -szobájából!» kegyetlen szó volt: de meggyógyított! - -A halk beszélgetés után a második szobában, Lándory eltávozott, a saját -szobája ajtaján át. - -Nemsokára megérkezett a dajka a gyermekkel. - -A kicsikének nagyon jó kedve volt. Kapott valami ezüst csörgetyüt a -nagymamától; a minek a fogantyuja viola győkérből van. Ez jó a -gyermeknek, ha a szájába dugdossa: elősegíti a fogzást. - -– Eredj, hidd át a Pétert! mondá Medea a dajkának. - -A leány kiment, a kicsikét az ágy szélére téve. - -Akkor Medea, a mint egyedül maradt a kicsinyével: oda térdepelt eléje, s -annak a kis szótalan embernek a parányi két kezét egymásba téve, annak a -beszélni nem tudó ajkaira bizta az imáját: azt hitte így bizton felhat -az égbe: «óh boldogságos szűz anya, könyörögj érettünk!» - -A Péter belépett. - -Az arcza nyugodt, mozdulatlan volt a hű embernek; hanem a szemei tűzben -égtek: azok nem tudtak titkot tartani. - -– Mit mondott a férjem? Ön itt marad vele? - -– Azt parancsolta, hogy kisérjem a grófnőt haza. - -– Adott önnek valami utasítást? - -– Mára semmit. - -Ebből azt is lehetett érteni, hogy «holnapra talán». - -Jól van. Rendelje ön el, hogy fogjanak be a hintóba. - - - - -AZ ÖSSZEMÉRKŐZÉS. - -Kevés szó volt, a mit Lándory váltott Péterrel. - -– Kedves Péter. Te most haza kiséred a feleségemet. Én magam itt -maradok. Vedd magadhoz a Wertheimszekrényem kulcsait. Holnap délig, ha -magam nem érkezem haza, bizonyosan egy levelem fog érkezni a postán. -Akkor a kulcsaimat, a levéllel együtt átadod a nőmnek. - -Péternek az ajkán egy szótagtalan hang tört ki. Kezdete a zokogásnak. -Öklét a szájához szorítva visszafojtotta azt. - -Aztán Bertalan kezét ragadta meg, s azt szorítá görcsösen az ajkaihoz. - -– A végin vagyunk? rebegé suttogva. - -– Szót se szólj. - -– Nem maradhatnék itt, ön mellett? - -– Szükségtelen. Otthon kell lenned. - -– Oh az az «oroszlánvadász!» - -– Én is vagyok még valami! - -– Ha van Isten az égben! - -Ez volt a csendes döbörgés, a minek az értelmét a szomszéd szobában nem -vehették ki. - -Lándory felment egyenesen a kaszinóba. - -Ott találta, már ebéd után, az egész albisorai vadásztársaságot, közé -vegyülve a kolozsvári gentry notabilitásainak. - -Egy csoport közepett vitatkozott Lyonel élénken az erdélyi urakkal, a -nemzetiségi politika fölött folyt a vita. Lyonel élesen ócsárolta az -egész magyar kormánypolitikát, s zsarnoki elnyomásról dörgedelmezett. - -Lándory odalépett a vitatkozók közé, s félbeszakítá Lyonelt a beszédje -közepén. - -– Ugyan, édes Lyonel, ne szóljon ön bele a politikába, a mihez semmit -sem ért… - -– Ah! (Lyonel észre vette, hogy ez most szándékosan bele akar kötni.) -Hát okvetlenül regényirónak kell lenni az embernek, hogy a politikához -értsen? - -Lándoryt a háta mögött «regényirónak» csufolták, azért a nagy -munkájáért, mely előadási modorában eltért a szokott Pitaval-féle -kriminál előadásoktól. Ez tehát visszavágás volt. - -– Inkább regényirónak, mint regényhősnek. - -Ez még élesebb vágás volt. - -– Engem tart ön regényhősnek? kérdé Lyonel, elképedve. - -– Nem. Én önt semmiféle hősnek sem tartom. - -S azzal egyszerre hátat fordítva Lyonelnek, odaszólt az effendihez. - -– No hát itt vagyok, revancheot adni a minapi nagy vereségért. Ma -eltarokkozhatunk akár reggelig, nincsen asszony. - -– Nagyon jó lesz: Murczus, teríttesd föl a tarokkasztalt. Itt vagyunk -mind a négyen. - -– Alfréd meg itt lesz bibicznek. - -Néhány percz mulva Murczus visszajött a négy kártyával a kezében, a -melyek elhatározták sorshuzás útján, hogy ki melyik helyre ül. - -Legelőször is Lándorynak nyujtá a kártyákat, hogy huzzon belőlük. - -– Cœur ass. - -– A tükör alatt fogsz ülni. (Aztán odasugott a fülébe.) Lyonel felkéret -általam, hogy szavaidat magyarázd ki. - -Lándory visszadörmögött. - -– Semmi magyarázni valóm sincsen. - -Azzal a többiek is huztak. - -Effendinek jutott a pique dame, Horácznak az «excuse». - -– Ah, ti ketten lesztek az én szomszédaim». - -Azt is megértették. - -Azzal leültek a kártyaasztalhoz. - -Lándorynak kellett az osztást kezdeni. Tarokk a forhand. Az osztó -pauzál. - -Alfréd a háta mögött ült le, s odasugott a fülébe. - -– Minő fegyvert választasz? - -– Ha lehet, kardot. - -Alfréd eltávozott. - -A következő osztásnál Lándory volt a «játszó», megkontrázták. - -Alfréd visszajött s ismét odasugott neki. - -– Lyonel nem fogadja el a kardot. - -– No hát legyen pisztoly. Rekontra. - -S játszott remekül. Megnyerte harmincznégyben: «ezt így játszák a -magyarok!» - -– Ebben a kártyában egy be van repedve! Mondá az effendi. - -– Hozassunk újat. - -A míg azt elhozzák, a három játszótárs és Alfréd megállapítják a -föltételeket. - -«Háromszori golyóváltás: először 30, másodszor 25, harmadszor 20 -lépésről, az elsőnél 5, a másodiknál 4, a harmadiknál 3 lépés -közeledéssel. Lő előbb, a ki akar, az utóbb lövő barrierre parancsolhat. -Indulás reggel négy órakor, találkozás két órai távolban a -patak-malomnál, helyszín a fenyves». - -Az orvosokkal még ez órában kell beszélni. Pisztolyokról, kocsikról -Alfréd gondoskodik. - -Ez alatt meghozták a friss kártyákat, s tovább folyt a játék. - -Lándorynak megint őrült szerencséje volt! - -Ez rossz jel! Mondogatták magukban a társai. - -– Átkozott flegma! Dörmögé az effendi. Más ember ilyenkor a -végrendeletét siet megirni. - -Négy óra tájon abbahagyták a játékot, s egymás után tűntek el a -teremből. - -Mire megvirradt, künn voltak valamennyien a patak-malomnál. Onnan aztán -külömböző irányban elindulva, kiki a maga segédeivel és orvosával, az -erdő felé ballagának, megjelölve egy messze kimagasló, félszáraz -fenyőfát, mely a fiatal gesztből kimagaslott. Ott összejöttek -mindannyian. - -A mohos gyep tele volt érett áfonyával. - -– Milyen szép piros már az áfonya! Mondá Lándory az effendinek. - -– Az ám. De azért ne harapj a fűbe! - -A gyepes tért sűrű fiatal fenyőgeszt vette körül, melynek bozótjából a -fekete rigó füttyentései hangzottak fel, s a veresfejű harkály kopogása -a férges fenyőfa oldalán. - -Alfréd kimérte a lépéseket, egy-egy fehér zsebkendővel jelölve a -barrieret. - -– Kisértsük-e meg a kibékéltetést? Kérdezé Murczus. - -– Hagyjuk el a formaságokat. Felelt rá Bertalan. - -Azzal a két orvos letelepedett a vastag fenyőfa mögé, nekik nem -szükséges a párbaj lefolyását látni. A négy segéd pedig hozzáfogott a -pisztolyok megtöltéséhez. Két párt hoztak magukkal. Felvetett pénz -határozott, hogy melyikkel lőjenek? - -Azzal hozzáláttak a párbajtoiletthez. Mindegyik félnek, a saját segédei -gondosan eltávolítottak az öltözetéről minden kivillanót, a mi -czélpontul szolgálhat. Kabátjaikat állig begombolták, ingeik gallérját, -manchettejeiket begyürték, kezeikre fekete selyem keztyűket húztak. -Minden óvó rendszabály helyén volt itt, a hol az ellenesek mindegyike -remek lövő. A sötét fenyőgeszt háttere még nehezebbé tette a -czélbavételt. - -Végre megérte hát De L’Aisne Alfréd azt a rég előkészített pillanatot, a -melyben mind a két «emberét» egymással szemközt állíthatá. Akármelyik -marad fekve, az neki édes elégtétel. De hátha mind a kettő! Az volna -aztán «cum utile dulce» (együtt a hasznossal az édes). - -Lándorynak most sem dobogott jobban a szive, mint mikor a pusztai -rózsáért a rettegett ellenféllel szembeszállt. - -Hát a mit a «pusztai rózsáért» megtettünk, azt az «üvegházi liliomért» -is meg kell tenni. - -Ellenfelének az alakján nem volt semmi világos pont, a mit czélba -vehessen, de valami mégis kínálkozott. A Lyonel kezében felemelt -pisztoly csövének a villanása. Épen az volt a szándéka, hogy a kezét -lőjje meg. - -Alfréd kezével tapsolt, «előre». - -Lándory egy lépést sem tett, álltából lőtt, s a golyója épen Lyonel keze -fejét furta keresztül. - -Lyonel a lábához ejté a pisztolyt. - -– Tönkre van a kezem lőve! Mondá rekedt hangon az oldalt álló -segédeinek. - -Alfréd oda kiáltott: - -– Tudsz te balkézzel is lőni! Vedd fel a pisztolyt s lőjj vissza. - -– Igaz, mondá Lyonel, s felvette a balkezével az elejtett pisztolyt. - -– Parancsold a barrierre! - -Bertalan már a parancsszó előtt odalépett a fehér zsebkendőig. Ekkor -csak húsz lépés volt közöttük a távolság. - -És aztán nézett hidegvérrel az ellenfele szeme közé. Elnézte, hogy emeli -fel az lassan a fegyverét, a míg utoljára a pisztoly csöve egészen -eltünik, s csak a nyilásnak a karikája látszik. E perczben épen a -szemébe czéloznak. Egy percz mulva azonban az ellenfél mást látszik -gondolni, s kissé alább hajlítja a pisztolyt. Talán a szivét akarja -megtalálni vele. - -Az effendi már rákiáltott Lyonelre. - -– Nem szabad olyan sokáig czélozni! - -Abban a perczben eldördült a lövés. - -Olyan szokatlan erős dördülés volt az, mintha petárdát sütöttek volna -el. Bertalan hallotta az éles füttyöt, a mit a süvítő golyó támaszt, s -érzett valami lökést a mellén, s aztán valami égető surolást, végig fel -a válláig, de nem az kapta meg a figyelmét, hanem az a vad felordítás, a -a mit Lyonel hallatott, a ki e perczben egész füstfelleg közé volt -borítva. - -A mint a füst szétoszlott, a segédek bámulva látták, hogy Lándory áll -egyenesen a helyén, s Lyonel fekszik hanyatt az áfonyás gyepen. - -Csuda történt-e itt? Talán az a két kicsiny, imára összetett kéz -avatkozott be? - -Egyszerű a dolog. A pisztoly csövébe homok került, mikor azt Lyonel a -jobb kezéből kiejté, s ettől a fegyver szétszakadt, magát a lövészt -sebesítve meg jobban. - -Odarohantak hozzá, felemelték. Nem volt halott, (Alfréd nagy bánatára,) -hanem a balkeze is tönkre volt zúzva, a pisztolycsövének egy darabja a -homlokát érte és sebet ütött rajta, de a mi a legnagyobb kár, az, hogy a -szép deli arcznak az egyik oldala mind teliszóratott lőpor pontokkal, a -mik holtig ott öröködnek rajta. - -– Ördöngős rossz pisztolyok! Sopánkodék Alfréd. Nagyon megtöltötték -őket. - -Csak azután jutott eszébe az effendinek a saját ügyfelétől megkérdezni, -hogy hát ő vele nem történt-e valami? - -– Talált a golyó, de most nem érzek fájdalmat. - -A szétszakadt fegyverből kilőtt golyónak a röpte lomha, és még hozzá egy -gyöngyház gombba ütődött, azt kétfelé törte, s aztán átfurta a kabátot -és inget, s rézsutt felfutott a vállig, ott megtalálták feltser nélkül. - -Lándory testén nem maradt más nyoma a lövésnek, mint egy kék ütéshely s -egy vérző surlódás a bőr felszinén. - -Mind a két orvos siethetett Lyonel sebét bekötni. Annak a két kezén volt -hat seb, zúzott ujjak, a homlokán a hetedik. - -Lándory addig ott maradt, a míg Lyonel sebeit bekötözik. - -Akkor odajött hozzá Murczus s odahítta Lyonelhez. - -Már akkor azt feltették egy galyakból rögtönzött hordágyra. - -Gavallér ellenfelek a párbaj után néha kibékülnek. - -– No te engem legázoltál, mondá Lyonel, pedig hiszen te nem vagy a -kaffer bivaly! Hanem annyit mondhatok neked, hogy a feleséged olyan -tiszta ártatlan, mint a bibliai Zsuzsánna. Hogy a pokol tüze pusztítson -el valamennyi becsületes asszonyt! - - - - -VAGY, VAGY? - -Medea egész éjjel nem tudta lehunyni a szemét. Képzelete eléje hozta a -történendőket. Miért kellett ennek így bekövetkezni? - -Senkit sem tudott okolni, mint saját magát. - -– Miért egyezett bele, hogy Lyonelt elfogadja titokban, a férje tudta -nélkül? A jó szándék, az erős elhatározás, az üdvös czél mind nem menti -azt ki. Azért ez mégis egy végzetes tévedés marad, melyet önmaga sem -bocsáthat meg magának. - -Most már a megbánás késő. - -Tudta jól, hogy minő veszélybe kergette bele a férjét azzal, hogy -elmondta neki az anyjától hallott pletykát. Annak most nem maradt más -választása, mint a fejével neki menni annak az alaknak, a ki közte és a -felesége között áll. Az pedig halálos ellenfél. - -Olyan soká akart megvirradni. - -A kis leánya ott aludt az ágyában. Ma nem bizta azt a dajkára. Egész -éjjel annak az álmát őrizte. - -Csak most érezte, hogy mennyire szereti a férjét. - -Nagyon sokat sirt. - -Pedig lett volna mentsége is. Ez a csodálatos emberi alkat, a minél nem -tudni, hol végződik a test, hol kezdődik a lélek? Mi benne az állati -ösztön, mi a szellem akaratereje? - -Egy idő óta ismét boldog reményben érezte magát, ez állapotban a nő -ingerlékeny, izgatott, szeszélyes, kedélybeteg. Lehet-e neki -beszámítani, a mit ilyenkor tesz, mond, érez? Nem kell-e neki mindent -megbocsátani azért, hogy ezt az átokkal párosított Istenáldását keblébe -fogadta? - -A mint pitymallott, felöltözött, s felsietett a várkastély őrtornyába. -Onnan kilátás nyilt a messze vidékre. Felvitette magához azt a nagy -távcsövet, a melylyel a mult nyáron az ég csodáit együtt bámulák. Azon -keresztül kémlelte végig a hegyek közül alákanyaruló országutat. - -Ott az útfélen volt egy kőkereszt. - -Egyszer csak azt látta, hogy az erdő sűrűjéből egy emberalak jön elő, s -az a kereszt felé tart. - -A távcső olyan közel hozta hozzá az alakot, hogy ráismerhetett. Péter -volt. - -Mért jár ez korán reggel az erdőn? Hisz ő nem vadász. - -A szolga leül a feszület talapzatára s tenyerébe hajtva a fejét, ott -méláz mozdulatlanul. - -Úgy szeretne rákiáltani: «Mit méláz ön? Mire vár ott? Nem izent öntől -nekem valamit a férjem?» - -Majd fölkel az inas, s térdre bocsátkozik a feszület előtt és imádkozni -kezd, utoljára átöleli a keresztet és zokog. - -Kit sirat ott? Kiért imádkozik? - -Egyszer aztán neki iramodik, s elkezd nyargalni fel a hegynek, mint a ki -eszét veszté. Ez már lát valamit közeledni az országuton, a mit a -kanyarulat még eltakar Medea szemei elől. Az elé szalad a szolga. - -Most előbukkan, a mi elé sietett, a kocsi. - -Medea ráismer a kocsira, rá a benne ülőre. Bertalan maga hajtja a -lovakat. - -Mikor a Pétert eléri, megállítja a kocsit és leugrik az üléséből. - -Az inas odarohan hozzá, megragadja a kezét, összecsókolja azt és kaczag, -s a kalapját a levegőbe hajítja. - -A távcső még az arczkifejezést is láthatóvá teszi. - -Aztán a tenyereivel összetapogatja az urának a testét, nem történt-e -semmi baja? - -Bertalan szól hozzá valamit, a mire az visszafelel. - -Ha meg lehetne hallani, hogy mit beszélnek? - -Egyszer aztán mond valamit az úr a szolgájának, a mitől ennek az arcza -megvadul, az ökleivel üti a mellét, majd térdre bocsátkozik, s felemelt -három ujját az ég felé rázza, esküdözve és fejével mutatja, hogy az nem -igaz! - -Nem igaz, hogy valaki mérget kevert volna Lyonel italába, a saját -gyávasága volt a méreg! Ezt már érthette Medea, ha nem hallotta is. - -S erre az úr lehajol a szolgához és átölelve azt, megcsókolja annak az -orczáját. - -Az úr a szolga arczát! - -Akkor aztán a szolga megfordul s visszafut az erdőbe hanyatthomlok, -hegynek alá-felé. A kocsi lassabban haladhat a lejtőn, bekötött -kerékkel. - -Medea lement a toronyból a verandára, a hol a kocsival meg szoktak -állni. - -A kocsinál hamarabb megérkezett Péter. A gyaloguton megelőzte az urát. -Még arra is ráért, hogy pihenten jőjjön az asszonya elé. - -Medea ott állt egyedül a verandán, fehér reggeli pongyola köntösében. - -– Mi hir, Péter? - -A szolga alig bír szót kiejteni. - -– Az uram, megérkezett. - -És arra előveszi a sirás, nem bir magával, illik, nem illik? megfordul -és otthagyja az úrnőjét. - -Aztán becsörömpöl a kocsi az udvarra. Bertalan leszökik belőle, odadobva -a gyeplőt a kocsisnak. - -Medea, mint egy bűnbánó szent áll ott, lehajtott fejjel, s várja, hogy -mi fog vele történni? vajjon megöli-e? vajjon megszólítja-e? - -Az pedig három lépcsőt szökve rohan fel hozzája ragyogó orczával, s -odarántva a karjai közé a nőt, azt kiáltja neki, «nem hagylak elvenni -magamtól!» - -S úgy őleli, majd megfojtja. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Bertalan egy szót sem mondott el Deának mind abból, a mi az elmult órák -alatt történt. Ilyenről nem beszél a férj a felesége előtt. - -Másnap aztán mindent megtudhatott Medea a kolozsvári lapból. Le volt -abban írva az egész párbaj minden részleteivel. A párbaj indokául az -volt felhozva, hogy Lándory a sógorával a nemzetiségi politika fölött -zördült össze. - -Csak akkor rémült el Medea, mikor azt olvasá, hogy a férje is sebet -kapott. Elájult bele. - -Mikor életrehozták, odavonta magához a férje fejét. - -– Hol vagy megsebesítve? - -– Sehol. A golyó eltalált, de nem sebesített meg. Egy kis horzsolás az -egész. - -Dea odahozatta a kis leányát. - -– Tudod, ki fogta fel a golyót? – ez a két kis kéz itt! - -Bertalan már akkor gondoskodott róla, hogy azt a kabátját, a melyet a -golyó megtépett, elpusztítsák, Medea ne tudja meg a veszélyt, a melyben -ő forgott, soha. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ez után az esemény után következett egy csendes hét, a mi alatt a -zaklatott kedélynek ki lehetett pihenni magát. - -Egy hét mulva a kolozsvári látogatás után, ismét eljött Sidonia grófnő -Dorogmándra a leányához. - -Gyászba volt öltözve s nagyon meg is botránkozott rajta, hogy Medeát -koczkás pepitaszövet öltönyben találta. - -– Mit cselekedtél, te szerencsétlen asszony? – ezzel a szóval köszönte -be hozzá. - -– A mit te tanácsoltál, anyám. - -– Ah, én nem mondtam azt neked, hogy tálald ki egyszerre, egész -forrójában ezt a dolgot a férjednek. - -– De én nem tudtam azzal a tudattal élni, hogy a férjem gyáva és -alávaló. Ha félt, öljön meg, de ne tegyen csuffá. Szeretem, hogy -elmondtam azt neki, a mit tőled hallottam. Ő adott nekem arra egy olyan -választ, a miért a lábaihoz kellett volna borulnom. «Ha tudott volna -valamit abból, a mit ráfognak, a hajánál fogva hurczolta volna ki az -asszonyát a szobájából, a helyett, hogy magához közel ereszsze.» Ez a -szó engem össze is tört, de ujjá is alkotott. Elhiheted, hogy többet nem -fog a titkos lépcsőkön feljönni senki, ha egy angyal lenne is. Arra is -te birtál rá. Az Isten igazságos volt. Azt ejtette el, a ki bűnös. - -– Ne vétkezzél! Ne szidalmazd őt, a ki te miattad szenved. - -– Szenvedtem én többet ő miatta. - -– Két keze tönkre zúzva. - -– Nekem a szivem volt összetörve. - -– E drága szép arcz foltokkal teleszórva! - -– Hát az én lelkem foltjai olcsók? - -– Te egy szörnyeteg rabja vagy. Egy ezeregyéjszakai dzsiné, a ki az -áldozatát lánczra kötve tartja. - -– S azt akarod, hogy én meg az ezeregyéjszakai menyasszony legyek, a ki -a látogatói gyürüit zsinórra fűzi? - -– Az nagy külömbség. Lyonel mostohabátyád. A világ előtt semmi vád nem -érhet. - -– Elég, ha én ismerem őrjöngő szenvedélyét. Ha ráálltam, hogy egyszer -találkozzék velem, Isten a tanum! csak azért tettem, hogy a lelkére -beszéljek, hogy szünjön meg e szenvedélyével üldözni. - -– Most nincs szó szenvedélyről, csak szenvedésről. Ő sebesülten ül -karszékében, magával is tehetetlen. Egy köny, a mit sebeire ejtesz, -balzsam fog azokra lenni. Megtagadsz-e tőle egy könycseppet? - -– Én könyeimmel áztattam fejvánkosomat egy keserű éjszakán át miatta! -Nem tudtam imádkozni! Rettegtem az Istentől. Te azt nem tudod, hogy mit -szenvedtem én azon az éjszakán. - -– Azt jól mondod. Az én álmomat nem ronthatta el az a hír soha, hogy a -férjem párbajt vív miattam. Ezt nem tudom. - -– Ne értelmezd rosszra a szavamat. Én nem szólok rólad. Arra nincs -jogom. De én szeretem a férjemet. Ő engem megvédett, férfi, lovag módra. -Az életét tette fel értem. Azután megbocsátott. Másodszor nem fogok neki -alkalmat adni rá, hogy megbocsásson. - -– Hiszen nem tudja meg. Az én hintómon jösz. Egy sétakocsizás az egész. -Négy óra alatt oda vissza. Ő óhajt téged látni. Csak látni, csak egy -vigasztaló szavad hallani, csak a hüsítő kezedet érezni sebzett -homlokán, s aztán visszajöhetsz. Senki nem fogja tudni, hogy ott voltál. -Milyen nagyon szerettétek egymást, mikor gyermekek voltatok! - -E szónál megnyilt az ajtó s belépett Lándory. - -Nem üdvözölte Sidonia grófnőt. A feleségéhez beszélt. - -– Kedves Dea. Én téged arra kérlek, válaszsz kettőnk között. Vagy én -tőlem válsz meg örökre, vagy az anyádtól. - -Medea elámulva nézett a férjére, nem tudott mit mondani. - -Sidonia grófnő hamarább megtalálta a szavát. - -– Uram! Ezért az erélyért kezdem önt becsülni. - -– Hát hogy teljesen kiérdemeljem a grófnő becsülését, ismétlem a -kérdést, vagy én távozom el ez órában örökre, a soha vissza nem térésre, -a kastélyból, vagy Lis Blanc Sidonia grófnő? Rajtad függ az elhatározás. - -– Bertalan! Rebegé Medea, kezeit könyörgésre kulcsolva. - -– Engedek időt a megfontolásra. Ebéd idejéig gondolkozzál rajta. Ha azt -akarod, hogy én hagyjalak el, az megtörténhetik minden feltünés nélkül. -Otthon megválasztottak képviselőnek tudtomon kívül. A két pap, a ki a -politikai téren egymásnak kemény ellenfele volt, sok küzdelem után -megegyezett abban, hogy engem kiáltasson ki képviselőnek. A mandatumot -megküldték, rajtam áll, hogy elfogadjam, s akkor mehetek Budapestre, a -családomat falusi birtokán hagyva, a hogy százan mások. Senki sem fog -más indokot keresni. Azontúl egészen szabad vagy, nem fogom a rablánczod -végét. A leányomat nálad hagyom. S hogy annak a sorsát biztosítsam, -kezedbe teszem le azt az ötszázezer frankot, a mit a munkámért kaptam a -párisi kiadótól. Kezeld okosan, s neveld a leányodat szeretetben. Rólam -nem szükség neki tudni. Gondolkozzál azon, a mit mondtam. Ebéd idejéig -várok a válaszodra. Ha nem küldöd, megyek bucsú nélkül. - -Azzal megfordult és kiment, magára hagyva a két asszonyt. - -Medea kétségbeesve tördelte kezeit. - -– Anyám, én szeretem őt! - -– Akkor hivasd a cselédeidet, s dobasd ki innen az anyádat, mert én -innen, apád ősi kastélyából, egy «pékin» szemforgatása elől, önként ki -nem megyek. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Lándory gyorsan ment át a saját lakosztályába. Ott találta Pétert. - -– Málházd össze a holmiaimat. Lehet, hogy egy óra mulva mennem kell -Budapestre. A kocsis készen álljon. - -Péter szótlanul engedelmeskedett. - -Lándory felindultan járkált fel s alá szobájában, az ablaktól az ajtóig. -Majd nyugalmat erőszakolt a kedélyére s összeszedte az irattárát. - -Egyszer kinézett az ablakán, a honnan a kertbe lehetett látni. - -A dajka ott sétált, a kis gyermekkel a karján. - -– Soká maradunk Budapesten? – kérdezé Péter. - -– Én meglehet, hogy nagyon soká. - -Aztán eszébe jutott neki, hogy hiszen Péternek felesége van. - -– Te visszajöhetsz a feleségedhez. - -– Majd csak az urammal együtt. - -– De hátha én nem fogok visszajönni? - -– Akkor meg épen szükséges, hogy itt maradjon ennél a háznál «egy» Lidy -Carcasse! - -Péter kitalálta azt, a mit az ura gondol e perczben. - -S a mint ez ki volt találva, Lándory nem volt többé ura a keserű -indulatának. - -– Nem várom a határóra időt! Azonnal megyek! Eredj, fogass be rögtön! -Mit gondolkozik rajta? Neki rögtön kellett volna válaszolni! Nem -halogatom tovább! Vége van! - -Péter futott a rendeletet foganatosítani. - -Tíz percz mulva egy kocsi gördülése hallatszott az udvaron, s aztán a -felvonó hídon. - -Lidy Carcasse az úrnője szobájába lépett, kisírt szemmel. - -– Ki távozott el? – kérdezé Medea. - -– A Péter, – rebegé Lidy, a kinek természetesen az volt a főszemély. - -– A Péter? – kérdezé Medea elbámulva. - -– Igen. Az urával. Azt mondta, hosszú útra mennek. - -– A férjem is? - -– Az úr elébb a kertbe ment. Ott sétál a dajka a kicsinynyel. A kicsikét -megcsókolta s a dajkának adott tíz aranyat. Azután nem szólt semmit. - - - - -A BÜNHŐDÉS. - -Medea bénult kedélylyel rogyott le egy karszékbe. - -Éppen egy perczczel elébb azt mondta az anyjának: - -– Te hát maradj itten, az apám ősi kastélyában, én majd a férjemmel -elmegyek innen. - -És ő nem várta azt be. - -– Látod! – kiálta fel diadalmas arczczal Sidonia. – Így szeret! Elhágy! -S nem várja be a válaszodat. Még a saját maga által szabott időt sem -várja meg. Nem csak szeretettelen, de igaztalan is, és szószegő. - -Medea is érezte, hogy ez igaztalanság! - -És még ha igazsága volna is! Hát nem ő volt-e valaha, a ki azt mondá, -hogy a világ minden igazsága nem nyom annyit, mint egy virág himpora, a -miben szeretet lakik! - -Nem ő volt-e az, a ki azt mondta, hogy a szerelem egy tenger, a minek -fenekét nem találni! Hát a tenger is kiapadhat? - -Így elfutni, egy bucsúszó nélkül! - -– Majd visszajön! Attól ne félj! Ismerem én az ilyen raptusokat. - -Sidoniának szertelen jó kedve volt. - -– Hadd fusson hát a bolond! Egy hét mulva tudom, hogy visszajön. S ha -nem, hát nem. Tanulja meg, hogy nem ő találta fel a büszkeséget. Mi -menjünk ebédelni. Legalább ezt megvárhatta volna. - -Medea el volt keseredve. - -Elfutni az ebéd elől! Ez mégis kegyetlen, szándékos megbántás. Az egész -háznép előtt nyilvánossá tenni, hogy harag van a házastársak között! És -mikor e kiméletlenség nincs megérdemelve! Hiszen Medea nem egyezett bele -Sidonia kivánságába. Ellene mondott anyja meghívásának. Nem volt -szüksége a férjnek beavatkozni, ő magától is meg tudta óvni a -kötelességét. S most úgy bánik vele, mint egy megvetett nővel! Így terem -meg a pipacs a buza között. - -Ebéd után azt mondá Sidonia leányának. - -– Öltözzél hát feketébe. - -S Medea felvette a fekete ruháját. - -Sidonia hintaja be volt fogva, a két hölgy elhajtatott Albisóra felé. - -Medea azt hitte, hogy most már neki nem csak joga, hanem kötelessége -visszatromfolni. - -Hisz ez még nem hűtelenség! - -A mint a hintó a kastély park-útjáról kikerült az országútra, csaknem -összeütődött egy másik úti-hintóval, mely a rendes úton jött, két -telivér rézderes volt eléje fogva. Az valamivel elébbre volt, s így a -hintóban ülő arczát nem lehetett meglátni. - -– Kerüld el azt a kocsit, mondá Sidonia a kocsisának. A grófnő, mint -professionált lókedvelő, a legjobb ügetőket választotta ki magának s így -bizonyosra vette, hogy azt a másik kocsit a háta mögött hagyja. - -Hanem annak a másik fogatnak a kocsisa is becsületkérdést látszott -csinálni az előlmaradásból s nem engedte magát megelőztetni. Kisült, -hogy a rézderesek még jobb ügetők, mint a sárgák. Így ment az -ügetőverseny egy darabig az országúton, változó chanceokkal, míg -utóvégre a rézdereseknek sikerült a sárgákat nekimaneuverezni egy -szembejövő brassói társzekérnek, a mikor aztán Sidonia hintaja -határozott hátrányban maradt. Ekkor végre a grófnő, nehogy ők nyeljék -folyvást az előttük járó kocsinak a porát, azt parancsolá a kocsisának, -hogy engedje amazt messze előre futni. Így aztán az első hintó, a két -rézderessel, eltünt az első útkanyarulatnál a szemük elől. - -Sidoniát gyötörte a kiváncsiság, hogy vajjon kié lehet az a rézderes -fogat? Ő ezt soha sem látta semmi futtatásnál. Minden rangbeli lovat -ismert. - -A versenyfutásnak az lett az eredménye, hogy a rendes két órai útat öt -negyed alatt tették meg az albisorai kastélyig. - -Mikor az albisorai kastély udvarára behajtattak, már akkor a két -rézderest ott jártatta a kocsis, furcsa, tele szakállú, prémbekecses -alak. - -Sidonia kiváncsi volt megtudni tőle az urasága nevét, a ki szintén -idejött, s megszólította. - -A szakállas kocsis azt mondta neki, hogy «Zdrawdtvujtje Szudarinya.» -Muszka volt, egy szót sem tudott más nyelven. - -A két grófnő bement a kastélyba, azonban már az agancsos teremben eléjük -állt egy simaképű, frakkos inas, a ki nagy kézmorzsolás közben jelenté, -hogy a gróf úr most nem fogad el senkit. - -– Eredj! Jelentsd be neki, hogy Lis Blanc grófnő van itt, a leányával. - -Az inas a válla közé húzta a fejét s elhátrált. - -Kis idő mulva visszasasirozott, de a feje még mindig a válla közé volt -húzva, s a kezeit még mindig nem mosta meg eléggé. - -– Ezer bocsánatot, excellenz! De a gróf úr kegyelmességteket különösen -nem óhajtja elfogadni. - -– Mit? Nekem mersz ilyen izenetet hozni? Lódulj, majom! S azzal megkapva -a livrées madárijesztőt a könyökén, olyat lódított rajta, hogy az -féllábon tánczolt tova, s azzal berontott az ajtón a másik szobába. -Medea kívül maradt az agancsos teremben. - -Sidonia grófnőnek három szobán kellett keresztül hatolni, a míg a -negyedikben megtalálta a mostoha fiát. - -Az csakugyan szánalomra méltó állapotban volt ezuttal, a fejére egy -kötött hálósipka húzva, mely eltakarta a homlokán levő seb kötelékét, a -félarcza lőpor pontokkal pettyegetve. Karszékben ült, fehér flanel -kabátban, melynek az ujjai fel voltak hasítva, mind a két keze -bebugyolálva, s egy a nyakába kötött fekete kendőbe akasztva. Azonkívül -pedig dühös volt, mint egy borz. Szóhoz sem hagyta jutni a mostoháját. - -– Mit akarsz itten? Mit mászol az én hátamra mostan? Van én rajtam -valami nézni való? Én vagyok a tätovirozott ember, a kit mutogatnak egy -piczula belépti díjért? Még a leányodat is ide hoznád a nyakamra? Hogy -vitt volna benneteket az ördög, mielőtt összekerültem veletek. Szépen -jártam miattatok! Nyomorék lettem. Mehetek ezentúl bilétet szedni, -egyébre nem vagyok jó! Te édesgettél ide a medvevadászatra. No én -megkaptam a magam medvéjét. - -– Verje meg a mindenható az átkozottat, a ki így bánt veled! - -– No csak semmiképen ne szidalmazd a sógort előttem. Az egy igen derék, -psütt ficzkó! A mióta tönkre lőtt, nagyra becsülöm. Csak vidd vissza -hozzá a feleségét, köszönje meg, hogy olyan mennykő derék ura van. Mit -keres a te leányod itt én nálam? Hoztam el tőle valamit? - -– Csak egy szót akar neked mondani. - -– Süsse meg a szavát! Hisz annak az egy szavának a nyomorékja vagyok -most is. Ha bűnötök van, menjetek a paphoz, annak gyónjatok meg. - -– Te elutasítasz bennünket? - -– Híttalak én ide? Tudod, hogy «dög» vagyok! mulatni akartok velem? -Menjetek penitentiát tartani! - -Lyonel karszéke mögött egy spanyol fal volt felállítva. - -Sidonia grófnő éles hallását nem kerülte el, hogy azon spanyolfal mögött -valami női ruha suhog. - -– Te nálad valaki van, a ki miatt bennünket elutasítasz? - -– Hát hadd legyen! - -– Egy nő van nálad? - -– Igenis, egy szép nő. - -Sidonia grófnő egy lépést tett a spanyol fal felé, a mire az ott -rejtőzött alak egyszerre előjött búvhelyéből s szembe állt vele. - -Scilla volt. - -– Ah! Scilla kisasszony! – kiálta fel Sidonia s ökölre szorítva emelé -föl mind a két kezét. - -– Óvlak, hogy meg ne bántsd. A kisasszony az én jegyesem! - -– Micsodád? Te! - -– Mondtam már. A menyasszonyom. Nőül fogom venni. A mint a kezem -felszabadul, hogy neki nyujthatom. - -– Te álmodol! Hát elfeledted, hogy feleséged van? - -– De néha-néha jut eszembe. El fogok tőle válni. - -– Katholikus vagy. Úgy nem választanak el, hogy ujra megnősülhess. - -– Ki fogok térni. Unitáriussá leszek. Akkor elválasztanak. Az itt -Erdélyben nagyon könnyen megy. - -– Térj eszedre. Atyád végrendeletében gondoskodva lett róla, hogy hitet -ne változtathass! - -– Törődöm én a végrendeletekkel! - -Scilla közbeszólt. - -– Önök intézzék el egymás között a családi vitájukat, nekem ahhoz semmi -közöm. Hanem itt egy másik asszonyság is van még. Majd ahhoz lesz nekem -egy szavam. - -Azzal elhagyta Lyonel szobáját s átment az agancsos terembe, a hol Medea -hátramaradt. - -Medea ott állt egy ablakmélyedésben. Fekete öltöny volt rajta, -kalapjáról sűrű fekete fátyol az arcza fölé húzva. - -Scilla odalépett eléje. - -– Madame! Az én nevem Scilla kisasszony. Tagja vagyok a moszkvai -operaháznak, most Budapesten vendégszerepelek. Szabad kérdeznem, hogy -hát ön hol van szerződtetve s hol vendégszerepel? - -Medea a térdeit érezte megrogyni e megszólításra. Minden ereje elveszett -ezzel az alakkal szemben. - -Scilla folytatá. - -– Madame! A művészvilágban rossz genrenak tartják azt, a mit úgy -nevezünk «egymást kiszurni». Ön az én szerepemben akar föllépni. Pedig -önnek van szép szerepköre, madame. Van derék férje. Ismerem őt. Nekem -jóltevőm volt. Ha én mondhatnék ilyen férjet a magaménak, én azt -bálványomnak tartanám, megtiltanám a szememnek, hogy meglásson más -férfit, megtiltanám a nyelvemnek, hogy más férfihoz beszéljen. Önnek van -egy kedves kis gyermeke. Ha nekem adott volna ilyen kincset a sors, egy -óráig el nem hagynám magamtól, mellette henteregnék a földön, nem volnék -se nő, se művésznő, csak anya. Hát játszani osztogatja az ilyen -kincseket a sors? Mit tett ön a kezére bízott bálványával? Először -elfeledte, azután kijátszotta. Gúnyt űzött belőle! S utoljára -odakényszeríté, hogy az halálos párbajt vivjon meg az ön mostoha -testvérével. Két ilyen embert oda állított ön egymás ellenébe, s hogy -azt a másikat meg nem ölte a halálos golyó, azt csak egy véletlennek, -egy útbaesett gombháznak köszönheti. Abban a kagylóban több érzés volt, -mint az ön szivében. Tudott ön azon az éjszakán gyermekének arczára -nézni? Tudott ön imádkozni azon az éjszakán? - -Medeának az egész teste reszketett, a zsibbadás fogta el minden idegeit. -Ez a nő vas kézzel dult a belső zsigereiben. - -Scilla folytatá a torturázást. - -– És most még idejön! mint a ki a legüdvösebb dolgot kezdte meg, s most -be készül végezni. A férje tudtával jött ön ide? - -Medeára mint egy villámütés hatott ez a kérdés. - -– A férje engedelmével jött ön ide? ismétlé Scilla, még erősebb szóval. -Aztán nagyott kaczagott, «haha! milyen bolond kérdés!» Hát kérnek az -ilyenre engedelmet? Szabad ez! Ki tiltja meg? Senki. Én nem! Önnek épen -annyi joga van Páris almáját elnyerni, mint nekem. A nők vétkezése közös -szabadalom. Miért volna az csak a tánczosnők privilegiuma? No hát én -elfogadom a versenyt. Kezdjünk hozzá. A grófnő elég szép arra, hogy -győztes maradhasson. Idomai gyönyörüek. Büszkén leplezheti le bájait. Oh -azért a fátyolt fentarthatja az arczán, mint a hogy az indus bajadérek -teszik, a kik mikor meztelenül odadobják magukat a piacznak, az arczukat -lefátyolozzák, mert hát szemérmetesek akarnak maradni! - -Medea felvetette a fátyolt az arczáról. Olyan volt, mint egy alabástrom -szobor. - -S halkan rebegé: - -– Várom, hogy üssön ön még arczul is. Megérdemeltem. - -E szóra Scilla hátralépett s fejét meghajtva, összetette a két kezét a -keblén. Ez a szó «megérdemeltem!» keresztül húzta mind azt, a mit ő -mondott. - -A két nő közül most amaz volt a nagyobb, ő a kisebb. - -Csak nagy szünet után szólalt meg Scilla, halkan, tompa hangon. - -– Madame! Én le vagyok fegyverezve. Ön maradt a győztes. Szabad az út ön -előtt. Mehet, a melyik ajtón át tetszik. Akár erre be, akár amarra -kifelé. - -Medea e szavak után rohant «ki» a terem ajtaján, aztán végig a folyosón, -a tornáczon, a lépcsőkön. A ruháját felkapta térdig, hogy jobban -futhasson, nem bánta, látják-e? A hintóhoz rohant, felugrott, -belevetette magát, «gyorsan haza!» kiáltá a kocsisnak, a hintó -elvágtatott. - -Scilla utána nézett az ablakból, magában beszélve: - -– Szegény asszony! Kegyetlen voltam hozzá. Talán nem is érdemelte. De -meghasznál neki. Ennek nem lesz kedve másodszor a bajadére szerepét -eljátszani! - -Azzal visszatért Lyonel szobájába. - -Már akkor a mostoha anya és fia a legindulatosabb veszekedésben voltak, -Lyonel a bekötözött két kezével hadonászott, s a hálósipkát ledobta a -fejéről, úgy ugrált a szoba közepén. - -– Micsoda az? kiáltá rá Scilla, hát ki engedte meg önnek, hogy a -kötelékből kivegye a kezeit? Hát tarantellát tánczolnak együtt, vagy mi? -Ül le szépen? S rakja vissza a kezeit a burokba? Még a sipkáját is. Ejh! -A mint egy perczre elhagyom! Milyen rossz, szófogadatlan gyerek! - -Mikor aztán a kötelékeket helyreigazította Lyonel torzóján, akkor egy -naiv keresztbókot (knixet) csinált Sidonia grófnönek, egy senki más, -mint tánczosnő által producálható, impertinens nyájaskodással. - -– Grófnő. Én ugyan végtelenül büszke leszek rá és végtelenül -szerencsésnek érzem magamat, ha önt vendégül fogadhatom el «nálunk», -mentől hosszabb időre, ha azonban ön inkább óhajtana hazatérni, -rendelkezésére bocsátom a saját hintómat, miután Lándoryné asszonyság -már tovakocsizott, a nélkül, hogy az ön számára valami izenetet hagyott -volna hátra. - -– Az én saját hintómon! Kiálta fel, a comicummal határos dühvel Sidonia. - -– Azt hitte, hogy te itt maradsz. Ironiázott Lyonel. - -Erre összeszedte magát Sidonia grófnő, s előkelő megvetéssel nézett a -vállán keresztül Scillára. - -– Öntől sem szállást, sem kocsit nem fogadok el. Ha el akarok menni, -majd találok egy paraszt szekeret, egy szamár-talyigát, a mely elvisz. -Én «azon is» Lis-Blanc grófnő maradok. (Erre kitört a szivéből az -asszonyi harag.) De «te!» kimondhatatlan czímű némber! mezítláb fogsz -innen elfutni valaha! - -Scilla nagyott nevetett rá. - -– Mezítláb kezdtem, mezítláb végezhetem, nem vesztek vele semmit. - -Scilla szavának állt. - -Azt irta volt Lándorynak, «ha nagy lesz a veszély, én is ott leszek!» - -Ugyancsak «ott» volt! - - - - -A COLUMBUS TOJÁSA. - -Lyonel annyira helyreépült már, hogy a kezeit kibonthatták a -kötőlékeiből, a homlokán kapott seb is behegedt. Fekete kesztyüket -viselt, a miken a hiányzó ujjak ki voltak töltve vattával. - -Egy napon meglátogatta Alfréd, a ki még mindig Kolozsvárott időzött. -(Nagyon beleszeretett Erdélybe, – ha igaz.) - -– Nos hát hogy vagy? Tudod már a kezednek hasznát venni? - -– A hogy vesszük. A szivart a számba tudom tenni vele, s a levest is fel -tudom kanalazni. - -– Én tudok Londonban egy gépészt, a ki olyan műujjakat készít, hogy még -majd vadászhatol is. - -– Köszönöm szépen. - -– Hát irni tudsz-e már? - -– Talán bizony valami leirni valót hoztál a számomra? hogy üres óráimban -egy kis mellékkeresetem legyen? Az bizony nagyon jól fog esni, mert -Sidonia mama azt vette a fejébe, hogy semmi sem térít meg úgy az igaz -útra, mint ha az apanageomon túl nem küld semmi pénzt, ez pedig már két -esztendőre el van költve. - -– Hát hiszen épen azért jöttem hozzád, hogy rajtad is segítsek, meg -magamon is. - -– Az utóbbit nagyon elhiszem. - -– Tudod, hogy mit igértél, mikor vállalkoztam rá, hogy elkisérlek ebbe -az érdekes világrészbe? - -– Különös, hogy te olyan jól emlékezetedben tartottad. - -– Hogy a váltóadósságaimat kifizeted. Azok most megint lejártak, be is -vannak pörölve. Ujra alá kellene írni. Azért kérdeztem, hogy tudsz-e már -írni? - -– Én ehhez az igéretemhez föltételeket kötöttem. - -– Hát én azokat mind teljesítettem. Megigértem, hogy Medeával -összehozlak, titkos légyottot kapsz s ez alatt a férjet leszegezem egy -helybe. Megigértem, hogy Lándoryt pisztoly végére kerítem eléd. -Megtettem mind a kettőt. Ott voltál. Előtted volt az asszony is, a férfi -is. Hogy a pisztolyod hátrafelé sült el, arról én nem tehetek. Még ide a -helyedbe is eljött Medea, akkor meg kidobtad. - -– Mert most már Scilláért őrjöngök. Ah, ha te tudnád, hogy micsoda nő -az! - -– Ha én tudnám, hogy Scilla micsoda nő! Ez jól volt adva. Mintha nem az -ő finom szájacskája ette volna meg a chaussée d’Antini palotámat, meg a -chevreuxi uradalmamat. - -– Igen, de engemet szeret! - -– Az már más. Nekem csak szeretőm volt. Hanem hát most azt a bolondot -vette a fejébe, hogy tisztességes asszony akar lenni. Grófné, vagy -marquisné. Azon alul még egy krajczárt sem enged. - -– Én el is veszem. - -– Vennéd, ha lehetne. - -– Hát lehet. Megmondtam neki itt ezen a helyen. Sidonia mamán -jelenlétében. Lehetővé fogom tenni. Elválok a nőmtől. - -– Kifelejtettél a számításodból egy coefficienst. Azt, hogy Scilla nemes -lelkű leány. - -Erre mind a ketten kaczagtak. - -– Becsületemre mondom. Nem tudja a lelkére venni, hogy valamelyik -imádóját mezítlábra levetkőztesse. Engem is azért dobott ki a hajóból, -hogy a vízbe ne fuljak. Most már nincs is szüksége rá. Oroszországban -egész új aranybányákat nyitott meg. Azt mondják, hogy az egész orosz -hadi flotta az ő tengeröblében horgonyozott. Egyszer az orosz czár -nagyon megsajnálta az éhező montenegróiakat, s nagy summa pénzt -assignált a főemberének, hogy azért küldjön a pártfogolt hű -fajrokonoknak egy gálya rozsot. De sohse sütöttek abból lepényt a jámbor -csernagorczok. Mikor kérdezősködtek a gabonás hajó után, az volt rá a -válasz, hogy elsülyedt a «Scilla» örvényében. - -– Ez most a pénzre nem ád semmit. Neki név kell. - -– Hát’sz azt kaphat nálam. Nekem kettő is van. - -– A czimeres név kell neki. Tudom, hogy te hagynál választani. De jó -szerencse, hogy a mennyei gondviselés egy őriző angyalt rendelt a -számodra. A magas lelkű Lis Blanc grófnő meghozatta a papád -végrendeletének a másolatát, s azt kegyes volt Scillának megküldeni. S a -mint ez a nemes keblű leány abból megértette, hogy te rögtön elveszted -az egész örökségedet, a mint a katholikus hitből kitérsz, azt mondá: -«Nem! Ezt nem vehetem a lelkemre. Inkább kitépem a szivemből azt az -érzést Lyonel iránt, ha elvérzik is fájdalmában, de mezítlábos grófot -nem vezetek az oltár elé». Ez jó sakkhuzás volt. - -Lyonel káromkodni készült. - -– Hanem én tudok egy még jobbat, a mi egyszerre «sekk–sakk!» S a -királynét elveszem. - -– Hogyan? - -– Hát mondtam, «a királynét elveszem!» - -Arra összenéztek. Megértették egymást és elkezdtek kaczagni. - -Aztán együtt maradtak egész estig s kidolgozták az egész sakkfeladványt. -«Világos indul s harmadik huzásra mattot mond». - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Lis Blanc grófnő nem sokára egy tökéletes bocsánatkérő levelet kapott a -mostoha fiától. - -Lyonel elismerte illetlen magaviseletét. Hibáját az ördög -incselkedéseinek tulajdonítá. Varázsigézete alatt állt annak a női -dæmonnak, a kire most már iszonyattal gondol vissza. Álomnak véli, hogy -valaha ezt még nőül akarta venni. ✝✝✝ három kereszt jelölje a nevét a -kisértő rossz szellemnek. Kéri, hogy fogadtassék vissza Sidonia mama -hajdani kegyeibe. Esedezik, hogy bocsánata jeléül jöjjön le még egyszer -Albisorára. Vegye át a kastélyt, mint úrnő, a ki abban korlátlan -hatalommal intézkedik. Különben ő maga fog mezítláb, egy ingben, -szőrkötéllel a nyakán, Canossába zarándokolni stb. - -És Sidoniának oly nagy volt az elfogultsága kedvencze iránt, hogy rá -hagyta magát szedetni e bűnbánattal teljes levél tartalma által. Még az -nap sietett Albisorára Lyonelt meglátogatni. - -Bezzeg másforma fogadtatás várt most rá, mint a milyen a minapi volt. -Lovasfutár jelenté előre a közeledtét. Az egész oláhság ki volt rendelve -a kastély kapujába, hogy az érkező hintót vivátokkal, puskalövésekkel és -georgina bukétokkal fogadja. Az előcsarnokban glédába állítva várt a -cselédség, volt kézcsókolás elég. A lépcső alján várt reá Lyonel, salon -kabátban, a gomblyukába egy margerita tűzve, Sidonia kedvencz virága, és -mögötte három attiladolmányos uri ember, a kiket Lyonel egyenkint -bemutogat az anyjának: (a neveiket maga sem képes összehozni) tiszttartó -úr, fiskális úr, jegyző úr. - -– De micsoda nagy parádéval fogadnak itten engemet? Kérdezé Sidonia -grófnő, a ki a puskalövéseket különösen elengedte volna. - -– Az uradalom új földesasszonyát üdvözlik e hű emberek. Tudod, hiszen -értesítettelek, hogy én a nevemre írt albisorai uradalmat formaszerűen a -te nevedre kívánom átiratni, s a tulajdonjogot minden jogczímmel te rád -ruházom át. - -Sidonia meg volt hatva a fiui kegyeletnek e nagyszerű tanujele által. - -És azután Lyonel, karját nyujva Sidoniának, felvezeté őt a kastély -termeibe. Ott már az író-szobában el volt készítve minden a hivatalos -ténykedéshez. Az engedély okmány három felzetben megírva, bezsinórozva, -kellő bélyeggel ellátva. Azt a jelenlevő társaság előtt felolvasták. -Egészen rendben volt. Semmi kifogás ellene nem támasztatott. Lyonel -sajátkezűleg aláírta, kezének nyomoréksága miatt marokra fogva a tollat. -Azután a közjegyző írta alá, majd a tiszttartó és a fiskális, mint -tanuk, végre Sidonia grófnő. Ütöttek rá tömérdek pecsétet. Egy példány a -közjegyzőnél marad, egy a megye levéltárába lesz letéve, az eredetit -átadták Sidonia grófnőnek, a kinek az arcza ragyogott e perczben a -diadaltól. - -E hivatalos ténykedésre következett egy fényes lakoma, a miből nem -hiányzott a híres kolozsvári töltött káposzta, levelensült, az arany -galuska, a foghagymás felsár káposzta czikával és zöld -paprika-salátával, egy szóval mind az, a mivel a kegyetlen «thugok» a -vendégeiket agyon szokták fojtogatni, hozzá keresdi bor, a mely mellett -elbujhat minden rajnai! Leültek egy órakor az ebédhez, igaz magyar -szokás szerint, s felkeltek fél nyolczkor, ugyanazon szerint. Akkor már -sötétedni kezdett, s a vendég uraknak még messzi volt hazáig. - -Mikor végre magukra maradának, akkor azt mondá Sidonia Lyonelnek. - -– Ez mind igen szép volt édes fiam, hanem, már most szeretnék veled a -fődologról beszélni, a miért idejöttem. - -– Legyen szerencsém hozzád a szobámban, mondá Lyonel, a ki az egész ebéd -alatt nem ivott mást, mint forrásvizet, teljesen józan volt. Lehetett -vele okosan beszélni. - -– Arról a nőről kívánsz megnyugtató nyilatkozatot tőlem, ugy-e bár? -Kezdé Lyonel, midőn a szobájába érve, Sidoniát egy karszékkel -megkinálta. Minthogy a nevét egyikünk sem kívánja többé kimondani, -nevezzük őt a «Syrén»-nek. - -– Találó név. - -– Tehát tudd meg, hogy a mennyire szerettem eddig, annyira megvetem most -azt a teremtést. Itt a levél a mit hozzá írtam. Sajátkezüleg. Nagy -kínnal. Ökölre fogva a tollat. Nehéz lesz elolvasnod, majd elmondom a -tartalmát. «Közöttünk mindennek vége. Ön egy borzasztó jellem. Én -türelmes vagyok a szerelem minden botlásai iránt, de a szívtelenséget -elítélem. Azt, hogy ön amerikai petróleum királyokat, angol peereket és -orosz herczegeket tönkre tett, megbocsátom, de a mit legújabban -megtudtam önről, az önnek az alakját egyszerre a láthatáron alól -sülyeszti előttem. (Ugy-e, milyen erőteljes styl!) Megtudtam, hogy ön -egy ízben, egy egész gabonával terhelt hajót, mely az orosz czár kegyes -indulatából az éhező montenegrói népnek volt szánva, nem irtózott -elkaperezni. (Erős szó, de ideillik.) Ez qualificálhatatlan eljárás -volt! Ám merítette légyen ön ki a főurak aranybányáit, de elrabolni az -éhező szegények szájából az utolsó falatot, ez jezabelség. (E szót én -csináltam, ő rá illik.) Ez oly fekete szívre mutat, melyet Golkonda -minden gyémántjai sem fényesíthetnek meg. Én önt nem ismerem többé, s -jegygyűrűjét ezennel visszaküldöm. Éljen vígan! Lis Blanc Lyonel». Meg -vagy vele elégedve? Én ezt a levelet te nálad hagyom. Te küldd el a -Syrénnek. Ő holnapután tartja a búcsúelőadását Budapesten, legyen ez az -én búcsúszavam, a befejező üdvözlet hozzá. - -Sidonia grófnő egészen el volt érzékenyülve e levél tartalmától. Mégis -alapjában nemes szíve van ennek a Lyonelnek. - -A levélnek még egy utóirata is van. - -«Ne hogy azt mondja ön, hogy Lis Blanc Lyonel gróf önnek adósa maradt, -én, hogy az ön vétkét expiáljam, küldeni fogok az inségben hagyott -montenegróiaknak, mennyit irjak ide mamán? - -Sidonia meghőkölt. - -– Elég lesz ötezer forint. - -– Átkozott kevés egy országnak! Nálad van a pénz? - -– Épen annyi van nálam. - -– Dugd ide a zsebembe. - -– S azzal felmarkolta a tollat, s kiegészíté a levél végsorait e -szavakkal: - -… ötezer, számszerint 5000 frtokat osztr. ért. - -S azzal borítékba tette a levelet, lepecsételte s átadta Sidoniának. - -E szerint a grófnő teljes elégtételt kapott a rajta esett megbántásért, -ugyanazon a helyen, a hol a sérelem elkövetődött. - -Megcsókolta Lyonel homlokát. - -– Most már okos ember vagy. Remélem, hogy ilyen is fogsz maradni. - -– Oh én egészen megjöttem a világból, drága mamám. Huszonkét éves vagyok -csak és már nem áll előttem semmi a mi után vágyódjam. Én lemondok -végképen a világról, s a föld minden gyönyörűségeiről. - -– No, no, Lyonel, mit akarsz ezzel mondani? - -– Dönthetetlen elhatározásom, hogy belépek a maltai szent lovagrendbe. - -– Lyonel! - -– Igen. Harczoló szerzetes leszek, s áhítatos vezeklésben töltöm el -hátralévő napjaimat. - -– Lyonel! Te valami iszonyú galádságon töröd a fejedet! - -– Oh ne gyanusítsd kegyeletes missiomat. - -– Te maltai lovaggá akarsz lenni azért, hogy akkor az atyád végrendelete -szerint rögtön a kezedbe kapd az atyai birtokokat, s az én -gondnokságomtól megszabadulj. Akkor aztán De L’Aisne Alfréd elveszi -Scilla kisasszonyt, csinál belőle marquisnőt, s ti ketten, szép -egyetértésben megosztjátok egymással azt, a mit birtok! - -Lyonel nagyot kaczagott. - -– Oh, milyen nagy diplomata veszett el benned, drága szép mamám! Hogy ki -tudod találni az embereknek a legtitkosabb terveiket is! - -Sidonia grófnő a dühtől és ijedtségtől reszketve állt fel a karszékéből. -A fogai összevaczogtak. Most értette már meg, hogy milyen csuffá lett -téve. Megfosztva a Lis Blanc vagyon kezelésétől egyetlen hóbortos ötlet -által. Egy Megæra tekintetével nézett Lyonelre, s összeszorított fogai -közül azt mondta neki: - -«Raoul Ripaille!» - -* - -Pedig hát ez volt a «Columbus tojása». - - - - -AZ UTOLSÓ SZÓ. - -Szerteszét voltak már válva, ki-ki egymástól és mindannyi valamennyitől. - -Egy teljes év lefolyt, a nélkül, hogy akár személyesen, akár levélben, -jelezték volna egymásnak a világon létüket Sidonia, Medea és Bertalan. - -Pedig ez idő alatt valami olyan esemény is jött közbe, a mit érdemes -lett volna a családi krónikában feljegyezni. Deának fia született, a kit -egész Nagy-Enyedre kellett bevinni keresztelni, mert másutt nem találtak -kálvinista papot. Csak azért is, truczczból is Bertalannak keresztelték. -Medea nem invitált meg senkit a keresztelőre, sem a férjét, sem az -anyját. Úgy sem jött volna el egyik is. Mindegyik felbontatlanul küldte -volna vissza a levelét. - -Sidonia grófnőnek volt külömben a legreálisabb oka a haragtartásra Medea -ellenében. A többi mind csak tréfa. De hogy Medea elvitte az anyjának a -hintaját ama bosszuságteljes napon, s abba a kényszerű helyzetbe hozta a -grófnőt, hogy egy parasztszekéren, melyben kukoriczaszárból volt az -ülés, zötyögtesse magát hazáig, ez soha meg nem bocsátható. Sidonia -rögtön elcsapta a kocsisát, s Medea felfogadta. Még ez is hozzá! - -Medea e szerint igen csendesen élhette a napjait Dorogmándon. Senki sem -jött hozzá látogatóba. Volt, kivel mulasson: egy kis leánya, a ki már -beszélt, s egy kis fia, a ki még szopott. - -Egy késő őszi délután annál jobban meglepte Medeát, hogy egy hintó -gördült be a kastély udvarára, melyből Sidonia grófnőt látta leszállni. - -A grófnő tíz évet látszott vénülni egy esztendő alatt. Bottal járt. -Egyszer kificzamította a lábát, mikor a lovak elragadták s a hintóból -kiugrott. Azóta biczczentve jár. Medeával még ezt sem tudatta. - -Medea eléje sietett. Olyan hosszú idő óta nem látta az anyját, pedig -olyan közel voltak a kastélyaik. - -– Hagyd el! Hagyd el a kérdezősködést! Hogy mi baja a lábamnak? Az csak -hagyján. Sokkal nagyobb bajom van most. Azért jöttem hozzád. Nincs kivel -beszéljek róla. A mi elmult, elmult. Én is elfelejtettem, te is felejtsd -el. Óh az a Lyonel! - -– Megint róla akarsz beszélni? - -– Róla, a máglyára tenni való gazemberről! - -– Ah, most ez a czime? - -– Azt tudod, hogy maltai lovaggá tette magát? - -– Nem tudom. - -– Még tavaly. Csak azért tette, hogy a Lis Blanc birtokot a kezébe -kapja, mielőtt nagykorúvá lesz, s az én gyámságomat megszüntesse. A mint -aztán ezt megkapta, rögtön csinált egy praktikát De L’Aisne Alfréddel. -Annak átadta a dominiumait, magának biztosítva százötvenezer frank -élethosszig tartó járadékot. De L’Aisne viszont oltárhoz vezette Scilla -kisasszonyt, csinált belőle marquisnőt. Az új marquisnő elment -Moszkvába, s Lyonel, a maltai lovagok szent küldetésének tartotta utána -menni. Alfréd a birtokban maradt. S nekem az egész saját vagyonom ott -van beruházva a seigniersi birtokban, a párisi palotában. Aztán a -végrendeletben hagyományozott özvegyi évdíjamat sem fizetik. Most én -perelhetek e miatt De L’Aisne Alfréddel. Ki tudja érem-e a végét? - -– De hisz úgy tudom, hogy a mostoha fiad viszont te neked engedte át az -albisorai birtokot, a mit te az eladott gyémántok árából vettél. - -– Igen. De épen az volt a pokolbeli gazság, a mit ez a két szélhámos -velem elkövetett. Nekem engedte ám át az albisori birtokát Lyonel, de -azt nem mondta meg, hogy arra előbb kétszázezer forintnyi adósságot vett -fel, s azt be is tábláztatta. Most ezt a kétszázezer forintnyi összeget -követelik rajtam a hitelezők, s ha ki nem fizetem, kihuzzák alólam a -földet, elviszik a fejem fölül a házat. Nekem nem marad hátra más, mint -cyankalit innom. - -– De hiszen neked sok pénzed volt. - -– Elvesztettem a turfon. A ló-sport nem asszonynak való. A jockey-im -nagyon megcsaltak. Ha kifizetem a saját tartozásaimat, egy sou nélkül -maradok. - -– Ez bizony nagyon kellemetlen helyzet. - -– Kellemetlen helyzet? Nem azért jöttem én hozzád, hogy tőled -megtanuljam, hogy a helyzetem kellemetlen! Hanem hogy segíts ki a -zavaromból. - -– Én? Hogy segíthetnék én ezen a bajon? - -– Add kölcsön azt a kétszázezer forintot, a mivel a Lyonel hitelezőit -kielégítem. Nálad megvan az az összeg, a mit az az ember nálad hagyott. - -– Micsoda «ember?» - -– No hát, Lándory, no. - -– Úgy? A Lándory! Az nem az enyim. Az a Lándory leányának a pénze. - -– De te rendelkezel vele. - -Medea összeszedte egész erélyét. - -– Kedves mamám! Én azt az összeget, a mit Lándory munkájával, eszével -szerzett a gyermeke számára, a te Lyoneled adósságainak a kifizetésére -oda nem adom. - -– Meg tudnád ezt tagadni az édesanyádtól? - -– Már megtagadtam. - -– És engeded hogy engemet kiűzzenek a házamból az ég alá? - -– Az én házam nyitva előtted mindig, jőjj ide és lakjál itten. - -– Ahhoz nem szoktam, hogy magamon kívül más úrnőt ismerjek a háznál. - -– Légy te az úrnő: én leszek, a ki engedelmeskedik. - -– S te eltaszítasz engemet, az anyádat, egy emberért, a ki téged -csufosan elhagyott, megvetett? Te olyan szívtelen nő vagy, mint a milyen -szívtelen leány voltál gyermekkorod óta. - -Ettől a szótól túlcsordult a keserűség pohara. - -– Jól van, anyám. Hát beszéljünk egymásnak a szíveinkről, a hogy te -kivánod. Kezdjük el az én keresztelőm napján. Mennyire szerettek engem a -szülőim már a születésem órájában, azt megmondja a nevem. Ha az egész -bibliát felhányják nem találnak nevet a mely gyűlöletesebb legyen az -enyémnél. Neveztek volna el Delilának, Jezabelnek, Herodiásnak, nem -volnék úgy megbélyegezve, mint ezzel a névvel Medea, a mit ti -választottatok ki a számomra. Mások boldogan emlékeznek vissza az -édesanyai arczra, melyet bölcsőjük fölé láttak hajolni. Én nem láttam a -tiedet soha. Mikor már az eszemet bírtam, gyakran úgy tettem, mikor -ágyba fektettek, mintha alunnám s hallgattam, mit beszéltek fölöttem a -cselédek, a kikre bízva voltam: «csak ez ne született volna!» Azon -nőttem fel, hogy nekem nem kellett volna születnem. Hogy az én világra -jövetelem szerencsétlenség. Gyermek voltam, és nem játszottam soha. -Félve néztem a mások játékát, azt tudva, hogy azoknak szabad vígnak -lenni, mert azokat szeretik, engem gyűlölnek. Ha egy karácsonyfát -akartam látni, leszöktem a kapusnéhoz: az állított fel olyant a -gyermekei számára. Nekem nem hozott a Jézuska soha Istenajándékot. Hát -rászoktam arra az eszmére. Nekem ne ajándékozzon senki semmit, de én sem -adok senkinek ajándékba semmit. Aztán kolostorba küldtek. Rossz voltam, -tudom jól. Több büntetést kaptam egymagam, mint az egész leánysereg -összevéve. Nem akartam a hittanító szavait elhinni. Mindennap azt -hallottam, hogy nekem pokolra kell jutnom, másutt nincsen helyem. Aztán -kaptam egy új apát. Öreg ember volt, beteges. Őtet ápoltam. Nekem -panaszkodott. A gyermeknek. Aztán kaptam egy mostoha testvért, a kit te -szerettél, kényeztettél. Te biztattad, hogy szeressen engem. És én -bennem volt valami érzés, a mi iszonyattal töltött el, a mikor te azt -mondtad, hogy csókoljuk meg egymást. Aztán magára hagytuk az öreg -embert. Te adtál nekem pompás ruhákat, s bevezettél a fényes világba, a -hol azt tanultam, hogy vagy minden embert meg kell vetnem, vagy saját -magamat. Ekkor az öreg ember meghalt. Nagy zavar lett a családban az -örökség miatt. Ezt a nagy zürzavart kiegyenlítettétek szépen azzal, hogy -engem dobtatok oda áldozatnak. Hozzáadtál engem egy félemberhez, a kinek -a teste állat, a lelke ördög, de nyomorult mind a kettő; a ki ellen a -menyegzőm éjszakáján úgy kellett magam védelmeznem, mint a pápua -leánynak, az erdőben rátámadó pávián ellen. S mikor ettől megszabadultam -s végre elém hozott a sors egy férfit, a ki egész ember: becsületes -szív, tiszta lélek, csupa szeretet, s ez az ember engem megszánt, -megszeretett, magához emelt, akkor te mindent elkövettél, hogy ezt az -embert meggyalázd, elkeserítsd, hogy engem nyomorulttá tégy. Belevittél -a kisértetekbe. S mikor megszabadultam csoda által, tisztán, ismét -beletaszítottál a sárba. És azt, a ki fölemelt, megtisztított, a halál -elé állítottad, rákényszerítetted, hogy magát és becsületét gyilkoló -kézzel védelmezze, s mikor az nekem minden büneimért megbocsátott, akkor -elüldözted tőlem, élő férjnek özvegyévé tettél. De mindezt -megbocsátottam neked. Hanem azt a perczet, a melyben ama bajadére velem -szembe állva, azt mondá nekem: «egyenlők vagyunk, ön is olyan mint én!» -hogy ezt a pillanatot megszerezted nekem, hogy ezt megérdemeltetted -velem, azt nem felejtem el neked soha! Ez van a szivemben! Már most -tudod. De mert világra hoztál, ebben a kastélyban, ezért a nagy -tartozásomért, itt hagyom neked ezt a világot. Légy te e kastélyban az -úrnő! Én majd ölembe veszem a két porontyomat. Valahol majd csak találok -menedéket. - -Sidonia egy üdvözlő szó nélkül hagyta el a leányát. - -Nem akarta elhinni, hogy ez az ő arczképe, a mit Medea eléje tartott. -Azt hitte, a tükör a hibás. - -Lándoryt átkozta magában, a gonosz varázslót, a ki így el tudta bűvölni -a leányát. Ezt az engedelmes leányt, a ki mindig azt tette, a mit az -anyja parancsolt neki. - -Az ajánlott alamizsnát nem fogja tőle elfogadni. - -Még voltak halavány reménységei. - -Háromfelé is elkötötte a sorsát. - -Mielőtt arra a nehéz lépésre szánta volna el magát, hogy a leányához -forduljon segélyért, előbb a párisi ügyvédét bizta meg, hogy ajánljon -egyességet De L’Aisne Alfrédnek. Ő, okiratokkal bebizonyíthatólag, -hétszázötven ezer frankot ruházott be a seigniersi uradalomba, s a -párizsi palota átalakítására, a képtárra. Ezt a jogos követelését -elengedi neki, ha a marquis viszont elvállalja a Lyonel adósságait, a -melyek az albisorai birtokra lettek betáblázva. Ha erre nem áll rá, ő -birói zárt fog kérni a Lyonel vitalitiuma ellen. - -A másik vállalata az volt, hogy megszerezte az utolsó pénzén a -longchampsi győztes paripát, a Gladiateurt, s átküldte Angliába a Derby -versenyre. Ismerve a nevezett paripákat, bizonyos volt felőle, hogy a -nagy díjat ő nyeri meg. Akkor a paripát is eladva nyereséggel, legalább -egy időre segít a pénzzavarán. - -A harmadik vállalkozása már csakugyan határos volt a kétségbeeséssel. -Annyira megalázta dölyfös lelkét, hogy levelet irt Moszkvába, De L’Aisne -Alfrédnének! A Scillának! Apellált a marquisnő «nemes» szivére. Neki -csak egy szavába kerül, hogy Alfrédet és Lyonelt rábirja az általuk -felvett adósság elvállalására, lerajzolta előtte a zavart, a melybe -juttatták. Biztosra vette, hogy ez önmegalázás által az egykori -tánczosnőt egészen meg fogja hódítani. - -Mikor aztán a Medeával történt szakítás után visszatért az albisori -kastélyba, egész halom levelet talált az iróasztalán. Azokat a -czímeikről megtekintve, nagy hirtelen osztályozta. Négy vagy öt Bécsből -volt keltezve, ezeket félre dobta, fel sem bontá. Tudta olvasatlan, hogy -mit tartalmaznak. Exekuczióval fenyegető hitelezők billet doux-jai. Kár -az időért, a mit az ember az elolvasásukra fordít. Ellenben nagyon -megörült a londoni keletet mutató levélnek, egy másikon már messziről -megismerte párizsi ügyvédjének a lapidaris irását, a harmadik levél -Moszkvából jött, orosz felirással, s ebben, a fogásáról itélve, a -papiron kívül egyébnek is kellett lenni. - -Legelébb is a londoni levelet szakítá fel. - -Hiob hir volt benne! A Gladiateurt leverte egy ismeretlen nevű magyar -paripa a kisbéri ménesből. A grófnő annyit veszített a fogadásokon, hogy -ha most rögtön eladja a versenyparipáját, annak az ára épen fel fog -azokra menni. - -Ez kemény csapás volt! - -Következett a párizsi levél. Az ügyvéd hosszasan értesíté a grófnőt a -hivatalos eljárásáról. De L’Aisne Alfréd a grófnő beruházásaival szemben -azzal a követeléssel áll elő, hogy ő meg adjon számot az eladott Lis -Blanc gyémántokról, a mik hozzáértők becslése szerint, megértek -nyolczszázezer frankot, s a miknek az eladására nem is volt a grófnő -felhatalmazva. A mi a végrendeletben hagyományozott özvegyi évdíjat -illeti, erre nézve De L’Aisne marquisnak az a nézete, hogy azzal az -általános örökös, Lis Blanc Lyonel tartozik. De L’Aisne Alfréd csak -annak a vásárlója, s az ő szerződésében ez a teher nincs fölvéve. Tehát -ezzel a követeléssel forduljon Lyonelhez. Ebből nagyon kellemetlen per -lesz. Szeretné, ha más ügyvédet választana a grófnő. - -Kezdett vele a világ körben tánczolni. Ez a remény is meghiúsult. - -Most már félve nyúlt a harmadik levélhez, a moszkvaihoz. - -Az ollóval kellett felmetszeni, mert ugyancsak le volt kötözve és -pecsételve. - -A tartalmát nagyon könnyű volt elolvasni. Irás nem volt benne semmi, -hanem egypár remekül hímzett, finom selyem harisnya! No hogy ne legyen -kénytelen az ember «mezítláb elszaladni» ebből a kastélyból. - -Ez az affront végső dühbe hozta. - -Látta, hogy a kihez csak fordul a panaszával, az mind kigúnyolja. Senki -sem érez iránta irgalmat. Mindenki azt mondja: «úgy kell neki!» - -– No hát legyen egészen «úgy!» - -Egy idő óta fényképezéssel foglalkozott. - -Hallotta egykor Traumhold bankár történetéből, hogy azt a szolgája azzal -a cyankálival mérgezte meg, melyet a leánya a fényképek előállításához -használt. - -Erre gondolt, mikor azt a csendes mulatságot megszerezte magának. - -Előkereste a fényképészeti szerek közül azt a fekete üvegcsét. Aztán -töltött magának vizet egy ezüst pohárba. Az üveg tartalmát betölté, s -betakarta a kehely ezüst fedelével. Azt hallotta, hogy a méreg veszti a -hatását a napfényen. - -Hagyta azt magában elolvadni. - -Mindent tulélhet az ember, csak azt nem, ha kinevetik. - -Hát megsiratni fogja-e valaki? - -Senki. - -Hallhatta elégszer, mikor a high life-nak egy-egy hirhedett alakja, a -kártyán, a turfon vesztett összegek miatt, az életét oltotta ki, hogy -mit mondott fölötte az egész világ? Azok, a kik vele együtt mulattak, a -kik belevitték, a kik a köntösén megosztoztak! Ő rá is épen olyan -«búcsuztató» vár. - -«Nem lehetett rajta segíteni! Bolond volt!» - -Minden ember kiszedi a fényképalbumából az arczmását, s eldugja, hogy ne -lássa többé. A ki a nevét kiejti, előre bocsátja ezt a szót, «szegény -bolond». Ez az ő «titulusuk». - -Csak egyféle emberfaj sír fölötte. A hitelező. De az is csak az -«akczept»-jét siratja. Ezek azok az örökösök, a kik nem nevetnek! - -Eszébe jutott, hogy ilyen megfordított örökösök levelei most is hevernek -az asztalán. - -Meg akarta magának szerezni azt az utolsó mulatságot, hogy ezeknek a -fenevadaknak az acsarkodásában gyönyörködjék! Hogyan fenyegetőznek, hogy -készülnek üldözni. Haha! Milyen fintor pofákat fognak majd vágni, mikor -becsapja az orruk előtt az ajtót: «no hát jőjjetek utánam!» - -A méreg szépen olvadozott már az ezüst pohárban. Nehéz, vérfagyasztó -illata az egész szobában érezhető volt. - -A mint egyikét a kezébe akadt leveleknek felbontá Sidonia s elkezdte a -tartalmát olvasni, bámulva tekinte szét maga körül. Azt hitte: álmodik. -Újra elolvasta. A szemei elkezdtek ragyogni; az arczát őrjöngéshez -hasonló mosolygás derengeté. A levél reszketett a kezei között. Felkapta -a méregpoharat s a nyitott ablakon át kiönté annak tartalmát. - -És azután, arczát az ég felé emelve, azt a levelet kebléhez szorítá mind -a két kezével. Más ember azt mondta volna: «van Isten az égben!» ő azt -rebegé: «van még ember a földön!» - -S azzal térdre esve, a mellét megüté az öklével. - -«Miserere mei Domine! Mea culpa, mea culpa, oh mea maxima culpa! - -Pedig oltárkép sem volt előtte, – sem közönség, a ki látja. - -* - -Lándorynak elég dolga volt a képviselői pályán. A kiről megtudják az -országban, hogy dolgozni tud, az biztosítva van az unatkozás ellen. Alig -volt ideje nagy néha a jószágára kirándulni. Azt sem örömest tette. -Mindenütt beszélő üresség fogadta. Fájó emlékek. - -A Godivának tett fogadása rég be lett váltva: Traumhold nevét áldották -az árvák. - -A Svábhegyen vett magának egy kis villát; abban töltötte az idejét, a mi -a bizottságok üléseiből fenmaradt. Ott laktak ketten, Péterrel; a míg -csak a hó le nem esett. - -Egy este, mikor megérkezett a villájába: tüzet látott konyhájában égni. - -Ki főz itt vacsorát? Péternek nem kenyere a szakácsság. - -A ki a tűzhely előtt állt, s valamit kavargatott egy serpenyőben, az -volt a Lidy Carcasse. - -Bertalannak nagyot dobbant a szive. - -– Maga itt van, Lidy? Mit főz? - -– Gyermekpépet. - -Bertalan nem kérdezett többet. Futott a konyhából a szobába. - -Az asztal mellett látott egy nőt ülni, a ki csücskés pohárból itatgatott -egy kis porontyot az ölében. - -Nem is lépett, csak úgy odaesett melléjük; két karjával átölelve mind a -kettőt. - -– Nem versz ki bennünket? – kérdezé az a nő. - -Hány csók volt elég erre megfelelni? - -Medea nem akart belőle magának: csak «ezt, ezt!» - -– Hát a másik hol van? - -Azt már lefektették az apja ágyába: elálmosodott; de ez az egyik ugyan -protestáló kedvében volt: a kis kurucz! nem hiába fiú: követelte a maga -jussait, nem hagyta magát szép szavakkal elámíttatni! úgy lármázott, úgy -kiabált s czibálta annak az odakerült embernek a szakállát. - -– Te nem is tudtad, hogy mi a világra jöttünk. - -– Tudtam mindent. Lidy minden nap levelet írt az urának, a jó Péternek. - -– Hát a Lidynek férje a Péter? - -– A mióta csak a házunkhoz került. - -– S nekem azt mondták, hogy… (Nem fejezte be, a mit mondani akart, -másfelé fordítá a szót) és ők el tudtak lenni egymástól távol, olyan -hosszú ideig! - -Két nagy könycsepp gyűlt a nőnek a szemébe. - -Lándory lecsókolta azokat. - -S többet aztán nem beszéltek arról, a mi elmult ama «hosszú idő» alatt. - -– Megváltoztam nagyon ugy-e? rám sem ismersz? – kérdezé Dea, mikor végre -kielégítve a kisebbik Bertalant, egészen a férjeé lehetett. - -– Akár újra megesküdjem veled. - -A Lidy tűzről pattant menyecske volt, nagy hirtelen vacsorát főzött -mindannyiuk számára; a házastársak egy tálból ehettek ismét: ideben és -odakin. - -Medea arczán nem látszott más, mint boldogság. - -– De még is volt valami komor vonal a két szemöld között, a mi egy -elmulni nem akaró gondot jelzett. Bertalan addig kereste, a míg -kitalálta. - -Mikor már elteltek a maguk örömével, azt mondá a nejének: - -– Nem szólsz az anyádról? - -– Nem. – Az a redő a homlokon még mélyebbre húzódott. - -– Hát majd én beszélek róla. Szegény Sidonia grófnőnek a birtokát Lyonel -nagyon megterhelte adóssággal. A hitelezők már elakarták -kótyavetyéltetni az albisorai kastélyát. Én jókor megtudtam a dolgot, s -segítettem a baján. Megkapta a kétszázezer forintot. - -– Hol vetted e pénzt? – Kérdé elbámulva Medea. Hiszen még nálam van! - -– Boldogult első nőmnek, Godivának volt egy életbiztosítása, a mit én -soha sem vettem föl; azt mondtam, hogy majd ha egyszer akad egy olyan -ember, a hozzám tartozókból, a ki nagyon rá lesz szorulva: annak által -adom. Ő lett olyan ember. Én az ügynökömet úgy biztam meg, hogy az -Assicurazioni Generalitól kifizetett összeget úgy adja át Sidonia -grófnőnek, mint a «katholikus bank» kölcsönét, melyet «két» száztóli -kamatra osztogatnak; ne tudja meg, hogy tőlem jön az a pénz. Így el lett -az fogadva, s most már Sidonia nyugton lehet; nem háborgatja az utolsó -menhelyén senki. - -Az a ráncz eltűnt a homlokról végkép. - -Bertalan nevetni kezdett. - -– De ezuttal nem sikerült egészen a csel. Nézd ezt a levelet. Ma kaptam -azt az anyádtól. - -– Az anyám írt te neked? - -– Olvasd el. - -Medea mohón nyitá fel a levelet, s bámulva olvasá. - -«Nagyon tisztelt uram. - -«Ezuttal én vagyok a gondolatolvasó, én találom ki az ön titkos -gondolatjait. A pénz, mely nagy veszedelmemből kimentett, nem származik -semmi katholikus bank pénztárából, hanem öntől. Ezt a felfedezést nem -azért közlöm önnel, mintha a két perczent kamatot is el akarnám -szédelegni. Fizetem pontosan. Csak azt nem birom megérteni, hogy -mehetett az olyan gyorsan? Holott én csak negyednapja beszéltem erről a -leányommal, s ő akkor az én kérésemet categorice visszautasította. -Megtagadta tőlem, hogy az ön tőkepénzét nekem általadja. Ezt nem birom -összehozni. Fogadja köszönetemet. - -Sidonia.» - -– Te visszautasítottad az anyádat én értem? – szólt Bertalan gyöngéd -érzelemmel. - -– Ezt egy évvel hamarább is tehettem volna; ugy-e? - -A levélnek még utóirata is volt. - -«Mihelyt Medeával legközelebb összejövök (most egyhamar nem érek rá, -millió a dolgom) azonnal proponálni fogom neki, hogy igyekezzék önnel -kibékülni. Én azonban távol maradok önöktől örökre, a mivel úgy hiszem, -legőszintébb hálámat tanusítom ön iránt». - -Medea nem várt, a míg ezt proponálni fogja neki az anyja. - -Aztán volt miről beszélniök egyéb. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap reggel azt mondá Bertalan Deának: - -– Én most bemegyek az országházba s kérek magamnak egy havi -szabadságidőt, s majd az alatt együtt elmegyünk barátfalvi otthonunkba. - -– De azt csak nem hozhatod fel indokul, hogy a feleséged megérkezett. - -– Nem! Nem! Azon nagyot nevetne a tisztelt ház. A választóimnak még nem -tartottam «beszámoló beszédet.» - -– Azt majd én is meghallgatom. - -– Délre visszajövök. Addig hagyok neked itten valami olvasmányt, hogy el -ne undd magad. A mint egy levelet elolvastál belőle, vesd a tűzbe. Neked -egyedül van ehez jogod. - -S átadta a nejének Lis Blanc gróf «revelations»-jait. - -Mikor visszaérkezett az országházból, a nő akkor dobta a kandalló tüzébe -az utolsó lapot. - -Aztán oda vonta a férje fejét a keblére, s nézett hosszasan, sokáig -annak a tengerkék, biztató szelíd szemeibe. Bámulta őt. - -– Te ezt tudtad mind! És mégis el mertél engem venni! - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Ez a jelenet is meg van örökítve ama rémnapok szomorú -krónikáiban. - -J. M.] - -[Footnote 2: Akkoriban a szinpadi figuransnők elnevezése.] - -[Footnote 3: A franczia nem mond «frakk»-ot soha.] - - - - -TARTALOM. - -II. KÖTET. - - Raoul Ripaille 1 - Még csodadoktor is! 23 - A «szükséges semmi» 29 - Lidy Carcasse 40 - De L’aisne Alfréd 45 - Scilla 61 - A pusztai rózsa 82 - Gyors fordulatok 96 - A kelengye 115 - A nagy titok 124 - Az agancskiállítás 141 - Hermione 149 - A dorogmándi kastélyban 164 - «Belle Alliance» 170 - Az asszonyok eszményképe 178 - «Imádlak!» 188 - A kigyófogak 193 - Az összemérkőzés 201 - Vagy, vagy? 208 - A bünhődés 215 - A Columbus tojása 223 - Az utolsó szó 230 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -41 |ínkább |inkább - -92 |agyon. |agyon.» - -94 |mégís csak |mégis csak - -184 |On cholerában |Ön cholerában - -208 |hgy mennyire |hogy mennyire - -214 |késégbeesve |kétségbeesve] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LÉLEKIDOMÁR (2. RÉSZ) *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/64709-0.zip b/old/64709-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 13ef049..0000000 --- a/old/64709-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/64709-h.zip b/old/64709-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 1b746a6..0000000 --- a/old/64709-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/64709-h/64709-h.htm b/old/64709-h/64709-h.htm deleted file mode 100644 index 6e71c50..0000000 --- a/old/64709-h/64709-h.htm +++ /dev/null @@ -1,8769 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of A lélekidomár (2. rész) by -Mór Jókai</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - -<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of A lélekidomár (2. rész), by Mór Jókai</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> - -<table style='min-width:0; padding:0; margin-left:0; border-collapse:collapse'> - <tr><td>Title:</td><td>A lélekidomár (2. rész)</td></tr> - <tr><td></td><td>Regény</td></tr> -</table> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Mór Jókai</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: March 05, 2021 [eBook #64709]</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div> - -<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</div> - -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LÉLEKIDOMÁR (2. RÉSZ) ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_243">243</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR<br /> -ÖSSZES MŰVEI</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">NEMZETI KIADÁS</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">LXXVIII. KÖTET</span></p> -<p class="center"><span class="caption">A LÉLEKIDOMÁR. -II.</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1897</span></p> -<hr class="chap" /> -<h1>A LÉLEKIDOMÁR</h1> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">REGÉNY</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">JÓKAI MÓR</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">II. RÉSZ</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -TULAJDONA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1897</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h2>RAOUL RIPAILLE.</h2> -<p>Sidonia grófnő meghitta Lándoryt theára. Még csak éjfél volt az -idő, s az éjszaka csak két óra után kezdődik.</p> -<p>A theát a grófnő boudoirjában szolgálták fel. Az ő lakosztálya -mind abban az állapotban volt, a melyben itt hagyta, midőn a -férjétől külön vált. A butorokban azóta a divat változott ugyan; de -falusi kastélyban épen az ódon a stylszerű. A Gobelin szőnyeg pedig -mindig elegáns marad, a míg a földön emberek, azaz, hogy urak -lesznek.</p> -<p>A hölgyeknek nem kellett a theához más toilettet venniök, ez -évben fekete volt a divat szine Francziaországban.</p> -<p>Mikor Lándory belépett a boudoirba, Sidonia eléje sietett s -kezet szorított vele, aztán odafordulva Medeához, azt mondá a -leányának:</p> -<p>– Te nem is tudod, mennyi jót tett Lándory úr a mi -házunkkal.</p> -<p>– Hallottam, szólt Medea.</p> -<p>– Csak azt, a mit mindenki tud. De a mit én tudok, azt nem. Ő -mentette meg Lyonel bátyádat a legiszonyúbb balsorstól.</p> -<p>Medea az anyjára bámult.</p> -<p>– Lyonelt? Hát hogy lehet az? Hát nem fogták el Lyonelt -Avricourtnál?</p> -<p>– Fájdalom, hogy nem érte az a dicsőség. Ez a hir csak a te -megnyugtatásodra volt kigondolva. Lyonel nem szolgált a háború -alatt a franczia hadseregnél; hanem annál szomorúbb hirt szerze -magának a commune harczaiban. Az ő neve Raoul Ripaille.</p> -<p>Medea elszörnyedve lépett hátra. <span class="pagenum"><a name= -"Page_2" id="Page_2">-2-</a></span></p> -<p>– Raoul Ripaille! A kit úgy átkozott mindenki az -asztalunknál!</p> -<p>– Nem tudták, hogy ő az én mostoha fiam.</p> -<p>– De a marquis; midőn a távollevő Lyonelért poharat emelt…</p> -<p>– Az tudta, hogy ő Raoul Ripaille.</p> -<p>Medeának az arczán az az extaticus undor kifejezése vett erőt, -mely az ideges embereket szokta meglepni az ingadozó hajón. Talán, -ha egy cseppet megivott volna abból a szájáig emelt pohárból, e -perczben el nem maradt volna a katasztrófa.</p> -<p>– Ez az idegen úr, monda Sidonia grófnő, közbenjárt a mellett, a -kit mindenki üldöz, átkoz, halálra itél és elfordította róla a -meggyalázó büntetést; Lyonel meg van szabadítva, s azt egyesegyedül -ez úrnak köszönhetjük.</p> -<p>Medea arczvonásainak sajátszerű szoktatásuk lehet a köszönet -kifejezéséhez: más ember így néz, ha fél, ha gyülöl, ha az -őrüléshez van közel. Szempillái tágra nyiltak s ajkai össze voltak -szorítva.</p> -<p>– Büntetése át lett változtatva tíz évi számüzetésre -Frankhonból, végzé be Lándory.</p> -<p>– Tíz évi számüzetés! Hebegé Medea; s abban a perczben egyszerre -felengedett a fagy: hosszú sűrű szempillái félig lezárultak -szemeire, s ajkai úgy nyiltak meg, mint a ki imádkozni akar: de még -nem tud egyebet, mint a kezdő szót: «Uram Isten!»</p> -<p>Bertalan pedig értette az elébbi tekintetet is, meg a mostanit -is.</p> -<p>– Ez jól van, suttogá Medea, kezét nyujtva Lándorynak.</p> -<p>– Még semmi sincs jól, mondá Bertalan komoran. S én nem érdemlek -semmi köszönetet a grófnők részéről.</p> -<p>– Hogyan? Hisz ön azt mondá, hogy a miniszter biztosítá őt a -megkegyelmezésről, szólt Sidonia.</p> -<p>– Az biztosítva van. De hogy talál rá a kegyelemlevél Lis Blanc -Lyonel grófra, a míg az Raoul Ripaille alakját és nevét viseli? -<span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<p>– Hát nincs elfogva? kérdé Medea.</p> -<p>– Megfogva igen is. Egy egérfogóban. Harmincz czimborájával -együtt. De kézrekerítve nincs.</p> -<p>– Világosítson ön fel! Ezt nem értem.</p> -<p>– Mondjon el mindent. Biztatá Sidonia grófnő.</p> -<p>– Tudnak a grófnők uralkodni idegeiken?</p> -<p>– Az én idegeim nehéz próbákat kiálltak már, mondá Medea.</p> -<p>– Nekem pedig nincsenek idegeim, veté oda Sidonia.</p> -<p>Bertalan körül tekintgetett. Sidonia elérté a nyugtalankodást. -Maga odament az ajtóhoz, s azt bezárta kulcscsal. Aztán félrehúzta -az alkoven damaszt függönyét, s az álczázott szőnyegajtóra is -ráfordítá a néma zárt; «egyedül vagyunk; nem hallgatózik -senki».</p> -<p>Bertalan oda állt háttal a kandalló elé, melyben olajfahasábok -pattogtak; Sidonia végig nyult egy chaise longue-on; Medea pedig -leült egy alacsony selyem guggolóra, féltérdét az összefont kezek -közé fogta; a lobogó tűz lángszinűvé festette az arczát.</p> -<p>– Legelébb is azt a helyet kell önökkel megismertetnem, a hol -Raoul Ripaille és társai tartózkodnak. Önök hallották emlegetni a -párisi katakombákat?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– De nem voltak bennük?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Ez egy tömkelege a földalatti folyosóknak, melyeket az ős -Páris alapítói vájtak, épületköveket fejtve ki belőlük, minden -terv, rendszer, és kiszámítás nélkül: úgy, hogy néhol két folyosó -keresztül vonul egymás alatt; egész városnegyedek alá vannak -aknázva e «carier»-ekkel. Megtörtént a régibb időkben, hogy egész -házak lesülyedtek tíz ölnyi mélységbe az alattuk bedült -katakombába. Most az utczák úgy vannak szabályozva, hogy a házsorok -a földalatti aknafolyosók két oldalát foglalják el s magukba a -folyosókba szabályos távolban furt kürtők vezetnek alá, a mikbe -lajtorjákon szoktak alászállni a katakombák felügyelői. Egy -<span class="pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> -egész tiszteletre méltó néposztály. A főbejárat ott van a barrière -de l’enfer-nél.</p> -<p>– Emlékszem már valamire, szólt közbe Medea. A barrière de -l’enferről (pokol sorompója) hallottam egyszer beszélni. A név -nagyon csábító volt a meglátogatásra.</p> -<p>– Csalódott volna a grófnő. Nincs ott semmi látni való, mint -piszok, nyirok, fekete pinczepenész, sötét oduk, düledékek, átfülve -a nedves langyos dohától, a rohadt gerendák fojtó buszszától, az -undorító utczasártól, mely ide reked.</p> -<p>– És ott van Lyonel már hónapok óta? szólt Sidonia grófnő -összeborzadva. (Hiába mondta, hogy nincsenek idegei.)</p> -<p>– A commune legvégső ellenállása a Montmartre körül volt. Itt -valóban bámulatos vitézséggel harczoltak. Az Internationale -válogatott tábora volt ott egyesülve, a kiknek küzdelmeiről, ha más -ügyért folyik, hőskölteményt lehetne irni. A leveretés után egy -része az Internationale csapatainak nem adta meg magát, hanem -lemenekült a katakombákba. Onnan aztán rövid időn előbujkáltak, a -mint az éhséget és a nyomort nem birták kiállni, s össze lettek -fogdosva. Csupán egy csoport tartja még mindig magát a rejtekében, -bámulatos kitartással: a Raoul Ripaille-é. Hanem ezek jól is -kiválasztották a menedéküket, s előre gondoskodtak az ostromzár -elleni daczolásról. Rejtekük jól van őrizve: a kürtőkön keresztül -minden járásuk-kelésük megfigyelve. Ez a Porte-Mahon folyosója. Egy -kőfejtő nevezte el igy, valami Décure, a ki sokáig volt -Porte-Mahonban hadi fogoly, s kiszabadulása emlékeül, munkaóráin -túl egy kaput faragott e helyen: nem sejtve, hogy fölötte vonul el -egy másik folyosó, mely egyszer csak keresztül törte az alsó -boltozatot s maga alá temette a művészt. Most ezen a helyen, két -összeszakadt folyosóból egy tágas barlang támadt, s ugyanannak a -fenekén van egy mély kut furva, le egész a sziklák alatti -agyagrétegig. <span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span></p> -<p>Tehát az az egyedüli hely a katakombákban, a hol harmincz ember -számára van elég levegő és víz.</p> -<p>– Minő levegő! és minő víz! sohajta föl Sidonia.</p> -<p>– Élelmi szerekkel is elláthatták magukat: a Montmartre -védműveiben nagy tömeg conserve-dobozkák voltak felhalmozva, -azokból lehetett annyit levinni, a mennyi egy csoport embernek -évhosszant is eltart; petroleumuk is lehet nagy mennyiségben, a -kürtőkön át látni, hogy rejtekökből világosság tört fénye hat -elő.</p> -<p>– S mely uton lehet hozzájuk leszállni, a kürtőkön kívül?</p> -<p>– A hol a kiváncsi látogatók szoktak leszállni a katakombákba, -az a «tombeau d’Izoard», egy, az egyiptomi építészetre emlékeztető -tömör épület. Mindenki más legendát beszél róla. Valamikor a -templomos rend hordta ide a halottjait, vagy talán csak azoknak a -koponyáit, a kik új alvóknak adták át a fekhelyeiket. Egyes kamarák -ilyenekkel vannak kirakva. Most veres bort mér benne egy korcsmáros -és égetett italokat, a mik nagyon szükségesek a látogatás előtt is, -meg utána is. A terem elég tág; a forradalom alatt bált is adtak -benne. Hanem a lejárat olyan szük, hogy azon csak egyesével lehet -alászállni: csavar módra tekergő csigalépcsőn végig, a hol az ember -se az előtte haladó, se az utána jövő alakját nem látja. Ezen az -uton egy ezred sem volna képes tíz embert megostromolni, a ki a -lépcsők alján várja. Van egy másik kapuja is a katakombáknak a -barrière de l’enfer alatt: de annak már lépcsője nincs. Ezt nem -használják.</p> -<p>– Nem lehetne azokat a szerencsétleneket valami módon -felszólítani a megadásra? kérdezé Medea. Talán a kürtőkön át -lebocsátott levelekkel.</p> -<p>– Már meg volt kisértve, grófnő. Mindannyiszor egy petárda -felrobbantása volt rá a felelet, mely a kürtő vas födelét a -levegőbe hajítá. A bezárt csoport azzal fenyegetőzik, hogy -dynamittal az egész városnegyedet levegőbe fogja röpíteni. Ez ellen -most a katonai parancsnokság <span class="pagenum"><a name="Page_6" -id="Page_6">-6-</a></span> ilyen stratagémát talált ki. Egy napon, -a mikor erős záporeső szakad alá a Mont-martre-n, az alárohanó ár -elől elzárják a Szajnába levezető földalatti csatorna zsilipjét, s -a helyett utat nyitnak előtte a barriêre de l’enfer elhagyott -bejáratához. Akkor az az egész zuhatag rövid időn megtölti a Porte -Mahon alsó folyosóját, azután a mély kutat, s minthogy a Place du -Mementohoz vezető vaskapu be van zárva, ott megreked az özönvíz s -folyvást emelkedve, lassankint a tombeau d’Izoard felé szorítja a -föld alatt rejtőzőket; a kiknek azután nem marad más választásuk, -mint vagy a vízbe fulladni, vagy a csigalépcsőn feljönni, s -egyenkint megadni magukat.</p> -<p>– Acheroni terv! sziszegé Sidonia grófnő.</p> -<p>– Sőt anti-infernális, szólt Medea; miért fenyegetnek annyi -ártatlan embert a légberöpítéssel?</p> -<p>– De Lyonel is köztük van!</p> -<p>– Az az ő hibája.</p> -<p>– Csakugyan nincs szived.</p> -<p>– Megigértük Lándory úrnak, hogy nem leszünk idegesek.</p> -<p>– Folytassa, kérem.</p> -<p>– Idáig tehát egészen tökéletes volna a terv, folytatá Bertalan. -Lyonel gróf a legelső nagy zivatar után napvilágra fog kerülni; de -attól fogva kezdődik azután a komoly aggodalmam az ő sorsa iránt. A -hogy én őt ismerem, mind azok után, a miket felőle hallottam, ő egy -heves vérű vakmerő, indulatos jellem: hozzászámítva az -elkeseredést, az egész világ iránti gyülöletet, a minden reménytől -elesett végső kétségbeesést: nem fog-e abban a pillanatban, a midőn -győzelmes elleneinek arczát megpillantja, fegyveres kézzel rájuk -rohanni?</p> -<p>– Ez igazán kitelik tőle.</p> -<p>– Így tett egy communard vezértársa, Vermorel, mikor felismerték -s el akarták fogni: előrántotta a kabátja alól kétélű tőrét, a -szuronyok közé rohant, három katonát leszúrt, míg magát is -keresztül kasul szurkálva, le nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> teríték. Hasonló esetet -beszélnek Valentinről; ki az üldöző katonatiszt kezéből kifacsarta -a kardot, s addig szúrt, vágott maga körül, míg puskaagygyal össze -nem zuzták a koponyáját.</p> -<p>Sidonia grófnő a selyemvánkosba takarta az arczát s tenyereit a -két fülére tapasztá. Hallani is rettenetes!</p> -<p>– Ezen ugyan lehetne segíteni olyanformán, folytatá Lándory, -hogy a katonáknak utasításul lenne adva, miszerint magát Raoul -Ripaillet, minden esetre, még ha fegyverrel védi is magát, -megkiméljék, s életveszély nélkül fegyverezzék le. De az a nehéz -kérdés, hogy miként ismerjék meg Raoul Ripaillet? A bősz tusában -senkinek sem kérdezhetik meg a nevét, s ha kérdezik, nem mondja -meg.</p> -<p>– Én ráismernék! kiálta fel élénken Sidonia grófnő.</p> -<p>– Ön? Grófnő! S gondolja ön, hogy az önnek való concert -philharmonique volna; a mint harmincz föld alól kibujó lucskos, -marczona alakot a katonák legyürnek, lefegyvereznek, megkötöznek? -Az a káromkodás, az az átok, szitok, kardcsattogás, kínordítás, -revolverlövések?</p> -<p>– Nem veszteném el benne az eszméletemet, a míg Lyonelre -ráismernék.</p> -<p>Lándory lehorgasztotta a fejét. Önkénytelenül szaladt ki a -száján ez a szó.</p> -<p>– Bizony Isten, szeretném, ha Lyonel igazi fia volna a -grófnénak.</p> -<p>E szónál úgy tetszék Bertalannak, mintha a háta mögé tett kezét -egy gyöngéd kéz érintené. Könnyű simogatás volt az: észre sem is -kellett venni. Talán csak véletlenül ért hozzá Medea keze.</p> -<p>– Hát én elhiszem, hogy a grófnő képes ilyen erős elhatározásra. -Azonban előre megmondhatom, hogy a grófnő sem fog ráismerni a -mostoha fiára Raoul Ripaille alakjában. A nyomor, a nélkülözés, a -föld alatt otthonos szenny, a vad szenvedély, annyi idegen vonással -torzítja <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span> el, olyan sötét patinával vonja be az -arczokat, hogy utoljára csaknem egyformákká lesznek: az egyik olyan -mint a másik, s hozzá a rongyokká mállott öltözet, az elvadult -szakáll, talán egy sebhely az arczon; az üldözöttek szoktak hamis -ránczokat etetni az arczaikra pokolkővel. Nem! A grófnő, a ki nem -ilyen alakban szerette látni Lyonelt, nem fogja őt megismerni a -válságos pillanatban. Én biztosabb módot ajánlok.</p> -<p>– Hallgassuk meg. De azért az enyimet se vessük el.</p> -<p>– Hirdetni fogjuk nagy veresbetüs plakátokon, hogy a ki Raoul -Ripaillet felismeri, mikor az a tombeau d’Izoardnál előkerül, -kétezer frank jutalmat kap.</p> -<p>– Mondjunk ötezret!</p> -<p>– Higyje el grófnő, hogy kettő is elég. Nem Lyonel grófot, hanem -az árulót taksálva. A kormányhoz ez ideig négyszázezer -denuncziácziót küldtek be. Nagyon nagy a konkurrenczia. Igen -leszállt az értéke az árulkodásnak a kinálat miatt. Ingyen is -megteszik. Ez most sport. A ki az ifjú grófot Raoul Ripaille -alakjában fel fogja ismerni: fejedelmileg meg lesz jutalmazva -kétezer frankkal.</p> -<p>– Ki teszi azt meg!</p> -<p>– Hát valaki, a ki őt olyan alakban szerette látni, a milyen -Raoul Ripaille.</p> -<p>Medea fölkelt a tabouretről, s olyan zugba ült le, a hová nem -világít a kandalló tüze.</p> -<p>– Hanem azért én is ott leszek: mondá Sidonia grófnő.</p> -<p>– Nem akarom lebeszélni róla a grófnőt. Sőt elmondom az útját, a -hogy odajöhet. Mert az nem megy olyan egyszerűen. Arra a -kormányelnök engedélye szükséges. – Ön utazzék el holnap rögtön -Versaillesba. Keresse fel az igazságügyminisztert s köszönje meg -neki a kegyelmet, a mit Lyonel gróf irányában gyakorolt. Azután -kérjen elfogadást Thiers urnál. Ott már kevesebb emphasissal -beszéljen. Ellenben komolyan hangsulyozza azt az igéretet, hogy a -jövőben minden bonapartista cselszövénytől távol fogja tartani -magát: – önt úgy ismerik, mint Eugenia <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> volt -császárnő bizalmas udvarhölgyét. Aztán kérje ki tőle azt a kegyet, -hogy mostoha fia elfogatásánál jelen lehessen: abból a czélból, -hogy őt felismerhesse. Talán szólni is akar ott vele?</p> -<p>– Ön a legtitkosabb vágyamat találja ki.</p> -<p>Medea erre előjött a homályból.</p> -<p>– Nem! Nem! suttogá hevesen az anyja fülébe.</p> -<p>– Kérem, grófnő. Önnek meg kell szóról-szóra mondani, hogy mit -akar a mostoha fiával beszélni. Olyan tárgyakról, a miket annak -megismernie szükséges. Megkegyelmeztetését, tíz évi száműzetését, -atyai vagyonának visszanyerését, gondnokság alatt állását. Ezeket -tudathatja vele: ott rögtön, az elfogatása után. Mind ez közölve -lesz a parancsnokló tiszttel. Ha egyébről is találna ön beszélni, -félbe fogják szakítani.</p> -<p>Medea megint visszaült a helyére.</p> -<p>Sidonia grófnő hálateljesen nyújtá a kezét Lándorynak.</p> -<p>– Ön a mi jó angyalunk!</p> -<hr class="tb" /> -<p>És a megszabadítás pillanatában, az üdv és kárhozat közötti -borotva élen, már arra gondolt, hogy hogyan kövessen el árulást az -ellen az ő megszabadítója ellen.</p> -<p>És Lándory azt is jól tudta előre.</p> -<p>A megállapított tervvel igen nagy szolgaságot vállalt magára -Lándory. – «Hivatalból» ott kellett maradnia a Lis Blanc grófnők -közelében, hogy a stratagémához szükséges meteorologiai esemény -pillanatában kéznél lehessen. Éjjeli, nappali kényszerített -vendégük volt. Párisban azokat a szobákat rendezték be a számára, a -melyekbe Lyonel szokott szállni, mikor látogatóba jött.</p> -<p>Szerencsére nem tartott e kényszer-vendéglátás soká. Egy -délután, mikor épen az ebédhez csengettek, Bertalan azzal a szóval -nyitott be Sidonia grófnő szobájába: «hagyjuk az ebédet most, -grófnő; a «guinguette»-ben majd kapunk «cervelatot és cidret»; -vegye fel a waterproofot: a gig be van fogva!» <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span></p> -<p>– Gondolja ön, hogy most lesz?</p> -<p>– Az aneroid 73-ra ugrott: a Montmartre felől tornyosodnak a -felhők. A zivatar bizonyos. Talán jégeső is lesz. A grófnő sárhoz -öltözzék, mert a giggel nem lehet egész a barrière de l’enferig -hatolni, a kövezetből sánczokat csináltak s még nem értek rá -visszahordani.</p> -<p>Sidonia grófnő úgy engedelmeskedett, mint egy csatába induló -katona. Felvette a tourista öltönyét, a kaucsuk sárczipőket, s egy -nagy vászon esernyőt vitt magával.</p> -<p>Lándory olyan öltözetet választott, a milyent az egylovas -fogatok bérkocsisai viselnek: a vastag daróczblouse fölé öltött bő -köpönyeget és széles karimáju viaszkos vászon kalapot.</p> -<p>A bérbe fogadott gigbe egy kemény száju pony volt fogva; maga -Bertalan hajtott, mellette Sidonia az első ülésben, a háttal -forduló ülést Péter foglalta el, külvárosi munkásnak öltözve.</p> -<p>A mint az északi vaspálya induló-házánál a rue Lafayetteből a -rue Dunquerque-be bekanyarodtak, már szembe találta őket a zivatar. -Egyike volt ez azoknak a napéjegyeni villamos égiháboruknak, a -mikben a haldokló nyár jelenti be búcsulátogatását, valamennyi -megmaradt mennyköveit egyszerre kiürítve; a zápor úgy szakadt, hogy -alig lehetett a ló fejéig látni, s a szél kicsavarta volna a grófné -kezéből az esernyőt, ha a Péter nem fogta volna félkézzel a -nyelét.</p> -<p>Szerencsére nem sok versenytársa akadt a gignek: a fő utczákat -tisztára seperte a zápor minden emberi lénytől. Csak a szakadatlan -egymást követő villámfénynél volt képes Lándory felismerni a -kiválóbb nagy épületeket, melyek tájékozására szolgáltak: a -vágóhidat, a csillagvizsgálót, a lutheránus templomot. Nappal ez a -városnegyed olyan, mintha ki volna halva. Csupa kishivatalnok, -művész, kereskedő, boltossegéd, munkás lakik benne, kiknek -reggeltől estig a belső városban van dolguk; csak éjszakára -kerülnek haza. A Montmartre-utcza más évben <span class= -"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> ragyog a -boltkirakatok pompájától: e szomorú esztendőben csak a bezárt -vastáblák következnek egymás után, némelyikre krétával felírva: -«mort au voleur!» A díszes utczakövezet gránít koczkái a -keresztutczáknál torlaszokul vannak felhalmozva s a gyalogjárókon -lépésnyi távolban vannak kövek sorba rakva, hogy esős időben a -sárba ne kelljen taposni.</p> -<p>Egy mellékutczából (talán a rue de jour) azonban már szemközt -jött a giggel egy futó csoport, férfi, asszony vegyest, mely később -versenyt futott vele: egyre szaporodva minden utcza szegletén; úgy -hogy a Messagerie táján már nem lehetett a kocsival az emberektől -haladni. Ezeket az előre hiresztelt haditerv csalta e helyre, és -talán a két ezer frank jutalom is, Raoul Ripaille felismerője -számára. Ez nem a belvárosi bourgeois, a ki a zápor elől -megszalad.</p> -<p>Egy kaucsuk köpenyes férfi lépett oda a kocsihoz, s azt kérdezé, -hogy hová igyekszik az úr, meg az asszonyság? «Mouchard» volt.</p> -<p>Lándory megmutatta neki a rézlemezt, melyet a rendőrfőnök -szolgáltatott ki a számukra, mint passe partout-t, s őszintén -elmondá, hogy madame az anyja Raoul Ripaille nak, a ki fia -felismerőjének a jutalmat kitűzte, a köztársaság elnökének az -engedelme jogosítja az idejövetelre.</p> -<p>– Akkor térjenek önök ide be a «nouveau Tivoli»-ba a -kocsijukkal; tovább nem lehet előre hatolni. Majd én elsietek a -barrière de l’enferig s onnan hozok egy katonai őrjáratot, mely -önöket a tombeau d’Izoardig elvezeti.</p> -<p>El kellett fogadni az ajánlatot.</p> -<p>Lándory lesegíté a kocsiból Sidonia grófnőt; rábízva kocsit -lovat Péterre, s aztán a mouchard elől, ő pedig hátul utat törtek a -közbevett grófnőnek a tömegen keresztül; a mouchard folytonosan -kiabálta: «citoyennes! respect au malheur! La mère d’un condamné!» -S ennek sikere volt. Szerencsésen be tudtak jutni a híres új -Tivoliba.</p> -<p>Az egy nyári vendéglő, melynek tágas udvarán vasárnaponkint -<span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span> galamblövészetet szoktak tartani. Olcsó -étkező hely. Huszonöt souért egész ebédet adnak, bort, kenyeret -beleszámítva. – Az eső mind a terembe szorította a vendégeket. -Lándory és a mouchard egy hosszú asztalnál szorítottak annyi helyet -a grófnő számára, hogy leülhetett, A garçon rögtön ott termett s -igen jó lapin ragout-val szolgált és extra bordeauxival. Sidonia -belekóstolt; de csak azért, hogy meg ne sértse az -asztaltársaságot.</p> -<p>Természetesen, hogy a várt esemény volt a beszélgetés tárgya. Az -asztalnál ülő polgárok többnyire montmartrei kertészek és -tehenészek voltak. Leghangosabb szóvivő volt köztük egy vörös képű, -széles vállu polgár, fején lefityegő hálósipkával s annak a -tetejébe nyomott kalappal; nyaka vastag veres gyapot shawlba -tekerve.</p> -<p>– No mondhatom, hogy senki sem fog úgy örülni, ha ezeket a -vakondokat mai nap kiöntik a lyukaikból, mint magam. Ott vannak a -champignon telepeim, a hol ők garázdálkodnak. Engem tettek koldussá -a gazemberek! Mindennap egy szekér champignont szállítottam a -hallesba. Az én termésemet nem verhette el a jég. S most ők -zabálják fel, az istentelenek! – Jó nekik mindennap csiperkegombát -enni! A világ végeig is elélhetnek oda alant herczegi módon; mert a -champignon mindennap ujat terem!</p> -<p>A szomszédja azt mondá, hogy mit ér a csiperkegomba, ha nincs -hozzá pecsenye.</p> -<p>– Hát hogy ne volna? Nincs oda lenn patkány elég? Azt gondolják -az urak, hogy az megvetendő csemege? Az ostrom alatt szorultságból -megkóstoltam, nagyon jó, ha ragoutnak csinálják. Épen olyan, mint -ez a lapin-ragout.</p> -<p>Sidonia grófnő most már bánta nagyon, hogy megkóstolá.</p> -<p>A szomszédnak még is volt skrupulusa.</p> -<p>– A ragouthoz vaj is kell.</p> -<p>– Hát azt talán nem tudnak odalenn csinálni? Kérdezd meg csak a -Martineau komámat, a tehenészt, hogyan <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> szokták -megfejni a kutágast? Nagyon egyszerű mesterség az! A -konyhamoslékban sok vaj, zsiradék elvesztegetődik. Ha azt odalenn -egy nagy tartályban felfogják, két óra mulva feladja a fölét, azt -szépen leszedik, mészvizen keresztül szűrik, az is van elég a -katakombákban, az elveszi a színét, meg a szagát, a leggyönyörűbb -irósvaj lesz belőle.</p> -<p>De már ezt csakugyan nem állhatta ki tovább a grófnő.</p> -<p>– Gyerünk ki inkább az esőre.</p> -<p>De még oda is utána hangzott a derék csiperkegombatermesztő -tréfás véleménye.</p> -<p>– Fogadok, hogy ha az az átkozott Raoul Ripaille előkerül, s -kegyelmet kap, (hogyne kapna, mikor egy marquisnőnek a -szerelemgyermeke) hát a szakácsnéval mindennap patkányragout -készíttet csiperkegombával s Martineau komám felhozatja hozzá a -vajat!</p> -<p>S teljesen igaza volt, mikor azt tette hozzá, hogy nincs ezen -semmi nevetni való.</p> -<p>E közben az ég nyugat felé kitisztult: az alkonyodó nap végig -önté ragyogásával az óriási várost; a Montmartren azonban valóságos -felhőszakadás volt. Látni lehetett, a mint egy sötétkék felhő -függélyesen omlik alá, felül egészen elenyészve; a magasabban álló -felhők bizarr világítás viszfényében ragyogtak alá a házakra; míg a -Montmartre szélmalmainak silhouette-képe csak a villámlobbanásnál -rajzolódik az égre. Messziről lehetett hallani a fosse Montmartre -zuhogását a mennydörgés mellett, minden csatorna abba önté -moslékait.</p> -<p>Nem sokára megérkezett a mouchard által requirált katonai -piquét; nyolcz darab zuáv, kiknek ezredeit már a commune harczai -alatt hozatták haza Rómából. A néptömeg utat nyitott előttük, -kiabálva: «vivent les zuaves!» – (Most ezeké volt a -népszerűség.)</p> -<p>Sidonia grófnőt közrefogták s aztán haladtak gyorsan a -Montmartre utczán fölfelé. A mellékutczák torkolatai mind -katonasággal voltak megszállva, s a Messagerie <span class= -"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> udvarán -lehetett látni egy escadron lovas chasseurt, nyeregben ülve.</p> -<p>A mouchard figyelmezteté a grófnőt az utcza nevezetességeire. Az -ott a Fosse Montmartre, melynek árkából rohan alá a krétafehér -vízár; mely az utczát átívelő boltozat alatt a tulsó oldalon a nagy -kloakába omlik. Oda, abba hajították bele Marat csontjait, miután -egy ideig a Pantheonban kevélykedtek, Rousseau és Voltaire hamvai -szomszédságában; mellette az egyik utcza a passage du Saumon: más -időben csupa ragyogás; a baloldali utcza meg a rue Justienne; az a -szögletház volt Du Barry grófnő lakása, a honnan a guillotine alá -hurczolták. «Csak öt perczig hagyjon még élni, hóhér úr! az Isten -szerelmeért! Csak öt perczig még!» – Itt átellenben volt a régi -temető, a hol Molière és Lafontaine nyugodtak. Most egy nagy hirlap -kiadóhivatala van ott.</p> -<p>Mit érdekelte most mind ez a grófnőt! Csak az az egy ragadta meg -a figyelmét, hogy ez az egész zuhogó zagyva, mely a nagy kloaka -szádába beömlik, a Szajnába levezető csatorna elzárásával -kényszerítve van a katakombákba tódulni, s azoknak az üregeit -megtölteni. Jobban sietett, mint a katonák.</p> -<p>Végre eljutottak a tombeau d’Izoardhoz. A bejárat előtt egy -szakasz sappeur volt felállítva, az utczát egész a barrierig -hosszában elfoglalva tartá egy zuáv zászlóalj.</p> -<p>A bejáratnál a titkos rendőr és a katona-piquet hátra maradt. Az -őrtálló tiszt előtt Lándory igazolta magát és a grófnőt a -rendőrfőnök engedélyével s arra be lettek bocsátva a katakombák -előtornáczába.</p> -<p>A tágas, boltozatos terem oldallámpákkal volt kivilágítva. Három -oldalát tüzérkatonák tarták elfoglalva; a negyedik volt felhagyva -azoknak, a kik jelentkeztek, hogy fel tudják ismerni Raoul -Ripaillet. Azok is lehettek valami huszan. Munkások, diákok, -mouchardok, pinczérek nagyobbrészt. Csupán egy katona volt -közöttük, egy fiatal hadnagy, tüzér egyenruhában. <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span></p> -<p>A parancsnokló tiszt tüzérőrnagy volt; sebhelyes arczú veterán, -becsületes, hadfi tekintet, udvarias a nők iránt. Rögtön széket -adatott a grófnőnek s Lándoryt megkinálta szivarral, azután meg egy -pohárka cognaccal. Mindkettő szivesen lett fogadva.</p> -<p>– A grófnőnek is jó lesz egy pohárral meginni. Itt nagyon rossz -a levegő. Monda az őrnagy.</p> -<p>– Talán a csertől van? mondá a grófnő.</p> -<p>A terem padlata lábnyi magasan fedve volt timárcserrel, mint a -torna-iskolákban.</p> -<p>– Nem, grófnő, a csernek kellemes szaga van: ez a nehéz bűz, a -mit itt érzünk, a katakombák lejáratából jön fel, a mint azt az -alulról felfelé emelkedő vizár előre tolja.</p> -<p>– S azoknak az embereknek ilyen levegőben kellett élni!</p> -<p>– Majd nem sokára vége lesz már a szenvedésnek, amit esztelenül -magukra vállaltak. Ha tudnák, hogy mind kegyelmet kaptak!</p> -<p>– De vajjon elő fognak-e jönni?</p> -<p>– Azt pedig astronomiai pontossággal megmondhatom a grófnőnek, -szólt az őrnagy, elővéve oldaltáskájából a térképet, mely a -katakombák helyszinelését kimutatta. – Tudva van, hogy az elzárt -carriereknek a térfogata milyen nagy; az is ki van számítva, hogy -perczenkint hány tonna víz omlik alá a nagy csatornán ilyen -felhőszakadásnál; és így ki lehet mutatni, hogy most hol járnak a -föld alatt bujdosók: öt percz mulva megint hol lesznek? Fél -órájuknál több nincsen. Az utczai kürtőknél hallani a lármájukat. -Nem soká fog várni a grófnő.</p> -<p>– Oh bizonyára Raoul Ripaille az elsők között lesz: ő mindig -legelől szokott járni.</p> -<p>Ezzel a szóval az a fiatal tüzérhadnagy avatkozott be, a ki a -felismerésre vállalkozó nézők között volt.</p> -<p>– Ön ismeri Raoul Ripaillet? kérdezé a grófnő.</p> -<p>– Oh igen sokszor láttam őt, igen közelről. És mindenféle -átalakulásban. Bizonyosan rá fogok ismerni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span></p> -<p>A grófnő halkan sugá az őrnagynak.</p> -<p>– Milyen fiatal arcza van ennek a tisztnek.</p> -<p>– Azon ne csodálkozzék ön, grófnő. A nagy veszteségek után, -melyeket hadseregünk szenvedett, legjobban megfogytunk -tüzértisztekben; akkor a katonai iskolák növendékeiből csináltunk -tüzértiszteket. S jól beváltak. Igen sokszor fog ön láthatni -tizenhat esztendős ifjonczokat, kik az iskolákat folytatják, s -mellükön a vitézségi érdemrendet viselik. Ez a fiatal bajtárs is a -saint-cyri iskolából való; de mondhatom, hogy kitűnő szakismerettel -bír az egész arcolaiban. Különösen a bombák szerkezetéről a -legalaposabb tanulmányai vannak.</p> -<p>– Oh igen. Szólt a fiatal tüzértiszt olyan csengő hangon, mely -az első fiatalságra vallott. – Kivált a kézi bombák szerkezetét -ismerem jól. Az internationalenak ez volt a legfélelmesebb -fegyvere. Ismeri ön az Orsini bombákat, madame?</p> -<p>– No no! fiatal bajtárs! – inté őt az őrnagy, – minek a gyöngéd -szíveket elrémíteni.</p> -<p>– Oh, a ki ebben az órában erre a helyre el mer jönni: az nem -lehet ideges.</p> -<p>Azzal a fiatal tiszt megmagyarázta a grófnőnek, hogy a -dynamit-bombák hogy vannak fölszerelve, lőkupakokkal és csappantyus -szegekkel: a hol egy kemény tárgyhoz ütődnek, egyszerre -szétpukkannak s rombolásuk irtózatos.</p> -<p>– Látja ön grófnő, folytatá a gyermek-katona, ez a vastag réteg -csertörmelék, aztán meg a fejünk fölé vont erős hálózat, az én -elővigyázati találmányom. Ha azok a ficzkók dynamit bombákat -akarnának közénk hajigálni, alant a puha csertalap, fenn a háló -megakadályozza az elpukkanásukat.</p> -<p>A grófnő tagjai mégis csak végtül-végig borzongtak erre a -megnyugtató felvilágosításra.</p> -<p>– Kérem, őrnagy úr. Van a katonáknak utasításuk arra, hogy Raoul -Ripaillet meg ne öljék? <span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span></p> -<p>– Van, grófnő. A legnagyobb kimélettel fognak vele bánni.</p> -<p>– Nem vettethetik föl ezt a házat dynamittal az -ostromlottak?</p> -<p>– Lehetetlen. Harmincz méternyi mély réteg van fölöttük; azt egy -Vezuv sem emelné föl.</p> -<p>E közben a levegő egyre nehezebb kezdett lenni: olyan sürű volt -már a gőz a teremben, hogy a lámpák csak úgy pislogtak benne. Az -égő szivar serczegett a férfiak szájában: a terem hátuljában levő -lejárat torkolatából szemmel láthatólag párázott fel az alvilági, -mellfullasztó posaj.</p> -<p>Most elkezdett valami leirhatatlan, kifejezhetetlen zürhang a -lépcsőgádorból felzengeni. Ezer meg ezer czinczogás, vékony visító -sírás egyesült zenéje. – A patkányok már menekülnek.</p> -<p>Elébb csak ötével-hatával ugrálnak ki a lépcsőgádorból, aztán -egész csapatban, egymás hegyin-hátán gomolyogva, s a mint a -világosságra érnek, igyekeznek a nyitott ajtón keresztül -elmenekülni. A lépcsőüreg sír, fütyöl majd üvölteni, hahotázni -kezd, mintha a pokol nevetne. Most már a patkányokkal együtt -emberek is jönnek fel a lépcsőn. Káromkodásuktól bőg így a lépcső -gádor.</p> -<p>Egyszer csak a patkány gomoly közül egy lámpástartó kéz bukkanik -fel; még egy lépcsőfokkal feljebb egy emberfő küzdi fel magát. -Balkezével az arczába ugráló patkányokat veri el magától. E miatt -nem lát: szemeit önkénytelen behunyva tartván. Csak akkor tekint -fel, mikor kétfelől megragadják a karjait.</p> -<p>Az övébe tőr és pisztoly van dugva: de már azokhoz késő -kapkodni; ökleit hurok szorítja össze.</p> -<p>Ez nem a várt alak. Haja gubanczos, őszbecsavarodott, hosszú -szakálla a melléig ér.</p> -<p>Ez az öreg «pére Croque-Mitains»! kiálták többen a felismerő -tömegből. Félretaszították. Hadd jőjjön a másik.</p> -<p>Az már fegyveresen ugrott ki a feljárat üregéből. Egy hatalmas -athletai alak: sűrű fekete hajzattal, torzonborz <span class= -"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> szakállal, -szinpadias jelmezben, mint Masaniello, parancsnok korában. A -kezében tartott karddal rettenetes vagdalkozást követett el maga -körül, a míg az őrnagy ki nem ütötte azt a kezéből. Arra aztán -ökölharczba kezdett a tüzérekkel, s ordított, üvöltött, rugott, -harapott; négy embernek dolgot adott, a míg le tudták a földre -teperni és a kezeit hátrakötözni.</p> -<p>– Ez a Martin Créve-Coeur! kiabáltak az expertek.</p> -<p>Ez alatt előbukkant a harmadik. Egy fiatal, gyermekarczú, -szikár, sovány alak.</p> -<p>Ah! A «typographe Michon!» kiáltá valaki a szögletből.</p> -<p>A legényke azzal felelt a megszólításra, hogy előrántotta a -revolverét s a kiáltó felé lőtt vele háromszor. A harmadik lövésnél -kiütötték a kezéből a revolvert s megfogták a nyakát. A golyók nem -tettek semmi kárt; de mind a három ott fütyült el Sidonia grófnő -feje fölött. Legalább az az élvezete is megvolt, hogy -golyófüttyentést hallott a közelből, a mi nem minden -uriasszonyságnak tartozik az élményei közé.</p> -<p>A lövöldöző nyomdásznak adtak a tüzérek egy pár «imprimaturt» a -hátára, a míg a másik kettőhöz csatolták.</p> -<p>Ekkor egy borzasztó jelenet következett.</p> -<p>A negyediknek előbukkanó internationalista arra a kétségbeesett -ötletre jött, hogy a ruháit petroleummal itatta be, s a terembe -lépéskor, egy gyufával meggyujtá magán az öltönyét. Egyszerre -lángba borult az egész alak, tetőtől-talpig. A czélját el is érte, -mert a katonák szétugrottak, a mint ezt a pokolbeli alakot a sötét -gádorból előugrani látták s erre az feltartatlanul rohanhatott ki a -terem nyitott ajtaján; hanem ott a pompierek közé került, a kik -készen tartott vizes pokróczczal rögtön leboríták s elfojtották a -lángokat az öltönyein. Nem is történt nagy baja; csak a haja, meg a -szakálla égett le.</p> -<p>Sidonia grófnő rémledezve fordult a fiatal tüzér tiszthez: -<span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span></p> -<p>– Vajjon nem ez volt a Raoul Ripaille?</p> -<p>A futó alak arczát nem lehetett kivenni a fekete füsttől, mely -feje fölött összecsapott.</p> -<p>– Nem, madame. Ez nem volt Raoul Ripaille. Azt nem látta még -senki szaladni.</p> -<p>Most feltolódott az oduból az ötödik alak.</p> -<p>Valamennyinél marczonább, ijesztőbb.</p> -<p>Fején piszkos veres sipka, bőrernyőjével a balszemére lehúzva, a -jobb szeme egy vérfoltos, mocskos kendővel bekötve; az egész arcza -fekete a lőporfüsttől vagy a pinczepenésztől; a bal pofáját -elékteleníti egy elmérgesült seb, mely körül kék daganat látszik. -Az ajka vérzik a friss patkányharapástól. Az a félszeme, a -melyikkel lát, veresre duzzadt szemhéjak közül villog nyugtalanul -szerteszét. A félbajusza le van pörkölve, öltözete bő ránczos -calicot blouse, mely a vállain le van hasogatva s a veres inget -engedi láttatni. A két kezét a zubbonyzsebébe mélyesztve jön elő, -hanyag, csámpás léptekkel.</p> -<p>De a mint az utolsó lépcsőfokra felhág, egyszerre kirántja a -kezeit a zsebeiből, mindegyik kezében egy dynamit granát, és rekedt -hangon rikácsolja:</p> -<p>– «Bon soir, messieurs!»</p> -<p>S azzal a két Orsini-bombát elhajítja maga elé. Az egyiket le a -földre, a másikat fel a magasba.</p> -<p>Ha csak egy a kettő közül eldurranik, ember épkézláb abból a -teremből meg nem szabadul: ámde az előintézkedés igen jó volt. Az -egyik pokolgép a puha cser talajon zápult meg, a másik szegeinél -fogva fennakadt a magasban kifeszített hálón, egyik sem -robbanhatott fel.</p> -<p>S abban a perczben felkiálta a fiatal tüzérhadnagy:</p> -<p>– Az ott a Raoul Ripaille!</p> -<p>Sidonia grófnő nem birta ezt hitébe fogadni.</p> -<p>Ő sohasem ismert volna így rá. Az ő délczeg, szép Lyoneljére, -ebben a sunda, undorító alakban! Hihető-e, hogy ez a rongyváz, ez a -gonosztevő modell, az ő kedvenczével egy és ugyanaz! Ez a rém, a ki -tömegeket kész gyilkolni, <span class="pagenum"><a name="Page_20" -id="Page_20">-20-</a></span> és az a hizelgő szőke fej, mely arany -haját engedte ylang-ylanggal illatszereztetni beczéző mostohájának. -Lehetetlen! Lehetetlen!</p> -<p>Az pedig, meghiusult merénylete után, daczosan fonta össze a két -karját a mellén, s éles hangon rikácsolá, henczegve:</p> -<p>– No, hát én vagyok a Raoul Ripaille!</p> -<p>S azzal odafordult, a hol a felismerő tüzértiszt állt.</p> -<p>– Hahó! Ezt meg én ismertem meg! Az árulót, kiálta hevesen -rámutatva. Ez a nyalka tüzérhadnagy, abban a zsinóros egyenruhában -nem férfi, hanem leány! Az én maczám: a Lidy Carcasse! Szép -collegája az úrnak! Egy szajha, vállrózsákkal.</p> -<p>Erre a szóra a vezénylő őrnagy eltaszította a tenyerével az -oldala mellől a kis tüzértisztet. A pattantyusok rögtön megragadták -azt a karjainál fogva s szétgombolták a mellén a kabátját. -Csakugyan leány volt!</p> -<p>Ekkor aztán a többi katonák is dühösen neki estek az álczázott -némbernek: egy percz alatt le volt tépve róla minden öltöny; úgy -maradt ott mezitelen; csak a bakancsait hagyták rajta. A ki csak -közel érhette, csattogott a tenyere a fedetlen maradt -tagjain.<a name="FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href= -"#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a></p> -<p>A bántalmazott némber sikoltozva menekült Lis Blanc grófnőhöz s -kétségbeesetten ölelte át annak a térdeit.</p> -<p>Sidonie grófnő közel volt az elájuláshoz az iszonyattól.</p> -<p>Az elárult Raoul Ripaille neki rohant a leánynak s meg akarta -azt fojtani, s aztán hogy ketten-hárman megkapták a karjait, a -sáros talpával rugott rajta egyet.</p> -<p>Lándory hirtelen leveté a bő köpenyét s rádobta a meztelen -leányra, a mibe az reszkető sietséggel beleburkolózott s aztán -igyekezett magát a tömeg között elrejteni.</p> -<p>– No csak mérséklet, úrficska! csitítá a dühöngő Raoul Ripaillet -az őrnagy. Nem kell a viszontlátás örömeit <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> -csizmasarokkal kifejezni. Nézze ön: itt van önnek az anyja.</p> -<p>S azzal karonfogta a communardot s oda vezette Lis Blanc -grófnőhöz.</p> -<p>– Eh ventre bleu! Káromkodék a communard, nagy szükségem van -nekem most anyára, nem akarok én még egyszer születni.</p> -<p>– Lyonel! Minő beszéd ez? kiálta fel, megbotránkozva Sidonia -grófnő.</p> -<p>– No hát nem látja ön, hogy most szült az anyám? a drága föld -anya! a hogy a poéták csufolják! Nézze, hogy szüli egyre-másra az -iker öcséimet. Ez a termékeny tehén! Ha a Martineau apó riskája így -tudna elleni!</p> -<p>– Térjen ön eszére! Nem ismer rám?</p> -<p>– No hát mit csináljak az eszemmel? Persze, hogy nem ismerek -önre. Ma nincs kifestve. Hát minek jött ide? Gyönyörködni akar -benne, hogy hogyan lőnek főbe? Meg akar téríteni a mennyország -számára?</p> -<p>– Önt nem ölik meg, kegyelmet kapott Thiers úrtól.</p> -<p>– Ki az a Thiers úr? Nem akarom ismerni. Nem kell a kegyelme! A -pajtásaimmal akarok menni. Ha azok a pokolba: én is oda.</p> -<p>Az őrnagy beavatkozott.</p> -<p>– Menni fognak önök, valószinűleg oda: de csak türelemmel; mert -ezuttal valamennyi kegyelmet kapott. Senkit sem küldenek a pokolba -többé, a míg a pneumatikus vasút el nem készül odáig.</p> -<p>– Ön tetszik nekem, citoyen! No hát mért óhajtott látni a mama? -Nagyon ingerlek valakit arra, hogy megcsókoljon? Egy patkány épen -most vallott szerelmet, itt a csók helye a számon.</p> -<p>A grófnő a könyekig el volt keseredve.</p> -<p>– Én azt hittem, hogy jó hireket fogok önnel közölhetni, a -mikért háládatos lesz. Ön kegyelmet kapott. Nem végzik ki és nem -deportálják Cayennebe. De számüzve lesz tíz esztendőre -Francziaországból. <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span></p> -<p>– Hol van az az ország? Hát van ilyen tartomány? Nem tudok -róla!</p> -<p>– Az atyai vagyonát visszanyerte ön. Seigniers ismét a mienk. A -második végrendelet előkerült s mi visszahelyeztettünk -örökünkbe.</p> -<p>– Le a birtokkal! Le minden úrral! Bőrét a timárnak, csontját a -kutyának!</p> -<p>– Ön még részeg. Majd ha kijózanodik, gondoljon arra, a mit -tőlem hallott. Az ékszerek is megkerültek. Én a gyémántot mind el -akarom adni s az árából földbirtokot vásárolni Erdélyben. Közel az -ön hugának atyai birtokához s mi is odaköltözünk, elhagyjuk -Francziaországot.</p> -<p>Lándory valamit dörmögött a fogai között, olyanformát, hogy -«nyomorult».</p> -<p>– Madame! Ez már túl megy a programmon! vágott a beszédbe az -őrnagy, a kinek utasításában volt, szigorún ügyelni arra, hogy a -grófnő miről beszél a fiával?</p> -<p>Sidonia grófnő fejbólintással jelzé, hogy végezte a -mondókáit.</p> -<p>– Szabad még annyit mondani fiamnak, hogy mind a -megszabadulását, mind a vagyona visszaszerzését ennek az úrnak -köszönheti, a ki itt mellettem áll? Ezzel Lándoryra mutatott.</p> -<p>– Úgy? Monda az ifju gróf, még a másik szeméről is felhuzva a -kötőléket, hogy még jobban megnézhesse Lándoryt. S azzal cynikus -renyheséggel mondá: «no ha annyi jót tett velem ez az úr, akkor -szabad kérnem tőle még ezt a szivart is?»</p> -<p>S azzal, nem várva be az engedelmet, kivette Lándory szájából az -égő szivart, s a saját szájába dugta.</p> -<p>– No hát mehetünk. Éljenek a jó emberek és a rossz -asszonyok!</p> -<p>Abban a perczben jobban érdekelte az a szivar, mint az egész -seigniersi uradalom és a Lis Blanc kastély, valamennyi -gyémántjaival és szép asszonyaival egyben. <span class= -"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span></p> -<p>– Majd előbb a Mazasba fogják önt vezetni, mondá az őrnagy. Ott -megkapja a további rendeleteit.</p> -<p>Sidonia grófnő nem volt kiváncsi megtudni, hogy fogják el rendre -a többi menekülteket. Arra kérte az őrnagyot, hogy fiának -felismerőjét a Lidy Carcasset küldesse utána a palotájába. -Gondoskodni szándékozik a leány jövendőjéről. Érdemes volt rá. Elég -szép volt.</p> -<h2>MÉG CSODADOKTOR IS!</h2> -<p>Ismét az a zuávcsapat nyitott utat az utczát megtöltő néptömeg -között Sidonia grófnő és kisérője számára, egész az új Tivolinál -hátrahagyott kocsiig.</p> -<p>A Lidy Carcassenak is tanácsos volt a fedezet mellett tova -osonni. A grófnő kivánatára ezt is felvették a kocsiba. Elfért a -Péter mellett, a hátulsó ülésben.</p> -<p>Az ég ezalatt kitisztult, az idő egészen beesteledett; teljes -holdvilág sütött le a nagy világvárosra. S erre bizony nagy szükség -volt most; mert a népcsődület miatt nem lehetett az utczákon a -gázlámpákat meggyujtani. Csak a messagerie-nél vette át az utcza -ismét szokott nagyvárosi jellegét.</p> -<p>Innen aztán vígabban lehetett tovább haladni. A boulevardokon -már hullámzott a czifra sokaság. Csak az a külömbség volt a régi és -a mostani élet között, hogy a csévelgő tömegben feltünően sok volt -az egyenruha, feltünően kevés a «schlepp».</p> -<p>(Az ostrom kezdetén hetvenezer hölgyecskét tolonczoztak ki -erőhatalommal Párisból s azokat még nem értek rá -visszaszerezni.)</p> -<p>Mikor a gig a Lis Blanc-palota elé megérkezett, már akkor -Sidonia grófnőnek nem volt annyi ereje, hogy le tudjon szállani az -ülésből; Bertalannak a karján kellett őt a kapus páholyáig -czipelni: ott egy balzacra fektették <span class="pagenum"><a name= -"Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> s aztán úgy vitte fel négy -inas a lépcsőkön. Rögtön futtattak orvosért.</p> -<p>Lándory is felsietett a maga szobájába, mely a mezzaninon volt; -átöltözött és radicaliter kimosakodott. Volt rá szüksége a hajának -és szakállának! A katakombák bűze tapad.</p> -<p>A mint Péter eltakarította az alviláglátott öltönydarabjait, azt -mondá neki:</p> -<p>– Málházz össze. Itt elvégeztem a mások dolgát. Holnap látok a -magamé után. Vendéglőbe költözünk.</p> -<p>– Pedig én már egészen megbarátkoztam az itteni -cselédséggel.</p> -<p>– S olyan nagyon megtetszettek?</p> -<p>– Akár csak az illavai czimborák!</p> -<p>Egy közülük épen belépett. A grófné komornyikja.</p> -<p>– Kéreti monsieur Lándoryt Dea grófnő, sziveskedjék hozzá -felfáradni.</p> -<p>Lándory rögtön sietett fel az emeletre: Medea grófnő a -könyvtár-szobában várt reá.</p> -<p>Természetszinű selyemruha volt rajta, melynek színe nagyon jól -illett az arczához. Azon évek divatja a legvarázslóbbnak volt -nevezhető. Egészen sima szabásu öltöny, mely mindenütt a testhez -szorul; semmi pótlás rajta: a mit Isten adott, csak az tünik ki. -Hátul hosszú az öltöny, mint a páva-uszály, elől igen rövid: szép -lábak diadalához alkalmas. Ez a divat egészen Dea számára volt -feltalálva.</p> -<p>– Bocsásson meg, hogy ide kérettem, mondá Lándory elé sietve: mi -történt az anyámmal? iszonyú lázban van, valóságos delirium. -Irtóztató, a miket fantaziálva beszél! S aztán nem akar az orvossal -szóba állni: azt mondja, hogy az ő baját semmi panaceák és -arcanumok meg nem gyógyítják. Patkányseregről, fütyülő golyókról -beszél, Orsini-bombákról, a mik lábaihoz gurulnak; fiának torz -alakjáról, kelevényes sebéről az arczán, s egy Lidy Carcasse -leányról, a kin nincs semmi öltözet: mind azt <span class= -"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> hajtja, -hogy ruházzam fel azt a saját garde-robe-omból, úgy hozzam elé. Nem -akar semmit bevenni, nem engedi az üterét tapogatni. Az orvos -pióczákat rendelt neki, s ő azt mondja, hogy az ablakon ugrik ki, -ha azokat eléje hozzák. És egyre önt emlegeti, önre hivatkozik, önt -hívja segítségül. Jőjjön oda, kérem. Talán az ön látása -lecsillapítja a deliriumát.</p> -<p>– Jól van, grófnő. Kérem, kegyeskedjék a grófnő szobájába -vezetni.</p> -<p>Medea, egy szőnyegajtón át egy garde-robe-szobába s onnan egy -körül tükörrel borított öltözőbe vezette Lándoryt, annak a -kipárnázott ajtaja nyilt Sidonia grófnő hálószobájába.</p> -<p>Egy leernyőzött lámpa tartott mérsékelt világosságot a teremben: -a kandalló tűzvilágát elfogta egy remek festésű spanyolfal.</p> -<p>Sidonia grófnő az ágyfülke félrehúzott brocat függönyei mögött -feküdt, remek faragványú nyoszolyáján, nyugtalanul hánykódva -himzett vánkosai között. Az ágy mellett állt mademoiselle Hermione, -megrémült arczczal, s a lámpa előtt az orvos, az óráját nézve.</p> -<p>Dea grófnő bemutatta a két urat egymásnak.</p> -<p>– Monsieur Gontourt, professor, monsieur Lándory, házunk jó -barátja.</p> -<p>Üdvözölték egymást.</p> -<p>– A beteg az ön nevét hangoztatja ismételve; mondá az orvos. -Megfoghatatlan kórtünetek! Az ütér egészen normalis, a -lélekzetvétel szabályszerű, a pulzometer 37 hőfokot mutat és mégis -a leghevenyebb typhosus delirium tünetei: hagymázos visiók, -üldözési mánia, futási ösztön, erotikus gerjedelmek és a mi a -legszélsőbb indicium: a patkánylátás! Nekem nem akar semmit -megmondani. Csak azt hajtja, hogy kérdezzük öntől, mi baja.</p> -<p>– Nincs semmi félelmes baja a grófnőnek, mondá Lándory, -bizonyosan meghütötte magát a nagy záporban, s ezt majd egy kis -grippe-el fogja beváltani; a büzhödt <span class="pagenum"><a name= -"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> levegőben, a hol időzött, -valószinűleg erős migrainet szerzett magának, a mivel majd holnap -reggelig szenvedni fog, akkor elmulik magától, ha egyszer kialussza -magát. Nem kell neki egyéb egy csésze theánál. Azt is ki fogja -ugyan majd hányni; de aztán megkönnyebbül tőle. Ismerem én már az -ilyest.</p> -<p>– De hát a rémképek? A patkánylátás?</p> -<p>– Nem rémképek azok, professor úr. Azokat a grófnő mind élő -szemmel látta s ha valakinek a széke alatt háromezer patkány futott -keresztül, nem lehet tőle rossz néven venni, ha még most is -folyvást patkányokat lát maga előtt.</p> -<p>A doktor mégis csak irt valami receptet a grófnő számára. Azt -Hermione vette el, s kivitte, hogy érvényesíttesse.</p> -<p>A doktor aztán elmondta az utasításokat Lándorynak. (csakugyan -valami házi barátnak nézte), hogy mint kell a beteggel bánni.</p> -<p>– Tudok mindent, monda Bertalan, több évig voltam én -betegápoló.</p> -<p>A doktor megigérte, hogy éjfélután megint eljön.</p> -<p>Sidonia grófnő, a mint Lándory a szobába lépett, sokkal -csillapultabbá lett: a lázas vaczogása megszünt, a görcsei -elenyésztek, a lábait ki tudta nyujtani egyenesen.</p> -<p>Lándory odalépett a fekhelyéhez, s a tenyerét odatette a grófnő -homlokára.</p> -<p>Sidonia arra lehunyta szemeit, az arcza megnyult, az ajkai félig -szétnyiltak; a lélekzete meglassudott s nem sokára elaludt.</p> -<p>Medea elbámulva mondá Lándorynak:</p> -<p>– Az ön kezében magnetikus erő van. Elaltatta az anyámat.</p> -<p>– Nincs biz az én kezemben semmi csodaerő! hanem a grófnő -elaludt, mert ki van fáradva, az idegei kimerülve. <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span></p> -<p>– Hát nem szenvedett igazán?</p> -<p>– Az nem volt testi szenvedés.</p> -<p>– Hát mi volt?</p> -<p>– Az a psychiatriába vág, s én azzal, megvallom, hogy nem -foglalkozom. Az utolsó órák élményei azt hiszem, hogy a legerősebb -idegeket is megtámadták volna. A miket az orvos és a grófnő -környezői, mint deliriumban ábrált rémeket hallottak tőle -elmondatni, mind szemmel látott tények voltak.</p> -<p>– Hogyan? A patkányáradat a katakombákban? a küzdő rémalakok? A -feje fölött elfütyülő golyók?</p> -<p>– Azok mind közvetlen tapasztalatok.</p> -<p>– És mostoha fiának torzképe? a sebhelyes arcz?</p> -<p>– Azt mind látta.</p> -<p>– És a dynamit bombák, a miknek egyike az ő lábaihoz gurult?</p> -<p>– Az mind valóság.</p> -<p>– Hát az a leány, a kiről letépték a ruhákat, mind, az utolsó -foszlányig, s a ki az ő karjai közé veté magát?</p> -<p>– Az most is itt van az udvaron. Ott kuczorog egy szögletben, az -én köpenyembe burkolózva. Lidy Carcasse. S a grófnő nagy -háladatosságot fog vele gyakorolni, ha felöltözteti őt, mert ennek -köszönheti legelébb, hogy Lyonel grófot a tüzérek össze nem -kaszabolták rögtönözve. A bombahajigálókkal igen röviden szoktak -elbánni. Ha a Lidy Carcasse rá nem ismer, darabokra vágják.</p> -<p>– De hát «mi» az a Lidy Carcasse?</p> -<p>– Azt ne tudakolja a grófnő. Hanem adasson rá inget, szoknyát, -de ne a sajátjából, mert az annak hosszú lesz, inkább a -szobaleányától.</p> -<p>– Tehát Lyonelt mentették meg?</p> -<p>– Annak a betege most a grófnő. Majd reggelig kialuszsza. -Szokott női baj az egész.</p> -<p>– Megbocsát ön, hogy ide kérettem?</p> -<p>– Hivatlanul is jelentkeztem volna. Nehány bucsuszóval -<span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span> megköszönni a szives vendéglátást. Holnap -elköltözöm innen.</p> -<p>– Ah! ön elhagyja házunkat?</p> -<p>– A mi itt tartott, az be van fejezve. Most nekem a magam -feladata után kell látnom. Én nem azért jöttem Párisba, hogy itt -rémdrámákat segítsek komponálni, hanem hogy egy hivatalos eljárást -kerékvágásba hozzak. Tudni fogja a grófnő, hogy megholt nőm -atyjának a vagyona le van foglalva a Lis Blanc család igénypere -miatt. Ezen vagyon megmentett része nőm által jótékony czélra van -hagyományozva. Nekem ki kell eszközölnöm, hogy a lefoglalás meg -legyen szüntetve.</p> -<p>– Azt hiszem, hogy ez könnyen fog menni.</p> -<p>– Nehezebben, mint képzelnők. Azt hiszem Seigniersben, a -prefekturánál van fennakadva az ügy, oda kell mennem, utána -nézni.</p> -<p>Medea lesüté a szempilláit s kevés vártatva könnyebbült sóhajjal -mondá:</p> -<p>– Jól teszi ön, ha itt hágy bennünket.</p> -<p>– Tartok tőle, hogy még egyszer alkalmatlankodnom kell.</p> -<p>– Mindenkor szivesen lesz ön látva nálunk.</p> -<p>– Még egy kérdést, grófnő. Elbeszélt a grófnő ön előtt mindent, -a mi a mult órákban vele történt?</p> -<p>– A mikről én azt hittem, hogy az mind phantasmagoria! Mindent -elmondott.</p> -<p>– Azt is, a mit Lyonel gróffal beszélt?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Azt is elmondta, a mit a gyémántokról beszélt neki?</p> -<p>– A gyémántokról? Nem. Arról nem szólt semmit.</p> -<p>– Hogy a Lis Blanc gyémántokat elszándékozik adni, s azoknak az -árából földbirtokot vásárolni Erdélyben, a grófnő atyai jószága -mellett, s aztán elhagyják Francziaországot, s oda költöznek -át.</p> -<p>Erre a szóra Medea arcza, mely kezdett már átmelegülni, -<span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> ismét azt az északfényszerü ijesztő hideg -ragyogást vette fel: a szemei oly visszataszítóan meredtek alá -felé, ajkai oly lárvaszerűleg tágultak ki a szegleteiken, -orrczimpái csak úgy fujtattak az indulatos lüktetéstől.</p> -<p>– Igen? Azt mondá? Lihegé hullámzó kebellel.</p> -<p>Lándory nem nézett az arczára, félrefordítá a fejét.</p> -<p>Azután kevés vártatva azt mondá Deának:</p> -<p>– Majd ha a grófnő egészen magához tér, sziveskedjék ön vele -közölni, miszerint valamennyi európai hatalmasság megtagadta a -commune vezetőitől a menedékjogot. Belgium kezdeményezte. Európában -egynek sincsen maradása.</p> -<p>Medea arczán valami csodálatos mosoly vonult végig.</p> -<p>Nem szólt rá semmit.</p> -<p>És Bertalan most sem nézett az arczára, hanem azért tudta jól, -hogy mikor torzult el Deának az arcza, s mikor mosolyodott el.</p> -<p>Hermione érkezett meg a gyógyszerrel.</p> -<p>– Isten önnel grófnő. Jó éjszakát.</p> -<p>– Jól teszi ön, ha elhágy bennünket. Suttogá még egyszer Medea, -kezét nyujtva a távozónak.</p> -<h2>A «SZÜKSÉGES SEMMI».</h2> -<p>Szép mulatság az, a mit magyarul úgy hínak, hogy «Pontiustól -Pilátushoz való szaladgálás». A kinek valaha pörös ügye volt, annak -nem szükség a műszaki szótárban keresgélni, hogy ennek a szónak az -értelmét megtalálja.</p> -<p>Lándory már korábban hozzáfogott, (a mint Párisba megérkezett) -hogy a Lis Blanc contra Traumhold ügyben a felmentő birói -határozatot megkapja. Az ám!</p> -<p>De nem olyan könnyü munka ám az, mint egy öt felvonásos drámát -megirni!</p> -<p>Legelőször is rajta ült a processuson két ügyvéd: a Lis Blanc -grófnőé és a De L’Aisne marquisé. <span class="pagenum"><a name= -"Page_30" id="Page_30">-30-</a></span></p> -<p>Már pedig könnyebb volt Orpheusnak a feleségét kimuzsikálni az -orcusból, könnyebb volt Jónás prófétának kiszabadulni a czethalból, -sőt emberileg lehetségesebb volt Pompéjit kiásni a lávaréteg alól, -mint egy processust, a minek a két végét két prókátor fogja -kiördögidézni.</p> -<p>Mind a kettő úgy megkötözte a másik félnek a kezeit -protestatiókkal és ellenprotestatiókkal, óvásokkal és -sequestrumokkal, hogy egyik sem tehetett semmit.</p> -<p>… tekintettel arra, hogy még nincs bebizonyítva, miszerint Lis -Blanc Lyonel gróf csakugyan azonos-e Raoul Ripaille -communarddal…</p> -<p>… tekintettel arra, hogy ha azonossága bebizonyul, s Raoul -Ripaille személyében Lis Blanc Lyonel gróf testi vagy polgári -halált fog szenvedni, s ez esetben De L’Aisne Alfréd marquisra -száll át a Lis Blanc örökség s vele együtt a felperesi jogczim a -Traumhold ügyben…</p> -<p>… tekintettel arra, hogy ha nem azonos Raoul Ripaille communard -Lis Blanc Lyonel gróffal, akkor kérdés támad, hogy Lis Blanc Lyonel -gróf valósággal él-e? existál-e? testi lételének örvendez-e?</p> -<p>… tekintettel arra, hogy ennek evidenssé tételére mulhatatlanul -szükséges Lis Blanc Lyonel grófnak edictaliter való megczitáltatása -egy esztendő és egy nap alatt való megjelenésre…</p> -<p>… tekintettel arra, hogy ha Lis Blanc Lyonel gróf csakugyan -azonos lesz Raoul Ripaille communarddal, és csakugyan számüzetésre -változtattatik át a büntetése, a törvényes gondnokság a testamentom -értelmében ab instantia az özvegy grófnőt fogja-e megilletni, vagy -ex officio a senatus helybenhagyásával, mint született pairnek a -legközelebbi agnatus rendeltetik ki curátorává?</p> -<p>Hát ennek a sok tekintetnek véget vetett a tombeau d’Izoardi -jelenet, a mely által constatálva lett, hogy Lis Blanc Lyonel gróf -csakugyan egy és ugyanazon személy Raoul Ripaille communarddal, -hogy csakugyan él, s nem <span class="pagenum"><a name="Page_31" -id="Page_31">-31-</a></span> halattatik meg; már most csak az a -kérdés, ki lesz hát a kiskorú és számüzött Lyonelnek a törvényes -gondnoka, a mostoha anyja-e, vagy a nagybátyja?</p> -<p>Erre felelhet meg a seigniersi alprefectura.</p> -<p>Lándory birt annyi természetrajzi ismerettel, hogy egy -seigniersi souspréfet gyorsaságához képest a csigabiga valóságos -villamtelegráf, annál fogva felhagyott a hivatalszobák ajtaja -előtti lábpokróczok koptatásával, s maga felült a gyorsvonatra és -leszáguldott a kies tájéku Seigniersbe. Este indult, reggelre -odaért, azt hitte, hogy másik este megint vissza fog térhetni.</p> -<p>A souspréfet urat ott várta, a míg megérkezett, az iroda -előtermében.</p> -<p>Boisgoberry úr nagyon örült, hogy a kedves barátját ujra -láthatja. Bevitte a dolgozó szobájába, s addig el sem hagyta -kezdeni a mondókáját, a míg meg nem invitálta.</p> -<p>– Legyen szerencsém egy kis barátságos ebédre, az én kis -tuskulánumomban. Négy órakor ebédelünk falusiasan! Érte fogok önnek -menni kocsival, várjon rám a vendéglőben.</p> -<p>Lándory megköszönte szépen a meghivást, s aztán egyenesen rátért -a sürgetett ügyre. Küldjék el már azt a szükséges documentumot a -Lis blanc ügyben.</p> -<p>Boisgoberry úr azt a megmaradt üstökét tépte mérgében.</p> -<p>– Mit akar ön uram? hiszen már háromszor elküldtem, háromszor -visszaküldték!</p> -<p>– Hogy lehetett ez?</p> -<p>– Hát legelőször is, mikor ez az én clerc-em megcsinálja az -irást, kapja magát, a régi császárság alatti papier timbrét -használja hozzá, a mi már használaton kivül van helyezve. Persze, -hogy nem fogadták el. Visszaküldték s fizettettek velem huszonöt -frank birságot, s kaptam egy megintést, hogy felhagyjak a napoleoni -velleitásokkal. Másodszor aztán a köztársaság bélyegével állíttatik -<span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span> ki az okirat, akkor meg, (látott már -ilyet?) ez az ügyetlen két balkezü ember elmulasztja a most már -Párisban lakó grófnő névaláirását az ottani közjegyzővel -hitelesíttetni, hanem ő maga hitelesíti. Ezért megint visszaküldték -az okiratot s én kaptam egy orrot és egy hivatalos figyelmeztetést, -hogy a távollevő aláirásának hitelesítése egyértelmü a -hamisítással. Végre aztán harmadszorra minden egészen -szabályszerüleg elkészült, ennek a szerencsétlennek csak a czímet -kellett az okiratra ráirni. S tudja ön, mit tett vele? A «Cour -d’assises»-hez czímezte az okiratot, azt gondolta, ez is -criminalitás. Onnan aztán nem irtak rá semmit, csak úgy küldték -vissza, a két szegletét behajtva az irásnak. Tetszik tudni, az -ilyen hivatalos okmányon a behajtott két szeglet annyit jelent -napkeleti virágnyelven, hogy «szamárfül».</p> -<p>– Tudom.</p> -<p>– E szerint én nekem ennél a históriánál volt eddigelé huszonöt -frank kiadásom s egy nagy orr, meg két szamárfül bevételem.</p> -<p>– De hisz az ön clerc-je akkor egy nagyon korlátolt tehetségü -hivatalnok.</p> -<p>– Mintaképe az ostobaságnak. Ha mozsárban összetörik sem tudja -az esztendőnek tizenkét hónapját úgy elmondani, hogy egyet-kettőt -ki ne hagyjon belőle.</p> -<p>– De hát hogy tűr ön ily mihaszna embert maga mellett?</p> -<p>– Hja, uram, azt ön nem érti. Azt csak mi tudjuk «itten». Ez az -ember egy szükséges semmi.</p> -<p>– Ah! Ez csakugyan új fogalom előttem.</p> -<p>– Az én találmányom a műszó. Megmagyarázom önnek a dolgot. Van -egy hatalmas protector, a ki «minden». És még ezenfölül «férj» is. -Még egészen élete delén levő férfiu, tele villanyossággal, -életörömmel. A feleség szintén igen kitünő tulajdonságokkal biró -hölgy, a ki ellen csak az az egy kifogása lehet, hogy nem akar -borotválkozni. <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span></p> -<p>– Ki? Az asszony?</p> -<p>– Az ám.</p> -<p>– Hát egy kis pehely van az állán? No azért még nagyon -tiszteletreméltó lehet.</p> -<p>– Hiszen nagyon is tiszteletreméltó. Volt azonban egy közös -gyámleányuk, egy valóságos megenni való csemege. Tökéletes őszi -baraczk! A magas állású urnak nagy tekintélye, világ előtti állása -nem engedi azt, hogy a felesége nevelt leányát elcsábítsa, ezt a -világ nem bocsátaná meg neki, a prépost excommunikálná, a felesége -kitépné a haját. Ekkor hoz a jó sors eléje egy ilyen szükséges -semmit. Egy ifju urat, a ki minden vizsgán keresztülbukott és végre -hivatalt keres. Kap egy helyett kettőt. Lesz belőle clerc és férj. -Nem kivánnak tőle egyebet csak azt, hogy ugyanabban az időben, -ugyanazon hivatalban ne legyen jelen, a melyben a magas protectora. -Ennek a ficzkónak a legjobb dolga van a világon. Jól eszik, jól -iszik, lovat tart, kávéházba jár, megsétáltatja a felesége -selyemszoknyáját a glacis-n, s felemelt fővel áll meg a marchande -des modes kirakata előtt, nem fél az árjegyzékektől, eljár -vadászni, a mikor «kell» és a hivatalba, a mikor «nem kell», ott -lövi a nyulakat, itt a bakokat. A protectora mindent elvégez -helyette. Ilyen a «szükséges semmi».</p> -<p>Boisgoberry úr jóizüen nevetett ezen a sikerült előadáson. -Lándory nem osztotta a jó kedvét, annak valami jutott az -eszébe.</p> -<p>– S hát ön nem tud ettől az embertől megszabadulni?</p> -<p>– Nem lehet. Igen hatalmas protectora van.</p> -<p>– S ön nem mer e hatalmas urral szembeszállni.</p> -<p>– Tudja ön? Nekem igen kedves benső jó barátom.</p> -<p>– Hát én nem bánom, de mi lesz már most a Lis Blanc-féle -okirattal?</p> -<p>– Azt most negyedszer én magam fogom megirni, nem bizom többé az -ifju urra. Tessék önnek addig az alatt megtekinteni a város -nevezetességeit. Délutánra készen lesz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> Négy óra -tájon felkeresem önt a vendéglői szállásán s aztán elviszem -magammal kocsin az én tusculánumomba, kedélyesen megebédelünk, ön -még az esti vonattal vissza mehet Párisba.</p> -<p>Hisz ez nagyon kedves ember, mondá magában Lándory, mikor -elhagyta a prefecturát. Nálunk aligha tenné meg egy alispán, hogy -az aljegyzője által elrontott protokollumokat maga ujra -irogassa.</p> -<p>Aztán elment a várost bekóborolni, meg a szép népligetet.</p> -<p>Mikor a három órát harangozták, visszafordult a városba.</p> -<p>A mint a souspréfet házának a kapuja elé ért, eszébe jutott, -hogy egészen megfelel az illem szabályainak, ha a meghivott vendég -korábban látogatást tesz, s tiszteletét bemutatja a házi -asszonynak.</p> -<p>A concierge azt a felvilágosítást adta a jövevénynek, hogy a -souspréfet úr még nincs itthon, a hivatalban van, de a madame -«elfogad».</p> -<p>Bebocsáttatá magát a lépcsőház rácsajtaján, aztán beküldte a -névjegyét.</p> -<p>Arra az inas bevezette az elegans salonba, a hová nehány percz -mulva kijött az oldalszobából a házi asszonyság.</p> -<p>Egészen azon kor divatja szerint volt öltözve, a mi nem vált -előnyére. Kissé nagyon el volt testesedve.</p> -<p>A rendes divattól csak a főkötőjének az alakja ütött el. Valami -kalapforma volt az, melynek széles szalagja az álla alatt keresztül -kötve, azt csipkés csokrával egészen eltakarta.</p> -<p>Hanem azért Lándory inquisitori szemeit nem csalták meg a -szalagok. Észre vette, hogy azok valamit rejtegetnek, a mi a férfi -arcznak szokott kiváltságos dísze lenni.</p> -<p>Kezdett az a sejtelme támadni, hogy ő most aligha jó helyre -jött. <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span></p> -<p>A társalgást a rendes, szokásos szólamformák kerékvágásba -hozták. Lándory világért sem hozta elő az ebédre hivást. Az -asszonyság maga említé fel sajnálkozva, hogy monsieur csak éjfél -után fog hazatérni, pénteken a prépostnál ebédel, s aztán beziguet -játszanak hárman a maire-rel. A mint aztán végre megállapodtak -abban, hogy holnap mindenesetre jó idő lesz, Lándory vette a -kalapját s iparkodott háttal kifelé megtalálni az ajtót.</p> -<p>A mint a hotelbe megérkezett, már ott találta Boisgoberry urat. -A cabriolet ott állt a kapu alatt.</p> -<p>– Épen önnek a házából jövök, mondá a souspréfetnek. -Tisztelegtem az asszonyságnál.</p> -<p>Boisgoberry úr a falnak esett ijedtében.</p> -<p>– Ön szerencsétlen bolgár sheik! Csak nem mondta ön el a -feleségemnek, hogy önt ebédre hittam? Hisz nem a házamhoz hittam -önt, hanem a tuskulánumomba!</p> -<p>– Nem! Annyira bolgár nem vagyok, hogy ajtóstul rohanjak be a -házba. Kivált miután tudom, hogy pénteken ön a prépost úrnál -szokott ebédelni!</p> -<p>– Chut! Ej ej! De veszedelmes az ilyen gondolatolvasó emberrel -összeakadni! No hát, vegye ön fel a paletotját és menjünk. Nem -szabad a háziasszonyt megvárakoztatni.</p> -<p>(Tehát házi asszony is van a tuskulánumban?)</p> -<p>A cabriolet (világos kerülővel) a népkert felé vitte az urakat, -ott egy csinos kis házikó előtt megállapodott. Boisgoberry úr -utasításba adta a kocsisnak, hogy csak menjen vissza a remisebe, -aztán este nyolcz órára ismét jöjjön vissza, az «urat» a vasutra -fogja szállítani.</p> -<p>– Készen van az okiratunk? kérdezé Lándory.</p> -<p>– Mind készen van. Csak a tanuk aláirását kell még a jegyzőnek -hitelesíteni. Egész nap nem jött oda a gazficzkó a hivatalba. Nem -tudtam felhajhásztatni.</p> -<p>– Hátha estig nem kerül elő?</p> -<p>– Bizonyosan előkerül. Tessék megnyugodni.</p> -<p>Azzal a rácsajtóhoz ment, s meghúzta a csengetyűt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> A házikó -előtt kis kertecske volt, cziprus bokrokkal és télizöld gulákkal. A -csöngetésre magától felnyilt az ajtó. Azt Boisgoberry úr ismét -betette maga után, midőn vendégével együtt belülkerültek, s aztán -karonfogva vezeté azt fel a vas csigalépcsőn a házikó emeletébe. -Ott egy szobacziczus jött eléjük, a ki elvette a kabátjaikat, -esernyőiket, s azzal a souspréfet úr, minden bejelentés nélkül, -ajtót nyitott a vendége előtt az elfogadó terembe.</p> -<p>Az igen csinosan volt berendezve altdeutsch stylben, az ablakok -ólomba foglalt színes üvegből. Természetesen minden utánzat.</p> -<p>– Csak minden teketória nélkül, kedves barátom! biztatá a -vendéget a souspréfet. Csak sans façon! Egészen itthon vagyunk. -Menjünk a háziasszonykához.</p> -<p>Lándorynak feltünt az, hogy nem a háziasszony jön a vendéget -elfogadni, hanem azok törnek be az ő szobájába. Ez nagyon is -patriarkális szokás.</p> -<p>A szobájában találtak rá, a hol Boisgoberry úr bemutatá őket -egymásnak: «monsieur Bartholomée de Lándory, grand inquisiteur du -tribunal austro-hongrois. – Az én kis keresztleányom».</p> -<p>A souspréfet úr keresztleánya csinos kis asszonyka volt, finom, -halványpiros arczczal, igen nagy dióbarna szemekkel, karcsu, -nyulánk termettel, gyermetegen leeresztett sötétszőke hajjal. Csupa -szelidség és szemérmetes alázat. Látszik rajta a kisvárosi jó -nevelés.</p> -<p>Épen munkában volt. Kék és piros selyemből, aztán meg arany és -ezüst fonalakból s gyöngyökből horgacsolt egy házi sipkát, a mire -szemérmesen megjegyzé, hogy az meglepetésül készül «a férjem -nevenapjára».</p> -<p>Aztán bocsánatot kért a vendég uraktól, hogy a férje még nincs -itthon; iszonyú sok megbizatása van, egész nap dologban jár, de az -ebéd órájára pontban itthon lesz. Még soha sem váratott magára az -elnézett «quart d’heure de grace»-ig sem.</p> -<p>Ez tehát nagyon derék férj lehet. <span class="pagenum"><a name= -"Page_37" id="Page_37">-37-</a></span></p> -<p>Aztán csak folytatta a gyöngyszemek tűhegyre szedését, nem -feszélyeztetve magát a vendégek jelenléte által.</p> -<p>Lándory megkisérlé egyről-másról beszélgetést kezdeni vele, de -mindennel «echéc»-et vallott. Ha azt kérdezte tőle, hogy olvasta-e -Hugo Victor «La légende des siécles»-jét, a souspréfet közbe -kiáltott: «hüh! hogy olvasna az én keresztleányom ilyen rettentő -dolgokat!» Kisült, hogy még regényt sem olvasott soha és szinházba -nem jár, csak a «passiojátékokra». Ellenben festeni tud, de csak -virágot, olajnyomatú minták után, a férje szobájának a diszítésére. -Azután a madarakról kezdett el vele beszélni Lándory, meglátva egy -rézkalitban két kis hangtalan exotikus pintyet. Ez a tárgy is csak -a férjhez vezetett vissza, az nem tűri az éneklő madarakat, mert -felzavarják az álmából. Ha pedig a lábainál doromboló angora -cziczára vitte át a beszélgetést, az is csak arra vált be, hogy a -cziczának csak addig szabad a szobában lenni, a míg a férj távol -van, mert az még a macskára is féltékeny.</p> -<p>– De hol az ördögben késik olyan soká? zúgolódék a a souspréfet, -mikor az óra már elütötte a négyet. A nőcske maga is nyugtalankodni -kezdett, ez még soha sem történt, hogy a férje megkésett volna! -Vajjon nem gázolta-e el valami postaszekér? nem döfte-e fel valami -tehén? nem esett-e rá valami háztetőről egy cserepező legény? a mik -mind meg szoktak történni.</p> -<p>Végre öt perczre négy után hangzott a csengetyü jeladás, s arra -jött vágtatva fel a lépcsőn a várvavárt boldog férfiú. Az asszonyka -minden teketóriázás nélkül eléje futott az ajtóig, ott karjai közé -temette, csókjaival elborította, s midőn szabadon bocsátá, ott állt -Lándory előtt – a kis jegyző.</p> -<p>Hát itt van odahaza a «szükséges semmi».</p> -<p>Boisgoberry úr nagyot nevetett, mikor a kis clercet a két -vállánál fogva, mint házigazdájukat, Lándorynak bemutatta.</p> -<p>A fiatal férj rendkívül örvendett, hogy szerencséje <span class= -"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> lehet ily -kitünőséget házánál elfogadhatni, s azzal, hogy hatalmát tüntesse, -parancsoló hangon utasítá az asszonykát, hogy siessen az ebéd után -látni, a minek az engedelmesen szót fogadott.</p> -<p>Azzal fidélis kötődéssel fordult a souspréfethez.</p> -<p>– Nos hát, keresztatyus! Volt sok dolog ma az irodában?</p> -<p>– Igen! Fripon! Nekem magamnak kellett helyetted az egész -relatiot megírni. Most már csak siess a hivatalba, a mint a kanalat -letetted, és coramisáld az iratot, ne az én nevem alá, hanem a -préposté alá írd a hitelesítést. Már most aztán csak arra kérlek, -hogy tintával ne öntsd le porzó helyett az irást. Aztán majd -beszéljünk róla, hogy hol jártál egész délelőtt?</p> -<p>– Hát én kérdezem öntől, hol járt ön egész délután?</p> -<p>A souspréfet explodált a nevetéstől.</p> -<p>– Akaszszanak fel! – Lássa ön, mr. Lándory, így paczkáznak a -főnökeikkel az ilyen gaminok, a kiknek hatalmas protektoruk -van.</p> -<p>Ezenben fel lett tálalva; az ebédlő igen kényelmes kis helyiség, -nem nagy társaságnak való, de négyecskén, mint most, igen jól lehet -benne megférni. A menu pompás volt, a borok kiválogatottak, a -pezsgő veuve Cliquot. Már azt el kell ismerni, hogy a «szükséges -semmi» igen jól eszik és iszik. És mind ehez cordialis jó kedve -van. Egyre csipkedi, szurkálja Boisgoberry urat, eszébe hoz -bolondos kalandokat, a miket az nagyon restelni látszik. Egészen -oly modorban henczeg, mintha ő volna az, a ki a souspréfet urat -felkantározza, az asszonyka nem győzi lehurrogatni, s eleget pirul -helyette.</p> -<p>Hanem a souspréfet úr áldott jó keresztapa. Minden tréfát, -minden mókázást felvesz.</p> -<p>Mikor azonban már a fekete kávéra és a chartreusere kerül a sor, -kénytelennek érzi magát megszomorítani a társaságot, s hivatalos -komolysággal szól az ifjú házigazdának. <span class= -"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span></p> -<p>– És most jegyző úr! Hirtelen öntse a gallérja közé azt a -chartreuset, s aztán lovagoljon fel (sarkantyút hordott a clerc -mindig) a hivatalába és végezze el a tudvalevő teendőket. Lándory -úr még ma meg akarja azokat kapni, hogy az esteli vonattal -visszamehessen Párisba.</p> -<p>A ifju úr felállt engedelmesen és megtörlé a száját.</p> -<p>– De aztán gyorsan visszajöjj! – mondá a gyöngéd asszonyka.</p> -<p>– Biz az pedig sem gyorsan, sem lassan nem fog mai nap -visszajönni, mert annak vele kell menni Lándory úrral, hogy -Párisban is jelen legyen a coramisatiónál. Azért csak pakold neki -össze az utitáskáját s küld utána az irodába.</p> -<p>– Ah, szólt az asszonyka duzzogó hangon Lándoryhoz: az nem szép -öntől, hogy elrabolja tőlem az én kincsecskémet.</p> -<p>S e közben olyan csunya szemeket vetett rá, hogy Lándorynak nagy -önuralmába került visszatartani a nevetését.</p> -<p>– Nincs kegyelem! hatalmaskodék a souspréfet; officium -pæcedit!</p> -<p>Ekkor aztán az asszonyka durczásan felállt az asztaltól, -otthagyta a vendégeit, utána szaladt a férjének; a szomszéd -szobából át lehetett hallani a szapora csókokat, a bucsúzó nyafogás -hangjait, a melylyel az eltávozót útjára bocsáták.</p> -<p>Mikor ketten maradtak egyedül a souspréfettel, azt mondá -Lándory:</p> -<p>– Uram! Nekem úgy tetszik, hogy «a szükséges semmi»-nek a -hatalmas protectora, a kivel önnek lehetetlen szembe szállani, -senki sem más, mint ön maga.</p> -<p>Boisgoberry úr olyat nevetett erre, hogy a fehér mellényének a -gombjai felpattogtak bele.</p> -<p>– Ön csakugyan genialis ember! Hogy kitalálta egyszerre! Ezt -nevezem gondolatolvasásnak! – Hanem valljuk meg az igazat, ezuttal -monsieur Houdin, kicsinyben <span class="pagenum"><a name="Page_40" -id="Page_40">-40-</a></span> mult, hogy hamis zsebben nem kereste -az én pisztolyból kilőtt zsebórámat!</p> -<p>– Vigyáztak rám a «Spiriti miei».</p> -<p>– Aha! Ezt a Bosco szokta mondani, mikor valami espiégleriehez -készült: «Spiriti miei, ubbedite!» Úgy-e bár, mikor meglátta ön azt -az áll alatt keresztül kötött nagy máslit?</p> -<p>– Hanem monsieur, mit gondol ön, mi lesz abból, ha egyszer -madame megtudja, hogy ön nem eszik halat a plébánossal, meg a -mairrel pénteki napon, s beziguet nem azokkal játszik?</p> -<p>– Nem lehet, drága barátom. A plébánosnak meggyónom a bünömet, -az tehát a gyónás titkát el nem árulhatja, a maireről pedig én -tudom, hogy hát ő hol szokott ebédelni? Egyik kéz a másikat mossa. -Aztán az egyik pénteken én viszek haza húsz frankot a feleségemnek, -a mit a beziguen nyertem, a másikon a maire ugyanezt a maga -életpárjának, az asszonyok már előre örülnek a pénteki halebédnek, -szörnyű módon.</p> -<p>Az asszonyka visszajött, ki voltak sírva a szemei, még mindig -szájszücsörítve nézett vasvilla szemekkel gonosz férjrabló -vendégére. Lándory aztán feltalálta magát, megköszönte a szíves -vendéglátást s azt mondta, hogy utána siet a jegyző úrnak a -prefekturára, majd segít neki. – Erre aztán mosolyra vonult a kis -menyecskének az ajka. – Boisgoberry úr még ott maradt.</p> -<p>Lándory elmentében arra gondolt, hogy szép találmány az a -«szükséges semmi» intézménye, csakhogy nem Boisgoberry úré az első -feltalálás dicsősége.</p> -<h2>LIDY CARCASSE.</h2> -<p>A mint a leány fel lett öltöztetve a grófné szobaleányának a -ruháiba, a mik épen a termetére illettek, behivatta őt magához -Medea. – Sidonia grófnő mellett ott maradt Hermione kisasszony -ápolónak. <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span></p> -<p>A leány ügyetlenül járt a női öltözetben, minduntalan megakadt a -térde lépés közben, látszott, hogy férfiruhában járáshoz volt -szokva. Egész magatartása, fejhordozása is csupa garçonos volt, s -nagyon hozzá illett az arczához. Szénfekete göndörhaja oldalt volt -elválasztva, mozgékony szemöldei, eleven villogó szemei, -természettől piros arcza, gúnynyal felhúzott szája, előrenyomuló -hegyes álla, lüktető orrczimpái inkább egy női ruhába öltözött -ifjonczot árultak el, mint fiatal leányt. A domború mellkas, a -széles váll, a keskeny csipő még öregbíté a csalódást. – Medea az -első pillanatra valóban meghátrált előle, azt hitte, hogy fiú. Csak -azután, mikor a szobaleánya biztosította felőle, hogy ez valóságos -nőnemű gyermek, állt vele bátran szóba.</p> -<p>– Önnek a neve «Lidy Carcasse».</p> -<p>A megszólított a leggyönyörűbb két fogsort mutatta meg erre a -szóra, elnevetve magát.</p> -<p>– Igen, madame, de csak két esztendő óta, az előtt úgy híttak, -hogy Lidy «Saint Jean». Én játszottam a Champs Elyseés-ben szent -Jánost a bibliai tableaux vivants-ban, s hogy még az előtt hogy -hittak, azt nem tudom, mert elfelejtették a tenyerembe irni. -Azután, hogy kinőttem a szerepkörömből, beálltam az auteuili -dynamitgyárba tölténykészítőnek, s minthogy oda csak -férfimunkásokat vesznek fel, azért fiúöltözetbe bujtam. Ügyes -voltam, a munkavezető a legveszélyesebb munkáknál alkalmazott, ott -alaposan kitanultam a robbanó szerek gyártását, azoknak a -shrapnellekbe elhelyezését, a bombák tempirozását, a robbantó -gyutacsok titkait. Mikor aztán a commune uralomra került, annak a -szolgálatába álltam, tiszti rangot kaptam, én voltam a felügyelője -annak a gyárnak, mely a rue Mouffetardban a dynamit granátokat -készítette. Már elébb neveztek el Lidy Carcassenak; (világító -tűzgolyó).</p> -<p>– És most hajlandó volna ön ezt a fényes nevet valami kevésbé -ragyogóval felcserélni? <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span></p> -<p>– Mindennel, madame, egész le a fénymázos skatulyáig.</p> -<p>– Megunta ön a communardokat?</p> -<p>– Tökéletesen. Nem azért, mintha a nézeteiket nem helyeselném, -hanem azért, mert ők nem veszik komolyan. Tessék elhinni, madame, -hogy az egész commune harczaiban egyedül az «internationalisták» -voltak a «fene gyerekek». Az elite trouppot képezték a betűszedők, -a gépészek, a lakatosok, meg a czipészek; a szabók már nem sokat -értek. Azután jöttek a lengyelek, a piktorok, meg az -omnibuszkocsisok. Végre a kiszabadított rabok. Ezek tudnak -verekedni és sápadt arczczal a szuronyoknak helytt állani! Az -ujságirók csak vezetni szeretnek, de hátulról. A többi aztán csak -lármázni tud, vagy fedett helyről lövöldözni, de a tüzet ki nem -állja. A mint egy golyót hallanak döngeni, lekapják a fejüket, -mintha darázs volna. A bolondok! A darázstól van mit félni, mert az -körülrepül, úgy csíp meg, de ha a golyó egyszer eldongott a fülünk -mellett, az többet vissza nem jön, hogy megcsipjen. No nem igaz, -grófnő?</p> -<p>– Nem tudom. Én sohasem találkoztam se golyóval, se -darázszsal.</p> -<p>– No a grófné mama már beszélhetne egyikről. Neki három röpült -el a feje fölött. – «Csak» golyó.</p> -<p>Medea elhatározta magát, hogy rátér a kényes kérdésre.</p> -<p>– Mondja ön meg, mi dolga volt önnek Raoul Ripaillal? Beszélhet -előttem őszintén, én már «voltam» asszony.</p> -<p>– Az igen egyszerű: felesége voltam neki.</p> -<p>– Felesége? Hát nem tudja ön, hogy annak már van neje?</p> -<p>– Nem kérdeztem tőle.</p> -<p>– Megesküdött vele?</p> -<p>– Természetes! A ki az internationaleba belép, annak nehéz esküt -kell letenni, hogy hű marad; ha áruló lesz, halál a fejére! Az nem -olyan könnyen vehető eskü, mint <span class="pagenum"><a name= -"Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> a milyent a Saint Germain -l’Auxerroiban szoktak kicserélni.</p> -<p>– Tudta ön, hogy Raoul Ripaille egy főúri családnak a tagja?</p> -<p>– Azt mindenki tudta. Hanem arról, hogy Raoul Ripaille miket -tett, miket végzett a commune dolgai alatt, több kérdést ne -intézzen hozzám a grófnő, mert arra, hogy őt el nem árulom, még -mindig köt az esküm.</p> -<p>– És mégis elárulta ön őt.</p> -<p>– Az nem volt árulás. Az tökéletesen félreértett dolog. Hát -mikor a Montmartret is megostromolták a versaillesiak, Raoul -Ripaille egy csoport internationálistával lemenekült a -katakombákba. Én is velük akartam menni, de engem visszautasított, -«Asszony nem kell ide!» Elmondá, hogy védeni fogják magukat odalenn -a kétségbeesésig. Raoul Ripaille megesküdött, hogy ha kényszerítve -lesz rejtekéből előjönni, két Orsini-bombát hoz magával, s az -egyiket le a kövezetre, másikat a boltozatra hajítja fel, úgy töri -össze magát és ellenségeit.</p> -<p>Medea grófnő a kezeit dörzsölte fáztában.</p> -<p>Lidy Carcassenak pedig egyre mosolygott az arcza.</p> -<p>– Hát aztán mikor a nagy plakátok megjelentek az -utczaszögleteken, meg az affiche oszlopokon, a miken az volt -hirdetve, hogy a ki Raoul Ripaillet felismerni tudja, jőjjön oda a -tombeau d’Isoardhoz, jutalmat kap, mert Raoul Ripaille meg lett -kegyelmezve, hát akkor én azt gondoltam, hogy sokkal jobb lesz, ha -én odamegyek, s a kloakák undokságaiból előmászó piszkos alakban -felismerem Raoul Ripaillet, a milyennek én máskor is láttam már, s -az által megmentem az életét, mint ha ő rettenetes igéretét -beváltva, ellenségeivel együtt magát a levegőbe röpíti. No hát nem -volt igazam, grófnő?</p> -<p>– Igaza volt.</p> -<p>– Én előre közöltem a nézetemet a communardok elfogatására -kiküldött őrnagygyal, az én tanácsomra töltötték meg a terem -padlását csertörmelékkel, s a magasba <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> hálót -húztak. Hát ezt is azért tettem, hogy a fenyegetését be ne -válthassa s a mikor kilépett az oduból s daczosan odahajítá a két -Orsini-bombát: bizony nagyon sietnem kellett vele, hogy a nevét -elkiáltsam, mert már akkor minden tüzérnek a kardja ki volt rántva -a hüvelyéből s a feje fölött villogott. – Hát árulás volt ez tőlem, -madame?</p> -<p>– Nem volt az.</p> -<p>– És ő mégis árulással fizetett érte nekem. Oda kiáltott a -katonáknak: «ez nem tiszt hanem némber! tépjétek le róla az -egyenruhát!» És mikor leszakgattak rólam mindent, csufságra, -nevetségre oda voltam dobva, a mikor nem tudtam, hogy a két -kezemmel a szégyenemet takargassam-e, vagy a rámhulló ütéseket -hárítsam-e el? akkor oda rohant hozzám s a csizmája sarkával -megrugott. Hét hegyes szeg van a csizmasarkában, mind a hétnek a -sebhelye itt van a csipőmön. Akarja látni, madame?</p> -<p>– Nem! Nem! Ne mutassa! – kiáltá Medea, kezével eltakarva az -arczát, mely egyszerre lángra gyulladt.</p> -<p>Lidy Carcasse pajkos mosolylyal csusztatá vissza a félig -felkapott öltönyét s bizalmaskodva suttogá:</p> -<p>– Bizony nem asszony ön, hanem csak leány.</p> -<p>– Elhiszem, hogy ott van.</p> -<p>– Ott is fog maradni, a míg csak élek, s emlékeztetni fog -valamire! – (A leány arcza e perczben indulatos fenyegetésre -torzult.) – És ekkor, madame, egy egészen idegen férfi, a ki addig -hideg vérrel, közönyösen állt ott Lis Blanc grófnő mellett, midőn -én szégyenemben, fájdalmamban nem tudtam hová menekülni, hirtelen -leveté a köpenyét s rádobta a mezítelen testemre! Az önök -családjához tartozik ez a férfi?</p> -<p>– Nem tartozik hozzánk.</p> -<p>– Nem is fog ide tartozni valaha?</p> -<p>– Ne adj’ Isten!</p> -<p>– Hát azt én nagyon sajnálom. Mert én ennek az embernek tudnék -olyan hüséges kutyája lenni, a ki éjjel-nappal <span class= -"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> vigyáznék -az ajtaja előtt s a tolvajt, a ki az ágyához közelít, bizony -megharapnám.</p> -<p>– Menjen ön most aludni, Lidy Carcasse! ön nálunk marad s jó -dolga lesz.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Medea utána gondolt a hallottaknak.</p> -<p>Ennek a rejtélyes embernek az alakja megint egy pár új -ecsetvonással lett kiegészítve: «irgalmasság, szemérmesség.» – -Erények. De gyönge szív. – Az a rugás a csizmasarkkal: – az csúf -dolog; – de erő!</p> -<h2>DE L’AISNE ALFRÉD.</h2> -<p>Végre minden rendbe jött.</p> -<p>A törvényszék megállapítá Lis Blanc Sidonia grófnő gondnokságát -mostoha fia, Lis Blanc Lyonel fölött, annak nagykorúvá -lételéig.</p> -<p>Még csak egy kis formaság volt betöltendő. Törvényes szokás -szerint a gondnoki hatalom kezelése akkor lép érvénybe, a mikor a -törvényszék határozata a gondnokság alá vetettnek kézbesíttetik, -vagy abban az esetben, ha ennek holtartózkodása nem volna -kitudható, e határozat a Moniteurben háromszor kihirdettetik.</p> -<p>Ezuttal az előbbi eset volt. Lis Blanc Lyonel gróf biztos -fedezet alatt tartózkodik a Messageries Maritimes «Copernique» nevű -hajóján, mely útban van Alexandria felé. E szerint tehát csak azt a -kis időhaladékot kell bevárni Lándory urnak, a míg a Messageries -Maritimes másik hajója a «La Fayette» utána megy az elsőnek szintén -Egyptomba, s ott a követség útján felszólított khedive felkeresteti -a kavaszai által valahol a Nilus cataractáinál vizilovakat vadászó -Lyonel grófot, aláiratja vele a kézbesítési térítvényt, s az ismét -a tengeri úton visszakerül. <span class="pagenum"><a name="Page_46" -id="Page_46">-46-</a></span> Akkor azután rögtön aláírhatja Sidonia -grófnő a Traumhold per megszüntetésére szolgáló okiratot.</p> -<p>Addig bizony kitavaszodik.</p> -<p>Hát hiszen az nem tartozik a nagy szerencsétlenségek közé, ha az -ember kényszerítve van Párisban tölteni egy egész telet. Lándoryra -nézve pedig különösen nem volt az. Ez esztendőnek a téli évadja -ugyan nem kinálkozott a szokásos mulatságokkal, a mik Párist «a -gyönyörök paradicsomává s az erszények purgatoriumává» teszik, -hanem annál több alkalom kinálkozott a komoly tanulmányozásra. -Hogyan emelkedik fel önerejéből egy földig gázolt óriás. A franczia -nemzet a bukása után mutatta meg, hogy milyen nagy: öt miliárdot -fizetett azért, hogy a hódító lába ne tapossa tovább hazája földét. -Maga fizette ki, nem könyörgött senkinek. Nem kellett rá -kényszeríteni senkit; nem kellett nagy szavakat kiabálni: adta -mindenki önkényt. Aztán hozzálátott a munkához.</p> -<p>Legelőször a saját fiainak őrjöngő keze által ütött sebeket -gyógyítani. Elkezdték a leégett paloták romjait lehordani, a -szükségeseket újra építeni. A parlament átköltözött Párisba. -Komoly, méltóságos nyugalom vette át az uralmat. Törvényszékek, -hivatalszobák, börze folytatták a félbeszakadt munkát; a hadsereget -újra teremtették, a hivatalokat epurálták. Az ipar, kereskedés -rendes kerékvágásba tért, a művészet minden ága új virágzásnak -indult. Soha sem volt Páris nagyobb, soha szebb, mint ebben az -esztendőben. Ekkor volt a franczia nemzetnek az igazi «gloire»-ja; -csakhogy ez a «dics» nem császároké és hadvezetőké volt; hanem -polgároké és parasztoké.</p> -<p>Lándory, látva azt, hogy hosszabb időt lesz kénytelen itt -tölteni, garçon szállást fogadott a Boulevard des Capucinson s ott -élt, minden társaságtól visszavonulva; nappal az üléseket, a -törvényszékeket, muzeumokat, képtárakat, könyvtárakat, -ipartelepeket látogatta, estéit szinházban tölté; ha szép idő volt, -a «bois»-ba tett kirándulást, vagy Páris környékébe. <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span></p> -<p>Egy délután, hirlapolvasás közben, De L’aisne Alfréd lepte meg a -szállásán.</p> -<p>Lándory nem titkolhatta el az arczán bámulatát, a nem várt -látogatás fölött.</p> -<p>– Hát ha a hegy nem jön Mahomedhez, akkor Mahomed megy a -hegyhez. Te nem is mutatod már magadat «mi nálunk».</p> -<p>Lándory nem tudta, hogy a tegezésen csudálkozzék-e, vagy a -«minálunk»-on?</p> -<p>– Talán bizony el is felejtetted, hogy mi Seigniersben, az -emlékezetes lakomán pajtásságot ittunk egymással?</p> -<p>– De igen. Hanem azt gondolom, hogy az ilyen borozás közben -fogadott testvéresülést másnap el szokta minden ember -felejteni.</p> -<p>– Már erre mifelénk pedig az a szokás, hogy pajtásságot borral -köszöntenek fel. Én soha sem láttam, hogy mandulatejjel lettek -volna per te s tu valahol.</p> -<p>– Köszönöm. No hát ülj le és gyújts rá.</p> -<p>– Ebéd előtt nem. Jösz velem a fréres provenceauxhoz?</p> -<p>– Nem bánom. Hanem hát előbb essünk keresztül valamin.</p> -<p>– Ugyan min?</p> -<p>– A kölcsönös bemutatáson.</p> -<p>– Hát még nem volnánk egymásnak bemutatva?</p> -<p>– Azaz, hogy látásból ismerjük egymást; hanem én valami mást -értek ez alatt. Én tudom azt jól, hogy te neked senki a kerek -földön olyan rossz szolgálatokat nem tett, mint én.</p> -<p>– Az már bizonyos. Ezt nem is szükség detailloznod. Van -szerencsém! S ha épen nem születtél volna ezen a planétán, vagy -elhalaszthattad volna azt egy rövidke századdal, hát fölöttébb -leköteleztél volna vele. Minthogy azonban már csakugyan itt vagy, -hát nem bántam volna, hogy ha olyan rendes észjárású embernek -születtél volna, a milyen ezer közül kilenczszáz kilenczvenkilencz. -– Hát <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span> akkor azt tetted volna, hogy a mint azt a -régi divatú vasszekrényt megtaláltad a «wünschelruthe» -segélyével…</p> -<p>– Mondtam már, hogy az inasom vezetett rá; az meg a tolvajtól -kapta örökségbe.</p> -<p>– No hát akár hogy volt, egy rendes eszű ember, mikor ilyen -kincset megtalál, (becsületes embert értek, a ki nem szökik el -vele) hát akkor azt tette volna, hogy elhozza Seigniersbe. Ott -lakik a természetes tulajdonos: De L’Aisne Alfréd. Annak azt -mondja: «Nézze uram, itt van a Lis Blanc szekrény; ebben van nem -tudom mennyi értékű gyémánt, aztán meg egy végrendelet. Ennek már -tudom az értékét. Én találtam rá, annak adom, a kinek akarom. Lis -Blanc grófnő elég fösvény volt (az angolok «lencseszámlálónak» -mondják) húszezer franknyi koldusfillért igérni a megtalálónak. Önt -okosabb embernek nézem. Ön megád ezért a szekrénykéért egy millió -frankot.» – Én szó nélkül megírtam volna az utalványt a bankáromhoz -egy millió frankra s aztán – nem ismertünk volna egymásra többet, -ha az utczán találkozunk.</p> -<p>– Kivéve, hogy ha én lettem volna az a «becsületes» Monte Rosso, -a kinek csakugyan «ez» a nemes szándéka volt az ellopott -végrendelettel, s a kivel az ellopás előtt elégszer váltottatok a -betting housban egy szívélyes «tsau»-t, – s a visszalopás után -talán még szívélyesebben.</p> -<p>– Ebben megint igazad van. Te tudsz ripostozni. No hát jól van. -Ezer ember közül mégis azt mondom, hogy kilenczszáz -kilenczvenkilencz Mont Rouge lett volna. Nekem jutott az átkozott -szerencse, hogy a főnyerőt kihúzzam. Egy ilyen paradoxon, mint te -vagy, a ki a szerencsét kopasztatlanul ereszti ki a kezéből. Ez a -természet játéka!</p> -<p>Lándory kénytelen volt ezen az ötleten nevetni.</p> -<p>– Hát ezáltal természetesen kivívtad azt, hogy én, valahányszor -valaki a nevedet előhozza előttem, azt felelem rá: «ez egy igen -derék, jellemes, korrekt gentleman; a kit nem bánnám, ha az ördögök -elvittek volna, mielőtt föltétlen tiszteletemet kivívta!» -<span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span></p> -<p>– Nagyon hizelgő rám nézve.</p> -<p>– Még azután is lett volna alkalmad engemet végtelenül -lekötelezni, nem anyagi érdekből, de barátságból; – ha engedted -volna, hogy azt a haszontalan ficzkót, a Lyonelt hadd érje el a -maga fatuma az ő Raoul Ripaille álarcza alatt. Már erre csakugyan -nem kötelezett semmiféle hétköznapi becsületérzés; erre egy -valóságos hamvazószerdai ájtatosság kellett, hogy ezt a -kétségbeesett alakot megmenteni segíts. Hát azt is megtetted. Én -bizony nem tudom, hogy minek avattad bele magadat. De hát már -megvan. S nekünk van egy példabeszédünk: «de faire bonne mine au -mauvais jeu.» Hát annak a «rossz játékhoz csinált jó pofának» -vagyok én a megtestesült képviselője. – Eleitől fogva ilyen voltam -mindig, úgy híttak, hogy «un bon enfant.»</p> -<p>Lándory pedig semmit a világon úgy nem gyűlölt s talán semmitől -úgy nem félt, mint a kit úgy hínak, hogy «jó fiú!»</p> -<p>– Én soha semmiért meg nem haragszom. Ez a macrobioticának a -legfőbb titka. A ki megtréfált, azt visszatréfálom, de meg nem -verekszem vele. Nekem soha párbajom nem volt.</p> -<p>Lándory azt gondolá magában, hogy ez a legveszedelmesebb fajtája -a jellemeknek: a «meg nem haragítható,» a ki elteszi a jégre a -kapott bántalmat, együtt nevet azokkal, a kik az ő rovására -nevetnek, tovább is jó czimbora marad; csak az alkalomra vár, vagy -nem is vár, de előidézi azt, hogy a kölcsön kapottat -visszafizethesse: a sértést nagylelküen eltűri, maga meg nem -verekszik érte, továbbra is jó czimbora marad, hanem azután -igyekezik a jó pajtást egy harmadikkal összeveszíteni, s azzal -szurkáltatja meg.</p> -<p>– De párbajsegéd voltál? – szólt közbe Alfrédhoz.</p> -<p>Alfréd nagyot nézett a szeme közé. Beh hülye kérdés! Vagy talán -eléje került az ő eszejárásának ez az ember?</p> -<p>– No csak azt mondom, hogy mi igen jó pajtások <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> leszünk -ezentúl. Te elvégezted a dolgodat, az én nagy káromra; de egészen -korrekt, gavallér módra. A társaságban jó hired van. És én büszke -leszek rá, ha karöltve vezethetlek be mindenüvé. A klubbjainkba és -az estélyeinkre. Azért nem szükség kártyáznod. Tudom, hogy semmi -játékhoz sem értesz.</p> -<p>– Minden játékhoz értek. Épen azért nem játszom, mert az első -osztás után minden kártyát megismerek a hátáról.</p> -<p>– Ah! Ismét egy míveletlenül hagyott aranybánya! Ha én ezt -kölcsön kérhetném! De te úgy élsz itt Párisban, mint egy remete. -Nem látunk sem a Ranelaghban, sem a Mabilleben. Szólj csak, -voltál-e már egy operabálban? Láttál-e már egy galopp -infernált?</p> -<p>– Voltam én mindenütt és láttam minden láthatót. Én is voltam -diák, még pedig itt Párisban, mikor a Sorbonneba jártam. Nincs -előttem új dolog a világon.</p> -<p>– No hát akkor annyival inkább eljárhatsz most is. Az ember a -mások bolondságain jól mulat.</p> -<p>– A saját magáén még jobban.</p> -<p>– Vettem észre az arczodon, hogy meghőköltél, mikor azt a szót -ejtettem ki: «minálunk.» Én és Lis Blancék! Furcsa hybridum lehet -ez a viszony! – Hát látod – én most a legjobb barátságban állok -velük, a mióta Seignierst vissza kellett nekik adnom. Hahaha! -Nemcsak Seignierst, hanem a szép asszonyt is. A mióta elvált férj -és feleség vagyunk, minden nap meglátogatom Medeát. Férjnek nem -váltam be, házi barátnak igen. Hordom neki a pletykákat s ő igen -jól mulat rajtuk. A «mámi» is elsohajtotta már az eladott lovakat s -a kicserélt Rembrandtokat. S nem nélkülözhet a jour fix-ein. Én még -többet megbocsátottam neki. Az a sajátságos természetem van, hogy -azokhoz ragaszkodom legjobban, a kik leginkább megbántottak.</p> -<p>– Akkor tökéletes antithesise vagy Sidonia grófnőnek.</p> -<p>– Gondolod? Kitalálom a szavaid értelmét. Ha én azokhoz -ragaszkodom legjobban, a kik leginkább megbántottak, <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> úgy -Sidonia grófnőnek meg az a balvégzete, hogy azokat üldözze -legjobban, a kik vele jót tettek. – No látod, ebben az egyben -csalatkozol. Ezek az asszonyok beléd vannak bolondulva egészen. A -hogy a jó német mondja: «Sie haben einen Affen an dir gegessen». -Csak rajtad áll, hogy bele házasodjál a családba.</p> -<p>– Van ám nekem egy olyan könyvem, amely erről határozottan -lebeszél.</p> -<p>– Hogy hiják a könyvedet?</p> -<p>– Az iskolában «tabula Cebethis»-nek hiják, parasztnyelven -«kétszerkettő».</p> -<p>– Ah! Te számítasz? Hisz ők nagyon gazdagok.</p> -<p>– Hisz épen ez az ok. Nekem van akkora jövedelmem, hogy abból -legénymódon urilag megélhetek (természetesen «noble passiok» üzdei -mivelése nélkül) sőt egy olyan asszonyt is el tudok tartani, a ki -szereti az otthont, a ki gyönyörűségét találja a falusi életben, -beéri a saját nevelésű lovaimmal, a pesti salonokon túl nem -vágyakodik; a szinházi premierekkel és a filharmoniai concertekkel -ki van elégítve; négyszernél többször egy évben nem változtatja a -divatot, s «Mezei és Árvai» firm ját meg tudja becsülni, a mellett -örülni tud neki, ha nyárára Balaton-Füredre vagy Tátra-Füredre -elviszem; egy kis olaszországi kirándulásért pedig épen háladatos; -ha nevenapjára egy kis szerény kétezerforintos karpereczet veszek -neki ajándékul, azt teljes életében dicsekedve viseli, a rendes -időben pedig a havi pénzéből kijön, s a mit megtakarít belőle, -azzal jótékonysági ösztönének tesz eleget. – De hova legyek én egy -olyan asszonynyal, a ki Párisban hotelt tart, a butorzatát minden -évben változtatja, a ki a divatot nem követi, hanem vezeti; a ki a -lóversenyeken saját paripáit futtatja; a kinek a salonjaiban -művészfejedelmek hangversenyeznek; a kinek ambitiója, túlragyogni a -kortársait; – ezt az én kétszerkettőm ki nem adja. Azt pedig, hogy -egy gazdag nőnek szegődjem hitves rabszolgájául, tiltja az ízlésem. -<span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span></p> -<p>– Hahaha! Hahaha! Hahaha! Kaczagott az egész diatriba alatt -Alfréd, hanyatt dobálva magát a kereveten. Ah be derék! Nagyon -derék! – Elvégezted már? – Te itt most Sidonia grófnőről beszélsz! -Hahaha!</p> -<p>– Természetesen. Vele csaknem egykorú vagyok. Ő is özvegy, én -is.</p> -<p>– De az ördögnek volt eszébe a mámi! Hisz azt inkább elvenném -magam, ha pénzért akarnék házasodni. Én a leányát értettem.</p> -<p>Bertalan nagyon jól adta az elcsodálkozót; pedig tudta ő azt -jól; csak hogy épen jónak találta a félreértőt játszani.</p> -<p>– Micsoda? Te Medea grófnőre gondolsz? Csak nem talán?</p> -<p>– Na de igen. Ő épen az a nő, a kit te az első fejezetben -leirtál; a ki nem szereti a pompát, rajong a falusi gyönyörökért; s -a ki nem gazdagabb, mint te vagy.</p> -<p>– De ez eredeti egy ötlet. Te ajánlod nekem azt a nőt, a kitől -elváltál, mikor a feleséged volt?</p> -<p>– Különös: nemde? Magam is azt hiszem. Akarod, hogy elmondjam -neked az egész történetet: a mi nevezetes menyegzői éjszakánknak -tündéri titkait? No no, bátran meghallgathatod, nem fogsz elpirulni -rajta. Semmi csintalan fordulatok nem fogják moralis és æsthetikai -érzékedet megbotránykoztatni.</p> -<p>– Én nem vagyok prude.</p> -<p>– No hát ülj le ide mellém, s kinálj meg egy pohár cognaccal, -hogy az emlékezetemet felfrissítsem. Így ni! Koczintsunk az «ő» -egészségére. – Hát kezdjük az elején. Az öreg Lis Blanc meghalt; a -végrendeletében engem tett örökösévé. Hanem az özvegy, meg a -kitagadott fiu protestatiót emeltek, azon az alapon, hogy volt egy -utóbbi végrendelet, a mit ellopott valaki. A törvényszék arra zárt -rendelt el az egész birtok ellen. A dolog nemcsak Lis Blancékra, de -rám nézve is kellemetlenné lett; mert én voltam az a Tantalus, a -kinek nem szabad a szája előtt uszkáló almába beleharapni; egy -árticsókát nem lehetett <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> levágatnom a kertben a massæ curator -engedelme nélkül. Hát akkor azt gondoltuk ki, hogy amicára lépünk; -kiegyezünk, olyanformán, hogy én nőül veszem Medeát, s vele együtt -a seigniersi dominiumot, a Lis Blancoknak pedig átengedem a La -Grenouilli uradalmat, meg a párisi palotát. Minden kettőnk között -lett elvégezve: Sidonia és én közöttem. Csak a kész szerződéssel -léptünk Medea elé. Természetesen, neki is meg kellett tudni a -dolgot. Az anyja felszólítá, hogy nyilvánítsa beleegyezését. Medea -vállvonva mondá:</p> -<p>– Mikor keresztnevet kerestetek ki a számomra, akkor sem -kérdeztétek meg, hogy fog-e az nekem tetszeni? Minek kérdeztek -most, mikor vezetéknevet választottatok!</p> -<p>(Én nem voltam rá nézve más, csak vezeték név!)</p> -<p>– Tehát elfogadod De L’Aisne Alfrédet férjedül?</p> -<p>– Én nem bánom, csak ő meg ne bánja.</p> -<p>Ez volt Medea grófnő szerelmi vallomása. – A regény többi része -az ékszerészeknél és a csipkeárusoknál folyt le.</p> -<p>Egyébiránt egészen összeillő pár voltunk, Medea tizennyolcz -éves, én meg negyvennyolcz. A legszebb életkor. Negyvenöt esztendős -koráig az ember csak suhancz; azontúl kezd el valóságos férfi -lenni. Ötven esztendőn túl pedig egyenesen visszafelé fiatalodik; -minden évfordulón egy évvel ifjabb lesz.</p> -<p>Lándory nagyot nevetett: «még utóljára majd fogzásban hal -meg!»</p> -<p>– A fiatalabb barátaim (a veled egykorú tacskók) épen úgy -évelődtek velem. Hanem hát én csak nevettem őket. Régi praktikus -vagyok én az ártatlanságok elleni harczban. Londonban éltem nyolcz -esztendeig. Az az igazi világ! Páris csak gymnasium ebben a -tekintetben; London a collegium. Tagja voltam a «minotaurus» -társaságnak. Tudod, mi az a minotaurus?</p> -<p>– Tudom.</p> -<p>– Mindent tudsz. Tehát nem kivánod, hogy beszéljünk a -részleteiről? Az atheni «szüzek adójáról». <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span></p> -<p>– Hát bizonyos korig «telles choses se font, mais ne se disent -pas,» bizonyos koron túl pedig «elles se disent, mais ne se font -pas». Rajtad áll, hogy beszélj-e?</p> -<p>– Ez megint «touche» volt! Tudod: a csábítás nem mesterségem, az -katonatiszteknek való. Hizelkedni, turbékolni, «Lied»-eket danolni -zongora mellett! Én a realismus embere vagyok. Az ilyen processust -legjobb az execution kezdeni. Itt legjobb törvény a statárium. Az -áldozat könnyei engem meg nem lágyítanak. Hanem azt az egy genret, -a szent házasság utján kivívott diadalt, megvallom, hogy még nem -próbáltam. Annál kiváncsibb voltam rá.</p> -<p>A házasságunk a szokott szertartásokkal ment végbe. Elébb a -közjegyző előtt irtuk alá a szerződést, a miben minden benne van, -csak a fődolog hiányzik belőle, a miért az ember megházasodik. No -de ezt helyrepótolja azután az egyházi esketés; a mit rangbeli -jegyesek nem szoktak egymásnak elengedni. Medea mindent megtett, a -mit diktáltak neki. Keztyűs kézzel olyan szépen odaírta a nevét, a -hogy én keztyü nélkül sem tudom. Az oltár előtt aztán, mikor az -esküvésre került a sor, lehúzta a keztyüjét, úgy tette az én -kezembe. Aztán mit gondolt ki? Az alatt, a míg én az esketési -formulát az érsek után elmondtam, az ujjai hegyével folyvást -csiklándozta a tenyeremet, úgy hogy én majd a bőrömből ugrottam ki. -A hátam mögött álló násznagyom, De Saltis herczeg odadörmögött a -fülembe: «Az ördögök vannak veled, hogy úgy vigyorogsz?» Mikor meg -ő rá került a sor, olyan lassan suttogott, hogy az eskető pap nem -hallotta, hogy az esküformát mondja-e utána? Én hallottam. A -miatyánkot mondta el. S mikor azt kellett volna hangoztatnia, hogy -«Isten engem úgy segéljen!» azt susogta, hogy «de szabadíts meg a -gonosztól!» Hanem azért meg volt adva a módja, s mi ugy tértünk -vissza a templomból, mint férj és feleség. Következett egy pompás -dejeuner a Lis Blanc palotában, melyen maga Persigny is jelen volt -feleségestől. Az én menyasszonyom <span class="pagenum"><a name= -"Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> se nem evett, se nem ivott. -Nekem bizalmasan bevallotta, hogy olyan borzasztóan be van fűzve! -«No de majd ha otthon leszünk a seigniersi paradicsomunkban, annál -jobban fog esni az ebéd, biztatám én gyöngéden. A fesztelen -deshabillé!» «Csitt!» mondá ő, az ujja hegyét a szájamra téve. S én -elfelejtettem azt az ujjacskáját megcsókolni. Ekkor az egyszer lett -volna rá alkalmam.</p> -<p>Az elválás a mamától minden könyhullatás nélkül ment végbe. -Tulajdonképen én rajtam lett volna a sirás rendje; mert én hoztam -az áldozatot. Medea nem szeretett senkit. Az a Lyonel iránti -érzelme nem több ábrándos testvéri szeretetnél, neki nem kellett a -szivéből senkit kitépni. De én nekem fel kellett mondanom a -viszonyt Scillával: az isteni bajadérral, a kiért valaha Brahma -megbocsátott az egész osztálynak. – Tudod ez az a «diva», a ki -miatt Lyonel futó bolonddá lett s elhagyta a feleségét. Nekem -sikerült őt állandó lakhelyhez kötnöm, egy hotelnek az árán a -Citében. – S ezt lachiroznom kellett, hotelt és istennőt, midőn -megházasodtam. Hélas! Micsoda bucsú lakoma volt az a rue -Lepelletieri házban az esküvő előtti napon!</p> -<p>– Te az esküvőd előtti éjt a kedvesednél töltötted?</p> -<p>– Dehogy az éjt! csak a napot. Éjfél után két órakor már otthon -voltam, s odáig nappal van. Aztán hát mit akarsz? Bucsút venni csak -kell az embernek, s mikor tegye, ha nem az utolsó nap? Hát mondom, -hogy az áldozathozó fél én voltam. Mert Medea is szép, az igaz, -szobrász szemmel nézve, tökéletesebb szépség, mint Scilla. De már -egy festő Scillának adná az elsőbbséget. Micsoda colorit! -chamæleoni szinváltozás! Mennyi báj! Minő mozdulatok! Micsoda arany -zuhataga a hajfürtöknek! Ha egyszer az arczképét megmutatom neked! -Azt, a melyiket nem tesznek a kirakatokba. Egy költőnek pedig épen -meg kellene miatta bolondulni. Az a temperamentum! Az a szenvedély! -A szikrázó elmésség. Soha se ugyanaz. Az ember tizenkétféle -asszonyt vél benne feltalálni. Majd <span class="pagenum"><a name= -"Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> egyszer elviszlek hozzá. -Szeretném, ha belebolondulnál. Ez lenne az én legédesebb -boszúm!</p> -<p>Lándory nevetett: «Soha nagyobb szerencsétlenség ne -fenyegessen.»</p> -<p>– No hát mondom, a ki tulajdonképen áldozatot hozott, az én -voltam. Megérdemlettem volna, hogy azt méltányolják. – A bucsúvétel -után rögtön a vasuthoz hajtattunk; egy bőrönd, Medea -legszükségesebb öltönyeivel, meg egy szobaleány, volt az egész uti -czókmók. Seigniersben diadalkapuval és transparentekkel vártak; az -egész tüzoltóság kivonult.</p> -<p>– Indokolt megjelenés.</p> -<p>– Ugyan ne élczelj közbe! – A kastély minden terme ki volt -világítva; valamennyi cseléd gala-livréeben. Még a ketreczben -tartott medvére is két font melanogént kenettem fel, hogy fekete -legyen, mert nagyon fakó volt már a bundája. Én úgy vezettem fel -kézen fogva bájos urnőmet a márvány lépcsőkön, gyönyörködve -sylphidszerüen libegő léptei ruganyosságán. Egy tekintet a plafond -frescoinak mythologiai alakjaira felébreszté fantasiámat: ő még -ezeknél is szebb «lesz». Azután átvezettem őt saját lakosztályába s -ott elmondva előtte, hogy e percztől fogva ő a háznak korlátlan -uralkodó királynéja, magára hagytam őt, hogy átöltözhessék. Ebédnél -majd találkozunk. – Frascatitól hozattam el ez alkalomra a legjobb -szakácsát s magam készítettem el a menüt. – Barátom, a menü az -ilyen alkalommal a fődolog. A gyomor készíti elő a szivet: «sine -Cerere et Baccho friget Venus» régi közmondás. Először is -tekenősbéka leves, szerecsendió virággal, arra egy pohárka old -Sherry. Azután whitstable osztrigák; egy pohár johannisberger; -azután tengeri rák és bibicztojás, sauce mirobolantetal; egy pohár -chateau Lafitte, majd zephir de chevreuil szarvasgombával és -tengeri pók puffancskákkal, utána madeira, közbe sorbeth ananasból; -azután szalonkák zellerievel, gyömbér compot, kezdődik a grandvin -Mumms, végül: fonds d’artichauts; ismét <span class= -"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> pezsgő. -Berekesztésül vanilia és marasquin fagylalt, záradékul római -chocoladebombon, giardinetto és egy pohárka vin sec de Tokaj; s -pour la bonne bouche dupla mokka és egy kupicza curaçao. Barátom! -Ide hallgass, mert ez a lényeges dolog. Ez a tudományok tudománya. -Ezeknek a csodaszereknek az atomjaiból támad a szerelem, a mi, mint -minden a világon, nem más, mint anyagcsere.</p> -<p>– No hát kedves egészségetekre kivánom. Remélem, hogy jól -laktatok.</p> -<p>– Csak lassan! Én gyöngéd figyelemből magában az urnő -boudoirjában teríttettem fel az étkező asztalt. Háttérben a -lefüggönyözött alcoven, melynek szétnyilt szőnyegén át egy -rózsaszin üveggel borított éji mécs kaczérkodik. A boudoirt egy -discret lámpa világítja meg; osztozva a félhomály csinálásban a -kandalló tüzével. A falon, sötét rámában, Correggio Ledája, a -szögletben Pradier fürdő Aphroditéje. A niluskék, gyöngéd virágos -atlaszbutorok között egy alacsony kerevet, óriási jegesmedvebőrrel -letakarva. Finom héliotrop-illat az egész szobában. Nagyszerű -volt.</p> -<p>– Valami mégis kimaradt.</p> -<p>– Ugyan mi?</p> -<p>– Egy kéve zsupp.</p> -<p>– Ejnye, de bizarr ötleteid vannak! A mint Medea készen volt a -toilette-jével, siettem át hozzá. Kopogtam. «Szabad!» Belépek. -Egészen meg vagyok lepetve. Nőm házi pongyolája igéző. A la -Lamballe. Emlékezni fogsz e divatra. Az utczán nem hordják, csak -otthon a hálószobában. Nagy, fodros főkötő, mely egészen körülfogja -az arczot, a keblen keresztül kötött fehér kendő, mely hátul a -derékon van összebogozva, gazdag kézi himzéssel; kiegészíti egy -fodros kötényke. Elragadó szép volt benne. Nem állhattam meg, hogy -magasztalásomat ki ne fejezzem előtte, a mit ő királynői -fejbólintással fogadott. Kezet is akartam neki csókolni, de akkor -láttam, hogy szarvasbőrkeztyü <span class="pagenum"><a name= -"Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> van rajta, a mitől én -iszonyodom. Gondoltam, hogy evésnél majd lehuzza.</p> -<p>Hát hiszen le is huzta s engedte a leggyönyörűbb kezeket és -karokat bámulnom. Kitünő étvágya volt. Étsoromnak semmi része nem -vallott nála szégyent. Szépen tudott enni, grátiával, a mi nagy -előny. És ivott is. Minden pohárból ivott. – Barátom, ez is az -élvezetek tanulmánya, megfigyelni egy ártatlan nő-arczon a bor -hatását, a kinél az még szokatlan ujság; elkezdve az első -hajnalpiruláson, egész az alkonyati biborlángolásig. Az első -pohárnál a szemekben új sugár jelen meg, a másodiknál majd szikrázó -tűzzé válik, míg végre megjelenik a szivárványos köny eloltani a -tüzet s végre az utolsó pohárnál a lecsukódó szempilla rátakarja az -éjszakát. Hejh! de sokszor elmerültem én ezen meteorologiai -észleletben! – Aztán következik a csillaghullás! – A -villámlások!</p> -<p>– Pohártörés mennydörgésével.</p> -<p>– No hát mind ebből Medeánál nem volt semmi. – Barátom! Ugy -ivott az, mint három «rat»!<a name="FNanchor_2" id= -"FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a> Meg -sem látszott az arczán a bor hatása. Egy cseppet sem lett tőle -pirosabb, mint azelőtt volt. Úgy ivott, mint egy «diákné», egész -flegmával. Felvette a tele poharat s letette üresen. Ez talentum! -Ennek különös adománya van. Még csak beszédessé sem lett tőle. Más -asszony a fél ebédet elfecsegi: ez nem ismert egyéb feladatot, mint -a tányérján «tabula rasát» csinálni. Engem ingerelt ez az ő -változatlan arcza, elkezdtem neki pikáns adomákat mesélgetni, az -Oeil de Bœufből, Boccaccioból, meg a saját élményeimből.</p> -<p>– Fi donc!</p> -<p>– Kérlek! Sirva ne fakadj! Nem tett az arra semmi hatást. A -legsikamlósabb adatai után is a chronique scandaleusenek csak oly -hidegen, elpirulatlanul nézett le rám azokkal a gazella-szemeivel; -mintha nem is hallotta volna, <span class="pagenum"><a name= -"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> a mit beszélek. Fogadni -mernék, hogy az alatt a «hiszekegyet» mondta el magában s nem -hallgatott rám.</p> -<p>Én utoljára is hozzányultam az ismert gyógykezeléshez, a mit az -ilyen márványszépségnél mindig sikeresen szoktam alkalmazni. -Leitatom.</p> -<p>– A menyasszonyodat! kiálta fel Bertalan felindulva.</p> -<p>– Azt hát! Ha úgy viseli magát. Mért nem pirul el, mikor én neki -szemtelenségeket mondok? Azt gondolod, hogy volt valami sikere? -Valami volt. – Az, hogy én magam lettem makutyivá. Kezdtem -észlelni, hogy a székem emelkedik velem. – Éreztem, hogy a bor a -fejembe megy, melegem van. Le kellett vetnem a kabátomat. – Hát azt -csak teheti az ember a felesége előtt: a menyegző estéjén? A -homlokom izzadt s én azt a salvétával törülgettem. Kezdtem éhes -lenni, már tudniillik a nőm bájaira. Kértem, hogy vesse le ő is azt -a fránya nagy himzett kendőt, a mi a vállán, keblén keresztül van -kötve. Ő erre azt felelte, hogy neki nincs melege. Annál nagyobb -volt nekem, s a mint a salvétával az izzadó fejemet törülgettem, -persze öntudatlanul, egyszer csak le találtam rántani azt a kis -hajpótlékot, a mi viaszkkal van odaragasztva a «félholdamhoz.» Erre -az ő eddig mozdulatlan arcza egyszerre megváltozott. Elkezdett -kaczagni. Utálatos egy carricatura! Egy nő, a ki nevet. Nem -«nevet», hanem «kinevet». Medusa fő! Én rám petrificáló hatása -volt. Milyen vérlázító tekintet! Mikor egy szép nőnek széthúzódik a -szája, s a két fogsora közbevillog; az orrczimpái felhúzódnak s a -két szeme elbujik a szemhéjak közé. Dæmoni figura! – Ez engem -egészen dühbe hozott. Felugrottam az asztal mellől s oda rohantam, -hogy a Lamballe-kendőt erővel letépjem a kebléről. – Meg akartam őt -csókolni. Nem is azt; meg akartam harapni!</p> -<p>Bertalannak mind a két keze ökölre szorult.</p> -<p>Alfréd észrevette a hatást.</p> -<p>– Nem szükség segítségére rohannod, drága barátom! <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> Meg tud az -felelni magáért. Hiszen máskor is voltam én már «női harcz»-ban -ellenséges fél, s arczom nem egyszer dicsekedett szeretetreméltó -körmök által feljegyzett hieroglyphokkal; de még ilyen ellenfélre -nem akadtam. Micsoda musculatura! Kemény, mint a márvány! S a -kezében aczél idegzet! A tusakodásban asztalt, széket -feldöntöttünk; pohár, tányér szerte gurult; utoljára a haragos -istennő (valóságos Diana!) olyat taszított rajtam, hogy én hanyatt -estem a medvebőrös kerevetre; s attól az eséstől utolért a -catastropha; Bachus megbolondult: átvette Neptun szerepét. Czudar -állapotba jutottam! Elképzelheted! Szegény niluskék atlaszbutorok! -– Azt hittem, hogy mindjárt el fogom temetni Herculanumot és -Pompéjit. A föld ingott alattam, s a világ forgott körülem. – És ő, -az eumenidák concentrált személyesítője, az alatt, a míg én nem -birtam elhatározni, hogy a négylábon járók, vagy a plantigradák -osztályához tartozom-e? félre huzta az alkoven függönyeit; s leülve -a tabourettre, az egyik lábát feltette a térdére s elkezdte czipője -szalagjait kibontani; folyvást azzal az átkozott, nevető -ábrázattal. Készült lefeküdni. Ha erőm lett volna hozzá, -agyonszúrtam volna! – Ilyen torturát Dante nem talált ki a pokolra -kárhozottak számára. – Felszedtem magamat s kitántorogtam a -szobából. – Rögtön befogattam s kihajtattam a vasúthoz. -Különvonatot rendeltem: s még azon éjjel visszatértem Párisba. -Egyenesen a rue Lepelletierbe.</p> -<p>– Scilla kisasszonyhoz?</p> -<p>– Természetesen. Másnap megindítottuk egymás ellen a válópert. -Könnyen ment. Medea visszaküldte nekem a kelengyébe kapott -ékszereket, én pedig ő neki a myrtuszkoszorúját. Egy virág sem -hervadt el rajta. Igy buktam én meg éppen az én kedvencz eszmémmel, -a realismussal. Azóta kezdek a materialismustól elpártolni s -kaczérkodom az idealismussal.</p> -<p>Bertalan mosolyogva pödörgeté a bajuszát.</p> -<p>– És te nekem most ezt a történetkét azzal a szándékkal -<span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span> beszélted el, hogy engemet abba a nőbe -szerelmessé tégy, aki téged így elriasztott?</p> -<p>– Igen is. Azért. Mert ismerem az emberemet. Ha én te neked -Ovidius költői képzelmével irtam volna le egy Poppæa nászéjét, vagy -a babyloni Mylitta-templom tündérinek szerelmi játékát, hát ennek a -nyila te rólad mind lepattogott volna; de mikor elmondtam neked, -hogy nézd itt van egy tündérnő, a kinek a képe Meduza arczczá -változik, mikor szerelmet kérnek tőle: ez a nyíl behatolt! Az a -dæmoni gúnynevetés, az a dermesztő csufolódás, az ejt hálójába -téged! És te el fogod venni Medeát. – Éppen azért. – És én akkor -meg leszek boszulva te rajtad is, meg ő rajta is. – Ő fél tőled. – -Tudod? «Fél.» Tudja, mint a vadállat, hogy te vagy az idomárja. S -csak azért is hozzád fog menni. Ti egymást keresni fogjátok, mint a -hogy két híres verekedő keresi egymást.</p> -<p>Lándory elkezdett nevetni. Erőltetve jött az: felhagyott -vele.</p> -<p>– No már most láthatod, hogy jó czimborád vagyok; mondá, kalapja -után nyulva De L’Aisne Alfréd. Előre megmutatom a kelepczét, a mibe -bele akartalak ejteni. Ennél nagyobb loyalitást nem kivánhatsz. -Most menjünk a Fréres Provenceauxhoz.</p> -<h2>SCILLA.</h2> -<p>Lándorynak aztán nem volt maradása többé az ő kedves barátjától; -az őt rabszolgájává tette s vitte magával mindenűvé, mint Faustot -Mephistopheles, a hol csak Párisban élvezet kinálkozik. Ennek ugyan -nem volt ez évben olyan bősége, mint máskor. Tudva van, hogy Cissey -tábornok sikertelen kisérlete után a megszálló sereg érczövét -széttörni, az ostromolt világvárosból egy egész hölgyarmádiát -kitolonczoztak. Nagyon is szó szerint találták lefordítani Ovidnak -ezt a versét: «Militat omnis <span class="pagenum"><a name= -"Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> amans». A szerelmeseket -besorozták nemzetőröknek; a szeretőiket meg kiküldték a németeknek. -Azok megint nem értek rá őket vigasztalni, még tovább küldték. -Ilyenformán Párisban csak azok a hölgyecskék maradhattak meg, a -kiknek vagy maguknak volt házuk, vagy házmester volt az apjuk. Az -ostromév utáni carneval nem volt igen zajos.</p> -<p>Alfréd mindent megpróbált Bertalannal: a fényes operabáltól, a -spelunkák «noce»-jaiig! de ez semmiben sem találta élvezetét.</p> -<p>– Barátom, én nem tudom, hová tettétek a szép asszonyaitokat? Az -én időmben Páris hemzsegett azoktól a tündérektől, a kiket Cham és -Gavarni crayonja ezerszeresített; akkor volt egy kedves, vidám, -pajkos osztály: a grisetteké. Most pedig csunya kurta nyakú, rövid -derekú, nagy szájú, csontos könyökű alakok; mozdulatokkal, mint egy -berugott matrózé, s minő szójárások! Az egykori élczes, pikáns -causerie helyében a nyers, brusque, salopp őszinteségek. -Kaczérkodásuk ingere egyértékű a hentesbolt ablakában kitett -koppasztott malaczéval. Itt könnyű bibliai Józsefnek lenni. «Nesze -a husz frankod: vacsorálj, a hol akarsz, s ne hajporozd be a -frakkom gallérját!»</p> -<p>– Úgy látszik gourmand vagy.</p> -<p>– Hát bizony minálunk Budapesten csak azt sajnálja az ember, -hogy nincs nyolcz szeme, mint a tarantulának; akárhová megy, annyi -szépséget lát.</p> -<p>– No majd látni fogsz itt is. Annál nagyobb lesz a hatás. Biz -itt megfogyott a szépség. Ennek is a poroszok az okai. S még nem -kerültek vissza. Még nem tértek meg az idegenek: az angol mylordok, -az orosz herczegek s az amerikai petroleum-királyok. A míg nincs -hernyó a fákon, addig nincs énekes madár. Hanem hát majd elviszlek -én téged valahová, a hol a szemed, szád tátva fog maradni.</p> -<p>Bertalan vette észre, hogy az ő kedves barátja ő vele -«experimentál». Tanulmányozza. <span class="pagenum"><a name= -"Page_63" id="Page_63">-63-</a></span></p> -<p>A jour fix-eken pedig eljártak a Lis Blanc-ék termébe, a hol -meglehetősen ők maguk voltak a legelőkelőbb celebritások. A kik két -év előtt a fényes soiréeknek a lustréet megadták: a császárság -matadorai, az akkori nagy követek, feleségeikkel, leányaikkal, -attachéeikkel együtt, mind eltüntek a párisi világ szinpadáról. -Maga a «vörös herczeg» is valahol a Schweizban settenkedik; várva, -hogy kitiltsák Francziaországból; de a mit nem tesznek meg a -kedveért. Az új korszak notabilitásai pedig nem tudják elfelejteni -a Lis Blanc palotának Raoul Ripaillet. Hiába, a katakomba-illatot -semmi «Ixa» parfume el nem enyészteti. Ilyenformán De L’Aisne -marquis, s a renomméeval környezett «noble hongrois» könnyen -lehetnek lionjai a surrogat társaságnak.</p> -<p>Medea legszivesebben társalog Bertalannal. Mindig ellenkező -véleményen vannak. Talán épen az a társalgás ingere. Ha Lándory -kritizálja Renant, akkor Medea rajong érte. A melyik regénye Jules -Vernének az egyik tetszését megnyerte, abban a másik tömérdek -kifogást talál. Flammarionnál az egyik a csillagokba utazik, a -másik nevetni valónak találja. Tűzbe jönnek Wagner és Berlioz -elsőbbsége fölött. Mindegyik iparkodik a másikkal éreztetni az -eszét!</p> -<p>S ha mindez nem volt elég, akkor Medea az orgonájához ül s -játszik rajta véghetetlen buskomor, klasszikus melodiákat, a mik -nagyon hasonlítanak a halottas énekhez.</p> -<p>Egy ilyen gyilkos élvezet után hazatéret, azt mondá Alfréd nagy -elbúsúltan az ő kedves czimborájának:</p> -<p>– Édes barátom! Ti, úgy látom, hogy a válópörön kezditek a -szerelmeskedést.</p> -<p>– Hát kezdjük?</p> -<p>– No megállj. Majd elviszlek én téged holnap valahová, a hol nem -fogod unni magadat.</p> -<p>– Jó lesz.</p> -<p>– Otthon légy reggel négy órakor. Nem az astronomiai reggelt -értem; hanem a salonreggelt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span></p> -<p>Még egy negyeddel előbb a kitűzött óránál ott volt a -tilburyjével Alfréd Lándory lakása előtt.</p> -<p>Felkészülve találta a barátját s műértő szemle alá vette.</p> -<p>– Ej, ej, hogy van felkötve a nyakkendőd? Hadd igazítom meg a -csokrát. Hát ez a vadgalambszín keztyű? Feketét hord most az egész -világ, azt is a kezében összehajtva tartja. Jaspis az inggomb az -idén. Fekete-piros rózsa a gomblyukba. «Le deuil de l’Alsace». Így -már most mehetünk.</p> -<p>– Hová?</p> -<p>– Majd megtudod. A legszebb hölgyhöz a planétán.</p> -<p>A tilbury vágtatott a zajos boulevardokon végig.</p> -<p>Igazán «tête carrée»-nek kellett volna lenni Bertalannak, ha rá -nem ismert volna a rue Lepelletierre; bár ha nem is a «passage de -l’opera» felől hajtottak be a kocsival. A bibor és fehér -medvebundás kapus meghúzta a csengetyűt háromszor, mikor a tilbury -a kapubejárat alatt megállt.</p> -<p>– Tudod-e, hová jöttünk? kérdezé kötekedve Alfréd Bertalantól, a -mint a fűtött lépcsőkön felfelé haladtak.</p> -<p>– Tudom. Mademoiselle Scillához.</p> -<p>– Hát már ezt hogy találtad ki?</p> -<p>– Erről a heliotrop illatról.</p> -<p>– Csakugyan ördöngős ember vagy!</p> -<p>(Azt bizony más kombinátiók utján is ki lehetett találni.)</p> -<p>– Megálljunk! Ő nem tudja, hogy téged hozlak magammal. Úgy -foglak neki bemutatni, mint Shamyl cserkesz fejedelem fiát.</p> -<p>– Ha téged ez mulattat.</p> -<p>A lépcsőháznál elkezdve az elfogadó teremig, mindenütt a -legpazarabb pompa volt halmozva. Mintha visszatértek volna a régi -jó idők, a mikor Arnould Sophienak, az opera első ballerinájának -egy olasz fejedelem s egy spanyol admirál (s még ki tudja kik?) -évenkint két millió frankot adtak, s azonkívül ötszázezer frank -adósságot kifizettek érte. <span class="pagenum"><a name="Page_65" -id="Page_65">-65-</a></span></p> -<p>Már most lehetett érteni szegény Alfrédnak a keserűségét, a ki -erről a palotáról, tulajdonosnéjával együtt, hajlandó volt -lemondani, Medea kegyetlen szép szemeiért.</p> -<p>Egy előre szaladó kis szerecsen purdé sietett az úrnőt -értesíteni az uraságok invasiójáról; a tündérnő fele utban fogta el -őket, eléjük sietve, úgy, hogy nem ronthattak be a boudoirjába, az -irószobájában találkoztak vele.</p> -<p>Hosszú uszályos fehér ruha volt rajta, széles fehér himzéssel, -öv nélkül testhez simuló; karjai egész válláig szabadon a leomló -csipke leffentyűk között. Nyakán semmi más, mint egy fekete -bársonyszalag. S azt a fehér uszályt végtől végig takarta a -szabadon aláeresztett arany veres ragyogásu haj. Egész megjelenése -csupa észrontó bűbáj; az arcz rubensi coloritja; a tengerzöld -szemek mély ragyogása, a finom csókra mosolyított ajkak igézete -mind öszhangzott egymással; minden mozdulata a megtestesült -elektricitás, mely önmagát izgatja.</p> -<p>– Monsieur le prince de Shamyl. Mondá Alfréd, komolyan mutatva -be magával hozott barátját.</p> -<p>Scilla ránézett a bemutatottra, azzal elnevette magát, a két -kezét összecsapta, aztán a térdei közé szorítá (mint egy pajkos -gyermek), s azzal egyenesen nyakába ugrott Bertalannak s magyarul -kiáltá:</p> -<p>– Hisz ez az én kedves Lándory bácsim!</p> -<p>Lándory szintén a meglepetés nevető hangján viszonzá az -üdvözlést.</p> -<p>– Hisz ez a mi «Kis Katiczánk!»</p> -<p>S aztán a két kezével átfogva a karcsú derekát, eltartá őt -magától, hogy jobban megnézhesse, «hogy megszépült!»</p> -<p>– Úgy-e milyen csunya kis lány voltam, mikor először látott?</p> -<p>Alfréd egészen buta lett a nagy bámulattól.</p> -<p>– Ahha! Hát önök ismerik egymást?</p> -<p>– Hogyne? szólt Scilla. Hisz ő egyike az én apáimnak. -<span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span></p> -<p>– Diantre! Hát annyi apja volt önnek?</p> -<p>– Öt! Cinque! Fünfe! (Még az öt ujjával is mutatta.)</p> -<p>– Ezt nem értem.</p> -<p>Lándory magyarázta meg.</p> -<p>– Hát ez úgy volt, hogy ezelőtt valami tíz esztendővel…</p> -<p>– Igen! igen! épen tízzel! erősíté Scilla kisasszony.</p> -<p>– Odajön hozzám Dalai úr.</p> -<p>– Az atyám, commentálá Scilla.</p> -<p>– A papa numero primo? tevé hozzá Alfréd.</p> -<p>– A pesti nemzeti szinház becsületes színfalfestője; s hoz -magával egy kis nyulánk backfischt; tizennégy éves lehetett.</p> -<p>– Az én voltam.</p> -<p>– S azon kezdi, hogy ennek a lánynak véghetetlen nagy tehetsége -volna a ballethez, szeretné kitaníttatni; hanem ahhoz költség kell; -havonkint száz forint, még pedig három esztendeig. «Barátom, -mondám, én nekem nincs kis leányok talentumába beruházandó -havonkinti száz forintom; aztán meg én fiatal ember vagyok; mit -mondana a világ rossz nyelve, ha én egy ballerinát neveltetnék? -hanem majd szerzek magam mellé még három más, tisztességes, minden -gyanusításon felül álló, érett korú gentlemant s aztán négyen -együtt kitaníttatjuk a kis Katiczát. Akkor még Katiczának hitták -úgy-e?</p> -<p>– Jaj de féltem én akkor öntől! olyan mogorván tudott rám nézni! -Hanem aztán az első próbánál mindjárt megszerettem.</p> -<p>– A próbánál? Kiváncsiaskodék Alfréd.</p> -<p>– No igen, mondá Bertalan, hát mikor a corsortium megalakult: a -balletmester négyünk előtt productiót tartott a növendékével, -hogyan tud lábujjhegyen járni, pirouetteket csinálni, s a többi. -Mind ez teljes megelégedésünkre ütött ki, s arra megkötöttük a -szerződést, minélfogva mind a négyen köteleztük magunkat havonkint -huszonöt forintot contribuálni a kis Katicza kiképeztetésére. -<span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span></p> -<p>– Tudja ön, hogy miért szerettem önt meg olyan egyszerre? vette -ki szájából a szót Scilla. Hát egyike az öreg uraknak azt mondta a -hajamra, hogy vajjon nem hamis-e az? Erre én hirtelen leeresztettem -a hajamat a fésűről, hogy a térdemig omlott. Akkor a kiváncsi papák -legöregebbike oda jött és megakarta tapintani a hajamat. Ön pedig -megfogta a kezét: «Kacsi! Hands off. Nem szabad még csak a -hajaszálához is hozzá nyulni egyikünknek sem!» S ez még a -szerződésbe is bele lett téve. «Még a haja szálát sem szabad -érinteni a nevelő apáknak.» Aztán meg, hogy «viselje magát a -leányka erényesen». Úgy őrzöm azt a szerződést, mint a -frigyládát.</p> -<p>Scillának egészen nedvesek lettek a szemei ennél a -visszaemlékezésnél.</p> -<p>– S «ön is» megtartotta a szerződést? kérdé malitiosusan -Alfréd.</p> -<p>– Uram! kiáltá lábával toppanva Scilla, holnap küldöm önhöz -szekundánsaimat.</p> -<p>Maga is nevetett azon.</p> -<p>– Így lett én belőlem egy ötödrész apa, végezé be Lándory.</p> -<p>Erre aztán Scilla maga mellé vonta Bertalant egy causeusere, s -elkezdett hozzá százféle kérdést tenni; az otthon levőkről, a másik -három apáról, a pesti nemzeti szinházról, az ismerős művészekről és -művésznőkről; mindezt magyarul; a míg utoljára megsokalta a dolgot -Alfréd, a ki mindebből semmit sem értett.</p> -<p>– Hagyjatok fel ezzel a holdbeli nyelvvel. Beszéljetek európai -idiomán.</p> -<p>– No hát revenons a nos moutons! csevegett Scilla. Tiens! Vous -n’avez pas encore vu mes entrechats? C’est pour battre le chat!</p> -<p>– Irgalom, kegyelem! Scilla! Csak verseket ne mondjon ön! -szabadkozék Alfréd.</p> -<p>– Olyankor azt hiszem, hogy Sappho vagyok, mondá Scilla -tetszelgőleg. <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span></p> -<p>– Hisz Sappho nem verselt rimekben, az egy saját versnemet -talált fel: a sapphikusokat.</p> -<p>– Hogyan hangzik az? Mondjon egyet.</p> -<p>– Én bizony elfelejtettem; régen volt, a mikor Horaceot -tanultam.</p> -<p>– Ön sem tud? szólt Scilla Lándoryhoz fordulva.</p> -<p>– De én szolgálhatok. Például ez: «Dulce loquentem Lalagen -amabo, Dulce ridentem».</p> -<p>– Hogy hangzik az magyarul?</p> -<p>– Édesen, csevegőn, kaczagón imádom szép Lalagémet.</p> -<p>– Hát ön csakugyan nem látott engemet még a szinpadon, a mióta a -világot a lábujjhegyemen hordom?</p> -<p>– Ön nem jött mihozzánk.</p> -<p>– Ez szemrehányásként hangzik. Oda félek menni. Mert ha egyszer -odamegyek, akkor aztán ott maradok. De hát ön nem járt külföldön, a -hol én járok?</p> -<p>– Évekig nagyon el voltam foglalva odahaza.</p> -<p>– Mind tudom. Oh én minden hirre rátaláltam, a mi önről szólt a -hirlapokban. Hiszen most sem volna ön itten Párisban, ha egy pár -szem itten nem tartaná.</p> -<p>– Szép szem? mondá Bertalan, s szemrehányólag tekinte -Alfrédre.</p> -<p>– Óh nem De L’Aisne úrtól tudom. Egész Páris beszéli, hogy ön a -csodaszép Medea grófnővel el van jegyezve. Óh be isteni szépség! -Ugyebár De L’Aisne úr?</p> -<p>(Drága szépség! mormogott Alfréd.)</p> -<p>– Erről csak mi ketten nem tudunk semmit. Mezőhegyessy grófnő, -meg én. Szólt Bertalan.</p> -<p>– Hát hiszen úgy illik. Egész a kihirdetésig tagadni szokás. Azt -is tudom, hogy ön még gyászol s a gyászév leteltéig nem fog -házasodni.</p> -<p>– De nekem eszembe sincs ez. Nekem Medea grófnőre gondolni -valóságos nagyzási hóbort volna.</p> -<p>– Nem tartja ön magát eléggé nagy embernek.</p> -<p>– Embernek tartom magam elég nagynak, de elefántnak nem. -<span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span></p> -<p>Az elefánt szóra meghökkent Scilla kisasszony.</p> -<p>– Ah ca! Önről azt mondják, hogy gondolatolvasó, clairvoyant. -Hogy keresztül lát…</p> -<p>– A ruhán, veté közbe Alfréd.</p> -<p>– Bah! Licorne! Pattant fel Scilla feddő hangon.</p> -<p>– Azért nem szükség az embert egyszarvunak szidni, szólt Alfréd. -Ez nem élcz. Tény, hogy a spiritisták minden ruhán keresztül -látnak. Rájuk nézve semmi takaró nem létezik, kivéve a veres színt. -Azért a spiritista hölgyek az összejöveteleiknél mind vörös -garibaldit és vörös cotilliont hordanak, külömben úgy -járnának-kelnének a spiritista férfiak előtt, mint Éva anyánk, -mikor még az almafa virágzott. Vigyázzon magára Lándoryval!</p> -<p>– Ön bolondos! mondá Scilla, duzzogón, hanem azért mégis -szétnézett s megtalálva a causeuse karjára vetett veres perzsa -longshwalt, azt félig maga elé rántotta.</p> -<p>– De hát komolyan! folytatá Lándoryhoz fordulva, (a másik -kaczagott.) Ön még soha sem látott engem játszani? Jöjjön el holnap -az operába, (ha nincs máshova eligérkezve) egy kedves kis -opera-ballettet adunk, a «Brahma és bajadért».</p> -<p>– Ismerem: nagyon szép.</p> -<p>– Kitől látta ön a czimszerepet?</p> -<p>– Grahn Luciletől.</p> -<p>– No majd én tőlem nézze meg!</p> -<p>S ezt olyan öntudatos büszkeséggel mondá, a minővel Minerva -hitta versenyre Arachnét.</p> -<p>– Ott fogok lenni.</p> -<p>– A szinpadon egy pillanatra látogasson meg. Aztán előadás után -szivesen látom önöket egy «petit souper»-ra. Csak igen rövidre, -mert mikor játszom, korán le kell feküdnöm s éjszakára vizes -pokróczba, lepedőbe csavargatnak, mumia vagyok.</p> -<p>Scilla erősen megszorítá a kezét Lándorynak a bucsúzáskor.</p> -<p>– Nagyon köszönöm, hogy fölkeresett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span></p> -<p>– No! És nekem semmit? mondá Alfréd, látva hogy Scilla -visszavonulni készül.</p> -<p>– Mit? Miért? kérdezé Scilla bámulatra villanó szemekkel.</p> -<p>– Hát legalább a sensáldijat, a miért önnek egy ötödrész papát -idehoztam.</p> -<p>– Ön legfeljebb egy fricskát érdemelne tőlem! Lássa ön addig a -három évig, a mig Lándory úrral találkoztam, soha egy szót nem -mondott nekem, a miért a szememet le kellett volna sütnöm.</p> -<p>– No hát kérem azt a megszolgált fricskát.</p> -<p>– Azt majd adassa ön meg magának Rigolboche kisasszonynyal.</p> -<p>Azzal elsuhant a boudoirja ispahani ajtófüggönyei mögé.</p> -<p>– Valóságos «Sorcière!» mondá Alfréd a barátjának. Angyalbőrbe -kötött diablesse. No hát nem megyünk a Pradoba, Rigolbochet -élvezni?</p> -<p>Ez a hirdetett hölgy volt a párisi celebritások között a -legmagasabb cancantánczosnő, a Prado «Star»-ja. Pesten is -produkálta a virtusait.</p> -<p>– De már abból elég volt.</p> -<p>A «Brahma és bajader» csakugyan kedves kis operaballet. A tárgya -az ismert klasszikus balladából van kölcsönözve, a melyben Brahma -égi malasztja megdicsőíti a «bűnös» szerelmet. Az indus főisten -emberalakot öltve a földre száll, s utjában szállást nyer egy -bajadernél, a ki belé szeret s akkor aztán ezek ketten versenyeznek -a szép jövevény ifju viszonszerelmeért. Ritkán kerül szinpadra a -mind költői, mind zenei szépségekben gazdag darab, mert -choreographiai tekintetben is úgy van megalkotva, hogy ahoz «két», -egymással virtuositásban versenyezni képes ballerina assoluta -szükséges, a ki tánczban, játékban, pantomimikában egymást -felülmulni törekszik. Azé marad a győzelem pálmája, a melyik több -érzéssel, æsthetikai izléssel, költői felfogással és plastikai -formatökélylyel tudja a szerepét keresztül vinni. A puszta testi -ügyesség, <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> a stereotyp betanult gráczia ebben -megbukik. Drámai művészet kell hozzá.</p> -<p>Maga a jelmez is valami eszményi szép. A himzett kebeltakaró s -azon alul a test szabadon, fedetlen egész a csipőig, semmi -vállfüző, maga az istenalkotta női báj, s aztán az arany -csillagokkal átszőtt habkönnyű ruha, mely minden mozdulatnál az -idomhoz simul, mintha hullám közül merülne fel az, a bokáig -mezítelen lábak, ujjaikon drágaköves gyűrűkkel, karcsu bokáik arany -kösöntyűvel átszorítva. Aztán a hosszan leeresztett haj, virágos -folyondárral összetartva.</p> -<p>Mintha csak Scilla számára lett volna megálmodva ez a szerep. -Olyan elragadó volt benne, hogy még a nőknek is tetszett. Nemcsak -tánczolni tudott, hanem játszani is. Tudta érezni azt a szóval -kifejezhetetlent, «egy istenbe lenni szerelmesnek!»</p> -<p>Viharrá nőtt a taps az operaházban, s felhőszakadás volt -virágból, koszoruból; mikor elvégezte, typhonja keletkezett az -enthusiasmusnak!</p> -<p>Előadás után felment Lándory a szinpadra, de L’Aisne Alfréd -kalauzolása mellett. A foyer ajtón olvasható volt az utasitás: «Az -urak tartoznak a szinpadon és foyerben kalapjaikat kezükben -tartani!» (Tehát se feltenni, se letenni nem szabad.) Különben a -tánczfoyer meg is érdemli a megtisztelést, a hajdani Hotel -Choiseulnek a pompájával feldiszítve, tükrei, faragványai, -pilasterei, mind historiai műkincsek, a közép fülkében a hirhedett -Guimard kisasszony márvány-mellszobra.</p> -<p>Scilla kisasszony természetesen körül volt repkedve a pillangók -mindenféle fajától, voltak ott pézsmasphinxek, halálfej pillangók, -aranyos papiliók, pávaszemek és «vacsoravesztő-pillék», a kik mind -siettek a szárnyaikat elégetni a fényes és veszedelmes -lobogványnál. Hanem azért valamennyi szinházi mæcenás és -páholy-lyon között is meglátta Scilla Lándoryt, s mosolygó -tekintettel nyujtva eléje a kezét, közös anyanyelvükön szólt hozzá: -<span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span></p> -<p>– No hát hogy volt ön megelégedve a kis leányával?</p> -<p>– Büszke voltam önre. (Lándory francziául adta a választ).</p> -<p>– Voltam olyan, mint Grahn Lucile?</p> -<p>– Jobb volt.</p> -<p>Megrázta hevesen a válaszért a kezét Scilla.</p> -<p>A habituék siettek a magasztalást fokozni, egymás sarkára -tapostak a glyceriádjaikkal.</p> -<p>«Ah! Tulszárnyalta Ceritot!»</p> -<p>«Isteni volt! Leverte Taglionit!»</p> -<p>«Úgy tánczolt, mint hajdan Elszler Fanny! koronázá be egy öreg -börze-király, a legpompásabb orchidæa-csokrot nyujtva át a -művésznőnek, a minőnek a virágait csak fejedelmi üvegházak -produkálják, s a csokor gyémántos karpereczczel volt -összeszorítva.</p> -<p>Scilla finom, decens bájjal tudott minden bókot, üdvözlést -viszonozni, hanem a mikor a fényes körön keresztül furakodott egy -kis, félszegvállú, ócska kabátos emberke, tubákos orral, zölddé -fakult parókával a fején, kezében a «rendező»-könyvvel s azt mondá -a művésznőnek: «ön jól játszott, meg voltam a játékával elégedve», -hát annak a nyakába borult Scilla kisasszony s megcsókolta a -borostás arczát.</p> -<p>– Bolondos leány, hogy összemázolta a pofámat a carminnal! -Dörmögé a vén rendező, a tarka gyapot-zsebkendőjével szorgosan -letörülgetve a csók nyomát, nehogy a felesége számon kérje -otthon.</p> -<p>– Aztán ott legyen egy óra mulva. Sugá Scilla Lándory fülébe. -Csak mi hárman leszünk.</p> -<p>Azzal elmenekült az öltözőjébe.</p> -<p>– No ugy-e, hogy még a Brahmát is lecsalogatja a hetedik égből? -Mondá Alfréd Bertalannak, mikor együtt elhagyták az operaházat. -Most gyerünk elébb Tortonihoz, fogyaszszunk el egy tuczat -osztrigát, meg egy beafsteket.</p> -<p>– Hiszen ő hozzá vagyunk hiva vacsorára. <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span></p> -<p>– Épen azért! Ismerem már én az ő petit soupée-it, a miket ilyen -nagy előadás után szokott adni. Az étel mind az inasnak a fejéhez -repül. Semmi sem jó neki. Persze nagyon fel van izgatva. Ilyenkor -kiállhatatlan, s haragszik érte, ha a meghivott vendége jó -étvágygyal eszik abból, a mit ő ehetetlennek talált. Én mindig jól -szoktam elébb lakni, mikor játék után «kis vacsorára» -meginvitál.</p> -<p>Mikor egy óra mulva megérkeztek Scilla hotelébe, már folyt a -patália. A kis szerecsen bömbölve jött ki a belső szobából, az -egyik kezét a pofáján, a másikat a medaillonja revers oldalán -tartva, annak a bizonyságául, hogy kézzel lábbal kapott utasítást. -Belülről pedig hangzott az összetört porczellán csörömpölése s -folyt az ékesszólás, a miben több volt a «fripon», «canaille», -«animal», mint a verbum regens. Az ajtón benyitó előtt épen nem -szinpadra való jelenet, egy szép megæra, a ki toporzékol, s egy -inas, a ki az üres tálczával a két kezében, ijedten áll, reszkető -térdekkel.</p> -<p>A mint aztán Scilla meglátta Bertalant, (Alfréd őtet tolta -előre) egyszerre elnevette magát.</p> -<p>– No ez szép volt!</p> -<p>– Most jönne ide Brahma!</p> -<p>– Hát csak jöjjön, mondá Scilla, s azzal letérdelt a földre a -csészéket felszedni, s azokat felrakta az inas kezében levő -tálczára, nyájasan beszélgetve hozzá: nem tesz semmit, jó Jean! -ugyis más servicet akartam venni. Holnap Sévresbe megyünk. Én -vagyok a hibás. A szegény kis móromat is küldje be, hadd -engeszteljem ki. Nem akartam, hogy sirjon. Ilyenkor a fejemben van -a vér.</p> -<p>Azután felállt a puha szőnyegről s a míg nevetéstől vonaglottak -a vállai, így szólt Lándoryhoz.</p> -<p>– No hát, haragszik rám Brahma?</p> -<p>Bertalan hátra fordult Alfrédhoz.</p> -<p>– Hallod? Hozzád szólnak.</p> -<p>Erre eldobta Lándorynak a kezét a kezéből Scilla, s duzmadtan -mondá: <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span></p> -<p>– Uhm! Ezt már csak nem a gondolatolvasás sugta önnek.</p> -<p>– Hát lehet énnekem most az ön gondolatját elolvasnom, mikor -tetőtől-talpig veres kantus fedi?</p> -<p>Scillán az este chinai selyem japonika volt, lángszinű piros, -melybe nagy sárkányok voltak szőve aranyból. Valjon szándékosan -vette ezt fel? Elhitte tán a spiritisták rossz szeméről hallott -regét. Akkor az becsületére válik.</p> -<p>– Van ez alatt más is, mondá, szétnyitva a kantus elejét, s -láttatni engedve a pompás valencienne csipke corsaget alatta. No -hát üljünk asztalhoz.</p> -<p>S azzal átvezette az étkezőbe a vendégeit, a hol hármukra már -meg volt terítve az asztal. Maga a pamlagon foglalt helyet, a két -úr két karosszékben.</p> -<p>Iszonyú szeretetre méltó volt! Maga rakta az ételt a két úrnak a -tányérjára s mindent fölségesnek talált.</p> -<p>– Nem lehet ráismerni. Dörmögé Alfréd Bertalanhoz. A te -párduczszelidítő szemeid egészen kiforgatták a szokott valójából. -Máskor nem nyelhetett itt le senki egy piskotát sem ennél az -asztalnál, kiátkoztatás nélkül.</p> -<p>Azután meg nagyon elkomolyodott Scilla. Szemei a távolba -látszottak bámulni. Arcza megnyúlt, átszellemült.</p> -<p>– Miért ez a songeuse arcz? szólt hozzá Bertalan.</p> -<p>Scilla a szemébe nézett merőn, két karját a feje mögé emelve, a -mitől a veres selyem kantusa elől kétfelé nyilt.</p> -<p>– Ha ön gondolatolvasó, hát találja ön ki, hogy miről -gondolkozom én most?</p> -<p>– Ki is találom.</p> -<p>Erre Scilla megelevenült, s a szétnyilt kantust hirtelen -összecsukva a keblén, kihivó daczczal mondá:</p> -<p>– No hát találja ki.</p> -<p>Lándorynak tetszett egy kis hókusz-pókuszt csinálni.</p> -<p>– Hiába rejtegeti ön magát a veres selyem mögé. A gondolat nem a -szivben lakik, hanem a fejben. <span class="pagenum"><a name= -"Page_75" id="Page_75">-75-</a></span></p> -<p>Erre Scilla a haját lehuzta a homlokára.</p> -<p>– Már elolvastam, mondá Bertalan.</p> -<p>– No hát mi az?</p> -<p>– Nem mondhatom el Alfréd előtt, őt nyugtalanítaná.</p> -<p>– Hát mondja el magyarul.</p> -<p>– Ha Alfréd beleegyezik.</p> -<p>– Ráállok. Hanem aztán most én leszek a gondolatolvasó, mondá -Alfréd.</p> -<p>– Hát elmondom. Kezdé magyar nyelven Bertalan. Ön most azon -ábrándozik, hogy milyen jó volna a régi szerelmesétől megválni, a -ki önt fénynyel, pompával környezi, de a kit ön nem szeret, s azt -fölcserélni egy másikkal, a ki kevesebbet tud adni, de a kiért ön -rajong.</p> -<p>No ez bizony ugyan huszáros bevágás volt!</p> -<p>«Régi kedves, a kit nem szeret, egy másik, a kiért rajong». -Lehet, hogy talál! De még is így kirukkolni vele! Nem valami -gyöngéd tapintat. Scilla arczáról bizony könnyű volt leolvasni az -erre támadt gondolatot még Alfrédnak is. A száját elpittyeszté, -fanyalogva a vállát elvonta, s aztán csendesen ingatta a fejét, -mintha mondaná, hogy ez nincs eltalálva.</p> -<p>Lándory pedig megengedte magának azt az élvezetet, hogy elébb -gyönyörködjék a hypnotizáltja tévedésében, mielőtt -felébresztené.</p> -<p>– De ha megmondom önnek a régi szeretőjének és az újnak a -neveit, akkor nem fog ön így ajkat pittyeszteni felém.</p> -<p>– Tőlem megnevezheti őket. Halljam.</p> -<p>– Hát a régi szerető neve «Terpsychore», az újé pedig -«Melpomene».</p> -<p>E két szóra, mint a kit az álomkórból ébreszt fel a mester, -ugrott fel a helyéből Scilla, s megkapta Bertalan kezét, kerekre -felnyilt szemekkel tekintve reá.</p> -<p>– Hát ön csakugyan büvész? Hogy meglátja a szivem fenekén, a mit -gondolok, érezek, álmodom? Hogy én utálom a balletet, s szeretnék -drámai szinésznő lenni? <span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span></p> -<p>S mintha capitulálna a hódító előtt, félre simítá egészen a szép -homlokáról a hajtincseket s a válláról le hagyta csúszni a -lángvörös köntöst egész a kebléig. «Ez» ellen nem védnek meg az -amuletek.</p> -<p>– Nos? Nos? Hát kitalálta? zaklatódék Alfréd.</p> -<p>– Csendesen. Csitítá Scilla. Még beszédünk van egymással (s újra -magyarul szólt). Hát hogy találta ön ezt ki?</p> -<p>– Nincs benne semmi büvészet. Önt ma látni kellett, mikor -azoknak a hódolatát fogadta, a kik önt az első világhírű ballerinák -fölé emelték, s aztán, mikor az a kis kopott emberke azt mondá -önnek, hogy «jól játszott».</p> -<p>– Lássa ön, ez igaz. Én holdkórosa vagyok annak az ábrándnak, -hogy valaha drámai szinésznő lehetnék. Titokban Phædrát tanulom. -Akarja ön meghallani, hogyan szavalom Phædrát? hogyan játszom el? -Igen? Akkor jöjjön el holnap este hozzám. Csak ketten leszünk. S -akkor aztán jósolja meg, hogy leszek-e valaha az új kedvesemé, a -kiért rajongok?</p> -<p>– Eljövök.</p> -<p>– De már elég legyen a chaldæai discursusból, förmedt fel -Alfréd, a kinek sehogy sem tetszett mind az, a mit Scilla arczából -leolvasott. Mi az ördögről tudnak önök olyan nagy animoval -értekezni?</p> -<p>Scilla kisasszony macskai hunyorgással fordult feléje s kész -volt a válaszával.</p> -<p>– Monsieur Lándory könnyen kitalálta, hogy a mire most gondolék, -a mi úgy elszomorított, az, hogy szegény apám és anyám nem lehet -most itt velem, hogy sikereimnek örülhetnének.</p> -<p>– Ühm! Dörmögé Alfréd. Soha sem tudtam, hogy önnek az apját -Terpsychorenak, s az anyját Melpomenénak hiják.</p> -<p>Lándory másnap addig kutatott a passagé de L’opera és a Palais -Royal könyvárus boltjaiban, míg rátalált arra a ritka műre, melyben -Páris minden nevezetes házának, <span class="pagenum"><a name= -"Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> palotájának történetét -összegyüjtve találni. Itt ráakadt annak a palotának a történetére -is, a melyben most Scilla kisasszony lakik. Valamikor Soubise -herczeg építteté azt Guimard kisasszony számára, a ki lábai -hegyével az operát hirhedetté, a herczeget pedig tönkre tette, a -dicsőséges Phryne halála után a palotát kisorsolták, s aztán -folyvást egyik kézről a másikra került, hirhedett bankárok, -herczegek, tábornagyok laktak benne a kedveseikkel, a kiket mind -ugyanaz a végzet ért utol, a mi első megalkotóját. De L’Aisne -Alfréd örökség utján jutott hozzá. Örökölte a palotának a hivatását -is. Megajándékozta vele Scilla kisasszonyt. (Valamikor Perrigeaux -bankár félmillió frankért vette azt át a lutrin nyertes Dulan -grófnétól).</p> -<p>Lándory mikor azt olvasta, visszagondolt arra az időre, a mikor -ő ennek a félistennőnek negyedmagával száz forintot adott össze -havonkint.</p> -<p>De hát van-e a szivben is «tabula Cebethis?»</p> -<p>Hét órakor ott volt a palotában. Az előszobában az inas azzal a -szomorú hirrel fogadta, hogy a kisasszony irtóztató migraineben -szenved, senkit sem fogad ma. Átadta neki hát a látogató jegyét. A -mint aztán az inas a nevét meglátta, egyszerre gömbölyűre -kerekedett az arcza.</p> -<p>– Ah! A monsieur számára nincs migraineje a kisasszonynak. -Tessék besétálni.</p> -<p>Lándory gondolta magában, «ha én ilyen gyorsan tudnék migrainet -gyógyítani, gazdagabb lennék mint Pereire».</p> -<p>Tudta már a járást, nem várt a kis szerecsenre, odatalál az -irószobába. Ott várt rá Scilla.</p> -<p>A legszigorubb toilettje volt: állig érő kashmir ruha; a haja -egyszerűen felkontyozva, minden fejdísz nélkül; egészen úrihölgynek -nézett ki.</p> -<p>Kezét nyujtá az érkezőnek.</p> -<p>– Ön pontosan megérkezett!</p> -<p>– Ebédelt ön már? kérdezé Lándory.</p> -<p>– Igen. Az olympi ebédet. <span class="pagenum"><a name= -"Page_78" id="Page_78">-78-</a></span></p> -<p>– Milyen az?</p> -<p>– Négy lat félig nyers hús és egy darab pirítottkenyérhéj.</p> -<p>– Ah! Így élnek az istenasszonyok?</p> -<p>– Igen. Mikor nagy szerepük van.</p> -<p>– Tehát ön egészen komolyan vette a mai próbatétet?</p> -<p>– Nézze ön, szólt Scilla, az iróasztalához vezetve Lándoryt. -Egész napomat tanulmányokkal töltöttem.</p> -<p>Az asztala tele volt birálatokkal, essayekkel, arczképekkel és -costumerajzokkal; három tanagra figura is oda volt állítva, -külömböző görög ruhákban.</p> -<p>– Melyiket tartja ön ezek közül Phædra szerepéhez a -legalkalmasabbnak?</p> -<p>Lándory egy zuzmó-zöld peplumba burkolt alakra mutatott: «ez a -legjobb».</p> -<p>Scillának nagyot villant a szeme.</p> -<p>– No lám! Azzal felemelte a szobrocskát. Alul a talapzatára ez a -név volt vésve: «Phædra». Nekem is ez tetszik legjobban. Tehát ezt -válasszuk. Öt percz mulva készen leszek.</p> -<p>– Jelmezben akarja ön a próbát tenni?</p> -<p>– Hát hiszen ebben a feszes ruhában csak nem tehetem, a miben a -karomat nem birom a vállamig emelni, s a térdeim össze vannak -kötve. A míg átöltözöm, addig lépjen ön be kis szinházamba, érdemes -lesz benne körülnézni.</p> -<p>Azzal átvezette Bertalant abba a gyönyörű szép terembe, melyet -Soubise herczeg, baroque stilben szinházul építtetett, a hol -hirhedett művészek és művésznők énekeltek, tánczoltak, zenéztek, -egyedül az ő és Guimard kisasszony mulattatására. Szobrász, -festész, építész, vésnök, aranyozó, zománczozó, kárpitos és -mozaikrakó versenyzett egymással a teremnek műpompával -tuldiszítésében.</p> -<p>Csak egy háromágú kandelaber terjesztett világosságot a muzsák -templomában.</p> -<p>– Majd mindjárt lesz itt nagyobb világosság, mondá <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> Scilla, s -egy látszólag antik óra mutatóját előre tolva, egyszerre kigyulladt -tizenkét villanylámpa a prosceniumon: akkor még Párisban is -újdonság.</p> -<p>Ekkor aztán teljesen lehetett élvezni a remek decorativ művészet -összhatását.</p> -<p>Valóban nem telt bele több öt percznél, hogy Scilla visszajött -az öltözőből. A görög jelmezhez nem volt szüksége -öltöztetőnőre.</p> -<p>Tökéletesen olyan volt az alakja, mint ott azon a tanagra -szobrocskán. Bertalan nem titkolhatta el meglepetését.</p> -<p>– Meg van ön elégedve a jelmezzel? kérdé Scilla, körül fordulva -elötte, hogy minden oldalról szemle alá vehesse.</p> -<p>– Nagyon jól van. Csak egy kissé a bal karja feszesen van a -palástba burkolva.</p> -<p>– Azért teszem, hogy így is hajlandó vagyok sokat hadonázni a -két karommal. Jobb ha az egyik némileg akadályozva van.</p> -<p>A vékony öltöny, festői ránczaival takarta és elárulta a test -szépségeit.</p> -<p>– Mit kiván ön, hogy elszavaljak?</p> -<p>– Azt a jelenetet, a midőn dajkájának bevallja titkolt -szenvedélyét.</p> -<p>Scilla fölment a kis szinpadra, melynek tündéri diszletei közé -tökéletesen odaillett a megjelenése.</p> -<p>Elkezdett szavalni.</p> -<p>Szép, csengő hangja volt. Nem oly mély ugyan, a minőt e szerep -világhírű személyesítőinél megszoktunk: Rachelnél, Ristorinál, de -volt benne valami varázs, midőn e fiatal, üde hang anyai -érzelmeket, bűnös szenvedélyeket fejez ki.</p> -<p>Bertalan önkéntelenül tapsra gerjedt.</p> -<p>– Nagyon szépen szavalt ön; csak a hangját oszsza be nagyobb -mérséklettel. Azt szeretem, hogy nem utánozza dicső mintaképeit, -hanem eredeti akar lenni. Előttem a megbotlott eredetiség többet -ér, mint a más nyomain győztes utánzat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span></p> -<p>– Nem rítt ki belőlem a balettánczosnő?</p> -<p>– Sőt inkább nagyon is mérsékelte ön a mozdulatait.</p> -<p>– Hát számíthatok a másik szeretőmnél viszonszerelemre?</p> -<p>– Én azt hiszem, hogy igen. Ámbár felbiztatni nem akarnám. -Melpomene konyhája szegény.</p> -<p>– Azt gondolja ön, hogy mikor balletet tánczolok, szabad még -annyit is ebédelnem? Akkor még kenyérhéjat sem kapok. Hát tesz-e az -különbséget, hogy porczellánt vágok-e az inasomnak a fejéhez, vagy -cseréptányért?</p> -<p>– Hát halljuk most a második felvonást. Phædrának a jelenetét -Hyppolittal.</p> -<p>– Igen. De az nehezen megy Hyppolit nélkül.</p> -<p>– Hát majd én olvasom a Hyppolit szerepét.</p> -<p>– Ah! ön megtenné azt? Nem mertem rá kérni.</p> -<p>– Hát ha lehettem önnek egyszer egy negyedrész apja, most mért -ne lehetnék egy fél fia? Hanem én nem tudok szavalni.</p> -<p>– Csak olvassa a verset és marquirozzon.</p> -<p>Bertalan fölment Scillához a szinpadra s megkezdődött a -jelenet.</p> -<p>Igen szépen összement az egész.</p> -<p>Most már Scillán volt a sor, hogy Bertalant megdicsérje.</p> -<p>– Hisz ön kitünően adja Hyppolitot.</p> -<p>– Hát a milyen fajankó ez a Hyppolit, olyan fajankó én is tudok -lenni. Hanem már most lássuk ennek a felvonásnak a végjelenetét. -Phædra kétségbeesik a fölött, hogy Hyppolit nem viszonozta a -szerelmét, odarohan hozzá, kirántja a fiának a kardját, először meg -akarja vele ölni magát, azután, hogy a merényletében a dajkája -által megakadályoztatik, elviszi magával a martalékul ejtett -kardot. Hyppolit, a sárkányölő vitéz pedig csak nézi, hogy a -legszükségesebb eszközét, a kardját ugyan viszi ám magával a mama. -De hát ha én vagyok Hyppolit, az én velem nem fog menni, mert én -nem hagyom a mamának, <span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span> hogy elvegye a kardomat, hanem meg fogom -a két kezét s azt mondom neki, hogy «hohó, édes! az én kardom nem -laskavágó kés, annak hagyj békét; ha én kard nélkül maradok, a -kapitányom a dunkliba csukat». Egyszóval, szeretném én látni, hogy -veszi el a kardot akár Rachel, akár Ristori, ha én vagyok Hyppolit? -S hogy csinál aztán három felvonást a jó Racine a darabhoz?</p> -<p>Scilla nevetésre fakadt.</p> -<p>– Az igaz, hogy az mindig nagy kérdés marad. Hanem hát én -találtam ki valami lehetőséget, a mi elhihetővé teszi ezt a -jelenést.</p> -<p>– Kiváncsi vagyok rá.</p> -<p>– Hát én így terveztem azt ki. Phædra, szerelmi dühében odarohan -Hyppolithoz. Úgy tesz, mintha át akarná ölelni, meg akarná -csókolni. Hyppolit szüzies iszonyattal fordítja félre a fejét s két -ellenző kezével visszatiltólag takarja el az arczát. Ekkor rántja -ki orozva a kardját hüvelyéből Phædra, a kit aztán magával hurczol -a dajka. Hyppolit folyvást elfordulva marad, iszonyattól, utálattól -eltelve, s csak akkor veszi észre, hogy nincsen kardja, mikor már -Phædra elment.</p> -<p>– No ez megkisérelhető.</p> -<p>– Próbáljuk meg. Ez a hajamból hihúzott arany nyíl legyen a -kard, ezt ide dugjuk az ön habitjának<a name="FNanchor_3" id= -"FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a> a -gomblyukába. Ezt kell nekem elrabolnom. Leteheti a könyvet, nincs -Hyppolitnak semmi közbeszólása.</p> -<p>S aztán elpróbálta a maga kigondolta jelenetet. Phædra -erőszakkal át akarja karolni, megcsókolni Hyppolitot. Az pedig -irtózva védi magát az ölelés ellen, mi közben Phædra elragadja a -kardját.</p> -<p>Nagyon jól sikerült. Bertalan szentül meg tudta védelmezni -Hyppolitnak az erényét. Scilla el tudta ragadni a hajnyilat a -gomblyukából. Akkor aztán féktelen nevetésben tört ki s elkezdett -tapsolni, ő tapsolt Lándorynak: <span class="pagenum"><a name= -"Page_82" id="Page_82">-82-</a></span></p> -<p>– Hahaha! Bravo! bravo! ön remekül adta Hyppolitot. Igaz, hogy -ön az életben is valódi képmása Hyppolitnak?</p> -<p>S ránézett azzal a szenteket elcsábító tündérmosolyával.</p> -<h2>A PUSZTAI RÓZSA.</h2> -<p>Csak ketten voltak egyedül: a férfi és a nő.</p> -<p>Ennek minden íze, mozdulatja csáb: ajkán gyönyörre hivó -gúnymosoly; szemében holtakat feltámasztó láng, suttogó szava -elandalító, kaczagása észvesztő; szobor alakján könnyű csalán -szövet, mely alatt a szivdobogást lehet látni, egész megjelenése -igézetet, varázst terjeszt maga körül.</p> -<p>De ha a férfi egy sovár tekintettel, egy téveteg ujjhegy -érintésével elárulja, hogy e varázs bűvkörébe jutott, akkor el van -veszve. Ki fogják nevetni. «Te is olyan vagy, mint a többi».</p> -<p>– Tegezzen engem! szól megragadva forró kezével Lándory kezét. -Tudja, miként hajdan, mikor kis lóti-futi leányka voltam. Senki a -világon önön kívül nem mondja nekem azt, hogy «te!»</p> -<p>– Jól van, kis Katiczám! Hát ülj ide mellém. Zsémbelni fogok -veled, miként hajdan. Megbirállak.</p> -<p>– Reszketek előtte.</p> -<p>– Mikor ballettet tánczolsz, akkor valóban drámai művésznő vagy; -hanem mikor drámát szavalsz, akkor ballerina vagy.</p> -<p>Scilla pajkosan mosolygott. «Ez» most védi magát. Birálni egy -művésznőt, annyi mint jéghegyeket rakni kettőjük közé.</p> -<p>– Nem játszottam elég szenvedélylyel? kérdezé, két kezét -Bertalan vállára téve, s az arczát arra fektetve.</p> -<p>– Nagyon is sokkal. Elfelejtetted, hogy a szerelmi vallomást egy -anya teszi; kinek az indulat kitörései közt elárult szenvedélyétől -magának is vissza kell ijedni, a ki <span class="pagenum"><a name= -"Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> megretten attól, a mit -kimondott, s jéggé fagyni érzi ereiben a vért, midőn fiának az -arczán az iszony kifejezését meglátja. A vak indulat, s az -ösztönszerű, a soha meg nem ölhető szemérem küzd egymással -szivében, s azt visszatükrözni az arcznak, ezt tolmácsolni a -hangnak: ez a művészi feladat. S ezt nem oldottad meg. Olyan -szerelmes voltál, a milyennek lenni szabad. Igaz, hogy csak -magadban játsztál, mert én sem voltam az igazi Hyppolit.</p> -<p>– Nagyon is igazi volt ön. Önnek a szíve a Lethe vizébe van -mártva, úgy-e?</p> -<p>Lándory elnevette magát.</p> -<p>– Ki mondta ezt neked? Azok az ismerőseid úgy-e? a kik velem el -szoktak járni azokba a zajos mulatságokba, a hol minden szabad. Hát -mondok én neked egy adomát, talán ismered is, magyar emberrel -történt. Feljött Párisba, beült a vendéglőbe. Hozatott magának -pezsgőt. Mindjárt egyszerre négy palaczkkal. Azután egy vedret -kért, felnyittatta mind a négy üveget s beleöntötte a pezsgőt. -Akkor azután előhozatta a magával hozott pinczetokot, abból kivette -a tokaji boros palaczkot, s beléállította a pezsgős vederbe: «a ti -pezsgőtök csak hűtőnek jó az én boromhoz!»</p> -<p>– Ah! És ön is tartogat ilyen nektárt?</p> -<p>– Hát, ha akarod, elmondok neked egy kis történetet. Ez ugyan -eltér azoknak a mulatságoknak a tenorától, a hol a hölgyek az -asztalra föltett lábaikkal dobolnak, s a pezsgő közzé essbouquet-t -töltenek; hanem annál több nádzizegés, kuvikhang és békavartyogás -van benne, s jó lesz, ha a palástodat a vállad körül burkolod, mert -meg fogsz fázni tőle.</p> -<p>– Oh én imádom a nádast! Olyan történet lesz ez, a hol a -nádsuhogás között szeretnek?</p> -<p>Azzal odakuporodott a persa szőnyegre Bertalan lába elé, s a két -térdét a kezei közé fogva, áhítattal hallgatott a meséjére.</p> -<p>– Mikor abban a hirhedett rémbűnperben vizsgáló biró voltam, egy -rendkívüli eset adta elő magát. Egyikét a leg- <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> -veszedelmesebb rablóhősöknek semmi módon nem sikerült -kézrekeríteni. Ez nem volt semmi bandának vezére, egyedül -dolgozott. Nem tartott czimborákat, a kik elárulhatnák, a kik -tanuskodhatnának ellene, maga járt mindig. Gyors futó paripáján ott -jelent meg, a hol nem várták, s különösen utazó kereskedőket -szeretett kifosztogatni. Kegyetlenkedett is, gyilkolt és az alvókra -rágyujtotta a házat boszuból. A hatóságok mindent elkövettek, hogy -elfogják, de nem mentek semmire. Ha üldözőbe vették pandurokkal, -katonákkal, bevette magát az ingoványok berkeibe s oda menjen -utána, a ki az életét megunta! A nádasok tekervényes utain csak -egyesével lehet előre haladni, s a rabló biztos lövő volt. A repülő -kócsagot lelőtte egyes golyóval. Ezt a fenhéjázó nevet adta -magának: «Oroszlán Gabi». Az ecsedi láp volt az ő birodalma, ott -bujdogált télen nyáron, hozzá edzve minden zegernye időhöz, mint -egy vadember. Volt a nádasban öt-hat sátora, hol az egyikben, hol a -másikban tanyázott. Azokhoz pedig veszedelmes volt közelíteni, mert -még a gyermeket sem kimélte, ha az bibicztojás szedés közben a -tanyájára talált bukkanni. A paripája is egyetértett vele. A betyár -az igazi megtestesült Centaur; a mi lélek van benne, az megoszlik -közte és a ménje között. Ez is tudja, hogy nekik «kettőjüknek» -ellensége az egész emberi társaság. Mikor a gazdája alszik, ő ébren -van; s ha meghallja nagy távolban a dobogást, nagyot nyerít, -fölébreszti. Még azonkívül volt egy állat, a ki a külvilággal -fentartá a postajárást Oroszlán Gabinál. Embernek nem mondhatom, -daczára, hogy két lábon jár s késsel eszi a szalonnát: egy kis -nyomorék czigány; félnederes és néma. De nem süket, csak beszélni -nem tud. Állatoknak, madaraknak a hangját tudja utánozni: ez az ő -titkos beszéde. S Oroszlán Gabi érti e beszédet. Mert közel jönni a -Vidrának sem szabad hozzá. Csak a nádas bozótjából füttyönget -madarak szavával, kutya, farkas vonítással, röfögéssel, -nyerítéssel, kecske mekegéssel arra felé, a honnan a füstöt -felszállni látja. <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> Arra aztán válaszol neki a rabló -puskalövésekkel. A hány lövés, annyi óra. A «Vidra» megviszi az -órák számát oda, a honnan küldték. A sárgarigó-fütty azt jelenti: -«jöhetsz, nincs semmi veszedelem;» a sirály-sivítás azt mondja: «ki -ne jőjj, veszély van!» a nádiveréb furcsa éneklése azt jelenti: -«most jőjj ki, mert veszély van». S a ki ezeket az üzeneteket -küldi, az a «pusztai rózsa».</p> -<p>– Ah! szólalt meg érdeklődve Scilla, karját Bertalan térdére -nyugtatva. Ön látta őt?</p> -<p>– Így hevert az is egyszer a lábam előtt, s hallgatta, hogy mit -mesélek?</p> -<p>– Szép volt-e? Hogy találkozott vele?</p> -<p>– Hadd folytassam a mesét rendén. Ő volt a betyár szeretője. A -pusztai csárdás leánya. A nagy sziksós pusztán nem volt más ház, -csak az a csárda. A mióta vasút szeli át a vidéket, nagyon -alászállt a dolga, alig van vendége. Hanem azért a csárdás leánya -suhogó selyemben jár, s arany lánczot hord a nyakán, drága -csipkéből van a köténye fodra. A legkonokabb rablók is rendesen a -szeretőjük révén esnek a kelepczébe. De a csalányosi csárdás -Éviczája nem volt semmi pénzen megvehető, hogy a kedvesét elárulja. -Hiába csörgették ez előtt az aranynyal telt erszényt, hiába -ropogtatták előtte a bankót, nem akart tudni az Oroszlán Gabiról. -Ellenben ha a pandurok nagy erővel jöttek s lesbe bujtak el a -csárda padlásán, a buczkák között; akkor ott süthették a makkot -hetedhét számra, az Oroszlán Gabinak színe világát sem látta senki. -Hirül adta neki a madárszó! «Ki ne jőjj, mert veszély van.» Ha -pedig csak hárman-négyen jöttek, álruhában, eldugott fegyverekkel, -akkor az Évicza jól megvendégelte őket, ott marasztá vacsorára, -sütött, főzött, a legjobb borát hozta fel, tizenkét gyertyát rakott -fel az asztalra, míg egyszer úgy éjféltájon belövöldöztek az -ablakon: akkor aztán «ki le a pinczébe! ki fel a kéménybe!» -menekült, ki merre látott, s jó szerencse volt, ha az Oroszlán Gabi -csak a lovaikat vitte el magával. Ekkor mondta az a madár: «jőjj -<span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> ki, mert veszély van!» Az oroszlán Gabi -aztán bejött; előhúzta fülénél fogva az elbujt üldözőit, oda -ültette őket az asztalhoz, bort hozatott nekik: s azoknak dalolni -kellett az ő nótáját, a míg ő az Éviczával járta a kopogóst: egyik -kezében a dupla puska, a másikban a boros palaczk. Néha megtette -azt, hogy a puskája csövét töltette meg borral, s abból kellett -kiinni az áldomást az üldözőjének, halálrettegés közt, a míg Évicza -dalolta hozzá, hogy «arany itcze, réz a messző; azért járok olyan -késő, angyalom, kicsikém, tehozzád».</p> -<p>– Ez aztán másforma figura, mint a Closerie de Lilas cancan -tánczosnői, mondá Scilla: csakúgy nyelve az elbeszélést.</p> -<p>– Hát az Oroszlán Gabit csak nem tudta elfogni, a hogy a nóta -mondja: «sem a Jászság, sem a Kunság, sem az apáti biróság!» -Kincseket igértek már az Éviczának, hogy legyen árulójává; de az -nem adta el a szeretőjét pénzért. Ha nem adja a pusztai rózsa a -maga rózsáját aranyért, gyémántért, majd odaadja egy külömb -rózsáért. De ki áll ki erre a rózsaversenyre? Száz lelke legyen, -mint száz levele az igazi rózsának, s tövise is legyen, hogy azt is -megszúrja, a kit szeret, azt is, a kit nem szeret. Hát csak nem -akart ilyen legény lenni senki. Pedig más mód nem volt, a rablót -megejteni. Engem nem hagyott aludni a szégyen, a boszuság, hogy -egyetlen vakmerő kalandor daczolhat az egész társadalommal, s -megmarad a kitépett méregfa bennszakadt gyökerének, a miből az újra -kisarjadjon. Gondoltam valamit. Nem szóltam felőle senkinek. -Előhozattam azt a jó betyárparipát, a min egykor Rózsa Sándor -barangolta be az egész alföldi pusztákat. Ez is olyan lelkes állat, -mint az Oroszlán Gabié. Soha el nem fárad, soha meg nem botlik. Oda -lehet neki dobni a kantárszárat, tudja merre az út? mikor mind a -két kézre szükség van a puskával czélzáshoz. Mikor meg vissza kell -fordulni és az üldözőkkel szembeszállni, s a puskák ropognak, olyan -jól érti a tánczot, jobbra-balra finczol, <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> hogy nehéz -legyen találni; mikor aztán a lovagjára kerül a lövés sora, egy -térdszorítás, s a mén megáll, mereven, mintha érczből volna öntve; -bevárja, míg a két lövés eldördül, akkor aztán villámsebesen -megfordul és vágtat előre, egérutat nyerni a gazdájának, hogy újra -tölthesse a fegyverét.</p> -<p>Scilla úgy didergett, úgy borzongott: az arcza is -elkékült-zöldült.</p> -<p>– Ezt a lovat adattam magam alá. S ez nem tűr el mindenféle -embert a hátán, ha csak azt nem érzi, hogy emberére akadt. Elébb -kipróbálja a lovasát. Oldalt ugrik, ágoskodik, ijedezik, a fejét -felhányja, hogy majd orron üti vele a nyeregben ülőt; megmerevíti a -nyakát, hogy se jobbra, se balra kormányozni nem lehet; sebes -futtában hirtelen megtorpan: azt várva, hogy a lovagja a fején -keresztül repüljön, csak akkor aztán, mikor a zablát tartó kéz és a -sarkantyú tudatta vele, hogy méltó urára talált, akkor megadja -magát, s azontúl aztán olyan mint a kezes bárány, vagy a tüzes -sárkány, a hogy szólnak hozzá.</p> -<p>Most meg már melege kezd lenni Scillának.</p> -<p>– Tehát először is a betyár lovát kellett meghódítanom. Mert az -híve marad a volt gazdájának, mikor az már a börtönben ül is. Ha -pandur alá adják, megteszi, hogy akkor rázkódik meg alatta, mikor -az épen lőni készül. Mikor ezzel elkészültem, akkor pitykés -dolmányt, czifra szürt vettem fel, mind olyat, a mit már betyár -viselt: tömlöczszag érzett rajta. A darutollas kalapomon két oldalt -is lyuk volt, a hogy a golyó átütötte a Bogár Jancsi fején.</p> -<p>Scilla egész testén bizsergő csiklandás futott végig; nevetett, -mint a gyerek féltében.</p> -<p>– Egy éjjel aztán felkaptam a paripára, s neki indultam a -pusztának. Nem vittem magammal mást, mint a medvelövő -fegyveremet.</p> -<p>– Ön lőni is tud?</p> -<p>– Egész életünkben azt tanuljuk. Holdvilágos éj volt, mikor a -Csalányosi csárda udvarára értem. Itt éjjel <span class= -"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> mindig -ébren vannak. Azt sem tudni, mikor alhatnak. A lovamat -felnyergelten oda kötöttem a cserény czölöpéhez s bementem a -csárdába. Az ivó szobában csak a Vidra czigány volt, az is aludt a -kuczkóban, vagy legalább úgy tett; erősen meg kellett rugdalnom, -hogy fölébredjen. – «Költsd fel a korcsmárost, hozzon a legjobb -borából! s ha van szép leánya, küldje inkább attól.» Azzal levágtam -magam a lóczára, a kétcsövű puskámat az asztalra csapva. – Rövid -időn előjött a leány. Én az asztalra dőltem, félkönyökre, kalapomat -a szemembe húzva s úgy tettem, mintha rá se néznék. Nem volt -egészen felöltözve, csak a fehér alsószoknya volt rajta s a derekán -egy tarka cziczkendő átkötve; a feje borzas, hanyagul burkolva egy -rózsaszínű selyem kendőbe. Mikor elém tette a boros üveget meg a -poharat, rárivaltam; «még öt palaczkkal hozz! nem iszom én a bort -findzsából!» s azzal ledobtam az asztalról a poharat. Az első -palaczkot aztán kiittam «könyv nélkül» egy hajtókába. A leány -elhozta a másik öt palaczkot s betyár emberséggel mindegyikhez egy -égő gyertyát tett. «Vidd innen nekem ezt a sok zsidósábeszt!» -mordultam én rá. – «Hát kend nem szereti a szépet?» veté oda -félvállról. (Annak mondják ezt, a kinek nem kell az égő gyertya.) – -«Van rajtad mit nézni! Vidd innen! Most is annak vagyok a koldusa!» -– Azzal a másik palaczkot kezembe véve, azt mondám, «héjh te leány: -kóstold meg elébb ezt a bort, nem tettél-e bele valamit?»</p> -<p>– Etetőt talán csak nem. – «Nem ám, de itatót, a mitől utánad -szaladok.» – «Ne féljen kend: nem vagyok én dáma!» – «Ha vagy, se -nekem vagy.» Azzal félig kiittam a második palaczkot. Az asztalra -is öntöttem belőle s abból a borfoltból az ujammal elkezdtem -szamarat rajzolni, négy lábbal, két füllel. Ehez is értek. «Tán -bizony megcsalta kendet a babája?» kérdé tőlem a lány a szemembe -iparkodva nézni. Én leráztam őt a nyakamról gorombán, hanem aztán -annál nyájasabb voltam a kis vakarcs czigányhoz: <span class= -"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> «eredj -édes szógám, adj szénát a lovamnak; de ne kösd be az istállóba, még -ma hajnal előtt odább megyek rajta.» – «Ejh hová menne kend? mondá -a leány. Nézze, hogy villámlik: idejön a fergeteg.» – «Mosott az -már meg engemet máskor is.» – «No csak maradjon itt, vetve a jó -paplanos ágy.» Erre készen volt a nótám: «nem fekszem én az -ágyadra; mert elalszom éjszakára!» a végét aztán ő dalolta el: «ne -félj, majd felköltlek jókor, éjfél után két órakor.» – A nótáról -eszembe jutott más. «Hej te czigány! Nem tudod a szárazfát -ríkatni?» a kis gnom vigyorogva mutatta, hogy kész rá, s előszedve -a zabos ládából egy törött oldalú hegedűt, oda ált elém, hogy hát -melyik az én nótám? «Volt nekem egy daru szőrű paripám!» A czigány -húzta, én meg daloltam. «Majd én addig megitatom kendnek a lovát,» -monda a leány és kisietett az ivószobából. Mind a lóról, mind a -szerszámról meggyőződhetett, hogy az igazi szegénylegény készség. -Ekkor aztán meg is becsült. Bement a belső szobába, s parádéba -tette magát. Mikor a nótám az utolsó versét járta: «Volt szeretőm: -esztendeig sirattam. Ő volt az én mindennapi halottam. Most is meg -van a hűtelen; de másnál. Hej de hiszen több is veszett Mohácsnál» -már akkor ő utánam dalolta odabenn; s mikor ujra bejött, úgy ki -volt nyalva, mint egy kisasszony. Tarka selyem viganója, körül -csipkefodorral, kifűzött pruszlikja, patyolat dudoros ingujjal; -csipkekendővel a nyaka és keble átkötve. Most mutatta aztán meg, -hogy kicsoda ő? Aranyzománczba játszó barnapiros arcza, két nagy -parázsszeme, sugár szemöldöke, cseresznye ajkai, s az a göndör, -szénfekete haja, mely egyetlen varkocsba fonva, pántlikacsokrával a -viganója szélét verte. S hozzá milyen termet! Csak a nemes -paripával lehet azt méltán összehasonlítani. Mikor az emberhez -közel jött, úgy érezte, mintha égő tűz közelednék felé. – Oda ült -mellém a lóczára: a vállamhoz simult, átkarolta a nyakamat. – Éppen -úgy, mint te most. Hanem én eltoltam őt szépen magamtól; épen így: -<span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span> mert nem hagytam magamat elámíttatni. -Csak azért borult rám, hogy kitanulja, milyen inget hordok a -pruszlikom alatt? Arra is volt gondom; igazi háziszövésű gyolcs -volt az, nem gyári szövet; hanem a kezemet nem hagytam neki -megfogdosni. Az nem volt elég kérges. – Híven adtam az elbúsult -betyárt. S az egy szál czigány mellett eldaloltam azt a betyár -nótát, amit még akkor nem ismertek, csak az ecsedi láp körül.</p> -<p>– Eldanolná ön az én kedvemért is? szólt kezeit könyörgésre -összetéve Scilla.</p> -<p>– El biz én. Ha az Évicza kedvéért megtettem, mért ne tenném meg -a tiedért is.</p> -<p>Bertalannak gyönyörű szép bariton hangja volt, s az elénekelt -dal egyike azoknak a melodia-gazdag betyár nótáknak, a mikben a -puszta egész regényessége ki van fejezve, a távol hangzó pásztor -tilinkóval, s a vihar süvöltésével.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Korcsmárosné, nekünk halat -süssék kend!<br /></span> <span class="i0">Azután meg czitronyos -bort adjék kend!<br /></span> <span class="i0">Szolgálóját -estrázsára állítsa kend,<br /></span> <span class="i0">Ha zsandár -jő, nekünk hírül adja kend!<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Egyszer csak jő a szolgáló -ijedve:<br /></span> <span class="i0">Kilencz zsandár közeledik -fegyverbe.<br /></span> <span class="i0">De a betyár felkap a pej -lovára:<br /></span> <span class="i0">Bevágtat a délibábos -pusztára.<br /></span></div> -</div> -<p>Scilla végig nyult hanyatt a szönyegen; két karját a feje alá -téve, s úgy itta, lehelte, szívta magába a mámorító dalt, mely -könnyeket csal annak a szemébe, a ki azt hallja, a nélkül, hogy -tudná miért?</p> -<p>– Mikor vége volt nótának, ott ült a leány az ölemben; nagy volt -a zivatar odakünn; nem lehetett odább mennem hajnalban.</p> -<p>De még másnap hajnalban sem. A szép leány le nem szakadt a -nyakamból. Ha én elhagytam, a lovamat csókolta <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> -összevisza. S mivel vettem meg a szívét a pusztai rózsának olyan -nagyon? Talán leginkább azokkal a mesékkel, a miket az -emlékezetembe égetett rémper kalandjai adtak a kezemre. Magam -lettem volna azoknak a hőse. Este azokon a regéken aludt el, -hajnalban azokra ébredt; még álmában is tovább szőtte, fonta. -Vetélytársa lettem Oroszlán Gabinak! Csak az volt a kérdés, hogy -melyikünket hagyja élve a puszták rózsája? Mert hogy egyikünket meg -fog ölni, az már bizonyos volt. Talán épen azt, a melyiket jobban -megszeretett? Mert soha sem lehet tudni azt a leánynál, hogy mikor -válik a szerelme gyilokká? Most is megkap a láz, mikor -visszagondolok rá. Nap nappal, hold éjjel se kelt, se nyugodott: -nem volt nekünk idő! Egy darab ellopott örökkévalóság! Csak egy -imádsága volt: «együtt kárhozzunk el!»</p> -<p>Scilla maga sem tudta, mit csinál: odakúszott Bertalan lábához s -az elkapott kezének minden ujját egyenkint akarta eltördelni.</p> -<p>Az pedig folytatta a mesét.</p> -<p>– A harmadik nap hajnala is ott virradt rám. Még a napot is ott -töltém. A korcsmárost tartottam pénzzel, az kis istennek nevezett. -A leány szidta az apját, hogy minek veszi el tőlem a pénzt? -Felakasztják érte. Tizszer is fel akartam ülni a lovamra, meg -lehuzott a kengyelből, fülembe dalolva: «Maradj még! Ne menj el! Ne -vidd a nyugalmam el! Nem birok a szivemmel!» Az nap délután a Vidra -czigány eltünt a csárdából, a kit én mindég szemmel tartottam. -Estére megint visszakerült. Csak az ujjaival mutogatott valamit a -leánynak, a mit én nem értettem meg. Késő éjig el nem távozott a -leány mellőlem. A földön hentergett előttem, sirt és átkozta magát. -Aztán megint danolt és kaczagott. Odáig még azt sem kérdezte tőlem, -hogy hínak? Neki csak «angyalom» voltam. Észrevettem rajta, hogy -valahányszor a fali óra üt, felrezzen: az ablakra tekint, aztán -megint átölel, ott maraszt. A mint aztán az éjfélt elütötte az óra, -akkor megragadja a vállamat <span class="pagenum"><a name="Page_92" -id="Page_92">-92-</a></span> s azt súgja a fülembe: «most már fuss! -az Oroszlán Gabi jön! Itt ne találjon, mert meghalsz!»</p> -<p>Scilla összerázkódott, mintha villanyütés érte volna.</p> -<p>– Tehát nem engem árult el hanem a rablót! Az én rózsám lett a -nyertes! – Én fölkeltem csendesen, a puskámat felvéve, indultam -kifelé. – «Nem veszed fel a szűröd?» kérdé a leány, a fogasra -akasztott tulipános szűröm után nyúlva. «Csak hadd lógjon ottan, -mondám neki: visszajövök érte.» – «Te visszajösz?» kérdé nagy -szemlobbanással, hogy szinte világosabb lett a szoba a szeme -villanásától. – «Ugyan visszajövök! Mert ha ő az Oroszlán Gabi, én -meg vagyok, a ki vagyok: a Villám Bandi! Szemközt megyek rája: s -vagy ő esz meg engem, vagy én sujtom őtet agyon.»</p> -<p>Scilla térdre állt s kezeit imára kulcsolta.</p> -<p>– Az is így térdepelt elém. Megfogta a kezem. Én kiszakítottam -magamat a keze közül s kimentem az udvarra. A lovam ott állt -felnyergelve. Megvizsgáltam rajta mindent: nincs-e megeresztve a -terhelője? nem dugtak-e taplót a fülébe? A leány oda is utánam jött -s fülembe súgott, «nézd meg a puskád csövét, nem tömtek-e bele -földet? a czigány az ő embere!»</p> -<p>Megköszöntem a figyelmeztetést, s új töltényt tettem a -puskámba.</p> -<p>Azzal nyeregbe vetettem magamat s kivágtattam a fenyérre. A hold -épen akkor jött fel: fogytán volt már; egész vörösen támadt elő a -mocsár ködéből. Egy falka vadlúd repült végig az égen nagy gágogva. -Nagy éjmadarak suhogtak körülöttem, alant járó röpttel. – A -távolból milliónyi béka brekegése hangzott, közbe a mocsári gázló, -a bölömbika mély búgása. A hold még semmi világot sem adott, csak a -láthatár gőzkörét festé izzó rézszínűre, csupán a csillagfénynél -kellett magamat tájékoznom. – A puszta széles világ, s a betyár nem -keresi az utat. – Legelőször is felkaptattam egy magasabb buczkára, -jól vigyázva, hogy az útba eső tömpölyökbe, «angyalhullásokba» -<span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span> bele ne zuhanjak a lovammal. A buczka -tetején levő nyirfák és ezüstlevelű nyárbokrok elég jól -elrejtettek, míg én jól láthattam, midőn szemeim hozzá élesedtek az -éjjeli világításhoz. A mocsár tájékán fehér köd lapult a rónára, -melyből csak a nádkupaczok üstökei látszottak elő; balról mellettem -csupa apró buczkák, csivatag bokrokkal benőve, a mik között könnyű -elbujdokolni, a sík rónán végig egy hosszú csőrszárka, mocsár -levezető, mely most ki volt száradva. Azon is könnyen végig -haladhat egy lovas, észrevehetlenül. Hanem a légáramlat szembe jött -s az felém hozta a szimatot. Az én betyár paripám hamarább meg -fogja érezni a betyár közeledtét, mint azé az enyémet.</p> -<p>Scilla még a lélekzetét is visszatartotta, úgy hallgatott -rá.</p> -<p>Messze nem mehettem a csárdától, mert nem tudhattam, hogy merről -fog jönni az ellenfelem. A csárda ablakában égett addig a gyertya, -a míg én a buczkára fellovagoltam; akkor egyszerre kialudt. Évicza -nem ad jelt Oroszlán Gabinak. Engem pártol. Hanem annál inkább híve -maradt a czigány. Nemsokára világító fényt látok felfelé emelkedni -a csárda udvarán. Lámpást akasztottak a kútgém kankalékjára, az -mutatja a jelt. – Már most aztán én is tudom, hogy mely oldalról -kell őt várnom. – A távolban három pásztortűz pilácsol, s idáig -révedez valami szomorú nótának a hangja, a mit álmatlan oláh -pakulár billeget a furulyáján. A falevél sem mozdul, olyan csend -van ide alant; csak az égen fut alá egy-egy fényes csillag. – Hanem -a mint a hold kiemelkedik a sűrű lilaszín gőzkörből s bevilágítja a -tájat, akkor egyszerre feltámad a puszták szele, mely a hold -feljövetelét üdvözölni szokta, mintha egy álmából ébredő világ -sóhajtása volna, a nádas megszólal, a nyirfabozót zengésnek ered, s -a mocsár százezernyi szárnyasai egyszerre nekiriadnak, és ekkor a -szél felgöngyölíti a rónán fekvő lenge ködöt s arra én egyszerre -magam előtt látom azt, a kire várok. <span class="pagenum"><a name= -"Page_94" id="Page_94">-94-</a></span></p> -<p>Scilla felállt és támaszt keresett a kezével. A másik kezével a -szíve dobogását akarta csillapítani.</p> -<p>– A lovam elébb megérezte a közeledtét s jelezte a fülének előre -hegyezésével s tudatta velem csendes röhögéssel s elkezdett -türelmetlenül kapálózni. A közelítő lovas azonban még messze volt; -a rónán csalékony a távol számítása, kivált holdfény mellett. Én -eléje lovagoltam, hogy ne a csárda közelében legyen a -találkozásunk. – Hát mégis csak sikerült! – A kit három vármegye -minden fegyverese ki nem birt verni a bozót várából, előhozta a -szerelemféltés. Meghallotta, hogy «új legény» dőzsöl a csárdában: -egyedül párjával. Ez a szó kiugratta. Tudtam én azt.</p> -<p>Lándory sem tudott már ülve maradni, fölállt, járkálni kezdett; -Scilla sem fázott már, inkább melege volt; odaakasztá magát a -karjába s úgy leste a mesemondás végét.</p> -<p>– A betyár is meglátott engem, a mint a rekettyésből -előkerültem, s arra egyszerre megváltoztatta az irányát. Eddig -világirányában haladt a jeladó lámpás felé, árkon-bokron keresztül, -most aztán felém fordult s elkezdett vágtatva közeledni. Nekem -előnyesebb lett volna az ellenfelemet ott várnom be a buczkák -csalitjai között, a mik engem elrejtve tartottak. Nem fogadtam el -ezt az előnyt. Lesből vadász lő dúvadra; nem gavallér ember a -vetélytársára. – Ha érdemesnek tartottam elvenni a rózsádat, akkor -«gyepre bajszos!» Én is eléje vágtattam. Egy szép nagy kerek mező -terült el közöttünk, tele őszi kökörcsinnel, azt választottuk ki a -halálos baj színteréül.</p> -<p>Scilla kaczagott már!</p> -<p>– Mikor közel száz lépésnyire értünk egymáshoz, mind a ketten -felemeltük a puskát az arczunkhoz jobbkézzel. A betyár erre, -szokott tempója szerint, elkezdte a lovát oldalt finczoltatni, maga -is jobbra-balra hajladozott rajta, a hogy szokott a csikós a -lóhátán. A ki nem tudja, hogy hozzá van nőve a paripájához, azt -hiszi, hogy mindjárt le fog róla esni; pedig csak negédeskedik. Én -pedig egy <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span> szoritást adtam térdemmel a lovamnak, a -mire az megállt mereven. – A mint aztán a betyár azt látta, hogy -nem csinálom utána a lótánczoltatást, hanem szembe állok vele: -egyszerre dühösen az arczához kapta a fegyverét mind két kézzel s -mind a két csövét gyorsan egymás után reám süté. Az egyik golyó azt -a már egyszer keresztül lőtt kalapot hordta le a fejemről, a másik -a dolmányomat szakítá keresztül, de csak könnyű surlódást hagyott -hátra.</p> -<p>Scilla elkezdett görcsösen sírni, hüvelyk ujjait az öklébe -szorítva. Lándory leültette őt a görög kerevetre s folytatá.</p> -<p>– Én aztán a puskámat kapóra rásütém. Csak egyszer lőttem. A -betyár a fejéhez kapott mind a két kezével, azzal hanyatt dült a -nyergében, puskáját messze eldobva magától. A megriadt paripa -kiugrott alóla; a legény leesett holtan a gyepre. Mikor -odalovagoltam hozzá, már akkor ott feküdt szépen hanyatt; a fényes -holdvilágba nézve a szemeivel. A homloka közepén volt egy veres kis -sebhely; nem nagyobb egy karika-gyűrűnél, a mit a szerelmes leány -az ujjára fölhúz. Derék, szép legény volt. Kár érte!</p> -<p>Scilla arczczal feküdt a szőnyegen, úgy zokogott.</p> -<p>Bertalan még aztán folytatta a mesét.</p> -<p>– Én magamhoz vettem a megölt rabló puskáját, s aztán csendesen -ügettem vissza a csárda felé. – A rabló lova ösztönszerűleg szintén -a csárdához nyargalt a gazdája nélkül; hamarább odaért, mint én. Az -udvarra bevágtató gazdátlan mén előre hírül hozta, hogy a kettő -közül az egyik meghalt. De valjon melyik? A mint a paripa az egyik -kapun bevágtatott, nem állt meg: hanem a másikon megint kinyargalt, -s aztán elkezdett körben futtatni a csárda körül, nyiharászva, -fujtatva. Nem lehetett megismerni, hogy melyiknek a paripája? – Az -Évicza kinn állt a folyosó tornáczán, ottan várta az élve -megérkezőt. Mikor aztán én beléptettem az udvarra, s leszálltam a -nyeregből, a két puskát a folyosó padkájára dobva: akkor -<span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> odarohant hozzám, a nyakamba ugrott, -átölelt, majd megfojtott, s nem szólt semmit, nem szólhatott a -forró csókoktól.</p> -<p>Scilla magánkivül ugrott föl fektéből, arcza, szemei extazisban -ragyogtak, minden tagja reszketett az emberfölötti kéjtől.</p> -<p>«Mért nincs nekem egy zsiványom, a kit eláruljak érted?»</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ez volt az a mese, a mit Bertalan nem akart elmondani Godivának -soha. Scillának elmondhatta.</p> -<h2>GYORS FORDULATOK.</h2> -<p>Lándory, a midőn megtudta, hogy hosszabb ideig lesz kénytelen -Párisban időzni, felhozatta az otthon hagyott naplóit, a miket a -rémper lefolyása alatt irt, s azokból dolgozott ki valamit, a mi a -rendes kriminal-történetek szinvonalán felül emelkedik, a nélkül, -hogy a regény felhőiben veszne el. Csak a maga számára irta azt -meg, a nélkül, hogy arra gondolt volna, hogy ezt a meghatározhatlan -genret a közönség olvasmányává tegye valamikor. Vannak emberek, a -kiknek az ilyen munka a legkedvesebb mulatság.</p> -<p>Épen e mulatság közepett lepte meg az ő kedves barátja Alfréd, -egy délután. Már három nap óta nem élvezte kellemetes -társaságát.</p> -<p>Valami külső jel mindig elárulta Alfréd kedélyállapotját. Nagyon -igyekezett mosolyogni, hanem a mellett a homlokán veres foltok -tüntek elő, a visszafojtott boszú bélyegei.</p> -<p>– Ah! Azt hittem már Párisban sem talállak: előre mentél? Ezzel -köszöntött be Lándoryhoz.</p> -<p>– Én? Hová? <span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span></p> -<p>– Hát haza Magyarországba.</p> -<p>– Búcsúvétel nélkül nem hagynám itt az ismerőseimet.</p> -<p>– Van rá eset, mikor az ember megteszi. Egyébiránt -gratulálok.</p> -<p>– Mihez?</p> -<p>– A nagyszerű diadalhoz.</p> -<p>– Hogyan? Én vettem volna be Tashkendet?</p> -<p>– Azt nem, hanem Scillának a szivét.</p> -<p>– Ah. Arról a drámai próbatétről beszélsz, Phædrából? A mit a -jelenlétedben terveztünk ki. Hiszen tudod, hogy én voltam -«Hyppolit».</p> -<p>– Sőt azt is tudom már, hogy ki az a Terpsychore és Melpomene. -Hát Terpsychore úr vagyok én, monsieur Melpomene pedig vagy te.</p> -<p>Bertalan elnevette magát.</p> -<p>– A calembourg nem rossz. Csak az a kár, hogy nem talál.</p> -<p>– Kedves barátom, mondá Alfréd, végig heveredve egy -long-chaise-en. Scilla kisasszonynál nem szükség azt a titoktartást -őrizgetni, a mit más hölgyek irányában minden igaz gentleman -kötelességének tart. Tudhatod, mint grand inquisiteur, hogy a -bűnösnek az absolut tagadás csak akkor segítség, ha bűntársa nincs. -A te bűntársad maga mindent kibeszél. Azon kezdte velem, hogy -kidobott az ajtón, s minden összeköttetést merőben megszakított. Az -arczképeimet mind visszaküldte, még pedig a rámáikkal együtt. S -egyenesen a szemembe mondta, hogy nem akar többé az árnyékomban -megpihenni. Nos, hát! fog-e vallani a vádlott? mi?</p> -<p>Lándory nem akarta engedni, hogy ez az ember még fölényt kapjon -vele szemben.</p> -<p>– Hát jól van, barátom, ha te kivánod, hogy igazat mondjak, -megteszem. Scilla kisszivű. Ő nekem azon a találkozáson, a melyre -te annyi gyanút alapítasz, mindent elmondott. Hiszen egy ötödrész -apja vagyok. Mikor te <span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span> veled összeköttetést kezdett, te akkor -épen a roppant Lis Blanc-féle örökséget kaptad meg. A -Lepelletier-utczai palota tanuskodik róla, hogy annak igen jó -hasznát tudtad venni. Most ez a nagy úri vagyon ismét gazdát -cserélt; neked az ősi birtokod marad. Az a serénység, a melylyel -Seigniersben a neked hagyományozott száznyolczvanezer frankot -megmenteni siettél, elárulja, hogy neked erre az összegre is -szükséged van. Tudod? Ne vedd tőlem rossz néven, hogy ilyen -őszintén beszélek! Te kényszerítesz rá. Scilla kisasszony nem -akarja a lelkére venni, hogy tégedet teljesen tönkre tegyen.</p> -<p>– Nemes lélek! szólt ironiás nevetéssel Alfréd. És te kegyes -gyámatyja a gyémántszívű áldozathozónak! Tehát engem azért dobnak -ki a hajóból, nehogy el találjak sülyedni a hajóval együtt. Örök -hálára érzem magamat lekötelezve. Ime a kapandó száznyolczvanezer -frankon nem fogok tehát Scilla kisasszonynak gyémántokat venni, -hanem birkákat és igás ökröket a jószágom számára. Ez hát jó nekem. -De mit szólsz ahhoz, hogy nem csak engemet dobtak ki az ajtón, -hanem a nagy vasutkirályt, Maltout urat is, a ki rögtön kész volt -az üresen maradt helyemet elfoglalni? Már attól csak nem tart a -nemesszívű angyal, hogy annak a százmilliói is elolvadnak az ő szép -szemei tüzénél? Nem is titkolt előtte semmit, mikor a Croesus -fényes ajánlatait eléje terjeszté. Havonkint új equipage, mint -hajdan Arnould Zsófinak. Végig se hagyta beszélni. Elmondta -őszintén, hogy mióta téged megismert, azóta nem tart férfinak -senkit. Elmondott neki mindent, tudod? mindent! A pusztai rózsa -történetén elkezdve. Elvetted az eszét, őrjöng utánad! Itt hagyta -Párist. Felmondta a szerződést az operánál. Fizeti a bánatpénzt. -Oda dobja a palotáját a hitelezőinek. Szalad utánad a ti -fővárostokba: Moszkvába, oda szerződött.</p> -<p>– Hiszen nekem nem fővárosom Moszkva. Én Magyarországon lakom. -Az meg Oroszországban van.</p> -<p>– Hát az «más?» No de még is közel van hozzátok? <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span></p> -<p>– Kétszáz mértföldnyire tőlünk. Hál’ Istennek!</p> -<p>– No én hát nem bánom. Én geographiát fiatal koromban sem -tanultam, vénségemre nem tanulok. No hát egyszóval együtt laktok -valahol a tatárok között, a kik hosszúszárú csizmában járnak: s -szakállukat hagyják szakállnak. Az mindegy. Oda fog menni Scilla, -már el is szerződött, két-három nap alatt indul.</p> -<p>– De már ezt csak nem én értem teszi. Hiszen tudod, hogy nekem -itt kell maradnom Párisban.</p> -<p>– Már nem kell itt maradnod. Hisz ez adja meg a kellő világítást -a képnek. Lyonelt már utólérték valahol Egyptomban, megjött a -hivatalos és nem hivatalos levele is Lis Blanc-ékhoz, a gyámi -hatalom autorizálva van, te megkapod a per-beszüntető okiratot, -azután mehetsz, semmi sem tart tovább itten.</p> -<p>– No ez igazán kedves hir rám nézve.</p> -<p>– Valamint a többi is az volt. Hát hiszen én csak arra való -vagyok a világon, hogy neked kellemetes hireket hordjak. Elvetted -tőlem az örökségemet, elvetted tőlem a szeretőmet. Hanem azért jó -barátok maradunk. Most csak azt szeretném még, ha elvennéd még -Medeát is. Hanem kérlek nagyon, hogy siess vele, mert a -visszautasított pénzkirály rettentő boszut esküdött ellened; fel -fogadta, hogy oda fog menni Lis Blanc-ékhoz, s elbeszéli nekik az -egész pusztai rózsa históriáját. Akkor lásd meg aztán, hogy micsoda -szemeket forgat majd reád alá felé, az én istenasszonyom!</p> -<p>– Úgy? Azzal fenyegetett a Croesus? Hát akkor megvárom, míg -elmondja. S majd csak azután megyek a Lis Blanc palotába.</p> -<p>– Hát nem is vagy kiváncsi a hirekre, a melyek a te kedves -védenczed, Lyonel úrfi felől érkeztek? Értem! értem! Mindent értek. -Nem tudom, jól tanultam-e a mythologiából, hogy egyszer Vulkanus -olyan finom lánczot kovácsolt, a mivel Marst és Venust együtt -összekötözte, hogy aztán nem tudtak belőle kibontakozni. -<span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span> Nagyon jól van. Mielőtt elutaznál, -remélem, hogy a búcsúlakomát «en famille» megüljük.</p> -<p>Lándory meg volt felőle győződve, hogy ez az ő kedves barátja a -legnagyobb hideg vérrel tudná ő vele megitatni egy ilyen búcsú -lakomán az aqua tofanát.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Lis Blanc Lyonel az Alfréd által említett magánlevelet Hermione -kisasszonynak irta. Ragyogó tollal rajzolá élményeit, -tapasztalatait a Faraok hazájában, a veszélyes vadászkalandokat, -vad törzsek általi megtámadtatását, a homok sivatagon kiállt -szenvedéseit, a fojtó Samumot, s végül beszélt a szíve világáról, -melyben még nagyobb vihar dul. A régi és örök szenvedélye még -jobban kínozza, mint valaha. Az az őrült vágy az elérhetetlen ideál -után, mely eddigi bolondságainak okozója volt, mely lelkét a -végletekbe vadítá, a távolban még jobban emészti. Ez kergeti őt a -halálba, de a halál fut előle. És így tovább!</p> -<p>Ezt a levelet Hermione kisasszony természetesen átadta Sidonie -grófnőnek, Sidonie pedig felolvasta azt Medea előtt.</p> -<p>Medea nem szólt reá semmit.</p> -<p>Az anyja elkezdett sopánkodni, a bujdosó fölött.</p> -<p>– Ez nem Francziaország számüzötte, hanem a tied.</p> -<p>Medea közel volt hozzá, hogy kitörjön. De félbeszakítá a -jelenetet az inas, ki azzal lépett be, hogy itt van Maltout bankár -úr.</p> -<p>– Vezesd ide. Én kérettem őt hozzánk.</p> -<p>A bankár belépett, helyet foglalt.</p> -<p>– Maradj itt. Mondá Sidonia a leányának, a ki távozni akart. -Téged is érdekel az ügy. Megbocsát uram, hogy ide fárasztottam.</p> -<p>– Régi hódolója vagyok a grófnőnek.</p> -<p>– Nem bízhatom az ügyemet másra, csak önre. Én el akarom adni a -Lis Blanc-féle gyémántokat, minden feltünés nélkül. <span class= -"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span></p> -<p>– Rossz időben grófnő. A köztársasági kormány épen most -árverezteti a koronagyémántokat.</p> -<p>– Azt hiszem, hogy épen azért lesz most több vevő a piaczon. -Egyébiránt nem támasztok tulzott igényeket az árak dolgában.</p> -<p>– Fel van ön hatalmazva e családi kincsek eladására, grófnő?</p> -<p>– Teljhatalmat ád férjem végrendelete minden adásvevésre.</p> -<p>– S mit akar ön a gyémántok árával kezdeni?</p> -<p>– Itt ismét az ön közvetítéséhez kell fordulnom. Erdélyben tudok -egy birtokot, mely a leányom, atyjáról örökölt, jószágával határos. -Roppant nagy erdőségek, hatalmas vadászterület. Azt szeretném -megszerezni.</p> -<p>– S mit akar ön egy ilyen nagy erdővel, grófnő, a miben nem -terem más, mint medve és vadkan?</p> -<p>– Épen az kell nekem. A birtokot a fiam, Lis Blanc Lyonel -számára akarom megvenni és az ő nevére iratni. Őszintén megvallom -önnek a szándékomat. Én ezt az új világot itt Francziaországban nem -tudom megszokni. Vallásos érzületem fel van háborodva mindazok -felett, a mik itt történnek. Vissza akarok költözködni a leányommal -együtt Erdélybe, a hol már egyszer laktam. S óhajtanám, hogy ha a -mostoha fiammal is megkedveltethetném azt a kedves, szép országot. -Ő szenvedélyes vadász. Itt bennünket gyűlölnek azért, mert gazdagok -vagyunk, a magyaroknál ünnepelni fognak.</p> -<p>Medea közbe szólt hevesen.</p> -<p>– Egy dologról elfeledkeztél! Hogy a commune vezéreire nézve -minden európai ország megtagadta a menedékjogot.</p> -<p>Sidonia bámulva nézett rá.</p> -<p>– Hát te azt honnan tudod?</p> -<p>– Minden hirlapban olvasható.</p> -<p>– Hát mit tartozik ez ránk? Lis Blanc Lyonel gróf nem volt -petroleur. <span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span></p> -<p>– De volt Raoul Ripaille.</p> -<p>– De ezt nem tudja senki Magyarországon.</p> -<p>– Egy ember lesz, a ki tudni fogja; Lándory. S annak csak egy -szavába kerül, hogy Lyonelt az országból kitiltsák.</p> -<p>E szavaknál egészen felhevült az arcza Medeának.</p> -<p>– De Lándory nem fogja azt az áruló szót kimondani, szól halkan -Sidonie, mert annak a kedélyállapota azt nem engedi.</p> -<p>Sidonie grófnő előtt a nemes jellem, a becsületérzés, a -nagylelkűség csak «kedélyállapot».</p> -<p>E névre a bankár is felvillanyozódott.</p> -<p>– Ah! Az a monsieur Lándory! No ennek a kedélyállapotjáról én is -tudok egy mesét mondani. Lehet Medea grófnő előtt valami Scilla -kisasszonyról beszélni?</p> -<p>– Oh kérem! szólt Medea daczos nevetéssel. A férjem, Alfréd -marquis az alatt a hat óra alatt, a míg férjem volt, beszélt nekem -Scilla kisasszonyról annyit, hogy ön nem mondhat felőle valami -ujat.</p> -<p>– No ez pedig valami új lesz. Tehát, a gyémántok eladása perfekt -dolog, az erdélyi birtokvevés fait accompli. Bizza reám mind a -kettőt a grófnő. És most hadd mondjam el a pusztai rózsának a -történetét.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Még azon a napon meghivót kapott Lándory a másnapi estélyre, Lis -Blanc grófnőhöz. A meghivó sajátkezűleg volt irva, mentségül az idő -sürgős rövidségére.</p> -<p>Lándory tudta, hogy no most kezdődik a harczjáték.</p> -<p>Ezuttal a szokottnál is fényesebb társaság gyült össze a Lis -Blanc palota disztermeiben. Az elfogadó terem egész az ajtajáig -tömve volt, s az urak közt lehetett látni olyanokat is, a kiknek a -gomblyuka piros szalaggal volt ellátva. A hajdan itt fényeskedett -rendcsillagok, sajnos, hogy most is eclypsisben voltak.</p> -<p>A belépésnél Sidonia grófnő, szokott előkelő grácziával -<span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> nyujtá kezét Lándorynak; Medea grófnő -egy csoport öreg úrral beszélt a terem egyik arkádja alatt. -Lándorynak alkalma nyilt több rendbeli ismerős úrral üdvözleteket -cserélhetni, s néhány ismeretlen úrnak bemutattatni, kölcsönös -szerencsének tartva a megismerkedést, míg végre odajuthatott, hogy -Medeával találkozzék.</p> -<p>Minő találkozás volt az!</p> -<p>A «leány» elpirult és lesütötte a szemeit, mikor Bertalan -megszólítá. Eddig «asszony» volt, elvált nő; hideg, lenéző, -csufondáros, most egyszerre «hajadon» lett, szüzies, elfogódott. -Mint egy új leány, a kit most vezetnek be először a társaságba.</p> -<p>Hová lettek azok a lefelé forgatott szemek? a mikből csak úgy -sugárzott ki a negativ polus visszataszító deleje. Most félénken -lecsukott szempillák alá lezárva, a mik csak néha-néha emelkednek -fel, félig, a lopva leső szemcsillagok fölül, s a mint egy -harmadperczre a férfi szemével összetalálkoznak, félénken -lecsukódnak megint.</p> -<p>A hangja is reszketett. Nem disputált már, minden szót -ráhagyott, csupa engedelmesség lett, s milyen könnyű volt -megnevettetni! Háladatos volt a mondott tréfákért, s jóizűn -kaczagott rajtuk.</p> -<p>Aztán jött egy más udvarló. Lándory visszalépett. S akkor Medea -ismét egyszerre a régi lett, a hideg, lymphatikus, szenv nélküli -szépség.</p> -<p>Sidonia grófnő oda lépett Bertalanhoz, s elmondá neki, hogy a -mai estély azért volt ily sietősen rendezve, minden etiquette -szabályok ellenére, egyik napról a másikra, mert a mai nappal lép -hatályba az ő gondnoksága, a mi egyuttal Lándorynak az itteni -működését kivánt czélhoz vezeti. A hivatalos teendőket majd holnap -a déli órákban elintézhetik.</p> -<p>Lándory nem késett legmélyebb háláját kifejezni a grófnő iránt, -hogy az ő kedvéért ily rendkivüli módszereket vett -alkalmazásba.</p> -<p>Ott volt Alfréd marquis is, aztán meg Maltout bankár, -<span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span> a kik kiváló nyájasságaikkal tüntették -ki Lándoryt. Általában az egész társaság, férfi, nő arczán mind azt -olvashatá, hogy őt most mind olyan szemmel nézik, mintha ő foglalta -volna el Tashkendet.</p> -<p>Ah! Ime! Még a derék Boisgoberry úr is itt van! Az is siet a -kedves jó barátját Lándory urat üdvözölni, s mint afféle -provinczialis enfant terrible mindjárt azon kezdi, hogy:</p> -<p>– Hah! Ön boldog kópé! Hát hogy vannak a Soubise palotában? -Hein?</p> -<p>– Köszönöm. Nagyon jól! Felel Lándory nevetve, s aztán rögtön -visszacsavarintja a vizeslepedőt a kedves barátjának a fejére. Hát -a népkerti kis tuskulánum szemérmes tündérkéje mit csinál?</p> -<p>Ekkor aztán a souspréfet úr rovására megy a mulatság.</p> -<p>– Ah! Szörnyűség! Ne is beszéljünk róla! uram barátom! Képzelje! -Megcsalt. Megszökött. Az átkozott!</p> -<p>– Megszökött? és kivel?</p> -<p>– ’Sz ez az absurdum. A saját férjével szökött meg! Azzal a -ficzkóval, a kit én szükséges semminek neveltem, s ki hitte volna, -hogy még szükségtelen valami legyen belőle? Addig nyafogott, -kunyorált a nyakamon a kis boszorkány, addig czirógatott, a míg -rávett, hogy annak a mihaszna naplopónak adjak ki egy fényes -bizonyítványt hivatalbeli szolgálatai, rendkívüli tudománya és -szorgalma felől. Ezzel aztán a gazember kieszközölte, hogy -seigniersi jegyzőhelyettességből előléptette a miniszter az -auteuili valóságos jegyzőségbe. S most énnékem, ha pénteken halat -akarok enni, el kell utaznom Auteuilbe.</p> -<p>– Hát hisz ott még jobb pisztrángokat kapni.</p> -<p>– Igen ám, de oda meg a feleségem is mindig velem akar -jönni.</p> -<p>– Rettenetes állapot!</p> -<p>– Micsoda erkölcsök, mikor az ember még a felől sem biztos, hogy -egy fiatal asszony nem szökik-e meg a saját férjével? <span class= -"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span></p> -<p>Lándorynak nagyon tetszett ez a kis tréfa. Hát még a «szükséges -semmi» is túl tudott az eszén járni az ő protectorának!</p> -<p>Alfréd a vállát érinté Bertalannak.</p> -<p>– Dea kéret, hogy jőjj oda, valamit fog játszani az orgonán. -Szándd magad rá az áldozatra.</p> -<p>– Oh én szeretem az orgonát.</p> -<p>– Templomban. De egy asszony, a ki orgonaszóval tölti meg a -házat. Stabat mater! Mit tegyen akkor a pater?</p> -<p>Medea már akkor csakugyan a művészi élvezetekbe fojtá a -társaságot, mikor Lándory megérkezett az orgonaterembe, Bach, -Hændel és Mendelsohn remekei következtek egymás után. Maga a játszó -művésznő, megdicsőülten, ég felé emelt szemeivel, hasonlított szent -Cecziliához, a mennyei művésznőhöz.</p> -<p>A mint Bertalant megpillantá, néhány accord után befejezte a -megkezdett zsolozsmát, s azt mondá a hozzá közel álló -bámulóinak:</p> -<p>– A classicus dallamok után hallgassanak meg önök egy «corsicai -népdalt».</p> -<p>És aztán elkezdte a corsicai népdalt.</p> -<p>Az első accord után, mintha valami szellem kapta volna föl a -földről Lándoryt: ez a corsicai népdal a «magyarok hymnusa». A -Kölcsey-dal:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Isten áldd meg a -magyart<br /></span> <span class="i0">Jó kedvvel, -bőséggel!<br /></span> <span class="i0">Nyujts feléje védő -kart,<br /></span> <span class="i0">Ha küzd -ellenséggel!…»<br /></span></div> -</div> -<p>A szemeit érzé elhomályosulni. Ott van, ott van az a húr a -szívben, a mit ha megütnek, a ki vasból van is összerendűl bele. Az -oltár előtt, az Isten előtt letett eskü nem lehet ennél erősebb -szívvallomás.</p> -<p>Senki sem ismerte más azt a dallamot.</p> -<p>Senki sem tudta, hogy mi beszél abban. (Sidonia legkevésbé.) -<span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span></p> -<p>De ha Lándory nem értette volna azt meg, ha abból a -szempillantásból, a mit a játszó nő ezalatt feléje vetett, mindent -olvasni nem tudott volna, akkor az egész tudományát eldobhatta -volna a lomtárba.</p> -<p>Az a forró kézszorítás, a mit bucsúzáskor kapott Medeától, csak -a pecsét volt már az elolvasott iráson.</p> -<p>Mindent tudott.</p> -<p>Pedig még eddig egy kérdés és egy válasz sem lett váltva -kettőjük között.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Lándory korán elhagyta a fényes társaságot. Úgy szólván -szökött.</p> -<p>Eltünését hamar észre vették s az egész társaságban csak egy -vélemény volt felőle.</p> -<p>«– Hja! A kinek olyan erős mágnese van!»</p> -<p>Igaz, hogy az volt. Egy nővel sietett találkozni. A kit nagyon -szeretett.</p> -<p>Haza ment. Bezárkózott a szobájába. Aztán előkereste az -iróasztala fiókjából azt a lezárt etuit, a miben Godiva arczképe -volt rejtve. Capri szigetén festette azt egy fiatal művész. Remekmű -volt. A miniature kép szemei úgy tudtak nézni, mintha elevenek -volnának, a száj úgy tudott mosolyogni, mintha beszélni akarna.</p> -<p>Azt oda tette maga elé s beszélgetett vele.</p> -<p>Ő is néma, a kép is néma. Mégis beszéltek egymással.</p> -<p>Vagy csak ő szólt ahhoz.</p> -<p>– Mit tegyek? Mit határozzak? Elbocsátasz-e magadtól? -Megengeded-e, hogy újra szeressek a világon, úgy, a hogy téged -szerettelek? Te neked nincs már sem mult, sem jövő, az -örökkévalóságban élsz. Mondd meg, mi vár reám? Üdv-e vagy kárhozat? -Légy elevenné még egyszer. Jőjj elém! Oszdd meg velem a lelked -világosságát! Helyet adsz-e más arcznak a szivemben? vagy ki akarsz -törülni belőle mindenkit örökre? Ints! Szólj. Én látlak és hallok! -<span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span></p> -<p>… Vajjon tud-e hát lelket fölidézni, holtat megeleveníteni?</p> -<hr class="tb" /> -<p>Másnap korán reggel egy névjegyet hozott be Lándoryhoz Péter, -«La-Harpe, könyvkiadó».</p> -<p>A régi, jó nevű firmát jól ismeré.</p> -<p>Látogatója kitünő, derék öreg úr, a hatvanas években, rögtön -azon kezdé, a miért jött.</p> -<p>– Önnek egy becses munkája van, a mit én óhajtanék kiadni.</p> -<p>– Nekem? Munkám? Én nem vagyok iró.</p> -<p>– De igen. A magyarországi nagy internationalis bűnper -emlékirata. Nekem az igazságügyminiszter beszélt róla, s a hogy -annak egyes részleteivel megismerkedtem, elhatároztam, hogy azt -kiadom, ha ön beleegyezik.</p> -<p>– Nem tudom, hogy érdekli-e a közönséget.</p> -<p>– Mint szakmunka is érdekelni fogja az avatott köröket, de mint -olvasmány is. Én ajánlok önnek szerzői díjul ötszázezer -frankot.</p> -<p>Lándory rábámult.</p> -<p>– Tréfál az úr?</p> -<p>– Nem értem a kérdést. Mi volna benne a tréfa?</p> -<p>– Fél millió frank.</p> -<p>– Hát ez önnél csoda? Akárhány szerzőnek a munkájáért -koczkáztattam már én ennyit. Ezért a dijért aztán enyém a mű -tulajdonjoga örök időkre, illusztrált és stereotyp kiadásokra, dísz -kiadásokra, és két sous-s colportage füzetekre, minden európai -nyelven való fordításra, és hirlapokban való közlésre. Nekem van -egy lapom, melynek közönségét a munka által megsokszorozni remélem. -Évenkint csak a lapnak a szerzői díjak czíme alatti rovata három -millió frank. S aztán ez önnek egy pár esztendei munkát fog adni. -Korántsem kinálok ajándékot.</p> -<p>Lándorynak pedig az járt a fejében.</p> -<p>Nem tudott attól a gondolattól szabadulni, hogy ilyen -<span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span> meglepő ajánlatot helyes speculatióból -tehessen egy vállalkozó. Ennek a háta mögött valaki van. Talán Lis -Blanc grófnő? Az akarja a családjának tett nagy szolgálatokat ily -delicát czím alá burkolt módon megfizetni?</p> -<p>– Uram. Ebbe a vállalatba ön bele fog bukni.</p> -<p>– Azt bizza ön rám.</p> -<p>– Hát ráállok a szerződésre, hanem egy föltétel alatt. Bele kell -tenni az alkulevelünkbe, hogy ha a kiadómnak a vállalat nem -sikerül, én a kapott szerzői díjat visszafizetem.</p> -<p>– Megengedem, hogy bele tegyük, már csak azért is, hogy -birtokában legyek egy olyan unicumnak, a minőnek mását egy kiadó -sem foglalta még eddig rámába, mert a mióta a könyvnyomtatást -feltalálták, még az meg nem esett, hogy a szerző a honoráriumot -visszaerőltette volna a kiadójára, hanem ez ugyan a dolgon nem -változtat semmit, mert ön akkor rosszul ismeri a becsületes -kereskedőt, ha felteszi róla, hogy az egy kifizetett összeget -visszavegyen, a miért a vállalatba belebukott.</p> -<p>– Nekem ez az egész dolog mégis hihetetlennek tetszik. Gondolja -meg ön, uram, hogy én ezt az egész hirhedett rémpert úgy vezettem, -hogy egy fillér jutalmat nem kaptam érte. Nem fogadtam el egy -mellemre akasztott érdemrendet, mert az is aranyból van. És most -egyszerre fél millió frankot zsebeljek el, mint egy Afrika-beutazó, -ezekért a tapasztalataimért. Uram! Én most olyan nyugodtan alszom! -A mi adósság van, mind a fejem alatt van, más tartozik vele nekem, -nem én másnak. Ha most ilyen nagy összeget elfogadok, az fog rajtam -feküdni, mint az incubus, hogy ki vagyok fizetve.</p> -<p>– Ez a felfogás egészen becsületére válik önnek. Hanem én most -még egy szó-szólót hivok a segítségemre, a ki az ön scrupulusait -szét fogja tördelni – egy nőt.</p> -<p>– Egy nőt! Kiáltja fel Lándory, helyéből fölpattanva, Sidoniára -gondolt. Vagy Medeára. Vagy talán Scillára? Kitelik ettől az -eszeveszett tündértől ilyesmi. <span class="pagenum"><a name= -"Page_109" id="Page_109">-109-</a></span></p> -<p>La-Harpe úr kedélyesen gyönyörködött Lándory felháborodásán.</p> -<p>– Igen is. Azt a nőt, a kinek arczképe ott van önnek az -iróasztalán, Traumhold Godivát. Az atyja jó barátom volt. A leányát -is ismertem. Ezen rémper ölte meg a bankárt, és az árnyék, a mit a -jellemére vetett, még most is rajta borong. Ezt a homályt -kötelessége önnek eloszlatni. Ezt követeli öntől az az arczkép ott! -Nézzen a szemébe. Traumhold becsületét úgy adhatja ön vissza, ha -emlékiratait a világ minden nyelvén közzé teszi.</p> -<p>Lándory először életében érezte magát legyőzve.</p> -<p>– Elfogadom az ajánlatát, mondá a kiadónak.</p> -<p>– Nálam a kész szerződés. Olvassa ön át. Sok terhet fog magára -venni. Kidolgozás, commentálás, revisio, mind együtt jár. Nem lesz -tréfa dolog. Aztán, ha csakugyan úgy tetszik önnek, beleszurhatja -azt a clausulát is. Majd jót nevessünk rajta a végén.</p> -<p>Kezet szorítottak s meg volt az egyezség. A szerződést majd -hitelesíteni fogják a közjegyzőnél.</p> -<p>Aztán szerencsét kivántak egymásnak, az első kötet kézirat -átadásánál a tiszteletdijból százezer frank lesz folyóvá téve. Ha -holnap, hát holnap.</p> -<p>A bankár eltávozott.</p> -<p>Bertalan ott maradt az iróasztala előtt s hosszasan bámult arra -az arczképre.</p> -<p>– Hát csakugyan megjelentél? Csakugyan megszólaltál? Helyesled? -Biztatsz? Átadod a helyedet?</p> -<p>Addig nézett a mosolygó képre, míg a könnyei a szemében el nem -homályosíták azt; akkor megcsókolta forrón, keservesen, -utoljára.</p> -<p>Aztán lezárta azt. Visszatünt a megjelent lélek a -tulvilágba!</p> -<hr class="tb" /> -<p>A déli órára volt Lándory hivatalos Sidonia grófnőhöz; sietett -pontosan megjelenni a Lis Blanc palotában. <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span></p> -<p>Mind a két urhölgyet együtt találta. Vártak reá.</p> -<p>Medea kissé haloványabbnak látszott, mint máskor.</p> -<p>A hölgyeken kivül még a családi ügyvéd volt jelen.</p> -<p>A hivatalos okmányok kicserélése után az ügyvéd eltávozott, -magukra maradtak.</p> -<p>Következett a sor, hogy Lándory búcsút vegyen.</p> -<p>– Mi önnek olyan sokkal tartozunk, hogy azt nem tudjuk -meghálálni, mondá Sidonia.</p> -<p>– A mit tettem, puszta kötelesség volt, grófnő, a mit mindenki -irányában teljesítettem volna. Követelésem nincs irányában, de -kérésem van. A kérelem merész, mert semmi jogczimem nincs hozzá. Én -Medea grófnő kezét kérem öntől.</p> -<p>Bertalan állva beszélt a grófnő előtt, kezében tartva a -kalapját.</p> -<p>A grófnő inte neki, hogy üljön le a mellette levő karszékbe. -Medea az anyja mellett ült a pamlagon.</p> -<p>A marasztalás kedvező jel volt.</p> -<p>– Az a szó, a mit ön kimondott, uram, se nem váratlan előttem, -se nem kellemetlen. A legelső találkozásunk alkalmával erre -gondoltam én. Emlékezhetik rá, mikor a seigniersi téli kertben -hálámat említém, s ön erre azt mondta, hogy a hála egy neme a -gyűlöletnek. No ugy-e hogy nem volt igaza?</p> -<p>– Mégis azt mondom, hogy a hála nem azonos a szerelemmel. A hála -adósság, a szerelem adomány. Érzés, mely alkotót nem ismer, -születik magától. A mit a Lis Blanc családért tett egy hivatalos -egyén, az legyen mind elfelejtve. Itt egy igénytelen ember áll, ki -nem kinál mást, mint szivét és lelkét. Ha Dea grófnő előtt ez -értékkel bír, elfogadásával holtig boldoggá fog tenni.</p> -<p>Sidonia a leányra nézett. Medea némán nyujtá a kezét Lándorynak. -A keze reszketett. Bertalan alig észrevehető csókkal érinté -azt.</p> -<p>Sidonie nyugodt hangon folytatá a beszélgetést.</p> -<p>– Őszintén örülök, hogy eszméink így találkoztak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> -Szivesen fogadom el önt vőmnek. Elég hosszú idő óta ismerjük -egymást, ön minket, és mi önt. Nincs szüksége közöttünk a hosszas -körülményeskedésnek. Ön sem barátja a nagy szertartásokkal járó -egybekelésnek ugy-e bár?</p> -<p>– Sőt ennél van helyén a legnagyobb egyszerűség.</p> -<p>– A polgári házassághoz nem kell előleges hirdetés, egyházi eskü -pedig önök között Francziaországban nem jöhetne létre, miután ön, -mint tudom protestáns. E szerint nem kell három hetet várni a -kihirdetés miatt. Talán három nap is elég lesz önnek, hogy az -ügyeit rendezze Párisban?</p> -<p>– Nekem semmi rendezni való ügyeim nincsenek itt.</p> -<p>– Annál jobb. Nekünk se kell több haladék három napnál. Ez sem a -házasság miatt, mint inkább holmi birtokviszonyok rendbeszedése -végett. Mi ma rögtön lerándulunk Seigniersbe, s onnan holnapután -éjjel visszatérünk. Következő nap reggel tizenegy órakor ön eljön -hozzánk a maga tanujával, s azzal együtt felmegyünk a közjegyzőhöz. -Visszatérve, egy rövid déjeuner után, rögtön kezdődhetik a -nászut.</p> -<p>– Nagyon jó, grófnő.</p> -<p>– És most beszéljünk a dolognak prózai körülményeiről is, a -mikkel szintén tisztába kell jönnünk. A leányom hozománya áll egy -erdélyi nemesi birtokból, mely egészen adósságmentes. Mind a -mellett is a jövedelme alig éri el az értékének három százalékát. -Így van az minden birtokkal, a mit messze kézből kezelnek, -gazdatisztekkel. Rossz esztendőben semmit sem látunk belőle. Én azt -az ajánlatot teszem önnek, hogy e kétséges jövedelmű földbirtok -helyett fogadjon ön el tőlem, a leányom hozományaképen háromszáz -ezer frankot. Ez összeget ön, mint gyakorlati gazda, a saját -birtokába beruházhatja, vagy ha tetszik, jól jövedelmező -állampapirokat vehet rajta, vagy a birtokát új szerzeménynyel -nevelheti. Bele egyezik-e?</p> -<p>– Én Dea grófnőnek a kezét és szivét kértem. Boldoggá -<span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span> ez fog tenni. Rangjához méltó állást -tudok számára biztosítani. A mit ön, grófnő, a vagyoni ügyben -határoz, az nekem mind jó. Semmi kifogásom ellene.</p> -<p>– Tehát ebben megállapodtunk. És most kivánjunk egymásnak -szerencsét. Három napig távol leszünk Páristól. Akkor végezzünk -gyorsan. Ezzel aztán sok mindenféle mende-mondának is vége szakad -egyszerre.</p> -<p>E szóknál büszke mosolylyal nyujtá Lándorynak a kezét. Bertalan -gondolkozott rajta, hogy megcsókolja-e azt a kezet? Ha arra -hallgatott volna, a mit erről a hideg, mosolygó arczról leolvasott, -nem tette volna meg.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Másnap szét lettek küldve, sárga japáni papirra litographiázva a -szokásos értesítések az ismerősökhöz, hirlapokhoz és -celebritásokhoz: «Lis Blanc Sidonia grófnő örömmel tudatja, hogy -leánya, Mezőhegyessy Medea grófnő, Bernátfalvai és Csikvacsarcsi -Lándory urral folyó hó 16-án tartandja esküvőjét».</p> -<p>Előtte való nap még minden lap azzal volt tele, hogy az ünnepelt -és elkényeztetett művésznő, Scilla, elhagyja a párisi operát s egy -sokat emlegetett orosz főur kedvéért Moszkvába költözik.</p> -<p>Az a szerencséje volt Lándorynak, hogy még akkoriban a pays des -Tzigánes-ról nem tudtak semmit, mindenki orosznak nézte és -hirdette. Hiszen csak pár évvel előbb nevezte még Plonplon herczeg -Lándory egész nemzetét «quelque nation anonyme»-nak.</p> -<p>E néhány napot eltöltötte a búcsúlátogatásokkal.</p> -<p>Péter is megtartotta a búcsúlakomát, a maga pályaczimboráival a -Chateau Rougeban. A másik estén aztán azok adtak neki -revanche-piqueniquet a Lis Blanc palota konyhájában. Reggelig -mulattak.</p> -<p>Reggel pedig le sem fekhetett Péter, mert az volt az összekelés -napja, s neki az uti málházáshoz kellett látni, <span class= -"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> aztán -meg az urának a haját felbodrozni. Azt nem engedte másnak.</p> -<p>– Uram! mondá Péter e műtét közben. A palotában valami tréfa van -készülőben. Circe asszony (úgy hitta Sidoniát) elhozta Seigniersből -valamennyi férfi cselédjét. Azok ott vannak consignálva mind a -couloirok-ban. Még a vadászát is elhozta, de még a szerecsenjét is. -A ficzkó azt hiszi magáról, hogy ő valami Hercules. Ott produkálta -előttem az erejét, székeket emelgetve a fogaival. Én aztán egyszer -megkaptam a salavárijánál fogva félkézzel s felemeltem székestől a -levegőbe, mint egy kis kutyát. Akkor aztán alább hagytak a -hetvenkedéssel. Úgy hiszem, hogy ha mi ketten összefogunk, hát -ránczba szedjük őket.</p> -<p>– Péter! Te be vagy rugva! Mondá rá neki az ura.</p> -<p>– Nem én. Csak egy kicsit visszaemlékezem a Lis Blanc úr -«revelation»-jaira.</p> -<p>Lándory La Harpe urat kérte fel tanunak, vele ment számozatlan -remise bérkocsin Lis Blancékhoz. Reggeli órákban esvén meg a -szertartás, a szerint volt öltözve, fekete salon kabátban, -gomblyukában egy szegfüvel, zergeszin pantallonban, a menyasszonyon -fehér selyem ruha volt, uszálylyal, fején divatos hajdísz. (A -myrtusz koszorut kétszer nem lehet feltenni.)</p> -<p>A házasság-kötés a polgári hatóság előtt egészen úgy ment végbe, -a hogy azt az ország törvényei parancsolják. Hiteles bizonyitvány -lett róla kiállítva, s a férjnek kiszolgáltatva.</p> -<p>Nyoszolyó leányok nem voltak, hisz nem templomban történt az -esküvő.</p> -<p>A szertartás után a férj és feleség egy kocsiban hajtatott -vissza a palotáig. Ez a Lándory bérkocsija volt.</p> -<p>A bérkocsis azt kérdezte a megérkezés után, hogy várjon-e?</p> -<p>Lándory azt mondta neki, hogy várjon.</p> -<p>Azzal felvezette a karján a nejét a délszaki virágokkal -feldiszített lépcsőkön. <span class="pagenum"><a name="Page_114" -id="Page_114">-114-</a></span></p> -<p>Sidonia grófnő a lépcsőházig kijött eléjük. Mind a ketten -kézcsókkal üdvözölték. Fekete csipkeruha volt rajta, a nyakán -igazgyöngy collier.</p> -<p>Egyenesen a felterített asztalhoz siettek. Több vendég nem volt, -mint a két tanu.</p> -<p>Medea tanuja volt Boisgoberry úr.</p> -<p>Szerényebb, igénytelenebb szertartást már kívánni sem lehetett. -Mind a két tanu a polgári osztályhoz tartozott. Pedig kaphattak -volna marquist is.</p> -<p>Bertalan és Medea egymás mellett ültek az asztalnál.</p> -<p>Még ez ideig Bertalannak egy pillanatig se volt alkalma ahhoz a -nőhöz, a kit élettársául választott, csak ennyi kérdést is -suttoghatni: «szeretsz-e?» Nem tudott: csak hitt. Szavát nem, csak -gondolatját hallotta addig, abban hitt.</p> -<p>A dejeuner fényes volt, a szolgálat pontos, a borok -válogatottak.</p> -<p>Az utolsó toast után Sidonie grófnő asztalt bontott; a nagy -toiletteből át kell öltözni az uthoz.</p> -<p>Ez is rendes szokás.</p> -<p>Az urak meg rágyujtottak egy szivarra, s aztán egy utolsó -kézszorítással búcsút vettek a boldog vőlegénytől. Üdvkivánatok -fölöslegesek voltak: az már megvan.</p> -<p>Lándory, a mint egyedül maradt, átment az orgonás salonba. S ott -elgondolkozott az eddig történteken és az ezután történendőkön.</p> -<p>Hogy következtek ezek mind egymás után. Az illavai vendéglőben -megejtett «felfedezések» után, idáig? Először a kötelességérzet, -majd a szánalom egy szerencsétlen teremtés iránt, a nemes ember -hajlama a veszélyben forgó megmentésére; azután a becsülés, -utoljára a szerelem.</p> -<p>De hát vajjon ő szeret-e?</p> -<p>– Igen! A míg azt hitte rólam, hogy Lohengrin vagyok, valami -félisten: addig félig imádott, félig megvetett; de most, midőn -tudja, hogy egész ember vagyok, mostan szeret: egészen szeret. -<span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span></p> -<p>A hölgyek nem sokáig várattak magukra; egy rövid óranegyed alatt -készen voltak az uti toilettejükkel s átjöttek a terembe, a hol -Lándory várt reájuk.</p> -<p>Sidonia grófnő szürke kashmir uti öltönyt viselt; hasonló öltöny -volt Medeán is.</p> -<p>Mind a kettőjüknek a fején, áll alatt átkötött szalagcsokrú, -florenczi rizsszalma kalap, mely csak a fej hátulját takarta. -Kezeiken svéd keztyű.</p> -<p>Sidonia grófnő egy cassettet hozott a kezében, azt Lándorynak -nyujtá.</p> -<p>– Lándory úr, szólt a vejéhez. Ön elérte a mit óhajtott, -megkapta Medea leányom kezét. Ime itt van ebben a cassetteben -leányomnak a hozománya, a mit megigértem. Háromszázezer frank -bankutalványokban: vegye át. És most Isten önnel. Nem szükség -egymással találkoznunk többé. Mi utazunk a leányommal Erdélybe, ön -pedig kisérheti Moszkvába Scilla kisasszonyt!</p> -<hr class="tb" /> -<p>De ha előre meg nem lett volna neki mondva! ha nem olvasta volna -az öreg Lis Blanc «felfedezéseiben», hogy mind ez így fog -megtörténni!</p> -<p>Ha a saját elméje nem mondta volna meg neki, hogy a háládatosság -egy fajtája a gyülöletnek, s igen rossz fajtája: kivált büszke, -hatalmas, gazdag embereknél!</p> -<h2>A KELENGYE.</h2> -<p>Sidonia grófnő el volt készülve a következményekre. Tudta jól, -hogy mit tett. Elgondolta, hogy e komoly, sőt mondhatni atrobilosus -ember, mikor ilyen sértés esik rajta, mikor ily keserű hálátlanság, -kicsufoltatás, megszégyenítés éri, méltó haragjában mindenről meg -fog feledkezni, a szégyenpénzt odadobja az ajándékozó arczába, s -arra, miként egykor Alcibiades az aræopag előtt, felkapja -<span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span> a feleségét s erővel elviszi magával. -Erre a drastikus jelenetre volt készen tartva az egész cselédség az -előszobákban. Sidonia nyugodtan játszott a kezében levő kis -tekenősbékával, mely a villanycsengetyű zsinórján függött: egy -ujjnyomás rajta s azonnal berohannak mind a terembe, komornyik, -inas, vadász, groom, szerecsen. Ellenben arra is készen volt -Sidonia, hogy Lándory nagyot nevet a dologra, hóna alá csapja a -pénzes cassettet, s azt mondja: «adieu mesdames: én hát megyek -Scilla kisasszony után: önök pedig mehetnek Raoul Ripaille -után!»</p> -<p>Csak arra az egyre nem volt készen a grófnő, a mi valóban -bekövetkezett.</p> -<p>Lándory nyugodtan tette le az asztalra a kezébe adott cassettet; -egy szót sem szólt a grófnőhöz; még az arcza sem gyuladt ki semmi -indulattól, hanem odafordult egyenesen Medeához, a karját nyujtva -neki.</p> -<p>– Adja kezét kedvesem; menjünk!</p> -<p>– Kedvesem!</p> -<p>És Medea felállt az anyja mellől, a kezét férje karjába akasztá; -és ment vele.</p> -<p>Sidonia meg volt dermedve a bámulattól. Nem akart hinni az -érzékeinek. Lehetetlenség ez! Hát őt csalta volna meg a leánya, nem -a hitvestársát?</p> -<p>– Te «ő» vele mégy? kiálta fel önfeledten.</p> -<p>Medea szelid méltósággal felelt rá.</p> -<p>– Ő neki esküdtem hűséget.</p> -<p>S azzal maga nyitá fel az ajtót Bertalan előtt s elől ment: ő -lépte át előbb a küszöböt. Az ajtó bezárult utánuk.</p> -<p>Sidonia első dühében nem akarta elhinni, hogy le van győzve. -Megszorítá a kezével a villamcsengetyű serkentőjét s aztán várta, -hogy a cselédjei elő fognak rohanni.</p> -<p>Senki sem jött be.</p> -<p>Hallott odakünn valami férfihangokat; de azok inkább vidám -jellegűek voltak, mint haragosak. Majdnem összetépte <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> a -csengetyűzsinórt és még sem jött be senki hozzá. Hová lettek -ezek?</p> -<p>Aztán hallotta, hogy egy kocsi gördül ki a kapubolt alól. Az -ablakhoz futott. A kapus tisztelgett az ezüstbuzogányával. Pedig -annak is meg volt parancsolva, hogy ha zajt hall, rögtön zárja be a -kaput. A kigördülő kocsi Lándory remisehintója volt; a kocsis -mellett Péter ült, a ki a kalapjával köszöntött fel valakinek a -palota ablakába, bizonyosan valamelyik szobaleánynak. A kocsi -ablaka le volt eresztve s a grófnő láthatta Medea kitekintő arczát. -Jó kedve volt.</p> -<p>– Itt az ördögök játszanak közbe! kiáltá magánkívül. Hát senki -sincs itt?</p> -<p>Ekkor az oldalszobából sietve jött hozzá Hermione. Az is látta -ugyanazt az ablakból, a mit Sidonia. Az még jobban el volt -rémülve.</p> -<p>– Elvitte magával! Lihegé.</p> -<p>– De hol van az a sok naplopó, hogy nem jönnek a -csöngetésemre?</p> -<p>Hermione rátalált a talány titkára. A villamcsengetyű -zsinórjában egy helyen ketté volt vágva a vezető sodrony. Ki -tehette azt?</p> -<p>Hermione maga futott ki az inasokat keresni. Az öreg Jeant -megtalálta valahol, azt hozta magával a grófnő elé.</p> -<p>– Hát ti miért nem jöttetek be a csengetésemre?</p> -<p>– Nem hallottunk mi egy csepp csengetést sem. (Az öreg ficzkónak -még most is jó kedve volt a punchtól.)</p> -<p>– Hát nem tudtátok a kötelességteket, mikor láttátok, hogy az az -ember a leányomat magával viszi?</p> -<p>– Nekünk az volt parancsolva, hogy ha erőszakkal ragadja el -Medea grófnőt, azt akadályozzuk meg.</p> -<p>– Hiszen erőszakkal vitte el!</p> -<p>– Dehogy is vitte. Inkább nagyon is gyöngédek voltak egymáshoz. -Mikor felsegítette a grófnőre a waterproofját, meg is csókolta.</p> -<p>– S Medea elfogadta a csókot? <span class="pagenum"><a name= -"Page_118" id="Page_118">-118-</a></span></p> -<p>– Nem, madame: rögtön visszaadta neki.</p> -<p>– Takarodj az ostoba inas élczeiddel. Még az van hátra, hogy -cancant tánczoljatok előttem. Gyere vissza! Az inasával jó -czimboraságban vagy. Keresd fel, mielőtt elutaznának. Vesztegesd -meg, hogy tudósítson, hová mennek?</p> -<p>– Madame. A Péter nehéz ember.</p> -<p>– Eh mit? A ki pénzért szolgál, az pénzért megvehető. Eredj -dolgodra.</p> -<p>Sidonia és Hermione elbutulva néztek egymás szeme közé, mikor -egyedül maradtak.</p> -<p>– Ezzel megbuktunk. A pénzt itt hagyta, s a nőt vitte el. -Mindent előlről kell kezdeni újból.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Mikor aztán egymás mellett ültek a kocsiban, azt kérdezé Medea -Bertalantól.</p> -<p>– Hát már most hova megyünk?</p> -<p>– Hát legelőbb is neked kelengyét venni. Hiszen egy szál ruhában -szöktél el velem.</p> -<p>– Az igaz. Az uton pedig kell valami.</p> -<p>– Hajtassunk a Palais royalba.</p> -<p>– Nem! Nem! Ott minden drága, menjünk az «Au bon marché»-hoz, -ott sokkal jutányosabb.</p> -<p>Tehát már azt keresi, hogy hol lehet olcsóbban kapni valamit! A -ki máskor a louisdorból nem kért vissza, s az udvarmesterére bizta -a számlái kifizetését.</p> -<p>Hát azután elmentek az «Au bon marché» üzletbe s ott -összevásároltak mindenfélét, a mire egy asszonynak utközben -szüksége van. Medea éléthalálra tudott alkudni és válogatni. -Bertalannak nem engedett beleszólni. Úgy tudott rá zsémbelni, -mintha már hét tél, hét nyár házasai lennének: «Te bizony -elpazarolnál egy milliót is haszontalanságokra».</p> -<p>Késő este volt, mikor hazakerültek. Fél várost be kellett -szaladgálni. Medeának eszébe jutott, hogy a hirlapban <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> -olvasta, hogy itt meg amott sokkal olcsóbb czipőt, keztyűt lehet -kapni mint másutt: azt a helyet fel kellett keresni. No meg aztán -egy bőröndöt is kellett venni, a mibe mind az jól elférjen.</p> -<p>Mikor a hôtelbe kerültek, a hol Lándory szállva volt, Medea azt -a vallomást tette, hogy ő olyan éhes, mint egy sappeur. Bertalan -egy kabinet separét ajánlott.</p> -<p>– Nem! Nem! Vitessük fel a vacsorát a szobánkba.</p> -<p>Lándorynak szerény szállása volt a vendéglőben. Egy előszoba, -mely egyuttal az inas lakásául szolgált, aztán egy nagyobb terem, a -hol dolgozott és látogatókat fogadott el, meg egy benyiló -hálószoba.</p> -<p>– Hisz itt pompásan elférünk, szólt Medea, midőn körültekintett -a teremben. A benyilóba is bedugta a fejét, aztán hirtelen -visszakapta. A szobaleány épen akkor állította fel a második -nyoszolyát. Hát mit vacsoráljunk? Én szeretnék egy poulardot.</p> -<p>– És olasz salátát hozzá? kérdezé Bertalan.</p> -<p>– Nagyon jó lesz, de sok-sok galambbegyet rajta!</p> -<p>– És egy omelettet?</p> -<p>– Azt, azt!</p> -<p>– Befőttel?</p> -<p>– Nem! Sonkával.</p> -<p>– És egy giardinettot?</p> -<p>– Jó lesz! A sajtot megeszed te.</p> -<p>– És veres bort?</p> -<p>– Nem. Nekem fehér kell. Tudod? Csak azért, hogy -ellentmondhassak.</p> -<p>Hát biz ez nem volt olyan lucullusi lakoma, mint Medea első -házasságának a bevezetésekor. De minden jól esett.</p> -<p>Csak «egy» palaczk boron osztoztak meg. Attól is a második -pohárnál már le-lecsukódtak Medea szemei, pedig csak Muscat Lunel -volt. Hová lett a hősnő, a ki amaz emlékezetes estén a gyakorlott -rouét az asztal alá áldomásozta? Nem ivott, még is mámora volt. -<span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span></p> -<p>Aztán még a «pusztai rózsa» történetét se volt neki szükséges -elmesélni. Tudtak annál még sokkal szebbeket is.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Másnap tizenegy óra volt, mikor a reggelit felhozatták maguknak. -Egymás mellett ültek a pamlagon, úgy reggeliztek.</p> -<p>Az ilyen Istentől megáldott órában nem létezik a külvilág. A két -ősember ismét ott ül a paradicsomban, a mindent tudás almafájának -árnyéka alatt. A nő szemében olyan fény ragyog mint mikor a tenger -világít, s phosphortündöklésében eddig láthatatlan világ csodái -nyüzsögnek. Mennyi látni való van ebben a pellucidus oceánban! -Minden arczvonása bájt, boldogságot sugárzik vissza. Az egymásba -néző szemek beszédében megértett kérdések és feleletek cserélődnek: -vers az; a legszebb költemény: rim nélkül, assonance nélkül, metrum -nélkül. A szív van minden életműszerben; az lát, hall, izlel, az -éhezik, az lakik jól. A földgömb lehull alóluk; elvész az ürben, -egyetlen érzés tart fenn a magasban. A mult eléjük jön, mint jövő; -s a perczből örökkévalóság lesz.</p> -<p>Míg egy kopogtatás szét nem foszlatja az egész -tündérábrándot.</p> -<p>Nem Mihály arkangyal jön a lángpallosával; csak a szobapinczér. -Hanem a mit a kezében hoz az alpacca tálczán, à peu près ugyanaz. -Paradicsomzáró! Egy névjegy Hermione kisasszonytól.</p> -<p>Válogatva sem lehetett volna kikeresni kedvesebb látogatást -ebben az órában.</p> -<p>– Tessék! mondá Bertalan fanyalogva, s felkelt Medea mellől, -hogy udvariasságból eléje menjen az ajtóig a hölgyvizitnek.</p> -<p>A pinczérnek, úgy látszik, hogy igen nagy véleménye volt a -bejelentett személyiségről, mert a szárnyajtó mindkét <span class= -"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> -battantját sietett feltárni. Nem férne be Hermione kisasszony az -egyik ajtószárnyon?</p> -<p>A következő percz megoldotta a talányt.</p> -<p>Hermione kisasszony után következett két livrées inas, a kik egy -rengeteg nagy bőröndöt czepeltek utána, s azt letették az elfogadó -(étkező, dolgozó, stb.) szobába.</p> -<p>Hermione kisasszony meg sem látta Lándory urat, tökéletesen -ignorálni látszott a jelenlétét. Egyenesen Medea grófnő elé -libegett.</p> -<p>– A grófnő a grófnőnek jó reggelt kivántat általam. Itt küldi -utána a kelengyéjét.</p> -<p>Medea Hermionéra bámult, s elfelejtette neki azt mondani, hogy -«tessék helyet foglalni!»</p> -<p>Ellenben nagy elhallgatás támadt.</p> -<p>Lándory azonban megnyomta a villanycsengetyű gombját kétszer. -Arra megjelent a szobaleány. Csinos kis, becsületes arczú -alsacienne.</p> -<p>– Lisette! szólt hozzá Lándory. Önnek van vőlegénye?</p> -<p>– Igen, monsieur!</p> -<p>– A ki rögtön elvenné önt, mihelyt a kelengyéjét beszerezné?</p> -<p>– Bizony monsieur.</p> -<p>– Én önt boldoggá teszem. A feleségem kétféle kelengyét kapott. -Szüksége csak egyre van: a másik fölösleges. Ő az egyiket önnek -ajándékozza. Ön becsületes leány. Éljen boldogul.</p> -<p>A mamzell odafutott Medeához, kezet csókolni e nagylelkűségért, -s aztán a pinczérrel együtt fülönfogta azt a kisebb, egyszerűbb -bőröndöt, a mit tegnap hoztak haza az uraságok.</p> -<p>– Nem azt. Mondá Lándory. Hanem emezt itt, a mit most hoztak be. -S a pompás bőröndre mutatott, melynek ezüst plaquejára az egyesült -Lis-Blanc-Mezőhegyessy czímerek voltak felirva. Ez az önök -kelengyéje.</p> -<p>Hermione kisasszonynak a fején egy türlütütükalap <span class= -"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> volt, -azon egy egész braziliai babuka volt, még annak a babukának a -bóbitája is reszketett a felindulástól.</p> -<p>Medeára nézett. Hát engedi ezt az asszony? Hát ki itt az «úr» a -háznál?</p> -<p>Bertalan odament ezek után Medeához, s megcsókolta az ajkát.</p> -<p>És Medea azt türte!</p> -<p>Azután leült melléje mosolyogva, mintha szenki sem volna rajtuk -kívül a szobában, s a marasquinós poharat odakoczintva a másik -pohárhoz, azt mondá vidám hangon.</p> -<p>«Viva noi!» (Éljünk mink!)</p> -<p>És Medea kiitta a poharát.</p> -<p>Hermione kisasszony dühtől reszketve futott ki a szobából.</p> -<p>Lándory Péternek kiáltott.</p> -<p>– Hordasd le a málháinkat, és hozass egy bérkocsit. Ideje a -vasúthoz mennünk. Kedvesem: vedd fel az utiköpenyedet.</p> -<p>– Hová utazunk? kérdé Péter az urától.</p> -<p>Az furcsa képpel nézett rá.</p> -<p>– No csak azért kérdem, mondá Péter, mert a czimborám a Jean, -most volt itt és tíz napoleont nyomott a markomba azért, hogy -tudósítsam őt rendesen, hová megyünk, hol állapodunk meg. Meg -vagyok vesztegetve. Soha becsületesebb uton nem loptak még pénzt. -Engedje meg uram, hogy áruló legyek.</p> -<p>Lándory nagyot nevetett.</p> -<p>– Hát csak áruld el neki bizvást a titkot. A Schweiczon -keresztül utazunk haza Bernátfalvára.</p> -<p>– Nem mulasztandom el hűségesen megszolgálni a corruptió -zsoldját.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Mikor Hermione kisasszony a felindulástól fulladozva, elmondta a -hallatlan eseményt Sidonia grófnőnek: az csakugyan egyszerre nevető -görcsöket kapott bele. <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span></p> -<p>– Hahaha! Arczul mert engem ütni az az ember! Felcsufolt a saját -leányom előtt.</p> -<p>– S még megcsókolta utána!</p> -<p>– Hahaha! Szembe mer velem állni! S mikor én békejobbot nyujtok -eléje: ráüt a kezemre. Ezért a szive közepébe fogok neki szúrni, -olyan tőrrel, hogy elveszti bele az eszét, azt az ő nagy eszét, a -mire olyan kevély. Hahahah! A pusztai rózsa meghódítója! A szinpadi -bayadére elbüvölője! A grófleány «ura!» A lelkek vadszelidítő -idomárja. Majd meg fogja tudni, hogy mi lakik még egy asszonyi -szívben! Hahaha! Hermione! Irjon ön rögtön Lyonelnek. Tudja, mit -kell. Hahaha!</p> -<p>Orvosért kellett küldeni sietve, hogy megszüntesse a kinzó -kaczagást.</p> -<p>… Az a varázsló el tudta rabolni az egyik nő arczáról a -nevetést, s tudott belőle adni annyit egy másik nőnek, hogy pokoli -kinok közt fetrengett bele.</p> -<p>Ezért a kínos kaczagásért tenger sírás lesz a fizetés!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Még egy keserűség várt a napok folyamán Sidonia grófnőre.</p> -<p>Valami homályos öröme derengett annál a gondolatnál, hogy a hova -«ezek» most mentek: Magyarországon a Frankhonban kötött polgári -házasság érvénytelen; az ottani törvények előtt Medea csak -szeretője az «emberének». Hanem ezt is elborítá végkép az a Péter -által Jeannak küldött tudósítás, miszerint Lándorynak első dolga -volt, Budapestre érkeztével, «oltár» elé vezetni Medeát s egyházi -szertartás mellett szentesíteni a házasságát a «szénatéri» -templomban.</p> -<p>Még akkor széna-térnek hítták a mostani «Calvin-tért».</p> -<p>Még ez is! oltár elé! Mintha volna azoknak a templomában oltár! -Egy tyukpettyes cathedrájuk van mindössze a szegényeknek! -<span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span></p> -<h2>A NAGY TITOK.</h2> -<p>Elnyerni egy világszép hölgy szivét: ez a kisebbik titok, de -megtartani! Ez a titkok nagyja!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Medea teljes akaraterejéből választotta magának élettársul -Bertalant. A Lis Blanc családnak kimerítő értesülései voltak -Lándory multjáról, jelleméről, körülményeiről. Jól le volt -irva.</p> -<p>Tudós, a ki egy szakmába el van merülve, s ha egy érdekes esetet -tanulmányoz, akkor se lát, se hall.</p> -<p>Jó gazda, a ki maga lát a jószágának kezelése után s jövedelmén -túl fényt nem űz.</p> -<p>Ezért világkerülő, mert a társaságban mindenki olyan életmódot -folytat, a mi a pazarlással együtt jár.</p> -<p>De a világ is kerüli őtet; annak a szerepnek az emléke miatt, -melyet a nagy bűnperben vitt. A nagy inquisitortól félnek.</p> -<p>Kedélye hajlik a buskomorságra. Első nejével félrevonulva élt -egy tengeri szigeten s annak az emléke most is kultusz tárgya -előtte.</p> -<p>Künn lakik a pusztán télen-nyáron s ott nincs más társasága, -mint a két pap: a kálvinista prédikátor, meg a plébános.</p> -<p>A szegények jóltevője, elzüllött árvák gyámatyja.</p> -<p>Medea azt hitte, hogy ez az ember illik legjobban az ő -világgyülölő, emberkerülő kedélyéhez. Saját magát úgy ismerte, mint -szenvedély és vágy nélküli lényt: a kinek feladata volt minden -reménynél előre költeni fel a lemondást, s az öröm perczében -gyanuval gondolni a következő megbánásra.</p> -<p>Ez az ember, ennek a háza lett az ő eszményképe. A magyar -pusztáról azt gondolta, hogy az egy siberiai «tundra», vagy egy -délamerikai «pampas». Annak közepében <span class= -"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> van egy -ódon kastély. Annak a falain ősök arczképei, a kiknek a szellemei -nem tudnak megválni egykori lakhelyüktől; talán a puszták lelkei is -feljárnak oda, de van egy hatalmas lény, a ki valamennyinek -parancsol: az Lándory.</p> -<p>Hanem aztán, attól a percztől fogva, a mikor Lándory -felsegítette ölteni az esőköpenyét és ő elnevette magát erre a -gondolatra: «mi most szökünk!» egészen megváltoztak előtte a -fogalmak.</p> -<p>Igen; szökünk egy világból, a mely méltó a gyülöletre.</p> -<p>S aztán talált egy világot, a mely arra való, hogy szeressünk -benne lakni.</p> -<p>Az első nap, az első hét megtanította rá, hogy a kit magának -élettársul választott, hogy világkerülő magányának életunalmát -megossza vele: az egy derült kedélyű «utitárs». S a vasút az, a mi -igazán kipróbálja a férfikedélyt. A kiben egy csepp nehéz indulat -van, az felszinre kerül ilyenkor. Látunk jámbor családapákat, a kik -otthon szelid papucshősök, a vasuti perronon egyszerre kegyetlen -tirannusokká válni. A ki soha sem káromkodik: ott tud. De aztán a -ki még itt is megtartja a jó kedélyét; a ki az első csengetésnél -nem ránczigálja magával a társnőjét, a ki nem pöröl a helyek miatt, -a ki nem kiabálja a hordárja számát kétségbeesetten, a ki nem -zaklat, nem ijesztget elkéséssel, a ki a skatulyákat nem felejti a -coupéban, a ki a rostbeefet nem nevezi vulkanizált kaucsuknak, a ki -nem lamentál hidegről, melegről, nem szivarozhatásról, a ki nem -szörnyed el hotelszámlák láttára, a ki egy szóval minden -nyomoruságnak el tudja nyerni a humoristikus oldalát, arra már -igazán rá lehet ütni a tizenhárom próbát. Azért igen praktikus -szokás az új házasokat az esküvő után nászutazásra küldeni, mert -ott 48 óra alatt jobban kiismerik egymás kedélyét, mint otthon egy -év alatt.</p> -<p>Mikor aztán a pusztába megérkeztek, akkor megint mindjárt az -egész táj fogadta Medeát kellemes csodálkozással. <span class= -"pagenum"><a name="Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> Hisz ez -nem ázsiai sivatag, a milyennek ő (a leirások után) képzelé: -«Tzigan» sátrakkal, kirgiz jurtákkal; hanem egy jól termő sikság, a -mely igaz, hogy nagyon külömbözik a francziaországi kerteknek, -kaszálóknak, mesterségesen öntözött réteknek feldarabolt -gazdaságoktól; azonban az ilyen roppant terjedelmű buzavetés, a -virágjában uszó repczetábla, imponál a végigutazónak, a virágillat -új athmosphærát támaszt körülötte, ennek a nagy mérveiben van a -szépség.</p> -<p>Hát mikor a hintó, a saját nevelésű négy tüzes paripával -begördül a kastélyt körülvevő parkba, s egyszerre elétünik az ősi -lakhely, egész a tetejéig befuttatva kuszó rózsával; mintha az -érkező menyasszony tiszteletére volna fényes nappal illuminálva -minden; s a csoportokban, a gyepköröndökben ezernyi rózsa, remekei -a modern kertészetnek. A háttérben óriási platánok koronája között -átmosolygó képe egy napsütötte viránynak, melynek alját egy kerek -tó foglalja el, uszkáló hattyukkal és ara-kacsákkal, a nagy tükör -előtt a növények herczegasszonyai, a kik egymásnak dicsekszenek a -válogatott toilettjeikkel; a veres levelű bükk, a fehér lombú ihar, -az aranynyal pompázó hárs, a kék-zöld boróka s a valamennyit lenéző -ősnemes tölgyfa; az egész egy összhangzó remek kép.</p> -<p>Nem ilyennek képzelte ő a sivatagot.</p> -<p>Maga a kastély is megczáfolta az elővéleményét.</p> -<p>Építészeti pompa, igaz, hogy nem volt azon, de úri comfort -kinálkozott mindenütt. Az egész berendezés azt hirdette, hogy az -«első» feleség nagyon szeretve volt.</p> -<p>Mikor a szobákon végig járt Medea, csakugyan azt hitte, hogy egy -új világba lépett. Ennek az új világnak a neve «otthon». Eddig ez ő -előtte ismeretlen fogalom volt.</p> -<p>Kinevetni való kicsinység, de még is igaz! új embernek érezte -magát, mikor végre valahára levethette az örök vállfüzőt. Ezt az -aczélbörtönt. Elég karcsú volt a nélkül is. Itt nem volt rá -elitélve.</p> -<p>Majd elkövetkezett az ebéd. Pontban déli harangszóra. -<span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span> A magyar ételek felől is olyan -aggodalmas előizletei voltak a hallomás után Medeának: azokhoz -eszkimó gyomor kell. Hogy elbámult aztán, mikor a legelső -levesestál előtte párolgott! Nem lehet azt tollal leirni, hogy -micsoda íz van abban? Kétszer is vett belőle; és azután a -következőkből is. Azon vette észre magát ebéd végén, hogy -jóllakott. Még soha sem tapasztalta ezt életében. Talán a vállfüző -is lehetett az oka.</p> -<p>És aztán ebéd végeztével nem kellett a zongorához ülni, -Beethovent játszani, majd unalmas udvarlókkal banális értekezést -folytatni közönyös tárgyakról, végre a whisztasztalhoz ülni, s -szidatni magát elvesztett trickkekért; azután új toilettet csinálni -szinházhoz s variálni az unalom örök themáját; hanem a mint a -szemei elnehezültek, odatette a pamlagvánkost a mellette ülő valaki -térdére, ráhajtotta a fejét, s a míg az ujságot olvas, az alatt -egyet szundíthat, a mi olyan jól esik! S a mitől fölébred, az sem -kellemetlen. Ha álmodott valamit: az bizonyosan nem az elhagyott -világból való volt.</p> -<p>Akkor aztán már nem süt olyan forrón a nap, kimehetnek együtt a -kertbe, végig nézni a rózsákat. Ah, csupa ismerősök! A maréchal -Niel! A Gloire de Dijon! A sénateur Weise! A Cavour! A Perle des -Blanches! s a valamennyi királynéja: a La France!</p> -<p>Nagy nehezen (egy szóra) rábeszélteti magát a csónakázásra. -Eleinte nehezen megy a sandoline kettős lapátjával a mozgás, de -nagyhamar beletanul. Mikor kifárad, az arcza egész tűzpiros, a haja -szétbomolva, a kalapját a szalagjára kötve, a karján hordja. A -hattyukkal kötődni kezd, a gunár megkergeti. Az elől sikongatva fut -el a pimpimpárés pázsiton a gardeniás állványig. Itt új ellenség -állja útját, a pávakakas. Az is szembe támad reá; pompás nagy -japáni legyezőjét szétterjesztve s dölyfösen félkört tánczolva -előtte. De már ennél felébred amazoni bátorsága, hirtelen kifeszíti -ellene piros napernyőjét. Ettől a pávakakas megijed s nagy -rikoltozással szalad el <span class="pagenum"><a name="Page_128" -id="Page_128">-128-</a></span> a bokrok között. E győzelem után -diadalmasan fordul vissza Medea a nyomában szaladó párjához, a ki -jön a megtámadott hitvese segítségére, a feje fölött csóvált -szalmakalapjával.</p> -<p>Van aztán nevetés! A semmin.</p> -<p>– Látod? Egész gyermek vagyok! szól Medea. És aztán -elkomolyodik. «Én soha életemben nem voltam gyermek!»</p> -<p>Más nő akkor végzi a gyermekségét, a mikor férjhez megy, ez meg -akkor tanulja meg, hogy mi az? Milyen jó az!</p> -<p>Játszani, bohóskodni, hanczúzni! tilalmasba lépni! Pajkosnak -lenni! Diáknak lenni! Valakit megtréfálni, a ki azt fölveszi.</p> -<p>– Hát várj: majd én megtanítlak téged valami gyermekjátékra: -mondá Lándory. S azzal mind a ketten letelepedtek a fűbe. Aztán -szakítottak kilencz fűszálat. Azt az egyik a kezében tartja, a -másik a végeiket összekötözi: ha végül egységes láncz lesz belőle, -akkor beteljesül az, a mire az összekötöző gondolt.</p> -<p>Láncz lett belőle szerencsésen.</p> -<p>Medea örült, nevetett a sikernek.</p> -<p>– No hát találd ki, hogy mire gondoltam?</p> -<p>– Arra, hogy lesz-e vacsorára is baraboly?</p> -<p>– Eredj! Czudar! Még azt is kitalálod!</p> -<p>A baraboly is olyan csemege, a mit csak itthon kapni, itt is -csak nagy protectió és összeköttetések útján.</p> -<p>Ez alatt eljött az ozsonna ideje. A falusi levegő éhessé tesz. -Napjában ötször kell itt asztalhoz ülni, s az ember nem is -haragszik érte. A levegő az oka kétségtelenül.</p> -<p>S evés után commotiót kell tenni. A lapdázás is kellemes, de hát -még a tekepálya. Az ad aztán emotiót. Medea még akkor sem akarta -abba hagyni, mikor már alig birta a karját. Pihenésül aztán -belevetette magát a hamakba, s hintáztatta Bertalannal.</p> -<p>Az alkonyattal elkezdett a park mélyéből felhangzani -<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span> valami csodaszép dal, a mire a közeli -orgona-bozótból egy másik hang felelt.</p> -<p>– Hallga! Mi a? kérdezé Medea figyelve.</p> -<p>– Ez a fülemüle. Hát nem ismered a fülemülét?</p> -<p>– De igen. Sorrentoban mindennap ott volt a table d’hote -menüjén: «fülemüle, pacsirta sülve» ki nem állhattam! De énekelni -nem hallottam soha.</p> -<p>Medea aztán azt is megtudta, hogy mi az «édesen alvás» mikor az -ember ötször falatozott, s aztán egész nap szaladgált, hogy ötször -megéhezzék.</p> -<p>Ez azonban mind csak a materialis oldala az új világnak.</p> -<p>Abban a régi unalmas világban minden ember, a ki csak a közelébe -került, azon törekedett, hogy a tudományát ragyogtassa; a ki nem -tudott okosat mondani, az mondott szépeket.</p> -<p>– Ez jó recept az udvarlásra, de megölő «betű» a házas élet -boldogságára nézve.</p> -<p>A férjnek nem szabad a maga könyvét a felesége himzőasztalára -letenni.</p> -<p>Mit érdeklik az asszonyt a politikai viták, a juridikai -elméletek, a klinikai műtétek, a spekulatió, az üzlet, a -kisérletek, a kutatások! Azt mind végezze el ki-ki a maga malmában, -s mikor hazamegy, kefélje le magáról azt a lisztet, a mi ráragadt, -hogy ne lássák meg rajta, hogy mit őrölt. Az a nőt untatja. S az -unalom bacillusa a válópernek.</p> -<p>Bertalan soha sem beszélt arról Deának, hogy mit dolgozik. Pedig -nagy szorgalommal haladt előre hirnevet szerzett munkájában, a -miért olyan jól megfizették. Az alatt az asszony a magáé volt. Az -is méreg, ha a férj minden lépten árnyékul követi a feleségét, s -pihenést nem tart a gyöngédségben. Szép az a muzsikáló óra: de -hogyha egyre-másra muzsikál!</p> -<p>Világért nem mutatta volna, hogy okos ember! Ellenben iparkodott -rossz élczeket, ferde adomákat felszinre hozni, nem azért, mintha -jobbakat nem tudna, hanem <span class="pagenum"><a name="Page_130" -id="Page_130">-130-</a></span> hogy alkalmat adjon gyöngéd kezeknek -egy kis hajmegtépászásra az «ostobáskodásért».</p> -<p>Aztán a férjnek soha sincs igaza: az mindig a nőé. Ő az okosabb -(legalább azt állítja) s az «okosabb enged». Ergo: nem szabad -igazságának lenni. Ha nem enged, akkor meglehet, hogy megtartja az -igazságát, de mit nyer vele? És mit veszít? Hisz az igazságlevelek -minden függő pecsétjei nem nyomnak annyit, mint egy virág himpor -lehullott szemcséje, a miben szerelem lakik.</p> -<p>Az első kettecskén eltöltött otthoni napok után következett a -társaság is. Vasárnapra meg voltak hiva ebédre mind a két felekezet -lelkipásztorai. Kezdetnek áldott!</p> -<p>Ezekről is sajátszerű elővéleménye volt Deának. Ha két ilyen -ellenkező hitű egyházi főhadnagy összekerül! Eszébe jutott Heinenak -a románcza a vitatkozó szerzetesről és rabbinusról. Szerencse, hogy -a disputájukból semmit sem fog érteni, mert magyarul csak annyit -tud (gyermekkori emlékezetéből) a mennyi elég a cselédekkel -megértetni magát. Vagy talán épen latinul fognak értekezni.</p> -<p>Nagy volt aztán a meglepetése, mikor déli harangszóra mind a két -papot egy csézában, egymás mellett ülve látta behajtatni a veranda -elé. A plébánost már látta a reggeli misénél, de azért most rá nem -ismert volna. Körülbelül Bertalannal egyidejű, életvidám, piros -pozsgás alak, a ki előbb ugrik le a kocsiból s aztán kezét nyújtja -az utitársának a leszállásra, a ki már hatvanasnak látszik, -bajuszos, körszakállas férfiú. Párisban az egyiket miniszteri -tanácsosnak, a másikat nyugalmazott huszárezredesnek néznék.</p> -<p>Bertalan a verandán várta a szent atyákat, s ott üdvözölte, -azután fölvezette a nejéhez.</p> -<p>– A plebános urat nem szükség bemutatnom, őt már ismered a -templomból.</p> -<p>– Oh igen! vágott a szóba a plebános francziául, már volt -szerencsém. A grófnő nekem kezet csókolt a templomban, most azt a -kézcsókot visszaadom. <span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span></p> -<p>Deát meglepte mind a franczia megszólítás, mind a modor. Ilyen -plébánost ő még nem látott.</p> -<p>S csodálkozása még fokozódott, mikor a kálvinista prédikátor -szintén franczia nyelven, kissé széles kiejtéssel tartott, de -teljesen korrekt stylusú üdvözlettel mutatta be magát.</p> -<p>Aztán mind a ketten összecsókolóztak Bertalannal, s tegezték -őt.</p> -<p>Furcsa társadalmi viszonyok vannak itten!</p> -<p>Asztal fölött egyre fennakadás nélkül folyt a társalgás. A két -pap folyvást disputált egymással; de nem a dogmáik fölött. A -külirodalom, a társasélet, a napi kérdések, s elkerülhetetlenül a -belpolitika volt a szőnyegen levő disputa tárgy: s ezek fölött mind -a két pap meglepő ismeretbőséggel, elmeéllel vitatta a saját -felfogását; végül rendesen Deát kérve föl eldöntő birónak, a kinek -az itéletében aztán a vesztes fél rendesen megnyugodott; a -belpolitikai differentiák fölött azonban Dea átengedte a döntő szót -Bertalannak, ahoz ő még most nem ért. De majd beletanul, ha a -képviselőház karzatára feljár. Hanem ahoz előbb meg kell tanulnia -magyarul.</p> -<p>Ez eszménél nem titkolhatta el a csodálkozását Dea a fölött, -hogy itt a «magyar pusztán» a lelkészek ilyen jól beszélnek -francziául.</p> -<p>– Én több évig voltam külföldön: igazolá magát a plébános.</p> -<p>– Az ám! Mert kergették! vágott oda a lelkész nevetve.</p> -<p>– De hogy a «pásztor» úr is?</p> -<p>– Hát nálunk a pásztorok is tanulnak francziául.</p> -<p>– Igen! A kiket akadémiákra küldenek; toldá hozzá a -plébános.</p> -<p>– Miféle akadémiákra? kérdé bámulva Dea.</p> -<p>– Hát például Josefstadtba.</p> -<p>– Volna ott akadémia!</p> -<p>– Nagyon jó akadémia. A tömlöcz. Ott ült a collega két -esztendeig. Ott tanult meg bujában francziául, angolul. -<span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span></p> -<p>– Tömlöczben? szólt, nagy szemeket meresztve Dea. Egy pap, a ki -az ő férjét tegezi s vele összeölelkezik!</p> -<p>Mind a három férfi titkos, egyetértő félnevetést fojtott el.</p> -<p>A plébános aztán sietett Deát felvilágosítani.</p> -<p>– Hát bizony mi mind a hárman egy bűnben leledzettünk: s ezért -lakoltunk meg. A szabadságharcz alatt Bertalan volt az én -kapitányom a Lehel-huszároknál, a tiszteletes úr pedig a tábori -lelkész. Ezért aztán Bertalan barátunkat bosorozták, a collegát -becsukták, én pedig kiszöktem külföldre, s élveztem az angol -vendégszeretetet «burgonyával és burgonya nélkül», a hogy -Csernátoni mondja: vagy tíz esztendeig.</p> -<p>– De te én nekem erről soha sem beszéltél, szólt Dea Bertalanhoz -fordulva. Hogy te katona voltál, háboruban jártál?</p> -<p>– Ejh! szólt Bertalan restelkedve. Ki beszélne a felesége előtt -az ifjukori bolondságairól?</p> -<p>A lelkész egész kedélyesen kaczagott fel.</p> -<p>– Ifjukori bolondságnak nevezi ő az ő hős tetteit!</p> -<p>– Nem követtem el én semmit.</p> -<p>– Semmit? Hát a tarczali bravourstikli?</p> -<p>– Puszta demonstratio volt.</p> -<p>– De olyan demonstratío, a mi az ütközet sikerét biztosítá. Száz -huszárral tartottál sakkban egy egész hadszakaszt. Lőttek rád annyi -golyót, hogy ha egy rakáson volna mind, nem tudnád felemelni mind a -két kezeddel.</p> -<p>Dea ösztönszerü remegéssel kapta meg Bertalan karját.</p> -<p>– Az én papom szereti a hyperbolákat; dörmégé Bertalan.</p> -<p>– Micsoda hyperbola? Hát nem ott voltál te is? Te cidevant -huszárhadnagy, mostanság plébános? Nem te beszélted el, hogy -döngött a fületek körül a golyó, mint a darázsraj? Bertalan -oldaláról a két ordonánczot lelőtték. Nem a hadvonal előtt -dicsérte-e meg Lándoryt a fővezér? Nem kapott-e érte vitézségi -rendet?</p> -<p>– Hol van az a vitézségi rend? – sürgetőzék Dea. <span class= -"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span></p> -<p>Lándory úgy érezte magát, mint a kit csiklandoznak.</p> -<p>– De szent atyák! vegyétek észre, hogy ti itt most igen -kellemetlen thémát szellőztettek. Én új házas vagyok. Az asszonyom -előtt fiatal legénynek akarom magamat kiadni, s ti most egyre -publikáljátok, hogy már ezelőtt huszonhárom esztendővel kapitány -voltam.</p> -<p>– Nem bánom én! Légy negyvenöt esztendős; légy ötven esztendős; -– heveskedék Dea; – de én nekem azt a jelvényt mutasd meg.</p> -<p>Hát biz azt nem meszsze kellett keresni. Bertalan mindig a -tárczájában hordta. Igénytelen kis ezüst koszorú vörös szalagra -fűzve.</p> -<p>Dea az ajkához emelte a ritka jelvényt.</p> -<p>– Hát biz a mi barátságunk nagyon régi időkből datálódik! – -mondá Bertalan. (Mintha csak barátságról volna szó!)</p> -<p>– De hiszen te akkor még nagyon fiatal lehettél? – találgatá -Dea.</p> -<p>– Tizennyolcz esztendős siheder volt! Sietett javítani a dolgon -a lelkész. De még annyi sem volt. Tizennyolcz meg huszonhárom az -negyvenegy. De ő nincs negyven esztendős. Még akkor egy csep -bajusza sem volt. Iskolásgyerek volt!</p> -<p>Most aztán a plébános is segítségére sietett a collegájának. -Mikor közös ügyet kell védeni, akkor a protestansok és katholikusok -vállvetve működnek.</p> -<p>– Ebben semmi hihetetlen nincsen. Most olvassuk a lapokban, hogy -Mac-Mahon a saint-cyri iskola növendékei között, az ottani -látogatása alkalmával látott tizenhat éves fiúkat, a kiknek melle a -legion d’honneur-rel volt decorálva. «Hogy jutottatok a -kitüntetéshez?» «Az orleansi ütközetben.» Nálunk is ilyen világ -volt.</p> -<p>A kálomista pap aztán még legjobb példával akarta a dolgot -illustrálni.</p> -<p>– Hiszen a saját családjában láthatta a példát a grófnő. Hát a -mostoha testvére, Lyonel, nem csupa gyermek volt-e, <span class= -"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> mikor -kardját hazájának szentelé s hőstetteivel neve körül aurolet -gyűjtött? Ezt a poharat a dicső Lis Blanc Lyonel egészségére -emelem. Ilyen hős volt a mi Bertalanunk is. Éljen!</p> -<p>Bertalannak majd a torkán akadt a pezsgő. Dea hozzá sem nyult a -maga poharához: azt veté ellen, hogy a fejébe megy. Oda is ment; de -nem a bor, hanem a vér.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Egyszer csak egészen megváltozott Deának a kedélye. Mélabús -lett, hallgatag, elmerengő; az arcza elhalványult, a szemei -holdfényt vettek föl, s az étvágya egészen eltévedt. Ha Lándory -gyöngéd megszólítására elmosolyodott, az is kényszeredett mosoly -volt. A zongorától meg mindig könyezve kelt föl. Ha valamelyik -tisztelendő úr látogatóba jött, eltagadta magát.</p> -<p>Más ember ilyenkor megijedt volna; Bertalan egész nyugodt -maradt.</p> -<p>A vidéken akkor folytak a honvédgyakorlatok, Lándory egy napon -meghivta a helyben táborozó huszárezrednek az összes -tisztikarát.</p> -<p>Már ennél csak pompásabb játékszerrel nem lepheti meg egy jó -férj a feleségét!</p> -<p>S Medea igen jól mulatott a vidám tiszt urakkal, a kik otthon, a -rendes kabátjukban ügyvédek, mérnökök, doktorok, kereskedők és -kivétel nélkül mind jó tánczosok. Czigányt is hozattak; a faluból -feljöttek a szép parasztleányok, idei menyecskék; künn a szabadban -tánczra kerekedtek. Deának nagyon megtetszett a csárdás, még maga -is eltanulta azt, egy nyalka huszárkapitánynak a segédlete mellett. -Igen jó kedve volt, egész a takarodót fúvó trombitaszóig.</p> -<p>Hanem aztán másnap reggel megkezdődött a hadd-el-hadd. Volt -Bertalan úrnak mit hallgatni, a miért a felesége nyakára hoz egy -egész regement korhely czimborát, a kik dorbézolnak, rikoltoznak, -rugdalóznak, toporzékolnak s <span class="pagenum"><a name= -"Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> azt táncznak nevezik; a -parasztleányokat ölelgetik, keringetik, még a háziasszonyt sem -kimélik, azt is előrehátra ránczigálják; hát még az a toprongyos -czigányhad az ő bolondos hegedűreszelésével; férjem uram is odaül -közéjük, ott poharaz, ott toasztoz, még notaficál is a többi -kortyondi fráterekkel! Felé sem néz a feleségének. Az alatt azzal -akármi történhetnék! Most aztán itt van a nagy fejfájás, émelygés, -migraine. Ki tudja, mi nem lesz még belőle? Talán tüdővész! -Bizonyosan az első feleségét is így vitte a sírba! – stb. stb.! – -Végül aztán megsiratják a szegény Godivát! Ő már boldog! Ő már -nyugszik!</p> -<p>Más ember ilyenkor elkezdte volna magát védelmezni; Bertalan -hallgatott igen művészien.</p> -<p>Délután megszüntek az aggasztó kórtünetek. Dea kikocsikázott -Bertalannal a mezőre, maga hajtotta a lovakat. A vályogvető telepen -találkoztak egy mezítlábos czigány bandával, volt egy hegedűs, egy -brugós, meg egy klarinétos. Dea odaszólította őket a kocsihoz s -odarendelte őket a kastélyba. Aztán késő éjjelig muzsikáltatta -velük a tegnapi nótákat s az infámis czinczogás mellett a férjével -alaposan betanittatá magát abba a kiállhatatlan ugrabugrába, a -minek csárdás a neve.</p> -<p>Hanem a következő reggel aztán be is következett a -pœnitentia.</p> -<p>Azon kezdte, hogy ő meg fog halni. Érzi jól, hogy napjai meg -vannak számlálva. A saját üterét vizsgálta s kilenczvenkettőt -számlált egy percz alatt. Itt a paroxismus! Kezdett érzékenyen -búcsúzni a férjétől, sűrű könyek között.</p> -<p>Ekkor aztán Lándory azt tette, a mit más ember is szokott tenni, -hogy befogatott s elhozatta az orvost. Az orvos eljött, kikérdezte, -kihallgatózta, kikopogtatta a beteget, s aztán rendelt neki – egy -adag Seidlitz-port, czitrommal.</p> -<p>Délestig azután egészen helyreállt Deának az egészsége, -magasztalta azt a tudós orvost, a ki a halálos betegséget -<span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span> ilyen gyorsan meg tudja gyógyítani. -Ilyen még Párisban sincs.</p> -<p>Azontúl aztán mindig használt a Seidlitz-por; hanem új -kórtünetek jöttek elő. Ebédnél, mikor egyszer az inas felhozta a -felszelt sonkát, Dea felsikoltott eliszonyodva. Mi az? Hisz ez -valami rettenetes tárgy! Vigyék el innen! Hisz a láttára is kileli -az embert a hideg! Hogy lehet ilyesmit feladni az asztalra!</p> -<p>Azon az ebéden kénytelen volt Bertalan vegetariánussá lenni. Nem -ettek egyebet, mint spárgát, felfujt kását, meg szamóczát.</p> -<p>Este felé kikocsikáztak a faluba. Ott épen országos vásár volt. -A laczikonyhán czigánypecsenyét sütöttek a nagy bográcsban. Annak -az illata megütötte Deának az orrát. «Ejnye de jó lehet ez a -valami». Bertalan aztán egy kétfelé vágott fehér czipóba szorított -czigánypecsenyét adatott fel a kocsiba maguknak. S azt Deával -megfelezték; de bizony Bertalannak a kisebbik rész jutott belőle. S -ez így ment különféle változatokkal.</p> -<p>Valami radicalis curáról kellett gondoskodni.</p> -<p>Nászutazásuk alatt tervezgették, hogy majd ha egy hónapot -eltöltöttek a falun, akkor berándulnak Budapestre és meglátogatják -Erdélyt, a hol Medeanak az apai birtoka fekszik. (Bertalan -odadobhatta a háromszázezer frankot a mama asztalára; de azért -Medea a maga apai örökségéről nem mondott le.) Most már ideje lett -volna, a két terv közül az egyiket életbe léptetni. A Budapestre -menetel volt az ajánlatosabb. Annálfogva Bertalan elkezdett az -Erdélybe utazásra példálózni. Más ember azt tette volna, hogy a -főváros előnyeit magasztalja a felesége előtt, de Lándory -tapasztalt férfiú volt már.</p> -<p>Így aztán Dea maga állt elő azzal az ellenindítványnyal, hogy -beköltözzenek Budapestre. Egyszerre nagy kedvet kapott a fővárosban -lakáshoz.</p> -<p>Hanem az sem tartott soká. Medea minden reggel maga bontotta fel -az ujságcsomagot, mely a postáról érkezett s <span class= -"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> mohón -kereste ki belőle a «Pester Lloyd»-ot. Ez a lap, köztudomásulag, -naponta a legérdekesebb olvasmányok tárházát nyújtja a szellemi -táplálékkal élő közönségnek. De Medeának a legérdeklőbb rovata az -volt, a minek a czime «Idegenek névjegyzéke.» Ez volt az ő -tanulmánya. A többit olvashatta Bertalan.</p> -<p>Egy napon aztán Lándory három, veres tintával aláhúzott nevet -talált a lajstromban, a mint Dea átadta neki a lapot: «Angol -királynő: megérkeztek Lis Blanc Sidonia grófnő, Lis Blanc Lyonel -gróf, De L’Aisne Alfréd marquis…»</p> -<p>– Nem megyünk Budapestre, – mondá röviden Medea.</p> -<p>– Tehát inkább Erdélybe?</p> -<p>– Oda sem.</p> -<p>– Hát hová?</p> -<p>– A sirba!</p> -<p>Ezen aztán Bertalan nagyott kaczagott.</p> -<p>Ezért kapott egy pofont.</p> -<p>– De jól esett! No még egyet!</p> -<p>Csak azért sem.</p> -<p>Medea aztán meg akarta mutatni, hogy komolyan veszi a -sírbaszállás szándékát.</p> -<p>Egy reggel azzal lepte meg Bertalant, hogy szokatlan korán -felöltözve, jött napernyőstől hozzá:</p> -<p>– Vezess engem a családi sirbolthoz. Meg akarom látogatni a te -Godivádat.</p> -<p>S azzal a nagy karimáju szalmakalapja mögül elővett egy -immortelle-koszorút, a mit nagy alattomban Godiva számára -kötözött.</p> -<p>Nő kivánsága parancsolat!</p> -<p>– Voltál már nála? – kérdezé Dea, erős szemszurással, – a mióta -haza jöttél?</p> -<p>– Még nem mehettem oda.</p> -<p>– Valami akadályozott? Talán én?</p> -<p>– Nem te. <span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span></p> -<p>– Szeretném megtudni, hogy ugyan mi?</p> -<p>– Majd megtudod.</p> -<p>Azzal Bertalan valamit súgott Péternek, a ki rá bólintott a -fejével, azzal kiment. Rövid idő mulva visszajött; már megvan.</p> -<p>– Csak nem megyünk odáig kocsin? kérdezé Dea.</p> -<p>– Nem. Igen szép út vezet oda.</p> -<p>S aztán karjára véve Deát, a parkon keresztül elsétált vele -addig a virányos dombig, a hol szerettei álmodnak tovább.</p> -<p>Dea nem vette észre, hogy Péter távolból követi őket s valami -puttonyformát hoz magával.</p> -<p>A mint a sirbolt elé megérkeztek, akkor megmutatta Bertalan -Deának, hogy mi akadálya volt eddig az ő látogatásának – alvó -szerelmesénél. Egy fecskepár oda rakta fészkét az ajtó sarkába; az -ajtó kinyitásával a fészeknek le kellett hullani a falról. S a -fecske – tojásain ült.</p> -<p>Deának köny szökött a szemébe.</p> -<p>– Hát ez nem eresztett be? Nem akartad a fecskének a fészkét -lerontani: a míg a tojásain ül!…</p> -<p>– De most már gondoltam ki valamit, – szólt Bertalan. S a mint -Péter odaérkezett, a kezében egy sajtárral, a vállán pedig egy -kertészlábtóval, azt mondá neki: «tedd le; visszamehetsz!» – Aztán -egyedül maradva Deával, elmondá neki, hogy ő most le fogja venni -szép óvatosan a szegletből a fecskefészket, s aztán polyvás sárral, -a minővel a fecske készíti a maga lakását, ki fogja azt egészíteni -s felragasztja újra a sírbolt előcsarnok eresze alá.</p> -<p>Azzal leveté a kabátját, neki gyürkőzött, felhágott a lábtóra, -késsel lefeszíté a fecskefészket a küszöb szögletéből: négy kis -tarka tojás volt benne, azokat Dea kezébe rakta.</p> -<p>Dea aztán lehelletével melengeté addig a tojásokat, a míg a -fészek megint rendben lesz, hogy ki ne hüljenek, a míg az -anyafecske visszakerül rájuk.</p> -<p>Lándory pedig hozzáfogott a fecskefészek építéséhez, -<span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span> odaragasztva azt sárgyurmával az -ereszhez, s odaerősítve vékony sodronynyal, hogy le ne hullhasson a -míg a sár megszilárdul.</p> -<p>Dea gyönyörködve nézte azt a munkát!</p> -<p>Bertalan aztán egyenkint visszarakta a fészekbe a tojáskákat, -jól ügyelve rá, hogy mindegyik épen úgy feküdjék a puha -tollvaczakban, a hogy eddig feküdt; mert arra az anyafecske ráismer -s ha megbolygatták a fészkét, abba hagyja a költést.</p> -<p>Most aztán ki lehetett már nyitni a sírboltajtót.</p> -<p>Hanem Deának volt még előbb valami mondanivalója.</p> -<p>– Várj még egy pillanatig. Én nem tudom mi bajom van megint?</p> -<p>– Támaszkodjál a karomra.</p> -<p>A karján fel volt tűrve az ing, vállig.</p> -<p>– Milyen szép fehér karod van neked! – mondá Medea, éhséget -kifejező tekintettel.</p> -<p>– Nekem?</p> -<p>– Olyan, mint egy nőé. Én úgy szeretnék valamit.</p> -<p>– Ugyan mit?</p> -<p>– Egy nagyot harapni bele!</p> -<p>– Ugyan tedd meg! Itt van, tessék!</p> -<p>– De egészen beleharapni. Vérig!</p> -<p>– Hát természetesen.</p> -<p>– Nem, nem! Az neked nagyon fájni fog.</p> -<p>– Tréfaság! Hát mikor a vívóteremben a próbavívásnál olyanokat -vágtunk egymásnak a karjára, hogy csak úgy szökött fel a vér a -felrepedt bőrből. Férfinak nem fáj az. Csak te harapj bele -bátran.</p> -<p>Medea zavaros szemekkel tekinte fel rá. Egészen magánkivül -látszott lenni. Ajkai szárazon lihegtek. Egyszer csak megragadta -Bertalan karját mind a két kezével, s villogó két fogsorával -átfogta annak a duzzadó biczepsét, s aztán mindig erősebben -mélyeszté belé a fogait, míg egyszer csak azt vette észre, hogy -valósággal sebet ejtett rajta. A két szemfog áthatolt az -epidermisen s a vér kiszökött. <span class="pagenum"><a name= -"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span></p> -<p>Ekkor felsikoltott Dea.</p> -<p>– Jézus Mária! Mit tettem?</p> -<p>S rémülten sietett a férje karján kibugyanó vért zsebkendőjével -visszafojtani.</p> -<p>– Mit csináltam én most? – hebegé Dea maga elé bámulva. – Hát -vampyr leszek én már? – Meg vagyok őrülve, úgy-e bár? – Ugy-e nem -engedsz az őrültek házába csukatni, ha megbolondulok?</p> -<p>– Nem, te kedves, – szólt nevetve Bertalan. – Nem te vagy -megőrülve, hanem én!</p> -<p>– Mitől?</p> -<p>– A boldogságtól.</p> -<p>Akkor aztán odavonta magához Medea fejecskéjét s megsugta neki, -hogy mi az ő nagy baja?</p> -<p>Erre aztán a nő arcza egyszerre lángra gyulladt: hirtelen -eltakarta azt mind a két kezével, s aztán odatemette a férje -keblére, s elkezdett édesen, édesen zokogni, lekivánkozott a -földre: oda kellett melléje ülni, a szép zöld cziczkórónak szüksége -volt a harmatra, azt megitatta könyjeivel s érthetlen szavakat -dadogott mellette.</p> -<p>Az a «másik» ott benn, hallgathatta – s ha a porszem érez, -gyönyörtől reszkethetett miatta.</p> -<p>– Ugy-e nem fogok meghalni? – szólt végre kisírt arczát -kedveséhez felemelve.</p> -<p>– Nem, te drágám! Ne gondolj arra.</p> -<p>Most aztán ideje volt a látogatást megtenni.</p> -<p>A rácsajtó felnyilt. A sírboltlakó méhraj kardalt zengett az -üdvözlésükre. Dea nem félt a döngésüktől.</p> -<p>– Sokáig ne időzzél itt. Nagyon hideg van.</p> -<p>– Beszélnem kell vele, – suttogá Dea, odasietve Godiva sírköve -elé s letérdelve annak zsámolyára. Aztán mikor kibeszélte magát -vele, akkor odaakasztá az immortelle-koszorut a sír -keresztjére.</p> -<p>Derült arcza volt.</p> -<p>– Megkönnyebbült a lelkem nagy tehertől – suttogá a férjéhez. Én -is leszek olyan jó, mint ő volt! <span class="pagenum"><a name= -"Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p> -<p>A Godiva sírköve mellett volt egy üres fülke.</p> -<p>Odamutatott a félelmes ürre.</p> -<p>– Úgy-e? Még sokáig nem fogok ide jönni?</p> -<p>Bertalan az ölében vitte ki ebből a szomorú üregből.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Most azután Medea is tudta az ő nagy titkát.</p> -<h2>AZ AGANCSKIÁLLÍTÁS.</h2> -<p>A «holt évad» nevet tulajdonképen fővárosi újságirók találták -fel, mert ez csak nekik álmos idő, más akkor éli világát. -Októbertől áprilisig a mi családi botrány történik, az mind az -újdonság rovatba kerül, azontúl kezdődik a «kimélet-idény». -Félbeszakítják azt csupán a nyári lóversenyek, három-négy napra. -Akkor ismét ki vannak nyitva a budapesti city (mágnásfertály) -palotáinak ablaktáblái, s látni pompás fogatokat s elegans -toiletteket az utczán.</p> -<p>Lándoryék még mindig nem jöttek be a fővárosba; semmi okuk sem -volt rá, Medea nagyon megszerette a falusi életet s Bertalannak -elég dolgot adott a készülőben levő munkája s a gazdasága.</p> -<p>Medeának ismét visszatért az egészséges arczszíne, egy-egy -tünékeny foltocskát a homlokán nem látva meg, a mit gondosan takart -a csipkefodor. Valami sajátságos horoscopot talált fel időtöltésül, -annak a kiszámítását, hogy hol járnak időről-időre az «övéi».</p> -<p>Méltán «övéinek» nevezhette őket, hisz ez az egyik anyja volt, a -másik bátyja, a harmadik néhai férje.</p> -<p>Azután megmondta Bertalannak, a mit kitalált.</p> -<p>– Honnan tudod ezt?</p> -<p>Levelet soha senkitől nem kapott Medea.</p> -<p>A nő aztán felfedezte előtte a tudományát.</p> -<p>Lándorynak mindenféle lapja jár, azokból Medea kitanulta, hogy -mely nagy városában a monarchiának, mikor lesz lóverseny? Azon a -napon aztán az odavaló <span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span> hirlapokban bizonyosan megtalálta az -idegenek lajstromában mind a három nevet. Folyvást együtt jártak, -mintha szövetségesek volnának.</p> -<p>Egyszer Bécsben, másszor Prágában, majd Kolozsvárott, Aradon. A -dolog nem volt feltünő. Lis Blanc grófnő nagy szenvedélylyel vett -részt a lóversenyekben. Versenyparipái némelyike nyertes is volt. S -ez a dicsőség neki nagyon sokba került. Gyakran nagy összegeket -vesztett a turfon. Lyonel maga is részt vett az akadályversenyekben -s egy párszor majd kitörte a nyakát. Hanem Alfréd csak a -totalisateur terén vitézkedett. Egyszer ki is akarták ballotálni a -jockey-clubból, mert azzal volt vádolva, hogy a «Favorit» -versenyparipa lovászát megvesztegette, hogy a lovának hideg vizet -adjon a futtatás előtt; nagy nehezen tudták elsimítani a -dolgot.</p> -<p>Egy reggel aztán Bertalan fedezett fel valamit – a hivatalos -lapban.</p> -<p>– Én találtam meg, hogy mi az igazi sport, a mit a mi hiveink -üznek. A hivatalos lap élén ime a legújabb hír: «Lis Blanc Lyonel -gróf, magyarhoni nagybirtokos, a törvényes díj letevése mellett, -elnyerte a magyar indigenátust s a magyar főrendiház tagjai közé -fölvétetett». – És már most megesik az, hogy Raoul Ripaille hoz az -én számomra törvényeket a magyar országgyülésen!</p> -<p>Ezen csakugyan lehetett nevetni.</p> -<p>A holt évadot Budapesten is félbeszakítá a nyári lóversenyek -idénye.</p> -<p>Ez alkalommal lett ugyanitt rendezve a hét országra szóló -nagyszerű agancskiállitás is, a mely igen sok külföldi celebritást -vonzott Magyarország fővárosába.</p> -<p>A mindennemű, bámulatra méltó állati fejdiszek között a -legnevezetesebbek voltak Lis Blanc Lyonel gróf trofeumai, két -bivalyfej, szarvastól. Az egyik az «Arni» bivaly, Kelet-Indiából, -olyan két hatalmas szarvval, melynek a két hegye tíz lábnyira -szétáll egymástól, a másik még annál is hatalmasabb, a -kafferbivaly, a vadállatok <span class="pagenum"><a name="Page_143" -id="Page_143">-143-</a></span> legvakmerőbbje, mely erősebb az -elefántnál, s bátrabb az oroszlánnál. Rémséges nagy szarvára oda -volt akasztva az a legnagyobb kaliberű puska is melylyel az óriási -vadat Lyonel elejté, egyetlen aczélvégű golyóval furva keresztül -annak a homlokát, épen a közepén. A kafferbivalyra való vadászat -nem sport, hanem párbaj; ha a vadász lövése nem halálos, akkor őt -tapossa össze a vad, lovastól együtt.</p> -<p>Azt a sok rossz élczet, a mit e szarvak szemlélete alatt a -laicus publicum a férjekre és házibarátokra elhullatott, nem -érdemes felszedegetni.</p> -<p>Az agancskiállítás idején természetesen ismét megjelent a -budapesti idegenek névjegyzékében a három összetartozó név.</p> -<p>– Akarod, hogy meghivjam hozzánk Lyonelt, látogatóba? – kérdezé -Bertalan a nejétől.</p> -<p>– Nem bánom.</p> -<p>– Alfrédet is?</p> -<p>– A hogy te akarod.</p> -<p>– Nem akarsz magad is a lóversenyekre bejönni?</p> -<p>– Nem. Nem szeretnék ott találkozni először az anyámmal.</p> -<p>– Igazad van. Én sem mehetek oda. Majd csak a casinóban -találkozom Lyonellel.</p> -<p>A találkozás egészen bizonyosra volt vehető. Két futtatási nap -között egy közbeeső locs-pocs nap, esős, szeles idő, az egész -előkelő társaságot mind a casinóba hajtja. Négy és öt óra között -van Marchalnál a zártkörü ebéd, – a szinházak zárva, az orpheumba -csak tiz órakor szokás menni; hat és hét óra között biztosan ott -vannak a nagy képes teremben; ott szivják el az első szivart a -fekete kávé mellett, s gyakorolják magukat a medisanceban.</p> -<p>Mikor Lándory az olvasóteremből átjön, már ott találja -valamennyit. Mindenkit jól ismer. Ott van az a négy úr is, a kivel -egykor a vasuton utazott, a kik Godivának fecsegésükkel annyi kint -okoztak: a fuvolahangú, a <span class="pagenum"><a name="Page_144" -id="Page_144">-144-</a></span> ráspolyszavú, az orrból beszélő, a -gordonka bassus, egymást Mukinak, Nusinak, Blikusnak, Murczusnak -nevezik, az utóbbi azt is meghallja, ha Horácznak szólitják, s van -a melyik az «effendi»-re hallgat.</p> -<p>Közöttük van Alfréd is, meg Lyonel.</p> -<p>Lyonel háttal van fordulva azon ajtó felé, a melyen Lándory -belép, s ő tartja a társaságot valami vidám előadással kedélyes -derültségben, a minek egyszerre vége szakad, a mint Bertalant -meglátják. Alfréd hirtelen odasug valamit Lyonel fülébe, mire az -gyorsan átnyergel más thémára, mintha vadászkalandot adna elő:</p> -<p>… «Én egyszerre kapom a puskámat arczomhoz, bumm! A fenevad -bukfenczet vet, s elterül a lábam előtt! Három méter volt a -hossza.»</p> -<p>E közben a gordonkahangú eléje lép Lándorynak.</p> -<p>– Ah, grüss dich Gott! Csak hogy újra látunk! Engedd meg, hogy -bemutassalak benneteket egymásnak.</p> -<p>– Köszönöm, effendim.</p> -<p>– Gróf Lis Blanc Lyonel, Lándory Bertalan.</p> -<p>Lyonel csak most fordul szembe Lándoryval.</p> -<p>Bertalan valóban alig ismert volna rá a mostani alakjában. Raoul -Ripaille szurtos, patkánymarta pofája alig volt feltalálható az -elegans genialis arczban, mely a férfiszépség minden előnyeit -egyesítve hordozá magán; átragyogva a szellem és szenvedély -igézetétől. Ilyen valóban a halálangyala a női erénynek!</p> -<p>– Ah! Hiszen mi sógorok vagyunk! – szólt Lyonel, kezét nyujtva -Bertalannak. – Nagyon örülök! – De én nekem úgy tetszik, hogy ezt -az arczot már valahol láttam.</p> -<p>– Igen, – szólt Bertalan, – a tombeau d’Isoardnál; a mikor tüzet -méltóztatott tőlem kérni a szivarához.</p> -<p>Lyonel egy perczre meghökkent. – Veszedelmes visszaemlékezés! Ha -ez az ember ezt most itt el találja beszélni? Nem! Nem úgy néz ki. -– Elneveté magát kedélyesen.</p> -<p>– Ah! Tehát ön volt az, a kiről a mamám azt mondta, hogy ennek -az úrnak köszönhetem az életemet és a <span class= -"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> -vagyonomat? Ez nagyon derék. Én tehát önnek tartozom életemmel és -vagyonommal? De mi az ördögnek magázzuk mi egymást? Hiszen sógorok -vagyunk.</p> -<p>– Nem tagadom.</p> -<p>Azzal Lyonel odafordult a körüle csoportosuló urakhoz.</p> -<p>– No lám, milyen szép az, hogy én a sógoromban egyuttal -feltaláltam azt a titkos mentoromat, a ki nekem az életemet és -vagyonomat megmentette. – És aztán félig sugva dörmögé «egygyel -több ok rá, hogy az ember jót tegyen vele.»</p> -<p>(Tudjuk jól, mit értenek az alatt; «egy szép asszony férjével -jót tenni.»)</p> -<p>Lándory aztán Alfrédet is üdvözölte kézszorítással; a ki -mindjárt sietett is neki baráti vonzalmát tanusítani egy -tudósítással.</p> -<p>– Tudod már, hogy Scilla idejön a télen vendégszerepelni?</p> -<p>– Tudom. A feleségem figyelmeztetett rá. Ő olvasta a lapban. -Akkorra mi is beköltözünk.</p> -<p>S azzal nyugodtan vette elő a szivarát a tárczájából.</p> -<p>– Szolgálhatok a tüzemmel? – szólt Lyonel, impertinens nyájas -mosolylyal, odanyujtva az égő szivarát Bertalannak.</p> -<p>«Haha!»</p> -<p>De L’Aisne Alfrédet ma minden szó nagyon nevető kedvében -találta.</p> -<p>Bertalan elfogadta Lyoneltől az égő szivart s meggyujtva nála a -magáét, vissza adta neki, e szóval: «pour acquit». (Becsülettel -kifizetődött.)</p> -<p>Alfrédnek még derültebb kedve lett.</p> -<p>– Nem egész pour acquit, – mondá Lyonel. – Mert akkor szivaromat -is meg kellett volna tartanod.</p> -<p>– Köszönöm, az enyim jobb.</p> -<p>Az egész párbeszédet a kettőn kivül csak Alfréd értette: a -többiek találgatták.</p> -<p>– Csak magad jöttél be a városba? – kérdé Lyonel. <span class= -"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span></p> -<p>– Igen s főleg azért, hogy veled találkozzam. A hegy jön -Mahomedhez.</p> -<p>– Fölöttébb megtisztelő rám nézve. Különösen a «Mahomed». Lehet -már benneteket meglátogatni?</p> -<p>– Mindig lehetett. Másfél óra vasuton, onnan tíz percz a -kastélyom. Pár napig dolgom van itt a curiai levéltárban. Az alatt -meglátogathatnád Deát; most egyedül van és unja magát.</p> -<p>Az urak egymásra néztek, a ki mosolyogni akart, a kávéscsészét -emelte az ajkához; a ki türtőztetni tudta, fújta maga elé erősen a -szivarfüstöt.</p> -<p>– Ah! Te nem vagy féltékeny! – mondá Lyonel, a kit csiklandott a -föl sem vevés.</p> -<p>– Te rád? A bátyjára?</p> -<p>– Barátom! ebben az egy dologban nem tisztelem sem a bullákat, -sem a brévéket.</p> -<p>Lándory vállat vont.</p> -<p>– Asszonyt félteni bolondság.</p> -<p>Ezért nagyon megdicsérte az «effendi».</p> -<p>– Ez aztán a mustrája a férjeknek! Ilyennek kellene -valamennyinek lenni!</p> -<p>– S hogy van az én kedves hugocskám? – kérdezé Lyonel.</p> -<p>– Hát a körülményekhez képest elég jól.</p> -<p>Lyonel megütődve tekinte rá.</p> -<p>– A «körülményekhez» képest?</p> -<p>Lándory olyan ábrázattal, mely mindent magyarázott, ismétlé: – -Hát igen, a körülményekhez képest.</p> -<p>Erre Lyonel szellemes arcza egyszerre buta kifejezést vett, úgy, -hogy az egész társaság kénytelen volt rákezdeni a nevetést.</p> -<p>Csak ők ketten nem nevettek: Bertalan, meg Lyonel. Amannak az -arabs fisionomiájához nem is illett a nevetés. Nyugodtan fujta maga -elé a füstkarikákat. Lyonel azonban nem szivta, hanem rágta a -szivarját: egészen kialudt a szájában. <span class= -"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span></p> -<p>– Szolgálhatok a tüzemmel? – kinálá őt meg Lándory.</p> -<p>– Köszönöm. Rossz a szivar. Nem szelel. S szétmorzsolta ujjai -között.</p> -<p>– Hát mit mondjak Deának, hogy mikor látogatsz meg -bennünket?</p> -<p>– Nem tudom. Vissza kell sietnem Bécsbe. Táviratot kaptam a -mamától.</p> -<p>– De visszatérsz az új ülésszakra?</p> -<p>Ez is nagyon komolyan volt mondva.</p> -<p>– Azt hiszem, hogy nálam nélkül is határozatképes lesz a magyar -főrendi ház.</p> -<p>– Ha farsangra itthon lennél…</p> -<p>– A farsangra? – Már a farsangra? – Sapristi! Ezek nem -vesztegették az időt.</p> -<p>Az «idő»-ről eszébe jutott, hogy az óráját megnézze.</p> -<p>– Ah! már hat óra.</p> -<p>– A bécsi vonat csak nyolczkor indul; nincs miért sietned. Ugy -is régen nem láttuk egymást. Maradj még és meséld el nekem is azt -az érdekes vadászkalandot, a minek az imént csak a végére érkeztem: -hadd mondjam el Deának odahaza.</p> -<p>– Lyonel bele nézett a két szemébe Bertalannak erősen. Közel -volt hozzá, hogy azt a markában összemorzsolt szivart az arczába -vágja. De nem talált azokban a szemekben egyebet, mint őszinte -kiváncsiságot. Nem volt azokban semmi malitia.</p> -<p>Mosolyt kényszerített az arczára.</p> -<p>– No hát, a kedvedért elmesélem még egyszer, hogyan lőttem meg a -kaffer-bivalyt. Ezek az urak már egyszer hallották.</p> -<p>Igaz, hogy a kaffer-bivaly óriás szarvairól volt szó abban a -mesében is.</p> -<p>És aztán elbeszélte végig Lyonel a mindenesetre érdekes -találkozását azzal a nemes szarvhordozó vaddal, mely a -bambusberekben elrejtőzve les az ellenségeire, a kik a <span class= -"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> gyönge -üszőire vadásznak, s ha oroszlán közeledtét érzi meg, kirohan rá -támadólag, a dorongvastag bambuscsalit úgy törik szét előtte, mint -a nádszál. Az állatvilág királyát nem védi meg szörnyű ereje, a -légbe dobja azt, mint a macskát s estében a szarvai hegyével fogja -fel s úgy összegázolja, hogy ép csont nem marad belőle. A kaffer -csak magas fára mászva, lesből meri meglövöldözni mérgezett -nyilakkal. Európai vadász, a ki felzavarja, többnyire hátat ád, a -mikor előrohanni látja s a lova lábára bizza az életét. Az a -példány, a melyet Lyonel elejtett, tizennégy mázsát nyomott s még -azután, hogy a homloka közepébe kapta a halálos golyót, egy -emberderéknyi vastag phœnixpálmát kidöntött a fejével, a mely fa -mögé a vadász menekült a lövés után.</p> -<p>Igen érdekes vadászrege volt az. Látszott a többi uraknak az -arczán is, hogy először hallják. Lyonel nem szokta a -vadászkalandjait mások mulattatására használni.</p> -<p>Mikor vége volt, azt kérdé Lándorytól:</p> -<p>– Nos? Ki vagy fizetve?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Én is.</p> -<p>Azzal Alfrédhez fordult.</p> -<p>– Téged kérlek föl, hogy a holnapi versenyről vondd vissza -nevezésemet: nem futtatok. Fizesd ki a bánatpénzt. Semmi fogadást -nem tartok. Adieu, uraim!</p> -<p>Alfréd utána ment az eltávozónak.</p> -<p>Mikor a magyar urak egyedül maradtak, azt mondá az effendi -Lándorynak:</p> -<p>– No, barátom, eddig azt hittem, hogy a legnagyobb remeklésed az -volt, a mikor a Csonka Bandi haramiát rá birtad, hogy beszélje el -magától, hogyan ölte meg éjjel sötét erdőben az ökörhajtsárt! De ez -túl tesz rajta: a hogy te most Lis Blanc Lyonellel elmeséltetted a -kafferbivaly vadásztörténetét.</p> -<hr class="tb" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span></p> -<p>A Budapestről induló vonat Érsekujváron találkozott össze a -Bécsből lefelé jövővel.</p> -<p>Sidonia grófné azon jött, Hermione kisasszony kíséretében, a -másnapi lóversenyre, melynél érdekelve volt két versenylóval.</p> -<p>Lyonel rájuk talált s bement hozzájuk a salonwaggonba.</p> -<p>– Hát te honnan? kérdé a grófnő.</p> -<p>– Pestről. Nem futtatok. Bánatot fizettem. Ott hagytam a -versenyt.</p> -<p>– Találkoztál azzal az emberrel? (A nevét ki nem mondta -volna.)</p> -<p>– Igen. «Dicke Freunde» lettünk.</p> -<p>– Nem hítt magához?</p> -<p>– De igen, meghítt keresztapának a születendő fiához, ha a -farsangra itt leszek.</p> -<p>– Botrány! kiálta fel Sidonia. Az én leányom egy eretnek fiunak -az anyja!</p> -<p>Lyonel nagyot nevetett erre a furcsa kétségbeesésre.</p> -<p>– No, csak ne szállj perbe az égiekkel, hiszen még lehet leány -is!</p> -<p>– Imádkozni fogok érte, hogy «az» legyen.</p> -<p>– Az ég meg fogja hallgatni kegyes imádat. Én azonban megyek -Grönlandba tengeri oroszlánt vadászni. Adieu! Csöngetnek!</p> -<h2>HERMIONE.</h2> -<p>Sidonia grófnő azért csak lejött a budapesti lóversenyekre, hogy -Lyonel visszavonta a nevezéseit. Nagyon sok fogadásban volt már -engageirozva a grófnő.</p> -<p>Hanem Alfrédnak minden speculatióit elrontotta ezzel a -hóbortjával Lyonel. Úgy, hogy a másnapi «run»-on nem is mutatta -magát. Elkisérte ugyan Sidonia grófnőt a lóversenytérig, a grófnő -saját equipageán, melyet vasuton <span class="pagenum"><a name= -"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> küldtek előre, de -megmondta eleve, hogy a kocsiból nem szállhat le, a lába fáj. -Ischias, vagy köszvény. Az idő is egészen a kukoriczára való volt, -egész napi országos eső.</p> -<p>Ez nem akadályozta a grófnőt, hogy ő maga le ne szálljon a -gyepre. Kautsuk köpenye, matróz kalapja daczolt az esővel, lábain -angol bagaria csizmák, gomblyukában a kiváltságos plaque. Esernyő -sem kellett neki.</p> -<p>A landauerban hátramaradtak Hermione és Alfréd. Onnan nézhették -a futtatást.</p> -<p>– Ugyan mondja csak, marquis, nagyon szereti ön Lyonel grófot? -kérdé Hermione.</p> -<p>– Au contraire.</p> -<p>– Hát talán Sidonia grófnő iránt érez mélyebb vonzalmat?</p> -<p>– Pas si bête.</p> -<p>– Akkor hát a magyarok hazája érdekli önt valami különösen?</p> -<p>– … du tout!</p> -<p>– Hát akkor ugyan mondja meg, hogy miféle szentnek tett fogadása -kényszeríti önt arra a penitentiára, hogy két olyan emberrel, a kit -nem szeret, egy társaságban beutazzon egy országot, a melyben unja -magát?</p> -<p>– Lehet az ön discretiójára számítani?</p> -<p>– Oh kérem! Árultam én el valaha valami titkát a marquisnak? -Pedig bővében vagyok.</p> -<p>– Hát megmondom önnek. Én addig járok kelek az én kedves -rokonaimmal alá s fel ebben az érdekes hazában, a míg egyszer -előáll a kedvező alkalom, hogy az én kedves Lyonel öcsémet harmincz -lépésnyi távolban szemközt állíthassam azzal a másik kedves -barátommal, a ki épen olyan jó bivalyvadász, mint ő. Már azután, -hogy a kettő közül melyik plántálja oda a golyót a másiknak az -agancsai közé? az nekem mindegy. Én mind a kettőnek egyformán -tartozom azzal a kis ólommal. De magam nem fizetek.</p> -<p>– Csak «per procura?»</p> -<p>– Haha! Jól találta. Per procura. <span class="pagenum"><a name= -"Page_151" id="Page_151">-151-</a></span></p> -<p>– Szokott ön igazat mondani, marquis?</p> -<p>– Furcsa! Hát mit tudhatja azt az ember, hogy mikor mond igazat? -Elég, ha maga meg van felőle győződve abban a pillanatban, hogy -igazat mondott. De már most én hadd tegyem fel ugyan azt a három -kérdést önnek, a mire kegyed tőlem választ csikart ki.</p> -<p>– Tőlem nehezebb lesz a választ megkapni. Én nem vagyok -független állásban.</p> -<p>– Eh mit? Ön kormányozza a grófnőt, ön Sidoniának a Bismarkja. -Ön nélkül nem tud élni. Jobban ragaszkodik önhöz, mint a -leányához.</p> -<p>– Lehet. S ez az, a mi engemet keserűvé tesz. Ön nem tudja, -micsoda kínzó érzés valaki iránt háladatosnak lenni. Mikor ez a -Lándory azt a paradox igazságot kimondta, hogy «a háladatosság egy -neme a gyűlöletnek», senkit ugy bibéjén nem talált vele, mint -engemet. Én gyűlölöm azokat mind, a kik velem «állítólag» jót -tesznek. Mért nincs megfordítva? Az ő jóvoltuk folytonos megalázás -rám nézve. Megosztják velem az örömeiket, kényszerítenek -boldogságukban részt vennem, járatnak czifra ruhában, azt eszem és -iszom a mit ők, fogataikon járok, páholyaikban ülök, részt veszek a -társalgásaikban, a grófjaiktól, herczegeiktől kapok udvarias -szavakat, még tánczolnak is velem. És ez engem mind elkeserít! -Szeretnék inkább cseléd lenni! Inkább, mint ilyen csinált virág, a -minek gyökere nincs. Az egyetlen gyönyörűségem az, mikor őket éri -valami keserűség, harag, csalatkozás, megbántás, vagy mikor emésztő -szenvedélyek támadnak bennük, a mik kielégítve és kielégítetlenül -egyformán kínoznak és ölnek. Akkor jól esik közöttük élnem. Az -egyiknek a szenvedését a másikéval összepárosítanom s egy harmadik -bajnak adni létet általa. Más életczélt én már nem ismerek. Már -most elhiszi ön úgy-e, hogy én szoktam igazat «is» mondani. Hanem -csak négy szem között. S megválogatom hozzá az emberemet. -<span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span></p> -<p>– Nagyra veszem, hogy ön a megválasztott emberei közé -számít.</p> -<p>– Veheti is. Mert ha az önnek a czélja, a mit előttem elmondott, -úgy hívebb szövetségese nálamnál nem lehet. Én vagyok az, a ki -Lyonel szenvedélyét folyvást szítom, elhitetve vele, hogy Medea őt -az elkárhozásig szereti, csak azért ment férjhez, hogy az övé -lehessen. Férje egy brutális vad ember, gyűlölet tárgya saját -hazájában, a ki csak azért van teremtve, hogy megcsalassék. Sidonia -grófnőt meg másfelől én tartom sophismákkal, haragját ingerlem, -büszkeségét feldagasztom, vakbuzgóságát megdicsőítem, míg utoljára -Lyonel iránti majomszeretete, sértett büszkesége, vallásos -rajongása oda vezetik, hogy szent czélnak találja, leányát Lyonel -szenvedélyének áldozatul megejteni. Babyloni fogalmak! És nekem -minden sikerül. Csak Medea van még hátra. Ő nem mindennapi nő. Vele -nem lehet úgy játszani, mint «ezekkel a hölgyekkel». Ezt ön maga is -tapasztalhatta. Azonban én nálam minden tolvajkulcs megvan, a mivel -egy nő szivéhez hozzá lehet férni. És én nekem tetszik az én -szerepem.</p> -<p>Sidonia grófnő visszajött a hintóhoz. Már a járásán észre -lehetett venni, hogy megint veszített a fogadásokon.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Bertalan két napig kutatott a curiai levéltárban, a hol -megtalálva a szükséges adatokat, a melyek munkája kiegészítéséhez -tartoztak, sietett vissza falura.</p> -<p>Egy kis meglepetés várt rá.</p> -<p>Mikor a kastélyába megérkezett, a park sétányán «két» hölgy jött -eléje. Az egyik a felesége, a másik Hermione kisasszony.</p> -<p>Az első dolga volt mindenesetre Deát összeölelgetni, csak azután -nyujtá kezét a vendéghölgynek.</p> -<p>– Ön nem űz ki a házából? – kérdé Hermione.</p> -<p>– Minő kérdés? <span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span></p> -<p>– Azon nehéz jelenet után, mely utolsó találkozásunk volt.</p> -<p>– Vallja meg ön kisasszony, hogy ha ön lett volna az én -helyemben, ön is ugyanazt tette volna.</p> -<p>– Bizonyosan. S ha úgy nem tett volna ön, most nem volnék itt, -hogy elismerjem, miszerint én hibáztam.</p> -<p>– A hiba nem az öné volt.</p> -<p>– De az enyém volt. Bocsánat! Én nem vagyok elűzött cseléd, a ki -a volt asszonyát rágalmazza az új előtt. Ki kell mentenem Sidonia -grófnőt. A kelengye odavitele az én ötletem volt.</p> -<p>– Ne beszéljünk erről! Ön szivesen lesz látva nálunk. Én azért a -boldogságért, a mit nőm a házamhoz hozott, elfeledek mindent, a -mibe ez került. Lis Blanc grófnő kivánsága volt, hogy ön -idejőjjön?</p> -<p>– Igen. A mint megtudta a boldog változást Dea grófnő -egészségében.</p> -<p>– Lyoneltől?</p> -<p>– Ah, uram.</p> -<p>– Igen. Hiszen én tudattam vele. Más hírforrás még nincs.</p> -<p>– Ön érteni fogja, hogy a grófnő maga nem jöhetett ide.</p> -<p>– Méltányolom az indokait. Nagy áldozat volt tőle.</p> -<p>– De azért naponkint imádkozik a leánya szerencsés sorsfordulása -végett.</p> -<p>– Tudom, hogy ne fia legyen, hanem leánya!</p> -<p>Dea későn takarta be tenyerével Bertalan istentelen száját. Már -kijött.</p> -<p>Ekkor aztán Hermione elnevette magát.</p> -<p>– Ön előtt nem lehet tragikus képeket csinálni.</p> -<p>– Jobb lesz, ha a vidámabb oldalát fogjuk fel a dolognak. Az -nagyon szép öntől, hogy Deát meglátogatta. Önnek a jelenléte ő rá -nézve valóságos jótétemény. Én azon leszek, hogy úgy -megkedveltessem önnel a nálunk lakást, hogy soha se kivánkozzék el -tőlünk. Már tudniillik, a míg férjhez nem megy. Erről nem állok -jót. Nálunk, <span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span> heves vérű magyaroknál, az ilyen szép, -szellemdús hölgyet mint ön, nagyhamar elkapják.</p> -<p>Dea megrángatta Bertalannak a füle gombját.</p> -<p>– Te! Itt az én jelenlétemben udvarolsz Hermionénak?</p> -<p>– Hát jobb lesz, ha távollétedben udvarlok?</p> -<p>Mind a hárman nevettek együtt.</p> -<p>Lándory tudta azt jól, hogy minden embernek kell valami -játékszer. A jóllét, a boldogság, a gyönyör nem elég, játék is -kell. Kis gyereknek, vén gyereknek, asszonygyereknek egyformán. Azt -ne sajnálja az ember a «gyerekétől». Elég, ha figyelmezteti, hogy -«a játékszert ne vedd a szádba, mert a festéke mérges!»</p> -<p>Hölgy-gyerekeknek legkedvesebb játékszerük egy másik hölgy, a -kivel kedvükre kifecseghetik magukat. Ilyen volt Hermione Deára -nézve. (A fentebbi figyelmeztetés ennél sem volt fölösleges, -egyébiránt Dea már olyan nagy gyerek, kinek van esze.)</p> -<p>A mióta Hermione odakerült, egészen megelevenült a ház. -Szellemdús, pikáns, leleményes hölgy volt, ellátva a tapasztalat -egész tárházával, nem a közönséges genre-e a hizelkedő, kedvkereső -házibarátnéknak, inkább a senkit nem kimélő családi satyr, szoknyás -Triboulet, a ki gúnyora nyílhegyeit magával a ház urával is -érezteti.</p> -<p>Ez tetszett benne épen Bertalannak. Volt a háznál egy ellenfele, -a kivel a sarcasmusos fleuretjeit keresztezheté. Épen olyan -mulatság volt ez rá nézve, mint mikor délutánonként a kardvívásban -gyakorolta magát Kalthahn Péterrel. Az inasnak is szabad volt, -vívás közben, az urát jól megvágni, ha fedetlen részt hagyott -előtte.</p> -<p>Szép, derült estéken az volt a malatságuk, hogy kivitték a nagy -telescopot a terracera, s az ég csodáit vizsgálták vele. Ez örök -szép látvány igen gyönyörködteté Medeát. S annak az évnek a nyarán, -az égi theatrumnak különösen érdekes repertoirja volt. Tíz órakor -este egyszerre lehetett látni az égen a Vénust, (távcsővel félhold -alakban) a Jupitert, négy holdjával, s a Saturnust csodás -fénykarikájával. <span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span> Lőrincz napnak az éjszakáján gazdagítá -ez égi mutatványokat a rendesen ez időben vendégszereplő hulló -csillagok tüneménye. Egy negyedóra alatt százat számláltak meg.</p> -<p>Mikor aztán a hölgyek aludni mentek, Bertalan a távcsövet -lecsavargatá s Péter elrakta azt a tartályába.</p> -<p>E munka közben a következő párbeszéd támadt az úr és a szolga -között.</p> -<p>– Mondja csak uram, azok a hulló csillagok leesnek a földre?</p> -<p>– Többször látták őket a földre hullani. Minden muzeumban -láthatsz meteorvasakat. Ezek ilyen hulló csillagokból valók.</p> -<p>– Ugyan lehetséges volna-e az, hogy egy ilyen hulló csillag épen -a Hermione kisasszony chignonjának a közepére pottyanjon?</p> -<p>– A lehetőség aránya: egy a quadrillióhoz.</p> -<p>– Nagy kár!</p> -<p>– De hát mért kivánnál te épen egy ilyen fényes csillagot -hajdíszül a kisasszony fejére?</p> -<p>– Hát az igen szép halál volna neki.</p> -<p>– Tartsd eszedben, Péter, hogy nálam a vendéget még gondolattal -sem szabad megsérteni.</p> -<p>– Ez nem vendég, hanem házi tolvaj.</p> -<p>– Mit oroz el?</p> -<p>– Majd megtudja ön egyszer. Egyelőre csak apróságokat. Tudja ön, -hogy mindennap levelet ír innen Lis Blanc grófnőnek. Azt ő maga -viszi fel reggelenkint a postára, mikor a templomba megy. Itthon -búzgó templomjárónak adja ki magát.</p> -<p>– Az engem nem bánt, rólam nem írhat semmit, a mit én titokban -akarnék tartani.</p> -<p>– Óh dehogy ír! Levelei inkább tele vannak magasztalással ön -felől. Hogy ön mesés ideálja a férjeknek, egyszerre királya és -rabszolgája a maga asszonyának, hogy <span class="pagenum"><a name= -"Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> ön a minden emberi -erényekből összealkotott tökéletesség, méltó, hogy földönjáró -szentnek legyen elismerve.</p> -<p>– De hát hogy tudhatod te, hogy mi van az ő leveleiben írva?</p> -<p>– Olvasgatom őket.</p> -<p>– Péter! Figyelmeztetlek rá, hogy ha én előttem azt a vallomást -teszed, hogy itt valaki körülöttem a büntető törvénykönybe ütköző -cselekedetet követ el, én az ellen köteleségemnek tartom a -vizsgálatot megindítani.</p> -<p>Péter nagyot nevetett erre.</p> -<p>– Hahaha! Ez nagyon jó. Az én nagyságos uram engem akar -megijeszteni! A Monterosso tanítványát! Küldhet ön az ellen -vizsgálatot! Hermione kisasszony, a mint a levelét lepecsételte, -senkinek a kezébe nem adja, maga viszi el a postára. A postás -azonnal registrálja, becsomagolja, küldi a vasútra. Itt sem ideje, -sem alkalma nincs senkinek, hogy azt a levelet felbontsa és -elolvassa.</p> -<p>– És te még is megtudod a tartalmát?</p> -<p>– Meg ám, mert a másolatát kapom meg.</p> -<p>– Honnan?</p> -<p>– Bécsből, vagy Budapestről, a hol a grófnőt találja a levél. Az -pedig, a mint elolvasta Hermione levelét, rögtön elégeti.</p> -<p>– S hogy kerül annak a tartalma mégis egy harmadiknak -tudomására?</p> -<p>– Hm! Ez ám épen a monterossoi furfang. Elmondhatom önnek. – Ha -az ember egy levelet kénætherrel leönt, az abban a perczben -egyszerre olyan átlátszó lesz, mint az üveg. Az irást szabadon el -lehet olvasni róla. Ha a tulsó oldala is be van irva, akkor az -ember a levelet a tükör elé tartja s úgy olvassa el a megfordított -irást. Három percz mulva a kénæther tökéletesen elpárolog és semmi -nyomot nem hagy hátra, még csak illatot sem. És a ki a tartalmát -kivette, nem követett el semmi levélsértést: nem hamisított -pecsétnyomót, nem vágta fel borotvával az aláhúzott vonalat, tiszta -maradt a keze. <span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span></p> -<p>– Ez gonosz egy tudomány, Péter.</p> -<p>– De hasznos.</p> -<p>– Tehát neked bűntársad van a grófnő közelében? Péter!</p> -<p>– Hát nem magam bejelentettem-e, hogy fel vagyok bérelve a -grófnő által, hogy az ön körében történt dolgokról értesítést -küldjek neki. Havonkint kapom a bért. Hát csak fel kell tartanom a -diplomatiai összeköttetést a két udvar között. Már most könnyen -érthető lesz az én torzsalkodásom Hermione kisasszony ellen. Ő az -én brancheomba vág: fölöslegessé teszi működésemet; leszállítja az -értékemet; kitúr a helyemből. Ezt nem birom neki megbocsátani.</p> -<p>– Tréfás kópé vagy bizony te, Péter.</p> -<p>– Dehogy vagyok, uram. Dehogy vagyok! Inkább nagyon is elegiacus -kedvemben vagyok. Ez a ma éjjeli csillaghullás! Ez nagyon -gondolkodóba ejtett. Azt mondják, hogy mikor egy csillag lehull, -akkor egy ember meghal. Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, -hogy hátha az enyém is lehullott a többi között.</p> -<p>Valami őscomicum volt abban a sentimentalis kifejezésben, a mit -e szavaknál a Péter arcza fölvett. Lándory nagyot nevetett -rajta.</p> -<p>– A gutába! Péter! Csak nem akarsz meghalni?</p> -<p>Péter megcsóválta a nehéz fejét.</p> -<p>– Ne beszéljünk erről idekünn. A bokroknak füleik vannak. Majd -ha odafenn leszünk a szobában. Nagyon komoly dolog ez, uram!</p> -<p>Bertalan csakugyan kiváncsi volt rá, hogy miféle trücske van a -Péternek? «ok nélkül» nem szokott az tréfálni.</p> -<p>Mikor aztán Bertalan hálószobájában egyedül voltak, Péter -rákezdé.</p> -<p>– Bizony halálomat jelenti nekem ez a mai csillaghullás!</p> -<p>– Csak nem akarod a nyakadat elvágni borotvával? <span class= -"pagenum"><a name="Page_158" id="Page_158">-158-</a></span></p> -<p>– Még annál is élesebb fegyverrel. – Megházasodom.</p> -<p>– Teringettét! Ez már meglepő ujság.</p> -<p>– Hát mért? Nem vagyok több negyvenhat esztendősnél. Nem -költöttem el a capitalisomat.</p> -<p>– S ki az a szerencsés, a kit a többi nőnemű halandók közül -kitüntettél? Talán az özvegy kulcsárné?</p> -<p>– Ohó! «Höher Péter!» Én is azt mondom, a mit az öreg spanyol -hidalgo mondott, mikor házasodni készült, hogy «ha már a szívemet -keresztül akarom döfni, hát inkább egy fényes tőrrel teszem, mint -egy rozsdás panganéttal!»</p> -<p>– S ki légyen annak a fényes tőrnek a személyesítője?</p> -<p>– Az bizony senki sem más, mint a Lidy Carcasse!</p> -<p>– Ah, nézze meg az ember! Még nem is rossz izlése van az öreg -fiunak.</p> -<p>– Remélem, hogy æquivalenst nyujthatok érte. A mi pedig a -characterünket illeti, vagyok olyan halálra itélt gonosztevő, mint -a Lidy Carcasse. Én egy méregkeverő, ő egy petroleuse. Szép pár -lesz belőlünk.</p> -<p>– Még Párisban szövetkeztetek össze?</p> -<p>– Mi sem természetesebb. Ő is felismerte bennem a «Cohinoor» -gyémántot.</p> -<p>– De akkor hát te engemet el fogsz hagyni.</p> -<p>– Ha csak ön nem kerget el magától.</p> -<p>– Nem értem a dolgodat. A Lidy Bécsben van Lis Blanc grófnőnél, -te pedig én mellettem. Dualisticus házasságot nem tudok -képzelni.</p> -<p>– Nehéz is azt; hanem hát épen azért aludjunk rá egyet; talán -holnap reggel ki fogja ön találni a titok nyitját.</p> -<p>Péter kivitte az urának a csizmáit s jó éjszakát kivánt.</p> -<p>Bertalan pedig, még egyedül maradva is, eltöprengett ezen a -bizalmas vallomáson s találgatta a catastropha eredetét. Mi viheti -Pétert erre a salto mortaléra?</p> -<p>Csak nem a «rossz példa» talán?</p> -<p>Ugyan mivel volt kisebb merészség, Lándorynak összekötni -<span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span> a sorsát Deáéval, mint Péter és Lidy -egy párrá létele?</p> -<p>Utána akarnak-e ugrani a hivei?</p> -<p>Másnap délben Dea különösen szeretetreméltó volt az asztalnál; a -mi biztos jele annak, hogy az asszony valami inditványt szándékozik -tenni, a melynek a sorsát biztosítani akarja. Hermione kisasszony -is igyekezett a hangulatgerjesztéshez eleven tréfáival -hozzájárulni.</p> -<p>Végre kipattant a dolog.</p> -<p>Lándory már épen szaladni akart az asztaltól, mikor -lefogták.</p> -<p>– Maradj még! Ne szaladj a cséplőgéphez! Nekem valami kivánságom -van, a mihez a beleegyezésed szükséges. Nekem mulhatlanul szükségem -lesz ide s tova egy olyan leánycselédre, a kivel a magam nyelvén -meg tudom magamat értetni. Az itteni szobaleányok nagyon derék, -hűséges portékák, de egész pantomimikai előadásba kerül, mikor -valami rájuk bizott dolgot kellően megismertetek velük. A magyar -nyelvben annyi sok synonim szó van; s ha az idegen nem helyesen -accentuál, egészen mást értenek belőle, mint a mi mondva volt. -Tegnap is azt mondom a Zsuzsinak: «Hozz nekem mézet.» Elmegy, oda -van egy óráig; akkor visszajön s hoz nekem egy tál «meszet». Azt -mondta, hogy nem lehetett másutt kapni, mint a faluban a -korcsmárosnál.</p> -<p>– Hát jól van, kedvesem, hozass magadnak egy franczia -cselédet.</p> -<p>– Tudtam, hogy nem fogod ellenezni; már rendeltem is egyet. -Talán emlékezni fogsz rá: Párizsban is szolgált nálam. A jó Lidy -Carcasse.</p> -<p>– Ah! A kit te különben az ifjabb nevén szoktál hívni: «Lidy -Saint Jean»-nak. Hogyne ismerném? Derék leány.</p> -<p>– Hát nincs ellenedre, hogy idejöjjön?</p> -<p>– Belenyugszom.</p> -<p>Hermione is segített a megnyugtatásban. <span class= -"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span></p> -<p>– Ön nem is tudja, hogy ez a leány egész a rajongásig -bálványozza önt, tiszta háladatosságból.</p> -<p>– Az is háladatos? szólt Lándory kesernyés nevetéssel. No akkor -vigyázni fogok a magaviseletére.</p> -<p>Azzal megcsókolta a neje arczát s magukra hagyta a -hölgyeket.</p> -<p>A szobájába lépve, ott találta Pétert, nagy rakosgatásban.</p> -<p>– Péter! Gratulálok! A Lidy Carcasse a napokban megérkezik -hozzánk és itt marad.</p> -<p>– Azt én tudtam.</p> -<p>– Most már én is olvastam Hermione kisasszony levelét; kénæther -sem kellett hozzá.</p> -<p>– Nem nagy mesterség volt.</p> -<p>– Péter! Te derék ember vagy!</p> -<p>– Hát a Lidy Carcasse nem az? Csak hagyja ön már most ránk a -többit! – A mamsell nem is sejti, hogy két ollószár közé dugta a -fejét. – Mi úgy fogunk tenni a Lidyvel, mint a kik egymást ki nem -állhatják; de azért össze nem veszünk, mert azzal elárulnók, hogy -hitvestársak vagyunk.</p> -<p>… Hát ha még valósággal úgy olvasott volna Hermione levelében -Bertalan, a hogy azt Péter, Lidy által megkapta. Péter nem merte -vele megkinálni az urát. Elég neki az, a mit sejt belőle.</p> -<p>Hermione megírta Sidonia grófnőnek, hogy Lándoryban egy olyan -válfaját tanulta megismerni a férjeknek, a minő eddigelé az ő -aquariumában nem volt ismeretes. Más férjeknél az a szokás, hogy -mikor a nő legmagasztosabb küldetésének nehéz hónapjait éli, akkor -hidegülnek el iránta. A realis felfogás szerint, ez a -legtermészetesebb következmény. A deliség elvész, helyébe -idomtalanság lép, az ideál nevetségessé torzul, a szép arcz -elveszti üde színét, eleven kifejezését. A megzavart idegrendszer -uralkodik a kedélyen, s minden változatait előidézi a rigolyáknak. -A nő szenvedése merő lelkiismeretfurdalás a férjre <span class= -"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> nézve. -S az emberi hím utoljára is csak olyan állat, mint más. Egyik -olyan, mint a másik. – Hanem ez az egy ember kivétel a többi közül. -Ez épen most veszi körül teljes, lángoló szerelmével a nejét, a -mikor az épen nem szeretetreméltó. Türelme egy tenger! Egyébre sem -gondol, mint hogy feleségének a legrejtettebb vágyait kitalálja. -Eljár vele a katholikus templomba, s végig üli a misét, – -kálvinista presbyter létére – a míg Dea imádkozik. Azonban e -példátlan hűséget maga az egész itteni berendezés is elősegíti. Egy -falusi kastély, mely a cselédségen kivül más lakótársat nem ismer. -Innen Lándoryék sehová látogatóba nem járnak, s ennélfogva ő -hozzájuk sem jár senki. A téli hónapokra ugyan szándékoznak -Budapestre beköltözni, de a helyzet ott sem változik. Lándorynak -ott is saját háza van, a külvárosban, melyet még az apja -építtetett, ott is egyedül fognak lakni. S a lakosztályok úgy -vannak berendezve, hogy a nő és a férj hálószobáit csak egy ajtó -választja el, minden szó, minden sóhajtás áthallik egymáshoz. S -aztán hiányzik minden eszköze a csábnak, mely a férjet tőrbe -csalogatná. Kisértés nélkül nem is nehéz ascetának lenni. Pedig -csak az első lépés drága. Az első lépést meg nem tenni könnyű; a -másodikat meg nem tenni – már nehéz, a harmadikat meg nem tenni – -már lehetetlen. Az első thesis egy boldog házasság szétbontásában a -férjnek kedvtelése. Az asszonyé már aztán csak corollarium hozzá. S -amahhoz az első étappe a «házi enyelgés» – egy kis «fantaisie en -famille». Okos asszony az ilyesmiért nem is neheztel. Tudja, hogy -ez csak futó kedvtelés, s nem tartja érdemesnek féltékenynek lenni -miatta. Úgy veszi az «embert», a hogy van. Egy Lidy Carcasset nem -néz Medea grófnő rivalisának. Legfeljebb is feljegyzi magának a -férje teherlapjára s útmutatást talál benne a revanche -eszméjéhez.</p> -<p>Ilyenféle közlemények voltak Hermione leveleiben Lis Blanc -grófnéhoz. <span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span></p> -<p>Lidy Carcasse megérkezett még az őszi napokban; s Medea igen meg -volt elégedve.</p> -<p>Hermione kisasszonynak a leveleit ettől fogva nem olvashatta el -senki Lis Blanc grófnőn kivül.</p> -<p>Egyebet azontúl sem tartalmazhattak azok, mint eddig.</p> -<p>Mentül többször újult meg a hold, Lándory féltő szerelme a -feleségéhez annál erősebb lett. Már dolgozni sem tudott, ha csak az -ő szobájába nem hozta át a munkáját, s a válságos nagy idő -közeledtével soha ágyba nem feküdt: felöltözve aludt a -bőrkereveten; orvost mindennap járatott a házhoz; a «bölcs -asszonyságot» állandóul ott tartotta. Ő maga volt a legidegesebb a -háznál. Egy enyelgő szót nem lehetett tőle hallani, s a hogy a -Lidyvel bánt, az a gorombaság határáig ment.</p> -<p>Hermione levelei nemsokára Budapestről lettek keletezve:</p> -<p>«Átköltöztünk az unalmas faluból a még unalmasabb városba. Az -ódón kastélynál még ócskább a városi palota. Egy emeletes épület a -külvárosban: elől hátul kerttel. Valamikor Lándory úr öregapja -építtette, a ki nagy különcz volt. Egyedül szokott benne lakni az -uraság. Mikor az nincs a városban, akkor üres a ház; csak egy vén -felügyelő lakik benne. A butorok a directorium korából. A képek a -kiállhatatlan németalföldi festőktől. A plafondok mind -boltozatosak. A férj és feleség szobái itt is egymás mellett. A -folyosón régi aczélmetszetek; a szobákban óriási fayence kemenczék. -Minden úgy van benne, a hogy a század elején volt. A crisis -közeledtével az «asszony» melancholicus lesz, nem jár sehová s nem -fogad társaságot. Szomorú sejtelmei vannak. Quelle figure! Úgy kell -neki! Nem nézhetek rá, a nélkül, hogy titkos elégtételt ne érezzek -magamban. A paradicsomi átok! A férj most már dolgozni sem képes; -egész nap a neje szobájában ül, mesél, felolvas, anecdotázik; még a -hegedüjét is előveszi s kiséri a nejét zongorán. Igazán ostobává -teszi az embert a kedélyhangulat. Várjuk a catastrophát». -<span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span></p> -<p>A következő levél aztán így szólt (február vége felé):</p> -<p>«Que Dieu soit béni! Leányunk lett! Nem hiába imádkoztunk. Hanem -ez rettenetes nap volt! Milyen lótás-futás, szaladgálás. Én folyton -ott voltam Medea mellett. Tanulmányoztam őt. Minden lelkiereje -mellett sem birt a szenvedéseivel. Fél napig élet és halál között -vivódott. Megszenvedett minden bűneiért. Az ember pedig egészen meg -volt őrülve. Minden öt perczben oda jött az ajtóhoz, tudakozódni. -Be nem volt szabad neki jönni. A mellékszobában járt egyre alá s -fel, mint a ketreczbe zárt fenevad. A jövő-menő orvost kínozta -könyörgéseivel. Hallottam a nehéz lihegését, ha egy perczre ledobta -magát a pamlagra, a másikban már felugrott s újra kezdte a -nyargalódzást. Éjjel hallottam őt imádkozni: «Isten, Isten! Légy -irgalmas.» Egyszer sírni is hallottam. S mikor végre beállt a -szerencsés forduló pont, s az orvos tudatta vele az eredményt, más -férj azt mondta volna rá fanyarul: «csak egy leány», ez pedig sírt, -kaczagott örömében, most ott fekszik a felesége ágya fejénél, s -annak a kezét áztatja könyjeivel. Az asszony még most is alig van -eszméleténél, s a mikor magához tér, csak a gyermeke után -tudakozódik. Ezeknek, úgy hiszem, hogy elég volt a boldogság -extravagantiáiból! S ezentúl áttérnek a normális életmódhoz».</p> -<p>Sidonia grófnő nem küldött üdvözletet a leányának szerencsés -megszabadulásáért. Helyes oka volt a tartózkodásra, miután Bertalan -sem tudósítá őt a családjában előfordult örvendetes esemény -felől.</p> -<p>Lyonel sem jött vissza – keresztapának.</p> -<p>Egy későbbi levelében aztán Hermione arról tudósítá Sidonia -grófnét, hogy Medea maga szoptatja a gyermekét. Ez is jó. «Az alatt -a férj elmehet a földet körülhajókázni, senki sem akadályozza meg -benne. A rózsaláncz, mely a szerető szíveket összeköti, így válik -lassan kaucsuklánczczá. Az alatt valami mást is elő lehet -készíteni. A nő, amíg szoptat, nagyon érzékeny idegzetű. Babonái -<span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span> és látásai vannak. Medeával el lehet -fogadtatni az eszmét, hogy a bernátfalvi otthon levegője neki és -gyermekének egészségtelen. Az orvosok is hegyi levegőt ajánlanak -neki. Azonkivül is fél most a kastélytól és környezetétől. Mindig -Godivával álmodik. Az minden alakban megjelen előtte. Kis gyermekét -kéri tőle, karjára veszi, ringatja, majd meg elszökik vele, s Medea -nem találja sehol. Azt képzeli, hogy ha ő Bernátfalvára visszamegy -a nyáron, ott meg fog halni a gyermeke: Godiva elrabolja magának. A -férj mindenre rááll. Már beleegyezett, hogy a nyárszakot Medea -atyai birtokán töltsék, a kies Erdélyben: a regényes fekvésű -dorogmándi kastélyban. Csak egyszer aztán ott legyenek: akkor majd -lehet kezdeni valamit».</p> -<p>Lándory ezeket a leveleket mind nem olvasta, hanem azért tudta -jól, hogy mi cselszövényt szőnek, fonnak ellene.</p> -<p>Belenyugodott mindenbe, azzal az erős lélekkel, a melylyel az -ember rábizza az imáját a védszentjére és nem jut eszébe az a -kétkedés, hogy hátha az valakinek másnak is védszentje, s annak az -ellenkező imáját fogja közvetíteni?</p> -<h2>A DOROGMÁNDI KASTÉLYBAN.</h2> -<p>A mezőhegyesi grófi kastély még azon régi lovagkori építményekre -emlékeztetett, a melyek martalócz támadások ellen voltak -berendezve, s alkalmasak voltak balladatárgyak kidolgozására. -Felvonóhíd, sánczárok, őrtorony, erkélylyel, melyre kötélhágcsót -lehetett akasztani; belül tornáczok, pitvarok, folyosók labyrintja; -döngő falak, a mik sejtetik, hogy belül valami titkos átjárót -rejtegetnek. Nagy szekrények által álczázott rejtek ajtók; -elforduló kemenczék, a mik alatt furcsa csigalépcső vezet valahová; -aztán megint rengeteg nagy termek, dőzsölő vendégsereg számára; az -udvar felől, a falon kivül körülfutó fafolyosó, mely két szemközti -lakosztály között összeköttetést képez. <span class= -"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span></p> -<p>Látszik, hogy a kastély nem egyszerre épült. Az egymás után -következő családapák (és anyák) szeszélye szaporítá rajta a -toldozásokat. Mindegyiknek volt valami «oka», ezt, vagy amazt az -építészeti furcsaságot létrehozni.</p> -<p>Például az már Sidonia grófnőnek a phantasiája volt, hogy az ő -hálószobájából, az emeleti balszárnyon, egy álczázott csigalépcső -vezessen alá a földszinti szobába, mely a bizalmas «fraj» -lakóhelyéül szolgált.</p> -<p>Ez a csigalépcső magyarázhatná meg talán, hogy miért -választották a grófnő egyetlen leánya számára ezt a gyűlöletes -nevet: «Medea»?</p> -<p>Hogy Hermione kisasszony teljes ismeretével birhatott a kastély -rejtett alkalmatosságainak, azt valószinűvé teszi az a körülmény, -hogy Sidonia grófné sokáig lakott ezen a helyen.</p> -<p>Itt azután a férj és nő lakása is egészen a normalis élet -kivánalmai szerint volt berendezve. Az épület két ellenkező -szárnyán volt egész külön háztartás berendezve, úgy, hogy a férj -lakásából semmi lárma és tivornyaszó nem hatolhatott át a nő -szobájáig. De viszont a férfi lakosztály is úgy el volt helyezve -egy fél emelettel alacsonyabban, hogy annak a külső ablakaiból fel -sem lehetett látni a nő udvari ablakaiba, a fölöttük kiugró -fafolyosó miatt. Ha valamelyik házastárs a másikat meglátogatni -kedvet kapott, három tornáczon és tizenkét lépcsőn kellett -áthaladnia.</p> -<p>Bertalan ebbe az állapotba is beletalálta magát.</p> -<p>A mióta Dea anya lett, úgy bánt vele, mint egy szenttel.</p> -<p>És Dea is belenyugodott a maga helyzetébe. Egészen a kis -leányának élt. A mikor együtt voltak Bertalannal, csak az a drága -kincs volt beszédük, gyöngédségük tárgya. Csókjaik csak a nevető -gyermek piros orczáin találkoztak.</p> -<p>Medeát néha meglepte egy-egy buskomor elmélázás Bertalan arczán, -mely annak kedélyét elárulá; de Hermione meg tudta őt nyugtatni. – -A farkasok nem vesznek éhen. <span class="pagenum"><a name= -"Page_166" id="Page_166">-166-</a></span></p> -<p>Megsúgta Medeának, hogy a Lidy Carcasse gyakran kioson éjente a -szobájából, mely átellenben van az övével, s csak reggel felé tér -vissza. Medea nagyot sóhajtott és nem szólt. Azt, hogy Lidy -Péternek a felesége, nem tudta senki.</p> -<p>Két órai út vezet a dorogmándi kastélytól az albisorai birtokig, -melyet Lis Blanc grófnő vásárolt Lyonel számára. Roppant erdőségek, -az Erdély és Románia határán emelkedő havasok alatt, gazdag -vadállománynyal. A kastélyt ez évben bővítették ki, újonnan -kitatarozva.</p> -<p>Szeptember vége felé (mikor a maczkók lejönnek a málnát -szüretelni s a török buzát megdézsmálni) megérkezett Lyonel -Albisorára.</p> -<p>Bertalan egész rendes úton jutott ennek a tudomására. Levelet -kapott Lyoneltől, melyben az állt, hogy «Kedves sógor! Itt vagyunk -egy egész társasággal, medvét vadászni Alfréd, Horácz, az Effendi, -a Murczus. Szivesen látunk feleségeddel együtt a holnapután kezdődő -vadászatokon. Sidonia grófnő is itt van. Üdvözöllek.»</p> -<p>Erre aztán Bertalan azt válaszolta, hogy: «Kedves Lyonel. -Köszönöm a szives meghivást. Nőm szoptat, nem hagyhatja el a -gyermekét. Minden jókat!»</p> -<p>Másnap Dea azzal a tudósítással lepte meg Bertalant, hogy a kis -Mariannát elválasztja, mert már fogai vannak.</p> -<p>Ez egészen az ő dolga.</p> -<p>Két napig aztán Deának az elválasztással együtt járó változásai -voltak. Szerencsésen átesett rajtuk. A kis Marianna is -hozzászokott, hogy kanállal etessék.</p> -<p>Negyednap könnyű «Sandlaufer» gördült be a kastély udvarára, két -tüzes mokány lóval, melyeket maga Lyonel hajtott.</p> -<p>Egyedül jött, kurta dzsekkben, kamáslisan: tüntetőleg rövid -látogatásra.</p> -<p>Együtt találta a verandán Deát és Bertalant.</p> -<p>Lyonel az egyszerű öltözetben is délczeg alak volt. Tekintete -derült, kedélyes, minden követelés nélkül. <span class= -"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span></p> -<p>Előbb összeölelkezett Bertalannal, azután megcsókolta Deának a -homlokát.</p> -<p>– Teljesen méltánylom az indokaitokat, a mikért nem jöhettek -Albisorára. Magam jöttem ide, hogy meglássalak. Egész kompánia van -nálam otthon. Úgy szöktem el tőlük, a míg alusznak.</p> -<p>– Nagyon szép tőled. De azért itt maradsz uzsonnára.</p> -<p>– Köszönöm. Csak egy pohár tejet fogok kérni Deától.</p> -<p>Dea erre bement a házba. A két férfi künn maradt a verandán.</p> -<p>– Derék asszony lett belőle. Szólt Lyonel, Dea után nézve. Te -tetted azzá. A te érdemed. Ha Alfrédnél marad, ezóta sárgaságba -ejtett volna minden párisi regényírót az irigységtől. Azért kértem -azt a tejet, hogy nem akartam ő előtte beszélni. A leveled egészen -correct volt. Nekem meg kellett titeket hivnom, a világ miatt s -neked okot kellett találnod, hogy meghivásomat elutasítsd. Te nem -jöhetsz össze Sidoniával. S én nem tartózkodom kimondani, hogy -kettőtök közül neked van igazi okod a neheztelésre. A mit te tettél -Sidoniával, az csak válasz volt az ő gorombaságára. Én épen úgy -tettem volna. Ezt megmondtam neki magának is. Ha bocsánatkéres -volna a helyén, úgy az Sidonia tartozása volna. – Hanem hát az ő -fejéből nem lehet kiverni az aristocraticus gőgöt.</p> -<p>Bertalan nem hagyhatta ezt szó nélkül.</p> -<p>– A mi ugyan kettőnk között nincs is helyén; mert az én ősapám -fejedelmi követ volt a hollandi királynál ugyanakkor, a mikor -Sidonia grófnő ősapja még tulipánhagymákat liferált, ugyanannak a -királynak.</p> -<p>– Haha! No ezt is elmondom neki. Mert arról előttem szó sincs, -hogy te kérleld meg az én mostohámat. Vesztenél előttem az -értékedből. Azt azonban nagyon szeretném, ha a társaságunkban -lehetnél. S erre csak egy módot tudok. Most te küldj a magad és Dea -nevében viszonzásul egy meghivót én hozzám, felszólítva egy -barátságos estélyre, a nálam levő vendégekkel együtt; odaértve Dea -anyját is. <span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span></p> -<p>Bertalan bámulva kapta hátra a fejét. Mi lesz ebből?</p> -<p>– Te nagy lélékbuvár vagy. Kitalálod, hogy mi lesz ennek a -következése?</p> -<p>– Kétféle lehet. Vagy az, hogy te azt feleled az én -meghivásomra, a mit én a tiedre. «Nem mehetünk, mert a mamának a -foga fáj: én pedig őtet ápolom.»</p> -<p>– Hahaha! No ez nem várható.</p> -<p>– Vagy pedig az, hogy te azt mondod a levelemre: «elmegyünk, -vendégeimmel együtt!» S erre Sidonia grófnő összepakolja a -bőröndjét s visszamegy Kolozsvárra.</p> -<p>– Eltaláltad! Ez fog megtörténni. Az a harmadik eset semmi -esetre sem, hogy Sidonia a ti meghivástokra idejőjjön. Nem. Azt nem -teszi, ha mindjárt egész Erdély özönvíz alatt állna is s itt volna -az Ararát hegye. És akkor azután megszabadulunk attól a feszélytől, -mely bennünket egymástól távol tart, a mi rám nézve a -legkellemetlenebb.</p> -<p>Ez alatt visszatért Dea, követve a dajkától és Lidytől.</p> -<p>A dajka hozta a kis pólyás babát, a ki nagyon lármázó kedvében -volt ez uttal, Lidy pedig egy tálczán tejes poharakat és -kancsót.</p> -<p>Dea dicsekedett Lyonelnek a gyönyörű kinézésű, piros arczú -gyermekével, Lidy pedig kinálta a friss bivalytejjel.</p> -<p>Lyonel dicsérte a pólyás babát s megitta a pohár tejet. A Lidyre -rá se nézett.</p> -<p>Bertalan szemei egyszerre tudták ügyelni az egész csoportot. -Egyik sem szól egy szót sem, még is mindenki hazudik.</p> -<p>Lyonel el volt ragadtatva a gyermek szépsége által.</p> -<p>– Fényképeztesd le a kicsikét, s aztán küld el a képét -nekem.</p> -<p>– Meglesz.</p> -<p>Erre aztán a kicsike (az egyetlen igazmondó lény a társaságban) -mintha megértette volna, hogy micsoda merénylet készül ellene, -elkezdett hangos sirással protestálni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> Arra -aztán frissen elszaladtak vele mama, dada és «pila». (Népies neve a -szobalánynak.)</p> -<p>– Már most én is – láttalak benneteket – és megyek. A czimborák -ez óta keresnek. Azt fogják hinni, fátákat üldözök. Notabene: ha -meghivod a companiát, tarokkártyát szerezz, mert a nélkül ezek meg -nem élnek.</p> -<p>– Nálam bizony kártya nincs; hanem majd hozzatok magatokkal.</p> -<p>– No van nekünk! De azért te is értesz hozzá?</p> -<p>– Ha a társaságot ki kell egészíteni: beülök.</p> -<p>– No hát. Good bye!</p> -<p>Bertalan karöltve kisérte le a sógorát az udvarra.</p> -<p>– Még egy szóra, mondá Lyonel, mikor már a kocsija eléjárt. -Nagyon pironkodnám miatta, ha azt a benyomást hagynám hátra nálad, -hogy «no most az én sógorom, Lyonel, szép kis comœdiát játszott -nálam!» ha te valahogy azt hinnéd, hogy én most azért húztam tűbe -ezt a czérnát, hogy a rokoni szeretet könyökén esett szakadást -összevarrjam vele. Nem mehetek el tőled a nélkül, hogy az igazat -elmondjam.</p> -<p>Bertalan kiváncsi volt rá, hogy valjon mit fog ez most -hazudni?</p> -<p>– Megsugom. Deának, tudom, nem mondod el. Scilla Budapesten -szerepel. Nekem megigérte, hogy lerándul Erdélybe, s az albisorai -medvevadászatokon részt akar venni. Addig azonban nem jöhet ide, a -míg Sidonia grófnő itt lézeng. Erre való nekem ez a kis -cselszövény, mely Sidoniát az albisorai vadászkastély elhagyására -bírja. Már most felfogod úgy e bár, hogy mi érdekem van az egész -furfangban.</p> -<p>– Mindent tudok.</p> -<p>– És előmozdítod azt?</p> -<p>– Minden tehetségem szerint.</p> -<p>– Akkor kedves emberem vagy!</p> -<p>Ismét kezet szorítottak; Lyonel felugrott a bakra és -elhajtatott. <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span></p> -<p>Bertalannak már akkor a zsebében volt a levél, mely e néhány -szót tartalmazta:</p> -<p>«Ön ellen veszély készül. Vigyázzon mindenkire. Ha nagy baj -lesz, én is ott leszek.» – Aláírva nem volt; de ráismert Scilla -irására.</p> -<h2>«BELLE ALLIANCE.»</h2> -<p>A meghívás el lett küldve Dorogmándról Albisorára. Két «hajtás» -közötti napon volt egy «vak» nap, a mikor ráért a vadásztársaság -szomszédolni.</p> -<p>A válasz visszajött. Az urak készséggel jönnek mindnyájan. Hanem -Sidonie grófnőnek Kolozsvárra kell utaznia, sürgős ügyben: ő tehát -nem jöhet.</p> -<p>A hogy előre lehetett látni.</p> -<p>Nosza vadásznak, szakácsnak, kertésznek, pinczemesternek ki -lettek adva a rendeletek: a vendégszobákban az ágyakat -kiszellőztették; bébillérek, főzőasszonyok dologba lettek állítva. -Egy pár kertészlegényt felöltöztettek inasköntösbe; a tiszttartó -hajduja is mozgósítva lett az asztali felszolgáláshoz, ugyanannak a -szobaleánya a kisegítéshez; a vendéglovak istállóit kitakarították: -az egész kastélyban mindenki készült a vendégfogadáshoz.</p> -<p>Hermione kisasszony e közben kiadta a maga utasításait Lidy -Carcassenak.</p> -<p>– Most jött el az «úr szineváltozásának» napja. Az urak -vacsorára érkeznek meg, a mi el fog nyúlni késő éjfélig. Akkor az -asszony bucsút vesz a vendégtársaságtól s a hálószobájába távozik. -Az urak még folytatják a poharazást. Lyonelnek meg fog ártani az -áldomásozás; ő nincs szokva ezekhez a tüzes erdélyi borokhoz: a -magyar urak tréfát csinálnak belőle, hogy a vitéz oroszlánvadászt -az asztal alá igyák. Kedvük szerint történik. Lyonel egészen -makutyi lesz. A Péter, meg a hajdu felviszik a szobájába s -lefektetik. A részeg embernek az a kivánsága, hogy küldjenek -<span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span> hozzá szép leányt. Te odamégy hozzá: a -férfi cselédek visszavonulnak. Lyonelnek semmi baja sincs, minden -érzékének birtokában van. Nem árt annak még a muchomor szesz sem. -Az urak ez alatt felkelnek a borozó asztaltól, s felcserélik azt a -kártyázó asztallal. Mind jól tudják szerepeiket. Lándorynak le kell -velük ülni tarokkozni. Folyvást nyerni fog. S a nyerő játékosnak -nem lehet abba hagyni a játszást; kivált ha még házi gazda is -hozzá. Ott fogja őket találni a virradat. Te pedig Lyonelt a -hátulsó lépcsőn levezeted az én hálószobámig. Gondolsz ki valamit, -a mivel a szájtátó cselédeket elfoglald, hogy valaki a folyosón ne -találkozzék vele. A dajkának, a ki az asszony hálószobája mellett -fekszik, sert adsz, hogy mélyen aludjék. Az én hálószobámból az -asszony szobájába felvezető rejteklépcső elől elfordítod a -félremozdítható kályhát. A Pétert pedig elfoglalod, hogy valami -neszt ne foghasson; mert az, daczára annak, hogy a mi zsoldunkban -áll, még is hive az urának. A többi azután az én gondom.</p> -<p>– És az asszonyság?</p> -<p>– Medea grófnő? Tudtával történik minden.</p> -<p>– Akkor jól vagyunk.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ez a beszélgetés künn a kertben folyt, a míg Hermione és Lidy az -őszibaraczk-rácsozaton válogatták az éretteket az -asztaldiszítésre.</p> -<p>A kertnek egy szögletében a Péter pepecselt valamivel. Ő is -dilettans kertész volt.</p> -<p>Abban fáradozott, hogy egy nagy vederben nevelt gyümölcsfának az -érett terményeit, ott a fán, tüll tokocskákba kötözgesse.</p> -<p>– Mit csinál maga Péter? szólítá meg Hermione.</p> -<p>– Süvegeket huzok ezekre a szilvákra.</p> -<p>– S mire való az?</p> -<p>– Hogy a darazsak, vagy a rózsabogarak ki ne kezdjék a -gyümölcsöt, a míg az uram leszedi.</p> -<p>– Hát olyan drága gyümölcs az? <span class="pagenum"><a name= -"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span></p> -<p>– Elhiszem azt. Ez a híres formozai szilva, – melyből a legelső -példányt gróf Benyovszky Móricz hozta el XIV. Lajos király számára -Formozából. A versaillesi üvegházból még ójtó szemet sem volt -szabad senkinek adni belőle. Ezt a példányt nagy grátia útján kapta -ajándékba az uram Thierstől. Most terem először. Úgy őrzi, mint egy -férjhezadó leányt.</p> -<p>– Ah! Ezt a gyümölcsöt nekem meg kell izlelnem.</p> -<p>– Nem szabad ám kisasszony. Szigorúan meg van tiltva.</p> -<p>– Ki tiltotta meg?</p> -<p>– Hát az uraságunk. Lándory úr.</p> -<p>– Adok is én valamit az ő tilalmára!</p> -<p>– De majd nagyon meg fog haragudni az úr!</p> -<p>– Annál rosszabb rá nézve! A harag csak annak árt, a ki -megharagszik.</p> -<p>– No én előre figyelmeztetem a kisasszonyt, hogy ha ebből a -gyümölcsből pákoszkodik, annak rossz következése lesz.</p> -<p>Csak az kellett Hermione kisasszonynak, hogy őt egy elkapatott -cseléd merje letiltani valamitől.</p> -<p>Csak azért is leszakított egy szilvát a drága csemetéről.</p> -<p>Az alakja is olyan különös ennek a szilvának. Nem hosszúkás, -mint a rendes fajok, nem is gömbölyű, mint a reine Claude-ok, hanem -lapos, mint az alma, s a szine csokoládébarna.</p> -<p>Hermione csupa daczból ízlelte azt meg.</p> -<p>Mikor aztán a szájában volt, akkor ismerte meg annak a -rendkívüli tulajdonságait. Valami különös édes íz, zamat és illat; -mintha minden kedvencz gyümölcsnek az előnyei egyesítve volnának -benne.</p> -<p>Most aztán még egyet szakított le a fáról.</p> -<p>A másodikat már gyönyörűségből ette meg.</p> -<p>És aztán a harmadikat. Arra már a falánkság vitte.</p> -<p>A negyediket azért, hogy megmutassa Péternek, mennyire nem -törődik az ő urának a haragjával. <span class="pagenum"><a name= -"Page_173" id="Page_173">-173-</a></span></p> -<p>Az ötödiknek az elköltésére rávitte az asszonyi kiváncsiság.</p> -<p>A hatodikat már nem is kivánta, de mégis megette, csak azért, -hogy egy se maradjon a fán.</p> -<p>Majd hogy fog nevetni Bertalan úrnak az elszörnyedő ábrázatján, -mikor az a féltve őrzött fáját tisztára lepusztítva találja!</p> -<p>– No kisasszony! Én mosom a kezemet! – mondá Péter; – de -meglássa, hogy mi következése lesz ennek a torkoskodásnak.</p> -<p>Hermione gőgősen nevetett rajta. Ekkor vette észre, hogy még egy -szem szilva van a csemetén, elbújva a levelek közt.</p> -<p>– No ezt az egyet tegyük ide az őszibaraczkok tetejébe hadd -gyönyörködjék benne Lándory úr.</p> -<p>Azt is leszakította s azzal orrot billegetett Péter felé, ott -hagyva őt a megkoppasztott fánál.</p> -<p>– A mit mondtam, megmondtam! – dörmögé utána Péter.</p> -<p>Persze, ha olvasta volna Hermione kisasszony Benyovszky Móricz -emlékiratait, hát akkor tudta volna, hogy miért van megtiltva a -paradicsom fái között épen ez egynek a gyümölcseit megízlelni. Az -egy rettenetes, boszúálló gyümölcsfa! A formozai szilvafa.</p> -<p>Alig telt bele két óra, midőn Hermione kisasszonyt utolérték -minden kórtünetei annak a félelmetes epidemiának, a mit a -paradicsomi Kelet-India ajándékozott a többi földrészeknek.</p> -<p>Lidy Carcasse rémülten szaladt Bertalan úrhoz, jelenteni, hogy -Hermione kisasszony minő bajban van.</p> -<p>– Ne üss lármát! – mondá Bertalan. – Vendégek jönnek, ha -megtudják, mind szétszaladnak. Az asszonynak egy szót se szólj. A -cselédek se tudják meg. A faluból fel kell hivatni a kenő asszonyt, -az maradjon a beteg mellett ápolóul.</p> -<p>– Más cseléd nem is vállalkoznék rá; mert az mind fél a -ragálytól. <span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span></p> -<p>– A kocsis fogjon be és vágtasson be a városba, hozza ki az -orvost. Addig majd én tekintem meg a beteget. De senki be ne menjen -hozzá, a ki a feleségemmel érintkezik.</p> -<p>Ő maga tehette: hisz ő – olyan távol szokott már a -feleségétől.</p> -<p>Lándory felkereste Hermione kisasszonyt a szobájában.</p> -<p>Biz az nagyon nyomorult állapotban volt már. Lándory hozott a -számára opiumcseppeket, a miket minden elővigyázó ember szokott -tartani otthon. (Kivált dinnyeéréskor.) Néhány cseppet adott be a -kinlódónak egy kanál vízben. Attól annak a görcsei szünni kezdtek. -Hálát rebegett érte.</p> -<p>Meg volt ijedve rettenetesen.</p> -<p>Pedig nem volt az a baja. Csak a formozai szilva: a mi épen úgy -megkinozza a vele visszaélőt, mint amaz ázsiai rém, csakhogy épen -nem öli meg és nem ragad másra. De azt egyikük sem tudhatta. – -Talán a Péter tudta.</p> -<p>A formozai lakosok azt a gyümölcsöt, csak gyömbérrel összefőzve -szokták megenni.</p> -<p>– Meg fogok-e halni? – kérdé száraz, rekedt hangon Hermione -Lándorytól.</p> -<p>– Legyen nyugodt. Elmulik a baj. Már elküldtem az orvosért. -Addig is igyék ön széki fű theát s engedjen a gyomrára -mustárkovászt tétetni. Jó lesz egy darab jeget lenyelni -időközönkint, meg egy korty pezsgőport.</p> -<p>Hermione mindent megfogadott, a mit csak az az ember nyujtott -neki, a kinek teljes oka lett volna rá, hogy őt irgalom nélkül -megfojtsa.</p> -<p>– Nem fognak a kórházba vinni? suttogá Hermione, a kinek -emlékében volt, hogy a mikor Párisba behurczolták a ragályt, -szigorú rendelet volt minden beteget a közkórházba szállítani.</p> -<p>– Az én házamból beteget ki nem visznek.</p> -<p>Az orvost épen útban találta az érte küldött kocsi, gyorsan -megérkezett. Megvizsgálta a beteget s minden intézkedést helyeselt, -a mit eddig Lándory a gyógykezelésnél <span class= -"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> -alkalmazott. Ugyanazokat kell folytatni. Az opiumból minden -félórában kell beadni öt cseppet. Az ápolónő ügyeljen, hogy többet -ne találjon a kanálba szalajtani. – Lándory maga ajánlkozott a -gyógyszert beadni a betegnek. – Ha az izzadás beáll, akkor az -opiumot abba kell hagyni, s ha aztán újra mutatkoznak a kórtünetek, -akkor jégbehűtött pezsgőt kell kanalankint szedetni a patienssel. A -fődolog: nem ijedni meg. Ez a ragály olyan, mint a rossz kutya, azt -harapja meg, a ki fut előle, a ki átlépked rajta, azt nem -bántja.</p> -<p>A míg az orvos és Lándory Hermione fölött consultáltak, az alatt -Lidy és Péter egy más halálos nyavalya kórtünetei fölött tartottak -consiliumot. Lidy elmondta Péternek mindazt, a mit Hermionetól -hallott.</p> -<p>– És mindez Medea grófnő tudtával történik! – Mondá Lidy. – -Érted te ezt?</p> -<p>– Egészen értem. Az asszony megunta már az üldözött vad sorsát -viselni. Egyszer végre szembe akar szállni az üldözőjével. Elég -erősnek hiszi magát arra, hogy titkos légyottot adhasson neki, s -nemes lelkével le fogja őt fegyverezni. Megszabadítja magát az -örökké fenyegető őrült szenvedélytől, melyet saját anyja szítogat. -Olyan ez, mint mikor valaki a tüzes vasat kívánja a kínzó kelevény -ellen.</p> -<p>– De hátha ellenkező lesz a találkozás sikere. Hátha az ő erénye -bukik el a csábító bűvészete előtt. Ennek az embernek dæmoni -varázslata van a nőkkel szemben. A kit megigézett, az holdkórossá -lesz. Nincs az a hideg gyűlölet, a mi szerelemmé ne lobbanhasson -iránta. Az oltár küszöbéről képes pokolra ragadni egy szentet.</p> -<p>– Én tudom, hogy Medea grófnőt nem fogja eltántorítani.</p> -<p>– Az én eszem szerint fel kellene fedeznünk az egész -cselszövényt Bertalan úrnak.</p> -<p>– Nem jó lenne. Ez elválasztaná őket végképen. Neki még csak -gyanítani sem szabad semmit. És épen úgy nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> szabad -Medea grófnőnek sejteni sem, hogy e légyottjáról mi is tudunk -valamit. Olyan ő most, mint az alvajáró, a ki a holdvilágnál felhág -a meredek háztetőre s keskeny párkányokon végig sétál. Kell hagyni, -hogy ugyanazon az uton megint visszatérjen. Ha rákiáltanak, leesik -a mélységbe. Itt vagyunk mi ketten. A főfő ellenség, a «diabolus -rotæ» már el van téve láb alól. Haha! Ez most fekszik és kiabálja -«mon dieu!» – Hahaha! Kapott a tiltott gyümölcsön. Ha azt mondtam -volna neki, «tessék kisasszony! az ön számára van termesztve!» nem -nyult volna hozzá. «Tiltva van, az úr megharagszik érte!» Ez meg -használt. Mégis megszolgáltam a méregkeverő hiremet. Ne félj! -Holnapra egészséges lesz, mint a makk.</p> -<p>– De még egyre nem gondoltál. Hátha ez az ember, őrült -szenvedélyében mindenről megfeledkezik s erőszakkal rabolja el azt, -a mit gyöngédséggel ki nem vivhatott.</p> -<p>– Ott leszek a grófnő ajtaja előtt. Te ügyelj rá, hogy a dajka -szobája felőli ajtó nyitva maradjon.</p> -<p>– Vigyázz magadra, ha azzal az emberrel össze akarsz tűzni. Én -ismerem jól Raoul Ripaillet. Van egy fegyvere, a mit mindig a -zsebében hord, ördögi találmány! Hasonlít egy rézboxerhez, a mit a -négy ujjra szokás felhúzni. Csakhogy ennek nem a lökő gyűrűiben van -a fortélya, hanem abban, a mit a markában tart, négy éles -tigrisköröm alakú aczélpenge hajlik össze egy kézszorításra, épen -úgy, mint a tigris talpa. A kinek a karját ezzel átszorítja, annak -a karja egyszerre béna lesz, az izmai szétszakadnak s a kinek a -nyakát fogja meg vele, holt ember, az ütereit mind átszeli. Indus -találmány, «testvérölőnek» nevezik. Ezzel a láthatatlan fegyverrel -sokszor keresztül törte magát Raoul Ripaille egész tömegeken, a -mint közbe szorították. Megkapd azt a kezét, a melyiken a gyűrűket -látod!</p> -<p>– Nem lesz arra szükség: Én ismerem a mi emberünket. Fegyverrel -a kezében mesés a bátorsága, akár oroszlán, akár vad bivaly -rohanjon reá, golyózápor között megáll <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> -fütyörészve, de hogy ha egy beteg leány jajgatását meghallja, gyáva -lesz, mint egy kisértetlátó gyermek, mert hiányzik nála a lelki -erő. – De akármi is legyen ennek a vége, Lándory úrnak nem szabad -ezt megtudni, mert az őt szerencsétlenné tenné egész életére, s a -hogy én az ő büszke lelkét ismerem, ha mindent tudna is, nem -akadályozna meg semmit, hanem ráhagyná az asszonyára, hogy ha -felhivta a veszélyt, hát küzdje le azt egyedül.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A délesti órákban megérkeztek az albisorai vendégek.</p> -<p>Csupa férfitársaság volt. Nem volt szükség a fogadásukra a ház -asszonyának előjönni. Bertalan a szobájába vezetett mindenkit, hogy -az úti porból kimosakodhassék és átöltözhessék.</p> -<p>A vacsoráig még hosszú volt az idő. Az urak el tudták azt -tölteni az istálló megtekintésével. Bertalannak kitünő szép lovai -voltak, abból az erdélyi fajtából, a melyet csikó korában ott künn -a havason nevelnek, soha sem lát istállót s ha aztán megmarad, -túltesz minden telivéren. Egy párra meg is alkudott az effendi -belőlük.</p> -<p>Majd a gyümölcsös kertre került a sor, ez Erdély kiváló -büszkesége. Ebben is mind szakkedvelők a magyar urak. – Alfréd is -értett hozzá. Az ő kertjeiben természetesen még sokkal remekebb -gyümölcsfák vannak. Bertalan eldicsekedett vele, hogy van neki -olyan gyümölcsfája is, a minek a párisi kertészek catalogusában nem -fordul elő a neve, a formozai szilva, ezt csak kitünő pártfogás -mellett nyerte Versaillesből. S azzal odavezette a vendégeit a -formozai szilvához. – Egy szem sem volt már rajta!</p> -<p>Péter ott járt az urak nyomában, a felöltőiket czipelve -utánuk.</p> -<p>Lándory megütközve tekinte rá.</p> -<p>– Még ma reggel rajta volt minden gyümölcs! Ki nyúlt hozzá?</p> -<p>– Hermione kisasszony, – mondá Péter. – Én kétszer <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> is -mondtam neki, hogy ne tegye, mert nem jó következése lesz.</p> -<p>– Hermione? – Hát úgy jól van. – Szólt Lándory s egyszerre -kiderült az arcza.</p> -<p>– Ez aztán példánya a türelmes embereknek! – magasztalá őt -Alfréd. Mindent láttam már megbocsátani, de még azt soha, hogyha -egy kedvencz gyümölcsfát lekoppasztottak. Az ilyenért Napoleon -hadat izent volna! A tiltott gyümölcs ellopásáért még a mennybeli -hatalmak is boszút állnak, példa rá a paradicsomi almafa.</p> -<p>Bertalan pedig igazán, őszintén jó hangulatba jött erre a -felfedezésre, mert ebből megtudta, hogy Hermione kisasszony -betegsége nem az a félelmes ragály, a mely az egész háza népére -nézve fenyegetővé válhatik s halálos kimenetelű lehet, hanem csupán -az exoticus gyümölcs élvezetének a hatása, a mi elmúlik minden -gyászos következés nélkül. – Ezzel aztán felmentve érezte magát, -hogy minden félórában elszökjék vendégeitől, opiumcseppeket -beadogatni a betegének.</p> -<h2>AZ ASSZONYOK ESZMÉNYKÉPE.</h2> -<p>Azt tartják, hogy akkor a legveszedelmesebb a férfi az -asszonyokra nézve, a mikor ittas. – Valószinű. – A mámorban -varázslat van, az indulatok lángra gyulladnak, a szenvedély -elfoglalja az ész helyét és ez mind megigéz.</p> -<p>Medea volt az egyetlen nő az asztalnál, Hermionéról azt mondták, -hogy nem jöhet fel a szobájából, kegyetlen nagy migraineje van. – -Medea maga többet tudott barátnéjáról. – A mint meghallotta, hogy -Hermione rosszul van, hogy orvost is hozattak a számára, azonnal -lesietett hozzá, a rendes uton, a folyosókon és a lépcsőn át. – Ott -azonban zárva találta az ajtót, s kopogtatására azt a választ -nyerte a belül levő kenő asszonytól, hogy Lándory úr határozottan -megtiltotta, hogy a nejét a beteghez <span class="pagenum"><a name= -"Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> bebocsássák. – Akkor hát -csak azért is meg kellett azt látogatnia. Mire való az a -rejteklépcső? Arról nincs tudomása az ápolónőnek. Medea a titkos -csigalépcsőn át ment le Hermionéhoz. Soká nem időzött nála, csak a -míg megkérdezte, hogy mi baja van? Ezt a betegséget ő sem találta -valami regényesnek. De azt nem tudta volna magának megbocsátani, -hogy a társalkodónéját, mikor az beteg, meg se tekintse. – A -férjének nem mondta el, hogy a tilalmát megszegé. – Kitalálta, hogy -Bertalan miért iparkodik tőle távol tartani magát, s hogy feltünővé -ne legyen, ő sem közelített hozzá. Azt megmondták neki, hogy a -férje adja be az orvosságot Hermionénak. – A vacsoránál a nő az -asztal egyik végén ült, a férj a másikon. – Lyonel ült Medea -jobbján.</p> -<p>Igen érdekes tárgyai voltak a beszélgetésüknek a tegnapi -vadászat hevélyes kalandjai. Lyonel komolyan életveszélyben -forgott. A medve a nagy duvadak között nem a legutolsó ellenfél. -Erős, mint az oroszlán és ravasz, mint a róka. A négy mázsás -maczkó, melyet Lyonel egy lövéssel leterített, holtnak tetteté -magát, s mikor a vadász odasietett hozzá, akkor egyszerre talpra -ugrott, s hozzá csapott hatalmas tenyerével. Lyonel a puskájával -fogta fel a csapást, a mi aztán annak az agyát törte ketté, úgy, -hogy Lyonel kezében nem maradt más, mint a puska csöve. Az egyik -cső ugyan meg volt töltve, a medve azonban hátulsó talpára -felállva, egy fejjel túlmagaslotta a vadászt. Szétmarczangolhatta -egy percz alatt, mielőtt vadásztársai segélyére siethetnek. – De -Lyonel nem veszté el a lelkét, a tört puskacső végét a medve -szájába dugta s fél kézzel meg tudta nyomni a fegyver ravaszát, az -eldördülő lövés abban a perczben zúzta szét a medve agyát robbanó -lövegével, a mikor már annak a hatalmas toppancsa a vadász vállát -érte.</p> -<p>Medea önkénytelenül összeborzongott.</p> -<p>– De hát minek koczkáztatja ön így az életét? – szólt -szemrehányólag. <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span></p> -<p>– Hát mire őrizgessem ezt az én életemet, van arra valakinek -szüksége? Valami kerget engem oda, a hol a halált első kézből -adják. Legközelebb megpróbálom a Kirau-Ea vulkán fenekére -leszállni, mely minden harmadnap kitör. Az olyan napokon, a mikor -pihen, le lehet a fenekére menni.</p> -<p>Így tesznek azok, kiket szenvedélyük kerget.</p> -<p>Hiszen könnyű volna őket megmarasztani, hogy ne menjenek oda. -Miért nem mondják hát?</p> -<p>Aztán azzal is ki lehet fejezni a kétségbeesést, ha az egyik -poharat a másik után fenékig kiiszsza.</p> -<p>– Hát miért nem vagyok olyan derék ember, mint a férjed?</p> -<p>Az is egyik kellemes stádiuma a részegségnek, mikor az imádó a -szép asszonynak a férjét kezdi el magasztalni.</p> -<p>– Ez a Bertalan egy valóságos Krisztus!</p> -<p>– No, no! Lyonel! Én vallásos vagyok. Nem szeretem, ha szent -nevekkel tréfálnak.</p> -<p>– Én a Renán Krisztusát értettem. De komolyan mondom, Bertalan -túl tesz rajta. Csak most tapasztaltam épen. Mikor odalenn jártunk -a kertben, s a kedvencz szilvafáját lekoppasztva találta. Egy -perczre felindult, a második perczben azt mondta: «Nagyon jól van». -A Krisztus hasonló esetben átkozódott.</p> -<p>– Lyonel! én elfutok innen, ha így beszél.</p> -<p>– Én csak a szentirásból idézek, mikor a Krisztus a fügefán -gyümölcsöt keresett, s nem talált rajta egyebet levélnél, -megátkozta azt, hogy soha se teremjen gyümölcsöt, ott van Máté -evangeliumában szóról-szóra.</p> -<p>– Soha sem képzeltem, hogy te így ismerjed a szentirást.</p> -<p>– Oh, kérem, folyvást azt tanulmányozom. Hát nem tudja ön, hogy -maltai lovaggá akarok lenni, egyházi rendbe lépek rövid időn? -Lemondok a szép, bűnös asszonyokról. <span class="pagenum"><a name= -"Page_181" id="Page_181">-181-</a></span></p> -<p>– Lyonel, ön olyan tárgyról kezd el beszélni, a mit én nem -hallgatok meg.</p> -<p>– Lássa ön, Bertalan ebben is hasonlít Krisztushoz. Megint a -szent-irásból idézek. Mikor a házasságtörő asszonyt eléje hozták, -azt mondá: «Bocsássátok meg neki, hogy vétkezett, mert nagyon -szeretett».</p> -<p>Medea felugrott a székéről:</p> -<p>– Ez már sok!</p> -<p>– Hiszen nem téged értettelek, – szólt Lyonel ittas nevetéssel. -– Dehogy téged! Te egy szent vagy. Hanem azt a szép bűnöst, az -ördögi szép Scillát.</p> -<p>Erre a szóra aztán kiszaladt a szobából Medea.</p> -<p>Lyonel keserűen kaczagott, mint a hogy szokott a részeg ember, -mikor annak örül, hogy egy szép asszonyt, kit hizelgéseivel meg nem -tudott hódítani, kiméletlenségével el tudott kergetni.</p> -<p>– Nagyon ki vagy te már világítva, Lyonel komám! – mondá neki e -vitéz tett után Alfréd.</p> -<p>Erre aztán úgy tett, mint a ki észre veszi, hogy őt most -ittasnak tartják, s minden áron be akarja bizonyítani, hogy ő -egészen józan, elkezd okos dolgokról beszélni, idézi a bölcs -mondatokat, a miket olvasott, magyaráz és bölcselkedik, míg -utoljára lehúzza a feje és mint az agyonlőtt, összeroskad.</p> -<p>Ekkor aztán felveszik és nagy részvét mellett elszállítják a -szobájába.</p> -<p>Medea tudta jól, hogy ez mind szinjáték. Ez az ittasság csak -tettetés. A mint Lidy értesíteni fogja Lyonelt, hogy Lándory a -társasággal leült a tarokk-asztalhoz, ő azonnal sietni fog a -találkozóra. Nem jön a corridoron keresztül, ott a cselédek -megláthatnák, hanem Hermione szobáján át, mely a földszinten van, s -onnan a rejteklépcsőn fel. Lándory nem zavarhatja meg a légyottot, -mert azt az összebeszélt czimborák lefoglalva tartják s el nem -bocsájtják reggelig. Ez vendégregula. A házigazdának játszani kell, -a míg a vendégei játszókedve tart. Különben sem jönne a -<span class="pagenum"><a name="Page_182" id= -"Page_182">-182-</a></span> nejéhez át most, a midőn ragályos -beteggel érintkezett. És aztán – máskor sem szokott az idejönni! A -nő teljesen szabad.</p> -<p>Nyugtalanul járt fel s alá szobájában s elgondolkozott rajta, -hogy minő vakmerő kisérlet az, a mire ő most vállalkozott! Egészen -közel hivni magához a rettegett veszélyt. Nem futni, nem bujkálni -előle, odaidézni maga elé. Fiatal leánykorától fogva, egész a -gyermek-évekig visszaemlékezve, ez az alak volt sorsának dæmona. -Szép, szeretetreméltó, csábító dæmon. Eszményképe a férfinak, -arczban, alakban tökéletes mintakép. S átvilágítva a lángész belső -tüzétől. A rossz szenvedélyek mind úgy ragyognak nála, mint a -legnemesebb indulatok. De egy igaz nála, az őrjöngés az -elnyerhetetlen után, mostoha nővére iránti szerelme. Ez kergeti őt -egyik világrészből a másikba, a fenevadakkal való küzdelembe, a -tengerviharba, a forradalom iszonyai közé, az orgiákból a -cloacákba, – az éjszak jéghegyei közé s le a vulkán fenekére. Ha -meg lehetne őt ebből gyógyítani? – Medea bizott lelki fölényében. -Vértezve érezte magát aczél erénye által. Bizott abban a -hatalmában, a mi őt győztessé tette Alfréddel való menyegzői -éjszakáján, akkor még leány volt, most már asszony és anya.</p> -<p>De hátha még sem úgy lesz? Hátha a csábítás varázsa erősebb, -mint a női erény? Hátha maga a női erény sem egyéb, mint ki nem -talált rejtély? De ha kitalálják? Ha meglelik a kulcsát?</p> -<p>Kezdte megbánni, a mire vállalkozott. – De már a visszalépés -lehetetlen volt.</p> -<p>Az éjszaka rossz tanácsadó.</p> -<p>Azok az apró dæmonocskák, a kik a női szivre leskelődnek, a -sötétben könnyen szárnyra kelnek; jön a kiváncsiság; – a tilalmas -utáni vágy; – régi emlékek; – bohóság; – tréfa; – a nyugasztaló -példák csábja (hisz mások is «így» tesznek) – a titok biztonsága, -(hisz senki sem tudja meg) – s utoljára eléjön a féltés; – (Scillát -<span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span> említették! Hát még a Lidy Carcasse?) a -«talio» törvénye a szerelem codexében is ott áll. – Egyszer csak -szédülni kezd a fej, s a szív heves dobogáshoz kezd, mikor a titkos -lépcsőkön a léptek csikorognak.</p> -<p>Nem jó a tüzzel játszani!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Lidy Carcasse halkan kopogtatott Lyonel ajtaján.</p> -<p>– Az urak kártyához ültek már.</p> -<p>Lyonel előjött s Lidyt meglátva, pajkosan belecsipett a -karjába.</p> -<p>– Ejh! Ne veszkődjék. Hagyja azt a szép asszonynak.</p> -<p>– Azóta nem is beszéltem veled – mondá Lyonel – a mióta a -tombeau d’Isoardnál elbucsúztam tőled.</p> -<p>– Igen, a csizmasarkával.</p> -<p>– Még nem feledted? Én csak arra emlékszem, milyen szép voltál -akkor, te kis bichette.</p> -<p>– Mondja el ezt mind asszonyának.</p> -<p>– Ne duzzogj! Revanchet adok.</p> -<p>– A revanchet majd én adom. Jőjjön szépen utánam.</p> -<p>A hátulsó lépcső, a mi csak vízfelhordásra szolgált a -cselédeknek, sötét volt, tapogatózva lehetett csak haladni le a -földszinti folyosóig. Annak a végében volt a Hermione szobájához -vezető ajtó.</p> -<p>Lidy Carcasse benyitott az ajtón, maga után vezetve Lyonelt, -kezén fogva.</p> -<p>Az előszoba sötét volt. A gyertya kiégett a tartóból, melyet -este az asztalra tettek. És a pálinka is kifogyott a palaczkból. A -kenő asszony, a kit oda ültettek e két világítás közé, azoknak -kifogytával mélyen elaludt a karszékben, azt két hajdu sem birja -életrerázni holnap reggelig. Lyonel nem is vette észre ez emberi -alakokat a sötétben.</p> -<p>Lidy a hálószoba ajtaját nyitá fel előtte s maga a küszöbön -kívül maradt.</p> -<p>Hermione ágya a szoba fülkéjében volt, az ágyfüggönyök hosszan -leeresztve. Az éji asztalkán égett a petróleum lámpa. <span class= -"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p> -<p>– Hol itt a titkos lépcső? suttogá Lyonel.</p> -<p>– Az ágyfüggönyök mögött, felelt Lidy. Hermione kisasszony majd -megmutatja.</p> -<p>– Ah! Ez érdekes bejárás a paradicsomba.</p> -<p>A férfi hangra megszólalt az ágyfüggönyök mögül egy nyöszörgő -panaszhang.</p> -<p>– Ah uram! Ön oly soká elmarad! Senki sem jön felém. Iszonyuan -szenvedek. A mustárkovászt nem tudom levenni. Úgy éget, mint a -pokol! Segítsen uram!</p> -<p>(Azt hitte, hogy Lándory jött hozzá, az orvosságot beadni.)</p> -<p>Lyonel odament az ágyfülkéhez, s kiváncsian széthúzta az -ágyfüggönyöket. Visszarettent. Hermione térdei görcsösen fel voltak -húzódva! arcza szederjes kék, ajkai fakók, szemei megtörve.</p> -<p>De a mint megpillantá Lyonelt a beteg nő, egyszerre kivillantak -az elhaló szemek, dæmoni kisértetfényre lobbanva, könyökére -emelkedett s száraz ajkait ördögi mosolyra vonta szét.</p> -<p>– Ah! ön van itt!</p> -<p>– Mi baja Hermione? suttogá Lyonel. Ön cholerában van?</p> -<p>– Ne törődjék velem! lihegé a kóros s félrerántva reszkető -kezével a hátulsó kárpitot, rámutatott az ágy mögött megnyiló -ajtajára a titkos csigalépcsőnek. Siessen fel oda!</p> -<p>Még a halál kínjai között is ez volt az uralkodó gondolatja! -Elpusztítani ennek a háznak a boldogságát!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Medea szíve lázasan dobogott, a mint a titkos lépcső fokai -nyikorogtak a gyors léptek alatt.</p> -<p>Percz mulva előtte állt – az, a ki az asszonyok eszményképe.</p> -<p>Egy ijedt, sápadt arcz, izzadó homlokkal, kimeredő szemekkel, -rémületre nyitott ajkkal. S ez a mintaképe a daliáknak ezen kezdi -az üdvözletét: <span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span></p> -<p>– Az ön férje meg van őrülve! (A hang úgy jön ki a száján, -mintha a torkát szorongatnák.)</p> -<p>Medea bámulva néz rá.</p> -<p>– Hogy egy cholera beteget tart itt a házánál! Azt maga ápolja, -orvosságot ad be neki, mustárt rak rá! Hisz ez egy veszett vad -állat. Ez a Lándory.</p> -<p>– De Lyonel. Hisz Hermione…</p> -<p>– Mit? Hermione! Ha az édes anyám volna, se tűrném velem egy -házban, ha cholerába esett.</p> -<p>– Ön úgy tud félni! A tegnapi medveölő!</p> -<p>– Ejh! A medvével megbirkózhatom. Fegyverem van, megölhetem -vele. De ez iszonyú rém ellen nincs oltalom. Hasztalan minden -vitézség.</p> -<p>– De hát nem olyan szörnyű rém az!</p> -<p>– Mit tudjátok ti, hogy mi az? De én jól ismerem, mert ott -jártam, a hol a fészke van, a Ganges mellett. Tíz kisérővel mentem -ki a szarvorrú vadászatra. Egy este az egyik megkapta e rettentő -mirigyet, s reggelre kilencz halva volt közülök. És én nekem ott -kellett néznem a tűzrakás mellett, hogy fetrengenek körülöttem, -kínlódva, átkozódva, a legrettenetesebb nyavalyában, a mi ellen -nincs segítség. Még most is előttem látom a torz arczaikat, a -fülembe cseng a nyavalygó ordításuk. Inkább egy anakonda fészekbe -taposnék bele, mint hogy egy ilyen beteget lássak.</p> -<p>Csorgott a veríték a szép homlokáról.</p> -<p>– De hát azért jött ön ide hozzám, hogy nekem ez órában kórházi -értekezést tartson valami epidemiáról?</p> -<p>Ez a gúnyos észrevétel némileg magához téríté Lyonelt. -Észrevette, hogy nevetséges szerepet játszik. Fordított hirtelen a -modorán.</p> -<p>– Abból láthatod (szólt tegezve Medeát), mennyire imádlak, hogy -a mitől egyedül rettegek a világon, a kórágyon keresztül is -idehatoltam hozzád.</p> -<p>S azzal gyöngéden át akarta ölelni Medeát.</p> -<p>Medea szeliden elhárítá magától az ölelést. <span class= -"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span></p> -<p>– Kérem önt Lyonel, beszéljünk úgy, mint két testvér, a kik -egymást szeretik, úgy, hogy nem kell azt titokban tartaniok.</p> -<p>– Tehát szeretjük egymást? kérdé Lyonel, helyet foglalva a -pamlagon Medea mellett.</p> -<p>– Gyermekkorunk óta.</p> -<p>– De most már nagy gyermekek vagyunk, s a nagy gyermekek másként -szeretnek.</p> -<p>– Tudod, hogy én előttem mindig eszménykép voltál. Úgy -szeretnélek, ha egészen az lennél, szólt Medea.</p> -<p>– Én is azt akarom. Hát mi hiányzik nálam?</p> -<p>– Semmi sem. Hisz van nemes szived, magasra vágyó szellemed. -Lehetsz azzá, a mivé én szeretném ha lennél.</p> -<p>– Szeretem, mikor egy nő az erényprédikáczióhoz kezd, az biztató -jelenség. Fogsz nemsokára sirni is? Semmi sem kedvesebb tünemény a -világon, mint a haldokló erénynek a vére, a könny. Fogsz sirni a -kedvemért?</p> -<p>– Lyonel! Ne érints így!</p> -<p>– Hát talán metaphysicai értekezéseket tartani jöttem ide?</p> -<p>A nyitva maradt rejtek lépcsőn át felhangzott a kínlódó -nyögése.</p> -<p>– Oh mon Dieu! comme je souffre! Oh Jesus Christ! ayez pitié de -moi.</p> -<p>Lyonel lángjai egyszerre jéggé fagytak megint.</p> -<p>– Ah! Ezt nem lehet kiállni! Ez bolondság! Nincs a közeledben -valami eczet?</p> -<p>Medea szolgált neki egy kis flacon vinaigre de toilettel.</p> -<p>Azt Lyonel egészen elfecsérelte a kezeire és az ábrázatjára. -Egészen eczetszagú volt, mikor ujra helyet foglalt Medea mellett a -pamlagon.</p> -<p>Az elvesztett hangulat nem akart visszatérni.</p> -<p>– Mindig azt a vadásztűz mellett fetrengő kilencz indust látom -magam előtt. <span class="pagenum"><a name="Page_187" id= -"Page_187">-187-</a></span></p> -<p>– De, kérlek, légy férfi!</p> -<p>– Az vagyok! S ha kétségbevonod, megölöm a férjedet ebben az -órában.</p> -<p>– A férjemet? Miért?</p> -<p>– Azért, hogy ne légy az övé! Azért, hogy az enyém légy! Hát nem -érdemli-e, hogy megöljem, mikor ezt az átkozott kelepczét csinálta -a számomra?</p> -<p>– Miféle kelepczét?</p> -<p>– Ezt a halódó asszonyt ide alant.</p> -<p>– Hisz ő nem tehet arról, hogy Hermione beteg lett.</p> -<p>– De tehet arról, hogy maga járt hozzá ápolni s aztán megint -visszajött közénk, magával hozva a bacillusokat.</p> -<p>Medea nagyot nevetett erre.</p> -<p>– A bacillusokat! No te ugyan derék vitéz vagy! Hisz én magam is -ott voltam Hermione betegágyánál.</p> -<p>Erre a szóra, mintha a tarantál-pók csipte volna meg, ugrott fel -Lyonel Medea mellől.</p> -<p>– Te is voltál nála! Hisz akkor ez egy pokolbeli complott, a mit -ti valamennyien én ellenem koholtatok!</p> -<p>– Csak nem fogsz segítségért kiabálni talán?</p> -<p>– Ah, ez eltürhetetlen!</p> -<p>Lyonel rohant az ajtó felé.</p> -<p>– Ne arra, Lyonel! A cselédek meglátnak! kiáltá Medea -megijedve.</p> -<p>– Bánom is én! Azon az uton, a min jöttem, vissza nem megyek, ha -mindjárt mind a három istenasszony száll is le ide, s engem választ -Parisának.</p> -<p>Azzal hevesen felszakította az ajtót s keresztül a dajka -szobáján, rohant ki a folyosóra. Majd összeütötte a homlokát a -Péterével.</p> -<p>Nem kérdezte tőle, hogy hát neki mi keresete van itt?</p> -<p>– Szaladj! kiáltá rá. Keresd fel a kocsisomat. Rögtön fogjon be. -A Lidy hozza le a köpenyemet a szobából.</p> -<p>Azzal rohant le a lépcsőkön, ki a kertbe. Még ottan is üldözte -az az undorító opiumbűz, a mire az orr visszaemlékezik, ha egyszer -megismerte. <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span></p> -<p>A kocsi előgördültéig vissza sem jött a kertből. Akkor aztán -föladatta magára a köpenyét. Úgy fázott, hogy a fogai vaczogtak -bele. Segíteni kellett neki a kocsiba felülésnél, úgy el volt -gyengülve.</p> -<p>Mikor aztán már fenn ült, a Lidy Carcasse betakargatta a térdeit -a párduczbőr lábpokróczczal, akkor azt sugá neki oda a Lidy -Carcasse:</p> -<p>– «Raoul Ripaille!» Azt a rugást visszaadtam!</p> -<p>Aztán tovagördült a sandlaufer.</p> -<h2>«IMÁDLAK!»</h2> -<p>A mint Lyonel kocsija kirobogott a kastély felvonó hidján, azt -mondá Péter Lidynek:</p> -<p>– No már most én meg a többieket dobálom utána.</p> -<p>Három óra volt már hajnal felé.</p> -<p>A tarokk-parthie rendkivül érdekessé vált. A táblán tizenkét -«quadrupla kettős», négy «bukott solo» és három «ultimo» volt -följegyezve. Nincs rá eset, hogy ezt délnél hamarább ledolgozzák. -Lándory nagy nyerésben volt. Gavallér ember, még ha otthon nincs -is, sem kelhet föl ilyen helyzetben a játék asztal mellől. (De hát -az, a mit nyer, nem ér föl azzal, a mit ezalatt veszt másutt! Azt -hitték a játszótársak.) Három magyar úr volt az asztal mellett -Lándoryn kívül, Alfréd még nem egészen volt nyeregbiztos a -tarokkban, Párisban nem játszák azt. Ő csak nézte a játékot, s -Lándorynak «szorított».</p> -<p>Azt, hogy egy kocsi gördült ki a felvonó hídon, nem vették észre -a nagy pagát-üldözésben, három ököl ütötte az asztalt, s volt erős -«hallali», midőn a «run» csakugyan «kill»-el végződött. Murczusnak -elfogta Lándory a pagátját is, a huszonegyesét is, pedig tizenegy -tarokkja volt. A játékot is elveszté 33-ban.</p> -<p>– Ez aztán őrült szerencse!</p> -<p>Az ajtón belépő Péter megvárta, hogy számítsák ki az -<span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span> urak, mennyire megy a bukás? Csak -azután szólt oda az urának, félig hallható sugással.</p> -<p>– Megint visszatért. Jó volna a pezsgőt beadni.</p> -<p>– Mi az? Mi tért vissza? Kérdezé az effendi, látva, hogy Lándory -leteszi a kártyát a kezéből s felkelni készül.</p> -<p>– Semmi, semmi! mond Bertalan. Egy perczre ki kell mennem. -Nyomban visszajövök. Addig Alfréd lesz szíves helyettem -játszani.</p> -<p>No ezt meg kellett akadályozni! Lándorynak nem szabad a -kártyaasztalt elhagyni.</p> -<p>– Ah, Alfréd nem ért ehhez! ellenkezék az effendi. Valami pezsgő -beadásról hallottam. Azt inkább elvégezheti Alfréd. Kinek kell -pezsgőt beadni?</p> -<p>– Oh, igen szivesen! Ajánlkozék rögtön Alfréd. Te csak -maradj.</p> -<p>– Hát úgy is jó lesz, szólt Lándory, visszaülve a helyére. -Hermione kisasszonynak kell pezsgőt beadni kanalanként.</p> -<p>– Hisz az igen kellemetes gyógykezelés. Erre mindig vállalkozom. -Szép hölgynek pezsgőt beadni.</p> -<p>– Hát csak arra ügyelj, hogy a pezsgő még jeges legyen s azt -mindig az eruptio után kell beadni, a míg csak meg nem szünik.</p> -<p>– Eruptio után? hebegé Alfréd elhüledezve. Hát mi baja -Hermionénak?</p> -<p>Péter sietett felvilágosítással szolgálni.</p> -<p>– Hát csak egy kis «nostras»-sa van szegénykének dél óta.</p> -<p>Erre a szóra egyszerre talpra ugrott valamennyi vendég.</p> -<p>– Micsoda? hörgé az effendi. Cholera van a háznál! S te ezt -nekünk nem mondod? Hát micsoda házigazda vagy te?</p> -<p>– S még maga jár oda hozzá ápolgatni! szörnyüködék a Murczus. S -aztán visszajön közénk, idehordani a bacillusokat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> Mi -ugyan azt a kártyát forgatjuk a mi az ő kezében volt. Hisz ez -méregkeverés.</p> -<p>– Ugyan ne ijedjetek meg, urak! csitítá a felháborodott -társaságot Lándory. Hisz olyan ártatlan baj ez, mint a fejfájás. -Holnapra felépül belőle. Az meg már tiszta parasztbabona, hogy ez -még ragályos is lehessen. A bacillusok theoriája zöld mese! Csak ti -mulassatok tovább. Én utána nézek, mert az orvos instructioit nem -érti az itteni cselédség. Öt percz mulva visszatérek.</p> -<p>Dejszen ez az öt percz unos-untig elég volt arra, hogy az egész -vendégsereget mozgósítsa. «Hol a plaidem? Hol a havelockom?» Vége -volt a quadrupla kettősök vonzerejének.</p> -<p>– Hol van Lyonel? jutott eszébe Alfrédnek. Őt kellene -értesíteni.</p> -<p>– A gróf úr az imént távozott el a hintaján. Bátorkodott -alázatosan értesítést adni a Péter.</p> -<p>– Lyonel már elfutott? Akkor sauve qui peut!</p> -<p>Mire Bertalan visszatért, már akkor csak az effendit találta a -kártyázó szobában. Az is csak azért maradt hátra, mert nem találta -a kalapját. Csak a piros fez volt a fején, a mit kártyázás közben -használt, azért is hitták effendinek.</p> -<p>– No látod. Egészen megfordult a baj. Biztatá őt Bertalan. -Beállt nála az izzadás, most már túl van a veszélyen.</p> -<p>– De köszönöm én szépen az ilyen mulatságot! Nekem kezet ne adj! -Hozzám ne közelíts! Máskor, ha choleraispitályt nyitsz a -kastélyodban, hijj magadhoz felcsereket, meg tilogusokat -vendégeknek, ne vadász pajtásokat!</p> -<p>Azzal el-kirontott, ott hagyta a kalapját is s elmenekült a -többiek után egy veres sipkában.</p> -<p>Lándory fogta a szivacsot s letörülte vele a tábláról a -bukásokat, neki magának nem volt. A «rezeket» és «csontokat» a -Péter visszarakta a tartályaikba.</p> -<p>Lándory nem kérdezte senkitől, hogy hát Lyonel megvan-e -<span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span> még? kitalálta az első -kocsigördülésről, hogy ő fut elől.</p> -<p>A mint a vendégtávozás után a házat rendben hagyta, maga is ment -a szobájába lefeküdni. A beteg is elaludt már, annak most már nem -kell egyéb, mint nyugalom.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Medea izgatottan járt alá s fel a szobájában.</p> -<p>Egész kedélye fel volt háborodva. Ő azt az egész jelenetet nem -ilyennek képzelte előre. A csáb és az erény közötti küzdelemről -szóltak az ábrándjai, akár mi lett volna a vége, az tragikai -kimenetel lett volna. Lehetett volna belőle nagy szerencsétlenség, -végződhetett volna magasztos diadallal, de hogy ilyen csufondáros -kudarczczal végződjék, az rá nézve is megszégyenítő volt. Egy ember -minden poklokon keresztül üldözi s mikor végre megtalálja, akkor -megszalad egy «uram Jézus» kiáltástól.</p> -<p>Ki volt ábrándulva az eszményképéből. Nem félt többé, hogy -szeretni találja. A kit a hősköltemények lovagjának képzelt, az egy -közönséges vadászszá változott át előtte, a milyen van az oláh -plájászok között elég, a kinek van ahhoz bátorsága, hogy jó -lövőszerszámmal, gyakorlott kézzel leterítsen akár egy vadállatot, -akár egy embert, de nincs lélekereje szembeszállni egy arcznélküli -rémmel, a melynek emberölő hatalom van adva, azért, hogy kiragadjon -a keze közül egy emberéletet.</p> -<p>Mennyivel nagyobb hős az a «másik!»</p> -<p>Hallgatta az éj csendjében, hogy gördül ki a hidon át egyik -hintó a másik után.</p> -<p>Közben hallotta a férje szavát Hermione szobájában, ki a -betegnek vigaszt hozott, annak a betegnek, ki az ő boldogságát -semmivé akarta tenni. A nyitva hagyott rejteklépcsőn át minden szó -hallható volt, a mit oda alant kimondtak. «Jó éjt! Aludjék -csendesen. Megfordult a betegsége».</p> -<p>Mikor az utolsó kocsi után becsukták a kaput, bejött hozzá Lidy. -<span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span></p> -<p>– Nem parancsolja, hogy levetkőztessem? kérdezé az -asszonytól.</p> -<p>– Nem kell. Magam is elvégzem. A vendégek eltávoztak?</p> -<p>– Mind elmentek.</p> -<p>– Hát Lis Blanc gróf?</p> -<p>– Ő volt az első, a ki elment.</p> -<p>– Mehet ön is aludni, Lidy.</p> -<p>Azután egyedül maradt, levetkőzött, felvette a háló -pongyoláját.</p> -<p>Valami végtelen ürességet érzett a lelkében.</p> -<p>Eddig volt előtte egy nagy, rémületes bálvány, egészen aranyból, -kárbunkulus szemekkel, a kitől rettegett, de ez a félelem határos -volt az imádással, most azután az a bálvány cseréppé törött, nem -maradt belőle semmi.</p> -<p>Valami gondolatja támadt. Nem is gondolat, ösztönszerű vágy -talán? Mikor az utolsó ajtócsukódás után mély csend következett a -kastélyban, lehuzta a czipőit, úgy ment ki a szobájából, hogy a -lépteit ne hallja senki. Végig tapogatózott a sötét folyosókon, -megtalálta a tizenkét lépcsőt, aztán tovább botorkált, míg végre -rátalált a kezével arra a kilincsre, a mely Bertalan szobáját -kinyitja. Megpróbálta azt elfordítani, az ajtó zárva volt.</p> -<p>Bertalan felneszelt a kilincsforgatásra s a szobából -kikiáltott.</p> -<p>– Nos! Ki az? Mi baj?</p> -<p>Medea elváltoztatott hangon sipogá.</p> -<p>– Én vagyok itt. A Lidy.</p> -<p>Bertalan mogorva hangon válaszolt.</p> -<p>– Hát mit akar itt a Lidy? Nem lehet hozzám bejönni. Már -lefeküdtem.</p> -<p>Erre a saját hangján szólalt meg az asszony.</p> -<p>– Én vagyok itt! Medea!</p> -<p>Erre a szóra kiugrott az ágyából a férj, s az ajtóhoz -futott.</p> -<p>– Te vagy itt Dea? Mi bajod van? Miért jösz ide? <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span></p> -<p>– Semmi bajom. Egy szót akarok mondani.</p> -<p>– Velem nem beszélhetsz most. Én ragályos beteget ápoltam egész -nap.</p> -<p>– Nem bánom! Én is voltam nála. Bocsáss be. Valamit akarok -mondani.</p> -<p>Erre a szóra kinyitá az ajtót Bertalan.</p> -<p>– Mit akarsz nekem mondani Dea?</p> -<p>– Azt, hogy «imádlak» s itt akarok maradni nálad.</p> -<p>Már akkor a nyakában csüggött Bertalannak, s a csókjai égtek az -ajkain és szemein.</p> -<h2>A KÍGYÓFOGAK.</h2> -<p>Hogy a füstbe ment terv Sidonie grófnő tudtával lett koholva, -bizonyos. Lyonel annyiban igazat mondott Lándorynak, hogy Scilla -látogatását várja, s azért szeretné a mostoha anyját az albisorai -kastély elhagyására ösztökélni; hanem a mellett Lis Blanc grófnő is -teljesen be volt avatva az igazi cselszövénybe. A másik csak játék -volt: ez vérre ment.</p> -<p>Lis Blanc grófnő az estély előtt egy nappal elutazott -Kolozsvárra, a hol állandó szállást tartott, a mióta leánya az -erdélyi birtokára költözött. Azért utazott el, hogy semmi -részvétele se lássék a cselszövényben.</p> -<p>Arról a raffinált gyönyörűségről azonban nem mondott le, hogy -rég előkészített tervének diadalra jutását élvezze.</p> -<p>Másnap eljött Kolozsvárról Dorogmándra látogatóba.</p> -<p>Igen jó ürügy volt rá.</p> -<p>E napon együtt találja az egész családot. Itt van Lyonel is, -Bertalan házában. A kölcsönös kiengesztelés ünnepe elérkezett. -Lehet nagylelkűen megbocsátani a multakért. Félreértés volt, -hirtelen indulat: kölcsönös megbánás. Végül előhozzák a kis nevető -babát s annak a látása kibékíti a haragvó sziveket.</p> -<p>És a közben aztán lehet, égfelé forgatott szemekkel, -<span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span> nagyokat nevetni a jámbor, ostoba -férjen, a ki egyedül nem tudja azt, a mit mindenki tud.</p> -<p>Az egész vendégsereg az ő egészségére koczintja majd össze a -poharait, a legboldogabb férjért a kerek világon! Hahaha!</p> -<p>Ezt az élvezetet nem tagadhatta meg magától Lis Blanc grófnő. A -fájáról akarta azt szedni; nem másoktól hallani.</p> -<p>Tíz óra lehetett délelőtt, mikor a dorogmándi kastély udvarára -behajtatott.</p> -<p>Meglepte mindjárt az első körültekintésnél, hogy az udvaron -semmi ácsorgó idegen cselédet nem látni. Talán kikocsiztak.</p> -<p>Elfogadására Péter jött elő. A jó zsoldban tartott Péter. Úgy -kellett tennie, mintha észre sem venné, hogy már látta ezt az -embert valaha.</p> -<p>– Dea grófnő? Ez volt a rövid kérdése az inashoz.</p> -<p>Péter felelete még rövidebb volt; mert az egy szót sem szólt, -csak mélyen meghajtva magát, kézzel mutatá, hogy a kérdezett név -képviselője igen is odafenn van.</p> -<p>Sidonia grófnő jól tudhatta itt a járást, hiszen itt tölté első -házassága boldog éveit. Kérdezősködés nélkül rátalált arra a -bizonyos szobára, a rejtek lépcsővel.</p> -<p>Az előszobában találta a Lidyt.</p> -<p>A franczia szobaleányok nem szoktak kezet csókolni.</p> -<p>– Dea grófnő? kérdezé Sidonia.</p> -<p>– Madame még nem kelt föl.</p> -<p>Sidonia vállat vont. Azért bemehet madamehoz. Benyitott a -hálószobába. Egy kis idő mulva aztán bámuló tekintettel jött -vissza. Még is csak kénytelen volt érdemleges tárgyalásba -ereszkedni a cseléddel.</p> -<p>– A hálószobában nincs Medea grófnő.</p> -<p>– Az úr szobájában van, felelt Lidy.</p> -<p>– Micsoda «úr» szobájában? Kiálta rá sebesen, meg sem gondolva, -hogy mit ejt ki a száján, Sidonia.</p> -<p>Erre aztán Lidy Carcasse vetett rá egy furcsa tekintetet, -<span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span> a miben az volt a legnagyobb malitia, -hogy értetlennek tetteté magát.</p> -<p>– Hát a «férje» szobájában.</p> -<p>Sidonia ajkai egyszerre elkékültek a dühtől.</p> -<p>– Hát Lyonel gróf?</p> -<p>– Az vacsora után nem jól érezte magát, mindjárt befogatott és -hazament. A többi urak is rögtön utána mentek.</p> -<p>Sidonia lihegett a dühtől.</p> -<p>– Hát Hermione kisasszony?</p> -<p>– Ő oda lenn van a szobájában. Most vittem neki csokoládét.</p> -<p>(Akkor úgy látszik, hogy nem halt meg az éjjel.)</p> -<p>– Vezess hozzá!</p> -<p>– Lidy levezette a főlépcsőn a grófnőt s bebocsátotta Hermione -szobáiba.</p> -<p>A kisasszony már fenn volt, a pamlagon ült és csokoládézott. -Borzasztó étvágy állt be nála, a tegnapi intermezzora.</p> -<p>– Mi történt itten az éjjel? kérdezzé Sidonia, visszaparancsolva -Lidyt az ajtóból.</p> -<p>– Mi történt? sipogá Hermione kisasszony. Az történt, hogy engem -megmérgeztek. Halálra váltam. Ezek itt gyilkosok mind. Átkozom az -órát, melyben az önök ügyeibe belekeveredtem. Pokolbeli kínokat -álltam ki. Majd kiadtam a lelkemet. Most fáj minden oldalbordám. A -hátam majd beszakad. A mustár mind fölette a vékonyaimat. Nem merek -a tükörbe nézni, mert megijedek magamtól. Mintha a csontházból -szöktem volna meg. Én itt hagyom ezt a házat. Futok ebből az -országból, a hol a «thugok» laknak, a kik a vendégeiket megfojtják. -Panaszt teszek Bécsben a nagykövetnél. Önöknek kárpótlást kell -nekem fizetni a kiállott szenvedésekért. A másvilágból jöttem -vissza.</p> -<p>– Semmit sem értek belőle, vágott a szavába Sidonia. Azt látom, -hogy ön jó étvágyat hozott vissza a másvilágról. De hát mi történt -Lyonellel? <span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span></p> -<p>– Mit tudom én? Én felbocsátottam a rejtek lépcsőn Medeához. Az -ő dolga volt a további. Mi történt közöttük, azt én nem tudom; mert -engem az atlanti oceán hullámai dobáltak egy dióhéjban; azután meg -elaludtam. Meglehet, hogy most is ott van Lyonel.</p> -<p>– Dohogy van! Az rögtön hazafutott innen.</p> -<p>– Akkor azt is megmérgezték. Vagy talán Medea is vele -szökött?</p> -<p>– Az ám! a férje szobájába zárkózott, most is ott van.</p> -<p>– Akkor az is kapott valami breuvage-t. Philtrát adtak az -asszonynak! Kitelik ezektől a gonosztevőktől! Az úr a fő-fő -inquisitor, a tortura nagymestere, prestidigitateur, magnetiseur! -Az inasa méregkeverő gyilkos, a szobaleány petroleuse, -pyrotechnikus! Meneküljön innen grófnő! Még önt is megmérgezik! -Hanem engem is vigyen magával. Én ebben a megboszorkányozott várban -nem maradok egy óráig se tovább.</p> -<p>Sidonie aztán magával vitte a szegény jó Hermione kisasszonyt, -visszatértében. (Nem várta meg, míg Medea fölébred.)</p> -<p>Hermionét úgy kellett két felül a hóna alatt fogni, Lidynek és -Péternek, hogy a hintóig eltudjon jutni.</p> -<p>– Mivé tettek önök engem! mondá a kisasszony szemrehányó hangon -Péternek.</p> -<p>– Hisz én figyelmeztettem a kisasszonyt, hogy ne bántsa a -formosai szilvát; mert annak rossz következése lesz.</p> -<p>– Átkozott legyen a kertész is, a ki ültette! Ha nem mondtátok -volna, hogy nem szabad hozzá nyulni, hát nem ettem volna belőle. Ah -madame! «Feu maman Éve» nem szenvedett meg úgy a tiltott -gyümölcsért, mint én.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Medea csak Lidytől tudta meg, hogy Sidonia grófnő itt járt. Nem -akarta madameot zavarni: ismét visszautazott. «Holnap megint eljő!» -Hermione kisasszony is vele utazott. <span class="pagenum"><a name= -"Page_197" id="Page_197">-197-</a></span></p> -<p>Medeának azonban olyan jó kedve volt egész nap, hogy madarat -lehetett volna vele fogatni (a hogy a magyarok mondják).</p> -<p>És aztán megint következtek a boldog paradicsomi napok egymás -után; folytatása az igaz, istenáldotta örömnek, a mi a bernátfalvi -lakban vette kezdetét.</p> -<p>Bertalan megint a felesége szobájában szürcsölgette a délutáni -feketekávéját; de szivarozni kiment az erkélyre. Deának ártott a -szivarfüst. Azért aztán ő is megpróbálgatta egy-egy papirszivarkát -lopva elpörkölni, ha hozzá tudná magát szoktatni. Mit meg nem tesz -az asszonyember a férje kedvéért.</p> -<p>Itt a havasok aljában, az őszi napokkal köszönt be a zord, hideg -évad. Jól esett a kandalló tüze mellett olvasni a hirlapokat és a -postán jött leveleket. Medea szobájában a kandallón kívül még egy -szép majolika kemencze is volt. Van ez sok háznál. Télen a kandalló -nem ád tartós meleget; a kemencze is szükséges; abban egész nap -izzik a kőszén.</p> -<p>Egy délután, az érkezett postaküldemény közt Hermione -kisasszonytól is jött egy levél Lándory czímére. Azt is ott olvasta -el a Dea szobájában.</p> -<p>Sok minden kitelhető csunya dolog volt benne. A kisasszony -leirta a Lyonel és Medea között szőtt-font cselszövényét Sidonia -grófnőnek; megtoldva azt a saját fantasiája alkotásával, (a levél -Zürichből kelt már) alátolva a legnemtelenebb vonzalmakat a két -mostoha testvér részéről, Aretin tollához méltó lubricitással -részletezve amaz éj tanutalan jeleneteit: a miknek hitelesítéseül -szolgált a rejtett csigalépcső titkának a felfedezése, melynek -feljárását épen az a majolika kemencze takarja.</p> -<p>Lándory mosolygott, a míg a levelet végig olvasá, aztán -beledobta azt a kandallóba. Még csak azt sem próbálta meg, hogy azt -a kályhát elmozdítsa a helyéből. Ezek a kigyófogak nem hullottak -termő talajba.</p> -<p>Az alatt Dea is olvasott egy neki szóló levelet. Ezt meg -<span class="pagenum"><a name="Page_198" id= -"Page_198">-198-</a></span> Sidonia grófnő irta. Ő átnyujtá azt a -férjének, hogy olvassa el ő is.</p> -<p>«Kedves leányom!</p> -<p>Voltam nálatok: látni akartalak. Az egész ház aludt még. Igaz, -hogy korán volt; reggel tizenegy órakor. A kis unokámat sem -láthattam meg, mert a dada kiment vele sétálni. Én megtettem az -első lépést; most te rajtad a sor, hogy engem Kolozsvárott -meglátogass. Hozd el a kicsinyedet is. Remélem, hogy Lándory úr meg -fogja engedni.»</p> -<p>Lándory visszaadta Deának a levelet. Válaszát várták.</p> -<p>– Jobb szerettem volna, ha nem hív meg magához; de ha te úgy -akarod: én nem ellenzem.</p> -<p>De hát hogy ne akarna egy nő eldicsekedni azzal a szép kis -babával, a ki már gagyogni is kezd, az anyjának?</p> -<p>– Te nem kisérsz el az anyámhoz?</p> -<p>– Békében akarok vele maradni. (Ez annyit tett, hogy «nem!»)</p> -<p>Bertalan távirati uton tudósítá Lis Blanc grófnőt, hogy másnap -Medea meg fogja látogatni.</p> -<p>Maga is elkisérte Kolozsvárra a nejét. Dea a gyermekkel és a -dajkával fedett hintóban utazott, a férje könnyű kocsin, Péterrel. -A vendéglőbe szálltak, két egymás melletti szobába. Estére megint -vissza akartak térni Dorogmándra.</p> -<p>A mint Medea átöltözött, Bertalan bérkocsival küldé őt Lis Blanc -grófnő lakásáig, maga másfelé ment. A főispánt, polgármestert, a -református püspököt, s még néhány régi jó ismerőst szándékozott -meglátogatni. Abban egyeztek meg, hogy délután két órakor együtt -fognak ebédelni, a vendéglőben.</p> -<p>Egy órakor már visszatért Lándory a vendéglőbe. A kapusnál -levele volt. Medea értesíté, hogy az anyja ott tartotta dejeunerre, -ne várjon rá, ebédeljen egyedül.</p> -<p>Lándory hamar átesett azon, s alig lépett be szobájába, midőn -megérkezett Medea is, egyedül. <span class="pagenum"><a name= -"Page_199" id="Page_199">-199-</a></span></p> -<p>– Hát a kicsike?</p> -<p>– Még ott maradt. Elaludt. S a gyermeket nem jó felzavarni, mert -akkor egész nap sír.</p> -<p>A válasz tökéletlen volt. Mert ha a gyermek elaludt, s nem jó -felkölteni, akkor minek jött haza Dea is, miért nem maradt a -gyermeke mellett az anyja lakásán?</p> -<p>Bertalan vette észre Medea arczán, hogy annak a kedélyében nagy -változás történt. Ismét ezek a lefelé forgatott szemek, ez a niobei -száj, jéghideg tekintet.</p> -<p>– Jól mulattál a grófnőnél?</p> -<p>– Igen jól, felelt Medea. De a hangja elárulta a nehéz nyomást, -mely alatt keble küzdött. Mikor az ember városba felkerül, annyi új -mende-mondát hall, a mi érdekes.</p> -<p>– Elképzelem.</p> -<p>Medea elkezdett vetkőzni s ismét az uti öltözetét felvenni. A -beszélgetés az ő szobájában történt.</p> -<p>Látszott rajta, hogy valami ki akar törni az ajkain, de magában -tusakodik, hogy vajjon kimondja-e?</p> -<p>Végre kitört.</p> -<p>Arcza mosolyogni kezdett, de az oly merev fénymázmosoly volt, -mint a festett szobroké.</p> -<p>– Egy igen mulatságos történetet hallottam többek között az -anyámnál. Egy ismerősünk, a ki nagy nőcsábitó hirében áll, erősen -utána vetette magát egy férjes hölgynek. A férj egyszer meghívta őt -magához estélyre. Ez kedvező alkalomnak látszott a troubadourra -nézve, hogy szerelmi ostromát megkezdje az alatt, a míg a többi jó -barátok a férjet elfoglalva tartják. De valaki túljárt az eszén. A -víg lakoma alatt valami szert itattak meg vele a férj hű cselédi, a -minek a hatása az lett, hogy a hódító nevetségesen megfutott a -pásztoróra elől. A nő teljesen kiábrándult. Ez igazán drastikus -befejezése egy regénynek.</p> -<p>Medeának az arcza már akkor égett a szégyentől, a haragtól, az -ijedségtől. Megijedt attól, hogy ezt elmondá. <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span></p> -<p>Bertalan sápadtan támaszkodott az asztalhoz. Az ő arczán is -észre lehetett venni a felindulást.</p> -<p>– Magam is hallottam ezt a tréfás kalandot. Az említett nőnek -volt egy társalkodónője, a ki az asszonyától haraggal válva meg, -ezt az egész kényes találkozási jelenetet, minden anæsthetikus -részleteivel megirta a férjnek. A férj tűzbe dobta a levelet, -tudva, hogy mindebből egy szó sem igaz; s említést sem tett felőle -a nejének soha. És így az sem lehet, hogy a veszedelmes udvarlót -ilyen pharmacopiai módon tette volna valaki ártalmatlanná, a férj -tudtával. Mert ha annak a férjnek erről csak a legparányibb -sejtelme is lett volna, a hogy én azt az embert ismerem, akkor ez, -a helyett, hogy a szobájába jövő asszonyát karjai közé zárja, -megfogta volna annak a két szép dús hajfonadékát s annál fogva -hurczolta volna azt ki szobájából! A hogy én azt az embert -ismerem…</p> -<p>Medea megrettenve tekinte Bertalanra. Most ő is meglátta annak a -zöld szemeit. Eddig azt tudta, hogy azok mély, szelid tengerkékek. -Nem! Ezek az öklelő unicornisnak a szemei! Reszketett előtte.</p> -<p>Bertalan pedig elővette a szivartárczáját és rágyujtott. Soha -sem tette ezt még a neje szobájában.</p> -<p>– Ha a gyermeket haza hozzák: készüljetek fel az utra, s -menjetek haza. Későre nem jó maradni, mondá a nejének. Én még itt -maradok. Viszonzással tartozom a minapi vendégeimnek. Nagyon -megvertem őket a kártyaasztalnál, mikor nálunk voltak. Kárpótlást -kell nekik adnom. Lehet hogy csak reggel felé kerülök haza. Isten -veled!</p> -<p>Azzal megcsókolta a nejét és átment a saját szobájába, a hol -Péterrel kezdett el halkan beszélgetni; de a miből Medea egy szót -sem birt kivenni.</p> -<p>– Mit cselekedtem én most? Szent Isten! rebegé az egyedül maradt -nő. Mit tettem? Mi lesz ebből? Ennek iszonyú következése fog lenni! -De meg kellett neki mondanom! Megölt volna, ha elhallgatom! Hogy az -én férjem <span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span> egy gyáva nyomorult, a ki cselédjeivel -szövetkezik a neje ellenében, s a jalappához folyamodik, hogy -vetélytársát legyőzze. Ez öngyilkossá tudott volna tenni! Ah! Ez a -szó: «inkább a hajánal fogva hurczolta volna ki a szobájából!» -kegyetlen szó volt: de meggyógyított!</p> -<p>A halk beszélgetés után a második szobában, Lándory eltávozott, -a saját szobája ajtaján át.</p> -<p>Nemsokára megérkezett a dajka a gyermekkel.</p> -<p>A kicsikének nagyon jó kedve volt. Kapott valami ezüst -csörgetyüt a nagymamától; a minek a fogantyuja viola győkérből van. -Ez jó a gyermeknek, ha a szájába dugdossa: elősegíti a fogzást.</p> -<p>– Eredj, hidd át a Pétert! mondá Medea a dajkának.</p> -<p>A leány kiment, a kicsikét az ágy szélére téve.</p> -<p>Akkor Medea, a mint egyedül maradt a kicsinyével: oda térdepelt -eléje, s annak a kis szótalan embernek a parányi két kezét egymásba -téve, annak a beszélni nem tudó ajkaira bizta az imáját: azt hitte -így bizton felhat az égbe: «óh boldogságos szűz anya, könyörögj -érettünk!»</p> -<p>A Péter belépett.</p> -<p>Az arcza nyugodt, mozdulatlan volt a hű embernek; hanem a szemei -tűzben égtek: azok nem tudtak titkot tartani.</p> -<p>– Mit mondott a férjem? Ön itt marad vele?</p> -<p>– Azt parancsolta, hogy kisérjem a grófnőt haza.</p> -<p>– Adott önnek valami utasítást?</p> -<p>– Mára semmit.</p> -<p>Ebből azt is lehetett érteni, hogy «holnapra talán».</p> -<p>Jól van. Rendelje ön el, hogy fogjanak be a hintóba.</p> -<h2>AZ ÖSSZEMÉRKŐZÉS.</h2> -<p>Kevés szó volt, a mit Lándory váltott Péterrel.</p> -<p>– Kedves Péter. Te most haza kiséred a feleségemet. Én magam itt -maradok. Vedd magadhoz a Wertheimszekrényem kulcsait. Holnap délig, -ha magam nem érkezem <span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span> haza, bizonyosan egy levelem fog -érkezni a postán. Akkor a kulcsaimat, a levéllel együtt átadod a -nőmnek.</p> -<p>Péternek az ajkán egy szótagtalan hang tört ki. Kezdete a -zokogásnak. Öklét a szájához szorítva visszafojtotta azt.</p> -<p>Aztán Bertalan kezét ragadta meg, s azt szorítá görcsösen az -ajkaihoz.</p> -<p>– A végin vagyunk? rebegé suttogva.</p> -<p>– Szót se szólj.</p> -<p>– Nem maradhatnék itt, ön mellett?</p> -<p>– Szükségtelen. Otthon kell lenned.</p> -<p>– Oh az az «oroszlánvadász!»</p> -<p>– Én is vagyok még valami!</p> -<p>– Ha van Isten az égben!</p> -<p>Ez volt a csendes döbörgés, a minek az értelmét a szomszéd -szobában nem vehették ki.</p> -<p>Lándory felment egyenesen a kaszinóba.</p> -<p>Ott találta, már ebéd után, az egész albisorai vadásztársaságot, -közé vegyülve a kolozsvári gentry notabilitásainak.</p> -<p>Egy csoport közepett vitatkozott Lyonel élénken az erdélyi -urakkal, a nemzetiségi politika fölött folyt a vita. Lyonel élesen -ócsárolta az egész magyar kormánypolitikát, s zsarnoki elnyomásról -dörgedelmezett.</p> -<p>Lándory odalépett a vitatkozók közé, s félbeszakítá Lyonelt a -beszédje közepén.</p> -<p>– Ugyan, édes Lyonel, ne szóljon ön bele a politikába, a mihez -semmit sem ért…</p> -<p>– Ah! (Lyonel észre vette, hogy ez most szándékosan bele akar -kötni.) Hát okvetlenül regényirónak kell lenni az embernek, hogy a -politikához értsen?</p> -<p>Lándoryt a háta mögött «regényirónak» csufolták, azért a nagy -munkájáért, mely előadási modorában eltért a szokott Pitaval-féle -kriminál előadásoktól. Ez tehát visszavágás volt.</p> -<p>– Inkább regényirónak, mint regényhősnek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span></p> -<p>Ez még élesebb vágás volt.</p> -<p>– Engem tart ön regényhősnek? kérdé Lyonel, elképedve.</p> -<p>– Nem. Én önt semmiféle hősnek sem tartom.</p> -<p>S azzal egyszerre hátat fordítva Lyonelnek, odaszólt az -effendihez.</p> -<p>– No hát itt vagyok, revancheot adni a minapi nagy vereségért. -Ma eltarokkozhatunk akár reggelig, nincsen asszony.</p> -<p>– Nagyon jó lesz: Murczus, teríttesd föl a tarokkasztalt. Itt -vagyunk mind a négyen.</p> -<p>– Alfréd meg itt lesz bibicznek.</p> -<p>Néhány percz mulva Murczus visszajött a négy kártyával a -kezében, a melyek elhatározták sorshuzás útján, hogy ki melyik -helyre ül.</p> -<p>Legelőször is Lándorynak nyujtá a kártyákat, hogy huzzon -belőlük.</p> -<p>– Cœur ass.</p> -<p>– A tükör alatt fogsz ülni. (Aztán odasugott a fülébe.) Lyonel -felkéret általam, hogy szavaidat magyarázd ki.</p> -<p>Lándory visszadörmögött.</p> -<p>– Semmi magyarázni valóm sincsen.</p> -<p>Azzal a többiek is huztak.</p> -<p>Effendinek jutott a pique dame, Horácznak az «excuse».</p> -<p>– Ah, ti ketten lesztek az én szomszédaim».</p> -<p>Azt is megértették.</p> -<p>Azzal leültek a kártyaasztalhoz.</p> -<p>Lándorynak kellett az osztást kezdeni. Tarokk a forhand. Az -osztó pauzál.</p> -<p>Alfréd a háta mögött ült le, s odasugott a fülébe.</p> -<p>– Minő fegyvert választasz?</p> -<p>– Ha lehet, kardot.</p> -<p>Alfréd eltávozott.</p> -<p>A következő osztásnál Lándory volt a «játszó», -megkontrázták.</p> -<p>Alfréd visszajött s ismét odasugott neki. <span class= -"pagenum"><a name="Page_204" id="Page_204">-204-</a></span></p> -<p>– Lyonel nem fogadja el a kardot.</p> -<p>– No hát legyen pisztoly. Rekontra.</p> -<p>S játszott remekül. Megnyerte harmincznégyben: «ezt így játszák -a magyarok!»</p> -<p>– Ebben a kártyában egy be van repedve! Mondá az effendi.</p> -<p>– Hozassunk újat.</p> -<p>A míg azt elhozzák, a három játszótárs és Alfréd megállapítják a -föltételeket.</p> -<p>«Háromszori golyóváltás: először 30, másodszor 25, harmadszor 20 -lépésről, az elsőnél 5, a másodiknál 4, a harmadiknál 3 lépés -közeledéssel. Lő előbb, a ki akar, az utóbb lövő barrierre -parancsolhat. Indulás reggel négy órakor, találkozás két órai -távolban a patak-malomnál, helyszín a fenyves».</p> -<p>Az orvosokkal még ez órában kell beszélni. Pisztolyokról, -kocsikról Alfréd gondoskodik.</p> -<p>Ez alatt meghozták a friss kártyákat, s tovább folyt a -játék.</p> -<p>Lándorynak megint őrült szerencséje volt!</p> -<p>Ez rossz jel! Mondogatták magukban a társai.</p> -<p>– Átkozott flegma! Dörmögé az effendi. Más ember ilyenkor a -végrendeletét siet megirni.</p> -<p>Négy óra tájon abbahagyták a játékot, s egymás után tűntek el a -teremből.</p> -<p>Mire megvirradt, künn voltak valamennyien a patak-malomnál. -Onnan aztán külömböző irányban elindulva, kiki a maga segédeivel és -orvosával, az erdő felé ballagának, megjelölve egy messze -kimagasló, félszáraz fenyőfát, mely a fiatal gesztből kimagaslott. -Ott összejöttek mindannyian.</p> -<p>A mohos gyep tele volt érett áfonyával.</p> -<p>– Milyen szép piros már az áfonya! Mondá Lándory az -effendinek.</p> -<p>– Az ám. De azért ne harapj a fűbe!</p> -<p>A gyepes tért sűrű fiatal fenyőgeszt vette körül, melynek -<span class="pagenum"><a name="Page_205" id= -"Page_205">-205-</a></span> bozótjából a fekete rigó füttyentései -hangzottak fel, s a veresfejű harkály kopogása a férges fenyőfa -oldalán.</p> -<p>Alfréd kimérte a lépéseket, egy-egy fehér zsebkendővel jelölve a -barrieret.</p> -<p>– Kisértsük-e meg a kibékéltetést? Kérdezé Murczus.</p> -<p>– Hagyjuk el a formaságokat. Felelt rá Bertalan.</p> -<p>Azzal a két orvos letelepedett a vastag fenyőfa mögé, nekik nem -szükséges a párbaj lefolyását látni. A négy segéd pedig hozzáfogott -a pisztolyok megtöltéséhez. Két párt hoztak magukkal. Felvetett -pénz határozott, hogy melyikkel lőjenek?</p> -<p>Azzal hozzáláttak a párbajtoiletthez. Mindegyik félnek, a saját -segédei gondosan eltávolítottak az öltözetéről minden kivillanót, a -mi czélpontul szolgálhat. Kabátjaikat állig begombolták, ingeik -gallérját, manchettejeiket begyürték, kezeikre fekete selyem -keztyűket húztak. Minden óvó rendszabály helyén volt itt, a hol az -ellenesek mindegyike remek lövő. A sötét fenyőgeszt háttere még -nehezebbé tette a czélbavételt.</p> -<p>Végre megérte hát De L’Aisne Alfréd azt a rég előkészített -pillanatot, a melyben mind a két «emberét» egymással szemközt -állíthatá. Akármelyik marad fekve, az neki édes elégtétel. De hátha -mind a kettő! Az volna aztán «cum utile dulce» (együtt a hasznossal -az édes).</p> -<p>Lándorynak most sem dobogott jobban a szive, mint mikor a -pusztai rózsáért a rettegett ellenféllel szembeszállt.</p> -<p>Hát a mit a «pusztai rózsáért» megtettünk, azt az «üvegházi -liliomért» is meg kell tenni.</p> -<p>Ellenfelének az alakján nem volt semmi világos pont, a mit -czélba vehessen, de valami mégis kínálkozott. A Lyonel kezében -felemelt pisztoly csövének a villanása. Épen az volt a szándéka, -hogy a kezét lőjje meg.</p> -<p>Alfréd kezével tapsolt, «előre».</p> -<p>Lándory egy lépést sem tett, álltából lőtt, s a golyója épen -Lyonel keze fejét furta keresztül. <span class="pagenum"><a name= -"Page_206" id="Page_206">-206-</a></span></p> -<p>Lyonel a lábához ejté a pisztolyt.</p> -<p>– Tönkre van a kezem lőve! Mondá rekedt hangon az oldalt álló -segédeinek.</p> -<p>Alfréd oda kiáltott:</p> -<p>– Tudsz te balkézzel is lőni! Vedd fel a pisztolyt s lőjj -vissza.</p> -<p>– Igaz, mondá Lyonel, s felvette a balkezével az elejtett -pisztolyt.</p> -<p>– Parancsold a barrierre!</p> -<p>Bertalan már a parancsszó előtt odalépett a fehér zsebkendőig. -Ekkor csak húsz lépés volt közöttük a távolság.</p> -<p>És aztán nézett hidegvérrel az ellenfele szeme közé. Elnézte, -hogy emeli fel az lassan a fegyverét, a míg utoljára a pisztoly -csöve egészen eltünik, s csak a nyilásnak a karikája látszik. E -perczben épen a szemébe czéloznak. Egy percz mulva azonban az -ellenfél mást látszik gondolni, s kissé alább hajlítja a pisztolyt. -Talán a szivét akarja megtalálni vele.</p> -<p>Az effendi már rákiáltott Lyonelre.</p> -<p>– Nem szabad olyan sokáig czélozni!</p> -<p>Abban a perczben eldördült a lövés.</p> -<p>Olyan szokatlan erős dördülés volt az, mintha petárdát sütöttek -volna el. Bertalan hallotta az éles füttyöt, a mit a süvítő golyó -támaszt, s érzett valami lökést a mellén, s aztán valami égető -surolást, végig fel a válláig, de nem az kapta meg a figyelmét, -hanem az a vad felordítás, a a mit Lyonel hallatott, a ki e -perczben egész füstfelleg közé volt borítva.</p> -<p>A mint a füst szétoszlott, a segédek bámulva látták, hogy -Lándory áll egyenesen a helyén, s Lyonel fekszik hanyatt az áfonyás -gyepen.</p> -<p>Csuda történt-e itt? Talán az a két kicsiny, imára összetett kéz -avatkozott be?</p> -<p>Egyszerű a dolog. A pisztoly csövébe homok került, mikor azt -Lyonel a jobb kezéből kiejté, s ettől a fegyver szétszakadt, magát -a lövészt sebesítve meg jobban. <span class="pagenum"><a name= -"Page_207" id="Page_207">-207-</a></span></p> -<p>Odarohantak hozzá, felemelték. Nem volt halott, (Alfréd nagy -bánatára,) hanem a balkeze is tönkre volt zúzva, a pisztolycsövének -egy darabja a homlokát érte és sebet ütött rajta, de a mi a -legnagyobb kár, az, hogy a szép deli arcznak az egyik oldala mind -teliszóratott lőpor pontokkal, a mik holtig ott öröködnek -rajta.</p> -<p>– Ördöngős rossz pisztolyok! Sopánkodék Alfréd. Nagyon -megtöltötték őket.</p> -<p>Csak azután jutott eszébe az effendinek a saját ügyfelétől -megkérdezni, hogy hát ő vele nem történt-e valami?</p> -<p>– Talált a golyó, de most nem érzek fájdalmat.</p> -<p>A szétszakadt fegyverből kilőtt golyónak a röpte lomha, és még -hozzá egy gyöngyház gombba ütődött, azt kétfelé törte, s aztán -átfurta a kabátot és inget, s rézsutt felfutott a vállig, ott -megtalálták feltser nélkül.</p> -<p>Lándory testén nem maradt más nyoma a lövésnek, mint egy kék -ütéshely s egy vérző surlódás a bőr felszinén.</p> -<p>Mind a két orvos siethetett Lyonel sebét bekötni. Annak a két -kezén volt hat seb, zúzott ujjak, a homlokán a hetedik.</p> -<p>Lándory addig ott maradt, a míg Lyonel sebeit bekötözik.</p> -<p>Akkor odajött hozzá Murczus s odahítta Lyonelhez.</p> -<p>Már akkor azt feltették egy galyakból rögtönzött hordágyra.</p> -<p>Gavallér ellenfelek a párbaj után néha kibékülnek.</p> -<p>– No te engem legázoltál, mondá Lyonel, pedig hiszen te nem vagy -a kaffer bivaly! Hanem annyit mondhatok neked, hogy a feleséged -olyan tiszta ártatlan, mint a bibliai Zsuzsánna. Hogy a pokol tüze -pusztítson el valamennyi becsületes asszonyt! <span class= -"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span></p> -<h2>VAGY, VAGY?</h2> -<p>Medea egész éjjel nem tudta lehunyni a szemét. Képzelete eléje -hozta a történendőket. Miért kellett ennek így bekövetkezni?</p> -<p>Senkit sem tudott okolni, mint saját magát.</p> -<p>– Miért egyezett bele, hogy Lyonelt elfogadja titokban, a férje -tudta nélkül? A jó szándék, az erős elhatározás, az üdvös czél mind -nem menti azt ki. Azért ez mégis egy végzetes tévedés marad, melyet -önmaga sem bocsáthat meg magának.</p> -<p>Most már a megbánás késő.</p> -<p>Tudta jól, hogy minő veszélybe kergette bele a férjét azzal, -hogy elmondta neki az anyjától hallott pletykát. Annak most nem -maradt más választása, mint a fejével neki menni annak az alaknak, -a ki közte és a felesége között áll. Az pedig halálos ellenfél.</p> -<p>Olyan soká akart megvirradni.</p> -<p>A kis leánya ott aludt az ágyában. Ma nem bizta azt a dajkára. -Egész éjjel annak az álmát őrizte.</p> -<p>Csak most érezte, hogy mennyire szereti a férjét.</p> -<p>Nagyon sokat sirt.</p> -<p>Pedig lett volna mentsége is. Ez a csodálatos emberi alkat, a -minél nem tudni, hol végződik a test, hol kezdődik a lélek? Mi -benne az állati ösztön, mi a szellem akaratereje?</p> -<p>Egy idő óta ismét boldog reményben érezte magát, ez állapotban a -nő ingerlékeny, izgatott, szeszélyes, kedélybeteg. Lehet-e neki -beszámítani, a mit ilyenkor tesz, mond, érez? Nem kell-e neki -mindent megbocsátani azért, hogy ezt az átokkal párosított -Istenáldását keblébe fogadta?</p> -<p>A mint pitymallott, felöltözött, s felsietett a várkastély -őrtornyába. Onnan kilátás nyilt a messze vidékre. Felvitette -<span class="pagenum"><a name="Page_209" id= -"Page_209">-209-</a></span> magához azt a nagy távcsövet, a -melylyel a mult nyáron az ég csodáit együtt bámulák. Azon keresztül -kémlelte végig a hegyek közül alákanyaruló országutat.</p> -<p>Ott az útfélen volt egy kőkereszt.</p> -<p>Egyszer csak azt látta, hogy az erdő sűrűjéből egy emberalak jön -elő, s az a kereszt felé tart.</p> -<p>A távcső olyan közel hozta hozzá az alakot, hogy ráismerhetett. -Péter volt.</p> -<p>Mért jár ez korán reggel az erdőn? Hisz ő nem vadász.</p> -<p>A szolga leül a feszület talapzatára s tenyerébe hajtva a fejét, -ott méláz mozdulatlanul.</p> -<p>Úgy szeretne rákiáltani: «Mit méláz ön? Mire vár ott? Nem izent -öntől nekem valamit a férjem?»</p> -<p>Majd fölkel az inas, s térdre bocsátkozik a feszület előtt és -imádkozni kezd, utoljára átöleli a keresztet és zokog.</p> -<p>Kit sirat ott? Kiért imádkozik?</p> -<p>Egyszer aztán neki iramodik, s elkezd nyargalni fel a hegynek, -mint a ki eszét veszté. Ez már lát valamit közeledni az országuton, -a mit a kanyarulat még eltakar Medea szemei elől. Az elé szalad a -szolga.</p> -<p>Most előbukkan, a mi elé sietett, a kocsi.</p> -<p>Medea ráismer a kocsira, rá a benne ülőre. Bertalan maga hajtja -a lovakat.</p> -<p>Mikor a Pétert eléri, megállítja a kocsit és leugrik az -üléséből.</p> -<p>Az inas odarohan hozzá, megragadja a kezét, összecsókolja azt és -kaczag, s a kalapját a levegőbe hajítja.</p> -<p>A távcső még az arczkifejezést is láthatóvá teszi.</p> -<p>Aztán a tenyereivel összetapogatja az urának a testét, nem -történt-e semmi baja?</p> -<p>Bertalan szól hozzá valamit, a mire az visszafelel.</p> -<p>Ha meg lehetne hallani, hogy mit beszélnek?</p> -<p>Egyszer aztán mond valamit az úr a szolgájának, a mitől ennek az -arcza megvadul, az ökleivel üti a mellét, majd térdre bocsátkozik, -s felemelt három ujját az <span class="pagenum"><a name="Page_210" -id="Page_210">-210-</a></span> ég felé rázza, esküdözve és fejével -mutatja, hogy az nem igaz!</p> -<p>Nem igaz, hogy valaki mérget kevert volna Lyonel italába, a -saját gyávasága volt a méreg! Ezt már érthette Medea, ha nem -hallotta is.</p> -<p>S erre az úr lehajol a szolgához és átölelve azt, megcsókolja -annak az orczáját.</p> -<p>Az úr a szolga arczát!</p> -<p>Akkor aztán a szolga megfordul s visszafut az erdőbe -hanyatthomlok, hegynek alá-felé. A kocsi lassabban haladhat a -lejtőn, bekötött kerékkel.</p> -<p>Medea lement a toronyból a verandára, a hol a kocsival meg -szoktak állni.</p> -<p>A kocsinál hamarabb megérkezett Péter. A gyaloguton megelőzte az -urát. Még arra is ráért, hogy pihenten jőjjön az asszonya elé.</p> -<p>Medea ott állt egyedül a verandán, fehér reggeli pongyola -köntösében.</p> -<p>– Mi hir, Péter?</p> -<p>A szolga alig bír szót kiejteni.</p> -<p>– Az uram, megérkezett.</p> -<p>És arra előveszi a sirás, nem bir magával, illik, nem illik? -megfordul és otthagyja az úrnőjét.</p> -<p>Aztán becsörömpöl a kocsi az udvarra. Bertalan leszökik belőle, -odadobva a gyeplőt a kocsisnak.</p> -<p>Medea, mint egy bűnbánó szent áll ott, lehajtott fejjel, s -várja, hogy mi fog vele történni? vajjon megöli-e? vajjon -megszólítja-e?</p> -<p>Az pedig három lépcsőt szökve rohan fel hozzája ragyogó -orczával, s odarántva a karjai közé a nőt, azt kiáltja neki, «nem -hagylak elvenni magamtól!»</p> -<p>S úgy őleli, majd megfojtja.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Bertalan egy szót sem mondott el Deának mind abból, a mi az -elmult órák alatt történt. Ilyenről nem beszél a férj a felesége -előtt. <span class="pagenum"><a name="Page_211" id= -"Page_211">-211-</a></span></p> -<p>Másnap aztán mindent megtudhatott Medea a kolozsvári lapból. Le -volt abban írva az egész párbaj minden részleteivel. A párbaj -indokául az volt felhozva, hogy Lándory a sógorával a nemzetiségi -politika fölött zördült össze.</p> -<p>Csak akkor rémült el Medea, mikor azt olvasá, hogy a férje is -sebet kapott. Elájult bele.</p> -<p>Mikor életrehozták, odavonta magához a férje fejét.</p> -<p>– Hol vagy megsebesítve?</p> -<p>– Sehol. A golyó eltalált, de nem sebesített meg. Egy kis -horzsolás az egész.</p> -<p>Dea odahozatta a kis leányát.</p> -<p>– Tudod, ki fogta fel a golyót? – ez a két kis kéz itt!</p> -<p>Bertalan már akkor gondoskodott róla, hogy azt a kabátját, a -melyet a golyó megtépett, elpusztítsák, Medea ne tudja meg a -veszélyt, a melyben ő forgott, soha.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ez után az esemény után következett egy csendes hét, a mi alatt -a zaklatott kedélynek ki lehetett pihenni magát.</p> -<p>Egy hét mulva a kolozsvári látogatás után, ismét eljött Sidonia -grófnő Dorogmándra a leányához.</p> -<p>Gyászba volt öltözve s nagyon meg is botránkozott rajta, hogy -Medeát koczkás pepitaszövet öltönyben találta.</p> -<p>– Mit cselekedtél, te szerencsétlen asszony? – ezzel a szóval -köszönte be hozzá.</p> -<p>– A mit te tanácsoltál, anyám.</p> -<p>– Ah, én nem mondtam azt neked, hogy tálald ki egyszerre, egész -forrójában ezt a dolgot a férjednek.</p> -<p>– De én nem tudtam azzal a tudattal élni, hogy a férjem gyáva és -alávaló. Ha félt, öljön meg, de ne tegyen csuffá. Szeretem, hogy -elmondtam azt neki, a mit tőled hallottam. Ő adott nekem arra egy -olyan választ, a miért a lábaihoz kellett volna borulnom. «Ha -tudott volna valamit abból, a mit ráfognak, a hajánál fogva -hurczolta volna ki az asszonyát a szobájából, a helyett, hogy -magához közel ereszsze.» Ez a szó engem össze is tört, de ujjá is -alkotott. Elhiheted, hogy többet nem fog a titkos lépcsőkön -<span class="pagenum"><a name="Page_212" id= -"Page_212">-212-</a></span> feljönni senki, ha egy angyal lenne is. -Arra is te birtál rá. Az Isten igazságos volt. Azt ejtette el, a ki -bűnös.</p> -<p>– Ne vétkezzél! Ne szidalmazd őt, a ki te miattad szenved.</p> -<p>– Szenvedtem én többet ő miatta.</p> -<p>– Két keze tönkre zúzva.</p> -<p>– Nekem a szivem volt összetörve.</p> -<p>– E drága szép arcz foltokkal teleszórva!</p> -<p>– Hát az én lelkem foltjai olcsók?</p> -<p>– Te egy szörnyeteg rabja vagy. Egy ezeregyéjszakai dzsiné, a ki -az áldozatát lánczra kötve tartja.</p> -<p>– S azt akarod, hogy én meg az ezeregyéjszakai menyasszony -legyek, a ki a látogatói gyürüit zsinórra fűzi?</p> -<p>– Az nagy külömbség. Lyonel mostohabátyád. A világ előtt semmi -vád nem érhet.</p> -<p>– Elég, ha én ismerem őrjöngő szenvedélyét. Ha ráálltam, hogy -egyszer találkozzék velem, Isten a tanum! csak azért tettem, hogy a -lelkére beszéljek, hogy szünjön meg e szenvedélyével üldözni.</p> -<p>– Most nincs szó szenvedélyről, csak szenvedésről. Ő sebesülten -ül karszékében, magával is tehetetlen. Egy köny, a mit sebeire -ejtesz, balzsam fog azokra lenni. Megtagadsz-e tőle egy -könycseppet?</p> -<p>– Én könyeimmel áztattam fejvánkosomat egy keserű éjszakán át -miatta! Nem tudtam imádkozni! Rettegtem az Istentől. Te azt nem -tudod, hogy mit szenvedtem én azon az éjszakán.</p> -<p>– Azt jól mondod. Az én álmomat nem ronthatta el az a hír soha, -hogy a férjem párbajt vív miattam. Ezt nem tudom.</p> -<p>– Ne értelmezd rosszra a szavamat. Én nem szólok rólad. Arra -nincs jogom. De én szeretem a férjemet. Ő engem megvédett, férfi, -lovag módra. Az életét tette fel értem. Azután megbocsátott. -Másodszor nem fogok neki alkalmat adni rá, hogy megbocsásson.</p> -<p>– Hiszen nem tudja meg. Az én hintómon jösz. Egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> -sétakocsizás az egész. Négy óra alatt oda vissza. Ő óhajt téged -látni. Csak látni, csak egy vigasztaló szavad hallani, csak a -hüsítő kezedet érezni sebzett homlokán, s aztán visszajöhetsz. -Senki nem fogja tudni, hogy ott voltál. Milyen nagyon szerettétek -egymást, mikor gyermekek voltatok!</p> -<p>E szónál megnyilt az ajtó s belépett Lándory.</p> -<p>Nem üdvözölte Sidonia grófnőt. A feleségéhez beszélt.</p> -<p>– Kedves Dea. Én téged arra kérlek, válaszsz kettőnk között. -Vagy én tőlem válsz meg örökre, vagy az anyádtól.</p> -<p>Medea elámulva nézett a férjére, nem tudott mit mondani.</p> -<p>Sidonia grófnő hamarább megtalálta a szavát.</p> -<p>– Uram! Ezért az erélyért kezdem önt becsülni.</p> -<p>– Hát hogy teljesen kiérdemeljem a grófnő becsülését, ismétlem a -kérdést, vagy én távozom el ez órában örökre, a soha vissza nem -térésre, a kastélyból, vagy Lis Blanc Sidonia grófnő? Rajtad függ -az elhatározás.</p> -<p>– Bertalan! Rebegé Medea, kezeit könyörgésre kulcsolva.</p> -<p>– Engedek időt a megfontolásra. Ebéd idejéig gondolkozzál rajta. -Ha azt akarod, hogy én hagyjalak el, az megtörténhetik minden -feltünés nélkül. Otthon megválasztottak képviselőnek tudtomon -kívül. A két pap, a ki a politikai téren egymásnak kemény ellenfele -volt, sok küzdelem után megegyezett abban, hogy engem kiáltasson ki -képviselőnek. A mandatumot megküldték, rajtam áll, hogy elfogadjam, -s akkor mehetek Budapestre, a családomat falusi birtokán hagyva, a -hogy százan mások. Senki sem fog más indokot keresni. Azontúl -egészen szabad vagy, nem fogom a rablánczod végét. A leányomat -nálad hagyom. S hogy annak a sorsát biztosítsam, kezedbe teszem le -azt az ötszázezer frankot, a mit a munkámért kaptam a párisi -kiadótól. Kezeld okosan, s neveld a leányodat szeretetben. Rólam -nem szükség neki tudni. Gondolkozzál <span class="pagenum"><a name= -"Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> azon, a mit mondtam. Ebéd -idejéig várok a válaszodra. Ha nem küldöd, megyek bucsú nélkül.</p> -<p>Azzal megfordult és kiment, magára hagyva a két asszonyt.</p> -<p>Medea kétségbeesve tördelte kezeit.</p> -<p>– Anyám, én szeretem őt!</p> -<p>– Akkor hivasd a cselédeidet, s dobasd ki innen az anyádat, mert -én innen, apád ősi kastélyából, egy «pékin» szemforgatása elől, -önként ki nem megyek.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Lándory gyorsan ment át a saját lakosztályába. Ott találta -Pétert.</p> -<p>– Málházd össze a holmiaimat. Lehet, hogy egy óra mulva mennem -kell Budapestre. A kocsis készen álljon.</p> -<p>Péter szótlanul engedelmeskedett.</p> -<p>Lándory felindultan járkált fel s alá szobájában, az ablaktól az -ajtóig. Majd nyugalmat erőszakolt a kedélyére s összeszedte az -irattárát.</p> -<p>Egyszer kinézett az ablakán, a honnan a kertbe lehetett -látni.</p> -<p>A dajka ott sétált, a kis gyermekkel a karján.</p> -<p>– Soká maradunk Budapesten? – kérdezé Péter.</p> -<p>– Én meglehet, hogy nagyon soká.</p> -<p>Aztán eszébe jutott neki, hogy hiszen Péternek felesége van.</p> -<p>– Te visszajöhetsz a feleségedhez.</p> -<p>– Majd csak az urammal együtt.</p> -<p>– De hátha én nem fogok visszajönni?</p> -<p>– Akkor meg épen szükséges, hogy itt maradjon ennél a háznál -«egy» Lidy Carcasse!</p> -<p>Péter kitalálta azt, a mit az ura gondol e perczben.</p> -<p>S a mint ez ki volt találva, Lándory nem volt többé ura a keserű -indulatának.</p> -<p>– Nem várom a határóra időt! Azonnal megyek! Eredj, fogass be -rögtön! Mit gondolkozik rajta? Neki rögtön <span class= -"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> kellett -volna válaszolni! Nem halogatom tovább! Vége van!</p> -<p>Péter futott a rendeletet foganatosítani.</p> -<p>Tíz percz mulva egy kocsi gördülése hallatszott az udvaron, s -aztán a felvonó hídon.</p> -<p>Lidy Carcasse az úrnője szobájába lépett, kisírt szemmel.</p> -<p>– Ki távozott el? – kérdezé Medea.</p> -<p>– A Péter, – rebegé Lidy, a kinek természetesen az volt a -főszemély.</p> -<p>– A Péter? – kérdezé Medea elbámulva.</p> -<p>– Igen. Az urával. Azt mondta, hosszú útra mennek.</p> -<p>– A férjem is?</p> -<p>– Az úr elébb a kertbe ment. Ott sétál a dajka a kicsinynyel. A -kicsikét megcsókolta s a dajkának adott tíz aranyat. Azután nem -szólt semmit.</p> -<h2>A BÜNHŐDÉS.</h2> -<p>Medea bénult kedélylyel rogyott le egy karszékbe.</p> -<p>Éppen egy perczczel elébb azt mondta az anyjának:</p> -<p>– Te hát maradj itten, az apám ősi kastélyában, én majd a -férjemmel elmegyek innen.</p> -<p>És ő nem várta azt be.</p> -<p>– Látod! – kiálta fel diadalmas arczczal Sidonia. – Így szeret! -Elhágy! S nem várja be a válaszodat. Még a saját maga által szabott -időt sem várja meg. Nem csak szeretettelen, de igaztalan is, és -szószegő.</p> -<p>Medea is érezte, hogy ez igaztalanság!</p> -<p>És még ha igazsága volna is! Hát nem ő volt-e valaha, a ki azt -mondá, hogy a világ minden igazsága nem nyom annyit, mint egy virág -himpora, a miben szeretet lakik!</p> -<p>Nem ő volt-e az, a ki azt mondta, hogy a szerelem egy tenger, a -minek fenekét nem találni! Hát a tenger is kiapadhat?</p> -<p>Így elfutni, egy bucsúszó nélkül! <span class="pagenum"><a name= -"Page_216" id="Page_216">-216-</a></span></p> -<p>– Majd visszajön! Attól ne félj! Ismerem én az ilyen -raptusokat.</p> -<p>Sidoniának szertelen jó kedve volt.</p> -<p>– Hadd fusson hát a bolond! Egy hét mulva tudom, hogy visszajön. -S ha nem, hát nem. Tanulja meg, hogy nem ő találta fel a -büszkeséget. Mi menjünk ebédelni. Legalább ezt megvárhatta -volna.</p> -<p>Medea el volt keseredve.</p> -<p>Elfutni az ebéd elől! Ez mégis kegyetlen, szándékos megbántás. -Az egész háznép előtt nyilvánossá tenni, hogy harag van a -házastársak között! És mikor e kiméletlenség nincs megérdemelve! -Hiszen Medea nem egyezett bele Sidonia kivánságába. Ellene mondott -anyja meghívásának. Nem volt szüksége a férjnek beavatkozni, ő -magától is meg tudta óvni a kötelességét. S most úgy bánik vele, -mint egy megvetett nővel! Így terem meg a pipacs a buza között.</p> -<p>Ebéd után azt mondá Sidonia leányának.</p> -<p>– Öltözzél hát feketébe.</p> -<p>S Medea felvette a fekete ruháját.</p> -<p>Sidonia hintaja be volt fogva, a két hölgy elhajtatott Albisóra -felé.</p> -<p>Medea azt hitte, hogy most már neki nem csak joga, hanem -kötelessége visszatromfolni.</p> -<p>Hisz ez még nem hűtelenség!</p> -<p>A mint a hintó a kastély park-útjáról kikerült az országútra, -csaknem összeütődött egy másik úti-hintóval, mely a rendes úton -jött, két telivér rézderes volt eléje fogva. Az valamivel elébbre -volt, s így a hintóban ülő arczát nem lehetett meglátni.</p> -<p>– Kerüld el azt a kocsit, mondá Sidonia a kocsisának. A grófnő, -mint professionált lókedvelő, a legjobb ügetőket választotta ki -magának s így bizonyosra vette, hogy azt a másik kocsit a háta -mögött hagyja.</p> -<p>Hanem annak a másik fogatnak a kocsisa is becsületkérdést -látszott csinálni az előlmaradásból s nem engedte <span class= -"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> magát -megelőztetni. Kisült, hogy a rézderesek még jobb ügetők, mint a -sárgák. Így ment az ügetőverseny egy darabig az országúton, változó -chanceokkal, míg utóvégre a rézdereseknek sikerült a sárgákat -nekimaneuverezni egy szembejövő brassói társzekérnek, a mikor aztán -Sidonia hintaja határozott hátrányban maradt. Ekkor végre a grófnő, -nehogy ők nyeljék folyvást az előttük járó kocsinak a porát, azt -parancsolá a kocsisának, hogy engedje amazt messze előre futni. Így -aztán az első hintó, a két rézderessel, eltünt az első -útkanyarulatnál a szemük elől.</p> -<p>Sidoniát gyötörte a kiváncsiság, hogy vajjon kié lehet az a -rézderes fogat? Ő ezt soha sem látta semmi futtatásnál. Minden -rangbeli lovat ismert.</p> -<p>A versenyfutásnak az lett az eredménye, hogy a rendes két órai -útat öt negyed alatt tették meg az albisorai kastélyig.</p> -<p>Mikor az albisorai kastély udvarára behajtattak, már akkor a két -rézderest ott jártatta a kocsis, furcsa, tele szakállú, -prémbekecses alak.</p> -<p>Sidonia kiváncsi volt megtudni tőle az urasága nevét, a ki -szintén idejött, s megszólította.</p> -<p>A szakállas kocsis azt mondta neki, hogy «Zdrawdtvujtje -Szudarinya.» Muszka volt, egy szót sem tudott más nyelven.</p> -<p>A két grófnő bement a kastélyba, azonban már az agancsos -teremben eléjük állt egy simaképű, frakkos inas, a ki nagy -kézmorzsolás közben jelenté, hogy a gróf úr most nem fogad el -senkit.</p> -<p>– Eredj! Jelentsd be neki, hogy Lis Blanc grófnő van itt, a -leányával.</p> -<p>Az inas a válla közé húzta a fejét s elhátrált.</p> -<p>Kis idő mulva visszasasirozott, de a feje még mindig a válla -közé volt húzva, s a kezeit még mindig nem mosta meg eléggé.</p> -<p>– Ezer bocsánatot, excellenz! De a gróf úr kegyelmességteket -különösen nem óhajtja elfogadni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_218" id="Page_218">-218-</a></span></p> -<p>– Mit? Nekem mersz ilyen izenetet hozni? Lódulj, majom! S azzal -megkapva a livrées madárijesztőt a könyökén, olyat lódított rajta, -hogy az féllábon tánczolt tova, s azzal berontott az ajtón a másik -szobába. Medea kívül maradt az agancsos teremben.</p> -<p>Sidonia grófnőnek három szobán kellett keresztül hatolni, a míg -a negyedikben megtalálta a mostoha fiát.</p> -<p>Az csakugyan szánalomra méltó állapotban volt ezuttal, a fejére -egy kötött hálósipka húzva, mely eltakarta a homlokán levő seb -kötelékét, a félarcza lőpor pontokkal pettyegetve. Karszékben ült, -fehér flanel kabátban, melynek az ujjai fel voltak hasítva, mind a -két keze bebugyolálva, s egy a nyakába kötött fekete kendőbe -akasztva. Azonkívül pedig dühös volt, mint egy borz. Szóhoz sem -hagyta jutni a mostoháját.</p> -<p>– Mit akarsz itten? Mit mászol az én hátamra mostan? Van én -rajtam valami nézni való? Én vagyok a tätovirozott ember, a kit -mutogatnak egy piczula belépti díjért? Még a leányodat is ide -hoznád a nyakamra? Hogy vitt volna benneteket az ördög, mielőtt -összekerültem veletek. Szépen jártam miattatok! Nyomorék lettem. -Mehetek ezentúl bilétet szedni, egyébre nem vagyok jó! Te -édesgettél ide a medvevadászatra. No én megkaptam a magam -medvéjét.</p> -<p>– Verje meg a mindenható az átkozottat, a ki így bánt veled!</p> -<p>– No csak semmiképen ne szidalmazd a sógort előttem. Az egy igen -derék, psütt ficzkó! A mióta tönkre lőtt, nagyra becsülöm. Csak -vidd vissza hozzá a feleségét, köszönje meg, hogy olyan mennykő -derék ura van. Mit keres a te leányod itt én nálam? Hoztam el tőle -valamit?</p> -<p>– Csak egy szót akar neked mondani.</p> -<p>– Süsse meg a szavát! Hisz annak az egy szavának a nyomorékja -vagyok most is. Ha bűnötök van, menjetek a paphoz, annak gyónjatok -meg.</p> -<p>– Te elutasítasz bennünket? <span class="pagenum"><a name= -"Page_219" id="Page_219">-219-</a></span></p> -<p>– Híttalak én ide? Tudod, hogy «dög» vagyok! mulatni akartok -velem? Menjetek penitentiát tartani!</p> -<p>Lyonel karszéke mögött egy spanyol fal volt felállítva.</p> -<p>Sidonia grófnő éles hallását nem kerülte el, hogy azon -spanyolfal mögött valami női ruha suhog.</p> -<p>– Te nálad valaki van, a ki miatt bennünket elutasítasz?</p> -<p>– Hát hadd legyen!</p> -<p>– Egy nő van nálad?</p> -<p>– Igenis, egy szép nő.</p> -<p>Sidonia grófnő egy lépést tett a spanyol fal felé, a mire az ott -rejtőzött alak egyszerre előjött búvhelyéből s szembe állt -vele.</p> -<p>Scilla volt.</p> -<p>– Ah! Scilla kisasszony! – kiálta fel Sidonia s ökölre szorítva -emelé föl mind a két kezét.</p> -<p>– Óvlak, hogy meg ne bántsd. A kisasszony az én jegyesem!</p> -<p>– Micsodád? Te!</p> -<p>– Mondtam már. A menyasszonyom. Nőül fogom venni. A mint a kezem -felszabadul, hogy neki nyujthatom.</p> -<p>– Te álmodol! Hát elfeledted, hogy feleséged van?</p> -<p>– De néha-néha jut eszembe. El fogok tőle válni.</p> -<p>– Katholikus vagy. Úgy nem választanak el, hogy ujra -megnősülhess.</p> -<p>– Ki fogok térni. Unitáriussá leszek. Akkor elválasztanak. Az -itt Erdélyben nagyon könnyen megy.</p> -<p>– Térj eszedre. Atyád végrendeletében gondoskodva lett róla, -hogy hitet ne változtathass!</p> -<p>– Törődöm én a végrendeletekkel!</p> -<p>Scilla közbeszólt.</p> -<p>– Önök intézzék el egymás között a családi vitájukat, nekem -ahhoz semmi közöm. Hanem itt egy másik asszonyság is van még. Majd -ahhoz lesz nekem egy szavam. <span class="pagenum"><a name= -"Page_220" id="Page_220">-220-</a></span></p> -<p>Azzal elhagyta Lyonel szobáját s átment az agancsos terembe, a -hol Medea hátramaradt.</p> -<p>Medea ott állt egy ablakmélyedésben. Fekete öltöny volt rajta, -kalapjáról sűrű fekete fátyol az arcza fölé húzva.</p> -<p>Scilla odalépett eléje.</p> -<p>– Madame! Az én nevem Scilla kisasszony. Tagja vagyok a moszkvai -operaháznak, most Budapesten vendégszerepelek. Szabad kérdeznem, -hogy hát ön hol van szerződtetve s hol vendégszerepel?</p> -<p>Medea a térdeit érezte megrogyni e megszólításra. Minden ereje -elveszett ezzel az alakkal szemben.</p> -<p>Scilla folytatá.</p> -<p>– Madame! A művészvilágban rossz genrenak tartják azt, a mit úgy -nevezünk «egymást kiszurni». Ön az én szerepemben akar föllépni. -Pedig önnek van szép szerepköre, madame. Van derék férje. Ismerem -őt. Nekem jóltevőm volt. Ha én mondhatnék ilyen férjet a magaménak, -én azt bálványomnak tartanám, megtiltanám a szememnek, hogy -meglásson más férfit, megtiltanám a nyelvemnek, hogy más férfihoz -beszéljen. Önnek van egy kedves kis gyermeke. Ha nekem adott volna -ilyen kincset a sors, egy óráig el nem hagynám magamtól, mellette -henteregnék a földön, nem volnék se nő, se művésznő, csak anya. Hát -játszani osztogatja az ilyen kincseket a sors? Mit tett ön a kezére -bízott bálványával? Először elfeledte, azután kijátszotta. Gúnyt -űzött belőle! S utoljára odakényszeríté, hogy az halálos párbajt -vivjon meg az ön mostoha testvérével. Két ilyen embert oda állított -ön egymás ellenébe, s hogy azt a másikat meg nem ölte a halálos -golyó, azt csak egy véletlennek, egy útbaesett gombháznak -köszönheti. Abban a kagylóban több érzés volt, mint az ön szivében. -Tudott ön azon az éjszakán gyermekének arczára nézni? Tudott ön -imádkozni azon az éjszakán?</p> -<p>Medeának az egész teste reszketett, a zsibbadás fogta el minden -idegeit. Ez a nő vas kézzel dult a belső zsigereiben. <span class= -"pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221">-221-</a></span></p> -<p>Scilla folytatá a torturázást.</p> -<p>– És most még idejön! mint a ki a legüdvösebb dolgot kezdte meg, -s most be készül végezni. A férje tudtával jött ön ide?</p> -<p>Medeára mint egy villámütés hatott ez a kérdés.</p> -<p>– A férje engedelmével jött ön ide? ismétlé Scilla, még erősebb -szóval. Aztán nagyott kaczagott, «haha! milyen bolond kérdés!» Hát -kérnek az ilyenre engedelmet? Szabad ez! Ki tiltja meg? Senki. Én -nem! Önnek épen annyi joga van Páris almáját elnyerni, mint nekem. -A nők vétkezése közös szabadalom. Miért volna az csak a tánczosnők -privilegiuma? No hát én elfogadom a versenyt. Kezdjünk hozzá. A -grófnő elég szép arra, hogy győztes maradhasson. Idomai gyönyörüek. -Büszkén leplezheti le bájait. Oh azért a fátyolt fentarthatja az -arczán, mint a hogy az indus bajadérek teszik, a kik mikor -meztelenül odadobják magukat a piacznak, az arczukat lefátyolozzák, -mert hát szemérmetesek akarnak maradni!</p> -<p>Medea felvetette a fátyolt az arczáról. Olyan volt, mint egy -alabástrom szobor.</p> -<p>S halkan rebegé:</p> -<p>– Várom, hogy üssön ön még arczul is. Megérdemeltem.</p> -<p>E szóra Scilla hátralépett s fejét meghajtva, összetette a két -kezét a keblén. Ez a szó «megérdemeltem!» keresztül húzta mind azt, -a mit ő mondott.</p> -<p>A két nő közül most amaz volt a nagyobb, ő a kisebb.</p> -<p>Csak nagy szünet után szólalt meg Scilla, halkan, tompa -hangon.</p> -<p>– Madame! Én le vagyok fegyverezve. Ön maradt a győztes. Szabad -az út ön előtt. Mehet, a melyik ajtón át tetszik. Akár erre be, -akár amarra kifelé.</p> -<p>Medea e szavak után rohant «ki» a terem ajtaján, aztán végig a -folyosón, a tornáczon, a lépcsőkön. A ruháját felkapta térdig, hogy -jobban futhasson, nem bánta, látják-e? <span class= -"pagenum"><a name="Page_222" id="Page_222">-222-</a></span> A -hintóhoz rohant, felugrott, belevetette magát, «gyorsan haza!» -kiáltá a kocsisnak, a hintó elvágtatott.</p> -<p>Scilla utána nézett az ablakból, magában beszélve:</p> -<p>– Szegény asszony! Kegyetlen voltam hozzá. Talán nem is -érdemelte. De meghasznál neki. Ennek nem lesz kedve másodszor a -bajadére szerepét eljátszani!</p> -<p>Azzal visszatért Lyonel szobájába.</p> -<p>Már akkor a mostoha anya és fia a legindulatosabb veszekedésben -voltak, Lyonel a bekötözött két kezével hadonászott, s a hálósipkát -ledobta a fejéről, úgy ugrált a szoba közepén.</p> -<p>– Micsoda az? kiáltá rá Scilla, hát ki engedte meg önnek, hogy a -kötelékből kivegye a kezeit? Hát tarantellát tánczolnak együtt, -vagy mi? Ül le szépen? S rakja vissza a kezeit a burokba? Még a -sipkáját is. Ejh! A mint egy perczre elhagyom! Milyen rossz, -szófogadatlan gyerek!</p> -<p>Mikor aztán a kötelékeket helyreigazította Lyonel torzóján, -akkor egy naiv keresztbókot (knixet) csinált Sidonia grófnönek, egy -senki más, mint tánczosnő által producálható, impertinens -nyájaskodással.</p> -<p>– Grófnő. Én ugyan végtelenül büszke leszek rá és végtelenül -szerencsésnek érzem magamat, ha önt vendégül fogadhatom el -«nálunk», mentől hosszabb időre, ha azonban ön inkább óhajtana -hazatérni, rendelkezésére bocsátom a saját hintómat, miután -Lándoryné asszonyság már tovakocsizott, a nélkül, hogy az ön -számára valami izenetet hagyott volna hátra.</p> -<p>– Az én saját hintómon! Kiálta fel, a comicummal határos dühvel -Sidonia.</p> -<p>– Azt hitte, hogy te itt maradsz. Ironiázott Lyonel.</p> -<p>Erre összeszedte magát Sidonia grófnő, s előkelő megvetéssel -nézett a vállán keresztül Scillára.</p> -<p>– Öntől sem szállást, sem kocsit nem fogadok el. Ha el akarok -menni, majd találok egy paraszt szekeret, egy szamár-talyigát, a -mely elvisz. Én «azon is» Lis-Blanc <span class="pagenum"><a name= -"Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> grófnő maradok. (Erre -kitört a szivéből az asszonyi harag.) De «te!» kimondhatatlan czímű -némber! mezítláb fogsz innen elfutni valaha!</p> -<p>Scilla nagyott nevetett rá.</p> -<p>– Mezítláb kezdtem, mezítláb végezhetem, nem vesztek vele -semmit.</p> -<p>Scilla szavának állt.</p> -<p>Azt irta volt Lándorynak, «ha nagy lesz a veszély, én is ott -leszek!»</p> -<p>Ugyancsak «ott» volt!</p> -<h2>A COLUMBUS TOJÁSA.</h2> -<p>Lyonel annyira helyreépült már, hogy a kezeit kibonthatták a -kötőlékeiből, a homlokán kapott seb is behegedt. Fekete kesztyüket -viselt, a miken a hiányzó ujjak ki voltak töltve vattával.</p> -<p>Egy napon meglátogatta Alfréd, a ki még mindig Kolozsvárott -időzött. (Nagyon beleszeretett Erdélybe, – ha igaz.)</p> -<p>– Nos hát hogy vagy? Tudod már a kezednek hasznát venni?</p> -<p>– A hogy vesszük. A szivart a számba tudom tenni vele, s a -levest is fel tudom kanalazni.</p> -<p>– Én tudok Londonban egy gépészt, a ki olyan műujjakat készít, -hogy még majd vadászhatol is.</p> -<p>– Köszönöm szépen.</p> -<p>– Hát irni tudsz-e már?</p> -<p>– Talán bizony valami leirni valót hoztál a számomra? hogy üres -óráimban egy kis mellékkeresetem legyen? Az bizony nagyon jól fog -esni, mert Sidonia mama azt vette a fejébe, hogy semmi sem térít -meg úgy az igaz útra, mint ha az apanageomon túl nem küld semmi -pénzt, ez pedig már két esztendőre el van költve. <span class= -"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p> -<p>– Hát hiszen épen azért jöttem hozzád, hogy rajtad is segítsek, -meg magamon is.</p> -<p>– Az utóbbit nagyon elhiszem.</p> -<p>– Tudod, hogy mit igértél, mikor vállalkoztam rá, hogy -elkisérlek ebbe az érdekes világrészbe?</p> -<p>– Különös, hogy te olyan jól emlékezetedben tartottad.</p> -<p>– Hogy a váltóadósságaimat kifizeted. Azok most megint lejártak, -be is vannak pörölve. Ujra alá kellene írni. Azért kérdeztem, hogy -tudsz-e már írni?</p> -<p>– Én ehhez az igéretemhez föltételeket kötöttem.</p> -<p>– Hát én azokat mind teljesítettem. Megigértem, hogy Medeával -összehozlak, titkos légyottot kapsz s ez alatt a férjet leszegezem -egy helybe. Megigértem, hogy Lándoryt pisztoly végére kerítem eléd. -Megtettem mind a kettőt. Ott voltál. Előtted volt az asszony is, a -férfi is. Hogy a pisztolyod hátrafelé sült el, arról én nem -tehetek. Még ide a helyedbe is eljött Medea, akkor meg -kidobtad.</p> -<p>– Mert most már Scilláért őrjöngök. Ah, ha te tudnád, hogy -micsoda nő az!</p> -<p>– Ha én tudnám, hogy Scilla micsoda nő! Ez jól volt adva. Mintha -nem az ő finom szájacskája ette volna meg a chaussée d’Antini -palotámat, meg a chevreuxi uradalmamat.</p> -<p>– Igen, de engemet szeret!</p> -<p>– Az már más. Nekem csak szeretőm volt. Hanem hát most azt a -bolondot vette a fejébe, hogy tisztességes asszony akar lenni. -Grófné, vagy marquisné. Azon alul még egy krajczárt sem enged.</p> -<p>– Én el is veszem.</p> -<p>– Vennéd, ha lehetne.</p> -<p>– Hát lehet. Megmondtam neki itt ezen a helyen. Sidonia mamán -jelenlétében. Lehetővé fogom tenni. Elválok a nőmtől.</p> -<p>– Kifelejtettél a számításodból egy coefficienst. Azt, hogy -Scilla nemes lelkű leány. <span class="pagenum"><a name="Page_225" -id="Page_225">-225-</a></span></p> -<p>Erre mind a ketten kaczagtak.</p> -<p>– Becsületemre mondom. Nem tudja a lelkére venni, hogy -valamelyik imádóját mezítlábra levetkőztesse. Engem is azért dobott -ki a hajóból, hogy a vízbe ne fuljak. Most már nincs is szüksége -rá. Oroszországban egész új aranybányákat nyitott meg. Azt mondják, -hogy az egész orosz hadi flotta az ő tengeröblében horgonyozott. -Egyszer az orosz czár nagyon megsajnálta az éhező montenegróiakat, -s nagy summa pénzt assignált a főemberének, hogy azért küldjön a -pártfogolt hű fajrokonoknak egy gálya rozsot. De sohse sütöttek -abból lepényt a jámbor csernagorczok. Mikor kérdezősködtek a -gabonás hajó után, az volt rá a válasz, hogy elsülyedt a «Scilla» -örvényében.</p> -<p>– Ez most a pénzre nem ád semmit. Neki név kell.</p> -<p>– Hát’sz azt kaphat nálam. Nekem kettő is van.</p> -<p>– A czimeres név kell neki. Tudom, hogy te hagynál választani. -De jó szerencse, hogy a mennyei gondviselés egy őriző angyalt -rendelt a számodra. A magas lelkű Lis Blanc grófnő meghozatta a -papád végrendeletének a másolatát, s azt kegyes volt Scillának -megküldeni. S a mint ez a nemes keblű leány abból megértette, hogy -te rögtön elveszted az egész örökségedet, a mint a katholikus -hitből kitérsz, azt mondá: «Nem! Ezt nem vehetem a lelkemre. Inkább -kitépem a szivemből azt az érzést Lyonel iránt, ha elvérzik is -fájdalmában, de mezítlábos grófot nem vezetek az oltár elé». Ez jó -sakkhuzás volt.</p> -<p>Lyonel káromkodni készült.</p> -<p>– Hanem én tudok egy még jobbat, a mi egyszerre «sekk–sakk!» S a -királynét elveszem.</p> -<p>– Hogyan?</p> -<p>– Hát mondtam, «a királynét elveszem!»</p> -<p>Arra összenéztek. Megértették egymást és elkezdtek kaczagni.</p> -<p>Aztán együtt maradtak egész estig s kidolgozták az <span class= -"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span> egész -sakkfeladványt. «Világos indul s harmadik huzásra mattot mond».</p> -<hr class="tb" /> -<p>Lis Blanc grófnő nem sokára egy tökéletes bocsánatkérő levelet -kapott a mostoha fiától.</p> -<p>Lyonel elismerte illetlen magaviseletét. Hibáját az ördög -incselkedéseinek tulajdonítá. Varázsigézete alatt állt annak a női -dæmonnak, a kire most már iszonyattal gondol vissza. Álomnak véli, -hogy valaha ezt még nőül akarta venni. ✝✝✝ három kereszt jelölje a -nevét a kisértő rossz szellemnek. Kéri, hogy fogadtassék vissza -Sidonia mama hajdani kegyeibe. Esedezik, hogy bocsánata jeléül -jöjjön le még egyszer Albisorára. Vegye át a kastélyt, mint úrnő, a -ki abban korlátlan hatalommal intézkedik. Különben ő maga fog -mezítláb, egy ingben, szőrkötéllel a nyakán, Canossába zarándokolni -stb.</p> -<p>És Sidoniának oly nagy volt az elfogultsága kedvencze iránt, -hogy rá hagyta magát szedetni e bűnbánattal teljes levél tartalma -által. Még az nap sietett Albisorára Lyonelt meglátogatni.</p> -<p>Bezzeg másforma fogadtatás várt most rá, mint a milyen a minapi -volt. Lovasfutár jelenté előre a közeledtét. Az egész oláhság ki -volt rendelve a kastély kapujába, hogy az érkező hintót vivátokkal, -puskalövésekkel és georgina bukétokkal fogadja. Az előcsarnokban -glédába állítva várt a cselédség, volt kézcsókolás elég. A lépcső -alján várt reá Lyonel, salon kabátban, a gomblyukába egy margerita -tűzve, Sidonia kedvencz virága, és mögötte három attiladolmányos -uri ember, a kiket Lyonel egyenkint bemutogat az anyjának: (a -neveiket maga sem képes összehozni) tiszttartó úr, fiskális úr, -jegyző úr.</p> -<p>– De micsoda nagy parádéval fogadnak itten engemet? Kérdezé -Sidonia grófnő, a ki a puskalövéseket különösen elengedte -volna.</p> -<p>– Az uradalom új földesasszonyát üdvözlik e hű emberek. Tudod, -hiszen értesítettelek, hogy én a nevemre írt <span class= -"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> -albisorai uradalmat formaszerűen a te nevedre kívánom átiratni, s a -tulajdonjogot minden jogczímmel te rád ruházom át.</p> -<p>Sidonia meg volt hatva a fiui kegyeletnek e nagyszerű tanujele -által.</p> -<p>És azután Lyonel, karját nyujva Sidoniának, felvezeté őt a -kastély termeibe. Ott már az író-szobában el volt készítve minden a -hivatalos ténykedéshez. Az engedély okmány három felzetben megírva, -bezsinórozva, kellő bélyeggel ellátva. Azt a jelenlevő társaság -előtt felolvasták. Egészen rendben volt. Semmi kifogás ellene nem -támasztatott. Lyonel sajátkezűleg aláírta, kezének nyomoréksága -miatt marokra fogva a tollat. Azután a közjegyző írta alá, majd a -tiszttartó és a fiskális, mint tanuk, végre Sidonia grófnő. Ütöttek -rá tömérdek pecsétet. Egy példány a közjegyzőnél marad, egy a megye -levéltárába lesz letéve, az eredetit átadták Sidonia grófnőnek, a -kinek az arcza ragyogott e perczben a diadaltól.</p> -<p>E hivatalos ténykedésre következett egy fényes lakoma, a miből -nem hiányzott a híres kolozsvári töltött káposzta, levelensült, az -arany galuska, a foghagymás felsár káposzta czikával és zöld -paprika-salátával, egy szóval mind az, a mivel a kegyetlen «thugok» -a vendégeiket agyon szokták fojtogatni, hozzá keresdi bor, a mely -mellett elbujhat minden rajnai! Leültek egy órakor az ebédhez, igaz -magyar szokás szerint, s felkeltek fél nyolczkor, ugyanazon -szerint. Akkor már sötétedni kezdett, s a vendég uraknak még messzi -volt hazáig.</p> -<p>Mikor végre magukra maradának, akkor azt mondá Sidonia -Lyonelnek.</p> -<p>– Ez mind igen szép volt édes fiam, hanem, már most szeretnék -veled a fődologról beszélni, a miért idejöttem.</p> -<p>– Legyen szerencsém hozzád a szobámban, mondá Lyonel, a ki az -egész ebéd alatt nem ivott mást, mint forrásvizet, teljesen józan -volt. Lehetett vele okosan beszélni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_228" id="Page_228">-228-</a></span></p> -<p>– Arról a nőről kívánsz megnyugtató nyilatkozatot tőlem, ugy-e -bár? Kezdé Lyonel, midőn a szobájába érve, Sidoniát egy karszékkel -megkinálta. Minthogy a nevét egyikünk sem kívánja többé kimondani, -nevezzük őt a «Syrén»-nek.</p> -<p>– Találó név.</p> -<p>– Tehát tudd meg, hogy a mennyire szerettem eddig, annyira -megvetem most azt a teremtést. Itt a levél a mit hozzá írtam. -Sajátkezüleg. Nagy kínnal. Ökölre fogva a tollat. Nehéz lesz -elolvasnod, majd elmondom a tartalmát. «Közöttünk mindennek vége. -Ön egy borzasztó jellem. Én türelmes vagyok a szerelem minden -botlásai iránt, de a szívtelenséget elítélem. Azt, hogy ön amerikai -petróleum királyokat, angol peereket és orosz herczegeket tönkre -tett, megbocsátom, de a mit legújabban megtudtam önről, az önnek az -alakját egyszerre a láthatáron alól sülyeszti előttem. (Ugy-e, -milyen erőteljes styl!) Megtudtam, hogy ön egy ízben, egy egész -gabonával terhelt hajót, mely az orosz czár kegyes indulatából az -éhező montenegrói népnek volt szánva, nem irtózott elkaperezni. -(Erős szó, de ideillik.) Ez qualificálhatatlan eljárás volt! Ám -merítette légyen ön ki a főurak aranybányáit, de elrabolni az éhező -szegények szájából az utolsó falatot, ez jezabelség. (E szót én -csináltam, ő rá illik.) Ez oly fekete szívre mutat, melyet Golkonda -minden gyémántjai sem fényesíthetnek meg. Én önt nem ismerem többé, -s jegygyűrűjét ezennel visszaküldöm. Éljen vígan! Lis Blanc -Lyonel». Meg vagy vele elégedve? Én ezt a levelet te nálad hagyom. -Te küldd el a Syrénnek. Ő holnapután tartja a búcsúelőadását -Budapesten, legyen ez az én búcsúszavam, a befejező üdvözlet -hozzá.</p> -<p>Sidonia grófnő egészen el volt érzékenyülve e levél tartalmától. -Mégis alapjában nemes szíve van ennek a Lyonelnek.</p> -<p>A levélnek még egy utóirata is van.</p> -<p>«Ne hogy azt mondja ön, hogy Lis Blanc Lyonel gróf <span class= -"pagenum"><a name="Page_229" id="Page_229">-229-</a></span> önnek -adósa maradt, én, hogy az ön vétkét expiáljam, küldeni fogok az -inségben hagyott montenegróiaknak, mennyit irjak ide mamán?</p> -<p>Sidonia meghőkölt.</p> -<p>– Elég lesz ötezer forint.</p> -<p>– Átkozott kevés egy országnak! Nálad van a pénz?</p> -<p>– Épen annyi van nálam.</p> -<p>– Dugd ide a zsebembe.</p> -<p>– S azzal felmarkolta a tollat, s kiegészíté a levél végsorait e -szavakkal:</p> -<p>… ötezer, számszerint 5000 frtokat osztr. ért.</p> -<p>S azzal borítékba tette a levelet, lepecsételte s átadta -Sidoniának.</p> -<p>E szerint a grófnő teljes elégtételt kapott a rajta esett -megbántásért, ugyanazon a helyen, a hol a sérelem elkövetődött.</p> -<p>Megcsókolta Lyonel homlokát.</p> -<p>– Most már okos ember vagy. Remélem, hogy ilyen is fogsz -maradni.</p> -<p>– Oh én egészen megjöttem a világból, drága mamám. Huszonkét -éves vagyok csak és már nem áll előttem semmi a mi után vágyódjam. -Én lemondok végképen a világról, s a föld minden -gyönyörűségeiről.</p> -<p>– No, no, Lyonel, mit akarsz ezzel mondani?</p> -<p>– Dönthetetlen elhatározásom, hogy belépek a maltai szent -lovagrendbe.</p> -<p>– Lyonel!</p> -<p>– Igen. Harczoló szerzetes leszek, s áhítatos vezeklésben töltöm -el hátralévő napjaimat.</p> -<p>– Lyonel! Te valami iszonyú galádságon töröd a fejedet!</p> -<p>– Oh ne gyanusítsd kegyeletes missiomat.</p> -<p>– Te maltai lovaggá akarsz lenni azért, hogy akkor az atyád -végrendelete szerint rögtön a kezedbe kapd az atyai birtokokat, s -az én gondnokságomtól megszabadulj. Akkor aztán De L’Aisne Alfréd -elveszi Scilla kisasszonyt, csinál <span class="pagenum"><a name= -"Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> belőle marquisnőt, s ti -ketten, szép egyetértésben megosztjátok egymással azt, a mit -birtok!</p> -<p>Lyonel nagyot kaczagott.</p> -<p>– Oh, milyen nagy diplomata veszett el benned, drága szép mamám! -Hogy ki tudod találni az embereknek a legtitkosabb terveiket -is!</p> -<p>Sidonia grófnő a dühtől és ijedtségtől reszketve állt fel a -karszékéből. A fogai összevaczogtak. Most értette már meg, hogy -milyen csuffá lett téve. Megfosztva a Lis Blanc vagyon kezelésétől -egyetlen hóbortos ötlet által. Egy Megæra tekintetével nézett -Lyonelre, s összeszorított fogai közül azt mondta neki:</p> -<p>«Raoul Ripaille!»</p> -<p class="center">*</p> -<p>Pedig hát ez volt a «Columbus tojása».</p> -<h2>AZ UTOLSÓ SZÓ.</h2> -<p>Szerteszét voltak már válva, ki-ki egymástól és mindannyi -valamennyitől.</p> -<p>Egy teljes év lefolyt, a nélkül, hogy akár személyesen, akár -levélben, jelezték volna egymásnak a világon létüket Sidonia, Medea -és Bertalan.</p> -<p>Pedig ez idő alatt valami olyan esemény is jött közbe, a mit -érdemes lett volna a családi krónikában feljegyezni. Deának fia -született, a kit egész Nagy-Enyedre kellett bevinni keresztelni, -mert másutt nem találtak kálvinista papot. Csak azért is, -truczczból is Bertalannak keresztelték. Medea nem invitált meg -senkit a keresztelőre, sem a férjét, sem az anyját. Úgy sem jött -volna el egyik is. Mindegyik felbontatlanul küldte volna vissza a -levelét.</p> -<p>Sidonia grófnőnek volt külömben a legreálisabb oka a -haragtartásra Medea ellenében. A többi mind csak tréfa. De hogy -Medea elvitte az anyjának a hintaját ama <span class= -"pagenum"><a name="Page_231" id="Page_231">-231-</a></span> -bosszuságteljes napon, s abba a kényszerű helyzetbe hozta a -grófnőt, hogy egy parasztszekéren, melyben kukoriczaszárból volt az -ülés, zötyögtesse magát hazáig, ez soha meg nem bocsátható. Sidonia -rögtön elcsapta a kocsisát, s Medea felfogadta. Még ez is -hozzá!</p> -<p>Medea e szerint igen csendesen élhette a napjait Dorogmándon. -Senki sem jött hozzá látogatóba. Volt, kivel mulasson: egy kis -leánya, a ki már beszélt, s egy kis fia, a ki még szopott.</p> -<p>Egy késő őszi délután annál jobban meglepte Medeát, hogy egy -hintó gördült be a kastély udvarára, melyből Sidonia grófnőt látta -leszállni.</p> -<p>A grófnő tíz évet látszott vénülni egy esztendő alatt. Bottal -járt. Egyszer kificzamította a lábát, mikor a lovak elragadták s a -hintóból kiugrott. Azóta biczczentve jár. Medeával még ezt sem -tudatta.</p> -<p>Medea eléje sietett. Olyan hosszú idő óta nem látta az anyját, -pedig olyan közel voltak a kastélyaik.</p> -<p>– Hagyd el! Hagyd el a kérdezősködést! Hogy mi baja a lábamnak? -Az csak hagyján. Sokkal nagyobb bajom van most. Azért jöttem -hozzád. Nincs kivel beszéljek róla. A mi elmult, elmult. Én is -elfelejtettem, te is felejtsd el. Óh az a Lyonel!</p> -<p>– Megint róla akarsz beszélni?</p> -<p>– Róla, a máglyára tenni való gazemberről!</p> -<p>– Ah, most ez a czime?</p> -<p>– Azt tudod, hogy maltai lovaggá tette magát?</p> -<p>– Nem tudom.</p> -<p>– Még tavaly. Csak azért tette, hogy a Lis Blanc birtokot a -kezébe kapja, mielőtt nagykorúvá lesz, s az én gyámságomat -megszüntesse. A mint aztán ezt megkapta, rögtön csinált egy -praktikát De L’Aisne Alfréddel. Annak átadta a dominiumait, magának -biztosítva százötvenezer frank élethosszig tartó járadékot. De -L’Aisne viszont oltárhoz vezette Scilla kisasszonyt, csinált belőle -marquisnőt. Az új marquisnő elment Moszkvába, s Lyonel, a maltai -<span class="pagenum"><a name="Page_232" id= -"Page_232">-232-</a></span> lovagok szent küldetésének tartotta -utána menni. Alfréd a birtokban maradt. S nekem az egész saját -vagyonom ott van beruházva a seigniersi birtokban, a párisi -palotában. Aztán a végrendeletben hagyományozott özvegyi évdíjamat -sem fizetik. Most én perelhetek e miatt De L’Aisne Alfréddel. Ki -tudja érem-e a végét?</p> -<p>– De hisz úgy tudom, hogy a mostoha fiad viszont te neked -engedte át az albisorai birtokot, a mit te az eladott gyémántok -árából vettél.</p> -<p>– Igen. De épen az volt a pokolbeli gazság, a mit ez a két -szélhámos velem elkövetett. Nekem engedte ám át az albisori -birtokát Lyonel, de azt nem mondta meg, hogy arra előbb kétszázezer -forintnyi adósságot vett fel, s azt be is tábláztatta. Most ezt a -kétszázezer forintnyi összeget követelik rajtam a hitelezők, s ha -ki nem fizetem, kihuzzák alólam a földet, elviszik a fejem fölül a -házat. Nekem nem marad hátra más, mint cyankalit innom.</p> -<p>– De hiszen neked sok pénzed volt.</p> -<p>– Elvesztettem a turfon. A ló-sport nem asszonynak való. A -jockey-im nagyon megcsaltak. Ha kifizetem a saját tartozásaimat, -egy sou nélkül maradok.</p> -<p>– Ez bizony nagyon kellemetlen helyzet.</p> -<p>– Kellemetlen helyzet? Nem azért jöttem én hozzád, hogy tőled -megtanuljam, hogy a helyzetem kellemetlen! Hanem hogy segíts ki a -zavaromból.</p> -<p>– Én? Hogy segíthetnék én ezen a bajon?</p> -<p>– Add kölcsön azt a kétszázezer forintot, a mivel a Lyonel -hitelezőit kielégítem. Nálad megvan az az összeg, a mit az az ember -nálad hagyott.</p> -<p>– Micsoda «ember?»</p> -<p>– No hát, Lándory, no.</p> -<p>– Úgy? A Lándory! Az nem az enyim. Az a Lándory leányának a -pénze.</p> -<p>– De te rendelkezel vele.</p> -<p>Medea összeszedte egész erélyét. <span class="pagenum"><a name= -"Page_233" id="Page_233">-233-</a></span></p> -<p>– Kedves mamám! Én azt az összeget, a mit Lándory munkájával, -eszével szerzett a gyermeke számára, a te Lyoneled adósságainak a -kifizetésére oda nem adom.</p> -<p>– Meg tudnád ezt tagadni az édesanyádtól?</p> -<p>– Már megtagadtam.</p> -<p>– És engeded hogy engemet kiűzzenek a házamból az ég alá?</p> -<p>– Az én házam nyitva előtted mindig, jőjj ide és lakjál -itten.</p> -<p>– Ahhoz nem szoktam, hogy magamon kívül más úrnőt ismerjek a -háznál.</p> -<p>– Légy te az úrnő: én leszek, a ki engedelmeskedik.</p> -<p>– S te eltaszítasz engemet, az anyádat, egy emberért, a ki téged -csufosan elhagyott, megvetett? Te olyan szívtelen nő vagy, mint a -milyen szívtelen leány voltál gyermekkorod óta.</p> -<p>Ettől a szótól túlcsordult a keserűség pohara.</p> -<p>– Jól van, anyám. Hát beszéljünk egymásnak a szíveinkről, a hogy -te kivánod. Kezdjük el az én keresztelőm napján. Mennyire szerettek -engem a szülőim már a születésem órájában, azt megmondja a nevem. -Ha az egész bibliát felhányják nem találnak nevet a mely -gyűlöletesebb legyen az enyémnél. Neveztek volna el Delilának, -Jezabelnek, Herodiásnak, nem volnék úgy megbélyegezve, mint ezzel a -névvel Medea, a mit ti választottatok ki a számomra. Mások boldogan -emlékeznek vissza az édesanyai arczra, melyet bölcsőjük fölé láttak -hajolni. Én nem láttam a tiedet soha. Mikor már az eszemet bírtam, -gyakran úgy tettem, mikor ágyba fektettek, mintha alunnám s -hallgattam, mit beszéltek fölöttem a cselédek, a kikre bízva -voltam: «csak ez ne született volna!» Azon nőttem fel, hogy nekem -nem kellett volna születnem. Hogy az én világra jövetelem -szerencsétlenség. Gyermek voltam, és nem játszottam soha. Félve -néztem a mások játékát, azt tudva, hogy azoknak szabad vígnak -lenni, mert azokat szeretik, engem gyűlölnek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_234" id="Page_234">-234-</a></span> Ha egy -karácsonyfát akartam látni, leszöktem a kapusnéhoz: az állított fel -olyant a gyermekei számára. Nekem nem hozott a Jézuska soha -Istenajándékot. Hát rászoktam arra az eszmére. Nekem ne -ajándékozzon senki semmit, de én sem adok senkinek ajándékba -semmit. Aztán kolostorba küldtek. Rossz voltam, tudom jól. Több -büntetést kaptam egymagam, mint az egész leánysereg összevéve. Nem -akartam a hittanító szavait elhinni. Mindennap azt hallottam, hogy -nekem pokolra kell jutnom, másutt nincsen helyem. Aztán kaptam egy -új apát. Öreg ember volt, beteges. Őtet ápoltam. Nekem -panaszkodott. A gyermeknek. Aztán kaptam egy mostoha testvért, a -kit te szerettél, kényeztettél. Te biztattad, hogy szeressen engem. -És én bennem volt valami érzés, a mi iszonyattal töltött el, a -mikor te azt mondtad, hogy csókoljuk meg egymást. Aztán magára -hagytuk az öreg embert. Te adtál nekem pompás ruhákat, s bevezettél -a fényes világba, a hol azt tanultam, hogy vagy minden embert meg -kell vetnem, vagy saját magamat. Ekkor az öreg ember meghalt. Nagy -zavar lett a családban az örökség miatt. Ezt a nagy zürzavart -kiegyenlítettétek szépen azzal, hogy engem dobtatok oda áldozatnak. -Hozzáadtál engem egy félemberhez, a kinek a teste állat, a lelke -ördög, de nyomorult mind a kettő; a ki ellen a menyegzőm éjszakáján -úgy kellett magam védelmeznem, mint a pápua leánynak, az erdőben -rátámadó pávián ellen. S mikor ettől megszabadultam s végre elém -hozott a sors egy férfit, a ki egész ember: becsületes szív, tiszta -lélek, csupa szeretet, s ez az ember engem megszánt, megszeretett, -magához emelt, akkor te mindent elkövettél, hogy ezt az embert -meggyalázd, elkeserítsd, hogy engem nyomorulttá tégy. Belevittél a -kisértetekbe. S mikor megszabadultam csoda által, tisztán, ismét -beletaszítottál a sárba. És azt, a ki fölemelt, megtisztított, a -halál elé állítottad, rákényszerítetted, hogy magát és becsületét -gyilkoló kézzel védelmezze, s mikor az nekem minden büneimért -megbocsátott, <span class="pagenum"><a name="Page_235" id= -"Page_235">-235-</a></span> akkor elüldözted tőlem, élő férjnek -özvegyévé tettél. De mindezt megbocsátottam neked. Hanem azt a -perczet, a melyben ama bajadére velem szembe állva, azt mondá -nekem: «egyenlők vagyunk, ön is olyan mint én!» hogy ezt a -pillanatot megszerezted nekem, hogy ezt megérdemeltetted velem, azt -nem felejtem el neked soha! Ez van a szivemben! Már most tudod. De -mert világra hoztál, ebben a kastélyban, ezért a nagy -tartozásomért, itt hagyom neked ezt a világot. Légy te e kastélyban -az úrnő! Én majd ölembe veszem a két porontyomat. Valahol majd csak -találok menedéket.</p> -<p>Sidonia egy üdvözlő szó nélkül hagyta el a leányát.</p> -<p>Nem akarta elhinni, hogy ez az ő arczképe, a mit Medea eléje -tartott. Azt hitte, a tükör a hibás.</p> -<p>Lándoryt átkozta magában, a gonosz varázslót, a ki így el tudta -bűvölni a leányát. Ezt az engedelmes leányt, a ki mindig azt tette, -a mit az anyja parancsolt neki.</p> -<p>Az ajánlott alamizsnát nem fogja tőle elfogadni.</p> -<p>Még voltak halavány reménységei.</p> -<p>Háromfelé is elkötötte a sorsát.</p> -<p>Mielőtt arra a nehéz lépésre szánta volna el magát, hogy a -leányához forduljon segélyért, előbb a párisi ügyvédét bizta meg, -hogy ajánljon egyességet De L’Aisne Alfrédnek. Ő, okiratokkal -bebizonyíthatólag, hétszázötven ezer frankot ruházott be a -seigniersi uradalomba, s a párizsi palota átalakítására, a -képtárra. Ezt a jogos követelését elengedi neki, ha a marquis -viszont elvállalja a Lyonel adósságait, a melyek az albisorai -birtokra lettek betáblázva. Ha erre nem áll rá, ő birói zárt fog -kérni a Lyonel vitalitiuma ellen.</p> -<p>A másik vállalata az volt, hogy megszerezte az utolsó pénzén a -longchampsi győztes paripát, a Gladiateurt, s átküldte Angliába a -Derby versenyre. Ismerve a nevezett paripákat, bizonyos volt -felőle, hogy a nagy díjat ő nyeri meg. Akkor a paripát is eladva -nyereséggel, legalább egy időre segít a pénzzavarán. <span class= -"pagenum"><a name="Page_236" id="Page_236">-236-</a></span></p> -<p>A harmadik vállalkozása már csakugyan határos volt a -kétségbeeséssel. Annyira megalázta dölyfös lelkét, hogy levelet irt -Moszkvába, De L’Aisne Alfrédnének! A Scillának! Apellált a -marquisnő «nemes» szivére. Neki csak egy szavába kerül, hogy -Alfrédet és Lyonelt rábirja az általuk felvett adósság -elvállalására, lerajzolta előtte a zavart, a melybe juttatták. -Biztosra vette, hogy ez önmegalázás által az egykori tánczosnőt -egészen meg fogja hódítani.</p> -<p>Mikor aztán a Medeával történt szakítás után visszatért az -albisori kastélyba, egész halom levelet talált az iróasztalán. -Azokat a czímeikről megtekintve, nagy hirtelen osztályozta. Négy -vagy öt Bécsből volt keltezve, ezeket félre dobta, fel sem bontá. -Tudta olvasatlan, hogy mit tartalmaznak. Exekuczióval fenyegető -hitelezők billet doux-jai. Kár az időért, a mit az ember az -elolvasásukra fordít. Ellenben nagyon megörült a londoni keletet -mutató levélnek, egy másikon már messziről megismerte párizsi -ügyvédjének a lapidaris irását, a harmadik levél Moszkvából jött, -orosz felirással, s ebben, a fogásáról itélve, a papiron kívül -egyébnek is kellett lenni.</p> -<p>Legelébb is a londoni levelet szakítá fel.</p> -<p>Hiob hir volt benne! A Gladiateurt leverte egy ismeretlen nevű -magyar paripa a kisbéri ménesből. A grófnő annyit veszített a -fogadásokon, hogy ha most rögtön eladja a versenyparipáját, annak -az ára épen fel fog azokra menni.</p> -<p>Ez kemény csapás volt!</p> -<p>Következett a párizsi levél. Az ügyvéd hosszasan értesíté a -grófnőt a hivatalos eljárásáról. De L’Aisne Alfréd a grófnő -beruházásaival szemben azzal a követeléssel áll elő, hogy ő meg -adjon számot az eladott Lis Blanc gyémántokról, a mik hozzáértők -becslése szerint, megértek nyolczszázezer frankot, s a miknek az -eladására nem is volt a grófnő felhatalmazva. A mi a végrendeletben -hagyományozott özvegyi évdíjat illeti, erre nézve De L’Aisne -<span class="pagenum"><a name="Page_237" id= -"Page_237">-237-</a></span> marquisnak az a nézete, hogy azzal az -általános örökös, Lis Blanc Lyonel tartozik. De L’Aisne Alfréd csak -annak a vásárlója, s az ő szerződésében ez a teher nincs fölvéve. -Tehát ezzel a követeléssel forduljon Lyonelhez. Ebből nagyon -kellemetlen per lesz. Szeretné, ha más ügyvédet választana a -grófnő.</p> -<p>Kezdett vele a világ körben tánczolni. Ez a remény is -meghiúsult.</p> -<p>Most már félve nyúlt a harmadik levélhez, a moszkvaihoz.</p> -<p>Az ollóval kellett felmetszeni, mert ugyancsak le volt kötözve -és pecsételve.</p> -<p>A tartalmát nagyon könnyű volt elolvasni. Irás nem volt benne -semmi, hanem egypár remekül hímzett, finom selyem harisnya! No hogy -ne legyen kénytelen az ember «mezítláb elszaladni» ebből a -kastélyból.</p> -<p>Ez az affront végső dühbe hozta.</p> -<p>Látta, hogy a kihez csak fordul a panaszával, az mind -kigúnyolja. Senki sem érez iránta irgalmat. Mindenki azt mondja: -«úgy kell neki!»</p> -<p>– No hát legyen egészen «úgy!»</p> -<p>Egy idő óta fényképezéssel foglalkozott.</p> -<p>Hallotta egykor Traumhold bankár történetéből, hogy azt a -szolgája azzal a cyankálival mérgezte meg, melyet a leánya a -fényképek előállításához használt.</p> -<p>Erre gondolt, mikor azt a csendes mulatságot megszerezte -magának.</p> -<p>Előkereste a fényképészeti szerek közül azt a fekete üvegcsét. -Aztán töltött magának vizet egy ezüst pohárba. Az üveg tartalmát -betölté, s betakarta a kehely ezüst fedelével. Azt hallotta, hogy a -méreg veszti a hatását a napfényen.</p> -<p>Hagyta azt magában elolvadni.</p> -<p>Mindent tulélhet az ember, csak azt nem, ha kinevetik.</p> -<p>Hát megsiratni fogja-e valaki? <span class="pagenum"><a name= -"Page_238" id="Page_238">-238-</a></span></p> -<p>Senki.</p> -<p>Hallhatta elégszer, mikor a high life-nak egy-egy hirhedett -alakja, a kártyán, a turfon vesztett összegek miatt, az életét -oltotta ki, hogy mit mondott fölötte az egész világ? Azok, a kik -vele együtt mulattak, a kik belevitték, a kik a köntösén -megosztoztak! Ő rá is épen olyan «búcsuztató» vár.</p> -<p>«Nem lehetett rajta segíteni! Bolond volt!»</p> -<p>Minden ember kiszedi a fényképalbumából az arczmását, s eldugja, -hogy ne lássa többé. A ki a nevét kiejti, előre bocsátja ezt a -szót, «szegény bolond». Ez az ő «titulusuk».</p> -<p>Csak egyféle emberfaj sír fölötte. A hitelező. De az is csak az -«akczept»-jét siratja. Ezek azok az örökösök, a kik nem -nevetnek!</p> -<p>Eszébe jutott, hogy ilyen megfordított örökösök levelei most is -hevernek az asztalán.</p> -<p>Meg akarta magának szerezni azt az utolsó mulatságot, hogy -ezeknek a fenevadaknak az acsarkodásában gyönyörködjék! Hogyan -fenyegetőznek, hogy készülnek üldözni. Haha! Milyen fintor pofákat -fognak majd vágni, mikor becsapja az orruk előtt az ajtót: «no hát -jőjjetek utánam!»</p> -<p>A méreg szépen olvadozott már az ezüst pohárban. Nehéz, -vérfagyasztó illata az egész szobában érezhető volt.</p> -<p>A mint egyikét a kezébe akadt leveleknek felbontá Sidonia s -elkezdte a tartalmát olvasni, bámulva tekinte szét maga körül. Azt -hitte: álmodik. Újra elolvasta. A szemei elkezdtek ragyogni; az -arczát őrjöngéshez hasonló mosolygás derengeté. A levél reszketett -a kezei között. Felkapta a méregpoharat s a nyitott ablakon át -kiönté annak tartalmát.</p> -<p>És azután, arczát az ég felé emelve, azt a levelet kebléhez -szorítá mind a két kezével. Más ember azt mondta volna: «van Isten -az égben!» ő azt rebegé: «van még ember a földön!»</p> -<p>S azzal térdre esve, a mellét megüté az öklével. <span class= -"pagenum"><a name="Page_239" id="Page_239">-239-</a></span></p> -<p>«Miserere mei Domine! Mea culpa, mea culpa, oh mea maxima -culpa!</p> -<p>Pedig oltárkép sem volt előtte, – sem közönség, a ki látja.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Lándorynak elég dolga volt a képviselői pályán. A kiről -megtudják az országban, hogy dolgozni tud, az biztosítva van az -unatkozás ellen. Alig volt ideje nagy néha a jószágára kirándulni. -Azt sem örömest tette. Mindenütt beszélő üresség fogadta. Fájó -emlékek.</p> -<p>A Godivának tett fogadása rég be lett váltva: Traumhold nevét -áldották az árvák.</p> -<p>A Svábhegyen vett magának egy kis villát; abban töltötte az -idejét, a mi a bizottságok üléseiből fenmaradt. Ott laktak ketten, -Péterrel; a míg csak a hó le nem esett.</p> -<p>Egy este, mikor megérkezett a villájába: tüzet látott -konyhájában égni.</p> -<p>Ki főz itt vacsorát? Péternek nem kenyere a szakácsság.</p> -<p>A ki a tűzhely előtt állt, s valamit kavargatott egy -serpenyőben, az volt a Lidy Carcasse.</p> -<p>Bertalannak nagyot dobbant a szive.</p> -<p>– Maga itt van, Lidy? Mit főz?</p> -<p>– Gyermekpépet.</p> -<p>Bertalan nem kérdezett többet. Futott a konyhából a szobába.</p> -<p>Az asztal mellett látott egy nőt ülni, a ki csücskés pohárból -itatgatott egy kis porontyot az ölében.</p> -<p>Nem is lépett, csak úgy odaesett melléjük; két karjával átölelve -mind a kettőt.</p> -<p>– Nem versz ki bennünket? – kérdezé az a nő.</p> -<p>Hány csók volt elég erre megfelelni?</p> -<p>Medea nem akart belőle magának: csak «ezt, ezt!»</p> -<p>– Hát a másik hol van?</p> -<p>Azt már lefektették az apja ágyába: elálmosodott; de -<span class="pagenum"><a name="Page_240" id= -"Page_240">-240-</a></span> ez az egyik ugyan protestáló kedvében -volt: a kis kurucz! nem hiába fiú: követelte a maga jussait, nem -hagyta magát szép szavakkal elámíttatni! úgy lármázott, úgy kiabált -s czibálta annak az odakerült embernek a szakállát.</p> -<p>– Te nem is tudtad, hogy mi a világra jöttünk.</p> -<p>– Tudtam mindent. Lidy minden nap levelet írt az urának, a jó -Péternek.</p> -<p>– Hát a Lidynek férje a Péter?</p> -<p>– A mióta csak a házunkhoz került.</p> -<p>– S nekem azt mondták, hogy… (Nem fejezte be, a mit mondani -akart, másfelé fordítá a szót) és ők el tudtak lenni egymástól -távol, olyan hosszú ideig!</p> -<p>Két nagy könycsepp gyűlt a nőnek a szemébe.</p> -<p>Lándory lecsókolta azokat.</p> -<p>S többet aztán nem beszéltek arról, a mi elmult ama «hosszú idő» -alatt.</p> -<p>– Megváltoztam nagyon ugy-e? rám sem ismersz? – kérdezé Dea, -mikor végre kielégítve a kisebbik Bertalant, egészen a férjeé -lehetett.</p> -<p>– Akár újra megesküdjem veled.</p> -<p>A Lidy tűzről pattant menyecske volt, nagy hirtelen vacsorát -főzött mindannyiuk számára; a házastársak egy tálból ehettek ismét: -ideben és odakin.</p> -<p>Medea arczán nem látszott más, mint boldogság.</p> -<p>– De még is volt valami komor vonal a két szemöld között, a mi -egy elmulni nem akaró gondot jelzett. Bertalan addig kereste, a míg -kitalálta.</p> -<p>Mikor már elteltek a maguk örömével, azt mondá a nejének:</p> -<p>– Nem szólsz az anyádról?</p> -<p>– Nem. – Az a redő a homlokon még mélyebbre húzódott.</p> -<p>– Hát majd én beszélek róla. Szegény Sidonia grófnőnek a -birtokát Lyonel nagyon megterhelte adóssággal. A hitelezők már -elakarták kótyavetyéltetni az albisorai <span class= -"pagenum"><a name="Page_241" id="Page_241">-241-</a></span> -kastélyát. Én jókor megtudtam a dolgot, s segítettem a baján. -Megkapta a kétszázezer forintot.</p> -<p>– Hol vetted e pénzt? – Kérdé elbámulva Medea. Hiszen még nálam -van!</p> -<p>– Boldogult első nőmnek, Godivának volt egy életbiztosítása, a -mit én soha sem vettem föl; azt mondtam, hogy majd ha egyszer akad -egy olyan ember, a hozzám tartozókból, a ki nagyon rá lesz -szorulva: annak által adom. Ő lett olyan ember. Én az ügynökömet -úgy biztam meg, hogy az Assicurazioni Generalitól kifizetett -összeget úgy adja át Sidonia grófnőnek, mint a «katholikus bank» -kölcsönét, melyet «két» száztóli kamatra osztogatnak; ne tudja meg, -hogy tőlem jön az a pénz. Így el lett az fogadva, s most már -Sidonia nyugton lehet; nem háborgatja az utolsó menhelyén -senki.</p> -<p>Az a ráncz eltűnt a homlokról végkép.</p> -<p>Bertalan nevetni kezdett.</p> -<p>– De ezuttal nem sikerült egészen a csel. Nézd ezt a levelet. Ma -kaptam azt az anyádtól.</p> -<p>– Az anyám írt te neked?</p> -<p>– Olvasd el.</p> -<p>Medea mohón nyitá fel a levelet, s bámulva olvasá.</p> -<p>«Nagyon tisztelt uram.</p> -<p>«Ezuttal én vagyok a gondolatolvasó, én találom ki az ön titkos -gondolatjait. A pénz, mely nagy veszedelmemből kimentett, nem -származik semmi katholikus bank pénztárából, hanem öntől. Ezt a -felfedezést nem azért közlöm önnel, mintha a két perczent kamatot -is el akarnám szédelegni. Fizetem pontosan. Csak azt nem birom -megérteni, hogy mehetett az olyan gyorsan? Holott én csak -negyednapja beszéltem erről a leányommal, s ő akkor az én kérésemet -categorice visszautasította. Megtagadta tőlem, hogy az ön -tőkepénzét nekem általadja. Ezt nem birom összehozni. Fogadja -köszönetemet.</p> -<p class="right">Sidonia.»</p> -<p>– Te visszautasítottad az anyádat én értem? – szólt Bertalan -gyöngéd érzelemmel. <span class="pagenum"><a name="Page_242" id= -"Page_242">-242-</a></span></p> -<p>– Ezt egy évvel hamarább is tehettem volna; ugy-e?</p> -<p>A levélnek még utóirata is volt.</p> -<p>«Mihelyt Medeával legközelebb összejövök (most egyhamar nem érek -rá, millió a dolgom) azonnal proponálni fogom neki, hogy igyekezzék -önnel kibékülni. Én azonban távol maradok önöktől örökre, a mivel -úgy hiszem, legőszintébb hálámat tanusítom ön iránt».</p> -<p>Medea nem várt, a míg ezt proponálni fogja neki az anyja.</p> -<p>Aztán volt miről beszélniök egyéb.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Másnap reggel azt mondá Bertalan Deának:</p> -<p>– Én most bemegyek az országházba s kérek magamnak egy havi -szabadságidőt, s majd az alatt együtt elmegyünk barátfalvi -otthonunkba.</p> -<p>– De azt csak nem hozhatod fel indokul, hogy a feleséged -megérkezett.</p> -<p>– Nem! Nem! Azon nagyot nevetne a tisztelt ház. A választóimnak -még nem tartottam «beszámoló beszédet.»</p> -<p>– Azt majd én is meghallgatom.</p> -<p>– Délre visszajövök. Addig hagyok neked itten valami olvasmányt, -hogy el ne undd magad. A mint egy levelet elolvastál belőle, vesd a -tűzbe. Neked egyedül van ehez jogod.</p> -<p>S átadta a nejének Lis Blanc gróf «revelations»-jait.</p> -<p>Mikor visszaérkezett az országházból, a nő akkor dobta a -kandalló tüzébe az utolsó lapot.</p> -<p>Aztán oda vonta a férje fejét a keblére, s nézett hosszasan, -sokáig annak a tengerkék, biztató szelíd szemeibe. Bámulta őt.</p> -<p>– Te ezt tudtad mind! És mégis el mertél engem venni!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Ez a jelenet is meg -van örökítve ama rémnapok szomorú krónikáiban.</p> -<p class="right">J. M.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Akkoriban a -szinpadi figuransnők elnevezése.</p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> A franczia nem mond -«frakk»-ot soha.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_243" id= -"Page_243">-243-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<p class="center">II. KÖTET.</p> -<ul class="TOC"> -<li>Raoul Ripaille <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li>Még csodadoktor is! <span class="ralign"><a href= -"#Page_23">23</a></span></li> -<li>A «szükséges semmi» <span class="ralign"><a href= -"#Page_29">29</a></span></li> -<li>Lidy Carcasse <span class="ralign"><a href= -"#Page_40">40</a></span></li> -<li>De L’aisne Alfréd <span class="ralign"><a href= -"#Page_45">45</a></span></li> -<li>Scilla <span class="ralign"><a href= -"#Page_61">61</a></span></li> -<li>A pusztai rózsa <span class="ralign"><a href= -"#Page_82">82</a></span></li> -<li>Gyors fordulatok <span class="ralign"><a href= -"#Page_96">96</a></span></li> -<li>A kelengye <span class="ralign"><a href= -"#Page_115">115</a></span></li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_244" id= -"Page_244">-244-</a></span></li> -<li>A nagy titok <span class="ralign"><a href= -"#Page_124">124</a></span></li> -<li>Az agancskiállítás <span class="ralign"><a href= -"#Page_141">141</a></span></li> -<li>Hermione <span class="ralign"><a href= -"#Page_149">149</a></span></li> -<li>A dorogmándi kastélyban <span class="ralign"><a href= -"#Page_164">164</a></span></li> -<li>«Belle Alliance» <span class="ralign"><a href= -"#Page_170">170</a></span></li> -<li>Az asszonyok eszményképe <span class="ralign"><a href= -"#Page_178">178</a></span></li> -<li>«Imádlak!» <span class="ralign"><a href= -"#Page_188">188</a></span></li> -<li>A kigyófogak <span class="ralign"><a href= -"#Page_193">193</a></span></li> -<li>Az összemérkőzés <span class="ralign"><a href= -"#Page_201">201</a></span></li> -<li>Vagy, vagy? <span class="ralign"><a href= -"#Page_208">208</a></span></li> -<li>A bünhődés <span class="ralign"><a href= -"#Page_215">215</a></span></li> -<li>A Columbus tojása <span class="ralign"><a href= -"#Page_223">223</a></span></li> -<li>Az utolsó szó <span class="ralign"><a href= -"#Page_230">230</a></span></li> -</ul> -<p class="center">FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_41">41</a></td> -<td>ínkább</td> -<td>inkább</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_92">92</a></td> -<td>agyon.</td> -<td>agyon.»</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_94">94</a></td> -<td>mégís csak</td> -<td>mégis csak</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_184">184</a></td> -<td>On cholerában</td> -<td>Ön cholerában</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_208">208</a></td> -<td>hgy mennyire</td> -<td>hogy mennyire</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_214">214</a></td> -<td>késégbeesve</td> -<td>kétségbeesve</td> -</tr> -</table> -</div> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LÉLEKIDOMÁR (2. RÉSZ) ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> - -</body> -</html> diff --git a/old/64709-h/images/cover.jpg b/old/64709-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index faf9a0e..0000000 --- a/old/64709-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
