diff options
Diffstat (limited to 'old/64709-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/64709-0.txt | 10243 |
1 files changed, 0 insertions, 10243 deletions
diff --git a/old/64709-0.txt b/old/64709-0.txt deleted file mode 100644 index 1c83502..0000000 --- a/old/64709-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10243 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of A lélekidomár (2. rész), by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: A lélekidomár (2. rész) - Regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: March 05, 2021 [eBook #64709] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LÉLEKIDOMÁR (2. RÉSZ) *** - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -LXXVIII. KÖTET - -A LÉLEKIDOMÁR. II. - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1897 - -A LÉLEKIDOMÁR - -REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -II. RÉSZ - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA - -1897 - - - - -RAOUL RIPAILLE. - -Sidonia grófnő meghitta Lándoryt theára. Még csak éjfél volt az idő, s -az éjszaka csak két óra után kezdődik. - -A theát a grófnő boudoirjában szolgálták fel. Az ő lakosztálya mind -abban az állapotban volt, a melyben itt hagyta, midőn a férjétől külön -vált. A butorokban azóta a divat változott ugyan; de falusi kastélyban -épen az ódon a stylszerű. A Gobelin szőnyeg pedig mindig elegáns marad, -a míg a földön emberek, azaz, hogy urak lesznek. - -A hölgyeknek nem kellett a theához más toilettet venniök, ez évben -fekete volt a divat szine Francziaországban. - -Mikor Lándory belépett a boudoirba, Sidonia eléje sietett s kezet -szorított vele, aztán odafordulva Medeához, azt mondá a leányának: - -– Te nem is tudod, mennyi jót tett Lándory úr a mi házunkkal. - -– Hallottam, szólt Medea. - -– Csak azt, a mit mindenki tud. De a mit én tudok, azt nem. Ő mentette -meg Lyonel bátyádat a legiszonyúbb balsorstól. - -Medea az anyjára bámult. - -– Lyonelt? Hát hogy lehet az? Hát nem fogták el Lyonelt Avricourtnál? - -– Fájdalom, hogy nem érte az a dicsőség. Ez a hir csak a te -megnyugtatásodra volt kigondolva. Lyonel nem szolgált a háború alatt a -franczia hadseregnél; hanem annál szomorúbb hirt szerze magának a -commune harczaiban. Az ő neve Raoul Ripaille. - -Medea elszörnyedve lépett hátra. - -– Raoul Ripaille! A kit úgy átkozott mindenki az asztalunknál! - -– Nem tudták, hogy ő az én mostoha fiam. - -– De a marquis; midőn a távollevő Lyonelért poharat emelt… - -– Az tudta, hogy ő Raoul Ripaille. - -Medeának az arczán az az extaticus undor kifejezése vett erőt, mely az -ideges embereket szokta meglepni az ingadozó hajón. Talán, ha egy -cseppet megivott volna abból a szájáig emelt pohárból, e perczben el nem -maradt volna a katasztrófa. - -– Ez az idegen úr, monda Sidonia grófnő, közbenjárt a mellett, a kit -mindenki üldöz, átkoz, halálra itél és elfordította róla a meggyalázó -büntetést; Lyonel meg van szabadítva, s azt egyesegyedül ez úrnak -köszönhetjük. - -Medea arczvonásainak sajátszerű szoktatásuk lehet a köszönet -kifejezéséhez: más ember így néz, ha fél, ha gyülöl, ha az őrüléshez van -közel. Szempillái tágra nyiltak s ajkai össze voltak szorítva. - -– Büntetése át lett változtatva tíz évi számüzetésre Frankhonból, végzé -be Lándory. - -– Tíz évi számüzetés! Hebegé Medea; s abban a perczben egyszerre -felengedett a fagy: hosszú sűrű szempillái félig lezárultak szemeire, s -ajkai úgy nyiltak meg, mint a ki imádkozni akar: de még nem tud egyebet, -mint a kezdő szót: «Uram Isten!» - -Bertalan pedig értette az elébbi tekintetet is, meg a mostanit is. - -– Ez jól van, suttogá Medea, kezét nyujtva Lándorynak. - -– Még semmi sincs jól, mondá Bertalan komoran. S én nem érdemlek semmi -köszönetet a grófnők részéről. - -– Hogyan? Hisz ön azt mondá, hogy a miniszter biztosítá őt a -megkegyelmezésről, szólt Sidonia. - -– Az biztosítva van. De hogy talál rá a kegyelemlevél Lis Blanc Lyonel -grófra, a míg az Raoul Ripaille alakját és nevét viseli? - -– Hát nincs elfogva? kérdé Medea. - -– Megfogva igen is. Egy egérfogóban. Harmincz czimborájával együtt. De -kézrekerítve nincs. - -– Világosítson ön fel! Ezt nem értem. - -– Mondjon el mindent. Biztatá Sidonia grófnő. - -– Tudnak a grófnők uralkodni idegeiken? - -– Az én idegeim nehéz próbákat kiálltak már, mondá Medea. - -– Nekem pedig nincsenek idegeim, veté oda Sidonia. - -Bertalan körül tekintgetett. Sidonia elérté a nyugtalankodást. Maga -odament az ajtóhoz, s azt bezárta kulcscsal. Aztán félrehúzta az alkoven -damaszt függönyét, s az álczázott szőnyegajtóra is ráfordítá a néma -zárt; «egyedül vagyunk; nem hallgatózik senki». - -Bertalan oda állt háttal a kandalló elé, melyben olajfahasábok -pattogtak; Sidonia végig nyult egy chaise longue-on; Medea pedig leült -egy alacsony selyem guggolóra, féltérdét az összefont kezek közé fogta; -a lobogó tűz lángszinűvé festette az arczát. - -– Legelébb is azt a helyet kell önökkel megismertetnem, a hol Raoul -Ripaille és társai tartózkodnak. Önök hallották emlegetni a párisi -katakombákat? - -– Igen. - -– De nem voltak bennük? - -– Nem. - -– Ez egy tömkelege a földalatti folyosóknak, melyeket az ős Páris -alapítói vájtak, épületköveket fejtve ki belőlük, minden terv, rendszer, -és kiszámítás nélkül: úgy, hogy néhol két folyosó keresztül vonul egymás -alatt; egész városnegyedek alá vannak aknázva e «carier»-ekkel. -Megtörtént a régibb időkben, hogy egész házak lesülyedtek tíz ölnyi -mélységbe az alattuk bedült katakombába. Most az utczák úgy vannak -szabályozva, hogy a házsorok a földalatti aknafolyosók két oldalát -foglalják el s magukba a folyosókba szabályos távolban furt kürtők -vezetnek alá, a mikbe lajtorjákon szoktak alászállni a katakombák -felügyelői. Egy egész tiszteletre méltó néposztály. A főbejárat ott van -a barrière de l’enfer-nél. - -– Emlékszem már valamire, szólt közbe Medea. A barrière de l’enferről -(pokol sorompója) hallottam egyszer beszélni. A név nagyon csábító volt -a meglátogatásra. - -– Csalódott volna a grófnő. Nincs ott semmi látni való, mint piszok, -nyirok, fekete pinczepenész, sötét oduk, düledékek, átfülve a nedves -langyos dohától, a rohadt gerendák fojtó buszszától, az undorító -utczasártól, mely ide reked. - -– És ott van Lyonel már hónapok óta? szólt Sidonia grófnő összeborzadva. -(Hiába mondta, hogy nincsenek idegei.) - -– A commune legvégső ellenállása a Montmartre körül volt. Itt valóban -bámulatos vitézséggel harczoltak. Az Internationale válogatott tábora -volt ott egyesülve, a kiknek küzdelmeiről, ha más ügyért folyik, -hőskölteményt lehetne irni. A leveretés után egy része az Internationale -csapatainak nem adta meg magát, hanem lemenekült a katakombákba. Onnan -aztán rövid időn előbujkáltak, a mint az éhséget és a nyomort nem birták -kiállni, s össze lettek fogdosva. Csupán egy csoport tartja még mindig -magát a rejtekében, bámulatos kitartással: a Raoul Ripaille-é. Hanem -ezek jól is kiválasztották a menedéküket, s előre gondoskodtak az -ostromzár elleni daczolásról. Rejtekük jól van őrizve: a kürtőkön -keresztül minden járásuk-kelésük megfigyelve. Ez a Porte-Mahon -folyosója. Egy kőfejtő nevezte el igy, valami Décure, a ki sokáig volt -Porte-Mahonban hadi fogoly, s kiszabadulása emlékeül, munkaóráin túl egy -kaput faragott e helyen: nem sejtve, hogy fölötte vonul el egy másik -folyosó, mely egyszer csak keresztül törte az alsó boltozatot s maga alá -temette a művészt. Most ezen a helyen, két összeszakadt folyosóból egy -tágas barlang támadt, s ugyanannak a fenekén van egy mély kut furva, le -egész a sziklák alatti agyagrétegig. - -Tehát az az egyedüli hely a katakombákban, a hol harmincz ember számára -van elég levegő és víz. - -– Minő levegő! és minő víz! sohajta föl Sidonia. - -– Élelmi szerekkel is elláthatták magukat: a Montmartre védműveiben nagy -tömeg conserve-dobozkák voltak felhalmozva, azokból lehetett annyit -levinni, a mennyi egy csoport embernek évhosszant is eltart; petroleumuk -is lehet nagy mennyiségben, a kürtőkön át látni, hogy rejtekökből -világosság tört fénye hat elő. - -– S mely uton lehet hozzájuk leszállni, a kürtőkön kívül? - -– A hol a kiváncsi látogatók szoktak leszállni a katakombákba, az a -«tombeau d’Izoard», egy, az egyiptomi építészetre emlékeztető tömör -épület. Mindenki más legendát beszél róla. Valamikor a templomos rend -hordta ide a halottjait, vagy talán csak azoknak a koponyáit, a kik új -alvóknak adták át a fekhelyeiket. Egyes kamarák ilyenekkel vannak -kirakva. Most veres bort mér benne egy korcsmáros és égetett italokat, a -mik nagyon szükségesek a látogatás előtt is, meg utána is. A terem elég -tág; a forradalom alatt bált is adtak benne. Hanem a lejárat olyan szük, -hogy azon csak egyesével lehet alászállni: csavar módra tekergő -csigalépcsőn végig, a hol az ember se az előtte haladó, se az utána jövő -alakját nem látja. Ezen az uton egy ezred sem volna képes tíz embert -megostromolni, a ki a lépcsők alján várja. Van egy másik kapuja is a -katakombáknak a barrière de l’enfer alatt: de annak már lépcsője nincs. -Ezt nem használják. - -– Nem lehetne azokat a szerencsétleneket valami módon felszólítani a -megadásra? kérdezé Medea. Talán a kürtőkön át lebocsátott levelekkel. - -– Már meg volt kisértve, grófnő. Mindannyiszor egy petárda felrobbantása -volt rá a felelet, mely a kürtő vas födelét a levegőbe hajítá. A bezárt -csoport azzal fenyegetőzik, hogy dynamittal az egész városnegyedet -levegőbe fogja röpíteni. Ez ellen most a katonai parancsnokság ilyen -stratagémát talált ki. Egy napon, a mikor erős záporeső szakad alá a -Mont-martre-n, az alárohanó ár elől elzárják a Szajnába levezető -földalatti csatorna zsilipjét, s a helyett utat nyitnak előtte a -barriêre de l’enfer elhagyott bejáratához. Akkor az az egész zuhatag -rövid időn megtölti a Porte Mahon alsó folyosóját, azután a mély kutat, -s minthogy a Place du Mementohoz vezető vaskapu be van zárva, ott -megreked az özönvíz s folyvást emelkedve, lassankint a tombeau d’Izoard -felé szorítja a föld alatt rejtőzőket; a kiknek azután nem marad más -választásuk, mint vagy a vízbe fulladni, vagy a csigalépcsőn feljönni, s -egyenkint megadni magukat. - -– Acheroni terv! sziszegé Sidonia grófnő. - -– Sőt anti-infernális, szólt Medea; miért fenyegetnek annyi ártatlan -embert a légberöpítéssel? - -– De Lyonel is köztük van! - -– Az az ő hibája. - -– Csakugyan nincs szived. - -– Megigértük Lándory úrnak, hogy nem leszünk idegesek. - -– Folytassa, kérem. - -– Idáig tehát egészen tökéletes volna a terv, folytatá Bertalan. Lyonel -gróf a legelső nagy zivatar után napvilágra fog kerülni; de attól fogva -kezdődik azután a komoly aggodalmam az ő sorsa iránt. A hogy én őt -ismerem, mind azok után, a miket felőle hallottam, ő egy heves vérű -vakmerő, indulatos jellem: hozzászámítva az elkeseredést, az egész világ -iránti gyülöletet, a minden reménytől elesett végső kétségbeesést: nem -fog-e abban a pillanatban, a midőn győzelmes elleneinek arczát -megpillantja, fegyveres kézzel rájuk rohanni? - -– Ez igazán kitelik tőle. - -– Így tett egy communard vezértársa, Vermorel, mikor felismerték s el -akarták fogni: előrántotta a kabátja alól kétélű tőrét, a szuronyok közé -rohant, három katonát leszúrt, míg magát is keresztül kasul szurkálva, -le nem teríték. Hasonló esetet beszélnek Valentinről; ki az üldöző -katonatiszt kezéből kifacsarta a kardot, s addig szúrt, vágott maga -körül, míg puskaagygyal össze nem zuzták a koponyáját. - -Sidonia grófnő a selyemvánkosba takarta az arczát s tenyereit a két -fülére tapasztá. Hallani is rettenetes! - -– Ezen ugyan lehetne segíteni olyanformán, folytatá Lándory, hogy a -katonáknak utasításul lenne adva, miszerint magát Raoul Ripaillet, -minden esetre, még ha fegyverrel védi is magát, megkiméljék, s -életveszély nélkül fegyverezzék le. De az a nehéz kérdés, hogy miként -ismerjék meg Raoul Ripaillet? A bősz tusában senkinek sem kérdezhetik -meg a nevét, s ha kérdezik, nem mondja meg. - -– Én ráismernék! kiálta fel élénken Sidonia grófnő. - -– Ön? Grófnő! S gondolja ön, hogy az önnek való concert philharmonique -volna; a mint harmincz föld alól kibujó lucskos, marczona alakot a -katonák legyürnek, lefegyvereznek, megkötöznek? Az a káromkodás, az az -átok, szitok, kardcsattogás, kínordítás, revolverlövések? - -– Nem veszteném el benne az eszméletemet, a míg Lyonelre ráismernék. - -Lándory lehorgasztotta a fejét. Önkénytelenül szaladt ki a száján ez a -szó. - -– Bizony Isten, szeretném, ha Lyonel igazi fia volna a grófnénak. - -E szónál úgy tetszék Bertalannak, mintha a háta mögé tett kezét egy -gyöngéd kéz érintené. Könnyű simogatás volt az: észre sem is kellett -venni. Talán csak véletlenül ért hozzá Medea keze. - -– Hát én elhiszem, hogy a grófnő képes ilyen erős elhatározásra. Azonban -előre megmondhatom, hogy a grófnő sem fog ráismerni a mostoha fiára -Raoul Ripaille alakjában. A nyomor, a nélkülözés, a föld alatt otthonos -szenny, a vad szenvedély, annyi idegen vonással torzítja el, olyan sötét -patinával vonja be az arczokat, hogy utoljára csaknem egyformákká -lesznek: az egyik olyan mint a másik, s hozzá a rongyokká mállott -öltözet, az elvadult szakáll, talán egy sebhely az arczon; az üldözöttek -szoktak hamis ránczokat etetni az arczaikra pokolkővel. Nem! A grófnő, a -ki nem ilyen alakban szerette látni Lyonelt, nem fogja őt megismerni a -válságos pillanatban. Én biztosabb módot ajánlok. - -– Hallgassuk meg. De azért az enyimet se vessük el. - -– Hirdetni fogjuk nagy veresbetüs plakátokon, hogy a ki Raoul Ripaillet -felismeri, mikor az a tombeau d’Izoardnál előkerül, kétezer frank -jutalmat kap. - -– Mondjunk ötezret! - -– Higyje el grófnő, hogy kettő is elég. Nem Lyonel grófot, hanem az -árulót taksálva. A kormányhoz ez ideig négyszázezer denuncziácziót -küldtek be. Nagyon nagy a konkurrenczia. Igen leszállt az értéke az -árulkodásnak a kinálat miatt. Ingyen is megteszik. Ez most sport. A ki -az ifjú grófot Raoul Ripaille alakjában fel fogja ismerni: fejedelmileg -meg lesz jutalmazva kétezer frankkal. - -– Ki teszi azt meg! - -– Hát valaki, a ki őt olyan alakban szerette látni, a milyen Raoul -Ripaille. - -Medea fölkelt a tabouretről, s olyan zugba ült le, a hová nem világít a -kandalló tüze. - -– Hanem azért én is ott leszek: mondá Sidonia grófnő. - -– Nem akarom lebeszélni róla a grófnőt. Sőt elmondom az útját, a hogy -odajöhet. Mert az nem megy olyan egyszerűen. Arra a kormányelnök -engedélye szükséges. – Ön utazzék el holnap rögtön Versaillesba. Keresse -fel az igazságügyminisztert s köszönje meg neki a kegyelmet, a mit -Lyonel gróf irányában gyakorolt. Azután kérjen elfogadást Thiers urnál. -Ott már kevesebb emphasissal beszéljen. Ellenben komolyan hangsulyozza -azt az igéretet, hogy a jövőben minden bonapartista cselszövénytől távol -fogja tartani magát: – önt úgy ismerik, mint Eugenia volt császárnő -bizalmas udvarhölgyét. Aztán kérje ki tőle azt a kegyet, hogy mostoha -fia elfogatásánál jelen lehessen: abból a czélból, hogy őt -felismerhesse. Talán szólni is akar ott vele? - -– Ön a legtitkosabb vágyamat találja ki. - -Medea erre előjött a homályból. - -– Nem! Nem! suttogá hevesen az anyja fülébe. - -– Kérem, grófnő. Önnek meg kell szóról-szóra mondani, hogy mit akar a -mostoha fiával beszélni. Olyan tárgyakról, a miket annak megismernie -szükséges. Megkegyelmeztetését, tíz évi száműzetését, atyai vagyonának -visszanyerését, gondnokság alatt állását. Ezeket tudathatja vele: ott -rögtön, az elfogatása után. Mind ez közölve lesz a parancsnokló -tiszttel. Ha egyébről is találna ön beszélni, félbe fogják szakítani. - -Medea megint visszaült a helyére. - -Sidonia grófnő hálateljesen nyújtá a kezét Lándorynak. - -– Ön a mi jó angyalunk! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -És a megszabadítás pillanatában, az üdv és kárhozat közötti borotva -élen, már arra gondolt, hogy hogyan kövessen el árulást az ellen az ő -megszabadítója ellen. - -És Lándory azt is jól tudta előre. - -A megállapított tervvel igen nagy szolgaságot vállalt magára Lándory. – -«Hivatalból» ott kellett maradnia a Lis Blanc grófnők közelében, hogy a -stratagémához szükséges meteorologiai esemény pillanatában kéznél -lehessen. Éjjeli, nappali kényszerített vendégük volt. Párisban azokat a -szobákat rendezték be a számára, a melyekbe Lyonel szokott szállni, -mikor látogatóba jött. - -Szerencsére nem tartott e kényszer-vendéglátás soká. Egy délután, mikor -épen az ebédhez csengettek, Bertalan azzal a szóval nyitott be Sidonia -grófnő szobájába: «hagyjuk az ebédet most, grófnő; a «guinguette»-ben -majd kapunk «cervelatot és cidret»; vegye fel a waterproofot: a gig be -van fogva!» - -– Gondolja ön, hogy most lesz? - -– Az aneroid 73-ra ugrott: a Montmartre felől tornyosodnak a felhők. A -zivatar bizonyos. Talán jégeső is lesz. A grófnő sárhoz öltözzék, mert a -giggel nem lehet egész a barrière de l’enferig hatolni, a kövezetből -sánczokat csináltak s még nem értek rá visszahordani. - -Sidonia grófnő úgy engedelmeskedett, mint egy csatába induló katona. -Felvette a tourista öltönyét, a kaucsuk sárczipőket, s egy nagy vászon -esernyőt vitt magával. - -Lándory olyan öltözetet választott, a milyent az egylovas fogatok -bérkocsisai viselnek: a vastag daróczblouse fölé öltött bő köpönyeget és -széles karimáju viaszkos vászon kalapot. - -A bérbe fogadott gigbe egy kemény száju pony volt fogva; maga Bertalan -hajtott, mellette Sidonia az első ülésben, a háttal forduló ülést Péter -foglalta el, külvárosi munkásnak öltözve. - -A mint az északi vaspálya induló-házánál a rue Lafayetteből a rue -Dunquerque-be bekanyarodtak, már szembe találta őket a zivatar. Egyike -volt ez azoknak a napéjegyeni villamos égiháboruknak, a mikben a -haldokló nyár jelenti be búcsulátogatását, valamennyi megmaradt -mennyköveit egyszerre kiürítve; a zápor úgy szakadt, hogy alig lehetett -a ló fejéig látni, s a szél kicsavarta volna a grófné kezéből az -esernyőt, ha a Péter nem fogta volna félkézzel a nyelét. - -Szerencsére nem sok versenytársa akadt a gignek: a fő utczákat tisztára -seperte a zápor minden emberi lénytől. Csak a szakadatlan egymást követő -villámfénynél volt képes Lándory felismerni a kiválóbb nagy épületeket, -melyek tájékozására szolgáltak: a vágóhidat, a csillagvizsgálót, a -lutheránus templomot. Nappal ez a városnegyed olyan, mintha ki volna -halva. Csupa kishivatalnok, művész, kereskedő, boltossegéd, munkás lakik -benne, kiknek reggeltől estig a belső városban van dolguk; csak -éjszakára kerülnek haza. A Montmartre-utcza más évben ragyog a -boltkirakatok pompájától: e szomorú esztendőben csak a bezárt vastáblák -következnek egymás után, némelyikre krétával felírva: «mort au voleur!» -A díszes utczakövezet gránít koczkái a keresztutczáknál torlaszokul -vannak felhalmozva s a gyalogjárókon lépésnyi távolban vannak kövek -sorba rakva, hogy esős időben a sárba ne kelljen taposni. - -Egy mellékutczából (talán a rue de jour) azonban már szemközt jött a -giggel egy futó csoport, férfi, asszony vegyest, mely később versenyt -futott vele: egyre szaporodva minden utcza szegletén; úgy hogy a -Messagerie táján már nem lehetett a kocsival az emberektől haladni. -Ezeket az előre hiresztelt haditerv csalta e helyre, és talán a két ezer -frank jutalom is, Raoul Ripaille felismerője számára. Ez nem a belvárosi -bourgeois, a ki a zápor elől megszalad. - -Egy kaucsuk köpenyes férfi lépett oda a kocsihoz, s azt kérdezé, hogy -hová igyekszik az úr, meg az asszonyság? «Mouchard» volt. - -Lándory megmutatta neki a rézlemezt, melyet a rendőrfőnök szolgáltatott -ki a számukra, mint passe partout-t, s őszintén elmondá, hogy madame az -anyja Raoul Ripaille nak, a ki fia felismerőjének a jutalmat kitűzte, a -köztársaság elnökének az engedelme jogosítja az idejövetelre. - -– Akkor térjenek önök ide be a «nouveau Tivoli»-ba a kocsijukkal; tovább -nem lehet előre hatolni. Majd én elsietek a barrière de l’enferig s -onnan hozok egy katonai őrjáratot, mely önöket a tombeau d’Izoardig -elvezeti. - -El kellett fogadni az ajánlatot. - -Lándory lesegíté a kocsiból Sidonia grófnőt; rábízva kocsit lovat -Péterre, s aztán a mouchard elől, ő pedig hátul utat törtek a közbevett -grófnőnek a tömegen keresztül; a mouchard folytonosan kiabálta: -«citoyennes! respect au malheur! La mère d’un condamné!» S ennek sikere -volt. Szerencsésen be tudtak jutni a híres új Tivoliba. - -Az egy nyári vendéglő, melynek tágas udvarán vasárnaponkint -galamblövészetet szoktak tartani. Olcsó étkező hely. Huszonöt souért -egész ebédet adnak, bort, kenyeret beleszámítva. – Az eső mind a terembe -szorította a vendégeket. Lándory és a mouchard egy hosszú asztalnál -szorítottak annyi helyet a grófnő számára, hogy leülhetett, A garçon -rögtön ott termett s igen jó lapin ragout-val szolgált és extra -bordeauxival. Sidonia belekóstolt; de csak azért, hogy meg ne sértse az -asztaltársaságot. - -Természetesen, hogy a várt esemény volt a beszélgetés tárgya. Az -asztalnál ülő polgárok többnyire montmartrei kertészek és tehenészek -voltak. Leghangosabb szóvivő volt köztük egy vörös képű, széles vállu -polgár, fején lefityegő hálósipkával s annak a tetejébe nyomott -kalappal; nyaka vastag veres gyapot shawlba tekerve. - -– No mondhatom, hogy senki sem fog úgy örülni, ha ezeket a vakondokat -mai nap kiöntik a lyukaikból, mint magam. Ott vannak a champignon -telepeim, a hol ők garázdálkodnak. Engem tettek koldussá a gazemberek! -Mindennap egy szekér champignont szállítottam a hallesba. Az én -termésemet nem verhette el a jég. S most ők zabálják fel, az -istentelenek! – Jó nekik mindennap csiperkegombát enni! A világ végeig -is elélhetnek oda alant herczegi módon; mert a champignon mindennap ujat -terem! - -A szomszédja azt mondá, hogy mit ér a csiperkegomba, ha nincs hozzá -pecsenye. - -– Hát hogy ne volna? Nincs oda lenn patkány elég? Azt gondolják az urak, -hogy az megvetendő csemege? Az ostrom alatt szorultságból megkóstoltam, -nagyon jó, ha ragoutnak csinálják. Épen olyan, mint ez a lapin-ragout. - -Sidonia grófnő most már bánta nagyon, hogy megkóstolá. - -A szomszédnak még is volt skrupulusa. - -– A ragouthoz vaj is kell. - -– Hát azt talán nem tudnak odalenn csinálni? Kérdezd meg csak a -Martineau komámat, a tehenészt, hogyan szokták megfejni a kutágast? -Nagyon egyszerű mesterség az! A konyhamoslékban sok vaj, zsiradék -elvesztegetődik. Ha azt odalenn egy nagy tartályban felfogják, két óra -mulva feladja a fölét, azt szépen leszedik, mészvizen keresztül szűrik, -az is van elég a katakombákban, az elveszi a színét, meg a szagát, a -leggyönyörűbb irósvaj lesz belőle. - -De már ezt csakugyan nem állhatta ki tovább a grófnő. - -– Gyerünk ki inkább az esőre. - -De még oda is utána hangzott a derék csiperkegombatermesztő tréfás -véleménye. - -– Fogadok, hogy ha az az átkozott Raoul Ripaille előkerül, s kegyelmet -kap, (hogyne kapna, mikor egy marquisnőnek a szerelemgyermeke) hát a -szakácsnéval mindennap patkányragout készíttet csiperkegombával s -Martineau komám felhozatja hozzá a vajat! - -S teljesen igaza volt, mikor azt tette hozzá, hogy nincs ezen semmi -nevetni való. - -E közben az ég nyugat felé kitisztult: az alkonyodó nap végig önté -ragyogásával az óriási várost; a Montmartren azonban valóságos -felhőszakadás volt. Látni lehetett, a mint egy sötétkék felhő -függélyesen omlik alá, felül egészen elenyészve; a magasabban álló -felhők bizarr világítás viszfényében ragyogtak alá a házakra; míg a -Montmartre szélmalmainak silhouette-képe csak a villámlobbanásnál -rajzolódik az égre. Messziről lehetett hallani a fosse Montmartre -zuhogását a mennydörgés mellett, minden csatorna abba önté moslékait. - -Nem sokára megérkezett a mouchard által requirált katonai piquét; nyolcz -darab zuáv, kiknek ezredeit már a commune harczai alatt hozatták haza -Rómából. A néptömeg utat nyitott előttük, kiabálva: «vivent les zuaves!» -– (Most ezeké volt a népszerűség.) - -Sidonia grófnőt közrefogták s aztán haladtak gyorsan a Montmartre utczán -fölfelé. A mellékutczák torkolatai mind katonasággal voltak megszállva, -s a Messagerie udvarán lehetett látni egy escadron lovas chasseurt, -nyeregben ülve. - -A mouchard figyelmezteté a grófnőt az utcza nevezetességeire. Az ott a -Fosse Montmartre, melynek árkából rohan alá a krétafehér vízár; mely az -utczát átívelő boltozat alatt a tulsó oldalon a nagy kloakába omlik. -Oda, abba hajították bele Marat csontjait, miután egy ideig a -Pantheonban kevélykedtek, Rousseau és Voltaire hamvai szomszédságában; -mellette az egyik utcza a passage du Saumon: más időben csupa ragyogás; -a baloldali utcza meg a rue Justienne; az a szögletház volt Du Barry -grófnő lakása, a honnan a guillotine alá hurczolták. «Csak öt perczig -hagyjon még élni, hóhér úr! az Isten szerelmeért! Csak öt perczig még!» -– Itt átellenben volt a régi temető, a hol Molière és Lafontaine -nyugodtak. Most egy nagy hirlap kiadóhivatala van ott. - -Mit érdekelte most mind ez a grófnőt! Csak az az egy ragadta meg a -figyelmét, hogy ez az egész zuhogó zagyva, mely a nagy kloaka szádába -beömlik, a Szajnába levezető csatorna elzárásával kényszerítve van a -katakombákba tódulni, s azoknak az üregeit megtölteni. Jobban sietett, -mint a katonák. - -Végre eljutottak a tombeau d’Izoardhoz. A bejárat előtt egy szakasz -sappeur volt felállítva, az utczát egész a barrierig hosszában -elfoglalva tartá egy zuáv zászlóalj. - -A bejáratnál a titkos rendőr és a katona-piquet hátra maradt. Az őrtálló -tiszt előtt Lándory igazolta magát és a grófnőt a rendőrfőnök -engedélyével s arra be lettek bocsátva a katakombák előtornáczába. - -A tágas, boltozatos terem oldallámpákkal volt kivilágítva. Három oldalát -tüzérkatonák tarták elfoglalva; a negyedik volt felhagyva azoknak, a kik -jelentkeztek, hogy fel tudják ismerni Raoul Ripaillet. Azok is lehettek -valami huszan. Munkások, diákok, mouchardok, pinczérek nagyobbrészt. -Csupán egy katona volt közöttük, egy fiatal hadnagy, tüzér egyenruhában. - -A parancsnokló tiszt tüzérőrnagy volt; sebhelyes arczú veterán, -becsületes, hadfi tekintet, udvarias a nők iránt. Rögtön széket adatott -a grófnőnek s Lándoryt megkinálta szivarral, azután meg egy pohárka -cognaccal. Mindkettő szivesen lett fogadva. - -– A grófnőnek is jó lesz egy pohárral meginni. Itt nagyon rossz a -levegő. Monda az őrnagy. - -– Talán a csertől van? mondá a grófnő. - -A terem padlata lábnyi magasan fedve volt timárcserrel, mint a -torna-iskolákban. - -– Nem, grófnő, a csernek kellemes szaga van: ez a nehéz bűz, a mit itt -érzünk, a katakombák lejáratából jön fel, a mint azt az alulról felfelé -emelkedő vizár előre tolja. - -– S azoknak az embereknek ilyen levegőben kellett élni! - -– Majd nem sokára vége lesz már a szenvedésnek, amit esztelenül magukra -vállaltak. Ha tudnák, hogy mind kegyelmet kaptak! - -– De vajjon elő fognak-e jönni? - -– Azt pedig astronomiai pontossággal megmondhatom a grófnőnek, szólt az -őrnagy, elővéve oldaltáskájából a térképet, mely a katakombák -helyszinelését kimutatta. – Tudva van, hogy az elzárt carriereknek a -térfogata milyen nagy; az is ki van számítva, hogy perczenkint hány -tonna víz omlik alá a nagy csatornán ilyen felhőszakadásnál; és így ki -lehet mutatni, hogy most hol járnak a föld alatt bujdosók: öt percz -mulva megint hol lesznek? Fél órájuknál több nincsen. Az utczai -kürtőknél hallani a lármájukat. Nem soká fog várni a grófnő. - -– Oh bizonyára Raoul Ripaille az elsők között lesz: ő mindig legelől -szokott járni. - -Ezzel a szóval az a fiatal tüzérhadnagy avatkozott be, a ki a -felismerésre vállalkozó nézők között volt. - -– Ön ismeri Raoul Ripaillet? kérdezé a grófnő. - -– Oh igen sokszor láttam őt, igen közelről. És mindenféle átalakulásban. -Bizonyosan rá fogok ismerni. - -A grófnő halkan sugá az őrnagynak. - -– Milyen fiatal arcza van ennek a tisztnek. - -– Azon ne csodálkozzék ön, grófnő. A nagy veszteségek után, melyeket -hadseregünk szenvedett, legjobban megfogytunk tüzértisztekben; akkor a -katonai iskolák növendékeiből csináltunk tüzértiszteket. S jól beváltak. -Igen sokszor fog ön láthatni tizenhat esztendős ifjonczokat, kik az -iskolákat folytatják, s mellükön a vitézségi érdemrendet viselik. Ez a -fiatal bajtárs is a saint-cyri iskolából való; de mondhatom, hogy kitűnő -szakismerettel bír az egész arcolaiban. Különösen a bombák szerkezetéről -a legalaposabb tanulmányai vannak. - -– Oh igen. Szólt a fiatal tüzértiszt olyan csengő hangon, mely az első -fiatalságra vallott. – Kivált a kézi bombák szerkezetét ismerem jól. Az -internationalenak ez volt a legfélelmesebb fegyvere. Ismeri ön az Orsini -bombákat, madame? - -– No no! fiatal bajtárs! – inté őt az őrnagy, – minek a gyöngéd szíveket -elrémíteni. - -– Oh, a ki ebben az órában erre a helyre el mer jönni: az nem lehet -ideges. - -Azzal a fiatal tiszt megmagyarázta a grófnőnek, hogy a dynamit-bombák -hogy vannak fölszerelve, lőkupakokkal és csappantyus szegekkel: a hol -egy kemény tárgyhoz ütődnek, egyszerre szétpukkannak s rombolásuk -irtózatos. - -– Látja ön grófnő, folytatá a gyermek-katona, ez a vastag réteg -csertörmelék, aztán meg a fejünk fölé vont erős hálózat, az én -elővigyázati találmányom. Ha azok a ficzkók dynamit bombákat akarnának -közénk hajigálni, alant a puha csertalap, fenn a háló megakadályozza az -elpukkanásukat. - -A grófnő tagjai mégis csak végtül-végig borzongtak erre a megnyugtató -felvilágosításra. - -– Kérem, őrnagy úr. Van a katonáknak utasításuk arra, hogy Raoul -Ripaillet meg ne öljék? - -– Van, grófnő. A legnagyobb kimélettel fognak vele bánni. - -– Nem vettethetik föl ezt a házat dynamittal az ostromlottak? - -– Lehetetlen. Harmincz méternyi mély réteg van fölöttük; azt egy Vezuv -sem emelné föl. - -E közben a levegő egyre nehezebb kezdett lenni: olyan sürű volt már a -gőz a teremben, hogy a lámpák csak úgy pislogtak benne. Az égő szivar -serczegett a férfiak szájában: a terem hátuljában levő lejárat -torkolatából szemmel láthatólag párázott fel az alvilági, mellfullasztó -posaj. - -Most elkezdett valami leirhatatlan, kifejezhetetlen zürhang a -lépcsőgádorból felzengeni. Ezer meg ezer czinczogás, vékony visító sírás -egyesült zenéje. – A patkányok már menekülnek. - -Elébb csak ötével-hatával ugrálnak ki a lépcsőgádorból, aztán egész -csapatban, egymás hegyin-hátán gomolyogva, s a mint a világosságra -érnek, igyekeznek a nyitott ajtón keresztül elmenekülni. A lépcsőüreg -sír, fütyöl majd üvölteni, hahotázni kezd, mintha a pokol nevetne. Most -már a patkányokkal együtt emberek is jönnek fel a lépcsőn. -Káromkodásuktól bőg így a lépcső gádor. - -Egyszer csak a patkány gomoly közül egy lámpástartó kéz bukkanik fel; -még egy lépcsőfokkal feljebb egy emberfő küzdi fel magát. Balkezével az -arczába ugráló patkányokat veri el magától. E miatt nem lát: szemeit -önkénytelen behunyva tartván. Csak akkor tekint fel, mikor kétfelől -megragadják a karjait. - -Az övébe tőr és pisztoly van dugva: de már azokhoz késő kapkodni; ökleit -hurok szorítja össze. - -Ez nem a várt alak. Haja gubanczos, őszbecsavarodott, hosszú szakálla a -melléig ér. - -Ez az öreg «pére Croque-Mitains»! kiálták többen a felismerő tömegből. -Félretaszították. Hadd jőjjön a másik. - -Az már fegyveresen ugrott ki a feljárat üregéből. Egy hatalmas athletai -alak: sűrű fekete hajzattal, torzonborz szakállal, szinpadias jelmezben, -mint Masaniello, parancsnok korában. A kezében tartott karddal -rettenetes vagdalkozást követett el maga körül, a míg az őrnagy ki nem -ütötte azt a kezéből. Arra aztán ökölharczba kezdett a tüzérekkel, s -ordított, üvöltött, rugott, harapott; négy embernek dolgot adott, a míg -le tudták a földre teperni és a kezeit hátrakötözni. - -– Ez a Martin Créve-Coeur! kiabáltak az expertek. - -Ez alatt előbukkant a harmadik. Egy fiatal, gyermekarczú, szikár, sovány -alak. - -Ah! A «typographe Michon!» kiáltá valaki a szögletből. - -A legényke azzal felelt a megszólításra, hogy előrántotta a revolverét s -a kiáltó felé lőtt vele háromszor. A harmadik lövésnél kiütötték a -kezéből a revolvert s megfogták a nyakát. A golyók nem tettek semmi -kárt; de mind a három ott fütyült el Sidonia grófnő feje fölött. -Legalább az az élvezete is megvolt, hogy golyófüttyentést hallott a -közelből, a mi nem minden uriasszonyságnak tartozik az élményei közé. - -A lövöldöző nyomdásznak adtak a tüzérek egy pár «imprimaturt» a hátára, -a míg a másik kettőhöz csatolták. - -Ekkor egy borzasztó jelenet következett. - -A negyediknek előbukkanó internationalista arra a kétségbeesett ötletre -jött, hogy a ruháit petroleummal itatta be, s a terembe lépéskor, egy -gyufával meggyujtá magán az öltönyét. Egyszerre lángba borult az egész -alak, tetőtől-talpig. A czélját el is érte, mert a katonák szétugrottak, -a mint ezt a pokolbeli alakot a sötét gádorból előugrani látták s erre -az feltartatlanul rohanhatott ki a terem nyitott ajtaján; hanem ott a -pompierek közé került, a kik készen tartott vizes pokróczczal rögtön -leboríták s elfojtották a lángokat az öltönyein. Nem is történt nagy -baja; csak a haja, meg a szakálla égett le. - -Sidonia grófnő rémledezve fordult a fiatal tüzér tiszthez: - -– Vajjon nem ez volt a Raoul Ripaille? - -A futó alak arczát nem lehetett kivenni a fekete füsttől, mely feje -fölött összecsapott. - -– Nem, madame. Ez nem volt Raoul Ripaille. Azt nem látta még senki -szaladni. - -Most feltolódott az oduból az ötödik alak. - -Valamennyinél marczonább, ijesztőbb. - -Fején piszkos veres sipka, bőrernyőjével a balszemére lehúzva, a jobb -szeme egy vérfoltos, mocskos kendővel bekötve; az egész arcza fekete a -lőporfüsttől vagy a pinczepenésztől; a bal pofáját elékteleníti egy -elmérgesült seb, mely körül kék daganat látszik. Az ajka vérzik a friss -patkányharapástól. Az a félszeme, a melyikkel lát, veresre duzzadt -szemhéjak közül villog nyugtalanul szerteszét. A félbajusza le van -pörkölve, öltözete bő ránczos calicot blouse, mely a vállain le van -hasogatva s a veres inget engedi láttatni. A két kezét a zubbonyzsebébe -mélyesztve jön elő, hanyag, csámpás léptekkel. - -De a mint az utolsó lépcsőfokra felhág, egyszerre kirántja a kezeit a -zsebeiből, mindegyik kezében egy dynamit granát, és rekedt hangon -rikácsolja: - -– «Bon soir, messieurs!» - -S azzal a két Orsini-bombát elhajítja maga elé. Az egyiket le a földre, -a másikat fel a magasba. - -Ha csak egy a kettő közül eldurranik, ember épkézláb abból a teremből -meg nem szabadul: ámde az előintézkedés igen jó volt. Az egyik pokolgép -a puha cser talajon zápult meg, a másik szegeinél fogva fennakadt a -magasban kifeszített hálón, egyik sem robbanhatott fel. - -S abban a perczben felkiálta a fiatal tüzérhadnagy: - -– Az ott a Raoul Ripaille! - -Sidonia grófnő nem birta ezt hitébe fogadni. - -Ő sohasem ismert volna így rá. Az ő délczeg, szép Lyoneljére, ebben a -sunda, undorító alakban! Hihető-e, hogy ez a rongyváz, ez a gonosztevő -modell, az ő kedvenczével egy és ugyanaz! Ez a rém, a ki tömegeket kész -gyilkolni, és az a hizelgő szőke fej, mely arany haját engedte -ylang-ylanggal illatszereztetni beczéző mostohájának. Lehetetlen! -Lehetetlen! - -Az pedig, meghiusult merénylete után, daczosan fonta össze a két karját -a mellén, s éles hangon rikácsolá, henczegve: - -– No, hát én vagyok a Raoul Ripaille! - -S azzal odafordult, a hol a felismerő tüzértiszt állt. - -– Hahó! Ezt meg én ismertem meg! Az árulót, kiálta hevesen rámutatva. Ez -a nyalka tüzérhadnagy, abban a zsinóros egyenruhában nem férfi, hanem -leány! Az én maczám: a Lidy Carcasse! Szép collegája az úrnak! Egy -szajha, vállrózsákkal. - -Erre a szóra a vezénylő őrnagy eltaszította a tenyerével az oldala -mellől a kis tüzértisztet. A pattantyusok rögtön megragadták azt a -karjainál fogva s szétgombolták a mellén a kabátját. Csakugyan leány -volt! - -Ekkor aztán a többi katonák is dühösen neki estek az álczázott -némbernek: egy percz alatt le volt tépve róla minden öltöny; úgy maradt -ott mezitelen; csak a bakancsait hagyták rajta. A ki csak közel érhette, -csattogott a tenyere a fedetlen maradt tagjain.[1] - -A bántalmazott némber sikoltozva menekült Lis Blanc grófnőhöz s -kétségbeesetten ölelte át annak a térdeit. - -Sidonie grófnő közel volt az elájuláshoz az iszonyattól. - -Az elárult Raoul Ripaille neki rohant a leánynak s meg akarta azt -fojtani, s aztán hogy ketten-hárman megkapták a karjait, a sáros -talpával rugott rajta egyet. - -Lándory hirtelen leveté a bő köpenyét s rádobta a meztelen leányra, a -mibe az reszkető sietséggel beleburkolózott s aztán igyekezett magát a -tömeg között elrejteni. - -– No csak mérséklet, úrficska! csitítá a dühöngő Raoul Ripaillet az -őrnagy. Nem kell a viszontlátás örömeit csizmasarokkal kifejezni. Nézze -ön: itt van önnek az anyja. - -S azzal karonfogta a communardot s oda vezette Lis Blanc grófnőhöz. - -– Eh ventre bleu! Káromkodék a communard, nagy szükségem van nekem most -anyára, nem akarok én még egyszer születni. - -– Lyonel! Minő beszéd ez? kiálta fel, megbotránkozva Sidonia grófnő. - -– No hát nem látja ön, hogy most szült az anyám? a drága föld anya! a -hogy a poéták csufolják! Nézze, hogy szüli egyre-másra az iker öcséimet. -Ez a termékeny tehén! Ha a Martineau apó riskája így tudna elleni! - -– Térjen ön eszére! Nem ismer rám? - -– No hát mit csináljak az eszemmel? Persze, hogy nem ismerek önre. Ma -nincs kifestve. Hát minek jött ide? Gyönyörködni akar benne, hogy hogyan -lőnek főbe? Meg akar téríteni a mennyország számára? - -– Önt nem ölik meg, kegyelmet kapott Thiers úrtól. - -– Ki az a Thiers úr? Nem akarom ismerni. Nem kell a kegyelme! A -pajtásaimmal akarok menni. Ha azok a pokolba: én is oda. - -Az őrnagy beavatkozott. - -– Menni fognak önök, valószinűleg oda: de csak türelemmel; mert ezuttal -valamennyi kegyelmet kapott. Senkit sem küldenek a pokolba többé, a míg -a pneumatikus vasút el nem készül odáig. - -– Ön tetszik nekem, citoyen! No hát mért óhajtott látni a mama? Nagyon -ingerlek valakit arra, hogy megcsókoljon? Egy patkány épen most vallott -szerelmet, itt a csók helye a számon. - -A grófnő a könyekig el volt keseredve. - -– Én azt hittem, hogy jó hireket fogok önnel közölhetni, a mikért -háládatos lesz. Ön kegyelmet kapott. Nem végzik ki és nem deportálják -Cayennebe. De számüzve lesz tíz esztendőre Francziaországból. - -– Hol van az az ország? Hát van ilyen tartomány? Nem tudok róla! - -– Az atyai vagyonát visszanyerte ön. Seigniers ismét a mienk. A második -végrendelet előkerült s mi visszahelyeztettünk örökünkbe. - -– Le a birtokkal! Le minden úrral! Bőrét a timárnak, csontját a -kutyának! - -– Ön még részeg. Majd ha kijózanodik, gondoljon arra, a mit tőlem -hallott. Az ékszerek is megkerültek. Én a gyémántot mind el akarom adni -s az árából földbirtokot vásárolni Erdélyben. Közel az ön hugának atyai -birtokához s mi is odaköltözünk, elhagyjuk Francziaországot. - -Lándory valamit dörmögött a fogai között, olyanformát, hogy «nyomorult». - -– Madame! Ez már túl megy a programmon! vágott a beszédbe az őrnagy, a -kinek utasításában volt, szigorún ügyelni arra, hogy a grófnő miről -beszél a fiával? - -Sidonia grófnő fejbólintással jelzé, hogy végezte a mondókáit. - -– Szabad még annyit mondani fiamnak, hogy mind a megszabadulását, mind a -vagyona visszaszerzését ennek az úrnak köszönheti, a ki itt mellettem -áll? Ezzel Lándoryra mutatott. - -– Úgy? Monda az ifju gróf, még a másik szeméről is felhuzva a kötőléket, -hogy még jobban megnézhesse Lándoryt. S azzal cynikus renyheséggel -mondá: «no ha annyi jót tett velem ez az úr, akkor szabad kérnem tőle -még ezt a szivart is?» - -S azzal, nem várva be az engedelmet, kivette Lándory szájából az égő -szivart, s a saját szájába dugta. - -– No hát mehetünk. Éljenek a jó emberek és a rossz asszonyok! - -Abban a perczben jobban érdekelte az a szivar, mint az egész seigniersi -uradalom és a Lis Blanc kastély, valamennyi gyémántjaival és szép -asszonyaival egyben. - -– Majd előbb a Mazasba fogják önt vezetni, mondá az őrnagy. Ott megkapja -a további rendeleteit. - -Sidonia grófnő nem volt kiváncsi megtudni, hogy fogják el rendre a többi -menekülteket. Arra kérte az őrnagyot, hogy fiának felismerőjét a Lidy -Carcasset küldesse utána a palotájába. Gondoskodni szándékozik a leány -jövendőjéről. Érdemes volt rá. Elég szép volt. - - - - -MÉG CSODADOKTOR IS! - -Ismét az a zuávcsapat nyitott utat az utczát megtöltő néptömeg között -Sidonia grófnő és kisérője számára, egész az új Tivolinál hátrahagyott -kocsiig. - -A Lidy Carcassenak is tanácsos volt a fedezet mellett tova osonni. A -grófnő kivánatára ezt is felvették a kocsiba. Elfért a Péter mellett, a -hátulsó ülésben. - -Az ég ezalatt kitisztult, az idő egészen beesteledett; teljes holdvilág -sütött le a nagy világvárosra. S erre bizony nagy szükség volt most; -mert a népcsődület miatt nem lehetett az utczákon a gázlámpákat -meggyujtani. Csak a messagerie-nél vette át az utcza ismét szokott -nagyvárosi jellegét. - -Innen aztán vígabban lehetett tovább haladni. A boulevardokon már -hullámzott a czifra sokaság. Csak az a külömbség volt a régi és a -mostani élet között, hogy a csévelgő tömegben feltünően sok volt az -egyenruha, feltünően kevés a «schlepp». - -(Az ostrom kezdetén hetvenezer hölgyecskét tolonczoztak ki erőhatalommal -Párisból s azokat még nem értek rá visszaszerezni.) - -Mikor a gig a Lis Blanc-palota elé megérkezett, már akkor Sidonia -grófnőnek nem volt annyi ereje, hogy le tudjon szállani az ülésből; -Bertalannak a karján kellett őt a kapus páholyáig czipelni: ott egy -balzacra fektették s aztán úgy vitte fel négy inas a lépcsőkön. Rögtön -futtattak orvosért. - -Lándory is felsietett a maga szobájába, mely a mezzaninon volt; -átöltözött és radicaliter kimosakodott. Volt rá szüksége a hajának és -szakállának! A katakombák bűze tapad. - -A mint Péter eltakarította az alviláglátott öltönydarabjait, azt mondá -neki: - -– Málházz össze. Itt elvégeztem a mások dolgát. Holnap látok a magamé -után. Vendéglőbe költözünk. - -– Pedig én már egészen megbarátkoztam az itteni cselédséggel. - -– S olyan nagyon megtetszettek? - -– Akár csak az illavai czimborák! - -Egy közülük épen belépett. A grófné komornyikja. - -– Kéreti monsieur Lándoryt Dea grófnő, sziveskedjék hozzá felfáradni. - -Lándory rögtön sietett fel az emeletre: Medea grófnő a könyvtár-szobában -várt reá. - -Természetszinű selyemruha volt rajta, melynek színe nagyon jól illett az -arczához. Azon évek divatja a legvarázslóbbnak volt nevezhető. Egészen -sima szabásu öltöny, mely mindenütt a testhez szorul; semmi pótlás -rajta: a mit Isten adott, csak az tünik ki. Hátul hosszú az öltöny, mint -a páva-uszály, elől igen rövid: szép lábak diadalához alkalmas. Ez a -divat egészen Dea számára volt feltalálva. - -– Bocsásson meg, hogy ide kérettem, mondá Lándory elé sietve: mi történt -az anyámmal? iszonyú lázban van, valóságos delirium. Irtóztató, a miket -fantaziálva beszél! S aztán nem akar az orvossal szóba állni: azt -mondja, hogy az ő baját semmi panaceák és arcanumok meg nem gyógyítják. -Patkányseregről, fütyülő golyókról beszél, Orsini-bombákról, a mik -lábaihoz gurulnak; fiának torz alakjáról, kelevényes sebéről az arczán, -s egy Lidy Carcasse leányról, a kin nincs semmi öltözet: mind azt -hajtja, hogy ruházzam fel azt a saját garde-robe-omból, úgy hozzam elé. -Nem akar semmit bevenni, nem engedi az üterét tapogatni. Az orvos -pióczákat rendelt neki, s ő azt mondja, hogy az ablakon ugrik ki, ha -azokat eléje hozzák. És egyre önt emlegeti, önre hivatkozik, önt hívja -segítségül. Jőjjön oda, kérem. Talán az ön látása lecsillapítja a -deliriumát. - -– Jól van, grófnő. Kérem, kegyeskedjék a grófnő szobájába vezetni. - -Medea, egy szőnyegajtón át egy garde-robe-szobába s onnan egy körül -tükörrel borított öltözőbe vezette Lándoryt, annak a kipárnázott ajtaja -nyilt Sidonia grófnő hálószobájába. - -Egy leernyőzött lámpa tartott mérsékelt világosságot a teremben: a -kandalló tűzvilágát elfogta egy remek festésű spanyolfal. - -Sidonia grófnő az ágyfülke félrehúzott brocat függönyei mögött feküdt, -remek faragványú nyoszolyáján, nyugtalanul hánykódva himzett vánkosai -között. Az ágy mellett állt mademoiselle Hermione, megrémült arczczal, s -a lámpa előtt az orvos, az óráját nézve. - -Dea grófnő bemutatta a két urat egymásnak. - -– Monsieur Gontourt, professor, monsieur Lándory, házunk jó barátja. - -Üdvözölték egymást. - -– A beteg az ön nevét hangoztatja ismételve; mondá az orvos. -Megfoghatatlan kórtünetek! Az ütér egészen normalis, a lélekzetvétel -szabályszerű, a pulzometer 37 hőfokot mutat és mégis a leghevenyebb -typhosus delirium tünetei: hagymázos visiók, üldözési mánia, futási -ösztön, erotikus gerjedelmek és a mi a legszélsőbb indicium: a -patkánylátás! Nekem nem akar semmit megmondani. Csak azt hajtja, hogy -kérdezzük öntől, mi baja. - -– Nincs semmi félelmes baja a grófnőnek, mondá Lándory, bizonyosan -meghütötte magát a nagy záporban, s ezt majd egy kis grippe-el fogja -beváltani; a büzhödt levegőben, a hol időzött, valószinűleg erős -migrainet szerzett magának, a mivel majd holnap reggelig szenvedni fog, -akkor elmulik magától, ha egyszer kialussza magát. Nem kell neki egyéb -egy csésze theánál. Azt is ki fogja ugyan majd hányni; de aztán -megkönnyebbül tőle. Ismerem én már az ilyest. - -– De hát a rémképek? A patkánylátás? - -– Nem rémképek azok, professor úr. Azokat a grófnő mind élő szemmel -látta s ha valakinek a széke alatt háromezer patkány futott keresztül, -nem lehet tőle rossz néven venni, ha még most is folyvást patkányokat -lát maga előtt. - -A doktor mégis csak irt valami receptet a grófnő számára. Azt Hermione -vette el, s kivitte, hogy érvényesíttesse. - -A doktor aztán elmondta az utasításokat Lándorynak. (csakugyan valami -házi barátnak nézte), hogy mint kell a beteggel bánni. - -– Tudok mindent, monda Bertalan, több évig voltam én betegápoló. - -A doktor megigérte, hogy éjfélután megint eljön. - -Sidonia grófnő, a mint Lándory a szobába lépett, sokkal csillapultabbá -lett: a lázas vaczogása megszünt, a görcsei elenyésztek, a lábait ki -tudta nyujtani egyenesen. - -Lándory odalépett a fekhelyéhez, s a tenyerét odatette a grófnő -homlokára. - -Sidonia arra lehunyta szemeit, az arcza megnyult, az ajkai félig -szétnyiltak; a lélekzete meglassudott s nem sokára elaludt. - -Medea elbámulva mondá Lándorynak: - -– Az ön kezében magnetikus erő van. Elaltatta az anyámat. - -– Nincs biz az én kezemben semmi csodaerő! hanem a grófnő elaludt, mert -ki van fáradva, az idegei kimerülve. - -– Hát nem szenvedett igazán? - -– Az nem volt testi szenvedés. - -– Hát mi volt? - -– Az a psychiatriába vág, s én azzal, megvallom, hogy nem foglalkozom. -Az utolsó órák élményei azt hiszem, hogy a legerősebb idegeket is -megtámadták volna. A miket az orvos és a grófnő környezői, mint -deliriumban ábrált rémeket hallottak tőle elmondatni, mind szemmel -látott tények voltak. - -– Hogyan? A patkányáradat a katakombákban? a küzdő rémalakok? A feje -fölött elfütyülő golyók? - -– Azok mind közvetlen tapasztalatok. - -– És mostoha fiának torzképe? a sebhelyes arcz? - -– Azt mind látta. - -– És a dynamit bombák, a miknek egyike az ő lábaihoz gurult? - -– Az mind valóság. - -– Hát az a leány, a kiről letépték a ruhákat, mind, az utolsó -foszlányig, s a ki az ő karjai közé veté magát? - -– Az most is itt van az udvaron. Ott kuczorog egy szögletben, az én -köpenyembe burkolózva. Lidy Carcasse. S a grófnő nagy háladatosságot fog -vele gyakorolni, ha felöltözteti őt, mert ennek köszönheti legelébb, -hogy Lyonel grófot a tüzérek össze nem kaszabolták rögtönözve. A -bombahajigálókkal igen röviden szoktak elbánni. Ha a Lidy Carcasse rá -nem ismer, darabokra vágják. - -– De hát «mi» az a Lidy Carcasse? - -– Azt ne tudakolja a grófnő. Hanem adasson rá inget, szoknyát, de ne a -sajátjából, mert az annak hosszú lesz, inkább a szobaleányától. - -– Tehát Lyonelt mentették meg? - -– Annak a betege most a grófnő. Majd reggelig kialuszsza. Szokott női -baj az egész. - -– Megbocsát ön, hogy ide kérettem? - -– Hivatlanul is jelentkeztem volna. Nehány bucsuszóval megköszönni a -szives vendéglátást. Holnap elköltözöm innen. - -– Ah! ön elhagyja házunkat? - -– A mi itt tartott, az be van fejezve. Most nekem a magam feladata után -kell látnom. Én nem azért jöttem Párisba, hogy itt rémdrámákat segítsek -komponálni, hanem hogy egy hivatalos eljárást kerékvágásba hozzak. Tudni -fogja a grófnő, hogy megholt nőm atyjának a vagyona le van foglalva a -Lis Blanc család igénypere miatt. Ezen vagyon megmentett része nőm által -jótékony czélra van hagyományozva. Nekem ki kell eszközölnöm, hogy a -lefoglalás meg legyen szüntetve. - -– Azt hiszem, hogy ez könnyen fog menni. - -– Nehezebben, mint képzelnők. Azt hiszem Seigniersben, a prefekturánál -van fennakadva az ügy, oda kell mennem, utána nézni. - -Medea lesüté a szempilláit s kevés vártatva könnyebbült sóhajjal mondá: - -– Jól teszi ön, ha itt hágy bennünket. - -– Tartok tőle, hogy még egyszer alkalmatlankodnom kell. - -– Mindenkor szivesen lesz ön látva nálunk. - -– Még egy kérdést, grófnő. Elbeszélt a grófnő ön előtt mindent, a mi a -mult órákban vele történt? - -– A mikről én azt hittem, hogy az mind phantasmagoria! Mindent -elmondott. - -– Azt is, a mit Lyonel gróffal beszélt? - -– Igen. - -– Azt is elmondta, a mit a gyémántokról beszélt neki? - -– A gyémántokról? Nem. Arról nem szólt semmit. - -– Hogy a Lis Blanc gyémántokat elszándékozik adni, s azoknak az árából -földbirtokot vásárolni Erdélyben, a grófnő atyai jószága mellett, s -aztán elhagyják Francziaországot, s oda költöznek át. - -Erre a szóra Medea arcza, mely kezdett már átmelegülni, ismét azt az -északfényszerü ijesztő hideg ragyogást vette fel: a szemei oly -visszataszítóan meredtek alá felé, ajkai oly lárvaszerűleg tágultak ki a -szegleteiken, orrczimpái csak úgy fujtattak az indulatos lüktetéstől. - -– Igen? Azt mondá? Lihegé hullámzó kebellel. - -Lándory nem nézett az arczára, félrefordítá a fejét. - -Azután kevés vártatva azt mondá Deának: - -– Majd ha a grófnő egészen magához tér, sziveskedjék ön vele közölni, -miszerint valamennyi európai hatalmasság megtagadta a commune vezetőitől -a menedékjogot. Belgium kezdeményezte. Európában egynek sincsen -maradása. - -Medea arczán valami csodálatos mosoly vonult végig. - -Nem szólt rá semmit. - -És Bertalan most sem nézett az arczára, hanem azért tudta jól, hogy -mikor torzult el Deának az arcza, s mikor mosolyodott el. - -Hermione érkezett meg a gyógyszerrel. - -– Isten önnel grófnő. Jó éjszakát. - -– Jól teszi ön, ha elhágy bennünket. Suttogá még egyszer Medea, kezét -nyujtva a távozónak. - - - - -A «SZÜKSÉGES SEMMI». - -Szép mulatság az, a mit magyarul úgy hínak, hogy «Pontiustól Pilátushoz -való szaladgálás». A kinek valaha pörös ügye volt, annak nem szükség a -műszaki szótárban keresgélni, hogy ennek a szónak az értelmét -megtalálja. - -Lándory már korábban hozzáfogott, (a mint Párisba megérkezett) hogy a -Lis Blanc contra Traumhold ügyben a felmentő birói határozatot megkapja. -Az ám! - -De nem olyan könnyü munka ám az, mint egy öt felvonásos drámát megirni! - -Legelőször is rajta ült a processuson két ügyvéd: a Lis Blanc grófnőé és -a De L’Aisne marquisé. - -Már pedig könnyebb volt Orpheusnak a feleségét kimuzsikálni az orcusból, -könnyebb volt Jónás prófétának kiszabadulni a czethalból, sőt emberileg -lehetségesebb volt Pompéjit kiásni a lávaréteg alól, mint egy -processust, a minek a két végét két prókátor fogja kiördögidézni. - -Mind a kettő úgy megkötözte a másik félnek a kezeit protestatiókkal és -ellenprotestatiókkal, óvásokkal és sequestrumokkal, hogy egyik sem -tehetett semmit. - -… tekintettel arra, hogy még nincs bebizonyítva, miszerint Lis Blanc -Lyonel gróf csakugyan azonos-e Raoul Ripaille communarddal… - -… tekintettel arra, hogy ha azonossága bebizonyul, s Raoul Ripaille -személyében Lis Blanc Lyonel gróf testi vagy polgári halált fog -szenvedni, s ez esetben De L’Aisne Alfréd marquisra száll át a Lis Blanc -örökség s vele együtt a felperesi jogczim a Traumhold ügyben… - -… tekintettel arra, hogy ha nem azonos Raoul Ripaille communard Lis -Blanc Lyonel gróffal, akkor kérdés támad, hogy Lis Blanc Lyonel gróf -valósággal él-e? existál-e? testi lételének örvendez-e? - -… tekintettel arra, hogy ennek evidenssé tételére mulhatatlanul -szükséges Lis Blanc Lyonel grófnak edictaliter való megczitáltatása egy -esztendő és egy nap alatt való megjelenésre… - -… tekintettel arra, hogy ha Lis Blanc Lyonel gróf csakugyan azonos lesz -Raoul Ripaille communarddal, és csakugyan számüzetésre változtattatik át -a büntetése, a törvényes gondnokság a testamentom értelmében ab -instantia az özvegy grófnőt fogja-e megilletni, vagy ex officio a -senatus helybenhagyásával, mint született pairnek a legközelebbi agnatus -rendeltetik ki curátorává? - -Hát ennek a sok tekintetnek véget vetett a tombeau d’Izoardi jelenet, a -mely által constatálva lett, hogy Lis Blanc Lyonel gróf csakugyan egy és -ugyanazon személy Raoul Ripaille communarddal, hogy csakugyan él, s nem -halattatik meg; már most csak az a kérdés, ki lesz hát a kiskorú és -számüzött Lyonelnek a törvényes gondnoka, a mostoha anyja-e, vagy a -nagybátyja? - -Erre felelhet meg a seigniersi alprefectura. - -Lándory birt annyi természetrajzi ismerettel, hogy egy seigniersi -souspréfet gyorsaságához képest a csigabiga valóságos villamtelegráf, -annál fogva felhagyott a hivatalszobák ajtaja előtti lábpokróczok -koptatásával, s maga felült a gyorsvonatra és leszáguldott a kies tájéku -Seigniersbe. Este indult, reggelre odaért, azt hitte, hogy másik este -megint vissza fog térhetni. - -A souspréfet urat ott várta, a míg megérkezett, az iroda előtermében. - -Boisgoberry úr nagyon örült, hogy a kedves barátját ujra láthatja. -Bevitte a dolgozó szobájába, s addig el sem hagyta kezdeni a mondókáját, -a míg meg nem invitálta. - -– Legyen szerencsém egy kis barátságos ebédre, az én kis -tuskulánumomban. Négy órakor ebédelünk falusiasan! Érte fogok önnek -menni kocsival, várjon rám a vendéglőben. - -Lándory megköszönte szépen a meghivást, s aztán egyenesen rátért a -sürgetett ügyre. Küldjék el már azt a szükséges documentumot a Lis blanc -ügyben. - -Boisgoberry úr azt a megmaradt üstökét tépte mérgében. - -– Mit akar ön uram? hiszen már háromszor elküldtem, háromszor -visszaküldték! - -– Hogy lehetett ez? - -– Hát legelőször is, mikor ez az én clerc-em megcsinálja az irást, kapja -magát, a régi császárság alatti papier timbrét használja hozzá, a mi már -használaton kivül van helyezve. Persze, hogy nem fogadták el. -Visszaküldték s fizettettek velem huszonöt frank birságot, s kaptam egy -megintést, hogy felhagyjak a napoleoni velleitásokkal. Másodszor aztán a -köztársaság bélyegével állíttatik ki az okirat, akkor meg, (látott már -ilyet?) ez az ügyetlen két balkezü ember elmulasztja a most már Párisban -lakó grófnő névaláirását az ottani közjegyzővel hitelesíttetni, hanem ő -maga hitelesíti. Ezért megint visszaküldték az okiratot s én kaptam egy -orrot és egy hivatalos figyelmeztetést, hogy a távollevő aláirásának -hitelesítése egyértelmü a hamisítással. Végre aztán harmadszorra minden -egészen szabályszerüleg elkészült, ennek a szerencsétlennek csak a -czímet kellett az okiratra ráirni. S tudja ön, mit tett vele? A «Cour -d’assises»-hez czímezte az okiratot, azt gondolta, ez is criminalitás. -Onnan aztán nem irtak rá semmit, csak úgy küldték vissza, a két -szegletét behajtva az irásnak. Tetszik tudni, az ilyen hivatalos -okmányon a behajtott két szeglet annyit jelent napkeleti virágnyelven, -hogy «szamárfül». - -– Tudom. - -– E szerint én nekem ennél a históriánál volt eddigelé huszonöt frank -kiadásom s egy nagy orr, meg két szamárfül bevételem. - -– De hisz az ön clerc-je akkor egy nagyon korlátolt tehetségü -hivatalnok. - -– Mintaképe az ostobaságnak. Ha mozsárban összetörik sem tudja az -esztendőnek tizenkét hónapját úgy elmondani, hogy egyet-kettőt ki ne -hagyjon belőle. - -– De hát hogy tűr ön ily mihaszna embert maga mellett? - -– Hja, uram, azt ön nem érti. Azt csak mi tudjuk «itten». Ez az ember -egy szükséges semmi. - -– Ah! Ez csakugyan új fogalom előttem. - -– Az én találmányom a műszó. Megmagyarázom önnek a dolgot. Van egy -hatalmas protector, a ki «minden». És még ezenfölül «férj» is. Még -egészen élete delén levő férfiu, tele villanyossággal, életörömmel. A -feleség szintén igen kitünő tulajdonságokkal biró hölgy, a ki ellen csak -az az egy kifogása lehet, hogy nem akar borotválkozni. - -– Ki? Az asszony? - -– Az ám. - -– Hát egy kis pehely van az állán? No azért még nagyon tiszteletreméltó -lehet. - -– Hiszen nagyon is tiszteletreméltó. Volt azonban egy közös gyámleányuk, -egy valóságos megenni való csemege. Tökéletes őszi baraczk! A magas -állású urnak nagy tekintélye, világ előtti állása nem engedi azt, hogy a -felesége nevelt leányát elcsábítsa, ezt a világ nem bocsátaná meg neki, -a prépost excommunikálná, a felesége kitépné a haját. Ekkor hoz a jó -sors eléje egy ilyen szükséges semmit. Egy ifju urat, a ki minden -vizsgán keresztülbukott és végre hivatalt keres. Kap egy helyett kettőt. -Lesz belőle clerc és férj. Nem kivánnak tőle egyebet csak azt, hogy -ugyanabban az időben, ugyanazon hivatalban ne legyen jelen, a melyben a -magas protectora. Ennek a ficzkónak a legjobb dolga van a világon. Jól -eszik, jól iszik, lovat tart, kávéházba jár, megsétáltatja a felesége -selyemszoknyáját a glacis-n, s felemelt fővel áll meg a marchande des -modes kirakata előtt, nem fél az árjegyzékektől, eljár vadászni, a mikor -«kell» és a hivatalba, a mikor «nem kell», ott lövi a nyulakat, itt a -bakokat. A protectora mindent elvégez helyette. Ilyen a «szükséges -semmi». - -Boisgoberry úr jóizüen nevetett ezen a sikerült előadáson. Lándory nem -osztotta a jó kedvét, annak valami jutott az eszébe. - -– S hát ön nem tud ettől az embertől megszabadulni? - -– Nem lehet. Igen hatalmas protectora van. - -– S ön nem mer e hatalmas urral szembeszállni. - -– Tudja ön? Nekem igen kedves benső jó barátom. - -– Hát én nem bánom, de mi lesz már most a Lis Blanc-féle okirattal? - -– Azt most negyedszer én magam fogom megirni, nem bizom többé az ifju -urra. Tessék önnek addig az alatt megtekinteni a város nevezetességeit. -Délutánra készen lesz. Négy óra tájon felkeresem önt a vendéglői -szállásán s aztán elviszem magammal kocsin az én tusculánumomba, -kedélyesen megebédelünk, ön még az esti vonattal vissza mehet Párisba. - -Hisz ez nagyon kedves ember, mondá magában Lándory, mikor elhagyta a -prefecturát. Nálunk aligha tenné meg egy alispán, hogy az aljegyzője -által elrontott protokollumokat maga ujra irogassa. - -Aztán elment a várost bekóborolni, meg a szép népligetet. - -Mikor a három órát harangozták, visszafordult a városba. - -A mint a souspréfet házának a kapuja elé ért, eszébe jutott, hogy -egészen megfelel az illem szabályainak, ha a meghivott vendég korábban -látogatást tesz, s tiszteletét bemutatja a házi asszonynak. - -A concierge azt a felvilágosítást adta a jövevénynek, hogy a souspréfet -úr még nincs itthon, a hivatalban van, de a madame «elfogad». - -Bebocsáttatá magát a lépcsőház rácsajtaján, aztán beküldte a névjegyét. - -Arra az inas bevezette az elegans salonba, a hová nehány percz mulva -kijött az oldalszobából a házi asszonyság. - -Egészen azon kor divatja szerint volt öltözve, a mi nem vált előnyére. -Kissé nagyon el volt testesedve. - -A rendes divattól csak a főkötőjének az alakja ütött el. Valami -kalapforma volt az, melynek széles szalagja az álla alatt keresztül -kötve, azt csipkés csokrával egészen eltakarta. - -Hanem azért Lándory inquisitori szemeit nem csalták meg a szalagok. -Észre vette, hogy azok valamit rejtegetnek, a mi a férfi arcznak szokott -kiváltságos dísze lenni. - -Kezdett az a sejtelme támadni, hogy ő most aligha jó helyre jött. - -A társalgást a rendes, szokásos szólamformák kerékvágásba hozták. -Lándory világért sem hozta elő az ebédre hivást. Az asszonyság maga -említé fel sajnálkozva, hogy monsieur csak éjfél után fog hazatérni, -pénteken a prépostnál ebédel, s aztán beziguet játszanak hárman a -maire-rel. A mint aztán végre megállapodtak abban, hogy holnap -mindenesetre jó idő lesz, Lándory vette a kalapját s iparkodott háttal -kifelé megtalálni az ajtót. - -A mint a hotelbe megérkezett, már ott találta Boisgoberry urat. A -cabriolet ott állt a kapu alatt. - -– Épen önnek a házából jövök, mondá a souspréfetnek. Tisztelegtem az -asszonyságnál. - -Boisgoberry úr a falnak esett ijedtében. - -– Ön szerencsétlen bolgár sheik! Csak nem mondta ön el a feleségemnek, -hogy önt ebédre hittam? Hisz nem a házamhoz hittam önt, hanem a -tuskulánumomba! - -– Nem! Annyira bolgár nem vagyok, hogy ajtóstul rohanjak be a házba. -Kivált miután tudom, hogy pénteken ön a prépost úrnál szokott ebédelni! - -– Chut! Ej ej! De veszedelmes az ilyen gondolatolvasó emberrel -összeakadni! No hát, vegye ön fel a paletotját és menjünk. Nem szabad a -háziasszonyt megvárakoztatni. - -(Tehát házi asszony is van a tuskulánumban?) - -A cabriolet (világos kerülővel) a népkert felé vitte az urakat, ott egy -csinos kis házikó előtt megállapodott. Boisgoberry úr utasításba adta a -kocsisnak, hogy csak menjen vissza a remisebe, aztán este nyolcz órára -ismét jöjjön vissza, az «urat» a vasutra fogja szállítani. - -– Készen van az okiratunk? kérdezé Lándory. - -– Mind készen van. Csak a tanuk aláirását kell még a jegyzőnek -hitelesíteni. Egész nap nem jött oda a gazficzkó a hivatalba. Nem tudtam -felhajhásztatni. - -– Hátha estig nem kerül elő? - -– Bizonyosan előkerül. Tessék megnyugodni. - -Azzal a rácsajtóhoz ment, s meghúzta a csengetyűt. A házikó előtt kis -kertecske volt, cziprus bokrokkal és télizöld gulákkal. A csöngetésre -magától felnyilt az ajtó. Azt Boisgoberry úr ismét betette maga után, -midőn vendégével együtt belülkerültek, s aztán karonfogva vezeté azt fel -a vas csigalépcsőn a házikó emeletébe. Ott egy szobacziczus jött eléjük, -a ki elvette a kabátjaikat, esernyőiket, s azzal a souspréfet úr, minden -bejelentés nélkül, ajtót nyitott a vendége előtt az elfogadó terembe. - -Az igen csinosan volt berendezve altdeutsch stylben, az ablakok ólomba -foglalt színes üvegből. Természetesen minden utánzat. - -– Csak minden teketória nélkül, kedves barátom! biztatá a vendéget a -souspréfet. Csak sans façon! Egészen itthon vagyunk. Menjünk a -háziasszonykához. - -Lándorynak feltünt az, hogy nem a háziasszony jön a vendéget elfogadni, -hanem azok törnek be az ő szobájába. Ez nagyon is patriarkális szokás. - -A szobájában találtak rá, a hol Boisgoberry úr bemutatá őket egymásnak: -«monsieur Bartholomée de Lándory, grand inquisiteur du tribunal -austro-hongrois. – Az én kis keresztleányom». - -A souspréfet úr keresztleánya csinos kis asszonyka volt, finom, -halványpiros arczczal, igen nagy dióbarna szemekkel, karcsu, nyulánk -termettel, gyermetegen leeresztett sötétszőke hajjal. Csupa szelidség és -szemérmetes alázat. Látszik rajta a kisvárosi jó nevelés. - -Épen munkában volt. Kék és piros selyemből, aztán meg arany és ezüst -fonalakból s gyöngyökből horgacsolt egy házi sipkát, a mire szemérmesen -megjegyzé, hogy az meglepetésül készül «a férjem nevenapjára». - -Aztán bocsánatot kért a vendég uraktól, hogy a férje még nincs itthon; -iszonyú sok megbizatása van, egész nap dologban jár, de az ebéd órájára -pontban itthon lesz. Még soha sem váratott magára az elnézett «quart -d’heure de grace»-ig sem. - -Ez tehát nagyon derék férj lehet. - -Aztán csak folytatta a gyöngyszemek tűhegyre szedését, nem -feszélyeztetve magát a vendégek jelenléte által. - -Lándory megkisérlé egyről-másról beszélgetést kezdeni vele, de mindennel -«echéc»-et vallott. Ha azt kérdezte tőle, hogy olvasta-e Hugo Victor «La -légende des siécles»-jét, a souspréfet közbe kiáltott: «hüh! hogy -olvasna az én keresztleányom ilyen rettentő dolgokat!» Kisült, hogy még -regényt sem olvasott soha és szinházba nem jár, csak a -«passiojátékokra». Ellenben festeni tud, de csak virágot, olajnyomatú -minták után, a férje szobájának a diszítésére. Azután a madarakról -kezdett el vele beszélni Lándory, meglátva egy rézkalitban két kis -hangtalan exotikus pintyet. Ez a tárgy is csak a férjhez vezetett -vissza, az nem tűri az éneklő madarakat, mert felzavarják az álmából. Ha -pedig a lábainál doromboló angora cziczára vitte át a beszélgetést, az -is csak arra vált be, hogy a cziczának csak addig szabad a szobában -lenni, a míg a férj távol van, mert az még a macskára is féltékeny. - -– De hol az ördögben késik olyan soká? zúgolódék a a souspréfet, mikor -az óra már elütötte a négyet. A nőcske maga is nyugtalankodni kezdett, -ez még soha sem történt, hogy a férje megkésett volna! Vajjon nem -gázolta-e el valami postaszekér? nem döfte-e fel valami tehén? nem -esett-e rá valami háztetőről egy cserepező legény? a mik mind meg -szoktak történni. - -Végre öt perczre négy után hangzott a csengetyü jeladás, s arra jött -vágtatva fel a lépcsőn a várvavárt boldog férfiú. Az asszonyka minden -teketóriázás nélkül eléje futott az ajtóig, ott karjai közé temette, -csókjaival elborította, s midőn szabadon bocsátá, ott állt Lándory előtt -– a kis jegyző. - -Hát itt van odahaza a «szükséges semmi». - -Boisgoberry úr nagyot nevetett, mikor a kis clercet a két vállánál -fogva, mint házigazdájukat, Lándorynak bemutatta. - -A fiatal férj rendkívül örvendett, hogy szerencséje lehet ily -kitünőséget házánál elfogadhatni, s azzal, hogy hatalmát tüntesse, -parancsoló hangon utasítá az asszonykát, hogy siessen az ebéd után -látni, a minek az engedelmesen szót fogadott. - -Azzal fidélis kötődéssel fordult a souspréfethez. - -– Nos hát, keresztatyus! Volt sok dolog ma az irodában? - -– Igen! Fripon! Nekem magamnak kellett helyetted az egész relatiot -megírni. Most már csak siess a hivatalba, a mint a kanalat letetted, és -coramisáld az iratot, ne az én nevem alá, hanem a préposté alá írd a -hitelesítést. Már most aztán csak arra kérlek, hogy tintával ne öntsd le -porzó helyett az irást. Aztán majd beszéljünk róla, hogy hol jártál -egész délelőtt? - -– Hát én kérdezem öntől, hol járt ön egész délután? - -A souspréfet explodált a nevetéstől. - -– Akaszszanak fel! – Lássa ön, mr. Lándory, így paczkáznak a főnökeikkel -az ilyen gaminok, a kiknek hatalmas protektoruk van. - -Ezenben fel lett tálalva; az ebédlő igen kényelmes kis helyiség, nem -nagy társaságnak való, de négyecskén, mint most, igen jól lehet benne -megférni. A menu pompás volt, a borok kiválogatottak, a pezsgő veuve -Cliquot. Már azt el kell ismerni, hogy a «szükséges semmi» igen jól -eszik és iszik. És mind ehez cordialis jó kedve van. Egyre csipkedi, -szurkálja Boisgoberry urat, eszébe hoz bolondos kalandokat, a miket az -nagyon restelni látszik. Egészen oly modorban henczeg, mintha ő volna -az, a ki a souspréfet urat felkantározza, az asszonyka nem győzi -lehurrogatni, s eleget pirul helyette. - -Hanem a souspréfet úr áldott jó keresztapa. Minden tréfát, minden -mókázást felvesz. - -Mikor azonban már a fekete kávéra és a chartreusere kerül a sor, -kénytelennek érzi magát megszomorítani a társaságot, s hivatalos -komolysággal szól az ifjú házigazdának. - -– És most jegyző úr! Hirtelen öntse a gallérja közé azt a chartreuset, s -aztán lovagoljon fel (sarkantyút hordott a clerc mindig) a hivatalába és -végezze el a tudvalevő teendőket. Lándory úr még ma meg akarja azokat -kapni, hogy az esteli vonattal visszamehessen Párisba. - -A ifju úr felállt engedelmesen és megtörlé a száját. - -– De aztán gyorsan visszajöjj! – mondá a gyöngéd asszonyka. - -– Biz az pedig sem gyorsan, sem lassan nem fog mai nap visszajönni, mert -annak vele kell menni Lándory úrral, hogy Párisban is jelen legyen a -coramisatiónál. Azért csak pakold neki össze az utitáskáját s küld utána -az irodába. - -– Ah, szólt az asszonyka duzzogó hangon Lándoryhoz: az nem szép öntől, -hogy elrabolja tőlem az én kincsecskémet. - -S e közben olyan csunya szemeket vetett rá, hogy Lándorynak nagy -önuralmába került visszatartani a nevetését. - -– Nincs kegyelem! hatalmaskodék a souspréfet; officium pæcedit! - -Ekkor aztán az asszonyka durczásan felállt az asztaltól, otthagyta a -vendégeit, utána szaladt a férjének; a szomszéd szobából át lehetett -hallani a szapora csókokat, a bucsúzó nyafogás hangjait, a melylyel az -eltávozót útjára bocsáták. - -Mikor ketten maradtak egyedül a souspréfettel, azt mondá Lándory: - -– Uram! Nekem úgy tetszik, hogy «a szükséges semmi»-nek a hatalmas -protectora, a kivel önnek lehetetlen szembe szállani, senki sem más, -mint ön maga. - -Boisgoberry úr olyat nevetett erre, hogy a fehér mellényének a gombjai -felpattogtak bele. - -– Ön csakugyan genialis ember! Hogy kitalálta egyszerre! Ezt nevezem -gondolatolvasásnak! – Hanem valljuk meg az igazat, ezuttal monsieur -Houdin, kicsinyben mult, hogy hamis zsebben nem kereste az én -pisztolyból kilőtt zsebórámat! - -– Vigyáztak rám a «Spiriti miei». - -– Aha! Ezt a Bosco szokta mondani, mikor valami espiégleriehez készült: -«Spiriti miei, ubbedite!» Úgy-e bár, mikor meglátta ön azt az áll alatt -keresztül kötött nagy máslit? - -– Hanem monsieur, mit gondol ön, mi lesz abból, ha egyszer madame -megtudja, hogy ön nem eszik halat a plébánossal, meg a mairrel pénteki -napon, s beziguet nem azokkal játszik? - -– Nem lehet, drága barátom. A plébánosnak meggyónom a bünömet, az tehát -a gyónás titkát el nem árulhatja, a maireről pedig én tudom, hogy hát ő -hol szokott ebédelni? Egyik kéz a másikat mossa. Aztán az egyik pénteken -én viszek haza húsz frankot a feleségemnek, a mit a beziguen nyertem, a -másikon a maire ugyanezt a maga életpárjának, az asszonyok már előre -örülnek a pénteki halebédnek, szörnyű módon. - -Az asszonyka visszajött, ki voltak sírva a szemei, még mindig -szájszücsörítve nézett vasvilla szemekkel gonosz férjrabló vendégére. -Lándory aztán feltalálta magát, megköszönte a szíves vendéglátást s azt -mondta, hogy utána siet a jegyző úrnak a prefekturára, majd segít neki. -– Erre aztán mosolyra vonult a kis menyecskének az ajka. – Boisgoberry -úr még ott maradt. - -Lándory elmentében arra gondolt, hogy szép találmány az a «szükséges -semmi» intézménye, csakhogy nem Boisgoberry úré az első feltalálás -dicsősége. - - - - -LIDY CARCASSE. - -A mint a leány fel lett öltöztetve a grófné szobaleányának a ruháiba, a -mik épen a termetére illettek, behivatta őt magához Medea. – Sidonia -grófnő mellett ott maradt Hermione kisasszony ápolónak. - -A leány ügyetlenül járt a női öltözetben, minduntalan megakadt a térde -lépés közben, látszott, hogy férfiruhában járáshoz volt szokva. Egész -magatartása, fejhordozása is csupa garçonos volt, s nagyon hozzá illett -az arczához. Szénfekete göndörhaja oldalt volt elválasztva, mozgékony -szemöldei, eleven villogó szemei, természettől piros arcza, gúnynyal -felhúzott szája, előrenyomuló hegyes álla, lüktető orrczimpái inkább egy -női ruhába öltözött ifjonczot árultak el, mint fiatal leányt. A domború -mellkas, a széles váll, a keskeny csipő még öregbíté a csalódást. – -Medea az első pillanatra valóban meghátrált előle, azt hitte, hogy fiú. -Csak azután, mikor a szobaleánya biztosította felőle, hogy ez valóságos -nőnemű gyermek, állt vele bátran szóba. - -– Önnek a neve «Lidy Carcasse». - -A megszólított a leggyönyörűbb két fogsort mutatta meg erre a szóra, -elnevetve magát. - -– Igen, madame, de csak két esztendő óta, az előtt úgy híttak, hogy Lidy -«Saint Jean». Én játszottam a Champs Elyseés-ben szent Jánost a bibliai -tableaux vivants-ban, s hogy még az előtt hogy hittak, azt nem tudom, -mert elfelejtették a tenyerembe irni. Azután, hogy kinőttem a -szerepkörömből, beálltam az auteuili dynamitgyárba tölténykészítőnek, s -minthogy oda csak férfimunkásokat vesznek fel, azért fiúöltözetbe -bujtam. Ügyes voltam, a munkavezető a legveszélyesebb munkáknál -alkalmazott, ott alaposan kitanultam a robbanó szerek gyártását, azoknak -a shrapnellekbe elhelyezését, a bombák tempirozását, a robbantó -gyutacsok titkait. Mikor aztán a commune uralomra került, annak a -szolgálatába álltam, tiszti rangot kaptam, én voltam a felügyelője annak -a gyárnak, mely a rue Mouffetardban a dynamit granátokat készítette. Már -elébb neveztek el Lidy Carcassenak; (világító tűzgolyó). - -– És most hajlandó volna ön ezt a fényes nevet valami kevésbé ragyogóval -felcserélni? - -– Mindennel, madame, egész le a fénymázos skatulyáig. - -– Megunta ön a communardokat? - -– Tökéletesen. Nem azért, mintha a nézeteiket nem helyeselném, hanem -azért, mert ők nem veszik komolyan. Tessék elhinni, madame, hogy az -egész commune harczaiban egyedül az «internationalisták» voltak a «fene -gyerekek». Az elite trouppot képezték a betűszedők, a gépészek, a -lakatosok, meg a czipészek; a szabók már nem sokat értek. Azután jöttek -a lengyelek, a piktorok, meg az omnibuszkocsisok. Végre a kiszabadított -rabok. Ezek tudnak verekedni és sápadt arczczal a szuronyoknak helytt -állani! Az ujságirók csak vezetni szeretnek, de hátulról. A többi aztán -csak lármázni tud, vagy fedett helyről lövöldözni, de a tüzet ki nem -állja. A mint egy golyót hallanak döngeni, lekapják a fejüket, mintha -darázs volna. A bolondok! A darázstól van mit félni, mert az körülrepül, -úgy csíp meg, de ha a golyó egyszer eldongott a fülünk mellett, az -többet vissza nem jön, hogy megcsipjen. No nem igaz, grófnő? - -– Nem tudom. Én sohasem találkoztam se golyóval, se darázszsal. - -– No a grófné mama már beszélhetne egyikről. Neki három röpült el a feje -fölött. – «Csak» golyó. - -Medea elhatározta magát, hogy rátér a kényes kérdésre. - -– Mondja ön meg, mi dolga volt önnek Raoul Ripaillal? Beszélhet előttem -őszintén, én már «voltam» asszony. - -– Az igen egyszerű: felesége voltam neki. - -– Felesége? Hát nem tudja ön, hogy annak már van neje? - -– Nem kérdeztem tőle. - -– Megesküdött vele? - -– Természetes! A ki az internationaleba belép, annak nehéz esküt kell -letenni, hogy hű marad; ha áruló lesz, halál a fejére! Az nem olyan -könnyen vehető eskü, mint a milyent a Saint Germain l’Auxerroiban -szoktak kicserélni. - -– Tudta ön, hogy Raoul Ripaille egy főúri családnak a tagja? - -– Azt mindenki tudta. Hanem arról, hogy Raoul Ripaille miket tett, miket -végzett a commune dolgai alatt, több kérdést ne intézzen hozzám a -grófnő, mert arra, hogy őt el nem árulom, még mindig köt az esküm. - -– És mégis elárulta ön őt. - -– Az nem volt árulás. Az tökéletesen félreértett dolog. Hát mikor a -Montmartret is megostromolták a versaillesiak, Raoul Ripaille egy -csoport internationálistával lemenekült a katakombákba. Én is velük -akartam menni, de engem visszautasított, «Asszony nem kell ide!» -Elmondá, hogy védeni fogják magukat odalenn a kétségbeesésig. Raoul -Ripaille megesküdött, hogy ha kényszerítve lesz rejtekéből előjönni, két -Orsini-bombát hoz magával, s az egyiket le a kövezetre, másikat a -boltozatra hajítja fel, úgy töri össze magát és ellenségeit. - -Medea grófnő a kezeit dörzsölte fáztában. - -Lidy Carcassenak pedig egyre mosolygott az arcza. - -– Hát aztán mikor a nagy plakátok megjelentek az utczaszögleteken, meg -az affiche oszlopokon, a miken az volt hirdetve, hogy a ki Raoul -Ripaillet felismerni tudja, jőjjön oda a tombeau d’Isoardhoz, jutalmat -kap, mert Raoul Ripaille meg lett kegyelmezve, hát akkor én azt -gondoltam, hogy sokkal jobb lesz, ha én odamegyek, s a kloakák -undokságaiból előmászó piszkos alakban felismerem Raoul Ripaillet, a -milyennek én máskor is láttam már, s az által megmentem az életét, mint -ha ő rettenetes igéretét beváltva, ellenségeivel együtt magát a levegőbe -röpíti. No hát nem volt igazam, grófnő? - -– Igaza volt. - -– Én előre közöltem a nézetemet a communardok elfogatására kiküldött -őrnagygyal, az én tanácsomra töltötték meg a terem padlását -csertörmelékkel, s a magasba hálót húztak. Hát ezt is azért tettem, hogy -a fenyegetését be ne válthassa s a mikor kilépett az oduból s daczosan -odahajítá a két Orsini-bombát: bizony nagyon sietnem kellett vele, hogy -a nevét elkiáltsam, mert már akkor minden tüzérnek a kardja ki volt -rántva a hüvelyéből s a feje fölött villogott. – Hát árulás volt ez -tőlem, madame? - -– Nem volt az. - -– És ő mégis árulással fizetett érte nekem. Oda kiáltott a katonáknak: -«ez nem tiszt hanem némber! tépjétek le róla az egyenruhát!» És mikor -leszakgattak rólam mindent, csufságra, nevetségre oda voltam dobva, a -mikor nem tudtam, hogy a két kezemmel a szégyenemet takargassam-e, vagy -a rámhulló ütéseket hárítsam-e el? akkor oda rohant hozzám s a csizmája -sarkával megrugott. Hét hegyes szeg van a csizmasarkában, mind a hétnek -a sebhelye itt van a csipőmön. Akarja látni, madame? - -– Nem! Nem! Ne mutassa! – kiáltá Medea, kezével eltakarva az arczát, -mely egyszerre lángra gyulladt. - -Lidy Carcasse pajkos mosolylyal csusztatá vissza a félig felkapott -öltönyét s bizalmaskodva suttogá: - -– Bizony nem asszony ön, hanem csak leány. - -– Elhiszem, hogy ott van. - -– Ott is fog maradni, a míg csak élek, s emlékeztetni fog valamire! – (A -leány arcza e perczben indulatos fenyegetésre torzult.) – És ekkor, -madame, egy egészen idegen férfi, a ki addig hideg vérrel, közönyösen -állt ott Lis Blanc grófnő mellett, midőn én szégyenemben, fájdalmamban -nem tudtam hová menekülni, hirtelen leveté a köpenyét s rádobta a -mezítelen testemre! Az önök családjához tartozik ez a férfi? - -– Nem tartozik hozzánk. - -– Nem is fog ide tartozni valaha? - -– Ne adj’ Isten! - -– Hát azt én nagyon sajnálom. Mert én ennek az embernek tudnék olyan -hüséges kutyája lenni, a ki éjjel-nappal vigyáznék az ajtaja előtt s a -tolvajt, a ki az ágyához közelít, bizony megharapnám. - -– Menjen ön most aludni, Lidy Carcasse! ön nálunk marad s jó dolga lesz. - -* - -Medea utána gondolt a hallottaknak. - -Ennek a rejtélyes embernek az alakja megint egy pár új ecsetvonással -lett kiegészítve: «irgalmasság, szemérmesség.» – Erények. De gyönge -szív. – Az a rugás a csizmasarkkal: – az csúf dolog; – de erő! - - - - -DE L’AISNE ALFRÉD. - -Végre minden rendbe jött. - -A törvényszék megállapítá Lis Blanc Sidonia grófnő gondnokságát mostoha -fia, Lis Blanc Lyonel fölött, annak nagykorúvá lételéig. - -Még csak egy kis formaság volt betöltendő. Törvényes szokás szerint a -gondnoki hatalom kezelése akkor lép érvénybe, a mikor a törvényszék -határozata a gondnokság alá vetettnek kézbesíttetik, vagy abban az -esetben, ha ennek holtartózkodása nem volna kitudható, e határozat a -Moniteurben háromszor kihirdettetik. - -Ezuttal az előbbi eset volt. Lis Blanc Lyonel gróf biztos fedezet alatt -tartózkodik a Messageries Maritimes «Copernique» nevű hajóján, mely -útban van Alexandria felé. E szerint tehát csak azt a kis időhaladékot -kell bevárni Lándory urnak, a míg a Messageries Maritimes másik hajója a -«La Fayette» utána megy az elsőnek szintén Egyptomba, s ott a követség -útján felszólított khedive felkeresteti a kavaszai által valahol a Nilus -cataractáinál vizilovakat vadászó Lyonel grófot, aláiratja vele a -kézbesítési térítvényt, s az ismét a tengeri úton visszakerül. Akkor -azután rögtön aláírhatja Sidonia grófnő a Traumhold per megszüntetésére -szolgáló okiratot. - -Addig bizony kitavaszodik. - -Hát hiszen az nem tartozik a nagy szerencsétlenségek közé, ha az ember -kényszerítve van Párisban tölteni egy egész telet. Lándoryra nézve pedig -különösen nem volt az. Ez esztendőnek a téli évadja ugyan nem -kinálkozott a szokásos mulatságokkal, a mik Párist «a gyönyörök -paradicsomává s az erszények purgatoriumává» teszik, hanem annál több -alkalom kinálkozott a komoly tanulmányozásra. Hogyan emelkedik fel -önerejéből egy földig gázolt óriás. A franczia nemzet a bukása után -mutatta meg, hogy milyen nagy: öt miliárdot fizetett azért, hogy a -hódító lába ne tapossa tovább hazája földét. Maga fizette ki, nem -könyörgött senkinek. Nem kellett rá kényszeríteni senkit; nem kellett -nagy szavakat kiabálni: adta mindenki önkényt. Aztán hozzálátott a -munkához. - -Legelőször a saját fiainak őrjöngő keze által ütött sebeket gyógyítani. -Elkezdték a leégett paloták romjait lehordani, a szükségeseket újra -építeni. A parlament átköltözött Párisba. Komoly, méltóságos nyugalom -vette át az uralmat. Törvényszékek, hivatalszobák, börze folytatták a -félbeszakadt munkát; a hadsereget újra teremtették, a hivatalokat -epurálták. Az ipar, kereskedés rendes kerékvágásba tért, a művészet -minden ága új virágzásnak indult. Soha sem volt Páris nagyobb, soha -szebb, mint ebben az esztendőben. Ekkor volt a franczia nemzetnek az -igazi «gloire»-ja; csakhogy ez a «dics» nem császároké és hadvezetőké -volt; hanem polgároké és parasztoké. - -Lándory, látva azt, hogy hosszabb időt lesz kénytelen itt tölteni, -garçon szállást fogadott a Boulevard des Capucinson s ott élt, minden -társaságtól visszavonulva; nappal az üléseket, a törvényszékeket, -muzeumokat, képtárakat, könyvtárakat, ipartelepeket látogatta, estéit -szinházban tölté; ha szép idő volt, a «bois»-ba tett kirándulást, vagy -Páris környékébe. - -Egy délután, hirlapolvasás közben, De L’aisne Alfréd lepte meg a -szállásán. - -Lándory nem titkolhatta el az arczán bámulatát, a nem várt látogatás -fölött. - -– Hát ha a hegy nem jön Mahomedhez, akkor Mahomed megy a hegyhez. Te nem -is mutatod már magadat «mi nálunk». - -Lándory nem tudta, hogy a tegezésen csudálkozzék-e, vagy a -«minálunk»-on? - -– Talán bizony el is felejtetted, hogy mi Seigniersben, az emlékezetes -lakomán pajtásságot ittunk egymással? - -– De igen. Hanem azt gondolom, hogy az ilyen borozás közben fogadott -testvéresülést másnap el szokta minden ember felejteni. - -– Már erre mifelénk pedig az a szokás, hogy pajtásságot borral -köszöntenek fel. Én soha sem láttam, hogy mandulatejjel lettek volna per -te s tu valahol. - -– Köszönöm. No hát ülj le és gyújts rá. - -– Ebéd előtt nem. Jösz velem a fréres provenceauxhoz? - -– Nem bánom. Hanem hát előbb essünk keresztül valamin. - -– Ugyan min? - -– A kölcsönös bemutatáson. - -– Hát még nem volnánk egymásnak bemutatva? - -– Azaz, hogy látásból ismerjük egymást; hanem én valami mást értek ez -alatt. Én tudom azt jól, hogy te neked senki a kerek földön olyan rossz -szolgálatokat nem tett, mint én. - -– Az már bizonyos. Ezt nem is szükség detailloznod. Van szerencsém! S ha -épen nem születtél volna ezen a planétán, vagy elhalaszthattad volna azt -egy rövidke századdal, hát fölöttébb leköteleztél volna vele. Minthogy -azonban már csakugyan itt vagy, hát nem bántam volna, hogy ha olyan -rendes észjárású embernek születtél volna, a milyen ezer közül -kilenczszáz kilenczvenkilencz. – Hát akkor azt tetted volna, hogy a mint -azt a régi divatú vasszekrényt megtaláltad a «wünschelruthe» segélyével… - -– Mondtam már, hogy az inasom vezetett rá; az meg a tolvajtól kapta -örökségbe. - -– No hát akár hogy volt, egy rendes eszű ember, mikor ilyen kincset -megtalál, (becsületes embert értek, a ki nem szökik el vele) hát akkor -azt tette volna, hogy elhozza Seigniersbe. Ott lakik a természetes -tulajdonos: De L’Aisne Alfréd. Annak azt mondja: «Nézze uram, itt van a -Lis Blanc szekrény; ebben van nem tudom mennyi értékű gyémánt, aztán meg -egy végrendelet. Ennek már tudom az értékét. Én találtam rá, annak adom, -a kinek akarom. Lis Blanc grófnő elég fösvény volt (az angolok -«lencseszámlálónak» mondják) húszezer franknyi koldusfillért igérni a -megtalálónak. Önt okosabb embernek nézem. Ön megád ezért a szekrénykéért -egy millió frankot.» – Én szó nélkül megírtam volna az utalványt a -bankáromhoz egy millió frankra s aztán – nem ismertünk volna egymásra -többet, ha az utczán találkozunk. - -– Kivéve, hogy ha én lettem volna az a «becsületes» Monte Rosso, a kinek -csakugyan «ez» a nemes szándéka volt az ellopott végrendelettel, s a -kivel az ellopás előtt elégszer váltottatok a betting housban egy -szívélyes «tsau»-t, – s a visszalopás után talán még szívélyesebben. - -– Ebben megint igazad van. Te tudsz ripostozni. No hát jól van. Ezer -ember közül mégis azt mondom, hogy kilenczszáz kilenczvenkilencz Mont -Rouge lett volna. Nekem jutott az átkozott szerencse, hogy a főnyerőt -kihúzzam. Egy ilyen paradoxon, mint te vagy, a ki a szerencsét -kopasztatlanul ereszti ki a kezéből. Ez a természet játéka! - -Lándory kénytelen volt ezen az ötleten nevetni. - -– Hát ezáltal természetesen kivívtad azt, hogy én, valahányszor valaki a -nevedet előhozza előttem, azt felelem rá: «ez egy igen derék, jellemes, -korrekt gentleman; a kit nem bánnám, ha az ördögök elvittek volna, -mielőtt föltétlen tiszteletemet kivívta!» - -– Nagyon hizelgő rám nézve. - -– Még azután is lett volna alkalmad engemet végtelenül lekötelezni, nem -anyagi érdekből, de barátságból; – ha engedted volna, hogy azt a -haszontalan ficzkót, a Lyonelt hadd érje el a maga fatuma az ő Raoul -Ripaille álarcza alatt. Már erre csakugyan nem kötelezett semmiféle -hétköznapi becsületérzés; erre egy valóságos hamvazószerdai ájtatosság -kellett, hogy ezt a kétségbeesett alakot megmenteni segíts. Hát azt is -megtetted. Én bizony nem tudom, hogy minek avattad bele magadat. De hát -már megvan. S nekünk van egy példabeszédünk: «de faire bonne mine au -mauvais jeu.» Hát annak a «rossz játékhoz csinált jó pofának» vagyok én -a megtestesült képviselője. – Eleitől fogva ilyen voltam mindig, úgy -híttak, hogy «un bon enfant.» - -Lándory pedig semmit a világon úgy nem gyűlölt s talán semmitől úgy nem -félt, mint a kit úgy hínak, hogy «jó fiú!» - -– Én soha semmiért meg nem haragszom. Ez a macrobioticának a legfőbb -titka. A ki megtréfált, azt visszatréfálom, de meg nem verekszem vele. -Nekem soha párbajom nem volt. - -Lándory azt gondolá magában, hogy ez a legveszedelmesebb fajtája a -jellemeknek: a «meg nem haragítható,» a ki elteszi a jégre a kapott -bántalmat, együtt nevet azokkal, a kik az ő rovására nevetnek, tovább is -jó czimbora marad; csak az alkalomra vár, vagy nem is vár, de előidézi -azt, hogy a kölcsön kapottat visszafizethesse: a sértést nagylelküen -eltűri, maga meg nem verekszik érte, továbbra is jó czimbora marad, -hanem azután igyekezik a jó pajtást egy harmadikkal összeveszíteni, s -azzal szurkáltatja meg. - -– De párbajsegéd voltál? – szólt közbe Alfrédhoz. - -Alfréd nagyot nézett a szeme közé. Beh hülye kérdés! Vagy talán eléje -került az ő eszejárásának ez az ember? - -– No csak azt mondom, hogy mi igen jó pajtások leszünk ezentúl. Te -elvégezted a dolgodat, az én nagy káromra; de egészen korrekt, gavallér -módra. A társaságban jó hired van. És én büszke leszek rá, ha karöltve -vezethetlek be mindenüvé. A klubbjainkba és az estélyeinkre. Azért nem -szükség kártyáznod. Tudom, hogy semmi játékhoz sem értesz. - -– Minden játékhoz értek. Épen azért nem játszom, mert az első osztás -után minden kártyát megismerek a hátáról. - -– Ah! Ismét egy míveletlenül hagyott aranybánya! Ha én ezt kölcsön -kérhetném! De te úgy élsz itt Párisban, mint egy remete. Nem látunk sem -a Ranelaghban, sem a Mabilleben. Szólj csak, voltál-e már egy -operabálban? Láttál-e már egy galopp infernált? - -– Voltam én mindenütt és láttam minden láthatót. Én is voltam diák, még -pedig itt Párisban, mikor a Sorbonneba jártam. Nincs előttem új dolog a -világon. - -– No hát akkor annyival inkább eljárhatsz most is. Az ember a mások -bolondságain jól mulat. - -– A saját magáén még jobban. - -– Vettem észre az arczodon, hogy meghőköltél, mikor azt a szót ejtettem -ki: «minálunk.» Én és Lis Blancék! Furcsa hybridum lehet ez a viszony! – -Hát látod – én most a legjobb barátságban állok velük, a mióta -Seignierst vissza kellett nekik adnom. Hahaha! Nemcsak Seignierst, hanem -a szép asszonyt is. A mióta elvált férj és feleség vagyunk, minden nap -meglátogatom Medeát. Férjnek nem váltam be, házi barátnak igen. Hordom -neki a pletykákat s ő igen jól mulat rajtuk. A «mámi» is elsohajtotta -már az eladott lovakat s a kicserélt Rembrandtokat. S nem nélkülözhet a -jour fix-ein. Én még többet megbocsátottam neki. Az a sajátságos -természetem van, hogy azokhoz ragaszkodom legjobban, a kik leginkább -megbántottak. - -– Akkor tökéletes antithesise vagy Sidonia grófnőnek. - -– Gondolod? Kitalálom a szavaid értelmét. Ha én azokhoz ragaszkodom -legjobban, a kik leginkább megbántottak, úgy Sidonia grófnőnek meg az a -balvégzete, hogy azokat üldözze legjobban, a kik vele jót tettek. – No -látod, ebben az egyben csalatkozol. Ezek az asszonyok beléd vannak -bolondulva egészen. A hogy a jó német mondja: «Sie haben einen Affen an -dir gegessen». Csak rajtad áll, hogy bele házasodjál a családba. - -– Van ám nekem egy olyan könyvem, amely erről határozottan lebeszél. - -– Hogy hiják a könyvedet? - -– Az iskolában «tabula Cebethis»-nek hiják, parasztnyelven -«kétszerkettő». - -– Ah! Te számítasz? Hisz ők nagyon gazdagok. - -– Hisz épen ez az ok. Nekem van akkora jövedelmem, hogy abból -legénymódon urilag megélhetek (természetesen «noble passiok» üzdei -mivelése nélkül) sőt egy olyan asszonyt is el tudok tartani, a ki -szereti az otthont, a ki gyönyörűségét találja a falusi életben, beéri a -saját nevelésű lovaimmal, a pesti salonokon túl nem vágyakodik; a -szinházi premierekkel és a filharmoniai concertekkel ki van elégítve; -négyszernél többször egy évben nem változtatja a divatot, s «Mezei és -Árvai» firm ját meg tudja becsülni, a mellett örülni tud neki, ha -nyárára Balaton-Füredre vagy Tátra-Füredre elviszem; egy kis -olaszországi kirándulásért pedig épen háladatos; ha nevenapjára egy kis -szerény kétezerforintos karpereczet veszek neki ajándékul, azt teljes -életében dicsekedve viseli, a rendes időben pedig a havi pénzéből kijön, -s a mit megtakarít belőle, azzal jótékonysági ösztönének tesz eleget. – -De hova legyek én egy olyan asszonynyal, a ki Párisban hotelt tart, a -butorzatát minden évben változtatja, a ki a divatot nem követi, hanem -vezeti; a ki a lóversenyeken saját paripáit futtatja; a kinek a -salonjaiban művészfejedelmek hangversenyeznek; a kinek ambitiója, -túlragyogni a kortársait; – ezt az én kétszerkettőm ki nem adja. Azt -pedig, hogy egy gazdag nőnek szegődjem hitves rabszolgájául, tiltja az -ízlésem. - -– Hahaha! Hahaha! Hahaha! Kaczagott az egész diatriba alatt Alfréd, -hanyatt dobálva magát a kereveten. Ah be derék! Nagyon derék! – -Elvégezted már? – Te itt most Sidonia grófnőről beszélsz! Hahaha! - -– Természetesen. Vele csaknem egykorú vagyok. Ő is özvegy, én is. - -– De az ördögnek volt eszébe a mámi! Hisz azt inkább elvenném magam, ha -pénzért akarnék házasodni. Én a leányát értettem. - -Bertalan nagyon jól adta az elcsodálkozót; pedig tudta ő azt jól; csak -hogy épen jónak találta a félreértőt játszani. - -– Micsoda? Te Medea grófnőre gondolsz? Csak nem talán? - -– Na de igen. Ő épen az a nő, a kit te az első fejezetben leirtál; a ki -nem szereti a pompát, rajong a falusi gyönyörökért; s a ki nem -gazdagabb, mint te vagy. - -– De ez eredeti egy ötlet. Te ajánlod nekem azt a nőt, a kitől elváltál, -mikor a feleséged volt? - -– Különös: nemde? Magam is azt hiszem. Akarod, hogy elmondjam neked az -egész történetet: a mi nevezetes menyegzői éjszakánknak tündéri titkait? -No no, bátran meghallgathatod, nem fogsz elpirulni rajta. Semmi -csintalan fordulatok nem fogják moralis és æsthetikai érzékedet -megbotránykoztatni. - -– Én nem vagyok prude. - -– No hát ülj le ide mellém, s kinálj meg egy pohár cognaccal, hogy az -emlékezetemet felfrissítsem. Így ni! Koczintsunk az «ő» egészségére. – -Hát kezdjük az elején. Az öreg Lis Blanc meghalt; a végrendeletében -engem tett örökösévé. Hanem az özvegy, meg a kitagadott fiu protestatiót -emeltek, azon az alapon, hogy volt egy utóbbi végrendelet, a mit -ellopott valaki. A törvényszék arra zárt rendelt el az egész birtok -ellen. A dolog nemcsak Lis Blancékra, de rám nézve is kellemetlenné -lett; mert én voltam az a Tantalus, a kinek nem szabad a szája előtt -uszkáló almába beleharapni; egy árticsókát nem lehetett levágatnom a -kertben a massæ curator engedelme nélkül. Hát akkor azt gondoltuk ki, -hogy amicára lépünk; kiegyezünk, olyanformán, hogy én nőül veszem -Medeát, s vele együtt a seigniersi dominiumot, a Lis Blancoknak pedig -átengedem a La Grenouilli uradalmat, meg a párisi palotát. Minden -kettőnk között lett elvégezve: Sidonia és én közöttem. Csak a kész -szerződéssel léptünk Medea elé. Természetesen, neki is meg kellett tudni -a dolgot. Az anyja felszólítá, hogy nyilvánítsa beleegyezését. Medea -vállvonva mondá: - -– Mikor keresztnevet kerestetek ki a számomra, akkor sem kérdeztétek -meg, hogy fog-e az nekem tetszeni? Minek kérdeztek most, mikor -vezetéknevet választottatok! - -(Én nem voltam rá nézve más, csak vezeték név!) - -– Tehát elfogadod De L’Aisne Alfrédet férjedül? - -– Én nem bánom, csak ő meg ne bánja. - -Ez volt Medea grófnő szerelmi vallomása. – A regény többi része az -ékszerészeknél és a csipkeárusoknál folyt le. - -Egyébiránt egészen összeillő pár voltunk, Medea tizennyolcz éves, én meg -negyvennyolcz. A legszebb életkor. Negyvenöt esztendős koráig az ember -csak suhancz; azontúl kezd el valóságos férfi lenni. Ötven esztendőn túl -pedig egyenesen visszafelé fiatalodik; minden évfordulón egy évvel -ifjabb lesz. - -Lándory nagyot nevetett: «még utóljára majd fogzásban hal meg!» - -– A fiatalabb barátaim (a veled egykorú tacskók) épen úgy évelődtek -velem. Hanem hát én csak nevettem őket. Régi praktikus vagyok én az -ártatlanságok elleni harczban. Londonban éltem nyolcz esztendeig. Az az -igazi világ! Páris csak gymnasium ebben a tekintetben; London a -collegium. Tagja voltam a «minotaurus» társaságnak. Tudod, mi az a -minotaurus? - -– Tudom. - -– Mindent tudsz. Tehát nem kivánod, hogy beszéljünk a részleteiről? Az -atheni «szüzek adójáról». - -– Hát bizonyos korig «telles choses se font, mais ne se disent pas,» -bizonyos koron túl pedig «elles se disent, mais ne se font pas». Rajtad -áll, hogy beszélj-e? - -– Ez megint «touche» volt! Tudod: a csábítás nem mesterségem, az -katonatiszteknek való. Hizelkedni, turbékolni, «Lied»-eket danolni -zongora mellett! Én a realismus embere vagyok. Az ilyen processust -legjobb az execution kezdeni. Itt legjobb törvény a statárium. Az -áldozat könnyei engem meg nem lágyítanak. Hanem azt az egy genret, a -szent házasság utján kivívott diadalt, megvallom, hogy még nem -próbáltam. Annál kiváncsibb voltam rá. - -A házasságunk a szokott szertartásokkal ment végbe. Elébb a közjegyző -előtt irtuk alá a szerződést, a miben minden benne van, csak a fődolog -hiányzik belőle, a miért az ember megházasodik. No de ezt helyrepótolja -azután az egyházi esketés; a mit rangbeli jegyesek nem szoktak egymásnak -elengedni. Medea mindent megtett, a mit diktáltak neki. Keztyűs kézzel -olyan szépen odaírta a nevét, a hogy én keztyü nélkül sem tudom. Az -oltár előtt aztán, mikor az esküvésre került a sor, lehúzta a keztyüjét, -úgy tette az én kezembe. Aztán mit gondolt ki? Az alatt, a míg én az -esketési formulát az érsek után elmondtam, az ujjai hegyével folyvást -csiklándozta a tenyeremet, úgy hogy én majd a bőrömből ugrottam ki. A -hátam mögött álló násznagyom, De Saltis herczeg odadörmögött a fülembe: -«Az ördögök vannak veled, hogy úgy vigyorogsz?» Mikor meg ő rá került a -sor, olyan lassan suttogott, hogy az eskető pap nem hallotta, hogy az -esküformát mondja-e utána? Én hallottam. A miatyánkot mondta el. S mikor -azt kellett volna hangoztatnia, hogy «Isten engem úgy segéljen!» azt -susogta, hogy «de szabadíts meg a gonosztól!» Hanem azért meg volt adva -a módja, s mi ugy tértünk vissza a templomból, mint férj és feleség. -Következett egy pompás dejeuner a Lis Blanc palotában, melyen maga -Persigny is jelen volt feleségestől. Az én menyasszonyom se nem evett, -se nem ivott. Nekem bizalmasan bevallotta, hogy olyan borzasztóan be van -fűzve! «No de majd ha otthon leszünk a seigniersi paradicsomunkban, -annál jobban fog esni az ebéd, biztatám én gyöngéden. A fesztelen -deshabillé!» «Csitt!» mondá ő, az ujja hegyét a szájamra téve. S én -elfelejtettem azt az ujjacskáját megcsókolni. Ekkor az egyszer lett -volna rá alkalmam. - -Az elválás a mamától minden könyhullatás nélkül ment végbe. -Tulajdonképen én rajtam lett volna a sirás rendje; mert én hoztam az -áldozatot. Medea nem szeretett senkit. Az a Lyonel iránti érzelme nem -több ábrándos testvéri szeretetnél, neki nem kellett a szivéből senkit -kitépni. De én nekem fel kellett mondanom a viszonyt Scillával: az -isteni bajadérral, a kiért valaha Brahma megbocsátott az egész -osztálynak. – Tudod ez az a «diva», a ki miatt Lyonel futó bolonddá lett -s elhagyta a feleségét. Nekem sikerült őt állandó lakhelyhez kötnöm, egy -hotelnek az árán a Citében. – S ezt lachiroznom kellett, hotelt és -istennőt, midőn megházasodtam. Hélas! Micsoda bucsú lakoma volt az a rue -Lepelletieri házban az esküvő előtti napon! - -– Te az esküvőd előtti éjt a kedvesednél töltötted? - -– Dehogy az éjt! csak a napot. Éjfél után két órakor már otthon voltam, -s odáig nappal van. Aztán hát mit akarsz? Bucsút venni csak kell az -embernek, s mikor tegye, ha nem az utolsó nap? Hát mondom, hogy az -áldozathozó fél én voltam. Mert Medea is szép, az igaz, szobrász szemmel -nézve, tökéletesebb szépség, mint Scilla. De már egy festő Scillának -adná az elsőbbséget. Micsoda colorit! chamæleoni szinváltozás! Mennyi -báj! Minő mozdulatok! Micsoda arany zuhataga a hajfürtöknek! Ha egyszer -az arczképét megmutatom neked! Azt, a melyiket nem tesznek a -kirakatokba. Egy költőnek pedig épen meg kellene miatta bolondulni. Az a -temperamentum! Az a szenvedély! A szikrázó elmésség. Soha se ugyanaz. Az -ember tizenkétféle asszonyt vél benne feltalálni. Majd egyszer elviszlek -hozzá. Szeretném, ha belebolondulnál. Ez lenne az én legédesebb boszúm! - -Lándory nevetett: «Soha nagyobb szerencsétlenség ne fenyegessen.» - -– No hát mondom, a ki tulajdonképen áldozatot hozott, az én voltam. -Megérdemlettem volna, hogy azt méltányolják. – A bucsúvétel után rögtön -a vasuthoz hajtattunk; egy bőrönd, Medea legszükségesebb öltönyeivel, -meg egy szobaleány, volt az egész uti czókmók. Seigniersben -diadalkapuval és transparentekkel vártak; az egész tüzoltóság kivonult. - -– Indokolt megjelenés. - -– Ugyan ne élczelj közbe! – A kastély minden terme ki volt világítva; -valamennyi cseléd gala-livréeben. Még a ketreczben tartott medvére is -két font melanogént kenettem fel, hogy fekete legyen, mert nagyon fakó -volt már a bundája. Én úgy vezettem fel kézen fogva bájos urnőmet a -márvány lépcsőkön, gyönyörködve sylphidszerüen libegő léptei -ruganyosságán. Egy tekintet a plafond frescoinak mythologiai alakjaira -felébreszté fantasiámat: ő még ezeknél is szebb «lesz». Azután -átvezettem őt saját lakosztályába s ott elmondva előtte, hogy e percztől -fogva ő a háznak korlátlan uralkodó királynéja, magára hagytam őt, hogy -átöltözhessék. Ebédnél majd találkozunk. – Frascatitól hozattam el ez -alkalomra a legjobb szakácsát s magam készítettem el a menüt. – Barátom, -a menü az ilyen alkalommal a fődolog. A gyomor készíti elő a szivet: -«sine Cerere et Baccho friget Venus» régi közmondás. Először is -tekenősbéka leves, szerecsendió virággal, arra egy pohárka old Sherry. -Azután whitstable osztrigák; egy pohár johannisberger; azután tengeri -rák és bibicztojás, sauce mirobolantetal; egy pohár chateau Lafitte, -majd zephir de chevreuil szarvasgombával és tengeri pók puffancskákkal, -utána madeira, közbe sorbeth ananasból; azután szalonkák zellerievel, -gyömbér compot, kezdődik a grandvin Mumms, végül: fonds d’artichauts; -ismét pezsgő. Berekesztésül vanilia és marasquin fagylalt, záradékul -római chocoladebombon, giardinetto és egy pohárka vin sec de Tokaj; s -pour la bonne bouche dupla mokka és egy kupicza curaçao. Barátom! Ide -hallgass, mert ez a lényeges dolog. Ez a tudományok tudománya. Ezeknek a -csodaszereknek az atomjaiból támad a szerelem, a mi, mint minden a -világon, nem más, mint anyagcsere. - -– No hát kedves egészségetekre kivánom. Remélem, hogy jól laktatok. - -– Csak lassan! Én gyöngéd figyelemből magában az urnő boudoirjában -teríttettem fel az étkező asztalt. Háttérben a lefüggönyözött alcoven, -melynek szétnyilt szőnyegén át egy rózsaszin üveggel borított éji mécs -kaczérkodik. A boudoirt egy discret lámpa világítja meg; osztozva a -félhomály csinálásban a kandalló tüzével. A falon, sötét rámában, -Correggio Ledája, a szögletben Pradier fürdő Aphroditéje. A niluskék, -gyöngéd virágos atlaszbutorok között egy alacsony kerevet, óriási -jegesmedvebőrrel letakarva. Finom héliotrop-illat az egész szobában. -Nagyszerű volt. - -– Valami mégis kimaradt. - -– Ugyan mi? - -– Egy kéve zsupp. - -– Ejnye, de bizarr ötleteid vannak! A mint Medea készen volt a -toilette-jével, siettem át hozzá. Kopogtam. «Szabad!» Belépek. Egészen -meg vagyok lepetve. Nőm házi pongyolája igéző. A la Lamballe. Emlékezni -fogsz e divatra. Az utczán nem hordják, csak otthon a hálószobában. -Nagy, fodros főkötő, mely egészen körülfogja az arczot, a keblen -keresztül kötött fehér kendő, mely hátul a derékon van összebogozva, -gazdag kézi himzéssel; kiegészíti egy fodros kötényke. Elragadó szép -volt benne. Nem állhattam meg, hogy magasztalásomat ki ne fejezzem -előtte, a mit ő királynői fejbólintással fogadott. Kezet is akartam neki -csókolni, de akkor láttam, hogy szarvasbőrkeztyü van rajta, a mitől én -iszonyodom. Gondoltam, hogy evésnél majd lehuzza. - -Hát hiszen le is huzta s engedte a leggyönyörűbb kezeket és karokat -bámulnom. Kitünő étvágya volt. Étsoromnak semmi része nem vallott nála -szégyent. Szépen tudott enni, grátiával, a mi nagy előny. És ivott is. -Minden pohárból ivott. – Barátom, ez is az élvezetek tanulmánya, -megfigyelni egy ártatlan nő-arczon a bor hatását, a kinél az még -szokatlan ujság; elkezdve az első hajnalpiruláson, egész az alkonyati -biborlángolásig. Az első pohárnál a szemekben új sugár jelen meg, a -másodiknál majd szikrázó tűzzé válik, míg végre megjelenik a -szivárványos köny eloltani a tüzet s végre az utolsó pohárnál a -lecsukódó szempilla rátakarja az éjszakát. Hejh! de sokszor elmerültem -én ezen meteorologiai észleletben! – Aztán következik a csillaghullás! – -A villámlások! - -– Pohártörés mennydörgésével. - -– No hát mind ebből Medeánál nem volt semmi. – Barátom! Ugy ivott az, -mint három «rat»![2] Meg sem látszott az arczán a bor hatása. Egy -cseppet sem lett tőle pirosabb, mint azelőtt volt. Úgy ivott, mint egy -«diákné», egész flegmával. Felvette a tele poharat s letette üresen. Ez -talentum! Ennek különös adománya van. Még csak beszédessé sem lett tőle. -Más asszony a fél ebédet elfecsegi: ez nem ismert egyéb feladatot, mint -a tányérján «tabula rasát» csinálni. Engem ingerelt ez az ő változatlan -arcza, elkezdtem neki pikáns adomákat mesélgetni, az Oeil de Bœufből, -Boccaccioból, meg a saját élményeimből. - -– Fi donc! - -– Kérlek! Sirva ne fakadj! Nem tett az arra semmi hatást. A -legsikamlósabb adatai után is a chronique scandaleusenek csak oly -hidegen, elpirulatlanul nézett le rám azokkal a gazella-szemeivel; -mintha nem is hallotta volna, a mit beszélek. Fogadni mernék, hogy az -alatt a «hiszekegyet» mondta el magában s nem hallgatott rám. - -Én utoljára is hozzányultam az ismert gyógykezeléshez, a mit az ilyen -márványszépségnél mindig sikeresen szoktam alkalmazni. Leitatom. - -– A menyasszonyodat! kiálta fel Bertalan felindulva. - -– Azt hát! Ha úgy viseli magát. Mért nem pirul el, mikor én neki -szemtelenségeket mondok? Azt gondolod, hogy volt valami sikere? Valami -volt. – Az, hogy én magam lettem makutyivá. Kezdtem észlelni, hogy a -székem emelkedik velem. – Éreztem, hogy a bor a fejembe megy, melegem -van. Le kellett vetnem a kabátomat. – Hát azt csak teheti az ember a -felesége előtt: a menyegző estéjén? A homlokom izzadt s én azt a -salvétával törülgettem. Kezdtem éhes lenni, már tudniillik a nőm -bájaira. Kértem, hogy vesse le ő is azt a fránya nagy himzett kendőt, a -mi a vállán, keblén keresztül van kötve. Ő erre azt felelte, hogy neki -nincs melege. Annál nagyobb volt nekem, s a mint a salvétával az izzadó -fejemet törülgettem, persze öntudatlanul, egyszer csak le találtam -rántani azt a kis hajpótlékot, a mi viaszkkal van odaragasztva a -«félholdamhoz.» Erre az ő eddig mozdulatlan arcza egyszerre -megváltozott. Elkezdett kaczagni. Utálatos egy carricatura! Egy nő, a ki -nevet. Nem «nevet», hanem «kinevet». Medusa fő! Én rám petrificáló -hatása volt. Milyen vérlázító tekintet! Mikor egy szép nőnek széthúzódik -a szája, s a két fogsora közbevillog; az orrczimpái felhúzódnak s a két -szeme elbujik a szemhéjak közé. Dæmoni figura! – Ez engem egészen dühbe -hozott. Felugrottam az asztal mellől s oda rohantam, hogy a -Lamballe-kendőt erővel letépjem a kebléről. – Meg akartam őt csókolni. -Nem is azt; meg akartam harapni! - -Bertalannak mind a két keze ökölre szorult. - -Alfréd észrevette a hatást. - -– Nem szükség segítségére rohannod, drága barátom! Meg tud az felelni -magáért. Hiszen máskor is voltam én már «női harcz»-ban ellenséges fél, -s arczom nem egyszer dicsekedett szeretetreméltó körmök által -feljegyzett hieroglyphokkal; de még ilyen ellenfélre nem akadtam. -Micsoda musculatura! Kemény, mint a márvány! S a kezében aczél idegzet! -A tusakodásban asztalt, széket feldöntöttünk; pohár, tányér szerte -gurult; utoljára a haragos istennő (valóságos Diana!) olyat taszított -rajtam, hogy én hanyatt estem a medvebőrös kerevetre; s attól az eséstől -utolért a catastropha; Bachus megbolondult: átvette Neptun szerepét. -Czudar állapotba jutottam! Elképzelheted! Szegény niluskék -atlaszbutorok! – Azt hittem, hogy mindjárt el fogom temetni Herculanumot -és Pompéjit. A föld ingott alattam, s a világ forgott körülem. – És ő, -az eumenidák concentrált személyesítője, az alatt, a míg én nem birtam -elhatározni, hogy a négylábon járók, vagy a plantigradák osztályához -tartozom-e? félre huzta az alkoven függönyeit; s leülve a tabourettre, -az egyik lábát feltette a térdére s elkezdte czipője szalagjait -kibontani; folyvást azzal az átkozott, nevető ábrázattal. Készült -lefeküdni. Ha erőm lett volna hozzá, agyonszúrtam volna! – Ilyen -torturát Dante nem talált ki a pokolra kárhozottak számára. – Felszedtem -magamat s kitántorogtam a szobából. – Rögtön befogattam s kihajtattam a -vasúthoz. Különvonatot rendeltem: s még azon éjjel visszatértem Párisba. -Egyenesen a rue Lepelletierbe. - -– Scilla kisasszonyhoz? - -– Természetesen. Másnap megindítottuk egymás ellen a válópert. Könnyen -ment. Medea visszaküldte nekem a kelengyébe kapott ékszereket, én pedig -ő neki a myrtuszkoszorúját. Egy virág sem hervadt el rajta. Igy buktam -én meg éppen az én kedvencz eszmémmel, a realismussal. Azóta kezdek a -materialismustól elpártolni s kaczérkodom az idealismussal. - -Bertalan mosolyogva pödörgeté a bajuszát. - -– És te nekem most ezt a történetkét azzal a szándékkal beszélted el, -hogy engemet abba a nőbe szerelmessé tégy, aki téged így elriasztott? - -– Igen is. Azért. Mert ismerem az emberemet. Ha én te neked Ovidius -költői képzelmével irtam volna le egy Poppæa nászéjét, vagy a babyloni -Mylitta-templom tündérinek szerelmi játékát, hát ennek a nyila te rólad -mind lepattogott volna; de mikor elmondtam neked, hogy nézd itt van egy -tündérnő, a kinek a képe Meduza arczczá változik, mikor szerelmet kérnek -tőle: ez a nyíl behatolt! Az a dæmoni gúnynevetés, az a dermesztő -csufolódás, az ejt hálójába téged! És te el fogod venni Medeát. – Éppen -azért. – És én akkor meg leszek boszulva te rajtad is, meg ő rajta is. – -Ő fél tőled. – Tudod? «Fél.» Tudja, mint a vadállat, hogy te vagy az -idomárja. S csak azért is hozzád fog menni. Ti egymást keresni fogjátok, -mint a hogy két híres verekedő keresi egymást. - -Lándory elkezdett nevetni. Erőltetve jött az: felhagyott vele. - -– No már most láthatod, hogy jó czimborád vagyok; mondá, kalapja után -nyulva De L’Aisne Alfréd. Előre megmutatom a kelepczét, a mibe bele -akartalak ejteni. Ennél nagyobb loyalitást nem kivánhatsz. Most menjünk -a Fréres Provenceauxhoz. - - - - -SCILLA. - -Lándorynak aztán nem volt maradása többé az ő kedves barátjától; az őt -rabszolgájává tette s vitte magával mindenűvé, mint Faustot -Mephistopheles, a hol csak Párisban élvezet kinálkozik. Ennek ugyan nem -volt ez évben olyan bősége, mint máskor. Tudva van, hogy Cissey tábornok -sikertelen kisérlete után a megszálló sereg érczövét széttörni, az -ostromolt világvárosból egy egész hölgyarmádiát kitolonczoztak. Nagyon -is szó szerint találták lefordítani Ovidnak ezt a versét: «Militat omnis -amans». A szerelmeseket besorozták nemzetőröknek; a szeretőiket meg -kiküldték a németeknek. Azok megint nem értek rá őket vigasztalni, még -tovább küldték. Ilyenformán Párisban csak azok a hölgyecskék maradhattak -meg, a kiknek vagy maguknak volt házuk, vagy házmester volt az apjuk. Az -ostromév utáni carneval nem volt igen zajos. - -Alfréd mindent megpróbált Bertalannal: a fényes operabáltól, a spelunkák -«noce»-jaiig! de ez semmiben sem találta élvezetét. - -– Barátom, én nem tudom, hová tettétek a szép asszonyaitokat? Az én -időmben Páris hemzsegett azoktól a tündérektől, a kiket Cham és Gavarni -crayonja ezerszeresített; akkor volt egy kedves, vidám, pajkos osztály: -a grisetteké. Most pedig csunya kurta nyakú, rövid derekú, nagy szájú, -csontos könyökű alakok; mozdulatokkal, mint egy berugott matrózé, s minő -szójárások! Az egykori élczes, pikáns causerie helyében a nyers, -brusque, salopp őszinteségek. Kaczérkodásuk ingere egyértékű a -hentesbolt ablakában kitett koppasztott malaczéval. Itt könnyű bibliai -Józsefnek lenni. «Nesze a husz frankod: vacsorálj, a hol akarsz, s ne -hajporozd be a frakkom gallérját!» - -– Úgy látszik gourmand vagy. - -– Hát bizony minálunk Budapesten csak azt sajnálja az ember, hogy nincs -nyolcz szeme, mint a tarantulának; akárhová megy, annyi szépséget lát. - -– No majd látni fogsz itt is. Annál nagyobb lesz a hatás. Biz itt -megfogyott a szépség. Ennek is a poroszok az okai. S még nem kerültek -vissza. Még nem tértek meg az idegenek: az angol mylordok, az orosz -herczegek s az amerikai petroleum-királyok. A míg nincs hernyó a fákon, -addig nincs énekes madár. Hanem hát majd elviszlek én téged valahová, a -hol a szemed, szád tátva fog maradni. - -Bertalan vette észre, hogy az ő kedves barátja ő vele «experimentál». -Tanulmányozza. - -A jour fix-eken pedig eljártak a Lis Blanc-ék termébe, a hol -meglehetősen ők maguk voltak a legelőkelőbb celebritások. A kik két év -előtt a fényes soiréeknek a lustréet megadták: a császárság matadorai, -az akkori nagy követek, feleségeikkel, leányaikkal, attachéeikkel -együtt, mind eltüntek a párisi világ szinpadáról. Maga a «vörös herczeg» -is valahol a Schweizban settenkedik; várva, hogy kitiltsák -Francziaországból; de a mit nem tesznek meg a kedveért. Az új korszak -notabilitásai pedig nem tudják elfelejteni a Lis Blanc palotának Raoul -Ripaillet. Hiába, a katakomba-illatot semmi «Ixa» parfume el nem -enyészteti. Ilyenformán De L’Aisne marquis, s a renomméeval környezett -«noble hongrois» könnyen lehetnek lionjai a surrogat társaságnak. - -Medea legszivesebben társalog Bertalannal. Mindig ellenkező véleményen -vannak. Talán épen az a társalgás ingere. Ha Lándory kritizálja Renant, -akkor Medea rajong érte. A melyik regénye Jules Vernének az egyik -tetszését megnyerte, abban a másik tömérdek kifogást talál. -Flammarionnál az egyik a csillagokba utazik, a másik nevetni valónak -találja. Tűzbe jönnek Wagner és Berlioz elsőbbsége fölött. Mindegyik -iparkodik a másikkal éreztetni az eszét! - -S ha mindez nem volt elég, akkor Medea az orgonájához ül s játszik rajta -véghetetlen buskomor, klasszikus melodiákat, a mik nagyon hasonlítanak a -halottas énekhez. - -Egy ilyen gyilkos élvezet után hazatéret, azt mondá Alfréd nagy -elbúsúltan az ő kedves czimborájának: - -– Édes barátom! Ti, úgy látom, hogy a válópörön kezditek a -szerelmeskedést. - -– Hát kezdjük? - -– No megállj. Majd elviszlek én téged holnap valahová, a hol nem fogod -unni magadat. - -– Jó lesz. - -– Otthon légy reggel négy órakor. Nem az astronomiai reggelt értem; -hanem a salonreggelt. - -Még egy negyeddel előbb a kitűzött óránál ott volt a tilburyjével Alfréd -Lándory lakása előtt. - -Felkészülve találta a barátját s műértő szemle alá vette. - -– Ej, ej, hogy van felkötve a nyakkendőd? Hadd igazítom meg a csokrát. -Hát ez a vadgalambszín keztyű? Feketét hord most az egész világ, azt is -a kezében összehajtva tartja. Jaspis az inggomb az idén. Fekete-piros -rózsa a gomblyukba. «Le deuil de l’Alsace». Így már most mehetünk. - -– Hová? - -– Majd megtudod. A legszebb hölgyhöz a planétán. - -A tilbury vágtatott a zajos boulevardokon végig. - -Igazán «tête carrée»-nek kellett volna lenni Bertalannak, ha rá nem -ismert volna a rue Lepelletierre; bár ha nem is a «passage de l’opera» -felől hajtottak be a kocsival. A bibor és fehér medvebundás kapus -meghúzta a csengetyűt háromszor, mikor a tilbury a kapubejárat alatt -megállt. - -– Tudod-e, hová jöttünk? kérdezé kötekedve Alfréd Bertalantól, a mint a -fűtött lépcsőkön felfelé haladtak. - -– Tudom. Mademoiselle Scillához. - -– Hát már ezt hogy találtad ki? - -– Erről a heliotrop illatról. - -– Csakugyan ördöngős ember vagy! - -(Azt bizony más kombinátiók utján is ki lehetett találni.) - -– Megálljunk! Ő nem tudja, hogy téged hozlak magammal. Úgy foglak neki -bemutatni, mint Shamyl cserkesz fejedelem fiát. - -– Ha téged ez mulattat. - -A lépcsőháznál elkezdve az elfogadó teremig, mindenütt a legpazarabb -pompa volt halmozva. Mintha visszatértek volna a régi jó idők, a mikor -Arnould Sophienak, az opera első ballerinájának egy olasz fejedelem s -egy spanyol admirál (s még ki tudja kik?) évenkint két millió frankot -adtak, s azonkívül ötszázezer frank adósságot kifizettek érte. - -Már most lehetett érteni szegény Alfrédnak a keserűségét, a ki erről a -palotáról, tulajdonosnéjával együtt, hajlandó volt lemondani, Medea -kegyetlen szép szemeiért. - -Egy előre szaladó kis szerecsen purdé sietett az úrnőt értesíteni az -uraságok invasiójáról; a tündérnő fele utban fogta el őket, eléjük -sietve, úgy, hogy nem ronthattak be a boudoirjába, az irószobájában -találkoztak vele. - -Hosszú uszályos fehér ruha volt rajta, széles fehér himzéssel, öv nélkül -testhez simuló; karjai egész válláig szabadon a leomló csipke leffentyűk -között. Nyakán semmi más, mint egy fekete bársonyszalag. S azt a fehér -uszályt végtől végig takarta a szabadon aláeresztett arany veres -ragyogásu haj. Egész megjelenése csupa észrontó bűbáj; az arcz rubensi -coloritja; a tengerzöld szemek mély ragyogása, a finom csókra -mosolyított ajkak igézete mind öszhangzott egymással; minden mozdulata a -megtestesült elektricitás, mely önmagát izgatja. - -– Monsieur le prince de Shamyl. Mondá Alfréd, komolyan mutatva be -magával hozott barátját. - -Scilla ránézett a bemutatottra, azzal elnevette magát, a két kezét -összecsapta, aztán a térdei közé szorítá (mint egy pajkos gyermek), s -azzal egyenesen nyakába ugrott Bertalannak s magyarul kiáltá: - -– Hisz ez az én kedves Lándory bácsim! - -Lándory szintén a meglepetés nevető hangján viszonzá az üdvözlést. - -– Hisz ez a mi «Kis Katiczánk!» - -S aztán a két kezével átfogva a karcsú derekát, eltartá őt magától, hogy -jobban megnézhesse, «hogy megszépült!» - -– Úgy-e milyen csunya kis lány voltam, mikor először látott? - -Alfréd egészen buta lett a nagy bámulattól. - -– Ahha! Hát önök ismerik egymást? - -– Hogyne? szólt Scilla. Hisz ő egyike az én apáimnak. - -– Diantre! Hát annyi apja volt önnek? - -– Öt! Cinque! Fünfe! (Még az öt ujjával is mutatta.) - -– Ezt nem értem. - -Lándory magyarázta meg. - -– Hát ez úgy volt, hogy ezelőtt valami tíz esztendővel… - -– Igen! igen! épen tízzel! erősíté Scilla kisasszony. - -– Odajön hozzám Dalai úr. - -– Az atyám, commentálá Scilla. - -– A papa numero primo? tevé hozzá Alfréd. - -– A pesti nemzeti szinház becsületes színfalfestője; s hoz magával egy -kis nyulánk backfischt; tizennégy éves lehetett. - -– Az én voltam. - -– S azon kezdi, hogy ennek a lánynak véghetetlen nagy tehetsége volna a -ballethez, szeretné kitaníttatni; hanem ahhoz költség kell; havonkint -száz forint, még pedig három esztendeig. «Barátom, mondám, én nekem -nincs kis leányok talentumába beruházandó havonkinti száz forintom; -aztán meg én fiatal ember vagyok; mit mondana a világ rossz nyelve, ha -én egy ballerinát neveltetnék? hanem majd szerzek magam mellé még három -más, tisztességes, minden gyanusításon felül álló, érett korú gentlemant -s aztán négyen együtt kitaníttatjuk a kis Katiczát. Akkor még Katiczának -hitták úgy-e? - -– Jaj de féltem én akkor öntől! olyan mogorván tudott rám nézni! Hanem -aztán az első próbánál mindjárt megszerettem. - -– A próbánál? Kiváncsiaskodék Alfréd. - -– No igen, mondá Bertalan, hát mikor a corsortium megalakult: a -balletmester négyünk előtt productiót tartott a növendékével, hogyan tud -lábujjhegyen járni, pirouetteket csinálni, s a többi. Mind ez teljes -megelégedésünkre ütött ki, s arra megkötöttük a szerződést, minélfogva -mind a négyen köteleztük magunkat havonkint huszonöt forintot -contribuálni a kis Katicza kiképeztetésére. - -– Tudja ön, hogy miért szerettem önt meg olyan egyszerre? vette ki -szájából a szót Scilla. Hát egyike az öreg uraknak azt mondta a hajamra, -hogy vajjon nem hamis-e az? Erre én hirtelen leeresztettem a hajamat a -fésűről, hogy a térdemig omlott. Akkor a kiváncsi papák legöregebbike -oda jött és megakarta tapintani a hajamat. Ön pedig megfogta a kezét: -«Kacsi! Hands off. Nem szabad még csak a hajaszálához is hozzá nyulni -egyikünknek sem!» S ez még a szerződésbe is bele lett téve. «Még a haja -szálát sem szabad érinteni a nevelő apáknak.» Aztán meg, hogy «viselje -magát a leányka erényesen». Úgy őrzöm azt a szerződést, mint a -frigyládát. - -Scillának egészen nedvesek lettek a szemei ennél a visszaemlékezésnél. - -– S «ön is» megtartotta a szerződést? kérdé malitiosusan Alfréd. - -– Uram! kiáltá lábával toppanva Scilla, holnap küldöm önhöz -szekundánsaimat. - -Maga is nevetett azon. - -– Így lett én belőlem egy ötödrész apa, végezé be Lándory. - -Erre aztán Scilla maga mellé vonta Bertalant egy causeusere, s elkezdett -hozzá százféle kérdést tenni; az otthon levőkről, a másik három apáról, -a pesti nemzeti szinházról, az ismerős művészekről és művésznőkről; -mindezt magyarul; a míg utoljára megsokalta a dolgot Alfréd, a ki -mindebből semmit sem értett. - -– Hagyjatok fel ezzel a holdbeli nyelvvel. Beszéljetek európai idiomán. - -– No hát revenons a nos moutons! csevegett Scilla. Tiens! Vous n’avez -pas encore vu mes entrechats? C’est pour battre le chat! - -– Irgalom, kegyelem! Scilla! Csak verseket ne mondjon ön! szabadkozék -Alfréd. - -– Olyankor azt hiszem, hogy Sappho vagyok, mondá Scilla tetszelgőleg. - -– Hisz Sappho nem verselt rimekben, az egy saját versnemet talált fel: a -sapphikusokat. - -– Hogyan hangzik az? Mondjon egyet. - -– Én bizony elfelejtettem; régen volt, a mikor Horaceot tanultam. - -– Ön sem tud? szólt Scilla Lándoryhoz fordulva. - -– De én szolgálhatok. Például ez: «Dulce loquentem Lalagen amabo, Dulce -ridentem». - -– Hogy hangzik az magyarul? - -– Édesen, csevegőn, kaczagón imádom szép Lalagémet. - -– Hát ön csakugyan nem látott engemet még a szinpadon, a mióta a világot -a lábujjhegyemen hordom? - -– Ön nem jött mihozzánk. - -– Ez szemrehányásként hangzik. Oda félek menni. Mert ha egyszer -odamegyek, akkor aztán ott maradok. De hát ön nem járt külföldön, a hol -én járok? - -– Évekig nagyon el voltam foglalva odahaza. - -– Mind tudom. Oh én minden hirre rátaláltam, a mi önről szólt a -hirlapokban. Hiszen most sem volna ön itten Párisban, ha egy pár szem -itten nem tartaná. - -– Szép szem? mondá Bertalan, s szemrehányólag tekinte Alfrédre. - -– Óh nem De L’Aisne úrtól tudom. Egész Páris beszéli, hogy ön a -csodaszép Medea grófnővel el van jegyezve. Óh be isteni szépség! Ugyebár -De L’Aisne úr? - -(Drága szépség! mormogott Alfréd.) - -– Erről csak mi ketten nem tudunk semmit. Mezőhegyessy grófnő, meg én. -Szólt Bertalan. - -– Hát hiszen úgy illik. Egész a kihirdetésig tagadni szokás. Azt is -tudom, hogy ön még gyászol s a gyászév leteltéig nem fog házasodni. - -– De nekem eszembe sincs ez. Nekem Medea grófnőre gondolni valóságos -nagyzási hóbort volna. - -– Nem tartja ön magát eléggé nagy embernek. - -– Embernek tartom magam elég nagynak, de elefántnak nem. - -Az elefánt szóra meghökkent Scilla kisasszony. - -– Ah ca! Önről azt mondják, hogy gondolatolvasó, clairvoyant. Hogy -keresztül lát… - -– A ruhán, veté közbe Alfréd. - -– Bah! Licorne! Pattant fel Scilla feddő hangon. - -– Azért nem szükség az embert egyszarvunak szidni, szólt Alfréd. Ez nem -élcz. Tény, hogy a spiritisták minden ruhán keresztül látnak. Rájuk -nézve semmi takaró nem létezik, kivéve a veres színt. Azért a spiritista -hölgyek az összejöveteleiknél mind vörös garibaldit és vörös cotilliont -hordanak, külömben úgy járnának-kelnének a spiritista férfiak előtt, -mint Éva anyánk, mikor még az almafa virágzott. Vigyázzon magára -Lándoryval! - -– Ön bolondos! mondá Scilla, duzzogón, hanem azért mégis szétnézett s -megtalálva a causeuse karjára vetett veres perzsa longshwalt, azt félig -maga elé rántotta. - -– De hát komolyan! folytatá Lándoryhoz fordulva, (a másik kaczagott.) Ön -még soha sem látott engem játszani? Jöjjön el holnap az operába, (ha -nincs máshova eligérkezve) egy kedves kis opera-ballettet adunk, a -«Brahma és bajadért». - -– Ismerem: nagyon szép. - -– Kitől látta ön a czimszerepet? - -– Grahn Luciletől. - -– No majd én tőlem nézze meg! - -S ezt olyan öntudatos büszkeséggel mondá, a minővel Minerva hitta -versenyre Arachnét. - -– Ott fogok lenni. - -– A szinpadon egy pillanatra látogasson meg. Aztán előadás után szivesen -látom önöket egy «petit souper»-ra. Csak igen rövidre, mert mikor -játszom, korán le kell feküdnöm s éjszakára vizes pokróczba, lepedőbe -csavargatnak, mumia vagyok. - -Scilla erősen megszorítá a kezét Lándorynak a bucsúzáskor. - -– Nagyon köszönöm, hogy fölkeresett. - -– No! És nekem semmit? mondá Alfréd, látva hogy Scilla visszavonulni -készül. - -– Mit? Miért? kérdezé Scilla bámulatra villanó szemekkel. - -– Hát legalább a sensáldijat, a miért önnek egy ötödrész papát -idehoztam. - -– Ön legfeljebb egy fricskát érdemelne tőlem! Lássa ön addig a három -évig, a mig Lándory úrral találkoztam, soha egy szót nem mondott nekem, -a miért a szememet le kellett volna sütnöm. - -– No hát kérem azt a megszolgált fricskát. - -– Azt majd adassa ön meg magának Rigolboche kisasszonynyal. - -Azzal elsuhant a boudoirja ispahani ajtófüggönyei mögé. - -– Valóságos «Sorcière!» mondá Alfréd a barátjának. Angyalbőrbe kötött -diablesse. No hát nem megyünk a Pradoba, Rigolbochet élvezni? - -Ez a hirdetett hölgy volt a párisi celebritások között a legmagasabb -cancantánczosnő, a Prado «Star»-ja. Pesten is produkálta a virtusait. - -– De már abból elég volt. - -A «Brahma és bajader» csakugyan kedves kis operaballet. A tárgya az -ismert klasszikus balladából van kölcsönözve, a melyben Brahma égi -malasztja megdicsőíti a «bűnös» szerelmet. Az indus főisten emberalakot -öltve a földre száll, s utjában szállást nyer egy bajadernél, a ki belé -szeret s akkor aztán ezek ketten versenyeznek a szép jövevény ifju -viszonszerelmeért. Ritkán kerül szinpadra a mind költői, mind zenei -szépségekben gazdag darab, mert choreographiai tekintetben is úgy van -megalkotva, hogy ahoz «két», egymással virtuositásban versenyezni képes -ballerina assoluta szükséges, a ki tánczban, játékban, pantomimikában -egymást felülmulni törekszik. Azé marad a győzelem pálmája, a melyik -több érzéssel, æsthetikai izléssel, költői felfogással és plastikai -formatökélylyel tudja a szerepét keresztül vinni. A puszta testi -ügyesség, a stereotyp betanult gráczia ebben megbukik. Drámai művészet -kell hozzá. - -Maga a jelmez is valami eszményi szép. A himzett kebeltakaró s azon alul -a test szabadon, fedetlen egész a csipőig, semmi vállfüző, maga az -istenalkotta női báj, s aztán az arany csillagokkal átszőtt habkönnyű -ruha, mely minden mozdulatnál az idomhoz simul, mintha hullám közül -merülne fel az, a bokáig mezítelen lábak, ujjaikon drágaköves gyűrűkkel, -karcsu bokáik arany kösöntyűvel átszorítva. Aztán a hosszan leeresztett -haj, virágos folyondárral összetartva. - -Mintha csak Scilla számára lett volna megálmodva ez a szerep. Olyan -elragadó volt benne, hogy még a nőknek is tetszett. Nemcsak tánczolni -tudott, hanem játszani is. Tudta érezni azt a szóval kifejezhetetlent, -«egy istenbe lenni szerelmesnek!» - -Viharrá nőtt a taps az operaházban, s felhőszakadás volt virágból, -koszoruból; mikor elvégezte, typhonja keletkezett az enthusiasmusnak! - -Előadás után felment Lándory a szinpadra, de L’Aisne Alfréd kalauzolása -mellett. A foyer ajtón olvasható volt az utasitás: «Az urak tartoznak a -szinpadon és foyerben kalapjaikat kezükben tartani!» (Tehát se feltenni, -se letenni nem szabad.) Különben a tánczfoyer meg is érdemli a -megtisztelést, a hajdani Hotel Choiseulnek a pompájával feldiszítve, -tükrei, faragványai, pilasterei, mind historiai műkincsek, a közép -fülkében a hirhedett Guimard kisasszony márvány-mellszobra. - -Scilla kisasszony természetesen körül volt repkedve a pillangók -mindenféle fajától, voltak ott pézsmasphinxek, halálfej pillangók, -aranyos papiliók, pávaszemek és «vacsoravesztő-pillék», a kik mind -siettek a szárnyaikat elégetni a fényes és veszedelmes lobogványnál. -Hanem azért valamennyi szinházi mæcenás és páholy-lyon között is -meglátta Scilla Lándoryt, s mosolygó tekintettel nyujtva eléje a kezét, -közös anyanyelvükön szólt hozzá: - -– No hát hogy volt ön megelégedve a kis leányával? - -– Büszke voltam önre. (Lándory francziául adta a választ). - -– Voltam olyan, mint Grahn Lucile? - -– Jobb volt. - -Megrázta hevesen a válaszért a kezét Scilla. - -A habituék siettek a magasztalást fokozni, egymás sarkára tapostak a -glyceriádjaikkal. - -«Ah! Tulszárnyalta Ceritot!» - -«Isteni volt! Leverte Taglionit!» - -«Úgy tánczolt, mint hajdan Elszler Fanny! koronázá be egy öreg -börze-király, a legpompásabb orchidæa-csokrot nyujtva át a művésznőnek, -a minőnek a virágait csak fejedelmi üvegházak produkálják, s a csokor -gyémántos karpereczczel volt összeszorítva. - -Scilla finom, decens bájjal tudott minden bókot, üdvözlést viszonozni, -hanem a mikor a fényes körön keresztül furakodott egy kis, félszegvállú, -ócska kabátos emberke, tubákos orral, zölddé fakult parókával a fején, -kezében a «rendező»-könyvvel s azt mondá a művésznőnek: «ön jól -játszott, meg voltam a játékával elégedve», hát annak a nyakába borult -Scilla kisasszony s megcsókolta a borostás arczát. - -– Bolondos leány, hogy összemázolta a pofámat a carminnal! Dörmögé a vén -rendező, a tarka gyapot-zsebkendőjével szorgosan letörülgetve a csók -nyomát, nehogy a felesége számon kérje otthon. - -– Aztán ott legyen egy óra mulva. Sugá Scilla Lándory fülébe. Csak mi -hárman leszünk. - -Azzal elmenekült az öltözőjébe. - -– No ugy-e, hogy még a Brahmát is lecsalogatja a hetedik égből? Mondá -Alfréd Bertalannak, mikor együtt elhagyták az operaházat. Most gyerünk -elébb Tortonihoz, fogyaszszunk el egy tuczat osztrigát, meg egy -beafsteket. - -– Hiszen ő hozzá vagyunk hiva vacsorára. - -– Épen azért! Ismerem már én az ő petit soupée-it, a miket ilyen nagy -előadás után szokott adni. Az étel mind az inasnak a fejéhez repül. -Semmi sem jó neki. Persze nagyon fel van izgatva. Ilyenkor -kiállhatatlan, s haragszik érte, ha a meghivott vendége jó étvágygyal -eszik abból, a mit ő ehetetlennek talált. Én mindig jól szoktam elébb -lakni, mikor játék után «kis vacsorára» meginvitál. - -Mikor egy óra mulva megérkeztek Scilla hotelébe, már folyt a patália. A -kis szerecsen bömbölve jött ki a belső szobából, az egyik kezét a -pofáján, a másikat a medaillonja revers oldalán tartva, annak a -bizonyságául, hogy kézzel lábbal kapott utasítást. Belülről pedig -hangzott az összetört porczellán csörömpölése s folyt az ékesszólás, a -miben több volt a «fripon», «canaille», «animal», mint a verbum regens. -Az ajtón benyitó előtt épen nem szinpadra való jelenet, egy szép megæra, -a ki toporzékol, s egy inas, a ki az üres tálczával a két kezében, -ijedten áll, reszkető térdekkel. - -A mint aztán Scilla meglátta Bertalant, (Alfréd őtet tolta előre) -egyszerre elnevette magát. - -– No ez szép volt! - -– Most jönne ide Brahma! - -– Hát csak jöjjön, mondá Scilla, s azzal letérdelt a földre a csészéket -felszedni, s azokat felrakta az inas kezében levő tálczára, nyájasan -beszélgetve hozzá: nem tesz semmit, jó Jean! ugyis más servicet akartam -venni. Holnap Sévresbe megyünk. Én vagyok a hibás. A szegény kis móromat -is küldje be, hadd engeszteljem ki. Nem akartam, hogy sirjon. Ilyenkor a -fejemben van a vér. - -Azután felállt a puha szőnyegről s a míg nevetéstől vonaglottak a -vállai, így szólt Lándoryhoz. - -– No hát, haragszik rám Brahma? - -Bertalan hátra fordult Alfrédhoz. - -– Hallod? Hozzád szólnak. - -Erre eldobta Lándorynak a kezét a kezéből Scilla, s duzmadtan mondá: - -– Uhm! Ezt már csak nem a gondolatolvasás sugta önnek. - -– Hát lehet énnekem most az ön gondolatját elolvasnom, mikor -tetőtől-talpig veres kantus fedi? - -Scillán az este chinai selyem japonika volt, lángszinű piros, melybe -nagy sárkányok voltak szőve aranyból. Valjon szándékosan vette ezt fel? -Elhitte tán a spiritisták rossz szeméről hallott regét. Akkor az -becsületére válik. - -– Van ez alatt más is, mondá, szétnyitva a kantus elejét, s láttatni -engedve a pompás valencienne csipke corsaget alatta. No hát üljünk -asztalhoz. - -S azzal átvezette az étkezőbe a vendégeit, a hol hármukra már meg volt -terítve az asztal. Maga a pamlagon foglalt helyet, a két úr két -karosszékben. - -Iszonyú szeretetre méltó volt! Maga rakta az ételt a két úrnak a -tányérjára s mindent fölségesnek talált. - -– Nem lehet ráismerni. Dörmögé Alfréd Bertalanhoz. A te párduczszelidítő -szemeid egészen kiforgatták a szokott valójából. Máskor nem nyelhetett -itt le senki egy piskotát sem ennél az asztalnál, kiátkoztatás nélkül. - -Azután meg nagyon elkomolyodott Scilla. Szemei a távolba látszottak -bámulni. Arcza megnyúlt, átszellemült. - -– Miért ez a songeuse arcz? szólt hozzá Bertalan. - -Scilla a szemébe nézett merőn, két karját a feje mögé emelve, a mitől a -veres selyem kantusa elől kétfelé nyilt. - -– Ha ön gondolatolvasó, hát találja ön ki, hogy miről gondolkozom én -most? - -– Ki is találom. - -Erre Scilla megelevenült, s a szétnyilt kantust hirtelen összecsukva a -keblén, kihivó daczczal mondá: - -– No hát találja ki. - -Lándorynak tetszett egy kis hókusz-pókuszt csinálni. - -– Hiába rejtegeti ön magát a veres selyem mögé. A gondolat nem a szivben -lakik, hanem a fejben. - -Erre Scilla a haját lehuzta a homlokára. - -– Már elolvastam, mondá Bertalan. - -– No hát mi az? - -– Nem mondhatom el Alfréd előtt, őt nyugtalanítaná. - -– Hát mondja el magyarul. - -– Ha Alfréd beleegyezik. - -– Ráállok. Hanem aztán most én leszek a gondolatolvasó, mondá Alfréd. - -– Hát elmondom. Kezdé magyar nyelven Bertalan. Ön most azon ábrándozik, -hogy milyen jó volna a régi szerelmesétől megválni, a ki önt fénynyel, -pompával környezi, de a kit ön nem szeret, s azt fölcserélni egy -másikkal, a ki kevesebbet tud adni, de a kiért ön rajong. - -No ez bizony ugyan huszáros bevágás volt! - -«Régi kedves, a kit nem szeret, egy másik, a kiért rajong». Lehet, hogy -talál! De még is így kirukkolni vele! Nem valami gyöngéd tapintat. -Scilla arczáról bizony könnyű volt leolvasni az erre támadt gondolatot -még Alfrédnak is. A száját elpittyeszté, fanyalogva a vállát elvonta, s -aztán csendesen ingatta a fejét, mintha mondaná, hogy ez nincs -eltalálva. - -Lándory pedig megengedte magának azt az élvezetet, hogy elébb -gyönyörködjék a hypnotizáltja tévedésében, mielőtt felébresztené. - -– De ha megmondom önnek a régi szeretőjének és az újnak a neveit, akkor -nem fog ön így ajkat pittyeszteni felém. - -– Tőlem megnevezheti őket. Halljam. - -– Hát a régi szerető neve «Terpsychore», az újé pedig «Melpomene». - -E két szóra, mint a kit az álomkórból ébreszt fel a mester, ugrott fel a -helyéből Scilla, s megkapta Bertalan kezét, kerekre felnyilt szemekkel -tekintve reá. - -– Hát ön csakugyan büvész? Hogy meglátja a szivem fenekén, a mit -gondolok, érezek, álmodom? Hogy én utálom a balletet, s szeretnék drámai -szinésznő lenni? - -S mintha capitulálna a hódító előtt, félre simítá egészen a szép -homlokáról a hajtincseket s a válláról le hagyta csúszni a lángvörös -köntöst egész a kebléig. «Ez» ellen nem védnek meg az amuletek. - -– Nos? Nos? Hát kitalálta? zaklatódék Alfréd. - -– Csendesen. Csitítá Scilla. Még beszédünk van egymással (s újra -magyarul szólt). Hát hogy találta ön ezt ki? - -– Nincs benne semmi büvészet. Önt ma látni kellett, mikor azoknak a -hódolatát fogadta, a kik önt az első világhírű ballerinák fölé emelték, -s aztán, mikor az a kis kopott emberke azt mondá önnek, hogy «jól -játszott». - -– Lássa ön, ez igaz. Én holdkórosa vagyok annak az ábrándnak, hogy -valaha drámai szinésznő lehetnék. Titokban Phædrát tanulom. Akarja ön -meghallani, hogyan szavalom Phædrát? hogyan játszom el? Igen? Akkor -jöjjön el holnap este hozzám. Csak ketten leszünk. S akkor aztán jósolja -meg, hogy leszek-e valaha az új kedvesemé, a kiért rajongok? - -– Eljövök. - -– De már elég legyen a chaldæai discursusból, förmedt fel Alfréd, a -kinek sehogy sem tetszett mind az, a mit Scilla arczából leolvasott. Mi -az ördögről tudnak önök olyan nagy animoval értekezni? - -Scilla kisasszony macskai hunyorgással fordult feléje s kész volt a -válaszával. - -– Monsieur Lándory könnyen kitalálta, hogy a mire most gondolék, a mi -úgy elszomorított, az, hogy szegény apám és anyám nem lehet most itt -velem, hogy sikereimnek örülhetnének. - -– Ühm! Dörmögé Alfréd. Soha sem tudtam, hogy önnek az apját -Terpsychorenak, s az anyját Melpomenénak hiják. - -Lándory másnap addig kutatott a passagé de L’opera és a Palais Royal -könyvárus boltjaiban, míg rátalált arra a ritka műre, melyben Páris -minden nevezetes házának, palotájának történetét összegyüjtve találni. -Itt ráakadt annak a palotának a történetére is, a melyben most Scilla -kisasszony lakik. Valamikor Soubise herczeg építteté azt Guimard -kisasszony számára, a ki lábai hegyével az operát hirhedetté, a -herczeget pedig tönkre tette, a dicsőséges Phryne halála után a palotát -kisorsolták, s aztán folyvást egyik kézről a másikra került, hirhedett -bankárok, herczegek, tábornagyok laktak benne a kedveseikkel, a kiket -mind ugyanaz a végzet ért utol, a mi első megalkotóját. De L’Aisne -Alfréd örökség utján jutott hozzá. Örökölte a palotának a hivatását is. -Megajándékozta vele Scilla kisasszonyt. (Valamikor Perrigeaux bankár -félmillió frankért vette azt át a lutrin nyertes Dulan grófnétól). - -Lándory mikor azt olvasta, visszagondolt arra az időre, a mikor ő ennek -a félistennőnek negyedmagával száz forintot adott össze havonkint. - -De hát van-e a szivben is «tabula Cebethis?» - -Hét órakor ott volt a palotában. Az előszobában az inas azzal a szomorú -hirrel fogadta, hogy a kisasszony irtóztató migraineben szenved, senkit -sem fogad ma. Átadta neki hát a látogató jegyét. A mint aztán az inas a -nevét meglátta, egyszerre gömbölyűre kerekedett az arcza. - -– Ah! A monsieur számára nincs migraineje a kisasszonynak. Tessék -besétálni. - -Lándory gondolta magában, «ha én ilyen gyorsan tudnék migrainet -gyógyítani, gazdagabb lennék mint Pereire». - -Tudta már a járást, nem várt a kis szerecsenre, odatalál az irószobába. -Ott várt rá Scilla. - -A legszigorubb toilettje volt: állig érő kashmir ruha; a haja egyszerűen -felkontyozva, minden fejdísz nélkül; egészen úrihölgynek nézett ki. - -Kezét nyujtá az érkezőnek. - -– Ön pontosan megérkezett! - -– Ebédelt ön már? kérdezé Lándory. - -– Igen. Az olympi ebédet. - -– Milyen az? - -– Négy lat félig nyers hús és egy darab pirítottkenyérhéj. - -– Ah! Így élnek az istenasszonyok? - -– Igen. Mikor nagy szerepük van. - -– Tehát ön egészen komolyan vette a mai próbatétet? - -– Nézze ön, szólt Scilla, az iróasztalához vezetve Lándoryt. Egész -napomat tanulmányokkal töltöttem. - -Az asztala tele volt birálatokkal, essayekkel, arczképekkel és -costumerajzokkal; három tanagra figura is oda volt állítva, külömböző -görög ruhákban. - -– Melyiket tartja ön ezek közül Phædra szerepéhez a legalkalmasabbnak? - -Lándory egy zuzmó-zöld peplumba burkolt alakra mutatott: «ez a legjobb». - -Scillának nagyot villant a szeme. - -– No lám! Azzal felemelte a szobrocskát. Alul a talapzatára ez a név -volt vésve: «Phædra». Nekem is ez tetszik legjobban. Tehát ezt -válasszuk. Öt percz mulva készen leszek. - -– Jelmezben akarja ön a próbát tenni? - -– Hát hiszen ebben a feszes ruhában csak nem tehetem, a miben a karomat -nem birom a vállamig emelni, s a térdeim össze vannak kötve. A míg -átöltözöm, addig lépjen ön be kis szinházamba, érdemes lesz benne -körülnézni. - -Azzal átvezette Bertalant abba a gyönyörű szép terembe, melyet Soubise -herczeg, baroque stilben szinházul építtetett, a hol hirhedett művészek -és művésznők énekeltek, tánczoltak, zenéztek, egyedül az ő és Guimard -kisasszony mulattatására. Szobrász, festész, építész, vésnök, aranyozó, -zománczozó, kárpitos és mozaikrakó versenyzett egymással a teremnek -műpompával tuldiszítésében. - -Csak egy háromágú kandelaber terjesztett világosságot a muzsák -templomában. - -– Majd mindjárt lesz itt nagyobb világosság, mondá Scilla, s egy -látszólag antik óra mutatóját előre tolva, egyszerre kigyulladt tizenkét -villanylámpa a prosceniumon: akkor még Párisban is újdonság. - -Ekkor aztán teljesen lehetett élvezni a remek decorativ művészet -összhatását. - -Valóban nem telt bele több öt percznél, hogy Scilla visszajött az -öltözőből. A görög jelmezhez nem volt szüksége öltöztetőnőre. - -Tökéletesen olyan volt az alakja, mint ott azon a tanagra szobrocskán. -Bertalan nem titkolhatta el meglepetését. - -– Meg van ön elégedve a jelmezzel? kérdé Scilla, körül fordulva elötte, -hogy minden oldalról szemle alá vehesse. - -– Nagyon jól van. Csak egy kissé a bal karja feszesen van a palástba -burkolva. - -– Azért teszem, hogy így is hajlandó vagyok sokat hadonázni a két -karommal. Jobb ha az egyik némileg akadályozva van. - -A vékony öltöny, festői ránczaival takarta és elárulta a test -szépségeit. - -– Mit kiván ön, hogy elszavaljak? - -– Azt a jelenetet, a midőn dajkájának bevallja titkolt szenvedélyét. - -Scilla fölment a kis szinpadra, melynek tündéri diszletei közé -tökéletesen odaillett a megjelenése. - -Elkezdett szavalni. - -Szép, csengő hangja volt. Nem oly mély ugyan, a minőt e szerep világhírű -személyesítőinél megszoktunk: Rachelnél, Ristorinál, de volt benne -valami varázs, midőn e fiatal, üde hang anyai érzelmeket, bűnös -szenvedélyeket fejez ki. - -Bertalan önkéntelenül tapsra gerjedt. - -– Nagyon szépen szavalt ön; csak a hangját oszsza be nagyobb -mérséklettel. Azt szeretem, hogy nem utánozza dicső mintaképeit, hanem -eredeti akar lenni. Előttem a megbotlott eredetiség többet ér, mint a -más nyomain győztes utánzat. - -– Nem rítt ki belőlem a balettánczosnő? - -– Sőt inkább nagyon is mérsékelte ön a mozdulatait. - -– Hát számíthatok a másik szeretőmnél viszonszerelemre? - -– Én azt hiszem, hogy igen. Ámbár felbiztatni nem akarnám. Melpomene -konyhája szegény. - -– Azt gondolja ön, hogy mikor balletet tánczolok, szabad még annyit is -ebédelnem? Akkor még kenyérhéjat sem kapok. Hát tesz-e az különbséget, -hogy porczellánt vágok-e az inasomnak a fejéhez, vagy cseréptányért? - -– Hát halljuk most a második felvonást. Phædrának a jelenetét -Hyppolittal. - -– Igen. De az nehezen megy Hyppolit nélkül. - -– Hát majd én olvasom a Hyppolit szerepét. - -– Ah! ön megtenné azt? Nem mertem rá kérni. - -– Hát ha lehettem önnek egyszer egy negyedrész apja, most mért ne -lehetnék egy fél fia? Hanem én nem tudok szavalni. - -– Csak olvassa a verset és marquirozzon. - -Bertalan fölment Scillához a szinpadra s megkezdődött a jelenet. - -Igen szépen összement az egész. - -Most már Scillán volt a sor, hogy Bertalant megdicsérje. - -– Hisz ön kitünően adja Hyppolitot. - -– Hát a milyen fajankó ez a Hyppolit, olyan fajankó én is tudok lenni. -Hanem már most lássuk ennek a felvonásnak a végjelenetét. Phædra -kétségbeesik a fölött, hogy Hyppolit nem viszonozta a szerelmét, -odarohan hozzá, kirántja a fiának a kardját, először meg akarja vele -ölni magát, azután, hogy a merényletében a dajkája által -megakadályoztatik, elviszi magával a martalékul ejtett kardot. Hyppolit, -a sárkányölő vitéz pedig csak nézi, hogy a legszükségesebb eszközét, a -kardját ugyan viszi ám magával a mama. De hát ha én vagyok Hyppolit, az -én velem nem fog menni, mert én nem hagyom a mamának, hogy elvegye a -kardomat, hanem meg fogom a két kezét s azt mondom neki, hogy «hohó, -édes! az én kardom nem laskavágó kés, annak hagyj békét; ha én kard -nélkül maradok, a kapitányom a dunkliba csukat». Egyszóval, szeretném én -látni, hogy veszi el a kardot akár Rachel, akár Ristori, ha én vagyok -Hyppolit? S hogy csinál aztán három felvonást a jó Racine a darabhoz? - -Scilla nevetésre fakadt. - -– Az igaz, hogy az mindig nagy kérdés marad. Hanem hát én találtam ki -valami lehetőséget, a mi elhihetővé teszi ezt a jelenést. - -– Kiváncsi vagyok rá. - -– Hát én így terveztem azt ki. Phædra, szerelmi dühében odarohan -Hyppolithoz. Úgy tesz, mintha át akarná ölelni, meg akarná csókolni. -Hyppolit szüzies iszonyattal fordítja félre a fejét s két ellenző -kezével visszatiltólag takarja el az arczát. Ekkor rántja ki orozva a -kardját hüvelyéből Phædra, a kit aztán magával hurczol a dajka. Hyppolit -folyvást elfordulva marad, iszonyattól, utálattól eltelve, s csak akkor -veszi észre, hogy nincsen kardja, mikor már Phædra elment. - -– No ez megkisérelhető. - -– Próbáljuk meg. Ez a hajamból hihúzott arany nyíl legyen a kard, ezt -ide dugjuk az ön habitjának[3] a gomblyukába. Ezt kell nekem elrabolnom. -Leteheti a könyvet, nincs Hyppolitnak semmi közbeszólása. - -S aztán elpróbálta a maga kigondolta jelenetet. Phædra erőszakkal át -akarja karolni, megcsókolni Hyppolitot. Az pedig irtózva védi magát az -ölelés ellen, mi közben Phædra elragadja a kardját. - -Nagyon jól sikerült. Bertalan szentül meg tudta védelmezni Hyppolitnak -az erényét. Scilla el tudta ragadni a hajnyilat a gomblyukából. Akkor -aztán féktelen nevetésben tört ki s elkezdett tapsolni, ő tapsolt -Lándorynak: - -– Hahaha! Bravo! bravo! ön remekül adta Hyppolitot. Igaz, hogy ön az -életben is valódi képmása Hyppolitnak? - -S ránézett azzal a szenteket elcsábító tündérmosolyával. - - - - -A PUSZTAI RÓZSA. - -Csak ketten voltak egyedül: a férfi és a nő. - -Ennek minden íze, mozdulatja csáb: ajkán gyönyörre hivó gúnymosoly; -szemében holtakat feltámasztó láng, suttogó szava elandalító, kaczagása -észvesztő; szobor alakján könnyű csalán szövet, mely alatt a -szivdobogást lehet látni, egész megjelenése igézetet, varázst terjeszt -maga körül. - -De ha a férfi egy sovár tekintettel, egy téveteg ujjhegy érintésével -elárulja, hogy e varázs bűvkörébe jutott, akkor el van veszve. Ki fogják -nevetni. «Te is olyan vagy, mint a többi». - -– Tegezzen engem! szól megragadva forró kezével Lándory kezét. Tudja, -miként hajdan, mikor kis lóti-futi leányka voltam. Senki a világon önön -kívül nem mondja nekem azt, hogy «te!» - -– Jól van, kis Katiczám! Hát ülj ide mellém. Zsémbelni fogok veled, -miként hajdan. Megbirállak. - -– Reszketek előtte. - -– Mikor ballettet tánczolsz, akkor valóban drámai művésznő vagy; hanem -mikor drámát szavalsz, akkor ballerina vagy. - -Scilla pajkosan mosolygott. «Ez» most védi magát. Birálni egy művésznőt, -annyi mint jéghegyeket rakni kettőjük közé. - -– Nem játszottam elég szenvedélylyel? kérdezé, két kezét Bertalan -vállára téve, s az arczát arra fektetve. - -– Nagyon is sokkal. Elfelejtetted, hogy a szerelmi vallomást egy anya -teszi; kinek az indulat kitörései közt elárult szenvedélyétől magának is -vissza kell ijedni, a ki megretten attól, a mit kimondott, s jéggé -fagyni érzi ereiben a vért, midőn fiának az arczán az iszony kifejezését -meglátja. A vak indulat, s az ösztönszerű, a soha meg nem ölhető -szemérem küzd egymással szivében, s azt visszatükrözni az arcznak, ezt -tolmácsolni a hangnak: ez a művészi feladat. S ezt nem oldottad meg. -Olyan szerelmes voltál, a milyennek lenni szabad. Igaz, hogy csak -magadban játsztál, mert én sem voltam az igazi Hyppolit. - -– Nagyon is igazi volt ön. Önnek a szíve a Lethe vizébe van mártva, -úgy-e? - -Lándory elnevette magát. - -– Ki mondta ezt neked? Azok az ismerőseid úgy-e? a kik velem el szoktak -járni azokba a zajos mulatságokba, a hol minden szabad. Hát mondok én -neked egy adomát, talán ismered is, magyar emberrel történt. Feljött -Párisba, beült a vendéglőbe. Hozatott magának pezsgőt. Mindjárt -egyszerre négy palaczkkal. Azután egy vedret kért, felnyittatta mind a -négy üveget s beleöntötte a pezsgőt. Akkor azután előhozatta a magával -hozott pinczetokot, abból kivette a tokaji boros palaczkot, s -beléállította a pezsgős vederbe: «a ti pezsgőtök csak hűtőnek jó az én -boromhoz!» - -– Ah! És ön is tartogat ilyen nektárt? - -– Hát, ha akarod, elmondok neked egy kis történetet. Ez ugyan eltér -azoknak a mulatságoknak a tenorától, a hol a hölgyek az asztalra föltett -lábaikkal dobolnak, s a pezsgő közzé essbouquet-t töltenek; hanem annál -több nádzizegés, kuvikhang és békavartyogás van benne, s jó lesz, ha a -palástodat a vállad körül burkolod, mert meg fogsz fázni tőle. - -– Oh én imádom a nádast! Olyan történet lesz ez, a hol a nádsuhogás -között szeretnek? - -Azzal odakuporodott a persa szőnyegre Bertalan lába elé, s a két térdét -a kezei közé fogva, áhítattal hallgatott a meséjére. - -– Mikor abban a hirhedett rémbűnperben vizsgáló biró voltam, egy -rendkívüli eset adta elő magát. Egyikét a leg- veszedelmesebb -rablóhősöknek semmi módon nem sikerült kézrekeríteni. Ez nem volt semmi -bandának vezére, egyedül dolgozott. Nem tartott czimborákat, a kik -elárulhatnák, a kik tanuskodhatnának ellene, maga járt mindig. Gyors -futó paripáján ott jelent meg, a hol nem várták, s különösen utazó -kereskedőket szeretett kifosztogatni. Kegyetlenkedett is, gyilkolt és az -alvókra rágyujtotta a házat boszuból. A hatóságok mindent elkövettek, -hogy elfogják, de nem mentek semmire. Ha üldözőbe vették pandurokkal, -katonákkal, bevette magát az ingoványok berkeibe s oda menjen utána, a -ki az életét megunta! A nádasok tekervényes utain csak egyesével lehet -előre haladni, s a rabló biztos lövő volt. A repülő kócsagot lelőtte -egyes golyóval. Ezt a fenhéjázó nevet adta magának: «Oroszlán Gabi». Az -ecsedi láp volt az ő birodalma, ott bujdogált télen nyáron, hozzá edzve -minden zegernye időhöz, mint egy vadember. Volt a nádasban öt-hat -sátora, hol az egyikben, hol a másikban tanyázott. Azokhoz pedig -veszedelmes volt közelíteni, mert még a gyermeket sem kimélte, ha az -bibicztojás szedés közben a tanyájára talált bukkanni. A paripája is -egyetértett vele. A betyár az igazi megtestesült Centaur; a mi lélek van -benne, az megoszlik közte és a ménje között. Ez is tudja, hogy nekik -«kettőjüknek» ellensége az egész emberi társaság. Mikor a gazdája -alszik, ő ébren van; s ha meghallja nagy távolban a dobogást, nagyot -nyerít, fölébreszti. Még azonkívül volt egy állat, a ki a külvilággal -fentartá a postajárást Oroszlán Gabinál. Embernek nem mondhatom, -daczára, hogy két lábon jár s késsel eszi a szalonnát: egy kis nyomorék -czigány; félnederes és néma. De nem süket, csak beszélni nem tud. -Állatoknak, madaraknak a hangját tudja utánozni: ez az ő titkos beszéde. -S Oroszlán Gabi érti e beszédet. Mert közel jönni a Vidrának sem szabad -hozzá. Csak a nádas bozótjából füttyönget madarak szavával, kutya, -farkas vonítással, röfögéssel, nyerítéssel, kecske mekegéssel arra felé, -a honnan a füstöt felszállni látja. Arra aztán válaszol neki a rabló -puskalövésekkel. A hány lövés, annyi óra. A «Vidra» megviszi az órák -számát oda, a honnan küldték. A sárgarigó-fütty azt jelenti: «jöhetsz, -nincs semmi veszedelem;» a sirály-sivítás azt mondja: «ki ne jőjj, -veszély van!» a nádiveréb furcsa éneklése azt jelenti: «most jőjj ki, -mert veszély van». S a ki ezeket az üzeneteket küldi, az a «pusztai -rózsa». - -– Ah! szólalt meg érdeklődve Scilla, karját Bertalan térdére nyugtatva. -Ön látta őt? - -– Így hevert az is egyszer a lábam előtt, s hallgatta, hogy mit mesélek? - -– Szép volt-e? Hogy találkozott vele? - -– Hadd folytassam a mesét rendén. Ő volt a betyár szeretője. A pusztai -csárdás leánya. A nagy sziksós pusztán nem volt más ház, csak az a -csárda. A mióta vasút szeli át a vidéket, nagyon alászállt a dolga, alig -van vendége. Hanem azért a csárdás leánya suhogó selyemben jár, s arany -lánczot hord a nyakán, drága csipkéből van a köténye fodra. A -legkonokabb rablók is rendesen a szeretőjük révén esnek a kelepczébe. De -a csalányosi csárdás Éviczája nem volt semmi pénzen megvehető, hogy a -kedvesét elárulja. Hiába csörgették ez előtt az aranynyal telt erszényt, -hiába ropogtatták előtte a bankót, nem akart tudni az Oroszlán Gabiról. -Ellenben ha a pandurok nagy erővel jöttek s lesbe bujtak el a csárda -padlásán, a buczkák között; akkor ott süthették a makkot hetedhét -számra, az Oroszlán Gabinak színe világát sem látta senki. Hirül adta -neki a madárszó! «Ki ne jőjj, mert veszély van.» Ha pedig csak -hárman-négyen jöttek, álruhában, eldugott fegyverekkel, akkor az Évicza -jól megvendégelte őket, ott marasztá vacsorára, sütött, főzött, a -legjobb borát hozta fel, tizenkét gyertyát rakott fel az asztalra, míg -egyszer úgy éjféltájon belövöldöztek az ablakon: akkor aztán «ki le a -pinczébe! ki fel a kéménybe!» menekült, ki merre látott, s jó szerencse -volt, ha az Oroszlán Gabi csak a lovaikat vitte el magával. Ekkor mondta -az a madár: «jőjj ki, mert veszély van!» Az oroszlán Gabi aztán bejött; -előhúzta fülénél fogva az elbujt üldözőit, oda ültette őket az -asztalhoz, bort hozatott nekik: s azoknak dalolni kellett az ő nótáját, -a míg ő az Éviczával járta a kopogóst: egyik kezében a dupla puska, a -másikban a boros palaczk. Néha megtette azt, hogy a puskája csövét -töltette meg borral, s abból kellett kiinni az áldomást az üldözőjének, -halálrettegés közt, a míg Évicza dalolta hozzá, hogy «arany itcze, réz a -messző; azért járok olyan késő, angyalom, kicsikém, tehozzád». - -– Ez aztán másforma figura, mint a Closerie de Lilas cancan tánczosnői, -mondá Scilla: csakúgy nyelve az elbeszélést. - -– Hát az Oroszlán Gabit csak nem tudta elfogni, a hogy a nóta mondja: -«sem a Jászság, sem a Kunság, sem az apáti biróság!» Kincseket igértek -már az Éviczának, hogy legyen árulójává; de az nem adta el a szeretőjét -pénzért. Ha nem adja a pusztai rózsa a maga rózsáját aranyért, -gyémántért, majd odaadja egy külömb rózsáért. De ki áll ki erre a -rózsaversenyre? Száz lelke legyen, mint száz levele az igazi rózsának, s -tövise is legyen, hogy azt is megszúrja, a kit szeret, azt is, a kit nem -szeret. Hát csak nem akart ilyen legény lenni senki. Pedig más mód nem -volt, a rablót megejteni. Engem nem hagyott aludni a szégyen, a -boszuság, hogy egyetlen vakmerő kalandor daczolhat az egész -társadalommal, s megmarad a kitépett méregfa bennszakadt gyökerének, a -miből az újra kisarjadjon. Gondoltam valamit. Nem szóltam felőle -senkinek. Előhozattam azt a jó betyárparipát, a min egykor Rózsa Sándor -barangolta be az egész alföldi pusztákat. Ez is olyan lelkes állat, mint -az Oroszlán Gabié. Soha el nem fárad, soha meg nem botlik. Oda lehet -neki dobni a kantárszárat, tudja merre az út? mikor mind a két kézre -szükség van a puskával czélzáshoz. Mikor meg vissza kell fordulni és az -üldözőkkel szembeszállni, s a puskák ropognak, olyan jól érti a tánczot, -jobbra-balra finczol, hogy nehéz legyen találni; mikor aztán a lovagjára -kerül a lövés sora, egy térdszorítás, s a mén megáll, mereven, mintha -érczből volna öntve; bevárja, míg a két lövés eldördül, akkor aztán -villámsebesen megfordul és vágtat előre, egérutat nyerni a gazdájának, -hogy újra tölthesse a fegyverét. - -Scilla úgy didergett, úgy borzongott: az arcza is elkékült-zöldült. - -– Ezt a lovat adattam magam alá. S ez nem tűr el mindenféle embert a -hátán, ha csak azt nem érzi, hogy emberére akadt. Elébb kipróbálja a -lovasát. Oldalt ugrik, ágoskodik, ijedezik, a fejét felhányja, hogy majd -orron üti vele a nyeregben ülőt; megmerevíti a nyakát, hogy se jobbra, -se balra kormányozni nem lehet; sebes futtában hirtelen megtorpan: azt -várva, hogy a lovagja a fején keresztül repüljön, csak akkor aztán, -mikor a zablát tartó kéz és a sarkantyú tudatta vele, hogy méltó urára -talált, akkor megadja magát, s azontúl aztán olyan mint a kezes bárány, -vagy a tüzes sárkány, a hogy szólnak hozzá. - -Most meg már melege kezd lenni Scillának. - -– Tehát először is a betyár lovát kellett meghódítanom. Mert az híve -marad a volt gazdájának, mikor az már a börtönben ül is. Ha pandur alá -adják, megteszi, hogy akkor rázkódik meg alatta, mikor az épen lőni -készül. Mikor ezzel elkészültem, akkor pitykés dolmányt, czifra szürt -vettem fel, mind olyat, a mit már betyár viselt: tömlöczszag érzett -rajta. A darutollas kalapomon két oldalt is lyuk volt, a hogy a golyó -átütötte a Bogár Jancsi fején. - -Scilla egész testén bizsergő csiklandás futott végig; nevetett, mint a -gyerek féltében. - -– Egy éjjel aztán felkaptam a paripára, s neki indultam a pusztának. Nem -vittem magammal mást, mint a medvelövő fegyveremet. - -– Ön lőni is tud? - -– Egész életünkben azt tanuljuk. Holdvilágos éj volt, mikor a Csalányosi -csárda udvarára értem. Itt éjjel mindig ébren vannak. Azt sem tudni, -mikor alhatnak. A lovamat felnyergelten oda kötöttem a cserény -czölöpéhez s bementem a csárdába. Az ivó szobában csak a Vidra czigány -volt, az is aludt a kuczkóban, vagy legalább úgy tett; erősen meg -kellett rugdalnom, hogy fölébredjen. – «Költsd fel a korcsmárost, hozzon -a legjobb borából! s ha van szép leánya, küldje inkább attól.» Azzal -levágtam magam a lóczára, a kétcsövű puskámat az asztalra csapva. – -Rövid időn előjött a leány. Én az asztalra dőltem, félkönyökre, -kalapomat a szemembe húzva s úgy tettem, mintha rá se néznék. Nem volt -egészen felöltözve, csak a fehér alsószoknya volt rajta s a derekán egy -tarka cziczkendő átkötve; a feje borzas, hanyagul burkolva egy -rózsaszínű selyem kendőbe. Mikor elém tette a boros üveget meg a -poharat, rárivaltam; «még öt palaczkkal hozz! nem iszom én a bort -findzsából!» s azzal ledobtam az asztalról a poharat. Az első palaczkot -aztán kiittam «könyv nélkül» egy hajtókába. A leány elhozta a másik öt -palaczkot s betyár emberséggel mindegyikhez egy égő gyertyát tett. «Vidd -innen nekem ezt a sok zsidósábeszt!» mordultam én rá. – «Hát kend nem -szereti a szépet?» veté oda félvállról. (Annak mondják ezt, a kinek nem -kell az égő gyertya.) – «Van rajtad mit nézni! Vidd innen! Most is annak -vagyok a koldusa!» – Azzal a másik palaczkot kezembe véve, azt mondám, -«héjh te leány: kóstold meg elébb ezt a bort, nem tettél-e bele -valamit?» - -– Etetőt talán csak nem. – «Nem ám, de itatót, a mitől utánad szaladok.» -– «Ne féljen kend: nem vagyok én dáma!» – «Ha vagy, se nekem vagy.» -Azzal félig kiittam a második palaczkot. Az asztalra is öntöttem belőle -s abból a borfoltból az ujammal elkezdtem szamarat rajzolni, négy -lábbal, két füllel. Ehez is értek. «Tán bizony megcsalta kendet a -babája?» kérdé tőlem a lány a szemembe iparkodva nézni. Én leráztam őt a -nyakamról gorombán, hanem aztán annál nyájasabb voltam a kis vakarcs -czigányhoz: «eredj édes szógám, adj szénát a lovamnak; de ne kösd be az -istállóba, még ma hajnal előtt odább megyek rajta.» – «Ejh hová menne -kend? mondá a leány. Nézze, hogy villámlik: idejön a fergeteg.» – -«Mosott az már meg engemet máskor is.» – «No csak maradjon itt, vetve a -jó paplanos ágy.» Erre készen volt a nótám: «nem fekszem én az ágyadra; -mert elalszom éjszakára!» a végét aztán ő dalolta el: «ne félj, majd -felköltlek jókor, éjfél után két órakor.» – A nótáról eszembe jutott -más. «Hej te czigány! Nem tudod a szárazfát ríkatni?» a kis gnom -vigyorogva mutatta, hogy kész rá, s előszedve a zabos ládából egy törött -oldalú hegedűt, oda ált elém, hogy hát melyik az én nótám? «Volt nekem -egy daru szőrű paripám!» A czigány húzta, én meg daloltam. «Majd én -addig megitatom kendnek a lovát,» monda a leány és kisietett az -ivószobából. Mind a lóról, mind a szerszámról meggyőződhetett, hogy az -igazi szegénylegény készség. Ekkor aztán meg is becsült. Bement a belső -szobába, s parádéba tette magát. Mikor a nótám az utolsó versét járta: -«Volt szeretőm: esztendeig sirattam. Ő volt az én mindennapi halottam. -Most is meg van a hűtelen; de másnál. Hej de hiszen több is veszett -Mohácsnál» már akkor ő utánam dalolta odabenn; s mikor ujra bejött, úgy -ki volt nyalva, mint egy kisasszony. Tarka selyem viganója, körül -csipkefodorral, kifűzött pruszlikja, patyolat dudoros ingujjal; -csipkekendővel a nyaka és keble átkötve. Most mutatta aztán meg, hogy -kicsoda ő? Aranyzománczba játszó barnapiros arcza, két nagy parázsszeme, -sugár szemöldöke, cseresznye ajkai, s az a göndör, szénfekete haja, mely -egyetlen varkocsba fonva, pántlikacsokrával a viganója szélét verte. S -hozzá milyen termet! Csak a nemes paripával lehet azt méltán -összehasonlítani. Mikor az emberhez közel jött, úgy érezte, mintha égő -tűz közelednék felé. – Oda ült mellém a lóczára: a vállamhoz simult, -átkarolta a nyakamat. – Éppen úgy, mint te most. Hanem én eltoltam őt -szépen magamtól; épen így: mert nem hagytam magamat elámíttatni. Csak -azért borult rám, hogy kitanulja, milyen inget hordok a pruszlikom -alatt? Arra is volt gondom; igazi háziszövésű gyolcs volt az, nem gyári -szövet; hanem a kezemet nem hagytam neki megfogdosni. Az nem volt elég -kérges. – Híven adtam az elbúsult betyárt. S az egy szál czigány mellett -eldaloltam azt a betyár nótát, amit még akkor nem ismertek, csak az -ecsedi láp körül. - -– Eldanolná ön az én kedvemért is? szólt kezeit könyörgésre összetéve -Scilla. - -– El biz én. Ha az Évicza kedvéért megtettem, mért ne tenném meg a -tiedért is. - -Bertalannak gyönyörű szép bariton hangja volt, s az elénekelt dal egyike -azoknak a melodia-gazdag betyár nótáknak, a mikben a puszta egész -regényessége ki van fejezve, a távol hangzó pásztor tilinkóval, s a -vihar süvöltésével. - - «Korcsmárosné, nekünk halat süssék kend! - Azután meg czitronyos bort adjék kend! - Szolgálóját estrázsára állítsa kend, - Ha zsandár jő, nekünk hírül adja kend! - - Egyszer csak jő a szolgáló ijedve: - Kilencz zsandár közeledik fegyverbe. - De a betyár felkap a pej lovára: - Bevágtat a délibábos pusztára. - -Scilla végig nyult hanyatt a szönyegen; két karját a feje alá téve, s -úgy itta, lehelte, szívta magába a mámorító dalt, mely könnyeket csal -annak a szemébe, a ki azt hallja, a nélkül, hogy tudná miért? - -– Mikor vége volt nótának, ott ült a leány az ölemben; nagy volt a -zivatar odakünn; nem lehetett odább mennem hajnalban. - -De még másnap hajnalban sem. A szép leány le nem szakadt a nyakamból. Ha -én elhagytam, a lovamat csókolta összevisza. S mivel vettem meg a szívét -a pusztai rózsának olyan nagyon? Talán leginkább azokkal a mesékkel, a -miket az emlékezetembe égetett rémper kalandjai adtak a kezemre. Magam -lettem volna azoknak a hőse. Este azokon a regéken aludt el, hajnalban -azokra ébredt; még álmában is tovább szőtte, fonta. Vetélytársa lettem -Oroszlán Gabinak! Csak az volt a kérdés, hogy melyikünket hagyja élve a -puszták rózsája? Mert hogy egyikünket meg fog ölni, az már bizonyos -volt. Talán épen azt, a melyiket jobban megszeretett? Mert soha sem -lehet tudni azt a leánynál, hogy mikor válik a szerelme gyilokká? Most -is megkap a láz, mikor visszagondolok rá. Nap nappal, hold éjjel se -kelt, se nyugodott: nem volt nekünk idő! Egy darab ellopott -örökkévalóság! Csak egy imádsága volt: «együtt kárhozzunk el!» - -Scilla maga sem tudta, mit csinál: odakúszott Bertalan lábához s az -elkapott kezének minden ujját egyenkint akarta eltördelni. - -Az pedig folytatta a mesét. - -– A harmadik nap hajnala is ott virradt rám. Még a napot is ott töltém. -A korcsmárost tartottam pénzzel, az kis istennek nevezett. A leány -szidta az apját, hogy minek veszi el tőlem a pénzt? Felakasztják érte. -Tizszer is fel akartam ülni a lovamra, meg lehuzott a kengyelből, -fülembe dalolva: «Maradj még! Ne menj el! Ne vidd a nyugalmam el! Nem -birok a szivemmel!» Az nap délután a Vidra czigány eltünt a csárdából, a -kit én mindég szemmel tartottam. Estére megint visszakerült. Csak az -ujjaival mutogatott valamit a leánynak, a mit én nem értettem meg. Késő -éjig el nem távozott a leány mellőlem. A földön hentergett előttem, sirt -és átkozta magát. Aztán megint danolt és kaczagott. Odáig még azt sem -kérdezte tőlem, hogy hínak? Neki csak «angyalom» voltam. Észrevettem -rajta, hogy valahányszor a fali óra üt, felrezzen: az ablakra tekint, -aztán megint átölel, ott maraszt. A mint aztán az éjfélt elütötte az -óra, akkor megragadja a vállamat s azt súgja a fülembe: «most már fuss! -az Oroszlán Gabi jön! Itt ne találjon, mert meghalsz!» - -Scilla összerázkódott, mintha villanyütés érte volna. - -– Tehát nem engem árult el hanem a rablót! Az én rózsám lett a nyertes! -– Én fölkeltem csendesen, a puskámat felvéve, indultam kifelé. – «Nem -veszed fel a szűröd?» kérdé a leány, a fogasra akasztott tulipános -szűröm után nyúlva. «Csak hadd lógjon ottan, mondám neki: visszajövök -érte.» – «Te visszajösz?» kérdé nagy szemlobbanással, hogy szinte -világosabb lett a szoba a szeme villanásától. – «Ugyan visszajövök! Mert -ha ő az Oroszlán Gabi, én meg vagyok, a ki vagyok: a Villám Bandi! -Szemközt megyek rája: s vagy ő esz meg engem, vagy én sujtom őtet -agyon.» - -Scilla térdre állt s kezeit imára kulcsolta. - -– Az is így térdepelt elém. Megfogta a kezem. Én kiszakítottam magamat a -keze közül s kimentem az udvarra. A lovam ott állt felnyergelve. -Megvizsgáltam rajta mindent: nincs-e megeresztve a terhelője? nem -dugtak-e taplót a fülébe? A leány oda is utánam jött s fülembe súgott, -«nézd meg a puskád csövét, nem tömtek-e bele földet? a czigány az ő -embere!» - -Megköszöntem a figyelmeztetést, s új töltényt tettem a puskámba. - -Azzal nyeregbe vetettem magamat s kivágtattam a fenyérre. A hold épen -akkor jött fel: fogytán volt már; egész vörösen támadt elő a mocsár -ködéből. Egy falka vadlúd repült végig az égen nagy gágogva. Nagy -éjmadarak suhogtak körülöttem, alant járó röpttel. – A távolból -milliónyi béka brekegése hangzott, közbe a mocsári gázló, a bölömbika -mély búgása. A hold még semmi világot sem adott, csak a láthatár -gőzkörét festé izzó rézszínűre, csupán a csillagfénynél kellett magamat -tájékoznom. – A puszta széles világ, s a betyár nem keresi az utat. – -Legelőször is felkaptattam egy magasabb buczkára, jól vigyázva, hogy az -útba eső tömpölyökbe, «angyalhullásokba» bele ne zuhanjak a lovammal. A -buczka tetején levő nyirfák és ezüstlevelű nyárbokrok elég jól -elrejtettek, míg én jól láthattam, midőn szemeim hozzá élesedtek az -éjjeli világításhoz. A mocsár tájékán fehér köd lapult a rónára, melyből -csak a nádkupaczok üstökei látszottak elő; balról mellettem csupa apró -buczkák, csivatag bokrokkal benőve, a mik között könnyű elbujdokolni, a -sík rónán végig egy hosszú csőrszárka, mocsár levezető, mely most ki -volt száradva. Azon is könnyen végig haladhat egy lovas, -észrevehetlenül. Hanem a légáramlat szembe jött s az felém hozta a -szimatot. Az én betyár paripám hamarább meg fogja érezni a betyár -közeledtét, mint azé az enyémet. - -Scilla még a lélekzetét is visszatartotta, úgy hallgatott rá. - -Messze nem mehettem a csárdától, mert nem tudhattam, hogy merről fog -jönni az ellenfelem. A csárda ablakában égett addig a gyertya, a míg én -a buczkára fellovagoltam; akkor egyszerre kialudt. Évicza nem ad jelt -Oroszlán Gabinak. Engem pártol. Hanem annál inkább híve maradt a -czigány. Nemsokára világító fényt látok felfelé emelkedni a csárda -udvarán. Lámpást akasztottak a kútgém kankalékjára, az mutatja a jelt. – -Már most aztán én is tudom, hogy mely oldalról kell őt várnom. – A -távolban három pásztortűz pilácsol, s idáig révedez valami szomorú -nótának a hangja, a mit álmatlan oláh pakulár billeget a furulyáján. A -falevél sem mozdul, olyan csend van ide alant; csak az égen fut alá -egy-egy fényes csillag. – Hanem a mint a hold kiemelkedik a sűrű -lilaszín gőzkörből s bevilágítja a tájat, akkor egyszerre feltámad a -puszták szele, mely a hold feljövetelét üdvözölni szokta, mintha egy -álmából ébredő világ sóhajtása volna, a nádas megszólal, a nyirfabozót -zengésnek ered, s a mocsár százezernyi szárnyasai egyszerre nekiriadnak, -és ekkor a szél felgöngyölíti a rónán fekvő lenge ködöt s arra én -egyszerre magam előtt látom azt, a kire várok. - -Scilla felállt és támaszt keresett a kezével. A másik kezével a szíve -dobogását akarta csillapítani. - -– A lovam elébb megérezte a közeledtét s jelezte a fülének előre -hegyezésével s tudatta velem csendes röhögéssel s elkezdett -türelmetlenül kapálózni. A közelítő lovas azonban még messze volt; a -rónán csalékony a távol számítása, kivált holdfény mellett. Én eléje -lovagoltam, hogy ne a csárda közelében legyen a találkozásunk. – Hát -mégis csak sikerült! – A kit három vármegye minden fegyverese ki nem -birt verni a bozót várából, előhozta a szerelemféltés. Meghallotta, hogy -«új legény» dőzsöl a csárdában: egyedül párjával. Ez a szó kiugratta. -Tudtam én azt. - -Lándory sem tudott már ülve maradni, fölállt, járkálni kezdett; Scilla -sem fázott már, inkább melege volt; odaakasztá magát a karjába s úgy -leste a mesemondás végét. - -– A betyár is meglátott engem, a mint a rekettyésből előkerültem, s arra -egyszerre megváltoztatta az irányát. Eddig világirányában haladt a -jeladó lámpás felé, árkon-bokron keresztül, most aztán felém fordult s -elkezdett vágtatva közeledni. Nekem előnyesebb lett volna az -ellenfelemet ott várnom be a buczkák csalitjai között, a mik engem -elrejtve tartottak. Nem fogadtam el ezt az előnyt. Lesből vadász lő -dúvadra; nem gavallér ember a vetélytársára. – Ha érdemesnek tartottam -elvenni a rózsádat, akkor «gyepre bajszos!» Én is eléje vágtattam. Egy -szép nagy kerek mező terült el közöttünk, tele őszi kökörcsinnel, azt -választottuk ki a halálos baj színteréül. - -Scilla kaczagott már! - -– Mikor közel száz lépésnyire értünk egymáshoz, mind a ketten felemeltük -a puskát az arczunkhoz jobbkézzel. A betyár erre, szokott tempója -szerint, elkezdte a lovát oldalt finczoltatni, maga is jobbra-balra -hajladozott rajta, a hogy szokott a csikós a lóhátán. A ki nem tudja, -hogy hozzá van nőve a paripájához, azt hiszi, hogy mindjárt le fog róla -esni; pedig csak negédeskedik. Én pedig egy szoritást adtam térdemmel a -lovamnak, a mire az megállt mereven. – A mint aztán a betyár azt látta, -hogy nem csinálom utána a lótánczoltatást, hanem szembe állok vele: -egyszerre dühösen az arczához kapta a fegyverét mind két kézzel s mind a -két csövét gyorsan egymás után reám süté. Az egyik golyó azt a már -egyszer keresztül lőtt kalapot hordta le a fejemről, a másik a -dolmányomat szakítá keresztül, de csak könnyű surlódást hagyott hátra. - -Scilla elkezdett görcsösen sírni, hüvelyk ujjait az öklébe szorítva. -Lándory leültette őt a görög kerevetre s folytatá. - -– Én aztán a puskámat kapóra rásütém. Csak egyszer lőttem. A betyár a -fejéhez kapott mind a két kezével, azzal hanyatt dült a nyergében, -puskáját messze eldobva magától. A megriadt paripa kiugrott alóla; a -legény leesett holtan a gyepre. Mikor odalovagoltam hozzá, már akkor ott -feküdt szépen hanyatt; a fényes holdvilágba nézve a szemeivel. A homloka -közepén volt egy veres kis sebhely; nem nagyobb egy karika-gyűrűnél, a -mit a szerelmes leány az ujjára fölhúz. Derék, szép legény volt. Kár -érte! - -Scilla arczczal feküdt a szőnyegen, úgy zokogott. - -Bertalan még aztán folytatta a mesét. - -– Én magamhoz vettem a megölt rabló puskáját, s aztán csendesen ügettem -vissza a csárda felé. – A rabló lova ösztönszerűleg szintén a csárdához -nyargalt a gazdája nélkül; hamarább odaért, mint én. Az udvarra -bevágtató gazdátlan mén előre hírül hozta, hogy a kettő közül az egyik -meghalt. De valjon melyik? A mint a paripa az egyik kapun bevágtatott, -nem állt meg: hanem a másikon megint kinyargalt, s aztán elkezdett -körben futtatni a csárda körül, nyiharászva, fujtatva. Nem lehetett -megismerni, hogy melyiknek a paripája? – Az Évicza kinn állt a folyosó -tornáczán, ottan várta az élve megérkezőt. Mikor aztán én beléptettem az -udvarra, s leszálltam a nyeregből, a két puskát a folyosó padkájára -dobva: akkor odarohant hozzám, a nyakamba ugrott, átölelt, majd -megfojtott, s nem szólt semmit, nem szólhatott a forró csókoktól. - -Scilla magánkivül ugrott föl fektéből, arcza, szemei extazisban -ragyogtak, minden tagja reszketett az emberfölötti kéjtől. - -«Mért nincs nekem egy zsiványom, a kit eláruljak érted?» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ez volt az a mese, a mit Bertalan nem akart elmondani Godivának soha. -Scillának elmondhatta. - - - - -GYORS FORDULATOK. - -Lándory, a midőn megtudta, hogy hosszabb ideig lesz kénytelen Párisban -időzni, felhozatta az otthon hagyott naplóit, a miket a rémper lefolyása -alatt irt, s azokból dolgozott ki valamit, a mi a rendes -kriminal-történetek szinvonalán felül emelkedik, a nélkül, hogy a regény -felhőiben veszne el. Csak a maga számára irta azt meg, a nélkül, hogy -arra gondolt volna, hogy ezt a meghatározhatlan genret a közönség -olvasmányává tegye valamikor. Vannak emberek, a kiknek az ilyen munka a -legkedvesebb mulatság. - -Épen e mulatság közepett lepte meg az ő kedves barátja Alfréd, egy -délután. Már három nap óta nem élvezte kellemetes társaságát. - -Valami külső jel mindig elárulta Alfréd kedélyállapotját. Nagyon -igyekezett mosolyogni, hanem a mellett a homlokán veres foltok tüntek -elő, a visszafojtott boszú bélyegei. - -– Ah! Azt hittem már Párisban sem talállak: előre mentél? Ezzel -köszöntött be Lándoryhoz. - -– Én? Hová? - -– Hát haza Magyarországba. - -– Búcsúvétel nélkül nem hagynám itt az ismerőseimet. - -– Van rá eset, mikor az ember megteszi. Egyébiránt gratulálok. - -– Mihez? - -– A nagyszerű diadalhoz. - -– Hogyan? Én vettem volna be Tashkendet? - -– Azt nem, hanem Scillának a szivét. - -– Ah. Arról a drámai próbatétről beszélsz, Phædrából? A mit a -jelenlétedben terveztünk ki. Hiszen tudod, hogy én voltam «Hyppolit». - -– Sőt azt is tudom már, hogy ki az a Terpsychore és Melpomene. Hát -Terpsychore úr vagyok én, monsieur Melpomene pedig vagy te. - -Bertalan elnevette magát. - -– A calembourg nem rossz. Csak az a kár, hogy nem talál. - -– Kedves barátom, mondá Alfréd, végig heveredve egy long-chaise-en. -Scilla kisasszonynál nem szükség azt a titoktartást őrizgetni, a mit más -hölgyek irányában minden igaz gentleman kötelességének tart. Tudhatod, -mint grand inquisiteur, hogy a bűnösnek az absolut tagadás csak akkor -segítség, ha bűntársa nincs. A te bűntársad maga mindent kibeszél. Azon -kezdte velem, hogy kidobott az ajtón, s minden összeköttetést merőben -megszakított. Az arczképeimet mind visszaküldte, még pedig a rámáikkal -együtt. S egyenesen a szemembe mondta, hogy nem akar többé az -árnyékomban megpihenni. Nos, hát! fog-e vallani a vádlott? mi? - -Lándory nem akarta engedni, hogy ez az ember még fölényt kapjon vele -szemben. - -– Hát jól van, barátom, ha te kivánod, hogy igazat mondjak, megteszem. -Scilla kisszivű. Ő nekem azon a találkozáson, a melyre te annyi gyanút -alapítasz, mindent elmondott. Hiszen egy ötödrész apja vagyok. Mikor te -veled összeköttetést kezdett, te akkor épen a roppant Lis Blanc-féle -örökséget kaptad meg. A Lepelletier-utczai palota tanuskodik róla, hogy -annak igen jó hasznát tudtad venni. Most ez a nagy úri vagyon ismét -gazdát cserélt; neked az ősi birtokod marad. Az a serénység, a melylyel -Seigniersben a neked hagyományozott száznyolczvanezer frankot megmenteni -siettél, elárulja, hogy neked erre az összegre is szükséged van. Tudod? -Ne vedd tőlem rossz néven, hogy ilyen őszintén beszélek! Te -kényszerítesz rá. Scilla kisasszony nem akarja a lelkére venni, hogy -tégedet teljesen tönkre tegyen. - -– Nemes lélek! szólt ironiás nevetéssel Alfréd. És te kegyes gyámatyja a -gyémántszívű áldozathozónak! Tehát engem azért dobnak ki a hajóból, -nehogy el találjak sülyedni a hajóval együtt. Örök hálára érzem magamat -lekötelezve. Ime a kapandó száznyolczvanezer frankon nem fogok tehát -Scilla kisasszonynak gyémántokat venni, hanem birkákat és igás ökröket a -jószágom számára. Ez hát jó nekem. De mit szólsz ahhoz, hogy nem csak -engemet dobtak ki az ajtón, hanem a nagy vasutkirályt, Maltout urat is, -a ki rögtön kész volt az üresen maradt helyemet elfoglalni? Már attól -csak nem tart a nemesszívű angyal, hogy annak a százmilliói is -elolvadnak az ő szép szemei tüzénél? Nem is titkolt előtte semmit, mikor -a Croesus fényes ajánlatait eléje terjeszté. Havonkint új equipage, mint -hajdan Arnould Zsófinak. Végig se hagyta beszélni. Elmondta őszintén, -hogy mióta téged megismert, azóta nem tart férfinak senkit. Elmondott -neki mindent, tudod? mindent! A pusztai rózsa történetén elkezdve. -Elvetted az eszét, őrjöng utánad! Itt hagyta Párist. Felmondta a -szerződést az operánál. Fizeti a bánatpénzt. Oda dobja a palotáját a -hitelezőinek. Szalad utánad a ti fővárostokba: Moszkvába, oda -szerződött. - -– Hiszen nekem nem fővárosom Moszkva. Én Magyarországon lakom. Az meg -Oroszországban van. - -– Hát az «más?» No de még is közel van hozzátok? - -– Kétszáz mértföldnyire tőlünk. Hál’ Istennek! - -– No én hát nem bánom. Én geographiát fiatal koromban sem tanultam, -vénségemre nem tanulok. No hát egyszóval együtt laktok valahol a tatárok -között, a kik hosszúszárú csizmában járnak: s szakállukat hagyják -szakállnak. Az mindegy. Oda fog menni Scilla, már el is szerződött, -két-három nap alatt indul. - -– De már ezt csak nem én értem teszi. Hiszen tudod, hogy nekem itt kell -maradnom Párisban. - -– Már nem kell itt maradnod. Hisz ez adja meg a kellő világítást a -képnek. Lyonelt már utólérték valahol Egyptomban, megjött a hivatalos és -nem hivatalos levele is Lis Blanc-ékhoz, a gyámi hatalom autorizálva -van, te megkapod a per-beszüntető okiratot, azután mehetsz, semmi sem -tart tovább itten. - -– No ez igazán kedves hir rám nézve. - -– Valamint a többi is az volt. Hát hiszen én csak arra való vagyok a -világon, hogy neked kellemetes hireket hordjak. Elvetted tőlem az -örökségemet, elvetted tőlem a szeretőmet. Hanem azért jó barátok -maradunk. Most csak azt szeretném még, ha elvennéd még Medeát is. Hanem -kérlek nagyon, hogy siess vele, mert a visszautasított pénzkirály -rettentő boszut esküdött ellened; fel fogadta, hogy oda fog menni Lis -Blanc-ékhoz, s elbeszéli nekik az egész pusztai rózsa históriáját. Akkor -lásd meg aztán, hogy micsoda szemeket forgat majd reád alá felé, az én -istenasszonyom! - -– Úgy? Azzal fenyegetett a Croesus? Hát akkor megvárom, míg elmondja. S -majd csak azután megyek a Lis Blanc palotába. - -– Hát nem is vagy kiváncsi a hirekre, a melyek a te kedves védenczed, -Lyonel úrfi felől érkeztek? Értem! értem! Mindent értek. Nem tudom, jól -tanultam-e a mythologiából, hogy egyszer Vulkanus olyan finom lánczot -kovácsolt, a mivel Marst és Venust együtt összekötözte, hogy aztán nem -tudtak belőle kibontakozni. Nagyon jól van. Mielőtt elutaznál, remélem, -hogy a búcsúlakomát «en famille» megüljük. - -Lándory meg volt felőle győződve, hogy ez az ő kedves barátja a -legnagyobb hideg vérrel tudná ő vele megitatni egy ilyen búcsú lakomán -az aqua tofanát. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Lis Blanc Lyonel az Alfréd által említett magánlevelet Hermione -kisasszonynak irta. Ragyogó tollal rajzolá élményeit, tapasztalatait a -Faraok hazájában, a veszélyes vadászkalandokat, vad törzsek általi -megtámadtatását, a homok sivatagon kiállt szenvedéseit, a fojtó Samumot, -s végül beszélt a szíve világáról, melyben még nagyobb vihar dul. A régi -és örök szenvedélye még jobban kínozza, mint valaha. Az az őrült vágy az -elérhetetlen ideál után, mely eddigi bolondságainak okozója volt, mely -lelkét a végletekbe vadítá, a távolban még jobban emészti. Ez kergeti őt -a halálba, de a halál fut előle. És így tovább! - -Ezt a levelet Hermione kisasszony természetesen átadta Sidonie -grófnőnek, Sidonie pedig felolvasta azt Medea előtt. - -Medea nem szólt reá semmit. - -Az anyja elkezdett sopánkodni, a bujdosó fölött. - -– Ez nem Francziaország számüzötte, hanem a tied. - -Medea közel volt hozzá, hogy kitörjön. De félbeszakítá a jelenetet az -inas, ki azzal lépett be, hogy itt van Maltout bankár úr. - -– Vezesd ide. Én kérettem őt hozzánk. - -A bankár belépett, helyet foglalt. - -– Maradj itt. Mondá Sidonia a leányának, a ki távozni akart. Téged is -érdekel az ügy. Megbocsát uram, hogy ide fárasztottam. - -– Régi hódolója vagyok a grófnőnek. - -– Nem bízhatom az ügyemet másra, csak önre. Én el akarom adni a Lis -Blanc-féle gyémántokat, minden feltünés nélkül. - -– Rossz időben grófnő. A köztársasági kormány épen most árverezteti a -koronagyémántokat. - -– Azt hiszem, hogy épen azért lesz most több vevő a piaczon. Egyébiránt -nem támasztok tulzott igényeket az árak dolgában. - -– Fel van ön hatalmazva e családi kincsek eladására, grófnő? - -– Teljhatalmat ád férjem végrendelete minden adásvevésre. - -– S mit akar ön a gyémántok árával kezdeni? - -– Itt ismét az ön közvetítéséhez kell fordulnom. Erdélyben tudok egy -birtokot, mely a leányom, atyjáról örökölt, jószágával határos. Roppant -nagy erdőségek, hatalmas vadászterület. Azt szeretném megszerezni. - -– S mit akar ön egy ilyen nagy erdővel, grófnő, a miben nem terem más, -mint medve és vadkan? - -– Épen az kell nekem. A birtokot a fiam, Lis Blanc Lyonel számára akarom -megvenni és az ő nevére iratni. Őszintén megvallom önnek a szándékomat. -Én ezt az új világot itt Francziaországban nem tudom megszokni. Vallásos -érzületem fel van háborodva mindazok felett, a mik itt történnek. Vissza -akarok költözködni a leányommal együtt Erdélybe, a hol már egyszer -laktam. S óhajtanám, hogy ha a mostoha fiammal is megkedveltethetném azt -a kedves, szép országot. Ő szenvedélyes vadász. Itt bennünket gyűlölnek -azért, mert gazdagok vagyunk, a magyaroknál ünnepelni fognak. - -Medea közbe szólt hevesen. - -– Egy dologról elfeledkeztél! Hogy a commune vezéreire nézve minden -európai ország megtagadta a menedékjogot. - -Sidonia bámulva nézett rá. - -– Hát te azt honnan tudod? - -– Minden hirlapban olvasható. - -– Hát mit tartozik ez ránk? Lis Blanc Lyonel gróf nem volt petroleur. - -– De volt Raoul Ripaille. - -– De ezt nem tudja senki Magyarországon. - -– Egy ember lesz, a ki tudni fogja; Lándory. S annak csak egy szavába -kerül, hogy Lyonelt az országból kitiltsák. - -E szavaknál egészen felhevült az arcza Medeának. - -– De Lándory nem fogja azt az áruló szót kimondani, szól halkan Sidonie, -mert annak a kedélyállapota azt nem engedi. - -Sidonie grófnő előtt a nemes jellem, a becsületérzés, a nagylelkűség -csak «kedélyállapot». - -E névre a bankár is felvillanyozódott. - -– Ah! Az a monsieur Lándory! No ennek a kedélyállapotjáról én is tudok -egy mesét mondani. Lehet Medea grófnő előtt valami Scilla kisasszonyról -beszélni? - -– Oh kérem! szólt Medea daczos nevetéssel. A férjem, Alfréd marquis az -alatt a hat óra alatt, a míg férjem volt, beszélt nekem Scilla -kisasszonyról annyit, hogy ön nem mondhat felőle valami ujat. - -– No ez pedig valami új lesz. Tehát, a gyémántok eladása perfekt dolog, -az erdélyi birtokvevés fait accompli. Bizza reám mind a kettőt a grófnő. -És most hadd mondjam el a pusztai rózsának a történetét. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Még azon a napon meghivót kapott Lándory a másnapi estélyre, Lis Blanc -grófnőhöz. A meghivó sajátkezűleg volt irva, mentségül az idő sürgős -rövidségére. - -Lándory tudta, hogy no most kezdődik a harczjáték. - -Ezuttal a szokottnál is fényesebb társaság gyült össze a Lis Blanc -palota disztermeiben. Az elfogadó terem egész az ajtajáig tömve volt, s -az urak közt lehetett látni olyanokat is, a kiknek a gomblyuka piros -szalaggal volt ellátva. A hajdan itt fényeskedett rendcsillagok, sajnos, -hogy most is eclypsisben voltak. - -A belépésnél Sidonia grófnő, szokott előkelő grácziával nyujtá kezét -Lándorynak; Medea grófnő egy csoport öreg úrral beszélt a terem egyik -arkádja alatt. Lándorynak alkalma nyilt több rendbeli ismerős úrral -üdvözleteket cserélhetni, s néhány ismeretlen úrnak bemutattatni, -kölcsönös szerencsének tartva a megismerkedést, míg végre odajuthatott, -hogy Medeával találkozzék. - -Minő találkozás volt az! - -A «leány» elpirult és lesütötte a szemeit, mikor Bertalan megszólítá. -Eddig «asszony» volt, elvált nő; hideg, lenéző, csufondáros, most -egyszerre «hajadon» lett, szüzies, elfogódott. Mint egy új leány, a kit -most vezetnek be először a társaságba. - -Hová lettek azok a lefelé forgatott szemek? a mikből csak úgy sugárzott -ki a negativ polus visszataszító deleje. Most félénken lecsukott -szempillák alá lezárva, a mik csak néha-néha emelkednek fel, félig, a -lopva leső szemcsillagok fölül, s a mint egy harmadperczre a férfi -szemével összetalálkoznak, félénken lecsukódnak megint. - -A hangja is reszketett. Nem disputált már, minden szót ráhagyott, csupa -engedelmesség lett, s milyen könnyű volt megnevettetni! Háladatos volt a -mondott tréfákért, s jóizűn kaczagott rajtuk. - -Aztán jött egy más udvarló. Lándory visszalépett. S akkor Medea ismét -egyszerre a régi lett, a hideg, lymphatikus, szenv nélküli szépség. - -Sidonia grófnő oda lépett Bertalanhoz, s elmondá neki, hogy a mai estély -azért volt ily sietősen rendezve, minden etiquette szabályok ellenére, -egyik napról a másikra, mert a mai nappal lép hatályba az ő gondnoksága, -a mi egyuttal Lándorynak az itteni működését kivánt czélhoz vezeti. A -hivatalos teendőket majd holnap a déli órákban elintézhetik. - -Lándory nem késett legmélyebb háláját kifejezni a grófnő iránt, hogy az -ő kedvéért ily rendkivüli módszereket vett alkalmazásba. - -Ott volt Alfréd marquis is, aztán meg Maltout bankár, a kik kiváló -nyájasságaikkal tüntették ki Lándoryt. Általában az egész társaság, -férfi, nő arczán mind azt olvashatá, hogy őt most mind olyan szemmel -nézik, mintha ő foglalta volna el Tashkendet. - -Ah! Ime! Még a derék Boisgoberry úr is itt van! Az is siet a kedves jó -barátját Lándory urat üdvözölni, s mint afféle provinczialis enfant -terrible mindjárt azon kezdi, hogy: - -– Hah! Ön boldog kópé! Hát hogy vannak a Soubise palotában? Hein? - -– Köszönöm. Nagyon jól! Felel Lándory nevetve, s aztán rögtön -visszacsavarintja a vizeslepedőt a kedves barátjának a fejére. Hát a -népkerti kis tuskulánum szemérmes tündérkéje mit csinál? - -Ekkor aztán a souspréfet úr rovására megy a mulatság. - -– Ah! Szörnyűség! Ne is beszéljünk róla! uram barátom! Képzelje! -Megcsalt. Megszökött. Az átkozott! - -– Megszökött? és kivel? - -– ’Sz ez az absurdum. A saját férjével szökött meg! Azzal a ficzkóval, a -kit én szükséges semminek neveltem, s ki hitte volna, hogy még -szükségtelen valami legyen belőle? Addig nyafogott, kunyorált a nyakamon -a kis boszorkány, addig czirógatott, a míg rávett, hogy annak a mihaszna -naplopónak adjak ki egy fényes bizonyítványt hivatalbeli szolgálatai, -rendkívüli tudománya és szorgalma felől. Ezzel aztán a gazember -kieszközölte, hogy seigniersi jegyzőhelyettességből előléptette a -miniszter az auteuili valóságos jegyzőségbe. S most énnékem, ha pénteken -halat akarok enni, el kell utaznom Auteuilbe. - -– Hát hisz ott még jobb pisztrángokat kapni. - -– Igen ám, de oda meg a feleségem is mindig velem akar jönni. - -– Rettenetes állapot! - -– Micsoda erkölcsök, mikor az ember még a felől sem biztos, hogy egy -fiatal asszony nem szökik-e meg a saját férjével? - -Lándorynak nagyon tetszett ez a kis tréfa. Hát még a «szükséges semmi» -is túl tudott az eszén járni az ő protectorának! - -Alfréd a vállát érinté Bertalannak. - -– Dea kéret, hogy jőjj oda, valamit fog játszani az orgonán. Szándd -magad rá az áldozatra. - -– Oh én szeretem az orgonát. - -– Templomban. De egy asszony, a ki orgonaszóval tölti meg a házat. -Stabat mater! Mit tegyen akkor a pater? - -Medea már akkor csakugyan a művészi élvezetekbe fojtá a társaságot, -mikor Lándory megérkezett az orgonaterembe, Bach, Hændel és Mendelsohn -remekei következtek egymás után. Maga a játszó művésznő, megdicsőülten, -ég felé emelt szemeivel, hasonlított szent Cecziliához, a mennyei -művésznőhöz. - -A mint Bertalant megpillantá, néhány accord után befejezte a megkezdett -zsolozsmát, s azt mondá a hozzá közel álló bámulóinak: - -– A classicus dallamok után hallgassanak meg önök egy «corsicai -népdalt». - -És aztán elkezdte a corsicai népdalt. - -Az első accord után, mintha valami szellem kapta volna föl a földről -Lándoryt: ez a corsicai népdal a «magyarok hymnusa». A Kölcsey-dal: - - «Isten áldd meg a magyart - Jó kedvvel, bőséggel! - Nyujts feléje védő kart, - Ha küzd ellenséggel!…» - -A szemeit érzé elhomályosulni. Ott van, ott van az a húr a szívben, a -mit ha megütnek, a ki vasból van is összerendűl bele. Az oltár előtt, az -Isten előtt letett eskü nem lehet ennél erősebb szívvallomás. - -Senki sem ismerte más azt a dallamot. - -Senki sem tudta, hogy mi beszél abban. (Sidonia legkevésbé.) - -De ha Lándory nem értette volna azt meg, ha abból a szempillantásból, a -mit a játszó nő ezalatt feléje vetett, mindent olvasni nem tudott volna, -akkor az egész tudományát eldobhatta volna a lomtárba. - -Az a forró kézszorítás, a mit bucsúzáskor kapott Medeától, csak a pecsét -volt már az elolvasott iráson. - -Mindent tudott. - -Pedig még eddig egy kérdés és egy válasz sem lett váltva kettőjük -között. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Lándory korán elhagyta a fényes társaságot. Úgy szólván szökött. - -Eltünését hamar észre vették s az egész társaságban csak egy vélemény -volt felőle. - -«– Hja! A kinek olyan erős mágnese van!» - -Igaz, hogy az volt. Egy nővel sietett találkozni. A kit nagyon -szeretett. - -Haza ment. Bezárkózott a szobájába. Aztán előkereste az iróasztala -fiókjából azt a lezárt etuit, a miben Godiva arczképe volt rejtve. Capri -szigetén festette azt egy fiatal művész. Remekmű volt. A miniature kép -szemei úgy tudtak nézni, mintha elevenek volnának, a száj úgy tudott -mosolyogni, mintha beszélni akarna. - -Azt oda tette maga elé s beszélgetett vele. - -Ő is néma, a kép is néma. Mégis beszéltek egymással. - -Vagy csak ő szólt ahhoz. - -– Mit tegyek? Mit határozzak? Elbocsátasz-e magadtól? Megengeded-e, hogy -újra szeressek a világon, úgy, a hogy téged szerettelek? Te neked nincs -már sem mult, sem jövő, az örökkévalóságban élsz. Mondd meg, mi vár -reám? Üdv-e vagy kárhozat? Légy elevenné még egyszer. Jőjj elém! Oszdd -meg velem a lelked világosságát! Helyet adsz-e más arcznak a szivemben? -vagy ki akarsz törülni belőle mindenkit örökre? Ints! Szólj. Én látlak -és hallok! - -… Vajjon tud-e hát lelket fölidézni, holtat megeleveníteni? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap korán reggel egy névjegyet hozott be Lándoryhoz Péter, «La-Harpe, -könyvkiadó». - -A régi, jó nevű firmát jól ismeré. - -Látogatója kitünő, derék öreg úr, a hatvanas években, rögtön azon kezdé, -a miért jött. - -– Önnek egy becses munkája van, a mit én óhajtanék kiadni. - -– Nekem? Munkám? Én nem vagyok iró. - -– De igen. A magyarországi nagy internationalis bűnper emlékirata. Nekem -az igazságügyminiszter beszélt róla, s a hogy annak egyes részleteivel -megismerkedtem, elhatároztam, hogy azt kiadom, ha ön beleegyezik. - -– Nem tudom, hogy érdekli-e a közönséget. - -– Mint szakmunka is érdekelni fogja az avatott köröket, de mint -olvasmány is. Én ajánlok önnek szerzői díjul ötszázezer frankot. - -Lándory rábámult. - -– Tréfál az úr? - -– Nem értem a kérdést. Mi volna benne a tréfa? - -– Fél millió frank. - -– Hát ez önnél csoda? Akárhány szerzőnek a munkájáért koczkáztattam már -én ennyit. Ezért a dijért aztán enyém a mű tulajdonjoga örök időkre, -illusztrált és stereotyp kiadásokra, dísz kiadásokra, és két sous-s -colportage füzetekre, minden európai nyelven való fordításra, és -hirlapokban való közlésre. Nekem van egy lapom, melynek közönségét a -munka által megsokszorozni remélem. Évenkint csak a lapnak a szerzői -díjak czíme alatti rovata három millió frank. S aztán ez önnek egy pár -esztendei munkát fog adni. Korántsem kinálok ajándékot. - -Lándorynak pedig az járt a fejében. - -Nem tudott attól a gondolattól szabadulni, hogy ilyen meglepő ajánlatot -helyes speculatióból tehessen egy vállalkozó. Ennek a háta mögött valaki -van. Talán Lis Blanc grófnő? Az akarja a családjának tett nagy -szolgálatokat ily delicát czím alá burkolt módon megfizetni? - -– Uram. Ebbe a vállalatba ön bele fog bukni. - -– Azt bizza ön rám. - -– Hát ráállok a szerződésre, hanem egy föltétel alatt. Bele kell tenni -az alkulevelünkbe, hogy ha a kiadómnak a vállalat nem sikerül, én a -kapott szerzői díjat visszafizetem. - -– Megengedem, hogy bele tegyük, már csak azért is, hogy birtokában -legyek egy olyan unicumnak, a minőnek mását egy kiadó sem foglalta még -eddig rámába, mert a mióta a könyvnyomtatást feltalálták, még az meg nem -esett, hogy a szerző a honoráriumot visszaerőltette volna a kiadójára, -hanem ez ugyan a dolgon nem változtat semmit, mert ön akkor rosszul -ismeri a becsületes kereskedőt, ha felteszi róla, hogy az egy kifizetett -összeget visszavegyen, a miért a vállalatba belebukott. - -– Nekem ez az egész dolog mégis hihetetlennek tetszik. Gondolja meg ön, -uram, hogy én ezt az egész hirhedett rémpert úgy vezettem, hogy egy -fillér jutalmat nem kaptam érte. Nem fogadtam el egy mellemre akasztott -érdemrendet, mert az is aranyból van. És most egyszerre fél millió -frankot zsebeljek el, mint egy Afrika-beutazó, ezekért a -tapasztalataimért. Uram! Én most olyan nyugodtan alszom! A mi adósság -van, mind a fejem alatt van, más tartozik vele nekem, nem én másnak. Ha -most ilyen nagy összeget elfogadok, az fog rajtam feküdni, mint az -incubus, hogy ki vagyok fizetve. - -– Ez a felfogás egészen becsületére válik önnek. Hanem én most még egy -szó-szólót hivok a segítségemre, a ki az ön scrupulusait szét fogja -tördelni – egy nőt. - -– Egy nőt! Kiáltja fel Lándory, helyéből fölpattanva, Sidoniára gondolt. -Vagy Medeára. Vagy talán Scillára? Kitelik ettől az eszeveszett -tündértől ilyesmi. - -La-Harpe úr kedélyesen gyönyörködött Lándory felháborodásán. - -– Igen is. Azt a nőt, a kinek arczképe ott van önnek az iróasztalán, -Traumhold Godivát. Az atyja jó barátom volt. A leányát is ismertem. Ezen -rémper ölte meg a bankárt, és az árnyék, a mit a jellemére vetett, még -most is rajta borong. Ezt a homályt kötelessége önnek eloszlatni. Ezt -követeli öntől az az arczkép ott! Nézzen a szemébe. Traumhold becsületét -úgy adhatja ön vissza, ha emlékiratait a világ minden nyelvén közzé -teszi. - -Lándory először életében érezte magát legyőzve. - -– Elfogadom az ajánlatát, mondá a kiadónak. - -– Nálam a kész szerződés. Olvassa ön át. Sok terhet fog magára venni. -Kidolgozás, commentálás, revisio, mind együtt jár. Nem lesz tréfa dolog. -Aztán, ha csakugyan úgy tetszik önnek, beleszurhatja azt a clausulát is. -Majd jót nevessünk rajta a végén. - -Kezet szorítottak s meg volt az egyezség. A szerződést majd hitelesíteni -fogják a közjegyzőnél. - -Aztán szerencsét kivántak egymásnak, az első kötet kézirat átadásánál a -tiszteletdijból százezer frank lesz folyóvá téve. Ha holnap, hát holnap. - -A bankár eltávozott. - -Bertalan ott maradt az iróasztala előtt s hosszasan bámult arra az -arczképre. - -– Hát csakugyan megjelentél? Csakugyan megszólaltál? Helyesled? -Biztatsz? Átadod a helyedet? - -Addig nézett a mosolygó képre, míg a könnyei a szemében el nem -homályosíták azt; akkor megcsókolta forrón, keservesen, utoljára. - -Aztán lezárta azt. Visszatünt a megjelent lélek a tulvilágba! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A déli órára volt Lándory hivatalos Sidonia grófnőhöz; sietett pontosan -megjelenni a Lis Blanc palotában. - -Mind a két urhölgyet együtt találta. Vártak reá. - -Medea kissé haloványabbnak látszott, mint máskor. - -A hölgyeken kivül még a családi ügyvéd volt jelen. - -A hivatalos okmányok kicserélése után az ügyvéd eltávozott, magukra -maradtak. - -Következett a sor, hogy Lándory búcsút vegyen. - -– Mi önnek olyan sokkal tartozunk, hogy azt nem tudjuk meghálálni, mondá -Sidonia. - -– A mit tettem, puszta kötelesség volt, grófnő, a mit mindenki irányában -teljesítettem volna. Követelésem nincs irányában, de kérésem van. A -kérelem merész, mert semmi jogczimem nincs hozzá. Én Medea grófnő kezét -kérem öntől. - -Bertalan állva beszélt a grófnő előtt, kezében tartva a kalapját. - -A grófnő inte neki, hogy üljön le a mellette levő karszékbe. Medea az -anyja mellett ült a pamlagon. - -A marasztalás kedvező jel volt. - -– Az a szó, a mit ön kimondott, uram, se nem váratlan előttem, se nem -kellemetlen. A legelső találkozásunk alkalmával erre gondoltam én. -Emlékezhetik rá, mikor a seigniersi téli kertben hálámat említém, s ön -erre azt mondta, hogy a hála egy neme a gyűlöletnek. No ugy-e hogy nem -volt igaza? - -– Mégis azt mondom, hogy a hála nem azonos a szerelemmel. A hála -adósság, a szerelem adomány. Érzés, mely alkotót nem ismer, születik -magától. A mit a Lis Blanc családért tett egy hivatalos egyén, az legyen -mind elfelejtve. Itt egy igénytelen ember áll, ki nem kinál mást, mint -szivét és lelkét. Ha Dea grófnő előtt ez értékkel bír, elfogadásával -holtig boldoggá fog tenni. - -Sidonia a leányra nézett. Medea némán nyujtá a kezét Lándorynak. A keze -reszketett. Bertalan alig észrevehető csókkal érinté azt. - -Sidonie nyugodt hangon folytatá a beszélgetést. - -– Őszintén örülök, hogy eszméink így találkoztak. Szivesen fogadom el -önt vőmnek. Elég hosszú idő óta ismerjük egymást, ön minket, és mi önt. -Nincs szüksége közöttünk a hosszas körülményeskedésnek. Ön sem barátja a -nagy szertartásokkal járó egybekelésnek ugy-e bár? - -– Sőt ennél van helyén a legnagyobb egyszerűség. - -– A polgári házassághoz nem kell előleges hirdetés, egyházi eskü pedig -önök között Francziaországban nem jöhetne létre, miután ön, mint tudom -protestáns. E szerint nem kell három hetet várni a kihirdetés miatt. -Talán három nap is elég lesz önnek, hogy az ügyeit rendezze Párisban? - -– Nekem semmi rendezni való ügyeim nincsenek itt. - -– Annál jobb. Nekünk se kell több haladék három napnál. Ez sem a -házasság miatt, mint inkább holmi birtokviszonyok rendbeszedése végett. -Mi ma rögtön lerándulunk Seigniersbe, s onnan holnapután éjjel -visszatérünk. Következő nap reggel tizenegy órakor ön eljön hozzánk a -maga tanujával, s azzal együtt felmegyünk a közjegyzőhöz. Visszatérve, -egy rövid déjeuner után, rögtön kezdődhetik a nászut. - -– Nagyon jó, grófnő. - -– És most beszéljünk a dolognak prózai körülményeiről is, a mikkel -szintén tisztába kell jönnünk. A leányom hozománya áll egy erdélyi -nemesi birtokból, mely egészen adósságmentes. Mind a mellett is a -jövedelme alig éri el az értékének három százalékát. Így van az minden -birtokkal, a mit messze kézből kezelnek, gazdatisztekkel. Rossz -esztendőben semmit sem látunk belőle. Én azt az ajánlatot teszem önnek, -hogy e kétséges jövedelmű földbirtok helyett fogadjon ön el tőlem, a -leányom hozományaképen háromszáz ezer frankot. Ez összeget ön, mint -gyakorlati gazda, a saját birtokába beruházhatja, vagy ha tetszik, jól -jövedelmező állampapirokat vehet rajta, vagy a birtokát új -szerzeménynyel nevelheti. Bele egyezik-e? - -– Én Dea grófnőnek a kezét és szivét kértem. Boldoggá ez fog tenni. -Rangjához méltó állást tudok számára biztosítani. A mit ön, grófnő, a -vagyoni ügyben határoz, az nekem mind jó. Semmi kifogásom ellene. - -– Tehát ebben megállapodtunk. És most kivánjunk egymásnak szerencsét. -Három napig távol leszünk Páristól. Akkor végezzünk gyorsan. Ezzel aztán -sok mindenféle mende-mondának is vége szakad egyszerre. - -E szóknál büszke mosolylyal nyujtá Lándorynak a kezét. Bertalan -gondolkozott rajta, hogy megcsókolja-e azt a kezet? Ha arra hallgatott -volna, a mit erről a hideg, mosolygó arczról leolvasott, nem tette volna -meg. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap szét lettek küldve, sárga japáni papirra litographiázva a -szokásos értesítések az ismerősökhöz, hirlapokhoz és celebritásokhoz: -«Lis Blanc Sidonia grófnő örömmel tudatja, hogy leánya, Mezőhegyessy -Medea grófnő, Bernátfalvai és Csikvacsarcsi Lándory urral folyó hó 16-án -tartandja esküvőjét». - -Előtte való nap még minden lap azzal volt tele, hogy az ünnepelt és -elkényeztetett művésznő, Scilla, elhagyja a párisi operát s egy sokat -emlegetett orosz főur kedvéért Moszkvába költözik. - -Az a szerencséje volt Lándorynak, hogy még akkoriban a pays des -Tzigánes-ról nem tudtak semmit, mindenki orosznak nézte és hirdette. -Hiszen csak pár évvel előbb nevezte még Plonplon herczeg Lándory egész -nemzetét «quelque nation anonyme»-nak. - -E néhány napot eltöltötte a búcsúlátogatásokkal. - -Péter is megtartotta a búcsúlakomát, a maga pályaczimboráival a Chateau -Rougeban. A másik estén aztán azok adtak neki revanche-piqueniquet a Lis -Blanc palota konyhájában. Reggelig mulattak. - -Reggel pedig le sem fekhetett Péter, mert az volt az összekelés napja, s -neki az uti málházáshoz kellett látni, aztán meg az urának a haját -felbodrozni. Azt nem engedte másnak. - -– Uram! mondá Péter e műtét közben. A palotában valami tréfa van -készülőben. Circe asszony (úgy hitta Sidoniát) elhozta Seigniersből -valamennyi férfi cselédjét. Azok ott vannak consignálva mind a -couloirok-ban. Még a vadászát is elhozta, de még a szerecsenjét is. A -ficzkó azt hiszi magáról, hogy ő valami Hercules. Ott produkálta előttem -az erejét, székeket emelgetve a fogaival. Én aztán egyszer megkaptam a -salavárijánál fogva félkézzel s felemeltem székestől a levegőbe, mint -egy kis kutyát. Akkor aztán alább hagytak a hetvenkedéssel. Úgy hiszem, -hogy ha mi ketten összefogunk, hát ránczba szedjük őket. - -– Péter! Te be vagy rugva! Mondá rá neki az ura. - -– Nem én. Csak egy kicsit visszaemlékezem a Lis Blanc úr -«revelation»-jaira. - -Lándory La Harpe urat kérte fel tanunak, vele ment számozatlan remise -bérkocsin Lis Blancékhoz. Reggeli órákban esvén meg a szertartás, a -szerint volt öltözve, fekete salon kabátban, gomblyukában egy szegfüvel, -zergeszin pantallonban, a menyasszonyon fehér selyem ruha volt, -uszálylyal, fején divatos hajdísz. (A myrtusz koszorut kétszer nem lehet -feltenni.) - -A házasság-kötés a polgári hatóság előtt egészen úgy ment végbe, a hogy -azt az ország törvényei parancsolják. Hiteles bizonyitvány lett róla -kiállítva, s a férjnek kiszolgáltatva. - -Nyoszolyó leányok nem voltak, hisz nem templomban történt az esküvő. - -A szertartás után a férj és feleség egy kocsiban hajtatott vissza a -palotáig. Ez a Lándory bérkocsija volt. - -A bérkocsis azt kérdezte a megérkezés után, hogy várjon-e? - -Lándory azt mondta neki, hogy várjon. - -Azzal felvezette a karján a nejét a délszaki virágokkal feldiszített -lépcsőkön. - -Sidonia grófnő a lépcsőházig kijött eléjük. Mind a ketten kézcsókkal -üdvözölték. Fekete csipkeruha volt rajta, a nyakán igazgyöngy collier. - -Egyenesen a felterített asztalhoz siettek. Több vendég nem volt, mint a -két tanu. - -Medea tanuja volt Boisgoberry úr. - -Szerényebb, igénytelenebb szertartást már kívánni sem lehetett. Mind a -két tanu a polgári osztályhoz tartozott. Pedig kaphattak volna marquist -is. - -Bertalan és Medea egymás mellett ültek az asztalnál. - -Még ez ideig Bertalannak egy pillanatig se volt alkalma ahhoz a nőhöz, a -kit élettársául választott, csak ennyi kérdést is suttoghatni: -«szeretsz-e?» Nem tudott: csak hitt. Szavát nem, csak gondolatját -hallotta addig, abban hitt. - -A dejeuner fényes volt, a szolgálat pontos, a borok válogatottak. - -Az utolsó toast után Sidonie grófnő asztalt bontott; a nagy toiletteből -át kell öltözni az uthoz. - -Ez is rendes szokás. - -Az urak meg rágyujtottak egy szivarra, s aztán egy utolsó kézszorítással -búcsút vettek a boldog vőlegénytől. Üdvkivánatok fölöslegesek voltak: az -már megvan. - -Lándory, a mint egyedül maradt, átment az orgonás salonba. S ott -elgondolkozott az eddig történteken és az ezután történendőkön. - -Hogy következtek ezek mind egymás után. Az illavai vendéglőben megejtett -«felfedezések» után, idáig? Először a kötelességérzet, majd a szánalom -egy szerencsétlen teremtés iránt, a nemes ember hajlama a veszélyben -forgó megmentésére; azután a becsülés, utoljára a szerelem. - -De hát vajjon ő szeret-e? - -– Igen! A míg azt hitte rólam, hogy Lohengrin vagyok, valami félisten: -addig félig imádott, félig megvetett; de most, midőn tudja, hogy egész -ember vagyok, mostan szeret: egészen szeret. - -A hölgyek nem sokáig várattak magukra; egy rövid óranegyed alatt készen -voltak az uti toilettejükkel s átjöttek a terembe, a hol Lándory várt -reájuk. - -Sidonia grófnő szürke kashmir uti öltönyt viselt; hasonló öltöny volt -Medeán is. - -Mind a kettőjüknek a fején, áll alatt átkötött szalagcsokrú, florenczi -rizsszalma kalap, mely csak a fej hátulját takarta. Kezeiken svéd -keztyű. - -Sidonia grófnő egy cassettet hozott a kezében, azt Lándorynak nyujtá. - -– Lándory úr, szólt a vejéhez. Ön elérte a mit óhajtott, megkapta Medea -leányom kezét. Ime itt van ebben a cassetteben leányomnak a hozománya, a -mit megigértem. Háromszázezer frank bankutalványokban: vegye át. És most -Isten önnel. Nem szükség egymással találkoznunk többé. Mi utazunk a -leányommal Erdélybe, ön pedig kisérheti Moszkvába Scilla kisasszonyt! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -De ha előre meg nem lett volna neki mondva! ha nem olvasta volna az öreg -Lis Blanc «felfedezéseiben», hogy mind ez így fog megtörténni! - -Ha a saját elméje nem mondta volna meg neki, hogy a háládatosság egy -fajtája a gyülöletnek, s igen rossz fajtája: kivált büszke, hatalmas, -gazdag embereknél! - - - - -A KELENGYE. - -Sidonia grófnő el volt készülve a következményekre. Tudta jól, hogy mit -tett. Elgondolta, hogy e komoly, sőt mondhatni atrobilosus ember, mikor -ilyen sértés esik rajta, mikor ily keserű hálátlanság, kicsufoltatás, -megszégyenítés éri, méltó haragjában mindenről meg fog feledkezni, a -szégyenpénzt odadobja az ajándékozó arczába, s arra, miként egykor -Alcibiades az aræopag előtt, felkapja a feleségét s erővel elviszi -magával. Erre a drastikus jelenetre volt készen tartva az egész -cselédség az előszobákban. Sidonia nyugodtan játszott a kezében levő kis -tekenősbékával, mely a villanycsengetyű zsinórján függött: egy ujjnyomás -rajta s azonnal berohannak mind a terembe, komornyik, inas, vadász, -groom, szerecsen. Ellenben arra is készen volt Sidonia, hogy Lándory -nagyot nevet a dologra, hóna alá csapja a pénzes cassettet, s azt -mondja: «adieu mesdames: én hát megyek Scilla kisasszony után: önök -pedig mehetnek Raoul Ripaille után!» - -Csak arra az egyre nem volt készen a grófnő, a mi valóban bekövetkezett. - -Lándory nyugodtan tette le az asztalra a kezébe adott cassettet; egy -szót sem szólt a grófnőhöz; még az arcza sem gyuladt ki semmi -indulattól, hanem odafordult egyenesen Medeához, a karját nyujtva neki. - -– Adja kezét kedvesem; menjünk! - -– Kedvesem! - -És Medea felállt az anyja mellől, a kezét férje karjába akasztá; és ment -vele. - -Sidonia meg volt dermedve a bámulattól. Nem akart hinni az érzékeinek. -Lehetetlenség ez! Hát őt csalta volna meg a leánya, nem a hitvestársát? - -– Te «ő» vele mégy? kiálta fel önfeledten. - -Medea szelid méltósággal felelt rá. - -– Ő neki esküdtem hűséget. - -S azzal maga nyitá fel az ajtót Bertalan előtt s elől ment: ő lépte át -előbb a küszöböt. Az ajtó bezárult utánuk. - -Sidonia első dühében nem akarta elhinni, hogy le van győzve. Megszorítá -a kezével a villamcsengetyű serkentőjét s aztán várta, hogy a cselédjei -elő fognak rohanni. - -Senki sem jött be. - -Hallott odakünn valami férfihangokat; de azok inkább vidám jellegűek -voltak, mint haragosak. Majdnem összetépte a csengetyűzsinórt és még sem -jött be senki hozzá. Hová lettek ezek? - -Aztán hallotta, hogy egy kocsi gördül ki a kapubolt alól. Az ablakhoz -futott. A kapus tisztelgett az ezüstbuzogányával. Pedig annak is meg -volt parancsolva, hogy ha zajt hall, rögtön zárja be a kaput. A -kigördülő kocsi Lándory remisehintója volt; a kocsis mellett Péter ült, -a ki a kalapjával köszöntött fel valakinek a palota ablakába, bizonyosan -valamelyik szobaleánynak. A kocsi ablaka le volt eresztve s a grófnő -láthatta Medea kitekintő arczát. Jó kedve volt. - -– Itt az ördögök játszanak közbe! kiáltá magánkívül. Hát senki sincs -itt? - -Ekkor az oldalszobából sietve jött hozzá Hermione. Az is látta ugyanazt -az ablakból, a mit Sidonia. Az még jobban el volt rémülve. - -– Elvitte magával! Lihegé. - -– De hol van az a sok naplopó, hogy nem jönnek a csöngetésemre? - -Hermione rátalált a talány titkára. A villamcsengetyű zsinórjában egy -helyen ketté volt vágva a vezető sodrony. Ki tehette azt? - -Hermione maga futott ki az inasokat keresni. Az öreg Jeant megtalálta -valahol, azt hozta magával a grófnő elé. - -– Hát ti miért nem jöttetek be a csengetésemre? - -– Nem hallottunk mi egy csepp csengetést sem. (Az öreg ficzkónak még -most is jó kedve volt a punchtól.) - -– Hát nem tudtátok a kötelességteket, mikor láttátok, hogy az az ember a -leányomat magával viszi? - -– Nekünk az volt parancsolva, hogy ha erőszakkal ragadja el Medea -grófnőt, azt akadályozzuk meg. - -– Hiszen erőszakkal vitte el! - -– Dehogy is vitte. Inkább nagyon is gyöngédek voltak egymáshoz. Mikor -felsegítette a grófnőre a waterproofját, meg is csókolta. - -– S Medea elfogadta a csókot? - -– Nem, madame: rögtön visszaadta neki. - -– Takarodj az ostoba inas élczeiddel. Még az van hátra, hogy cancant -tánczoljatok előttem. Gyere vissza! Az inasával jó czimboraságban vagy. -Keresd fel, mielőtt elutaznának. Vesztegesd meg, hogy tudósítson, hová -mennek? - -– Madame. A Péter nehéz ember. - -– Eh mit? A ki pénzért szolgál, az pénzért megvehető. Eredj dolgodra. - -Sidonia és Hermione elbutulva néztek egymás szeme közé, mikor egyedül -maradtak. - -– Ezzel megbuktunk. A pénzt itt hagyta, s a nőt vitte el. Mindent -előlről kell kezdeni újból. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mikor aztán egymás mellett ültek a kocsiban, azt kérdezé Medea -Bertalantól. - -– Hát már most hova megyünk? - -– Hát legelőbb is neked kelengyét venni. Hiszen egy szál ruhában szöktél -el velem. - -– Az igaz. Az uton pedig kell valami. - -– Hajtassunk a Palais royalba. - -– Nem! Nem! Ott minden drága, menjünk az «Au bon marché»-hoz, ott sokkal -jutányosabb. - -Tehát már azt keresi, hogy hol lehet olcsóbban kapni valamit! A ki -máskor a louisdorból nem kért vissza, s az udvarmesterére bizta a -számlái kifizetését. - -Hát azután elmentek az «Au bon marché» üzletbe s ott összevásároltak -mindenfélét, a mire egy asszonynak utközben szüksége van. Medea -éléthalálra tudott alkudni és válogatni. Bertalannak nem engedett -beleszólni. Úgy tudott rá zsémbelni, mintha már hét tél, hét nyár -házasai lennének: «Te bizony elpazarolnál egy milliót is -haszontalanságokra». - -Késő este volt, mikor hazakerültek. Fél várost be kellett szaladgálni. -Medeának eszébe jutott, hogy a hirlapban olvasta, hogy itt meg amott -sokkal olcsóbb czipőt, keztyűt lehet kapni mint másutt: azt a helyet fel -kellett keresni. No meg aztán egy bőröndöt is kellett venni, a mibe mind -az jól elférjen. - -Mikor a hôtelbe kerültek, a hol Lándory szállva volt, Medea azt a -vallomást tette, hogy ő olyan éhes, mint egy sappeur. Bertalan egy -kabinet separét ajánlott. - -– Nem! Nem! Vitessük fel a vacsorát a szobánkba. - -Lándorynak szerény szállása volt a vendéglőben. Egy előszoba, mely -egyuttal az inas lakásául szolgált, aztán egy nagyobb terem, a hol -dolgozott és látogatókat fogadott el, meg egy benyiló hálószoba. - -– Hisz itt pompásan elférünk, szólt Medea, midőn körültekintett a -teremben. A benyilóba is bedugta a fejét, aztán hirtelen visszakapta. A -szobaleány épen akkor állította fel a második nyoszolyát. Hát mit -vacsoráljunk? Én szeretnék egy poulardot. - -– És olasz salátát hozzá? kérdezé Bertalan. - -– Nagyon jó lesz, de sok-sok galambbegyet rajta! - -– És egy omelettet? - -– Azt, azt! - -– Befőttel? - -– Nem! Sonkával. - -– És egy giardinettot? - -– Jó lesz! A sajtot megeszed te. - -– És veres bort? - -– Nem. Nekem fehér kell. Tudod? Csak azért, hogy ellentmondhassak. - -Hát biz ez nem volt olyan lucullusi lakoma, mint Medea első házasságának -a bevezetésekor. De minden jól esett. - -Csak «egy» palaczk boron osztoztak meg. Attól is a második pohárnál már -le-lecsukódtak Medea szemei, pedig csak Muscat Lunel volt. Hová lett a -hősnő, a ki amaz emlékezetes estén a gyakorlott rouét az asztal alá -áldomásozta? Nem ivott, még is mámora volt. - -Aztán még a «pusztai rózsa» történetét se volt neki szükséges elmesélni. -Tudtak annál még sokkal szebbeket is. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap tizenegy óra volt, mikor a reggelit felhozatták maguknak. Egymás -mellett ültek a pamlagon, úgy reggeliztek. - -Az ilyen Istentől megáldott órában nem létezik a külvilág. A két ősember -ismét ott ül a paradicsomban, a mindent tudás almafájának árnyéka alatt. -A nő szemében olyan fény ragyog mint mikor a tenger világít, s -phosphortündöklésében eddig láthatatlan világ csodái nyüzsögnek. Mennyi -látni való van ebben a pellucidus oceánban! Minden arczvonása bájt, -boldogságot sugárzik vissza. Az egymásba néző szemek beszédében -megértett kérdések és feleletek cserélődnek: vers az; a legszebb -költemény: rim nélkül, assonance nélkül, metrum nélkül. A szív van -minden életműszerben; az lát, hall, izlel, az éhezik, az lakik jól. A -földgömb lehull alóluk; elvész az ürben, egyetlen érzés tart fenn a -magasban. A mult eléjük jön, mint jövő; s a perczből örökkévalóság lesz. - -Míg egy kopogtatás szét nem foszlatja az egész tündérábrándot. - -Nem Mihály arkangyal jön a lángpallosával; csak a szobapinczér. Hanem a -mit a kezében hoz az alpacca tálczán, à peu près ugyanaz. -Paradicsomzáró! Egy névjegy Hermione kisasszonytól. - -Válogatva sem lehetett volna kikeresni kedvesebb látogatást ebben az -órában. - -– Tessék! mondá Bertalan fanyalogva, s felkelt Medea mellől, hogy -udvariasságból eléje menjen az ajtóig a hölgyvizitnek. - -A pinczérnek, úgy látszik, hogy igen nagy véleménye volt a bejelentett -személyiségről, mert a szárnyajtó mindkét battantját sietett feltárni. -Nem férne be Hermione kisasszony az egyik ajtószárnyon? - -A következő percz megoldotta a talányt. - -Hermione kisasszony után következett két livrées inas, a kik egy -rengeteg nagy bőröndöt czepeltek utána, s azt letették az elfogadó -(étkező, dolgozó, stb.) szobába. - -Hermione kisasszony meg sem látta Lándory urat, tökéletesen ignorálni -látszott a jelenlétét. Egyenesen Medea grófnő elé libegett. - -– A grófnő a grófnőnek jó reggelt kivántat általam. Itt küldi utána a -kelengyéjét. - -Medea Hermionéra bámult, s elfelejtette neki azt mondani, hogy «tessék -helyet foglalni!» - -Ellenben nagy elhallgatás támadt. - -Lándory azonban megnyomta a villanycsengetyű gombját kétszer. Arra -megjelent a szobaleány. Csinos kis, becsületes arczú alsacienne. - -– Lisette! szólt hozzá Lándory. Önnek van vőlegénye? - -– Igen, monsieur! - -– A ki rögtön elvenné önt, mihelyt a kelengyéjét beszerezné? - -– Bizony monsieur. - -– Én önt boldoggá teszem. A feleségem kétféle kelengyét kapott. Szüksége -csak egyre van: a másik fölösleges. Ő az egyiket önnek ajándékozza. Ön -becsületes leány. Éljen boldogul. - -A mamzell odafutott Medeához, kezet csókolni e nagylelkűségért, s aztán -a pinczérrel együtt fülönfogta azt a kisebb, egyszerűbb bőröndöt, a mit -tegnap hoztak haza az uraságok. - -– Nem azt. Mondá Lándory. Hanem emezt itt, a mit most hoztak be. S a -pompás bőröndre mutatott, melynek ezüst plaquejára az egyesült -Lis-Blanc-Mezőhegyessy czímerek voltak felirva. Ez az önök kelengyéje. - -Hermione kisasszonynak a fején egy türlütütükalap volt, azon egy egész -braziliai babuka volt, még annak a babukának a bóbitája is reszketett a -felindulástól. - -Medeára nézett. Hát engedi ezt az asszony? Hát ki itt az «úr» a háznál? - -Bertalan odament ezek után Medeához, s megcsókolta az ajkát. - -És Medea azt türte! - -Azután leült melléje mosolyogva, mintha szenki sem volna rajtuk kívül a -szobában, s a marasquinós poharat odakoczintva a másik pohárhoz, azt -mondá vidám hangon. - -«Viva noi!» (Éljünk mink!) - -És Medea kiitta a poharát. - -Hermione kisasszony dühtől reszketve futott ki a szobából. - -Lándory Péternek kiáltott. - -– Hordasd le a málháinkat, és hozass egy bérkocsit. Ideje a vasúthoz -mennünk. Kedvesem: vedd fel az utiköpenyedet. - -– Hová utazunk? kérdé Péter az urától. - -Az furcsa képpel nézett rá. - -– No csak azért kérdem, mondá Péter, mert a czimborám a Jean, most volt -itt és tíz napoleont nyomott a markomba azért, hogy tudósítsam őt -rendesen, hová megyünk, hol állapodunk meg. Meg vagyok vesztegetve. Soha -becsületesebb uton nem loptak még pénzt. Engedje meg uram, hogy áruló -legyek. - -Lándory nagyot nevetett. - -– Hát csak áruld el neki bizvást a titkot. A Schweiczon keresztül -utazunk haza Bernátfalvára. - -– Nem mulasztandom el hűségesen megszolgálni a corruptió zsoldját. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mikor Hermione kisasszony a felindulástól fulladozva, elmondta a -hallatlan eseményt Sidonia grófnőnek: az csakugyan egyszerre nevető -görcsöket kapott bele. - -– Hahaha! Arczul mert engem ütni az az ember! Felcsufolt a saját leányom -előtt. - -– S még megcsókolta utána! - -– Hahaha! Szembe mer velem állni! S mikor én békejobbot nyujtok eléje: -ráüt a kezemre. Ezért a szive közepébe fogok neki szúrni, olyan tőrrel, -hogy elveszti bele az eszét, azt az ő nagy eszét, a mire olyan kevély. -Hahahah! A pusztai rózsa meghódítója! A szinpadi bayadére elbüvölője! A -grófleány «ura!» A lelkek vadszelidítő idomárja. Majd meg fogja tudni, -hogy mi lakik még egy asszonyi szívben! Hahaha! Hermione! Irjon ön -rögtön Lyonelnek. Tudja, mit kell. Hahaha! - -Orvosért kellett küldeni sietve, hogy megszüntesse a kinzó kaczagást. - -… Az a varázsló el tudta rabolni az egyik nő arczáról a nevetést, s -tudott belőle adni annyit egy másik nőnek, hogy pokoli kinok közt -fetrengett bele. - -Ezért a kínos kaczagásért tenger sírás lesz a fizetés! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Még egy keserűség várt a napok folyamán Sidonia grófnőre. - -Valami homályos öröme derengett annál a gondolatnál, hogy a hova «ezek» -most mentek: Magyarországon a Frankhonban kötött polgári házasság -érvénytelen; az ottani törvények előtt Medea csak szeretője az -«emberének». Hanem ezt is elborítá végkép az a Péter által Jeannak -küldött tudósítás, miszerint Lándorynak első dolga volt, Budapestre -érkeztével, «oltár» elé vezetni Medeát s egyházi szertartás mellett -szentesíteni a házasságát a «szénatéri» templomban. - -Még akkor széna-térnek hítták a mostani «Calvin-tért». - -Még ez is! oltár elé! Mintha volna azoknak a templomában oltár! Egy -tyukpettyes cathedrájuk van mindössze a szegényeknek! - - - - -A NAGY TITOK. - -Elnyerni egy világszép hölgy szivét: ez a kisebbik titok, de megtartani! -Ez a titkok nagyja! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Medea teljes akaraterejéből választotta magának élettársul Bertalant. A -Lis Blanc családnak kimerítő értesülései voltak Lándory multjáról, -jelleméről, körülményeiről. Jól le volt irva. - -Tudós, a ki egy szakmába el van merülve, s ha egy érdekes esetet -tanulmányoz, akkor se lát, se hall. - -Jó gazda, a ki maga lát a jószágának kezelése után s jövedelmén túl -fényt nem űz. - -Ezért világkerülő, mert a társaságban mindenki olyan életmódot folytat, -a mi a pazarlással együtt jár. - -De a világ is kerüli őtet; annak a szerepnek az emléke miatt, melyet a -nagy bűnperben vitt. A nagy inquisitortól félnek. - -Kedélye hajlik a buskomorságra. Első nejével félrevonulva élt egy -tengeri szigeten s annak az emléke most is kultusz tárgya előtte. - -Künn lakik a pusztán télen-nyáron s ott nincs más társasága, mint a két -pap: a kálvinista prédikátor, meg a plébános. - -A szegények jóltevője, elzüllött árvák gyámatyja. - -Medea azt hitte, hogy ez az ember illik legjobban az ő világgyülölő, -emberkerülő kedélyéhez. Saját magát úgy ismerte, mint szenvedély és vágy -nélküli lényt: a kinek feladata volt minden reménynél előre költeni fel -a lemondást, s az öröm perczében gyanuval gondolni a következő -megbánásra. - -Ez az ember, ennek a háza lett az ő eszményképe. A magyar pusztáról azt -gondolta, hogy az egy siberiai «tundra», vagy egy délamerikai «pampas». -Annak közepében van egy ódon kastély. Annak a falain ősök arczképei, a -kiknek a szellemei nem tudnak megválni egykori lakhelyüktől; talán a -puszták lelkei is feljárnak oda, de van egy hatalmas lény, a ki -valamennyinek parancsol: az Lándory. - -Hanem aztán, attól a percztől fogva, a mikor Lándory felsegítette ölteni -az esőköpenyét és ő elnevette magát erre a gondolatra: «mi most -szökünk!» egészen megváltoztak előtte a fogalmak. - -Igen; szökünk egy világból, a mely méltó a gyülöletre. - -S aztán talált egy világot, a mely arra való, hogy szeressünk benne -lakni. - -Az első nap, az első hét megtanította rá, hogy a kit magának élettársul -választott, hogy világkerülő magányának életunalmát megossza vele: az -egy derült kedélyű «utitárs». S a vasút az, a mi igazán kipróbálja a -férfikedélyt. A kiben egy csepp nehéz indulat van, az felszinre kerül -ilyenkor. Látunk jámbor családapákat, a kik otthon szelid papucshősök, a -vasuti perronon egyszerre kegyetlen tirannusokká válni. A ki soha sem -káromkodik: ott tud. De aztán a ki még itt is megtartja a jó kedélyét; a -ki az első csengetésnél nem ránczigálja magával a társnőjét, a ki nem -pöröl a helyek miatt, a ki nem kiabálja a hordárja számát -kétségbeesetten, a ki nem zaklat, nem ijesztget elkéséssel, a ki a -skatulyákat nem felejti a coupéban, a ki a rostbeefet nem nevezi -vulkanizált kaucsuknak, a ki nem lamentál hidegről, melegről, nem -szivarozhatásról, a ki nem szörnyed el hotelszámlák láttára, a ki egy -szóval minden nyomoruságnak el tudja nyerni a humoristikus oldalát, arra -már igazán rá lehet ütni a tizenhárom próbát. Azért igen praktikus -szokás az új házasokat az esküvő után nászutazásra küldeni, mert ott 48 -óra alatt jobban kiismerik egymás kedélyét, mint otthon egy év alatt. - -Mikor aztán a pusztába megérkeztek, akkor megint mindjárt az egész táj -fogadta Medeát kellemes csodálkozással. Hisz ez nem ázsiai sivatag, a -milyennek ő (a leirások után) képzelé: «Tzigan» sátrakkal, kirgiz -jurtákkal; hanem egy jól termő sikság, a mely igaz, hogy nagyon -külömbözik a francziaországi kerteknek, kaszálóknak, mesterségesen -öntözött réteknek feldarabolt gazdaságoktól; azonban az ilyen roppant -terjedelmű buzavetés, a virágjában uszó repczetábla, imponál a -végigutazónak, a virágillat új athmosphærát támaszt körülötte, ennek a -nagy mérveiben van a szépség. - -Hát mikor a hintó, a saját nevelésű négy tüzes paripával begördül a -kastélyt körülvevő parkba, s egyszerre elétünik az ősi lakhely, egész a -tetejéig befuttatva kuszó rózsával; mintha az érkező menyasszony -tiszteletére volna fényes nappal illuminálva minden; s a csoportokban, a -gyepköröndökben ezernyi rózsa, remekei a modern kertészetnek. A -háttérben óriási platánok koronája között átmosolygó képe egy napsütötte -viránynak, melynek alját egy kerek tó foglalja el, uszkáló hattyukkal és -ara-kacsákkal, a nagy tükör előtt a növények herczegasszonyai, a kik -egymásnak dicsekszenek a válogatott toilettjeikkel; a veres levelű bükk, -a fehér lombú ihar, az aranynyal pompázó hárs, a kék-zöld boróka s a -valamennyit lenéző ősnemes tölgyfa; az egész egy összhangzó remek kép. - -Nem ilyennek képzelte ő a sivatagot. - -Maga a kastély is megczáfolta az elővéleményét. - -Építészeti pompa, igaz, hogy nem volt azon, de úri comfort kinálkozott -mindenütt. Az egész berendezés azt hirdette, hogy az «első» feleség -nagyon szeretve volt. - -Mikor a szobákon végig járt Medea, csakugyan azt hitte, hogy egy új -világba lépett. Ennek az új világnak a neve «otthon». Eddig ez ő előtte -ismeretlen fogalom volt. - -Kinevetni való kicsinység, de még is igaz! új embernek érezte magát, -mikor végre valahára levethette az örök vállfüzőt. Ezt az aczélbörtönt. -Elég karcsú volt a nélkül is. Itt nem volt rá elitélve. - -Majd elkövetkezett az ebéd. Pontban déli harangszóra. A magyar ételek -felől is olyan aggodalmas előizletei voltak a hallomás után Medeának: -azokhoz eszkimó gyomor kell. Hogy elbámult aztán, mikor a legelső -levesestál előtte párolgott! Nem lehet azt tollal leirni, hogy micsoda -íz van abban? Kétszer is vett belőle; és azután a következőkből is. Azon -vette észre magát ebéd végén, hogy jóllakott. Még soha sem tapasztalta -ezt életében. Talán a vállfüző is lehetett az oka. - -És aztán ebéd végeztével nem kellett a zongorához ülni, Beethovent -játszani, majd unalmas udvarlókkal banális értekezést folytatni közönyös -tárgyakról, végre a whisztasztalhoz ülni, s szidatni magát elvesztett -trickkekért; azután új toilettet csinálni szinházhoz s variálni az -unalom örök themáját; hanem a mint a szemei elnehezültek, odatette a -pamlagvánkost a mellette ülő valaki térdére, ráhajtotta a fejét, s a míg -az ujságot olvas, az alatt egyet szundíthat, a mi olyan jól esik! S a -mitől fölébred, az sem kellemetlen. Ha álmodott valamit: az bizonyosan -nem az elhagyott világból való volt. - -Akkor aztán már nem süt olyan forrón a nap, kimehetnek együtt a kertbe, -végig nézni a rózsákat. Ah, csupa ismerősök! A maréchal Niel! A Gloire -de Dijon! A sénateur Weise! A Cavour! A Perle des Blanches! s a -valamennyi királynéja: a La France! - -Nagy nehezen (egy szóra) rábeszélteti magát a csónakázásra. Eleinte -nehezen megy a sandoline kettős lapátjával a mozgás, de nagyhamar -beletanul. Mikor kifárad, az arcza egész tűzpiros, a haja szétbomolva, a -kalapját a szalagjára kötve, a karján hordja. A hattyukkal kötődni kezd, -a gunár megkergeti. Az elől sikongatva fut el a pimpimpárés pázsiton a -gardeniás állványig. Itt új ellenség állja útját, a pávakakas. Az is -szembe támad reá; pompás nagy japáni legyezőjét szétterjesztve s -dölyfösen félkört tánczolva előtte. De már ennél felébred amazoni -bátorsága, hirtelen kifeszíti ellene piros napernyőjét. Ettől a -pávakakas megijed s nagy rikoltozással szalad el a bokrok között. E -győzelem után diadalmasan fordul vissza Medea a nyomában szaladó -párjához, a ki jön a megtámadott hitvese segítségére, a feje fölött -csóvált szalmakalapjával. - -Van aztán nevetés! A semmin. - -– Látod? Egész gyermek vagyok! szól Medea. És aztán elkomolyodik. «Én -soha életemben nem voltam gyermek!» - -Más nő akkor végzi a gyermekségét, a mikor férjhez megy, ez meg akkor -tanulja meg, hogy mi az? Milyen jó az! - -Játszani, bohóskodni, hanczúzni! tilalmasba lépni! Pajkosnak lenni! -Diáknak lenni! Valakit megtréfálni, a ki azt fölveszi. - -– Hát várj: majd én megtanítlak téged valami gyermekjátékra: mondá -Lándory. S azzal mind a ketten letelepedtek a fűbe. Aztán szakítottak -kilencz fűszálat. Azt az egyik a kezében tartja, a másik a végeiket -összekötözi: ha végül egységes láncz lesz belőle, akkor beteljesül az, a -mire az összekötöző gondolt. - -Láncz lett belőle szerencsésen. - -Medea örült, nevetett a sikernek. - -– No hát találd ki, hogy mire gondoltam? - -– Arra, hogy lesz-e vacsorára is baraboly? - -– Eredj! Czudar! Még azt is kitalálod! - -A baraboly is olyan csemege, a mit csak itthon kapni, itt is csak nagy -protectió és összeköttetések útján. - -Ez alatt eljött az ozsonna ideje. A falusi levegő éhessé tesz. Napjában -ötször kell itt asztalhoz ülni, s az ember nem is haragszik érte. A -levegő az oka kétségtelenül. - -S evés után commotiót kell tenni. A lapdázás is kellemes, de hát még a -tekepálya. Az ad aztán emotiót. Medea még akkor sem akarta abba hagyni, -mikor már alig birta a karját. Pihenésül aztán belevetette magát a -hamakba, s hintáztatta Bertalannal. - -Az alkonyattal elkezdett a park mélyéből felhangzani valami csodaszép -dal, a mire a közeli orgona-bozótból egy másik hang felelt. - -– Hallga! Mi a? kérdezé Medea figyelve. - -– Ez a fülemüle. Hát nem ismered a fülemülét? - -– De igen. Sorrentoban mindennap ott volt a table d’hote menüjén: -«fülemüle, pacsirta sülve» ki nem állhattam! De énekelni nem hallottam -soha. - -Medea aztán azt is megtudta, hogy mi az «édesen alvás» mikor az ember -ötször falatozott, s aztán egész nap szaladgált, hogy ötször megéhezzék. - -Ez azonban mind csak a materialis oldala az új világnak. - -Abban a régi unalmas világban minden ember, a ki csak a közelébe került, -azon törekedett, hogy a tudományát ragyogtassa; a ki nem tudott okosat -mondani, az mondott szépeket. - -– Ez jó recept az udvarlásra, de megölő «betű» a házas élet boldogságára -nézve. - -A férjnek nem szabad a maga könyvét a felesége himzőasztalára letenni. - -Mit érdeklik az asszonyt a politikai viták, a juridikai elméletek, a -klinikai műtétek, a spekulatió, az üzlet, a kisérletek, a kutatások! Azt -mind végezze el ki-ki a maga malmában, s mikor hazamegy, kefélje le -magáról azt a lisztet, a mi ráragadt, hogy ne lássák meg rajta, hogy mit -őrölt. Az a nőt untatja. S az unalom bacillusa a válópernek. - -Bertalan soha sem beszélt arról Deának, hogy mit dolgozik. Pedig nagy -szorgalommal haladt előre hirnevet szerzett munkájában, a miért olyan -jól megfizették. Az alatt az asszony a magáé volt. Az is méreg, ha a -férj minden lépten árnyékul követi a feleségét, s pihenést nem tart a -gyöngédségben. Szép az a muzsikáló óra: de hogyha egyre-másra muzsikál! - -Világért nem mutatta volna, hogy okos ember! Ellenben iparkodott rossz -élczeket, ferde adomákat felszinre hozni, nem azért, mintha jobbakat nem -tudna, hanem hogy alkalmat adjon gyöngéd kezeknek egy kis -hajmegtépászásra az «ostobáskodásért». - -Aztán a férjnek soha sincs igaza: az mindig a nőé. Ő az okosabb -(legalább azt állítja) s az «okosabb enged». Ergo: nem szabad -igazságának lenni. Ha nem enged, akkor meglehet, hogy megtartja az -igazságát, de mit nyer vele? És mit veszít? Hisz az igazságlevelek -minden függő pecsétjei nem nyomnak annyit, mint egy virág himpor -lehullott szemcséje, a miben szerelem lakik. - -Az első kettecskén eltöltött otthoni napok után következett a társaság -is. Vasárnapra meg voltak hiva ebédre mind a két felekezet -lelkipásztorai. Kezdetnek áldott! - -Ezekről is sajátszerű elővéleménye volt Deának. Ha két ilyen ellenkező -hitű egyházi főhadnagy összekerül! Eszébe jutott Heinenak a románcza a -vitatkozó szerzetesről és rabbinusról. Szerencse, hogy a disputájukból -semmit sem fog érteni, mert magyarul csak annyit tud (gyermekkori -emlékezetéből) a mennyi elég a cselédekkel megértetni magát. Vagy talán -épen latinul fognak értekezni. - -Nagy volt aztán a meglepetése, mikor déli harangszóra mind a két papot -egy csézában, egymás mellett ülve látta behajtatni a veranda elé. A -plébánost már látta a reggeli misénél, de azért most rá nem ismert -volna. Körülbelül Bertalannal egyidejű, életvidám, piros pozsgás alak, a -ki előbb ugrik le a kocsiból s aztán kezét nyújtja az utitársának a -leszállásra, a ki már hatvanasnak látszik, bajuszos, körszakállas -férfiú. Párisban az egyiket miniszteri tanácsosnak, a másikat -nyugalmazott huszárezredesnek néznék. - -Bertalan a verandán várta a szent atyákat, s ott üdvözölte, azután -fölvezette a nejéhez. - -– A plebános urat nem szükség bemutatnom, őt már ismered a templomból. - -– Oh igen! vágott a szóba a plebános francziául, már volt szerencsém. A -grófnő nekem kezet csókolt a templomban, most azt a kézcsókot -visszaadom. - -Deát meglepte mind a franczia megszólítás, mind a modor. Ilyen plébánost -ő még nem látott. - -S csodálkozása még fokozódott, mikor a kálvinista prédikátor szintén -franczia nyelven, kissé széles kiejtéssel tartott, de teljesen korrekt -stylusú üdvözlettel mutatta be magát. - -Aztán mind a ketten összecsókolóztak Bertalannal, s tegezték őt. - -Furcsa társadalmi viszonyok vannak itten! - -Asztal fölött egyre fennakadás nélkül folyt a társalgás. A két pap -folyvást disputált egymással; de nem a dogmáik fölött. A külirodalom, a -társasélet, a napi kérdések, s elkerülhetetlenül a belpolitika volt a -szőnyegen levő disputa tárgy: s ezek fölött mind a két pap meglepő -ismeretbőséggel, elmeéllel vitatta a saját felfogását; végül rendesen -Deát kérve föl eldöntő birónak, a kinek az itéletében aztán a vesztes -fél rendesen megnyugodott; a belpolitikai differentiák fölött azonban -Dea átengedte a döntő szót Bertalannak, ahoz ő még most nem ért. De majd -beletanul, ha a képviselőház karzatára feljár. Hanem ahoz előbb meg kell -tanulnia magyarul. - -Ez eszménél nem titkolhatta el a csodálkozását Dea a fölött, hogy itt a -«magyar pusztán» a lelkészek ilyen jól beszélnek francziául. - -– Én több évig voltam külföldön: igazolá magát a plébános. - -– Az ám! Mert kergették! vágott oda a lelkész nevetve. - -– De hogy a «pásztor» úr is? - -– Hát nálunk a pásztorok is tanulnak francziául. - -– Igen! A kiket akadémiákra küldenek; toldá hozzá a plébános. - -– Miféle akadémiákra? kérdé bámulva Dea. - -– Hát például Josefstadtba. - -– Volna ott akadémia! - -– Nagyon jó akadémia. A tömlöcz. Ott ült a collega két esztendeig. Ott -tanult meg bujában francziául, angolul. - -– Tömlöczben? szólt, nagy szemeket meresztve Dea. Egy pap, a ki az ő -férjét tegezi s vele összeölelkezik! - -Mind a három férfi titkos, egyetértő félnevetést fojtott el. - -A plébános aztán sietett Deát felvilágosítani. - -– Hát bizony mi mind a hárman egy bűnben leledzettünk: s ezért lakoltunk -meg. A szabadságharcz alatt Bertalan volt az én kapitányom a -Lehel-huszároknál, a tiszteletes úr pedig a tábori lelkész. Ezért aztán -Bertalan barátunkat bosorozták, a collegát becsukták, én pedig kiszöktem -külföldre, s élveztem az angol vendégszeretetet «burgonyával és burgonya -nélkül», a hogy Csernátoni mondja: vagy tíz esztendeig. - -– De te én nekem erről soha sem beszéltél, szólt Dea Bertalanhoz -fordulva. Hogy te katona voltál, háboruban jártál? - -– Ejh! szólt Bertalan restelkedve. Ki beszélne a felesége előtt az -ifjukori bolondságairól? - -A lelkész egész kedélyesen kaczagott fel. - -– Ifjukori bolondságnak nevezi ő az ő hős tetteit! - -– Nem követtem el én semmit. - -– Semmit? Hát a tarczali bravourstikli? - -– Puszta demonstratio volt. - -– De olyan demonstratío, a mi az ütközet sikerét biztosítá. Száz -huszárral tartottál sakkban egy egész hadszakaszt. Lőttek rád annyi -golyót, hogy ha egy rakáson volna mind, nem tudnád felemelni mind a két -kezeddel. - -Dea ösztönszerü remegéssel kapta meg Bertalan karját. - -– Az én papom szereti a hyperbolákat; dörmégé Bertalan. - -– Micsoda hyperbola? Hát nem ott voltál te is? Te cidevant -huszárhadnagy, mostanság plébános? Nem te beszélted el, hogy döngött a -fületek körül a golyó, mint a darázsraj? Bertalan oldaláról a két -ordonánczot lelőtték. Nem a hadvonal előtt dicsérte-e meg Lándoryt a -fővezér? Nem kapott-e érte vitézségi rendet? - -– Hol van az a vitézségi rend? – sürgetőzék Dea. - -Lándory úgy érezte magát, mint a kit csiklandoznak. - -– De szent atyák! vegyétek észre, hogy ti itt most igen kellemetlen -thémát szellőztettek. Én új házas vagyok. Az asszonyom előtt fiatal -legénynek akarom magamat kiadni, s ti most egyre publikáljátok, hogy már -ezelőtt huszonhárom esztendővel kapitány voltam. - -– Nem bánom én! Légy negyvenöt esztendős; légy ötven esztendős; – -heveskedék Dea; – de én nekem azt a jelvényt mutasd meg. - -Hát biz azt nem meszsze kellett keresni. Bertalan mindig a tárczájában -hordta. Igénytelen kis ezüst koszorú vörös szalagra fűzve. - -Dea az ajkához emelte a ritka jelvényt. - -– Hát biz a mi barátságunk nagyon régi időkből datálódik! – mondá -Bertalan. (Mintha csak barátságról volna szó!) - -– De hiszen te akkor még nagyon fiatal lehettél? – találgatá Dea. - -– Tizennyolcz esztendős siheder volt! Sietett javítani a dolgon a -lelkész. De még annyi sem volt. Tizennyolcz meg huszonhárom az -negyvenegy. De ő nincs negyven esztendős. Még akkor egy csep bajusza sem -volt. Iskolásgyerek volt! - -Most aztán a plébános is segítségére sietett a collegájának. Mikor közös -ügyet kell védeni, akkor a protestansok és katholikusok vállvetve -működnek. - -– Ebben semmi hihetetlen nincsen. Most olvassuk a lapokban, hogy -Mac-Mahon a saint-cyri iskola növendékei között, az ottani látogatása -alkalmával látott tizenhat éves fiúkat, a kiknek melle a legion -d’honneur-rel volt decorálva. «Hogy jutottatok a kitüntetéshez?» «Az -orleansi ütközetben.» Nálunk is ilyen világ volt. - -A kálomista pap aztán még legjobb példával akarta a dolgot illustrálni. - -– Hiszen a saját családjában láthatta a példát a grófnő. Hát a mostoha -testvére, Lyonel, nem csupa gyermek volt-e, mikor kardját hazájának -szentelé s hőstetteivel neve körül aurolet gyűjtött? Ezt a poharat a -dicső Lis Blanc Lyonel egészségére emelem. Ilyen hős volt a mi -Bertalanunk is. Éljen! - -Bertalannak majd a torkán akadt a pezsgő. Dea hozzá sem nyult a maga -poharához: azt veté ellen, hogy a fejébe megy. Oda is ment; de nem a -bor, hanem a vér. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Egyszer csak egészen megváltozott Deának a kedélye. Mélabús lett, -hallgatag, elmerengő; az arcza elhalványult, a szemei holdfényt vettek -föl, s az étvágya egészen eltévedt. Ha Lándory gyöngéd megszólítására -elmosolyodott, az is kényszeredett mosoly volt. A zongorától meg mindig -könyezve kelt föl. Ha valamelyik tisztelendő úr látogatóba jött, -eltagadta magát. - -Más ember ilyenkor megijedt volna; Bertalan egész nyugodt maradt. - -A vidéken akkor folytak a honvédgyakorlatok, Lándory egy napon meghivta -a helyben táborozó huszárezrednek az összes tisztikarát. - -Már ennél csak pompásabb játékszerrel nem lepheti meg egy jó férj a -feleségét! - -S Medea igen jól mulatott a vidám tiszt urakkal, a kik otthon, a rendes -kabátjukban ügyvédek, mérnökök, doktorok, kereskedők és kivétel nélkül -mind jó tánczosok. Czigányt is hozattak; a faluból feljöttek a szép -parasztleányok, idei menyecskék; künn a szabadban tánczra kerekedtek. -Deának nagyon megtetszett a csárdás, még maga is eltanulta azt, egy -nyalka huszárkapitánynak a segédlete mellett. Igen jó kedve volt, egész -a takarodót fúvó trombitaszóig. - -Hanem aztán másnap reggel megkezdődött a hadd-el-hadd. Volt Bertalan -úrnak mit hallgatni, a miért a felesége nyakára hoz egy egész regement -korhely czimborát, a kik dorbézolnak, rikoltoznak, rugdalóznak, -toporzékolnak s azt táncznak nevezik; a parasztleányokat ölelgetik, -keringetik, még a háziasszonyt sem kimélik, azt is előrehátra -ránczigálják; hát még az a toprongyos czigányhad az ő bolondos -hegedűreszelésével; férjem uram is odaül közéjük, ott poharaz, ott -toasztoz, még notaficál is a többi kortyondi fráterekkel! Felé sem néz a -feleségének. Az alatt azzal akármi történhetnék! Most aztán itt van a -nagy fejfájás, émelygés, migraine. Ki tudja, mi nem lesz még belőle? -Talán tüdővész! Bizonyosan az első feleségét is így vitte a sírba! – -stb. stb.! – Végül aztán megsiratják a szegény Godivát! Ő már boldog! Ő -már nyugszik! - -Más ember ilyenkor elkezdte volna magát védelmezni; Bertalan hallgatott -igen művészien. - -Délután megszüntek az aggasztó kórtünetek. Dea kikocsikázott Bertalannal -a mezőre, maga hajtotta a lovakat. A vályogvető telepen találkoztak egy -mezítlábos czigány bandával, volt egy hegedűs, egy brugós, meg egy -klarinétos. Dea odaszólította őket a kocsihoz s odarendelte őket a -kastélyba. Aztán késő éjjelig muzsikáltatta velük a tegnapi nótákat s az -infámis czinczogás mellett a férjével alaposan betanittatá magát abba a -kiállhatatlan ugrabugrába, a minek csárdás a neve. - -Hanem a következő reggel aztán be is következett a pœnitentia. - -Azon kezdte, hogy ő meg fog halni. Érzi jól, hogy napjai meg vannak -számlálva. A saját üterét vizsgálta s kilenczvenkettőt számlált egy -percz alatt. Itt a paroxismus! Kezdett érzékenyen búcsúzni a férjétől, -sűrű könyek között. - -Ekkor aztán Lándory azt tette, a mit más ember is szokott tenni, hogy -befogatott s elhozatta az orvost. Az orvos eljött, kikérdezte, -kihallgatózta, kikopogtatta a beteget, s aztán rendelt neki – egy adag -Seidlitz-port, czitrommal. - -Délestig azután egészen helyreállt Deának az egészsége, magasztalta azt -a tudós orvost, a ki a halálos betegséget ilyen gyorsan meg tudja -gyógyítani. Ilyen még Párisban sincs. - -Azontúl aztán mindig használt a Seidlitz-por; hanem új kórtünetek jöttek -elő. Ebédnél, mikor egyszer az inas felhozta a felszelt sonkát, Dea -felsikoltott eliszonyodva. Mi az? Hisz ez valami rettenetes tárgy! -Vigyék el innen! Hisz a láttára is kileli az embert a hideg! Hogy lehet -ilyesmit feladni az asztalra! - -Azon az ebéden kénytelen volt Bertalan vegetariánussá lenni. Nem ettek -egyebet, mint spárgát, felfujt kását, meg szamóczát. - -Este felé kikocsikáztak a faluba. Ott épen országos vásár volt. A -laczikonyhán czigánypecsenyét sütöttek a nagy bográcsban. Annak az -illata megütötte Deának az orrát. «Ejnye de jó lehet ez a valami». -Bertalan aztán egy kétfelé vágott fehér czipóba szorított -czigánypecsenyét adatott fel a kocsiba maguknak. S azt Deával -megfelezték; de bizony Bertalannak a kisebbik rész jutott belőle. S ez -így ment különféle változatokkal. - -Valami radicalis curáról kellett gondoskodni. - -Nászutazásuk alatt tervezgették, hogy majd ha egy hónapot eltöltöttek a -falun, akkor berándulnak Budapestre és meglátogatják Erdélyt, a hol -Medeanak az apai birtoka fekszik. (Bertalan odadobhatta a háromszázezer -frankot a mama asztalára; de azért Medea a maga apai örökségéről nem -mondott le.) Most már ideje lett volna, a két terv közül az egyiket -életbe léptetni. A Budapestre menetel volt az ajánlatosabb. Annálfogva -Bertalan elkezdett az Erdélybe utazásra példálózni. Más ember azt tette -volna, hogy a főváros előnyeit magasztalja a felesége előtt, de Lándory -tapasztalt férfiú volt már. - -Így aztán Dea maga állt elő azzal az ellenindítványnyal, hogy -beköltözzenek Budapestre. Egyszerre nagy kedvet kapott a fővárosban -lakáshoz. - -Hanem az sem tartott soká. Medea minden reggel maga bontotta fel az -ujságcsomagot, mely a postáról érkezett s mohón kereste ki belőle a -«Pester Lloyd»-ot. Ez a lap, köztudomásulag, naponta a legérdekesebb -olvasmányok tárházát nyújtja a szellemi táplálékkal élő közönségnek. De -Medeának a legérdeklőbb rovata az volt, a minek a czime «Idegenek -névjegyzéke.» Ez volt az ő tanulmánya. A többit olvashatta Bertalan. - -Egy napon aztán Lándory három, veres tintával aláhúzott nevet talált a -lajstromban, a mint Dea átadta neki a lapot: «Angol királynő: -megérkeztek Lis Blanc Sidonia grófnő, Lis Blanc Lyonel gróf, De L’Aisne -Alfréd marquis…» - -– Nem megyünk Budapestre, – mondá röviden Medea. - -– Tehát inkább Erdélybe? - -– Oda sem. - -– Hát hová? - -– A sirba! - -Ezen aztán Bertalan nagyott kaczagott. - -Ezért kapott egy pofont. - -– De jól esett! No még egyet! - -Csak azért sem. - -Medea aztán meg akarta mutatni, hogy komolyan veszi a sírbaszállás -szándékát. - -Egy reggel azzal lepte meg Bertalant, hogy szokatlan korán felöltözve, -jött napernyőstől hozzá: - -– Vezess engem a családi sirbolthoz. Meg akarom látogatni a te -Godivádat. - -S azzal a nagy karimáju szalmakalapja mögül elővett egy -immortelle-koszorút, a mit nagy alattomban Godiva számára kötözött. - -Nő kivánsága parancsolat! - -– Voltál már nála? – kérdezé Dea, erős szemszurással, – a mióta haza -jöttél? - -– Még nem mehettem oda. - -– Valami akadályozott? Talán én? - -– Nem te. - -– Szeretném megtudni, hogy ugyan mi? - -– Majd megtudod. - -Azzal Bertalan valamit súgott Péternek, a ki rá bólintott a fejével, -azzal kiment. Rövid idő mulva visszajött; már megvan. - -– Csak nem megyünk odáig kocsin? kérdezé Dea. - -– Nem. Igen szép út vezet oda. - -S aztán karjára véve Deát, a parkon keresztül elsétált vele addig a -virányos dombig, a hol szerettei álmodnak tovább. - -Dea nem vette észre, hogy Péter távolból követi őket s valami -puttonyformát hoz magával. - -A mint a sirbolt elé megérkeztek, akkor megmutatta Bertalan Deának, hogy -mi akadálya volt eddig az ő látogatásának – alvó szerelmesénél. Egy -fecskepár oda rakta fészkét az ajtó sarkába; az ajtó kinyitásával a -fészeknek le kellett hullani a falról. S a fecske – tojásain ült. - -Deának köny szökött a szemébe. - -– Hát ez nem eresztett be? Nem akartad a fecskének a fészkét lerontani: -a míg a tojásain ül!… - -– De most már gondoltam ki valamit, – szólt Bertalan. S a mint Péter -odaérkezett, a kezében egy sajtárral, a vállán pedig egy -kertészlábtóval, azt mondá neki: «tedd le; visszamehetsz!» – Aztán -egyedül maradva Deával, elmondá neki, hogy ő most le fogja venni szép -óvatosan a szegletből a fecskefészket, s aztán polyvás sárral, a minővel -a fecske készíti a maga lakását, ki fogja azt egészíteni s felragasztja -újra a sírbolt előcsarnok eresze alá. - -Azzal leveté a kabátját, neki gyürkőzött, felhágott a lábtóra, késsel -lefeszíté a fecskefészket a küszöb szögletéből: négy kis tarka tojás -volt benne, azokat Dea kezébe rakta. - -Dea aztán lehelletével melengeté addig a tojásokat, a míg a fészek -megint rendben lesz, hogy ki ne hüljenek, a míg az anyafecske -visszakerül rájuk. - -Lándory pedig hozzáfogott a fecskefészek építéséhez, odaragasztva azt -sárgyurmával az ereszhez, s odaerősítve vékony sodronynyal, hogy le ne -hullhasson a míg a sár megszilárdul. - -Dea gyönyörködve nézte azt a munkát! - -Bertalan aztán egyenkint visszarakta a fészekbe a tojáskákat, jól -ügyelve rá, hogy mindegyik épen úgy feküdjék a puha tollvaczakban, a -hogy eddig feküdt; mert arra az anyafecske ráismer s ha megbolygatták a -fészkét, abba hagyja a költést. - -Most aztán ki lehetett már nyitni a sírboltajtót. - -Hanem Deának volt még előbb valami mondanivalója. - -– Várj még egy pillanatig. Én nem tudom mi bajom van megint? - -– Támaszkodjál a karomra. - -A karján fel volt tűrve az ing, vállig. - -– Milyen szép fehér karod van neked! – mondá Medea, éhséget kifejező -tekintettel. - -– Nekem? - -– Olyan, mint egy nőé. Én úgy szeretnék valamit. - -– Ugyan mit? - -– Egy nagyot harapni bele! - -– Ugyan tedd meg! Itt van, tessék! - -– De egészen beleharapni. Vérig! - -– Hát természetesen. - -– Nem, nem! Az neked nagyon fájni fog. - -– Tréfaság! Hát mikor a vívóteremben a próbavívásnál olyanokat vágtunk -egymásnak a karjára, hogy csak úgy szökött fel a vér a felrepedt bőrből. -Férfinak nem fáj az. Csak te harapj bele bátran. - -Medea zavaros szemekkel tekinte fel rá. Egészen magánkivül látszott -lenni. Ajkai szárazon lihegtek. Egyszer csak megragadta Bertalan karját -mind a két kezével, s villogó két fogsorával átfogta annak a duzzadó -biczepsét, s aztán mindig erősebben mélyeszté belé a fogait, míg egyszer -csak azt vette észre, hogy valósággal sebet ejtett rajta. A két szemfog -áthatolt az epidermisen s a vér kiszökött. - -Ekkor felsikoltott Dea. - -– Jézus Mária! Mit tettem? - -S rémülten sietett a férje karján kibugyanó vért zsebkendőjével -visszafojtani. - -– Mit csináltam én most? – hebegé Dea maga elé bámulva. – Hát vampyr -leszek én már? – Meg vagyok őrülve, úgy-e bár? – Ugy-e nem engedsz az -őrültek házába csukatni, ha megbolondulok? - -– Nem, te kedves, – szólt nevetve Bertalan. – Nem te vagy megőrülve, -hanem én! - -– Mitől? - -– A boldogságtól. - -Akkor aztán odavonta magához Medea fejecskéjét s megsugta neki, hogy mi -az ő nagy baja? - -Erre aztán a nő arcza egyszerre lángra gyulladt: hirtelen eltakarta azt -mind a két kezével, s aztán odatemette a férje keblére, s elkezdett -édesen, édesen zokogni, lekivánkozott a földre: oda kellett melléje -ülni, a szép zöld cziczkórónak szüksége volt a harmatra, azt megitatta -könyjeivel s érthetlen szavakat dadogott mellette. - -Az a «másik» ott benn, hallgathatta – s ha a porszem érez, gyönyörtől -reszkethetett miatta. - -– Ugy-e nem fogok meghalni? – szólt végre kisírt arczát kedveséhez -felemelve. - -– Nem, te drágám! Ne gondolj arra. - -Most aztán ideje volt a látogatást megtenni. - -A rácsajtó felnyilt. A sírboltlakó méhraj kardalt zengett az -üdvözlésükre. Dea nem félt a döngésüktől. - -– Sokáig ne időzzél itt. Nagyon hideg van. - -– Beszélnem kell vele, – suttogá Dea, odasietve Godiva sírköve elé s -letérdelve annak zsámolyára. Aztán mikor kibeszélte magát vele, akkor -odaakasztá az immortelle-koszorut a sír keresztjére. - -Derült arcza volt. - -– Megkönnyebbült a lelkem nagy tehertől – suttogá a férjéhez. Én is -leszek olyan jó, mint ő volt! - -A Godiva sírköve mellett volt egy üres fülke. - -Odamutatott a félelmes ürre. - -– Úgy-e? Még sokáig nem fogok ide jönni? - -Bertalan az ölében vitte ki ebből a szomorú üregből. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Most azután Medea is tudta az ő nagy titkát. - - - - -AZ AGANCSKIÁLLÍTÁS. - -A «holt évad» nevet tulajdonképen fővárosi újságirók találták fel, mert -ez csak nekik álmos idő, más akkor éli világát. Októbertől áprilisig a -mi családi botrány történik, az mind az újdonság rovatba kerül, azontúl -kezdődik a «kimélet-idény». Félbeszakítják azt csupán a nyári -lóversenyek, három-négy napra. Akkor ismét ki vannak nyitva a budapesti -city (mágnásfertály) palotáinak ablaktáblái, s látni pompás fogatokat s -elegans toiletteket az utczán. - -Lándoryék még mindig nem jöttek be a fővárosba; semmi okuk sem volt rá, -Medea nagyon megszerette a falusi életet s Bertalannak elég dolgot adott -a készülőben levő munkája s a gazdasága. - -Medeának ismét visszatért az egészséges arczszíne, egy-egy tünékeny -foltocskát a homlokán nem látva meg, a mit gondosan takart a -csipkefodor. Valami sajátságos horoscopot talált fel időtöltésül, annak -a kiszámítását, hogy hol járnak időről-időre az «övéi». - -Méltán «övéinek» nevezhette őket, hisz ez az egyik anyja volt, a másik -bátyja, a harmadik néhai férje. - -Azután megmondta Bertalannak, a mit kitalált. - -– Honnan tudod ezt? - -Levelet soha senkitől nem kapott Medea. - -A nő aztán felfedezte előtte a tudományát. - -Lándorynak mindenféle lapja jár, azokból Medea kitanulta, hogy mely nagy -városában a monarchiának, mikor lesz lóverseny? Azon a napon aztán az -odavaló hirlapokban bizonyosan megtalálta az idegenek lajstromában mind -a három nevet. Folyvást együtt jártak, mintha szövetségesek volnának. - -Egyszer Bécsben, másszor Prágában, majd Kolozsvárott, Aradon. A dolog -nem volt feltünő. Lis Blanc grófnő nagy szenvedélylyel vett részt a -lóversenyekben. Versenyparipái némelyike nyertes is volt. S ez a -dicsőség neki nagyon sokba került. Gyakran nagy összegeket vesztett a -turfon. Lyonel maga is részt vett az akadályversenyekben s egy párszor -majd kitörte a nyakát. Hanem Alfréd csak a totalisateur terén -vitézkedett. Egyszer ki is akarták ballotálni a jockey-clubból, mert -azzal volt vádolva, hogy a «Favorit» versenyparipa lovászát -megvesztegette, hogy a lovának hideg vizet adjon a futtatás előtt; nagy -nehezen tudták elsimítani a dolgot. - -Egy reggel aztán Bertalan fedezett fel valamit – a hivatalos lapban. - -– Én találtam meg, hogy mi az igazi sport, a mit a mi hiveink üznek. A -hivatalos lap élén ime a legújabb hír: «Lis Blanc Lyonel gróf, -magyarhoni nagybirtokos, a törvényes díj letevése mellett, elnyerte a -magyar indigenátust s a magyar főrendiház tagjai közé fölvétetett». – És -már most megesik az, hogy Raoul Ripaille hoz az én számomra törvényeket -a magyar országgyülésen! - -Ezen csakugyan lehetett nevetni. - -A holt évadot Budapesten is félbeszakítá a nyári lóversenyek idénye. - -Ez alkalommal lett ugyanitt rendezve a hét országra szóló nagyszerű -agancskiállitás is, a mely igen sok külföldi celebritást vonzott -Magyarország fővárosába. - -A mindennemű, bámulatra méltó állati fejdiszek között a -legnevezetesebbek voltak Lis Blanc Lyonel gróf trofeumai, két bivalyfej, -szarvastól. Az egyik az «Arni» bivaly, Kelet-Indiából, olyan két -hatalmas szarvval, melynek a két hegye tíz lábnyira szétáll egymástól, a -másik még annál is hatalmasabb, a kafferbivaly, a vadállatok -legvakmerőbbje, mely erősebb az elefántnál, s bátrabb az oroszlánnál. -Rémséges nagy szarvára oda volt akasztva az a legnagyobb kaliberű puska -is melylyel az óriási vadat Lyonel elejté, egyetlen aczélvégű golyóval -furva keresztül annak a homlokát, épen a közepén. A kafferbivalyra való -vadászat nem sport, hanem párbaj; ha a vadász lövése nem halálos, akkor -őt tapossa össze a vad, lovastól együtt. - -Azt a sok rossz élczet, a mit e szarvak szemlélete alatt a laicus -publicum a férjekre és házibarátokra elhullatott, nem érdemes -felszedegetni. - -Az agancskiállítás idején természetesen ismét megjelent a budapesti -idegenek névjegyzékében a három összetartozó név. - -– Akarod, hogy meghivjam hozzánk Lyonelt, látogatóba? – kérdezé Bertalan -a nejétől. - -– Nem bánom. - -– Alfrédet is? - -– A hogy te akarod. - -– Nem akarsz magad is a lóversenyekre bejönni? - -– Nem. Nem szeretnék ott találkozni először az anyámmal. - -– Igazad van. Én sem mehetek oda. Majd csak a casinóban találkozom -Lyonellel. - -A találkozás egészen bizonyosra volt vehető. Két futtatási nap között -egy közbeeső locs-pocs nap, esős, szeles idő, az egész előkelő -társaságot mind a casinóba hajtja. Négy és öt óra között van Marchalnál -a zártkörü ebéd, – a szinházak zárva, az orpheumba csak tiz órakor -szokás menni; hat és hét óra között biztosan ott vannak a nagy képes -teremben; ott szivják el az első szivart a fekete kávé mellett, s -gyakorolják magukat a medisanceban. - -Mikor Lándory az olvasóteremből átjön, már ott találja valamennyit. -Mindenkit jól ismer. Ott van az a négy úr is, a kivel egykor a vasuton -utazott, a kik Godivának fecsegésükkel annyi kint okoztak: a -fuvolahangú, a ráspolyszavú, az orrból beszélő, a gordonka bassus, -egymást Mukinak, Nusinak, Blikusnak, Murczusnak nevezik, az utóbbi azt -is meghallja, ha Horácznak szólitják, s van a melyik az «effendi»-re -hallgat. - -Közöttük van Alfréd is, meg Lyonel. - -Lyonel háttal van fordulva azon ajtó felé, a melyen Lándory belép, s ő -tartja a társaságot valami vidám előadással kedélyes derültségben, a -minek egyszerre vége szakad, a mint Bertalant meglátják. Alfréd hirtelen -odasug valamit Lyonel fülébe, mire az gyorsan átnyergel más thémára, -mintha vadászkalandot adna elő: - -… «Én egyszerre kapom a puskámat arczomhoz, bumm! A fenevad bukfenczet -vet, s elterül a lábam előtt! Három méter volt a hossza.» - -E közben a gordonkahangú eléje lép Lándorynak. - -– Ah, grüss dich Gott! Csak hogy újra látunk! Engedd meg, hogy -bemutassalak benneteket egymásnak. - -– Köszönöm, effendim. - -– Gróf Lis Blanc Lyonel, Lándory Bertalan. - -Lyonel csak most fordul szembe Lándoryval. - -Bertalan valóban alig ismert volna rá a mostani alakjában. Raoul -Ripaille szurtos, patkánymarta pofája alig volt feltalálható az elegans -genialis arczban, mely a férfiszépség minden előnyeit egyesítve hordozá -magán; átragyogva a szellem és szenvedély igézetétől. Ilyen valóban a -halálangyala a női erénynek! - -– Ah! Hiszen mi sógorok vagyunk! – szólt Lyonel, kezét nyujtva -Bertalannak. – Nagyon örülök! – De én nekem úgy tetszik, hogy ezt az -arczot már valahol láttam. - -– Igen, – szólt Bertalan, – a tombeau d’Isoardnál; a mikor tüzet -méltóztatott tőlem kérni a szivarához. - -Lyonel egy perczre meghökkent. – Veszedelmes visszaemlékezés! Ha ez az -ember ezt most itt el találja beszélni? Nem! Nem úgy néz ki. – Elneveté -magát kedélyesen. - -– Ah! Tehát ön volt az, a kiről a mamám azt mondta, hogy ennek az úrnak -köszönhetem az életemet és a vagyonomat? Ez nagyon derék. Én tehát önnek -tartozom életemmel és vagyonommal? De mi az ördögnek magázzuk mi -egymást? Hiszen sógorok vagyunk. - -– Nem tagadom. - -Azzal Lyonel odafordult a körüle csoportosuló urakhoz. - -– No lám, milyen szép az, hogy én a sógoromban egyuttal feltaláltam azt -a titkos mentoromat, a ki nekem az életemet és vagyonomat megmentette. – -És aztán félig sugva dörmögé «egygyel több ok rá, hogy az ember jót -tegyen vele.» - -(Tudjuk jól, mit értenek az alatt; «egy szép asszony férjével jót -tenni.») - -Lándory aztán Alfrédet is üdvözölte kézszorítással; a ki mindjárt -sietett is neki baráti vonzalmát tanusítani egy tudósítással. - -– Tudod már, hogy Scilla idejön a télen vendégszerepelni? - -– Tudom. A feleségem figyelmeztetett rá. Ő olvasta a lapban. Akkorra mi -is beköltözünk. - -S azzal nyugodtan vette elő a szivarát a tárczájából. - -– Szolgálhatok a tüzemmel? – szólt Lyonel, impertinens nyájas -mosolylyal, odanyujtva az égő szivarát Bertalannak. - -«Haha!» - -De L’Aisne Alfrédet ma minden szó nagyon nevető kedvében találta. - -Bertalan elfogadta Lyoneltől az égő szivart s meggyujtva nála a magáét, -vissza adta neki, e szóval: «pour acquit». (Becsülettel kifizetődött.) - -Alfrédnek még derültebb kedve lett. - -– Nem egész pour acquit, – mondá Lyonel. – Mert akkor szivaromat is meg -kellett volna tartanod. - -– Köszönöm, az enyim jobb. - -Az egész párbeszédet a kettőn kivül csak Alfréd értette: a többiek -találgatták. - -– Csak magad jöttél be a városba? – kérdé Lyonel. - -– Igen s főleg azért, hogy veled találkozzam. A hegy jön Mahomedhez. - -– Fölöttébb megtisztelő rám nézve. Különösen a «Mahomed». Lehet már -benneteket meglátogatni? - -– Mindig lehetett. Másfél óra vasuton, onnan tíz percz a kastélyom. Pár -napig dolgom van itt a curiai levéltárban. Az alatt meglátogathatnád -Deát; most egyedül van és unja magát. - -Az urak egymásra néztek, a ki mosolyogni akart, a kávéscsészét emelte az -ajkához; a ki türtőztetni tudta, fújta maga elé erősen a szivarfüstöt. - -– Ah! Te nem vagy féltékeny! – mondá Lyonel, a kit csiklandott a föl sem -vevés. - -– Te rád? A bátyjára? - -– Barátom! ebben az egy dologban nem tisztelem sem a bullákat, sem a -brévéket. - -Lándory vállat vont. - -– Asszonyt félteni bolondság. - -Ezért nagyon megdicsérte az «effendi». - -– Ez aztán a mustrája a férjeknek! Ilyennek kellene valamennyinek lenni! - -– S hogy van az én kedves hugocskám? – kérdezé Lyonel. - -– Hát a körülményekhez képest elég jól. - -Lyonel megütődve tekinte rá. - -– A «körülményekhez» képest? - -Lándory olyan ábrázattal, mely mindent magyarázott, ismétlé: – Hát igen, -a körülményekhez képest. - -Erre Lyonel szellemes arcza egyszerre buta kifejezést vett, úgy, hogy az -egész társaság kénytelen volt rákezdeni a nevetést. - -Csak ők ketten nem nevettek: Bertalan, meg Lyonel. Amannak az arabs -fisionomiájához nem is illett a nevetés. Nyugodtan fujta maga elé a -füstkarikákat. Lyonel azonban nem szivta, hanem rágta a szivarját: -egészen kialudt a szájában. - -– Szolgálhatok a tüzemmel? – kinálá őt meg Lándory. - -– Köszönöm. Rossz a szivar. Nem szelel. S szétmorzsolta ujjai között. - -– Hát mit mondjak Deának, hogy mikor látogatsz meg bennünket? - -– Nem tudom. Vissza kell sietnem Bécsbe. Táviratot kaptam a mamától. - -– De visszatérsz az új ülésszakra? - -Ez is nagyon komolyan volt mondva. - -– Azt hiszem, hogy nálam nélkül is határozatképes lesz a magyar főrendi -ház. - -– Ha farsangra itthon lennél… - -– A farsangra? – Már a farsangra? – Sapristi! Ezek nem vesztegették az -időt. - -Az «idő»-ről eszébe jutott, hogy az óráját megnézze. - -– Ah! már hat óra. - -– A bécsi vonat csak nyolczkor indul; nincs miért sietned. Ugy is régen -nem láttuk egymást. Maradj még és meséld el nekem is azt az érdekes -vadászkalandot, a minek az imént csak a végére érkeztem: hadd mondjam el -Deának odahaza. - -– Lyonel bele nézett a két szemébe Bertalannak erősen. Közel volt hozzá, -hogy azt a markában összemorzsolt szivart az arczába vágja. De nem -talált azokban a szemekben egyebet, mint őszinte kiváncsiságot. Nem volt -azokban semmi malitia. - -Mosolyt kényszerített az arczára. - -– No hát, a kedvedért elmesélem még egyszer, hogyan lőttem meg a -kaffer-bivalyt. Ezek az urak már egyszer hallották. - -Igaz, hogy a kaffer-bivaly óriás szarvairól volt szó abban a mesében is. - -És aztán elbeszélte végig Lyonel a mindenesetre érdekes találkozását -azzal a nemes szarvhordozó vaddal, mely a bambusberekben elrejtőzve les -az ellenségeire, a kik a gyönge üszőire vadásznak, s ha oroszlán -közeledtét érzi meg, kirohan rá támadólag, a dorongvastag bambuscsalit -úgy törik szét előtte, mint a nádszál. Az állatvilág királyát nem védi -meg szörnyű ereje, a légbe dobja azt, mint a macskát s estében a szarvai -hegyével fogja fel s úgy összegázolja, hogy ép csont nem marad belőle. A -kaffer csak magas fára mászva, lesből meri meglövöldözni mérgezett -nyilakkal. Európai vadász, a ki felzavarja, többnyire hátat ád, a mikor -előrohanni látja s a lova lábára bizza az életét. Az a példány, a melyet -Lyonel elejtett, tizennégy mázsát nyomott s még azután, hogy a homloka -közepébe kapta a halálos golyót, egy emberderéknyi vastag phœnixpálmát -kidöntött a fejével, a mely fa mögé a vadász menekült a lövés után. - -Igen érdekes vadászrege volt az. Látszott a többi uraknak az arczán is, -hogy először hallják. Lyonel nem szokta a vadászkalandjait mások -mulattatására használni. - -Mikor vége volt, azt kérdé Lándorytól: - -– Nos? Ki vagy fizetve? - -– Igen. - -– Én is. - -Azzal Alfrédhez fordult. - -– Téged kérlek föl, hogy a holnapi versenyről vondd vissza nevezésemet: -nem futtatok. Fizesd ki a bánatpénzt. Semmi fogadást nem tartok. Adieu, -uraim! - -Alfréd utána ment az eltávozónak. - -Mikor a magyar urak egyedül maradtak, azt mondá az effendi Lándorynak: - -– No, barátom, eddig azt hittem, hogy a legnagyobb remeklésed az volt, a -mikor a Csonka Bandi haramiát rá birtad, hogy beszélje el magától, -hogyan ölte meg éjjel sötét erdőben az ökörhajtsárt! De ez túl tesz -rajta: a hogy te most Lis Blanc Lyonellel elmeséltetted a kafferbivaly -vadásztörténetét. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A Budapestről induló vonat Érsekujváron találkozott össze a Bécsből -lefelé jövővel. - -Sidonia grófné azon jött, Hermione kisasszony kíséretében, a másnapi -lóversenyre, melynél érdekelve volt két versenylóval. - -Lyonel rájuk talált s bement hozzájuk a salonwaggonba. - -– Hát te honnan? kérdé a grófnő. - -– Pestről. Nem futtatok. Bánatot fizettem. Ott hagytam a versenyt. - -– Találkoztál azzal az emberrel? (A nevét ki nem mondta volna.) - -– Igen. «Dicke Freunde» lettünk. - -– Nem hítt magához? - -– De igen, meghítt keresztapának a születendő fiához, ha a farsangra itt -leszek. - -– Botrány! kiálta fel Sidonia. Az én leányom egy eretnek fiunak az -anyja! - -Lyonel nagyot nevetett erre a furcsa kétségbeesésre. - -– No, csak ne szállj perbe az égiekkel, hiszen még lehet leány is! - -– Imádkozni fogok érte, hogy «az» legyen. - -– Az ég meg fogja hallgatni kegyes imádat. Én azonban megyek Grönlandba -tengeri oroszlánt vadászni. Adieu! Csöngetnek! - - - - -HERMIONE. - -Sidonia grófnő azért csak lejött a budapesti lóversenyekre, hogy Lyonel -visszavonta a nevezéseit. Nagyon sok fogadásban volt már engageirozva a -grófnő. - -Hanem Alfrédnak minden speculatióit elrontotta ezzel a hóbortjával -Lyonel. Úgy, hogy a másnapi «run»-on nem is mutatta magát. Elkisérte -ugyan Sidonia grófnőt a lóversenytérig, a grófnő saját equipageán, -melyet vasuton küldtek előre, de megmondta eleve, hogy a kocsiból nem -szállhat le, a lába fáj. Ischias, vagy köszvény. Az idő is egészen a -kukoriczára való volt, egész napi országos eső. - -Ez nem akadályozta a grófnőt, hogy ő maga le ne szálljon a gyepre. -Kautsuk köpenye, matróz kalapja daczolt az esővel, lábain angol bagaria -csizmák, gomblyukában a kiváltságos plaque. Esernyő sem kellett neki. - -A landauerban hátramaradtak Hermione és Alfréd. Onnan nézhették a -futtatást. - -– Ugyan mondja csak, marquis, nagyon szereti ön Lyonel grófot? kérdé -Hermione. - -– Au contraire. - -– Hát talán Sidonia grófnő iránt érez mélyebb vonzalmat? - -– Pas si bête. - -– Akkor hát a magyarok hazája érdekli önt valami különösen? - -– … du tout! - -– Hát akkor ugyan mondja meg, hogy miféle szentnek tett fogadása -kényszeríti önt arra a penitentiára, hogy két olyan emberrel, a kit nem -szeret, egy társaságban beutazzon egy országot, a melyben unja magát? - -– Lehet az ön discretiójára számítani? - -– Oh kérem! Árultam én el valaha valami titkát a marquisnak? Pedig -bővében vagyok. - -– Hát megmondom önnek. Én addig járok kelek az én kedves rokonaimmal alá -s fel ebben az érdekes hazában, a míg egyszer előáll a kedvező alkalom, -hogy az én kedves Lyonel öcsémet harmincz lépésnyi távolban szemközt -állíthassam azzal a másik kedves barátommal, a ki épen olyan jó -bivalyvadász, mint ő. Már azután, hogy a kettő közül melyik plántálja -oda a golyót a másiknak az agancsai közé? az nekem mindegy. Én mind a -kettőnek egyformán tartozom azzal a kis ólommal. De magam nem fizetek. - -– Csak «per procura?» - -– Haha! Jól találta. Per procura. - -– Szokott ön igazat mondani, marquis? - -– Furcsa! Hát mit tudhatja azt az ember, hogy mikor mond igazat? Elég, -ha maga meg van felőle győződve abban a pillanatban, hogy igazat -mondott. De már most én hadd tegyem fel ugyan azt a három kérdést önnek, -a mire kegyed tőlem választ csikart ki. - -– Tőlem nehezebb lesz a választ megkapni. Én nem vagyok független -állásban. - -– Eh mit? Ön kormányozza a grófnőt, ön Sidoniának a Bismarkja. Ön nélkül -nem tud élni. Jobban ragaszkodik önhöz, mint a leányához. - -– Lehet. S ez az, a mi engemet keserűvé tesz. Ön nem tudja, micsoda -kínzó érzés valaki iránt háladatosnak lenni. Mikor ez a Lándory azt a -paradox igazságot kimondta, hogy «a háladatosság egy neme a -gyűlöletnek», senkit ugy bibéjén nem talált vele, mint engemet. Én -gyűlölöm azokat mind, a kik velem «állítólag» jót tesznek. Mért nincs -megfordítva? Az ő jóvoltuk folytonos megalázás rám nézve. Megosztják -velem az örömeiket, kényszerítenek boldogságukban részt vennem, járatnak -czifra ruhában, azt eszem és iszom a mit ők, fogataikon járok, -páholyaikban ülök, részt veszek a társalgásaikban, a grófjaiktól, -herczegeiktől kapok udvarias szavakat, még tánczolnak is velem. És ez -engem mind elkeserít! Szeretnék inkább cseléd lenni! Inkább, mint ilyen -csinált virág, a minek gyökere nincs. Az egyetlen gyönyörűségem az, -mikor őket éri valami keserűség, harag, csalatkozás, megbántás, vagy -mikor emésztő szenvedélyek támadnak bennük, a mik kielégítve és -kielégítetlenül egyformán kínoznak és ölnek. Akkor jól esik közöttük -élnem. Az egyiknek a szenvedését a másikéval összepárosítanom s egy -harmadik bajnak adni létet általa. Más életczélt én már nem ismerek. Már -most elhiszi ön úgy-e, hogy én szoktam igazat «is» mondani. Hanem csak -négy szem között. S megválogatom hozzá az emberemet. - -– Nagyra veszem, hogy ön a megválasztott emberei közé számít. - -– Veheti is. Mert ha az önnek a czélja, a mit előttem elmondott, úgy -hívebb szövetségese nálamnál nem lehet. Én vagyok az, a ki Lyonel -szenvedélyét folyvást szítom, elhitetve vele, hogy Medea őt az -elkárhozásig szereti, csak azért ment férjhez, hogy az övé lehessen. -Férje egy brutális vad ember, gyűlölet tárgya saját hazájában, a ki csak -azért van teremtve, hogy megcsalassék. Sidonia grófnőt meg másfelől én -tartom sophismákkal, haragját ingerlem, büszkeségét feldagasztom, -vakbuzgóságát megdicsőítem, míg utoljára Lyonel iránti majomszeretete, -sértett büszkesége, vallásos rajongása oda vezetik, hogy szent czélnak -találja, leányát Lyonel szenvedélyének áldozatul megejteni. Babyloni -fogalmak! És nekem minden sikerül. Csak Medea van még hátra. Ő nem -mindennapi nő. Vele nem lehet úgy játszani, mint «ezekkel a hölgyekkel». -Ezt ön maga is tapasztalhatta. Azonban én nálam minden tolvajkulcs -megvan, a mivel egy nő szivéhez hozzá lehet férni. És én nekem tetszik -az én szerepem. - -Sidonia grófnő visszajött a hintóhoz. Már a járásán észre lehetett -venni, hogy megint veszített a fogadásokon. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Bertalan két napig kutatott a curiai levéltárban, a hol megtalálva a -szükséges adatokat, a melyek munkája kiegészítéséhez tartoztak, sietett -vissza falura. - -Egy kis meglepetés várt rá. - -Mikor a kastélyába megérkezett, a park sétányán «két» hölgy jött eléje. -Az egyik a felesége, a másik Hermione kisasszony. - -Az első dolga volt mindenesetre Deát összeölelgetni, csak azután nyujtá -kezét a vendéghölgynek. - -– Ön nem űz ki a házából? – kérdé Hermione. - -– Minő kérdés? - -– Azon nehéz jelenet után, mely utolsó találkozásunk volt. - -– Vallja meg ön kisasszony, hogy ha ön lett volna az én helyemben, ön is -ugyanazt tette volna. - -– Bizonyosan. S ha úgy nem tett volna ön, most nem volnék itt, hogy -elismerjem, miszerint én hibáztam. - -– A hiba nem az öné volt. - -– De az enyém volt. Bocsánat! Én nem vagyok elűzött cseléd, a ki a volt -asszonyát rágalmazza az új előtt. Ki kell mentenem Sidonia grófnőt. A -kelengye odavitele az én ötletem volt. - -– Ne beszéljünk erről! Ön szivesen lesz látva nálunk. Én azért a -boldogságért, a mit nőm a házamhoz hozott, elfeledek mindent, a mibe ez -került. Lis Blanc grófnő kivánsága volt, hogy ön idejőjjön? - -– Igen. A mint megtudta a boldog változást Dea grófnő egészségében. - -– Lyoneltől? - -– Ah, uram. - -– Igen. Hiszen én tudattam vele. Más hírforrás még nincs. - -– Ön érteni fogja, hogy a grófnő maga nem jöhetett ide. - -– Méltányolom az indokait. Nagy áldozat volt tőle. - -– De azért naponkint imádkozik a leánya szerencsés sorsfordulása végett. - -– Tudom, hogy ne fia legyen, hanem leánya! - -Dea későn takarta be tenyerével Bertalan istentelen száját. Már kijött. - -Ekkor aztán Hermione elnevette magát. - -– Ön előtt nem lehet tragikus képeket csinálni. - -– Jobb lesz, ha a vidámabb oldalát fogjuk fel a dolognak. Az nagyon szép -öntől, hogy Deát meglátogatta. Önnek a jelenléte ő rá nézve valóságos -jótétemény. Én azon leszek, hogy úgy megkedveltessem önnel a nálunk -lakást, hogy soha se kivánkozzék el tőlünk. Már tudniillik, a míg -férjhez nem megy. Erről nem állok jót. Nálunk, heves vérű magyaroknál, -az ilyen szép, szellemdús hölgyet mint ön, nagyhamar elkapják. - -Dea megrángatta Bertalannak a füle gombját. - -– Te! Itt az én jelenlétemben udvarolsz Hermionénak? - -– Hát jobb lesz, ha távollétedben udvarlok? - -Mind a hárman nevettek együtt. - -Lándory tudta azt jól, hogy minden embernek kell valami játékszer. A -jóllét, a boldogság, a gyönyör nem elég, játék is kell. Kis gyereknek, -vén gyereknek, asszonygyereknek egyformán. Azt ne sajnálja az ember a -«gyerekétől». Elég, ha figyelmezteti, hogy «a játékszert ne vedd a -szádba, mert a festéke mérges!» - -Hölgy-gyerekeknek legkedvesebb játékszerük egy másik hölgy, a kivel -kedvükre kifecseghetik magukat. Ilyen volt Hermione Deára nézve. (A -fentebbi figyelmeztetés ennél sem volt fölösleges, egyébiránt Dea már -olyan nagy gyerek, kinek van esze.) - -A mióta Hermione odakerült, egészen megelevenült a ház. Szellemdús, -pikáns, leleményes hölgy volt, ellátva a tapasztalat egész tárházával, -nem a közönséges genre-e a hizelkedő, kedvkereső házibarátnéknak, inkább -a senkit nem kimélő családi satyr, szoknyás Triboulet, a ki gúnyora -nyílhegyeit magával a ház urával is érezteti. - -Ez tetszett benne épen Bertalannak. Volt a háznál egy ellenfele, a kivel -a sarcasmusos fleuretjeit keresztezheté. Épen olyan mulatság volt ez rá -nézve, mint mikor délutánonként a kardvívásban gyakorolta magát Kalthahn -Péterrel. Az inasnak is szabad volt, vívás közben, az urát jól megvágni, -ha fedetlen részt hagyott előtte. - -Szép, derült estéken az volt a malatságuk, hogy kivitték a nagy -telescopot a terracera, s az ég csodáit vizsgálták vele. Ez örök szép -látvány igen gyönyörködteté Medeát. S annak az évnek a nyarán, az égi -theatrumnak különösen érdekes repertoirja volt. Tíz órakor este -egyszerre lehetett látni az égen a Vénust, (távcsővel félhold alakban) a -Jupitert, négy holdjával, s a Saturnust csodás fénykarikájával. Lőrincz -napnak az éjszakáján gazdagítá ez égi mutatványokat a rendesen ez időben -vendégszereplő hulló csillagok tüneménye. Egy negyedóra alatt százat -számláltak meg. - -Mikor aztán a hölgyek aludni mentek, Bertalan a távcsövet lecsavargatá s -Péter elrakta azt a tartályába. - -E munka közben a következő párbeszéd támadt az úr és a szolga között. - -– Mondja csak uram, azok a hulló csillagok leesnek a földre? - -– Többször látták őket a földre hullani. Minden muzeumban láthatsz -meteorvasakat. Ezek ilyen hulló csillagokból valók. - -– Ugyan lehetséges volna-e az, hogy egy ilyen hulló csillag épen a -Hermione kisasszony chignonjának a közepére pottyanjon? - -– A lehetőség aránya: egy a quadrillióhoz. - -– Nagy kár! - -– De hát mért kivánnál te épen egy ilyen fényes csillagot hajdíszül a -kisasszony fejére? - -– Hát az igen szép halál volna neki. - -– Tartsd eszedben, Péter, hogy nálam a vendéget még gondolattal sem -szabad megsérteni. - -– Ez nem vendég, hanem házi tolvaj. - -– Mit oroz el? - -– Majd megtudja ön egyszer. Egyelőre csak apróságokat. Tudja ön, hogy -mindennap levelet ír innen Lis Blanc grófnőnek. Azt ő maga viszi fel -reggelenkint a postára, mikor a templomba megy. Itthon búzgó -templomjárónak adja ki magát. - -– Az engem nem bánt, rólam nem írhat semmit, a mit én titokban akarnék -tartani. - -– Óh dehogy ír! Levelei inkább tele vannak magasztalással ön felől. Hogy -ön mesés ideálja a férjeknek, egyszerre királya és rabszolgája a maga -asszonyának, hogy ön a minden emberi erényekből összealkotott -tökéletesség, méltó, hogy földönjáró szentnek legyen elismerve. - -– De hát hogy tudhatod te, hogy mi van az ő leveleiben írva? - -– Olvasgatom őket. - -– Péter! Figyelmeztetlek rá, hogy ha én előttem azt a vallomást teszed, -hogy itt valaki körülöttem a büntető törvénykönybe ütköző cselekedetet -követ el, én az ellen köteleségemnek tartom a vizsgálatot megindítani. - -Péter nagyot nevetett erre. - -– Hahaha! Ez nagyon jó. Az én nagyságos uram engem akar megijeszteni! A -Monterosso tanítványát! Küldhet ön az ellen vizsgálatot! Hermione -kisasszony, a mint a levelét lepecsételte, senkinek a kezébe nem adja, -maga viszi el a postára. A postás azonnal registrálja, becsomagolja, -küldi a vasútra. Itt sem ideje, sem alkalma nincs senkinek, hogy azt a -levelet felbontsa és elolvassa. - -– És te még is megtudod a tartalmát? - -– Meg ám, mert a másolatát kapom meg. - -– Honnan? - -– Bécsből, vagy Budapestről, a hol a grófnőt találja a levél. Az pedig, -a mint elolvasta Hermione levelét, rögtön elégeti. - -– S hogy kerül annak a tartalma mégis egy harmadiknak tudomására? - -– Hm! Ez ám épen a monterossoi furfang. Elmondhatom önnek. – Ha az ember -egy levelet kénætherrel leönt, az abban a perczben egyszerre olyan -átlátszó lesz, mint az üveg. Az irást szabadon el lehet olvasni róla. Ha -a tulsó oldala is be van irva, akkor az ember a levelet a tükör elé -tartja s úgy olvassa el a megfordított irást. Három percz mulva a -kénæther tökéletesen elpárolog és semmi nyomot nem hagy hátra, még csak -illatot sem. És a ki a tartalmát kivette, nem követett el semmi -levélsértést: nem hamisított pecsétnyomót, nem vágta fel borotvával az -aláhúzott vonalat, tiszta maradt a keze. - -– Ez gonosz egy tudomány, Péter. - -– De hasznos. - -– Tehát neked bűntársad van a grófnő közelében? Péter! - -– Hát nem magam bejelentettem-e, hogy fel vagyok bérelve a grófnő által, -hogy az ön körében történt dolgokról értesítést küldjek neki. Havonkint -kapom a bért. Hát csak fel kell tartanom a diplomatiai összeköttetést a -két udvar között. Már most könnyen érthető lesz az én torzsalkodásom -Hermione kisasszony ellen. Ő az én brancheomba vág: fölöslegessé teszi -működésemet; leszállítja az értékemet; kitúr a helyemből. Ezt nem birom -neki megbocsátani. - -– Tréfás kópé vagy bizony te, Péter. - -– Dehogy vagyok, uram. Dehogy vagyok! Inkább nagyon is elegiacus -kedvemben vagyok. Ez a ma éjjeli csillaghullás! Ez nagyon gondolkodóba -ejtett. Azt mondják, hogy mikor egy csillag lehull, akkor egy ember -meghal. Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy hátha az enyém is -lehullott a többi között. - -Valami őscomicum volt abban a sentimentalis kifejezésben, a mit e -szavaknál a Péter arcza fölvett. Lándory nagyot nevetett rajta. - -– A gutába! Péter! Csak nem akarsz meghalni? - -Péter megcsóválta a nehéz fejét. - -– Ne beszéljünk erről idekünn. A bokroknak füleik vannak. Majd ha -odafenn leszünk a szobában. Nagyon komoly dolog ez, uram! - -Bertalan csakugyan kiváncsi volt rá, hogy miféle trücske van a Péternek? -«ok nélkül» nem szokott az tréfálni. - -Mikor aztán Bertalan hálószobájában egyedül voltak, Péter rákezdé. - -– Bizony halálomat jelenti nekem ez a mai csillaghullás! - -– Csak nem akarod a nyakadat elvágni borotvával? - -– Még annál is élesebb fegyverrel. – Megházasodom. - -– Teringettét! Ez már meglepő ujság. - -– Hát mért? Nem vagyok több negyvenhat esztendősnél. Nem költöttem el a -capitalisomat. - -– S ki az a szerencsés, a kit a többi nőnemű halandók közül kitüntettél? -Talán az özvegy kulcsárné? - -– Ohó! «Höher Péter!» Én is azt mondom, a mit az öreg spanyol hidalgo -mondott, mikor házasodni készült, hogy «ha már a szívemet keresztül -akarom döfni, hát inkább egy fényes tőrrel teszem, mint egy rozsdás -panganéttal!» - -– S ki légyen annak a fényes tőrnek a személyesítője? - -– Az bizony senki sem más, mint a Lidy Carcasse! - -– Ah, nézze meg az ember! Még nem is rossz izlése van az öreg fiunak. - -– Remélem, hogy æquivalenst nyujthatok érte. A mi pedig a characterünket -illeti, vagyok olyan halálra itélt gonosztevő, mint a Lidy Carcasse. Én -egy méregkeverő, ő egy petroleuse. Szép pár lesz belőlünk. - -– Még Párisban szövetkeztetek össze? - -– Mi sem természetesebb. Ő is felismerte bennem a «Cohinoor» gyémántot. - -– De akkor hát te engemet el fogsz hagyni. - -– Ha csak ön nem kerget el magától. - -– Nem értem a dolgodat. A Lidy Bécsben van Lis Blanc grófnőnél, te pedig -én mellettem. Dualisticus házasságot nem tudok képzelni. - -– Nehéz is azt; hanem hát épen azért aludjunk rá egyet; talán holnap -reggel ki fogja ön találni a titok nyitját. - -Péter kivitte az urának a csizmáit s jó éjszakát kivánt. - -Bertalan pedig, még egyedül maradva is, eltöprengett ezen a bizalmas -vallomáson s találgatta a catastropha eredetét. Mi viheti Pétert erre a -salto mortaléra? - -Csak nem a «rossz példa» talán? - -Ugyan mivel volt kisebb merészség, Lándorynak összekötni a sorsát -Deáéval, mint Péter és Lidy egy párrá létele? - -Utána akarnak-e ugrani a hivei? - -Másnap délben Dea különösen szeretetreméltó volt az asztalnál; a mi -biztos jele annak, hogy az asszony valami inditványt szándékozik tenni, -a melynek a sorsát biztosítani akarja. Hermione kisasszony is igyekezett -a hangulatgerjesztéshez eleven tréfáival hozzájárulni. - -Végre kipattant a dolog. - -Lándory már épen szaladni akart az asztaltól, mikor lefogták. - -– Maradj még! Ne szaladj a cséplőgéphez! Nekem valami kivánságom van, a -mihez a beleegyezésed szükséges. Nekem mulhatlanul szükségem lesz ide s -tova egy olyan leánycselédre, a kivel a magam nyelvén meg tudom magamat -értetni. Az itteni szobaleányok nagyon derék, hűséges portékák, de egész -pantomimikai előadásba kerül, mikor valami rájuk bizott dolgot kellően -megismertetek velük. A magyar nyelvben annyi sok synonim szó van; s ha -az idegen nem helyesen accentuál, egészen mást értenek belőle, mint a mi -mondva volt. Tegnap is azt mondom a Zsuzsinak: «Hozz nekem mézet.» -Elmegy, oda van egy óráig; akkor visszajön s hoz nekem egy tál «meszet». -Azt mondta, hogy nem lehetett másutt kapni, mint a faluban a -korcsmárosnál. - -– Hát jól van, kedvesem, hozass magadnak egy franczia cselédet. - -– Tudtam, hogy nem fogod ellenezni; már rendeltem is egyet. Talán -emlékezni fogsz rá: Párizsban is szolgált nálam. A jó Lidy Carcasse. - -– Ah! A kit te különben az ifjabb nevén szoktál hívni: «Lidy Saint -Jean»-nak. Hogyne ismerném? Derék leány. - -– Hát nincs ellenedre, hogy idejöjjön? - -– Belenyugszom. - -Hermione is segített a megnyugtatásban. - -– Ön nem is tudja, hogy ez a leány egész a rajongásig bálványozza önt, -tiszta háladatosságból. - -– Az is háladatos? szólt Lándory kesernyés nevetéssel. No akkor vigyázni -fogok a magaviseletére. - -Azzal megcsókolta a neje arczát s magukra hagyta a hölgyeket. - -A szobájába lépve, ott találta Pétert, nagy rakosgatásban. - -– Péter! Gratulálok! A Lidy Carcasse a napokban megérkezik hozzánk és -itt marad. - -– Azt én tudtam. - -– Most már én is olvastam Hermione kisasszony levelét; kénæther sem -kellett hozzá. - -– Nem nagy mesterség volt. - -– Péter! Te derék ember vagy! - -– Hát a Lidy Carcasse nem az? Csak hagyja ön már most ránk a többit! – A -mamsell nem is sejti, hogy két ollószár közé dugta a fejét. – Mi úgy -fogunk tenni a Lidyvel, mint a kik egymást ki nem állhatják; de azért -össze nem veszünk, mert azzal elárulnók, hogy hitvestársak vagyunk. - -… Hát ha még valósággal úgy olvasott volna Hermione levelében Bertalan, -a hogy azt Péter, Lidy által megkapta. Péter nem merte vele megkinálni -az urát. Elég neki az, a mit sejt belőle. - -Hermione megírta Sidonia grófnőnek, hogy Lándoryban egy olyan válfaját -tanulta megismerni a férjeknek, a minő eddigelé az ő aquariumában nem -volt ismeretes. Más férjeknél az a szokás, hogy mikor a nő -legmagasztosabb küldetésének nehéz hónapjait éli, akkor hidegülnek el -iránta. A realis felfogás szerint, ez a legtermészetesebb következmény. -A deliség elvész, helyébe idomtalanság lép, az ideál nevetségessé -torzul, a szép arcz elveszti üde színét, eleven kifejezését. A megzavart -idegrendszer uralkodik a kedélyen, s minden változatait előidézi a -rigolyáknak. A nő szenvedése merő lelkiismeretfurdalás a férjre nézve. S -az emberi hím utoljára is csak olyan állat, mint más. Egyik olyan, mint -a másik. – Hanem ez az egy ember kivétel a többi közül. Ez épen most -veszi körül teljes, lángoló szerelmével a nejét, a mikor az épen nem -szeretetreméltó. Türelme egy tenger! Egyébre sem gondol, mint hogy -feleségének a legrejtettebb vágyait kitalálja. Eljár vele a katholikus -templomba, s végig üli a misét, – kálvinista presbyter létére – a míg -Dea imádkozik. Azonban e példátlan hűséget maga az egész itteni -berendezés is elősegíti. Egy falusi kastély, mely a cselédségen kivül -más lakótársat nem ismer. Innen Lándoryék sehová látogatóba nem járnak, -s ennélfogva ő hozzájuk sem jár senki. A téli hónapokra ugyan -szándékoznak Budapestre beköltözni, de a helyzet ott sem változik. -Lándorynak ott is saját háza van, a külvárosban, melyet még az apja -építtetett, ott is egyedül fognak lakni. S a lakosztályok úgy vannak -berendezve, hogy a nő és a férj hálószobáit csak egy ajtó választja el, -minden szó, minden sóhajtás áthallik egymáshoz. S aztán hiányzik minden -eszköze a csábnak, mely a férjet tőrbe csalogatná. Kisértés nélkül nem -is nehéz ascetának lenni. Pedig csak az első lépés drága. Az első lépést -meg nem tenni könnyű; a másodikat meg nem tenni – már nehéz, a -harmadikat meg nem tenni – már lehetetlen. Az első thesis egy boldog -házasság szétbontásában a férjnek kedvtelése. Az asszonyé már aztán csak -corollarium hozzá. S amahhoz az első étappe a «házi enyelgés» – egy kis -«fantaisie en famille». Okos asszony az ilyesmiért nem is neheztel. -Tudja, hogy ez csak futó kedvtelés, s nem tartja érdemesnek féltékenynek -lenni miatta. Úgy veszi az «embert», a hogy van. Egy Lidy Carcasset nem -néz Medea grófnő rivalisának. Legfeljebb is feljegyzi magának a férje -teherlapjára s útmutatást talál benne a revanche eszméjéhez. - -Ilyenféle közlemények voltak Hermione leveleiben Lis Blanc grófnéhoz. - -Lidy Carcasse megérkezett még az őszi napokban; s Medea igen meg volt -elégedve. - -Hermione kisasszonynak a leveleit ettől fogva nem olvashatta el senki -Lis Blanc grófnőn kivül. - -Egyebet azontúl sem tartalmazhattak azok, mint eddig. - -Mentül többször újult meg a hold, Lándory féltő szerelme a feleségéhez -annál erősebb lett. Már dolgozni sem tudott, ha csak az ő szobájába nem -hozta át a munkáját, s a válságos nagy idő közeledtével soha ágyba nem -feküdt: felöltözve aludt a bőrkereveten; orvost mindennap járatott a -házhoz; a «bölcs asszonyságot» állandóul ott tartotta. Ő maga volt a -legidegesebb a háznál. Egy enyelgő szót nem lehetett tőle hallani, s a -hogy a Lidyvel bánt, az a gorombaság határáig ment. - -Hermione levelei nemsokára Budapestről lettek keletezve: - -«Átköltöztünk az unalmas faluból a még unalmasabb városba. Az ódón -kastélynál még ócskább a városi palota. Egy emeletes épület a -külvárosban: elől hátul kerttel. Valamikor Lándory úr öregapja -építtette, a ki nagy különcz volt. Egyedül szokott benne lakni az -uraság. Mikor az nincs a városban, akkor üres a ház; csak egy vén -felügyelő lakik benne. A butorok a directorium korából. A képek a -kiállhatatlan németalföldi festőktől. A plafondok mind boltozatosak. A -férj és feleség szobái itt is egymás mellett. A folyosón régi -aczélmetszetek; a szobákban óriási fayence kemenczék. Minden úgy van -benne, a hogy a század elején volt. A crisis közeledtével az «asszony» -melancholicus lesz, nem jár sehová s nem fogad társaságot. Szomorú -sejtelmei vannak. Quelle figure! Úgy kell neki! Nem nézhetek rá, a -nélkül, hogy titkos elégtételt ne érezzek magamban. A paradicsomi átok! -A férj most már dolgozni sem képes; egész nap a neje szobájában ül, -mesél, felolvas, anecdotázik; még a hegedüjét is előveszi s kiséri a -nejét zongorán. Igazán ostobává teszi az embert a kedélyhangulat. Várjuk -a catastrophát». - -A következő levél aztán így szólt (február vége felé): - -«Que Dieu soit béni! Leányunk lett! Nem hiába imádkoztunk. Hanem ez -rettenetes nap volt! Milyen lótás-futás, szaladgálás. Én folyton ott -voltam Medea mellett. Tanulmányoztam őt. Minden lelkiereje mellett sem -birt a szenvedéseivel. Fél napig élet és halál között vivódott. -Megszenvedett minden bűneiért. Az ember pedig egészen meg volt őrülve. -Minden öt perczben oda jött az ajtóhoz, tudakozódni. Be nem volt szabad -neki jönni. A mellékszobában járt egyre alá s fel, mint a ketreczbe zárt -fenevad. A jövő-menő orvost kínozta könyörgéseivel. Hallottam a nehéz -lihegését, ha egy perczre ledobta magát a pamlagra, a másikban már -felugrott s újra kezdte a nyargalódzást. Éjjel hallottam őt imádkozni: -«Isten, Isten! Légy irgalmas.» Egyszer sírni is hallottam. S mikor végre -beállt a szerencsés forduló pont, s az orvos tudatta vele az eredményt, -más férj azt mondta volna rá fanyarul: «csak egy leány», ez pedig sírt, -kaczagott örömében, most ott fekszik a felesége ágya fejénél, s annak a -kezét áztatja könyjeivel. Az asszony még most is alig van eszméleténél, -s a mikor magához tér, csak a gyermeke után tudakozódik. Ezeknek, úgy -hiszem, hogy elég volt a boldogság extravagantiáiból! S ezentúl áttérnek -a normális életmódhoz». - -Sidonia grófnő nem küldött üdvözletet a leányának szerencsés -megszabadulásáért. Helyes oka volt a tartózkodásra, miután Bertalan sem -tudósítá őt a családjában előfordult örvendetes esemény felől. - -Lyonel sem jött vissza – keresztapának. - -Egy későbbi levelében aztán Hermione arról tudósítá Sidonia grófnét, -hogy Medea maga szoptatja a gyermekét. Ez is jó. «Az alatt a férj -elmehet a földet körülhajókázni, senki sem akadályozza meg benne. A -rózsaláncz, mely a szerető szíveket összeköti, így válik lassan -kaucsuklánczczá. Az alatt valami mást is elő lehet készíteni. A nő, amíg -szoptat, nagyon érzékeny idegzetű. Babonái és látásai vannak. Medeával -el lehet fogadtatni az eszmét, hogy a bernátfalvi otthon levegője neki -és gyermekének egészségtelen. Az orvosok is hegyi levegőt ajánlanak -neki. Azonkivül is fél most a kastélytól és környezetétől. Mindig -Godivával álmodik. Az minden alakban megjelen előtte. Kis gyermekét kéri -tőle, karjára veszi, ringatja, majd meg elszökik vele, s Medea nem -találja sehol. Azt képzeli, hogy ha ő Bernátfalvára visszamegy a nyáron, -ott meg fog halni a gyermeke: Godiva elrabolja magának. A férj mindenre -rááll. Már beleegyezett, hogy a nyárszakot Medea atyai birtokán töltsék, -a kies Erdélyben: a regényes fekvésű dorogmándi kastélyban. Csak egyszer -aztán ott legyenek: akkor majd lehet kezdeni valamit». - -Lándory ezeket a leveleket mind nem olvasta, hanem azért tudta jól, hogy -mi cselszövényt szőnek, fonnak ellene. - -Belenyugodott mindenbe, azzal az erős lélekkel, a melylyel az ember -rábizza az imáját a védszentjére és nem jut eszébe az a kétkedés, hogy -hátha az valakinek másnak is védszentje, s annak az ellenkező imáját -fogja közvetíteni? - - - - -A DOROGMÁNDI KASTÉLYBAN. - -A mezőhegyesi grófi kastély még azon régi lovagkori építményekre -emlékeztetett, a melyek martalócz támadások ellen voltak berendezve, s -alkalmasak voltak balladatárgyak kidolgozására. Felvonóhíd, sánczárok, -őrtorony, erkélylyel, melyre kötélhágcsót lehetett akasztani; belül -tornáczok, pitvarok, folyosók labyrintja; döngő falak, a mik sejtetik, -hogy belül valami titkos átjárót rejtegetnek. Nagy szekrények által -álczázott rejtek ajtók; elforduló kemenczék, a mik alatt furcsa -csigalépcső vezet valahová; aztán megint rengeteg nagy termek, dőzsölő -vendégsereg számára; az udvar felől, a falon kivül körülfutó fafolyosó, -mely két szemközti lakosztály között összeköttetést képez. - -Látszik, hogy a kastély nem egyszerre épült. Az egymás után következő -családapák (és anyák) szeszélye szaporítá rajta a toldozásokat. -Mindegyiknek volt valami «oka», ezt, vagy amazt az építészeti -furcsaságot létrehozni. - -Például az már Sidonia grófnőnek a phantasiája volt, hogy az ő -hálószobájából, az emeleti balszárnyon, egy álczázott csigalépcső -vezessen alá a földszinti szobába, mely a bizalmas «fraj» lakóhelyéül -szolgált. - -Ez a csigalépcső magyarázhatná meg talán, hogy miért választották a -grófnő egyetlen leánya számára ezt a gyűlöletes nevet: «Medea»? - -Hogy Hermione kisasszony teljes ismeretével birhatott a kastély rejtett -alkalmatosságainak, azt valószinűvé teszi az a körülmény, hogy Sidonia -grófné sokáig lakott ezen a helyen. - -Itt azután a férj és nő lakása is egészen a normalis élet kivánalmai -szerint volt berendezve. Az épület két ellenkező szárnyán volt egész -külön háztartás berendezve, úgy, hogy a férj lakásából semmi lárma és -tivornyaszó nem hatolhatott át a nő szobájáig. De viszont a férfi -lakosztály is úgy el volt helyezve egy fél emelettel alacsonyabban, hogy -annak a külső ablakaiból fel sem lehetett látni a nő udvari ablakaiba, a -fölöttük kiugró fafolyosó miatt. Ha valamelyik házastárs a másikat -meglátogatni kedvet kapott, három tornáczon és tizenkét lépcsőn kellett -áthaladnia. - -Bertalan ebbe az állapotba is beletalálta magát. - -A mióta Dea anya lett, úgy bánt vele, mint egy szenttel. - -És Dea is belenyugodott a maga helyzetébe. Egészen a kis leányának élt. -A mikor együtt voltak Bertalannal, csak az a drága kincs volt beszédük, -gyöngédségük tárgya. Csókjaik csak a nevető gyermek piros orczáin -találkoztak. - -Medeát néha meglepte egy-egy buskomor elmélázás Bertalan arczán, mely -annak kedélyét elárulá; de Hermione meg tudta őt nyugtatni. – A farkasok -nem vesznek éhen. - -Megsúgta Medeának, hogy a Lidy Carcasse gyakran kioson éjente a -szobájából, mely átellenben van az övével, s csak reggel felé tér -vissza. Medea nagyot sóhajtott és nem szólt. Azt, hogy Lidy Péternek a -felesége, nem tudta senki. - -Két órai út vezet a dorogmándi kastélytól az albisorai birtokig, melyet -Lis Blanc grófnő vásárolt Lyonel számára. Roppant erdőségek, az Erdély -és Románia határán emelkedő havasok alatt, gazdag vadállománynyal. A -kastélyt ez évben bővítették ki, újonnan kitatarozva. - -Szeptember vége felé (mikor a maczkók lejönnek a málnát szüretelni s a -török buzát megdézsmálni) megérkezett Lyonel Albisorára. - -Bertalan egész rendes úton jutott ennek a tudomására. Levelet kapott -Lyoneltől, melyben az állt, hogy «Kedves sógor! Itt vagyunk egy egész -társasággal, medvét vadászni Alfréd, Horácz, az Effendi, a Murczus. -Szivesen látunk feleségeddel együtt a holnapután kezdődő vadászatokon. -Sidonia grófnő is itt van. Üdvözöllek.» - -Erre aztán Bertalan azt válaszolta, hogy: «Kedves Lyonel. Köszönöm a -szives meghivást. Nőm szoptat, nem hagyhatja el a gyermekét. Minden -jókat!» - -Másnap Dea azzal a tudósítással lepte meg Bertalant, hogy a kis -Mariannát elválasztja, mert már fogai vannak. - -Ez egészen az ő dolga. - -Két napig aztán Deának az elválasztással együtt járó változásai voltak. -Szerencsésen átesett rajtuk. A kis Marianna is hozzászokott, hogy -kanállal etessék. - -Negyednap könnyű «Sandlaufer» gördült be a kastély udvarára, két tüzes -mokány lóval, melyeket maga Lyonel hajtott. - -Egyedül jött, kurta dzsekkben, kamáslisan: tüntetőleg rövid látogatásra. - -Együtt találta a verandán Deát és Bertalant. - -Lyonel az egyszerű öltözetben is délczeg alak volt. Tekintete derült, -kedélyes, minden követelés nélkül. - -Előbb összeölelkezett Bertalannal, azután megcsókolta Deának a homlokát. - -– Teljesen méltánylom az indokaitokat, a mikért nem jöhettek Albisorára. -Magam jöttem ide, hogy meglássalak. Egész kompánia van nálam otthon. Úgy -szöktem el tőlük, a míg alusznak. - -– Nagyon szép tőled. De azért itt maradsz uzsonnára. - -– Köszönöm. Csak egy pohár tejet fogok kérni Deától. - -Dea erre bement a házba. A két férfi künn maradt a verandán. - -– Derék asszony lett belőle. Szólt Lyonel, Dea után nézve. Te tetted -azzá. A te érdemed. Ha Alfrédnél marad, ezóta sárgaságba ejtett volna -minden párisi regényírót az irigységtől. Azért kértem azt a tejet, hogy -nem akartam ő előtte beszélni. A leveled egészen correct volt. Nekem meg -kellett titeket hivnom, a világ miatt s neked okot kellett találnod, -hogy meghivásomat elutasítsd. Te nem jöhetsz össze Sidoniával. S én nem -tartózkodom kimondani, hogy kettőtök közül neked van igazi okod a -neheztelésre. A mit te tettél Sidoniával, az csak válasz volt az ő -gorombaságára. Én épen úgy tettem volna. Ezt megmondtam neki magának is. -Ha bocsánatkéres volna a helyén, úgy az Sidonia tartozása volna. – Hanem -hát az ő fejéből nem lehet kiverni az aristocraticus gőgöt. - -Bertalan nem hagyhatta ezt szó nélkül. - -– A mi ugyan kettőnk között nincs is helyén; mert az én ősapám fejedelmi -követ volt a hollandi királynál ugyanakkor, a mikor Sidonia grófnő -ősapja még tulipánhagymákat liferált, ugyanannak a királynak. - -– Haha! No ezt is elmondom neki. Mert arról előttem szó sincs, hogy te -kérleld meg az én mostohámat. Vesztenél előttem az értékedből. Azt -azonban nagyon szeretném, ha a társaságunkban lehetnél. S erre csak egy -módot tudok. Most te küldj a magad és Dea nevében viszonzásul egy -meghivót én hozzám, felszólítva egy barátságos estélyre, a nálam levő -vendégekkel együtt; odaértve Dea anyját is. - -Bertalan bámulva kapta hátra a fejét. Mi lesz ebből? - -– Te nagy lélékbuvár vagy. Kitalálod, hogy mi lesz ennek a következése? - -– Kétféle lehet. Vagy az, hogy te azt feleled az én meghivásomra, a mit -én a tiedre. «Nem mehetünk, mert a mamának a foga fáj: én pedig őtet -ápolom.» - -– Hahaha! No ez nem várható. - -– Vagy pedig az, hogy te azt mondod a levelemre: «elmegyünk, -vendégeimmel együtt!» S erre Sidonia grófnő összepakolja a bőröndjét s -visszamegy Kolozsvárra. - -– Eltaláltad! Ez fog megtörténni. Az a harmadik eset semmi esetre sem, -hogy Sidonia a ti meghivástokra idejőjjön. Nem. Azt nem teszi, ha -mindjárt egész Erdély özönvíz alatt állna is s itt volna az Ararát -hegye. És akkor azután megszabadulunk attól a feszélytől, mely bennünket -egymástól távol tart, a mi rám nézve a legkellemetlenebb. - -Ez alatt visszatért Dea, követve a dajkától és Lidytől. - -A dajka hozta a kis pólyás babát, a ki nagyon lármázó kedvében volt ez -uttal, Lidy pedig egy tálczán tejes poharakat és kancsót. - -Dea dicsekedett Lyonelnek a gyönyörű kinézésű, piros arczú gyermekével, -Lidy pedig kinálta a friss bivalytejjel. - -Lyonel dicsérte a pólyás babát s megitta a pohár tejet. A Lidyre rá se -nézett. - -Bertalan szemei egyszerre tudták ügyelni az egész csoportot. Egyik sem -szól egy szót sem, még is mindenki hazudik. - -Lyonel el volt ragadtatva a gyermek szépsége által. - -– Fényképeztesd le a kicsikét, s aztán küld el a képét nekem. - -– Meglesz. - -Erre aztán a kicsike (az egyetlen igazmondó lény a társaságban) mintha -megértette volna, hogy micsoda merénylet készül ellene, elkezdett hangos -sirással protestálni. Arra aztán frissen elszaladtak vele mama, dada és -«pila». (Népies neve a szobalánynak.) - -– Már most én is – láttalak benneteket – és megyek. A czimborák ez óta -keresnek. Azt fogják hinni, fátákat üldözök. Notabene: ha meghivod a -companiát, tarokkártyát szerezz, mert a nélkül ezek meg nem élnek. - -– Nálam bizony kártya nincs; hanem majd hozzatok magatokkal. - -– No van nekünk! De azért te is értesz hozzá? - -– Ha a társaságot ki kell egészíteni: beülök. - -– No hát. Good bye! - -Bertalan karöltve kisérte le a sógorát az udvarra. - -– Még egy szóra, mondá Lyonel, mikor már a kocsija eléjárt. Nagyon -pironkodnám miatta, ha azt a benyomást hagynám hátra nálad, hogy «no -most az én sógorom, Lyonel, szép kis comœdiát játszott nálam!» ha te -valahogy azt hinnéd, hogy én most azért húztam tűbe ezt a czérnát, hogy -a rokoni szeretet könyökén esett szakadást összevarrjam vele. Nem -mehetek el tőled a nélkül, hogy az igazat elmondjam. - -Bertalan kiváncsi volt rá, hogy valjon mit fog ez most hazudni? - -– Megsugom. Deának, tudom, nem mondod el. Scilla Budapesten szerepel. -Nekem megigérte, hogy lerándul Erdélybe, s az albisorai -medvevadászatokon részt akar venni. Addig azonban nem jöhet ide, a míg -Sidonia grófnő itt lézeng. Erre való nekem ez a kis cselszövény, mely -Sidoniát az albisorai vadászkastély elhagyására bírja. Már most felfogod -úgy e bár, hogy mi érdekem van az egész furfangban. - -– Mindent tudok. - -– És előmozdítod azt? - -– Minden tehetségem szerint. - -– Akkor kedves emberem vagy! - -Ismét kezet szorítottak; Lyonel felugrott a bakra és elhajtatott. - -Bertalannak már akkor a zsebében volt a levél, mely e néhány szót -tartalmazta: - -«Ön ellen veszély készül. Vigyázzon mindenkire. Ha nagy baj lesz, én is -ott leszek.» – Aláírva nem volt; de ráismert Scilla irására. - - - - -«BELLE ALLIANCE.» - -A meghívás el lett küldve Dorogmándról Albisorára. Két «hajtás» közötti -napon volt egy «vak» nap, a mikor ráért a vadásztársaság szomszédolni. - -A válasz visszajött. Az urak készséggel jönnek mindnyájan. Hanem Sidonie -grófnőnek Kolozsvárra kell utaznia, sürgős ügyben: ő tehát nem jöhet. - -A hogy előre lehetett látni. - -Nosza vadásznak, szakácsnak, kertésznek, pinczemesternek ki lettek adva -a rendeletek: a vendégszobákban az ágyakat kiszellőztették; bébillérek, -főzőasszonyok dologba lettek állítva. Egy pár kertészlegényt -felöltöztettek inasköntösbe; a tiszttartó hajduja is mozgósítva lett az -asztali felszolgáláshoz, ugyanannak a szobaleánya a kisegítéshez; a -vendéglovak istállóit kitakarították: az egész kastélyban mindenki -készült a vendégfogadáshoz. - -Hermione kisasszony e közben kiadta a maga utasításait Lidy Carcassenak. - -– Most jött el az «úr szineváltozásának» napja. Az urak vacsorára -érkeznek meg, a mi el fog nyúlni késő éjfélig. Akkor az asszony bucsút -vesz a vendégtársaságtól s a hálószobájába távozik. Az urak még -folytatják a poharazást. Lyonelnek meg fog ártani az áldomásozás; ő -nincs szokva ezekhez a tüzes erdélyi borokhoz: a magyar urak tréfát -csinálnak belőle, hogy a vitéz oroszlánvadászt az asztal alá igyák. -Kedvük szerint történik. Lyonel egészen makutyi lesz. A Péter, meg a -hajdu felviszik a szobájába s lefektetik. A részeg embernek az a -kivánsága, hogy küldjenek hozzá szép leányt. Te odamégy hozzá: a férfi -cselédek visszavonulnak. Lyonelnek semmi baja sincs, minden érzékének -birtokában van. Nem árt annak még a muchomor szesz sem. Az urak ez alatt -felkelnek a borozó asztaltól, s felcserélik azt a kártyázó asztallal. -Mind jól tudják szerepeiket. Lándorynak le kell velük ülni tarokkozni. -Folyvást nyerni fog. S a nyerő játékosnak nem lehet abba hagyni a -játszást; kivált ha még házi gazda is hozzá. Ott fogja őket találni a -virradat. Te pedig Lyonelt a hátulsó lépcsőn levezeted az én -hálószobámig. Gondolsz ki valamit, a mivel a szájtátó cselédeket -elfoglald, hogy valaki a folyosón ne találkozzék vele. A dajkának, a ki -az asszony hálószobája mellett fekszik, sert adsz, hogy mélyen aludjék. -Az én hálószobámból az asszony szobájába felvezető rejteklépcső elől -elfordítod a félremozdítható kályhát. A Pétert pedig elfoglalod, hogy -valami neszt ne foghasson; mert az, daczára annak, hogy a mi zsoldunkban -áll, még is hive az urának. A többi azután az én gondom. - -– És az asszonyság? - -– Medea grófnő? Tudtával történik minden. - -– Akkor jól vagyunk. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ez a beszélgetés künn a kertben folyt, a míg Hermione és Lidy az -őszibaraczk-rácsozaton válogatták az éretteket az asztaldiszítésre. - -A kertnek egy szögletében a Péter pepecselt valamivel. Ő is dilettans -kertész volt. - -Abban fáradozott, hogy egy nagy vederben nevelt gyümölcsfának az érett -terményeit, ott a fán, tüll tokocskákba kötözgesse. - -– Mit csinál maga Péter? szólítá meg Hermione. - -– Süvegeket huzok ezekre a szilvákra. - -– S mire való az? - -– Hogy a darazsak, vagy a rózsabogarak ki ne kezdjék a gyümölcsöt, a míg -az uram leszedi. - -– Hát olyan drága gyümölcs az? - -– Elhiszem azt. Ez a híres formozai szilva, – melyből a legelső példányt -gróf Benyovszky Móricz hozta el XIV. Lajos király számára Formozából. A -versaillesi üvegházból még ójtó szemet sem volt szabad senkinek adni -belőle. Ezt a példányt nagy grátia útján kapta ajándékba az uram -Thierstől. Most terem először. Úgy őrzi, mint egy férjhezadó leányt. - -– Ah! Ezt a gyümölcsöt nekem meg kell izlelnem. - -– Nem szabad ám kisasszony. Szigorúan meg van tiltva. - -– Ki tiltotta meg? - -– Hát az uraságunk. Lándory úr. - -– Adok is én valamit az ő tilalmára! - -– De majd nagyon meg fog haragudni az úr! - -– Annál rosszabb rá nézve! A harag csak annak árt, a ki megharagszik. - -– No én előre figyelmeztetem a kisasszonyt, hogy ha ebből a gyümölcsből -pákoszkodik, annak rossz következése lesz. - -Csak az kellett Hermione kisasszonynak, hogy őt egy elkapatott cseléd -merje letiltani valamitől. - -Csak azért is leszakított egy szilvát a drága csemetéről. - -Az alakja is olyan különös ennek a szilvának. Nem hosszúkás, mint a -rendes fajok, nem is gömbölyű, mint a reine Claude-ok, hanem lapos, mint -az alma, s a szine csokoládébarna. - -Hermione csupa daczból ízlelte azt meg. - -Mikor aztán a szájában volt, akkor ismerte meg annak a rendkívüli -tulajdonságait. Valami különös édes íz, zamat és illat; mintha minden -kedvencz gyümölcsnek az előnyei egyesítve volnának benne. - -Most aztán még egyet szakított le a fáról. - -A másodikat már gyönyörűségből ette meg. - -És aztán a harmadikat. Arra már a falánkság vitte. - -A negyediket azért, hogy megmutassa Péternek, mennyire nem törődik az ő -urának a haragjával. - -Az ötödiknek az elköltésére rávitte az asszonyi kiváncsiság. - -A hatodikat már nem is kivánta, de mégis megette, csak azért, hogy egy -se maradjon a fán. - -Majd hogy fog nevetni Bertalan úrnak az elszörnyedő ábrázatján, mikor az -a féltve őrzött fáját tisztára lepusztítva találja! - -– No kisasszony! Én mosom a kezemet! – mondá Péter; – de meglássa, hogy -mi következése lesz ennek a torkoskodásnak. - -Hermione gőgősen nevetett rajta. Ekkor vette észre, hogy még egy szem -szilva van a csemetén, elbújva a levelek közt. - -– No ezt az egyet tegyük ide az őszibaraczkok tetejébe hadd -gyönyörködjék benne Lándory úr. - -Azt is leszakította s azzal orrot billegetett Péter felé, ott hagyva őt -a megkoppasztott fánál. - -– A mit mondtam, megmondtam! – dörmögé utána Péter. - -Persze, ha olvasta volna Hermione kisasszony Benyovszky Móricz -emlékiratait, hát akkor tudta volna, hogy miért van megtiltva a -paradicsom fái között épen ez egynek a gyümölcseit megízlelni. Az egy -rettenetes, boszúálló gyümölcsfa! A formozai szilvafa. - -Alig telt bele két óra, midőn Hermione kisasszonyt utolérték minden -kórtünetei annak a félelmetes epidemiának, a mit a paradicsomi -Kelet-India ajándékozott a többi földrészeknek. - -Lidy Carcasse rémülten szaladt Bertalan úrhoz, jelenteni, hogy Hermione -kisasszony minő bajban van. - -– Ne üss lármát! – mondá Bertalan. – Vendégek jönnek, ha megtudják, mind -szétszaladnak. Az asszonynak egy szót se szólj. A cselédek se tudják -meg. A faluból fel kell hivatni a kenő asszonyt, az maradjon a beteg -mellett ápolóul. - -– Más cseléd nem is vállalkoznék rá; mert az mind fél a ragálytól. - -– A kocsis fogjon be és vágtasson be a városba, hozza ki az orvost. -Addig majd én tekintem meg a beteget. De senki be ne menjen hozzá, a ki -a feleségemmel érintkezik. - -Ő maga tehette: hisz ő – olyan távol szokott már a feleségétől. - -Lándory felkereste Hermione kisasszonyt a szobájában. - -Biz az nagyon nyomorult állapotban volt már. Lándory hozott a számára -opiumcseppeket, a miket minden elővigyázó ember szokott tartani otthon. -(Kivált dinnyeéréskor.) Néhány cseppet adott be a kinlódónak egy kanál -vízben. Attól annak a görcsei szünni kezdtek. Hálát rebegett érte. - -Meg volt ijedve rettenetesen. - -Pedig nem volt az a baja. Csak a formozai szilva: a mi épen úgy -megkinozza a vele visszaélőt, mint amaz ázsiai rém, csakhogy épen nem -öli meg és nem ragad másra. De azt egyikük sem tudhatta. – Talán a Péter -tudta. - -A formozai lakosok azt a gyümölcsöt, csak gyömbérrel összefőzve szokták -megenni. - -– Meg fogok-e halni? – kérdé száraz, rekedt hangon Hermione Lándorytól. - -– Legyen nyugodt. Elmulik a baj. Már elküldtem az orvosért. Addig is -igyék ön széki fű theát s engedjen a gyomrára mustárkovászt tétetni. Jó -lesz egy darab jeget lenyelni időközönkint, meg egy korty pezsgőport. - -Hermione mindent megfogadott, a mit csak az az ember nyujtott neki, a -kinek teljes oka lett volna rá, hogy őt irgalom nélkül megfojtsa. - -– Nem fognak a kórházba vinni? suttogá Hermione, a kinek emlékében volt, -hogy a mikor Párisba behurczolták a ragályt, szigorú rendelet volt -minden beteget a közkórházba szállítani. - -– Az én házamból beteget ki nem visznek. - -Az orvost épen útban találta az érte küldött kocsi, gyorsan megérkezett. -Megvizsgálta a beteget s minden intézkedést helyeselt, a mit eddig -Lándory a gyógykezelésnél alkalmazott. Ugyanazokat kell folytatni. Az -opiumból minden félórában kell beadni öt cseppet. Az ápolónő ügyeljen, -hogy többet ne találjon a kanálba szalajtani. – Lándory maga ajánlkozott -a gyógyszert beadni a betegnek. – Ha az izzadás beáll, akkor az opiumot -abba kell hagyni, s ha aztán újra mutatkoznak a kórtünetek, akkor -jégbehűtött pezsgőt kell kanalankint szedetni a patienssel. A fődolog: -nem ijedni meg. Ez a ragály olyan, mint a rossz kutya, azt harapja meg, -a ki fut előle, a ki átlépked rajta, azt nem bántja. - -A míg az orvos és Lándory Hermione fölött consultáltak, az alatt Lidy és -Péter egy más halálos nyavalya kórtünetei fölött tartottak consiliumot. -Lidy elmondta Péternek mindazt, a mit Hermionetól hallott. - -– És mindez Medea grófnő tudtával történik! – Mondá Lidy. – Érted te -ezt? - -– Egészen értem. Az asszony megunta már az üldözött vad sorsát viselni. -Egyszer végre szembe akar szállni az üldözőjével. Elég erősnek hiszi -magát arra, hogy titkos légyottot adhasson neki, s nemes lelkével le -fogja őt fegyverezni. Megszabadítja magát az örökké fenyegető őrült -szenvedélytől, melyet saját anyja szítogat. Olyan ez, mint mikor valaki -a tüzes vasat kívánja a kínzó kelevény ellen. - -– De hátha ellenkező lesz a találkozás sikere. Hátha az ő erénye bukik -el a csábító bűvészete előtt. Ennek az embernek dæmoni varázslata van a -nőkkel szemben. A kit megigézett, az holdkórossá lesz. Nincs az a hideg -gyűlölet, a mi szerelemmé ne lobbanhasson iránta. Az oltár küszöbéről -képes pokolra ragadni egy szentet. - -– Én tudom, hogy Medea grófnőt nem fogja eltántorítani. - -– Az én eszem szerint fel kellene fedeznünk az egész cselszövényt -Bertalan úrnak. - -– Nem jó lenne. Ez elválasztaná őket végképen. Neki még csak gyanítani -sem szabad semmit. És épen úgy nem szabad Medea grófnőnek sejteni sem, -hogy e légyottjáról mi is tudunk valamit. Olyan ő most, mint az -alvajáró, a ki a holdvilágnál felhág a meredek háztetőre s keskeny -párkányokon végig sétál. Kell hagyni, hogy ugyanazon az uton megint -visszatérjen. Ha rákiáltanak, leesik a mélységbe. Itt vagyunk mi ketten. -A főfő ellenség, a «diabolus rotæ» már el van téve láb alól. Haha! Ez -most fekszik és kiabálja «mon dieu!» – Hahaha! Kapott a tiltott -gyümölcsön. Ha azt mondtam volna neki, «tessék kisasszony! az ön számára -van termesztve!» nem nyult volna hozzá. «Tiltva van, az úr megharagszik -érte!» Ez meg használt. Mégis megszolgáltam a méregkeverő hiremet. Ne -félj! Holnapra egészséges lesz, mint a makk. - -– De még egyre nem gondoltál. Hátha ez az ember, őrült szenvedélyében -mindenről megfeledkezik s erőszakkal rabolja el azt, a mit gyöngédséggel -ki nem vivhatott. - -– Ott leszek a grófnő ajtaja előtt. Te ügyelj rá, hogy a dajka szobája -felőli ajtó nyitva maradjon. - -– Vigyázz magadra, ha azzal az emberrel össze akarsz tűzni. Én ismerem -jól Raoul Ripaillet. Van egy fegyvere, a mit mindig a zsebében hord, -ördögi találmány! Hasonlít egy rézboxerhez, a mit a négy ujjra szokás -felhúzni. Csakhogy ennek nem a lökő gyűrűiben van a fortélya, hanem -abban, a mit a markában tart, négy éles tigrisköröm alakú aczélpenge -hajlik össze egy kézszorításra, épen úgy, mint a tigris talpa. A kinek a -karját ezzel átszorítja, annak a karja egyszerre béna lesz, az izmai -szétszakadnak s a kinek a nyakát fogja meg vele, holt ember, az ütereit -mind átszeli. Indus találmány, «testvérölőnek» nevezik. Ezzel a -láthatatlan fegyverrel sokszor keresztül törte magát Raoul Ripaille -egész tömegeken, a mint közbe szorították. Megkapd azt a kezét, a -melyiken a gyűrűket látod! - -– Nem lesz arra szükség: Én ismerem a mi emberünket. Fegyverrel a -kezében mesés a bátorsága, akár oroszlán, akár vad bivaly rohanjon reá, -golyózápor között megáll fütyörészve, de hogy ha egy beteg leány -jajgatását meghallja, gyáva lesz, mint egy kisértetlátó gyermek, mert -hiányzik nála a lelki erő. – De akármi is legyen ennek a vége, Lándory -úrnak nem szabad ezt megtudni, mert az őt szerencsétlenné tenné egész -életére, s a hogy én az ő büszke lelkét ismerem, ha mindent tudna is, -nem akadályozna meg semmit, hanem ráhagyná az asszonyára, hogy ha -felhivta a veszélyt, hát küzdje le azt egyedül. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A délesti órákban megérkeztek az albisorai vendégek. - -Csupa férfitársaság volt. Nem volt szükség a fogadásukra a ház -asszonyának előjönni. Bertalan a szobájába vezetett mindenkit, hogy az -úti porból kimosakodhassék és átöltözhessék. - -A vacsoráig még hosszú volt az idő. Az urak el tudták azt tölteni az -istálló megtekintésével. Bertalannak kitünő szép lovai voltak, abból az -erdélyi fajtából, a melyet csikó korában ott künn a havason nevelnek, -soha sem lát istállót s ha aztán megmarad, túltesz minden telivéren. Egy -párra meg is alkudott az effendi belőlük. - -Majd a gyümölcsös kertre került a sor, ez Erdély kiváló büszkesége. -Ebben is mind szakkedvelők a magyar urak. – Alfréd is értett hozzá. Az ő -kertjeiben természetesen még sokkal remekebb gyümölcsfák vannak. -Bertalan eldicsekedett vele, hogy van neki olyan gyümölcsfája is, a -minek a párisi kertészek catalogusában nem fordul elő a neve, a formozai -szilva, ezt csak kitünő pártfogás mellett nyerte Versaillesből. S azzal -odavezette a vendégeit a formozai szilvához. – Egy szem sem volt már -rajta! - -Péter ott járt az urak nyomában, a felöltőiket czipelve utánuk. - -Lándory megütközve tekinte rá. - -– Még ma reggel rajta volt minden gyümölcs! Ki nyúlt hozzá? - -– Hermione kisasszony, – mondá Péter. – Én kétszer is mondtam neki, hogy -ne tegye, mert nem jó következése lesz. - -– Hermione? – Hát úgy jól van. – Szólt Lándory s egyszerre kiderült az -arcza. - -– Ez aztán példánya a türelmes embereknek! – magasztalá őt Alfréd. -Mindent láttam már megbocsátani, de még azt soha, hogyha egy kedvencz -gyümölcsfát lekoppasztottak. Az ilyenért Napoleon hadat izent volna! A -tiltott gyümölcs ellopásáért még a mennybeli hatalmak is boszút állnak, -példa rá a paradicsomi almafa. - -Bertalan pedig igazán, őszintén jó hangulatba jött erre a felfedezésre, -mert ebből megtudta, hogy Hermione kisasszony betegsége nem az a -félelmes ragály, a mely az egész háza népére nézve fenyegetővé válhatik -s halálos kimenetelű lehet, hanem csupán az exoticus gyümölcs -élvezetének a hatása, a mi elmúlik minden gyászos következés nélkül. – -Ezzel aztán felmentve érezte magát, hogy minden félórában elszökjék -vendégeitől, opiumcseppeket beadogatni a betegének. - - - - -AZ ASSZONYOK ESZMÉNYKÉPE. - -Azt tartják, hogy akkor a legveszedelmesebb a férfi az asszonyokra -nézve, a mikor ittas. – Valószinű. – A mámorban varázslat van, az -indulatok lángra gyulladnak, a szenvedély elfoglalja az ész helyét és ez -mind megigéz. - -Medea volt az egyetlen nő az asztalnál, Hermionéról azt mondták, hogy -nem jöhet fel a szobájából, kegyetlen nagy migraineje van. – Medea maga -többet tudott barátnéjáról. – A mint meghallotta, hogy Hermione rosszul -van, hogy orvost is hozattak a számára, azonnal lesietett hozzá, a -rendes uton, a folyosókon és a lépcsőn át. – Ott azonban zárva találta -az ajtót, s kopogtatására azt a választ nyerte a belül levő kenő -asszonytól, hogy Lándory úr határozottan megtiltotta, hogy a nejét a -beteghez bebocsássák. – Akkor hát csak azért is meg kellett azt -látogatnia. Mire való az a rejteklépcső? Arról nincs tudomása az -ápolónőnek. Medea a titkos csigalépcsőn át ment le Hermionéhoz. Soká nem -időzött nála, csak a míg megkérdezte, hogy mi baja van? Ezt a betegséget -ő sem találta valami regényesnek. De azt nem tudta volna magának -megbocsátani, hogy a társalkodónéját, mikor az beteg, meg se tekintse. – -A férjének nem mondta el, hogy a tilalmát megszegé. – Kitalálta, hogy -Bertalan miért iparkodik tőle távol tartani magát, s hogy feltünővé ne -legyen, ő sem közelített hozzá. Azt megmondták neki, hogy a férje adja -be az orvosságot Hermionénak. – A vacsoránál a nő az asztal egyik végén -ült, a férj a másikon. – Lyonel ült Medea jobbján. - -Igen érdekes tárgyai voltak a beszélgetésüknek a tegnapi vadászat -hevélyes kalandjai. Lyonel komolyan életveszélyben forgott. A medve a -nagy duvadak között nem a legutolsó ellenfél. Erős, mint az oroszlán és -ravasz, mint a róka. A négy mázsás maczkó, melyet Lyonel egy lövéssel -leterített, holtnak tetteté magát, s mikor a vadász odasietett hozzá, -akkor egyszerre talpra ugrott, s hozzá csapott hatalmas tenyerével. -Lyonel a puskájával fogta fel a csapást, a mi aztán annak az agyát törte -ketté, úgy, hogy Lyonel kezében nem maradt más, mint a puska csöve. Az -egyik cső ugyan meg volt töltve, a medve azonban hátulsó talpára -felállva, egy fejjel túlmagaslotta a vadászt. Szétmarczangolhatta egy -percz alatt, mielőtt vadásztársai segélyére siethetnek. – De Lyonel nem -veszté el a lelkét, a tört puskacső végét a medve szájába dugta s fél -kézzel meg tudta nyomni a fegyver ravaszát, az eldördülő lövés abban a -perczben zúzta szét a medve agyát robbanó lövegével, a mikor már annak a -hatalmas toppancsa a vadász vállát érte. - -Medea önkénytelenül összeborzongott. - -– De hát minek koczkáztatja ön így az életét? – szólt szemrehányólag. - -– Hát mire őrizgessem ezt az én életemet, van arra valakinek szüksége? -Valami kerget engem oda, a hol a halált első kézből adják. Legközelebb -megpróbálom a Kirau-Ea vulkán fenekére leszállni, mely minden harmadnap -kitör. Az olyan napokon, a mikor pihen, le lehet a fenekére menni. - -Így tesznek azok, kiket szenvedélyük kerget. - -Hiszen könnyű volna őket megmarasztani, hogy ne menjenek oda. Miért nem -mondják hát? - -Aztán azzal is ki lehet fejezni a kétségbeesést, ha az egyik poharat a -másik után fenékig kiiszsza. - -– Hát miért nem vagyok olyan derék ember, mint a férjed? - -Az is egyik kellemes stádiuma a részegségnek, mikor az imádó a szép -asszonynak a férjét kezdi el magasztalni. - -– Ez a Bertalan egy valóságos Krisztus! - -– No, no! Lyonel! Én vallásos vagyok. Nem szeretem, ha szent nevekkel -tréfálnak. - -– Én a Renán Krisztusát értettem. De komolyan mondom, Bertalan túl tesz -rajta. Csak most tapasztaltam épen. Mikor odalenn jártunk a kertben, s a -kedvencz szilvafáját lekoppasztva találta. Egy perczre felindult, a -második perczben azt mondta: «Nagyon jól van». A Krisztus hasonló -esetben átkozódott. - -– Lyonel! én elfutok innen, ha így beszél. - -– Én csak a szentirásból idézek, mikor a Krisztus a fügefán gyümölcsöt -keresett, s nem talált rajta egyebet levélnél, megátkozta azt, hogy soha -se teremjen gyümölcsöt, ott van Máté evangeliumában szóról-szóra. - -– Soha sem képzeltem, hogy te így ismerjed a szentirást. - -– Oh, kérem, folyvást azt tanulmányozom. Hát nem tudja ön, hogy maltai -lovaggá akarok lenni, egyházi rendbe lépek rövid időn? Lemondok a szép, -bűnös asszonyokról. - -– Lyonel, ön olyan tárgyról kezd el beszélni, a mit én nem hallgatok -meg. - -– Lássa ön, Bertalan ebben is hasonlít Krisztushoz. Megint a -szent-irásból idézek. Mikor a házasságtörő asszonyt eléje hozták, azt -mondá: «Bocsássátok meg neki, hogy vétkezett, mert nagyon szeretett». - -Medea felugrott a székéről: - -– Ez már sok! - -– Hiszen nem téged értettelek, – szólt Lyonel ittas nevetéssel. – Dehogy -téged! Te egy szent vagy. Hanem azt a szép bűnöst, az ördögi szép -Scillát. - -Erre a szóra aztán kiszaladt a szobából Medea. - -Lyonel keserűen kaczagott, mint a hogy szokott a részeg ember, mikor -annak örül, hogy egy szép asszonyt, kit hizelgéseivel meg nem tudott -hódítani, kiméletlenségével el tudott kergetni. - -– Nagyon ki vagy te már világítva, Lyonel komám! – mondá neki e vitéz -tett után Alfréd. - -Erre aztán úgy tett, mint a ki észre veszi, hogy őt most ittasnak -tartják, s minden áron be akarja bizonyítani, hogy ő egészen józan, -elkezd okos dolgokról beszélni, idézi a bölcs mondatokat, a miket -olvasott, magyaráz és bölcselkedik, míg utoljára lehúzza a feje és mint -az agyonlőtt, összeroskad. - -Ekkor aztán felveszik és nagy részvét mellett elszállítják a szobájába. - -Medea tudta jól, hogy ez mind szinjáték. Ez az ittasság csak tettetés. A -mint Lidy értesíteni fogja Lyonelt, hogy Lándory a társasággal leült a -tarokk-asztalhoz, ő azonnal sietni fog a találkozóra. Nem jön a -corridoron keresztül, ott a cselédek megláthatnák, hanem Hermione -szobáján át, mely a földszinten van, s onnan a rejteklépcsőn fel. -Lándory nem zavarhatja meg a légyottot, mert azt az összebeszélt -czimborák lefoglalva tartják s el nem bocsájtják reggelig. Ez -vendégregula. A házigazdának játszani kell, a míg a vendégei játszókedve -tart. Különben sem jönne a nejéhez át most, a midőn ragályos beteggel -érintkezett. És aztán – máskor sem szokott az idejönni! A nő teljesen -szabad. - -Nyugtalanul járt fel s alá szobájában s elgondolkozott rajta, hogy minő -vakmerő kisérlet az, a mire ő most vállalkozott! Egészen közel hivni -magához a rettegett veszélyt. Nem futni, nem bujkálni előle, odaidézni -maga elé. Fiatal leánykorától fogva, egész a gyermek-évekig -visszaemlékezve, ez az alak volt sorsának dæmona. Szép, szeretetreméltó, -csábító dæmon. Eszményképe a férfinak, arczban, alakban tökéletes -mintakép. S átvilágítva a lángész belső tüzétől. A rossz szenvedélyek -mind úgy ragyognak nála, mint a legnemesebb indulatok. De egy igaz nála, -az őrjöngés az elnyerhetetlen után, mostoha nővére iránti szerelme. Ez -kergeti őt egyik világrészből a másikba, a fenevadakkal való küzdelembe, -a tengerviharba, a forradalom iszonyai közé, az orgiákból a cloacákba, – -az éjszak jéghegyei közé s le a vulkán fenekére. Ha meg lehetne őt ebből -gyógyítani? – Medea bizott lelki fölényében. Vértezve érezte magát aczél -erénye által. Bizott abban a hatalmában, a mi őt győztessé tette -Alfréddel való menyegzői éjszakáján, akkor még leány volt, most már -asszony és anya. - -De hátha még sem úgy lesz? Hátha a csábítás varázsa erősebb, mint a női -erény? Hátha maga a női erény sem egyéb, mint ki nem talált rejtély? De -ha kitalálják? Ha meglelik a kulcsát? - -Kezdte megbánni, a mire vállalkozott. – De már a visszalépés lehetetlen -volt. - -Az éjszaka rossz tanácsadó. - -Azok az apró dæmonocskák, a kik a női szivre leskelődnek, a sötétben -könnyen szárnyra kelnek; jön a kiváncsiság; – a tilalmas utáni vágy; – -régi emlékek; – bohóság; – tréfa; – a nyugasztaló példák csábja (hisz -mások is «így» tesznek) – a titok biztonsága, (hisz senki sem tudja meg) -– s utoljára eléjön a féltés; – (Scillát említették! Hát még a Lidy -Carcasse?) a «talio» törvénye a szerelem codexében is ott áll. – Egyszer -csak szédülni kezd a fej, s a szív heves dobogáshoz kezd, mikor a titkos -lépcsőkön a léptek csikorognak. - -Nem jó a tüzzel játszani! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Lidy Carcasse halkan kopogtatott Lyonel ajtaján. - -– Az urak kártyához ültek már. - -Lyonel előjött s Lidyt meglátva, pajkosan belecsipett a karjába. - -– Ejh! Ne veszkődjék. Hagyja azt a szép asszonynak. - -– Azóta nem is beszéltem veled – mondá Lyonel – a mióta a tombeau -d’Isoardnál elbucsúztam tőled. - -– Igen, a csizmasarkával. - -– Még nem feledted? Én csak arra emlékszem, milyen szép voltál akkor, te -kis bichette. - -– Mondja el ezt mind asszonyának. - -– Ne duzzogj! Revanchet adok. - -– A revanchet majd én adom. Jőjjön szépen utánam. - -A hátulsó lépcső, a mi csak vízfelhordásra szolgált a cselédeknek, sötét -volt, tapogatózva lehetett csak haladni le a földszinti folyosóig. Annak -a végében volt a Hermione szobájához vezető ajtó. - -Lidy Carcasse benyitott az ajtón, maga után vezetve Lyonelt, kezén -fogva. - -Az előszoba sötét volt. A gyertya kiégett a tartóból, melyet este az -asztalra tettek. És a pálinka is kifogyott a palaczkból. A kenő asszony, -a kit oda ültettek e két világítás közé, azoknak kifogytával mélyen -elaludt a karszékben, azt két hajdu sem birja életrerázni holnap -reggelig. Lyonel nem is vette észre ez emberi alakokat a sötétben. - -Lidy a hálószoba ajtaját nyitá fel előtte s maga a küszöbön kívül -maradt. - -Hermione ágya a szoba fülkéjében volt, az ágyfüggönyök hosszan -leeresztve. Az éji asztalkán égett a petróleum lámpa. - -– Hol itt a titkos lépcső? suttogá Lyonel. - -– Az ágyfüggönyök mögött, felelt Lidy. Hermione kisasszony majd -megmutatja. - -– Ah! Ez érdekes bejárás a paradicsomba. - -A férfi hangra megszólalt az ágyfüggönyök mögül egy nyöszörgő -panaszhang. - -– Ah uram! Ön oly soká elmarad! Senki sem jön felém. Iszonyuan -szenvedek. A mustárkovászt nem tudom levenni. Úgy éget, mint a pokol! -Segítsen uram! - -(Azt hitte, hogy Lándory jött hozzá, az orvosságot beadni.) - -Lyonel odament az ágyfülkéhez, s kiváncsian széthúzta az ágyfüggönyöket. -Visszarettent. Hermione térdei görcsösen fel voltak húzódva! arcza -szederjes kék, ajkai fakók, szemei megtörve. - -De a mint megpillantá Lyonelt a beteg nő, egyszerre kivillantak az -elhaló szemek, dæmoni kisértetfényre lobbanva, könyökére emelkedett s -száraz ajkait ördögi mosolyra vonta szét. - -– Ah! ön van itt! - -– Mi baja Hermione? suttogá Lyonel. Ön cholerában van? - -– Ne törődjék velem! lihegé a kóros s félrerántva reszkető kezével a -hátulsó kárpitot, rámutatott az ágy mögött megnyiló ajtajára a titkos -csigalépcsőnek. Siessen fel oda! - -Még a halál kínjai között is ez volt az uralkodó gondolatja! -Elpusztítani ennek a háznak a boldogságát! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Medea szíve lázasan dobogott, a mint a titkos lépcső fokai nyikorogtak a -gyors léptek alatt. - -Percz mulva előtte állt – az, a ki az asszonyok eszményképe. - -Egy ijedt, sápadt arcz, izzadó homlokkal, kimeredő szemekkel, rémületre -nyitott ajkkal. S ez a mintaképe a daliáknak ezen kezdi az üdvözletét: - -– Az ön férje meg van őrülve! (A hang úgy jön ki a száján, mintha a -torkát szorongatnák.) - -Medea bámulva néz rá. - -– Hogy egy cholera beteget tart itt a házánál! Azt maga ápolja, -orvosságot ad be neki, mustárt rak rá! Hisz ez egy veszett vad állat. Ez -a Lándory. - -– De Lyonel. Hisz Hermione… - -– Mit? Hermione! Ha az édes anyám volna, se tűrném velem egy házban, ha -cholerába esett. - -– Ön úgy tud félni! A tegnapi medveölő! - -– Ejh! A medvével megbirkózhatom. Fegyverem van, megölhetem vele. De ez -iszonyú rém ellen nincs oltalom. Hasztalan minden vitézség. - -– De hát nem olyan szörnyű rém az! - -– Mit tudjátok ti, hogy mi az? De én jól ismerem, mert ott jártam, a hol -a fészke van, a Ganges mellett. Tíz kisérővel mentem ki a szarvorrú -vadászatra. Egy este az egyik megkapta e rettentő mirigyet, s reggelre -kilencz halva volt közülök. És én nekem ott kellett néznem a tűzrakás -mellett, hogy fetrengenek körülöttem, kínlódva, átkozódva, a -legrettenetesebb nyavalyában, a mi ellen nincs segítség. Még most is -előttem látom a torz arczaikat, a fülembe cseng a nyavalygó ordításuk. -Inkább egy anakonda fészekbe taposnék bele, mint hogy egy ilyen beteget -lássak. - -Csorgott a veríték a szép homlokáról. - -– De hát azért jött ön ide hozzám, hogy nekem ez órában kórházi -értekezést tartson valami epidemiáról? - -Ez a gúnyos észrevétel némileg magához téríté Lyonelt. Észrevette, hogy -nevetséges szerepet játszik. Fordított hirtelen a modorán. - -– Abból láthatod (szólt tegezve Medeát), mennyire imádlak, hogy a mitől -egyedül rettegek a világon, a kórágyon keresztül is idehatoltam hozzád. - -S azzal gyöngéden át akarta ölelni Medeát. - -Medea szeliden elhárítá magától az ölelést. - -– Kérem önt Lyonel, beszéljünk úgy, mint két testvér, a kik egymást -szeretik, úgy, hogy nem kell azt titokban tartaniok. - -– Tehát szeretjük egymást? kérdé Lyonel, helyet foglalva a pamlagon -Medea mellett. - -– Gyermekkorunk óta. - -– De most már nagy gyermekek vagyunk, s a nagy gyermekek másként -szeretnek. - -– Tudod, hogy én előttem mindig eszménykép voltál. Úgy szeretnélek, ha -egészen az lennél, szólt Medea. - -– Én is azt akarom. Hát mi hiányzik nálam? - -– Semmi sem. Hisz van nemes szived, magasra vágyó szellemed. Lehetsz -azzá, a mivé én szeretném ha lennél. - -– Szeretem, mikor egy nő az erényprédikáczióhoz kezd, az biztató -jelenség. Fogsz nemsokára sirni is? Semmi sem kedvesebb tünemény a -világon, mint a haldokló erénynek a vére, a könny. Fogsz sirni a -kedvemért? - -– Lyonel! Ne érints így! - -– Hát talán metaphysicai értekezéseket tartani jöttem ide? - -A nyitva maradt rejtek lépcsőn át felhangzott a kínlódó nyögése. - -– Oh mon Dieu! comme je souffre! Oh Jesus Christ! ayez pitié de moi. - -Lyonel lángjai egyszerre jéggé fagytak megint. - -– Ah! Ezt nem lehet kiállni! Ez bolondság! Nincs a közeledben valami -eczet? - -Medea szolgált neki egy kis flacon vinaigre de toilettel. - -Azt Lyonel egészen elfecsérelte a kezeire és az ábrázatjára. Egészen -eczetszagú volt, mikor ujra helyet foglalt Medea mellett a pamlagon. - -Az elvesztett hangulat nem akart visszatérni. - -– Mindig azt a vadásztűz mellett fetrengő kilencz indust látom magam -előtt. - -– De, kérlek, légy férfi! - -– Az vagyok! S ha kétségbevonod, megölöm a férjedet ebben az órában. - -– A férjemet? Miért? - -– Azért, hogy ne légy az övé! Azért, hogy az enyém légy! Hát nem -érdemli-e, hogy megöljem, mikor ezt az átkozott kelepczét csinálta a -számomra? - -– Miféle kelepczét? - -– Ezt a halódó asszonyt ide alant. - -– Hisz ő nem tehet arról, hogy Hermione beteg lett. - -– De tehet arról, hogy maga járt hozzá ápolni s aztán megint visszajött -közénk, magával hozva a bacillusokat. - -Medea nagyot nevetett erre. - -– A bacillusokat! No te ugyan derék vitéz vagy! Hisz én magam is ott -voltam Hermione betegágyánál. - -Erre a szóra, mintha a tarantál-pók csipte volna meg, ugrott fel Lyonel -Medea mellől. - -– Te is voltál nála! Hisz akkor ez egy pokolbeli complott, a mit ti -valamennyien én ellenem koholtatok! - -– Csak nem fogsz segítségért kiabálni talán? - -– Ah, ez eltürhetetlen! - -Lyonel rohant az ajtó felé. - -– Ne arra, Lyonel! A cselédek meglátnak! kiáltá Medea megijedve. - -– Bánom is én! Azon az uton, a min jöttem, vissza nem megyek, ha -mindjárt mind a három istenasszony száll is le ide, s engem választ -Parisának. - -Azzal hevesen felszakította az ajtót s keresztül a dajka szobáján, -rohant ki a folyosóra. Majd összeütötte a homlokát a Péterével. - -Nem kérdezte tőle, hogy hát neki mi keresete van itt? - -– Szaladj! kiáltá rá. Keresd fel a kocsisomat. Rögtön fogjon be. A Lidy -hozza le a köpenyemet a szobából. - -Azzal rohant le a lépcsőkön, ki a kertbe. Még ottan is üldözte az az -undorító opiumbűz, a mire az orr visszaemlékezik, ha egyszer megismerte. - -A kocsi előgördültéig vissza sem jött a kertből. Akkor aztán föladatta -magára a köpenyét. Úgy fázott, hogy a fogai vaczogtak bele. Segíteni -kellett neki a kocsiba felülésnél, úgy el volt gyengülve. - -Mikor aztán már fenn ült, a Lidy Carcasse betakargatta a térdeit a -párduczbőr lábpokróczczal, akkor azt sugá neki oda a Lidy Carcasse: - -– «Raoul Ripaille!» Azt a rugást visszaadtam! - -Aztán tovagördült a sandlaufer. - - - - -«IMÁDLAK!» - -A mint Lyonel kocsija kirobogott a kastély felvonó hidján, azt mondá -Péter Lidynek: - -– No már most én meg a többieket dobálom utána. - -Három óra volt már hajnal felé. - -A tarokk-parthie rendkivül érdekessé vált. A táblán tizenkét «quadrupla -kettős», négy «bukott solo» és három «ultimo» volt följegyezve. Nincs rá -eset, hogy ezt délnél hamarább ledolgozzák. Lándory nagy nyerésben volt. -Gavallér ember, még ha otthon nincs is, sem kelhet föl ilyen helyzetben -a játék asztal mellől. (De hát az, a mit nyer, nem ér föl azzal, a mit -ezalatt veszt másutt! Azt hitték a játszótársak.) Három magyar úr volt -az asztal mellett Lándoryn kívül, Alfréd még nem egészen volt -nyeregbiztos a tarokkban, Párisban nem játszák azt. Ő csak nézte a -játékot, s Lándorynak «szorított». - -Azt, hogy egy kocsi gördült ki a felvonó hídon, nem vették észre a nagy -pagát-üldözésben, három ököl ütötte az asztalt, s volt erős «hallali», -midőn a «run» csakugyan «kill»-el végződött. Murczusnak elfogta Lándory -a pagátját is, a huszonegyesét is, pedig tizenegy tarokkja volt. A -játékot is elveszté 33-ban. - -– Ez aztán őrült szerencse! - -Az ajtón belépő Péter megvárta, hogy számítsák ki az urak, mennyire megy -a bukás? Csak azután szólt oda az urának, félig hallható sugással. - -– Megint visszatért. Jó volna a pezsgőt beadni. - -– Mi az? Mi tért vissza? Kérdezé az effendi, látva, hogy Lándory leteszi -a kártyát a kezéből s felkelni készül. - -– Semmi, semmi! mond Bertalan. Egy perczre ki kell mennem. Nyomban -visszajövök. Addig Alfréd lesz szíves helyettem játszani. - -No ezt meg kellett akadályozni! Lándorynak nem szabad a kártyaasztalt -elhagyni. - -– Ah, Alfréd nem ért ehhez! ellenkezék az effendi. Valami pezsgő -beadásról hallottam. Azt inkább elvégezheti Alfréd. Kinek kell pezsgőt -beadni? - -– Oh, igen szivesen! Ajánlkozék rögtön Alfréd. Te csak maradj. - -– Hát úgy is jó lesz, szólt Lándory, visszaülve a helyére. Hermione -kisasszonynak kell pezsgőt beadni kanalanként. - -– Hisz az igen kellemetes gyógykezelés. Erre mindig vállalkozom. Szép -hölgynek pezsgőt beadni. - -– Hát csak arra ügyelj, hogy a pezsgő még jeges legyen s azt mindig az -eruptio után kell beadni, a míg csak meg nem szünik. - -– Eruptio után? hebegé Alfréd elhüledezve. Hát mi baja Hermionénak? - -Péter sietett felvilágosítással szolgálni. - -– Hát csak egy kis «nostras»-sa van szegénykének dél óta. - -Erre a szóra egyszerre talpra ugrott valamennyi vendég. - -– Micsoda? hörgé az effendi. Cholera van a háznál! S te ezt nekünk nem -mondod? Hát micsoda házigazda vagy te? - -– S még maga jár oda hozzá ápolgatni! szörnyüködék a Murczus. S aztán -visszajön közénk, idehordani a bacillusokat. Mi ugyan azt a kártyát -forgatjuk a mi az ő kezében volt. Hisz ez méregkeverés. - -– Ugyan ne ijedjetek meg, urak! csitítá a felháborodott társaságot -Lándory. Hisz olyan ártatlan baj ez, mint a fejfájás. Holnapra felépül -belőle. Az meg már tiszta parasztbabona, hogy ez még ragályos is -lehessen. A bacillusok theoriája zöld mese! Csak ti mulassatok tovább. -Én utána nézek, mert az orvos instructioit nem érti az itteni cselédség. -Öt percz mulva visszatérek. - -Dejszen ez az öt percz unos-untig elég volt arra, hogy az egész -vendégsereget mozgósítsa. «Hol a plaidem? Hol a havelockom?» Vége volt a -quadrupla kettősök vonzerejének. - -– Hol van Lyonel? jutott eszébe Alfrédnek. Őt kellene értesíteni. - -– A gróf úr az imént távozott el a hintaján. Bátorkodott alázatosan -értesítést adni a Péter. - -– Lyonel már elfutott? Akkor sauve qui peut! - -Mire Bertalan visszatért, már akkor csak az effendit találta a kártyázó -szobában. Az is csak azért maradt hátra, mert nem találta a kalapját. -Csak a piros fez volt a fején, a mit kártyázás közben használt, azért is -hitták effendinek. - -– No látod. Egészen megfordult a baj. Biztatá őt Bertalan. Beállt nála -az izzadás, most már túl van a veszélyen. - -– De köszönöm én szépen az ilyen mulatságot! Nekem kezet ne adj! Hozzám -ne közelíts! Máskor, ha choleraispitályt nyitsz a kastélyodban, hijj -magadhoz felcsereket, meg tilogusokat vendégeknek, ne vadász pajtásokat! - -Azzal el-kirontott, ott hagyta a kalapját is s elmenekült a többiek után -egy veres sipkában. - -Lándory fogta a szivacsot s letörülte vele a tábláról a bukásokat, neki -magának nem volt. A «rezeket» és «csontokat» a Péter visszarakta a -tartályaikba. - -Lándory nem kérdezte senkitől, hogy hát Lyonel megvan-e még? kitalálta -az első kocsigördülésről, hogy ő fut elől. - -A mint a vendégtávozás után a házat rendben hagyta, maga is ment a -szobájába lefeküdni. A beteg is elaludt már, annak most már nem kell -egyéb, mint nyugalom. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Medea izgatottan járt alá s fel a szobájában. - -Egész kedélye fel volt háborodva. Ő azt az egész jelenetet nem ilyennek -képzelte előre. A csáb és az erény közötti küzdelemről szóltak az -ábrándjai, akár mi lett volna a vége, az tragikai kimenetel lett volna. -Lehetett volna belőle nagy szerencsétlenség, végződhetett volna -magasztos diadallal, de hogy ilyen csufondáros kudarczczal végződjék, az -rá nézve is megszégyenítő volt. Egy ember minden poklokon keresztül -üldözi s mikor végre megtalálja, akkor megszalad egy «uram Jézus» -kiáltástól. - -Ki volt ábrándulva az eszményképéből. Nem félt többé, hogy szeretni -találja. A kit a hősköltemények lovagjának képzelt, az egy közönséges -vadászszá változott át előtte, a milyen van az oláh plájászok között -elég, a kinek van ahhoz bátorsága, hogy jó lövőszerszámmal, gyakorlott -kézzel leterítsen akár egy vadállatot, akár egy embert, de nincs -lélekereje szembeszállni egy arcznélküli rémmel, a melynek emberölő -hatalom van adva, azért, hogy kiragadjon a keze közül egy emberéletet. - -Mennyivel nagyobb hős az a «másik!» - -Hallgatta az éj csendjében, hogy gördül ki a hidon át egyik hintó a -másik után. - -Közben hallotta a férje szavát Hermione szobájában, ki a betegnek -vigaszt hozott, annak a betegnek, ki az ő boldogságát semmivé akarta -tenni. A nyitva hagyott rejteklépcsőn át minden szó hallható volt, a mit -oda alant kimondtak. «Jó éjt! Aludjék csendesen. Megfordult a -betegsége». - -Mikor az utolsó kocsi után becsukták a kaput, bejött hozzá Lidy. - -– Nem parancsolja, hogy levetkőztessem? kérdezé az asszonytól. - -– Nem kell. Magam is elvégzem. A vendégek eltávoztak? - -– Mind elmentek. - -– Hát Lis Blanc gróf? - -– Ő volt az első, a ki elment. - -– Mehet ön is aludni, Lidy. - -Azután egyedül maradt, levetkőzött, felvette a háló pongyoláját. - -Valami végtelen ürességet érzett a lelkében. - -Eddig volt előtte egy nagy, rémületes bálvány, egészen aranyból, -kárbunkulus szemekkel, a kitől rettegett, de ez a félelem határos volt -az imádással, most azután az a bálvány cseréppé törött, nem maradt -belőle semmi. - -Valami gondolatja támadt. Nem is gondolat, ösztönszerű vágy talán? Mikor -az utolsó ajtócsukódás után mély csend következett a kastélyban, lehuzta -a czipőit, úgy ment ki a szobájából, hogy a lépteit ne hallja senki. -Végig tapogatózott a sötét folyosókon, megtalálta a tizenkét lépcsőt, -aztán tovább botorkált, míg végre rátalált a kezével arra a kilincsre, a -mely Bertalan szobáját kinyitja. Megpróbálta azt elfordítani, az ajtó -zárva volt. - -Bertalan felneszelt a kilincsforgatásra s a szobából kikiáltott. - -– Nos! Ki az? Mi baj? - -Medea elváltoztatott hangon sipogá. - -– Én vagyok itt. A Lidy. - -Bertalan mogorva hangon válaszolt. - -– Hát mit akar itt a Lidy? Nem lehet hozzám bejönni. Már lefeküdtem. - -Erre a saját hangján szólalt meg az asszony. - -– Én vagyok itt! Medea! - -Erre a szóra kiugrott az ágyából a férj, s az ajtóhoz futott. - -– Te vagy itt Dea? Mi bajod van? Miért jösz ide? - -– Semmi bajom. Egy szót akarok mondani. - -– Velem nem beszélhetsz most. Én ragályos beteget ápoltam egész nap. - -– Nem bánom! Én is voltam nála. Bocsáss be. Valamit akarok mondani. - -Erre a szóra kinyitá az ajtót Bertalan. - -– Mit akarsz nekem mondani Dea? - -– Azt, hogy «imádlak» s itt akarok maradni nálad. - -Már akkor a nyakában csüggött Bertalannak, s a csókjai égtek az ajkain -és szemein. - - - - -A KÍGYÓFOGAK. - -Hogy a füstbe ment terv Sidonie grófnő tudtával lett koholva, bizonyos. -Lyonel annyiban igazat mondott Lándorynak, hogy Scilla látogatását -várja, s azért szeretné a mostoha anyját az albisorai kastély -elhagyására ösztökélni; hanem a mellett Lis Blanc grófnő is teljesen be -volt avatva az igazi cselszövénybe. A másik csak játék volt: ez vérre -ment. - -Lis Blanc grófnő az estély előtt egy nappal elutazott Kolozsvárra, a hol -állandó szállást tartott, a mióta leánya az erdélyi birtokára költözött. -Azért utazott el, hogy semmi részvétele se lássék a cselszövényben. - -Arról a raffinált gyönyörűségről azonban nem mondott le, hogy rég -előkészített tervének diadalra jutását élvezze. - -Másnap eljött Kolozsvárról Dorogmándra látogatóba. - -Igen jó ürügy volt rá. - -E napon együtt találja az egész családot. Itt van Lyonel is, Bertalan -házában. A kölcsönös kiengesztelés ünnepe elérkezett. Lehet nagylelkűen -megbocsátani a multakért. Félreértés volt, hirtelen indulat: kölcsönös -megbánás. Végül előhozzák a kis nevető babát s annak a látása kibékíti a -haragvó sziveket. - -És a közben aztán lehet, égfelé forgatott szemekkel, nagyokat nevetni a -jámbor, ostoba férjen, a ki egyedül nem tudja azt, a mit mindenki tud. - -Az egész vendégsereg az ő egészségére koczintja majd össze a poharait, a -legboldogabb férjért a kerek világon! Hahaha! - -Ezt az élvezetet nem tagadhatta meg magától Lis Blanc grófnő. A fájáról -akarta azt szedni; nem másoktól hallani. - -Tíz óra lehetett délelőtt, mikor a dorogmándi kastély udvarára -behajtatott. - -Meglepte mindjárt az első körültekintésnél, hogy az udvaron semmi -ácsorgó idegen cselédet nem látni. Talán kikocsiztak. - -Elfogadására Péter jött elő. A jó zsoldban tartott Péter. Úgy kellett -tennie, mintha észre sem venné, hogy már látta ezt az embert valaha. - -– Dea grófnő? Ez volt a rövid kérdése az inashoz. - -Péter felelete még rövidebb volt; mert az egy szót sem szólt, csak -mélyen meghajtva magát, kézzel mutatá, hogy a kérdezett név képviselője -igen is odafenn van. - -Sidonia grófnő jól tudhatta itt a járást, hiszen itt tölté első -házassága boldog éveit. Kérdezősködés nélkül rátalált arra a bizonyos -szobára, a rejtek lépcsővel. - -Az előszobában találta a Lidyt. - -A franczia szobaleányok nem szoktak kezet csókolni. - -– Dea grófnő? kérdezé Sidonia. - -– Madame még nem kelt föl. - -Sidonia vállat vont. Azért bemehet madamehoz. Benyitott a hálószobába. -Egy kis idő mulva aztán bámuló tekintettel jött vissza. Még is csak -kénytelen volt érdemleges tárgyalásba ereszkedni a cseléddel. - -– A hálószobában nincs Medea grófnő. - -– Az úr szobájában van, felelt Lidy. - -– Micsoda «úr» szobájában? Kiálta rá sebesen, meg sem gondolva, hogy mit -ejt ki a száján, Sidonia. - -Erre aztán Lidy Carcasse vetett rá egy furcsa tekintetet, a miben az -volt a legnagyobb malitia, hogy értetlennek tetteté magát. - -– Hát a «férje» szobájában. - -Sidonia ajkai egyszerre elkékültek a dühtől. - -– Hát Lyonel gróf? - -– Az vacsora után nem jól érezte magát, mindjárt befogatott és hazament. -A többi urak is rögtön utána mentek. - -Sidonia lihegett a dühtől. - -– Hát Hermione kisasszony? - -– Ő oda lenn van a szobájában. Most vittem neki csokoládét. - -(Akkor úgy látszik, hogy nem halt meg az éjjel.) - -– Vezess hozzá! - -– Lidy levezette a főlépcsőn a grófnőt s bebocsátotta Hermione szobáiba. - -A kisasszony már fenn volt, a pamlagon ült és csokoládézott. Borzasztó -étvágy állt be nála, a tegnapi intermezzora. - -– Mi történt itten az éjjel? kérdezzé Sidonia, visszaparancsolva Lidyt -az ajtóból. - -– Mi történt? sipogá Hermione kisasszony. Az történt, hogy engem -megmérgeztek. Halálra váltam. Ezek itt gyilkosok mind. Átkozom az órát, -melyben az önök ügyeibe belekeveredtem. Pokolbeli kínokat álltam ki. -Majd kiadtam a lelkemet. Most fáj minden oldalbordám. A hátam majd -beszakad. A mustár mind fölette a vékonyaimat. Nem merek a tükörbe -nézni, mert megijedek magamtól. Mintha a csontházból szöktem volna meg. -Én itt hagyom ezt a házat. Futok ebből az országból, a hol a «thugok» -laknak, a kik a vendégeiket megfojtják. Panaszt teszek Bécsben a -nagykövetnél. Önöknek kárpótlást kell nekem fizetni a kiállott -szenvedésekért. A másvilágból jöttem vissza. - -– Semmit sem értek belőle, vágott a szavába Sidonia. Azt látom, hogy ön -jó étvágyat hozott vissza a másvilágról. De hát mi történt Lyonellel? - -– Mit tudom én? Én felbocsátottam a rejtek lépcsőn Medeához. Az ő dolga -volt a további. Mi történt közöttük, azt én nem tudom; mert engem az -atlanti oceán hullámai dobáltak egy dióhéjban; azután meg elaludtam. -Meglehet, hogy most is ott van Lyonel. - -– Dohogy van! Az rögtön hazafutott innen. - -– Akkor azt is megmérgezték. Vagy talán Medea is vele szökött? - -– Az ám! a férje szobájába zárkózott, most is ott van. - -– Akkor az is kapott valami breuvage-t. Philtrát adtak az asszonynak! -Kitelik ezektől a gonosztevőktől! Az úr a fő-fő inquisitor, a tortura -nagymestere, prestidigitateur, magnetiseur! Az inasa méregkeverő -gyilkos, a szobaleány petroleuse, pyrotechnikus! Meneküljön innen -grófnő! Még önt is megmérgezik! Hanem engem is vigyen magával. Én ebben -a megboszorkányozott várban nem maradok egy óráig se tovább. - -Sidonie aztán magával vitte a szegény jó Hermione kisasszonyt, -visszatértében. (Nem várta meg, míg Medea fölébred.) - -Hermionét úgy kellett két felül a hóna alatt fogni, Lidynek és Péternek, -hogy a hintóig eltudjon jutni. - -– Mivé tettek önök engem! mondá a kisasszony szemrehányó hangon -Péternek. - -– Hisz én figyelmeztettem a kisasszonyt, hogy ne bántsa a formosai -szilvát; mert annak rossz következése lesz. - -– Átkozott legyen a kertész is, a ki ültette! Ha nem mondtátok volna, -hogy nem szabad hozzá nyulni, hát nem ettem volna belőle. Ah madame! -«Feu maman Éve» nem szenvedett meg úgy a tiltott gyümölcsért, mint én. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Medea csak Lidytől tudta meg, hogy Sidonia grófnő itt járt. Nem akarta -madameot zavarni: ismét visszautazott. «Holnap megint eljő!» Hermione -kisasszony is vele utazott. - -Medeának azonban olyan jó kedve volt egész nap, hogy madarat lehetett -volna vele fogatni (a hogy a magyarok mondják). - -És aztán megint következtek a boldog paradicsomi napok egymás után; -folytatása az igaz, istenáldotta örömnek, a mi a bernátfalvi lakban -vette kezdetét. - -Bertalan megint a felesége szobájában szürcsölgette a délutáni -feketekávéját; de szivarozni kiment az erkélyre. Deának ártott a -szivarfüst. Azért aztán ő is megpróbálgatta egy-egy papirszivarkát lopva -elpörkölni, ha hozzá tudná magát szoktatni. Mit meg nem tesz az -asszonyember a férje kedvéért. - -Itt a havasok aljában, az őszi napokkal köszönt be a zord, hideg évad. -Jól esett a kandalló tüze mellett olvasni a hirlapokat és a postán jött -leveleket. Medea szobájában a kandallón kívül még egy szép majolika -kemencze is volt. Van ez sok háznál. Télen a kandalló nem ád tartós -meleget; a kemencze is szükséges; abban egész nap izzik a kőszén. - -Egy délután, az érkezett postaküldemény közt Hermione kisasszonytól is -jött egy levél Lándory czímére. Azt is ott olvasta el a Dea szobájában. - -Sok minden kitelhető csunya dolog volt benne. A kisasszony leirta a -Lyonel és Medea között szőtt-font cselszövényét Sidonia grófnőnek; -megtoldva azt a saját fantasiája alkotásával, (a levél Zürichből kelt -már) alátolva a legnemtelenebb vonzalmakat a két mostoha testvér -részéről, Aretin tollához méltó lubricitással részletezve amaz éj -tanutalan jeleneteit: a miknek hitelesítéseül szolgált a rejtett -csigalépcső titkának a felfedezése, melynek feljárását épen az a -majolika kemencze takarja. - -Lándory mosolygott, a míg a levelet végig olvasá, aztán beledobta azt a -kandallóba. Még csak azt sem próbálta meg, hogy azt a kályhát elmozdítsa -a helyéből. Ezek a kigyófogak nem hullottak termő talajba. - -Az alatt Dea is olvasott egy neki szóló levelet. Ezt meg Sidonia grófnő -irta. Ő átnyujtá azt a férjének, hogy olvassa el ő is. - -«Kedves leányom! - -Voltam nálatok: látni akartalak. Az egész ház aludt még. Igaz, hogy -korán volt; reggel tizenegy órakor. A kis unokámat sem láthattam meg, -mert a dada kiment vele sétálni. Én megtettem az első lépést; most te -rajtad a sor, hogy engem Kolozsvárott meglátogass. Hozd el a kicsinyedet -is. Remélem, hogy Lándory úr meg fogja engedni.» - -Lándory visszaadta Deának a levelet. Válaszát várták. - -– Jobb szerettem volna, ha nem hív meg magához; de ha te úgy akarod: én -nem ellenzem. - -De hát hogy ne akarna egy nő eldicsekedni azzal a szép kis babával, a ki -már gagyogni is kezd, az anyjának? - -– Te nem kisérsz el az anyámhoz? - -– Békében akarok vele maradni. (Ez annyit tett, hogy «nem!») - -Bertalan távirati uton tudósítá Lis Blanc grófnőt, hogy másnap Medea meg -fogja látogatni. - -Maga is elkisérte Kolozsvárra a nejét. Dea a gyermekkel és a dajkával -fedett hintóban utazott, a férje könnyű kocsin, Péterrel. A vendéglőbe -szálltak, két egymás melletti szobába. Estére megint vissza akartak -térni Dorogmándra. - -A mint Medea átöltözött, Bertalan bérkocsival küldé őt Lis Blanc grófnő -lakásáig, maga másfelé ment. A főispánt, polgármestert, a református -püspököt, s még néhány régi jó ismerőst szándékozott meglátogatni. Abban -egyeztek meg, hogy délután két órakor együtt fognak ebédelni, a -vendéglőben. - -Egy órakor már visszatért Lándory a vendéglőbe. A kapusnál levele volt. -Medea értesíté, hogy az anyja ott tartotta dejeunerre, ne várjon rá, -ebédeljen egyedül. - -Lándory hamar átesett azon, s alig lépett be szobájába, midőn -megérkezett Medea is, egyedül. - -– Hát a kicsike? - -– Még ott maradt. Elaludt. S a gyermeket nem jó felzavarni, mert akkor -egész nap sír. - -A válasz tökéletlen volt. Mert ha a gyermek elaludt, s nem jó -felkölteni, akkor minek jött haza Dea is, miért nem maradt a gyermeke -mellett az anyja lakásán? - -Bertalan vette észre Medea arczán, hogy annak a kedélyében nagy változás -történt. Ismét ezek a lefelé forgatott szemek, ez a niobei száj, -jéghideg tekintet. - -– Jól mulattál a grófnőnél? - -– Igen jól, felelt Medea. De a hangja elárulta a nehéz nyomást, mely -alatt keble küzdött. Mikor az ember városba felkerül, annyi új -mende-mondát hall, a mi érdekes. - -– Elképzelem. - -Medea elkezdett vetkőzni s ismét az uti öltözetét felvenni. A -beszélgetés az ő szobájában történt. - -Látszott rajta, hogy valami ki akar törni az ajkain, de magában -tusakodik, hogy vajjon kimondja-e? - -Végre kitört. - -Arcza mosolyogni kezdett, de az oly merev fénymázmosoly volt, mint a -festett szobroké. - -– Egy igen mulatságos történetet hallottam többek között az anyámnál. -Egy ismerősünk, a ki nagy nőcsábitó hirében áll, erősen utána vetette -magát egy férjes hölgynek. A férj egyszer meghívta őt magához estélyre. -Ez kedvező alkalomnak látszott a troubadourra nézve, hogy szerelmi -ostromát megkezdje az alatt, a míg a többi jó barátok a férjet -elfoglalva tartják. De valaki túljárt az eszén. A víg lakoma alatt -valami szert itattak meg vele a férj hű cselédi, a minek a hatása az -lett, hogy a hódító nevetségesen megfutott a pásztoróra elől. A nő -teljesen kiábrándult. Ez igazán drastikus befejezése egy regénynek. - -Medeának az arcza már akkor égett a szégyentől, a haragtól, az -ijedségtől. Megijedt attól, hogy ezt elmondá. - -Bertalan sápadtan támaszkodott az asztalhoz. Az ő arczán is észre -lehetett venni a felindulást. - -– Magam is hallottam ezt a tréfás kalandot. Az említett nőnek volt egy -társalkodónője, a ki az asszonyától haraggal válva meg, ezt az egész -kényes találkozási jelenetet, minden anæsthetikus részleteivel megirta a -férjnek. A férj tűzbe dobta a levelet, tudva, hogy mindebből egy szó sem -igaz; s említést sem tett felőle a nejének soha. És így az sem lehet, -hogy a veszedelmes udvarlót ilyen pharmacopiai módon tette volna valaki -ártalmatlanná, a férj tudtával. Mert ha annak a férjnek erről csak a -legparányibb sejtelme is lett volna, a hogy én azt az embert ismerem, -akkor ez, a helyett, hogy a szobájába jövő asszonyát karjai közé zárja, -megfogta volna annak a két szép dús hajfonadékát s annál fogva hurczolta -volna azt ki szobájából! A hogy én azt az embert ismerem… - -Medea megrettenve tekinte Bertalanra. Most ő is meglátta annak a zöld -szemeit. Eddig azt tudta, hogy azok mély, szelid tengerkékek. Nem! Ezek -az öklelő unicornisnak a szemei! Reszketett előtte. - -Bertalan pedig elővette a szivartárczáját és rágyujtott. Soha sem tette -ezt még a neje szobájában. - -– Ha a gyermeket haza hozzák: készüljetek fel az utra, s menjetek haza. -Későre nem jó maradni, mondá a nejének. Én még itt maradok. Viszonzással -tartozom a minapi vendégeimnek. Nagyon megvertem őket a kártyaasztalnál, -mikor nálunk voltak. Kárpótlást kell nekik adnom. Lehet hogy csak reggel -felé kerülök haza. Isten veled! - -Azzal megcsókolta a nejét és átment a saját szobájába, a hol Péterrel -kezdett el halkan beszélgetni; de a miből Medea egy szót sem birt -kivenni. - -– Mit cselekedtem én most? Szent Isten! rebegé az egyedül maradt nő. Mit -tettem? Mi lesz ebből? Ennek iszonyú következése fog lenni! De meg -kellett neki mondanom! Megölt volna, ha elhallgatom! Hogy az én férjem -egy gyáva nyomorult, a ki cselédjeivel szövetkezik a neje ellenében, s a -jalappához folyamodik, hogy vetélytársát legyőzze. Ez öngyilkossá tudott -volna tenni! Ah! Ez a szó: «inkább a hajánal fogva hurczolta volna ki a -szobájából!» kegyetlen szó volt: de meggyógyított! - -A halk beszélgetés után a második szobában, Lándory eltávozott, a saját -szobája ajtaján át. - -Nemsokára megérkezett a dajka a gyermekkel. - -A kicsikének nagyon jó kedve volt. Kapott valami ezüst csörgetyüt a -nagymamától; a minek a fogantyuja viola győkérből van. Ez jó a -gyermeknek, ha a szájába dugdossa: elősegíti a fogzást. - -– Eredj, hidd át a Pétert! mondá Medea a dajkának. - -A leány kiment, a kicsikét az ágy szélére téve. - -Akkor Medea, a mint egyedül maradt a kicsinyével: oda térdepelt eléje, s -annak a kis szótalan embernek a parányi két kezét egymásba téve, annak a -beszélni nem tudó ajkaira bizta az imáját: azt hitte így bizton felhat -az égbe: «óh boldogságos szűz anya, könyörögj érettünk!» - -A Péter belépett. - -Az arcza nyugodt, mozdulatlan volt a hű embernek; hanem a szemei tűzben -égtek: azok nem tudtak titkot tartani. - -– Mit mondott a férjem? Ön itt marad vele? - -– Azt parancsolta, hogy kisérjem a grófnőt haza. - -– Adott önnek valami utasítást? - -– Mára semmit. - -Ebből azt is lehetett érteni, hogy «holnapra talán». - -Jól van. Rendelje ön el, hogy fogjanak be a hintóba. - - - - -AZ ÖSSZEMÉRKŐZÉS. - -Kevés szó volt, a mit Lándory váltott Péterrel. - -– Kedves Péter. Te most haza kiséred a feleségemet. Én magam itt -maradok. Vedd magadhoz a Wertheimszekrényem kulcsait. Holnap délig, ha -magam nem érkezem haza, bizonyosan egy levelem fog érkezni a postán. -Akkor a kulcsaimat, a levéllel együtt átadod a nőmnek. - -Péternek az ajkán egy szótagtalan hang tört ki. Kezdete a zokogásnak. -Öklét a szájához szorítva visszafojtotta azt. - -Aztán Bertalan kezét ragadta meg, s azt szorítá görcsösen az ajkaihoz. - -– A végin vagyunk? rebegé suttogva. - -– Szót se szólj. - -– Nem maradhatnék itt, ön mellett? - -– Szükségtelen. Otthon kell lenned. - -– Oh az az «oroszlánvadász!» - -– Én is vagyok még valami! - -– Ha van Isten az égben! - -Ez volt a csendes döbörgés, a minek az értelmét a szomszéd szobában nem -vehették ki. - -Lándory felment egyenesen a kaszinóba. - -Ott találta, már ebéd után, az egész albisorai vadásztársaságot, közé -vegyülve a kolozsvári gentry notabilitásainak. - -Egy csoport közepett vitatkozott Lyonel élénken az erdélyi urakkal, a -nemzetiségi politika fölött folyt a vita. Lyonel élesen ócsárolta az -egész magyar kormánypolitikát, s zsarnoki elnyomásról dörgedelmezett. - -Lándory odalépett a vitatkozók közé, s félbeszakítá Lyonelt a beszédje -közepén. - -– Ugyan, édes Lyonel, ne szóljon ön bele a politikába, a mihez semmit -sem ért… - -– Ah! (Lyonel észre vette, hogy ez most szándékosan bele akar kötni.) -Hát okvetlenül regényirónak kell lenni az embernek, hogy a politikához -értsen? - -Lándoryt a háta mögött «regényirónak» csufolták, azért a nagy -munkájáért, mely előadási modorában eltért a szokott Pitaval-féle -kriminál előadásoktól. Ez tehát visszavágás volt. - -– Inkább regényirónak, mint regényhősnek. - -Ez még élesebb vágás volt. - -– Engem tart ön regényhősnek? kérdé Lyonel, elképedve. - -– Nem. Én önt semmiféle hősnek sem tartom. - -S azzal egyszerre hátat fordítva Lyonelnek, odaszólt az effendihez. - -– No hát itt vagyok, revancheot adni a minapi nagy vereségért. Ma -eltarokkozhatunk akár reggelig, nincsen asszony. - -– Nagyon jó lesz: Murczus, teríttesd föl a tarokkasztalt. Itt vagyunk -mind a négyen. - -– Alfréd meg itt lesz bibicznek. - -Néhány percz mulva Murczus visszajött a négy kártyával a kezében, a -melyek elhatározták sorshuzás útján, hogy ki melyik helyre ül. - -Legelőször is Lándorynak nyujtá a kártyákat, hogy huzzon belőlük. - -– Cœur ass. - -– A tükör alatt fogsz ülni. (Aztán odasugott a fülébe.) Lyonel felkéret -általam, hogy szavaidat magyarázd ki. - -Lándory visszadörmögött. - -– Semmi magyarázni valóm sincsen. - -Azzal a többiek is huztak. - -Effendinek jutott a pique dame, Horácznak az «excuse». - -– Ah, ti ketten lesztek az én szomszédaim». - -Azt is megértették. - -Azzal leültek a kártyaasztalhoz. - -Lándorynak kellett az osztást kezdeni. Tarokk a forhand. Az osztó -pauzál. - -Alfréd a háta mögött ült le, s odasugott a fülébe. - -– Minő fegyvert választasz? - -– Ha lehet, kardot. - -Alfréd eltávozott. - -A következő osztásnál Lándory volt a «játszó», megkontrázták. - -Alfréd visszajött s ismét odasugott neki. - -– Lyonel nem fogadja el a kardot. - -– No hát legyen pisztoly. Rekontra. - -S játszott remekül. Megnyerte harmincznégyben: «ezt így játszák a -magyarok!» - -– Ebben a kártyában egy be van repedve! Mondá az effendi. - -– Hozassunk újat. - -A míg azt elhozzák, a három játszótárs és Alfréd megállapítják a -föltételeket. - -«Háromszori golyóváltás: először 30, másodszor 25, harmadszor 20 -lépésről, az elsőnél 5, a másodiknál 4, a harmadiknál 3 lépés -közeledéssel. Lő előbb, a ki akar, az utóbb lövő barrierre parancsolhat. -Indulás reggel négy órakor, találkozás két órai távolban a -patak-malomnál, helyszín a fenyves». - -Az orvosokkal még ez órában kell beszélni. Pisztolyokról, kocsikról -Alfréd gondoskodik. - -Ez alatt meghozták a friss kártyákat, s tovább folyt a játék. - -Lándorynak megint őrült szerencséje volt! - -Ez rossz jel! Mondogatták magukban a társai. - -– Átkozott flegma! Dörmögé az effendi. Más ember ilyenkor a -végrendeletét siet megirni. - -Négy óra tájon abbahagyták a játékot, s egymás után tűntek el a -teremből. - -Mire megvirradt, künn voltak valamennyien a patak-malomnál. Onnan aztán -külömböző irányban elindulva, kiki a maga segédeivel és orvosával, az -erdő felé ballagának, megjelölve egy messze kimagasló, félszáraz -fenyőfát, mely a fiatal gesztből kimagaslott. Ott összejöttek -mindannyian. - -A mohos gyep tele volt érett áfonyával. - -– Milyen szép piros már az áfonya! Mondá Lándory az effendinek. - -– Az ám. De azért ne harapj a fűbe! - -A gyepes tért sűrű fiatal fenyőgeszt vette körül, melynek bozótjából a -fekete rigó füttyentései hangzottak fel, s a veresfejű harkály kopogása -a férges fenyőfa oldalán. - -Alfréd kimérte a lépéseket, egy-egy fehér zsebkendővel jelölve a -barrieret. - -– Kisértsük-e meg a kibékéltetést? Kérdezé Murczus. - -– Hagyjuk el a formaságokat. Felelt rá Bertalan. - -Azzal a két orvos letelepedett a vastag fenyőfa mögé, nekik nem -szükséges a párbaj lefolyását látni. A négy segéd pedig hozzáfogott a -pisztolyok megtöltéséhez. Két párt hoztak magukkal. Felvetett pénz -határozott, hogy melyikkel lőjenek? - -Azzal hozzáláttak a párbajtoiletthez. Mindegyik félnek, a saját segédei -gondosan eltávolítottak az öltözetéről minden kivillanót, a mi -czélpontul szolgálhat. Kabátjaikat állig begombolták, ingeik gallérját, -manchettejeiket begyürték, kezeikre fekete selyem keztyűket húztak. -Minden óvó rendszabály helyén volt itt, a hol az ellenesek mindegyike -remek lövő. A sötét fenyőgeszt háttere még nehezebbé tette a -czélbavételt. - -Végre megérte hát De L’Aisne Alfréd azt a rég előkészített pillanatot, a -melyben mind a két «emberét» egymással szemközt állíthatá. Akármelyik -marad fekve, az neki édes elégtétel. De hátha mind a kettő! Az volna -aztán «cum utile dulce» (együtt a hasznossal az édes). - -Lándorynak most sem dobogott jobban a szive, mint mikor a pusztai -rózsáért a rettegett ellenféllel szembeszállt. - -Hát a mit a «pusztai rózsáért» megtettünk, azt az «üvegházi liliomért» -is meg kell tenni. - -Ellenfelének az alakján nem volt semmi világos pont, a mit czélba -vehessen, de valami mégis kínálkozott. A Lyonel kezében felemelt -pisztoly csövének a villanása. Épen az volt a szándéka, hogy a kezét -lőjje meg. - -Alfréd kezével tapsolt, «előre». - -Lándory egy lépést sem tett, álltából lőtt, s a golyója épen Lyonel keze -fejét furta keresztül. - -Lyonel a lábához ejté a pisztolyt. - -– Tönkre van a kezem lőve! Mondá rekedt hangon az oldalt álló -segédeinek. - -Alfréd oda kiáltott: - -– Tudsz te balkézzel is lőni! Vedd fel a pisztolyt s lőjj vissza. - -– Igaz, mondá Lyonel, s felvette a balkezével az elejtett pisztolyt. - -– Parancsold a barrierre! - -Bertalan már a parancsszó előtt odalépett a fehér zsebkendőig. Ekkor -csak húsz lépés volt közöttük a távolság. - -És aztán nézett hidegvérrel az ellenfele szeme közé. Elnézte, hogy emeli -fel az lassan a fegyverét, a míg utoljára a pisztoly csöve egészen -eltünik, s csak a nyilásnak a karikája látszik. E perczben épen a -szemébe czéloznak. Egy percz mulva azonban az ellenfél mást látszik -gondolni, s kissé alább hajlítja a pisztolyt. Talán a szivét akarja -megtalálni vele. - -Az effendi már rákiáltott Lyonelre. - -– Nem szabad olyan sokáig czélozni! - -Abban a perczben eldördült a lövés. - -Olyan szokatlan erős dördülés volt az, mintha petárdát sütöttek volna -el. Bertalan hallotta az éles füttyöt, a mit a süvítő golyó támaszt, s -érzett valami lökést a mellén, s aztán valami égető surolást, végig fel -a válláig, de nem az kapta meg a figyelmét, hanem az a vad felordítás, a -a mit Lyonel hallatott, a ki e perczben egész füstfelleg közé volt -borítva. - -A mint a füst szétoszlott, a segédek bámulva látták, hogy Lándory áll -egyenesen a helyén, s Lyonel fekszik hanyatt az áfonyás gyepen. - -Csuda történt-e itt? Talán az a két kicsiny, imára összetett kéz -avatkozott be? - -Egyszerű a dolog. A pisztoly csövébe homok került, mikor azt Lyonel a -jobb kezéből kiejté, s ettől a fegyver szétszakadt, magát a lövészt -sebesítve meg jobban. - -Odarohantak hozzá, felemelték. Nem volt halott, (Alfréd nagy bánatára,) -hanem a balkeze is tönkre volt zúzva, a pisztolycsövének egy darabja a -homlokát érte és sebet ütött rajta, de a mi a legnagyobb kár, az, hogy a -szép deli arcznak az egyik oldala mind teliszóratott lőpor pontokkal, a -mik holtig ott öröködnek rajta. - -– Ördöngős rossz pisztolyok! Sopánkodék Alfréd. Nagyon megtöltötték -őket. - -Csak azután jutott eszébe az effendinek a saját ügyfelétől megkérdezni, -hogy hát ő vele nem történt-e valami? - -– Talált a golyó, de most nem érzek fájdalmat. - -A szétszakadt fegyverből kilőtt golyónak a röpte lomha, és még hozzá egy -gyöngyház gombba ütődött, azt kétfelé törte, s aztán átfurta a kabátot -és inget, s rézsutt felfutott a vállig, ott megtalálták feltser nélkül. - -Lándory testén nem maradt más nyoma a lövésnek, mint egy kék ütéshely s -egy vérző surlódás a bőr felszinén. - -Mind a két orvos siethetett Lyonel sebét bekötni. Annak a két kezén volt -hat seb, zúzott ujjak, a homlokán a hetedik. - -Lándory addig ott maradt, a míg Lyonel sebeit bekötözik. - -Akkor odajött hozzá Murczus s odahítta Lyonelhez. - -Már akkor azt feltették egy galyakból rögtönzött hordágyra. - -Gavallér ellenfelek a párbaj után néha kibékülnek. - -– No te engem legázoltál, mondá Lyonel, pedig hiszen te nem vagy a -kaffer bivaly! Hanem annyit mondhatok neked, hogy a feleséged olyan -tiszta ártatlan, mint a bibliai Zsuzsánna. Hogy a pokol tüze pusztítson -el valamennyi becsületes asszonyt! - - - - -VAGY, VAGY? - -Medea egész éjjel nem tudta lehunyni a szemét. Képzelete eléje hozta a -történendőket. Miért kellett ennek így bekövetkezni? - -Senkit sem tudott okolni, mint saját magát. - -– Miért egyezett bele, hogy Lyonelt elfogadja titokban, a férje tudta -nélkül? A jó szándék, az erős elhatározás, az üdvös czél mind nem menti -azt ki. Azért ez mégis egy végzetes tévedés marad, melyet önmaga sem -bocsáthat meg magának. - -Most már a megbánás késő. - -Tudta jól, hogy minő veszélybe kergette bele a férjét azzal, hogy -elmondta neki az anyjától hallott pletykát. Annak most nem maradt más -választása, mint a fejével neki menni annak az alaknak, a ki közte és a -felesége között áll. Az pedig halálos ellenfél. - -Olyan soká akart megvirradni. - -A kis leánya ott aludt az ágyában. Ma nem bizta azt a dajkára. Egész -éjjel annak az álmát őrizte. - -Csak most érezte, hogy mennyire szereti a férjét. - -Nagyon sokat sirt. - -Pedig lett volna mentsége is. Ez a csodálatos emberi alkat, a minél nem -tudni, hol végződik a test, hol kezdődik a lélek? Mi benne az állati -ösztön, mi a szellem akaratereje? - -Egy idő óta ismét boldog reményben érezte magát, ez állapotban a nő -ingerlékeny, izgatott, szeszélyes, kedélybeteg. Lehet-e neki -beszámítani, a mit ilyenkor tesz, mond, érez? Nem kell-e neki mindent -megbocsátani azért, hogy ezt az átokkal párosított Istenáldását keblébe -fogadta? - -A mint pitymallott, felöltözött, s felsietett a várkastély őrtornyába. -Onnan kilátás nyilt a messze vidékre. Felvitette magához azt a nagy -távcsövet, a melylyel a mult nyáron az ég csodáit együtt bámulák. Azon -keresztül kémlelte végig a hegyek közül alákanyaruló országutat. - -Ott az útfélen volt egy kőkereszt. - -Egyszer csak azt látta, hogy az erdő sűrűjéből egy emberalak jön elő, s -az a kereszt felé tart. - -A távcső olyan közel hozta hozzá az alakot, hogy ráismerhetett. Péter -volt. - -Mért jár ez korán reggel az erdőn? Hisz ő nem vadász. - -A szolga leül a feszület talapzatára s tenyerébe hajtva a fejét, ott -méláz mozdulatlanul. - -Úgy szeretne rákiáltani: «Mit méláz ön? Mire vár ott? Nem izent öntől -nekem valamit a férjem?» - -Majd fölkel az inas, s térdre bocsátkozik a feszület előtt és imádkozni -kezd, utoljára átöleli a keresztet és zokog. - -Kit sirat ott? Kiért imádkozik? - -Egyszer aztán neki iramodik, s elkezd nyargalni fel a hegynek, mint a ki -eszét veszté. Ez már lát valamit közeledni az országuton, a mit a -kanyarulat még eltakar Medea szemei elől. Az elé szalad a szolga. - -Most előbukkan, a mi elé sietett, a kocsi. - -Medea ráismer a kocsira, rá a benne ülőre. Bertalan maga hajtja a -lovakat. - -Mikor a Pétert eléri, megállítja a kocsit és leugrik az üléséből. - -Az inas odarohan hozzá, megragadja a kezét, összecsókolja azt és kaczag, -s a kalapját a levegőbe hajítja. - -A távcső még az arczkifejezést is láthatóvá teszi. - -Aztán a tenyereivel összetapogatja az urának a testét, nem történt-e -semmi baja? - -Bertalan szól hozzá valamit, a mire az visszafelel. - -Ha meg lehetne hallani, hogy mit beszélnek? - -Egyszer aztán mond valamit az úr a szolgájának, a mitől ennek az arcza -megvadul, az ökleivel üti a mellét, majd térdre bocsátkozik, s felemelt -három ujját az ég felé rázza, esküdözve és fejével mutatja, hogy az nem -igaz! - -Nem igaz, hogy valaki mérget kevert volna Lyonel italába, a saját -gyávasága volt a méreg! Ezt már érthette Medea, ha nem hallotta is. - -S erre az úr lehajol a szolgához és átölelve azt, megcsókolja annak az -orczáját. - -Az úr a szolga arczát! - -Akkor aztán a szolga megfordul s visszafut az erdőbe hanyatthomlok, -hegynek alá-felé. A kocsi lassabban haladhat a lejtőn, bekötött -kerékkel. - -Medea lement a toronyból a verandára, a hol a kocsival meg szoktak -állni. - -A kocsinál hamarabb megérkezett Péter. A gyaloguton megelőzte az urát. -Még arra is ráért, hogy pihenten jőjjön az asszonya elé. - -Medea ott állt egyedül a verandán, fehér reggeli pongyola köntösében. - -– Mi hir, Péter? - -A szolga alig bír szót kiejteni. - -– Az uram, megérkezett. - -És arra előveszi a sirás, nem bir magával, illik, nem illik? megfordul -és otthagyja az úrnőjét. - -Aztán becsörömpöl a kocsi az udvarra. Bertalan leszökik belőle, odadobva -a gyeplőt a kocsisnak. - -Medea, mint egy bűnbánó szent áll ott, lehajtott fejjel, s várja, hogy -mi fog vele történni? vajjon megöli-e? vajjon megszólítja-e? - -Az pedig három lépcsőt szökve rohan fel hozzája ragyogó orczával, s -odarántva a karjai közé a nőt, azt kiáltja neki, «nem hagylak elvenni -magamtól!» - -S úgy őleli, majd megfojtja. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Bertalan egy szót sem mondott el Deának mind abból, a mi az elmult órák -alatt történt. Ilyenről nem beszél a férj a felesége előtt. - -Másnap aztán mindent megtudhatott Medea a kolozsvári lapból. Le volt -abban írva az egész párbaj minden részleteivel. A párbaj indokául az -volt felhozva, hogy Lándory a sógorával a nemzetiségi politika fölött -zördült össze. - -Csak akkor rémült el Medea, mikor azt olvasá, hogy a férje is sebet -kapott. Elájult bele. - -Mikor életrehozták, odavonta magához a férje fejét. - -– Hol vagy megsebesítve? - -– Sehol. A golyó eltalált, de nem sebesített meg. Egy kis horzsolás az -egész. - -Dea odahozatta a kis leányát. - -– Tudod, ki fogta fel a golyót? – ez a két kis kéz itt! - -Bertalan már akkor gondoskodott róla, hogy azt a kabátját, a melyet a -golyó megtépett, elpusztítsák, Medea ne tudja meg a veszélyt, a melyben -ő forgott, soha. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ez után az esemény után következett egy csendes hét, a mi alatt a -zaklatott kedélynek ki lehetett pihenni magát. - -Egy hét mulva a kolozsvári látogatás után, ismét eljött Sidonia grófnő -Dorogmándra a leányához. - -Gyászba volt öltözve s nagyon meg is botránkozott rajta, hogy Medeát -koczkás pepitaszövet öltönyben találta. - -– Mit cselekedtél, te szerencsétlen asszony? – ezzel a szóval köszönte -be hozzá. - -– A mit te tanácsoltál, anyám. - -– Ah, én nem mondtam azt neked, hogy tálald ki egyszerre, egész -forrójában ezt a dolgot a férjednek. - -– De én nem tudtam azzal a tudattal élni, hogy a férjem gyáva és -alávaló. Ha félt, öljön meg, de ne tegyen csuffá. Szeretem, hogy -elmondtam azt neki, a mit tőled hallottam. Ő adott nekem arra egy olyan -választ, a miért a lábaihoz kellett volna borulnom. «Ha tudott volna -valamit abból, a mit ráfognak, a hajánál fogva hurczolta volna ki az -asszonyát a szobájából, a helyett, hogy magához közel ereszsze.» Ez a -szó engem össze is tört, de ujjá is alkotott. Elhiheted, hogy többet nem -fog a titkos lépcsőkön feljönni senki, ha egy angyal lenne is. Arra is -te birtál rá. Az Isten igazságos volt. Azt ejtette el, a ki bűnös. - -– Ne vétkezzél! Ne szidalmazd őt, a ki te miattad szenved. - -– Szenvedtem én többet ő miatta. - -– Két keze tönkre zúzva. - -– Nekem a szivem volt összetörve. - -– E drága szép arcz foltokkal teleszórva! - -– Hát az én lelkem foltjai olcsók? - -– Te egy szörnyeteg rabja vagy. Egy ezeregyéjszakai dzsiné, a ki az -áldozatát lánczra kötve tartja. - -– S azt akarod, hogy én meg az ezeregyéjszakai menyasszony legyek, a ki -a látogatói gyürüit zsinórra fűzi? - -– Az nagy külömbség. Lyonel mostohabátyád. A világ előtt semmi vád nem -érhet. - -– Elég, ha én ismerem őrjöngő szenvedélyét. Ha ráálltam, hogy egyszer -találkozzék velem, Isten a tanum! csak azért tettem, hogy a lelkére -beszéljek, hogy szünjön meg e szenvedélyével üldözni. - -– Most nincs szó szenvedélyről, csak szenvedésről. Ő sebesülten ül -karszékében, magával is tehetetlen. Egy köny, a mit sebeire ejtesz, -balzsam fog azokra lenni. Megtagadsz-e tőle egy könycseppet? - -– Én könyeimmel áztattam fejvánkosomat egy keserű éjszakán át miatta! -Nem tudtam imádkozni! Rettegtem az Istentől. Te azt nem tudod, hogy mit -szenvedtem én azon az éjszakán. - -– Azt jól mondod. Az én álmomat nem ronthatta el az a hír soha, hogy a -férjem párbajt vív miattam. Ezt nem tudom. - -– Ne értelmezd rosszra a szavamat. Én nem szólok rólad. Arra nincs -jogom. De én szeretem a férjemet. Ő engem megvédett, férfi, lovag módra. -Az életét tette fel értem. Azután megbocsátott. Másodszor nem fogok neki -alkalmat adni rá, hogy megbocsásson. - -– Hiszen nem tudja meg. Az én hintómon jösz. Egy sétakocsizás az egész. -Négy óra alatt oda vissza. Ő óhajt téged látni. Csak látni, csak egy -vigasztaló szavad hallani, csak a hüsítő kezedet érezni sebzett -homlokán, s aztán visszajöhetsz. Senki nem fogja tudni, hogy ott voltál. -Milyen nagyon szerettétek egymást, mikor gyermekek voltatok! - -E szónál megnyilt az ajtó s belépett Lándory. - -Nem üdvözölte Sidonia grófnőt. A feleségéhez beszélt. - -– Kedves Dea. Én téged arra kérlek, válaszsz kettőnk között. Vagy én -tőlem válsz meg örökre, vagy az anyádtól. - -Medea elámulva nézett a férjére, nem tudott mit mondani. - -Sidonia grófnő hamarább megtalálta a szavát. - -– Uram! Ezért az erélyért kezdem önt becsülni. - -– Hát hogy teljesen kiérdemeljem a grófnő becsülését, ismétlem a -kérdést, vagy én távozom el ez órában örökre, a soha vissza nem térésre, -a kastélyból, vagy Lis Blanc Sidonia grófnő? Rajtad függ az elhatározás. - -– Bertalan! Rebegé Medea, kezeit könyörgésre kulcsolva. - -– Engedek időt a megfontolásra. Ebéd idejéig gondolkozzál rajta. Ha azt -akarod, hogy én hagyjalak el, az megtörténhetik minden feltünés nélkül. -Otthon megválasztottak képviselőnek tudtomon kívül. A két pap, a ki a -politikai téren egymásnak kemény ellenfele volt, sok küzdelem után -megegyezett abban, hogy engem kiáltasson ki képviselőnek. A mandatumot -megküldték, rajtam áll, hogy elfogadjam, s akkor mehetek Budapestre, a -családomat falusi birtokán hagyva, a hogy százan mások. Senki sem fog -más indokot keresni. Azontúl egészen szabad vagy, nem fogom a rablánczod -végét. A leányomat nálad hagyom. S hogy annak a sorsát biztosítsam, -kezedbe teszem le azt az ötszázezer frankot, a mit a munkámért kaptam a -párisi kiadótól. Kezeld okosan, s neveld a leányodat szeretetben. Rólam -nem szükség neki tudni. Gondolkozzál azon, a mit mondtam. Ebéd idejéig -várok a válaszodra. Ha nem küldöd, megyek bucsú nélkül. - -Azzal megfordult és kiment, magára hagyva a két asszonyt. - -Medea kétségbeesve tördelte kezeit. - -– Anyám, én szeretem őt! - -– Akkor hivasd a cselédeidet, s dobasd ki innen az anyádat, mert én -innen, apád ősi kastélyából, egy «pékin» szemforgatása elől, önként ki -nem megyek. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Lándory gyorsan ment át a saját lakosztályába. Ott találta Pétert. - -– Málházd össze a holmiaimat. Lehet, hogy egy óra mulva mennem kell -Budapestre. A kocsis készen álljon. - -Péter szótlanul engedelmeskedett. - -Lándory felindultan járkált fel s alá szobájában, az ablaktól az ajtóig. -Majd nyugalmat erőszakolt a kedélyére s összeszedte az irattárát. - -Egyszer kinézett az ablakán, a honnan a kertbe lehetett látni. - -A dajka ott sétált, a kis gyermekkel a karján. - -– Soká maradunk Budapesten? – kérdezé Péter. - -– Én meglehet, hogy nagyon soká. - -Aztán eszébe jutott neki, hogy hiszen Péternek felesége van. - -– Te visszajöhetsz a feleségedhez. - -– Majd csak az urammal együtt. - -– De hátha én nem fogok visszajönni? - -– Akkor meg épen szükséges, hogy itt maradjon ennél a háznál «egy» Lidy -Carcasse! - -Péter kitalálta azt, a mit az ura gondol e perczben. - -S a mint ez ki volt találva, Lándory nem volt többé ura a keserű -indulatának. - -– Nem várom a határóra időt! Azonnal megyek! Eredj, fogass be rögtön! -Mit gondolkozik rajta? Neki rögtön kellett volna válaszolni! Nem -halogatom tovább! Vége van! - -Péter futott a rendeletet foganatosítani. - -Tíz percz mulva egy kocsi gördülése hallatszott az udvaron, s aztán a -felvonó hídon. - -Lidy Carcasse az úrnője szobájába lépett, kisírt szemmel. - -– Ki távozott el? – kérdezé Medea. - -– A Péter, – rebegé Lidy, a kinek természetesen az volt a főszemély. - -– A Péter? – kérdezé Medea elbámulva. - -– Igen. Az urával. Azt mondta, hosszú útra mennek. - -– A férjem is? - -– Az úr elébb a kertbe ment. Ott sétál a dajka a kicsinynyel. A kicsikét -megcsókolta s a dajkának adott tíz aranyat. Azután nem szólt semmit. - - - - -A BÜNHŐDÉS. - -Medea bénult kedélylyel rogyott le egy karszékbe. - -Éppen egy perczczel elébb azt mondta az anyjának: - -– Te hát maradj itten, az apám ősi kastélyában, én majd a férjemmel -elmegyek innen. - -És ő nem várta azt be. - -– Látod! – kiálta fel diadalmas arczczal Sidonia. – Így szeret! Elhágy! -S nem várja be a válaszodat. Még a saját maga által szabott időt sem -várja meg. Nem csak szeretettelen, de igaztalan is, és szószegő. - -Medea is érezte, hogy ez igaztalanság! - -És még ha igazsága volna is! Hát nem ő volt-e valaha, a ki azt mondá, -hogy a világ minden igazsága nem nyom annyit, mint egy virág himpora, a -miben szeretet lakik! - -Nem ő volt-e az, a ki azt mondta, hogy a szerelem egy tenger, a minek -fenekét nem találni! Hát a tenger is kiapadhat? - -Így elfutni, egy bucsúszó nélkül! - -– Majd visszajön! Attól ne félj! Ismerem én az ilyen raptusokat. - -Sidoniának szertelen jó kedve volt. - -– Hadd fusson hát a bolond! Egy hét mulva tudom, hogy visszajön. S ha -nem, hát nem. Tanulja meg, hogy nem ő találta fel a büszkeséget. Mi -menjünk ebédelni. Legalább ezt megvárhatta volna. - -Medea el volt keseredve. - -Elfutni az ebéd elől! Ez mégis kegyetlen, szándékos megbántás. Az egész -háznép előtt nyilvánossá tenni, hogy harag van a házastársak között! És -mikor e kiméletlenség nincs megérdemelve! Hiszen Medea nem egyezett bele -Sidonia kivánságába. Ellene mondott anyja meghívásának. Nem volt -szüksége a férjnek beavatkozni, ő magától is meg tudta óvni a -kötelességét. S most úgy bánik vele, mint egy megvetett nővel! Így terem -meg a pipacs a buza között. - -Ebéd után azt mondá Sidonia leányának. - -– Öltözzél hát feketébe. - -S Medea felvette a fekete ruháját. - -Sidonia hintaja be volt fogva, a két hölgy elhajtatott Albisóra felé. - -Medea azt hitte, hogy most már neki nem csak joga, hanem kötelessége -visszatromfolni. - -Hisz ez még nem hűtelenség! - -A mint a hintó a kastély park-útjáról kikerült az országútra, csaknem -összeütődött egy másik úti-hintóval, mely a rendes úton jött, két -telivér rézderes volt eléje fogva. Az valamivel elébbre volt, s így a -hintóban ülő arczát nem lehetett meglátni. - -– Kerüld el azt a kocsit, mondá Sidonia a kocsisának. A grófnő, mint -professionált lókedvelő, a legjobb ügetőket választotta ki magának s így -bizonyosra vette, hogy azt a másik kocsit a háta mögött hagyja. - -Hanem annak a másik fogatnak a kocsisa is becsületkérdést látszott -csinálni az előlmaradásból s nem engedte magát megelőztetni. Kisült, -hogy a rézderesek még jobb ügetők, mint a sárgák. Így ment az -ügetőverseny egy darabig az országúton, változó chanceokkal, míg -utóvégre a rézdereseknek sikerült a sárgákat nekimaneuverezni egy -szembejövő brassói társzekérnek, a mikor aztán Sidonia hintaja -határozott hátrányban maradt. Ekkor végre a grófnő, nehogy ők nyeljék -folyvást az előttük járó kocsinak a porát, azt parancsolá a kocsisának, -hogy engedje amazt messze előre futni. Így aztán az első hintó, a két -rézderessel, eltünt az első útkanyarulatnál a szemük elől. - -Sidoniát gyötörte a kiváncsiság, hogy vajjon kié lehet az a rézderes -fogat? Ő ezt soha sem látta semmi futtatásnál. Minden rangbeli lovat -ismert. - -A versenyfutásnak az lett az eredménye, hogy a rendes két órai útat öt -negyed alatt tették meg az albisorai kastélyig. - -Mikor az albisorai kastély udvarára behajtattak, már akkor a két -rézderest ott jártatta a kocsis, furcsa, tele szakállú, prémbekecses -alak. - -Sidonia kiváncsi volt megtudni tőle az urasága nevét, a ki szintén -idejött, s megszólította. - -A szakállas kocsis azt mondta neki, hogy «Zdrawdtvujtje Szudarinya.» -Muszka volt, egy szót sem tudott más nyelven. - -A két grófnő bement a kastélyba, azonban már az agancsos teremben eléjük -állt egy simaképű, frakkos inas, a ki nagy kézmorzsolás közben jelenté, -hogy a gróf úr most nem fogad el senkit. - -– Eredj! Jelentsd be neki, hogy Lis Blanc grófnő van itt, a leányával. - -Az inas a válla közé húzta a fejét s elhátrált. - -Kis idő mulva visszasasirozott, de a feje még mindig a válla közé volt -húzva, s a kezeit még mindig nem mosta meg eléggé. - -– Ezer bocsánatot, excellenz! De a gróf úr kegyelmességteket különösen -nem óhajtja elfogadni. - -– Mit? Nekem mersz ilyen izenetet hozni? Lódulj, majom! S azzal megkapva -a livrées madárijesztőt a könyökén, olyat lódított rajta, hogy az -féllábon tánczolt tova, s azzal berontott az ajtón a másik szobába. -Medea kívül maradt az agancsos teremben. - -Sidonia grófnőnek három szobán kellett keresztül hatolni, a míg a -negyedikben megtalálta a mostoha fiát. - -Az csakugyan szánalomra méltó állapotban volt ezuttal, a fejére egy -kötött hálósipka húzva, mely eltakarta a homlokán levő seb kötelékét, a -félarcza lőpor pontokkal pettyegetve. Karszékben ült, fehér flanel -kabátban, melynek az ujjai fel voltak hasítva, mind a két keze -bebugyolálva, s egy a nyakába kötött fekete kendőbe akasztva. Azonkívül -pedig dühös volt, mint egy borz. Szóhoz sem hagyta jutni a mostoháját. - -– Mit akarsz itten? Mit mászol az én hátamra mostan? Van én rajtam -valami nézni való? Én vagyok a tätovirozott ember, a kit mutogatnak egy -piczula belépti díjért? Még a leányodat is ide hoznád a nyakamra? Hogy -vitt volna benneteket az ördög, mielőtt összekerültem veletek. Szépen -jártam miattatok! Nyomorék lettem. Mehetek ezentúl bilétet szedni, -egyébre nem vagyok jó! Te édesgettél ide a medvevadászatra. No én -megkaptam a magam medvéjét. - -– Verje meg a mindenható az átkozottat, a ki így bánt veled! - -– No csak semmiképen ne szidalmazd a sógort előttem. Az egy igen derék, -psütt ficzkó! A mióta tönkre lőtt, nagyra becsülöm. Csak vidd vissza -hozzá a feleségét, köszönje meg, hogy olyan mennykő derék ura van. Mit -keres a te leányod itt én nálam? Hoztam el tőle valamit? - -– Csak egy szót akar neked mondani. - -– Süsse meg a szavát! Hisz annak az egy szavának a nyomorékja vagyok -most is. Ha bűnötök van, menjetek a paphoz, annak gyónjatok meg. - -– Te elutasítasz bennünket? - -– Híttalak én ide? Tudod, hogy «dög» vagyok! mulatni akartok velem? -Menjetek penitentiát tartani! - -Lyonel karszéke mögött egy spanyol fal volt felállítva. - -Sidonia grófnő éles hallását nem kerülte el, hogy azon spanyolfal mögött -valami női ruha suhog. - -– Te nálad valaki van, a ki miatt bennünket elutasítasz? - -– Hát hadd legyen! - -– Egy nő van nálad? - -– Igenis, egy szép nő. - -Sidonia grófnő egy lépést tett a spanyol fal felé, a mire az ott -rejtőzött alak egyszerre előjött búvhelyéből s szembe állt vele. - -Scilla volt. - -– Ah! Scilla kisasszony! – kiálta fel Sidonia s ökölre szorítva emelé -föl mind a két kezét. - -– Óvlak, hogy meg ne bántsd. A kisasszony az én jegyesem! - -– Micsodád? Te! - -– Mondtam már. A menyasszonyom. Nőül fogom venni. A mint a kezem -felszabadul, hogy neki nyujthatom. - -– Te álmodol! Hát elfeledted, hogy feleséged van? - -– De néha-néha jut eszembe. El fogok tőle válni. - -– Katholikus vagy. Úgy nem választanak el, hogy ujra megnősülhess. - -– Ki fogok térni. Unitáriussá leszek. Akkor elválasztanak. Az itt -Erdélyben nagyon könnyen megy. - -– Térj eszedre. Atyád végrendeletében gondoskodva lett róla, hogy hitet -ne változtathass! - -– Törődöm én a végrendeletekkel! - -Scilla közbeszólt. - -– Önök intézzék el egymás között a családi vitájukat, nekem ahhoz semmi -közöm. Hanem itt egy másik asszonyság is van még. Majd ahhoz lesz nekem -egy szavam. - -Azzal elhagyta Lyonel szobáját s átment az agancsos terembe, a hol Medea -hátramaradt. - -Medea ott állt egy ablakmélyedésben. Fekete öltöny volt rajta, -kalapjáról sűrű fekete fátyol az arcza fölé húzva. - -Scilla odalépett eléje. - -– Madame! Az én nevem Scilla kisasszony. Tagja vagyok a moszkvai -operaháznak, most Budapesten vendégszerepelek. Szabad kérdeznem, hogy -hát ön hol van szerződtetve s hol vendégszerepel? - -Medea a térdeit érezte megrogyni e megszólításra. Minden ereje elveszett -ezzel az alakkal szemben. - -Scilla folytatá. - -– Madame! A művészvilágban rossz genrenak tartják azt, a mit úgy -nevezünk «egymást kiszurni». Ön az én szerepemben akar föllépni. Pedig -önnek van szép szerepköre, madame. Van derék férje. Ismerem őt. Nekem -jóltevőm volt. Ha én mondhatnék ilyen férjet a magaménak, én azt -bálványomnak tartanám, megtiltanám a szememnek, hogy meglásson más -férfit, megtiltanám a nyelvemnek, hogy más férfihoz beszéljen. Önnek van -egy kedves kis gyermeke. Ha nekem adott volna ilyen kincset a sors, egy -óráig el nem hagynám magamtól, mellette henteregnék a földön, nem volnék -se nő, se művésznő, csak anya. Hát játszani osztogatja az ilyen -kincseket a sors? Mit tett ön a kezére bízott bálványával? Először -elfeledte, azután kijátszotta. Gúnyt űzött belőle! S utoljára -odakényszeríté, hogy az halálos párbajt vivjon meg az ön mostoha -testvérével. Két ilyen embert oda állított ön egymás ellenébe, s hogy -azt a másikat meg nem ölte a halálos golyó, azt csak egy véletlennek, -egy útbaesett gombháznak köszönheti. Abban a kagylóban több érzés volt, -mint az ön szivében. Tudott ön azon az éjszakán gyermekének arczára -nézni? Tudott ön imádkozni azon az éjszakán? - -Medeának az egész teste reszketett, a zsibbadás fogta el minden idegeit. -Ez a nő vas kézzel dult a belső zsigereiben. - -Scilla folytatá a torturázást. - -– És most még idejön! mint a ki a legüdvösebb dolgot kezdte meg, s most -be készül végezni. A férje tudtával jött ön ide? - -Medeára mint egy villámütés hatott ez a kérdés. - -– A férje engedelmével jött ön ide? ismétlé Scilla, még erősebb szóval. -Aztán nagyott kaczagott, «haha! milyen bolond kérdés!» Hát kérnek az -ilyenre engedelmet? Szabad ez! Ki tiltja meg? Senki. Én nem! Önnek épen -annyi joga van Páris almáját elnyerni, mint nekem. A nők vétkezése közös -szabadalom. Miért volna az csak a tánczosnők privilegiuma? No hát én -elfogadom a versenyt. Kezdjünk hozzá. A grófnő elég szép arra, hogy -győztes maradhasson. Idomai gyönyörüek. Büszkén leplezheti le bájait. Oh -azért a fátyolt fentarthatja az arczán, mint a hogy az indus bajadérek -teszik, a kik mikor meztelenül odadobják magukat a piacznak, az arczukat -lefátyolozzák, mert hát szemérmetesek akarnak maradni! - -Medea felvetette a fátyolt az arczáról. Olyan volt, mint egy alabástrom -szobor. - -S halkan rebegé: - -– Várom, hogy üssön ön még arczul is. Megérdemeltem. - -E szóra Scilla hátralépett s fejét meghajtva, összetette a két kezét a -keblén. Ez a szó «megérdemeltem!» keresztül húzta mind azt, a mit ő -mondott. - -A két nő közül most amaz volt a nagyobb, ő a kisebb. - -Csak nagy szünet után szólalt meg Scilla, halkan, tompa hangon. - -– Madame! Én le vagyok fegyverezve. Ön maradt a győztes. Szabad az út ön -előtt. Mehet, a melyik ajtón át tetszik. Akár erre be, akár amarra -kifelé. - -Medea e szavak után rohant «ki» a terem ajtaján, aztán végig a folyosón, -a tornáczon, a lépcsőkön. A ruháját felkapta térdig, hogy jobban -futhasson, nem bánta, látják-e? A hintóhoz rohant, felugrott, -belevetette magát, «gyorsan haza!» kiáltá a kocsisnak, a hintó -elvágtatott. - -Scilla utána nézett az ablakból, magában beszélve: - -– Szegény asszony! Kegyetlen voltam hozzá. Talán nem is érdemelte. De -meghasznál neki. Ennek nem lesz kedve másodszor a bajadére szerepét -eljátszani! - -Azzal visszatért Lyonel szobájába. - -Már akkor a mostoha anya és fia a legindulatosabb veszekedésben voltak, -Lyonel a bekötözött két kezével hadonászott, s a hálósipkát ledobta a -fejéről, úgy ugrált a szoba közepén. - -– Micsoda az? kiáltá rá Scilla, hát ki engedte meg önnek, hogy a -kötelékből kivegye a kezeit? Hát tarantellát tánczolnak együtt, vagy mi? -Ül le szépen? S rakja vissza a kezeit a burokba? Még a sipkáját is. Ejh! -A mint egy perczre elhagyom! Milyen rossz, szófogadatlan gyerek! - -Mikor aztán a kötelékeket helyreigazította Lyonel torzóján, akkor egy -naiv keresztbókot (knixet) csinált Sidonia grófnönek, egy senki más, -mint tánczosnő által producálható, impertinens nyájaskodással. - -– Grófnő. Én ugyan végtelenül büszke leszek rá és végtelenül -szerencsésnek érzem magamat, ha önt vendégül fogadhatom el «nálunk», -mentől hosszabb időre, ha azonban ön inkább óhajtana hazatérni, -rendelkezésére bocsátom a saját hintómat, miután Lándoryné asszonyság -már tovakocsizott, a nélkül, hogy az ön számára valami izenetet hagyott -volna hátra. - -– Az én saját hintómon! Kiálta fel, a comicummal határos dühvel Sidonia. - -– Azt hitte, hogy te itt maradsz. Ironiázott Lyonel. - -Erre összeszedte magát Sidonia grófnő, s előkelő megvetéssel nézett a -vállán keresztül Scillára. - -– Öntől sem szállást, sem kocsit nem fogadok el. Ha el akarok menni, -majd találok egy paraszt szekeret, egy szamár-talyigát, a mely elvisz. -Én «azon is» Lis-Blanc grófnő maradok. (Erre kitört a szivéből az -asszonyi harag.) De «te!» kimondhatatlan czímű némber! mezítláb fogsz -innen elfutni valaha! - -Scilla nagyott nevetett rá. - -– Mezítláb kezdtem, mezítláb végezhetem, nem vesztek vele semmit. - -Scilla szavának állt. - -Azt irta volt Lándorynak, «ha nagy lesz a veszély, én is ott leszek!» - -Ugyancsak «ott» volt! - - - - -A COLUMBUS TOJÁSA. - -Lyonel annyira helyreépült már, hogy a kezeit kibonthatták a -kötőlékeiből, a homlokán kapott seb is behegedt. Fekete kesztyüket -viselt, a miken a hiányzó ujjak ki voltak töltve vattával. - -Egy napon meglátogatta Alfréd, a ki még mindig Kolozsvárott időzött. -(Nagyon beleszeretett Erdélybe, – ha igaz.) - -– Nos hát hogy vagy? Tudod már a kezednek hasznát venni? - -– A hogy vesszük. A szivart a számba tudom tenni vele, s a levest is fel -tudom kanalazni. - -– Én tudok Londonban egy gépészt, a ki olyan műujjakat készít, hogy még -majd vadászhatol is. - -– Köszönöm szépen. - -– Hát irni tudsz-e már? - -– Talán bizony valami leirni valót hoztál a számomra? hogy üres óráimban -egy kis mellékkeresetem legyen? Az bizony nagyon jól fog esni, mert -Sidonia mama azt vette a fejébe, hogy semmi sem térít meg úgy az igaz -útra, mint ha az apanageomon túl nem küld semmi pénzt, ez pedig már két -esztendőre el van költve. - -– Hát hiszen épen azért jöttem hozzád, hogy rajtad is segítsek, meg -magamon is. - -– Az utóbbit nagyon elhiszem. - -– Tudod, hogy mit igértél, mikor vállalkoztam rá, hogy elkisérlek ebbe -az érdekes világrészbe? - -– Különös, hogy te olyan jól emlékezetedben tartottad. - -– Hogy a váltóadósságaimat kifizeted. Azok most megint lejártak, be is -vannak pörölve. Ujra alá kellene írni. Azért kérdeztem, hogy tudsz-e már -írni? - -– Én ehhez az igéretemhez föltételeket kötöttem. - -– Hát én azokat mind teljesítettem. Megigértem, hogy Medeával -összehozlak, titkos légyottot kapsz s ez alatt a férjet leszegezem egy -helybe. Megigértem, hogy Lándoryt pisztoly végére kerítem eléd. -Megtettem mind a kettőt. Ott voltál. Előtted volt az asszony is, a férfi -is. Hogy a pisztolyod hátrafelé sült el, arról én nem tehetek. Még ide a -helyedbe is eljött Medea, akkor meg kidobtad. - -– Mert most már Scilláért őrjöngök. Ah, ha te tudnád, hogy micsoda nő -az! - -– Ha én tudnám, hogy Scilla micsoda nő! Ez jól volt adva. Mintha nem az -ő finom szájacskája ette volna meg a chaussée d’Antini palotámat, meg a -chevreuxi uradalmamat. - -– Igen, de engemet szeret! - -– Az már más. Nekem csak szeretőm volt. Hanem hát most azt a bolondot -vette a fejébe, hogy tisztességes asszony akar lenni. Grófné, vagy -marquisné. Azon alul még egy krajczárt sem enged. - -– Én el is veszem. - -– Vennéd, ha lehetne. - -– Hát lehet. Megmondtam neki itt ezen a helyen. Sidonia mamán -jelenlétében. Lehetővé fogom tenni. Elválok a nőmtől. - -– Kifelejtettél a számításodból egy coefficienst. Azt, hogy Scilla nemes -lelkű leány. - -Erre mind a ketten kaczagtak. - -– Becsületemre mondom. Nem tudja a lelkére venni, hogy valamelyik -imádóját mezítlábra levetkőztesse. Engem is azért dobott ki a hajóból, -hogy a vízbe ne fuljak. Most már nincs is szüksége rá. Oroszországban -egész új aranybányákat nyitott meg. Azt mondják, hogy az egész orosz -hadi flotta az ő tengeröblében horgonyozott. Egyszer az orosz czár -nagyon megsajnálta az éhező montenegróiakat, s nagy summa pénzt -assignált a főemberének, hogy azért küldjön a pártfogolt hű -fajrokonoknak egy gálya rozsot. De sohse sütöttek abból lepényt a jámbor -csernagorczok. Mikor kérdezősködtek a gabonás hajó után, az volt rá a -válasz, hogy elsülyedt a «Scilla» örvényében. - -– Ez most a pénzre nem ád semmit. Neki név kell. - -– Hát’sz azt kaphat nálam. Nekem kettő is van. - -– A czimeres név kell neki. Tudom, hogy te hagynál választani. De jó -szerencse, hogy a mennyei gondviselés egy őriző angyalt rendelt a -számodra. A magas lelkű Lis Blanc grófnő meghozatta a papád -végrendeletének a másolatát, s azt kegyes volt Scillának megküldeni. S a -mint ez a nemes keblű leány abból megértette, hogy te rögtön elveszted -az egész örökségedet, a mint a katholikus hitből kitérsz, azt mondá: -«Nem! Ezt nem vehetem a lelkemre. Inkább kitépem a szivemből azt az -érzést Lyonel iránt, ha elvérzik is fájdalmában, de mezítlábos grófot -nem vezetek az oltár elé». Ez jó sakkhuzás volt. - -Lyonel káromkodni készült. - -– Hanem én tudok egy még jobbat, a mi egyszerre «sekk–sakk!» S a -királynét elveszem. - -– Hogyan? - -– Hát mondtam, «a királynét elveszem!» - -Arra összenéztek. Megértették egymást és elkezdtek kaczagni. - -Aztán együtt maradtak egész estig s kidolgozták az egész sakkfeladványt. -«Világos indul s harmadik huzásra mattot mond». - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Lis Blanc grófnő nem sokára egy tökéletes bocsánatkérő levelet kapott a -mostoha fiától. - -Lyonel elismerte illetlen magaviseletét. Hibáját az ördög -incselkedéseinek tulajdonítá. Varázsigézete alatt állt annak a női -dæmonnak, a kire most már iszonyattal gondol vissza. Álomnak véli, hogy -valaha ezt még nőül akarta venni. ✝✝✝ három kereszt jelölje a nevét a -kisértő rossz szellemnek. Kéri, hogy fogadtassék vissza Sidonia mama -hajdani kegyeibe. Esedezik, hogy bocsánata jeléül jöjjön le még egyszer -Albisorára. Vegye át a kastélyt, mint úrnő, a ki abban korlátlan -hatalommal intézkedik. Különben ő maga fog mezítláb, egy ingben, -szőrkötéllel a nyakán, Canossába zarándokolni stb. - -És Sidoniának oly nagy volt az elfogultsága kedvencze iránt, hogy rá -hagyta magát szedetni e bűnbánattal teljes levél tartalma által. Még az -nap sietett Albisorára Lyonelt meglátogatni. - -Bezzeg másforma fogadtatás várt most rá, mint a milyen a minapi volt. -Lovasfutár jelenté előre a közeledtét. Az egész oláhság ki volt rendelve -a kastély kapujába, hogy az érkező hintót vivátokkal, puskalövésekkel és -georgina bukétokkal fogadja. Az előcsarnokban glédába állítva várt a -cselédség, volt kézcsókolás elég. A lépcső alján várt reá Lyonel, salon -kabátban, a gomblyukába egy margerita tűzve, Sidonia kedvencz virága, és -mögötte három attiladolmányos uri ember, a kiket Lyonel egyenkint -bemutogat az anyjának: (a neveiket maga sem képes összehozni) tiszttartó -úr, fiskális úr, jegyző úr. - -– De micsoda nagy parádéval fogadnak itten engemet? Kérdezé Sidonia -grófnő, a ki a puskalövéseket különösen elengedte volna. - -– Az uradalom új földesasszonyát üdvözlik e hű emberek. Tudod, hiszen -értesítettelek, hogy én a nevemre írt albisorai uradalmat formaszerűen a -te nevedre kívánom átiratni, s a tulajdonjogot minden jogczímmel te rád -ruházom át. - -Sidonia meg volt hatva a fiui kegyeletnek e nagyszerű tanujele által. - -És azután Lyonel, karját nyujva Sidoniának, felvezeté őt a kastély -termeibe. Ott már az író-szobában el volt készítve minden a hivatalos -ténykedéshez. Az engedély okmány három felzetben megírva, bezsinórozva, -kellő bélyeggel ellátva. Azt a jelenlevő társaság előtt felolvasták. -Egészen rendben volt. Semmi kifogás ellene nem támasztatott. Lyonel -sajátkezűleg aláírta, kezének nyomoréksága miatt marokra fogva a tollat. -Azután a közjegyző írta alá, majd a tiszttartó és a fiskális, mint -tanuk, végre Sidonia grófnő. Ütöttek rá tömérdek pecsétet. Egy példány a -közjegyzőnél marad, egy a megye levéltárába lesz letéve, az eredetit -átadták Sidonia grófnőnek, a kinek az arcza ragyogott e perczben a -diadaltól. - -E hivatalos ténykedésre következett egy fényes lakoma, a miből nem -hiányzott a híres kolozsvári töltött káposzta, levelensült, az arany -galuska, a foghagymás felsár káposzta czikával és zöld -paprika-salátával, egy szóval mind az, a mivel a kegyetlen «thugok» a -vendégeiket agyon szokták fojtogatni, hozzá keresdi bor, a mely mellett -elbujhat minden rajnai! Leültek egy órakor az ebédhez, igaz magyar -szokás szerint, s felkeltek fél nyolczkor, ugyanazon szerint. Akkor már -sötétedni kezdett, s a vendég uraknak még messzi volt hazáig. - -Mikor végre magukra maradának, akkor azt mondá Sidonia Lyonelnek. - -– Ez mind igen szép volt édes fiam, hanem, már most szeretnék veled a -fődologról beszélni, a miért idejöttem. - -– Legyen szerencsém hozzád a szobámban, mondá Lyonel, a ki az egész ebéd -alatt nem ivott mást, mint forrásvizet, teljesen józan volt. Lehetett -vele okosan beszélni. - -– Arról a nőről kívánsz megnyugtató nyilatkozatot tőlem, ugy-e bár? -Kezdé Lyonel, midőn a szobájába érve, Sidoniát egy karszékkel -megkinálta. Minthogy a nevét egyikünk sem kívánja többé kimondani, -nevezzük őt a «Syrén»-nek. - -– Találó név. - -– Tehát tudd meg, hogy a mennyire szerettem eddig, annyira megvetem most -azt a teremtést. Itt a levél a mit hozzá írtam. Sajátkezüleg. Nagy -kínnal. Ökölre fogva a tollat. Nehéz lesz elolvasnod, majd elmondom a -tartalmát. «Közöttünk mindennek vége. Ön egy borzasztó jellem. Én -türelmes vagyok a szerelem minden botlásai iránt, de a szívtelenséget -elítélem. Azt, hogy ön amerikai petróleum királyokat, angol peereket és -orosz herczegeket tönkre tett, megbocsátom, de a mit legújabban -megtudtam önről, az önnek az alakját egyszerre a láthatáron alól -sülyeszti előttem. (Ugy-e, milyen erőteljes styl!) Megtudtam, hogy ön -egy ízben, egy egész gabonával terhelt hajót, mely az orosz czár kegyes -indulatából az éhező montenegrói népnek volt szánva, nem irtózott -elkaperezni. (Erős szó, de ideillik.) Ez qualificálhatatlan eljárás -volt! Ám merítette légyen ön ki a főurak aranybányáit, de elrabolni az -éhező szegények szájából az utolsó falatot, ez jezabelség. (E szót én -csináltam, ő rá illik.) Ez oly fekete szívre mutat, melyet Golkonda -minden gyémántjai sem fényesíthetnek meg. Én önt nem ismerem többé, s -jegygyűrűjét ezennel visszaküldöm. Éljen vígan! Lis Blanc Lyonel». Meg -vagy vele elégedve? Én ezt a levelet te nálad hagyom. Te küldd el a -Syrénnek. Ő holnapután tartja a búcsúelőadását Budapesten, legyen ez az -én búcsúszavam, a befejező üdvözlet hozzá. - -Sidonia grófnő egészen el volt érzékenyülve e levél tartalmától. Mégis -alapjában nemes szíve van ennek a Lyonelnek. - -A levélnek még egy utóirata is van. - -«Ne hogy azt mondja ön, hogy Lis Blanc Lyonel gróf önnek adósa maradt, -én, hogy az ön vétkét expiáljam, küldeni fogok az inségben hagyott -montenegróiaknak, mennyit irjak ide mamán? - -Sidonia meghőkölt. - -– Elég lesz ötezer forint. - -– Átkozott kevés egy országnak! Nálad van a pénz? - -– Épen annyi van nálam. - -– Dugd ide a zsebembe. - -– S azzal felmarkolta a tollat, s kiegészíté a levél végsorait e -szavakkal: - -… ötezer, számszerint 5000 frtokat osztr. ért. - -S azzal borítékba tette a levelet, lepecsételte s átadta Sidoniának. - -E szerint a grófnő teljes elégtételt kapott a rajta esett megbántásért, -ugyanazon a helyen, a hol a sérelem elkövetődött. - -Megcsókolta Lyonel homlokát. - -– Most már okos ember vagy. Remélem, hogy ilyen is fogsz maradni. - -– Oh én egészen megjöttem a világból, drága mamám. Huszonkét éves vagyok -csak és már nem áll előttem semmi a mi után vágyódjam. Én lemondok -végképen a világról, s a föld minden gyönyörűségeiről. - -– No, no, Lyonel, mit akarsz ezzel mondani? - -– Dönthetetlen elhatározásom, hogy belépek a maltai szent lovagrendbe. - -– Lyonel! - -– Igen. Harczoló szerzetes leszek, s áhítatos vezeklésben töltöm el -hátralévő napjaimat. - -– Lyonel! Te valami iszonyú galádságon töröd a fejedet! - -– Oh ne gyanusítsd kegyeletes missiomat. - -– Te maltai lovaggá akarsz lenni azért, hogy akkor az atyád végrendelete -szerint rögtön a kezedbe kapd az atyai birtokokat, s az én -gondnokságomtól megszabadulj. Akkor aztán De L’Aisne Alfréd elveszi -Scilla kisasszonyt, csinál belőle marquisnőt, s ti ketten, szép -egyetértésben megosztjátok egymással azt, a mit birtok! - -Lyonel nagyot kaczagott. - -– Oh, milyen nagy diplomata veszett el benned, drága szép mamám! Hogy ki -tudod találni az embereknek a legtitkosabb terveiket is! - -Sidonia grófnő a dühtől és ijedtségtől reszketve állt fel a karszékéből. -A fogai összevaczogtak. Most értette már meg, hogy milyen csuffá lett -téve. Megfosztva a Lis Blanc vagyon kezelésétől egyetlen hóbortos ötlet -által. Egy Megæra tekintetével nézett Lyonelre, s összeszorított fogai -közül azt mondta neki: - -«Raoul Ripaille!» - -* - -Pedig hát ez volt a «Columbus tojása». - - - - -AZ UTOLSÓ SZÓ. - -Szerteszét voltak már válva, ki-ki egymástól és mindannyi valamennyitől. - -Egy teljes év lefolyt, a nélkül, hogy akár személyesen, akár levélben, -jelezték volna egymásnak a világon létüket Sidonia, Medea és Bertalan. - -Pedig ez idő alatt valami olyan esemény is jött közbe, a mit érdemes -lett volna a családi krónikában feljegyezni. Deának fia született, a kit -egész Nagy-Enyedre kellett bevinni keresztelni, mert másutt nem találtak -kálvinista papot. Csak azért is, truczczból is Bertalannak keresztelték. -Medea nem invitált meg senkit a keresztelőre, sem a férjét, sem az -anyját. Úgy sem jött volna el egyik is. Mindegyik felbontatlanul küldte -volna vissza a levelét. - -Sidonia grófnőnek volt külömben a legreálisabb oka a haragtartásra Medea -ellenében. A többi mind csak tréfa. De hogy Medea elvitte az anyjának a -hintaját ama bosszuságteljes napon, s abba a kényszerű helyzetbe hozta a -grófnőt, hogy egy parasztszekéren, melyben kukoriczaszárból volt az -ülés, zötyögtesse magát hazáig, ez soha meg nem bocsátható. Sidonia -rögtön elcsapta a kocsisát, s Medea felfogadta. Még ez is hozzá! - -Medea e szerint igen csendesen élhette a napjait Dorogmándon. Senki sem -jött hozzá látogatóba. Volt, kivel mulasson: egy kis leánya, a ki már -beszélt, s egy kis fia, a ki még szopott. - -Egy késő őszi délután annál jobban meglepte Medeát, hogy egy hintó -gördült be a kastély udvarára, melyből Sidonia grófnőt látta leszállni. - -A grófnő tíz évet látszott vénülni egy esztendő alatt. Bottal járt. -Egyszer kificzamította a lábát, mikor a lovak elragadták s a hintóból -kiugrott. Azóta biczczentve jár. Medeával még ezt sem tudatta. - -Medea eléje sietett. Olyan hosszú idő óta nem látta az anyját, pedig -olyan közel voltak a kastélyaik. - -– Hagyd el! Hagyd el a kérdezősködést! Hogy mi baja a lábamnak? Az csak -hagyján. Sokkal nagyobb bajom van most. Azért jöttem hozzád. Nincs kivel -beszéljek róla. A mi elmult, elmult. Én is elfelejtettem, te is felejtsd -el. Óh az a Lyonel! - -– Megint róla akarsz beszélni? - -– Róla, a máglyára tenni való gazemberről! - -– Ah, most ez a czime? - -– Azt tudod, hogy maltai lovaggá tette magát? - -– Nem tudom. - -– Még tavaly. Csak azért tette, hogy a Lis Blanc birtokot a kezébe -kapja, mielőtt nagykorúvá lesz, s az én gyámságomat megszüntesse. A mint -aztán ezt megkapta, rögtön csinált egy praktikát De L’Aisne Alfréddel. -Annak átadta a dominiumait, magának biztosítva százötvenezer frank -élethosszig tartó járadékot. De L’Aisne viszont oltárhoz vezette Scilla -kisasszonyt, csinált belőle marquisnőt. Az új marquisnő elment -Moszkvába, s Lyonel, a maltai lovagok szent küldetésének tartotta utána -menni. Alfréd a birtokban maradt. S nekem az egész saját vagyonom ott -van beruházva a seigniersi birtokban, a párisi palotában. Aztán a -végrendeletben hagyományozott özvegyi évdíjamat sem fizetik. Most én -perelhetek e miatt De L’Aisne Alfréddel. Ki tudja érem-e a végét? - -– De hisz úgy tudom, hogy a mostoha fiad viszont te neked engedte át az -albisorai birtokot, a mit te az eladott gyémántok árából vettél. - -– Igen. De épen az volt a pokolbeli gazság, a mit ez a két szélhámos -velem elkövetett. Nekem engedte ám át az albisori birtokát Lyonel, de -azt nem mondta meg, hogy arra előbb kétszázezer forintnyi adósságot vett -fel, s azt be is tábláztatta. Most ezt a kétszázezer forintnyi összeget -követelik rajtam a hitelezők, s ha ki nem fizetem, kihuzzák alólam a -földet, elviszik a fejem fölül a házat. Nekem nem marad hátra más, mint -cyankalit innom. - -– De hiszen neked sok pénzed volt. - -– Elvesztettem a turfon. A ló-sport nem asszonynak való. A jockey-im -nagyon megcsaltak. Ha kifizetem a saját tartozásaimat, egy sou nélkül -maradok. - -– Ez bizony nagyon kellemetlen helyzet. - -– Kellemetlen helyzet? Nem azért jöttem én hozzád, hogy tőled -megtanuljam, hogy a helyzetem kellemetlen! Hanem hogy segíts ki a -zavaromból. - -– Én? Hogy segíthetnék én ezen a bajon? - -– Add kölcsön azt a kétszázezer forintot, a mivel a Lyonel hitelezőit -kielégítem. Nálad megvan az az összeg, a mit az az ember nálad hagyott. - -– Micsoda «ember?» - -– No hát, Lándory, no. - -– Úgy? A Lándory! Az nem az enyim. Az a Lándory leányának a pénze. - -– De te rendelkezel vele. - -Medea összeszedte egész erélyét. - -– Kedves mamám! Én azt az összeget, a mit Lándory munkájával, eszével -szerzett a gyermeke számára, a te Lyoneled adósságainak a kifizetésére -oda nem adom. - -– Meg tudnád ezt tagadni az édesanyádtól? - -– Már megtagadtam. - -– És engeded hogy engemet kiűzzenek a házamból az ég alá? - -– Az én házam nyitva előtted mindig, jőjj ide és lakjál itten. - -– Ahhoz nem szoktam, hogy magamon kívül más úrnőt ismerjek a háznál. - -– Légy te az úrnő: én leszek, a ki engedelmeskedik. - -– S te eltaszítasz engemet, az anyádat, egy emberért, a ki téged -csufosan elhagyott, megvetett? Te olyan szívtelen nő vagy, mint a milyen -szívtelen leány voltál gyermekkorod óta. - -Ettől a szótól túlcsordult a keserűség pohara. - -– Jól van, anyám. Hát beszéljünk egymásnak a szíveinkről, a hogy te -kivánod. Kezdjük el az én keresztelőm napján. Mennyire szerettek engem a -szülőim már a születésem órájában, azt megmondja a nevem. Ha az egész -bibliát felhányják nem találnak nevet a mely gyűlöletesebb legyen az -enyémnél. Neveztek volna el Delilának, Jezabelnek, Herodiásnak, nem -volnék úgy megbélyegezve, mint ezzel a névvel Medea, a mit ti -választottatok ki a számomra. Mások boldogan emlékeznek vissza az -édesanyai arczra, melyet bölcsőjük fölé láttak hajolni. Én nem láttam a -tiedet soha. Mikor már az eszemet bírtam, gyakran úgy tettem, mikor -ágyba fektettek, mintha alunnám s hallgattam, mit beszéltek fölöttem a -cselédek, a kikre bízva voltam: «csak ez ne született volna!» Azon -nőttem fel, hogy nekem nem kellett volna születnem. Hogy az én világra -jövetelem szerencsétlenség. Gyermek voltam, és nem játszottam soha. -Félve néztem a mások játékát, azt tudva, hogy azoknak szabad vígnak -lenni, mert azokat szeretik, engem gyűlölnek. Ha egy karácsonyfát -akartam látni, leszöktem a kapusnéhoz: az állított fel olyant a -gyermekei számára. Nekem nem hozott a Jézuska soha Istenajándékot. Hát -rászoktam arra az eszmére. Nekem ne ajándékozzon senki semmit, de én sem -adok senkinek ajándékba semmit. Aztán kolostorba küldtek. Rossz voltam, -tudom jól. Több büntetést kaptam egymagam, mint az egész leánysereg -összevéve. Nem akartam a hittanító szavait elhinni. Mindennap azt -hallottam, hogy nekem pokolra kell jutnom, másutt nincsen helyem. Aztán -kaptam egy új apát. Öreg ember volt, beteges. Őtet ápoltam. Nekem -panaszkodott. A gyermeknek. Aztán kaptam egy mostoha testvért, a kit te -szerettél, kényeztettél. Te biztattad, hogy szeressen engem. És én -bennem volt valami érzés, a mi iszonyattal töltött el, a mikor te azt -mondtad, hogy csókoljuk meg egymást. Aztán magára hagytuk az öreg -embert. Te adtál nekem pompás ruhákat, s bevezettél a fényes világba, a -hol azt tanultam, hogy vagy minden embert meg kell vetnem, vagy saját -magamat. Ekkor az öreg ember meghalt. Nagy zavar lett a családban az -örökség miatt. Ezt a nagy zürzavart kiegyenlítettétek szépen azzal, hogy -engem dobtatok oda áldozatnak. Hozzáadtál engem egy félemberhez, a kinek -a teste állat, a lelke ördög, de nyomorult mind a kettő; a ki ellen a -menyegzőm éjszakáján úgy kellett magam védelmeznem, mint a pápua -leánynak, az erdőben rátámadó pávián ellen. S mikor ettől megszabadultam -s végre elém hozott a sors egy férfit, a ki egész ember: becsületes -szív, tiszta lélek, csupa szeretet, s ez az ember engem megszánt, -megszeretett, magához emelt, akkor te mindent elkövettél, hogy ezt az -embert meggyalázd, elkeserítsd, hogy engem nyomorulttá tégy. Belevittél -a kisértetekbe. S mikor megszabadultam csoda által, tisztán, ismét -beletaszítottál a sárba. És azt, a ki fölemelt, megtisztított, a halál -elé állítottad, rákényszerítetted, hogy magát és becsületét gyilkoló -kézzel védelmezze, s mikor az nekem minden büneimért megbocsátott, akkor -elüldözted tőlem, élő férjnek özvegyévé tettél. De mindezt -megbocsátottam neked. Hanem azt a perczet, a melyben ama bajadére velem -szembe állva, azt mondá nekem: «egyenlők vagyunk, ön is olyan mint én!» -hogy ezt a pillanatot megszerezted nekem, hogy ezt megérdemeltetted -velem, azt nem felejtem el neked soha! Ez van a szivemben! Már most -tudod. De mert világra hoztál, ebben a kastélyban, ezért a nagy -tartozásomért, itt hagyom neked ezt a világot. Légy te e kastélyban az -úrnő! Én majd ölembe veszem a két porontyomat. Valahol majd csak találok -menedéket. - -Sidonia egy üdvözlő szó nélkül hagyta el a leányát. - -Nem akarta elhinni, hogy ez az ő arczképe, a mit Medea eléje tartott. -Azt hitte, a tükör a hibás. - -Lándoryt átkozta magában, a gonosz varázslót, a ki így el tudta bűvölni -a leányát. Ezt az engedelmes leányt, a ki mindig azt tette, a mit az -anyja parancsolt neki. - -Az ajánlott alamizsnát nem fogja tőle elfogadni. - -Még voltak halavány reménységei. - -Háromfelé is elkötötte a sorsát. - -Mielőtt arra a nehéz lépésre szánta volna el magát, hogy a leányához -forduljon segélyért, előbb a párisi ügyvédét bizta meg, hogy ajánljon -egyességet De L’Aisne Alfrédnek. Ő, okiratokkal bebizonyíthatólag, -hétszázötven ezer frankot ruházott be a seigniersi uradalomba, s a -párizsi palota átalakítására, a képtárra. Ezt a jogos követelését -elengedi neki, ha a marquis viszont elvállalja a Lyonel adósságait, a -melyek az albisorai birtokra lettek betáblázva. Ha erre nem áll rá, ő -birói zárt fog kérni a Lyonel vitalitiuma ellen. - -A másik vállalata az volt, hogy megszerezte az utolsó pénzén a -longchampsi győztes paripát, a Gladiateurt, s átküldte Angliába a Derby -versenyre. Ismerve a nevezett paripákat, bizonyos volt felőle, hogy a -nagy díjat ő nyeri meg. Akkor a paripát is eladva nyereséggel, legalább -egy időre segít a pénzzavarán. - -A harmadik vállalkozása már csakugyan határos volt a kétségbeeséssel. -Annyira megalázta dölyfös lelkét, hogy levelet irt Moszkvába, De L’Aisne -Alfrédnének! A Scillának! Apellált a marquisnő «nemes» szivére. Neki -csak egy szavába kerül, hogy Alfrédet és Lyonelt rábirja az általuk -felvett adósság elvállalására, lerajzolta előtte a zavart, a melybe -juttatták. Biztosra vette, hogy ez önmegalázás által az egykori -tánczosnőt egészen meg fogja hódítani. - -Mikor aztán a Medeával történt szakítás után visszatért az albisori -kastélyba, egész halom levelet talált az iróasztalán. Azokat a -czímeikről megtekintve, nagy hirtelen osztályozta. Négy vagy öt Bécsből -volt keltezve, ezeket félre dobta, fel sem bontá. Tudta olvasatlan, hogy -mit tartalmaznak. Exekuczióval fenyegető hitelezők billet doux-jai. Kár -az időért, a mit az ember az elolvasásukra fordít. Ellenben nagyon -megörült a londoni keletet mutató levélnek, egy másikon már messziről -megismerte párizsi ügyvédjének a lapidaris irását, a harmadik levél -Moszkvából jött, orosz felirással, s ebben, a fogásáról itélve, a -papiron kívül egyébnek is kellett lenni. - -Legelébb is a londoni levelet szakítá fel. - -Hiob hir volt benne! A Gladiateurt leverte egy ismeretlen nevű magyar -paripa a kisbéri ménesből. A grófnő annyit veszített a fogadásokon, hogy -ha most rögtön eladja a versenyparipáját, annak az ára épen fel fog -azokra menni. - -Ez kemény csapás volt! - -Következett a párizsi levél. Az ügyvéd hosszasan értesíté a grófnőt a -hivatalos eljárásáról. De L’Aisne Alfréd a grófnő beruházásaival szemben -azzal a követeléssel áll elő, hogy ő meg adjon számot az eladott Lis -Blanc gyémántokról, a mik hozzáértők becslése szerint, megértek -nyolczszázezer frankot, s a miknek az eladására nem is volt a grófnő -felhatalmazva. A mi a végrendeletben hagyományozott özvegyi évdíjat -illeti, erre nézve De L’Aisne marquisnak az a nézete, hogy azzal az -általános örökös, Lis Blanc Lyonel tartozik. De L’Aisne Alfréd csak -annak a vásárlója, s az ő szerződésében ez a teher nincs fölvéve. Tehát -ezzel a követeléssel forduljon Lyonelhez. Ebből nagyon kellemetlen per -lesz. Szeretné, ha más ügyvédet választana a grófnő. - -Kezdett vele a világ körben tánczolni. Ez a remény is meghiúsult. - -Most már félve nyúlt a harmadik levélhez, a moszkvaihoz. - -Az ollóval kellett felmetszeni, mert ugyancsak le volt kötözve és -pecsételve. - -A tartalmát nagyon könnyű volt elolvasni. Irás nem volt benne semmi, -hanem egypár remekül hímzett, finom selyem harisnya! No hogy ne legyen -kénytelen az ember «mezítláb elszaladni» ebből a kastélyból. - -Ez az affront végső dühbe hozta. - -Látta, hogy a kihez csak fordul a panaszával, az mind kigúnyolja. Senki -sem érez iránta irgalmat. Mindenki azt mondja: «úgy kell neki!» - -– No hát legyen egészen «úgy!» - -Egy idő óta fényképezéssel foglalkozott. - -Hallotta egykor Traumhold bankár történetéből, hogy azt a szolgája azzal -a cyankálival mérgezte meg, melyet a leánya a fényképek előállításához -használt. - -Erre gondolt, mikor azt a csendes mulatságot megszerezte magának. - -Előkereste a fényképészeti szerek közül azt a fekete üvegcsét. Aztán -töltött magának vizet egy ezüst pohárba. Az üveg tartalmát betölté, s -betakarta a kehely ezüst fedelével. Azt hallotta, hogy a méreg veszti a -hatását a napfényen. - -Hagyta azt magában elolvadni. - -Mindent tulélhet az ember, csak azt nem, ha kinevetik. - -Hát megsiratni fogja-e valaki? - -Senki. - -Hallhatta elégszer, mikor a high life-nak egy-egy hirhedett alakja, a -kártyán, a turfon vesztett összegek miatt, az életét oltotta ki, hogy -mit mondott fölötte az egész világ? Azok, a kik vele együtt mulattak, a -kik belevitték, a kik a köntösén megosztoztak! Ő rá is épen olyan -«búcsuztató» vár. - -«Nem lehetett rajta segíteni! Bolond volt!» - -Minden ember kiszedi a fényképalbumából az arczmását, s eldugja, hogy ne -lássa többé. A ki a nevét kiejti, előre bocsátja ezt a szót, «szegény -bolond». Ez az ő «titulusuk». - -Csak egyféle emberfaj sír fölötte. A hitelező. De az is csak az -«akczept»-jét siratja. Ezek azok az örökösök, a kik nem nevetnek! - -Eszébe jutott, hogy ilyen megfordított örökösök levelei most is hevernek -az asztalán. - -Meg akarta magának szerezni azt az utolsó mulatságot, hogy ezeknek a -fenevadaknak az acsarkodásában gyönyörködjék! Hogyan fenyegetőznek, hogy -készülnek üldözni. Haha! Milyen fintor pofákat fognak majd vágni, mikor -becsapja az orruk előtt az ajtót: «no hát jőjjetek utánam!» - -A méreg szépen olvadozott már az ezüst pohárban. Nehéz, vérfagyasztó -illata az egész szobában érezhető volt. - -A mint egyikét a kezébe akadt leveleknek felbontá Sidonia s elkezdte a -tartalmát olvasni, bámulva tekinte szét maga körül. Azt hitte: álmodik. -Újra elolvasta. A szemei elkezdtek ragyogni; az arczát őrjöngéshez -hasonló mosolygás derengeté. A levél reszketett a kezei között. Felkapta -a méregpoharat s a nyitott ablakon át kiönté annak tartalmát. - -És azután, arczát az ég felé emelve, azt a levelet kebléhez szorítá mind -a két kezével. Más ember azt mondta volna: «van Isten az égben!» ő azt -rebegé: «van még ember a földön!» - -S azzal térdre esve, a mellét megüté az öklével. - -«Miserere mei Domine! Mea culpa, mea culpa, oh mea maxima culpa! - -Pedig oltárkép sem volt előtte, – sem közönség, a ki látja. - -* - -Lándorynak elég dolga volt a képviselői pályán. A kiről megtudják az -országban, hogy dolgozni tud, az biztosítva van az unatkozás ellen. Alig -volt ideje nagy néha a jószágára kirándulni. Azt sem örömest tette. -Mindenütt beszélő üresség fogadta. Fájó emlékek. - -A Godivának tett fogadása rég be lett váltva: Traumhold nevét áldották -az árvák. - -A Svábhegyen vett magának egy kis villát; abban töltötte az idejét, a mi -a bizottságok üléseiből fenmaradt. Ott laktak ketten, Péterrel; a míg -csak a hó le nem esett. - -Egy este, mikor megérkezett a villájába: tüzet látott konyhájában égni. - -Ki főz itt vacsorát? Péternek nem kenyere a szakácsság. - -A ki a tűzhely előtt állt, s valamit kavargatott egy serpenyőben, az -volt a Lidy Carcasse. - -Bertalannak nagyot dobbant a szive. - -– Maga itt van, Lidy? Mit főz? - -– Gyermekpépet. - -Bertalan nem kérdezett többet. Futott a konyhából a szobába. - -Az asztal mellett látott egy nőt ülni, a ki csücskés pohárból itatgatott -egy kis porontyot az ölében. - -Nem is lépett, csak úgy odaesett melléjük; két karjával átölelve mind a -kettőt. - -– Nem versz ki bennünket? – kérdezé az a nő. - -Hány csók volt elég erre megfelelni? - -Medea nem akart belőle magának: csak «ezt, ezt!» - -– Hát a másik hol van? - -Azt már lefektették az apja ágyába: elálmosodott; de ez az egyik ugyan -protestáló kedvében volt: a kis kurucz! nem hiába fiú: követelte a maga -jussait, nem hagyta magát szép szavakkal elámíttatni! úgy lármázott, úgy -kiabált s czibálta annak az odakerült embernek a szakállát. - -– Te nem is tudtad, hogy mi a világra jöttünk. - -– Tudtam mindent. Lidy minden nap levelet írt az urának, a jó Péternek. - -– Hát a Lidynek férje a Péter? - -– A mióta csak a házunkhoz került. - -– S nekem azt mondták, hogy… (Nem fejezte be, a mit mondani akart, -másfelé fordítá a szót) és ők el tudtak lenni egymástól távol, olyan -hosszú ideig! - -Két nagy könycsepp gyűlt a nőnek a szemébe. - -Lándory lecsókolta azokat. - -S többet aztán nem beszéltek arról, a mi elmult ama «hosszú idő» alatt. - -– Megváltoztam nagyon ugy-e? rám sem ismersz? – kérdezé Dea, mikor végre -kielégítve a kisebbik Bertalant, egészen a férjeé lehetett. - -– Akár újra megesküdjem veled. - -A Lidy tűzről pattant menyecske volt, nagy hirtelen vacsorát főzött -mindannyiuk számára; a házastársak egy tálból ehettek ismét: ideben és -odakin. - -Medea arczán nem látszott más, mint boldogság. - -– De még is volt valami komor vonal a két szemöld között, a mi egy -elmulni nem akaró gondot jelzett. Bertalan addig kereste, a míg -kitalálta. - -Mikor már elteltek a maguk örömével, azt mondá a nejének: - -– Nem szólsz az anyádról? - -– Nem. – Az a redő a homlokon még mélyebbre húzódott. - -– Hát majd én beszélek róla. Szegény Sidonia grófnőnek a birtokát Lyonel -nagyon megterhelte adóssággal. A hitelezők már elakarták -kótyavetyéltetni az albisorai kastélyát. Én jókor megtudtam a dolgot, s -segítettem a baján. Megkapta a kétszázezer forintot. - -– Hol vetted e pénzt? – Kérdé elbámulva Medea. Hiszen még nálam van! - -– Boldogult első nőmnek, Godivának volt egy életbiztosítása, a mit én -soha sem vettem föl; azt mondtam, hogy majd ha egyszer akad egy olyan -ember, a hozzám tartozókból, a ki nagyon rá lesz szorulva: annak által -adom. Ő lett olyan ember. Én az ügynökömet úgy biztam meg, hogy az -Assicurazioni Generalitól kifizetett összeget úgy adja át Sidonia -grófnőnek, mint a «katholikus bank» kölcsönét, melyet «két» száztóli -kamatra osztogatnak; ne tudja meg, hogy tőlem jön az a pénz. Így el lett -az fogadva, s most már Sidonia nyugton lehet; nem háborgatja az utolsó -menhelyén senki. - -Az a ráncz eltűnt a homlokról végkép. - -Bertalan nevetni kezdett. - -– De ezuttal nem sikerült egészen a csel. Nézd ezt a levelet. Ma kaptam -azt az anyádtól. - -– Az anyám írt te neked? - -– Olvasd el. - -Medea mohón nyitá fel a levelet, s bámulva olvasá. - -«Nagyon tisztelt uram. - -«Ezuttal én vagyok a gondolatolvasó, én találom ki az ön titkos -gondolatjait. A pénz, mely nagy veszedelmemből kimentett, nem származik -semmi katholikus bank pénztárából, hanem öntől. Ezt a felfedezést nem -azért közlöm önnel, mintha a két perczent kamatot is el akarnám -szédelegni. Fizetem pontosan. Csak azt nem birom megérteni, hogy -mehetett az olyan gyorsan? Holott én csak negyednapja beszéltem erről a -leányommal, s ő akkor az én kérésemet categorice visszautasította. -Megtagadta tőlem, hogy az ön tőkepénzét nekem általadja. Ezt nem birom -összehozni. Fogadja köszönetemet. - -Sidonia.» - -– Te visszautasítottad az anyádat én értem? – szólt Bertalan gyöngéd -érzelemmel. - -– Ezt egy évvel hamarább is tehettem volna; ugy-e? - -A levélnek még utóirata is volt. - -«Mihelyt Medeával legközelebb összejövök (most egyhamar nem érek rá, -millió a dolgom) azonnal proponálni fogom neki, hogy igyekezzék önnel -kibékülni. Én azonban távol maradok önöktől örökre, a mivel úgy hiszem, -legőszintébb hálámat tanusítom ön iránt». - -Medea nem várt, a míg ezt proponálni fogja neki az anyja. - -Aztán volt miről beszélniök egyéb. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap reggel azt mondá Bertalan Deának: - -– Én most bemegyek az országházba s kérek magamnak egy havi -szabadságidőt, s majd az alatt együtt elmegyünk barátfalvi otthonunkba. - -– De azt csak nem hozhatod fel indokul, hogy a feleséged megérkezett. - -– Nem! Nem! Azon nagyot nevetne a tisztelt ház. A választóimnak még nem -tartottam «beszámoló beszédet.» - -– Azt majd én is meghallgatom. - -– Délre visszajövök. Addig hagyok neked itten valami olvasmányt, hogy el -ne undd magad. A mint egy levelet elolvastál belőle, vesd a tűzbe. Neked -egyedül van ehez jogod. - -S átadta a nejének Lis Blanc gróf «revelations»-jait. - -Mikor visszaérkezett az országházból, a nő akkor dobta a kandalló tüzébe -az utolsó lapot. - -Aztán oda vonta a férje fejét a keblére, s nézett hosszasan, sokáig -annak a tengerkék, biztató szelíd szemeibe. Bámulta őt. - -– Te ezt tudtad mind! És mégis el mertél engem venni! - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Ez a jelenet is meg van örökítve ama rémnapok szomorú -krónikáiban. - -J. M.] - -[Footnote 2: Akkoriban a szinpadi figuransnők elnevezése.] - -[Footnote 3: A franczia nem mond «frakk»-ot soha.] - - - - -TARTALOM. - -II. KÖTET. - - Raoul Ripaille 1 - Még csodadoktor is! 23 - A «szükséges semmi» 29 - Lidy Carcasse 40 - De L’aisne Alfréd 45 - Scilla 61 - A pusztai rózsa 82 - Gyors fordulatok 96 - A kelengye 115 - A nagy titok 124 - Az agancskiállítás 141 - Hermione 149 - A dorogmándi kastélyban 164 - «Belle Alliance» 170 - Az asszonyok eszményképe 178 - «Imádlak!» 188 - A kigyófogak 193 - Az összemérkőzés 201 - Vagy, vagy? 208 - A bünhődés 215 - A Columbus tojása 223 - Az utolsó szó 230 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -41 |ínkább |inkább - -92 |agyon. |agyon.» - -94 |mégís csak |mégis csak - -184 |On cholerában |Ön cholerában - -208 |hgy mennyire |hogy mennyire - -214 |késégbeesve |kétségbeesve] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LÉLEKIDOMÁR (2. RÉSZ) *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |