diff options
Diffstat (limited to 'old/64431-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/64431-0.txt | 7299 |
1 files changed, 0 insertions, 7299 deletions
diff --git a/old/64431-0.txt b/old/64431-0.txt deleted file mode 100644 index 5bbc382..0000000 --- a/old/64431-0.txt +++ /dev/null @@ -1,7299 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook, Vizenjárók és kétkézi munkások, by -István Tömörkény - - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - - - - -Title: Vizenjárók és kétkézi munkások - - -Author: István Tömörkény - - - -Release Date: January 31, 2021 [eBook #64431] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - - -***START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK VIZENJÁRÓK ÉS KÉTKÉZI -MUNKÁSOK*** - - -E-text prepared by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project (https://books.google.com) - - - -Note: Images of the original pages are available through - the Google Books Library Project. See - https://books.google.com/books?id=XzZIAQAAMAAJ&hl=en - - - - - -VIZENJÁRÓK - -ÉS - -KÉTKÉZI MUNKÁSOK - - Hej de mén a hajó lefelé - Török-Kanízsa felé. - Egy szép kislány bujába - Ül a hajó farába - Hej de ül a hajó farába. - – – – – – – - – – – – – – - – „Édös anyám, möghalok, - Ha mög nem házasodok!“ - – „Édös fijam, ne hajj mög, - Ikább házasoggyál mög, - Ikább házasoggyál mög.“ - -(Régi hajósnóta.) - -VIZENJÁRÓK - -ÉS - -KÉTKÉZI MUNKÁSOK - -IRTA - -TÖMÖRKÉNY ISTVÁN. - -SZEGED - -KIADJA ENGEL LAJOS KÖNYVNYOMDÁJA - -1902. - - - -MEGY A HAJÓ LEFELÉ. - -Tél van, de elveszett teljesen a jég és megy lefelé a vizen a hajó. Ez -egy olyan régi fajta eszköz, amilyent ma már nem csinálnak, nem széles, -de hosszu. Olyan nagyobbra nőtt csónak, mely gyékénysátorral van boritva -s a gyékény alatt bátran elfér tizenöt-husz ember. Ül mindenki azon, -amin lehet. Kivül pedig áll a kormányos és széles rudlapátjával igazitja -a menést. Elől azonban hosszu rud van. Ez arra használatos, hogy mikor -jön a hajó fölfelé, erre van vetve a kötél, amelynél fogva a partról -huzzák. - -Mert ez voltaképen kereskedelmi bárka, mely hetenkint többször megteszi -a maga vizi utját a falu meg a város között. Jó messze van lent a falu s -mikor a hajó elindul, kötélen jön föl. Benne csak a kormányos áll, vagy -elvétve olyan utas, aki nem birja a gyalogolást. A többi nép, aki a -hajón utazik, kint van a parton és huzza fölfelé. Lassu munka és sok -bajjal jár, de lám, megy mégis, ugy lehet, évszázadok óta. Különben nem -tudni, mióta, de bizonyos, hogy ezt a hajót nem a mostani király alatt -csinálták. - -A város alá érve, a hajó kiköt a parton s megy mindenki a dolga után. Ki -a piaczra, ki a boltba, ki a katonafiát keresni. Igy van a hajó vagy -délig vizszélben egyformán s mindössze az a változás rajta, hogy a -bordái fokozatosan sülyednek a vizbe. Mert dől a sok mindenféle portéka -a város falai közül a partra, ahogy azt már megrendelték. Sörös hordók, -zsákok, csizmák, fertályöl fa, petroleum, továbbá egy nagy nyaláb -papiros a könyvesboltból a tanitó urnak, különféle csomagok, ásó, -ültetni való facsemete (itt az ideje épen), meg egyéb mindenek. Csak az -a csodálni való, hogy hol fér el a sok holmi a hajóban. Azonban erről ne -kereskedjen senki, miután ez a Szélpál Mihály dolga, aki kormányos és -igazgatója ezen vidéki utaknak. Ő intézi itt el valamennyi dolgot, a -főbenjárótól kezdve egészen az aprólékosig. Számon veszi, ami hozatott. -Ami rendben van, azt elrakja a maga helyére. - -Apránkint pedig gyülnek az utasok is. A kofák, akik ludat hoztak be és -malaczot visznek ki. Özvegy Halál Ferenczné is, aki semmit sem visz, -mert azért jött be, hogy misét hallgasson a belső templomban az uráért. -Igy tovább, tovább: emberek, asszonyok, lányok (ez utóbbiaknak az ördög -sem tudná kitalálni, hogy mi dolguk lehet vajjon itt bent). Természetes, -hogy végül, legutoljára a Kata érkezik, a formás menyecske, pedig -mindössze csak azért utazott ennyire, hogy egy pár papucsot vegyen -magának. Illeg is már benne és a papucsok piros sarkai kaczkiásan -kopognak a partra tett deszkán, amint Kata a hajóba lépked. - -Szélpál szól is pár szót Katának, hogy ugyan hol maradt annyi ideig, -amire aztán a papucsos menyecskének hirtelen megered a nyelve és szapora -beszédbe kezd. Egy darabig hallgatja is Szélpál, hogy mi mindent mond a -piacz drágaságairól és a szömtelen városi urakról, akik miatt már -papucsot sem lehet próbálni. - -– Hogy hogy nem sül ki a szömük? – mondja egy asszony. - -– Jaj, Mari néni, nem olyanok ezök – panaszolja Kata és még beszélne -tovább, de a kormányos nagyot kiált: - -– No! - -Ezzel aztán eleresztik a partról a kötelet, berántják a deszkát és -csáklyára kap a férfinép, hogy vizsodrába tolják a hajót. Ez olyan -munka, hogy ilyenkor csönd legyen és semmiféle asszonybeszéd ne zavarja -a dolgozó emberek tetteit. A nagy, lapos hajónak még csak macskája -sincsen s ha a kormányra nem vigyáz az ember, könnyen baj eshet. A viz -kitudhatatlan, mert nem lehet megállni rajta, amikor tetszik. A csáklyák -vékony nyele meghajlik, a legények rádőlve nyomják el a parttól a hajót. -A kormányos a vállát veti a rudnak, két ember pedig hosszu, kétkézi -evezőkre kap a hajó orrában. Igy lassan, lomhán kifordul a viz közepére. -Még töreti egy kicsit a ruddal a vállát, mely után midőn egészen -vizfolyvás irányában feküdne a bárka, megáll munkájában és a többinek is -ugyanezt rendeli, mondván: - -– Huja! - -Leteszik a csáklyát, abban hagyják az evezést. Megy már a hajó lefelé és -nincsen semmi gondja, mert ez időtájban a gőzösök sem szaladgálnak, mind -a viz az övé egész a faluig. Szeliden usznak el a város alatt. A házak a -parton ködbe vesznek, amin tompán zúg át a toronyórák ütése. - -– Mögéhöztem – mondja Szélpál és átadván Tóth Savanya Énoknak a lapátot, -belép maga is most a gyékénysátor alá. A többiek már eszegetnek, özvegy -Halál Ferenczné kivételével, aki fehér kendőjét egy sörös hordóra -teritvén, azon helyet foglalt és igen csöndben van. Csak az ajkai -motyogásából látszik, hogy folytatja az imádkozást, amit a templomban -elhagyott. Egy más asszony (nem tudni még a nevét, mert uraság cselédje -volt eddig s nem rég költözött a faluba) apró oláh almákat hámoz és -eszi, a héjját a köténye zsebébe rakja el. Kell az, mert a kályhára téve -igen jó szagot terjeszt az almahaj. A Kata menyecske, a rossz csont, egy -halom hasábfára ült, csak épen hogy szemben legyen egy fiatal -legénynyel, aki zavartan pödri ütköző bajuszát, mert Kata a lábait -egymásra tette s igen formás bokákat mutat az uj papucsban. Két ember -leghátul ócska kártyával máriásozik. - -– Kendnél van a makk csikó? – mondja az egyik. - -Amaz egyenkint végig tekinti az öt kártyáját és rázza a fejét. - -– Nincs. Miért? - -– Mert akkor eldobnám a makk fölsőt. - -– Sose dobja kend! Majd möggyün a párja. - -Aminthogy meg is jött a huzásnál a makk király. A csikó meg a felső -huszat számit ebben a furfangos játékban. A szomszéd zsákból ki is vesz -két krumplit a szerencsés ember és leteszi maga mellé. Miután minden -krumpli tizet jelent, két krumpli huszat. Igy egyszerűsödnek a -számadások. - -Szélpál a tarisznyát keresi elő. Abban barna kenyér van, továbbá -oldalas. Egy bádogban só és paprika összekeverve. A zsebből bicskát vesz -ki és szel a kenyérből, oly módon tartván azt, hogy ami morzsája van, a -tarisznyába hulljon. Szük világ van ám most és takarékosnak kell lenni. -Abból még kenyeres-gombóczot csinál a gyerekeknek az asszony. - -Igy vannak csendben, mindenik a maga ebédjével. A komoly Szélpál hamar -végez az étellel és a sátorból szótalan nyujtja ki a korsót Tóth -Savanyának, hogy meritse meg. (Mert a hajóban mindig a saját italán -utazik az ember.) - -Miután ivott, még egy kis falatot vág a kenyérből. Azután visszarak a -tarisznyába mindent, a sósbádogot is becsukja, a bicskát pedig a -mellényzsebébe teszi. Halálné bevégezte az imádságot és mert eszébe jut, -hogy otthon elfelejtett olajat tölteni a Mária-kép mécsébe, fölsóhajt: - -– Jaj de soká löszünk otthon… - -– Nono – biztatja Szélpál. – Oszlik már a köd egy kicsit arra fölfelé. - -Nyilvánvaló, hogy a köd, amely a töltések között a viz tetején legel, -nem magától oszlik, hanem a szél fujja. Nem is telik bele sok idő, -utólérte a hajót a felszél és belátogat a sátor alá. - -– Hát ne kártyázzatok már – mondja a kormányos – hanem huzzátok föl a -gyékényt. - -A máriásos emberek leteszik az ördög zsiros bibliáját és kimennek az -orrba. Széles, vastagra fonott gyékény hever a vitorlarud alján, azt -kell felhuzni. Nem nagy munka, hamar meg van és amint az alsó végeit -lekötnék az oldalokhoz, egyszerre belekap a szél, megduzzasztja és viszi -sebesen a hajót. Egyik ember odakint félhangon nótába kezd: - - Fujja a szél, fujja, - Fujdogálja, lengeti, - Mire neveli föl - Jó anya az gyermekit. - -Régi bús, szomoru nóta ez. Bent csönd van a sátor alatt, mindenek -elhallgattak. Mikor a nóta mondaná tovább: „Arra neveli föl jó anya a -gyermekit, Alig husz esztendős…“ egyszerre azt mondja Szélpál komoran: - -– Hát látta-e valaki odabent a Vér Teczát? - -A szóra Kata elpirul előbb, aztán elsápad. A többiek egy ideig nem -felelnek, aztán rázza mind a fejét. - -– Nem, nem én, szögényt – mondja egy asszony, aki végig tekint Katán és -odább huzódik. - -– Én sem láttam – felel a legény. - -– Pedig – folytatja a kormányos – nagyon a lelkömre kötötte az apja. Mán -kár, hogy magam nem kerestem. - -Elhallgat mindenki. Kata behuzta a lábait a szoknya alá, özvegy Halál -Ferenczné a sörös hordóról ugy tekint rá, mintha valamely ördög volna. - -– Bár hiszen – szól ujból csak a kormányos – gondolom, hiába keresné már -azt akárki az ártatlant. Azt sirta ma hajnalban neköm az öreg Vér -András, hogy két hete veszött el a háztul. - -– Az – felel Halálné. – Két hete, hogy visszaküldte a vőlegény a -jegykendőt. Elcsábitották rossz asszonyszemélyök. - -Ismét Katára tekint mindenki. Elveszett a czifra szépsége a -menyecskének, az aranypillés papucsot sem mutatja már és föl nem emelné -a szemeit egy világért. Néma váddal szegeződnek feléje a tekintetek. -Nincs, a ki szóljon vagy beszéljen, csak a kormányrud nyikorog kint, a -hajó alját verdesi a viz és csapkodja a szél elől a gyékényvitorlát. - -– Vér Andráséknál pedig ez volt az egyetlen – véli egy utas asszony. - -Keserü gúnynyal szól bele Szélpál Mihály: - -– Evvel együtt volt neki egy. - -Minél több ilyen odavetés történik, annál vádolóbbak és sulyosabbak a -tekintetek a nagy némaságban. Kata homlokát kiveri a veriték. Egyszerre -ijedt kiáltás hallatszik a vitorla mellől. - -– Jézus! - -– És Mihály arkangyal – kiált vissza a kormányos és az alacsony sátoron -át az orrba ugrik. – Mi az, te? - -– Láttam – mondja a hajóslegény. – Fölmerült… ott. - -– Micsoda? - -– Vér Tecza… Fölmerült a feje. Függő volt a füliben. - -– János, ne üzz tréfát – mondja sötéten Szélpál. – Már hogy láthattad -volna? - -De amaz erősködik. - -– Ugy éltessön az isten engöm! Láttam, de alig hogy fölgyütt, lemerült. -Igy itt oldalt… - -Most elkapja Szélpál karját s a vizre mutat, kiáltva: - -– A! - -Valóban. Lassan fölmerül a sárga hullámokból egy fej, de ismét eltünik. -Hanem ezen idő alatt mindenki ráismert, a sátorbeliek is, akik -kitódultak, Kata maradván bent egyedül. Bármily kevés ideig mutatkozott -is, látni lehetett Vér Tecza halovány arczát és barna haját, amit -szőkére festett az iszap. - -Hárman is kapnak egyszerre a csáklyák után és a vasvégü kampókat messze -a vizbe leszurják. Keresik és kutatják. Ám a viz átláthatatlan és a -halottait nem engedi. Nincs no, nincs. Elment a fenekére lakni, halak -társaságába. Azért az emberek csak nyulkálnak a vizbe lefelé. Az -asszonyok borzadva huzódnak vissza a szélből a sátor alá és eláll a -szavuk. - -Idő multán mondja egy: - -– Ilyen borzasztóságot. Jaj szögény Tecza neköd mán a Tisza fenekén. Oh, -mily bünös lelkek vannak a világon! Te csaltad el, Kata, a vőlegényit, -te – - -Nem mondhatja tovább, mert özvegy Halál Ferenczné, ki elővette olvasóját -és kezeire is akasztotta, csendet int. Keresztet vetnek. Kata -mozdulatlan. A többi imádkozik és midőn ez befejezést nyerne, Halálné a -temetés énekeibe kezd: Letettem testemnek romlandó sátorát, Honnét -formáltattam, Ölelem föld porát, Lakom sötét boltját S immár istenemet, -Kegyes teremtőmet Áldom örömmel… - -Szélpál Mihály a ladikkal végig ment már a hajó mindkét oldalán és -csáklyáját vetette a halott után. Mikor az egészet megkerülve ujból -föllép a hátsó végén, az arcza vérpiros és szájszélei mozognak. - -– Forditsd balra azt a vitorlát! – szól át a sátor fölött rekedten az -elsőkhöz. - -Azzal elkapja Tóth Savanya Énok kezéből a kormányrudat és neki vetve -erős vállát, olyant csavar rajta, hogy egyszerre rézsut áll a vizben a -hajó. - -– Mit akar kend? – mormogja Énok. - -– Eredj dalladzani! Huzzátok rá! - -A nagy evezők czuppognak a vizben. A hajó kifordul a part sárgás agyagja -felé. Gyorsan megy, Mihály rángatja a rudat, mignem a hajó orra a part -sekélyes fövényét éri. Megrázkódik rajta minden. - -Mihály bemegy a sátorba és vállon fogja Katát az erős barna kezével. - -– Kata – szól tompán. - -A menyecske felsziszszen. - -– Jaj. - -– Ne jajgass. Eredj ki innen. - -– Mihály bátyám… - -– Bátyád a kutya – dörög Szélpál Mihály. – Mégy vagy kidoblak. - -Azzal megrázza a vállát. A menyecske széttekint és mindenütt vádoló -szemeket lát maga körül. Özvegy Halálné morzsolja az olvasót és -bólintgat a fejével, hogy jól van, jól van, nagyon jól van. Szótalan áll -fel és megy kifelé. Szélpál Mihály kiséri. Néhány lépés a hajóorrtól a -part, azon apró hullámokat ver a viz. - -– Hát igy menjek ki? – suttogja szégyenülten. – Legalább a járódeszkát… - -– Ej ha – pattan föl Mihály. – Ne féltsd a czifra papucsodat. Ha amazt -olyan mélyre kergetted, a te lábod is láthat egy kis vizet. - -De Énok mégis kiveti neki a deszkát és azon kilép. Senki nem szól utána -semmit. A ködülte sáros agyagparton megragad az uj papucs és piros sarka -a földbe süpped, amikor megy. - -– Nono! – mondja elégülten Szélpál Mihály. – Nyomd el! Forditsd ez a -gyékényt, mönjön az a dalladzó. - -Lassan kifordul a parttól megint a hajó és Mihály a rud mellett hamar -beleviszi a sodorba. A szél ujból belekap teljesen a vitorlába és -mennek. Szélpál Mihály olykor szomoruan tekint szét és hátra is néz az -apró sárga hullámokra, hogy mutatnak-e valamit. Azonban nem, semmit sem -mutatnak. Csak épen játszanak s néha valamely hal a tetejére veti magát. -A hajó halad. Messze a partszél ködös jegenyéi alatt látni a Kata piros -szoknyáját, amint a szederbozótok közül elővillan. Belül a sátorban -hosszan elnyujtott, vékony asszonyhangok mondják özvegy Halál Ferenczné -után: Támaszd fel örömre testemnek morzsáit, Add meg egek fényét… - -A szél a hangokat szétviszi Vér Tecza nagy sirja fölött. - - - - -A SZENT MIHÁLY A JÉGBEN. - -A kormányos nem valami jó kedvvel indult ennek az utnak, mert ugy vélte, -hogy igen hideg már az idő és nemsokára ereszkedni kezdenek lefelé a -marosi jegek. Ezek rendszerint az első hiradók a folyó alvásáról. -Legelsőbb jönnek le a Marosból és a Tiszában usznak lassan. Utánuk már a -fagyok következnek, a jég egyre sürübb, valahol aztán megakad, valamely -kanyarulatnál vagy hidak között. De fölülről egyre csak több jön, odaér -a társaihoz, összefagy velük és apránkint ily módon beáll a viz. A halak -alatta maradnak s igen nagyon futkároznak, hogy hol találhatnának a -jégen egy kis ablakot, amely friss levegőt adna. A hajók pedig, amelyek -ilyenkor utban vannak, befagynak a jég közé és még jó szerencse, ha a -zajlásban parthoz tudnak állni. - -Ettől félt leginkább Török Mihály uram, a kormányos, mikor fölküldték a -nagy hajóval Vácz alá, hogy ott kővel rakodjon s azután térjen vissza. -Mert az ország e tekintetben nem jól van berendezve. Arra fölfelé kevés -a buza, sok a kő, erre lefelé buza csak van, van rozs is, de mit ér, ha -kő nincsen. Ennélfogva azt hozatni kell és nagy hajók járnak érte föl a -Dunába és mire leérnek vele, oly drága, hogy voltaképen olcsóbb lenne -turóslepénynyel rakni ki az utczákat. És jó őszi idő volt már, mikor a -nagy hajóval megindult a kövekért Török Mihály s mondta is, hogy ha -ebből a dologból baj nem lesz, hát az megint Isten különös kegyelme a -Szent Mihály iránt. De azért csak utra kelt legénységével egyetemben. A -maga emberségéből lement Titelig. Ott vasbikát fogtak a hajó elé, amely -fölhuzta egészen a kőbányákhoz, hol aztán azonnal rakodni kezdték a -hajót. - -Lassu munka az ilyesmi, mert a kő nagyon nehéz és Török Mihály látván az -időnek egyre hidegebbre való fordulását, igen aggodalmasan pipázott. Ám -kell, hogy mindennek vége szakadjon egy időben s a kővel is megtelt -végtére a hajó. - -– Holnap indulhatunk, Mihály bátyám – mondta az első legény, bizonyos -Kanizsay Ferencz, másnéven Rámás Ferencz, mert mindig rámás csizmákat -viselt. - -– Indulni indulhatunk – felelte Török Mihály – azonban, hogy haza -érünk-e valamikor, azt én most áperte mögmondani nem birom. - -Ugyanis kezdtek már jönni a jegek. Előbb csak a vágbeliek, az aprók, -utóbb széles nagy darabok, amik a Csallóköz pihent ágaiban teremnek meg -vastagra. Biz ugy, hogy keresztet is vetettek valamennyien magukra, -amidőn elkötötték a hajót a parttól s a Szent Mihály belehaladva a Duna -közepére, ott orrával lassan délnek fordult. Nem valami pihenős -ereszkedés volt ez, Török uram folyton a domentátumon állott, a -kormányruddal a kezében, a legények pedig csáklyázták a jeget, ami a -hajó oldalát verte. Ezzel is gyorsabban haladtak, bár Kiskovács Mihály -legény egyszer akkorát taszitott a jégen, hogy maga is ráesett a -hajóból. - -– Nézd a bolondot – mondta Török s kötelet hajitott le Kiskovácsnak, -amin visszamászott. – Nemhiába, hogy valóságos fia a mostani mostoha -apjának, de tökéletlen is volt világéletében. - -Mások megszólása, apjának anyjának gyanuval való terhelése nem szép -dolog pedig sohasem és különösen nem ajánlatos annak, aki hajóval jég -között vizen járván, sorsát nem maga intézi. Mint a példa mutatja. Ezen -egész napon meg volt lefelé való mentében a hajó, de estére kelvén, baj -történt. Megtörtént Török Mihály urammal is, amit eddig nem tapasztalt, -hogy tönkre vitte a hajót. Hogy esett, mint esett, ki tudná megmondani. -Ismerte pedig a Duna fenekét is, akár a tenyerét, mivel vagy negyven éve -jár-kel már a medrek fölött. Azonban egyszer esik az meg, ami még eddig -nem volt s ez valóság, hogy a nehéz hajó rászaladt a porondra s a dereka -akkorát nyögött, hogy mindenek megrendültek. És e nagy ijedtségben, -mikor a nyelvüket elfeledték használni az emberek, a hajó lassan forogni -kezdett s alig telt bele vagy három minutum, a Szent Mihály már megint -orrával állott fölfelé. Ilyen hatalmai vannak a vizeknek. - -És így szemközt állván a jégáradatnak az öreg fahajó, megkezdte a maga -szomoru haldoklását. Jöttek a csodálatos nagy táblajegek és vágták az -oldalát. A fekete festéket hamar leszedték róla és ki merné igy -látatlanban hinni, emberek, hogy kővel terhelt ekkora hajót féloldalra -fordit valamely jégdarab, ha jól az oromzat alá tud furakodni. Pedig -bárki bármit beszéljen, ugy van ez, Kanizsay Ferencz eléggé pötyke -legény a rámás csizmában, de ezuttal reszketett és ugyan sürün hányta -magára a keresztet. Ellenben Török Mihály szomoruan pipált és egyre csak -azt mondta: - -– Varnyut főztem az egész éjszaka álmomba, tudtam, hogy ilyesmi -történik. - -És hordatta a deszkákat, letépette a fedélzetről mind, amit csak -lehetett s leakasztotta kötélen a hajó oldalára. De mit ért mindez? -Semmit, valóságosan semmit. Jött ám a jég kegyetlen és beszédes volt, -ugy harsogott, mintha az itélet napján czitoráznának az angyalok. A -budai telepről segitségre jöttek vasbikák, hogy majd elhuzzák a -tötthelyről a Szent Mihályt, de szégyenszemre vonultak vissza, mert -behorpadt az oldaluk. Vágta a jég, vágta, egyre vágta, alig volt már fa -a hajó orrán, ugy leszedte és dőlt, egyre jobban dőlt a hajó. Török -Mihály kivette a szájából a pipát és azt mondta a legénységbeli népnek: - -– Ugy nézöm, belefordulunk… - -Azt mondta erre Kalapis János legény: - -– Biz én nem fordulok, mert nem vagyok bolond. Itt hagyom a hajót, aztán -forduljon amerre tetszik. - -Török idegenül nézett rá. - -– A hajót? – kérdezte. – A hajót hagyod itt? - -– A hajót hát. Hát mi a ménküt? – szavalt tovább keményen Kalapis (mert -az efajta veszedelmek tökéletesen elrontják a fegyelmet). Csak nem -fagyok a jég közé a Szent Mihály kedviért? - -Azt lehetett volna hinni, hogy Török Mihály e szavakra elharapja a -pipacsutorát, de nem harapta el (mivelhogy csak az az egy volt neki). -Inkább ehelyett csak azt mondta: - -– Hát ugyan hogy möntök ki a partra? - -Ez bizony kérdés. Akármelyik pontját nézték is a viznek, jó távolosan -feküdt. Ebben az istenitéletben tökéletes bolond, aki csolnakra száll, -mert ugy bekapja a jég, mint a harcsa az apró keszeget. Bár hiszen rég -elcsapta a csolnakot a hajó faráról a zajlás. Hanem itt arról van szó, -hogy ki kell dobni a körtét a partra. A parton ugyanis voltak emberek, -mert az ilyen szerencsétlenség nem hagyja soha megindulás nélkül a parti -embert. Most nincs más mód, mint a körtét kell kihajitani vékony -zsinegen s ezen által majd kihuzzák a vastag kötelet. Azon aztán aki -végig kapaszkodik, bizonyosan kiér. Ebben a körtében bizakodtak most a -legények és azt mondta Kisfurus Gergely (a hires verekedő): - -– Majd kihajitom én! - -Más azonban a körte télen és más nyáron. A körte voltaképen ugyanaz a -fakoloncz minden időben, de nem egyfajta a zsineg, ami utána huzódik. -Téli időben megfagy s nehezen halad az eldobott körte nyomában. Igy járt -Gergely is, mert dobta ugyan a körtét, de hiába dobta. Felére se -közelitette a partot a kölöncz, hanem lebukott a jegek közé. -Szégyenszemre kellett azt kihuzgálni. - -– Majd én – próbálta a Kiskovács Mihály. – Jaj, de hiszen minek is -próbálja az ilyesmit a tökéletlen ember. Teljes hiábavalóság az. Most -már Kanizsay Ferencz fogta fel a körtét és próbavetést téve előbb, nagy -suhogtatással eresztette ki a kezéből. - -Odakint a parton várták az emberek, nyujtották is utána mindkét kezüket, -hanem hiába nyujtották. Nem ért ki. A hajósok a hajócsárda előtt állván, -összenéztek. Török a félrebillent hombár tetején állott és pipázott. -(Azon emberek közül való ő, akik meghalnak azonnal, mihelyest nem jól -esik a dohány.) Végig méltatta tekintetével az embereket s ugylehet, -szive valamely rejtekében föloldódzott a jóindulat. - -– Hát – igy adta föl a szót – hát csakugyan itt hagyjátok a hajót? - -Kanizsay Ferencz nem szólt erre semmit, csak ahogy ült a gugoraoszlopon, -azt rugdalta a csizmája sarkával. Kiskovács Mihály sem szólt, ellenben -Kalapis mentegetőzve rántotta fel a vállait. - -– Otthunra vagyok tartozandó az életömmel – mormogta – neveletlen kis -árváim… - -Jakab Pál, aki olyan inasforma volt a hajón, elfakadt sirva. Én uram és -én teremtőm, miért ne fakadna sirva az ilyesmin a gyermek? - -– Adjátok hát ide azt a körtét – mondta Török – és levetette magáról a -felsőkabátot, le az alsót. Felgyürte a karján az inget az öreges ember -és meglóbálta a körtét. De megint abban hagyta. Egy darab fát letett -támasztéknak az első lábához. Annak jól neki lehetett feszülni. Most -karikában kezdett suhogni a körte, szinte sivitott utána a fagyos -zsineg, azután kivágta hosszan, egyenest és minden morajló jegek fölött -átrepülve, kiesett a partra, koppant is a fagyon. - -– No – mondta az ember – aki akar, az möhet. - -A parti népek elkapták azonnal és vonták át a zsinegen az alattságot. -Kikötötték czövekhez és most már valóban mehetett, aki akart. Olyan -sürün járt a jég, hogy lépni lehetett rajta, ha pedig megbillent -valamely tábla, haladt az ember a kötélen a karjaival. Mert nemcsak a -lábakkal lehet előre jutni. Elsőbb a Kiskovács Mihály indult utnak s -hogy szerencsével járt, Kalapis próbálkozott. Harmadiknak Jakab Pált -eresztették, neki azonban jó erős madzaggal a derekát körülkötötte Török -Mihály, hogy azon esetben, ha jég és kötél is elhagyná, segedelem nélkül -ne maradjon. Utolsónak pedig az első legény, ama bizonyos nevezetü -Kanizsay Ferencz maradt. - -– Te még ne mönj – szólt neki Török – mert majd levelet viszöl a partra, -hogy postára add. - -Meg is irta a hajócsárdában fehér papiron az ő betüivel. Ismeretes betük -ezek nagyon, mert Török Mihály nem szereti a czifraságot s ez okból a gö -betünek rendszerint elfelejt farkat csinálni. Igy irta, amint itt van; -ha valaki kételkednék benne, tanu vagyok rá, mert láttam (legföljebb a -névben lehet különbség): - -„Tisztölt gazda uram! - -Gyüvetben a porondot értük és az jég oldalba kapott és borzasztó -hasigatja a deszkákat a hajórul. Már itt járt a Sirály és az Vin -Gőzösök, hogy kivontassanak, de ük se tehettek semmit a jégségben. -Vasbádogokat hagytak itt, hogy az jég ne szakgassa annyira a Szent -Mihályt, de hiába, mert az jég mindent elsodor. Ugy nézze a sorsot, -gazda ur, hogy alighanem utoljára látta a Szent Mihált. Engöm is. A -levelet viszi a partra Kanizsaji Ferentz. - -Török Mihál. - -Most tépte le az első kormánt a jég.“ - -Kijött a kis házból Török a levéllel és odaadta azt Kanizsay Ferencznek. - -– Ezt – mondta – mihelyest falut érsz, föladd. - -Kanizsay Ferencz ránézett Török Mihályra. - -– Hát kend – kérdezte – Mihály bátyám? kend nem gyün? - -A kormányos, aki a sarogján fölment a domentátumra, szótalan, onnan -aztán kérdést adott föl Ferencznek: - -– Én? – szólt rekedten. – Én? Innen? - -Roppant megint a hajó dereka, mert valami nagy darab jég furakodott alá. -Kanizsay sietve kapott a kötélhez, ment a többi után. Török lenézett a -jeges vizre, ki a parti ködbe s magára maradván a félredült hombárral, -önmagának tette fel a kérdést: - -– Én? Innen? - -* - -Akárki akármit beszél, vannak csodák. Bizonyára ugy történhetett, hogy -az égbeli Szent Mihály nem hagyta itt a fából való Szent Mihályt, -daczára, hogy a Mária-kép mécseséből kidőlt az olaj, mikor félrebillent -a hajó. Még azon az éjszakán jött a hajónak neki egy iszonyatos tábla -jég, azon nyilvánvaló szándékkal, hogy tökéletesen fölbillenti. De -Mihály arkangyal óvta a hajót, mert nem boritotta föl a tábla, hanem -csak meglökte olyformán, hogy leszaladt a porondról. Mihály aludt már -egy subán a csárdában, mikor ez történt, de azonnal észhez kapott, -fölugrott, kiszaladt és látta, hogy a Szent Mihály a ködben lassan az -orrával ismét délnek fordul. - -– Dicsőség, dicsőség! – mondta, azaz, hogy gondolta inkább, mert nem -volt kinek mondani szavat a kietlenségben s a kormányhoz állván, -megtömte azonnal a pipáját. Azontul aztán haladt, egymaga ur a vizeken -az elevenre vált hajóban. S történt, hogy haza is ért, mert az idő -megenyhült s a jég ugy elveszett a vizről észrevétlen, mint az apró -kácsák tollából a sárga szin. Titeltől fölfelé megint csak vasbika -huzta, fölérvén, kikötött Mihály, orral a viz ellen, mint szokás. Amint -eközben foglalatoskodna és rendelkeznék, utközben fölkapott értetlen -legényeivel, azt kérdi tőle a partról a sógora, Baráczius Illés -(kormányos az Isten velünk, ki ellenünkön): - -– No, möggyütt kend? - -– Mög. - -– Soká oda volt kend. - -– Az ám – mondja a hős – sok volt a népekben az ijedtség… - - - - -TUTAJERESZTŐK. - -Bent valahol Erdélyben csattog a hegyek oldalában a fejsze s rengeteg -szál fenyők szörnyü robajjal ugranak a völgybe a csusztatón. Aki először -látja, azt hinné, óriások verekszenek itt a kövek birodalmában s -fenyővégeket vagdosnak egymás fejéhez, pedig voltaképen csak az oláhok -döngetik az erdőt, hogy uszni küldjék a fákat. - -A vizen való járásnak a legelső tudománya ez, amit csak valaha ember -kitalált. A fák a maga mivoltukban usznak a vizen. Az se nem ladik, se -nem csónyak, se nem dereglye, se nem luntra, a hajótól pedig olyan -messze áll, hogy egy napon vele emliteni sem lehet. Csak épen, hogy fa, -mint a többi. Hosszu, nagy gerendák, amikről leszedték az oldalágakat, a -törzsek pedig együvé következtek a vizen és bizonyára ma sem különbek, -mint azon időben voltak, amikor legelsőbb próbálkozott ilyfajta talajon -vizre bocsátkozni az ember. Nem tudni, mikor kezdték meg legelsőbb a -hegyek erdejei, hogy a fátalan lapályokra ily módon ereszkedjenek, de -hihető, hogy utazási módjuk a kezdettől fogva máig sem változott. -Tökéletesen annak mutatja ez ma is magát, mi a régebb időkben lehetett. -Emberek, akik még uszni sem tudnak, rábizzák az életüket, pedig csak -fából készitett szöggel, rossz hevederekkel van együvé tartva az egész. -Lapát az elején, lapát a hátulján, de azon egyetlen fejszén és egyetlen -bicskán kivül, amit az oláh magával visz, egyéb vas nincs se rajta, se -benne. Csak ugy megvan ő maga-magátul. Jár-kél a habokon és bármilyen -egyszerü, soha semmiféle baja nem esik. A gőzösök neki mennek egymásnak -és be is ütik egymás bordáját, a nehéz, buzával terhelt fahajók pedig -zátonyra jutnak vagy a tönkre mennek. Mindezek fölött a maga -lassuságában, de tökéletes biztossággal halad el a hegyi törzsekből -összerakott viziteknyő, amit régenten lápnak hivtak, ma tutajnak -neveznek, ámbátor a szegedi hajós a maga gunyolódó szokása szerint ennek -is megtalálta a külön czimezést. Azt mondja róla: lepény, és ténybeli -dolog, hogy olyan lapos is, mintha egy szép tepsiben egy szép darab -turóslepény heverne. Bár hiszen a turóslepényen nem laknak oláhok (s ugy -lehet, nem is kóstoltak még efajta ételt az istenadták). - -Mikor a hegyteteji csusztatón átal leugrálnak a völgybe a fák, azokat -barkácsolni kezdik némely oláhok. Apródonkint össze is rakják a vizen. -Az oláhok mellett ott vannak az anyácskák is és amig azok a tutajt -készitenék, ők seprőt kötöznek az ágakból. A legjobb seprők ezek mind a -közt, amik csak a világon kaphatók. Mert másutt is tudnak ugyan seprőt -kötni, de olyant senki, mint az anyácskák. Ez tartós, maradandó s miután -ezeket is évszázadok óta egyformára kötik egyforma vesszőkből, egyforma -háncscsal az örökké egyforma anyácskák, megvan bennük az az állandóság, -ami az erős régi dolgokban megvolt. Mire az apácskák készen vannak a -tutajjal, anyácskák is mind összekötözték seprővé az arravaló ágat. -Persze a dolognak ezzel nincs vége, mert a tutaj és a seprő ott a -Marosparton, ahol áll, senkinek sem kell. Azt el kell messzire vinni, -mert az uristen igy rendezte be a dolgokat, hogy némi foglalatosságot -adjon a népnek. - -Az apácskák ráhányják a seprőt a tutajra. Anyácskák ezt látva, sirnak, -mert im közeleg az indulás. A gyermekek is sirnak a vastagszövetü -ingben. O, o – mondják – o domnye Zeu! Biz ez szomoru sor, akármely -oldalát keressük. Apácskák most ráállnak a vizre s mennek le messze a -csokoládészin folyón az ungurok közé. Az ungurok ugyanis bolond népek, -olyan vidékeket laknak, ahol nem terem a fenyő, s ha apácskák nem -vinnének nekik tutajt le a Maroson, fa hijján házat sem tudnának -épiteni. Jó szerencse, hogy vannak kereskedők, akik levágatják a -hegyekről a fákat s rábizzák az apácskákra, hogy vigyék el azokat az -unguroknak. - -Az anyácskák egyre jobban sirnak, a gyerekek, a Dána, az Ilia, a Juonka, -a csöpp Petru szintén pityeregnek. Apácskák most kötik el a parttól a -lápot. Hogy kötelétől szabadult, a viz erőt vesz rajta s lassan utnak -indul. Rudakkal is nyomják befelé. Igy távolodik. Apácskák nem -integethetnek, mert a lapátokkal vannak elfoglalva, ugyanis a viz -közepére, a rendes sodorba kell hozni a tutajt. Ez a hajtásának az -egyetlen tudománya, hanem ezt aztán két kézzel kell gyakorolni. Emiatt -csak igy minden integetés nélkül vannak. Szomoru távozás az ilyen. Az -anyácskák és a gyerekek néznek utánuk, ameddig lehet; a Maros folyása -azonban igen játékos a hegyek közt s apácskák hamar elvesznek a szem -elől. A familiák otthon maradnak és sohasem tudják, hogy az apák -hazaérkeznek-e valaha. A vizet nem lehet kitanulni és idegen földeken -bajos a járás-kelés. Az apácskák pedig, a Petru Mikroan és Juon Drzbaro -huzgálják naphosszat és éjszakákon át a lapátnyelet és Petru Mikroan -néha, mikor már majd elszakad a dereka, átkiált a láp tulsó végébe: - -– Hajhaj! Mikor érünk még oda? - -– Hajhaj! – felel vissza Juon Drzbaro – mikor érünk még oda? - -Mikor olyan utra térnek, hogy egy ember is elég a tutajhoz, akkor a -másik főz. Nagyon egyszerü étellel élnek. Ha elég idejük van a -hámozásra, krumplit főznek, vagy pedig belevetik a parázsba, hogy -megsüljön. Egyébként rendszerint kukoriczalisztet vetnek a bögre aljába, -egy darab hagymát szétnyomnak, azzal elbolonditják s vizet öntenek a -tetejébe. Mire fölforrt a készség, megvan az étel. A tüzet különben -élesztik folyton s nem hagyják elaludni, mert nekik drágább a gyufa, -mint a fa. Mert fa van a tutajon elég, ellenben a gyufáért pénzt kell -adni. A masina és a lumine, a gyufa és a világitás a legdrágább dolgok -közé tartoznak abban az egyszerü életben, amit ez emberek a hegyeik -között élnek, mig a tüzelés jóformán ingyen esik. Otthon a pitvar -földjén van a tüzhely, ahol folyton ég a parázs és még csak tüzelőt sem -kell rárakni. Egyetlen nagy, kidőlt fenyőfa adja ezt, amely keresztbe -fekszik az udvaron és a vége beszolgál a tüzhelybe. Amennyi aztán elég -belőle, ahhoz képest tolják mindig befelé, mert fölöttébb kedvelik az -egyszerü eljárásokat. - -A tutaj pedig uszik lassan lefelé a vizen. Ha nagyon sötét éjszaka -támad, ki is kötnek a parton. Ilyenkor a Juon, akinek hegyesebb szeme -van, falu után kutat, hogy abba bemenjen és italt vásároljon. Ezt ugy -szokás csinálni, hogy félüveg spirituszra félüveg kutvizet öntenek. Ha -nagyon finom italt akarnak, akkor még egy krajczár ára czukor is járul -hozzá. Ilyenkor egy kis zsirral gombóczot csinálnak a kukoriczalisztből -és puliszkának főzik. Nagyon okos ennivaló a puliszka, ha jól van -elkászolitva, s ha meg édespálinka is kerül hozzá: kész a boldogság a -tutaj közepén. A boldogság ugyanis ilyen, aki nem keresi, rendszerint az -szokta megtalálni. - -Reggel aztán mennek odább. Végtelen lassu utazás ez, két hétbe -belekerül, mig az alföldre érnek. Egyszer aztán a Marostoroknál -belefordulnak a Tiszába. Most már lapátol ám mind a két ember keményen, -mert itt a két viz sodra veszekszik egymással. Egyik az innenső partra, -másik a tulsóra akarja terelni a lápot, azonban Petru és Juon nem -engedik. Nagy munkával jár az ilyesmi, mert forgalmas is a folyó nagyon -és két hid alatt kell elhaladni a láppal. A láp pedig nem ugy van, mint -a hajó, mert ez, ha látja, hogy rossz felé halad, macskát vet és megáll. -De az oláhok, bár szállitják ily módon vagy ötszáz év óta a fát, nem -jutottak eddig arra az ötletre, hogy ők is vethetnének macskát, ha volna -macskájuk. De nem teszik, mert lám, nélküle is megvannak és ami nélkül -valaki meglehet, azt ne keresse. - -Igy kötnek ki a vasut hidján tul, ahol ezrével fürdik a Tiszában az -efajta fenyő, amilyent ők is hoztak. A többi munka aztán gyorsan megy. -Jön a kereskedő embere és átveszi a fákat. Meg van valamennyi. - -A seprőket is megvenné. - -– No hogy adod, Juon? – kérdezi. - -– Ju sepri, nágyum ju sepri – mondja Juon. – Tiz dárob van ecs csumó. -Ecs csumó tizem nócz karczár. - -– Tizenegyet adok érte – véli a kereskedő. – Kápata? - -– Nu kápata – felel Juon. - -– Hát ha nu kápata, akkor ott marad a lepényön. - -Juan leveszi a sapkát a fejéről. - -– Domnu – mondja – ugy segitse engem domne Zeu, hogy nágyum ju sepri. - -Végül csomónkint tizennégy krajczárra kiegyez az ungur. - -Juon és Petru ennek örülnek és összeszedik czókmókjukat, hogy elhagyják -a tutajt. Viszik a bögrét, a kukoriczalisztet, a burgonyát és a -masinatartót. Mennek az irodába és most pénz kezd hullani a vastag -bőrbe, amit a derekukon viselnek. A kereskedő semmi kifogást nem csinál -és igy hamar megvannak ezzel is. Juon távoztában még elkér az asztalról -egy heverő ujságot. Ő ugyanis katonakorában megtanulta a czigarettázást -és ujságpapirba göngyölni jobb a dohányt, mint a másfajta papirba. A -levélpapir vagy a könyvpapiros erre nem oly alkalmas. - -Ezt is megkapván, örömmel távoznak. Hová megy ilyenkor az utas ember? Az -utas ember ilyenkor a Zum Soldaten-ba megy. Ez okos hely, mert amellett, -hogy benne pálinka kapható, az erdélyi Juon ott találkozik a máramarosi -Juonnal és a bihari Juonnal. Azok is igy tutajt eresztve érkeztek ide, -egyik a Tiszán, másik a Kőrösön. Már mire az erdélyiek odaérnek, amazok -javában pálinkáznak. Nocsak sebesen ezeknek is italt. Továbbá ételt, -mert ma nagy nap van. Vastag szalonnát sóskalácscsal, hogy legyen otthon -majd miről beszélni. Az Ilia leány milyen bámulattal fogja majd -hallgatni az idegen dolgot: Kalácsot sóval, istenem, ki hallott enni. -Már pedig ez igy van, – fogja neki büszke mosolylyal mondani az apja, – -ha nekem nem hiszel, kérdezd meg a Petrut, az is evett. - -Estig aztán iszogatnak. Akkor uj csoda esik. Bejön ugyanis egy ember egy -bádog kondérral, hogy azt mondja, ki akar enni főtt kolbászt tormával. -Hát hol főzöd a kolbászt, te boldogtalan? – kérdezi Juon. – Semmi közöd -hozzá, frátye, – mondja az ember – csak add ide az öt krajczárt. Ezen -kissé gondolkozik Juon, de utóbb azon véleményre jut, hogy ha ő keresi a -pénzt, abból a maga élvezetére el is költhet valamennyit. Leteszi az öt -pénzt, ami után az ember a bádogjából mindenféle dolgokat szed elő. -Tényleg megfőzi a kolbászt s mire megfőtt, tormát reszel hozzá és -tányéron adja azt Juon elé, beboritva kendővel. - -– Au, frátye! – kiált föl Juon csodálkozva. - -A többiek is esznek. A bádogos ember alig győzi reszelni a tormát. Erre -megint pálinka következik és most már tökéletesen benne vannak az -uraságban. Megered a beszéd. Egy Juon azt mondja, hogy sehol sem -teremnek olyan szép fenyőfák, mint Máramarosban. No bolond volt, aki -mondta, – véli egy Juon Biharból, – mert Biharban szebb fenyők vannak, -mint bárhol a világon. Ostoba beszéd ez – szól az erdélyi Juon. – Aki -még azt sem tudja, hogy Erdélyben van a legszeb fenyőfa, az ne -beszéljen. Ostoba embereknek semmi helye sincs uri társaságban. - -E kijelentés alapján Juonnak a fejéhez vágnak egy pálinkás üveget. Juon -visszavág kettőt. Általános vagdosás támad, kiütik az ablakokat, leverik -a lámpát, megtapossák a bádogos embert, azután egymást, azután a depóst -belevágják a söntésbe, hogy a depós a söntéssel együtt földül. -Végezetül, mint minden dolgok végezete, megjelen néhány markos rendőr, -szétdobálja a verekedő társaságot és elviszi aludni a börtönbe. Másnap a -kapitány előtt vannak. A Petruk és Juonok birságot fizetnek s ami pénzük -megmaradt, azt a depós követeli kártérités gyanánt. Azt meg kell -fizetni, mert jó szerencse, ha le nem záratja őket, amiért megverték. A -három felől való Petruk és Juonok igy tökéletesen vagyontalanul jönnek -el a domnu kapetán elől és szomoruan indulnak a folyó partján haza felé. -Az anyácskák sirnak örömükben, mikor meglátják őket, s két nap mulva, -amikorra ismét készen van egy tutaj, sirnak bánatukban, hogy az apácskák -már ismét mennek. Mert két nap mulva Juonék ujból elindulnak és négy hét -mulva megint gyalog fognak hazaérni. - - - - -BÁBOCSKAY SZELET HEVER. - -Ugy volt előbb, hogy csak szelet heverni megy ki a partra a hajó, mert -ebben a szélviharban lehetetlen az ereszkedés. A hajó nagy, hát nagy -szelet fog s akárhogy rángatja is a kormányt Bábocskay András, csak nem -ér az semmit. Szük a viz s ha a hajónak neki fekszik a szél, bármint -kerülgeti, csak kifujja a parthoz a viz közepéről, de ez még szerencse, -mert zátonyra is kerülhet. Okos ember ilyenkor nem áll violencziába az -égiekkel, hanem megvárja, mikor szépen partot ér a hajó, ott macskát -ereszt, kiköti elül-hátul s mikor rendben van minden, leül pipázni. - -Bábocskay András sem tett egyebet. Egy szál kötéllel kiakasztották a -nagy hombárt a partra, elül pedig a macska tartotta. Jó macska, -négyfogu, nincs olyan fenék, amibe az bele ne kapjon és ha egyszer -fogja, nem ereszti. Ily módon voltak, libegvén a part közelében és semmi -intézést nem tettek egyebet, mert ugy volt, hogy mihelyest eláll a szél, -mennek odább. Ám azonban a szél kitudhatatlan és formájában sohasem egy. -Néha mérges, néha csöndes és egymástól még abban is különbözik, hogy -mely tájról van az érkezése. Mióta szabályozták a Tiszát és a sok -okulárés a maga mércsikélő rudjaival jár-kel a partokon, tökéletesen -elromlott a folyó. Ha felszél jön, azonnal összehuzza a vizet, ha pedig -alszél támad, félóra mulva látható az áradás. Ettől pedig függ a hajó -sorsa meg mindazoké, akik a hajón vannak. Komlósi János első legény föl -is állitott egy kis szélkakasformát, hogy majd az azonnal jelzi neki az -időváltozást, de Bábocskay András minderre nem adott semmit. - -– Egy kutya most már – vélte – akármi lösz. - -Hogy hátha halat fognak, a piczéket is kivetették, ami állandóságra -mutat. Kiskovácsmihály Mihály evedző legény pedig be akart menni az -hajóházba, mikor rámordul a kormányos: - -– Mit akarsz ott? - -– Hát majd a brácsát leeresztöm – felelte Kiskovács. – Ugy lehet, rák is -van itten. - -– Hát rák löhet itten, mert ép neki való partos a part, az bizonyos, – -vélte válaszadáskép Bábocskay, körültekintve a sivár tájon, amelyen -talán ez az egyetlen hajó az életben, amely kikötött. – De itt jelenleg -a szobába nem mégy be, Kiskovács. - -– Nem-é – kérdezte Kiskovácsmihály Mihály. - -– Hát jól van – adta föl a szót megint Kiskovács, – pedig olyan rákot -ehetnék volt a nép, hogy csoda. - -És szétnézett a viz fölött. Viharos szellő verte a sárga hullámot, ez -meg hordozta tetején azt a piszkos habot, amit áradáskor lök ki magából -a viz. - -– Már mindegy – mondta Bábocskay. – A hal se kutya; ha fognak, egyenek -halat. A szobába nem mégy be, mert ha ebbe a szélbe kinyitod az ajtót, -eloltja a szél az olajat a kép alatt. Ezért a brácsát onnan nem löhet -most kihozni. - -Kiskovács elment a hajó orrába pipázni a többihez, András pedig ült -tovább a hosszu kerek gerendán, ami oda volt a szoba elé guritva. A szél -egyre erősebben járt a viz fölött, a kikötött kormányrud nyikorgott, a -kis székről pedig leestek a muskátli-cserepek. Azt rakta volna vissza és -szomorkodva nézte, hogy letört egynek az ága. - -– Ej – gondolta – ott a tulparton az erdő, azt mért nem döngeted? Nem -birsz vele, ugy-e? Erre fáj a fogad. Talán mert kiviszem az országból? - -Bábocskaynak a fia vasutas Belgrádban feleségestül. Annak viszi most a -pár cserepet, hogy mégis itthonvaló virág legyen az ablakukban. Ha annak -a szép zöld levelei között tekínt ki az idegen föld népe közé a fiatal -asszony, az mégis csak egészen más már olyankor. Egy kis madzagot elő is -keres András és kötözné vissza a muskátliágat a szárához, mikor a -partról nagyot kiált valaki hozzá: - -– Hej. - -A kormányos odanéz. Gyalogos csendőrőrmester áll ott, szuronyos puska a -vállán. Bizonyosan az embereit ellenőrizte s ugy került ide a partra. -Azt kiáltja neki vissza: - -– No. - -– Micsoda ez itt, hé? – folytatja amaz. - -András kötözi a virágot s kiáltja ujból: - -– Ez itt hajó, hé. - -– Annyit én is látok – szól a csendőr ingerülten. - -– Ha látod, mit kérdöd – felelé Bábocskay. - -A katonát elfutja a méreg és a magasas partról beugrik a hajóoldalba és -mindenféle fegyverével csörög nagyon, ahogy a tetőhöz ütődik. Azután a -járón halad a kormányos felé azon emberek ügyetlenségével, akik nem -szoktak ilyen vékony uton járni. - -– Jó lesz egy kicsit vigyázni – inti gunyosan Bábocskay – ebbül a házból -nagyon hamar ki lehet érni az udvarra. - -El is jut hozzá a csendőr és ismét azt kérdezi: - -– Hova való hajó ez? - -András néz egy darabig, hogy feleljen-e? Aztán azt mondja ülőhelyéből: - -– Ez a vizre való. - -– Hogy hivják? - -– Nem hivják ezt sehogyse, hanem hol a viz viszi, hol a ló huzza. A neve -pedig – mondja, megemelvén a báránybőr sapkát a fején – szent István -királyunk. Aki oltalmaz és megvéd minket. - -Amaz nem elégelte be még a kérdést. - -– Honnan jön? - -Bábocskay a pipaszárával integet a háta mögé. - -– A város alul – jelenti ki nyugodtan. - -– Ej – kiáltja a csendőr türelmetlenül – hát micsoda város alul? Sok -város van felülről idáig… - -– Van ménkü – véli Bábocskay. – Különben Szeged alul gyüvünk. Odavaló ez -a hajó, tudja, arra a vidékre, ahol ha valaki bejön a hajóra, jónapot -szokott mondani. - -A csendőrnek semmi módon sincs inyére a beszéd. - -– Ne leczkéztessen itt engem – vág vissza nyersen, parancsolólag. – -Feleljen, hogy hova mennek, mit visznek, miért kötöttek itt ki? Ismerem -már az ilyen csempésztempót. Feleljen a kérdéseimre, mert tudni akarom. - -András most már tökéletesen összekötözte a muskátlit és eltartván -magától a cserepet, nézi. Kedve telik benne, mert mire leérnek -Belgrádig, bizonyosan megfogja ujból az ág. Lehelyezi a kis székre és -amint guggolásából fölemelkedne, azt kérdezi a csendőrtől: - -– Maga? - -Előre veti a jobb lábát, hogy a kezével jól beférhessen a nadrágzsebbe. -Ott van ugyanis a masinatartó. - -– Micsoda kérdés ez? – pattan föl az őrmester. – Hogy mer maga velem igy -beszélni? - -András már előhuzta a masinatartót és a tetejét kinyitván, alkalmas -gyufaszálak után keresgél. (A kisebb fejü gyufa jó időre való, a nagyobb -fejü azonban még szél ellen is fog.) Eközben jólelküleg tekint végig a -jövevényen. - -– Hát kicsoda maga? – kérdezi. - -– Én? Hát nem látja maga, hogy ki vagyok? - -A pipából veri ki a fölösleges hamut Bábocskay most, azután szájba -fogja, félre forditván. Azután ugy mesterkedik, hogy a dohány a szél -daczára tüzet fogjon a gyufától, ami sikerül is. Egypárt szippant, hogy -a tüz jól életre keljen és ezen szipogás közt kurtán felel: - -– Nem. - -– Hát nem látja, hogy csendőr vagyok? - -– Azt látom, hogy csendőrruha van magán – mondja Bábocskay. – De azt -mondják, nem a ruha töszi az embört… - -A katona most már egészen mérges a sok évődésre, és leakasztja a -világossárga kurta puskát a válláról, jól marokra fogván. - -– Hát, – mondja komolyan, megvetve a lábát – ez teszi-e az embert, -hajós? - -Bábocskay Andráson mintha feszülne a kabát és mintha a válla vállasodna. -Egyenesebb is lesz és a nyakát megszegve, fejtől lábig lassu -pillantásokkal nézi végig a csendőrt. - -– Hát, hogy az teszi-e, nem tudom – adja most már föl a szót lassu, erős -ropogtatással – hanem azt tudom, hogy akit én itt belevágok a vizbe, -annak aztán elég van téve. Öt emböröm van neköm itten, előkiálthatom -mindjárt. Hát mit lármáz itten? Tudom én, hogy maga kicsoda-micsoda, de -hát én ki fia-csikája vagyok? Hé vagyok magának, én Bábocskay András -első kormányos, adófizető polgár? És István szent királyunk hajójára ugy -köll bejönni, hogy se jónap, se adjon isten? Aztán micsoda jusson? Nem -azért van maga tartva az én adómbul, hogy a becsületös embört -hajkurászsza. Szaladgál itt elég gazember a ráczok közt, azokat -fogdossa. Hé! – mondja végül megbotránkozva András és ugy szoritja bele -a pipát a szárba, hogy makban ketté törik. - -– No, nem ugy van a dolog, – felel a csendőr, meglepődve kissé a -beszéden. – Azért bizták én rám ezt a vidéket, hogy vigyázzam. Ha erre -járok, meg kell tudnom, miért kötöttek ki? Sose kötött itt még ki hajó. - -– Ha kivert a szél – mondja Bábocskay. - -– Aztán itt sok a csempész, közel a másik ország… - -– Tudom nagyon jól, mink is Belgrádba mögyünk. - -– Látja, mikor kérdeztem, nem mondta el. Nekem pedig tudni kell. A -kötelesség kötelesség. - -– Azt neköm ne tanitsa. Voltam én már zajlásban viz közepén a hajóval, -hogy minden emböröm otthagyott, még se möntem le róla. - -– Az szép dolog – mondja a csendőr. - -– No hát akkor… – válaszol békülékenyen Bábocskay András és vizbe dobja -a pipa cserepeit. – Nem mai gyerök vagyok én. - -– Látom. - -– No hát. Az én fiam már vasutas odale a Belgrádba. - -– Az enyim még iskolába jár. - -– Ugyan? – ütődik meg Bábocskay András. – Né, a kölök! - -– Az ám – mondja az őrmester – kettő. - -– Ne mondja! – füzi a beszédet András. – No látja, mibül lösz a tallas -egér. De aztán tanulnak-e valahogy? Vagy csak igy azokat is katonának -akarja adni? - -– De tanulnak azok – mosolyog a katona, amennyire az álladzó szijja -engedi. – Az egyik már a latin iskolát járja. - -– Lássa-e – mondja Bábocskay András, vírzsinyia módra kezelvén fogai -közt az üres pipaszárat – abbul ur lesz. Hej, a fej, a fej, csak más az, -aki a fejbül él. Látja, majd a fia előrehalad, maga mög itt -zsandárkodik. - -– Hát ugy van… - -– Bizon – folytatja elgondolkozva a kormányos. – Én se vagyok ám -különben. A fiunak nyitva a világ, röpülhet, én mög látja, csak itt -vagyok a hajón. Járom a vizet tavasztól télig rajta és soha azt sem -tudom, hol fagyok be vele. Itthon-e vagy Oláhországban? - -Hallgatott egy darabig, aztán a vastag fagerendán foglalva helyet, -megkinálta a katonát. - -– Üljön hát le egy kicsit. - -– De köszönöm – szabódott az, aki eddig bólongatott András beszédéhez. – -Nem azért jöttem én. - -– Tudom, tudom – mosolygott András. – De tudja, ha csempészni akarok, -azt ugy is beraktam már a hajó fenekébe otthon. Már gondolom, ahhoz -pedig nem juthatna, mert háromezör métermázsa búza van fölötte. - -– Az ugy van – szólt a csendőr s a szoba külső falához támasztva a -fegyvert, leült Bábocskay András mellé a gerendára. – De mégis, -mostanában nagyon hordják a sót kifelé. - -– Löhet. De hiszen van már a rácz fináncznak is esze. Tud az ügyelni, ha -akar… Ehen – ütötte föl a fejét, szimatolva Bábocskay. – Érzi a szagát? - -– Minek? - -– Halat főznek odafönt az orrba a legényök. Ha van érkezése hozzá, -möghivnám, hogy tartson velünk. Hamar mögvan, mert tudja, röttentő -sebösen főz az ilyen éhös nép. Ahányan vannak, mind rakja fával a -bográcsot. Aztán ez a Kiskovács gyerök nagyon jól el tudja kászolitani. -Tudja, ez belehány mindönt egyremásra, hogy káresz kantáresz, ahogy -lösz, ugy lösz, de azért senki olyant az embör elé nem ád, mint ez a -szélfejü kölök… Jó az tudja, nagyon. Melegit az ilyen. - -– Már köszönöm nagyon, kormányos ur, – szól a csendőr – de nem lehet. -Időm sincs már, meg aztán a szolgálat, szolgálat. - -– Nono. Tudom. Azért nem erőltetöm, csak mondom, ha gondolja – – - -A csendőr vállára vette a fegyvert és kezelt Andrással. - -– Jó utazást – mondta. – Mikor mennek el innen? - -– Már azt épen nem tudom – és körülnézte az égi tájakat András. – Amig a -szél el nem áll, innen nem indulhatok. A hajó nem sinön mögy, mint a -gőzkocsi. - -Kivetette a járódeszkát a partra, hogy könnyebben léphessen a katona a -földre. - -– Isten áldja mög – kiáltotta még utána, amint szuronyának fényes vége, -kalapjának lengő zöld tollai el nem vesztek a magas part hajlásában. Még -maga is fölment utána tekinteni s ott is marad egyideig, ha vissza nem -kiabálja a széllelbélelt Kiskovácsmihály Mihály. - -– András bácsi, hej! - -– No, mi köll már megint? – kérdezte Bábocskay. - -– Be löhet-e már menni a szobába? - -– Nem. Minek? - -– Só köll a halba. - -Bábocskay visszalépdelt a hajóra s Kiskovácscsal végighaladván a járón, -a nagy gerenda elé értek, amelyen az előbb András ült a csendőrrel. - -– Inkább ezt nyitom ki – mondta András – mint a szobaajtót. Emeljük no. - -Ketten fogták a gerenda végét és föl birták emelni, ugy, hogy a -kötéloszlopra tehették. - -Kiskovács fogta, hogy el ne dőljön, Bábocskay pedig lecsavarta a gerenda -végét, benyult a lyukon és egy marék darabos sót huzott ki belőle. - -– Ne – mondta – elég lögyön, mert ami itt bent van, az ki van mérve. - -– Hát az agár el ment már? – kérdezte Kiskovács, kalapjába szedvén a -sót. - -– El – felelte kurtán Bábocskay András és visszacsukta a gerenda -tetejét. – Sót keresött, de azt mondtam neki, hogy nincsen a hajón… - - - - -GUGORÁZÁS. - -Jó ideig kis viz volt a folyóban s most, hogy valamennyire mégis -megdagadt, azonnal kezdődik a hajók járása-kelése. Sietni kell ilyenkor, -mert a viz csalfa nagyon s im, ha pár araszszal alább száll, minden élet -megakad rajta. Itt volna hát ez a hajó is, amit fel kellene huzatni -valamelyik uradalmi part alá, hogy ott majd buzával rakodna. Erre már -régen vár mindenki; az is, aki rakodná a buzát, a hajósgazda is, aki -szállitaná, a hajóslegények is, akik a hajón lennének, a zsákolók is, -akik a buzát hordanák, az öreg zsidó ágens is, akinek egész élete a -parti mázsánál telik el, továbbá Stévóék is, a ráczok, akik nélkül -semmit sem ér az egész dolog. Ők majd oly hatalmasak, mint a viz. - -Stévóék az első hirre, hogy mehet már nemsokára a folyón rendesen a -hajó, odahagyták a kis szerb falukat és itt pipáznak pár napja a parton. -Várják a jó szerencsét, mig lovaik, a sok sovány macskaló a tulsó -oldalon keresgél némi harapnivaló zsombékos füvet a fövenyben. Ezek -nélkül nem indulhat hajó fölfelé, mert az már ugy van berendezve, hogy a -magyar hajókat szerb emberek lovai huzzák a nagy alattságnál fogva. -Nagyon egyszerü ez és értik az ilyesmit Stévóék. Ha azt kiáltják nekik: -Hó! akkor megállnak, ha pedig Haót! szól a kormányos, akkor megindulnak. -Ez tisztán az ő mesterségük, meg a lovaiké, amelynél rosszabb -foglalkozás nincs is a világon. Azért szokás mondani a rendkivül -nehézsorsu emberre: olyan az élete, mint a hajóhuzó lóé. - -Stévóék hát állnak a parton és örömmel szemlélik, hogy jön már a -hajósgazda feléjük. Jön is és előadja a dolgát. Stévó hallgatja az -egészet, a fejében mindent összeszámol és azt mondja: - -– Negyvenkét forint. - -A gazda erre szónélkül sarkon fordul és elmegy. Stévó pedig ujból neki -fordul a partkorlátnak és pipál. Egymással beszélni kezdenek, azaz -kázsélnak, mert szerbül megy a beszéd, mivelhogy abból nem ért más meg -semmit. Nem igen szokás szerbül tudni, legföljebb némely vasárus vagy -szövetet áruló boltos tart olyan legényt, aki rácz menyecskékkel el -tudjon kacsalódni, ha hussütésre való serpenyőt vagy pedig tarka -selyemkendőt vásárolnak (már csak inkább kendőt, mint serpenyőt). -Másként nem szokás ezt a nyelvet ismerni, pedig csak egy fertályóra -járásra laknak a tulsó parton a ráczok. Stévóék hát kázsélnak és igen -erősködnek, hogy nem engednek a negyvenkét forintból semmit, ami a -gazdára nézve igen szomoru világot jelentene. - -De azért jó, ha van gőzhajó-társaság és a gőzhajós-társaságnak egy -kormányosa meg épen a parton, az aranykoronás sapkával a fején. A gazda -ahhoz csatlakozik és beszélget vele. Mindenféle közönséges dolgokról -beszélnek, talán épen arról, hogy hol kellene összeólmoztatni a -kormányos pipáját, amely épen eltörött a héten, de Stévóék mindezt nem -hallják, ők csak látják a beszélgetést és most már meg vannak ijedve -nagyon. Hát gőzössel akarja bizonyosan huzatni a hajóját a gazda. Nézd -el, nézd, hát akkor ők miből élnek? A lovacskák a tulsó parton mit -fognak huzni? És miből telik kenyér a csíkos tarisznyákba és miből vesz -a májkó otthon magának tarka selyemkendőt? Nagy ijedelem ez és Stévóék -most már annyira kázsélnak, hogy alighanem maguk sem értik egymást. Idő -multán ujból elhalad előttük a gazda és odavetőleg mondja: - -– Hát huszonnyolczat adok, Stévó. - -– No – kap a szón Stévó – harmincz lögyön az, gazda, aztán éjjel is -mögyünk, ahogy a lovak csak birják… - -Stévó nyujtja a kezét, a gazda belecsap. Az alku meg van kötve és -Stévóék most már sokkal vidámabban tekintgetnek át a tulsó part felé, -ahol a száraz, sárgára aszott zsombékok között a harapni való füvet -tapossák a lovak. - -* - -Hej, de másformán volt ez régente. A gazdák nem alkudoztak, Stévóék nem -ácsorogtak a parton s a hajók nem hevertek hónapszámra dologtalanul. Még -csak ugy tizenöt év előtt is mint nyüzsgött a folyó. Bőgőshajó, -buzáshajó, dereglye, luntra egymással keveredett, horvát hajó, szerviány -hajó jött s jöttek a sekélyes vizen a könnyüjárásu marosi burcsellák. -Már alighanem csak egy van ezekből, mely hetivásárokra szokott jönni s -egy nap alatt ér ide Makó alól. Rá is van festve a falára a neve: Futár. -Biz az nem futár pedig, mert lassan jár, de nem is szerették a nagy -sietséget a régi időben az emberek. Lomhán csináltak mindent, de mindig -csináltak valamit. Ma minden sebesen megy, egy hétre való dolgot -elvégeznek negyvennyolcz óra alatt s a többi napra aztán semmi sem -marad. Ahogy a vasut megette a szekeres fuvart, a gőzös eszi apránkint a -kishajóst. Pedig micsoda forgalmakat csináltak ezek. Aki igy látja a -vizen feküdni ezeket a nagy, lusta hajótesteket, amiket lovakkal -vonszoltatnak előre-hátra, el sem hinné, hogy még csak nem is oly nagyon -régen Fiuméval állottak összeköttetésben. A szegedi nagy sóház nemcsak -az egész Alföldre adta a sót, de még Horvátországra is. Kocsin pedig -csak olyan városok jöttek érte, amelynek vize nem volt. A többinek hajón -vitték a kősót s igy jártak el a szegedi hajók Horvátországba. Onnan -pedig hozták az olyan árut, amit idegen világokból szállitottak tengeri -gályák a fiumei partra. Fölmentek a horvát vizeken ameddig csak -lehetett, ami nem is különös, mert egy méteres vizben már igen vigan jár -a hajó. Azért ilyen szélesek és idomtalanok. Azt lehetne gondolni, hogy -ostobaságból van ez igy, pedig dehogy: észből, hogy széles teste ne -sokat merüljön a teherrel. Igy járt aztán mindenfelé; vitte a kősót, -hozta a czitromot, kávét és a spanyolnádat, mely utóbbiból igen sokat -fogyasztottak még akkoriban az iskolák és a kocsisok. Gyerekkoromban nem -is volt valamirevaló kocsis, akinek nem fiumei volt az ostornyele. - -– Biz ugy – mondta egy öreg hajós a minap – odáig jártunk, hogy a -tengörrel keresködtünk. Münk fölmöntünk a Dráván, ameddig csak löhetött, -a horvátok mög odahozták kocsin a portékát a tengörpartrul. Valami hirös -jó utjuk volt azoknak akkor, ugy hivták, hogy kalorina. - -A Karolina-ut az, amely Porto-Rénél éri a tengert. Ma is meg van, de már -a tiszai hajóknak nincs abból semmi hasznuk. Már a Drávára szegedi hajó -nagy ritkán megy, esetleg néhány kisebb luntra, amely a zátonyokon -kavicscsal rakodik. Nincs mit vinni, de nincs is mit hozni. Mindent -vasut hoz már, a kalorinán legföljebb csak marhákat hajtanak egyik -faluból a másikba. Urrá lett a vasbika, ez a furcsa állat, amely szenet -eszik s vizet iszik rá. Ezzel mérkőzni lehetetlen, mert sebes marha, -olcsó marha. Ami hozni való van, mind ő hozza és kis pénzen hozza és kis -pénzen viszi. Azelőtt akár pénzegységnek lehetett volna itt venni a -narancsot, olyan bizonyos volt, hogy egy narancs egy hatos. Az almát meg -árulták három hatosért egy vékával, de ugy se igen vették. - -Ma meg aki észszel élő ember, termett almából nem is hagy télire -(legfölebb karácsonyfáravalót a gyerekeknek). Mert az almát megveszik -öt-hat krajczárért darabonkint, a narancs darabja pedig téli időben is -négy krajczár. A vasbika ilyen, szinte alig hihető felfordulásokat -csinált, mert sokkal jobb lába van neki, mint a Stévó lovainak… - -… Ugyan azért van most is vizihajózás, de nem az, ami a régi. A kishajós -mestersége tünőben van és haldoklik, bár néhol élesztgetik, de már nem -bir a nagyhajóssal. Ámbátor ha birna is, a dolog vége mégis csak az, -hogy idő multán a nagy csuka megeszi a kis csukát. - -* - -Van ugyis vontatás közben, hogy Stévó lovainak akarva, nem akarva, -pihenésük akad. Nincs például a parton olyan hely, ahol huzhatnának. -Például a part mocsaras, vagy agyagos, vagy meredek. Máshol ismét -szirtes. Más esetben van néhol olyan ereje a viznek, hogy az árral semmi -módon sem birnak. Ismét más eset, hogy oly messze van a part attól a -mély viztől, ahol a hajót a kormányos eresztheti, hogy a távolságot nem -futja a vontató kötél. Ilyen különféle helyzetek vannak az ilyen -kinlódásokban. Ez nem kellemes és haragszanak a hajóslegények, mert most -nehéz munka kezdődik. - -Szükséges ilyenkor, hogy a csolnakba ugráljanak az emberek. A csolnakkal -aztán elő kell menni a hajó orrához. Onnan a nagy lánczos vasmacskát a -csolnakba eresztik, amely nehéz súlyától csaknem felbillen. Ezután pedig -két kézre fogja ám minden ember az evezőt és bármennyire fáradt is, -itten engedni nem szabad és megállni sem szabad a vasmacskával. Csak azt -vinni előre, jó előre, ameddig a kötél engedi. Akkor neki áll mind és -kilökik a ladikból. Lezuhan a vizbe a macska, az emberek pedig mennek -vissza a hajóra a kötéllel, hogy megkezdjék a gugorázást. - -Minden hajó orrában, mindjárt a bőgő mögött áll egy deréknyi vastag, -derékig érő oszlop, látszólag csak azért, hogy legyen mibe belebotlani. -Ez a gugora. A fejin egy rud jár keresztül. Hogy a macskától hozott -kötél végét rákötötték a gugorára, keresztüldugják rajta a rudat és -mindenki belekapaszkodik. Hajtják. Lassan, csikorogva forog a gugora s -amint tekerődzik rá a kötél, halad előre a hajó. A viz ellen való -tehervontatásnak régi furfangos szerszámja ez, még a lassan járj, tovább -érsz világból. Magamagát hajtja igy föl a hajó egész odáig, ahol a -macska el van vetve. De itt megint nincsen pihenés. Megint ladikba kell -ugrani, hogy hasonló módon, miként az előbb, vigyék előre a másik -vasmacskát. El is viszik, levetik és visszahozván a kötelét, most az -kerül a gugorára. - -Most más munka jön. Az első macska kötelét a macskahuzó gépre vetik, -hogy felvonják a viz fenekéről a nehéz vasat, amely két körmével erősen -belekapaszkodott. Ezért is macska a neve. Mikor macskát kerget a gyerek -és a macska fára szalad, de a gyerek eléri és le akarja venni onnan, a -macska oly erősen fogja a fát, hogy csak ugy lehet levenni onnan, ha -körme alatt a faháncs kiszakad. A vasmacska is ily erővel kapaszkodik a -vizfenékbe és fölhuzásához nagy erő kivántatik, mert épen nem enged; van -eset rá, hogy egyik ága beletörik a földbe s ott marad a fenéken. -Hajtják emberek a vasgép forgatóját, de nagyon nehezen megy és lassan, -ami megismerszik az ütközővas csattogásáról. Meg is állnak pihenni. -Szélpál Mihály belefáradva a nagy munkába, köhögni kezd. - -– Beteg kend? – mondja neki Várakozó János. - -– Már miért? – kérdezi Szélpál. - -– Hát, hogy köhög kend. - -– Köhög, köhög – ismétli Szélpál. – Eleven ember szokott köhögni, nem a -holt. - -Ez igaz. Ennélfogva ujból hajtják most a vasat, a macska a kötéllel már -egészen a hajó orra alá került, no most mindjárt emelődik a nyelénél -fogva. Egyszerre sebesen csattog az ütköző vas, kijött a földből a -macska. A hajót egyszerre megkapja a viz sodra és viszi lefelé. De -tartja az első macskára vetett kötelet a gugora – Jézus és Mihály -arkangyal! benne feledték a gugorában a rudat. - -– Bukj le! – kiáltja a kormányos, bizonyos Báró István nevezetü, de -hiába. Nem bukott le Szélpál, mert épen köhögött. Ahogy megakadt az első -macska kötelén a hajó, hirtelen csikorogva fordult a suly alatt egyet a -gugora és nyakszirten csapta Szélpált a rud olykép, hogy a bakhoz esett, -onnan lefordult és hogy az igazat megvalljuk, többé most már csakugyan -nem köhögött. - -Még csak egymásra tekinteni sem érnek rá az emberek, mert el kell kapni -a gugora rudját s csak mikor ezt megakasztották, fordulhatnak a testhez. -Kivülről nincs semmi baja, csak a nyaka van eltörve; már Szélpál fölfelé -ezentul nem hajózik sohasem. Csak lefelé még egyszer, utoljára most, -hogy ladikba teszik s a hallgatag vizen viszi egy hajóslegény hazafelé. -A többi nézi, mig el nem tünnek a kanyarodónál a füzesek alatt, azután -ujból a gugorához fognak, sóhajtván mindenik. Egy mázsával könnyebb a -hajó (mert nyomott annyit a nagy csontjaival Szélpál) és mégis nehezebb. -Persze, hiányzik Szélpál két erős karja a hajón. Hát még otthon, a kis -családnál? - -A viz nekifeküdt a hajónak, az emberek a gugorarudhoz nyulnak és hajtják -a gugorát szótlan. A messzi partról Stévó bebámul, kiabál is valamit, de -szavát érteni nem lehet. Pedig egyre jelez: - -– Haó! héj!… - -Egy idő mulva azt mondja a kormányos: - -– Ugyan, hogy nem gyógyul be a szája. - - - - -KÖDÖS PARTOK. - -A töltés aljában még zöldek a füzfák, amik azért vannak ott, hogy árviz -alkalmával a mérges hullámoknak ellentálljanak s védjék igy a nagy -földfalat a rongálástól, mert ott a földfal mögött a róna, a maga -ezernyi életével. Zöldelnek még a becsületes jó füzfák. Derék növény ez; -minden esztendőben lebotolják, csak épen csonka törzse marad, ám ő nem -bánja. Ágaiból a szegénység köti a kosarat, halászlegény a kast s -bárhogy lebotolják is, ujra hajt. Pedig oly durván bánnak vele. Ha más -fának szedik le az ágait, azt mondja róla a szó: lenyirták, leszedték, -levesszőzték, csak a füzfáról mondják: lebotolták. Mintha hozzá nem -volna érdemes baltával, fürészszel nyulni; elég az is, ha valamely nagy -doronggal leverik az ágait. Hü, derék füzfa, ki meg vagy magadtól, bár -senki sem törődik veled, még most is, ködök és hajnali dér idején, zöld -leveleket mutogatsz. Szerényen ott a töltésoldalban. Van gyümölcsfa is, -amely nem ad annyi embernek kenyeret, mint te, elhagyatott. Hát még az -orvosság, ami belőled kikerül: a salicyl! Lásd, ennek a kis unokádnak -mily előkelő neve van. Kell is neki, mert az nagy urak között -forgolódik, azok szoktak rászorulva lenni. Azok meg csak nem ihatnak -füzfalevet. Füzfalé! – mily parasztos! Természetesen egészen más, önként -értetődő, ugy „magától folyik“, hogy egészen más a salicyl. - -Azonban ne haragudjatok füzfák a töltésoldalban, mert különb furcsaságok -is megesnek. Savanya Mihály névvel sem lehetne senki követségi atasé -Szent-Péterváron. Hát csak nyugodjunk bele a dologba. Itt a télelő -hidege, az ártér füve már rozsdaveres s a nyáron át kiszáradt -iszaphomokot valami nedvesség köti egymáshoz. Valóságos föld szeretne -lenni, de csak tetejét teszi ilyenné az őszi idő. Most birja, a parti -földön ezen tájban már alig jár valaki. Mindjobban ritkulnak a hajóhuzó -lovak járásukkal. Ami hajófuvar még van, sietve végzik, már félnek a -jégtől és a fagytól, amely utjában megakasztja a hajót. S a hol késő -őszszel befagyott, onnan tavaszig elő nem jöhet. A gőzhajók sem igen -tudják, meddig haladnak még. Csak nap-nap az életük. Mihelyest a jég -megjelen, leóvakodnak a téli kikötőbe. - -Ritkul hát már a parti járás. A part vándormadara, a halász is keveset -mutatkozik. Egyfából faragott csónakja csak itt-ott siklik a parti -sekélyben, orrában a bárkával, amibe majd a halat veti – ha fog. -Mélyeket merül a csónak fara alá a széles tiszai evedző, de csak -könnyedén, mintha nem is az hajtaná a ladikot. Ritka halász, aki -egymagában ülve szeretne evezni, talán nincs is közöttük ilyen egy sem. - -Ha gondolják, hogy „lösz valami“, megpróbálják a vizet egy tanyavetésre. -De igen meggondolják, hogy hol próbálják, mert a laptárost neki -ereszteni, az öreg keritőhálót kivetni, meg ujból beszedni, nem kis -munka. Mégis hányszor történik, hogy fia-hal sem akad, vagy csak olyan, -hogy boszusan löki megint vissza a vizbe a halász. - -– Eredj, akkor gyere elő, ha majd anyányi löszöl. - -Mikor az öreghálót erre a munkára ladikba rendre fölszedi, laptárral, -apacscsal, farhámmal készségbe teszi s munkájára indul, az vezeti a vizi -embert is, ami a földmivelőt. Ő dolgát rendben végezi, elveti, mit -elvetni kell; munkáján lesz-e áldás, hoz-e kenyeret, vagy kenyérre -valót, az a föld fölött élő Igaztól függ, hogy feléje nyujtja-e segitő -jobb kezét. - -Ha nyujtja: jól van, ha nem nyujtja: zugolódás nélkül haladnak odább, -máshol próbálni a szerencsét. Pedig az öreghálót tanyavetésre kivetni -nehéz, a pirittyhálót még nehezebb, de az ezeken a mostani szük vizeken -nem is igen járja. Kevés olyan hely van, ahol meg lehet állapodni, ahol -valamely tanyafélét is ütnek a parton, – ha mást nem is, némi alacsonyas -sátort ócska ponyvákból. - -Inkább a kintvaló, náddal épült rendes halásztanyákat is hagyogatják már -el, aminők a Kistiszák partjain vannak felütve. - -Hiába, jön a tél, a vizi ember munkája, bármily foglalatosságban legyen -is az, apránkint befagy. - -Mit csinál télen a vizi ember, mikor jég alatt a folyó? A halász, a -hajós, a vizimolnár, a baggeros? Alig egyebet, mint a semmit. Télire -marad mindannyinak egy kis munka, de azt hamarosan elvégezi. Jár, forog -a hajós, a vizimolnár. Most készségében mindent megszemlél s amit tud -rajta, javit. Foldoz, hajót, ladikot, csákját javit s ami szerszám csak -az „első bas“ kamrájába van hányva, mind vizsgálat alá vétetik. Szakadt -köteleket összefonnak, két rossz evezőből csinálnak egyet, amelyik „még -majd elszolgál valameddig“. - -A halász vizi munkája télen mindössze az állóbárkákra zsugorodik össze, -ott pedig a „mestör“ végezi a dolgot. Az árul. Más gond ott azután -nincsen, minthogy hol egyik, hol másik partra kell áthuzni a bárkát, a -szerint, hogy hol van több védelem az uszó jég ellen. Ha pedig befagy, -ott marad egy helyben tavaszig. Van azonban más dolog a háznál; a -szerszámjavitás. Annak a halászatnak, amit a nép üz, amely mint az -ősapáktól való foglalkozás maradt rá, ma is alig van olyan eszköze, -amelyet más iparos csinálna, vagy amelyet boltból venne. Kivéve hát a -kukázó macskát, az állóbárka lánczát s a köteleket. S a nádvágót, a régi -ősi nádvágót is czigány kalapálhatta valaha. De minden más, öreghálótól -a legkurtább tapogatóig, szapolytól a kuttyogatóig, minden otthon -készül; van ott mit foldozni, toldani, ami elszakadt, kötözni, vasalni, -ami a fáján meghasad a nyári időn át. - -De hát idővel ennek is vége van. S a tél hosszú. A korcsmában sem lehet -egész nap ülni. A viziember a cziterához nyul ilyenkor s azon nótáz, -mert az a mesterség hangszere, kivételesen a vizimolnárságnál a duda. A -cziterájuk is egészen különleges, ép ugy nem hasonlit a steyer -„Zither“-hez, mint a hogy nem a bácskai tamburához, amelynek tök-czitera -a magyar neve. Cziterájuk két „tall“-ra jár, s maguk szokták késziteni a -téli unalomban. Általán a faragás, a bicskával való alkotni akarás -szokása a nép egyetlen más fajtájánál sincsen meg annyira, mint a -vizenjárónál. A földmives is átaluszsza a telet, még sincsen kedve -faragni. Emezek pedig, ha a czitera verésébe beleuntak, különféle -fadarabokat vesznek elő s apró hajókat faragnak belőle. Ladikot, -luntrát, burcsellát, tököshajót, de mindent olyan szépen és rendesen, -mintha valóságos volna. Ami a valóságos hajón szétszedhető, az az ő kis -hajójukon is szétjár. Domentátumos hajójukon lejár a libalábkormány, a -timonrud, a csárda ajtajai nyithatók, csukhatók, nyilnak elől a kettős -basok, lehajlik az őrfa, tekerni lehet a gugorát s fából faragnak rendes -huzógépet a vasmacskához. Nagyon pontos munkáju, szép dolgok ezek. - -Készitése ott kezdődhetett, hogy parti korcsmák, amelyekbe vizenjáró -emberek szoktak járni, czégérül alkalmazták az ilyen hajókat. Ott -függött egy az ivó tetején, lánczokra akasztva, lobogó zászlóval, mert a -nemzeti szinü zászlórudat is ráfaragják oda, ahova illik; a domentátum -oldalába, a kormányorrtól jobb kézre, mint illik. - -Olykor kerül belőlük eladásra egy-egy, de nem drágán. Volt nekem is egy, -tizennyolcz forintért vettem, ugyanannyiért át is engedtem a kamara -iparmuzeumának, mert oda kellett s épp akkor nem birtak készet találni. -Ugy tudom azonban, hogy a millenniumi kiállitáson egy halászlegénynek -ilyen szépen kifaragott hajóját százötven forintért vették meg. - -Lám, ime ezekben az emberekben, anélkül, hogy valaha a Slöjdről -harangozni hallottak volna, bennük van a Slöjd, még pedig nem a maga -fakanál-faragó kurtaságában, hanem mint – ne tessék kinevetni érte – -iparmüvészet. Az iparmüvészetek hivatalos világa danolhat előre-hatra, -amit akar; mikor az egyszerü vizilegény faragása százötven forinton is -elkel egy nagy kiállitáson, az már nem semmi, az már valami. És nem is -nagyon sok utánjárás kellene hozzá, hogy ebből a téli unalomüzőből -jövedelmes tevékenység váljon. Kisebb és nagyobb formákban -levélpapirtartónak, szivarosszekrénynek annyira bizonyosan beválnának, -mint az obligát, mire sem való Alpenhütték, amiket ha jól megfog az -ember, azonnal három darabra válnak. És emez magyar is, szép is, nemzeti -is. Csak éppen fejleszteni és tanitani kellene kissé azokat, akik minden -tanitás nélkül, magamaguktól is idáig vitték. - -Mert hej, a tél sovány idő. A tél a mivetlenség és kenyértelenség ideje. -Senki sem tudja jobban ezt, mint a nép. Az ő nyelvében a tél nem a -hideget jelenti, hanem azt az időt, amidőn nem lehet keresni. A -földmivelőmunkás a tavasz leggyönyörübb napjait is télnek nevezi. Azt az -időt, amidőn a tavaszi munka már elmult, a nyári még nem kezdődött meg s -nem lehet keresni. - -Biz a tél szigoru. Viziember, halászlegény, hajósember ilyenkor még egy -munkába fogózhat a Tiszán, egy istenkisértő, veszedelmes foglalkozásba, -a lulázásba. Az nem utolsó mesterség. Akkor van rá szükség, ha a zajló -jég a vizen valahol megáll. Leginkább kanyarulatoknál szokta azt tenni, -hol megtorlódik a szotyék, összeáll és gátul van mindennek. Szabad a viz -fölötte is, szabad alatta is, de utban áll a befagyott darab. Rossz az -mindennek és baj mindenfelől. Mert az alsó vége nem fagy a jégnek, a -fölseje pedig egyre nő, ahogy az uszó táblák hozzá csapódnak. Ilyenek -szoktak a beállás okai lenni és kora áradáskor veszedelmül -szolgálhatnak. - -Nincs hát ennek más módja, mint elpusztitani onnan a jeget. Utnak -inditani valahogy, ahárhogy. Próbálták robbantásokkal is, de biz az nem -sokat ért. A dynamit szakitott akkora lyukat a jégen, hogy egy jó vastag -csibukszár belefért, de más látszatja nem igen volt. Csak visszatértek -aztán a régi módhoz, kezdtek lulázni. - -Mi ez? Nagy keményfa-ladikokba beleül tiz-tiz ember s föleveznek a jég -alsó végéhez. Ott a jégre ugrál mind, csak egy marad a ladikban. A többi -megfogja a ladik szélét s derekaformáig kihuzza a jégre. Akkor -megmarkolják, fölemelik s teljes erővel megint lecsapják, mig csak -alattuk a jég be nem szakadt. - -Ilyenkor abban a pillanatban be kell ugrani a csolnakba, már annak, aki -ott nem akar veszni a jég között. És igy folytatják a munkát, amely ha -lassu is, de biztos. Közben játszanak az ezer halállal, mert aki a -leszakadás szempillantásában el nem kapja a csolnak szélét s bele nem -löki magát, az ott veszett. - -Uszni pedig nem igen tud egy sem. Suszter is arról nevezetes, hogy -rongyos a czipője, ócska ruhában jár a szabó: hát hogy tudna a vizenjáró -uszni? Biz azt meg nem tanulja, vagy ha igen, akkor is csak a kutyától, -de nem a békától. Ugy kapálódzik a vizben, mint az eb szokott, de az nem -sokat ér, ruhástól, csizmástól annak a tudománya mellett bizony csak -belehal abba a vizbe, amelyből még élt, kenyerét kereste. - -És mégis csak ott van a lulázásnál valamennyi s játszik a halállal. -Haj-haj, barátim, a kenyér… - -Mikor azután a jeget letörték végkép és szabad a Tisza, csónakját a -vizbe betolja a halász. Pipára gyujt, a keczét kiveti, az evedzőt a -cziklonyba behuzza s állva, egyfelől fogja a kecze kötelit, másfelől az -evező nyelét, lassan ziklant arra lefelé, „viz alá“… - - - - -FÖL IS HAJÓZUNK, LE IS HAJÓZUNK. - -A hajó, amely Szlavóniából fával igyekezett hazafelé, a moholyi partok -alatt két nap szelet hevert. Az ilyen nagy bőgőshajókat ha megrakják -fával, még a tetejére is tesznek, ameddig csak lehet, igy nagy szelet -fog, nagy oldalszélben nem mehet, mert a parthoz verődik, nem tehet hát -mást, mint hogy kiköt és hever addig, amig a szél mérge alább hagy. - -A szélheverés nem szokott unalmasan folyni. A legénység vagy bemegy a -kormányos lakásába, a csárdába, ott tárgyal, pipál, tüzel, ételt főz, -kártyáz, vagy pedig ha nem olyan fajta a kormányos, hogy a legénységet a -csárdában szeretné, van a hajó orrában egy kis fülke, a bas, hát ott -tartózkodnak. Pár literes kis hordó mindig van a hajón, összehánynak -némi pénzt borra, egy legény elmegy a hordóval a faluba érte s -visszajövén, czitoraszó mellett töltik az időt. Ritka hajós, aki a -czitorához ne tudna, ritka hajó, amelyen czitora ne volna. A nótákat -tollal verik ki rajta, régi szomoru dalaikat busan zengi a rézhur: - - Csináltatsz-e rúzsám diófa koporsót? - Csináltatok, csináltatok márványkű koporsót. - Mögüsmersz-e engöm három lejány előtt? - Mögüsmerlek, mögüsmerlek egész világ előtt… - -Ép ezen az „Isten velünk, ki ellenünk“-ön kettős bas volt a hajóorrban, -mert nagy volt a hajó, a legénység tehát ott egész rendesen elférhetett, -bár ott tüzelni nem lehet. A csárdába azonban mégsem kivánkoztak, mert -nem afajta ember volt a kormányos, ez a Vetró Barna Pál. Családos ember, -asszonyostól, gyermekestől él a hajón, meg némiképen-formán büszke is: -hozzá át amugy sem mentek volna. De azért a kettős basban sem volt kedv, -nem szólt a czitora, borért sem küldtek senkit, az emberek szótalan -üldögéltek s foglalkozásképen befonták a hajókötelek kioldódzott végét. - -A szótalanság oka onnan van, hogy előző nap, még mikor utban álltak, -tett történt a hajón. Egy legény, amint haladtak és csáklyázott a part -felé való oldalon, a csáklyavéggel megütötte Vetró Barna Pált. A -kormányos, hirtelen lévén, mint büszke emberek szokása, a domentátumról -leugrott, mellette termett és visszaütötte a legényt kézzel, fültövön. A -legény, Thököli Mihály – leginkább hajósok szoktak lenni ezek a -Thököliek, de némely része mégis varga – a csáklyát előbb ugy emelte, -hogy beleüti Vetró Barna Pálba, de ezután meggondolta magát és nem -tette. - -Nemrég került még a legény Pólából haza, az őszszel történt mindössze, -hogy hazajött, a négy év alatt jól benne maradt a reglama, hát csak -letette a csáklyát. De amugy arczában elborul és azt mondta a -kormányosnak: - -– Ha partot érünk, lemögyök a hajórul. - -Többet nem szólt, de Vetró Barna is érezte, hogy a hajóról lement -emberrel ugy hamarjában nem lesz alkalmas találkozni. De nem sokat -törődött vele: egy emberrel mindig elbir. - -Másnap szél miatt parthoz nyomult a hajó s ott dángováztak két nap. Ezt -nem lehetett parthoz-érésnek tekinteni, mert nem maguk akaratából -macskázták le. Igy a hajón maradt Mihály, de kedvetlenül s ült komoran a -basban a többi legénynyel. Jó hideg szél fujt, beszürt a bas oldalán, ez -volt az egyetlen, aki fütyült, mert a többi nép is szótlanra vált. Ami -Mihálylyal megesett, velük is megeshet s volt közöttük, aki mondta, hogy -ő ilyenkor a bicskát venné elő. A dolgot igen sérelmesnek itélték, annál -is inkább, mert a legények között gyakran van öregebb ember, mint a -kormányos és ez emberek a szóval való szidást eltürik bár, de az ütést -nincs, aki türje. Barna, izmos markaik azonnal készek elkapni a mellényt -s forditani rajta félkézzel akkorát, hogy a belegombolt is fejjel lefelé -fordul. - -A szél alábbhagyott, de már késő volt az idő, nem fogtak utba, ugy -gondolták, hogy majd reggel. A kormányosné ezt az időt arra használta, -hogy majd füröszti a tyukokat. A tyuk homokban szokott fürdeni, de a -hajóbeli tyuknak nincs homokja, valamint a hajóbeli kutyának sincs -udvara. De a tyuknak azért a fürdés jó, igy bedobják a vizbe a hajó -orránál s nyeles hálóval várják a hajó végén s mikorra a viz odáig viszi -a tyukot, kiemelik. - -Ez gyereknek is jó mulatság, ott settenkedett a hajóvégben a kormányos -kis fia, lesve, hogy ugyan idején kikapdossa-e az apja a tyukokat a -vizből. Ez ugyanis igen szorgalmas munka: a vizben a tyuk nem szeret -soká tartózkodni, inkább beleful. Ott állt hát a gyerek az apja mellett -egészen, mikor előrehajolt és beleszédült a vizbe. Belezuhant s még -sikoltani sem ért rá, mert elmerült benne rögtön. - -– Ladikba, ladikba! – kiabál Vetró Barna Pál, mire hirtelen -előtolakodnak a felső basból a legények. Sietnek és ugrálnak, de vékony -az oldaljáró, a kősóbálványnyá meredt asszony is az utjukban – bizony -későn érne a ladik, ha hirtelen fejest nem ugrik a vizba Thököli Mihály. - -Megy lefelé a gyerek után. - -A kormánytól nem messze megáll a vizben és nézdegél, hol veti föl a viz? -Fölvetette, de messze, mire a legény odaért, a kis test ujra elmerült, -emez pedig szótalan nembánomsággal bukott utána, mint olyan ember, aki -nem ilyen vizeken, hanem a tengerben tanulta az uszást. El is kapta még -a viz alatt, mert a haláltusában kapálódzó gyerek épen szájon rugta s -igy elkaphatván, fölbukott. Fogta félkézzel az ájult gyermeket s a part -felé tartott vele. - -Part mellett, olyan helyen, ahol szirtes a part, szokott lenni a limány. -Ahol a viz örvényes és kavarog. Aki uszik, nem látja meg, de a hajó -magasáról azt látni lehet s Vetró Barna látván, hogy limányon akar -keresztül menni Thököli, kiáltotta neki: - -– Ne arra te! Ne arra, ha mondom! - -Elfutotta a düh ott a vizben Thököli Mihályt s hirtelen az eszébe -ötlött, hogy visszakiáltja neki, hogy: ne ugass! – de nem tette, nem -szólt. Kiért a partra, a gyermeket megrázta kissé a lábainál fogva, mint -már ilyen esetekben szokás, amitől hamarosan életre is kelt. Bevitte -azután a hajóba, az anyjának adta gondozás végett s maga a basba ment. A -kormányos utána indult, mondta neki, hogy menne a csárdába száritkozni, -mert ott tüz is van, de a legény csak azt kérdezte meg, hogy a gyermek -hogy van, azontul a hivásra nem felelt semmit, csak épen a megállott, -vizes zsebóráját mutatván a tenyerén a kormányos elé, mondta: - -– A reperálást kend fizeti. - -Megbánta azután, hogy mondta, de mindegy, már kimondta. Más aztán nem is -történt, másnap reggel elindultak s idő multán el is értek oda, ahova -kellett: parthoz álltak. Végezte kiki a dolgát, már ami ilyenkor -szokásos s készültek azután a legények a gazdához, hogy az utért járó -fizetést elkérjék. Mihály is igy tett, előbb azonban minden czókmókját -összeszedte, berakta a bőrtarisznyába, meg egy kis zsákba s mielőtt a -hajóról lement volna, beszólt a kormányoshoz a csárdába. Régi rend ez. - -– Lemék a hajórul – szólt be kurtán – viszöm a holmimat. Mög löhet -nézni, hogy van-e közte olyan, a mi nem az enyim. - -Megütődve tekintett Mihályra a kormányos, az asszony s a kis gyerek. - -– Hát csakugyan elmégy? – kérdezte Vetró Barna. – Hát már minek mégy el? - -Az asszony nem szólt semmit, férfiak dolgába beleszólása nincsen. Csak -nézett Mihályra, aki pár nap előtt istenként tartotta kezében az ő -gyermeke sorsát. A gyermek pedig simult anyjához; a gyermek, ha észszel -föl nem éri is, de ösztönével megsejti a komoly pillanatokat. - -Azt mondta Mihály: - -– Mondtam, hogy lemék, hát lemék. Mög löhet nézni a holmit. - -Vetró Barna rekedten beszélt: - -– Hát ne mönj el, hát már csakugyan ne mönj el. Ha éppen olyan nagy -bajod, hogy hozzád nyultam, inkább üss vissza, akkor aztán az egyik -tizenkilencz, a másik egy hiján husz. De ne mönj el, mert minek mönnél -el, mikor mondom, hogy ne mönj el. - -Thököli csak állott, az asszony pedig ezen megalázkodások és a másiknak -nyakassága között lévén, elfakadt sirva: - -– Mihály, ha istent ismer kend… - -Sirván az asszony, megmozdult a gyermek és Mihályhoz szaladt. Csizmáit -átkarolta: - -– Ne mönnyék kend el, Mihály bácsi, ne mönnyék kend el. Ha kend elmén, -ki huz ki engöm másszor a vizbül? - -És Vetró Barna szólt: - -– Hát üsd vissza, ha akarod, hát üsd vissza. - -De Mihály nem ütötte vissza. Tarisznyáját szijánál fogva a válláról -leeresztvén, a gyermek mellé térdelt, hogy a szemébe nézhessen. - - - - -PARTI HELY. - -A vizparton van a kis ház, félig eltemetve és rozogán, ennek ellenében -azonban haragos zöld szinüre festették kivül, a padok is zöldek bent a -korcsmaszobában, azonkép az asztalok is, de már megfehérültek, mert az -emberi könyökök apránkint ledörzsölik róluk a festéket. Benne egy idős -ember korcsmáros, ki is házisapkát viselvén a fején, ez vendégeitől való -különvalóságát mutatja. Továbbá papucsban éli világát s ugy lehet, pár -esztendeje nem volt kint a házból. Ha vendége nincs, az ajtóban áll és -hosszu szárból pipázva nézi a folyót, melyen hajók mennek és jönnek s -tudja mindenikről, hogy honnan jön és hova megy, mit visz, ki a -kormányos, bár ezt senkinek el nem mondja, mert nem beszédes. A -vendégtől sem kérdi, hogy mi tetszik, ha valamit akar, majd megmondja, -ha pedig nem mondja, ott ülhet itéletnapig, fizetvén természetesen -minden éjjeli ülésért három krajczárt. - -Igy van az öreg ember az alacsony házban, bár valaha ő is volt fiatal és -a ház sem ennyire alacsony. Mint falán a czimer mutatja, nemesi kuria -volt valaha ezen épület, falun lakó földbirtokos ur városi tartózkodási -helye. Régi házak sorsa azonban, hogy elsülyedjenek, a föld körülöttük -egyre magasodik, minden évben elvesz a falból vagy féltéglányit, a régi -nemes ur, ha álmaiból fölkelne, ma már rá sem ismerne a helyre, ahol -élt. - -Czégér nincsen kivül, mert fölösleges. Az, aki a helyet ismeri, ugyis -ide talál, aki pedig nem ismeri, jobb is, ha nem jön. Semmiféle szükség -uj ismeretségre nincsen, aki van is, sok. Igy délelőtt néha oly tömegben -jelennek meg a tulsóparti ráczok, hogy sokaságukkal kellemetlenséget -okoznak s még kellemetlenebb, mikor annyi bort isznak meg, hogy nem -elég, ami fönt van s a pinczébe kell érte menni. Az ördög vigye el a -torkukat. Vagy hát jó: ne kivánjunk senkinek rosszat, ne vigye el az -ördög a torkukat, de hát hogy nem tudnak másfelé menni? Pedig nem is -kedvelik őket. Jön be valami téliesen öltözött magyar s ahogy helyet -keresvén magának, forgolódna, a subaszárnynyal megsöpri az asztalt. - -– Föl ne lökje már kend a boromat – inti egy másik. - -– Dehogy – mondja amaz, áttekintvén a tulsó asztalhoz, ahol Stévóék -ülnek – inkább a rácz torony düljön össze… - -Szerencsére nem igen értik egymás beszédét, továbbá a szerbek el vannak -foglalva az itallal is nagyon, miután sietni kell. Délre még otthon -akarnak lenni a faluban és igy aránylag rövid idő alatt kell végezni a -borral. No végeznek is. Hamar pirosra válik barna arczuk (nagyon szép -fejü emberek vannak közöttük) és ugyancsak lármáznak, egyszerre -beszélvén valamennyi. Mig végül elmennek és dülöngélve hajtják lovaikat -a falu felé. - -Délben más a parti korcsma. Akkor hajósok jönnek és parti munkások és az -ital fogyása kevesebb. Ezektől már nem telik annyi, mint a falusi -gazdáktól. Ez egy héten csak egyszer jön, hát jobban költhet, mint a -hajós. Már ezek csak ugy kétdecziznek, de némely rész pálinkát iszik. -Igy a baggerosok, akik a kotrókon járnak, tavasztól őszig a viz közepén -vannak s csak néha vetődnek partra. Valamely dolog bevégzésével pedig a -munkások jönnek. Ha telehordtak buzával egy hajót, vagy kitalicskázták -egy luntrából teljesen a homokot, a pénzen itt osztozkodnak. A pénz a -kaparásnál van, aki köztük a főember, az számol a gazdával és veszekedik -is vele, mig fölmérik a partra hordott homokot, hogy az mennyi. A -homokot formás garmadákba külön emberek rakják, kik figuracsinálóknak -neveztetnek és ezek ügyeskednek, hogy a homok többet mutasson, mint -amennyi. E társasággal apró gyerekek és lányok vannak: kis öreg lelkek, -kik a munkás nehéz sorsát már tapasztalatból ismerik. Ezek is dolgosok -és tagjai a „bokor“-nak. Mikor a munkás tolja föl a meredek parton a -nehéz talicskát, elébe áll az apró gyerek vagy leány. Kötél van a -derekán, annak a végén vaskampó, azt beleakasztja a talicska elején a -karikába és kétrét görnyedve vontatja föl a partra a terhet. Más gyerek -ebben a korban még játszik, ez már keres s komolyan olvassa össze a -pénzt, amit a munkáért kapott. Mozdulatai már ugyanazok, mint az -öregeké, szijmadzagon épp ugy nyakába viseli a keszát, miben a pénzét -tartja, a pálinkából már ő is kortyant s mielőtt inna belőle, az üveggel -üdvözlésképen billent a másik felé. Köztük kis csitri lányok, oly szépek -és oly erősek ezek a gyerekek, a rövidszoknyás lányka dagadó lábizma, a -gyerekek erős nyaka egyformán barna és kemény, amint fölpiritja a nap és -megszivja a szél. Valami csodálatos komolyság van bennük, amidőn -mondják: - -– Csak még sokáig jó időt adna a Jézus. - -Jó napos időt, amelyen játszani lehetne és szaladgálni a kései füvön? -Nem. Csak olyan jó időt, hogy akkora fagy ne legyen, hogy jegek jőjjenek -a vizen, mert akkor megáll a munka. Akkor már nem járhat a hajó -homokért, tégláért, de nem is kellenek, mert megfagy a falakon a malter -és nincs mit dolgozni. Hát csak ilyen jó időt. Ha fuj a szél, esik az -eső, nagy a köd, ez mind nem baj, csak akkora hideg ne jőjjön, amely -megakasztja a dolgot, ezt kivánja a tizenkétesztendős gyermek, nem pedig -falovat, vagy hintát, vagy bubát, amelyet altatgatna. - -Délután csönd van, csak a korcsmabeliek tesznek-vesznek. Poharak -csörömpölnek. Enni kap egy fürjmadár, amely szük, zöldre festett -kaliczkában toporog. A postás benyitja az ajtót, hogy ujságot dobjon a -szélső asztalra, kép van az ujságban, rendszerint, hogy egyik ember hogy -öli meg a másikat. Borzasztóság az ilyesmi. Továbbá jön a részeges -Jóska, az ablakos tót, valamely társával, kinek a Jóska fizet egy pohár -pálinkát. Jóska jól keres… olyan hangja van, hogy a harmadik utczába is -elhallatszik s gyakran hivják be a házakhoz ablakcsinálás szempontjából: -az olyan ember, aki igy tud kiabálni, bizonyára ért a mesterséghez is. -Jóska feddi is a társát, kit pálinkára vitt: - -– Otthon van hat gyereked, mégse nem tudsz kijabálni, mint kuncsaft -szeret. - -S megy aztán Jóska, kiabálva oly keményen, hogy utczahosszat megreszket -minden üres ablak. - -Igy telik a nap apránkint, mignem meg kell gyujtani a lámpát, hogy -világosságot adjon. Ad is. Jó öreg lámpa ez, csorba üveg van ráhuzva -kalap gyanánt, ami igen kellemes, mert tudvalevő, hogy sokkal tovább -tart az az üveg, amelyik csorba, mint amelyik nem csorba. Amelyik ép, -egyszerre szétpattan és hat darabra esik, mig amelyik csorba egy kicsit, -minden idők viharával daczol a maga tökéletlenségében. Van ez igy néha -az emberekkel is. A csorba lámpa világát igen különféle alakokra veti. -Néhány erős ember, a vállukon az ing szakadozott, ezek a zsákolók, kik -lényegesen különböznek más parti munkástól, mivel csak amaz árut -hordják, ami zsákban van, erre büszkék és vállukon az ing azért -szakadozott, mert elkoptatja a zsák. A hintáló deszkákon könnyen viszik -a nehéz terhet és nagy örömük van abban, ha a parton álldogálók nagy -erejüket bámulják. Most igen porosak, mert czementet hordtak s fehér -tőle valamennyinek a feje. Amodább külön kompánia, néhány magyar matróz; -ismét külön kompánia, néhány horvát matróz, akik a Dráváról jöttek. -Közben elegyes publikum: vidéki népek, mi igy ülőhelyben is meglátszik, -mivel ezek tarisznyából esznek, mig a parti népek csak ugy papirosról, -amiben magukkal hozták a bolti ételt. E vidékiek különféle sorsban -vannak. Némelyiket másnapra rendelte be a törvény tanu gyanánt, vagy -hogy vádlott is esetleg; más ismét átutazóban van, de csak hajnalban -megy tovább a vonata; más ismét a reggel induló gőzhajót várja, továbbá -egy soványas asszony, ki a lányát keresi, mert elveszett hazulról a -lánya, ki csalhatta el, emberek, ki csalhatta el? - -Mindenkitől kérdi, de feleletet rá adni senki sem tud, szomoru beszédét -csak hallgatják szótalan. Itt-ott sóhajtás is kél, mert sok köztük az -ügyes-bajos és annak mindannyinak volna mondani valója, de nem szól. Az -idő halad, a nép némely része hazamegy, csak a vidékiek maradnak s -néhány más, kinek nincs hova menni. Csavargóféle-forma emberek, kik még -nem züllöttek el egészen. A sötét sarokban kártyázzák a máriást s -némelyik néha kijön középre a lámpa alá, hogy megnézze, tulajdonképpen a -kezében milyen kártyák vannak. Itt-ott bóbiskolni kezdenek és alváshoz -készül a közönség. Ha sok hely van, végig dülve a padokon, ha nincsen, -akkor ugy ültő helyében, két karjával az asztalra borulva. Ez olcsóbb -is, mert három krajczár az ára, mig a padon való végignyulásért már öt -krajczár fizetendő. A vén ember bezárja a korcsmaajtót, a lámpát is -eloltja, e helyett a söntés sarkában füstölögve olajmécses ég, törött -pohárban. Ő maga a söntés mögé fekszik, hol deszkából van ágyforma -készség, sőt párna és tollas takaró. Most aztán mindenki alszik s csak -néha hallható mozgás, mikor valakinek elzsibbadt egyik karja s a másikra -fordul. Az asszony álmában néha beszél a lánya után, hivogatván, hogy -jönne elő s ugy lehet, álmában elő is jön szegénynek. - -Idő multán virradni kezd. Az alvók fölérzenek s nyujtózkodik egy-egy. -Leghamarabb az emberei kászolódnak a félhomályban és első lépésük oda -tart a söntés felé. Az asztalon ott vannak a pálinkás üvegek, a poharak. -A vén ember még nagyon alszik, befelé fordulva a deszkaágyon. Lehetne -ugy tiltott módon is kortyantani, de ki tenné ezt azzal az emberrel, -kinek födele alatt hált. Kopognak hát az asztalon, azután zörögnek. - -– Hej, gazda… gazda… - -A gazda fölébred és sürögve dörzsöli a szemét. - -– Hej, – mondja – de lefagyott a szömöm! - -– Pedig még tél sincs, – neveti a többi. - -– Nincs ám, – véli ismét a gazda s a poharakba öntvén a finum-fánum -törkölyből, gazdai szokás szerint köszöntő szóval él: - -– Jó röggelt adjon Isten! - - - - -HAJNAL A PARTON. - -A nap, messze fönt a vizen, Tápé felől felkel azon időben, ahogy azt -neki a kalendárium rendeli. Közhiedelem szerint Tápé tájékán állandóan -alkalmazva vannak hat tótok, akik a napot minden reggel föltolják az -égre s végül még csáklyákkal utána bökdösnek, hogy jól haladjon. Igy -utnak is ereszkedik a nagy fényesség és szét veti világát a vizen. Parti -madarak fölébrednek s halak dobják ki magukat a vizből. A tápéi malom -nagy szárnyai azonnal forogni kezdenek. A malom integet a zöld füzfák -közül a karjaival, hogy erre, erre, emberek. Itt jó lenni a füzfák közt, -a partos helyen, a viz szélén, amelyen lassan ereszkednek tutajos -oláhok. A vizen a hajnal ködje legel. A tulsó oldalon tizenkét ló huz -egy domentátumos hajót. Lassan mennek, igen lassan és mégis sokat -haladnak. Az oláhok sietve kapnak a kormányhoz és kitérnek előle. -Ugyanis azért oláhok, hogy iparkodjanak. - -A parton még nem indult meg a rendes nappali mozgás. Apró gőzösök -füstölögnek, hogy majd mennek valamerre. Az öreg zsidó ember, aki a -buzát szokta méretni a hajóba, napernyőjével lassu csoszogással megjelen -s megy a dolga felé, mint ötven év óta tavasztól őszig tenni szokta. -Mindig a más buzáját méri, amit a más egy másik másnak adott el, ő csak -méri. Mennyit mérhetett már meg? Pipája ama régi, ma már ismeretlen -kávéházi pipákból való, amelynek garas volt darabja, sőt három krajczár -kettő. Fehér pipák ezek s manapság talán már sehol a világon nem -kaphatók. Honnan van neki mégis? Onnan van, hogy egyszerü emberek -egyszerü móddal élnek. A pipát, ha elkeveredik, csak be kell dobni a -parázsba. Ott lángol, izzik és sustorékol, mignem olyan fehéren kerül ki -belőle ismét, mint egy ma született kis macska. - -A sleppekről pedig a kormányosok feleségei igyekeznek kifelé a piaczra. -Már a piaczon igazán aranyat lel, aki korán kel. Négy-öt hajó egymás -mellé kötve, azokon ugrálnak keresztül az asszonyok a vasalt szoknyában. -A gyerekek otthon maradnak, azon a darab fadobogón, amely a slepp -teteje. Már dugja is ki a fejét itt-amott egy-egy borzas szőke gyermek -vagy barna, már hogy ki micsodás. A kutyák is felébrednek a sleppen és a -gyerekek szaladgálnak a tetején a kutya után. A sleppnek semmiféle -korlátja nincsen. Mint van az, hogy ezek a gyerekek nem esnek bele a -vizbe? Bizonyára István király könyörög érettük. (Bár hiszen akkor nem -panaszkodhat a foglalatosság irányában.) - -Emitt egy czimbora végez érdekes kisérleteket. Nem akar bemenni a -kutyája a vizbe. Vadásznak az ilyesmi nagy méreg. A multkor ugyanis -hasznára forditotta a kutya merengését s belökte a folyóba. Azóta aztán -semmiféle hajlandóságot az eb a vizhez nem mutat. Most már csalogatná -tyukkal, kalácscsal. Igen jó, ehető ételeket dob a Tiszába. Hektor -szalad utána fölfelé a parton (mert a hajók közt megszorulva olyan -bolond a parti viz, hogy fölfelé folyik), de bele nem megy. Még a -vizmeritő lápra is átsétál, hogy hátha annak az irányába hozza a sodor. - -– Látod, látod – mondja örömmel a czimbora – hogy bevált az elvem. -Kényszereszközökkel nem szabad hatni a kutyára. - -Nagy öröm az, ha az embernek valamely elve a valóság életben is beválik. -Ám később, mert semmi boldogság sem teljes, csak bemegy a kivánatos -falatért a Hektor. - -Mikor kijön, olyan vizet csap szét maga körül, hogy a kőfalra támaszkodó -öreg emberek huzódozva nézik. - -Ott egy egész sor ősz fej van. Barna és rózsapiros arczok, amikre nagyon -illik az ősz bajusz. Különféle ruhákban vannak: az egyik módos, másik -éppen csak, hogy él, de a régi idők s a közös mulatság csak összehozzák -mindet. Olyan vizenjáró ember ez valamennyi, akik már kiálltak a -munkából. Csak igy a partról nézik az ember járását, kelését. Ha esik az -eső, akkor is csak ott van, ha süt a nap nagyon ádázul, szintén csak -megjelen. - -– Hej, testvér – mondja egy igen öreg, hajlott hátu ember – de rég -jártunk együtt a Dunán. Van ötven éve. - -Amaz gondolkozva tömi a pipáját a mutató ujjával. - -– Van ám – szól, – több is. - -– Hajhaj. Emlékszik-e kend arra a nótára: - - Kifogták az rózsám - Az pesti hid alatt - Hej, az pesti hi daalatt. - -Egyszerre öt-hat reszketeg öreg hang mondja rá a végit: - - Hej, az pesti hi daalatt. - -Akkor megint az első szól: - - Hej, pesti hid kűlábja – - -Tovább azonban nem megy. Elakadt. - -– No – szól a többinek, biztatva: - - Hej, pesti hid kűlábja – - -De azok nem szólnak. Fejüket félre billentik, egyik-másik fölfelé -tekint. Hogy ugyan, hát ugyan? Igen: Hej pesti hid kűlábja… pesti hid -kűlábja – – – De mindannyian csak hallgatagok maradnak. A fény, ami a -szemekben pillanatra fölgyullad, elalszik megint. - -Nem, nem. Már nem tudják. Elfeledték véglegesen. - -Ha tudnám, milyen szivesen mondanám nekik. - -* - -Halad fölfelé a sütőasszony az alsóvárosról. Ez egy olyan asszony, aki -kenyeret szokott sütni. Emitt pedig egy szükes utczából illendő sötét -ruhába öltözött másik asszony jön ki, kendő van a kezében -összehajtogotva. - -– Mék erre fölfelé, – mondja neki – mer a makói hajó möggyütt tennap. - -– Az, az – felel az öreges nő lassan – möggyütt. Én is láttam. Az öreg -hajó van itt, a Szent Lőrincz. A Dégieké volt az a hajó, tudja, mikor -készült, mert itt készült még a két kis Horváthok idejibe. Azután akkor, -hogy a testvérsógorát a gugorarud fejbe ütötte – - -– Ugy, ugy – vágta a szavába a sütőasszony, hogy ő is beszéljen. – -Nálunk mög nézze, mi esött. Hoznak a tanyárul gyerököket körösztölni. De -ugy igaz ám, ahogy mondom. Viszik a paphoz. Ahogy a pap levöszi rulla a -kendőt, nem gyerök van a pólyába, hanem hal. - -– Hal? - -– Hal. Azt mondja, ezt nem körösztölheti. Vigyék ki. Kiviszik a népek, -csodálattal. Odakint mögnézik, hát csak gyerök. Mögén visszaviszik. A -pap levöszi rulla a kendőt, hát most mög két szál gyertya van a gyerök -hejjin. Avval a pap mérges és pirongatja a népeket. Kimönnek mögén, -odakint hát csak gyerök az. Kisded gyerök. Viszik ujra vissza, gyerök -ez. A pap ujra fölvöszi rulla a kendőt. Most fehér galamb volt a -pólyában. Fölszáll és azt mondja: Köszönd, hogy se halnak, se gyertyának -hitelt nem adtál. Mer ha halnak ádsz hitelt, vizözön vöszi el a világot, -ha a gyertyának: tüzvész. Igy azonban éhhalállal pusztul el a világ. - -Az öreg asszony szótalan halad. - -– Nem hiszik, látja, nem akarják elhinni a népek, Kata ángyi – fakad ki -elkeseredve a sütőasszony. – Möglássa, nagy sanyaruságok követköznek. - -A nap kezd följebb haladni. A folyón megmozdult az élet. Vizi molnárok -jönnek a partra ladikkal, hogy a buzát bevigyék őrölni. Három gyerek -jön, egy közülök nagy kenyeret visz. - -– Nézzétök – kiáltja diadalmasan – az a mi sleppünk ott a tulsó parton. -A négyszázhuszonegyes. Ép ahun az apám is a, mer kátrányozzák a födélt. - -Rögtön igen nagyot is kiált: - -– Édös apám! - -A szóra egy csolnak elvágódik a slepp oldalától s jön át a Tiszán a -gyerekért. Vagy a kenyérért talán. A sebes vizen lassan halad át, nehéz, -széles, ujmódi ladik. Az evezést elunja az ember, aki hajtja, mert -akármily mélyeket feszit a lapáttal a vizbe, majd csak egy helyen áll. -Hirtelen a ladik hátuljára csapja a lapátot s két kézzel oly módon kezdi -forgatni, hogy a nyele csupa „s“ betüket ir. A ladik most azonnal -megindul és megy nyilegyenest a viznek rézsut fölfelé. Igy lesz az -otromba szerszámból csavarjáratu hajó. Ugy lehet, egy ilyenfajta evezés -adta meg az ötletet a csavargőzösre annak, aki azt eltalálta. Egy -darabig most ezt nézik a partról. Hirtelen azt mondja egy öreg ember: - -– Ahun jön az Ausztria a Szilveszterrel. - -Messze fönt a csillogó vizen, ugy egy óra járásnyira lapos feketeség -látszik, amiből egy füstbe olvadó rúd nyulik az égnek. A hátamögött -széles barna test. Jönnek lefelé. - -Hát – mondja egy másik a nézők közül – az úgy sem az Ausztria, hanem a -Ponczius. - -– Már pedig nagyon mög van kend bukva, ha azt hiszi. - -– Én? – ütődik meg emez. - -– Kend hát. - -– Hát fogadok kenddel, hogy a Ponczius. - -– Én mög fogadok kenddel, hogy az Ausztria. - -– Mibe? - -– Hát mibe? - -– Hát két kis üveg pálinka mög két sóskalács. - -– Ehun-e – nyujtja a másik a kezét. – Vágja kend el, sógor. - -A sógor elvágja az összefogott kezeket, miután elvágás nélkül a fogadás -nem érvényes. Az elvágás jelzi ugyanis, hogy a fogadást nem négyszemközt -kötötték, hanem ott volt a harmadik is, az elvágó, tanunak. - -Ezentul mindenek érdeklődése a gőzösre irányul, amely egyre közelebb -pipál. - -– Ha a Ponczius, akkor mindjárt mögüsmerkszik, csak úgy forduljon, hogy -elővágódjon a fara mögül a ladik – véli egy ember. - -– Már miért? - -– Mert a János a mult hétön vött vörös festéköt. - -(Tudniillik, hogy majd azzal bekeni a ladik szélét czifraság -szempontjából.) - -Fordul is már, hogy a fahajót, amelyet maga után huz, mint illik, -orrával fölfelé állitsa a parthoz. Egyszerre sokan kiáltanak föl: - -– Ausztria! - -– Ugy-e mondtam! – kiáltja a nyertes öreg. - -A többiek csodálattal néznek rá. A vesztes igy szól: - -– Kend még most is ott löhetne a timonrud mellett. - -– Hát – mondja szerényen az – ha csak szöm köllene hozzá. De a pejkók -már nem birják. Tudja kend – teszi hozzá hamiskás mosolylyal – nagyon -sokat tánczoltam legény koromba… - - - - -A KIHÁGÁSI BIRÓ LÁNYA. - -Tizennyolcz évvel ezelőtt megállt Belegrád partja előtt egy hajó. -Mocskos volt a part (ma sem különb) és hordták a különféle ételeket -azok, akik különféle ételek elárusitásával foglalkoznak. Vrucsi, biali -vrucsi – kiabálták a lepényárulók; mésza, mésza, – kiabálták azon -férfiak, kik keresztül ütnek egy rudat egy egész bárányon s azon a -bárányt megsütik. Ugyanazon rudon hordják is aztán és viselik terhét és -árulják eme sült bárányt olyanoknak, akik sült bárányt akarnak enni. -Minden karima egy krajczár. Bizonyos ugyan, hogy a bárányt belepte a -légy és hogy csapatostul kullog utána a kutya, amely a rudról önként -levált falatokat kapdossa föl, de hát ez mindegy. A járachus első étel, -a járachus kitünő étel, akár légygyel van, akár légy nélkül. És -azonfelül sülve. A szerb, aki behozta a maga gyujtani való gyantás fáját -a hátán és árulta egy napon által, nem keresi, hogy milyen az az étel, -amit az éhsége csillapitására vennie kell. Tizenkét paráért meleg -lepény, hat paráért báránykaraj, ime, három krajczárból kitelt az ebéd, -amely olyan jóizü neki, hogy mikor a hus már elfogyott, még a csontot is -buzgón kapargatja. - -Mikor a nagy szegedi fahajó a parthoz ért és annak módja szerint -kikötött, a csárda ajtajából egy tiz esztendős kis lány tágra nyilt -szemekkel nézte ezt az uj világot, amit még sohasem látott. A hajókon -csárdának a kormányos lakását nevezik. Apa fönt volt a domentátumon és -igazgatta a timonrudat, anya pedig főzte bent az ebédet. A Tecza lány -meg állott az ajtóban és bámulta a lassu törököket, a mozgékony -szerbeket, a török asszonyokat a feredsében, szerbeket a selyem -salaváriban. Ahogy a kikötést bevégezték és kivetették a partra a járó -deszkát, a lány kisurrant a partra. - -– Tecza, messze ne mönj a hajótul! – kiáltott utána az anyja is, apja -is. - -– Nem, nem – integetett a leány, aminthogy az nap még nem is ment. De -mindig beljebb bátorkodott. A hajó ott vesztegelt két héten át, mig -kirakodtak, de már a második héten nem törődött a rakomány dolgával a -kormányos, hanem az eltünt leánya után futkosott. - -A Tecza elveszett. Hova lett, ki sem tudta. A parti munkások egy nap még -látták, hogy halad befelé, szóltak is neki, hogy vigyázzon, mert -eltéved. A leány mosolygott és kattogott tovább apró szegedi -papucsaiban. Azóta nem látták. Apja kétségbeesve kereste, konzultól -követhez, rendőrségtől hatósághoz szaladt minden eredmény nélkül. Nincs, -elveszett, eltünt. Bizonyosan a Dunába fulladt. Még ő rá támadtak, hogy -miért ad a hivataloknak fölösleges dolgot. Mit hord gyermeket olyan -hajón, amelynek korlátja nincsen? Az ilyen hajó olyan ház, hogy arról -nagyon könnyen ki lehet fordulni az udvarra. Az udvar pedig a Duna, akit -az elnyelt, nem igen szokta visszaadni. - -Két hét mulva, mikor a vonógőzöst elébe akasztották a hajónak, hogy -hazahozza, a kormányos homályos szemmel nézte a vizet, amelynek folyása -ellenében a hajót igazgatnia kellett. A timont a könye áztatta, odalent -a csárdában pedig nem főztek ebédet e napon, mert nem volt, aki ételt -enni kivánt volna. Az asszony zokogva siratta a lányát. A hajó amugy a -széles vizen könnyen haladt, a legényeknek mi dolguk sem volt. Szótalan -pipáztak az orrban és gondolkoztak erről a szomoruságról. - -* - -Ugy öt éve lehet, hogy a belgrádi rendőrprefektura és a szegedi -főkapitányság összedisputált valami csavargó leány fölött. A szerbek -fővárosában kódorgott a leányzó s rossz fát tett a tüzre, amiért -elfogták. Büntetést is kaphatott bizonyosan, amit mikor kitöltött, haza -akarták küldeni. - -– Hova való vagy? – kérdezték a fogolytól. - -– Magyarországba – felelte büszkén az utczai leány – Szegedre. - -– Hát mit keresel akkor nálunk? - -– Ugy maradtam én le itt egy szegedi hajóról kislány koromban. - -Azután elmondta, hogy mi minden történt vele. Igen sokat beszélt, nem -tudni, mennyi belőle az igaz. Egyébként daczos, féktelen jellemü, a -nevelés minden hiányával, félig állat. Mindenféle helyeken megfordult -már, adták és vették a szerencsétlent, már alig volt városa az -országnak, amelyben ne járt volna… A szépségéből is látszott valami. -Egyébként folyton pálinka után sóhajtozott. - -A prefektura átirt a rendes uton Szegedhez, hogy van itt egy -elveszettnek hitt, elhagyatott leánya, vegye magához. Emitt -természetesen tiltakoztak, mert senkinek arról tudomása nem volt, hogy -Belgrádban egy szegedi gyerek elveszett volna. Azonfelül idegen országok -csavargóinál, tolvajainál járványos, hogy szegedi illetőségüeknek -mondják magukat. Hogy miért teszik? Nem tudni. Annyi bizonyos, hogy a -rokonérzület nem kellemes a városra, mert nagy időpocsékolással és -pörlekedéssel jár. Csavargókat, akiket valamely betegségük miatt -kórházba vettek föl valahol, egy város sem szereti a magáénak ismerni, -hogy ne fizesse az ápolási dijat. Ezért aztán mindig nagy keresgélések -vannak az anyakönyvekben, adóhivatalokban, hogy tényleg odavaló-e? Ha -pedig nem odavaló s azt megirják a másik városnak, a másik város -rendszerint nem akarja elhinni. Ebből néha formális veszekedések -támadnak az akták papirosain. Hasonlókép áll a rendőri alakokkal. Ma -Würzburgból, holnap Meránból, holnapután Münchenből küldik az irást, -hogy ott valamely veszedelmes embert fogtak el, aki szegedi -illetőségünek vallja magát. A neve Knopf Éliás, az apja pedig Knopf -Menyhért volt, azonfelül rézöntő egész addig, amig az élet egyik vagy -másik hajókötele le nem ütötte. E vallomásokból rendszerint egy szó sem -igaz, a kódorgó betyár csak időt akar nyerni. Minél több az idő, annál -könnyebben lehet szökni. Alighanem az árviz okából van ez a nagy -vonzalom a város iránt, azon véleményben lévén az álszegediek, hogy -hiszen itt ugyis elsöpört mindent a Tisza a hivatali irásokkal együtt, -hát lehet mindenfélét állitani. - -A sokszoros tapasztalat után most már mindenféle külföldi jelentkezőt -kétkedéssel szokás fogadni. Igy volt itt is. Ment egyik akta a másik -után, de amennyi ment, annyi jött Belgrádból, amelyek a maguk igazsága -mellett bizonykodtak. Igy folyik a papirosháború jó ideig és jó lassan, -mert minden irás nagy kerülőket tesz a hivatalos utak rengetegében. -Egyszer aztán Belgrád elunja a dolgot, fölteszi vasutra a szegedi leányt -és mellé ad egy kisérőt, aki meg sem áll vele Szeged városáig. Itt azzal -a szóval állitja rendőrség elé, hogy ha kell, ha nem kell, elhozta a -leányt, mert az ide tartozik. Ott már sehogy sem akarják tartani, mert -pénzbe kerül, pénz pedig akkor is mentől kevesebb volt azon a tájon. Ő -most már mindenképen itt hagyja. Jól teszi a város, ha örül neki. -(Legalább egygyel többen lesznek a népszámláláskor.) Itt is hagyta, el -is ment és Szerbiában azóta senkisem törődött a leánynyal. - -Emitt pedig a különös esetnek szétment a hire. Már valami erélyes -tiltakozás készült Szerbia felé, hogy de már az még sem járja, amidőn a -dolog hirtelen abba szakadt. A felsővárosról ugyanis felkövetkezett a -rendőrségre egy tisztes, időses házaspár, mondván, hogy ők ama leány -irányában vannak. - -Kérdések következtek erről is, arról is; az ember elmondta, hogy régen, -kormányos korában csakugyan elmaradt a hajójáról Belgrád alatt egy tiz -esztendős lánya. A Tecza. - -– Hiszen ez is Tecza – mondták neki. - -– Az ám. Hát ez lösz, kéröm, a mi lányunk. Csak már láthatnánk -leginkább. - -– No, az a legkevesebb. - -Azonnal fölhozták a Teczát, aki addig a rendőri rabok kosztján éldegélt. -Ezután a jelenet jött, egyike azon aktusnak, amelyek nem ritkák a -rendőri hivatalokban. Az elveszett, eltévelyedett leányra sirva borult -az anyja, az apja pedig a homlokát csókolgatta. - -– A Tecza ez – mondta az asszony örömmel. – Az én tulajdon leányom. -Teczuskám. - -A Tecza beszélni kezdett, valami keveset magyarul, a többit szerbül. De -az ekkor tökéletes mindegy volt. A két öreg karszügyön fogta a leányt s -vitték boldogan a csöndes, eperfás felsővárosi porta felé. - -A rendőrség is föllélegzett, hogy no hála istennek, ez az akta ki van -végezve. Nem kell már a ráczokkal kázsélni. Azonnal irtak is levelet -nekik, hogy rendben van minden, a leány ráakadt a szülőire. Hivatalos -tisztelettel. - -* - -Ötödnap mulva a tisztes, élemedett házaspár megjelent a kapitány előtt. -Mondván, hogy ők a leány irányában vannak. - -– Mi a baj? - -– Hát, kéröm – felelte huzódozva az öreg ember – még sem a mi lányunk -ez. Rájöttünk. - -– Bizony, bizony – bólogatott az asszony. – Ez nem az én Teczám. Hiszen -annak fekete szöme volt. - -– Ezé mög szőke – tette hozzá az ura. – Hát most már csak azt kérnénk -tisztelettel, tessék kiparancsolni a házunkból. Mert mán is szégyönbe -ejtött. Ami kis bor mög pálinka volt otthon, már mind fölitta és -ittasságában az utczán hempörög. - -Meggyőződtek róla, hogy a két öreg valót beszél. Az elveszett és -föltalált leányzó csunya botrányokat csinált a háznál. A kamrába -megneszelte a dióspálinkát, arra rájárt és aztán szörnyü dolgokat -követett el. - -– Ez nem a mi lányunk – mondták a bánatos öregek, akiknek szivét az öröm -és a szomoruság rövid idő alatt ily kétféleképen csavargatta. - -Hát kinek a lánya? ki tudja? Igaz-e, hogy ő maradt le tizennyolcz év -előtt a hajóról? Vagy csak hallotta ezt a dolgot és a maga javára -forditotta? Már ebben igazat senki sem tesz. - -Annyi bizonyos, hogy az öreg hajós házától eltávolitották a leányzót. De -vissza már nem küldhették, mert elismerték az illetőségét. Azóta itt -van. Szerbül lassankint felejt, de magyarul nem tanul, s voltakép most -nem tud se magyarul, se szerbül rendesen. Utczaállitó. Nincs hét, hogy -be ne fognák valami dolgáért. Olyankor lármáz és karhatalommal kell -pörditeni a kihágási biró elé. Ott nagyot kiált: - -– Már megint csak hoztak engem ide, a tekintetes ur elébe… - -A szokásos egy hetét kapja meg s szombat este a szabadba jutván, -vasárnap ismét bekerül az utczaszélről a kihágási biró lánya. Fogy, -egyre fogy. Öli a méreg, amit poharazni szokott. Kár pedig. Mert ő vele -kihal Magyarországon a legérdekesebb illetőségi eset. - - - - -FŐZÉS. - -Meg volt apadva a viz nagyon. Alant, egészen a kőfal alatt kilátszottak -belőle a nehéz gránitok, amiket a fal oldalába erősités gyanánt -hajószámra dobáltak évek előtt, amikor itt attól tartottak, hogy nem a -Tisza jön ki a partra, hanem a part kinálkozik be a mederbe. Ezenfelül -csöndes nyári reggel volt, a tulsó parton az ártéri füzesek között fehér -tehenek és tarka tehenek legeltek, messze fönt Tápé felé kevéske köd -legelt a lapályos vizen. A malmok lapátjai lassan forogtak s feketére -barnult deszkáikról aranycsöppek hullottak a sárga vizbe vissza. Maga a -viz kétféle szint játszott. Világos az innenső oldala, ez az ős folyó, -ez az a viz, amely Sziget alól, Szolnok alól, Szentes alól következik. A -tulsó a Marosé, az sötétebb s igy nagy apadások idején nincsen annyi -vágása, hogy a másikba elegyedhetne. Együtt haladnak külön, halkan, hogy -semmi zajuk nem hallatszik. A tömérdek nagy vashidak lomhán állnak -fölöttük, öt-hat lába van egyik-egyiknek, de egy lábat sem ér a viz, -annyira patak a folyó. Ki nézné ki belőle a tavaszi harsogó tengert -ilyenkor, amikor oly lassu, hogy ágat kell bele vetni, hogy -megláttassék, merre van a folyása. Fölötte halszag érzik. A tulsó parton -hálót huz lassan néhány ember, egy egyfából való halászcsolnak lassan -halad a közepén; az ember, ki a végében ül, lyukas fadarabbal ütöget a -vizbe s ennek s kuttyogásával ijeszti a harcsákat a háló felé. Csend van -ezen a tájon, a tengerhajósok állomására még nem jött a szentesi gőzös, -a többi parti forgolódás helye meg lejebb esik. Lementem az iszapjárt -lépcsőkön a mederbe, amit a folyó elhagyott, mert az ilyesmiben néha -különös érzés van. Járni a viz fenekén. Nagy darab kövek voltak itt, -amiket a Maros tavaszi árja már erősen kiporondolt néhol. A kövek között -apró halak kinlódnak s vetik magukat jobbra-balra, igyekezvén a viz -felé. Elemük azonban elhagyta őket s elvesznek a parton. Van ott aztán -azonfelül törött bögre, bádogkanál feje s egy nagy darab szigony és bele -van ütve a földbe, amely valamely horgonyt vetett vasmacskából szakadt -ki. Továbbá rőzseágak s az apró bojtorjánfü, amely azon a helyen, -ahonnan a viz tegnap elment, ma már kifakad s fehér virágát hullatja a -tátogó apró halakra. - -Odább a kövek közt mozgott valami feketeség. Közelebb érve, látni való -volt, hogy ez egy ember, bocskorban és zölddel czifrázott szür a vállán. -A mellén bőr, amelyre piros, zöld és sárga zsinórokkal csodálatos -tulipántok vannak himezve. Ez a melledző, egy ráczos ruhadarab. Magyar -ember közül csak az hordja, aki köhög és fél a hütéstől. Ez megvédi a -szelektől, mert a bőr belseje nem czifra, hanem rajta van a birka szőre -és ezen áldott jó állat még holt korában is igy melegiti az embert. - -A bocskoros mellett egy nagy iszák hevert, abból már előszedett egy -bögrét. Ebből sem ma főztek először, mert füstös az oldala nagyon. Három -kőből tüzhelyet is csinált már, az aljába pedig azon galyakból, amiket a -viz a partra hordott, tüzet rendezett. Lement a partszélre, ott -lehajolt, kezében a bögrével. Az edény aljával szétvert egy kicsit a -habok között, hogy tisztátlanság ne jőjjön bele, azután pedig megmerité. -Eközben nem szólt semmit, halkan járt, igen ügyesen lépdelve bocskorával -a kövek között. Szigoru arczu ember volt ez, a képe jóformán feketebarna -a napégéstől, harcsabajusza hajósok szokása szerint lefelé lógott. - -– No, – mondom – adjon Isten. - -– Adjon Isten, – felelt és a kopottas sipkából, ami a fejére volt huzva, -igen bizodalmasan integetett ki. - -– Hát mire végzi? - -– Ehun e, – mondta megint – nézze. Majd főzök. - -Letette a bögrét a tüzhelyre, vigyázva igen, hogy valamikép oldalt ne -forduljon. A tüzet is megpiszkálta. Előbb guggolt, azután leült ismét, -bocskorait kinyujtva. Akkor az iszákba nyult. Sok minden volt ebben a -nagy bőrtáskában, szinte csörgött. Legelsőbb krumplikat szedett ki, vagy -három szép és nagy darabot. A bicska is az iszákban volt, azt kotorászta -most már. A bicskának szokása, hogy elbujik, de csak előkerül, ha kutat -utána az ember. Hámozta a burgonyákat, jól vigyázva, hogy igen sokat le -ne nyessen róla a héjával. Amit letisztitott, ketté vágta, a darabjait -megint csak kettőbe s igy a bögre vizébe dobta. Igy járt a többi is, -amely után ujból az iszákban kellett keresgélni. Mélyen belenyult, hogy -szinte a válláig elveszett a karja benne. - -– No, – szólt csendesen – gyüssz vagy nem gyüssz? - -Gyütt. Egy szép fej vereshagyma volt, az gyütt ki. Ennek a tisztitásával -már nem sokat törődött. Hanem lehántotta a külsejét, kettévágta s a -bicska lapjával nyomta széjjel. - -– Ereggy a többi után. - -Az is a vizbe került, amely már főlni kezdett. - -– Hallja, – szólt megint az ember – hogy duruzsol? Nincs ijen bögre több -a világon, akibe igy mögforrjon a viz… - -Tévedne, aki azt hinné, hogy zsir nem tartózkodott az iszákban. De -bizony tartózkodott. Vele együtt jött elő a napvilágra egy ütött-vert -czinkalán is. A zsir fehér ruhában volt, azon belül pedig egy -bádogedényben. Ez a boldog világban itcze vagy messző lehetett. A -kanállal mért a zsirból, a szürből pedig skatulyát szedett elő, amelyben -füszerszámok voltak. Só, paprika és egyéb ilyenféle. Ebből mind jutott a -bögrébe a zsirral együtt s a kanállal kavargatta az egészet. Senki el -nem gondolná, aki nem tapasztalta, hogy milyen csodálatos jó illata van -az ilyen mis-másnak, ami egy füstös bögrében fől a part kövei között. -Egy-egy galyat rakott az oldalára, hozzáértő módon, hogy mindenfelől -érje a láng. - -– Nem vetök neki három órát, – adta föl most tréfásan a szavat – hogy -mögfől. - -– Gondolom, várja is már. - -– No – felelte rázva a fejét igenlőleg. – Éjfél előtt indultam, de még -nem öttem ma. Hát az embör mögéhözik. - -Megkavarta a bögre belsejét a kanállal s vágyó szemekkel tekintett bele, -főlt a krumpli, egyet kivett s megpróbálta, omlós-e eléggé. Még egy -kicsit várni kell vele. Hanem a leve, az tökéletes volt már egészen s -ami a kanálon maradt, nagy gyönyörrel szürcsölte le róla. - -– Csak azt mondom én, hogy a főtt ételnek nincsen párja – mondta. - -– Aztán ölég lösz ez röggelinek? - -– Hát, tuggya, több is löhetne. De ez a bögre igy is nagyocska az -iszákba… Mög ez is ölégbe kerül. Nézze, fél kanál zsir, három krumpli, -egy hagyma, só, paprika, könyér… Mit tögyön a szögény? - -Kése nyelével verdesni kezdte ültőhelyéből a bocskora orrát s görbedten, -elgondolkozva tekintett szét a vizen. - -– Az ám – folytatta sóhajtva, de csakhamar abbanhagyta e gondolatokat. -Bugyborékot vetett a bögrében a viz s habos teteje ki is futott. A -burgonyadarabok játszottak benne, hol fölkerültek, hol lementek. Már -most elemelte a tüzről. Ujjai meg sem érezhették a bögre fülének a -melegét, mert lassan, vigyázattal vette maga elé, hogy ki ne lötyögjön a -jó meleg étel. A két térde közé szoritotta s ujból benyult az iszákba -kenyérért. Nem volt sok, de jól megőrizve, piros kendőben. Megfogta a -csücskét, fölemelte s a kenyér lassan kiforgott belőle a kőre. Lassan -kezdett enni s fujta az ételt a kanálban s párologva szaladt szét a -levegőben a paprikás hagyma és a zsiros burgonya szaga. - -– Izlik, látom. - -– Hát igön – mondta. Azután, mint akinek valami az eszébe jut, rántott -egyet a vállán. – Neköm jó. Az urféle nem öszi az ijet. Gezemiczével él. - -Van benne valami, magad magadnak főző szegény bocskoros ember. -Tatárszósz és majonész kell a magyarnak. Ez is étel pedig, amit te -főztél, sőt különb étel, mert lám, már csalogat erre valakit. Ez a -valaki egy parti gyerek, amilyen sok van. Félig elzüllött apróságok, -akik ha halat vesz valaki, hazaviszik egy garasért s vágtatva futnak a -hajóállomások felé, ha gőzös közeledik, hogy lesz talán olyan utas, -akinek a batyuját utána kell vinni. A gyerek rongyos és sovány, lassan -lépegetett a kövek között, vigyázva a meztelen lábaira. Megállt aztán jó -távolosan és nézett. Nézte a bögrét, a kenyeret s igyekezett jóllakni az -étel szagával. - -– Hát te csipisz – szólt rá az ember – mit bámulsz? - -A gyerek szégyenülten kapta le róla a tekintetét s zavartan a viz felé -fordult. Lassan lépett egy-kettőt előre, azután vissza, amerről jött. - -A kanál a bögre oldalában a felén alul kopogott már. Az ember -belenézett, azután megmeritvén jól a kanalat, ezt még a szájához emelte. -Azután a gyerek után kiáltott: - -– Te. - -Hirtelen visszafordult a fiu. - -– Gyere no – intett neki, nyujtva feléje a bögrét. – Ödd mög, de -sebössen, mer gyün mán átalrul a ladik értem… - -A gyerek mohón kapott az étel után s nagy igyekezettel kotorta a -kanállal a bögre oldalát. A bocskoros nézte egy darabig, azután sietve -pakolázta holmiját az iszákba. A kenyeret már készült behajtani a piros -kendőbe, amikor meggondolta a dolgot s vágott még belőle egy darabot. -Annak felét magának törte, a másikat nyujtotta ismét a partigyerek felé. - -– No – kinálta békülékenyen. – Ne. - - - - -A RÉGI VIZ. - -Mostanában nem rossz idők járnak igy a halászokra, mert arányosan -pusztul le a Tisza vizéről a jég és leginkább csak a Maros felől uszó -szotyék az, ami a ladikján háborgatja a vizenjáró embert. Bár, ki okos, -az uszó jég ellen mindig ki tud térni. Pár evezőcsapással több vagy -kevesebb, nem számit a pénzkereső életben. A széles tiszai evező, -amiknek a levélformáit még a Volga vidékéről hozták a halászó régi -magyarok, vidáman merül a vizbe, bekerül egészen a csónak feneke alá és -ha erős két kar tartja, olykép fordul utasitása nyomán a ladik, hogy -minden uszó jegeket elkerül. Persze ehhez is tudomány kivántatik. A -teória két sorban elmondja a vizenjárás titkát: amerre irányitod a -kormány evező tollát, arra felé fordul orrával az edény. Csakhogy hát -persze ez sem ugy van mindig és egészen más az, aki morotván jár vizi -edénynyel, mint aki folyón áll a vizi tömegek esésének ellent. Valami -jó, rendes halász által karszügyön fogatni nem alkalmas mulatság ám; -bárki mit beszél. Jó nagy izmok vannak a karjaikban, olyanok, hogy azok -már igazán be illenének hajókötélnek. Persze, a minkfajta ember csak az -innenső oldalról, a kővel kirakott partról, – mit a magyar nyelv -fokozottabb tiszteletére rakpartnak neveztek el – csak innen nézi, hogy -a tulsó part csekély vizén miként vonja a fenékhálót a halász. Már biz -innét, az innenső partról a mesterség folytatása végett mind -eltakarodtak. Álló bárkáik ugyan itten vannak legjavarészben, de az már -a mesterség üzleti részéhez tartozik, itten csak árulják, amit más -részen fognak. Mert bármint keressük a dolgot, szép ez a köves part, már -csak igy fölülről nézve, de abban hal nem lakik, helyét nem szereti. Más -vidékről ideérkezett hajós, mig hajója dángubál, maga meguntában a kőfal -mellett is megpróbálja kivetegetni a pöndölhálót, de bizony abba hal nem -igen szokott akadozni, mert a hal másfelé tartózkodik. A halász ezen a -részen nem is keresi, tanyavetéseik mindig csak a tulsó oldalon -történnek s az innenső partról bámulva nézi munkájukat a dologhoz nem -értő, hogy mi lehet az a sok apró fakarika a vizen s mi lehet annak a -kötélnek a végén, amit oly nehezen huz az egész bokor népe. Ha keczével -dolgozik a ladikban egyenkint, vagy ha alkonyat felé a csendes vizen -kutytyogat, akkor sem kerül erre az oldalra, csak amarra tart, a lapos -ártér felé, ahol még csönd van, sekély viz és porond. - -Azonban azért nem lehet mondani, hogy az állóbárkáknak valami rossz -módja volna ideát a kőpart mellett. A közönség még a régi, haldus -világból hozzászokott a halételhez, a szájában maradt az ize és még -egészen közrendü polgárcsaládoknál is hagyomány, hogy minden héten -legalább egyszer hal vétessék, leginkább pénteken, de módosabb helyen -hetenkint kétszer vesznek halat, szerdán és pénteken. „Egy vétel hal“ -már magában véve háromszorra való halételt jelent, egy része délre jut -paprikásnak főzve, más részét vacsorára sütik meg, mig a paprikásból -maradt törek és halcsörmelék másnap délben kerül az asztalra kocsonya -gyanánt. A régi világban pedig napi eledel volt, mert könnyen jutottak -hozzá. Pár század előttről mondja a fenmaradt irás, hogy nem tudtak -lóitató vödröt ugy megmeriteni a Tiszából, hogy abban a viz között hal -ne találkozott volna. No, a régi riportereknek alighanem szintén volt -egy kis lelkük arra, hogy itt-ott megszaladjon a toll a kezükben. De -azért az igazságtól csak nem jár messze az a mondás, mert még az adók -bizonyos részét is halban fizette a város. Régen volt, de azért a távol -tanyákon, homokokon a pusztalakó, aki messzi a Tiszától él s a rétek, -haljárta semlyékek elmulván, halhoz már sehogysem jut, mégis csak eszik -„halat“. Miként? A krumpli-paprikást meg tudja főzni ugy, hogy annak -tökéletesen halpaprikás ize van. De azt csakugyan ugy meg tudja főzni, -hogy bárki megeszi halpaprikás gyanánt. S nehogy valakinek eszébe jusson -az én tollamat is megszalajtással vádolni, mindjárt meg is nevezek egy -ilyen, krumpliból halat főző embert Dékány István személyében, aki a -szatymazi kapitányságon öreggazda a szatymazi Zsótér Dezső tanyáján. -Hogy hol tanulta ezt a titkot Dékány Pista? Bizonyosan az apjától, mert -ő maga sohasem volt vizenjáró vagy vizről élő. Az apja meg éppen az én -apámnál volt öreggazda, a Pista is a mi tanyánkon született, az a hely -pedig följebb van a pusztában és még messzebb a Tiszától, Csöngöle -alatt. - -De ugy lehet, valaha régen azokra a tájakra is kijárt a viz és ment vele -az ívó hal és odaszolgáltatta magát, növendék fiait étel gyanánt a -pusztafiaknak. Viz, föld, levegő mind abban törekedett még akkor, hogy -kéretlenül adja az élelmet. Nem kell messze mennünk; még az én -gyerekkoromban itt a város alatt tele volt a Tisza rákkal, mig ma -aranyért sem találni benne ezen a tájon. De gondolom, más tájon sem, -mert tudom, hogy aki rákot ehetnék, Vasmegyéből hozat magának egy -kosárral. Itt a nagy árviz óta kiveszett valamennyi. Mig annak előtte -annyi volt, hogy aki egy kis rákcsipéstől nem féltette az ujjait, puszta -kézzel foghatta. A gyerek végig hasalt a tutajok szélső gerendáin, -fölgyürte a karján az inget s a vizben a gerendák alá tapogatózott a -kezével. Ott mindig talált rákot, előhuzta, játszott vele egy darabig, -aztán megint a vizbe dobta, mert ugyszólván alig volt értéke. - -A régi szegedi vár omladékos, mohos falai beszolgáltak a Tisza vizébe és -csak nagy nyári apadások alkalmával látszott meg igazán, hogy mennyire -bent vannak ezek a romok a mederben. Alighanem azok a nagy omladékok -voltak az egész nagy rákcsalád lakásai és nagyon tele lehetett velük a -parti fenék, mert szokott gyermekmulatságaink közé tartozott, hogy -játékból halásztuk. Nyári vakáczión át lehetőleg reggeltől estig a -vizben laktunk, de reggel csak kilencz órakor nyilt meg a gyermeknépség -számára a fürdőház, addig az asszonyok lubiczkoltak. De azért nyolcz -órakor ott voltunk már a fürdőház hidján és folyt a rákászás. Hazulról -hozta az ember hozzá a brácsát. (Ez volt a fogóeszköz. Otthon az udvar -valamelyik sarkában, az egymásra hányt ócskavas között talált az „ember“ -valamely kisebb hordóabroncsot, azt a czukorsüvegről maradt madzaggal -hálóra befonta és három tartózsineget kötött rá olykép, mint az a -sárkánynál szokás. Ez is elmulik már, mert nagyon sok a telefondrót.) A -brácsa hálója közepére nagy parti szitakötőt kötött azután az „ember“ -vagy dongólegyet, vagy döglött durbincsot, amely száz számra hevert -azidőben a parton, vagy békát; de ez utóbbi nem volt akkor olyan sürün, -mint most. Tavaszi időben mostanában oly sok a kőparton a béka, hogy -alig lehet tőlük menni. S mind halad a viztől fölfelé, a -pénzügyigazgatósági palota felé. Mi az ördögöt akarnak ezek a komoly -pénzügyi igazgatósággal? - -Az ám. A brácsa aztán a madzagon leereszkedett a fürdőházi hidról s nem -telt bele sok idő, már ujból föl lehetett huzni. Volt rajta rák, olykor -sok. Voltak köztük terhes nagy állatok, olyan szinüek, mint a kék agyag; -ezeket az óriásokat akkor vasrák néven tisztelték. Ma pedig sehogy sem -tisztelik, mert nincsen belőlük az egész vizen végtől-végig egy szikra -sem. Mondják ugyan, hogy föl Szolnok felé még sok a rák s találtatódna -az alsó részen is, azonban ezek mind csak olyan „messziről gyütt“ -beszédek. - -Még egy más ilyen kiveszett állat is van. Van, de csak igy az -emlékezetben, mert amugy csak volt, legalább ezen a tájon csak volt. -Valami kagylós állat volt az, kagylója száz számra hevert a parton, -akadtak köztük tenyérnyi nagyságuak s békateknőnek neveztettek. Az azon -időbeli gyerek, mikor elérte azt a diákkort, amikor mindenki szeret -festegetni, nem vásárolta dolgához azokat a kis porczellán tányérokat, -mik most használatban vannak. Kiment a vizpartra, kagylókat szedett -össze és abban keverte aztán a festéket. Még a könyves boltokban is -árulták az olcsó gyerekfestékek mellé. Ma meg nyoma sincsen, én legalább -gyerekkorom óta nem láttam. - -Igy elmulnak némely dolgok, hogy ujjak keletkezzenek helyükbe s -némelyikről igazán csak akkor lehet észrevenni, hogy volt, mikor már -nincs. - -Járva egy koros emberrel a partot, utközben két karót találunk. A két -karón egy madzag, azon szárad néhány kettéhasitott hal, a belső részével -kifelé. - -– Nézd öcsém – mutat rá – mi maradt meg a zsidó-utczából. Csak ez a két -karó, meg ez az egyszál madzag. - -Valaha a „zsidó-utcza“ nagy területen feküdt; azt a madzagból és karóból -csinált keritést nevezték igy, amelyen a hasitott hal száradt. Ennek -sincs valami tulságos nagy ideje, még belül van az emberöltőn, -mikor az ipam apja a száritott hallal nagy üzleteket folytatott. -Hasitó tanyái voltak különfelé, a holt Tiszákban, a kis Tiszákban, a -Ferencz-csatornánál is és küldözgette szerteszéjjel a déli részekbe a -bálokba kötött száritott halat. Egy bálban volt huszonöt font, szépen -rendbe rakva, minden hal a fejével kifelé, négy oldalon átkötve -gyékénykötéssel. - -Kedves eledele volt az oláh köznépnek és a horvátok is nagyon szerették. -Ha az oláhnak pár napi dolga akadt valahol fönt a hegyeiben, az erdőben, -néhány száritott keszeget vetett a tarisznyába s azon, meg a -malájkenyéren gond nélkül el volt pár napig. Kétféle módon csinálták, ha -füstölték, akkor szárazon ették, továbbá meleg étel gyanánt. Csináltak -belőle savanyu ételt, meg paszurral is, mint ahogy most a babba szokás -főzni a disznóaprólékot és szalonnabőrt. Abálták is; a forró vizben a -száradt hal felső része lehámlott, nem is kellett tisztogatni. Ennek az -ételnek „sóshal“ volt a neve, de a magyar igy sem igen ette, legföllebb -ha vasrostélyban néha parázson sütöttek belőle egy-egy darabot. -Ellenben, különösen a bőjtök idején, igen kapós volt a más népeknél és -szállitották nekik Aradra, Temesvárra, de még el egészen Zágrábba is. E -helyen a száritott halnak rendes vásárja volt és jól is keltek a bálok, -csak azok rendjén nem volt szabad téveszteni a küldés alkalmával. Mert -hiába küldött volna valaki Aradra potykát, Temesvárra keszeget, az ugy -sem kelt volna el. Mivel az aradi oláhság csak a keszeget kereste, a -temesvári piaczon csak a potyka kelt el, a legmesszebb eső gyomrokba a -csuka és a süllő jutott, ezeknek Zágráb volt a piaczuk. - -Ugy olvasom, másutt, a felső Dunán, még ma is állna ez a halhasitás, még -meg volna helylyel-közzel a zsidó-utcza a valódi formájában is és hogy a -folyó partján van a halhasitó tanya. Lehet, arrafelé más világ van, de -itt az Alföldön a folyóvizeknek nem volt közük a száritott halhoz. A -folyóban fogott halnak, a nagy fogyasztás folytán, mindig akadt elevenen -is gazdája, ezt nem kellett ketté hasogatni és száritgatni a napon. Itt -a zsidó-utcza madzagaira csak a tavihal és a kiöntések halai kerültek. -Azok, amelyeknek tószaga vagy sárszaga volt s amiket a pompás tiszai -halban duskálkodható szegedi magyar a bográcsába semmi árért nem vetett -volna. (De beveti ma, mert a palicsi hináros tavat is ide halászszák.) - -A száritott hal elmulása is – már csak ugy mondom, ahogy hallottam – ez -okon következik be. Mert elmultak a régi nagy vizjárások, mikor a Tisza -áradt, vize négy-öt mértföldre ellegelt és hónapokon át kint állt. E -vizek aljában voltak a hasitó-tanyák. Annak a táján elkeritették a vizet -s üzni kezdték azután a kerités felé a halat. Ott tömegesen megszorult, -a potyka hányta-vetette magát ki a viz fölé, mi okból ladikok voltak -állitva a kerités mellé, hogy vetődésében mindjárt azokba esett. Ezek -kerültek azután hasogatásra, de a Szintiszából valók sohasem. És ez a -munka nem is állott máskor, csak éppen aratás után való időben, amikor a -bő halhoz akadt ember is bőven. - -Elmult. Mi maradt meg belőle? Az emlékezet. Továbbá az öregek szájában -még benne van most is az ize. Mert igaz ugyan, hogy a hasitott halat nem -ette a magyar, de szopta a magyar halászgyerek. A száraz csuka szironyát -kitépdesték a bálokból és mulatság gyanánt szopták. Nagyon jó sós izü -volt, mind kiette a szájuk szélét… - - - - -KÉTKÉZI MUNKÁSOK. - -Már az egész héten látszott valami kedvetlenedés a töltésen a nép közt, -mert ez néha ugy van, hogy bal lábbal kelnek az emberek és ilyenkor -mindenbe fönnakadnak. Alig találkozik egy is, aki ne morogna. Olykor, ha -ássa lent a gödörben a földet, megáll munkaközben és maga elé tekint, -azután nekivetve a mellét a talicska-hámnak, daczos némasággal halad föl -a meredek járón, ami a magas töltésre vezet. A munka, amit végez, a -legnehezebbek közül való és aki nem benne nőtt fel, nem birja csinálni. -Ha belekezd is, kidől, vagy félmunkát sem végez. A kubikos tudja ezt és -a tudás önérzetet ad neki, amit emel az is, hogy többet keres, mint más -napszámos. Bár ez okból ismét több pálinkával él, mint a többi. Mondják, -hogy ez a munkához szükséges, máskép nem birná ki. Kis korsóban tartják -a pálinkát lent a kubikgödörben, hogy hüvösön maradjon. A korsóba -szalmaszál van ütve s azon keresztül szopogatják; vagy kiki a magáét, -vagy pedig közös a korsó. Akármilyen sürün jár is rá, nem ittasodik el -tőle, mert, mint mondják: „kidógozza a pálinka erejit.“ Munkája akkor -kezdődik hajnalban, mikor már látni lehet a járót, amin föltolja a -talicskát és este akkor végzi, mikor már a járót látni nem lehet. -Munkája olyan, hogy a hust, amit télen át magára szedett, egy hónap -alatt ledolgozza, szikárok és soványok valamennyien, csak a lábuk szárán -állanak hatalmas csomóban az izmok. - -Mert télen nem dolgozik, akkor inkább czuczilista. Csak mulatságból és -nem elvből, mert hisz ő maga is arisztokrata a többi „kétkézi munkás“ -között. A munkás szintén rangokba van oszolva. A zsákoló tétlen áll -télen, mikor befagy a folyó és nem járnak a hajók s ha megszorul is, más -munkát nem vállal; tavaszszal sem megy fölásni valamely kert földjét. Ő -zsákoló, azt csinálja, ha van munka; ha nincs: nincs, akkor várni kell, -mig lesz. Hasonlókép van a kubikos. Hogy mit hord a talicskán, azt is -keresi ugyan, de nem föltétlenül, ellenben talicska nélkül nem megy -semerre. A munka csak abból állhat, hogy talicskán valamit valamerre el -kell tolni. Vagy föl, vagy le. Földet föl a magas töltésre, vagy nehéz -követ a megapadt nyári vizen alacsonyan álló hajóba. Várat épit-e, -vasutat vagy vizi töltést, neki mindegy. Utóbb már a kazlakat is -kubikolja a pusztahelyeken. A csalamádétakarmányt ujmódisan sok helyen -már nem ássák földi verembe, hanem fönt rakják kazalba és ezután -beteritik földdel, hogy abban érjen. - -Mint lehetne a kazal tetejére földet hordani, ha kubikos nem volna? A -béresféle ilyesmihez nem ért. Jön a kubikosnép, a gödörgazda föltekinti -a kazlat, számitgat, hümmög, valamely összegért fölvállalja s -nekiállnak. Járót támasztanak a kazal oldalához s azon a deszkán, amely -oly meredek, hogy más ember rajta egymagában nem tudna fölmenni, a -kubikos föltolja a talicskát. Estére kelve kész a munka, a gödörgazda -átveszi és szétosztja az árát; minden emberre esett akkora napszám, hogy -sok diplomás ur vállalná jószivvel fizetésnek. A talicskába berakják a -czókmókot, a bőrzsákot, korsót, gyékényt, subát, az oldalba kerül az -ásó, a szélre a bogrács s haladnak odább a kubikosok egymás után, mint a -libák, más munkát keresni. Szikár és alacsony emberek, rövid pipákkal, -bocskorban, tótnak is nézheti őket, ki akarja, bár alighanem belehalna a -tót, ha egy napra versenyt próbálna velük. Haladnak sebesen, mert soha -lassan nem járnak a talicskával; ugy tetszik, mintha a talicska huzná -őket, pedig ők tolják. - -Nem beszédesek, hallgatagok; ha nem haragszanak, munkában kiállják szó -nélkül. Levelet sem irnak haza, csak utalványon küldik az asszonynak a -pénzt, ugyis ez a legjobb üzenetvivő. Sokáig oda vannak, hónapokon át, -olykor tavasztól őszig. A lakás a gyékényponyva, a butorzat a suba, az -élelem szalonna és kenyér; ha meleg ételre vágynak, a közös bográcsban -főz a bokor tarhonyás hust szolgafán. Bokrok szerint oszolnak meg, mint -a halászok, minden bokor főnöke a gödörgazda, aki munkát vállal és -számol. - -Ez a nép hát már az egész héten kedvetlennek mutatkozott. Már a mult hét -végén, szombaton, valami összezördülésük volt a számolásnál. A mérnök -nem ugy számolta ki a gödröket, ahogy ők jónak tartották volna. Kevesebb -föld esett ki a számitása végén és azt mondta némelyik gödörben, hogy -csalnak, mert nevelve vannak a bubák. A buba kerek, toronyforma -földoszlop a gödör közepén, amit a gödör ásásakor egy helyben hagynak s -annak a magasságából számitják ki munka végeztével a kihordott földet -kubik szerint. - -A mérnök a maga módja szerint számol, a kubikosok gödörgazdája pedig -csak ásónyéllel, de azért, ha a gödör hamisság nélkül való, leginkább -össze szokott vágni a két számadás. - -A kubikos azonban ért ahhoz, hogy mint kell nevelni a bubát. A kis -fatornyot éjjel finoman elmetszik a közepén s egy-egy arasznyi földet -épitvén hozzá, a tetejét ismét ráteszik. Azon ott zöldel az a fü, amely -akkor is rajta élt, mikor még mező volt a gödör helyén s annak ott is -kell lenni, mert az a bizonyság arról, hogy nem történt csalás a -bubával. Ezért ugy a közepibe épitik bele a földet olyan ügyességgel, -hogy aki nem járatos benne, soha észre nem veszi, hogy a buba nevelve -van. Igy furfangoskodnak is ott, ahol lehet, mert ez szokás. Mikor a -csángókat haza hozták Moldvából, kubikosmunkát adtak nekik, hogy -keresetük legyen. Ahhoz tanitó kellett, adtak is melléjük öreg -kubikosokat, akik legelső sorban arra tanitották meg az atyafiakat, hogy -mint kell nevelni a bubát és csak azután fogtak a mesterség egyéb -tudományához. – Nem valami jeles dolog, de nekük is van furfangban -részük, mikor becsapódnak. Elviszik messze vidékre, munkahely gyanánt jó -földet igérnek, ahhoz képest alkudnak s amint oda ér, látja, hogy be van -csapva. Vagy agyagos a föld, vagy kavicsos, de hát hiába, most már hogy -jőjjön onnan a messziből vissza? Nem lehet. Csak vágja hát ásójával a -földet és szótalan munkájában az esze azon jár, hogy ennek az ásónak az -élét más helyre is bele tudná vágni. - -Ilyenkor lassu mozgások támadnak köztük és összesugnak a gödörgazdák. -Munkájuk, mely ugy folyik, mintha gép végezné, lassubb. Az arczok -elkomorodnak és más munkásokkal, kik nem kebelbeliek, hamar összekapnak -az emberek. A nehéz hangulatot észre lehet venni. Mint ezuttal is, mikor -nem oda messze vannak Galicziában, Romániában vagy Boszniában, ahova -vasuti töltést épiteni viszik őket, hanem itthon, magyar földön épitik a -gátat a viz ellen. Azok a magas, széles töltések, amik a Tisza partján -végig huzódnak, mind az ő munkájuk végtől végig. - -Mint nagy lomha kigyók fekszenek esztendőkön át a parton anélkül, hogy -valami hasznukat lehetne látni. Oldalaikra oda rakva a sok karó, a -rőzse, a szalma, hombárokban áll a tömérdek zsák és semmi látszatja -nincsen annak, hogy ezek valamire kellenének. A viz messze van a -töltések lábától tul a füzeseken, mélyen alant az árkában, hogy a fák -közül még a gőzhajó kéménye is csak alig látszik ki, ha arra megy. Igy -áll esztendőkön át az elhagyatott várfal. Párját, a tulsó oldalról -valót, nem is látni, szürkeségbe vesző füzfák takarják. Nagy néha egy -kocsi vagy nehéz ökrös szekér megy a tulsó oldalon s ugy látszik, mintha -a fák hegyein mozogna. Körül, a messzeségben tornyok látszanak, a sik, -lapos táblán meg gőzmalmok kéményei füstölnek igen távol. Közelebb óriás -vetések, néhány ér a zsilipekkel, itt-ott egy nádas, megmaradva a régi -világból. Ami élő mozgás látszik, csak abban van, ott szárcsák, kacsák -és vizibuvár vöcskök laknak. - -Mignem aztán egyszer játékos kedve támad a viznek és nagy sokaságban -kezdenek uszni lefelé hallgatag tömegei. Honnan jön az a sok? Ha eddig -volt, hol rejtőzött esztendőkön át? A viz a kérdésekre nem felel, csak -elhagyja medrét és bemegy a fűzfák alá lakni. Azután a töltés lábához ér -s rajta emelkedik. Most már nem csendes, inkább beszédes: zúg a fák -koronái között. És oly gyorsan folyik, hogy nagyon, de azért a lefolyt -helyébe ujból jön másik és szőke szine olykor haragos barna. A föld fölé -épitett csatorna ilyenkor a két töltés köze s lent a mélyben virágzó -föld, a tanyák s oda messze falvak és városok… Az a kérdés, hogy van -megcsinálva a töltés. Ha rosszul, akkor kitörik az oldala és hamarosan -temető lesz minden. Városokban, falvakban peregni kezdenek a dobok, -közerők haladnak kifelé és kocsikon viszik sebesen a kubikos népet. -Gyors és nehéz munka áll be a töltésen. Karóznak, magasitanak, -erősitenek. Két-három sor karót meghág a viz, elviszi a rőzsét és mossa -a töltést; akkor ujból jön a negyedik sor karó. Egy hét előtt innen a -töltésről még nagyon szép akáczerdőt láthattál, amint enyhe szinével -kivált a haragos-zöld vetések közül. Most ha keresed, nem látod, a helye -üresen és kopáran áll: az erdőt elvitték karónak s talán azt sem -kérdezték, hogy kié. - -Nincs ur. Senki sem ur, csak a kubikos meg a mérnök. Van ott katonaság -is, amely távol falvakból és a tanyák közül odahajtotta a munkaerőt, de -az csak mellékes munkára való. A kubikos rangban előlép, a kétkézi -munkásból kiválik a mesterember. Már nemcsak az izmai erejénél fogva -több, mint a más, hanem az értelemnél fogva is. Ő látja meg legelsőbb a -szivárgást vagy ama veszedelmességet, mikor a nagy lomha töltés arra -készül, hogy néhány ölnyire elcsuszszon a helyéről. Nem ismeri az -éjjelt, nem a nappalt, sárban és esőben áll, áztatja az átcsapó hullám s -munkaközben szárad meg rajta a ruha. Nem birná azt meg más, csak ő, aki -tavasztól őszig szabad ég alatt táboroz. Mérges daczczal feszül neki a -dolognak; ha kérdik, csak morog s ugy áll fogai között a kurta pipa, -mintha a világot akarná fenyegetni vele; egyik szerszámot csak azért -teszi le, hogy fölkapja a másikat. Pedig hát mit neki ez az egész tájék -s mit neki az a nép, amely már elfáradva, kétségbeesett közönynyel áll? - -A morgás végighalad a töltésen. A mérnökök sejtik, hogy valami készül, -de még nem tudják: mi. Egy gödörgazda azt kiáltja a töltés tetejéről: - -– Huja! - -A bokorba tartozó emberek megállnak. Aki tolta épp fölfelé a járón a -talicskát, annak a közepén ott hagyja. Az ásókat belevágja a földbe. És -sorban, mint valamely elrontott sortüz ropogása, hallatszanak a kemény, -rekedt szavak: - -– Huja! - -– Huja! - -A munka zaja után ijesztő nyugalom áll be. A tengernyire nőtt folyó, -amelynek nem látni a tulsó oldalát, kavarog, szálfákat vagdos a -töltéshez és átdobálja rajta a hullámait a kitépett karókkal együtt. Már -nagyon mérges. Csupa sár az egész töltés, mert hisz a háta mögül is a -szivárgó vizből hordták már a földet a tetejére. A végig sáros, csatakos -alakból, aki elősiet, aligha nézné ki valaki az urat, mert itt nem érnek -rá ruhát váltani. - -– Mi az, emberek, mi az? – kiáltja messziről. – Mi van itten? - -Nem felel a kérdésre senki, csak egy gödörgazda mutat gunyosan a sárga -tengerre és azt mondja: - -– Viz. - -Hát az van csakugyan, sok. A tulsó partnak nyoma se látszik, az ártér -fái mind eltüntek, a nagy folyózuhatagon itt-ott uszik egy házfedél, -valamely parti csőszházból, amit elsodort. A végig nedves töltésen -olykép veri át a szél a hullámot, hogy messziről fehér, röpködő -vitorláknak látszanak. És ugy látszik (tévedés-e, nem-e?) hogy ez a -hosszu sárhegy inogna. Ahol a szél nagyon nekifekszik a viznek és a -parthoz nyomja, ott mintha tágulna a töltés. Mozog, mint a -gyékényponyva, ha a szél veri. - -– Hát mi bajuk van, hogy nem dolgoznak? – kérdezi a mérnök. – Hiszen ugy -elszakad a töltés! - -– El – hagyja rá egykedvüen a kubikosfőnök. - -A többiek hallgatnak. A gödörgazda folytatja: - -– Ha a viz mög nem száll, elszakad bizonyosan. Hiába itt már a munka, -hiszen sárra sarat hányunk. Az ásó nyomán fölfakad mán a viz. Nézze csak -uram itt-e, ahun most állunk, még ma mögszakad a töltés. Lent a patkája -már három hejjön el van repedve. - -– Hát meg kell fogni – kiáltja a mérnök. – Dologra, mindenki oda! Van -zsák, karó elég! Csak sebesen no, emberek! - -– Csak lassan, – mondja a gödörgazda. – Dógozunk uram, amig csak át nem -szakad a töltés. Ott löszünk rajta, pedig ha nem száll mög a viz az -éjjel, valahun átszakad. Hisz ugy mozog már, mint mikor a kigyó csuszik. - -– Hát mi a kivánságuk? - -– Nem ögyéb, mint hogy most mán hitelbe nem dógozunk. Nézze csak az ur – -magyarázza az ember és odasereglenek a többiek – én abba vagyok -beleállapodva a czimborákkal, hogy szombatig mán nem löszünk itten. -Addig nem várhatunk a pézzel, mert ha elszakad a tőtés, mindönki -szétszalad amerre lát, oztán sönki se fizet ki bennünket. - -– Dehogy nem – szól a mérnök. - -– Nono – felel nyugodtan az ember – mink mán jártunk ugy. Hát most azt -akarjuk, hogy ami kubik eddig vót a hétön, fizesse ki mingyár. Ezöntul -mög nincsen kubik, hanem napszámba mén a munka fejenkint. - -Keserüen felel a mérnök a bocskoros embernek: - -– Persze, aki meg van szorulva, azzal könnyü igy beszélni. - -Kissé zavarodottan védekezik a gödörgazda: - -– Szögényök vagyunk… Aztán máskor is jártunk mán ugy… - -Halad a töltésen errefelé egy másik sáros urforma alak, egy katonatiszt. -A kirendelt fegyveres erő parancsnoka, aki most vizitálja az őrseit. -Nagy, hatalmas, nyers őszinteségü ember, ha akrobatának menne, bizonyára -jobban élne, mint hogy most itt a töltésen csatangol a havi nyolczvan -forintokért és három hete nem látott borbélyt. Maga iránt semmi -elővigyázattal nincs, még őrt sem járat a háta mögött s ha a karóhordó -szekér elakad, odamegy segiteni, hogy kirántsa a sárból. Megszerette már -mind az itt dolgozó ember, hozzá a szörnyű erejével, hatalmas hangjával -is imponál. - -– Hát itt mi van? – kérdezi, ahogy odaér. - -Mondani kezdené a gödrösgazda, de a mérnök a szavába vág és elmondja a -bajt. - -– Ebben igazuk van – véli a főhadnagy. – Hát nem birsz most pénzt adni -nekik? - -– Nem. - -– Nincsen? – kérdezi ez leverten. - -– Dehogy nincsen – mondja mérgesen a mérnök – van itt tizezer forint, de -mindet ezresben küldték ide az okosak. Hát hol váltsam én most föl -itten? - -– Hát a többi szakaszon? - -– Nem tudom. Ha van apróbb pénzük, ugy sem adják ide, mert nekik is -kell. - -A bocskoros, sáros alakok egyre hangosabban beszélnek, hogy mi lesz? -Lesz vagy nem lesz? A gödörgazda rögtön hátrafordul és csöndet int, de -már az ő szava nem sokat ér. - -– Adj ide egy ezrest – mondja a katona. – Más itt nem segit. - -– Hát a katonaság? – kérdezi a mérnök. - -– Az én tizenöt emberem két mérföldnyire van egymástól. A kényszer -különben sem használ, több kárt tehet a kubikos, mint hasznot, ha akar. - -S az ezrest lobogtatva a kezében, odalép a tiszt az ásós, csákányos -kubikosok közé. - -– Nem lehet fizetni, emberek – mondja. – Nincs aprópénz. Hanem pénz van, -itt is az ezresbankó, de van még több is. Mindenki láthatja, hogy itt -nincs trafikos bolt, ahol váltanának. - -– No, az nincs, – szólnak a tömegből. - -– Hát itt a pénzük nálam, a mérnök ur ideadta nekem. Akármi lesz a -töltéssel, a pénzüket nálam mindig megtalálják. Megbiznak-e bennem hát, -mi? - -– Honné! Mög hát! – hallatszik mindenfelől, csak a gödörgazda szól: - -– Hanem… - -– No? - -– Ha elszakad a tőtés, ami hummink itt vesz, mögfizetik-e? - -A főhadnagy rámutat a pénzre: - -– Az is itt van benne. - -– Hát akkor gyerünk – int az embereknek a gödörgazda és mennek a -bocskorosok mind vissza az elhagyott munkához. Kopog a nehéz furkó a -karókon, nyikorog az ázott talicska és ásós emberek keresik a töltés -háta mögött, hogy hol lehetne még egy kis száraz földet találni. Mérik a -vizet szinte perczenkint, hogy megszáll-e, de nem száll. Nem az az idő -ez, mikor a viz egyszerre apadni kezdjen csak ugy magamagától, hanem -apadna, ha a tulsó parton szakadna le a töltés. De ott bizonyosan -különben áll, mint itt; itt pedig már olyan, mintha gyerekkéz épitette -volna játékból. Néz végig kanyargó vonalán fölfelé a gödörgazda, mint -aki biztos benne, hogy ami késik, nem mulik. - -– Ahun a! – mondja. - -Jól föntesen, a kis nyárfaerdőn tul ketté vált a töltés és valami nagy -darab sárgaság omlik be a zöld mezőre. Az a viz és a hirtelen beálló -csöndben hallatszik a harsogása, amint tépi és szakgatja a partot. Hát -most már csakugyan huja mindennek, már nincs többé veszedelem, mert már -megvan a baj, amin senkisem segithet többé semmiféle hatalommal. Csak -majd hátul, messze bent a vidéken, ahol egy kicsit magasodni kezd a táj, -csinálhat nyulgátat a nép, ha ért hozzá. A kubikos társaság sietve szedi -össze a czókmókját s mindent a talicskába rakván, megindulnak a -töltésen, hogy valahol róla letérjenek. Sürgős dolog ez, mert ha előttük -is elszakad a töltés, fogva maradnak. Lent a mezőkön kocsik vágtatnak a -mérnökökkel, lovas zsandárok nagyon sebesen mennek a falvak felé s -egyfelől már hallatszik is, hogy verik félre a harangot. A főhadnagy hol -siet, hol szalad, a töltésen szedegetve össze a legényeit. Elhagyja a -kubikosokat, mert nehéz a sárban a talicska; de az elhagyás azért nem -baj, mert a pénzzel azért majd megtalálják, ha máshol nem: otthon. - -– Hát megjövendölte kend! – szól a gödörgazdának, amint mellette elmegy. - -A rövid pipaszár mögül csendesen feleli az ember, tolva a talicskát - -– Nem először látok én ilyent, uram. - -A viz elég gyorsan terül, látszik a csillogása a fiatal vetés közt, amit -most már hiába vetettek. Persze, ilyenkor nem tudni még, hogy meddig jut -el, mert ha egyszer a mély helyeket megtöltötte, azután lassan halad. -Mint mondani szokás: legel, mert éppen olyan a haladása, mint a legelő -állaté. Hanem ahol ér van vagy árok, azon nagyon messze elszalad -hirtelen, hogy aztán a végén kiöntsön. - -A gödörgazda megáll és azt mondja a társaknak: - -– Majd ebbe a faluba mönnyünk le. - -Bólintanak rá, hogy jól van és libasorban a talicskák ujból megindulnak. -Amint a töltésen lekanyarodnak, látják, hogy az árkok vize sárga, a falu -laposabb oldalán mozog már a nép, a kétségbeesés erejével rakva a gátat. -A toronyban kongatnak. A talicskaszij melledzőjének erősebben feszül -neki a gödörgazda. - -– Ügyeközzünk embörök, ügyeközzünk. - -Oda igyekeznek a tetthelyre. Hát ott csakugyan baj van, mert ha azt a -kis darabot gáttal el nem keritik, a falu közepéig beszalad a viz és itt -szélrül a templomot mindjárt elviszi. Hányják a földet, ahogy lehet, -szakajtóval és istállós talicskával dolgoznak. Ott van már a főhadnagy -is a legényekkel. A legények a háztetőkön vannak, dobálják és hordják -lefelé a nádat, a főhadnagy egy-egy rántással egész keritésdarabokat -tépdel ki és veti a gát elébe palánknak. De csak erősebb a viz, mert a -nyomás egyre nagyobb s a laza kis földgát a közepén enged. A támadt -nyiláson szökve fut át az ár és sikoltoz az asszonynép és szomoru -némasággal áll a férfi. Két hatalmas karjával magához ránt két katonát a -főhadnagy és a nyilásba ugrik velük. A kubikos-csapat odaért és nagyot -ordit a gödörgazda: - -– Embörök! - -Egyszerre lefordul a talicskáról a suba, a gyékény és a vizelfogás -paraszti tudósai vetik hirtelen latba karjaik erejét. Gyékényt boritanak -előbb a derékig vizben állók elé, más felekezet a földet teremti oda -nagy gyorsasággal, a harmadik csapat a templomkeritésről kapja le a -rácsos kaput és gyékénynyel boritva letámasztván, mögéje földdel -dolgozik. - -– No! – mondja a gödörgazda büszkén, mikor kész a tudomány és betömték a -szakadást. - -Segitenek még, ahol jónak mutatkozik, azután azt mondja a gödörgazda a -főhadnagynak: - -– Uram, elázott-e a pénzünk? - -– Nem ázott az – felel a tiszt – csak derékig ért a viz. - -– Akkor fizessön ki, uram, aztán hagy mönnyünk. Nincs mán itt nekük mit -keresni. - -A bocskorosok is körülállják, hogy de bizony csak jó lesz most már, ha -pénzüket kiadják. - -– Jól van – mondja amaz és megindul azon vizesen – talán csak tud itt -valaki váltani, gyerünk a községházához. Hanem én azt sem tudom, mi -fizetés jár maguknak. - -– Majd tudom én – felel a gödörgazda. – A kubikot most mán ugy se löhet -számitani, hát napszám jár. Három egész nap napszám: hétfő, kedd, -szerda, mög mára röggel kilencz óráig egy fertáj napszám. Fejenkint ez -esik. - -– És az a munka, amit itt csináltak? - -A gödörgazda nemet int. - -– Az nem számos – mondja. – Nem uraknak történt. - -A bocskorosok bólintanak rá, hogy ez valóban ugy van. - - - - -BORUS FERENCZ BOGNÁR. - -Ha valakinek a kocsija rozoga, ócska és nem lehet bizni hozzá, ujat -vásárolni leginkább vagy Kistelekre vagy Dorosmára megy. Ennek a két -helynek igen nagy hire van kocsik tekintetében, ugy mondatik, hogy -olyant máshol csinálni nem birnak. A kocsi könnyü, a buczkás homokban is -könnyen szalad vele a ló és azért a nagy teher alatt sem roppan össze, -bár minden darabja vékony, finom és ügyes. Járása szebb és kényesebb, -mint a hintóé s a kovácsmunka valami tökéletes rajta. Ilyen legendák -szállonganak e kocsikról messze vidékeken s mig egy helyen Kistelek, más -helyen Dorosma részesül előnyben és azt már senkisem tudná megmondani, -hogy miért éppen csak e két helyen tudják ilyen alkalmatosra késziteni a -kocsikat. De a hir megvan (jó vásárhoz mi kell egyéb?) s ennek -tanuságakép a két falu oly sok bognárt és kovácsot nevel, hogy szinte -hihetetlen. Dorosmán például, a ma született csecsemőt is beleszámitva, -minden háromszáz lélekre esik egy kovácsmühely. Negyvenkettő van belőlük -és örökké lobog a mühelyekben a láng, csattog a pöröly és hajtják -hozzájuk a kerékgyártók a sok kereket, hogy huzzák rá a ráfot. - -De mert minden dolognak van rossz oldala is, el kell mondani, hogy már -idestova mégis több a mester, mint amennyi kocsi kell. A mesterek mindig -szaporodnak, mert az inasok fölszabadulnak, legények lesznek, azután -megházasodnak, hogy a maguk kezére dolgozhassanak s igy folyton-folyvást -csak szaporodnak a mesterek. Valamelyiknek aztán el kell maradnia -közöttük, mint elmaradt szegény Borus Ferencz, nem azért, mintha -munkájában bárki bármi kivetni valót talált volna, hanem betegsége -folytán. Valami hütésféléi voltak, azoktól nem járhatott a vásárokra -sem, munkát se vállalhatott s apránkint teljes elhagyatottságba jutott. -Már valóságos szerencsének lehetett nevezni azt, amit pár év előtt még -istenverés gyanánt panaszoltak ő meg felesége: hogy nincsenek gyerekeik, -mert bizony a maguk eltartásához is alig volt tehetségük. Pedig ami a -mesterséget illeti, a munkáját a vállalt dolognak senki jobban meg nem -adta, mint ép Borus Ferencz, már amikor birta. De nem mindig birta, mert -kinozta a száraz betegség, mely hol köhögéssel jár, hol hidegleléssel, -más alkalommal pedig belső forróságok sütik az embert… - -Szomoru sors nagyon ez. Mert im, hiába van még meg Borus Ferencznek -minden szerszámja a bognárkodáshoz: a gyönyörü szép hasitó szekerczék, a -finom vésők, az esztergapad, midőn mind dologtalanul áll a helyén és a -mühelyben, amely egyuttal a lakóhely is, ül Ferencz meg a felesége, -gondolván teljes rettegéssel a télre, amely közeledik. Miből fognak -kitelelni? Hogyan? Csak legalább néha egy törött kereket hoznának, -amelybe küllőt kellene faragni; de azt sem hoznak. Továbbá azelőtt az -uraság gyerekeinek a korcsolyájához kellett fatalpat csinálni a kopott -helyett, de ma már ezek is egészen vasból vannak. Hiába farag -kuglibabákat is, azok sem kellenek, az emberek a régi játékokról mind -áttértek már a kártyára, nincs, bármint keressük: nincsen munka és -közeledik a tél és mi lesz akkor a beteg Borus Ferenczczel és a -feleségével. Az asszony vigasztalja: - -– Isten majd megsegit. Ki benne bizik, nem csalatkozik. - -Az ember fölsóhajt. Ha most nincsen munka, télen át még ugy sem lesz, -mert a parasztember kocsijával a bognárhoz megy ugyan, de a szánkóját -már maga csinálja. Szánkó, szánkó… A farkas is a kert alatt jár, midőn -emlegetik s itt ép hogy e bus gondolat a szánkóról Borus Ferencz agyába -ötlött, a rozoga üveges mühelyajtó előtt megjelenik egy ur, megnyomja a -kilincset és a szobába lép. - -Az uraság ez. Értik-e, az uraság, ki im, Borus Ferencz ócska mühelyében -megjelent. Ez szinte hihetetlen s a bognár olykép van, hogy csakugyan -nem is akarja hinni. Mit kereshetne itt ez az ur, ki királyokkal és -vérbeli herczegekkel szokott parolázni. Kinek vannak olyan ruhái, hogy -csupa arany és gyémánt. Mi, mi lehet? A bognár megzavarodik, nem ugy -azonban az asszony, aki elkapja az ur kezét s meg is csókolja, -illedelemmel mondván: - -– Kezit csókolom. - -– Jó napot, Borus – mondja az ur (né, még a nevét is tudja). – Hát hogy -áll a munka? - -– Jaj, kérem szépen – szól az asszony a Ferencz helyett – sehogy sem, -mert nincsen. - -– Annál jobb – mondja derülten az ur (pedig jobb a gutát). – Akkor hát -ráér, Borus? - -– Rá én… – motyogta zavartan Borus, valóban nem tudván, hogy ugyan mit -akarhat az uraság. - -– Akkor hát csinál nekem egy kocsit. Az, tudja, egészen olyan legyen, -mint a rendes magyaros kocsi, hanem annak minden darabja remekbe legyen -faragva. A fürhécz, a kisafák, a küllőagy, a lőcsfej, az mind olyan -faragott dolog legyen, amilyen még nem volt. - -Borus Ferencz látta is már képzeletében ezt a gyönyörü szép faragott -kocsit s mert látta, hogy milyen lesz, buzgóan felelte: - -– Olyan több nem is lesz e világon. - -– Az árra pedig nem egyezkedek – mondta az ur. Amilyen árunak tartja, -fizetem, csakhogy minél nagyobb kedvvel csinálja. Költségre kell-e? - -Borus köhögött s az asszony szólt: - -– Hát tetszik tudni, csókolom kezit… - -Adott az ur költséget is, három darab tizes bankót. Egészen gyüretlen -volt mind a három. Ezzel elment, de még kezelt is Borussal, továbbá az -asszonynyal, ki oly gyorsan kapta az ur kezét az arczához, hogy bizony -jól bele is ütötte az orrát. Most az asszony nézett zavartan utána, hogy -ugyan ezért nem haragszik-e, mig a beteg Borus szó nélkül fordulván a -szögletbe, szép gyertyánfarudat vitt a padhoz és azonnal késziteni kezdé -a küllőket. De milyen küllőket! Aki életében már százezer küllőt – nem -százezret, hanem két millió küllőt látott, az nem látott még ilyeneket, -miknek sima oldalán liliomvirágok szeliden kusznak, a küllőagy pedig -finom cserepet példázott, mintha ebből jönnének elő a liliomok. - -Ment a dolog buzgón s Borus Ferencz bár folyton köhécselt, de nap-nap -után jobban bontakozott ki a különféle fákból a kocsi. Már hire is ment, -mert ha egy-egy kereket vasalás végett átguritott a kovácshoz az -asszony, nem győztek rajta eléggé csodálkozni az ottlevők. Oly büszkén -guritotta az asszony a kereket, mintha ő faragta volna minden darabját -és ahol sár volt, a hátára emelte. Hát a lőcsfejek, amelyek mindegyike -kényes kétesztendős csikókat ábrázolt, de olyképen, hogy aki faragni igy -tud, talán vétkezik is, hogy tudományát lelketlen állatok testének -formálásába önti. Mit szóljunk a kisafákról, melyek emberi marok -alakjára voltak szerkesztve, mintha a hámot, amit majd rávetnek, e kezek -tartanák erősen. Borus köhögött és faragott s bár orvosságot is kellett -hozatnia és különböző tea-füvekből főzött neki italt az asszony, csak -köhögött és csak faragott. - -A negyedik héten átüzent az uraság, hogy mikor lesz kész a kocsi. - -Borusék visszaüzenték, hogy a jövő héten alighanem készen lesz és hogy -majd ők akkor hiradással lesznek. A bognár egyre lázasabban dolgozott, -este még le se akart idején feküdni. - -– Ne siess, ne siess – aggódott mellette az asszony és kendőt kötött az -ura mellénye alá, mint a ráczoknál divatos, csakhogy a ráczok akkor -kötik föl a kendőt, amikor még nem kapták meg a szárazbetegséget. - -De nem hallgatott a szóra Ferencz, mert annak mindig szerszám volt a -kezében. A hátulsó saroglya fái valami különösen szépen görbültek az ő -kezében, a hattyu meg a gém-madár nyakán látni csak ilyen nemes -vonalakat. A kovács, aki átjött, hogy a vasakat, ahova kell, föltegye, -bámulva állt meg a kocsi előtt s szinte félve nyult hozzá, hogy kormos -markával hátha elkeveri. Szótalan büszkeséggel nézte ezt az egyre -vékonyodó Borus Ferencz és dagadó büszkeséggel az asszony. Haj, jó -barátim, a gondoknak vége. Nem félhet már többé a Borus-mühely, hogy -munka nélkül marad, mert aki ember ezt a kocsit meglátja, máshova munkát -bizonyosan nem visz, csak épen ide, ehhez a hires mesterhez. - -Valóban az ötödik hét közepére el is készült. Tökéletes volt az, de -Borus még mindig késsel, vésővel, kétkézvonóval járt körülötte, hogy -simitson itt is, amott is. Csütörtök estére aztán meg volt minden. -Másnap péntek volt, hát nem akarták ezen a napon tudatni az urasággal, -hanem azt szombatra tervezték. Ekkor az idő is szebb, mert a nap -rendszerint kisüt, mivel a pénteki szomoruságok után szüz Mária a -könyektől nedves kendőjét szombaton száritgatja. Csakugyan, nem lehet -tagadni, nagyon szép nap volt ez a szombati, midőn ünneplő ruhájába -öltözött az asszony és elment az urasághoz tudatni, hogy kész a kocsi. -Tulajdon magával az urasággal beszélt. - -– Aztán szép-e? – kérdezte az ur. - -– Nem mondok én semmit sem, kezit csókolom, hanem csak tessék megnézni. -Mert olyan kocsi több nincsen a világon. - -– No, annak örülök – adta rá a jó ur a szót. – Délfelé el is megyek. - -Jött büszkén visszafelé az asszony s amerre ment, a faluban mindenki -tudta, hogy Borus Ferenczné most ment jelenteni a kocsit az uraságnál. -Vajjon milyen lovakat fogat bele s melyik kocsissal hajtatja: a magyar -parádéssal-e, vagy a frakkos némettel. (– Bolond beszéd – vélte Vizhányó -Kisistván Péter – a királynak adja ajándékba ujesztendőre.) Igy halad az -asszony az utczákon át, a bognárok irigykedve tekintenek utána, mig a -kovácsmühelyekben megszünnek az üllőt verni a pörölylyel és az ajtóba -állnak a mesterek, hogy elhaladtában az asszonyt köszöntsék, már azon -czélból, hogy hátha nekik is jut a hires Borus-mühelyből valami vasalni -való munka. Diadalut volt ez, amit az asszony végigtett a falun s -valóban teljes örömmel nyitja be otthon az ajtót. - -– Mindjárt jön az uraság és tiszteltet… - -Szavaira azonban senkisem felel. Borus Ferencz halva fekszik a hires -kocsiban az alcserényen. - - - - -VÁSÁRON. - -Az átokházi kapitányság egészen odalent van Szabadka alatt, de azért -Vadlövő István mégis csak bejött a vásárba. Semmi venni valója nem volt -épenséggel, mert Vadlövő világéletében barkácsoló ember lévén, nem ad -pénzt kaszanyélért, hanem maga faragja. Ilyen furfangokkal gyarapszik -aztán a vagyon, mert akárki akármit beszél, csak ugy érdemes a pénzt -megkeresni, ha nem költi el mindjárt másra az ember. Azonban amit czifra -kaszanyélre sajnál, még sem sajnálja sem magától, sem a családjától. - -– Most vásár van bent – mondta otthon – ilyenkor sok mindönféle -mutogatások vannak, azokon az embör eleszmélködik. Továbbat az a -gyerököknek is gyönyörüség. Hagy tapasztaljanak. - -Ebben igazat adnak neki az otthonvalók, mert az átokházi pusztán néhány -kutágason kivül alig lehet egyebet látni. Igy aztán el is határoztatik a -menés. Már szombaton este nem lehet birni a tanyában a Viktor lánynyal -és az Énok gyerekkel. A városba mennek holnap, a városba. Oda még a -tanitó ur is csak egy hónapban egyszer megy. - -– De talán még akkor se mönne – véli Vadlövő – ha nem kéne szögénynek -ojan nagyon a fizetség. - -Az asszony is tesz-vesz, vasalja a városba való szoknyát és sokáig -tépelődik azon, hogy az uj ruhát adja-e az Énokra. Már a városban igazán -az uj ruhát kellene ráadni, mert az ilyesmi ünnepélyes alkalom, más -oldaláról tekintve azonban a dolgot, kocsin rettentő kopik a ruha. A -gyerek apja dönt a kérdésben. István azon véleményben van, hogy nem -lehet most itt Énoknak a kedvét szegni. Ha már kedvtöltésre van a nap -szánva, ne essen a gyereknek az zokon, hogy hát ő mostan itten nem uj -ruhában jár-kel. A ruha ugyan kopik kissé, de hát majd egészen tiszta -száraz szalmát tesznek a kocsiderékba. Azon majd ugy elhevernek a -gyerekek a városig, hogy az csupa gyönyörüség. - -Vasárnap virradóra ugyan korán kelnek. A fiastyuk még fönn van az égen, -mikor Vadlövő már tökéletesen elkészült s mert az asszonynak az -öltöztetéssel van dolga, ezuttal a reggeli gondját magára veszi. Pár -apró szilánk lángjánál szalonnát süt, hogy éppen ha már ilyen korán -kelnek utra, egyenek valami meleg ételt az aprók. Gyors falatozás megy -most, mert messze a város. Azután befog az apja. A tanyában ott marad a -béres, annak kiadják egész napra az élelmét. Vadlövő pedig a -kocsiderékba helyezi a gyerekeket, az asszonynyal együtt ketten előre -ülnek a subára. Gyü no, isten nevében – szól a lovakhoz s vidáman -koczognak ki az eperfás udvarból. Szalad, szalad a kocsi, időközben -megvirrad s feljön a nap. Énoknak eszébe jut, hogy ma nem imádkozott s -most a kocsiderékban mondani kezdi a maga pár soros tudományát. István -hallgatja, elmosolyodik s figyelmeztetőleg oldalba üti könyökével az -asszonyt. Azután a gyeplőszáron kiveri a pipát s ujra tömi. - -– No még ez a pipa, gyerökök – mondja – aztán ott löszünk a tötthejön. - -Nemsokára kezdődnek a csodák. Nagy gyárak kéményei következnek. Továbbá -vasbikák huznak vaskocsikat a töltéseken. Egy háznál meg kell állni s -kardos ember közeleg a kocsihoz. - -– No – szólal meg haragosan Vadlövő – ezt a két gyerököt csak nem akarja -mögvámolni? Nem eladók ezök. - -– Más nincs a kocsin? – kérdezi a vámos. - -– Hát a magunk étele, kulacska, kinyér, szalonna, sült hus füstölt -oldalasbul, mög egy kevés kalács a gyerököknek. - -Voltaképen ezt el se kellett volna mondani, de Vadlövő ezzel boszantani -akarja a vámost. Hagy lássa, hogy ha szögényök vagyunk is, de jól élünk. - -Igy aztán mennek befelé. Találnak hamar istállót és korcsmaudvart, ahol -megálljanak. (A lóvásár is áll most s a legtöbb kocsi odakint van, amely -bejött.) A lovakat bekötik, a subákat valamely becsületes ember -gondjaira bizzák, a tarisznyát és kulacsot ellenben viszik magukkal. -Énok buzgón söpörgeti magáról a szalmát. - -– Édös apám – mondja – vösz-e kend neköm olyan lapdát, amelyik fölmén a -levegőbe? - -– Jaj, cselédöm – feleli az anyja – drága az nagyon. - -– Aztán – toldja Vadlövő – ha egyször elszalajtod, soha többet utól nem -éröd. - -Ezen Énok egy kissé elszomorkodik. - -– Majd vöszünk mást, no – biztatja az apja. – Van itt mindön, még -tengöri herkentyü is. - -Négyesben lassan járni kezdik az utczákat. Vadlövő néha egy-egy -ismerőssel találkozik. Legelsőbb a csőszszel a Matók-hegyből, aki ott a -szőlőt szokta őrizni. Uj csizmában van már a csősz, azt most vette -bizonyosan s föl is huzta azonnal, kevélykedők szokása szerint. A -kezében meg hosszu uj bot gyertyánfából, nagyon szép gombbal a felső -végén. - -– No ez a bot hosszu egy kicsit – szól neki Vadlövő. – Mért nem -rövidebbet vöttél? - -– Hát hosszunak hosszu egy kicsit – feleli a csősz – hanem hiszen le -löhet ebbül vágni. - -– Fölülről – veti oda István. - -– Fölülről? Mér fölülről? - -– Hát hiszen fölülről hosszu – évődik tovább a gazda a csőszszel. Azután -kezel vele és megint csak mennek odább. Végig nézik a belső vásárt, a -tálasokét is. Azután a sajtpiaczra mennek. Ott nagy juhsajtok vannak egy -rakáson s István az árak után érdeklődik. Némely turót meg is kóstol s a -fölvett darab felét az asszonynak nyujtván, kérdő tekintetet vet rá. - -– Jobb a mienk odaki – szól az asszony. - -– Nono – adja rá a helybenhagyó véleményt István. - -A maguk dolgát ezzel körülbelül el is végezték. Most már semmi más tenni -való nincs, mint haladni ki a komédiáspiaczra, mert az lesz a -gyönyörüség. A komédiáspiacz nagy téren van és a sok mindenféle sátor -körül tömérdek ember tolong. Ott nóta szól, minden sátornál más, verik a -csengetyüt, a nagy dobot, a rézüstöt, kiabálnak a sátorok előtt a -komédiások családjai és instálják befelé az embereket. Van olyan fölös -számmal, aki hajt a szóra. - -– No Viktor – mondja Vadlövő a lányának – ilyen muzsikára tudnál-e -tánczolni? - -Viktor féligmeddig-formán nemsokára az eladók sorába lép s vannak már -sejtései. El is pirul és zavarodását azzal rejtőzteti, hogy Énokra szól, -akit kézen fogva vezet a sokaságban. - -– Ugyan ne maradozz el mindig… - -De bizony Énok hajlandó az elmaradozásra, mert egészen a különféle -mutogatások irányába értek már és sok a megcsodálni való. Ott van -legelsőbb az óriási hölgy Sziléziábul. Egy sátorban van az és kivül ki -van festve egészen a maga valóságában. Nagy az nagyon. A derekára kék -ruha van festve, a szoknyája vörös, de a lába szára ebből térden fölülig -kimaradt. - -– De szömtelen – mondja az asszony, amire Vadlövő fölrántja az egyik -vállát: - -– Hát ha ez a kinyérkeresete… - -A ponyva előtt pedig áll egy ember és nádpálczával mutogat. Azután egy -nagy darab réztányért ütöget a bottal. Mikor a figyelem egészen -odafordul, szóba kezd: - -– Itt láthatom az óriás hölgy Sziléziábul. Van fölülről lefelé az a -szász nedvenhét czentiméter, alulról fölfelé az a szász hetvenkilencz -czentiméter. Ed sumába a három méter és husz czentiméter megy a magasság -és elsüt ed ádjut a kebelin! Üt krajczerért mindenki megláthatom. El ne -mulaszom senkisem asz olkalom. Ha én nem mondok igaszt, üthet engem -mindenki pofon… - -Vadlövő igen jót mosolyog ezen beszéden s utolsó szavára ráfelel: - -– Üssön a ménkü. - -Azt mondja a kiváncsi Énok: - -– Aztán, apám, igazán óriás? - -– Ugyan mán, te… – feddi az apja azon czélból, nehogy valamiként a -bemenésre kösse magát a fiu – hiszen ha a volna, ebből az alacsony -sátorból kilátszana a feje. - -Ebbe Énok belenyugszik. Még egy darabig ugyan huzatja magát, -vissza-visszatekintve, de csakhamar megbékül, mert egy igen hosszu sátor -következik. Ez a történelmi kiállitás, amint a kiirás mutatja. Végig van -az oldala aggatva kivül képekkel. Ott van a Serajevo ostroma és ez -valósággal éppen ilyen lehetett, mert a czukfürer Gera Pétert meg is -lehet ismerni rajta. Azután ott van a Salamon király itélete, ahogy -vágatná kétfelé a kisdedet. Tul rajta meg van rajzolva a zöldre festett -halfarku kisasszony. Bent elevenen is látható, ahogy a Vörös-tengerből -kifogták. A középső följárónál pedig egy nagyhaju asszony ül és szedi a -pénzt. Fölötte kosarak üveggyöngyből. Az ura meg piros mellényben van és -árvalányhajas kalapban, sarkantyus csizmában, lobogós inggel. Tánczol és -közben fokossal mutatja az üvegkosarakat. - -– Mindenki kapsz ed nyereméntárd. - -Vadlövőék most ezeket nézik azon nyugalommal, amely mindezen furfangokat -figyelemre méltatja ugyan, de megveti. - -– Lessük: ki mit nyer – véli István. - -Szórványosan jönnek kifelé a czédulákkal és a nagyhaju asszony -osztogatja kifelé a nyereménytárgyakat. Egy legény valami rossz garasos -szivarszivó szopókát kap, amit mérgesen visszadob. Ez a nézőkben kaczajt -támaszt. Azután jön egy urféle, aki már több szerencsével járt. -Gyerekórát kap lánczostul s nem tudja, mit csináljon vele. Énok szemei -mondhatlan vágygyal tapadnak az urfélére, amint lépked a följárón -lefelé. Hihetőleg tiszta szinaranyból van ez az óra… - -– Hogy hivnak, kis öcsém? – kiált rá az urféle. - -Énok megzavarodik, de aztán eszébe jutnak a tanitó ur tanitásai és -bátran felel: - -– Engöm hivnak Vadlövő Énoknak. - -– No hát akkor neked adom ezt az órát. - -A kezébe is nyomja azonnal. Ilyen érzésekről, amik most Énokban -támadnak, csak az tud számot adni, aki valaha már főnyereményt csinált. -Köszönni is elfelejti, csak nézi s fölkiált: - -– Édös anyám, nézze már kend is… - -Az urféle elveszett a tömegben s mert hogy a szerencsés Énok körül most -nagy csoportosulás támad, ismét csak odább haladnak. No ez nem valami -hires. Odabent egy ember birkózik egy medvével. De bemenni és megnézni, -bárha csak két krajczár az ára, nem érdemes. Ugyis ki van az oldalára a -dolog festve egészen ugy, ahogy történik. Hanem ezentul aztán következik -a hajóhinta. Ezen már sokkal többet lehet szemlélni. Nézik sokáig. Énok -bámulatát megosztja a hinta és az óra között. A hintát elnézné reggelig -is, egyben azonban már szeretne otthon lenni, hogy a pusztai gyerekeknek -megmutassa az órát. - -– De hogy van az, édös apám, hogy nem jár ez az óra? – kérdezi -megütődve. - -– Hát hiszen majd jár, csak várd ki az idejit – vigasztalja az apja. – -Te se tudtál járni kicsi korodba. - -Most a tulsó oldalon, ahol szintén végig van sátorral a piacz, -rettenetes lárma támad. Ott van a világ legelső állatsereglete, amely -most jött a franczia országból és utban van az angol ország felé. -Kezdődik az etetés s ezen nagy dolgot méltó lármával hirdetik. Bent -valami nagy lánczokat huzgálnak és valaki bőg. Ez igy együttesen képezi -az oroszlánok orditását a sivatagokon. A sátor ponyvája föllebben és két -kopott tevét kihoznak. Három ember, továbbá a hirneves oroszlánszeliditő -hölgy áll az emelvényen s hogy a tökéletes lármában, ami itt dul, a -szavakból valamit mégis érteni lehessen, hosszu bádogcsőveken keresztül -kiabálnak. Kihoznak egy csenevész krokodilust is, amely a tudósok -állitása szerint Hamburgban hetven éves. Vadlövőék ezt a sátort nézik -egy darabig, különösen a tevét. - -– De csuf apád löhetött – mondja neki István. - -A család lassan-lassan abbahagyja az érdeklődést. Volna ott még tömérdek -nézni való, de a fülük már megunta azt a rettentő zsibongást, a lábuk -kiállt a nagy tolongásban, a szemük betelt a látnivalókkal. Jó -szerencse, hogy a szomszéd toronyban üti az óra a tizenkettőt s nyomban -utána ünnepi méltósággal szólni kezdenek a népekhez a harangok. - -E pillanatban az egész sereg kalap és sapka megmozdul s a pusztai -emberek fejei mind, mind födetlenül maradnak. A harang megmozgatja azon -emberek szivét, akik ritkán hallják s bensőjükbe szállván -gondolataikkal, nyilvánvalóan fordulnak el e vásári hiábavalóságoktól. -Hasonlókép Vadlövőék. - -– Gyerünk – mondja István és szavának senki sem mond ellent. - -– Gyerünk ám – mondja a felesége, Kiskabók Apolló – mert mán a gyerökök -is nagyon éhösek löhetnek. - -Viktor azt mondja: - -– A szömivel nem lakik jól az embör. - -Igy aztán most már visszatérnek a kocsira. A korcsma udvarán az a másik -kocsiról való derék, becsületes jó ember (neve nem tudatik) csakugyan -megőrizte a subákat, sőt vetett a lovak elébe is. Tisztesség okából -Vadlövő kitekeri a kulacs nyakát s kinálja a jó embert borral. - -– Köszönöm szives jóságát, de nem fogadhatom – szabódik amaz kenetes -hangon. - -– A bort? – kérdi csodálattal Vadlövő. - -– Igen, a bort. Hitvallásom tiltja – mondja megint az ujhitü. - -– Hát akkor isten fizesse mög a szivességit – szól Vadlövő és kezet -szorit az emberrel. - -– Ő már mög is fizette azt neköm. - -Fölülnek a kocsiba ebéd irányában. Már akármennyire degez a tarisznya, -meglappad, mire a végét érik. Közben a kulacscsal is társalkodik István -s nyujtja a többinek. - -– Mán csak csunya állat az a teve – mondja egyszer. - -– Vagyis a sivatag hajója – teszi hozzá a tudós Énok. - -Ebéd végével befog Vadlövő s miután lefizette az egy hatos helypénzt, -utra kelnek. A Sárga és a Badár vigan koczognak, mert a lóban megvan az -a szokás, amit sok ember nélkülöz, hogy szeret hazajárni nagyon. Énok, -aki a kulacs rejtélyeit nem ismeri, többet kortyantott, mint kellett -volna s hamar elalszik a kocsiderék szalmáján. Viktor betakarta a -subával s előkotorászván az alvó zsebéből az órát, nézegeti. Csudálatos -az, hogy ha a gombját forgatják, forog a mutatója. - -Haladnak. Egyszer azt mondja Kiskabók Apolló: - -– Látja kend, most a képünket le löhetött volna vötetni. - -– Lenek le – mondja gondolkozás után válaszadáskép István – de minek? -Ugyan hová tötted volna? - -– Hova? – kérdezi az asszony. – A tiszta szobába. A Kossuth Lajos mög a -Ferencz Jóska közt éppen elfértünk volna a falon. - -Vadlövő nevet. - -– No ezt mögént eltaláltad, – szól. – Éppen mink vagyunk azok közé -valók. - -Apollónia kissé ingerülten vág vissza: - -– Nem tudom, mért ne? Kata ángyóék is éppen ugy ott vannak. Ha nekik -futja, nekünk mért ne futná? - -Vadlövő István egy darabig hallgat, mint ahogy ez már hiábavaló -asszonybeszédek után meggondolt férfiaknál szokás. Szólitja a Badárt s -azután, hogy válaszadásra mégis méltassa a feleségét, komolyan szól: - -– Futja-e, nem futja-e, nem tudom. Hanem példaadásként Kata ángyójékat -ne hozd elő, lelköm. Más nép az ám, nem a fajta, amilyen mink vagyunk. -Nem tudom, tudnának-e Kata ángyójék egész napon át egy hatosbul -elmulatozni a családjaikkal együtt… - -Az asszony, belegyőződvén az igazságba, nem szól semmit. A kocsi békén -gördül a mezők füvei fölött az átokházi puszta felé. - - - - -HÜHÜ. - -A mi a kártyajátékot illeti, elég komoly kártyajáték a hühü, ami pedig a -zsöllért illeti, elég szegény ember a tanyai zsöllér. Ő az a valódi -„nincsetlen szögény embör“, aki ugy él a nagy darab földek és mezők -között, hogy jóformán semmi sem az övé. Családos ember a zsöllér, -felesége és gyermekei is vannak lehetősen. Éltetője a napszám, maga is, -az asszony is dologra jár, ha van munka, mig télen át az ember robotot -teljesit a lakásért a gazdájának. A zsöllér ugyanis ingyen lakik -valamely tehetősebb ember tanyáján. A tanyákat nem épitik akkorákra, -hogy azokban külön kiadó lakás is legyen, hanem ez másként van. Ha -valamely kisbirtokról elpusztul a tulajdonos, a földet megveszi egyik -vagy másik gazdaember, aki ott a környéken lakik. Az az öreg tanyáról -intézi az uj földön is a gazdálkozást s az erre épitett tanya igy üresen -marad. De csakhamar jelentkezik bele lakónak a zsöllér, mert ez az -ember, akinek semmi földje és háza nincsen, ott született kint a mezőkön -s ott akar maradni. Jobb sorsa volna, ha a városszélre huzódik, mert ott -többször kap munkát és a napszám is nagyobb, de hát ő ezt nem -szándékolja, hanem odakünn marad az ingyen lakásban. - -Ez azonban még sem egészen ingyen, hanem robotjai vannak. Igy a gazda -földjeire felügyelettel tartozik lenni, a tanyát is rendben kell -tartani, azonfölül télen át, mikor napszámba ugy sem járhat, a gazda -hivására köteles megjelenni az öreg tanyában dologra. Tesznek még más -kikötéseket helyenkint. Igy van hely, ha a gazda tanyáján bármi olyan -ünnepség, lakodalom vagy gyászeset történik, hogy sok kocsi fordul meg a -tanyán, a zsöllér köteles átjönni oda és a kocsik között rendet és -tisztaságot tart. Ennek ellenében a gazda a földben való dologhoz -napszámosnak első sorban a zsöllért és a feleségét tartozik fölfogadni -rendes napszámba. A zsöllér tarthat két malaczot is a kis tanya körül a -mezőn, de csak pányván. Továbbá ha télen a gazda az öreg tanyába -feleségestől dologra rendeli, gyermekeit is viszi s amig a dolog tart, -mindnyájukat a gazda tartja élelemmel. Ez a berendezés nem nagy baj. -Télen ugy sem kap napszámos munkát s megy szivesen a szegény zsöllér, -mert arra a napra megtakaritja az eleséget. - -Hosszu és unalmas napokból áll ilyentájban odakünn az élet. Csak -téblábolnak az emberek. Némely rész a kemencze körül ül naphosszat. Van, -aki előveszi a fia toktollát és dirib-darab papirosokra, irkák hátuljára -az ablak mellett történeteket szerkeszt és nem riad vissza attól sem, -hogy verset készitsen. Ahol közel a tanya egymáshoz, átjárnak kártyázni -a nagy havakban. Rettentő ócska a kártyájuk, uj talán sohasem volt. Pár -esztendő óta játszanak vele, igy nem csoda, ha a szinek nem valami -tiszták s a makk királyra rá is van irva nagyobb bizonyosság okáért, -hogy az a makk csikó. A király neve fölöttébb kimélendő és nem arra -való, hogy a neve a kártya közt emlegettessék. A kártya-királyok neve -ezért nem is ez, hanem csikó, azon lovak után, amelyeken rajtuk a -kártya-királyok ülnek. Jól meg van kopva a csikó is, meg valamennyi. -Régen volt az, midőn alakjuk a tégla formáját mutatta, a szegleteik az -asztal igénybe vételével alkalmazott keverés közben észrevétlenül -letöredeztek és idővel még kerek lesz minden lapja, mint a pogácsa. - -Ezzel játszanak aztán egy furfangos játékot, amelynek különféle nevei -vannak, egy neve a hühü. Alighanem egészen külön tanyai kitalálás az -egész játék. Olyanforma letevős és fölszedős, mint a közismeretü -„bornyu“. Csakhogy amig a bornyuban egy kártyával megy a letevés, a -hühüben egyszerre öttel és ehez képest szélesbedik a játék furfangja. -Ügyes játékosok között sokáig eltart, amig valamelyik győzedelmeskedik s -akkor aztán a nyertes az ur. Ez a mulatság sohasem megy pénzbe, mert ez -csak olyan száraz, viz mellett való foglalatoskodás. Hanem a nyerő azért -tökéletesen urrá vált a vesztes fölött, mert most már ahoz van joga, -hogy parancsokat adjon a vesztesnek. A pénzben játszott kártya után -származó adósságoknak nem erősebbek a törvényei, mint amilyen a hühünek -van a tanyák között. Azt a parancsot követni, amit a nyertes mondott, -kötelesség. Ellenkezni nem lehet. Hire mehetne s mit szólnának hozzá az -emberek? - -… Megy át az üzenettel a béresgyerek Fekete Sós Mihály tanyájáról a -zsöllérhez. Nagy havakat lépdel odáig, mert rövid utat választott, -küldetése sürgős lévén. Beköszön Szekeres Pálhoz, ki is ül bent a -szobában és uj nyelet farag az ócska baltának. - -– Jó napot adjon Isten! - -– Adjon Isten. No, elgyüttél? - -– El ám – mondja a gyermek. – Azt üzente a gazda, hogy gyüjjön kend elő. - -– Elő? – kérdezi Szekeres Pál. – Tán valami dolog van? Tán disznótorra -készültök? - -– Nem a’! – mondja a gyerek megint. – Csak azt mondta, gyüjjön kend elő. - -Szekeres ujból fakgatózik: - -– Hát mit csinál a gazda? - -– Sömmit – felel a fiu. – Ül a szobában a melegön. - -– Té mög – neveti Szekeres – künn vagy a jószágnál a hidegön, ugy-e? - -– Ugy ám – szól amaz a szürből komolyan. – Künn. - -– Jaj, fiam – sóhajt rá a zsöllér – mind igy kezdtük, majd ülsz még te -is a szobába igy, a hogy én e. - -Nem sok vigasztalás, a gyerek nem is felel rá, leginkább azért, mert nem -tudja, hogy mit. Fölkészül Szekeres, mi annyiból áll, hogy a -dohányzacskót a zsebbe teszi, mert minden egyéb gunyája rajta van. Amint -a hideg növekszik, ugy szokta egyik mellényét a másik fölé szedni a -szegénység s még asszonykendőt is kötnek fölé, melledző gyanánt. Szól -Szekeres az asszonynak, hogy elmegy, mert hivatja a gazda s avval azután -csakugyan utnak is erednek. Szekeres megy elül, ő vágja a hóban a nyomot -s azokra lépked a gyerek. - -– Mi dolog löhet hát a gazdánál? – kérdezi a zsöllér. - -– Én nem tudom – mondja a gyerek. – Nem tudok én most sömmi dógot. - -Tünődve lépdel Szekeres s hogy az öreg tanyába érnek, benyit a gazdához. -Már csak ugy alázattal, mint zsöllérhez illik. - -– Adjon Isten – mondja. – Elgyüttem, de nem tudja mögmondani a gyerök, -hogy mi dolog vóna. - -Fekete Sós Mihály szól az asztal mellől, mint gazda: - -– Azért hivattalak, hogy gyere kártyázni, mert én már nem tudok mit -csinálni magamba. - -A zsöllér is gondol valamit magába, de olyfajta gondolat ez, hogy -elmondani nem lehet. Hát: hogy nini, hát ehun e. Szolgaságának a tudata -a fejébe vágódik; lám, aki gazda, még a maga mulatságára is igy rendeli -ki a zsöllért. Szólni azonban ellene nem lehet, a kártyázás a meleg -szobában mégis csak jobb, mintha szőlővenyigét apróztatna vele a fagyon. -Szekeres az asztalhoz ül és keveri a kártyát, ki is osztja és -megkezdődik a tudósjáték, a hühü. Lassan és meggondolva dolgoznak. Hol -Szekeres vétet föl a gazdával egy-egy csomót, hol megforditva. Komoly -munka ez. A gazda felesége is bejön, de nem nagyon mozog, „hakkal“ -(halkkal) van, mert nem kell háborgatni a kártyázók eszét a -számitásokban. Fekete Sós Mihály, ha amazt befonta és Szekeres -szedegetésre kényszerül, nagyot nevet. Ha Szekeres amazt megfogja, -semmit sem szól, nem is illendő zsöllértől az ilyesmi. Az esze azonban -keményen fogja a játékot és csataterve ellen amaz hiába dolgozik. Egyre -szaporodik a kártya Sós kezében, már tartani sem birja valamennyit, -hanem némely részét maga elé teszi. És nem is nevet, ellenben apránkint -elfutja az arczát a mérgelődés piros haragja. Hát töretik, már látja, -hogy töretik. A ménkü ebbe a zsöllérbe, ugyan hogy nem tud – – oh uram -Isten. - -Szekeres Pál leteszi a kezéből az utolsó kártyát Fekete Sós Mihály elé -és azt mondja: - -– Hühü. - -Ránéz a gazda, de nem tehet semmit, miután tökéletesen a sarokba van -állitva. A kártyát leteszi. Szekeres Pál szól: - -– Mönnyék kend féllábon a sarokig, mög vissza. - -Ez nem kellemes munka, de nem lehet ellenkezni itten. Már a hogy bir, -eltánczol a sarokig Fekete Sós s vissza is jön hasonló módon, közben -majd fölbukik, mert nincsen szokva e fajta mesterséghez. - -– No – szól. – Egy mögvan. - -Ujból szól Szekeres: - -– Mönnyék kend négykézláb az ajtóig. - -– Én? – hördül fel Fekete Sós Mihály. - -– Kend – mondja szeliden a zsöllér. - -Nincs mit tagadni rajta, hogy nyög egyet a gazda, mig négykézlábra bir -állni s még az asszonya is szája elé tartja kötőjét, mikor a haladását -látja az ajtó felé. Biz éppen csakhogy el birt odáig jutni s már -fölállása közben is az ajtó kilincséhez folyamodik. Testében a vér -minduntalan kavarog. Rekedten szól: - -– Kettő. - -Azt mondja ismét Szekeres Pál: - -– Vessék kend három bukfenczöt. - -Ugy néz rá Fekete Sós, mintha nem értené. - -– Én? – fakad ki haraggal. – Én? Bukfenczöt hányjak? Hát komédiás vagyok -én? Ki meri azt én néköm parancsolni? - -És az asztalra üt az öklével, hogy táncznak indul a vizes kancsó. - -– Ki az, aki ezt neköm röndöletbe adni meri? - -A foltos kabátból felel a kérdésre Szekeres Pál: - -– A hühü. - -A hühü! A hühü nagy ur. Ez itt már becsület dolga, tisztesség dolga. És -a munkába Fekete Sós Mihály belefog. Megvet egy bukfenczet s azután -térden álltából Szekeres Pálra tekint. - -– Egy – szól ez. - -Veti a másikat. Verejtékcsöppek vannak már a fején és amint tarkóján -keresztül fordulna, az oldalát az ágy sarkába meg is üti. Tökéletesen -elmérgesedve hirtelen fölugrik és remegő kézzel összekapkodván a -kártyát, a zsöllér elébe vágja az asztalra: - -– Nem kártyázok veled többet! Eregy innét haza! - -Szekeres Pál zsöllér szótalan alázattal el-kiindul a szobából. Szava -nincsen neki, a dühös gazdával szemközt nem is lehet. Csak mikor a -tanyából kiér, akkor mosolyog. Függő sorsában, igy haladván hazafelé, -mire gondol? Nem tudni. Gondolatait a néma tájnak mondja el és az nem -felel semmit, hideg világjával ez idő tájt oly igen nagyon hallgatag. A -gondolatok bent vannak a koponya mögött; kivülről nézve Szekeres Pál -csak egy rongyos pusztai ember, aki halad az olvadó havon. - - - - -UJ KOCSI. - -Szokása a kocsinak, hogy ha megöregszik, megnehezedik. Munkás és -szorgalmas ember korára azért nehezedik el, mert gyöngül, ellenben a -kocsi azért, mert erősödik. Mert szolgálatának ideje alatt hol itt kell -rá egy pánt, hol amott, mig utoljára kétannyi vas van rajta, mint fiatal -korában volt. Hiába tesznek ide-oda egy uj fát, hiába kenegetik: a halál -ellen nincs orvosság, a délczeg kocsi elvénhedett, nehéz már és azt a -lovak igen megérzik. - -– Az ilyen öreg kocsi olyan, hogy üresen is nehezebb, mint az uj kocsi -tehörrel – vélte Sós Mihály, szemlélvén a maga alkalmatosságát. - -Biz ez régi kocsi. Mikor ezen uj korában menyasszonyt vittek, annak van -tizenöt… különben hogy is csak… megálljunk… no, van olyan tizenhét -esztendeje. Sok minden történt ezzel a kocsival. Egyszer a bika is -fölforditotta a benne ülőkkel egyetemben, bár a kocsinak akkor semmi -baja sem esett, mindössze Kis Horváth Ferencznek a torkába szaladt a -pipaszár (nem is pipált sohasem többet az életben). - -Hogy a kocsi elnehezül, az különféle módon megismerkszik. Arról is, hogy -mikor huzgálja az ember az udvaron ide vagy oda befogás végett vagy -pedig az ágas alá tolja, hogy meg ne ázzon, egyre jobban két kézzel kell -a rudját fogni, mig valaha félkézzel taszithatta a gyerek is. Továbbá -szokása a rossz lónak, hogy mikor a kocsi előtt áll s terhet raknak a -kocsira, visszanéz, hogy ugyan sokat raknak-e rá… Ez a rossz ló szokása. -De mikor már a jó ló is igy tesz, bizonyosan ott a kocsi elnehezülésében -a hiba, mivel máskép tagadni nem lehet, hogy Sós Mihálynak ne volnának -jó lovai. Különösen a Káposzta, amelyről az egész környéken tudva van, -hogy ugy megy, miként az eleven szarvas. - -Ez baj. Igaz ugyan, hogy az öreg kocsi még majd elszolgál egy és más -dolgokra, mert amugy a kocsi erős, a lőcsöknek semmi hibájuk, a -tészlivasak is egész rendben vannak és a saroglya fogai közül minden -második vasból való, tehát birhatós. De azért mégis csak kell egy másik -kocsit venni, mert hosszabb járásra emez már nem alkalmatos. Nehéz pedig -az ilyennek az árát előszedni a mai világban, mikor ugy fogy a pénz, -hogy akár örökké a zsebben tartsa az ember a kezét. Igaza volt az öreg -Szélpál Antalnak, mikor azt mondta: - -– Az Istentül kérni, a parasztnak adni köll… – értvén alatta, hogy az -uristentől mindenki csak kér, de a parasztnak mindig csak azt mondják: -adjál, adjál, adjál. Hát hiszen ad, nono, e felől semmi kétség, de ez a -nagy folytonosság még lakodalomból is sok volna. Továbbá ha nincsen -miből. - -De mindegy. Be kell nyulni a láda legfenekére, vagy pedig ama titkos -rejtekekre, mint ágydeszka közé, mestergerenda fölé, ahol pusztai -házakban némely megtakaritott bankók tanyáznak. Szomoruság az ilyeneket -elővenni, szomoruság… - -Azonban más mód nincsen. Egy vasárnapi hajnalon történik ez a dolog, -mikor vásár van. Mihály utra készül. - -– No, kocsi – mondja neki – most gyüssz utoljára ilyen utra. - -A kocsi nem szól semmit. Mihály befog, a tarisznyát felrakja s kihajt a -tanyából. Utközben még két jó szomszédot (koma mind a kettő) fölvesz a -kocsira. Azután meg sem áll a vásárig. Már a lóvásárig. Tovább nem megy, -mert nem kell. A dolog ugy áll, hogy mind az az ember, akinek ipara van, -a belső vásárban árul, mert annak az a rendje. Hanem kocsit a lóvásárban -árulnak, azon oknál fogva, hogy a megvett árut legyen mindjárt mivel -hazahuzatni. - -Mihály távolosabban attól a helytől, ahol sorjában vannak az uj kocsik, -megáll. A komák derülten néznek körül. (Sok bognármunkát hoztak elő, van -miben válogatni.) A kocsi különféle. Mert van igás, van könnyü, van -süketkocsi, van lantkocsi, meg miegymás. - -No, néznek egyet, mert igen formás. Akáczfából van, a küllője mind -nagyon szép, vékony. - -A koma, bizonyos Márki Péter, azt mondja: - -– A vasalása virágra van verve. - -– Az ám – feleli Illés János – czifrálkodnak a bognárok is. - -Néznek másikat, harmadikat is. Ez itt nem olyan veszedelmes, mint más -alkunál, mert az áruló bognár nem tartózkodik a közelükben. Amoda -messzebb alkudik a nyolczadik kocsinál. Nem lát az ide, dehogy lát. -Mihályék tehát végigdeputálnak vagy öt kocsit, de mégis csak -visszamennek az elsőhöz tanulmányozás czéljából. A kereket meg kell -rázni, sőt forgatni is érdemes, mert az agynak a tengelyhez való -viszonya igy tapasztalható ki legjobban. - -– Fogja kend mög. - -Illés János hátulról a kocsit megfogja s fölemeli. Márki Péter hajtja a -hátulsó kereket. Sós Mihály nézi. - -– No no! – mondja idő multán s int, hogy a forgatást abban lehet hagyni. -Egészen rendes forgása van neki. Igy most már az első kerekek -következnek. - -– Hohó, megálljunk! – szól Márki. - -Ugy tetszik ugyanis, mintha a csáskeréknek némi rázódása volna. Az -ilyesmi gyanus jel, arra látszik mutatni, mintha régi volna a kerékagy; -kopott benne a végiglyuk s csak ujra van az faragva s azért látszik -ujnak. De Márki kénytelen belátni hamarosan, hogy tévedés van a -dologban. - -A rudhoz érvén, a bizottság megállapitja, hogy a rud nem repedt, a végén -pedig egészen rendes a nyaklószög. A fürhécz is rendes, a kisafák pedig -egészen szép hajlásura vannak faragva, bár a kisafakarikák ma már nem -ugy szolgálnak a tarsolyhoz, mint ezeknek előtte. - -– Mindönt divatosabbra csinálnak mán – véli Sós s hozzáteszi: – De nem -baj az. - -– Az nem – mondja Márki. – Ez még jobban fog, mint amaz. Mer mégis csak -ezön a kis vason mén az egész kocsi. - -Azt mondja Illés: - -– Mén, ha huzzák… - -Ami a vasalást illetné, az az egész kocsin rendes. De mert a -bognármester éppen most ér hozzájuk, némi kifogást találnak. Hogy a -lőcsöknek a vállába nem jól vannak a gúzsok belerakva. Rángatni is -kezdik azonnal a kocsit hárman háromfelé, hogy a különféle vasak erős -zörgése szavuknak igazat adjon. - -– No ugy-e? – kiált diadalmasan Márki a bognárhoz. – Ugy-e mondom? - -Azt mondja a bognár: - -– Hát hiszen nem betyárnak készült ez, hogy zörgése se lögyön. - -Azt mondja Sós: - -– De tulon tul zörög. Tudja, mint mikor a komédiások ötetik az -oroszlánt, aztán lánczokat huzgálnak a vasrudon, hogy nagyobb lögyön a -lárma. - -A bognár ránt egyet a vállán. - -– Válaszszanak emezökbül – mondja s tovább vezeti a társaságot. – Ezök -jobbak. - -Sósék savanyuan követik a bognárt, mert hiszen hogy volnának azok -jobbak, mikor éppen csak emez az egyetlen az igazi jó. - -– Ezök egy kicsit drágábbak ugyan – teszi hozzá a bognár. – Ezöknek az -ára hetven forint. - -– Mind a háromé? – kérdezi Illés ártatlanul. - -– Nem a. Darabszám. De ha drágálják, ott van amaz, az olcsóbb. Az -hatvanöt forint. - -Sósék magukban nevetnek, amugy nem szólnak semmit. (Miféle mestember -löhet, hogy a tulajdon portékáját sem ismeri?) Lassan visszamennek hát -ama kárhoztatott lőcsvasalásuhoz és nem is sok idő telik bele, -egyezkednek. A bognárral nem igen lehet alkudni, mert a kocsi nem kér -ételt: ha nem kel el, hazaviszi. Sós mégis kérleli: - -– Nézze hát, ez a böcsületös jó embör van itt a lovaival, hát tudja, -amiért még hazahuzatja a kocsit, csak köll neki is valami fizetés. - -– Ügön – mondja rá Márki komolyan. - -Hát hatvanhárom forintban azután ki is egyeznek. Sós fizet. Azután az uj -kocsit a régi után kötik s haladnak lassan hazafelé. Mikor kissé odább -vannak, nevetnek csak össze, hogy becsapták a bognárt. Akkor nevet -egymagában a bognár is, hogy csekély furfanggal állitotta a három -magyart a falnak, különben mind a kilencz kocsit végig deputálták volna… - -Sósék lassan léptetnek, mert nem egy kocsi a kettő. Dél van, mire a -tanyába bezörögnek. Kiszalad az asszony az apróságokkal, nézni az uj -kocsit. Nagy öröm ez. A gyerekek azonnal rámásznak, egy rögtön le is -puffan róla a saroglyalánczon keresztül, de hát azért jó a homok, hogy -párna gyanánt szolgál ilyenkor. - -Sós pedig a kamrából hosszunyaku üvegben piros bort hoz elő. Nyujtja -Márkinak, Márki felköszönti: - -– A kocsi szakagygyon, gazdája maragygyon… - - - - -ODA A JUHÁSZ. - - Oda a juhász, - Nincsen a juhász. - Ki mondja most a kutyának: - Ej, haj, puli ne? - -Rendkivül tudatlan állat a birka s igy nem lehet csodálni, hogy legel, -bár a gazdája agyon van verve. Már hogy az a bizonyos nevezetü Vitéz Kis -Mihály. A szamara sincsen sehol. A szamara bizonyosan siratná, ráfujna a -testre, de nincsen meg a szamár: elvitték azok, akik agyonverték Vitéz -Kis Mihályt. Hogy ki verte agyon, azt most már megint nem lehet tudni; -ki tudná, mikor még azok sem tudják, kik a mezőkön szoktak ilyenféle -dolgok után nyargalászni. - -Nagy szikes mezőség az, ahol a juhász halva fekszik, kopár pusztavidék, -az isten is a birka részére teremtette, mert ez a gyámoltalan állat -valahogy csak elvergődik azon a kevés füvön, amit itt-ott harapni való -gyanánt talál. Leginkább is csak ennek a falkái szoktak járni ez -elhagyatott vidéken, amely a sok termőföld közé ékelve olyannak látszik, -mintha valamely átkos kéz feküdne rajta, mintha a füszálakat az -nyomkodná bele vissza, hogy nem, itt ne teremjetek. Tavaszszal, továbbá -föld árja idején viz szokott rajta lenni, sulyos, szürke viz, tele -szikkel, mi köszvényről és szakgatásokról orvosság. Hullámos nagy tó ez -időben, máskor pedig végkép kiszárad és maró szikes oszlopokat sodor -róla a levegőbe a forgószél. Asszonyok kószálnak ilyenkor ott és söprik -rajta a szódát. Más alkalommal hosszunyelü, fésüforma gereblyével a -székifü virágát tépdesik róla ugyanők, mert azt megveszik a patikában. -Persze, hogy igy még a patikusok is beleártják magukat a dologba, a -bürgének minél kevesebb ennivalója marad és soványak is. Bőrük oly módon -lötyög rajtuk, mint mikor kis ember valamely magas férfi ruhájába -öltözik. Az árva pusztaságra jó messzünnen két oldalról falusi tornyok -tekintenek; ha a szél jó, harangjaik szava még el is szolgál idáig. -Harmadik oldalról, de azért ez is igen messze van, látszik a lapos táj -szélén a városból is valami, tornyok és gyárkémények, elmosódva a -szürkeségben. A gyárkémények nagyon messze ellátszanak, négy-öt órai -távolságban még akkor is látszanak, mikor nem látszanak. A föld -peremének az alján hosszu, vékony füstoszlopok emelkednek fölfelé, mig -el nem vesznek: azok mutatják, hogy ott a város. Azt is lehet tudni, -mikor jár rossz idő a város fölött; akkor nem nyulik a füst föl olyan -magasra. Errefelé ez a drót nélküli táviratozás. De ez nem mondja el -senkinek, hogy Mihály itt fekszik a nedves, esőáztatta sziken és nincsen -benne élet. A többi juhászgazda meg bojtár, aki e téres tágasságon -legeltet, Mihály sorsát éppen nem veszi észre, mert igy esős időben ők -is csak ép ugy fekszenek a földön, belebujva a szürbe, amelyből csak a -csizma látszik ki, meg némi darab a bőralju rézpitykés nadrágból. A -birka is összebuvik ilyenkor apró csoportokba, mert nincs mit legelni, -miután az eső beleverte a kevés gyér füvet a fölázott székföldbe és -szódát enni a bürge nem hajlandó. - -Fekszik Mihály mozdulatlan. Jó hosszu ember volt ő, mig élt, bár most is -az, sőt elnyulásában látszik csak meg a maga valósága. Helye körül föl -van turva a föld, látszik, hogy tülekedtek előbb, mielőtt a halála -történt. Nekifeszültek a földnek a csizmasarkok és nagy hasitásokat -vágtak rajta, mint patkójával télen szokta jégen tenni a gyerek. A -tusában Mihály hanyatlott el s bár nincsen, mint a nóta mondja, rézfokos -az fejében, páros kés az mejjében, hanem azért Mihály tökéletesen meg -van halva. - -Csönd ül a vidéken, szitál hidegen az őszi eső. Tompán szól néha a -vaskolomp a vezérürü nyakán, amint fejét fölemeli és azt mondja: - -– Bé. - -Mindig ezt szokta mondani. - -* - -Vannak véletlen szerencsék és ezt is annak lehet mondani, hogy ép arra -halad a lovas pusztázók őrjárata. Gunnyasztanak a hosszu kibontott -köpönyegben a lovon a legények: aludni való idő az ilyen, mint ahogy -ezek a juhászok is mind „humnak“ a szür alatt. De lám, Vitéz Mihályon -nincs szür. Arra forditják hát a lovak fejét s odaérve látják, hogy -nincsen már benne élő. A nyeregből leugranak és nézik. Azután távolabb -eső juhászoknak kiabálnak: - -– Haó! Héj! - -Hasmánt fektéből némelyik felüti a fejét s ha közelében van a pulikutya, -azt azonnal oldalba is üti, hogy miért nem szól, ha idegen ember jár a -tájon. Azután odahaladnak a kardos emberekhez, csuszkálva kicsit, mert -akármilyen magas sarka van a juhászcsizmának, mégis csuszik a sziken, -mert esős időben olyan szappanforma ez a föld. Arrafelé haladtukban -tünődve nézik, hogy miért fekszik még mindig Vitéz Kiss Mihály a földön: -talán bizony agyonütötték? Odaérve látják, hogy: nini, csakugyan. A -kampós botok alsó vége komoly némasággal szuródik a földbe. Azt kérdezi -egyik pusztázó zsinóros legény: - -– Ki járt erre az éjjel? - -Mondják, hogy senki, mert szólt volna a puli. - -– Hát tegnap este? – adják föl tovább a szót. - -A juhászok összenéznek. A széles nagy kalapok alatt, a fürtösre hagyott -hajak között az agyak gondolkoznak. Hogy hogy is… hogy is csak? Hogy -tegnap… Várjunk csak, emberek. Mi volt tegnap? Persze, itt kint -elmosódnak a napok, csak tavaszt számol a juhász meg őszt s e kettő -közébe eső időt csak ugy tartja számon, hogy azalatt vetett ágyon nem -hál. Hát a tegnap; persze, persze, mi is volt csak tegnap? - -– Vásár volt az uj faluba – tudatja egy juhász. - -Az uj falu nem uj falu, de mert mégis ujabb a keletkezése, mint a -többié, ugy hivják, hogy uj falu. Ha háromszáz esztendős lesz, akkor is -csak ugy hivják majd. Ami pedig azon szót illetné, hogy ezen uj faluban -vásár volt, az ismét ugy értelmezendő, hogy a vásár okánál fogva tegnap -este sokan haladtak át a pusztaságon. Talán négyen… vagy öten is. - -Kedvetlenül rázza a vállán az ázott köpönyeget az öregebb pusztázó -legény, már hogy ez a Gallyas Miklós. Ha abrakot hozott volna a lónak, -mindjárt más volna a dolog, de mikor nem hozott abrakot. És ime, mégis -neki kell ereszkedni, mert itten tett történt. - -– Hát, – mondja Gallyas Miklós, de többet nem mond, csak kapaszkodik föl -a lóra. - -Egy bojtár, olyan egészen sihederforma még, azt kérdezi a többi -komolyaktól, kik a testet körülállták: - -– Én szólhatok-é? - -A fürtös fejek és a nagy kalapok integetnek, hogy hát igen. Különben -igen erős juhszag van, mit a sok juhász okoz. Szaguk olyan, mint az -áposodott juhturóé s a ló nem igen állja. (Hiába, ez velejár a -sajtkészitéssel.) Mondja a bojtár: - -– Két kocsi czigány is mönt erre. Ehun a nyomuk, ép ide vág. - -Gallyas Miklós öreg pusztázó legény nézi a nyomot, amit a kocsikerekek -vágtak. Mert rendes ember sem kopott küllőt, sem kopott tengelyt nem -tart a kocsijában; az a hátulsó kerék, amely nem halad az első után, -hanem külön nyomot vág, leginkább czigányé szokott lenni. - -– Amugy pedig – folytatja a siheder – nem messze voltam én innen a -bürgékkel, mert az én gazdám is még most is bent részögösködik az uj -faluba. Mikor azok a kocsik föltünedöztek, még Mihály bácsi fütyült, -mert hallottam. Azt fütyülte, hogy – – – majd mingyár mögmondom én: azt -fütyülte: Ojan kényös mindön ága, nem állja az madár lába. - -Egy férfi juhász, előre hajolva a leszurt bot fölött, hogy szinte majd a -testre esik, szól: - -– Hát azt pedig nem fütyülte. - -A siheder a szóra restelkedve mentegetődzik: - -– Ugy vélöm, mintha azt fütyülte vóna. - -– Hát pedig nem azt fütyülte – felel mérgesen amaz. – Mert tudom nagyon -jól. Mert én is hallottam. Mert azt fütyülte: Házunk előtt elhaladó -barna legénnek Subáját éppen csakhogy lengeti a szél… - -Ugy lehet, hogy még egy halál esne a juhászok között a fejlődő vita -nyomán (megél a birka, ha kiütik is közüle az embert), azonban az öreg -Gallyas leinti a mérgesen társalkodókat, parancsot adván a nyeregből: - -– A testöt röttön bevigyétök a városba a kórházba a konczházba a -doktorokhon. Az asszonyát tudatni köll, mönnyön be ü is, odabennt majd -irnak az esetrül krotopollumot. Münk mög majd mögyünk az embör után. - -A juhászok lassan fognak a munkához, mert szét kell a dolgot osztani. A -siheder küldetik Török-Kara Pál tanyájára, mert az esik ide legközelebb, -hogy fogjon be és jőjjön, majd testet visz be a városba. A többi -elszéled vissza a bürgékhez, egy ott marad, kampós botjával őrt állván a -halott fölött, kire olykor elgondolkozva, szomoruan tekint. Gallyas -pedig a társával elhalad. Utjuk nem nehéz, csak a kocsinyomokat követik, -amelyek mind eltitkolhatatlan módon mutatkoznak, ameddig csak a szikes -pusztaság tart. Ép körülbelül itatásnyi ut, mire a homokra érnek, hol is -már nyomot találni nem lehet, mert a homok nem nyommutató, azt a kerék -ahogy szétválasztotta, a kerék továbbforgása után ismét csak egymásba -folyik. Fáradságos az ilyesmi, nem kedveli azt sem ember, sem ló, az eső -pedig egyre erősebb. Utszéli napraforgók olajmagvas nagy virágai annyit -szivnak be belőle, hogy nem birja a szár a terhet és sorra kidőlnek, -szeliden a homokra hajolván. Nem dől azonban ki Gallyas. Jó ló van -alatta, mert nem lehet mondani, hogy rossz ló volna, miután eddig még -csak szoritani sem kellett. A társa pedig, bizonyos Kútásó Illés, -szintén egészen jó fából faragott legény, az ötös huszároknál volt -szakaszvezető, amig le nem degradálták és szintén tud ahhoz, hogy a ló -nem olyan állat, mint az ökör, hanem a lóban akarat van, amit helyes -bánásmóddal irányozni tud az, aki ért hozzá. Bár itt a homokban csak -verni kezdi a hab az állatot s meglassubbodnak tökéletesen. - -– No – véli Miklós – majd mingyárt. - -„Mingyárt“ jön egy másik puszta, csak épp a lakottabb vidéken kell -átsurranni, mi másfél óra alatt megtörténik. Ez már jobb hely, mert itt -buja a fü és nem süpped meg a lóláb. Amugy a táj lakatlan, itt-ott való -semjékek vizi madarain fölül semmi egyéb nem látszik eleven. De mégis. -Némi feketeségek mutatkoznak az ég alján. Apró pontok, amik lassan -mozognak előre. - -– Ahán! – mondja Miklós. - -Most egyenest arra mennek a tág téren, amerre ama sátorosczigány kocsik -mozognak. - -– Ludasiak, mondom, hogy ludasiak – szól társához Miklós, mert tudni -kell, hogy Ludas határában rosszhirü czigányság szokott lakozni. -Sebesebben is megy a két pusztázó, mint eddig, egyre jobban közelbe érik -a kocsikat. Már oly közel érnek, hogy látszik is Vitéz Kis Mihály -szamara, amint oda van kötve a saroglyához. Koczognak. A nagy vastag -kard hol a sarkantyu szárnyán, hol a kengyelvason cseng, hol a ló -oldalához ütődik, rázódván a testhez csatolt szijakon. Ám, mielőtt -egészen odaérnének, a kocsin járó sátorok egyikéből fény villan elő, -utána dörrenés és a vágott ólom csunya sivitása hallatszik a két városi -katona feje körül. Azután a második kocsiból, továbbá a harmadik -kocsiból, végül a negyedik kocsiból durran a fegyver és száll a golyó, -jobb helyet nem találván, a pusztázók között az avarba. Lehajol Gallyas -Miklós oldalt, az egyik csizmájából kiakasztja az egészen sarkig vett -kengyelt, mely után leszáll a nyeregből és fegyverét csatolván, viszont -golyót küld. Illés nemkülönben. Válaszul hat puska ropog és sietnek, -mentül sebesebben sietnek a czigánykocsik. - -Lova kantárszárát karra vetve, kezében az ócska mordálylyal, tétlenül és -tehetetlenül áll a puszta közepén Öreg Gallyas Miklós, szemben a -tulnyomó erővel. Ránt egyet a fegyver závárán, hogy kiessen belőle a -kilőtt rézportok és kedvetlenül, keserüen mondja: - -– Hej, a kutya teremtésit ennek a világnak. - -Illés pusztázó legény, a lóról, ahol van, szótalan fejbólintással -mutatja, hogy szintén igy vélekedik. Visszaforditják a lovakat, mennek -csöndes elgondolkozásban hazafelé; im, Vitéz Kis Mihály esete -boszulatlan maradt. - -A Badár ló szügyéről nagy darab tajtékok esnek a földi mezőre. - - - - -VÁNDORLÓ FÖLDEK. - -Senki ebből a napból nem gondolta volna, hogy mit lesz hozandó. Ugy -kezdődött, mint a másik, az állatok is azok maradtak, amik tegnap, pedig -mondatik, hogy az állat megérzi a veszedelmet. Bizonyos-e, senki -megmondani nem tudja, mióta a régi boszorkányok elmultak s ma már nincs -ember, aki a madarak és denevérek nyelvét értené. Egyedül a kutya az, -amely néha világos, napos délelőttön kifut az árnyékból a tanyaudvar -közepére s föltartván a fejét, olyformán, mint mikor a ló szokott a -felhőkre nevetni, idegen hangon hosszu, szomoru vonyitásba kezd. Ez -rendszerint nem jót jelent, az bizonyos. De ezuttal a kutya sem tett -ilyest és semmi állatok nem nyugtalankodtak. A lovak italt kaptak rendes -időben, hajnaltájon és ugyanekkor a kakas az ő régi módján üdvözölte a -hajnali csillagot. Feketésbe volt még a táj, de az akáczok fiatal -levelei már ébredtek alvásukból, a jegenyék legteteje pedig bólongatni -kezdett, mert apránkint föltámadt a szellő. - -Igy volt ezen a reggelen a tanyán. Hajnalhasadtán fölkelt Fehér Máté és -szétnézett az udvarban az állatok között. A kutyát lánczára kapcsolta -vissza az éjjeli szabadságából, s mire a felesége is kijött a házból, -fogadta az asszony jóreggel-kivánatát. Viktor a tyukokat nézte körül s -kötőjéből sárga kását szórt az egészen apró fiókoknak. Máté egy ágat -vett föl a kert mellől s védte a pár napos csibéket a falánk kacsák -rohama ellen. A kacsák már meg is fürödtek ekkorra a kut mellett a -vizben s most el akarták enni a sárgakását a sárga csirkék elől. A -gácsér vezette a támadást, de Fehér Máté jól a fejére ütött az ággal. - -– Te rossz csont – mondta neki – eredj kigyót fogni, még majd hogy éppen -téged traktálunk kásával. - -A gácsér – élemedett, okos kácsa volt ez – el is ment és hápogva hivta -maga után a hadát. Siettek, megkerülve a sövényt, ki az árokszélre s ott -lármázni kezdtek nagyon. - -– Tanakodnak most, hogy mit tevők lögyenek – szólt Máté Viktornak. – Jót -huztam a Makszi fejére. - -Ezen nevettek. Viktor most elereszté a kötője sarkát s mind oda szórta -az ételt a csipogóknak. Mivelhogy odabent is csipogni kezdtek. -Kihallatszott a házajtón, hogy valaki azt kiáltja: - -– Anaaa… - -– Mék, mék – felelte rá szinte öntudatlan az asszony – mögyök mán, kis -pulykáim. - -Máté boldog mosolylyal tekintett utána. Messzi, a mezőség tulsó oldalán -hirtelen hosszu tüzdárda jelent meg az égen s utána rögtön a föld -peremén vörös világával feltünt a mindenek élesztője, a nap. Libegett, -egyre jobban mutatva magát. Máté eldobta az ágat s kalapját emelvén, -köszönté. Aztán nézte, mert soha ennek a nézésével betelni nem lehet. Az -Isten küldötte ő, ki sirjából minden reggelen feltámad, lassan és -méltóságosan. Azonnal üdvözölni kezdik a madarak, a szarka cserreg és a -sas gyorsan emelkedik, mint illik is, hogy alantosai nevében tisztelje. -A Búböcze megszólal az istállóban és azonnal ki is lép a kuthoz s a -gazdára tekintvén, a maga nyelvén pár rövid szóval mondja neki: - -– Vizet, Máté, vizet a Búböczének. - -A libák meg egyszerre nekiiramodnak és keresztül a sövényen. - -– Gágá – mondják a libák a napnak s feléje terjesztik szárnyaikat. - -A töröttlábu varju, a tanyaudvarok humoristája már rég lejött a -padlásföljáróról s ezuttal abban foglalatoskodik, hogy a zabos zsákon a -lusta macskát költögeti, a farkát csipdesvén. Az akáczok teljesen -fölébredtek, leveleiket szétbontják, illatuk azonnal érzik. A -jegenyenyár zöld levele a szellőben fehér hamvas alját mutogatja. Mindez -egybeolvad és mindez gyönyörü. Nincsen ennél különb templom a világon. - -– Kszü, pszü – kiáltja mérgesen a macska és jól pofonüti a varjut. – -Grá, grá, kurkurkur – felel rá emez ijedten s rögtön elugrik és billeg a -kutya felé, hogy ezentul most már majd ezzel társalog. - -Máté néz és hallgat és áll elmerülve, igy nyujtván imáját mindezekért -annak, aki adta. Azután fogja a baltát s folytatja a dolgot ott, ahol az -este elhagyta és faragja az uj kapubálványt a régi helyett, mert idővel -még a kapubálványok is elmulnak. Akkor kijön a pitvarajtóba Viktor, a -két karján két apró emberrel. - -– Apja – mondja – apja! - -Máté leteszi a baltát és odamegy. A Pistika, ez meg a Miska. Pistika a -jobbadik, Miska a balabbik. Tökéletes egygyek, mert ikrek, de mégis a -Miska a tömzsibb. Lyuk van a képin, ha nevet. Erről lehet megismerni, -hogy melyik kicsoda. - -– No, mit köll mondani? – kérdezi Viktor. - -– Addon Iszten ló löddelt. – Igy véli Miska, hogy ezt kell mondani. A -példán Pistika észre térvén, szintén szól: - -– Addon Iszten ló loddalt. - -– Ló löddelt, ló loddalt – köszönti vissza őket boldogan Máté, csók -között. – Én mindön kutyáim… - -István és Mihály lekivánkoznak a földre. Kissé hideg még és harmatos, -azonban azért nagyon jó. A kicsi meztelen lábak edződést szivnak föl az -áldott homokból. - -– Ujság van, apja – szól Viktor mosolyogva. – Nagy ujság. - -– No? – mondja Máté. - -– Hát nem találja kend el? - -– Ujság? – ismétlé Máté. – Nem tudom. Nem vélök rá. - -– Hát… – folytatja dévajkodva Viktor. - -– Hát? Mond no, ha tudod. - -– Hát épp ma két esztendősek a gyerökök. - -– Oh, uram Isten – nevet Máté – hát ijen vén népek mán kentök, iftyurak? - -– A! Búböcze! – mondja Miska a tehénre. - -– A! Búbocza! – mondja Pista is. - -– Ugyan hát mit adjak nekik? – szól Máté. - -Tanyán nincs játék a gyereknek, de nem is kell. Ott a liba, tyuk, -csirke, kutya, macska, sündisznó: mind jó barát. Egyedüli ellenség a -sánta varju, mert az kiszedi rendesen a Pistika kezéből a tejes -kenyeret. Hát a dióval gurigázni kutya? Vagy beleülni a talicskába -kettősen, aztán hajtani a lovakat: Dü te Tárga, hóha hó! A homokba pedig -olyan házakat lehet épiteni, hogy az valóságos ritkaság. Máté bemegy a -belső házba és két darab egészen fényes krajczárt hoz elő. - -– No netök. Egyik egyiknek, másik másiknak. De jól vigyázzatok rá. Ezön -vösz édös anyátok nektök ruhát. Ez péz, ugy nézzétök. - -– Péz – szól Miska. - -– Péd – folytatja Pistika. - -Teljes csodálattal tekintik meg, külön-külön, egyik a másikét. A -barnapiros apró arczokon a bámulat ül. Lám, ilyen is van a világon, amit -ők még eddig soha nem láttak. - -– Ni! – mondják egymásnak. - -Máté és Viktor nézik, egymás mellett állván, a husukból való hust s a -vérükből való vért. - -– Az enyimek – szól Viktor. - -– Hát. Hogyne. Mindön a tied mán éppen – felel évődve Máté. - -Evvel aztán megy is vissza az akáczfarudhoz, amit faragni kell. Az -asszony a házba tér, hogy rendezkedjen. Igy vannak egy darabig. Viktor -már mindent rendbe szedett s a konyhában foglalatoskodik, hogy a tejet -melegitse a népeknek. A balta alatt kint kong a rud s recscsen róla -sorra az a darab, amit Máté lehánt. Egyszer bekiált: - -– Viktor te! Vidd be a gyerököket. - -Az asszony kilép: - -– Miért? - -– Ugy nézöm, föltámad a szél. - -Valóban, a tanya mellett a vetéseken a szélkiáltó madár egyre erősebben -hallatja szavát. Fönt a jegenyenyárfák tetejének birodalmában már zugás -van. Hirtelen messze vékony hegy emelkedik a homokból, egyre nagyobb, -egyre magasabb. Ott már a forgószél járja a boszorkánytánczot. Viktor -épp hogy ölbe kapta a gyerekeit s bevitte a házba, már ide is érkezett -süvöltve. Utána nagy zugás következik és végig vágtat a tájon a száraz -vihar. A gólyafészek leröpül a kémény tetejéről és száll messze, az apró -gólyákkal egyetemben. A jegenyék sirnak s a nagy elhajlásokban pattog a -derekuk. Minden, ami csak állat, sietve menekszik az udvarból födél alá. -– A Náczi varju nagyon jól megfér most a Jancsi macskával. – Minden -madár elül, csak a szélkiáltó szava hangosabb egyre, amely bolondul -szaladgál, a fejét épp most hányó buzavetés között. Máté sietve futkos -az udvarban, becsukva minden ajtót, ablakot, ami nyitva volt. Néhány -eltévedt apró csibét fölszed s bedobja a kotlóshoz, az ágasrul leszedi a -köcsögöket s a földre fekteti. Az idő pedig mindig nagyobb. A -szénapadlás elől elfujta a nehéz létrát és bontogatja már a ház tetejét. -Egyre lejebb száll, a földet keresi, hogy abban kárt tegyen. Mikor aztán -leér, hogy egész hatalmával söpri a füvet, a homokot, egyszerre semmit -sem lehet látni. Ez az az idő, mikor a vasjáromszög megtanul röpülni. -Nincs levegő, se ég, se föld, csak homok van, szálló, röpülő homok, mely -elfog mindent és betemet mindent. Rettenetes a zugás. Kétágu öreg -törzsek ketté hasadnak, fiatal fák gyökerestül fordulnak ki s földre -fekszenek, azon henteregvén. A föld fölszállt a a levegőbe, a föld -utazik s nő a homok, mindegyre nő. Máté kiáltana bele a zivatarba, de -nem bir, a röpülő homok urrá lett az emberen. - -– Isten, hol vagy? – szól elhaló szava. - -Még egy ideig dőlnek a fák és visz mindent a szélzivatar: gerendát, -szénaboglyát, azután haragja kezd elülni. Egy nagy, utolsó fuvás elviszi -még a galambok duczát, azután óriási hosszu sóhajtásával elvész a -zivatar. Vonul odább, három-négy forgószél homokhegye fut végig a tájon, -távozóban. - -A homok lassankint leszáll, a reszkető levegő elcsendesül. Máté rázza -magáról a földet, ami ellepte s mély szomorusággal néz végig a tájon. -Lám, mit hozott a nap. A szálló homokban, ami ellepte az udvart, a -sövényajtóig megy, hogy megnézze azt, amit megnézni rettegés és lelki -kinszenvedés: mi lett a vetésből Isten ezen csapása után. Ám a -sövényajtót kinyitni nem lehet, ugy tele van fujva mindennel, fával, -karóval, vödörrel, homokkal. Hát csak a sövény fölött tekintett szét a -fekvőségre és amint a szurós ágakat széthajlitván, tekintete a vetésekre -esik, följajdul. Mintha kétágu szigonynyal szakgatnák a szivét, mintha -kalapácscsal vernék a fejét, a homokkal lepett haját a vihar -boszorkányai. A nyilegyenes táj most dombos, hepe-hupás. Ahol a -buzavetés állott, nagy, tágas mélyedés látszik, mint amilyen a kiszáradt -tófenék szokott lenni, ahol pedig az árpa virult, ott se sikság, se -árpa, hanem magas domboldal: a buzavetés földestül átvándorolt az -árpavetésre. Látván ezt s a maga tiszta eszével azon pillanatban -fölfogva e dolgok következményeit, Máté szemeiből kicsurran a köny és -vize elvesz a képét boritó homokban. Ugy érzi, az esze pusztul s minden, -ami a világon van, előtte elfeketedik. Lassan megfordul az ember. -Visszamegy a házig s éppen mikor Viktor halaványan nyitja az ajtót, -szemközt ér vele. - -– Viktor – mondja megtört szomorusággal – látod-e? Látod-e? Nézd, nincs -sömmink. Amit a jobb kezével adott az Isten, elvötte. A balkezével járt -itt. Nézd. Elpusztultunk. A nincsetlenségbe jutottunk. Mivel érdemöltük? - -A szeretett ember könyázott, poros arczára függeszti szemeit az asszony -és az ajtófélfába fogódzik e megrendülések alatt szótalan. Ki tudna erre -mit felelni? Ő is csak ugy van, mint amaz, itatni kezdi az egereket a -szeméből s állnak a pusztulás közepett hallgatag. - -Ám Miska félretolja az anyja szoknyáját és előlép. Csillog a kezében az -uj krajczár és kinálva nyujtja az apja felé: - -– A! Apám! Péz! - -Pistika a másik oldalon következik elő és röviden kinálja vagyonát: - -– Péd! Péd! - -Fehér Máté letérdelt az istenhozta homokba, átvette két karjával két -gyermekét és Viktorra nézett. Könyezése már elcsillapodott. - - - - -AZ ÜSZŐ FÖLTEKINTÉSE. - -A födél nélkül élő gulya neve némely helyen rideg marha. Régi szó ez s -bizonyosan onnan keletkezett, hogy az efajta marha minden szeretetet és -kényelmetességet nélkülözvén, rideg életet él. Más részen megint -gulyának mondják, ismét más részen pedig csordának. Bár ez utóbbi szó -tisztán csak azon állatok gyülekezetére illik, melyek reggel elmennek -hazulról s estére kelve ismét hazatérnek. Ily különféle nevek vannak. -Mifelénk pedig ugy neveződik, hogy: barom. Általános vélemény pedig, -hogy a tehén egymagában is barom. Itt azonban nem. Itt a tehén -egymagában tehén s csak akkor lesz barom, ha legalább ötszáz van belőle -együtt. Nem tudni, melyik elnevezés az igazabb. Kereskedni az ilyennel -azonban fölösleges, miután ha hetvenhét könyvet irkálna is erről össze -valaki, a kereseti pusztán ama bizonyos Rózsa András és Rózsa Istvánok -azután is csak ugy mondanák a gulyának, hogy barom. Véleményük szerint -ez a név illeti s az ő véleményükre nyomdafestékkel hatni nem lehet. Más -volna, ha harmincz vagy negyven darab fát küldenének nekik különféle -rovásokkal, amit ahoz értő emberek vágtak. Azokból némely dolgokat ki -tudnának olvasni. Hogy ime, ezen három vékony a három jegenyés Vizhányó -Pált jelenti, eme kövér kerekség pedig Sebők Jánost, a pókhasut. Ama -igen nagy hosszuság a hat apró vonással bizonyára Nyárfás Imrét, akiről -különben is tudatik, hogy hat tehene van idekint a baromnál. - -Szárnyék manapság már imitt-amott van. Ide is, amoda is fákat ültettek -az észszel élő emberek s e fákból idő multán erdők keletkeztek. Ez most -már a szárnyék helyett van s valamelyik oldala mindig megvédi esőtől, -széltől vagy a nap melegétől az állatot. Csak a gulyások cserénye marad -meg, azt látni itt is, ott is a puszta közepén. Akkora kis darab -kerités-sövényből, mint egy szoba. Abban lakik a cserényes, aki nappal -főz a többire, éjjel pedig kerüli a gulyát, amely lefeküdt a karó körül. -A gulya ugyanis olyan társaság, hogy nappal elpihen a pusztában itt is, -ott is, de éjjelre megszokott helyet keres. Hogy ezt megtalálja, egy -hosszu akáczot kivágnak, ágait lebotolják s a csupasz magas karót ássák -valahol a puszta közepén a földbe. Azt aztán a gulya elismeri, hogy az -az ő háza, födele s nagy nyugalommal telepszik köréje este. - -Gulya sok van a nagy darab földön, néha tiz is, mert nyolczszáznál több -darabot nem igen tesznek egybe. Az már olyan nagy sereg, hogy három -ember nem birja rendben tartani, bármennyire érti is a dolgát. Mert -rendszerint hárman vannak egy csapatnál: két ember meg egy gyerek. -Tavasztól őszig csak ugy kint vannak az ég alatt, mint az állataik, -krumpli-paprikást szoktak enni, továbbá tarhonyát, zsiros kását, arra -nagyokat isznak a csordakutból s mód felett egészségesek. Szeretik az -aludt tejet is és a tarhót, amiben van részük elég, mert szerződés -szerint az a tej az övék, amit a tehenekből kifejnek. Ily módon nem is -rossz mesterség az, mert hasznuk van a tejből is, amit az asszonyaik -elhordanak és turót, vajat, sajtot csinálnak belőle. A várostól is -kapnak fizetést, valamint minden gazdától minden darab állat után az -őrizésért egy-egy forintot. Ezzel szemben azonban megvan a vagyoni -felelősség, hogy akármi történjen tavasztól őszig, bármiféle gyanus -ember kódorogjon a határban: nem vesz el a jószágból egy czitek sem. Ez -oknál fogva meg nehéz mesterség a gulyásság s csak olyan ember üzheti, -aki tökéletesen kiérti magát a világi állapotokban. - -* - -A nagy pusztán, ahol a gulyák laknak, vasárnap némi embermozgás látszik. -Máskor csend van arra s nagy néha halad Szabadka felé egy-egy kocsi vagy -pedig gyalogosok haladnak s megkérdik, merre van a Pálinkás-erdő, ahol a -fa tetejében a Mária látszik. A gulyások ezeket utba igazitják s azután -csendes megint minden. Vasárnap már más. Többen jönnek ilyenkor a gulyák -felé, kocsin vagy gyalogszerrel. Mind olyan ember, aki azért jön, hogy -föltekintse a marháját. Hogy nőtt-e a tavasz óta? Gyarapodott-e? A fü -térdig ér csaknem, abban az emberek kéjelegve járnak. - -– Ilyen teritött asztalnál csak gyarapodhatik – mondják s keresni kezdik -a Bimbót a nagy tömeg állat között. - -Mi is ilyen irányban értünk ki, hogy megnézzük a Tündér üszőt, amely a -tavaszszal került ide. Előbb a Vincze János gulyájában volt s az -tartozott érte felelettel, de a kapás tudni vélte, hogy ezuttal a két -Rózsáknál van. Hogy Vinczénél igen fölszaporodott a jószág s átadott -belőle emezeknek. Ő tudja, neki megüzenték. - -– Kicsoda? - -– Nem is vélök már rá – felelte az öreg – de valaki mondta a multkor. - -Ez a „multkor“ az augusztus közepi bucsut jelenti, amidőn a vén ember is -elment a csárdába s két álló napig felejtgette, hogy öregszik. Ennyi idő -alatt kétségkivül lehet néhány üzenetet váltani s igy most már egyenest -arrafelé hajtottunk, amerre felé sejteni lehetett, hogy ott őrzik a két -Rózsák a gulyát a pusztában. A buczkák közt nemsokára elő is tünt a nagy -zöld tábla, végig rajta a sok állat. Mind fejetlen. A fejük lent volt a -nagy füben. A gulya-szélben van már egy-két kocsi, odahajtunk. Nemsokára -látszik, hogy jön egy magas ősz ember a térdig érő harmatos füben, huzva -maga után a hosszu botot. - -A kapás csöndesen mondja: - -– A Rózsa Sándor öcscse. - -Széles kalap van a fején, haja rövidre nyirt, szakálla ősz, bár még -látszik, hogy veres volt azelőtt. Bocskorban van, nem a füzős tótban, -hanem a magyar csuszá-ban, amely csatra jár. Meztelen, izmos lábszárai -barnavörösek, a pihéket, amik rajta nőttek, lenfehérre szivta a nap. Ha -valamely festő meg tudná ezt a szinkeveréket festeni, bizonyosan -kidobnák a képét a mütárlatból. - -A gulyás nyujtja a kezét és üdvözli az embereket e szóval: - -– Tartson mög az Isten mindnyájunkat. - -– Mindnyájunkat… mindnyájunkat… - -– Mind magunkat, mind nyájunkat… - -– Hát talán hogy a jószágot tekintik föl maguk is? - -– Az ám, majd azt néznénk. Ha itt van, ebben a gulyában. - -– Hát – mondja elütőleg – én majd téritöm a marhát, de gyün a gyerök -mingyárt. - -El is siet a semjék felé, hogy tereljen. - -– Tán nincs itthon a számadó? – kérdezi a kapás a többitől. - -– Oda van a szabadkai földön – mondják. - -– Ez csak éppen testvérje a számadónak – int Muladi kocsis az eltávozott -után – amaz az igazi, aki Szabadkát járja. - -– Akkor hogy találjuk mög az üszőt? - -– Majd mögmondja a gyerök. - -Jött is már a gyerek, akinek a fejében van az inventárium. Egy -alacsonyra maradt fiu, karikás ostor a nyakában, a kezében nagy bot, -háromszor olyan hosszu, mint ő maga. Vékony gyürücze-szárban egy -makrapipa, azt a fogai között tartja, mikor köszönt. - -– No – mondja aztán – talán maguk is a marhájukat keresnék? - -– Az ám – szól a kapás – azt. Van itt egy üsző a baromban, azt akarnánk -mögnézni. - -– Hát – felelt igen komolyan a kis ember – azt löhet… löhet. Majd -mögkeressük. Mert van itt sok. Miféle névön van itt az a maguké? - -– Kis Pál névön. - -A bojtár lenézett a földre s a füszálak töveit durkálta a botvéggel. - -– Hm – mondta egyszer s csóválta a fejét. Azután ismét gondolkozott. A -pipát kivette a szájából. - -– Üsző? – kérdezte. - -– Üsző. - -– No – szólt fontosan – itt aligha van. Ötszázhuszonhét darab van itt a -kezem alatt. Nem mondom: van közte négy, akinek a gazdáját nem tudom. -Abbul egy ló, kettő öreg tehén, egy van üsző. Ha ez lösz az, akkor -mögvan, ha az se az, akkor itt nincsen ebben a gulyában. - -– Hát – mondta a kapás – itt köll annak lönni. - -A bojtár előre halad. - -– Nono – felelt. – Majd mögkeressük. - -Mentünk utána. Egy bikát, amely gyanusan nézte ténfergésünket, jól -oldalba ütött a nagy bottal. Az idomtalan nagy állat, amelynek a husából -vagy tizenöt ekkora gyerek kitelt volna, félre fordult, de ismét csak -levágta a fejét, ami nem kedvező körülmény. A hosszu bot most nagyot -sivitott a gyerek kezében s hirtelen a homlokához repült. Ezen a bika -elszégyenült, a gyerek felvette a botot s ment előre szótalan. - -– De bolond bikátok van, hé – szólt neki Muladi, ahogy a csatakos füben -haladtunk. - -– Ez még csak istenös – mondta rá a bojtár. – Van rátartósabb is. - -Egy csomó barom közt megállt s egy kajla üszőre mutatott. - -– Ez-e az? – kérdezte. - -A kapás nézni kezdte az üszőt. Ő sem látta a tavasz óta, hát nem -ismerhet rá azonnal. Nézte jobbról, nézte balról. - -– Ilyenfajta barnás-szürke volt az is, de még sem ez az. Más annak a -füle állása… Nem ez az, nem ez az no. - -– Hát pedig – állapitotta meg a bojtár – itt az egészben nincs más üsző, -akinek a gazdáját én ne tudnám. - -Egész határozottsággal mondta ezt s azonnal más munkába kezdett. Jött -ugyanis utánunk három surbankó legény, akik szintén vele akartak -beszélni. Kötelet hoztak és ostort, ami nyilvánvaló jele, hogy haza -akarják hajtani a marhájukat. - -– Adjon isten jó napot – köszöntötték. - -– Adjon isten – felelte pipázva. - -– Hát löhet-e? – kérdezték a legények. - -– Löhet – válaszolt, kissé kérkedve állásával, amit a barom körül -elfoglal. – Nem nehéz mestörség… Tán haza hajtod? - -– Az ám. - -– Kiféléjét? - -– Sebők Fekete Antalét. - -– Azt – mondta nyugodtan. – Annak kettő van itt kint, a tavaszi kajla -tehén mög egy üsző. - -– Az, az – mondták örömmel a legények s a bojtár csöndesen felelt: - -– Tudom én az ilyesmit. Majd mingyárt kikeressük. - -Készülne is hozzá, de az öreg kapás, aki a saját szemének sem igen hisz, -tovább kutakodott s most a tereléshez álló gulya elejéről kiált vissza: - -– Itt az üsző. - -Mire odaértünk, már körül is nézte. - -– Tündér – szólt neki örömmel. – Tündér… - -Az üsző rábámult. - -– Mögüsmert, mögüsmert – ismétli vigan a kapás. – De möghiztál! Enyje, -de szép vagy! Ha a Pirók látna! (A Pirók ugyanis az anyja neki.) - -– No hogy – vélte Muladi. – Ojan kil –, nyócz – nyóczvanöt forintot -bizonyosan ma mögadnak érte. De valójában az-e? - -– Nézze kend a billogját. Kend ismer irást. - -Nézi Muladi, azonban tehénszőrön nehéz az irást megismerni az olyannak, -aki régen tanulta. Együttesen állapitjuk meg, hogy csakugyan rajta a -billog. - -– No, most gyere bojtár – örvend a kapás. – Mondtam én, hogy itt lösz az -elejibe, mert mindig olyan elüljáró marha volt ez a Tündér. - -Jön is a bojtár, de már messziről kiált, ahogy az üszőre néz. - -– Jaj – magyarázza – nem jól mondták maguk a nevet, azért nem tudtam én. -Nem Kis Pál ennek a gazdája, hanem Kis Palcsi. - -Hát különben mindegy. Az üszőt megtaláltuk, az a fődolog. Meg is -deputáltuk és meg is dicsérték. Többen csodájára jöttek arrajárók, hogy -jaj de szép. - -– Hát hiszen, hát hiszen… – szólt kedvtelve a kapás s végigtekintett -némely hitvány tehenen, melyek a közelben legelésztek – aki bornyut én -kötök el az anyjátul… - -Haladtunk visszafelé, miután elkezeltünk az öreg Rózsától. Muladi neki -eresztette a gyepes siknak a lovakat s tömni kezdte a pipáját. Közben a -Sándorról beszélt. - -– Lám – szólt hátrafordulva az ülésben – micsoda élet az? Másoknak -vagyont szörzött, maga tömlöczben halt. - -– Hát az ugy van – állitotta a kapás. - -Muladi azt mondta: - -– Sok urat begombolhatott volna maga mellé a Sándor, ha akarta volna. - -– Hát az ugy van – állitotta a kapás. - -A pipa szárával kissé oldalt mutatott s csöndesen szólt: - -– Szép tanya ez a nyárfás nagyon. - -Muladi nem szólt semmit, a kapás nem szólt semmit, én se szóltam semmit. - - - - -HAZATÉRÉS. - -Egy vasárnap délelőtt ugy tizenegy óra tájban István dideregve ér haza a -tanyára. Vékony nyári csizma a lábán, egy szál felöltő a derekán, a -fejében pedig csak kalap; semmikép sem csoda, ha fázik a hóban. Csunya -nedves idő van, amennyiben hó esett az egész éjjelen, reggelre pedig, -hogy a köd eloszlott, kisütött a nap. Ilyenkor besziv minden meleget az -olvadó hó és bár verőfénynyel van a nap és bár déli szél kereng a tájon, -olyan a hideg, hogy annak, aki sokáig állja, mint mondani szokás, a -szive gyökere is reszket. István pedig nincs is neki öltözködve az -időjárásnak, egészen a fajta öltözéket visel, mint ünnepnap tavaszon -szokás. Ez onnan van, hogy István a börtönből jön, ahova a tavaszon -bevitték, hogy emberölésért üljön nyolcz hónapot. - -Mikor István a latyakban becsattog az udvarra, a kocsis rámered. -Ünnepnap lévén, a vén Imre kocsis sem foglalkozik komoly munkával, hanem -a kocsi rudjára feszitvén a hámokat, kenegeti a bőrt halzsirral. Jó -állat a bőr – tartja a vén Imre – nem kér kenyeret, csak éppen hogy -zsirral kell étetni. No aztán azzal éteti is folyton-folyvást s ha -megsokalják a pazarlást, amit elkövet, rögtön fölmondja a szolgálatot. -Megélteti őt az uristen, aki a csillagokat kigyujtja, más tanyában is. -Átlag kétszer szokott fölmondani évenkint, de huszonhat év óta, mióta -itt van, csak egyszer ment el, akkor is visszajött harmadik héten, hogy -csak nem hagyja az eperfáit, amiket ő maga ültetett. Igy van Imre a -tanyával, az eperfákkal és a halzsirral, amit beleétet a hámba. - -– Nini – mondja – möggyütt kend? - -– Mög ám – feleli a szomoru István. – Vége a szolgálatnak. - -Barátságosan kezelnek s Imre igen örül István megjöttének, mert a hosszu -idők folyamán összeszoktak ők ketten nagyon. - -– Hát hogy telt le? – kérdezi részvéttel. – Annyi sok idő? - -– Jaj, ne is kérdözze kend. Már az életömet is möguntam a falak közt. -Borzasztóság az, tudja kend, ott lönni. - -– Különösen semmiért… - -– Haj, haj – sóhajtja István – igy bánnak a szögénynyel. - -A cselédház ereszete alá megy, ahol szegen függ a puskája. Ócska, -rozsdás, elültöltő egycsőves, a szijja, amit megrágott az idő, -kóczmadzaggal van összekötözve. Leveszi, nézi. Meg van töltve most is, -mert mig István oda volt, éjjelenkint Imre kerülte vele a határt. -Megforgatja egy kissé a kezében, a vállához is emeli, hogy értené-e még -a bánásmódját. Azután visszaakasztja és ujból csak sóhajt. - -– Hej, puska, puska, te voltál az oka rabságomnak. - -István tudniillik csősz és ezen hivatala szerezte neki a börtönt. Ősz -felé járt akkor az idő, a szőlő érett volna és ittas darazsak röpködtek -a levegőben. A tanyai kutya ilyenkor lesz gyümölcsevő. Ugyan a nyers -kukoriczát is megeszi, ha éhes, de a szőlőt már nem tisztán éhségből -szereti. Éjjelenkint szökik a szőlőkbe és hatalmas étvágya van. Egész -sorokat lelegel, amig megunja. Ezért hát ilyenkor nagy vigyázatban -részesül a szőlő s a csősz folyton kerülgeti. Amely kutyát benne talál, -arra rálő. Igy volt ez akkor is. A szőlő sarkát két nap óta dézsmálta -már igy az eb. István sejtette is, hogy a Kalap Jánosék nagy fekete -kutyája. Aztán hát ezt a sarkot vigyázta. – Hej, majd beléd lövök – -gondolta és sóra töltötte a puskáját, hogy örökre elmenjen a kedve a -látogatójának. Harmadnap éjjel ki is leste. Sötét éjszaka volt, a hold -nem járt az égen és a csillagok elé álltak a felhők. A nagy diófa alatt -ment éppen, mikor látta, hogy bent van ám a sarokban a nagy feketeség. -Zörög a száradó levél a tőkéken, amint huzódik egytől a másikhoz. Mikor -az utra ér, hogy nagy fekete testének formái láthatók a sötétben, István -rásüti a fegyvert. Nagyot szól a puska, amott a feketeség meg elnyulik -hosszasan a tőkék alatt és vergődik szótalan. Hosszabb már mint a kutya -szokott lenni. István odalép hozzá a harmatos homokban: látja, hogy nem -kutya, hanem ember, fekete szürben. Ott van mellette a nagy garaboly is, -amibe a szőlőt szedte. Feldőlt és az érett gyümölcsök kifordultak a -homokba. – Ki vagy? – kérdezte István szomoruan, mert tudta, hogy bajt -csinált. De egy szót sem szól amaz, csak a fehér homok válik sötétre -körülötte a vértől. Eldobta István már a puskát, reszkető kézzel keresi -zsebében a masinatartót és gyufát. Kék lánggal sziporkáz a kénes gyujtó -és a fénye mellett megismeri a haló embert. Nem más az, mint Fekete -Karácsony Péter, a juhász. Ez ugyan többé már juhot nem őriz, mert el -van találva végkép. Igy esett, hogy Istvánt börtönbe vitték a tavaszszal -és el kellett hagynia a tanyát, a puskát, gyermekeit és a tág mezőket, -ahol messzire lehetett látni. - -A felesége régen elhalt (nem élni való volt szegény, görcs állt mindig a -fejében) s ilyformán a nagyocska lánya meg a fia voltak csak vele. -Ezeket azon időre, mig ő maga elmenne, a sógorához küldte, aki kint -messze, a halasi földek felé pásztorkodik. E miatt most, hogy hazajött, -még csak a szobájába sem mehetett be, mert a kulcsot is elvitték, őt -magát pedig még nem várták. Jó szerencse, hogy Imre ott van a tanyában, -különben senkit sem talált volna. A gazdáék télen a városban laknak s -csak ritkán jönnek elő. A havas udvarban nem mozog más, mint a kutya, a -galambok, az istállóban pedig a marhák, ezekre a vén Imre visel gondot. -Imre kérdezni akarna sok mindent, illetve mutatni szeretné, hogy örül -István érkezésének. Ő azonban mogorva agglegény s nem ért a beszéd -tudományához. Rendesen csak elmélkedik s a lovaival társalog. - -– No hát nem is kenöm már tovább azt a szijjat – mondja hirtelen. - -Istvánnak azóta most fakad először mosoly az arczán. Lám, az öreg Imre -még mindig a régi vén gyerek. - -– Hiszen kár is – felel – csak ugy csöpög már a zsirtól. - -– Hagy csöpögjön – véli Imre. – Olyan, mint a szép lány haja, sohase -elég neki az olaj. - -A konyhába mennek, ahol Imre a tüzben tesz-vesz. István, mint aki rég -ideje nem látott ilyen munkát, idegenül nézi. - -– Paprikás krumpli – magyarázza Imre – de majd megszaporitom, mert csak -magamra számitottam. - -Burgonyát hámoz, a füstös bögrébe teszi, majd pedig vizet is tölt hozzá. -Azután szalonnát vág. - -– Zsir is kell ám ehhöz – mondja, derülten foglalatoskodva, a vén -ügyetlenség. – Vasárnap van mámma, ögye mög a kutya a máját. - -Imre soha sem szokta az ilyes beszédet, de most, ugy látszik, nevettetni -szeretné mindenképpen a szomoru Istvánt. Sürögve keres a tüzhely előtt -egy hosszu galyat, amit hegyesre farag s ráhuzza a szalonnadarabot. Még -megirdalja egy kicsit a késsel. - -– No, vágjék kend egy nagy karaj könyeret – biztatja Istvánt. - -Ő maga pedig az ablakban kutakodik. - -– Ehol a pálinka is e! Kóstolja kend. Idei, érzik még az éretlen szaga, -de azért nagyon jó pálinka lönne az gyüvőre, ha az idén mög nem innánk. - -István kézbe veszi az üveget és néz a benne kotyogó fehér törkölyre. - -– Ilyenbe se volt részöm nyolcz hónap óta… - -– Majd kipótoli kend, no… – vigasztalja Imre. - -Süti a szalonnát és a csepegő zsirt okosan osztogatja el, felét a -kenyérre, felét pedig a bögrébe hullatván. Nem sok időbe kerül ám most -már, hogy a jó parazsas rőzse tüze mellett megforr a krumpli, a szalonna -is hamar kiadja a lelkét. De jól végezte kötelességét, a kenyér zsiros -végtől végig. És jutott azért a bögrébe is. Mikor Imre két tányérba -kiönti az ételt: örömmel mondja és dicsekedve is: - -– Nézze kend, milyen nagy pillangók uszkálnak rajta. - -István csak nézi az ebédhez való készülődést szótalan. A régen kóstolt -pálinka egy kis pirosságot hoz az arczába, melyről leszedte az egészség -virágait a Csillag-börtön. Imre kanalakat keres elő, ünneplő -fakanalakat, amelyeknek nyele feketére van festve, az alján pedig zöld -levelek között sárga tulipántok. Az asztalra helyez mindent, tányért, -kanalat, kenyeret, pálinkát. Még csak a sült szalonnát kell a krumplira -darabolni, aztán király legyen az, aki különbet eszik ennél. - -– No, isten áldásával – kinálja Imre. - -István könybelábadtan tekint végig a szorgoskodó öregen. - -– Nem átall kend velem egy asztalnál önni? – kérdezi csöndesen. - -– Én? – fakadt ki Imre. – Hát minek néz kend engöm? - -– Mégis… Vér van a kezemön. - -– Ugyan ne beszéljön kend. Nem ér az ilyen beszéd sömmit. Nem akaratbul -tötte kend. - -– Hát abbul nem. - -– No amazért mög nem kár, hogy egy betyárral kevesebb van. Ha zsandár -lőtte volna agyon, medáliát kapott volna érte. - -A paprikás krumpli zsirpillangói közé odahullik István szemeiből is -néhány pillangó. - -– Igyék kend még – kinálja Imre a pálinkát, a zavarodottság elháritása -szempontjából. - -De amazon kitörnek az elfojtott keserüségek, amiket mostanáig -türtőztetett magában. Könye könye után csordul és egész testét rázzák a -belső viharok. - -– Miért érdemöltem, miért érdemöltem. - -Valósággal erre ki tudna felelni? A törvény néha oly tökéletlen. Tudja -azt a vén Imre is, de ő, mint vagyonos és zsugori agglegény, a fennálló -rendhez huzódik s mindent ugy talál jónak, ahogy van. Ezért ez irányban -nem is szól semmit. Csak nézi a zokogó embert egy darabig, azután -beszédbe kezd: - -– A gyerök iránt ne lögyön aggodalma kendnek. Itt jártak most harmadik -hete vasárnap. Az Annusnak uj ruhát vött a gazda, csak látná kend, hogy -milyen pötyke benne! - -– Hát az Andris? – sirja István. - -– Az Andris mög kigyógyult a szömfájásbul. Pedig kékküvet rakott rá a -doktor. - -Istvánban csillapul a kétségbeesés. Nyugodtabban tárgyalnak és végire is -járnak az ebédnek. Mikor a szépen festett kanál utolsókat koppanna a -tányérok alján, Imre föláll, hogy a korsóba vizet hozna a kutból, de -alig tesz pár lépést, fölhagy e szándékával. - -– Ej – mondja erős hangon, ami ő nála bizony szokatlan, mert a maga -csendességében élte eddig világéletét – az ebadta hejjén. Ki iszik ilyen -ételre vizet? - -István bágyadtan tekint rá: - -– Hát? - -– Hát, az ebadta hejjén, átmögyünk a csárdába! - -Ezzel aztán se szól, se beszél, csak kifordul a konyhából. Vizet ad az -állatainak és rájuk zárja az ajtót. István mindezt tétova nézi. - -– Ugy-e – kérdezi – aztán én kenddel mönnyek? - -– Hát? Hát mi? – csodálja Imre. – Tudja kend, hogy én ott még sohasem -jártam bort inni. Csak dologban, ha néha elvetődtem. Most én csak csupán -kendért akarok ott lönni. Hagy lássák, hogy itthon van. Én akarom! Én -fizetök! - -Aki ugy ismeri évtizedeken át Imrét, mint István, fölérheti észszel, -hogy micsoda nagy dolog ez. Imréről tudva van, hogy fösvény agglegény, -borhoz ritkán nyul (ha ingyen adják), dohányhoz soha és interesre vannak -a tanyák között a pénzei. A kötelezvényeket a csizmaszárban tartogatja. -Volt már rá eset, hogy el is vesztek csizmástul, de csak megkerültek. És -ime, most Imre a korcsmába invitál. István érzi, hogy e dolognak Imre -lelkében széles alapja van. Megindult a szabadult rab mindezek láttára -és ujból csak elfogják a szeme világát azok a szivárványok, amik a belső -megindulásokból könyek alakjában következnek elő. - -– Imre… – mondja – Imre… - -Azonban Imrével ezen a hangon nem lehet beszélni. Soha ilyet, még fütyül -is, pedig bizony isten nem tud fütyülni. Csakhogy ő mindenkép azon van, -hogy itten vidámság legyen s ez a sápadt ember pedig ne legyen szomoru. -Az istálló ajtó közepébe rakja be a vasrudat és azt lakatolja. Ez -lókötés ellen igen ajánlatos, mert hiába fesziti ki a rossz ember az -ajtót, a lovat ki nem vezetheti. A vasrud ugy van oda helyezve, hogy -alatta a ló el nem jöhet, fölötte át nem ugorhat. Ezt ellátván, még a -galamboknak szór némi ocsut, mert hátha késedelmesen érnek haza. Továbbá -lánczáról elereszti Móriczot, a kutyát, amely azonnal Istvánnak rohan és -két lábát olyan erővel veti a mellére, hogy szinte megtántorodik a -rabságban elgyengült ember. Végig is nyalja az állát és István az eb -sáros lábait megfogja a kezével. - -– Rám ismersz hát te is? - -Imre bezárván mindent, bekecset is hoz ki Istvánnak. A tulajdon ünneplő -bekecse ez, ő maga pedig a köznapiban indult utra. Jó az ilyen a kocsis -embernek, mig ellenben István csősz. Együtt mennek ki a havas gledicsiák -között az utra, amely a bormérő felé vezet. De amint a sarokra ér Imre -és végig tekint az uton, hogy mely oldalán volna járhatóbb a hegy, -hirtelen visszalép a kapualj bokrai közé. Egy ember alakja látszik a ház -végén, aki nagy bottal a kezében halad errefelé. - -– Várjuk mög – mondja Imre az Istvánnak – mig ez elhalad. A Gegus János -ez. Nem érdemös szóba állni vele. Tolvaj embör ez, mög hazug. -Szekérszámra lopta a kukoriczát a nyáron, be is van adva érte a -fegyházba. - -Móricz is dühösen ugatta Gegust, mig a porta szélén elhaladt. - -– Látja kend – mondta Istvánnak Imre – a kutya is csak igy véleködik. - - - - -FECSKÉK. - -Volt abban az időben nálunk, odalent a novibazári táborban egy -feketeszakállu, alacsony, mérges kis ember, káplári sarzsiban, bizonyos -káplár Maksa nevezetü. A legények, akik a szava alá tartoztak, nevét nem -Maksának mondták, hanem mint Macskát tisztelték. Mert szigoru volt a kis -ember fölöttébb rendet tartott, többet, mint kellett volna, mert elvégre -a rend is csak olyan orvosság, hogy megárt belőle a sok. Ő tulságos -sokat buzgólkodott ezen s minden alkalmat helyesnek talált arra, hogy -legényeit sulyosan leszidja, vagy egy pár napra a tábor áristomába -vitesse. Egy alátartozó legény, a hosszu és szerfölött erős Ördögh meg -is mondta neki egyszer: „Hej, Macska, Macska, ha egyszer innen hazaérünk -Magyarországba, igy félkézzel fölemellek a nyakadnál fogva, de nem -teszlek le addig, mig meg nem fulladtál. Akkor maradsz majd csak igazán -Macska.“ A Macska nem szólt rá semmit, csak börtönbe vitette az -Ördöghöt, mert e fajta szigoruságot tartott azon a területen belül, ahol -husz-huszonöt embernek az ő eszejárása szerint kellett élni. Bár -kitudódott, hogy a Macska eredendőleg nem volt sem szigoru, sem pontos -oly igen nagyon a végletekig, hanem keménységének oka tisztán csak a -magasabb ranguaktól való félelemben volt keresendő, ami nem ritka dolog -olyan helyen és közönséges nyelven ijedtségnek neveztetik. Ez az ember -hát ezen okból volt szigoru s mert csak a tények előadására kell -szoritkoznom, nem mondhatom el, hogy a hosszu és nagyöklü Ördögh a -hazatérés után csakugyan arra a szinvonalra emelte-e, ahova emelni oly -erősen igérte. - -Aligha tette, mert a Macska voltaképpen nem is volt rá érdemes, mert -néha mégis csak alább hagyott a szigorusággal. Ez olyankor volt, amidőn -hazasóvárgó dalokat énekeltek a katonák. Nem olyankor, amidőn -szabadságukban állott, hanem tiltott időben, amidőn rendnek kellett -lenni. És még sem tudott olyankor szigoru lenni a Macska. Ahogy a nóta -szólt az otthonvaló Magyarországról, elfeledte ő is a rendszerét és -hallgatott. Ha már nagyon sok és nagyon hangos ilyenféle sóhajtás szállt -erre hazafelé s már gondolta, hogy a lárma miatt baj lenne, akkor is -csak szeliden szólt: - -– Ugyan ne szakgassátok az embör szivit… - -A szomoru dalok azonban azért nem hallgattak el. Fölzokogott a barákok -sarkaiban a nóta a szép Magyarországról, melytől mi messze estünk a -vörös sziklák közé s néhányan már itt is maradtak végkép a vörös sziklák -között. Ahogy a katonalegény parasztészszel a maga szive verését -versekbe foglalni tudja, olyan különfélekép szól az ének a távol -hazáról, lombos nyárfaerdőkről, a kis pej lóról, mely talán bizony most -szomjazik is, mert nincsen, aki itassa rendesen s ime, a tó is -befagyott, amiből ő tulajdon maga szokott inni. Hol hát az a fejsze, – -ábrándozott a bakavers sirva – megyek, beverem a jeget, hogy ihasson a -kis pej ló eleget… - -Gyerekes dolog ez, de mindenünnen csak azt dunogták; nótája csöndes, -elhaló, végezetével elborulva tekintettek egymásra az emberek. Mert -szomoru sors az, a jó kis pej lóról, amely idehaza a nagy mezőkön és -tágas helyeken éli világát, csak ugy messziről zümmögni verses dalokat. -De a Bodri kutyának sem volt nyugta, a Sajó kutyának sem, továbbá a nagy -fehér Tiszát is emlegették a dalok. Ami a lentvaló élet napi nyűgéből az -emberek részére szabad idő gyanánt maradt, az leginkább csak ilyennel -telt el, mig ellenben máskor rendkivül nagyokat hallgatott a társaság. -Szótalan pipáztak, mignem azt mondja egy: - -– Otthon mán járnak a betlehemösök. - -Bólintottak az emberek és hallgattak tovább. És oly szótalan, mély -hallgatások voltak ezek, hogy a vad hegyi folyó zugása közben is -behallatszott, hogy megy valahol a hegyen fölfelé valamely katona -valamely őrházhoz és nótában kérdezi a sötét vidéktől: Mikor megyek -hazafelé, szép Magyarország felé? - -A dal szavát széthordta a völgyben az esti szellő a különféle katonai -népekhez. A minarétek tetejében hiába gegőzött a török harang, ha a -legszebben fujta, akkor sem hallgatott rá senki. Csak mindenkinek azon -járt az esze, hogy ugyan mikor megyünk hazafelé, szép Magyarország felé. -De feleletet senkisem adott, a feketülő hegyek csak hallgattak. Forró -sóhajtásokra és meleg vágyakozásokra nem indul meg az ő keblük, mert -szokva is lehetnek az ilyesmihez, miután a római légiók nótás katonái is -kérdezgettek tőlük annak idején egyetmást. A sulyos nagy hegyek azoknak -sem feleltek. Nem is értenek hozzá. Mit tudják azok, hogy mi az, mikor -egy ember kezdi mondani: „Csárdás kis angyalom, más ölel, ugy hallom“ – -hogy ezen mindenki elszomorodik. A napfényes mezőkről, a sürü -nádasokról, a szelid és halk folyóvizekről mit tudnak ők, kik még csak -szélkiáltó madarat sem láttak a barázdában futni? Nekik legfölebb -ilyenekről ha a föllegek beszélnek, amelyek lassan usznak innen arra -lefelé, mert bizonyára nekik sem kellemes ez az utazás. - -Oh a föllegek! Azok is igen kedves vendégek voltak s ha ritkásan, -nyaratszaka uszott arra valamely olyan fehér bárányfelhő, amilyen a mi -kék egünkön otthonos, a katona fölnézett rá, megemelte a sapkáját és -mondta egymásnak: Nézd, ez alighanem hazulról gyütt… És azokról is -verses nótákat csináltak, a bánatfelhőkről, amelyek Szeged felől jönnek, -jaj de nagyon sebesen. - -Semmiféle poéták nem voltak pedig azok, akik a honvágyat, mit a maga -valóságában az ő parasztszivük kimondani restelt, igy versbe és nótába -formázták. Csak egyszerü parasztlegények voltak, köztük egy-kettő -iparos, jórésze azonban a tanyák világából és szomszéd falvak -akáczvirágos utczasoraiból. Viselkedésük itthon nem valami hires, ugy-e -bizony? és érzelmeik az ő hideg és nyers szokásaiknál fogva itthon is -igen el vannak vermelve. Abban a sivár életben pedig, amit oda alá -folytatni kellett, némelyiküknek már esztendőkön átal, még ridegebbre -vált a lélek. De azért nem halt el annyira, hogy ne sirt volna titkon az -otthoni mezők után, mert azzal álmodott és azzal kélt valamennyi. Nem -bir az alul szabadulni senki, lelkének ez a tápláléka, ha a határon -kivül kell szomorkodnia. - -Valamely alkonyat volt, őszeleji alkonyat, amidőn ahogy a tábor udvarán -és a zugó viz partján a napi dolog végeztével álmodozott a nép, kisded -fekete fölleg jelent meg az égen a magas hegyek ormai között. Erről -hazulról jött és igen nehezen haladt és egyszer csak keringélni kezdett -a völgy fölött. - -– A fecskék, a fecskék! – kiáltozta a sok gyerek – jönnek -Magyarországból! - -Csakugyan azok voltak, Isten madarai, akik Kisasszony napja körül -szoktak utra kelni, hogy meneküljenek a tél elől. Nagy raj volt nagyon -és amint forogva röpdöstek a levegőben, látszott már rajtuk, hogy -éjszakai szállást keresnek. Mert ezen völgy után ismét nagy hegyek -következtek, a Balkán hegyes vidékei, oda bizony egy kis pihenés -szükséges. Nem volt akkor a kis, pár száz emberes táborban szem, amely -ne ezen apró légi madarakat nézte volna. És odajöttek pihenni a -fabarákok tetejére. Ott volt a szomszédban a török város, oda is -mehettek volna, de nem mentek, mert hiszen magyarországi utas idegenben -nem szállhat máshoz, csak magyarországihoz. Hármas, négyes sorával ülték -végig a tetőket; a keritésekre, az eresz-gerendákra is jutott a seregből -és tele volt csipogásukkal az egész környék. A katonák meg néztek föl -rájuk és beszéltek hozzájuk, kérdezve, hogy mi ujság otthon, kis -fecskék? Ugy-e nehéz volt a mars idáig a csunya hegyeken keresztül? A -szegény kis vándorok csak csicseregtek a kérdésre ugy, ahogy ők tudnak, -de az tökéletesen ugy hallatszott az elepedt füleknek, mintha magyar -beszéd volna. Mert arrafelé nem lakik a fecske, általában nincsen apró -madár. Nincsen ott semmi. Sasok és ölyvök birodalma az. Azonban csak -most mert volna jönni a sas vagy csak egy ölyü is! Halálok halálát -nyerte volna ez estén, mikor az édes, apró magyar vendégek az ereszet -alatt beszélnek. Ameddig csak beszélgettek, mindvégig lesték a szavukat -a katonák, mignem a kis törődöttek elaludtak ott a tetőszélen, az -ereszetek gerendáin és a párkányokon. A barákok szobáiban nem volt ez -este lárma, csak beszélte egymásnak a nép boldogan, hogy lám, hát erre -jöttek. Hogy bizonyosan tudták, hogy erre kell jönniök. Talán otthonról -üzentek is velük, mert az ilyesmi lehetséges, miután a fecskék az Isten -madarai. (Mondja kend mán, komám, nem-e vöszi kend észre, hogy ez a -nagyobbik e, ez a kövér, nem épp az öreg szüléméktül való?) - -Azután csend volt, magyar raj aludt a födél fölött, magyar raj a födél -alatt. Ezen az éjszakán még könnyebb volt hazaálmodni, mint máskor, bár -az máskor sem ment valami tulságos nehezen. - -De azért még nem riogott az őrségen a kürt, mikor már ébren volt a nép, -hogy a fecskéi után nézzen. Szerette volna azt mindenki látni, hogy -hogyan indulnak a tovább való messzi utjukra a kicsi magzatok. - -Azzal azonban senki se számolt, se ember, sem fecske, hogy miféle szelek -lakoznak a feketehegyek katlanaiban. Elővágott onnan észak felől éjfél -után a nagy hidegség és havat hozott, amely belepte a tetőket, a -barakkokat és igen nagy hideg lehetett, mert az utszélen járó -turkószerbek azt kiabálták egymásnak: Zima, komsia, zima. - -Ami meg a fecskéket illeti, azoknak javarésze ott hevert a havas földön -megdermedve, kifagyva szépen. Némelyik, ahogy elállta altában gyenge -testét a fagy s lebukott a barak tetejéről, még vergődött valamicskét s -nem éppen a fal tövében dermedt meg, hanem szárnyaival verte a havat és -odább akart menni én szegény állatom, mert tudta, hogy neki utja van -valamerre. No egy pár lépést el is vergődött a hóban. - -A nép pedig ott türelmetlenkedett a barakajtókban és el volt fagyva az ő -szivében is minden virág és nem mert kilépni az ajtó küszöbén, mert -akkor szeges lábbelijével halott fecskére taposott volna. Időbe telt, -mig valahogy átugrálták a dermedt testeket és a kurtatermetü tambur -Asztalost, ki akkora ugrásra nem volt alkalmatos, a hosszu Ördögh csak -ugy kivetette a hóba, hogy a halott fecskék fölött elhaladni birjon. -Káromkodott is az Ördögh (a nevivel jár különben), mondván, hogy ilyen -sorsokat miért éreztet velünk a sors? Senkisem volt rá felelettel: egy -uj, nehéz kéreg szorult a lelkek fölé. Infanteriszt Kéhlerféhler -lépegetett a fecskék közt. Kéhler volt a neve, de mert az a golyó, mit ő -küldött, soha czélt nem talált, okos német szó szerint Kéhlerféhlernek -neveztetett. Igen kövér, de mindamellett bohó ifju volt ez a -Kéhlerféhler, bár egyébként tanyai származás, amin nincs mit -csodálkozni, mert van itt olyan juhász is, akit Hoffmannak neveznek. Hát -Kéhlerféhler a hóba térdelt, fölvett egy fecskét és nézte, a két -tenyerében. - -– Nini – mondta – még meleg. - -Két nagy tenyere volt ennek a Kéhlerféhlernek. Paraszti és durva a -tenyér, de annál melegebb a vér, amely alatta lökdösődött. Ebbe a két -tenyérbe fogta a madarat. Tenyere melegétől a madár éledt. Szemeit a -félhalódó állat fölnyitotta és Kéhlerféhler nagyot orditott. - -– Embörök, élnek még a fecskék! - -És szinte tülekedve, egymást előzve rohanta meg a katonanép a -hóbafagyott fecskecsapatot. Ki mennyit birt, annyit szedett föl belőle -és a hosszu Ördögh, ki az imént kihajitotta a hóba a rövid tambur -Emerich Asztalost, már ismét behajitotta a barákba, hogy fűtsön, ahogy -csak tud, mert meleg kell ide. A sok baka pedig hordta be a fecskét, az -asztalokra rakta és keszkenővel, fehér ruhával, miegymással teritgette -és akadt, aki fejen csókolva ébredő madarát, a száján keresztül igyezett -bele lelket lehelni. Nem maradt a tábor udvarában elhullott fecske egy -sem, csak amely már végleg elhalt. Emezek meg, a barakszobákba -hordottak, egymásután nyitogatni kezdték a szemüket. Jaj de nagy örömök -voltak azok! - -– Nézd-e, mán éled! - -– Hát az enyim? Ni, hogy mozdul! - -Mozogtak csakugyan a kis állatok. Volt, ki már fölült az asztalon és -széjjel tekintett. Gyönyörüséges szeme van a fecskének, kis -aczélgömbjében le van rajzolva az, akire éppen tekint. Hordta a sok -katona nekik a komisz kenyeret és az erőre kapottak közül már akadt -olyan is, amely feléje nyult. Vizet is vittek nekik csajkákban, de -továbbá hoztak fekete kávét is. Mert miután a bakanép igen szerette a -fekete kávét, amibe komisz kenyeret apritott, a barakszobák haditanácsa -hasznos tápláléknak vélte ezt a fecskék részére is. - -Jó volt-e, nem volt-e: nem tudni, de annyi bizonyos, hogy egykettőnek a -kivételével mind életre jött a fecske. És azután – bár ki is nevessenek -érte – az az állat tudta, hogy hol van. Mert egy sem vadult meg, egy sem -röpdösött a falnak, hanem otthon volt valamennyi. Összeázott szárnyaikat -a legfinomabb eszközével: a fogkefével puczolgatta a baka. Azután -mindenkinek a fecskéjei ott laktak azon délelőttön az ágyon. Más -kompánia állt épp aznap szolgálatban, hát szabad volt a nap és kedve -szerint ajnározhatta kis magyarországiait a nép. Gügyögtek nékik a -katonák, mint ahogy apró gyereknek szokás. Rá válaszul csipogtak a -fecskék és a durvalelkü parasztkatona szinte siránkozva mondta nekik: - -– Mért nem ugy mondod, hogy érteném, hogy mid fáj?… - -Dél felé az idő kiderült, a szél abbamaradt. Tenyéren vitték ki az -udvarra a fecskéket és fölrebbentek onnan a tetőre. Ott beszélgetni -kezdtek s várták a társukat. Sokat hoztak ki a népek és ezek is elmentek -aznap délután. Szerencsés és boldog utat sóhajtottunk utánuk. - -Más felekezet pedig, a gyengébbje, még azon éjszaka is ott hált. Betette -a katona az elgyötrött, az elárvult kis madarat az inge kebelébe és -együtt aludtak, a verekedésre fogadott legénynek és a rövidke kis -madárnak a szive egymáson dobogott. Másnap aztán mind elment. -Infanteriszt Alekszander Hézső eresztette el az utolsót. Fölvágott a -magasba a madár, néhányszor körülkeritette a tábort, azután megindult a -társai nyomán. - -– Eredj, csak eredj, hálátlan kutya, – kiáltotta utána Hézső, pedig -voltaképpen annyi köny peregett a nagy veres szakállába, hogy az sem -birta állni: arról is lepergett. - - - - -ETEL A DOBBAN. - -A gőzbika a tányába lassan beczammog. Most már olyan maguktól járó -gőzbikák is vannak, amelyek az uton szinte megdöbbentik az embert, ha az -akáczfák alul pihentéből feléjük tekint. Sivitnak ezek a gépek, a szaga -sem kellemes egyiknek sem. Amelyik olaj már a kerekein elunta magát, az -adja ezt az alkalmas szagot. - -De azért még nem minden gép ilyen. Meg vannak a régiek is. Amelyek még -maguktól nem járnak az uton, hanem ökrök huzzák. Ez az igazi, mert amaz -nem a szegény embernek való. Ugyan emez sem. Egy ember nem szokta -megvenni. Öten-hatan állnak össze, hogy egyet megvehessenek. Ez olyan -kis részvényes üzlet. A gép aztán sorra járja a tulajdonosokat s -mindenütt elcsépel. Mikor mindezt bevégezte, akkor elmegy pénzért -csépelni, vagy pedig részt kap a csépelt buzából. Gépész, már olyan -valóságos, nincsen hozzá, hanem valamelyik tulajdonosnak a legényfia -odafönt járt Pesten és kitanulta a masinisztaságot, amelynek különben -gőzgépkezelői tanfolyam a neve. No aztán csak ugy elvégzi a dolgát, mint -a valóságos masiniszta, legalább eddig nem durrant szét a gép a keze -alatt. - -– Ha kis baja van a gépnek – vélik – ő is elintézi. Ha pedig nagy baja -van, ugy sincs abban okos embör. - -Ahogy a szerfölött komoly ökrök a gépet a tanyába behuzzák, a gyerekek -mind összeszaladnak a láttára. Aki a lovakat őrzi a semjéken, az is -befut, mert el nem tudja gondolni, miféle nagy állat lehet az, amely -most érkezett. (Tán csak nem elefánt, akit az iskolában is tanitanak?) -Széles és mély nyomokat vág a tanyaudvar szikes homokján a gépkerék. - -– Apám, mi ez? – kérdezi egy kurta férfiu. - -– Hát mi vóna – mondja az apja. – Masina. - -Az ám, csakugyan masina. A gyufa is masina, a gép is masina, minden -masina, ami furcsa és csodálatos. A gyufán az a csodálatos, hogy ha a -falon végighuzzák, meggyullad, a gépen pedig az a furcsa, hogy szalmával -alá gyujtanak s akkor azonnal forog a kereke, hogy hajtsa a cséplőt. A -cséplőn pedig ismét borzasztó sok kerék van egymásba akasztva, az mind -forog, lármáz, zakatol. Egy egész halom bucsufia, egy egész kendőnyi -vásárfia nem hozott volna ilyen gyönyörüséget a gyerekeknek, mint ez a -masina. Bár csak messziről nézik, mert mellőle elparancsoltatnak. - -Az emberek pedig tesznek-vesznek a gép körül. A legény, aki „odafönt a -Pestbe“ a masinisztaságot kitanulta, rendelkezik. Most ő az ur. Máskor -az ilyenfajta fiatalember az öregebbek előtt nem igen szavalhat, -aminthogy az nem is illendő, miután amazok részén van az ősz haj és a -tapasztalat. De hát itten mégis csak ő tud legtöbbet. Ahogy aztán a szij -a kerekekre került, a munka megindul. - -Valamely ember, bizonyos nevezetü Fehértói Mihály, aki részvényes a -gépbe, kedvtelve nézi a gép forgását. Lám, már füttyent is s ahogy az -első kévéket a cséplőbe dobja az etető, mérges bugása azonnal -hallatszik. - -A hangok hallatára az udvarban a kutya fölüti a fejét és néhányat -vakkant azon ismeretlen ellen, aki igy kiáltoz. A semjéken a tehén abban -hagyja a legelést s föltekint. A tehénnek ez szokása, mert a nagy, fehér -búböczék kiváncsiak. Ők azt is meg szokták nézni, hogy az uton ki halad -el, miféle kocsival és hosszasan néznek utánuk. - -Lehet, hogy a ló sokkal komolyabb, semhogy hasonló dolgok az agyának -munkát tudnának adni, lehet azonban, hogy az onnan van, hogy a ló sokat -utazik. Jár különféle vidékeken a kocsi előtt, bemegy a városokba, -szaladgál uradalmi földeken s igy előtte a gép füttyentgetései, a cséplő -dobjának mély bődülése ismert dolgok lehetnek. Nem lehet ezt tudni, -mivel a lónak mindössze néhány szava van s azt is csak a járatosabb -kocsisok értik. Hanem maguknak az embereknek, akik távolabbról hallják, -a fütty és a bődülés igen furcsa. Pár év előtt ilyen hangok még nem -laktak a tájékon. A kalászból a szemet a lovak patája taposta ki és nem -a dob szelelte ki a buzát, hanem lapáttal vetették a szérün a szél -ellenébe. Legföljebb a nagyobb kisbirtokokon akadt olyan gép, amit -beleástak a földbe és a vasrudjaik is a föld alatt szolgáltak a -cséplőig. Amolyan szelid masina volt az még, a felesek görhes lovai -vontatták körbe s közben még maguk is nyomtattak. Lassan folyt vele a -munka, szij nem volt, ami elkaphatta volna sebes forgásában az embert, -tüzelni nem kellett alá, szénszag, kormos gépész, sivitó fütyülés, -tüzveszedelem és emberi szerencsétlenség – mind, mind hiányzott. Nem -nagyon régen volt, de nem tegnap volt, az bizonyos. - -Azon időkhöz képest csodálatos, hogy tájakon, amelyeken sohasem járt, -ime a vasbika az ő minden toldalékaival megjelen. – Szava oly rendkivül -furcsán, szokatlanul fut végig a nádasok, mezők és tarlók fölött; s a -gyümölcsfás szőlő levelei közé beérve, az emberek, asszonyok bizonyos -megütődéssel hallgatják és mondják: - -– Hejnye, ez mán mégis csak igazán de furcsa dolog. - -Csakugyan az. Még a szarka is megrebben a diófán. Egy öreg ember azt -mondja: No, nézd el, nézd. Mig mások a házakba sietnek, hogy a faliórát -a fütyüléshez igazitsák. Mert a gép éppen tizenkét órakor fütyül, bár -hogy aztán a gépnek ki fütyüli azt meg, hogy mikor van igazság szerint -tizenkét óra, azt már nem tudja senki. - -A gépfütyülés ideje előtt akkor volt pontban tizenkét óra, mikor az -ember a napon a tulajdon árnyékának a fejére rá tudott lépni. Bár hiszen -ez sem az igazi, mert egyiknek hosszabb a lába, mint a másiknak, ismét -meg a másiknak hosszabb a nyaka, mint az egyiknek. Ki lehetne az -ilyesmibe okos? - -… Jár a gép. Omlanak bele a keresztek, más oldalon telnek a zsákok. A -szalmát kazlakba rakják s minden ember kétannyit pipázik, mint máskor, -mivelhogy most nem szabad. Jó szerencse, hogy aki a gépet eteti, az nem -dohányos. A gépet lány eteti, Kórmányos Etel nevezetü és mit tárgyaljuk -tovább a dolgot, a gép egyszer nagyobbat bődül, mint szokott és vad, -iszonyatos sikoltás van ezzel elegy. Sárhányó Pál éppen nyujtaná át a -szekérből a keresztet a gépre az Etel elé, mikor látja, hogy mint -valamely kereszt, Etel is becsuszott. - -Orditja Sárhányó Pál: – Megállj! - -Hát hiszen igen. Már megálltak. Többen a cséplőre másznak és Kórmányos -Etelt kiemelik. Ez nem nehéz munka. A madárhúsú Etel ezelőtt sem -lehetett valami nagyon sulyos, most pedig még könnyebb, mert lábai neki -már nincsenek. - -Vér önti végig a cséplőt, vér a buzát, a szalmát, de még a polyvát is. A -föld tiszteletére egy leány föláldoztatott. - -A kocsi, amely a testét vinné, az utra a tanyából lassan hajt ki. Az -uton a járók kérdik: - -– Mit viszöl? - -– Etelt. - -– Hát mi esött az Etellal? - -A kocsis int egy nagyot a kezével arrafelé, amerre a masina áll és azt -mondja: - -– A gép… - -E nap a környéken hiába bizakodtak a népek, hogy a gép majd este hat -órakor megfütyüli a pontos időt. Nem fütyülte, mert állott. Igy a cséplő -sem dolgozott s nem bőghetett, mert ki kellett belőle tisztogatni az -embervért és elvégre valahol csak meg kellett találni Etel lábait is. - -De holnap már majd fütyül megint s akkor azok a népek, akiknek -órás-tanyájuk van, ismét utána igazithatják az óra tetején a -czirkalmokat. - - - - -A HÁZASSÁG ELSŐ ÉVE. - -A maga gazdájává lenni annak, akinek semmije sincsen, nehéz sors. Bár -mégis mindenki azon igyekszik és forgatja elméjében a gondolatokat, hogy -miként tehetné. Mindszenti Mihály zsöllérember is hasonlókép volt, de -hiába gondolkozott, mire sem tudott menni. Nem volt öreg ember, nem -mondható, csak tavaly házasodott. De ez a szó nála nem volt igaz, mert -sem házassága előtt, sem házassága után nem volt neki háza. Azelőtt mint -béres legénykedett s elvette egy napszámos ember leányát, ki maga is -csak zsöllérként élt valami gazda kisebb tanyáján. Vannak ilyen kis -tanyák, amikbe lakót eresztenek, vagy hogy mert a tanya nagyon ócska, -ujat veret a gazda s a régit azért nem bontja szét, mert kerül abba -zsöllér. Mihály is ilyen helyre került, hogy Klárát elvette, mert azért, -hogy valakinek tulajdon födele nincsen, se legénynek, se leánynak, csak -összekerülnek, hogy egymásé legyenek. Isten rendelése ez, de gyarló -emberi elme nem látja meg a felsőbb hatalmak intézkedéseit, hanem inkább -gúnyt üz azokból, kik szegény sorsukat nem tekintve, életük folyását -esküvel közösre váltják. Mondják róluk, hogy: két bolondból lett egy -pár, máskép pedig Mihály sorsát olykép festik, hogy eddig csizmában -járhatott, ezentul meg majd mezitláb ténfereg. Mihály nem bánta a -szóbeszédet, ügyet sem vetett rá s Klárával el voltak valahogy, -napszámra ment az egyik is, napszámra ment a másik is; ha lehetett egy -földre, ha nem lehetett, külön. Ez nem baj, este a gyalogösvényen, amely -az ócska zsöllérházhoz vezetett, csak találkoztak s azontul fogva együtt -mentek hazafelé. Lehetős szorosan egymás mellett, mi onnan gondolható, -hogy vállaikon a kapák gyakorta összeütődtek. Szép hangja van a kapának; -igy alkonyatkor olyan, mintha valahol messze harangoznák az Urangyalát. - -Közben Mihály is, mint minden ember, forgatta különfélekép a fejében a -sorsát és legkivált azon járt az esze, hogy a maga gazdája miként -lehetne. Minél jobban gondolkozott, annál jobban odajutott, hogy sehogy. -Ez baj, mert ha jól keressük, lehet olyan idő, amikor Klára már dologra -nem mehet, itthon is lévén elvégezni való s miegymás. No és ez a rozoga -tanyaház sem sokáig állja már a dicsőséget, hátulsó oldalát ép a héten -kellett ákáczrudakkal föltámogatni, hogy időnek előtte világnak ne -induljon. Aggodalmas gondolatok voltak ezek és bus sóhajtással nézett el -esténkint Mihály a tanyaház ablakából a földek fölött, amely mind a másé -s bár az ő keze munkája nyomán is, mind csak másnak terem. - -Ez igy is maradt volna örökké, ha messze kinn a nyomásszélen, ahol már -nem a tanyák világa van, hanem a pusztaság kezdődik, uj dolgok nem -történnek. Az emberek kifundálták, hogy oda erdőt kell ültetni. Ugyde -volt már ott erdő. Azonban nem rendes, hanem csak ugy össze-vissza nőve -és nem álltak katonás sorokban a fák. Nem is ültette azokat senki, -valaha régen egy magot vitt oda a szél, vagy ép szálló madár is -kiejthette a csőréből, mikor kicsinyeinek vitte volna: elég az avval, a -mag megfogamzott, a fa felnőtt és ugy támadt a nyomán az erdő magától. -De hát hiába, nem az, amilyen kellene; igy azt határozták, hogy -kiforgatják. Hirdetést adtak közre, hogy jőjjenek az emberek ehez a -munkához és egészen ujfajta árakat szabtak hozzá. Az erdőből vállalhat -mindenki akkora földet, amennyiről gondolja, hogy bir vele. Azon a -földön tartozik kiirtani az erdőt, de egészen alapjában. Nemcsak hogy -éppen kidönteni a fát, hanem kiszedni a földből a tönköt a mély -gyökereket. Ezért a munkáért öt évig a föld ingyen, kivéve, hogy az -irtás után csemetefákat tartozik bele ültetni, de a csemetéket is ingyen -kapja. Közükbe vethet krumplit vagy dinnyét, meg a széleken kukoriczát -termelhet. S ami fát kidöntött, az is az övé, pénzfizetés nélkül. Ennyi -mindent kap ingyen, ezért támadt is a neve, mert ugy hivják őket: -ingyenös embör. - -Mindszenti Mihály is, hogy ezen életmódról tudomást szerzett, elment -Klárával együtt ingyenes embernek. Ehez a gazdasághoz nem sok eszköz -kell, csak fejszék szükségesek hozzá és balta, fürész, meg annyi élelem, -amely az uj termésig kitartson. Máskép csak dolog kell hozzá és -egészség, kibirni azt a nyomoruságos életet. Mert hogy valaki el birja -képzelni, mi az a vadonirtás, az ember harcza a természettel, azért nem -kell Amerikába menni, itt meglátható a pusztaszélen. Csak ugy a maga -egyszál fejszéjével esik neki az erdőnek az ingyenes ember; szinte nehéz -elgondolni, miként birja a földből a maga egyszerü eszközeivel a -hatalmas törzsek óriás tönkjeit kiszedni. Mig a hosszu törzseket a -tanyákra elhordják, megveszik uj épületekhez mestergerendának, a többi -ott marad az irtott föld szélén, nagy halmokban, mert hiszen -fütőszerszám a tanyákon nem kell, van mindenkinek magának, azt meg nem -veszi senki. Ő maga tüzel belőle télen, amennyi kell a lakásban. - -A lakás… A vasutak gyakran haladnak el faluszéleken, ott a kocsi -ablakából szerfölött apró kis zugépületeket lehet látni. Csak ugy -vályogból van minden ragaszték nélkül összerakva a négy faluk, a tetejük -lapos s az ajtónyiláson halad ki a füst. A czigányputrik ezek s a -lakások legutóljának lehetne gondolni ezen odúkat. Pedig dehogy. Az -ingyenes ember lakása az, a földbe ásott gunyhó. Egy nagy négyszögletes -lyuk a földben, alighanem valamely kiásott fatönknek a helyén. Némelynél -a földbe vágott lépcsők vezetnek le hozzá, de akkor igen tág marad az -ajtója s bever rajta télen a hó, meg elönti a nyári zápor. Hát inkább -csak az ajtónyiláshoz létra van támasztva, azon másznak föl, le. A -teteje abból áll, hogy faágak szolgálnak a négyszögletes lyuk egyik -szélétől a másikig, ez aztán meg van hordva kukoriczaszárral, száraz -bozóttal, földdel s a jó anyaföld azon ujabb eleven bozótot terem. Ilyen -lakásban lakik Mindszenti Mihály, meg a többi, aki ott irtást vállalt, -akik a kulturának ép oly előharczosai, mint a dakotai farmer. Másként -nem lakhat, mert a föld csak öt évig az övé, azután mehet tovább; ujabb -irtásra, ha van. - -Itt éltek, mint e helyeken élni lehet. A pusztán nem jár senki, csak az -erdőtiszt lovagolt ki olykor hozzájuk, hogy a végzett munkát -megtekintse. Máskülönben csend van a tájon, az irtás szélén a maga -buczkáival már mindjárt a puszta következik, azon nem jár más, csak a -két Rózsák vezetése alatt a rideg barom. - -Klára itt, ezen környezetben és ezen földbeásott barlangban gyermeknek -adott életet. Persze ehez azonnal törvényes dolgok következnek. A -huszonnégy óra alatt való bejelentése a születésnek, a keresztelés, meg -mi egyéb. Talán fölösleges emliteni, hogy a törvények e helyen a maguk -szigoru megállapodásaival annyit sem nyomnak a latban, mint az a sas, -amely a puszta fölött átsuhan. A gyermek megszületett és élt. Mihály, -mikor az ideje s az időjárás engedte, bevitte a tanyák központjába, ahol -van pap is, anyakönyv is, ott a gyermeket Pálnak keresztelték, mert -Klára apját is, bizonyos nevezetü Rengő Pált, mint neve mutatja, szintén -Pálnak hivták. - -A Pál gyermek egy darabig élt anyja emlőjén a barlangban, utóbb azonban -meghalt. Ez közös sorsunk, hogy idővel közanyánk ölébe menjünk, de Pál -ezt igen korán, mondhatni idő előtt tette meg. Elhatározása gyors volt, -ugylátszik, örökölte apja keménységét, ki egymaga állt egy szál -fejszével neki az irtatlannak. Pál este köhögött s bár a székifü -virágából hathatós meleg levet Klára még akkor éjjel főzött neki, -köhögése nem csillapodott. E tekintetben a székifü virága nem használt, -mert bár az jó orvosság, de a főzése meg ismét füstöt támasztott a -barlangban s igy, amint az életben is elég példa mutatja, a jó igyekezet -rossz eredményeket szült és ezek nyomában Pál reggelre a maga egész -rövidségében kinyult. - -Gyermekkorában ki hallotta pásztortüznél danolni a megölt legény -történetének nótáját, kit hiába költött az apja, az anyja, mert csak a -babája szavára támadt föl s azt kérdezte tőle: csináltatsz-e néköm -diófakoporsót? Mire babája azt mondta: csináltatok, csináltatok -márványkükoporsót. Mihály is csináltatott volna, ha tehetsége volt volna -hozzá, Mindszenti Pál részére márványkükoporsót, de kő ezen a tájon -mentül kevesebb van, márvány pedig éppen nem találkozik. Az Ur kegyelme -a márványt más népek közé adta, hogy azok is élhessenek. Mihály, ily -formán állván a dolgok, fürészelt deszkából koporsót szerkesztett és -Pált abba tette. - -– Csókolj még rajta egyet – nyujtotta Klárának – majd aztán lészögezöm. - -Leszegezte és hóna alá fogván a kis ládát, kimászott vele a létrán a -barlangból. Azzal aztán el-beindult a tanyák közé, a központ felé, hol -vannak oly emberek, kik hivataluk szerint temetések végzésére -alkalmatosak. Klára is ment volna, de részben erre a dologra még nem -volt képes, mert erejét a betegségen kivül a Pál halála fölött érzett -bánat is fogyasztotta, továbbá otthon is kellett maradni valakinek. - -Mihály gyermekét, Pált eltemették a központi temetőbe, a kántor tett -fölötte némi éneklést. Mihály nyujtott is érte a kántornak annyit, -amennyi tőle telt. Azután hazament Klárához s voltak ismét ugy, mint Pál -jelenléte előtt voltak. Mihály irtotta az erdőt, ásta ki a tönköket és -Klára, amint birta, segitett neki. Egyhangu élet ez s a Pál elmulása -után való időkben csak az hozott bele némi változatosságot, hogy egy -napon a verem előtt megállott egy lovas városi pusztázó katona. Pöcsétöt -hozott. Ez egy czédula, amivel a biró vagy kapitány elé idézik az -embert. Ugy szokás magyarázni, hogy a kint való nép azért hivja e darab -papirost pöcsétnek, mert a kapitány részéről ha való, rajta van a város -czimere, a biróság pedig a saját pecsétjét üti rá. Ugy gondolom, hogy -nem igy van a dolog, hanem hogy a kintvaló tudásába átöröklődtek még ma -is a régi magyar királyok törvényei: a pecséttel való törvénybe-idézés: -a citatio cum sigillo. - -Bár ez nem ide való beszéd. Elég is belőle annyi, hogy a pecsét Mihályt -a városba czitálja a rendőrbiró elé. Elment, nem lehet mondani, hogy nem -ment volna, mert éppen kilencz óra hosszat gyalogolt, mig a városba -beért. A rendőrbirónak beadta a pecsétet. Annál ott volt már a hivatalos -irás, mely szerint Mindszenti Mihálynak Pál gyermeke az orvosi tudomány -tökéletes mellőzésével ment a másvilágra. Mihály felelősségre vonatott, -hogy miért nem hivatott orvost? E kérdés a pusztai barlangból előkerült -Mihályra nézve annyira furcsa, hogy rá felelni sem tudott. Két forintot -inkább birságba fizetett és arról rendes nyugtató irást kapott. Azt -zsebre tette és kilencz órát gyalogolván ismét, éjfélre hazaért. Klára -fölneszelt, mikor Mihály a barlangba bemászott. - -– Kend az – kérdezte – Mihály? - -– Én. - -– Hát miben járt kend? Tán elvöszik a fődet? – kérdi tovább az asszony. - -– Nem – felelte Mihály – dehogy. Csak irást adtak arrul, hogy mink öltük -mög a Palikát. Hogy aszongya, ha doktort hozattunk vóna, nem halt vóna -mög. Két forintot is fizettettek velem birságba. - -Klára könnyei megeredtek. Mihály egy kis üveget az asztalra tévén, -mondja: - -– Hoztam a hajadba kétgaras áru szépszagu olajat. - -Hogy Klára nem felel, Mihály egy darabig meredten áll a veremben. Azután -étel után kezd szótalan kotorászni, mert régen volt, amikor utoljára -evett. - - - - -VALÉR A FÖLDBE MEGY. - -Ezt az időjárást, ami a mostani, igazság szerint nem ugy hivják, hogy -szép idő, hogy pompás idő, hogy kitünő idő, mert az idő ezen járása -egyszerüen csak kincses időnek neveztetik. Valóban az is. Ez az idő, -amidőn a kalászok nagyobbodásának zaját éjszaka meg birja hallgatni, aki -ért hozzá. Minden növekszik ilyenkor, ami csak növendék. Igy teszem azt, -a paprika is most van leginkább abban a korban, amidőn kedvét kell neki -keresni. Ez a kapálásban nyilvánul. Ha a paprikát jól körülkapálják, de -közben óvják is, hogy a kapavassal meg ne vágassék, az olyan valami -viruló szép kisded növény lesz, hogy gyönyürüség nézni még annak is, -akinek semmi köze sincs hozzá. E kicsi szelid bokor ekkor kezdi teremni -az ő nagy gyümölcseit, amelyek oly mérgesek, oly formátlanok s mégis -annyira kedvesek, hogy például most harmadéve is százhatvan forint volt -belőle egy mázsa. - -E nagy árnak oka az, hogy a vele való bánáshoz különös hozzáértés -kivántatik, azonfelül elsősorban mi Urunk és Istenünk segedelme, hogy -nekivaló időt adjon. Most adott, nem lehet panasz az égbeliek ellen, -mert ez, bárki bármit beszéljen, kincses idő. Istentől itt már a paprika -részére kivánni mit se lehet, hanem igenis a paprika kivánja az emberek -részéről a kapát. Ép azon alapon indul ki a tanyából korán reggel a -fiatal Toponárszki Gergely feleségestől, menvén a földbe, hogy azt jól -megkapálják, mert ritkaság az, hogy munkátlanokon Isten áldása legyen. -Ép csak tavalyi házasok ők, a fiatal gazda-pár, a felesége, bizonyos -Bánhidy Valér csak most számolt huszonegy esztendőt. Szép asszony, régi -jó magyar-fajta, bár az ember sem kivetős, bár mindenki tudja, akinek -esze van, hogy ő rácz származásu. Tiszapartiak ők ugyanis és a Tisza -tulsó partját már a ráczok lakják. Régi időben sok rácz származott át -onnan (csak egy ladik-utba került), bérleni való földeket keresvén. -Ezeket meg is találták s itt ragadtak, mert ragaszt a föld nagyon s ama -időkben még nem voltak hitbeli villongások. Lám, ha a Tisza árad, -egyformán önt el ráczot és magyart, valamint a jégeső sem tesz különben. -Igy apránkint elmagyarosodtak, összekeveredtek s csak a név mutatja a -régi időket, természetesen az is a maga módja szerint, mert kidobják -belőle a sok kemény betüt és Toponárszkiból Toponáczki lesz, mint a -Benkovszkiból Benkóczi. - -Igy megy hát a fiatal gazda a földre az asszonynyal csak ugy könnyeden, -mert nem messze van az s délre hazatérnek. Csak két kapát visznek s a -vizes korsót mázatlan cserépből, amelyben olyan hüs marad a viz, mintha -pinczében állna. Megállnak a föld szélén, tekintetükkel vigigfutják a -paprikabokrokat, azután egymásra néznek szótalan boldogsággal. A -szerelmetesség is szebb igy, májusi munkában a gyönyörü termés előtt. - -– Jaj de szép – szól az ember. - -Az asszony bólint rá s felelni akarna valamit, de im, hirtelen -megdöbben. Reszketés fut rajta végig és elhalványodik. - -– Nézze csak kend, kilelt a hideg. - -Rázni is kezdi azonnal s az ember sietve boritja vállaira a kabátját. - -– Eredj csak, eredj haza, fiam, aztán pihenj le – biztatja. - -– De hátha elhagy – véli az asszony dideregve. – Hisz kapálni köllene. - -Hát várnak egy kicsit, de Valért egyre jobban előfogja a fázás. Csak -jobb lesz ezzel hazamenni. Fogja is az egyik kapát, hogy majd azt is -hazaviszi s megindul. Az ember pedig most már szomoruan fog a dologba. -Néhány paprikatövet megkapál, mikor a szivébe üt a sejtés s gyorsan -megfordulván, Valér után tekint. És látja, hogy éppen abban a -pillanatban szintén megfordult maga körül egyet a haladó asszony, aztán -mint akit a villám leütött, végigesik az uton, a kapa pedig a válláról -messze elrepül. Minden munkát ott hagy e látványra az ember és szalad -arrafelé azzal a nehézkes futással, melynek oka a sulyos csizmákban -keresendő. - -– Valér! – kiáltja. – Valér! - -Hát ha itéletnapig kiabálod is, szegény ember, hogy Valér! ezt ugyan -többé föl nem költöd. Ez meg van halva tökéletesen, mert szél érte. -Furcsa az és lelkekbe vágó dolog, ha az ember halottját az országut -porában siratja zokogva, már pedig ez itt igy van, mert Gergely ott -térdel, forgatja, tépdesi kebléről a ruhát és ajkán keresztül igyekszik -bele életet lehelni. Nem lehet az, hogy meghalt, hisz még meleg. Az ám, -de e meleg is hagyogatja el apránkint s nincs mást mit tenni, mint -fölvenni a porból a holtat s vinni a tanyaház felé. S ott ismét a nagy -szomoruságok, az öregek sikoltása, a kis leány sirása, de ezekkel ne is -szakgassuk senki szivét, elég, ha az övéket szakgatta. Mert nem erről -van itt most szó, hanem másról van szó. Ugyanis már fölállitották a -ravatalt, a sima ágyra tették a halottat, gyertya is égett a fejénél, -mig a szomszéd Rózsa Mihály sietve hajtott a városba koporsóért és az -asszonyok imádkoztak, előbb a haldoklókért való könyörgést, azután a -bünök bocsánatáról szólókat, hogy: Kik még az életben szenvedtök, -örültök. Ez lesz majd végetök, mind ide kerültök. – Itt a királyoknak -lehull koronájok, eltünik hatalmuk – midőn mindezt már tennék, lóháton -sietve ér a tanyaudvarba a kardos ember, az öreg pusztázó. Azt mondja: - -– Gergő, a halottadat be köll vinni a kórházba. - -– Valért? – pillant föl szomoruságából Gergely. – Hisz nem gyógyitja azt -szögént mán mög senki kórháza. - -– Tudom – felel a pusztázó – de erre igy van parancs. Majd odabent az -orvosok mögvizsgálják, hogy mi ölte mög. - -– Mi? Hát a szél. Az érte az uton. - -– Jól van, öcsém – mondja amaz a lóról – én elhiszöm, de odabe nem -hiszik el! Azt mondják ám, hogy hátha nem az ölte mög? Hátha más? - -Mikor igy ököllel ekkorát a szivére csapnak Gergelynek, gyanusitván, -mintha ő ölte volna meg Valérját, pillanatra elsötétül előtte minden s -ugy érzi, mintha kezdené elhagyni az esze. Azután kifakad, mérgesen -beszél, miket csendes komolysággal hallgat végig a pusztázó. Mint olyan -ember, ki szokva van ezekhez. Ezért nem is viszonzá Gergely mérges -szavait s ezt méltóságán alul levőnek is tartaná ő, ki Gergely öregapját -már akkor ismerte, mikor Gergely édesanyja még nem volt az élők között. -Csak mikor a fiatal özvegy lecsillapul, szól neki: - -– A törvén törvén, öcsém. Azon már te se segithetsz. Hát csak vidd be -Valért a kórházba. - -Be is. Most már csakugyan és csak azért is beviszik, féktelen módon -száguldanak az indulatok Gergely kebelében. Vigyük, csak vigyük. Mikor a -szomszéd, ama nevezetü Rózsa Mihály kihozza a koporsót, holtját abba -emeli Gergely szép fehér ruhában. S a szomszédasszonyok ezuttal -Gergelyre példázván, az István királyunkhoz való éneket mondják, mely -szerint: Rólad emlékezvén, csordulnak könnyei, Búval harmatoznak szomorú -mezei, Lankadnak szüntelen vitézlő karjai, Nem szünnek iszonyú sirástól -szemei. - -Lélekre lehet mondani, hogy bizony nem szünnek iszonyú sirástól ott -szemei senkinek sem. Városi ember talán nem talál e dologban oly sok -iszonytatót. De itt, ahol minden máskép van, im viszik szép Valérunk -testét be a csunyaszagu házba, hol őt halott korában késekkel vagdalni -és darabolni fogják. S majd onnan lészen temetendő, több testi -darabokban, mik, oh én uram és én istenem, föltámadáskor miként lesznek -vajjon ismét egygyé? Az ám. Erre feleletet senki sem ád. A tanyából -lassan indul ki a kocsisor, három kocsi van éppen, mert több efajta -temetéshez nem telik, mert elvégre a paprika is csak kapálandó. Ez -szomoru ut, be a kórházig. És az is szomoruság, ahogy a halottat -beviszik és jönnek a tudós orvosok és a kapitányságtól a biztos és -jönnek a törvényszéki urak, a vizsgáló, továbbá a király ügyvédje s -valóban csak a jó Jézus urunk tudná megmondani, hogy még ezenfelül kik -is jönnek, oly sokan vannak. - -Nem kell hinni, hogy sok időbe kerül, mert nem kerül sok időbe, mig -megállapodnak abban, hogy Valért csakugyan a szél ölte meg. A szivét -érte. Irigyelte ezt a szivet a szél Gergelytől s megölte. Nem jó dolog, -de mit lehetne ellene tenni? Semmit sem lehet ellene tenni. Meghalt -felsőbb hatalmak végzése szerint. Jó. Ez ellen nem lehet tenni. De a -formája e dolognak, a pusztázó, a kapitány, az orvosok, a -törvényszékiek, a darabolás s azon rettentő vád, hogy nem-e Gergely ölte -meg Valért, mily borzasztó iszonyatosságok ezek. - -Kihozzák ujból a koporsót, a tanyai kocsira teszik. Valér most megy ki a -földbe utoljára. Ott a pap is, ki kisérné, csak ugy ingben, mint -kórházból jötteknél szokás. És a kántor ur is a segédjét küldte el, -kinek bár szebb a hangja, de azért (ugy-e bizony) még sem ő a kántor? És -akkor e sivárságok között megindul a temetés. Valóban, még csak -keresztje sincs Valérnak, mert a sok lelki gyötrelem között -elfeledkeztek arról, hogy nevét a fába vágassák. Ellenben mezei -virágokból font koszoruk lógnak a kocsik lőcsein. Igy haladnak a rövid -uton, mely a kórháztól a temetőig vezet, csupa kórházak, börtönök és -kaszárnyák között. Micsoda ut ez, én jó uram! A pap lassan megy a -gyalogjárón, halottja kocsiját Gergely maga kormányozza, s ő, Valér, -fejtől fekszik hozzá. A pékek kaszárnyájánál, hol ép prófuntot osztanak -ki, megállnak, hogy beszentelje a pap Valért s azután szabadjára -ereszsze. - -A latin zsolozsma kezdődik s a kántorsegéd mondja a bucsuztatót. - -– Valér! Valér! – kiáltja Gergely a kocsiban és sirva fakad. - -A többiek is leveszik kalapjukat s gondolkozva hallgat mindenki. Mily -véletlen eset ez. És mily szégyennel teli való, hogy Valért igy -meghurczolták, darabolták s most ily nyomorultan, szegényesen, -szégyennel kell őt vinni ki a földbe. Igy meghurczoltatni. - -Ki ad ezért elégtételt? - -Ki ad, emberek? Az Isten. - -Mert im, ép történik, hogy jön haza itt a kaszárnyák közén a -gyakorlótérről az ezred és jön legelől egy kompánia és kardot ránt a -kapitány: - -– Compagnie, habt acht! Compagnie, rechts schaut! - -És a kapitány ur, a hat arany csillaggal a nyakán, a fényes kardot -tisztelgésre vágja és a legénység keményen lépdelve szijjat szalaszt s -mind valamennyi veti fejét Valér koporsója felé. Jön a másik kompánia, a -harmadik, a negyedik, az aranysapkás tiszt urak, a nyalka kadét urak s a -mogorva, vén őrmesterek mind, mind kommandéroznak a legényeiknek, hogy -fejet vessenek a Valér koporsója felé. A kardok suhannak a levegőben s -az aranyos tiszt urak, midőn tisztelgésre lecsapnák, komoly -szomorusággal tekintenek a halottas-szekér felé. És a legények levágják -szintén kezüket a puska agyához s járulnak el fővetéssel Valér előtt. -Egy kompánia, két kompánia, három kompánia, egy batalion, egy egész -ezred, igy végigtisztelik ők Gergely halottját. Kemény, erős kommandók -hallatszanak s Gergely, kiben a köny árja most már csakugyan megindult, -hátraszól a koporsóhoz: - -– Valér – kérdezi büszke szomorusággal – Valér, hallod-e? - - - - -ÉJFÉLI TÁMADÁS. - -A latyakos őszi uton czigánycsapat halad a sátoros kocsikkal. Vékony -gebék vannak a rud mellett a kóczmadzagos hámban. Némely rész a -czigányok közül: asszonyok, gyerekek, belül a kocsiban mindenféle -dunyhák és ócska takarók között. Egy öreg banya, sovány lábszárát a -fürhérczre kivetve, szopja a pipaszárat. Ez szomoru állapot, mert azt -jelenti, hogy már sem olyan dohány nincs, amit fölpipálni lehetne, sem -pedig amaz nem mutatkozik, amelyet rágni szokás. A dohány ölő mérgéhez -szokott czigányasszony ilyenkor kicsavarja a pipamakból a szárat és -szopogatja szivar módra azt a végét, amely a makban volt. - -Odább a tájon, tanyahelyek és jegenyék között már az őszi alkony köde -legelész, a romák a kocsi mellett a sárban lépdelnek. A levelevesztett -fákon, az utszélen, csörög a szarka és végigcserdül utána mind az a -fasor, ami valamely tanyához vezet. A szarkának meg megint az a szokása, -hogy igy végigcserreg a fákon, ha utast lát és a kocsi érkezését -jelenti. Azért mondják: csörög a szarka, vendég jön. - -No, ez a nép, amely most az uton ténfereg, nem megy ilyen bejelentett -módon vendégnek sehová. Nem arra valók, hogy keritett helyen álljanak -meg csak egy éjszakára is, utjuk soha a közbe nem szakad, csak mindig -rajta járnak, az utszélt fogván föl olykor lakásul. Hol álljanak meg s -merre menjenek, ahoz mappájuk nincsen, csak a jelzések és régi -emlékezetek nyomán járnak és kelnek. Hogy szigorubb rend van-e ezen a -tájon, mint amazon, azzal látszólag nem sokat törődnek; az ócska sátoros -czigánykocsi azért a szigoru járáson is végighalad, legföllebb ott nem -igen mer lopni a karaván. Ott csak a koldulás járja, szétszóródnak az -asszonyok, vezetve a rongyos gyermekeket és dunogva, alázatosan -koldulják a krajczárkát. Ha maradék-ételt kapnak, bögrékbe rakják és az -uruk után hordják; a pénzt is, amit kártyavetéssel szerez, mind az -emberének hordja, az embere pedig mind pálinkás és veri az asszonyt. -Ezenfelül az ember inkább csak lovon kupeczkedik, azonban ha lehet, nem -veszi, hanem köti. És irányitja a karaván utjait kora tavasztól késő -őszig, mert télire már leginkább csak el szoktak valamerre bujni a -hegyek közé. Legnagyobb csapatjaik Báttaszék tájékára vonulnak, kerülve -az utazásban az emlékezetes helyeket. Ezek ama ugynevezett hajnyirós -helyek, ahol az átvonuló karavánt fülön fogják és a kósza hinduk nagy -kóczos haját lenyirják tövig. Ez nem valami jogos dolog ugyan, de -hasznos. Ahol ez egy-két karavánnal megesett, évtizedekig a tájára sem -mennek, bár még ha a szájbicscsó kövei parancsolnák is. - -A szájbicscsó a vezér, az egészen más rang, mint a vajdaság. A -szájbicscsók a sok családból összeállt törzsek főnökei, az ő parancsaik -nyomán az a czigány sátoroskocsi, amely látszólag czéltalanul ődöng a -pusztákon, parancs szerint és tudatosan halad. Parancsai az utszélen -hevernek: pár szalmaszál vagy lószőr az árokparti fa háncsában, néhány -kavics az árok szélén, meg egyéb ilyenféle jelzések. - -… A három kocsi czigány, hogy egészen bealkonyodott, megáll. A lovakat -kicsapják a mezőre, még csak kötélbéklyó sem kell a lábukra, bizonyos, -hogy nem mennek el messzire. Ebben alighanem megint van valamely titkuk. -Mert nemcsak a tökéletesen agyoncsigázott lovaik ilyenek; ha jobb lovuk -„kerül“, az is ilyen marad. A czigányhoz került ló olyan lesz, mint a -juhászhoz került szamár; teljesen a családba tartozandónak érzi magát. -Juhászoknál is, ha két-három legény letelepedik, hogy valamely ócska -kártyával máriást játszon a szétteritett szűrön, csakhamar előkerül a -falkabeli szamár és a fejük fölött komolyan belepislog a játékba. A -czigányló is ilyen családias, talán tudja a körülötte lévő kétlábuakról -is, hogy egyformán nyomorultak. - -Menne szét a gyereknép, hogy majd faágat hoz és bogáncsot szed össze, -mint tüzelőt a bogrács alá. Igy utban, mikor sátort nem ütnek, nem igen -szoktak horogfán főzni, inkább csak a kocsirud végére akasztják az -edényt. Ha van a környéken krumpliföld és van benne krumpli, akkor onnan -mindjárt jut a bográcsba ételnek való, hozzá való szalonna bizonyosan -van valamelyik kocsin. De egy széles, magas czigány, puhaszáru, szük, -hegyesorru csizmában, fekete zsinórral kihányt bő kék nadrágban és ezüst -gombokkal a kék kabáton, leinti a készülődéseket. Pár rövid szigoru szót -mond, arra minden aztán abban is marad. Középütt kiborotvált, nagy, -fényes fekete szakállával olyan éppen ez az ember, mint ahogy a hindu -fejedelmeket rajzban látni lehet. Ahogy szólt, a bográcsot azonnal -elteszik hátra a kocsisaroglya alá, ahova való, tüzet sem gyujtanak. Az -asszonynép meg a gyerekek a kocsisarokba huzódnak, meleg étel már ma nem -lesz. - -Egy-két surbankó legény a kocsik körül marad, a többi ember azonban, -ahogy besötétedett, szerteszéled. Mielőtt elmentek volna, egy kis -durkálás történt a kocsik alján. Ott szokott dunyhák meg ócska szövöttes -pokróczok alatt heverni a fegyver, ki micsodás. Van ott néha régi -mordály, meg kétcsővü pisztoly, csak ugy a maga faragta agyra verve, de -nem hiányzik azért a revolver sem. A hozzá való töltények pedig a -rongyos mellények zsebeiben találnak helyet, gyufamasina és bicska -között. - -A kocsikban alszik a vándornép. Egymásra van bujva a gyerekhad, ugy -szunnyad. Az asszonyok föleszmélnek olykor, hallgatóznak. Mi sem -hallatszik a sötétben, csak a lovak járnak a kocsik körül. A sáros föld -a lefekvésre hideg, hát álltukban alszanak és arra az oldalra mennek, -ahol menedéket találnak a szél ellen. Semmiféle zaj más nincsen, olykor -nagyon messzünnen némi kutyaugatás ha hallható. - -A kocsiban ujból elalszanak, de olykor csak föleszmélnek. Már elhaladta -az idő az éjfélt, mikor egy-két tompa dörrenés hangja lassan, nehézkesen -elhalad hozzájuk. Azt sem tudják, merről jött, messze van az nagyon, -ahol a puska szólt. De hát ez nem ok az ijedelemre. Szokott durrani -olykor az ilyen elhagyott vidéken a fegyver, ott ennek a szava a beszéd. -Vadász is járhat már igy hajnal felé a nádasokban. Hátha az? - -Pedig nem az. Arra lent, messze, amely felől a dörrenés hangja -elszolgált, fegyverben állott az éjjel egy tanya. Ott sötét éjszaka -idegenek jártak az udvarban és még csak a kutyák sem szóltak rájuk, mert -le volt itatva pálinkás kenyérrel mindakettő. Csak jöttek-mentek halkkal -a fekete alakok, dolgukat szótlanul intézve. Nem találtak eleven lelket, -igy nagy bátorságban voltak. A lovakat már vihették volna minden baj -nélkül, majd csak reggel mutatta volna hült helyét az istálló. De -bátorságukban tovább kutakodtak, bemerészkedtek az ereszet alá, mert ott -szokott vagy fél zsák buza vagy rozs lenni, valamint a disznólábak és a -szalonna némely része annak a gerendáiról lóg lefelé. Itt aztán -fölbukott az egyik valamely bádogedényben, ennek pedig a többiek közt is -az a haszna, hogy lármát üt, ha fölbuknak benne. A gazda erre fölébredt, -ajtót nyitott és kikiálltott: - -– Ki van itt? - -A világon ez a legtökéletlenebb kérdés hasonló esetekben, de azért a -legtöbb ember csak megkérdezi, mintha amannak a másiknak érdekében állna -rá felelni. Nem is ad választ a gazdának senki, csak mikor előbbre lép -és valami meleg testbe ütközik, érzi, hogy hirtelen nyakszirten ütötték. -A becsületes nyilvános kérdésnek csak ennyi haszna lévén, visszaugrik a -szobába s leakasztván a revolvert, az ajtó mögül vaktában kilő. Válaszul -egyszerre három fegyver is dörren. Ez az ijesztgetés, hogy most a gazda -azonnal rémüljön meg s elő ne merjen bujni. De a szegény ember a -vagyonáért áldozza az életét, a gazda csak előbuvik s ujra lő. Hosszu, -világos lángu puskadurranás rá a felelet. A tanyában zaj és sikoltozás -támad, a gyerekek fölébredtek. Adjatok világot! – ordit a gazda. - -Mielőtt világot adnának, egyszerre, mintha csak egy időben rántottak -volna el két szál masinát, a tanyaudvar külső felében jelenik meg két -szál piros láng és pukkan utána két csendőrfegyver. Valaki nagyot ordit -a sötétben és nagyot puffan, mire rövid csend áll be. Utána megint -csörtetések zaja hallatszik, mint akik árkon-bokron keresztül -menekülnek. - -A puszta éjjeli sötétjében kószáló őrjárat csak akkor nézhet jól körül, -mikor csakugyan világot hoz elő a gazda. - -– No, adjon isten jó röggelt – mondja megkönnyebbülten. - -A kut mellett fekszik hanyatt egy ember, ezüst gombos, rongyos -mellényben. Már nem élni való, látszik rajta. Ugy, ahogy nézdegélt volna -a sötétben, hogy merre ereszthetne golyót, a szeme alatt találta egy. A -helye mindjárt meg is dagadt, amitől az ajka fölhuzódott és fehér fogai -kilátszanak. Azokkal most olykép nevet, mint ahogy az agyonvert farkas -szokott. - -Fölteszik kocsira, viszik be a város felé. Ahogy a dülők közül -kihajtatnak és az országutra érnek, három kocsi czigány ott lassan -hajtat a hajnali latyakban. Egy csendőr leszáll, hátul marad, a másik a -kocsival előzködik s ahogy elejükbe ér, megáll a testtel. Leugrik, a -fegyvert kézbe veszi: - -– Megállj! - -A rozoga kocsik azonnal megállnak. - -– Aki ember van itt, jőjjön elő. - -A „rom“-ok lassan és alázatosan előjönnek, a csendőr a ponyvát -szétteriti a halott fölött: - -– Ki ez az ember? - -Fehér fogaival vigyorog a czigányokra tegnapi gazdájuk. - -– Hát ki vúna? – mondja a czigány – hát ki vúna? Hunnan tugygyuk mink? - -Egy másik szól: - -– Nem is á mi fájtánk. E’ rács csigán, nem olá-csigán. - -– Honnan tudod? - -– Hát hunnan tunnám? – szól a czigány – a ruhája mutattya. Rács csigán -e! Nem is fogágygyuk áz ijet magunk kezé. - -– Melyik a te kocsid? - -– Hát mejik vúna? – nyujtja a szót a nomád. – Azs a harmadik. - -– Ez a két fiatalember meg a te fiad? - -– Hát kié vúna? - -– Hát – kérdezi a másikat a csendőr – a te kocsid melyik? - -– Mejik vúna? – felel amaz. – Ezs azs elsé. - -– Ez a három fiatalember meg a te fiad? - -– Mán hogy vúna? – pattan föl a czigány. – Csak ezs a ketté. A hármadik -a közsépső kocsiba való. - -A harmadik legény áll, nézi a földet. - -– Hol az apád? - -– Nincs – mondja a legény. – Hálott mán. A féd álátt ván. - -– Nem igaz az, hé! – mondja neki a csendőr. - -– Mán mé né vúna? – dünnyög a legény. - -– Mert nincs a föld alatt. Itt van a kocsiban e! Állj ide elébe! -Megmered-e tagadni, hogy az apád? - -Odarántja a halott elé. A legény ránéz az apjára, rá is csak ép ugy -nevet a foga, mint a többire. A két idősebb czigány nagyon izgatott s -hátra tekintgetnek. A csendőr jónak látja a szuronynyal egy kis kört -csinálni maga előtt és fölvilágositást adni: - -– Van még egy csendőr hátul is. - -– Mijér ne vúna? – mondja a halott elé állitott legény. – Éntillem -lehet. - -– Ha te meg nem mondod – szól a csendőr – majd megmondja emez. - -Elmegy a második kocsihoz, egy kis leányt ki akar emelni onnan. De az -egyszerre sirva fakad, mind egyszerre sikitozni kezd, aki csak a -kocsiban van és megrendülve kiált a legény: - -– Ne hozszsa, ne hozszsa ide! - -S mivel hogy most már ugy is mindegy, szomoru panaszszal kiált a -halottra: - -– Dade, dade! - -Aztán sietve megy el onnan mind, mert a korotáró nagyon fél a tulajdon -halottjától és látására minden egyéb vad ösztöneik pillanatra -elnémulnak. Helyettük a bőrtarisznyákból előszedett lánczok kezdenek -csörögni. Csengésük a reggeli ködben nagyon szomoru muzsika. - - - - -KÁSA A KÖTÉLLEL. - -Kása még a régi ivásu emberek közül való, egyszerü, anélkül, hogy -egyuttal becsületes is akarna lenni, miután ezen irányban neki semmi -külön tennivalója nincsen. Ő az az egyszerü férfi, akit a mi vidékünkön -a „czélszörü szögény embör“ néven ismernek. Becsületessége föltétlenül -nyilvánvaló s ha volna ezen a tájon olyan bolond ember, aki egy ezer -forinttal sulyos tárczát az utszélen hagyna, Kása azt bizonynyal behozná -a gazdához, mondván: - -– Már nézze csak tekintetös uram: valamik bolond ur mán mögén esze -nélkül kódorgott erre felé. - -Kása nem is tételezné föl másról, csak urról, hogy utszélen ennyi -vagyont hagyhatna. Parasztikus ember ilyesmit nem tesz. De gyémánt -inggombot vagy ezüst dohánytartót is ott lehet felejteni az udvaron, az -neki mindegy. Lehet az a Smaragdus király kárbunkulus kincse is, reá -nézve akkora értékkel sincs, mint valamely kidőlt szőlőkaró. -Becsületében ő föltétlen. Ha egy királyságot lehetne ellopni, azt sem -lopná el, hanem figyelmeztetné az illető királyt, hogy vigyázzon jól a -birtokára, mert mások esetleg ellopják. Ellenben régen tudatik, hogy -minden ember megkisérthető s a Sátán különféle utakon ólálkodik s teremt -az áldozat elé oly dolgokat, minek ellent állani nem tud. - -Kása részére a Sátán az eszközt a borban találta föl. Az iránt föltétlen -szeretettel viseltetik s létezését egyáltalán nem türi. Azt kebelére -fogadja, akár az övé, akár a másé s ugy el tud vele társalkodni, hogy az -csodálatos. Mindazonáltal nem birja az italt, mert mint a legtöbb -parasztikus ember, nem borivó. Az ember gyakran hall beszélni nagy -borivó parasztokról, ezek azonban más vidékiek s falubeliek lehetnek, -ahol az italhoz könnyebb a mód s az alkalom. Pusztai és tanyai nép -ilyenhez nehezen jut. Meglett embernek hétköznap eszébe sem ötlik, hogy -a csárdába menjen, ha csak különös dolga nincsen (miután ott történnek a -napszámos-fogadások). Bort sem tarthat otthon, aki nem vagyonos, -részben, mert nem telik rá, részben mert nincs a háza alatt pincze, a -kamrában pedig, ha hosszabb ideig áll, elromlik az ital. Innen van a -„teknyőben telelt bor“ elnevezés is. Hát Kása is csak igy van. Mint maga -beismeri: szereti a bort, de mert hozzá ritkán juthat: még sem borivó. -Igy történik aztán, hogy ha hozzá jut, Kását egy nagy pohár bor azonnal -imbolygó állapotra emeli, ilyenkor derült és vidám s rászól az ugató -ebre: - -– Ne ugass kutya, a gazdád se ugat. - -A második nagy pohár Kását már rendelkezési állapotba helyezi. Ilyen a -Kása s e miatt előle a borital szorgosan őriztetik. A gazda Kását a -pinczébe csak rendkivüli pillanatokban ereszti le kellő felügyelet -mellett s az esetleg fent levő kimaradt borok este zár alá tétetnek, -hogy Kása, ki éjjel fegyverrel őrzi a tanya békéjét, e fontos tisztében -meg ne tántorulhasson. Biz az asztalról el kell rakni és zár alá tenni, -mert különben Kása gazt vetne rá. Ez is valami régi mondás s olyan -eltulajdonitásokra vonatkozik, mik nem annyira bünből, mint inkább apró -csinytételekből erednek. A bugyellárist vagy az aprópénzes zacskót, -amiből a gazda a napszámosokat este fizette, bizvást ott lehetne hagyni, -arra ugyan gazt Kácsa soha életében nem vetne, ellenben fegyverével igen -komolyan őrizné egész éjen át. - -Kása különben mint kapás éli világát, gyermekei vannak neki s felesége, -ki iránt igen nagy szeretettel van, mert néha elkövetett hibáit az -asszony hallgatag veszi tudomásul, mert hát én istenem, valami -szenvedélye mindenkinek van. Egyiké a kártya, másiké a ló, még olyan is -van, aki a kutyába vagy a puskába bolond. Történt tehát Kásával egy -nyári este, mikor a gazda kis fia a tanyán időzött, hogy a gazda elébe -kellett volna menni. A föld ugyanis, amelyen Kásáék vannak, igen boldog -vidék. Arrafelé már jár a vasut s ott zörögnek el a mérges vasbikák a -tanyák ablakai alatt. E vonatok sok embert összefaragtak már s némely -kavicsaik véresek, van azonban ember, ki belőlük elgazdagodott. -Némelyiknek csupa szerencse az, ha elüti a vonat, mert akkora -fájdalomdijat kap, hogy uj földet vesz az árán. És még azonfölül járni -lehet a vonaton ki-be. A gazda is ezen jött volna ki s mert csak kis -félóra oda az ut, Kása elébe ment, hogy, ha podgyásza lenne, majd segiti -vinni. Mert Kása is tudja, hogy mióta a fene rosz por (peronospora) -ellen dermedeznek (permeteznek), azóta mindig van mit kivinni a -városból, hol gépet, hol gáliczot. - -Kása hát megindult, de oldala mellé vette a kis gazdafit is, hogy majd -ez igy az apját a vasutnál mihamarabb viszontlátja. Mentek a szőlők, -földek között, ákáczok alatt s az ember mesélt a kis fiunak mesét ama -két oroszlámokról, akik el akarták az égen földelni a fiastyukot, de nem -birták, mert (köztünk legyen mondva) kutya legény ám az a fiastyuk. -Palika nevetett a történetnek. Kása lassan ballagott a homokban s uj -mesét kezdett. Igy értek az állomásig, mely nem is állomás, csak -olyanféle megállóhely, de hiszen csak üsző marad az üsző, bármiként -nevezik is. Ezt pedig semmi figyelembe sem véve, a dolog ugy állt, hogy -igen korán volt még az idő. Bármerre nézett szét a lapos tájon Kása, -sehol füstöt nem látott s igy nyilvánvaló, hogy a bagonyok igen messze -vidéken kalandoznak. Ellenben Vincze bácsi csárdája pedig tökéletesen -itt van a közelben. Gondolt egyet Kása s odament. - -Voltak ott néhány magyarok az udvarban bor fölött. Kása közébük ült és -rendelést tett ital irányában. - -– De borzasztó sebösen hozzátok – parancsolta – mer mingyár gyün a -vonal. - -Hoztak is neki borzasztó sebesen s Kása azt ugyanilyen módon el is -fogyasztván, még óhajtott egy borzasztóságot. Közben az idő mult, a -bagony is elhaladt a tájon, de mert nem állt meg az állomásnál, Kása -azonnal kitalálta, hogy nem jött meg a gazda. Kása ily okos s vajjon nem -érdemli-e meg a vidámságot az okos ember? Megérdemli (aki ellenkező -észjáráson volna, ide jőjjön). Kása érdemelni kezdte a vidámságot -szerfölött. Az alkonyat leszállt, ellenben egyre fölfelébb ment az -esthajnali csillag. A többiek Kását elhagyták, de Kása ekkor már miyel -sem törődött. - -Vincze bácsiék ágyba fektették Palikát s Kását a tulajdon gondjaira -hagyták, mert a tanyából nem lehet az embert kilökni, mivelhogy akárhova -löki is, ugyis csak a tanyába esik. Kása egyideig még létezett az -asztalnál, többféle szóváltást folytatott az üvegekkel s utóbb az -érthetetlenekbe is beleunván, lefordult a padról s a kelő hold fényében -szeliden elaludt. - -Történt ez éjjel, hogy a kakasok harmadszor kukurikolván, az eb is -fölkelt s lerázván testéről a harmatot, nagyot ásitott. Azután üzenetet -kiáltott át a szomszéd tanyákba hangosan. Bőgött a tehén is, mert -ihatnék már ilyenkor. Az ismerős hangokra Kása fölébredt, fölkelt s -lerázván testéről ő is a harmatot, tekintetét széjjelvetette az -udvarban. Látta, hogy a hely idegen, itt a tehénnek nem ő köteles vizet -adni, ez okból megindult. Ment a harmatos füben mezitláb (jó az nagyon) -s fujta fejét a szellő is, mely kora hajnalban támadni szokott. Kása -helyes utra tért, ballagott s lassacskán hazaért. Fölkelt már ekkorra a -nap, felesége a túrós kendők körül bajoskodott. Kása belépett a kis -ajtón az udvarra s hirtelen megdöbbenve megállt. - -– Tecza – szólt az asszonyhoz rekedten – Palika hun van? - -– Hun van? – kérdezte viszont foghegyről az asszony. – Hát hun vóna? -Kend vitte el tennap este, hát huva tötte? - -Kása mereven bámult a homokba. Szinpadon ilyen eseményeknél rettenetes -rugdalózásokat szoktak elkövetni az emberek, mig Kása mit sem szólván -(de azt is lassan mondta), az istállóba ment s a szögről leakasztott egy -jó pányvakötelet. A karjára volt akasztva, mikor ujból kijött s -megindult. - -– Hát kend? – kérdezte az asszony. – Huva mén kend avval a kötéllel? - -– Huva? – kérdezte viszont Kása. – Hát huva mönnék? Vagy én mögtanálom a -Palikát, vagy mögtanának engöm ezön a kötélön. - -Kifordult. Szavalt valamit az asszony, de a köteles ember mit sem -hallott, csak haladt visszafelé ismét. Kezdte volna ama csapásozást, -amelyhez ők igen értenek, de agya erre nézve még nem szolgált. Ment csak -előre s olykor félve tekintett az árkokba. Oh, irgalmas szent szüz! Hol -bokrok borultak össze: félrehajtotta az ágakat, hogy nem-e alattuk -alszik. Bár csak tudhatná, hogy hol hagyta el. Bár csak kalapját látná -az utszélen. Ő tud menni nyom után, de embert még sohasem nyomozott, -csak állatot, ami egészen más. Hát nincsen. De sehol és semerre sincsen. -Kása a fákra nézett és kémlelte, hogy melyik ág lesz elég erős. -Apránkint, bár egyre szomorubban, kiért a sikig, ahol a vonat szokott -szaladgálni. Széjjelnézett, hajolva kereste a nyomokat, de mit sem -látott, mert szemei nem is voltak most éppen erre valók. Jézus – -gondolta Kása – itt a halál. - -Ki ne tenné meg azonban, hogy halála előtt némi bort ne innék? Csak egy -olyan kis két-három deczis po… különben egye kutya: egy féllitert. Kása -e gondolatok alatt a csárda felé irányozódott, de lassan haladt, mint -kin bú nehézkedik. A kötél vége lógott a vállán. - -Szalad akkor elő a tanyából egy nagy fekete kutya, utána pedig egy kis -ember ingujjban és kiabálja. - -– Kása bácsi, Kása bácsi! - -Kása ugy gondolta, hogy térdre kell most esni, a haláltól való -szabadulás ezen pillanatában. De azután mégis arrafelé futott, felkapta -a fiut és teljes meggyőződéssel mondta: - -– Palika… Palika… - -Fölfogta a gyermeket, hogy most, amig haza nem ér vele, a karjaiból nem -ereszti. Meg is fordult azonnal és vitte. A gyermek azt kérdezte: - -– Hát ez a kötél minek, Kása bácsi? - -– Jaj, Palikám – nevetett Kása boldogan – gyönyörü szép kis csikót -láttam itt a rétön, aran patkó vót mind a négy lábán. Azt akartam vele -magának elpányvázni. - -– Kár – vélte a gyermek – hogy el nem pányvázta. - -Kása nyaka kissé kellemetlenül bizsergett. Megölelte a kicsi fiut és -vitte sietve hazafelé. - - - - -VAKOK. - -Vakságba különféle módon kerülnek az emberek. Van aki ugy születik, van -akinek később ütik ki a szemét, de meg annak idején az elültöltő fegyver -is csinált vakságokat, ha már rozoga volt és erősre töltötték. Ott -azután a trahoma, az is öli a szemeket. Továbbá aki meghalt, az is -megvakul, legalább ritka az, aki halála után is nyitva tartja a szemét s -néz velük, mintha még valakit várna maga után. Az ilyesmi félős: mit -néz, ha már elköltözött s kit vár maga után? Ennélfogva szemehéját -négykrajczárosokkal szokták leboritgatni ezeknek előtte. Nem is volt -ezeknek a négykrajczárosoknak semmi egyéb hasznuk. - -Van azonban, akit másként talált a vaksors, már itten csakugyan a vak -sors. Az ember például, aki itten szóban forog, már jó sokáig élte isten -napos világát, mikor a feketeségbe jutott. Ez az ember katona volt, -azután pedig, hogy onnan kiszabadult, tüzoltónak állt, meg is -családosodott. Ott még időket tölthetett volna, de nem volt kedve a -foglalatossághoz, felköszönt és czivilszolgálatra elment a szinházhoz. - -A szinházak nagy épületek szoktak lenni s mint a hozzáértők mondják, -rendszerint bizonyos formákban épülnek. Olyan különféle szép formáik -vannak ezeknek a szinházaknak, mert nem gólya költötte az -épitőmesterüket. Nevezetes tudomány is az övék, mindössze még csak az -kellene hozzá, hogy olyan szinházat tudjanak csinálni, a melyiknek a -szinpadán keresztszél ne lenne. Ilyent még nem találták föl (ugy lehet: -nem is értek rá, mert sok gonddal él az ember), tehát a keresztszél -belekötötte magát ennek az embernek a szemeibe és kivette belőlük a -világot. Amugy megmaradt mind a két szeme a maga valóságában, csak éppen -a világ maradt ki onnan, ami, bár testvérek között legyen is mondva, -igen szomoru dolog. - -Mikor igy hirtelen elsötétült minden, ami azelőtt fényes volt, mi marad -más hátra annak, akinek élni kell, mert vannak kis családjai? Hát a -verkli. Nem hires szerszám, nem hires kenyérkereset, de ha más nincs, ez -is jó. Aki fuldoklik a vizben, nyujtsák feléje bár a legélesebb -borotvát, abba is belekapkod. Sőt bizony ugy áll a dolog, hogy örülni -kell, ha engedelmet kap a verklizésre. Mert sok a nyomorék ember, sok az -elesett ember s válogatni kell közülök az alkalmasabbakat, akár csak -mint mikor katonát soroznak. Ennél az embernél tekintetbe vették, hogy a -város szolgálatában is állott, továbbá, hogy munkában érte a baj és a -kultura előbbvitele alkalmával oltotta ki a szeme világát a keresztszél. -Engedelmet kapott tehát arra, hogy hetenkint két délután, kedden és -csütörtökön, verklizhet a házak kapualjában, az udvarokon azt, amit -akar. Nóták irányában teljesen szabad kezet engedtek neki. Bár inkább a -nótákban volna tilalom s az időben nem, – gondolta az ember s hozzá -fogott, hogy keresse ezt a kenyeret. - -Nem nagy darab kenyér, annyi bizonyos. De mégis valahogy el lehet vele -kinlódni, különösen, hogy sok ismerőse van az embernek, kik szánják a -sorsát és iránta segedelemmel vannak. Biz szomoru annak, aki azelőtt -lovon katonáskodott, majd vágtató tüzoltókocsikon ült, majd pedig -szinházi fényességek és finom kisasszonyok között rendezkedett a -karosszékkel, a gyertyatartókkal s minden ily fontos dolgokkal, szomoru -annak ily vakon botorkálni az utczákon, nagy fekete pápaszemmel a -szemén, mert különben aki látja, el sem hinné, hogy vak. De apránként -bele lehet ebbe szokni, valamely régi igazság szerint az akasztás -kivételével minden más foglalkozás megszokható. Sőt meg is hiznak benne -az emberek. Aki ilyen vak verklis, mind kövér. Honnan van ez? Lehet, -hogy a szem, a nézés munkája is segit fogyasztani a táplálékot, náluk -pedig ez a munka elmaradt s igy másfelé fordult a táplálék, – bár ez -ismét a doktorok dolga, amibe ne ártsuk bele magunkat. - -Szóval az ember el van valahogy, legkivált a keddi és csütörtöki -délutánokon. Más napokon dolga nincsen, otthon nem ülhet naphosszat -fiatal erőben világtalanul, hát elmegy hazulról. De hova mehet a vak? -Nem mehet máshova, csak a vakok társaságába, a templom elé. Ott ülnek -sorban a vak koldusok, asszonyok, lányok, gyermekek és öregek. Néz le -rájok az ódon, mohos templom. Nyolcz évszázada már, hogy itt áll e -helyben, sok szenvedő kuporgott azóta az oldalában, formájukban talán -nem is változtak: a nyomoruság és a rongy alighanem mindig egyforma -volt. - -A vak ember ide került, itt talált egyazon sorsuakra, akikkel szót -érthetett. Más azoknak a világa, akik a világból nem látnak semmit. És -haj, még közöttük is vannak kétfajták: boldogok és boldogtalanok. -Boldogok azok, akik valaha láttak, boldogtalanok azok, akik sohasem -láttak, akik már ugy születtek vakon, akik nem tudják, zöld-e az a -kenyér, vagy fekete, amit esznek, hogy milyen a föld a lábuk alatt s -milyen föld van fent a magasban, hogy belőle viz esik? Akik édes anyjuk -szemébe sohasem tekinthettek s mégis akarnak élni, akarják mindazt, ami -a látó embernek megadatott. Vágyják és tudják akarni. (Nemrég a szőreghi -országuton kódorogva, láttam egy gyermeket, amint az árkot ugrálta. -Átugrotta, meg vissza, azután ujból kezdte. Furcsa, esetlen volt a -gyerek, téveteg minden mozdulata. Jött aztán érte egy eladólány, kézen -fogta s hazavitte, mondván, hogy a gyerek vak, soha életében nem látott. -Lám, mégis kiszökött a falu végére árkot ugrálni.) - -Társaságot keresve, a vak verklis a templom oldalához jutott s ott amit -keresett, meg is találta. Ott lehetett beszélgetni s különösen neki -akadt hallgatósága. Ő sokról tudott beszélni, mert hiszen nem régen -vakult meg, sokat látott. Milyen örömmel hallgatták azok, akik soha nem -láttak semmit. Beszél katonakoráról, a lovas atakokról, azután a -tüzoltóságról, a veres lángokról, amik az égig érnek. Amiknek ők neki -mentek: csákánynyal verték agyon és feltaposták a ronda férget. Ha mély -hangján szomoruan kondult egyet a városháza öreg harangja, jelentvén, -hogy bajban van már megint a város, mert valahol tüz támadt, reszketve -figyelt a verklis a vészkürt szavára, a patkók csattogására, a zajra, -lármára és beszélt ádázan, haragosan, mérgesen a tüz ellen. Vagy pedig -más esetben tárgyal a szinházról, az abban levő dolgokról és hogy mi -mindenek történnek ottan. A királyok és királyfiak, akik a szinpadon -vannak, továbbá az énekelések és sok nevettető történetek. - -Hallgattak. Volt a vakon születettek között egy leány, de semmiképen sem -több huszesztendősnél, az figyelt a beszédre a legjobban, az mindig -várta és leste, hogy mikor jön már ujból. Ez a leány egyszer igen -keservesen sirva fakadt. Mert azért, hogy nem lát a szemével, a szem az -ilyesmire alkalmatos. Térdre is vetette magát a leány és azt mondta, -hogy vegye el őt ez az ember, mert ő hozzá akar menni feleségül. Mert ha -el nem veszi, ő meghal. - -Nem tréfaság ez: valóságosan zokogott a leány, csak hullottak a könnyei -és folyton azt sirta, hogy őt ez az ember mindenkép elvegye. - -Azok a vakok, akik valaha láttak, megütődve hallgatták, mert a szemmel -való életben lányok igy nem szoktak beszélni. De hát mit tudhatta ez a -világtalan, hogy mi a szokás azoknál, akik látták a napfényt? Nem -tudhatott semmit, csak éppen érzett valamit, azt pedig kimondta. - -E tett után a vakok közül szóltak többen a leányhoz. A figyelmébe -idézték lehetősen kegyetlenül, hogy voltaképen mit akar ő, a világtalan? -Honnan tudja ő, hogy mi az az ember? Miként kivánhat magának férjet az, -aki soha férfit nem látott? De a leánynak nem ért a beszéd semmit, -sebesen, tüzesen beszélt s egyre azt hajtogatta, hogy vegye el őt -feleségül az az ember. Az ember pedig, hallván a dolgokat, szó nélkül -távozott onnan. Bizonyára érezhetett magában némi férfibüszkeséget, hogy -ime, még vak korában is van, aki beleszeret. Egy másik vak, aki sohasem -látta. Hanem neki távoznia kellett onnan, mint feleséges és családos -embernek, aki már messze esett az élet vidámságaitól. Hazament és -elmondta otthon, hogy vele mi történt. - -A templomoldalban pedig a többi vakok észretéritették a leányt, már -amennyire lehetett. Az ilyen ösztönt, amely öntudatlan s ebben az -esetben csakugyan vakon született, egészen kigyomlálni szóbeszéddel a -szivből nem lehet. De mégis megértett annyit a leány, hogy annak az -embernek már felesége van, meg kis családjai vannak, oda hát ne is -számitson, hogy az elvegye. Hát jól van, hát nem veszi el. De szeretnie -szabad, azt nem tilthatja el senki, szabad rá gondolni és szabad látnia -azt, akit szeret. A kezével és a fülével lát a világtalan. A leány -azonban a kezének semmi hasznát nem veheti. - -Nem tapogathatja körül a lelke egyetlenét, haját nem simogathatja, sem -az állán nem huzhatja végig az ujjait. Szerelme uj életet csak abból -kap, ha olykor a lépéseit hallgathatja, mikor az ember délutánonkint a -templomba menvén, a vakok sora előtt elhalad. Lépései zaját megismeri -száz közül – száz közül? – ezer közül! – s ahogy kopog a tapogató botja, -ahogy koppannak a sarkai, a leány ebben gyönyörködik. - -Vak koldusleánynak a templomoldalban a földi szerelemből ennyi is elég. - - - - -CSŐSZHALÁL. - -Az idő estére hajlott és szél kezdett járni a kukoriczában. A csősz -fölment a karóra, amelyről szét szokott tekinteni a birodalma fölött s -mert semmi ujat nem látott, lejött, hogy megfőzi a vacsorát. Az ágas -karót a homokba szurta (jó föld az nagyon: enged az embernek) s a lapos -bográcsot ráakasztotta. Kukoriczahéjjal meggyujtotta a töreket alatta s -bement a gunyhóba szalonnáért. Azt apránkint hasogatni kezdte bicskával -s minden darabot külön megnézett, mielőtt az edénybe vetné. A meleg -bográcsban a szalonna azonnal beszélgetni kezdett, perczegett és adni -kezdte sárga oldalaiból a zsirt kifelé. A csősz megint a gunyhóba bujt, -zacskót hozott elő s abba belenyult. Jó mélyen kellett belejárni, ami -azt mutatja, hogy fogytán az étel. Igy nem is huzott elő belőle többet, -csak egy marék tarhonyát, amit a szalonnára vetett. Azután paprikát is -szórt közé, mert ettől van a szalonnás tarhonyának minden jósága. Az -étel készült, a tarhonya barnult s a homokos uton, a kukoriczák között -lassan haladni kezdett a szaga. A csősz itt-ott vizet töltögetett hozzá -a kis korsóból. - -Mindez nem ment gyorsan, mert a csősz már öreg ember. A fiatalok egyéb -dolgokat végeznek, ahova erő kell és több fizetés jár érte, mig az -elaggottak ilyenfajta foglalatosságokban vannak. Járnak és kelnek a -földek között s gondjaikra kukoriczák, dinnyék, babok s szép sárgavirágu -napraforgók vannak bizva, amelyeket őriznek és azokat mindentől -védelmezik. Öreg ember az ilyesmivel elszórakozik s ha még birja -valahogy a puskát, vadat is lő. Nappal leginkább a gunyhója körül -ténfereg, farigcsál valamit s néha fölmegy a karóra, ahonnan meg lehet -látni, hogy rendben van-e minden. Alszik is továbbá. Éjjel pedig kerül, -ami fölötte kellemes olyan embernek, aki amugy sem tud sokat aludni, -hanem inkább sétál a harmaton. Ilyenkor a csősz pipázik és holdvilágos -éjjeleken elmulatozik a kutyán, ha az valamely sündisznóval harczban -áll. - -A kutya ezuttal is valami hadjáraton van, mert nem mutatkozik. A csősz -maga mozog a gunyhó körül. Néha bemegy, kanalat kell kihozni. Hamar -rátalál, mert a gunyhóban nincs egyéb, mint egy suba, egy szür, egy kis -láda. Több nem is férne bele, mert az épület tavalyi kukoriczaszárból -van összerakva s oldalain a foltozások azon száraz paréjból valók, amit -a termőföldből szokás kikapálni. Jó az azért annak, aki szereti az -efajta életet s csak ugy el van benne, mint a király a maga várában, -ahol egy egész regement katona folyton folyvást nem csinál egyebet, csak -a vert aranyból való szárnyas ajtókat puczolja… A csősznek hirtelen -eszébe ötlött valami és ismét gyorsan bebujt, hogy el ne késsen a sóval. -Lám, ez a feledékenység. - -Jó távolosan kocsi zörgött s kis vártatva elhaladt az uton a gunyhó -előtt. Sebők Falu Pálné ült benne a kisebbik urával és köszöntötték az -öreget. - -– Nagyon jót főzhet kend, János bácsi – mondja az asszony köszöntve. – -Tele van a határ a szagával. - -Az öreg mosolygó szemmel tekint föl a kocsira. - -– Mönyecskét várok én erre – szól. – Gyere, majd mögkinállak. - -– Jaj, jaj – neveti a fiatal asszony – nem löhet ám, János bácsi. -Besugná ez a legény az uramnak. - -Nevetnek. A legény nevet, az öreg nevet, a menyecske nevet, ugy lehet, -talán még a lovak is nevetnek. A kocsi lassan elhalad a homokban, de a -fordulónál még visszakiált a Sebők: - -– Mit izen kend a fiának? - -– Arra möntök? - -– Hát. - -Az öreg egy kisebb fajta dinnyét fölvesz a földszélből és a kocsihoz -viszi. - -– Ezt e – mondja – ha odaadnátok, hogy kűdi a Marczi gyeröknek az -öregapja. Hogy a fele az üvé, fele a Jancsié. - -– Jól van – felel a legény – majd leadódik a kocsirul. - -Elmennek. A csősz most már sietve tér a tarhonyához. Meg is kavarja -azonnal, mert bár pörkölődni kell annak, de nem ugy, hogy egyik szem -jobban, másik kevésbé. Hanem csak ugy arányosan. Kóstolja. Még egy kevés -viz kell hozzá, hogy azt elfőjje, azután a zsiron piruljon. Lehajol a -korsóért, de hirtelen megtántorodik. - -– No – morogja – no… - -Olyan volt ez, mintha szédült volna, de utána már nincsen baj semmi. -Csak ugy átsuhant fölötte, mint vércse a vetések fölött. Kicsit -megborzong. A vállaiban marad belőle valami, amitől fázik. A csősz arra -vet, hogy hüvös már az este és hideget hoz fölülről a harmat. Megfogja -az ágast és csavar rajta, minek folytán a bogrács elfordul a tüztől. -Leveszi róla s beleszagol. Jó, illatos meleg szaga van, fázásában szinte -éleszti. No csak sebesen ebből a jó melegből kanalazni. Vinné, hogy majd -a székre teszi, hanem most ismét megcsapja a tántorodás ugy, hogy a -gunyhó oldalához esik. (Ilyenkor látszik meg, hogy melyik gunyhó hogy -van megcsinálva.) - -– Ejnye, hejnye – gondolja a csősz – mi ez no? - -A bogrács a tarhonyával ott van a kezében. Süti egy kissé s le is tenné, -de nem birja. Nem mozdul a karja. Emelné, emelné, de ha nem lehet. Az -eszejárása is mintha megállna. Né, én uram és én istenem. Miféle dolgok -ezek? Kinek a rontása? Ilyesmi ellen a keresztvetés a hathatós és utána -az Ur Angyalát kell mondani. A csősz összeharapja a fogát és mindenféle -erőlködést elkövet, hogy csak a kezét mozdithatná. Kissé emelheti is a -jobb karját, de azonnal visszahanyatlik az megint, a tarhonyás bogrács -pedig a lábára fordul és süti a czombját anélkül, hogy tehetne róla. Mi -ez, mi ez? A homlokáról viz kezd peregni; a szemei elé nagy fekete állat -áll. Csak azután látja, hogy a kutya ez, amely az ételszagra -megérkezett. Szólni akar neki, hogy: Kerekesék kutyája (mert tényleg -Kerekeséké volt valamikor, mig hozzá nem szegődött), Kerekesék kutyája, -eregy, légy hiradással otthon. Kerekesék kutyája megértené bizonyosan, -ha szót tudna hozzá szólni, de még azzal sem tehetős. Kerekesék kutyája -elmenne, sebesen a kukoriczák, a tarlók, a csalamádék között Mihályhoz -és az unokákhoz és hirt adna. Jó kutyának szokása ez. - -De ha egyszer még szavat sem intézhet hozzá. Csak éppen a melle jár -sebesen föl-alá. A kutya nézi, mert még nem vett észre semmit. Csak -leült a két lábára és nyalogatja körül a száját. A kutya ugyanis ajkait -nemcsak étel után, hanem étel előtt is meg szokta mosni és már csak -ebben is különbözik az emberektől. - -Kissé fölnyilnak a csősz szeméről a hályogok és ahogy a kutyát igy -látja, a szivét belepi a szomoruság. - -– Te vagy itt velem egyedül és lám, még te sem sajnálsz. - -Ilyent gondol homályosan, lassan. A szeméből öregesen kigördül egy -könycsepp, rug előbb a jobb lábával, rug aztán a bal lábával, a tarhonya -kifordul a földre. Most történt a halála. - -Kerekesék kutyája ez utolsó dolgokat kissé aggódva nézi. Félre forditja -fejét s az egyik fülét hegyesre emeli. Azután a másik fülét hegyesiti -ki, a feje pedig emerre fordul. Föláll, két lépést odább megy, leül s -néz a gazdájára megint. De nem bir egy helyben maradni, aminek az oka -még most részben a tarhonya is. Körüljárja egészen a testet s az orrát -az öreg nyakához dugja. A tarhonyához is közeledik. Piros nyelvével -fölkap belőle egy falásnyit, akkor megint szaladgálni kezd. Hirtelen -megáll, a csőszre néz és morog. Olyankor szokta ezt tenni, midőn oly -dolgokat lát, amelyekről nem tudja, hogy mit véljen. Ez nem ugatás, sem -vinnyogás, hanem darabos, mély hang, amely az eb belsejéből jön. Ha -valaki most jönne, szét tudná harapni, mert ilyenkor nincs rendben a -kutya benső egyénisége. - -A kutya nézi a testet. A hold feljött s fehér világával végigfeküdt a -hangtalan téreken, a kukoriczán, a halotton s a hamvadó parázson, amely -az utolsó vacsorát főzte. Kerekesék kutyája a test lábához ül és -fölnyujtja a nyakát az égnek. Egyidőben a torkából hosszu, félelmetes -vonyítás tör elő, a hangja azonnal szétfut a tájon s ahány kutya hallja, -mind, mind leül a földre, az égre tartja a nyakát és vonyít. - -… Mihályéknál már megette a Jancsi és Marczi a dinnyét, amit öregapó -küldött és már alszik is a két kis cseléd a házeresz alatt a subán, -mikor Kerekesék kutyájának jelentése odáig szájról-szájra elérkezett s a -tanyabeli eb szintén az ő rémes dalába kezd. - -– A kutya lelköt lát – szól Mihály az asszonyához s egyuttal az eb felé -hajit egy göröngyöt. – Csiba te, Mocskos! Még fölkölti a gyerököket. - -Mocskos ennek daczára sem hallgatott, mert Mocskos látta a lelket. -Öregapó lelke ugyanis azonnal idejött az unokákhoz s most a ház fölött -röpködött. - - - - -A RAVATAL. - -A vasut kereke nem éles, mégis aki elébe kerül, kettészeli. Durva vas az -egyik, durva a másik, de azért finoman darabolnak. Van a könyvkötőknek -is ilyen gépjük, nincs annak sehol sem éle, hanem az nem tesz semmit: -vág, mint a borotva. A gyorsvasut kereke szintén ilyen finomságu, bár -felőle amugy gondolni ezt senki sem merné. Amint hirtelen átfut a -tájakon, olyan gondtalanul látszik szaladgálni a nagy hómezőn, mint -valamely kis malacz, amelyet nekieresztettek, hogy örüljön egy kicsit az -életnek s addig pajzánkodjon, amig fiatal. Futtában a vasut elvagdos hol -ezt, hol azt, kezet, lábat, nyakat, már ami előadódik. Alul a kerék igy -itélkezik, fönt a kocsikban pedig emberek vannak, akik nem tudnak -minderről semmit, némely része alszik, más a szivart szivja, ismét más -felekezet vacsorál különféle hideg és meleg ételeket. A vonat után -emberdarabok maradnak. Nyáron ez nem kellemes látnivalója a bakternek, -ha utja arra viszi, de hideg télben egészen más a dolog, minden megfagy -s nyugodtan pihen a fagyon, mintha örökké ott volt volna. A kéz, amely a -vágány mellett a havon fekszik, fehér, bármily barna volt is életében, -mert a hideg fehérre fagyasztja. A fej is ott van. A szemét behunyta s -behunyt szemmel néz föl az égre. De nem lát odáig: köd van arra fölfelé. - -Az ember, akit a vonat elvágott, rongyos bekecset viselt, mig élt, bár -ugyan még most is viseli. A fejében sapka, de már lekopott róla a -hamisitott birkaprém. Hogy került ide? Egyáltalán hogy kerülnek ilyen -helyekre az emberek? Ezt nem lehet megmondani. E dolgok éjjel történnek -s a vasut hirtelen elszalad fölöttük. Habár kiáltana is valamit, ki -hallaná meg, mikor csörömpöl a sok vaskocsi s mérgesen fujtat a gőzbika. -Mindegy no. Idekerült, itt van s lám, lehet még ebben a korban is ugy -születni, hogy az ember négy darabban maradjon a halála után. - -Vajjon véletlenség volt-e? Mert történnek ilyen esetek véletlenségből. -Például ital lakozott az emberben s ahogy a töltésen haladt, látta is -szemközt jönni a nagy darab vasakat, de egyenes volt benne a bátorság. -Nem állt ki a gyalogösvényről a hóba, hanem abba volt beleállapodva, -hogy elférnek ők egymás mellett. Másszor is ment ő már igy, nini. Szóval -lehet, hogy igy gondolkozott, hanem azután, hogy jött a vasbika, -beszivta maga alá és megtaposta. Az sem lehetetlen, hogy maga ment neki -az ócska sapkában, ugy lehet, azért is huzta a fejébe az ócska sapkát, -az ünneplő maradjon otthon. Ugyan ez már megint uri szokás, bekecses -ember nem igen szokta tenni. De miért ne tehette volna? Persze, persze. -Továbbá az is lehet, hogy bolond volt. Oh, odakint nagyon sok eszelős -lakik, féleszüek, habajgósak, félgajdosok és dilik; történhetett, hogy -ezen szerzetek közül való valamelyikbe. - -A vasuti őr reggel utjában arra ment s tünődve állott meg az éjszakai -gyorsvonatnak ezen, immár elháritott akadálya előtt. Rendes vasuti őr, -ki a szolgálatban már megette kenyere javát, életében lát olykor hasonló -dolgokat. Ha nem is gyakran, de néha mégis előfordulnak az esetek. Nem -volt oka a különben is elháritott akadály fölött megrettenni, mert -ismerte az eljárást. Annak hogyanját és mikéntjét. Tudta a jelentéstétel -módját, azt megtette, azután intézkedett, hogy a szomszéd falu -előljáróságának az ügy tudtul adassék és hogy sürgősen jőjjenek elő, -megállapitani az ember kilétét, aki teljes csöndben feküdt a havon s -egyáltalában fogalma sem volt arról, hogy ő ily különös, nem mindennapi -intézkedésekre ad okot. - -Az őr közben figyelmesen meg is szemlélte s bár ugy tetszett neki, -mintha e bekecset és sapkát látta volna olykor elhaladni az uton: nem -vélt rá, hogy az embert ismerné. Ez a faluk előljáróságának a föladata, -amelyek a kapott üzenet után leginkább mozgolódni is kezdtek. Egyik -felől maga a biró jött el, mig a másik község birája, előző nap a -vasvillába esvén a szénahányóból, nem intézhette személyesen ez ügyet. -Onnan tehát egy esküdt jelent meg s akadtak többen kiváncsiak, akik a -hivatalos férfiak nyomában tolakodtak, mint ez már szokás. De ez, mint -szintén gyakran megesik, nem volt egészen hiábavaló. Hivatalos férfiak -agyába hiába szerkeszt bölcseséget a hosszu éveken át való folytonos és -bokros tapasztalat, olykor mégis tanácstalanul állanának, ha nem volna -segitségükre a nép a maga szószátyár beszédeivel. Igy most is a nép -szava állapitja meg az emberről, hogy kiféle. Határozottan tudatják, -hogy Sós János ez, aki a nagy szárazságkor született, mert Dékány -Mihálynak akkor égett le a háza, az pedig keresztapja volt neki, -szegénynek. Mindnyájan bizonyozzák, hogy Sós János, sőt készek rá esküt -tenni, Keresztes Vég Ferenczet kivéve, aki a fejre nézve szintén -hajlandó esküt tenni, akár hét biró előtt is, de már a többire nézve -némi ingadozást mutat. A fej fekszik a fagyon, nem szól semmit, mert nem -tud. De ugy lehet, ha tudna sem szólna, mert nagyon egyszerü, béresforma -ember volt Sós János mindig, akinek a neve: hallgass. - -Igy állt az ügy. A helyszinén állapitotta meg a közönség, hogy Sós János -születésénél fogva abba a faluba tartozik, amelynek a részéről a biró -megjelent. Ellenben – itt jön az az ellenben, amely a közigazgatási élet -sajátosságai közé tartozik – ellenben valóságilag amabba a faluba való, -amelynek a birája tegnap a vasvillába esett a szénahányóból. Ez kitünt -azonnal ott a tárgyaláson. Tényként merült föl ugyanis a dolog, hogy ez -a Sós, akinek a feje most itt a sapkában néz a hóról az égre, születése -után kis vártatva, alig hat esztendős korában világnak indult, mint Döme -kutyája. Hol a világ? Meddig tart a vége? Az ördögök mérik – Sós -Jánosunk a másik faluig tartott, ott valaki fölfogadta az udvarba -koloncznak s azóta aztán haladt az életen keresztül. A libák mellől a -juh mellé került; azok mellett koncsorgott jó darabig. Utóbb már mint -béresformán volt a faluban, asszonya is került neki; szegény embernek -mindig kerül asszonya, hogy ha addig csizmában járt, azontul mezitláb -járjon. - -Kár, hogy ott feledték tegnap a vasvillát a szénahányóban. Vagy ha már -ott feledték, ne feledték volna hegygyel fölfelé, mely esetben nem esett -volna bele a biró. De az is mindig olyankor jár a padláson, mikor nem -kellene. Igy most csak az esküdt maradt a falu védőjének s bárki bármit -beszéljen, a biró bizonyára másként vitatkozott volna a másik biróval. - -Mindenki természetesnek fogja találni, hogy Sós János fölött vita -támadt. Mert ott volt az esettel kapcsolatosan a kérdés, hogy ki -tartozik eltemettetni Sós Jánost. Miután hát szegény a szegény, mint a -templom egere s a községe tartozik gondoskodni arról, hogy most, miután -a vonat igy elintézte, a hóról, habár részletekben is, a föld alá -kerüljön. Itt történt aztán a vita s kár, hogy emez a biró is nem esett -a szénahányóból a vasvillába (tisztán csak az ügy érdemét tekintve), -mert ha helyette is esküdt küldetik ki, a két egyenlő rangbeli férfiu -talán közös megegyezésre jut a vitában. Mig igy csak veszekedtek és -disputáltak. A biró azt mondta, hogy ő tud minden törvényt, egészen -Leopárd királytól kezdve valamennyit, ennélfogva ő nem temettet. Az -esküdt pedig, ki törvényre nem hivatkozhatott, miután azokat amaz -magának mind lefoglalta, a havat durkálta a botvéggel előbb előre, -azután hátra, végezetül pedig a botot a fejével a hátamögé, egészen a -tulajdon dereka közepére akasztván, megszegte magát. Irástudatlan ember -az, aki ebből meg nem érti, hogy ő sem temettet. - -Déltájon igy haza is mentek, mindenik dolga végezetlen, de hát mit -csináltak volna egyebet. Nem korcsma a hivatal, hogy örökké benne -legyünk, továbbá Sós János ráér már várni tökéletesen. Szóval haza -óvakodtak, lábalván a tömérdek havat s haladt nyomukban a csacska nép -is. - -Délután nem esett hó, nem, inkább egészen tiszta idő volt, hideg, mit az -is mutat, hogy elhallatszott a bánlaki majorból a kutyaugatás, ami csak -akkor történik, ha egészen tiszta és hideg idő van, meg – természetesen -– ha a bánlaki kutya ugat. A délután igy telt el János fölött. Már -későcske volt, mire kiért hozzá az asszony. Ez az asszony, aki neki -asszonya volt. A hir elszolgált délutánra már ő hozzáig is s jött, hogy -látná az urát. Megnézte s mondta neki: - -– János. - -Nézte ismét, meg ujfent is csak nézte s azt mondta neki: - -– János. - -Nem ér ez a beszéd semmit. János ugy sem felel, ő csak itt van, mert itt -kell lennie. Az asszony gyertyát szed elő, négy darab gyertyát s -illendően a testek elé a hóba leszurván, azokat meggyujtja. Azután -térdre is borul. Különben alkonyodik s némi esti szél támadt, amely -rátámad a gyertyák lángjára s némelyiket el is oltja. De az asszony -megint meggyujtja s közben hallatszik, amint énekel: Jőjj el, jőjj el, -Ne hagyj el utolsó órámon… - -Csak addig hallatszik, amig nem jön ujból a vaskocsi. - - - - -VERSENGÉS. - -Eszéki Ferencz a mult héten vett uj szerszámot a lovaira és hát büszke -is velük. Szép a szerszám nagyon, világos sárga bőrből való, -rézkarikákkal. A ló mindjárt büszkébben megy az ilyen hámban, mert neki -is van annyi esze, hogy más viselkedés illik az ünneplő ruhával. Továbbá -némi bor is van Eszéki Ferenczben, miután a városból megy hazafelé a -tanyára. A mezők lakója, ha ügyesbajos dolgában a városba viszi az utja, -mikor már mindent elvégzett, betér a szokott korcsmájába. Nem annyira a -borital kedvéért, mert az otthon is van, sőt a kocsiban is találtatódik, -hanem mert a korcsmában ott talál egy-két embert az ismerősök közül. -Odakint mérföldekre vannak egymástól és azon időben, mikor a dolgától -ráérne járni-kelni, az utak is rosszak. Itt meg kéznél van mindenki, -mint a Bárkányi szomszéd (éppen a nyomás tulsó oldalában lakik két óra -járásra), Kisguczi Illés és a többiek. Itt mindenféle dolgot meg lehet -tudni. Ki hol vesz vetőmagvat, mikor kezd szántani, meg egyéb ilyenféle. -Ily módon mikor aztán megindul hazafelé déltájban a gazda, vidám a kedve -és ezt azonnal megérzi a ló. Nem tudni, attól-e, hogy könnyebb járása -van ilyenkor a gyeplőnek, vagy hogy hangosabb szavu a gazda – annyi -azonban bizonyos, hogy egészen máskép viszik a lovak a kocsit. - -Amiként ő, ugy a többi tanyai is gyorsan hajt kifelé az egyenes utczákon -s a boros emberekben föltámad az érdekes virtus: kinek jobb a lova. A -városban ezt még nem nagyon lehet próbálgatni, mert kevés arra a hely és -sok a kocsi. Hogy azonban a vámon kivül érnek, ott már nincs ilyenféle -akadály. Zörögve indul meg a vékonykerekü, könnyü alföldi kocsi, egyik a -másika után s kezdődik a verseny nagy porföllegek és ostorcsattogások -között. Ennek a neve: elkerülés. Már Eszéki Ferkó elhagyott egy egész -csomót, olyant, amelyiken vagy öreg ember hajtott, vagy asszonykézben -volt a gyeplő. Ezek nem mernek ilyen játékot kezdeni, s egyáltalán nem -bánják, ha elkerülik is őket. Azután meg nem minden lóval lehet -megcsinálni az ilyen versenyt, de azonfölül olyan kocsi sem birná ki, -amelyen teher van. Ha csak egy festett uj szék van is rá föltéve, már -azt nem töretik össze a rázkódással. - -Eszéki mosolyogva veszi észre, hogy mint hagyogatja el egymásután a -hosszu kocsisort, hol jobbra, hol balra kerülvén el egyeseket. A szivart -keményen szivja a szopókában, mert ha máskor a pipa járja is, de a -városból jövet szivar dukál. Halad előre, bár a lovait alig érintette -még az ostorral, elég ha a gyeplőszárral egy kicsit a hátukat veregeti. - -Már ott jár egészen az elején a sornak, mert hetivásáros napok -délutánján egész karaván az, amelyik a tanyák világába a városból -különböző utakon megindul. Van néha százával is, mind olyan emberek, -akik a városhoz tartoznak ugyan, de a messzi tanyákon élnek, ott -születtek s meghalván, ott is temetődnek el. A városba csak a terményeit -eladni s adót fizetni jár s a dolgát végezvén, rendszerint a kora -délután indul meg vissza a tömérdek kocsi s a nagy távolságok miatt -olyan is van köztük, aki csak késő éjjel ér haza a tanyájába. A -távolságok a hosszan elnyuló határ miatt itt akkorák, hogy más -területekkel alig hasonlithatók össze. Mikor a gyorsvonat Félegyháza -mellett szegedi határba jut, még majd egy óra hosszáig szalad, mig a -városhoz ér. A csengelei pusztán lakó ember Félegyházával szomszédos, az -átokházi pusztán lakó tanyai pedig meghallja a szabadkai harang szavát. -Erre a nagy területre indul meg a vásáros délutánokon az a sok kocsi, -amiket most Eszéki Ferencz kerülget. Kevés biztatás kell a lovaknak s -lemarad mellette valamennyi. Már a legvégén van, csak az utolsót kell -még elkerülni. Ugy látszik, nem lesz nehéz, mert annak a lovai lassan -poroszkálnak, a gazda lapulva ül a kocsiban egy csomó szénán. - -Eszéki neki is vág, de amint amaz a zörgést meghallja, gyorsan kap a -gyeplőhöz, ostorhoz. A lovak azonnal sebesebben mennek. - -– No ez nem enged – gondolja Eszéki. - -Ő is szoritja a lovakat most már még jobban. - -– Gyü, Badár – mondja a pejnek, a Sárgára pedig jót huz. - -Amaz még előbb járván egy kocsinyommal, ugyanazt cselekszi. Ha nem is -olyan jók a lovai, mint Eszéki kocsija előtt vannak, mégis előnyösebb a -dolga, mert ő eddig lassan járt, Eszéki pedig folyton kerülgetett. - -De azért Eszéki egy pár ostorcsapással behoz egy fél kocsinyomot s a -lovak fejei már egy irányban vannak a gazdával. Amaz hátra nem nézne egy -világért, hogy ugyan ki a versenytárs, hanem a fürhéczre feszitvén a -lábait, rángatja a gyeplőt s hol erről, hol arról biztatja a lovakat. - -– Hej, pedig csak elkerüllek – mormogja boszusan Eszéki s most már a -lovak hasa alját ütögeti. - -Egyre jobban mennek az állatok, megnyulnak s a könnyü homokjáró kocsi -ugy szalad utánuk, mintha nem is huznák. Ezzel aztán el is ér annyit, -hogy egy sorba jut a másikkal. Most már megláthatja, hogy ki a -versenytárs ott a nagy kalap alatt. Hát biz az éppen a Bárkányi -szomszéd. - -– Nini – kiáltja át Eszéki – hát kend nem enged engöm előbbre? - -Bárkányi is fölismeri Eszékit. - -– Én ám, Ferkó – kiáltja vissza, mert kiáltozni kell a nagy zörgésben. - -– Pedig csak elkerülöm kendet. - -– Én nem ugy nézöm – vág vissza Bárkányi gunyosan. - -Mindketten az ostorozáshoz fognak, röpül a két kocsi s ahogy haladnak, -szakadozik már itt-ott a lovakról a tajték. De azért csak egyaránt -vannak, senki sem nyert még semmit. - -– No kerülj hát, Ferkó! – kiáltja Bárkányi. - -– Várjék kend. - -Eszéki már a gyühózást is kevésnek tartja s oly módon füttyentget a -lovainak, mint juhhajtó pásztoremberek a pulikutyáknak szoktak. - -Ezzel sem nyer semmit, mert Bárkányi csak most kezdi még szólongatni a -lovait. - -– Hej – kiáltja át Eszéki – a tarisznya lemaradt a kocsiról. - -Bárkányi ijedten fordul hátra, mert a tarisznyában sok minden értékes -dolgok vannak, amiket a városból hozott, dinnyemag, adókönyv, egyéb -ilyenek. Az nagy baj volna, ha elveszne. De a tarisznya ott van a -kocsiderékban s Eszéki csalt. Most látja ezt, mikor előre fordult -megint. Az ő hátraforgását kihasználta Eszéki, mert előbbre ugrott -annyival, hogy Bárkányi gazda most már amannak csak a hátulsó -saroglyájával van egy irányban. Emiatt aztán elfutja a méreg. Erősen vág -megint a lovak közé s mikor már majd eléri Eszékit, dühösen átcsap hozzá -az ostorával. Éppen a nyakát éri s Eszéki most szintén haraggal kiált -át: - -– Mér volt ez, ugy-e? - -– Tudod nagyon jól – vág vissza Bárkányi. - -– Mi jogon üt kend engöm? – kiált ismét a Ferkó s pillantgat hol -Bárkányira, hol a lovakra. - -A szomszéd erre nem is felel, csak hajt előre. Megint mennek egy -darabon, de az ostort már most ugyan erősen fogja mindenik. Még egy ütés -kell csak valamelyik részről s kitör azonnal a harcz a vágtató kocsik -tetején. Nem első eset volna. Az is megtörtént már ilyen dolgokban, hogy -a szénahányó villával társalkodtak. Ám most erősen megrántja Bárkányi a -gyeplőket s huzza vissza. Ugyanezt teszi Eszéki Ferencz is. - -– Hó, hóha, hó – kiáltják egyformán a lovaknak és meglassabodnak -azonnal. Az ilyesmihez ennyi fáradság után nem kell nagy biztatás. Előbb -ugyan még koczognak egy kicsit, de csakhamar lépésre fogják mindketten. - -– No ez utunkba akadt – mondja csöndesen Eszéki. - -– No, hogy – felel Bárkányi. - -Előttük lassan, szomoruan halad egy szegényes kocsi. Elől egy legény -hajtja, háttal fordulva pedig sir egy öreg asszony. Fekete koporsó az -egyetlen teher még a kocsin, a tetejére ezüstös papirból kereszt -ragasztva, öt-hat asszony, ember lépdel a kocsi mellett. - -– Ezt mán csak nem akartad elkerülni – mondja Bárkányi. - -– Nem ám – felel Eszéki Ferencz – halottakat nem kerülgetök. - -Igy aztán lépésben mennek, de már nem sokáig, mert az utjuk elvál. -Bárkányi a legközelebbi dülőnél lefordul az utról, hogy igy a nyomás -alsó végébe érjen, ahol lakik. - -– No, isten áldjon – mondja. – Tisztölöm az asszonyt. - -– Isten áldja kendet is – felel Eszéki Ferencz. – Ejnye de jót huzott -kend a fülemre az elébb. - -Bárkányi befordul a dülőutra s nevetve szól vissza: - -– Baj is az. Hisz nem esött idegönnek. - -Ugy kell venni ugyanis a dolgot, hogy ők voltaképpen rokoni viszonyba -vannak elegyedve egymással. - - -TARTALOM-JEGYZÉK. - - - -TARTALOM. - - Megy a hajó lefelé 5 - A szent Mihály a jégben 13 - Tutajeresztők 19 - Bábocskay szelet hever 25 - Gugorázás 33 - Ködös partok 39 - Föl is hajózunk, le is hajózunk 45 - Parti hely 51 - Hajnal a parton 57 - A kihágási biró lánya 63 - Főzés 63 - A régi viz 75 - Kétkézi munkások 81 - Borus Ferencz bognár 91 - Vásáron 97 - Hühü 105 - Uj kocsi 111 - Oda a juhász 117 - Vándorló földek 123 - Az üsző föltekintése 129 - Hazatérés 137 - Fecskék 145 - Etel a dobban 153 - A házasság első éve 157 - Valér a földbe megy 163 - Éjféli támadás 169 - Kása a kötéllel 175 - Vakok 181 - Csőszhalál 187 - A ravatal 193 - Versengés 199 - - - -***END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK VIZENJÁRÓK ÉS KÉTKÉZI -MUNKáSOK*** - - -******* This file should be named 64431-0.txt or 64431-0.zip ******* - - -This and all associated files of various formats will be found in: -http://www.gutenberg.org/dirs/6/4/4/3/64431 - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |