diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-23 14:09:43 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-23 14:09:43 -0800 |
| commit | b86d3c8ce776d53dcfc435f3c95df3ef4ad4f7b1 (patch) | |
| tree | 495a5c40cc00516b040891ad729c11a5597c8b7a /old/64431-h/64431-h.htm | |
| parent | 31fb847480cd12d453a66aecd0df20b58bc9e624 (diff) | |
Diffstat (limited to 'old/64431-h/64431-h.htm')
| -rw-r--r-- | old/64431-h/64431-h.htm | 7079 |
1 files changed, 0 insertions, 7079 deletions
diff --git a/old/64431-h/64431-h.htm b/old/64431-h/64431-h.htm deleted file mode 100644 index 5699b6f..0000000 --- a/old/64431-h/64431-h.htm +++ /dev/null @@ -1,7079 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=UTF-8" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Vizenjárók és kétkézi munkások, by István Tömörkény</title> -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2 { - margin-top: 2em; -} - -h1 span.smaller { - font-size: 75%; - line-height: 200%; -} - -div.chapter+p { - text-indent: 0; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -p.i0 { - text-indent: 0; -} - -p.i2 { - text-indent: 3em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.blockquot { - margin-left: 10%; - margin-right: 0%; - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -.blockquot2 { - margin-left: 50%; - max-width: 20em; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -em.gesperrt { - font-style: normal; - letter-spacing: 0.2em; - padding-left: 0.2em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;} - -img.firstletter { - margin-right: 10px; - float: left; -} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.clearfix { - overflow: auto; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -h2 img { - margin: auto; - margin-bottom: 2em; - display: block; -} - -.poem p { - margin: 1em auto 1em auto; -} - -.poem p.i7 { - font-size: 0.9em; - text-indent: 0em; - text-align: right; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i4 { - display: block; - margin-left: 2em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ - - - h1.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 190%; - margin-top: 0em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - line-height: 1; } - h2.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 135%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - page-break-before: avoid; - line-height: 1; } - h3.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 110%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - line-height: 1; } - h4.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 100%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - line-height: 1; } - hr.pgx { width: 100%; - margin-top: 3em; - margin-bottom: 0em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - height: 4px; - border-width: 4px 0 0 0; /* remove all borders except the top one */ - border-style: solid; - border-color: #000000; - clear: both; } -</style> -</head> -<body> -<h1 class="pgx" title="">The Project Gutenberg eBook, Vizenjárók és kétkézi munkások, by -István Tömörkény</h1> -<p>This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States -and most other parts of the world at no cost and with almost no -restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it -under the terms of the Project Gutenberg License included with this -eBook or online at <a -href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you are not -located in the United States, you'll have to check the laws of the -country where you are located before using this ebook.</p> -<p>Title: Vizenjárók és kétkézi munkások</p> -<p>Author: István Tömörkény</p> -<p>Release Date: January 31, 2021 [eBook #64431]</p> -<p>Language: Hungarian</p> -<p>Character set encoding: UTF-8</p> -<p>***START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK VIZENJÁRÓK ÉS KÉTKÉZI MUNKÁSOK***</p> -<p> </p> -<h4 class="pgx" title="">E-text prepared by Albert László<br /> - from page images generously made available by<br /> - the Google Books Library Project<br /> - (https://books.google.com)</h4> -<p> </p> -<table border="0" style="background-color: #ccccff;margin: 0 auto;" cellpadding="10"> - <tr> - <td valign="top"> - Note: - </td> - <td> - Images of the original pages are available through - the Google Books Library Project. See - https://books.google.com/books?id=XzZIAQAAMAAJ&hl=en - </td> - </tr> -</table> -<p> </p> -<p> </p> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_207">207</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<p> </p> -<hr class="pgx" /> -<p> </p> -<p> </p> -<p> </p> - -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p class="center"><span class="caption-large">VIZENJÁRÓK<br /> -ÉS<br /> -KÉTKÉZI MUNKÁSOK</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="clearfix"> -<div class="blockquot2"> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Hej de mén a hajó -lefelé<br /></span> <span class="i0">Török-Kanízsa -felé.<br /></span> <span class="i0">Egy szép kislány -bujába<br /></span> <span class="i0">Ül a hajó farába<br /></span> -<span class="i4">Hej de ül a hajó farába.<br /></span> <span class= -"i0">– – – – – –<br /></span> <span class="i0">– – – – – -–<br /></span> <span class="i0">– „Édös anyám, -möghalok,<br /></span> <span class="i0">Ha mög nem -házasodok!“<br /></span> <span class="i0">– „Édös fijam, ne hajj -mög,<br /></span> <span class="i0">Ikább házasoggyál -mög,<br /></span> <span class="i4">Ikább házasoggyál -mög.“<br /></span></div> -<p class="i7">(Régi hajósnóta.)</p> -</div> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<h1>VIZENJÁRÓK<br /> -<span class="smaller">ÉS</span><br /> -KÉTKÉZI MUNKÁSOK</h1> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">TÖMÖRKÉNY -ISTVÁN.</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">SZEGED</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">KIADJA ENGEL LAJOS -KÖNYVNYOMDÁJA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1902.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5"><br /> --5-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/001.png" alt="" title="" />MEGY A HAJÓ -LEFELÉ.</h2> -</div> -<p><img src="images/T.png" alt="T" title="T" class= -"firstletter" />él van, de elveszett teljesen a jég és megy lefelé -a vizen a hajó. Ez egy olyan régi fajta eszköz, amilyent ma már nem -csinálnak, nem széles, de hosszu. Olyan nagyobbra nőtt csónak, mely -gyékénysátorral van boritva s a gyékény alatt bátran elfér -tizenöt-husz ember. Ül mindenki azon, amin lehet. Kivül pedig áll a -kormányos és széles rudlapátjával igazitja a menést. Elől azonban -hosszu rud van. Ez arra használatos, hogy mikor jön a hajó fölfelé, -erre van vetve a kötél, amelynél fogva a partról huzzák.</p> -<p>Mert ez voltaképen kereskedelmi bárka, mely hetenkint többször -megteszi a maga vizi utját a falu meg a város között. Jó messze van -lent a falu s mikor a hajó elindul, kötélen jön föl. Benne csak a -kormányos áll, vagy elvétve olyan utas, aki nem birja a -gyalogolást. A többi nép, aki a hajón utazik, kint van a parton és -huzza fölfelé. Lassu munka és sok bajjal jár, de lám, megy mégis, -ugy lehet, évszázadok óta. Különben nem tudni, mióta, de bizonyos, -hogy ezt a hajót nem a mostani király alatt csinálták.</p> -<p>A város alá érve, a hajó kiköt a parton s megy mindenki a dolga -után. Ki a piaczra, ki a boltba, ki a katonafiát keresni. Igy van a -hajó vagy délig vizszélben egyformán s mindössze az a változás -rajta, hogy a bordái fokozatosan sülyednek a vizbe. Mert dől a sok -mindenféle portéka a város falai közül a partra, ahogy azt már -megrendelték. Sörös hordók, zsákok, csizmák, fertályöl fa, -petroleum, továbbá egy nagy nyaláb papiros a könyvesboltból a -tanitó urnak, különféle csomagok, ásó, ültetni való facsemete (itt -az ideje épen), meg egyéb mindenek. Csak az a csodálni való, hogy -hol fér el a sok holmi a hajóban. Azonban <span class= -"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> erről ne -kereskedjen senki, miután ez a Szélpál Mihály dolga, aki kormányos -és igazgatója ezen vidéki utaknak. Ő intézi itt el valamennyi -dolgot, a főbenjárótól kezdve egészen az aprólékosig. Számon veszi, -ami hozatott. Ami rendben van, azt elrakja a maga helyére.</p> -<p>Apránkint pedig gyülnek az utasok is. A kofák, akik ludat hoztak -be és malaczot visznek ki. Özvegy Halál Ferenczné is, aki semmit -sem visz, mert azért jött be, hogy misét hallgasson a belső -templomban az uráért. Igy tovább, tovább: emberek, asszonyok, -lányok (ez utóbbiaknak az ördög sem tudná kitalálni, hogy mi dolguk -lehet vajjon itt bent). Természetes, hogy végül, legutoljára a Kata -érkezik, a formás menyecske, pedig mindössze csak azért utazott -ennyire, hogy egy pár papucsot vegyen magának. Illeg is már benne -és a papucsok piros sarkai kaczkiásan kopognak a partra tett -deszkán, amint Kata a hajóba lépked.</p> -<p>Szélpál szól is pár szót Katának, hogy ugyan hol maradt annyi -ideig, amire aztán a papucsos menyecskének hirtelen megered a -nyelve és szapora beszédbe kezd. Egy darabig hallgatja is Szélpál, -hogy mi mindent mond a piacz drágaságairól és a szömtelen városi -urakról, akik miatt már papucsot sem lehet próbálni.</p> -<p>– Hogy hogy nem sül ki a szömük? – mondja egy asszony.</p> -<p>– Jaj, Mari néni, nem olyanok ezök – panaszolja Kata és még -beszélne tovább, de a kormányos nagyot kiált:</p> -<p>– No!</p> -<p>Ezzel aztán eleresztik a partról a kötelet, berántják a deszkát -és csáklyára kap a férfinép, hogy vizsodrába tolják a hajót. Ez -olyan munka, hogy ilyenkor csönd legyen és semmiféle asszonybeszéd -ne zavarja a dolgozó emberek tetteit. A nagy, lapos hajónak még -csak macskája sincsen s ha a kormányra nem vigyáz az ember, könnyen -baj eshet. A viz kitudhatatlan, mert nem lehet megállni rajta, -amikor tetszik. A csáklyák vékony nyele meghajlik, a legények -rádőlve nyomják el a parttól a hajót. A kormányos a vállát veti a -rudnak, két ember pedig hosszu, kétkézi evezőkre kap a hajó -orrában. Igy lassan, lomhán kifordul a viz közepére. Még töreti egy -kicsit a ruddal a vállát, mely után midőn egészen vizfolyvás -irányában feküdne a bárka, megáll munkájában és a többinek is -ugyanezt rendeli, mondván:</p> -<p>– Huja! <span class="pagenum"><a name="Page_7" id= -"Page_7">-7-</a></span></p> -<p>Leteszik a csáklyát, abban hagyják az evezést. Megy már a hajó -lefelé és nincsen semmi gondja, mert ez időtájban a gőzösök sem -szaladgálnak, mind a viz az övé egész a faluig. Szeliden usznak el -a város alatt. A házak a parton ködbe vesznek, amin tompán zúg át a -toronyórák ütése.</p> -<p>– Mögéhöztem – mondja Szélpál és átadván Tóth Savanya Énoknak a -lapátot, belép maga is most a gyékénysátor alá. A többiek már -eszegetnek, özvegy Halál Ferenczné kivételével, aki fehér kendőjét -egy sörös hordóra teritvén, azon helyet foglalt és igen csöndben -van. Csak az ajkai motyogásából látszik, hogy folytatja az -imádkozást, amit a templomban elhagyott. Egy más asszony (nem tudni -még a nevét, mert uraság cselédje volt eddig s nem rég költözött a -faluba) apró oláh almákat hámoz és eszi, a héjját a köténye zsebébe -rakja el. Kell az, mert a kályhára téve igen jó szagot terjeszt az -almahaj. A Kata menyecske, a rossz csont, egy halom hasábfára ült, -csak épen hogy szemben legyen egy fiatal legénynyel, aki zavartan -pödri ütköző bajuszát, mert Kata a lábait egymásra tette s igen -formás bokákat mutat az uj papucsban. Két ember leghátul ócska -kártyával máriásozik.</p> -<p>– Kendnél van a makk csikó? – mondja az egyik.</p> -<p>Amaz egyenkint végig tekinti az öt kártyáját és rázza a -fejét.</p> -<p>– Nincs. Miért?</p> -<p>– Mert akkor eldobnám a makk fölsőt.</p> -<p>– Sose dobja kend! Majd möggyün a párja.</p> -<p>Aminthogy meg is jött a huzásnál a makk király. A csikó meg a -felső huszat számit ebben a furfangos játékban. A szomszéd zsákból -ki is vesz két krumplit a szerencsés ember és leteszi maga mellé. -Miután minden krumpli tizet jelent, két krumpli huszat. Igy -egyszerűsödnek a számadások.</p> -<p>Szélpál a tarisznyát keresi elő. Abban barna kenyér van, továbbá -oldalas. Egy bádogban só és paprika összekeverve. A zsebből bicskát -vesz ki és szel a kenyérből, oly módon tartván azt, hogy ami -morzsája van, a tarisznyába hulljon. Szük világ van ám most és -takarékosnak kell lenni. Abból még kenyeres-gombóczot csinál a -gyerekeknek az asszony.</p> -<p>Igy vannak csendben, mindenik a maga ebédjével. A komoly Szélpál -hamar végez az étellel és a sátorból szótalan nyujtja ki a korsót -<span class="pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> -Tóth Savanyának, hogy meritse meg. (Mert a hajóban mindig a saját -italán utazik az ember.)</p> -<p>Miután ivott, még egy kis falatot vág a kenyérből. Azután -visszarak a tarisznyába mindent, a sósbádogot is becsukja, a -bicskát pedig a mellényzsebébe teszi. Halálné bevégezte az -imádságot és mert eszébe jut, hogy otthon elfelejtett olajat -tölteni a Mária-kép mécsébe, fölsóhajt:</p> -<p>– Jaj de soká löszünk otthon…</p> -<p>– Nono – biztatja Szélpál. – Oszlik már a köd egy kicsit arra -fölfelé.</p> -<p>Nyilvánvaló, hogy a köd, amely a töltések között a viz tetején -legel, nem magától oszlik, hanem a szél fujja. Nem is telik bele -sok idő, utólérte a hajót a felszél és belátogat a sátor alá.</p> -<p>– Hát ne kártyázzatok már – mondja a kormányos – hanem huzzátok -föl a gyékényt.</p> -<p>A máriásos emberek leteszik az ördög zsiros bibliáját és -kimennek az orrba. Széles, vastagra fonott gyékény hever a -vitorlarud alján, azt kell felhuzni. Nem nagy munka, hamar meg van -és amint az alsó végeit lekötnék az oldalokhoz, egyszerre belekap a -szél, megduzzasztja és viszi sebesen a hajót. Egyik ember odakint -félhangon nótába kezd:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Fujja a szél, -fujja,<br /></span> <span class="i0">Fujdogálja, -lengeti,<br /></span> <span class="i0">Mire neveli föl<br /></span> -<span class="i0">Jó anya az gyermekit.<br /></span></div> -</div> -<p>Régi bús, szomoru nóta ez. Bent csönd van a sátor alatt, -mindenek elhallgattak. Mikor a nóta mondaná tovább: „Arra neveli -föl jó anya a gyermekit, Alig husz esztendős…“ egyszerre azt mondja -Szélpál komoran:</p> -<p>– Hát látta-e valaki odabent a Vér Teczát?</p> -<p>A szóra Kata elpirul előbb, aztán elsápad. A többiek egy ideig -nem felelnek, aztán rázza mind a fejét.</p> -<p>– Nem, nem én, szögényt – mondja egy asszony, aki végig tekint -Katán és odább huzódik.</p> -<p>– Én sem láttam – felel a legény.</p> -<p>– Pedig – folytatja a kormányos – nagyon a lelkömre kötötte az -apja. Mán kár, hogy magam nem kerestem.</p> -<p>Elhallgat mindenki. Kata behuzta a lábait a szoknya alá, özvegy -<span class="pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> -Halál Ferenczné a sörös hordóról ugy tekint rá, mintha valamely -ördög volna.</p> -<p>– Bár hiszen – szól ujból csak a kormányos – gondolom, hiába -keresné már azt akárki az ártatlant. Azt sirta ma hajnalban neköm -az öreg Vér András, hogy két hete veszött el a háztul.</p> -<p>– Az – felel Halálné. – Két hete, hogy visszaküldte a vőlegény a -jegykendőt. Elcsábitották rossz asszonyszemélyök.</p> -<p>Ismét Katára tekint mindenki. Elveszett a czifra szépsége a -menyecskének, az aranypillés papucsot sem mutatja már és föl nem -emelné a szemeit egy világért. Néma váddal szegeződnek feléje a -tekintetek. Nincs, a ki szóljon vagy beszéljen, csak a kormányrud -nyikorog kint, a hajó alját verdesi a viz és csapkodja a szél elől -a gyékényvitorlát.</p> -<p>– Vér Andráséknál pedig ez volt az egyetlen – véli egy utas -asszony.</p> -<p>Keserü gúnynyal szól bele Szélpál Mihály:</p> -<p>– Evvel együtt volt neki egy.</p> -<p>Minél több ilyen odavetés történik, annál vádolóbbak és -sulyosabbak a tekintetek a nagy némaságban. Kata homlokát kiveri a -veriték. Egyszerre ijedt kiáltás hallatszik a vitorla mellől.</p> -<p>– Jézus!</p> -<p>– És Mihály arkangyal – kiált vissza a kormányos és az alacsony -sátoron át az orrba ugrik. – Mi az, te?</p> -<p>– Láttam – mondja a hajóslegény. – Fölmerült… ott.</p> -<p>– Micsoda?</p> -<p>– Vér Tecza… Fölmerült a feje. Függő volt a füliben.</p> -<p>– János, ne üzz tréfát – mondja sötéten Szélpál. – Már hogy -láthattad volna?</p> -<p>De amaz erősködik.</p> -<p>– Ugy éltessön az isten engöm! Láttam, de alig hogy fölgyütt, -lemerült. Igy itt oldalt…</p> -<p>Most elkapja Szélpál karját s a vizre mutat, kiáltva:</p> -<p>– A!</p> -<p>Valóban. Lassan fölmerül a sárga hullámokból egy fej, de ismét -eltünik. Hanem ezen idő alatt mindenki ráismert, a sátorbeliek is, -akik kitódultak, Kata maradván bent egyedül. Bármily kevés ideig -mutatkozott <span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span> is, látni lehetett Vér Tecza halovány -arczát és barna haját, amit szőkére festett az iszap.</p> -<p>Hárman is kapnak egyszerre a csáklyák után és a vasvégü kampókat -messze a vizbe leszurják. Keresik és kutatják. Ám a viz -átláthatatlan és a halottait nem engedi. Nincs no, nincs. Elment a -fenekére lakni, halak társaságába. Azért az emberek csak nyulkálnak -a vizbe lefelé. Az asszonyok borzadva huzódnak vissza a szélből a -sátor alá és eláll a szavuk.</p> -<p>Idő multán mondja egy:</p> -<p>– Ilyen borzasztóságot. Jaj szögény Tecza neköd mán a Tisza -fenekén. Oh, mily bünös lelkek vannak a világon! Te csaltad el, -Kata, a vőlegényit, te –</p> -<p>Nem mondhatja tovább, mert özvegy Halál Ferenczné, ki elővette -olvasóját és kezeire is akasztotta, csendet int. Keresztet vetnek. -Kata mozdulatlan. A többi imádkozik és midőn ez befejezést nyerne, -Halálné a temetés énekeibe kezd: Letettem testemnek romlandó -sátorát, Honnét formáltattam, Ölelem föld porát, Lakom sötét -boltját S immár istenemet, Kegyes teremtőmet Áldom örömmel…</p> -<p>Szélpál Mihály a ladikkal végig ment már a hajó mindkét oldalán -és csáklyáját vetette a halott után. Mikor az egészet megkerülve -ujból föllép a hátsó végén, az arcza vérpiros és szájszélei -mozognak.</p> -<p>– Forditsd balra azt a vitorlát! – szól át a sátor fölött -rekedten az elsőkhöz.</p> -<p>Azzal elkapja Tóth Savanya Énok kezéből a kormányrudat és neki -vetve erős vállát, olyant csavar rajta, hogy egyszerre rézsut áll a -vizben a hajó.</p> -<p>– Mit akar kend? – mormogja Énok.</p> -<p>– Eredj dalladzani! Huzzátok rá!</p> -<p>A nagy evezők czuppognak a vizben. A hajó kifordul a part sárgás -agyagja felé. Gyorsan megy, Mihály rángatja a rudat, mignem a hajó -orra a part sekélyes fövényét éri. Megrázkódik rajta minden.</p> -<p>Mihály bemegy a sátorba és vállon fogja Katát az erős barna -kezével.</p> -<p>– Kata – szól tompán.</p> -<p>A menyecske felsziszszen.</p> -<p>– Jaj. <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span></p> -<p>– Ne jajgass. Eredj ki innen.</p> -<p>– Mihály bátyám…</p> -<p>– Bátyád a kutya – dörög Szélpál Mihály. – Mégy vagy -kidoblak.</p> -<p>Azzal megrázza a vállát. A menyecske széttekint és mindenütt -vádoló szemeket lát maga körül. Özvegy Halálné morzsolja az olvasót -és bólintgat a fejével, hogy jól van, jól van, nagyon jól van. -Szótalan áll fel és megy kifelé. Szélpál Mihály kiséri. Néhány -lépés a hajóorrtól a part, azon apró hullámokat ver a viz.</p> -<p>– Hát igy menjek ki? – suttogja szégyenülten. – Legalább a -járódeszkát…</p> -<p>– Ej ha – pattan föl Mihály. – Ne féltsd a czifra papucsodat. Ha -amazt olyan mélyre kergetted, a te lábod is láthat egy kis -vizet.</p> -<p>De Énok mégis kiveti neki a deszkát és azon kilép. Senki nem -szól utána semmit. A ködülte sáros agyagparton megragad az uj -papucs és piros sarka a földbe süpped, amikor megy.</p> -<p>– Nono! – mondja elégülten Szélpál Mihály. – Nyomd el! Forditsd -ez a gyékényt, mönjön az a dalladzó.</p> -<p>Lassan kifordul a parttól megint a hajó és Mihály a rud mellett -hamar beleviszi a sodorba. A szél ujból belekap teljesen a -vitorlába és mennek. Szélpál Mihály olykor szomoruan tekint szét és -hátra is néz az apró sárga hullámokra, hogy mutatnak-e valamit. -Azonban nem, semmit sem mutatnak. Csak épen játszanak s néha -valamely hal a tetejére veti magát. A hajó halad. Messze a partszél -ködös jegenyéi alatt látni a Kata piros szoknyáját, amint a -szederbozótok közül elővillan. Belül a sátorban hosszan elnyujtott, -vékony asszonyhangok mondják özvegy Halál Ferenczné után: Támaszd -fel örömre testemnek morzsáit, Add meg egek fényét…</p> -<p>A szél a hangokat szétviszi Vér Tecza nagy sirja fölött.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/009.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13"><br /> --13-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/002.png" alt="" title="" />A SZENT MIHÁLY A -JÉGBEN.</h2> -</div> -<p><img src="images/A.png" alt="A" title="A" class="firstletter" /> -kormányos nem valami jó kedvvel indult ennek az utnak, mert ugy -vélte, hogy igen hideg már az idő és nemsokára ereszkedni kezdenek -lefelé a marosi jegek. Ezek rendszerint az első hiradók a folyó -alvásáról. Legelsőbb jönnek le a Marosból és a Tiszában usznak -lassan. Utánuk már a fagyok következnek, a jég egyre sürübb, -valahol aztán megakad, valamely kanyarulatnál vagy hidak között. De -fölülről egyre csak több jön, odaér a társaihoz, összefagy velük és -apránkint ily módon beáll a viz. A halak alatta maradnak s igen -nagyon futkároznak, hogy hol találhatnának a jégen egy kis ablakot, -amely friss levegőt adna. A hajók pedig, amelyek ilyenkor utban -vannak, befagynak a jég közé és még jó szerencse, ha a zajlásban -parthoz tudnak állni.</p> -<p>Ettől félt leginkább Török Mihály uram, a kormányos, mikor -fölküldték a nagy hajóval Vácz alá, hogy ott kővel rakodjon s -azután térjen vissza. Mert az ország e tekintetben nem jól van -berendezve. Arra fölfelé kevés a buza, sok a kő, erre lefelé buza -csak van, van rozs is, de mit ér, ha kő nincsen. Ennélfogva azt -hozatni kell és nagy hajók járnak érte föl a Dunába és mire leérnek -vele, oly drága, hogy voltaképen olcsóbb lenne turóslepénynyel -rakni ki az utczákat. És jó őszi idő volt már, mikor a nagy hajóval -megindult a kövekért Török Mihály s mondta is, hogy ha ebből a -dologból baj nem lesz, hát az megint Isten különös kegyelme a Szent -Mihály iránt. De azért csak utra kelt legénységével egyetemben. A -maga emberségéből lement Titelig. Ott vasbikát fogtak a hajó elé, -amely fölhuzta egészen a kőbányákhoz, hol aztán azonnal rakodni -kezdték a hajót. <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span></p> -<p>Lassu munka az ilyesmi, mert a kő nagyon nehéz és Török Mihály -látván az időnek egyre hidegebbre való fordulását, igen -aggodalmasan pipázott. Ám kell, hogy mindennek vége szakadjon egy -időben s a kővel is megtelt végtére a hajó.</p> -<p>– Holnap indulhatunk, Mihály bátyám – mondta az első legény, -bizonyos Kanizsay Ferencz, másnéven Rámás Ferencz, mert mindig -rámás csizmákat viselt.</p> -<p>– Indulni indulhatunk – felelte Török Mihály – azonban, hogy -haza érünk-e valamikor, azt én most áperte mögmondani nem -birom.</p> -<p>Ugyanis kezdtek már jönni a jegek. Előbb csak a vágbeliek, az -aprók, utóbb széles nagy darabok, amik a Csallóköz pihent ágaiban -teremnek meg vastagra. Biz ugy, hogy keresztet is vetettek -valamennyien magukra, amidőn elkötötték a hajót a parttól s a Szent -Mihály belehaladva a Duna közepére, ott orrával lassan délnek -fordult. Nem valami pihenős ereszkedés volt ez, Török uram folyton -a domentátumon állott, a kormányruddal a kezében, a legények pedig -csáklyázták a jeget, ami a hajó oldalát verte. Ezzel is gyorsabban -haladtak, bár Kiskovács Mihály legény egyszer akkorát taszitott a -jégen, hogy maga is ráesett a hajóból.</p> -<p>– Nézd a bolondot – mondta Török s kötelet hajitott le -Kiskovácsnak, amin visszamászott. – Nemhiába, hogy valóságos fia a -mostani mostoha apjának, de tökéletlen is volt világéletében.</p> -<p>Mások megszólása, apjának anyjának gyanuval való terhelése nem -szép dolog pedig sohasem és különösen nem ajánlatos annak, aki -hajóval jég között vizen járván, sorsát nem maga intézi. Mint a -példa mutatja. Ezen egész napon meg volt lefelé való mentében a -hajó, de estére kelvén, baj történt. Megtörtént Török Mihály -urammal is, amit eddig nem tapasztalt, hogy tönkre vitte a hajót. -Hogy esett, mint esett, ki tudná megmondani. Ismerte pedig a Duna -fenekét is, akár a tenyerét, mivel vagy negyven éve jár-kel már a -medrek fölött. Azonban egyszer esik az meg, ami még eddig nem volt -s ez valóság, hogy a nehéz hajó rászaladt a porondra s a dereka -akkorát nyögött, hogy mindenek megrendültek. És e nagy ijedtségben, -mikor a nyelvüket elfeledték használni az emberek, a hajó lassan -forogni kezdett s alig telt bele vagy három minutum, a Szent Mihály -már megint orrával állott fölfelé. Ilyen hatalmai vannak a -vizeknek. <span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span></p> -<p>És így szemközt állván a jégáradatnak az öreg fahajó, megkezdte -a maga szomoru haldoklását. Jöttek a csodálatos nagy táblajegek és -vágták az oldalát. A fekete festéket hamar leszedték róla és ki -merné igy látatlanban hinni, emberek, hogy kővel terhelt ekkora -hajót féloldalra fordit valamely jégdarab, ha jól az oromzat alá -tud furakodni. Pedig bárki bármit beszéljen, ugy van ez, Kanizsay -Ferencz eléggé pötyke legény a rámás csizmában, de ezuttal -reszketett és ugyan sürün hányta magára a keresztet. Ellenben Török -Mihály szomoruan pipált és egyre csak azt mondta:</p> -<p>– Varnyut főztem az egész éjszaka álmomba, tudtam, hogy ilyesmi -történik.</p> -<p>És hordatta a deszkákat, letépette a fedélzetről mind, amit csak -lehetett s leakasztotta kötélen a hajó oldalára. De mit ért mindez? -Semmit, valóságosan semmit. Jött ám a jég kegyetlen és beszédes -volt, ugy harsogott, mintha az itélet napján czitoráznának az -angyalok. A budai telepről segitségre jöttek vasbikák, hogy majd -elhuzzák a tötthelyről a Szent Mihályt, de szégyenszemre vonultak -vissza, mert behorpadt az oldaluk. Vágta a jég, vágta, egyre vágta, -alig volt már fa a hajó orrán, ugy leszedte és dőlt, egyre jobban -dőlt a hajó. Török Mihály kivette a szájából a pipát és azt mondta -a legénységbeli népnek:</p> -<p>– Ugy nézöm, belefordulunk…</p> -<p>Azt mondta erre Kalapis János legény:</p> -<p>– Biz én nem fordulok, mert nem vagyok bolond. Itt hagyom a -hajót, aztán forduljon amerre tetszik.</p> -<p>Török idegenül nézett rá.</p> -<p>– A hajót? – kérdezte. – A hajót hagyod itt?</p> -<p>– A hajót hát. Hát mi a ménküt? – szavalt tovább keményen -Kalapis (mert az efajta veszedelmek tökéletesen elrontják a -fegyelmet). Csak nem fagyok a jég közé a Szent Mihály kedviért?</p> -<p>Azt lehetett volna hinni, hogy Török Mihály e szavakra elharapja -a pipacsutorát, de nem harapta el (mivelhogy csak az az egy volt -neki). Inkább ehelyett csak azt mondta:</p> -<p>– Hát ugyan hogy möntök ki a partra?</p> -<p>Ez bizony kérdés. Akármelyik pontját nézték is a viznek, jó -távolosan feküdt. Ebben az istenitéletben tökéletes bolond, aki -csolnakra száll, mert ugy bekapja a jég, mint a harcsa az apró -keszeget. Bár <span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> hiszen rég elcsapta a csolnakot a hajó -faráról a zajlás. Hanem itt arról van szó, hogy ki kell dobni a -körtét a partra. A parton ugyanis voltak emberek, mert az ilyen -szerencsétlenség nem hagyja soha megindulás nélkül a parti embert. -Most nincs más mód, mint a körtét kell kihajitani vékony zsinegen s -ezen által majd kihuzzák a vastag kötelet. Azon aztán aki végig -kapaszkodik, bizonyosan kiér. Ebben a körtében bizakodtak most a -legények és azt mondta Kisfurus Gergely (a hires verekedő):</p> -<p>– Majd kihajitom én!</p> -<p>Más azonban a körte télen és más nyáron. A körte voltaképen -ugyanaz a fakoloncz minden időben, de nem egyfajta a zsineg, ami -utána huzódik. Téli időben megfagy s nehezen halad az eldobott -körte nyomában. Igy járt Gergely is, mert dobta ugyan a körtét, de -hiába dobta. Felére se közelitette a partot a kölöncz, hanem -lebukott a jegek közé. Szégyenszemre kellett azt kihuzgálni.</p> -<p>– Majd én – próbálta a Kiskovács Mihály. – Jaj, de hiszen minek -is próbálja az ilyesmit a tökéletlen ember. Teljes hiábavalóság az. -Most már Kanizsay Ferencz fogta fel a körtét és próbavetést téve -előbb, nagy suhogtatással eresztette ki a kezéből.</p> -<p>Odakint a parton várták az emberek, nyujtották is utána mindkét -kezüket, hanem hiába nyujtották. Nem ért ki. A hajósok a hajócsárda -előtt állván, összenéztek. Török a félrebillent hombár tetején -állott és pipázott. (Azon emberek közül való ő, akik meghalnak -azonnal, mihelyest nem jól esik a dohány.) Végig méltatta -tekintetével az embereket s ugylehet, szive valamely rejtekében -föloldódzott a jóindulat.</p> -<p>– Hát – igy adta föl a szót – hát csakugyan itt hagyjátok a -hajót?</p> -<p>Kanizsay Ferencz nem szólt erre semmit, csak ahogy ült a -gugoraoszlopon, azt rugdalta a csizmája sarkával. Kiskovács Mihály -sem szólt, ellenben Kalapis mentegetőzve rántotta fel a -vállait.</p> -<p>– Otthunra vagyok tartozandó az életömmel – mormogta – -neveletlen kis árváim…</p> -<p>Jakab Pál, aki olyan inasforma volt a hajón, elfakadt sirva. Én -uram és én teremtőm, miért ne fakadna sirva az ilyesmin a -gyermek?</p> -<p>– Adjátok hát ide azt a körtét – mondta Török – és levetette -magáról a felsőkabátot, le az alsót. Felgyürte a karján az inget az -öreges ember és meglóbálta a körtét. De megint abban hagyta. Egy -darab fát <span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span> letett támasztéknak az első lábához. -Annak jól neki lehetett feszülni. Most karikában kezdett suhogni a -körte, szinte sivitott utána a fagyos zsineg, azután kivágta -hosszan, egyenest és minden morajló jegek fölött átrepülve, kiesett -a partra, koppant is a fagyon.</p> -<p>– No – mondta az ember – aki akar, az möhet.</p> -<p>A parti népek elkapták azonnal és vonták át a zsinegen az -alattságot. Kikötötték czövekhez és most már valóban mehetett, aki -akart. Olyan sürün járt a jég, hogy lépni lehetett rajta, ha pedig -megbillent valamely tábla, haladt az ember a kötélen a karjaival. -Mert nemcsak a lábakkal lehet előre jutni. Elsőbb a Kiskovács -Mihály indult utnak s hogy szerencsével járt, Kalapis próbálkozott. -Harmadiknak Jakab Pált eresztették, neki azonban jó erős madzaggal -a derekát körülkötötte Török Mihály, hogy azon esetben, ha jég és -kötél is elhagyná, segedelem nélkül ne maradjon. Utolsónak pedig az -első legény, ama bizonyos nevezetü Kanizsay Ferencz maradt.</p> -<p>– Te még ne mönj – szólt neki Török – mert majd levelet viszöl a -partra, hogy postára add.</p> -<p>Meg is irta a hajócsárdában fehér papiron az ő betüivel. -Ismeretes betük ezek nagyon, mert Török Mihály nem szereti a -czifraságot s ez okból a gö betünek rendszerint elfelejt farkat -csinálni. Igy irta, amint itt van; ha valaki kételkednék benne, -tanu vagyok rá, mert láttam (legföljebb a névben lehet -különbség):</p> -<div class="blockquot"> -<p class="i2">„Tisztölt gazda uram!</p> -<p>Gyüvetben a porondot értük és az jég oldalba kapott és borzasztó -hasigatja a deszkákat a hajórul. Már itt járt a Sirály és az Vin -Gőzösök, hogy kivontassanak, de ük se tehettek semmit a jégségben. -Vasbádogokat hagytak itt, hogy az jég ne szakgassa annyira a Szent -Mihályt, de hiába, mert az jég mindent elsodor. Ugy nézze a sorsot, -gazda ur, hogy alighanem utoljára látta a Szent Mihált. Engöm is. A -levelet viszi a partra Kanizsaji Ferentz.</p> -<p class="right">Török Mihál.</p> -<p class="i2">Most tépte le az első kormánt a jég.“</p> -</div> -<p>Kijött a kis házból Török a levéllel és odaadta azt Kanizsay -Ferencznek.</p> -<p>– Ezt – mondta – mihelyest falut érsz, föladd.</p> -<p>Kanizsay Ferencz ránézett Török Mihályra. <span class= -"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span></p> -<p>– Hát kend – kérdezte – Mihály bátyám? kend nem gyün?</p> -<p>A kormányos, aki a sarogján fölment a domentátumra, szótalan, -onnan aztán kérdést adott föl Ferencznek:</p> -<p>– Én? – szólt rekedten. – Én? Innen?</p> -<p>Roppant megint a hajó dereka, mert valami nagy darab jég -furakodott alá. Kanizsay sietve kapott a kötélhez, ment a többi -után. Török lenézett a jeges vizre, ki a parti ködbe s magára -maradván a félredült hombárral, önmagának tette fel a kérdést:</p> -<p>– Én? Innen?</p> -<p class="center">*</p> -<p>Akárki akármit beszél, vannak csodák. Bizonyára ugy -történhetett, hogy az égbeli Szent Mihály nem hagyta itt a fából -való Szent Mihályt, daczára, hogy a Mária-kép mécseséből kidőlt az -olaj, mikor félrebillent a hajó. Még azon az éjszakán jött a -hajónak neki egy iszonyatos tábla jég, azon nyilvánvaló szándékkal, -hogy tökéletesen fölbillenti. De Mihály arkangyal óvta a hajót, -mert nem boritotta föl a tábla, hanem csak meglökte olyformán, hogy -leszaladt a porondról. Mihály aludt már egy subán a csárdában, -mikor ez történt, de azonnal észhez kapott, fölugrott, kiszaladt és -látta, hogy a Szent Mihály a ködben lassan az orrával ismét délnek -fordul.</p> -<p>– Dicsőség, dicsőség! – mondta, azaz, hogy gondolta inkább, mert -nem volt kinek mondani szavat a kietlenségben s a kormányhoz -állván, megtömte azonnal a pipáját. Azontul aztán haladt, egymaga -ur a vizeken az elevenre vált hajóban. S történt, hogy haza is ért, -mert az idő megenyhült s a jég ugy elveszett a vizről észrevétlen, -mint az apró kácsák tollából a sárga szin. Titeltől fölfelé megint -csak vasbika huzta, fölérvén, kikötött Mihály, orral a viz ellen, -mint szokás. Amint eközben foglalatoskodna és rendelkeznék, -utközben fölkapott értetlen legényeivel, azt kérdi tőle a partról a -sógora, Baráczius Illés (kormányos az Isten velünk, ki -ellenünkön):</p> -<p>– No, möggyütt kend?</p> -<p>– Mög.</p> -<p>– Soká oda volt kend.</p> -<p>– Az ám – mondja a hős – sok volt a népekben az ijedtség…</p> -<div class="figcenter"><img src="images/012.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/003.png" alt="" title="" />TUTAJERESZTŐK.</h2> -</div> -<p><img src="images/B.png" alt="B" title="B" class= -"firstletter" />ent valahol Erdélyben csattog a hegyek oldalában a -fejsze s rengeteg szál fenyők szörnyü robajjal ugranak a völgybe a -csusztatón. Aki először látja, azt hinné, óriások verekszenek itt a -kövek birodalmában s fenyővégeket vagdosnak egymás fejéhez, pedig -voltaképen csak az oláhok döngetik az erdőt, hogy uszni küldjék a -fákat.</p> -<p>A vizen való járásnak a legelső tudománya ez, amit csak valaha -ember kitalált. A fák a maga mivoltukban usznak a vizen. Az se nem -ladik, se nem csónyak, se nem dereglye, se nem luntra, a hajótól -pedig olyan messze áll, hogy egy napon vele emliteni sem lehet. -Csak épen, hogy fa, mint a többi. Hosszu, nagy gerendák, amikről -leszedték az oldalágakat, a törzsek pedig együvé következtek a -vizen és bizonyára ma sem különbek, mint azon időben voltak, amikor -legelsőbb próbálkozott ilyfajta talajon vizre bocsátkozni az ember. -Nem tudni, mikor kezdték meg legelsőbb a hegyek erdejei, hogy a -fátalan lapályokra ily módon ereszkedjenek, de hihető, hogy utazási -módjuk a kezdettől fogva máig sem változott. Tökéletesen annak -mutatja ez ma is magát, mi a régebb időkben lehetett. Emberek, akik -még uszni sem tudnak, rábizzák az életüket, pedig csak fából -készitett szöggel, rossz hevederekkel van együvé tartva az egész. -Lapát az elején, lapát a hátulján, de azon egyetlen fejszén és -egyetlen bicskán kivül, amit az oláh magával visz, egyéb vas nincs -se rajta, se benne. Csak ugy megvan ő maga-magátul. Jár-kél a -habokon és bármilyen egyszerü, soha semmiféle baja nem esik. A -gőzösök neki mennek egymásnak és be is ütik egymás bordáját, a -nehéz, buzával terhelt fahajók pedig zátonyra jutnak vagy a tönkre -<span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span> mennek. Mindezek fölött a maga -lassuságában, de tökéletes biztossággal halad el a hegyi törzsekből -összerakott viziteknyő, amit régenten lápnak hivtak, ma tutajnak -neveznek, ámbátor a szegedi hajós a maga gunyolódó szokása szerint -ennek is megtalálta a külön czimezést. Azt mondja róla: lepény, és -ténybeli dolog, hogy olyan lapos is, mintha egy szép tepsiben egy -szép darab turóslepény heverne. Bár hiszen a turóslepényen nem -laknak oláhok (s ugy lehet, nem is kóstoltak még efajta ételt az -istenadták).</p> -<p>Mikor a hegyteteji csusztatón átal leugrálnak a völgybe a fák, -azokat barkácsolni kezdik némely oláhok. Apródonkint össze is -rakják a vizen. Az oláhok mellett ott vannak az anyácskák is és -amig azok a tutajt készitenék, ők seprőt kötöznek az ágakból. A -legjobb seprők ezek mind a közt, amik csak a világon kaphatók. Mert -másutt is tudnak ugyan seprőt kötni, de olyant senki, mint az -anyácskák. Ez tartós, maradandó s miután ezeket is évszázadok óta -egyformára kötik egyforma vesszőkből, egyforma háncscsal az örökké -egyforma anyácskák, megvan bennük az az állandóság, ami az erős -régi dolgokban megvolt. Mire az apácskák készen vannak a tutajjal, -anyácskák is mind összekötözték seprővé az arravaló ágat. Persze a -dolognak ezzel nincs vége, mert a tutaj és a seprő ott a -Marosparton, ahol áll, senkinek sem kell. Azt el kell messzire -vinni, mert az uristen igy rendezte be a dolgokat, hogy némi -foglalatosságot adjon a népnek.</p> -<p>Az apácskák ráhányják a seprőt a tutajra. Anyácskák ezt látva, -sirnak, mert im közeleg az indulás. A gyermekek is sirnak a -vastagszövetü ingben. O, o – mondják – o domnye Zeu! Biz ez szomoru -sor, akármely oldalát keressük. Apácskák most ráállnak a vizre s -mennek le messze a csokoládészin folyón az ungurok közé. Az ungurok -ugyanis bolond népek, olyan vidékeket laknak, ahol nem terem a -fenyő, s ha apácskák nem vinnének nekik tutajt le a Maroson, fa -hijján házat sem tudnának épiteni. Jó szerencse, hogy vannak -kereskedők, akik levágatják a hegyekről a fákat s rábizzák az -apácskákra, hogy vigyék el azokat az unguroknak.</p> -<p>Az anyácskák egyre jobban sirnak, a gyerekek, a Dána, az Ilia, a -Juonka, a csöpp Petru szintén pityeregnek. Apácskák most kötik el a -parttól a lápot. Hogy kötelétől szabadult, a viz erőt vesz rajta s -lassan utnak indul. Rudakkal is nyomják befelé. Igy távolodik. -Apácskák nem <span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span> integethetnek, mert a lapátokkal vannak -elfoglalva, ugyanis a viz közepére, a rendes sodorba kell hozni a -tutajt. Ez a hajtásának az egyetlen tudománya, hanem ezt aztán két -kézzel kell gyakorolni. Emiatt csak igy minden integetés nélkül -vannak. Szomoru távozás az ilyen. Az anyácskák és a gyerekek néznek -utánuk, ameddig lehet; a Maros folyása azonban igen játékos a -hegyek közt s apácskák hamar elvesznek a szem elől. A familiák -otthon maradnak és sohasem tudják, hogy az apák hazaérkeznek-e -valaha. A vizet nem lehet kitanulni és idegen földeken bajos a -járás-kelés. Az apácskák pedig, a Petru Mikroan és Juon Drzbaro -huzgálják naphosszat és éjszakákon át a lapátnyelet és Petru -Mikroan néha, mikor már majd elszakad a dereka, átkiált a láp tulsó -végébe:</p> -<p>– Hajhaj! Mikor érünk még oda?</p> -<p>– Hajhaj! – felel vissza Juon Drzbaro – mikor érünk még oda?</p> -<p>Mikor olyan utra térnek, hogy egy ember is elég a tutajhoz, -akkor a másik főz. Nagyon egyszerü étellel élnek. Ha elég idejük -van a hámozásra, krumplit főznek, vagy pedig belevetik a parázsba, -hogy megsüljön. Egyébként rendszerint kukoriczalisztet vetnek a -bögre aljába, egy darab hagymát szétnyomnak, azzal elbolonditják s -vizet öntenek a tetejébe. Mire fölforrt a készség, megvan az étel. -A tüzet különben élesztik folyton s nem hagyják elaludni, mert -nekik drágább a gyufa, mint a fa. Mert fa van a tutajon elég, -ellenben a gyufáért pénzt kell adni. A masina és a lumine, a gyufa -és a világitás a legdrágább dolgok közé tartoznak abban az egyszerü -életben, amit ez emberek a hegyeik között élnek, mig a tüzelés -jóformán ingyen esik. Otthon a pitvar földjén van a tüzhely, ahol -folyton ég a parázs és még csak tüzelőt sem kell rárakni. Egyetlen -nagy, kidőlt fenyőfa adja ezt, amely keresztbe fekszik az udvaron -és a vége beszolgál a tüzhelybe. Amennyi aztán elég belőle, ahhoz -képest tolják mindig befelé, mert fölöttébb kedvelik az egyszerü -eljárásokat.</p> -<p>A tutaj pedig uszik lassan lefelé a vizen. Ha nagyon sötét -éjszaka támad, ki is kötnek a parton. Ilyenkor a Juon, akinek -hegyesebb szeme van, falu után kutat, hogy abba bemenjen és italt -vásároljon. Ezt ugy szokás csinálni, hogy félüveg spirituszra -félüveg kutvizet öntenek. Ha nagyon finom italt akarnak, akkor még -egy krajczár ára czukor is járul hozzá. Ilyenkor egy kis zsirral -gombóczot csinálnak a kukoriczalisztből <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> és -puliszkának főzik. Nagyon okos ennivaló a puliszka, ha jól van -elkászolitva, s ha meg édespálinka is kerül hozzá: kész a boldogság -a tutaj közepén. A boldogság ugyanis ilyen, aki nem keresi, -rendszerint az szokta megtalálni.</p> -<p>Reggel aztán mennek odább. Végtelen lassu utazás ez, két hétbe -belekerül, mig az alföldre érnek. Egyszer aztán a Marostoroknál -belefordulnak a Tiszába. Most már lapátol ám mind a két ember -keményen, mert itt a két viz sodra veszekszik egymással. Egyik az -innenső partra, másik a tulsóra akarja terelni a lápot, azonban -Petru és Juon nem engedik. Nagy munkával jár az ilyesmi, mert -forgalmas is a folyó nagyon és két hid alatt kell elhaladni a -láppal. A láp pedig nem ugy van, mint a hajó, mert ez, ha látja, -hogy rossz felé halad, macskát vet és megáll. De az oláhok, bár -szállitják ily módon vagy ötszáz év óta a fát, nem jutottak eddig -arra az ötletre, hogy ők is vethetnének macskát, ha volna -macskájuk. De nem teszik, mert lám, nélküle is megvannak és ami -nélkül valaki meglehet, azt ne keresse.</p> -<p>Igy kötnek ki a vasut hidján tul, ahol ezrével fürdik a Tiszában -az efajta fenyő, amilyent ők is hoztak. A többi munka aztán gyorsan -megy. Jön a kereskedő embere és átveszi a fákat. Meg van -valamennyi.</p> -<p>A seprőket is megvenné.</p> -<p>– No hogy adod, Juon? – kérdezi.</p> -<p>– Ju sepri, nágyum ju sepri – mondja Juon. – Tiz dárob van ecs -csumó. Ecs csumó tizem nócz karczár.</p> -<p>– Tizenegyet adok érte – véli a kereskedő. – Kápata?</p> -<p>– Nu kápata – felel Juon.</p> -<p>– Hát ha nu kápata, akkor ott marad a lepényön.</p> -<p>Juan leveszi a sapkát a fejéről.</p> -<p>– Domnu – mondja – ugy segitse engem domne Zeu, hogy nágyum ju -sepri.</p> -<p>Végül csomónkint tizennégy krajczárra kiegyez az ungur.</p> -<p>Juon és Petru ennek örülnek és összeszedik czókmókjukat, hogy -elhagyják a tutajt. Viszik a bögrét, a kukoriczalisztet, a -burgonyát és a masinatartót. Mennek az irodába és most pénz kezd -hullani a vastag bőrbe, amit a derekukon viselnek. A kereskedő -semmi kifogást nem csinál és igy hamar megvannak ezzel is. Juon -távoztában még elkér az asztalról egy heverő ujságot. Ő ugyanis -katonakorában megtanulta <span class="pagenum"><a name="Page_23" -id="Page_23">-23-</a></span> a czigarettázást és ujságpapirba -göngyölni jobb a dohányt, mint a másfajta papirba. A levélpapir -vagy a könyvpapiros erre nem oly alkalmas.</p> -<p>Ezt is megkapván, örömmel távoznak. Hová megy ilyenkor az utas -ember? Az utas ember ilyenkor a Zum Soldaten-ba megy. Ez okos hely, -mert amellett, hogy benne pálinka kapható, az erdélyi Juon ott -találkozik a máramarosi Juonnal és a bihari Juonnal. Azok is igy -tutajt eresztve érkeztek ide, egyik a Tiszán, másik a Kőrösön. Már -mire az erdélyiek odaérnek, amazok javában pálinkáznak. Nocsak -sebesen ezeknek is italt. Továbbá ételt, mert ma nagy nap van. -Vastag szalonnát sóskalácscsal, hogy legyen otthon majd miről -beszélni. Az Ilia leány milyen bámulattal fogja majd hallgatni az -idegen dolgot: Kalácsot sóval, istenem, ki hallott enni. Már pedig -ez igy van, – fogja neki büszke mosolylyal mondani az apja, – ha -nekem nem hiszel, kérdezd meg a Petrut, az is evett.</p> -<p>Estig aztán iszogatnak. Akkor uj csoda esik. Bejön ugyanis egy -ember egy bádog kondérral, hogy azt mondja, ki akar enni főtt -kolbászt tormával. Hát hol főzöd a kolbászt, te boldogtalan? – -kérdezi Juon. – Semmi közöd hozzá, frátye, – mondja az ember – csak -add ide az öt krajczárt. Ezen kissé gondolkozik Juon, de utóbb azon -véleményre jut, hogy ha ő keresi a pénzt, abból a maga élvezetére -el is költhet valamennyit. Leteszi az öt pénzt, ami után az ember a -bádogjából mindenféle dolgokat szed elő. Tényleg megfőzi a kolbászt -s mire megfőtt, tormát reszel hozzá és tányéron adja azt Juon elé, -beboritva kendővel.</p> -<p>– Au, frátye! – kiált föl Juon csodálkozva.</p> -<p>A többiek is esznek. A bádogos ember alig győzi reszelni a -tormát. Erre megint pálinka következik és most már tökéletesen -benne vannak az uraságban. Megered a beszéd. Egy Juon azt mondja, -hogy sehol sem teremnek olyan szép fenyőfák, mint Máramarosban. No -bolond volt, aki mondta, – véli egy Juon Biharból, – mert Biharban -szebb fenyők vannak, mint bárhol a világon. Ostoba beszéd ez – szól -az erdélyi Juon. – Aki még azt sem tudja, hogy Erdélyben van a -legszeb fenyőfa, az ne beszéljen. Ostoba embereknek semmi helye -sincs uri társaságban.</p> -<p>E kijelentés alapján Juonnak a fejéhez vágnak egy pálinkás -üveget. Juon visszavág kettőt. Általános vagdosás támad, kiütik az -ablakokat, <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> leverik a lámpát, megtapossák a bádogos -embert, azután egymást, azután a depóst belevágják a söntésbe, hogy -a depós a söntéssel együtt földül. Végezetül, mint minden dolgok -végezete, megjelen néhány markos rendőr, szétdobálja a verekedő -társaságot és elviszi aludni a börtönbe. Másnap a kapitány előtt -vannak. A Petruk és Juonok birságot fizetnek s ami pénzük -megmaradt, azt a depós követeli kártérités gyanánt. Azt meg kell -fizetni, mert jó szerencse, ha le nem záratja őket, amiért -megverték. A három felől való Petruk és Juonok igy tökéletesen -vagyontalanul jönnek el a domnu kapetán elől és szomoruan indulnak -a folyó partján haza felé. Az anyácskák sirnak örömükben, mikor -meglátják őket, s két nap mulva, amikorra ismét készen van egy -tutaj, sirnak bánatukban, hogy az apácskák már ismét mennek. Mert -két nap mulva Juonék ujból elindulnak és négy hét mulva megint -gyalog fognak hazaérni.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/010.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/001.png" alt="" title="" />BÁBOCSKAY SZELET -HEVER.</h2> -</div> -<p><img src="images/U.png" alt="U" title="U" class= -"firstletter" />gy volt előbb, hogy csak szelet heverni megy ki a -partra a hajó, mert ebben a szélviharban lehetetlen az ereszkedés. -A hajó nagy, hát nagy szelet fog s akárhogy rángatja is a kormányt -Bábocskay András, csak nem ér az semmit. Szük a viz s ha a hajónak -neki fekszik a szél, bármint kerülgeti, csak kifujja a parthoz a -viz közepéről, de ez még szerencse, mert zátonyra is kerülhet. Okos -ember ilyenkor nem áll violencziába az égiekkel, hanem megvárja, -mikor szépen partot ér a hajó, ott macskát ereszt, kiköti -elül-hátul s mikor rendben van minden, leül pipázni.</p> -<p>Bábocskay András sem tett egyebet. Egy szál kötéllel -kiakasztották a nagy hombárt a partra, elül pedig a macska -tartotta. Jó macska, négyfogu, nincs olyan fenék, amibe az bele ne -kapjon és ha egyszer fogja, nem ereszti. Ily módon voltak, libegvén -a part közelében és semmi intézést nem tettek egyebet, mert ugy -volt, hogy mihelyest eláll a szél, mennek odább. Ám azonban a szél -kitudhatatlan és formájában sohasem egy. Néha mérges, néha csöndes -és egymástól még abban is különbözik, hogy mely tájról van az -érkezése. Mióta szabályozták a Tiszát és a sok okulárés a maga -mércsikélő rudjaival jár-kel a partokon, tökéletesen elromlott a -folyó. Ha felszél jön, azonnal összehuzza a vizet, ha pedig alszél -támad, félóra mulva látható az áradás. Ettől pedig függ a hajó -sorsa meg mindazoké, akik a hajón vannak. Komlósi János első legény -föl is állitott egy kis szélkakasformát, hogy majd az azonnal jelzi -neki az időváltozást, de Bábocskay András minderre nem adott -semmit.</p> -<p>– Egy kutya most már – vélte – akármi lösz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span></p> -<p>Hogy hátha halat fognak, a piczéket is kivetették, ami -állandóságra mutat. Kiskovácsmihály Mihály evedző legény pedig be -akart menni az hajóházba, mikor rámordul a kormányos:</p> -<p>– Mit akarsz ott?</p> -<p>– Hát majd a brácsát leeresztöm – felelte Kiskovács. – Ugy -lehet, rák is van itten.</p> -<p>– Hát rák löhet itten, mert ép neki való partos a part, az -bizonyos, – vélte válaszadáskép Bábocskay, körültekintve a sivár -tájon, amelyen talán ez az egyetlen hajó az életben, amely -kikötött. – De itt jelenleg a szobába nem mégy be, Kiskovács.</p> -<p>– Nem-é – kérdezte Kiskovácsmihály Mihály.</p> -<p>– Hát jól van – adta föl a szót megint Kiskovács, – pedig olyan -rákot ehetnék volt a nép, hogy csoda.</p> -<p>És szétnézett a viz fölött. Viharos szellő verte a sárga -hullámot, ez meg hordozta tetején azt a piszkos habot, amit -áradáskor lök ki magából a viz.</p> -<p>– Már mindegy – mondta Bábocskay. – A hal se kutya; ha fognak, -egyenek halat. A szobába nem mégy be, mert ha ebbe a szélbe -kinyitod az ajtót, eloltja a szél az olajat a kép alatt. Ezért a -brácsát onnan nem löhet most kihozni.</p> -<p>Kiskovács elment a hajó orrába pipázni a többihez, András pedig -ült tovább a hosszu kerek gerendán, ami oda volt a szoba elé -guritva. A szél egyre erősebben járt a viz fölött, a kikötött -kormányrud nyikorgott, a kis székről pedig leestek a -muskátli-cserepek. Azt rakta volna vissza és szomorkodva nézte, -hogy letört egynek az ága.</p> -<p>– Ej – gondolta – ott a tulparton az erdő, azt mért nem -döngeted? Nem birsz vele, ugy-e? Erre fáj a fogad. Talán mert -kiviszem az országból?</p> -<p>Bábocskaynak a fia vasutas Belgrádban feleségestül. Annak viszi -most a pár cserepet, hogy mégis itthonvaló virág legyen az -ablakukban. Ha annak a szép zöld levelei között tekínt ki az idegen -föld népe közé a fiatal asszony, az mégis csak egészen más már -olyankor. Egy kis madzagot elő is keres András és kötözné vissza a -muskátliágat a szárához, mikor a partról nagyot kiált valaki -hozzá:</p> -<p>– Hej.</p> -<p>A kormányos odanéz. Gyalogos csendőrőrmester áll ott, szuronyos -<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> puska a vállán. Bizonyosan az embereit -ellenőrizte s ugy került ide a partra. Azt kiáltja neki vissza:</p> -<p>– No.</p> -<p>– Micsoda ez itt, hé? – folytatja amaz.</p> -<p>András kötözi a virágot s kiáltja ujból:</p> -<p>– Ez itt hajó, hé.</p> -<p>– Annyit én is látok – szól a csendőr ingerülten.</p> -<p>– Ha látod, mit kérdöd – felelé Bábocskay.</p> -<p>A katonát elfutja a méreg és a magasas partról beugrik a -hajóoldalba és mindenféle fegyverével csörög nagyon, ahogy a -tetőhöz ütődik. Azután a járón halad a kormányos felé azon emberek -ügyetlenségével, akik nem szoktak ilyen vékony uton járni.</p> -<p>– Jó lesz egy kicsit vigyázni – inti gunyosan Bábocskay – ebbül -a házból nagyon hamar ki lehet érni az udvarra.</p> -<p>El is jut hozzá a csendőr és ismét azt kérdezi:</p> -<p>– Hova való hajó ez?</p> -<p>András néz egy darabig, hogy feleljen-e? Aztán azt mondja -ülőhelyéből:</p> -<p>– Ez a vizre való.</p> -<p>– Hogy hivják?</p> -<p>– Nem hivják ezt sehogyse, hanem hol a viz viszi, hol a ló -huzza. A neve pedig – mondja, megemelvén a báránybőr sapkát a fején -– szent István királyunk. Aki oltalmaz és megvéd minket.</p> -<p>Amaz nem elégelte be még a kérdést.</p> -<p>– Honnan jön?</p> -<p>Bábocskay a pipaszárával integet a háta mögé.</p> -<p>– A város alul – jelenti ki nyugodtan.</p> -<p>– Ej – kiáltja a csendőr türelmetlenül – hát micsoda város alul? -Sok város van felülről idáig…</p> -<p>– Van ménkü – véli Bábocskay. – Különben Szeged alul gyüvünk. -Odavaló ez a hajó, tudja, arra a vidékre, ahol ha valaki bejön a -hajóra, jónapot szokott mondani.</p> -<p>A csendőrnek semmi módon sincs inyére a beszéd.</p> -<p>– Ne leczkéztessen itt engem – vág vissza nyersen, -parancsolólag. – Feleljen, hogy hova mennek, mit visznek, miért -kötöttek itt ki? Ismerem már az ilyen csempésztempót. Feleljen a -kérdéseimre, mert tudni akarom. <span class="pagenum"><a name= -"Page_28" id="Page_28">-28-</a></span></p> -<p>András most már tökéletesen összekötözte a muskátlit és -eltartván magától a cserepet, nézi. Kedve telik benne, mert mire -leérnek Belgrádig, bizonyosan megfogja ujból az ág. Lehelyezi a kis -székre és amint guggolásából fölemelkedne, azt kérdezi a -csendőrtől:</p> -<p>– Maga?</p> -<p>Előre veti a jobb lábát, hogy a kezével jól beférhessen a -nadrágzsebbe. Ott van ugyanis a masinatartó.</p> -<p>– Micsoda kérdés ez? – pattan föl az őrmester. – Hogy mer maga -velem igy beszélni?</p> -<p>András már előhuzta a masinatartót és a tetejét kinyitván, -alkalmas gyufaszálak után keresgél. (A kisebb fejü gyufa jó időre -való, a nagyobb fejü azonban még szél ellen is fog.) Eközben -jólelküleg tekint végig a jövevényen.</p> -<p>– Hát kicsoda maga? – kérdezi.</p> -<p>– Én? Hát nem látja maga, hogy ki vagyok?</p> -<p>A pipából veri ki a fölösleges hamut Bábocskay most, azután -szájba fogja, félre forditván. Azután ugy mesterkedik, hogy a -dohány a szél daczára tüzet fogjon a gyufától, ami sikerül is. -Egypárt szippant, hogy a tüz jól életre keljen és ezen szipogás -közt kurtán felel:</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Hát nem látja, hogy csendőr vagyok?</p> -<p>– Azt látom, hogy csendőrruha van magán – mondja Bábocskay. – De -azt mondják, nem a ruha töszi az embört…</p> -<p>A katona most már egészen mérges a sok évődésre, és leakasztja a -világossárga kurta puskát a válláról, jól marokra fogván.</p> -<p>– Hát, – mondja komolyan, megvetve a lábát – ez teszi-e az -embert, hajós?</p> -<p>Bábocskay Andráson mintha feszülne a kabát és mintha a válla -vállasodna. Egyenesebb is lesz és a nyakát megszegve, fejtől lábig -lassu pillantásokkal nézi végig a csendőrt.</p> -<p>– Hát, hogy az teszi-e, nem tudom – adja most már föl a szót -lassu, erős ropogtatással – hanem azt tudom, hogy akit én itt -belevágok a vizbe, annak aztán elég van téve. Öt emböröm van neköm -itten, előkiálthatom mindjárt. Hát mit lármáz itten? Tudom én, hogy -maga kicsoda-micsoda, de hát én ki fia-csikája vagyok? Hé vagyok -magának, én Bábocskay András első kormányos, adófizető polgár? -<span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> És István szent királyunk hajójára ugy -köll bejönni, hogy se jónap, se adjon isten? Aztán micsoda jusson? -Nem azért van maga tartva az én adómbul, hogy a becsületös embört -hajkurászsza. Szaladgál itt elég gazember a ráczok közt, azokat -fogdossa. Hé! – mondja végül megbotránkozva András és ugy szoritja -bele a pipát a szárba, hogy makban ketté törik.</p> -<p>– No, nem ugy van a dolog, – felel a csendőr, meglepődve kissé a -beszéden. – Azért bizták én rám ezt a vidéket, hogy vigyázzam. Ha -erre járok, meg kell tudnom, miért kötöttek ki? Sose kötött itt még -ki hajó.</p> -<p>– Ha kivert a szél – mondja Bábocskay.</p> -<p>– Aztán itt sok a csempész, közel a másik ország…</p> -<p>– Tudom nagyon jól, mink is Belgrádba mögyünk.</p> -<p>– Látja, mikor kérdeztem, nem mondta el. Nekem pedig tudni kell. -A kötelesség kötelesség.</p> -<p>– Azt neköm ne tanitsa. Voltam én már zajlásban viz közepén a -hajóval, hogy minden emböröm otthagyott, még se möntem le róla.</p> -<p>– Az szép dolog – mondja a csendőr.</p> -<p>– No hát akkor… – válaszol békülékenyen Bábocskay András és -vizbe dobja a pipa cserepeit. – Nem mai gyerök vagyok én.</p> -<p>– Látom.</p> -<p>– No hát. Az én fiam már vasutas odale a Belgrádba.</p> -<p>– Az enyim még iskolába jár.</p> -<p>– Ugyan? – ütődik meg Bábocskay András. – Né, a kölök!</p> -<p>– Az ám – mondja az őrmester – kettő.</p> -<p>– Ne mondja! – füzi a beszédet András. – No látja, mibül lösz a -tallas egér. De aztán tanulnak-e valahogy? Vagy csak igy azokat is -katonának akarja adni?</p> -<p>– De tanulnak azok – mosolyog a katona, amennyire az álladzó -szijja engedi. – Az egyik már a latin iskolát járja.</p> -<p>– Lássa-e – mondja Bábocskay András, vírzsinyia módra kezelvén -fogai közt az üres pipaszárat – abbul ur lesz. Hej, a fej, a fej, -csak más az, aki a fejbül él. Látja, majd a fia előrehalad, maga -mög itt zsandárkodik.</p> -<p>– Hát ugy van…</p> -<p>– Bizon – folytatja elgondolkozva a kormányos. – Én se vagyok -<span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> ám különben. A fiunak nyitva a világ, -röpülhet, én mög látja, csak itt vagyok a hajón. Járom a vizet -tavasztól télig rajta és soha azt sem tudom, hol fagyok be vele. -Itthon-e vagy Oláhországban?</p> -<p>Hallgatott egy darabig, aztán a vastag fagerendán foglalva -helyet, megkinálta a katonát.</p> -<p>– Üljön hát le egy kicsit.</p> -<p>– De köszönöm – szabódott az, aki eddig bólongatott András -beszédéhez. – Nem azért jöttem én.</p> -<p>– Tudom, tudom – mosolygott András. – De tudja, ha csempészni -akarok, azt ugy is beraktam már a hajó fenekébe otthon. Már -gondolom, ahhoz pedig nem juthatna, mert háromezör métermázsa búza -van fölötte.</p> -<p>– Az ugy van – szólt a csendőr s a szoba külső falához támasztva -a fegyvert, leült Bábocskay András mellé a gerendára. – De mégis, -mostanában nagyon hordják a sót kifelé.</p> -<p>– Löhet. De hiszen van már a rácz fináncznak is esze. Tud az -ügyelni, ha akar… Ehen – ütötte föl a fejét, szimatolva Bábocskay. -– Érzi a szagát?</p> -<p>– Minek?</p> -<p>– Halat főznek odafönt az orrba a legényök. Ha van érkezése -hozzá, möghivnám, hogy tartson velünk. Hamar mögvan, mert tudja, -röttentő sebösen főz az ilyen éhös nép. Ahányan vannak, mind rakja -fával a bográcsot. Aztán ez a Kiskovács gyerök nagyon jól el tudja -kászolitani. Tudja, ez belehány mindönt egyremásra, hogy káresz -kantáresz, ahogy lösz, ugy lösz, de azért senki olyant az embör elé -nem ád, mint ez a szélfejü kölök… Jó az tudja, nagyon. Melegit az -ilyen.</p> -<p>– Már köszönöm nagyon, kormányos ur, – szól a csendőr – de nem -lehet. Időm sincs már, meg aztán a szolgálat, szolgálat.</p> -<p>– Nono. Tudom. Azért nem erőltetöm, csak mondom, ha gondolja – -–</p> -<p>A csendőr vállára vette a fegyvert és kezelt Andrással.</p> -<p>– Jó utazást – mondta. – Mikor mennek el innen?</p> -<p>– Már azt épen nem tudom – és körülnézte az égi tájakat András. -– Amig a szél el nem áll, innen nem indulhatok. A hajó nem sinön -mögy, mint a gőzkocsi. <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span></p> -<p>Kivetette a járódeszkát a partra, hogy könnyebben léphessen a -katona a földre.</p> -<p>– Isten áldja mög – kiáltotta még utána, amint szuronyának -fényes vége, kalapjának lengő zöld tollai el nem vesztek a magas -part hajlásában. Még maga is fölment utána tekinteni s ott is marad -egyideig, ha vissza nem kiabálja a széllelbélelt Kiskovácsmihály -Mihály.</p> -<p>– András bácsi, hej!</p> -<p>– No, mi köll már megint? – kérdezte Bábocskay.</p> -<p>– Be löhet-e már menni a szobába?</p> -<p>– Nem. Minek?</p> -<p>– Só köll a halba.</p> -<p>Bábocskay visszalépdelt a hajóra s Kiskovácscsal végighaladván a -járón, a nagy gerenda elé értek, amelyen az előbb András ült a -csendőrrel.</p> -<p>– Inkább ezt nyitom ki – mondta András – mint a szobaajtót. -Emeljük no.</p> -<p>Ketten fogták a gerenda végét és föl birták emelni, ugy, hogy a -kötéloszlopra tehették.</p> -<p>Kiskovács fogta, hogy el ne dőljön, Bábocskay pedig lecsavarta a -gerenda végét, benyult a lyukon és egy marék darabos sót huzott ki -belőle.</p> -<p>– Ne – mondta – elég lögyön, mert ami itt bent van, az ki van -mérve.</p> -<p>– Hát az agár el ment már? – kérdezte Kiskovács, kalapjába -szedvén a sót.</p> -<p>– El – felelte kurtán Bábocskay András és visszacsukta a gerenda -tetejét. – Sót keresött, de azt mondtam neki, hogy nincsen a -hajón…</p> -<div class="figcenter"><img src="images/011.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33"><br /> --33-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/004.png" alt="" title="" />GUGORÁZÁS.</h2> -</div> -<p><img src="images/J.png" alt="J" title="J" class= -"firstletter" />ó ideig kis viz volt a folyóban s most, hogy -valamennyire mégis megdagadt, azonnal kezdődik a hajók -járása-kelése. Sietni kell ilyenkor, mert a viz csalfa nagyon s im, -ha pár araszszal alább száll, minden élet megakad rajta. Itt volna -hát ez a hajó is, amit fel kellene huzatni valamelyik uradalmi part -alá, hogy ott majd buzával rakodna. Erre már régen vár mindenki; az -is, aki rakodná a buzát, a hajósgazda is, aki szállitaná, a -hajóslegények is, akik a hajón lennének, a zsákolók is, akik a -buzát hordanák, az öreg zsidó ágens is, akinek egész élete a parti -mázsánál telik el, továbbá Stévóék is, a ráczok, akik nélkül semmit -sem ér az egész dolog. Ők majd oly hatalmasak, mint a viz.</p> -<p>Stévóék az első hirre, hogy mehet már nemsokára a folyón -rendesen a hajó, odahagyták a kis szerb falukat és itt pipáznak pár -napja a parton. Várják a jó szerencsét, mig lovaik, a sok sovány -macskaló a tulsó oldalon keresgél némi harapnivaló zsombékos füvet -a fövenyben. Ezek nélkül nem indulhat hajó fölfelé, mert az már ugy -van berendezve, hogy a magyar hajókat szerb emberek lovai huzzák a -nagy alattságnál fogva. Nagyon egyszerü ez és értik az ilyesmit -Stévóék. Ha azt kiáltják nekik: Hó! akkor megállnak, ha pedig Haót! -szól a kormányos, akkor megindulnak. Ez tisztán az ő mesterségük, -meg a lovaiké, amelynél rosszabb foglalkozás nincs is a világon. -Azért szokás mondani a rendkivül nehézsorsu emberre: olyan az -élete, mint a hajóhuzó lóé.</p> -<p>Stévóék hát állnak a parton és örömmel szemlélik, hogy jön már -<span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span> a hajósgazda feléjük. Jön is és előadja a -dolgát. Stévó hallgatja az egészet, a fejében mindent összeszámol -és azt mondja:</p> -<p>– Negyvenkét forint.</p> -<p>A gazda erre szónélkül sarkon fordul és elmegy. Stévó pedig -ujból neki fordul a partkorlátnak és pipál. Egymással beszélni -kezdenek, azaz kázsélnak, mert szerbül megy a beszéd, mivelhogy -abból nem ért más meg semmit. Nem igen szokás szerbül tudni, -legföljebb némely vasárus vagy szövetet áruló boltos tart olyan -legényt, aki rácz menyecskékkel el tudjon kacsalódni, ha hussütésre -való serpenyőt vagy pedig tarka selyemkendőt vásárolnak (már csak -inkább kendőt, mint serpenyőt). Másként nem szokás ezt a nyelvet -ismerni, pedig csak egy fertályóra járásra laknak a tulsó parton a -ráczok. Stévóék hát kázsélnak és igen erősködnek, hogy nem engednek -a negyvenkét forintból semmit, ami a gazdára nézve igen szomoru -világot jelentene.</p> -<p>De azért jó, ha van gőzhajó-társaság és a gőzhajós-társaságnak -egy kormányosa meg épen a parton, az aranykoronás sapkával a fején. -A gazda ahhoz csatlakozik és beszélget vele. Mindenféle közönséges -dolgokról beszélnek, talán épen arról, hogy hol kellene -összeólmoztatni a kormányos pipáját, amely épen eltörött a héten, -de Stévóék mindezt nem hallják, ők csak látják a beszélgetést és -most már meg vannak ijedve nagyon. Hát gőzössel akarja bizonyosan -huzatni a hajóját a gazda. Nézd el, nézd, hát akkor ők miből élnek? -A lovacskák a tulsó parton mit fognak huzni? És miből telik kenyér -a csíkos tarisznyákba és miből vesz a májkó otthon magának tarka -selyemkendőt? Nagy ijedelem ez és Stévóék most már annyira -kázsélnak, hogy alighanem maguk sem értik egymást. Idő multán ujból -elhalad előttük a gazda és odavetőleg mondja:</p> -<p>– Hát huszonnyolczat adok, Stévó.</p> -<p>– No – kap a szón Stévó – harmincz lögyön az, gazda, aztán éjjel -is mögyünk, ahogy a lovak csak birják…</p> -<p>Stévó nyujtja a kezét, a gazda belecsap. Az alku meg van kötve -és Stévóék most már sokkal vidámabban tekintgetnek át a tulsó part -felé, ahol a száraz, sárgára aszott zsombékok között a harapni való -füvet tapossák a lovak.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span></p> -<p>Hej, de másformán volt ez régente. A gazdák nem alkudoztak, -Stévóék nem ácsorogtak a parton s a hajók nem hevertek hónapszámra -dologtalanul. Még csak ugy tizenöt év előtt is mint nyüzsgött a -folyó. Bőgőshajó, buzáshajó, dereglye, luntra egymással keveredett, -horvát hajó, szerviány hajó jött s jöttek a sekélyes vizen a -könnyüjárásu marosi burcsellák. Már alighanem csak egy van ezekből, -mely hetivásárokra szokott jönni s egy nap alatt ér ide Makó alól. -Rá is van festve a falára a neve: Futár. Biz az nem futár pedig, -mert lassan jár, de nem is szerették a nagy sietséget a régi időben -az emberek. Lomhán csináltak mindent, de mindig csináltak valamit. -Ma minden sebesen megy, egy hétre való dolgot elvégeznek -negyvennyolcz óra alatt s a többi napra aztán semmi sem marad. -Ahogy a vasut megette a szekeres fuvart, a gőzös eszi apránkint a -kishajóst. Pedig micsoda forgalmakat csináltak ezek. Aki igy látja -a vizen feküdni ezeket a nagy, lusta hajótesteket, amiket lovakkal -vonszoltatnak előre-hátra, el sem hinné, hogy még csak nem is oly -nagyon régen Fiuméval állottak összeköttetésben. A szegedi nagy -sóház nemcsak az egész Alföldre adta a sót, de még Horvátországra -is. Kocsin pedig csak olyan városok jöttek érte, amelynek vize nem -volt. A többinek hajón vitték a kősót s igy jártak el a szegedi -hajók Horvátországba. Onnan pedig hozták az olyan árut, amit idegen -világokból szállitottak tengeri gályák a fiumei partra. Fölmentek a -horvát vizeken ameddig csak lehetett, ami nem is különös, mert egy -méteres vizben már igen vigan jár a hajó. Azért ilyen szélesek és -idomtalanok. Azt lehetne gondolni, hogy ostobaságból van ez igy, -pedig dehogy: észből, hogy széles teste ne sokat merüljön a -teherrel. Igy járt aztán mindenfelé; vitte a kősót, hozta a -czitromot, kávét és a spanyolnádat, mely utóbbiból igen sokat -fogyasztottak még akkoriban az iskolák és a kocsisok. -Gyerekkoromban nem is volt valamirevaló kocsis, akinek nem fiumei -volt az ostornyele.</p> -<p>– Biz ugy – mondta egy öreg hajós a minap – odáig jártunk, hogy -a tengörrel keresködtünk. Münk fölmöntünk a Dráván, ameddig csak -löhetött, a horvátok mög odahozták kocsin a portékát a -tengörpartrul. Valami hirös jó utjuk volt azoknak akkor, ugy -hivták, hogy kalorina.</p> -<p>A Karolina-ut az, amely Porto-Rénél éri a tengert. Ma is meg -van, de már a tiszai hajóknak nincs abból semmi hasznuk. Már a -Drávára szegedi hajó nagy ritkán megy, esetleg néhány kisebb -luntra, <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span> amely a zátonyokon kavicscsal rakodik. -Nincs mit vinni, de nincs is mit hozni. Mindent vasut hoz már, a -kalorinán legföljebb csak marhákat hajtanak egyik faluból a -másikba. Urrá lett a vasbika, ez a furcsa állat, amely szenet eszik -s vizet iszik rá. Ezzel mérkőzni lehetetlen, mert sebes marha, -olcsó marha. Ami hozni való van, mind ő hozza és kis pénzen hozza -és kis pénzen viszi. Azelőtt akár pénzegységnek lehetett volna itt -venni a narancsot, olyan bizonyos volt, hogy egy narancs egy hatos. -Az almát meg árulták három hatosért egy vékával, de ugy se igen -vették.</p> -<p>Ma meg aki észszel élő ember, termett almából nem is hagy télire -(legfölebb karácsonyfáravalót a gyerekeknek). Mert az almát -megveszik öt-hat krajczárért darabonkint, a narancs darabja pedig -téli időben is négy krajczár. A vasbika ilyen, szinte alig hihető -felfordulásokat csinált, mert sokkal jobb lába van neki, mint a -Stévó lovainak…</p> -<p>… Ugyan azért van most is vizihajózás, de nem az, ami a régi. A -kishajós mestersége tünőben van és haldoklik, bár néhol -élesztgetik, de már nem bir a nagyhajóssal. Ámbátor ha birna is, a -dolog vége mégis csak az, hogy idő multán a nagy csuka megeszi a -kis csukát.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Van ugyis vontatás közben, hogy Stévó lovainak akarva, nem -akarva, pihenésük akad. Nincs például a parton olyan hely, ahol -huzhatnának. Például a part mocsaras, vagy agyagos, vagy meredek. -Máshol ismét szirtes. Más esetben van néhol olyan ereje a viznek, -hogy az árral semmi módon sem birnak. Ismét más eset, hogy oly -messze van a part attól a mély viztől, ahol a hajót a kormányos -eresztheti, hogy a távolságot nem futja a vontató kötél. Ilyen -különféle helyzetek vannak az ilyen kinlódásokban. Ez nem kellemes -és haragszanak a hajóslegények, mert most nehéz munka kezdődik.</p> -<p>Szükséges ilyenkor, hogy a csolnakba ugráljanak az emberek. A -csolnakkal aztán elő kell menni a hajó orrához. Onnan a nagy -lánczos vasmacskát a csolnakba eresztik, amely nehéz súlyától -csaknem felbillen. Ezután pedig két kézre fogja ám minden ember az -evezőt és bármennyire fáradt is, itten engedni nem szabad és -megállni sem szabad a vasmacskával. Csak azt vinni előre, jó előre, -ameddig a kötél engedi. Akkor neki áll mind és kilökik a ladikból. -Lezuhan a vizbe a macska, az <span class="pagenum"><a name= -"Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> emberek pedig mennek vissza -a hajóra a kötéllel, hogy megkezdjék a gugorázást.</p> -<p>Minden hajó orrában, mindjárt a bőgő mögött áll egy deréknyi -vastag, derékig érő oszlop, látszólag csak azért, hogy legyen mibe -belebotlani. Ez a gugora. A fejin egy rud jár keresztül. Hogy a -macskától hozott kötél végét rákötötték a gugorára, keresztüldugják -rajta a rudat és mindenki belekapaszkodik. Hajtják. Lassan, -csikorogva forog a gugora s amint tekerődzik rá a kötél, halad -előre a hajó. A viz ellen való tehervontatásnak régi furfangos -szerszámja ez, még a lassan járj, tovább érsz világból. Magamagát -hajtja igy föl a hajó egész odáig, ahol a macska el van vetve. De -itt megint nincsen pihenés. Megint ladikba kell ugrani, hogy -hasonló módon, miként az előbb, vigyék előre a másik vasmacskát. El -is viszik, levetik és visszahozván a kötelét, most az kerül a -gugorára.</p> -<p>Most más munka jön. Az első macska kötelét a macskahuzó gépre -vetik, hogy felvonják a viz fenekéről a nehéz vasat, amely két -körmével erősen belekapaszkodott. Ezért is macska a neve. Mikor -macskát kerget a gyerek és a macska fára szalad, de a gyerek eléri -és le akarja venni onnan, a macska oly erősen fogja a fát, hogy -csak ugy lehet levenni onnan, ha körme alatt a faháncs kiszakad. A -vasmacska is ily erővel kapaszkodik a vizfenékbe és fölhuzásához -nagy erő kivántatik, mert épen nem enged; van eset rá, hogy egyik -ága beletörik a földbe s ott marad a fenéken. Hajtják emberek a -vasgép forgatóját, de nagyon nehezen megy és lassan, ami -megismerszik az ütközővas csattogásáról. Meg is állnak pihenni. -Szélpál Mihály belefáradva a nagy munkába, köhögni kezd.</p> -<p>– Beteg kend? – mondja neki Várakozó János.</p> -<p>– Már miért? – kérdezi Szélpál.</p> -<p>– Hát, hogy köhög kend.</p> -<p>– Köhög, köhög – ismétli Szélpál. – Eleven ember szokott -köhögni, nem a holt.</p> -<p>Ez igaz. Ennélfogva ujból hajtják most a vasat, a macska a -kötéllel már egészen a hajó orra alá került, no most mindjárt -emelődik a nyelénél fogva. Egyszerre sebesen csattog az ütköző vas, -kijött a földből a macska. A hajót egyszerre megkapja a viz sodra -és viszi <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span> lefelé. De tartja az első macskára vetett -kötelet a gugora – Jézus és Mihály arkangyal! benne feledték a -gugorában a rudat.</p> -<p>– Bukj le! – kiáltja a kormányos, bizonyos Báró István nevezetü, -de hiába. Nem bukott le Szélpál, mert épen köhögött. Ahogy megakadt -az első macska kötelén a hajó, hirtelen csikorogva fordult a suly -alatt egyet a gugora és nyakszirten csapta Szélpált a rud olykép, -hogy a bakhoz esett, onnan lefordult és hogy az igazat megvalljuk, -többé most már csakugyan nem köhögött.</p> -<p>Még csak egymásra tekinteni sem érnek rá az emberek, mert el -kell kapni a gugora rudját s csak mikor ezt megakasztották, -fordulhatnak a testhez. Kivülről nincs semmi baja, csak a nyaka van -eltörve; már Szélpál fölfelé ezentul nem hajózik sohasem. Csak -lefelé még egyszer, utoljára most, hogy ladikba teszik s a -hallgatag vizen viszi egy hajóslegény hazafelé. A többi nézi, mig -el nem tünnek a kanyarodónál a füzesek alatt, azután ujból a -gugorához fognak, sóhajtván mindenik. Egy mázsával könnyebb a hajó -(mert nyomott annyit a nagy csontjaival Szélpál) és mégis nehezebb. -Persze, hiányzik Szélpál két erős karja a hajón. Hát még otthon, a -kis családnál?</p> -<p>A viz nekifeküdt a hajónak, az emberek a gugorarudhoz nyulnak és -hajtják a gugorát szótlan. A messzi partról Stévó bebámul, kiabál -is valamit, de szavát érteni nem lehet. Pedig egyre jelez:</p> -<p>– Haó! héj!…</p> -<p>Egy idő mulva azt mondja a kormányos:</p> -<p>– Ugyan, hogy nem gyógyul be a szája.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/010.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/005.png" alt="" title="" />KÖDÖS PARTOK.</h2> -</div> -<p><img src="images/A.png" alt="A" title="A" class="firstletter" /> -töltés aljában még zöldek a füzfák, amik azért vannak ott, hogy -árviz alkalmával a mérges hullámoknak ellentálljanak s védjék igy a -nagy földfalat a rongálástól, mert ott a földfal mögött a róna, a -maga ezernyi életével. Zöldelnek még a becsületes jó füzfák. Derék -növény ez; minden esztendőben lebotolják, csak épen csonka törzse -marad, ám ő nem bánja. Ágaiból a szegénység köti a kosarat, -halászlegény a kast s bárhogy lebotolják is, ujra hajt. Pedig oly -durván bánnak vele. Ha más fának szedik le az ágait, azt mondja -róla a szó: lenyirták, leszedték, levesszőzték, csak a füzfáról -mondják: lebotolták. Mintha hozzá nem volna érdemes baltával, -fürészszel nyulni; elég az is, ha valamely nagy doronggal leverik -az ágait. Hü, derék füzfa, ki meg vagy magadtól, bár senki sem -törődik veled, még most is, ködök és hajnali dér idején, zöld -leveleket mutogatsz. Szerényen ott a töltésoldalban. Van gyümölcsfa -is, amely nem ad annyi embernek kenyeret, mint te, elhagyatott. Hát -még az orvosság, ami belőled kikerül: a salicyl! Lásd, ennek a kis -unokádnak mily előkelő neve van. Kell is neki, mert az nagy urak -között forgolódik, azok szoktak rászorulva lenni. Azok meg csak nem -ihatnak füzfalevet. Füzfalé! – mily parasztos! Természetesen -egészen más, önként értetődő, ugy „magától folyik“, hogy egészen -más a salicyl.</p> -<p>Azonban ne haragudjatok füzfák a töltésoldalban, mert különb -furcsaságok is megesnek. Savanya Mihály névvel sem lehetne senki -követségi atasé Szent-Péterváron. Hát csak nyugodjunk bele a -dologba. Itt a télelő hidege, az ártér füve már rozsdaveres s a -nyáron át kiszáradt iszaphomokot valami nedvesség köti egymáshoz. -Valóságos föld <span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span> szeretne lenni, de csak tetejét teszi -ilyenné az őszi idő. Most birja, a parti földön ezen tájban már -alig jár valaki. Mindjobban ritkulnak a hajóhuzó lovak járásukkal. -Ami hajófuvar még van, sietve végzik, már félnek a jégtől és a -fagytól, amely utjában megakasztja a hajót. S a hol késő őszszel -befagyott, onnan tavaszig elő nem jöhet. A gőzhajók sem igen -tudják, meddig haladnak még. Csak nap-nap az életük. Mihelyest a -jég megjelen, leóvakodnak a téli kikötőbe.</p> -<p>Ritkul hát már a parti járás. A part vándormadara, a halász is -keveset mutatkozik. Egyfából faragott csónakja csak itt-ott siklik -a parti sekélyben, orrában a bárkával, amibe majd a halat veti – ha -fog. Mélyeket merül a csónak fara alá a széles tiszai evedző, de -csak könnyedén, mintha nem is az hajtaná a ladikot. Ritka halász, -aki egymagában ülve szeretne evezni, talán nincs is közöttük ilyen -egy sem.</p> -<p>Ha gondolják, hogy „lösz valami“, megpróbálják a vizet egy -tanyavetésre. De igen meggondolják, hogy hol próbálják, mert a -laptárost neki ereszteni, az öreg keritőhálót kivetni, meg ujból -beszedni, nem kis munka. Mégis hányszor történik, hogy fia-hal sem -akad, vagy csak olyan, hogy boszusan löki megint vissza a vizbe a -halász.</p> -<p>– Eredj, akkor gyere elő, ha majd anyányi löszöl.</p> -<p>Mikor az öreghálót erre a munkára ladikba rendre fölszedi, -laptárral, apacscsal, farhámmal készségbe teszi s munkájára indul, -az vezeti a vizi embert is, ami a földmivelőt. Ő dolgát rendben -végezi, elveti, mit elvetni kell; munkáján lesz-e áldás, hoz-e -kenyeret, vagy kenyérre valót, az a föld fölött élő Igaztól függ, -hogy feléje nyujtja-e segitő jobb kezét.</p> -<p>Ha nyujtja: jól van, ha nem nyujtja: zugolódás nélkül haladnak -odább, máshol próbálni a szerencsét. Pedig az öreghálót -tanyavetésre kivetni nehéz, a pirittyhálót még nehezebb, de az -ezeken a mostani szük vizeken nem is igen járja. Kevés olyan hely -van, ahol meg lehet állapodni, ahol valamely tanyafélét is ütnek a -parton, – ha mást nem is, némi alacsonyas sátort ócska -ponyvákból.</p> -<p>Inkább a kintvaló, náddal épült rendes halásztanyákat is -hagyogatják már el, aminők a Kistiszák partjain vannak felütve.</p> -<p>Hiába, jön a tél, a vizi ember munkája, bármily foglalatosságban -legyen is az, apránkint befagy.</p> -<p>Mit csinál télen a vizi ember, mikor jég alatt a folyó? A -halász, <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span> a hajós, a vizimolnár, a baggeros? Alig -egyebet, mint a semmit. Télire marad mindannyinak egy kis munka, de -azt hamarosan elvégezi. Jár, forog a hajós, a vizimolnár. Most -készségében mindent megszemlél s amit tud rajta, javit. Foldoz, -hajót, ladikot, csákját javit s ami szerszám csak az „első bas“ -kamrájába van hányva, mind vizsgálat alá vétetik. Szakadt köteleket -összefonnak, két rossz evezőből csinálnak egyet, amelyik „még majd -elszolgál valameddig“.</p> -<p>A halász vizi munkája télen mindössze az állóbárkákra zsugorodik -össze, ott pedig a „mestör“ végezi a dolgot. Az árul. Más gond ott -azután nincsen, minthogy hol egyik, hol másik partra kell áthuzni a -bárkát, a szerint, hogy hol van több védelem az uszó jég ellen. Ha -pedig befagy, ott marad egy helyben tavaszig. Van azonban más dolog -a háznál; a szerszámjavitás. Annak a halászatnak, amit a nép üz, -amely mint az ősapáktól való foglalkozás maradt rá, ma is alig van -olyan eszköze, amelyet más iparos csinálna, vagy amelyet boltból -venne. Kivéve hát a kukázó macskát, az állóbárka lánczát s a -köteleket. S a nádvágót, a régi ősi nádvágót is czigány -kalapálhatta valaha. De minden más, öreghálótól a legkurtább -tapogatóig, szapolytól a kuttyogatóig, minden otthon készül; van -ott mit foldozni, toldani, ami elszakadt, kötözni, vasalni, ami a -fáján meghasad a nyári időn át.</p> -<p>De hát idővel ennek is vége van. S a tél hosszú. A korcsmában -sem lehet egész nap ülni. A viziember a cziterához nyul ilyenkor s -azon nótáz, mert az a mesterség hangszere, kivételesen a -vizimolnárságnál a duda. A cziterájuk is egészen különleges, ép ugy -nem hasonlit a steyer „Zither“-hez, mint a hogy nem a bácskai -tamburához, amelynek tök-czitera a magyar neve. Cziterájuk két -„tall“-ra jár, s maguk szokták késziteni a téli unalomban. Általán -a faragás, a bicskával való alkotni akarás szokása a nép egyetlen -más fajtájánál sincsen meg annyira, mint a vizenjárónál. A -földmives is átaluszsza a telet, még sincsen kedve faragni. Emezek -pedig, ha a czitera verésébe beleuntak, különféle fadarabokat -vesznek elő s apró hajókat faragnak belőle. Ladikot, luntrát, -burcsellát, tököshajót, de mindent olyan szépen és rendesen, mintha -valóságos volna. Ami a valóságos hajón szétszedhető, az az ő kis -hajójukon is szétjár. Domentátumos hajójukon lejár a -libalábkormány, a timonrud, a csárda ajtajai nyithatók, csukhatók, -nyilnak elől a kettős basok, lehajlik az őrfa, tekerni lehet a -gugorát s fából <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> faragnak rendes huzógépet a vasmacskához. -Nagyon pontos munkáju, szép dolgok ezek.</p> -<p>Készitése ott kezdődhetett, hogy parti korcsmák, amelyekbe -vizenjáró emberek szoktak járni, czégérül alkalmazták az ilyen -hajókat. Ott függött egy az ivó tetején, lánczokra akasztva, lobogó -zászlóval, mert a nemzeti szinü zászlórudat is ráfaragják oda, -ahova illik; a domentátum oldalába, a kormányorrtól jobb kézre, -mint illik.</p> -<p>Olykor kerül belőlük eladásra egy-egy, de nem drágán. Volt nekem -is egy, tizennyolcz forintért vettem, ugyanannyiért át is engedtem -a kamara iparmuzeumának, mert oda kellett s épp akkor nem birtak -készet találni. Ugy tudom azonban, hogy a millenniumi kiállitáson -egy halászlegénynek ilyen szépen kifaragott hajóját százötven -forintért vették meg.</p> -<p>Lám, ime ezekben az emberekben, anélkül, hogy valaha a Slöjdről -harangozni hallottak volna, bennük van a Slöjd, még pedig nem a -maga fakanál-faragó kurtaságában, hanem mint – ne tessék kinevetni -érte – iparmüvészet. Az iparmüvészetek hivatalos világa danolhat -előre-hatra, amit akar; mikor az egyszerü vizilegény faragása -százötven forinton is elkel egy nagy kiállitáson, az már nem semmi, -az már valami. És nem is nagyon sok utánjárás kellene hozzá, hogy -ebből a téli unalomüzőből jövedelmes tevékenység váljon. Kisebb és -nagyobb formákban levélpapirtartónak, szivarosszekrénynek annyira -bizonyosan beválnának, mint az obligát, mire sem való Alpenhütték, -amiket ha jól megfog az ember, azonnal három darabra válnak. És -emez magyar is, szép is, nemzeti is. Csak éppen fejleszteni és -tanitani kellene kissé azokat, akik minden tanitás nélkül, -magamaguktól is idáig vitték.</p> -<p>Mert hej, a tél sovány idő. A tél a mivetlenség és -kenyértelenség ideje. Senki sem tudja jobban ezt, mint a nép. Az ő -nyelvében a tél nem a hideget jelenti, hanem azt az időt, amidőn -nem lehet keresni. A földmivelőmunkás a tavasz leggyönyörübb -napjait is télnek nevezi. Azt az időt, amidőn a tavaszi munka már -elmult, a nyári még nem kezdődött meg s nem lehet keresni.</p> -<p>Biz a tél szigoru. Viziember, halászlegény, hajósember ilyenkor -még egy munkába fogózhat a Tiszán, egy istenkisértő, veszedelmes -foglalkozásba, a lulázásba. Az nem utolsó mesterség. Akkor van rá -szükség, ha a zajló jég a vizen valahol megáll. Leginkább -kanyarulatoknál <span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span> szokta azt tenni, hol megtorlódik a -szotyék, összeáll és gátul van mindennek. Szabad a viz fölötte is, -szabad alatta is, de utban áll a befagyott darab. Rossz az -mindennek és baj mindenfelől. Mert az alsó vége nem fagy a jégnek, -a fölseje pedig egyre nő, ahogy az uszó táblák hozzá csapódnak. -Ilyenek szoktak a beállás okai lenni és kora áradáskor veszedelmül -szolgálhatnak.</p> -<p>Nincs hát ennek más módja, mint elpusztitani onnan a jeget. -Utnak inditani valahogy, ahárhogy. Próbálták robbantásokkal is, de -biz az nem sokat ért. A dynamit szakitott akkora lyukat a jégen, -hogy egy jó vastag csibukszár belefért, de más látszatja nem igen -volt. Csak visszatértek aztán a régi módhoz, kezdtek lulázni.</p> -<p>Mi ez? Nagy keményfa-ladikokba beleül tiz-tiz ember s föleveznek -a jég alsó végéhez. Ott a jégre ugrál mind, csak egy marad a -ladikban. A többi megfogja a ladik szélét s derekaformáig kihuzza a -jégre. Akkor megmarkolják, fölemelik s teljes erővel megint -lecsapják, mig csak alattuk a jég be nem szakadt.</p> -<p>Ilyenkor abban a pillanatban be kell ugrani a csolnakba, már -annak, aki ott nem akar veszni a jég között. És igy folytatják a -munkát, amely ha lassu is, de biztos. Közben játszanak az ezer -halállal, mert aki a leszakadás szempillantásában el nem kapja a -csolnak szélét s bele nem löki magát, az ott veszett.</p> -<p>Uszni pedig nem igen tud egy sem. Suszter is arról nevezetes, -hogy rongyos a czipője, ócska ruhában jár a szabó: hát hogy tudna a -vizenjáró uszni? Biz azt meg nem tanulja, vagy ha igen, akkor is -csak a kutyától, de nem a békától. Ugy kapálódzik a vizben, mint az -eb szokott, de az nem sokat ér, ruhástól, csizmástól annak a -tudománya mellett bizony csak belehal abba a vizbe, amelyből még -élt, kenyerét kereste.</p> -<p>És mégis csak ott van a lulázásnál valamennyi s játszik a -halállal. Haj-haj, barátim, a kenyér…</p> -<p>Mikor azután a jeget letörték végkép és szabad a Tisza, -csónakját a vizbe betolja a halász. Pipára gyujt, a <em class= -"gesperrt">keczét</em> kiveti, az <em class="gesperrt">evedzőt</em> -a <em class="gesperrt">cziklonyba</em> behuzza s állva, egyfelől -fogja a kecze kötelit, másfelől az evező nyelét, lassan <em class= -"gesperrt">ziklant</em> arra lefelé, „viz alá“…</p> -<div class="figcenter"><img src="images/012.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45"><br /> --45-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/006.png" alt="" title="" />FÖL IS HAJÓZUNK, LE -IS HAJÓZUNK.</h2> -</div> -<p><img src="images/A2.png" alt="A" title="A" class= -"firstletter" /> hajó, amely Szlavóniából fával igyekezett -hazafelé, a moholyi partok alatt két nap szelet hevert. Az ilyen -nagy bőgőshajókat ha megrakják fával, még a tetejére is tesznek, -ameddig csak lehet, igy nagy szelet fog, nagy oldalszélben nem -mehet, mert a parthoz verődik, nem tehet hát mást, mint hogy kiköt -és hever addig, amig a szél mérge alább hagy.</p> -<p>A szélheverés nem szokott unalmasan folyni. A legénység vagy -bemegy a kormányos lakásába, a csárdába, ott tárgyal, pipál, tüzel, -ételt főz, kártyáz, vagy pedig ha nem olyan fajta a kormányos, hogy -a legénységet a csárdában szeretné, van a hajó orrában egy kis -fülke, a bas, hát ott tartózkodnak. Pár literes kis hordó mindig -van a hajón, összehánynak némi pénzt borra, egy legény elmegy a -hordóval a faluba érte s visszajövén, czitoraszó mellett töltik az -időt. Ritka hajós, aki a czitorához ne tudna, ritka hajó, amelyen -czitora ne volna. A nótákat tollal verik ki rajta, régi szomoru -dalaikat busan zengi a rézhur:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Csináltatsz-e rúzsám diófa -koporsót?<br /></span> <span class="i0">Csináltatok, csináltatok -márványkű koporsót.<br /></span> <span class="i0">Mögüsmersz-e -engöm három lejány előtt?<br /></span> <span class= -"i0">Mögüsmerlek, mögüsmerlek egész világ előtt…<br /></span></div> -</div> -<p>Ép ezen az „Isten velünk, ki ellenünk“-ön kettős bas volt a -hajóorrban, mert nagy volt a hajó, a legénység tehát ott egész -rendesen elférhetett, bár ott tüzelni nem lehet. A csárdába azonban -mégsem kivánkoztak, mert nem afajta ember volt a kormányos, ez a -Vetró Barna Pál. Családos ember, asszonyostól, gyermekestől él a -hajón, meg némiképen-formán <span class="pagenum"><a name="Page_46" -id="Page_46">-46-</a></span> büszke is: hozzá át amugy sem mentek -volna. De azért a kettős basban sem volt kedv, nem szólt a czitora, -borért sem küldtek senkit, az emberek szótalan üldögéltek s -foglalkozásképen befonták a hajókötelek kioldódzott végét.</p> -<p>A szótalanság oka onnan van, hogy előző nap, még mikor utban -álltak, tett történt a hajón. Egy legény, amint haladtak és -csáklyázott a part felé való oldalon, a csáklyavéggel megütötte -Vetró Barna Pált. A kormányos, hirtelen lévén, mint büszke emberek -szokása, a domentátumról leugrott, mellette termett és visszaütötte -a legényt kézzel, fültövön. A legény, Thököli Mihály – leginkább -hajósok szoktak lenni ezek a Thököliek, de némely része mégis varga -– a csáklyát előbb ugy emelte, hogy beleüti Vetró Barna Pálba, de -ezután meggondolta magát és nem tette.</p> -<p>Nemrég került még a legény Pólából haza, az őszszel történt -mindössze, hogy hazajött, a négy év alatt jól benne maradt a -reglama, hát csak letette a csáklyát. De amugy arczában elborul és -azt mondta a kormányosnak:</p> -<p>– Ha partot érünk, lemögyök a hajórul.</p> -<p>Többet nem szólt, de Vetró Barna is érezte, hogy a hajóról -lement emberrel ugy hamarjában nem lesz alkalmas találkozni. De nem -sokat törődött vele: egy emberrel mindig elbir.</p> -<p>Másnap szél miatt parthoz nyomult a hajó s ott dángováztak két -nap. Ezt nem lehetett parthoz-érésnek tekinteni, mert nem maguk -akaratából macskázták le. Igy a hajón maradt Mihály, de kedvetlenül -s ült komoran a basban a többi legénynyel. Jó hideg szél fujt, -beszürt a bas oldalán, ez volt az egyetlen, aki fütyült, mert a -többi nép is szótlanra vált. Ami Mihálylyal megesett, velük is -megeshet s volt közöttük, aki mondta, hogy ő ilyenkor a bicskát -venné elő. A dolgot igen sérelmesnek itélték, annál is inkább, mert -a legények között gyakran van öregebb ember, mint a kormányos és ez -emberek a szóval való szidást eltürik bár, de az ütést nincs, aki -türje. Barna, izmos markaik azonnal készek elkapni a mellényt s -forditani rajta félkézzel akkorát, hogy a belegombolt is fejjel -lefelé fordul.</p> -<p>A szél alábbhagyott, de már késő volt az idő, nem fogtak utba, -ugy gondolták, hogy majd reggel. A kormányosné ezt az időt arra -használta, <span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span> hogy majd füröszti a tyukokat. A tyuk -homokban szokott fürdeni, de a hajóbeli tyuknak nincs homokja, -valamint a hajóbeli kutyának sincs udvara. De a tyuknak azért a -fürdés jó, igy bedobják a vizbe a hajó orránál s nyeles hálóval -várják a hajó végén s mikorra a viz odáig viszi a tyukot, -kiemelik.</p> -<p>Ez gyereknek is jó mulatság, ott settenkedett a hajóvégben a -kormányos kis fia, lesve, hogy ugyan idején kikapdossa-e az apja a -tyukokat a vizből. Ez ugyanis igen szorgalmas munka: a vizben a -tyuk nem szeret soká tartózkodni, inkább beleful. Ott állt hát a -gyerek az apja mellett egészen, mikor előrehajolt és beleszédült a -vizbe. Belezuhant s még sikoltani sem ért rá, mert elmerült benne -rögtön.</p> -<p>– Ladikba, ladikba! – kiabál Vetró Barna Pál, mire hirtelen -előtolakodnak a felső basból a legények. Sietnek és ugrálnak, de -vékony az oldaljáró, a kősóbálványnyá meredt asszony is az utjukban -– bizony későn érne a ladik, ha hirtelen fejest nem ugrik a vizba -Thököli Mihály.</p> -<p>Megy lefelé a gyerek után.</p> -<p>A kormánytól nem messze megáll a vizben és nézdegél, hol veti -föl a viz? Fölvetette, de messze, mire a legény odaért, a kis test -ujra elmerült, emez pedig szótalan nembánomsággal bukott utána, -mint olyan ember, aki nem ilyen vizeken, hanem a tengerben tanulta -az uszást. El is kapta még a viz alatt, mert a haláltusában -kapálódzó gyerek épen szájon rugta s igy elkaphatván, fölbukott. -Fogta félkézzel az ájult gyermeket s a part felé tartott vele.</p> -<p>Part mellett, olyan helyen, ahol szirtes a part, szokott lenni a -limány. Ahol a viz örvényes és kavarog. Aki uszik, nem látja meg, -de a hajó magasáról azt látni lehet s Vetró Barna látván, hogy -limányon akar keresztül menni Thököli, kiáltotta neki:</p> -<p>– Ne arra te! Ne arra, ha mondom!</p> -<p>Elfutotta a düh ott a vizben Thököli Mihályt s hirtelen az -eszébe ötlött, hogy visszakiáltja neki, hogy: ne ugass! – de nem -tette, nem szólt. Kiért a partra, a gyermeket megrázta kissé a -lábainál fogva, mint már ilyen esetekben szokás, amitől hamarosan -életre is kelt. Bevitte azután a hajóba, az anyjának adta gondozás -végett s maga a basba ment. A kormányos utána indult, mondta neki, -hogy menne a csárdába <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span> száritkozni, mert ott tüz is van, de a -legény csak azt kérdezte meg, hogy a gyermek hogy van, azontul a -hivásra nem felelt semmit, csak épen a megállott, vizes zsebóráját -mutatván a tenyerén a kormányos elé, mondta:</p> -<p>– A reperálást kend fizeti.</p> -<p>Megbánta azután, hogy mondta, de mindegy, már kimondta. Más -aztán nem is történt, másnap reggel elindultak s idő multán el is -értek oda, ahova kellett: parthoz álltak. Végezte kiki a dolgát, -már ami ilyenkor szokásos s készültek azután a legények a gazdához, -hogy az utért járó fizetést elkérjék. Mihály is igy tett, előbb -azonban minden czókmókját összeszedte, berakta a bőrtarisznyába, -meg egy kis zsákba s mielőtt a hajóról lement volna, beszólt a -kormányoshoz a csárdába. Régi rend ez.</p> -<p>– Lemék a hajórul – szólt be kurtán – viszöm a holmimat. Mög -löhet nézni, hogy van-e közte olyan, a mi nem az enyim.</p> -<p>Megütődve tekintett Mihályra a kormányos, az asszony s a kis -gyerek.</p> -<p>– Hát csakugyan elmégy? – kérdezte Vetró Barna. – Hát már minek -mégy el?</p> -<p>Az asszony nem szólt semmit, férfiak dolgába beleszólása -nincsen. Csak nézett Mihályra, aki pár nap előtt istenként tartotta -kezében az ő gyermeke sorsát. A gyermek pedig simult anyjához; a -gyermek, ha észszel föl nem éri is, de ösztönével megsejti a komoly -pillanatokat.</p> -<p>Azt mondta Mihály:</p> -<p>– Mondtam, hogy lemék, hát lemék. Mög löhet nézni a holmit.</p> -<p>Vetró Barna rekedten beszélt:</p> -<p>– Hát ne mönj el, hát már csakugyan ne mönj el. Ha éppen olyan -nagy bajod, hogy hozzád nyultam, inkább üss vissza, akkor aztán az -egyik tizenkilencz, a másik egy hiján husz. De ne mönj el, mert -minek mönnél el, mikor mondom, hogy ne mönj el.</p> -<p>Thököli csak állott, az asszony pedig ezen megalázkodások és a -másiknak nyakassága között lévén, elfakadt sirva:</p> -<p>– Mihály, ha istent ismer kend…</p> -<p>Sirván az asszony, megmozdult a gyermek és Mihályhoz szaladt. -Csizmáit átkarolta: <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span></p> -<p>– Ne mönnyék kend el, Mihály bácsi, ne mönnyék kend el. Ha kend -elmén, ki huz ki engöm másszor a vizbül?</p> -<p>És Vetró Barna szólt:</p> -<p>– Hát üsd vissza, ha akarod, hát üsd vissza.</p> -<p>De Mihály nem ütötte vissza. Tarisznyáját szijánál fogva a -válláról leeresztvén, a gyermek mellé térdelt, hogy a szemébe -nézhessen.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/013.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51"><br /> --51-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/007.png" alt="" title="" />PARTI HELY.</h2> -</div> -<p><img src="images/A.png" alt="A" title="A" class="firstletter" /> -vizparton van a kis ház, félig eltemetve és rozogán, ennek -ellenében azonban haragos zöld szinüre festették kivül, a padok is -zöldek bent a korcsmaszobában, azonkép az asztalok is, de már -megfehérültek, mert az emberi könyökök apránkint ledörzsölik róluk -a festéket. Benne egy idős ember korcsmáros, ki is házisapkát -viselvén a fején, ez vendégeitől való különvalóságát mutatja. -Továbbá papucsban éli világát s ugy lehet, pár esztendeje nem volt -kint a házból. Ha vendége nincs, az ajtóban áll és hosszu szárból -pipázva nézi a folyót, melyen hajók mennek és jönnek s tudja -mindenikről, hogy honnan jön és hova megy, mit visz, ki a -kormányos, bár ezt senkinek el nem mondja, mert nem beszédes. A -vendégtől sem kérdi, hogy mi tetszik, ha valamit akar, majd -megmondja, ha pedig nem mondja, ott ülhet itéletnapig, fizetvén -természetesen minden éjjeli ülésért három krajczárt.</p> -<p>Igy van az öreg ember az alacsony házban, bár valaha ő is volt -fiatal és a ház sem ennyire alacsony. Mint falán a czimer mutatja, -nemesi kuria volt valaha ezen épület, falun lakó földbirtokos ur -városi tartózkodási helye. Régi házak sorsa azonban, hogy -elsülyedjenek, a föld körülöttük egyre magasodik, minden évben -elvesz a falból vagy féltéglányit, a régi nemes ur, ha álmaiból -fölkelne, ma már rá sem ismerne a helyre, ahol élt.</p> -<p>Czégér nincsen kivül, mert fölösleges. Az, aki a helyet ismeri, -ugyis ide talál, aki pedig nem ismeri, jobb is, ha nem jön. -Semmiféle szükség uj ismeretségre nincsen, aki van is, sok. Igy -délelőtt néha oly tömegben jelennek meg a tulsóparti ráczok, hogy -sokaságukkal kellemetlenséget okoznak s még kellemetlenebb, mikor -annyi bort isznak <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span> meg, hogy nem elég, ami fönt van s a -pinczébe kell érte menni. Az ördög vigye el a torkukat. Vagy hát -jó: ne kivánjunk senkinek rosszat, ne vigye el az ördög a torkukat, -de hát hogy nem tudnak másfelé menni? Pedig nem is kedvelik őket. -Jön be valami téliesen öltözött magyar s ahogy helyet keresvén -magának, forgolódna, a subaszárnynyal megsöpri az asztalt.</p> -<p>– Föl ne lökje már kend a boromat – inti egy másik.</p> -<p>– Dehogy – mondja amaz, áttekintvén a tulsó asztalhoz, ahol -Stévóék ülnek – inkább a rácz torony düljön össze…</p> -<p>Szerencsére nem igen értik egymás beszédét, továbbá a szerbek el -vannak foglalva az itallal is nagyon, miután sietni kell. Délre még -otthon akarnak lenni a faluban és igy aránylag rövid idő alatt kell -végezni a borral. No végeznek is. Hamar pirosra válik barna arczuk -(nagyon szép fejü emberek vannak közöttük) és ugyancsak lármáznak, -egyszerre beszélvén valamennyi. Mig végül elmennek és dülöngélve -hajtják lovaikat a falu felé.</p> -<p>Délben más a parti korcsma. Akkor hajósok jönnek és parti -munkások és az ital fogyása kevesebb. Ezektől már nem telik annyi, -mint a falusi gazdáktól. Ez egy héten csak egyszer jön, hát jobban -költhet, mint a hajós. Már ezek csak ugy kétdecziznek, de némely -rész pálinkát iszik. Igy a baggerosok, akik a kotrókon járnak, -tavasztól őszig a viz közepén vannak s csak néha vetődnek partra. -Valamely dolog bevégzésével pedig a munkások jönnek. Ha telehordtak -buzával egy hajót, vagy kitalicskázták egy luntrából teljesen a -homokot, a pénzen itt osztozkodnak. A pénz a kaparásnál van, aki -köztük a főember, az számol a gazdával és veszekedik is vele, mig -fölmérik a partra hordott homokot, hogy az mennyi. A homokot formás -garmadákba külön emberek rakják, kik figuracsinálóknak neveztetnek -és ezek ügyeskednek, hogy a homok többet mutasson, mint amennyi. E -társasággal apró gyerekek és lányok vannak: kis öreg lelkek, kik a -munkás nehéz sorsát már tapasztalatból ismerik. Ezek is dolgosok és -tagjai a „bokor“-nak. Mikor a munkás tolja föl a meredek parton a -nehéz talicskát, elébe áll az apró gyerek vagy leány. Kötél van a -derekán, annak a végén vaskampó, azt beleakasztja a talicska elején -a karikába és kétrét görnyedve vontatja föl a partra a terhet. Más -gyerek ebben a korban még játszik, ez már keres s komolyan olvassa -össze a pénzt, amit a munkáért <span class="pagenum"><a name= -"Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> kapott. Mozdulatai már -ugyanazok, mint az öregeké, szijmadzagon épp ugy nyakába viseli a -keszát, miben a pénzét tartja, a pálinkából már ő is kortyant s -mielőtt inna belőle, az üveggel üdvözlésképen billent a másik felé. -Köztük kis csitri lányok, oly szépek és oly erősek ezek a gyerekek, -a rövidszoknyás lányka dagadó lábizma, a gyerekek erős nyaka -egyformán barna és kemény, amint fölpiritja a nap és megszivja a -szél. Valami csodálatos komolyság van bennük, amidőn mondják:</p> -<p>– Csak még sokáig jó időt adna a Jézus.</p> -<p>Jó napos időt, amelyen játszani lehetne és szaladgálni a kései -füvön? Nem. Csak olyan jó időt, hogy akkora fagy ne legyen, hogy -jegek jőjjenek a vizen, mert akkor megáll a munka. Akkor már nem -járhat a hajó homokért, tégláért, de nem is kellenek, mert megfagy -a falakon a malter és nincs mit dolgozni. Hát csak ilyen jó időt. -Ha fuj a szél, esik az eső, nagy a köd, ez mind nem baj, csak -akkora hideg ne jőjjön, amely megakasztja a dolgot, ezt kivánja a -tizenkétesztendős gyermek, nem pedig falovat, vagy hintát, vagy -bubát, amelyet altatgatna.</p> -<p>Délután csönd van, csak a korcsmabeliek tesznek-vesznek. Poharak -csörömpölnek. Enni kap egy fürjmadár, amely szük, zöldre festett -kaliczkában toporog. A postás benyitja az ajtót, hogy ujságot -dobjon a szélső asztalra, kép van az ujságban, rendszerint, hogy -egyik ember hogy öli meg a másikat. Borzasztóság az ilyesmi. -Továbbá jön a részeges Jóska, az ablakos tót, valamely társával, -kinek a Jóska fizet egy pohár pálinkát. Jóska jól keres… olyan -hangja van, hogy a harmadik utczába is elhallatszik s gyakran -hivják be a házakhoz ablakcsinálás szempontjából: az olyan ember, -aki igy tud kiabálni, bizonyára ért a mesterséghez is. Jóska feddi -is a társát, kit pálinkára vitt:</p> -<p>– Otthon van hat gyereked, mégse nem tudsz kijabálni, mint -kuncsaft szeret.</p> -<p>S megy aztán Jóska, kiabálva oly keményen, hogy utczahosszat -megreszket minden üres ablak.</p> -<p>Igy telik a nap apránkint, mignem meg kell gyujtani a lámpát, -hogy világosságot adjon. Ad is. Jó öreg lámpa ez, csorba üveg van -ráhuzva kalap gyanánt, ami igen kellemes, mert tudvalevő, hogy -sokkal tovább tart az az üveg, amelyik csorba, mint amelyik nem -csorba. Amelyik ép, egyszerre szétpattan és hat darabra esik, mig -amelyik csorba egy kicsit, minden idők viharával daczol a maga -tökéletlenségében. Van <span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span> ez igy néha az emberekkel is. A csorba -lámpa világát igen különféle alakokra veti. Néhány erős ember, a -vállukon az ing szakadozott, ezek a zsákolók, kik lényegesen -különböznek más parti munkástól, mivel csak amaz árut hordják, ami -zsákban van, erre büszkék és vállukon az ing azért szakadozott, -mert elkoptatja a zsák. A hintáló deszkákon könnyen viszik a nehéz -terhet és nagy örömük van abban, ha a parton álldogálók nagy -erejüket bámulják. Most igen porosak, mert czementet hordtak s -fehér tőle valamennyinek a feje. Amodább külön kompánia, néhány -magyar matróz; ismét külön kompánia, néhány horvát matróz, akik a -Dráváról jöttek. Közben elegyes publikum: vidéki népek, mi igy -ülőhelyben is meglátszik, mivel ezek tarisznyából esznek, mig a -parti népek csak ugy papirosról, amiben magukkal hozták a bolti -ételt. E vidékiek különféle sorsban vannak. Némelyiket másnapra -rendelte be a törvény tanu gyanánt, vagy hogy vádlott is esetleg; -más ismét átutazóban van, de csak hajnalban megy tovább a vonata; -más ismét a reggel induló gőzhajót várja, továbbá egy soványas -asszony, ki a lányát keresi, mert elveszett hazulról a lánya, ki -csalhatta el, emberek, ki csalhatta el?</p> -<p>Mindenkitől kérdi, de feleletet rá adni senki sem tud, szomoru -beszédét csak hallgatják szótalan. Itt-ott sóhajtás is kél, mert -sok köztük az ügyes-bajos és annak mindannyinak volna mondani -valója, de nem szól. Az idő halad, a nép némely része hazamegy, -csak a vidékiek maradnak s néhány más, kinek nincs hova menni. -Csavargóféle-forma emberek, kik még nem züllöttek el egészen. A -sötét sarokban kártyázzák a máriást s némelyik néha kijön középre a -lámpa alá, hogy megnézze, tulajdonképpen a kezében milyen kártyák -vannak. Itt-ott bóbiskolni kezdenek és alváshoz készül a közönség. -Ha sok hely van, végig dülve a padokon, ha nincsen, akkor ugy ültő -helyében, két karjával az asztalra borulva. Ez olcsóbb is, mert -három krajczár az ára, mig a padon való végignyulásért már öt -krajczár fizetendő. A vén ember bezárja a korcsmaajtót, a lámpát is -eloltja, e helyett a söntés sarkában füstölögve olajmécses ég, -törött pohárban. Ő maga a söntés mögé fekszik, hol deszkából van -ágyforma készség, sőt párna és tollas takaró. Most aztán mindenki -alszik s csak néha hallható mozgás, mikor valakinek elzsibbadt -egyik karja s a másikra fordul. Az asszony álmában néha beszél a -lánya után, hivogatván, hogy jönne elő s ugy lehet, álmában elő is -jön szegénynek. <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span></p> -<p>Idő multán virradni kezd. Az alvók fölérzenek s nyujtózkodik -egy-egy. Leghamarabb az emberei kászolódnak a félhomályban és első -lépésük oda tart a söntés felé. Az asztalon ott vannak a pálinkás -üvegek, a poharak. A vén ember még nagyon alszik, befelé fordulva a -deszkaágyon. Lehetne ugy tiltott módon is kortyantani, de ki tenné -ezt azzal az emberrel, kinek födele alatt hált. Kopognak hát az -asztalon, azután zörögnek.</p> -<p>– Hej, gazda… gazda…</p> -<p>A gazda fölébred és sürögve dörzsöli a szemét.</p> -<p>– Hej, – mondja – de lefagyott a szömöm!</p> -<p>– Pedig még tél sincs, – neveti a többi.</p> -<p>– Nincs ám, – véli ismét a gazda s a poharakba öntvén a -finum-fánum törkölyből, gazdai szokás szerint köszöntő szóval -él:</p> -<p>– Jó röggelt adjon Isten!</p> -<div class="figcenter"><img src="images/010.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57"><br /> --57-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/001.png" alt="" title="" />HAJNAL A -PARTON.</h2> -</div> -<p><img src="images/A2.png" alt="A" title="A" class= -"firstletter" /> nap, messze fönt a vizen, Tápé felől felkel azon -időben, ahogy azt neki a kalendárium rendeli. Közhiedelem szerint -Tápé tájékán állandóan alkalmazva vannak hat tótok, akik a napot -minden reggel föltolják az égre s végül még csáklyákkal utána -bökdösnek, hogy jól haladjon. Igy utnak is ereszkedik a nagy -fényesség és szét veti világát a vizen. Parti madarak fölébrednek s -halak dobják ki magukat a vizből. A tápéi malom nagy szárnyai -azonnal forogni kezdenek. A malom integet a zöld füzfák közül a -karjaival, hogy erre, erre, emberek. Itt jó lenni a füzfák közt, a -partos helyen, a viz szélén, amelyen lassan ereszkednek tutajos -oláhok. A vizen a hajnal ködje legel. A tulsó oldalon tizenkét ló -huz egy domentátumos hajót. Lassan mennek, igen lassan és mégis -sokat haladnak. Az oláhok sietve kapnak a kormányhoz és kitérnek -előle. Ugyanis azért oláhok, hogy iparkodjanak.</p> -<p>A parton még nem indult meg a rendes nappali mozgás. Apró -gőzösök füstölögnek, hogy majd mennek valamerre. Az öreg zsidó -ember, aki a buzát szokta méretni a hajóba, napernyőjével lassu -csoszogással megjelen s megy a dolga felé, mint ötven év óta -tavasztól őszig tenni szokta. Mindig a más buzáját méri, amit a más -egy másik másnak adott el, ő csak méri. Mennyit mérhetett már meg? -Pipája ama régi, ma már ismeretlen kávéházi pipákból való, amelynek -garas volt darabja, sőt három krajczár kettő. Fehér pipák ezek s -manapság talán már sehol a világon nem kaphatók. Honnan van neki -mégis? Onnan van, hogy egyszerü emberek egyszerü móddal élnek. A -pipát, ha elkeveredik, csak <span class="pagenum"><a name="Page_58" -id="Page_58">-58-</a></span> be kell dobni a parázsba. Ott lángol, -izzik és sustorékol, mignem olyan fehéren kerül ki belőle ismét, -mint egy ma született kis macska.</p> -<p>A sleppekről pedig a kormányosok feleségei igyekeznek kifelé a -piaczra. Már a piaczon igazán aranyat lel, aki korán kel. Négy-öt -hajó egymás mellé kötve, azokon ugrálnak keresztül az asszonyok a -vasalt szoknyában. A gyerekek otthon maradnak, azon a darab -fadobogón, amely a slepp teteje. Már dugja is ki a fejét itt-amott -egy-egy borzas szőke gyermek vagy barna, már hogy ki micsodás. A -kutyák is felébrednek a sleppen és a gyerekek szaladgálnak a -tetején a kutya után. A sleppnek semmiféle korlátja nincsen. Mint -van az, hogy ezek a gyerekek nem esnek bele a vizbe? Bizonyára -István király könyörög érettük. (Bár hiszen akkor nem panaszkodhat -a foglalatosság irányában.)</p> -<p>Emitt egy czimbora végez érdekes kisérleteket. Nem akar bemenni -a kutyája a vizbe. Vadásznak az ilyesmi nagy méreg. A multkor -ugyanis hasznára forditotta a kutya merengését s belökte a folyóba. -Azóta aztán semmiféle hajlandóságot az eb a vizhez nem mutat. Most -már csalogatná tyukkal, kalácscsal. Igen jó, ehető ételeket dob a -Tiszába. Hektor szalad utána fölfelé a parton (mert a hajók közt -megszorulva olyan bolond a parti viz, hogy fölfelé folyik), de bele -nem megy. Még a vizmeritő lápra is átsétál, hogy hátha annak az -irányába hozza a sodor.</p> -<p>– Látod, látod – mondja örömmel a czimbora – hogy bevált az -elvem. Kényszereszközökkel nem szabad hatni a kutyára.</p> -<p>Nagy öröm az, ha az embernek valamely elve a valóság életben is -beválik. Ám később, mert semmi boldogság sem teljes, csak bemegy a -kivánatos falatért a Hektor.</p> -<p>Mikor kijön, olyan vizet csap szét maga körül, hogy a kőfalra -támaszkodó öreg emberek huzódozva nézik.</p> -<p>Ott egy egész sor ősz fej van. Barna és rózsapiros arczok, -amikre nagyon illik az ősz bajusz. Különféle ruhákban vannak: az -egyik módos, másik éppen csak, hogy él, de a régi idők s a közös -mulatság csak összehozzák mindet. Olyan vizenjáró ember ez -valamennyi, akik már kiálltak a munkából. Csak igy a partról nézik -az ember járását, kelését. Ha esik az eső, akkor is csak ott van, -ha süt a nap nagyon ádázul, szintén csak megjelen.</p> -<p>– Hej, testvér – mondja egy igen öreg, hajlott hátu ember – de -rég jártunk együtt a Dunán. Van ötven éve. <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p> -<p>Amaz gondolkozva tömi a pipáját a mutató ujjával.</p> -<p>– Van ám – szól, – több is.</p> -<p>– Hajhaj. Emlékszik-e kend arra a nótára:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Kifogták az -rózsám<br /></span> <span class="i0">Az pesti hid -alatt<br /></span> <span class="i4">Hej, az pesti hi -daalatt.<br /></span></div> -</div> -<p>Egyszerre öt-hat reszketeg öreg hang mondja rá a végit:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Hej, az pesti hi -daalatt.<br /></span></div> -</div> -<p>Akkor megint az első szól:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Hej, pesti hid kűlábja -–<br /></span></div> -</div> -<p>Tovább azonban nem megy. Elakadt.</p> -<p>– No – szól a többinek, biztatva:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Hej, pesti hid kűlábja -–<br /></span></div> -</div> -<p>De azok nem szólnak. Fejüket félre billentik, egyik-másik -fölfelé tekint. Hogy ugyan, hát ugyan? Igen: Hej pesti hid kűlábja… -pesti hid kűlábja – – – De mindannyian csak hallgatagok maradnak. A -fény, ami a szemekben pillanatra fölgyullad, elalszik megint.</p> -<p>Nem, nem. Már nem tudják. Elfeledték véglegesen.</p> -<p>Ha tudnám, milyen szivesen mondanám nekik.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Halad fölfelé a sütőasszony az alsóvárosról. Ez egy olyan -asszony, aki kenyeret szokott sütni. Emitt pedig egy szükes -utczából illendő sötét ruhába öltözött másik asszony jön ki, kendő -van a kezében összehajtogotva.</p> -<p>– Mék erre fölfelé, – mondja neki – mer a makói hajó möggyütt -tennap.</p> -<p>– Az, az – felel az öreges nő lassan – möggyütt. Én is láttam. -Az öreg hajó van itt, a Szent Lőrincz. A Dégieké volt az a hajó, -tudja, mikor készült, mert itt készült még a két kis Horváthok -idejibe. Azután akkor, hogy a testvérsógorát a gugorarud fejbe -ütötte –</p> -<p>– Ugy, ugy – vágta a szavába a sütőasszony, hogy ő is beszéljen. -– Nálunk mög nézze, mi esött. Hoznak a tanyárul gyerököket -körösztölni. De ugy igaz ám, ahogy mondom. Viszik a paphoz. Ahogy a -pap levöszi rulla a kendőt, nem gyerök van a pólyába, hanem -hal.</p> -<p>– Hal? <span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span></p> -<p>– Hal. Azt mondja, ezt nem körösztölheti. Vigyék ki. Kiviszik a -népek, csodálattal. Odakint mögnézik, hát csak gyerök. Mögén -visszaviszik. A pap levöszi rulla a kendőt, hát most mög két szál -gyertya van a gyerök hejjin. Avval a pap mérges és pirongatja a -népeket. Kimönnek mögén, odakint hát csak gyerök az. Kisded gyerök. -Viszik ujra vissza, gyerök ez. A pap ujra fölvöszi rulla a kendőt. -Most fehér galamb volt a pólyában. Fölszáll és azt mondja: Köszönd, -hogy se halnak, se gyertyának hitelt nem adtál. Mer ha halnak ádsz -hitelt, vizözön vöszi el a világot, ha a gyertyának: tüzvész. Igy -azonban éhhalállal pusztul el a világ.</p> -<p>Az öreg asszony szótalan halad.</p> -<p>– Nem hiszik, látja, nem akarják elhinni a népek, Kata ángyi – -fakad ki elkeseredve a sütőasszony. – Möglássa, nagy sanyaruságok -követköznek.</p> -<p>A nap kezd följebb haladni. A folyón megmozdult az élet. Vizi -molnárok jönnek a partra ladikkal, hogy a buzát bevigyék őrölni. -Három gyerek jön, egy közülök nagy kenyeret visz.</p> -<p>– Nézzétök – kiáltja diadalmasan – az a mi sleppünk ott a tulsó -parton. A négyszázhuszonegyes. Ép ahun az apám is a, mer -kátrányozzák a födélt.</p> -<p>Rögtön igen nagyot is kiált:</p> -<p>– Édös apám!</p> -<p>A szóra egy csolnak elvágódik a slepp oldalától s jön át a -Tiszán a gyerekért. Vagy a kenyérért talán. A sebes vizen lassan -halad át, nehéz, széles, ujmódi ladik. Az evezést elunja az ember, -aki hajtja, mert akármily mélyeket feszit a lapáttal a vizbe, majd -csak egy helyen áll. Hirtelen a ladik hátuljára csapja a lapátot s -két kézzel oly módon kezdi forgatni, hogy a nyele csupa „s“ betüket -ir. A ladik most azonnal megindul és megy nyilegyenest a viznek -rézsut fölfelé. Igy lesz az otromba szerszámból csavarjáratu hajó. -Ugy lehet, egy ilyenfajta evezés adta meg az ötletet a -csavargőzösre annak, aki azt eltalálta. Egy darabig most ezt nézik -a partról. Hirtelen azt mondja egy öreg ember:</p> -<p>– Ahun jön az Ausztria a Szilveszterrel.</p> -<p>Messze fönt a csillogó vizen, ugy egy óra járásnyira lapos -feketeség látszik, amiből egy füstbe olvadó rúd nyulik az égnek. A -hátamögött széles barna test. Jönnek lefelé. <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span></p> -<p>Hát – mondja egy másik a nézők közül – az úgy sem az Ausztria, -hanem a Ponczius.</p> -<p>– Már pedig nagyon mög van kend bukva, ha azt hiszi.</p> -<p>– Én? – ütődik meg emez.</p> -<p>– Kend hát.</p> -<p>– Hát fogadok kenddel, hogy a Ponczius.</p> -<p>– Én mög fogadok kenddel, hogy az Ausztria.</p> -<p>– Mibe?</p> -<p>– Hát mibe?</p> -<p>– Hát két kis üveg pálinka mög két sóskalács.</p> -<p>– Ehun-e – nyujtja a másik a kezét. – Vágja kend el, sógor.</p> -<p>A sógor elvágja az összefogott kezeket, miután elvágás nélkül a -fogadás nem érvényes. Az elvágás jelzi ugyanis, hogy a fogadást nem -négyszemközt kötötték, hanem ott volt a harmadik is, az elvágó, -tanunak.</p> -<p>Ezentul mindenek érdeklődése a gőzösre irányul, amely egyre -közelebb pipál.</p> -<p>– Ha a Ponczius, akkor mindjárt mögüsmerkszik, csak úgy -forduljon, hogy elővágódjon a fara mögül a ladik – véli egy -ember.</p> -<p>– Már miért?</p> -<p>– Mert a János a mult hétön vött vörös festéköt.</p> -<p>(Tudniillik, hogy majd azzal bekeni a ladik szélét czifraság -szempontjából.)</p> -<p>Fordul is már, hogy a fahajót, amelyet maga után huz, mint -illik, orrával fölfelé állitsa a parthoz. Egyszerre sokan kiáltanak -föl:</p> -<p>– Ausztria!</p> -<p>– Ugy-e mondtam! – kiáltja a nyertes öreg.</p> -<p>A többiek csodálattal néznek rá. A vesztes igy szól:</p> -<p>– Kend még most is ott löhetne a timonrud mellett.</p> -<p>– Hát – mondja szerényen az – ha csak szöm köllene hozzá. De a -pejkók már nem birják. Tudja kend – teszi hozzá hamiskás mosolylyal -– nagyon sokat tánczoltam legény koromba…</p> -<div class="figcenter"><img src="images/011.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63"><br /> --63-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/003.png" alt="" title="" />A KIHÁGÁSI BIRÓ -LÁNYA.</h2> -</div> -<p><img src="images/T.png" alt="T" title="T" class= -"firstletter" />izennyolcz évvel ezelőtt megállt Belegrád partja -előtt egy hajó. Mocskos volt a part (ma sem különb) és hordták a -különféle ételeket azok, akik különféle ételek elárusitásával -foglalkoznak. Vrucsi, biali vrucsi – kiabálták a lepényárulók; -mésza, mésza, – kiabálták azon férfiak, kik keresztül ütnek egy -rudat egy egész bárányon s azon a bárányt megsütik. Ugyanazon rudon -hordják is aztán és viselik terhét és árulják eme sült bárányt -olyanoknak, akik sült bárányt akarnak enni. Minden karima egy -krajczár. Bizonyos ugyan, hogy a bárányt belepte a légy és hogy -csapatostul kullog utána a kutya, amely a rudról önként levált -falatokat kapdossa föl, de hát ez mindegy. A járachus első étel, a -járachus kitünő étel, akár légygyel van, akár légy nélkül. És -azonfelül sülve. A szerb, aki behozta a maga gyujtani való gyantás -fáját a hátán és árulta egy napon által, nem keresi, hogy milyen az -az étel, amit az éhsége csillapitására vennie kell. Tizenkét -paráért meleg lepény, hat paráért báránykaraj, ime, három -krajczárból kitelt az ebéd, amely olyan jóizü neki, hogy mikor a -hus már elfogyott, még a csontot is buzgón kapargatja.</p> -<p>Mikor a nagy szegedi fahajó a parthoz ért és annak módja szerint -kikötött, a csárda ajtajából egy tiz esztendős kis lány tágra nyilt -szemekkel nézte ezt az uj világot, amit még sohasem látott. A -hajókon csárdának a kormányos lakását nevezik. Apa fönt volt a -domentátumon és igazgatta a timonrudat, anya pedig főzte bent az -ebédet. A Tecza lány meg állott az ajtóban és bámulta a lassu -törököket, a mozgékony szerbeket, a török asszonyokat a feredsében, -szerbeket a selyem salaváriban. <span class="pagenum"><a name= -"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> Ahogy a kikötést bevégezték -és kivetették a partra a járó deszkát, a lány kisurrant a -partra.</p> -<p>– Tecza, messze ne mönj a hajótul! – kiáltott utána az anyja is, -apja is.</p> -<p>– Nem, nem – integetett a leány, aminthogy az nap még nem is -ment. De mindig beljebb bátorkodott. A hajó ott vesztegelt két -héten át, mig kirakodtak, de már a második héten nem törődött a -rakomány dolgával a kormányos, hanem az eltünt leánya után -futkosott.</p> -<p>A Tecza elveszett. Hova lett, ki sem tudta. A parti munkások egy -nap még látták, hogy halad befelé, szóltak is neki, hogy vigyázzon, -mert eltéved. A leány mosolygott és kattogott tovább apró szegedi -papucsaiban. Azóta nem látták. Apja kétségbeesve kereste, konzultól -követhez, rendőrségtől hatósághoz szaladt minden eredmény nélkül. -Nincs, elveszett, eltünt. Bizonyosan a Dunába fulladt. Még ő rá -támadtak, hogy miért ad a hivataloknak fölösleges dolgot. Mit hord -gyermeket olyan hajón, amelynek korlátja nincsen? Az ilyen hajó -olyan ház, hogy arról nagyon könnyen ki lehet fordulni az udvarra. -Az udvar pedig a Duna, akit az elnyelt, nem igen szokta -visszaadni.</p> -<p>Két hét mulva, mikor a vonógőzöst elébe akasztották a hajónak, -hogy hazahozza, a kormányos homályos szemmel nézte a vizet, -amelynek folyása ellenében a hajót igazgatnia kellett. A timont a -könye áztatta, odalent a csárdában pedig nem főztek ebédet e napon, -mert nem volt, aki ételt enni kivánt volna. Az asszony zokogva -siratta a lányát. A hajó amugy a széles vizen könnyen haladt, a -legényeknek mi dolguk sem volt. Szótalan pipáztak az orrban és -gondolkoztak erről a szomoruságról.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Ugy öt éve lehet, hogy a belgrádi rendőrprefektura és a szegedi -főkapitányság összedisputált valami csavargó leány fölött. A -szerbek fővárosában kódorgott a leányzó s rossz fát tett a tüzre, -amiért elfogták. Büntetést is kaphatott bizonyosan, amit mikor -kitöltött, haza akarták küldeni.</p> -<p>– Hova való vagy? – kérdezték a fogolytól.</p> -<p>– Magyarországba – felelte büszkén az utczai leány – -Szegedre.</p> -<p>– Hát mit keresel akkor nálunk?</p> -<p>– Ugy maradtam én le itt egy szegedi hajóról kislány koromban. -<span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span></p> -<p>Azután elmondta, hogy mi minden történt vele. Igen sokat -beszélt, nem tudni, mennyi belőle az igaz. Egyébként daczos, -féktelen jellemü, a nevelés minden hiányával, félig állat. -Mindenféle helyeken megfordult már, adták és vették a -szerencsétlent, már alig volt városa az országnak, amelyben ne járt -volna… A szépségéből is látszott valami. Egyébként folyton pálinka -után sóhajtozott.</p> -<p>A prefektura átirt a rendes uton Szegedhez, hogy van itt egy -elveszettnek hitt, elhagyatott leánya, vegye magához. Emitt -természetesen tiltakoztak, mert senkinek arról tudomása nem volt, -hogy Belgrádban egy szegedi gyerek elveszett volna. Azonfelül -idegen országok csavargóinál, tolvajainál járványos, hogy szegedi -illetőségüeknek mondják magukat. Hogy miért teszik? Nem tudni. -Annyi bizonyos, hogy a rokonérzület nem kellemes a városra, mert -nagy időpocsékolással és pörlekedéssel jár. Csavargókat, akiket -valamely betegségük miatt kórházba vettek föl valahol, egy város -sem szereti a magáénak ismerni, hogy ne fizesse az ápolási dijat. -Ezért aztán mindig nagy keresgélések vannak az anyakönyvekben, -adóhivatalokban, hogy tényleg odavaló-e? Ha pedig nem odavaló s azt -megirják a másik városnak, a másik város rendszerint nem akarja -elhinni. Ebből néha formális veszekedések támadnak az akták -papirosain. Hasonlókép áll a rendőri alakokkal. Ma Würzburgból, -holnap Meránból, holnapután Münchenből küldik az irást, hogy ott -valamely veszedelmes embert fogtak el, aki szegedi illetőségünek -vallja magát. A neve Knopf Éliás, az apja pedig Knopf Menyhért -volt, azonfelül rézöntő egész addig, amig az élet egyik vagy másik -hajókötele le nem ütötte. E vallomásokból rendszerint egy szó sem -igaz, a kódorgó betyár csak időt akar nyerni. Minél több az idő, -annál könnyebben lehet szökni. Alighanem az árviz okából van ez a -nagy vonzalom a város iránt, azon véleményben lévén az álszegediek, -hogy hiszen itt ugyis elsöpört mindent a Tisza a hivatali irásokkal -együtt, hát lehet mindenfélét állitani.</p> -<p>A sokszoros tapasztalat után most már mindenféle külföldi -jelentkezőt kétkedéssel szokás fogadni. Igy volt itt is. Ment egyik -akta a másik után, de amennyi ment, annyi jött Belgrádból, amelyek -a maguk igazsága mellett bizonykodtak. Igy folyik a papirosháború -jó ideig és jó lassan, mert minden irás nagy kerülőket tesz a -hivatalos utak rengetegében. Egyszer aztán Belgrád elunja a dolgot, -fölteszi vasutra a <span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span> szegedi leányt és mellé ad egy kisérőt, -aki meg sem áll vele Szeged városáig. Itt azzal a szóval állitja -rendőrség elé, hogy ha kell, ha nem kell, elhozta a leányt, mert az -ide tartozik. Ott már sehogy sem akarják tartani, mert pénzbe -kerül, pénz pedig akkor is mentől kevesebb volt azon a tájon. Ő -most már mindenképen itt hagyja. Jól teszi a város, ha örül neki. -(Legalább egygyel többen lesznek a népszámláláskor.) Itt is hagyta, -el is ment és Szerbiában azóta senkisem törődött a leánynyal.</p> -<p>Emitt pedig a különös esetnek szétment a hire. Már valami -erélyes tiltakozás készült Szerbia felé, hogy de már az még sem -járja, amidőn a dolog hirtelen abba szakadt. A felsővárosról -ugyanis felkövetkezett a rendőrségre egy tisztes, időses házaspár, -mondván, hogy ők ama leány irányában vannak.</p> -<p>Kérdések következtek erről is, arról is; az ember elmondta, hogy -régen, kormányos korában csakugyan elmaradt a hajójáról Belgrád -alatt egy tiz esztendős lánya. A Tecza.</p> -<p>– Hiszen ez is Tecza – mondták neki.</p> -<p>– Az ám. Hát ez lösz, kéröm, a mi lányunk. Csak már láthatnánk -leginkább.</p> -<p>– No, az a legkevesebb.</p> -<p>Azonnal fölhozták a Teczát, aki addig a rendőri rabok kosztján -éldegélt. Ezután a jelenet jött, egyike azon aktusnak, amelyek nem -ritkák a rendőri hivatalokban. Az elveszett, eltévelyedett leányra -sirva borult az anyja, az apja pedig a homlokát csókolgatta.</p> -<p>– A Tecza ez – mondta az asszony örömmel. – Az én tulajdon -leányom. Teczuskám.</p> -<p>A Tecza beszélni kezdett, valami keveset magyarul, a többit -szerbül. De az ekkor tökéletes mindegy volt. A két öreg karszügyön -fogta a leányt s vitték boldogan a csöndes, eperfás felsővárosi -porta felé.</p> -<p>A rendőrség is föllélegzett, hogy no hála istennek, ez az akta -ki van végezve. Nem kell már a ráczokkal kázsélni. Azonnal irtak is -levelet nekik, hogy rendben van minden, a leány ráakadt a szülőire. -Hivatalos tisztelettel.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Ötödnap mulva a tisztes, élemedett házaspár megjelent a kapitány -előtt. Mondván, hogy ők a leány irányában vannak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span></p> -<p>– Mi a baj?</p> -<p>– Hát, kéröm – felelte huzódozva az öreg ember – még sem a mi -lányunk ez. Rájöttünk.</p> -<p>– Bizony, bizony – bólogatott az asszony. – Ez nem az én Teczám. -Hiszen annak fekete szöme volt.</p> -<p>– Ezé mög szőke – tette hozzá az ura. – Hát most már csak azt -kérnénk tisztelettel, tessék kiparancsolni a házunkból. Mert mán is -szégyönbe ejtött. Ami kis bor mög pálinka volt otthon, már mind -fölitta és ittasságában az utczán hempörög.</p> -<p>Meggyőződtek róla, hogy a két öreg valót beszél. Az elveszett és -föltalált leányzó csunya botrányokat csinált a háznál. A kamrába -megneszelte a dióspálinkát, arra rájárt és aztán szörnyü dolgokat -követett el.</p> -<p>– Ez nem a mi lányunk – mondták a bánatos öregek, akiknek szivét -az öröm és a szomoruság rövid idő alatt ily kétféleképen -csavargatta.</p> -<p>Hát kinek a lánya? ki tudja? Igaz-e, hogy ő maradt le -tizennyolcz év előtt a hajóról? Vagy csak hallotta ezt a dolgot és -a maga javára forditotta? Már ebben igazat senki sem tesz.</p> -<p>Annyi bizonyos, hogy az öreg hajós házától eltávolitották a -leányzót. De vissza már nem küldhették, mert elismerték az -illetőségét. Azóta itt van. Szerbül lassankint felejt, de magyarul -nem tanul, s voltakép most nem tud se magyarul, se szerbül -rendesen. Utczaállitó. Nincs hét, hogy be ne fognák valami -dolgáért. Olyankor lármáz és karhatalommal kell pörditeni a -kihágási biró elé. Ott nagyot kiált:</p> -<p>– Már megint csak hoztak engem ide, a tekintetes ur elébe…</p> -<p>A szokásos egy hetét kapja meg s szombat este a szabadba jutván, -vasárnap ismét bekerül az utczaszélről a kihágási biró lánya. Fogy, -egyre fogy. Öli a méreg, amit poharazni szokott. Kár pedig. Mert ő -vele kihal Magyarországon a legérdekesebb illetőségi eset.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/014.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69"><br /> --69-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/005.png" alt="" title="" />FŐZÉS.</h2> -</div> -<p><img src="images/M2.png" alt="M" title="M" class= -"firstletter" />eg volt apadva a viz nagyon. Alant, egészen a kőfal -alatt kilátszottak belőle a nehéz gránitok, amiket a fal oldalába -erősités gyanánt hajószámra dobáltak évek előtt, amikor itt attól -tartottak, hogy nem a Tisza jön ki a partra, hanem a part -kinálkozik be a mederbe. Ezenfelül csöndes nyári reggel volt, a -tulsó parton az ártéri füzesek között fehér tehenek és tarka -tehenek legeltek, messze fönt Tápé felé kevéske köd legelt a -lapályos vizen. A malmok lapátjai lassan forogtak s feketére -barnult deszkáikról aranycsöppek hullottak a sárga vizbe vissza. -Maga a viz kétféle szint játszott. Világos az innenső oldala, ez az -ős folyó, ez az a viz, amely Sziget alól, Szolnok alól, Szentes -alól következik. A tulsó a Marosé, az sötétebb s igy nagy apadások -idején nincsen annyi vágása, hogy a másikba elegyedhetne. Együtt -haladnak külön, halkan, hogy semmi zajuk nem hallatszik. A tömérdek -nagy vashidak lomhán állnak fölöttük, öt-hat lába van -egyik-egyiknek, de egy lábat sem ér a viz, annyira patak a folyó. -Ki nézné ki belőle a tavaszi harsogó tengert ilyenkor, amikor oly -lassu, hogy ágat kell bele vetni, hogy megláttassék, merre van a -folyása. Fölötte halszag érzik. A tulsó parton hálót huz lassan -néhány ember, egy egyfából való halászcsolnak lassan halad a -közepén; az ember, ki a végében ül, lyukas fadarabbal ütöget a -vizbe s ennek s kuttyogásával ijeszti a harcsákat a háló felé. -Csend van ezen a tájon, a tengerhajósok állomására még nem jött a -szentesi gőzös, a többi parti forgolódás helye meg lejebb esik. -Lementem az iszapjárt lépcsőkön a mederbe, amit a folyó elhagyott, -mert az ilyesmiben néha különös érzés van. Járni a viz fenekén. -Nagy darab <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span> kövek voltak itt, amiket a Maros tavaszi -árja már erősen kiporondolt néhol. A kövek között apró halak -kinlódnak s vetik magukat jobbra-balra, igyekezvén a viz felé. -Elemük azonban elhagyta őket s elvesznek a parton. Van ott aztán -azonfelül törött bögre, bádogkanál feje s egy nagy darab szigony és -bele van ütve a földbe, amely valamely horgonyt vetett vasmacskából -szakadt ki. Továbbá rőzseágak s az apró bojtorjánfü, amely azon a -helyen, ahonnan a viz tegnap elment, ma már kifakad s fehér virágát -hullatja a tátogó apró halakra.</p> -<p>Odább a kövek közt mozgott valami feketeség. Közelebb érve, -látni való volt, hogy ez egy ember, bocskorban és zölddel -czifrázott szür a vállán. A mellén bőr, amelyre piros, zöld és -sárga zsinórokkal csodálatos tulipántok vannak himezve. Ez a -melledző, egy ráczos ruhadarab. Magyar ember közül csak az hordja, -aki köhög és fél a hütéstől. Ez megvédi a szelektől, mert a bőr -belseje nem czifra, hanem rajta van a birka szőre és ezen áldott jó -állat még holt korában is igy melegiti az embert.</p> -<p>A bocskoros mellett egy nagy iszák hevert, abból már előszedett -egy bögrét. Ebből sem ma főztek először, mert füstös az oldala -nagyon. Három kőből tüzhelyet is csinált már, az aljába pedig azon -galyakból, amiket a viz a partra hordott, tüzet rendezett. Lement a -partszélre, ott lehajolt, kezében a bögrével. Az edény aljával -szétvert egy kicsit a habok között, hogy tisztátlanság ne jőjjön -bele, azután pedig megmerité. Eközben nem szólt semmit, halkan -járt, igen ügyesen lépdelve bocskorával a kövek között. Szigoru -arczu ember volt ez, a képe jóformán feketebarna a napégéstől, -harcsabajusza hajósok szokása szerint lefelé lógott.</p> -<p>– No, – mondom – adjon Isten.</p> -<p>– Adjon Isten, – felelt és a kopottas sipkából, ami a fejére -volt huzva, igen bizodalmasan integetett ki.</p> -<p>– Hát mire végzi?</p> -<p>– Ehun e, – mondta megint – nézze. Majd főzök.</p> -<p>Letette a bögrét a tüzhelyre, vigyázva igen, hogy valamikép -oldalt ne forduljon. A tüzet is megpiszkálta. Előbb guggolt, azután -leült ismét, bocskorait kinyujtva. Akkor az iszákba nyult. Sok -minden volt ebben a nagy bőrtáskában, szinte csörgött. Legelsőbb -krumplikat szedett ki, vagy három szép és nagy darabot. A bicska is -az iszákban volt, <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> azt kotorászta most már. A bicskának -szokása, hogy elbujik, de csak előkerül, ha kutat utána az ember. -Hámozta a burgonyákat, jól vigyázva, hogy igen sokat le ne nyessen -róla a héjával. Amit letisztitott, ketté vágta, a darabjait megint -csak kettőbe s igy a bögre vizébe dobta. Igy járt a többi is, amely -után ujból az iszákban kellett keresgélni. Mélyen belenyult, hogy -szinte a válláig elveszett a karja benne.</p> -<p>– No, – szólt csendesen – gyüssz vagy nem gyüssz?</p> -<p>Gyütt. Egy szép fej vereshagyma volt, az gyütt ki. Ennek a -tisztitásával már nem sokat törődött. Hanem lehántotta a külsejét, -kettévágta s a bicska lapjával nyomta széjjel.</p> -<p>– Ereggy a többi után.</p> -<p>Az is a vizbe került, amely már főlni kezdett.</p> -<p>– Hallja, – szólt megint az ember – hogy duruzsol? Nincs ijen -bögre több a világon, akibe igy mögforrjon a viz…</p> -<p>Tévedne, aki azt hinné, hogy zsir nem tartózkodott az iszákban. -De bizony tartózkodott. Vele együtt jött elő a napvilágra egy -ütött-vert czinkalán is. A zsir fehér ruhában volt, azon belül -pedig egy bádogedényben. Ez a boldog világban itcze vagy messző -lehetett. A kanállal mért a zsirból, a szürből pedig skatulyát -szedett elő, amelyben füszerszámok voltak. Só, paprika és egyéb -ilyenféle. Ebből mind jutott a bögrébe a zsirral együtt s a -kanállal kavargatta az egészet. Senki el nem gondolná, aki nem -tapasztalta, hogy milyen csodálatos jó illata van az ilyen -mis-másnak, ami egy füstös bögrében fől a part kövei között. -Egy-egy galyat rakott az oldalára, hozzáértő módon, hogy -mindenfelől érje a láng.</p> -<p>– Nem vetök neki három órát, – adta föl most tréfásan a szavat – -hogy mögfől.</p> -<p>– Gondolom, várja is már.</p> -<p>– No – felelte rázva a fejét igenlőleg. – Éjfél előtt indultam, -de még nem öttem ma. Hát az embör mögéhözik.</p> -<p>Megkavarta a bögre belsejét a kanállal s vágyó szemekkel -tekintett bele, főlt a krumpli, egyet kivett s megpróbálta, omlós-e -eléggé. Még egy kicsit várni kell vele. Hanem a leve, az tökéletes -volt már egészen s ami a kanálon maradt, nagy gyönyörrel szürcsölte -le róla.</p> -<p>– Csak azt mondom én, hogy a főtt ételnek nincsen párja – -mondta. <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span></p> -<p>– Aztán ölég lösz ez röggelinek?</p> -<p>– Hát, tuggya, több is löhetne. De ez a bögre igy is nagyocska -az iszákba… Mög ez is ölégbe kerül. Nézze, fél kanál zsir, három -krumpli, egy hagyma, só, paprika, könyér… Mit tögyön a szögény?</p> -<p>Kése nyelével verdesni kezdte ültőhelyéből a bocskora orrát s -görbedten, elgondolkozva tekintett szét a vizen.</p> -<p>– Az ám – folytatta sóhajtva, de csakhamar abbanhagyta e -gondolatokat. Bugyborékot vetett a bögrében a viz s habos teteje ki -is futott. A burgonyadarabok játszottak benne, hol fölkerültek, hol -lementek. Már most elemelte a tüzről. Ujjai meg sem érezhették a -bögre fülének a melegét, mert lassan, vigyázattal vette maga elé, -hogy ki ne lötyögjön a jó meleg étel. A két térde közé szoritotta s -ujból benyult az iszákba kenyérért. Nem volt sok, de jól megőrizve, -piros kendőben. Megfogta a csücskét, fölemelte s a kenyér lassan -kiforgott belőle a kőre. Lassan kezdett enni s fujta az ételt a -kanálban s párologva szaladt szét a levegőben a paprikás hagyma és -a zsiros burgonya szaga.</p> -<p>– Izlik, látom.</p> -<p>– Hát igön – mondta. Azután, mint akinek valami az eszébe jut, -rántott egyet a vállán. – Neköm jó. Az urféle nem öszi az ijet. -Gezemiczével él.</p> -<p>Van benne valami, magad magadnak főző szegény bocskoros ember. -Tatárszósz és majonész kell a magyarnak. Ez is étel pedig, amit te -főztél, sőt különb étel, mert lám, már csalogat erre valakit. Ez a -valaki egy parti gyerek, amilyen sok van. Félig elzüllött -apróságok, akik ha halat vesz valaki, hazaviszik egy garasért s -vágtatva futnak a hajóállomások felé, ha gőzös közeledik, hogy lesz -talán olyan utas, akinek a batyuját utána kell vinni. A gyerek -rongyos és sovány, lassan lépegetett a kövek között, vigyázva a -meztelen lábaira. Megállt aztán jó távolosan és nézett. Nézte a -bögrét, a kenyeret s igyekezett jóllakni az étel szagával.</p> -<p>– Hát te csipisz – szólt rá az ember – mit bámulsz?</p> -<p>A gyerek szégyenülten kapta le róla a tekintetét s zavartan a -viz felé fordult. Lassan lépett egy-kettőt előre, azután vissza, -amerről jött.</p> -<p>A kanál a bögre oldalában a felén alul kopogott már. Az ember -belenézett, azután megmeritvén jól a kanalat, ezt még a szájához -emelte. Azután a gyerek után kiáltott: <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span></p> -<p>– Te.</p> -<p>Hirtelen visszafordult a fiu.</p> -<p>– Gyere no – intett neki, nyujtva feléje a bögrét. – Ödd mög, de -sebössen, mer gyün mán átalrul a ladik értem…</p> -<p>A gyerek mohón kapott az étel után s nagy igyekezettel kotorta a -kanállal a bögre oldalát. A bocskoros nézte egy darabig, azután -sietve pakolázta holmiját az iszákba. A kenyeret már készült -behajtani a piros kendőbe, amikor meggondolta a dolgot s vágott még -belőle egy darabot. Annak felét magának törte, a másikat nyujtotta -ismét a partigyerek felé.</p> -<p>– No – kinálta békülékenyen. – Ne.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/010.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75"><br /> --75-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/001.png" alt="" title="" />A RÉGI VIZ.</h2> -</div> -<p><img src="images/M.png" alt="M" title="M" class= -"firstletter" />ostanában nem rossz idők járnak igy a halászokra, -mert arányosan pusztul le a Tisza vizéről a jég és leginkább csak a -Maros felől uszó szotyék az, ami a ladikján háborgatja a vizenjáró -embert. Bár, ki okos, az uszó jég ellen mindig ki tud térni. Pár -evezőcsapással több vagy kevesebb, nem számit a pénzkereső életben. -A széles tiszai evező, amiknek a levélformáit még a Volga vidékéről -hozták a halászó régi magyarok, vidáman merül a vizbe, bekerül -egészen a csónak feneke alá és ha erős két kar tartja, olykép -fordul utasitása nyomán a ladik, hogy minden uszó jegeket elkerül. -Persze ehhez is tudomány kivántatik. A teória két sorban elmondja a -vizenjárás titkát: amerre irányitod a kormány evező tollát, arra -felé fordul orrával az edény. Csakhogy hát persze ez sem ugy van -mindig és egészen más az, aki morotván jár vizi edénynyel, mint aki -folyón áll a vizi tömegek esésének ellent. Valami jó, rendes halász -által karszügyön fogatni nem alkalmas mulatság ám; bárki mit -beszél. Jó nagy izmok vannak a karjaikban, olyanok, hogy azok már -igazán be illenének hajókötélnek. Persze, a minkfajta ember csak az -innenső oldalról, a kővel kirakott partról, – mit a magyar nyelv -fokozottabb tiszteletére rakpartnak neveztek el – csak innen nézi, -hogy a tulsó part csekély vizén miként vonja a fenékhálót a halász. -Már biz innét, az innenső partról a mesterség folytatása végett -mind eltakarodtak. Álló bárkáik ugyan itten vannak legjavarészben, -de az már a mesterség üzleti részéhez tartozik, itten csak árulják, -amit más részen fognak. Mert bármint keressük a dolgot, szép ez a -köves part, már csak igy fölülről nézve, de abban hal nem lakik, -helyét nem szereti. Más vidékről <span class="pagenum"><a name= -"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> ideérkezett hajós, mig -hajója dángubál, maga meguntában a kőfal mellett is megpróbálja -kivetegetni a pöndölhálót, de bizony abba hal nem igen szokott -akadozni, mert a hal másfelé tartózkodik. A halász ezen a részen -nem is keresi, tanyavetéseik mindig csak a tulsó oldalon történnek -s az innenső partról bámulva nézi munkájukat a dologhoz nem értő, -hogy mi lehet az a sok apró fakarika a vizen s mi lehet annak a -kötélnek a végén, amit oly nehezen huz az egész bokor népe. Ha -keczével dolgozik a ladikban egyenkint, vagy ha alkonyat felé a -csendes vizen kutytyogat, akkor sem kerül erre az oldalra, csak -amarra tart, a lapos ártér felé, ahol még csönd van, sekély viz és -porond.</p> -<p>Azonban azért nem lehet mondani, hogy az állóbárkáknak valami -rossz módja volna ideát a kőpart mellett. A közönség még a régi, -haldus világból hozzászokott a halételhez, a szájában maradt az ize -és még egészen közrendü polgárcsaládoknál is hagyomány, hogy minden -héten legalább egyszer hal vétessék, leginkább pénteken, de -módosabb helyen hetenkint kétszer vesznek halat, szerdán és -pénteken. „Egy vétel hal“ már magában véve háromszorra való -halételt jelent, egy része délre jut paprikásnak főzve, más részét -vacsorára sütik meg, mig a paprikásból maradt törek és halcsörmelék -másnap délben kerül az asztalra kocsonya gyanánt. A régi világban -pedig napi eledel volt, mert könnyen jutottak hozzá. Pár század -előttről mondja a fenmaradt irás, hogy nem tudtak lóitató vödröt -ugy megmeriteni a Tiszából, hogy abban a viz között hal ne -találkozott volna. No, a régi riportereknek alighanem szintén volt -egy kis lelkük arra, hogy itt-ott megszaladjon a toll a kezükben. -De azért az igazságtól csak nem jár messze az a mondás, mert még az -adók bizonyos részét is halban fizette a város. Régen volt, de -azért a távol tanyákon, homokokon a pusztalakó, aki messzi a -Tiszától él s a rétek, haljárta semlyékek elmulván, halhoz már -sehogysem jut, mégis csak eszik „halat“. Miként? A -krumpli-paprikást meg tudja főzni ugy, hogy annak tökéletesen -halpaprikás ize van. De azt csakugyan ugy meg tudja főzni, hogy -bárki megeszi halpaprikás gyanánt. S nehogy valakinek eszébe jusson -az én tollamat is megszalajtással vádolni, mindjárt meg is nevezek -egy ilyen, krumpliból halat főző embert Dékány István személyében, -aki a szatymazi kapitányságon öreggazda a szatymazi Zsótér Dezső -tanyáján. Hogy hol tanulta ezt a titkot Dékány Pista? Bizonyosan az -apjától, mert ő maga sohasem volt <span class="pagenum"><a name= -"Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> vizenjáró vagy vizről élő. -Az apja meg éppen az én apámnál volt öreggazda, a Pista is a mi -tanyánkon született, az a hely pedig följebb van a pusztában és még -messzebb a Tiszától, Csöngöle alatt.</p> -<p>De ugy lehet, valaha régen azokra a tájakra is kijárt a viz és -ment vele az ívó hal és odaszolgáltatta magát, növendék fiait étel -gyanánt a pusztafiaknak. Viz, föld, levegő mind abban törekedett -még akkor, hogy kéretlenül adja az élelmet. Nem kell messze -mennünk; még az én gyerekkoromban itt a város alatt tele volt a -Tisza rákkal, mig ma aranyért sem találni benne ezen a tájon. De -gondolom, más tájon sem, mert tudom, hogy aki rákot ehetnék, -Vasmegyéből hozat magának egy kosárral. Itt a nagy árviz óta -kiveszett valamennyi. Mig annak előtte annyi volt, hogy aki egy kis -rákcsipéstől nem féltette az ujjait, puszta kézzel foghatta. A -gyerek végig hasalt a tutajok szélső gerendáin, fölgyürte a karján -az inget s a vizben a gerendák alá tapogatózott a kezével. Ott -mindig talált rákot, előhuzta, játszott vele egy darabig, aztán -megint a vizbe dobta, mert ugyszólván alig volt értéke.</p> -<p>A régi szegedi vár omladékos, mohos falai beszolgáltak a Tisza -vizébe és csak nagy nyári apadások alkalmával látszott meg igazán, -hogy mennyire bent vannak ezek a romok a mederben. Alighanem azok a -nagy omladékok voltak az egész nagy rákcsalád lakásai és nagyon -tele lehetett velük a parti fenék, mert szokott gyermekmulatságaink -közé tartozott, hogy játékból halásztuk. Nyári vakáczión át -lehetőleg reggeltől estig a vizben laktunk, de reggel csak kilencz -órakor nyilt meg a gyermeknépség számára a fürdőház, addig az -asszonyok lubiczkoltak. De azért nyolcz órakor ott voltunk már a -fürdőház hidján és folyt a rákászás. Hazulról hozta az ember hozzá -a brácsát. (Ez volt a fogóeszköz. Otthon az udvar valamelyik -sarkában, az egymásra hányt ócskavas között talált az „ember“ -valamely kisebb hordóabroncsot, azt a czukorsüvegről maradt -madzaggal hálóra befonta és három tartózsineget kötött rá olykép, -mint az a sárkánynál szokás. Ez is elmulik már, mert nagyon sok a -telefondrót.) A brácsa hálója közepére nagy parti szitakötőt kötött -azután az „ember“ vagy dongólegyet, vagy döglött durbincsot, amely -száz számra hevert azidőben a parton, vagy békát; de ez utóbbi nem -volt akkor olyan sürün, mint most. Tavaszi időben mostanában oly -sok a kőparton a béka, hogy alig lehet tőlük menni. S mind halad a -viztől fölfelé, a pénzügyigazgatósági <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> palota -felé. Mi az ördögöt akarnak ezek a komoly pénzügyi -igazgatósággal?</p> -<p>Az ám. A brácsa aztán a madzagon leereszkedett a fürdőházi -hidról s nem telt bele sok idő, már ujból föl lehetett huzni. Volt -rajta rák, olykor sok. Voltak köztük terhes nagy állatok, olyan -szinüek, mint a kék agyag; ezeket az óriásokat akkor vasrák néven -tisztelték. Ma pedig sehogy sem tisztelik, mert nincsen belőlük az -egész vizen végtől-végig egy szikra sem. Mondják ugyan, hogy föl -Szolnok felé még sok a rák s találtatódna az alsó részen is, -azonban ezek mind csak olyan „messziről gyütt“ beszédek.</p> -<p>Még egy más ilyen kiveszett állat is van. Van, de csak igy az -emlékezetben, mert amugy csak volt, legalább ezen a tájon csak -volt. Valami kagylós állat volt az, kagylója száz számra hevert a -parton, akadtak köztük tenyérnyi nagyságuak s békateknőnek -neveztettek. Az azon időbeli gyerek, mikor elérte azt a diákkort, -amikor mindenki szeret festegetni, nem vásárolta dolgához azokat a -kis porczellán tányérokat, mik most használatban vannak. Kiment a -vizpartra, kagylókat szedett össze és abban keverte aztán a -festéket. Még a könyves boltokban is árulták az olcsó -gyerekfestékek mellé. Ma meg nyoma sincsen, én legalább gyerekkorom -óta nem láttam.</p> -<p>Igy elmulnak némely dolgok, hogy ujjak keletkezzenek helyükbe s -némelyikről igazán csak akkor lehet észrevenni, hogy volt, mikor -már nincs.</p> -<p>Járva egy koros emberrel a partot, utközben két karót találunk. -A két karón egy madzag, azon szárad néhány kettéhasitott hal, a -belső részével kifelé.</p> -<p>– Nézd öcsém – mutat rá – mi maradt meg a zsidó-utczából. Csak -ez a két karó, meg ez az egyszál madzag.</p> -<p>Valaha a „zsidó-utcza“ nagy területen feküdt; azt a madzagból és -karóból csinált keritést nevezték igy, amelyen a hasitott hal -száradt. Ennek sincs valami tulságos nagy ideje, még belül van az -emberöltőn, mikor az ipam apja a száritott hallal nagy üzleteket -folytatott. Hasitó tanyái voltak különfelé, a holt Tiszákban, a kis -Tiszákban, a Ferencz-csatornánál is és küldözgette szerteszéjjel a -déli részekbe a bálokba kötött száritott halat. Egy bálban volt -huszonöt font, szépen rendbe rakva, minden hal a fejével kifelé, -négy oldalon átkötve gyékénykötéssel. <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span></p> -<p>Kedves eledele volt az oláh köznépnek és a horvátok is nagyon -szerették. Ha az oláhnak pár napi dolga akadt valahol fönt a -hegyeiben, az erdőben, néhány száritott keszeget vetett a -tarisznyába s azon, meg a malájkenyéren gond nélkül el volt pár -napig. Kétféle módon csinálták, ha füstölték, akkor szárazon ették, -továbbá meleg étel gyanánt. Csináltak belőle savanyu ételt, meg -paszurral is, mint ahogy most a babba szokás főzni a -disznóaprólékot és szalonnabőrt. Abálták is; a forró vizben a -száradt hal felső része lehámlott, nem is kellett tisztogatni. -Ennek az ételnek „sóshal“ volt a neve, de a magyar igy sem igen -ette, legföllebb ha vasrostélyban néha parázson sütöttek belőle -egy-egy darabot. Ellenben, különösen a bőjtök idején, igen kapós -volt a más népeknél és szállitották nekik Aradra, Temesvárra, de -még el egészen Zágrábba is. E helyen a száritott halnak rendes -vásárja volt és jól is keltek a bálok, csak azok rendjén nem volt -szabad téveszteni a küldés alkalmával. Mert hiába küldött volna -valaki Aradra potykát, Temesvárra keszeget, az ugy sem kelt volna -el. Mivel az aradi oláhság csak a keszeget kereste, a temesvári -piaczon csak a potyka kelt el, a legmesszebb eső gyomrokba a csuka -és a süllő jutott, ezeknek Zágráb volt a piaczuk.</p> -<p>Ugy olvasom, másutt, a felső Dunán, még ma is állna ez a -halhasitás, még meg volna helylyel-közzel a zsidó-utcza a valódi -formájában is és hogy a folyó partján van a halhasitó tanya. Lehet, -arrafelé más világ van, de itt az Alföldön a folyóvizeknek nem volt -közük a száritott halhoz. A folyóban fogott halnak, a nagy -fogyasztás folytán, mindig akadt elevenen is gazdája, ezt nem -kellett ketté hasogatni és száritgatni a napon. Itt a zsidó-utcza -madzagaira csak a tavihal és a kiöntések halai kerültek. Azok, -amelyeknek tószaga vagy sárszaga volt s amiket a pompás tiszai -halban duskálkodható szegedi magyar a bográcsába semmi árért nem -vetett volna. (De beveti ma, mert a palicsi hináros tavat is ide -halászszák.)</p> -<p>A száritott hal elmulása is – már csak ugy mondom, ahogy -hallottam – ez okon következik be. Mert elmultak a régi nagy -vizjárások, mikor a Tisza áradt, vize négy-öt mértföldre ellegelt -és hónapokon át kint állt. E vizek aljában voltak a hasitó-tanyák. -Annak a táján elkeritették a vizet s üzni kezdték azután a kerités -felé a halat. Ott tömegesen megszorult, a potyka hányta-vetette -magát ki a viz fölé, mi okból ladikok <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> voltak -állitva a kerités mellé, hogy vetődésében mindjárt azokba esett. -Ezek kerültek azután hasogatásra, de a Szintiszából valók sohasem. -És ez a munka nem is állott máskor, csak éppen aratás után való -időben, amikor a bő halhoz akadt ember is bőven.</p> -<p>Elmult. Mi maradt meg belőle? Az emlékezet. Továbbá az öregek -szájában még benne van most is az ize. Mert igaz ugyan, hogy a -hasitott halat nem ette a magyar, de szopta a magyar halászgyerek. -A száraz csuka szironyát kitépdesték a bálokból és mulatság gyanánt -szopták. Nagyon jó sós izü volt, mind kiette a szájuk szélét…</p> -<div class="figcenter"><img src="images/013.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/002.png" alt="" title="" />KÉTKÉZI -MUNKÁSOK.</h2> -</div> -<p><img src="images/M2.png" alt="M" title="M" class= -"firstletter" />ár az egész héten látszott valami kedvetlenedés a -töltésen a nép közt, mert ez néha ugy van, hogy bal lábbal kelnek -az emberek és ilyenkor mindenbe fönnakadnak. Alig találkozik egy -is, aki ne morogna. Olykor, ha ássa lent a gödörben a földet, -megáll munkaközben és maga elé tekint, azután nekivetve a mellét a -talicska-hámnak, daczos némasággal halad föl a meredek járón, ami a -magas töltésre vezet. A munka, amit végez, a legnehezebbek közül -való és aki nem benne nőtt fel, nem birja csinálni. Ha belekezd is, -kidől, vagy félmunkát sem végez. A kubikos tudja ezt és a tudás -önérzetet ad neki, amit emel az is, hogy többet keres, mint más -napszámos. Bár ez okból ismét több pálinkával él, mint a többi. -Mondják, hogy ez a munkához szükséges, máskép nem birná ki. Kis -korsóban tartják a pálinkát lent a kubikgödörben, hogy hüvösön -maradjon. A korsóba szalmaszál van ütve s azon keresztül -szopogatják; vagy kiki a magáét, vagy pedig közös a korsó. -Akármilyen sürün jár is rá, nem ittasodik el tőle, mert, mint -mondják: „kidógozza a pálinka erejit.“ Munkája akkor kezdődik -hajnalban, mikor már látni lehet a járót, amin föltolja a talicskát -és este akkor végzi, mikor már a járót látni nem lehet. Munkája -olyan, hogy a hust, amit télen át magára szedett, egy hónap alatt -ledolgozza, szikárok és soványok valamennyien, csak a lábuk szárán -állanak hatalmas csomóban az izmok.</p> -<p>Mert télen nem dolgozik, akkor inkább czuczilista. Csak -mulatságból és nem elvből, mert hisz ő maga is arisztokrata a többi -„kétkézi munkás“ között. A munkás szintén rangokba van oszolva. A -zsákoló tétlen áll télen, mikor befagy a folyó és nem járnak a -hajók s ha megszorul <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> is, más munkát nem vállal; tavaszszal sem -megy fölásni valamely kert földjét. Ő zsákoló, azt csinálja, ha van -munka; ha nincs: nincs, akkor várni kell, mig lesz. Hasonlókép van -a kubikos. Hogy mit hord a talicskán, azt is keresi ugyan, de nem -föltétlenül, ellenben talicska nélkül nem megy semerre. A munka -csak abból állhat, hogy talicskán valamit valamerre el kell tolni. -Vagy föl, vagy le. Földet föl a magas töltésre, vagy nehéz követ a -megapadt nyári vizen alacsonyan álló hajóba. Várat épit-e, vasutat -vagy vizi töltést, neki mindegy. Utóbb már a kazlakat is kubikolja -a pusztahelyeken. A csalamádétakarmányt ujmódisan sok helyen már -nem ássák földi verembe, hanem fönt rakják kazalba és ezután -beteritik földdel, hogy abban érjen.</p> -<p>Mint lehetne a kazal tetejére földet hordani, ha kubikos nem -volna? A béresféle ilyesmihez nem ért. Jön a kubikosnép, a -gödörgazda föltekinti a kazlat, számitgat, hümmög, valamely -összegért fölvállalja s nekiállnak. Járót támasztanak a kazal -oldalához s azon a deszkán, amely oly meredek, hogy más ember rajta -egymagában nem tudna fölmenni, a kubikos föltolja a talicskát. -Estére kelve kész a munka, a gödörgazda átveszi és szétosztja az -árát; minden emberre esett akkora napszám, hogy sok diplomás ur -vállalná jószivvel fizetésnek. A talicskába berakják a czókmókot, a -bőrzsákot, korsót, gyékényt, subát, az oldalba kerül az ásó, a -szélre a bogrács s haladnak odább a kubikosok egymás után, mint a -libák, más munkát keresni. Szikár és alacsony emberek, rövid -pipákkal, bocskorban, tótnak is nézheti őket, ki akarja, bár -alighanem belehalna a tót, ha egy napra versenyt próbálna velük. -Haladnak sebesen, mert soha lassan nem járnak a talicskával; ugy -tetszik, mintha a talicska huzná őket, pedig ők tolják.</p> -<p>Nem beszédesek, hallgatagok; ha nem haragszanak, munkában -kiállják szó nélkül. Levelet sem irnak haza, csak utalványon küldik -az asszonynak a pénzt, ugyis ez a legjobb üzenetvivő. Sokáig oda -vannak, hónapokon át, olykor tavasztól őszig. A lakás a -gyékényponyva, a butorzat a suba, az élelem szalonna és kenyér; ha -meleg ételre vágynak, a közös bográcsban főz a bokor tarhonyás hust -szolgafán. Bokrok szerint oszolnak meg, mint a halászok, minden -bokor főnöke a gödörgazda, aki munkát vállal és számol.</p> -<p>Ez a nép hát már az egész héten kedvetlennek mutatkozott. Már a -mult hét végén, szombaton, valami összezördülésük volt a -számolásnál. <span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span> A mérnök nem ugy számolta ki a gödröket, -ahogy ők jónak tartották volna. Kevesebb föld esett ki a számitása -végén és azt mondta némelyik gödörben, hogy csalnak, mert nevelve -vannak a bubák. A buba kerek, toronyforma földoszlop a gödör -közepén, amit a gödör ásásakor egy helyben hagynak s annak a -magasságából számitják ki munka végeztével a kihordott földet kubik -szerint.</p> -<p>A mérnök a maga módja szerint számol, a kubikosok gödörgazdája -pedig csak ásónyéllel, de azért, ha a gödör hamisság nélkül való, -leginkább össze szokott vágni a két számadás.</p> -<p>A kubikos azonban ért ahhoz, hogy mint kell nevelni a bubát. A -kis fatornyot éjjel finoman elmetszik a közepén s egy-egy arasznyi -földet épitvén hozzá, a tetejét ismét ráteszik. Azon ott zöldel az -a fü, amely akkor is rajta élt, mikor még mező volt a gödör helyén -s annak ott is kell lenni, mert az a bizonyság arról, hogy nem -történt csalás a bubával. Ezért ugy a közepibe épitik bele a földet -olyan ügyességgel, hogy aki nem járatos benne, soha észre nem -veszi, hogy a buba nevelve van. Igy furfangoskodnak is ott, ahol -lehet, mert ez szokás. Mikor a csángókat haza hozták Moldvából, -kubikosmunkát adtak nekik, hogy keresetük legyen. Ahhoz tanitó -kellett, adtak is melléjük öreg kubikosokat, akik legelső sorban -arra tanitották meg az atyafiakat, hogy mint kell nevelni a bubát -és csak azután fogtak a mesterség egyéb tudományához. – Nem valami -jeles dolog, de nekük is van furfangban részük, mikor becsapódnak. -Elviszik messze vidékre, munkahely gyanánt jó földet igérnek, ahhoz -képest alkudnak s amint oda ér, látja, hogy be van csapva. Vagy -agyagos a föld, vagy kavicsos, de hát hiába, most már hogy jőjjön -onnan a messziből vissza? Nem lehet. Csak vágja hát ásójával a -földet és szótalan munkájában az esze azon jár, hogy ennek az -ásónak az élét más helyre is bele tudná vágni.</p> -<p>Ilyenkor lassu mozgások támadnak köztük és összesugnak a -gödörgazdák. Munkájuk, mely ugy folyik, mintha gép végezné, -lassubb. Az arczok elkomorodnak és más munkásokkal, kik nem -kebelbeliek, hamar összekapnak az emberek. A nehéz hangulatot észre -lehet venni. Mint ezuttal is, mikor nem oda messze vannak -Galicziában, Romániában vagy Boszniában, ahova vasuti töltést -épiteni viszik őket, hanem itthon, magyar földön épitik a gátat a -viz ellen. Azok a magas, széles töltések, amik a Tisza partján -végig huzódnak, mind az ő munkájuk végtől végig. <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span></p> -<p>Mint nagy lomha kigyók fekszenek esztendőkön át a parton -anélkül, hogy valami hasznukat lehetne látni. Oldalaikra oda rakva -a sok karó, a rőzse, a szalma, hombárokban áll a tömérdek zsák és -semmi látszatja nincsen annak, hogy ezek valamire kellenének. A viz -messze van a töltések lábától tul a füzeseken, mélyen alant az -árkában, hogy a fák közül még a gőzhajó kéménye is csak alig -látszik ki, ha arra megy. Igy áll esztendőkön át az elhagyatott -várfal. Párját, a tulsó oldalról valót, nem is látni, szürkeségbe -vesző füzfák takarják. Nagy néha egy kocsi vagy nehéz ökrös szekér -megy a tulsó oldalon s ugy látszik, mintha a fák hegyein mozogna. -Körül, a messzeségben tornyok látszanak, a sik, lapos táblán meg -gőzmalmok kéményei füstölnek igen távol. Közelebb óriás vetések, -néhány ér a zsilipekkel, itt-ott egy nádas, megmaradva a régi -világból. Ami élő mozgás látszik, csak abban van, ott szárcsák, -kacsák és vizibuvár vöcskök laknak.</p> -<p>Mignem aztán egyszer játékos kedve támad a viznek és nagy -sokaságban kezdenek uszni lefelé hallgatag tömegei. Honnan jön az a -sok? Ha eddig volt, hol rejtőzött esztendőkön át? A viz a -kérdésekre nem felel, csak elhagyja medrét és bemegy a fűzfák alá -lakni. Azután a töltés lábához ér s rajta emelkedik. Most már nem -csendes, inkább beszédes: zúg a fák koronái között. És oly gyorsan -folyik, hogy nagyon, de azért a lefolyt helyébe ujból jön másik és -szőke szine olykor haragos barna. A föld fölé épitett csatorna -ilyenkor a két töltés köze s lent a mélyben virágzó föld, a tanyák -s oda messze falvak és városok… Az a kérdés, hogy van megcsinálva a -töltés. Ha rosszul, akkor kitörik az oldala és hamarosan temető -lesz minden. Városokban, falvakban peregni kezdenek a dobok, -közerők haladnak kifelé és kocsikon viszik sebesen a kubikos népet. -Gyors és nehéz munka áll be a töltésen. Karóznak, magasitanak, -erősitenek. Két-három sor karót meghág a viz, elviszi a rőzsét és -mossa a töltést; akkor ujból jön a negyedik sor karó. Egy hét előtt -innen a töltésről még nagyon szép akáczerdőt láthattál, amint enyhe -szinével kivált a haragos-zöld vetések közül. Most ha keresed, nem -látod, a helye üresen és kopáran áll: az erdőt elvitték karónak s -talán azt sem kérdezték, hogy kié.</p> -<p>Nincs ur. Senki sem ur, csak a kubikos meg a mérnök. Van ott -katonaság is, amely távol falvakból és a tanyák közül odahajtotta a -munkaerőt, de az csak mellékes munkára való. A kubikos rangban -előlép, <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> a kétkézi munkásból kiválik a -mesterember. Már nemcsak az izmai erejénél fogva több, mint a más, -hanem az értelemnél fogva is. Ő látja meg legelsőbb a szivárgást -vagy ama veszedelmességet, mikor a nagy lomha töltés arra készül, -hogy néhány ölnyire elcsuszszon a helyéről. Nem ismeri az éjjelt, -nem a nappalt, sárban és esőben áll, áztatja az átcsapó hullám s -munkaközben szárad meg rajta a ruha. Nem birná azt meg más, csak ő, -aki tavasztól őszig szabad ég alatt táboroz. Mérges daczczal feszül -neki a dolognak; ha kérdik, csak morog s ugy áll fogai között a -kurta pipa, mintha a világot akarná fenyegetni vele; egyik -szerszámot csak azért teszi le, hogy fölkapja a másikat. Pedig hát -mit neki ez az egész tájék s mit neki az a nép, amely már -elfáradva, kétségbeesett közönynyel áll?</p> -<p>A morgás végighalad a töltésen. A mérnökök sejtik, hogy valami -készül, de még nem tudják: mi. Egy gödörgazda azt kiáltja a töltés -tetejéről:</p> -<p>– Huja!</p> -<p>A bokorba tartozó emberek megállnak. Aki tolta épp fölfelé a -járón a talicskát, annak a közepén ott hagyja. Az ásókat belevágja -a földbe. És sorban, mint valamely elrontott sortüz ropogása, -hallatszanak a kemény, rekedt szavak:</p> -<p>– Huja!</p> -<p>– Huja!</p> -<p>A munka zaja után ijesztő nyugalom áll be. A tengernyire nőtt -folyó, amelynek nem látni a tulsó oldalát, kavarog, szálfákat -vagdos a töltéshez és átdobálja rajta a hullámait a kitépett -karókkal együtt. Már nagyon mérges. Csupa sár az egész töltés, mert -hisz a háta mögül is a szivárgó vizből hordták már a földet a -tetejére. A végig sáros, csatakos alakból, aki elősiet, aligha -nézné ki valaki az urat, mert itt nem érnek rá ruhát váltani.</p> -<p>– Mi az, emberek, mi az? – kiáltja messziről. – Mi van -itten?</p> -<p>Nem felel a kérdésre senki, csak egy gödörgazda mutat gunyosan a -sárga tengerre és azt mondja:</p> -<p>– Viz.</p> -<p>Hát az van csakugyan, sok. A tulsó partnak nyoma se látszik, az -ártér fái mind eltüntek, a nagy folyózuhatagon itt-ott uszik egy -házfedél, valamely parti csőszházból, amit elsodort. A végig nedves -töltésen <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> olykép veri át a szél a hullámot, hogy -messziről fehér, röpködő vitorláknak látszanak. És ugy látszik -(tévedés-e, nem-e?) hogy ez a hosszu sárhegy inogna. Ahol a szél -nagyon nekifekszik a viznek és a parthoz nyomja, ott mintha tágulna -a töltés. Mozog, mint a gyékényponyva, ha a szél veri.</p> -<p>– Hát mi bajuk van, hogy nem dolgoznak? – kérdezi a mérnök. – -Hiszen ugy elszakad a töltés!</p> -<p>– El – hagyja rá egykedvüen a kubikosfőnök.</p> -<p>A többiek hallgatnak. A gödörgazda folytatja:</p> -<p>– Ha a viz mög nem száll, elszakad bizonyosan. Hiába itt már a -munka, hiszen sárra sarat hányunk. Az ásó nyomán fölfakad mán a -viz. Nézze csak uram itt-e, ahun most állunk, még ma mögszakad a -töltés. Lent a patkája már három hejjön el van repedve.</p> -<p>– Hát meg kell fogni – kiáltja a mérnök. – Dologra, mindenki -oda! Van zsák, karó elég! Csak sebesen no, emberek!</p> -<p>– Csak lassan, – mondja a gödörgazda. – Dógozunk uram, amig csak -át nem szakad a töltés. Ott löszünk rajta, pedig ha nem száll mög a -viz az éjjel, valahun átszakad. Hisz ugy mozog már, mint mikor a -kigyó csuszik.</p> -<p>– Hát mi a kivánságuk?</p> -<p>– Nem ögyéb, mint hogy most mán hitelbe nem dógozunk. Nézze csak -az ur – magyarázza az ember és odasereglenek a többiek – én abba -vagyok beleállapodva a czimborákkal, hogy szombatig mán nem löszünk -itten. Addig nem várhatunk a pézzel, mert ha elszakad a tőtés, -mindönki szétszalad amerre lát, oztán sönki se fizet ki -bennünket.</p> -<p>– Dehogy nem – szól a mérnök.</p> -<p>– Nono – felel nyugodtan az ember – mink mán jártunk ugy. Hát -most azt akarjuk, hogy ami kubik eddig vót a hétön, fizesse ki -mingyár. Ezöntul mög nincsen kubik, hanem napszámba mén a munka -fejenkint.</p> -<p>Keserüen felel a mérnök a bocskoros embernek:</p> -<p>– Persze, aki meg van szorulva, azzal könnyü igy beszélni.</p> -<p>Kissé zavarodottan védekezik a gödörgazda:</p> -<p>– Szögényök vagyunk… Aztán máskor is jártunk mán ugy…</p> -<p>Halad a töltésen errefelé egy másik sáros urforma alak, egy -katonatiszt. A kirendelt fegyveres erő parancsnoka, aki most -vizitálja az <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> őrseit. Nagy, hatalmas, nyers őszinteségü -ember, ha akrobatának menne, bizonyára jobban élne, mint hogy most -itt a töltésen csatangol a havi nyolczvan forintokért és három hete -nem látott borbélyt. Maga iránt semmi elővigyázattal nincs, még őrt -sem járat a háta mögött s ha a karóhordó szekér elakad, odamegy -segiteni, hogy kirántsa a sárból. Megszerette már mind az itt -dolgozó ember, hozzá a szörnyű erejével, hatalmas hangjával is -imponál.</p> -<p>– Hát itt mi van? – kérdezi, ahogy odaér.</p> -<p>Mondani kezdené a gödrösgazda, de a mérnök a szavába vág és -elmondja a bajt.</p> -<p>– Ebben igazuk van – véli a főhadnagy. – Hát nem birsz most -pénzt adni nekik?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Nincsen? – kérdezi ez leverten.</p> -<p>– Dehogy nincsen – mondja mérgesen a mérnök – van itt tizezer -forint, de mindet ezresben küldték ide az okosak. Hát hol váltsam -én most föl itten?</p> -<p>– Hát a többi szakaszon?</p> -<p>– Nem tudom. Ha van apróbb pénzük, ugy sem adják ide, mert nekik -is kell.</p> -<p>A bocskoros, sáros alakok egyre hangosabban beszélnek, hogy mi -lesz? Lesz vagy nem lesz? A gödörgazda rögtön hátrafordul és -csöndet int, de már az ő szava nem sokat ér.</p> -<p>– Adj ide egy ezrest – mondja a katona. – Más itt nem segit.</p> -<p>– Hát a katonaság? – kérdezi a mérnök.</p> -<p>– Az én tizenöt emberem két mérföldnyire van egymástól. A -kényszer különben sem használ, több kárt tehet a kubikos, mint -hasznot, ha akar.</p> -<p>S az ezrest lobogtatva a kezében, odalép a tiszt az ásós, -csákányos kubikosok közé.</p> -<p>– Nem lehet fizetni, emberek – mondja. – Nincs aprópénz. Hanem -pénz van, itt is az ezresbankó, de van még több is. Mindenki -láthatja, hogy itt nincs trafikos bolt, ahol váltanának.</p> -<p>– No, az nincs, – szólnak a tömegből.</p> -<p>– Hát itt a pénzük nálam, a mérnök ur ideadta nekem. Akármi -<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span> lesz a töltéssel, a pénzüket nálam mindig -megtalálják. Megbiznak-e bennem hát, mi?</p> -<p>– Honné! Mög hát! – hallatszik mindenfelől, csak a gödörgazda -szól:</p> -<p>– Hanem…</p> -<p>– No?</p> -<p>– Ha elszakad a tőtés, ami hummink itt vesz, mögfizetik-e?</p> -<p>A főhadnagy rámutat a pénzre:</p> -<p>– Az is itt van benne.</p> -<p>– Hát akkor gyerünk – int az embereknek a gödörgazda és mennek a -bocskorosok mind vissza az elhagyott munkához. Kopog a nehéz furkó -a karókon, nyikorog az ázott talicska és ásós emberek keresik a -töltés háta mögött, hogy hol lehetne még egy kis száraz földet -találni. Mérik a vizet szinte perczenkint, hogy megszáll-e, de nem -száll. Nem az az idő ez, mikor a viz egyszerre apadni kezdjen csak -ugy magamagától, hanem apadna, ha a tulsó parton szakadna le a -töltés. De ott bizonyosan különben áll, mint itt; itt pedig már -olyan, mintha gyerekkéz épitette volna játékból. Néz végig kanyargó -vonalán fölfelé a gödörgazda, mint aki biztos benne, hogy ami -késik, nem mulik.</p> -<p>– Ahun a! – mondja.</p> -<p>Jól föntesen, a kis nyárfaerdőn tul ketté vált a töltés és -valami nagy darab sárgaság omlik be a zöld mezőre. Az a viz és a -hirtelen beálló csöndben hallatszik a harsogása, amint tépi és -szakgatja a partot. Hát most már csakugyan huja mindennek, már -nincs többé veszedelem, mert már megvan a baj, amin senkisem -segithet többé semmiféle hatalommal. Csak majd hátul, messze bent a -vidéken, ahol egy kicsit magasodni kezd a táj, csinálhat nyulgátat -a nép, ha ért hozzá. A kubikos társaság sietve szedi össze a -czókmókját s mindent a talicskába rakván, megindulnak a töltésen, -hogy valahol róla letérjenek. Sürgős dolog ez, mert ha előttük is -elszakad a töltés, fogva maradnak. Lent a mezőkön kocsik vágtatnak -a mérnökökkel, lovas zsandárok nagyon sebesen mennek a falvak felé -s egyfelől már hallatszik is, hogy verik félre a harangot. A -főhadnagy hol siet, hol szalad, a töltésen szedegetve össze a -legényeit. Elhagyja a kubikosokat, mert nehéz a sárban a talicska; -de az elhagyás azért nem baj, mert a pénzzel azért majd -megtalálják, ha máshol nem: otthon. <span class="pagenum"><a name= -"Page_89" id="Page_89">-89-</a></span></p> -<p>– Hát megjövendölte kend! – szól a gödörgazdának, amint mellette -elmegy.</p> -<p>A rövid pipaszár mögül csendesen feleli az ember, tolva a -talicskát</p> -<p>– Nem először látok én ilyent, uram.</p> -<p>A viz elég gyorsan terül, látszik a csillogása a fiatal vetés -közt, amit most már hiába vetettek. Persze, ilyenkor nem tudni még, -hogy meddig jut el, mert ha egyszer a mély helyeket megtöltötte, -azután lassan halad. Mint mondani szokás: legel, mert éppen olyan a -haladása, mint a legelő állaté. Hanem ahol ér van vagy árok, azon -nagyon messze elszalad hirtelen, hogy aztán a végén kiöntsön.</p> -<p>A gödörgazda megáll és azt mondja a társaknak:</p> -<p>– Majd ebbe a faluba mönnyünk le.</p> -<p>Bólintanak rá, hogy jól van és libasorban a talicskák ujból -megindulnak. Amint a töltésen lekanyarodnak, látják, hogy az árkok -vize sárga, a falu laposabb oldalán mozog már a nép, a kétségbeesés -erejével rakva a gátat. A toronyban kongatnak. A talicskaszij -melledzőjének erősebben feszül neki a gödörgazda.</p> -<p>– Ügyeközzünk embörök, ügyeközzünk.</p> -<p>Oda igyekeznek a tetthelyre. Hát ott csakugyan baj van, mert ha -azt a kis darabot gáttal el nem keritik, a falu közepéig beszalad a -viz és itt szélrül a templomot mindjárt elviszi. Hányják a földet, -ahogy lehet, szakajtóval és istállós talicskával dolgoznak. Ott van -már a főhadnagy is a legényekkel. A legények a háztetőkön vannak, -dobálják és hordják lefelé a nádat, a főhadnagy egy-egy rántással -egész keritésdarabokat tépdel ki és veti a gát elébe palánknak. De -csak erősebb a viz, mert a nyomás egyre nagyobb s a laza kis -földgát a közepén enged. A támadt nyiláson szökve fut át az ár és -sikoltoz az asszonynép és szomoru némasággal áll a férfi. Két -hatalmas karjával magához ránt két katonát a főhadnagy és a -nyilásba ugrik velük. A kubikos-csapat odaért és nagyot ordit a -gödörgazda:</p> -<p>– Embörök!</p> -<p>Egyszerre lefordul a talicskáról a suba, a gyékény és a -vizelfogás paraszti tudósai vetik hirtelen latba karjaik erejét. -Gyékényt boritanak előbb a derékig vizben állók elé, más felekezet -a földet teremti oda nagy gyorsasággal, a harmadik csapat a -templomkeritésről kapja le a rácsos kaput és gyékénynyel boritva -letámasztván, mögéje földdel dolgozik. <span class= -"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span></p> -<p>– No! – mondja a gödörgazda büszkén, mikor kész a tudomány és -betömték a szakadást.</p> -<p>Segitenek még, ahol jónak mutatkozik, azután azt mondja a -gödörgazda a főhadnagynak:</p> -<p>– Uram, elázott-e a pénzünk?</p> -<p>– Nem ázott az – felel a tiszt – csak derékig ért a viz.</p> -<p>– Akkor fizessön ki, uram, aztán hagy mönnyünk. Nincs mán itt -nekük mit keresni.</p> -<p>A bocskorosok is körülállják, hogy de bizony csak jó lesz most -már, ha pénzüket kiadják.</p> -<p>– Jól van – mondja amaz és megindul azon vizesen – talán csak -tud itt valaki váltani, gyerünk a községházához. Hanem én azt sem -tudom, mi fizetés jár maguknak.</p> -<p>– Majd tudom én – felel a gödörgazda. – A kubikot most mán ugy -se löhet számitani, hát napszám jár. Három egész nap napszám: -hétfő, kedd, szerda, mög mára röggel kilencz óráig egy fertáj -napszám. Fejenkint ez esik.</p> -<p>– És az a munka, amit itt csináltak?</p> -<p>A gödörgazda nemet int.</p> -<p>– Az nem számos – mondja. – Nem uraknak történt.</p> -<p>A bocskorosok bólintanak rá, hogy ez valóban ugy van.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/015.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/004.png" alt="" title="" />BORUS FERENCZ -BOGNÁR.</h2> -</div> -<p><img src="images/H.png" alt="H" title="H" class= -"firstletter" />a valakinek a kocsija rozoga, ócska és nem lehet -bizni hozzá, ujat vásárolni leginkább vagy Kistelekre vagy -Dorosmára megy. Ennek a két helynek igen nagy hire van kocsik -tekintetében, ugy mondatik, hogy olyant máshol csinálni nem birnak. -A kocsi könnyü, a buczkás homokban is könnyen szalad vele a ló és -azért a nagy teher alatt sem roppan össze, bár minden darabja -vékony, finom és ügyes. Járása szebb és kényesebb, mint a hintóé s -a kovácsmunka valami tökéletes rajta. Ilyen legendák szállonganak e -kocsikról messze vidékeken s mig egy helyen Kistelek, más helyen -Dorosma részesül előnyben és azt már senkisem tudná megmondani, -hogy miért éppen csak e két helyen tudják ilyen alkalmatosra -késziteni a kocsikat. De a hir megvan (jó vásárhoz mi kell egyéb?) -s ennek tanuságakép a két falu oly sok bognárt és kovácsot nevel, -hogy szinte hihetetlen. Dorosmán például, a ma született csecsemőt -is beleszámitva, minden háromszáz lélekre esik egy kovácsmühely. -Negyvenkettő van belőlük és örökké lobog a mühelyekben a láng, -csattog a pöröly és hajtják hozzájuk a kerékgyártók a sok kereket, -hogy huzzák rá a ráfot.</p> -<p>De mert minden dolognak van rossz oldala is, el kell mondani, -hogy már idestova mégis több a mester, mint amennyi kocsi kell. A -mesterek mindig szaporodnak, mert az inasok fölszabadulnak, -legények lesznek, azután megházasodnak, hogy a maguk kezére -dolgozhassanak s igy folyton-folyvást csak szaporodnak a mesterek. -Valamelyiknek aztán el kell maradnia közöttük, mint elmaradt -szegény Borus Ferencz, <span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> nem azért, mintha munkájában bárki bármi -kivetni valót talált volna, hanem betegsége folytán. Valami -hütésféléi voltak, azoktól nem járhatott a vásárokra sem, munkát se -vállalhatott s apránkint teljes elhagyatottságba jutott. Már -valóságos szerencsének lehetett nevezni azt, amit pár év előtt még -istenverés gyanánt panaszoltak ő meg felesége: hogy nincsenek -gyerekeik, mert bizony a maguk eltartásához is alig volt -tehetségük. Pedig ami a mesterséget illeti, a munkáját a vállalt -dolognak senki jobban meg nem adta, mint ép Borus Ferencz, már -amikor birta. De nem mindig birta, mert kinozta a száraz betegség, -mely hol köhögéssel jár, hol hidegleléssel, más alkalommal pedig -belső forróságok sütik az embert…</p> -<p>Szomoru sors nagyon ez. Mert im, hiába van még meg Borus -Ferencznek minden szerszámja a bognárkodáshoz: a gyönyörü szép -hasitó szekerczék, a finom vésők, az esztergapad, midőn mind -dologtalanul áll a helyén és a mühelyben, amely egyuttal a lakóhely -is, ül Ferencz meg a felesége, gondolván teljes rettegéssel a -télre, amely közeledik. Miből fognak kitelelni? Hogyan? Csak -legalább néha egy törött kereket hoznának, amelybe küllőt kellene -faragni; de azt sem hoznak. Továbbá azelőtt az uraság gyerekeinek a -korcsolyájához kellett fatalpat csinálni a kopott helyett, de ma -már ezek is egészen vasból vannak. Hiába farag kuglibabákat is, -azok sem kellenek, az emberek a régi játékokról mind áttértek már a -kártyára, nincs, bármint keressük: nincsen munka és közeledik a tél -és mi lesz akkor a beteg Borus Ferenczczel és a feleségével. Az -asszony vigasztalja:</p> -<p>– Isten majd megsegit. Ki benne bizik, nem csalatkozik.</p> -<p>Az ember fölsóhajt. Ha most nincsen munka, télen át még ugy sem -lesz, mert a parasztember kocsijával a bognárhoz megy ugyan, de a -szánkóját már maga csinálja. Szánkó, szánkó… A farkas is a kert -alatt jár, midőn emlegetik s itt ép hogy e bus gondolat a szánkóról -Borus Ferencz agyába ötlött, a rozoga üveges mühelyajtó előtt -megjelenik egy ur, megnyomja a kilincset és a szobába lép.</p> -<p>Az uraság ez. Értik-e, az uraság, ki im, Borus Ferencz ócska -mühelyében megjelent. Ez szinte hihetetlen s a bognár olykép van, -hogy csakugyan nem is akarja hinni. Mit kereshetne itt ez az ur, ki -királyokkal és vérbeli herczegekkel szokott parolázni. Kinek vannak -olyan ruhái, hogy csupa arany és gyémánt. Mi, mi lehet? A bognár -<span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span> megzavarodik, nem ugy azonban az asszony, -aki elkapja az ur kezét s meg is csókolja, illedelemmel -mondván:</p> -<p>– Kezit csókolom.</p> -<p>– Jó napot, Borus – mondja az ur (né, még a nevét is tudja). – -Hát hogy áll a munka?</p> -<p>– Jaj, kérem szépen – szól az asszony a Ferencz helyett – sehogy -sem, mert nincsen.</p> -<p>– Annál jobb – mondja derülten az ur (pedig jobb a gutát). – -Akkor hát ráér, Borus?</p> -<p>– Rá én… – motyogta zavartan Borus, valóban nem tudván, hogy -ugyan mit akarhat az uraság.</p> -<p>– Akkor hát csinál nekem egy kocsit. Az, tudja, egészen olyan -legyen, mint a rendes magyaros kocsi, hanem annak minden darabja -remekbe legyen faragva. A fürhécz, a kisafák, a küllőagy, a -lőcsfej, az mind olyan faragott dolog legyen, amilyen még nem -volt.</p> -<p>Borus Ferencz látta is már képzeletében ezt a gyönyörü szép -faragott kocsit s mert látta, hogy milyen lesz, buzgóan -felelte:</p> -<p>– Olyan több nem is lesz e világon.</p> -<p>– Az árra pedig nem egyezkedek – mondta az ur. Amilyen árunak -tartja, fizetem, csakhogy minél nagyobb kedvvel csinálja. Költségre -kell-e?</p> -<p>Borus köhögött s az asszony szólt:</p> -<p>– Hát tetszik tudni, csókolom kezit…</p> -<p>Adott az ur költséget is, három darab tizes bankót. Egészen -gyüretlen volt mind a három. Ezzel elment, de még kezelt is -Borussal, továbbá az asszonynyal, ki oly gyorsan kapta az ur kezét -az arczához, hogy bizony jól bele is ütötte az orrát. Most az -asszony nézett zavartan utána, hogy ugyan ezért nem haragszik-e, -mig a beteg Borus szó nélkül fordulván a szögletbe, szép -gyertyánfarudat vitt a padhoz és azonnal késziteni kezdé a -küllőket. De milyen küllőket! Aki életében már százezer küllőt – -nem százezret, hanem két millió küllőt látott, az nem látott még -ilyeneket, miknek sima oldalán liliomvirágok szeliden kusznak, a -küllőagy pedig finom cserepet példázott, mintha ebből jönnének elő -a liliomok.</p> -<p>Ment a dolog buzgón s Borus Ferencz bár folyton köhécselt, de -nap-nap után jobban bontakozott ki a különféle fákból a kocsi. Már -hire is ment, mert ha egy-egy kereket vasalás végett átguritott a -kovácshoz <span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span> az asszony, nem győztek rajta eléggé -csodálkozni az ottlevők. Oly büszkén guritotta az asszony a -kereket, mintha ő faragta volna minden darabját és ahol sár volt, a -hátára emelte. Hát a lőcsfejek, amelyek mindegyike kényes -kétesztendős csikókat ábrázolt, de olyképen, hogy aki faragni igy -tud, talán vétkezik is, hogy tudományát lelketlen állatok testének -formálásába önti. Mit szóljunk a kisafákról, melyek emberi marok -alakjára voltak szerkesztve, mintha a hámot, amit majd rávetnek, e -kezek tartanák erősen. Borus köhögött és faragott s bár orvosságot -is kellett hozatnia és különböző tea-füvekből főzött neki italt az -asszony, csak köhögött és csak faragott.</p> -<p>A negyedik héten átüzent az uraság, hogy mikor lesz kész a -kocsi.</p> -<p>Borusék visszaüzenték, hogy a jövő héten alighanem készen lesz -és hogy majd ők akkor hiradással lesznek. A bognár egyre lázasabban -dolgozott, este még le se akart idején feküdni.</p> -<p>– Ne siess, ne siess – aggódott mellette az asszony és kendőt -kötött az ura mellénye alá, mint a ráczoknál divatos, csakhogy a -ráczok akkor kötik föl a kendőt, amikor még nem kapták meg a -szárazbetegséget.</p> -<p>De nem hallgatott a szóra Ferencz, mert annak mindig szerszám -volt a kezében. A hátulsó saroglya fái valami különösen szépen -görbültek az ő kezében, a hattyu meg a gém-madár nyakán látni csak -ilyen nemes vonalakat. A kovács, aki átjött, hogy a vasakat, ahova -kell, föltegye, bámulva állt meg a kocsi előtt s szinte félve nyult -hozzá, hogy kormos markával hátha elkeveri. Szótalan büszkeséggel -nézte ezt az egyre vékonyodó Borus Ferencz és dagadó büszkeséggel -az asszony. Haj, jó barátim, a gondoknak vége. Nem félhet már többé -a Borus-mühely, hogy munka nélkül marad, mert aki ember ezt a -kocsit meglátja, máshova munkát bizonyosan nem visz, csak épen ide, -ehhez a hires mesterhez.</p> -<p>Valóban az ötödik hét közepére el is készült. Tökéletes volt az, -de Borus még mindig késsel, vésővel, kétkézvonóval járt körülötte, -hogy simitson itt is, amott is. Csütörtök estére aztán meg volt -minden. Másnap péntek volt, hát nem akarták ezen a napon tudatni az -urasággal, hanem azt szombatra tervezték. Ekkor az idő is szebb, -mert a nap rendszerint kisüt, mivel a pénteki szomoruságok után -szüz Mária a könyektől nedves kendőjét szombaton száritgatja. -Csakugyan, nem lehet <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span> tagadni, nagyon szép nap volt ez a -szombati, midőn ünneplő ruhájába öltözött az asszony és elment az -urasághoz tudatni, hogy kész a kocsi. Tulajdon magával az urasággal -beszélt.</p> -<p>– Aztán szép-e? – kérdezte az ur.</p> -<p>– Nem mondok én semmit sem, kezit csókolom, hanem csak tessék -megnézni. Mert olyan kocsi több nincsen a világon.</p> -<p>– No, annak örülök – adta rá a jó ur a szót. – Délfelé el is -megyek.</p> -<p>Jött büszkén visszafelé az asszony s amerre ment, a faluban -mindenki tudta, hogy Borus Ferenczné most ment jelenteni a kocsit -az uraságnál. Vajjon milyen lovakat fogat bele s melyik kocsissal -hajtatja: a magyar parádéssal-e, vagy a frakkos némettel. (– Bolond -beszéd – vélte Vizhányó Kisistván Péter – a királynak adja -ajándékba ujesztendőre.) Igy halad az asszony az utczákon át, a -bognárok irigykedve tekintenek utána, mig a kovácsmühelyekben -megszünnek az üllőt verni a pörölylyel és az ajtóba állnak a -mesterek, hogy elhaladtában az asszonyt köszöntsék, már azon -czélból, hogy hátha nekik is jut a hires Borus-mühelyből valami -vasalni való munka. Diadalut volt ez, amit az asszony végigtett a -falun s valóban teljes örömmel nyitja be otthon az ajtót.</p> -<p>– Mindjárt jön az uraság és tiszteltet…</p> -<p>Szavaira azonban senkisem felel. Borus Ferencz halva fekszik a -hires kocsiban az alcserényen.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/011.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97"><br /> --97-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/006.png" alt="" title="" />VÁSÁRON.</h2> -</div> -<p><img src="images/A2.png" alt="A" title="A" class= -"firstletter" />z átokházi kapitányság egészen odalent van Szabadka -alatt, de azért Vadlövő István mégis csak bejött a vásárba. Semmi -venni valója nem volt épenséggel, mert Vadlövő világéletében -barkácsoló ember lévén, nem ad pénzt kaszanyélért, hanem maga -faragja. Ilyen furfangokkal gyarapszik aztán a vagyon, mert akárki -akármit beszél, csak ugy érdemes a pénzt megkeresni, ha nem költi -el mindjárt másra az ember. Azonban amit czifra kaszanyélre sajnál, -még sem sajnálja sem magától, sem a családjától.</p> -<p>– Most vásár van bent – mondta otthon – ilyenkor sok mindönféle -mutogatások vannak, azokon az embör eleszmélködik. Továbbat az a -gyerököknek is gyönyörüség. Hagy tapasztaljanak.</p> -<p>Ebben igazat adnak neki az otthonvalók, mert az átokházi pusztán -néhány kutágason kivül alig lehet egyebet látni. Igy aztán el is -határoztatik a menés. Már szombaton este nem lehet birni a tanyában -a Viktor lánynyal és az Énok gyerekkel. A városba mennek holnap, a -városba. Oda még a tanitó ur is csak egy hónapban egyszer megy.</p> -<p>– De talán még akkor se mönne – véli Vadlövő – ha nem kéne -szögénynek ojan nagyon a fizetség.</p> -<p>Az asszony is tesz-vesz, vasalja a városba való szoknyát és -sokáig tépelődik azon, hogy az uj ruhát adja-e az Énokra. Már a -városban igazán az uj ruhát kellene ráadni, mert az ilyesmi -ünnepélyes alkalom, más oldaláról tekintve azonban a dolgot, kocsin -rettentő kopik a ruha. A gyerek apja dönt a kérdésben. István azon -véleményben van, hogy nem lehet most itt Énoknak a kedvét szegni. -Ha már kedvtöltésre van <span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span> a nap szánva, ne essen a gyereknek az -zokon, hogy hát ő mostan itten nem uj ruhában jár-kel. A ruha ugyan -kopik kissé, de hát majd egészen tiszta száraz szalmát tesznek a -kocsiderékba. Azon majd ugy elhevernek a gyerekek a városig, hogy -az csupa gyönyörüség.</p> -<p>Vasárnap virradóra ugyan korán kelnek. A fiastyuk még fönn van -az égen, mikor Vadlövő már tökéletesen elkészült s mert az -asszonynak az öltöztetéssel van dolga, ezuttal a reggeli gondját -magára veszi. Pár apró szilánk lángjánál szalonnát süt, hogy éppen -ha már ilyen korán kelnek utra, egyenek valami meleg ételt az -aprók. Gyors falatozás megy most, mert messze a város. Azután befog -az apja. A tanyában ott marad a béres, annak kiadják egész napra az -élelmét. Vadlövő pedig a kocsiderékba helyezi a gyerekeket, az -asszonynyal együtt ketten előre ülnek a subára. Gyü no, isten -nevében – szól a lovakhoz s vidáman koczognak ki az eperfás -udvarból. Szalad, szalad a kocsi, időközben megvirrad s feljön a -nap. Énoknak eszébe jut, hogy ma nem imádkozott s most a -kocsiderékban mondani kezdi a maga pár soros tudományát. István -hallgatja, elmosolyodik s figyelmeztetőleg oldalba üti könyökével -az asszonyt. Azután a gyeplőszáron kiveri a pipát s ujra tömi.</p> -<p>– No még ez a pipa, gyerökök – mondja – aztán ott löszünk a -tötthejön.</p> -<p>Nemsokára kezdődnek a csodák. Nagy gyárak kéményei következnek. -Továbbá vasbikák huznak vaskocsikat a töltéseken. Egy háznál meg -kell állni s kardos ember közeleg a kocsihoz.</p> -<p>– No – szólal meg haragosan Vadlövő – ezt a két gyerököt csak -nem akarja mögvámolni? Nem eladók ezök.</p> -<p>– Más nincs a kocsin? – kérdezi a vámos.</p> -<p>– Hát a magunk étele, kulacska, kinyér, szalonna, sült hus -füstölt oldalasbul, mög egy kevés kalács a gyerököknek.</p> -<p>Voltaképen ezt el se kellett volna mondani, de Vadlövő ezzel -boszantani akarja a vámost. Hagy lássa, hogy ha szögényök vagyunk -is, de jól élünk.</p> -<p>Igy aztán mennek befelé. Találnak hamar istállót és -korcsmaudvart, ahol megálljanak. (A lóvásár is áll most s a legtöbb -kocsi odakint van, amely bejött.) A lovakat bekötik, a subákat -valamely <span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span> becsületes ember gondjaira bizzák, a -tarisznyát és kulacsot ellenben viszik magukkal. Énok buzgón -söpörgeti magáról a szalmát.</p> -<p>– Édös apám – mondja – vösz-e kend neköm olyan lapdát, amelyik -fölmén a levegőbe?</p> -<p>– Jaj, cselédöm – feleli az anyja – drága az nagyon.</p> -<p>– Aztán – toldja Vadlövő – ha egyször elszalajtod, soha többet -utól nem éröd.</p> -<p>Ezen Énok egy kissé elszomorkodik.</p> -<p>– Majd vöszünk mást, no – biztatja az apja. – Van itt mindön, -még tengöri herkentyü is.</p> -<p>Négyesben lassan járni kezdik az utczákat. Vadlövő néha egy-egy -ismerőssel találkozik. Legelsőbb a csőszszel a Matók-hegyből, aki -ott a szőlőt szokta őrizni. Uj csizmában van már a csősz, azt most -vette bizonyosan s föl is huzta azonnal, kevélykedők szokása -szerint. A kezében meg hosszu uj bot gyertyánfából, nagyon szép -gombbal a felső végén.</p> -<p>– No ez a bot hosszu egy kicsit – szól neki Vadlövő. – Mért nem -rövidebbet vöttél?</p> -<p>– Hát hosszunak hosszu egy kicsit – feleli a csősz – hanem -hiszen le löhet ebbül vágni.</p> -<p>– Fölülről – veti oda István.</p> -<p>– Fölülről? Mér fölülről?</p> -<p>– Hát hiszen fölülről hosszu – évődik tovább a gazda a -csőszszel. Azután kezel vele és megint csak mennek odább. Végig -nézik a belső vásárt, a tálasokét is. Azután a sajtpiaczra mennek. -Ott nagy juhsajtok vannak egy rakáson s István az árak után -érdeklődik. Némely turót meg is kóstol s a fölvett darab felét az -asszonynak nyujtván, kérdő tekintetet vet rá.</p> -<p>– Jobb a mienk odaki – szól az asszony.</p> -<p>– Nono – adja rá a helybenhagyó véleményt István.</p> -<p>A maguk dolgát ezzel körülbelül el is végezték. Most már semmi -más tenni való nincs, mint haladni ki a komédiáspiaczra, mert az -lesz a gyönyörüség. A komédiáspiacz nagy téren van és a sok -mindenféle sátor körül tömérdek ember tolong. Ott nóta szól, minden -sátornál más, verik a csengetyüt, a nagy dobot, a rézüstöt, -kiabálnak a sátorok <span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span> előtt a komédiások családjai és -instálják befelé az embereket. Van olyan fölös számmal, aki hajt a -szóra.</p> -<p>– No Viktor – mondja Vadlövő a lányának – ilyen muzsikára -tudnál-e tánczolni?</p> -<p>Viktor féligmeddig-formán nemsokára az eladók sorába lép s -vannak már sejtései. El is pirul és zavarodását azzal rejtőzteti, -hogy Énokra szól, akit kézen fogva vezet a sokaságban.</p> -<p>– Ugyan ne maradozz el mindig…</p> -<p>De bizony Énok hajlandó az elmaradozásra, mert egészen a -különféle mutogatások irányába értek már és sok a megcsodálni való. -Ott van legelsőbb az óriási hölgy Sziléziábul. Egy sátorban van az -és kivül ki van festve egészen a maga valóságában. Nagy az nagyon. -A derekára kék ruha van festve, a szoknyája vörös, de a lába szára -ebből térden fölülig kimaradt.</p> -<p>– De szömtelen – mondja az asszony, amire Vadlövő fölrántja az -egyik vállát:</p> -<p>– Hát ha ez a kinyérkeresete…</p> -<p>A ponyva előtt pedig áll egy ember és nádpálczával mutogat. -Azután egy nagy darab réztányért ütöget a bottal. Mikor a figyelem -egészen odafordul, szóba kezd:</p> -<p>– Itt láthatom az óriás hölgy Sziléziábul. Van fölülről lefelé -az a szász nedvenhét czentiméter, alulról fölfelé az a szász -hetvenkilencz czentiméter. Ed sumába a három méter és husz -czentiméter megy a magasság és elsüt ed ádjut a kebelin! Üt -krajczerért mindenki megláthatom. El ne mulaszom senkisem asz -olkalom. Ha én nem mondok igaszt, üthet engem mindenki pofon…</p> -<p>Vadlövő igen jót mosolyog ezen beszéden s utolsó szavára -ráfelel:</p> -<p>– Üssön a ménkü.</p> -<p>Azt mondja a kiváncsi Énok:</p> -<p>– Aztán, apám, igazán óriás?</p> -<p>– Ugyan mán, te… – feddi az apja azon czélból, nehogy valamiként -a bemenésre kösse magát a fiu – hiszen ha a volna, ebből az -alacsony sátorból kilátszana a feje.</p> -<p>Ebbe Énok belenyugszik. Még egy darabig ugyan huzatja magát, -vissza-visszatekintve, de csakhamar megbékül, mert egy igen hosszu -sátor következik. Ez a történelmi kiállitás, amint a kiirás -mutatja. Végig <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span> van az oldala aggatva kivül képekkel. -Ott van a Serajevo ostroma és ez valósággal éppen ilyen lehetett, -mert a czukfürer Gera Pétert meg is lehet ismerni rajta. Azután ott -van a Salamon király itélete, ahogy vágatná kétfelé a kisdedet. Tul -rajta meg van rajzolva a zöldre festett halfarku kisasszony. Bent -elevenen is látható, ahogy a Vörös-tengerből kifogták. A középső -följárónál pedig egy nagyhaju asszony ül és szedi a pénzt. Fölötte -kosarak üveggyöngyből. Az ura meg piros mellényben van és -árvalányhajas kalapban, sarkantyus csizmában, lobogós inggel. -Tánczol és közben fokossal mutatja az üvegkosarakat.</p> -<p>– Mindenki kapsz ed nyereméntárd.</p> -<p>Vadlövőék most ezeket nézik azon nyugalommal, amely mindezen -furfangokat figyelemre méltatja ugyan, de megveti.</p> -<p>– Lessük: ki mit nyer – véli István.</p> -<p>Szórványosan jönnek kifelé a czédulákkal és a nagyhaju asszony -osztogatja kifelé a nyereménytárgyakat. Egy legény valami rossz -garasos szivarszivó szopókát kap, amit mérgesen visszadob. Ez a -nézőkben kaczajt támaszt. Azután jön egy urféle, aki már több -szerencsével járt. Gyerekórát kap lánczostul s nem tudja, mit -csináljon vele. Énok szemei mondhatlan vágygyal tapadnak az -urfélére, amint lépked a följárón lefelé. Hihetőleg tiszta -szinaranyból van ez az óra…</p> -<p>– Hogy hivnak, kis öcsém? – kiált rá az urféle.</p> -<p>Énok megzavarodik, de aztán eszébe jutnak a tanitó ur tanitásai -és bátran felel:</p> -<p>– Engöm hivnak Vadlövő Énoknak.</p> -<p>– No hát akkor neked adom ezt az órát.</p> -<p>A kezébe is nyomja azonnal. Ilyen érzésekről, amik most Énokban -támadnak, csak az tud számot adni, aki valaha már főnyereményt -csinált. Köszönni is elfelejti, csak nézi s fölkiált:</p> -<p>– Édös anyám, nézze már kend is…</p> -<p>Az urféle elveszett a tömegben s mert hogy a szerencsés Énok -körül most nagy csoportosulás támad, ismét csak odább haladnak. No -ez nem valami hires. Odabent egy ember birkózik egy medvével. De -bemenni és megnézni, bárha csak két krajczár az ára, nem érdemes. -Ugyis ki van az oldalára a dolog festve egészen ugy, ahogy -történik. Hanem ezentul aztán következik a hajóhinta. Ezen már -sokkal többet lehet szemlélni. Nézik sokáig. Énok bámulatát -megosztja a hinta és az <span class="pagenum"><a name="Page_102" -id="Page_102">-102-</a></span> óra között. A hintát elnézné -reggelig is, egyben azonban már szeretne otthon lenni, hogy a -pusztai gyerekeknek megmutassa az órát.</p> -<p>– De hogy van az, édös apám, hogy nem jár ez az óra? – kérdezi -megütődve.</p> -<p>– Hát hiszen majd jár, csak várd ki az idejit – vigasztalja az -apja. – Te se tudtál járni kicsi korodba.</p> -<p>Most a tulsó oldalon, ahol szintén végig van sátorral a piacz, -rettenetes lárma támad. Ott van a világ legelső állatsereglete, -amely most jött a franczia országból és utban van az angol ország -felé. Kezdődik az etetés s ezen nagy dolgot méltó lármával -hirdetik. Bent valami nagy lánczokat huzgálnak és valaki bőg. Ez -igy együttesen képezi az oroszlánok orditását a sivatagokon. A -sátor ponyvája föllebben és két kopott tevét kihoznak. Három ember, -továbbá a hirneves oroszlánszeliditő hölgy áll az emelvényen s hogy -a tökéletes lármában, ami itt dul, a szavakból valamit mégis érteni -lehessen, hosszu bádogcsőveken keresztül kiabálnak. Kihoznak egy -csenevész krokodilust is, amely a tudósok állitása szerint -Hamburgban hetven éves. Vadlövőék ezt a sátort nézik egy darabig, -különösen a tevét.</p> -<p>– De csuf apád löhetött – mondja neki István.</p> -<p>A család lassan-lassan abbahagyja az érdeklődést. Volna ott még -tömérdek nézni való, de a fülük már megunta azt a rettentő -zsibongást, a lábuk kiállt a nagy tolongásban, a szemük betelt a -látnivalókkal. Jó szerencse, hogy a szomszéd toronyban üti az óra a -tizenkettőt s nyomban utána ünnepi méltósággal szólni kezdenek a -népekhez a harangok.</p> -<p>E pillanatban az egész sereg kalap és sapka megmozdul s a -pusztai emberek fejei mind, mind födetlenül maradnak. A harang -megmozgatja azon emberek szivét, akik ritkán hallják s bensőjükbe -szállván gondolataikkal, nyilvánvalóan fordulnak el e vásári -hiábavalóságoktól. Hasonlókép Vadlövőék.</p> -<p>– Gyerünk – mondja István és szavának senki sem mond ellent.</p> -<p>– Gyerünk ám – mondja a felesége, Kiskabók Apolló – mert mán a -gyerökök is nagyon éhösek löhetnek.</p> -<p>Viktor azt mondja:</p> -<p>– A szömivel nem lakik jól az embör.</p> -<p>Igy aztán most már visszatérnek a kocsira. A korcsma udvarán az -a másik kocsiról való derék, becsületes jó ember (neve nem tudatik) -<span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> csakugyan megőrizte a subákat, sőt -vetett a lovak elébe is. Tisztesség okából Vadlövő kitekeri a -kulacs nyakát s kinálja a jó embert borral.</p> -<p>– Köszönöm szives jóságát, de nem fogadhatom – szabódik amaz -kenetes hangon.</p> -<p>– A bort? – kérdi csodálattal Vadlövő.</p> -<p>– Igen, a bort. Hitvallásom tiltja – mondja megint az -ujhitü.</p> -<p>– Hát akkor isten fizesse mög a szivességit – szól Vadlövő és -kezet szorit az emberrel.</p> -<p>– Ő már mög is fizette azt neköm.</p> -<p>Fölülnek a kocsiba ebéd irányában. Már akármennyire degez a -tarisznya, meglappad, mire a végét érik. Közben a kulacscsal is -társalkodik István s nyujtja a többinek.</p> -<p>– Mán csak csunya állat az a teve – mondja egyszer.</p> -<p>– Vagyis a sivatag hajója – teszi hozzá a tudós Énok.</p> -<p>Ebéd végével befog Vadlövő s miután lefizette az egy hatos -helypénzt, utra kelnek. A Sárga és a Badár vigan koczognak, mert a -lóban megvan az a szokás, amit sok ember nélkülöz, hogy szeret -hazajárni nagyon. Énok, aki a kulacs rejtélyeit nem ismeri, többet -kortyantott, mint kellett volna s hamar elalszik a kocsiderék -szalmáján. Viktor betakarta a subával s előkotorászván az alvó -zsebéből az órát, nézegeti. Csudálatos az, hogy ha a gombját -forgatják, forog a mutatója.</p> -<p>Haladnak. Egyszer azt mondja Kiskabók Apolló:</p> -<p>– Látja kend, most a képünket le löhetött volna vötetni.</p> -<p>– Lenek le – mondja gondolkozás után válaszadáskép István – de -minek? Ugyan hová tötted volna?</p> -<p>– Hova? – kérdezi az asszony. – A tiszta szobába. A Kossuth -Lajos mög a Ferencz Jóska közt éppen elfértünk volna a falon.</p> -<p>Vadlövő nevet.</p> -<p>– No ezt mögént eltaláltad, – szól. – Éppen mink vagyunk azok -közé valók.</p> -<p>Apollónia kissé ingerülten vág vissza:</p> -<p>– Nem tudom, mért ne? Kata ángyóék is éppen ugy ott vannak. Ha -nekik futja, nekünk mért ne futná?</p> -<p>Vadlövő István egy darabig hallgat, mint ahogy ez már hiábavaló -asszonybeszédek után meggondolt férfiaknál szokás. Szólitja a -Badárt s azután, hogy válaszadásra mégis méltassa a feleségét, -komolyan szól: <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span></p> -<p>– Futja-e, nem futja-e, nem tudom. Hanem példaadásként Kata -ángyójékat ne hozd elő, lelköm. Más nép az ám, nem a fajta, amilyen -mink vagyunk. Nem tudom, tudnának-e Kata ángyójék egész napon át -egy hatosbul elmulatozni a családjaikkal együtt…</p> -<p>Az asszony, belegyőződvén az igazságba, nem szól semmit. A kocsi -békén gördül a mezők füvei fölött az átokházi puszta felé.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/010.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/007.png" alt="" title="" />HÜHÜ.</h2> -</div> -<p><img src="images/A.png" alt="A" title="A" class="firstletter" /> -mi a kártyajátékot illeti, elég komoly kártyajáték a hühü, ami -pedig a zsöllért illeti, elég szegény ember a tanyai zsöllér. Ő az -a valódi „nincsetlen szögény embör“, aki ugy él a nagy darab földek -és mezők között, hogy jóformán semmi sem az övé. Családos ember a -zsöllér, felesége és gyermekei is vannak lehetősen. Éltetője a -napszám, maga is, az asszony is dologra jár, ha van munka, mig -télen át az ember robotot teljesit a lakásért a gazdájának. A -zsöllér ugyanis ingyen lakik valamely tehetősebb ember tanyáján. A -tanyákat nem épitik akkorákra, hogy azokban külön kiadó lakás is -legyen, hanem ez másként van. Ha valamely kisbirtokról elpusztul a -tulajdonos, a földet megveszi egyik vagy másik gazdaember, aki ott -a környéken lakik. Az az öreg tanyáról intézi az uj földön is a -gazdálkozást s az erre épitett tanya igy üresen marad. De csakhamar -jelentkezik bele lakónak a zsöllér, mert ez az ember, akinek semmi -földje és háza nincsen, ott született kint a mezőkön s ott akar -maradni. Jobb sorsa volna, ha a városszélre huzódik, mert ott -többször kap munkát és a napszám is nagyobb, de hát ő ezt nem -szándékolja, hanem odakünn marad az ingyen lakásban.</p> -<p>Ez azonban még sem egészen ingyen, hanem robotjai vannak. Igy a -gazda földjeire felügyelettel tartozik lenni, a tanyát is rendben -kell tartani, azonfölül télen át, mikor napszámba ugy sem járhat, a -gazda hivására köteles megjelenni az öreg tanyában dologra. Tesznek -még más kikötéseket helyenkint. Igy van hely, ha a gazda tanyáján -bármi olyan ünnepség, lakodalom vagy gyászeset történik, hogy sok -kocsi fordul meg a tanyán, a zsöllér köteles átjönni oda és a -kocsik között <span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span> rendet és tisztaságot tart. Ennek -ellenében a gazda a földben való dologhoz napszámosnak első sorban -a zsöllért és a feleségét tartozik fölfogadni rendes napszámba. A -zsöllér tarthat két malaczot is a kis tanya körül a mezőn, de csak -pányván. Továbbá ha télen a gazda az öreg tanyába feleségestől -dologra rendeli, gyermekeit is viszi s amig a dolog tart, -mindnyájukat a gazda tartja élelemmel. Ez a berendezés nem nagy -baj. Télen ugy sem kap napszámos munkát s megy szivesen a szegény -zsöllér, mert arra a napra megtakaritja az eleséget.</p> -<p>Hosszu és unalmas napokból áll ilyentájban odakünn az élet. Csak -téblábolnak az emberek. Némely rész a kemencze körül ül naphosszat. -Van, aki előveszi a fia toktollát és dirib-darab papirosokra, irkák -hátuljára az ablak mellett történeteket szerkeszt és nem riad -vissza attól sem, hogy verset készitsen. Ahol közel a tanya -egymáshoz, átjárnak kártyázni a nagy havakban. Rettentő ócska a -kártyájuk, uj talán sohasem volt. Pár esztendő óta játszanak vele, -igy nem csoda, ha a szinek nem valami tiszták s a makk királyra rá -is van irva nagyobb bizonyosság okáért, hogy az a makk csikó. A -király neve fölöttébb kimélendő és nem arra való, hogy a neve a -kártya közt emlegettessék. A kártya-királyok neve ezért nem is ez, -hanem csikó, azon lovak után, amelyeken rajtuk a kártya-királyok -ülnek. Jól meg van kopva a csikó is, meg valamennyi. Régen volt az, -midőn alakjuk a tégla formáját mutatta, a szegleteik az asztal -igénybe vételével alkalmazott keverés közben észrevétlenül -letöredeztek és idővel még kerek lesz minden lapja, mint a -pogácsa.</p> -<p>Ezzel játszanak aztán egy furfangos játékot, amelynek különféle -nevei vannak, egy neve a hühü. Alighanem egészen külön tanyai -kitalálás az egész játék. Olyanforma letevős és fölszedős, mint a -közismeretü „bornyu“. Csakhogy amig a bornyuban egy kártyával megy -a letevés, a hühüben egyszerre öttel és ehez képest szélesbedik a -játék furfangja. Ügyes játékosok között sokáig eltart, amig -valamelyik győzedelmeskedik s akkor aztán a nyertes az ur. Ez a -mulatság sohasem megy pénzbe, mert ez csak olyan száraz, viz -mellett való foglalatoskodás. Hanem a nyerő azért tökéletesen urrá -vált a vesztes fölött, mert most már ahoz van joga, hogy -parancsokat adjon a vesztesnek. A pénzben játszott kártya után -származó adósságoknak nem erősebbek a törvényei, mint amilyen a -hühünek van a tanyák között. Azt a parancsot követni, <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> amit a -nyertes mondott, kötelesség. Ellenkezni nem lehet. Hire mehetne s -mit szólnának hozzá az emberek?</p> -<p>… Megy át az üzenettel a béresgyerek Fekete Sós Mihály -tanyájáról a zsöllérhez. Nagy havakat lépdel odáig, mert rövid utat -választott, küldetése sürgős lévén. Beköszön Szekeres Pálhoz, ki is -ül bent a szobában és uj nyelet farag az ócska baltának.</p> -<p>– Jó napot adjon Isten!</p> -<p>– Adjon Isten. No, elgyüttél?</p> -<p>– El ám – mondja a gyermek. – Azt üzente a gazda, hogy gyüjjön -kend elő.</p> -<p>– Elő? – kérdezi Szekeres Pál. – Tán valami dolog van? Tán -disznótorra készültök?</p> -<p>– Nem a’! – mondja a gyerek megint. – Csak azt mondta, gyüjjön -kend elő.</p> -<p>Szekeres ujból fakgatózik:</p> -<p>– Hát mit csinál a gazda?</p> -<p>– Sömmit – felel a fiu. – Ül a szobában a melegön.</p> -<p>– Té mög – neveti Szekeres – künn vagy a jószágnál a hidegön, -ugy-e?</p> -<p>– Ugy ám – szól amaz a szürből komolyan. – Künn.</p> -<p>– Jaj, fiam – sóhajt rá a zsöllér – mind igy kezdtük, majd ülsz -még te is a szobába igy, a hogy én e.</p> -<p>Nem sok vigasztalás, a gyerek nem is felel rá, leginkább azért, -mert nem tudja, hogy mit. Fölkészül Szekeres, mi annyiból áll, hogy -a dohányzacskót a zsebbe teszi, mert minden egyéb gunyája rajta -van. Amint a hideg növekszik, ugy szokta egyik mellényét a másik -fölé szedni a szegénység s még asszonykendőt is kötnek fölé, -melledző gyanánt. Szól Szekeres az asszonynak, hogy elmegy, mert -hivatja a gazda s avval azután csakugyan utnak is erednek. Szekeres -megy elül, ő vágja a hóban a nyomot s azokra lépked a gyerek.</p> -<p>– Mi dolog löhet hát a gazdánál? – kérdezi a zsöllér.</p> -<p>– Én nem tudom – mondja a gyerek. – Nem tudok én most sömmi -dógot.</p> -<p>Tünődve lépdel Szekeres s hogy az öreg tanyába érnek, benyit a -gazdához. Már csak ugy alázattal, mint zsöllérhez illik. -<span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span></p> -<p>– Adjon Isten – mondja. – Elgyüttem, de nem tudja mögmondani a -gyerök, hogy mi dolog vóna.</p> -<p>Fekete Sós Mihály szól az asztal mellől, mint gazda:</p> -<p>– Azért hivattalak, hogy gyere kártyázni, mert én már nem tudok -mit csinálni magamba.</p> -<p>A zsöllér is gondol valamit magába, de olyfajta gondolat ez, -hogy elmondani nem lehet. Hát: hogy nini, hát ehun e. Szolgaságának -a tudata a fejébe vágódik; lám, aki gazda, még a maga mulatságára -is igy rendeli ki a zsöllért. Szólni azonban ellene nem lehet, a -kártyázás a meleg szobában mégis csak jobb, mintha szőlővenyigét -apróztatna vele a fagyon. Szekeres az asztalhoz ül és keveri a -kártyát, ki is osztja és megkezdődik a tudósjáték, a hühü. Lassan -és meggondolva dolgoznak. Hol Szekeres vétet föl a gazdával egy-egy -csomót, hol megforditva. Komoly munka ez. A gazda felesége is -bejön, de nem nagyon mozog, „hakkal“ (halkkal) van, mert nem kell -háborgatni a kártyázók eszét a számitásokban. Fekete Sós Mihály, ha -amazt befonta és Szekeres szedegetésre kényszerül, nagyot nevet. Ha -Szekeres amazt megfogja, semmit sem szól, nem is illendő zsöllértől -az ilyesmi. Az esze azonban keményen fogja a játékot és csataterve -ellen amaz hiába dolgozik. Egyre szaporodik a kártya Sós kezében, -már tartani sem birja valamennyit, hanem némely részét maga elé -teszi. És nem is nevet, ellenben apránkint elfutja az arczát a -mérgelődés piros haragja. Hát töretik, már látja, hogy töretik. A -ménkü ebbe a zsöllérbe, ugyan hogy nem tud – – oh uram Isten.</p> -<p>Szekeres Pál leteszi a kezéből az utolsó kártyát Fekete Sós -Mihály elé és azt mondja:</p> -<p>– Hühü.</p> -<p>Ránéz a gazda, de nem tehet semmit, miután tökéletesen a sarokba -van állitva. A kártyát leteszi. Szekeres Pál szól:</p> -<p>– Mönnyék kend féllábon a sarokig, mög vissza.</p> -<p>Ez nem kellemes munka, de nem lehet ellenkezni itten. Már a hogy -bir, eltánczol a sarokig Fekete Sós s vissza is jön hasonló módon, -közben majd fölbukik, mert nincsen szokva e fajta mesterséghez.</p> -<p>– No – szól. – Egy mögvan.</p> -<p>Ujból szól Szekeres:</p> -<p>– Mönnyék kend négykézláb az ajtóig. <span class= -"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span></p> -<p>– Én? – hördül fel Fekete Sós Mihály.</p> -<p>– Kend – mondja szeliden a zsöllér.</p> -<p>Nincs mit tagadni rajta, hogy nyög egyet a gazda, mig -négykézlábra bir állni s még az asszonya is szája elé tartja -kötőjét, mikor a haladását látja az ajtó felé. Biz éppen csakhogy -el birt odáig jutni s már fölállása közben is az ajtó kilincséhez -folyamodik. Testében a vér minduntalan kavarog. Rekedten szól:</p> -<p>– Kettő.</p> -<p>Azt mondja ismét Szekeres Pál:</p> -<p>– Vessék kend három bukfenczöt.</p> -<p>Ugy néz rá Fekete Sós, mintha nem értené.</p> -<p>– Én? – fakad ki haraggal. – Én? Bukfenczöt hányjak? Hát -komédiás vagyok én? Ki meri azt én néköm parancsolni?</p> -<p>És az asztalra üt az öklével, hogy táncznak indul a vizes -kancsó.</p> -<p>– Ki az, aki ezt neköm röndöletbe adni meri?</p> -<p>A foltos kabátból felel a kérdésre Szekeres Pál:</p> -<p>– A hühü.</p> -<p>A hühü! A hühü nagy ur. Ez itt már becsület dolga, tisztesség -dolga. És a munkába Fekete Sós Mihály belefog. Megvet egy -bukfenczet s azután térden álltából Szekeres Pálra tekint.</p> -<p>– Egy – szól ez.</p> -<p>Veti a másikat. Verejtékcsöppek vannak már a fején és amint -tarkóján keresztül fordulna, az oldalát az ágy sarkába meg is üti. -Tökéletesen elmérgesedve hirtelen fölugrik és remegő kézzel -összekapkodván a kártyát, a zsöllér elébe vágja az asztalra:</p> -<p>– Nem kártyázok veled többet! Eregy innét haza!</p> -<p>Szekeres Pál zsöllér szótalan alázattal el-kiindul a szobából. -Szava nincsen neki, a dühös gazdával szemközt nem is lehet. Csak -mikor a tanyából kiér, akkor mosolyog. Függő sorsában, igy haladván -hazafelé, mire gondol? Nem tudni. Gondolatait a néma tájnak mondja -el és az nem felel semmit, hideg világjával ez idő tájt oly igen -nagyon hallgatag. A gondolatok bent vannak a koponya mögött; -kivülről nézve Szekeres Pál csak egy rongyos pusztai ember, aki -halad az olvadó havon.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/012.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111"><br /> --111-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/003.png" alt="" title="" />UJ KOCSI.</h2> -</div> -<p><img src="images/S.png" alt="S" title="S" class= -"firstletter" />zokása a kocsinak, hogy ha megöregszik, -megnehezedik. Munkás és szorgalmas ember korára azért nehezedik el, -mert gyöngül, ellenben a kocsi azért, mert erősödik. Mert -szolgálatának ideje alatt hol itt kell rá egy pánt, hol amott, mig -utoljára kétannyi vas van rajta, mint fiatal korában volt. Hiába -tesznek ide-oda egy uj fát, hiába kenegetik: a halál ellen nincs -orvosság, a délczeg kocsi elvénhedett, nehéz már és azt a lovak -igen megérzik.</p> -<p>– Az ilyen öreg kocsi olyan, hogy üresen is nehezebb, mint az uj -kocsi tehörrel – vélte Sós Mihály, szemlélvén a maga -alkalmatosságát.</p> -<p>Biz ez régi kocsi. Mikor ezen uj korában menyasszonyt vittek, -annak van tizenöt… különben hogy is csak… megálljunk… no, van olyan -tizenhét esztendeje. Sok minden történt ezzel a kocsival. Egyszer a -bika is fölforditotta a benne ülőkkel egyetemben, bár a kocsinak -akkor semmi baja sem esett, mindössze Kis Horváth Ferencznek a -torkába szaladt a pipaszár (nem is pipált sohasem többet az -életben).</p> -<p>Hogy a kocsi elnehezül, az különféle módon megismerkszik. Arról -is, hogy mikor huzgálja az ember az udvaron ide vagy oda befogás -végett vagy pedig az ágas alá tolja, hogy meg ne ázzon, egyre -jobban két kézzel kell a rudját fogni, mig valaha félkézzel -taszithatta a gyerek is. Továbbá szokása a rossz lónak, hogy mikor -a kocsi előtt áll s terhet raknak a kocsira, visszanéz, hogy ugyan -sokat raknak-e rá… Ez a rossz ló szokása. De mikor már a jó ló is -igy tesz, bizonyosan ott a <span class="pagenum"><a name="Page_112" -id="Page_112">-112-</a></span> kocsi elnehezülésében a hiba, mivel -máskép tagadni nem lehet, hogy Sós Mihálynak ne volnának jó lovai. -Különösen a Káposzta, amelyről az egész környéken tudva van, hogy -ugy megy, miként az eleven szarvas.</p> -<p>Ez baj. Igaz ugyan, hogy az öreg kocsi még majd elszolgál egy és -más dolgokra, mert amugy a kocsi erős, a lőcsöknek semmi hibájuk, a -tészlivasak is egész rendben vannak és a saroglya fogai közül -minden második vasból való, tehát birhatós. De azért mégis csak -kell egy másik kocsit venni, mert hosszabb járásra emez már nem -alkalmatos. Nehéz pedig az ilyennek az árát előszedni a mai -világban, mikor ugy fogy a pénz, hogy akár örökké a zsebben tartsa -az ember a kezét. Igaza volt az öreg Szélpál Antalnak, mikor azt -mondta:</p> -<p>– Az Istentül kérni, a parasztnak adni köll… – értvén alatta, -hogy az uristentől mindenki csak kér, de a parasztnak mindig csak -azt mondják: adjál, adjál, adjál. Hát hiszen ad, nono, e felől -semmi kétség, de ez a nagy folytonosság még lakodalomból is sok -volna. Továbbá ha nincsen miből.</p> -<p>De mindegy. Be kell nyulni a láda legfenekére, vagy pedig ama -titkos rejtekekre, mint ágydeszka közé, mestergerenda fölé, ahol -pusztai házakban némely megtakaritott bankók tanyáznak. Szomoruság -az ilyeneket elővenni, szomoruság…</p> -<p>Azonban más mód nincsen. Egy vasárnapi hajnalon történik ez a -dolog, mikor vásár van. Mihály utra készül.</p> -<p>– No, kocsi – mondja neki – most gyüssz utoljára ilyen utra.</p> -<p>A kocsi nem szól semmit. Mihály befog, a tarisznyát felrakja s -kihajt a tanyából. Utközben még két jó szomszédot (koma mind a -kettő) fölvesz a kocsira. Azután meg sem áll a vásárig. Már a -lóvásárig. Tovább nem megy, mert nem kell. A dolog ugy áll, hogy -mind az az ember, akinek ipara van, a belső vásárban árul, mert -annak az a rendje. Hanem kocsit a lóvásárban árulnak, azon oknál -fogva, hogy a megvett árut legyen mindjárt mivel hazahuzatni.</p> -<p>Mihály távolosabban attól a helytől, ahol sorjában vannak az uj -kocsik, megáll. A komák derülten néznek körül. (Sok bognármunkát -hoztak elő, van miben válogatni.) A kocsi különféle. Mert van igás, -van könnyü, van süketkocsi, van lantkocsi, meg miegymás. -<span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span></p> -<p>No, néznek egyet, mert igen formás. Akáczfából van, a küllője -mind nagyon szép, vékony.</p> -<p>A koma, bizonyos Márki Péter, azt mondja:</p> -<p>– A vasalása virágra van verve.</p> -<p>– Az ám – feleli Illés János – czifrálkodnak a bognárok is.</p> -<p>Néznek másikat, harmadikat is. Ez itt nem olyan veszedelmes, -mint más alkunál, mert az áruló bognár nem tartózkodik a -közelükben. Amoda messzebb alkudik a nyolczadik kocsinál. Nem lát -az ide, dehogy lát. Mihályék tehát végigdeputálnak vagy öt kocsit, -de mégis csak visszamennek az elsőhöz tanulmányozás czéljából. A -kereket meg kell rázni, sőt forgatni is érdemes, mert az agynak a -tengelyhez való viszonya igy tapasztalható ki legjobban.</p> -<p>– Fogja kend mög.</p> -<p>Illés János hátulról a kocsit megfogja s fölemeli. Márki Péter -hajtja a hátulsó kereket. Sós Mihály nézi.</p> -<p>– No no! – mondja idő multán s int, hogy a forgatást abban lehet -hagyni. Egészen rendes forgása van neki. Igy most már az első -kerekek következnek.</p> -<p>– Hohó, megálljunk! – szól Márki.</p> -<p>Ugy tetszik ugyanis, mintha a csáskeréknek némi rázódása volna. -Az ilyesmi gyanus jel, arra látszik mutatni, mintha régi volna a -kerékagy; kopott benne a végiglyuk s csak ujra van az faragva s -azért látszik ujnak. De Márki kénytelen belátni hamarosan, hogy -tévedés van a dologban.</p> -<p>A rudhoz érvén, a bizottság megállapitja, hogy a rud nem repedt, -a végén pedig egészen rendes a nyaklószög. A fürhécz is rendes, a -kisafák pedig egészen szép hajlásura vannak faragva, bár a -kisafakarikák ma már nem ugy szolgálnak a tarsolyhoz, mint ezeknek -előtte.</p> -<p>– Mindönt divatosabbra csinálnak mán – véli Sós s hozzáteszi: – -De nem baj az.</p> -<p>– Az nem – mondja Márki. – Ez még jobban fog, mint amaz. Mer -mégis csak ezön a kis vason mén az egész kocsi.</p> -<p>Azt mondja Illés:</p> -<p>– Mén, ha huzzák… <span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span></p> -<p>Ami a vasalást illetné, az az egész kocsin rendes. De mert a -bognármester éppen most ér hozzájuk, némi kifogást találnak. Hogy a -lőcsöknek a vállába nem jól vannak a gúzsok belerakva. Rángatni is -kezdik azonnal a kocsit hárman háromfelé, hogy a különféle vasak -erős zörgése szavuknak igazat adjon.</p> -<p>– No ugy-e? – kiált diadalmasan Márki a bognárhoz. – Ugy-e -mondom?</p> -<p>Azt mondja a bognár:</p> -<p>– Hát hiszen nem betyárnak készült ez, hogy zörgése se -lögyön.</p> -<p>Azt mondja Sós:</p> -<p>– De tulon tul zörög. Tudja, mint mikor a komédiások ötetik az -oroszlánt, aztán lánczokat huzgálnak a vasrudon, hogy nagyobb -lögyön a lárma.</p> -<p>A bognár ránt egyet a vállán.</p> -<p>– Válaszszanak emezökbül – mondja s tovább vezeti a társaságot. -– Ezök jobbak.</p> -<p>Sósék savanyuan követik a bognárt, mert hiszen hogy volnának -azok jobbak, mikor éppen csak emez az egyetlen az igazi jó.</p> -<p>– Ezök egy kicsit drágábbak ugyan – teszi hozzá a bognár. – -Ezöknek az ára hetven forint.</p> -<p>– Mind a háromé? – kérdezi Illés ártatlanul.</p> -<p>– Nem a. Darabszám. De ha drágálják, ott van amaz, az olcsóbb. -Az hatvanöt forint.</p> -<p>Sósék magukban nevetnek, amugy nem szólnak semmit. (Miféle -mestember löhet, hogy a tulajdon portékáját sem ismeri?) Lassan -visszamennek hát ama kárhoztatott lőcsvasalásuhoz és nem is sok idő -telik bele, egyezkednek. A bognárral nem igen lehet alkudni, mert a -kocsi nem kér ételt: ha nem kel el, hazaviszi. Sós mégis -kérleli:</p> -<p>– Nézze hát, ez a böcsületös jó embör van itt a lovaival, hát -tudja, amiért még hazahuzatja a kocsit, csak köll neki is valami -fizetés.</p> -<p>– Ügön – mondja rá Márki komolyan.</p> -<p>Hát hatvanhárom forintban azután ki is egyeznek. Sós fizet. -Azután az uj kocsit a régi után kötik s haladnak lassan hazafelé. -Mikor kissé odább vannak, nevetnek csak össze, hogy becsapták a -bognárt. Akkor nevet egymagában a bognár is, hogy csekély -furfanggal állitotta a három <span class="pagenum"><a name= -"Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> magyart a falnak, -különben mind a kilencz kocsit végig deputálták volna…</p> -<p>Sósék lassan léptetnek, mert nem egy kocsi a kettő. Dél van, -mire a tanyába bezörögnek. Kiszalad az asszony az apróságokkal, -nézni az uj kocsit. Nagy öröm ez. A gyerekek azonnal rámásznak, egy -rögtön le is puffan róla a saroglyalánczon keresztül, de hát azért -jó a homok, hogy párna gyanánt szolgál ilyenkor.</p> -<p>Sós pedig a kamrából hosszunyaku üvegben piros bort hoz elő. -Nyujtja Márkinak, Márki felköszönti:</p> -<p>– A kocsi szakagygyon, gazdája maragygyon…</p> -<div class="figcenter"><img src="images/010.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117"><br /> --117-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/005.png" alt="" title="" />ODA A JUHÁSZ.</h2> -</div> -<div class="clearfix"> -<div class="blockquot2"> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Oda a juhász,<br /></span> -<span class="i0">Nincsen a juhász.<br /></span> <span class="i0">Ki -mondja most a kutyának:<br /></span> <span class="i0">Ej, haj, puli -ne?<br /></span></div> -</div> -</div> -</div> -<p class="i0"><img src="images/R.png" alt="R" title="R" class= -"firstletter" />endkivül tudatlan állat a birka s igy nem lehet -csodálni, hogy legel, bár a gazdája agyon van verve. Már hogy az a -bizonyos nevezetü Vitéz Kis Mihály. A szamara sincsen sehol. A -szamara bizonyosan siratná, ráfujna a testre, de nincsen meg a -szamár: elvitték azok, akik agyonverték Vitéz Kis Mihályt. Hogy ki -verte agyon, azt most már megint nem lehet tudni; ki tudná, mikor -még azok sem tudják, kik a mezőkön szoktak ilyenféle dolgok után -nyargalászni.</p> -<p>Nagy szikes mezőség az, ahol a juhász halva fekszik, kopár -pusztavidék, az isten is a birka részére teremtette, mert ez a -gyámoltalan állat valahogy csak elvergődik azon a kevés füvön, amit -itt-ott harapni való gyanánt talál. Leginkább is csak ennek a -falkái szoktak járni ez elhagyatott vidéken, amely a sok termőföld -közé ékelve olyannak látszik, mintha valamely átkos kéz feküdne -rajta, mintha a füszálakat az nyomkodná bele vissza, hogy nem, itt -ne teremjetek. Tavaszszal, továbbá föld árja idején viz szokott -rajta lenni, sulyos, szürke viz, tele szikkel, mi köszvényről és -szakgatásokról orvosság. Hullámos nagy tó ez időben, máskor pedig -végkép kiszárad és maró szikes oszlopokat sodor róla a levegőbe a -forgószél. Asszonyok kószálnak ilyenkor ott és söprik rajta a -szódát. Más alkalommal hosszunyelü, fésüforma gereblyével a székifü -virágát tépdesik róla ugyanők, mert azt megveszik a patikában. -Persze, hogy igy még a patikusok is beleártják magukat a dologba, a -bürgének <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span> minél kevesebb ennivalója marad és -soványak is. Bőrük oly módon lötyög rajtuk, mint mikor kis ember -valamely magas férfi ruhájába öltözik. Az árva pusztaságra jó -messzünnen két oldalról falusi tornyok tekintenek; ha a szél jó, -harangjaik szava még el is szolgál idáig. Harmadik oldalról, de -azért ez is igen messze van, látszik a lapos táj szélén a városból -is valami, tornyok és gyárkémények, elmosódva a szürkeségben. A -gyárkémények nagyon messze ellátszanak, négy-öt órai távolságban -még akkor is látszanak, mikor nem látszanak. A föld peremének az -alján hosszu, vékony füstoszlopok emelkednek fölfelé, mig el nem -vesznek: azok mutatják, hogy ott a város. Azt is lehet tudni, mikor -jár rossz idő a város fölött; akkor nem nyulik a füst föl olyan -magasra. Errefelé ez a drót nélküli táviratozás. De ez nem mondja -el senkinek, hogy Mihály itt fekszik a nedves, esőáztatta sziken és -nincsen benne élet. A többi juhászgazda meg bojtár, aki e téres -tágasságon legeltet, Mihály sorsát éppen nem veszi észre, mert igy -esős időben ők is csak ép ugy fekszenek a földön, belebujva a -szürbe, amelyből csak a csizma látszik ki, meg némi darab a bőralju -rézpitykés nadrágból. A birka is összebuvik ilyenkor apró -csoportokba, mert nincs mit legelni, miután az eső beleverte a -kevés gyér füvet a fölázott székföldbe és szódát enni a bürge nem -hajlandó.</p> -<p>Fekszik Mihály mozdulatlan. Jó hosszu ember volt ő, mig élt, bár -most is az, sőt elnyulásában látszik csak meg a maga valósága. -Helye körül föl van turva a föld, látszik, hogy tülekedtek előbb, -mielőtt a halála történt. Nekifeszültek a földnek a csizmasarkok és -nagy hasitásokat vágtak rajta, mint patkójával télen szokta jégen -tenni a gyerek. A tusában Mihály hanyatlott el s bár nincsen, mint -a nóta mondja, rézfokos az fejében, páros kés az mejjében, hanem -azért Mihály tökéletesen meg van halva.</p> -<p>Csönd ül a vidéken, szitál hidegen az őszi eső. Tompán szól néha -a vaskolomp a vezérürü nyakán, amint fejét fölemeli és azt -mondja:</p> -<p>– Bé.</p> -<p>Mindig ezt szokta mondani.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Vannak véletlen szerencsék és ezt is annak lehet mondani, hogy -ép arra halad a lovas pusztázók őrjárata. Gunnyasztanak a hosszu -kibontott <span class="pagenum"><a name="Page_119" id= -"Page_119">-119-</a></span> köpönyegben a lovon a legények: aludni -való idő az ilyen, mint ahogy ezek a juhászok is mind „humnak“ a -szür alatt. De lám, Vitéz Mihályon nincs szür. Arra forditják hát a -lovak fejét s odaérve látják, hogy nincsen már benne élő. A -nyeregből leugranak és nézik. Azután távolabb eső juhászoknak -kiabálnak:</p> -<p>– Haó! Héj!</p> -<p>Hasmánt fektéből némelyik felüti a fejét s ha közelében van a -pulikutya, azt azonnal oldalba is üti, hogy miért nem szól, ha -idegen ember jár a tájon. Azután odahaladnak a kardos emberekhez, -csuszkálva kicsit, mert akármilyen magas sarka van a -juhászcsizmának, mégis csuszik a sziken, mert esős időben olyan -szappanforma ez a föld. Arrafelé haladtukban tünődve nézik, hogy -miért fekszik még mindig Vitéz Kiss Mihály a földön: talán bizony -agyonütötték? Odaérve látják, hogy: nini, csakugyan. A kampós botok -alsó vége komoly némasággal szuródik a földbe. Azt kérdezi egyik -pusztázó zsinóros legény:</p> -<p>– Ki járt erre az éjjel?</p> -<p>Mondják, hogy senki, mert szólt volna a puli.</p> -<p>– Hát tegnap este? – adják föl tovább a szót.</p> -<p>A juhászok összenéznek. A széles nagy kalapok alatt, a fürtösre -hagyott hajak között az agyak gondolkoznak. Hogy hogy is… hogy is -csak? Hogy tegnap… Várjunk csak, emberek. Mi volt tegnap? Persze, -itt kint elmosódnak a napok, csak tavaszt számol a juhász meg őszt -s e kettő közébe eső időt csak ugy tartja számon, hogy azalatt -vetett ágyon nem hál. Hát a tegnap; persze, persze, mi is volt csak -tegnap?</p> -<p>– Vásár volt az uj faluba – tudatja egy juhász.</p> -<p>Az uj falu nem uj falu, de mert mégis ujabb a keletkezése, mint -a többié, ugy hivják, hogy uj falu. Ha háromszáz esztendős lesz, -akkor is csak ugy hivják majd. Ami pedig azon szót illetné, hogy -ezen uj faluban vásár volt, az ismét ugy értelmezendő, hogy a vásár -okánál fogva tegnap este sokan haladtak át a pusztaságon. Talán -négyen… vagy öten is.</p> -<p>Kedvetlenül rázza a vállán az ázott köpönyeget az öregebb -pusztázó legény, már hogy ez a Gallyas Miklós. Ha abrakot hozott -volna a lónak, mindjárt más volna a dolog, de mikor nem hozott -abrakot. És ime, mégis neki kell ereszkedni, mert itten tett -történt. <span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span></p> -<p>– Hát, – mondja Gallyas Miklós, de többet nem mond, csak -kapaszkodik föl a lóra.</p> -<p>Egy bojtár, olyan egészen sihederforma még, azt kérdezi a többi -komolyaktól, kik a testet körülállták:</p> -<p>– Én szólhatok-é?</p> -<p>A fürtös fejek és a nagy kalapok integetnek, hogy hát igen. -Különben igen erős juhszag van, mit a sok juhász okoz. Szaguk -olyan, mint az áposodott juhturóé s a ló nem igen állja. (Hiába, ez -velejár a sajtkészitéssel.) Mondja a bojtár:</p> -<p>– Két kocsi czigány is mönt erre. Ehun a nyomuk, ép ide vág.</p> -<p>Gallyas Miklós öreg pusztázó legény nézi a nyomot, amit a -kocsikerekek vágtak. Mert rendes ember sem kopott küllőt, sem -kopott tengelyt nem tart a kocsijában; az a hátulsó kerék, amely -nem halad az első után, hanem külön nyomot vág, leginkább czigányé -szokott lenni.</p> -<p>– Amugy pedig – folytatja a siheder – nem messze voltam én innen -a bürgékkel, mert az én gazdám is még most is bent részögösködik az -uj faluba. Mikor azok a kocsik föltünedöztek, még Mihály bácsi -fütyült, mert hallottam. Azt fütyülte, hogy – – – majd mingyár -mögmondom én: azt fütyülte: Ojan kényös mindön ága, nem állja az -madár lába.</p> -<p>Egy férfi juhász, előre hajolva a leszurt bot fölött, hogy -szinte majd a testre esik, szól:</p> -<p>– Hát azt pedig nem fütyülte.</p> -<p>A siheder a szóra restelkedve mentegetődzik:</p> -<p>– Ugy vélöm, mintha azt fütyülte vóna.</p> -<p>– Hát pedig nem azt fütyülte – felel mérgesen amaz. – Mert tudom -nagyon jól. Mert én is hallottam. Mert azt fütyülte: Házunk előtt -elhaladó barna legénnek Subáját éppen csakhogy lengeti a szél…</p> -<p>Ugy lehet, hogy még egy halál esne a juhászok között a fejlődő -vita nyomán (megél a birka, ha kiütik is közüle az embert), azonban -az öreg Gallyas leinti a mérgesen társalkodókat, parancsot adván a -nyeregből:</p> -<p>– A testöt röttön bevigyétök a városba a kórházba a konczházba a -doktorokhon. Az asszonyát tudatni köll, mönnyön be ü is, odabennt -majd irnak az esetrül krotopollumot. Münk mög majd mögyünk az embör -után. <span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span></p> -<p>A juhászok lassan fognak a munkához, mert szét kell a dolgot -osztani. A siheder küldetik Török-Kara Pál tanyájára, mert az esik -ide legközelebb, hogy fogjon be és jőjjön, majd testet visz be a -városba. A többi elszéled vissza a bürgékhez, egy ott marad, kampós -botjával őrt állván a halott fölött, kire olykor elgondolkozva, -szomoruan tekint. Gallyas pedig a társával elhalad. Utjuk nem -nehéz, csak a kocsinyomokat követik, amelyek mind eltitkolhatatlan -módon mutatkoznak, ameddig csak a szikes pusztaság tart. Ép -körülbelül itatásnyi ut, mire a homokra érnek, hol is már nyomot -találni nem lehet, mert a homok nem nyommutató, azt a kerék ahogy -szétválasztotta, a kerék továbbforgása után ismét csak egymásba -folyik. Fáradságos az ilyesmi, nem kedveli azt sem ember, sem ló, -az eső pedig egyre erősebb. Utszéli napraforgók olajmagvas nagy -virágai annyit szivnak be belőle, hogy nem birja a szár a terhet és -sorra kidőlnek, szeliden a homokra hajolván. Nem dől azonban ki -Gallyas. Jó ló van alatta, mert nem lehet mondani, hogy rossz ló -volna, miután eddig még csak szoritani sem kellett. A társa pedig, -bizonyos Kútásó Illés, szintén egészen jó fából faragott legény, az -ötös huszároknál volt szakaszvezető, amig le nem degradálták és -szintén tud ahhoz, hogy a ló nem olyan állat, mint az ökör, hanem a -lóban akarat van, amit helyes bánásmóddal irányozni tud az, aki ért -hozzá. Bár itt a homokban csak verni kezdi a hab az állatot s -meglassubbodnak tökéletesen.</p> -<p>– No – véli Miklós – majd mingyárt.</p> -<p>„Mingyárt“ jön egy másik puszta, csak épp a lakottabb vidéken -kell átsurranni, mi másfél óra alatt megtörténik. Ez már jobb hely, -mert itt buja a fü és nem süpped meg a lóláb. Amugy a táj lakatlan, -itt-ott való semjékek vizi madarain fölül semmi egyéb nem látszik -eleven. De mégis. Némi feketeségek mutatkoznak az ég alján. Apró -pontok, amik lassan mozognak előre.</p> -<p>– Ahán! – mondja Miklós.</p> -<p>Most egyenest arra mennek a tág téren, amerre ama sátorosczigány -kocsik mozognak.</p> -<p>– Ludasiak, mondom, hogy ludasiak – szól társához Miklós, mert -tudni kell, hogy Ludas határában rosszhirü czigányság szokott -lakozni. Sebesebben is megy a két pusztázó, mint eddig, egyre -jobban közelbe érik a kocsikat. Már oly közel érnek, hogy látszik -is Vitéz Kis <span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span> Mihály szamara, amint oda van kötve a -saroglyához. Koczognak. A nagy vastag kard hol a sarkantyu -szárnyán, hol a kengyelvason cseng, hol a ló oldalához ütődik, -rázódván a testhez csatolt szijakon. Ám, mielőtt egészen -odaérnének, a kocsin járó sátorok egyikéből fény villan elő, utána -dörrenés és a vágott ólom csunya sivitása hallatszik a két városi -katona feje körül. Azután a második kocsiból, továbbá a harmadik -kocsiból, végül a negyedik kocsiból durran a fegyver és száll a -golyó, jobb helyet nem találván, a pusztázók között az avarba. -Lehajol Gallyas Miklós oldalt, az egyik csizmájából kiakasztja az -egészen sarkig vett kengyelt, mely után leszáll a nyeregből és -fegyverét csatolván, viszont golyót küld. Illés nemkülönben. -Válaszul hat puska ropog és sietnek, mentül sebesebben sietnek a -czigánykocsik.</p> -<p>Lova kantárszárát karra vetve, kezében az ócska mordálylyal, -tétlenül és tehetetlenül áll a puszta közepén Öreg Gallyas Miklós, -szemben a tulnyomó erővel. Ránt egyet a fegyver závárán, hogy -kiessen belőle a kilőtt rézportok és kedvetlenül, keserüen -mondja:</p> -<p>– Hej, a kutya teremtésit ennek a világnak.</p> -<p>Illés pusztázó legény, a lóról, ahol van, szótalan -fejbólintással mutatja, hogy szintén igy vélekedik. Visszaforditják -a lovakat, mennek csöndes elgondolkozásban hazafelé; im, Vitéz Kis -Mihály esete boszulatlan maradt.</p> -<p>A Badár ló szügyéről nagy darab tajtékok esnek a földi -mezőre.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/014.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/001.png" alt="" title="" />VÁNDORLÓ -FÖLDEK.</h2> -</div> -<p><img src="images/S2.png" alt="S" title="S" class= -"firstletter" />enki ebből a napból nem gondolta volna, hogy mit -lesz hozandó. Ugy kezdődött, mint a másik, az állatok is azok -maradtak, amik tegnap, pedig mondatik, hogy az állat megérzi a -veszedelmet. Bizonyos-e, senki megmondani nem tudja, mióta a régi -boszorkányok elmultak s ma már nincs ember, aki a madarak és -denevérek nyelvét értené. Egyedül a kutya az, amely néha világos, -napos délelőttön kifut az árnyékból a tanyaudvar közepére s -föltartván a fejét, olyformán, mint mikor a ló szokott a felhőkre -nevetni, idegen hangon hosszu, szomoru vonyitásba kezd. Ez -rendszerint nem jót jelent, az bizonyos. De ezuttal a kutya sem -tett ilyest és semmi állatok nem nyugtalankodtak. A lovak italt -kaptak rendes időben, hajnaltájon és ugyanekkor a kakas az ő régi -módján üdvözölte a hajnali csillagot. Feketésbe volt még a táj, de -az akáczok fiatal levelei már ébredtek alvásukból, a jegenyék -legteteje pedig bólongatni kezdett, mert apránkint föltámadt a -szellő.</p> -<p>Igy volt ezen a reggelen a tanyán. Hajnalhasadtán fölkelt Fehér -Máté és szétnézett az udvarban az állatok között. A kutyát lánczára -kapcsolta vissza az éjjeli szabadságából, s mire a felesége is -kijött a házból, fogadta az asszony jóreggel-kivánatát. Viktor a -tyukokat nézte körül s kötőjéből sárga kását szórt az egészen apró -fiókoknak. Máté egy ágat vett föl a kert mellől s védte a pár napos -csibéket a falánk kacsák rohama ellen. A kacsák már meg is fürödtek -ekkorra a kut mellett a vizben s most el akarták enni a sárgakását -a sárga csirkék elől. A gácsér vezette a támadást, de Fehér Máté -jól a fejére ütött az ággal. <span class="pagenum"><a name= -"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span></p> -<p>– Te rossz csont – mondta neki – eredj kigyót fogni, még majd -hogy éppen téged traktálunk kásával.</p> -<p>A gácsér – élemedett, okos kácsa volt ez – el is ment és hápogva -hivta maga után a hadát. Siettek, megkerülve a sövényt, ki az -árokszélre s ott lármázni kezdtek nagyon.</p> -<p>– Tanakodnak most, hogy mit tevők lögyenek – szólt Máté -Viktornak. – Jót huztam a Makszi fejére.</p> -<p>Ezen nevettek. Viktor most elereszté a kötője sarkát s mind oda -szórta az ételt a csipogóknak. Mivelhogy odabent is csipogni -kezdtek. Kihallatszott a házajtón, hogy valaki azt kiáltja:</p> -<p>– Anaaa…</p> -<p>– Mék, mék – felelte rá szinte öntudatlan az asszony – mögyök -mán, kis pulykáim.</p> -<p>Máté boldog mosolylyal tekintett utána. Messzi, a mezőség tulsó -oldalán hirtelen hosszu tüzdárda jelent meg az égen s utána rögtön -a föld peremén vörös világával feltünt a mindenek élesztője, a nap. -Libegett, egyre jobban mutatva magát. Máté eldobta az ágat s -kalapját emelvén, köszönté. Aztán nézte, mert soha ennek a -nézésével betelni nem lehet. Az Isten küldötte ő, ki sirjából -minden reggelen feltámad, lassan és méltóságosan. Azonnal üdvözölni -kezdik a madarak, a szarka cserreg és a sas gyorsan emelkedik, mint -illik is, hogy alantosai nevében tisztelje. A Búböcze megszólal az -istállóban és azonnal ki is lép a kuthoz s a gazdára tekintvén, a -maga nyelvén pár rövid szóval mondja neki:</p> -<p>– Vizet, Máté, vizet a Búböczének.</p> -<p>A libák meg egyszerre nekiiramodnak és keresztül a sövényen.</p> -<p>– Gágá – mondják a libák a napnak s feléje terjesztik -szárnyaikat.</p> -<p>A töröttlábu varju, a tanyaudvarok humoristája már rég lejött a -padlásföljáróról s ezuttal abban foglalatoskodik, hogy a zabos -zsákon a lusta macskát költögeti, a farkát csipdesvén. Az akáczok -teljesen fölébredtek, leveleiket szétbontják, illatuk azonnal -érzik. A jegenyenyár zöld levele a szellőben fehér hamvas alját -mutogatja. Mindez egybeolvad és mindez gyönyörü. Nincsen ennél -különb templom a világon.</p> -<p>– Kszü, pszü – kiáltja mérgesen a macska és jól pofonüti a -varjut. – Grá, grá, kurkurkur – felel rá emez ijedten s rögtön -<span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span> elugrik és billeg a kutya felé, hogy -ezentul most már majd ezzel társalog.</p> -<p>Máté néz és hallgat és áll elmerülve, igy nyujtván imáját -mindezekért annak, aki adta. Azután fogja a baltát s folytatja a -dolgot ott, ahol az este elhagyta és faragja az uj kapubálványt a -régi helyett, mert idővel még a kapubálványok is elmulnak. Akkor -kijön a pitvarajtóba Viktor, a két karján két apró emberrel.</p> -<p>– Apja – mondja – apja!</p> -<p>Máté leteszi a baltát és odamegy. A Pistika, ez meg a Miska. -Pistika a jobbadik, Miska a balabbik. Tökéletes egygyek, mert -ikrek, de mégis a Miska a tömzsibb. Lyuk van a képin, ha nevet. -Erről lehet megismerni, hogy melyik kicsoda.</p> -<p>– No, mit köll mondani? – kérdezi Viktor.</p> -<p>– Addon Iszten ló löddelt. – Igy véli Miska, hogy ezt kell -mondani. A példán Pistika észre térvén, szintén szól:</p> -<p>– Addon Iszten ló loddalt.</p> -<p>– Ló löddelt, ló loddalt – köszönti vissza őket boldogan Máté, -csók között. – Én mindön kutyáim…</p> -<p>István és Mihály lekivánkoznak a földre. Kissé hideg még és -harmatos, azonban azért nagyon jó. A kicsi meztelen lábak edződést -szivnak föl az áldott homokból.</p> -<p>– Ujság van, apja – szól Viktor mosolyogva. – Nagy ujság.</p> -<p>– No? – mondja Máté.</p> -<p>– Hát nem találja kend el?</p> -<p>– Ujság? – ismétlé Máté. – Nem tudom. Nem vélök rá.</p> -<p>– Hát… – folytatja dévajkodva Viktor.</p> -<p>– Hát? Mond no, ha tudod.</p> -<p>– Hát épp ma két esztendősek a gyerökök.</p> -<p>– Oh, uram Isten – nevet Máté – hát ijen vén népek mán kentök, -iftyurak?</p> -<p>– A! Búböcze! – mondja Miska a tehénre.</p> -<p>– A! Búbocza! – mondja Pista is.</p> -<p>– Ugyan hát mit adjak nekik? – szól Máté.</p> -<p>Tanyán nincs játék a gyereknek, de nem is kell. Ott a liba, -tyuk, csirke, kutya, macska, sündisznó: mind jó barát. Egyedüli -ellenség a sánta varju, mert az kiszedi rendesen a Pistika kezéből -a tejes kenyeret. <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> Hát a dióval gurigázni kutya? Vagy -beleülni a talicskába kettősen, aztán hajtani a lovakat: Dü te -Tárga, hóha hó! A homokba pedig olyan házakat lehet épiteni, hogy -az valóságos ritkaság. Máté bemegy a belső házba és két darab -egészen fényes krajczárt hoz elő.</p> -<p>– No netök. Egyik egyiknek, másik másiknak. De jól vigyázzatok -rá. Ezön vösz édös anyátok nektök ruhát. Ez péz, ugy nézzétök.</p> -<p>– Péz – szól Miska.</p> -<p>– Péd – folytatja Pistika.</p> -<p>Teljes csodálattal tekintik meg, külön-külön, egyik a másikét. A -barnapiros apró arczokon a bámulat ül. Lám, ilyen is van a világon, -amit ők még eddig soha nem láttak.</p> -<p>– Ni! – mondják egymásnak.</p> -<p>Máté és Viktor nézik, egymás mellett állván, a husukból való -hust s a vérükből való vért.</p> -<p>– Az enyimek – szól Viktor.</p> -<p>– Hát. Hogyne. Mindön a tied mán éppen – felel évődve Máté.</p> -<p>Evvel aztán megy is vissza az akáczfarudhoz, amit faragni kell. -Az asszony a házba tér, hogy rendezkedjen. Igy vannak egy darabig. -Viktor már mindent rendbe szedett s a konyhában foglalatoskodik, -hogy a tejet melegitse a népeknek. A balta alatt kint kong a rud s -recscsen róla sorra az a darab, amit Máté lehánt. Egyszer -bekiált:</p> -<p>– Viktor te! Vidd be a gyerököket.</p> -<p>Az asszony kilép:</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Ugy nézöm, föltámad a szél.</p> -<p>Valóban, a tanya mellett a vetéseken a szélkiáltó madár egyre -erősebben hallatja szavát. Fönt a jegenyenyárfák tetejének -birodalmában már zugás van. Hirtelen messze vékony hegy emelkedik a -homokból, egyre nagyobb, egyre magasabb. Ott már a forgószél járja -a boszorkánytánczot. Viktor épp hogy ölbe kapta a gyerekeit s -bevitte a házba, már ide is érkezett süvöltve. Utána nagy zugás -következik és végig vágtat a tájon a száraz vihar. A gólyafészek -leröpül a kémény tetejéről és száll messze, az apró gólyákkal -egyetemben. A jegenyék sirnak s a nagy elhajlásokban pattog a -derekuk. Minden, ami csak állat, sietve menekszik az udvarból födél -alá. – A Náczi varju nagyon jól megfér most a Jancsi macskával. – -Minden madár elül, csak a szélkiáltó szava hangosabb <span class= -"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> egyre, -amely bolondul szaladgál, a fejét épp most hányó buzavetés között. -Máté sietve futkos az udvarban, becsukva minden ajtót, ablakot, ami -nyitva volt. Néhány eltévedt apró csibét fölszed s bedobja a -kotlóshoz, az ágasrul leszedi a köcsögöket s a földre fekteti. Az -idő pedig mindig nagyobb. A szénapadlás elől elfujta a nehéz létrát -és bontogatja már a ház tetejét. Egyre lejebb száll, a földet -keresi, hogy abban kárt tegyen. Mikor aztán leér, hogy egész -hatalmával söpri a füvet, a homokot, egyszerre semmit sem lehet -látni. Ez az az idő, mikor a vasjáromszög megtanul röpülni. Nincs -levegő, se ég, se föld, csak homok van, szálló, röpülő homok, mely -elfog mindent és betemet mindent. Rettenetes a zugás. Kétágu öreg -törzsek ketté hasadnak, fiatal fák gyökerestül fordulnak ki s -földre fekszenek, azon henteregvén. A föld fölszállt a a levegőbe, -a föld utazik s nő a homok, mindegyre nő. Máté kiáltana bele a -zivatarba, de nem bir, a röpülő homok urrá lett az emberen.</p> -<p>– Isten, hol vagy? – szól elhaló szava.</p> -<p>Még egy ideig dőlnek a fák és visz mindent a szélzivatar: -gerendát, szénaboglyát, azután haragja kezd elülni. Egy nagy, -utolsó fuvás elviszi még a galambok duczát, azután óriási hosszu -sóhajtásával elvész a zivatar. Vonul odább, három-négy forgószél -homokhegye fut végig a tájon, távozóban.</p> -<p>A homok lassankint leszáll, a reszkető levegő elcsendesül. Máté -rázza magáról a földet, ami ellepte s mély szomorusággal néz végig -a tájon. Lám, mit hozott a nap. A szálló homokban, ami ellepte az -udvart, a sövényajtóig megy, hogy megnézze azt, amit megnézni -rettegés és lelki kinszenvedés: mi lett a vetésből Isten ezen -csapása után. Ám a sövényajtót kinyitni nem lehet, ugy tele van -fujva mindennel, fával, karóval, vödörrel, homokkal. Hát csak a -sövény fölött tekintett szét a fekvőségre és amint a szurós ágakat -széthajlitván, tekintete a vetésekre esik, följajdul. Mintha kétágu -szigonynyal szakgatnák a szivét, mintha kalapácscsal vernék a -fejét, a homokkal lepett haját a vihar boszorkányai. A nyilegyenes -táj most dombos, hepe-hupás. Ahol a buzavetés állott, nagy, tágas -mélyedés látszik, mint amilyen a kiszáradt tófenék szokott lenni, -ahol pedig az árpa virult, ott se sikság, se árpa, hanem magas -domboldal: a buzavetés földestül átvándorolt az árpavetésre. Látván -ezt s a maga tiszta eszével azon pillanatban fölfogva e dolgok -következményeit, Máté szemeiből kicsurran a köny és vize elvesz a -képét <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span> boritó homokban. Ugy érzi, az esze -pusztul s minden, ami a világon van, előtte elfeketedik. Lassan -megfordul az ember. Visszamegy a házig s éppen mikor Viktor -halaványan nyitja az ajtót, szemközt ér vele.</p> -<p>– Viktor – mondja megtört szomorusággal – látod-e? Látod-e? -Nézd, nincs sömmink. Amit a jobb kezével adott az Isten, elvötte. A -balkezével járt itt. Nézd. Elpusztultunk. A nincsetlenségbe -jutottunk. Mivel érdemöltük?</p> -<p>A szeretett ember könyázott, poros arczára függeszti szemeit az -asszony és az ajtófélfába fogódzik e megrendülések alatt szótalan. -Ki tudna erre mit felelni? Ő is csak ugy van, mint amaz, itatni -kezdi az egereket a szeméből s állnak a pusztulás közepett -hallgatag.</p> -<p>Ám Miska félretolja az anyja szoknyáját és előlép. Csillog a -kezében az uj krajczár és kinálva nyujtja az apja felé:</p> -<p>– A! Apám! Péz!</p> -<p>Pistika a másik oldalon következik elő és röviden kinálja -vagyonát:</p> -<p>– Péd! Péd!</p> -<p>Fehér Máté letérdelt az istenhozta homokba, átvette két karjával -két gyermekét és Viktorra nézett. Könyezése már elcsillapodott.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/010.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/008.png" alt="" title="" />AZ ÜSZŐ -FÖLTEKINTÉSE.</h2> -</div> -<p><img src="images/A.png" alt="A" title="A" class="firstletter" /> -födél nélkül élő gulya neve némely helyen rideg marha. Régi szó ez -s bizonyosan onnan keletkezett, hogy az efajta marha minden -szeretetet és kényelmetességet nélkülözvén, rideg életet él. Más -részen megint gulyának mondják, ismét más részen pedig csordának. -Bár ez utóbbi szó tisztán csak azon állatok gyülekezetére illik, -melyek reggel elmennek hazulról s estére kelve ismét hazatérnek. -Ily különféle nevek vannak. Mifelénk pedig ugy neveződik, hogy: -barom. Általános vélemény pedig, hogy a tehén egymagában is barom. -Itt azonban nem. Itt a tehén egymagában tehén s csak akkor lesz -barom, ha legalább ötszáz van belőle együtt. Nem tudni, melyik -elnevezés az igazabb. Kereskedni az ilyennel azonban fölösleges, -miután ha hetvenhét könyvet irkálna is erről össze valaki, a -kereseti pusztán ama bizonyos Rózsa András és Rózsa Istvánok azután -is csak ugy mondanák a gulyának, hogy barom. Véleményük szerint ez -a név illeti s az ő véleményükre nyomdafestékkel hatni nem lehet. -Más volna, ha harmincz vagy negyven darab fát küldenének nekik -különféle rovásokkal, amit ahoz értő emberek vágtak. Azokból némely -dolgokat ki tudnának olvasni. Hogy ime, ezen három vékony a három -jegenyés Vizhányó Pált jelenti, eme kövér kerekség pedig Sebők -Jánost, a pókhasut. Ama igen nagy hosszuság a hat apró vonással -bizonyára Nyárfás Imrét, akiről különben is tudatik, hogy hat -tehene van idekint a baromnál.</p> -<p>Szárnyék manapság már imitt-amott van. Ide is, amoda is fákat -ültettek az észszel élő emberek s e fákból idő multán erdők -keletkeztek. Ez most már a szárnyék helyett van s valamelyik oldala -mindig <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span> megvédi esőtől, széltől vagy a nap -melegétől az állatot. Csak a gulyások cserénye marad meg, azt látni -itt is, ott is a puszta közepén. Akkora kis darab -kerités-sövényből, mint egy szoba. Abban lakik a cserényes, aki -nappal főz a többire, éjjel pedig kerüli a gulyát, amely lefeküdt a -karó körül. A gulya ugyanis olyan társaság, hogy nappal elpihen a -pusztában itt is, ott is, de éjjelre megszokott helyet keres. Hogy -ezt megtalálja, egy hosszu akáczot kivágnak, ágait lebotolják s a -csupasz magas karót ássák valahol a puszta közepén a földbe. Azt -aztán a gulya elismeri, hogy az az ő háza, födele s nagy -nyugalommal telepszik köréje este.</p> -<p>Gulya sok van a nagy darab földön, néha tiz is, mert -nyolczszáznál több darabot nem igen tesznek egybe. Az már olyan -nagy sereg, hogy három ember nem birja rendben tartani, bármennyire -érti is a dolgát. Mert rendszerint hárman vannak egy csapatnál: két -ember meg egy gyerek. Tavasztól őszig csak ugy kint vannak az ég -alatt, mint az állataik, krumpli-paprikást szoktak enni, továbbá -tarhonyát, zsiros kását, arra nagyokat isznak a csordakutból s mód -felett egészségesek. Szeretik az aludt tejet is és a tarhót, amiben -van részük elég, mert szerződés szerint az a tej az övék, amit a -tehenekből kifejnek. Ily módon nem is rossz mesterség az, mert -hasznuk van a tejből is, amit az asszonyaik elhordanak és turót, -vajat, sajtot csinálnak belőle. A várostól is kapnak fizetést, -valamint minden gazdától minden darab állat után az őrizésért -egy-egy forintot. Ezzel szemben azonban megvan a vagyoni -felelősség, hogy akármi történjen tavasztól őszig, bármiféle gyanus -ember kódorogjon a határban: nem vesz el a jószágból egy czitek -sem. Ez oknál fogva meg nehéz mesterség a gulyásság s csak olyan -ember üzheti, aki tökéletesen kiérti magát a világi -állapotokban.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A nagy pusztán, ahol a gulyák laknak, vasárnap némi embermozgás -látszik. Máskor csend van arra s nagy néha halad Szabadka felé -egy-egy kocsi vagy pedig gyalogosok haladnak s megkérdik, merre van -a Pálinkás-erdő, ahol a fa tetejében a Mária látszik. A gulyások -ezeket utba igazitják s azután csendes megint minden. Vasárnap már -más. Többen jönnek ilyenkor a gulyák felé, kocsin vagy -gyalogszerrel. Mind olyan ember, aki azért jön, hogy föltekintse a -marháját. Hogy nőtt-e a tavasz <span class="pagenum"><a name= -"Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> óta? Gyarapodott-e? A fü -térdig ér csaknem, abban az emberek kéjelegve járnak.</p> -<p>– Ilyen teritött asztalnál csak gyarapodhatik – mondják s -keresni kezdik a Bimbót a nagy tömeg állat között.</p> -<p>Mi is ilyen irányban értünk ki, hogy megnézzük a Tündér üszőt, -amely a tavaszszal került ide. Előbb a Vincze János gulyájában volt -s az tartozott érte felelettel, de a kapás tudni vélte, hogy -ezuttal a két Rózsáknál van. Hogy Vinczénél igen fölszaporodott a -jószág s átadott belőle emezeknek. Ő tudja, neki megüzenték.</p> -<p>– Kicsoda?</p> -<p>– Nem is vélök már rá – felelte az öreg – de valaki mondta a -multkor.</p> -<p>Ez a „multkor“ az augusztus közepi bucsut jelenti, amidőn a vén -ember is elment a csárdába s két álló napig felejtgette, hogy -öregszik. Ennyi idő alatt kétségkivül lehet néhány üzenetet váltani -s igy most már egyenest arrafelé hajtottunk, amerre felé sejteni -lehetett, hogy ott őrzik a két Rózsák a gulyát a pusztában. A -buczkák közt nemsokára elő is tünt a nagy zöld tábla, végig rajta a -sok állat. Mind fejetlen. A fejük lent volt a nagy füben. A -gulya-szélben van már egy-két kocsi, odahajtunk. Nemsokára látszik, -hogy jön egy magas ősz ember a térdig érő harmatos füben, huzva -maga után a hosszu botot.</p> -<p>A kapás csöndesen mondja:</p> -<p>– A Rózsa Sándor öcscse.</p> -<p>Széles kalap van a fején, haja rövidre nyirt, szakálla ősz, bár -még látszik, hogy veres volt azelőtt. Bocskorban van, nem a füzős -tótban, hanem a magyar csuszá-ban, amely csatra jár. Meztelen, -izmos lábszárai barnavörösek, a pihéket, amik rajta nőttek, -lenfehérre szivta a nap. Ha valamely festő meg tudná ezt a -szinkeveréket festeni, bizonyosan kidobnák a képét a -mütárlatból.</p> -<p>A gulyás nyujtja a kezét és üdvözli az embereket e szóval:</p> -<p>– Tartson mög az Isten mindnyájunkat.</p> -<p>– Mindnyájunkat… mindnyájunkat…</p> -<p>– Mind magunkat, mind nyájunkat…</p> -<p>– Hát talán hogy a jószágot tekintik föl maguk is?</p> -<p>– Az ám, majd azt néznénk. Ha itt van, ebben a gulyában. -<span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span></p> -<p>– Hát – mondja elütőleg – én majd téritöm a marhát, de gyün a -gyerök mingyárt.</p> -<p>El is siet a semjék felé, hogy tereljen.</p> -<p>– Tán nincs itthon a számadó? – kérdezi a kapás a többitől.</p> -<p>– Oda van a szabadkai földön – mondják.</p> -<p>– Ez csak éppen testvérje a számadónak – int Muladi kocsis az -eltávozott után – amaz az igazi, aki Szabadkát járja.</p> -<p>– Akkor hogy találjuk mög az üszőt?</p> -<p>– Majd mögmondja a gyerök.</p> -<p>Jött is már a gyerek, akinek a fejében van az inventárium. Egy -alacsonyra maradt fiu, karikás ostor a nyakában, a kezében nagy -bot, háromszor olyan hosszu, mint ő maga. Vékony gyürücze-szárban -egy makrapipa, azt a fogai között tartja, mikor köszönt.</p> -<p>– No – mondja aztán – talán maguk is a marhájukat keresnék?</p> -<p>– Az ám – szól a kapás – azt. Van itt egy üsző a baromban, azt -akarnánk mögnézni.</p> -<p>– Hát – felelt igen komolyan a kis ember – azt löhet… löhet. -Majd mögkeressük. Mert van itt sok. Miféle névön van itt az a -maguké?</p> -<p>– Kis Pál névön.</p> -<p>A bojtár lenézett a földre s a füszálak töveit durkálta a -botvéggel.</p> -<p>– Hm – mondta egyszer s csóválta a fejét. Azután ismét -gondolkozott. A pipát kivette a szájából.</p> -<p>– Üsző? – kérdezte.</p> -<p>– Üsző.</p> -<p>– No – szólt fontosan – itt aligha van. Ötszázhuszonhét darab -van itt a kezem alatt. Nem mondom: van közte négy, akinek a -gazdáját nem tudom. Abbul egy ló, kettő öreg tehén, egy van üsző. -Ha ez lösz az, akkor mögvan, ha az se az, akkor itt nincsen ebben a -gulyában.</p> -<p>– Hát – mondta a kapás – itt köll annak lönni.</p> -<p>A bojtár előre halad.</p> -<p>– Nono – felelt. – Majd mögkeressük.</p> -<p>Mentünk utána. Egy bikát, amely gyanusan nézte ténfergésünket, -jól oldalba ütött a nagy bottal. Az idomtalan nagy állat, amelynek -a <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span> husából vagy tizenöt ekkora gyerek -kitelt volna, félre fordult, de ismét csak levágta a fejét, ami nem -kedvező körülmény. A hosszu bot most nagyot sivitott a gyerek -kezében s hirtelen a homlokához repült. Ezen a bika elszégyenült, a -gyerek felvette a botot s ment előre szótalan.</p> -<p>– De bolond bikátok van, hé – szólt neki Muladi, ahogy a -csatakos füben haladtunk.</p> -<p>– Ez még csak istenös – mondta rá a bojtár. – Van rátartósabb -is.</p> -<p>Egy csomó barom közt megállt s egy kajla üszőre mutatott.</p> -<p>– Ez-e az? – kérdezte.</p> -<p>A kapás nézni kezdte az üszőt. Ő sem látta a tavasz óta, hát nem -ismerhet rá azonnal. Nézte jobbról, nézte balról.</p> -<p>– Ilyenfajta barnás-szürke volt az is, de még sem ez az. Más -annak a füle állása… Nem ez az, nem ez az no.</p> -<p>– Hát pedig – állapitotta meg a bojtár – itt az egészben nincs -más üsző, akinek a gazdáját én ne tudnám.</p> -<p>Egész határozottsággal mondta ezt s azonnal más munkába kezdett. -Jött ugyanis utánunk három surbankó legény, akik szintén vele -akartak beszélni. Kötelet hoztak és ostort, ami nyilvánvaló jele, -hogy haza akarják hajtani a marhájukat.</p> -<p>– Adjon isten jó napot – köszöntötték.</p> -<p>– Adjon isten – felelte pipázva.</p> -<p>– Hát löhet-e? – kérdezték a legények.</p> -<p>– Löhet – válaszolt, kissé kérkedve állásával, amit a barom -körül elfoglal. – Nem nehéz mestörség… Tán haza hajtod?</p> -<p>– Az ám.</p> -<p>– Kiféléjét?</p> -<p>– Sebők Fekete Antalét.</p> -<p>– Azt – mondta nyugodtan. – Annak kettő van itt kint, a tavaszi -kajla tehén mög egy üsző.</p> -<p>– Az, az – mondták örömmel a legények s a bojtár csöndesen -felelt:</p> -<p>– Tudom én az ilyesmit. Majd mingyárt kikeressük.</p> -<p>Készülne is hozzá, de az öreg kapás, aki a saját szemének sem -<span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span> igen hisz, tovább kutakodott s most a -tereléshez álló gulya elejéről kiált vissza:</p> -<p>– Itt az üsző.</p> -<p>Mire odaértünk, már körül is nézte.</p> -<p>– Tündér – szólt neki örömmel. – Tündér…</p> -<p>Az üsző rábámult.</p> -<p>– Mögüsmert, mögüsmert – ismétli vigan a kapás. – De möghiztál! -Enyje, de szép vagy! Ha a Pirók látna! (A Pirók ugyanis az anyja -neki.)</p> -<p>– No hogy – vélte Muladi. – Ojan kil –, nyócz – nyóczvanöt -forintot bizonyosan ma mögadnak érte. De valójában az-e?</p> -<p>– Nézze kend a billogját. Kend ismer irást.</p> -<p>Nézi Muladi, azonban tehénszőrön nehéz az irást megismerni az -olyannak, aki régen tanulta. Együttesen állapitjuk meg, hogy -csakugyan rajta a billog.</p> -<p>– No, most gyere bojtár – örvend a kapás. – Mondtam én, hogy itt -lösz az elejibe, mert mindig olyan elüljáró marha volt ez a -Tündér.</p> -<p>Jön is a bojtár, de már messziről kiált, ahogy az üszőre -néz.</p> -<p>– Jaj – magyarázza – nem jól mondták maguk a nevet, azért nem -tudtam én. Nem Kis Pál ennek a gazdája, hanem Kis Palcsi.</p> -<p>Hát különben mindegy. Az üszőt megtaláltuk, az a fődolog. Meg is -deputáltuk és meg is dicsérték. Többen csodájára jöttek arrajárók, -hogy jaj de szép.</p> -<p>– Hát hiszen, hát hiszen… – szólt kedvtelve a kapás s -végigtekintett némely hitvány tehenen, melyek a közelben -legelésztek – aki bornyut én kötök el az anyjátul…</p> -<p>Haladtunk visszafelé, miután elkezeltünk az öreg Rózsától. -Muladi neki eresztette a gyepes siknak a lovakat s tömni kezdte a -pipáját. Közben a Sándorról beszélt.</p> -<p>– Lám – szólt hátrafordulva az ülésben – micsoda élet az? -Másoknak vagyont szörzött, maga tömlöczben halt.</p> -<p>– Hát az ugy van – állitotta a kapás.</p> -<p>Muladi azt mondta: <span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span></p> -<p>– Sok urat begombolhatott volna maga mellé a Sándor, ha akarta -volna.</p> -<p>– Hát az ugy van – állitotta a kapás.</p> -<p>A pipa szárával kissé oldalt mutatott s csöndesen szólt:</p> -<p>– Szép tanya ez a nyárfás nagyon.</p> -<p>Muladi nem szólt semmit, a kapás nem szólt semmit, én se szóltam -semmit.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/013.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137"><br /> --137-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/006.png" alt="" title="" />HAZATÉRÉS.</h2> -</div> -<p><img src="images/E.png" alt="E" title="E" class= -"firstletter" />gy vasárnap délelőtt ugy tizenegy óra tájban István -dideregve ér haza a tanyára. Vékony nyári csizma a lábán, egy szál -felöltő a derekán, a fejében pedig csak kalap; semmikép sem csoda, -ha fázik a hóban. Csunya nedves idő van, amennyiben hó esett az -egész éjjelen, reggelre pedig, hogy a köd eloszlott, kisütött a -nap. Ilyenkor besziv minden meleget az olvadó hó és bár -verőfénynyel van a nap és bár déli szél kereng a tájon, olyan a -hideg, hogy annak, aki sokáig állja, mint mondani szokás, a szive -gyökere is reszket. István pedig nincs is neki öltözködve az -időjárásnak, egészen a fajta öltözéket visel, mint ünnepnap -tavaszon szokás. Ez onnan van, hogy István a börtönből jön, ahova a -tavaszon bevitték, hogy emberölésért üljön nyolcz hónapot.</p> -<p>Mikor István a latyakban becsattog az udvarra, a kocsis rámered. -Ünnepnap lévén, a vén Imre kocsis sem foglalkozik komoly munkával, -hanem a kocsi rudjára feszitvén a hámokat, kenegeti a bőrt -halzsirral. Jó állat a bőr – tartja a vén Imre – nem kér kenyeret, -csak éppen hogy zsirral kell étetni. No aztán azzal éteti is -folyton-folyvást s ha megsokalják a pazarlást, amit elkövet, rögtön -fölmondja a szolgálatot. Megélteti őt az uristen, aki a csillagokat -kigyujtja, más tanyában is. Átlag kétszer szokott fölmondani -évenkint, de huszonhat év óta, mióta itt van, csak egyszer ment el, -akkor is visszajött harmadik héten, hogy csak nem hagyja az -eperfáit, amiket ő maga ültetett. Igy van Imre a tanyával, az -eperfákkal és a halzsirral, amit beleétet a hámba.</p> -<p>– Nini – mondja – möggyütt kend? <span class="pagenum"><a name= -"Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p> -<p>– Mög ám – feleli a szomoru István. – Vége a szolgálatnak.</p> -<p>Barátságosan kezelnek s Imre igen örül István megjöttének, mert -a hosszu idők folyamán összeszoktak ők ketten nagyon.</p> -<p>– Hát hogy telt le? – kérdezi részvéttel. – Annyi sok idő?</p> -<p>– Jaj, ne is kérdözze kend. Már az életömet is möguntam a falak -közt. Borzasztóság az, tudja kend, ott lönni.</p> -<p>– Különösen semmiért…</p> -<p>– Haj, haj – sóhajtja István – igy bánnak a szögénynyel.</p> -<p>A cselédház ereszete alá megy, ahol szegen függ a puskája. -Ócska, rozsdás, elültöltő egycsőves, a szijja, amit megrágott az -idő, kóczmadzaggal van összekötözve. Leveszi, nézi. Meg van töltve -most is, mert mig István oda volt, éjjelenkint Imre kerülte vele a -határt. Megforgatja egy kissé a kezében, a vállához is emeli, hogy -értené-e még a bánásmódját. Azután visszaakasztja és ujból csak -sóhajt.</p> -<p>– Hej, puska, puska, te voltál az oka rabságomnak.</p> -<p>István tudniillik csősz és ezen hivatala szerezte neki a -börtönt. Ősz felé járt akkor az idő, a szőlő érett volna és ittas -darazsak röpködtek a levegőben. A tanyai kutya ilyenkor lesz -gyümölcsevő. Ugyan a nyers kukoriczát is megeszi, ha éhes, de a -szőlőt már nem tisztán éhségből szereti. Éjjelenkint szökik a -szőlőkbe és hatalmas étvágya van. Egész sorokat lelegel, amig -megunja. Ezért hát ilyenkor nagy vigyázatban részesül a szőlő s a -csősz folyton kerülgeti. Amely kutyát benne talál, arra rálő. Igy -volt ez akkor is. A szőlő sarkát két nap óta dézsmálta már igy az -eb. István sejtette is, hogy a Kalap Jánosék nagy fekete kutyája. -Aztán hát ezt a sarkot vigyázta. – Hej, majd beléd lövök – gondolta -és sóra töltötte a puskáját, hogy örökre elmenjen a kedve a -látogatójának. Harmadnap éjjel ki is leste. Sötét éjszaka volt, a -hold nem járt az égen és a csillagok elé álltak a felhők. A nagy -diófa alatt ment éppen, mikor látta, hogy bent van ám a sarokban a -nagy feketeség. Zörög a száradó levél a tőkéken, amint huzódik -egytől a másikhoz. Mikor az utra ér, hogy nagy fekete testének -formái láthatók a sötétben, István rásüti a fegyvert. Nagyot szól a -puska, amott a feketeség meg elnyulik hosszasan a tőkék alatt és -vergődik szótalan. Hosszabb már mint a kutya szokott lenni. István -odalép hozzá a harmatos homokban: látja, hogy nem kutya, hanem -ember, fekete szürben. Ott van mellette a nagy garaboly is, amibe a -szőlőt szedte. Feldőlt és <span class="pagenum"><a name="Page_139" -id="Page_139">-139-</a></span> az érett gyümölcsök kifordultak a -homokba. – Ki vagy? – kérdezte István szomoruan, mert tudta, hogy -bajt csinált. De egy szót sem szól amaz, csak a fehér homok válik -sötétre körülötte a vértől. Eldobta István már a puskát, reszkető -kézzel keresi zsebében a masinatartót és gyufát. Kék lánggal -sziporkáz a kénes gyujtó és a fénye mellett megismeri a haló -embert. Nem más az, mint Fekete Karácsony Péter, a juhász. Ez ugyan -többé már juhot nem őriz, mert el van találva végkép. Igy esett, -hogy Istvánt börtönbe vitték a tavaszszal és el kellett hagynia a -tanyát, a puskát, gyermekeit és a tág mezőket, ahol messzire -lehetett látni.</p> -<p>A felesége régen elhalt (nem élni való volt szegény, görcs állt -mindig a fejében) s ilyformán a nagyocska lánya meg a fia voltak -csak vele. Ezeket azon időre, mig ő maga elmenne, a sógorához -küldte, aki kint messze, a halasi földek felé pásztorkodik. E miatt -most, hogy hazajött, még csak a szobájába sem mehetett be, mert a -kulcsot is elvitték, őt magát pedig még nem várták. Jó szerencse, -hogy Imre ott van a tanyában, különben senkit sem talált volna. A -gazdáék télen a városban laknak s csak ritkán jönnek elő. A havas -udvarban nem mozog más, mint a kutya, a galambok, az istállóban -pedig a marhák, ezekre a vén Imre visel gondot. Imre kérdezni -akarna sok mindent, illetve mutatni szeretné, hogy örül István -érkezésének. Ő azonban mogorva agglegény s nem ért a beszéd -tudományához. Rendesen csak elmélkedik s a lovaival társalog.</p> -<p>– No hát nem is kenöm már tovább azt a szijjat – mondja -hirtelen.</p> -<p>Istvánnak azóta most fakad először mosoly az arczán. Lám, az -öreg Imre még mindig a régi vén gyerek.</p> -<p>– Hiszen kár is – felel – csak ugy csöpög már a zsirtól.</p> -<p>– Hagy csöpögjön – véli Imre. – Olyan, mint a szép lány haja, -sohase elég neki az olaj.</p> -<p>A konyhába mennek, ahol Imre a tüzben tesz-vesz. István, mint -aki rég ideje nem látott ilyen munkát, idegenül nézi.</p> -<p>– Paprikás krumpli – magyarázza Imre – de majd megszaporitom, -mert csak magamra számitottam.</p> -<p>Burgonyát hámoz, a füstös bögrébe teszi, majd pedig vizet is -tölt hozzá. Azután szalonnát vág. <span class="pagenum"><a name= -"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span></p> -<p>– Zsir is kell ám ehhöz – mondja, derülten foglalatoskodva, a -vén ügyetlenség. – Vasárnap van mámma, ögye mög a kutya a -máját.</p> -<p>Imre soha sem szokta az ilyes beszédet, de most, ugy látszik, -nevettetni szeretné mindenképpen a szomoru Istvánt. Sürögve keres a -tüzhely előtt egy hosszu galyat, amit hegyesre farag s ráhuzza a -szalonnadarabot. Még megirdalja egy kicsit a késsel.</p> -<p>– No, vágjék kend egy nagy karaj könyeret – biztatja -Istvánt.</p> -<p>Ő maga pedig az ablakban kutakodik.</p> -<p>– Ehol a pálinka is e! Kóstolja kend. Idei, érzik még az éretlen -szaga, de azért nagyon jó pálinka lönne az gyüvőre, ha az idén mög -nem innánk.</p> -<p>István kézbe veszi az üveget és néz a benne kotyogó fehér -törkölyre.</p> -<p>– Ilyenbe se volt részöm nyolcz hónap óta…</p> -<p>– Majd kipótoli kend, no… – vigasztalja Imre.</p> -<p>Süti a szalonnát és a csepegő zsirt okosan osztogatja el, felét -a kenyérre, felét pedig a bögrébe hullatván. Nem sok időbe kerül ám -most már, hogy a jó parazsas rőzse tüze mellett megforr a krumpli, -a szalonna is hamar kiadja a lelkét. De jól végezte kötelességét, a -kenyér zsiros végtől végig. És jutott azért a bögrébe is. Mikor -Imre két tányérba kiönti az ételt: örömmel mondja és dicsekedve -is:</p> -<p>– Nézze kend, milyen nagy pillangók uszkálnak rajta.</p> -<p>István csak nézi az ebédhez való készülődést szótalan. A régen -kóstolt pálinka egy kis pirosságot hoz az arczába, melyről leszedte -az egészség virágait a Csillag-börtön. Imre kanalakat keres elő, -ünneplő fakanalakat, amelyeknek nyele feketére van festve, az alján -pedig zöld levelek között sárga tulipántok. Az asztalra helyez -mindent, tányért, kanalat, kenyeret, pálinkát. Még csak a sült -szalonnát kell a krumplira darabolni, aztán király legyen az, aki -különbet eszik ennél.</p> -<p>– No, isten áldásával – kinálja Imre.</p> -<p>István könybelábadtan tekint végig a szorgoskodó öregen.</p> -<p>– Nem átall kend velem egy asztalnál önni? – kérdezi -csöndesen.</p> -<p>– Én? – fakadt ki Imre. – Hát minek néz kend engöm?</p> -<p>– Mégis… Vér van a kezemön. <span class="pagenum"><a name= -"Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p> -<p>– Ugyan ne beszéljön kend. Nem ér az ilyen beszéd sömmit. Nem -akaratbul tötte kend.</p> -<p>– Hát abbul nem.</p> -<p>– No amazért mög nem kár, hogy egy betyárral kevesebb van. Ha -zsandár lőtte volna agyon, medáliát kapott volna érte.</p> -<p>A paprikás krumpli zsirpillangói közé odahullik István szemeiből -is néhány pillangó.</p> -<p>– Igyék kend még – kinálja Imre a pálinkát, a zavarodottság -elháritása szempontjából.</p> -<p>De amazon kitörnek az elfojtott keserüségek, amiket mostanáig -türtőztetett magában. Könye könye után csordul és egész testét -rázzák a belső viharok.</p> -<p>– Miért érdemöltem, miért érdemöltem.</p> -<p>Valósággal erre ki tudna felelni? A törvény néha oly tökéletlen. -Tudja azt a vén Imre is, de ő, mint vagyonos és zsugori agglegény, -a fennálló rendhez huzódik s mindent ugy talál jónak, ahogy van. -Ezért ez irányban nem is szól semmit. Csak nézi a zokogó embert egy -darabig, azután beszédbe kezd:</p> -<p>– A gyerök iránt ne lögyön aggodalma kendnek. Itt jártak most -harmadik hete vasárnap. Az Annusnak uj ruhát vött a gazda, csak -látná kend, hogy milyen pötyke benne!</p> -<p>– Hát az Andris? – sirja István.</p> -<p>– Az Andris mög kigyógyult a szömfájásbul. Pedig kékküvet rakott -rá a doktor.</p> -<p>Istvánban csillapul a kétségbeesés. Nyugodtabban tárgyalnak és -végire is járnak az ebédnek. Mikor a szépen festett kanál utolsókat -koppanna a tányérok alján, Imre föláll, hogy a korsóba vizet hozna -a kutból, de alig tesz pár lépést, fölhagy e szándékával.</p> -<p>– Ej – mondja erős hangon, ami ő nála bizony szokatlan, mert a -maga csendességében élte eddig világéletét – az ebadta hejjén. Ki -iszik ilyen ételre vizet?</p> -<p>István bágyadtan tekint rá:</p> -<p>– Hát?</p> -<p>– Hát, az ebadta hejjén, átmögyünk a csárdába!</p> -<p>Ezzel aztán se szól, se beszél, csak kifordul a konyhából. Vizet -ad az állatainak és rájuk zárja az ajtót. István mindezt tétova -nézi. <span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span></p> -<p>– Ugy-e – kérdezi – aztán én kenddel mönnyek?</p> -<p>– Hát? Hát mi? – csodálja Imre. – Tudja kend, hogy én ott még -sohasem jártam bort inni. Csak dologban, ha néha elvetődtem. Most -én csak csupán kendért akarok ott lönni. Hagy lássák, hogy itthon -van. Én akarom! Én fizetök!</p> -<p>Aki ugy ismeri évtizedeken át Imrét, mint István, fölérheti -észszel, hogy micsoda nagy dolog ez. Imréről tudva van, hogy -fösvény agglegény, borhoz ritkán nyul (ha ingyen adják), dohányhoz -soha és interesre vannak a tanyák között a pénzei. A -kötelezvényeket a csizmaszárban tartogatja. Volt már rá eset, hogy -el is vesztek csizmástul, de csak megkerültek. És ime, most Imre a -korcsmába invitál. István érzi, hogy e dolognak Imre lelkében -széles alapja van. Megindult a szabadult rab mindezek láttára és -ujból csak elfogják a szeme világát azok a szivárványok, amik a -belső megindulásokból könyek alakjában következnek elő.</p> -<p>– Imre… – mondja – Imre…</p> -<p>Azonban Imrével ezen a hangon nem lehet beszélni. Soha ilyet, -még fütyül is, pedig bizony isten nem tud fütyülni. Csakhogy ő -mindenkép azon van, hogy itten vidámság legyen s ez a sápadt ember -pedig ne legyen szomoru. Az istálló ajtó közepébe rakja be a -vasrudat és azt lakatolja. Ez lókötés ellen igen ajánlatos, mert -hiába fesziti ki a rossz ember az ajtót, a lovat ki nem vezetheti. -A vasrud ugy van oda helyezve, hogy alatta a ló el nem jöhet, -fölötte át nem ugorhat. Ezt ellátván, még a galamboknak szór némi -ocsut, mert hátha késedelmesen érnek haza. Továbbá lánczáról -elereszti Móriczot, a kutyát, amely azonnal Istvánnak rohan és két -lábát olyan erővel veti a mellére, hogy szinte megtántorodik a -rabságban elgyengült ember. Végig is nyalja az állát és István az -eb sáros lábait megfogja a kezével.</p> -<p>– Rám ismersz hát te is?</p> -<p>Imre bezárván mindent, bekecset is hoz ki Istvánnak. A tulajdon -ünneplő bekecse ez, ő maga pedig a köznapiban indult utra. Jó az -ilyen a kocsis embernek, mig ellenben István csősz. Együtt mennek -ki a havas gledicsiák között az utra, amely a bormérő felé vezet. -De amint a sarokra ér Imre és végig tekint az uton, hogy mely -oldalán volna járhatóbb a hegy, hirtelen visszalép a kapualj bokrai -közé. Egy ember alakja látszik a ház végén, aki nagy bottal a -kezében halad errefelé. <span class="pagenum"><a name="Page_143" -id="Page_143">-143-</a></span></p> -<p>– Várjuk mög – mondja Imre az Istvánnak – mig ez elhalad. A -Gegus János ez. Nem érdemös szóba állni vele. Tolvaj embör ez, mög -hazug. Szekérszámra lopta a kukoriczát a nyáron, be is van adva -érte a fegyházba.</p> -<p>Móricz is dühösen ugatta Gegust, mig a porta szélén -elhaladt.</p> -<p>– Látja kend – mondta Istvánnak Imre – a kutya is csak igy -véleködik.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/010.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145"><br /> --145-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/001.png" alt="" title="" />FECSKÉK.</h2> -</div> -<p><img src="images/V.png" alt="V" title="V" class= -"firstletter" />olt abban az időben nálunk, odalent a novibazári -táborban egy feketeszakállu, alacsony, mérges kis ember, káplári -sarzsiban, bizonyos káplár Maksa nevezetü. A legények, akik a szava -alá tartoztak, nevét nem Maksának mondták, hanem mint Macskát -tisztelték. Mert szigoru volt a kis ember fölöttébb rendet tartott, -többet, mint kellett volna, mert elvégre a rend is csak olyan -orvosság, hogy megárt belőle a sok. Ő tulságos sokat buzgólkodott -ezen s minden alkalmat helyesnek talált arra, hogy legényeit -sulyosan leszidja, vagy egy pár napra a tábor áristomába vitesse. -Egy alátartozó legény, a hosszu és szerfölött erős Ördögh meg is -mondta neki egyszer: „Hej, Macska, Macska, ha egyszer innen -hazaérünk Magyarországba, igy félkézzel fölemellek a nyakadnál -fogva, de nem teszlek le addig, mig meg nem fulladtál. Akkor -maradsz majd csak igazán Macska.“ A Macska nem szólt rá semmit, -csak börtönbe vitette az Ördöghöt, mert e fajta szigoruságot -tartott azon a területen belül, ahol husz-huszonöt embernek az ő -eszejárása szerint kellett élni. Bár kitudódott, hogy a Macska -eredendőleg nem volt sem szigoru, sem pontos oly igen nagyon a -végletekig, hanem keménységének oka tisztán csak a magasabb -ranguaktól való félelemben volt keresendő, ami nem ritka dolog -olyan helyen és közönséges nyelven ijedtségnek neveztetik. Ez az -ember hát ezen okból volt szigoru s mert csak a tények előadására -kell szoritkoznom, nem mondhatom el, hogy a hosszu és nagyöklü -Ördögh a hazatérés után csakugyan arra a szinvonalra emelte-e, -ahova emelni oly erősen igérte.</p> -<p>Aligha tette, mert a Macska voltaképpen nem is volt rá érdemes, -<span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span> mert néha mégis csak alább hagyott a -szigorusággal. Ez olyankor volt, amidőn hazasóvárgó dalokat -énekeltek a katonák. Nem olyankor, amidőn szabadságukban állott, -hanem tiltott időben, amidőn rendnek kellett lenni. És még sem -tudott olyankor szigoru lenni a Macska. Ahogy a nóta szólt az -otthonvaló Magyarországról, elfeledte ő is a rendszerét és -hallgatott. Ha már nagyon sok és nagyon hangos ilyenféle sóhajtás -szállt erre hazafelé s már gondolta, hogy a lárma miatt baj lenne, -akkor is csak szeliden szólt:</p> -<p>– Ugyan ne szakgassátok az embör szivit…</p> -<p>A szomoru dalok azonban azért nem hallgattak el. Fölzokogott a -barákok sarkaiban a nóta a szép Magyarországról, melytől mi messze -estünk a vörös sziklák közé s néhányan már itt is maradtak végkép a -vörös sziklák között. Ahogy a katonalegény parasztészszel a maga -szive verését versekbe foglalni tudja, olyan különfélekép szól az -ének a távol hazáról, lombos nyárfaerdőkről, a kis pej lóról, mely -talán bizony most szomjazik is, mert nincsen, aki itassa rendesen s -ime, a tó is befagyott, amiből ő tulajdon maga szokott inni. Hol -hát az a fejsze, – ábrándozott a bakavers sirva – megyek, beverem a -jeget, hogy ihasson a kis pej ló eleget…</p> -<p>Gyerekes dolog ez, de mindenünnen csak azt dunogták; nótája -csöndes, elhaló, végezetével elborulva tekintettek egymásra az -emberek. Mert szomoru sors az, a jó kis pej lóról, amely idehaza a -nagy mezőkön és tágas helyeken éli világát, csak ugy messziről -zümmögni verses dalokat. De a Bodri kutyának sem volt nyugta, a -Sajó kutyának sem, továbbá a nagy fehér Tiszát is emlegették a -dalok. Ami a lentvaló élet napi nyűgéből az emberek részére szabad -idő gyanánt maradt, az leginkább csak ilyennel telt el, mig -ellenben máskor rendkivül nagyokat hallgatott a társaság. Szótalan -pipáztak, mignem azt mondja egy:</p> -<p>– Otthon mán járnak a betlehemösök.</p> -<p>Bólintottak az emberek és hallgattak tovább. És oly szótalan, -mély hallgatások voltak ezek, hogy a vad hegyi folyó zugása közben -is behallatszott, hogy megy valahol a hegyen fölfelé valamely -katona valamely őrházhoz és nótában kérdezi a sötét vidéktől: Mikor -megyek hazafelé, szép Magyarország felé?</p> -<p>A dal szavát széthordta a völgyben az esti szellő a különféle -katonai népekhez. A minarétek tetejében hiába gegőzött a török -harang, <span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span> ha a legszebben fujta, akkor sem -hallgatott rá senki. Csak mindenkinek azon járt az esze, hogy ugyan -mikor megyünk hazafelé, szép Magyarország felé. De feleletet -senkisem adott, a feketülő hegyek csak hallgattak. Forró -sóhajtásokra és meleg vágyakozásokra nem indul meg az ő keblük, -mert szokva is lehetnek az ilyesmihez, miután a római légiók nótás -katonái is kérdezgettek tőlük annak idején egyetmást. A sulyos nagy -hegyek azoknak sem feleltek. Nem is értenek hozzá. Mit tudják azok, -hogy mi az, mikor egy ember kezdi mondani: „Csárdás kis angyalom, -más ölel, ugy hallom“ – hogy ezen mindenki elszomorodik. A -napfényes mezőkről, a sürü nádasokról, a szelid és halk -folyóvizekről mit tudnak ők, kik még csak szélkiáltó madarat sem -láttak a barázdában futni? Nekik legfölebb ilyenekről ha a föllegek -beszélnek, amelyek lassan usznak innen arra lefelé, mert bizonyára -nekik sem kellemes ez az utazás.</p> -<p>Oh a föllegek! Azok is igen kedves vendégek voltak s ha -ritkásan, nyaratszaka uszott arra valamely olyan fehér bárányfelhő, -amilyen a mi kék egünkön otthonos, a katona fölnézett rá, megemelte -a sapkáját és mondta egymásnak: Nézd, ez alighanem hazulról gyütt… -És azokról is verses nótákat csináltak, a bánatfelhőkről, amelyek -Szeged felől jönnek, jaj de nagyon sebesen.</p> -<p>Semmiféle poéták nem voltak pedig azok, akik a honvágyat, mit a -maga valóságában az ő parasztszivük kimondani restelt, igy versbe -és nótába formázták. Csak egyszerü parasztlegények voltak, köztük -egy-kettő iparos, jórésze azonban a tanyák világából és szomszéd -falvak akáczvirágos utczasoraiból. Viselkedésük itthon nem valami -hires, ugy-e bizony? és érzelmeik az ő hideg és nyers szokásaiknál -fogva itthon is igen el vannak vermelve. Abban a sivár életben -pedig, amit oda alá folytatni kellett, némelyiküknek már -esztendőkön átal, még ridegebbre vált a lélek. De azért nem halt el -annyira, hogy ne sirt volna titkon az otthoni mezők után, mert -azzal álmodott és azzal kélt valamennyi. Nem bir az alul szabadulni -senki, lelkének ez a tápláléka, ha a határon kivül kell -szomorkodnia.</p> -<p>Valamely alkonyat volt, őszeleji alkonyat, amidőn ahogy a tábor -udvarán és a zugó viz partján a napi dolog végeztével álmodozott a -nép, kisded fekete fölleg jelent meg az égen a magas hegyek ormai -<span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span> között. Erről hazulról jött és igen -nehezen haladt és egyszer csak keringélni kezdett a völgy -fölött.</p> -<p>– A fecskék, a fecskék! – kiáltozta a sok gyerek – jönnek -Magyarországból!</p> -<p>Csakugyan azok voltak, Isten madarai, akik Kisasszony napja -körül szoktak utra kelni, hogy meneküljenek a tél elől. Nagy raj -volt nagyon és amint forogva röpdöstek a levegőben, látszott már -rajtuk, hogy éjszakai szállást keresnek. Mert ezen völgy után ismét -nagy hegyek következtek, a Balkán hegyes vidékei, oda bizony egy -kis pihenés szükséges. Nem volt akkor a kis, pár száz emberes -táborban szem, amely ne ezen apró légi madarakat nézte volna. És -odajöttek pihenni a fabarákok tetejére. Ott volt a szomszédban a -török város, oda is mehettek volna, de nem mentek, mert hiszen -magyarországi utas idegenben nem szállhat máshoz, csak -magyarországihoz. Hármas, négyes sorával ülték végig a tetőket; a -keritésekre, az eresz-gerendákra is jutott a seregből és tele volt -csipogásukkal az egész környék. A katonák meg néztek föl rájuk és -beszéltek hozzájuk, kérdezve, hogy mi ujság otthon, kis fecskék? -Ugy-e nehéz volt a mars idáig a csunya hegyeken keresztül? A -szegény kis vándorok csak csicseregtek a kérdésre ugy, ahogy ők -tudnak, de az tökéletesen ugy hallatszott az elepedt füleknek, -mintha magyar beszéd volna. Mert arrafelé nem lakik a fecske, -általában nincsen apró madár. Nincsen ott semmi. Sasok és ölyvök -birodalma az. Azonban csak most mert volna jönni a sas vagy csak -egy ölyü is! Halálok halálát nyerte volna ez estén, mikor az édes, -apró magyar vendégek az ereszet alatt beszélnek. Ameddig csak -beszélgettek, mindvégig lesték a szavukat a katonák, mignem a kis -törődöttek elaludtak ott a tetőszélen, az ereszetek gerendáin és a -párkányokon. A barákok szobáiban nem volt ez este lárma, csak -beszélte egymásnak a nép boldogan, hogy lám, hát erre jöttek. Hogy -bizonyosan tudták, hogy erre kell jönniök. Talán otthonról üzentek -is velük, mert az ilyesmi lehetséges, miután a fecskék az Isten -madarai. (Mondja kend mán, komám, nem-e vöszi kend észre, hogy ez a -nagyobbik e, ez a kövér, nem épp az öreg szüléméktül való?)</p> -<p>Azután csend volt, magyar raj aludt a födél fölött, magyar raj a -födél alatt. Ezen az éjszakán még könnyebb volt hazaálmodni, mint -máskor, bár az máskor sem ment valami tulságos nehezen. -<span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span></p> -<p>De azért még nem riogott az őrségen a kürt, mikor már ébren volt -a nép, hogy a fecskéi után nézzen. Szerette volna azt mindenki -látni, hogy hogyan indulnak a tovább való messzi utjukra a kicsi -magzatok.</p> -<p>Azzal azonban senki se számolt, se ember, sem fecske, hogy -miféle szelek lakoznak a feketehegyek katlanaiban. Elővágott onnan -észak felől éjfél után a nagy hidegség és havat hozott, amely -belepte a tetőket, a barakkokat és igen nagy hideg lehetett, mert -az utszélen járó turkószerbek azt kiabálták egymásnak: Zima, -komsia, zima.</p> -<p>Ami meg a fecskéket illeti, azoknak javarésze ott hevert a havas -földön megdermedve, kifagyva szépen. Némelyik, ahogy elállta -altában gyenge testét a fagy s lebukott a barak tetejéről, még -vergődött valamicskét s nem éppen a fal tövében dermedt meg, hanem -szárnyaival verte a havat és odább akart menni én szegény állatom, -mert tudta, hogy neki utja van valamerre. No egy pár lépést el is -vergődött a hóban.</p> -<p>A nép pedig ott türelmetlenkedett a barakajtókban és el volt -fagyva az ő szivében is minden virág és nem mert kilépni az ajtó -küszöbén, mert akkor szeges lábbelijével halott fecskére taposott -volna. Időbe telt, mig valahogy átugrálták a dermedt testeket és a -kurtatermetü tambur Asztalost, ki akkora ugrásra nem volt -alkalmatos, a hosszu Ördögh csak ugy kivetette a hóba, hogy a -halott fecskék fölött elhaladni birjon. Káromkodott is az Ördögh (a -nevivel jár különben), mondván, hogy ilyen sorsokat miért éreztet -velünk a sors? Senkisem volt rá felelettel: egy uj, nehéz kéreg -szorult a lelkek fölé. Infanteriszt Kéhlerféhler lépegetett a -fecskék közt. Kéhler volt a neve, de mert az a golyó, mit ő -küldött, soha czélt nem talált, okos német szó szerint -Kéhlerféhlernek neveztetett. Igen kövér, de mindamellett bohó ifju -volt ez a Kéhlerféhler, bár egyébként tanyai származás, amin nincs -mit csodálkozni, mert van itt olyan juhász is, akit Hoffmannak -neveznek. Hát Kéhlerféhler a hóba térdelt, fölvett egy fecskét és -nézte, a két tenyerében.</p> -<p>– Nini – mondta – még meleg.</p> -<p>Két nagy tenyere volt ennek a Kéhlerféhlernek. Paraszti és durva -a tenyér, de annál melegebb a vér, amely alatta lökdösődött. Ebbe a -két tenyérbe fogta a madarat. Tenyere melegétől a madár éledt. -Szemeit a félhalódó állat fölnyitotta és Kéhlerféhler nagyot -orditott. <span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span></p> -<p>– Embörök, élnek még a fecskék!</p> -<p>És szinte tülekedve, egymást előzve rohanta meg a katonanép a -hóbafagyott fecskecsapatot. Ki mennyit birt, annyit szedett föl -belőle és a hosszu Ördögh, ki az imént kihajitotta a hóba a rövid -tambur Emerich Asztalost, már ismét behajitotta a barákba, hogy -fűtsön, ahogy csak tud, mert meleg kell ide. A sok baka pedig -hordta be a fecskét, az asztalokra rakta és keszkenővel, fehér -ruhával, miegymással teritgette és akadt, aki fejen csókolva ébredő -madarát, a száján keresztül igyezett bele lelket lehelni. Nem -maradt a tábor udvarában elhullott fecske egy sem, csak amely már -végleg elhalt. Emezek meg, a barakszobákba hordottak, egymásután -nyitogatni kezdték a szemüket. Jaj de nagy örömök voltak azok!</p> -<p>– Nézd-e, mán éled!</p> -<p>– Hát az enyim? Ni, hogy mozdul!</p> -<p>Mozogtak csakugyan a kis állatok. Volt, ki már fölült az -asztalon és széjjel tekintett. Gyönyörüséges szeme van a fecskének, -kis aczélgömbjében le van rajzolva az, akire éppen tekint. Hordta a -sok katona nekik a komisz kenyeret és az erőre kapottak közül már -akadt olyan is, amely feléje nyult. Vizet is vittek nekik -csajkákban, de továbbá hoztak fekete kávét is. Mert miután a -bakanép igen szerette a fekete kávét, amibe komisz kenyeret -apritott, a barakszobák haditanácsa hasznos tápláléknak vélte ezt a -fecskék részére is.</p> -<p>Jó volt-e, nem volt-e: nem tudni, de annyi bizonyos, hogy -egykettőnek a kivételével mind életre jött a fecske. És azután – -bár ki is nevessenek érte – az az állat tudta, hogy hol van. Mert -egy sem vadult meg, egy sem röpdösött a falnak, hanem otthon volt -valamennyi. Összeázott szárnyaikat a legfinomabb eszközével: a -fogkefével puczolgatta a baka. Azután mindenkinek a fecskéjei ott -laktak azon délelőttön az ágyon. Más kompánia állt épp aznap -szolgálatban, hát szabad volt a nap és kedve szerint ajnározhatta -kis magyarországiait a nép. Gügyögtek nékik a katonák, mint ahogy -apró gyereknek szokás. Rá válaszul csipogtak a fecskék és a -durvalelkü parasztkatona szinte siránkozva mondta nekik:</p> -<p>– Mért nem ugy mondod, hogy érteném, hogy mid fáj?…</p> -<p>Dél felé az idő kiderült, a szél abbamaradt. Tenyéren vitték ki -az udvarra a fecskéket és fölrebbentek onnan a tetőre. Ott -beszélgetni kezdtek <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> s várták a társukat. Sokat hoztak ki a -népek és ezek is elmentek aznap délután. Szerencsés és boldog utat -sóhajtottunk utánuk.</p> -<p>Más felekezet pedig, a gyengébbje, még azon éjszaka is ott hált. -Betette a katona az elgyötrött, az elárvult kis madarat az inge -kebelébe és együtt aludtak, a verekedésre fogadott legénynek és a -rövidke kis madárnak a szive egymáson dobogott. Másnap aztán mind -elment. Infanteriszt Alekszander Hézső eresztette el az utolsót. -Fölvágott a magasba a madár, néhányszor körülkeritette a tábort, -azután megindult a társai nyomán.</p> -<p>– Eredj, csak eredj, hálátlan kutya, – kiáltotta utána Hézső, -pedig voltaképpen annyi köny peregett a nagy veres szakállába, hogy -az sem birta állni: arról is lepergett.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/015.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153"><br /> --153-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/002.png" alt="" title="" />ETEL A DOBBAN.</h2> -</div> -<p><img src="images/A2.png" alt="A" title="A" class= -"firstletter" /> gőzbika a tányába lassan beczammog. Most már olyan -maguktól járó gőzbikák is vannak, amelyek az uton szinte -megdöbbentik az embert, ha az akáczfák alul pihentéből feléjük -tekint. Sivitnak ezek a gépek, a szaga sem kellemes egyiknek sem. -Amelyik olaj már a kerekein elunta magát, az adja ezt az alkalmas -szagot.</p> -<p>De azért még nem minden gép ilyen. Meg vannak a régiek is. -Amelyek még maguktól nem járnak az uton, hanem ökrök huzzák. Ez az -igazi, mert amaz nem a szegény embernek való. Ugyan emez sem. Egy -ember nem szokta megvenni. Öten-hatan állnak össze, hogy egyet -megvehessenek. Ez olyan kis részvényes üzlet. A gép aztán sorra -járja a tulajdonosokat s mindenütt elcsépel. Mikor mindezt -bevégezte, akkor elmegy pénzért csépelni, vagy pedig részt kap a -csépelt buzából. Gépész, már olyan valóságos, nincsen hozzá, hanem -valamelyik tulajdonosnak a legényfia odafönt járt Pesten és -kitanulta a masinisztaságot, amelynek különben gőzgépkezelői -tanfolyam a neve. No aztán csak ugy elvégzi a dolgát, mint a -valóságos masiniszta, legalább eddig nem durrant szét a gép a keze -alatt.</p> -<p>– Ha kis baja van a gépnek – vélik – ő is elintézi. Ha pedig -nagy baja van, ugy sincs abban okos embör.</p> -<p>Ahogy a szerfölött komoly ökrök a gépet a tanyába behuzzák, a -gyerekek mind összeszaladnak a láttára. Aki a lovakat őrzi a -semjéken, az is befut, mert el nem tudja gondolni, miféle nagy -állat lehet az, amely most érkezett. (Tán csak nem elefánt, akit az -iskolában is <span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span> tanitanak?) Széles és mély nyomokat vág -a tanyaudvar szikes homokján a gépkerék.</p> -<p>– Apám, mi ez? – kérdezi egy kurta férfiu.</p> -<p>– Hát mi vóna – mondja az apja. – Masina.</p> -<p>Az ám, csakugyan masina. A gyufa is masina, a gép is masina, -minden masina, ami furcsa és csodálatos. A gyufán az a csodálatos, -hogy ha a falon végighuzzák, meggyullad, a gépen pedig az a furcsa, -hogy szalmával alá gyujtanak s akkor azonnal forog a kereke, hogy -hajtsa a cséplőt. A cséplőn pedig ismét borzasztó sok kerék van -egymásba akasztva, az mind forog, lármáz, zakatol. Egy egész halom -bucsufia, egy egész kendőnyi vásárfia nem hozott volna ilyen -gyönyörüséget a gyerekeknek, mint ez a masina. Bár csak messziről -nézik, mert mellőle elparancsoltatnak.</p> -<p>Az emberek pedig tesznek-vesznek a gép körül. A legény, aki -„odafönt a Pestbe“ a masinisztaságot kitanulta, rendelkezik. Most ő -az ur. Máskor az ilyenfajta fiatalember az öregebbek előtt nem igen -szavalhat, aminthogy az nem is illendő, miután amazok részén van az -ősz haj és a tapasztalat. De hát itten mégis csak ő tud legtöbbet. -Ahogy aztán a szij a kerekekre került, a munka megindul.</p> -<p>Valamely ember, bizonyos nevezetü Fehértói Mihály, aki -részvényes a gépbe, kedvtelve nézi a gép forgását. Lám, már -füttyent is s ahogy az első kévéket a cséplőbe dobja az etető, -mérges bugása azonnal hallatszik.</p> -<p>A hangok hallatára az udvarban a kutya fölüti a fejét és -néhányat vakkant azon ismeretlen ellen, aki igy kiáltoz. A semjéken -a tehén abban hagyja a legelést s föltekint. A tehénnek ez szokása, -mert a nagy, fehér búböczék kiváncsiak. Ők azt is meg szokták -nézni, hogy az uton ki halad el, miféle kocsival és hosszasan -néznek utánuk.</p> -<p>Lehet, hogy a ló sokkal komolyabb, semhogy hasonló dolgok az -agyának munkát tudnának adni, lehet azonban, hogy az onnan van, -hogy a ló sokat utazik. Jár különféle vidékeken a kocsi előtt, -bemegy a városokba, szaladgál uradalmi földeken s igy előtte a gép -füttyentgetései, a cséplő dobjának mély bődülése ismert dolgok -lehetnek. Nem lehet ezt tudni, mivel a lónak mindössze néhány szava -van s azt is csak a járatosabb kocsisok értik. Hanem maguknak az -embereknek, akik távolabbról hallják, a fütty és a bődülés igen -furcsa. Pár év előtt ilyen hangok <span class="pagenum"><a name= -"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> még nem laktak a tájékon. -A kalászból a szemet a lovak patája taposta ki és nem a dob -szelelte ki a buzát, hanem lapáttal vetették a szérün a szél -ellenébe. Legföljebb a nagyobb kisbirtokokon akadt olyan gép, amit -beleástak a földbe és a vasrudjaik is a föld alatt szolgáltak a -cséplőig. Amolyan szelid masina volt az még, a felesek görhes lovai -vontatták körbe s közben még maguk is nyomtattak. Lassan folyt vele -a munka, szij nem volt, ami elkaphatta volna sebes forgásában az -embert, tüzelni nem kellett alá, szénszag, kormos gépész, sivitó -fütyülés, tüzveszedelem és emberi szerencsétlenség – mind, mind -hiányzott. Nem nagyon régen volt, de nem tegnap volt, az -bizonyos.</p> -<p>Azon időkhöz képest csodálatos, hogy tájakon, amelyeken sohasem -járt, ime a vasbika az ő minden toldalékaival megjelen. – Szava oly -rendkivül furcsán, szokatlanul fut végig a nádasok, mezők és tarlók -fölött; s a gyümölcsfás szőlő levelei közé beérve, az emberek, -asszonyok bizonyos megütődéssel hallgatják és mondják:</p> -<p>– Hejnye, ez mán mégis csak igazán de furcsa dolog.</p> -<p>Csakugyan az. Még a szarka is megrebben a diófán. Egy öreg ember -azt mondja: No, nézd el, nézd. Mig mások a házakba sietnek, hogy a -faliórát a fütyüléshez igazitsák. Mert a gép éppen tizenkét órakor -fütyül, bár hogy aztán a gépnek ki fütyüli azt meg, hogy mikor van -igazság szerint tizenkét óra, azt már nem tudja senki.</p> -<p>A gépfütyülés ideje előtt akkor volt pontban tizenkét óra, mikor -az ember a napon a tulajdon árnyékának a fejére rá tudott lépni. -Bár hiszen ez sem az igazi, mert egyiknek hosszabb a lába, mint a -másiknak, ismét meg a másiknak hosszabb a nyaka, mint az egyiknek. -Ki lehetne az ilyesmibe okos?</p> -<p>… Jár a gép. Omlanak bele a keresztek, más oldalon telnek a -zsákok. A szalmát kazlakba rakják s minden ember kétannyit pipázik, -mint máskor, mivelhogy most nem szabad. Jó szerencse, hogy aki a -gépet eteti, az nem dohányos. A gépet lány eteti, Kórmányos Etel -nevezetü és mit tárgyaljuk tovább a dolgot, a gép egyszer nagyobbat -bődül, mint szokott és vad, iszonyatos sikoltás van ezzel elegy. -Sárhányó Pál éppen nyujtaná át a szekérből a keresztet a gépre az -Etel elé, mikor látja, hogy mint valamely kereszt, Etel is -becsuszott.</p> -<p>Orditja Sárhányó Pál: – Megállj!</p> -<p>Hát hiszen igen. Már megálltak. Többen a cséplőre másznak és -<span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span> Kórmányos Etelt kiemelik. Ez nem nehéz -munka. A madárhúsú Etel ezelőtt sem lehetett valami nagyon sulyos, -most pedig még könnyebb, mert lábai neki már nincsenek.</p> -<p>Vér önti végig a cséplőt, vér a buzát, a szalmát, de még a -polyvát is. A föld tiszteletére egy leány föláldoztatott.</p> -<p>A kocsi, amely a testét vinné, az utra a tanyából lassan hajt -ki. Az uton a járók kérdik:</p> -<p>– Mit viszöl?</p> -<p>– Etelt.</p> -<p>– Hát mi esött az Etellal?</p> -<p>A kocsis int egy nagyot a kezével arrafelé, amerre a masina áll -és azt mondja:</p> -<p>– A gép…</p> -<p>E nap a környéken hiába bizakodtak a népek, hogy a gép majd este -hat órakor megfütyüli a pontos időt. Nem fütyülte, mert állott. Igy -a cséplő sem dolgozott s nem bőghetett, mert ki kellett belőle -tisztogatni az embervért és elvégre valahol csak meg kellett -találni Etel lábait is.</p> -<p>De holnap már majd fütyül megint s akkor azok a népek, akiknek -órás-tanyájuk van, ismét utána igazithatják az óra tetején a -czirkalmokat.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/011.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/007.png" alt="" title="" />A HÁZASSÁG ELSŐ -ÉVE.</h2> -</div> -<p><img src="images/A.png" alt="A" title="A" class="firstletter" /> -maga gazdájává lenni annak, akinek semmije sincsen, nehéz sors. Bár -mégis mindenki azon igyekszik és forgatja elméjében a gondolatokat, -hogy miként tehetné. Mindszenti Mihály zsöllérember is hasonlókép -volt, de hiába gondolkozott, mire sem tudott menni. Nem volt öreg -ember, nem mondható, csak tavaly házasodott. De ez a szó nála nem -volt igaz, mert sem házassága előtt, sem házassága után nem volt -neki háza. Azelőtt mint béres legénykedett s elvette egy napszámos -ember leányát, ki maga is csak zsöllérként élt valami gazda kisebb -tanyáján. Vannak ilyen kis tanyák, amikbe lakót eresztenek, vagy -hogy mert a tanya nagyon ócska, ujat veret a gazda s a régit azért -nem bontja szét, mert kerül abba zsöllér. Mihály is ilyen helyre -került, hogy Klárát elvette, mert azért, hogy valakinek tulajdon -födele nincsen, se legénynek, se leánynak, csak összekerülnek, hogy -egymásé legyenek. Isten rendelése ez, de gyarló emberi elme nem -látja meg a felsőbb hatalmak intézkedéseit, hanem inkább gúnyt üz -azokból, kik szegény sorsukat nem tekintve, életük folyását esküvel -közösre váltják. Mondják róluk, hogy: két bolondból lett egy pár, -máskép pedig Mihály sorsát olykép festik, hogy eddig csizmában -járhatott, ezentul meg majd mezitláb ténfereg. Mihály nem bánta a -szóbeszédet, ügyet sem vetett rá s Klárával el voltak valahogy, -napszámra ment az egyik is, napszámra ment a másik is; ha lehetett -egy földre, ha nem lehetett, külön. Ez nem baj, este a -gyalogösvényen, amely az ócska zsöllérházhoz vezetett, csak -találkoztak s azontul fogva együtt mentek hazafelé. Lehetős -szorosan egymás mellett, mi onnan gondolható, hogy vállaikon a -kapák gyakorta összeütődtek. <span class="pagenum"><a name= -"Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> Szép hangja van a -kapának; igy alkonyatkor olyan, mintha valahol messze harangoznák -az Urangyalát.</p> -<p>Közben Mihály is, mint minden ember, forgatta különfélekép a -fejében a sorsát és legkivált azon járt az esze, hogy a maga -gazdája miként lehetne. Minél jobban gondolkozott, annál jobban -odajutott, hogy sehogy. Ez baj, mert ha jól keressük, lehet olyan -idő, amikor Klára már dologra nem mehet, itthon is lévén elvégezni -való s miegymás. No és ez a rozoga tanyaház sem sokáig állja már a -dicsőséget, hátulsó oldalát ép a héten kellett ákáczrudakkal -föltámogatni, hogy időnek előtte világnak ne induljon. Aggodalmas -gondolatok voltak ezek és bus sóhajtással nézett el esténkint -Mihály a tanyaház ablakából a földek fölött, amely mind a másé s -bár az ő keze munkája nyomán is, mind csak másnak terem.</p> -<p>Ez igy is maradt volna örökké, ha messze kinn a nyomásszélen, -ahol már nem a tanyák világa van, hanem a pusztaság kezdődik, uj -dolgok nem történnek. Az emberek kifundálták, hogy oda erdőt kell -ültetni. Ugyde volt már ott erdő. Azonban nem rendes, hanem csak -ugy össze-vissza nőve és nem álltak katonás sorokban a fák. Nem is -ültette azokat senki, valaha régen egy magot vitt oda a szél, vagy -ép szálló madár is kiejthette a csőréből, mikor kicsinyeinek vitte -volna: elég az avval, a mag megfogamzott, a fa felnőtt és ugy -támadt a nyomán az erdő magától. De hát hiába, nem az, amilyen -kellene; igy azt határozták, hogy kiforgatják. Hirdetést adtak -közre, hogy jőjjenek az emberek ehez a munkához és egészen ujfajta -árakat szabtak hozzá. Az erdőből vállalhat mindenki akkora földet, -amennyiről gondolja, hogy bir vele. Azon a földön tartozik kiirtani -az erdőt, de egészen alapjában. Nemcsak hogy éppen kidönteni a fát, -hanem kiszedni a földből a tönköt a mély gyökereket. Ezért a -munkáért öt évig a föld ingyen, kivéve, hogy az irtás után -csemetefákat tartozik bele ültetni, de a csemetéket is ingyen -kapja. Közükbe vethet krumplit vagy dinnyét, meg a széleken -kukoriczát termelhet. S ami fát kidöntött, az is az övé, -pénzfizetés nélkül. Ennyi mindent kap ingyen, ezért támadt is a -neve, mert ugy hivják őket: ingyenös embör.</p> -<p>Mindszenti Mihály is, hogy ezen életmódról tudomást szerzett, -elment Klárával együtt ingyenes embernek. Ehez a gazdasághoz nem -sok eszköz kell, csak fejszék szükségesek hozzá és balta, fürész, -meg <span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span> annyi élelem, amely az uj termésig -kitartson. Máskép csak dolog kell hozzá és egészség, kibirni azt a -nyomoruságos életet. Mert hogy valaki el birja képzelni, mi az a -vadonirtás, az ember harcza a természettel, azért nem kell -Amerikába menni, itt meglátható a pusztaszélen. Csak ugy a maga -egyszál fejszéjével esik neki az erdőnek az ingyenes ember; szinte -nehéz elgondolni, miként birja a földből a maga egyszerü -eszközeivel a hatalmas törzsek óriás tönkjeit kiszedni. Mig a -hosszu törzseket a tanyákra elhordják, megveszik uj épületekhez -mestergerendának, a többi ott marad az irtott föld szélén, nagy -halmokban, mert hiszen fütőszerszám a tanyákon nem kell, van -mindenkinek magának, azt meg nem veszi senki. Ő maga tüzel belőle -télen, amennyi kell a lakásban.</p> -<p>A lakás… A vasutak gyakran haladnak el faluszéleken, ott a kocsi -ablakából szerfölött apró kis zugépületeket lehet látni. Csak ugy -vályogból van minden ragaszték nélkül összerakva a négy faluk, a -tetejük lapos s az ajtónyiláson halad ki a füst. A czigányputrik -ezek s a lakások legutóljának lehetne gondolni ezen odúkat. Pedig -dehogy. Az ingyenes ember lakása az, a földbe ásott gunyhó. Egy -nagy négyszögletes lyuk a földben, alighanem valamely kiásott -fatönknek a helyén. Némelynél a földbe vágott lépcsők vezetnek le -hozzá, de akkor igen tág marad az ajtója s bever rajta télen a hó, -meg elönti a nyári zápor. Hát inkább csak az ajtónyiláshoz létra -van támasztva, azon másznak föl, le. A teteje abból áll, hogy -faágak szolgálnak a négyszögletes lyuk egyik szélétől a másikig, ez -aztán meg van hordva kukoriczaszárral, száraz bozóttal, földdel s a -jó anyaföld azon ujabb eleven bozótot terem. Ilyen lakásban lakik -Mindszenti Mihály, meg a többi, aki ott irtást vállalt, akik a -kulturának ép oly előharczosai, mint a dakotai farmer. Másként nem -lakhat, mert a föld csak öt évig az övé, azután mehet tovább; ujabb -irtásra, ha van.</p> -<p>Itt éltek, mint e helyeken élni lehet. A pusztán nem jár senki, -csak az erdőtiszt lovagolt ki olykor hozzájuk, hogy a végzett -munkát megtekintse. Máskülönben csend van a tájon, az irtás szélén -a maga buczkáival már mindjárt a puszta következik, azon nem jár -más, csak a két Rózsák vezetése alatt a rideg barom.</p> -<p>Klára itt, ezen környezetben és ezen földbeásott barlangban -gyermeknek adott életet. Persze ehez azonnal törvényes dolgok -következnek. A huszonnégy óra alatt való bejelentése a születésnek, -a keresztelés, <span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span> meg mi egyéb. Talán fölösleges -emliteni, hogy a törvények e helyen a maguk szigoru -megállapodásaival annyit sem nyomnak a latban, mint az a sas, amely -a puszta fölött átsuhan. A gyermek megszületett és élt. Mihály, -mikor az ideje s az időjárás engedte, bevitte a tanyák központjába, -ahol van pap is, anyakönyv is, ott a gyermeket Pálnak keresztelték, -mert Klára apját is, bizonyos nevezetü Rengő Pált, mint neve -mutatja, szintén Pálnak hivták.</p> -<p>A Pál gyermek egy darabig élt anyja emlőjén a barlangban, utóbb -azonban meghalt. Ez közös sorsunk, hogy idővel közanyánk ölébe -menjünk, de Pál ezt igen korán, mondhatni idő előtt tette meg. -Elhatározása gyors volt, ugylátszik, örökölte apja keménységét, ki -egymaga állt egy szál fejszével neki az irtatlannak. Pál este -köhögött s bár a székifü virágából hathatós meleg levet Klára még -akkor éjjel főzött neki, köhögése nem csillapodott. E tekintetben a -székifü virága nem használt, mert bár az jó orvosság, de a főzése -meg ismét füstöt támasztott a barlangban s igy, amint az életben is -elég példa mutatja, a jó igyekezet rossz eredményeket szült és ezek -nyomában Pál reggelre a maga egész rövidségében kinyult.</p> -<p>Gyermekkorában ki hallotta pásztortüznél danolni a megölt legény -történetének nótáját, kit hiába költött az apja, az anyja, mert -csak a babája szavára támadt föl s azt kérdezte tőle: csináltatsz-e -néköm diófakoporsót? Mire babája azt mondta: csináltatok, -csináltatok márványkükoporsót. Mihály is csináltatott volna, ha -tehetsége volt volna hozzá, Mindszenti Pál részére -márványkükoporsót, de kő ezen a tájon mentül kevesebb van, márvány -pedig éppen nem találkozik. Az Ur kegyelme a márványt más népek -közé adta, hogy azok is élhessenek. Mihály, ily formán állván a -dolgok, fürészelt deszkából koporsót szerkesztett és Pált abba -tette.</p> -<p>– Csókolj még rajta egyet – nyujtotta Klárának – majd aztán -lészögezöm.</p> -<p>Leszegezte és hóna alá fogván a kis ládát, kimászott vele a -létrán a barlangból. Azzal aztán el-beindult a tanyák közé, a -központ felé, hol vannak oly emberek, kik hivataluk szerint -temetések végzésére alkalmatosak. Klára is ment volna, de részben -erre a dologra még nem volt képes, mert erejét a betegségen kivül a -Pál halála fölött <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span> érzett bánat is fogyasztotta, továbbá -otthon is kellett maradni valakinek.</p> -<p>Mihály gyermekét, Pált eltemették a központi temetőbe, a kántor -tett fölötte némi éneklést. Mihály nyujtott is érte a kántornak -annyit, amennyi tőle telt. Azután hazament Klárához s voltak ismét -ugy, mint Pál jelenléte előtt voltak. Mihály irtotta az erdőt, ásta -ki a tönköket és Klára, amint birta, segitett neki. Egyhangu élet -ez s a Pál elmulása után való időkben csak az hozott bele némi -változatosságot, hogy egy napon a verem előtt megállott egy lovas -városi pusztázó katona. Pöcsétöt hozott. Ez egy czédula, amivel a -biró vagy kapitány elé idézik az embert. Ugy szokás magyarázni, -hogy a kint való nép azért hivja e darab papirost pöcsétnek, mert a -kapitány részéről ha való, rajta van a város czimere, a biróság -pedig a saját pecsétjét üti rá. Ugy gondolom, hogy nem igy van a -dolog, hanem hogy a kintvaló tudásába átöröklődtek még ma is a régi -magyar királyok törvényei: a pecséttel való törvénybe-idézés: a -citatio cum sigillo.</p> -<p>Bár ez nem ide való beszéd. Elég is belőle annyi, hogy a pecsét -Mihályt a városba czitálja a rendőrbiró elé. Elment, nem lehet -mondani, hogy nem ment volna, mert éppen kilencz óra hosszat -gyalogolt, mig a városba beért. A rendőrbirónak beadta a pecsétet. -Annál ott volt már a hivatalos irás, mely szerint Mindszenti -Mihálynak Pál gyermeke az orvosi tudomány tökéletes mellőzésével -ment a másvilágra. Mihály felelősségre vonatott, hogy miért nem -hivatott orvost? E kérdés a pusztai barlangból előkerült Mihályra -nézve annyira furcsa, hogy rá felelni sem tudott. Két forintot -inkább birságba fizetett és arról rendes nyugtató irást kapott. Azt -zsebre tette és kilencz órát gyalogolván ismét, éjfélre hazaért. -Klára fölneszelt, mikor Mihály a barlangba bemászott.</p> -<p>– Kend az – kérdezte – Mihály?</p> -<p>– Én.</p> -<p>– Hát miben járt kend? Tán elvöszik a fődet? – kérdi tovább az -asszony.</p> -<p>– Nem – felelte Mihály – dehogy. Csak irást adtak arrul, hogy -mink öltük mög a Palikát. Hogy aszongya, ha doktort hozattunk vóna, -nem halt vóna mög. Két forintot is fizettettek velem birságba. -<span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span></p> -<p>Klára könnyei megeredtek. Mihály egy kis üveget az asztalra -tévén, mondja:</p> -<p>– Hoztam a hajadba kétgaras áru szépszagu olajat.</p> -<p>Hogy Klára nem felel, Mihály egy darabig meredten áll a -veremben. Azután étel után kezd szótalan kotorászni, mert régen -volt, amikor utoljára evett.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/013.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/001.png" alt="" title="" />VALÉR A FÖLDBE -MEGY.</h2> -</div> -<p><img src="images/E2.png" alt="E" title="E" class= -"firstletter" />zt az időjárást, ami a mostani, igazság szerint nem -ugy hivják, hogy szép idő, hogy pompás idő, hogy kitünő idő, mert -az idő ezen járása egyszerüen csak kincses időnek neveztetik. -Valóban az is. Ez az idő, amidőn a kalászok nagyobbodásának zaját -éjszaka meg birja hallgatni, aki ért hozzá. Minden növekszik -ilyenkor, ami csak növendék. Igy teszem azt, a paprika is most van -leginkább abban a korban, amidőn kedvét kell neki keresni. Ez a -kapálásban nyilvánul. Ha a paprikát jól körülkapálják, de közben -óvják is, hogy a kapavassal meg ne vágassék, az olyan valami viruló -szép kisded növény lesz, hogy gyönyürüség nézni még annak is, -akinek semmi köze sincs hozzá. E kicsi szelid bokor ekkor kezdi -teremni az ő nagy gyümölcseit, amelyek oly mérgesek, oly -formátlanok s mégis annyira kedvesek, hogy például most harmadéve -is százhatvan forint volt belőle egy mázsa.</p> -<p>E nagy árnak oka az, hogy a vele való bánáshoz különös -hozzáértés kivántatik, azonfelül elsősorban mi Urunk és Istenünk -segedelme, hogy nekivaló időt adjon. Most adott, nem lehet panasz -az égbeliek ellen, mert ez, bárki bármit beszéljen, kincses idő. -Istentől itt már a paprika részére kivánni mit se lehet, hanem -igenis a paprika kivánja az emberek részéről a kapát. Ép azon -alapon indul ki a tanyából korán reggel a fiatal Toponárszki -Gergely feleségestől, menvén a földbe, hogy azt jól megkapálják, -mert ritkaság az, hogy munkátlanokon Isten áldása legyen. Ép csak -tavalyi házasok ők, a fiatal gazda-pár, a felesége, bizonyos -Bánhidy Valér csak most számolt huszonegy esztendőt. Szép asszony, -régi jó magyar-fajta, bár az ember sem kivetős, bár mindenki tudja, -<span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span> akinek esze van, hogy ő rácz -származásu. Tiszapartiak ők ugyanis és a Tisza tulsó partját már a -ráczok lakják. Régi időben sok rácz származott át onnan (csak egy -ladik-utba került), bérleni való földeket keresvén. Ezeket meg is -találták s itt ragadtak, mert ragaszt a föld nagyon s ama időkben -még nem voltak hitbeli villongások. Lám, ha a Tisza árad, egyformán -önt el ráczot és magyart, valamint a jégeső sem tesz különben. Igy -apránkint elmagyarosodtak, összekeveredtek s csak a név mutatja a -régi időket, természetesen az is a maga módja szerint, mert -kidobják belőle a sok kemény betüt és Toponárszkiból Toponáczki -lesz, mint a Benkovszkiból Benkóczi.</p> -<p>Igy megy hát a fiatal gazda a földre az asszonynyal csak ugy -könnyeden, mert nem messze van az s délre hazatérnek. Csak két -kapát visznek s a vizes korsót mázatlan cserépből, amelyben olyan -hüs marad a viz, mintha pinczében állna. Megállnak a föld szélén, -tekintetükkel vigigfutják a paprikabokrokat, azután egymásra néznek -szótalan boldogsággal. A szerelmetesség is szebb igy, májusi -munkában a gyönyörü termés előtt.</p> -<p>– Jaj de szép – szól az ember.</p> -<p>Az asszony bólint rá s felelni akarna valamit, de im, hirtelen -megdöbben. Reszketés fut rajta végig és elhalványodik.</p> -<p>– Nézze csak kend, kilelt a hideg.</p> -<p>Rázni is kezdi azonnal s az ember sietve boritja vállaira a -kabátját.</p> -<p>– Eredj csak, eredj haza, fiam, aztán pihenj le – biztatja.</p> -<p>– De hátha elhagy – véli az asszony dideregve. – Hisz kapálni -köllene.</p> -<p>Hát várnak egy kicsit, de Valért egyre jobban előfogja a fázás. -Csak jobb lesz ezzel hazamenni. Fogja is az egyik kapát, hogy majd -azt is hazaviszi s megindul. Az ember pedig most már szomoruan fog -a dologba. Néhány paprikatövet megkapál, mikor a szivébe üt a -sejtés s gyorsan megfordulván, Valér után tekint. És látja, hogy -éppen abban a pillanatban szintén megfordult maga körül egyet a -haladó asszony, aztán mint akit a villám leütött, végigesik az -uton, a kapa pedig a válláról messze elrepül. Minden munkát ott -hagy e látványra az ember és szalad arrafelé azzal a nehézkes -futással, melynek oka a sulyos csizmákban keresendő. <span class= -"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span></p> -<p>– Valér! – kiáltja. – Valér!</p> -<p>Hát ha itéletnapig kiabálod is, szegény ember, hogy Valér! ezt -ugyan többé föl nem költöd. Ez meg van halva tökéletesen, mert szél -érte. Furcsa az és lelkekbe vágó dolog, ha az ember halottját az -országut porában siratja zokogva, már pedig ez itt igy van, mert -Gergely ott térdel, forgatja, tépdesi kebléről a ruhát és ajkán -keresztül igyekszik bele életet lehelni. Nem lehet az, hogy -meghalt, hisz még meleg. Az ám, de e meleg is hagyogatja el -apránkint s nincs mást mit tenni, mint fölvenni a porból a holtat s -vinni a tanyaház felé. S ott ismét a nagy szomoruságok, az öregek -sikoltása, a kis leány sirása, de ezekkel ne is szakgassuk senki -szivét, elég, ha az övéket szakgatta. Mert nem erről van itt most -szó, hanem másról van szó. Ugyanis már fölállitották a ravatalt, a -sima ágyra tették a halottat, gyertya is égett a fejénél, mig a -szomszéd Rózsa Mihály sietve hajtott a városba koporsóért és az -asszonyok imádkoztak, előbb a haldoklókért való könyörgést, azután -a bünök bocsánatáról szólókat, hogy: Kik még az életben szenvedtök, -örültök. Ez lesz majd végetök, mind ide kerültök. – Itt a -királyoknak lehull koronájok, eltünik hatalmuk – midőn mindezt már -tennék, lóháton sietve ér a tanyaudvarba a kardos ember, az öreg -pusztázó. Azt mondja:</p> -<p>– Gergő, a halottadat be köll vinni a kórházba.</p> -<p>– Valért? – pillant föl szomoruságából Gergely. – Hisz nem -gyógyitja azt szögént mán mög senki kórháza.</p> -<p>– Tudom – felel a pusztázó – de erre igy van parancs. Majd -odabent az orvosok mögvizsgálják, hogy mi ölte mög.</p> -<p>– Mi? Hát a szél. Az érte az uton.</p> -<p>– Jól van, öcsém – mondja amaz a lóról – én elhiszöm, de odabe -nem hiszik el! Azt mondják ám, hogy hátha nem az ölte mög? Hátha -más?</p> -<p>Mikor igy ököllel ekkorát a szivére csapnak Gergelynek, -gyanusitván, mintha ő ölte volna meg Valérját, pillanatra elsötétül -előtte minden s ugy érzi, mintha kezdené elhagyni az esze. Azután -kifakad, mérgesen beszél, miket csendes komolysággal hallgat végig -a pusztázó. Mint olyan ember, ki szokva van ezekhez. Ezért nem is -viszonzá Gergely mérges szavait s ezt méltóságán alul levőnek is -tartaná ő, ki Gergely <span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span> öregapját már akkor ismerte, mikor -Gergely édesanyja még nem volt az élők között. Csak mikor a fiatal -özvegy lecsillapul, szól neki:</p> -<p>– A törvén törvén, öcsém. Azon már te se segithetsz. Hát csak -vidd be Valért a kórházba.</p> -<p>Be is. Most már csakugyan és csak azért is beviszik, féktelen -módon száguldanak az indulatok Gergely kebelében. Vigyük, csak -vigyük. Mikor a szomszéd, ama nevezetü Rózsa Mihály kihozza a -koporsót, holtját abba emeli Gergely szép fehér ruhában. S a -szomszédasszonyok ezuttal Gergelyre példázván, az István -királyunkhoz való éneket mondják, mely szerint: Rólad emlékezvén, -csordulnak könnyei, Búval harmatoznak szomorú mezei, Lankadnak -szüntelen vitézlő karjai, Nem szünnek iszonyú sirástól szemei.</p> -<p>Lélekre lehet mondani, hogy bizony nem szünnek iszonyú sirástól -ott szemei senkinek sem. Városi ember talán nem talál e dologban -oly sok iszonytatót. De itt, ahol minden máskép van, im viszik szép -Valérunk testét be a csunyaszagu házba, hol őt halott korában -késekkel vagdalni és darabolni fogják. S majd onnan lészen -temetendő, több testi darabokban, mik, oh én uram és én istenem, -föltámadáskor miként lesznek vajjon ismét egygyé? Az ám. Erre -feleletet senki sem ád. A tanyából lassan indul ki a kocsisor, -három kocsi van éppen, mert több efajta temetéshez nem telik, mert -elvégre a paprika is csak kapálandó. Ez szomoru ut, be a kórházig. -És az is szomoruság, ahogy a halottat beviszik és jönnek a tudós -orvosok és a kapitányságtól a biztos és jönnek a törvényszéki urak, -a vizsgáló, továbbá a király ügyvédje s valóban csak a jó Jézus -urunk tudná megmondani, hogy még ezenfelül kik is jönnek, oly sokan -vannak.</p> -<p>Nem kell hinni, hogy sok időbe kerül, mert nem kerül sok időbe, -mig megállapodnak abban, hogy Valért csakugyan a szél ölte meg. A -szivét érte. Irigyelte ezt a szivet a szél Gergelytől s megölte. -Nem jó dolog, de mit lehetne ellene tenni? Semmit sem lehet ellene -tenni. Meghalt felsőbb hatalmak végzése szerint. Jó. Ez ellen nem -lehet tenni. De a formája e dolognak, a pusztázó, a kapitány, az -orvosok, a törvényszékiek, a darabolás s azon rettentő vád, hogy -nem-e Gergely ölte meg Valért, mily borzasztó iszonyatosságok ezek. -<span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span></p> -<p>Kihozzák ujból a koporsót, a tanyai kocsira teszik. Valér most -megy ki a földbe utoljára. Ott a pap is, ki kisérné, csak ugy -ingben, mint kórházból jötteknél szokás. És a kántor ur is a -segédjét küldte el, kinek bár szebb a hangja, de azért (ugy-e -bizony) még sem ő a kántor? És akkor e sivárságok között megindul a -temetés. Valóban, még csak keresztje sincs Valérnak, mert a sok -lelki gyötrelem között elfeledkeztek arról, hogy nevét a fába -vágassák. Ellenben mezei virágokból font koszoruk lógnak a kocsik -lőcsein. Igy haladnak a rövid uton, mely a kórháztól a temetőig -vezet, csupa kórházak, börtönök és kaszárnyák között. Micsoda ut -ez, én jó uram! A pap lassan megy a gyalogjárón, halottja kocsiját -Gergely maga kormányozza, s ő, Valér, fejtől fekszik hozzá. A pékek -kaszárnyájánál, hol ép prófuntot osztanak ki, megállnak, hogy -beszentelje a pap Valért s azután szabadjára ereszsze.</p> -<p>A latin zsolozsma kezdődik s a kántorsegéd mondja a -bucsuztatót.</p> -<p>– Valér! Valér! – kiáltja Gergely a kocsiban és sirva fakad.</p> -<p>A többiek is leveszik kalapjukat s gondolkozva hallgat mindenki. -Mily véletlen eset ez. És mily szégyennel teli való, hogy Valért -igy meghurczolták, darabolták s most ily nyomorultan, szegényesen, -szégyennel kell őt vinni ki a földbe. Igy meghurczoltatni.</p> -<p>Ki ad ezért elégtételt?</p> -<p>Ki ad, emberek? Az Isten.</p> -<p>Mert im, ép történik, hogy jön haza itt a kaszárnyák közén a -gyakorlótérről az ezred és jön legelől egy kompánia és kardot ránt -a kapitány:</p> -<p>– Compagnie, habt acht! Compagnie, rechts schaut!</p> -<p>És a kapitány ur, a hat arany csillaggal a nyakán, a fényes -kardot tisztelgésre vágja és a legénység keményen lépdelve szijjat -szalaszt s mind valamennyi veti fejét Valér koporsója felé. Jön a -másik kompánia, a harmadik, a negyedik, az aranysapkás tiszt urak, -a nyalka kadét urak s a mogorva, vén őrmesterek mind, mind -kommandéroznak a legényeiknek, hogy fejet vessenek a Valér -koporsója felé. A kardok suhannak a levegőben s az aranyos tiszt -urak, midőn tisztelgésre lecsapnák, komoly szomorusággal tekintenek -a halottas-szekér felé. És a <span class="pagenum"><a name= -"Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> legények levágják szintén -kezüket a puska agyához s járulnak el fővetéssel Valér előtt. Egy -kompánia, két kompánia, három kompánia, egy batalion, egy egész -ezred, igy végigtisztelik ők Gergely halottját. Kemény, erős -kommandók hallatszanak s Gergely, kiben a köny árja most már -csakugyan megindult, hátraszól a koporsóhoz:</p> -<p>– Valér – kérdezi büszke szomorusággal – Valér, hallod-e?</p> -<div class="figcenter"><img src="images/013.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/003.png" alt="" title="" />ÉJFÉLI -TÁMADÁS.</h2> -</div> -<p><img src="images/A.png" alt="A" title="A" class="firstletter" /> -latyakos őszi uton czigánycsapat halad a sátoros kocsikkal. Vékony -gebék vannak a rud mellett a kóczmadzagos hámban. Némely rész a -czigányok közül: asszonyok, gyerekek, belül a kocsiban mindenféle -dunyhák és ócska takarók között. Egy öreg banya, sovány lábszárát a -fürhérczre kivetve, szopja a pipaszárat. Ez szomoru állapot, mert -azt jelenti, hogy már sem olyan dohány nincs, amit fölpipálni -lehetne, sem pedig amaz nem mutatkozik, amelyet rágni szokás. A -dohány ölő mérgéhez szokott czigányasszony ilyenkor kicsavarja a -pipamakból a szárat és szopogatja szivar módra azt a végét, amely a -makban volt.</p> -<p>Odább a tájon, tanyahelyek és jegenyék között már az őszi alkony -köde legelész, a romák a kocsi mellett a sárban lépdelnek. A -levelevesztett fákon, az utszélen, csörög a szarka és végigcserdül -utána mind az a fasor, ami valamely tanyához vezet. A szarkának meg -megint az a szokása, hogy igy végigcserreg a fákon, ha utast lát és -a kocsi érkezését jelenti. Azért mondják: csörög a szarka, vendég -jön.</p> -<p>No, ez a nép, amely most az uton ténfereg, nem megy ilyen -bejelentett módon vendégnek sehová. Nem arra valók, hogy keritett -helyen álljanak meg csak egy éjszakára is, utjuk soha a közbe nem -szakad, csak mindig rajta járnak, az utszélt fogván föl olykor -lakásul. Hol álljanak meg s merre menjenek, ahoz mappájuk nincsen, -csak a jelzések és régi emlékezetek nyomán járnak és kelnek. Hogy -szigorubb rend van-e ezen a tájon, mint amazon, azzal látszólag nem -sokat törődnek; az ócska sátoros czigánykocsi azért a szigoru -járáson is végighalad, legföllebb ott nem igen mer lopni a karaván. -Ott csak a koldulás <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span> járja, szétszóródnak az asszonyok, -vezetve a rongyos gyermekeket és dunogva, alázatosan koldulják a -krajczárkát. Ha maradék-ételt kapnak, bögrékbe rakják és az uruk -után hordják; a pénzt is, amit kártyavetéssel szerez, mind az -emberének hordja, az embere pedig mind pálinkás és veri az -asszonyt. Ezenfelül az ember inkább csak lovon kupeczkedik, azonban -ha lehet, nem veszi, hanem köti. És irányitja a karaván utjait kora -tavasztól késő őszig, mert télire már leginkább csak el szoktak -valamerre bujni a hegyek közé. Legnagyobb csapatjaik Báttaszék -tájékára vonulnak, kerülve az utazásban az emlékezetes helyeket. -Ezek ama ugynevezett hajnyirós helyek, ahol az átvonuló karavánt -fülön fogják és a kósza hinduk nagy kóczos haját lenyirják tövig. -Ez nem valami jogos dolog ugyan, de hasznos. Ahol ez egy-két -karavánnal megesett, évtizedekig a tájára sem mennek, bár még ha a -szájbicscsó kövei parancsolnák is.</p> -<p>A szájbicscsó a vezér, az egészen más rang, mint a vajdaság. A -szájbicscsók a sok családból összeállt törzsek főnökei, az ő -parancsaik nyomán az a czigány sátoroskocsi, amely látszólag -czéltalanul ődöng a pusztákon, parancs szerint és tudatosan halad. -Parancsai az utszélen hevernek: pár szalmaszál vagy lószőr az -árokparti fa háncsában, néhány kavics az árok szélén, meg egyéb -ilyenféle jelzések.</p> -<p>… A három kocsi czigány, hogy egészen bealkonyodott, megáll. A -lovakat kicsapják a mezőre, még csak kötélbéklyó sem kell a -lábukra, bizonyos, hogy nem mennek el messzire. Ebben alighanem -megint van valamely titkuk. Mert nemcsak a tökéletesen -agyoncsigázott lovaik ilyenek; ha jobb lovuk „kerül“, az is ilyen -marad. A czigányhoz került ló olyan lesz, mint a juhászhoz került -szamár; teljesen a családba tartozandónak érzi magát. Juhászoknál -is, ha két-három legény letelepedik, hogy valamely ócska kártyával -máriást játszon a szétteritett szűrön, csakhamar előkerül a -falkabeli szamár és a fejük fölött komolyan belepislog a játékba. A -czigányló is ilyen családias, talán tudja a körülötte lévő -kétlábuakról is, hogy egyformán nyomorultak.</p> -<p>Menne szét a gyereknép, hogy majd faágat hoz és bogáncsot szed -össze, mint tüzelőt a bogrács alá. Igy utban, mikor sátort nem -ütnek, nem igen szoktak horogfán főzni, inkább csak a kocsirud -végére akasztják az edényt. Ha van a környéken krumpliföld és van -benne krumpli, akkor onnan mindjárt jut a bográcsba ételnek való, -hozzá <span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span> való szalonna bizonyosan van valamelyik -kocsin. De egy széles, magas czigány, puhaszáru, szük, hegyesorru -csizmában, fekete zsinórral kihányt bő kék nadrágban és ezüst -gombokkal a kék kabáton, leinti a készülődéseket. Pár rövid szigoru -szót mond, arra minden aztán abban is marad. Középütt kiborotvált, -nagy, fényes fekete szakállával olyan éppen ez az ember, mint ahogy -a hindu fejedelmeket rajzban látni lehet. Ahogy szólt, a bográcsot -azonnal elteszik hátra a kocsisaroglya alá, ahova való, tüzet sem -gyujtanak. Az asszonynép meg a gyerekek a kocsisarokba huzódnak, -meleg étel már ma nem lesz.</p> -<p>Egy-két surbankó legény a kocsik körül marad, a többi ember -azonban, ahogy besötétedett, szerteszéled. Mielőtt elmentek volna, -egy kis durkálás történt a kocsik alján. Ott szokott dunyhák meg -ócska szövöttes pokróczok alatt heverni a fegyver, ki micsodás. Van -ott néha régi mordály, meg kétcsővü pisztoly, csak ugy a maga -faragta agyra verve, de nem hiányzik azért a revolver sem. A hozzá -való töltények pedig a rongyos mellények zsebeiben találnak helyet, -gyufamasina és bicska között.</p> -<p>A kocsikban alszik a vándornép. Egymásra van bujva a gyerekhad, -ugy szunnyad. Az asszonyok föleszmélnek olykor, hallgatóznak. Mi -sem hallatszik a sötétben, csak a lovak járnak a kocsik körül. A -sáros föld a lefekvésre hideg, hát álltukban alszanak és arra az -oldalra mennek, ahol menedéket találnak a szél ellen. Semmiféle zaj -más nincsen, olykor nagyon messzünnen némi kutyaugatás ha -hallható.</p> -<p>A kocsiban ujból elalszanak, de olykor csak föleszmélnek. Már -elhaladta az idő az éjfélt, mikor egy-két tompa dörrenés hangja -lassan, nehézkesen elhalad hozzájuk. Azt sem tudják, merről jött, -messze van az nagyon, ahol a puska szólt. De hát ez nem ok az -ijedelemre. Szokott durrani olykor az ilyen elhagyott vidéken a -fegyver, ott ennek a szava a beszéd. Vadász is járhat már igy -hajnal felé a nádasokban. Hátha az?</p> -<p>Pedig nem az. Arra lent, messze, amely felől a dörrenés hangja -elszolgált, fegyverben állott az éjjel egy tanya. Ott sötét éjszaka -idegenek jártak az udvarban és még csak a kutyák sem szóltak rájuk, -mert le volt itatva pálinkás kenyérrel mindakettő. Csak -jöttek-mentek halkkal a fekete alakok, dolgukat szótlanul intézve. -Nem találtak eleven lelket, igy nagy bátorságban voltak. A lovakat -már vihették volna minden baj <span class="pagenum"><a name= -"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> nélkül, majd csak reggel -mutatta volna hült helyét az istálló. De bátorságukban tovább -kutakodtak, bemerészkedtek az ereszet alá, mert ott szokott vagy -fél zsák buza vagy rozs lenni, valamint a disznólábak és a szalonna -némely része annak a gerendáiról lóg lefelé. Itt aztán fölbukott az -egyik valamely bádogedényben, ennek pedig a többiek közt is az a -haszna, hogy lármát üt, ha fölbuknak benne. A gazda erre fölébredt, -ajtót nyitott és kikiálltott:</p> -<p>– Ki van itt?</p> -<p>A világon ez a legtökéletlenebb kérdés hasonló esetekben, de -azért a legtöbb ember csak megkérdezi, mintha amannak a másiknak -érdekében állna rá felelni. Nem is ad választ a gazdának senki, -csak mikor előbbre lép és valami meleg testbe ütközik, érzi, hogy -hirtelen nyakszirten ütötték. A becsületes nyilvános kérdésnek csak -ennyi haszna lévén, visszaugrik a szobába s leakasztván a -revolvert, az ajtó mögül vaktában kilő. Válaszul egyszerre három -fegyver is dörren. Ez az ijesztgetés, hogy most a gazda azonnal -rémüljön meg s elő ne merjen bujni. De a szegény ember a vagyonáért -áldozza az életét, a gazda csak előbuvik s ujra lő. Hosszu, világos -lángu puskadurranás rá a felelet. A tanyában zaj és sikoltozás -támad, a gyerekek fölébredtek. Adjatok világot! – ordit a -gazda.</p> -<p>Mielőtt világot adnának, egyszerre, mintha csak egy időben -rántottak volna el két szál masinát, a tanyaudvar külső felében -jelenik meg két szál piros láng és pukkan utána két csendőrfegyver. -Valaki nagyot ordit a sötétben és nagyot puffan, mire rövid csend -áll be. Utána megint csörtetések zaja hallatszik, mint akik -árkon-bokron keresztül menekülnek.</p> -<p>A puszta éjjeli sötétjében kószáló őrjárat csak akkor nézhet jól -körül, mikor csakugyan világot hoz elő a gazda.</p> -<p>– No, adjon isten jó röggelt – mondja megkönnyebbülten.</p> -<p>A kut mellett fekszik hanyatt egy ember, ezüst gombos, rongyos -mellényben. Már nem élni való, látszik rajta. Ugy, ahogy nézdegélt -volna a sötétben, hogy merre ereszthetne golyót, a szeme alatt -találta egy. A helye mindjárt meg is dagadt, amitől az ajka -fölhuzódott és fehér fogai kilátszanak. Azokkal most olykép nevet, -mint ahogy az agyonvert farkas szokott.</p> -<p>Fölteszik kocsira, viszik be a város felé. Ahogy a dülők közül -<span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span> kihajtatnak és az országutra érnek, -három kocsi czigány ott lassan hajtat a hajnali latyakban. Egy -csendőr leszáll, hátul marad, a másik a kocsival előzködik s ahogy -elejükbe ér, megáll a testtel. Leugrik, a fegyvert kézbe veszi:</p> -<p>– Megállj!</p> -<p>A rozoga kocsik azonnal megállnak.</p> -<p>– Aki ember van itt, jőjjön elő.</p> -<p>A „rom“-ok lassan és alázatosan előjönnek, a csendőr a ponyvát -szétteriti a halott fölött:</p> -<p>– Ki ez az ember?</p> -<p>Fehér fogaival vigyorog a czigányokra tegnapi gazdájuk.</p> -<p>– Hát ki vúna? – mondja a czigány – hát ki vúna? Hunnan tugygyuk -mink?</p> -<p>Egy másik szól:</p> -<p>– Nem is á mi fájtánk. E’ rács csigán, nem olá-csigán.</p> -<p>– Honnan tudod?</p> -<p>– Hát hunnan tunnám? – szól a czigány – a ruhája mutattya. Rács -csigán e! Nem is fogágygyuk áz ijet magunk kezé.</p> -<p>– Melyik a te kocsid?</p> -<p>– Hát mejik vúna? – nyujtja a szót a nomád. – Azs a -harmadik.</p> -<p>– Ez a két fiatalember meg a te fiad?</p> -<p>– Hát kié vúna?</p> -<p>– Hát – kérdezi a másikat a csendőr – a te kocsid melyik?</p> -<p>– Mejik vúna? – felel amaz. – Ezs azs elsé.</p> -<p>– Ez a három fiatalember meg a te fiad?</p> -<p>– Mán hogy vúna? – pattan föl a czigány. – Csak ezs a ketté. A -hármadik a közsépső kocsiba való.</p> -<p>A harmadik legény áll, nézi a földet.</p> -<p>– Hol az apád?</p> -<p>– Nincs – mondja a legény. – Hálott mán. A féd álátt ván.</p> -<p>– Nem igaz az, hé! – mondja neki a csendőr.</p> -<p>– Mán mé né vúna? – dünnyög a legény.</p> -<p>– Mert nincs a föld alatt. Itt van a kocsiban e! Állj ide elébe! -Megmered-e tagadni, hogy az apád?</p> -<p>Odarántja a halott elé. A legény ránéz az apjára, rá is csak ép -ugy nevet a foga, mint a többire. A két idősebb czigány nagyon -izgatott <span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span> s hátra tekintgetnek. A csendőr jónak -látja a szuronynyal egy kis kört csinálni maga előtt és -fölvilágositást adni:</p> -<p>– Van még egy csendőr hátul is.</p> -<p>– Mijér ne vúna? – mondja a halott elé állitott legény. – -Éntillem lehet.</p> -<p>– Ha te meg nem mondod – szól a csendőr – majd megmondja -emez.</p> -<p>Elmegy a második kocsihoz, egy kis leányt ki akar emelni onnan. -De az egyszerre sirva fakad, mind egyszerre sikitozni kezd, aki -csak a kocsiban van és megrendülve kiált a legény:</p> -<p>– Ne hozszsa, ne hozszsa ide!</p> -<p>S mivel hogy most már ugy is mindegy, szomoru panaszszal kiált a -halottra:</p> -<p>– Dade, dade!</p> -<p>Aztán sietve megy el onnan mind, mert a korotáró nagyon fél a -tulajdon halottjától és látására minden egyéb vad ösztöneik -pillanatra elnémulnak. Helyettük a bőrtarisznyákból előszedett -lánczok kezdenek csörögni. Csengésük a reggeli ködben nagyon -szomoru muzsika.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/011.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/005.png" alt="" title="" />KÁSA A -KÖTÉLLEL.</h2> -</div> -<p><img src="images/K2.png" alt="K" title="K" class= -"firstletter" />ása még a régi ivásu emberek közül való, egyszerü, -anélkül, hogy egyuttal becsületes is akarna lenni, miután ezen -irányban neki semmi külön tennivalója nincsen. Ő az az egyszerü -férfi, akit a mi vidékünkön a „czélszörü szögény embör“ néven -ismernek. Becsületessége föltétlenül nyilvánvaló s ha volna ezen a -tájon olyan bolond ember, aki egy ezer forinttal sulyos tárczát az -utszélen hagyna, Kása azt bizonynyal behozná a gazdához, -mondván:</p> -<p>– Már nézze csak tekintetös uram: valamik bolond ur mán mögén -esze nélkül kódorgott erre felé.</p> -<p>Kása nem is tételezné föl másról, csak urról, hogy utszélen -ennyi vagyont hagyhatna. Parasztikus ember ilyesmit nem tesz. De -gyémánt inggombot vagy ezüst dohánytartót is ott lehet felejteni az -udvaron, az neki mindegy. Lehet az a Smaragdus király kárbunkulus -kincse is, reá nézve akkora értékkel sincs, mint valamely kidőlt -szőlőkaró. Becsületében ő föltétlen. Ha egy királyságot lehetne -ellopni, azt sem lopná el, hanem figyelmeztetné az illető királyt, -hogy vigyázzon jól a birtokára, mert mások esetleg ellopják. -Ellenben régen tudatik, hogy minden ember megkisérthető s a Sátán -különféle utakon ólálkodik s teremt az áldozat elé oly dolgokat, -minek ellent állani nem tud.</p> -<p>Kása részére a Sátán az eszközt a borban találta föl. Az iránt -föltétlen szeretettel viseltetik s létezését egyáltalán nem türi. -Azt kebelére fogadja, akár az övé, akár a másé s ugy el tud vele -társalkodni, hogy az csodálatos. Mindazonáltal nem birja az italt, -mert mint a legtöbb parasztikus ember, nem borivó. Az ember gyakran -hall beszélni <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span> nagy borivó parasztokról, ezek azonban -más vidékiek s falubeliek lehetnek, ahol az italhoz könnyebb a mód -s az alkalom. Pusztai és tanyai nép ilyenhez nehezen jut. Meglett -embernek hétköznap eszébe sem ötlik, hogy a csárdába menjen, ha -csak különös dolga nincsen (miután ott történnek a -napszámos-fogadások). Bort sem tarthat otthon, aki nem vagyonos, -részben, mert nem telik rá, részben mert nincs a háza alatt pincze, -a kamrában pedig, ha hosszabb ideig áll, elromlik az ital. Innen -van a „teknyőben telelt bor“ elnevezés is. Hát Kása is csak igy -van. Mint maga beismeri: szereti a bort, de mert hozzá ritkán -juthat: még sem borivó. Igy történik aztán, hogy ha hozzá jut, -Kását egy nagy pohár bor azonnal imbolygó állapotra emeli, ilyenkor -derült és vidám s rászól az ugató ebre:</p> -<p>– Ne ugass kutya, a gazdád se ugat.</p> -<p>A második nagy pohár Kását már rendelkezési állapotba helyezi. -Ilyen a Kása s e miatt előle a borital szorgosan őriztetik. A gazda -Kását a pinczébe csak rendkivüli pillanatokban ereszti le kellő -felügyelet mellett s az esetleg fent levő kimaradt borok este zár -alá tétetnek, hogy Kása, ki éjjel fegyverrel őrzi a tanya békéjét, -e fontos tisztében meg ne tántorulhasson. Biz az asztalról el kell -rakni és zár alá tenni, mert különben Kása gazt vetne rá. Ez is -valami régi mondás s olyan eltulajdonitásokra vonatkozik, mik nem -annyira bünből, mint inkább apró csinytételekből erednek. A -bugyellárist vagy az aprópénzes zacskót, amiből a gazda a -napszámosokat este fizette, bizvást ott lehetne hagyni, arra ugyan -gazt Kácsa soha életében nem vetne, ellenben fegyverével igen -komolyan őrizné egész éjen át.</p> -<p>Kása különben mint kapás éli világát, gyermekei vannak neki s -felesége, ki iránt igen nagy szeretettel van, mert néha elkövetett -hibáit az asszony hallgatag veszi tudomásul, mert hát én istenem, -valami szenvedélye mindenkinek van. Egyiké a kártya, másiké a ló, -még olyan is van, aki a kutyába vagy a puskába bolond. Történt -tehát Kásával egy nyári este, mikor a gazda kis fia a tanyán -időzött, hogy a gazda elébe kellett volna menni. A föld ugyanis, -amelyen Kásáék vannak, igen boldog vidék. Arrafelé már jár a vasut -s ott zörögnek el a mérges vasbikák a tanyák ablakai alatt. E -vonatok sok embert összefaragtak már s némely kavicsaik véresek, -van azonban ember, ki belőlük elgazdagodott. Némelyiknek csupa -szerencse az, ha elüti a vonat, <span class="pagenum"><a name= -"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> mert akkora fájdalomdijat -kap, hogy uj földet vesz az árán. És még azonfölül járni lehet a -vonaton ki-be. A gazda is ezen jött volna ki s mert csak kis félóra -oda az ut, Kása elébe ment, hogy, ha podgyásza lenne, majd segiti -vinni. Mert Kása is tudja, hogy mióta a fene rosz por (peronospora) -ellen dermedeznek (permeteznek), azóta mindig van mit kivinni a -városból, hol gépet, hol gáliczot.</p> -<p>Kása hát megindult, de oldala mellé vette a kis gazdafit is, -hogy majd ez igy az apját a vasutnál mihamarabb viszontlátja. -Mentek a szőlők, földek között, ákáczok alatt s az ember mesélt a -kis fiunak mesét ama két oroszlámokról, akik el akarták az égen -földelni a fiastyukot, de nem birták, mert (köztünk legyen mondva) -kutya legény ám az a fiastyuk. Palika nevetett a történetnek. Kása -lassan ballagott a homokban s uj mesét kezdett. Igy értek az -állomásig, mely nem is állomás, csak olyanféle megállóhely, de -hiszen csak üsző marad az üsző, bármiként nevezik is. Ezt pedig -semmi figyelembe sem véve, a dolog ugy állt, hogy igen korán volt -még az idő. Bármerre nézett szét a lapos tájon Kása, sehol füstöt -nem látott s igy nyilvánvaló, hogy a bagonyok igen messze vidéken -kalandoznak. Ellenben Vincze bácsi csárdája pedig tökéletesen itt -van a közelben. Gondolt egyet Kása s odament.</p> -<p>Voltak ott néhány magyarok az udvarban bor fölött. Kása közébük -ült és rendelést tett ital irányában.</p> -<p>– De borzasztó sebösen hozzátok – parancsolta – mer mingyár gyün -a vonal.</p> -<p>Hoztak is neki borzasztó sebesen s Kása azt ugyanilyen módon el -is fogyasztván, még óhajtott egy borzasztóságot. Közben az idő -mult, a bagony is elhaladt a tájon, de mert nem állt meg az -állomásnál, Kása azonnal kitalálta, hogy nem jött meg a gazda. Kása -ily okos s vajjon nem érdemli-e meg a vidámságot az okos ember? -Megérdemli (aki ellenkező észjáráson volna, ide jőjjön). Kása -érdemelni kezdte a vidámságot szerfölött. Az alkonyat leszállt, -ellenben egyre fölfelébb ment az esthajnali csillag. A többiek -Kását elhagyták, de Kása ekkor már miyel sem törődött.</p> -<p>Vincze bácsiék ágyba fektették Palikát s Kását a tulajdon -gondjaira hagyták, mert a tanyából nem lehet az embert kilökni, -mivelhogy akárhova löki is, ugyis csak a tanyába esik. Kása -egyideig még létezett <span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span> az asztalnál, többféle szóváltást -folytatott az üvegekkel s utóbb az érthetetlenekbe is beleunván, -lefordult a padról s a kelő hold fényében szeliden elaludt.</p> -<p>Történt ez éjjel, hogy a kakasok harmadszor kukurikolván, az eb -is fölkelt s lerázván testéről a harmatot, nagyot ásitott. Azután -üzenetet kiáltott át a szomszéd tanyákba hangosan. Bőgött a tehén -is, mert ihatnék már ilyenkor. Az ismerős hangokra Kása fölébredt, -fölkelt s lerázván testéről ő is a harmatot, tekintetét -széjjelvetette az udvarban. Látta, hogy a hely idegen, itt a -tehénnek nem ő köteles vizet adni, ez okból megindult. Ment a -harmatos füben mezitláb (jó az nagyon) s fujta fejét a szellő is, -mely kora hajnalban támadni szokott. Kása helyes utra tért, -ballagott s lassacskán hazaért. Fölkelt már ekkorra a nap, felesége -a túrós kendők körül bajoskodott. Kása belépett a kis ajtón az -udvarra s hirtelen megdöbbenve megállt.</p> -<p>– Tecza – szólt az asszonyhoz rekedten – Palika hun van?</p> -<p>– Hun van? – kérdezte viszont foghegyről az asszony. – Hát hun -vóna? Kend vitte el tennap este, hát huva tötte?</p> -<p>Kása mereven bámult a homokba. Szinpadon ilyen eseményeknél -rettenetes rugdalózásokat szoktak elkövetni az emberek, mig Kása -mit sem szólván (de azt is lassan mondta), az istállóba ment s a -szögről leakasztott egy jó pányvakötelet. A karjára volt akasztva, -mikor ujból kijött s megindult.</p> -<p>– Hát kend? – kérdezte az asszony. – Huva mén kend avval a -kötéllel?</p> -<p>– Huva? – kérdezte viszont Kása. – Hát huva mönnék? Vagy én -mögtanálom a Palikát, vagy mögtanának engöm ezön a kötélön.</p> -<p>Kifordult. Szavalt valamit az asszony, de a köteles ember mit -sem hallott, csak haladt visszafelé ismét. Kezdte volna ama -csapásozást, amelyhez ők igen értenek, de agya erre nézve még nem -szolgált. Ment csak előre s olykor félve tekintett az árkokba. Oh, -irgalmas szent szüz! Hol bokrok borultak össze: félrehajtotta az -ágakat, hogy nem-e alattuk alszik. Bár csak tudhatná, hogy hol -hagyta el. Bár csak kalapját látná az utszélen. Ő tud menni nyom -után, de embert még sohasem nyomozott, csak állatot, ami egészen -más. Hát nincsen. De sehol és semerre sincsen. Kása a fákra nézett -és kémlelte, hogy melyik ág lesz elég erős. Apránkint, bár egyre -szomorubban, kiért a sikig, ahol a vonat szokott <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> -szaladgálni. Széjjelnézett, hajolva kereste a nyomokat, de mit sem -látott, mert szemei nem is voltak most éppen erre valók. Jézus – -gondolta Kása – itt a halál.</p> -<p>Ki ne tenné meg azonban, hogy halála előtt némi bort ne innék? -Csak egy olyan kis két-három deczis po… különben egye kutya: egy -féllitert. Kása e gondolatok alatt a csárda felé irányozódott, de -lassan haladt, mint kin bú nehézkedik. A kötél vége lógott a -vállán.</p> -<p>Szalad akkor elő a tanyából egy nagy fekete kutya, utána pedig -egy kis ember ingujjban és kiabálja.</p> -<p>– Kása bácsi, Kása bácsi!</p> -<p>Kása ugy gondolta, hogy térdre kell most esni, a haláltól való -szabadulás ezen pillanatában. De azután mégis arrafelé futott, -felkapta a fiut és teljes meggyőződéssel mondta:</p> -<p>– Palika… Palika…</p> -<p>Fölfogta a gyermeket, hogy most, amig haza nem ér vele, a -karjaiból nem ereszti. Meg is fordult azonnal és vitte. A gyermek -azt kérdezte:</p> -<p>– Hát ez a kötél minek, Kása bácsi?</p> -<p>– Jaj, Palikám – nevetett Kása boldogan – gyönyörü szép kis -csikót láttam itt a rétön, aran patkó vót mind a négy lábán. Azt -akartam vele magának elpányvázni.</p> -<p>– Kár – vélte a gyermek – hogy el nem pányvázta.</p> -<p>Kása nyaka kissé kellemetlenül bizsergett. Megölelte a kicsi -fiut és vitte sietve hazafelé.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/011.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181"><br /> --181-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/002.png" alt="" title="" />VAKOK.</h2> -</div> -<p><img src="images/V.png" alt="V" title="V" class= -"firstletter" />akságba különféle módon kerülnek az emberek. Van -aki ugy születik, van akinek később ütik ki a szemét, de meg annak -idején az elültöltő fegyver is csinált vakságokat, ha már rozoga -volt és erősre töltötték. Ott azután a trahoma, az is öli a -szemeket. Továbbá aki meghalt, az is megvakul, legalább ritka az, -aki halála után is nyitva tartja a szemét s néz velük, mintha még -valakit várna maga után. Az ilyesmi félős: mit néz, ha már -elköltözött s kit vár maga után? Ennélfogva szemehéját -négykrajczárosokkal szokták leboritgatni ezeknek előtte. Nem is -volt ezeknek a négykrajczárosoknak semmi egyéb hasznuk.</p> -<p>Van azonban, akit másként talált a vaksors, már itten csakugyan -a vak sors. Az ember például, aki itten szóban forog, már jó sokáig -élte isten napos világát, mikor a feketeségbe jutott. Ez az ember -katona volt, azután pedig, hogy onnan kiszabadult, tüzoltónak állt, -meg is családosodott. Ott még időket tölthetett volna, de nem volt -kedve a foglalatossághoz, felköszönt és czivilszolgálatra elment a -szinházhoz.</p> -<p>A szinházak nagy épületek szoktak lenni s mint a hozzáértők -mondják, rendszerint bizonyos formákban épülnek. Olyan különféle -szép formáik vannak ezeknek a szinházaknak, mert nem gólya költötte -az épitőmesterüket. Nevezetes tudomány is az övék, mindössze még -csak az kellene hozzá, hogy olyan szinházat tudjanak csinálni, a -melyiknek a szinpadán keresztszél ne lenne. Ilyent még nem találták -föl (ugy lehet: nem is értek rá, mert sok gonddal él az ember), -tehát a keresztszél belekötötte magát ennek az embernek a szemeibe -és kivette belőlük a világot. Amugy megmaradt mind a két szeme a -maga valóságában, <span class="pagenum"><a name="Page_182" id= -"Page_182">-182-</a></span> csak éppen a világ maradt ki onnan, -ami, bár testvérek között legyen is mondva, igen szomoru dolog.</p> -<p>Mikor igy hirtelen elsötétült minden, ami azelőtt fényes volt, -mi marad más hátra annak, akinek élni kell, mert vannak kis -családjai? Hát a verkli. Nem hires szerszám, nem hires -kenyérkereset, de ha más nincs, ez is jó. Aki fuldoklik a vizben, -nyujtsák feléje bár a legélesebb borotvát, abba is belekapkod. Sőt -bizony ugy áll a dolog, hogy örülni kell, ha engedelmet kap a -verklizésre. Mert sok a nyomorék ember, sok az elesett ember s -válogatni kell közülök az alkalmasabbakat, akár csak mint mikor -katonát soroznak. Ennél az embernél tekintetbe vették, hogy a város -szolgálatában is állott, továbbá, hogy munkában érte a baj és a -kultura előbbvitele alkalmával oltotta ki a szeme világát a -keresztszél. Engedelmet kapott tehát arra, hogy hetenkint két -délután, kedden és csütörtökön, verklizhet a házak kapualjában, az -udvarokon azt, amit akar. Nóták irányában teljesen szabad kezet -engedtek neki. Bár inkább a nótákban volna tilalom s az időben nem, -– gondolta az ember s hozzá fogott, hogy keresse ezt a -kenyeret.</p> -<p>Nem nagy darab kenyér, annyi bizonyos. De mégis valahogy el -lehet vele kinlódni, különösen, hogy sok ismerőse van az embernek, -kik szánják a sorsát és iránta segedelemmel vannak. Biz szomoru -annak, aki azelőtt lovon katonáskodott, majd vágtató -tüzoltókocsikon ült, majd pedig szinházi fényességek és finom -kisasszonyok között rendezkedett a karosszékkel, a gyertyatartókkal -s minden ily fontos dolgokkal, szomoru annak ily vakon botorkálni -az utczákon, nagy fekete pápaszemmel a szemén, mert különben aki -látja, el sem hinné, hogy vak. De apránként bele lehet ebbe szokni, -valamely régi igazság szerint az akasztás kivételével minden más -foglalkozás megszokható. Sőt meg is hiznak benne az emberek. Aki -ilyen vak verklis, mind kövér. Honnan van ez? Lehet, hogy a szem, a -nézés munkája is segit fogyasztani a táplálékot, náluk pedig ez a -munka elmaradt s igy másfelé fordult a táplálék, – bár ez ismét a -doktorok dolga, amibe ne ártsuk bele magunkat.</p> -<p>Szóval az ember el van valahogy, legkivált a keddi és csütörtöki -délutánokon. Más napokon dolga nincsen, otthon nem ülhet naphosszat -fiatal erőben világtalanul, hát elmegy hazulról. De hova mehet a -vak? Nem mehet máshova, csak a vakok társaságába, a templom elé. -<span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span> Ott ülnek sorban a vak koldusok, -asszonyok, lányok, gyermekek és öregek. Néz le rájok az ódon, mohos -templom. Nyolcz évszázada már, hogy itt áll e helyben, sok szenvedő -kuporgott azóta az oldalában, formájukban talán nem is változtak: a -nyomoruság és a rongy alighanem mindig egyforma volt.</p> -<p>A vak ember ide került, itt talált egyazon sorsuakra, akikkel -szót érthetett. Más azoknak a világa, akik a világból nem látnak -semmit. És haj, még közöttük is vannak kétfajták: boldogok és -boldogtalanok. Boldogok azok, akik valaha láttak, boldogtalanok -azok, akik sohasem láttak, akik már ugy születtek vakon, akik nem -tudják, zöld-e az a kenyér, vagy fekete, amit esznek, hogy milyen a -föld a lábuk alatt s milyen föld van fent a magasban, hogy belőle -viz esik? Akik édes anyjuk szemébe sohasem tekinthettek s mégis -akarnak élni, akarják mindazt, ami a látó embernek megadatott. -Vágyják és tudják akarni. (Nemrég a szőreghi országuton kódorogva, -láttam egy gyermeket, amint az árkot ugrálta. Átugrotta, meg -vissza, azután ujból kezdte. Furcsa, esetlen volt a gyerek, téveteg -minden mozdulata. Jött aztán érte egy eladólány, kézen fogta s -hazavitte, mondván, hogy a gyerek vak, soha életében nem látott. -Lám, mégis kiszökött a falu végére árkot ugrálni.)</p> -<p>Társaságot keresve, a vak verklis a templom oldalához jutott s -ott amit keresett, meg is találta. Ott lehetett beszélgetni s -különösen neki akadt hallgatósága. Ő sokról tudott beszélni, mert -hiszen nem régen vakult meg, sokat látott. Milyen örömmel -hallgatták azok, akik soha nem láttak semmit. Beszél katonakoráról, -a lovas atakokról, azután a tüzoltóságról, a veres lángokról, amik -az égig érnek. Amiknek ők neki mentek: csákánynyal verték agyon és -feltaposták a ronda férget. Ha mély hangján szomoruan kondult egyet -a városháza öreg harangja, jelentvén, hogy bajban van már megint a -város, mert valahol tüz támadt, reszketve figyelt a verklis a -vészkürt szavára, a patkók csattogására, a zajra, lármára és -beszélt ádázan, haragosan, mérgesen a tüz ellen. Vagy pedig más -esetben tárgyal a szinházról, az abban levő dolgokról és hogy mi -mindenek történnek ottan. A királyok és királyfiak, akik a -szinpadon vannak, továbbá az énekelések és sok nevettető -történetek.</p> -<p>Hallgattak. Volt a vakon születettek között egy leány, de -semmiképen sem több huszesztendősnél, az figyelt a beszédre a -legjobban, <span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span> az mindig várta és leste, hogy mikor -jön már ujból. Ez a leány egyszer igen keservesen sirva fakadt. -Mert azért, hogy nem lát a szemével, a szem az ilyesmire -alkalmatos. Térdre is vetette magát a leány és azt mondta, hogy -vegye el őt ez az ember, mert ő hozzá akar menni feleségül. Mert ha -el nem veszi, ő meghal.</p> -<p>Nem tréfaság ez: valóságosan zokogott a leány, csak hullottak a -könnyei és folyton azt sirta, hogy őt ez az ember mindenkép -elvegye.</p> -<p>Azok a vakok, akik valaha láttak, megütődve hallgatták, mert a -szemmel való életben lányok igy nem szoktak beszélni. De hát mit -tudhatta ez a világtalan, hogy mi a szokás azoknál, akik látták a -napfényt? Nem tudhatott semmit, csak éppen érzett valamit, azt -pedig kimondta.</p> -<p>E tett után a vakok közül szóltak többen a leányhoz. A -figyelmébe idézték lehetősen kegyetlenül, hogy voltaképen mit akar -ő, a világtalan? Honnan tudja ő, hogy mi az az ember? Miként -kivánhat magának férjet az, aki soha férfit nem látott? De a -leánynak nem ért a beszéd semmit, sebesen, tüzesen beszélt s egyre -azt hajtogatta, hogy vegye el őt feleségül az az ember. Az ember -pedig, hallván a dolgokat, szó nélkül távozott onnan. Bizonyára -érezhetett magában némi férfibüszkeséget, hogy ime, még vak korában -is van, aki beleszeret. Egy másik vak, aki sohasem látta. Hanem -neki távoznia kellett onnan, mint feleséges és családos embernek, -aki már messze esett az élet vidámságaitól. Hazament és elmondta -otthon, hogy vele mi történt.</p> -<p>A templomoldalban pedig a többi vakok észretéritették a leányt, -már amennyire lehetett. Az ilyen ösztönt, amely öntudatlan s ebben -az esetben csakugyan vakon született, egészen kigyomlálni -szóbeszéddel a szivből nem lehet. De mégis megértett annyit a -leány, hogy annak az embernek már felesége van, meg kis családjai -vannak, oda hát ne is számitson, hogy az elvegye. Hát jól van, hát -nem veszi el. De szeretnie szabad, azt nem tilthatja el senki, -szabad rá gondolni és szabad látnia azt, akit szeret. A kezével és -a fülével lát a világtalan. A leány azonban a kezének semmi hasznát -nem veheti.</p> -<p>Nem tapogathatja körül a lelke egyetlenét, haját nem -simogathatja, sem az állán nem huzhatja végig az ujjait. Szerelme -uj életet csak abból kap, ha olykor a lépéseit hallgathatja, mikor -az ember délutánonkint <span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span> a templomba menvén, a vakok sora előtt -elhalad. Lépései zaját megismeri száz közül – száz közül? – ezer -közül! – s ahogy kopog a tapogató botja, ahogy koppannak a sarkai, -a leány ebben gyönyörködik.</p> -<p>Vak koldusleánynak a templomoldalban a földi szerelemből ennyi -is elég.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/010.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_186" id= -"Page_186">-186-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187"><br /> --187-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/007.png" alt="" title="" />CSŐSZHALÁL.</h2> -</div> -<p><img src="images/A2.png" alt="A" title="A" class= -"firstletter" />z idő estére hajlott és szél kezdett járni a -kukoriczában. A csősz fölment a karóra, amelyről szét szokott -tekinteni a birodalma fölött s mert semmi ujat nem látott, lejött, -hogy megfőzi a vacsorát. Az ágas karót a homokba szurta (jó föld az -nagyon: enged az embernek) s a lapos bográcsot ráakasztotta. -Kukoriczahéjjal meggyujtotta a töreket alatta s bement a gunyhóba -szalonnáért. Azt apránkint hasogatni kezdte bicskával s minden -darabot külön megnézett, mielőtt az edénybe vetné. A meleg -bográcsban a szalonna azonnal beszélgetni kezdett, perczegett és -adni kezdte sárga oldalaiból a zsirt kifelé. A csősz megint a -gunyhóba bujt, zacskót hozott elő s abba belenyult. Jó mélyen -kellett belejárni, ami azt mutatja, hogy fogytán az étel. Igy nem -is huzott elő belőle többet, csak egy marék tarhonyát, amit a -szalonnára vetett. Azután paprikát is szórt közé, mert ettől van a -szalonnás tarhonyának minden jósága. Az étel készült, a tarhonya -barnult s a homokos uton, a kukoriczák között lassan haladni -kezdett a szaga. A csősz itt-ott vizet töltögetett hozzá a kis -korsóból.</p> -<p>Mindez nem ment gyorsan, mert a csősz már öreg ember. A fiatalok -egyéb dolgokat végeznek, ahova erő kell és több fizetés jár érte, -mig az elaggottak ilyenfajta foglalatosságokban vannak. Járnak és -kelnek a földek között s gondjaikra kukoriczák, dinnyék, babok s -szép sárgavirágu napraforgók vannak bizva, amelyeket őriznek és -azokat mindentől védelmezik. Öreg ember az ilyesmivel elszórakozik -s ha még <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span> birja valahogy a puskát, vadat is lő. -Nappal leginkább a gunyhója körül ténfereg, farigcsál valamit s -néha fölmegy a karóra, ahonnan meg lehet látni, hogy rendben van-e -minden. Alszik is továbbá. Éjjel pedig kerül, ami fölötte kellemes -olyan embernek, aki amugy sem tud sokat aludni, hanem inkább sétál -a harmaton. Ilyenkor a csősz pipázik és holdvilágos éjjeleken -elmulatozik a kutyán, ha az valamely sündisznóval harczban áll.</p> -<p>A kutya ezuttal is valami hadjáraton van, mert nem mutatkozik. A -csősz maga mozog a gunyhó körül. Néha bemegy, kanalat kell kihozni. -Hamar rátalál, mert a gunyhóban nincs egyéb, mint egy suba, egy -szür, egy kis láda. Több nem is férne bele, mert az épület tavalyi -kukoriczaszárból van összerakva s oldalain a foltozások azon száraz -paréjból valók, amit a termőföldből szokás kikapálni. Jó az azért -annak, aki szereti az efajta életet s csak ugy el van benne, mint a -király a maga várában, ahol egy egész regement katona folyton -folyvást nem csinál egyebet, csak a vert aranyból való szárnyas -ajtókat puczolja… A csősznek hirtelen eszébe ötlött valami és ismét -gyorsan bebujt, hogy el ne késsen a sóval. Lám, ez a -feledékenység.</p> -<p>Jó távolosan kocsi zörgött s kis vártatva elhaladt az uton a -gunyhó előtt. Sebők Falu Pálné ült benne a kisebbik urával és -köszöntötték az öreget.</p> -<p>– Nagyon jót főzhet kend, János bácsi – mondja az asszony -köszöntve. – Tele van a határ a szagával.</p> -<p>Az öreg mosolygó szemmel tekint föl a kocsira.</p> -<p>– Mönyecskét várok én erre – szól. – Gyere, majd -mögkinállak.</p> -<p>– Jaj, jaj – neveti a fiatal asszony – nem löhet ám, János -bácsi. Besugná ez a legény az uramnak.</p> -<p>Nevetnek. A legény nevet, az öreg nevet, a menyecske nevet, ugy -lehet, talán még a lovak is nevetnek. A kocsi lassan elhalad a -homokban, de a fordulónál még visszakiált a Sebők:</p> -<p>– Mit izen kend a fiának?</p> -<p>– Arra möntök?</p> -<p>– Hát.</p> -<p>Az öreg egy kisebb fajta dinnyét fölvesz a földszélből és a -kocsihoz viszi. <span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span></p> -<p>– Ezt e – mondja – ha odaadnátok, hogy kűdi a Marczi gyeröknek -az öregapja. Hogy a fele az üvé, fele a Jancsié.</p> -<p>– Jól van – felel a legény – majd leadódik a kocsirul.</p> -<p>Elmennek. A csősz most már sietve tér a tarhonyához. Meg is -kavarja azonnal, mert bár pörkölődni kell annak, de nem ugy, hogy -egyik szem jobban, másik kevésbé. Hanem csak ugy arányosan. -Kóstolja. Még egy kevés viz kell hozzá, hogy azt elfőjje, azután a -zsiron piruljon. Lehajol a korsóért, de hirtelen megtántorodik.</p> -<p>– No – morogja – no…</p> -<p>Olyan volt ez, mintha szédült volna, de utána már nincsen baj -semmi. Csak ugy átsuhant fölötte, mint vércse a vetések fölött. -Kicsit megborzong. A vállaiban marad belőle valami, amitől fázik. A -csősz arra vet, hogy hüvös már az este és hideget hoz fölülről a -harmat. Megfogja az ágast és csavar rajta, minek folytán a bogrács -elfordul a tüztől. Leveszi róla s beleszagol. Jó, illatos meleg -szaga van, fázásában szinte éleszti. No csak sebesen ebből a jó -melegből kanalazni. Vinné, hogy majd a székre teszi, hanem most -ismét megcsapja a tántorodás ugy, hogy a gunyhó oldalához esik. -(Ilyenkor látszik meg, hogy melyik gunyhó hogy van -megcsinálva.)</p> -<p>– Ejnye, hejnye – gondolja a csősz – mi ez no?</p> -<p>A bogrács a tarhonyával ott van a kezében. Süti egy kissé s le -is tenné, de nem birja. Nem mozdul a karja. Emelné, emelné, de ha -nem lehet. Az eszejárása is mintha megállna. Né, én uram és én -istenem. Miféle dolgok ezek? Kinek a rontása? Ilyesmi ellen a -keresztvetés a hathatós és utána az Ur Angyalát kell mondani. A -csősz összeharapja a fogát és mindenféle erőlködést elkövet, hogy -csak a kezét mozdithatná. Kissé emelheti is a jobb karját, de -azonnal visszahanyatlik az megint, a tarhonyás bogrács pedig a -lábára fordul és süti a czombját anélkül, hogy tehetne róla. Mi ez, -mi ez? A homlokáról viz kezd peregni; a szemei elé nagy fekete -állat áll. Csak azután látja, hogy a kutya ez, amely az ételszagra -megérkezett. Szólni akar neki, hogy: Kerekesék kutyája (mert -tényleg Kerekeséké volt valamikor, mig hozzá nem szegődött), -Kerekesék kutyája, eregy, légy hiradással otthon. Kerekesék kutyája -megértené bizonyosan, ha szót tudna hozzá szólni, de még azzal sem -tehetős. Kerekesék kutyája elmenne, sebesen a kukoriczák, -<span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span> a tarlók, a csalamádék között Mihályhoz -és az unokákhoz és hirt adna. Jó kutyának szokása ez.</p> -<p>De ha egyszer még szavat sem intézhet hozzá. Csak éppen a melle -jár sebesen föl-alá. A kutya nézi, mert még nem vett észre semmit. -Csak leült a két lábára és nyalogatja körül a száját. A kutya -ugyanis ajkait nemcsak étel után, hanem étel előtt is meg szokta -mosni és már csak ebben is különbözik az emberektől.</p> -<p>Kissé fölnyilnak a csősz szeméről a hályogok és ahogy a kutyát -igy látja, a szivét belepi a szomoruság.</p> -<p>– Te vagy itt velem egyedül és lám, még te sem sajnálsz.</p> -<p>Ilyent gondol homályosan, lassan. A szeméből öregesen kigördül -egy könycsepp, rug előbb a jobb lábával, rug aztán a bal lábával, a -tarhonya kifordul a földre. Most történt a halála.</p> -<p>Kerekesék kutyája ez utolsó dolgokat kissé aggódva nézi. Félre -forditja fejét s az egyik fülét hegyesre emeli. Azután a másik -fülét hegyesiti ki, a feje pedig emerre fordul. Föláll, két lépést -odább megy, leül s néz a gazdájára megint. De nem bir egy helyben -maradni, aminek az oka még most részben a tarhonya is. Körüljárja -egészen a testet s az orrát az öreg nyakához dugja. A tarhonyához -is közeledik. Piros nyelvével fölkap belőle egy falásnyit, akkor -megint szaladgálni kezd. Hirtelen megáll, a csőszre néz és morog. -Olyankor szokta ezt tenni, midőn oly dolgokat lát, amelyekről nem -tudja, hogy mit véljen. Ez nem ugatás, sem vinnyogás, hanem -darabos, mély hang, amely az eb belsejéből jön. Ha valaki most -jönne, szét tudná harapni, mert ilyenkor nincs rendben a kutya -benső egyénisége.</p> -<p>A kutya nézi a testet. A hold feljött s fehér világával -végigfeküdt a hangtalan téreken, a kukoriczán, a halotton s a -hamvadó parázson, amely az utolsó vacsorát főzte. Kerekesék kutyája -a test lábához ül és fölnyujtja a nyakát az égnek. Egyidőben a -torkából hosszu, félelmetes vonyítás tör elő, a hangja azonnal -szétfut a tájon s ahány kutya hallja, mind, mind leül a földre, az -égre tartja a nyakát és vonyít.</p> -<p>… Mihályéknál már megette a Jancsi és Marczi a dinnyét, amit -öregapó küldött és már alszik is a két kis cseléd a házeresz alatt -a subán, mikor Kerekesék kutyájának jelentése odáig szájról-szájra -elérkezett s a tanyabeli eb szintén az ő rémes dalába kezd. -<span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span></p> -<p>– A kutya lelköt lát – szól Mihály az asszonyához s egyuttal az -eb felé hajit egy göröngyöt. – Csiba te, Mocskos! Még fölkölti a -gyerököket.</p> -<p>Mocskos ennek daczára sem hallgatott, mert Mocskos látta a -lelket. Öregapó lelke ugyanis azonnal idejött az unokákhoz s most a -ház fölött röpködött.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/016.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193"><br /> --193-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/001.png" alt="" title="" />A RAVATAL.</h2> -</div> -<p><img src="images/A.png" alt="A" title="A" class="firstletter" /> -vasut kereke nem éles, mégis aki elébe kerül, kettészeli. Durva vas -az egyik, durva a másik, de azért finoman darabolnak. Van a -könyvkötőknek is ilyen gépjük, nincs annak sehol sem éle, hanem az -nem tesz semmit: vág, mint a borotva. A gyorsvasut kereke szintén -ilyen finomságu, bár felőle amugy gondolni ezt senki sem merné. -Amint hirtelen átfut a tájakon, olyan gondtalanul látszik -szaladgálni a nagy hómezőn, mint valamely kis malacz, amelyet -nekieresztettek, hogy örüljön egy kicsit az életnek s addig -pajzánkodjon, amig fiatal. Futtában a vasut elvagdos hol ezt, hol -azt, kezet, lábat, nyakat, már ami előadódik. Alul a kerék igy -itélkezik, fönt a kocsikban pedig emberek vannak, akik nem tudnak -minderről semmit, némely része alszik, más a szivart szivja, ismét -más felekezet vacsorál különféle hideg és meleg ételeket. A vonat -után emberdarabok maradnak. Nyáron ez nem kellemes látnivalója a -bakternek, ha utja arra viszi, de hideg télben egészen más a dolog, -minden megfagy s nyugodtan pihen a fagyon, mintha örökké ott volt -volna. A kéz, amely a vágány mellett a havon fekszik, fehér, -bármily barna volt is életében, mert a hideg fehérre fagyasztja. A -fej is ott van. A szemét behunyta s behunyt szemmel néz föl az -égre. De nem lát odáig: köd van arra fölfelé.</p> -<p>Az ember, akit a vonat elvágott, rongyos bekecset viselt, mig -élt, bár ugyan még most is viseli. A fejében sapka, de már lekopott -róla a hamisitott birkaprém. Hogy került ide? Egyáltalán hogy -kerülnek ilyen <span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span> helyekre az emberek? Ezt nem lehet -megmondani. E dolgok éjjel történnek s a vasut hirtelen elszalad -fölöttük. Habár kiáltana is valamit, ki hallaná meg, mikor -csörömpöl a sok vaskocsi s mérgesen fujtat a gőzbika. Mindegy no. -Idekerült, itt van s lám, lehet még ebben a korban is ugy születni, -hogy az ember négy darabban maradjon a halála után.</p> -<p>Vajjon véletlenség volt-e? Mert történnek ilyen esetek -véletlenségből. Például ital lakozott az emberben s ahogy a -töltésen haladt, látta is szemközt jönni a nagy darab vasakat, de -egyenes volt benne a bátorság. Nem állt ki a gyalogösvényről a -hóba, hanem abba volt beleállapodva, hogy elférnek ők egymás -mellett. Másszor is ment ő már igy, nini. Szóval lehet, hogy igy -gondolkozott, hanem azután, hogy jött a vasbika, beszivta maga alá -és megtaposta. Az sem lehetetlen, hogy maga ment neki az ócska -sapkában, ugy lehet, azért is huzta a fejébe az ócska sapkát, az -ünneplő maradjon otthon. Ugyan ez már megint uri szokás, bekecses -ember nem igen szokta tenni. De miért ne tehette volna? Persze, -persze. Továbbá az is lehet, hogy bolond volt. Oh, odakint nagyon -sok eszelős lakik, féleszüek, habajgósak, félgajdosok és dilik; -történhetett, hogy ezen szerzetek közül való valamelyikbe.</p> -<p>A vasuti őr reggel utjában arra ment s tünődve állott meg az -éjszakai gyorsvonatnak ezen, immár elháritott akadálya előtt. -Rendes vasuti őr, ki a szolgálatban már megette kenyere javát, -életében lát olykor hasonló dolgokat. Ha nem is gyakran, de néha -mégis előfordulnak az esetek. Nem volt oka a különben is elháritott -akadály fölött megrettenni, mert ismerte az eljárást. Annak -hogyanját és mikéntjét. Tudta a jelentéstétel módját, azt megtette, -azután intézkedett, hogy a szomszéd falu előljáróságának az ügy -tudtul adassék és hogy sürgősen jőjjenek elő, megállapitani az -ember kilétét, aki teljes csöndben feküdt a havon s egyáltalában -fogalma sem volt arról, hogy ő ily különös, nem mindennapi -intézkedésekre ad okot.</p> -<p>Az őr közben figyelmesen meg is szemlélte s bár ugy tetszett -neki, mintha e bekecset és sapkát látta volna olykor elhaladni az -uton: nem vélt rá, hogy az embert ismerné. Ez a faluk -előljáróságának a föladata, amelyek a kapott üzenet után leginkább -mozgolódni is kezdtek. Egyik felől maga a biró jött el, mig a másik -község birája, előző nap <span class="pagenum"><a name="Page_195" -id="Page_195">-195-</a></span> a vasvillába esvén a szénahányóból, -nem intézhette személyesen ez ügyet. Onnan tehát egy esküdt jelent -meg s akadtak többen kiváncsiak, akik a hivatalos férfiak nyomában -tolakodtak, mint ez már szokás. De ez, mint szintén gyakran -megesik, nem volt egészen hiábavaló. Hivatalos férfiak agyába hiába -szerkeszt bölcseséget a hosszu éveken át való folytonos és bokros -tapasztalat, olykor mégis tanácstalanul állanának, ha nem volna -segitségükre a nép a maga szószátyár beszédeivel. Igy most is a nép -szava állapitja meg az emberről, hogy kiféle. Határozottan -tudatják, hogy Sós János ez, aki a nagy szárazságkor született, -mert Dékány Mihálynak akkor égett le a háza, az pedig keresztapja -volt neki, szegénynek. Mindnyájan bizonyozzák, hogy Sós János, sőt -készek rá esküt tenni, Keresztes Vég Ferenczet kivéve, aki a fejre -nézve szintén hajlandó esküt tenni, akár hét biró előtt is, de már -a többire nézve némi ingadozást mutat. A fej fekszik a fagyon, nem -szól semmit, mert nem tud. De ugy lehet, ha tudna sem szólna, mert -nagyon egyszerü, béresforma ember volt Sós János mindig, akinek a -neve: hallgass.</p> -<p>Igy állt az ügy. A helyszinén állapitotta meg a közönség, hogy -Sós János születésénél fogva abba a faluba tartozik, amelynek a -részéről a biró megjelent. Ellenben – itt jön az az ellenben, amely -a közigazgatási élet sajátosságai közé tartozik – ellenben -valóságilag amabba a faluba való, amelynek a birája tegnap a -vasvillába esett a szénahányóból. Ez kitünt azonnal ott a -tárgyaláson. Tényként merült föl ugyanis a dolog, hogy ez a Sós, -akinek a feje most itt a sapkában néz a hóról az égre, születése -után kis vártatva, alig hat esztendős korában világnak indult, mint -Döme kutyája. Hol a világ? Meddig tart a vége? Az ördögök mérik – -Sós Jánosunk a másik faluig tartott, ott valaki fölfogadta az -udvarba koloncznak s azóta aztán haladt az életen keresztül. A -libák mellől a juh mellé került; azok mellett koncsorgott jó -darabig. Utóbb már mint béresformán volt a faluban, asszonya is -került neki; szegény embernek mindig kerül asszonya, hogy ha addig -csizmában járt, azontul mezitláb járjon.</p> -<p>Kár, hogy ott feledték tegnap a vasvillát a szénahányóban. Vagy -ha már ott feledték, ne feledték volna hegygyel fölfelé, mely -esetben nem esett volna bele a biró. De az is mindig olyankor jár a -padláson, mikor nem kellene. Igy most csak az esküdt maradt a falu -védőjének <span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span> s bárki bármit beszéljen, a biró -bizonyára másként vitatkozott volna a másik biróval.</p> -<p>Mindenki természetesnek fogja találni, hogy Sós János fölött -vita támadt. Mert ott volt az esettel kapcsolatosan a kérdés, hogy -ki tartozik eltemettetni Sós Jánost. Miután hát szegény a szegény, -mint a templom egere s a községe tartozik gondoskodni arról, hogy -most, miután a vonat igy elintézte, a hóról, habár részletekben is, -a föld alá kerüljön. Itt történt aztán a vita s kár, hogy emez a -biró is nem esett a szénahányóból a vasvillába (tisztán csak az ügy -érdemét tekintve), mert ha helyette is esküdt küldetik ki, a két -egyenlő rangbeli férfiu talán közös megegyezésre jut a vitában. Mig -igy csak veszekedtek és disputáltak. A biró azt mondta, hogy ő tud -minden törvényt, egészen Leopárd királytól kezdve valamennyit, -ennélfogva ő nem temettet. Az esküdt pedig, ki törvényre nem -hivatkozhatott, miután azokat amaz magának mind lefoglalta, a havat -durkálta a botvéggel előbb előre, azután hátra, végezetül pedig a -botot a fejével a hátamögé, egészen a tulajdon dereka közepére -akasztván, megszegte magát. Irástudatlan ember az, aki ebből meg -nem érti, hogy ő sem temettet.</p> -<p>Déltájon igy haza is mentek, mindenik dolga végezetlen, de hát -mit csináltak volna egyebet. Nem korcsma a hivatal, hogy örökké -benne legyünk, továbbá Sós János ráér már várni tökéletesen. Szóval -haza óvakodtak, lábalván a tömérdek havat s haladt nyomukban a -csacska nép is.</p> -<p>Délután nem esett hó, nem, inkább egészen tiszta idő volt, -hideg, mit az is mutat, hogy elhallatszott a bánlaki majorból a -kutyaugatás, ami csak akkor történik, ha egészen tiszta és hideg -idő van, meg – természetesen – ha a bánlaki kutya ugat. A délután -igy telt el János fölött. Már későcske volt, mire kiért hozzá az -asszony. Ez az asszony, aki neki asszonya volt. A hir elszolgált -délutánra már ő hozzáig is s jött, hogy látná az urát. Megnézte s -mondta neki:</p> -<p>– János.</p> -<p>Nézte ismét, meg ujfent is csak nézte s azt mondta neki:</p> -<p>– János.</p> -<p>Nem ér ez a beszéd semmit. János ugy sem felel, ő csak itt van, -mert itt kell lennie. Az asszony gyertyát szed elő, négy darab -gyertyát s <span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span> illendően a testek elé a hóba -leszurván, azokat meggyujtja. Azután térdre is borul. Különben -alkonyodik s némi esti szél támadt, amely rátámad a gyertyák -lángjára s némelyiket el is oltja. De az asszony megint meggyujtja -s közben hallatszik, amint énekel: Jőjj el, jőjj el, Ne hagyj el -utolsó órámon…</p> -<p>Csak addig hallatszik, amig nem jön ujból a vaskocsi.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/016.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_198" id= -"Page_198">-198-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199"><br /> --199-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/003.png" alt="" title="" />VERSENGÉS.</h2> -</div> -<p><img src="images/E.png" alt="E" title="E" class= -"firstletter" />széki Ferencz a mult héten vett uj szerszámot a -lovaira és hát büszke is velük. Szép a szerszám nagyon, világos -sárga bőrből való, rézkarikákkal. A ló mindjárt büszkébben megy az -ilyen hámban, mert neki is van annyi esze, hogy más viselkedés -illik az ünneplő ruhával. Továbbá némi bor is van Eszéki -Ferenczben, miután a városból megy hazafelé a tanyára. A mezők -lakója, ha ügyesbajos dolgában a városba viszi az utja, mikor már -mindent elvégzett, betér a szokott korcsmájába. Nem annyira a -borital kedvéért, mert az otthon is van, sőt a kocsiban is -találtatódik, hanem mert a korcsmában ott talál egy-két embert az -ismerősök közül. Odakint mérföldekre vannak egymástól és azon -időben, mikor a dolgától ráérne járni-kelni, az utak is rosszak. -Itt meg kéznél van mindenki, mint a Bárkányi szomszéd (éppen a -nyomás tulsó oldalában lakik két óra járásra), Kisguczi Illés és a -többiek. Itt mindenféle dolgot meg lehet tudni. Ki hol vesz -vetőmagvat, mikor kezd szántani, meg egyéb ilyenféle. Ily módon -mikor aztán megindul hazafelé déltájban a gazda, vidám a kedve és -ezt azonnal megérzi a ló. Nem tudni, attól-e, hogy könnyebb járása -van ilyenkor a gyeplőnek, vagy hogy hangosabb szavu a gazda – annyi -azonban bizonyos, hogy egészen máskép viszik a lovak a kocsit.</p> -<p>Amiként ő, ugy a többi tanyai is gyorsan hajt kifelé az egyenes -utczákon s a boros emberekben föltámad az érdekes virtus: kinek -jobb a lova. A városban ezt még nem nagyon lehet próbálgatni, mert -kevés arra a hely és sok a kocsi. Hogy azonban a vámon kivül érnek, -ott már nincs ilyenféle akadály. Zörögve indul meg a vékonykerekü, -könnyü alföldi kocsi, egyik a másika után s kezdődik a verseny nagy -porföllegek <span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span> és ostorcsattogások között. Ennek a -neve: elkerülés. Már Eszéki Ferkó elhagyott egy egész csomót, -olyant, amelyiken vagy öreg ember hajtott, vagy asszonykézben volt -a gyeplő. Ezek nem mernek ilyen játékot kezdeni, s egyáltalán nem -bánják, ha elkerülik is őket. Azután meg nem minden lóval lehet -megcsinálni az ilyen versenyt, de azonfölül olyan kocsi sem birná -ki, amelyen teher van. Ha csak egy festett uj szék van is rá -föltéve, már azt nem töretik össze a rázkódással.</p> -<p>Eszéki mosolyogva veszi észre, hogy mint hagyogatja el -egymásután a hosszu kocsisort, hol jobbra, hol balra kerülvén el -egyeseket. A szivart keményen szivja a szopókában, mert ha máskor a -pipa járja is, de a városból jövet szivar dukál. Halad előre, bár a -lovait alig érintette még az ostorral, elég ha a gyeplőszárral egy -kicsit a hátukat veregeti.</p> -<p>Már ott jár egészen az elején a sornak, mert hetivásáros napok -délutánján egész karaván az, amelyik a tanyák világába a városból -különböző utakon megindul. Van néha százával is, mind olyan -emberek, akik a városhoz tartoznak ugyan, de a messzi tanyákon -élnek, ott születtek s meghalván, ott is temetődnek el. A városba -csak a terményeit eladni s adót fizetni jár s a dolgát végezvén, -rendszerint a kora délután indul meg vissza a tömérdek kocsi s a -nagy távolságok miatt olyan is van köztük, aki csak késő éjjel ér -haza a tanyájába. A távolságok a hosszan elnyuló határ miatt itt -akkorák, hogy más területekkel alig hasonlithatók össze. Mikor a -gyorsvonat Félegyháza mellett szegedi határba jut, még majd egy óra -hosszáig szalad, mig a városhoz ér. A csengelei pusztán lakó ember -Félegyházával szomszédos, az átokházi pusztán lakó tanyai pedig -meghallja a szabadkai harang szavát. Erre a nagy területre indul -meg a vásáros délutánokon az a sok kocsi, amiket most Eszéki -Ferencz kerülget. Kevés biztatás kell a lovaknak s lemarad mellette -valamennyi. Már a legvégén van, csak az utolsót kell még elkerülni. -Ugy látszik, nem lesz nehéz, mert annak a lovai lassan -poroszkálnak, a gazda lapulva ül a kocsiban egy csomó szénán.</p> -<p>Eszéki neki is vág, de amint amaz a zörgést meghallja, gyorsan -kap a gyeplőhöz, ostorhoz. A lovak azonnal sebesebben mennek.</p> -<p>– No ez nem enged – gondolja Eszéki.</p> -<p>Ő is szoritja a lovakat most már még jobban.</p> -<p>– Gyü, Badár – mondja a pejnek, a Sárgára pedig jót huz. -<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span></p> -<p>Amaz még előbb járván egy kocsinyommal, ugyanazt cselekszi. Ha -nem is olyan jók a lovai, mint Eszéki kocsija előtt vannak, mégis -előnyösebb a dolga, mert ő eddig lassan járt, Eszéki pedig folyton -kerülgetett.</p> -<p>De azért Eszéki egy pár ostorcsapással behoz egy fél kocsinyomot -s a lovak fejei már egy irányban vannak a gazdával. Amaz hátra nem -nézne egy világért, hogy ugyan ki a versenytárs, hanem a fürhéczre -feszitvén a lábait, rángatja a gyeplőt s hol erről, hol arról -biztatja a lovakat.</p> -<p>– Hej, pedig csak elkerüllek – mormogja boszusan Eszéki s most -már a lovak hasa alját ütögeti.</p> -<p>Egyre jobban mennek az állatok, megnyulnak s a könnyü homokjáró -kocsi ugy szalad utánuk, mintha nem is huznák. Ezzel aztán el is ér -annyit, hogy egy sorba jut a másikkal. Most már megláthatja, hogy -ki a versenytárs ott a nagy kalap alatt. Hát biz az éppen a -Bárkányi szomszéd.</p> -<p>– Nini – kiáltja át Eszéki – hát kend nem enged engöm -előbbre?</p> -<p>Bárkányi is fölismeri Eszékit.</p> -<p>– Én ám, Ferkó – kiáltja vissza, mert kiáltozni kell a nagy -zörgésben.</p> -<p>– Pedig csak elkerülöm kendet.</p> -<p>– Én nem ugy nézöm – vág vissza Bárkányi gunyosan.</p> -<p>Mindketten az ostorozáshoz fognak, röpül a két kocsi s ahogy -haladnak, szakadozik már itt-ott a lovakról a tajték. De azért csak -egyaránt vannak, senki sem nyert még semmit.</p> -<p>– No kerülj hát, Ferkó! – kiáltja Bárkányi.</p> -<p>– Várjék kend.</p> -<p>Eszéki már a gyühózást is kevésnek tartja s oly módon -füttyentget a lovainak, mint juhhajtó pásztoremberek a -pulikutyáknak szoktak.</p> -<p>Ezzel sem nyer semmit, mert Bárkányi csak most kezdi még -szólongatni a lovait.</p> -<p>– Hej – kiáltja át Eszéki – a tarisznya lemaradt a kocsiról.</p> -<p>Bárkányi ijedten fordul hátra, mert a tarisznyában sok minden -értékes dolgok vannak, amiket a városból hozott, dinnyemag, -adókönyv, <span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span> egyéb ilyenek. Az nagy baj volna, ha -elveszne. De a tarisznya ott van a kocsiderékban s Eszéki csalt. -Most látja ezt, mikor előre fordult megint. Az ő hátraforgását -kihasználta Eszéki, mert előbbre ugrott annyival, hogy Bárkányi -gazda most már amannak csak a hátulsó saroglyájával van egy -irányban. Emiatt aztán elfutja a méreg. Erősen vág megint a lovak -közé s mikor már majd eléri Eszékit, dühösen átcsap hozzá az -ostorával. Éppen a nyakát éri s Eszéki most szintén haraggal kiált -át:</p> -<p>– Mér volt ez, ugy-e?</p> -<p>– Tudod nagyon jól – vág vissza Bárkányi.</p> -<p>– Mi jogon üt kend engöm? – kiált ismét a Ferkó s pillantgat hol -Bárkányira, hol a lovakra.</p> -<p>A szomszéd erre nem is felel, csak hajt előre. Megint mennek egy -darabon, de az ostort már most ugyan erősen fogja mindenik. Még egy -ütés kell csak valamelyik részről s kitör azonnal a harcz a vágtató -kocsik tetején. Nem első eset volna. Az is megtörtént már ilyen -dolgokban, hogy a szénahányó villával társalkodtak. Ám most erősen -megrántja Bárkányi a gyeplőket s huzza vissza. Ugyanezt teszi -Eszéki Ferencz is.</p> -<p>– Hó, hóha, hó – kiáltják egyformán a lovaknak és meglassabodnak -azonnal. Az ilyesmihez ennyi fáradság után nem kell nagy biztatás. -Előbb ugyan még koczognak egy kicsit, de csakhamar lépésre fogják -mindketten.</p> -<p>– No ez utunkba akadt – mondja csöndesen Eszéki.</p> -<p>– No, hogy – felel Bárkányi.</p> -<p>Előttük lassan, szomoruan halad egy szegényes kocsi. Elől egy -legény hajtja, háttal fordulva pedig sir egy öreg asszony. Fekete -koporsó az egyetlen teher még a kocsin, a tetejére ezüstös papirból -kereszt ragasztva, öt-hat asszony, ember lépdel a kocsi -mellett.</p> -<p>– Ezt mán csak nem akartad elkerülni – mondja Bárkányi.</p> -<p>– Nem ám – felel Eszéki Ferencz – halottakat nem kerülgetök.</p> -<p>Igy aztán lépésben mennek, de már nem sokáig, mert az utjuk -elvál. Bárkányi a legközelebbi dülőnél lefordul az utról, hogy igy -a nyomás alsó végébe érjen, ahol lakik.</p> -<p>– No, isten áldjon – mondja. – Tisztölöm az asszonyt. -<span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span></p> -<p>– Isten áldja kendet is – felel Eszéki Ferencz. – Ejnye de jót -huzott kend a fülemre az elébb.</p> -<p>Bárkányi befordul a dülőutra s nevetve szól vissza:</p> -<p>– Baj is az. Hisz nem esött idegönnek.</p> -<p>Ugy kell venni ugyanis a dolgot, hogy ők voltaképpen rokoni -viszonyba vannak elegyedve egymással.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/016.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205"><br /> --205-</a></span></p> -<p class="center"><span class= -"caption-largest">TARTALOM-JEGYZÉK.</span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_206" id= -"Page_206">-206-</a></span> <span class="pagenum"><a name= -"Page_207" id="Page_207"><br /> --207-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/001.png" alt="" title="" />TARTALOM.</h2> -</div> -<ul class="TOC"> -<li>Megy a hajó lefelé <span class="ralign"><a href= -"#Page_5">5</a></span></li> -<li>A szent Mihály a jégben <span class="ralign"><a href= -"#Page_13">13</a></span></li> -<li>Tutajeresztők <span class="ralign"><a href= -"#Page_19">19</a></span></li> -<li>Bábocskay szelet hever <span class="ralign"><a href= -"#Page_25">25</a></span></li> -<li>Gugorázás <span class="ralign"><a href= -"#Page_33">33</a></span></li> -<li>Ködös partok <span class="ralign"><a href= -"#Page_39">39</a></span></li> -<li>Föl is hajózunk, le is hajózunk <span class="ralign"><a href= -"#Page_45">45</a></span></li> -<li>Parti hely <span class="ralign"><a href= -"#Page_51">51</a></span></li> -<li>Hajnal a parton <span class="ralign"><a href= -"#Page_57">57</a></span></li> -<li>A kihágási biró lánya <span class="ralign"><a href= -"#Page_63">63</a></span></li> -<li>Főzés <span class="ralign"><a href= -"#Page_69">69</a></span></li> -<li>A régi viz <span class="ralign"><a href= -"#Page_75">75</a></span></li> -<li>Kétkézi munkások <span class="ralign"><a href= -"#Page_81">81</a></span></li> -<li>Borus Ferencz bognár <span class="ralign"><a href= -"#Page_91">91</a></span></li> -<li>Vásáron <span class="ralign"><a href= -"#Page_97">97</a></span></li> -<li>Hühü <span class="ralign"><a href= -"#Page_105">105</a></span></li> -<li>Uj kocsi <span class="ralign"><a href= -"#Page_111">111</a></span></li> -<li>Oda a juhász <span class="ralign"><a href= -"#Page_117">117</a></span></li> -<li>Vándorló földek <span class="ralign"><a href= -"#Page_123">123</a></span></li> -<li>Az üsző föltekintése <span class="ralign"><a href= -"#Page_129">129</a></span></li> -<li>Hazatérés <span class="ralign"><a href= -"#Page_137">137</a></span></li> -<li>Fecskék <span class="ralign"><a href= -"#Page_145">145</a></span></li> -<li>Etel a dobban <span class="ralign"><a href= -"#Page_153">153</a></span></li> -<li>A házasság első éve <span class="ralign"><a href= -"#Page_157">157</a></span></li> -<li>Valér a földbe megy <span class="ralign"><a href= -"#Page_163">163</a></span></li> -<li>Éjféli támadás <span class="ralign"><a href= -"#Page_169">169</a></span></li> -<li>Kása a kötéllel <span class="ralign"><a href= -"#Page_175">175</a></span></li> -<li>Vakok <span class="ralign"><a href= -"#Page_181">181</a></span></li> -<li>Csőszhalál <span class="ralign"><a href= -"#Page_187">187</a></span></li> -<li>A ravatal <span class="ralign"><a href= -"#Page_193">193</a></span></li> -<li>Versengés <span class="ralign"><a href= -"#Page_199">199</a></span></li> -</ul> -<div class="figcenter"><img src="images/012.png" alt="" /></div> -<div class="chapter"></div> - -<p> </p> -<p> </p> -<hr class="pgx" /> -<p>***END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK VIZENJÁRÓK ÉS KÉTKÉZI MUNKÁSOK***</p> -<p>******* This file should be named 64431-h.htm or 64431-h.zip *******</p> -<p>This and all associated files of various formats will be found in:<br /> -<a href="http://www.gutenberg.org/dirs/6/4/4/3/64431">http://www.gutenberg.org/6/4/4/3/64431</a></p> -<p> -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed.</p> - -<p>Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. -</p> - -<h2 class="pgx" title="">START: FULL LICENSE<br /> -<br /> -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</h2> - -<p>To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license.</p> - -<h3 class="pgx" title="">Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm electronic works</h3> - -<p>1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8.</p> - -<p>1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below.</p> - -<p>1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others.</p> - -<p>1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States.</p> - -<p>1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:</p> - -<p>1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed:</p> - -<blockquote><p>This eBook is for the use of anyone anywhere in the United - States and most other parts of the world at no cost and with almost - no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use - it under the terms of the Project Gutenberg License included with - this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you'll have to check the laws - of the country where you are located before using this - ebook.</p></blockquote> - -<p>1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.</p> - -<p>1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work.</p> - -<p>1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.</p> - -<p>1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License.</p> - -<p>1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.</p> - -<p>1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.</p> - -<p>1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that</p> - -<ul> -<li>You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation."</li> - -<li>You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works.</li> - -<li>You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work.</li> - -<li>You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works.</li> -</ul> - -<p>1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.</p> - -<p>1.F.</p> - -<p>1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment.</p> - -<p>1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE.</p> - -<p>1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem.</p> - -<p>1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.</p> - -<p>1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions.</p> - -<p>1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause.</p> - -<h3 class="pgx" title="">Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm</h3> - -<p>Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life.</p> - -<p>Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org.</p> - -<h3 class="pgx" title="">Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation</h3> - -<p>The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws.</p> - -<p>The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact</p> - -<p>For additional contact information:</p> - -<p> Dr. Gregory B. Newby<br /> - Chief Executive and Director<br /> - gbnewby@pglaf.org</p> - -<h3 class="pgx" title="">Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation</h3> - -<p>Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS.</p> - -<p>The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate">www.gutenberg.org/donate</a>.</p> - -<p>While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate.</p> - -<p>International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.</p> - -<p>Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate</p> - -<h3 class="pgx" title="">Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works.</h3> - -<p>Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support.</p> - -<p>Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition.</p> - -<p>Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org</p> - -<p>This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.</p> - -</body> -</html> - |