diff options
Diffstat (limited to 'old/64194-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/64194-0.txt | 4442 |
1 files changed, 0 insertions, 4442 deletions
diff --git a/old/64194-0.txt b/old/64194-0.txt deleted file mode 100644 index 74c992f..0000000 --- a/old/64194-0.txt +++ /dev/null @@ -1,4442 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of A tragikum, by Jenő Rákosi - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: A tragikum - -Author: Jenő Rákosi - -Release Date: January 01, 2021 [eBook #64194] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A TRAGIKUM *** - -A TRAGIKUM. - -A TRAGIKUM - -IRTA - -RÁKOSI JENŐ - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -IV., VÁCZI-UTCZA 11. - -1886 - -BUDAPEST, RUDNYÁNSZKY A. KÖNYVNYOMDÁJÁBÓL - - - - -Ajánlás. - -E könyv keletkezésének története van, még pedig a következő: - -Pár évvel ezelőtt Gyulai Páltól egy szép könyv jelent meg Katonáról és -Bánk-bánjáról. Rákosi Jenő e könyvet a „Budapesti Hirlap“ tárczájában -ismertette s egyuttal némely megjegyzést koczkáztatott a tragikumról -általában és Bánk tragikumáról különösebben. Történt, hogy ugyanabban az -időben dolgozott Beőthy Zsolt a maga nagy művén a tragikumról s -fejtegetései körébe belevonta azt is, a mi ama tárczaczikkben e tárgyról -mondatott, s a tudós szerző könyve e részét egyik szépirodalmi -társaságunk heti ülésén fel is olvasta még mielőtt műve elkészült volna, -sőt egyik napilap tárczájában nyomtatásban is kiadta. - -A Rákosi Jenő tárczaczikkéből kivett idézethez Beőthy Zsolt a következő -megjegyzést csatolja műve e részében: - -„E sorok a kérdést általánosabb felfogásra vezetik vissza, mely a vétség -mozzanatát egyszerüen kiveti a tragikum elméletéből s ezt a rendkivüli -nagyság fogalmával meriti ki. A schopenhaueri eszme nincs részletesebben -tárgyalva, csak mintegy odavetve s minden velejáró nehézség -megoldatlanul hagyva. Különösen a tragikai hatás megnyugtató eleme az, -mely az ő felfogása szerint lehetetlen… stb.“ - -Való igaz, hogy gondolataim e tárgyról csak mintegy odavetve voltak. De -remélem Beőthy Zsolt, a ki azóta a tragikumról egy hatszáz oldalra -terjedő könyvet irt, nem szemrehányásképen mondja nekem, hogy mindazt, a -mi mondani valóm e nagy dologról van, bele nem szoritottam egy hirlapi, -tárczába, a melynek főfeladata volt Gyulai Pál könyvét egy kicsit -ismertetni, egy kicsit méltatni, egy kicsit birálni. De ha nem is -szemrehányás volt Beőthy Zsolt részéről, csak szintén odavetett -megjegyzés, melyhez gondolatom megtisztelő birálatát is csatolta, én -bennem mégis feltámasztotta annak a vágyát, hogy felfogásom -megvédelmezzem. Ebből támadt a jelen köny, melyet megirtam még 1884 -vagyis ugyanazon év nyarán és 85 telén, tehát még mielőtt Beőthy könyve -a sajtó alul kikerült. Kiadásával azonban megvártam e könyv -megjelenését, a mi megtörtént az idén nyáron és ettől egy pár fejezettel -bővebb lett munkám. Beőthy művének benyomása alatt irtam uj fejezeteket. - -Nem vagyok hozzászokva elméleti könyveket irni s ez azt hiszem megis -látszik könyvemen, melyből a rendszeresség ép oly nagy mértékben -hiányzik, mint az elméleti fejtegetéshez oly nagyon illő nyugalom. Nem -csoda, ha sok felé nagyon is polemikus, hiszen provokálva jött létre; a -tárgy rendszeres felosztásának hiánya félek ennél nagyobb hiány és -nyughatatlan, szónokias, mondhatnám nem egy helyen ideges előadása, -melyet keletkezésének oka és módja tán megmagyaráz a nélkül, hogy -kimentené, valószinüleg a tudós világ méltó megbotránykozásának lesz -tárgya. - -Azonban szivesen viselem könyvem minden következményeit. Akármit -itéljenek róla, – mint egy meg fontolt meggyőződés és mint leszürődött -benyomások eredménye őszintén meggyónva, nem lehet minden becs nélkül -való. Emeli tán érdekességét, vagy ha e nélkül nem találna érdeke lenni: -ad neki az, hogy nem elméleti művek sugártörése, nem elméleti -olvasmányok ekhója, hanem egy művészi alkotások, remekművek élvezetéből -és az élet vizsgálatából megtermékenyült elme szüleménye e könyvem -tartalma. - -Nem lehetetlen, hogy sok olyat is mondok, a mit más is elmondott már -kivülem; de tudomásom semmi ilyesmiről nincsen, nem minden pirulás -nélkül vallom meg, bele értve Schopenhauer tanitásait is, a kiével -Beőthy szerint felfogásom rokonságosnak látszik, kinek aeszthetikáját -azonban, illetőleg filozófiájának alkalmazását az aeszthetikára, nem -ismerem. - -Ennyivel bocsánatot kérek olvasómtól, a kinek könyvemet ajánlom a -nélkül, hogy feloldozását kérném hiányaiért, melyeket ismerek s -melyeket, ha máskép keletkezik munkám, tán részben elkerülök vala. De -tudom, ha igy nem, hát sehogy sem keletkezik. - -Azért viseljétek el rosz tulajdonságait, ha jókat is találtok benne. -Óhajtanám, bár legjobb tulajdonsága lenne, hogy provokálja egy oly -magyar könyv megirását e themáról, a minő eddigelé még nincsen. - -Kelt Ipoly-Nyéken 1885. szeptember havában. - -=R. J.= - - - - -I. Az aeszthetika tudománya. - -Kétség nincsen benne, hogy vannak tudományok, melyeket tudósok művelvén, -ismét csak tudósok számára irnak meg. Egy jelentékeny kemikus vagy -csillagvizsgáló, egy nagy mathematikus, egy geologus vagy természetbuvár -a maga kutatásainak eredményét oly képletekkel, oly kifejezésekkel -irhatja csak meg, hogy nagyobb része ránk nem szaktudósokra nézve -valóságos hyeroglifikus abrakadabrának látszik. - -Egy szót mond, vagy nehány betüt ir le plusz – minusz és egyéb jegyekkel -s tudós kollegájának egy egész világot tárt fel vele a nélkül, hogy -nekünk laikusoknak csak valami érthetőt is mondott volna. Az ő nyomában -aztán jár két másik csoport: az egyik átirja nekünk népszerü előadásban -ama titokzatos könyv tartalmát, hogy megérthessük és tudásunk vágyát a -lehetőségig kielégithessük. A másik csoport pedig a tudomány -kutatásainak eredményét alkalmazni iparkodik és értékesiti a gyakorlati -élet használatára: konstruál cséplő és répavágó, kávédaráló, levegő -tisztitó, légyfogó, világositó és egyéb ezerféle apró és nagy, hasznos -és kellemes, munkára és játékra szánt gépecskéket és gépeket a vonzás, a -nehézkedés, a kör, a levegő, a gőz, a hő, a surlódás, a fémek, a -világosság, a villamosság, a mágnesség, a tunyaság a kapillaritás, a -vonzás és taszitás stb. megállapitott törvényei szerint. Igy a -legkomplikáltabb tudomány mindnyájunk közbirtokába jut: legfelső végét -fogja az isten tüzétől égő tudós, a legalsót az az együgyü paraszt, a ki -valamely kazánhoz hordja a fütő anyagot. - -De ha vannak ily tudományok, melyeket a tudósok előadásából ugy szólván -még le kell forditani a művelt osztályok nyelvére, vannak tán mások, a -melyeknek természete nem kivánja meg a tárgyalás oly módját, hogy csak a -korlátoltabb számu szaktudósok értsék meg rajta egymást. És ha vannak, -kiválóan két tudományt sorolnék közéjök, kettőt olyat, a mely czéljánál, -anyagánál a szolgálatnál fogva, melyet tenni hivatva van, elemeinél -fogva, melyek vizsgálandók, nem emelkedik ki szükségképen a látó körből, -melyet az, a mit intelligencziának, egy nép értelmiségének nevezünk, -egészséges szemével be ne járhatna. Ez a két tudomány a filozofia és az -aeszthetika, a két ikertestvér. Az első megtanit bennünket élni, -helyesen, okosan élni, s tehát olyas valamire, a mire mindnyájunknak -igen nagy szüksége van; a másik megtanit bennünket izléssel itélni meg -az életet és jelenségeit: oly dolog, a mi igen kivánatos mert diszessé -és széppé teszi az okos életet. Mind a két tudomány kitárható a -közönséges műveltség nyelvén és modorában. Nincs szüksége jegyekre, -képletekre, melyeket csak a beavatottak értenek. Az ó-kor legnagyobb -filozofusa: Szokratesz, megmutatta, hogy nincssen. A mi az eszthetikát -illeti, az, ha lehet, még egyszerübb mint a filozofia s ezt is egy -ó-kori tudós, Arisztotelesz, igen praktikusan és érthetőn tárgyalta. -Czélja nem az, hogy költőket költeni tanitson, hanem hogy az emberek -izlését és itéletét öntudatossá tegye, fejlessze, élesitse. Ehez -szükséges természetesen, hogy maga is egyszerü, érthető, világos, szép -legyen. Kerülje a homályosságot, ne menjen tul a maga körén: maradjon -magyarázója a jelenségeknek, ne csináljon, ne teremtsen föltevésekben -dolgokat, melyek nem léteznek, s ne alkosson ezek tiszteletére dogmákat. - -Valósággal engemet szent borzadály fog el, mikor Beőthy Zsolt érdekes -könyvében a tragikumról azt olvasom, hogy a tragikumot nem a kiválóság, -sem a gyarlóság nem teszi külön, hanem e kettő egymásba fonódva s a -kiválóság gyarlóságában vagy a gyarlóság kiválóságában rejlik oka az -egyén összetüzésének az egyetemessel, mely mindenütt az összhang -megőrzésére tör, mig a kiválóságában gyarló ember a maga kiemelkedésében -az egyetemes harmoniáját megsérti s azért meglakol. Ezt természetesen, -nem ugy kell érteni, mintha az egyetemes harmoniája csupán csak -kiválóságáért nem türné el a kiváló egyént. Az a kiváltsága, hogy csakis -kiválóságáért sujtassék villám által, vagy hajósok által, kiknek -szüksége van árboczra, vagy mészáros által, kinek szüksége van husra, – -ez a kiváltsága csak az alsóbbrendü természet kiválóságainak: a kiváló -szálfának, a czimeres ökörnek van meg. Az ember lehet akármilyen kiváló, -addig, mig kiválóságának gyarlóságát be nem próbálja valamely -cselekedettel, melylyel az egyetemesség hatalmait megsérti – tragikai -vétség, – addig nincsen fenyegetve általa az egyetemesség harmoniája, s -viszont ő e harmonia mindenek felett álló érdeke által. - -Én sejtem, hogy ez igaz és igy van, de csakis sejtem. A mi benne világos -látásomat zavarja, az a több szó és több fogalom, a mely bele van -keverve és kivetkőzteti a problémát egyszerüségéből. - -Mi az az egyetemesség és mi a harmoniája? Mi a kiválóság gyarlósága és a -gyarlóság kiválósága? Mi a tragikai vétség és bünhődése? Mi ez, -egymáshoz mérve, egymásból nézve, egymásból magyarázva? Azt hiszem, nem -több, igen elmés, de egyszersmind igen fárasztó szőrszálhasogatásnál, – -fárasztó tán arra nézve is, a ki müveli, de bizonyára nagyon fárasztó -arra nézve, a ki olvassa, a ki kénytelen ismert szavakra uj fogalmakat -tanulni, ismert fogalmakra más szókat s ebben el nem tévedni. Mi az -egyetemesség és mi a harmoniája? - -Törvények két csoportja: a természeti törvények és társas természetünk -törvényei. Minthogy ezek változhatatlanok, kezdettől fogva olyanok s -mindvégig olyanok maradnak a milyenek, tehát állandók, tehát e törvények -az egyetem: törvények, melyek a természetet szabályozzák, erőiben -rejlenek; és törvények, melyeket mi alkotunk, s hatalmunkkal fentartunk. -Ez állandósággal szemben áll a mulékony ember, a ki ereje, tehetsége és -vágyai szerint többé-kevésbé e törvények parancsai szerint vagy -parancsai ellenére iparkodik élni. - -De senki sem él és semmi sem él teljesen és mindig a törvények e két -csoportjának paragrafusai szerint, sőt magok e törvények is állandóan -harczban vannak egymás ellen – a természetiek ép ugy mint az emberszabta -törvények, – és állandó harcz, küzdelem, birok és zavar az élet. Nap és -felhő, viz és levegő, meleg és hideg, szél, tenger, növényzet, folyó, -állat és ember; mind hajban van egymással. Égi háboruk szabdalják a -földet, a tüz kijön rejtekeiből és hamuba borit virágzó telepeket, a viz -elhagyja medreit és halak tanyájává tesz emberlakta városokat, -szigeteket nyel el a tenger, hegyek sülyednek a föld gyomrába: -természeti törvények háboruja természeti törvények ellen. Az ember -zaboláz vizeket, felfogja s szolgálójává teszi a villámot, akkumulátorba -csukja s bocskort, kabátot varrat vele, gőzzel a gabonáját csépli, lovát -helyettesiti, gázzal gépeket hajtat; déli virágokat akklimatizál, -egyszerü virágokat elkényszerit teljesekké, vad fát nemessé szelidit, -vad állatokból házi állatokat nemesit: az ember küzdelme természeti erők -segitségével természeti erők ellen. Azután fegyvert kovácsol, ágyut önt, -háborut indit, uton támadja meg embertársát, vagy furfanggal pert akaszt -nyakába, hamis tanuval, vagy a paragrafus elcsavarásával, vagy a vele -való nagyobb ügyességével meg is nyeri a pert: az ember küzdelme emberi -törvények ellen, emberi törvények segitségével vagy ellenére. - -Hol van vajjon ez „egyetemesség harmoniája?“ Hol az összhang e kaoszban? -A dulakodás e zürzavarában? Hol mérkőzés, birok és versenygés tart fen -egy labilis egyensulyt, egyensulyt, mely a felfordulások sorozatából, -felülkerekedések váltakozásából, diadalok és vereségek cserejátékából, a -változandóság állandóságából áll? A hol nyugalom cserél a viharral, álom -az ébrenléttel, kórság az egészséggel, pihenés a mozgással, veszteség a -nyereséggel, élet a halállal? A hol a bomlás, felindulás, a diszharmonia -állandó s csak helyet, tárgyat, formát cserél s erőben időszerint veszt -és gyarapszik? - -Valósággal az egyetemesség harmoniája nem egyéb egy ideális agyrémnél, -egy ábrándképnél, egy föltevésnél, a képzelet egy játékszerü -alkotásánál, czélja betetőzni egy filozofiko-aeszthetikai rendszert. -Létezik a világegyetem tömegességében, a hol az individuum elenyészik; -képe látható az égi testek kerek formájában, de csak oly distancziából, -mint a hogy tőlünk az égi testek vannak, hogy kerek formájukat -megláthassuk. Létezik a végtelenségben, képzelhetjük is, de csak ugy -mint földünknek kerek mivoltát, melynek azonban csak árnyékát látjuk -néha a holdon, néha a napon, magát a kerek formát nem. Ránk nézve a -földnek csak egyenetlenségei: hegyei, völgyei, tengerei léteznek, és az -egyetemnek is csak hegyei, völgyei, tengerei, harmoniája, kerek formája -az csak tanitásképen; ható erő, direktiva és törvényképen nem. Az -„egyetemesség harmoniájának“ érdeke egy kiváló patkány áldozatát sem -követeli, annál kevésbé egy emberét, a ki kiválóságának gyarlósága miatt -esnék tragikus áldozatául e molohnak. Azt hiszem az elmés bölcseleti -rendszereknek örökre vége van, a melyek föltevésekkel egészitették ki -ismereteik hézagait. A hol filozofusaink „végső oka“, „ősereje“ van a -rendszerökben, ott az ő nyomdokaikon járó aeszthetikusok rendszerében az -„egyetemesség“ ül titokzatos trónon. Ott ült valamikor Brahma, ott -Jehova, ott Izisz és Ozyrisz, ott Zeusz és Jupiter, ott a személyes -isten, kinek már nevet nem adtak, ott mindazok az istenek, a kiket az -ember teremtett a maga szükségére és a maga képére tehetsége szerint -magának; de ma már nem ül ott egyik sem. Ma az igaz isten a jó és -becsületes emberek szivében ül és sehol máshol, és az erkölcsi világrend -a maga szivtelen harmoniájával, ellensége a kiváló embereknek, szintén -nem létezik. Nem is szükséges kimutatni, hogy a kiválóság gyarlósággal -jár, a mely kitámadásában sérti az egyetemet, mely harmoniára törekszik. -Elég azt mondani, hogy az emberi vágy határtalan, a lélek vágyódása, a -szellem érdeklődése végtelen, mint a világür, ellenben a test, a melyben -lélek és vágy megnyilatkozik, korlátolt, törékeny és mulandó mint a -föld, melyen lakunk, és minden erő és hatalom, a legtöbb is, a mely a -mérhetetlen léleknek és vágynak rendelkezésére áll, e korlátolt röghöz -van kötve a test bilincseiben. Ez az ember tragoediája, s ehez hasonló -az egyén tragoediája is. Könnyen meg is érthető, csak egyszerüen, -köznyelven kell elmondani, a közönség és nem a tudósok számára: igy a -tudósok is megértik s a közönség is, a mi többet ér, mintha csak egy -felekezet értené meg. - - - - -II. A halál. - -A könyvtárral szemben, mely themámról megirva van, egyfelől -feleslegesnek látszik e munkám. Az-e valóban, – erre csak a magam -szempontjából adhatok feleletet, természetesen tagadót. Mert ha -életbevágó vakmerőségnek tartanám, talán abbahagynám, ha pedig hinném, -hogy felesleges, bizonyosan nem kezdenék bele. Az ok, a mely irni készt, -nem tiszteletlenség ama kitünő és fényes elmék művei iránt, melyek a -kérdéseket a nagy tudás és kiváló szellem fegyvereivel fejtegették. Igen -nagy tisztelettel vagyok eltelve munkáik iránt; de – ha szabad egy -triviális hasonlitással élnem – lakomájok, a melyet asztalukon találtam, -étvágyamat inkább növelte, mintsem csillapitotta. Kielégitést keresni -oda fordultam, a honnan ők szedték gondolataikat: az élethez és a -művészethez, s ott találtam, a mit elmondani nem tartok feleslegesnek, -benyomásaimat. Némi vakmerőség lehet a dologban, de ennek a -következményeit hajlandó vagyok viselni, inkább ezt, mint a -meghasonlást, melybe az eszthetikai tanitások döntöttek, s meghasonlásom -megoldásának nézem e munkámat, semmi egyébnek. Lehetnek sokan, a kik -szintén megnyugvást találnak benne. - -Engemet nyugtalanit, hogy kétféle erkölcsi törvény legyen érvényben: egy -az élet, egy poetai utánzásai számára. - -Bánt, hogy a mig a való emberek sorsa, üdve egy átlag mérték jogara -alatt tenyészik, addig a képzelet emberei fölé egy egyetemes boszuló -világrendet statuálunk. Bánt, hogy a földi lét egyénének kit isten -teremtett, más mértékkel mérünk és mással, szigoruabbal annak, a kit a -poéta fantáziája varázsolt elénk. Bánt az, hogy a bűn és bünhődés -mértékes arányossága, mely a lét sarkköve, a poezisban megbontassék és -titokzatos önkény álljon a helyébe, nem isten nevében, a mire mindig -szüksége volt a világnak, hanem egy ideális fogalom nevében, a mely egy -isteni hatalom nélkül nem demonstrálható s a mely mégis csak -helyettesiti a régibb tekintélyü istent. - -Végre is az igazi költészet embereivel teljesen egyenlők vagyunk. -Olyanok azok ránk nézve, mint köztünk járt, de meghalt valóságos -emberek, kiket személyesen, közelről ismertünk. Azokra nézve nem -léteznek más erkölcsi törvények mint melyek ránk nézve érvényesek. -Azokra nézve ép oly kevéssé bir érvénynyel egy gondolatban megkonstruált -erkölcsi egyetemes világrend mint ránk nézve; vagy megforditva: ha a -poezis embereinek sorsát az határozza meg, hogy vétettek-e és mit egy -egyetemes erkölcsi világrend ellen, akkor ennek érvényesnek kell lenni -az életben is; mert nem utánzása az életnek a költészet, ha a -leglényegesebb pontban más-más törvény áll a kettő felett. A poézis -csakis formailag esik más törvények alá, tartalmilag soha. Az -aeszthetika, a mennyiben törvényeket statuál, a mennyiben törvényhozó, -csak a kompozicziót, a külső és belső formát szabályozza. A tartalomra -nézve csak törvényfejtő: megtalálni s fogalmazni iparkodik a -törvényeket, melyek az életet és megfelelő utánzását, az igazi poezist -regulázzák. - -A tragikumról van szó, melyről az a tanitás, hogy meglakolás egy -tragikai vétségért, a melylyel az egyetemest az erkölcsi világrendet egy -ember megsértette. De mi ez az egyetemes? Összes erkölcsi fogalmaink -foglalatja? Vagy e fogalmaknak csak egy része? És akkor melyik része? -Hol lehet enumerative megtudni, melyek azok az erkölcsi tételek, a -melyeknek megsértése maga után vonja a tragikai expiácziót? És melyek -azok, a melyek a lázadást megengedik, s a békülés ajtaját nyitva -tartják? Mert, hogy vannak az életben is, a költészetben is egyének, a -kik nagyobb bünök mellett is – meglakolván – boldogulnak és olyanok, a -kik kisebb vétségek által is katasztrófa áldozatai lesznek: az -nyilvánvaló. És nem csak abszolute nagyobb és kisebb, hanem a beszámitás -szempontjából is, relative nagyobb és kisebb Mi igazitson itt el -bennünket az erkölcsi világegyetem titkai körül? Minden tragoedia -boldogtalan hőse csak egy ember, a ki a lét oly föltételei közt él, mint -a többi hozzá hasonlók. És a világon, sőt rend szerint az ő közvetlen -környezetükben is élnek más emberek, a kik az övékhez hasonló -vétségeket, néha nagyobbakat is, elkövetnek, a nélkül, hogy sorsuk -tragikus lenne. Van-e jogunk ezeknek kétféle mértékkel mérni s a nagyobb -csapást, a melylyel gyakran a kisebb vétket sujtjuk, meg is -enyhitettük-e, mikor megaranyoztuk, mondván, hogy ez tragikai büntetés? -Mert ki merné mondani, hogy Claudius dán király nagyobbat nem vétett az -erkölcsi egyetemes rend ellen, mint Hamlet királyfi – és az élet ama -tükördarabja, a melyben ez alakokat egymással küzdeni látjuk, mégsem -Claudius tragoediája, hanem Hamleté. Hamlet nélkül nincsen is meg ez a -tragoedia, Claudius alkalmasint háboritlanul élvezi gazsága gyümölcseit. -Miért, holott a nagyobb vétség megvan Hamlet nélkül is? És elhalaványul -a kisebb vétség mellett! - -Én azt hiszem, az aeszthetikát kissé nagyon is a hivatásos filozofusok -csinálták s azért a tanitásaikban, különösen az egyetemes erkölcsi -világrendről, több a filozofia mint az erkölcs és a kontroverzia, a -melylyel szemben állunk, nincs megoldva azzal, ha egy jeles tudós, kinek -könyvét ismételve emlegetjük e lapokon, azt mondja, a tragikai büntetés -nem mathematikai egyenlet – mint természeténél fogva minden büntetés, – -hanem „eszthetikai szükség.“ Minő eszthetika az, melynek az élet -utánzásában szükség az, a mi az életben magában kiáltó méltatlanságnak, -igazságtalanságnak tartatik, hogy a kisebb bűnös nagyobb büntetéssel -sujtassék! Nekem ugy tetszik, valamint a filozofusok fölvettek magoknak -egy végső okot, melyet az egyik egy személyes istennek, a másik -személytelennek, a harmadik istenségnek, a negyedik sok istennek, az -ötödik természeti erőnek nevezett és igy tovább s aztán erre épitettek -filozofiai rendszert: azonképen vétetett fel végső oknak egy ideális -erkölcsi egyetemes világrend, a melynek megsértése statuálja a -tragikumot, s ebből telik ki a rendszer a tragikai vétségről és -lakolásáról. Ez azonban csak egy tanitás, a mely addig jó, a mig az -érdeklődő elméket, az élet eseményeiben s a költés fordulataiban részt -vevő sziveket megnyugtatja. A kiket nem nyugtat meg, azoknak van joguk -másutt keresni az igazságot. - -Az élet maga egy dráma: az emberiségé; s az életben külön minden ember -is eljátsza a maga drámáját, ugyanazon belső szabályok szerint, melyek a -poezis müveiben uralkodnak. Hozzá teszem, hogy a tragikai elem megvan az -egyetemes életben és megvan minden egyes ember életében. Az egyetemes -élet – Madách „Ember tragoediája“ – tragikus: az ember véges voltánál és -vágyai végtelenségénél fogva: a lélek, mely véghetetlen, bilincseiben a -testnek, s keretében a természet határt szabó tüneményeinek. -Katasztrófákról katasztrófákra rohan a széttagolt emberiség s a -katasztrófák kis és nagy nemzeteket, egész világrészeket nyeltek már el. -A romokból uj elemek fölvételével uj nemzetek támadnak s ujra vivják a -harczot, mely véghetetlen, be nem fejezhető az egyetlen ok miatt, mert -az egyént – valamennyit legyőzi ugyan a halál, de az „ember“ győz a -halálon az életadás tehetségével, mely faját utódokban szakadatlanul -tovább tenyészti, megujult harczaira az ember tragoediájának. E harcznak -vége ott szakad, a hol a föld meg fogja tagadni az élet föltételeit, a -hol az utolsó ember meghal. Akkor lesz befejezve az „ember tragoediája.“ -Mikor a föld sarkainak fagya el hat az egyenlitőig, a nap melege iránt -érzéketlen lesz a föld, a tenyészet örök halálba merül. - -Az egyén az emberiségéhez hasonló harczot folytat, csakhogy e harcz nem -végtelen, ez minden egyes alanyra nézve egyszer véget ér. Az is, a kit -elkerült az, a mit müvészi értelemben tragikus sorsnak nevezünk, egyszer -szembe kerül végső következményével annak, hogy született: az -enyészettel. A halál, az minden egyes embernek elmaradhatatlan tragikus -momentuma. Tragikai vétségét elkövette – Ádám a paradicsomban. Ezért -kell meghalnia. Szép legenda és ér legalább is annyit, mint a -filozofikus széptani iskolák tanitása a – tragikai vétségről. A vallás -azonban, mely e legendát tanitja, adott hozzá Megváltót is és -öröküdvösséget. A kérlelhetetlen halál meg van enyhitve, a jámborokra, a -hivőkre nézve meg van fosztva fulánkjától. Cserébe megy a dolog: a muló -lét az örökkévalóságért, a földi baj a mennyei üdvösségért. Mégis nem -borzalmas-e a halál? Nem dobban-e meg a legjámborabb sziv is, küszöbére -érvén „az ismeretlen tartománynak!“ Nem rázkódik-e meg a leghitetlenebb -is? Nem fogja-e el görcsös kétségbeesés a gyengét? Nem-e az emberiség -megszámlálhatatlan többségére nézve kétségekkel tetézett kin és borzalom -a halál? Az életért való fizetség ez, fizetség azért a tragikai -vétségért, hogy születtünk. A milyennek születtünk és fejlődtünk: az -csak nehezebben vagy könnyebben elviselhetővé teszi a rémes pillanatot. -És hány és hányféle tényező hozza létre e pillanat mivoltát -eredményképen: szegénység, gazdagság, beteg test, egészséges szervezet, -a lélek és szellem változó tehetségei, az erkölcsi erő vagy gyengeség, a -tudás, aczélos akarat: mind egy-egy nagy csoport, hosszu skálával. A kit -boldogságtól foszt meg a halál, a kit boldogtalanság, testi vagy lelki -szenvedés érlel meg reá, a ki vigyázatlanságból sodortatik el, a kit -mások gonoszsága dönt belé; a kit ágyban, a kit uton, a kit imádság -közben, a kit tivornyában talál, a ki magára emeli kezét vagy mások -gyilkos fegyvere alatt esik el, a kit ifjan, a kit öregen talál: – -minden van mit siratni, minden van megdöbbentő s mind rémülettel néz -csontos vendége szemébe. Hogy meg kell halni s mikor el is érkezett a -végső pillanat: az a tragikai kehely, mely mindenki számára meg van -töltve s melyet, órája eljövén, mindenki kénytelen kiüriteni. Az ember -élete nem egyéb, mint küzdelem a halál, tehát egy bizonyos lehetetlenség -ellen. Ezért védi magát a tél hidege, a nap melege, az állatvilág foga -és embertársai szivtelensége ellen; ezért táplálkozik, ezért társul, -ezért köt békét és ezért visel háborut. - -A halál tehát az emberek köztragikuma. De az emberek nem egyformák, sem -életökben sem halálukban. Vannak nagyok, kicsinyek, szépek, rutak, jók -és gonoszak. Vannak kiváló alakjai a fajnak s a legkiválóbbakban a -tragikum is egész fényében, félelmes fenségében nyilatkozik meg -előttünk. Nem kiváltságul, nem jutalmul vagy büntetésül rájok mért és -csak nekik osztott különös ajándék (már akar istené akar Danausé) az a -tragikum, hanem mindnyájunk tulajdona, a mely azonban bennök egyéni -nagyságuk fényével ég. - -Az általános tragikum a halál, a különös sem lehet más, csak a halál. -Halál nélkül tehát nincsen tragikum. Tragikus természetü lehet valamely -bonyodalom, valamely helyzet, valamely fordulat; de a halál pecsétje -nélkül a tragikum nem eszményi tartalma, csak egyik jellemző -tulajdonsága lesz. Nem lénye, csak szine. A tragikum, a mely a -müvészetben szerepel, vagyis a kiváló lények tragikuma mindig különös -is, azaz egyéni is: kizárólag azé az illetőé, annak testi, lelki vagy -szellemi képességeivel szoros kapcsolatban, jellemével egyező. E -tragikum értelme ez: Az egyén védelmére a halál elleni küzdelmében -alakult társadalom törvényei annyiszor a mennyiszer vagy lehetővé -tesznek oly helyzetet, a mely egy bizonyos egyén akaratának s vágyainak -utját állja; vagy tiltanak oly helyzetet, a melyet az az egyén a maga -boldogulására nélkülözhetetlennek lát. E helyzet az illető egyénre nézve -lehetetlenné teszi az életet, a mely pedig nem egyéb, mint harcz ismét a -lehetetlen (a halál) ellen. Az egyén lemond tehát harczáról a halál -ellen és az élet ellen forditja fegyverét: egymás ellen sorompóba -állitja az egymás mellett két lehetetlent: az életet és halált, kivel -békét kötött, kinek kötést irt vérével, hogy a türhetetlen élet ellen -szövetségese legyen. Erkölcsileg lehetetlen levén élnie az adott -helyzetben, ezzel megküzd, legyőzi és szövetségese: a halál karjaiba -hull. Az ő küzdelme alatt ő rá nézve s mindarra, a mi akarata, hatalma, -vágya, ambicziója és kötelessége büvös körébe tartozott, fel volt -függesztve a közrend, mely nekünk bástya a halál ellen. S midőn a -harczot győzelmesen kivivta s győzelmeért meghal: a mi számunkra -győzött, a rendet tette jobbá, erősebbé, erkölcsösebbé, türhetőbbé, egy -szóval a mi további harczunk föltételeit a lehetetlen ellen tette -kedvezőbbekké. Egy adag a megváltóból van minden tragikus alakban. Nem -vétség avatja föl lényét, hanem természete határozza meg, s abból -folynak cselekedetei, melyek közül, hogy néha egyet, néha többet -generalizálva a tudósok tragikai vétségnek qualifikálnak: az a kérdést -állandó alapjairól az esetlegesre helyezi át s a jelenséget -jelentőségétől, egyetemességétől és fensége egy részétől fosztja meg a -nélkül, hogy ezért cserébe akármit tudna neki adni, ha csak nagyobb -világosságot, vagy egyszerüséget is. - -Ezekből nyilvánvaló az is, hogy a művészet, mikor tragikus eseményeket -utánoz, tehát a tragoedia nem nélkülözheti helyesen befejezésében a -halált, a valóságos fizikai halált, a hős fizikai életének is -megsemmisülését. - - - - -III. Az élet s a művészet. - -A törvények, melyek a művészetben uralkodnak, lényegükben ugyanazok, a -melyek az életben érvénynyel bírnak A művész nem kormányozhatja alakjait -más szabályok szerint, mint a melyeknek az ő alakjaihoz hasonló emberek -engedelmeskednek. Ez olyan természetes, hogy más bizonyitásra nem is -szorul. Bizonyitva van annak felemlitésével, hogy a művészet voltaképen -nem egyéb, mint korlátolt utánzása az életnek. Korlátolva van anyaga és -eszközei által. Mindkettőnek, életnek és művészetnek azonban közös -igazságai vannak, egy azon tartalma van. A különbség köztük az, a mi az -eredeti és az utánzás közt van: amaz való, emez pedig valószinü. Az élet -való, a művészi mása pedig valószinü. A művészet törvényeit tehát ép ugy -kereshetjük az életben, mint az életéit a művészet alkotásaiban: -mindenütt, ha jó nyomon járunk, ugyan azokat az igazságokat fogjuk -megtalálni. Az aeszthetika anyagi része tehát nem egyéb, mint a művészet -erkölcstana. Tételei szedhetők az élet jelenségeiből is, de -szembeszökőbbek, könnyebben megtalálhatók a művész alkotásaiban, a mely -mint okszerü egész, kiindulásával és végső befejezésével kinálkozik oda -vizsgálatunk tárgyának. Az élet tüneményei ellenben rendszerint csak -töredékekben jutnak szemünk elé. Egyszer az elejét, egyszer a derekát, -egyszer pedig csak a katasztrófájat látjuk mint szemtanuk az élet -valamely bonyodalmának: praemisszát konzequenczia, vagy konzequencziát -praemissza nélkül. Ehez járul, hogy a művész feladatához tartozik, hogy -alakjai belső világát is előttünk feltárja. A való élet embereinek belső -világát csak sejtenünk és kitalálnunk lehet. Itéletünk tehát mindig -biztosabb és megbizhatóbb, ha utánzott világot vizsgál, mintha az élet -konkrét jelenségeit tárgyalja, és ennél fogva a művészeti alkotásokból -szedett tanulságok becsesebbek, mint a melyekre az élet tapasztalatai -oktattak bennünket. - -E tétel, mely az árnyékot a test fölé látszik emelni becsben, különösnek -látszhatik, de csak is látszik. Vegyük csak a történeti adomák és -jelenetek hosszu sorát, melyek közismeretüek, szájról szájra adatnak és -a hagyomány erejével élnek évszázados, sőt évezredes életet. A mai -történelmi tudomány azonban majd valamennyiről kideriti, hogy a dolog -épenséggel nem ugy esett meg, a hogy mindnyájan tudjuk; de mi van ezzel -bizonyitva? Az, hogy akármilyen volt a valóságos életben az a valóságos -jelenet, egy poéta, több poéta, vagy épenséggel a nép, mely nemzedékről -nemzedékre átörökitette, egyszersmind költőileg át is alakitotta, egy -erkölcsi tartalom, tanulság vagy erény megfelelő hüvelyévé formálta. Igy -tartalmazza a becsesebb tanulságot; a mint megtörtént, mást -tartalmazott, vagy semmit, vagy értéktelent, minden esetre felfogástól -függő bizonytalant. Megszünt többé kevesbé annak lenni, a minek hőse -annak idején cselekedte és lett idővel azzá, a minek nézői nézték. A -történetbuvár hiába helyezi eredeti jogaiba vissza: nem az élet valósága -a becsesebb hanem a művészi átalakitás tartalma, és ehez ragaszkodik a -világ. - -Az élet jelenségeit a poézis sokféle formában dolgozza fel. A -tanitókönyvek tele vannak a „műfajok“ osztályozásával. Éposz, regény, -dráma, lyra, ballada és a többi. Természetesnek tartom, hogy tartalmok -szerint mind e műfajok egy azon törvények alatt állanak. Mind emberi -érzést, gondolkozást vagy cselekvést tartalmaznak külön vagy együtt. -Formai eltérésöket meghatározza az a mód, a mely szerint forgalomba -hozatnak s rendeltetésöket szolgálják. A drámát a szinpad viszonyai és -törvényei formálják; a regény szabályai és szabálytalanságai erednek -abból a körülményből, hogy könyvből, időhöz és helyhez nem kötve -olvassuk; a rövidebb versek véghetetlen határvillongásainak az a -forrása, hogy egy azon módja van élvezésöknek: felolvastatnak, -szavaltatnak vagy énekeltetnek. Az emberi természetnek két -ellenállhatatlan iránya van, mely itt is nagy szerepet játszik: -szétbontja, határok közé szoritja, a mi össze van van keverve és viszont -összezavarja, összeházasitja, egymásba oltja a mi külön van válva. A -tudósok kategóriákat csinálnak, műfajokat határoznak meg, törvényeiket -statuálják, ellenben a gyakorló költők összezavarják a szabályokat s a -műfajokat és ugyanazzal a változatossággal hozzák létre műveiket, mint -az anyatermészet a magáéit. Tele vannak átmeneti vegyes fajokkal, nagy -boszuságára a törvények tanitóinak, az akademiáknak; de egyszersmind -nagy szerencséjére az emberiségnek. Meg is volna akadva a tudományos -akadémia nagyon, ha egy pomologiai akademia kihirdetné, hogy csak egy -almafaj, egy körtefaj, egy szőlőfaj, csak egy faja a szilvának, -baraczknak, cseresnyének a hiteles és a jó; azonképen a bornak, -szesznek, kávénak és egyebeknek. Az alma, a mely borízü, az rossz és -kárhozatos. Az almának legyen almaize, a bornak borize. És ki látta, -hogy forma szerint almának nézzen az ember valamit s mikor beleharap, -akkor süljön ki, hogy a látszólagos alma a legfinomabb körtefajból való -példány. Ehez hasonló szakrilegium, a mikor valaki drámai alakban -nyujtja költői egyéniségének tartalmát, noha természete tulnyomóan lyrai -vagy regényes. A helyett, hogy hálásak lennénk iránta, szidjuk a – -törvények nevében, mintha nem a poéta tanitaná a tudóst, hanem a tudós a -poétát. Nem hiszed el nyájas olvasó? Avagy azt véled, hogy a törvény -megelőzte a poézist? És nem a poétai termékekből vonattak le a poézis -szabályai? - -Én azt hiszem, hogy Szofokles nélkül nincsen Arisztotelesz. -Arisztotelesz nem azt irta meg, a mi a priori a fejében volt, hanem azt, -a mit a posteriori megtalált egyszer az életben, egyszer Szofoklesben. Ő -neki csak az a tehetsége volt meg, hogy a dolgok lényegét képes volt -meglátni és szabatosan körül irni. Az aeszthetika tudománya nem a költők -tanitására való. Az épen ugy mint a költői alkotások, mindenki számára -készül, hogy izlését művelje, itéletét élesitse, megtanulja -öntudatosabban élvezni az irodalom értékesebb részét. Alkotni, a kinek -ez az isteni tehetség meg nem adatott, aeszthetikai törvénykönyvekből -meg nem tanul. A kinek pedig megadatott, az alkot a tudósok számára s -okulására, a kik az ő alkotásából tanulják tudományukat, szedik -törvényeiket. - -De senki se higye rólam, hogy én ezekben a korcsalkotások szószólója -vagyok. Szabálytalanságok és korcsalkotás még igen messze vannak -egymástól. Az akademiák kötelessége őrizni a kodexeket; ellenben az élő -irodalom joga, tehetségével szabadon élni. Utmutatója ebben a természet -s az élet korlátlansága. A természet nem tenyészt hóban virágot, nem -hullat kánikulában havat: fái nem nőnek gyökérrel az égnek, koronájukkal -a földbe; ezer változást enged meg magának a természet, -természettelenséget nem követ el; változásai föltételekhez vannak kötve, -nem önkényesek. Az emberek milliói tökéletlenségek és tökéletességek -elosztásában különböznek egymástól. Külső és belső tulajdonságok -változatos birtoka teszi őket egy véghetetlen skála billentyüivé. Sem a -legszebb, sem a legjobb nem a legtökéletesebb, vagy a legkivánatosabb, -valamint nem a legrutabb vagy a leggonoszabb a legtökéletlenebb vagy a -legkevesbé kivánatos embertársára nézve. Az a tökéletesség, melyet a -századok művészet dolgában alkottak, az életben elő alig fordul; a minőt -a művész képzelni tud, az nem lehetetlen ugyan, de nem létezik, sőt -létezvén, ugy föl nem ismerhető az életben mint a művészetben, a hol az -ember ki van emelve mindennapi szükségeinek, apró bajainak és -nyomoruságainak, tehát mindnyájunk által ismert, mindnyájunkéival közös -és állandó tökéletlenségeinek a keretéből. De a művészt nem mindig a -tökéletesség érdekli, valamint minket sem. Érdekel bennünket minden, a -mi emberi és a mi embert érdekel s mind ez a természetben mutatkozó -véghetetlen változások szerint méltó tárgya a művésznek; s ismét maga a -művész méltó tárgya a mi érdeklődésünknek, ugy is mint ember, ugy is -mint művész, az az rendkivüli adományokkal biró ember. Kérdés, jogos-e, -hogy egy ujabb és ujabb művész szabadsága megköttessék más törvényekkel -is, mint melyekkel kötve voltak művész elődei? Példának okáért azokkal, -a melyek ez elődök műveiből vonattak el? Sőt nem ellenkezőleg azt kell-e -mondanunk, hogy ugyanazt a szabadságot adjuk minden művésznek, a -melylyel elődei birtak s ezek közt az, a ki első volt sorban valamennyi -előtt. De vajjon ezt minő szabályok kötötték? Seminők. Aeszthetikai -törvénykönyvek nem lévén, kötve volt saját izlése, itélete és szelleme -által, mit az a tudat kormányozott, hogy embertársainak tetszeni, nekik -szolgálni akar, midőn az életet utánzásban másolja. Törvénye tehát az -volt, hogy tartalmilag igazat, formailag pedig valószinüt alkosson. Ezt -ám tehesse ma is mindenki a saját belátása és tehetsége szerint, ne -pedig – mások belátása és tehetsége szerint. Egy régibb művész, a kinek -alkotásaiból szabályok vonattak le, vagy nagyobb, vagy kisebb annál az -ujabb művésznél, a kinek mai munkássága igényli méltatásunkat. Ha -kisebb, akkor a róla szabott mértékkel az uj ember nem mérhető meg -helyesen; ha pedig nagyobb, akkor nem mérhető meg igazságosan. A mit én -is e lapokon irni fogok, nem azért irom, hogy ujabb tehetségek -működésének értéke az itt foglaltató szabályok szerint határoztassák -meg, hanem egyszerüen azért, hogy ama művek és a hozzájok hasonlók, -melyekből tanulságaimat elvonom, olvasóim előtt mivoltukban feltünjenek, -tartalmuk világosabb legyen, hatásukról magának mindenki számot -adhasson. E hatást nem én csinálom, azzal nálam nélkül is birnak ama -művek, korábbi művészek remek alkotásai; én csak az olvasó előtt e hatás -tényezőit, titkait és erkölcsét tárom fel. Nem tukmálok a művekre -semmit, legkevésbé valamely filozofiai rendszerbeli zubbonyt; nem -bizonyitok velök semmit, a mi nem bennök volna. Én csak magokból a -munkákból mutogatom a munkákat. - -Az érzéseknek, hangulatoknak, a lélekállapotoknak ezer változatai és -megannyi okai vannak az emberekben. A mely iró magának valamely -történetben alakokat választ és állit fel, hogy a lélek helyzetének, az -érzések játékának jelenségeit feltüntesse, s ezt – ha nem is mutat vagy -tüntet fel teljes embert – vonzón, érdekesen, tanulságosan, illuziót -keltve és érdeklődést gerjesztve tudja tenni, az az iró művész, az költő -a szó legszebb értelmében és alkotásai, ha a meglevő kategoriák és -műfajok keretébe egyáltalán bele sem is illenek, poetikus alkotások, -melyekben a poetai remekművekéivel rokon vagy azonos törvények -uralkodnak, mint ahogy az életben minden a mi él és van, egy azon -erkölcsi és anyagi törvények szerint van és él. Nincsen külön -nehézkedési törvény az ember és a kő számára; a mozgás törvénye minden -testre nézve ugyanaz; a lélegzés ugyanazon elemben azonos vagy rokon -szervek által történik és igy tovább. És valamint benne van az alkotó -lángesze a legkomplikáltabb szervezetben, nem kevésbé csodás e lángész a -legegyszerübben is. A legnagyobbszerü tragoedia csak olyan tökéletesség, -mint Petőfi versecskéje: „Falu végin kurtakorcsma,“ nem különb. És a -végtelen soron, mely a remekek ily kimagasló csucsai közt elterül, végig -vonul az alkotó lehellete, s az alkotásokban élnek törvényei. Érzi-e -valaki a szükségét, hogy oly álláspontot találjunk, a melyről biztos -kitekintést nyerhetünk a művészet termékeinek e tömegére? Érzi-e -szükségét annak, hogy oly meghatározások birtokába jussunk, melyek az -egész mezőre tájékoztató világosságot vetnek? Kell-e tétel, a mely mint -bűvös kulcs, egy zárral egy tündérkastély összes termeit megnyitja -előttünk? Egy determináczió, melybe, mint kiindulóba az utvesztő összes -utjai összefutnak? - -Ha érzitek ennek szükségét, gyertek, keressétek velem. Meg fogjuk -találni azon a ponton, a hol a müvészet érintkezik az élettel, a hol a -kettőnek egy igazsága van: az eredetinek és művészi másának is. Meg -fogjuk találni a müvészet anyagában, s nem a formájában; állandó és nem -esetleges részében. S megtaláltuk, azt reméllem, abban a pillanatban, a -melyben megfejtettük a legnagyobbat, a mit emberi elme alkotott: a -tragoediákat. Ha megmondottuk, mi a tragoedia s mi nem az, akkor az -összes poétai jelenségeket két főrészre osztottuk erkölcsi alapon. -Széptani törvényeik nem oszthatók két felé. Azok egyformán uralkodnak -minden poétai műben. A tragikum kérdése tehát nem aeszthetikai, hanem -ethikai kérdés. A tanitás róla, ismétlem, a művészet erkölcstana. - - - - -IV. Az erkölcsi világrend. - -Az erkölcsi világrend nagy szerepet játszik a drámai művek -megitélésében. Az erkölcsi világrend megsértését tragikai vétségnek, -vagy bünnek mondják a műbirák, melyet a tragikai bukás követ -bünhődésképen. De mi vajjon az az erkölcsi világrend? Egy képzelt, -ideális forum-e, foglalatja minden erkölcsi szabálynak, mely sérelmet -szenved az által, a mit az emberek rosszat cselekesznek és erőben -gyarapszik minden jó cselekedet által? Avagy talán csak mint egy -kommasszácziója a jók lelkiismeretének, mely kárhoztat minden vétséget -és botlást, a mely törvényeivel daczol, vagy érdekeit sérti? Azt hiszem, -sem nem az egyik, sem nem a másik. Erkölcsi világrend alatt sem egy -elvont fogalmat, sem egy képzeleti intézményt, sem egy ideális fensőbb -forumot nem lehet értenünk. A mi nem létezik se mint személy, se mint -testület, se mint intézmény, se mint világos érzés, a minek nincsen -foruma, képviselője, hatalma, még csak tiszta képzete is az emberekben, -az egyáltalán nem létezik az emberekre nézve. Ha tehát van egy erkölcsi -világrend, azt a létező dolgok sorában és nem ideálista tudósok -gondolatvilágában kell keresnünk. Az erkölcsi világrendet valóban meg is -találjuk itt; már Szokratesz meghatározta e fogalmat akkor, a mikor -kimondotta, hogy az igazságos az, a mi – törvényes. Az erkölcsi -világrend rendeltetése szerint nem lehet más, mint igazságos. Ha tehát -az igazságos az, a mi törvényes, akkor a mi törvényes, az az erkölcsi -világrend. E fogalom alatt értenünk kell tehát az isten által teremtett -és egy erkölcsös élet folytathatása végett társadalmakká alakult világ -létezésének anyagi és erkölcsi föltételeit, mindennemü törvényeit. A ki -ezek szerint él, igazságosan él, az erkölcsi világrend értelmében él. A -ki e törvények ellen él, nem él igazságosan, az erkölcsi világrend -sérelmével él. Krisztus ugyanezt tanitotta, a mikor mondá: add meg -istennek, a mi istené, s a császárnak, a mi a császáré. - -Ebből azonban az következik, hogy a törvény oly tekintély, a melynek -szót kell fogadni akkor is, a mikor meggyőződésünk szerint rosszat -rendel. Az erkölcsi világrend szerint élünk, ha a törvény szavát -követjük, nem ha a meggyőződésünkét, mely a törvényével esetleg -ellenkezik. És a dolog valóban igy is van. Az erkölcsi világrend a mi -erkölcsi és anyagi jólétünk őre és biztositéka, a végett van, hogy az -legyen s engedelmességet méltán követel tőlünk. Hogy ez az erkölcsi -világrend igen sokszor – egyes időkön át – minden inkább mint az, a mit -rendnek vagy erkölcsösnek szoktunk tartani: azt bőven tudjuk a -történelemből. Ez azonban nem jogosit fel bennünket az ellene való -feltámadásra. Az ember romlékony és minden romlékony a kezében, az -erkölcsi világrend is, mely időközönként igen nagy elfajzásokra jut. Az -államok, az egyház intézményei, minden átalakul, romlik és fejlődik, -reformácziók által megujhodik, irányt, elveket cserél. Az erkölcsi -világrend tehát nem mindig ugyanaz, változik az emberekkel, változik -államok, országok, világrészek szerint, változik a helylyel, az idővel. -Változik erkölcsi becse rövid időközönként is. Ha a társadalmi, egyházi -vagy állami hatalmak gonosz kezekbe jutnak, az erkölcsi világrend gonosz -czéloknak jármába kerül. De értékével nem változik egyszersmind -jelentősége is az emberek összeségére nézve, és szükséges, hogy -tekintélye mindenkor megvédelmeztessék. Az erkölcsi világrend intézménye -a társadalmak érdekeinek, szellemi, erkölcsi és anyagi érdekeinek, -melyek prédává lesznek e világrend általános felbomlásánál ép ugy, a -hogy ez érdekek soknemü sérelmével jár az erkölcsi közrendnek bárminemü -jelentékenyebb megromlása is, akár politikai korrupczióban, akár a -lelkek elvadulásában vallásos életük elernyedése folytán; akár -társadalmi elerkölcstelenesedésben, akár hasonló egyebekben legyen -beteggé. De mind ez csak részleges veszedelmévé lesz a társadalmak -érdekeinek. Maga a társadalom indul bomlásnak ott, a hol a rend maga, az -erkölcsi világrend, a társadalmi élet viszonyait szabályozó erkölcsi -hatalmak ellen lázad maga a társadalom. Mi emberek tehát minden -vágyainkat korlátozni tartozunk az erkölcsi világrend lehetőségeire, és -semmire sem szabad törekednünk, a mi ezek szerint elérhetetlen. A mi az -erkölcsi világrend föltételei szerint nem lehetséges, az egyáltalán -lehetetlen. E világrenden kivül, minthogy nála nélkül nincs társadalom, -lehetetlen maga az ember is, a kit az állattól nem annyira nagyobb -intelligencziája különböztet meg, hanem abbeli társas természete, hogy -öntudatos része a maga köztársaságának, eltökélés szerint és saját -választásából teljesit benne hivatást. Ehez nem lehet a méh, a hangya s -más társas állatok köztársaságát hasonlitani, melyben mint falanszterben -teljesiti minden individuum a munkát, melynek teljesitésére a tojásból -kikelt, s melyet nem cserélhet fel más állással. Az anyaméh – -királynénak nevezve – megtermékenyűl, benépesiti a sejteket és meghal, a -nélkül, hogy uralkodott volna. Más a herék, más a dolgos méhek munkája. -És a here soha sem lesz dolgos, a dolgos soha sem lesz here. Az emberek -társadalma évezredek óta átalakulásokon megy át, a munkás erők munkát és -helyet, az osztályok szerepet cseréltek és az individuumok ily cseréje -állandó. - -Ezek szerint azonban ugy látszik nincsen különbség erkölcsi világrend és -társadalmi rend közt. Valóban ugy gondolom nincsen is, csak a -kifejezésben. Egyet és ugyanazt kell a kettő alatt értenünk: foglalatját -mindannak, a mi a társadalmi életet, mint az emberiség erkölcsös -czéljának szolgálót fentartja, védi és biztositja. A hol tehát erkölcsi -világrendről, társadalmi rendről, közrendről szó lesz: mindig ezt értem -alatta. Más rendet nem tudok, a mely által akár isten, akár földi -hatalmasság létét éreztetné az emberrel, befolyását reá gyakorolná, -vágyait, czéljait szolgálná vagy korlátozná. Csak ezt a rendet tudom, -csak ezzel is számolhatok tehát az életben is, a művészetben is. - - - - -V. A középfaju dráma. - -A szorosabb értelemben vett dráma, az ugynevezett középfaju dráma ugy -viszonylik a tragoediához, mint egy per a biróság előtt egy perhez az -isten előtt, vagy hogy korlátozzam az utóbbit: mint egy komoly -duellumhoz. Amaz megoldható, ez megoldhatatlan, csak válsággal -elintézhető összeütközéseket vesz tárgyul. Az ó testamentom erkölcsi -világrendjének főtanitása vala: szemet szemért, fogat fogért. Az uj -testamentomé: a ki téged kővel dobál, kenyérrel dobáld vissza. -Fölvehetjük, hogy e két czivilizácziót megelőzte egy természeti korszak: -az erősebb joga. De a társadalom elemei megalakulván, az egyesülés -föltételei kifejlődtek s megalkották az első erkölcstant, mely az ó -testamentoméhoz hasonló, ha nem ugyanaz. Kétséget nem szenved azonban, -hogy sem ezt régibb, sem az uj testamentombelit az uj törvényhozások nem -vették épen betü szerint. Mindössze amazok a régit szigoritották, emezek -az ujat emberségesebbé tették. Az emberek magok lényeges -tulajdonságaikban ugyanazok voltak minden törvényhozások alatt s nem is -fognak megváltozni, mert erkölcsi mivoltuk föltételezve van anyagi -mivoltuk és lételük föltételei által, a melyek lényegükben mindig -azonosak voltak is, lesznek is. Az emberek táplálják testüket-lelküket, -élnek közösségben és meghalnak ezerféle módon egy azon bizonytalan -halálban. A művelődés sokat könnyebbé, sokat nehezebbé, sokat -fölöslegessé, sokat szükségessé tett; de Ádámot ki nem irtotta az -emberből, az ember őslénye hamisitatlanul él az emberekben maig is és -élni fog idők idejéig és az emberi törvényhozás mindörökké e két véglet -között fog mozogni: a fogat fogért és a kőért kenyérrel való -visszadobálás két véglete közt. Egyes emberek pedig voltak a régi -kegyetlenebb törvények alatt is olyanok, a kik kegyesen bántak -bántalmazóikkal és vannak ma is, a humánusabb időkben is viszont -egyesek, a kik egy fogért inkább kettő elvételével állanak boszut, mint -egyével se. Az ember tele van erénynyel és hibával, s e keverék átlaga -egy különös jó, a mely rendesen mindig uralkodik az emberek felett. -Nevezzük erkölcsi rendnek, foglalatja ez mind ama törvényeknek és -szokásoknak, a melyek az embereknek társadalmi együttéletét szabályozzák -s ezzel lehetővé teszik. Ez nem csak a törvényekből és szokásokból áll, -hanem erkölcsökből, fogalmakból, társadalmi hallgatag megállapodásokból, -illendőségekből és hasonlókból, melyekkel a társadalom minden tagja -korához, állásához, műveltségéhez mérten tisztában van; melyeknek -megtartását minden embertársától követeli, meg nem tartását mindenha -gáncsolja, esetleg meg is torolja, a nélkül, hogy magával szemben -hasonló szigoruságot gyakorolna. Ez a legemberibb tulajdonságok közül -való. Egy-egy kor erkölcstana jóformán igazságszolgáltatásában, büntető -törvényeiben van kodifikálva. De ne tévedjünk meg: csak a koré, a művelt -emberek többségeé, nem általában az emberé. Ez mindig ugyanaz volt, a mi -az ó testamentomban megirva van: fogért fogat. Alig van ember a világon, -a legjámborabb is, a kinek ne lett volna egy-egy pillanata, a melyben -elementáris erővel tört ki belőle az öreg Ádám: fogért fogat! -Akármiképen intézkedik a filozofikusan művelt vagy elfajzott törvényhozó -elme: akár szigoruan tul megy az ó testamentomon is, akár -humanisztikusan Krisztus tanához közeledik halomra hordott tapasztalati, -bölcseleti, erkölcstani és egyéb okai alapján: az ember, az egyes, -mindig serpenyővel méri a bünt és a büntetést. Erkölcsi szükség neki az, -hogy a kettő egyensulyos legyen, egyik a másikat fedezze: a kisebb bünt -kisebb büntetés sujtsa, a nagyobbat nagyobb és ne megforditva. -Mindnyájan naponta vétkezünk, mindnyájan naponta biró elé kerülhetünk: a -vétkesben, a ki igazságtalan biróra talált, a magunk közvetlen -veszedelmét látjuk. Ha vétkéhez mérten szigoru volt a rámért büntetés: -elejbénk lépett az igazságtalan büntetés veszedelme, mely minket is -érhet bünösökül; ha enyhén itéltetett meg s nem lett oly vesztes -büntetése által, mint a mennyit nyert büne által: föl van bátoritva -tovább vétkezni embertársai kárára. Mikor Spangát és társait halálra -itélték, hallottam egy cselédsorbeli asszony méltatlankodó felkiáltását: -egyért hármat, ez nem igazság! Nem azt nézte, hogy a társadalomra nézve -egy Majláth értéke hány száz Spangáéval ér fel, hanem azt, hogy egy -megölt emberért három embert öl meg az igazságszolgáltatás. A halállal -szemben mind egyenlők lévén, ez nem volt neki igazság. Az ember semmiben -sem oly kényes és semmiben sem érzi magát annyira érdekelt félnek, mint -a bün és büntetés összemérésében. És semmi sem hasonlit a megnyugvás -amaz érzetéhez, melylyel eltölt bennünket egy igazságosnak talált -itélet. Szigoruan itélvén meg másokat, enyhén magunkat, azzal áltatjuk -magunkat, hogy igazságból élünk, s megis élünk ha igazsággal bánnak -velünk, noha tizannyi könyörületet és százannyi elnézést költünk el, -mint igazságot. Mégis ez az ember örökös csatakiáltása s ez alatt nem -ért mást mint a bün megfelelő büntetését, az érdem megfelelő jutalmát. -Szemért szemet, fogért fogat. Igy lévén ez az életben, természetesen igy -kell lenni az élet művészi utánzásában a költészetben is. Annak sem -lehet más erkölcstana, mint a mely – nem a törvényekben áll, hanem az -emberekben él. Tárgya se más mint az ember, és élete igazságai és -igazságtalanságai. Peripecziái tehát ismét ugyanazon módja alá esnek a -megitélésnek mint az élet jelenségei. Ha az életben az első és utolsó -itélet mindig az, hogy Péter vagy Pál „megérdemelte sorsát“, vagy nem -érdemelte meg, – ugy a művészi utánzás alakjai felett is a legelső és -legáltalánosabb itélet ez: megérdemelte büntetését, vagy nem érdemelte -meg. Természetesen, a ki igy itél, az nem a tudós, hanem a közönség, a -melynek számára voltaképen az iró is, a művész is dolgozik. Ha valamely -hős hibái vagy vétségei mértékéig van büntetve, akkor a naiv közönség, -vagyis az egész világ jónak fogja találni a művészi alkotást, a melynek -tárgya e hős sorsa; ha ellenben nem, ha a művész mértéke hamis volt az -igazságszolgáltatásban, akkor a világ annál igazságosabban iparkodik -mérni a művésznek s kimondja, hogy ily büntetést a hős nem édemelt meg, -a mű hibás, vagy épen rossz is. - -Ez állitások szerint azonban ugy látszik, mintha nem léteznék az, a mit -„költői“ igazságszolgáltatásnak nevezünk? Én azt hiszem, hogy mint -különös, kiváltságos intézmény valóban nem is létezik. A költői -igazságszolgáltatás különbözik ugyan a fenyitő törvényszékek -igazságszolgáltatásától, ellenben igenis rokon az esküdtszékek itélő -módjával. A költői igazságszolgáltatás nem egyéb, mint gyakorlása egy -szellem által a közszellem itéletének. A költő egy maga kitalálja az -emberiség érzületét (azért költő) és a szerint intézkedik művében. Ez a -költői igazságszolgáltatás. Voltaképen csak annyiban -„igazságszolgáltatás“, a mennyiben embereket mivoltukért, szándékaikért -és cselekedeteikért megillető, megérdemelt sorsukhoz juttat, bárha -minden törvényszéki eljárás nélkül. A mit költői igazságszolgáltatásnak -mondunk, az helyesebben nem egyéb, mint fölidézett összeütközések és -bonyodalmak helyes, igazságos vagy méltányos megoldása a művészi -utánzásban. Tehát egyszerüen helyes megoldás és nem épen -igazságszolgáltatás. - -Nagy tömege a drámai műveknek van ugy megoldva, részint a hősök -boldogulásával, részint halálukkal, részint enyhébb lakolással, hogy a -bün és büntetés mérlege gyönyörü egyensulyban van. Sorsát e művekben -kiki megérdemelte, a közönség erkölcse sértetlen marad, élvezete teljes. -Mindenki a legnaivabb néző is, ha csak nem együgyü, még számot is tud -adni magának arról, a mit látott és a mit érezett. Hiszen nem történt -más, mint hogy kiki erénye jutalmához és vétke büntetéséhez jutott. Ez -közértetü dolog, ehez megérett elme, közönséges elme, közönséges érzések -kellenek, semmi egyéb. Se tudomány, még csak különösebb műveltség, -nagyobb megfigyelő képesség és iskolázottabb itélet se. Ellenben vannak -művek, melyeknél a számvetés nem megy ilyen könnyen. Lát az ember -darabokat a szinpadon, a hol kisebb hibákért, jelentéktelenebb -vétkekért, mint minőkért más jó darabok hősei semmi nagyobb büntetést -nem szenvedtek, – itt a hősök végzetes sorsra, kinos halálra -ragadtatnak; lát viszont más darabokat, a hol egy-egy alak rémtetteket -halmoz egymásra és ezért még sem éri külömb büntetés, mint azt, a kit a -kicsiny hiba sodort az örvénybe. A bün és büntetés mérlege itt -bizonytalanul ingadozik, végre teljesen kiesik megrettent kezünkből a -serpenyő, itélő tehetségünk cserben hagy bennünket, már mint a bünök és -büntetésök mérlegelése dolgában; az ügy az összeütközés fölébe emelkedik -birói látókörünknek, az érdeklődés egy uj neme foglalja el keblünket, -mely bilincsel és bájol, félelmet és gyönyört elegyesen kelt szivünkben, -előbbi birói szerepünk helyett a lelkes hivők szerepe jut részünkül, s a -végső itélet, a költői „igazságszolgáltatás“ helyett egy katasztrófa -fejezi be a művet, egy költői megoldás, melyet a néző már nem képes okok -szerint méltatni, melynek igazát, vagy tán jobb, ha azt mondom, -tartalmát már inkább csak érzi és kevesbé érti. Az ily művek a -tragoediák, a poétai utánzás csucsai; a másik csoport, tekintet nélkül -arra, hogy halállal végződnek-e egyes esetekben vagy boldogabb -fordulattal, a drámák e szó szűkebb értelemben. Komoly drámák tehát ama -szinpadi művek, a melyeknek összeütközései a vétkesség mérvei szerinti -büntetések és jutalmazások által a közérzés kielégitésével megoldhatók; -tragoediák ellenben ama szinpadi termékek, a melyek összeütközéseinek -megoldására e mérték nem elégséges. - - - - -VI. A tragoedia. - -A drámai műfaj két válfajának egy lényeges különbsége ennyiben -megtaláltatott volna; de persze, a tragoediára nézve ez csak egy -negativum, csak annyi, hogy a tragoedia megoldásában nem az a faja -szerepel a költői igazságszolgáltatásnak, a mely más, nem tragikus -összeütközéseket helyesen old meg; a tragikus konfliktus egy -katasztrófát idéz fel, a mely rendszerint sujtóbb, rombolóbb, mint a -mennyit a mű anyagából szedett okok igazolnak, néha pedig megforditva is -áll a dolog. Nem mintha fejleményeiből az oki összefüggés hiányoznék; -nem az okoknak van voltaképen hija, hanem csak a bűnösségnek. Okozva van -a katasztrófa, de érzésünk szerint megérdemelve nincsen; vagy esetleg -megforditva ugy kell mondanunk, hogy büntetésnek kevés, ha természetes -és elég is okozatnak. Avagy melyik néző nem ohajtott még Romeonak boldog -lakodalmat? Hamletnak szerencsés sikert ádáz mostoha apja ellen? Ki meri -mondani, hogy Bánk más, jobb sorsot nem érdemelt? Avagy van-e, a ki ne -kevesellené III. Rikhárd büntetését egy halállal, hozzá a harcztéren!? - -A különös az, hogy e művekben a megoldást minden óhajtásaink mellett is -helyesnek, kielégitőnek érezzük a nélkül, hogy fogalmainknak a bünről és -megillető büntetéséről megfelelne. Sejtenünk kell, hogy van valami a -tragoediákban, a mi e meghasonlást kiegyenliti, valami a mit meglátni, -megtapogatni nem lehet, a mi azonban érezhetően gyakorolja reánk hatását -s közreműködik ahoz, hogy ilyetén megzavart erkölcsi egyensulyunkat -helyreállitsa a válságban, melylyel a mű megoldva van. E rendkivüli -hatalom neveztetik tragikumnak. A tragikum, az a tényező, a mely az -igazságtalanságot megfosztja fulánkjától s kiengeszteli a lelket az -aránytalanságokért, melyek valamely hős sorsában tapasztalhatók bünét és -bünhödését tekintve. Mert a sokat emlegetett „erkölcsi világrend“ -megbontása nem egyéb, mint a föllépés, a harcz, a lázadás élőszabályaink -tömege ellen; a megoldás, a kigázolás ebből a bünhödés vagy jutalom -büneink vagy erényeink értékeig. A hol ez nincs meg, ott a világ rendje -megbontásával egyszersmind a magunk erkölcsi egyensulya is megbomlik s -nyugalmába egy más erő által, egy rendkivüli erő által kell hogy -visszahelyeztessék. E rendkivüli erő a tragikum. Hogy mi Romeonak és -Juliának jobb sorsot kivánunk, hogy szivesen lennénk büntársuk is az ő -vétkeikben, hogy jobbra segitsük, hogy vétkeikhez képest nagyon -elviselhetetlenül sulyosnak találjuk bünhödő katasztrófájukat és mégis -kiengesztelődünk, megbékülünk a kegyetlen fordulattal: ebben rejlik a -tragikum. Hogy alig várjuk már, mikor böki le Hamlet a királyt, hogy -pártfogásunk, tapsunk és tetszésünk mellett végezi minden dolgát, hogy -igazságérzetünk mindig az ő részén áll, és mégis elveszni látjuk s -mindazonáltal megnyugszunk sorsában: ez a tragikum. Hogy III. Rikhárd -vérengzései, kegyetlenségei, képmutatása, csalásai, frivol czinizmusa -folyton bánt, folyton sért, folyton lázit bennünket; hogy száz halált -kivánunk neki büntetésül és mégis szánalommal és megnyugvással tölt el -bennünket elbukása: ez a tragikum. - -Természetesen, ez a tragikum csak mint hatás Hogy mi az, a mi e hatást -gyakorolja: azt még kell megkeresni. Általánosan el van terjedve az a -felfogás, hogy e hatást is a vétkezés és az érte való bünhödés szüli, és -igen előkelő szellemek tanitják eztet. Én ellenben azt vélem, hogy épen -az a sarkalatos különbség tragoedia és komoly dráma közt, hogy az -utóbbiban a megoldás, a költői igazságszolgáltatás a bűn és büntetés -közértetü felfogása szerint történik, a tragoediában ellenkezőleg a -katasztrófa nem a bünhödés, nem a vétségekért való bukás jellemével bir. -A bukás forrása más, okai mások, erkölcsi tanulságai mások és más a -hatása is a tragoediában. - - - - -VII. A tragikai vétség. - -Beőthy Zsolt, az egyetemen az irodalom tanitója, a tragikumról irt -könyvében idézi egy rövid tárcza czikkemnek következő sorait: - -„Egy rendkivüli hős kénytelen megsemmisülése önnön rendkivüli -tulajdonságai által: ez a tragikum. A rendkivüli mint áldozata a -rendesnek. A nagy, a mely jogaihoz nem juthat abban a világban, a melybe -tétetett. Bánk bán tragikuma, a mely megsemmisülésre viszi őt: az ő nagy -szive, nagy szerelme, becsülete, hüsége, idealizmusa abban a szivtelen -és önző, fajtalan és becstelen, tolvaj és haszonleső világban, mely a -kisebbekből összeesküvőket csinál, ő belőle pedig tragikai hőst.“ - -És ez idézetet a következő megjegyzésekkel kiséri: - -„E sorok a kérdést általánosabb felfogásra vezetik vissza, mely a vétség -mozzanatát egyszerüen kiveti a tragikum elméletéből s ezt a rendkivüli -nagyság fogalmával meriti ki. A schopenhaueri eszme nincs részletesebben -tárgyalva, csak mintegy odavetve, s minden vele járó nehézség -megoldatlanul hagyva. Külösen a tragikai hatás megnyugtató eleme az, -mely az ő felfogása szerint lehetetlen. A nagyság, melyet épen -kiválósága miatt lever a törpék tömege, az alacsonyság által legyőzött -fenség: ebben gyönyörködnénk, ebben nyugodnánk meg? Schopenhauer -legalább kereste az ellenmondás megoldását, s a maga módja szerint meg -is találta. A tragédia, szerinte, elfordit bennünket az élet csábjaitól, -czéljain és javain tulemel s egy másnemü, bár megfoghatatlan lét felé -irányozza lelkünket; ezzel vigasztalást rejt magában s erőnket fokozza a -végső lemondásra. Rákosi elméletének e kényes oldalára nem vet ügyet, -csak általánosságban mondja ki tételét és siet alkalmazni Bánk bánra. -Azonban ennek az alkalmazásnak is megvan a gyöngéje. Az a világ ugyanis, -mely Bánk bánt megbuktatja, összeségében tekintve, épen nem az a -nyomorult világ, melynek jellemezve van. Nem csak Gertrud és köre, a -merániak és jött-mentek, teszik ezt a világot, hanem alkotják, még pedíg -jelentékenyebb s végül uralomra jutott részében: egy gyönge, de nemes -hajlamu király és udvara, jó hazafiak és hű jobbágyok. A katasztrófában -ép ezeknek erkölcsi felfogása emelkedik érvényre s méri az ellene támadt -Bánk fejére az utolsó csapást A bán nem azért semmisül meg, mert -általában nagy volt, környezete pedig aljas, hanem mivel nagysága nagy -vétségre ragadta. Ez nem mathematikai egyenlet, hanem lélektani és -eszthetikai szükségesség.“ - -Beőthy Zsolt az én felfogásomról, melyet „Schopenhaueri eszmének“ mond, -azt tartja, hogy e felfogás szerint a tragikai hatás megnyugtató eleme -lehetetlen. Hogy az-e valóban, utóbb fog kiderülni. - -Schopenhauer, azt mondja tovább Beőthy Zs., legalább kereste az -ellenmondás megoldását s a maga módja szerint meg is találta. Nos Beőthy -is kereste és ő is megtalálta a – maga módja szerint. De én is kerestem -és én is megtaláltam a magam módja szerint, mely különbözik a nagy -pesszimistáétól ép ugy, mint a nagy dogmatikusétól. Helyreigazitom -Beőthy soraiból ezt: az én meghatározásomban nem az áll, hogy a törpék -leverik a nagyot kiválósága miatt, hanem az, hogy a rendkivüli hős -megsemmisül önön rendkivüli tulajdonságai által. Bánknak nagysága lesz -tragikuma abban a nyomorult világban, melyben élnie adatott. Ezzel -szemben Beőthy azt mondja, hogy nem azért semmisül meg, mert általában -nagy volt, hanem „mert nagysága nagy vétségre ragadta.“ - -Itt megjegyezhetném: hát az a kit kicsisége ragad nagy vétségre? Hát az, -a kit nagysága csak kis vétségre ragad? A nagy vétség Bánkot, a kisebb -Leart viszi tragikus megsemmisülésbe. Mi lényeges: a személyes nagyság, -vagy a dologi: a vétkezés nagysága? - -Az igazság ez: a vétkezés mindennapi. Senki sincs, a legjobb sincs nála -nélkül az életben. Vétséggel születünk, vele terhelve járunkkelünk az -egész életen át. Ez közös, ez általános, ez nem kiváltság; ismérve az -embernek, az embernek általában nem épen a rendkivülinek nem épen a -tragikus jellemnek. - -Igaz, a tragikum mint emberi gondolkozás és cselekvések jelleme, nem -fejlődik ki vétség nélkül, ellenben a vétség virágzik szerte, a hol -nyoma sincsen a tragikumnak. A tragikus embernek vétségei is, erényei is -tragikusok, végzetes benyomásuak, de nem qua vétségek, hanem mint a -tragikus jellem cselekedetei. A hős jellemét viselik cselekedetei is, -ennyi az egész; de tragikuma magában jellemében rejlik, hatalmas szele -megcsapja az embert, mielőtt vétséget látnánk, a viszonyok által fogan -életre s következményül hoz rá (emberére) minden egyebet: a vétséget, -vagy vétségeket is, csakugy mint a nem tragikus jellem a maga nem -tragikus vétségeit. Mi teszi Othellót tragikus hőssé és mi menti meg a -Téli rege hősét a tragikus sorstól? Nem a vétség bizonyára, a mely itt -is, ott is megvan, sőt emitt nagyobb mértékben a nélkül, hogy amannak -tragikus fordulatait és kifejlődését fölidézné. Egy vétség tehát lehet -tragikus, a mennyiben tragikus embernek a vétke; de a tragikumnak nem -tartalma, nem maga a tragikum és a tragikum megfejtéséhez és -megértéséhez nem szükséges; a tragikus fogalom definiálható, -megmagyarázható, kimerithető a vétség nélkül is. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Gyulay Pál ur ezeket mondja Bánkbán tragikumáról Katonáról irt -könyvében: - -„Midőn meggyalázott becsületeért boszut áll, egyszersmind meggyalázza -mindazt, min becsülete nyugszik, méltóságát, hitét, politikai elveit, -büszkeségét. A nádorból törvény tapodó, a király kegyeltjéből -felségsértő, az alkotmányos államférfiuból forradalmár, a lovagból -nőgyilkos, a büszke urból meggyalázott szerencsétlen lesz. Külső és -belsőkép egyaránt elbukik. S a költői igazságszolgáltatás teljes, a -tragikum oly erős, minél erősebb alig lehet.“ - -Ezek valóban oly szellemes és oly érdekes sorok, melyek a legnagyobb -figyelemre érdemesek, ámbár, hogy nekem, a midőn nélkülözöm bennök -Melindát és Bánk szerelmét (mely persze nem változhatott át gyülöletté, -azért nincs is a brillans antithezisek közt helye) olybá tünik fel e -sivár tragikum, mint a birói itélet az uj kodex szerint, a mely egy -szegény ördögöt, a ki dijnokságra sincsen qualifikálva, – tiz évi -hivatalvesztéssel sujt még a dutyin kivül. Azt megfejti Gyulay Pál ur -elmélete a tragikumról, hogy a nádorból törvénytapodó, a király -kegyeltjéből felségsértő, az alkotmányos államférfiuból forradalmi -ember, a lovagból nőgyilkos, a büszke urból meggyalázott szerencsétlen -lesz; mindenre van gondja e tragikai felfogásnak, csak arra nincsen, a -mi legjobban facsarja a néző szivét, arra a momentumra nincsen, a -melyben Bánk a legkeményebb szemekben is patakot fakaszt szavával: - - „Nincs a világon vesztes, csak én, - Nincs árva, csak az én gyermekem!“ - -Hagyján a nádor, hagyján az államférfiu, hagyján a lovag, hagyján a -büszke főur! A férj, a szerető Bánk! Az inditja a vihart lelkünkben. A -ki meg volt rabolva (nem csak gyalázva), ki volt fosztva, még mielőtt -megérdemlette volna ezt a legteljesebb tragikumu „költői -igazságszolgáltatást.“ - -Az erős tragikum, minél erősebb alig lehet, Gyulay Pál szerint tehát az, -hogy ezuttal Bánk, „midőn meggyalázott becsületeért boszut áll, -egyszersmind meggyalázza mind azt, a min becsülete nyugszik.“ - -Kisértsük meg kivenni Bánkból azt, a mit Gyulay ignorál: nem a férjet, -hanem a nagy szerelmet: mivé lesz ez az elmés és erős tragikum? A -gyalázatot megtorolta, a király bocsánatát megnyerte, feleséget, ha épen -kell neki, majd talál másikat. Cselekedetével, melyet meggyalázott -becsületeért, hozzá a jó emberek és hű alattvalók tapsai mellett -követett el, semmiféle méltóságát – a jók világi itélete szerint – meg -nem gyalázta. Peturtól kezdve végig az egész hazafi-párt minden tagja -megtette volna ugyanazt. Az, hogy Bánknak személyes sérelme járult a -többi biztató okokhoz, – az mindössze csak egy okkal több ő rá mint -másokra nézve, semmi más. A hős különösebb tulajdonsága nélkül ez egy -politikai gyilkosság lett volna, melynek elkövetőjét személyes okok is -sarkalták. Érte a hatóságokkal – a király saját személyében – leszámolt -az illető: ez a része a dolognak el van intézve; a nádorból, lovagból, -államférfiuból, megsértett férjből nem került ki a tragoedia. A -tragoedia a szerelmes Bánkból került ki. Ezt a részt nem intézhette el -senki. Feleségében, a kit imád, meggyaláztatván, belesodortatott a -tragikus helyzetbe. Tragikus helyzetnek nevezem azt, melyben a hős oly -feladat elé állitatik, melyet se megtennie se meg nem tennie saját -erkölcsi és anyagi veszte nélkül nem lehet. Ha megteszi, ha nem teszi, -saját erkölcsi nagyságának sulya alatt leroskad, ellenben megtévén, -saját elvesztével megszüntette a fenálló erkölcsi rend egy bonyodalmát, -helyreállitotta rendes uralmát. E helyzetek azonban, melyek nem is -mindig oly szembeszökők és tiszták mint Bánkban és Hamletben, nem -magokban véve tragikusok, hanem mindig csak viszonyitva hőseikhez, mint -kiváló egyéniségekhez. Tehát nem a tettben (vétségben) nem is a -helyzetben rejlik a tragikum, hanem az egyénben. - -Hány ember felesége esik a csábitásnak vagy erőszaknak áldozatául a -nélkül, hogy tragoedia lenne az esetből. A szerelmes Bánk bán kell oda -férjnek, hogy a helyzet tragikus jellemet öltsön. Száz férj eltüri a -helyzetet, vagy kárpótlást keres és talál, vagy oly nemét választja a -boszunak, a melylyel czélt ér koczkázat nélkül. Bánk ellenben és vele a -tragikus jellemek, ezt a helyzetet el nem viselhetik, az türhetetlen -rájok nézve, az élet teher nekik, megfogják, mint Sámson, -exisztencziájok oszlopait, megrázzák és magokra döntik. Meggyalázott -becsülete, megrablott szerelme boszuért kiált: de a boszuval mit se -nyerhet: becsületét és szerelmét legkevésbé, a megoldás tehát a -katasztrófa: a boszu és pusztulás és az erkölcsi rend, mely Gertrudis -uralma által s nem Bánk gyilkossága által ki volt vetve sarkaiból, -helyre zökken a hős elterült testén keresztül. Ez tehát Bánk tragikus -sorsa: hogy a világ kizökkent sarkaiból, kárhozat, hogy ő választatott -ki helyretolni azt! Ha boszut nem áll is, hogy talán megfosztatik az -alkalomtól vagy más okért, tragikuma mint történeti alaké, teljes; mert -boszu nélkül is erkölcsileg elveszti Melinda ilyetén elvesztésével, a -mit elveszit a drámában a végrehajtott boszu után tettleg. És ha – -tegyük föl – Gertrudisz bünös volt és Endre nem különb feleségénél, Bánk -boszuja sikerül, a lázadás hasonlóképen, (mert mindez nem lényeges) és -Bánk nem csak megalázást nem szenved, hanem a győztes magyar párt által -királynak tétetik meg: mi lesz akkor? - -Ugyan az, a mi most. Hozni fogja Tiborcz egy saroglyán Melinda -holttestét és Bánk eldobván királyi pálczát, koronát, mindent, oda fog -borulni és orditani fog fejét görgetve a föld porában: - - „Nincs a világon vesztes, csak én, - Nincs árva, csak az én gyermekem!“ - -Tragikuma tehát nem abban rejlik, hogy boszut állván meggyalázott -becsületeért, meggyalázza mindazt, a min becsülete nyugszik. Ezt lehet -tragikus sorsának nevezni; tragikuma abban rejlik, a mi mindenkor a -tragikum: nagy lelkében, nagy indulataiban, erkölcsi és érzelmi -nagyságában, a melynek konfliktusa nem oldható meg se alkuval, se -igazságszolgáltatással; a mely jogait a társadalmon, intézményein és -emberein saját erejével, nagysága sulyával, egyénisége hatalmával -keresi. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Gyulay Pál szellemes antithezisei Beőthy Zsoltot sem elégitették ki. -Gyulay Pál, ugy mond ő, nem fektetett kiválóbb sulyt Bánk kegyetlen -helyzetére. „Attól a körtől, igy folytatja, mely ellenébe hat, -jellemének minden szála, lelkének minden oldala, belső világának minden -érzékeny pontja sérelmet szenved, mely visszahatásra, végletes kitörésre -ingerli.“ - -E mondat közeledik, de csak bátortalanul ahoz, a mit én más helyen -mondottam, a mi ellen azonban Beőthy Zsoltnak megjegyzése volt. Én azt -mondám, hogy „Bánk tragikuma, a mely megsemmisülésre viszi őt, az ő nagy -szive, nagy szerelme, becsülete, hüsége, idealizmusa abban a szivtelen -és önző, fajtalan és becstelen, tolvaj és haszonleső világban, mely a -kisebbekből összeesküvőket csinál, ő belőle pedig tragikai hőst.“ - -A különbség kettőnk közt az, hogy én a hős nagy voltát és nyomorult -környezetét, a vele szemben álló erkölcsileg elfajzott hadat -lényegesnek, magának a tragikus momentumnak nézem, Beőthy Zsolt csak -magyarázó, figyelemre méltó körülménynek, a tragikai momentumot a -vétségben látván, melyre Bánkot sérelmei ragadják. Ez inditotta őt -nyilván velem szemben a következő megjegyzésre: - -„Az a világ ugyanis, mely Bánk bánt megbuktatja, összeségében tekintve, -épen nem az a nyomorult világ, melynek jellemezve van. Nem csak -Gertrudisz és köre, a merániak és jött-mentek teszik ezt a világot, -hanem alkotják, még pedig jelentékenyebb s végül uralomra jutott -részében: egy gyönge, de nemes hajlamu király és udvara, jó hazafiak és -hű jobbágyok.“ - -Nem állok meg annál, hogy Gyulay hibája, hogy a Bánkra ható hadat nem -elég figyelemben részesitette, enyim meg az, hogy nagyon is nagy sulyt -fektettem reá, Beőthyé lenne az igazság, mert középuton jár; hanem -kiragadom az idézetből a szükséges szót: „végül uralomra jutott -részében“ alkotja ama világot a jók és hűk társasága. Igy van valóban. -Ezek csak a katasztrófában jutnak szóhoz, addig nem léteznek vagy -hatalom nélkül valók az erkölcsileg nyomorultakkal szemben. És végül is: -mi által jutnak uralomra, a döntő szóhoz? A tragikai áldozat által, mely -a közrend kifordult erkölcsét ismét egyensulyába visszahelyezi és -biztositja uralmát, szóhoz, hatalomhoz juttatja a jókat. Ez az eredménye -annak, hogy Bánk a boszu müvét végrehajtotta. Ez az ő diadala, mint -minden tragoedia megnyugtató vége, a kiengesztelő momentum tárgyi része. -Ez Bánk mint áldozat nélkül meg sem történt volna. - -A jók e nélkül vagy polgárháborut, zendülést támasztottak, vagy tovább -is a „sötétben bujkáltak“ és részben idegen földön hadakoztak volna. Ha -minden jó, minden becsület, minden hazafiság bujkálni, türni, hallgatni -nem lett volna kénytelen, akkor az a kor elmult volna a nélkül, hogy az, -a kiben e tulajdonságok a nagyság mértékével éltek, tragikus hősévé lett -volna amaz időnek. Vagy megforditva: Ha a szerelem, becsület, hazafiság, -igazságszeretet annak személyében nem sértetik meg a trónra jutott -feslett erkölcsök által, a kiben e tulajdonságok a nagyság mértékével -éltek: akkor a kor elmult volna a nélkül, hogy a nemesebb szerelem, -hazafiság és becsület a magyar királyi udvaron jogaihoz juthattak volna. - -A kérdés ez: Bánk azért lesz-e tragikus jellem, mert – Beőthy szavai -szerint megsérti, kitörésével kihivja maga ellen mind az erkölcsi -hatalmakat, melyeket eddig szolgált, avagy megforditva: azért hivja-e -ki, azért sérti-e meg, mert tragikus jellem? Én ez utóbit vélem s -állitom: duo dum faciunt idem, non est idem. Két ember ugyan azt a -vétséget követheti el: az egyikből lesz tragikus hős, a másikból nem -lesz tragikai hős. A vétség nem dönt, a vétség nem lényeges, tragikai -vétség oly értelemben, mint tanittatik, nincsen. Az csak egy fölvett -ismert mennyiség egy egyenlet megoldására, a mely e szám beállitásával -könnyünek, nála nélkül lehetetlennek látszott. Én azonban azt hiszem, -hogy ez a mennyiség nem szükséges az egyenlet megoldásához. - -* - -Azt mondja azonban Beőthy Zsolt ur, hogy ez nem mathematikai egyenlet, -hanem lélektani és eszthetikai szükség. - -Mi? Hogy nagysága nagy vétségre ragadja s ezért bünhődik? – És a kit -nagysága kisebb vagy épen kis vétségre ragad, és mégis ép ugy bünhődik? -Mindegy-e a nagy vétség és a kis vétség egy azon eredménynyel: a -tragikai bukással? Mert a hol bünről és büntetésről van szó, ott -mértéknek kell lenni, hogy emberi felfogás szerint igazság is lehessen. -Ha egy tragikus hőst a vétsége qualifikál azzá, akkor a tragikus -bukásnak a vétség aequivalensét kell mutatnia, ha lázitó nem akar lenni -az emberi érzelmekre nézve. - -Két ellenvetés kér e helyen különösebb figyelmet. Az egyik az, hogy ha -az erkölcsi világrend meg van sértve, a sértés mérve már nem jöhet -tekintetbe. Embert lehet kevésbé vagy erősebben sérteni, a polgári -intézményeket szintén; de az erkölcsi világrend legkisebb megsértése, -vakmerő kihivása már maga oly sérelem, a mely a katasztrófát provokálja, -a kiengesztelés tragikus áldozatát megköveteli. De ez a magyarázat egy -erkölcsi világrendet föltételez, a mely nem létezik. Hol szünik meg a -hős embert és intézményt sérteni és hol tér az erkölcsi világrend -megsértésére? Ezt kellene kimutatni tudni a tragoediákban, mert ott lép -– e magyarázat szerint – akczióba a tragikum. Mely vétségek sértik és -melyek nem sértik az erkölcsi világrendet? A velenczei kalmárban, a Téli -regében és sok más jó darabban nyilván nincsen sértve az erkölcsi -világrend, nyilván nincs tragikai vétség, bár vannak ép olyan vétségek, -a melyek más darabokban tragikai bukásokat előznek meg és tragikai -vétségek gyanánt szerepelnek. Mi az az erkölcsi világrend, a melyről -itt, a vétségek tanában szó van, mely azonban se mint személy, se mint -testület, se mint intézmény nem létezik. Kodexe nincsen, a hol az ellene -elkövethető vétségek osztályozva lennének. Az erkölcsi világrend egy -fogalom, a melynek tartalmát teszik ama törvények, melyek szerint az -isten teremtette világ mint erkölcsös alkotás létezhetik. E törvényeknek -része minden szabály, törvény és intézkedés, mely emberek által jogosan -alkottatott a végből, hogy az emberek rendeltetésök szerint élhessenek; -része e törvényeknek az erkölcsi tanitások és igazságok egész sora, a -mely nincsen a polgári törvénykönyvben kodifikálva. E két csoport -bármely tanitásának vagy czikkelyének a sérelme egyszersmind sérelme az -erkölcsi világrendnek, azaz vétség ellene. De jaj volna, ha a tragikai -nemezis jogkörébe jutna mindenki, a ki vétkes lesz ellene. Szerencsére -az életben és utánzásában: a művészetben állandó háboruban látjuk az -embereket az erkölcsi világrend ellen a nélkül, hogy az ellene -elkövetett vétség azonnal rájok szabaditsa a tragikai furiát. Sőt -ellenkezőleg, azt látjuk, hogy nem egy vétség, de a vétségek egész sora -után is lehető egy barátságosabb kiengesztelés, egy boldoguló fordulat. -Az erkölcsi világrend mint ilyen senkit sem tapos el vétségeért. -Társadalmi bitorlói, állami képviselői: azok igen. Az előbbi igazsággal -és igazság nélkül egy-egy közvélemény képében; az utóbbi szintén -igazsággal vagy igazság nélkül, de rendszerint mérték szerint mérve bünt -a büntetéshez. Lehet-e akár az egyik, akár a másik a költészet föladata? -Költészet lesz-e az, a mely mint egy fölzaklatott vagy fölháborodott -közvélemény gázol kiszemelt áldozatán keresztül, ha vétkes, ha nem, ha -kis vétkü, ha nagy vétkü? – Avagy költészet-e másfelől az, a mely mint a -biró, paragrafusok szerint enyhitő és sulyositó körülmények -meglatolásával szolgáltat igazságot? Nem az, sem az egyik sem a másik, -legkevésbé tragikus költészet. Lehet egyes esetekben érdekes, izgató, -művészi eszközeivel hatásos másolása az életnek, de nem lesz művészi -utánzása. A való az, hogy az elmélet, a mely a vétségre redukálja s arra -fekteti a tragikum megfejtését, egy aránytalanságot állit meg bün és -büntetés közt, a mely erkölcsi fogalmainkkal ellenkezik. Az, hogy -sértett fél gyanánt az erkölcsi világrendet szerepelteti, nem enyhiti -tanitása kártékony voltát. Az erkölcsi világrendet emberek képviselik, -igen gyakran minden erkölcshöz méltatlanul, igen gyakran ugy, hogy semmi -közük az erkölcshöz, és az erkölcsi világrendet velök szemben jogaihoz -juttatni épen ellenfelök: a tragikai hős feladata. De ha egy absztrakt -erkölcsi világrendet kell is képzelnünk, mint a hogy tőlünk kivántatni -látszik, akkor róla való fogalmaink épenséggel igen kevéssé lesznek -megtisztelők rá nézve, ha a poetai remekművekből azt kell megtanulnunk, -hogy kis sértés, nagy sértés, sőt becsületes ember (Hamlet, Bánk) és -gazember (III. Rikhárd) az mindegy neki: egyformán bánik el velök -különböző vétségökért. Az erkölcsi világrend tehát mint sértett fél és a -vétség mint sértés magyarázatnak elégtelen és tökéletlen, tanitásnak -pedig demoralizáló, mert egy azon, sőt még forditott arányu bünhödéssel -sujtja azt, a ki gyötrelmes önvédelemben vét ellene mint Bánk bán, és -azt, a ki pokoli kedvteléssel paczkáz rajta mint III. Rikhárd. - -* - -A másik ellenvetés az, hogy az épen a misztikus és megfoghatatlan a -tragikumban, hogy kis okok, kisebb vétségek is oly végzetes -következményekkel járnak. Ez természetesen, nem magyarázat, sőt -épenséggel csak egy misztikus mondás ott, a hol a magyarázat megáll. -Valami misztikus, csodás, természetfeletti van a tragikumban; de nem az, -hogy kis vétségek nagy bünhödést vonnak a vétkező fejére. A hol okról és -okozatról van szó, ott nem akarok miszticzizmusról hallani. A hol a -vétség az ok, a bukás az okozat, ott elbirálásom utját nem szabad -elállania egy megfoghatatlanságnak. Nem türöm a spanyolfalat, hogy -takarja az ok és okozat közti elégséges összefüggés hiányát. Vagy -elégséges oka a vétség a bukásnak, vagy nem A hol elégséges, ott el van -a műbiró miszticzizmus nélkül is; a hol nem elégséges, ott optikai -csalódásra van szüksége, tehát ráveti elméletére a miszticzizmus -félhomályát, mely kedvez az optikai csalódásoknak. De mire jó az oly -elmélet, mely egy elhatározó momentumban, mikor végső kideritését várná -az ember a fogalomnak, a kérdésre a nagyobb világosság helyett inkább -nagyobb homályosságot vet: a miszticzizmus homályát. - -A tragikai vétség a legjobb esetben egy puszta szó, a melylyel a -tragikus fejlődés valamely stadiumát, egy tán fontos momentumát -megjelölni lehet a nélkül, hogy jelentősége ennél több, e momentum más -momentumoknál mindig fontosabb is lenne; a nélkül, hogy a tragikum -alkotó fogalmához tartoznék, a nélkül, hogy mint már megjegyeztem, a -tragikum megmagyarázásához, megértéséhez szükségünk lenne rá. A -tragikumról lehet beszélni, mivoltát föl lehet fejteni, lényegét ki -lehet deriteni e szó és fogalma segitsége nélkül. E szó ellenben könnyen -magyaráz egyes eseteket, de ép oly megfoghatatlannak talál másokat és -mindenkor könnyen zavarja meg a tragikum fogalmát magát. - - - - -VIII. A kiengesztelő momentum. - -A vétség elméletének egyik előnyét látja Beőthy Zsolt abban, hogy általa -magyarázható meg a tragoedia katasztrófájának kibékitő volta. E kérdést -eddigi fejtegetéseimben már egyszer érintettem, de ideje egy kissé -bővebben is foglalkozni vele. - -A tragoedia cselekedetekből áll. A cselekedetek jók és rosszak, tehát -vétségek. E szerint nincs tragoedia vétség nélkül. Ez áll azonban minden -drámára, nem csak a tragoediákra, és minden dráma fejleményei oki -összefüggésben vannak a kifejlődésével, de nem mint vétségek, hanem mint -cselekedetek. Mint ilyenek sodorhatják a hőst természetes fejlődésben a -legrettentőbb katasztrófába, mely azonban érdemetlen lehet, tehát -elkeseritő, ha a cselekedeteket mint vétségeket, a katasztrófát mint -értök kimért büntetést mérlegeljük. Tévedés tehát és csak a doktrina -illuziója, hogy a tragikus megoldások kibékitő voltában tényező volna a -vétkesség és a bukás közti oki összefüggés. A néző és élvező illuziója -más és sokkal egészségesebb, és a vétség tana számos esetben nem hogy -megmagyarázná a kiengesztelő hatást, de sőt halálos veszedelmévé válik. -Avagy az nyugtatna-e meg bennünket Lear szivszaggató sorsában, hogy -megérdemelte e sorsot, mivelhogy Cordeliával oly hebehurgyán bánt? Sőt -nem tiltakozik-e minden érzetünk az ellen, ha másban nem abban, hogy nem -szününk meg Learnek jobb sorsot kivánni? Azért a mit tett, régen -kiengesztelt bennünket szenvedéseivel, még mielőtt csak közeledett is -katasztrófájához. Egy földi biró lázadást inditana, felkonczoltatnék, ha -ilyetén igazságszolgáltatást merne gyakorolni. Az emberi érzés, a mint -az esküdt-birákban itéletté alakul, olyan, hogy elitélhet ugyan -ártatlant tévedésből, de tévedés nélkül soha, ellenben bünöst tudatosan -is fölment, mikor benne tragikus elemeket talál. És ha ez nem is -mathematikai egyenlet – a minthogy épen én tiltakoztam ellene, hogy azzá -tétessék (vétség equale bukás), hanem aeszthetikai szükség mint Beőthy -mondja, s a minthogy az is, de nem a vétség tanitásának okáért: ugy -viszont állitom, hogy az aeszthetikai szükséget nem az elégiti ki, a mit -mindenkinek ép erkölcsi érzete másképen szeretne látni, nem a kis vétség -aránytalan nagy büntetése, hanem egy más momentum, a mely ezt is -enyhiti, mérgétől megfosztja s a néző felháborodott érzéseit -lecsillapitja. - -Ez egy hármas momentum s e hármasságból áll a tragikum. - -Első helyre teszem a tragikus helyzetet, a melyről már szóltam. Ez az -erkölcsi kényszerüség. Oly helyzet a tragikai hősre nézve, a mely nem -enged neki szabad elhatározást oly értelemben, mintha az előtte -fölmerült föladat alól el is vonhatná magát büntelenül. Romeo nem -mondhat le Juliáról, Bánk és Hamlet boszujáról, Macbeth becsvágyáról, -Othello gyötrő szerelméről, Lear elbetegesedett felségérzetéről, -Coriolán közpályájáról stb. a nélkül, hogy az életről, mely e -lemondásért semmi hasonló becsest nekik kinálni nem tud, szintén le ne -mondjon. A kik lemondani tudnak (Shylok, Leontesz a Téli regében), azok -nem tragikus jellemek; a tragikus jellem sorsa pusztulás, akár megteszi, -akár nem teszi meg a mire a sorstól elhivatott. Egyszer pusztul, mert -megteszi, egyszer pusztul, mert nem teszi meg. - -A tragikus jellemet teszem második helyre; általa lesz csak a helyzet is -tragikussá. Tragikus jellemnek nevezem a testi, lelki, szellemi -tulajdonságok oly exczesszivus nagyságát, a mely a mi világunk rendje -szerint nagyságánál fogva lehetetlen, nagyságával arányos, erejének vagy -indulatainak megfelelő jogokhoz nem juthat. Más szóval boldogan nem -élhet, csak boldogtalanul. A halál, a katasztrófa rá nézve megváltás. - -A harmadik helyre teszem a közrend erkölcsének visszahelyezését in -integrum. - -Az erkölcsi fogalmak állandók, a jó a rosz fogalma nem változik, -alkalmazásukban van korok szerint különbség, de megismerésök ugyanaz -mindig. Ellenben a kiknek kezébe van letéve a rend védelme, azok csak -emberek szintén s kezökben a rend erkölcse ép oly romlékony, mint maga -az ember. Minden tragikus összeütközés a fenálló rend erkölcsének vagy -nagymértékü megromlását, elbetegedett állapotát, tévedéseit, kinövéseit -vagy állandó fogyatkozását és hiányát tárja fel. Ily értelemben támad -fel a hős a rend ellen, megostromolja, mert megröviditve van általa, -mert mint ember és nagyság nem jut jogához. Az ostromban a hős lesz a -vesztes, de emberáldozat folytán a megromlott erkölcsi rendet felváltja -a megujhodt, a hiányosról kitünik, hogy érettünk, érdekünkben, a milliók -érdekében hiányos, e hiány csak a rendkivüli embert röviditi meg, a -kinek tulajdonságai is rendkivüliek; ellenben minket ép az biztosit -exisztencziánkban, hogy nem a rendkivül, nem a szertelen, hanem a -közepes ember boldogulásának föltételeit tartalmazza a közrend. - -Ebből világos, hogy a tragikum és kibékitő eleme nem két különböző rész, -hanem ugyanaz: az ember nagysága, fényében, pompájában, de -lehetetlenségében is; mivolta saját törvényeinek bilincseiben jelleme és -helyzete végzetes kényszerében és végül megváltó szerepében a -társadalomra nézve. - -Nagyságában, mint emberi nagyságban, magunk is emberek lévén, -gyönyörködünk; tetteinek, mint természeteseknek és kényszerüknek -tapsolunk, sorsán részvéttel, sőt eleven érdeklődéssel csüggünk; -katasztrófájának végzetessége megrendit, elfordithatatlansága meggyőz -arról, hogy igy kellett e dolognak lenni, s az utána helyre állt -erkölcsi egyensuly megnyugtat bennünket, mert felmutatja a jogaihoz -jutott rendet, mely mindnyájunk felett ujult erővel őrködik, s melynek -megujhodását cserébe kaptuk a nagyságért, melyet érte elesni láttunk. A -gyönyör, félelem, részvét és megnyugvás: ezek a tragoedia hatásának -fordulói. - - - - -IX. A tragikum. - -Ismételve emlitett tárczaczikkemben irtam ezeket: - -„A tragikumot nem szükség érteni ahoz, hogy érezni, hogy hatását -befogadni képesek legyünk. Ez a hatás pedig mindig ugyanaz, ha -gonosztevő a hős, ha rokonszenves irányban támad fel: a tragikum a -kizökkentett erkölcsi egyensulyt állitja szivünkben helyre. Ha tehát a -végső hatása mindig ugyanaz, akkor kell lényege számára valamely -egységnek is lennie, kell egy formulát találni, mely a fogalmat minden -körülmények közt fedezi, formulát, a mely fedezi Bánk, Lear, III. -Rikhárd fogalmát egyaránt. Sok jeles elme e formulát a tragikai bün és -bünhödés vagy bukás kifejezéseiben találja meg. E meghatározás azonban -engemet nyugtalanit… Igen, bukás a tragikum, de korántsem egy „drámai -bünért“ vagy vétségért, melyet a hős elkövet, hanem az illetőnek egész -mivoltáért. Előttem soha semmisem definiálta jobban a tragikumot, mint a -népies mondás, melyet nem ritkán hallunk gyermekek ravatala mellett: -„Nagyon is jó volt, nagyon is okos volt, nem e világra való volt: -magához vette az isten.“ - -A szuperlativus a tragikum. A tragikum a „nagy“ szóban rejlik. Nagy -jóság, nagy szépség, nagy érzés, nagy akarat, nagy gonoszság, -külön-külön, vagy csoportosan egy alakban, nagy események s nagy -indulatok szinjátékában, harczban az élet lehetőségeivel: egy rendkivüli -hős kénytelen megsemmisülése önön rendkivüli tulajdonságai által drámai -akczióban: ez a tragikum. A rendkivüli mint áldozata a rendesnek. A -nagy, a mely jogaihoz nem jut abban a világban, a melybe tétetett. Ez a -tragikum.“ - -* - -Az emberi társaság törvények, szabályok, megegyezések szerint él együtt -és keresi czélját. Az emberiség, az összeség czéljának az egyes, az -egyén alája van rendelve, mindazonáltal, hogy az összeség czélja -voltaképen nem egyéb mint az egyesek lételének, fejlődésének, testi és -lelki érdekeinek lehető teljessé tétele. Társadalmon kivül az ember nem -létezhetik, czéljait, melyeket erkölcsi és értelmi szükségei tüznek -elejbe, nem követheti; ellenben a társadalom keretében természeti jogai -egy részéről részben vagy egészben le kell mondania, megszoritásokat -kénytelen eltürni; lemondásra, mag a megtartóztatására, mérsékletre van -utalva. Életünk egy folytonos alku és alkalmazkodás. A törvény és az -általános érdek szabja ki jogainkat nem tehetségünk, annál kevesbé -vágyunk vagy épen egyéni tetszésünk. A földi boldogság ideálja annak az -embernek a sorsa, a ki kivánságait a társadalmi lehetőségekkel teljes -konkordancziába tudja hozni. - -A ki erre többé-kevesbé bármi oknál fogva nem képes, vagy nem hajlandó, -az összeütközésbe keveredik az összeség érdekeivel, ez érdekek anyagi és -erkölcsi őreivel, azzal a mit társadalmi rendnek nevezünk, és -összeütközései művészileg mint előttünk történők feldolgozva, adják a -drámát, különféle megoldásaival. De voltaképen az összeütközést az -erkölcsi renddel csak a legritkább esetekben kell és lehet oly -értelemben venni, hogy ez a rend van pozitive és szándékossággal mint -elégtelen vagy ellenséges, mint akadály megtámadva, illetőleg ignorálva. -Sőt épenséggel az esetek tömege az, hogy a társadalmi törvényekkel, -szabályokkal és előnyökkel visszaélések történnek, a melyek -természetesen egyesek vagy a köz jogának sérelmével esnek és viszont -mások részéről a védelmet provokálják. Ez a védelem pedig embert -emberrel, egyént egyénnel állit szembe és nem mindig az az erkölcsös -ember, a ki a harczban az erkölcsi rendet képviseli. Mert ki mondja, -hogy az erkölcsi rend százszor nagyobb sérelmet nem szenved Hamletben a -gyilkos király által, a ki az erkölcsi rend főszolgálatában áll mint -Hamlet által? Ki állitaná, hogy ott Hamlet magán kivül mást nem -védelmez; hogy nem védelmezi egész Dániát és az erkölcsi világrendet -magát, midőn épen ellene lázad fel. És mégis nem attól lesz a darab -tragoediává, a ki a nagyobb „vétséget“ elkövette, hanem attól, a ki a -vétkest megérdemlett sorsára juttatja; nem attól, a ki az erkölcsi -rendet, melyet védeni kellene, gyalázatosan csuffá tette és mint sértő -megtámadta, hanem attól, a ki midőn támadja, hivatva van „a kizökkent -világot sarkaiba visszaemelni.“ - -Bánk, azt mondja Gyulay, mint legfőbb biró magabiráskodik: ez tragikuma -egy része. Hamlet is maga biráskodik. Othello is és számtalan más -tragikus alak, sőt mondhatnám mindenik, és még ezer meg ezer más nem -tragikus alak is, a ki akárhányszor társadalmi hivatása szerint biró is -hozzá. Az emberben általában rejlik valami, a mi vonzza a -magabiráskodásra. Alig van ember a világon, a kin egyszer-másszor meg -nem esett, hogy fenálló törvényeink, szabályaink és szokásaink ellenére -a magabiráskodás bünében ne találtatnék. A parasztnép verekedése, a -gavallérok párbaja és az egyes öngyilkossága, betetőzése, mondhatnám -exczesszusa a magabiráskodás ösztönének a mai társadalomban. És a -magabiráskodás ez ösztöne valósággal embryoja a tragikumnak, a mely -minden emberben tenyészik. Ha testi, lelki, szellemi tulajdonságok -nagysága, rendkivülisége járul hozzá, akkor már csak alkalom, csak a -viszonyok kedvezése kell hozzá, hogy a tragikus konfliktus kifejlődjék, -egy elkerülhetetlen katasztrófa bekövetkezzék. Vannak oly foku érzelmek, -nagy vágyak, szertelen indulatok, nagy akaratok, melyek vagy czéljaikat -nem látják elérhetőknek, vagy sérelmeiket nem látják megtorolhatóknak a -világot rendezett és kormányzó szabályok s törvények szerint általában -vagy időleges állapotuk szerint. Emberek, ily nagy szabásu -tulajdonságokkal, midőn vágyaikat szolgálva, nagy czéljaikat kergetve -vagy sérelmeiket orvosolva támadnak vagy védelmet gyakorolnak – nem -ritkán mindnyájunkét gyakorolván – nem állanak meg a korlátok előtt, a -melyek nekünk közönséges embereknek áthághatatlanok, nem állhatnak meg, -azok rájok, czéljaikra, nagy kitekintésökre nézve már alig léteznek. - -E nagyságai az emberi fajnak visszamennek ugy szólván a természeti -állapotok álláspontjára, az abszolut ember jogaival élnek erejökhöz -képest és nem a társadalmi állapotok korlátolt jogkörü emberéivel. - -Egy forradalmi álláspont az már, és kiegyezést vagy katasztrófát -követel, mint a hogy az álladalmak fejlődésében és vezéralakjaiban -szemlélhető. Idézzük ide nemzeti történetünk utolsó évtizedeinek három -nagy alakját: Széchenyi Istvánt, Kossuthot, Deák Ferenczet. Egy azon -helyzetben volt mind a három, egy tragoediának voltak alakjai: melyik -közülök a tragikai nagyság? Mindenki kész a felelettel: Kossuth nem -tragikus alak, Deák sem, ellenben Széchenyi az. Mi teszi azzá? A vétség? -– Nem! – Saját egyéniségének tartalma. A haza – ha ily vonatkozásban -szabad ezt a szót mondani – szertelen szeretete, az a reális szeretete a -szeretett fogalomnak, mely neki mindent alája rendel, mindent -középpontjává tesz, nem csak gondolkozását, hanem az életét is -szabályozza; a mely tanitásai szerint él, másokat arra serkent, sőt -kényszerit szóval, tettel, irásban; a szeretet ez érzelemnek minden -tulajdonságával, fényével és árnyékával, gyönyörével és kinjaival, -elfogultságával és látnoki erejével, erőszakosságával és -önfeláldozásával, fáradhatatlanságával és kimeritő -hangulatváltozásaival, optimizmusával és kétségbeesésével, véghetetlen -indulgencziájával (az apagyilkos iránt egyfelől) gyülölségével másfelől -minden iránt, a mitől vagy a kitől veszedelmét látja tragikus szerelme -tárgyának. Itt van egy tragikus, a ki nem hajtotta végre a föladatot, -mely nagy énjének kora erkölcsi rendjével való összeütközéséből az ő -számára támadt; egy tragikus, a ki, más szóval, nem követte el a -„vétséget!“ És megmenekült?… Nem menekült meg. Nem csinált drámát, de -jellemében rejlett tragikuma, egész nagyságában, félelmességében nőtt -mind pusztitóbb veszedelemmé benne. Lehetetlen volt, hogy katasztrófája -el ne érje; de már a közelgő nemzeti feltámadás allelujájának szakgatott -hangjait szárnyán hordotta a szellő, a mikor a hősre reá szakadt a -tragikai nemezis: egy teljes, poetikus, azt akarom mondani művészi -tragikus katasztrófa, melynek drámája csonka. - -Deák Ferencz nagysága ellenben épen nem a költőnek való tárgy, inkább a -szobrásznak. A nyilvános szereplésben, fényében, izgalmaiban, tapsaiban, -parádéiban, diadalaiban széditő csábosság rejlik az emberre nézve. Közös -vonása Deáknak Széchenyivel, hogy a szereplést nem szerette magáért a -szereplésért és izgalmaiért; de eltér e részben is Széchenyitől abban, -hogy nem is volt ránézve élvezetes. Ő, a higgadt, megfontolt, az okos, -sőt a bölcs hiuság nélküli hazaszeretetét hordozta szivében. A -törvényesség volt ideálja, ő tehát a polgárerény mintaképe, a társadalmi -ember bölcs nagyságát látjuk benne. Fegyvere és pajzsa az igazság, a -jog, a törvény vala és semmi más fegyverrel nem élt nagy háborujában és -más paizst is nem tartott föl a rálőtt nyilak ellen a maga védelmére. -Megvetett mindent, a mi nem az volt, lemondott mindenről, a mi sebhetővé -tehette volna. Őt csak ugy lehetett sebezni, ha az ember el volt szánva -a jogot is, a törvényt is sebezni. Hatalmat, vagy állást nem keresett, -hogy hatalmasabb legyen általa; nőt nem vett, családot nem alapitott, -(ezt vétette el Bánk bán, különben nagyon rokon lett volna Deákkal!), -hogy a férfiu legsebezhetőbb oldala nélkül maradjon; a mibe -beleszületett: a vagyont is eldobta magától azon a mértéken tul, a mely -nem volt szükséges anyagi függetlenségéhez. Mindenről lemondott, a mi -emberekre nézve csábitó, édes, vonzó és kecsegtető, hogy mindig -igazságos maradhasson, a törvény és a jog védelmében és tiszteletében. -Egy antik polgári nagyság, nyugodt fenséggel, lemondással, bölcseséggel, -plasztikai egyszerüséggel, bámulatunknak, hódolatunknak legméltóbb -tárgya. Szereplő volt egy tragoediában, de nagy dolga nem lehetett -benne. A harmadik Kossuth Lajos volt. Ő még él, ő róla nem beszélek. -Csak annyit, hogy hőse volt a tragoediának a nélkül, hogy tragikus -nagyság lett volna. Vétséget bizonyosan követett el ő is; de az ő -nagysága követeléseit a rend, melyben élt, teljesen kielégitette: minden -meghódolt neki. A mi vonakodott meghódolni, annak elment az utjából s -talált becsvágya számára uj izgalmat s táplálékot. Ime az élet -szabadalmai! Az élet adósunk maradhat sok felelettel; adhat fel -megoldatlan talányokat: élet és valóság marad mindig. A művészetnek erre -nincs joga; mert a művészet csak látszik valónak, tehát zavartalan -valószinüségre van szüksége, különben nem látszhatik valónak, ha -mindjárt valóban megtörtént eseményeket tárgyal is. A művészet nem -nyujthat tragoediát más mint tragikus hőssel. A drámai művészet nem -mutathat katasztrófát hősről, a ki nem vállalkozott feladatára, midőn a -konfliktus feltárta tragikus hivatását; nem mutathat tragikus hőst -tragoedia nélkül… - -* - -Többé kevésbé törvényt sérteni, előnyt élvezni mások felett mindnyájan -szeretünk; de kiki a jogosság és törvényesség látszatát iparkodik -magának ehez megmenteni, s a hol kenyértörésre kerül a dolog, kevés -ember találkozik, a ki kész legyen életét is serpenyőbe tenni a maga -„igazáért.“ Szivesebben megalkuszik s azután – uj alkalomra vár. Ez az -alku, a melyből a mindennapi élet áll, s a mely a középfaju szinművek -ezerféle összeütközéseit kiséri, idegen a tragikus jellemektől. A -tragikus ember egyébként épen olyan ember mint mi vagyunk nem tragikus -lények, nem minőségben, csak mérveiben különbözik tőlünk. Mi vagyunk a -patakok, a folyók, a tavak, elhelyezkedvén, csörgedezvén, folyván tova a -körülmények szerint: csöndesen itt, ott berzenkedve, majd ilyen majd -amolyan kerülővel; hidak, töltések által megszabályozva és megzabolázva. -A tragikus jellem ellenben a tenger és mérhetetlenségében voltaképen a – -viz, azaz maga az elem, mely nem ismer jármot, akadályt, törvényt a -benne, magában levőkön kivül. - -Az elementáris emberi erő feltámadása társadalmak, idők, rend vagy -kényszer korlátai ellen; egy neme a zendülésnek: a rendkivüliség pere az -ellen a mi közönséges és a mit a közönséges tenyészt, a mit adni és -megtagadni, szülni és rombolni tud; a mit megtürni és meggátolni, -elviselni és magáról lerázni képes. Az emberi tulajdonságok oly -nagysága, mely az emberi társadalom vétkei és erényei mellett e -társadalomban boldogulásának föltételeit meg nem találja, benne tehát -ugy a mint e társadalom van, nem létezhetik; maga pedig e társadalom -máskép nem létezhetvén és ember társadalmon kivül szintén nem: – ama -szertelen tulajdonsága az illetőnek az illetőre magára a bukás forrása -és oka lesz. Ez, gondolom, a tragikum: a rendkivüliség az embernek, egy -vagy több tulajdonságában, mint bukásának, vesztének, halálának oka. - - - - -X. Példák. - -Két csoportja van a tragikai hősöknek. A praedesztinált – mert annak -kell mondanom – a praedesztinált tragikai hős vagy támadja a világi -rendet, vagy sértetik általa s e szerint van a tragikai remekműveknek is -két főcsoportja. Mindkettő azonban lényegében ugyan az, mert a ki támad -is, olybá nézi a világot, mint a mely a maga rendjével az ő erejét -megillető jogokban őt megröviditi. E tragikum embryoja, mint már -érintettem, mindnyájunkban benne van. Az ember gondolkozó elméjénél, -itélő tehetségénél fogva összeköttetésben áll a világrendszerrel, melyet -felfog és birál, és annak lelkével, melyet istennek nevez, tökéletesnek, -kimondhatatlannak és megfoghatatlannak mond. Ez a kapocs a véges embert -a véghetetlenhez köti, vágyainak, érzéseinek, határtalanságát -megállitja, s véghetetlensége fonalán függ a véges ember tragikuma, még -pedig ismétlem, mindnyájunkban. Nem egy elkövetett vétség avatja emberét -azzá, tragikai hőssé; hanem az alkalom kinálkozása, viszonyok nyomása -vagy kedvezése és a nagyság mérve a lélek és elme egy vagy több -tulajdonságában. Vannak példák, hogy a végzetes embryo egy egész életen -át érlelődik, egy egész életen át vár szövetséges elemre, mély nélkül -nem ébred föl s nem születik meg tragikai életre. Lear királynak teljes -életében ellenmondást nem tűrő zsarnoknak kellett lennie, de jó és bölcs -ember is volt mindig és zsarnoknak születvén egy korban, melyben a -király abszolut jogához kétség nem közeledett, egészben jó királynak is -kellett tartatnia teljes életében. Elöregedvén, a királyi nagyság, a -majesztasz exczesszivus érzelme és önérzete, a fenséges komoly -elbetegedése hova tovább makacsabbá, zsarnokabbá, zabolátlanabbá, -türhetetlenebbé tette az aggastyánt. Ekkor érnek nagy kort és lesznek -menyasszonyokká leányai. Engedelmes gyermekek voltak, vagy azoknak -látszottak eddig. És az, a ki nem gyermekétől, de idegentől, -alattvalótól nem hallott, nem türt eddigelé ellenmondó szót: kénytelen -legkisebb lányától leczkét kapni nyilvános gyülésben, idegen fejedelmek, -saját országa nagyjai előtt, pedig még csak kérik a lányt, még az apai -hatalom alul való felszabadulása nincs meg, csak kilátásban van. Ez a -kis jelentéktelen momentum az, melytől a tragikum megfogan, kipattan és -végzetes hatalmát kiterjeszti az agg királyra. A zsarnok fenséges -nyugalma, az édes apai szeretet melege mellett félelmesen nyilik meg egy -kráter és ontja a forró lávát oly bőségben rögtön, a mint csak egy -vulkántól telik, a mely egy életen át leste a kitörés pillanatát. Hol -itt a szóra érdemes vétség? Lear lelki tulajdonságai nélkül az egész -dolog egy hóbort lenne, figyelmünkre sem érdemes, nem olyan -következményekre, minőket kifejlődni látunk félelmesen dobogó és -szánakozó szivvel. A tragikum ez benne: Lear kényur volt, könnyen volt -az zsenijével és fiatal erejében hű és szerény alattvalókkal és -neveletlen gyermekeivel szemben. De maga megöregedett, gyermekei pedig -megnőttek s a ki közülök a zsarnokság alatt nem lett képmutató, az most -igaz érzelmei jogait védi a zsarnok ellen; a világ rendjét, a társadalom -igazait, ebből is a legcsekélyebbet, a saját érzelmei elosztásának -szabadságát. Lear tultengett fölsége ennyit se enged, neki minden kell; -és a ki nem adhat, az inkább hazudjék, csalja meg őt, de tegyen ugy, -mintha mindenét ugy adná, a hogy az ő kénye kivánja; enélkül ő -megröviditve érzi hatalmát, tekintélyét, apai és királyi jogait és -utjára indul, perbe keveredik lányaival, a szelekkel, a viharral végre -és nyomorultabb lesz a vaknál, az eszelősnél, saját bolondjánál, -szegényebb a koldusnál, tehetetlenebb leghitványabb alattvalójánál. Nem -büntetésül azért a vétségért, a mért hozomány nélkül, kitagadva adta -férjhez Kordéliát, hanem kényszerü következményeül egész erkölcsi -mivoltának. Ez az ő erkölcsi tartalmának szertelensége űzi őt és töri -semmivé borzasztó válságokon át és egy megrázó s meginditó -katasztrófában. Más apa nem nagyobb okon cselekszik hasonlót – az -életben és szindarabokban egyaránt, – de nem lévén Lear, nem jut Lear -sorsára, ugyanazért a vétségért. - -Othellot rendszerint a féltés tragoediájának mondják. Hogy erre elég -okot ád a velenczei mór története, azt ki fogná kétségbe vonni. De végre -is mi Othello féltése más, mint egy konkrét esetben a nagy szerelem -viszája, negativ oldala, jóformán mértéke szerelmének. A tragikai -momentum nem is a féltésben, hanem a szerelem szertelenségében rejlik, a -mely a féltés féktelenségeiben lesz kicsapongóvá. Othello kemény tábori -életben érte el élete delét a szerelem édességei nélkül, meg is halt -volna tán szerelem és féltés nélkül, ha Dezdemónát meg nem ismeri. Vele -ismerkedvén, hősi nagy szivében tábort ütött Ámor és megrázta a nagy -embert mint a kegyetlen hideglelés. És a mit remélni nem mert, Dezdemóna -az övé lett. A félig gyermek leány, a delén túl levő férfié; a bájos -hóarczu szüz a barnabőrü móré; a velenczei kényes kisasszony a tábori -élet durva növendékeé; mesének látszanék, ha való nem volna. Ily mesés -fordulatok szövetkezve gyanus látszatokkal és csalárd elámitással a -szerecsennek mértéktelen szerelemmel és természetes aggodalmakkal telt -nagy szive érzetit viharrá korbácsolják. Mesés, földi eszközökkel -lehetetlen próbákat kellene Dezdemónának hűségéről és szerelméről adni -tudnia, hogy a mór érzelmeinek szertelenségét ellensulyozza. -Természetesnek látszik, hogy ne szeresse, természettelennek, hogy -szeresse; minden legkisebb ok az elsőre óriási sulyu; minden ok a -másodikra pehely, melyet a fülbesugó szavára a szerelmes mór egy sóhaja -szerte fuj. Nincs a földnek bölcsesége, törvénye, intézménye, a mely a -mórnak nyugalmát megadhassa; csak gonoszsága van, a mely feltornyositsa -gondjait, kinjait és katasztrófájához gyorsabban juttassa. Mi a vétség? -Hogy elvette? Hogy utóbb gyanuba fogta? Hogy végül megfojtotta? És a -megfojtásig nem játszik mint ható erő a tragikum? El is szöktethette, el -is vehette, gyanuba is foghatta volna, sőt ki is békülhetett volna vele, -ha – Száz „ha!“ Ha – többek közt nagy szerelmének megfelelő szerelemre -termettsége, egy Adonisz, egy ideál lett volna; ha magához hasonló és -való iránt támad fel szerelme; ha e szerelem a hős korához, helyzetéhez, -egész mivoltához illő s nem bősz ifjonti hevület és illuziók szertelen -csapongása lett volna, vagy ha a mór szerelem dolgában is, mint -egyebekben, józan, okos, mértékletes alattvalója lett volna a világi -rendnek s jobban számot vetett volna magával, mielőtt feleségül vette -Dezdemónát. De e rendkivüli emberben, mikor szerelmes lett, a szerelem -is rendkivüli volt, szerelme tárgya is, módja is és végső sorsa is… - -A szerelem tragoediája a veronai Romeoé, de az sem jobban, mint az -Othelloé. Itt csak más a szerelmes és ennyiben más a szerelme is. Romeo -nem olyan legény mint a mór. A deli veronai kora ifjuságától fogva Vénus -és Ámor szolgálatában áll. Neki valósággal levegője a szerelem. Kész -volt már egy tuczat kegyetlenért meghalni, a mikor Juliára akad, a kiért -végül meghal. Ugy szólván terhesen az extrentikus szerelemmel jár ez a -két lény a földön egymást keresve s megtalálván egymást, egymás karjaiba -omlanak, meghozzák keblök istenének – a szerelemnek – a legfőbb -áldozatot, ugyszólván magok égnek az oltárán, kiüritik meggondolás és -idővesztegetés nélkül a poharat. Mi van még hátra? Hogy a második pohár, -ez emberi kimerülés és a dégoût előtt egymásért meghaljanak A -katasztrófa után ott pihen mind a két pár: Othello Dezdemona, Romeo -Julia oldalán. Leitták az aranyserlegről a habot; de már végzetük lesben -állt: egyik külső, a másik belső ellenségtől esik el, ennyi -történetjükben a különbség. Tragikumuk egy és ugyanaz: az érzelem oly -szertelensége, melyet a földi lét nem képes táplálni, fentartani. Mert -az a mértéke az érzéki szerelemnek ezen a földön fellobbanhat de -tartósan nem éghet. Az csak isteneknek való az Olympuson, nem embereknek -a földön. Egy szertelensége az érzelemnek, a melyet akadályok tarthatnak -fenn, melyek bujkálást, titkos találkozókat, titkos összekelést, -menekülést idegen országba tesznek szükségessé; de mind ezeken végül a -társadalom kényszere kifog; mielőtt azonban erőt vehetne rajtok, hogy -megjuhászitsa, közönséges emberekké: a szertelenség krizise beáll s a -hősök a katasztrófa áldozataivá lesznek, hogy mint az impetuozus -szerelem inkarnácziói, ha tán nem örök életet, legalább tartósabbat -éljenek a művész kezétől, mint a melyet isten kezéből vettek. Vétségök -teszi-e őket tragikai hősekké? Mások – ellenségek gyermekei is – nem -szöktek-e, nem keltek-e egybe titkon és nem jutottak-e boldog végre? Nem -vétségök, hanem szenvedélyök, érzelmi nagyságuk adja meg történetüknek a -tragikumát fokozva a viszonyok, amaz erkölcsi rend és kinövései által, -melyben élniök adatott, melynek keretében azonban nem élhettek meg. - - - - -XI. Krisztus és Luther. - -Jézus Krisztus, a kinek tanitásaira az apostolok és utódaik a keresztény -vallásokat alapitották, a legtisztább tragikai alak. Ép oly egyszerü a -tragikuma mint Szokratesé, közvetlenebb azonban, mert szándékos. -Szokrates nem uj tanitásokat hirdetett. - -Krisztus ellentétbe hozta magát a régi tanitásokkal. A régiek azt -mondták,… „én pedig azt mondom tinéktek…“ igy szólt ő a néphez. Krisztus -a farizeusok kezében megrothadt erkölcsi világrenddel szemben állitotta -fel tételeit. A nemzeti istenekkel szemben az egész világ egy istenét, a -faji szeretettel szemben a felebaráti szeretet, a visszatorló igazsággal -szemben a keresztény megalázkodást és türödelmet. Uj világrendet a -réginek helyébe, nem roszabbat, sőt jobbat, szebbet és erkölcsösebbet. -Nem erőszakosan, nem karddal a kezében, nem hadsereg élén, hanem a -szónak és az igazságnak az erejével, erejével az ő isteni nagyságának. -Azt hirdette: add meg a császárnak a mi a császáré, istennek a mi -istené. És ő meg is adta. Nem lázitott az erkölcsi világrend -hatalmasságai ellen; nem támadta meg jogaikat, nem vonta kétségbe -törvényességöket. Ebben tanitásai szerint cselekedett, ép ugy mint -Szokrates; de elitélte tanitásaikat és ujakat hirdetett, és a kiknek -érdekeit védte a régi rend, azok meglátták érdekeik veszedelmét az uj -tanitásokban és ezzel az összeütközés meg volt adva és a tragikus -helyzet Krisztusra nézve készen kinálkozott: vagy lemondani tanitásairól -és eltünni a történelemből vagy elejbe menni a katasztrófának, indulni a -kalváriára, mely e fordulótól, az összeütközés órájától készen várja a -nagyságot, a tragikus természetet. - -A farizeusok erkölcsi világrendjében Krisztus nagyságának a föltételei -nem voltak meg. Krisztus tanitó volt. Nem tanithatott mást mint a mit az -igazságnak tartott; nem tanitania lehetetlen lévén, tanitott és meghalt -érette. Minden más tragikus alaktól különbözik abban, hogy a mig amazok -a régi erkölcsi világrendet régi jogaiba helyezik vissza mint tragikus -áldozatok, ő a régi helyébe ujat tett megváltó halálával Senki sem -közeliti meg őt a tiszta sziv és tiszta elme nagyságában. - -Egy érdekes történeti tragoedia hőse kerülte el a tragikai bukást, -Luther Márton, a hitujitó. Nekem e tény maga bizonyitja azt, hogy Luther -nem volt tragikus természet, más szóval hija volt a nagyságának. Az -erkölcsi rend a XVI. században lehetővé tette azt, a mit tőle e -jelentékeny ember magának mint megfelelő jogot követelt. De egy pár -adatra is hivatkozhatom, midőn ez érdekes themát érintem. Tudva van, -hogy Luther, első föllépésekor, sem nem gondolt oly mozgalomra, minővé -későbben a reformáczió fejlődött, sem előre nem láthatta e fejlődést. Ő -állása körében, és fegyvereivel az erkölcsi rend keretén belül, hivatása -teljesitésében akart czélokat elérni, melyeket kivánatosaknak tartott. -Csak az ellenállás, a melyre talált, vitte őt lépésről lépésre tovább. -Csakhamar veszedelmessé is vált reá nézve a helyzet, a melyet teremtett, -s ha akkor a helyett, hogy biztos helyre menekül, imádkozni megy az -olajfák alá mint Krisztus, és ellenfelei kezébe kerül: akkor elejbe -állittatott volna nagysága próbájának, melyet esetleg megpecsételhetett -volna halálával is, mint előtte Huss. De ő menekült s kora erkölcsi -világrendje csakhamar tartományokat, országokat, hadseregeket és hősöket -bocsájtott rendelkezésére s müvelt nagyot: százéves háborut, egy -epopoeát tele tragikummal, tragikus vészekkel és fordulókkal, de mindezt -Luther csak inditotta, nem művelte. Az ő szavára az erkölcsi világrend -meghasonlott, két ellenséges táborba gyüjtötte a hiveket s küzdött a két -fél az uralomért, az egyik Luther, a másik a pápa tanitásainak nevében. -A küzdelem hőse se nem Luther, se nem a pápa volt: egyiknek is a -nagysága megfelelő próbára nem tétetett, jogaiban meg nem csorbittatott, -csak csatákat nyert és vesztett zászlajuk felváltva. A hősök voltak tán -oly nagyok mint az idők, de nem voltak nagyobbak, és a szerencse -kedvezett is nagyságuknak annyiban, hogy elkerülhették nagyságuk -személyes próbáját. Ezért maradt az a kor egy véres és küzdelmes -történeti dráma és nem lett Luther tragoediája. - - - - -XII. Szokrates. - -A kedves athenei bölcs is egy tragoedia hőse, egy mondhatnám mosolygó -tragoediáé. És ha egy felől sok való és költött esetből tudjuk, hogy a -vétkesség nem sodor okvetetlen katasztrófába bennünket, más felől az ő -esete megtanit bennünket arra, hogy a tragikus bukás várakozhatik ránk -nagy vétség, sőt minden megállapitható vétség nélkül is. - -Tudvalevő, hogy Szokratesz egyik filozofikus alaptétele az volt, hogy az -igazságos a törvényes. Tudvalevő, hogy ő ez elve szerint élt is. A -törvényeket megtartani neki annyi volt, mint igazságosan élni, s ő, -mikor már halálra volt itélve, azt mondta magáról: nem hiszi, hogy ember -jobban és kellemetesebben élt volna, mint ő. Mert a törvények szerint -élt mindig, tehát igazságosan is élt. - -Ha az erkölcsi rend nem más, mint az isten teremtette világnak, -szükebben az emberi társadalomnak isteni és emberi törvények szerinti -létezése, tehát törvényes állapota s a tragikum az összeütközés ezzel: -akkor ime látunk egy embert Szokratesben, a ki e renddel sohasem jött -ellentétbe, ő az a minta ember, a kinek önmérséklet, testi és lelki -gyakorlatok szakadatlan sora által sikerült magát teljesen harmoniába -hozni a világi renddel. Sikerült neki, a mi rajta kivül ugy szólván -senkinek sem adatott meg. Ő e tekintetben az emberi tökéletesség, -szemben a tökéletlen emberekkel. Ha azonban a tragikum a világi rend -megsértése, miként lehet tragikusnak nevezni azt az alakot, a mely épen -abban jeles, hogy soha sem sérti a rendet, a mely valóságos -inkarnacziója a rendnek? Még abban sem sérti meg, hogy az igazság – -törvényesség – rovására bármely fogással, egy jó szóval, egy hizelgő -szóval, egy meginditó szóval, vagy más hasonlókkal éljen a maga -védelmére, a mire tudvalevőleg nem vala rábirható. Inkább itéljék el, -mintsem hogy igazságát, melynek kultuszát űzte egész életében, hamis, -vagy ahoz nem méltó fegyverekkel oltalmazza s ezzel homályt ejtsen -rajta. Valamint egy izben mint biró életét koczkáztatta a törvényesség -védelmében birótársai és egy bősz néptömeg ellen egymaga, ugy most mint -vádlott nem tett az igazság ellen semmit a maga igazságáért. Azt hitte, -hogy az igazságnak, a törvényességnek becsesebb szolgálatot tesz, ha -ártatlanul hal meg érte, mint magának, ha mással szabaditja ki magát, -mint ártatlanságával, igazságával. - -Egy igazán nagy lélek, a mely egész életét hazudtolta volna meg halála -pillanatában, ha máskép teszen a menekvés reményében. És meghalt, nem -mert megsértette a társadalmi rendet; nem mintha vétett volna ellene, -hanem mert ellenkezőleg tökéletessége, maga az erkölcsi rend volt, a -törvény, az igazság volt maga emberi alakban. A rendnek, az -igazságosnak, a törvényesnek oly nagysága azonban, mely ideálnak -képzelhető, de mint ember, ha létezik, a tragikus végzet hatalmába esik, -és belőle talán csak egy módon szabadulhatna meg, akkor, ha a társadalom -élére állittatnék, mint korlátlan ur, mint forrása és feje a -törvényeknek, elsőnek nem csak egyéni tulajdonságaira, erényeire, lelki -nagyságára nézve, hanem külső nagyságban, hatalomban, hivatásban is -elsőnek. Mert ha a társadalom nem oly tökéletes, mint ő, akkor nem -nyujtja az ő lételének feltételeit, ha csak minden hatalma is a -társadalomnak az ő kezébe nem tétetik le. - -Mint egyszerü közpolgár ez ideális, sugárzó nagyságban, egy szabad -társadalomban barátok központja, ellenségek czéltáblája, a jók bálványa, -a gyarlók és gonoszok gyülöletének tárgya lesz: és elviselhetetlen -jelenség ama rosszak szemében, kik esetleg a társadalmi rend őrei, -hatalmainak kezelői, tekintélyének képviselői. Ha Athéne rossz kezekbe -kerül, ha a közhatalmat terhelt lelkiismeret, hiuság, kapzsiság, bünös -szándék gyakorolja; az igazság védelme nem találtatik az állami -hatóságok hivatalában, hanem csak a példás bölcs tanitásaiban, -példájában, egyéb módjában, erkölcsi nagyságában: akkor ez utóbbira -nézve megérett a tragikus fordulat. A társadalmi rendet ő képviseli; de -a társadalmi hatalom az ellenséges tábor kezében van. Intézkedik nem a -ki vele él, hanem a ki visszaél a társadalmi rend intézményeivel. Ez -elkorcsosodása a társadalmi rendnek a maga védelmére keresni fogja az -ürügyet, az alkalmat, hogy a fényes példát, melytől az ő feketesége csak -feketébb, eltaposhassa. A konfliktusban a társadalmi rend maga lesz a -tragikus hős vagyis az az alak, a kiben e fogalom ideális tisztaságában, -emberfeletti nagyságban testet öltve megjelenik. Ne mondjátok, hogy -martyr, a ki felmagasztosulva vértanuságot tesz hitéért s földi -mulandóságot cserél mennyei halhatatlanságért. Nem: egy ember, a ki -inkább életét adja, pedig szereti és becsüli az életet, mint erkölcsi -nagyságát. Nem fordit a dolgon, hogy nyugalommal üriti ki a -bürök-pohárt: tanitványai jajgatva, megindulva, sirva állanak körülötte, -épen mint mi a tragikus hősök körűl. - -És senki se higyje, hogy Szokrates ilyetén tragikuma más, mint más -tragikus hősöké. Nem csak nem más, de teljesen azonos. Csupán hogy nem -olyan egyszerü, mert itt az élet mint drámairó a legegyszerübb fenséggel -dolgozott; a minő poetáinknak részben nem lehetséges, részben nem -tanácsos. Nézzük csak Bánk-bánt. Mi az ő helyzete más, mint a -Szokratesé? Az erkölcsi rend felett őrködni hivatottak paczkázásai a -nemzeti, politikai és egyéni jogok tömegén hivják őt harczba. Ő nem is -épen az a bölcs, minő Szokrates; hozzá őt egyéni viszonyai, állása, -méltósága, becsvágya, családi köteléke százoldalon sebhetőbbé teszik, -mint minő az igénytelen athenei polgár, de erkölcsi világának -integritása nem fér meg az udvari erkölcsök fenállásával. Ő is, mint -Szokrates, az erkölcsi rend önkéntes bajnoka az erkölcsi rend -hatalmainak hivatalbeli bitorlói ellen. A tragikumuk ugyanaz; a -mennyiben történetük különbözik, az egyéniségek személyes viszonyaik, -más világuk, más környezetük, más föladatuk, a közvetlen konfliktus más -volta által untig meg van okolva és megmagyarázva. És Hamlet? Nem-e -szemben vele jóval, becsületessel és ártatlannal egy – gyilkos király ül -a trónon, mint az erkölcsi rend első őre. Hozzá még az ő apjának -gyilkosa, neki pedig nagybátyja is, sőt most már mostoha apja! Mily -meggyalázott erkölcsi rend, meggyalázva, legázolva az által, a kinek -mint legfőbb birónak, e rend védelme, sérthetetlensége egy egész -országban a kezébe van letéve. És Hamlet, a ki az igazságot keresi, -keresvén a bünöst szorongatja: ép ugy élő veszedelmévé lesz a királynak, -mint a tanitó és erkölcsben élő Szokrates Athene előljáróinak. Hozzá -Hamlet még filozofus is, és ennyivel rokonabb Bánknál Szokratessel, de a -tragikum e nélkül is teljesen azonos volna a három közt és minden egyéb -tragikus rokonaiké közt, a mely nagyságukban, jellem, érzés, észbeli -nagyságuk oly mérvében rejlik, a mely jogaihoz a középszerek számára -törvénynyel rendezett társadalomban avagy az e társadalomban lehetséges -ellenséges erőkkel szemben nem juthat. - - - - -XIII. A tragikum egységes mivolta. - -Érintettem már, hogy két főfajtája van a tragoediáknak s egy harmadik -keverék fajta a kettőből. Az egyik fajta az, melyben a hős egyenesen -támadja a világi rendet. Ilyen III. Rikhárd, ilyen Macbeth; a másik, a -melyben a hős a világi rendnek, a mintegy benne megsértett világi -rendnek védelmére kel. Ilyen Bánkbán, ilyen Hamlet. Vannak azután -tragoediák, melyekben ez a két momentum elegyül. De mind e kategoriákban -a tragikai momentum nem változik, sőt épenséggel ugyanaz marad. Azéban -is, a ki a támadásban bukik, azéban is, a ki a védelemben idézi magára a -katasztrófát, azéban is, a kinek sorsában mind e két momentum egyesül, -mire a legvilágosabb példa Coriolán. Mert III. Rikhárd, ha meg nem -bontja a világi rendet, nem juthat ama javak birtokába, a melyekre -testi, elmebeli és lelki nagy ereje jogot formál, mint őt legjobban -megillető javaira a földi világnak. Ő egyéni erejéhez képest sértve, -megröviditve van a világi rend által, mely hitványabbak, kisebbek, -pipogyák, gyöngék közt osztogatta el mindazt, a mi legméltóbban az ő -erejét illetné meg Bánk sértve van a világi rend által, a mely -megengedi, lehetővé teszi az ő nagy szivének, nagy lelkének büntelen -való meggyalázását, boldogságának galád megrontását. Hamlet sértve van a -világi rend által, mely lehetővé teszi, hogy az ő anyja, apja -gyilkosának neje, a gyilkos pedig apja után koronás király legyen. Lear, -az apai és királyi zsarnok sértve van a világi rend által, mely -megengedi, hogy ő, a ki országokat osztogat, királyokat tesz boldoggá s -ugy szólván a kicsapongásig élvezi ellenmondást nem ismerő -szuverenitásának szertelenségét, saját gyermekeinek érzéseivel ne -rendelkezzék; Coriolán sértve van a fenálló erkölcsi rend által, mely -ugy intézkedik, hogy rendületlen férfinagyság, mely egy egyénben -kivirágozva oszlopa a köztársaságnak, a gyáva, ingatag és ostoba tömeg -szeszélyei szerint viselje magát, meghajoljon előtte, kolduljon tőle -érdemeiért nem is jutalmat, hanem járandóságot. Romeo sértve van a világ -erkölcsi rendje által, mely fentart és nem képes leverni oly -viszonyokat, a melyek mellett lehetetlen az ő szerelme Juliához És igy -tovább: mindenütt ugyanaz. De velünk, közönséges, avagy mondjuk -nem-tragikus emberekkel is hasonló történik lépten-nyomon. Közülünk, élő -emberek közül azonban csak az a lesz tragikus alakká, a kiben, mint a -tragikai hősökben, megvan az a tartalmi nagyság, a mely nem képes a -rövidséget elszenvedni, hanem sikra száll azért, a mit nagysága magának -követel. Ez történik a drámákban is, melyek ha hőseik emberi erőn felüli -tökéletességekkel vagy nagysággal vannak felruházva, tragoediák lesznek, -ha tulajdonságaik szerényebb mérvüek, középfaju drámák. - -Folytassam-e példáimat? A tragikum fogalma ennyivel azt hiszem arra az -egyszerüségre és egységre van redukálva, melyet minden ember megláthat, -de melyet mindenki önkénytelen ki is érez a lángelmék nagy alkotásaiból. -A vétség zavaros, ingadozó és bántó tanánál ez általánosabb, világosabb -és azt hiszem nemesebb is. Egy hasonlat nem demonstrál semmit, de -szemléltet és ezzel magyaráz. A czédrus a fák óriása. Büszkén emeli -koronáját az égre. Sőt ezzel sem éri be: hegytetőkön tenyészik, a -hegyeket teszi maga alá, hogy azzal is nagyobb legyen. És még ennél is -tovább megy: nem a mi égövünkalatt tenyészik, hanem délibb vidékeken, a -hol magasabbak a hegyek, magasabban megy a hegyekre a fa, s -legmagasabban a czédrus. És mentül magasabban megy, és mentül nagyobbra -tör: ott üt bele legjobban a villám. A hegytetőn álló óriasba, nem a -völgyben, a tömegben élő szerény exisztencziákba: beleüt nem azért mert -vétkes, mert féreg férkőzött büszke testébe, hanem azért mert – nagy. - -Én csak egy értelemben tudok jogosult vétségről a tragikumban és ez az a -momentum, amely az én felfogásom szerint – és azt hiszem, némileg -Arisztotelesé szerint is – közremüködik a katasztrófa kiengesztelő -hatásában. Ez pedig az, hogy bizonyos értelemben nézők és olvasók -mindnyájan erkölcsi büntársai vagyunk a hősöknek, a kik e szerint, a -mennyiben sorsuk bünhödés, ugyszólván érettünk bünhödnek. Mindnyájan -helyesléssel, lelkesedéssel, részvéttel, bámulattal, csodálattal és az -érdeklődés sokféle árnyéklatával kisérjük tetteiket, tapsolunk -elhatározásaiknak, élvezzük az emberi nagyság, az emberi képességek -kinyilatkoztatásait; a hősben magunk mását, tulajdonságaiban saját -tulajdonságaink hatványát szemléljük; önérzetünk feldagad, bizalmunk -fölserken, méltóságunk érzete izmosodik, látván magunkat, az „embert“ -rendkivüli fényességeiben, elméje, szive, akarata erejét, vágyai -mérhetetlenségét, erkölcse hatalmát, lelke rettenthetlenségét, szárnyaló -becsvágyát, soknemü tartalmait… Lelkendezve követjük sorsában közvetlen -érdeklődéssel, csak a katasztrófa előtt állunk meg megdöbbenve, ott -válunk el tőle, fölemelve általa, de tele tanulsággal is és -engesztelékenyen rettentő bukása felett. Mert szép és fenséges látvány -az ember érzelmeinek, indulatainak, vágyainak szertelen nagyságában; -félelmes is azonban és emberi részvételünkre méltó törékeny -végességében, és mindenképen gyengébb a rendnél, a mely állandó és a hős -bukása által megujhodik, hogy felettünk kisebbek felett mindörökre -őrködjék. - - - - -XIV. Ismétlések. - -A tragikum, az eddigiek szerint, a földön nem lehetséges emberi nagyság -összeütközéseinek megnyugtató megoldása katasztrófa által. E -katasztrófa, mint meglakolás egy vagy több vétségért, a mennyiben vétség -és bünhödés rendszerint megforditott arányban vannak benne egymással és -igy fogalmainkat az igazságról sértik, magában véve erkölcstelen és -kinos volna, ha az emberi társadalom föltételei szerint lehetséges -emberek sorsát intézné el eképen, vagyis olyanokét, a kiknek jogai, -igényei, vágyai, szenvedélyei társadalmi intézményeink keretén belül, -együtt élő szokásaink szerint kielégithetők, vagy a kiknek vétkei ugyan -ez intézmények és szokások szerint megfelelő mértékü büntetéssel -igazságosan büntethetők volnának. A ki boldogulása föltételeit a földön -megtalálja, vagy a ki nem sérthető ugy, hogy sérelme orvoslatát meg ne -találná a társadalomban, vagy a ki nem vétkezik ugy, hogy bünei mértékét -megfelelő mértékkel meg ne tudná torolni a társadalom: annak bárminemü -konfliktusa az emberi fogalmak szerinti igazságos mértékkel elintézhető. -Ide tartozik az emberek sokasága az életben, ide a középfaju drámák -tenger hősei. Egy más kategoriába tartoznak azok, a kik erkölcsi, -érzelmi, és értelmi rendkivüliségöknél fogva vagy boldogulások -föltételeit nem találják meg a földön, vagy oly sértékenyek, hogy a -sértés megtorolva is elviselhetetlen rájok nézve, vagy a vétkezésben oly -szertelenek, hogy a földi igazságszolgáltatásnak e vétkezés megmérésére -nincs mértéke, megfelelő megtorlására nincs eszköze. Ezek, mint -rendkivüli lények, saját szertelenségök sulya által katasztrófába -hajtatnak, a mely nem vétkességöknek, hanem nagyságuknak felel meg. Ezek -az életben a kivételes lények, a müvészetben a tragikus természetek. -Impozansak, félelmesek, fenségesek megjelenésökben; impozansak, -félelmesek és fenségesek megsemmisülésökben Lényök rendkivülisége és -megsemmisülésök rendkivülisége fedezik egymást, ez a kettő adja azt a -titokzatos egyensulyt, mely más művek megoldásának megnyugtató, mert -világos igazságszolgáltatása helyébe lép s mely voltaképen a tragikus -hatásnak mondandó. - -Tényezők e hatásban 1) a tragikus természet, melyről már szóltam; 2) a -tragikus helyzet, melyről szintén volt szó: 3) a közrend elégtelensége; -4) az esemény szemlélője és 5) a közrend érdeke. - -A tragikus természet egy rendkivüli emberi tulajdonságokkal – egygyel -vagy többel – felruházott emberi lény, a kin, egy adott esetben, e -rendkivülisége uralkodóvá lesz. Ekkor áll elő a tragikus helyzet: a -kényszerüség leszámolni vagy természetével, vagy az adott esettel: a -czéllal, a föladattal, mely uralkodó szenvedelmét kihivja. A helyzet -tragikus volta abban rejlik, hogy a tragikus hős sorsára a végső -eredmény ugyanaz, ha vállalkozik föladatára, ha nem. Nem vállalkoznia -annyi mint mindarról a mi az életben rá nézve becses, sőt magáról az -életről is lemondani; vállalkozni annyi mint czélját elérni saját -magának feláldozásával. Az első eset, a melyben a tragikus természet e -természetét zabolázza tétlenségre, a drámai müvészetben nem fordul elő, -csak az életben, minthogy a drámairónak épen a harcz, a cselekvés az -anyaga, a melyből dolgozik. Tőle a katasztrófa elé szindarabot várunk, a -mely a katasztrófát valószinűség által a valóság erejével ruházza fel. -Az élet valóságot nyujt, nem szorult arra, hogy esetei logikus -fejleményeit mutogatva, valószinüséggel csaljon meg bennünket. A -müvészet tehát okokkal, okszerű fejleménynyel visz minket a tragikus -megoldásig. A tragikus megoldás azonban csak akkor ok szerint való, csak -akkor tragikus, ha összeütközései kiengesztelésére a közrend elégtelen; -ha érdekeinek kielégitésére, büneinek büntetésére társadalmi, álladalmi -és egyéb hatalmak kezében nincsen elegendő eszköz. A tragikai természet -a neki elégtelen közrend fölibe emelkedik egyéni erejével, uralkodó -szenvedelme hatalmával és kiveszi magának, a mi emberit meghalad, vagy a -mi egyest nem illet, vagy a mi a közrend szerint mást illet, nem őt. Az -esemény szemlélője én vagyok, vagy te, szives olvasóm, vagy más, vagy -mindnyájan, egy szóval az „ember.“ Látjuk a magunk mását, még pedig egy -rendkivüli jelenségben; látjuk a magunk vágyait, a magunk érzéseit, a -magunk szenvedelmeit rendkivüli mértékben; látjuk az egyént tetszős -harczában egyénisége jogaiért: nem-e mindnyájunk küzdelme ez? De látjuk -egyszersmind a magunk és százféle érdekeink védelmére törvényesen -fenálló közrend megbontását az erős, a szertelen ereje által. Azonban az -erős bukik és helyre áll az erősebb: a közrend. - -Igazságszolgáltatás nem történt a bün mértéke szerint, de történt más, a -mi ezzel felér. Láttuk egy rendkivüli hős minden fényét és fölemelő -erejét; láttuk helyzete kényszeritő voltát, mely a végső eredményre -nézve nem enged választást; hallottuk a rendkivüli emberek vágyainak -ellenségét: a világi közrendet sarkaiban recsegni, ropogni; szemléltük -embertársunk elszánt küzdelmeit érzésekért, vágyakért, czélokért, melyek -kisebb-nagyobb mértékben mindnyájunk érzései, vágyai és czéljai; és -láttuk végre egy bár rendkivüli ember elhárithatatlan bukásának az árán -jogaiba visszahelyeztetni mindnyájunk jogainak állandó őrét, a -közrendet. E tényezők szülik a kiengesztelő tragikai hatást, lelkünknek -félelem és részvét által való tisztulását, mint Arisztotelesz mondja. - - - - -XV. Az élet mint poéta. - -Egy kérdés merülhet még fel, melyre szivesen keresem a választ. Ha a -tragikum az életben és a művészetben ugyanaz és lényege valóban az -emberi rendkivüliség: nem mutat-e az élet valjon számos rendkivüli -nagyságot, a ki elkerülte a tragikus sorsot és nem kinálkozik-e -tragikusnak látszó esetekkel, a hol a nagyságot nem látjuk? - -A kérdés megfontolásra érdemesnek látszik. Azonban a választ keresve, -mindenek felett azt ismétlem, hogy az élet oly poeta, a ki felelősségre -nem vonható. Az eseteket nem titkolja mindig, de a motivumokat ezer -esetben nem tárja elénk. Az élet nem is szindarabokat, az élet -rendszerint csak töredékeit mutatja az általa konczipiált drámáknak, -melyeket többé-kevesbé furfangos vagy elmés találgatásokkal vagy kétes -értékü értesülésekkel szoktunk kiegésziteni. Mindazonáltal az élet nem -rosszabb drámairó, mint másolói. Ha nagyságokat, minő Göthe, Deák -Ferencz, Mátyás király és mások sértetlen hagy, nem adott-e -kiválóságukhoz mért kiváló helyzetet nekik? Melyik volt ezek közül és -közüle más boldog nagyoknak a közrend mindennapi bilincseiben? Ha Göthe -abban az időben, midőn a mi boldogtalan Csokonainkat tragikus tehetsége -fölemésztette, – magyar poétának születik közsorsban; ha nem egy nagy -herczegi udvar szuverén kegyeltje, egy virágzó irodalom fölkent királya; -egy nagy nemzet ünnepelt költője, egy szellemben és bájban vetélkedő -hölgyvilág elkényeztetett beczéje; ha mindezek helyett az ő nagysága az -akkori magyar viszonyokba, magyar közrendbe születik bele: elkerülte -volna valjon-e a tragikus fordulatot, ereinek gyászos fölemésztetését, -holott a nálánál abszolute kisebb Csokonainak vérét vette a kor? Göthe -nagysága kora német viszonyaiban nagysága érvényesülésének föltételeit -megtalálta, azért elkerülte a katasztrófát. Csokonainak, midőn abban az -időben a magyar nemzetnek adták őt, nem kedveztek az istenek! Deák -Ferencz nagyságának megfelelő föltételei megvoltak abban a korban, a -melyben ő, az egyszerü köznemes fejedelmeknek és népnek törvényt -diktált. – Mátyás király trónon ült s nagy volt mint uralkodó; de -ambicziója nem volt nagyobb a hatalmánál; hire, dicsősége nagyobb volt -hatalmánál is. A sors kedvezése nem volt ezekkel szemben kisebb mint az -ő lényök nagysága. A társadalomnak, a kornak, a környezetnek, melyben -élniök adatott, volt módja nagyságukat jogaihoz juttatni. És igy élt és -hozott a világra áldást sok más nagy lélek, melyet az isten nem csak -adott, de meg is áldott. Hányat adott, a kit ez áldásában nem -részesitett: ki tudná megmondani közülünk? A régibb századoknak -nyomorban, kórházakban, éhségben elhalt müvészei, félreismert lángelmék, -a kiket csak késő maradékok juttattak dicsőségökhöz: ez csak a kisebb -rész. Mint vélekedel, nyájas olvasóm, ama névtelenek tömegéről, a kik -elzüllve, életkedvök vesztve ténferegnek a világon? Megbomlott családi -élet áldozatai, a kik a korcsmában keresnek feledést; tört szivek, a kik -az éj leple alatt keresik fel temetőnek a vizek hullámait? Az -öngyilkosok, az őrültek halavány legióiban hány jogaihoz nem jutott -nagyság – becsvágy, szerelem, művészi tehetség – jár-kel mint a -„társadalmi rend“ áldozata? Exczesszivus természetekkel, tragikus -lényekkel tele van az élet. A drámát nem látjuk, azért nem látjuk hősünk -nagyságát; de a katasztrófa ott van a hirlapok „rendőri jelentéseiben“ s -„apró hireiben,“ röviden, mint a nyomorult hősnek utolsó lehellete, és -megtanít bennünket arra, hogy az élet a legtermékenyebb tragikus költő: -dusan osztja a léleknek a nagy tulajdonságokat, de ritkán tesz értök -kivételt, inkább learatja a nélkül, hogy mutogatná is fényöket. - -Az élet mint poeta nem költ tehát más törvények szerint, mint a költő, a -ki az életet utánozza. De a nyilvános karakterekre nézve mértéke ama -relativ nagyságnak, mely az életben lehetséges, azaz a maga föltételeit -megtalálja, idők szerint változik. Kossuth, Luther, Gőthe, Mátyás -király, Nagy Lajos, Deák F. nagyok, de nem nagyobbak koruknál, a mely -magát e nagyságoknak ugyszólván rendelkezésére bocsájtotta. Igy a -magánéletben is magán és társadalmi viszonyok kedveznek egyeseknek, kik -érzületben vagy tehetségben nagyok. Más korok nem nyujtják nagyjaiknak -kedvezéseiket s e nagyok tragikus sorsra jutnak, és százezerre megy a -magán viszonyok tragikus alakjainak is a száma. De az élet nem számol be -velök, mi csak sorsuk szánandó, néha épen megvetésre méltónak látszó -töredékeit látjuk. - - - - -XVI. A kontrárium. - -– Shylok, Leontesz. – - -Azt, hogy mi nem tragikus, nem rosz tragoediákon kell bizonyitani. Rosz -tragoedia voltaképen a szó ily értelmében nincsen is. Lehet valamely -darab tragoedia vagy nem tragoedia, de nem lehet rosz tragoedia, csak -rosz szindarab. A tragoedia egy műforma oly tartalommal, melyhez közepes -költők képességei fel nem érnek. Rendkivüli embereket képzelni, -szavaikban és cselekedeteikben nekik életet adni, életök folyását az -élet törvényei szerint művészi és erkölcsi igazsággal feltárni, -küzdelmeiket szemléltetni s egy katasztrófával az emberiség -gyönyörüségére, tisztulására és megnyugvására befejezni: mily feladat, -Olympusz istenei, mily feladat! Egy-két kiválasztott kedves emberének -adta Apollo! A többi sokasága a költőknek e feladatokból tud egyetmást, -sok sokat, még több keveset, ezerekre megy az oly irók száma, a kik -semmit sem tudnak belőle, de különféle ügyességekkel ékesek. Azt a -legfőbbet, midőn a rendkivüli egyén sérelme kinjában vagy szertelen -vágya lázában forradalmat támaszt magában s maga körül, kilép a -közsorból s rendkivüli erőben fénylik, rendkivüli uton jár és rendkivüli -végre juttatja magát és juttat másokat: ezt igaznak, tehát -rokonszenvesnek, félelmesnek és megnyugtatónak lemásolni egyeseknek -adatott. És e rendkivüliségek rajzának kontráriumát, a tragikussal -szemben azt, a mi nem tragikus, helyesen ismét csak ez egyes -kiválasztottak oly műveiben vizsgálhatjuk, a melyeket e nagy szellemek -ilyeneknek, nem tragikusoknak irtak meg. Ezeknél van a tartalmi -tökéletesség. A poéták többi seregeinél csak részeket találunk és csak -formai tökéletességeket. Az életből és Shakespeareből mutattuk ki mi a -tragikum, ezektől kell a nem tragikus konczepcziók iránt is -felvilágositást kérnünk, ha oly felvilágositást akarunk, a mely -gyertyáját az ellenkezőhöz, a tragikumhoz is oda tartsa. Mert a -tragikumnak ellenkezője nem a komikum, hanem az, a mi nem tragikus. A -komikus az valóságos mellékképe a tragikumnak, teljesen rokon, majdnem -azonos vele: erős tulajdonságok exczessusa a nevetséges felé ez, a -tragikum pedig erős tulajdonságoké a szomoru felé. Alapjában egy -dolognak más-más irányu végletes elágazása. A legjelesebb komikus -művészi alkotások akárhányszor szinte át is csapnak a tragikus -hangulatba, megoldhatatlanságuknál fogva. A nem tragikusok csak -hangjával élnek, eszközeit, fegyverzetét használják: hangulatát, -benyomását soha sem teszik. - -A tragikum kontrariumát tehát nem ugynevezett rossz tragoediákon vagy -épen komédiákon kell bizonyitani, hanem nem-tragikus hősü komoly -szinműveken. S ha az eddigiekben láttuk egy felől a művészet tragikus -alkotásait és a tragikumot az életben, – nézzük meg a művészetben ama -termékeket, melyek a vétség s az indulatok mérveinél fogva a tragikus -alkotások körébe látszanak tartozni, és mindazonáltal nem tragikus -megoldást nyertek a költő kezéből Shakespeare ismertebb művei közt kettő -van ilyen, mely kiválóképen magára vonja a figyelmet: a Velenczei kalmár -és a Téli rege Mindkettő megoldása szerint középfaju dráma, -indulataiban, hangjában, cselekvéseiben azonban erősen tragikus izü -mindenik, elannyira, hogy nem tudom mióta, – mert nem hiszem, hogy -mindenkor igy volt volna, – a szinpadon mind a kettő valóban tragikus -felfogással adatik elő. A hőst ebben is abban tragikus ábrázolók játszák -kiváló szeretettel s el is látják félelmes szinészi temperamentumuk -minden erejével és szilajságával. Én ezt egy sértő tévedésnek tartom, a -mely fényes tanuságot tesz ugyan egy szinészi erő közvetetlen -hatalmáról, a mely az egyszeregy elmondásával is egy társaságot könyekig -tud inditani – mindazonáltal nem szünik meg hamisitásnak lenni. Az -érdeklődés és hatás, melyet vele a szinész elér, nem ugyan az, a melyet -a költő czélzott, sőt inkább egy neme az erőszaknak, melyet tehetségei -iránt való érzékeny fogékonyságunkon gyakorol. Hatalmas egyénisége, -szinészi eszközei: hangja, arczjátéka, szenvedélye rabul ejti képzelő -tehetségünket és kénye szerint bánik el velünk, erkölcsünkkel s a – -költővel. - -Leontesz szicziliai király – a Téli Regében – vendégül fogadja ifjukori -barátját, a cseh királyt udvarán. Még mielőtt vendége távoznék, föltámad -a gyanuja, hogy neje és barátja közt bűnös szerelmi viszony fejlődött -ki. E nyomon tova haladva, féltékenység által gyötörve, végre nejét -börtönbe vetteti, halálra itélteti, s a szegény királynénak börtönbe -született kisdedét szintén megöletné, – ha hű embere, a kire a -végrehajtás bizva van, mind e vérengző szándéknak csellel utját nem -állná. A királynét elrejtik s a kisdedet tengerre bocsátják. A király -husz évig siratja meggondolatlan ádáz tettét, a királyné ugyan addig -rejtve marad, a kis leány idegen földre vetve szerencsésen -fölnevelkedik, hazakerül s husz év mulva minden jó véget ér. - -A király féltése tölti be a darab első felét. E féltés ép oly szertelen, -mint akár Othelloé. A különbség annyi, a mennyi a különbség Othello és -Leontesz között Leontesz feleségéhez illő férj külsőre és származásra -nézve és király, királyi hatalommal és kezében eszközeivel egy királyi -boszunak. És valóban, a mig a mór sajátkezüleg lesz Dezdemona hóhéra, -addig Leontesz törvényszéket, tanácsot (mondhatnám országgyülést) és -orákulumot mozgósit, hogy királyi pompával és csalhatatlansággal essék -meg a bosszu műve. A vétség persze ugyan az marad: a gyanusitott asszony -elpusztitása. A törvényszék előtt külömbséget tehet, hogy Leontesz csak -hiszi, hogy elölte feleségét, a kit egy becsületes miniszter elszántsága -megmentett, ellenben Othello nem ad rá módot, hogy Dezdemona -megmeneküljön; de a muzsa vagy az erkölcs szemében az egyik olyan -gyilkos mint a másik: sőt Leontesz a gyilkosabb, a ki hatalmánál, -királyi voltánál fogva még a földi igazságszolgáltatás alul el is -vonhatja magát. Hiszen ő a legfőbb biró, az utolsó forum. A féltékenység -tehát itt is, ott is ugyanaz, következményei is ugyanazok, csak az -eljárás más, a mi tisztán a hős más-más voltán fordul meg. Ha nem jönne -tekintetbe más, csak a féltékenység és a vétség, melyre e lelki kórság a -hőst ragadja, akkor Leontesz ép oly tragikai hős volna mint Othello, -vagy az utóbbi ép oly kevéssé volna az, mint Leontesz. Hol keressük -tehát a különbséget? Ott, a hol a tragikumot megtaláltuk: az emberben, a -hősben. - -Othelloról ugy találtuk, hogy tragikus momentuma nem a féltésben rejlik, -hanem szertelen szerelmében, melynek a féltés csak excesszivus -elfajulása. Tragikuma, hogy erkölcsi világrendünk nem nyujtja e szerelem -léte föltételeit a velenczei mórnak. Ez érzelmi nagysághoz hasonlót -Leonteszben hiába keresünk. Szerette feleségét, kétségkivűl, szerette -ugy, azt is megengedem, a hogy a földön legjobban szeretni – szokás. -Égett tűrhetetlen lánggal mint vőlegény, czélt ért a lakodalom által, -kivette részét a mézeshetek édességeiből, azután lett egy rendes szerető -férj, egy boldog papa, a ki mint egykor menyaszonyát, utóbb ölébe -ültetgette gyermekeit Azért van neki a darabban fia is, a kis Mamiliusz, -a mit felettébb fontosnak és jellemzőnek tartok. Gyanuja nem annyira -szerelmét sérti, mint becsületét, hiuságát, méltóságát; nem vesztesége -elviselhetetlen, hanem szégyene, pironkodása. Hogy őt igy meglehetett -csalni! Vigyázzatok férjek! Ez a sorsotok! Most már azt sem hiszi, hogy -Mamiliusz az ő fia volna és brutális gúnynyal támad a kis ártatlan -gyermekre. Egy közönséges kis lélek, teli nagy szavakkal, kicsinyes -kedvteléseivel egy sebzett hiuság boszuságának; nevelése és a királyi -palást menti meg sorsa folyásának előbbkelő stilusát. Hol látjátok őt, -mint Othellot, vesztesége gyötrelmeiben bucsuzgatni az élettől, -egyenkénti felsorolásával mindannak, a mi becses és drága volt benne -előtte: isten veled harczi mén, trombita, ágyuk dörgése! Othello tudja, -hogy az élet becse ránézve elveszett Dezdemonával, Leontesz addig nem is -sejti, hogy életét fosztja ki kecsegtető részeiből, ha feleségét -pusztitja el, a mig meg nem tette. De az élet, akármilyen, azontul is -drága neki. És boszuja! Semmi rendkivüli nem lévén benne, az ő -boszujának is elégségesek a társadalom s az állam nyujtotta eszközök. -Forma szerint, törvényes uton itélteti el vádlottjait; a birák -segitségével áll boszut, semmit sem kiván, a mi a közrend szerint nem -lehetséges. Még az isteneket is belevonja ügyébe, hogy formai hibát ne -tegyen valamiképen. Elküld orakulumért, hogy minden rendesen menjen. Nem -az ő szertelensége követelései, hanem a törvények és szokások szerint Ez -a rendes ember az ő tulságaival, botlásaival, hibáival, tévedéseivel, -melyek következményeinek mértékeig lakolni van hivatva: nem pedig a -rendkivüli, a ki tragikus bukással engeszteli ki nagyságát. Ez a -középfaju dráma, szemben a tragoediával. Leontesz husz évig özvegyi -sorsban epeszti magát, mert feleségét botorul eltette láb alól; -gyermektelenül, mert kis lányát odaadta elemészteni, fiát pedig elvették -tőle az istenek. Meglakol büne mértéke szerint. Szép és szerető -feleségétől megfosztotta magát, lelkifurdalásban, magányos gyötrődésben -tölt el élete virága; vénségére kapja vissza feleségét és lelki -nyugalmát, a mikor már mindenkép ez utóbbi a becsesebb. A fennálló -közrend által nyujtott eszközökkel volt módjában boszut állani -jóhiszemüleg egy képzelt sérelemért; a közrend engedte őt tovább élni, -mint a hogy élt az előtt, de viselve botorsága következményeit a méltó -meglakolás mértékeig. Bün és büntetés fedezik egymást, érzéseink -megzavart egyensulyát az igazságos mérték helyezi vissza A királyi -oktalanság elvette büntetését. De – mivel nem Lear módjára, a kinek -indulatait csak saját indulatainak intézkedései tudják kielégiteni, s a -ki eltapossa, számüzi azt, a ki neki jó tanácscsal szolgál, – maga -intézkedett, hanem a törvényes instrukcziók eljárása: ő, a ki inditotta, -befolyásolta, királyi tekintélyével ugyszólván erőszakolta ez eljárást, -meg is lakolt azzal, hogy kincseit elvesztette; de visszanyerte végül -lelke nyugalmát, öregsége békéjét. Igen gyönyörü darab, kiváló remekmű, -méltó testvére a nagy tragoediáknak. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Shylok talán ma érdekesebb az elmélkedésre mint valaha. A szép Jesszika -apja és sorsosai akkoriban sem voltak nagyon népszerüek, Velenczében -sem. Uzsorásoknak voltak kikiáltva és Shylok védelmezi is magát e vád -ellen, még pedig az ó testámentomból, Lábán történetéből. Az csak jogos -nyereség, türelemmel, találékonysággal és koczkáztatással szerezve, a -mit ők zsebretesznek. Igaz, hogy a kik által ők vádoltatnak, azok -szintén kereskedők, tehát szintén jogos nyereségből élnek és -gyarapodnak. Ezek megvetik Shylokékat, Shylokék ellenben gyülölik -ezeket. De se az egyik, se a másik érzelem nem személyes, nem egyesekre -irányul, hanem az általánosra. Sőt az egyesek üzleti összeköttetésbe, de -nem ritkán más összeköttetésbe is lépnek egymással. Shylok pénzt ad -kölcsön Antonionak, egy fiatal keresztény legény pedig elszereti -Jesszikát, az öreg zsidó leányát. Hogy a keresztények megvetése a -gyengébb érzelem és a zsidók gyülölete az erősebb, mutatja a példa, -megmagyarázza ez érzelmek tápláléka. Mikor Antonio Shylokot ebédre hivja -magához – tehát minden megvetése mellett eltürné asztalánál, az öreg azt -feleli: adok-veszek veletek, de nem eszem veletek egy asztalon. Világos, -hogy a nem zsidó megveti a zsidót nem vallásáért, hanem azért, hogy -milyen; milyen gondolkozásban, milyen magaviseletben, ruházkodásban, -életmódban, üzleti elveiben és a többi. A zsidót ellenben törvénye -táplálja a keresztények iránt való érzelmeiben, a törvény, mely a vele -való közösséget, asztala, étele megosztását tiltja neki. Ismétlem tehát, -az összeütközés forrása nem személyes, vagy legalább csak igen csekély -mértékben, a mennyiben tudniillik Antonio a legelőbbkelő keresztény, -Shylok a legelőbbkelő zsidó kereskedők közül való volt s igy általános -érzelmeiket volt mód kölcsönösen egymás irányában kifejezniök a -kereskedő helyeken előfordult érintkezéseik alkalmával. De más-e azért -lényegében, mint más érzelmek? Nem szeretjük-e az asszonyokat általában, -de csak Juliáért halunk meg különösen? Nem zsarnokoskodunk-e általában, -de csak gyermekeink lázadása őrjit meg bennünket? - -Antonio, hogy egy barátján segithessen, kölcsönpénzre szorul és -Shylokhoz fordul. A remény, hogy e legbüszkébb velenczei kereskedő, a -kinek előkelősége és gazdagsága oly független helyzetet biztosit, hogy -tartózkodás nélkül éreztetheti megvetését az uzsorás zsidóval, valamikép -körmei közé kerülhetne, temperamentumos fajának minden -keresztény-gyülöletét Antoniora konczentrálja. Mint Romeo Róza után -megtalálta Juliáját, Shylok mások után Antonioját. E pillanattól fogva e -két ember fel van avatva a dráma két ellenséges felévé, s nekünk már -most csak a hős minemüségét kell vizsgálnunk, Shylok uralkodó -szenvedélyét, hogy Shakespeare konczepcziójának természetével tisztába -jöjjünk. - -Shylok gyülöli – most már előttünk – Antoniot, gyülöli egy életen át -elfojtva volt gyülölet tulságaival, szókészletével és érzelmi -hevességével. Gyülöli oly ellenállhatatlan erővel, hogy kéjélvezettel -forgatja gondolatában azt a lehetőséget, hogy el is vesztheti, -elpusztithatja gyülölete tárgyát. - -De itt a lényeges pont. - -Hogyan veszitse el? Kést üssön bele? Bravokat fogadjon, – mert pénze -temérdek van s akkorában a bravo elég olcsón dolgozott Olaszországban. -Titkos mérgeket is, hatásukban fölismerhetetleneket árultak jo pénzért -Velenczében s az olasz városokban. Vagy mely más csalhatatlan módon -hütse ki boszuját a gyülölt Antonion? - -Mindezektől a jó Shylok gyülölete igen távol van. Ő secundum regulas -artis, ő törvény szerint, a társadalmi rend keretén belül akarná -boszuját gyakorolni. Ha lehet jó, ha nem lehet hát ugy is jó. Megélt -eddig nála nélkül, ezentul is meg fog élni; de ha sikerül, annál jobb. -Shylok valóságos polgári szerződést köt, adóslevelet, melyben boszujának -egy – egyelőre szinte lehetetlennek látszó – eshetőséget tüz ki -czéljául. Ad kölcsön pénzt, de arra az alig képzelhető esetre, hogyha -Antonio a terminusra nem tudna fizetni, neki – Shyloknak joga lesz -Antonio testéből akárhonnan egy font hust kivágni. A dusgazdag Antonio -könnyen aláirja a kötést. Shylokra nézve is az kezdetben inkább egy -gyülölködő tréfa értékével látszik birni, semmint a reménynek komoly -becsével. - -De egy fordulat Antoniot fizetésre képtelenné teszi s a gyülölködő -tréfából gyülöletes, ádáz valóság lesz, egy jog a gyilkosságra. Más -izgalmak és közbejött események is hozzájárultak, hogy Shylok indulatait -a végsőre felkorbácsolják: lánya megszökött egy keresztény fiuval és -drágaságai egy részével; de a gyülőlet boszuszomja szemben a boszu -lehetőségével minden egyébnél erősebben ég szivében. Meg is jelenik a -törvényszék előtt, félkezében egy élesre fent késsel, félkezében a -világos kötést magasra tartva, szemében baljós tüzekkel és követeli -jogát, a melyet a velenczei közrend, a birák szája által neki meg is -itél Itt van most a kritikus momentum A nagytudományu Belário, bolognai -jogtudós elmés segélye – Porczia birói parókában – közbejöttével oda -módositatatik az itélet, hogy igenis, egy font hus illeti Shylokot -Antonio testének bármely részéből; de csak is egy font hus, sem több, -sem kevesebb, és semmi egyéb. Ha akár többet, akár kevesebbet vágna ki, -akár egy csepp vérét eresztené (a mire a kötés jogot nem ád) vagy épen -meg is ölné Antoniot, a mire a kötés szintén nem hatalmazza fel, -Velencze törvényei szerint maga lenne halál fia. - -És Shylok gyilkosnak látszó gyülölete annak mutatkozik a mi: egy -felfuvalkodott hólyagnak, a mely nem pattan el a mérges gázoktól, hanem -szépen lassan lelohad, megereszkedik és összehull. Ha itt Shylok neki -megy Antonionak, beleüti a kését és kihasitja a szivét, és -megbizonyitja, hogy bosszu nélkül nem tudván élni inkább meghal boszuja -végezetten: akkor az ő gyülölsége tragikus nagyságu, és ilyennek kellene -lennie ahoz a felfogáshoz képest, a melyben e szerepet szinészeink -játszák. De Shylok távol áll e végzetes fordulattól. Ő csak arra -vállalkozik, a mire a társadalmi rend neki módot, jogot és eszközt ád. Ő -szivesen lenne gyilkosa is ellenfelének, de csak ugy, hogy a -felelősséget a közerkölcs viselje. A maga szakállára ő ilyenre nem -vetemedik. Ő adni venni és tovább gyülölni akar, nem pedig hősködni -egyéni felelősség mellett. Egész vállalata nem volt egyéb egy kis -üzletnél a társadalmi renddel, s kis hija, hogy az uzsorás rá nem szedte -ezt is. A végső perczben rajtavesztett, meghunyászkodott és elvette -mértékes büntetését azért, hogy a közlelkiismeretet akarta gyilkossá -tenni maga helyett az ő ellenségén. Ha gyülölete jogaihoz nem juthat a -társadalmi rend keretén belül, ugy szólván rendes polgári per utján, -akkor inkább ne jusson. Shylok megvetve ellenfeleitől s gyülölve -ellenfeleit inkább tovább akar élni, mint sem hogy bosszuszomját -kielégitve, elpusztitsa magát. Akár mily ékes szólóvá teszi polgári -gyülölete, jellemre nézve ő maga marad egy kis lélek, egy közönséges -ember. - -Ez a középfaju dráma szemben a tragoediával. Shylok nem egy erős, -hatalmas, rendkivüli tragikus jellem, mint inkább egy heves, erőszakos -természet, a ki kifakadásaiban az indulatok legfőbb hurjait is -megpenditi, de nem ritkán meltatlan tárgyakra pazarolva e fölséges -zenét, és cselekedeteiben annyira számitó és józan, hogy hangjának -páthosza, siralmainak méltatlan tárgya és furfangos cselekedeteinek és -számitásának ad absurdum vitele őt egy valóságos tragikomikus hőssé -avatják. Méltó anyaga egy geniális és ambuciozus szinész próbájának, a -ki a régiek, bár mily nagyok hagyományát is csak birálva követi. - - - - -XVII. A halál a tragikumban. - -A halál az emberiség köztragikuma. Hogy maradhatna hát el a halál a -tragikus embertől? Természetesnek tartom, hogy ott, a hol valamely -tragikus alak sorsa betelik, ott e sors a halállal visszavonhatatlanul -meg is pecsételtessék. Nem mintha Szász Károlylyal a hatást félteném, -nem mintha az embereknek olyatén frivol gondolkozásától félnék a -tragikai pillanatban, hogy ki tudja, nem játsza-e hősünk, okulva a jelen -eseten, történetét ujra, de komédiának, ha életben marad? Ez a gondolat -nem a tragikai katasztrófa rettenetei által megbilincselt néző -gondolata, hanem a reflexiv birálóé, a ki hideg és gyanakodó. Általában -a hatás nem terjed tul a darabon, nem foglalkozik azzal a mi ismeretlen. -A hatás csak eredménye annak a mit látunk és hallunk. A mi azontul jöhet -vagy nem jöhet: arra se gondunk, se figyelmünk, se gondolatunk nincsen A -hatás csonka, ha a költő nem jól fejezi be művét. Ha gondolkozásunkban -vagy érzelmeinkben meghasonlást támaszt, nyughatatlanságot megnyugvás -helyett: akkor adósunk maradt valamivel, rosszul fejezte be művét A -hatástól életben maradhat a hős, mert önkénytelenül kivégzi – ha az iró -megkegyelmezett értéktelen életének, – kivégzi a néző képzelete, ha -különben tragoedia a darab és bensőleg jól van megoldva. Nem a szinpadi -hatásnak van tehát szüksége a tényleges halálra; az beéri azzal, hogy a -közönség olybá veszi Bánkot, mintha meghalt volna. A halálra a mű -igazságnak, a mű teljességének van szüksége, mert az adja meg neki a -végét. Az aeszthetikai erkölcsnek van szüksége a halálra; a mű erkölcsi -tanulsága visszavonhatatlanságának van rá szüksége. Mert egy ember sorsa -ki van meritve egy tragoediában, sors pedig nincs élet nélkül, tehát be -kell állania annak, a mi a sorsnélküliségnek megfelel, a halálnak. -Ellenben ha megmarad az élet, a hős sorsa tovább tart, nincs kimeritve: -lelke létele eddigi bilincseiben, ugyanazon testben éli tovább a sorsát, -a mi megfosztja a tragikumot attól, a mi kiváló sajátsága: életbevágó -mivoltától, attól, hogy a hős az élettel a maga követeléseiért harczot -viva provokálja a halált. Ha életben marad, magának vivta ki az -eredményt akármily megtörtnek láttuk is a katasztrófa pillanatában. Ez -erkölcsi momentumából fosztja ki a tragikumot. Szüksége van aztán a -halálra a szinmű természetének, a mely némileg sajátságos. Regényben, -eposzban, balladában bizvást életben maradhat a tragikus hős, csak ugy -mint a való életben, mert a regényben és eposzban ráérünk elmondani, -hogy miképen élt – haláláig, az egyetlen momentum a mely még érdekel -bennünket róla; az élet pedig nincsen öt felvonásra osztva és egy -„cselekvényre“ szoritva és jelenetekre logikai következés szerint -felfüzve. Az életben egy-egy jelenet, minö például a megőrült hősé, -eltarthat husz évig; – a szinműiró a 20 évből 20 perczet csinál s -előttünk halatja meg a hőst. A ballada egyáltalán nem részletez. Az csak -azt veszi ki vázlatosan a tárgyból, a mi dalába illik. A halált is, ha a -szerint komponál, a halált se, ha anélkül is jót komponálhat. A szinmű -is elkerüli néha a halált, de ezt a szinpadon oda képzeli a közönség; -csak olvasva nagy csorba a tragoedián a hős életben maradása. Mert -olvasva nem képes az illuzió oly mérvét költeni a költő, mint -szövetkezve a szinpad csalódásaival és az előadó művészek közvetlen -impresszióival. Itt ezer tényező kergeti nagy munkára a képzeletet, -amott csak a poéta eszközei, ki nem veszi észre, hogy mi nagy különbség, -ha Nagy Imre szép alakját a porban fetrengeni látjuk, halljuk kétségbe -esett fájdalmának panaszos hangjait, megtört zokogását, megsemmisült -lényének végső szavait, s ha mindezt csak olvassuk a könyvből? Amott -látjuk a haldoklót, ki nem élheti tul a függöny legördülését; ott -szemünk, fülünk szolgálnak képzeletünknek az elmével szövetségben; emitt -ellenben az olvasás nehézségei s alkalmatlanságai – apró betü, öregebb -betü, homályos idő, sajtóhiba, rossz nyomtatás, lapok forgatása… -megannyi tényező az olvasmány hatásának csökkentésére, az elme, a -képzelet, az érzések lehütésére, s a kritikus vágy izgatására: itt -szabadulnak föl méltán Szász Károly kétségei és föltevései, ha csak meg -nem hal a hős az olvasott tragoediában. - -A tragikus dráma tehát természet szerint halállal végződik, vagy a -hősnek oly megtörésével, oly megsemmisülésével, melyben a néző a fizikai -halált is látja. Ez utóbbi azonban nem természetes, csak egy le nem -győzött külső nehézség, melyet a néző illuziója győz le a költő helyett. -Az ily darabokat olybá kell vennünk, mintha valóságos fizikai halállal -végződnének. - -Halál nélkül külsőleg nem teljes a tragikai katasztrófa, sőt -természettelen is, mert két halált mér egy emberre a költő, a mivel -isten sem sujtott bennünket. Egyszer meghalatja a megsemmisülés minden -kinjával erkölcsileg, azután föntart számára még egy halált külön, a -fizikait. Épenséggel képtelenség az, ha a költő a hőst a katasztrófa -után még egy uj földi hivatás terhe alá állitja, mint Teleki László gróf -a Kegyenczet. Ez erkölcsi gályarabság. Minekutána erkölcsileg tönkre -ment Petroniusz Maximusz, fogja magát a római birodalom gályája elé és -legyen mozgató ereje, legyen császára! Mi dolgot tud még a költő Bánk -bán számára e földön gondolni, ha csak nem remeteséget – a rettentő -katasztrófa után? És ha nem tud számára jövőt: mivégre hagyja itt -erkölcsi nyomoréknak? Gyakran megesik, hogy a zseni eltalálja a dolog -lényegét, és hibát csinál a jelentéktelenebb részen. Senki, maga Katona -sem tudna mást mondani arra a kérdésre, hogy mért hagyta Bánkot életben, -mint hogy – nem volt képes helyes módját megtalálni halálának. -Öngyilkosság, szivszakadás… banális dolgok és nem épen Bánk jellemébe -valók. Leszurassa valakivel?… De kivel és mely pillanatban? Mikor volna -rá alkalom, még nincs itt az ideje, s mikor már itt volna az ideje, -nincs már rá alkalom. Kardjába dőljön – akár a magáéba, akár hogy -Tiborczéba, a kinek odaadhatná a magáét? – Ez római majmolás. A költő -nem talál magához méltó módot és inkább függőben hagyja a végső -elintézést. Mintsem hogy meghalassa oly módon, a mely se hőséhez, se ő -hozzá nem illik neki, inkább koczkáztat egy tökéletlenséget, a melyen a -szinész enyhithet, melyet azonban az aeszthetika csak mentegethet, ki -nem menthet soha. A tragikus hősnek élethalál harczát tulélnie nem lehet -sem az életben, sem a müvészetben. E kettő közt csak az a különbség, -hogy az életben nem mindig tart lépést a fizikai megsemmisülés az -erkölcsivel. A hős teste néha börtönbe, néha őrültek házába -hurczoltatik, s ott pusztul el lassabban. A költészet drámai formájában -azonban ott, a hol vége a darabnak, végének kell lenni a hősnek is. -Erkölcsileg megölni, testének megkegyelmezni, a legembertelenebb dolog. -Valóságos büntetés, még pedig sulyositó körülményekkel. A tragikum pedig -nem büntetés, hanem közsorsa az embereknék a halálban, mely közsors -egyesekben, kiválóbbakban fenséges példakép járul elejbénk megdöbbentő -tanulságképen. - -Beőthy az ő szellemes akadémiai felolvasásában (most könyvében) ezeket -mondja: „… ismételjük, a kibékitő végü cselekvényekben a tragikum és -tragikai benyomás soha sem teljes. Az igazi tragikum mindig -élethalálharcz; s oly csomó, mely bármily nehezen, de mégis megoldható, -nem jelent élethalál harczot. A valódi tragikai hatás az egyetemesnek -csupán oly érvényesüléséből, oly diadalából fakad, mely az egyént -megsemmisiti.“ - -Megsemmisül-e az egyén, halála nélkül? Nem! Mégis ezt teszi hozzá -Beőthy: „Ez a megsemmisülés… nem nyer minden esetben, föltétlenül és -mulhatatlanul a fizikai halálban kifejezést.“ Mily körülsánczolás! -„Minden esetben,“ „föltétlenül és mulhatatlanul!“ Tehát mely esetekben, -minő föltételek és melyek elmulasztása mellett? Van-e mód rá, hogy -Romeót életben hagyhatom Julia nélkül, vagy megforditva, avagy mind a -kettőt? Elég a teljes belső megtörés, a belső megsemmisülés Nyilván nem -hinnők el Romeonak teljes benső megsemmisülését, ha nem inná meg a -mérget? Vagy a Juliáét, ha nem követné szerelmesét? Mért volna -szavahihetőbb más tragikai hős, p. o. Bánkbán? És a botor Othello, a ki -elmetszi a torkát: hinnénk neki, ha nem tenné? Azt kell hinnem, inkább a -két magyar tragoedia mentségére van az elmélet erőszakolva, semmint az -igazságért, mely nincsen meg benne. Ezt érezni látszik Beőthy is, mikor -ezt mondja: „de tagadhatatlan, hogy ilyenkor mindig nagy és veszélyes -próbára teszi a költő erejét, kinek meggyőzően, minden kétséget kizáróan -éreztetnie kell a véget, a végnek sajátos képe nélkül.“ E mondat maga -feleslegessé látszik tenni minden vitatását a kér désnek. „Minden -kétségen kivül éreztetni kell a véget“, tehát a halált, – „a végnek -sajátos képe nélkül“: nélküle a halál képének. Mi czélja van ennek. Ha -éreztetni kell a véget és ennek természetes és egyetlen biztos módja a -halál: mi indithat egyéb egy költőt arra, hogy elmellőzze a halált, mint -szeszély vagy kénytelenség? A szeszély szeszély marad, méltatlan önkény -a poézis legfenségesebb nemének legkomolyabb pillanatában. A -kénytelenség a felvett tárgy nehézségeiből eredhet és érhet a poéta -erejéhez képest oly sikeres véget, mint Bánkbánban; mentségünkre -számithat, mint kivétel figyelemre méltó, de elméletet nem lehet reá -épiteni. Beőthy tanitásának is az értelme ez: a tragikai hős végül -meghal; de életben is maradhat, ha a költő elég erős arra, hogy bennünk -a hős halálának illuzióját fölkeltse, ha oly benyomást tud ránk tenni, -mintha a hős előttünk valóban meghalt volna, ha – az ő elmés -fogalmazásával élve – minden kétséget kizáróan tudja velünk éreztetni a -véget, a végnek sajátos képe nélkül. - -De a fizikai halál csak „sajátos képe-e“ a végnek és nem inkább csak az -maga a valódi vég? Egy egyén, egy ember élete megszünik-e a halál -nélkül? Nem folytat-e uj életet, nem termékenyül-e meg lelke és szelleme -a legret: tentőbb csapások után is ujra, ha csak tuléli a csapást? Csak -kettő lehetséges, ha a katasztrófát a hős fizikailag tul éli. Vagy -megtörte a csapás, megsemmisitette a hős erkölcsi és szellemi életét, -vagy nem fosztotta meg reagáló képességétől. Az első esetben a tragoedia -ötödik felvonásában a siralomház egy nemében hagyjuk vissza a hőst. Vége -van, tanyája a beteg szoba, az őrültek házának valamely osztálya, a hol -a hős magáról mit se tudva, várja a fizikai halált, a melylyel a költő -adósa maradt. Lehet, hogy mint veszélytelen bolond vagy hülye az -utczákat járja, gyermekseregtől űzve, gunyolva. Bármi lesz is sorsa ezek -vagy hasonlók közül: semmi oka nem mutatkozik a költőnek arra, hogy -miért hagyta ki darabjából a hős halálát, mint tragoediájának bezáró -kövét. Mért juttassa a földön gondolható legszánandóbb sorsra egy -katasztrófa által azt, a kinek nagysága megbámulására, mint isteni -látványra hivott meg bennünket. Csak hogy nagyobb erejét mutassa? Ereje -ezzel csak látszhatik nagyobbnak, nem nagyobb valóban. Ellenben darabja -vége teljesebb, tökéletesebb, bezártabb a halál békéje, a per -visszavonhatatlan befejezése által. A poéta egész ereje benne van és -hozzá a természetes vég is, tehát a dolog ereje is, melynek pótlására -nem kell amabból elvonni semmit. A hol a katasztófa kimeriti, fölemészti -a hős erkölcsi és szellemi lényét, ott értéktelenné lesz a fizikai élet: -a hősre nem is létezik, a világra nézve teher és gyötrelem Egy ember, a -ki nagy volt, de most csak vegetál: ezt produkálni, ily lényekkel -benépesiteni a világot, ezért találtatott volna fel a tragoedia vagy -csak mint szabadalmat is igényelheti fensége csorbája nélkül? Nem. Ily -hőst életben hagyni csak kisebb-nagyobb tökéletlensége a szerzőnek, – -mely többé-kevesbé sérelmes a mű becsére nézve is, a melyben előfordul. - -A második eset az, ha a hős erkölcsi és szellemi tartalma sem semmisül -meg teljesen, ha gondolkozó és helyesen érző tehetségeit kimenti a -hajótörésből. Az ilyen ember uj életet kezd, uj kötelékekbe lép, uj -viszonyok központja lesz, vagy a régiek megmaradt töredékeiből alakult -ujabb bonyadalmak sodrába jut. Ez történik trilogiák, tetralogiák -hőseivel; cziklusokba osztott történeti darabokéival. De ezekre az -utólsó lapon mégis ott leselkedik a halál, a vég, ezekben egy bizonyos -egység van, ezek tragoediák, melyeknek előadása annyiszzor a menyiszer -több időt igényel mint másoké, ennyi az egész. Nem ezekről van Beőthy -elméletében a szó, hanem a Bánkokról s a Petroniuszokról, azokról a -boldogtalanokról, a kik egy tragikai vétségért – háromszor bünhődnek; -először egy katasztrófával, azután (sit venia verbo) a Lukács Mór-féle -(voltaképen csak német) „tetszélettel“, végül valóságos halálukkal De -persze, a költői igazságszolgáltatás csak a katasztrófát számitja be; a -többit nem az aeszthetikáért szenvedik, hanem ingyért, az istentől. -Mondhatná valaki, hogy a mi a darab keretén kivül esik, ami a -katasztrófa után jő, ahoz már nincsen közünk. De én ez ellen tiltakozom. -A szindarabbeli ember és az életbeli ember mint erkölcsi lények közt -nincsen különbség. S a mint az életbeli ember, bármely katasztrófán ment -légyen keresztül, ha megmentette életét, megmentette a legbecsesebbjét, -– ugy a szinpadi ember is. Mert az ember ugy van fizikai és erkölcsi -törvényekből egységgé szerkesztve, hogy minden egyebet ujra -visszaszerezhet, minden veszteséget kipótolhat, csak élete van neki egy. -Ha tehát az embert meg kell semmisitenünk, nem teljesitettük -feladatunkat, a mig élete birtokában meghagyjuk. Beőthy a maga -definiczióját, a melyet idéztem, csak a szók illuziójával menti meg. Azt -mondja, hogy a költő „éreztetni tudja“ hőse teljes benső megsemmisülését -„a véget a vég sajátos képe nélkül.“ Ez csak szó kereskedés. A véget -éreztetni kell tudni minden körülmények közt. Ha a költő ezt nem tudja -éreztetni, akkor hiába mutatja a véget sajátos képével együtt is, mert -nem hiszünk neki, a halál nem teszi ilyenkor a halál benyomását a -szinpadról. Megmarad mutatványnak, hiányzik belőle az igazság. Ellenben, -a hol a költő szükséges ereje megvan, ott – ha nem mutattatik is a halál -képe – a néző oda képzeli, munkás, felizgatott fantáziája kiegésziti a -költő művét s ott is látja a halált, a hol a költő külsőleg nem léptette -fel. Meg vagyok győződve, hogy azok közül, a kik Bánk bánt csak -szinpadról ismerik, nem egyszersmind olvasásból, a legnagyobb zavarba -jönne nem egy, ha azzal a kérdéssel lepnők meg, hogy mi történik a darab -végével Bánk bánnal. Egy pillanatig ránk bámulna az illető, aztán -felelne: – a törvény értelmében, a mely benne él s erkölcsét -kormányozza, – hát természetesen, meghal! - -A beteg theoria, a mely a szinpad tragikai hőseit egyes esetekben -fölmenteni hajlandó a halál elszenvedésétől, csakis kiegészitése a -theoriának a vétségről és bünhődésről. Ha elégségesen van vétségéhez -képest a hős büntetve magával a belső megsemmisüléssel, – a külsőt a -fizikait elengedhetjük neki. Ez Bánk esete. De mért nem Hamleté is? -Mivel talán Hamletet nem lehet lénye egyes tényezőire szétszedni, mint a -vesszőcsomót s mutogatni, hogy megbukott mint lovag, mint hazafi, mint -királytisztelő mint férj Ennélfogva Hamletnek életét kell venni, hogy -meglakoltnak mondhassuk. Én Bánk ilyetén felbontását is elemeire inkább -csak elmésnek találom, kevésbé csodálom meg e felfogást igazságáért. Én -azt hiszem, hogy Bánk mindezeket a bukásokat kiheverte volna, ha egy -dolog nincsen beleszőve a játékba: az ő szerelmes nagy szive! Ebben és -csak ebben az egy pontban szenvedett helyrehozhatatlan és rá nézve -elviselhetetlen veszteséget. Ezt megpecsételte feltörhetetlen -pecsétjével a halál. Loyalitása, nő-tisztelete, hazafisága – mind -szilárdul állott, a mig a fenállott korcs közrend Melindát el nem vette -tőle. Az ország állapotát látta, az udvar dorbézolásának tanuja volt, -feslett erkölcseit szemlélte, midőn Otto Melinda előtt térdelt és mégis… -az összeesküdt hazafiakat lecsendesitette. Mikor sérelme megesett, -indult leszámolnni azzal, a kiben boldogtalansága forrását látta, immár -összeesküvők nélkül is. Természetes, hogy most már az ő szemében a -hazafiság szinében is játszott cselekedete. Lovaghite nem szenved -csorbát, ha csak egy keritő esik el boszuló keze alatt. De az ő -loyalitása, lovagbecsülete, törvénytisztelete, az mind csak egy irányban -tényező: hogy boszuja müve elé tornyosult erkölcsi akadályokat -görditsen, nem pedig hogy tragikumának a kritika prizmája által -szétszórt szinképét adja. Mind ez érzelme a király bocsánata folytán -megtalálta volna egyensulyát; de egyet nem adhatott neki már vissza se -király se isten: Melinda hitvesi tisztaságát és életét. És e nélkül, -melyért maga tultette volt magát mind a többin, értéktelennek kell lenni -rá nézve az egész életnek, melyben mindent feltalálhat még, csak -Melindát nem többé. Ha pedig azt is találhat, akkor egy hitvány komédiás -volt, nem pedig tragikai hős. És ha mindez igaz, akkor halála nélkül -sokkal sulyosabban van büntetve mint halálával. Egy értéktelen fizikai -élet terhével a vállán, semmi, se dologgal, se föladattal, se -hivatással, semmi, czéllal, csak várni a fizikai halált, ugy szólván itt -felejtve haldokló állapotban a halál angyala által. Ez se nem erkölcsös, -se nem költői, se nem emberi, se nem törvényes igazságszolgáltatás. A -költő minden funkczióját bitorolta az istennek, midőn egy embert a sors -ádáz haragjának martalékul dobott oda, csak az – irgalmát, az isten -legfenségesebb tulajdonságát vetette meg hetykén, vagy mellőzte, mert -valamivel mégis gyengébb volt feladatánál, bármi erős volt is különben. - -Tehát a büntetés, a tragikai bünhödés elmélete csábitja Beöthyt a -halálos vég nélküli tragoediák igazolására Sajátságos ebben még az, hogy -attól látszik tartani, mintha a hőst nem látná az emberiség eléggé -büntetett állapotban a halál elszenvedése nélkül. Ez abszolute ugy is -van, természetesen föltéve az emberben az élet szeretetét, az élethez -való ragaszkodást. A halál az egyetlen, a mit helyrehozni vagy -kárpótolni nem lehet. Ez a megismerés viszi Beöthyt egy érdekes -fejtegetésre a haláltalanságról, a legenda amaz alakjairól, a melyek nem -halhatnak meg: a bolygó zsidó, a bolygó hollandi, a büvös vadász. -Ezeknek boldogság volna a halál, mert az élet teher nekik, tehát a -haláltalanság a nagyobb büntetés. A legenda ez alakjai azonban nem a -társadalom, nem a rend ellen lázadtak, hanem isten kisértéssel, isten -sérelmével lettek bünösök: bün és büntetés vallásos felfogásával, a hol -az örök üdvösség és örök elkárhozás a bezáró kő. Az egyik a szenvedő -Krisztust bántalmazta tettleg s örök bolygásra átkoztatott; a másik -elbizottságában az istent provokálta, s bolyg a tengeren; a harmadik az -istennek szentelt napot szentségtelenitte meg s mindörökké üzni -kénytelen a vadat. Nem halhatnak meg, mert meghalván pihenést találna -testök, lelkök örök üdvösséget is. Rájok pedig átokul van függesztve, a -mi rajtunk áldás: az élet. Ez a büntetés a vallás joghatósága körében -közvetlen isten ellen elkövetett vétkekért. A büntetés -véghetetlenségében van egy borzalmas fenség, de semmi más rokonság a -fenség benyomásán kivül a tragikummal. Ezzel rokon, ha nem is ugyanaz, a -tragoediának az a megoldása, a mely a hőst életben hagyja. Megfosztja -egy erkölcsi megsemmisülés után a halál jótékonyságától. Büntetését -kiterjeszti még érdeklődésén tul is, tul az életen, mert a hős a -tragoedia keretéből kilép élni, a hol dolga nincs, élni ott, a hol a -költő által felkarolt élet többé nem létezik Élni abban az erkölcsi -nyomorban, a melyben utolszor láttuk. Élni az idők végeig, az -örökkévalóságig, a percztől fogva, a melyben a közönség tudomásul veszi -a költő művét. Mert a költő nem engedi meghalni, ép ugy mint a legenda a -bolygó zsidót. Hol van már az a varga, a ki a szenvedő Krisztust -bántalmazta? Hol az igazi Bánk, a kiről a történet s a monda beszél? -Poruk elszéledhetett mind az öt világrészbe. Meghaltak, pihennek: isten -irgalmazott nekik. Nem ugy a legenda és a magyar tragoedia, pedig mind a -két alak itt él, itt van csak igazán. Az igazi jeruzsálemi varga s az -igazi Bánk semmik. Ezek a valakik, a kiket a költészet feldolgozott, -ezeket ismerjük, ezek érdeklődésünk tárgya. És ezek nem halhatnak meg, -ezek örök bolyongásra vannak itélve a – muzsák által. Az egyik, mert -istenre kezét emelte, büntetésül; a másik egy elmélet igazolása végett a -tragikai véltségről. - -De a tragikai hős nem egy tragikai vétségért lesz egy katasztrófa -áldozata, nem is sulyosbitott bünhödés végett éli tul katasztrófáját. A -tragikai hős a maga jogait kivenni, vagy jogai sérelmét megtorolni kél -harczra, vagy mert a törvényes rend bilincsei szoritják nagyságát, vagy -mert e rend rothadását nem viselheti el kiválósága. Birokra kél az -emberekkel, a kik e rendet képviselik, meg vannak vele elégedve vagy -alkudva és védelmét élvezik. Legyőzi az embereket, de elvész a csatában, -mert a rend középszere és kaduczitása nem tartalmazza az ő boldogulása -föltételeit. Az ő küzdelme folytán helyre állhat ismét a rend, melyet ő -bontott meg, vagy meggyógyulhat ha bomlott volt; de ő nem élhet benne, -mert természetét e rendnek nem változtathatja meg (sem a magáét) s e -kettő összeférhetetlen. A rend ugyanazon proczesszusoknak marad kitéve s -ugyanazon változások martaléka mindig. Egy hős harczát egy másik hős -ismét fölveszi, és igy megy a dolog századokról-századokra. De egy hős -csak egyszer viv párbajt a sorssal és meghal vele: ez a tragikum. -Greguss Ágost ama fejtegetése, mely szerint a tragikai hős sorsa -végzetes fordulóján tévedése vagy vétsége belátására jut, a mi azt -jelenti, hogy szabadságát visszanyerve e tapasztalással vagy belátással -gazdagabban másként intézné sorsát: egészen henye kérdésnek látszik. Ez -a középszerekre fontos és áll is, a kik halálos vállalatba külsőleg -sodortathatnak, de lényük által hajtva nem kapnak. A tragikus természet, -ha meg van fogva tragikuma bonyodalmában, onnan többé nem szabadulhat; -mit tenne tehát, ha szabadulna: ez oly kérdés, mely egy lehetetlenséget -föltesz lehetőnek. Ily fejtegetésnek csak annyi értelme van, mint annak, -ha azt kutatnám, mit csinálnánk éjjel, ha világos, mit nappal, ha a -nappal sötét volna? Az éjjel sötét; ha világos volna, akkor nem volna -az, a mit éjjel alatt értünk. A tragikus jellem katasztrófájának -áldozata. Ha nem az, akkor nem tragikus jellem. Ha pedig tragikus, akkor -sorsa is az, és e sorsot csak azért nem ismétli százszor, mert először -bevégzi és belehal. Jön utána egy másik és a nélkül, hogy elődei -példáján okult volna, bevégzi ugy mint elődje. Greguss Á. kicsinyes -föltevése megfosztja a tragikumot erkölcsi hatása egyik főtényezőjétől: -a kényszerüségtől. Ha föltehető, hogy egy tragikus hős, a kárán tanulva, -egy uj esetben több belátással és megfontolással intézné sorsát, akkor a -tragikum mindössze az elégtelen belátásra és elégtelen megfontolásra -redukálódnék. A tragikum a nagyság által provokált halál. Minden -tragikus jellem tudja vállalata jelentőségét. Othello végül belátja, -hogy méltatlanul ölte meg Desdemonát; de addig is nem a belátás hiánya -és a személyes hiszékenység volt a „büne“, hanem az ellenmondás szerelmi -szenvedélyének szertelensége és egyéniségének nem szerelemre termett -volta közt emberi szokás, izlés és törvény szerint. E szerelem nélkül -Othello se nem hirtelenkedő, se nem meggondolatlan, se nem hiszékeny. -Csak boldogságának természettelen látszata teszi azzá az érdekelt -pontban. És a mig ez a tudat gyötri és szerelme ég: addig ő ennek rabja -s kiábrándulásról nincs szó, csak minekutána gyötrelme imádott tárgyát -elpusztitotta s az életet magára nézve minden becsétől kifosztotta. Ha – -mielőtt ő maga magát megöli – Desdemona fölébredne, kigyógyulna s a -tévedések ki is derülnének: a legelső leghitványabb alkalom ujra -meginditaná a tragoediát minden régibb tanulság daczára; mert az ok a -hősben rejlik, nem Jago fondorkodásában. A földi fogalmak, szokások és -rend szerint Othello nem élhet tartós boldogságot Desdemonával, nélküle -pedig egyátalán nem élhet: ez a tragikum, ez a kényszerüség és ezt -megpecsételi a halál. - -A fizikai halál tehát, ha mint egyetlen módja a kétségtelen végnek, -külsőleg legtermészetesebben fejezi be a tragoediát, s e vég nélkül -minden tragoedia vége kétes és tehát gyengébb mint a nélkül, vagy épen -hibás; ugy másfelül a tragikai erkölcs diadalának, a kiengesztelés -művének is ez a fizikai halál egyik főtényezője. Mert valójában semmi -sem nehezebb az emberre nézve a halál elviselésénél. Képe a -legrettentőbb kép, pillanata a legborzalmasabb pillanat. De a tragikai -muzsa a belső megsemmisülést bocsájtván előre, a halált mintegy -megváltást küldi a hősre, s eképen az, a mi az életben mindig a nehezebb -– a halál – a tragikai poézis illuzióiban a könnyebbnek látszik és -kimondhatatlan termékenynyé teszi a nézőben az erkölcsöt. Vigasztal, -fölemel, könnyit. A halál – glóriával ellátva. - - - - -XVIII. A kegyencz. - -Irodalmunknak egy felettébb érdekes műve van, a mely kitünő tragoedia -hirébe kevertetett és e nemben nálunk sor szerint a második helyet -foglalja el jelesség dolgában. Első helyen áll Bánkbán, kivel e könyvben -sokat foglalkoztam, a másodikon „A kegyencz“, Teleki László gróf műve; -lehetetlen, hogy a tragikumról könyvet irván, hallgatással menjek el e -mű akademiai hire mellett. Nem érdekes-e, hogy két hires tragoediánk -tárgyában majdnem azonos? Itt is, ott is a hős a nején tett gyalázatot -megy megboszulni. Itt is, ott is a boszu végrehajtatik és a hős életben -marad. Mindenikhez egy kissé hasonlit Hamlet, a ki szintén egy gaztett -megboszulására van elhivatva. Mind a három találkozik abban, hogy a -bünös, a ki ellen a boszu a hőst felfegyverzi, biborban, trónon ül. A -további paralella messze vinne bennünket. A versenyben Hamlet nagyon -elhagyná két magyar versenytársát, és Bánk épen annyira a Kegyenczet. - -Mégis nem lehet csodálkozni a Kegyencznek irodalombeli nagy hirén. A -schéma szerint ez egy oly tökéletes tragoedia, hogy „példának okáért“ -alig lehetne külömbet találni. Az iskolai meghatározások tökéletességét -viszont alig próbálja jobban darab ennél. Hogy mi a tragikai vétség, az -arisztotelesi peripeczia, a tragikai szarkazmus, a tragikai bukás: azt e -darabból minden kétséget kizárólag meg lehet bizonyitani. Mert szinte -mindent bizonyit ez érdekes mü, müve egy kétségkivül rendkivüli -szellemnek, még azt is, hogy birhat egy mü az iskolai tanitás minden -szabályával, mindazzal, a mi e tanitás szerint a jó tragoediához -megkivántatik, és lehet mégis egy teljesen elhibázott alkotás. A -kegyencz nem teszi sem egy jó darab, sem egy jó tragoedia benyomását. -Nem is látszik alkalmasnak szinpadi előadásra; lehetetlen, hogy egy -közönség, a mely a szinházban nem szabályokban, hanem emberekben és -eseményekben kiván gyönyörködni, annyiszor a mennyiszer inszinuálják -neki az ellenkezőt, el ne háritsa magától e müvet Mindazonáltal e mű -nyelve rendkivüli erőt, a kifejezésekben ritka találóságot és -merészséget, fényes szellemet, mély és sokoldalu gondolkozást, egyes -jelenetek dialogjában virtuozitást, a szövevényben találékonyságot és a -cselekvény megalkotásában tökéletes szabályosságot mutat, a már fent -érintett értelemben s hozzá szilaj páthoszt a hangban, a mely csak -ritkán nehézkes és mindig tartalmas. Mind e tulajdonságok igazolják -irodalmi hirét, de erőtelenek arra, hogy a nagy közönség szivét -meghóditsák részére. Mi az az ellentett erő, a mely mind ez erények -munkáját sikerétől megfosztja? Mi okozza azt, hogy annyi kétségbeesett -jóakaró kisérlet is, mely e művet a játékrendbe beilleszteni iparkodik -és ebbeli törekvésében ki nem fárad: mind hiu és hasztalan? Hogy oly -fényességek oly kifogástalan szabályosság keretében nem képesek -jogaikhoz jutni? Mi okozza ez aranyból vert szörnyeteg ilyetén tragikus -sorsát? - -Egy csekélység. Az a titok, hogy a tragikum nem egy tragikai vétség -elkövetésében, és a tragoedia nem az e vétség tana szerint megkonstruált -szabályok megtestesitésében rejlik, hanem magában a hősben. Nem akadály -a szabály: a szabályok mind meglehetnek egy műben s e mű kitünő is -lehet. Sőt ott, a hol a hős elvétve nincsen, ott sokkal lazább -kompoziczióban is elemi erővel hat a tragikai momentum. Az elhibázott -embert ellenben nem menti meg a legmesteribb szerkezet sem. A tragikum -egy ember oly mérvü nagyságában áll, a mely a fenálló világrend szerint -igazaihoz nem juthat Ez a lényeges. Petroniusz Maximusz előkelő római -III. Valentinián császár udvarán, s második házasságban él Juliával. A -kéjencz császár megkivánja a szép nőt s hamis koczkajátékkal elnyeri -Petroniusz gyűrüjét, a melylyel Juliát a császári palotába csalják. Dult -lélekkel rohan onnan haza a boldogtalan asszony, nem mintha az alávaló -cselt siker koronázta volna, hanem mert azt hiszi, hogy férje is részes -a gyalázatosságban, mely ellene elkövettetett. Csakhamar meggyőződik -azonban Petroniusz ártatlanságáról a cselben, de viszont Petroniusz nem -hajlandó többé hinni neje abbeli állitásának, mintha csakugyan épen -menekült volna ki az asszony a kéjvadász körmei közül. Azt hiszi, ezt -Julia csak az ő megnyugtatására mondja s szilaj elkeseredéssel kiált -boszut! De hogyan? „Caesar! Caesar! – mi leend a váltság? Csupán nyomoru -buja életed? rothadó tetem lélekért?“ Igy kiáltoz. Az asszony ne -esküdözzék ártatlansága mellett. Hiszen már elhiszi. „De hogy is ne? igy -folytatja. Ha lehető volt játszó asztalnál aranyban köbözve, téged -veszitni el: miért lenne rögtön oly hihetetlenné, hogy elveszve mégis -megmaradj, s szeplősitve tiszta légy? Egy kevés türelmet, neki szokik -agyvelőm a csoda rendszernek, s végre megtanulom érteni azt is, miként -lehet embernek élni, gyilkolva önmagát, s miként válhatik gyámoltalan -polgár mérgiből habzó tenger, mely egy hatalmas fejedelmet biralmastul -elborit.“ Mintha Bánkot hallanók: „Mily gondolat lesz agyamvelőmben első -születésikor már meghatározás! Épülj fel, izmosodj meg gondolat!“ De ez, -a Bánké nem „csodarendszer,“ hanem természetes boszu. Egy csodarendszer -feltünhetik egy feldult lélek előtt pillanatokra, de csak káprázat -marad. Rendkivülit várunk a hőstől, de csodarendszert nem szabad -reméllenünk. - -És mi az a csodarendszer, a mely a tragikus helyzetben, mely ily -megdöbbentő gyorsasággal Petroniusz elé lépett, lelkébe rajzolódik? -Föladata a boszu; de nem „lebökni“ egyszerüen a buját Ez kicsi boszu -volna Megőrleni, lejáratni, helyére a trónra ülni és aztán elbánni vele. -Nos, ez sem a csodarendszer. Abban a világban ez nem is olyan nagy -dolog. Petroniusz igen szerény, mikor magát „gyámoltalan polgárnak“ -nevezi. Ő igen előkelő, elsőrendü udvarbeli, romai nemes, befolyásos, -hatalmas, dúsgazdag, tehetségekben kiváló. Mindenféle eszközökkel -rendelkezik e boszujához, és a mi nincs meg, könnyen megszerzi. De ne -téveszszük őt magát szem elől, mert ez a fő. Egy becsületes ember, -szerető férj, a kinek boldogsága, becsülete hirtelen fel van dúlva? ki -ezért boszut liheg, kvalifikált boszut. E boszu utja kissé hosszu s -lehütő, ha gyötrelme kitöréseinek hitelt adunk. Az, hogy császár akár -lenni s ugy boszut állani a császáron: nem teszi ránk a benyomást, -mintha nagyobb lenne tőle a boszu; csak későre marad, s veszit hevéből, -erejéből, közvetlenségéből és igazságából. Oly kitörések után, a -fájdalom oly süvitése után eredményül egy nem szükségszerü perhalasztás: -ez lehangoló; feldult boldogsággal, mely után csak a boszuért érdemes -egy nagy léleknek életben maradni, még száz cselszövésbe kezdeni, hogy -trónra jutván, boszuját végrehajtsa: felesleges bonyolitása egy egyszerü -dolognak. Még akkor is, ha egy jól őrzött, általán szeretett, jól -uralkodó császár ellen indulna is, a mi felette megnehezitené a -feladatot, és nem egy – bocsánat a kifejezésért – oly operette-császár -ellen, minő talán valóságban volt III. Valentinián, de minő a -tragoediában csak silány ellenese Petroniusznak. - -Ha azonban a boszuterv már kétséget támaszt bennünk amaz indulatok -igazsága iránt, melyekből fejlődni látjuk, egy ujabb fordulat teljesen -leveri rokonszenves érdeklődésünket. És ez az a „csodarendszer“. - -Mint bánik a szerető Bánk meggyalázott Melindájával, – és mint -Petroniusz Juliával! De a két hős közt nincs más hasonlóság, mint hogy -boldogságuk kifosztatott és boszuért sir megsebzett szerelmök; e szerint -az asszonynyal való bánásmódjukban is lehet külömbség köztük Én azt -óhajtanám, hogy Petroniusz ölné meg Juliáját, azután induljon – ekkor -már akármily hosszu – utjára a boszunak. Tehetne mást is, csak azt ne -tenné, a mit épen tesz. Feleségét, a kiért boszut állani készül a -császáron, a miért ez meggyalázta: átadja szeretőül a – császárnak, hogy -lekötelezze s közelebb férvén hozzá, jobban követhesse boszuló terveit. -Ez alávaló és felháboritó cselekedet. Az az ember, a ki ezt teszi, -további érdeklődésemre számot nem tarthat. Az nem egy nagy, az nem egy -rendkivüli, az még csak nem is kicsiny ember, az egyszerüen nem is ember -többé. Központjává teszi magát csodarendszerének, a mely ezt tanitja: ha -egy gazember, a ki náladnál nagyobb ur, feldulta családi szentségedet, -annak lökd oda imádott és szánandó feleséged erényének romjait, hogy igy -elámitván kifoszthassad őt te is. Ha kifosztottad, vedd ismét vissza a -maradékot, a mi még netán meglesz feleségedből, s éld vele világodat. Ki -mondhatja, hogy ez boszuállás a hitvesért? Ez egy eszeveszett, egy -állati játék az emberi gondolkozás segitségével. E pontnál dráma, -tragikum, minden meg van ölve. Ha tán Petroniusz a cselekmény fejlődése -folytán oly kelepczébe jutna, a melyből csak e cselekedet által tudna -szabadulni: akkor talán meglehetne e szörnyüséget érteni. De világos -szükség, sőt kényszeritő hatalom nélkül a nőt, a kinek sérelmeért él -csak, a kinek sérelme nélkül soha csak eszébe se jutott volna trónra -vágyni: e nőt odavetni a sértőnek ocsmány áldozatul: ez tul megy azon, a -mit embertől elviselni képes vagyok. Itt Petroniusz nem ember többé, -cselekedeteit nem vehetem komolyan, a tragoedia zátonyra jutott, el van -veszve hősével, hőse által, a ki diszqualifikálja magát. Ha trónra -vágynék, tehetné; ha csak kegyencz akarna maradni, tehetné; de -hitveséért, tartozó boszujáért nem teheti meg ugy, hogy embertársai -tapsaira is számitson. Az ok és az elhatározás kizárják, lehetetlenné -teszik egymást emberi gondolkozás szerint. - -Egy további fordulat, ha lehet, még jobban kivetkőzteti emberi -formájából Petroniuszt. Nem csak trónját, nem csak életét akarja elvenni -a császárnak – hiszen ez mind nem bir rá nézve becscsel, csak mint -boszu, – hanem, midőn oda adja a bujának saját imádott feleségét, -ugyanakkor elmegy ő viszont bujálkodni a – császár felségével: -becsületét is elveszi ő felségének. Sulyosbitó körülmény, hogy a szegény -Eudoxia császárné fiatal korában szivében hordta Petroniuszt és most -annál könnyebben lesz csábitásainak áldozatává. (Különös, hogy az -elvetemedett férfiak e csunya társadalmában, alapjokban merő jó, derék, -szánalomra méltó asszonyok vannak!) - -Hogy ember, jó ember, egy távoli boszuért ily hidegen alávaló legyen és -szimpathiánkra is számitson: az egy megtévedt kisérlet. Egy gazembertől -elnézzük mindezt érdeklődéssel. Egy becsületes embertől megundorodunk, -ha ilyenbe sülyedni látjuk. - -Mondjam-e tovább? Petroniusz eléri boszuját egész mértékben, s felakarja -magához a trónra emelni Juliát, de e boldogtalan asszony akkor már -mérget ivott s meghal. Ime, Petroniusznak teljes mértékben megérdemlett -büntetése vétségeiért és mégis, ki szánja ezt a ficzkót? Ki hisz neki? -Ki vett részt érzelmeivel brutális cselekedeteiben? Ember nem! A tudós -bámulhatja a mű szabályosságát, az emberi sziv becsukódik embertelen -fordulatai elől. A tény az, hogy a közrend akkori állapota megadta -Petroniusznak a módot arra, hogy boszut vegyen: meggyalázta, a trónról -ledöntötte és végre megölte ellenfelét s maga a római nép tapsai közt a -császári trónra ült. Ellenben elvesztette fiát és elvesztette nejét. De -mit vesztett e kettőben? A fiában vesztette fiát, a kinek boldogságát -(kedvesét, a császár leányát) töprengés nélkül feláldozta -boszuterveinek. Nejében elvesztette azt a nőt, a kiről már korábban maga -lemondott utált ellenfele javára, szintén boszuja érdekében. Mi nagy -veszteség ez szemben azzal, hogy boszuja teljesen sikerült? Érdemes, -hogy mi, nézők, megsirassuk érte a hőst? Avagy csak arra is, hogy -komolyan vegyük az ő siralmait? - -És a tragoedia vége: a közrend visszahelyezése in integrum? Ez abból -áll, hogy a közrend főőre, biztositéka ezentul ez a Petroniusz lesz, a -kit szemünk előtt tőn boszuja képtelen alávalóságok elkövetőjévé. Jobb -lesz-e a közrend Rómában ő alatta mint volt III. Valentinián alatt, a -kin végre is Aëtiusz, a katalaunumi hős gyakorolta döntő befolyását, a -mig Petroniusz cselszövényei folytán meg nem öletett? – Semmi sem -biztosit bennünket erről. És igen jellemző, a mit a hős mond, minek -utána Aëtiusz lekaszaboltatott: „A főakadály el volna háritva! ugy mond -Már most kettőnké (övé s a császáré) a világ: együtt forditandjuk azt ki -sarkából, az egész nemzedék daczára“ Igy is történik. Azaz a világ -jóformán ki van forditva sarkából már is, a közrend bomlott és rothadt, -hogy olyanabb se lehet már, és Petroniusz egy tragikai hős secundum -regulas artis, a ki nem hogy visszazökkentené, hanem inkább csak tovább -forgatja, tovább görgeti a világot sarkaitól. - -Tisztelettel és kegyelettel adózom Teleki rendkivüli szellemének. Egy -tragikus rendkivüliség, egy tragikus természet volt ő maga, a kin sorsa -be is telt; de midőn megkisérlé e téren az alkotást, az irodalomban, -elvétette az embert, s elvétette vele a tragoediát. - -Érdekes, hogy ő maga mit mond előszavában. „Mit kivántam, azt mondja e -munkámban fösteni, mi legyen azon főeszme, melyet az egész igazolás -gyanánt előadni s szinmüvemen keresztül ügyekeztem vinni: azt itt -fejtegetni fölösleges; mert ha kitüzött czélomat nem vétettem volna -egészen el, ugy az olvasó fölvilágositó jegyzetek nélkül is érteni -fogna, ha pedig elvétettem, s szindarabom maga magának nem elég -megfejtés, ugy – szerencsétlen teremtő én! csak silány holttetemet tudék -alkotni, melynek semminemü, bármi mesterségesen összeszőtt előszó sem -fog soha lelket adhatni.“ - -Gondolom világosságot vet a költő szándékára, tán többet, mint a mű -maga, a Liviuszból vett kettős mottó. Az egyik azt mondja, hogy a mint -Róma neki indult a lejtőnek s rohanni kezdett lefelé, oly időkre jutott, -a melyekben bűnei is meg e bűnök orvossága is már elviselhetetlen volt A -másik pedig azt mondja, hogy elmerülve a kéjgyönyörökbe az a vágy -szállta meg az embereket, hogy fényűzés és fajtalanság által -pusztuljanak el. Oly idő e szerint a melyben nincs jó, nincs szent, -nincs hűség, nincs család, nincs barátság, csak dőzsölés, szeretkezés, -csalás, ámitás, vérontás, gyilkosság. És mégis; a kegyenczben látunk egy -férjet, a ki imádja második házasságabeli feleségét, sőt felháborodik a -gyalázaton, a mely rajta esik, s mi több még boszura is gondol! Ez a hős -nem e kor gyermeke. Látunk egy nőt, a ki egyhosszu éjen át megtudja -védeni hitvesi tisztaságát egy császár csábitásai és attakjai ellen; mi -több, az ellene szőtt merényleten fölháborodik mint valami példátlan -dolgon; de gyötrelme tetejét abban a gondolatban éri el, hogy az ellene -szőtt komplotban férje is bűnös lehet Mind közönséges dolgok abban az -időben s a ki ezek ellen erkölcsi kitörésekkel, egy naiv sziv -jajgatásaival védekezik, az nem ama kor leánya. De még a császárné is -egy nemes római anya és asszony, a mig ifjukori ábrándjainak romjai közt -Petroniusz galádul meg nem ejti; a császár leánya oly tiszta szüz és oly -ideális, hogy a lovagkorban sem sohajtozott nálánál külömb az -erkélyeken; szerelmese, a fiatal Palladiusz, Petroniusz fia, egy -romlatlan és egyenes jellem, hogy a római köztársaság virágzó korában -termett csak hasonló. Aëtiusz egy komoly ember, Boëthins szintén; -Fulgentiusz egy tiszteletet gerjesztő alak, Ezek főbb személyei a -kegyencznek, és ezekben lássuk ama romlott idő tragoediáját? Itt van, a -mi tévesztett utjára csalta Teleki zsenijét. Mintha azt akarta volna -megmutatni, hogy abban a bomlott időben a jók s nemesek se lehetnek jók, -nekik is gonosz és elvetemedett eszközökhez kell folyamodniok. Terhükre -voltak a vétkek, terhükre orvosságaik. Ezt látszik bizonyitgatni a -drámairó, de bebizonyitni nem tudja, mert semmi kényszeritő ok egy -helyen is fen nem forog arra, hogy mind annak ugy kell történnie, a hogy -történik. Petroniusz boszujának nincsen rá szüksége, ép oly kevéssé mint -Bánkénak és Hamleténak, csak annak van rá szüksége, a ki drámája -feladatának nem azt nézi, hogy jó tragoediája legyen egy üdvéből -kifosztott férj boszujának, hanem azt, hogy jól bizonyitsa a történetiró -szavait. Azonban e czél is, azt hiszem el van tévesztve. Nem mintha -Teleki nem jól festette volna művében az V. század erkölcseit, hanem a -mennyiben a dolog hősére vonatkozik. Petroniusz Maximusz vagy olyan -volt, minőnek Teleki festi s akkor nem cselekedte azokat, a miket a -drámában végrehajt; vagy cselekedte mindazt, de akkor meg más jellem -volt, mint minőnek a drámában feltüntetve van. A szakadást jelleme, -természete, lelkülete és cselekedetei közt, nem tölti be semmi kor, -semmi idő, a legszörnyübb se. Akár milyen volt a kor, ő más volt, s -cselekedetei nem lehetnek az időéi hanem az ővéi maradnak mindig; tehát -nem az időhöz, hanem ő hozzá kell hasonlitaniok. A kornak van befolyása -az emberekre; de ha a kor az embert, gondolkozását, jellemét nem tudja -átalakitani, nincs hatalma arra, hogy a lélek és gondolet -megtestesülését: a cselekedetet s elhatározást tegye mássá mint milyen -az ember. Az idő, a kor kétségkivül gyakorolja hatását a jellemre: vagy -ellenállásra ingerli, vagy simulásra csábitja. Nyilván az idő hatalma, -hogy Petroniusz Maximusz, a ki alapjában jó, nemes jellem, a többi -léhával együtt a bohócz császár tivornyáin lopja a napot, sőt többet -tesz: koczkáz a léhákkal. Egy nemesebb irányu korban a nemesebbek -munkáiban venne épen igy részt. A mikor azonban az idő léhaságai őt -támadják meg legszentebb jogaiban, a melyeknek szentsége ő neki nem -szünt meg szentnek lenni: akkor fölkél a benne alvó oroszlán ez idő -ellen és forgatja, de a saját félelmetes fegyvereit, nem másokéit, s -épen a legnyomorultabbakéit. Cselekedni indul és cselekszik a helyzet -kedvezése vagy kényszere szerint, de saját lelke törvényeinek alapján, -nem a korrumpált koréin. - -És maga az a rémes ötlet, melyet egy kitünő aeszthetikusunk -fejtegetéseiben is olvastam, mintha egy bomlott idő a nemes anyagu -embert arra csábithatná – mert a kényszerüség esete nem forog fen a -kegyenczben, – hogy jelleméből kilépve az idő álorczájában játsza végig -saját tragoediáját, s ne a maga cselekedeit hajtsa végre, hanem -társadalma többségéit: ez maga egy rettentő tanitás. Enyhitő körülmény, -hogy Teleki zseniális botlásának mentségére van feltalálva. - -A legbomlottabb társadalom, a legfékevesztettebb közerkölcs nem másitja -meg az erkölcs törvényeit és a lélekéit, a melyeket a jó követ, nem mert -parancsolva vannak és egy szigoru őre a közérdeknek vigyázz reájok, -hanem mert a jónak ez szükség. Nem tehet mást. Tévedés dolga nála bünt -követni el, vagy erkölcsi kényszeré, de nem elhatározásé. Sőt tovább -megyek: a legbomlottabb közrendben, a hol legtöbb szabadsága van, ott -mutatja csak az emberiség igazi arczát, nem egy szigoru, rendőrileg és -nem tudom miképen fegyelmezett köztársaságban. Amott nyiltan, utczán jár -a feslett erkölcs, a tivornya, a bün, az erkölcsi nyavalyák farsangi -bohóczserege; de mellettük van a jó is, a nemes, az igaz, a hü ember, és -csak annál tündöklőbb. A megfegyelmezett, az erényeire féltékeny -társadalomban őrzik és ellenőrzik az erkölcsöket, vigyáznak rettentőn az -illendőségre, s a forumon legnagyobb szája van a legnagyobb képmutatónak -vagy a legostobább erényhősnek. Miben különbek a mai társadalmak az V. -századéinál? Formában, külső illendőségben. Csak egy futó tekintetet -vessetek feléje: a kik a hangadók, száműznek, stigmatizálnak, üldöznek -könyvben, szinpadon mindent, a mí ha haloványan is, képére emlékezteti -őket annak, a mit az erényes máz, melylyel a társadalom magát kendőzi, -eltakar. Társadalmunk jelszava: látszani nem lenni! Látszani -önzetlennek, és köz és magánvagyont sikkasztani: látszani idealistának -és pénzért eladni magát; látszani munkásnak és lottón, börzén, kétes -vállalatokon, alapitásokon szédelegve szerezni vagyont; uzsora törvényt -hozván, látszani evangeliomi erényünek és lovagolni váltón, űzni -uzsorát, tűrni uzsorátüző vállalatokat, korcsmát, uzsora-bankokat; -látszani erényesnek, erkölcsösnek, de szeretőt tartani; birálni -közerkölcsöket és járni az erkölcstelenség tanyáira; ott hagyni nőt és -gyermeket, s uj házasságokra lépni meglágyithatatlanul; üldözni, -rendőrileg betiltani darabot, mely erényt és bünt merészebben mutat fel -a nézőnek, de megtürni egy rendőrséget, mely a prostitucziót -spárgaágyként tenyészti – magának; megtürni, hogy a vesztegetés -közbenjárói minőségben polgári keresetképen szervezkedjék; a -klikkségeket, a közigazgatás lelkiismeretlenségeit, a hivatal -vadászatot, mandatumok áruba bocsájtását s mindazt, a mit korrupczió -alatt egymásnak négyszemközt beszélünk asszonyokról, a kik a feldult -családi életből a halálba menekülnek; a katasztrófák okairól, a kik -szerepelnek nyilvánosan s tapsainkra számolnak (és a kiket mi meg is -tapsolunk!) éretlen ifjakat, a kik az élet küszöbén pisztolyt szegeznek -mellüknek… Mind ez valóban nem a minta társadalom. Könnyü volna rajta -kétségbe is esni, ha meg nem enyhitené az ember, a gondolat, hogy végre -is az ember – ember. Mióta van, lényében nem változott. Mindig ilyen -volt, mindig alkalomszerinti szint játszott! Ha volt rá alkalom, kitört -belőle a salak; máskor másik tulajdonsága került szem elé, a melynek -épen kedvezett a – levegő. De benne meg van mindig valamennyi. A -mihypokrita világunknál egyben még szebb a kegyencz kora is. A nemes -ember anyaga ott fénylik, mert mindenki a maga anyaga szineit hordja: a -nemes az aranyét. Nálunk ma mindenki arnyozva iparkodik járni s nem -ritkán rugja félre a buta ón, nemeslevéllel a kezében az aranyat: félre -erkölcstelen! Én akarok fényleni az erény szinében!… - -De hova jutottam! Ennyi mindebből a tanulságom: Mindenha voltak jó -emberek, mindenha voltak gazok: III. Valentinian idejében és a mai -időkben egyaránt. Akkor a szabadosság ragadta el a többséget: a gyenge -lelkek nagy seregét a gazok táborába; ma a – szédelgés, a képmutatás -sodorja azokat, a kik a szél után mennek. Az önálló jellemek akkor is -azoknak a törvényeknek hódoltak, a melyeknek ma hódol a karakter. Ez -Petroniusz Maximusz tragoediájának a halálos itélete. - - - - -XIX. Arisztotelesz és én. - -– 1. A hamartia. 2. A katharzisz. – - -Minden Arisztotelesztől van, azt lehet jóformán mondani. A tragoedia -egész theoriája és egész irodalma alig egyéb, mint magyarázata, -kibővitése, kiegészitése és átirása az ő tanitásainak. Nem Arisztotelesz -az oka, ha az uj theoriákban fődolgokká lettek, a miket ő nem tekintett -azoknak s mellékes szavaira épittettek uj rendszerek, a melyekről ő nem -álmodott. - -Az ő könyvének a költészetről nyoma van minden irodalomban, még az -arabsban is. A filozofusok – minden utána következett idők bölcsei – -kiragadták belőle azt a mi legnehezebben látszott megérthetőnek, a mi -legközelebben volt félre magyarázható s abból konstruáltak elméleteket s -arról irtak könyveket. Az idők poétái pedig különösen a franczia u. n. -klasszikusok a magok darabjainak igazolására magyarázták Arisztoteleszt. -Legszükségesebbnek látszik tehát az ő tanitásaival szemben az -elfogulatlan józan elme. - -A „Peri tész poétikész“ VI. fejezetének 2. §-ában van megmondva, mi a -tragoedia és pedig: - -„A tragoedia tehát, ugymond, egy jelentős és teljes cselekménynek -bizonyos terjedelmü utánzása művészi nyelven, azonkivül az egyes -részekben más más fajával az ékitésnek, eszközölvén, és pedig cselekvés -és nem elbeszélés utján félelem és részvétel által való megtisztitását -ugyan ilyen indulatoknak“. - -E szerint a tragoedia befejezett komoly cselekmények utánzása; eszköze a -más művészi eszközökkel is fölékesitett élő szó; czélja részvétel és -félelem gerjesztése által a gerjesztettekkel rokon vagy hozzájok -hasonló, vagy ugyanazon – tón toiútón pathématón – indulatok -megtisztitása (Katharzisz.) - -Más helyen igy szól Arisztotelesz (9. fejezet 11. §.): - -„Minthogy azonban (a tragoedia) nem csak egy teljes cselekmény utánzása, -hanem félelmesé és részvétkeltőé is, az eféle pedig jobban támad akkor…“ -stb. - -E szerint a tragoedia félelmes és részvétkeltő eseményekből áll, és -annál jobb, mentől alkalmasabbak az eseményei arra, hogy részvétet és -félelmet keltsenek. Leghatásosabb tényezői Arisztotelesz szerint a -tragoedia ilyetén czéljának. 1) A fölismerés (egymást nem ismerők közt a -válságos pillanatban; 2) A fordulat (peripeteia), midőn egy -előkészittett és várt hatás a maga ellenkezőjébe csap át és 3) A -drasztikum (dráó), ádáz, sulyos, gyilkos cselekedetek. Erre vonatkozólag -mondja a 11- fejezet 4. §-a: - -„Az ilyetén fölismerés (és fordulat) pedig vagy részvételt vagy félelmet -gerjeszt, a mit gerjesztő cselekvények utánzásának épen a tragoediát -mondottuk…“ - -A 13-ik fejezet az, mely a még idézni valókat a következőkben -tartalmazza, u. m. - -„Mit kell követni, mit kell kerülni a mese megalkotásában és honnan van -a tragoedia hatása, a most elmondottak után az legyen okoskodásunk -tárgya. Minthogy már a legszebb tragoedia alkotásának (összetételének, -kompozicziójának) nem egyszerünek, hanem bonyolodottnak kell lennie, de -ilyenségében is félelmes és részvétkeltő dolgokat utánzónak (ez lévén az -ilyetén utánzás sajátsága), világos először, hogy nem kell sem -szerencséből szerencsétlenségre jutandó kegyes jámbor férfiakat -feltüntetni, (mert ez se nem félelmes se nem részvétkeltő, hanem -utálatos,) se nem kell szerencsétlenségből szerencsébe jutandó -becsteleneket (alávalókat), minthogy ez valamennyi eset közül a -legkevesbé tragikus, (mert semmivel se bir abból a mivel birnia kellene: -se nem emberséges – (filanthropon, méltányos) – se nem részvétkeltő, se -nem félelmes); se nem kell a nagyon alávalót szerencséről -szerencsétlenségre vetni, mert az ilyen feltevésben volna ugyan -méltányosság (igazság) de se részvétel se félelem; mert az egyik a -méltatlanul szenvedőt illeti, a másik a magunkhoz hasonlót: a részvét t. -i. a méltatlanságot szenvedőt, a félelem a magunkhoz hasonlót, e szerint -az eset se nem részvétkeltő se nem félelmes. Hátra van e szerint a -közbül eső; olyan, a ki se erény által nem tündöklik és igazságosság -által, se rosszaság és elvetemültség által nem jut szerencsétlenségre, -hanem valamely hiba által (hamartia) és a ki nagy diszben és -szerencsében él, minő Oedipusz és Thyesztesz és más ilyetén -nemzetségekből eredett kitűnő férfiak. Szükséges azután, hogy a szépen -készült mese inkább egyszerü legyen ne kétágu, mint némelyek mondják és -ne forduljon balsorsból szerencsébe, hanem ellenkezőleg szerencséből -balszerencsébe, s ne gonoszságért hanem nagy hibáért, még pedig olyan -emberéért, a milyen mondatott, vagy inkább még jobbnak mintsem -rosszabbnak hibájáért. A példa is ezt bizonyitja. Eleintén ugyanis a -költők minden kinálkozó mesét számba vettek, most pedig csak kevés -nemzetségről alkottatnak a legszebb tragoediák, minő Alkmaion és -Oedipusz és Oresztes és Meleagron és Thüesztesz és Télefon és a kiknek -más ilyeneknek jutott rettentőt elszenvedni avagy véghez vinni. Eképen -van alkotva tehátlan a művészet szerint való legszebb tragoedia (azért -is hibáznak azok a kik épen azért gáncsolják Eüripideszt, hogy eképen -cselekszik tragoediáiban és nagy részét balvégzettel fejezi be. Ez épen, -valamint megiratott, a helyes. Legkiáltóbb jele ennek, hogy a szinpadon -és a versenyeken az ilyenek mutatkoznak legtragikusabbaknak ha jól -adatnak elő, és Eüripidesz, noha egyfelül nem jól gazdálkodik, másfelül -mégis a költők közt legtragikusabbnak látszik). Második csak az a mit -némelyek előbbre valónak mondanak, a melyiknek kettős kifejlődése van, -mint teszem az Odüsszeának, és ellenkezőleg végződik a jobbakra és -rosszabbakra nézve, de ugy látszik, ez csak a közönség gyengeségéből -lett előbbrevaló, mert a költők a nézők kivánsága szerint cselekedve -alkalmazkodtak. Ez azonban nem a tragoediáktól várandó gyönyör, hanem -inkább a komoedia sajátsága; mivel hogy ebben, ha kik a -legellenségesebbek is a hagyomány szerint, minő Oresztesz és -Aigiszthosz, végül megbarátkozva távoznak el és egyik sem öli meg a -másikát“. - -A ki ez idézeteket, melyek a lehetőségig hiven vannak forditva, -elfogulatlanul olvassa, nem tart megértésökre készletben egyebet mint -fogékony józan eszét, se rendszereket, se műszókat, szókhoz kötött uj -fogalmakat, az, ugy érzem, hamar tisztába jön Arisztoteleszszel. - -Az idézetben mind az benne foglaltatik, a mi valaha fontosnak vagy -lényegesnek tartatott a tragoedia elméletének vizsgálata körül: benne -van, mint a tragoedia czélja a részvétel és félelem keltése, a hamartia -s a katharzis. A mi ezenkivül a tragoediáról Arisztotelesz -költészettanában foglaltatík, az inkább vizsgálata a görög tragoediák -anyagának, szerkezetének és eszközeinek. Majdnem gyakorlati utmutatások -görög drámairók számára, valamint egész vizsgálata is a dráma körül -csupa gyakorlati kérdéseket fejteget s nem vész el a művek bölcsészeti -és ethikai méltatásában. Definicziója maga tisztán a műfaj hatására -redukálja magát, hatásában keresi czélját, és többi fejtegetéseinek -tételeit mind e hatás szerint birálja el. Minden neki csak annyit ér, a -mennyiben jó vagy jobb tényezője e hatásnak. E hatás szerint osztályozza -a költőket, műveiket, és a művek alkatrészeit. Ez által egy oly félre -nem érthető és egyszerü vezérvilágosság van a bölcs művében, a mely -rásüt okoskodásának minden részére s egybe foglalja, átlátszóvá teszi az -egészet. Mindig és mindig csak ez egyre, a hatásra, mint okra és czélra -térünk vissza, és minden csak ezért vagy ettől jelentős és becses. És ez -olyan közértetü, hogy mindenkinek be kell látnia, a ki közönséges okos -dolgok belátására alkalmas értelemmel bir. - -Indulatokat kelt fel bennünk minden jelenség a világon, a mi érzékeink -által reánk hatását gyakorolja. Minő indulatokat egy, minőket más -jelenség: ez a tudós ember vizsgálatának tárgya. A görög tudós -vizsgálata szerint a tragoedia félelmet és részvételt. De nem -bármiképen, hanem csak mint cselekmények, események és jellemek -egybefonódott művészi utánzása. - -Van-e ember, a ki ne tudná, mi a részvét és mi a félelem? Igen, van -millió és millió, a ki nem tudja megmondani, hogy félelem a lélek -nyughatatlansága, bizonytalan állapota egy bekövetkezhető veszedelem -vagy csapás érzetében vagy tudatában. A részvét pedig rokonszenves -fölgerjedés másokat ért csapás vagy szenvedés láttára. De ha ezt igy -vagy eképen a sokaság nem is tudja meghatározni, még is minden ember -érez félelmet és részvételt és a mint ez érzések meglepik, az ép elméjü -csalhatatlanul meg fogja mondani tudni, hogy „most félelem, most részvét -tölti el keblemet“, és nem fogja összecserélni e két felindulást sem -egymással sem más felindulásokkal, minő az öröm, a bánat, az irigység, -az undor vagy más eféle, sem ismét ezeket egymással. Mindenki tudja -tehát azt, mit kell az alatt érteni, hogy a tragoedia félelmet és -részvételt gerjeszt Ez azt teszi, hogy a tragoediában oly eseményeknek -vagyunk szemtanui, a melyeknek gyötrelmeiért vagy veszedelmeiért és -egyéb sulyos következményeiért szánakozunk azokon, a kiken ama -történeteket megesni látjuk, és ez események félelemmel is eltöltenek -bennünket. Mért? Talán azért, vagy azért is, mert azonképen rajtunk és a -hozzánk más hasonlókon is megeshetnek: senki, a legjobb is nincsen a -nagy szerencsétlenségtől biztosságban és a nagy szerencse nem okvetetlen -állandó. Ezt látjuk a tragoedia külsőleg valószinü belsőleg igaz -eseményeiben és méltán száll meg a bizonytalanság, a kényelmetlenség, a -félelem érzete bennünket. Legszebben éri el pedig e felindulások -fölgerjesztésének a hatását a tragoedia akkor, mondja Arisztotelesz, a -mikor sem nem jámbor lesz szenvedővé persze jámborságának okáért, a mi -csak elkeseritene bennünket; sem nem mikor a gonosz jut szerencsére, a -mi felháboritó, vagy akár szerencsétlenségbe is, a mi csak igazság -lenne, tehát sem félelemre sem részvételre nem indithatna bennünket, sőt -inkább megelégedésre: – hanem az a legtragikusabb, a mikor a jó, és -inkább a jobb mint a kevésbé jó ember saját hibájából jut szerencséből -szerencsétlenségre. - -Saját hibájából tehát vagy „valamely hibánál, valamely nagy hibánál -fogva“ mint a bölcs mondja. Ez a „hamartia.“ De mit tesz ez? Tesz-e más -egyebet, mint hogy ok nélkül, az illetőben magában rejlő ok nélkül -senkit szenvedésre vetni nem tanácsos a művészetben? Az élet se igen -teszi, de az élet nem mindig láttatja az okot s az összefüggést. A -művészet hatása a gyönyör. Gyönyörködni ártatlan szenvedőkben nem lehet, -sem a gonoszság fertelmeitől való felháborodás nem gyönyörködtető, -valamint magában a félelem sem. Lehet-e általában a szenvedésben? Lehet -ott, a hol a részvételhez, melyet a szenvedő szerencsétlensége támaszt a -szemlélőben egy más felgerjedés is járul, a mely zabolázza, egyensulyban -tartja a részvételt, korlátok közé szoritja, a fokozott érdeklődést -teszi a közönségesebb ellágyulás helyébe, a merő passziv szánalom -helyébe az érdeklett részvételt. Ez a másik fölgerjedés a félelem, a -mely személyes momentum a tárgyi szánalom mellett, félelemből és -részvételből van elegyitve az a csodás érzés, melylyel az életben is a -nagy szerencsétlenségeket szemléljük: ezt jól kitalálta a nagy bölcs. A -hol ez elegyiték meg van, ott meg van az a lázas, izgatott érdeklődés, a -melylyel ma teszem azt, szenzácziós eseteken kap a közönség. Nem -egyszerü kiváncsiság, hanem érdeklett, a melyben részvétünk és félelmünk -a főtényezők és fokozott, izgatott érdeklődésünk alapjai. Ezt kivánja -Arisztotelesz hatásképen a jó tragoediától. Nem vad félelem maga, nem -halálos rémület külön, sem nem lágy és tehetetlen szánakozás magában, -hanem ez megedzve amaz által, amaz megenyhitve ez által. A vasnak és -aranynak szilárd és becses keveréke. Ez czélja és hatása a tragoediának. - -Meg is lehet forditani az okoskodást: van az élet sorsváltozásainak egy -neme, melyben jó, derék, jeles, előkelő embereket látunk -elkerülhetetlenül balsorsra jutni, nem véletlenségből, nem buta esetleg -szerint, nem is érdemök szerint, de mégis az ő hozzájárulásukkal, -belőlük, lényükből folyó egy vagy több okért, valamely hibájukért, -valamely nagy hibájokért. És ezek az esetek jobban meghatnak, jobban -vonzanak, jobban érdekelnek bennünket, mint más, nem ilyen esetek. Mért? -Mert a hatásuk reánk nem olyan egyszerü és világos, mint más eseteké. -Vannak esetek, melyek megfélemlitenek bennünket, a mi egy kinos szorongó -érzése a bizonytalanságnak, vagy egy fenyegető bajnak: vannak mások, a -melyek szánakozásunkat keltik fel, és sirásban vagy tehetetlen lelki -gyötrelemben kimeritenek; ismét mások más fölgerjedésre inditanak, a mi -mind tisztán és világosan vagy fárasztó örömre kelt, vagy emésztő -gyülöletre, testet lelket leszerelő felháborodásra stb. Ha már most -látunk egy esetet, melyben egy derék férfiu szerencsétlenségre jut, a ki -a szerencsétségét okozta ugyan önön hibájából, de meg nem érdemlette: az -ilyet szánnunk kell, mert érdemetlen szenved; esete félelmet támaszt -bennünk, mutatván, hogy a jó ember is szerencsétlenné teheti magát. Itt -már nem oly egyszerü a hatás. Itt egy kettős hatás elegyitékében fürdik -szivünk. Ily eset művészien feldolgozva adja Arisztotelesz tragoediáját. -A ki ily tárgyról ir tragoediát, tanitja Arisztotelesz, az az élet -legjobb tárgyát utánozta tragoediájában s az a legtragikusabb költő, a -hogy magát kifejezni szereti. - -Ennyit egyelőre a félelemről és részvételről. Áttérek a hamartiára: a -hibára. - -Arisztotelesz összes okoskodásában nincsen árnyéka se annak az -elméletnek, a mely azt tanitja, hogy a tragikum abból áll, hogy egy -kiváló hős a tragikai vétséget elkövetvén, kihivja maga ellen az -egyetemest, mely harmoniára törekszik s nem türi, hogy harmoniája -megbontassék s elégtételt vesz magának a hősön a kit elejt. Magában az a -körülmény is gyanussá teszi ez elméletet, hogy legszellemesebb hivei nem -képesek abban megegyezni, hogy mely magyar szóval forditandó le helyesen -Arisztotelesz hamartiája; minek lehet vagy kell mondani: bünnek-e, -tévedésnek-e, vétségnek-e? Pedig a görög hamartiát, mely minden lexikon -szerint „hiba, bün“, teljesen fedezi a magyar hiba és bün, a mit -mindennél világosabbá tesz ez a szójárás: Othello kitünő ember volt, -csak az az egy hibája volt, hogy nagyon féltékeny természetü volt. -Avagy: Lear kitünő ember volt, de nagy hiba volt benne a hirtelensége. -Nagy hiba a makacsság, nagy hiba a nagyravágyás, az érzékenység stb. -benne; abban t. i. a kiben hiba, ott a hol hiba, akkor a mikor hiba. Mi -kell még egyéb a hamartia megmagyarázásához. Ebben a magyarázatban is -csak egy nagy hiba van: az, hogy igen egyszerü, igen természetes, józan -és világos. Nem kell a mysztikus tan a kiválóság gyarlóságáról, az -egyetemesnek a tragikai vétség által megbontott harmoniájáról, hanem meg -kell mondani a dolgot: egy jeles ember, a ki mindazonáltal csak ember, a -kiben hiba van. Errare humanum est. És ha nagy ember, jeles ember, -kitünő ember lesz egy nagy hiba áldozata: az a tragikus ember az -életben; a művészetben pedig az a „legszebb tragoedia“, a mely ily -esetről készül, és az a „legtragikusabb költő“, a ki ily esetről költi -darabját, igy mondja Arisztotelesz. Ennyit a hamartiáról. - -De itt még egy tanulság van. Ha ez a legszebb tragoedia, akkor nyilván -van kevésbé szép is; ha ez a legtragikusabb, akkor van nyilván kevésbé -tragikus is, már t. i. Arisztotelesz értelmében. És valóban van is. Az, -azt mondja ő, a hol kettős kifejlődése van a tragoediának: más a jók, -más a gonoszok számára; a hol t. i. a jók elnyerik törekvéseik jutalmát, -a gonoszok büneik vagy hibáik, vagy törekvéseik büntetését. Ilyen -tragoediákat szoktak a görög szinműirók irni a – publikum kedveért. De -az ily kifejlés inkább illeti Arisztotelesz szerint a komoediát mint a -tragoediát, mert a halálos ellenségek is ebben kibékülve hagyják el a -szint és „egyik sem öli meg a másikat.“ - -Mit kell a görög bölcs költészettanának e részéről tartanunk? Egyebet -is-e, mint hogy ő és nemzetbeliei a mi megkülömböztetésünket a középfaju -drámákról nem ismerték? Nekik csak tragoediájok és komoediájok volt. A -mi az egyik nem volt, az a másik volt és megforditva. Voltak e szerint -legszebb tragoediák és kevésbé szépek, a melyek megfeleltek a mi -középfaju drámánknak. Ezek kielégitették a nézők igazságérzetét -(filanthropia) és népszerüebbek voltak, mint a legszebbek, melyek nem az -igazságérzet kielégitésére munkáltak, hanem félelem és részvétel -keltésével hasonló felindulások megszürését, megtisztulását -eredményezték. Nem a következőket jelenti-e ez: A mely konfliktus -megoldható igazságszolgáltatással, az a középfaju dráma, a mely -összeütközés nem oldható meg igazságszolgáltatással, hanem csak -katasztrófával, az a tragoedia. - -Nem egyet mondunk-e, én a szegény magyar s ő a századok során mindig -gazdagabbá lett görög? - -Én állitom: a mi igazságszolgáltatással helyesen elintézhető, az a -középfaju dráma. - -Ő azt mondja: ez a rosz tragoedia, bár a publikum ezt szereti jobban, -vagy is ez népszerübb. - -Állitom: a mi igazság szolgáltatással nem intézhető el, hanem -katasztrófával, az a tragoedia. Ő azt mondja: ez a legszebb tragoedia. - -Mindenkinek a czélja szerinte félelmet és részvételt kelteni és hasonló -felindulásokat meg-megtisztitani. Az első fajta ezt roszul vagy kevesbe -jól eszközli mint a második fajta. Ezért legszebb ez és kevesbé szép -amaz, mindig Arisztotelesz szerint. Ma e tekintetben másképen itélünk. -Ma ismerünk kitünő szinmüveket és jeles tragoediákat. Amazokat -igazságérzetünket kielégitő befejezéssel, emezeket oly véggel, mely -megnyugtató, noha nem igazságszolgáltatás. Rosz tragoedia voltaképen -nincsen. Vagy tragikus valamely eset vagy nem. Ha az, akkor mint -tragikai konczepczió jó, csak mint szindarab lehet hatástalan vagy -csonka hatásu. Ilyen Bánkbán Ha nem tragikus, akkor nem is tragoedia -bárminő katasztrófával végezze is eseményeit a költő. Ilyen a kegyencz, -mert se részvételt nem kelt se félelmet, csak sorba megbotránkozást, -felháborodást és kinos szorongást. Nem is középfaju jó dráma, mert -igazságot se tesz. - -Ennyivel áttérek a Katharzisra. - -Mit tesz részvételt és félelmet megtisztitani. - -A költő keresi a részvét és félelemkeltő eseményeket és ugy alakitja -egységes müvészeti kompoziczióvá, hogy kifejlődésük, noha e kifejlődés -nem igazságérzetünk szerint (filanthropiának mondja Arisztotelesz) -történik, mégis megnyugtató legyen, mégis önmagunkkal és a világgal, -melynek a látott esemény része, tehát tükre, – megbékitsen. Mi lehet ez -más, mint hogy a keblünkben feltámasztott félelmet és részvételt, bármi -zaklatott volt légyen is, megenyhitse, megnemesitse, elviselhetővé, sőt -tán becsessé tegye ránk nézve. - -Nem vonakodom kimondani, hogy valamikor csak Arisztotelesz e szót -használja tragikus, tragikusabb vagy legtragikusabb (mondván, hogy ez a -tárgy vagy ez a költő, vagy ez a módszer legtragikusabb) mindannyiszor -csak azt szabad és semmi mást nem szabad alatta értenünk, hogy ez a -legmeginditóbb, azaz a részvételt és félelmet legjobban felinditó; és -semmi esetre sem szabad azt érteni alatta, a mit mi ma nevezünk -tragikusnak. Sőt inkább az alatt, a mit mi ma tragikusnak mondunk, -tisztán csak Arisztotesz Katharzisza értendő. Vagy is az, hogy egy -konfliktus a mi megnyugtatásunkra oldódik meg a nélkül, hogy -igazságszolgáltatás lenne, a nélkül, hogy hiba és lakolás, a nélkül, -hogy bűn és bünhödés, a nélkül, hogy vétség és vezeklés helyes arányban -állanának egymáshoz. - -A tragikumot oly értelemben, mint mink ma használjuk, e szó alatt -legalább, Arisztotelesz nem ismerte. Ő tragikusnak csak azt mondja, a mi -e műfajban félelmet és részvétet kelteni alkalmas. Ez a tulajdonsága -valaminek nála a tragikus. Mi ellenben tragikumnak nevezzük a tragikus -megoldásoknak azt a momentumát, a mely az erőszakosságot megenyhiti, a -katasztrófát kibékitővé teszi anélkül, hogy igazságérzetünk -közreműködését igénybe venné. Ezt a momentumot, ezt a titokzatos -tényezőt, a mely rendesen elintézhetetlen esetek erőszakos elintézését -ránk nézve elviselhetővé, sőt gyönyör forrásává teszi, külön tárgyalva -nem találjuk Arisztoteleszben. A mennyiben azonban benne van, mert benne -kell lenni, minthogy a tragoediákban is bennök van, ezek pedig benne -vannak Arisztotelesz művében teljesen, – tehát a mennyiben benne van, -nem kereshetjük másban mint a Katharziszban, az Arisztoteleszi rendszer -legtöbbet vitatott fogalmában, melyről azonban maga Arisztotelesz -legkevesebbet beszél. - -Ismétlem tehát, a tragikum abból áll, hogy vannak az életben esetek, a -melyekben a földi hatalmak, a társadalmat szabályozó rend és -törvényesség igazságosztó serpenyője elégtelen az igazságtételre; a -mikor a polgárból, a felekezethez, a családhoz, a rendekhez, a pártokhoz -tartozóból kitör az ember, kitör „Ádám“ és keresi egyénisége jogát, vagy -torolni indul egyénisége sérelmét, mit amaz osztályok kötelékeiben meg -nem talál, vagy el nem érhet. Félelmes és részvétkeltő látvány ez; nemes -részvétellel nézzük a hős küzdését, mely környezetéből áldozatokat szed, -tehát sokak veszedelmével jár, a sokaság helyzetét, vagy legalább -másokét bizonytalanná teszi, tehát ha közülünk támad föl ily alak, a -mienkét is. Ez természetes félelemmel tölt el bennünket, azért -félelmetesek a tragikai események. De végig nézvén fejleményeiket -látjuk, hogy a hős maga a legnagyobb és legbiztosabb áldozata a maga -küzdelmének; mert sokan megmenekülnek környezetében, de ő maga soha sem -menekül meg, utána pedig – a mi nem lehetett meg az ő sorsában – -egyensuly, igaz mérték, belátás, rend és béke áll be a közviszonyokba, a -melyekben mi, a sokaság élünk és tovább élünk. Félelmünk ezzel egy nemes -tanulság megnyugtató révébe tér, megtisztulva, és melléje ül szintén -megtisztult részvételünknek, mely nem méltatlanra volt pazarolva, hanem -a legérdemesebbet ölelte. - -Ez én nekem a Katharzisz, és ez a tragikum nekem. - -Az-e Arisztotelesznek is: feleljen rá magának figyelmes olvasóm. Én azt -tehetem csak itélete megkönnyitésére, hogy Arisztotelesz módszereként -próbálom vizsgálni, mit kell az alatt érteni, hogy a félelem és részvét -által ugyanezek a fölgerjedések, megtisztuljanak. Minő proczesszus ez? - -A kérdést föltévén, mindenek felett azt kell megállapitanunk, hogy mit -jelent a megtisztulás. A megtisztulás jelenti valaminek eltávolodását -egy más valamitől, vagy valamiből, a minek anyagában, vagy fogalmában -vagy rajta idegen, hozzá nem tartozik, belőle eltávolitandó. Ez a -megtisztulás egy értelemben. Más értelemben, a mi azonban másnak inkább -csak látszik, van egy tisztulás, a mely nem egy látható anyagnak -szemlélhető eltávolitásában, hanem inkább egy látszólagos átváltozásában -rejlik, de ez sem inditó eszközök vagy anyag nélkül. Ez kémikus uton jön -létre, teszem azt bornál, savaknál, levegőnél s eféléknél. De itt is -csak – bár kemikai proczesszus utján, – eltávolitásáról lehet szó a -zavaró vagy kiválasztandó elemnek. Az érzelmek tisztitását is csak -eképen lehet felfognunk. Érzelmeink minőségileg igen nagy skálát -mutatnak. Szellemiebbek egynél, érzékiebbek másoknál. Egymás által is -szaturáltak vagy többé kevesbé áthatottak. Az egyéni diszpoziczió -szerint változik vegyülékök, mely becsüket meghatározza és a rájok -gyakorolt behatások csökkentik és fokozzák a változásokat, melyeket -szenvednek. Péter félelme csak oly félelem, e szó fogalmát tekintve, -mint Pál félelme; de a kettő mégis megnyilatkozásában, eszközeiben, -czéljaiban, érzékenységében, természetében igen nagy külömbségeket -mutathat és valamely hatás, melyet rá gyakorlok ugyanaz eredményt vagy -ellenkező eredményt hozhat létre a kettőnél. Esetleg Péter minden -bátorságát elvesztheti attól, a mitől Pál félénksége vitézséggé -fokozódik, de mindkettő gyáva és mindkettő hős is lehet egy azon behatás -alatt. Okszerü behatások ismétlése e szerint fejlesztőleg gyakorolhat -hatást a bennünk lakozó indulatokra. Ez a nevelés dolga, a mely a -roszból kevesbé roszat, a jóból jobbat, kitünőt van hivatva fejleszteni. -Az indulatok megszüretnek, fegyelmeztetnek, fejlesztetnek és -korlátoztatnak, tisztittatnak, nemesittetnek a helyes nevelés által. Az -élet ellenben neveli itt, zavarja ott az indulatokat váltakozó és ki nem -számitott behatásai által. A tény az, hogy az indulatok ilyen -megtisztitásának és megzavarodásának proczesszusa állandó az életben, és -indulatok megtisztulásáról ép ugy lehet beszélni, mint egyéb -megtisztulásokról. - -Ha azonban az élet fölváltva teszi behatásai által egyszer tisztábbá, -egyszer zavarosabbá eredeti indulatainkat, azaz ront és javit rajtunk -vegyest: tüzheti-e ki magának föladatául ugyan ezt az élet művészi -utánzása is, és nem inkább az-e a czélja a művészetnek, hogy -indulatainkat mutatványai által ne salakosabbakká, hanem tisztábbakká, -nemesebbekké tegye? Kétség kivül ez az utóbbi a feladata. És ha a komoly -dráma czélja, a föladata félelmünk és részvételünk fölinditása, ezt -nyilván nem oly behatások által kell elérnie, melyektől ez indulataink -elvadulnak, értékükből veszitenek, hanem ellenkezőleg olyak által, -melyek jótékony hatásukkal fölgerjedéseink nemesebb tartalmát -gyarapitják és aljasabb elemeitől megfosztják. Nem czéljuk, hogy a -félénk emberből gyávát csináljanak, vagy a gyávából vakmerőt; sem nem, -hogy a lágyabb szivüből pityergőt, érzelgőst, az erősebb természetüből -pediglen szivtelent; sőt inkább czéljuk, hogy a félénkből bátrat, a -vakmerőből is bátrat csináljanak, a ki pedig bátor természettől, ennek -ez erényét és öntudatosság által becsben emeljék. Azonképen, hogy az -érzelgősből ép ugy, mint a szivtelenből férfiasan résztvevő szivet -formáljanak. - -Hogy mi módon érik ezt el tanitók és szülők és egyáltalán azok, a kik az -ifjabb s még jobban formálható nemzedék nevelésére hivatva vannak, azt -bőven fejtegetni nem tartozik ide. A leghathatósabb eszköz ebben sem a -tanitás, hanem a megfelelő szöveggel vagy tanitással kisért példa. És ez -az az eszköz, a melylyel a művészet is ugyan e czélokra a -legsikeresebben munkál. - -Minden indulataink közül a félelem és a részvétel az, a melynek -megtisztitása a komoly drámának s rokon fajainak a föladata. A kérdés -csak az, költő és lélekbuvár miként fér tisztitó kezével ez -indulatokhoz, a tisztitásnak, mely módja kinálkozik – tekintve a -tisztitásnak fentebb kifejtett módjait – e testetlenségek, ez anyag -nélküli jelenségek megtisztitására? - -Kiválóképen mind ama módok közül, a melyeket az anyagok tisztitására -mint alkalmasokat ismerünk, egyet tudok csak mondani, a mely e -szándékunkban sikert igér! Ez ugyanaz, a melyet az érczek tisztitására -használunk: a hő, a tűz. A vasat tűzbe dobjuk, megolvasztjuk, hogy -salakjától megszabaduljon. Nos, gerjedelmeinket is tüzbe dobjuk, -fölizgatjuk, megolvasztjuk, hogy megtisztitván, megedzzük. A -tragoediában félelmünket és szánakozásunkat fölgerjesztjük, -megolvasztjuk a félelmes és részvételkeltő események kohójában, hogy -megtisztulva, megedzve vigyük onnan vissza. - -Ez azt hiszem Arisztoteles katharzisza: fölgerjesztett két indulatunknak -saját fölgerjedése tüzében való megtisztulása. - -Nem hinném azonban, hogy Arisztotelesz azt gondolta volna, hogy egy vagy -akárhány trageodia minden félénkből bátrat, minden szentimentális -emberből egészséges érzésü embert csinál; sem tanitása azt nem -tartalmazza, hogy Othello sorsa a féltékeny természetüeket kijózanitja, -vagy Romeoé a szerelmeseket észre tériti. Arisztotelesz csak annyit -tanit, hogy a ki kellő fogékonysággal tudja kitárni keblét egy-egy -tragoedia hatásának, arra nézve e tragoedia egy valóságos élmény becsére -emelkedik, az e hatástól az élet harczaiban és esélyeiben edzettebb, -erősebb, harczképesebb lesz, mint nála nélkül lett volna. Nem in -concreto lesz okosabb vagy vitézebb, hanem egész erkölcsi tartalma lesz -értékesebb az által, hogy indulatainak egy része nemesebb, edzettebb, -tisztább lesz. - -És ezzel elmondtam Arisztoteleszből mindazt, a mire könyvem tárgyának -szüksége volt. - - - - -XX. Arisztotelesz és Beőthy Zs. - -Meg kell néznünk még, miképen idézi Arisztoteleszt a maga részére az -enyimtől eltérő felfogás. S minthogy magyarul oly terjedelmesen, oly -kimeritően s a maga szempontjából oly alaposan is a tragikai -költészetről még senki sem irt mint Beőthy Zsolt, ennélfogva -leghelyesebb ugy vélem, ha őt mutatom be okoskodása ama pillanatában, -midőn Arisztotelesz tételeit idézi meg tanuság tételre maga mellett. - -„Az eszthetika atyja Arisztotelesz, – mondja Beőthy Zsolt midőn a -páthoszról ir, – költészettanának tizenharmadik fejezetében következőleg -jelöli meg azt a kiválóságot, melyet a tragikai felfogás feltételének -tart: A tragoedia hőse „olyan ember, a ki nem erény vagy jogosság által -tünik ki, sem nem gonoszság vagy aljasság által jut szerencsétlenségre, -hanem valamely vétség (hamartia) által; közelebbről olyan, ki nagy -hirben és szerencsében áll, mint Oedipusz és Thyesztesz s az ilyen -nemzetségekből származó dicső férfiak“. – A szerencséből -szerencsétlenségre való változás „ne aljasságból történjék, hanem inkább -nagy tévedése (hamartia) miatt olyan embernek, a minő mondatott, avagy -inkább jobbnak mint rosszabbnak. Bizonyitja ezt a tragikai költészetnek -története is. Eleinte ugyanis a költők sorjában használtak majdnem -valamennyi kinálkozó mesét; most ellenben néhány nemzetségből költik a -legszebb tragoediákat, ugy mint Alkmaion, Oedipusz, Oresztesz, Meleager, -Thyesztesz, Telephoszról, s ha kik még azonkivül nagyokat tettek vagy -szenvedtek“. - -A forditás, melyet idéztem, azt gondolom a Beőthyé s övé a felelősség is -azért, hogy a hamartiát felváltva vétségnek és tévedésnek forditja. Hogy -mért cselekszi, holott e szó jelentés hiba és bűn, azt ő igen szépen -okolja meg könyvében, de hogy csak az ő felfogásának kedveért s nem -Arisztotelesz kedveért használja hiba helyett a vétséget: az egészen -világos. - -Erről a „tragikai vétségről“ értekezvén ezeket irja Beőthy: - -„A tragikai vétség mindenesetre lehet erkölcsi is; de nem szükségképen -az s igy nem is mindig az. – Lényege legalább nem ebben fekszik. – Az -egyén kiszakadása nyilatkozik benne az élet összhangjából, különködése -az általánossal szemben, kitámadása az egyetemes ellen. – A kiválóságnak -oly kitörése, mely veszedelmes a köznek nyugalmára, békéjére, érdekeire, -s ennélfogva visszahatást idéz fel maga ellen. – Ha a tragikai vétségben -mindig ethikai mozzanatot kutatunk; ha a hősök homlokán mindig a -Káin-bélyeget keressük könnyen jutunk tévutra, mely a börtönökbe, a -gályákra, a gonosztevők közé vezet bennünket. – A tragikai alakok bűne -pedig nem ide sülyedésökben, hanem inkább kimagaslásukban áll. – Nemcsak -mint bünösök nagyok, hanem mint nagyok bünösök! – Vétségök soha sem -közönséges; az erkölcsi felfogásunkba ütközés fogalma soha sem meriti ki -azt. – A félelem, melyet bennünk felkölt, nem csak a közrendet illeti, -hanem őt magát is. Amazt féltjük tőle, őt meg amattól. – Érzésünknek e -sajátságos megosztottságát a vétségnek nem erkölcsi jelleme idézi fel. – -Ha közönséges bünnel állunk szemben, soha sem fordul elő; a tragikai -vétség hatásából ellenben soha sem hiányzik. – Erkölcsi felfogásunk, -igazságérzetünk bizonyos arányosságot követel és állapit meg bün és -büntetés között, mely időről időre a büntető törvényekben nyer -kifejezést. – Ezt az arányosságot a tragikum nem ismeri. – Katasztrófája -igazságérzetünket csak annyiban veszi tekintetbe, a mennyiben nem -csufolhatja, nem sértheti meg. – De kiválólag nem annak kielégitésére -törekszik, mint a büntetés, hanem fölzaklatott indulatainknak, -félelmünknek és szánakozásunknak megnyugtatására. Kérlelhetlen -következetességével, megrémitő hirtelenségével, és szétzuzó sulyával nem -csak a közrendet illető félelemtől szabadit meg, hanem a hőst illető -félelmünket is kielégiti, midőn eltiprásában fölemeli őt… Az -irgalmatlanul sujtó nemezist nem tekintjük és követeljük (tehát) -büntetésnek a szó szoros értelmében és a fogalom minden föltételével. – -Igazságérzetünk, mely a büntetések fokozatait pontosan kiszabja, s az -erkölcsi kihágások, vétségek és bünök mértékéhez arányositja, nem érzi -sértve magát sem a tragikai szenvedésnek és romlásnak aránytalan -nagysága, sem a bukásban nyilatkozó kiengesztelő mozzanat által. -Egyfelül helyben hagyjuk a halálos itéleteknek e rémes egyhanguságát, -másfelül nincs kifogásunk a nagy bünösöknek ily hősi végre jutása ellen. -– Hogyan történhetik ez? – Nem máskép, minthogy a tragikai vétséget sem -tekintjük első sorban erkölcsinek. Nem érezzük merőben azt az erkölcsi -törvény alá vonhatónak, tisztán erkölcsi természetünek“. - -Ez idézet szerint a „tragikai vétség,“ a hamartia „minden esetre lehet -erkölcsi is, de nem szükségképen az, tehát nem is mindig az.“ – „Lényege -legalább nem ebben fekszik.“ - -Tehát mi mégis, és miben fekszik a lényege? - -Lakolás a katasztrófa is, de nem a vétség arányában. Közönséges bünösnek -nem bocsájtjuk meg azt, a mit a tragikai bünösnek megbocsájtunk. Mért? -Nincs rá más felelet mint ismét az, mivelhogy „a tragikai vétséget sem -tekintjük első sorban erkölcsinek. Hát első sorban minek, és hányad -sorban erkölcsinek? - -Ime a félreértett és „vétségnek“ forditott hamartia balkövetkezményei: -negativ magyarázatokkal szolgál tömegesen, egyetlen pozitiv meghatározás -helyett. De ha nem találunk egy kimeritő meghatározást, találunk többet, -a mely egymást nem fedezi, legfölebb kiegésziti s mely további bő -magyarázatokkal van homályosabbá téve. Ide csatolok kettőt: - -„Antigone eltemeti bátyját, Oresztesz boszut áll atyjáért, Lear -elkergeti leányát, Bánk kardot huz a királyné ellen, Iréne felesége lesz -hona leigázójának,“ igy szól Beőthy s folytatja: „Ez a tett, mely által -a tragikai törekvés kifejezésre jut, mely által a hős határozott és -visszavonhatatlan sértést követ el az egyetemes ellen: a tragikai -vétség“. - -Más helyen, de nem messze ettől a következőket olvassuk: - -Arisztotelesz „a tragikai jellem első és fő kellékének azt tartja, hogy -jó (derék) legyen. Ily emberek tévedése, botlása, elragadtatása már az, -a mit az arisztoteleszi harmatia alatt érthetünk.“ - -Más-e e szerint az arisztoteleszi harmatia mint a Beőthy-féle tragikai -vétség? Az első egy hiba, egy nagy hiba egy nagy emberben. A második -„egy tett, mely által a tragikai törekvés kifejezésre jut.“ Az első egy -ok, a második egy okozat. Mindegy-e egy tett vagy egy tulajdonság? És -megszünik-e Antigone tragikusnak lenni, ha nem temeti el bátyját és -meghasonlásában e miatt eszét veszti? És Bánkbán megszűnik-e tragikusnak -lenni, ha nem öli meg a királynét, hanem szerelme kinjában önmagát? Más -szóval, ha az arisztoteleszi hiba igenis bennök van e hősökben, de a -Beőthy-féle tettet nem követik el? Világos, hogy a görög hamartia s a -modern aeszthetika tragikai vétsége nem egy és ugyanaz, legfölebb csak -mint félreértése ez amannak. És nyilván való az is, hogy a Beőthy-féle -vétség nélkül is a tragikum bennök van ama hősökben és teljes, és e -vétség nem kiegészitő része a tragikumnak. Arisztotelesz hamartiája -jellembeli tulajdonsága a hősnek, Beőthy vétsége csak többi cselekedetei -közül egy cselekedet. Előfordul a tragoediában, a szinpad számára -költött szindarabban, mely cselekedetek utánzása, de nem az élet -tragikai eseményeiben és alakjaiban, vagy nem mindig, tehát nem is mint -lényeges momentum a tragikumban, a mely a hős nagyságának a mérveiben -birja föltételeit. Ez az egész hamartia mint vétség egy csodálatos -hamartiája a kitünő elméknek, melyek rabjává lettek. Az ő rendszerükben -is nem ott van, a hol ők mutogatják, hanem egészen más helyen: ott, -mikor arról okoskodnak, hogy a tragikus alaknak kitünőnek, kiválónak, -tökéletesnek kell lenni; de minthogy semmi ész se lenne abban, hogy a -tökéletes egyén támadjon ki a tökéletes egyetemes ellen, annálfogva, igy -füzik tovább a rendszert, a tökéletes egyénben kell valami – -gyarlóságnak is lenni. („Ime a tragikum két eleme: az egyetemes és az -egyén, s az utóbbinak két oldala: a tökéletes és a tökéletlen, más -szóval: a kiváló és a gyarló.“ Beőthy Zs. A tragikum, 9. lap.) - -Mért e kiváló tudós nem érte be ennyivel s nem mondja „gyarló“ helyett -azt, hogy „hiba“, s tenné hozzá, hogy ez Arisztoteles hamartiája. És -ezentul a tragikum fogalmának teljességéhez nem volna szüksége még a -tragikai vétségre is, a melylyel a rendszer meg van feleslegesen toldva -és terhelve. Elkerülvén a vétséget, elkerülte volna Beőthy Zs. azt a -magyarázatot is, a melyet e szó vétség provokált. Mert ha vétséget kell -mérlegelnünk, lakolást kell rá kimérni tudnunk. A tragoedia azonban nem -mérték szerint, hanem hol mértéken tul, hol mértéken innen sujt Ezt a -megmagyarázhatatlanságot azzal magyarázza meg Beőthy, hogy a tragikai -vétséget nem kell „tisztán“ erkölcsinek tekinteni, vagy nem „első -sorban“ erkölcsinek, vagy mint a fentebbi nagy idézet elején áll, nem -„szükségképen“, tehát „nem is mindig“ erkölcsinek. Mert hiszen ha „a -tragikai vétségben mindig az ethikai momentumot kutatnók“ – hová -jutnánk: „a börtönökbe, a gályákra, a gonosztévők közé!“ Mintha e -boldogtalanok tömegében, kiket paragrafus szerint itélő biró küldött -oda, a ki itél oly esetben, melynek elitélésében a földi juszticzia -serpenyője elégtelen, nem tömegesen volna található a valóságos -tragoedia! - -Mily fonák megkülönböztetés vétek és vétek, tragikus vétség és nem -tragikus vétség közt, mely kétféle igazságérzetet is követel az emberi -szivben: egyet tragoediákban elkövetett kiváltságos vétségekre, egyet -nem tragoediákban elkövetett közönséges vétségekre, az elsőket itéli nem -tisztán ethikai szempontból az aeszthetika, a másodikakat ethikaiból a – -praxis kriminálisz vagy Csemeghy kodexe! Van-e valakinek ilyenről -tudomása? S nem ellenkezőleg tudja-e mindenki, hogy ugyanaz a bün emberi -igazság szerint mindig ugyanazon itélettel sujtandó. Bánk gyilkos, Romeo -csábitó, titkos házasságban és emberölésben bünös, Lear apai -kötelességeinek durva megsértésében és igy tovább. És ezek az urak, biró -elé hurczolva, mind elveszik megillető büntetésöket, csakugy, mint a kik -mindennap ott állanak fenyitő biróságaink előtt s esetleg börtönbe, -gályára kerülnek, mint „közönséges gonosztevők.“ A külömbség nem a -vétségben található meg, hanem a személyekben, a személyek -tulajdonságaiban, nagyságában. A tragoediák hősei nem kerülnek biró elé, -mert az ő ügyük nem dönthető el biró által. Oly kiváló emberek, a kik -jogaikat mint kiválóságukat természet szerint megilletőket birói itélet -nélkül veszik, sérelmeiket birói eljárás nélkül torolják, azaz: -önbiráskodók. Hatalmasak, diszben, fényben, szerencsében élők, a kiket -nem lehet a „rendes per utjára“ kényszeriteni, kiket az életben is már -csak a katasztrófában ér utol a világi végrehajtó hatalom, s kik igen is -gyakran jutnak börtönbe, gályára, vagy más kodifikált büntetésre, -mindannyiszor tudniillik, valahányszor a hatóság hatalmába keritheti és -elvonva illetékes birájuk: nagyságok végzete elől – odaállitja, -elővezetteti őket, nekik az ő ügyükben illetéktelen birájuk: a kir. -törvényszék elé! - -Oh mily kinos helyzet ez egy lelkes birónak, kinek igazságtevő képessége -az ily esettel szemben megzavarodik, a ki érzi, hogy ugyanabban a -helyzetben maga is mintha ugyanazt cselekedte volna! Nem mondhatja, hogy -a vádlott nem követett el gyilkosságot, de nem mondhatja, hogy bünös -benne s százszor látjuk az életben, mint menti fel az esküdtszék az ily -gyilkost, kinek esetén meghasonlik a biró. - -De elég Arisztotelesz harmatiáról és Beőthy vétségéről. - -Még egy dolog van hátra, melyet jó volna, ha Arisztoteleszből igazolni -lehetne: a modern erkölcsi világrendet, az egyetemest, melyet az egyén -maga ellen kihiv, s mely katasztrófával boszulja meg harmoniájának -sérelmét a kiváló egyénen. Azonban ez, vagy ehez hasonló semmi sincsen -Arisztoteleszben. Ezt az intézményt a görög bölcs nem ismerte -aeszthetikájában, s rendszerében neki szerepet nem adott. Az istenek -parancsát, az állam jogait és hatalmát s a természet törvényeit mindenki -tudta és ismerte; ezek szabták meg korlátait a közönségesnél nagyobb -emberek törekvéseinek és természetének, ezek oltalmazták a gyengébbeket -az erősebbek ellen, ezek keretében mozogtak az élet képei, ezek keretébe -illesztettek e képek müvészi utánzásai. Ezeken kivül csak a fatum -hatalma lebegett isten és ember, kicsiny és nagy felett. Egy külön -ideális intézmény a tragikus bűnök elkövetését megtorló hivatással nem -találtatott szükségesnek. A tragoedia elméletét Arisztotelesz ki tudta -meriteni e nélkül is. - -Ha pedig ez az atyja minden aeszthetikának ennyi egyszerüséggel, ennyi -józansággal, ily gyakorlati módon és felfogással, a tragikai vétség -titokzatos és kétes természetü fogalma nélkül, nélküle a -világegyetemsség metafizikai intézményének képes volt a dramaturgiának -évezredekkel daczoló kánonait megirni, – kérdés: nyereség-e az ő -tételeinek mind sürübb ködbe boritása, tanitásainak és szavainak -kibővitett értelemmel, meg nem határolható jelentéssel való felruházása -által? És nem ellenkezőleg haladás-e visszatérni az ő egyszerűségéhez, -az ő világosságához, az ő természettességéhez, az ő gyakorlatiságához? - -Mért ne legyen a tragikus ember ujra a tehetség, állás, disz, fény és -születés és szerencse szerint nagy ember, a harmatia benne a hiba, – a -mely nélkül nem emberhez lenne hasonló, – a vétség és egyetemes pedig -semmi. - - - - -Befejezés. - -S itt, a hol könyvem végére jutottam, az a kérdés merül fel előttem, -végre is nem mindegy-e a nagy közönségre nézve – a melynek érdekei -minket az irásban is szabályoznak, – akár nekem hiszen az olvasó, akár -azoknak a kik a más nézeteket hirdetik? Akár azt hiszi, hogy a tragikum -az egyénnek a földi törvények szerint lehetetlen nagyságában áll, akár -vétségében, melylyel maga ellen bosszura hivja az egyetemes megsértett -összhangját; akár hogy mindenben egyformán az erkölcsi s anyagi életet -szabályozó törvények szerint alakul az ember sorsa, akár hogy kivételes -esetekben egy e kivételes esetek számára megkonstruált ideális forum -szab sorsot az embernek? - -Némely irányban ez kétségkivül egészen mindegy: az emberek se az egyik, -se a másik felfogástól nem lesznek mások. A tanitásoknak a tragikumról -gyakorlati eredménye a világ folyására s fejlődésére nincsen. Egy másik -irányban se látok hasznot, akármiként vélekedünk is a tragikumról. -Ebbeli felfogásunknak – se egyiknek se a másiknak – soha sem lesz az az -eredménye, hogy magunk jó tragoediát tudjunk irni, vagy másokat -megtanitsunk rá. Arisztotelesz, a kinek poetikája oly tendencziával van -irva, hogy a poetákat tanitsa saját mesterségökre, bezzeg arra, a mit mi -tragikumnak nevezünk, s a miről könyveket irunk, egy silány szót is nem -vesztegetett. Ő a maga könyvét csupa okos, tanitó, felvilágositó, -utbaigazitó jó tanácsokkal irta tele, mig mi az elvont fogalmakon -veszekszünk. A ki tehát – poéta létére – drámát irni akar megtanulni, az -ne hozzánk forduljon, hanem Arisztoteleszhez. Ebben az irányban a mi -harczunknak s megkülömböztetéseinknek szintén nincsen gyakorlati haszna. - -Mire való tehát a mi munkánk, s mire nézve nem mindegy, hogy mit -tanitunk? - -A mi munkánknak némi értéke abban rejlik, hogy az életnek és az életet -másoló müvészi alkotások némely fajának helyes megitélésére mértéket ad -a kezedbe, nyájas olvasóm, s ezzel megadja egyszersmind mind azt a jót, -a mi a helyes itélettel és a biztos itélettel mindig jár: lelki, -erkölcsi, szellemi értékek egész sorát. És ez a pont az, a mely a két -felfogás körül egyikét a másik fölé helyezi okvetetlenül; mert kettő -közül, a mi egymással ugyan egy dologra nézve részben vagy egészben -ellenkezik, nem lehet mindenik helyes, vagy egyformán helyes. A -helyesebb pedig az, a mely tanitványát az itélet jobb nemére, vagy jobb -módjára, vagy jobb tényezőire, tehát jobb, biztosabb, egyszerübb, -világosabb s értékre nézve kiterjedtebb, általánosabb itéletre tanitja. - -Szembesitnük még egyszer utóljára a két felfogást. - -Beőthyt Zs., az enyimmel ellenkező felfogás legkülömb magyar apostola, -ezt mondja: „haza és család, állami rend és korszellem, természeti -kényszer és erkölcsi törvény, szabadság, gondviselés: egy közös -fogalomra utalnak bennünket… elemei, töredékei, nyilatkozásai egy közös -és egyetemes hatalomnak, egy minden irányu tökéletességnek, mely -uralkodik fölöttünk.“ - -Ez mint „egyetemes“ egyik eleme a tragikumnak tökéletességében és -harmoniájában. A másik eleme az egyén, de ez kétoldalu, azaz kiváló és -egyszersmind gyarló, azaz tökéletes is de tökéletlen is. És „a tett, -mely által a hős (egyén) határozott és visszavonhatlan sértést követ el -az egyetemes ellen; a tragikai vétség.“ És a katasztrófa, melyben ezért -őt a megsértett egyetemes meglakoltatja: a tragikai bukás vagy bünhödés. - -E logikai felfüzésből iparkodtunk e könyvben ezt a felfogást -kivetkőztetni. Mondtuk, hogy nem bün és büntetés a tragikum, mert -méltatlan, hogy akár az egyetemes, akár a véges biró megforditott arányu -büntetésekkel sujtson: a nagy bünöst kisebbel, a kisebbet nagyobbal. -Erre a rendszer azt feleli, hogy se ez a tragikai bün nem szükségkép -erkölcsi, se a büntetés nem erkölcsi szempontból mérendő meg. Minthogy -azonban a költészetben csak azok a bünök és vétségek létezhetnek, a -melyeket az életből ismerünk; az életben pedig minden bünök és vétségek -egyformán itéltetnek meg és nincsenek külön megitélés alá esendő bünök, -csak enyhitő és sulyositó körülmények, és Beöthy is nem mondja meg, hogy -mi szempontból kivánja a tragikai vétséget megitéltetni, csak azt, hogy -nem épen vagy nem leginkább erkölcsi szempontból, – ennélfogva e -feleletet egészen sulytalannak kell tartanunk. - -Isten és a törvény előtt mindnyájan egyenlők vagyunk; csak a tökéletes -egyetemes előtt nem vagyunk egyenlők. Ott az én büneim erkölcsi -szempontból itéltetnek meg, Bánkbánéi vagy Antigoneéi nem erkölcsiből. -Ez privilegium, sőt több, ez önkény, semmi esetre sem igazság. A -rendszer pedig, mely ily alapokon nyugszik, szintén nem igazságos, hanem -önkényes; mesterkélt, nem természetes. És lévén a tragikai harcz egy -kiváló egyén élethalálharcza: megnyugtató-e, helyes-e, biztató-e és -méltó-e a komoly momentumhoz ily rendszer szabályai szerint egy -önkényesen alkotott földöntuli ideális intézmény illuziói szerint tenni -egy embertársunk borzasztó esetét és katasztrófáját megitélés tárgyává? -Fikcziókat találni, hogy egy azon törvénynek – illetőleg -törvénytelenségnek – keretébe legyen hozható Romeo és III. Rikhárd? - -Az én rendszerem ellenben a következő: A tragikum oly mérvü nagysága az -egyénnek, a mely nagysága jogaihoz a maga korában és környezetében a -világi közrend szerint nem juthat. Jóban vagy nem jóban oly kitünőség, -mely kitünősége jogait keresvén vagy sérelmeit torolván, maga magát -semmisiti meg. A viszonylagos nagyság fogalma: oly nagyságé, mely az -adott térben el nem fér, tehát szétfesziteni igyekszik korlátait -másoknak – vele egy törvény alatt élőknek – veszedelmére, magának -pusztulására, mert a tér kiszabott nagyságára a létező világnak van -szüksége. E világ abból él meg, hogy az a tér se nem nagyobb, se nem -kisebb, a tragikai nagyság pedig ettől pusztul el, mert a tér mivolta -nem az ő exczesszivus nagyságához, hanem az átlagemberéhez van szabva. -Egy kicsit kisebb, egy kicsit nagyobb lehet az ember és rendszerint az -is a nagy többség, a mely ajjal-bajjal, perpatvarral él, de megél. A -rendkivüli az, a ki nem él meg. Nem külömbözik tőlünk se erényben, se -bünben (se a beszámitás tekintetében) csak mérveiben. A mi bűneinket és -erényeinket birja, de rendkivüli megnyilatkozásban. Erényeket, melyeknek -nem jutalom az, a mi a mi erényeinknek méltó és kielégitő jutalma; -bünöket, melyeknek nem büntetés a mi büneink megfelelő büntetése. Azaz: -nincs a világnak se megjutalmazására se büntetésére módja, még csak -mértéke sincs. A hol ily esetben láttok embert, az a tragikus ember, a -kire nincs megoldás csak a halál, a mely jótékony: a kinos, függő, ki -nem elégithető helyzetből megszabaditja az oroszlánt és meghagyja nekünk -épségben a helyzetet, mely nekünk nem kinos, nem függő, sőt -kielégitéssel kinálkozó, tehát nem elviselhetetlen. Szép és tanulságos -az eset, megrázó és megnyugtató, képzelt hatalmasságok káprázata nélkül. -Mellékes, ethikai természetüek-e nem-e a hős cselekedetei, csak -nagyságához legyenek méltók, hogy nagyságuk szemléletében gyönyörünk -teljék egyfelül, másfelül pedig ép e nagyságból érezzük, hogy azt méltón -se nem jutalmazhatjuk, se nem büntethetjük: jutalma s büntetése magában -ismét nagyságában rejlik, mely alatt az ember, kinek osztályrészül -jutott, törvényeink bilincseiben, földünk levegőjében összeroskad. - -Ez ugy szólván két ókula. - -Próbáld fel, szives olvasóm mind kettőt a szemedre és a melyiken át az -élet jelenségeinek tanitásait, a művészet tökéletességeinek tanitásait, -az emberi sziv tartalmát folyékonyabban tudod olvasni, – azt tartsd meg, -a másikat pedig vesd el. - -És ezzel végeztem. - - - - -TARTALOM. - - Ajánlás 1 - I. Az aeszthetika tudománya 5 - II. A halál 14 - III. Az élet s a müvészet 25 - IV. Az erkölcsi világrend 35 - V. A középfaju dráma 40 - VI. A tragoedia 48 - VII. A tragikai vétség 52 - VIII. Kiengesztelő momentum 69 - IX. A tragikum 74 - X. Példák 84 - XI. Krisztus és Luther 91 - XII. Szokratesz 95 - XIII. A tragikum egységes mivolta 101 - XIV. Ismétlések 106 - XV. Az élet mint poéta 111 - XVI. A kontrárium 115 - XVII. A halál a tragikumban 129 - XVIII. A kegyencz 148 - XIX. Arisztotelesz és én 165 - XX. Arisztotelesz és Beőthy Zsolt 186 - Befejezés 196 - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -12 |határta lan |határtalan - -39 |művészetben ís |művészetben is - -102 |nem-tragíkus |nem-tragikus - -118 |ifjukorí |ifjukori - -164 |ember. a gondolat |ember, a gondolat - -164 |ember- Mióta |ember. Mióta - -166 |ismerők kozt |ismerők közt - -180 |megtiszltuva |megtisztulva] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A TRAGIKUM *** - -***** This file should be named 64194-0.txt or 64194-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - https://www.gutenberg.org/6/4/1/9/64194/ - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's web site -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |