diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/64194-0.txt | 4442 | ||||
| -rw-r--r-- | old/64194-0.zip | bin | 109439 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/64194-h.zip | bin | 116287 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/64194-h/64194-h.htm | 5084 |
7 files changed, 17 insertions, 9526 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..5852341 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #64194 (https://www.gutenberg.org/ebooks/64194) diff --git a/old/64194-0.txt b/old/64194-0.txt deleted file mode 100644 index 74c992f..0000000 --- a/old/64194-0.txt +++ /dev/null @@ -1,4442 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of A tragikum, by Jenő Rákosi - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: A tragikum - -Author: Jenő Rákosi - -Release Date: January 01, 2021 [eBook #64194] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A TRAGIKUM *** - -A TRAGIKUM. - -A TRAGIKUM - -IRTA - -RÁKOSI JENŐ - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -IV., VÁCZI-UTCZA 11. - -1886 - -BUDAPEST, RUDNYÁNSZKY A. KÖNYVNYOMDÁJÁBÓL - - - - -Ajánlás. - -E könyv keletkezésének története van, még pedig a következő: - -Pár évvel ezelőtt Gyulai Páltól egy szép könyv jelent meg Katonáról és -Bánk-bánjáról. Rákosi Jenő e könyvet a „Budapesti Hirlap“ tárczájában -ismertette s egyuttal némely megjegyzést koczkáztatott a tragikumról -általában és Bánk tragikumáról különösebben. Történt, hogy ugyanabban az -időben dolgozott Beőthy Zsolt a maga nagy művén a tragikumról s -fejtegetései körébe belevonta azt is, a mi ama tárczaczikkben e tárgyról -mondatott, s a tudós szerző könyve e részét egyik szépirodalmi -társaságunk heti ülésén fel is olvasta még mielőtt műve elkészült volna, -sőt egyik napilap tárczájában nyomtatásban is kiadta. - -A Rákosi Jenő tárczaczikkéből kivett idézethez Beőthy Zsolt a következő -megjegyzést csatolja műve e részében: - -„E sorok a kérdést általánosabb felfogásra vezetik vissza, mely a vétség -mozzanatát egyszerüen kiveti a tragikum elméletéből s ezt a rendkivüli -nagyság fogalmával meriti ki. A schopenhaueri eszme nincs részletesebben -tárgyalva, csak mintegy odavetve s minden velejáró nehézség -megoldatlanul hagyva. Különösen a tragikai hatás megnyugtató eleme az, -mely az ő felfogása szerint lehetetlen… stb.“ - -Való igaz, hogy gondolataim e tárgyról csak mintegy odavetve voltak. De -remélem Beőthy Zsolt, a ki azóta a tragikumról egy hatszáz oldalra -terjedő könyvet irt, nem szemrehányásképen mondja nekem, hogy mindazt, a -mi mondani valóm e nagy dologról van, bele nem szoritottam egy hirlapi, -tárczába, a melynek főfeladata volt Gyulai Pál könyvét egy kicsit -ismertetni, egy kicsit méltatni, egy kicsit birálni. De ha nem is -szemrehányás volt Beőthy Zsolt részéről, csak szintén odavetett -megjegyzés, melyhez gondolatom megtisztelő birálatát is csatolta, én -bennem mégis feltámasztotta annak a vágyát, hogy felfogásom -megvédelmezzem. Ebből támadt a jelen köny, melyet megirtam még 1884 -vagyis ugyanazon év nyarán és 85 telén, tehát még mielőtt Beőthy könyve -a sajtó alul kikerült. Kiadásával azonban megvártam e könyv -megjelenését, a mi megtörtént az idén nyáron és ettől egy pár fejezettel -bővebb lett munkám. Beőthy művének benyomása alatt irtam uj fejezeteket. - -Nem vagyok hozzászokva elméleti könyveket irni s ez azt hiszem megis -látszik könyvemen, melyből a rendszeresség ép oly nagy mértékben -hiányzik, mint az elméleti fejtegetéshez oly nagyon illő nyugalom. Nem -csoda, ha sok felé nagyon is polemikus, hiszen provokálva jött létre; a -tárgy rendszeres felosztásának hiánya félek ennél nagyobb hiány és -nyughatatlan, szónokias, mondhatnám nem egy helyen ideges előadása, -melyet keletkezésének oka és módja tán megmagyaráz a nélkül, hogy -kimentené, valószinüleg a tudós világ méltó megbotránykozásának lesz -tárgya. - -Azonban szivesen viselem könyvem minden következményeit. Akármit -itéljenek róla, – mint egy meg fontolt meggyőződés és mint leszürődött -benyomások eredménye őszintén meggyónva, nem lehet minden becs nélkül -való. Emeli tán érdekességét, vagy ha e nélkül nem találna érdeke lenni: -ad neki az, hogy nem elméleti művek sugártörése, nem elméleti -olvasmányok ekhója, hanem egy művészi alkotások, remekművek élvezetéből -és az élet vizsgálatából megtermékenyült elme szüleménye e könyvem -tartalma. - -Nem lehetetlen, hogy sok olyat is mondok, a mit más is elmondott már -kivülem; de tudomásom semmi ilyesmiről nincsen, nem minden pirulás -nélkül vallom meg, bele értve Schopenhauer tanitásait is, a kiével -Beőthy szerint felfogásom rokonságosnak látszik, kinek aeszthetikáját -azonban, illetőleg filozófiájának alkalmazását az aeszthetikára, nem -ismerem. - -Ennyivel bocsánatot kérek olvasómtól, a kinek könyvemet ajánlom a -nélkül, hogy feloldozását kérném hiányaiért, melyeket ismerek s -melyeket, ha máskép keletkezik munkám, tán részben elkerülök vala. De -tudom, ha igy nem, hát sehogy sem keletkezik. - -Azért viseljétek el rosz tulajdonságait, ha jókat is találtok benne. -Óhajtanám, bár legjobb tulajdonsága lenne, hogy provokálja egy oly -magyar könyv megirását e themáról, a minő eddigelé még nincsen. - -Kelt Ipoly-Nyéken 1885. szeptember havában. - -=R. J.= - - - - -I. Az aeszthetika tudománya. - -Kétség nincsen benne, hogy vannak tudományok, melyeket tudósok művelvén, -ismét csak tudósok számára irnak meg. Egy jelentékeny kemikus vagy -csillagvizsgáló, egy nagy mathematikus, egy geologus vagy természetbuvár -a maga kutatásainak eredményét oly képletekkel, oly kifejezésekkel -irhatja csak meg, hogy nagyobb része ránk nem szaktudósokra nézve -valóságos hyeroglifikus abrakadabrának látszik. - -Egy szót mond, vagy nehány betüt ir le plusz – minusz és egyéb jegyekkel -s tudós kollegájának egy egész világot tárt fel vele a nélkül, hogy -nekünk laikusoknak csak valami érthetőt is mondott volna. Az ő nyomában -aztán jár két másik csoport: az egyik átirja nekünk népszerü előadásban -ama titokzatos könyv tartalmát, hogy megérthessük és tudásunk vágyát a -lehetőségig kielégithessük. A másik csoport pedig a tudomány -kutatásainak eredményét alkalmazni iparkodik és értékesiti a gyakorlati -élet használatára: konstruál cséplő és répavágó, kávédaráló, levegő -tisztitó, légyfogó, világositó és egyéb ezerféle apró és nagy, hasznos -és kellemes, munkára és játékra szánt gépecskéket és gépeket a vonzás, a -nehézkedés, a kör, a levegő, a gőz, a hő, a surlódás, a fémek, a -világosság, a villamosság, a mágnesség, a tunyaság a kapillaritás, a -vonzás és taszitás stb. megállapitott törvényei szerint. Igy a -legkomplikáltabb tudomány mindnyájunk közbirtokába jut: legfelső végét -fogja az isten tüzétől égő tudós, a legalsót az az együgyü paraszt, a ki -valamely kazánhoz hordja a fütő anyagot. - -De ha vannak ily tudományok, melyeket a tudósok előadásából ugy szólván -még le kell forditani a művelt osztályok nyelvére, vannak tán mások, a -melyeknek természete nem kivánja meg a tárgyalás oly módját, hogy csak a -korlátoltabb számu szaktudósok értsék meg rajta egymást. És ha vannak, -kiválóan két tudományt sorolnék közéjök, kettőt olyat, a mely czéljánál, -anyagánál a szolgálatnál fogva, melyet tenni hivatva van, elemeinél -fogva, melyek vizsgálandók, nem emelkedik ki szükségképen a látó körből, -melyet az, a mit intelligencziának, egy nép értelmiségének nevezünk, -egészséges szemével be ne járhatna. Ez a két tudomány a filozofia és az -aeszthetika, a két ikertestvér. Az első megtanit bennünket élni, -helyesen, okosan élni, s tehát olyas valamire, a mire mindnyájunknak -igen nagy szüksége van; a másik megtanit bennünket izléssel itélni meg -az életet és jelenségeit: oly dolog, a mi igen kivánatos mert diszessé -és széppé teszi az okos életet. Mind a két tudomány kitárható a -közönséges műveltség nyelvén és modorában. Nincs szüksége jegyekre, -képletekre, melyeket csak a beavatottak értenek. Az ó-kor legnagyobb -filozofusa: Szokratesz, megmutatta, hogy nincssen. A mi az eszthetikát -illeti, az, ha lehet, még egyszerübb mint a filozofia s ezt is egy -ó-kori tudós, Arisztotelesz, igen praktikusan és érthetőn tárgyalta. -Czélja nem az, hogy költőket költeni tanitson, hanem hogy az emberek -izlését és itéletét öntudatossá tegye, fejlessze, élesitse. Ehez -szükséges természetesen, hogy maga is egyszerü, érthető, világos, szép -legyen. Kerülje a homályosságot, ne menjen tul a maga körén: maradjon -magyarázója a jelenségeknek, ne csináljon, ne teremtsen föltevésekben -dolgokat, melyek nem léteznek, s ne alkosson ezek tiszteletére dogmákat. - -Valósággal engemet szent borzadály fog el, mikor Beőthy Zsolt érdekes -könyvében a tragikumról azt olvasom, hogy a tragikumot nem a kiválóság, -sem a gyarlóság nem teszi külön, hanem e kettő egymásba fonódva s a -kiválóság gyarlóságában vagy a gyarlóság kiválóságában rejlik oka az -egyén összetüzésének az egyetemessel, mely mindenütt az összhang -megőrzésére tör, mig a kiválóságában gyarló ember a maga kiemelkedésében -az egyetemes harmoniáját megsérti s azért meglakol. Ezt természetesen, -nem ugy kell érteni, mintha az egyetemes harmoniája csupán csak -kiválóságáért nem türné el a kiváló egyént. Az a kiváltsága, hogy csakis -kiválóságáért sujtassék villám által, vagy hajósok által, kiknek -szüksége van árboczra, vagy mészáros által, kinek szüksége van husra, – -ez a kiváltsága csak az alsóbbrendü természet kiválóságainak: a kiváló -szálfának, a czimeres ökörnek van meg. Az ember lehet akármilyen kiváló, -addig, mig kiválóságának gyarlóságát be nem próbálja valamely -cselekedettel, melylyel az egyetemesség hatalmait megsérti – tragikai -vétség, – addig nincsen fenyegetve általa az egyetemesség harmoniája, s -viszont ő e harmonia mindenek felett álló érdeke által. - -Én sejtem, hogy ez igaz és igy van, de csakis sejtem. A mi benne világos -látásomat zavarja, az a több szó és több fogalom, a mely bele van -keverve és kivetkőzteti a problémát egyszerüségéből. - -Mi az az egyetemesség és mi a harmoniája? Mi a kiválóság gyarlósága és a -gyarlóság kiválósága? Mi a tragikai vétség és bünhődése? Mi ez, -egymáshoz mérve, egymásból nézve, egymásból magyarázva? Azt hiszem, nem -több, igen elmés, de egyszersmind igen fárasztó szőrszálhasogatásnál, – -fárasztó tán arra nézve is, a ki müveli, de bizonyára nagyon fárasztó -arra nézve, a ki olvassa, a ki kénytelen ismert szavakra uj fogalmakat -tanulni, ismert fogalmakra más szókat s ebben el nem tévedni. Mi az -egyetemesség és mi a harmoniája? - -Törvények két csoportja: a természeti törvények és társas természetünk -törvényei. Minthogy ezek változhatatlanok, kezdettől fogva olyanok s -mindvégig olyanok maradnak a milyenek, tehát állandók, tehát e törvények -az egyetem: törvények, melyek a természetet szabályozzák, erőiben -rejlenek; és törvények, melyeket mi alkotunk, s hatalmunkkal fentartunk. -Ez állandósággal szemben áll a mulékony ember, a ki ereje, tehetsége és -vágyai szerint többé-kevésbé e törvények parancsai szerint vagy -parancsai ellenére iparkodik élni. - -De senki sem él és semmi sem él teljesen és mindig a törvények e két -csoportjának paragrafusai szerint, sőt magok e törvények is állandóan -harczban vannak egymás ellen – a természetiek ép ugy mint az emberszabta -törvények, – és állandó harcz, küzdelem, birok és zavar az élet. Nap és -felhő, viz és levegő, meleg és hideg, szél, tenger, növényzet, folyó, -állat és ember; mind hajban van egymással. Égi háboruk szabdalják a -földet, a tüz kijön rejtekeiből és hamuba borit virágzó telepeket, a viz -elhagyja medreit és halak tanyájává tesz emberlakta városokat, -szigeteket nyel el a tenger, hegyek sülyednek a föld gyomrába: -természeti törvények háboruja természeti törvények ellen. Az ember -zaboláz vizeket, felfogja s szolgálójává teszi a villámot, akkumulátorba -csukja s bocskort, kabátot varrat vele, gőzzel a gabonáját csépli, lovát -helyettesiti, gázzal gépeket hajtat; déli virágokat akklimatizál, -egyszerü virágokat elkényszerit teljesekké, vad fát nemessé szelidit, -vad állatokból házi állatokat nemesit: az ember küzdelme természeti erők -segitségével természeti erők ellen. Azután fegyvert kovácsol, ágyut önt, -háborut indit, uton támadja meg embertársát, vagy furfanggal pert akaszt -nyakába, hamis tanuval, vagy a paragrafus elcsavarásával, vagy a vele -való nagyobb ügyességével meg is nyeri a pert: az ember küzdelme emberi -törvények ellen, emberi törvények segitségével vagy ellenére. - -Hol van vajjon ez „egyetemesség harmoniája?“ Hol az összhang e kaoszban? -A dulakodás e zürzavarában? Hol mérkőzés, birok és versenygés tart fen -egy labilis egyensulyt, egyensulyt, mely a felfordulások sorozatából, -felülkerekedések váltakozásából, diadalok és vereségek cserejátékából, a -változandóság állandóságából áll? A hol nyugalom cserél a viharral, álom -az ébrenléttel, kórság az egészséggel, pihenés a mozgással, veszteség a -nyereséggel, élet a halállal? A hol a bomlás, felindulás, a diszharmonia -állandó s csak helyet, tárgyat, formát cserél s erőben időszerint veszt -és gyarapszik? - -Valósággal az egyetemesség harmoniája nem egyéb egy ideális agyrémnél, -egy ábrándképnél, egy föltevésnél, a képzelet egy játékszerü -alkotásánál, czélja betetőzni egy filozofiko-aeszthetikai rendszert. -Létezik a világegyetem tömegességében, a hol az individuum elenyészik; -képe látható az égi testek kerek formájában, de csak oly distancziából, -mint a hogy tőlünk az égi testek vannak, hogy kerek formájukat -megláthassuk. Létezik a végtelenségben, képzelhetjük is, de csak ugy -mint földünknek kerek mivoltát, melynek azonban csak árnyékát látjuk -néha a holdon, néha a napon, magát a kerek formát nem. Ránk nézve a -földnek csak egyenetlenségei: hegyei, völgyei, tengerei léteznek, és az -egyetemnek is csak hegyei, völgyei, tengerei, harmoniája, kerek formája -az csak tanitásképen; ható erő, direktiva és törvényképen nem. Az -„egyetemesség harmoniájának“ érdeke egy kiváló patkány áldozatát sem -követeli, annál kevésbé egy emberét, a ki kiválóságának gyarlósága miatt -esnék tragikus áldozatául e molohnak. Azt hiszem az elmés bölcseleti -rendszereknek örökre vége van, a melyek föltevésekkel egészitették ki -ismereteik hézagait. A hol filozofusaink „végső oka“, „ősereje“ van a -rendszerökben, ott az ő nyomdokaikon járó aeszthetikusok rendszerében az -„egyetemesség“ ül titokzatos trónon. Ott ült valamikor Brahma, ott -Jehova, ott Izisz és Ozyrisz, ott Zeusz és Jupiter, ott a személyes -isten, kinek már nevet nem adtak, ott mindazok az istenek, a kiket az -ember teremtett a maga szükségére és a maga képére tehetsége szerint -magának; de ma már nem ül ott egyik sem. Ma az igaz isten a jó és -becsületes emberek szivében ül és sehol máshol, és az erkölcsi világrend -a maga szivtelen harmoniájával, ellensége a kiváló embereknek, szintén -nem létezik. Nem is szükséges kimutatni, hogy a kiválóság gyarlósággal -jár, a mely kitámadásában sérti az egyetemet, mely harmoniára törekszik. -Elég azt mondani, hogy az emberi vágy határtalan, a lélek vágyódása, a -szellem érdeklődése végtelen, mint a világür, ellenben a test, a melyben -lélek és vágy megnyilatkozik, korlátolt, törékeny és mulandó mint a -föld, melyen lakunk, és minden erő és hatalom, a legtöbb is, a mely a -mérhetetlen léleknek és vágynak rendelkezésére áll, e korlátolt röghöz -van kötve a test bilincseiben. Ez az ember tragoediája, s ehez hasonló -az egyén tragoediája is. Könnyen meg is érthető, csak egyszerüen, -köznyelven kell elmondani, a közönség és nem a tudósok számára: igy a -tudósok is megértik s a közönség is, a mi többet ér, mintha csak egy -felekezet értené meg. - - - - -II. A halál. - -A könyvtárral szemben, mely themámról megirva van, egyfelől -feleslegesnek látszik e munkám. Az-e valóban, – erre csak a magam -szempontjából adhatok feleletet, természetesen tagadót. Mert ha -életbevágó vakmerőségnek tartanám, talán abbahagynám, ha pedig hinném, -hogy felesleges, bizonyosan nem kezdenék bele. Az ok, a mely irni készt, -nem tiszteletlenség ama kitünő és fényes elmék művei iránt, melyek a -kérdéseket a nagy tudás és kiváló szellem fegyvereivel fejtegették. Igen -nagy tisztelettel vagyok eltelve munkáik iránt; de – ha szabad egy -triviális hasonlitással élnem – lakomájok, a melyet asztalukon találtam, -étvágyamat inkább növelte, mintsem csillapitotta. Kielégitést keresni -oda fordultam, a honnan ők szedték gondolataikat: az élethez és a -művészethez, s ott találtam, a mit elmondani nem tartok feleslegesnek, -benyomásaimat. Némi vakmerőség lehet a dologban, de ennek a -következményeit hajlandó vagyok viselni, inkább ezt, mint a -meghasonlást, melybe az eszthetikai tanitások döntöttek, s meghasonlásom -megoldásának nézem e munkámat, semmi egyébnek. Lehetnek sokan, a kik -szintén megnyugvást találnak benne. - -Engemet nyugtalanit, hogy kétféle erkölcsi törvény legyen érvényben: egy -az élet, egy poetai utánzásai számára. - -Bánt, hogy a mig a való emberek sorsa, üdve egy átlag mérték jogara -alatt tenyészik, addig a képzelet emberei fölé egy egyetemes boszuló -világrendet statuálunk. Bánt, hogy a földi lét egyénének kit isten -teremtett, más mértékkel mérünk és mással, szigoruabbal annak, a kit a -poéta fantáziája varázsolt elénk. Bánt az, hogy a bűn és bünhődés -mértékes arányossága, mely a lét sarkköve, a poezisban megbontassék és -titokzatos önkény álljon a helyébe, nem isten nevében, a mire mindig -szüksége volt a világnak, hanem egy ideális fogalom nevében, a mely egy -isteni hatalom nélkül nem demonstrálható s a mely mégis csak -helyettesiti a régibb tekintélyü istent. - -Végre is az igazi költészet embereivel teljesen egyenlők vagyunk. -Olyanok azok ránk nézve, mint köztünk járt, de meghalt valóságos -emberek, kiket személyesen, közelről ismertünk. Azokra nézve nem -léteznek más erkölcsi törvények mint melyek ránk nézve érvényesek. -Azokra nézve ép oly kevéssé bir érvénynyel egy gondolatban megkonstruált -erkölcsi egyetemes világrend mint ránk nézve; vagy megforditva: ha a -poezis embereinek sorsát az határozza meg, hogy vétettek-e és mit egy -egyetemes erkölcsi világrend ellen, akkor ennek érvényesnek kell lenni -az életben is; mert nem utánzása az életnek a költészet, ha a -leglényegesebb pontban más-más törvény áll a kettő felett. A poézis -csakis formailag esik más törvények alá, tartalmilag soha. Az -aeszthetika, a mennyiben törvényeket statuál, a mennyiben törvényhozó, -csak a kompozicziót, a külső és belső formát szabályozza. A tartalomra -nézve csak törvényfejtő: megtalálni s fogalmazni iparkodik a -törvényeket, melyek az életet és megfelelő utánzását, az igazi poezist -regulázzák. - -A tragikumról van szó, melyről az a tanitás, hogy meglakolás egy -tragikai vétségért, a melylyel az egyetemest az erkölcsi világrendet egy -ember megsértette. De mi ez az egyetemes? Összes erkölcsi fogalmaink -foglalatja? Vagy e fogalmaknak csak egy része? És akkor melyik része? -Hol lehet enumerative megtudni, melyek azok az erkölcsi tételek, a -melyeknek megsértése maga után vonja a tragikai expiácziót? És melyek -azok, a melyek a lázadást megengedik, s a békülés ajtaját nyitva -tartják? Mert, hogy vannak az életben is, a költészetben is egyének, a -kik nagyobb bünök mellett is – meglakolván – boldogulnak és olyanok, a -kik kisebb vétségek által is katasztrófa áldozatai lesznek: az -nyilvánvaló. És nem csak abszolute nagyobb és kisebb, hanem a beszámitás -szempontjából is, relative nagyobb és kisebb Mi igazitson itt el -bennünket az erkölcsi világegyetem titkai körül? Minden tragoedia -boldogtalan hőse csak egy ember, a ki a lét oly föltételei közt él, mint -a többi hozzá hasonlók. És a világon, sőt rend szerint az ő közvetlen -környezetükben is élnek más emberek, a kik az övékhez hasonló -vétségeket, néha nagyobbakat is, elkövetnek, a nélkül, hogy sorsuk -tragikus lenne. Van-e jogunk ezeknek kétféle mértékkel mérni s a nagyobb -csapást, a melylyel gyakran a kisebb vétket sujtjuk, meg is -enyhitettük-e, mikor megaranyoztuk, mondván, hogy ez tragikai büntetés? -Mert ki merné mondani, hogy Claudius dán király nagyobbat nem vétett az -erkölcsi egyetemes rend ellen, mint Hamlet királyfi – és az élet ama -tükördarabja, a melyben ez alakokat egymással küzdeni látjuk, mégsem -Claudius tragoediája, hanem Hamleté. Hamlet nélkül nincsen is meg ez a -tragoedia, Claudius alkalmasint háboritlanul élvezi gazsága gyümölcseit. -Miért, holott a nagyobb vétség megvan Hamlet nélkül is? És elhalaványul -a kisebb vétség mellett! - -Én azt hiszem, az aeszthetikát kissé nagyon is a hivatásos filozofusok -csinálták s azért a tanitásaikban, különösen az egyetemes erkölcsi -világrendről, több a filozofia mint az erkölcs és a kontroverzia, a -melylyel szemben állunk, nincs megoldva azzal, ha egy jeles tudós, kinek -könyvét ismételve emlegetjük e lapokon, azt mondja, a tragikai büntetés -nem mathematikai egyenlet – mint természeténél fogva minden büntetés, – -hanem „eszthetikai szükség.“ Minő eszthetika az, melynek az élet -utánzásában szükség az, a mi az életben magában kiáltó méltatlanságnak, -igazságtalanságnak tartatik, hogy a kisebb bűnös nagyobb büntetéssel -sujtassék! Nekem ugy tetszik, valamint a filozofusok fölvettek magoknak -egy végső okot, melyet az egyik egy személyes istennek, a másik -személytelennek, a harmadik istenségnek, a negyedik sok istennek, az -ötödik természeti erőnek nevezett és igy tovább s aztán erre épitettek -filozofiai rendszert: azonképen vétetett fel végső oknak egy ideális -erkölcsi egyetemes világrend, a melynek megsértése statuálja a -tragikumot, s ebből telik ki a rendszer a tragikai vétségről és -lakolásáról. Ez azonban csak egy tanitás, a mely addig jó, a mig az -érdeklődő elméket, az élet eseményeiben s a költés fordulataiban részt -vevő sziveket megnyugtatja. A kiket nem nyugtat meg, azoknak van joguk -másutt keresni az igazságot. - -Az élet maga egy dráma: az emberiségé; s az életben külön minden ember -is eljátsza a maga drámáját, ugyanazon belső szabályok szerint, melyek a -poezis müveiben uralkodnak. Hozzá teszem, hogy a tragikai elem megvan az -egyetemes életben és megvan minden egyes ember életében. Az egyetemes -élet – Madách „Ember tragoediája“ – tragikus: az ember véges voltánál és -vágyai végtelenségénél fogva: a lélek, mely véghetetlen, bilincseiben a -testnek, s keretében a természet határt szabó tüneményeinek. -Katasztrófákról katasztrófákra rohan a széttagolt emberiség s a -katasztrófák kis és nagy nemzeteket, egész világrészeket nyeltek már el. -A romokból uj elemek fölvételével uj nemzetek támadnak s ujra vivják a -harczot, mely véghetetlen, be nem fejezhető az egyetlen ok miatt, mert -az egyént – valamennyit legyőzi ugyan a halál, de az „ember“ győz a -halálon az életadás tehetségével, mely faját utódokban szakadatlanul -tovább tenyészti, megujult harczaira az ember tragoediájának. E harcznak -vége ott szakad, a hol a föld meg fogja tagadni az élet föltételeit, a -hol az utolsó ember meghal. Akkor lesz befejezve az „ember tragoediája.“ -Mikor a föld sarkainak fagya el hat az egyenlitőig, a nap melege iránt -érzéketlen lesz a föld, a tenyészet örök halálba merül. - -Az egyén az emberiségéhez hasonló harczot folytat, csakhogy e harcz nem -végtelen, ez minden egyes alanyra nézve egyszer véget ér. Az is, a kit -elkerült az, a mit müvészi értelemben tragikus sorsnak nevezünk, egyszer -szembe kerül végső következményével annak, hogy született: az -enyészettel. A halál, az minden egyes embernek elmaradhatatlan tragikus -momentuma. Tragikai vétségét elkövette – Ádám a paradicsomban. Ezért -kell meghalnia. Szép legenda és ér legalább is annyit, mint a -filozofikus széptani iskolák tanitása a – tragikai vétségről. A vallás -azonban, mely e legendát tanitja, adott hozzá Megváltót is és -öröküdvösséget. A kérlelhetetlen halál meg van enyhitve, a jámborokra, a -hivőkre nézve meg van fosztva fulánkjától. Cserébe megy a dolog: a muló -lét az örökkévalóságért, a földi baj a mennyei üdvösségért. Mégis nem -borzalmas-e a halál? Nem dobban-e meg a legjámborabb sziv is, küszöbére -érvén „az ismeretlen tartománynak!“ Nem rázkódik-e meg a leghitetlenebb -is? Nem fogja-e el görcsös kétségbeesés a gyengét? Nem-e az emberiség -megszámlálhatatlan többségére nézve kétségekkel tetézett kin és borzalom -a halál? Az életért való fizetség ez, fizetség azért a tragikai -vétségért, hogy születtünk. A milyennek születtünk és fejlődtünk: az -csak nehezebben vagy könnyebben elviselhetővé teszi a rémes pillanatot. -És hány és hányféle tényező hozza létre e pillanat mivoltát -eredményképen: szegénység, gazdagság, beteg test, egészséges szervezet, -a lélek és szellem változó tehetségei, az erkölcsi erő vagy gyengeség, a -tudás, aczélos akarat: mind egy-egy nagy csoport, hosszu skálával. A kit -boldogságtól foszt meg a halál, a kit boldogtalanság, testi vagy lelki -szenvedés érlel meg reá, a ki vigyázatlanságból sodortatik el, a kit -mások gonoszsága dönt belé; a kit ágyban, a kit uton, a kit imádság -közben, a kit tivornyában talál, a ki magára emeli kezét vagy mások -gyilkos fegyvere alatt esik el, a kit ifjan, a kit öregen talál: – -minden van mit siratni, minden van megdöbbentő s mind rémülettel néz -csontos vendége szemébe. Hogy meg kell halni s mikor el is érkezett a -végső pillanat: az a tragikai kehely, mely mindenki számára meg van -töltve s melyet, órája eljövén, mindenki kénytelen kiüriteni. Az ember -élete nem egyéb, mint küzdelem a halál, tehát egy bizonyos lehetetlenség -ellen. Ezért védi magát a tél hidege, a nap melege, az állatvilág foga -és embertársai szivtelensége ellen; ezért táplálkozik, ezért társul, -ezért köt békét és ezért visel háborut. - -A halál tehát az emberek köztragikuma. De az emberek nem egyformák, sem -életökben sem halálukban. Vannak nagyok, kicsinyek, szépek, rutak, jók -és gonoszak. Vannak kiváló alakjai a fajnak s a legkiválóbbakban a -tragikum is egész fényében, félelmes fenségében nyilatkozik meg -előttünk. Nem kiváltságul, nem jutalmul vagy büntetésül rájok mért és -csak nekik osztott különös ajándék (már akar istené akar Danausé) az a -tragikum, hanem mindnyájunk tulajdona, a mely azonban bennök egyéni -nagyságuk fényével ég. - -Az általános tragikum a halál, a különös sem lehet más, csak a halál. -Halál nélkül tehát nincsen tragikum. Tragikus természetü lehet valamely -bonyodalom, valamely helyzet, valamely fordulat; de a halál pecsétje -nélkül a tragikum nem eszményi tartalma, csak egyik jellemző -tulajdonsága lesz. Nem lénye, csak szine. A tragikum, a mely a -müvészetben szerepel, vagyis a kiváló lények tragikuma mindig különös -is, azaz egyéni is: kizárólag azé az illetőé, annak testi, lelki vagy -szellemi képességeivel szoros kapcsolatban, jellemével egyező. E -tragikum értelme ez: Az egyén védelmére a halál elleni küzdelmében -alakult társadalom törvényei annyiszor a mennyiszer vagy lehetővé -tesznek oly helyzetet, a mely egy bizonyos egyén akaratának s vágyainak -utját állja; vagy tiltanak oly helyzetet, a melyet az az egyén a maga -boldogulására nélkülözhetetlennek lát. E helyzet az illető egyénre nézve -lehetetlenné teszi az életet, a mely pedig nem egyéb, mint harcz ismét a -lehetetlen (a halál) ellen. Az egyén lemond tehát harczáról a halál -ellen és az élet ellen forditja fegyverét: egymás ellen sorompóba -állitja az egymás mellett két lehetetlent: az életet és halált, kivel -békét kötött, kinek kötést irt vérével, hogy a türhetetlen élet ellen -szövetségese legyen. Erkölcsileg lehetetlen levén élnie az adott -helyzetben, ezzel megküzd, legyőzi és szövetségese: a halál karjaiba -hull. Az ő küzdelme alatt ő rá nézve s mindarra, a mi akarata, hatalma, -vágya, ambicziója és kötelessége büvös körébe tartozott, fel volt -függesztve a közrend, mely nekünk bástya a halál ellen. S midőn a -harczot győzelmesen kivivta s győzelmeért meghal: a mi számunkra -győzött, a rendet tette jobbá, erősebbé, erkölcsösebbé, türhetőbbé, egy -szóval a mi további harczunk föltételeit a lehetetlen ellen tette -kedvezőbbekké. Egy adag a megváltóból van minden tragikus alakban. Nem -vétség avatja föl lényét, hanem természete határozza meg, s abból -folynak cselekedetei, melyek közül, hogy néha egyet, néha többet -generalizálva a tudósok tragikai vétségnek qualifikálnak: az a kérdést -állandó alapjairól az esetlegesre helyezi át s a jelenséget -jelentőségétől, egyetemességétől és fensége egy részétől fosztja meg a -nélkül, hogy ezért cserébe akármit tudna neki adni, ha csak nagyobb -világosságot, vagy egyszerüséget is. - -Ezekből nyilvánvaló az is, hogy a művészet, mikor tragikus eseményeket -utánoz, tehát a tragoedia nem nélkülözheti helyesen befejezésében a -halált, a valóságos fizikai halált, a hős fizikai életének is -megsemmisülését. - - - - -III. Az élet s a művészet. - -A törvények, melyek a művészetben uralkodnak, lényegükben ugyanazok, a -melyek az életben érvénynyel bírnak A művész nem kormányozhatja alakjait -más szabályok szerint, mint a melyeknek az ő alakjaihoz hasonló emberek -engedelmeskednek. Ez olyan természetes, hogy más bizonyitásra nem is -szorul. Bizonyitva van annak felemlitésével, hogy a művészet voltaképen -nem egyéb, mint korlátolt utánzása az életnek. Korlátolva van anyaga és -eszközei által. Mindkettőnek, életnek és művészetnek azonban közös -igazságai vannak, egy azon tartalma van. A különbség köztük az, a mi az -eredeti és az utánzás közt van: amaz való, emez pedig valószinü. Az élet -való, a művészi mása pedig valószinü. A művészet törvényeit tehát ép ugy -kereshetjük az életben, mint az életéit a művészet alkotásaiban: -mindenütt, ha jó nyomon járunk, ugyan azokat az igazságokat fogjuk -megtalálni. Az aeszthetika anyagi része tehát nem egyéb, mint a művészet -erkölcstana. Tételei szedhetők az élet jelenségeiből is, de -szembeszökőbbek, könnyebben megtalálhatók a művész alkotásaiban, a mely -mint okszerü egész, kiindulásával és végső befejezésével kinálkozik oda -vizsgálatunk tárgyának. Az élet tüneményei ellenben rendszerint csak -töredékekben jutnak szemünk elé. Egyszer az elejét, egyszer a derekát, -egyszer pedig csak a katasztrófájat látjuk mint szemtanuk az élet -valamely bonyodalmának: praemisszát konzequenczia, vagy konzequencziát -praemissza nélkül. Ehez járul, hogy a művész feladatához tartozik, hogy -alakjai belső világát is előttünk feltárja. A való élet embereinek belső -világát csak sejtenünk és kitalálnunk lehet. Itéletünk tehát mindig -biztosabb és megbizhatóbb, ha utánzott világot vizsgál, mintha az élet -konkrét jelenségeit tárgyalja, és ennél fogva a művészeti alkotásokból -szedett tanulságok becsesebbek, mint a melyekre az élet tapasztalatai -oktattak bennünket. - -E tétel, mely az árnyékot a test fölé látszik emelni becsben, különösnek -látszhatik, de csak is látszik. Vegyük csak a történeti adomák és -jelenetek hosszu sorát, melyek közismeretüek, szájról szájra adatnak és -a hagyomány erejével élnek évszázados, sőt évezredes életet. A mai -történelmi tudomány azonban majd valamennyiről kideriti, hogy a dolog -épenséggel nem ugy esett meg, a hogy mindnyájan tudjuk; de mi van ezzel -bizonyitva? Az, hogy akármilyen volt a valóságos életben az a valóságos -jelenet, egy poéta, több poéta, vagy épenséggel a nép, mely nemzedékről -nemzedékre átörökitette, egyszersmind költőileg át is alakitotta, egy -erkölcsi tartalom, tanulság vagy erény megfelelő hüvelyévé formálta. Igy -tartalmazza a becsesebb tanulságot; a mint megtörtént, mást -tartalmazott, vagy semmit, vagy értéktelent, minden esetre felfogástól -függő bizonytalant. Megszünt többé kevesbé annak lenni, a minek hőse -annak idején cselekedte és lett idővel azzá, a minek nézői nézték. A -történetbuvár hiába helyezi eredeti jogaiba vissza: nem az élet valósága -a becsesebb hanem a művészi átalakitás tartalma, és ehez ragaszkodik a -világ. - -Az élet jelenségeit a poézis sokféle formában dolgozza fel. A -tanitókönyvek tele vannak a „műfajok“ osztályozásával. Éposz, regény, -dráma, lyra, ballada és a többi. Természetesnek tartom, hogy tartalmok -szerint mind e műfajok egy azon törvények alatt állanak. Mind emberi -érzést, gondolkozást vagy cselekvést tartalmaznak külön vagy együtt. -Formai eltérésöket meghatározza az a mód, a mely szerint forgalomba -hozatnak s rendeltetésöket szolgálják. A drámát a szinpad viszonyai és -törvényei formálják; a regény szabályai és szabálytalanságai erednek -abból a körülményből, hogy könyvből, időhöz és helyhez nem kötve -olvassuk; a rövidebb versek véghetetlen határvillongásainak az a -forrása, hogy egy azon módja van élvezésöknek: felolvastatnak, -szavaltatnak vagy énekeltetnek. Az emberi természetnek két -ellenállhatatlan iránya van, mely itt is nagy szerepet játszik: -szétbontja, határok közé szoritja, a mi össze van van keverve és viszont -összezavarja, összeházasitja, egymásba oltja a mi külön van válva. A -tudósok kategóriákat csinálnak, műfajokat határoznak meg, törvényeiket -statuálják, ellenben a gyakorló költők összezavarják a szabályokat s a -műfajokat és ugyanazzal a változatossággal hozzák létre műveiket, mint -az anyatermészet a magáéit. Tele vannak átmeneti vegyes fajokkal, nagy -boszuságára a törvények tanitóinak, az akademiáknak; de egyszersmind -nagy szerencséjére az emberiségnek. Meg is volna akadva a tudományos -akadémia nagyon, ha egy pomologiai akademia kihirdetné, hogy csak egy -almafaj, egy körtefaj, egy szőlőfaj, csak egy faja a szilvának, -baraczknak, cseresnyének a hiteles és a jó; azonképen a bornak, -szesznek, kávénak és egyebeknek. Az alma, a mely borízü, az rossz és -kárhozatos. Az almának legyen almaize, a bornak borize. És ki látta, -hogy forma szerint almának nézzen az ember valamit s mikor beleharap, -akkor süljön ki, hogy a látszólagos alma a legfinomabb körtefajból való -példány. Ehez hasonló szakrilegium, a mikor valaki drámai alakban -nyujtja költői egyéniségének tartalmát, noha természete tulnyomóan lyrai -vagy regényes. A helyett, hogy hálásak lennénk iránta, szidjuk a – -törvények nevében, mintha nem a poéta tanitaná a tudóst, hanem a tudós a -poétát. Nem hiszed el nyájas olvasó? Avagy azt véled, hogy a törvény -megelőzte a poézist? És nem a poétai termékekből vonattak le a poézis -szabályai? - -Én azt hiszem, hogy Szofokles nélkül nincsen Arisztotelesz. -Arisztotelesz nem azt irta meg, a mi a priori a fejében volt, hanem azt, -a mit a posteriori megtalált egyszer az életben, egyszer Szofoklesben. Ő -neki csak az a tehetsége volt meg, hogy a dolgok lényegét képes volt -meglátni és szabatosan körül irni. Az aeszthetika tudománya nem a költők -tanitására való. Az épen ugy mint a költői alkotások, mindenki számára -készül, hogy izlését művelje, itéletét élesitse, megtanulja -öntudatosabban élvezni az irodalom értékesebb részét. Alkotni, a kinek -ez az isteni tehetség meg nem adatott, aeszthetikai törvénykönyvekből -meg nem tanul. A kinek pedig megadatott, az alkot a tudósok számára s -okulására, a kik az ő alkotásából tanulják tudományukat, szedik -törvényeiket. - -De senki se higye rólam, hogy én ezekben a korcsalkotások szószólója -vagyok. Szabálytalanságok és korcsalkotás még igen messze vannak -egymástól. Az akademiák kötelessége őrizni a kodexeket; ellenben az élő -irodalom joga, tehetségével szabadon élni. Utmutatója ebben a természet -s az élet korlátlansága. A természet nem tenyészt hóban virágot, nem -hullat kánikulában havat: fái nem nőnek gyökérrel az égnek, koronájukkal -a földbe; ezer változást enged meg magának a természet, -természettelenséget nem követ el; változásai föltételekhez vannak kötve, -nem önkényesek. Az emberek milliói tökéletlenségek és tökéletességek -elosztásában különböznek egymástól. Külső és belső tulajdonságok -változatos birtoka teszi őket egy véghetetlen skála billentyüivé. Sem a -legszebb, sem a legjobb nem a legtökéletesebb, vagy a legkivánatosabb, -valamint nem a legrutabb vagy a leggonoszabb a legtökéletlenebb vagy a -legkevesbé kivánatos embertársára nézve. Az a tökéletesség, melyet a -századok művészet dolgában alkottak, az életben elő alig fordul; a minőt -a művész képzelni tud, az nem lehetetlen ugyan, de nem létezik, sőt -létezvén, ugy föl nem ismerhető az életben mint a művészetben, a hol az -ember ki van emelve mindennapi szükségeinek, apró bajainak és -nyomoruságainak, tehát mindnyájunk által ismert, mindnyájunkéival közös -és állandó tökéletlenségeinek a keretéből. De a művészt nem mindig a -tökéletesség érdekli, valamint minket sem. Érdekel bennünket minden, a -mi emberi és a mi embert érdekel s mind ez a természetben mutatkozó -véghetetlen változások szerint méltó tárgya a művésznek; s ismét maga a -művész méltó tárgya a mi érdeklődésünknek, ugy is mint ember, ugy is -mint művész, az az rendkivüli adományokkal biró ember. Kérdés, jogos-e, -hogy egy ujabb és ujabb művész szabadsága megköttessék más törvényekkel -is, mint melyekkel kötve voltak művész elődei? Példának okáért azokkal, -a melyek ez elődök műveiből vonattak el? Sőt nem ellenkezőleg azt kell-e -mondanunk, hogy ugyanazt a szabadságot adjuk minden művésznek, a -melylyel elődei birtak s ezek közt az, a ki első volt sorban valamennyi -előtt. De vajjon ezt minő szabályok kötötték? Seminők. Aeszthetikai -törvénykönyvek nem lévén, kötve volt saját izlése, itélete és szelleme -által, mit az a tudat kormányozott, hogy embertársainak tetszeni, nekik -szolgálni akar, midőn az életet utánzásban másolja. Törvénye tehát az -volt, hogy tartalmilag igazat, formailag pedig valószinüt alkosson. Ezt -ám tehesse ma is mindenki a saját belátása és tehetsége szerint, ne -pedig – mások belátása és tehetsége szerint. Egy régibb művész, a kinek -alkotásaiból szabályok vonattak le, vagy nagyobb, vagy kisebb annál az -ujabb művésznél, a kinek mai munkássága igényli méltatásunkat. Ha -kisebb, akkor a róla szabott mértékkel az uj ember nem mérhető meg -helyesen; ha pedig nagyobb, akkor nem mérhető meg igazságosan. A mit én -is e lapokon irni fogok, nem azért irom, hogy ujabb tehetségek -működésének értéke az itt foglaltató szabályok szerint határoztassák -meg, hanem egyszerüen azért, hogy ama művek és a hozzájok hasonlók, -melyekből tanulságaimat elvonom, olvasóim előtt mivoltukban feltünjenek, -tartalmuk világosabb legyen, hatásukról magának mindenki számot -adhasson. E hatást nem én csinálom, azzal nálam nélkül is birnak ama -művek, korábbi művészek remek alkotásai; én csak az olvasó előtt e hatás -tényezőit, titkait és erkölcsét tárom fel. Nem tukmálok a művekre -semmit, legkevésbé valamely filozofiai rendszerbeli zubbonyt; nem -bizonyitok velök semmit, a mi nem bennök volna. Én csak magokból a -munkákból mutogatom a munkákat. - -Az érzéseknek, hangulatoknak, a lélekállapotoknak ezer változatai és -megannyi okai vannak az emberekben. A mely iró magának valamely -történetben alakokat választ és állit fel, hogy a lélek helyzetének, az -érzések játékának jelenségeit feltüntesse, s ezt – ha nem is mutat vagy -tüntet fel teljes embert – vonzón, érdekesen, tanulságosan, illuziót -keltve és érdeklődést gerjesztve tudja tenni, az az iró művész, az költő -a szó legszebb értelmében és alkotásai, ha a meglevő kategoriák és -műfajok keretébe egyáltalán bele sem is illenek, poetikus alkotások, -melyekben a poetai remekművekéivel rokon vagy azonos törvények -uralkodnak, mint ahogy az életben minden a mi él és van, egy azon -erkölcsi és anyagi törvények szerint van és él. Nincsen külön -nehézkedési törvény az ember és a kő számára; a mozgás törvénye minden -testre nézve ugyanaz; a lélegzés ugyanazon elemben azonos vagy rokon -szervek által történik és igy tovább. És valamint benne van az alkotó -lángesze a legkomplikáltabb szervezetben, nem kevésbé csodás e lángész a -legegyszerübben is. A legnagyobbszerü tragoedia csak olyan tökéletesség, -mint Petőfi versecskéje: „Falu végin kurtakorcsma,“ nem különb. És a -végtelen soron, mely a remekek ily kimagasló csucsai közt elterül, végig -vonul az alkotó lehellete, s az alkotásokban élnek törvényei. Érzi-e -valaki a szükségét, hogy oly álláspontot találjunk, a melyről biztos -kitekintést nyerhetünk a művészet termékeinek e tömegére? Érzi-e -szükségét annak, hogy oly meghatározások birtokába jussunk, melyek az -egész mezőre tájékoztató világosságot vetnek? Kell-e tétel, a mely mint -bűvös kulcs, egy zárral egy tündérkastély összes termeit megnyitja -előttünk? Egy determináczió, melybe, mint kiindulóba az utvesztő összes -utjai összefutnak? - -Ha érzitek ennek szükségét, gyertek, keressétek velem. Meg fogjuk -találni azon a ponton, a hol a müvészet érintkezik az élettel, a hol a -kettőnek egy igazsága van: az eredetinek és művészi másának is. Meg -fogjuk találni a müvészet anyagában, s nem a formájában; állandó és nem -esetleges részében. S megtaláltuk, azt reméllem, abban a pillanatban, a -melyben megfejtettük a legnagyobbat, a mit emberi elme alkotott: a -tragoediákat. Ha megmondottuk, mi a tragoedia s mi nem az, akkor az -összes poétai jelenségeket két főrészre osztottuk erkölcsi alapon. -Széptani törvényeik nem oszthatók két felé. Azok egyformán uralkodnak -minden poétai műben. A tragikum kérdése tehát nem aeszthetikai, hanem -ethikai kérdés. A tanitás róla, ismétlem, a művészet erkölcstana. - - - - -IV. Az erkölcsi világrend. - -Az erkölcsi világrend nagy szerepet játszik a drámai művek -megitélésében. Az erkölcsi világrend megsértését tragikai vétségnek, -vagy bünnek mondják a műbirák, melyet a tragikai bukás követ -bünhődésképen. De mi vajjon az az erkölcsi világrend? Egy képzelt, -ideális forum-e, foglalatja minden erkölcsi szabálynak, mely sérelmet -szenved az által, a mit az emberek rosszat cselekesznek és erőben -gyarapszik minden jó cselekedet által? Avagy talán csak mint egy -kommasszácziója a jók lelkiismeretének, mely kárhoztat minden vétséget -és botlást, a mely törvényeivel daczol, vagy érdekeit sérti? Azt hiszem, -sem nem az egyik, sem nem a másik. Erkölcsi világrend alatt sem egy -elvont fogalmat, sem egy képzeleti intézményt, sem egy ideális fensőbb -forumot nem lehet értenünk. A mi nem létezik se mint személy, se mint -testület, se mint intézmény, se mint világos érzés, a minek nincsen -foruma, képviselője, hatalma, még csak tiszta képzete is az emberekben, -az egyáltalán nem létezik az emberekre nézve. Ha tehát van egy erkölcsi -világrend, azt a létező dolgok sorában és nem ideálista tudósok -gondolatvilágában kell keresnünk. Az erkölcsi világrendet valóban meg is -találjuk itt; már Szokratesz meghatározta e fogalmat akkor, a mikor -kimondotta, hogy az igazságos az, a mi – törvényes. Az erkölcsi -világrend rendeltetése szerint nem lehet más, mint igazságos. Ha tehát -az igazságos az, a mi törvényes, akkor a mi törvényes, az az erkölcsi -világrend. E fogalom alatt értenünk kell tehát az isten által teremtett -és egy erkölcsös élet folytathatása végett társadalmakká alakult világ -létezésének anyagi és erkölcsi föltételeit, mindennemü törvényeit. A ki -ezek szerint él, igazságosan él, az erkölcsi világrend értelmében él. A -ki e törvények ellen él, nem él igazságosan, az erkölcsi világrend -sérelmével él. Krisztus ugyanezt tanitotta, a mikor mondá: add meg -istennek, a mi istené, s a császárnak, a mi a császáré. - -Ebből azonban az következik, hogy a törvény oly tekintély, a melynek -szót kell fogadni akkor is, a mikor meggyőződésünk szerint rosszat -rendel. Az erkölcsi világrend szerint élünk, ha a törvény szavát -követjük, nem ha a meggyőződésünkét, mely a törvényével esetleg -ellenkezik. És a dolog valóban igy is van. Az erkölcsi világrend a mi -erkölcsi és anyagi jólétünk őre és biztositéka, a végett van, hogy az -legyen s engedelmességet méltán követel tőlünk. Hogy ez az erkölcsi -világrend igen sokszor – egyes időkön át – minden inkább mint az, a mit -rendnek vagy erkölcsösnek szoktunk tartani: azt bőven tudjuk a -történelemből. Ez azonban nem jogosit fel bennünket az ellene való -feltámadásra. Az ember romlékony és minden romlékony a kezében, az -erkölcsi világrend is, mely időközönként igen nagy elfajzásokra jut. Az -államok, az egyház intézményei, minden átalakul, romlik és fejlődik, -reformácziók által megujhodik, irányt, elveket cserél. Az erkölcsi -világrend tehát nem mindig ugyanaz, változik az emberekkel, változik -államok, országok, világrészek szerint, változik a helylyel, az idővel. -Változik erkölcsi becse rövid időközönként is. Ha a társadalmi, egyházi -vagy állami hatalmak gonosz kezekbe jutnak, az erkölcsi világrend gonosz -czéloknak jármába kerül. De értékével nem változik egyszersmind -jelentősége is az emberek összeségére nézve, és szükséges, hogy -tekintélye mindenkor megvédelmeztessék. Az erkölcsi világrend intézménye -a társadalmak érdekeinek, szellemi, erkölcsi és anyagi érdekeinek, -melyek prédává lesznek e világrend általános felbomlásánál ép ugy, a -hogy ez érdekek soknemü sérelmével jár az erkölcsi közrendnek bárminemü -jelentékenyebb megromlása is, akár politikai korrupczióban, akár a -lelkek elvadulásában vallásos életük elernyedése folytán; akár -társadalmi elerkölcstelenesedésben, akár hasonló egyebekben legyen -beteggé. De mind ez csak részleges veszedelmévé lesz a társadalmak -érdekeinek. Maga a társadalom indul bomlásnak ott, a hol a rend maga, az -erkölcsi világrend, a társadalmi élet viszonyait szabályozó erkölcsi -hatalmak ellen lázad maga a társadalom. Mi emberek tehát minden -vágyainkat korlátozni tartozunk az erkölcsi világrend lehetőségeire, és -semmire sem szabad törekednünk, a mi ezek szerint elérhetetlen. A mi az -erkölcsi világrend föltételei szerint nem lehetséges, az egyáltalán -lehetetlen. E világrenden kivül, minthogy nála nélkül nincs társadalom, -lehetetlen maga az ember is, a kit az állattól nem annyira nagyobb -intelligencziája különböztet meg, hanem abbeli társas természete, hogy -öntudatos része a maga köztársaságának, eltökélés szerint és saját -választásából teljesit benne hivatást. Ehez nem lehet a méh, a hangya s -más társas állatok köztársaságát hasonlitani, melyben mint falanszterben -teljesiti minden individuum a munkát, melynek teljesitésére a tojásból -kikelt, s melyet nem cserélhet fel más állással. Az anyaméh – -királynénak nevezve – megtermékenyűl, benépesiti a sejteket és meghal, a -nélkül, hogy uralkodott volna. Más a herék, más a dolgos méhek munkája. -És a here soha sem lesz dolgos, a dolgos soha sem lesz here. Az emberek -társadalma évezredek óta átalakulásokon megy át, a munkás erők munkát és -helyet, az osztályok szerepet cseréltek és az individuumok ily cseréje -állandó. - -Ezek szerint azonban ugy látszik nincsen különbség erkölcsi világrend és -társadalmi rend közt. Valóban ugy gondolom nincsen is, csak a -kifejezésben. Egyet és ugyanazt kell a kettő alatt értenünk: foglalatját -mindannak, a mi a társadalmi életet, mint az emberiség erkölcsös -czéljának szolgálót fentartja, védi és biztositja. A hol tehát erkölcsi -világrendről, társadalmi rendről, közrendről szó lesz: mindig ezt értem -alatta. Más rendet nem tudok, a mely által akár isten, akár földi -hatalmasság létét éreztetné az emberrel, befolyását reá gyakorolná, -vágyait, czéljait szolgálná vagy korlátozná. Csak ezt a rendet tudom, -csak ezzel is számolhatok tehát az életben is, a művészetben is. - - - - -V. A középfaju dráma. - -A szorosabb értelemben vett dráma, az ugynevezett középfaju dráma ugy -viszonylik a tragoediához, mint egy per a biróság előtt egy perhez az -isten előtt, vagy hogy korlátozzam az utóbbit: mint egy komoly -duellumhoz. Amaz megoldható, ez megoldhatatlan, csak válsággal -elintézhető összeütközéseket vesz tárgyul. Az ó testamentom erkölcsi -világrendjének főtanitása vala: szemet szemért, fogat fogért. Az uj -testamentomé: a ki téged kővel dobál, kenyérrel dobáld vissza. -Fölvehetjük, hogy e két czivilizácziót megelőzte egy természeti korszak: -az erősebb joga. De a társadalom elemei megalakulván, az egyesülés -föltételei kifejlődtek s megalkották az első erkölcstant, mely az ó -testamentoméhoz hasonló, ha nem ugyanaz. Kétséget nem szenved azonban, -hogy sem ezt régibb, sem az uj testamentombelit az uj törvényhozások nem -vették épen betü szerint. Mindössze amazok a régit szigoritották, emezek -az ujat emberségesebbé tették. Az emberek magok lényeges -tulajdonságaikban ugyanazok voltak minden törvényhozások alatt s nem is -fognak megváltozni, mert erkölcsi mivoltuk föltételezve van anyagi -mivoltuk és lételük föltételei által, a melyek lényegükben mindig -azonosak voltak is, lesznek is. Az emberek táplálják testüket-lelküket, -élnek közösségben és meghalnak ezerféle módon egy azon bizonytalan -halálban. A művelődés sokat könnyebbé, sokat nehezebbé, sokat -fölöslegessé, sokat szükségessé tett; de Ádámot ki nem irtotta az -emberből, az ember őslénye hamisitatlanul él az emberekben maig is és -élni fog idők idejéig és az emberi törvényhozás mindörökké e két véglet -között fog mozogni: a fogat fogért és a kőért kenyérrel való -visszadobálás két véglete közt. Egyes emberek pedig voltak a régi -kegyetlenebb törvények alatt is olyanok, a kik kegyesen bántak -bántalmazóikkal és vannak ma is, a humánusabb időkben is viszont -egyesek, a kik egy fogért inkább kettő elvételével állanak boszut, mint -egyével se. Az ember tele van erénynyel és hibával, s e keverék átlaga -egy különös jó, a mely rendesen mindig uralkodik az emberek felett. -Nevezzük erkölcsi rendnek, foglalatja ez mind ama törvényeknek és -szokásoknak, a melyek az embereknek társadalmi együttéletét szabályozzák -s ezzel lehetővé teszik. Ez nem csak a törvényekből és szokásokból áll, -hanem erkölcsökből, fogalmakból, társadalmi hallgatag megállapodásokból, -illendőségekből és hasonlókból, melyekkel a társadalom minden tagja -korához, állásához, műveltségéhez mérten tisztában van; melyeknek -megtartását minden embertársától követeli, meg nem tartását mindenha -gáncsolja, esetleg meg is torolja, a nélkül, hogy magával szemben -hasonló szigoruságot gyakorolna. Ez a legemberibb tulajdonságok közül -való. Egy-egy kor erkölcstana jóformán igazságszolgáltatásában, büntető -törvényeiben van kodifikálva. De ne tévedjünk meg: csak a koré, a művelt -emberek többségeé, nem általában az emberé. Ez mindig ugyanaz volt, a mi -az ó testamentomban megirva van: fogért fogat. Alig van ember a világon, -a legjámborabb is, a kinek ne lett volna egy-egy pillanata, a melyben -elementáris erővel tört ki belőle az öreg Ádám: fogért fogat! -Akármiképen intézkedik a filozofikusan művelt vagy elfajzott törvényhozó -elme: akár szigoruan tul megy az ó testamentomon is, akár -humanisztikusan Krisztus tanához közeledik halomra hordott tapasztalati, -bölcseleti, erkölcstani és egyéb okai alapján: az ember, az egyes, -mindig serpenyővel méri a bünt és a büntetést. Erkölcsi szükség neki az, -hogy a kettő egyensulyos legyen, egyik a másikat fedezze: a kisebb bünt -kisebb büntetés sujtsa, a nagyobbat nagyobb és ne megforditva. -Mindnyájan naponta vétkezünk, mindnyájan naponta biró elé kerülhetünk: a -vétkesben, a ki igazságtalan biróra talált, a magunk közvetlen -veszedelmét látjuk. Ha vétkéhez mérten szigoru volt a rámért büntetés: -elejbénk lépett az igazságtalan büntetés veszedelme, mely minket is -érhet bünösökül; ha enyhén itéltetett meg s nem lett oly vesztes -büntetése által, mint a mennyit nyert büne által: föl van bátoritva -tovább vétkezni embertársai kárára. Mikor Spangát és társait halálra -itélték, hallottam egy cselédsorbeli asszony méltatlankodó felkiáltását: -egyért hármat, ez nem igazság! Nem azt nézte, hogy a társadalomra nézve -egy Majláth értéke hány száz Spangáéval ér fel, hanem azt, hogy egy -megölt emberért három embert öl meg az igazságszolgáltatás. A halállal -szemben mind egyenlők lévén, ez nem volt neki igazság. Az ember semmiben -sem oly kényes és semmiben sem érzi magát annyira érdekelt félnek, mint -a bün és büntetés összemérésében. És semmi sem hasonlit a megnyugvás -amaz érzetéhez, melylyel eltölt bennünket egy igazságosnak talált -itélet. Szigoruan itélvén meg másokat, enyhén magunkat, azzal áltatjuk -magunkat, hogy igazságból élünk, s megis élünk ha igazsággal bánnak -velünk, noha tizannyi könyörületet és százannyi elnézést költünk el, -mint igazságot. Mégis ez az ember örökös csatakiáltása s ez alatt nem -ért mást mint a bün megfelelő büntetését, az érdem megfelelő jutalmát. -Szemért szemet, fogért fogat. Igy lévén ez az életben, természetesen igy -kell lenni az élet művészi utánzásában a költészetben is. Annak sem -lehet más erkölcstana, mint a mely – nem a törvényekben áll, hanem az -emberekben él. Tárgya se más mint az ember, és élete igazságai és -igazságtalanságai. Peripecziái tehát ismét ugyanazon módja alá esnek a -megitélésnek mint az élet jelenségei. Ha az életben az első és utolsó -itélet mindig az, hogy Péter vagy Pál „megérdemelte sorsát“, vagy nem -érdemelte meg, – ugy a művészi utánzás alakjai felett is a legelső és -legáltalánosabb itélet ez: megérdemelte büntetését, vagy nem érdemelte -meg. Természetesen, a ki igy itél, az nem a tudós, hanem a közönség, a -melynek számára voltaképen az iró is, a művész is dolgozik. Ha valamely -hős hibái vagy vétségei mértékéig van büntetve, akkor a naiv közönség, -vagyis az egész világ jónak fogja találni a művészi alkotást, a melynek -tárgya e hős sorsa; ha ellenben nem, ha a művész mértéke hamis volt az -igazságszolgáltatásban, akkor a világ annál igazságosabban iparkodik -mérni a művésznek s kimondja, hogy ily büntetést a hős nem édemelt meg, -a mű hibás, vagy épen rossz is. - -Ez állitások szerint azonban ugy látszik, mintha nem léteznék az, a mit -„költői“ igazságszolgáltatásnak nevezünk? Én azt hiszem, hogy mint -különös, kiváltságos intézmény valóban nem is létezik. A költői -igazságszolgáltatás különbözik ugyan a fenyitő törvényszékek -igazságszolgáltatásától, ellenben igenis rokon az esküdtszékek itélő -módjával. A költői igazságszolgáltatás nem egyéb, mint gyakorlása egy -szellem által a közszellem itéletének. A költő egy maga kitalálja az -emberiség érzületét (azért költő) és a szerint intézkedik művében. Ez a -költői igazságszolgáltatás. Voltaképen csak annyiban -„igazságszolgáltatás“, a mennyiben embereket mivoltukért, szándékaikért -és cselekedeteikért megillető, megérdemelt sorsukhoz juttat, bárha -minden törvényszéki eljárás nélkül. A mit költői igazságszolgáltatásnak -mondunk, az helyesebben nem egyéb, mint fölidézett összeütközések és -bonyodalmak helyes, igazságos vagy méltányos megoldása a művészi -utánzásban. Tehát egyszerüen helyes megoldás és nem épen -igazságszolgáltatás. - -Nagy tömege a drámai műveknek van ugy megoldva, részint a hősök -boldogulásával, részint halálukkal, részint enyhébb lakolással, hogy a -bün és büntetés mérlege gyönyörü egyensulyban van. Sorsát e művekben -kiki megérdemelte, a közönség erkölcse sértetlen marad, élvezete teljes. -Mindenki a legnaivabb néző is, ha csak nem együgyü, még számot is tud -adni magának arról, a mit látott és a mit érezett. Hiszen nem történt -más, mint hogy kiki erénye jutalmához és vétke büntetéséhez jutott. Ez -közértetü dolog, ehez megérett elme, közönséges elme, közönséges érzések -kellenek, semmi egyéb. Se tudomány, még csak különösebb műveltség, -nagyobb megfigyelő képesség és iskolázottabb itélet se. Ellenben vannak -művek, melyeknél a számvetés nem megy ilyen könnyen. Lát az ember -darabokat a szinpadon, a hol kisebb hibákért, jelentéktelenebb -vétkekért, mint minőkért más jó darabok hősei semmi nagyobb büntetést -nem szenvedtek, – itt a hősök végzetes sorsra, kinos halálra -ragadtatnak; lát viszont más darabokat, a hol egy-egy alak rémtetteket -halmoz egymásra és ezért még sem éri külömb büntetés, mint azt, a kit a -kicsiny hiba sodort az örvénybe. A bün és büntetés mérlege itt -bizonytalanul ingadozik, végre teljesen kiesik megrettent kezünkből a -serpenyő, itélő tehetségünk cserben hagy bennünket, már mint a bünök és -büntetésök mérlegelése dolgában; az ügy az összeütközés fölébe emelkedik -birói látókörünknek, az érdeklődés egy uj neme foglalja el keblünket, -mely bilincsel és bájol, félelmet és gyönyört elegyesen kelt szivünkben, -előbbi birói szerepünk helyett a lelkes hivők szerepe jut részünkül, s a -végső itélet, a költői „igazságszolgáltatás“ helyett egy katasztrófa -fejezi be a művet, egy költői megoldás, melyet a néző már nem képes okok -szerint méltatni, melynek igazát, vagy tán jobb, ha azt mondom, -tartalmát már inkább csak érzi és kevesbé érti. Az ily művek a -tragoediák, a poétai utánzás csucsai; a másik csoport, tekintet nélkül -arra, hogy halállal végződnek-e egyes esetekben vagy boldogabb -fordulattal, a drámák e szó szűkebb értelemben. Komoly drámák tehát ama -szinpadi művek, a melyeknek összeütközései a vétkesség mérvei szerinti -büntetések és jutalmazások által a közérzés kielégitésével megoldhatók; -tragoediák ellenben ama szinpadi termékek, a melyek összeütközéseinek -megoldására e mérték nem elégséges. - - - - -VI. A tragoedia. - -A drámai műfaj két válfajának egy lényeges különbsége ennyiben -megtaláltatott volna; de persze, a tragoediára nézve ez csak egy -negativum, csak annyi, hogy a tragoedia megoldásában nem az a faja -szerepel a költői igazságszolgáltatásnak, a mely más, nem tragikus -összeütközéseket helyesen old meg; a tragikus konfliktus egy -katasztrófát idéz fel, a mely rendszerint sujtóbb, rombolóbb, mint a -mennyit a mű anyagából szedett okok igazolnak, néha pedig megforditva is -áll a dolog. Nem mintha fejleményeiből az oki összefüggés hiányoznék; -nem az okoknak van voltaképen hija, hanem csak a bűnösségnek. Okozva van -a katasztrófa, de érzésünk szerint megérdemelve nincsen; vagy esetleg -megforditva ugy kell mondanunk, hogy büntetésnek kevés, ha természetes -és elég is okozatnak. Avagy melyik néző nem ohajtott még Romeonak boldog -lakodalmat? Hamletnak szerencsés sikert ádáz mostoha apja ellen? Ki meri -mondani, hogy Bánk más, jobb sorsot nem érdemelt? Avagy van-e, a ki ne -kevesellené III. Rikhárd büntetését egy halállal, hozzá a harcztéren!? - -A különös az, hogy e művekben a megoldást minden óhajtásaink mellett is -helyesnek, kielégitőnek érezzük a nélkül, hogy fogalmainknak a bünről és -megillető büntetéséről megfelelne. Sejtenünk kell, hogy van valami a -tragoediákban, a mi e meghasonlást kiegyenliti, valami a mit meglátni, -megtapogatni nem lehet, a mi azonban érezhetően gyakorolja reánk hatását -s közreműködik ahoz, hogy ilyetén megzavart erkölcsi egyensulyunkat -helyreállitsa a válságban, melylyel a mű megoldva van. E rendkivüli -hatalom neveztetik tragikumnak. A tragikum, az a tényező, a mely az -igazságtalanságot megfosztja fulánkjától s kiengeszteli a lelket az -aránytalanságokért, melyek valamely hős sorsában tapasztalhatók bünét és -bünhödését tekintve. Mert a sokat emlegetett „erkölcsi világrend“ -megbontása nem egyéb, mint a föllépés, a harcz, a lázadás élőszabályaink -tömege ellen; a megoldás, a kigázolás ebből a bünhödés vagy jutalom -büneink vagy erényeink értékeig. A hol ez nincs meg, ott a világ rendje -megbontásával egyszersmind a magunk erkölcsi egyensulya is megbomlik s -nyugalmába egy más erő által, egy rendkivüli erő által kell hogy -visszahelyeztessék. E rendkivüli erő a tragikum. Hogy mi Romeonak és -Juliának jobb sorsot kivánunk, hogy szivesen lennénk büntársuk is az ő -vétkeikben, hogy jobbra segitsük, hogy vétkeikhez képest nagyon -elviselhetetlenül sulyosnak találjuk bünhödő katasztrófájukat és mégis -kiengesztelődünk, megbékülünk a kegyetlen fordulattal: ebben rejlik a -tragikum. Hogy alig várjuk már, mikor böki le Hamlet a királyt, hogy -pártfogásunk, tapsunk és tetszésünk mellett végezi minden dolgát, hogy -igazságérzetünk mindig az ő részén áll, és mégis elveszni látjuk s -mindazonáltal megnyugszunk sorsában: ez a tragikum. Hogy III. Rikhárd -vérengzései, kegyetlenségei, képmutatása, csalásai, frivol czinizmusa -folyton bánt, folyton sért, folyton lázit bennünket; hogy száz halált -kivánunk neki büntetésül és mégis szánalommal és megnyugvással tölt el -bennünket elbukása: ez a tragikum. - -Természetesen, ez a tragikum csak mint hatás Hogy mi az, a mi e hatást -gyakorolja: azt még kell megkeresni. Általánosan el van terjedve az a -felfogás, hogy e hatást is a vétkezés és az érte való bünhödés szüli, és -igen előkelő szellemek tanitják eztet. Én ellenben azt vélem, hogy épen -az a sarkalatos különbség tragoedia és komoly dráma közt, hogy az -utóbbiban a megoldás, a költői igazságszolgáltatás a bűn és büntetés -közértetü felfogása szerint történik, a tragoediában ellenkezőleg a -katasztrófa nem a bünhödés, nem a vétségekért való bukás jellemével bir. -A bukás forrása más, okai mások, erkölcsi tanulságai mások és más a -hatása is a tragoediában. - - - - -VII. A tragikai vétség. - -Beőthy Zsolt, az egyetemen az irodalom tanitója, a tragikumról irt -könyvében idézi egy rövid tárcza czikkemnek következő sorait: - -„Egy rendkivüli hős kénytelen megsemmisülése önnön rendkivüli -tulajdonságai által: ez a tragikum. A rendkivüli mint áldozata a -rendesnek. A nagy, a mely jogaihoz nem juthat abban a világban, a melybe -tétetett. Bánk bán tragikuma, a mely megsemmisülésre viszi őt: az ő nagy -szive, nagy szerelme, becsülete, hüsége, idealizmusa abban a szivtelen -és önző, fajtalan és becstelen, tolvaj és haszonleső világban, mely a -kisebbekből összeesküvőket csinál, ő belőle pedig tragikai hőst.“ - -És ez idézetet a következő megjegyzésekkel kiséri: - -„E sorok a kérdést általánosabb felfogásra vezetik vissza, mely a vétség -mozzanatát egyszerüen kiveti a tragikum elméletéből s ezt a rendkivüli -nagyság fogalmával meriti ki. A schopenhaueri eszme nincs részletesebben -tárgyalva, csak mintegy odavetve, s minden vele járó nehézség -megoldatlanul hagyva. Külösen a tragikai hatás megnyugtató eleme az, -mely az ő felfogása szerint lehetetlen. A nagyság, melyet épen -kiválósága miatt lever a törpék tömege, az alacsonyság által legyőzött -fenség: ebben gyönyörködnénk, ebben nyugodnánk meg? Schopenhauer -legalább kereste az ellenmondás megoldását, s a maga módja szerint meg -is találta. A tragédia, szerinte, elfordit bennünket az élet csábjaitól, -czéljain és javain tulemel s egy másnemü, bár megfoghatatlan lét felé -irányozza lelkünket; ezzel vigasztalást rejt magában s erőnket fokozza a -végső lemondásra. Rákosi elméletének e kényes oldalára nem vet ügyet, -csak általánosságban mondja ki tételét és siet alkalmazni Bánk bánra. -Azonban ennek az alkalmazásnak is megvan a gyöngéje. Az a világ ugyanis, -mely Bánk bánt megbuktatja, összeségében tekintve, épen nem az a -nyomorult világ, melynek jellemezve van. Nem csak Gertrud és köre, a -merániak és jött-mentek, teszik ezt a világot, hanem alkotják, még pedíg -jelentékenyebb s végül uralomra jutott részében: egy gyönge, de nemes -hajlamu király és udvara, jó hazafiak és hű jobbágyok. A katasztrófában -ép ezeknek erkölcsi felfogása emelkedik érvényre s méri az ellene támadt -Bánk fejére az utolsó csapást A bán nem azért semmisül meg, mert -általában nagy volt, környezete pedig aljas, hanem mivel nagysága nagy -vétségre ragadta. Ez nem mathematikai egyenlet, hanem lélektani és -eszthetikai szükségesség.“ - -Beőthy Zsolt az én felfogásomról, melyet „Schopenhaueri eszmének“ mond, -azt tartja, hogy e felfogás szerint a tragikai hatás megnyugtató eleme -lehetetlen. Hogy az-e valóban, utóbb fog kiderülni. - -Schopenhauer, azt mondja tovább Beőthy Zs., legalább kereste az -ellenmondás megoldását s a maga módja szerint meg is találta. Nos Beőthy -is kereste és ő is megtalálta a – maga módja szerint. De én is kerestem -és én is megtaláltam a magam módja szerint, mely különbözik a nagy -pesszimistáétól ép ugy, mint a nagy dogmatikusétól. Helyreigazitom -Beőthy soraiból ezt: az én meghatározásomban nem az áll, hogy a törpék -leverik a nagyot kiválósága miatt, hanem az, hogy a rendkivüli hős -megsemmisül önön rendkivüli tulajdonságai által. Bánknak nagysága lesz -tragikuma abban a nyomorult világban, melyben élnie adatott. Ezzel -szemben Beőthy azt mondja, hogy nem azért semmisül meg, mert általában -nagy volt, hanem „mert nagysága nagy vétségre ragadta.“ - -Itt megjegyezhetném: hát az a kit kicsisége ragad nagy vétségre? Hát az, -a kit nagysága csak kis vétségre ragad? A nagy vétség Bánkot, a kisebb -Leart viszi tragikus megsemmisülésbe. Mi lényeges: a személyes nagyság, -vagy a dologi: a vétkezés nagysága? - -Az igazság ez: a vétkezés mindennapi. Senki sincs, a legjobb sincs nála -nélkül az életben. Vétséggel születünk, vele terhelve járunkkelünk az -egész életen át. Ez közös, ez általános, ez nem kiváltság; ismérve az -embernek, az embernek általában nem épen a rendkivülinek nem épen a -tragikus jellemnek. - -Igaz, a tragikum mint emberi gondolkozás és cselekvések jelleme, nem -fejlődik ki vétség nélkül, ellenben a vétség virágzik szerte, a hol -nyoma sincsen a tragikumnak. A tragikus embernek vétségei is, erényei is -tragikusok, végzetes benyomásuak, de nem qua vétségek, hanem mint a -tragikus jellem cselekedetei. A hős jellemét viselik cselekedetei is, -ennyi az egész; de tragikuma magában jellemében rejlik, hatalmas szele -megcsapja az embert, mielőtt vétséget látnánk, a viszonyok által fogan -életre s következményül hoz rá (emberére) minden egyebet: a vétséget, -vagy vétségeket is, csakugy mint a nem tragikus jellem a maga nem -tragikus vétségeit. Mi teszi Othellót tragikus hőssé és mi menti meg a -Téli rege hősét a tragikus sorstól? Nem a vétség bizonyára, a mely itt -is, ott is megvan, sőt emitt nagyobb mértékben a nélkül, hogy amannak -tragikus fordulatait és kifejlődését fölidézné. Egy vétség tehát lehet -tragikus, a mennyiben tragikus embernek a vétke; de a tragikumnak nem -tartalma, nem maga a tragikum és a tragikum megfejtéséhez és -megértéséhez nem szükséges; a tragikus fogalom definiálható, -megmagyarázható, kimerithető a vétség nélkül is. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Gyulay Pál ur ezeket mondja Bánkbán tragikumáról Katonáról irt -könyvében: - -„Midőn meggyalázott becsületeért boszut áll, egyszersmind meggyalázza -mindazt, min becsülete nyugszik, méltóságát, hitét, politikai elveit, -büszkeségét. A nádorból törvény tapodó, a király kegyeltjéből -felségsértő, az alkotmányos államférfiuból forradalmár, a lovagból -nőgyilkos, a büszke urból meggyalázott szerencsétlen lesz. Külső és -belsőkép egyaránt elbukik. S a költői igazságszolgáltatás teljes, a -tragikum oly erős, minél erősebb alig lehet.“ - -Ezek valóban oly szellemes és oly érdekes sorok, melyek a legnagyobb -figyelemre érdemesek, ámbár, hogy nekem, a midőn nélkülözöm bennök -Melindát és Bánk szerelmét (mely persze nem változhatott át gyülöletté, -azért nincs is a brillans antithezisek közt helye) olybá tünik fel e -sivár tragikum, mint a birói itélet az uj kodex szerint, a mely egy -szegény ördögöt, a ki dijnokságra sincsen qualifikálva, – tiz évi -hivatalvesztéssel sujt még a dutyin kivül. Azt megfejti Gyulay Pál ur -elmélete a tragikumról, hogy a nádorból törvénytapodó, a király -kegyeltjéből felségsértő, az alkotmányos államférfiuból forradalmi -ember, a lovagból nőgyilkos, a büszke urból meggyalázott szerencsétlen -lesz; mindenre van gondja e tragikai felfogásnak, csak arra nincsen, a -mi legjobban facsarja a néző szivét, arra a momentumra nincsen, a -melyben Bánk a legkeményebb szemekben is patakot fakaszt szavával: - - „Nincs a világon vesztes, csak én, - Nincs árva, csak az én gyermekem!“ - -Hagyján a nádor, hagyján az államférfiu, hagyján a lovag, hagyján a -büszke főur! A férj, a szerető Bánk! Az inditja a vihart lelkünkben. A -ki meg volt rabolva (nem csak gyalázva), ki volt fosztva, még mielőtt -megérdemlette volna ezt a legteljesebb tragikumu „költői -igazságszolgáltatást.“ - -Az erős tragikum, minél erősebb alig lehet, Gyulay Pál szerint tehát az, -hogy ezuttal Bánk, „midőn meggyalázott becsületeért boszut áll, -egyszersmind meggyalázza mind azt, a min becsülete nyugszik.“ - -Kisértsük meg kivenni Bánkból azt, a mit Gyulay ignorál: nem a férjet, -hanem a nagy szerelmet: mivé lesz ez az elmés és erős tragikum? A -gyalázatot megtorolta, a király bocsánatát megnyerte, feleséget, ha épen -kell neki, majd talál másikat. Cselekedetével, melyet meggyalázott -becsületeért, hozzá a jó emberek és hű alattvalók tapsai mellett -követett el, semmiféle méltóságát – a jók világi itélete szerint – meg -nem gyalázta. Peturtól kezdve végig az egész hazafi-párt minden tagja -megtette volna ugyanazt. Az, hogy Bánknak személyes sérelme járult a -többi biztató okokhoz, – az mindössze csak egy okkal több ő rá mint -másokra nézve, semmi más. A hős különösebb tulajdonsága nélkül ez egy -politikai gyilkosság lett volna, melynek elkövetőjét személyes okok is -sarkalták. Érte a hatóságokkal – a király saját személyében – leszámolt -az illető: ez a része a dolognak el van intézve; a nádorból, lovagból, -államférfiuból, megsértett férjből nem került ki a tragoedia. A -tragoedia a szerelmes Bánkból került ki. Ezt a részt nem intézhette el -senki. Feleségében, a kit imád, meggyaláztatván, belesodortatott a -tragikus helyzetbe. Tragikus helyzetnek nevezem azt, melyben a hős oly -feladat elé állitatik, melyet se megtennie se meg nem tennie saját -erkölcsi és anyagi veszte nélkül nem lehet. Ha megteszi, ha nem teszi, -saját erkölcsi nagyságának sulya alatt leroskad, ellenben megtévén, -saját elvesztével megszüntette a fenálló erkölcsi rend egy bonyodalmát, -helyreállitotta rendes uralmát. E helyzetek azonban, melyek nem is -mindig oly szembeszökők és tiszták mint Bánkban és Hamletben, nem -magokban véve tragikusok, hanem mindig csak viszonyitva hőseikhez, mint -kiváló egyéniségekhez. Tehát nem a tettben (vétségben) nem is a -helyzetben rejlik a tragikum, hanem az egyénben. - -Hány ember felesége esik a csábitásnak vagy erőszaknak áldozatául a -nélkül, hogy tragoedia lenne az esetből. A szerelmes Bánk bán kell oda -férjnek, hogy a helyzet tragikus jellemet öltsön. Száz férj eltüri a -helyzetet, vagy kárpótlást keres és talál, vagy oly nemét választja a -boszunak, a melylyel czélt ér koczkázat nélkül. Bánk ellenben és vele a -tragikus jellemek, ezt a helyzetet el nem viselhetik, az türhetetlen -rájok nézve, az élet teher nekik, megfogják, mint Sámson, -exisztencziájok oszlopait, megrázzák és magokra döntik. Meggyalázott -becsülete, megrablott szerelme boszuért kiált: de a boszuval mit se -nyerhet: becsületét és szerelmét legkevésbé, a megoldás tehát a -katasztrófa: a boszu és pusztulás és az erkölcsi rend, mely Gertrudis -uralma által s nem Bánk gyilkossága által ki volt vetve sarkaiból, -helyre zökken a hős elterült testén keresztül. Ez tehát Bánk tragikus -sorsa: hogy a világ kizökkent sarkaiból, kárhozat, hogy ő választatott -ki helyretolni azt! Ha boszut nem áll is, hogy talán megfosztatik az -alkalomtól vagy más okért, tragikuma mint történeti alaké, teljes; mert -boszu nélkül is erkölcsileg elveszti Melinda ilyetén elvesztésével, a -mit elveszit a drámában a végrehajtott boszu után tettleg. És ha – -tegyük föl – Gertrudisz bünös volt és Endre nem különb feleségénél, Bánk -boszuja sikerül, a lázadás hasonlóképen, (mert mindez nem lényeges) és -Bánk nem csak megalázást nem szenved, hanem a győztes magyar párt által -királynak tétetik meg: mi lesz akkor? - -Ugyan az, a mi most. Hozni fogja Tiborcz egy saroglyán Melinda -holttestét és Bánk eldobván királyi pálczát, koronát, mindent, oda fog -borulni és orditani fog fejét görgetve a föld porában: - - „Nincs a világon vesztes, csak én, - Nincs árva, csak az én gyermekem!“ - -Tragikuma tehát nem abban rejlik, hogy boszut állván meggyalázott -becsületeért, meggyalázza mindazt, a min becsülete nyugszik. Ezt lehet -tragikus sorsának nevezni; tragikuma abban rejlik, a mi mindenkor a -tragikum: nagy lelkében, nagy indulataiban, erkölcsi és érzelmi -nagyságában, a melynek konfliktusa nem oldható meg se alkuval, se -igazságszolgáltatással; a mely jogait a társadalmon, intézményein és -emberein saját erejével, nagysága sulyával, egyénisége hatalmával -keresi. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Gyulay Pál szellemes antithezisei Beőthy Zsoltot sem elégitették ki. -Gyulay Pál, ugy mond ő, nem fektetett kiválóbb sulyt Bánk kegyetlen -helyzetére. „Attól a körtől, igy folytatja, mely ellenébe hat, -jellemének minden szála, lelkének minden oldala, belső világának minden -érzékeny pontja sérelmet szenved, mely visszahatásra, végletes kitörésre -ingerli.“ - -E mondat közeledik, de csak bátortalanul ahoz, a mit én más helyen -mondottam, a mi ellen azonban Beőthy Zsoltnak megjegyzése volt. Én azt -mondám, hogy „Bánk tragikuma, a mely megsemmisülésre viszi őt, az ő nagy -szive, nagy szerelme, becsülete, hüsége, idealizmusa abban a szivtelen -és önző, fajtalan és becstelen, tolvaj és haszonleső világban, mely a -kisebbekből összeesküvőket csinál, ő belőle pedig tragikai hőst.“ - -A különbség kettőnk közt az, hogy én a hős nagy voltát és nyomorult -környezetét, a vele szemben álló erkölcsileg elfajzott hadat -lényegesnek, magának a tragikus momentumnak nézem, Beőthy Zsolt csak -magyarázó, figyelemre méltó körülménynek, a tragikai momentumot a -vétségben látván, melyre Bánkot sérelmei ragadják. Ez inditotta őt -nyilván velem szemben a következő megjegyzésre: - -„Az a világ ugyanis, mely Bánk bánt megbuktatja, összeségében tekintve, -épen nem az a nyomorult világ, melynek jellemezve van. Nem csak -Gertrudisz és köre, a merániak és jött-mentek teszik ezt a világot, -hanem alkotják, még pedig jelentékenyebb s végül uralomra jutott -részében: egy gyönge, de nemes hajlamu király és udvara, jó hazafiak és -hű jobbágyok.“ - -Nem állok meg annál, hogy Gyulay hibája, hogy a Bánkra ható hadat nem -elég figyelemben részesitette, enyim meg az, hogy nagyon is nagy sulyt -fektettem reá, Beőthyé lenne az igazság, mert középuton jár; hanem -kiragadom az idézetből a szükséges szót: „végül uralomra jutott -részében“ alkotja ama világot a jók és hűk társasága. Igy van valóban. -Ezek csak a katasztrófában jutnak szóhoz, addig nem léteznek vagy -hatalom nélkül valók az erkölcsileg nyomorultakkal szemben. És végül is: -mi által jutnak uralomra, a döntő szóhoz? A tragikai áldozat által, mely -a közrend kifordult erkölcsét ismét egyensulyába visszahelyezi és -biztositja uralmát, szóhoz, hatalomhoz juttatja a jókat. Ez az eredménye -annak, hogy Bánk a boszu müvét végrehajtotta. Ez az ő diadala, mint -minden tragoedia megnyugtató vége, a kiengesztelő momentum tárgyi része. -Ez Bánk mint áldozat nélkül meg sem történt volna. - -A jók e nélkül vagy polgárháborut, zendülést támasztottak, vagy tovább -is a „sötétben bujkáltak“ és részben idegen földön hadakoztak volna. Ha -minden jó, minden becsület, minden hazafiság bujkálni, türni, hallgatni -nem lett volna kénytelen, akkor az a kor elmult volna a nélkül, hogy az, -a kiben e tulajdonságok a nagyság mértékével éltek, tragikus hősévé lett -volna amaz időnek. Vagy megforditva: Ha a szerelem, becsület, hazafiság, -igazságszeretet annak személyében nem sértetik meg a trónra jutott -feslett erkölcsök által, a kiben e tulajdonságok a nagyság mértékével -éltek: akkor a kor elmult volna a nélkül, hogy a nemesebb szerelem, -hazafiság és becsület a magyar királyi udvaron jogaihoz juthattak volna. - -A kérdés ez: Bánk azért lesz-e tragikus jellem, mert – Beőthy szavai -szerint megsérti, kitörésével kihivja maga ellen mind az erkölcsi -hatalmakat, melyeket eddig szolgált, avagy megforditva: azért hivja-e -ki, azért sérti-e meg, mert tragikus jellem? Én ez utóbit vélem s -állitom: duo dum faciunt idem, non est idem. Két ember ugyan azt a -vétséget követheti el: az egyikből lesz tragikus hős, a másikból nem -lesz tragikai hős. A vétség nem dönt, a vétség nem lényeges, tragikai -vétség oly értelemben, mint tanittatik, nincsen. Az csak egy fölvett -ismert mennyiség egy egyenlet megoldására, a mely e szám beállitásával -könnyünek, nála nélkül lehetetlennek látszott. Én azonban azt hiszem, -hogy ez a mennyiség nem szükséges az egyenlet megoldásához. - -* - -Azt mondja azonban Beőthy Zsolt ur, hogy ez nem mathematikai egyenlet, -hanem lélektani és eszthetikai szükség. - -Mi? Hogy nagysága nagy vétségre ragadja s ezért bünhődik? – És a kit -nagysága kisebb vagy épen kis vétségre ragad, és mégis ép ugy bünhődik? -Mindegy-e a nagy vétség és a kis vétség egy azon eredménynyel: a -tragikai bukással? Mert a hol bünről és büntetésről van szó, ott -mértéknek kell lenni, hogy emberi felfogás szerint igazság is lehessen. -Ha egy tragikus hőst a vétsége qualifikál azzá, akkor a tragikus -bukásnak a vétség aequivalensét kell mutatnia, ha lázitó nem akar lenni -az emberi érzelmekre nézve. - -Két ellenvetés kér e helyen különösebb figyelmet. Az egyik az, hogy ha -az erkölcsi világrend meg van sértve, a sértés mérve már nem jöhet -tekintetbe. Embert lehet kevésbé vagy erősebben sérteni, a polgári -intézményeket szintén; de az erkölcsi világrend legkisebb megsértése, -vakmerő kihivása már maga oly sérelem, a mely a katasztrófát provokálja, -a kiengesztelés tragikus áldozatát megköveteli. De ez a magyarázat egy -erkölcsi világrendet föltételez, a mely nem létezik. Hol szünik meg a -hős embert és intézményt sérteni és hol tér az erkölcsi világrend -megsértésére? Ezt kellene kimutatni tudni a tragoediákban, mert ott lép -– e magyarázat szerint – akczióba a tragikum. Mely vétségek sértik és -melyek nem sértik az erkölcsi világrendet? A velenczei kalmárban, a Téli -regében és sok más jó darabban nyilván nincsen sértve az erkölcsi -világrend, nyilván nincs tragikai vétség, bár vannak ép olyan vétségek, -a melyek más darabokban tragikai bukásokat előznek meg és tragikai -vétségek gyanánt szerepelnek. Mi az az erkölcsi világrend, a melyről -itt, a vétségek tanában szó van, mely azonban se mint személy, se mint -testület, se mint intézmény nem létezik. Kodexe nincsen, a hol az ellene -elkövethető vétségek osztályozva lennének. Az erkölcsi világrend egy -fogalom, a melynek tartalmát teszik ama törvények, melyek szerint az -isten teremtette világ mint erkölcsös alkotás létezhetik. E törvényeknek -része minden szabály, törvény és intézkedés, mely emberek által jogosan -alkottatott a végből, hogy az emberek rendeltetésök szerint élhessenek; -része e törvényeknek az erkölcsi tanitások és igazságok egész sora, a -mely nincsen a polgári törvénykönyvben kodifikálva. E két csoport -bármely tanitásának vagy czikkelyének a sérelme egyszersmind sérelme az -erkölcsi világrendnek, azaz vétség ellene. De jaj volna, ha a tragikai -nemezis jogkörébe jutna mindenki, a ki vétkes lesz ellene. Szerencsére -az életben és utánzásában: a művészetben állandó háboruban látjuk az -embereket az erkölcsi világrend ellen a nélkül, hogy az ellene -elkövetett vétség azonnal rájok szabaditsa a tragikai furiát. Sőt -ellenkezőleg, azt látjuk, hogy nem egy vétség, de a vétségek egész sora -után is lehető egy barátságosabb kiengesztelés, egy boldoguló fordulat. -Az erkölcsi világrend mint ilyen senkit sem tapos el vétségeért. -Társadalmi bitorlói, állami képviselői: azok igen. Az előbbi igazsággal -és igazság nélkül egy-egy közvélemény képében; az utóbbi szintén -igazsággal vagy igazság nélkül, de rendszerint mérték szerint mérve bünt -a büntetéshez. Lehet-e akár az egyik, akár a másik a költészet föladata? -Költészet lesz-e az, a mely mint egy fölzaklatott vagy fölháborodott -közvélemény gázol kiszemelt áldozatán keresztül, ha vétkes, ha nem, ha -kis vétkü, ha nagy vétkü? – Avagy költészet-e másfelől az, a mely mint a -biró, paragrafusok szerint enyhitő és sulyositó körülmények -meglatolásával szolgáltat igazságot? Nem az, sem az egyik sem a másik, -legkevésbé tragikus költészet. Lehet egyes esetekben érdekes, izgató, -művészi eszközeivel hatásos másolása az életnek, de nem lesz művészi -utánzása. A való az, hogy az elmélet, a mely a vétségre redukálja s arra -fekteti a tragikum megfejtését, egy aránytalanságot állit meg bün és -büntetés közt, a mely erkölcsi fogalmainkkal ellenkezik. Az, hogy -sértett fél gyanánt az erkölcsi világrendet szerepelteti, nem enyhiti -tanitása kártékony voltát. Az erkölcsi világrendet emberek képviselik, -igen gyakran minden erkölcshöz méltatlanul, igen gyakran ugy, hogy semmi -közük az erkölcshöz, és az erkölcsi világrendet velök szemben jogaihoz -juttatni épen ellenfelök: a tragikai hős feladata. De ha egy absztrakt -erkölcsi világrendet kell is képzelnünk, mint a hogy tőlünk kivántatni -látszik, akkor róla való fogalmaink épenséggel igen kevéssé lesznek -megtisztelők rá nézve, ha a poetai remekművekből azt kell megtanulnunk, -hogy kis sértés, nagy sértés, sőt becsületes ember (Hamlet, Bánk) és -gazember (III. Rikhárd) az mindegy neki: egyformán bánik el velök -különböző vétségökért. Az erkölcsi világrend tehát mint sértett fél és a -vétség mint sértés magyarázatnak elégtelen és tökéletlen, tanitásnak -pedig demoralizáló, mert egy azon, sőt még forditott arányu bünhödéssel -sujtja azt, a ki gyötrelmes önvédelemben vét ellene mint Bánk bán, és -azt, a ki pokoli kedvteléssel paczkáz rajta mint III. Rikhárd. - -* - -A másik ellenvetés az, hogy az épen a misztikus és megfoghatatlan a -tragikumban, hogy kis okok, kisebb vétségek is oly végzetes -következményekkel járnak. Ez természetesen, nem magyarázat, sőt -épenséggel csak egy misztikus mondás ott, a hol a magyarázat megáll. -Valami misztikus, csodás, természetfeletti van a tragikumban; de nem az, -hogy kis vétségek nagy bünhödést vonnak a vétkező fejére. A hol okról és -okozatról van szó, ott nem akarok miszticzizmusról hallani. A hol a -vétség az ok, a bukás az okozat, ott elbirálásom utját nem szabad -elállania egy megfoghatatlanságnak. Nem türöm a spanyolfalat, hogy -takarja az ok és okozat közti elégséges összefüggés hiányát. Vagy -elégséges oka a vétség a bukásnak, vagy nem A hol elégséges, ott el van -a műbiró miszticzizmus nélkül is; a hol nem elégséges, ott optikai -csalódásra van szüksége, tehát ráveti elméletére a miszticzizmus -félhomályát, mely kedvez az optikai csalódásoknak. De mire jó az oly -elmélet, mely egy elhatározó momentumban, mikor végső kideritését várná -az ember a fogalomnak, a kérdésre a nagyobb világosság helyett inkább -nagyobb homályosságot vet: a miszticzizmus homályát. - -A tragikai vétség a legjobb esetben egy puszta szó, a melylyel a -tragikus fejlődés valamely stadiumát, egy tán fontos momentumát -megjelölni lehet a nélkül, hogy jelentősége ennél több, e momentum más -momentumoknál mindig fontosabb is lenne; a nélkül, hogy a tragikum -alkotó fogalmához tartoznék, a nélkül, hogy mint már megjegyeztem, a -tragikum megmagyarázásához, megértéséhez szükségünk lenne rá. A -tragikumról lehet beszélni, mivoltát föl lehet fejteni, lényegét ki -lehet deriteni e szó és fogalma segitsége nélkül. E szó ellenben könnyen -magyaráz egyes eseteket, de ép oly megfoghatatlannak talál másokat és -mindenkor könnyen zavarja meg a tragikum fogalmát magát. - - - - -VIII. A kiengesztelő momentum. - -A vétség elméletének egyik előnyét látja Beőthy Zsolt abban, hogy általa -magyarázható meg a tragoedia katasztrófájának kibékitő volta. E kérdést -eddigi fejtegetéseimben már egyszer érintettem, de ideje egy kissé -bővebben is foglalkozni vele. - -A tragoedia cselekedetekből áll. A cselekedetek jók és rosszak, tehát -vétségek. E szerint nincs tragoedia vétség nélkül. Ez áll azonban minden -drámára, nem csak a tragoediákra, és minden dráma fejleményei oki -összefüggésben vannak a kifejlődésével, de nem mint vétségek, hanem mint -cselekedetek. Mint ilyenek sodorhatják a hőst természetes fejlődésben a -legrettentőbb katasztrófába, mely azonban érdemetlen lehet, tehát -elkeseritő, ha a cselekedeteket mint vétségeket, a katasztrófát mint -értök kimért büntetést mérlegeljük. Tévedés tehát és csak a doktrina -illuziója, hogy a tragikus megoldások kibékitő voltában tényező volna a -vétkesség és a bukás közti oki összefüggés. A néző és élvező illuziója -más és sokkal egészségesebb, és a vétség tana számos esetben nem hogy -megmagyarázná a kiengesztelő hatást, de sőt halálos veszedelmévé válik. -Avagy az nyugtatna-e meg bennünket Lear szivszaggató sorsában, hogy -megérdemelte e sorsot, mivelhogy Cordeliával oly hebehurgyán bánt? Sőt -nem tiltakozik-e minden érzetünk az ellen, ha másban nem abban, hogy nem -szününk meg Learnek jobb sorsot kivánni? Azért a mit tett, régen -kiengesztelt bennünket szenvedéseivel, még mielőtt csak közeledett is -katasztrófájához. Egy földi biró lázadást inditana, felkonczoltatnék, ha -ilyetén igazságszolgáltatást merne gyakorolni. Az emberi érzés, a mint -az esküdt-birákban itéletté alakul, olyan, hogy elitélhet ugyan -ártatlant tévedésből, de tévedés nélkül soha, ellenben bünöst tudatosan -is fölment, mikor benne tragikus elemeket talál. És ha ez nem is -mathematikai egyenlet – a minthogy épen én tiltakoztam ellene, hogy azzá -tétessék (vétség equale bukás), hanem aeszthetikai szükség mint Beőthy -mondja, s a minthogy az is, de nem a vétség tanitásának okáért: ugy -viszont állitom, hogy az aeszthetikai szükséget nem az elégiti ki, a mit -mindenkinek ép erkölcsi érzete másképen szeretne látni, nem a kis vétség -aránytalan nagy büntetése, hanem egy más momentum, a mely ezt is -enyhiti, mérgétől megfosztja s a néző felháborodott érzéseit -lecsillapitja. - -Ez egy hármas momentum s e hármasságból áll a tragikum. - -Első helyre teszem a tragikus helyzetet, a melyről már szóltam. Ez az -erkölcsi kényszerüség. Oly helyzet a tragikai hősre nézve, a mely nem -enged neki szabad elhatározást oly értelemben, mintha az előtte -fölmerült föladat alól el is vonhatná magát büntelenül. Romeo nem -mondhat le Juliáról, Bánk és Hamlet boszujáról, Macbeth becsvágyáról, -Othello gyötrő szerelméről, Lear elbetegesedett felségérzetéről, -Coriolán közpályájáról stb. a nélkül, hogy az életről, mely e -lemondásért semmi hasonló becsest nekik kinálni nem tud, szintén le ne -mondjon. A kik lemondani tudnak (Shylok, Leontesz a Téli regében), azok -nem tragikus jellemek; a tragikus jellem sorsa pusztulás, akár megteszi, -akár nem teszi meg a mire a sorstól elhivatott. Egyszer pusztul, mert -megteszi, egyszer pusztul, mert nem teszi meg. - -A tragikus jellemet teszem második helyre; általa lesz csak a helyzet is -tragikussá. Tragikus jellemnek nevezem a testi, lelki, szellemi -tulajdonságok oly exczesszivus nagyságát, a mely a mi világunk rendje -szerint nagyságánál fogva lehetetlen, nagyságával arányos, erejének vagy -indulatainak megfelelő jogokhoz nem juthat. Más szóval boldogan nem -élhet, csak boldogtalanul. A halál, a katasztrófa rá nézve megváltás. - -A harmadik helyre teszem a közrend erkölcsének visszahelyezését in -integrum. - -Az erkölcsi fogalmak állandók, a jó a rosz fogalma nem változik, -alkalmazásukban van korok szerint különbség, de megismerésök ugyanaz -mindig. Ellenben a kiknek kezébe van letéve a rend védelme, azok csak -emberek szintén s kezökben a rend erkölcse ép oly romlékony, mint maga -az ember. Minden tragikus összeütközés a fenálló rend erkölcsének vagy -nagymértékü megromlását, elbetegedett állapotát, tévedéseit, kinövéseit -vagy állandó fogyatkozását és hiányát tárja fel. Ily értelemben támad -fel a hős a rend ellen, megostromolja, mert megröviditve van általa, -mert mint ember és nagyság nem jut jogához. Az ostromban a hős lesz a -vesztes, de emberáldozat folytán a megromlott erkölcsi rendet felváltja -a megujhodt, a hiányosról kitünik, hogy érettünk, érdekünkben, a milliók -érdekében hiányos, e hiány csak a rendkivüli embert röviditi meg, a -kinek tulajdonságai is rendkivüliek; ellenben minket ép az biztosit -exisztencziánkban, hogy nem a rendkivül, nem a szertelen, hanem a -közepes ember boldogulásának föltételeit tartalmazza a közrend. - -Ebből világos, hogy a tragikum és kibékitő eleme nem két különböző rész, -hanem ugyanaz: az ember nagysága, fényében, pompájában, de -lehetetlenségében is; mivolta saját törvényeinek bilincseiben jelleme és -helyzete végzetes kényszerében és végül megváltó szerepében a -társadalomra nézve. - -Nagyságában, mint emberi nagyságban, magunk is emberek lévén, -gyönyörködünk; tetteinek, mint természeteseknek és kényszerüknek -tapsolunk, sorsán részvéttel, sőt eleven érdeklődéssel csüggünk; -katasztrófájának végzetessége megrendit, elfordithatatlansága meggyőz -arról, hogy igy kellett e dolognak lenni, s az utána helyre állt -erkölcsi egyensuly megnyugtat bennünket, mert felmutatja a jogaihoz -jutott rendet, mely mindnyájunk felett ujult erővel őrködik, s melynek -megujhodását cserébe kaptuk a nagyságért, melyet érte elesni láttunk. A -gyönyör, félelem, részvét és megnyugvás: ezek a tragoedia hatásának -fordulói. - - - - -IX. A tragikum. - -Ismételve emlitett tárczaczikkemben irtam ezeket: - -„A tragikumot nem szükség érteni ahoz, hogy érezni, hogy hatását -befogadni képesek legyünk. Ez a hatás pedig mindig ugyanaz, ha -gonosztevő a hős, ha rokonszenves irányban támad fel: a tragikum a -kizökkentett erkölcsi egyensulyt állitja szivünkben helyre. Ha tehát a -végső hatása mindig ugyanaz, akkor kell lényege számára valamely -egységnek is lennie, kell egy formulát találni, mely a fogalmat minden -körülmények közt fedezi, formulát, a mely fedezi Bánk, Lear, III. -Rikhárd fogalmát egyaránt. Sok jeles elme e formulát a tragikai bün és -bünhödés vagy bukás kifejezéseiben találja meg. E meghatározás azonban -engemet nyugtalanit… Igen, bukás a tragikum, de korántsem egy „drámai -bünért“ vagy vétségért, melyet a hős elkövet, hanem az illetőnek egész -mivoltáért. Előttem soha semmisem definiálta jobban a tragikumot, mint a -népies mondás, melyet nem ritkán hallunk gyermekek ravatala mellett: -„Nagyon is jó volt, nagyon is okos volt, nem e világra való volt: -magához vette az isten.“ - -A szuperlativus a tragikum. A tragikum a „nagy“ szóban rejlik. Nagy -jóság, nagy szépség, nagy érzés, nagy akarat, nagy gonoszság, -külön-külön, vagy csoportosan egy alakban, nagy események s nagy -indulatok szinjátékában, harczban az élet lehetőségeivel: egy rendkivüli -hős kénytelen megsemmisülése önön rendkivüli tulajdonságai által drámai -akczióban: ez a tragikum. A rendkivüli mint áldozata a rendesnek. A -nagy, a mely jogaihoz nem jut abban a világban, a melybe tétetett. Ez a -tragikum.“ - -* - -Az emberi társaság törvények, szabályok, megegyezések szerint él együtt -és keresi czélját. Az emberiség, az összeség czéljának az egyes, az -egyén alája van rendelve, mindazonáltal, hogy az összeség czélja -voltaképen nem egyéb mint az egyesek lételének, fejlődésének, testi és -lelki érdekeinek lehető teljessé tétele. Társadalmon kivül az ember nem -létezhetik, czéljait, melyeket erkölcsi és értelmi szükségei tüznek -elejbe, nem követheti; ellenben a társadalom keretében természeti jogai -egy részéről részben vagy egészben le kell mondania, megszoritásokat -kénytelen eltürni; lemondásra, mag a megtartóztatására, mérsékletre van -utalva. Életünk egy folytonos alku és alkalmazkodás. A törvény és az -általános érdek szabja ki jogainkat nem tehetségünk, annál kevesbé -vágyunk vagy épen egyéni tetszésünk. A földi boldogság ideálja annak az -embernek a sorsa, a ki kivánságait a társadalmi lehetőségekkel teljes -konkordancziába tudja hozni. - -A ki erre többé-kevesbé bármi oknál fogva nem képes, vagy nem hajlandó, -az összeütközésbe keveredik az összeség érdekeivel, ez érdekek anyagi és -erkölcsi őreivel, azzal a mit társadalmi rendnek nevezünk, és -összeütközései művészileg mint előttünk történők feldolgozva, adják a -drámát, különféle megoldásaival. De voltaképen az összeütközést az -erkölcsi renddel csak a legritkább esetekben kell és lehet oly -értelemben venni, hogy ez a rend van pozitive és szándékossággal mint -elégtelen vagy ellenséges, mint akadály megtámadva, illetőleg ignorálva. -Sőt épenséggel az esetek tömege az, hogy a társadalmi törvényekkel, -szabályokkal és előnyökkel visszaélések történnek, a melyek -természetesen egyesek vagy a köz jogának sérelmével esnek és viszont -mások részéről a védelmet provokálják. Ez a védelem pedig embert -emberrel, egyént egyénnel állit szembe és nem mindig az az erkölcsös -ember, a ki a harczban az erkölcsi rendet képviseli. Mert ki mondja, -hogy az erkölcsi rend százszor nagyobb sérelmet nem szenved Hamletben a -gyilkos király által, a ki az erkölcsi rend főszolgálatában áll mint -Hamlet által? Ki állitaná, hogy ott Hamlet magán kivül mást nem -védelmez; hogy nem védelmezi egész Dániát és az erkölcsi világrendet -magát, midőn épen ellene lázad fel. És mégis nem attól lesz a darab -tragoediává, a ki a nagyobb „vétséget“ elkövette, hanem attól, a ki a -vétkest megérdemlett sorsára juttatja; nem attól, a ki az erkölcsi -rendet, melyet védeni kellene, gyalázatosan csuffá tette és mint sértő -megtámadta, hanem attól, a ki midőn támadja, hivatva van „a kizökkent -világot sarkaiba visszaemelni.“ - -Bánk, azt mondja Gyulay, mint legfőbb biró magabiráskodik: ez tragikuma -egy része. Hamlet is maga biráskodik. Othello is és számtalan más -tragikus alak, sőt mondhatnám mindenik, és még ezer meg ezer más nem -tragikus alak is, a ki akárhányszor társadalmi hivatása szerint biró is -hozzá. Az emberben általában rejlik valami, a mi vonzza a -magabiráskodásra. Alig van ember a világon, a kin egyszer-másszor meg -nem esett, hogy fenálló törvényeink, szabályaink és szokásaink ellenére -a magabiráskodás bünében ne találtatnék. A parasztnép verekedése, a -gavallérok párbaja és az egyes öngyilkossága, betetőzése, mondhatnám -exczesszusa a magabiráskodás ösztönének a mai társadalomban. És a -magabiráskodás ez ösztöne valósággal embryoja a tragikumnak, a mely -minden emberben tenyészik. Ha testi, lelki, szellemi tulajdonságok -nagysága, rendkivülisége járul hozzá, akkor már csak alkalom, csak a -viszonyok kedvezése kell hozzá, hogy a tragikus konfliktus kifejlődjék, -egy elkerülhetetlen katasztrófa bekövetkezzék. Vannak oly foku érzelmek, -nagy vágyak, szertelen indulatok, nagy akaratok, melyek vagy czéljaikat -nem látják elérhetőknek, vagy sérelmeiket nem látják megtorolhatóknak a -világot rendezett és kormányzó szabályok s törvények szerint általában -vagy időleges állapotuk szerint. Emberek, ily nagy szabásu -tulajdonságokkal, midőn vágyaikat szolgálva, nagy czéljaikat kergetve -vagy sérelmeiket orvosolva támadnak vagy védelmet gyakorolnak – nem -ritkán mindnyájunkét gyakorolván – nem állanak meg a korlátok előtt, a -melyek nekünk közönséges embereknek áthághatatlanok, nem állhatnak meg, -azok rájok, czéljaikra, nagy kitekintésökre nézve már alig léteznek. - -E nagyságai az emberi fajnak visszamennek ugy szólván a természeti -állapotok álláspontjára, az abszolut ember jogaival élnek erejökhöz -képest és nem a társadalmi állapotok korlátolt jogkörü emberéivel. - -Egy forradalmi álláspont az már, és kiegyezést vagy katasztrófát -követel, mint a hogy az álladalmak fejlődésében és vezéralakjaiban -szemlélhető. Idézzük ide nemzeti történetünk utolsó évtizedeinek három -nagy alakját: Széchenyi Istvánt, Kossuthot, Deák Ferenczet. Egy azon -helyzetben volt mind a három, egy tragoediának voltak alakjai: melyik -közülök a tragikai nagyság? Mindenki kész a felelettel: Kossuth nem -tragikus alak, Deák sem, ellenben Széchenyi az. Mi teszi azzá? A vétség? -– Nem! – Saját egyéniségének tartalma. A haza – ha ily vonatkozásban -szabad ezt a szót mondani – szertelen szeretete, az a reális szeretete a -szeretett fogalomnak, mely neki mindent alája rendel, mindent -középpontjává tesz, nem csak gondolkozását, hanem az életét is -szabályozza; a mely tanitásai szerint él, másokat arra serkent, sőt -kényszerit szóval, tettel, irásban; a szeretet ez érzelemnek minden -tulajdonságával, fényével és árnyékával, gyönyörével és kinjaival, -elfogultságával és látnoki erejével, erőszakosságával és -önfeláldozásával, fáradhatatlanságával és kimeritő -hangulatváltozásaival, optimizmusával és kétségbeesésével, véghetetlen -indulgencziájával (az apagyilkos iránt egyfelől) gyülölségével másfelől -minden iránt, a mitől vagy a kitől veszedelmét látja tragikus szerelme -tárgyának. Itt van egy tragikus, a ki nem hajtotta végre a föladatot, -mely nagy énjének kora erkölcsi rendjével való összeütközéséből az ő -számára támadt; egy tragikus, a ki, más szóval, nem követte el a -„vétséget!“ És megmenekült?… Nem menekült meg. Nem csinált drámát, de -jellemében rejlett tragikuma, egész nagyságában, félelmességében nőtt -mind pusztitóbb veszedelemmé benne. Lehetetlen volt, hogy katasztrófája -el ne érje; de már a közelgő nemzeti feltámadás allelujájának szakgatott -hangjait szárnyán hordotta a szellő, a mikor a hősre reá szakadt a -tragikai nemezis: egy teljes, poetikus, azt akarom mondani művészi -tragikus katasztrófa, melynek drámája csonka. - -Deák Ferencz nagysága ellenben épen nem a költőnek való tárgy, inkább a -szobrásznak. A nyilvános szereplésben, fényében, izgalmaiban, tapsaiban, -parádéiban, diadalaiban széditő csábosság rejlik az emberre nézve. Közös -vonása Deáknak Széchenyivel, hogy a szereplést nem szerette magáért a -szereplésért és izgalmaiért; de eltér e részben is Széchenyitől abban, -hogy nem is volt ránézve élvezetes. Ő, a higgadt, megfontolt, az okos, -sőt a bölcs hiuság nélküli hazaszeretetét hordozta szivében. A -törvényesség volt ideálja, ő tehát a polgárerény mintaképe, a társadalmi -ember bölcs nagyságát látjuk benne. Fegyvere és pajzsa az igazság, a -jog, a törvény vala és semmi más fegyverrel nem élt nagy háborujában és -más paizst is nem tartott föl a rálőtt nyilak ellen a maga védelmére. -Megvetett mindent, a mi nem az volt, lemondott mindenről, a mi sebhetővé -tehette volna. Őt csak ugy lehetett sebezni, ha az ember el volt szánva -a jogot is, a törvényt is sebezni. Hatalmat, vagy állást nem keresett, -hogy hatalmasabb legyen általa; nőt nem vett, családot nem alapitott, -(ezt vétette el Bánk bán, különben nagyon rokon lett volna Deákkal!), -hogy a férfiu legsebezhetőbb oldala nélkül maradjon; a mibe -beleszületett: a vagyont is eldobta magától azon a mértéken tul, a mely -nem volt szükséges anyagi függetlenségéhez. Mindenről lemondott, a mi -emberekre nézve csábitó, édes, vonzó és kecsegtető, hogy mindig -igazságos maradhasson, a törvény és a jog védelmében és tiszteletében. -Egy antik polgári nagyság, nyugodt fenséggel, lemondással, bölcseséggel, -plasztikai egyszerüséggel, bámulatunknak, hódolatunknak legméltóbb -tárgya. Szereplő volt egy tragoediában, de nagy dolga nem lehetett -benne. A harmadik Kossuth Lajos volt. Ő még él, ő róla nem beszélek. -Csak annyit, hogy hőse volt a tragoediának a nélkül, hogy tragikus -nagyság lett volna. Vétséget bizonyosan követett el ő is; de az ő -nagysága követeléseit a rend, melyben élt, teljesen kielégitette: minden -meghódolt neki. A mi vonakodott meghódolni, annak elment az utjából s -talált becsvágya számára uj izgalmat s táplálékot. Ime az élet -szabadalmai! Az élet adósunk maradhat sok felelettel; adhat fel -megoldatlan talányokat: élet és valóság marad mindig. A művészetnek erre -nincs joga; mert a művészet csak látszik valónak, tehát zavartalan -valószinüségre van szüksége, különben nem látszhatik valónak, ha -mindjárt valóban megtörtént eseményeket tárgyal is. A művészet nem -nyujthat tragoediát más mint tragikus hőssel. A drámai művészet nem -mutathat katasztrófát hősről, a ki nem vállalkozott feladatára, midőn a -konfliktus feltárta tragikus hivatását; nem mutathat tragikus hőst -tragoedia nélkül… - -* - -Többé kevésbé törvényt sérteni, előnyt élvezni mások felett mindnyájan -szeretünk; de kiki a jogosság és törvényesség látszatát iparkodik -magának ehez megmenteni, s a hol kenyértörésre kerül a dolog, kevés -ember találkozik, a ki kész legyen életét is serpenyőbe tenni a maga -„igazáért.“ Szivesebben megalkuszik s azután – uj alkalomra vár. Ez az -alku, a melyből a mindennapi élet áll, s a mely a középfaju szinművek -ezerféle összeütközéseit kiséri, idegen a tragikus jellemektől. A -tragikus ember egyébként épen olyan ember mint mi vagyunk nem tragikus -lények, nem minőségben, csak mérveiben különbözik tőlünk. Mi vagyunk a -patakok, a folyók, a tavak, elhelyezkedvén, csörgedezvén, folyván tova a -körülmények szerint: csöndesen itt, ott berzenkedve, majd ilyen majd -amolyan kerülővel; hidak, töltések által megszabályozva és megzabolázva. -A tragikus jellem ellenben a tenger és mérhetetlenségében voltaképen a – -viz, azaz maga az elem, mely nem ismer jármot, akadályt, törvényt a -benne, magában levőkön kivül. - -Az elementáris emberi erő feltámadása társadalmak, idők, rend vagy -kényszer korlátai ellen; egy neme a zendülésnek: a rendkivüliség pere az -ellen a mi közönséges és a mit a közönséges tenyészt, a mit adni és -megtagadni, szülni és rombolni tud; a mit megtürni és meggátolni, -elviselni és magáról lerázni képes. Az emberi tulajdonságok oly -nagysága, mely az emberi társadalom vétkei és erényei mellett e -társadalomban boldogulásának föltételeit meg nem találja, benne tehát -ugy a mint e társadalom van, nem létezhetik; maga pedig e társadalom -máskép nem létezhetvén és ember társadalmon kivül szintén nem: – ama -szertelen tulajdonsága az illetőnek az illetőre magára a bukás forrása -és oka lesz. Ez, gondolom, a tragikum: a rendkivüliség az embernek, egy -vagy több tulajdonságában, mint bukásának, vesztének, halálának oka. - - - - -X. Példák. - -Két csoportja van a tragikai hősöknek. A praedesztinált – mert annak -kell mondanom – a praedesztinált tragikai hős vagy támadja a világi -rendet, vagy sértetik általa s e szerint van a tragikai remekműveknek is -két főcsoportja. Mindkettő azonban lényegében ugyan az, mert a ki támad -is, olybá nézi a világot, mint a mely a maga rendjével az ő erejét -megillető jogokban őt megröviditi. E tragikum embryoja, mint már -érintettem, mindnyájunkban benne van. Az ember gondolkozó elméjénél, -itélő tehetségénél fogva összeköttetésben áll a világrendszerrel, melyet -felfog és birál, és annak lelkével, melyet istennek nevez, tökéletesnek, -kimondhatatlannak és megfoghatatlannak mond. Ez a kapocs a véges embert -a véghetetlenhez köti, vágyainak, érzéseinek, határtalanságát -megállitja, s véghetetlensége fonalán függ a véges ember tragikuma, még -pedig ismétlem, mindnyájunkban. Nem egy elkövetett vétség avatja emberét -azzá, tragikai hőssé; hanem az alkalom kinálkozása, viszonyok nyomása -vagy kedvezése és a nagyság mérve a lélek és elme egy vagy több -tulajdonságában. Vannak példák, hogy a végzetes embryo egy egész életen -át érlelődik, egy egész életen át vár szövetséges elemre, mély nélkül -nem ébred föl s nem születik meg tragikai életre. Lear királynak teljes -életében ellenmondást nem tűrő zsarnoknak kellett lennie, de jó és bölcs -ember is volt mindig és zsarnoknak születvén egy korban, melyben a -király abszolut jogához kétség nem közeledett, egészben jó királynak is -kellett tartatnia teljes életében. Elöregedvén, a királyi nagyság, a -majesztasz exczesszivus érzelme és önérzete, a fenséges komoly -elbetegedése hova tovább makacsabbá, zsarnokabbá, zabolátlanabbá, -türhetetlenebbé tette az aggastyánt. Ekkor érnek nagy kort és lesznek -menyasszonyokká leányai. Engedelmes gyermekek voltak, vagy azoknak -látszottak eddig. És az, a ki nem gyermekétől, de idegentől, -alattvalótól nem hallott, nem türt eddigelé ellenmondó szót: kénytelen -legkisebb lányától leczkét kapni nyilvános gyülésben, idegen fejedelmek, -saját országa nagyjai előtt, pedig még csak kérik a lányt, még az apai -hatalom alul való felszabadulása nincs meg, csak kilátásban van. Ez a -kis jelentéktelen momentum az, melytől a tragikum megfogan, kipattan és -végzetes hatalmát kiterjeszti az agg királyra. A zsarnok fenséges -nyugalma, az édes apai szeretet melege mellett félelmesen nyilik meg egy -kráter és ontja a forró lávát oly bőségben rögtön, a mint csak egy -vulkántól telik, a mely egy életen át leste a kitörés pillanatát. Hol -itt a szóra érdemes vétség? Lear lelki tulajdonságai nélkül az egész -dolog egy hóbort lenne, figyelmünkre sem érdemes, nem olyan -következményekre, minőket kifejlődni látunk félelmesen dobogó és -szánakozó szivvel. A tragikum ez benne: Lear kényur volt, könnyen volt -az zsenijével és fiatal erejében hű és szerény alattvalókkal és -neveletlen gyermekeivel szemben. De maga megöregedett, gyermekei pedig -megnőttek s a ki közülök a zsarnokság alatt nem lett képmutató, az most -igaz érzelmei jogait védi a zsarnok ellen; a világ rendjét, a társadalom -igazait, ebből is a legcsekélyebbet, a saját érzelmei elosztásának -szabadságát. Lear tultengett fölsége ennyit se enged, neki minden kell; -és a ki nem adhat, az inkább hazudjék, csalja meg őt, de tegyen ugy, -mintha mindenét ugy adná, a hogy az ő kénye kivánja; enélkül ő -megröviditve érzi hatalmát, tekintélyét, apai és királyi jogait és -utjára indul, perbe keveredik lányaival, a szelekkel, a viharral végre -és nyomorultabb lesz a vaknál, az eszelősnél, saját bolondjánál, -szegényebb a koldusnál, tehetetlenebb leghitványabb alattvalójánál. Nem -büntetésül azért a vétségért, a mért hozomány nélkül, kitagadva adta -férjhez Kordéliát, hanem kényszerü következményeül egész erkölcsi -mivoltának. Ez az ő erkölcsi tartalmának szertelensége űzi őt és töri -semmivé borzasztó válságokon át és egy megrázó s meginditó -katasztrófában. Más apa nem nagyobb okon cselekszik hasonlót – az -életben és szindarabokban egyaránt, – de nem lévén Lear, nem jut Lear -sorsára, ugyanazért a vétségért. - -Othellot rendszerint a féltés tragoediájának mondják. Hogy erre elég -okot ád a velenczei mór története, azt ki fogná kétségbe vonni. De végre -is mi Othello féltése más, mint egy konkrét esetben a nagy szerelem -viszája, negativ oldala, jóformán mértéke szerelmének. A tragikai -momentum nem is a féltésben, hanem a szerelem szertelenségében rejlik, a -mely a féltés féktelenségeiben lesz kicsapongóvá. Othello kemény tábori -életben érte el élete delét a szerelem édességei nélkül, meg is halt -volna tán szerelem és féltés nélkül, ha Dezdemónát meg nem ismeri. Vele -ismerkedvén, hősi nagy szivében tábort ütött Ámor és megrázta a nagy -embert mint a kegyetlen hideglelés. És a mit remélni nem mert, Dezdemóna -az övé lett. A félig gyermek leány, a delén túl levő férfié; a bájos -hóarczu szüz a barnabőrü móré; a velenczei kényes kisasszony a tábori -élet durva növendékeé; mesének látszanék, ha való nem volna. Ily mesés -fordulatok szövetkezve gyanus látszatokkal és csalárd elámitással a -szerecsennek mértéktelen szerelemmel és természetes aggodalmakkal telt -nagy szive érzetit viharrá korbácsolják. Mesés, földi eszközökkel -lehetetlen próbákat kellene Dezdemónának hűségéről és szerelméről adni -tudnia, hogy a mór érzelmeinek szertelenségét ellensulyozza. -Természetesnek látszik, hogy ne szeresse, természettelennek, hogy -szeresse; minden legkisebb ok az elsőre óriási sulyu; minden ok a -másodikra pehely, melyet a fülbesugó szavára a szerelmes mór egy sóhaja -szerte fuj. Nincs a földnek bölcsesége, törvénye, intézménye, a mely a -mórnak nyugalmát megadhassa; csak gonoszsága van, a mely feltornyositsa -gondjait, kinjait és katasztrófájához gyorsabban juttassa. Mi a vétség? -Hogy elvette? Hogy utóbb gyanuba fogta? Hogy végül megfojtotta? És a -megfojtásig nem játszik mint ható erő a tragikum? El is szöktethette, el -is vehette, gyanuba is foghatta volna, sőt ki is békülhetett volna vele, -ha – Száz „ha!“ Ha – többek közt nagy szerelmének megfelelő szerelemre -termettsége, egy Adonisz, egy ideál lett volna; ha magához hasonló és -való iránt támad fel szerelme; ha e szerelem a hős korához, helyzetéhez, -egész mivoltához illő s nem bősz ifjonti hevület és illuziók szertelen -csapongása lett volna, vagy ha a mór szerelem dolgában is, mint -egyebekben, józan, okos, mértékletes alattvalója lett volna a világi -rendnek s jobban számot vetett volna magával, mielőtt feleségül vette -Dezdemónát. De e rendkivüli emberben, mikor szerelmes lett, a szerelem -is rendkivüli volt, szerelme tárgya is, módja is és végső sorsa is… - -A szerelem tragoediája a veronai Romeoé, de az sem jobban, mint az -Othelloé. Itt csak más a szerelmes és ennyiben más a szerelme is. Romeo -nem olyan legény mint a mór. A deli veronai kora ifjuságától fogva Vénus -és Ámor szolgálatában áll. Neki valósággal levegője a szerelem. Kész -volt már egy tuczat kegyetlenért meghalni, a mikor Juliára akad, a kiért -végül meghal. Ugy szólván terhesen az extrentikus szerelemmel jár ez a -két lény a földön egymást keresve s megtalálván egymást, egymás karjaiba -omlanak, meghozzák keblök istenének – a szerelemnek – a legfőbb -áldozatot, ugyszólván magok égnek az oltárán, kiüritik meggondolás és -idővesztegetés nélkül a poharat. Mi van még hátra? Hogy a második pohár, -ez emberi kimerülés és a dégoût előtt egymásért meghaljanak A -katasztrófa után ott pihen mind a két pár: Othello Dezdemona, Romeo -Julia oldalán. Leitták az aranyserlegről a habot; de már végzetük lesben -állt: egyik külső, a másik belső ellenségtől esik el, ennyi -történetjükben a különbség. Tragikumuk egy és ugyanaz: az érzelem oly -szertelensége, melyet a földi lét nem képes táplálni, fentartani. Mert -az a mértéke az érzéki szerelemnek ezen a földön fellobbanhat de -tartósan nem éghet. Az csak isteneknek való az Olympuson, nem embereknek -a földön. Egy szertelensége az érzelemnek, a melyet akadályok tarthatnak -fenn, melyek bujkálást, titkos találkozókat, titkos összekelést, -menekülést idegen országba tesznek szükségessé; de mind ezeken végül a -társadalom kényszere kifog; mielőtt azonban erőt vehetne rajtok, hogy -megjuhászitsa, közönséges emberekké: a szertelenség krizise beáll s a -hősök a katasztrófa áldozataivá lesznek, hogy mint az impetuozus -szerelem inkarnácziói, ha tán nem örök életet, legalább tartósabbat -éljenek a művész kezétől, mint a melyet isten kezéből vettek. Vétségök -teszi-e őket tragikai hősekké? Mások – ellenségek gyermekei is – nem -szöktek-e, nem keltek-e egybe titkon és nem jutottak-e boldog végre? Nem -vétségök, hanem szenvedélyök, érzelmi nagyságuk adja meg történetüknek a -tragikumát fokozva a viszonyok, amaz erkölcsi rend és kinövései által, -melyben élniök adatott, melynek keretében azonban nem élhettek meg. - - - - -XI. Krisztus és Luther. - -Jézus Krisztus, a kinek tanitásaira az apostolok és utódaik a keresztény -vallásokat alapitották, a legtisztább tragikai alak. Ép oly egyszerü a -tragikuma mint Szokratesé, közvetlenebb azonban, mert szándékos. -Szokrates nem uj tanitásokat hirdetett. - -Krisztus ellentétbe hozta magát a régi tanitásokkal. A régiek azt -mondták,… „én pedig azt mondom tinéktek…“ igy szólt ő a néphez. Krisztus -a farizeusok kezében megrothadt erkölcsi világrenddel szemben állitotta -fel tételeit. A nemzeti istenekkel szemben az egész világ egy istenét, a -faji szeretettel szemben a felebaráti szeretet, a visszatorló igazsággal -szemben a keresztény megalázkodást és türödelmet. Uj világrendet a -réginek helyébe, nem roszabbat, sőt jobbat, szebbet és erkölcsösebbet. -Nem erőszakosan, nem karddal a kezében, nem hadsereg élén, hanem a -szónak és az igazságnak az erejével, erejével az ő isteni nagyságának. -Azt hirdette: add meg a császárnak a mi a császáré, istennek a mi -istené. És ő meg is adta. Nem lázitott az erkölcsi világrend -hatalmasságai ellen; nem támadta meg jogaikat, nem vonta kétségbe -törvényességöket. Ebben tanitásai szerint cselekedett, ép ugy mint -Szokrates; de elitélte tanitásaikat és ujakat hirdetett, és a kiknek -érdekeit védte a régi rend, azok meglátták érdekeik veszedelmét az uj -tanitásokban és ezzel az összeütközés meg volt adva és a tragikus -helyzet Krisztusra nézve készen kinálkozott: vagy lemondani tanitásairól -és eltünni a történelemből vagy elejbe menni a katasztrófának, indulni a -kalváriára, mely e fordulótól, az összeütközés órájától készen várja a -nagyságot, a tragikus természetet. - -A farizeusok erkölcsi világrendjében Krisztus nagyságának a föltételei -nem voltak meg. Krisztus tanitó volt. Nem tanithatott mást mint a mit az -igazságnak tartott; nem tanitania lehetetlen lévén, tanitott és meghalt -érette. Minden más tragikus alaktól különbözik abban, hogy a mig amazok -a régi erkölcsi világrendet régi jogaiba helyezik vissza mint tragikus -áldozatok, ő a régi helyébe ujat tett megváltó halálával Senki sem -közeliti meg őt a tiszta sziv és tiszta elme nagyságában. - -Egy érdekes történeti tragoedia hőse kerülte el a tragikai bukást, -Luther Márton, a hitujitó. Nekem e tény maga bizonyitja azt, hogy Luther -nem volt tragikus természet, más szóval hija volt a nagyságának. Az -erkölcsi rend a XVI. században lehetővé tette azt, a mit tőle e -jelentékeny ember magának mint megfelelő jogot követelt. De egy pár -adatra is hivatkozhatom, midőn ez érdekes themát érintem. Tudva van, -hogy Luther, első föllépésekor, sem nem gondolt oly mozgalomra, minővé -későbben a reformáczió fejlődött, sem előre nem láthatta e fejlődést. Ő -állása körében, és fegyvereivel az erkölcsi rend keretén belül, hivatása -teljesitésében akart czélokat elérni, melyeket kivánatosaknak tartott. -Csak az ellenállás, a melyre talált, vitte őt lépésről lépésre tovább. -Csakhamar veszedelmessé is vált reá nézve a helyzet, a melyet teremtett, -s ha akkor a helyett, hogy biztos helyre menekül, imádkozni megy az -olajfák alá mint Krisztus, és ellenfelei kezébe kerül: akkor elejbe -állittatott volna nagysága próbájának, melyet esetleg megpecsételhetett -volna halálával is, mint előtte Huss. De ő menekült s kora erkölcsi -világrendje csakhamar tartományokat, országokat, hadseregeket és hősöket -bocsájtott rendelkezésére s müvelt nagyot: százéves háborut, egy -epopoeát tele tragikummal, tragikus vészekkel és fordulókkal, de mindezt -Luther csak inditotta, nem művelte. Az ő szavára az erkölcsi világrend -meghasonlott, két ellenséges táborba gyüjtötte a hiveket s küzdött a két -fél az uralomért, az egyik Luther, a másik a pápa tanitásainak nevében. -A küzdelem hőse se nem Luther, se nem a pápa volt: egyiknek is a -nagysága megfelelő próbára nem tétetett, jogaiban meg nem csorbittatott, -csak csatákat nyert és vesztett zászlajuk felváltva. A hősök voltak tán -oly nagyok mint az idők, de nem voltak nagyobbak, és a szerencse -kedvezett is nagyságuknak annyiban, hogy elkerülhették nagyságuk -személyes próbáját. Ezért maradt az a kor egy véres és küzdelmes -történeti dráma és nem lett Luther tragoediája. - - - - -XII. Szokrates. - -A kedves athenei bölcs is egy tragoedia hőse, egy mondhatnám mosolygó -tragoediáé. És ha egy felől sok való és költött esetből tudjuk, hogy a -vétkesség nem sodor okvetetlen katasztrófába bennünket, más felől az ő -esete megtanit bennünket arra, hogy a tragikus bukás várakozhatik ránk -nagy vétség, sőt minden megállapitható vétség nélkül is. - -Tudvalevő, hogy Szokratesz egyik filozofikus alaptétele az volt, hogy az -igazságos a törvényes. Tudvalevő, hogy ő ez elve szerint élt is. A -törvényeket megtartani neki annyi volt, mint igazságosan élni, s ő, -mikor már halálra volt itélve, azt mondta magáról: nem hiszi, hogy ember -jobban és kellemetesebben élt volna, mint ő. Mert a törvények szerint -élt mindig, tehát igazságosan is élt. - -Ha az erkölcsi rend nem más, mint az isten teremtette világnak, -szükebben az emberi társadalomnak isteni és emberi törvények szerinti -létezése, tehát törvényes állapota s a tragikum az összeütközés ezzel: -akkor ime látunk egy embert Szokratesben, a ki e renddel sohasem jött -ellentétbe, ő az a minta ember, a kinek önmérséklet, testi és lelki -gyakorlatok szakadatlan sora által sikerült magát teljesen harmoniába -hozni a világi renddel. Sikerült neki, a mi rajta kivül ugy szólván -senkinek sem adatott meg. Ő e tekintetben az emberi tökéletesség, -szemben a tökéletlen emberekkel. Ha azonban a tragikum a világi rend -megsértése, miként lehet tragikusnak nevezni azt az alakot, a mely épen -abban jeles, hogy soha sem sérti a rendet, a mely valóságos -inkarnacziója a rendnek? Még abban sem sérti meg, hogy az igazság – -törvényesség – rovására bármely fogással, egy jó szóval, egy hizelgő -szóval, egy meginditó szóval, vagy más hasonlókkal éljen a maga -védelmére, a mire tudvalevőleg nem vala rábirható. Inkább itéljék el, -mintsem hogy igazságát, melynek kultuszát űzte egész életében, hamis, -vagy ahoz nem méltó fegyverekkel oltalmazza s ezzel homályt ejtsen -rajta. Valamint egy izben mint biró életét koczkáztatta a törvényesség -védelmében birótársai és egy bősz néptömeg ellen egymaga, ugy most mint -vádlott nem tett az igazság ellen semmit a maga igazságáért. Azt hitte, -hogy az igazságnak, a törvényességnek becsesebb szolgálatot tesz, ha -ártatlanul hal meg érte, mint magának, ha mással szabaditja ki magát, -mint ártatlanságával, igazságával. - -Egy igazán nagy lélek, a mely egész életét hazudtolta volna meg halála -pillanatában, ha máskép teszen a menekvés reményében. És meghalt, nem -mert megsértette a társadalmi rendet; nem mintha vétett volna ellene, -hanem mert ellenkezőleg tökéletessége, maga az erkölcsi rend volt, a -törvény, az igazság volt maga emberi alakban. A rendnek, az -igazságosnak, a törvényesnek oly nagysága azonban, mely ideálnak -képzelhető, de mint ember, ha létezik, a tragikus végzet hatalmába esik, -és belőle talán csak egy módon szabadulhatna meg, akkor, ha a társadalom -élére állittatnék, mint korlátlan ur, mint forrása és feje a -törvényeknek, elsőnek nem csak egyéni tulajdonságaira, erényeire, lelki -nagyságára nézve, hanem külső nagyságban, hatalomban, hivatásban is -elsőnek. Mert ha a társadalom nem oly tökéletes, mint ő, akkor nem -nyujtja az ő lételének feltételeit, ha csak minden hatalma is a -társadalomnak az ő kezébe nem tétetik le. - -Mint egyszerü közpolgár ez ideális, sugárzó nagyságban, egy szabad -társadalomban barátok központja, ellenségek czéltáblája, a jók bálványa, -a gyarlók és gonoszok gyülöletének tárgya lesz: és elviselhetetlen -jelenség ama rosszak szemében, kik esetleg a társadalmi rend őrei, -hatalmainak kezelői, tekintélyének képviselői. Ha Athéne rossz kezekbe -kerül, ha a közhatalmat terhelt lelkiismeret, hiuság, kapzsiság, bünös -szándék gyakorolja; az igazság védelme nem találtatik az állami -hatóságok hivatalában, hanem csak a példás bölcs tanitásaiban, -példájában, egyéb módjában, erkölcsi nagyságában: akkor ez utóbbira -nézve megérett a tragikus fordulat. A társadalmi rendet ő képviseli; de -a társadalmi hatalom az ellenséges tábor kezében van. Intézkedik nem a -ki vele él, hanem a ki visszaél a társadalmi rend intézményeivel. Ez -elkorcsosodása a társadalmi rendnek a maga védelmére keresni fogja az -ürügyet, az alkalmat, hogy a fényes példát, melytől az ő feketesége csak -feketébb, eltaposhassa. A konfliktusban a társadalmi rend maga lesz a -tragikus hős vagyis az az alak, a kiben e fogalom ideális tisztaságában, -emberfeletti nagyságban testet öltve megjelenik. Ne mondjátok, hogy -martyr, a ki felmagasztosulva vértanuságot tesz hitéért s földi -mulandóságot cserél mennyei halhatatlanságért. Nem: egy ember, a ki -inkább életét adja, pedig szereti és becsüli az életet, mint erkölcsi -nagyságát. Nem fordit a dolgon, hogy nyugalommal üriti ki a -bürök-pohárt: tanitványai jajgatva, megindulva, sirva állanak körülötte, -épen mint mi a tragikus hősök körűl. - -És senki se higyje, hogy Szokrates ilyetén tragikuma más, mint más -tragikus hősöké. Nem csak nem más, de teljesen azonos. Csupán hogy nem -olyan egyszerü, mert itt az élet mint drámairó a legegyszerübb fenséggel -dolgozott; a minő poetáinknak részben nem lehetséges, részben nem -tanácsos. Nézzük csak Bánk-bánt. Mi az ő helyzete más, mint a -Szokratesé? Az erkölcsi rend felett őrködni hivatottak paczkázásai a -nemzeti, politikai és egyéni jogok tömegén hivják őt harczba. Ő nem is -épen az a bölcs, minő Szokrates; hozzá őt egyéni viszonyai, állása, -méltósága, becsvágya, családi köteléke százoldalon sebhetőbbé teszik, -mint minő az igénytelen athenei polgár, de erkölcsi világának -integritása nem fér meg az udvari erkölcsök fenállásával. Ő is, mint -Szokrates, az erkölcsi rend önkéntes bajnoka az erkölcsi rend -hatalmainak hivatalbeli bitorlói ellen. A tragikumuk ugyanaz; a -mennyiben történetük különbözik, az egyéniségek személyes viszonyaik, -más világuk, más környezetük, más föladatuk, a közvetlen konfliktus más -volta által untig meg van okolva és megmagyarázva. És Hamlet? Nem-e -szemben vele jóval, becsületessel és ártatlannal egy – gyilkos király ül -a trónon, mint az erkölcsi rend első őre. Hozzá még az ő apjának -gyilkosa, neki pedig nagybátyja is, sőt most már mostoha apja! Mily -meggyalázott erkölcsi rend, meggyalázva, legázolva az által, a kinek -mint legfőbb birónak, e rend védelme, sérthetetlensége egy egész -országban a kezébe van letéve. És Hamlet, a ki az igazságot keresi, -keresvén a bünöst szorongatja: ép ugy élő veszedelmévé lesz a királynak, -mint a tanitó és erkölcsben élő Szokrates Athene előljáróinak. Hozzá -Hamlet még filozofus is, és ennyivel rokonabb Bánknál Szokratessel, de a -tragikum e nélkül is teljesen azonos volna a három közt és minden egyéb -tragikus rokonaiké közt, a mely nagyságukban, jellem, érzés, észbeli -nagyságuk oly mérvében rejlik, a mely jogaihoz a középszerek számára -törvénynyel rendezett társadalomban avagy az e társadalomban lehetséges -ellenséges erőkkel szemben nem juthat. - - - - -XIII. A tragikum egységes mivolta. - -Érintettem már, hogy két főfajtája van a tragoediáknak s egy harmadik -keverék fajta a kettőből. Az egyik fajta az, melyben a hős egyenesen -támadja a világi rendet. Ilyen III. Rikhárd, ilyen Macbeth; a másik, a -melyben a hős a világi rendnek, a mintegy benne megsértett világi -rendnek védelmére kel. Ilyen Bánkbán, ilyen Hamlet. Vannak azután -tragoediák, melyekben ez a két momentum elegyül. De mind e kategoriákban -a tragikai momentum nem változik, sőt épenséggel ugyanaz marad. Azéban -is, a ki a támadásban bukik, azéban is, a ki a védelemben idézi magára a -katasztrófát, azéban is, a kinek sorsában mind e két momentum egyesül, -mire a legvilágosabb példa Coriolán. Mert III. Rikhárd, ha meg nem -bontja a világi rendet, nem juthat ama javak birtokába, a melyekre -testi, elmebeli és lelki nagy ereje jogot formál, mint őt legjobban -megillető javaira a földi világnak. Ő egyéni erejéhez képest sértve, -megröviditve van a világi rend által, mely hitványabbak, kisebbek, -pipogyák, gyöngék közt osztogatta el mindazt, a mi legméltóbban az ő -erejét illetné meg Bánk sértve van a világi rend által, a mely -megengedi, lehetővé teszi az ő nagy szivének, nagy lelkének büntelen -való meggyalázását, boldogságának galád megrontását. Hamlet sértve van a -világi rend által, mely lehetővé teszi, hogy az ő anyja, apja -gyilkosának neje, a gyilkos pedig apja után koronás király legyen. Lear, -az apai és királyi zsarnok sértve van a világi rend által, mely -megengedi, hogy ő, a ki országokat osztogat, királyokat tesz boldoggá s -ugy szólván a kicsapongásig élvezi ellenmondást nem ismerő -szuverenitásának szertelenségét, saját gyermekeinek érzéseivel ne -rendelkezzék; Coriolán sértve van a fenálló erkölcsi rend által, mely -ugy intézkedik, hogy rendületlen férfinagyság, mely egy egyénben -kivirágozva oszlopa a köztársaságnak, a gyáva, ingatag és ostoba tömeg -szeszélyei szerint viselje magát, meghajoljon előtte, kolduljon tőle -érdemeiért nem is jutalmat, hanem járandóságot. Romeo sértve van a világ -erkölcsi rendje által, mely fentart és nem képes leverni oly -viszonyokat, a melyek mellett lehetetlen az ő szerelme Juliához És igy -tovább: mindenütt ugyanaz. De velünk, közönséges, avagy mondjuk -nem-tragikus emberekkel is hasonló történik lépten-nyomon. Közülünk, élő -emberek közül azonban csak az a lesz tragikus alakká, a kiben, mint a -tragikai hősökben, megvan az a tartalmi nagyság, a mely nem képes a -rövidséget elszenvedni, hanem sikra száll azért, a mit nagysága magának -követel. Ez történik a drámákban is, melyek ha hőseik emberi erőn felüli -tökéletességekkel vagy nagysággal vannak felruházva, tragoediák lesznek, -ha tulajdonságaik szerényebb mérvüek, középfaju drámák. - -Folytassam-e példáimat? A tragikum fogalma ennyivel azt hiszem arra az -egyszerüségre és egységre van redukálva, melyet minden ember megláthat, -de melyet mindenki önkénytelen ki is érez a lángelmék nagy alkotásaiból. -A vétség zavaros, ingadozó és bántó tanánál ez általánosabb, világosabb -és azt hiszem nemesebb is. Egy hasonlat nem demonstrál semmit, de -szemléltet és ezzel magyaráz. A czédrus a fák óriása. Büszkén emeli -koronáját az égre. Sőt ezzel sem éri be: hegytetőkön tenyészik, a -hegyeket teszi maga alá, hogy azzal is nagyobb legyen. És még ennél is -tovább megy: nem a mi égövünkalatt tenyészik, hanem délibb vidékeken, a -hol magasabbak a hegyek, magasabban megy a hegyekre a fa, s -legmagasabban a czédrus. És mentül magasabban megy, és mentül nagyobbra -tör: ott üt bele legjobban a villám. A hegytetőn álló óriasba, nem a -völgyben, a tömegben élő szerény exisztencziákba: beleüt nem azért mert -vétkes, mert féreg férkőzött büszke testébe, hanem azért mert – nagy. - -Én csak egy értelemben tudok jogosult vétségről a tragikumban és ez az a -momentum, amely az én felfogásom szerint – és azt hiszem, némileg -Arisztotelesé szerint is – közremüködik a katasztrófa kiengesztelő -hatásában. Ez pedig az, hogy bizonyos értelemben nézők és olvasók -mindnyájan erkölcsi büntársai vagyunk a hősöknek, a kik e szerint, a -mennyiben sorsuk bünhödés, ugyszólván érettünk bünhödnek. Mindnyájan -helyesléssel, lelkesedéssel, részvéttel, bámulattal, csodálattal és az -érdeklődés sokféle árnyéklatával kisérjük tetteiket, tapsolunk -elhatározásaiknak, élvezzük az emberi nagyság, az emberi képességek -kinyilatkoztatásait; a hősben magunk mását, tulajdonságaiban saját -tulajdonságaink hatványát szemléljük; önérzetünk feldagad, bizalmunk -fölserken, méltóságunk érzete izmosodik, látván magunkat, az „embert“ -rendkivüli fényességeiben, elméje, szive, akarata erejét, vágyai -mérhetetlenségét, erkölcse hatalmát, lelke rettenthetlenségét, szárnyaló -becsvágyát, soknemü tartalmait… Lelkendezve követjük sorsában közvetlen -érdeklődéssel, csak a katasztrófa előtt állunk meg megdöbbenve, ott -válunk el tőle, fölemelve általa, de tele tanulsággal is és -engesztelékenyen rettentő bukása felett. Mert szép és fenséges látvány -az ember érzelmeinek, indulatainak, vágyainak szertelen nagyságában; -félelmes is azonban és emberi részvételünkre méltó törékeny -végességében, és mindenképen gyengébb a rendnél, a mely állandó és a hős -bukása által megujhodik, hogy felettünk kisebbek felett mindörökre -őrködjék. - - - - -XIV. Ismétlések. - -A tragikum, az eddigiek szerint, a földön nem lehetséges emberi nagyság -összeütközéseinek megnyugtató megoldása katasztrófa által. E -katasztrófa, mint meglakolás egy vagy több vétségért, a mennyiben vétség -és bünhödés rendszerint megforditott arányban vannak benne egymással és -igy fogalmainkat az igazságról sértik, magában véve erkölcstelen és -kinos volna, ha az emberi társadalom föltételei szerint lehetséges -emberek sorsát intézné el eképen, vagyis olyanokét, a kiknek jogai, -igényei, vágyai, szenvedélyei társadalmi intézményeink keretén belül, -együtt élő szokásaink szerint kielégithetők, vagy a kiknek vétkei ugyan -ez intézmények és szokások szerint megfelelő mértékü büntetéssel -igazságosan büntethetők volnának. A ki boldogulása föltételeit a földön -megtalálja, vagy a ki nem sérthető ugy, hogy sérelme orvoslatát meg ne -találná a társadalomban, vagy a ki nem vétkezik ugy, hogy bünei mértékét -megfelelő mértékkel meg ne tudná torolni a társadalom: annak bárminemü -konfliktusa az emberi fogalmak szerinti igazságos mértékkel elintézhető. -Ide tartozik az emberek sokasága az életben, ide a középfaju drámák -tenger hősei. Egy más kategoriába tartoznak azok, a kik erkölcsi, -érzelmi, és értelmi rendkivüliségöknél fogva vagy boldogulások -föltételeit nem találják meg a földön, vagy oly sértékenyek, hogy a -sértés megtorolva is elviselhetetlen rájok nézve, vagy a vétkezésben oly -szertelenek, hogy a földi igazságszolgáltatásnak e vétkezés megmérésére -nincs mértéke, megfelelő megtorlására nincs eszköze. Ezek, mint -rendkivüli lények, saját szertelenségök sulya által katasztrófába -hajtatnak, a mely nem vétkességöknek, hanem nagyságuknak felel meg. Ezek -az életben a kivételes lények, a müvészetben a tragikus természetek. -Impozansak, félelmesek, fenségesek megjelenésökben; impozansak, -félelmesek és fenségesek megsemmisülésökben Lényök rendkivülisége és -megsemmisülésök rendkivülisége fedezik egymást, ez a kettő adja azt a -titokzatos egyensulyt, mely más művek megoldásának megnyugtató, mert -világos igazságszolgáltatása helyébe lép s mely voltaképen a tragikus -hatásnak mondandó. - -Tényezők e hatásban 1) a tragikus természet, melyről már szóltam; 2) a -tragikus helyzet, melyről szintén volt szó: 3) a közrend elégtelensége; -4) az esemény szemlélője és 5) a közrend érdeke. - -A tragikus természet egy rendkivüli emberi tulajdonságokkal – egygyel -vagy többel – felruházott emberi lény, a kin, egy adott esetben, e -rendkivülisége uralkodóvá lesz. Ekkor áll elő a tragikus helyzet: a -kényszerüség leszámolni vagy természetével, vagy az adott esettel: a -czéllal, a föladattal, mely uralkodó szenvedelmét kihivja. A helyzet -tragikus volta abban rejlik, hogy a tragikus hős sorsára a végső -eredmény ugyanaz, ha vállalkozik föladatára, ha nem. Nem vállalkoznia -annyi mint mindarról a mi az életben rá nézve becses, sőt magáról az -életről is lemondani; vállalkozni annyi mint czélját elérni saját -magának feláldozásával. Az első eset, a melyben a tragikus természet e -természetét zabolázza tétlenségre, a drámai müvészetben nem fordul elő, -csak az életben, minthogy a drámairónak épen a harcz, a cselekvés az -anyaga, a melyből dolgozik. Tőle a katasztrófa elé szindarabot várunk, a -mely a katasztrófát valószinűség által a valóság erejével ruházza fel. -Az élet valóságot nyujt, nem szorult arra, hogy esetei logikus -fejleményeit mutogatva, valószinüséggel csaljon meg bennünket. A -müvészet tehát okokkal, okszerű fejleménynyel visz minket a tragikus -megoldásig. A tragikus megoldás azonban csak akkor ok szerint való, csak -akkor tragikus, ha összeütközései kiengesztelésére a közrend elégtelen; -ha érdekeinek kielégitésére, büneinek büntetésére társadalmi, álladalmi -és egyéb hatalmak kezében nincsen elegendő eszköz. A tragikai természet -a neki elégtelen közrend fölibe emelkedik egyéni erejével, uralkodó -szenvedelme hatalmával és kiveszi magának, a mi emberit meghalad, vagy a -mi egyest nem illet, vagy a mi a közrend szerint mást illet, nem őt. Az -esemény szemlélője én vagyok, vagy te, szives olvasóm, vagy más, vagy -mindnyájan, egy szóval az „ember.“ Látjuk a magunk mását, még pedig egy -rendkivüli jelenségben; látjuk a magunk vágyait, a magunk érzéseit, a -magunk szenvedelmeit rendkivüli mértékben; látjuk az egyént tetszős -harczában egyénisége jogaiért: nem-e mindnyájunk küzdelme ez? De látjuk -egyszersmind a magunk és százféle érdekeink védelmére törvényesen -fenálló közrend megbontását az erős, a szertelen ereje által. Azonban az -erős bukik és helyre áll az erősebb: a közrend. - -Igazságszolgáltatás nem történt a bün mértéke szerint, de történt más, a -mi ezzel felér. Láttuk egy rendkivüli hős minden fényét és fölemelő -erejét; láttuk helyzete kényszeritő voltát, mely a végső eredményre -nézve nem enged választást; hallottuk a rendkivüli emberek vágyainak -ellenségét: a világi közrendet sarkaiban recsegni, ropogni; szemléltük -embertársunk elszánt küzdelmeit érzésekért, vágyakért, czélokért, melyek -kisebb-nagyobb mértékben mindnyájunk érzései, vágyai és czéljai; és -láttuk végre egy bár rendkivüli ember elhárithatatlan bukásának az árán -jogaiba visszahelyeztetni mindnyájunk jogainak állandó őrét, a -közrendet. E tényezők szülik a kiengesztelő tragikai hatást, lelkünknek -félelem és részvét által való tisztulását, mint Arisztotelesz mondja. - - - - -XV. Az élet mint poéta. - -Egy kérdés merülhet még fel, melyre szivesen keresem a választ. Ha a -tragikum az életben és a művészetben ugyanaz és lényege valóban az -emberi rendkivüliség: nem mutat-e az élet valjon számos rendkivüli -nagyságot, a ki elkerülte a tragikus sorsot és nem kinálkozik-e -tragikusnak látszó esetekkel, a hol a nagyságot nem látjuk? - -A kérdés megfontolásra érdemesnek látszik. Azonban a választ keresve, -mindenek felett azt ismétlem, hogy az élet oly poeta, a ki felelősségre -nem vonható. Az eseteket nem titkolja mindig, de a motivumokat ezer -esetben nem tárja elénk. Az élet nem is szindarabokat, az élet -rendszerint csak töredékeit mutatja az általa konczipiált drámáknak, -melyeket többé-kevesbé furfangos vagy elmés találgatásokkal vagy kétes -értékü értesülésekkel szoktunk kiegésziteni. Mindazonáltal az élet nem -rosszabb drámairó, mint másolói. Ha nagyságokat, minő Göthe, Deák -Ferencz, Mátyás király és mások sértetlen hagy, nem adott-e -kiválóságukhoz mért kiváló helyzetet nekik? Melyik volt ezek közül és -közüle más boldog nagyoknak a közrend mindennapi bilincseiben? Ha Göthe -abban az időben, midőn a mi boldogtalan Csokonainkat tragikus tehetsége -fölemésztette, – magyar poétának születik közsorsban; ha nem egy nagy -herczegi udvar szuverén kegyeltje, egy virágzó irodalom fölkent királya; -egy nagy nemzet ünnepelt költője, egy szellemben és bájban vetélkedő -hölgyvilág elkényeztetett beczéje; ha mindezek helyett az ő nagysága az -akkori magyar viszonyokba, magyar közrendbe születik bele: elkerülte -volna valjon-e a tragikus fordulatot, ereinek gyászos fölemésztetését, -holott a nálánál abszolute kisebb Csokonainak vérét vette a kor? Göthe -nagysága kora német viszonyaiban nagysága érvényesülésének föltételeit -megtalálta, azért elkerülte a katasztrófát. Csokonainak, midőn abban az -időben a magyar nemzetnek adták őt, nem kedveztek az istenek! Deák -Ferencz nagyságának megfelelő föltételei megvoltak abban a korban, a -melyben ő, az egyszerü köznemes fejedelmeknek és népnek törvényt -diktált. – Mátyás király trónon ült s nagy volt mint uralkodó; de -ambicziója nem volt nagyobb a hatalmánál; hire, dicsősége nagyobb volt -hatalmánál is. A sors kedvezése nem volt ezekkel szemben kisebb mint az -ő lényök nagysága. A társadalomnak, a kornak, a környezetnek, melyben -élniök adatott, volt módja nagyságukat jogaihoz juttatni. És igy élt és -hozott a világra áldást sok más nagy lélek, melyet az isten nem csak -adott, de meg is áldott. Hányat adott, a kit ez áldásában nem -részesitett: ki tudná megmondani közülünk? A régibb századoknak -nyomorban, kórházakban, éhségben elhalt müvészei, félreismert lángelmék, -a kiket csak késő maradékok juttattak dicsőségökhöz: ez csak a kisebb -rész. Mint vélekedel, nyájas olvasóm, ama névtelenek tömegéről, a kik -elzüllve, életkedvök vesztve ténferegnek a világon? Megbomlott családi -élet áldozatai, a kik a korcsmában keresnek feledést; tört szivek, a kik -az éj leple alatt keresik fel temetőnek a vizek hullámait? Az -öngyilkosok, az őrültek halavány legióiban hány jogaihoz nem jutott -nagyság – becsvágy, szerelem, művészi tehetség – jár-kel mint a -„társadalmi rend“ áldozata? Exczesszivus természetekkel, tragikus -lényekkel tele van az élet. A drámát nem látjuk, azért nem látjuk hősünk -nagyságát; de a katasztrófa ott van a hirlapok „rendőri jelentéseiben“ s -„apró hireiben,“ röviden, mint a nyomorult hősnek utolsó lehellete, és -megtanít bennünket arra, hogy az élet a legtermékenyebb tragikus költő: -dusan osztja a léleknek a nagy tulajdonságokat, de ritkán tesz értök -kivételt, inkább learatja a nélkül, hogy mutogatná is fényöket. - -Az élet mint poeta nem költ tehát más törvények szerint, mint a költő, a -ki az életet utánozza. De a nyilvános karakterekre nézve mértéke ama -relativ nagyságnak, mely az életben lehetséges, azaz a maga föltételeit -megtalálja, idők szerint változik. Kossuth, Luther, Gőthe, Mátyás -király, Nagy Lajos, Deák F. nagyok, de nem nagyobbak koruknál, a mely -magát e nagyságoknak ugyszólván rendelkezésére bocsájtotta. Igy a -magánéletben is magán és társadalmi viszonyok kedveznek egyeseknek, kik -érzületben vagy tehetségben nagyok. Más korok nem nyujtják nagyjaiknak -kedvezéseiket s e nagyok tragikus sorsra jutnak, és százezerre megy a -magán viszonyok tragikus alakjainak is a száma. De az élet nem számol be -velök, mi csak sorsuk szánandó, néha épen megvetésre méltónak látszó -töredékeit látjuk. - - - - -XVI. A kontrárium. - -– Shylok, Leontesz. – - -Azt, hogy mi nem tragikus, nem rosz tragoediákon kell bizonyitani. Rosz -tragoedia voltaképen a szó ily értelmében nincsen is. Lehet valamely -darab tragoedia vagy nem tragoedia, de nem lehet rosz tragoedia, csak -rosz szindarab. A tragoedia egy műforma oly tartalommal, melyhez közepes -költők képességei fel nem érnek. Rendkivüli embereket képzelni, -szavaikban és cselekedeteikben nekik életet adni, életök folyását az -élet törvényei szerint művészi és erkölcsi igazsággal feltárni, -küzdelmeiket szemléltetni s egy katasztrófával az emberiség -gyönyörüségére, tisztulására és megnyugvására befejezni: mily feladat, -Olympusz istenei, mily feladat! Egy-két kiválasztott kedves emberének -adta Apollo! A többi sokasága a költőknek e feladatokból tud egyetmást, -sok sokat, még több keveset, ezerekre megy az oly irók száma, a kik -semmit sem tudnak belőle, de különféle ügyességekkel ékesek. Azt a -legfőbbet, midőn a rendkivüli egyén sérelme kinjában vagy szertelen -vágya lázában forradalmat támaszt magában s maga körül, kilép a -közsorból s rendkivüli erőben fénylik, rendkivüli uton jár és rendkivüli -végre juttatja magát és juttat másokat: ezt igaznak, tehát -rokonszenvesnek, félelmesnek és megnyugtatónak lemásolni egyeseknek -adatott. És e rendkivüliségek rajzának kontráriumát, a tragikussal -szemben azt, a mi nem tragikus, helyesen ismét csak ez egyes -kiválasztottak oly műveiben vizsgálhatjuk, a melyeket e nagy szellemek -ilyeneknek, nem tragikusoknak irtak meg. Ezeknél van a tartalmi -tökéletesség. A poéták többi seregeinél csak részeket találunk és csak -formai tökéletességeket. Az életből és Shakespeareből mutattuk ki mi a -tragikum, ezektől kell a nem tragikus konczepcziók iránt is -felvilágositást kérnünk, ha oly felvilágositást akarunk, a mely -gyertyáját az ellenkezőhöz, a tragikumhoz is oda tartsa. Mert a -tragikumnak ellenkezője nem a komikum, hanem az, a mi nem tragikus. A -komikus az valóságos mellékképe a tragikumnak, teljesen rokon, majdnem -azonos vele: erős tulajdonságok exczessusa a nevetséges felé ez, a -tragikum pedig erős tulajdonságoké a szomoru felé. Alapjában egy -dolognak más-más irányu végletes elágazása. A legjelesebb komikus -művészi alkotások akárhányszor szinte át is csapnak a tragikus -hangulatba, megoldhatatlanságuknál fogva. A nem tragikusok csak -hangjával élnek, eszközeit, fegyverzetét használják: hangulatát, -benyomását soha sem teszik. - -A tragikum kontrariumát tehát nem ugynevezett rossz tragoediákon vagy -épen komédiákon kell bizonyitani, hanem nem-tragikus hősü komoly -szinműveken. S ha az eddigiekben láttuk egy felől a művészet tragikus -alkotásait és a tragikumot az életben, – nézzük meg a művészetben ama -termékeket, melyek a vétség s az indulatok mérveinél fogva a tragikus -alkotások körébe látszanak tartozni, és mindazonáltal nem tragikus -megoldást nyertek a költő kezéből Shakespeare ismertebb művei közt kettő -van ilyen, mely kiválóképen magára vonja a figyelmet: a Velenczei kalmár -és a Téli rege Mindkettő megoldása szerint középfaju dráma, -indulataiban, hangjában, cselekvéseiben azonban erősen tragikus izü -mindenik, elannyira, hogy nem tudom mióta, – mert nem hiszem, hogy -mindenkor igy volt volna, – a szinpadon mind a kettő valóban tragikus -felfogással adatik elő. A hőst ebben is abban tragikus ábrázolók játszák -kiváló szeretettel s el is látják félelmes szinészi temperamentumuk -minden erejével és szilajságával. Én ezt egy sértő tévedésnek tartom, a -mely fényes tanuságot tesz ugyan egy szinészi erő közvetetlen -hatalmáról, a mely az egyszeregy elmondásával is egy társaságot könyekig -tud inditani – mindazonáltal nem szünik meg hamisitásnak lenni. Az -érdeklődés és hatás, melyet vele a szinész elér, nem ugyan az, a melyet -a költő czélzott, sőt inkább egy neme az erőszaknak, melyet tehetségei -iránt való érzékeny fogékonyságunkon gyakorol. Hatalmas egyénisége, -szinészi eszközei: hangja, arczjátéka, szenvedélye rabul ejti képzelő -tehetségünket és kénye szerint bánik el velünk, erkölcsünkkel s a – -költővel. - -Leontesz szicziliai király – a Téli Regében – vendégül fogadja ifjukori -barátját, a cseh királyt udvarán. Még mielőtt vendége távoznék, föltámad -a gyanuja, hogy neje és barátja közt bűnös szerelmi viszony fejlődött -ki. E nyomon tova haladva, féltékenység által gyötörve, végre nejét -börtönbe vetteti, halálra itélteti, s a szegény királynénak börtönbe -született kisdedét szintén megöletné, – ha hű embere, a kire a -végrehajtás bizva van, mind e vérengző szándéknak csellel utját nem -állná. A királynét elrejtik s a kisdedet tengerre bocsátják. A király -husz évig siratja meggondolatlan ádáz tettét, a királyné ugyan addig -rejtve marad, a kis leány idegen földre vetve szerencsésen -fölnevelkedik, hazakerül s husz év mulva minden jó véget ér. - -A király féltése tölti be a darab első felét. E féltés ép oly szertelen, -mint akár Othelloé. A különbség annyi, a mennyi a különbség Othello és -Leontesz között Leontesz feleségéhez illő férj külsőre és származásra -nézve és király, királyi hatalommal és kezében eszközeivel egy királyi -boszunak. És valóban, a mig a mór sajátkezüleg lesz Dezdemona hóhéra, -addig Leontesz törvényszéket, tanácsot (mondhatnám országgyülést) és -orákulumot mozgósit, hogy királyi pompával és csalhatatlansággal essék -meg a bosszu műve. A vétség persze ugyan az marad: a gyanusitott asszony -elpusztitása. A törvényszék előtt külömbséget tehet, hogy Leontesz csak -hiszi, hogy elölte feleségét, a kit egy becsületes miniszter elszántsága -megmentett, ellenben Othello nem ad rá módot, hogy Dezdemona -megmeneküljön; de a muzsa vagy az erkölcs szemében az egyik olyan -gyilkos mint a másik: sőt Leontesz a gyilkosabb, a ki hatalmánál, -királyi voltánál fogva még a földi igazságszolgáltatás alul el is -vonhatja magát. Hiszen ő a legfőbb biró, az utolsó forum. A féltékenység -tehát itt is, ott is ugyanaz, következményei is ugyanazok, csak az -eljárás más, a mi tisztán a hős más-más voltán fordul meg. Ha nem jönne -tekintetbe más, csak a féltékenység és a vétség, melyre e lelki kórság a -hőst ragadja, akkor Leontesz ép oly tragikai hős volna mint Othello, -vagy az utóbbi ép oly kevéssé volna az, mint Leontesz. Hol keressük -tehát a különbséget? Ott, a hol a tragikumot megtaláltuk: az emberben, a -hősben. - -Othelloról ugy találtuk, hogy tragikus momentuma nem a féltésben rejlik, -hanem szertelen szerelmében, melynek a féltés csak excesszivus -elfajulása. Tragikuma, hogy erkölcsi világrendünk nem nyujtja e szerelem -léte föltételeit a velenczei mórnak. Ez érzelmi nagysághoz hasonlót -Leonteszben hiába keresünk. Szerette feleségét, kétségkivűl, szerette -ugy, azt is megengedem, a hogy a földön legjobban szeretni – szokás. -Égett tűrhetetlen lánggal mint vőlegény, czélt ért a lakodalom által, -kivette részét a mézeshetek édességeiből, azután lett egy rendes szerető -férj, egy boldog papa, a ki mint egykor menyaszonyát, utóbb ölébe -ültetgette gyermekeit Azért van neki a darabban fia is, a kis Mamiliusz, -a mit felettébb fontosnak és jellemzőnek tartok. Gyanuja nem annyira -szerelmét sérti, mint becsületét, hiuságát, méltóságát; nem vesztesége -elviselhetetlen, hanem szégyene, pironkodása. Hogy őt igy meglehetett -csalni! Vigyázzatok férjek! Ez a sorsotok! Most már azt sem hiszi, hogy -Mamiliusz az ő fia volna és brutális gúnynyal támad a kis ártatlan -gyermekre. Egy közönséges kis lélek, teli nagy szavakkal, kicsinyes -kedvteléseivel egy sebzett hiuság boszuságának; nevelése és a királyi -palást menti meg sorsa folyásának előbbkelő stilusát. Hol látjátok őt, -mint Othellot, vesztesége gyötrelmeiben bucsuzgatni az élettől, -egyenkénti felsorolásával mindannak, a mi becses és drága volt benne -előtte: isten veled harczi mén, trombita, ágyuk dörgése! Othello tudja, -hogy az élet becse ránézve elveszett Dezdemonával, Leontesz addig nem is -sejti, hogy életét fosztja ki kecsegtető részeiből, ha feleségét -pusztitja el, a mig meg nem tette. De az élet, akármilyen, azontul is -drága neki. És boszuja! Semmi rendkivüli nem lévén benne, az ő -boszujának is elégségesek a társadalom s az állam nyujtotta eszközök. -Forma szerint, törvényes uton itélteti el vádlottjait; a birák -segitségével áll boszut, semmit sem kiván, a mi a közrend szerint nem -lehetséges. Még az isteneket is belevonja ügyébe, hogy formai hibát ne -tegyen valamiképen. Elküld orakulumért, hogy minden rendesen menjen. Nem -az ő szertelensége követelései, hanem a törvények és szokások szerint Ez -a rendes ember az ő tulságaival, botlásaival, hibáival, tévedéseivel, -melyek következményeinek mértékeig lakolni van hivatva: nem pedig a -rendkivüli, a ki tragikus bukással engeszteli ki nagyságát. Ez a -középfaju dráma, szemben a tragoediával. Leontesz husz évig özvegyi -sorsban epeszti magát, mert feleségét botorul eltette láb alól; -gyermektelenül, mert kis lányát odaadta elemészteni, fiát pedig elvették -tőle az istenek. Meglakol büne mértéke szerint. Szép és szerető -feleségétől megfosztotta magát, lelkifurdalásban, magányos gyötrődésben -tölt el élete virága; vénségére kapja vissza feleségét és lelki -nyugalmát, a mikor már mindenkép ez utóbbi a becsesebb. A fennálló -közrend által nyujtott eszközökkel volt módjában boszut állani -jóhiszemüleg egy képzelt sérelemért; a közrend engedte őt tovább élni, -mint a hogy élt az előtt, de viselve botorsága következményeit a méltó -meglakolás mértékeig. Bün és büntetés fedezik egymást, érzéseink -megzavart egyensulyát az igazságos mérték helyezi vissza A királyi -oktalanság elvette büntetését. De – mivel nem Lear módjára, a kinek -indulatait csak saját indulatainak intézkedései tudják kielégiteni, s a -ki eltapossa, számüzi azt, a ki neki jó tanácscsal szolgál, – maga -intézkedett, hanem a törvényes instrukcziók eljárása: ő, a ki inditotta, -befolyásolta, királyi tekintélyével ugyszólván erőszakolta ez eljárást, -meg is lakolt azzal, hogy kincseit elvesztette; de visszanyerte végül -lelke nyugalmát, öregsége békéjét. Igen gyönyörü darab, kiváló remekmű, -méltó testvére a nagy tragoediáknak. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Shylok talán ma érdekesebb az elmélkedésre mint valaha. A szép Jesszika -apja és sorsosai akkoriban sem voltak nagyon népszerüek, Velenczében -sem. Uzsorásoknak voltak kikiáltva és Shylok védelmezi is magát e vád -ellen, még pedig az ó testámentomból, Lábán történetéből. Az csak jogos -nyereség, türelemmel, találékonysággal és koczkáztatással szerezve, a -mit ők zsebretesznek. Igaz, hogy a kik által ők vádoltatnak, azok -szintén kereskedők, tehát szintén jogos nyereségből élnek és -gyarapodnak. Ezek megvetik Shylokékat, Shylokék ellenben gyülölik -ezeket. De se az egyik, se a másik érzelem nem személyes, nem egyesekre -irányul, hanem az általánosra. Sőt az egyesek üzleti összeköttetésbe, de -nem ritkán más összeköttetésbe is lépnek egymással. Shylok pénzt ad -kölcsön Antonionak, egy fiatal keresztény legény pedig elszereti -Jesszikát, az öreg zsidó leányát. Hogy a keresztények megvetése a -gyengébb érzelem és a zsidók gyülölete az erősebb, mutatja a példa, -megmagyarázza ez érzelmek tápláléka. Mikor Antonio Shylokot ebédre hivja -magához – tehát minden megvetése mellett eltürné asztalánál, az öreg azt -feleli: adok-veszek veletek, de nem eszem veletek egy asztalon. Világos, -hogy a nem zsidó megveti a zsidót nem vallásáért, hanem azért, hogy -milyen; milyen gondolkozásban, milyen magaviseletben, ruházkodásban, -életmódban, üzleti elveiben és a többi. A zsidót ellenben törvénye -táplálja a keresztények iránt való érzelmeiben, a törvény, mely a vele -való közösséget, asztala, étele megosztását tiltja neki. Ismétlem tehát, -az összeütközés forrása nem személyes, vagy legalább csak igen csekély -mértékben, a mennyiben tudniillik Antonio a legelőbbkelő keresztény, -Shylok a legelőbbkelő zsidó kereskedők közül való volt s igy általános -érzelmeiket volt mód kölcsönösen egymás irányában kifejezniök a -kereskedő helyeken előfordult érintkezéseik alkalmával. De más-e azért -lényegében, mint más érzelmek? Nem szeretjük-e az asszonyokat általában, -de csak Juliáért halunk meg különösen? Nem zsarnokoskodunk-e általában, -de csak gyermekeink lázadása őrjit meg bennünket? - -Antonio, hogy egy barátján segithessen, kölcsönpénzre szorul és -Shylokhoz fordul. A remény, hogy e legbüszkébb velenczei kereskedő, a -kinek előkelősége és gazdagsága oly független helyzetet biztosit, hogy -tartózkodás nélkül éreztetheti megvetését az uzsorás zsidóval, valamikép -körmei közé kerülhetne, temperamentumos fajának minden -keresztény-gyülöletét Antoniora konczentrálja. Mint Romeo Róza után -megtalálta Juliáját, Shylok mások után Antonioját. E pillanattól fogva e -két ember fel van avatva a dráma két ellenséges felévé, s nekünk már -most csak a hős minemüségét kell vizsgálnunk, Shylok uralkodó -szenvedélyét, hogy Shakespeare konczepcziójának természetével tisztába -jöjjünk. - -Shylok gyülöli – most már előttünk – Antoniot, gyülöli egy életen át -elfojtva volt gyülölet tulságaival, szókészletével és érzelmi -hevességével. Gyülöli oly ellenállhatatlan erővel, hogy kéjélvezettel -forgatja gondolatában azt a lehetőséget, hogy el is vesztheti, -elpusztithatja gyülölete tárgyát. - -De itt a lényeges pont. - -Hogyan veszitse el? Kést üssön bele? Bravokat fogadjon, – mert pénze -temérdek van s akkorában a bravo elég olcsón dolgozott Olaszországban. -Titkos mérgeket is, hatásukban fölismerhetetleneket árultak jo pénzért -Velenczében s az olasz városokban. Vagy mely más csalhatatlan módon -hütse ki boszuját a gyülölt Antonion? - -Mindezektől a jó Shylok gyülölete igen távol van. Ő secundum regulas -artis, ő törvény szerint, a társadalmi rend keretén belül akarná -boszuját gyakorolni. Ha lehet jó, ha nem lehet hát ugy is jó. Megélt -eddig nála nélkül, ezentul is meg fog élni; de ha sikerül, annál jobb. -Shylok valóságos polgári szerződést köt, adóslevelet, melyben boszujának -egy – egyelőre szinte lehetetlennek látszó – eshetőséget tüz ki -czéljául. Ad kölcsön pénzt, de arra az alig képzelhető esetre, hogyha -Antonio a terminusra nem tudna fizetni, neki – Shyloknak joga lesz -Antonio testéből akárhonnan egy font hust kivágni. A dusgazdag Antonio -könnyen aláirja a kötést. Shylokra nézve is az kezdetben inkább egy -gyülölködő tréfa értékével látszik birni, semmint a reménynek komoly -becsével. - -De egy fordulat Antoniot fizetésre képtelenné teszi s a gyülölködő -tréfából gyülöletes, ádáz valóság lesz, egy jog a gyilkosságra. Más -izgalmak és közbejött események is hozzájárultak, hogy Shylok indulatait -a végsőre felkorbácsolják: lánya megszökött egy keresztény fiuval és -drágaságai egy részével; de a gyülőlet boszuszomja szemben a boszu -lehetőségével minden egyébnél erősebben ég szivében. Meg is jelenik a -törvényszék előtt, félkezében egy élesre fent késsel, félkezében a -világos kötést magasra tartva, szemében baljós tüzekkel és követeli -jogát, a melyet a velenczei közrend, a birák szája által neki meg is -itél Itt van most a kritikus momentum A nagytudományu Belário, bolognai -jogtudós elmés segélye – Porczia birói parókában – közbejöttével oda -módositatatik az itélet, hogy igenis, egy font hus illeti Shylokot -Antonio testének bármely részéből; de csak is egy font hus, sem több, -sem kevesebb, és semmi egyéb. Ha akár többet, akár kevesebbet vágna ki, -akár egy csepp vérét eresztené (a mire a kötés jogot nem ád) vagy épen -meg is ölné Antoniot, a mire a kötés szintén nem hatalmazza fel, -Velencze törvényei szerint maga lenne halál fia. - -És Shylok gyilkosnak látszó gyülölete annak mutatkozik a mi: egy -felfuvalkodott hólyagnak, a mely nem pattan el a mérges gázoktól, hanem -szépen lassan lelohad, megereszkedik és összehull. Ha itt Shylok neki -megy Antonionak, beleüti a kését és kihasitja a szivét, és -megbizonyitja, hogy bosszu nélkül nem tudván élni inkább meghal boszuja -végezetten: akkor az ő gyülölsége tragikus nagyságu, és ilyennek kellene -lennie ahoz a felfogáshoz képest, a melyben e szerepet szinészeink -játszák. De Shylok távol áll e végzetes fordulattól. Ő csak arra -vállalkozik, a mire a társadalmi rend neki módot, jogot és eszközt ád. Ő -szivesen lenne gyilkosa is ellenfelének, de csak ugy, hogy a -felelősséget a közerkölcs viselje. A maga szakállára ő ilyenre nem -vetemedik. Ő adni venni és tovább gyülölni akar, nem pedig hősködni -egyéni felelősség mellett. Egész vállalata nem volt egyéb egy kis -üzletnél a társadalmi renddel, s kis hija, hogy az uzsorás rá nem szedte -ezt is. A végső perczben rajtavesztett, meghunyászkodott és elvette -mértékes büntetését azért, hogy a közlelkiismeretet akarta gyilkossá -tenni maga helyett az ő ellenségén. Ha gyülölete jogaihoz nem juthat a -társadalmi rend keretén belül, ugy szólván rendes polgári per utján, -akkor inkább ne jusson. Shylok megvetve ellenfeleitől s gyülölve -ellenfeleit inkább tovább akar élni, mint sem hogy bosszuszomját -kielégitve, elpusztitsa magát. Akár mily ékes szólóvá teszi polgári -gyülölete, jellemre nézve ő maga marad egy kis lélek, egy közönséges -ember. - -Ez a középfaju dráma szemben a tragoediával. Shylok nem egy erős, -hatalmas, rendkivüli tragikus jellem, mint inkább egy heves, erőszakos -természet, a ki kifakadásaiban az indulatok legfőbb hurjait is -megpenditi, de nem ritkán meltatlan tárgyakra pazarolva e fölséges -zenét, és cselekedeteiben annyira számitó és józan, hogy hangjának -páthosza, siralmainak méltatlan tárgya és furfangos cselekedeteinek és -számitásának ad absurdum vitele őt egy valóságos tragikomikus hőssé -avatják. Méltó anyaga egy geniális és ambuciozus szinész próbájának, a -ki a régiek, bár mily nagyok hagyományát is csak birálva követi. - - - - -XVII. A halál a tragikumban. - -A halál az emberiség köztragikuma. Hogy maradhatna hát el a halál a -tragikus embertől? Természetesnek tartom, hogy ott, a hol valamely -tragikus alak sorsa betelik, ott e sors a halállal visszavonhatatlanul -meg is pecsételtessék. Nem mintha Szász Károlylyal a hatást félteném, -nem mintha az embereknek olyatén frivol gondolkozásától félnék a -tragikai pillanatban, hogy ki tudja, nem játsza-e hősünk, okulva a jelen -eseten, történetét ujra, de komédiának, ha életben marad? Ez a gondolat -nem a tragikai katasztrófa rettenetei által megbilincselt néző -gondolata, hanem a reflexiv birálóé, a ki hideg és gyanakodó. Általában -a hatás nem terjed tul a darabon, nem foglalkozik azzal a mi ismeretlen. -A hatás csak eredménye annak a mit látunk és hallunk. A mi azontul jöhet -vagy nem jöhet: arra se gondunk, se figyelmünk, se gondolatunk nincsen A -hatás csonka, ha a költő nem jól fejezi be művét. Ha gondolkozásunkban -vagy érzelmeinkben meghasonlást támaszt, nyughatatlanságot megnyugvás -helyett: akkor adósunk maradt valamivel, rosszul fejezte be művét A -hatástól életben maradhat a hős, mert önkénytelenül kivégzi – ha az iró -megkegyelmezett értéktelen életének, – kivégzi a néző képzelete, ha -különben tragoedia a darab és bensőleg jól van megoldva. Nem a szinpadi -hatásnak van tehát szüksége a tényleges halálra; az beéri azzal, hogy a -közönség olybá veszi Bánkot, mintha meghalt volna. A halálra a mű -igazságnak, a mű teljességének van szüksége, mert az adja meg neki a -végét. Az aeszthetikai erkölcsnek van szüksége a halálra; a mű erkölcsi -tanulsága visszavonhatatlanságának van rá szüksége. Mert egy ember sorsa -ki van meritve egy tragoediában, sors pedig nincs élet nélkül, tehát be -kell állania annak, a mi a sorsnélküliségnek megfelel, a halálnak. -Ellenben ha megmarad az élet, a hős sorsa tovább tart, nincs kimeritve: -lelke létele eddigi bilincseiben, ugyanazon testben éli tovább a sorsát, -a mi megfosztja a tragikumot attól, a mi kiváló sajátsága: életbevágó -mivoltától, attól, hogy a hős az élettel a maga követeléseiért harczot -viva provokálja a halált. Ha életben marad, magának vivta ki az -eredményt akármily megtörtnek láttuk is a katasztrófa pillanatában. Ez -erkölcsi momentumából fosztja ki a tragikumot. Szüksége van aztán a -halálra a szinmű természetének, a mely némileg sajátságos. Regényben, -eposzban, balladában bizvást életben maradhat a tragikus hős, csak ugy -mint a való életben, mert a regényben és eposzban ráérünk elmondani, -hogy miképen élt – haláláig, az egyetlen momentum a mely még érdekel -bennünket róla; az élet pedig nincsen öt felvonásra osztva és egy -„cselekvényre“ szoritva és jelenetekre logikai következés szerint -felfüzve. Az életben egy-egy jelenet, minö például a megőrült hősé, -eltarthat husz évig; – a szinműiró a 20 évből 20 perczet csinál s -előttünk halatja meg a hőst. A ballada egyáltalán nem részletez. Az csak -azt veszi ki vázlatosan a tárgyból, a mi dalába illik. A halált is, ha a -szerint komponál, a halált se, ha anélkül is jót komponálhat. A szinmű -is elkerüli néha a halált, de ezt a szinpadon oda képzeli a közönség; -csak olvasva nagy csorba a tragoedián a hős életben maradása. Mert -olvasva nem képes az illuzió oly mérvét költeni a költő, mint -szövetkezve a szinpad csalódásaival és az előadó művészek közvetlen -impresszióival. Itt ezer tényező kergeti nagy munkára a képzeletet, -amott csak a poéta eszközei, ki nem veszi észre, hogy mi nagy különbség, -ha Nagy Imre szép alakját a porban fetrengeni látjuk, halljuk kétségbe -esett fájdalmának panaszos hangjait, megtört zokogását, megsemmisült -lényének végső szavait, s ha mindezt csak olvassuk a könyvből? Amott -látjuk a haldoklót, ki nem élheti tul a függöny legördülését; ott -szemünk, fülünk szolgálnak képzeletünknek az elmével szövetségben; emitt -ellenben az olvasás nehézségei s alkalmatlanságai – apró betü, öregebb -betü, homályos idő, sajtóhiba, rossz nyomtatás, lapok forgatása… -megannyi tényező az olvasmány hatásának csökkentésére, az elme, a -képzelet, az érzések lehütésére, s a kritikus vágy izgatására: itt -szabadulnak föl méltán Szász Károly kétségei és föltevései, ha csak meg -nem hal a hős az olvasott tragoediában. - -A tragikus dráma tehát természet szerint halállal végződik, vagy a -hősnek oly megtörésével, oly megsemmisülésével, melyben a néző a fizikai -halált is látja. Ez utóbbi azonban nem természetes, csak egy le nem -győzött külső nehézség, melyet a néző illuziója győz le a költő helyett. -Az ily darabokat olybá kell vennünk, mintha valóságos fizikai halállal -végződnének. - -Halál nélkül külsőleg nem teljes a tragikai katasztrófa, sőt -természettelen is, mert két halált mér egy emberre a költő, a mivel -isten sem sujtott bennünket. Egyszer meghalatja a megsemmisülés minden -kinjával erkölcsileg, azután föntart számára még egy halált külön, a -fizikait. Épenséggel képtelenség az, ha a költő a hőst a katasztrófa -után még egy uj földi hivatás terhe alá állitja, mint Teleki László gróf -a Kegyenczet. Ez erkölcsi gályarabság. Minekutána erkölcsileg tönkre -ment Petroniusz Maximusz, fogja magát a római birodalom gályája elé és -legyen mozgató ereje, legyen császára! Mi dolgot tud még a költő Bánk -bán számára e földön gondolni, ha csak nem remeteséget – a rettentő -katasztrófa után? És ha nem tud számára jövőt: mivégre hagyja itt -erkölcsi nyomoréknak? Gyakran megesik, hogy a zseni eltalálja a dolog -lényegét, és hibát csinál a jelentéktelenebb részen. Senki, maga Katona -sem tudna mást mondani arra a kérdésre, hogy mért hagyta Bánkot életben, -mint hogy – nem volt képes helyes módját megtalálni halálának. -Öngyilkosság, szivszakadás… banális dolgok és nem épen Bánk jellemébe -valók. Leszurassa valakivel?… De kivel és mely pillanatban? Mikor volna -rá alkalom, még nincs itt az ideje, s mikor már itt volna az ideje, -nincs már rá alkalom. Kardjába dőljön – akár a magáéba, akár hogy -Tiborczéba, a kinek odaadhatná a magáét? – Ez római majmolás. A költő -nem talál magához méltó módot és inkább függőben hagyja a végső -elintézést. Mintsem hogy meghalassa oly módon, a mely se hőséhez, se ő -hozzá nem illik neki, inkább koczkáztat egy tökéletlenséget, a melyen a -szinész enyhithet, melyet azonban az aeszthetika csak mentegethet, ki -nem menthet soha. A tragikus hősnek élethalál harczát tulélnie nem lehet -sem az életben, sem a müvészetben. E kettő közt csak az a különbség, -hogy az életben nem mindig tart lépést a fizikai megsemmisülés az -erkölcsivel. A hős teste néha börtönbe, néha őrültek házába -hurczoltatik, s ott pusztul el lassabban. A költészet drámai formájában -azonban ott, a hol vége a darabnak, végének kell lenni a hősnek is. -Erkölcsileg megölni, testének megkegyelmezni, a legembertelenebb dolog. -Valóságos büntetés, még pedig sulyositó körülményekkel. A tragikum pedig -nem büntetés, hanem közsorsa az embereknék a halálban, mely közsors -egyesekben, kiválóbbakban fenséges példakép járul elejbénk megdöbbentő -tanulságképen. - -Beőthy az ő szellemes akadémiai felolvasásában (most könyvében) ezeket -mondja: „… ismételjük, a kibékitő végü cselekvényekben a tragikum és -tragikai benyomás soha sem teljes. Az igazi tragikum mindig -élethalálharcz; s oly csomó, mely bármily nehezen, de mégis megoldható, -nem jelent élethalál harczot. A valódi tragikai hatás az egyetemesnek -csupán oly érvényesüléséből, oly diadalából fakad, mely az egyént -megsemmisiti.“ - -Megsemmisül-e az egyén, halála nélkül? Nem! Mégis ezt teszi hozzá -Beőthy: „Ez a megsemmisülés… nem nyer minden esetben, föltétlenül és -mulhatatlanul a fizikai halálban kifejezést.“ Mily körülsánczolás! -„Minden esetben,“ „föltétlenül és mulhatatlanul!“ Tehát mely esetekben, -minő föltételek és melyek elmulasztása mellett? Van-e mód rá, hogy -Romeót életben hagyhatom Julia nélkül, vagy megforditva, avagy mind a -kettőt? Elég a teljes belső megtörés, a belső megsemmisülés Nyilván nem -hinnők el Romeonak teljes benső megsemmisülését, ha nem inná meg a -mérget? Vagy a Juliáét, ha nem követné szerelmesét? Mért volna -szavahihetőbb más tragikai hős, p. o. Bánkbán? És a botor Othello, a ki -elmetszi a torkát: hinnénk neki, ha nem tenné? Azt kell hinnem, inkább a -két magyar tragoedia mentségére van az elmélet erőszakolva, semmint az -igazságért, mely nincsen meg benne. Ezt érezni látszik Beőthy is, mikor -ezt mondja: „de tagadhatatlan, hogy ilyenkor mindig nagy és veszélyes -próbára teszi a költő erejét, kinek meggyőzően, minden kétséget kizáróan -éreztetnie kell a véget, a végnek sajátos képe nélkül.“ E mondat maga -feleslegessé látszik tenni minden vitatását a kér désnek. „Minden -kétségen kivül éreztetni kell a véget“, tehát a halált, – „a végnek -sajátos képe nélkül“: nélküle a halál képének. Mi czélja van ennek. Ha -éreztetni kell a véget és ennek természetes és egyetlen biztos módja a -halál: mi indithat egyéb egy költőt arra, hogy elmellőzze a halált, mint -szeszély vagy kénytelenség? A szeszély szeszély marad, méltatlan önkény -a poézis legfenségesebb nemének legkomolyabb pillanatában. A -kénytelenség a felvett tárgy nehézségeiből eredhet és érhet a poéta -erejéhez képest oly sikeres véget, mint Bánkbánban; mentségünkre -számithat, mint kivétel figyelemre méltó, de elméletet nem lehet reá -épiteni. Beőthy tanitásának is az értelme ez: a tragikai hős végül -meghal; de életben is maradhat, ha a költő elég erős arra, hogy bennünk -a hős halálának illuzióját fölkeltse, ha oly benyomást tud ránk tenni, -mintha a hős előttünk valóban meghalt volna, ha – az ő elmés -fogalmazásával élve – minden kétséget kizáróan tudja velünk éreztetni a -véget, a végnek sajátos képe nélkül. - -De a fizikai halál csak „sajátos képe-e“ a végnek és nem inkább csak az -maga a valódi vég? Egy egyén, egy ember élete megszünik-e a halál -nélkül? Nem folytat-e uj életet, nem termékenyül-e meg lelke és szelleme -a legret: tentőbb csapások után is ujra, ha csak tuléli a csapást? Csak -kettő lehetséges, ha a katasztrófát a hős fizikailag tul éli. Vagy -megtörte a csapás, megsemmisitette a hős erkölcsi és szellemi életét, -vagy nem fosztotta meg reagáló képességétől. Az első esetben a tragoedia -ötödik felvonásában a siralomház egy nemében hagyjuk vissza a hőst. Vége -van, tanyája a beteg szoba, az őrültek házának valamely osztálya, a hol -a hős magáról mit se tudva, várja a fizikai halált, a melylyel a költő -adósa maradt. Lehet, hogy mint veszélytelen bolond vagy hülye az -utczákat járja, gyermekseregtől űzve, gunyolva. Bármi lesz is sorsa ezek -vagy hasonlók közül: semmi oka nem mutatkozik a költőnek arra, hogy -miért hagyta ki darabjából a hős halálát, mint tragoediájának bezáró -kövét. Mért juttassa a földön gondolható legszánandóbb sorsra egy -katasztrófa által azt, a kinek nagysága megbámulására, mint isteni -látványra hivott meg bennünket. Csak hogy nagyobb erejét mutassa? Ereje -ezzel csak látszhatik nagyobbnak, nem nagyobb valóban. Ellenben darabja -vége teljesebb, tökéletesebb, bezártabb a halál békéje, a per -visszavonhatatlan befejezése által. A poéta egész ereje benne van és -hozzá a természetes vég is, tehát a dolog ereje is, melynek pótlására -nem kell amabból elvonni semmit. A hol a katasztófa kimeriti, fölemészti -a hős erkölcsi és szellemi lényét, ott értéktelenné lesz a fizikai élet: -a hősre nem is létezik, a világra nézve teher és gyötrelem Egy ember, a -ki nagy volt, de most csak vegetál: ezt produkálni, ily lényekkel -benépesiteni a világot, ezért találtatott volna fel a tragoedia vagy -csak mint szabadalmat is igényelheti fensége csorbája nélkül? Nem. Ily -hőst életben hagyni csak kisebb-nagyobb tökéletlensége a szerzőnek, – -mely többé-kevesbé sérelmes a mű becsére nézve is, a melyben előfordul. - -A második eset az, ha a hős erkölcsi és szellemi tartalma sem semmisül -meg teljesen, ha gondolkozó és helyesen érző tehetségeit kimenti a -hajótörésből. Az ilyen ember uj életet kezd, uj kötelékekbe lép, uj -viszonyok központja lesz, vagy a régiek megmaradt töredékeiből alakult -ujabb bonyadalmak sodrába jut. Ez történik trilogiák, tetralogiák -hőseivel; cziklusokba osztott történeti darabokéival. De ezekre az -utólsó lapon mégis ott leselkedik a halál, a vég, ezekben egy bizonyos -egység van, ezek tragoediák, melyeknek előadása annyiszzor a menyiszer -több időt igényel mint másoké, ennyi az egész. Nem ezekről van Beőthy -elméletében a szó, hanem a Bánkokról s a Petroniuszokról, azokról a -boldogtalanokról, a kik egy tragikai vétségért – háromszor bünhődnek; -először egy katasztrófával, azután (sit venia verbo) a Lukács Mór-féle -(voltaképen csak német) „tetszélettel“, végül valóságos halálukkal De -persze, a költői igazságszolgáltatás csak a katasztrófát számitja be; a -többit nem az aeszthetikáért szenvedik, hanem ingyért, az istentől. -Mondhatná valaki, hogy a mi a darab keretén kivül esik, ami a -katasztrófa után jő, ahoz már nincsen közünk. De én ez ellen tiltakozom. -A szindarabbeli ember és az életbeli ember mint erkölcsi lények közt -nincsen különbség. S a mint az életbeli ember, bármely katasztrófán ment -légyen keresztül, ha megmentette életét, megmentette a legbecsesebbjét, -– ugy a szinpadi ember is. Mert az ember ugy van fizikai és erkölcsi -törvényekből egységgé szerkesztve, hogy minden egyebet ujra -visszaszerezhet, minden veszteséget kipótolhat, csak élete van neki egy. -Ha tehát az embert meg kell semmisitenünk, nem teljesitettük -feladatunkat, a mig élete birtokában meghagyjuk. Beőthy a maga -definiczióját, a melyet idéztem, csak a szók illuziójával menti meg. Azt -mondja, hogy a költő „éreztetni tudja“ hőse teljes benső megsemmisülését -„a véget a vég sajátos képe nélkül.“ Ez csak szó kereskedés. A véget -éreztetni kell tudni minden körülmények közt. Ha a költő ezt nem tudja -éreztetni, akkor hiába mutatja a véget sajátos képével együtt is, mert -nem hiszünk neki, a halál nem teszi ilyenkor a halál benyomását a -szinpadról. Megmarad mutatványnak, hiányzik belőle az igazság. Ellenben, -a hol a költő szükséges ereje megvan, ott – ha nem mutattatik is a halál -képe – a néző oda képzeli, munkás, felizgatott fantáziája kiegésziti a -költő művét s ott is látja a halált, a hol a költő külsőleg nem léptette -fel. Meg vagyok győződve, hogy azok közül, a kik Bánk bánt csak -szinpadról ismerik, nem egyszersmind olvasásból, a legnagyobb zavarba -jönne nem egy, ha azzal a kérdéssel lepnők meg, hogy mi történik a darab -végével Bánk bánnal. Egy pillanatig ránk bámulna az illető, aztán -felelne: – a törvény értelmében, a mely benne él s erkölcsét -kormányozza, – hát természetesen, meghal! - -A beteg theoria, a mely a szinpad tragikai hőseit egyes esetekben -fölmenteni hajlandó a halál elszenvedésétől, csakis kiegészitése a -theoriának a vétségről és bünhődésről. Ha elégségesen van vétségéhez -képest a hős büntetve magával a belső megsemmisüléssel, – a külsőt a -fizikait elengedhetjük neki. Ez Bánk esete. De mért nem Hamleté is? -Mivel talán Hamletet nem lehet lénye egyes tényezőire szétszedni, mint a -vesszőcsomót s mutogatni, hogy megbukott mint lovag, mint hazafi, mint -királytisztelő mint férj Ennélfogva Hamletnek életét kell venni, hogy -meglakoltnak mondhassuk. Én Bánk ilyetén felbontását is elemeire inkább -csak elmésnek találom, kevésbé csodálom meg e felfogást igazságáért. Én -azt hiszem, hogy Bánk mindezeket a bukásokat kiheverte volna, ha egy -dolog nincsen beleszőve a játékba: az ő szerelmes nagy szive! Ebben és -csak ebben az egy pontban szenvedett helyrehozhatatlan és rá nézve -elviselhetetlen veszteséget. Ezt megpecsételte feltörhetetlen -pecsétjével a halál. Loyalitása, nő-tisztelete, hazafisága – mind -szilárdul állott, a mig a fenállott korcs közrend Melindát el nem vette -tőle. Az ország állapotát látta, az udvar dorbézolásának tanuja volt, -feslett erkölcseit szemlélte, midőn Otto Melinda előtt térdelt és mégis… -az összeesküdt hazafiakat lecsendesitette. Mikor sérelme megesett, -indult leszámolnni azzal, a kiben boldogtalansága forrását látta, immár -összeesküvők nélkül is. Természetes, hogy most már az ő szemében a -hazafiság szinében is játszott cselekedete. Lovaghite nem szenved -csorbát, ha csak egy keritő esik el boszuló keze alatt. De az ő -loyalitása, lovagbecsülete, törvénytisztelete, az mind csak egy irányban -tényező: hogy boszuja müve elé tornyosult erkölcsi akadályokat -görditsen, nem pedig hogy tragikumának a kritika prizmája által -szétszórt szinképét adja. Mind ez érzelme a király bocsánata folytán -megtalálta volna egyensulyát; de egyet nem adhatott neki már vissza se -király se isten: Melinda hitvesi tisztaságát és életét. És e nélkül, -melyért maga tultette volt magát mind a többin, értéktelennek kell lenni -rá nézve az egész életnek, melyben mindent feltalálhat még, csak -Melindát nem többé. Ha pedig azt is találhat, akkor egy hitvány komédiás -volt, nem pedig tragikai hős. És ha mindez igaz, akkor halála nélkül -sokkal sulyosabban van büntetve mint halálával. Egy értéktelen fizikai -élet terhével a vállán, semmi, se dologgal, se föladattal, se -hivatással, semmi, czéllal, csak várni a fizikai halált, ugy szólván itt -felejtve haldokló állapotban a halál angyala által. Ez se nem erkölcsös, -se nem költői, se nem emberi, se nem törvényes igazságszolgáltatás. A -költő minden funkczióját bitorolta az istennek, midőn egy embert a sors -ádáz haragjának martalékul dobott oda, csak az – irgalmát, az isten -legfenségesebb tulajdonságát vetette meg hetykén, vagy mellőzte, mert -valamivel mégis gyengébb volt feladatánál, bármi erős volt is különben. - -Tehát a büntetés, a tragikai bünhödés elmélete csábitja Beöthyt a -halálos vég nélküli tragoediák igazolására Sajátságos ebben még az, hogy -attól látszik tartani, mintha a hőst nem látná az emberiség eléggé -büntetett állapotban a halál elszenvedése nélkül. Ez abszolute ugy is -van, természetesen föltéve az emberben az élet szeretetét, az élethez -való ragaszkodást. A halál az egyetlen, a mit helyrehozni vagy -kárpótolni nem lehet. Ez a megismerés viszi Beöthyt egy érdekes -fejtegetésre a haláltalanságról, a legenda amaz alakjairól, a melyek nem -halhatnak meg: a bolygó zsidó, a bolygó hollandi, a büvös vadász. -Ezeknek boldogság volna a halál, mert az élet teher nekik, tehát a -haláltalanság a nagyobb büntetés. A legenda ez alakjai azonban nem a -társadalom, nem a rend ellen lázadtak, hanem isten kisértéssel, isten -sérelmével lettek bünösök: bün és büntetés vallásos felfogásával, a hol -az örök üdvösség és örök elkárhozás a bezáró kő. Az egyik a szenvedő -Krisztust bántalmazta tettleg s örök bolygásra átkoztatott; a másik -elbizottságában az istent provokálta, s bolyg a tengeren; a harmadik az -istennek szentelt napot szentségtelenitte meg s mindörökké üzni -kénytelen a vadat. Nem halhatnak meg, mert meghalván pihenést találna -testök, lelkök örök üdvösséget is. Rájok pedig átokul van függesztve, a -mi rajtunk áldás: az élet. Ez a büntetés a vallás joghatósága körében -közvetlen isten ellen elkövetett vétkekért. A büntetés -véghetetlenségében van egy borzalmas fenség, de semmi más rokonság a -fenség benyomásán kivül a tragikummal. Ezzel rokon, ha nem is ugyanaz, a -tragoediának az a megoldása, a mely a hőst életben hagyja. Megfosztja -egy erkölcsi megsemmisülés után a halál jótékonyságától. Büntetését -kiterjeszti még érdeklődésén tul is, tul az életen, mert a hős a -tragoedia keretéből kilép élni, a hol dolga nincs, élni ott, a hol a -költő által felkarolt élet többé nem létezik Élni abban az erkölcsi -nyomorban, a melyben utolszor láttuk. Élni az idők végeig, az -örökkévalóságig, a percztől fogva, a melyben a közönség tudomásul veszi -a költő művét. Mert a költő nem engedi meghalni, ép ugy mint a legenda a -bolygó zsidót. Hol van már az a varga, a ki a szenvedő Krisztust -bántalmazta? Hol az igazi Bánk, a kiről a történet s a monda beszél? -Poruk elszéledhetett mind az öt világrészbe. Meghaltak, pihennek: isten -irgalmazott nekik. Nem ugy a legenda és a magyar tragoedia, pedig mind a -két alak itt él, itt van csak igazán. Az igazi jeruzsálemi varga s az -igazi Bánk semmik. Ezek a valakik, a kiket a költészet feldolgozott, -ezeket ismerjük, ezek érdeklődésünk tárgya. És ezek nem halhatnak meg, -ezek örök bolyongásra vannak itélve a – muzsák által. Az egyik, mert -istenre kezét emelte, büntetésül; a másik egy elmélet igazolása végett a -tragikai véltségről. - -De a tragikai hős nem egy tragikai vétségért lesz egy katasztrófa -áldozata, nem is sulyosbitott bünhödés végett éli tul katasztrófáját. A -tragikai hős a maga jogait kivenni, vagy jogai sérelmét megtorolni kél -harczra, vagy mert a törvényes rend bilincsei szoritják nagyságát, vagy -mert e rend rothadását nem viselheti el kiválósága. Birokra kél az -emberekkel, a kik e rendet képviselik, meg vannak vele elégedve vagy -alkudva és védelmét élvezik. Legyőzi az embereket, de elvész a csatában, -mert a rend középszere és kaduczitása nem tartalmazza az ő boldogulása -föltételeit. Az ő küzdelme folytán helyre állhat ismét a rend, melyet ő -bontott meg, vagy meggyógyulhat ha bomlott volt; de ő nem élhet benne, -mert természetét e rendnek nem változtathatja meg (sem a magáét) s e -kettő összeférhetetlen. A rend ugyanazon proczesszusoknak marad kitéve s -ugyanazon változások martaléka mindig. Egy hős harczát egy másik hős -ismét fölveszi, és igy megy a dolog századokról-századokra. De egy hős -csak egyszer viv párbajt a sorssal és meghal vele: ez a tragikum. -Greguss Ágost ama fejtegetése, mely szerint a tragikai hős sorsa -végzetes fordulóján tévedése vagy vétsége belátására jut, a mi azt -jelenti, hogy szabadságát visszanyerve e tapasztalással vagy belátással -gazdagabban másként intézné sorsát: egészen henye kérdésnek látszik. Ez -a középszerekre fontos és áll is, a kik halálos vállalatba külsőleg -sodortathatnak, de lényük által hajtva nem kapnak. A tragikus természet, -ha meg van fogva tragikuma bonyodalmában, onnan többé nem szabadulhat; -mit tenne tehát, ha szabadulna: ez oly kérdés, mely egy lehetetlenséget -föltesz lehetőnek. Ily fejtegetésnek csak annyi értelme van, mint annak, -ha azt kutatnám, mit csinálnánk éjjel, ha világos, mit nappal, ha a -nappal sötét volna? Az éjjel sötét; ha világos volna, akkor nem volna -az, a mit éjjel alatt értünk. A tragikus jellem katasztrófájának -áldozata. Ha nem az, akkor nem tragikus jellem. Ha pedig tragikus, akkor -sorsa is az, és e sorsot csak azért nem ismétli százszor, mert először -bevégzi és belehal. Jön utána egy másik és a nélkül, hogy elődei -példáján okult volna, bevégzi ugy mint elődje. Greguss Á. kicsinyes -föltevése megfosztja a tragikumot erkölcsi hatása egyik főtényezőjétől: -a kényszerüségtől. Ha föltehető, hogy egy tragikus hős, a kárán tanulva, -egy uj esetben több belátással és megfontolással intézné sorsát, akkor a -tragikum mindössze az elégtelen belátásra és elégtelen megfontolásra -redukálódnék. A tragikum a nagyság által provokált halál. Minden -tragikus jellem tudja vállalata jelentőségét. Othello végül belátja, -hogy méltatlanul ölte meg Desdemonát; de addig is nem a belátás hiánya -és a személyes hiszékenység volt a „büne“, hanem az ellenmondás szerelmi -szenvedélyének szertelensége és egyéniségének nem szerelemre termett -volta közt emberi szokás, izlés és törvény szerint. E szerelem nélkül -Othello se nem hirtelenkedő, se nem meggondolatlan, se nem hiszékeny. -Csak boldogságának természettelen látszata teszi azzá az érdekelt -pontban. És a mig ez a tudat gyötri és szerelme ég: addig ő ennek rabja -s kiábrándulásról nincs szó, csak minekutána gyötrelme imádott tárgyát -elpusztitotta s az életet magára nézve minden becsétől kifosztotta. Ha – -mielőtt ő maga magát megöli – Desdemona fölébredne, kigyógyulna s a -tévedések ki is derülnének: a legelső leghitványabb alkalom ujra -meginditaná a tragoediát minden régibb tanulság daczára; mert az ok a -hősben rejlik, nem Jago fondorkodásában. A földi fogalmak, szokások és -rend szerint Othello nem élhet tartós boldogságot Desdemonával, nélküle -pedig egyátalán nem élhet: ez a tragikum, ez a kényszerüség és ezt -megpecsételi a halál. - -A fizikai halál tehát, ha mint egyetlen módja a kétségtelen végnek, -külsőleg legtermészetesebben fejezi be a tragoediát, s e vég nélkül -minden tragoedia vége kétes és tehát gyengébb mint a nélkül, vagy épen -hibás; ugy másfelül a tragikai erkölcs diadalának, a kiengesztelés -művének is ez a fizikai halál egyik főtényezője. Mert valójában semmi -sem nehezebb az emberre nézve a halál elviselésénél. Képe a -legrettentőbb kép, pillanata a legborzalmasabb pillanat. De a tragikai -muzsa a belső megsemmisülést bocsájtván előre, a halált mintegy -megváltást küldi a hősre, s eképen az, a mi az életben mindig a nehezebb -– a halál – a tragikai poézis illuzióiban a könnyebbnek látszik és -kimondhatatlan termékenynyé teszi a nézőben az erkölcsöt. Vigasztal, -fölemel, könnyit. A halál – glóriával ellátva. - - - - -XVIII. A kegyencz. - -Irodalmunknak egy felettébb érdekes műve van, a mely kitünő tragoedia -hirébe kevertetett és e nemben nálunk sor szerint a második helyet -foglalja el jelesség dolgában. Első helyen áll Bánkbán, kivel e könyvben -sokat foglalkoztam, a másodikon „A kegyencz“, Teleki László gróf műve; -lehetetlen, hogy a tragikumról könyvet irván, hallgatással menjek el e -mű akademiai hire mellett. Nem érdekes-e, hogy két hires tragoediánk -tárgyában majdnem azonos? Itt is, ott is a hős a nején tett gyalázatot -megy megboszulni. Itt is, ott is a boszu végrehajtatik és a hős életben -marad. Mindenikhez egy kissé hasonlit Hamlet, a ki szintén egy gaztett -megboszulására van elhivatva. Mind a három találkozik abban, hogy a -bünös, a ki ellen a boszu a hőst felfegyverzi, biborban, trónon ül. A -további paralella messze vinne bennünket. A versenyben Hamlet nagyon -elhagyná két magyar versenytársát, és Bánk épen annyira a Kegyenczet. - -Mégis nem lehet csodálkozni a Kegyencznek irodalombeli nagy hirén. A -schéma szerint ez egy oly tökéletes tragoedia, hogy „példának okáért“ -alig lehetne külömbet találni. Az iskolai meghatározások tökéletességét -viszont alig próbálja jobban darab ennél. Hogy mi a tragikai vétség, az -arisztotelesi peripeczia, a tragikai szarkazmus, a tragikai bukás: azt e -darabból minden kétséget kizárólag meg lehet bizonyitani. Mert szinte -mindent bizonyit ez érdekes mü, müve egy kétségkivül rendkivüli -szellemnek, még azt is, hogy birhat egy mü az iskolai tanitás minden -szabályával, mindazzal, a mi e tanitás szerint a jó tragoediához -megkivántatik, és lehet mégis egy teljesen elhibázott alkotás. A -kegyencz nem teszi sem egy jó darab, sem egy jó tragoedia benyomását. -Nem is látszik alkalmasnak szinpadi előadásra; lehetetlen, hogy egy -közönség, a mely a szinházban nem szabályokban, hanem emberekben és -eseményekben kiván gyönyörködni, annyiszor a mennyiszer inszinuálják -neki az ellenkezőt, el ne háritsa magától e müvet Mindazonáltal e mű -nyelve rendkivüli erőt, a kifejezésekben ritka találóságot és -merészséget, fényes szellemet, mély és sokoldalu gondolkozást, egyes -jelenetek dialogjában virtuozitást, a szövevényben találékonyságot és a -cselekvény megalkotásában tökéletes szabályosságot mutat, a már fent -érintett értelemben s hozzá szilaj páthoszt a hangban, a mely csak -ritkán nehézkes és mindig tartalmas. Mind e tulajdonságok igazolják -irodalmi hirét, de erőtelenek arra, hogy a nagy közönség szivét -meghóditsák részére. Mi az az ellentett erő, a mely mind ez erények -munkáját sikerétől megfosztja? Mi okozza azt, hogy annyi kétségbeesett -jóakaró kisérlet is, mely e művet a játékrendbe beilleszteni iparkodik -és ebbeli törekvésében ki nem fárad: mind hiu és hasztalan? Hogy oly -fényességek oly kifogástalan szabályosság keretében nem képesek -jogaikhoz jutni? Mi okozza ez aranyból vert szörnyeteg ilyetén tragikus -sorsát? - -Egy csekélység. Az a titok, hogy a tragikum nem egy tragikai vétség -elkövetésében, és a tragoedia nem az e vétség tana szerint megkonstruált -szabályok megtestesitésében rejlik, hanem magában a hősben. Nem akadály -a szabály: a szabályok mind meglehetnek egy műben s e mű kitünő is -lehet. Sőt ott, a hol a hős elvétve nincsen, ott sokkal lazább -kompoziczióban is elemi erővel hat a tragikai momentum. Az elhibázott -embert ellenben nem menti meg a legmesteribb szerkezet sem. A tragikum -egy ember oly mérvü nagyságában áll, a mely a fenálló világrend szerint -igazaihoz nem juthat Ez a lényeges. Petroniusz Maximusz előkelő római -III. Valentinián császár udvarán, s második házasságban él Juliával. A -kéjencz császár megkivánja a szép nőt s hamis koczkajátékkal elnyeri -Petroniusz gyűrüjét, a melylyel Juliát a császári palotába csalják. Dult -lélekkel rohan onnan haza a boldogtalan asszony, nem mintha az alávaló -cselt siker koronázta volna, hanem mert azt hiszi, hogy férje is részes -a gyalázatosságban, mely ellene elkövettetett. Csakhamar meggyőződik -azonban Petroniusz ártatlanságáról a cselben, de viszont Petroniusz nem -hajlandó többé hinni neje abbeli állitásának, mintha csakugyan épen -menekült volna ki az asszony a kéjvadász körmei közül. Azt hiszi, ezt -Julia csak az ő megnyugtatására mondja s szilaj elkeseredéssel kiált -boszut! De hogyan? „Caesar! Caesar! – mi leend a váltság? Csupán nyomoru -buja életed? rothadó tetem lélekért?“ Igy kiáltoz. Az asszony ne -esküdözzék ártatlansága mellett. Hiszen már elhiszi. „De hogy is ne? igy -folytatja. Ha lehető volt játszó asztalnál aranyban köbözve, téged -veszitni el: miért lenne rögtön oly hihetetlenné, hogy elveszve mégis -megmaradj, s szeplősitve tiszta légy? Egy kevés türelmet, neki szokik -agyvelőm a csoda rendszernek, s végre megtanulom érteni azt is, miként -lehet embernek élni, gyilkolva önmagát, s miként válhatik gyámoltalan -polgár mérgiből habzó tenger, mely egy hatalmas fejedelmet biralmastul -elborit.“ Mintha Bánkot hallanók: „Mily gondolat lesz agyamvelőmben első -születésikor már meghatározás! Épülj fel, izmosodj meg gondolat!“ De ez, -a Bánké nem „csodarendszer,“ hanem természetes boszu. Egy csodarendszer -feltünhetik egy feldult lélek előtt pillanatokra, de csak káprázat -marad. Rendkivülit várunk a hőstől, de csodarendszert nem szabad -reméllenünk. - -És mi az a csodarendszer, a mely a tragikus helyzetben, mely ily -megdöbbentő gyorsasággal Petroniusz elé lépett, lelkébe rajzolódik? -Föladata a boszu; de nem „lebökni“ egyszerüen a buját Ez kicsi boszu -volna Megőrleni, lejáratni, helyére a trónra ülni és aztán elbánni vele. -Nos, ez sem a csodarendszer. Abban a világban ez nem is olyan nagy -dolog. Petroniusz igen szerény, mikor magát „gyámoltalan polgárnak“ -nevezi. Ő igen előkelő, elsőrendü udvarbeli, romai nemes, befolyásos, -hatalmas, dúsgazdag, tehetségekben kiváló. Mindenféle eszközökkel -rendelkezik e boszujához, és a mi nincs meg, könnyen megszerzi. De ne -téveszszük őt magát szem elől, mert ez a fő. Egy becsületes ember, -szerető férj, a kinek boldogsága, becsülete hirtelen fel van dúlva? ki -ezért boszut liheg, kvalifikált boszut. E boszu utja kissé hosszu s -lehütő, ha gyötrelme kitöréseinek hitelt adunk. Az, hogy császár akár -lenni s ugy boszut állani a császáron: nem teszi ránk a benyomást, -mintha nagyobb lenne tőle a boszu; csak későre marad, s veszit hevéből, -erejéből, közvetlenségéből és igazságából. Oly kitörések után, a -fájdalom oly süvitése után eredményül egy nem szükségszerü perhalasztás: -ez lehangoló; feldult boldogsággal, mely után csak a boszuért érdemes -egy nagy léleknek életben maradni, még száz cselszövésbe kezdeni, hogy -trónra jutván, boszuját végrehajtsa: felesleges bonyolitása egy egyszerü -dolognak. Még akkor is, ha egy jól őrzött, általán szeretett, jól -uralkodó császár ellen indulna is, a mi felette megnehezitené a -feladatot, és nem egy – bocsánat a kifejezésért – oly operette-császár -ellen, minő talán valóságban volt III. Valentinián, de minő a -tragoediában csak silány ellenese Petroniusznak. - -Ha azonban a boszuterv már kétséget támaszt bennünk amaz indulatok -igazsága iránt, melyekből fejlődni látjuk, egy ujabb fordulat teljesen -leveri rokonszenves érdeklődésünket. És ez az a „csodarendszer“. - -Mint bánik a szerető Bánk meggyalázott Melindájával, – és mint -Petroniusz Juliával! De a két hős közt nincs más hasonlóság, mint hogy -boldogságuk kifosztatott és boszuért sir megsebzett szerelmök; e szerint -az asszonynyal való bánásmódjukban is lehet külömbség köztük Én azt -óhajtanám, hogy Petroniusz ölné meg Juliáját, azután induljon – ekkor -már akármily hosszu – utjára a boszunak. Tehetne mást is, csak azt ne -tenné, a mit épen tesz. Feleségét, a kiért boszut állani készül a -császáron, a miért ez meggyalázta: átadja szeretőül a – császárnak, hogy -lekötelezze s közelebb férvén hozzá, jobban követhesse boszuló terveit. -Ez alávaló és felháboritó cselekedet. Az az ember, a ki ezt teszi, -további érdeklődésemre számot nem tarthat. Az nem egy nagy, az nem egy -rendkivüli, az még csak nem is kicsiny ember, az egyszerüen nem is ember -többé. Központjává teszi magát csodarendszerének, a mely ezt tanitja: ha -egy gazember, a ki náladnál nagyobb ur, feldulta családi szentségedet, -annak lökd oda imádott és szánandó feleséged erényének romjait, hogy igy -elámitván kifoszthassad őt te is. Ha kifosztottad, vedd ismét vissza a -maradékot, a mi még netán meglesz feleségedből, s éld vele világodat. Ki -mondhatja, hogy ez boszuállás a hitvesért? Ez egy eszeveszett, egy -állati játék az emberi gondolkozás segitségével. E pontnál dráma, -tragikum, minden meg van ölve. Ha tán Petroniusz a cselekmény fejlődése -folytán oly kelepczébe jutna, a melyből csak e cselekedet által tudna -szabadulni: akkor talán meglehetne e szörnyüséget érteni. De világos -szükség, sőt kényszeritő hatalom nélkül a nőt, a kinek sérelmeért él -csak, a kinek sérelme nélkül soha csak eszébe se jutott volna trónra -vágyni: e nőt odavetni a sértőnek ocsmány áldozatul: ez tul megy azon, a -mit embertől elviselni képes vagyok. Itt Petroniusz nem ember többé, -cselekedeteit nem vehetem komolyan, a tragoedia zátonyra jutott, el van -veszve hősével, hőse által, a ki diszqualifikálja magát. Ha trónra -vágynék, tehetné; ha csak kegyencz akarna maradni, tehetné; de -hitveséért, tartozó boszujáért nem teheti meg ugy, hogy embertársai -tapsaira is számitson. Az ok és az elhatározás kizárják, lehetetlenné -teszik egymást emberi gondolkozás szerint. - -Egy további fordulat, ha lehet, még jobban kivetkőzteti emberi -formájából Petroniuszt. Nem csak trónját, nem csak életét akarja elvenni -a császárnak – hiszen ez mind nem bir rá nézve becscsel, csak mint -boszu, – hanem, midőn oda adja a bujának saját imádott feleségét, -ugyanakkor elmegy ő viszont bujálkodni a – császár felségével: -becsületét is elveszi ő felségének. Sulyosbitó körülmény, hogy a szegény -Eudoxia császárné fiatal korában szivében hordta Petroniuszt és most -annál könnyebben lesz csábitásainak áldozatává. (Különös, hogy az -elvetemedett férfiak e csunya társadalmában, alapjokban merő jó, derék, -szánalomra méltó asszonyok vannak!) - -Hogy ember, jó ember, egy távoli boszuért ily hidegen alávaló legyen és -szimpathiánkra is számitson: az egy megtévedt kisérlet. Egy gazembertől -elnézzük mindezt érdeklődéssel. Egy becsületes embertől megundorodunk, -ha ilyenbe sülyedni látjuk. - -Mondjam-e tovább? Petroniusz eléri boszuját egész mértékben, s felakarja -magához a trónra emelni Juliát, de e boldogtalan asszony akkor már -mérget ivott s meghal. Ime, Petroniusznak teljes mértékben megérdemlett -büntetése vétségeiért és mégis, ki szánja ezt a ficzkót? Ki hisz neki? -Ki vett részt érzelmeivel brutális cselekedeteiben? Ember nem! A tudós -bámulhatja a mű szabályosságát, az emberi sziv becsukódik embertelen -fordulatai elől. A tény az, hogy a közrend akkori állapota megadta -Petroniusznak a módot arra, hogy boszut vegyen: meggyalázta, a trónról -ledöntötte és végre megölte ellenfelét s maga a római nép tapsai közt a -császári trónra ült. Ellenben elvesztette fiát és elvesztette nejét. De -mit vesztett e kettőben? A fiában vesztette fiát, a kinek boldogságát -(kedvesét, a császár leányát) töprengés nélkül feláldozta -boszuterveinek. Nejében elvesztette azt a nőt, a kiről már korábban maga -lemondott utált ellenfele javára, szintén boszuja érdekében. Mi nagy -veszteség ez szemben azzal, hogy boszuja teljesen sikerült? Érdemes, -hogy mi, nézők, megsirassuk érte a hőst? Avagy csak arra is, hogy -komolyan vegyük az ő siralmait? - -És a tragoedia vége: a közrend visszahelyezése in integrum? Ez abból -áll, hogy a közrend főőre, biztositéka ezentul ez a Petroniusz lesz, a -kit szemünk előtt tőn boszuja képtelen alávalóságok elkövetőjévé. Jobb -lesz-e a közrend Rómában ő alatta mint volt III. Valentinián alatt, a -kin végre is Aëtiusz, a katalaunumi hős gyakorolta döntő befolyását, a -mig Petroniusz cselszövényei folytán meg nem öletett? – Semmi sem -biztosit bennünket erről. És igen jellemző, a mit a hős mond, minek -utána Aëtiusz lekaszaboltatott: „A főakadály el volna háritva! ugy mond -Már most kettőnké (övé s a császáré) a világ: együtt forditandjuk azt ki -sarkából, az egész nemzedék daczára“ Igy is történik. Azaz a világ -jóformán ki van forditva sarkából már is, a közrend bomlott és rothadt, -hogy olyanabb se lehet már, és Petroniusz egy tragikai hős secundum -regulas artis, a ki nem hogy visszazökkentené, hanem inkább csak tovább -forgatja, tovább görgeti a világot sarkaitól. - -Tisztelettel és kegyelettel adózom Teleki rendkivüli szellemének. Egy -tragikus rendkivüliség, egy tragikus természet volt ő maga, a kin sorsa -be is telt; de midőn megkisérlé e téren az alkotást, az irodalomban, -elvétette az embert, s elvétette vele a tragoediát. - -Érdekes, hogy ő maga mit mond előszavában. „Mit kivántam, azt mondja e -munkámban fösteni, mi legyen azon főeszme, melyet az egész igazolás -gyanánt előadni s szinmüvemen keresztül ügyekeztem vinni: azt itt -fejtegetni fölösleges; mert ha kitüzött czélomat nem vétettem volna -egészen el, ugy az olvasó fölvilágositó jegyzetek nélkül is érteni -fogna, ha pedig elvétettem, s szindarabom maga magának nem elég -megfejtés, ugy – szerencsétlen teremtő én! csak silány holttetemet tudék -alkotni, melynek semminemü, bármi mesterségesen összeszőtt előszó sem -fog soha lelket adhatni.“ - -Gondolom világosságot vet a költő szándékára, tán többet, mint a mű -maga, a Liviuszból vett kettős mottó. Az egyik azt mondja, hogy a mint -Róma neki indult a lejtőnek s rohanni kezdett lefelé, oly időkre jutott, -a melyekben bűnei is meg e bűnök orvossága is már elviselhetetlen volt A -másik pedig azt mondja, hogy elmerülve a kéjgyönyörökbe az a vágy -szállta meg az embereket, hogy fényűzés és fajtalanság által -pusztuljanak el. Oly idő e szerint a melyben nincs jó, nincs szent, -nincs hűség, nincs család, nincs barátság, csak dőzsölés, szeretkezés, -csalás, ámitás, vérontás, gyilkosság. És mégis; a kegyenczben látunk egy -férjet, a ki imádja második házasságabeli feleségét, sőt felháborodik a -gyalázaton, a mely rajta esik, s mi több még boszura is gondol! Ez a hős -nem e kor gyermeke. Látunk egy nőt, a ki egyhosszu éjen át megtudja -védeni hitvesi tisztaságát egy császár csábitásai és attakjai ellen; mi -több, az ellene szőtt merényleten fölháborodik mint valami példátlan -dolgon; de gyötrelme tetejét abban a gondolatban éri el, hogy az ellene -szőtt komplotban férje is bűnös lehet Mind közönséges dolgok abban az -időben s a ki ezek ellen erkölcsi kitörésekkel, egy naiv sziv -jajgatásaival védekezik, az nem ama kor leánya. De még a császárné is -egy nemes római anya és asszony, a mig ifjukori ábrándjainak romjai közt -Petroniusz galádul meg nem ejti; a császár leánya oly tiszta szüz és oly -ideális, hogy a lovagkorban sem sohajtozott nálánál külömb az -erkélyeken; szerelmese, a fiatal Palladiusz, Petroniusz fia, egy -romlatlan és egyenes jellem, hogy a római köztársaság virágzó korában -termett csak hasonló. Aëtiusz egy komoly ember, Boëthins szintén; -Fulgentiusz egy tiszteletet gerjesztő alak, Ezek főbb személyei a -kegyencznek, és ezekben lássuk ama romlott idő tragoediáját? Itt van, a -mi tévesztett utjára csalta Teleki zsenijét. Mintha azt akarta volna -megmutatni, hogy abban a bomlott időben a jók s nemesek se lehetnek jók, -nekik is gonosz és elvetemedett eszközökhez kell folyamodniok. Terhükre -voltak a vétkek, terhükre orvosságaik. Ezt látszik bizonyitgatni a -drámairó, de bebizonyitni nem tudja, mert semmi kényszeritő ok egy -helyen is fen nem forog arra, hogy mind annak ugy kell történnie, a hogy -történik. Petroniusz boszujának nincsen rá szüksége, ép oly kevéssé mint -Bánkénak és Hamleténak, csak annak van rá szüksége, a ki drámája -feladatának nem azt nézi, hogy jó tragoediája legyen egy üdvéből -kifosztott férj boszujának, hanem azt, hogy jól bizonyitsa a történetiró -szavait. Azonban e czél is, azt hiszem el van tévesztve. Nem mintha -Teleki nem jól festette volna művében az V. század erkölcseit, hanem a -mennyiben a dolog hősére vonatkozik. Petroniusz Maximusz vagy olyan -volt, minőnek Teleki festi s akkor nem cselekedte azokat, a miket a -drámában végrehajt; vagy cselekedte mindazt, de akkor meg más jellem -volt, mint minőnek a drámában feltüntetve van. A szakadást jelleme, -természete, lelkülete és cselekedetei közt, nem tölti be semmi kor, -semmi idő, a legszörnyübb se. Akár milyen volt a kor, ő más volt, s -cselekedetei nem lehetnek az időéi hanem az ővéi maradnak mindig; tehát -nem az időhöz, hanem ő hozzá kell hasonlitaniok. A kornak van befolyása -az emberekre; de ha a kor az embert, gondolkozását, jellemét nem tudja -átalakitani, nincs hatalma arra, hogy a lélek és gondolet -megtestesülését: a cselekedetet s elhatározást tegye mássá mint milyen -az ember. Az idő, a kor kétségkivül gyakorolja hatását a jellemre: vagy -ellenállásra ingerli, vagy simulásra csábitja. Nyilván az idő hatalma, -hogy Petroniusz Maximusz, a ki alapjában jó, nemes jellem, a többi -léhával együtt a bohócz császár tivornyáin lopja a napot, sőt többet -tesz: koczkáz a léhákkal. Egy nemesebb irányu korban a nemesebbek -munkáiban venne épen igy részt. A mikor azonban az idő léhaságai őt -támadják meg legszentebb jogaiban, a melyeknek szentsége ő neki nem -szünt meg szentnek lenni: akkor fölkél a benne alvó oroszlán ez idő -ellen és forgatja, de a saját félelmetes fegyvereit, nem másokéit, s -épen a legnyomorultabbakéit. Cselekedni indul és cselekszik a helyzet -kedvezése vagy kényszere szerint, de saját lelke törvényeinek alapján, -nem a korrumpált koréin. - -És maga az a rémes ötlet, melyet egy kitünő aeszthetikusunk -fejtegetéseiben is olvastam, mintha egy bomlott idő a nemes anyagu -embert arra csábithatná – mert a kényszerüség esete nem forog fen a -kegyenczben, – hogy jelleméből kilépve az idő álorczájában játsza végig -saját tragoediáját, s ne a maga cselekedeit hajtsa végre, hanem -társadalma többségéit: ez maga egy rettentő tanitás. Enyhitő körülmény, -hogy Teleki zseniális botlásának mentségére van feltalálva. - -A legbomlottabb társadalom, a legfékevesztettebb közerkölcs nem másitja -meg az erkölcs törvényeit és a lélekéit, a melyeket a jó követ, nem mert -parancsolva vannak és egy szigoru őre a közérdeknek vigyázz reájok, -hanem mert a jónak ez szükség. Nem tehet mást. Tévedés dolga nála bünt -követni el, vagy erkölcsi kényszeré, de nem elhatározásé. Sőt tovább -megyek: a legbomlottabb közrendben, a hol legtöbb szabadsága van, ott -mutatja csak az emberiség igazi arczát, nem egy szigoru, rendőrileg és -nem tudom miképen fegyelmezett köztársaságban. Amott nyiltan, utczán jár -a feslett erkölcs, a tivornya, a bün, az erkölcsi nyavalyák farsangi -bohóczserege; de mellettük van a jó is, a nemes, az igaz, a hü ember, és -csak annál tündöklőbb. A megfegyelmezett, az erényeire féltékeny -társadalomban őrzik és ellenőrzik az erkölcsöket, vigyáznak rettentőn az -illendőségre, s a forumon legnagyobb szája van a legnagyobb képmutatónak -vagy a legostobább erényhősnek. Miben különbek a mai társadalmak az V. -századéinál? Formában, külső illendőségben. Csak egy futó tekintetet -vessetek feléje: a kik a hangadók, száműznek, stigmatizálnak, üldöznek -könyvben, szinpadon mindent, a mí ha haloványan is, képére emlékezteti -őket annak, a mit az erényes máz, melylyel a társadalom magát kendőzi, -eltakar. Társadalmunk jelszava: látszani nem lenni! Látszani -önzetlennek, és köz és magánvagyont sikkasztani: látszani idealistának -és pénzért eladni magát; látszani munkásnak és lottón, börzén, kétes -vállalatokon, alapitásokon szédelegve szerezni vagyont; uzsora törvényt -hozván, látszani evangeliomi erényünek és lovagolni váltón, űzni -uzsorát, tűrni uzsorátüző vállalatokat, korcsmát, uzsora-bankokat; -látszani erényesnek, erkölcsösnek, de szeretőt tartani; birálni -közerkölcsöket és járni az erkölcstelenség tanyáira; ott hagyni nőt és -gyermeket, s uj házasságokra lépni meglágyithatatlanul; üldözni, -rendőrileg betiltani darabot, mely erényt és bünt merészebben mutat fel -a nézőnek, de megtürni egy rendőrséget, mely a prostitucziót -spárgaágyként tenyészti – magának; megtürni, hogy a vesztegetés -közbenjárói minőségben polgári keresetképen szervezkedjék; a -klikkségeket, a közigazgatás lelkiismeretlenségeit, a hivatal -vadászatot, mandatumok áruba bocsájtását s mindazt, a mit korrupczió -alatt egymásnak négyszemközt beszélünk asszonyokról, a kik a feldult -családi életből a halálba menekülnek; a katasztrófák okairól, a kik -szerepelnek nyilvánosan s tapsainkra számolnak (és a kiket mi meg is -tapsolunk!) éretlen ifjakat, a kik az élet küszöbén pisztolyt szegeznek -mellüknek… Mind ez valóban nem a minta társadalom. Könnyü volna rajta -kétségbe is esni, ha meg nem enyhitené az ember, a gondolat, hogy végre -is az ember – ember. Mióta van, lényében nem változott. Mindig ilyen -volt, mindig alkalomszerinti szint játszott! Ha volt rá alkalom, kitört -belőle a salak; máskor másik tulajdonsága került szem elé, a melynek -épen kedvezett a – levegő. De benne meg van mindig valamennyi. A -mihypokrita világunknál egyben még szebb a kegyencz kora is. A nemes -ember anyaga ott fénylik, mert mindenki a maga anyaga szineit hordja: a -nemes az aranyét. Nálunk ma mindenki arnyozva iparkodik járni s nem -ritkán rugja félre a buta ón, nemeslevéllel a kezében az aranyat: félre -erkölcstelen! Én akarok fényleni az erény szinében!… - -De hova jutottam! Ennyi mindebből a tanulságom: Mindenha voltak jó -emberek, mindenha voltak gazok: III. Valentinian idejében és a mai -időkben egyaránt. Akkor a szabadosság ragadta el a többséget: a gyenge -lelkek nagy seregét a gazok táborába; ma a – szédelgés, a képmutatás -sodorja azokat, a kik a szél után mennek. Az önálló jellemek akkor is -azoknak a törvényeknek hódoltak, a melyeknek ma hódol a karakter. Ez -Petroniusz Maximusz tragoediájának a halálos itélete. - - - - -XIX. Arisztotelesz és én. - -– 1. A hamartia. 2. A katharzisz. – - -Minden Arisztotelesztől van, azt lehet jóformán mondani. A tragoedia -egész theoriája és egész irodalma alig egyéb, mint magyarázata, -kibővitése, kiegészitése és átirása az ő tanitásainak. Nem Arisztotelesz -az oka, ha az uj theoriákban fődolgokká lettek, a miket ő nem tekintett -azoknak s mellékes szavaira épittettek uj rendszerek, a melyekről ő nem -álmodott. - -Az ő könyvének a költészetről nyoma van minden irodalomban, még az -arabsban is. A filozofusok – minden utána következett idők bölcsei – -kiragadták belőle azt a mi legnehezebben látszott megérthetőnek, a mi -legközelebben volt félre magyarázható s abból konstruáltak elméleteket s -arról irtak könyveket. Az idők poétái pedig különösen a franczia u. n. -klasszikusok a magok darabjainak igazolására magyarázták Arisztoteleszt. -Legszükségesebbnek látszik tehát az ő tanitásaival szemben az -elfogulatlan józan elme. - -A „Peri tész poétikész“ VI. fejezetének 2. §-ában van megmondva, mi a -tragoedia és pedig: - -„A tragoedia tehát, ugymond, egy jelentős és teljes cselekménynek -bizonyos terjedelmü utánzása művészi nyelven, azonkivül az egyes -részekben más más fajával az ékitésnek, eszközölvén, és pedig cselekvés -és nem elbeszélés utján félelem és részvétel által való megtisztitását -ugyan ilyen indulatoknak“. - -E szerint a tragoedia befejezett komoly cselekmények utánzása; eszköze a -más művészi eszközökkel is fölékesitett élő szó; czélja részvétel és -félelem gerjesztése által a gerjesztettekkel rokon vagy hozzájok -hasonló, vagy ugyanazon – tón toiútón pathématón – indulatok -megtisztitása (Katharzisz.) - -Más helyen igy szól Arisztotelesz (9. fejezet 11. §.): - -„Minthogy azonban (a tragoedia) nem csak egy teljes cselekmény utánzása, -hanem félelmesé és részvétkeltőé is, az eféle pedig jobban támad akkor…“ -stb. - -E szerint a tragoedia félelmes és részvétkeltő eseményekből áll, és -annál jobb, mentől alkalmasabbak az eseményei arra, hogy részvétet és -félelmet keltsenek. Leghatásosabb tényezői Arisztotelesz szerint a -tragoedia ilyetén czéljának. 1) A fölismerés (egymást nem ismerők közt a -válságos pillanatban; 2) A fordulat (peripeteia), midőn egy -előkészittett és várt hatás a maga ellenkezőjébe csap át és 3) A -drasztikum (dráó), ádáz, sulyos, gyilkos cselekedetek. Erre vonatkozólag -mondja a 11- fejezet 4. §-a: - -„Az ilyetén fölismerés (és fordulat) pedig vagy részvételt vagy félelmet -gerjeszt, a mit gerjesztő cselekvények utánzásának épen a tragoediát -mondottuk…“ - -A 13-ik fejezet az, mely a még idézni valókat a következőkben -tartalmazza, u. m. - -„Mit kell követni, mit kell kerülni a mese megalkotásában és honnan van -a tragoedia hatása, a most elmondottak után az legyen okoskodásunk -tárgya. Minthogy már a legszebb tragoedia alkotásának (összetételének, -kompozicziójának) nem egyszerünek, hanem bonyolodottnak kell lennie, de -ilyenségében is félelmes és részvétkeltő dolgokat utánzónak (ez lévén az -ilyetén utánzás sajátsága), világos először, hogy nem kell sem -szerencséből szerencsétlenségre jutandó kegyes jámbor férfiakat -feltüntetni, (mert ez se nem félelmes se nem részvétkeltő, hanem -utálatos,) se nem kell szerencsétlenségből szerencsébe jutandó -becsteleneket (alávalókat), minthogy ez valamennyi eset közül a -legkevesbé tragikus, (mert semmivel se bir abból a mivel birnia kellene: -se nem emberséges – (filanthropon, méltányos) – se nem részvétkeltő, se -nem félelmes); se nem kell a nagyon alávalót szerencséről -szerencsétlenségre vetni, mert az ilyen feltevésben volna ugyan -méltányosság (igazság) de se részvétel se félelem; mert az egyik a -méltatlanul szenvedőt illeti, a másik a magunkhoz hasonlót: a részvét t. -i. a méltatlanságot szenvedőt, a félelem a magunkhoz hasonlót, e szerint -az eset se nem részvétkeltő se nem félelmes. Hátra van e szerint a -közbül eső; olyan, a ki se erény által nem tündöklik és igazságosság -által, se rosszaság és elvetemültség által nem jut szerencsétlenségre, -hanem valamely hiba által (hamartia) és a ki nagy diszben és -szerencsében él, minő Oedipusz és Thyesztesz és más ilyetén -nemzetségekből eredett kitűnő férfiak. Szükséges azután, hogy a szépen -készült mese inkább egyszerü legyen ne kétágu, mint némelyek mondják és -ne forduljon balsorsból szerencsébe, hanem ellenkezőleg szerencséből -balszerencsébe, s ne gonoszságért hanem nagy hibáért, még pedig olyan -emberéért, a milyen mondatott, vagy inkább még jobbnak mintsem -rosszabbnak hibájáért. A példa is ezt bizonyitja. Eleintén ugyanis a -költők minden kinálkozó mesét számba vettek, most pedig csak kevés -nemzetségről alkottatnak a legszebb tragoediák, minő Alkmaion és -Oedipusz és Oresztes és Meleagron és Thüesztesz és Télefon és a kiknek -más ilyeneknek jutott rettentőt elszenvedni avagy véghez vinni. Eképen -van alkotva tehátlan a művészet szerint való legszebb tragoedia (azért -is hibáznak azok a kik épen azért gáncsolják Eüripideszt, hogy eképen -cselekszik tragoediáiban és nagy részét balvégzettel fejezi be. Ez épen, -valamint megiratott, a helyes. Legkiáltóbb jele ennek, hogy a szinpadon -és a versenyeken az ilyenek mutatkoznak legtragikusabbaknak ha jól -adatnak elő, és Eüripidesz, noha egyfelül nem jól gazdálkodik, másfelül -mégis a költők közt legtragikusabbnak látszik). Második csak az a mit -némelyek előbbre valónak mondanak, a melyiknek kettős kifejlődése van, -mint teszem az Odüsszeának, és ellenkezőleg végződik a jobbakra és -rosszabbakra nézve, de ugy látszik, ez csak a közönség gyengeségéből -lett előbbrevaló, mert a költők a nézők kivánsága szerint cselekedve -alkalmazkodtak. Ez azonban nem a tragoediáktól várandó gyönyör, hanem -inkább a komoedia sajátsága; mivel hogy ebben, ha kik a -legellenségesebbek is a hagyomány szerint, minő Oresztesz és -Aigiszthosz, végül megbarátkozva távoznak el és egyik sem öli meg a -másikát“. - -A ki ez idézeteket, melyek a lehetőségig hiven vannak forditva, -elfogulatlanul olvassa, nem tart megértésökre készletben egyebet mint -fogékony józan eszét, se rendszereket, se műszókat, szókhoz kötött uj -fogalmakat, az, ugy érzem, hamar tisztába jön Arisztoteleszszel. - -Az idézetben mind az benne foglaltatik, a mi valaha fontosnak vagy -lényegesnek tartatott a tragoedia elméletének vizsgálata körül: benne -van, mint a tragoedia czélja a részvétel és félelem keltése, a hamartia -s a katharzis. A mi ezenkivül a tragoediáról Arisztotelesz -költészettanában foglaltatík, az inkább vizsgálata a görög tragoediák -anyagának, szerkezetének és eszközeinek. Majdnem gyakorlati utmutatások -görög drámairók számára, valamint egész vizsgálata is a dráma körül -csupa gyakorlati kérdéseket fejteget s nem vész el a művek bölcsészeti -és ethikai méltatásában. Definicziója maga tisztán a műfaj hatására -redukálja magát, hatásában keresi czélját, és többi fejtegetéseinek -tételeit mind e hatás szerint birálja el. Minden neki csak annyit ér, a -mennyiben jó vagy jobb tényezője e hatásnak. E hatás szerint osztályozza -a költőket, műveiket, és a művek alkatrészeit. Ez által egy oly félre -nem érthető és egyszerü vezérvilágosság van a bölcs művében, a mely -rásüt okoskodásának minden részére s egybe foglalja, átlátszóvá teszi az -egészet. Mindig és mindig csak ez egyre, a hatásra, mint okra és czélra -térünk vissza, és minden csak ezért vagy ettől jelentős és becses. És ez -olyan közértetü, hogy mindenkinek be kell látnia, a ki közönséges okos -dolgok belátására alkalmas értelemmel bir. - -Indulatokat kelt fel bennünk minden jelenség a világon, a mi érzékeink -által reánk hatását gyakorolja. Minő indulatokat egy, minőket más -jelenség: ez a tudós ember vizsgálatának tárgya. A görög tudós -vizsgálata szerint a tragoedia félelmet és részvételt. De nem -bármiképen, hanem csak mint cselekmények, események és jellemek -egybefonódott művészi utánzása. - -Van-e ember, a ki ne tudná, mi a részvét és mi a félelem? Igen, van -millió és millió, a ki nem tudja megmondani, hogy félelem a lélek -nyughatatlansága, bizonytalan állapota egy bekövetkezhető veszedelem -vagy csapás érzetében vagy tudatában. A részvét pedig rokonszenves -fölgerjedés másokat ért csapás vagy szenvedés láttára. De ha ezt igy -vagy eképen a sokaság nem is tudja meghatározni, még is minden ember -érez félelmet és részvételt és a mint ez érzések meglepik, az ép elméjü -csalhatatlanul meg fogja mondani tudni, hogy „most félelem, most részvét -tölti el keblemet“, és nem fogja összecserélni e két felindulást sem -egymással sem más felindulásokkal, minő az öröm, a bánat, az irigység, -az undor vagy más eféle, sem ismét ezeket egymással. Mindenki tudja -tehát azt, mit kell az alatt érteni, hogy a tragoedia félelmet és -részvételt gerjeszt Ez azt teszi, hogy a tragoediában oly eseményeknek -vagyunk szemtanui, a melyeknek gyötrelmeiért vagy veszedelmeiért és -egyéb sulyos következményeiért szánakozunk azokon, a kiken ama -történeteket megesni látjuk, és ez események félelemmel is eltöltenek -bennünket. Mért? Talán azért, vagy azért is, mert azonképen rajtunk és a -hozzánk más hasonlókon is megeshetnek: senki, a legjobb is nincsen a -nagy szerencsétlenségtől biztosságban és a nagy szerencse nem okvetetlen -állandó. Ezt látjuk a tragoedia külsőleg valószinü belsőleg igaz -eseményeiben és méltán száll meg a bizonytalanság, a kényelmetlenség, a -félelem érzete bennünket. Legszebben éri el pedig e felindulások -fölgerjesztésének a hatását a tragoedia akkor, mondja Arisztotelesz, a -mikor sem nem jámbor lesz szenvedővé persze jámborságának okáért, a mi -csak elkeseritene bennünket; sem nem mikor a gonosz jut szerencsére, a -mi felháboritó, vagy akár szerencsétlenségbe is, a mi csak igazság -lenne, tehát sem félelemre sem részvételre nem indithatna bennünket, sőt -inkább megelégedésre: – hanem az a legtragikusabb, a mikor a jó, és -inkább a jobb mint a kevésbé jó ember saját hibájából jut szerencséből -szerencsétlenségre. - -Saját hibájából tehát vagy „valamely hibánál, valamely nagy hibánál -fogva“ mint a bölcs mondja. Ez a „hamartia.“ De mit tesz ez? Tesz-e más -egyebet, mint hogy ok nélkül, az illetőben magában rejlő ok nélkül -senkit szenvedésre vetni nem tanácsos a művészetben? Az élet se igen -teszi, de az élet nem mindig láttatja az okot s az összefüggést. A -művészet hatása a gyönyör. Gyönyörködni ártatlan szenvedőkben nem lehet, -sem a gonoszság fertelmeitől való felháborodás nem gyönyörködtető, -valamint magában a félelem sem. Lehet-e általában a szenvedésben? Lehet -ott, a hol a részvételhez, melyet a szenvedő szerencsétlensége támaszt a -szemlélőben egy más felgerjedés is járul, a mely zabolázza, egyensulyban -tartja a részvételt, korlátok közé szoritja, a fokozott érdeklődést -teszi a közönségesebb ellágyulás helyébe, a merő passziv szánalom -helyébe az érdeklett részvételt. Ez a másik fölgerjedés a félelem, a -mely személyes momentum a tárgyi szánalom mellett, félelemből és -részvételből van elegyitve az a csodás érzés, melylyel az életben is a -nagy szerencsétlenségeket szemléljük: ezt jól kitalálta a nagy bölcs. A -hol ez elegyiték meg van, ott meg van az a lázas, izgatott érdeklődés, a -melylyel ma teszem azt, szenzácziós eseteken kap a közönség. Nem -egyszerü kiváncsiság, hanem érdeklett, a melyben részvétünk és félelmünk -a főtényezők és fokozott, izgatott érdeklődésünk alapjai. Ezt kivánja -Arisztotelesz hatásképen a jó tragoediától. Nem vad félelem maga, nem -halálos rémület külön, sem nem lágy és tehetetlen szánakozás magában, -hanem ez megedzve amaz által, amaz megenyhitve ez által. A vasnak és -aranynak szilárd és becses keveréke. Ez czélja és hatása a tragoediának. - -Meg is lehet forditani az okoskodást: van az élet sorsváltozásainak egy -neme, melyben jó, derék, jeles, előkelő embereket látunk -elkerülhetetlenül balsorsra jutni, nem véletlenségből, nem buta esetleg -szerint, nem is érdemök szerint, de mégis az ő hozzájárulásukkal, -belőlük, lényükből folyó egy vagy több okért, valamely hibájukért, -valamely nagy hibájokért. És ezek az esetek jobban meghatnak, jobban -vonzanak, jobban érdekelnek bennünket, mint más, nem ilyen esetek. Mért? -Mert a hatásuk reánk nem olyan egyszerü és világos, mint más eseteké. -Vannak esetek, melyek megfélemlitenek bennünket, a mi egy kinos szorongó -érzése a bizonytalanságnak, vagy egy fenyegető bajnak: vannak mások, a -melyek szánakozásunkat keltik fel, és sirásban vagy tehetetlen lelki -gyötrelemben kimeritenek; ismét mások más fölgerjedésre inditanak, a mi -mind tisztán és világosan vagy fárasztó örömre kelt, vagy emésztő -gyülöletre, testet lelket leszerelő felháborodásra stb. Ha már most -látunk egy esetet, melyben egy derék férfiu szerencsétlenségre jut, a ki -a szerencsétségét okozta ugyan önön hibájából, de meg nem érdemlette: az -ilyet szánnunk kell, mert érdemetlen szenved; esete félelmet támaszt -bennünk, mutatván, hogy a jó ember is szerencsétlenné teheti magát. Itt -már nem oly egyszerü a hatás. Itt egy kettős hatás elegyitékében fürdik -szivünk. Ily eset művészien feldolgozva adja Arisztotelesz tragoediáját. -A ki ily tárgyról ir tragoediát, tanitja Arisztotelesz, az az élet -legjobb tárgyát utánozta tragoediájában s az a legtragikusabb költő, a -hogy magát kifejezni szereti. - -Ennyit egyelőre a félelemről és részvételről. Áttérek a hamartiára: a -hibára. - -Arisztotelesz összes okoskodásában nincsen árnyéka se annak az -elméletnek, a mely azt tanitja, hogy a tragikum abból áll, hogy egy -kiváló hős a tragikai vétséget elkövetvén, kihivja maga ellen az -egyetemest, mely harmoniára törekszik s nem türi, hogy harmoniája -megbontassék s elégtételt vesz magának a hősön a kit elejt. Magában az a -körülmény is gyanussá teszi ez elméletet, hogy legszellemesebb hivei nem -képesek abban megegyezni, hogy mely magyar szóval forditandó le helyesen -Arisztotelesz hamartiája; minek lehet vagy kell mondani: bünnek-e, -tévedésnek-e, vétségnek-e? Pedig a görög hamartiát, mely minden lexikon -szerint „hiba, bün“, teljesen fedezi a magyar hiba és bün, a mit -mindennél világosabbá tesz ez a szójárás: Othello kitünő ember volt, -csak az az egy hibája volt, hogy nagyon féltékeny természetü volt. -Avagy: Lear kitünő ember volt, de nagy hiba volt benne a hirtelensége. -Nagy hiba a makacsság, nagy hiba a nagyravágyás, az érzékenység stb. -benne; abban t. i. a kiben hiba, ott a hol hiba, akkor a mikor hiba. Mi -kell még egyéb a hamartia megmagyarázásához. Ebben a magyarázatban is -csak egy nagy hiba van: az, hogy igen egyszerü, igen természetes, józan -és világos. Nem kell a mysztikus tan a kiválóság gyarlóságáról, az -egyetemesnek a tragikai vétség által megbontott harmoniájáról, hanem meg -kell mondani a dolgot: egy jeles ember, a ki mindazonáltal csak ember, a -kiben hiba van. Errare humanum est. És ha nagy ember, jeles ember, -kitünő ember lesz egy nagy hiba áldozata: az a tragikus ember az -életben; a művészetben pedig az a „legszebb tragoedia“, a mely ily -esetről készül, és az a „legtragikusabb költő“, a ki ily esetről költi -darabját, igy mondja Arisztotelesz. Ennyit a hamartiáról. - -De itt még egy tanulság van. Ha ez a legszebb tragoedia, akkor nyilván -van kevésbé szép is; ha ez a legtragikusabb, akkor van nyilván kevésbé -tragikus is, már t. i. Arisztotelesz értelmében. És valóban van is. Az, -azt mondja ő, a hol kettős kifejlődése van a tragoediának: más a jók, -más a gonoszok számára; a hol t. i. a jók elnyerik törekvéseik jutalmát, -a gonoszok büneik vagy hibáik, vagy törekvéseik büntetését. Ilyen -tragoediákat szoktak a görög szinműirók irni a – publikum kedveért. De -az ily kifejlés inkább illeti Arisztotelesz szerint a komoediát mint a -tragoediát, mert a halálos ellenségek is ebben kibékülve hagyják el a -szint és „egyik sem öli meg a másikat.“ - -Mit kell a görög bölcs költészettanának e részéről tartanunk? Egyebet -is-e, mint hogy ő és nemzetbeliei a mi megkülömböztetésünket a középfaju -drámákról nem ismerték? Nekik csak tragoediájok és komoediájok volt. A -mi az egyik nem volt, az a másik volt és megforditva. Voltak e szerint -legszebb tragoediák és kevésbé szépek, a melyek megfeleltek a mi -középfaju drámánknak. Ezek kielégitették a nézők igazságérzetét -(filanthropia) és népszerüebbek voltak, mint a legszebbek, melyek nem az -igazságérzet kielégitésére munkáltak, hanem félelem és részvétel -keltésével hasonló felindulások megszürését, megtisztulását -eredményezték. Nem a következőket jelenti-e ez: A mely konfliktus -megoldható igazságszolgáltatással, az a középfaju dráma, a mely -összeütközés nem oldható meg igazságszolgáltatással, hanem csak -katasztrófával, az a tragoedia. - -Nem egyet mondunk-e, én a szegény magyar s ő a századok során mindig -gazdagabbá lett görög? - -Én állitom: a mi igazságszolgáltatással helyesen elintézhető, az a -középfaju dráma. - -Ő azt mondja: ez a rosz tragoedia, bár a publikum ezt szereti jobban, -vagy is ez népszerübb. - -Állitom: a mi igazság szolgáltatással nem intézhető el, hanem -katasztrófával, az a tragoedia. Ő azt mondja: ez a legszebb tragoedia. - -Mindenkinek a czélja szerinte félelmet és részvételt kelteni és hasonló -felindulásokat meg-megtisztitani. Az első fajta ezt roszul vagy kevesbe -jól eszközli mint a második fajta. Ezért legszebb ez és kevesbé szép -amaz, mindig Arisztotelesz szerint. Ma e tekintetben másképen itélünk. -Ma ismerünk kitünő szinmüveket és jeles tragoediákat. Amazokat -igazságérzetünket kielégitő befejezéssel, emezeket oly véggel, mely -megnyugtató, noha nem igazságszolgáltatás. Rosz tragoedia voltaképen -nincsen. Vagy tragikus valamely eset vagy nem. Ha az, akkor mint -tragikai konczepczió jó, csak mint szindarab lehet hatástalan vagy -csonka hatásu. Ilyen Bánkbán Ha nem tragikus, akkor nem is tragoedia -bárminő katasztrófával végezze is eseményeit a költő. Ilyen a kegyencz, -mert se részvételt nem kelt se félelmet, csak sorba megbotránkozást, -felháborodást és kinos szorongást. Nem is középfaju jó dráma, mert -igazságot se tesz. - -Ennyivel áttérek a Katharzisra. - -Mit tesz részvételt és félelmet megtisztitani. - -A költő keresi a részvét és félelemkeltő eseményeket és ugy alakitja -egységes müvészeti kompoziczióvá, hogy kifejlődésük, noha e kifejlődés -nem igazságérzetünk szerint (filanthropiának mondja Arisztotelesz) -történik, mégis megnyugtató legyen, mégis önmagunkkal és a világgal, -melynek a látott esemény része, tehát tükre, – megbékitsen. Mi lehet ez -más, mint hogy a keblünkben feltámasztott félelmet és részvételt, bármi -zaklatott volt légyen is, megenyhitse, megnemesitse, elviselhetővé, sőt -tán becsessé tegye ránk nézve. - -Nem vonakodom kimondani, hogy valamikor csak Arisztotelesz e szót -használja tragikus, tragikusabb vagy legtragikusabb (mondván, hogy ez a -tárgy vagy ez a költő, vagy ez a módszer legtragikusabb) mindannyiszor -csak azt szabad és semmi mást nem szabad alatta értenünk, hogy ez a -legmeginditóbb, azaz a részvételt és félelmet legjobban felinditó; és -semmi esetre sem szabad azt érteni alatta, a mit mi ma nevezünk -tragikusnak. Sőt inkább az alatt, a mit mi ma tragikusnak mondunk, -tisztán csak Arisztotesz Katharzisza értendő. Vagy is az, hogy egy -konfliktus a mi megnyugtatásunkra oldódik meg a nélkül, hogy -igazságszolgáltatás lenne, a nélkül, hogy hiba és lakolás, a nélkül, -hogy bűn és bünhödés, a nélkül, hogy vétség és vezeklés helyes arányban -állanának egymáshoz. - -A tragikumot oly értelemben, mint mink ma használjuk, e szó alatt -legalább, Arisztotelesz nem ismerte. Ő tragikusnak csak azt mondja, a mi -e műfajban félelmet és részvétet kelteni alkalmas. Ez a tulajdonsága -valaminek nála a tragikus. Mi ellenben tragikumnak nevezzük a tragikus -megoldásoknak azt a momentumát, a mely az erőszakosságot megenyhiti, a -katasztrófát kibékitővé teszi anélkül, hogy igazságérzetünk -közreműködését igénybe venné. Ezt a momentumot, ezt a titokzatos -tényezőt, a mely rendesen elintézhetetlen esetek erőszakos elintézését -ránk nézve elviselhetővé, sőt gyönyör forrásává teszi, külön tárgyalva -nem találjuk Arisztoteleszben. A mennyiben azonban benne van, mert benne -kell lenni, minthogy a tragoediákban is bennök van, ezek pedig benne -vannak Arisztotelesz művében teljesen, – tehát a mennyiben benne van, -nem kereshetjük másban mint a Katharziszban, az Arisztoteleszi rendszer -legtöbbet vitatott fogalmában, melyről azonban maga Arisztotelesz -legkevesebbet beszél. - -Ismétlem tehát, a tragikum abból áll, hogy vannak az életben esetek, a -melyekben a földi hatalmak, a társadalmat szabályozó rend és -törvényesség igazságosztó serpenyője elégtelen az igazságtételre; a -mikor a polgárból, a felekezethez, a családhoz, a rendekhez, a pártokhoz -tartozóból kitör az ember, kitör „Ádám“ és keresi egyénisége jogát, vagy -torolni indul egyénisége sérelmét, mit amaz osztályok kötelékeiben meg -nem talál, vagy el nem érhet. Félelmes és részvétkeltő látvány ez; nemes -részvétellel nézzük a hős küzdését, mely környezetéből áldozatokat szed, -tehát sokak veszedelmével jár, a sokaság helyzetét, vagy legalább -másokét bizonytalanná teszi, tehát ha közülünk támad föl ily alak, a -mienkét is. Ez természetes félelemmel tölt el bennünket, azért -félelmetesek a tragikai események. De végig nézvén fejleményeiket -látjuk, hogy a hős maga a legnagyobb és legbiztosabb áldozata a maga -küzdelmének; mert sokan megmenekülnek környezetében, de ő maga soha sem -menekül meg, utána pedig – a mi nem lehetett meg az ő sorsában – -egyensuly, igaz mérték, belátás, rend és béke áll be a közviszonyokba, a -melyekben mi, a sokaság élünk és tovább élünk. Félelmünk ezzel egy nemes -tanulság megnyugtató révébe tér, megtisztulva, és melléje ül szintén -megtisztult részvételünknek, mely nem méltatlanra volt pazarolva, hanem -a legérdemesebbet ölelte. - -Ez én nekem a Katharzisz, és ez a tragikum nekem. - -Az-e Arisztotelesznek is: feleljen rá magának figyelmes olvasóm. Én azt -tehetem csak itélete megkönnyitésére, hogy Arisztotelesz módszereként -próbálom vizsgálni, mit kell az alatt érteni, hogy a félelem és részvét -által ugyanezek a fölgerjedések, megtisztuljanak. Minő proczesszus ez? - -A kérdést föltévén, mindenek felett azt kell megállapitanunk, hogy mit -jelent a megtisztulás. A megtisztulás jelenti valaminek eltávolodását -egy más valamitől, vagy valamiből, a minek anyagában, vagy fogalmában -vagy rajta idegen, hozzá nem tartozik, belőle eltávolitandó. Ez a -megtisztulás egy értelemben. Más értelemben, a mi azonban másnak inkább -csak látszik, van egy tisztulás, a mely nem egy látható anyagnak -szemlélhető eltávolitásában, hanem inkább egy látszólagos átváltozásában -rejlik, de ez sem inditó eszközök vagy anyag nélkül. Ez kémikus uton jön -létre, teszem azt bornál, savaknál, levegőnél s eféléknél. De itt is -csak – bár kemikai proczesszus utján, – eltávolitásáról lehet szó a -zavaró vagy kiválasztandó elemnek. Az érzelmek tisztitását is csak -eképen lehet felfognunk. Érzelmeink minőségileg igen nagy skálát -mutatnak. Szellemiebbek egynél, érzékiebbek másoknál. Egymás által is -szaturáltak vagy többé kevesbé áthatottak. Az egyéni diszpoziczió -szerint változik vegyülékök, mely becsüket meghatározza és a rájok -gyakorolt behatások csökkentik és fokozzák a változásokat, melyeket -szenvednek. Péter félelme csak oly félelem, e szó fogalmát tekintve, -mint Pál félelme; de a kettő mégis megnyilatkozásában, eszközeiben, -czéljaiban, érzékenységében, természetében igen nagy külömbségeket -mutathat és valamely hatás, melyet rá gyakorlok ugyanaz eredményt vagy -ellenkező eredményt hozhat létre a kettőnél. Esetleg Péter minden -bátorságát elvesztheti attól, a mitől Pál félénksége vitézséggé -fokozódik, de mindkettő gyáva és mindkettő hős is lehet egy azon behatás -alatt. Okszerü behatások ismétlése e szerint fejlesztőleg gyakorolhat -hatást a bennünk lakozó indulatokra. Ez a nevelés dolga, a mely a -roszból kevesbé roszat, a jóból jobbat, kitünőt van hivatva fejleszteni. -Az indulatok megszüretnek, fegyelmeztetnek, fejlesztetnek és -korlátoztatnak, tisztittatnak, nemesittetnek a helyes nevelés által. Az -élet ellenben neveli itt, zavarja ott az indulatokat váltakozó és ki nem -számitott behatásai által. A tény az, hogy az indulatok ilyen -megtisztitásának és megzavarodásának proczesszusa állandó az életben, és -indulatok megtisztulásáról ép ugy lehet beszélni, mint egyéb -megtisztulásokról. - -Ha azonban az élet fölváltva teszi behatásai által egyszer tisztábbá, -egyszer zavarosabbá eredeti indulatainkat, azaz ront és javit rajtunk -vegyest: tüzheti-e ki magának föladatául ugyan ezt az élet művészi -utánzása is, és nem inkább az-e a czélja a művészetnek, hogy -indulatainkat mutatványai által ne salakosabbakká, hanem tisztábbakká, -nemesebbekké tegye? Kétség kivül ez az utóbbi a feladata. És ha a komoly -dráma czélja, a föladata félelmünk és részvételünk fölinditása, ezt -nyilván nem oly behatások által kell elérnie, melyektől ez indulataink -elvadulnak, értékükből veszitenek, hanem ellenkezőleg olyak által, -melyek jótékony hatásukkal fölgerjedéseink nemesebb tartalmát -gyarapitják és aljasabb elemeitől megfosztják. Nem czéljuk, hogy a -félénk emberből gyávát csináljanak, vagy a gyávából vakmerőt; sem nem, -hogy a lágyabb szivüből pityergőt, érzelgőst, az erősebb természetüből -pediglen szivtelent; sőt inkább czéljuk, hogy a félénkből bátrat, a -vakmerőből is bátrat csináljanak, a ki pedig bátor természettől, ennek -ez erényét és öntudatosság által becsben emeljék. Azonképen, hogy az -érzelgősből ép ugy, mint a szivtelenből férfiasan résztvevő szivet -formáljanak. - -Hogy mi módon érik ezt el tanitók és szülők és egyáltalán azok, a kik az -ifjabb s még jobban formálható nemzedék nevelésére hivatva vannak, azt -bőven fejtegetni nem tartozik ide. A leghathatósabb eszköz ebben sem a -tanitás, hanem a megfelelő szöveggel vagy tanitással kisért példa. És ez -az az eszköz, a melylyel a művészet is ugyan e czélokra a -legsikeresebben munkál. - -Minden indulataink közül a félelem és a részvétel az, a melynek -megtisztitása a komoly drámának s rokon fajainak a föladata. A kérdés -csak az, költő és lélekbuvár miként fér tisztitó kezével ez -indulatokhoz, a tisztitásnak, mely módja kinálkozik – tekintve a -tisztitásnak fentebb kifejtett módjait – e testetlenségek, ez anyag -nélküli jelenségek megtisztitására? - -Kiválóképen mind ama módok közül, a melyeket az anyagok tisztitására -mint alkalmasokat ismerünk, egyet tudok csak mondani, a mely e -szándékunkban sikert igér! Ez ugyanaz, a melyet az érczek tisztitására -használunk: a hő, a tűz. A vasat tűzbe dobjuk, megolvasztjuk, hogy -salakjától megszabaduljon. Nos, gerjedelmeinket is tüzbe dobjuk, -fölizgatjuk, megolvasztjuk, hogy megtisztitván, megedzzük. A -tragoediában félelmünket és szánakozásunkat fölgerjesztjük, -megolvasztjuk a félelmes és részvételkeltő események kohójában, hogy -megtisztulva, megedzve vigyük onnan vissza. - -Ez azt hiszem Arisztoteles katharzisza: fölgerjesztett két indulatunknak -saját fölgerjedése tüzében való megtisztulása. - -Nem hinném azonban, hogy Arisztotelesz azt gondolta volna, hogy egy vagy -akárhány trageodia minden félénkből bátrat, minden szentimentális -emberből egészséges érzésü embert csinál; sem tanitása azt nem -tartalmazza, hogy Othello sorsa a féltékeny természetüeket kijózanitja, -vagy Romeoé a szerelmeseket észre tériti. Arisztotelesz csak annyit -tanit, hogy a ki kellő fogékonysággal tudja kitárni keblét egy-egy -tragoedia hatásának, arra nézve e tragoedia egy valóságos élmény becsére -emelkedik, az e hatástól az élet harczaiban és esélyeiben edzettebb, -erősebb, harczképesebb lesz, mint nála nélkül lett volna. Nem in -concreto lesz okosabb vagy vitézebb, hanem egész erkölcsi tartalma lesz -értékesebb az által, hogy indulatainak egy része nemesebb, edzettebb, -tisztább lesz. - -És ezzel elmondtam Arisztoteleszből mindazt, a mire könyvem tárgyának -szüksége volt. - - - - -XX. Arisztotelesz és Beőthy Zs. - -Meg kell néznünk még, miképen idézi Arisztoteleszt a maga részére az -enyimtől eltérő felfogás. S minthogy magyarul oly terjedelmesen, oly -kimeritően s a maga szempontjából oly alaposan is a tragikai -költészetről még senki sem irt mint Beőthy Zsolt, ennélfogva -leghelyesebb ugy vélem, ha őt mutatom be okoskodása ama pillanatában, -midőn Arisztotelesz tételeit idézi meg tanuság tételre maga mellett. - -„Az eszthetika atyja Arisztotelesz, – mondja Beőthy Zsolt midőn a -páthoszról ir, – költészettanának tizenharmadik fejezetében következőleg -jelöli meg azt a kiválóságot, melyet a tragikai felfogás feltételének -tart: A tragoedia hőse „olyan ember, a ki nem erény vagy jogosság által -tünik ki, sem nem gonoszság vagy aljasság által jut szerencsétlenségre, -hanem valamely vétség (hamartia) által; közelebbről olyan, ki nagy -hirben és szerencsében áll, mint Oedipusz és Thyesztesz s az ilyen -nemzetségekből származó dicső férfiak“. – A szerencséből -szerencsétlenségre való változás „ne aljasságból történjék, hanem inkább -nagy tévedése (hamartia) miatt olyan embernek, a minő mondatott, avagy -inkább jobbnak mint rosszabbnak. Bizonyitja ezt a tragikai költészetnek -története is. Eleinte ugyanis a költők sorjában használtak majdnem -valamennyi kinálkozó mesét; most ellenben néhány nemzetségből költik a -legszebb tragoediákat, ugy mint Alkmaion, Oedipusz, Oresztesz, Meleager, -Thyesztesz, Telephoszról, s ha kik még azonkivül nagyokat tettek vagy -szenvedtek“. - -A forditás, melyet idéztem, azt gondolom a Beőthyé s övé a felelősség is -azért, hogy a hamartiát felváltva vétségnek és tévedésnek forditja. Hogy -mért cselekszi, holott e szó jelentés hiba és bűn, azt ő igen szépen -okolja meg könyvében, de hogy csak az ő felfogásának kedveért s nem -Arisztotelesz kedveért használja hiba helyett a vétséget: az egészen -világos. - -Erről a „tragikai vétségről“ értekezvén ezeket irja Beőthy: - -„A tragikai vétség mindenesetre lehet erkölcsi is; de nem szükségképen -az s igy nem is mindig az. – Lényege legalább nem ebben fekszik. – Az -egyén kiszakadása nyilatkozik benne az élet összhangjából, különködése -az általánossal szemben, kitámadása az egyetemes ellen. – A kiválóságnak -oly kitörése, mely veszedelmes a köznek nyugalmára, békéjére, érdekeire, -s ennélfogva visszahatást idéz fel maga ellen. – Ha a tragikai vétségben -mindig ethikai mozzanatot kutatunk; ha a hősök homlokán mindig a -Káin-bélyeget keressük könnyen jutunk tévutra, mely a börtönökbe, a -gályákra, a gonosztevők közé vezet bennünket. – A tragikai alakok bűne -pedig nem ide sülyedésökben, hanem inkább kimagaslásukban áll. – Nemcsak -mint bünösök nagyok, hanem mint nagyok bünösök! – Vétségök soha sem -közönséges; az erkölcsi felfogásunkba ütközés fogalma soha sem meriti ki -azt. – A félelem, melyet bennünk felkölt, nem csak a közrendet illeti, -hanem őt magát is. Amazt féltjük tőle, őt meg amattól. – Érzésünknek e -sajátságos megosztottságát a vétségnek nem erkölcsi jelleme idézi fel. – -Ha közönséges bünnel állunk szemben, soha sem fordul elő; a tragikai -vétség hatásából ellenben soha sem hiányzik. – Erkölcsi felfogásunk, -igazságérzetünk bizonyos arányosságot követel és állapit meg bün és -büntetés között, mely időről időre a büntető törvényekben nyer -kifejezést. – Ezt az arányosságot a tragikum nem ismeri. – Katasztrófája -igazságérzetünket csak annyiban veszi tekintetbe, a mennyiben nem -csufolhatja, nem sértheti meg. – De kiválólag nem annak kielégitésére -törekszik, mint a büntetés, hanem fölzaklatott indulatainknak, -félelmünknek és szánakozásunknak megnyugtatására. Kérlelhetlen -következetességével, megrémitő hirtelenségével, és szétzuzó sulyával nem -csak a közrendet illető félelemtől szabadit meg, hanem a hőst illető -félelmünket is kielégiti, midőn eltiprásában fölemeli őt… Az -irgalmatlanul sujtó nemezist nem tekintjük és követeljük (tehát) -büntetésnek a szó szoros értelmében és a fogalom minden föltételével. – -Igazságérzetünk, mely a büntetések fokozatait pontosan kiszabja, s az -erkölcsi kihágások, vétségek és bünök mértékéhez arányositja, nem érzi -sértve magát sem a tragikai szenvedésnek és romlásnak aránytalan -nagysága, sem a bukásban nyilatkozó kiengesztelő mozzanat által. -Egyfelül helyben hagyjuk a halálos itéleteknek e rémes egyhanguságát, -másfelül nincs kifogásunk a nagy bünösöknek ily hősi végre jutása ellen. -– Hogyan történhetik ez? – Nem máskép, minthogy a tragikai vétséget sem -tekintjük első sorban erkölcsinek. Nem érezzük merőben azt az erkölcsi -törvény alá vonhatónak, tisztán erkölcsi természetünek“. - -Ez idézet szerint a „tragikai vétség,“ a hamartia „minden esetre lehet -erkölcsi is, de nem szükségképen az, tehát nem is mindig az.“ – „Lényege -legalább nem ebben fekszik.“ - -Tehát mi mégis, és miben fekszik a lényege? - -Lakolás a katasztrófa is, de nem a vétség arányában. Közönséges bünösnek -nem bocsájtjuk meg azt, a mit a tragikai bünösnek megbocsájtunk. Mért? -Nincs rá más felelet mint ismét az, mivelhogy „a tragikai vétséget sem -tekintjük első sorban erkölcsinek. Hát első sorban minek, és hányad -sorban erkölcsinek? - -Ime a félreértett és „vétségnek“ forditott hamartia balkövetkezményei: -negativ magyarázatokkal szolgál tömegesen, egyetlen pozitiv meghatározás -helyett. De ha nem találunk egy kimeritő meghatározást, találunk többet, -a mely egymást nem fedezi, legfölebb kiegésziti s mely további bő -magyarázatokkal van homályosabbá téve. Ide csatolok kettőt: - -„Antigone eltemeti bátyját, Oresztesz boszut áll atyjáért, Lear -elkergeti leányát, Bánk kardot huz a királyné ellen, Iréne felesége lesz -hona leigázójának,“ igy szól Beőthy s folytatja: „Ez a tett, mely által -a tragikai törekvés kifejezésre jut, mely által a hős határozott és -visszavonhatatlan sértést követ el az egyetemes ellen: a tragikai -vétség“. - -Más helyen, de nem messze ettől a következőket olvassuk: - -Arisztotelesz „a tragikai jellem első és fő kellékének azt tartja, hogy -jó (derék) legyen. Ily emberek tévedése, botlása, elragadtatása már az, -a mit az arisztoteleszi harmatia alatt érthetünk.“ - -Más-e e szerint az arisztoteleszi harmatia mint a Beőthy-féle tragikai -vétség? Az első egy hiba, egy nagy hiba egy nagy emberben. A második -„egy tett, mely által a tragikai törekvés kifejezésre jut.“ Az első egy -ok, a második egy okozat. Mindegy-e egy tett vagy egy tulajdonság? És -megszünik-e Antigone tragikusnak lenni, ha nem temeti el bátyját és -meghasonlásában e miatt eszét veszti? És Bánkbán megszűnik-e tragikusnak -lenni, ha nem öli meg a királynét, hanem szerelme kinjában önmagát? Más -szóval, ha az arisztoteleszi hiba igenis bennök van e hősökben, de a -Beőthy-féle tettet nem követik el? Világos, hogy a görög hamartia s a -modern aeszthetika tragikai vétsége nem egy és ugyanaz, legfölebb csak -mint félreértése ez amannak. És nyilván való az is, hogy a Beőthy-féle -vétség nélkül is a tragikum bennök van ama hősökben és teljes, és e -vétség nem kiegészitő része a tragikumnak. Arisztotelesz hamartiája -jellembeli tulajdonsága a hősnek, Beőthy vétsége csak többi cselekedetei -közül egy cselekedet. Előfordul a tragoediában, a szinpad számára -költött szindarabban, mely cselekedetek utánzása, de nem az élet -tragikai eseményeiben és alakjaiban, vagy nem mindig, tehát nem is mint -lényeges momentum a tragikumban, a mely a hős nagyságának a mérveiben -birja föltételeit. Ez az egész hamartia mint vétség egy csodálatos -hamartiája a kitünő elméknek, melyek rabjává lettek. Az ő rendszerükben -is nem ott van, a hol ők mutogatják, hanem egészen más helyen: ott, -mikor arról okoskodnak, hogy a tragikus alaknak kitünőnek, kiválónak, -tökéletesnek kell lenni; de minthogy semmi ész se lenne abban, hogy a -tökéletes egyén támadjon ki a tökéletes egyetemes ellen, annálfogva, igy -füzik tovább a rendszert, a tökéletes egyénben kell valami – -gyarlóságnak is lenni. („Ime a tragikum két eleme: az egyetemes és az -egyén, s az utóbbinak két oldala: a tökéletes és a tökéletlen, más -szóval: a kiváló és a gyarló.“ Beőthy Zs. A tragikum, 9. lap.) - -Mért e kiváló tudós nem érte be ennyivel s nem mondja „gyarló“ helyett -azt, hogy „hiba“, s tenné hozzá, hogy ez Arisztoteles hamartiája. És -ezentul a tragikum fogalmának teljességéhez nem volna szüksége még a -tragikai vétségre is, a melylyel a rendszer meg van feleslegesen toldva -és terhelve. Elkerülvén a vétséget, elkerülte volna Beőthy Zs. azt a -magyarázatot is, a melyet e szó vétség provokált. Mert ha vétséget kell -mérlegelnünk, lakolást kell rá kimérni tudnunk. A tragoedia azonban nem -mérték szerint, hanem hol mértéken tul, hol mértéken innen sujt Ezt a -megmagyarázhatatlanságot azzal magyarázza meg Beőthy, hogy a tragikai -vétséget nem kell „tisztán“ erkölcsinek tekinteni, vagy nem „első -sorban“ erkölcsinek, vagy mint a fentebbi nagy idézet elején áll, nem -„szükségképen“, tehát „nem is mindig“ erkölcsinek. Mert hiszen ha „a -tragikai vétségben mindig az ethikai momentumot kutatnók“ – hová -jutnánk: „a börtönökbe, a gályákra, a gonosztévők közé!“ Mintha e -boldogtalanok tömegében, kiket paragrafus szerint itélő biró küldött -oda, a ki itél oly esetben, melynek elitélésében a földi juszticzia -serpenyője elégtelen, nem tömegesen volna található a valóságos -tragoedia! - -Mily fonák megkülönböztetés vétek és vétek, tragikus vétség és nem -tragikus vétség közt, mely kétféle igazságérzetet is követel az emberi -szivben: egyet tragoediákban elkövetett kiváltságos vétségekre, egyet -nem tragoediákban elkövetett közönséges vétségekre, az elsőket itéli nem -tisztán ethikai szempontból az aeszthetika, a másodikakat ethikaiból a – -praxis kriminálisz vagy Csemeghy kodexe! Van-e valakinek ilyenről -tudomása? S nem ellenkezőleg tudja-e mindenki, hogy ugyanaz a bün emberi -igazság szerint mindig ugyanazon itélettel sujtandó. Bánk gyilkos, Romeo -csábitó, titkos házasságban és emberölésben bünös, Lear apai -kötelességeinek durva megsértésében és igy tovább. És ezek az urak, biró -elé hurczolva, mind elveszik megillető büntetésöket, csakugy, mint a kik -mindennap ott állanak fenyitő biróságaink előtt s esetleg börtönbe, -gályára kerülnek, mint „közönséges gonosztevők.“ A külömbség nem a -vétségben található meg, hanem a személyekben, a személyek -tulajdonságaiban, nagyságában. A tragoediák hősei nem kerülnek biró elé, -mert az ő ügyük nem dönthető el biró által. Oly kiváló emberek, a kik -jogaikat mint kiválóságukat természet szerint megilletőket birói itélet -nélkül veszik, sérelmeiket birói eljárás nélkül torolják, azaz: -önbiráskodók. Hatalmasak, diszben, fényben, szerencsében élők, a kiket -nem lehet a „rendes per utjára“ kényszeriteni, kiket az életben is már -csak a katasztrófában ér utol a világi végrehajtó hatalom, s kik igen is -gyakran jutnak börtönbe, gályára, vagy más kodifikált büntetésre, -mindannyiszor tudniillik, valahányszor a hatóság hatalmába keritheti és -elvonva illetékes birájuk: nagyságok végzete elől – odaállitja, -elővezetteti őket, nekik az ő ügyükben illetéktelen birájuk: a kir. -törvényszék elé! - -Oh mily kinos helyzet ez egy lelkes birónak, kinek igazságtevő képessége -az ily esettel szemben megzavarodik, a ki érzi, hogy ugyanabban a -helyzetben maga is mintha ugyanazt cselekedte volna! Nem mondhatja, hogy -a vádlott nem követett el gyilkosságot, de nem mondhatja, hogy bünös -benne s százszor látjuk az életben, mint menti fel az esküdtszék az ily -gyilkost, kinek esetén meghasonlik a biró. - -De elég Arisztotelesz harmatiáról és Beőthy vétségéről. - -Még egy dolog van hátra, melyet jó volna, ha Arisztoteleszből igazolni -lehetne: a modern erkölcsi világrendet, az egyetemest, melyet az egyén -maga ellen kihiv, s mely katasztrófával boszulja meg harmoniájának -sérelmét a kiváló egyénen. Azonban ez, vagy ehez hasonló semmi sincsen -Arisztoteleszben. Ezt az intézményt a görög bölcs nem ismerte -aeszthetikájában, s rendszerében neki szerepet nem adott. Az istenek -parancsát, az állam jogait és hatalmát s a természet törvényeit mindenki -tudta és ismerte; ezek szabták meg korlátait a közönségesnél nagyobb -emberek törekvéseinek és természetének, ezek oltalmazták a gyengébbeket -az erősebbek ellen, ezek keretében mozogtak az élet képei, ezek keretébe -illesztettek e képek müvészi utánzásai. Ezeken kivül csak a fatum -hatalma lebegett isten és ember, kicsiny és nagy felett. Egy külön -ideális intézmény a tragikus bűnök elkövetését megtorló hivatással nem -találtatott szükségesnek. A tragoedia elméletét Arisztotelesz ki tudta -meriteni e nélkül is. - -Ha pedig ez az atyja minden aeszthetikának ennyi egyszerüséggel, ennyi -józansággal, ily gyakorlati módon és felfogással, a tragikai vétség -titokzatos és kétes természetü fogalma nélkül, nélküle a -világegyetemsség metafizikai intézményének képes volt a dramaturgiának -évezredekkel daczoló kánonait megirni, – kérdés: nyereség-e az ő -tételeinek mind sürübb ködbe boritása, tanitásainak és szavainak -kibővitett értelemmel, meg nem határolható jelentéssel való felruházása -által? És nem ellenkezőleg haladás-e visszatérni az ő egyszerűségéhez, -az ő világosságához, az ő természettességéhez, az ő gyakorlatiságához? - -Mért ne legyen a tragikus ember ujra a tehetség, állás, disz, fény és -születés és szerencse szerint nagy ember, a harmatia benne a hiba, – a -mely nélkül nem emberhez lenne hasonló, – a vétség és egyetemes pedig -semmi. - - - - -Befejezés. - -S itt, a hol könyvem végére jutottam, az a kérdés merül fel előttem, -végre is nem mindegy-e a nagy közönségre nézve – a melynek érdekei -minket az irásban is szabályoznak, – akár nekem hiszen az olvasó, akár -azoknak a kik a más nézeteket hirdetik? Akár azt hiszi, hogy a tragikum -az egyénnek a földi törvények szerint lehetetlen nagyságában áll, akár -vétségében, melylyel maga ellen bosszura hivja az egyetemes megsértett -összhangját; akár hogy mindenben egyformán az erkölcsi s anyagi életet -szabályozó törvények szerint alakul az ember sorsa, akár hogy kivételes -esetekben egy e kivételes esetek számára megkonstruált ideális forum -szab sorsot az embernek? - -Némely irányban ez kétségkivül egészen mindegy: az emberek se az egyik, -se a másik felfogástól nem lesznek mások. A tanitásoknak a tragikumról -gyakorlati eredménye a világ folyására s fejlődésére nincsen. Egy másik -irányban se látok hasznot, akármiként vélekedünk is a tragikumról. -Ebbeli felfogásunknak – se egyiknek se a másiknak – soha sem lesz az az -eredménye, hogy magunk jó tragoediát tudjunk irni, vagy másokat -megtanitsunk rá. Arisztotelesz, a kinek poetikája oly tendencziával van -irva, hogy a poetákat tanitsa saját mesterségökre, bezzeg arra, a mit mi -tragikumnak nevezünk, s a miről könyveket irunk, egy silány szót is nem -vesztegetett. Ő a maga könyvét csupa okos, tanitó, felvilágositó, -utbaigazitó jó tanácsokkal irta tele, mig mi az elvont fogalmakon -veszekszünk. A ki tehát – poéta létére – drámát irni akar megtanulni, az -ne hozzánk forduljon, hanem Arisztoteleszhez. Ebben az irányban a mi -harczunknak s megkülömböztetéseinknek szintén nincsen gyakorlati haszna. - -Mire való tehát a mi munkánk, s mire nézve nem mindegy, hogy mit -tanitunk? - -A mi munkánknak némi értéke abban rejlik, hogy az életnek és az életet -másoló müvészi alkotások némely fajának helyes megitélésére mértéket ad -a kezedbe, nyájas olvasóm, s ezzel megadja egyszersmind mind azt a jót, -a mi a helyes itélettel és a biztos itélettel mindig jár: lelki, -erkölcsi, szellemi értékek egész sorát. És ez a pont az, a mely a két -felfogás körül egyikét a másik fölé helyezi okvetetlenül; mert kettő -közül, a mi egymással ugyan egy dologra nézve részben vagy egészben -ellenkezik, nem lehet mindenik helyes, vagy egyformán helyes. A -helyesebb pedig az, a mely tanitványát az itélet jobb nemére, vagy jobb -módjára, vagy jobb tényezőire, tehát jobb, biztosabb, egyszerübb, -világosabb s értékre nézve kiterjedtebb, általánosabb itéletre tanitja. - -Szembesitnük még egyszer utóljára a két felfogást. - -Beőthyt Zs., az enyimmel ellenkező felfogás legkülömb magyar apostola, -ezt mondja: „haza és család, állami rend és korszellem, természeti -kényszer és erkölcsi törvény, szabadság, gondviselés: egy közös -fogalomra utalnak bennünket… elemei, töredékei, nyilatkozásai egy közös -és egyetemes hatalomnak, egy minden irányu tökéletességnek, mely -uralkodik fölöttünk.“ - -Ez mint „egyetemes“ egyik eleme a tragikumnak tökéletességében és -harmoniájában. A másik eleme az egyén, de ez kétoldalu, azaz kiváló és -egyszersmind gyarló, azaz tökéletes is de tökéletlen is. És „a tett, -mely által a hős (egyén) határozott és visszavonhatlan sértést követ el -az egyetemes ellen; a tragikai vétség.“ És a katasztrófa, melyben ezért -őt a megsértett egyetemes meglakoltatja: a tragikai bukás vagy bünhödés. - -E logikai felfüzésből iparkodtunk e könyvben ezt a felfogást -kivetkőztetni. Mondtuk, hogy nem bün és büntetés a tragikum, mert -méltatlan, hogy akár az egyetemes, akár a véges biró megforditott arányu -büntetésekkel sujtson: a nagy bünöst kisebbel, a kisebbet nagyobbal. -Erre a rendszer azt feleli, hogy se ez a tragikai bün nem szükségkép -erkölcsi, se a büntetés nem erkölcsi szempontból mérendő meg. Minthogy -azonban a költészetben csak azok a bünök és vétségek létezhetnek, a -melyeket az életből ismerünk; az életben pedig minden bünök és vétségek -egyformán itéltetnek meg és nincsenek külön megitélés alá esendő bünök, -csak enyhitő és sulyositó körülmények, és Beöthy is nem mondja meg, hogy -mi szempontból kivánja a tragikai vétséget megitéltetni, csak azt, hogy -nem épen vagy nem leginkább erkölcsi szempontból, – ennélfogva e -feleletet egészen sulytalannak kell tartanunk. - -Isten és a törvény előtt mindnyájan egyenlők vagyunk; csak a tökéletes -egyetemes előtt nem vagyunk egyenlők. Ott az én büneim erkölcsi -szempontból itéltetnek meg, Bánkbánéi vagy Antigoneéi nem erkölcsiből. -Ez privilegium, sőt több, ez önkény, semmi esetre sem igazság. A -rendszer pedig, mely ily alapokon nyugszik, szintén nem igazságos, hanem -önkényes; mesterkélt, nem természetes. És lévén a tragikai harcz egy -kiváló egyén élethalálharcza: megnyugtató-e, helyes-e, biztató-e és -méltó-e a komoly momentumhoz ily rendszer szabályai szerint egy -önkényesen alkotott földöntuli ideális intézmény illuziói szerint tenni -egy embertársunk borzasztó esetét és katasztrófáját megitélés tárgyává? -Fikcziókat találni, hogy egy azon törvénynek – illetőleg -törvénytelenségnek – keretébe legyen hozható Romeo és III. Rikhárd? - -Az én rendszerem ellenben a következő: A tragikum oly mérvü nagysága az -egyénnek, a mely nagysága jogaihoz a maga korában és környezetében a -világi közrend szerint nem juthat. Jóban vagy nem jóban oly kitünőség, -mely kitünősége jogait keresvén vagy sérelmeit torolván, maga magát -semmisiti meg. A viszonylagos nagyság fogalma: oly nagyságé, mely az -adott térben el nem fér, tehát szétfesziteni igyekszik korlátait -másoknak – vele egy törvény alatt élőknek – veszedelmére, magának -pusztulására, mert a tér kiszabott nagyságára a létező világnak van -szüksége. E világ abból él meg, hogy az a tér se nem nagyobb, se nem -kisebb, a tragikai nagyság pedig ettől pusztul el, mert a tér mivolta -nem az ő exczesszivus nagyságához, hanem az átlagemberéhez van szabva. -Egy kicsit kisebb, egy kicsit nagyobb lehet az ember és rendszerint az -is a nagy többség, a mely ajjal-bajjal, perpatvarral él, de megél. A -rendkivüli az, a ki nem él meg. Nem külömbözik tőlünk se erényben, se -bünben (se a beszámitás tekintetében) csak mérveiben. A mi bűneinket és -erényeinket birja, de rendkivüli megnyilatkozásban. Erényeket, melyeknek -nem jutalom az, a mi a mi erényeinknek méltó és kielégitő jutalma; -bünöket, melyeknek nem büntetés a mi büneink megfelelő büntetése. Azaz: -nincs a világnak se megjutalmazására se büntetésére módja, még csak -mértéke sincs. A hol ily esetben láttok embert, az a tragikus ember, a -kire nincs megoldás csak a halál, a mely jótékony: a kinos, függő, ki -nem elégithető helyzetből megszabaditja az oroszlánt és meghagyja nekünk -épségben a helyzetet, mely nekünk nem kinos, nem függő, sőt -kielégitéssel kinálkozó, tehát nem elviselhetetlen. Szép és tanulságos -az eset, megrázó és megnyugtató, képzelt hatalmasságok káprázata nélkül. -Mellékes, ethikai természetüek-e nem-e a hős cselekedetei, csak -nagyságához legyenek méltók, hogy nagyságuk szemléletében gyönyörünk -teljék egyfelül, másfelül pedig ép e nagyságból érezzük, hogy azt méltón -se nem jutalmazhatjuk, se nem büntethetjük: jutalma s büntetése magában -ismét nagyságában rejlik, mely alatt az ember, kinek osztályrészül -jutott, törvényeink bilincseiben, földünk levegőjében összeroskad. - -Ez ugy szólván két ókula. - -Próbáld fel, szives olvasóm mind kettőt a szemedre és a melyiken át az -élet jelenségeinek tanitásait, a művészet tökéletességeinek tanitásait, -az emberi sziv tartalmát folyékonyabban tudod olvasni, – azt tartsd meg, -a másikat pedig vesd el. - -És ezzel végeztem. - - - - -TARTALOM. - - Ajánlás 1 - I. Az aeszthetika tudománya 5 - II. A halál 14 - III. Az élet s a müvészet 25 - IV. Az erkölcsi világrend 35 - V. A középfaju dráma 40 - VI. A tragoedia 48 - VII. A tragikai vétség 52 - VIII. Kiengesztelő momentum 69 - IX. A tragikum 74 - X. Példák 84 - XI. Krisztus és Luther 91 - XII. Szokratesz 95 - XIII. A tragikum egységes mivolta 101 - XIV. Ismétlések 106 - XV. Az élet mint poéta 111 - XVI. A kontrárium 115 - XVII. A halál a tragikumban 129 - XVIII. A kegyencz 148 - XIX. Arisztotelesz és én 165 - XX. Arisztotelesz és Beőthy Zsolt 186 - Befejezés 196 - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -12 |határta lan |határtalan - -39 |művészetben ís |művészetben is - -102 |nem-tragíkus |nem-tragikus - -118 |ifjukorí |ifjukori - -164 |ember. a gondolat |ember, a gondolat - -164 |ember- Mióta |ember. Mióta - -166 |ismerők kozt |ismerők közt - -180 |megtiszltuva |megtisztulva] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A TRAGIKUM *** - -***** This file should be named 64194-0.txt or 64194-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - https://www.gutenberg.org/6/4/1/9/64194/ - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's web site -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/64194-0.zip b/old/64194-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 98bf583..0000000 --- a/old/64194-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/64194-h.zip b/old/64194-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index e87a027..0000000 --- a/old/64194-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/64194-h/64194-h.htm b/old/64194-h/64194-h.htm deleted file mode 100644 index 01e3b23..0000000 --- a/old/64194-h/64194-h.htm +++ /dev/null @@ -1,5084 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of A tragikum by Jenő -Rákosi</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -h1 { - line-height: 100%; -} - -b { - font-weight: bold; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.blockquot { - margin-left: 10%; - margin-right: 0%; - text-align: justify; - font-size: 0.9em; - text-indent: 1.5em; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -em.gesperrt { - font-style: normal; - font-weight: normal; - letter-spacing: 0.2em; - padding-left: 0.2em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - text-indent: 0; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -.TOC .roman { - margin-right: 1em; - float: left; - text-align: right; - margin-left: 0; - min-width: 3em; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - -<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of A tragikum, by Jenő Rákosi</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: A tragikum</div> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Jenő Rákosi</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: January 01, 2021 [eBook #64194]</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div> - -<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</div> - -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A TRAGIKUM ***</div> -<div class="transnote"> -<h3>Megjegyzés:</h3> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_203">203</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p class="center"><span class="caption-large">A -TRAGIKUM.</span></p> -<h1>A TRAGIKUM</h1> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">RÁKOSI -JENŐ</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">RÉVAI TESTVÉREK -KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption">IV., VÁCZI-UTCZA -11.</span></p> -<p class="center"><span class="caption">1886</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">BUDAPEST, RUDNYÁNSZKY -A. KÖNYVNYOMDÁJÁBÓL</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h2>Ajánlás.</h2> -<p>E könyv keletkezésének története van, még pedig a következő:</p> -<p>Pár évvel ezelőtt Gyulai Páltól egy szép könyv jelent meg -Katonáról és Bánk-bánjáról. Rákosi Jenő e könyvet a „Budapesti -Hirlap“ tárczájában ismertette s egyuttal némely megjegyzést -koczkáztatott a tragikumról általában és Bánk tragikumáról -különösebben. Történt, hogy ugyanabban az időben dolgozott Beőthy -Zsolt a maga nagy művén a tragikumról s fejtegetései körébe -belevonta azt is, a mi ama tárczaczikkben e tárgyról mondatott, s a -tudós szerző könyve e részét egyik szépirodalmi társaságunk heti -ülésén fel is olvasta még mielőtt műve elkészült volna, sőt egyik -napilap tárczájában nyomtatásban is kiadta.</p> -<p>A Rákosi Jenő tárczaczikkéből kivett idézethez Beőthy Zsolt a -következő megjegyzést csatolja műve e részében:</p> -<p>„E sorok a kérdést általánosabb felfogásra vezetik vissza, mely -a vétség mozzanatát egyszerüen <span class="pagenum"><a name= -"Page_2" id="Page_2">-2-</a></span> kiveti a tragikum elméletéből s -ezt a rendkivüli nagyság fogalmával meriti ki. A schopenhaueri -eszme nincs részletesebben tárgyalva, csak mintegy odavetve s -minden velejáró nehézség megoldatlanul hagyva. Különösen a tragikai -hatás megnyugtató eleme az, mely az ő felfogása szerint lehetetlen… -stb.“</p> -<p>Való igaz, hogy gondolataim e tárgyról csak mintegy odavetve -voltak. De remélem Beőthy Zsolt, a ki azóta a tragikumról egy -hatszáz oldalra terjedő könyvet irt, nem szemrehányásképen mondja -nekem, hogy mindazt, a mi mondani valóm e nagy dologról van, bele -nem szoritottam egy hirlapi, tárczába, a melynek főfeladata volt -Gyulai Pál könyvét egy kicsit ismertetni, egy kicsit méltatni, egy -kicsit birálni. De ha nem is szemrehányás volt Beőthy Zsolt -részéről, csak szintén odavetett megjegyzés, melyhez gondolatom -megtisztelő birálatát is csatolta, én bennem mégis feltámasztotta -annak a vágyát, hogy felfogásom megvédelmezzem. Ebből támadt a -jelen köny, melyet megirtam még 1884 vagyis ugyanazon év nyarán és -85 telén, tehát még mielőtt Beőthy könyve a sajtó alul kikerült. -Kiadásával azonban megvártam e könyv megjelenését, a mi megtörtént -az idén nyáron és ettől egy pár fejezettel bővebb lett munkám. -Beőthy művének benyomása alatt irtam uj fejezeteket. <span class= -"pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3">-3-</a></span></p> -<p>Nem vagyok hozzászokva elméleti könyveket irni s ez azt hiszem -megis látszik könyvemen, melyből a rendszeresség ép oly nagy -mértékben hiányzik, mint az elméleti fejtegetéshez oly nagyon illő -nyugalom. Nem csoda, ha sok felé nagyon is polemikus, hiszen -provokálva jött létre; a tárgy rendszeres felosztásának hiánya -félek ennél nagyobb hiány és nyughatatlan, szónokias, mondhatnám -nem egy helyen ideges előadása, melyet keletkezésének oka és módja -tán megmagyaráz a nélkül, hogy kimentené, valószinüleg a tudós -világ méltó megbotránykozásának lesz tárgya.</p> -<p>Azonban szivesen viselem könyvem minden következményeit. Akármit -itéljenek róla, – mint egy meg fontolt meggyőződés és mint -leszürődött benyomások eredménye őszintén meggyónva, nem lehet -minden becs nélkül való. Emeli tán érdekességét, vagy ha e nélkül -nem találna érdeke lenni: ad neki az, hogy nem elméleti művek -sugártörése, nem elméleti olvasmányok ekhója, hanem egy művészi -alkotások, remekművek élvezetéből és az élet vizsgálatából -megtermékenyült elme szüleménye e könyvem tartalma.</p> -<p>Nem lehetetlen, hogy sok olyat is mondok, a mit más is elmondott -már kivülem; de tudomásom semmi ilyesmiről nincsen, nem minden -pirulás nélkül vallom meg, bele értve Schopenhauer <span class= -"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> tanitásait -is, a kiével Beőthy szerint felfogásom rokonságosnak látszik, kinek -aeszthetikáját azonban, illetőleg filozófiájának alkalmazását az -aeszthetikára, nem ismerem.</p> -<p>Ennyivel bocsánatot kérek olvasómtól, a kinek könyvemet ajánlom -a nélkül, hogy feloldozását kérném hiányaiért, melyeket ismerek s -melyeket, ha máskép keletkezik munkám, tán részben elkerülök vala. -De tudom, ha igy nem, hát sehogy sem keletkezik.</p> -<p>Azért viseljétek el rosz tulajdonságait, ha jókat is találtok -benne. Óhajtanám, bár legjobb tulajdonsága lenne, hogy provokálja -egy oly magyar könyv megirását e themáról, a minő eddigelé még -nincsen.</p> -<p>Kelt Ipoly-Nyéken 1885. szeptember havában.</p> -<p class="right"><b>R. J.</b></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span></p> -<h2>I.<br /> -Az aeszthetika tudománya.</h2> -<p>Kétség nincsen benne, hogy vannak tudományok, melyeket tudósok -művelvén, ismét csak tudósok számára irnak meg. Egy jelentékeny -kemikus vagy csillagvizsgáló, egy nagy mathematikus, egy geologus -vagy természetbuvár a maga kutatásainak eredményét oly képletekkel, -oly kifejezésekkel irhatja csak meg, hogy nagyobb része ránk nem -szaktudósokra nézve valóságos hyeroglifikus abrakadabrának -látszik.</p> -<p>Egy szót mond, vagy nehány betüt ir le plusz – minusz és egyéb -jegyekkel s tudós kollegájának egy egész világot tárt fel vele a -nélkül, hogy nekünk laikusoknak csak valami érthetőt is mondott -volna. Az ő nyomában aztán jár két másik csoport: az egyik átirja -nekünk népszerü előadásban ama titokzatos könyv tartalmát, hogy -megérthessük és tudásunk vágyát a lehetőségig kielégithessük. A -másik csoport pedig a tudomány kutatásainak eredményét alkalmazni -<span class="pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> -iparkodik és értékesiti a gyakorlati élet használatára: konstruál -cséplő és répavágó, kávédaráló, levegő tisztitó, légyfogó, -világositó és egyéb ezerféle apró és nagy, hasznos és kellemes, -munkára és játékra szánt gépecskéket és gépeket a vonzás, a -nehézkedés, a kör, a levegő, a gőz, a hő, a surlódás, a fémek, a -világosság, a villamosság, a mágnesség, a tunyaság a kapillaritás, -a vonzás és taszitás stb. megállapitott törvényei szerint. Igy a -legkomplikáltabb tudomány mindnyájunk közbirtokába jut: legfelső -végét fogja az isten tüzétől égő tudós, a legalsót az az együgyü -paraszt, a ki valamely kazánhoz hordja a fütő anyagot.</p> -<p>De ha vannak ily tudományok, melyeket a tudósok előadásából ugy -szólván még le kell forditani a művelt osztályok nyelvére, vannak -tán mások, a melyeknek természete nem kivánja meg a tárgyalás oly -módját, hogy csak a korlátoltabb számu szaktudósok értsék meg rajta -egymást. És ha vannak, kiválóan két tudományt sorolnék közéjök, -kettőt olyat, a mely czéljánál, anyagánál a szolgálatnál fogva, -melyet tenni hivatva van, elemeinél fogva, melyek vizsgálandók, nem -emelkedik ki szükségképen a látó körből, melyet az, a mit -intelligencziának, egy nép értelmiségének nevezünk, egészséges -szemével be ne járhatna. Ez a két tudomány a filozofia és az -aeszthetika, a két ikertestvér. Az első <span class= -"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> megtanit -bennünket élni, helyesen, okosan élni, s tehát olyas valamire, a -mire mindnyájunknak igen nagy szüksége van; a másik megtanit -bennünket izléssel itélni meg az életet és jelenségeit: oly dolog, -a mi igen kivánatos mert diszessé és széppé teszi az okos életet. -Mind a két tudomány kitárható a közönséges műveltség nyelvén és -modorában. Nincs szüksége jegyekre, képletekre, melyeket csak a -beavatottak értenek. Az ó-kor legnagyobb filozofusa: Szokratesz, -megmutatta, hogy nincssen. A mi az eszthetikát illeti, az, ha -lehet, még egyszerübb mint a filozofia s ezt is egy ó-kori tudós, -Arisztotelesz, igen praktikusan és érthetőn tárgyalta. Czélja nem -az, hogy költőket költeni tanitson, hanem hogy az emberek izlését -és itéletét öntudatossá tegye, fejlessze, élesitse. Ehez szükséges -természetesen, hogy maga is egyszerü, érthető, világos, szép -legyen. Kerülje a homályosságot, ne menjen tul a maga körén: -maradjon magyarázója a jelenségeknek, ne csináljon, ne teremtsen -föltevésekben dolgokat, melyek nem léteznek, s ne alkosson ezek -tiszteletére dogmákat.</p> -<p>Valósággal engemet szent borzadály fog el, mikor Beőthy Zsolt -érdekes könyvében a tragikumról azt olvasom, hogy a tragikumot nem -a kiválóság, sem a gyarlóság nem teszi külön, hanem e kettő -egymásba fonódva s a kiválóság gyarlóságában vagy a gyarlóság -kiválóságában <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span> rejlik oka az egyén összetüzésének az -egyetemessel, mely mindenütt az összhang megőrzésére tör, mig a -kiválóságában gyarló ember a maga kiemelkedésében az egyetemes -harmoniáját megsérti s azért meglakol. Ezt természetesen, nem ugy -kell érteni, mintha az egyetemes harmoniája csupán csak -kiválóságáért nem türné el a kiváló egyént. Az a kiváltsága, hogy -csakis kiválóságáért sujtassék villám által, vagy hajósok által, -kiknek szüksége van árboczra, vagy mészáros által, kinek szüksége -van husra, – ez a kiváltsága csak az alsóbbrendü természet -kiválóságainak: a kiváló szálfának, a czimeres ökörnek van meg. Az -ember lehet akármilyen kiváló, addig, mig kiválóságának gyarlóságát -be nem próbálja valamely cselekedettel, melylyel az egyetemesség -hatalmait megsérti – tragikai vétség, – addig nincsen fenyegetve -általa az egyetemesség harmoniája, s viszont ő e harmonia mindenek -felett álló érdeke által.</p> -<p>Én sejtem, hogy ez igaz és igy van, de csakis sejtem. A mi benne -világos látásomat zavarja, az a több szó és több fogalom, a mely -bele van keverve és kivetkőzteti a problémát egyszerüségéből.</p> -<p>Mi az az egyetemesség és mi a harmoniája? Mi a kiválóság -gyarlósága és a gyarlóság kiválósága? Mi a tragikai vétség és -bünhődése? Mi ez, egymáshoz mérve, egymásból <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> nézve, -egymásból magyarázva? Azt hiszem, nem több, igen elmés, de -egyszersmind igen fárasztó szőrszálhasogatásnál, – fárasztó tán -arra nézve is, a ki müveli, de bizonyára nagyon fárasztó arra -nézve, a ki olvassa, a ki kénytelen ismert szavakra uj fogalmakat -tanulni, ismert fogalmakra más szókat s ebben el nem tévedni. Mi az -egyetemesség és mi a harmoniája?</p> -<p>Törvények két csoportja: a természeti törvények és társas -természetünk törvényei. Minthogy ezek változhatatlanok, kezdettől -fogva olyanok s mindvégig olyanok maradnak a milyenek, tehát -állandók, tehát e törvények az egyetem: törvények, melyek a -természetet szabályozzák, erőiben rejlenek; és törvények, melyeket -mi alkotunk, s hatalmunkkal fentartunk. Ez állandósággal szemben -áll a mulékony ember, a ki ereje, tehetsége és vágyai szerint -többé-kevésbé e törvények parancsai szerint vagy parancsai ellenére -iparkodik élni.</p> -<p>De senki sem él és semmi sem él teljesen és mindig a törvények e -két csoportjának paragrafusai szerint, sőt magok e törvények is -állandóan harczban vannak egymás ellen – a természetiek ép ugy mint -az emberszabta törvények, – és állandó harcz, küzdelem, birok és -zavar az élet. Nap és felhő, viz és levegő, meleg és hideg, szél, -tenger, növényzet, folyó, <span class="pagenum"><a name="Page_10" -id="Page_10">-10-</a></span> állat és ember; mind hajban van -egymással. Égi háboruk szabdalják a földet, a tüz kijön rejtekeiből -és hamuba borit virágzó telepeket, a viz elhagyja medreit és halak -tanyájává tesz emberlakta városokat, szigeteket nyel el a tenger, -hegyek sülyednek a föld gyomrába: természeti törvények háboruja -természeti törvények ellen. Az ember zaboláz vizeket, felfogja s -szolgálójává teszi a villámot, akkumulátorba csukja s bocskort, -kabátot varrat vele, gőzzel a gabonáját csépli, lovát helyettesiti, -gázzal gépeket hajtat; déli virágokat akklimatizál, egyszerü -virágokat elkényszerit teljesekké, vad fát nemessé szelidit, vad -állatokból házi állatokat nemesit: az ember küzdelme természeti -erők segitségével természeti erők ellen. Azután fegyvert kovácsol, -ágyut önt, háborut indit, uton támadja meg embertársát, vagy -furfanggal pert akaszt nyakába, hamis tanuval, vagy a paragrafus -elcsavarásával, vagy a vele való nagyobb ügyességével meg is nyeri -a pert: az ember küzdelme emberi törvények ellen, emberi törvények -segitségével vagy ellenére.</p> -<p>Hol van vajjon ez „egyetemesség harmoniája?“ Hol az összhang e -kaoszban? A dulakodás e zürzavarában? Hol mérkőzés, birok és -versenygés tart fen egy labilis egyensulyt, egyensulyt, mely a -felfordulások sorozatából, felülkerekedések váltakozásából, -diadalok és <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span> vereségek cserejátékából, a változandóság -állandóságából áll? A hol nyugalom cserél a viharral, álom az -ébrenléttel, kórság az egészséggel, pihenés a mozgással, veszteség -a nyereséggel, élet a halállal? A hol a bomlás, felindulás, a -diszharmonia állandó s csak helyet, tárgyat, formát cserél s erőben -időszerint veszt és gyarapszik?</p> -<p>Valósággal az egyetemesség harmoniája nem egyéb egy ideális -agyrémnél, egy ábrándképnél, egy föltevésnél, a képzelet egy -játékszerü alkotásánál, czélja betetőzni egy -filozofiko-aeszthetikai rendszert. Létezik a világegyetem -tömegességében, a hol az individuum elenyészik; képe látható az égi -testek kerek formájában, de csak oly distancziából, mint a hogy -tőlünk az égi testek vannak, hogy kerek formájukat megláthassuk. -Létezik a végtelenségben, képzelhetjük is, de csak ugy mint -földünknek kerek mivoltát, melynek azonban csak árnyékát látjuk -néha a holdon, néha a napon, magát a kerek formát nem. Ránk nézve a -földnek csak egyenetlenségei: hegyei, völgyei, tengerei léteznek, -és az egyetemnek is csak hegyei, völgyei, tengerei, harmoniája, -kerek formája az csak tanitásképen; ható erő, direktiva és -törvényképen nem. Az „egyetemesség harmoniájának“ érdeke egy kiváló -patkány áldozatát sem követeli, annál kevésbé egy emberét, a ki -<span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span> kiválóságának gyarlósága miatt esnék -tragikus áldozatául e molohnak. Azt hiszem az elmés bölcseleti -rendszereknek örökre vége van, a melyek föltevésekkel egészitették -ki ismereteik hézagait. A hol filozofusaink „végső oka“, „ősereje“ -van a rendszerökben, ott az ő nyomdokaikon járó aeszthetikusok -rendszerében az „egyetemesség“ ül titokzatos trónon. Ott ült -valamikor Brahma, ott Jehova, ott Izisz és Ozyrisz, ott Zeusz és -Jupiter, ott a személyes isten, kinek már nevet nem adtak, ott -mindazok az istenek, a kiket az ember teremtett a maga szükségére -és a maga képére tehetsége szerint magának; de ma már nem ül ott -egyik sem. Ma az igaz isten a jó és becsületes emberek szivében ül -és sehol máshol, és az erkölcsi világrend a maga szivtelen -harmoniájával, ellensége a kiváló embereknek, szintén nem létezik. -Nem is szükséges kimutatni, hogy a kiválóság gyarlósággal jár, a -mely kitámadásában sérti az egyetemet, mely harmoniára törekszik. -Elég azt mondani, hogy az emberi vágy határtalan, a lélek -vágyódása, a szellem érdeklődése végtelen, mint a világür, ellenben -a test, a melyben lélek és vágy megnyilatkozik, korlátolt, törékeny -és mulandó mint a föld, melyen lakunk, és minden erő és hatalom, a -legtöbb is, a mely a mérhetetlen léleknek és vágynak rendelkezésére -áll, e korlátolt röghöz van kötve <span class="pagenum"><a name= -"Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> a test bilincseiben. Ez az -ember tragoediája, s ehez hasonló az egyén tragoediája is. Könnyen -meg is érthető, csak egyszerüen, köznyelven kell elmondani, a -közönség és nem a tudósok számára: igy a tudósok is megértik s a -közönség is, a mi többet ér, mintha csak egy felekezet értené -meg.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span></p> -<h2>II.<br /> -A halál.</h2> -<p>A könyvtárral szemben, mely themámról megirva van, egyfelől -feleslegesnek látszik e munkám. Az-e valóban, – erre csak a magam -szempontjából adhatok feleletet, természetesen tagadót. Mert ha -életbevágó vakmerőségnek tartanám, talán abbahagynám, ha pedig -hinném, hogy felesleges, bizonyosan nem kezdenék bele. Az ok, a -mely irni készt, nem tiszteletlenség ama kitünő és fényes elmék -művei iránt, melyek a kérdéseket a nagy tudás és kiváló szellem -fegyvereivel fejtegették. Igen nagy tisztelettel vagyok eltelve -munkáik iránt; de – ha szabad egy triviális hasonlitással élnem – -lakomájok, a melyet asztalukon találtam, étvágyamat inkább növelte, -mintsem csillapitotta. Kielégitést keresni oda fordultam, a honnan -ők szedték gondolataikat: az élethez és a művészethez, s ott -találtam, a mit elmondani nem tartok feleslegesnek, benyomásaimat. -Némi vakmerőség <span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span> lehet a dologban, de ennek a -következményeit hajlandó vagyok viselni, inkább ezt, mint a -meghasonlást, melybe az eszthetikai tanitások döntöttek, s -meghasonlásom megoldásának nézem e munkámat, semmi egyébnek. -Lehetnek sokan, a kik szintén megnyugvást találnak benne.</p> -<p>Engemet nyugtalanit, hogy kétféle erkölcsi törvény legyen -érvényben: egy az élet, egy poetai utánzásai számára.</p> -<p>Bánt, hogy a mig a való emberek sorsa, üdve egy átlag mérték -jogara alatt tenyészik, addig a képzelet emberei fölé egy egyetemes -boszuló világrendet statuálunk. Bánt, hogy a földi lét egyénének -kit isten teremtett, más mértékkel mérünk és mással, szigoruabbal -annak, a kit a poéta fantáziája varázsolt elénk. Bánt az, hogy a -bűn és bünhődés mértékes arányossága, mely a lét sarkköve, a -poezisban megbontassék és titokzatos önkény álljon a helyébe, nem -isten nevében, a mire mindig szüksége volt a világnak, hanem egy -ideális fogalom nevében, a mely egy isteni hatalom nélkül nem -demonstrálható s a mely mégis csak helyettesiti a régibb tekintélyü -istent.</p> -<p>Végre is az igazi költészet embereivel teljesen egyenlők -vagyunk. Olyanok azok ránk nézve, mint köztünk járt, de meghalt -valóságos emberek, kiket személyesen, közelről ismertünk. -<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> Azokra nézve nem léteznek más erkölcsi -törvények mint melyek ránk nézve érvényesek. Azokra nézve ép oly -kevéssé bir érvénynyel egy gondolatban megkonstruált erkölcsi -egyetemes világrend mint ránk nézve; vagy megforditva: ha a poezis -embereinek sorsát az határozza meg, hogy vétettek-e és mit egy -egyetemes erkölcsi világrend ellen, akkor ennek érvényesnek kell -lenni az életben is; mert nem utánzása az életnek a költészet, ha a -leglényegesebb pontban más-más törvény áll a kettő felett. A poézis -csakis formailag esik más törvények alá, tartalmilag soha. Az -aeszthetika, a mennyiben törvényeket statuál, a mennyiben -törvény<em class="gesperrt">hozó</em>, csak a kompozicziót, a külső -és belső formát szabályozza. A tartalomra nézve csak -törvény<em class="gesperrt">fejtő</em>: megtalálni s fogalmazni -iparkodik a törvényeket, melyek az életet és megfelelő utánzását, -az igazi poezist regulázzák.</p> -<p>A tragikumról van szó, melyről az a tanitás, hogy meglakolás egy -tragikai vétségért, a melylyel az egyetemest az erkölcsi -világrendet egy ember megsértette. De mi ez az egyetemes? Összes -erkölcsi fogalmaink foglalatja? Vagy e fogalmaknak csak egy része? -És akkor melyik része? Hol lehet enumerative megtudni, melyek azok -az erkölcsi tételek, a melyeknek megsértése maga után vonja a -tragikai expiácziót? És melyek azok, a melyek a lázadást -<span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span> megengedik, s a békülés ajtaját nyitva -tartják? Mert, hogy vannak az életben is, a költészetben is -egyének, a kik nagyobb bünök mellett is – meglakolván – boldogulnak -és olyanok, a kik kisebb vétségek által is katasztrófa áldozatai -lesznek: az nyilvánvaló. És nem csak abszolute nagyobb és kisebb, -hanem a beszámitás szempontjából is, relative nagyobb és kisebb Mi -igazitson itt el bennünket az erkölcsi világegyetem titkai körül? -Minden tragoedia boldogtalan hőse csak egy ember, a ki a lét oly -föltételei közt él, mint a többi hozzá hasonlók. És a világon, sőt -rend szerint az ő közvetlen környezetükben is élnek más emberek, a -kik az övékhez hasonló vétségeket, néha nagyobbakat is, elkövetnek, -a nélkül, hogy sorsuk tragikus lenne. Van-e jogunk ezeknek kétféle -mértékkel mérni s a nagyobb csapást, a melylyel gyakran a kisebb -vétket sujtjuk, meg is enyhitettük-e, mikor megaranyoztuk, mondván, -hogy ez tragikai büntetés? Mert ki merné mondani, hogy Claudius dán -király nagyobbat nem vétett az erkölcsi egyetemes rend ellen, mint -Hamlet királyfi – és az élet ama tükördarabja, a melyben ez -alakokat egymással küzdeni látjuk, mégsem Claudius tragoediája, -hanem Hamleté. Hamlet nélkül nincsen is meg ez a tragoedia, -Claudius alkalmasint háboritlanul élvezi gazsága gyümölcseit. -Miért, holott a nagyobb vétség <span class="pagenum"><a name= -"Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> megvan Hamlet nélkül is? És -elhalaványul a kisebb vétség mellett!</p> -<p>Én azt hiszem, az aeszthetikát kissé nagyon is a hivatásos -filozofusok csinálták s azért a tanitásaikban, különösen az -egyetemes erkölcsi világrendről, több a filozofia mint az erkölcs -és a kontroverzia, a melylyel szemben állunk, nincs megoldva azzal, -ha egy jeles tudós, kinek könyvét ismételve emlegetjük e lapokon, -azt mondja, a tragikai büntetés nem mathematikai egyenlet – mint -természeténél fogva minden büntetés, – hanem „eszthetikai szükség.“ -Minő eszthetika az, melynek az élet utánzásában szükség az, a mi az -életben magában kiáltó méltatlanságnak, igazságtalanságnak -tartatik, hogy a kisebb bűnös nagyobb büntetéssel sujtassék! Nekem -ugy tetszik, valamint a filozofusok fölvettek magoknak egy végső -okot, melyet az egyik egy személyes istennek, a másik -személytelennek, a harmadik istenségnek, a negyedik sok istennek, -az ötödik természeti erőnek nevezett és igy tovább s aztán erre -épitettek filozofiai rendszert: azonképen vétetett fel végső oknak -egy ideális erkölcsi egyetemes világrend, a melynek megsértése -statuálja a tragikumot, s ebből telik ki a rendszer a tragikai -vétségről és lakolásáról. Ez azonban csak egy tanitás, a mely addig -jó, a mig az érdeklődő elméket, az élet eseményeiben s a költés -fordulataiban részt <span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span> vevő sziveket megnyugtatja. A kiket nem -nyugtat meg, azoknak van joguk másutt keresni az igazságot.</p> -<p>Az élet maga egy dráma: az emberiségé; s az életben külön minden -ember is eljátsza a maga drámáját, ugyanazon belső szabályok -szerint, melyek a poezis müveiben uralkodnak. Hozzá teszem, hogy a -tragikai elem megvan az egyetemes életben és megvan minden egyes -ember életében. Az egyetemes élet – Madách „Ember tragoediája“ – -tragikus: az ember véges voltánál és vágyai végtelenségénél fogva: -a lélek, mely véghetetlen, bilincseiben a testnek, s keretében a -természet határt szabó tüneményeinek. Katasztrófákról -katasztrófákra rohan a széttagolt emberiség s a katasztrófák kis és -nagy nemzeteket, egész világrészeket nyeltek már el. A romokból uj -elemek fölvételével uj nemzetek támadnak s ujra vivják a harczot, -mely véghetetlen, be nem fejezhető az egyetlen ok miatt, mert az -egyént – valamennyit legyőzi ugyan a halál, de az „ember“ győz a -halálon az életadás tehetségével, mely faját utódokban -szakadatlanul tovább tenyészti, megujult harczaira az ember -tragoediájának. E harcznak vége ott szakad, a hol a föld meg fogja -tagadni az élet föltételeit, a hol az utolsó ember meghal. Akkor -lesz befejezve az „ember tragoediája.“ Mikor a föld sarkainak fagya -el <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span> hat az egyenlitőig, a nap melege iránt -érzéketlen lesz a föld, a tenyészet örök halálba merül.</p> -<p>Az egyén az emberiségéhez hasonló harczot folytat, csakhogy e -harcz nem végtelen, ez minden egyes alanyra nézve egyszer véget ér. -Az is, a kit elkerült az, a mit müvészi értelemben tragikus sorsnak -nevezünk, egyszer szembe kerül végső következményével annak, hogy -született: az enyészettel. A halál, az minden egyes embernek -elmaradhatatlan tragikus momentuma. Tragikai vétségét elkövette – -Ádám a paradicsomban. Ezért kell meghalnia. Szép legenda és ér -legalább is annyit, mint a filozofikus széptani iskolák tanitása a -– tragikai vétségről. A vallás azonban, mely e legendát tanitja, -adott hozzá Megváltót is és öröküdvösséget. A kérlelhetetlen halál -meg van enyhitve, a jámborokra, a hivőkre nézve meg van fosztva -fulánkjától. Cserébe megy a dolog: a muló lét az örökkévalóságért, -a földi baj a mennyei üdvösségért. Mégis nem borzalmas-e a halál? -Nem dobban-e meg a legjámborabb sziv is, küszöbére érvén „az -ismeretlen tartománynak!“ Nem rázkódik-e meg a leghitetlenebb is? -Nem fogja-e el görcsös kétségbeesés a gyengét? Nem-e az emberiség -megszámlálhatatlan többségére nézve kétségekkel tetézett kin és -borzalom a halál? Az életért való fizetség ez, fizetség azért a -tragikai vétségért, hogy születtünk. A milyennek születtünk -<span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span> és fejlődtünk: az csak nehezebben vagy -könnyebben elviselhetővé teszi a rémes pillanatot. És hány és -hányféle tényező hozza létre e pillanat mivoltát eredményképen: -szegénység, gazdagság, beteg test, egészséges szervezet, a lélek és -szellem változó tehetségei, az erkölcsi erő vagy gyengeség, a -tudás, aczélos akarat: mind egy-egy nagy csoport, hosszu skálával. -A kit boldogságtól foszt meg a halál, a kit boldogtalanság, testi -vagy lelki szenvedés érlel meg reá, a ki vigyázatlanságból -sodortatik el, a kit mások gonoszsága dönt belé; a kit ágyban, a -kit uton, a kit imádság közben, a kit tivornyában talál, a ki -magára emeli kezét vagy mások gyilkos fegyvere alatt esik el, a kit -ifjan, a kit öregen talál: – minden van mit siratni, minden van -megdöbbentő s mind rémülettel néz csontos vendége szemébe. Hogy meg -kell halni s mikor el is érkezett a végső pillanat: az a tragikai -kehely, mely mindenki számára meg van töltve s melyet, órája -eljövén, mindenki kénytelen kiüriteni. Az ember élete nem egyéb, -mint küzdelem a halál, tehát egy bizonyos lehetetlenség ellen. -Ezért védi magát a tél hidege, a nap melege, az állatvilág foga és -embertársai szivtelensége ellen; ezért táplálkozik, ezért társul, -ezért köt békét és ezért visel háborut.</p> -<p>A halál tehát az emberek köztragikuma. <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> De az -emberek nem egyformák, sem életökben sem halálukban. Vannak nagyok, -kicsinyek, szépek, rutak, jók és gonoszak. Vannak kiváló alakjai a -fajnak s a legkiválóbbakban a tragikum is egész fényében, félelmes -fenségében nyilatkozik meg előttünk. Nem kiváltságul, nem jutalmul -vagy büntetésül rájok mért és csak nekik osztott különös ajándék -(már akar istené akar Danausé) az a tragikum, hanem mindnyájunk -tulajdona, a mely azonban bennök egyéni nagyságuk fényével ég.</p> -<p>Az általános tragikum a halál, a különös sem lehet más, csak a -halál. Halál nélkül tehát nincsen tragikum. Tragikus természetü -lehet valamely bonyodalom, valamely helyzet, valamely fordulat; de -a halál pecsétje nélkül a tragikum nem eszményi tartalma, csak -egyik jellemző tulajdonsága lesz. Nem lénye, csak szine. A -tragikum, a mely a müvészetben szerepel, vagyis a kiváló lények -tragikuma mindig különös is, azaz egyéni is: kizárólag azé az -illetőé, annak testi, lelki vagy szellemi képességeivel szoros -kapcsolatban, jellemével egyező. E tragikum értelme ez: Az egyén -védelmére a halál elleni küzdelmében alakult társadalom törvényei -annyiszor a mennyiszer vagy lehetővé tesznek oly helyzetet, a mely -egy bizonyos egyén akaratának s vágyainak utját állja; vagy -tiltanak oly helyzetet, a melyet az az <span class= -"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> egyén a -maga boldogulására nélkülözhetetlennek lát. E helyzet az illető -egyénre nézve lehetetlenné teszi az életet, a mely pedig nem egyéb, -mint harcz ismét a lehetetlen (a halál) ellen. Az egyén lemond -tehát harczáról a halál ellen és az élet ellen forditja fegyverét: -egymás ellen sorompóba állitja az egymás mellett két lehetetlent: -az életet és halált, kivel békét kötött, kinek kötést irt vérével, -hogy a türhetetlen élet ellen szövetségese legyen. Erkölcsileg -lehetetlen levén élnie az adott helyzetben, ezzel megküzd, legyőzi -és szövetségese: a halál karjaiba hull. Az ő küzdelme alatt ő rá -nézve s mindarra, a mi akarata, hatalma, vágya, ambicziója és -kötelessége büvös körébe tartozott, fel volt függesztve a közrend, -mely nekünk bástya a halál ellen. S midőn a harczot győzelmesen -kivivta s győzelmeért meghal: a mi számunkra győzött, a rendet -tette jobbá, erősebbé, erkölcsösebbé, türhetőbbé, egy szóval a mi -további harczunk föltételeit a lehetetlen ellen tette -kedvezőbbekké. Egy adag a megváltóból van minden tragikus alakban. -Nem vétség avatja föl lényét, hanem természete határozza meg, s -abból folynak cselekedetei, melyek közül, hogy néha egyet, néha -többet generalizálva a tudósok tragikai vétségnek qualifikálnak: az -a kérdést állandó alapjairól az esetlegesre helyezi át s a -jelenséget jelentőségétől, egyetemességétől és fensége egy -<span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> részétől fosztja meg a nélkül, hogy ezért -cserébe akármit tudna neki adni, ha csak nagyobb világosságot, vagy -egyszerüséget is.</p> -<p>Ezekből nyilvánvaló az is, hogy a művészet, mikor tragikus -eseményeket utánoz, tehát a tragoedia nem nélkülözheti helyesen -befejezésében a halált, a valóságos fizikai halált, a hős fizikai -életének is megsemmisülését.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span></p> -<h2>III.<br /> -Az élet s a művészet.</h2> -<p>A törvények, melyek a művészetben uralkodnak, lényegükben -ugyanazok, a melyek az életben érvénynyel bírnak A művész nem -kormányozhatja alakjait más szabályok szerint, mint a melyeknek az -ő alakjaihoz hasonló emberek engedelmeskednek. Ez olyan -természetes, hogy más bizonyitásra nem is szorul. Bizonyitva van -annak felemlitésével, hogy a művészet voltaképen nem egyéb, mint -korlátolt utánzása az életnek. Korlátolva van anyaga és eszközei -által. Mindkettőnek, életnek és művészetnek azonban közös igazságai -vannak, egy azon tartalma van. A különbség köztük az, a mi az -eredeti és az utánzás közt van: amaz való, emez pedig valószinü. Az -élet való, a művészi mása pedig valószinü. A művészet törvényeit -tehát ép ugy kereshetjük az életben, mint az életéit a művészet -alkotásaiban: mindenütt, ha jó nyomon járunk, ugyan azokat az -igazságokat fogjuk megtalálni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> Az aeszthetika anyagi része -tehát nem egyéb, mint a művészet erkölcstana. Tételei szedhetők az -élet jelenségeiből is, de szembeszökőbbek, könnyebben megtalálhatók -a művész alkotásaiban, a mely mint okszerü egész, kiindulásával és -végső befejezésével kinálkozik oda vizsgálatunk tárgyának. Az élet -tüneményei ellenben rendszerint csak töredékekben jutnak szemünk -elé. Egyszer az elejét, egyszer a derekát, egyszer pedig csak a -katasztrófájat látjuk mint szemtanuk az élet valamely -bonyodalmának: praemisszát konzequenczia, vagy konzequencziát -praemissza nélkül. Ehez járul, hogy a művész feladatához tartozik, -hogy alakjai belső világát is előttünk feltárja. A való élet -embereinek belső világát csak sejtenünk és kitalálnunk lehet. -Itéletünk tehát mindig biztosabb és megbizhatóbb, ha utánzott -világot vizsgál, mintha az élet konkrét jelenségeit tárgyalja, és -ennél fogva a művészeti alkotásokból szedett tanulságok -becsesebbek, mint a melyekre az élet tapasztalatai oktattak -bennünket.</p> -<p>E tétel, mely az árnyékot a test fölé látszik emelni becsben, -különösnek látszhatik, de csak is látszik. Vegyük csak a történeti -adomák és jelenetek hosszu sorát, melyek közismeretüek, szájról -szájra adatnak és a hagyomány erejével élnek évszázados, sőt -évezredes életet. A mai történelmi tudomány azonban majd -valamennyiről <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> kideriti, hogy a dolog épenséggel nem ugy -esett meg, a hogy mindnyájan tudjuk; de mi van ezzel bizonyitva? -Az, hogy akármilyen volt a valóságos életben az a valóságos -jelenet, egy poéta, több poéta, vagy épenséggel a nép, mely -nemzedékről nemzedékre átörökitette, egyszersmind költőileg át is -alakitotta, egy erkölcsi tartalom, tanulság vagy erény megfelelő -hüvelyévé formálta. Igy tartalmazza a becsesebb tanulságot; a mint -megtörtént, mást tartalmazott, vagy semmit, vagy értéktelent, -minden esetre felfogástól függő bizonytalant. Megszünt többé -kevesbé annak lenni, a minek hőse annak idején cselekedte és lett -idővel azzá, a minek nézői nézték. A történetbuvár hiába helyezi -eredeti jogaiba vissza: nem az élet valósága a becsesebb hanem a -művészi átalakitás tartalma, és ehez ragaszkodik a világ.</p> -<p>Az élet jelenségeit a poézis sokféle formában dolgozza fel. A -tanitókönyvek tele vannak a „műfajok“ osztályozásával. Éposz, -regény, dráma, lyra, ballada és a többi. Természetesnek tartom, -hogy tartalmok szerint mind e műfajok egy azon törvények alatt -állanak. Mind emberi érzést, gondolkozást vagy cselekvést -tartalmaznak külön vagy együtt. Formai eltérésöket meghatározza az -a mód, a mely szerint forgalomba hozatnak s rendeltetésöket -szolgálják. <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span> A drámát a szinpad viszonyai és törvényei -formálják; a regény szabályai és szabálytalanságai erednek abból a -körülményből, hogy könyvből, időhöz és helyhez nem kötve olvassuk; -a rövidebb versek véghetetlen határvillongásainak az a forrása, -hogy egy azon módja van élvezésöknek: felolvastatnak, szavaltatnak -vagy énekeltetnek. Az emberi természetnek két ellenállhatatlan -iránya van, mely itt is nagy szerepet játszik: szétbontja, határok -közé szoritja, a mi össze van van keverve és viszont összezavarja, -összeházasitja, egymásba oltja a mi külön van válva. A tudósok -kategóriákat csinálnak, műfajokat határoznak meg, törvényeiket -statuálják, ellenben a gyakorló költők összezavarják a szabályokat -s a műfajokat és ugyanazzal a változatossággal hozzák létre -műveiket, mint az anyatermészet a magáéit. Tele vannak átmeneti -vegyes fajokkal, nagy boszuságára a törvények tanitóinak, az -akademiáknak; de egyszersmind nagy szerencséjére az emberiségnek. -Meg is volna akadva a tudományos akadémia nagyon, ha egy pomologiai -akademia kihirdetné, hogy csak egy almafaj, egy körtefaj, egy -szőlőfaj, csak egy faja a szilvának, baraczknak, cseresnyének a -hiteles és a jó; azonképen a bornak, szesznek, kávénak és -egyebeknek. Az alma, a mely borízü, az rossz és kárhozatos. Az -almának legyen almaize, <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> a bornak borize. És ki látta, hogy forma -szerint almának nézzen az ember valamit s mikor beleharap, akkor -süljön ki, hogy a látszólagos alma a legfinomabb körtefajból való -példány. Ehez hasonló szakrilegium, a mikor valaki drámai alakban -nyujtja költői egyéniségének tartalmát, noha természete tulnyomóan -lyrai vagy regényes. A helyett, hogy hálásak lennénk iránta, -szidjuk a – törvények nevében, mintha nem a poéta tanitaná a -tudóst, hanem a tudós a poétát. Nem hiszed el nyájas olvasó? Avagy -azt véled, hogy a törvény megelőzte a poézist? És nem a poétai -termékekből vonattak le a poézis szabályai?</p> -<p>Én azt hiszem, hogy Szofokles nélkül nincsen Arisztotelesz. -Arisztotelesz nem azt irta meg, a mi a priori a fejében volt, hanem -azt, a mit a posteriori megtalált egyszer az életben, egyszer -Szofoklesben. Ő neki csak az a tehetsége volt meg, hogy a dolgok -lényegét képes volt meglátni és szabatosan körül irni. Az -aeszthetika tudománya nem a költők tanitására való. Az épen ugy -mint a költői alkotások, mindenki számára készül, hogy izlését -művelje, itéletét élesitse, megtanulja öntudatosabban élvezni az -irodalom értékesebb részét. Alkotni, a kinek ez az isteni tehetség -meg nem adatott, aeszthetikai törvénykönyvekből meg nem tanul. A -kinek pedig megadatott, az alkot a tudósok számára s <span class= -"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> okulására, -a kik az ő alkotásából tanulják tudományukat, szedik -törvényeiket.</p> -<p>De senki se higye rólam, hogy én ezekben a korcsalkotások -szószólója vagyok. Szabálytalanságok és korcsalkotás még igen -messze vannak egymástól. Az akademiák kötelessége őrizni a -kodexeket; ellenben az élő irodalom joga, tehetségével szabadon -élni. Utmutatója ebben a természet s az élet korlátlansága. A -természet nem tenyészt hóban virágot, nem hullat kánikulában havat: -fái nem nőnek gyökérrel az égnek, koronájukkal a földbe; ezer -változást enged meg magának a természet, természettelenséget nem -követ el; változásai föltételekhez vannak kötve, nem önkényesek. Az -emberek milliói tökéletlenségek és tökéletességek elosztásában -különböznek egymástól. Külső és belső tulajdonságok változatos -birtoka teszi őket egy véghetetlen skála billentyüivé. Sem a -legszebb, sem a legjobb nem a legtökéletesebb, vagy a -legkivánatosabb, valamint nem a legrutabb vagy a leggonoszabb a -legtökéletlenebb vagy a legkevesbé kivánatos embertársára nézve. Az -a tökéletesség, melyet a századok művészet dolgában alkottak, az -életben elő alig fordul; a minőt a művész képzelni tud, az nem -lehetetlen ugyan, de nem létezik, sőt létezvén, ugy föl nem -ismerhető az életben mint a művészetben, a hol az ember ki van -emelve mindennapi <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> szükségeinek, apró bajainak és -nyomoruságainak, tehát mindnyájunk által ismert, mindnyájunkéival -közös és állandó tökéletlenségeinek a keretéből. De a művészt nem -mindig a tökéletesség érdekli, valamint minket sem. Érdekel -bennünket minden, a mi emberi és a mi embert érdekel s mind ez a -természetben mutatkozó véghetetlen változások szerint méltó tárgya -a művésznek; s ismét maga a művész méltó tárgya a mi -érdeklődésünknek, ugy is mint ember, ugy is mint művész, az az -rendkivüli adományokkal biró ember. Kérdés, jogos-e, hogy egy ujabb -és ujabb művész szabadsága megköttessék más törvényekkel is, mint -melyekkel kötve voltak művész elődei? Példának okáért azokkal, a -melyek ez elődök műveiből vonattak el? Sőt nem ellenkezőleg azt -kell-e mondanunk, hogy ugyanazt a szabadságot adjuk minden -művésznek, a melylyel elődei birtak s ezek közt az, a ki első volt -sorban valamennyi előtt. De vajjon ezt minő szabályok kötötték? -Seminők. Aeszthetikai törvénykönyvek nem lévén, kötve volt saját -izlése, itélete és szelleme által, mit az a tudat kormányozott, -hogy embertársainak tetszeni, nekik szolgálni akar, midőn az életet -utánzásban másolja. Törvénye tehát az volt, hogy tartalmilag -igazat, formailag pedig valószinüt alkosson. Ezt ám tehesse ma is -mindenki a saját belátása és tehetsége szerint, <span class= -"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> ne pedig – -mások belátása és tehetsége szerint. Egy régibb művész, a kinek -alkotásaiból szabályok vonattak le, vagy nagyobb, vagy kisebb annál -az ujabb művésznél, a kinek mai munkássága igényli méltatásunkat. -Ha kisebb, akkor a róla szabott mértékkel az uj ember nem mérhető -meg helyesen; ha pedig nagyobb, akkor nem mérhető meg igazságosan. -A mit én is e lapokon irni fogok, nem azért irom, hogy ujabb -tehetségek működésének értéke az itt foglaltató szabályok szerint -határoztassák meg, hanem egyszerüen azért, hogy ama művek és a -hozzájok hasonlók, melyekből tanulságaimat elvonom, olvasóim előtt -mivoltukban feltünjenek, tartalmuk világosabb legyen, hatásukról -magának mindenki számot adhasson. E hatást nem én csinálom, azzal -nálam nélkül is birnak ama művek, korábbi művészek remek alkotásai; -én csak az olvasó előtt e hatás tényezőit, titkait és erkölcsét -tárom fel. Nem tukmálok a művekre semmit, legkevésbé valamely -filozofiai rendszerbeli zubbonyt; nem bizonyitok velök semmit, a mi -nem bennök volna. Én csak magokból a munkákból mutogatom a -munkákat.</p> -<p>Az érzéseknek, hangulatoknak, a lélekállapotoknak ezer -változatai és megannyi okai vannak az emberekben. A mely iró -magának valamely történetben alakokat választ és állit fel, hogy a -lélek helyzetének, az érzések játékának jelenségeit <span class= -"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> -feltüntesse, s ezt – ha nem is mutat vagy tüntet fel <em class= -"gesperrt">teljes</em> embert – vonzón, érdekesen, tanulságosan, -illuziót keltve és érdeklődést gerjesztve tudja tenni, az az iró -művész, az költő a szó legszebb értelmében és alkotásai, ha a -meglevő kategoriák és műfajok keretébe egyáltalán bele sem is -illenek, poetikus alkotások, melyekben a poetai remekművekéivel -rokon vagy azonos törvények uralkodnak, mint ahogy az életben -minden a mi él és van, egy azon erkölcsi és anyagi törvények -szerint van és él. Nincsen külön nehézkedési törvény az ember és a -kő számára; a mozgás törvénye minden testre nézve ugyanaz; a -lélegzés ugyanazon elemben azonos vagy rokon szervek által történik -és igy tovább. És valamint benne van az alkotó lángesze a -legkomplikáltabb szervezetben, nem kevésbé csodás e lángész a -legegyszerübben is. A legnagyobbszerü tragoedia csak olyan -tökéletesség, mint Petőfi versecskéje: „Falu végin kurtakorcsma,“ -nem különb. És a végtelen soron, mely a remekek ily kimagasló -csucsai közt elterül, végig vonul az alkotó lehellete, s az -alkotásokban élnek törvényei. Érzi-e valaki a szükségét, hogy oly -álláspontot találjunk, a melyről biztos kitekintést nyerhetünk a -művészet termékeinek e tömegére? Érzi-e szükségét annak, hogy oly -meghatározások birtokába jussunk, melyek az egész mezőre -tájékoztató <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span> világosságot vetnek? Kell-e tétel, a mely -mint bűvös kulcs, egy zárral egy tündérkastély összes termeit -megnyitja előttünk? Egy determináczió, melybe, mint kiindulóba az -utvesztő összes utjai összefutnak?</p> -<p>Ha érzitek ennek szükségét, gyertek, keressétek velem. Meg -fogjuk találni azon a ponton, a hol a müvészet érintkezik az -élettel, a hol a kettőnek egy igazsága van: az eredetinek és -művészi másának is. Meg fogjuk találni a müvészet anyagában, s nem -a formájában; állandó és nem esetleges részében. S megtaláltuk, azt -reméllem, abban a pillanatban, a melyben megfejtettük a -legnagyobbat, a mit emberi elme alkotott: a tragoediákat. Ha -megmondottuk, mi a tragoedia s mi nem az, akkor az összes poétai -jelenségeket két főrészre osztottuk erkölcsi alapon. Széptani -törvényeik nem oszthatók két felé. Azok egyformán uralkodnak minden -poétai műben. A tragikum kérdése tehát nem aeszthetikai, hanem -ethikai kérdés. A tanitás róla, ismétlem, a művészet -erkölcstana.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span></p> -<h2>IV.<br /> -Az erkölcsi világrend.</h2> -<p>Az erkölcsi világrend nagy szerepet játszik a drámai művek -megitélésében. Az erkölcsi világrend megsértését tragikai -vétségnek, vagy bünnek mondják a műbirák, melyet a tragikai bukás -követ bünhődésképen. De mi vajjon az az erkölcsi világrend? Egy -képzelt, ideális forum-e, foglalatja minden erkölcsi szabálynak, -mely sérelmet szenved az által, a mit az emberek rosszat -cselekesznek és erőben gyarapszik minden jó cselekedet által? Avagy -talán csak mint egy kommasszácziója a jók lelkiismeretének, mely -kárhoztat minden vétséget és botlást, a mely törvényeivel daczol, -vagy érdekeit sérti? Azt hiszem, sem nem az egyik, sem nem a másik. -Erkölcsi világrend alatt sem egy elvont fogalmat, sem egy képzeleti -intézményt, sem egy ideális fensőbb forumot nem lehet értenünk. A -mi nem létezik se mint személy, se mint testület, se mint -intézmény, se mint világos érzés, a minek nincsen <span class= -"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> foruma, -képviselője, hatalma, még csak tiszta képzete is az emberekben, az -egyáltalán nem létezik az emberekre nézve. Ha tehát van egy -erkölcsi világrend, azt a létező dolgok sorában és nem ideálista -tudósok gondolatvilágában kell keresnünk. Az erkölcsi világrendet -valóban meg is találjuk itt; már Szokratesz meghatározta e fogalmat -akkor, a mikor kimondotta, hogy az igazságos az, a mi – törvényes. -Az erkölcsi világrend rendeltetése szerint nem lehet más, mint -igazságos. Ha tehát az igazságos az, a mi törvényes, akkor a mi -törvényes, az az erkölcsi világrend. E fogalom alatt értenünk kell -tehát az isten által teremtett és egy erkölcsös élet folytathatása -végett társadalmakká alakult világ létezésének anyagi és erkölcsi -föltételeit, mindennemü törvényeit. A ki ezek szerint él, -igazságosan él, az erkölcsi világrend értelmében él. A ki e -törvények ellen él, nem él igazságosan, az erkölcsi világrend -sérelmével él. Krisztus ugyanezt tanitotta, a mikor mondá: add meg -istennek, a mi istené, s a császárnak, a mi a császáré.</p> -<p>Ebből azonban az következik, hogy a törvény oly tekintély, a -melynek szót kell fogadni akkor is, a mikor meggyőződésünk szerint -rosszat rendel. Az erkölcsi világrend szerint élünk, ha a törvény -szavát követjük, nem ha a meggyőződésünkét, mely a törvényével -esetleg <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span> ellenkezik. És a dolog valóban igy is -van. Az erkölcsi világrend a mi erkölcsi és anyagi jólétünk őre és -biztositéka, a végett van, hogy az legyen s engedelmességet méltán -követel tőlünk. Hogy ez az erkölcsi világrend igen sokszor – egyes -időkön át – minden inkább mint az, a mit rendnek vagy erkölcsösnek -szoktunk tartani: azt bőven tudjuk a történelemből. Ez azonban nem -jogosit fel bennünket az ellene való feltámadásra. Az ember -romlékony és minden romlékony a kezében, az erkölcsi világrend is, -mely időközönként igen nagy elfajzásokra jut. Az államok, az egyház -intézményei, minden átalakul, romlik és fejlődik, reformácziók -által megujhodik, irányt, elveket cserél. Az erkölcsi világrend -tehát nem mindig ugyanaz, változik az emberekkel, változik államok, -országok, világrészek szerint, változik a helylyel, az idővel. -Változik erkölcsi becse rövid időközönként is. Ha a társadalmi, -egyházi vagy állami hatalmak gonosz kezekbe jutnak, az erkölcsi -világrend gonosz czéloknak jármába kerül. De értékével nem változik -egyszersmind jelentősége is az emberek összeségére nézve, és -szükséges, hogy tekintélye mindenkor megvédelmeztessék. Az erkölcsi -világrend intézménye a társadalmak érdekeinek, szellemi, erkölcsi -és anyagi érdekeinek, melyek prédává lesznek e világrend általános -felbomlásánál ép ugy, a <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span> hogy ez érdekek soknemü sérelmével jár az -erkölcsi közrendnek bárminemü jelentékenyebb megromlása is, akár -politikai korrupczióban, akár a lelkek elvadulásában vallásos -életük elernyedése folytán; akár társadalmi -elerkölcstelenesedésben, akár hasonló egyebekben legyen beteggé. De -mind ez csak részleges veszedelmévé lesz a társadalmak érdekeinek. -Maga a társadalom indul bomlásnak ott, a hol a rend maga, az -erkölcsi világrend, a társadalmi élet viszonyait szabályozó -erkölcsi hatalmak ellen lázad maga a társadalom. Mi emberek tehát -minden vágyainkat korlátozni tartozunk az erkölcsi világrend -lehetőségeire, és semmire sem szabad törekednünk, a mi ezek szerint -elérhetetlen. A mi az erkölcsi világrend föltételei szerint nem -lehetséges, az egyáltalán lehetetlen. E világrenden kivül, minthogy -nála nélkül nincs társadalom, lehetetlen maga az ember is, a kit az -állattól nem annyira nagyobb intelligencziája különböztet meg, -hanem abbeli társas természete, hogy öntudatos része a maga -köztársaságának, eltökélés szerint és saját választásából teljesit -benne hivatást. Ehez nem lehet a méh, a hangya s más társas állatok -köztársaságát hasonlitani, melyben mint falanszterben teljesiti -minden individuum a munkát, melynek teljesitésére a tojásból -kikelt, s melyet nem cserélhet fel más állással. Az anyaméh – -királynénak nevezve <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span> – megtermékenyűl, benépesiti a sejteket -és meghal, a nélkül, hogy uralkodott volna. Más a herék, más a -dolgos méhek munkája. És a here soha sem lesz dolgos, a dolgos soha -sem lesz here. Az emberek társadalma évezredek óta átalakulásokon -megy át, a munkás erők munkát és helyet, az osztályok szerepet -cseréltek és az individuumok ily cseréje állandó.</p> -<p>Ezek szerint azonban ugy látszik nincsen különbség erkölcsi -világrend és társadalmi rend közt. Valóban ugy gondolom nincsen is, -csak a kifejezésben. Egyet és ugyanazt kell a kettő alatt értenünk: -foglalatját mindannak, a mi a társadalmi életet, mint az emberiség -erkölcsös czéljának szolgálót fentartja, védi és biztositja. A hol -tehát erkölcsi világrendről, társadalmi rendről, közrendről szó -lesz: mindig ezt értem alatta. Más rendet nem tudok, a mely által -akár isten, akár földi hatalmasság létét éreztetné az emberrel, -befolyását reá gyakorolná, vágyait, czéljait szolgálná vagy -korlátozná. Csak ezt a rendet tudom, csak ezzel is számolhatok -tehát az életben is, a művészetben is.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span></p> -<h2>V.<br /> -A középfaju dráma.</h2> -<p>A szorosabb értelemben vett dráma, az ugynevezett középfaju -dráma ugy viszonylik a tragoediához, mint egy per a biróság előtt -egy perhez az isten előtt, vagy hogy korlátozzam az utóbbit: mint -egy komoly duellumhoz. Amaz megoldható, ez megoldhatatlan, csak -válsággal elintézhető összeütközéseket vesz tárgyul. Az ó -testamentom erkölcsi világrendjének főtanitása vala: szemet -szemért, fogat fogért. Az uj testamentomé: a ki téged kővel dobál, -kenyérrel dobáld vissza. Fölvehetjük, hogy e két czivilizácziót -megelőzte egy természeti korszak: az erősebb joga. De a társadalom -elemei megalakulván, az egyesülés föltételei kifejlődtek s -megalkották az első erkölcstant, mely az ó testamentoméhoz hasonló, -ha nem ugyanaz. Kétséget nem szenved azonban, hogy sem ezt régibb, -sem az uj testamentombelit az uj törvényhozások nem vették épen -betü szerint. Mindössze amazok a régit szigoritották, <span class= -"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> emezek az -ujat emberségesebbé tették. Az emberek magok lényeges -tulajdonságaikban ugyanazok voltak minden törvényhozások alatt s -nem is fognak megváltozni, mert erkölcsi mivoltuk föltételezve van -anyagi mivoltuk és lételük föltételei által, a melyek lényegükben -mindig azonosak voltak is, lesznek is. Az emberek táplálják -testüket-lelküket, élnek közösségben és meghalnak ezerféle módon -egy azon bizonytalan halálban. A művelődés sokat könnyebbé, sokat -nehezebbé, sokat fölöslegessé, sokat szükségessé tett; de Ádámot ki -nem irtotta az emberből, az ember őslénye hamisitatlanul él az -emberekben maig is és élni fog idők idejéig és az emberi -törvényhozás mindörökké e két véglet között fog mozogni: a fogat -fogért és a kőért kenyérrel való visszadobálás két véglete közt. -Egyes emberek pedig voltak a régi kegyetlenebb törvények alatt is -olyanok, a kik kegyesen bántak bántalmazóikkal és vannak ma is, a -humánusabb időkben is viszont egyesek, a kik egy fogért inkább -kettő elvételével állanak boszut, mint egyével se. Az ember tele -van erénynyel és hibával, s e keverék átlaga egy különös jó, a mely -rendesen mindig uralkodik az emberek felett. Nevezzük erkölcsi -rendnek, foglalatja ez mind ama törvényeknek és szokásoknak, a -melyek az embereknek társadalmi együttéletét szabályozzák s ezzel -lehetővé teszik. Ez nem csak a <span class="pagenum"><a name= -"Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> törvényekből és szokásokból -áll, hanem erkölcsökből, fogalmakból, társadalmi hallgatag -megállapodásokból, illendőségekből és hasonlókból, melyekkel a -társadalom minden tagja korához, állásához, műveltségéhez mérten -tisztában van; melyeknek megtartását minden embertársától követeli, -meg nem tartását mindenha gáncsolja, esetleg meg is torolja, a -nélkül, hogy magával szemben hasonló szigoruságot gyakorolna. Ez a -legemberibb tulajdonságok közül való. Egy-egy kor erkölcstana -jóformán igazságszolgáltatásában, büntető törvényeiben van -kodifikálva. De ne tévedjünk meg: csak a koré, a művelt emberek -többségeé, nem általában az emberé. Ez mindig ugyanaz volt, a mi az -ó testamentomban megirva van: fogért fogat. Alig van ember a -világon, a legjámborabb is, a kinek ne lett volna egy-egy -pillanata, a melyben elementáris erővel tört ki belőle az öreg -Ádám: fogért fogat! Akármiképen intézkedik a filozofikusan művelt -vagy elfajzott törvényhozó elme: akár szigoruan tul megy az ó -testamentomon is, akár humanisztikusan Krisztus tanához közeledik -halomra hordott tapasztalati, bölcseleti, erkölcstani és egyéb okai -alapján: az ember, az egyes, mindig serpenyővel méri a bünt és a -büntetést. Erkölcsi szükség neki az, hogy a kettő egyensulyos -legyen, egyik a másikat fedezze: a kisebb bünt kisebb büntetés -sujtsa, a nagyobbat <span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span> nagyobb és ne megforditva. Mindnyájan -naponta vétkezünk, mindnyájan naponta biró elé kerülhetünk: a -vétkesben, a ki igazságtalan biróra talált, a magunk közvetlen -veszedelmét látjuk. Ha vétkéhez mérten szigoru volt a rámért -büntetés: elejbénk lépett az igazságtalan büntetés veszedelme, mely -minket is érhet bünösökül; ha enyhén itéltetett meg s nem lett oly -vesztes büntetése által, mint a mennyit nyert büne által: föl van -bátoritva tovább vétkezni embertársai kárára. Mikor Spangát és -társait halálra itélték, hallottam egy cselédsorbeli asszony -méltatlankodó felkiáltását: egyért hármat, ez nem igazság! Nem azt -nézte, hogy a társadalomra nézve egy Majláth értéke hány száz -Spangáéval ér fel, hanem azt, hogy egy megölt emberért három embert -öl meg az igazságszolgáltatás. A halállal szemben mind egyenlők -lévén, ez nem volt neki igazság. Az ember semmiben sem oly kényes -és semmiben sem érzi magát annyira érdekelt félnek, mint a bün és -büntetés összemérésében. És semmi sem hasonlit a megnyugvás amaz -érzetéhez, melylyel eltölt bennünket egy igazságosnak talált -itélet. Szigoruan itélvén meg másokat, enyhén magunkat, azzal -áltatjuk magunkat, hogy igazságból élünk, s megis élünk ha -igazsággal bánnak velünk, noha tizannyi könyörületet és százannyi -elnézést költünk el, mint igazságot. Mégis ez az ember örökös -csatakiáltása <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span> s ez alatt nem ért mást mint a bün -megfelelő büntetését, az érdem megfelelő jutalmát. Szemért szemet, -fogért fogat. Igy lévén ez az életben, természetesen igy kell lenni -az élet művészi utánzásában a költészetben is. Annak sem lehet más -erkölcstana, mint a mely – nem a törvényekben áll, hanem az -emberekben él. Tárgya se más mint az ember, és élete igazságai és -igazságtalanságai. Peripecziái tehát ismét ugyanazon módja alá -esnek a megitélésnek mint az élet jelenségei. Ha az életben az első -és utolsó itélet mindig az, hogy Péter vagy Pál „megérdemelte -sorsát“, vagy nem érdemelte meg, – ugy a művészi utánzás alakjai -felett is a legelső és legáltalánosabb itélet ez: megérdemelte -büntetését, vagy nem érdemelte meg. Természetesen, a ki igy itél, -az nem a tudós, hanem a közönség, a melynek számára voltaképen az -iró is, a művész is dolgozik. Ha valamely hős hibái vagy vétségei -mértékéig van büntetve, akkor a naiv közönség, vagyis az egész -világ jónak fogja találni a művészi alkotást, a melynek tárgya e -hős sorsa; ha ellenben nem, ha a művész mértéke hamis volt az -igazságszolgáltatásban, akkor a világ annál igazságosabban -iparkodik mérni a művésznek s kimondja, hogy ily büntetést a hős -nem édemelt meg, a mű hibás, vagy épen rossz is.</p> -<p>Ez állitások szerint azonban ugy látszik, <span class= -"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> mintha nem -léteznék az, a mit „<em class="gesperrt">költői</em>“ -igazságszolgáltatásnak nevezünk? Én azt hiszem, hogy mint különös, -kiváltságos intézmény valóban nem is létezik. A költői -igazságszolgáltatás különbözik ugyan a fenyitő törvényszékek -igazságszolgáltatásától, ellenben igenis rokon az esküdtszékek -itélő módjával. A költői igazságszolgáltatás nem egyéb, mint -gyakorlása egy szellem által a közszellem itéletének. A költő egy -maga kitalálja az emberiség érzületét (azért költő) és a szerint -intézkedik művében. Ez a költői igazságszolgáltatás. Voltaképen -csak annyiban „igazságszolgáltatás“, a mennyiben embereket -mivoltukért, szándékaikért és cselekedeteikért megillető, -<em class="gesperrt">megérdemelt</em> sorsukhoz juttat, bárha -minden törvényszéki eljárás nélkül. A mit költői -igazságszolgáltatásnak mondunk, az helyesebben nem egyéb, mint -fölidézett összeütközések és bonyodalmak helyes, igazságos vagy -méltányos megoldása a művészi utánzásban. Tehát egyszerüen helyes -megoldás és nem épen igazságszolgáltatás.</p> -<p>Nagy tömege a drámai műveknek van ugy megoldva, részint a hősök -boldogulásával, részint halálukkal, részint enyhébb lakolással, -hogy a bün és büntetés mérlege gyönyörü egyensulyban van. Sorsát e -művekben kiki megérdemelte, a közönség erkölcse sértetlen marad, -élvezete teljes. Mindenki a legnaivabb néző is, <span class= -"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> ha csak -nem együgyü, még számot is tud adni magának arról, a mit látott és -a mit érezett. Hiszen nem történt más, mint hogy kiki erénye -jutalmához és vétke büntetéséhez jutott. Ez közértetü dolog, ehez -megérett elme, közönséges elme, közönséges érzések kellenek, semmi -egyéb. Se tudomány, még csak különösebb műveltség, nagyobb -megfigyelő képesség és iskolázottabb itélet se. Ellenben vannak -művek, melyeknél a számvetés nem megy ilyen könnyen. Lát az ember -darabokat a szinpadon, a hol kisebb hibákért, jelentéktelenebb -vétkekért, mint minőkért más jó darabok hősei semmi nagyobb -büntetést nem szenvedtek, – itt a hősök végzetes sorsra, kinos -halálra ragadtatnak; lát viszont más darabokat, a hol egy-egy alak -rémtetteket halmoz egymásra és ezért még sem éri külömb büntetés, -mint azt, a kit a kicsiny hiba sodort az örvénybe. A bün és -büntetés mérlege itt bizonytalanul ingadozik, végre teljesen kiesik -megrettent kezünkből a serpenyő, itélő tehetségünk cserben hagy -bennünket, már mint a bünök és büntetésök mérlegelése dolgában; az -ügy az összeütközés fölébe emelkedik birói látókörünknek, az -érdeklődés egy uj neme foglalja el keblünket, mely bilincsel és -bájol, félelmet és gyönyört elegyesen kelt szivünkben, előbbi birói -szerepünk helyett a lelkes hivők szerepe jut részünkül, s a végső -itélet, a költői „igazságszolgáltatás“ <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> helyett -egy katasztrófa fejezi be a művet, egy költői megoldás, melyet a -néző már nem képes okok szerint méltatni, melynek igazát, vagy tán -jobb, ha azt mondom, tartalmát már inkább csak érzi és kevesbé -érti. Az ily művek a tragoediák, a poétai utánzás csucsai; a másik -csoport, tekintet nélkül arra, hogy halállal végződnek-e egyes -esetekben vagy boldogabb fordulattal, a drámák e szó szűkebb -értelemben. Komoly drámák tehát ama szinpadi művek, a melyeknek -összeütközései a vétkesség mérvei szerinti büntetések és -jutalmazások által a közérzés kielégitésével megoldhatók; -tragoediák ellenben ama szinpadi termékek, a melyek -összeütközéseinek megoldására e mérték nem elégséges.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span></p> -<h2>VI.<br /> -A tragoedia.</h2> -<p>A drámai műfaj két válfajának egy lényeges különbsége ennyiben -megtaláltatott volna; de persze, a tragoediára nézve ez csak egy -negativum, csak annyi, hogy a tragoedia megoldásában nem az a faja -szerepel a költői igazságszolgáltatásnak, a mely más, nem tragikus -összeütközéseket helyesen old meg; a tragikus konfliktus egy -katasztrófát idéz fel, a mely rendszerint sujtóbb, rombolóbb, mint -a mennyit a mű anyagából szedett okok igazolnak, néha pedig -megforditva is áll a dolog. Nem mintha fejleményeiből az oki -összefüggés hiányoznék; nem az okoknak van voltaképen hija, hanem -csak a bűnösségnek. Okozva van a katasztrófa, de érzésünk szerint -<em class="gesperrt">megérdemelve</em> nincsen; vagy esetleg -megforditva ugy kell mondanunk, hogy <em class= -"gesperrt">büntetésnek</em> kevés, ha természetes és elég is -okozatnak. Avagy melyik néző nem ohajtott még Romeonak boldog -lakodalmat? Hamletnak <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span> szerencsés sikert ádáz mostoha apja -ellen? Ki meri mondani, hogy Bánk más, jobb sorsot nem <em class= -"gesperrt">érdemelt</em>? Avagy van-e, a ki ne kevesellené III. -Rikhárd büntetését egy halállal, hozzá a harcztéren!?</p> -<p>A különös az, hogy e művekben a megoldást minden óhajtásaink -mellett is helyesnek, kielégitőnek érezzük a nélkül, hogy -fogalmainknak a bünről és megillető büntetéséről megfelelne. -Sejtenünk kell, hogy van valami a tragoediákban, a mi e -meghasonlást kiegyenliti, valami a mit meglátni, megtapogatni nem -lehet, a mi azonban érezhetően gyakorolja reánk hatását s -közreműködik ahoz, hogy ilyetén megzavart erkölcsi egyensulyunkat -helyreállitsa a válságban, melylyel a mű megoldva van. E rendkivüli -hatalom neveztetik tragikumnak. A tragikum, az a tényező, a mely az -igazságtalanságot megfosztja fulánkjától s kiengeszteli a lelket az -aránytalanságokért, melyek valamely hős sorsában tapasztalhatók -bünét és bünhödését tekintve. Mert a sokat emlegetett „erkölcsi -világrend“ megbontása nem egyéb, mint a föllépés, a harcz, a -lázadás élőszabályaink tömege ellen; a megoldás, a kigázolás ebből -a bünhödés vagy jutalom büneink vagy erényeink értékeig. A hol ez -nincs meg, ott a világ rendje megbontásával egyszersmind a magunk -erkölcsi egyensulya is megbomlik s nyugalmába egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> más erő -által, egy rendkivüli erő által kell hogy visszahelyeztessék. E -rendkivüli erő a tragikum. Hogy mi Romeonak és Juliának jobb sorsot -kivánunk, hogy szivesen lennénk büntársuk is az ő vétkeikben, hogy -jobbra segitsük, hogy vétkeikhez képest nagyon elviselhetetlenül -sulyosnak találjuk bünhödő katasztrófájukat és mégis -kiengesztelődünk, megbékülünk a kegyetlen fordulattal: ebben rejlik -a tragikum. Hogy alig várjuk már, mikor böki le Hamlet a királyt, -hogy pártfogásunk, tapsunk és tetszésünk mellett végezi minden -dolgát, hogy igazságérzetünk mindig az ő részén áll, és mégis -elveszni látjuk s mindazonáltal megnyugszunk sorsában: ez a -tragikum. Hogy III. Rikhárd vérengzései, kegyetlenségei, -képmutatása, csalásai, frivol czinizmusa folyton bánt, folyton -sért, folyton lázit bennünket; hogy száz halált kivánunk neki -büntetésül és mégis szánalommal és megnyugvással tölt el bennünket -elbukása: ez a tragikum.</p> -<p>Természetesen, ez a tragikum csak mint hatás Hogy mi az, a mi e -hatást gyakorolja: azt még kell megkeresni. Általánosan el van -terjedve az a felfogás, hogy e hatást is a vétkezés és az érte való -bünhödés szüli, és igen előkelő szellemek tanitják eztet. Én -ellenben azt vélem, hogy épen az a sarkalatos különbség tragoedia -és komoly dráma közt, hogy az utóbbiban <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> a -megoldás, a költői igazságszolgáltatás a bűn és büntetés közértetü -felfogása szerint történik, a tragoediában ellenkezőleg a -katasztrófa nem a bünhödés, nem a vétségekért való bukás jellemével -bir. A bukás forrása más, okai mások, erkölcsi tanulságai mások és -más a hatása is a tragoediában.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span></p> -<h2>VII.<br /> -A tragikai vétség.</h2> -<p><em class="gesperrt">Beőthy</em> Zsolt, az egyetemen az irodalom -tanitója, a tragikumról irt könyvében idézi egy rövid tárcza -czikkemnek következő sorait:</p> -<div class="blockquot"> -<p>„Egy rendkivüli hős kénytelen megsemmisülése önnön rendkivüli -tulajdonságai által: ez a tragikum. A rendkivüli mint áldozata a -rendesnek. A nagy, a mely jogaihoz nem juthat abban a világban, a -melybe tétetett. Bánk bán tragikuma, a mely megsemmisülésre viszi -őt: az ő nagy szive, nagy szerelme, becsülete, hüsége, idealizmusa -abban a szivtelen és önző, fajtalan és becstelen, tolvaj és -haszonleső világban, mely a kisebbekből összeesküvőket csinál, ő -belőle pedig tragikai hőst.“</p> -</div> -<p>És ez idézetet a következő megjegyzésekkel kiséri:</p> -<div class="blockquot"> -<p>„E sorok a kérdést általánosabb felfogásra vezetik vissza, mely -a vétség mozzanatát egyszerüen kiveti a tragikum elméletéből s ezt -a rendkivüli nagyság fogalmával meriti ki. A schopenhaueri eszme -nincs részletesebben tárgyalva, csak mintegy odavetve, s minden -vele járó nehézség megoldatlanul hagyva. <em class= -"gesperrt">Külösen a tragikai hatás megnyugtató eleme az, mely az ő -felfogása szerint lehetetlen</em>. <span class="pagenum"><a name= -"Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> A nagyság, melyet épen -kiválósága miatt lever a törpék tömege, az alacsonyság által -legyőzött fenség: ebben gyönyörködnénk, ebben nyugodnánk meg? -Schopenhauer legalább kereste az ellenmondás megoldását, s a maga -módja szerint meg is találta. A tragédia, szerinte, elfordit -bennünket az élet csábjaitól, czéljain és javain tulemel s egy -másnemü, bár megfoghatatlan lét felé irányozza lelkünket; ezzel -vigasztalást rejt magában s erőnket fokozza a végső lemondásra. -Rákosi elméletének e kényes oldalára nem vet ügyet, csak -általánosságban mondja ki tételét és siet alkalmazni Bánk bánra. -Azonban ennek az alkalmazásnak is megvan a gyöngéje. Az a világ -ugyanis, mely Bánk bánt megbuktatja, összeségében tekintve, épen -nem az a nyomorult világ, melynek jellemezve van. Nem csak Gertrud -és köre, a merániak és jött-mentek, teszik ezt a világot, hanem -alkotják, még pedíg jelentékenyebb s végül uralomra jutott -részében: egy gyönge, de nemes hajlamu király és udvara, jó -hazafiak és hű jobbágyok. A katasztrófában ép ezeknek erkölcsi -felfogása emelkedik érvényre s méri az ellene támadt Bánk fejére az -utolsó csapást A bán nem azért semmisül meg, mert általában nagy -volt, környezete pedig aljas, <em class="gesperrt">hanem mivel -nagysága nagy vétségre ragadta</em>. Ez nem mathematikai egyenlet, -hanem lélektani és eszthetikai szükségesség.“</p> -</div> -<p>Beőthy Zsolt az én felfogásomról, melyet „Schopenhaueri -eszmének“ mond, azt tartja, hogy e felfogás szerint a tragikai -hatás megnyugtató eleme lehetetlen. Hogy az-e valóban, utóbb fog -kiderülni.</p> -<p>Schopenhauer, azt mondja tovább Beőthy Zs., legalább kereste az -ellenmondás megoldását s a maga módja szerint meg is találta. Nos -Beőthy is kereste és ő is megtalálta a – maga <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> módja -szerint. De én is kerestem és én is megtaláltam a magam módja -szerint, mely különbözik a nagy pesszimistáétól ép ugy, mint a nagy -dogmatikusétól. Helyreigazitom Beőthy soraiból ezt: az én -meghatározásomban nem az áll, hogy a törpék leverik a nagyot -kiválósága <em class="gesperrt">miatt</em>, hanem az, hogy a -rendkivüli hős megsemmisül <em class="gesperrt">önön</em> -rendkivüli tulajdonságai <em class="gesperrt">által</em>. Bánknak -nagysága lesz tragikuma abban a nyomorult világban, melyben élnie -adatott. Ezzel szemben Beőthy azt mondja, hogy nem azért semmisül -meg, mert általában nagy volt, hanem „mert nagysága nagy vétségre -ragadta.“</p> -<p>Itt megjegyezhetném: hát az a kit kicsisége ragad nagy vétségre? -Hát az, a kit nagysága csak kis vétségre ragad? A nagy vétség -Bánkot, a kisebb Leart viszi tragikus megsemmisülésbe. Mi lényeges: -a személyes nagyság, vagy a dologi: a vétkezés nagysága?</p> -<p>Az igazság ez: a vétkezés mindennapi. Senki sincs, a legjobb -sincs nála nélkül az életben. Vétséggel születünk, vele terhelve -járunkkelünk az egész életen át. Ez közös, ez általános, ez nem -kiváltság; ismérve az embernek, az embernek általában nem épen a -rendkivülinek nem épen a tragikus jellemnek.</p> -<p>Igaz, a tragikum mint emberi gondolkozás és cselekvések jelleme, -nem fejlődik ki vétség nélkül, ellenben a vétség virágzik szerte, a -hol <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span> nyoma sincsen a tragikumnak. A tragikus -embernek vétségei is, erényei is tragikusok, végzetes benyomásuak, -de nem qua vétségek, hanem mint a tragikus jellem cselekedetei. A -hős jellemét viselik <em class="gesperrt">cselekedetei</em> is, -ennyi az egész; de tragikuma magában jellemében rejlik, hatalmas -szele megcsapja az embert, mielőtt vétséget látnánk, a viszonyok -által fogan életre s következményül hoz rá (emberére) minden -egyebet: a vétséget, vagy vétségeket is, csakugy mint a nem -tragikus jellem a maga nem tragikus vétségeit. Mi teszi Othellót -tragikus hőssé és mi menti meg a <em class="gesperrt">Téli</em> -rege hősét a tragikus sorstól? Nem a vétség bizonyára, a mely itt -is, ott is megvan, sőt emitt nagyobb mértékben a nélkül, hogy -amannak tragikus fordulatait és kifejlődését fölidézné. Egy vétség -tehát lehet tragikus, a mennyiben tragikus embernek a vétke; de a -tragikumnak nem tartalma, nem maga a tragikum és a tragikum -megfejtéséhez és megértéséhez nem szükséges; a tragikus fogalom -definiálható, megmagyarázható, kimerithető a vétség nélkül is.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Gyulay Pál ur ezeket mondja Bánkbán tragikumáról Katonáról irt -könyvében:</p> -<div class="blockquot"> -<p>„Midőn meggyalázott becsületeért boszut áll, egyszersmind -meggyalázza mindazt, min becsülete nyugszik, méltóságát, hitét, -politikai elveit, büszkeségét. A nádorból törvény <span class= -"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> tapodó, a -király kegyeltjéből felségsértő, az alkotmányos államférfiuból -forradalmár, a lovagból nőgyilkos, a büszke urból meggyalázott -szerencsétlen lesz. Külső és belsőkép egyaránt elbukik. S a költői -igazságszolgáltatás teljes, a tragikum oly erős, minél erősebb alig -lehet.“</p> -</div> -<p>Ezek valóban oly szellemes és oly érdekes sorok, melyek a -legnagyobb figyelemre érdemesek, ámbár, hogy nekem, a midőn -nélkülözöm bennök Melindát és Bánk szerelmét (mely persze nem -változhatott át gyülöletté, azért nincs is a brillans antithezisek -közt helye) olybá tünik fel e sivár tragikum, mint a birói itélet -az uj kodex szerint, a mely egy szegény ördögöt, a ki dijnokságra -sincsen qualifikálva, – tiz évi hivatalvesztéssel sujt még a dutyin -kivül. Azt megfejti Gyulay Pál ur elmélete a tragikumról, hogy a -nádorból törvénytapodó, a király kegyeltjéből felségsértő, az -alkotmányos államférfiuból forradalmi ember, a lovagból nőgyilkos, -a büszke urból meggyalázott szerencsétlen lesz; mindenre van gondja -e tragikai felfogásnak, csak arra nincsen, a mi legjobban facsarja -a néző szivét, arra a momentumra nincsen, a melyben Bánk a -legkeményebb szemekben is patakot fakaszt szavával:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">„Nincs a világon vesztes, csak -én,<br /></span> <span class="i0">Nincs árva, csak az én -gyermekem!“<br /></span></div> -</div> -<p>Hagyján a nádor, hagyján az államférfiu, hagyján a lovag, -hagyján a büszke főur! A férj, a szerető Bánk! Az inditja a vihart -lelkünkben. <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span> A ki meg volt rabolva (nem csak -gyalázva), ki volt fosztva, még mielőtt megérdemlette volna ezt a -legteljesebb tragikumu „költői igazságszolgáltatást.“</p> -<p>Az erős tragikum, minél erősebb alig lehet, Gyulay Pál szerint -tehát az, hogy ezuttal Bánk, „midőn meggyalázott becsületeért -boszut áll, egyszersmind meggyalázza mind azt, a min becsülete -nyugszik.“</p> -<p>Kisértsük meg kivenni Bánkból azt, a mit Gyulay ignorál: nem a -férjet, hanem a nagy szerelmet: mivé lesz ez az elmés és erős -tragikum? A gyalázatot megtorolta, a király bocsánatát megnyerte, -feleséget, ha épen kell neki, majd talál másikat. Cselekedetével, -melyet meggyalázott becsületeért, hozzá a jó emberek és hű -alattvalók tapsai mellett követett el, semmiféle méltóságát – a jók -világi itélete szerint – meg nem gyalázta. Peturtól kezdve végig az -egész hazafi-párt minden tagja megtette volna ugyanazt. Az, hogy -Bánknak személyes sérelme járult a többi biztató okokhoz, – az -mindössze csak egy okkal több ő rá mint másokra nézve, semmi más. A -hős különösebb tulajdonsága nélkül ez egy politikai gyilkosság lett -volna, melynek elkövetőjét személyes okok is sarkalták. Érte a -hatóságokkal – a király saját személyében – leszámolt az illető: ez -a része a dolognak el van intézve; a nádorból, lovagból, -államférfiuból, <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span> megsértett férjből nem került ki a -tragoedia. A tragoedia a szerelmes Bánkból került ki. Ezt a részt -nem intézhette el senki. Feleségében, a kit imád, meggyaláztatván, -belesodortatott a tragikus helyzetbe. Tragikus helyzetnek nevezem -azt, melyben a hős oly feladat elé állitatik, melyet se megtennie -se meg nem tennie saját erkölcsi és anyagi veszte nélkül nem lehet. -Ha megteszi, ha nem teszi, saját erkölcsi nagyságának sulya alatt -leroskad, ellenben megtévén, saját elvesztével megszüntette a -fenálló erkölcsi rend egy bonyodalmát, helyreállitotta rendes -uralmát. E helyzetek azonban, melyek nem is mindig oly szembeszökők -és tiszták mint Bánkban és Hamletben, nem magokban véve tragikusok, -hanem mindig csak viszonyitva hőseikhez, mint kiváló -egyéniségekhez. Tehát nem a tettben (vétségben) nem is a helyzetben -rejlik a tragikum, hanem az <em class="gesperrt">egyénben</em>.</p> -<p>Hány ember felesége esik a csábitásnak vagy erőszaknak -áldozatául a nélkül, hogy tragoedia lenne az esetből. A szerelmes -Bánk bán kell oda férjnek, hogy a helyzet tragikus jellemet öltsön. -Száz férj eltüri a helyzetet, vagy kárpótlást keres és talál, vagy -oly nemét választja a boszunak, a melylyel czélt ér koczkázat -nélkül. Bánk ellenben és vele a tragikus jellemek, ezt a helyzetet -el nem viselhetik, az türhetetlen rájok nézve, az élet teher nekik, -<span class="pagenum"><a name="Page_59" id= -"Page_59">-59-</a></span> megfogják, mint Sámson, exisztencziájok -oszlopait, megrázzák és magokra döntik. Meggyalázott becsülete, -megrablott szerelme boszuért kiált: de a boszuval mit se nyerhet: -becsületét és szerelmét legkevésbé, a megoldás tehát a katasztrófa: -a boszu és pusztulás és az erkölcsi rend, mely Gertrudis uralma -által s nem Bánk gyilkossága által ki volt vetve sarkaiból, helyre -zökken a hős elterült testén keresztül. Ez tehát Bánk tragikus -sorsa: hogy a világ kizökkent sarkaiból, kárhozat, hogy ő -választatott ki helyretolni azt! Ha boszut nem áll is, hogy talán -megfosztatik az alkalomtól vagy más okért, tragikuma mint történeti -alaké, teljes; mert boszu nélkül is erkölcsileg elveszti Melinda -ilyetén elvesztésével, a mit elveszit a drámában a végrehajtott -boszu után tettleg. És ha – tegyük föl – Gertrudisz bünös volt és -Endre nem különb feleségénél, Bánk boszuja sikerül, a lázadás -hasonlóképen, (mert mindez nem lényeges) és Bánk nem csak -megalázást nem szenved, hanem a győztes magyar párt által királynak -tétetik meg: mi lesz akkor?</p> -<p>Ugyan az, a mi most. Hozni fogja Tiborcz egy saroglyán Melinda -holttestét és Bánk eldobván királyi pálczát, koronát, mindent, oda -fog borulni és orditani fog fejét görgetve a föld porában:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">„Nincs a világon vesztes, csak -én,<br /></span> <span class="i0">Nincs árva, csak az én -gyermekem!“<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span></p> -<p>Tragikuma tehát nem abban rejlik, hogy boszut állván -meggyalázott becsületeért, meggyalázza mindazt, a min becsülete -nyugszik. Ezt lehet tragikus sorsának nevezni; tragikuma abban -rejlik, a mi mindenkor a tragikum: nagy lelkében, nagy -indulataiban, erkölcsi és érzelmi nagyságában, a melynek -konfliktusa nem oldható meg se alkuval, se igazságszolgáltatással; -a mely jogait a társadalmon, intézményein és emberein saját -erejével, nagysága sulyával, egyénisége hatalmával keresi.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Gyulay Pál szellemes antithezisei Beőthy Zsoltot sem elégitették -ki. Gyulay Pál, ugy mond ő, nem fektetett kiválóbb sulyt Bánk -kegyetlen helyzetére. „Attól a körtől, igy folytatja, mely ellenébe -hat, jellemének minden szála, lelkének minden oldala, belső -világának minden érzékeny pontja sérelmet szenved, mely -visszahatásra, végletes kitörésre ingerli.“</p> -<p>E mondat közeledik, de csak bátortalanul ahoz, a mit én más -helyen mondottam, a mi ellen azonban Beőthy Zsoltnak megjegyzése -volt. Én azt mondám, hogy „Bánk tragikuma, a mely megsemmisülésre -viszi őt, az ő nagy szive, nagy szerelme, becsülete, hüsége, -idealizmusa abban a szivtelen és önző, fajtalan és becstelen, -tolvaj és haszonleső világban, mely a kisebbekből <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> -összeesküvőket csinál, ő belőle pedig tragikai hőst.“</p> -<p>A különbség kettőnk közt az, hogy én a hős nagy voltát és -nyomorult környezetét, a vele szemben álló erkölcsileg elfajzott -hadat lényegesnek, magának a tragikus momentumnak nézem, Beőthy -Zsolt csak magyarázó, figyelemre méltó körülménynek, a tragikai -momentumot a vétségben látván, melyre Bánkot sérelmei ragadják. Ez -inditotta őt nyilván velem szemben a következő megjegyzésre:</p> -<p>„Az a világ ugyanis, mely Bánk bánt megbuktatja, összeségében -tekintve, épen nem az a nyomorult világ, melynek jellemezve van. -Nem csak Gertrudisz és köre, a merániak és jött-mentek teszik ezt a -világot, hanem alkotják, még pedig jelentékenyebb s végül uralomra -jutott részében: egy gyönge, de nemes hajlamu király és udvara, jó -hazafiak és hű jobbágyok.“</p> -<p>Nem állok meg annál, hogy Gyulay hibája, hogy a Bánkra ható -hadat nem elég figyelemben részesitette, enyim meg az, hogy nagyon -is nagy sulyt fektettem reá, Beőthyé lenne az igazság, mert -középuton jár; hanem kiragadom az idézetből a szükséges szót: -„végül uralomra jutott részében“ alkotja ama világot a jók és hűk -társasága. Igy van valóban. Ezek csak a katasztrófában jutnak -szóhoz, addig nem léteznek vagy hatalom nélkül valók <span class= -"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> az -erkölcsileg nyomorultakkal szemben. És végül is: mi által jutnak -uralomra, a döntő szóhoz? A tragikai áldozat által, mely a közrend -kifordult erkölcsét ismét egyensulyába visszahelyezi és biztositja -uralmát, szóhoz, hatalomhoz juttatja a jókat. Ez az eredménye -annak, hogy Bánk a boszu müvét végrehajtotta. Ez az ő diadala, mint -minden tragoedia megnyugtató vége, a kiengesztelő momentum tárgyi -része. Ez Bánk mint áldozat nélkül meg sem történt volna.</p> -<p>A jók e nélkül vagy polgárháborut, zendülést támasztottak, vagy -tovább is a „sötétben bujkáltak“ és részben idegen földön -hadakoztak volna. Ha minden jó, minden becsület, minden hazafiság -bujkálni, türni, hallgatni nem lett volna kénytelen, akkor az a kor -elmult volna a nélkül, hogy az, a kiben e tulajdonságok a nagyság -mértékével éltek, tragikus hősévé lett volna amaz időnek. Vagy -megforditva: Ha a szerelem, becsület, hazafiság, igazságszeretet -annak személyében nem sértetik meg a trónra jutott feslett -erkölcsök által, a kiben e tulajdonságok a nagyság mértékével -éltek: akkor a kor elmult volna a nélkül, hogy a nemesebb szerelem, -hazafiság és becsület a magyar királyi udvaron jogaihoz juthattak -volna.</p> -<p>A kérdés ez: Bánk azért lesz-e tragikus jellem, mert – Beőthy -szavai szerint megsérti, kitörésével <span class="pagenum"><a name= -"Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> kihivja maga ellen mind az -erkölcsi hatalmakat, melyeket eddig szolgált, avagy megforditva: -azért hivja-e ki, azért sérti-e meg, mert tragikus jellem? Én ez -utóbit vélem s állitom: duo dum faciunt idem, non est idem. Két -ember ugyan azt a vétséget követheti el: az egyikből lesz tragikus -hős, a másikból nem lesz tragikai hős. A vétség nem dönt, a vétség -nem lényeges, tragikai vétség oly értelemben, mint tanittatik, -nincsen. Az csak egy fölvett ismert mennyiség egy egyenlet -megoldására, a mely e szám beállitásával könnyünek, nála nélkül -lehetetlennek látszott. Én azonban azt hiszem, hogy ez a mennyiség -nem szükséges az egyenlet megoldásához.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Azt mondja azonban Beőthy Zsolt ur, hogy ez nem mathematikai -egyenlet, hanem lélektani és eszthetikai szükség.</p> -<p>Mi? Hogy nagysága nagy vétségre ragadja s ezért bünhődik? – És a -kit nagysága kisebb vagy épen kis vétségre ragad, és mégis ép ugy -bünhődik? Mindegy-e a nagy vétség és a kis vétség egy azon -eredménynyel: a tragikai bukással? Mert a hol bünről és büntetésről -van szó, ott mértéknek kell lenni, hogy emberi felfogás szerint -igazság is lehessen. Ha egy tragikus hőst a vétsége qualifikál -azzá, akkor a tragikus bukásnak a vétség aequivalensét kell -mutatnia, <span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span> ha lázitó nem akar lenni az emberi -érzelmekre nézve.</p> -<p>Két ellenvetés kér e helyen különösebb figyelmet. Az egyik az, -hogy ha az erkölcsi világrend meg van sértve, a sértés mérve már -nem jöhet tekintetbe. Embert lehet kevésbé vagy erősebben sérteni, -a polgári intézményeket szintén; de az erkölcsi világrend legkisebb -megsértése, vakmerő kihivása már maga oly sérelem, a mely a -katasztrófát provokálja, a kiengesztelés tragikus áldozatát -megköveteli. De ez a magyarázat egy erkölcsi világrendet -föltételez, a mely nem létezik. Hol szünik meg a hős embert és -intézményt sérteni és hol tér az erkölcsi világrend megsértésére? -Ezt kellene kimutatni tudni a tragoediákban, mert ott lép – e -magyarázat szerint – akczióba a tragikum. Mely vétségek sértik és -melyek nem sértik az erkölcsi világrendet? A velenczei kalmárban, a -Téli regében és sok más jó darabban nyilván nincsen sértve az -erkölcsi világrend, nyilván nincs tragikai vétség, bár vannak ép -olyan vétségek, a melyek más darabokban tragikai bukásokat előznek -meg és tragikai vétségek gyanánt szerepelnek. Mi az az erkölcsi -világrend, a melyről itt, a vétségek tanában szó van, mely azonban -se mint személy, se mint testület, se mint intézmény nem létezik. -Kodexe nincsen, a hol az ellene elkövethető vétségek osztályozva -<span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span> lennének. Az erkölcsi világrend egy -fogalom, a melynek tartalmát teszik ama törvények, melyek szerint -az isten teremtette világ mint erkölcsös alkotás létezhetik. E -törvényeknek része minden szabály, törvény és intézkedés, mely -emberek által jogosan alkottatott a végből, hogy az emberek -rendeltetésök szerint élhessenek; része e törvényeknek az erkölcsi -tanitások és igazságok egész sora, a mely nincsen a polgári -törvénykönyvben kodifikálva. E két csoport bármely tanitásának vagy -czikkelyének a sérelme egyszersmind sérelme az erkölcsi -világrendnek, azaz vétség ellene. De jaj volna, ha a tragikai -nemezis jogkörébe jutna mindenki, a ki vétkes lesz ellene. -Szerencsére az életben és utánzásában: a művészetben állandó -háboruban látjuk az embereket az erkölcsi világrend ellen a nélkül, -hogy az ellene elkövetett vétség azonnal rájok szabaditsa a -tragikai furiát. Sőt ellenkezőleg, azt látjuk, hogy nem egy vétség, -de a vétségek egész sora után is lehető egy barátságosabb -kiengesztelés, egy boldoguló fordulat. Az erkölcsi világrend mint -ilyen senkit sem tapos el vétségeért. Társadalmi bitorlói, állami -képviselői: azok igen. Az előbbi igazsággal és igazság nélkül -egy-egy közvélemény képében; az utóbbi szintén igazsággal vagy -igazság nélkül, de rendszerint mérték szerint mérve bünt a -büntetéshez. Lehet-e akár az <span class="pagenum"><a name= -"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> egyik, akár a másik a -költészet föladata? Költészet lesz-e az, a mely mint egy -fölzaklatott vagy fölháborodott közvélemény gázol kiszemelt -áldozatán keresztül, ha vétkes, ha nem, ha kis vétkü, ha nagy -vétkü? – Avagy költészet-e másfelől az, a mely mint a biró, -paragrafusok szerint enyhitő és sulyositó körülmények -meglatolásával szolgáltat igazságot? Nem az, sem az egyik sem a -másik, legkevésbé tragikus költészet. Lehet egyes esetekben -érdekes, izgató, művészi eszközeivel hatásos másolása az életnek, -de nem lesz művészi utánzása. A való az, hogy az elmélet, a mely a -vétségre redukálja s arra fekteti a tragikum megfejtését, egy -aránytalanságot állit meg bün és büntetés közt, a mely erkölcsi -fogalmainkkal ellenkezik. Az, hogy sértett fél gyanánt az erkölcsi -világrendet szerepelteti, nem enyhiti tanitása kártékony voltát. Az -erkölcsi világrendet emberek képviselik, igen gyakran minden -erkölcshöz méltatlanul, igen gyakran ugy, hogy semmi közük az -erkölcshöz, és az erkölcsi világrendet velök szemben jogaihoz -juttatni épen ellenfelök: a tragikai hős feladata. De ha egy -absztrakt erkölcsi világrendet kell is képzelnünk, mint a hogy -tőlünk kivántatni látszik, akkor róla való fogalmaink épenséggel -igen kevéssé lesznek megtisztelők rá nézve, ha a poetai -remekművekből azt kell megtanulnunk, hogy kis sértés, nagy -<span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span> sértés, sőt becsületes ember (Hamlet, -Bánk) és gazember (III. Rikhárd) az mindegy neki: egyformán bánik -el velök <em class="gesperrt">különböző vétségökért</em>. Az -erkölcsi világrend tehát mint sértett fél és a vétség mint sértés -magyarázatnak elégtelen és tökéletlen, tanitásnak pedig -demoralizáló, mert egy azon, sőt még forditott arányu bünhödéssel -sujtja azt, a ki gyötrelmes önvédelemben vét ellene mint Bánk bán, -és azt, a ki pokoli kedvteléssel paczkáz rajta mint III. -Rikhárd.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A másik ellenvetés az, hogy az épen a misztikus és -megfoghatatlan a tragikumban, hogy kis okok, kisebb vétségek is oly -végzetes következményekkel járnak. Ez természetesen, nem -magyarázat, sőt épenséggel csak egy misztikus mondás ott, a hol a -magyarázat megáll. Valami misztikus, csodás, természetfeletti van a -tragikumban; de nem az, hogy kis vétségek nagy bünhödést vonnak a -vétkező fejére. A hol okról és okozatról van szó, ott nem akarok -miszticzizmusról hallani. A hol a vétség az ok, a bukás az okozat, -ott elbirálásom utját nem szabad elállania egy -megfoghatatlanságnak. Nem türöm a spanyolfalat, hogy takarja az ok -és okozat közti elégséges összefüggés hiányát. Vagy elégséges oka a -vétség a bukásnak, vagy nem A hol elégséges, ott el van a műbiró -miszticzizmus <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> nélkül is; a hol nem elégséges, ott -optikai csalódásra van szüksége, tehát ráveti elméletére a -miszticzizmus félhomályát, mely kedvez az optikai csalódásoknak. De -mire jó az oly elmélet, mely egy elhatározó momentumban, mikor -végső kideritését várná az ember a fogalomnak, a kérdésre a nagyobb -világosság helyett inkább nagyobb homályosságot vet: a -miszticzizmus homályát.</p> -<p>A tragikai vétség a legjobb esetben egy puszta szó, a melylyel a -tragikus fejlődés valamely stadiumát, egy tán fontos momentumát -megjelölni lehet a nélkül, hogy jelentősége ennél több, e momentum -más momentumoknál mindig fontosabb is lenne; a nélkül, hogy a -tragikum alkotó fogalmához tartoznék, a nélkül, hogy mint már -megjegyeztem, a tragikum megmagyarázásához, megértéséhez szükségünk -lenne rá. A tragikumról lehet beszélni, mivoltát föl lehet fejteni, -lényegét ki lehet deriteni e szó és fogalma segitsége nélkül. E szó -ellenben könnyen magyaráz egyes eseteket, de ép oly -megfoghatatlannak talál másokat és mindenkor könnyen zavarja meg a -tragikum fogalmát magát.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span></p> -<h2>VIII.<br /> -A kiengesztelő momentum.</h2> -<p>A vétség elméletének egyik előnyét látja Beőthy Zsolt abban, -hogy általa magyarázható meg a tragoedia katasztrófájának kibékitő -volta. E kérdést eddigi fejtegetéseimben már egyszer érintettem, de -ideje egy kissé bővebben is foglalkozni vele.</p> -<p>A tragoedia cselekedetekből áll. A cselekedetek jók és rosszak, -tehát vétségek. E szerint nincs tragoedia vétség nélkül. Ez áll -azonban minden drámára, nem csak a tragoediákra, és minden dráma -fejleményei oki összefüggésben vannak a kifejlődésével, de nem mint -vétségek, hanem mint cselekedetek. Mint ilyenek sodorhatják a hőst -természetes fejlődésben a legrettentőbb katasztrófába, mely azonban -érdemetlen lehet, tehát elkeseritő, ha a cselekedeteket mint -vétségeket, a katasztrófát mint értök kimért büntetést mérlegeljük. -Tévedés tehát és csak a doktrina illuziója, hogy a tragikus -<span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span> megoldások kibékitő voltában tényező -volna a vétkesség és a bukás közti oki összefüggés. A néző és -élvező illuziója más és sokkal egészségesebb, és a vétség tana -számos esetben nem hogy megmagyarázná a kiengesztelő hatást, de sőt -halálos veszedelmévé válik. Avagy az nyugtatna-e meg bennünket Lear -szivszaggató sorsában, hogy megérdemelte e sorsot, mivelhogy -Cordeliával oly hebehurgyán bánt? Sőt nem tiltakozik-e minden -érzetünk az ellen, ha másban nem abban, hogy nem szününk meg -Learnek jobb sorsot kivánni? Azért a mit tett, régen kiengesztelt -bennünket szenvedéseivel, még mielőtt csak közeledett is -katasztrófájához. Egy földi biró lázadást inditana, -felkonczoltatnék, ha ilyetén igazságszolgáltatást merne gyakorolni. -Az emberi érzés, a mint az esküdt-birákban itéletté alakul, olyan, -hogy elitélhet ugyan ártatlant tévedésből, de tévedés nélkül soha, -ellenben bünöst tudatosan is fölment, mikor benne tragikus elemeket -talál. És ha ez nem is mathematikai egyenlet – a minthogy épen én -tiltakoztam ellene, hogy azzá tétessék (vétség equale bukás), hanem -aeszthetikai szükség mint Beőthy mondja, s a minthogy az is, de nem -a vétség tanitásának okáért: ugy viszont állitom, hogy az -aeszthetikai szükséget nem az elégiti ki, a mit mindenkinek ép -erkölcsi érzete másképen szeretne látni, nem a kis vétség -aránytalan <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> nagy büntetése, hanem egy más momentum, a -mely ezt is enyhiti, mérgétől megfosztja s a néző felháborodott -érzéseit lecsillapitja.</p> -<p>Ez egy hármas momentum s e hármasságból áll a tragikum.</p> -<p>Első helyre teszem a tragikus helyzetet, a melyről már szóltam. -Ez az erkölcsi kényszerüség. Oly helyzet a tragikai hősre nézve, a -mely nem enged neki szabad elhatározást oly értelemben, mintha az -előtte fölmerült föladat alól el is vonhatná magát büntelenül. -Romeo nem mondhat le Juliáról, Bánk és Hamlet boszujáról, Macbeth -becsvágyáról, Othello gyötrő szerelméről, Lear elbetegesedett -felségérzetéről, Coriolán közpályájáról stb. a nélkül, hogy az -életről, mely e lemondásért semmi hasonló becsest nekik kinálni nem -tud, szintén le ne mondjon. A kik lemondani tudnak (Shylok, -Leontesz a Téli regében), azok nem tragikus jellemek; a tragikus -jellem sorsa pusztulás, akár megteszi, akár nem teszi meg a mire a -sorstól elhivatott. Egyszer pusztul, <em class="gesperrt">mert</em> -megteszi, egyszer pusztul, mert <em class="gesperrt">nem</em> teszi -meg.</p> -<p>A tragikus jellemet teszem második helyre; általa lesz csak a -helyzet is tragikussá. Tragikus jellemnek nevezem a testi, lelki, -szellemi tulajdonságok oly exczesszivus nagyságát, a mely a mi -világunk rendje szerint nagyságánál fogva lehetetlen, nagyságával -arányos, erejének <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span> vagy indulatainak megfelelő jogokhoz nem -juthat. Más szóval boldogan nem élhet, csak boldogtalanul. A halál, -a katasztrófa rá nézve megváltás.</p> -<p>A harmadik helyre teszem a közrend erkölcsének visszahelyezését -in integrum.</p> -<p>Az erkölcsi fogalmak állandók, a jó a rosz fogalma nem változik, -alkalmazásukban van korok szerint különbség, de megismerésök -ugyanaz mindig. Ellenben a kiknek kezébe van letéve a rend védelme, -azok csak emberek szintén s kezökben a rend erkölcse ép oly -romlékony, mint maga az ember. Minden tragikus összeütközés a -fenálló rend erkölcsének vagy nagymértékü megromlását, elbetegedett -állapotát, tévedéseit, kinövéseit vagy állandó fogyatkozását és -hiányát tárja fel. Ily értelemben támad fel a hős a rend ellen, -megostromolja, mert megröviditve van általa, mert mint ember és -nagyság nem jut jogához. Az ostromban a hős lesz a vesztes, de -emberáldozat folytán a megromlott erkölcsi rendet felváltja a -megujhodt, a hiányosról kitünik, hogy érettünk, érdekünkben, a -milliók érdekében hiányos, e hiány csak a rendkivüli embert -röviditi meg, a kinek tulajdonságai is rendkivüliek; ellenben -minket ép az biztosit exisztencziánkban, hogy nem a rendkivül, nem -a szertelen, hanem a közepes ember boldogulásának föltételeit -tartalmazza a közrend. <span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span></p> -<p>Ebből világos, hogy a tragikum és kibékitő eleme nem két -különböző rész, hanem ugyanaz: az ember nagysága, fényében, -pompájában, de lehetetlenségében is; mivolta saját törvényeinek -bilincseiben jelleme és helyzete végzetes kényszerében és végül -megváltó szerepében a társadalomra nézve.</p> -<p>Nagyságában, mint <em class="gesperrt">emberi</em> nagyságban, -magunk is emberek lévén, gyönyörködünk; tetteinek, mint -természeteseknek és kényszerüknek tapsolunk, sorsán részvéttel, sőt -eleven érdeklődéssel csüggünk; katasztrófájának végzetessége -megrendit, elfordithatatlansága meggyőz arról, hogy igy kellett e -dolognak lenni, s az utána helyre állt erkölcsi egyensuly -megnyugtat bennünket, mert felmutatja a jogaihoz jutott rendet, -mely mindnyájunk felett ujult erővel őrködik, s melynek -megujhodását cserébe kaptuk a nagyságért, melyet érte elesni -láttunk. A gyönyör, félelem, részvét és megnyugvás: ezek a -tragoedia hatásának fordulói.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span></p> -<h2>IX.<br /> -A tragikum.</h2> -<p>Ismételve emlitett tárczaczikkemben irtam ezeket:</p> -<p>„A tragikumot nem szükség érteni ahoz, hogy érezni, hogy hatását -befogadni képesek legyünk. Ez a hatás pedig mindig ugyanaz, ha -gonosztevő a hős, ha rokonszenves irányban támad fel: a tragikum a -kizökkentett erkölcsi egyensulyt állitja szivünkben helyre. Ha -tehát a végső hatása mindig ugyanaz, akkor kell lényege számára -valamely egységnek is lennie, kell egy formulát találni, mely a -fogalmat minden körülmények közt fedezi, formulát, a mely fedezi -Bánk, Lear, III. Rikhárd fogalmát egyaránt. Sok jeles elme e -formulát a tragikai bün és bünhödés vagy bukás kifejezéseiben -találja meg. E meghatározás azonban engemet nyugtalanit… Igen, -bukás a tragikum, de korántsem egy „drámai bünért“ vagy vétségért, -melyet a hős elkövet, hanem az illetőnek egész mivoltáért. -<span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span> Előttem soha semmisem definiálta jobban a -tragikumot, mint a népies mondás, melyet nem ritkán hallunk -gyermekek ravatala mellett: „Nagyon is jó volt, nagyon is okos -volt, nem e világra való volt: magához vette az isten.“</p> -<p>A szuperlativus a tragikum. A tragikum a „nagy“ szóban rejlik. -Nagy jóság, nagy szépség, nagy érzés, nagy akarat, nagy gonoszság, -külön-külön, vagy csoportosan egy alakban, nagy események s nagy -indulatok szinjátékában, harczban az élet lehetőségeivel: egy -rendkivüli hős kénytelen megsemmisülése önön rendkivüli -tulajdonságai által drámai akczióban: ez a tragikum. A rendkivüli -mint áldozata a rendesnek. A nagy, a mely jogaihoz nem jut abban a -világban, a melybe tétetett. Ez a tragikum.“</p> -<p class="center">*</p> -<p>Az emberi társaság törvények, szabályok, megegyezések szerint él -együtt és keresi czélját. Az emberiség, az összeség czéljának az -egyes, az egyén alája van rendelve, mindazonáltal, hogy az összeség -czélja voltaképen nem egyéb mint az egyesek lételének, -fejlődésének, testi és lelki érdekeinek lehető teljessé tétele. -Társadalmon kivül az ember nem létezhetik, czéljait, melyeket -erkölcsi és értelmi szükségei tüznek elejbe, nem követheti; -ellenben a társadalom keretében természeti jogai egy részéről -részben vagy <span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> egészben le kell mondania, -megszoritásokat kénytelen eltürni; lemondásra, mag a -megtartóztatására, mérsékletre van utalva. Életünk egy folytonos -alku és alkalmazkodás. A törvény és az általános érdek szabja ki -jogainkat nem tehetségünk, annál kevesbé vágyunk vagy épen egyéni -tetszésünk. A földi boldogság ideálja annak az embernek a sorsa, a -ki kivánságait a társadalmi lehetőségekkel teljes konkordancziába -tudja hozni.</p> -<p>A ki erre többé-kevesbé bármi oknál fogva nem képes, vagy nem -hajlandó, az összeütközésbe keveredik az összeség érdekeivel, ez -érdekek anyagi és erkölcsi őreivel, azzal a mit társadalmi rendnek -nevezünk, és összeütközései művészileg mint előttünk történők -feldolgozva, adják a drámát, különféle megoldásaival. De voltaképen -az összeütközést az erkölcsi renddel csak a legritkább esetekben -kell és lehet oly értelemben venni, hogy ez a rend van pozitive és -szándékossággal mint elégtelen vagy ellenséges, mint akadály -megtámadva, illetőleg ignorálva. Sőt épenséggel az esetek tömege -az, hogy a társadalmi törvényekkel, szabályokkal és előnyökkel -visszaélések történnek, a melyek természetesen egyesek vagy a köz -jogának sérelmével esnek és viszont mások részéről a védelmet -provokálják. Ez a védelem pedig embert emberrel, egyént egyénnel -állit szembe és nem mindig <span class="pagenum"><a name="Page_77" -id="Page_77">-77-</a></span> az az erkölcsös ember, a ki a harczban -az erkölcsi rendet képviseli. Mert ki mondja, hogy az erkölcsi rend -százszor nagyobb sérelmet nem szenved Hamletben a gyilkos király -által, a ki az erkölcsi rend főszolgálatában áll mint Hamlet által? -Ki állitaná, hogy ott Hamlet magán kivül mást nem védelmez; hogy -nem védelmezi egész Dániát és az erkölcsi világrendet magát, midőn -épen ellene lázad fel. És mégis nem attól lesz a darab tragoediává, -a ki a nagyobb „vétséget“ elkövette, hanem attól, a ki a vétkest -megérdemlett sorsára juttatja; nem attól, a ki az erkölcsi rendet, -melyet védeni kellene, gyalázatosan csuffá tette és mint sértő -megtámadta, hanem attól, a ki midőn támadja, hivatva van „a -kizökkent világot sarkaiba visszaemelni.“</p> -<p>Bánk, azt mondja Gyulay, mint legfőbb biró magabiráskodik: ez -tragikuma egy része. Hamlet is maga biráskodik. Othello is és -számtalan más tragikus alak, sőt mondhatnám mindenik, és még ezer -meg ezer más nem tragikus alak is, a ki akárhányszor társadalmi -hivatása szerint biró is hozzá. Az emberben általában rejlik -valami, a mi vonzza a magabiráskodásra. Alig van ember a világon, a -kin egyszer-másszor meg nem esett, hogy fenálló törvényeink, -szabályaink és szokásaink ellenére a magabiráskodás bünében ne -találtatnék. A parasztnép verekedése, a gavallérok párbaja és az -egyes öngyilkossága, <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span> betetőzése, mondhatnám exczesszusa a -magabiráskodás ösztönének a mai társadalomban. És a magabiráskodás -ez ösztöne valósággal embryoja a tragikumnak, a mely minden -emberben tenyészik. Ha testi, lelki, szellemi tulajdonságok -nagysága, rendkivülisége járul hozzá, akkor már csak alkalom, csak -a viszonyok kedvezése kell hozzá, hogy a tragikus konfliktus -kifejlődjék, egy elkerülhetetlen katasztrófa bekövetkezzék. Vannak -oly foku érzelmek, nagy vágyak, szertelen indulatok, nagy akaratok, -melyek vagy czéljaikat nem látják elérhetőknek, vagy sérelmeiket -nem látják megtorolhatóknak a világot rendezett és kormányzó -szabályok s törvények szerint általában vagy időleges állapotuk -szerint. Emberek, ily nagy szabásu tulajdonságokkal, midőn -vágyaikat szolgálva, nagy czéljaikat kergetve vagy sérelmeiket -orvosolva támadnak vagy védelmet gyakorolnak – nem ritkán -mindnyájunkét gyakorolván – nem állanak meg a korlátok előtt, a -melyek nekünk közönséges embereknek áthághatatlanok, nem állhatnak -meg, azok rájok, czéljaikra, nagy kitekintésökre nézve már alig -léteznek.</p> -<p>E nagyságai az emberi fajnak visszamennek ugy szólván a -természeti állapotok álláspontjára, az abszolut ember jogaival -élnek erejökhöz képest és nem a társadalmi állapotok korlátolt -jogkörü emberéivel. <span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span></p> -<p>Egy forradalmi álláspont az már, és kiegyezést vagy katasztrófát -követel, mint a hogy az álladalmak fejlődésében és vezéralakjaiban -szemlélhető. Idézzük ide nemzeti történetünk utolsó évtizedeinek -három nagy alakját: Széchenyi Istvánt, Kossuthot, Deák Ferenczet. -Egy azon helyzetben volt mind a három, egy tragoediának voltak -alakjai: melyik közülök a tragikai nagyság? Mindenki kész a -felelettel: Kossuth nem tragikus alak, Deák sem, ellenben Széchenyi -az. Mi teszi azzá? A vétség? – Nem! – Saját egyéniségének tartalma. -A haza – ha ily vonatkozásban szabad ezt a szót mondani – szertelen -szeretete, az a reális szeretete a szeretett fogalomnak, mely neki -mindent alája rendel, mindent középpontjává tesz, nem csak -gondolkozását, hanem az életét is szabályozza; a mely tanitásai -szerint él, másokat arra serkent, sőt kényszerit szóval, tettel, -irásban; a szeretet ez érzelemnek minden tulajdonságával, fényével -és árnyékával, gyönyörével és kinjaival, elfogultságával és látnoki -erejével, erőszakosságával és önfeláldozásával, -fáradhatatlanságával és kimeritő hangulatváltozásaival, -optimizmusával és kétségbeesésével, véghetetlen indulgencziájával -(az apagyilkos iránt egyfelől) gyülölségével másfelől minden iránt, -a mitől vagy a kitől veszedelmét látja tragikus szerelme tárgyának. -Itt van egy tragikus, a ki nem hajtotta végre <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> a -föladatot, mely nagy énjének kora erkölcsi rendjével való -összeütközéséből az ő számára támadt; egy tragikus, a ki, más -szóval, nem követte el a „vétséget!“ És megmenekült?… Nem menekült -meg. Nem csinált drámát, de jellemében rejlett tragikuma, egész -nagyságában, félelmességében nőtt mind pusztitóbb veszedelemmé -benne. Lehetetlen volt, hogy katasztrófája el ne érje; de már a -közelgő nemzeti feltámadás allelujájának szakgatott hangjait -szárnyán hordotta a szellő, a mikor a hősre reá szakadt a tragikai -nemezis: egy teljes, poetikus, azt akarom mondani művészi tragikus -katasztrófa, melynek drámája csonka.</p> -<p>Deák Ferencz nagysága ellenben épen nem a költőnek való tárgy, -inkább a szobrásznak. A nyilvános szereplésben, fényében, -izgalmaiban, tapsaiban, parádéiban, diadalaiban széditő csábosság -rejlik az emberre nézve. Közös vonása Deáknak Széchenyivel, hogy a -szereplést nem szerette magáért a szereplésért és izgalmaiért; de -eltér e részben is Széchenyitől abban, hogy nem is volt ránézve -élvezetes. Ő, a higgadt, megfontolt, az okos, sőt a bölcs hiuság -nélküli hazaszeretetét hordozta szivében. A törvényesség volt -ideálja, ő tehát a polgárerény mintaképe, a társadalmi ember bölcs -nagyságát látjuk benne. Fegyvere és pajzsa az igazság, a jog, a -törvény vala és semmi más fegyverrel <span class="pagenum"><a name= -"Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> nem élt nagy háborujában és -más paizst is nem tartott föl a rálőtt nyilak ellen a maga -védelmére. Megvetett mindent, a mi nem az volt, lemondott -mindenről, a mi sebhetővé tehette volna. Őt csak ugy lehetett -sebezni, ha az ember el volt szánva a jogot is, a törvényt is -sebezni. Hatalmat, vagy állást nem keresett, hogy hatalmasabb -legyen általa; nőt nem vett, családot nem alapitott, (ezt vétette -el Bánk bán, különben nagyon rokon lett volna Deákkal!), hogy a -férfiu legsebezhetőbb oldala nélkül maradjon; a mibe beleszületett: -a vagyont is eldobta magától azon a mértéken tul, a mely nem volt -szükséges anyagi függetlenségéhez. Mindenről lemondott, a mi -emberekre nézve csábitó, édes, vonzó és kecsegtető, hogy mindig -igazságos maradhasson, a törvény és a jog védelmében és -tiszteletében. Egy antik polgári nagyság, nyugodt fenséggel, -lemondással, bölcseséggel, plasztikai egyszerüséggel, -bámulatunknak, hódolatunknak legméltóbb tárgya. Szereplő volt egy -tragoediában, de nagy dolga nem lehetett benne. A harmadik Kossuth -Lajos volt. Ő még él, ő róla nem beszélek. Csak annyit, hogy hőse -volt a tragoediának a nélkül, hogy tragikus nagyság lett volna. -Vétséget bizonyosan követett el ő is; de az ő nagysága követeléseit -a rend, melyben élt, teljesen kielégitette: minden meghódolt neki. -A mi vonakodott <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> meghódolni, annak elment az utjából s -talált becsvágya számára uj izgalmat s táplálékot. Ime az élet -szabadalmai! Az élet adósunk maradhat sok felelettel; adhat fel -megoldatlan talányokat: élet és valóság marad mindig. A művészetnek -erre nincs joga; mert a művészet csak látszik valónak, tehát -zavartalan valószinüségre van szüksége, különben nem látszhatik -valónak, ha mindjárt valóban megtörtént eseményeket tárgyal is. A -művészet nem nyujthat tragoediát más mint tragikus hőssel. A drámai -művészet nem mutathat katasztrófát hősről, a ki nem vállalkozott -feladatára, midőn a konfliktus feltárta tragikus hivatását; nem -mutathat tragikus hőst tragoedia nélkül…</p> -<p class="center">*</p> -<p>Többé kevésbé törvényt sérteni, előnyt élvezni mások felett -mindnyájan szeretünk; de kiki a jogosság és törvényesség látszatát -iparkodik magának ehez megmenteni, s a hol kenyértörésre kerül a -dolog, kevés ember találkozik, a ki kész legyen életét is -serpenyőbe tenni a maga „igazáért.“ Szivesebben megalkuszik s -azután – uj alkalomra vár. Ez az alku, a melyből a mindennapi élet -áll, s a mely a középfaju szinművek ezerféle összeütközéseit -kiséri, idegen a tragikus jellemektől. A tragikus ember egyébként -épen olyan ember mint mi vagyunk nem tragikus lények, nem -minőségben, <span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span> csak mérveiben különbözik tőlünk. Mi -vagyunk a patakok, a folyók, a tavak, elhelyezkedvén, csörgedezvén, -folyván tova a körülmények szerint: csöndesen itt, ott berzenkedve, -majd ilyen majd amolyan kerülővel; hidak, töltések által -megszabályozva és megzabolázva. A tragikus jellem ellenben a tenger -és mérhetetlenségében voltaképen a – viz, azaz maga az elem, mely -nem ismer jármot, akadályt, törvényt a benne, magában levőkön -kivül.</p> -<p>Az elementáris emberi erő feltámadása társadalmak, idők, rend -vagy kényszer korlátai ellen; egy neme a zendülésnek: a -rendkivüliség pere az ellen a mi közönséges és a mit a közönséges -tenyészt, a mit adni és megtagadni, szülni és rombolni tud; a mit -megtürni és meggátolni, elviselni és magáról lerázni képes. Az -emberi tulajdonságok oly nagysága, mely az emberi társadalom vétkei -és erényei mellett e társadalomban boldogulásának föltételeit meg -nem találja, benne tehát ugy a mint e társadalom van, nem -létezhetik; maga pedig e társadalom máskép nem létezhetvén és ember -társadalmon kivül szintén nem: – ama szertelen tulajdonsága az -illetőnek az illetőre magára a bukás forrása és oka lesz. Ez, -gondolom, a tragikum: a rendkivüliség az embernek, egy vagy több -tulajdonságában, mint bukásának, vesztének, halálának oka.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span></p> -<h2>X.<br /> -Példák.</h2> -<p>Két csoportja van a tragikai hősöknek. A praedesztinált – mert -annak kell mondanom – a praedesztinált tragikai hős vagy támadja a -világi rendet, vagy sértetik általa s e szerint van a tragikai -remekműveknek is két főcsoportja. Mindkettő azonban lényegében -ugyan az, mert a ki támad is, olybá nézi a világot, mint a mely a -maga rendjével az ő erejét megillető jogokban őt megröviditi. E -tragikum embryoja, mint már érintettem, mindnyájunkban benne van. -Az ember gondolkozó elméjénél, itélő tehetségénél fogva -összeköttetésben áll a világrendszerrel, melyet felfog és birál, és -annak lelkével, melyet istennek nevez, tökéletesnek, -kimondhatatlannak és megfoghatatlannak mond. Ez a kapocs a véges -embert a véghetetlenhez köti, vágyainak, érzéseinek, -határtalanságát megállitja, s véghetetlensége fonalán függ a véges -ember tragikuma, még pedig ismétlem, mindnyájunkban. Nem egy -elkövetett <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> vétség avatja emberét azzá, tragikai -hőssé; hanem az alkalom kinálkozása, viszonyok nyomása vagy -kedvezése és a nagyság mérve a lélek és elme egy vagy több -tulajdonságában. Vannak példák, hogy a végzetes embryo egy egész -életen át érlelődik, egy egész életen át vár szövetséges elemre, -mély nélkül nem ébred föl s nem születik meg tragikai életre. Lear -királynak teljes életében ellenmondást nem tűrő zsarnoknak kellett -lennie, de jó és bölcs ember is volt mindig és zsarnoknak születvén -egy korban, melyben a király abszolut jogához kétség nem -közeledett, egészben jó királynak is kellett tartatnia teljes -életében. Elöregedvén, a királyi nagyság, a majesztasz exczesszivus -érzelme és önérzete, a fenséges komoly elbetegedése hova tovább -makacsabbá, zsarnokabbá, zabolátlanabbá, türhetetlenebbé tette az -aggastyánt. Ekkor érnek nagy kort és lesznek menyasszonyokká -leányai. Engedelmes gyermekek voltak, vagy azoknak látszottak -eddig. És az, a ki nem gyermekétől, de idegentől, alattvalótól nem -hallott, nem türt eddigelé ellenmondó szót: kénytelen legkisebb -lányától leczkét kapni nyilvános gyülésben, idegen fejedelmek, -saját országa nagyjai előtt, pedig még csak kérik a lányt, még az -apai hatalom alul való felszabadulása nincs meg, csak kilátásban -van. Ez a kis jelentéktelen momentum az, melytől a tragikum -megfogan, kipattan és <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> végzetes hatalmát kiterjeszti az agg -királyra. A zsarnok fenséges nyugalma, az édes apai szeretet melege -mellett félelmesen nyilik meg egy kráter és ontja a forró lávát oly -bőségben rögtön, a mint csak egy vulkántól telik, a mely egy életen -át leste a kitörés pillanatát. Hol itt a szóra érdemes vétség? Lear -lelki tulajdonságai nélkül az egész dolog egy hóbort lenne, -figyelmünkre sem érdemes, nem olyan következményekre, minőket -kifejlődni látunk félelmesen dobogó és szánakozó szivvel. A -tragikum ez benne: Lear kényur volt, könnyen volt az zsenijével és -fiatal erejében hű és szerény alattvalókkal és neveletlen -gyermekeivel szemben. De maga megöregedett, gyermekei pedig -megnőttek s a ki közülök a zsarnokság alatt nem lett képmutató, az -most igaz érzelmei jogait védi a zsarnok ellen; a világ rendjét, a -társadalom igazait, ebből is a legcsekélyebbet, a saját érzelmei -elosztásának szabadságát. Lear tultengett fölsége ennyit se enged, -neki minden kell; és a ki nem adhat, az inkább hazudjék, csalja meg -őt, de tegyen ugy, mintha mindenét ugy adná, a hogy az ő kénye -kivánja; enélkül ő megröviditve érzi hatalmát, tekintélyét, apai és -királyi jogait és utjára indul, perbe keveredik lányaival, a -szelekkel, a viharral végre és nyomorultabb lesz a vaknál, az -eszelősnél, saját bolondjánál, szegényebb a koldusnál, -tehetetlenebb <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> leghitványabb alattvalójánál. Nem -büntetésül azért a vétségért, a mért hozomány nélkül, kitagadva -adta férjhez Kordéliát, hanem kényszerü következményeül egész -erkölcsi mivoltának. Ez az ő erkölcsi tartalmának szertelensége űzi -őt és töri semmivé borzasztó válságokon át és egy megrázó s -meginditó katasztrófában. Más apa nem nagyobb okon cselekszik -hasonlót – az életben és szindarabokban egyaránt, – de nem lévén -Lear, nem jut Lear sorsára, ugyanazért a vétségért.</p> -<p>Othellot rendszerint a féltés tragoediájának mondják. Hogy erre -elég okot ád a velenczei mór története, azt ki fogná kétségbe -vonni. De végre is mi Othello féltése más, mint egy konkrét esetben -a nagy szerelem viszája, negativ oldala, jóformán mértéke -szerelmének. A tragikai momentum nem is a féltésben, hanem a -szerelem szertelenségében rejlik, a mely a féltés féktelenségeiben -lesz kicsapongóvá. Othello kemény tábori életben érte el élete -delét a szerelem édességei nélkül, meg is halt volna tán szerelem -és féltés nélkül, ha Dezdemónát meg nem ismeri. Vele ismerkedvén, -hősi nagy szivében tábort ütött Ámor és megrázta a nagy embert mint -a kegyetlen hideglelés. És a mit remélni nem mert, Dezdemóna az övé -lett. A félig gyermek leány, a delén túl levő férfié; a bájos -hóarczu szüz a barnabőrü móré; a velenczei kényes kisasszony -<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span> a tábori élet durva növendékeé; mesének -látszanék, ha való nem volna. Ily mesés fordulatok szövetkezve -gyanus látszatokkal és csalárd elámitással a szerecsennek -mértéktelen szerelemmel és természetes aggodalmakkal telt nagy -szive érzetit viharrá korbácsolják. Mesés, földi eszközökkel -lehetetlen próbákat kellene Dezdemónának hűségéről és szerelméről -adni tudnia, hogy a mór érzelmeinek szertelenségét ellensulyozza. -Természetesnek látszik, hogy ne szeresse, természettelennek, hogy -szeresse; minden legkisebb ok az elsőre óriási sulyu; minden ok a -másodikra pehely, melyet a fülbesugó szavára a szerelmes mór egy -sóhaja szerte fuj. Nincs a földnek bölcsesége, törvénye, -intézménye, a mely a mórnak nyugalmát megadhassa; csak gonoszsága -van, a mely feltornyositsa gondjait, kinjait és katasztrófájához -gyorsabban juttassa. Mi a vétség? Hogy elvette? Hogy utóbb gyanuba -fogta? Hogy végül megfojtotta? És a megfojtásig nem játszik mint -ható erő a tragikum? El is szöktethette, el is vehette, gyanuba is -foghatta volna, sőt ki is békülhetett volna vele, ha – Száz „ha!“ -Ha – többek közt nagy szerelmének megfelelő szerelemre termettsége, -egy Adonisz, egy ideál lett volna; ha magához hasonló és való iránt -támad fel szerelme; ha e szerelem a hős korához, helyzetéhez, egész -mivoltához illő s nem bősz ifjonti <span class="pagenum"><a name= -"Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> hevület és illuziók -szertelen csapongása lett volna, vagy ha a mór szerelem dolgában -is, mint egyebekben, józan, okos, mértékletes alattvalója lett -volna a világi rendnek s jobban számot vetett volna magával, -mielőtt feleségül vette Dezdemónát. De e rendkivüli emberben, mikor -szerelmes lett, a szerelem is rendkivüli volt, szerelme tárgya is, -módja is és végső sorsa is…</p> -<p>A szerelem tragoediája a veronai Romeoé, de az sem jobban, mint -az Othelloé. Itt csak más a szerelmes és ennyiben más a szerelme -is. Romeo nem olyan legény mint a mór. A deli veronai kora -ifjuságától fogva Vénus és Ámor szolgálatában áll. Neki valósággal -levegője a szerelem. Kész volt már egy tuczat kegyetlenért -meghalni, a mikor Juliára akad, a kiért végül meghal. Ugy szólván -terhesen az extrentikus szerelemmel jár ez a két lény a földön -egymást keresve s megtalálván egymást, egymás karjaiba omlanak, -meghozzák keblök istenének – a szerelemnek – a legfőbb áldozatot, -ugyszólván magok égnek az oltárán, kiüritik meggondolás és -idővesztegetés nélkül a poharat. Mi van még hátra? Hogy a második -pohár, ez emberi kimerülés és a dégoût előtt egymásért meghaljanak -A katasztrófa után ott pihen mind a két pár: Othello Dezdemona, -Romeo Julia oldalán. Leitták az aranyserlegről a habot; de már -végzetük lesben állt: egyik külső, <span class="pagenum"><a name= -"Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> a másik belső ellenségtől -esik el, ennyi történetjükben a különbség. Tragikumuk egy és -ugyanaz: az érzelem oly szertelensége, melyet a földi lét nem képes -táplálni, fentartani. Mert az a mértéke az érzéki szerelemnek ezen -a földön fellobbanhat de tartósan nem éghet. Az csak isteneknek -való az Olympuson, nem embereknek a földön. Egy szertelensége az -érzelemnek, a melyet akadályok tarthatnak fenn, melyek bujkálást, -titkos találkozókat, titkos összekelést, menekülést idegen országba -tesznek szükségessé; de mind ezeken végül a társadalom kényszere -kifog; mielőtt azonban erőt vehetne rajtok, hogy megjuhászitsa, -közönséges emberekké: a szertelenség krizise beáll s a hősök a -katasztrófa áldozataivá lesznek, hogy mint az impetuozus szerelem -inkarnácziói, ha tán nem örök életet, legalább tartósabbat éljenek -a művész kezétől, mint a melyet isten kezéből vettek. Vétségök -teszi-e őket tragikai hősekké? Mások – ellenségek gyermekei is – -nem szöktek-e, nem keltek-e egybe titkon és nem jutottak-e boldog -végre? Nem vétségök, hanem szenvedélyök, érzelmi nagyságuk adja meg -történetüknek a tragikumát fokozva a viszonyok, amaz erkölcsi rend -és kinövései által, melyben élniök adatott, melynek keretében -azonban nem élhettek meg.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span></p> -<h2>XI.<br /> -Krisztus és Luther.</h2> -<p>Jézus Krisztus, a kinek tanitásaira az apostolok és utódaik a -keresztény vallásokat alapitották, a legtisztább tragikai alak. Ép -oly egyszerü a tragikuma mint Szokratesé, közvetlenebb azonban, -mert szándékos. Szokrates nem uj tanitásokat hirdetett.</p> -<p>Krisztus ellentétbe hozta magát a régi tanitásokkal. A régiek -azt mondták,… „én pedig azt mondom tinéktek…“ igy szólt ő a néphez. -Krisztus a farizeusok kezében megrothadt erkölcsi világrenddel -szemben állitotta fel tételeit. A nemzeti istenekkel szemben az -egész világ egy istenét, a faji szeretettel szemben a felebaráti -szeretet, a visszatorló igazsággal szemben a keresztény -megalázkodást és türödelmet. Uj világrendet a réginek helyébe, nem -roszabbat, sőt jobbat, szebbet és erkölcsösebbet. Nem erőszakosan, -nem karddal a kezében, nem hadsereg élén, hanem a szónak és az -igazságnak az erejével, <span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> erejével az ő isteni nagyságának. Azt -hirdette: add meg a császárnak a mi a császáré, istennek a mi -istené. És ő meg is adta. Nem lázitott az erkölcsi világrend -hatalmasságai ellen; nem támadta meg jogaikat, nem vonta kétségbe -törvényességöket. Ebben tanitásai szerint cselekedett, ép ugy mint -Szokrates; de elitélte tanitásaikat és ujakat hirdetett, és a -kiknek érdekeit védte a régi rend, azok meglátták érdekeik -veszedelmét az uj tanitásokban és ezzel az összeütközés meg volt -adva és a tragikus helyzet Krisztusra nézve készen kinálkozott: -vagy lemondani tanitásairól és eltünni a történelemből vagy elejbe -menni a katasztrófának, indulni a kalváriára, mely e fordulótól, az -összeütközés órájától készen várja a nagyságot, a tragikus -természetet.</p> -<p>A farizeusok erkölcsi világrendjében Krisztus nagyságának a -föltételei nem voltak meg. Krisztus tanitó volt. Nem tanithatott -mást mint a mit az igazságnak tartott; nem tanitania lehetetlen -lévén, tanitott és meghalt érette. Minden más tragikus alaktól -különbözik abban, hogy a mig amazok a régi erkölcsi világrendet -régi jogaiba helyezik vissza mint tragikus áldozatok, ő a régi -helyébe ujat tett megváltó halálával Senki sem közeliti meg őt a -tiszta sziv és tiszta elme nagyságában.</p> -<p>Egy érdekes történeti tragoedia hőse kerülte <span class= -"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> el a -tragikai bukást, Luther Márton, a hitujitó. Nekem e tény maga -bizonyitja azt, hogy Luther nem volt tragikus természet, más szóval -hija volt a nagyságának. Az erkölcsi rend a XVI. században lehetővé -tette azt, a mit tőle e jelentékeny ember magának mint megfelelő -jogot követelt. De egy pár adatra is hivatkozhatom, midőn ez -érdekes themát érintem. Tudva van, hogy Luther, első föllépésekor, -sem nem gondolt oly mozgalomra, minővé későbben a reformáczió -fejlődött, sem előre nem láthatta e fejlődést. Ő állása körében, és -fegyvereivel az erkölcsi rend keretén belül, hivatása -teljesitésében akart czélokat elérni, melyeket kivánatosaknak -tartott. Csak az ellenállás, a melyre talált, vitte őt lépésről -lépésre tovább. Csakhamar veszedelmessé is vált reá nézve a -helyzet, a melyet teremtett, s ha akkor a helyett, hogy biztos -helyre menekül, imádkozni megy az olajfák alá mint Krisztus, és -ellenfelei kezébe kerül: akkor elejbe állittatott volna nagysága -próbájának, melyet esetleg megpecsételhetett volna halálával is, -mint előtte Huss. De ő menekült s kora erkölcsi világrendje -csakhamar tartományokat, országokat, hadseregeket és hősöket -bocsájtott rendelkezésére s müvelt nagyot: százéves háborut, egy -epopoeát tele tragikummal, tragikus vészekkel és fordulókkal, de -mindezt Luther csak inditotta, nem művelte. <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> Az ő -szavára az erkölcsi világrend meghasonlott, két ellenséges táborba -gyüjtötte a hiveket s küzdött a két fél az uralomért, az egyik -Luther, a másik a pápa tanitásainak nevében. A küzdelem hőse se nem -Luther, se nem a pápa volt: egyiknek is a nagysága megfelelő -próbára nem tétetett, jogaiban meg nem csorbittatott, csak csatákat -nyert és vesztett zászlajuk felváltva. A hősök voltak tán oly -nagyok mint az idők, de nem voltak nagyobbak, és a szerencse -kedvezett is nagyságuknak annyiban, hogy elkerülhették nagyságuk -személyes próbáját. Ezért maradt az a kor egy véres és küzdelmes -történeti dráma és nem lett Luther tragoediája.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span></p> -<h2>XII.<br /> -Szokrates.</h2> -<p>A kedves athenei bölcs is egy tragoedia hőse, egy mondhatnám -mosolygó tragoediáé. És ha egy felől sok való és költött esetből -tudjuk, hogy a vétkesség nem sodor okvetetlen katasztrófába -bennünket, más felől az ő esete megtanit bennünket arra, hogy a -tragikus bukás várakozhatik ránk nagy vétség, sőt minden -megállapitható vétség nélkül is.</p> -<p>Tudvalevő, hogy Szokratesz egyik filozofikus alaptétele az volt, -hogy az igazságos a törvényes. Tudvalevő, hogy ő ez elve szerint -élt is. A törvényeket megtartani neki annyi volt, mint igazságosan -élni, s ő, mikor már halálra volt itélve, azt mondta magáról: nem -hiszi, hogy ember jobban és kellemetesebben élt volna, mint ő. Mert -a törvények szerint élt mindig, tehát igazságosan is élt.</p> -<p>Ha az erkölcsi rend nem más, mint az isten teremtette világnak, -szükebben az emberi társadalomnak <span class="pagenum"><a name= -"Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> isteni és emberi törvények -szerinti létezése, tehát törvényes állapota s a tragikum az -összeütközés ezzel: akkor ime látunk egy embert Szokratesben, a ki -e renddel sohasem jött ellentétbe, ő az a minta ember, a kinek -önmérséklet, testi és lelki gyakorlatok szakadatlan sora által -sikerült magát teljesen harmoniába hozni a világi renddel. Sikerült -neki, a mi rajta kivül ugy szólván senkinek sem adatott meg. Ő e -tekintetben az emberi tökéletesség, szemben a tökéletlen -emberekkel. Ha azonban a tragikum a világi rend megsértése, miként -lehet tragikusnak nevezni azt az alakot, a mely épen abban jeles, -hogy soha sem sérti a rendet, a mely valóságos inkarnacziója a -rendnek? Még abban sem sérti meg, hogy az igazság – törvényesség – -rovására bármely fogással, egy jó szóval, egy hizelgő szóval, egy -meginditó szóval, vagy más hasonlókkal éljen a maga védelmére, a -mire tudvalevőleg nem vala rábirható. Inkább itéljék el, mintsem -hogy igazságát, melynek kultuszát űzte egész életében, hamis, vagy -ahoz nem méltó fegyverekkel oltalmazza s ezzel homályt ejtsen -rajta. Valamint egy izben mint biró életét koczkáztatta a -törvényesség védelmében birótársai és egy bősz néptömeg ellen -egymaga, ugy most mint vádlott nem tett az igazság ellen semmit a -maga igazságáért. Azt hitte, hogy az igazságnak, a törvényességnek -becsesebb szolgálatot <span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span> tesz, ha ártatlanul hal meg érte, mint -magának, ha mással szabaditja ki magát, mint ártatlanságával, -igazságával.</p> -<p>Egy igazán nagy lélek, a mely egész életét hazudtolta volna meg -halála pillanatában, ha máskép teszen a menekvés reményében. És -meghalt, nem mert megsértette a társadalmi rendet; nem mintha -vétett volna ellene, hanem mert ellenkezőleg tökéletessége, maga az -erkölcsi rend volt, a törvény, az igazság volt maga emberi alakban. -A rendnek, az igazságosnak, a törvényesnek oly nagysága azonban, -mely ideálnak képzelhető, de mint ember, ha létezik, a tragikus -végzet hatalmába esik, és belőle talán csak egy módon szabadulhatna -meg, akkor, ha a társadalom élére állittatnék, mint korlátlan ur, -mint forrása és feje a törvényeknek, elsőnek nem csak egyéni -tulajdonságaira, erényeire, lelki nagyságára nézve, hanem külső -nagyságban, hatalomban, hivatásban is elsőnek. Mert ha a társadalom -nem oly tökéletes, mint ő, akkor nem nyujtja az ő lételének -feltételeit, ha csak minden hatalma is a társadalomnak az ő kezébe -nem tétetik le.</p> -<p>Mint egyszerü közpolgár ez ideális, sugárzó nagyságban, egy -szabad társadalomban barátok központja, ellenségek czéltáblája, a -jók bálványa, a gyarlók és gonoszok gyülöletének tárgya lesz: és -elviselhetetlen jelenség <span class="pagenum"><a name="Page_98" -id="Page_98">-98-</a></span> ama rosszak szemében, kik esetleg a -társadalmi rend őrei, hatalmainak kezelői, tekintélyének -képviselői. Ha Athéne rossz kezekbe kerül, ha a közhatalmat terhelt -lelkiismeret, hiuság, kapzsiság, bünös szándék gyakorolja; az -igazság védelme nem találtatik az állami hatóságok hivatalában, -hanem csak a példás bölcs tanitásaiban, példájában, egyéb módjában, -erkölcsi nagyságában: akkor ez utóbbira nézve megérett a tragikus -fordulat. A társadalmi rendet ő képviseli; de a társadalmi hatalom -az ellenséges tábor kezében van. Intézkedik nem a ki vele él, hanem -a ki <em class="gesperrt">vissza</em>él a társadalmi rend -intézményeivel. Ez elkorcsosodása a társadalmi rendnek a maga -védelmére keresni fogja az ürügyet, az alkalmat, hogy a fényes -példát, melytől az ő feketesége csak feketébb, eltaposhassa. A -konfliktusban a társadalmi rend maga lesz a tragikus hős vagyis az -az alak, a kiben e fogalom ideális tisztaságában, emberfeletti -nagyságban testet öltve megjelenik. Ne mondjátok, hogy martyr, a ki -felmagasztosulva vértanuságot tesz hitéért s földi mulandóságot -cserél mennyei halhatatlanságért. Nem: egy ember, a ki inkább -életét adja, pedig szereti és becsüli az életet, mint erkölcsi -nagyságát. Nem fordit a dolgon, hogy nyugalommal üriti ki a -bürök-pohárt: tanitványai jajgatva, megindulva, sirva állanak -körülötte, épen mint mi a tragikus hősök körűl. <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span></p> -<p>És senki se higyje, hogy Szokrates ilyetén tragikuma más, mint -más tragikus hősöké. Nem csak nem más, de teljesen azonos. Csupán -hogy nem olyan egyszerü, mert itt az élet mint drámairó a -legegyszerübb fenséggel dolgozott; a minő poetáinknak részben nem -lehetséges, részben nem tanácsos. Nézzük csak Bánk-bánt. Mi az ő -helyzete más, mint a Szokratesé? Az erkölcsi rend felett őrködni -hivatottak paczkázásai a nemzeti, politikai és egyéni jogok tömegén -hivják őt harczba. Ő nem is épen az a bölcs, minő Szokrates; hozzá -őt egyéni viszonyai, állása, méltósága, becsvágya, családi köteléke -százoldalon sebhetőbbé teszik, mint minő az igénytelen athenei -polgár, de erkölcsi világának integritása nem fér meg az udvari -erkölcsök fenállásával. Ő is, mint Szokrates, az erkölcsi rend -önkéntes bajnoka az erkölcsi rend hatalmainak hivatalbeli bitorlói -ellen. A tragikumuk ugyanaz; a mennyiben történetük különbözik, az -egyéniségek személyes viszonyaik, más világuk, más környezetük, más -föladatuk, a közvetlen konfliktus más volta által untig meg van -okolva és megmagyarázva. És Hamlet? Nem-e szemben vele jóval, -becsületessel és ártatlannal egy – gyilkos király ül a trónon, mint -az erkölcsi rend első őre. Hozzá még az ő apjának gyilkosa, neki -pedig nagybátyja is, sőt most már mostoha apja! Mily meggyalázott -erkölcsi rend, meggyalázva, <span class="pagenum"><a name= -"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> legázolva az által, a -kinek mint legfőbb birónak, e rend védelme, sérthetetlensége egy -egész országban a kezébe van letéve. És Hamlet, a ki az igazságot -keresi, keresvén a bünöst szorongatja: ép ugy élő veszedelmévé lesz -a királynak, mint a tanitó és erkölcsben élő Szokrates Athene -előljáróinak. Hozzá Hamlet még filozofus is, és ennyivel rokonabb -Bánknál Szokratessel, de a tragikum e nélkül is teljesen azonos -volna a három közt és minden egyéb tragikus rokonaiké közt, a mely -nagyságukban, jellem, érzés, észbeli nagyságuk oly mérvében rejlik, -a mely jogaihoz a középszerek számára törvénynyel rendezett -társadalomban avagy az e társadalomban lehetséges ellenséges -erőkkel szemben nem juthat.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span></p> -<h2>XIII.<br /> -A tragikum egységes mivolta.</h2> -<p>Érintettem már, hogy két főfajtája van a tragoediáknak s egy -harmadik keverék fajta a kettőből. Az egyik fajta az, melyben a hős -egyenesen támadja a világi rendet. Ilyen III. Rikhárd, ilyen -Macbeth; a másik, a melyben a hős a világi rendnek, a mintegy benne -megsértett világi rendnek védelmére kel. Ilyen Bánkbán, ilyen -Hamlet. Vannak azután tragoediák, melyekben ez a két momentum -elegyül. De mind e kategoriákban a tragikai momentum nem változik, -sőt épenséggel ugyanaz marad. Azéban is, a ki a támadásban bukik, -azéban is, a ki a védelemben idézi magára a katasztrófát, azéban -is, a kinek sorsában mind e két momentum egyesül, mire a -legvilágosabb példa Coriolán. Mert III. Rikhárd, ha meg nem bontja -a világi rendet, nem juthat ama javak birtokába, a melyekre testi, -elmebeli és lelki nagy ereje jogot formál, mint őt legjobban -megillető javaira a <span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span> földi világnak. Ő egyéni erejéhez -képest sértve, megröviditve van a világi rend által, mely -hitványabbak, kisebbek, pipogyák, gyöngék közt osztogatta el -mindazt, a mi legméltóbban az ő erejét illetné meg Bánk sértve van -a világi rend által, a mely megengedi, lehetővé teszi az ő nagy -szivének, nagy lelkének büntelen való meggyalázását, boldogságának -galád megrontását. Hamlet sértve van a világi rend által, mely -lehetővé teszi, hogy az ő anyja, apja gyilkosának neje, a gyilkos -pedig apja után koronás király legyen. Lear, az apai és királyi -zsarnok sértve van a világi rend által, mely megengedi, hogy ő, a -ki országokat osztogat, királyokat tesz boldoggá s ugy szólván a -kicsapongásig élvezi ellenmondást nem ismerő szuverenitásának -szertelenségét, saját gyermekeinek érzéseivel ne rendelkezzék; -Coriolán sértve van a fenálló erkölcsi rend által, mely ugy -intézkedik, hogy rendületlen férfinagyság, mely egy egyénben -kivirágozva oszlopa a köztársaságnak, a gyáva, ingatag és ostoba -tömeg szeszélyei szerint viselje magát, meghajoljon előtte, -kolduljon tőle érdemeiért nem is jutalmat, hanem járandóságot. -Romeo sértve van a világ erkölcsi rendje által, mely fentart és nem -képes leverni oly viszonyokat, a melyek mellett lehetetlen az ő -szerelme Juliához És igy tovább: mindenütt ugyanaz. De velünk, -közönséges, avagy mondjuk nem-tragikus <span class= -"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> -emberekkel is hasonló történik lépten-nyomon. Közülünk, élő emberek -közül azonban csak az a lesz tragikus alakká, a kiben, mint a -tragikai hősökben, megvan az a tartalmi nagyság, a mely nem képes a -rövidséget elszenvedni, hanem sikra száll azért, a mit nagysága -magának követel. Ez történik a drámákban is, melyek ha hőseik -emberi erőn felüli tökéletességekkel vagy nagysággal vannak -felruházva, tragoediák lesznek, ha tulajdonságaik szerényebb -mérvüek, középfaju drámák.</p> -<p>Folytassam-e példáimat? A tragikum fogalma ennyivel azt hiszem -arra az egyszerüségre és egységre van redukálva, melyet minden -ember megláthat, de melyet mindenki önkénytelen ki is érez a -lángelmék nagy alkotásaiból. A vétség zavaros, ingadozó és bántó -tanánál ez általánosabb, világosabb és azt hiszem nemesebb is. Egy -hasonlat nem demonstrál semmit, de szemléltet és ezzel magyaráz. A -czédrus a fák óriása. Büszkén emeli koronáját az égre. Sőt ezzel -sem éri be: hegytetőkön tenyészik, a hegyeket teszi maga alá, hogy -azzal is nagyobb legyen. És még ennél is tovább megy: nem a mi -égövünkalatt tenyészik, hanem délibb vidékeken, a hol magasabbak a -hegyek, magasabban megy a hegyekre a fa, s legmagasabban a czédrus. -És mentül magasabban megy, és mentül nagyobbra tör: ott üt bele -legjobban a <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span> villám. A hegytetőn álló óriasba, nem a -völgyben, a tömegben élő szerény exisztencziákba: beleüt nem azért -mert vétkes, mert féreg férkőzött büszke testébe, hanem azért mert -– nagy.</p> -<p>Én csak egy értelemben tudok jogosult vétségről a tragikumban és -ez az a momentum, amely az én felfogásom szerint – és azt hiszem, -némileg Arisztotelesé szerint is – közremüködik a katasztrófa -kiengesztelő hatásában. Ez pedig az, hogy bizonyos értelemben nézők -és olvasók mindnyájan erkölcsi büntársai vagyunk a hősöknek, a kik -e szerint, a mennyiben sorsuk bünhödés, ugyszólván érettünk -bünhödnek. Mindnyájan helyesléssel, lelkesedéssel, részvéttel, -bámulattal, csodálattal és az érdeklődés sokféle árnyéklatával -kisérjük tetteiket, tapsolunk elhatározásaiknak, élvezzük az emberi -nagyság, az emberi képességek kinyilatkoztatásait; a hősben magunk -mását, tulajdonságaiban saját tulajdonságaink hatványát szemléljük; -önérzetünk feldagad, bizalmunk fölserken, méltóságunk érzete -izmosodik, látván magunkat, az „embert“ rendkivüli fényességeiben, -elméje, szive, akarata erejét, vágyai mérhetetlenségét, erkölcse -hatalmát, lelke rettenthetlenségét, szárnyaló becsvágyát, soknemü -tartalmait… Lelkendezve követjük sorsában közvetlen érdeklődéssel, -csak a katasztrófa előtt állunk meg megdöbbenve, ott válunk el -tőle, fölemelve általa, <span class="pagenum"><a name="Page_105" -id="Page_105">-105-</a></span> de tele tanulsággal is és -engesztelékenyen rettentő bukása felett. Mert szép és fenséges -látvány az ember érzelmeinek, indulatainak, vágyainak szertelen -nagyságában; félelmes is azonban és emberi részvételünkre méltó -törékeny végességében, és mindenképen gyengébb a rendnél, a mely -állandó és a hős bukása által megujhodik, hogy felettünk kisebbek -felett mindörökre őrködjék.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span></p> -<h2>XIV.<br /> -Ismétlések.</h2> -<p>A tragikum, az eddigiek szerint, a földön nem lehetséges emberi -nagyság összeütközéseinek megnyugtató megoldása katasztrófa által. -E katasztrófa, mint meglakolás egy vagy több vétségért, a mennyiben -vétség és bünhödés rendszerint megforditott arányban vannak benne -egymással és igy fogalmainkat az igazságról sértik, magában véve -erkölcstelen és kinos volna, ha az emberi társadalom föltételei -szerint lehetséges emberek sorsát intézné el eképen, vagyis -olyanokét, a kiknek jogai, igényei, vágyai, szenvedélyei társadalmi -intézményeink keretén belül, együtt élő szokásaink szerint -kielégithetők, vagy a kiknek vétkei ugyan ez intézmények és -szokások szerint megfelelő mértékü büntetéssel igazságosan -büntethetők volnának. A ki boldogulása föltételeit a földön -megtalálja, vagy a ki nem sérthető ugy, hogy sérelme orvoslatát meg -ne találná a társadalomban, vagy a ki nem vétkezik <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> ugy, -hogy bünei mértékét megfelelő mértékkel meg ne tudná torolni a -társadalom: annak bárminemü konfliktusa az emberi fogalmak szerinti -igazságos mértékkel elintézhető. Ide tartozik az emberek sokasága -az életben, ide a középfaju drámák tenger hősei. Egy más -kategoriába tartoznak azok, a kik erkölcsi, érzelmi, és értelmi -rendkivüliségöknél fogva vagy boldogulások föltételeit nem találják -meg a földön, vagy oly sértékenyek, hogy a sértés megtorolva is -elviselhetetlen rájok nézve, vagy a vétkezésben oly szertelenek, -hogy a földi igazságszolgáltatásnak e vétkezés megmérésére nincs -mértéke, megfelelő megtorlására nincs eszköze. Ezek, mint -rendkivüli lények, saját szertelenségök <em class= -"gesperrt">sulya</em> által katasztrófába hajtatnak, a mely nem -<em class="gesperrt">vétkességöknek</em>, hanem <em class= -"gesperrt">nagyságuknak</em> felel meg. Ezek az életben a kivételes -lények, a müvészetben a tragikus természetek. Impozansak, -félelmesek, fenségesek megjelenésökben; impozansak, félelmesek és -fenségesek megsemmisülésökben Lényök rendkivülisége és -megsemmisülésök rendkivülisége fedezik egymást, ez a kettő adja azt -a titokzatos egyensulyt, mely más művek megoldásának megnyugtató, -mert világos igazságszolgáltatása helyébe lép s mely voltaképen a -tragikus hatásnak mondandó.</p> -<p>Tényezők e hatásban 1) a tragikus természet, <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> melyről -már szóltam; 2) a tragikus helyzet, melyről szintén volt szó: 3) a -közrend elégtelensége; 4) az esemény szemlélője és 5) a közrend -érdeke.</p> -<p>A tragikus természet egy rendkivüli emberi tulajdonságokkal – -egygyel vagy többel – felruházott emberi lény, a kin, egy adott -esetben, e rendkivülisége uralkodóvá lesz. Ekkor áll elő a tragikus -helyzet: a kényszerüség leszámolni vagy természetével, vagy az -adott esettel: a czéllal, a föladattal, mely uralkodó szenvedelmét -kihivja. A helyzet tragikus volta abban rejlik, hogy a tragikus hős -sorsára a végső eredmény ugyanaz, ha vállalkozik föladatára, ha -nem. Nem vállalkoznia annyi mint mindarról a mi az életben rá nézve -becses, sőt magáról az életről is lemondani; vállalkozni annyi mint -czélját elérni saját magának feláldozásával. Az első eset, a -melyben a tragikus természet e természetét zabolázza tétlenségre, a -drámai müvészetben nem fordul elő, csak az életben, minthogy a -drámairónak épen a harcz, a cselekvés az anyaga, a melyből -dolgozik. Tőle a katasztrófa elé szindarabot várunk, a mely a -katasztrófát valószinűség által a valóság erejével ruházza fel. Az -élet valóságot nyujt, nem szorult arra, hogy esetei logikus -fejleményeit mutogatva, valószinüséggel csaljon meg bennünket. A -müvészet tehát okokkal, okszerű fejleménynyel <span class= -"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> visz -minket a tragikus megoldásig. A tragikus megoldás azonban csak -akkor ok szerint való, csak akkor tragikus, ha összeütközései -kiengesztelésére a közrend elégtelen; ha érdekeinek kielégitésére, -büneinek büntetésére társadalmi, álladalmi és egyéb hatalmak -kezében nincsen elegendő eszköz. A tragikai természet a neki -elégtelen közrend fölibe emelkedik egyéni erejével, uralkodó -szenvedelme hatalmával és kiveszi magának, a mi emberit meghalad, -vagy a mi egyest nem illet, vagy a mi a közrend szerint mást illet, -nem őt. Az esemény szemlélője én vagyok, vagy te, szives olvasóm, -vagy más, vagy mindnyájan, egy szóval az „ember.“ Látjuk a magunk -mását, még pedig egy rendkivüli jelenségben; látjuk a magunk -vágyait, a magunk érzéseit, a magunk szenvedelmeit rendkivüli -mértékben; látjuk az egyént tetszős harczában egyénisége jogaiért: -nem-e mindnyájunk küzdelme ez? De látjuk egyszersmind a magunk és -százféle érdekeink védelmére törvényesen fenálló közrend -megbontását az erős, a szertelen ereje által. Azonban az erős bukik -és helyre áll az erősebb: a közrend.</p> -<p>Igazságszolgáltatás nem történt a bün mértéke szerint, de -történt más, a mi ezzel felér. Láttuk egy rendkivüli hős minden -fényét és fölemelő erejét; láttuk helyzete kényszeritő voltát, mely -a végső eredményre nézve nem enged választást; <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> -hallottuk a rendkivüli emberek vágyainak ellenségét: a világi -közrendet sarkaiban recsegni, ropogni; szemléltük embertársunk -elszánt küzdelmeit érzésekért, vágyakért, czélokért, melyek -kisebb-nagyobb mértékben mindnyájunk érzései, vágyai és czéljai; és -láttuk végre egy bár rendkivüli ember elhárithatatlan bukásának az -árán jogaiba visszahelyeztetni mindnyájunk jogainak állandó őrét, a -közrendet. E tényezők szülik a kiengesztelő tragikai hatást, -lelkünknek félelem és részvét által való tisztulását, mint -Arisztotelesz mondja.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span></p> -<h2>XV.<br /> -Az élet mint poéta.</h2> -<p>Egy kérdés merülhet még fel, melyre szivesen keresem a választ. -Ha a tragikum az életben és a művészetben ugyanaz és lényege -valóban az emberi rendkivüliség: nem mutat-e az élet valjon számos -rendkivüli nagyságot, a ki elkerülte a tragikus sorsot és nem -kinálkozik-e tragikusnak látszó esetekkel, a hol a nagyságot nem -látjuk?</p> -<p>A kérdés megfontolásra érdemesnek látszik. Azonban a választ -keresve, mindenek felett azt ismétlem, hogy az élet oly poeta, a ki -felelősségre nem vonható. Az eseteket nem titkolja mindig, de a -motivumokat ezer esetben nem tárja elénk. Az élet nem is -szindarabokat, az élet rendszerint csak töredékeit mutatja az -általa konczipiált drámáknak, melyeket többé-kevesbé furfangos vagy -elmés találgatásokkal vagy kétes értékü értesülésekkel szoktunk -kiegésziteni. Mindazonáltal az élet nem rosszabb <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> -drámairó, mint másolói. Ha nagyságokat, minő Göthe, Deák Ferencz, -Mátyás király és mások sértetlen hagy, nem adott-e kiválóságukhoz -mért kiváló helyzetet nekik? Melyik volt ezek közül és közüle más -boldog nagyoknak a közrend mindennapi bilincseiben? Ha Göthe abban -az időben, midőn a mi boldogtalan Csokonainkat tragikus tehetsége -fölemésztette, – magyar poétának születik közsorsban; ha nem egy -nagy herczegi udvar szuverén kegyeltje, egy virágzó irodalom -fölkent királya; egy nagy nemzet ünnepelt költője, egy szellemben -és bájban vetélkedő hölgyvilág elkényeztetett beczéje; ha mindezek -helyett az ő nagysága az akkori magyar viszonyokba, magyar -közrendbe születik bele: elkerülte volna valjon-e a tragikus -fordulatot, ereinek gyászos fölemésztetését, holott a nálánál -abszolute kisebb Csokonainak vérét vette a kor? Göthe nagysága kora -német viszonyaiban nagysága érvényesülésének föltételeit -megtalálta, azért elkerülte a katasztrófát. Csokonainak, midőn -abban az időben a magyar nemzetnek adták őt, nem kedveztek az -istenek! Deák Ferencz nagyságának megfelelő föltételei megvoltak -abban a korban, a melyben ő, az egyszerü köznemes fejedelmeknek és -népnek törvényt diktált. – Mátyás király trónon ült s nagy volt -mint uralkodó; de ambicziója nem volt nagyobb a hatalmánál; hire, -dicsősége nagyobb volt hatalmánál <span class="pagenum"><a name= -"Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> is. A sors kedvezése nem -volt ezekkel szemben kisebb mint az ő lényök nagysága. A -társadalomnak, a kornak, a környezetnek, melyben élniök adatott, -volt módja nagyságukat jogaihoz juttatni. És igy élt és hozott a -világra áldást sok más nagy lélek, melyet az isten nem csak adott, -de meg is áldott. Hányat adott, a kit ez áldásában nem részesitett: -ki tudná megmondani közülünk? A régibb századoknak nyomorban, -kórházakban, éhségben elhalt müvészei, félreismert lángelmék, a -kiket csak késő maradékok juttattak dicsőségökhöz: ez csak a kisebb -rész. Mint vélekedel, nyájas olvasóm, ama névtelenek tömegéről, a -kik elzüllve, életkedvök vesztve ténferegnek a világon? Megbomlott -családi élet áldozatai, a kik a korcsmában keresnek feledést; tört -szivek, a kik az éj leple alatt keresik fel temetőnek a vizek -hullámait? Az öngyilkosok, az őrültek halavány legióiban hány -jogaihoz nem jutott nagyság – becsvágy, szerelem, művészi tehetség -– jár-kel mint a „társadalmi rend“ áldozata? Exczesszivus -természetekkel, tragikus lényekkel tele van az élet. A drámát nem -látjuk, azért nem látjuk hősünk nagyságát; de a katasztrófa ott van -a hirlapok „rendőri jelentéseiben“ s „apró hireiben,“ röviden, mint -a nyomorult hősnek utolsó lehellete, és megtanít bennünket arra, -hogy az élet a legtermékenyebb tragikus költő: dusan osztja a -<span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span> léleknek a nagy tulajdonságokat, de -ritkán tesz értök kivételt, inkább learatja a nélkül, hogy -mutogatná is fényöket.</p> -<p>Az élet mint poeta nem költ tehát más törvények szerint, mint a -költő, a ki az életet utánozza. De a nyilvános karakterekre nézve -mértéke ama relativ nagyságnak, mely az életben lehetséges, azaz a -maga föltételeit megtalálja, idők szerint változik. Kossuth, -Luther, Gőthe, Mátyás király, Nagy Lajos, Deák F. nagyok, de nem -nagyobbak koruknál, a mely magát e nagyságoknak ugyszólván -rendelkezésére bocsájtotta. Igy a magánéletben is magán és -társadalmi viszonyok kedveznek egyeseknek, kik érzületben vagy -tehetségben nagyok. Más korok nem nyujtják nagyjaiknak -kedvezéseiket s e nagyok tragikus sorsra jutnak, és százezerre megy -a magán viszonyok tragikus alakjainak is a száma. De az élet nem -számol be velök, mi csak sorsuk szánandó, néha épen megvetésre -méltónak látszó töredékeit látjuk.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span></p> -<h2>XVI.<br /> -A kontrárium.</h2> -<p class="center">– Shylok, Leontesz. –</p> -<p>Azt, hogy mi nem tragikus, nem rosz tragoediákon kell -bizonyitani. Rosz tragoedia voltaképen a szó ily értelmében nincsen -is. Lehet valamely darab tragoedia vagy nem tragoedia, de nem lehet -rosz tragoedia, csak rosz szindarab. A tragoedia egy műforma oly -tartalommal, melyhez közepes költők képességei fel nem érnek. -Rendkivüli embereket képzelni, szavaikban és cselekedeteikben nekik -életet adni, életök folyását az élet törvényei szerint művészi és -erkölcsi igazsággal feltárni, küzdelmeiket szemléltetni s egy -katasztrófával az emberiség gyönyörüségére, tisztulására és -megnyugvására befejezni: mily feladat, Olympusz istenei, mily -feladat! Egy-két kiválasztott kedves emberének adta Apollo! A többi -sokasága a költőknek e feladatokból tud egyetmást, sok sokat, még -több keveset, ezerekre megy az oly irók száma, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> kik -semmit sem tudnak belőle, de különféle ügyességekkel ékesek. Azt a -legfőbbet, midőn a rendkivüli egyén sérelme kinjában vagy szertelen -vágya lázában forradalmat támaszt magában s maga körül, kilép a -közsorból s rendkivüli erőben fénylik, rendkivüli uton jár és -rendkivüli végre juttatja magát és juttat másokat: ezt igaznak, -tehát rokonszenvesnek, félelmesnek és megnyugtatónak lemásolni -egyeseknek adatott. És e rendkivüliségek rajzának kontráriumát, a -tragikussal szemben azt, a mi nem tragikus, helyesen ismét csak ez -egyes kiválasztottak oly műveiben vizsgálhatjuk, a melyeket e nagy -szellemek ilyeneknek, nem tragikusoknak irtak meg. Ezeknél van a -tartalmi tökéletesség. A poéták többi seregeinél csak részeket -találunk és csak formai tökéletességeket. Az életből és -Shakespeareből mutattuk ki mi a tragikum, ezektől kell a nem -tragikus konczepcziók iránt is felvilágositást kérnünk, ha oly -felvilágositást akarunk, a mely gyertyáját az ellenkezőhöz, a -tragikumhoz is oda tartsa. Mert a tragikumnak ellenkezője nem a -komikum, hanem az, a mi nem tragikus. A komikus az valóságos -mellékképe a tragikumnak, teljesen rokon, majdnem azonos vele: erős -tulajdonságok exczessusa a nevetséges felé ez, a tragikum pedig -erős tulajdonságoké a szomoru felé. Alapjában egy dolognak más-más -irányu végletes elágazása. A <span class="pagenum"><a name= -"Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> legjelesebb komikus -művészi alkotások akárhányszor szinte át is csapnak a tragikus -hangulatba, megoldhatatlanságuknál fogva. A nem tragikusok csak -hangjával élnek, eszközeit, fegyverzetét használják: hangulatát, -benyomását soha sem teszik.</p> -<p>A tragikum kontrariumát tehát nem ugynevezett rossz tragoediákon -vagy épen komédiákon kell bizonyitani, hanem nem-tragikus hősü -komoly szinműveken. S ha az eddigiekben láttuk egy felől a művészet -tragikus alkotásait és a tragikumot az életben, – nézzük meg a -művészetben ama termékeket, melyek a vétség s az indulatok -mérveinél fogva a tragikus alkotások körébe látszanak tartozni, és -mindazonáltal nem tragikus megoldást nyertek a költő kezéből -Shakespeare ismertebb művei közt kettő van ilyen, mely kiválóképen -magára vonja a figyelmet: a <em class="gesperrt">Velenczei -kalmár</em> és a <em class="gesperrt">Téli rege</em> Mindkettő -megoldása szerint középfaju dráma, indulataiban, hangjában, -cselekvéseiben azonban erősen tragikus izü mindenik, elannyira, -hogy nem tudom mióta, – mert nem hiszem, hogy mindenkor igy volt -volna, – a szinpadon mind a kettő valóban tragikus felfogással -adatik elő. A hőst ebben is abban tragikus ábrázolók játszák kiváló -szeretettel s el is látják félelmes szinészi temperamentumuk minden -erejével és szilajságával. Én ezt egy sértő tévedésnek <span class= -"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> tartom, -a mely fényes tanuságot tesz ugyan egy szinészi erő közvetetlen -hatalmáról, a mely az egyszeregy elmondásával is egy társaságot -könyekig tud inditani – mindazonáltal nem szünik meg hamisitásnak -lenni. Az érdeklődés és hatás, melyet vele a szinész elér, nem -ugyan az, a melyet a költő czélzott, sőt inkább egy neme az -erőszaknak, melyet tehetségei iránt való érzékeny fogékonyságunkon -gyakorol. Hatalmas egyénisége, szinészi eszközei: hangja, -arczjátéka, szenvedélye rabul ejti képzelő tehetségünket és kénye -szerint bánik el velünk, erkölcsünkkel s a – költővel.</p> -<p>Leontesz szicziliai király – a Téli Regében – vendégül fogadja -ifjukori barátját, a cseh királyt udvarán. Még mielőtt vendége -távoznék, föltámad a gyanuja, hogy neje és barátja közt bűnös -szerelmi viszony fejlődött ki. E nyomon tova haladva, féltékenység -által gyötörve, végre nejét börtönbe vetteti, halálra itélteti, s a -szegény királynénak börtönbe született kisdedét szintén megöletné, -– ha hű embere, a kire a végrehajtás bizva van, mind e vérengző -szándéknak csellel utját nem állná. A királynét elrejtik s a -kisdedet tengerre bocsátják. A király husz évig siratja -meggondolatlan ádáz tettét, a királyné ugyan addig rejtve marad, a -kis leány idegen földre vetve szerencsésen fölnevelkedik, hazakerül -s husz év mulva minden jó véget ér. <span class="pagenum"><a name= -"Page_119" id="Page_119">-119-</a></span></p> -<p>A király féltése tölti be a darab első felét. E féltés ép oly -szertelen, mint akár Othelloé. A különbség annyi, a mennyi a -különbség Othello és Leontesz között Leontesz feleségéhez illő férj -külsőre és származásra nézve és király, királyi hatalommal és -kezében eszközeivel egy királyi boszunak. És valóban, a mig a mór -sajátkezüleg lesz Dezdemona hóhéra, addig Leontesz törvényszéket, -tanácsot (mondhatnám országgyülést) és orákulumot mozgósit, hogy -királyi pompával és csalhatatlansággal essék meg a bosszu műve. A -vétség persze ugyan az marad: a gyanusitott asszony elpusztitása. A -törvényszék előtt külömbséget tehet, hogy Leontesz csak hiszi, hogy -elölte feleségét, a kit egy becsületes miniszter elszántsága -megmentett, ellenben Othello nem ad rá módot, hogy Dezdemona -megmeneküljön; de a muzsa vagy az erkölcs szemében az egyik olyan -gyilkos mint a másik: sőt Leontesz a gyilkosabb, a ki hatalmánál, -királyi voltánál fogva még a földi igazságszolgáltatás alul el is -vonhatja magát. Hiszen ő a legfőbb biró, az utolsó forum. A -féltékenység tehát itt is, ott is ugyanaz, következményei is -ugyanazok, csak az eljárás más, a mi tisztán a hős más-más voltán -fordul meg. Ha nem jönne tekintetbe más, csak a féltékenység és a -vétség, melyre e lelki kórság a hőst ragadja, akkor Leontesz ép oly -tragikai hős volna <span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span> mint Othello, vagy az utóbbi ép oly -kevéssé volna az, mint Leontesz. Hol keressük tehát a különbséget? -Ott, a hol a tragikumot megtaláltuk: az emberben, a hősben.</p> -<p>Othelloról ugy találtuk, hogy tragikus momentuma nem a féltésben -rejlik, hanem szertelen szerelmében, melynek a féltés csak -excesszivus elfajulása. Tragikuma, hogy erkölcsi világrendünk nem -nyujtja e szerelem léte föltételeit a velenczei mórnak. Ez érzelmi -nagysághoz hasonlót Leonteszben hiába keresünk. Szerette feleségét, -kétségkivűl, szerette ugy, azt is megengedem, a hogy a földön -legjobban szeretni – <em class="gesperrt">szokás</em>. Égett -tűrhetetlen lánggal mint vőlegény, czélt ért a lakodalom által, -kivette részét a mézeshetek édességeiből, azután lett egy rendes -szerető férj, egy boldog papa, a ki mint egykor menyaszonyát, utóbb -ölébe ültetgette gyermekeit Azért van neki a darabban fia is, a kis -Mamiliusz, a mit felettébb fontosnak és jellemzőnek tartok. Gyanuja -nem annyira szerelmét sérti, mint becsületét, hiuságát, méltóságát; -nem vesztesége elviselhetetlen, hanem szégyene, pironkodása. Hogy -őt igy meglehetett csalni! Vigyázzatok férjek! Ez a sorsotok! Most -már azt sem hiszi, hogy Mamiliusz az ő fia volna és brutális -gúnynyal támad a kis ártatlan gyermekre. Egy közönséges kis lélek, -teli nagy szavakkal, kicsinyes kedvteléseivel egy sebzett -<span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span> hiuság boszuságának; nevelése és a -királyi palást menti meg sorsa folyásának előbbkelő stilusát. Hol -látjátok őt, mint Othellot, vesztesége gyötrelmeiben bucsuzgatni az -élettől, egyenkénti felsorolásával mindannak, a mi becses és drága -volt benne előtte: isten veled harczi mén, trombita, ágyuk dörgése! -Othello tudja, hogy az élet becse ránézve elveszett Dezdemonával, -Leontesz addig nem is sejti, hogy életét fosztja ki kecsegtető -részeiből, ha feleségét pusztitja el, a mig meg nem tette. De az -élet, akármilyen, azontul is drága neki. És boszuja! Semmi -rendkivüli nem lévén benne, az ő boszujának is elégségesek a -társadalom s az állam nyujtotta eszközök. Forma szerint, törvényes -uton itélteti el vádlottjait; a birák segitségével áll boszut, -semmit sem kiván, a mi a közrend szerint nem lehetséges. Még az -isteneket is belevonja ügyébe, hogy formai hibát ne tegyen -valamiképen. Elküld orakulumért, hogy minden rendesen menjen. Nem -az ő szertelensége követelései, hanem a törvények és szokások -szerint Ez a rendes ember az ő tulságaival, botlásaival, hibáival, -tévedéseivel, melyek következményeinek mértékeig lakolni van -hivatva: nem pedig a rendkivüli, a ki tragikus bukással engeszteli -ki nagyságát. Ez a középfaju dráma, szemben a tragoediával. -Leontesz husz évig özvegyi sorsban epeszti magát, mert feleségét -botorul eltette láb alól; gyermektelenül, <span class= -"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> mert -kis lányát odaadta elemészteni, fiát pedig elvették tőle az -istenek. Meglakol büne mértéke szerint. Szép és szerető feleségétől -megfosztotta magát, lelkifurdalásban, magányos gyötrődésben tölt el -élete virága; vénségére kapja vissza feleségét és lelki nyugalmát, -a mikor már mindenkép ez utóbbi a becsesebb. A fennálló közrend -által nyujtott eszközökkel volt módjában boszut állani jóhiszemüleg -egy képzelt sérelemért; a közrend engedte őt tovább élni, mint a -hogy élt az előtt, de viselve botorsága következményeit a méltó -meglakolás mértékeig. Bün és büntetés fedezik egymást, érzéseink -megzavart egyensulyát az igazságos mérték helyezi vissza A királyi -oktalanság elvette büntetését. De – mivel nem Lear módjára, a kinek -indulatait csak saját indulatainak intézkedései tudják kielégiteni, -s a ki eltapossa, számüzi azt, a ki neki jó tanácscsal szolgál, – -maga intézkedett, hanem a törvényes instrukcziók eljárása: ő, a ki -inditotta, befolyásolta, királyi tekintélyével ugyszólván -erőszakolta ez eljárást, meg is lakolt azzal, hogy kincseit -elvesztette; de visszanyerte végül lelke nyugalmát, öregsége -békéjét. Igen gyönyörü darab, kiváló remekmű, méltó testvére a nagy -tragoediáknak.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Shylok talán ma érdekesebb az elmélkedésre mint valaha. A szép -Jesszika apja és <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span> sorsosai akkoriban sem voltak nagyon -népszerüek, Velenczében sem. Uzsorásoknak voltak kikiáltva és -Shylok védelmezi is magát e vád ellen, még pedig az ó -testámentomból, Lábán történetéből. Az csak jogos nyereség, -türelemmel, találékonysággal és koczkáztatással szerezve, a mit ők -zsebretesznek. Igaz, hogy a kik által ők vádoltatnak, azok szintén -kereskedők, tehát szintén jogos nyereségből élnek és gyarapodnak. -Ezek megvetik Shylokékat, Shylokék ellenben gyülölik ezeket. De se -az egyik, se a másik érzelem nem személyes, nem egyesekre irányul, -hanem az általánosra. Sőt az egyesek üzleti összeköttetésbe, de nem -ritkán más összeköttetésbe is lépnek egymással. Shylok pénzt ad -kölcsön Antonionak, egy fiatal keresztény legény pedig elszereti -Jesszikát, az öreg zsidó leányát. Hogy a keresztények megvetése a -gyengébb érzelem és a zsidók gyülölete az erősebb, mutatja a példa, -megmagyarázza ez érzelmek tápláléka. Mikor Antonio Shylokot ebédre -hivja magához – tehát minden megvetése mellett eltürné asztalánál, -az öreg azt feleli: adok-veszek veletek, de nem eszem veletek egy -asztalon. Világos, hogy a nem zsidó megveti a zsidót nem -vallásáért, hanem azért, hogy milyen; milyen gondolkozásban, milyen -magaviseletben, ruházkodásban, életmódban, üzleti elveiben és a -többi. A zsidót ellenben törvénye <span class="pagenum"><a name= -"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> táplálja a keresztények -iránt való érzelmeiben, a törvény, mely a vele való közösséget, -asztala, étele megosztását tiltja neki. Ismétlem tehát, az -összeütközés <em class="gesperrt">forrása</em> nem személyes, vagy -legalább csak igen csekély mértékben, a mennyiben tudniillik -Antonio a legelőbbkelő keresztény, Shylok a legelőbbkelő zsidó -kereskedők közül való volt s igy általános érzelmeiket volt mód -kölcsönösen egymás irányában kifejezniök a kereskedő helyeken -előfordult érintkezéseik alkalmával. De más-e azért lényegében, -mint más érzelmek? Nem szeretjük-e az asszonyokat általában, de -csak Juliáért halunk meg különösen? Nem zsarnokoskodunk-e -általában, de csak gyermekeink lázadása őrjit meg bennünket?</p> -<p>Antonio, hogy egy barátján segithessen, kölcsönpénzre szorul és -Shylokhoz fordul. A remény, hogy e legbüszkébb velenczei kereskedő, -a kinek előkelősége és gazdagsága oly független helyzetet biztosit, -hogy tartózkodás nélkül éreztetheti megvetését az uzsorás zsidóval, -valamikép körmei közé kerülhetne, temperamentumos fajának minden -keresztény-gyülöletét Antoniora konczentrálja. Mint Romeo Róza után -megtalálta Juliáját, Shylok mások után Antonioját. E pillanattól -fogva e két ember fel van avatva a dráma két ellenséges felévé, s -nekünk már most csak a hős minemüségét kell <span class= -"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> -vizsgálnunk, Shylok uralkodó szenvedélyét, hogy Shakespeare -konczepcziójának természetével tisztába jöjjünk.</p> -<p>Shylok gyülöli – most már előttünk – Antoniot, gyülöli egy -életen át elfojtva volt gyülölet tulságaival, szókészletével és -érzelmi hevességével. Gyülöli oly ellenállhatatlan erővel, hogy -kéjélvezettel forgatja gondolatában azt a lehetőséget, hogy el is -vesztheti, elpusztithatja gyülölete tárgyát.</p> -<p>De itt a lényeges pont.</p> -<p>Hogyan veszitse el? Kést üssön bele? Bravokat fogadjon, – mert -pénze temérdek van s akkorában a bravo elég olcsón dolgozott -Olaszországban. Titkos mérgeket is, hatásukban fölismerhetetleneket -árultak jo pénzért Velenczében s az olasz városokban. Vagy mely más -csalhatatlan módon hütse ki boszuját a gyülölt Antonion?</p> -<p>Mindezektől a jó Shylok gyülölete igen távol van. Ő secundum -regulas artis, ő törvény szerint, a társadalmi rend keretén belül -akarná boszuját gyakorolni. Ha lehet jó, ha nem lehet hát ugy is -jó. Megélt eddig nála nélkül, ezentul is meg fog élni; de ha -sikerül, annál jobb. Shylok valóságos polgári szerződést köt, -adóslevelet, melyben boszujának egy – egyelőre szinte lehetetlennek -látszó – eshetőséget tüz ki czéljául. Ad kölcsön pénzt, de arra az -alig képzelhető <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> esetre, hogyha Antonio a terminusra nem -tudna fizetni, neki – Shyloknak joga lesz Antonio testéből -akárhonnan egy font hust kivágni. A dusgazdag Antonio könnyen -aláirja a kötést. Shylokra nézve is az kezdetben inkább egy -gyülölködő tréfa értékével látszik birni, semmint a reménynek -komoly becsével.</p> -<p>De egy fordulat Antoniot fizetésre képtelenné teszi s a -gyülölködő tréfából gyülöletes, ádáz valóság lesz, egy jog a -gyilkosságra. Más izgalmak és közbejött események is hozzájárultak, -hogy Shylok indulatait a végsőre felkorbácsolják: lánya megszökött -egy keresztény fiuval és drágaságai egy részével; de a gyülőlet -boszuszomja szemben a boszu lehetőségével minden egyébnél erősebben -ég szivében. Meg is jelenik a törvényszék előtt, félkezében egy -élesre fent késsel, félkezében a világos kötést magasra tartva, -szemében baljós tüzekkel és követeli jogát, a melyet a velenczei -közrend, a birák szája által neki meg is itél Itt van most a -kritikus momentum A nagytudományu Belário, bolognai jogtudós elmés -segélye – Porczia birói parókában – közbejöttével oda módositatatik -az itélet, hogy igenis, egy font hus illeti Shylokot Antonio -testének bármely részéből; de csak is egy font hus, sem több, sem -kevesebb, és semmi egyéb. Ha akár többet, akár kevesebbet vágna ki, -akár egy csepp vérét eresztené <span class="pagenum"><a name= -"Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> (a mire a kötés jogot nem -ád) vagy épen meg is ölné Antoniot, a mire a kötés szintén nem -hatalmazza fel, Velencze törvényei szerint maga lenne halál -fia.</p> -<p>És Shylok gyilkosnak látszó gyülölete annak mutatkozik a mi: egy -felfuvalkodott hólyagnak, a mely nem pattan el a mérges gázoktól, -hanem szépen lassan lelohad, megereszkedik és összehull. Ha itt -Shylok neki megy Antonionak, beleüti a kését és kihasitja a szivét, -és megbizonyitja, hogy bosszu nélkül nem tudván élni inkább meghal -boszuja végezetten: akkor az ő gyülölsége tragikus nagyságu, és -ilyennek kellene lennie ahoz a felfogáshoz képest, a melyben e -szerepet szinészeink játszák. De Shylok távol áll e végzetes -fordulattól. Ő csak arra vállalkozik, a mire a társadalmi rend neki -módot, jogot és eszközt ád. Ő szivesen lenne gyilkosa is -ellenfelének, de csak ugy, hogy a felelősséget a közerkölcs -viselje. A maga szakállára ő ilyenre nem vetemedik. Ő adni venni és -tovább gyülölni akar, nem pedig hősködni egyéni felelősség mellett. -Egész vállalata nem volt egyéb egy kis üzletnél a társadalmi -renddel, s kis hija, hogy az uzsorás rá nem szedte ezt is. A végső -perczben rajtavesztett, meghunyászkodott és elvette mértékes -büntetését azért, hogy a közlelkiismeretet akarta gyilkossá tenni -maga helyett az ő ellenségén. <span class="pagenum"><a name= -"Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> Ha gyülölete jogaihoz nem -juthat a társadalmi rend keretén belül, ugy szólván rendes polgári -per utján, akkor inkább ne jusson. Shylok megvetve ellenfeleitől s -gyülölve ellenfeleit inkább tovább akar élni, mint sem hogy -bosszuszomját kielégitve, elpusztitsa magát. Akár mily ékes szólóvá -teszi polgári gyülölete, jellemre nézve ő maga marad egy kis lélek, -egy közönséges ember.</p> -<p>Ez a középfaju dráma szemben a tragoediával. Shylok nem egy -erős, hatalmas, rendkivüli tragikus jellem, mint inkább egy heves, -erőszakos természet, a ki kifakadásaiban az indulatok legfőbb -hurjait is megpenditi, de nem ritkán meltatlan tárgyakra pazarolva -e fölséges zenét, és cselekedeteiben annyira számitó és józan, hogy -hangjának páthosza, siralmainak méltatlan tárgya és furfangos -cselekedeteinek és számitásának ad absurdum vitele őt egy valóságos -tragikomikus hőssé avatják. Méltó anyaga egy geniális és ambuciozus -szinész próbájának, a ki a régiek, bár mily nagyok hagyományát is -csak birálva követi.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span></p> -<h2>XVII.<br /> -A halál a tragikumban.</h2> -<p>A halál az emberiség köztragikuma. Hogy maradhatna hát el a -halál a tragikus embertől? Természetesnek tartom, hogy ott, a hol -valamely tragikus alak sorsa betelik, ott e sors a halállal -visszavonhatatlanul meg is pecsételtessék. Nem mintha Szász -Károlylyal a hatást félteném, nem mintha az embereknek olyatén -frivol gondolkozásától félnék a tragikai pillanatban, hogy ki -tudja, nem játsza-e hősünk, okulva a jelen eseten, történetét ujra, -de komédiának, ha életben marad? Ez a gondolat nem a tragikai -katasztrófa rettenetei által megbilincselt néző gondolata, hanem a -reflexiv birálóé, a ki hideg és gyanakodó. Általában a hatás nem -terjed tul a darabon, nem foglalkozik azzal a mi ismeretlen. A -hatás csak eredménye annak a mit látunk és hallunk. A mi azontul -jöhet vagy nem jöhet: arra se gondunk, se figyelmünk, se -gondolatunk nincsen A hatás csonka, ha a <span class= -"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> költő -nem jól fejezi be művét. Ha gondolkozásunkban vagy érzelmeinkben -meghasonlást támaszt, nyughatatlanságot megnyugvás helyett: akkor -adósunk maradt valamivel, rosszul fejezte be művét A hatástól -életben maradhat a hős, mert önkénytelenül kivégzi – ha az iró -megkegyelmezett értéktelen életének, – kivégzi a néző képzelete, ha -<em class="gesperrt">különben</em> tragoedia a darab és bensőleg -jól van megoldva. Nem a szinpadi hatásnak van tehát szüksége a -tényleges halálra; az beéri azzal, hogy a közönség olybá veszi -Bánkot, mintha meghalt volna. A halálra a mű igazságnak, a mű -teljességének van szüksége, mert az adja meg neki a végét. Az -aeszthetikai erkölcsnek van szüksége a halálra; a mű erkölcsi -tanulsága visszavonhatatlanságának van rá szüksége. Mert egy ember -sorsa ki van meritve egy tragoediában, sors pedig nincs élet -nélkül, tehát be kell állania annak, a mi a sorsnélküliségnek -megfelel, a halálnak. Ellenben ha megmarad az élet, a hős sorsa -tovább tart, nincs kimeritve: lelke létele eddigi bilincseiben, -ugyanazon testben éli tovább a sorsát, a mi megfosztja a tragikumot -attól, a mi kiváló sajátsága: életbevágó mivoltától, attól, hogy a -hős az élettel a maga követeléseiért harczot viva provokálja a -halált. Ha életben marad, magának vivta ki az eredményt akármily -megtörtnek láttuk is a katasztrófa <span class="pagenum"><a name= -"Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> pillanatában. Ez erkölcsi -momentumából fosztja ki a tragikumot. Szüksége van aztán a halálra -a szinmű természetének, a mely némileg sajátságos. Regényben, -eposzban, balladában bizvást életben maradhat a tragikus hős, csak -ugy mint a való életben, mert a regényben és eposzban ráérünk -elmondani, hogy miképen élt – haláláig, az egyetlen momentum a mely -még érdekel bennünket róla; az élet pedig nincsen öt felvonásra -osztva és egy „cselekvényre“ szoritva és jelenetekre logikai -következés szerint felfüzve. Az életben egy-egy jelenet, minö -például a megőrült hősé, eltarthat husz évig; – a szinműiró a 20 -évből 20 perczet csinál s előttünk halatja meg a hőst. A ballada -egyáltalán nem részletez. Az csak azt veszi ki vázlatosan a -tárgyból, a mi dalába illik. A halált is, ha a szerint komponál, a -halált se, ha anélkül is jót komponálhat. A szinmű is elkerüli néha -a halált, de ezt a szinpadon oda képzeli a közönség; csak olvasva -nagy csorba a tragoedián a hős életben maradása. Mert olvasva nem -képes az illuzió oly mérvét költeni a költő, mint szövetkezve a -szinpad csalódásaival és az előadó művészek közvetlen -impresszióival. Itt ezer tényező kergeti nagy munkára a képzeletet, -amott csak a poéta eszközei, ki nem veszi észre, hogy mi nagy -különbség, ha Nagy Imre szép alakját a porban fetrengeni látjuk, -halljuk kétségbe esett <span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span> fájdalmának panaszos hangjait, megtört -zokogását, megsemmisült lényének végső szavait, s ha mindezt csak -olvassuk a könyvből? Amott látjuk a haldoklót, ki nem élheti tul a -függöny legördülését; ott szemünk, fülünk szolgálnak képzeletünknek -az elmével szövetségben; emitt ellenben az olvasás nehézségei s -alkalmatlanságai – apró betü, öregebb betü, homályos idő, -sajtóhiba, rossz nyomtatás, lapok forgatása… megannyi tényező az -olvasmány hatásának csökkentésére, az elme, a képzelet, az érzések -lehütésére, s a kritikus vágy izgatására: itt szabadulnak föl -méltán Szász Károly kétségei és föltevései, ha csak meg nem hal a -hős az olvasott tragoediában.</p> -<p>A tragikus dráma tehát természet szerint halállal végződik, vagy -a hősnek oly megtörésével, oly megsemmisülésével, melyben a néző a -fizikai halált is látja. Ez utóbbi azonban nem természetes, csak -egy le nem győzött külső nehézség, melyet a néző illuziója győz le -a költő helyett. Az ily darabokat olybá kell vennünk, mintha -valóságos fizikai halállal végződnének.</p> -<p>Halál nélkül külsőleg nem teljes a tragikai katasztrófa, sőt -természettelen is, mert két halált mér egy emberre a költő, a mivel -isten sem sujtott bennünket. Egyszer meghalatja a megsemmisülés -minden kinjával erkölcsileg, azután föntart számára még egy halált -külön, <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span> a fizikait. Épenséggel képtelenség az, -ha a költő a hőst a katasztrófa után még egy uj földi hivatás terhe -alá állitja, mint Teleki László gróf a Kegyenczet. Ez erkölcsi -gályarabság. Minekutána erkölcsileg tönkre ment Petroniusz -Maximusz, fogja magát a római birodalom gályája elé és legyen -mozgató ereje, legyen császára! Mi dolgot tud még a költő Bánk bán -számára e földön gondolni, ha csak nem remeteséget – a rettentő -katasztrófa után? És ha nem tud számára jövőt: mivégre hagyja itt -erkölcsi nyomoréknak? Gyakran megesik, hogy a zseni eltalálja a -dolog lényegét, és hibát csinál a jelentéktelenebb részen. Senki, -maga Katona sem tudna mást mondani arra a kérdésre, hogy mért -hagyta Bánkot életben, mint hogy – nem volt képes helyes módját -megtalálni halálának. Öngyilkosság, szivszakadás… banális dolgok és -nem épen Bánk jellemébe valók. Leszurassa valakivel?… De kivel és -mely pillanatban? Mikor volna rá alkalom, még nincs itt az ideje, s -mikor már itt volna az ideje, nincs már rá alkalom. Kardjába dőljön -– akár a magáéba, akár hogy Tiborczéba, a kinek odaadhatná a -magáét? – Ez római majmolás. A költő nem talál magához méltó módot -és inkább függőben hagyja a végső elintézést. Mintsem hogy -meghalassa oly módon, a mely se hőséhez, se ő hozzá nem illik neki, -inkább koczkáztat <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span> egy tökéletlenséget, a melyen a szinész -enyhithet, melyet azonban az aeszthetika csak mentegethet, ki nem -menthet soha. A tragikus hősnek élethalál harczát tulélnie nem -lehet sem az életben, sem a müvészetben. E kettő közt csak az a -különbség, hogy az életben nem mindig tart lépést a fizikai -megsemmisülés az erkölcsivel. A hős teste néha börtönbe, néha -őrültek házába hurczoltatik, s ott pusztul el lassabban. A -költészet drámai formájában azonban ott, a hol vége a darabnak, -végének kell lenni a hősnek is. Erkölcsileg megölni, testének -megkegyelmezni, a legembertelenebb dolog. Valóságos büntetés, még -pedig sulyositó körülményekkel. A tragikum pedig nem büntetés, -hanem közsorsa az embereknék a halálban, mely közsors egyesekben, -kiválóbbakban fenséges példakép járul elejbénk megdöbbentő -tanulságképen.</p> -<p>Beőthy az ő szellemes akadémiai felolvasásában (most könyvében) -ezeket mondja: „… ismételjük, a kibékitő végü cselekvényekben a -tragikum és tragikai benyomás soha sem teljes. Az igazi tragikum -mindig élethalálharcz; s oly csomó, mely bármily nehezen, de mégis -megoldható, nem jelent élethalál harczot. A valódi tragikai hatás -az egyetemesnek csupán oly érvényesüléséből, oly diadalából fakad, -mely az egyént megsemmisiti.“</p> -<p>Megsemmisül-e az egyén, halála nélkül? <span class= -"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> Nem! -Mégis ezt teszi hozzá Beőthy: „Ez a megsemmisülés… nem nyer minden -esetben, föltétlenül és mulhatatlanul a fizikai halálban -kifejezést.“ Mily körülsánczolás! „Minden esetben,“ „föltétlenül és -mulhatatlanul!“ Tehát mely esetekben, minő föltételek és melyek -elmulasztása mellett? Van-e mód rá, hogy Romeót életben hagyhatom -Julia nélkül, vagy megforditva, avagy mind a kettőt? Elég a teljes -belső megtörés, a belső megsemmisülés Nyilván nem hinnők el -Romeonak teljes benső megsemmisülését, ha nem inná meg a mérget? -Vagy a Juliáét, ha nem követné szerelmesét? Mért volna -szavahihetőbb más tragikai hős, p. o. Bánkbán? És a botor Othello, -a ki elmetszi a torkát: hinnénk neki, ha nem tenné? Azt kell -hinnem, inkább a két magyar tragoedia mentségére van az elmélet -erőszakolva, semmint az igazságért, mely nincsen meg benne. Ezt -érezni látszik Beőthy is, mikor ezt mondja: „de tagadhatatlan, hogy -ilyenkor mindig nagy és veszélyes próbára teszi a költő erejét, -kinek meggyőzően, minden kétséget kizáróan éreztetnie kell a véget, -a végnek sajátos képe nélkül.“ E mondat maga feleslegessé látszik -tenni minden vitatását a kér désnek. „Minden kétségen kivül -éreztetni kell a véget“, tehát a halált, – „a végnek sajátos képe -nélkül“: nélküle a halál képének. Mi czélja van ennek. Ha éreztetni -<em class="gesperrt">kell</em> a véget <span class= -"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> és -ennek természetes és egyetlen biztos módja a halál: mi indithat -egyéb egy költőt arra, hogy elmellőzze a halált, mint szeszély vagy -kénytelenség? A szeszély szeszély marad, méltatlan önkény a poézis -legfenségesebb nemének legkomolyabb pillanatában. A kénytelenség a -felvett tárgy nehézségeiből eredhet és érhet a poéta erejéhez -képest oly sikeres véget, mint Bánkbánban; mentségünkre számithat, -mint kivétel figyelemre méltó, de elméletet nem lehet reá épiteni. -Beőthy tanitásának is az értelme ez: a tragikai hős végül meghal; -de életben is maradhat, ha a költő elég erős arra, hogy bennünk a -hős halálának illuzióját fölkeltse, ha oly benyomást tud ránk -tenni, mintha a hős előttünk valóban meghalt volna, ha – az ő elmés -fogalmazásával élve – minden kétséget kizáróan tudja velünk -éreztetni a véget, a végnek sajátos képe nélkül.</p> -<p>De a fizikai halál csak „sajátos képe-e“ a végnek és nem inkább -csak az maga a valódi vég? Egy egyén, egy ember élete megszünik-e a -halál nélkül? Nem folytat-e uj életet, nem termékenyül-e meg lelke -és szelleme a legret: tentőbb csapások után is ujra, ha csak tuléli -a csapást? Csak kettő lehetséges, ha a katasztrófát a hős -fizikailag tul éli. Vagy megtörte a csapás, megsemmisitette a hős -erkölcsi és szellemi életét, vagy nem fosztotta meg reagáló -<span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span> képességétől. Az első esetben a -tragoedia ötödik felvonásában a siralomház egy nemében hagyjuk -vissza a hőst. Vége van, tanyája a beteg szoba, az őrültek házának -valamely osztálya, a hol a hős magáról mit se tudva, várja a -fizikai halált, a melylyel a költő adósa maradt. Lehet, hogy mint -veszélytelen bolond vagy hülye az utczákat járja, gyermekseregtől -űzve, gunyolva. Bármi lesz is sorsa ezek vagy hasonlók közül: semmi -oka nem mutatkozik a költőnek arra, hogy miért hagyta ki darabjából -a hős halálát, mint tragoediájának bezáró kövét. Mért juttassa a -földön gondolható legszánandóbb sorsra egy katasztrófa által azt, a -kinek nagysága megbámulására, mint isteni látványra hivott meg -bennünket. Csak hogy nagyobb erejét mutassa? Ereje ezzel csak -látszhatik nagyobbnak, nem nagyobb valóban. Ellenben darabja vége -teljesebb, tökéletesebb, bezártabb a halál békéje, a per -visszavonhatatlan befejezése által. A poéta egész ereje benne van -és hozzá a természetes vég is, tehát a dolog ereje is, melynek -pótlására nem kell amabból elvonni semmit. A hol a katasztófa -kimeriti, fölemészti a hős erkölcsi és szellemi lényét, ott -értéktelenné lesz a fizikai élet: a hősre nem is létezik, a világra -nézve teher és gyötrelem Egy ember, a ki nagy volt, de most csak -vegetál: ezt produkálni, ily lényekkel benépesiteni a világot, -ezért találtatott volna fel a tragoedia <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> vagy -csak mint szabadalmat is igényelheti fensége csorbája nélkül? Nem. -Ily hőst életben hagyni csak kisebb-nagyobb tökéletlensége a -szerzőnek, – mely többé-kevesbé sérelmes a mű becsére nézve is, a -melyben előfordul.</p> -<p>A második eset az, ha a hős erkölcsi és szellemi tartalma sem -semmisül meg teljesen, ha gondolkozó és helyesen érző tehetségeit -kimenti a hajótörésből. Az ilyen ember uj életet kezd, uj -kötelékekbe lép, uj viszonyok központja lesz, vagy a régiek -megmaradt töredékeiből alakult ujabb bonyadalmak sodrába jut. Ez -történik trilogiák, tetralogiák hőseivel; cziklusokba osztott -történeti darabokéival. De ezekre az utólsó lapon mégis ott -leselkedik a halál, a vég, ezekben egy bizonyos egység van, ezek -tragoediák, melyeknek előadása annyiszzor a menyiszer több időt -igényel mint másoké, ennyi az egész. Nem ezekről van Beőthy -elméletében a szó, hanem a Bánkokról s a Petroniuszokról, azokról a -boldogtalanokról, a kik egy tragikai vétségért – háromszor -bünhődnek; először egy katasztrófával, azután (sit venia verbo) a -Lukács Mór-féle (voltaképen csak német) „tetszélettel“, végül -valóságos halálukkal De persze, a költői igazságszolgáltatás csak a -katasztrófát számitja be; a többit nem az aeszthetikáért szenvedik, -hanem ingyért, az istentől. Mondhatná valaki, hogy a mi a darab -keretén kivül esik, ami a katasztrófa <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> után -jő, ahoz már nincsen közünk. De én ez ellen tiltakozom. A -szindarabbeli ember és az életbeli ember mint erkölcsi lények közt -nincsen különbség. S a mint az életbeli ember, bármely katasztrófán -ment légyen keresztül, ha megmentette életét, megmentette a -legbecsesebbjét, – ugy a szinpadi ember is. Mert az ember ugy van -fizikai és erkölcsi törvényekből egységgé szerkesztve, hogy minden -egyebet ujra visszaszerezhet, minden veszteséget kipótolhat, csak -élete van neki egy. Ha tehát az embert meg kell semmisitenünk, nem -teljesitettük feladatunkat, a mig élete birtokában meghagyjuk. -Beőthy a maga definiczióját, a melyet idéztem, csak a szók -illuziójával menti meg. Azt mondja, hogy a költő „éreztetni tudja“ -hőse teljes benső megsemmisülését „a véget a vég sajátos képe -nélkül.“ Ez csak szó kereskedés. A véget éreztetni kell tudni -minden körülmények közt. Ha a költő ezt nem tudja éreztetni, akkor -hiába mutatja a véget sajátos képével együtt is, mert nem hiszünk -neki, a halál nem teszi ilyenkor a halál benyomását a szinpadról. -Megmarad mutatványnak, hiányzik belőle az igazság. Ellenben, a hol -a költő szükséges ereje megvan, ott – ha nem mutattatik is a halál -képe – a néző oda képzeli, munkás, felizgatott fantáziája -kiegésziti a költő művét s ott is látja a halált, a hol a költő -külsőleg nem léptette fel. Meg <span class="pagenum"><a name= -"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> vagyok győződve, hogy -azok közül, a kik Bánk bánt csak szinpadról ismerik, nem -egyszersmind olvasásból, a legnagyobb zavarba jönne nem egy, ha -azzal a kérdéssel lepnők meg, hogy mi történik a darab végével Bánk -bánnal. Egy pillanatig ránk bámulna az illető, aztán felelne: – a -törvény értelmében, a mely benne él s erkölcsét kormányozza, – hát -természetesen, meghal!</p> -<p>A beteg theoria, a mely a szinpad tragikai hőseit egyes -esetekben fölmenteni hajlandó a halál elszenvedésétől, csakis -kiegészitése a theoriának a vétségről és bünhődésről. Ha -elégségesen van vétségéhez képest a hős büntetve magával a belső -megsemmisüléssel, – a külsőt a fizikait elengedhetjük neki. Ez Bánk -esete. De mért nem Hamleté is? Mivel talán Hamletet nem lehet lénye -egyes tényezőire szétszedni, mint a vesszőcsomót s mutogatni, hogy -megbukott mint lovag, mint hazafi, mint királytisztelő mint férj -Ennélfogva Hamletnek életét kell venni, hogy meglakoltnak -mondhassuk. Én Bánk ilyetén felbontását is elemeire inkább csak -elmésnek találom, kevésbé csodálom meg e felfogást igazságáért. Én -azt hiszem, hogy Bánk mindezeket a bukásokat kiheverte volna, ha -egy dolog nincsen beleszőve a játékba: az ő szerelmes nagy szive! -Ebben és csak ebben az egy pontban szenvedett helyrehozhatatlan és -rá <span class="pagenum"><a name="Page_141" id= -"Page_141">-141-</a></span> nézve elviselhetetlen veszteséget. Ezt -megpecsételte feltörhetetlen pecsétjével a halál. Loyalitása, -nő-tisztelete, hazafisága – mind szilárdul állott, a mig a -fenállott korcs közrend Melindát el nem vette tőle. Az ország -állapotát látta, az udvar dorbézolásának tanuja volt, feslett -erkölcseit szemlélte, midőn Otto Melinda előtt térdelt és mégis… az -összeesküdt hazafiakat lecsendesitette. Mikor sérelme megesett, -indult leszámolnni azzal, a kiben boldogtalansága forrását látta, -immár összeesküvők nélkül is. Természetes, hogy most már az ő -szemében a hazafiság szinében is játszott cselekedete. Lovaghite -nem szenved csorbát, ha csak egy keritő esik el boszuló keze alatt. -De az ő loyalitása, lovagbecsülete, törvénytisztelete, az mind csak -egy irányban tényező: hogy boszuja müve elé tornyosult erkölcsi -akadályokat görditsen, nem pedig hogy tragikumának a kritika -prizmája által szétszórt szinképét adja. Mind ez érzelme a király -bocsánata folytán megtalálta volna egyensulyát; de egyet nem -adhatott neki már vissza se király se isten: Melinda hitvesi -tisztaságát és életét. És e nélkül, melyért maga tultette volt -magát mind a többin, értéktelennek kell lenni rá nézve az egész -életnek, melyben mindent feltalálhat még, csak Melindát nem többé. -Ha pedig azt is találhat, akkor egy hitvány komédiás volt, nem -pedig tragikai hős. <span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span> És ha mindez igaz, akkor halála nélkül -sokkal sulyosabban van büntetve mint halálával. Egy értéktelen -fizikai élet terhével a vállán, semmi, se dologgal, se föladattal, -se hivatással, semmi, czéllal, csak várni a fizikai halált, ugy -szólván itt felejtve haldokló állapotban a halál angyala által. Ez -se nem erkölcsös, se nem költői, se nem emberi, se nem törvényes -igazságszolgáltatás. A költő minden funkczióját bitorolta az -istennek, midőn egy embert a sors ádáz haragjának martalékul dobott -oda, csak az – irgalmát, az isten legfenségesebb tulajdonságát -vetette meg hetykén, vagy mellőzte, mert valamivel mégis gyengébb -volt feladatánál, bármi erős volt is különben.</p> -<p>Tehát a büntetés, a tragikai bünhödés elmélete csábitja Beöthyt -a halálos vég nélküli tragoediák igazolására Sajátságos ebben még -az, hogy attól látszik tartani, mintha a hőst nem látná az -emberiség eléggé büntetett állapotban a halál elszenvedése nélkül. -Ez abszolute ugy is van, természetesen föltéve az emberben az élet -szeretetét, az élethez való ragaszkodást. A halál az egyetlen, a -mit helyrehozni vagy kárpótolni nem lehet. Ez a megismerés viszi -Beöthyt egy érdekes fejtegetésre a haláltalanságról, a legenda amaz -alakjairól, a melyek nem halhatnak meg: a bolygó zsidó, a bolygó -hollandi, a büvös vadász. Ezeknek boldogság volna a halál, mert az -<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span> élet teher nekik, tehát a haláltalanság -a nagyobb büntetés. A legenda ez alakjai azonban nem a társadalom, -nem a rend ellen lázadtak, hanem isten kisértéssel, isten -sérelmével lettek bünösök: bün és büntetés vallásos felfogásával, a -hol az örök üdvösség és örök elkárhozás a bezáró kő. Az egyik a -szenvedő Krisztust bántalmazta tettleg s örök bolygásra -átkoztatott; a másik elbizottságában az istent provokálta, s bolyg -a tengeren; a harmadik az istennek szentelt napot szentségtelenitte -meg s mindörökké üzni kénytelen a vadat. Nem halhatnak meg, mert -meghalván pihenést találna testök, lelkök örök üdvösséget is. Rájok -pedig átokul van függesztve, a mi rajtunk áldás: az élet. Ez a -büntetés a vallás joghatósága körében közvetlen isten ellen -elkövetett vétkekért. A büntetés véghetetlenségében van egy -borzalmas fenség, de semmi más rokonság a fenség benyomásán kivül a -tragikummal. Ezzel rokon, ha nem is ugyanaz, a tragoediának az a -megoldása, a mely a hőst életben hagyja. Megfosztja egy erkölcsi -megsemmisülés után a halál jótékonyságától. Büntetését kiterjeszti -még érdeklődésén tul is, tul az életen, mert a hős a tragoedia -keretéből kilép élni, a hol dolga nincs, élni ott, a hol a költő -által felkarolt élet többé nem létezik Élni abban az erkölcsi -nyomorban, a melyben utolszor láttuk. Élni az idők végeig, az -örökkévalóságig, <span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span> a percztől fogva, a melyben a közönség -tudomásul veszi a költő művét. Mert a költő nem engedi meghalni, ép -ugy mint a legenda a bolygó zsidót. Hol van már az a varga, a ki a -szenvedő Krisztust bántalmazta? Hol az igazi Bánk, a kiről a -történet s a monda beszél? Poruk elszéledhetett mind az öt -világrészbe. Meghaltak, pihennek: isten irgalmazott nekik. Nem ugy -a legenda és a magyar tragoedia, pedig mind a két alak itt él, itt -van csak igazán. Az igazi jeruzsálemi varga s az igazi Bánk semmik. -Ezek a valakik, a kiket a költészet feldolgozott, ezeket ismerjük, -ezek érdeklődésünk tárgya. És ezek nem halhatnak meg, ezek örök -bolyongásra vannak itélve a – muzsák által. Az egyik, mert istenre -kezét emelte, büntetésül; a másik egy elmélet igazolása végett a -tragikai véltségről.</p> -<p>De a tragikai hős nem egy tragikai vétségért lesz egy -katasztrófa áldozata, nem is sulyosbitott bünhödés végett éli tul -katasztrófáját. A tragikai hős a maga jogait kivenni, vagy jogai -sérelmét megtorolni kél harczra, vagy mert a törvényes rend -bilincsei szoritják nagyságát, vagy mert e rend rothadását nem -viselheti el kiválósága. Birokra kél az emberekkel, a kik e rendet -képviselik, meg vannak vele elégedve vagy alkudva és védelmét -élvezik. Legyőzi az embereket, de elvész a csatában, mert a rend -<span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span> középszere és kaduczitása nem -tartalmazza az ő boldogulása föltételeit. Az ő küzdelme folytán -helyre állhat ismét a rend, melyet ő bontott meg, vagy -meggyógyulhat ha bomlott volt; de ő nem élhet benne, mert -természetét e rendnek nem változtathatja meg (sem a magáét) s e -kettő összeférhetetlen. A rend ugyanazon proczesszusoknak marad -kitéve s ugyanazon változások martaléka mindig. Egy hős harczát egy -másik hős ismét fölveszi, és igy megy a dolog -századokról-századokra. De egy hős csak egyszer viv párbajt a -sorssal és meghal vele: ez a tragikum. Greguss Ágost ama -fejtegetése, mely szerint a tragikai hős sorsa végzetes fordulóján -tévedése vagy vétsége belátására jut, a mi azt jelenti, hogy -szabadságát visszanyerve e tapasztalással vagy belátással -gazdagabban másként intézné sorsát: egészen henye kérdésnek -látszik. Ez a középszerekre fontos és áll is, a kik halálos -vállalatba külsőleg sodortathatnak, de lényük által hajtva nem -kapnak. A tragikus természet, ha meg van fogva tragikuma -bonyodalmában, onnan többé nem szabadulhat; mit tenne tehát, ha -szabadulna: ez oly kérdés, mely egy lehetetlenséget föltesz -lehetőnek. Ily fejtegetésnek csak annyi értelme van, mint annak, ha -azt kutatnám, mit csinálnánk éjjel, ha világos, mit nappal, ha a -nappal sötét volna? Az éjjel sötét; ha világos volna, akkor nem -volna az, a mit éjjel alatt <span class="pagenum"><a name= -"Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> értünk. A tragikus jellem -katasztrófájának áldozata. Ha nem az, akkor nem tragikus jellem. Ha -pedig tragikus, akkor sorsa is az, és e sorsot csak azért nem -ismétli százszor, mert először bevégzi és belehal. Jön utána egy -másik és a nélkül, hogy elődei példáján okult volna, bevégzi ugy -mint elődje. Greguss Á. kicsinyes föltevése megfosztja a tragikumot -erkölcsi hatása egyik főtényezőjétől: a kényszerüségtől. Ha -föltehető, hogy egy tragikus hős, a kárán tanulva, egy uj esetben -több belátással és megfontolással intézné sorsát, akkor a tragikum -mindössze az elégtelen belátásra és elégtelen megfontolásra -redukálódnék. A tragikum a nagyság által provokált halál. Minden -tragikus jellem tudja vállalata jelentőségét. Othello végül -belátja, hogy méltatlanul ölte meg Desdemonát; de addig is nem a -belátás hiánya és a személyes hiszékenység volt a „büne“, hanem az -ellenmondás szerelmi szenvedélyének szertelensége és egyéniségének -nem szerelemre termett volta közt emberi szokás, izlés és törvény -szerint. E szerelem nélkül Othello se nem hirtelenkedő, se nem -meggondolatlan, se nem hiszékeny. Csak boldogságának természettelen -látszata teszi azzá az érdekelt pontban. És a mig ez a tudat gyötri -és szerelme ég: addig ő ennek rabja s kiábrándulásról nincs szó, -csak minekutána gyötrelme imádott tárgyát elpusztitotta -<span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span> s az életet magára nézve minden -becsétől kifosztotta. Ha – mielőtt ő maga magát megöli – Desdemona -fölébredne, kigyógyulna s a tévedések ki is derülnének: a legelső -leghitványabb alkalom ujra meginditaná a tragoediát minden régibb -tanulság daczára; mert az ok a hősben rejlik, nem Jago -fondorkodásában. A földi fogalmak, szokások és rend szerint Othello -nem élhet tartós boldogságot Desdemonával, nélküle pedig egyátalán -nem élhet: ez a tragikum, ez a kényszerüség és ezt megpecsételi a -halál.</p> -<p>A fizikai halál tehát, ha mint egyetlen módja a kétségtelen -végnek, külsőleg legtermészetesebben fejezi be a tragoediát, s e -vég nélkül minden tragoedia vége kétes és tehát gyengébb mint a -nélkül, vagy épen hibás; ugy másfelül a tragikai erkölcs -diadalának, a kiengesztelés művének is ez a fizikai halál egyik -főtényezője. Mert valójában semmi sem nehezebb az emberre nézve a -halál elviselésénél. Képe a legrettentőbb kép, pillanata a -legborzalmasabb pillanat. De a tragikai muzsa a belső -megsemmisülést bocsájtván előre, a halált mintegy megváltást küldi -a hősre, s eképen az, a mi az életben mindig a nehezebb – a halál – -a tragikai poézis illuzióiban a könnyebbnek látszik és -kimondhatatlan termékenynyé teszi a nézőben az erkölcsöt. -Vigasztal, fölemel, könnyit. A halál – glóriával ellátva.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span></p> -<h2>XVIII.<br /> -A kegyencz.</h2> -<p>Irodalmunknak egy felettébb érdekes műve van, a mely kitünő -tragoedia hirébe kevertetett és e nemben nálunk sor szerint a -második helyet foglalja el jelesség dolgában. Első helyen áll -Bánkbán, kivel e könyvben sokat foglalkoztam, a másodikon „A -kegyencz“, Teleki László gróf műve; lehetetlen, hogy a tragikumról -könyvet irván, hallgatással menjek el e mű akademiai hire mellett. -Nem érdekes-e, hogy két hires tragoediánk tárgyában majdnem azonos? -Itt is, ott is a hős a nején tett gyalázatot megy megboszulni. Itt -is, ott is a boszu végrehajtatik és a hős életben marad. -Mindenikhez egy kissé hasonlit Hamlet, a ki szintén egy gaztett -megboszulására van elhivatva. Mind a három találkozik abban, hogy a -bünös, a ki ellen a boszu a hőst felfegyverzi, biborban, trónon ül. -A további paralella messze vinne bennünket. A versenyben Hamlet -nagyon elhagyná két magyar versenytársát, <span class= -"pagenum"><a name="Page_149" id="Page_149">-149-</a></span> és Bánk -épen annyira a Kegyenczet.</p> -<p>Mégis nem lehet csodálkozni a Kegyencznek irodalombeli nagy -hirén. A schéma szerint ez egy oly tökéletes tragoedia, hogy -„példának okáért“ alig lehetne külömbet találni. Az iskolai -meghatározások tökéletességét viszont alig próbálja jobban darab -ennél. Hogy mi a tragikai vétség, az arisztotelesi peripeczia, a -tragikai szarkazmus, a tragikai bukás: azt e darabból minden -kétséget kizárólag meg lehet bizonyitani. Mert szinte mindent -bizonyit ez érdekes mü, müve egy kétségkivül rendkivüli szellemnek, -még azt is, hogy birhat egy mü az iskolai tanitás minden -szabályával, mindazzal, a mi e tanitás szerint a jó tragoediához -megkivántatik, és lehet mégis egy teljesen elhibázott alkotás. A -kegyencz nem teszi sem egy jó darab, sem egy jó tragoedia -benyomását. Nem is látszik alkalmasnak szinpadi előadásra; -lehetetlen, hogy egy közönség, a mely a szinházban nem -szabályokban, hanem emberekben és eseményekben kiván gyönyörködni, -annyiszor a mennyiszer inszinuálják neki az ellenkezőt, el ne -háritsa magától e müvet Mindazonáltal e mű nyelve rendkivüli erőt, -a kifejezésekben ritka találóságot és merészséget, fényes -szellemet, mély és sokoldalu gondolkozást, egyes jelenetek -dialogjában virtuozitást, a szövevényben találékonyságot -<span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span> és a cselekvény megalkotásában -tökéletes szabályosságot mutat, a már fent érintett értelemben s -hozzá szilaj páthoszt a hangban, a mely csak ritkán nehézkes és -mindig tartalmas. Mind e tulajdonságok igazolják irodalmi hirét, de -erőtelenek arra, hogy a nagy közönség szivét meghóditsák részére. -Mi az az ellentett erő, a mely mind ez erények munkáját sikerétől -megfosztja? Mi okozza azt, hogy annyi kétségbeesett jóakaró -kisérlet is, mely e művet a játékrendbe beilleszteni iparkodik és -ebbeli törekvésében ki nem fárad: mind hiu és hasztalan? Hogy oly -fényességek oly kifogástalan szabályosság keretében nem képesek -jogaikhoz jutni? Mi okozza ez aranyból vert szörnyeteg ilyetén -tragikus sorsát?</p> -<p>Egy csekélység. Az a titok, hogy a tragikum nem egy tragikai -vétség elkövetésében, és a tragoedia nem az e vétség tana szerint -megkonstruált szabályok megtestesitésében rejlik, hanem magában a -hősben. Nem akadály a szabály: a szabályok mind meglehetnek egy -műben s e mű kitünő is lehet. Sőt ott, a hol a hős elvétve nincsen, -ott sokkal lazább kompoziczióban is elemi erővel hat a tragikai -momentum. Az elhibázott embert ellenben nem menti meg a -legmesteribb szerkezet sem. A tragikum egy ember oly mérvü -nagyságában áll, a mely a fenálló világrend szerint igazaihoz nem -juthat Ez a <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> lényeges. Petroniusz Maximusz előkelő -római III. Valentinián császár udvarán, s második házasságban él -Juliával. A kéjencz császár megkivánja a szép nőt s hamis -koczkajátékkal elnyeri Petroniusz gyűrüjét, a melylyel Juliát a -császári palotába csalják. Dult lélekkel rohan onnan haza a -boldogtalan asszony, nem mintha az alávaló cselt siker koronázta -volna, hanem mert azt hiszi, hogy férje is részes a -gyalázatosságban, mely ellene elkövettetett. Csakhamar meggyőződik -azonban Petroniusz ártatlanságáról a cselben, de viszont Petroniusz -nem hajlandó többé hinni neje abbeli állitásának, mintha csakugyan -épen menekült volna ki az asszony a kéjvadász körmei közül. Azt -hiszi, ezt Julia csak az ő megnyugtatására mondja s szilaj -elkeseredéssel kiált boszut! De hogyan? „Caesar! Caesar! – mi leend -a váltság? Csupán nyomoru buja életed? rothadó tetem lélekért?“ Igy -kiáltoz. Az asszony ne esküdözzék ártatlansága mellett. Hiszen már -elhiszi. „De hogy is ne? igy folytatja. Ha lehető volt játszó -asztalnál aranyban köbözve, téged veszitni el: miért lenne rögtön -oly hihetetlenné, hogy elveszve mégis megmaradj, s szeplősitve -tiszta légy? Egy kevés türelmet, neki szokik agyvelőm a csoda -rendszernek, s végre megtanulom érteni azt is, miként lehet -embernek élni, gyilkolva önmagát, s miként válhatik gyámoltalan -polgár <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span> mérgiből habzó tenger, mely egy -hatalmas fejedelmet biralmastul elborit.“ Mintha Bánkot hallanók: -„Mily gondolat lesz agyamvelőmben első születésikor már -meghatározás! Épülj fel, izmosodj meg gondolat!“ De ez, a Bánké nem -„csodarendszer,“ hanem természetes boszu. Egy csodarendszer -feltünhetik egy feldult lélek előtt pillanatokra, de csak káprázat -marad. Rendkivülit várunk a hőstől, de csodarendszert nem szabad -reméllenünk.</p> -<p>És mi az a csodarendszer, a mely a tragikus helyzetben, mely ily -megdöbbentő gyorsasággal Petroniusz elé lépett, lelkébe rajzolódik? -Föladata a boszu; de nem „lebökni“ egyszerüen a buját Ez kicsi -boszu volna Megőrleni, lejáratni, helyére a trónra ülni és aztán -elbánni vele. Nos, ez sem a csodarendszer. Abban a világban ez nem -is olyan nagy dolog. Petroniusz igen szerény, mikor magát -„gyámoltalan polgárnak“ nevezi. Ő igen előkelő, elsőrendü -udvarbeli, romai nemes, befolyásos, hatalmas, dúsgazdag, -tehetségekben kiváló. Mindenféle eszközökkel rendelkezik e -boszujához, és a mi nincs meg, könnyen megszerzi. De ne téveszszük -őt magát szem elől, mert ez a fő. Egy becsületes ember, szerető -férj, a kinek boldogsága, becsülete hirtelen fel van dúlva? ki -ezért boszut liheg, kvalifikált boszut. E boszu utja kissé hosszu s -lehütő, ha gyötrelme kitöréseinek <span class="pagenum"><a name= -"Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> hitelt adunk. Az, hogy -császár akár lenni s ugy boszut állani a császáron: nem teszi ránk -a benyomást, mintha nagyobb lenne tőle a boszu; csak későre marad, -s veszit hevéből, erejéből, közvetlenségéből és igazságából. Oly -kitörések után, a fájdalom oly süvitése után eredményül egy nem -szükségszerü perhalasztás: ez lehangoló; feldult boldogsággal, mely -után csak a boszuért érdemes egy nagy léleknek életben maradni, még -száz cselszövésbe kezdeni, hogy trónra jutván, boszuját -végrehajtsa: felesleges bonyolitása egy egyszerü dolognak. Még -akkor is, ha egy jól őrzött, általán szeretett, jól uralkodó -császár ellen indulna is, a mi felette megnehezitené a feladatot, -és nem egy – bocsánat a kifejezésért – oly operette-császár ellen, -minő talán valóságban volt III. Valentinián, de minő a tragoediában -csak silány ellenese Petroniusznak.</p> -<p>Ha azonban a boszuterv már kétséget támaszt bennünk amaz -indulatok igazsága iránt, melyekből fejlődni látjuk, egy ujabb -fordulat teljesen leveri rokonszenves érdeklődésünket. És ez az a -„csodarendszer“.</p> -<p>Mint bánik a szerető Bánk meggyalázott Melindájával, – és mint -Petroniusz Juliával! De a két hős közt nincs más hasonlóság, mint -hogy boldogságuk kifosztatott és boszuért sir megsebzett szerelmök; -e szerint az asszonynyal <span class="pagenum"><a name="Page_154" -id="Page_154">-154-</a></span> való bánásmódjukban is lehet -külömbség köztük Én azt óhajtanám, hogy Petroniusz ölné meg -Juliáját, azután induljon – ekkor már akármily hosszu – utjára a -boszunak. Tehetne mást is, csak azt ne tenné, a mit épen tesz. -Feleségét, a kiért boszut állani készül a császáron, a miért ez -meggyalázta: átadja szeretőül a – császárnak, hogy lekötelezze s -közelebb férvén hozzá, jobban követhesse boszuló terveit. Ez -alávaló és felháboritó cselekedet. Az az ember, a ki ezt teszi, -további érdeklődésemre számot nem tarthat. Az nem egy nagy, az nem -egy rendkivüli, az még csak nem is kicsiny ember, az egyszerüen nem -is ember többé. Központjává teszi magát csodarendszerének, a mely -ezt tanitja: ha egy gazember, a ki náladnál nagyobb ur, feldulta -családi szentségedet, annak lökd oda imádott és szánandó feleséged -erényének romjait, hogy igy elámitván kifoszthassad őt te is. Ha -kifosztottad, vedd ismét vissza a maradékot, a mi még netán meglesz -feleségedből, s éld vele világodat. Ki mondhatja, hogy ez -boszuállás a hitvesért? Ez egy eszeveszett, egy állati játék az -emberi gondolkozás segitségével. E pontnál dráma, tragikum, minden -meg van ölve. Ha tán Petroniusz a cselekmény fejlődése folytán oly -kelepczébe jutna, a melyből csak e cselekedet által tudna -szabadulni: akkor talán meglehetne e szörnyüséget érteni. De -világos <span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span> szükség, sőt kényszeritő hatalom nélkül -a nőt, a kinek sérelmeért él csak, a kinek sérelme nélkül soha csak -eszébe se jutott volna trónra vágyni: e nőt odavetni a sértőnek -ocsmány áldozatul: ez tul megy azon, a mit embertől elviselni képes -vagyok. Itt Petroniusz nem ember többé, cselekedeteit nem vehetem -komolyan, a tragoedia zátonyra jutott, el van veszve hősével, hőse -által, a ki diszqualifikálja magát. Ha trónra vágynék, tehetné; ha -csak kegyencz akarna maradni, tehetné; de hitveséért, tartozó -boszujáért nem teheti meg ugy, hogy embertársai tapsaira is -számitson. Az ok és az elhatározás kizárják, lehetetlenné teszik -egymást emberi gondolkozás szerint.</p> -<p>Egy további fordulat, ha lehet, még jobban kivetkőzteti emberi -formájából Petroniuszt. Nem csak trónját, nem csak életét akarja -elvenni a császárnak – hiszen ez mind nem bir rá nézve becscsel, -csak mint boszu, – hanem, midőn oda adja a bujának saját imádott -feleségét, ugyanakkor elmegy ő viszont bujálkodni a – császár -felségével: becsületét is elveszi ő felségének. Sulyosbitó -körülmény, hogy a szegény Eudoxia császárné fiatal korában szivében -hordta Petroniuszt és most annál könnyebben lesz csábitásainak -áldozatává. (Különös, hogy az elvetemedett férfiak e csunya -társadalmában, alapjokban merő jó, derék, szánalomra méltó -asszonyok vannak!) <span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span></p> -<p>Hogy ember, jó ember, egy távoli boszuért ily hidegen alávaló -legyen és szimpathiánkra is számitson: az egy megtévedt kisérlet. -Egy gazembertől elnézzük mindezt érdeklődéssel. Egy becsületes -embertől megundorodunk, ha ilyenbe sülyedni látjuk.</p> -<p>Mondjam-e tovább? Petroniusz eléri boszuját egész mértékben, s -felakarja magához a trónra emelni Juliát, de e boldogtalan asszony -akkor már mérget ivott s meghal. Ime, Petroniusznak teljes -mértékben megérdemlett büntetése vétségeiért és mégis, ki szánja -ezt a ficzkót? Ki hisz neki? Ki vett részt érzelmeivel brutális -cselekedeteiben? Ember nem! A tudós bámulhatja a mű szabályosságát, -az emberi sziv becsukódik embertelen fordulatai elől. A tény az, -hogy a közrend akkori állapota megadta Petroniusznak a módot arra, -hogy boszut vegyen: meggyalázta, a trónról ledöntötte és végre -megölte ellenfelét s maga a római nép tapsai közt a császári trónra -ült. Ellenben elvesztette fiát és elvesztette nejét. De mit -vesztett e kettőben? A fiában vesztette fiát, a kinek boldogságát -(kedvesét, a császár leányát) töprengés nélkül feláldozta -boszuterveinek. Nejében elvesztette azt a nőt, a kiről már korábban -maga lemondott utált ellenfele javára, szintén boszuja érdekében. -Mi nagy veszteség ez szemben azzal, hogy boszuja teljesen sikerült? -Érdemes, hogy mi, nézők, <span class="pagenum"><a name="Page_157" -id="Page_157">-157-</a></span> megsirassuk érte a hőst? Avagy csak -arra is, hogy komolyan vegyük az ő siralmait?</p> -<p>És a tragoedia vége: a közrend visszahelyezése in integrum? Ez -abból áll, hogy a közrend főőre, biztositéka ezentul ez a -Petroniusz lesz, a kit szemünk előtt tőn boszuja képtelen -alávalóságok elkövetőjévé. Jobb lesz-e a közrend Rómában ő alatta -mint volt III. Valentinián alatt, a kin végre is Aëtiusz, a -katalaunumi hős gyakorolta döntő befolyását, a mig Petroniusz -cselszövényei folytán meg nem öletett? – Semmi sem biztosit -bennünket erről. És igen jellemző, a mit a hős mond, minek utána -Aëtiusz lekaszaboltatott: „A főakadály el volna háritva! ugy mond -Már most kettőnké (övé s a császáré) a világ: <em class= -"gesperrt">együtt forditandjuk azt ki sarkából</em>, az egész -nemzedék daczára“ Igy is történik. Azaz a világ jóformán ki van -forditva sarkából már is, a közrend bomlott és rothadt, hogy -olyanabb se lehet már, és Petroniusz egy tragikai hős secundum -regulas artis, a ki nem hogy visszazökkentené, hanem inkább csak -tovább forgatja, tovább görgeti a világot sarkaitól.</p> -<p>Tisztelettel és kegyelettel adózom Teleki rendkivüli -szellemének. Egy tragikus rendkivüliség, egy tragikus természet -volt ő maga, a kin sorsa be is telt; de midőn megkisérlé e téren az -alkotást, az irodalomban, elvétette az embert, s elvétette vele a -tragoediát. <span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span></p> -<p>Érdekes, hogy ő maga mit mond előszavában. „Mit kivántam, azt -mondja e munkámban fösteni, mi legyen azon főeszme, melyet az egész -igazolás gyanánt előadni s szinmüvemen keresztül ügyekeztem vinni: -azt itt fejtegetni fölösleges; mert ha kitüzött czélomat nem -vétettem volna egészen el, ugy az olvasó fölvilágositó jegyzetek -nélkül is érteni fogna, ha pedig elvétettem, s szindarabom maga -magának nem elég megfejtés, ugy – szerencsétlen teremtő én! csak -silány holttetemet tudék alkotni, melynek semminemü, bármi -mesterségesen összeszőtt előszó sem fog soha lelket adhatni.“</p> -<p>Gondolom világosságot vet a költő szándékára, tán többet, mint a -mű maga, a Liviuszból vett kettős mottó. Az egyik azt mondja, hogy -a mint Róma neki indult a lejtőnek s rohanni kezdett lefelé, oly -időkre jutott, a melyekben bűnei is meg e bűnök orvossága is már -elviselhetetlen volt A másik pedig azt mondja, hogy elmerülve a -kéjgyönyörökbe az a vágy szállta meg az embereket, hogy fényűzés és -fajtalanság által pusztuljanak el. Oly idő e szerint a melyben -nincs jó, nincs szent, nincs hűség, nincs család, nincs barátság, -csak dőzsölés, szeretkezés, csalás, ámitás, vérontás, gyilkosság. -És mégis; a kegyenczben látunk egy férjet, a ki imádja második -házasságabeli feleségét, sőt <span class="pagenum"><a name= -"Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> felháborodik a -gyalázaton, a mely rajta esik, s mi több még boszura is gondol! Ez -a hős nem e kor gyermeke. Látunk egy nőt, a ki egyhosszu éjen át -megtudja védeni hitvesi tisztaságát egy császár csábitásai és -attakjai ellen; mi több, az ellene szőtt merényleten fölháborodik -mint valami példátlan dolgon; de gyötrelme tetejét abban a -gondolatban éri el, hogy az ellene szőtt komplotban férje is bűnös -lehet Mind közönséges dolgok abban az időben s a ki ezek ellen -erkölcsi kitörésekkel, egy naiv sziv jajgatásaival védekezik, az -nem ama kor leánya. De még a császárné is egy nemes római anya és -asszony, a mig ifjukori ábrándjainak romjai közt Petroniusz galádul -meg nem ejti; a császár leánya oly tiszta szüz és oly ideális, hogy -a lovagkorban sem sohajtozott nálánál külömb az erkélyeken; -szerelmese, a fiatal Palladiusz, Petroniusz fia, egy romlatlan és -egyenes jellem, hogy a római köztársaság virágzó korában termett -csak hasonló. Aëtiusz egy komoly ember, Boëthins szintén; -Fulgentiusz egy tiszteletet gerjesztő alak, Ezek főbb személyei a -kegyencznek, és ezekben lássuk ama romlott idő tragoediáját? Itt -van, a mi tévesztett utjára csalta Teleki zsenijét. Mintha azt -akarta volna megmutatni, hogy abban a bomlott időben a jók s -nemesek se lehetnek jók, nekik is gonosz és elvetemedett -<span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span> eszközökhez kell folyamodniok. Terhükre -voltak a vétkek, terhükre orvosságaik. Ezt látszik bizonyitgatni a -drámairó, de bebizonyitni nem tudja, mert semmi kényszeritő ok egy -helyen is fen nem forog arra, hogy mind annak ugy kell történnie, a -hogy történik. Petroniusz boszujának nincsen rá szüksége, ép oly -kevéssé mint Bánkénak és Hamleténak, csak annak van rá szüksége, a -ki drámája feladatának nem azt nézi, hogy jó tragoediája legyen egy -üdvéből kifosztott férj boszujának, hanem azt, hogy jól bizonyitsa -a történetiró szavait. Azonban e czél is, azt hiszem el van -tévesztve. Nem mintha Teleki nem jól festette volna művében az V. -század erkölcseit, hanem a mennyiben a dolog hősére vonatkozik. -Petroniusz Maximusz vagy olyan volt, minőnek Teleki festi s akkor -nem cselekedte azokat, a miket a drámában végrehajt; vagy -cselekedte mindazt, de akkor meg más jellem volt, mint minőnek a -drámában feltüntetve van. A szakadást jelleme, természete, -lelkülete és cselekedetei közt, nem tölti be semmi kor, semmi idő, -a legszörnyübb se. Akár milyen volt a kor, ő más volt, s -cselekedetei nem lehetnek az időéi hanem az ővéi maradnak mindig; -tehát nem az időhöz, hanem ő hozzá kell hasonlitaniok. A kornak van -befolyása az emberekre; de ha a kor az embert, gondolkozását, -jellemét nem <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span> tudja átalakitani, nincs hatalma arra, -hogy a lélek és gondolet megtestesülését: a cselekedetet s -elhatározást tegye mássá mint milyen az ember. Az idő, a kor -kétségkivül gyakorolja hatását a jellemre: vagy ellenállásra -ingerli, vagy simulásra csábitja. Nyilván az idő hatalma, hogy -Petroniusz Maximusz, a ki alapjában jó, nemes jellem, a többi -léhával együtt a bohócz császár tivornyáin lopja a napot, sőt -többet tesz: koczkáz a léhákkal. Egy nemesebb irányu korban a -nemesebbek munkáiban venne épen igy részt. A mikor azonban az idő -léhaságai őt támadják meg legszentebb jogaiban, a melyeknek -szentsége ő neki nem szünt meg szentnek lenni: akkor fölkél a benne -alvó oroszlán ez idő ellen és forgatja, de a <em class= -"gesperrt">saját</em> félelmetes fegyvereit, nem másokéit, s épen a -legnyomorultabbakéit. Cselekedni indul és cselekszik a helyzet -kedvezése vagy kényszere szerint, de saját lelke törvényeinek -alapján, nem a korrumpált koréin.</p> -<p>És maga az a rémes ötlet, melyet egy kitünő aeszthetikusunk -fejtegetéseiben is olvastam, mintha egy bomlott idő a nemes anyagu -embert arra csábithatná – mert a kényszerüség esete nem forog fen a -kegyenczben, – hogy jelleméből kilépve az idő álorczájában játsza -végig saját tragoediáját, s ne a maga cselekedeit hajtsa végre, -hanem társadalma többségéit: <span class="pagenum"><a name= -"Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> ez maga egy rettentő -tanitás. Enyhitő körülmény, hogy Teleki zseniális botlásának -mentségére van feltalálva.</p> -<p>A legbomlottabb társadalom, a legfékevesztettebb közerkölcs nem -másitja meg az erkölcs törvényeit és a lélekéit, a melyeket a jó -követ, nem mert parancsolva vannak és egy szigoru őre a közérdeknek -vigyázz reájok, hanem mert a jónak ez szükség. Nem tehet mást. -Tévedés dolga nála bünt követni el, vagy erkölcsi kényszeré, de nem -elhatározásé. Sőt tovább megyek: a legbomlottabb közrendben, a hol -legtöbb szabadsága van, ott mutatja csak az emberiség igazi arczát, -nem egy szigoru, rendőrileg és nem tudom miképen fegyelmezett -köztársaságban. Amott nyiltan, utczán jár a feslett erkölcs, a -tivornya, a bün, az erkölcsi nyavalyák farsangi bohóczserege; de -mellettük van a jó is, a nemes, az igaz, a hü ember, és csak annál -tündöklőbb. A megfegyelmezett, az erényeire féltékeny társadalomban -őrzik és ellenőrzik az erkölcsöket, vigyáznak rettentőn az -illendőségre, s a forumon legnagyobb szája van a legnagyobb -képmutatónak vagy a legostobább erényhősnek. Miben különbek a mai -társadalmak az V. századéinál? Formában, külső illendőségben. Csak -egy futó tekintetet vessetek feléje: a kik a hangadók, száműznek, -stigmatizálnak, üldöznek könyvben, szinpadon mindent, a -<span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span> mí ha haloványan is, képére emlékezteti -őket annak, a mit az erényes máz, melylyel a társadalom magát -kendőzi, eltakar. Társadalmunk jelszava: látszani nem lenni! -Látszani önzetlennek, és köz és magánvagyont sikkasztani: látszani -idealistának és pénzért eladni magát; látszani munkásnak és lottón, -börzén, kétes vállalatokon, alapitásokon szédelegve szerezni -vagyont; uzsora törvényt hozván, látszani evangeliomi erényünek és -lovagolni váltón, űzni uzsorát, tűrni uzsorátüző vállalatokat, -korcsmát, uzsora-bankokat; látszani erényesnek, erkölcsösnek, de -szeretőt tartani; birálni közerkölcsöket és járni az -erkölcstelenség tanyáira; ott hagyni nőt és gyermeket, s uj -házasságokra lépni meglágyithatatlanul; üldözni, rendőrileg -betiltani darabot, mely erényt és bünt merészebben mutat fel a -nézőnek, de megtürni egy rendőrséget, mely a prostitucziót -spárgaágyként tenyészti – magának; megtürni, hogy a vesztegetés -közbenjárói minőségben polgári keresetképen szervezkedjék; a -klikkségeket, a közigazgatás lelkiismeretlenségeit, a hivatal -vadászatot, mandatumok áruba bocsájtását s mindazt, a mit -korrupczió alatt egymásnak négyszemközt beszélünk asszonyokról, a -kik a feldult családi életből a halálba menekülnek; a katasztrófák -okairól, a kik szerepelnek nyilvánosan s tapsainkra számolnak (és a -kiket mi meg is tapsolunk!) <span class="pagenum"><a name= -"Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> éretlen ifjakat, a kik az -élet küszöbén pisztolyt szegeznek mellüknek… Mind ez valóban nem a -minta társadalom. Könnyü volna rajta kétségbe is esni, ha meg nem -enyhitené az ember, a gondolat, hogy végre is az ember – ember. -Mióta van, lényében nem változott. Mindig ilyen volt, mindig -alkalomszerinti szint játszott! Ha volt rá alkalom, kitört belőle a -salak; máskor másik tulajdonsága került szem elé, a melynek épen -kedvezett a – levegő. De benne meg van mindig valamennyi. A -mihypokrita világunknál egyben még szebb a kegyencz kora is. A -nemes ember anyaga ott fénylik, mert mindenki a maga anyaga szineit -hordja: a nemes az aranyét. Nálunk ma mindenki arnyozva iparkodik -járni s nem ritkán rugja félre a buta ón, nemeslevéllel a kezében -az aranyat: félre erkölcstelen! Én akarok fényleni az erény -szinében!…</p> -<p>De hova jutottam! Ennyi mindebből a tanulságom: Mindenha voltak -jó emberek, mindenha voltak gazok: III. Valentinian idejében és a -mai időkben egyaránt. Akkor a szabadosság ragadta el a többséget: a -gyenge lelkek nagy seregét a gazok táborába; ma a – szédelgés, a -képmutatás sodorja azokat, a kik a szél után mennek. Az önálló -jellemek akkor is azoknak a törvényeknek hódoltak, a melyeknek ma -hódol a karakter. Ez Petroniusz Maximusz tragoediájának a halálos -itélete.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span></p> -<h2>XIX.<br /> -Arisztotelesz és én.</h2> -<p class="center">– 1. A hamartia. 2. A katharzisz. –</p> -<p>Minden Arisztotelesztől van, azt lehet jóformán mondani. A -tragoedia egész theoriája és egész irodalma alig egyéb, mint -magyarázata, kibővitése, kiegészitése és átirása az ő tanitásainak. -Nem Arisztotelesz az oka, ha az uj theoriákban fődolgokká lettek, a -miket ő nem tekintett azoknak s mellékes szavaira épittettek uj -rendszerek, a melyekről ő nem álmodott.</p> -<p>Az ő könyvének a költészetről nyoma van minden irodalomban, még -az arabsban is. A filozofusok – minden utána következett idők -bölcsei – kiragadták belőle azt a mi legnehezebben látszott -megérthetőnek, a mi legközelebben volt félre magyarázható s abból -konstruáltak elméleteket s arról irtak könyveket. Az idők poétái -pedig különösen a franczia u. n. klasszikusok a magok darabjainak -igazolására magyarázták Arisztoteleszt. Legszükségesebbnek látszik -<span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span> tehát az ő tanitásaival szemben az -elfogulatlan józan elme.</p> -<p>A „Peri tész poétikész“ VI. fejezetének 2. §-ában van megmondva, -mi a tragoedia és pedig:</p> -<div class="blockquot"> -<p>„A tragoedia tehát, ugymond, egy jelentős és teljes -cselekménynek bizonyos terjedelmü utánzása művészi nyelven, -azonkivül az egyes részekben más más fajával az ékitésnek, -eszközölvén, és pedig cselekvés és nem elbeszélés utján félelem és -részvétel által való megtisztitását ugyan ilyen indulatoknak“.</p> -</div> -<p>E szerint a tragoedia befejezett komoly cselekmények utánzása; -eszköze a más művészi eszközökkel is fölékesitett élő szó; czélja -részvétel és félelem gerjesztése által a gerjesztettekkel rokon -vagy hozzájok hasonló, vagy ugyanazon – tón toiútón pathématón – -indulatok megtisztitása (Katharzisz.)</p> -<p>Más helyen igy szól Arisztotelesz (9. fejezet 11. §.):</p> -<div class="blockquot"> -<p>„Minthogy azonban (a tragoedia) nem csak egy teljes cselekmény -utánzása, hanem félelmesé és részvétkeltőé is, az eféle pedig -jobban támad akkor…“ stb.</p> -</div> -<p>E szerint a tragoedia félelmes és részvétkeltő eseményekből áll, -és annál jobb, mentől alkalmasabbak az eseményei arra, hogy -részvétet és félelmet keltsenek. Leghatásosabb tényezői -Arisztotelesz szerint a tragoedia ilyetén czéljának. 1) A -fölismerés (egymást nem ismerők közt a válságos pillanatban; 2) A -fordulat (peripeteia), midőn egy előkészittett és várt hatás -<span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span> a maga ellenkezőjébe csap át és 3) A -drasztikum (dráó), ádáz, sulyos, gyilkos cselekedetek. Erre -vonatkozólag mondja a 11- fejezet 4. §-a:</p> -<div class="blockquot"> -<p>„Az ilyetén fölismerés (és fordulat) pedig vagy részvételt vagy -félelmet gerjeszt, a mit gerjesztő cselekvények utánzásának épen a -tragoediát mondottuk…“</p> -</div> -<p>A 13-ik fejezet az, mely a még idézni valókat a következőkben -tartalmazza, u. m.</p> -<div class="blockquot"> -<p>„Mit kell követni, mit kell kerülni a mese megalkotásában és -honnan van a tragoedia hatása, a most elmondottak után az legyen -okoskodásunk tárgya. Minthogy már a legszebb tragoedia alkotásának -(összetételének, kompozicziójának) nem egyszerünek, hanem -bonyolodottnak kell lennie, de ilyenségében is félelmes és -részvétkeltő dolgokat utánzónak (ez lévén az ilyetén utánzás -sajátsága), világos először, hogy nem kell sem szerencséből -szerencsétlenségre jutandó kegyes jámbor férfiakat feltüntetni, -(mert ez se nem félelmes se nem részvétkeltő, hanem utálatos,) se -nem kell szerencsétlenségből szerencsébe jutandó becsteleneket -(alávalókat), minthogy ez valamennyi eset közül a legkevesbé -tragikus, (mert semmivel se bir abból a mivel birnia kellene: se -nem emberséges – (filanthropon, méltányos) – se nem részvétkeltő, -se nem félelmes); se nem kell a nagyon alávalót szerencséről -szerencsétlenségre vetni, mert az ilyen feltevésben volna ugyan -méltányosság (igazság) de se részvétel se félelem; mert az egyik a -méltatlanul szenvedőt illeti, a másik a magunkhoz hasonlót: a -részvét t. i. a méltatlanságot szenvedőt, a félelem a magunkhoz -hasonlót, e szerint az eset se nem részvétkeltő se nem félelmes. -Hátra van e szerint a közbül eső; olyan, a ki se erény által nem -tündöklik és igazságosság által, se rosszaság és elvetemültség -által nem jut szerencsétlenségre, hanem valamely hiba által -(hamartia) és a ki nagy diszben és szerencsében él, minő Oedipusz -és Thyesztesz és más ilyetén nemzetségekből eredett kitűnő férfiak. -<span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span> Szükséges azután, hogy a szépen készült -mese inkább egyszerü legyen ne kétágu, mint némelyek mondják és ne -forduljon balsorsból szerencsébe, hanem ellenkezőleg szerencséből -balszerencsébe, s ne gonoszságért hanem nagy hibáért, még pedig -olyan emberéért, a milyen mondatott, vagy inkább még jobbnak -mintsem rosszabbnak hibájáért. A példa is ezt bizonyitja. Eleintén -ugyanis a költők minden kinálkozó mesét számba vettek, most pedig -csak kevés nemzetségről alkottatnak a legszebb tragoediák, minő -Alkmaion és Oedipusz és Oresztes és Meleagron és Thüesztesz és -Télefon és a kiknek más ilyeneknek jutott rettentőt elszenvedni -avagy véghez vinni. Eképen van alkotva tehátlan a művészet szerint -való legszebb tragoedia (azért is hibáznak azok a kik épen azért -gáncsolják Eüripideszt, hogy eképen cselekszik tragoediáiban és -nagy részét balvégzettel fejezi be. Ez épen, valamint megiratott, a -helyes. Legkiáltóbb jele ennek, hogy a szinpadon és a versenyeken -az ilyenek mutatkoznak legtragikusabbaknak ha jól adatnak elő, és -Eüripidesz, noha egyfelül nem jól gazdálkodik, másfelül mégis a -költők közt legtragikusabbnak látszik). Második csak az a mit -némelyek előbbre valónak mondanak, a melyiknek kettős kifejlődése -van, mint teszem az Odüsszeának, és ellenkezőleg végződik a -jobbakra és rosszabbakra nézve, de ugy látszik, ez csak a közönség -gyengeségéből lett előbbrevaló, mert a költők a nézők kivánsága -szerint cselekedve alkalmazkodtak. Ez azonban nem a tragoediáktól -várandó gyönyör, hanem inkább a komoedia sajátsága; mivel hogy -ebben, ha kik a legellenségesebbek is a hagyomány szerint, minő -Oresztesz és Aigiszthosz, végül megbarátkozva távoznak el és egyik -sem öli meg a másikát“.</p> -</div> -<p>A ki ez idézeteket, melyek a lehetőségig hiven vannak forditva, -elfogulatlanul olvassa, nem tart megértésökre készletben egyebet -mint fogékony józan eszét, se rendszereket, se műszókat, szókhoz -kötött uj fogalmakat, <span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span> az, ugy érzem, hamar tisztába jön -Arisztoteleszszel.</p> -<p>Az idézetben mind az benne foglaltatik, a mi valaha fontosnak -vagy lényegesnek tartatott a tragoedia elméletének vizsgálata -körül: benne van, mint a tragoedia czélja a részvétel és félelem -keltése, a hamartia s a katharzis. A mi ezenkivül a tragoediáról -Arisztotelesz költészettanában foglaltatík, az inkább vizsgálata a -görög tragoediák anyagának, szerkezetének és eszközeinek. Majdnem -gyakorlati utmutatások görög drámairók számára, valamint egész -vizsgálata is a dráma körül csupa gyakorlati kérdéseket fejteget s -nem vész el a művek bölcsészeti és ethikai méltatásában. -Definicziója maga tisztán a műfaj hatására redukálja magát, -hatásában keresi czélját, és többi fejtegetéseinek tételeit mind e -hatás szerint birálja el. Minden neki csak annyit ér, a mennyiben -jó vagy jobb tényezője e hatásnak. E hatás szerint osztályozza a -költőket, műveiket, és a művek alkatrészeit. Ez által egy oly félre -nem érthető és egyszerü vezérvilágosság van a bölcs művében, a mely -rásüt okoskodásának minden részére s egybe foglalja, átlátszóvá -teszi az egészet. Mindig és mindig csak ez egyre, a hatásra, mint -okra és czélra térünk vissza, és minden csak ezért vagy ettől -jelentős és becses. És ez olyan közértetü, hogy mindenkinek be kell -látnia, a ki közönséges <span class="pagenum"><a name="Page_170" -id="Page_170">-170-</a></span> okos dolgok belátására alkalmas -értelemmel bir.</p> -<p>Indulatokat kelt fel bennünk minden jelenség a világon, a mi -érzékeink által reánk hatását gyakorolja. Minő indulatokat egy, -minőket más jelenség: ez a tudós ember vizsgálatának tárgya. A -görög tudós vizsgálata szerint a tragoedia félelmet és részvételt. -De nem bármiképen, hanem csak mint cselekmények, események és -jellemek egybefonódott művészi utánzása.</p> -<p>Van-e ember, a ki ne tudná, mi a részvét és mi a félelem? Igen, -van millió és millió, a ki nem tudja megmondani, hogy félelem a -lélek nyughatatlansága, bizonytalan állapota egy bekövetkezhető -veszedelem vagy csapás érzetében vagy tudatában. A részvét pedig -rokonszenves fölgerjedés másokat ért csapás vagy szenvedés láttára. -De ha ezt igy vagy eképen a sokaság nem is tudja meghatározni, még -is minden ember érez félelmet és részvételt és a mint ez érzések -meglepik, az ép elméjü csalhatatlanul meg fogja mondani tudni, hogy -„most félelem, most részvét tölti el keblemet“, és nem fogja -összecserélni e két felindulást sem egymással sem más -felindulásokkal, minő az öröm, a bánat, az irigység, az undor vagy -más eféle, sem ismét ezeket egymással. Mindenki tudja tehát azt, -mit kell az alatt érteni, hogy a tragoedia félelmet és részvételt -gerjeszt Ez azt teszi, hogy a tragoediában <span class= -"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> oly -eseményeknek vagyunk szemtanui, a melyeknek gyötrelmeiért vagy -veszedelmeiért és egyéb sulyos következményeiért szánakozunk -azokon, a kiken ama történeteket megesni látjuk, és ez események -félelemmel is eltöltenek bennünket. Mért? Talán azért, vagy azért -is, mert azonképen rajtunk és a hozzánk más hasonlókon is -megeshetnek: senki, a legjobb is nincsen a nagy szerencsétlenségtől -biztosságban és a nagy szerencse nem okvetetlen állandó. Ezt látjuk -a tragoedia külsőleg valószinü belsőleg igaz eseményeiben és méltán -száll meg a bizonytalanság, a kényelmetlenség, a félelem érzete -bennünket. Legszebben éri el pedig e felindulások fölgerjesztésének -a hatását a tragoedia akkor, mondja Arisztotelesz, a mikor sem nem -jámbor lesz szenvedővé persze jámborságának okáért, a mi csak -elkeseritene bennünket; sem nem mikor a gonosz jut szerencsére, a -mi felháboritó, vagy akár szerencsétlenségbe is, a mi csak igazság -lenne, tehát sem félelemre sem részvételre nem indithatna -bennünket, sőt inkább megelégedésre: – hanem az a legtragikusabb, a -mikor a jó, és inkább a jobb mint a kevésbé jó ember saját -hibájából jut szerencséből szerencsétlenségre.</p> -<p>Saját hibájából tehát vagy „valamely hibánál, valamely nagy -hibánál fogva“ mint a bölcs mondja. Ez a „hamartia.“ De mit tesz -ez? <span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span> Tesz-e más egyebet, mint hogy ok -nélkül, az illetőben magában rejlő ok nélkül senkit szenvedésre -vetni nem tanácsos a művészetben? Az élet se igen teszi, de az élet -nem mindig láttatja az okot s az összefüggést. A művészet hatása a -gyönyör. Gyönyörködni ártatlan szenvedőkben nem lehet, sem a -gonoszság fertelmeitől való felháborodás nem gyönyörködtető, -valamint magában a félelem sem. Lehet-e általában a szenvedésben? -Lehet ott, a hol a részvételhez, melyet a szenvedő -szerencsétlensége támaszt a szemlélőben egy más felgerjedés is -járul, a mely zabolázza, egyensulyban tartja a részvételt, korlátok -közé szoritja, a fokozott érdeklődést teszi a közönségesebb -ellágyulás helyébe, a merő passziv szánalom helyébe az érdeklett -részvételt. Ez a másik fölgerjedés a félelem, a mely személyes -momentum a tárgyi szánalom mellett, félelemből és részvételből van -elegyitve az a csodás érzés, melylyel az életben is a nagy -szerencsétlenségeket szemléljük: ezt jól kitalálta a nagy bölcs. A -hol ez elegyiték meg van, ott meg van az a lázas, izgatott -érdeklődés, a melylyel ma teszem azt, szenzácziós eseteken kap a -közönség. Nem egyszerü kiváncsiság, hanem érdeklett, a melyben -részvétünk és félelmünk a főtényezők és fokozott, izgatott -érdeklődésünk alapjai. Ezt kivánja Arisztotelesz hatásképen a jó -tragoediától. Nem vad félelem <span class="pagenum"><a name= -"Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> maga, nem halálos rémület -külön, sem nem lágy és tehetetlen szánakozás magában, hanem ez -megedzve amaz által, amaz megenyhitve ez által. A vasnak és -aranynak szilárd és becses keveréke. Ez czélja és hatása a -tragoediának.</p> -<p>Meg is lehet forditani az okoskodást: van az élet -sorsváltozásainak egy neme, melyben jó, derék, jeles, előkelő -embereket látunk elkerülhetetlenül balsorsra jutni, nem -véletlenségből, nem buta esetleg szerint, nem is érdemök szerint, -de mégis az ő hozzájárulásukkal, belőlük, lényükből folyó egy vagy -több okért, valamely hibájukért, valamely nagy hibájokért. És ezek -az esetek jobban meghatnak, jobban vonzanak, jobban érdekelnek -bennünket, mint más, nem ilyen esetek. Mért? Mert a hatásuk reánk -nem olyan egyszerü és világos, mint más eseteké. Vannak esetek, -melyek megfélemlitenek bennünket, a mi egy kinos szorongó érzése a -bizonytalanságnak, vagy egy fenyegető bajnak: vannak mások, a -melyek szánakozásunkat keltik fel, és sirásban vagy tehetetlen -lelki gyötrelemben kimeritenek; ismét mások más fölgerjedésre -inditanak, a mi mind tisztán és világosan vagy fárasztó örömre -kelt, vagy emésztő gyülöletre, testet lelket leszerelő -felháborodásra stb. Ha már most látunk egy esetet, melyben egy -derék férfiu szerencsétlenségre jut, a ki a szerencsétségét okozta -ugyan önön hibájából, de meg <span class="pagenum"><a name= -"Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> nem érdemlette: az ilyet -szánnunk kell, mert érdemetlen szenved; esete félelmet támaszt -bennünk, mutatván, hogy a jó ember is szerencsétlenné teheti magát. -Itt már nem oly egyszerü a hatás. Itt egy kettős hatás -elegyitékében fürdik szivünk. Ily eset művészien feldolgozva adja -Arisztotelesz tragoediáját. A ki ily tárgyról ir tragoediát, -tanitja Arisztotelesz, az az élet legjobb tárgyát utánozta -tragoediájában s az a legtragikusabb költő, a hogy magát kifejezni -szereti.</p> -<p>Ennyit egyelőre a félelemről és részvételről. Áttérek a -hamartiára: a hibára.</p> -<p>Arisztotelesz összes okoskodásában nincsen árnyéka se annak az -elméletnek, a mely azt tanitja, hogy a tragikum abból áll, hogy egy -kiváló hős a tragikai vétséget elkövetvén, kihivja maga ellen az -egyetemest, mely harmoniára törekszik s nem türi, hogy harmoniája -megbontassék s elégtételt vesz magának a hősön a kit elejt. Magában -az a körülmény is gyanussá teszi ez elméletet, hogy legszellemesebb -hivei nem képesek abban megegyezni, hogy mely magyar szóval -forditandó le helyesen Arisztotelesz hamartiája; minek lehet vagy -kell mondani: bünnek-e, tévedésnek-e, vétségnek-e? Pedig a görög -hamartiát, mely minden lexikon szerint „hiba, bün“, teljesen fedezi -a magyar hiba és bün, a mit mindennél világosabbá tesz <span class= -"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> ez a -szójárás: Othello kitünő ember volt, csak az az egy <em class= -"gesperrt">hibája</em> volt, hogy nagyon féltékeny természetü volt. -Avagy: Lear kitünő ember volt, de nagy <em class= -"gesperrt">hiba</em> volt benne a hirtelensége. Nagy hiba a -makacsság, nagy hiba a nagyravágyás, az érzékenység stb. benne; -abban t. i. a kiben hiba, ott a hol hiba, akkor a mikor hiba. Mi -kell még egyéb a hamartia megmagyarázásához. Ebben a magyarázatban -is csak egy nagy hiba van: az, hogy igen egyszerü, igen -természetes, józan és világos. Nem kell a mysztikus tan a kiválóság -gyarlóságáról, az egyetemesnek a tragikai vétség által megbontott -harmoniájáról, hanem meg kell mondani a dolgot: egy jeles ember, a -ki mindazonáltal csak ember, a kiben hiba van. Errare humanum est. -És ha nagy ember, jeles ember, kitünő ember lesz egy nagy hiba -áldozata: az a tragikus ember az életben; a művészetben pedig az a -„legszebb tragoedia“, a mely ily esetről készül, és az a -„legtragikusabb költő“, a ki ily esetről költi darabját, igy mondja -Arisztotelesz. Ennyit a hamartiáról.</p> -<p>De itt még egy tanulság van. Ha ez a legszebb tragoedia, akkor -nyilván van kevésbé szép is; ha ez a legtragikusabb, akkor van -nyilván kevésbé tragikus is, már t. i. Arisztotelesz értelmében. És -valóban van is. Az, azt mondja ő, a hol kettős kifejlődése van a -tragoediának: <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span> más a jók, más a gonoszok számára; a -hol t. i. a jók elnyerik törekvéseik jutalmát, a gonoszok büneik -vagy hibáik, vagy törekvéseik büntetését. Ilyen tragoediákat -szoktak a görög szinműirók irni a – publikum kedveért. De az ily -kifejlés inkább illeti Arisztotelesz szerint a komoediát mint a -tragoediát, mert a halálos ellenségek is ebben kibékülve hagyják el -a szint és „egyik sem öli meg a másikat.“</p> -<p>Mit kell a görög bölcs költészettanának e részéről tartanunk? -Egyebet is-e, mint hogy ő és nemzetbeliei a mi -megkülömböztetésünket a középfaju drámákról nem ismerték? Nekik -csak tragoediájok és komoediájok volt. A mi az egyik nem volt, az a -másik volt és megforditva. Voltak e szerint legszebb tragoediák és -kevésbé szépek, a melyek megfeleltek a mi középfaju drámánknak. -Ezek kielégitették a nézők igazságérzetét (filanthropia) és -népszerüebbek voltak, mint a legszebbek, melyek nem az igazságérzet -kielégitésére munkáltak, hanem félelem és részvétel keltésével -hasonló felindulások megszürését, megtisztulását eredményezték. Nem -a következőket jelenti-e ez: A mely konfliktus megoldható -igazságszolgáltatással, az a középfaju dráma, a mely összeütközés -nem oldható meg igazságszolgáltatással, hanem csak katasztrófával, -az a tragoedia.</p> -<p>Nem egyet mondunk-e, én a szegény magyar <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> s ő a -századok során mindig gazdagabbá lett görög?</p> -<p>Én állitom: a mi igazságszolgáltatással helyesen elintézhető, az -a középfaju dráma.</p> -<p>Ő azt mondja: ez a rosz tragoedia, bár a publikum ezt szereti -jobban, vagy is ez népszerübb.</p> -<p>Állitom: a mi igazság szolgáltatással nem intézhető el, hanem -katasztrófával, az a tragoedia. Ő azt mondja: ez a legszebb -tragoedia.</p> -<p>Mindenkinek a czélja szerinte félelmet és részvételt kelteni és -hasonló felindulásokat meg-megtisztitani. Az első fajta ezt roszul -vagy kevesbe jól eszközli mint a második fajta. Ezért legszebb ez -és kevesbé szép amaz, mindig Arisztotelesz szerint. Ma e -tekintetben másképen itélünk. Ma ismerünk kitünő szinmüveket és -jeles tragoediákat. Amazokat igazságérzetünket kielégitő -befejezéssel, emezeket oly véggel, mely megnyugtató, noha nem -igazságszolgáltatás. Rosz tragoedia voltaképen nincsen. Vagy -tragikus valamely eset vagy nem. Ha az, akkor mint tragikai -konczepczió jó, csak mint szindarab lehet hatástalan vagy csonka -hatásu. Ilyen Bánkbán Ha nem tragikus, akkor nem is tragoedia -bárminő katasztrófával végezze is eseményeit a költő. Ilyen a -kegyencz, mert se részvételt nem kelt se félelmet, csak sorba -megbotránkozást, felháborodást és kinos szorongást. <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> Nem is -középfaju jó dráma, mert igazságot se tesz.</p> -<p>Ennyivel áttérek a Katharzisra.</p> -<p>Mit tesz részvételt és félelmet megtisztitani.</p> -<p>A költő keresi a részvét és félelemkeltő eseményeket és ugy -alakitja egységes müvészeti kompoziczióvá, hogy kifejlődésük, noha -e kifejlődés nem igazságérzetünk szerint (filanthropiának mondja -Arisztotelesz) történik, mégis megnyugtató legyen, mégis -önmagunkkal és a világgal, melynek a látott esemény része, tehát -tükre, – megbékitsen. Mi lehet ez más, mint hogy a keblünkben -feltámasztott félelmet és részvételt, bármi zaklatott volt légyen -is, megenyhitse, megnemesitse, elviselhetővé, sőt tán becsessé -tegye ránk nézve.</p> -<p>Nem vonakodom kimondani, hogy valamikor csak Arisztotelesz e -szót használja tragikus, tragikusabb vagy legtragikusabb (mondván, -hogy ez a tárgy vagy ez a költő, vagy ez a módszer legtragikusabb) -mindannyiszor csak azt szabad és semmi mást nem szabad alatta -értenünk, hogy ez a legmeginditóbb, azaz a részvételt és félelmet -legjobban felinditó; és semmi esetre sem szabad azt érteni alatta, -a mit mi ma nevezünk tragikusnak. Sőt inkább az alatt, a mit mi ma -tragikusnak mondunk, tisztán csak Arisztotesz Katharzisza értendő. -Vagy is az, hogy egy konfliktus a mi megnyugtatásunkra oldódik -<span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span> meg a nélkül, hogy igazságszolgáltatás -lenne, a nélkül, hogy hiba és lakolás, a nélkül, hogy bűn és -bünhödés, a nélkül, hogy vétség és vezeklés helyes arányban -állanának egymáshoz.</p> -<p>A tragikumot oly értelemben, mint mink ma használjuk, e szó -alatt legalább, Arisztotelesz nem ismerte. Ő tragikusnak csak azt -mondja, a mi e műfajban félelmet és részvétet kelteni alkalmas. Ez -a tulajdonsága valaminek nála a tragikus. Mi ellenben tragikumnak -nevezzük a tragikus megoldásoknak azt a momentumát, a mely az -erőszakosságot megenyhiti, a katasztrófát kibékitővé teszi anélkül, -hogy igazságérzetünk közreműködését igénybe venné. Ezt a -momentumot, ezt a titokzatos tényezőt, a mely rendesen -elintézhetetlen esetek erőszakos elintézését ránk nézve -elviselhetővé, sőt gyönyör forrásává teszi, külön tárgyalva nem -találjuk Arisztoteleszben. A mennyiben azonban benne van, mert -benne kell lenni, minthogy a tragoediákban is bennök van, ezek -pedig benne vannak Arisztotelesz művében teljesen, – tehát a -mennyiben benne van, nem kereshetjük másban mint a Katharziszban, -az Arisztoteleszi rendszer legtöbbet vitatott fogalmában, melyről -azonban maga Arisztotelesz legkevesebbet beszél.</p> -<p>Ismétlem tehát, a tragikum abból áll, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> vannak -az életben esetek, a melyekben a földi hatalmak, a társadalmat -szabályozó rend és törvényesség igazságosztó serpenyője elégtelen -az igazságtételre; a mikor a polgárból, a felekezethez, a -családhoz, a rendekhez, a pártokhoz tartozóból kitör az <em class= -"gesperrt">ember</em>, kitör „Ádám“ és keresi egyénisége jogát, -vagy torolni indul egyénisége sérelmét, mit amaz osztályok -kötelékeiben meg nem talál, vagy el nem érhet. Félelmes és -részvétkeltő látvány ez; nemes részvétellel nézzük a hős küzdését, -mely környezetéből áldozatokat szed, tehát sokak veszedelmével jár, -a sokaság helyzetét, vagy legalább másokét bizonytalanná teszi, -tehát ha közülünk támad föl ily alak, a mienkét is. Ez természetes -félelemmel tölt el bennünket, azért félelmetesek a tragikai -események. De végig nézvén fejleményeiket látjuk, hogy a hős maga a -legnagyobb és legbiztosabb áldozata a maga küzdelmének; mert sokan -megmenekülnek környezetében, de ő maga soha sem menekül meg, utána -pedig – a mi nem lehetett meg az ő sorsában – egyensuly, igaz -mérték, belátás, rend és béke áll be a közviszonyokba, a melyekben -mi, a sokaság élünk és tovább élünk. Félelmünk ezzel egy nemes -tanulság megnyugtató révébe tér, megtisztulva, és melléje ül -szintén megtisztult részvételünknek, mely nem méltatlanra volt -pazarolva, hanem a legérdemesebbet ölelte. <span class= -"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span></p> -<p>Ez én nekem a Katharzisz, és ez a tragikum nekem.</p> -<p>Az-e Arisztotelesznek is: feleljen rá magának figyelmes olvasóm. -Én azt tehetem csak itélete megkönnyitésére, hogy Arisztotelesz -módszereként próbálom vizsgálni, mit kell az alatt érteni, hogy a -félelem és részvét által ugyanezek a fölgerjedések, -megtisztuljanak. Minő proczesszus ez?</p> -<p>A kérdést föltévén, mindenek felett azt kell megállapitanunk, -hogy mit jelent a megtisztulás. A megtisztulás jelenti valaminek -eltávolodását egy más valamitől, vagy valamiből, a minek anyagában, -vagy fogalmában vagy rajta idegen, hozzá nem tartozik, belőle -eltávolitandó. Ez a megtisztulás egy értelemben. Más értelemben, a -mi azonban másnak inkább csak látszik, van egy tisztulás, a mely -nem egy látható anyagnak szemlélhető eltávolitásában, hanem inkább -egy látszólagos átváltozásában rejlik, de ez sem inditó eszközök -vagy anyag nélkül. Ez kémikus uton jön létre, teszem azt bornál, -savaknál, levegőnél s eféléknél. De itt is csak – bár kemikai -proczesszus utján, – eltávolitásáról lehet szó a zavaró vagy -kiválasztandó elemnek. Az érzelmek tisztitását is csak eképen lehet -felfognunk. Érzelmeink minőségileg igen nagy skálát mutatnak. -Szellemiebbek egynél, érzékiebbek másoknál. Egymás által is -szaturáltak vagy többé kevesbé áthatottak. Az <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> egyéni -diszpoziczió szerint változik vegyülékök, mely becsüket -meghatározza és a rájok gyakorolt behatások csökkentik és fokozzák -a változásokat, melyeket szenvednek. Péter félelme csak oly -félelem, e szó fogalmát tekintve, mint Pál félelme; de a kettő -mégis megnyilatkozásában, eszközeiben, czéljaiban, érzékenységében, -természetében igen nagy külömbségeket mutathat és valamely hatás, -melyet rá gyakorlok ugyanaz eredményt vagy ellenkező eredményt -hozhat létre a kettőnél. Esetleg Péter minden bátorságát -elvesztheti attól, a mitől Pál félénksége vitézséggé fokozódik, de -mindkettő gyáva és mindkettő hős is lehet egy azon behatás alatt. -Okszerü behatások ismétlése e szerint fejlesztőleg gyakorolhat -hatást a bennünk lakozó indulatokra. Ez a nevelés dolga, a mely a -roszból kevesbé roszat, a jóból jobbat, kitünőt van hivatva -fejleszteni. Az indulatok megszüretnek, fegyelmeztetnek, -fejlesztetnek és korlátoztatnak, tisztittatnak, nemesittetnek a -helyes nevelés által. Az élet ellenben neveli itt, zavarja ott az -indulatokat váltakozó és ki nem számitott behatásai által. A tény -az, hogy az indulatok ilyen megtisztitásának és megzavarodásának -proczesszusa állandó az életben, és indulatok megtisztulásáról ép -ugy lehet beszélni, mint egyéb megtisztulásokról.</p> -<p>Ha azonban az élet fölváltva teszi behatásai <span class= -"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> által -egyszer tisztábbá, egyszer zavarosabbá eredeti indulatainkat, azaz -ront és javit rajtunk vegyest: tüzheti-e ki magának föladatául -ugyan ezt az élet művészi utánzása is, és nem inkább az-e a czélja -a művészetnek, hogy indulatainkat mutatványai által ne -salakosabbakká, hanem tisztábbakká, nemesebbekké tegye? Kétség -kivül ez az utóbbi a feladata. És ha a komoly dráma czélja, a -föladata félelmünk és részvételünk fölinditása, ezt nyilván nem oly -behatások által kell elérnie, melyektől ez indulataink elvadulnak, -értékükből veszitenek, hanem ellenkezőleg olyak által, melyek -jótékony hatásukkal fölgerjedéseink nemesebb tartalmát gyarapitják -és aljasabb elemeitől megfosztják. Nem czéljuk, hogy a félénk -emberből gyávát csináljanak, vagy a gyávából vakmerőt; sem nem, -hogy a lágyabb szivüből pityergőt, érzelgőst, az erősebb -természetüből pediglen szivtelent; sőt inkább czéljuk, hogy a -félénkből bátrat, a vakmerőből is bátrat csináljanak, a ki pedig -bátor természettől, ennek ez erényét és öntudatosság által becsben -emeljék. Azonképen, hogy az érzelgősből ép ugy, mint a szivtelenből -férfiasan résztvevő szivet formáljanak.</p> -<p>Hogy mi módon érik ezt el tanitók és szülők és egyáltalán azok, -a kik az ifjabb s még jobban formálható nemzedék nevelésére hivatva -vannak, azt bőven fejtegetni nem tartozik ide. A leghathatósabb -<span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span> eszköz ebben sem a tanitás, hanem a -megfelelő szöveggel vagy tanitással kisért példa. És ez az az -eszköz, a melylyel a művészet is ugyan e czélokra a legsikeresebben -munkál.</p> -<p>Minden indulataink közül a félelem és a részvétel az, a melynek -megtisztitása a komoly drámának s rokon fajainak a föladata. A -kérdés csak az, költő és lélekbuvár miként fér tisztitó kezével ez -indulatokhoz, a tisztitásnak, mely módja kinálkozik – tekintve a -tisztitásnak fentebb kifejtett módjait – e testetlenségek, ez anyag -nélküli jelenségek megtisztitására?</p> -<p>Kiválóképen mind ama módok közül, a melyeket az anyagok -tisztitására mint alkalmasokat ismerünk, egyet tudok csak mondani, -a mely e szándékunkban sikert igér! Ez ugyanaz, a melyet az érczek -tisztitására használunk: a hő, a tűz. A vasat tűzbe dobjuk, -megolvasztjuk, hogy salakjától megszabaduljon. Nos, gerjedelmeinket -is tüzbe dobjuk, fölizgatjuk, megolvasztjuk, hogy megtisztitván, -megedzzük. A tragoediában félelmünket és szánakozásunkat -fölgerjesztjük, megolvasztjuk a félelmes és részvételkeltő -események kohójában, hogy megtisztulva, megedzve vigyük onnan -vissza.</p> -<p>Ez azt hiszem Arisztoteles katharzisza: fölgerjesztett két -indulatunknak saját fölgerjedése tüzében való megtisztulása.</p> -<p>Nem hinném azonban, hogy Arisztotelesz <span class= -"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> azt -gondolta volna, hogy egy vagy akárhány trageodia minden félénkből -bátrat, minden szentimentális emberből egészséges érzésü embert -csinál; sem tanitása azt nem tartalmazza, hogy Othello sorsa a -féltékeny természetüeket kijózanitja, vagy Romeoé a szerelmeseket -észre tériti. Arisztotelesz csak annyit tanit, hogy a ki kellő -fogékonysággal tudja kitárni keblét egy-egy tragoedia hatásának, -arra nézve e tragoedia egy valóságos élmény becsére emelkedik, az e -hatástól az élet harczaiban és esélyeiben edzettebb, erősebb, -harczképesebb lesz, mint nála nélkül lett volna. Nem in concreto -lesz okosabb vagy vitézebb, hanem egész erkölcsi tartalma lesz -értékesebb az által, hogy indulatainak egy része nemesebb, -edzettebb, tisztább lesz.</p> -<p>És ezzel elmondtam Arisztoteleszből mindazt, a mire könyvem -tárgyának szüksége volt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_186" id= -"Page_186">-186-</a></span></p> -<h2>XX.<br /> -Arisztotelesz és Beőthy Zs.</h2> -<p>Meg kell néznünk még, miképen idézi Arisztoteleszt a maga -részére az enyimtől eltérő felfogás. S minthogy magyarul oly -terjedelmesen, oly kimeritően s a maga szempontjából oly alaposan -is a tragikai költészetről még senki sem irt mint Beőthy Zsolt, -ennélfogva leghelyesebb ugy vélem, ha őt mutatom be okoskodása ama -pillanatában, midőn Arisztotelesz tételeit idézi meg tanuság -tételre maga mellett.</p> -<div class="blockquot"> -<p>„Az eszthetika atyja Arisztotelesz, – mondja Beőthy Zsolt midőn -a páthoszról ir, – költészettanának tizenharmadik fejezetében -következőleg jelöli meg azt a kiválóságot, melyet a tragikai -felfogás feltételének tart: A tragoedia hőse „olyan ember, a ki nem -erény vagy jogosság által tünik ki, sem nem gonoszság vagy aljasság -által jut szerencsétlenségre, hanem valamely <em class= -"gesperrt">vétség</em> (hamartia) által; közelebbről olyan, ki nagy -hirben és szerencsében áll, mint Oedipusz és Thyesztesz s az ilyen -nemzetségekből származó dicső férfiak“. – A szerencséből -szerencsétlenségre való változás „ne aljasságból történjék, hanem -inkább nagy <em class="gesperrt">tévedése</em> (hamartia) miatt -olyan embernek, a minő mondatott, avagy inkább jobbnak mint -rosszabbnak. Bizonyitja ezt a tragikai költészetnek története is. -Eleinte ugyanis a költők sorjában használtak majdnem <span class= -"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> -valamennyi kinálkozó mesét; most ellenben néhány nemzetségből -költik a legszebb tragoediákat, ugy mint Alkmaion, Oedipusz, -Oresztesz, Meleager, Thyesztesz, Telephoszról, s ha kik még -azonkivül nagyokat tettek vagy szenvedtek“.</p> -</div> -<p>A forditás, melyet idéztem, azt gondolom a Beőthyé s övé a -felelősség is azért, hogy a hamartiát felváltva vétségnek és -tévedésnek forditja. Hogy mért cselekszi, holott e szó jelentés -hiba és bűn, azt ő igen szépen okolja meg könyvében, de hogy csak -az ő felfogásának kedveért s nem Arisztotelesz kedveért használja -hiba helyett a vétséget: az egészen világos.</p> -<p>Erről a „tragikai vétségről“ értekezvén ezeket irja Beőthy:</p> -<div class="blockquot"> -<p>„A tragikai vétség mindenesetre lehet erkölcsi is; de nem -szükségképen az s igy nem is mindig az. – Lényege legalább nem -ebben fekszik. – Az egyén kiszakadása nyilatkozik benne az élet -összhangjából, különködése az általánossal szemben, kitámadása az -egyetemes ellen. – A kiválóságnak oly kitörése, mely veszedelmes a -köznek nyugalmára, békéjére, érdekeire, s ennélfogva visszahatást -idéz fel maga ellen. – Ha a tragikai vétségben mindig ethikai -mozzanatot kutatunk; ha a hősök homlokán mindig a Káin-bélyeget -keressük könnyen jutunk tévutra, mely a börtönökbe, a gályákra, a -gonosztevők közé vezet bennünket. – A tragikai alakok bűne pedig -nem ide sülyedésökben, hanem inkább kimagaslásukban áll. – Nemcsak -mint bünösök nagyok, hanem mint nagyok bünösök! – Vétségök soha sem -közönséges; az erkölcsi felfogásunkba ütközés fogalma soha sem -meriti ki azt. – A félelem, melyet bennünk felkölt, nem csak a -közrendet illeti, hanem őt magát is. Amazt féltjük tőle, őt meg -amattól. – Érzésünknek e sajátságos megosztottságát a vétségnek nem -<span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span> erkölcsi jelleme idézi fel. – Ha -közönséges bünnel állunk szemben, soha sem fordul elő; a tragikai -vétség hatásából ellenben soha sem hiányzik. – <em class= -"gesperrt">Erkölcsi felfogásunk, igazságérzetünk bizonyos -arányosságot követel és állapit meg bün és büntetés között, mely -időről időre a büntető törvényekben nyer kifejezést</em>. – Ezt az -arányosságot a tragikum nem ismeri. – Katasztrófája -igazságérzetünket csak annyiban veszi tekintetbe, a mennyiben nem -csufolhatja, nem sértheti meg. – De kiválólag nem annak -kielégitésére törekszik, mint a büntetés, hanem fölzaklatott -indulatainknak, félelmünknek és szánakozásunknak megnyugtatására. -Kérlelhetlen következetességével, megrémitő hirtelenségével, és -szétzuzó sulyával nem csak a közrendet illető félelemtől szabadit -meg, hanem a hőst illető félelmünket is kielégiti, midőn -eltiprásában fölemeli őt… Az irgalmatlanul sujtó nemezist nem -tekintjük és követeljük (tehát) büntetésnek a szó szoros értelmében -és a fogalom minden föltételével. – Igazságérzetünk, mely a -büntetések fokozatait pontosan kiszabja, s az erkölcsi kihágások, -vétségek és bünök mértékéhez arányositja, nem érzi sértve magát sem -a tragikai szenvedésnek és romlásnak aránytalan nagysága, sem a -bukásban nyilatkozó kiengesztelő mozzanat által. Egyfelül helyben -hagyjuk a halálos itéleteknek e rémes egyhanguságát, másfelül nincs -kifogásunk a nagy bünösöknek ily hősi végre jutása ellen. – Hogyan -történhetik ez? – Nem máskép, <em class="gesperrt">minthogy a -tragikai vétséget sem tekintjük első sorban erkölcsinek</em>. Nem -érezzük merőben azt az erkölcsi törvény alá vonhatónak, tisztán -erkölcsi természetünek“.</p> -</div> -<p>Ez idézet szerint a „tragikai vétség,“ a hamartia „minden esetre -lehet erkölcsi is, de nem szükségképen az, tehát nem is mindig az.“ -– „Lényege legalább nem ebben fekszik.“</p> -<p>Tehát mi mégis, és miben fekszik a lényege? <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span></p> -<p>Lakolás a katasztrófa is, de nem a vétség arányában. Közönséges -bünösnek nem bocsájtjuk meg azt, a mit a tragikai bünösnek -megbocsájtunk. Mért? Nincs rá más felelet mint ismét az, mivelhogy -„a tragikai vétséget sem tekintjük <em class="gesperrt">első -sorban</em> erkölcsinek. Hát első sorban minek, és hányad sorban -erkölcsinek?</p> -<p>Ime a félreértett és „vétségnek“ forditott hamartia -balkövetkezményei: negativ magyarázatokkal szolgál tömegesen, -egyetlen pozitiv meghatározás helyett. De ha nem találunk egy -kimeritő meghatározást, találunk többet, a mely egymást nem fedezi, -legfölebb kiegésziti s mely további bő magyarázatokkal van -homályosabbá téve. Ide csatolok kettőt:</p> -<div class="blockquot"> -<p>„Antigone eltemeti bátyját, Oresztesz boszut áll atyjáért, Lear -elkergeti leányát, Bánk kardot huz a királyné ellen, Iréne felesége -lesz hona leigázójának,“ igy szól Beőthy s folytatja: „<em class= -"gesperrt">Ez a tett</em>, mely által a tragikai törekvés -kifejezésre jut, mely által a hős határozott és visszavonhatatlan -sértést követ el az egyetemes ellen: a <em class= -"gesperrt">tragikai vétség</em>“.</p> -</div> -<p>Más helyen, de nem messze ettől a következőket olvassuk:</p> -<div class="blockquot"> -<p>Arisztotelesz „a tragikai jellem első és fő kellékének azt -tartja, hogy jó (derék) legyen. <em class="gesperrt">Ily emberek -tévedése, botlása, elragadtatása már az</em>, a mit az -arisztoteleszi harmatia alatt érthetünk.“</p> -</div> -<p>Más-e e szerint az arisztoteleszi harmatia mint a Beőthy-féle -tragikai vétség? Az első egy hiba, egy nagy hiba egy nagy emberben. -<span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span> A második „egy tett, mely által a -tragikai törekvés kifejezésre jut.“ Az első egy ok, a második egy -okozat. Mindegy-e egy tett vagy egy tulajdonság? És megszünik-e -Antigone tragikusnak lenni, ha nem temeti el bátyját és -meghasonlásában e miatt eszét veszti? És Bánkbán megszűnik-e -tragikusnak lenni, ha nem öli meg a királynét, hanem szerelme -kinjában önmagát? Más szóval, ha az arisztoteleszi hiba igenis -bennök van e hősökben, de a Beőthy-féle tettet nem követik el? -Világos, hogy a görög hamartia s a modern aeszthetika tragikai -vétsége nem egy és ugyanaz, legfölebb csak mint félreértése ez -amannak. És nyilván való az is, hogy a Beőthy-féle vétség nélkül is -a tragikum bennök van ama hősökben és teljes, és e vétség nem -kiegészitő része a tragikumnak. Arisztotelesz hamartiája jellembeli -tulajdonsága a hősnek, Beőthy vétsége csak többi cselekedetei közül -egy cselekedet. Előfordul a tragoediában, a szinpad számára költött -szindarabban, mely cselekedetek utánzása, de nem az élet tragikai -eseményeiben és alakjaiban, vagy nem mindig, tehát nem is mint -lényeges momentum a tragikumban, a mely a hős nagyságának a -mérveiben birja föltételeit. Ez az egész hamartia mint vétség egy -csodálatos hamartiája a kitünő elméknek, melyek rabjává lettek. Az -ő rendszerükben is nem ott van, a hol ők mutogatják, <span class= -"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> hanem -egészen más helyen: ott, mikor arról okoskodnak, hogy a tragikus -alaknak kitünőnek, kiválónak, tökéletesnek kell lenni; de minthogy -semmi ész se lenne abban, hogy a <em class= -"gesperrt">tökéletes</em> egyén támadjon ki a <em class= -"gesperrt">tökéletes</em> egyetemes ellen, annálfogva, igy füzik -tovább a rendszert, a tökéletes egyénben kell valami – gyarlóságnak -is lenni. („Ime a tragikum két eleme: az egyetemes és az egyén, s -az utóbbinak két oldala: a tökéletes és a tökéletlen, más szóval: a -kiváló és a gyarló.“ Beőthy Zs. A tragikum, 9. lap.)</p> -<p>Mért e kiváló tudós nem érte be ennyivel s nem mondja „gyarló“ -helyett azt, hogy „hiba“, s tenné hozzá, hogy ez Arisztoteles -hamartiája. És ezentul a tragikum fogalmának teljességéhez nem -volna szüksége még a tragikai vétségre is, a melylyel a rendszer -meg van feleslegesen toldva és terhelve. Elkerülvén a vétséget, -elkerülte volna Beőthy Zs. azt a magyarázatot is, a melyet e szó -vétség provokált. Mert ha <em class="gesperrt">vétséget</em> kell -mérlegelnünk, <em class="gesperrt">lakolást</em> kell rá kimérni -tudnunk. A tragoedia azonban nem mérték szerint, hanem hol mértéken -tul, hol mértéken innen sujt Ezt a megmagyarázhatatlanságot azzal -magyarázza meg Beőthy, hogy a tragikai vétséget nem kell „tisztán“ -erkölcsinek tekinteni, vagy nem „első sorban“ erkölcsinek, vagy -mint a fentebbi nagy idézet elején <span class="pagenum"><a name= -"Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> áll, nem „szükségképen“, -tehát „nem is mindig“ erkölcsinek. Mert hiszen ha „a tragikai -vétségben mindig az ethikai momentumot kutatnók“ – hová jutnánk: „a -börtönökbe, a gályákra, a gonosztévők közé!“ Mintha e boldogtalanok -tömegében, kiket paragrafus szerint itélő biró küldött oda, a ki -itél oly esetben, melynek elitélésében a földi juszticzia -serpenyője elégtelen, nem tömegesen volna található a valóságos -tragoedia!</p> -<p>Mily fonák megkülönböztetés vétek és vétek, tragikus vétség és -nem tragikus vétség közt, mely kétféle igazságérzetet is követel az -emberi szivben: egyet tragoediákban elkövetett kiváltságos -vétségekre, egyet nem tragoediákban elkövetett közönséges -vétségekre, az elsőket itéli nem tisztán ethikai szempontból az -aeszthetika, a másodikakat ethikaiból a – praxis kriminálisz vagy -Csemeghy kodexe! Van-e valakinek ilyenről tudomása? S nem -ellenkezőleg tudja-e mindenki, hogy ugyanaz a bün emberi igazság -szerint mindig ugyanazon itélettel sujtandó. Bánk gyilkos, Romeo -csábitó, titkos házasságban és emberölésben bünös, Lear apai -kötelességeinek durva megsértésében és igy tovább. És ezek az urak, -biró elé hurczolva, mind elveszik megillető büntetésöket, csakugy, -mint a kik mindennap ott állanak fenyitő biróságaink előtt s -esetleg börtönbe, gályára kerülnek, mint <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> -„közönséges gonosztevők.“ A külömbség nem a vétségben található -meg, hanem a személyekben, a személyek tulajdonságaiban, -nagyságában. A tragoediák hősei nem kerülnek biró elé, mert az ő -ügyük nem dönthető el biró által. Oly kiváló emberek, a kik -jogaikat mint kiválóságukat természet szerint megilletőket birói -itélet nélkül veszik, sérelmeiket birói eljárás nélkül torolják, -azaz: önbiráskodók. Hatalmasak, diszben, fényben, szerencsében -élők, a kiket nem lehet a „rendes per utjára“ kényszeriteni, kiket -az életben is már csak a katasztrófában ér utol a világi végrehajtó -hatalom, s kik igen is gyakran jutnak börtönbe, gályára, vagy más -kodifikált büntetésre, mindannyiszor tudniillik, valahányszor a -hatóság hatalmába keritheti és elvonva illetékes birájuk: nagyságok -végzete elől – odaállitja, elővezetteti őket, nekik az ő ügyükben -illetéktelen birájuk: a kir. törvényszék elé!</p> -<p>Oh mily kinos helyzet ez egy lelkes birónak, kinek igazságtevő -képessége az ily esettel szemben megzavarodik, a ki érzi, hogy -ugyanabban a helyzetben maga is mintha ugyanazt cselekedte volna! -Nem mondhatja, hogy a vádlott nem követett el gyilkosságot, de nem -mondhatja, hogy bünös benne s százszor látjuk az életben, mint -menti fel az esküdtszék az ily gyilkost, kinek esetén meghasonlik a -biró. <span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span></p> -<p>De elég Arisztotelesz harmatiáról és Beőthy vétségéről.</p> -<p>Még egy dolog van hátra, melyet jó volna, ha Arisztoteleszből -igazolni lehetne: a modern erkölcsi világrendet, az egyetemest, -melyet az egyén maga ellen kihiv, s mely katasztrófával boszulja -meg harmoniájának sérelmét a kiváló egyénen. Azonban ez, vagy ehez -hasonló semmi sincsen Arisztoteleszben. Ezt az intézményt a görög -bölcs nem ismerte aeszthetikájában, s rendszerében neki szerepet -nem adott. Az istenek parancsát, az állam jogait és hatalmát s a -természet törvényeit mindenki tudta és ismerte; ezek szabták meg -korlátait a közönségesnél nagyobb emberek törekvéseinek és -természetének, ezek oltalmazták a gyengébbeket az erősebbek ellen, -ezek keretében mozogtak az élet képei, ezek keretébe illesztettek e -képek müvészi utánzásai. Ezeken kivül csak a fatum hatalma lebegett -isten és ember, kicsiny és nagy felett. Egy külön ideális intézmény -a tragikus bűnök elkövetését megtorló hivatással nem találtatott -szükségesnek. A tragoedia elméletét Arisztotelesz ki tudta meriteni -e nélkül is.</p> -<p>Ha pedig ez az atyja minden aeszthetikának ennyi egyszerüséggel, -ennyi józansággal, ily gyakorlati módon és felfogással, a tragikai -vétség titokzatos és kétes természetü fogalma nélkül, <span class= -"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> nélküle -a világegyetemsség metafizikai intézményének képes volt a -dramaturgiának évezredekkel daczoló kánonait megirni, – kérdés: -nyereség-e az ő tételeinek mind sürübb ködbe boritása, tanitásainak -és szavainak kibővitett értelemmel, meg nem határolható jelentéssel -való felruházása által? És nem ellenkezőleg haladás-e visszatérni -az ő egyszerűségéhez, az ő világosságához, az ő -természettességéhez, az ő gyakorlatiságához?</p> -<p>Mért ne legyen a tragikus ember ujra a tehetség, állás, disz, -fény és születés és szerencse szerint nagy ember, a harmatia benne -a hiba, – a mely nélkül nem emberhez lenne hasonló, – a vétség és -egyetemes pedig semmi.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span></p> -<h2>Befejezés.</h2> -<p>S itt, a hol könyvem végére jutottam, az a kérdés merül fel -előttem, végre is nem mindegy-e a nagy közönségre nézve – a melynek -érdekei minket az irásban is szabályoznak, – akár nekem hiszen az -olvasó, akár azoknak a kik a más nézeteket hirdetik? Akár azt -hiszi, hogy a tragikum az egyénnek a földi törvények szerint -lehetetlen nagyságában áll, akár vétségében, melylyel maga ellen -bosszura hivja az egyetemes megsértett összhangját; akár hogy -mindenben egyformán az erkölcsi s anyagi életet szabályozó -törvények szerint alakul az ember sorsa, akár hogy kivételes -esetekben egy e kivételes esetek számára megkonstruált ideális -forum szab sorsot az embernek?</p> -<p>Némely irányban ez kétségkivül egészen mindegy: az emberek se az -egyik, se a másik felfogástól nem lesznek mások. A tanitásoknak a -tragikumról gyakorlati eredménye a világ folyására s fejlődésére -nincsen. Egy másik irányban se látok hasznot, akármiként vélekedünk -<span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span> is a tragikumról. Ebbeli felfogásunknak -– se egyiknek se a másiknak – soha sem lesz az az eredménye, hogy -magunk jó tragoediát tudjunk irni, vagy másokat megtanitsunk rá. -Arisztotelesz, a kinek poetikája oly tendencziával van irva, hogy a -poetákat tanitsa saját mesterségökre, bezzeg arra, a mit mi -tragikumnak nevezünk, s a miről könyveket irunk, egy silány szót is -nem vesztegetett. Ő a maga könyvét csupa okos, tanitó, -felvilágositó, utbaigazitó jó tanácsokkal irta tele, mig mi az -elvont fogalmakon veszekszünk. A ki tehát – poéta létére – drámát -irni akar megtanulni, az ne hozzánk forduljon, hanem -Arisztoteleszhez. Ebben az irányban a mi harczunknak s -megkülömböztetéseinknek szintén nincsen gyakorlati haszna.</p> -<p>Mire való tehát a mi munkánk, s mire nézve nem mindegy, hogy mit -tanitunk?</p> -<p>A mi munkánknak némi értéke abban rejlik, hogy az életnek és az -életet másoló müvészi alkotások némely fajának helyes megitélésére -mértéket ad a kezedbe, nyájas olvasóm, s ezzel megadja egyszersmind -mind azt a jót, a mi a helyes itélettel és a biztos itélettel -mindig jár: lelki, erkölcsi, szellemi értékek egész sorát. És ez a -pont az, a mely a két felfogás körül egyikét a másik fölé helyezi -okvetetlenül; mert kettő közül, a mi egymással ugyan egy dologra -nézve részben vagy egészben ellenkezik, <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> nem -lehet mindenik helyes, vagy egyformán helyes. A helyesebb pedig az, -a mely tanitványát az itélet jobb nemére, vagy jobb módjára, vagy -jobb tényezőire, tehát jobb, biztosabb, egyszerübb, világosabb s -értékre nézve kiterjedtebb, általánosabb itéletre tanitja.</p> -<p>Szembesitnük még egyszer utóljára a két felfogást.</p> -<p>Beőthyt Zs., az enyimmel ellenkező felfogás legkülömb magyar -apostola, ezt mondja: „haza és család, állami rend és korszellem, -természeti kényszer és erkölcsi törvény, szabadság, gondviselés: -egy közös fogalomra utalnak bennünket… elemei, töredékei, -nyilatkozásai egy közös és egyetemes hatalomnak, egy minden irányu -tökéletességnek, mely uralkodik fölöttünk.“</p> -<p>Ez mint „<em class="gesperrt">egyetemes</em>“ egyik eleme a -tragikumnak tökéletességében és harmoniájában. A másik eleme az -<em class="gesperrt">egyén</em>, de ez kétoldalu, azaz kiváló és -egyszersmind gyarló, azaz tökéletes is de tökéletlen is. És „a -tett, mely által a hős (egyén) határozott és visszavonhatlan -sértést követ el az egyetemes ellen; a tragikai vétség.“ És a -katasztrófa, melyben ezért őt a megsértett egyetemes meglakoltatja: -a tragikai bukás vagy bünhödés.</p> -<p>E logikai felfüzésből iparkodtunk e könyvben ezt a felfogást -kivetkőztetni. Mondtuk, hogy <span class="pagenum"><a name= -"Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> nem bün és büntetés a -tragikum, mert méltatlan, hogy akár az egyetemes, akár a véges biró -megforditott arányu büntetésekkel sujtson: a nagy bünöst kisebbel, -a kisebbet nagyobbal. Erre a rendszer azt feleli, hogy se ez a -tragikai bün nem szükségkép erkölcsi, se a büntetés nem erkölcsi -szempontból mérendő meg. Minthogy azonban a költészetben csak azok -a bünök és vétségek létezhetnek, a melyeket az életből ismerünk; az -életben pedig minden bünök és vétségek egyformán itéltetnek meg és -nincsenek külön megitélés alá esendő bünök, csak enyhitő és -sulyositó körülmények, és Beöthy is nem mondja meg, hogy mi -szempontból kivánja a tragikai vétséget megitéltetni, csak azt, -hogy nem épen vagy nem leginkább erkölcsi szempontból, – ennélfogva -e feleletet egészen sulytalannak kell tartanunk.</p> -<p>Isten és a törvény előtt mindnyájan egyenlők vagyunk; csak a -tökéletes egyetemes előtt nem vagyunk egyenlők. Ott az én büneim -erkölcsi szempontból itéltetnek meg, Bánkbánéi vagy Antigoneéi nem -erkölcsiből. Ez privilegium, sőt több, ez önkény, semmi esetre sem -igazság. A rendszer pedig, mely ily alapokon nyugszik, szintén nem -igazságos, hanem önkényes; mesterkélt, nem természetes. És lévén a -tragikai harcz egy kiváló egyén élethalálharcza: megnyugtató-e, -helyes-e, biztató-e és méltó-e a komoly <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> -momentumhoz ily rendszer szabályai szerint egy önkényesen alkotott -földöntuli ideális intézmény illuziói szerint tenni egy -embertársunk borzasztó esetét és katasztrófáját megitélés tárgyává? -Fikcziókat találni, hogy egy azon törvénynek – illetőleg -törvénytelenségnek – keretébe legyen hozható Romeo és III. -Rikhárd?</p> -<p>Az én rendszerem ellenben a következő: A tragikum oly mérvü -nagysága az egyénnek, a mely nagysága jogaihoz a maga korában és -környezetében a világi közrend szerint nem juthat. Jóban vagy nem -jóban oly kitünőség, mely kitünősége jogait keresvén vagy sérelmeit -torolván, maga magát semmisiti meg. A viszonylagos nagyság fogalma: -oly nagyságé, mely az adott térben el nem fér, tehát szétfesziteni -igyekszik korlátait másoknak – vele egy törvény alatt élőknek – -veszedelmére, magának pusztulására, mert a tér kiszabott nagyságára -a létező világnak van szüksége. E világ abból él meg, hogy az a tér -se nem nagyobb, se nem kisebb, a tragikai nagyság pedig ettől -pusztul el, mert a tér mivolta nem az ő exczesszivus nagyságához, -hanem az átlagemberéhez van szabva. Egy kicsit kisebb, egy kicsit -nagyobb lehet az ember és rendszerint az is a nagy többség, a mely -ajjal-bajjal, perpatvarral él, de megél. A rendkivüli az, a ki nem -él meg. Nem külömbözik tőlünk se erényben, se bünben (se -<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span> a beszámitás tekintetében) csak -mérveiben. A mi bűneinket és erényeinket birja, de rendkivüli -megnyilatkozásban. Erényeket, melyeknek nem jutalom az, a mi a mi -erényeinknek méltó és kielégitő jutalma; bünöket, melyeknek nem -büntetés a mi büneink megfelelő büntetése. Azaz: nincs a világnak -se megjutalmazására se büntetésére módja, még csak mértéke sincs. A -hol ily esetben láttok embert, az a tragikus ember, a kire nincs -megoldás csak a halál, a mely jótékony: a kinos, függő, ki nem -elégithető helyzetből megszabaditja az oroszlánt és meghagyja -nekünk épségben a helyzetet, mely nekünk nem kinos, nem függő, sőt -kielégitéssel kinálkozó, tehát nem elviselhetetlen. Szép és -tanulságos az eset, megrázó és megnyugtató, képzelt hatalmasságok -káprázata nélkül. Mellékes, ethikai természetüek-e nem-e a hős -cselekedetei, csak nagyságához legyenek méltók, hogy nagyságuk -szemléletében gyönyörünk teljék egyfelül, másfelül pedig ép e -nagyságból érezzük, hogy azt méltón se nem jutalmazhatjuk, se nem -büntethetjük: jutalma s büntetése magában ismét nagyságában rejlik, -mely alatt az ember, kinek osztályrészül jutott, törvényeink -bilincseiben, földünk levegőjében összeroskad.</p> -<p>Ez ugy szólván két ókula.</p> -<p>Próbáld fel, szives olvasóm mind kettőt a szemedre és a melyiken -át az élet jelenségeinek <span class="pagenum"><a name="Page_202" -id="Page_202">-202-</a></span> tanitásait, a művészet -tökéletességeinek tanitásait, az emberi sziv tartalmát -folyékonyabban tudod olvasni, – azt tartsd meg, a másikat pedig -vesd el.</p> -<p>És ezzel végeztem.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li>Ajánlás <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li><span class="roman">I.</span> Az aeszthetika tudománya -<span class="ralign"><a href="#Page_5">5</a></span></li> -<li><span class="roman">II.</span> A halál <span class= -"ralign"><a href="#Page_14">14</a></span></li> -<li><span class="roman">III.</span> Az élet s a müvészet -<span class="ralign"><a href="#Page_25">25</a></span></li> -<li><span class="roman">IV.</span> Az erkölcsi világrend -<span class="ralign"><a href="#Page_35">35</a></span></li> -<li><span class="roman">V.</span> A középfaju dráma <span class= -"ralign"><a href="#Page_40">40</a></span></li> -<li><span class="roman">VI.</span> A tragoedia <span class= -"ralign"><a href="#Page_48">48</a></span></li> -<li><span class="roman">VII.</span> A tragikai vétség <span class= -"ralign"><a href="#Page_52">52</a></span></li> -<li><span class="roman">VIII.</span> Kiengesztelő momentum -<span class="ralign"><a href="#Page_69">69</a></span></li> -<li><span class="roman">IX.</span> A tragikum <span class= -"ralign"><a href="#Page_74">74</a></span></li> -<li><span class="roman">X.</span> Példák <span class= -"ralign"><a href="#Page_84">84</a></span></li> -<li><span class="roman">XI.</span> Krisztus és Luther <span class= -"ralign"><a href="#Page_91">91</a></span></li> -<li><span class="roman">XII.</span> Szokratesz <span class= -"ralign"><a href="#Page_95">95</a></span></li> -<li><span class="roman">XIII.</span> A tragikum egységes mivolta -<span class="ralign"><a href="#Page_101">101</a></span></li> -<li><span class="roman">XIV.</span> Ismétlések <span class= -"ralign"><a href="#Page_106">106</a></span></li> -<li><span class="roman">XV.</span> Az élet mint poéta <span class= -"ralign"><a href="#Page_111">111</a></span></li> -<li><span class="roman">XVI.</span> A kontrárium <span class= -"ralign"><a href="#Page_115">115</a></span></li> -<li><span class="roman">XVII.</span> A halál a tragikumban -<span class="ralign"><a href="#Page_129">129</a></span></li> -<li><span class="roman">XVIII.</span> A kegyencz <span class= -"ralign"><a href="#Page_148">148</a></span></li> -<li><span class="roman">XIX.</span> Arisztotelesz és én -<span class="ralign"><a href="#Page_165">165</a></span></li> -<li><span class="roman">XX.</span> Arisztotelesz és Beőthy Zsolt -<span class="ralign"><a href="#Page_186">186</a></span></li> -<li>Befejezés <span class="ralign"><a href= -"#Page_196">196</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<h3>Javítások.</h3> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_12">12</a></td> -<td>határta lan</td> -<td>határtalan</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_39">39</a></td> -<td>művészetben ís</td> -<td>művészetben is</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_102">102</a></td> -<td>nem-tragíkus</td> -<td>nem-tragikus</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_118">118</a></td> -<td>ifjukorí</td> -<td>ifjukori</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_164">164</a></td> -<td>ember. a gondolat</td> -<td>ember, a gondolat</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_164">164</a></td> -<td>ember- Mióta</td> -<td>ember. Mióta</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_166">166</a></td> -<td>ismerők kozt</td> -<td>ismerők közt</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_180">180</a></td> -<td>megtiszltuva</td> -<td>megtisztulva</td> -</tr> -</table> -</div> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A TRAGIKUM ***</div> -<div style='display:block; margin:1em 0'>This file should be named 64194-h.htm or 64194-h.zip</div> -<div style='display:block; margin:1em 0'>This and all associated files of various formats will be found in https://www.gutenberg.org/6/4/1/9/64194/</div> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s web site -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This Web site includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</body> -</html> |