diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-02-03 18:02:03 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-02-03 18:02:03 -0800 |
| commit | d5bdddd681ecfe62c1ccf120f2c183b84cf829f5 (patch) | |
| tree | 1470370274ea83e6d6d4c621f217401bb4ccc732 | |
| parent | d54d62418c10e7217de11209cbd8c2e7a83459aa (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62736-0.txt | 5325 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62736-0.zip | bin | 131236 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62736-h.zip | bin | 258604 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62736-h/62736-h.htm | 5536 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62736-h/images/cover.jpg | bin | 116922 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62736-h/images/i001.png | bin | 3218 -> 0 bytes |
9 files changed, 17 insertions, 10861 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..f619fa0 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #62736 (https://www.gutenberg.org/ebooks/62736) diff --git a/old/62736-0.txt b/old/62736-0.txt deleted file mode 100644 index 21dee73..0000000 --- a/old/62736-0.txt +++ /dev/null @@ -1,5325 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Régi magyar élet, by Pál Móricz - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: Régi magyar élet - -Author: Pál Móricz - -Release Date: July 23, 2020 [EBook #62736] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK RÉGI MAGYAR ÉLET *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - - - - - -MÓRICZ PÁL - -RÉGI MAGYAR ÉLET - -MODERN - -MAGYAR - -KÖNYVTÁR - -MÓRICZ PÁL - -RÉGI MAGYAR ÉLET - -BUDAPEST - -SINGER ÉS WOLFNER - - _Herman Ottónak - a tudós nagy magyar irónak - hódoló szeretettel ajánlja_ - - _a szerző._ - - - - -Darvay kapitány. - -Csokalyon az 1798-ik esztendőben született Darvai Darvay Dániel. Darvay -Károly és Csokalyi Fényes Zsuzsánna nagybirtokos szüléktől származott. -Az egyetlen Dani urfit elébb otthon a házitanítók oktatták. Még otthon -megtanulta a németet és franciát, majd a debreceni kollégiumba került. -Ám a tudományok nem kötötték le. A nyugodalmas falusi élethez sem támadt -kedve, hiszen gyermekkora a napoleoni csaták harcizajától riadozott. -Midőn pedig felserdült, a viadalokból megtért rokkant vitézek -beszélgetésein hevült a lelke. Hozzá a nagy vagyonban korán árvaságra -maradt Dániel urfi. Aggódó szülék szeretete sem tartóztatta vissza -elhatározásától, a vonzódástól a katonai élet iránt. Alig tizenkilenc -éves korában Bécsbe utazott Sárói nevezetű sógorával. A magyar-gárdisták -közé akarta felvétetni magát. Kihallgatásra jelentkezett Ferenc -császárnál, aki kegyesen rábólintott jellegzetes Habsburg-fejével: - -– Wir wer’ són makhen! – nyélbeütjük! – mondotta a császár. A Darvay -urfi kérvényének még a szélét is behajtotta. - -– Akkor rendben vagyunk, öcsém, – magyarázta az egyik gárdista atyafi, -mert az igéretét még elfelejti a császár, de ha a kérvény szélét is -behajtja, ez azt jelenti, hogy megtetszettél neki s továbbra is gondja -lesz reád… - -– Akár a gárdistaruhát is kiszabadhatod magadnak, – vélekedett egy másik -gárdista, valamelyik Kállay-fiú Szabolcsból. Azonban másként történt. -Dániel urfi a vizsgálatnál nem ütötte meg a gárdisták magassági mértékét -és úgy rendelkezett a császár, míg kinövi azt a nagyságot, egy évig -maradjon Bécsben az urfi. Mint kadétot a bécsi házi gyalogezredhez -osztották be. Bécsben hamar eltelt az az egy esztendő, mivel pedig a -gárdisták magasságát még egy év multán sem ütötte meg, az audiencián -sajnálkozva dörzsölgette kezét Ferenc császár: - -– No, kadét, most mit csináljunk? – kék szemét kérdőleg meresztette a -csinos kis kadétra. - -– Felséges uram, kegyeskedjék megengedni, hogy tovább szolgálhassak. - -– És az anyád, az apád, fiam? – Ferenc császárnak erre is kiterjedt a -figyelme. - -Darvay lehajtotta fejét: - -– Már régen meghaltak… - -– Hát hová kívánkozol? - -– Olaszországba. Huszár szeretnék lenni. - -– No, persze, huszár! – a császár elmosolyodott, – wir wer’ són makhen!! - -Darvay kadét még aznap megkapta az indulási parancsot. Majland (Milánó) -volt a kijelölt stációja. A Radeczky-huszároknál mint hadnagy kezdte meg -a szolgálatot. Huszonöt-harminc esztendeig odalent is maradt. - -* - -Darvay hadnagy nem léphetett a Simonyi óbester nyomdokába. Napoleon -császár viharzásai alatt annyi embervér ömlött szét, hogy a vérszegény -nemzeteknek jólesett megpihenni. Darvay nem a csatamezőn, hanem a -milánói főrangú dámák szalonjaiban aratta diadalait. Radeczkynek is -kedves huszártisztje volt. Milánóban szövődött életének a végzetes -szerelmi regénye. Milánóban, Erzsébet főhercegnő udvarában ösmerkedett -meg egy csillagkeresztes palotahölggyel, aki egy francia admirálisnak -volt az özvegye. Özvegy báró Bellegarde-né (született Ghisztelles -hercegnő) és a délceg bihari huszár annyira megszerették egymást, hogy a -báróné kész volt az udvartól megválni. Titokban, csupán a komornájával -és öreg inasával elutazott a messze idegenbe. A bihari félreeső -falucskán, a Darvay kapitány csokalyi kuriájában egész esztendőt töltött -magányosan. Esztendeig várta szerelmesét; mert esztendőbe beletelt, míg -Darvay a Radeczky-család közbenjárásával keresztülvihette a -„kviétáltatását“ és gyanúkeltés nélkül maga is utána mehetett a -bárónéjának. - -* - -Darvay kapitány magas kort ért el. Még élemedett öregségében is délceg -katonás alak maradt. Huszáros szabadszájúságát egész Biharmegyében -emlegették. Holta napjáig gavallérosan öltözködött a falún is. Keztyű -nélkül sohasem járt ki. Az asztalnál is mindig keztyűben étkezett. Bár -öreg korára, midőn már a báróné is elhalt, meg-megesett bizony Dániel -úrral, hogy hiányoztak az ujjai a – keztyűjének; sőt a báróné halála -után a fösvénység is nagyon elhatalmasodott Dániel úron. Csupán az -építkezésekre nem sajnálta a pénzt. Olaszhoni értékes mozaikokkal -kirakott úrikastélyával szemben emeletes iskolát építtetett a -csokalyiaknak, mivel a régi nádas házikó sértette az izlését. Az -emeletes iskola ma is fennáll, egyik nevezetessége a csokalyi -Fényes-nemzetség „süppedező nádasok“ között rejtőzködő falújának. - -Egyebekben odáig fejlődött a Darvay Dániel úr aggkori fösvénysége, hogy -font leveshúsnál többet sohsem vitetett ebédre, bárhányan és bárkik -voltak is vendégei. Legfeljebb parancsot adott ki a szakácsnénak: - -– Szaporítsd a levét, lányom, hogy mindenkinek jusson urasan. - -A szép női nemnek kvietált-korában is lelkesen hódolt Darvay Dániel. -Öregségében is kísértett a donzsáni-híre. Zsuzsának hívták az egyik -öreg, minden zsírral megkent bejáró asszonyát. - -– Hé, Zsuzsi, – Dániel úr egyszer így kiáltott az udvaron settengő vén -asszonyra. - -– Parancsoljon, nagyságos uram, – Zsuzsánna felcsoszogott a széles -márványlépcsőkön. - -– Hallod-e te vén égetni való, keríts nekem holnapra három fiatal, fürge -fehér cselédet, – szólt Dániel úr. - -Zsuzsánna asszonynak felmeredt a szeme. Megcsóválta fejét: - -– Talán sok is lesz már az, nagyságos uram? - -Dániel úr elnevette magát: - -– Hej, te vén pokolravaló! Hiszen szobát surolni kell nékem az a három -asszony… - -* - -Az 1870-es években már Darvay Dániel volt Csokalyon a legöregebbik nemes -úr. Téli estéken Dániel úrnál gyültek össze tanyázni a csokalyi öregebb -urak és urfiak. A bihari nábób Fényes Lázár, tiszteletes Simon Benjámin -úr, a református pap, a Dániel úr Ferenc fia, Fényes Balázs (ez -időszerint a nagy Fényes-családnak egyetlen csokalyi lakos férfitagja), -Horváth Imre a huszti várnagy ivadék s a diáki sorban lévő Fényes -Gyuláék képezték ezt a társaságot. Ezek voltak az igazi fehér téli -esték. A három öreg úr „reszelt retket“ vacsorált. A fiatalságnak hol -egy, hol más nehezebb ételt szolgáltak borkorcsolyául; mert a kágyi -„rác-ürmös“ öregeknek, mint fiataloknak kedves itókájuk volt. Ezt -szürcsölgették esteli harangozásig; de bármire is fordult a beszéd, az -öreg Darvay kapitány az ő milánói kalandjairól hallgatott: - -– Fiaim, – mondotta, – én olyan életen mentem keresztül, olyan magas -állású és születésű egyénekkel érintkeztem folyton, ha azoknak a -történetét híven elbeszélném, kételkednétek a szavamban, inkább tehát -sírba viszem az édes titkokat. - -Kvietált-huszárkapitány Darvay Dániel úr nem minden titkát vihette -sírba, ódon szekrényke rejtekfiókjában halomnyi sárgult levél maradt -hátra utána, főurak és nagynevű dámák levélkéi. A fakult -betű-barázdákból hervadatlan bájjal mosolyognak és illatoznak a régi -baráti érzelmek és regényes szerelmek virágai. - - - - -A nagyabonyi nóta. - -Milánóban már csak a temetőkert elfelejtett sírkövei hirdetik, hogy -valaha ottan is tanyáztak magyar huszárok. Az édesillatú olasz ibolyák -szeliden borulnak a magyar sírokra. Kéknefelejts virágairól meg -éppenséggel nevezetes a milánói katonai temető. A magyar katonasírok -első virágait csókosszájú olasz nők ültetgették el. A virágok hívek -maradtak a felejtett sírokhoz. Minden tavaszkor kéknefelejts-tengert -fakasztanak. Az 1830-as évtizedben még nem a virágok voltak a csendes -emlékeztetők. Milánó zeg-zugos utcáin szilajul muzsikáltak a magyar -huszárok sarkantyúi. A huszárkardok hetyke csörrentésére az ablakhoz -szaladoztak a nyilazószemű olasz dámák. A milánói San Simpliciano-, -Vittorio- és Francesco-kaszárnyákban táboroztak az 5-ös -Radeczky-huszárok. Itten támadt az együgyű, de mégis legmegkapóbb magyar -katonanóta. A hazai föld imádatának gyönyörűséges éneke, midőn a -hazavágyódó magyar huszárfiúk, csurranós érzésekkel, édesbúsan -dalolgatni kezdték: - - Nagyabonyban csak két torony látszik, - Májlandban meg harminckettő látszik; - Inkább nézném az abonyi kettőt, - Mint Májlandban azt a harminckettőt… - -Bizonnyal a huszárezred tisztjeit is elfogták olykor-olykor ezek a -nótaszóval kifejezett hazavágyódások; bár nekik kevesebb okuk volt a -búsongásra, hiszen a lángját képezték a lombárdiai seregnek. Ezredük az -első kényeztetett lovasezred volt. Gróf Radeczky tábornagy, az -ezredtulajdonosuk, dicsőségének tetőpontján állott. A lombárd-velencei -tartományokban az uralkodót helyettesítette. Az olaszok meghunyászkodva -mívelték rizsmezőiket. Öreg borokat édesítettek. Narancs- és -citromerdőik termését hangtalanul szüretelgették… A hódítóknak zengett a -dal, termett a virág. Radeczky milánói palotájában nagyobb pompával, -kevesebb ceremóniával élt, mint az uralkodó hercegek. Kedélyességével és -pazar bőkezűségével elragadta katonáit. A császári fehérdolmányos vén -pogány fenékig élvezte ki kivételes helyzetét, midőn a büszke Habsburgok -voltak a lekötelezettjei. Harsogó katonazene muzsikája mellett sűrűn -következtek a pazar lakomák és bálok. A tartózkodó olasz arisztokráciát -is fénykörébe vonzotta ez a varázsos hírnevű hadvezér. A katonái -tűzbe-vízbe készségesen rohantak érte. Az ő „kedves fiai“ mégis -elsősorban huszárezredének a tisztjei voltak. Háza: tárcájával együtt: -mindig rendelkezésükre állott. Asztalánál mindig terítettek számukra. A -pénzt polyvaként szórta szét; hiszen bármennyit túlköltött -lakomázásokra, mulatságokra, pompázásra, kártyán és segélyezésekre, -bármilyen óriási adósságokat is csinált a vén pogány, Bécsből mindig -rendezték zavaros ügyeit. Mint szenvedélyes kártyás a hivatalos -pénzeket, ezredének a pénzét is többször a zöldposztós asztalra dobta, -neki ezt sem rótták fel, sőt aranyesővel szórták tele szeszélyes, -kicsapongó útjait… - -A magyar huszártisztek gavallér ideálja, a leggazdagabb magyar nemes, -ittebei és eleméri Kiss Ernő kapitány is a Radeczky ezredében szolgált. -Több millió forintnyi évi jövedelmét Milánóban költögette el a nábób, -aki, költséget nem sajnálva, a svadronját is külön huszárdíszben -járatta. A társaságokra is vagyont költött el. Csupán a Párisból -szegődtetett francia szakácsának húszezer frank évi bért fizetett. -Persze a kártyás ezredtulajdonosnak és hadvezérnek a tisztjei is kézben -forgatták az ördögkoma harminckétlevelű bibliáját s mert a pénz nem -izgatta Kiss Ernőt sem, a nagygyakorlat alkalmával egymás telivér -lovaira kártyáztak, ami nagy szó, mert hiszen huszáréknál a ló az első. -Talán még az asszonynál is az elsőbb?… Darvay Dániel főhadnagy a -gyalogsági dobon két remek arabs paripát nyert el nábób bajtársától. A -nyereséget kilovaglás közben egy fogadással is megfejelték. A kisvárosi -emeletes ház ablakából – virágbokrétával kezében – mosolyogva hajolt ki -feléjök egy kedves olasz női ismerősük. Darvay az emeletes épület -hosszában neki- és a magasba felugratta imént nyert hátaslovát, mire a -meglepődött szép asszony magához tért, már a főhadnagy kezében -illatozott a lóhátról elragadott virágbokrétája. - -A Radeczky-huszárezred tisztjeinek milánói életében a virágoknak és szép -asszonyoknak nevezetes hely jutott. Míg a más fegyvernembeli tiszteket -mellőzték a milánói olasz főúri világ szalonjaiban, a -Radeczky-huszárezred gavallér tisztjeivel együtt éltek és szórakoztak. A -huszártisztek Kiss Ernő vezérletével maguk is többször adtak fényes -bálokat. A huszárezred zenekarába sok hazai cigánymuzsikus került. -Tombolt a hegedüjök, riadózott a török sípjuk egy-egy toborzósnál, mert -a daliás magyar táncokat is bemutatták ilyenkor és az olasz asszony nem -lett volna igazi asszony, ha meg nem szereti a szilaj férfias magyar -huszárt. A milánói cimeres öreg palotákban bizony szövődtek is édes -barátságok, kalandos szerelmek selyemfátyolos regényei. Még a „majlándi“ -híres dómot is találkák közvetítő helyéül használták fel. - -A szépséges fiatal P. őrgrófnét féltékenyen őrizte, cselédségével is -vigyáztatta az öreg őrgróf. Egyedül a dóm-templomba bocsájtotta el -gyanútlanul, noha azért a hintó bakjáról még itten is a dóm előtt -füleltek a libériás kémek. Fürkésző szemmel lesték a nagy-misék végét, -hogy a templomnál kikre tekint, kikkel beszél a szegény fiatal grófné. -Soha nem tapasztaltak semmi gyanúsat. Igaz, hogy sem az öreg őrgrófnak, -sem a kémjeinek nem jutott eszébe, miszerint a majlándi-dómnak nemcsak a -tornya, hanem az oldalajtója is sok. A grófné ilyen oldalajtócskán -surrant ki a szomszéd ház meleg fészkébe, ahol már várta főhadnagy úr -Darvay… A szerelmesek a mise végéig együtt tölthették az időt. Azután -magányosan libbent ki hintójához a fátyolozott arcú szép asszony. Már -ilyenkor ismét a főajtaján jött ki a dómnak, annak a híres -majlándi-dómnak, amelynek a tornyairól – a San Simplicianó-kaszárnyában -– oly édesbúsan dalolgatták a hazavágyódó huszárlegények: - - Inkább nézem az abonyi kettőt, - Mint Májlandban azt a harminckettőt… - - - - -A Radeczky-huszárok. - -Milánóban 1830-tól 1836-ig különösen vígan éltek a magyar huszárok. A -San-Vittore-, „San-François“- és a külsőbb fekvésű -San-Simpliciano-kaszárnyákban tanyáztak az 5-ös huszárok. Radeczky apó, -a felső-olaszországi hadvezér volt az ezredtulajdonosuk. A -Radeczky-huszároknál az egyik legdélcegebb tiszt úr „le capitaine Darvay -de Darva“ volt. Az 1830-as esztendők elején még mint „premier -lieutenant“ szolgált Darvay Dániel Kiss Ernő kapitánnyal, a későbbi -honvédtábornokkal együtt. Kiss Ernőnek a bihari nemes Darvay volt a -legbizalmasabb barátja. Illett rájuk a festői egyenruha. Szürke prémes -mentéjükön és dolmányukon ragyogó pompával emelkedett ki az ezüstös -fehér zsinórozás. Ezüsttel volt kipitykézve a dolmányok. Pipacspiros -nadrágjukon is ezüstfehéren havazott a művészi vitézkötés. Már a piros -tarsolyuk aranysujtásos volt. Piros selyemmel elegyes nehéz -aranyzsinórmunka volt a derékövük. A tiszteknél a kakastoll-forgós, -pipacspiros csákót is hamvas aranypaszománt szegélyezte körül. A vékony -ezüstzsinórral cifrázott dolmány gallérján még akkor nem volt csillag. -Nem csillaggal jelezték a tiszti rangot. A lovassági „kartus“, az -ezüstös lőszertáska átalvetőszíjján vertaranyból begyeskedett egy tömör -oroszlánfej, annak a szájából csüngő egyszeres, kétszeres vagy -háromszoros aranyláncocskákkal jelezték a tisztirangot – századosig. -Ámde bármilyen festői is volt ez a tisztiruha, a Radeczky-huszárok sem -mindig és mindenütt pompázhattak benne. Az olaszok osztrákgyűlölő -ellenérzése a huszárviseletre is átháramlott. Milánóban az olasz főúri -társaság, az őrgróf Pallavicini, Wisconti-Ajmi márki, d’Adda marchesa, -Cicogna, Tanzy, Alborghetti, de Nobili, Carcasola, Mazzoni-Frosconi, -Litta, Corty gróf, báró s más főuri családok vendégségein mindig polgári -ruhában jelentek meg a Radeczky-huszárok. Került ugyan egy Denois nevű -barátjuk, egyszemélyben eladólányos családapa is, aki Darvayéknak -küldött leveleiben többször megírta, hogy „ceremónia nélkül: csizmásan“ -menjenek hozzá. - -Az Erzsébet főhercegnő, Radeczky fővezér, Hartig gróf – le comte de -Hartig Gouverneur de la Lombardie – és nejének, született Grundemann -grófnőnek az estélyein meg már, szinte tüntetésszerűen, teljes -huszárdíszben kellett megjelenniök; valamint egy akkor Milánóban lakos -Batthyány grófnál is. Marquis of Hertfordnak, egy angol lordnak az -estélyei is kiválóan fényesek voltak. Az egykorú francia meghívók, -jellegzetesen pici, gyöngéd névjegyecskék felvarázsolják az akkori -milánói szalonok élénkségét. Angol, francia, sőt orosz arisztokraták is -sűrűn forgolódtak ott. Grófok, bárók, lovagok a családjukkal. E -nemzetközi társaságból például megemlítem a Ferraudy, de Sommery, -Dufaure, de Montmirail, Aubry, de Souville, Campbell, Hamilton, Sorell, -Samojloff-Pahlen, de Heuwall, Maury, de la Bedolierre neveket. A -Radeczky-huszárok gavallérjai közül Kiss Ernő kapitányon és, a -mulatságok főrendezőjén, Darvay főhadnagyon (premier lieutenant) kívül -egy Briche (?) őrnagy, le comte Antoine Wenkheim, Leikam, Roszner báró, -Buday báró, de Csillag, Kovatch, Coline, Hrdliczka, Bordolo kapitányok, -comte de Wratislaw hadnagy, bizonyos Francois de Kvassay, Rohonczy és -gróf Somssich nevűek említtetnek többször Denois bárónak Darvayhoz -intézett leveleiben. Vajjon ebbe a szépasszony-barát, mulatós -huszár-kompániába miként élte bele magát a nagyontisztelendő Samuel von -Harsányi, a kenetes derék „k. k. Lomb. Venet. protestantischer -Feld-Kaplan?“… - -A mulatságokból ugyanis soha ki nem fogytak a Radeczky-huszárok. Az -osztrák tiszteknek általánosságban véve nem volt tanácsos egyedül -bolyongani – éjjel – Milánó sikátorain; mert az olasz hazafiak nem -csináltak lelkiismereti kérdést a szerintük helyénvaló tőrdöfésből. -Ugyanekkor a Radeczky-huszárezred magyar tisztjeit valóságosan -ünnepelték az olasz főúri körök is. Estélyekre, ebédekre, -whiest-partira, kirándulásokra hivogatták őket. Kiss Ernő, Kovách, -Coline kapitányok és Darvay főhadnagy forgolódtak bizalmasabban a báró -Denois házánál. Denois leginkább Darvay útján, a Darvayhoz intézett -leveleiben hivogatta meg a három kapitányt is. Kiss Ernő alighanem -Milánón kívül állomásozott, mert Denois egyik levelében így írta: - -„Ha Kiss kapitány úr ma bejött Milánóba és holnap is itt marad, – mon -cher Darvay, – szíveskedjék megkérdezni, nem ebédelne-e holnap délután -öt és fél órakor velünk? Csak arra kérem, hogy ezt velem előzetesen -tudassa, mert azt akarnám, hogy ne kapjon túlságosan rossz ebédet. -Hiszen ő nemcsak a jólevéshez, hanem a jó ebédek adásához is hozzá van -szokva…“ - -A Kiss Ernő kapitány ebédjein a kitünő ételfogásokkal vetekedtek a borok -is. Bizonyságai, hogy egy izben Denois báró mintegy száz palack -Sauterne-t „engedett át“ Kissnek hat frank helyett ötért; más alkalommal -ugyanannyi (fehér és piros) bordóit hat frankjával, levélbelileg -kiemelvén, hogy „ritka jó borok“ s neki is annyiba kerültek „helyben“ -Bordeauxban. - -Darvay nagy népszerűségéről is irott bizonyságok maradtak fent. Báró -Denois és a dámák leveleikben: „bakonyi hadnagynak: – lieutenant du -bakoni“, – „gránátos hadnagynak: – lieutenant de grenadier“, – majd -„Radeczky-huszárnak“ s többször „ő felsége szardiniai huszárezredének -hadnagya“ címen emlegették a jókedvü huszárt. A kedveskedő -levelezésekből, meghívókból, névjegyekről az is kitűnik, hogy Milánóban -francia volt a szalonok nyelve. - -Kiss Ernő kapitány a sok felejthetetlen cécózás után egyszer -megszorította Darvayt: - -– Te, Dani, – úgymond, – már én restellem, hogy mindig csak mi legyünk a -vendégek… - -– Igazad van, bajtárs, – felelte Darvay, – egyszer már nekünk is -viszonozni kellene ezt a sok vendégeskedést. - -– Már én gondolkoztam is efelől, Dani. Itt a kaszárnyában kerül elég -nagy terem, ha valamelyiket kitakaríttatjuk és feldíszíttetjük, olyan -estélyt rendezhetünk itt, hogy holtig megemlegetik az olasz dámák. - -– Megbocsáss, édes Ernőm, de ha kaszárnyában rendezed a bált, előre is -mondhatom, csupán az urakra számíthatunk, a dámák mind otthon maradnak. - -– Már miért maradnának otthon? - -– Mert ez a hely kaszárnya. Azután meg a te kedvedért a kaszárnyák apró -fekete jószágait sem szedegetik fel azok az olasz főúri dámák… - -– Ehe, – Kiss Ernő elnevette magát, – igazad van. De, hát mit -csináljunk? - -– Kedves Ernőm, ugy-e bizony, hogy van Milánóban sok lakatlan főúri -palota, mi meg úgyis jó viszonyban vagyunk mindnyájokkal, neked szívesen -ideadják, tehát béreld ki valamelyiket. Meglásd, ha majd azután ott -tartunk estélyt, eljönnek a dámák is. - -– Elhiszem azt; de az ám sokba kerül. - -– Édes Ernőm, csodálom, hogy éppen te beszélsz így! Hogy te mondod ezt. -Hiszen, ha nem sajnálod a pénzt a svadronyodra, – midőn a legénységedet -állandóan extra-ruhában és új felszereléssel pompáztatod, – ne sajnáld a -költséget a magyar úribecsületért sem. A huszárjaid kiöltöztetéséért -úgysem kaptál báróságot. Meg sem látták… - -– No, ebben is igazad van, – az ittebei és eleméri fejedelmi vagyon -gavallér ura elnevette magát, – azonban tudhatod, kedves Dani pajtás, -hogy én nem szeretek ilyesmivel bibelődni. Ha tehát magadra vállalod a -rendezést, örömmel belemegyek. - -– Jól van, Ernő! Én is belemegyek érted, – felelte Darvay, – ám -intézkedj a bankárodnál, hogy kívánságom szerinti pénzzel kellőleg -ellásson. - -– Kérlek alássan… – – - -Darvay elébb palotát bérelt. Azután ezüstneműért, díszholmikért, a -válogatottabb butordarabokért Párisba utazott. Jó francia szakácsot is -fogadott fel, majd – visszatérvén – fejedelmileg berendezték a palotát s -csak ekkor küldték szét a meghívókat a „Radeczky-huszárok estélyére“. -Még a Kómó-tavától is Milánóba tódult az ismerős arisztokrata társaság. -Az olasz dámák szépséges lányaikat is bokrétástól vitték a huszár-bálra. -Kiss Ernő megelégedhetett a diadalával. Annyi vérbeli olasz úrhölgy -sohsem gyült össze a Radeczky báljain sem. Milánóban ezentúl felkapták a -Radeczky-huszárok mulatságait, mert Kiss Ernő továbbra is fentartotta a -tisztikar fogadóhelyéül a palotát. Mégis egy csiklandós, igazi huszáros -kalandon a Radeczky tábornagy bálján esett keresztül Darvay. -Szélesvállú, domború mellű, de lányosan karcsú derekú huszár volt -Darvay. Olyan karcsú volt, hogy az olasz grófnők ráfogták, hogy fűzi -magát; sőt hogy megbizonyosodjanak a karcsúságáról, két grófné fogadott -is rá. A tréfaszerető Radeczkyt is bevonták a különös fogadásba. A -bálteremből elkülönített szobába húzódtak a grófnők, Radeczky a -gyanútlan főhadnagyot is idevezette. Darvay meglepődött a különben -kedves ismerős Corty grófné és a híres szép P. őrgrófné láttán. Alighogy -bókolhatott nekik, Radeczky katonásan rászólt: - -– Hadnagy úr, gombolja ki a dolmányát… - -Darvay elképedt. - -– …? – kérőleg s kérdőleg nézett Radeczkyre. - -Az öreg kegyelmes felmordult: - -– Tán nem értett meg a hadnagy úr? Azt mondtam, hogy gombolja ki a -dolmányát. - -– Pardon! – Darvay összecsapta sarkantyúját. Féloldalt fordult és -kigombolta a dolmányt. A hármas csoportra villantott. Várta, hogy mi -lesz most?… Még ilyent nem ért Radeczky-huszár. Elsőbb Corty grófné -lépett hozzá és se szó, se beszéd, merészen benyult a huszárdolmány alá. -Puha kezecskéjével végigtapogatta a főhadnagy mindkét oldalát; majd -hamiskás mosollyal és meghajlással visszalépett. Ám, ez még nem volt -elég. Most a szépséges fiatal P. őrgrófné lépett Darvayhoz. Szégyenlősen -lesülyesztette a szempilláit és remegő kis fehér kezét szintén -benyujtotta a huszárdolmány alá. Ettől a kéztapintástól ugyancsak -kipirult a huszár, nekiveresedett a tűzlángszemű grófi menyecske is. -Radeczky kacagásra fakadt: - -– No, te bakonyi huszár, most már begombolhatod a dolmányt! – azzal az -öreg kegyelmes úr karoncsípte a gyönyörű P. őrgrófnét; az ámuldozó -Darvaynak az idősebbik kackiás Corty grófné jutott, aki a bálteremben -nevetve világosította fel a meglepődött és felcsiklandozott -Radeczky-huszárt. - -– Mon cher Darvay, úgy értse meg, voltaképpen egy fogadásról volt szó. -Fogadtam P. őrgrófnéval, hogy maga fűzőt visel… Ehehehe! A grófné meg -azt állította, magának nincsen fűzője, s ime megnyerte a fogadást. Ám, -nem bánom. Mint vesztes fél szívesen rendezek két estélyt a -Radeczky-huszárok tiszteletére… - -E beszélgetés közben P. őrgrófné hozzájuk sietett. Szinte lángolt a -gyönyörű nagy barna szeme s kipirultan nyujtott kezet Darvaynak. - -– Kedves Darvay, amiért a fogadást megnyertem, megfizetek magának. -Ugy-e, elfogadja emlékül az arcképemet?… - -Csokalyon a Darvay-családnál még ma is megvan a gyönyörű olasz grófné -olajfestésű nagy képe. Annak idején talán nem is ok nélkül rebesgették a -a milánói dámák, hogy a szépséges őrgrófné a „lieutenant du bakoni“ -dolmánya alatt felejtette szívét, amikor a Radeczky-huszár fűzője után -tapogatódzott? - -* - -Darvay Dániel 1836-ban megvált Milánótól. Mint kvietált-kapitány hagyta -el a Radeczky-huszárokat. Sem a tüzes szemek, sem a Kiss Ernő barátsága, -sem a Radeczky tábornagy kitüntető jóindulata nem tarthatták vissza a -Radeczky-huszárt. Hazajött Biharba. A világtól teljesen félrevonult a -milánói szalonok dédelgetett gavallérja. Csokalyi kuriájában telepedett -meg. Soha többé nem kötött kardot. 48-ban sem. A császár hívására sem. -Még egyszer, utoljára találkozott Kiss Ernővel. Kiss már akkor -honvédtábornok volt. A honvédsereg élén vezérkedett Délmagyarországon. -Ittebére hivatta el milánói régi bajtársát, Darvayt. Már akkor -felperzselték a Kiss Ernő eleméri kastélyát. Milliókat érő műkincseitől -kifosztották a kastélyt. A romoknál találkozott a két jóbarát. Néhány -nap multán örökre elváltak. Kiss Ernő, mint a szabadságharc egyik -vértanúja fejezte be életét. Bajtársa, a szalonhős Darvay békés -egyhangúságban megöregedett. Szófukar, különcködő falusi úr vált belőle. -Édes titkait egyetlen Ferenc fiának sem fecsegte el. Az elmult álmokat, -kiégett örömöket magával vitte a csokalyi temetőbe… Némelykor – aranykék -őszi verőfényben – susogni kezd a nádas az Érvizéből. Sejtelmes szelid -hangok támadnak a virágszagú csokalyi mezőn. Talán a milánói szép dámák -kóbor lelkei sóhajtoznak ilyenkor a Radeczky-huszár után? - - - - -A Tiszák. - -A Tisza-család első ösmert őse 1332-ben a Károly Róbert király temesvári -udvarában tünt fel. Ez a „Tisza mester“ ajtónálló belső vitéze volt az -udvarnak és Erzsébet királynétól Ladány-birtokot kapta adományul. -Azontúl történetileg kevésbbé ismert a Tiszák szereplése, hanem az -utolsó száz évben annál jelentősebben vezérkedtek és nemzedékek ajkán, -meggyőződésében súlyos fogalommá jegecesedett a Tisza-név. Nagyapa, apa -és az ifjabb ivadék: Tisza István gróf vezéregyéniségek, akiknek a -nevére táborok esküdtek hűséget vagy ádáz harcot. - -Borosjenői Tisza Lajos, a nagyapa, mint teljeshatalmú biharországi -adminisztrátor, fegyverrel verette ki a vármegyeházából a kemény -ellenzéki nemeseket. Midőn azonban a szabadságharc után a császár egyik -tábornoka részéről valamiféle kicsinyes bántódás érte – váradi -kuriájában – Tisza Lajost, a kérlelhetetlen úr többé sohasem tette be -lábát Váradra. Még az udvar politikáját képes volt szolgálni, hanem a -császár baloskezű szolgáit közelről nem tűrte az egykori vaspálcás -kényúr. - -A fiát, Tisza Kálmánt, meg hajszál lépés választotta el, hogy mint -„lázadóval“ bánjanak el vele. Az emlékezetes pátens-forradalom -alkalmával, mint a szalontai református egyházmegye lelkes fiatal -kurátora, rettenthetetlenül vezérkedett a helvét hitvallású tiszántúli -református egyházkerületnek a debreceni kistemplomban – császári tilalom -ellenére – megtartott közgyűlésén. Ahol Hanke császári biztos, bizakodva -a kivezényelt gyalogság, lovasság, tüzérség erőszakos hatalmában, -kalpagját az Úrasztala előtt felcsapta és – kezében az irott császári -rendelettel – kevélyen így förmedt fel: - -– A rám ruházott hatalomnál fogva, ő felsége a császár nevében ezennel -feloszlatom ezt a lázadó gyűlést. - -A református világiak és egyháziak felülről támadott felekezetük -jogainak és szabadságának megvédelmezésére gyültek össze a templomban, a -templomi székéből felállott az agg Balogh Péter püspök és a gyűlés -sorsát eldöntő rögtönzéssel felelte vissza: - -– Én pedig az én Uram-Istenem nevében ezennel megnyitom a gyűlést. - -Az akkor még fiatal Tisza Kálmán egyik előkészítője volt ennek a -történelmileg nevezetes, súlyos gyűlésnek. Nem a megrőkönyödött hatalmon -mult, hogy Tiszáékat, mint lázadókat, hadbíróság elé nem állították. A -nemzet kitörésétől riadtak vissza. - -* - -Apai nagyanyja után az ős gróf Teleki-családdal vérrokon Tisza István, -az unoka. A magyar nemzet történelmében kiváló erdélyi hazafinak Széki -gróf Teleki Mihálynak leszármazója Tisza. Apafi Mihály fejedelemnek volt -kancellárja ez a híres államférfiú; de ugyanez időtájt szerepelt -Erdélyben Tisza Istvánnak atyai ágon való őse is. Ez a borosjenői Tisza -István főispáni méltóságot viselt és mint kiküldött „török követ“ a -szultán konstantinápolyi udvarában többekszer megfordult. Haller Gábor -(1663-ban) felőle írta Apafinak: - -„Az Tisza uram discursusának mennyire kellessék Nagyságodnak helytadni, -ez dolgok naponként világosítják, – közmagyar szó, Kegyelmes Uram: -minden botnak végén a feje. Nemcsak eleit, hanem utólját (is) kell nézni -a tanácsnak; könnyü feltalálni némely serény elmének a dolgot, de annak -eleit, közepit és végit megfontolni megért elmétől lehet, ennélkül pedig -veszedelmes a serénykedő elme; melyhez képest, mely gyengén állanak most -a dolgaink, igen tapogatva kell cselekedni (tudniillik némely a törökkel -tisztázandó dolgok forogtak szóban).“ - -Amit Haller Gábor 1663-ban írt az István gróf hasonló nevezetű őséről, -István gróf pályafutására is illik. István gróf sem igen szokta -számításba venni, hogy minden botnak végén a feje… - -* - -Édesanyai ágon sem közönséges családok leszármazója Tisza István. Nem a -cimerekre értem a közönséges szót. Hiszen századok fénye ragyogja körül -az Európa hadi- és udvari-történelmébe beiktatott gróf -Degenfeld-Schomburg nevet; mely névnek és cimernek a magyar földön -meggyökeresedett viselői is igazán érdekesek és érdemesek. Az a délceg -gróf Degenfeld-Schomburg vértes-kapitány, aki a mesésvagyonú magyar -nábóbnak, bökönyi Bekk Pálnak Paula leányát nőül vette, kiváló főúri -családot alapított a Hajduságon. Református egyházuk és magyar hazájuk -iránti példás hűség, áldozatkészség jellemezték, jellemzik ma is a -Degenfeld-Schomburg kapitány leszármazóit. A nép kedves emlékezése -szerint a téglási nábób Paula lányával egy hijján száz, azaz -kilencvenkilenc falút kapott – hozományul… Egyébként a Bekk Paula -aranyos kezéért a csínyjeiről, szertelen virtuskodásairól hirhedt, Vas -Gerebentől és Jókaitól regényhőssé avatott füredi földesúr – Jósa Gyuri -– is pályázott. Csupán a betyáros viselkedésén, leirhatatlan csínyjén -mult, hogy a háztűznéző vacsora után, a karikagyűrű átnyujtása helyett, -azt jelentette neki a huszár: - -– Nagyságos uram, be van fogva! A hintója előállott. - -És jól is volt, hogy ez így történt. Jósa Gyuri markában sárrá vált -volna még a szín-arany is; így pedig a Degenfeld-Schomburg kapitány és a -Bekk Paula leszármazói a magyar hazának, főként a magyar református -egyháznak vezérférfiaivá nevekedtek. Az Imre gróf a tiszántúli -református egyházkerületnek évtizedeken legnépszerűbb főkurátora volt. A -szabadságharc gyászos végeztével elitélték őt is, Haynau bukása -előestéjén, tromful Bécsnek, váratlanul kegyelmezett meg neki egész -tömeg hazafival együtt. Ennek az Imre grófnak, aki Tisza Istvánnak anyai -ágon egyik legérdemesebb őse volt, több vármegyére terjedő uradalmain, -az elnyomatás időszakában, a gazdatisztjei és egyéb bizalmas intézői -mindnyájan a bujdosó honvédtisztek közül kerültek ki, sőt a sok ezernyi -cselédsége között is első helyre tette a volt honvédet. - -Imre gróf utóda, a Pál gróf, mint vagyonszerző- és gyarapító-gazda tünt -ki. Még vagyonánál is büszkébb volt a négy gyönyörű, kedves leányára és -mikor férjhezadta őket, Pál gróf mondta el: - -– Hercegtől a nemes emberig mindenrangú vőm van nékem… - -Az egyik Degenfeld-leányt Odescalchi herceg, másikat Károlyi gróf, a -harmadikat Podmaniczky báró vette nőül, a negyedik, az Ilona grófnő, a -nemes ember felesége lett… Igaz, hogy ez a nemes nem kevesebb ember -volt, mint borosjenői Tisza Kálmán, az István gróf édesapja. - -* - -A családiasság mindig jellemezte a Tiszákat. A Tiszák női, mint férfiai -mindennél inkább szeretik és becsülik a tűzhelyt. A Tiszák gyermekei nem -kerülnek cselédkézre. Midőn már annyira serdült a fiugyermek, a -debreceni kollégiumból hoznak mellé nevelőt. S mert buzgó reformátusok a -Tiszák, a teologia első diákját választják ki. Igy például az egyik -Tisza-fiúnak, a költőies lelkű Domokosnak, Arany János volt a nevelője, -– István gróf mellett a történetíró Géressy Kálmán nevelősködött. Az -ilyen „instruktorokat“ is valósággal családtagul becsülik Tiszáék, kik -már a ringó bölcsőnél egyengetni kezdik a gyermek útját. István gróf, -mint elsőszülött, különösen szemökfénye volt a szülőknek. István gróf -bölcsőjénél még a kifelé rideg Tisza Kálmán is felmelegedett… Abban az -időben történt, hogy a pólyás babát meglátogatta a nagyanyja, a -született Teleki Julia grófnő; meghatottan hajolt kis unokája bölcsőjére -s becézőleg mondta: - -– Édes, aranyos kis Pistám… - -Biharországban így beszélik, Degenfeld Ilona grófnő, a Pista gyerek -bájos fiatal mamája megütődötten pillantott anyósára. Ekkor mondta a -Tiszákat jellemző kijelentését: - -– Kedves mama, ne nevezze a fiunkat Pistának. (Ez árthat a – -karrierjének.) Legyen ő csak István. - -* - -Bogdi Papp Elek bátyánk, a nádudvari hajduknak huszonöt évig népszerű -öreg követje, egyszer deputációt vezetett Gesztre. Még a Tisza Kálmán -miniszterelnöksége idején történt ez. A küldöttséget elkísérte az egész -ország Patay „Pista“ bácsija is. Tisza Kálmán ebédre is ott fogta az -urakat. Ebéd után a csibukot sem engedte el s mivel a fiatal Tisza urfi -ott sündörködött a vendégek körül, az apja rászólt: - -– István fiam, hozzál csibukot a bácsiknak. - -Papp Elek, midőn meghallotta a kurtanadrágos Tisza-gyerek ilyen komoly -megszólítását, az öreg Patayhoz fordult: - -– Hej, Pista bátyám; hát belőled lesz-e valaha István? - -Tisza Kálmán elnevette magát… Pedig hiába öregbítették Istvánnak a Pista -gyereket, közszájon mindig Tisza Pista volt s maradt a neve. I. Pista -volt a Károlyi, II. Pista a Tisza. Rakovszky ellenben Stefi és nem -Pista. Ami nagy különbség. - - - - -Bihari kortesek. - -A leglomhább magyarnak is felbizsereg a vére, midőn a kortesvezérek -kibontják és meglengetik a zászlót. A korteskedés közben minden nyugati -cafrang lehámlik az újkor nyomása alatt meglapult magyarról. Felvirrad -az ősi virtuskodások hajnala. A szép beszéd pengő aranypénz becsével -vetekszik. A kortesvilágban tünik ki igazán, hogy a magyar a szép -beszédet, a sok beszédet mennyire szereti – hallgatni… A jószavú, az -úgynevezett „svádás“ ember nálunk mindig könnyebbszerrel haladt előre, -mint a hallgatagon cselekvő bölcs. A magyar falu mostani nehéz -viszonyaink között is ékesszavú papjára és követjére a legbüszkébb. - -A kortesvilágnak a leghangosabb szójátszói minden időben a fürge és -leleményes kortesek, akik nagy családfájú ősökre tekinthetnek vissza. A -Kossuth Lajos követté választásakor Pest vármegyében nem kisebb hazafiak -voltak a kortesvezérek, mint Batthyány Lajos gróf és Podmaniczky Frigyes -báró, aki naplójában is megörökítette „váci“ követválasztó hadjáratának -kortes-éleményeit. Mégis vérbelibb kortes-király nem került a magyar -földön Biharország történeti nevű fiánál Beöthy Ödönnél. A fokosnak -fénykorában a „liberális“ nemességnek az ifjú Beöthy Ödön volt -leggyújtóbb szavú, körülrajongott népszónoka. Ez a szenvedélyes férfiú -egyetlen maró szavával, vérig szúró megjegyzésével örök időre -pellengérezte, sőt letörte az ellenfelét. Pedig az első felszólalása -alkalmával teljes kudarcot vallott Bihar vármegye ódon tanácskozó -termében. Ennek a kudarcnak érdekes a története. - -Beöthy Ödön a gazdag földesúri család ivadéka, süldőlegény korában, a -katonaságnál próbált szerencsét, de – miként Petőfi – Beöthy sem vitte -tovább a közlegénységnél. Hamarosan ott is hagyta katonáékat. Hazament -az ősi kúriába. Azonban a rendkívüli akaraterő otthon is kitört belőle. -Elhanyagolt tanulmányait magánúton pótolta. A mai középiskolának -megfelelő osztályokból kitünően vizsgázott le. Mindjárt kedve támadt a -közszerepléshez is. Bihar vármegye közgyűlésén nem kis fába vágta -ellenkedő természetének baltáját. A vármegye nagyeszűnek és ékesszavúnak -elismert főjegyzőjét Szarukánt támadta meg. Persze balul ütött ki a -szűzbeszéd. A szónoklásban gyakorlott és nagyobbtudású főjegyző apróra -törte Beöthy érvelését. Bizony kikacagták a merész ifjú szónokot. -Viszont Beöthyre meg az a legszebb jellemzés, hogy az első csúfos -kudarctól nem kedvetlenedett el. Belátta: köszörületlen a kardja, -fogyatékos a tudása. Félrevonúlt. Évekig nem hallották hírét. -Biharkovácsi kúriájában egy kiváló oktató irányításával tanúlgatott -jogot, történelmet, mindent, amivel későbbi országosan elismert -tekintélyét megalapozta és négy év múltán fényesen kiköszörűlte az első -csorbát. Az aranyszájú főjegyző, kinek a neve kezdő szótagját -zsebkendőbe dugott orral ejtette ki, letört mellette. A báródsági büszke -oláh nemesek, akiknek a „báródsági bikának“ nevezett nagyszakállú Venter -Koszta volt a híres kortesvezérük, menten kapitányuknak választották -Beöthyt. Azontúl a bihari „restórációkon“ báródsági fokosos seregével -többször döntött Beöthy, mert senki sem tudta veszedelmesebben -felgyújtani a szenvedélyeket. Vaskos élceit rettegték az ellenfelek. - -Eleinte egy úton haladtak Bihar másik jeles fiával, Tisza Lajossal. -Követtársak is voltak együtt. Midőn pedig Tisza Lajost bihari -adminisztrátorrá nevezték ki, a vármegyének már alispánja volt Beöthy. -Ebből az időből támadt személyeskedésig fajúlt engesztelhetetlen -gyűlölködésük. Az egész vonalon megindúlt az ádáz harc a liberális és -konzervativ nemesek között. Beöthyék nevezték el Tisza Lajos nejét, -született Teleki Juliánna grófnőt „dajka Julinak“. A grófnő ugyanis, -mint okos és hűséges feleség, férjének minden cselekedetéhez -hozzászólott. A pellengért semmiesetre sem érdemelte; node Beöthy -Ödöntől kiméletet nem várhatott senki. Amikor egyszer például a -sógorával összeakaszkodott, parancsban adta ki a béreseinek, hogy e -naptól minden rudasökrét nevezzék – Bigének. Tudniillik: Bige volt a -sógor családi neve. - -A hagyományok szerint Beöthy Ödön odáig vitte a szabadelvűséget, hogy az -esküvőjét sem templomban tartotta meg. A Beöthy-birtokon talán még -terpesztgeti lombkoronáját az az öreg tölgyfa, amely alatt az esküvő -megtörtént… Beöthy Ödönnek kitartó konokságából sokat örökölt nem -kevésbbé tehetséges és engesztelhetetlen kuruc fia: Beöthy Ákos is; a ki -1868-ban a „bihari“ kerületben lépett fel, mint képviselőjelölt, de mert -Gáspár 48-as honvédtábornokkal szemben elbukott, holtáig elkerülte Bihar -vármegyét, amelynek egyik nagybirtokosa volt. - -* - -Abból a büszke nemes Szilágyi-családból származott Szilágyi Ferenc -váradi törvényszéki bíró, mely család ma is birtokos Berettyóújfaluban -és Micskén. Székely eredetűnek vallják magukat. Szilágyi Ferenc „fekete -húnnak“ is nevezte magát s a Biharországban emlékezetes hírü -pecsovicsnak, a nagyétvágyu Szilágyi Lajosnak volt a fia. Annak a -Szilágyi Lajosnak, akiről a Beöthy Ödön idejében, a 30-as, 40-es -esztendők küzdelmei alatt rigmust is faragtak a liberális-nemesek. -Ráverselték, hogy az öreg úr királyi adomány alapján dézsmát szedeget a -pályi erdőség fekete rigóinak tojásaiból… A fia, Szilágyi Ferenc messze -távolodott pecsovics apja nyomdokaitól. Köztársasági érzelmü embernek -vallotta magát. A köztársasági eszmék iránti rokonérzésből tanult meg -franciául is. Állandóan francia könyveket és francia köztársasági lapot -olvasgatott. A szabadságharcban Kossuth Lajos mellett szolgált, mint -miniszteri fogalmazó és Kossuth annyira megbízott benne, hogy -jelentékeny pénzküldeménnyel bizalmas küldetésben Bem apóhoz is -leküldte. Világos után Szilágyi Ferenc nem menekült ki külföldre. A -hazai földön bujkált, mígnem Micskén fedél alá jutott a Baranyi Imre -házánál. Most hasznát látta francia nyelvtudásának, a Baranyi családnál -mint francia tanító szerepelt és az egyik kedves Baranyi kisasszonyt -addig tanítgatta az „aimer“ ige hajtogatására, mígnem komolyan és -magyarul is megszerették egymást. Férj és feleség lett belőlük… Ezt a -fekete hún Szilágyit rendkívül szerette és becsülte az öreg Tisza Kálmán -úr is, bárlan sohasem szavazott a Tisza Kálmán pártjával, a -kormánypárttal. Szilágyi Ferencnek még ezt is elnézte Tisza, sőt, az -egyik választás alkalmával, Nagyváradon vállát veregetve bíztatta a vén -republikánust. - -– Eredj már Feri bátyám szavazni; úgyis tudom, hogy ellenem szavazol. - - - - -A Baranyi urak. - -Tavaszkor a micskei „rongyos szőlő“-nél kibontogatják kövér rügyöket -azok a százados szelid gesztenyefák is, melyeket a Baranyi-család egyik -ősanyja Baranyi Györgyné született csicseri Ormós Kata nagyasszony -sajátkezűleg plántálgatott el annak idején. A fát, virágokat szerették -is mindig a Baranyiak. - -Kék, zöld és arany az alapszínei a tavasznak. Az ég hamvas kéksége, a -föld harmatos zöldje és a nap meleg aranyos sugárzásai alkotják szűzies -báját az ébredő magyar földnek. A magyar tavasz ezen kék, zöld színei a -nagyváradi és micskei Baranyi-urak családi címeréből is ránkmosolyognak. -Kék szárnyfelhős zöld mezőből méltóságosan emelkedik ki a kétfarkú -oroszlán. Jobbmarkában súlyos buzogány jelképezi a harckész vitézséget. -Megkapóbb az a fehér liliom az oroszlán balmarkában. A fát és virágokat -bizonnyal szerették, mindig nagyon szerették a Baranyiak, hiszen -oroszlánjuk előtt a rózsaszál is kinőtt a zöld címer-mezőből. S hogy a -virágszerető Baranyi urak a szép asszonyos kalandokból sem maradtak ki, -arról meg éppen Jókai Mór állított ki örökbizonyítányt. Jókaink -„Egetvívó asszonyszív“ című regényének Baranyi Miklós szeptemvir a hőse. - -* - -Bihar-ország törzsökös nemes családjai leginkább kálvinisták. A -szívósság, szaporaság családfenntartó erényeivel méltán ékesek. -Egyrészök az első foglalóktól származik. Itt-ott elmerültek, -elszármaztak közülök őscsaládok egyes ágai, mások, hál’ Istennek a -nagyobbrész, keményen állják a küzdést, sikeresen művelik a szent -rögöket. Midőn Biharország történetkönyvében lapozgatunk, a nemesi -rendből káprázatosan nagy hatalomra és gazdagságra emelkedett borosjenői -Tiszák mellett századokon át máiglan feltaláljuk a legtöbb négylovas -bihari nemes család nevét és kiváló képviselőit. Nem tüntek le teljesen -a katolikus Baranyiak sem, akik a Csanádyakkal az 1700-as években az -első kiskirályok Biharban. Hatalmuk és gazdagságuk olyan súlyos volt, -hogy egy akkor élő Tiszát, Tisza Lászlót Beőthy Lászlóval szemben -elbuktatták az alispánválasztásnál, sőt még a főjegyzőségből is -kibuktatták Tisza László urat. Dühöngött is ellenük a bukott Tisza-párt. -Csufondáros verset csináltak a „gonosz“ Beőthyről és „ripacsos“ -Csanádyról, az „Érmellék Istenéről“. Megvádolták a „zöldselyem inges“ -Baranyi Mihály urat is, hogy „ravasz róka szerint“ járt el s mint „Hóra -vitéz, Kloska követője, választott tiszteknek cédula szedője“ zöld -ingjéből az asztal mellé és alá hullajtotta a Tisza-párt „voksait“; node -a Beőthy-Baranyi-párt kortesei sem maradtak adósok. „Kutyaugatás -napnak-holdnak nem árt“ magyaros vígasz mellett visszakurjongatták a -csúfságokat, mivelhogy a „vitéz“ Baranyi úr „mind kézhez adta“ a -voksokat és hogy a „szalontaifi“ Csanádyt „sem marnák“ a Tiszák -kortesei, ha „szalonnát vesztegetne“ rájuk… Érdekes alakulása az -időknek, újabban Biharból Tisza István gróf mellett két kiváló Beőthy is -alvezérkedik, László a miniszter és Pál képviselőházi alelnök, sőt a -szalontai járáshoz tartozó Geszten is egy Csanády, Csanády Jenő a -főszolgabiró. - -* - -Biharban még ma is szeretettel emlegetik Baranyi Gábort, a hajdani -biharmegyei alispánt. Nemcsak származására volt sokattartó nemes Gábor -úr, ötletes jókedélyével is kitünt kortársai közül. Baranyi Gáborról -maradt fenn, hogy mikor Király községbeli kuriáján időzött (ma -Szathmáry-Király Andoré ez a birtok), hivatalos leveleit is -ilyeténképpen irosgatta alá: - -– „Kelt Királyi-lakomban, Gábor.“ – Majd hogy bajba is került emiatt, -valami „delátor“ befújta Gábor urat az udvarnál, úgy-hogy felidézték -Bécsbe, királyi dorgálásra. Mária Terézia uralkodott akkor. - -– Vicispán úr, hát szép, szép az ősi juss, – mondotta a királynő Gábor -úr magyarázatától felderülten, – hanem azért a formára is ügyelni kell. - -Gábor úr bizony nem volt a formák embere, Gábor úr felől jár közszájon -ez a mondás is: - -Szeretlek téged Baranyi Gáborom, - -Nem sajnálom tőled sem pénzem, sem borom. - -Sok falu határát felölelte a Baranyi urak birtoka. A sárréti falvakat és -a debreceni Zám-pusztát nem is említve, a Kőrös-völgyön át kanyargó -Baranyi-hágótól a verzári kastélyig terjengett ez a kiskirályság. A -Rézhegy-erdő aljában épült verzári kastélynak Baranyi Lajos volt egyik -kiválóbb ura. Népiesen „bécsi“ Baranyinak nevezték, mert kétszer nősült -Bécsből gazdagon. Midőn eszébe jutott: Bécsbe ment fel borotválkozni is, -pedig akkor még nem ösmerték a vasútat. Az országútja is elkerülte -Verzárt. Baranyi Lajos négyes, ötös fogaton kocsikázgatott fel a bécsi -borbélyához. A magyar nemes ivadék és a bécsi német asszonyok -vérkeresztezéséből mélyérzésű, előzékeny magyar urak támadtak. A törzs -keveretlen micskei ága ma is inkább keleti szilaj vér. Baranyi Gábor -vedresábrányi főjegyző nemzetségének sok százados hagyományaitól -áthatott szilárd önérzettel vallja: - -– Vagyonosabbak temérdeken kerülnek nálam, de különb urat nem ösmerek… - -A Baranyi-név fenntartásáról a gyermektelen derék Baranyi Ödön, -kúnszentmártoni és micskei nagybirtokos, óhajt gondoskodni. Micskei -fiágra épült kuriáját a hozzátartozó négyszáz hold földbirtokkal családi -alapítványnak szánta. Baranyi Györgyné született csicseri Ormós Kata a -„rongyos szőlőnél“ – tehát – nem hiába plántálta el azokat a százados -szelid gesztenyefákat, fennmarad Micskén a Baranyi-név. - - - - -A Dobozi úr cigányai. - -Öreg cigány Dajna-Balog Bandi másfajta Magyarországra emlékezett vissza, -mint a mai. Öreg cigány Dajna-Balog Bandi másvágásu magyar uraknak -őrizgette az emlékét, mint a maiak. A Dajna Bandi „jóurai“ még Almássy -Pál, Csernovits Péter, Puky Miklós, Recsky Bandi, kólyi Komáromy, az -Ibrányi Ferenc és Dobozy urak voltak. Ezektől az uraktól, a debreceni -nagyvásárok napjain, többet kerestek a cigányok, mint most egész -esztendőben. Dajna-Balog Bandi – ilyenkor tele tüdőből, tele érzéssel -fújta a „havasi kürtöt“. Azok a régi nemes urak az asztalra könyökölve -hallgatták. Ej, de megis kopott ez a vén cigány, amidőn már én -megismertem, egy városvégi malac-bandában dirmegtette, dörmögtette a -nagybőgőt. - -A cigánysors már ilyen, de valjon Dobozy Károly „nagyságos urra“ is ki -emlékezik már vissza? Pedig nem utolsó magyar úr volt. Az lett a -balvégzete, hogy bolondulásig szerette a cigány-muzsikát. Nálánál a -született cigányprimás sem hegedült lelkesebben, holott az apja még, -mint vitéz ezredes, nagy Napoleon császár ellen vezette a huszárait és -három falut hagyott Károly fiára. Dajna-Balog félszáz esztendő multán -sem felejtette el ezt a három falut… - -– Vajda, Nyüved és Pelbárthida voltak a Károly nagyságos úr falvai, – -beszélte, kiégett szemével maga elé merengve, a vén cigány. - -Manapság, midőn nyugatra utazgatnak a keleti fiuk és magyar földünknek, -nemzetünknek ócsárlásával akarják kiérdemelni az – ércszobrot, érdemes -megemlékezni, ha már mindjárt egy régi öreg cigány gügyögései után is, -Dobozy Károlyról. Dobozy Károly, a művészlelkü földesúr, kinek még a -sirját sem ismerjük, más eszközökkel iparkodott a figyelmet -felgerjeszteni „Nyugaton“. Cigányprimásnak csapott fel. És hogy idegen -országokban is megismerjék a magyar zenét, óriás költséggel és -fizetéssel nyugatra vitte ki a füstös fiukat, a debreceni Boka Károly -zenekarát. 1845-ben indultak útnak. Dajna-Balog Bandi siheder volt még -akkor és a „fliglihornit“ fújta a bandában. - -– Bécs, Prága, München, Drezda, Berlin, Hamburg, Amsterdám, Hága, Páris -voltak a stációk, – csak a nagyobb városokat említette Balog. Óriási -volt az erkölcsi siker, – hanem azért, – mondta búsan a vén cigány, – -elhegedültük a Károly nagyságos úr három faluját. - -* - -Berlinben a királyi udvarhoz is meghívták a „magyar muzsikusokat“. Éppen -a szász király is Potsdam-ban vendégeskedett. A magyar nóta tetszett a -két német királynak. - -– Mégis a Rákóczit húzatták legszivesebben, – beszélte tovább Balog, – -erre már az áldomást sem engedte el a burkus király. Pókhálós -palackokkal rakatta tele a kerti asztalt, mert kint a fák alatt -bandáztunk… A cigánynemzetség meg már – tetszik úgyis tudni! – olyan, ha -bor van előtte, nem vár kínálást. Nosza, neki is láttunk. Vizespohárból -nyakaltuk a százesztendős rajnai bort. Nevetett is bennőnket a burkus -király, – ők éppen csakhogy gyüszühegyeltek belőle, – nevetve kérdezte a -nagyságos urunkat: - -– Herr von Dobozy! Mindig így isznak a magyarok? - -– Dobozy úr tudta, micsoda lármás nemzetség a cigány, ha iszik, tehát -ijedten szólt a bandára: - -– Fiuk, az Istenért, ne igyatok. Koncert után az én vendégeim lesztek. - -– Mikor a királyoktól elbúcsúztunk, a berlini nagyfogadóban, – -pillanatig felvillant a vén cigány kiégett szeme, – pezsgőt nyakalt a -bőgőhordozónk is. Pelbárthidát, Nyüvedet, Vajdát ekként hegedültük el. - -* - -Franciaországban „Aj-fürdőben“ egy kövér úr magyarul szólította meg a -bandát. Borkereskedő volt ez a francia. Még akkor becsületesebb hírü -volt a magyar bor és ez a francia a magyar földre is eljárt bort -vásárolni. Úgy megörült a cigányoknak, hogy az egész bandát meghívta -vendégségbe. - -– Kosárszámra fogyasztottuk a drága francia pezsgőt. Mégis akkor, – -sóhajtott a vén Balog, – savanyuvízzel inkább ízlett volna nekem egy kis -sesta-kerti vinkó. - -Megoldódzott a francia borkereskedő nyelve is: - -– Van, hát van minálunk Franciaországban is jó bor, hanem azért a -legjobbat a Szeremley Sándor úr jankai pincéjében kóstoltam. - -* - -Párisban egy cigányt is eltemettek. A klarinétos Boka Lajos halt el az -idegenben. A párisi nagytemetőbe szomoru hegedüszóval temették el. Nem -került idegen mellé. A szomszéd sírban Fitos Sándor nevezetü párisi -magyar táncmester aludta az igazak álmát. - -* - -Bécsben, 1846-ban a magyar gárdistákkal barátkozott sokat a nagyságos -Dobozy úr Boka Károly bandája. Kitünő nemes urak voltak ezek a gárdisták -is. Öreg Dajna-Balog Bandi, aki édesapja volt a Szemere Miklós -legkedvesebbik cigányának, a kisbőgős Dajna Bandinak, holtáíglan nem -felejtette el, vénségének utolsó éveiben is szeretettel emlegette -Balásházy Misa gárdatiszt urat. - -* - -1848-ban ugyancsak a Boka Károly bandája volt a „miniszteri banda“. -Recsky „Pestre“ is felvitte a bandát. A „Fehér-hajóban (?)“ hajnalokig -muzsikálgattak. Midőn pedig Kossuth Lajosék Debrecenbe kerültek, mind -Kossuthnak, mind a tábornokoknak állandóan játszott a banda; de már -ekkor nem Dobozy Károly nagyságos úr volt a direktoruk… - -Amikor pedig én megismertem, már nem zengedeztette az ezüst szavu havasi -kürtöt Dajna-Balog Bandi sem. Ereszkedett húrú, kopott nagybőgőt -dirmegtetett, dörmögtetett a vén cigány. - -– Kikoptunk uram, örökre kikoptunk a szép magyar világból! – fejét sírva -hajtotta le a vén cigány, a mi hajnalokig tartó keseredett szilaj -duhajkodásaink _között_. - - - - -Csokalyi Fényesek. - -Csokalyi Fényesek!… Midőn a Fényesek nevét leírom, mintha a magyar -nemzeti küzdések évezredes hadának daliái sorakoznának fel előttem a -sírhalmokon borongó túlvilági ködből. Midőn a Fényesekről beszélek, -avaron járván az idők vén fája alatt, megelevenednek előttem a többi -magyar kuruc, büszke kuruc nemes családjainknak fényen át, borún át -kialakult sorsváltozásai. Sírhalmuk a hazai földben süppedezik. Családi -történetük is a nemzeti történelem évezredes fájáról ágbogzódik szét -egyszer dús, máskor satnyább, de mindig igaz magyar szövésű hajtásokkal. -Végzetes gyarlóságaikban, mint hazáért-nemzetért mérhetetlen -önfeláldozásra kész erényeikben a vérbeli magyar erő, magyar kiválóságok -és hibák kijegecesedett példányképei ezek a nyakas nemesek, akik felé -sokan igazságtalanul és ízléstelenül szórják a mocskot. Holott ez a -nemesség nem azonos a német rablólovag-várak dölyfös és kapzsi hadával. -Ez a nemesség hivatását úgy fogta fel, hogy a többszázados harcok idején -mindig legelől küzdött és a legnagyobb áldozatokat hozta. Kiváltságait -pedig mindig józanul és méltányosan osztotta meg az őstalajból előtörő -ifjabb, nemes erőkkel. Kossuth Lajos vezérkarát, Kossuth Lajos seregének -magvát ezek a nemesek alkották. Kossuth Lajos vezérkarának volt egyik -kiválósága csokalyi Fényes Elek is, akiről és akinek a családjáról most -– járván alatta az idők vén fájának – beszélni akarok. - -Csokalyi Fényes Elek nem karddal szolgálta hazáját. A Fényes Elek súlyos -fegyvere az írótoll volt. Izzólelkű magyar tudós és író volt Fényes -Elek. Alapvető statisztikusunk. A földrajzi, néprajzi, történelmi -tudományoknak egyik leghivatottabb mívelője. Közgazdász is. Kezdettől -lelkes iparbarát. Bihar vármegyének legbájosabb vidékén, a zúgó -nádasokkal, suttogó erdőkkel, sóhajtozó szőlőlevelekkel felbokrétázott -szelid Érmelléken született. Az 1807-ik esztendő julius havának 7-ik -napján a csokalyi Fényesek egyik családi kuriájában látta meg a -napvilágot. Fényes Antal földbirtokos úr és Nadányi Zsuzsánna úrasszony -voltak a szülei. Elek második szülöttje volt a családnak, Károly nevű -bátyja volt az elsőszülött fiú. Összesen, fiúk és leányok, tizenegyen -voltak testvérek. Születési házát, a tornácos, kandallós, fiú-ágra -készült hatalmas kuriát még valamikor az 1700-as években építtette sánta -Fényes György, ki Érendrédről helyezte át a székhelyét Csokalyra, -melynek egész határán birtokos úr volt. Antal és György fiai után még -számosan élnek utódok, azonban Csokalyon egyedül az öreg Fényes Balázs -lakik. Már a kuria sincsen Fényes kézen, a Noszlopy Gyula volt -országgyülési képviselő tulajdona. A barna szépség Fényes Ilonával -nyerte el az ódon kuriát, melynek falán vésett betűs szerény -márványtábla hirdeti: - -– „Itt született 1807 julius 7-én Fényes Elek magyar földrajzi író. Ezt -az emléktáblát tisztelői állították 1890-ben.“ - -Az a gyermekkor, a Fényes Elek játszi gyermekkora csendes gyönyörűségek -között folyhatott le szerető szüleinek oldalán, az ősi kuria biztos, -meleg falai között. A magyar kálvinista egyszerűség, a magyar föld, a -magyar nép iránti szeretet és érdeklődés ebben a derűs kuriában -gyökerezték át a szívét. Ezer lakója ma sincsen Csokalynak. A Fényes -Elek gyermekkorában még összetartóbban, összemelegedettebben élhetett ez -a kis magyar község, melynek helyrajzát rigmusban is megadja nekünk a -nevetős kékszemű, örökvidám csokalyi birtokos Gulácsy Sándor pajtás: - - Fekszik az Érvölgyén, - Hol nincsen semmi baj, - Süppedező helyen, - Nádasok közt Csokaly… - -Elképzelhető, Fényes Elek úrfi-korában még nagyobb lehetett itt a nádas, -kevesebb a baj. Hiszen például, ami csak a Fényes családot illeti: még -1848-ban is mintegy negyvenezer hold földet birtokoltak Csokaly, -Érendréd, Érdengeleg, Vértes, Kágy, Álmosd, Oláhfalu, Hadház s több más -helyeken. A szóhagyomány szerint, melyet nekem a csokalyi református -pap, tiszteletes Simon Imre úr jegyzett fel, Csokalyhoz regényes, kedves -történet fűzi a Fényeseket. Még az ősidőkben az egyik sugár, fekete -bajúszú Fényes levente egy főúri vagy fejedelmi „aggszűz kisasszonytól“ -egyetlen „forró csókért“ kapta volna ezt a gyönyörű falut, amelynek -ezentúl így lőn „Csókalj“, később „Csokaly“ a neve. Akinek tetszik, el -is hiheti… - -* - -Csokalyi Fényes Elek a jó magyar Gvadányi generálistól megénekelt falusi -életnek nem választotta a sekélyesebb oldalát. Az agarász, vadász, -kortes, névnapi és szüreti kalandokkal füszerezett virtuskodásokat. -Koraifjan előretekintő lelkét nem tespesztette el a kuriák kövér -legelője. Más italra szomjúhozott Fényes Elek, mint azok a jó öregek és -ifjú cimborák, akik tavaszi vízáradások alkalmával százados -nyárfaderékból vájt csónakon, rengő-ringó lélekvesztőn eveztek ki a -körülhullámzott csokalyi kies ér-völgyszigetből a kágyi hegy pincéihez -bort lehúzni, bort kóstolni, Csokonai jércéjeként kotyogós nyakú -kulacsokból barátkozni. Fényes Elek az ő nagy föld- és fajszerető -lelkével ifjú Robinzonként vágyódott ki a világba, a küzdelmek és nagy -törekvések tengerére. Tanulmányait a debreceni kollégiumban alapozta -meg. Akkor még Csokonai nótái is ifjú erővel csendültek fel a boltozott -folyosók zegzugán. Buday Ézsiások voltak az ifjúság lelkivezetői. - -Öreg debreceni kollégium! Még vaskalapos hagyományaid is -tiszteletreméltóak, mert magyarok. Ördöngös Hatvani professoroddal -együtt mindig tárháza voltál a serényen kutató és szorgoskodó magyar -elméknek. A poétáid sem voltak idegen tollakkal ékeskedő, lármás -szószátyárok. Azok is a velejét keresték és tálalták fel mindennek. -Iromba, tölgypados tanszobáidból, fehér, meszelt diák-cétusaidból mindig -vértezetten rajzottak nemzetünk életébe a bár ridegnek tetsző, de okos, -következetes, a nemzeti művelődés hasznos munkájában ernyedhetetlen -Fényes Elekek, Arany Jánosok, Révész Imrék, Kiss Albertek, az egyházi -történetíró, nemeslelkű tanár, genfi díszdoktor Balogh Ferencek, György -Endrék, Tisza Istvánok. - -Fényes Elek Debrecenben, Nagyváradon, Pozsonyban végezte tanulmányait. -1828-ban tett ügyvédi vizsgát. 1831-ben elhunyt az édesapja, ekkor -örökölt birtokrészét a testvérének elzálogosította és a pozsonymegyei -Sárosfán bérelt birtokon gazdálkodott. Már itt a falun laktában sokat -utazgatott és gyüjtögette statisztikai adatait. Első művével -(Magyarországnak s a hozzákapcsolt tartományoknak mostani állapota -statisztikai és geográfiai tekintetben. Pest 1836–40. VI. kötet) -kiérdemelte az Akadémia kétszáz darab aranyas nagyjutalmát. Ekkor a -fővárosban telepedett meg s a nemzeti újraébredés lázas korszakában -irányitó vezérszerepet töltött be és mint néhai derék öreg Tóth Lőrinc -írja: „nemcsak tudományosan munkálkodott, hanem a sajtóban és -közgazdasági egyesületeknél is szóvivő volt“. Az Akadémia már 1837-ben -levelező tagjává választotta. Kossuth Lajossal és gróf Batthyány -Kázmérral megalapította a magyar iparegyesületet. Szervezte az -ipariskolákat. Ipari mű-kiállításokat rendezett. Lapot szerkesztett. -1841–42-ben megírta és kiadta háromkötetes „Magyarország statisztikája“ -című művét, melyért ismét akadémiai nagyjutalomban részesült. 1842-ben a -Magyar Nemzeti Kör alelnökéül választották. 1847-ben „Magyarország -leírását“ két részben adta közre. 1848-ból (csonkán maradt) „A magyar -birodalom statisztikai, geográfiai és történelmi tekintetben“ című -művének első kötetét jelentette meg. A szabadságharc fergeteges -időszakában sem szakította félbe munkálkodását. Szemere Bertalan -belügyminiszter osztálytanácsossá nevezte ki és az országos statisztikai -hivatal szervezésével bízta meg. A viharfelhők bokrosodásával a -vészbiróság tagjává is kinevezték. Jellemzi, hogy bár szigorú -lelkületűnek ismerték, halálra senkit nem itélt. Mégis bujdosnia -kellett. Szülőföldjére menekült, míglen 1849 őszén önként jelentkezett -az osztrák haditörvényszék előtt. Fogságot is szenvedett a pesti -Ujépületben. Szerencséjére egy hatalmas befolyású volt politikai -ellenfelének közbenjárásával a súlyosabb büntetéstől megszabadult. -Alaposabban megszenvedett a „magyar szabadságért“ Dénes nevű -testvéröccse, a 48-as honvédtüzérkapitány, aki hat esztendeig -raboskodott Kufsteinban. - -Fényes Elek a szabadságharc után irodalmi munkálkodásában keresett és -talált vigasztalódást. A nemzetre becses munkálkodás volt ez, ám -Fényesnek nem juttatott anyagi hasznot. Néhányat, a mi a magyarságot -közelebbről érinti, felemlítek cím szerint, ezen korbeli ilyen művei -voltak: Magyarország statisztikai és geográfiai szótára, Magyarország -1859-ben statisztikai, birtokviszony- és topográfiai szempontból, -Magyarország ismertetése statisztikai, földirati és történelmi -szempontból, az élettartam és halálozási valószinüség -számítástáblázatai, térképek, helységnévtár, tanulmányok, hírlapi -cikkelyek özönével; ámde mivel a sors legjobb barátait, támogatóit, -Batthyány Lajos és Kázmér grófokat is elsodorta oldaláról, lobogó -munkaerejével és óriás munkavágyával magára maradt a tudós bihari nemes. -A tudományoknak már csak úgy élhetett, alapvető becses műveit már csak -úgy hozhatta forgalomba, hogy gödöllői házát és birtokát is kénytelen -volt eladni. Pestre, majd később a sívóhomok pusztán épült Ujpestre -költözködött. 1858-ban az Akadémia rendes tagjául is elválasztották, de -mert többszöri felszólitásra sem tartotta meg székfoglaló értekezését, a -tagok sorából törölték. Próbálkozott a hivatalnok élettel is az Első -Magyar Biztosító Társaságnál, ám nem egyezett a természetével. Midőn -azután minden vagyonát felélte, a magára hagyatott nagyember, a -bústekintetü magyar tudós az 1860-as évek elején a konzervativ kormány -Pesti Hirnök lapjánál talált egy darab mindennapi kenyeret. Népe, mely -könnyen gyullad, hirtelen lohad le és oly szertelen itélkezéseiben, -rázúdult Fényes Elekre, ki egész munkás életét és ősi vagyonát áldozta -nemzetének. Rákiáltották az akkor is divatos „hazaáruló“ nevet. Ezentul -a „politikai halottak“ között említették a jó Fényes Eleket és mint Tóth -Lőrinc meghatottan írta: 1876 julius 23-án, Ujpesten bekövetkezett -haláláig minden biztos és állandó kereset nélkül, sokszor szükséget -szenvedve küzdött, küzködött, vergődött öreg napjaiban. - -* - -A csokalyi Fényes családban nem egyedül Fényes Elek volt ilyen írói és -művészi hajlandóságu. Például Fényes László és Mihály Münchenben -tanultak festőmüvészetet. Míg a vagyon tartott, bizony ők is inkább csak -a rokonokat festegették – barátságból… A nemesség lábai alatt az ősi -földet az 1848-ik esztendő mozdította meg, midőn a páratlan -önfeláldozással jogaikról lemondottak és a jobbágyság dolgos kezét -felszabadították. Majd a fránya politika, az inkább üzleties újkor, a -határtalan magyar vendégbarátság, a többször felületes, mindenkiben -megbízó gazdálkodások, a sok szépséges Fényes kisasszonyok kezén adott -hozományokkal lassan szétdarabolták, nagyobbrészt idegenkézre -csúsztatták a még 1848-ban is negyvenezer hold földre tehető Fényes -vagyont is. Az igaz is, hogy mindig szépek és kapósak voltak a -barnapiros Fényes-lányok. Ma is emlegetik Biharban a Fényes Janka, -Fényes Terka és a „hókirálynő“ Fényes Ilona – a veressapkás főhadnagy -László lánya volt – bájos szépségét. A gyönyörű gyermek Fényes Annuska, -a budapesti Király Szinház elragadó tehetségü kis művésznője is ebből a -nemes vérből származik, mely a szépséges Fényes kisasszonyok, nagyvérü -szilaj, de holtig becsületes Fényes-fiuk mellett az izzón lelkes magyar -tudóst: Fényes Eleket is kiválasztotta nemzetünknek. - -Bárha más gazda kezén, a kiskágyi hegyalján áll még a gólyafészkes ősi -szőlőpajta (a tornácos öreg kastély) és bólogatnak a vén diófák is, ahol -ez a nemzetség fénykorának napjait élte Boka Károly, Balázs Kálmán -debreceni cigányok muzsikája mellett. Bólogatnak még a vén diófák, -melyeknek árnyékában Pálffy-huszárezredbeli Fényes Gyula hadnagy (később -agyonlőtte magát), Simonffy Gyula hadnagy bajtársával (mint nyugalmazott -huszárezredes él még Debrecenben) összepengették a sarkantyut és -virradtomig rakták azokat a gyönyörü magyar táncokat a szomszéd -szőlőbirtokos urak és a Fényes atyafiság kisasszonyaival. Még bólogatnak -a vén diófák, melyeknél hazátmegváltó politikai terveket koholtak az -öregek. És a fiatalság tánca gyakortább végződött házasságkötéssel. Ma -is három Fényes-fiunak három Fráter-lány a felesége. - -Fényes Gyula, (hajdumegyei tisztviselő) az ezüstös haju, barnapiros képü -derék magyar „Fényes huszár“ várcsúcs-hegyi szőlőpajtájában, amelyről -letekinthetni a kiskágyi pázsitos temetőbe, sokszor hangzanak fel -emlékezések az elmúlt kedves napokról. A Fényes-atyafiak -meg-megemlékeznek a tragikus sorsú magyar tudós Elek bátyjukról is, akit -Mádi Lajos református lelkész (ma is él Ujpesten, mint esperes) 1876 -julius 25-én temetett el az ujpesti régi katholikus temetőbe. Még akkor -az összes keresztyén felekezetek odatemetkeztek. Mády Lajos lelkész úr -írta ezeket is nekem: - -– Fényes Elek sírja, ha jól emlékezem, a főbejárattól Ujpest felé eső -részen a harmadik sor közepetáján van. Sírját hosszú ideig csak egy -fejfa jelölte, hogy most van-e valami nagyobb sírköve? Nem tudom. A -temető e részén ritkán járok… - -Ez értesítés kézhezvétele után – 1910-ben – kimentem az ujpesti régi -temetőbe. Az öreg Petró gazdával, a temetőcsősszel, aki 1880 óta őrzi a -halottak birodalmát, kutakodtam az első magyar statisztikus és földrajzi -író, akadémiai tudós tag, az az bocsánat, kitörölt akadémiai tag sírja -után. A Mády Lajos lelkész úrtól említett fejfa rég kidűlhetett, tűzre -kerülhetett. Kóréktól, tüskéktől beágazott, vadfűtől agyonburjánzott, -besüppedt jeltelen sírhalmot találtam sokat. Fejfát vagy kőemléket a -csokalyi Fényes Elek nevével sehol. Azóta, ahányszor a Fényes Elek -jeltelen, ösmeretlenül elhagyott sírjára gondolok, szégyenpirtól ég az -orcám. Ma már a statisztikai jelentős hivatalnak és tudománynak külön -hatalmas palotája emelkedik a budai oldalon, Akadémiánk is dusálkodik a -vagyonban, Fényes Elek alapvető munkáit széltére idézgetik, használják -fel a tudósok és nemtudósok. A „kultura“ jelszavaitól vagyunk hangosak, -annál inkább felsóhajtok én is öreg Mády Lajos ujpesti református -esperes szavával: – „ilyen nagy ember (mégis) megérdemelt volna az -utókortól egy kis síremléket…“ - - - - -A Morvay Louise regénye. - -A Felső-Tiszavidék református és katholikus nemes nemzetségei között -nemcsak több vármegyére terjedő birtokaival, rangos férfiaival, bájos -nőivel, hanem felekezetre is kivált az alsódraskóci Morvay-család. A -Morvayak lutheránusok voltak, mint Kossuth Lajos. Morvay Károly, a -család feje, a beregmegyei Sárosorosziban élt. A fehérszakállas, szikár -Morvay 1848 előtt özvegy ember volt már, két szép leányával és fiával -maradt az ősi kuriában. A dúsgazdag földesúr a rendivilágban -tisztességből szolgált a vármegyéjénél is, mint főpénztáros. Abból az -időből esett meg vele, hogy vertvasládájában hivatalos pénzt szállított -Debrecenbe. - -– Domine spektábilis, – felszörnyüködött a debreceni állampénztáros, – -miért szerzett ilyen nagy fáradságot magának is, nekem is? Miért nem -váltogatta be bankóra ezt a tengersok ezüstöt és rézpénzt? - -Morvay, a máriásoknak darabonkénti gondos megpengetése mellett, hidegen -felelte vissza: - -– Azért uram, mert én úgy esküdtem fel, hogy aminő pénznemet kapok, -olyat szolgáltatok be… – Ennek a kemény, komoly, szótartó nemes úrnak -volt a nagyobbik leánya Morvay Louise. 1848/49. telén a sárosoroszi -kúriából a biztonságosabb Debrecenbe költöztek be. Ilyen mozgalmas telet -még nem ért a civis Debrecen. Pestről ide menekültek a kormány, a két -„Ház“ tagjai, hivatalos személyek, katonai hadvezetőség, a környékből -nemes családok. Morvay Károly leányaival apósának, a volt rendi -képviselő, Botka Lajosnak kismester-utcai házában szállott meg, -ugyanott, az édesapjánál telepedett meg Botka Imre is, a fehérgyarmati -kerület első népképviselője. A Botka Imre révén kapott be a házhoz a -mátészalkai képviselő, Ujfalussy Lajos ópályi nagybirtokos -Szatmármegyéből, aki nemcsak barátja, hanem szomszéd földbirtokos társa -is volt Botka Imrének. Ujfalussyt a polgár Harsányi nemzetes úr házánál -kvártélyozták el s Botka Imre szívesen járt kezére, hogy komoly -szándékkal forgolódhasson a szép rokon, Morvay Louise körül. Ujfalussy -használta is a debreceni téli esték hosszú óráit. Nem a Fehér-lóban -politizáló, Boka Károly hegedűjénél sírvavigadó képviselőtársai között, -hanem Morvayéknál kereste szórakozását. A család részéről nem -kifogásolták az érdeklődését. Csupán a Lujizka szíve körül támadtak -bajok. Bizonnyal más, regényesebb „ideálról“ álmadozott. Akkor már -nagyon elszürkültek a politikusok a csatamezők daliái mellett. A kúriák -virágos fiatalsága nagyrészt honvédnek csapott fel. Éppen Debrecenből -ment el Miklós-huszárnak a Lujizka siheder testvére, a Károly úrfi is. -És az akkori leányok bizonnyal jobban is lelkesedtek azokért, akik a -csatamezőre vitték életöket, mint akik a zöldasztalnál mentették a -hazát. A szép Morvay leánynak sem volt kedveszerinti a politikus -Ujfalussy. Akkor sem melegedett fel iránta, midőn Ujfalussy a családnál -is jelezte kérő szándékát. A családhoz tartozók magyar szokással -puhítgatni kezdték a húzódozó leányt, aki végül engedett a sok -rábeszélésnek és szívós ostromlásnak. Jegyet váltottak Ujfalussyval. -„Jókislánya“ igen szavára a komoly öreg Morvay úr is felvídult. Az -országos élethalálharc izgalmaiban megkezdődött az eladóleányos-házak -legbájosabb és kedves feladata: – a kistafirozás. Ódon cseresznyefa -szekrények, rezedavirágillatú ezüstpántos, fiókos állóládák csak úgy -ontották a kincsekkel felérő házi szőtteseket, fonatokat. Suhogó selyem, -dús brokátok, hamvas bársonyok gazdag színpompával özönlöttek elő némely -barnult diófa sublótból. A násfákat, ezüstholmik tömegét nem számítva, -Morvay úr hatezer forinton felül jóval többet kiadott az -előkészülődésekre. Lakodalomra még sem került a sor. Alig hogy -felhajnalodott, rosszra fordult Magyarország sorsa. Az orosz cár hadai -is betörtek. Világos után hóhérhalál, láncostömlöc rémségei környékezték -a nemzeti ügy katonáit. A kiválóbbak menekültek az országból. Akik -itthon maradtak, a réteken, erdőkön bujdostak. Ujfalussy Lajos -valamelyik pusztai tanyán rejtőzködött. Morvayék is elszállingóztak -Debrecenből. Morvay úr Lujizkát Biharba vitte Terebesre Fráter Tamásné -nénjéhez, hogy a gazdasszonyságot tanulja. Node nemcsak a konyha, -kamara, pince, tehenészet, kertészet, varrószoba hasznos titkaival és -fortélyaival bibelődtek a Fráter-kurián, Fráter Tamásné a környék -úriházainál is örömmel mutogatta be tiszaháti bájos kis rokonát. -Átmentek Micskére is a Baranyi-család ősi fészkébe. A diófás, eperfás, -birsalmabokros kuriák sűrűn sorakoztak Micskén. A Fráter-család -kisasszonykái Morvay Louise előtt különösen sokat emlegették a délceg -vitéz Baranyi Miklóst, aki mint kapitány küzdötte végig a -szabadságharcot. Ekkortájt már bujdosott, falúról-falúra szökdösött az -osztrák elől. A kisasszonyok a bihari kuriákban regényhősként emlegették -Miklóst. Morvay Louise Baranyi Ágostonéknál érdekesen ösmerte meg. A -Zólyomi Dávid-féle régi nagyrendház folyosóján medvebőrös kanapén aludt -egy szép barna urilegény. Talán az éjszaka hetedik határból hajszolták -meg a németek, azért aludt olyan mélyen? A vendégek jövetelére sem -neszelt fel. A bátyjáék sem költötték fel a fáradt embert. Morvay Louise -csupán egyetlen tekintetet vetett reá s lángbaborult az arca, midőn -meglátta az alvó legényt… A bihari, szatmári, beregi kuriákon nemsokára -meglepő hír futamodott keresztül. Azon idők patriárkális viszonyai -között különösen az érdekelt családoknál keltett kínos visszatetszést a -híradás, hogy Morvay Louise Ujfalussy Lajosnak visszaküldte a „jegyet“. -A szótartó komoly Morvay Károly úr leginkább felháborodott és bár kedves -lányát Pesten neveltette a híres Májerfinénál, eddig mindenhová -lógós-hintón hordatta, mostani haragjában zötyögős igáskocsin, csutka -ülés tetején vitette haza Terebesről Lujizkát. Ezentúl Sárosorosziban -raboskodott Louise, hiszen a kor is szomorú korszak volt. A -Morvay-kurián a plébánoson és néhány öreg szomszéd földesúron kívül más -vendég nem forgolódott. A szép Louiset szíve titkával teljesen eltemette -a csendes falú. Talán e szomorú magányban el is hervadt volna? Ámde – -szerencséjére – a micskei emlékezetes látogatása után könnyített szívén. -Mielőtt a jegygyűrűt visszaküldte Ujfalussynak, szíve titkát, -Érsemjénben, feltárta Kubinyi Annának: - -– Drága Annuskám, nem tehetek másként, mióta Baranyi Miklóst megláttam, -még gondolni sem tudok más férfira. S ha a Baranyi felesége nem lehetek, -nem is leszek a másé sem. - -A melegszemű, gömbölyű barna Kubinyi Annát Gömörből hozta feleségül -Érsemjénbe Fráter Ferenc úr. Kubinyi Anna még otthon megtanulta az -édesanyjától, hogy a jó feleségnek férjével szemben ne legyen titka, -amiket tehát Morvay Louisetől hallott, azonnal besugta férjének. Fráter -Ferenc meg nem volt karthauzi barát, midőn kóborlásai közben hozzájuk -vetődött bujdosó Baranyi Miklós, a kágyi bakator poharazgatásánál, -kibökte Ferenc úr: - -– Ej te Miklós! Nem jól van ez így, ahogy te csinálod. Én bizony a te -helyzetedben segítenék magamon. - -– Ugyan hagyd el! Hát mit csinálnék, pajtás? - -– Mit csinálnék? Mit csinálnál pajtás? Én bizony elhoznám Beregből a -leggazdagabb nemes leányt… - -– Ki az te, Ferkó? – Baranyi karikára nyitotta szemét. - -– A Morvay Louiset értem. - -– Bolond beszéd ez, pajtás! Hiszen én még nem is láttam soha. - -– Az nem határoz, pajtás, mert látott ám ő téged. Ez a baja! Aludtál, -midőn meglátott Micskén. Azóta szerelmes beléd… Biztosan tudom. - -Nem hiába volt vitéz katona Baranyi Miklós, midőn Kubinyi Anna -részletesebben is felvilágosította, megtetszett neki a bájosan merész -eset. Érsemjéntől jófutamodásra esik Beregben Sárosoroszi, a bujdosó -honvéd menten nekivágott az útnak. Az országútját kerülve, lassú -menetelésben utazgatott. Fekete hátaslován holdvilágos estendet érkezett -Sárosoroszi alá. Kitünően tájékoztatták Fráterék, mert mindjárt az -urasági kovácsműhelynél állította meg a lovát. - -– Hé, hó! Mester uram! – bekiáltott a műhelybe. Elcsendesült a -pőrölycsattogás. A kohótűz lángpírja kicsapott az ajtóból s a mester -végigfürkészte a délceg lovast: - -– Mivel szolgálhatok az urnak? - -– Az inasgyerekre volna szükségem egy félórára, ha ideadja? - -– Hogyne, jó szívvel uram. - -– Akkor hát gyere csak, fiú! Ezt a levelet beviszed a Morvay-udvarba. -Átadod Zsófi asszonynak, a házvezetőnőnek. Megvárod, hogy mit üzennek. -Ügyelj arra is, hogy meg ne lássanak. Érted? - -– Megértettem. A fiú gyorsan járt. Hamar hozta a választ. Az öreg Morvay -úr a plébánossal „tartlizott.“ Zsófi asszony, a házvezetőnő ügyesen -kiszólította Louiset és a kertvégén találkoztak Baranyival. Rövid néhány -szót váltottak csak a holdsütésnél. Egyetlen kézszorítással határoztak -sorsuk felől, Baranyi Miklós az éjszaka visszafordult Biharba és -nemsokára Fráter Tamást küldte el maga helyett a szép Morvay Louise-t -„kikérni“. Nem éppen könnyű feladat volt ez a lánykérés, ámde az öreg -Fráter Tamás úr jól végezte dolgát – a Fráterek ilyenek! – meggyőzte az -öreg Morvayt s bár annak a fejében még mindig motoszkált az Ujfalussy -eset, nem ellenkedett tovább. A kemény luteránus úr ugyan holtáig -dohogott amiatt is, hogy katholikus ember lett a vője (a Baranyiak -katholikusok). Többek között is egyszer, midőn látogatóban járt -Baranyiéknál és sírva fakadt a szopós kis unokája, a vén komoly -luteránus így kiáltott a dadára: – Hamar, dada, siessen csak be! Sír a – -gvardián… - - - - -Foltényi Vilmos szinész. - -Az utolsó évtizedek felforgató korszelleme nem kímélte meg a magyar -színpad világát sem. Külső méreteiben, pompájában ugyan óriásit -fejlődött színészetünk, de a villamos erőktől forgatott és beragyogott -„rivaldákon“ hiába keressük a régi magyar színészet hagyományos -eszményeit. Itten is teljes a nemzetietlen kivetkőzés, node én nem -akarok kritikusi tollat bitorolni, midőn egy régi, érdemes színészünk -alakját méltatom s annak kiszakított élettörténetét ösmertetem. - -Foltényi Vilmos színész ez a régi, érdemes színjátszó, aki az 1840-es -esztendők elején került a magyar színpadra és akit, mint nyolcvanöt -esztendős aggastyánt, 1905 február havában temettek el Debrecenben. -Foltényit a hivatottság és a hivatás rajongó szeretete vitték a -színészethez. A felsőbb iskolák végzése után, mint nem közönséges -műveltségű fiatalember, uriház kényelméből csapott át az akkor még -rögös, bizonytalan színész-pályára. Szép tehetségével, úri modorával a -régi magyar színpad nagyjainak igaz barátságát hamar kiérdemelte az -„úrfi“. - -1844-ben a pesti Nemzeti Színháznál énekelgetett Foltényi Vilmos. -Vörösmarty hatalmas költeményének, a „Szózatnak“ megzenésítésére ekkor -tűztek ki húsz darab arany pályadíjat. Nem maradt meddő a pályázat. -Érdekes az Egressy Béni pályázata. Egressyvel gyakran tréfálkoztak a -színészpajtások: - -– Ezt a Bénit csak oldalba kell lökni, mindjárt melódia ugrik ki belőle. -– Egressynek tényleg képessége volt a zeneszerzésre is. Foltényi mondása -szerint: – „Csak úgy csengett, zengett a lelke a szebbnél-szebb -melódiáktól.“ – Midőn tehát elkövetkezett a pályázat határnapja és -Egressy felnézett a délelőtti próbára, Foltényiék ismét szóvátették -előtte a „Szózat“ megzenésítését: – Mégis kár, hogy nem pályáztál Béni… - -– Már miért volna kár? - -– Mert az a Thern biztosan elüti a húsz aranyat, holott te, Béni, magad -is csurranásig vagy melódiával… – Egressynek a művészi érzékenysége nem -sokáig állta ki a csiklandozást, de meg a pajtások is tovább bizgatták: -– Béni, mi is volna azt neked megírni? Még van időd rá. Tizenegy órakor -jár le a terminus. - -Egressy nem szólt a csipkelődzésekre. Míg a színpadon a próba folyt, -felhúzódott egy második emeleti páholyba és megalkotta a Szózatnak azt a -zenéjét, melyet ma is énekelünk… A kitűzött határidőre be is adta művét. -A pályaműveket díszes közönség előtt mutatták be. Utolsóelőtti -versenyműnek Egressy zenésítését énekelték Foltényiék. Egressy a -súgólyukban izzadt, az egyik tenorista a kótapapiros megől leszólt a -művésznek: - -– Lesz-e bor, Béni? Mert ha nem lesz bor, nem lesz cé sem. - -– Lesz minden fiúk! – súgta az izgatott művész. A színész-cimborák -csakugyan kivágták a magas cé-t. Oly hévvel énekelték az Egressy -szózatját, hogy a tapsnak, éljenzésnek valóságos viharzása támadt. A -húsz aranyat Egressy Béni nyerte el. - -– Node az is igaz ám, – beszélte Foltényi, – hogy miglen a Béni gyujtó -szerzeményét szívvel-lélekkel fujtuk, a többi versenyművel csak úgy -bántunk el, mint midőn a kórus „a grófné a vízbe fullad“ dalt énekel. – -Egressy Béni nem is nyughatott a dicsőségtől, no meg a húsz aranytól -sem. A magas cé-ért lekötött szavát beváltotta. Nagy áldomást tartott, -elmulatták a húsz aranyat, pedig többször is figyelmeztették Bénit: - -– Béni, legalább egy aranyat tegyél félre emlékül. - -* - -Minden korszakban előfordul, hogy a léhaság diadalmaskodik az -örökméltóbb felett. A Szigligeti „Szökött katonája“ sem kerülte el a -nagy alkotások sorsát. Fáncsi, a Nemzeti Színház művészeti vezetője -népszínmű-pályázatot hirdetett. Ezen versenyzés során került -pályabirálat alá Ney-nek „Vén sas“ című színműve a Szigligeti „Szökött -katonájával“ együtt. A Vén sas értéktelen fércelmény volt, halálra -bosszantotta az előadó színészeket is. A birálók mégis a helyi pesti -pletykadarabnak itélték oda a jutalmat, pedig ki tudja ma már -megmondani, mi fán termett az a jutalommal koszorúzott – Vén sas? Míg a -Szökött katonában örökített magyar élet ma is gyönyörűséges, örökkön -megkapja az igazi magyar ember lelkét. - -* - -A szabadságharcot a magyar nemzeti seregben küzdötte át Foltényi. -1849-ben már mint hadnagy egy honvéd lovas-tüzérütegnél szolgált, mert a -színpadi hősök a csatamezőn is felsorakoztak. A Foltényi ütegjénél -többen is összekerültek színészkatonák. Zöldi ugyanennél az ütegnél -hadnagyoskodott. Ennél az ütegnél szolgáltak Benedek József és Bálinthi -nevű színészek is. A Tokaj-Hegyalján, Mádon, történt velük a -felejthetetlen eset. A községben megtorlódott a katonaság, úgy hogy az -egyik ház előtt a tüzérüteg is kénytelenségből megállott, midőn is a -zöldzsalugáteres fehér ház kisajtóján egy nő szaladt ki. Déryné volt, -aki e zavaros időben Mádon húzódott meg. Lóhátról is felismerte a -tüzértiszti ruhás színésztársait: - -– Jaj, Foltényi, Zöldi! Maguk azok lelkem? Még a lovukat is -megölelgette. - -Tüzes mádi bort hozatott a hadfiaknak, akik csak úgy lóhátról nyakalták -a tokaji hegy lelkét. Berúgott az egész lovasüteg. Klapka tábornok éppen -arra lovagolt el. Mosolyogva tisztelgett oda Dérynének s tréfásan szólt -rá a tüzérjeire: - -– Ilyen fogadósné mellett csodálom, hogy még az ágyútok is be nem rúgott -fiúk? - -Perczel Móric tábornok meg a parlamentet okolta mindenért, a tisztjei -előtt csak az volt a szavajárása: - -– Fikom a sok fiskális mindenét, szétszórom őket. - -* - -Temesvárnál elveszett a csata. A honvédsereg felbomlott. Egyik rész a -menekülést kereste, a másik még nem mondott le minden reménységről. A -hadi szerencse jobbrafordulására számítottak és együtt maradtak. Lukács -honvéd tüzérezredes a menekülésre szánta magát. - -– Én kimegyek az országból, mondta az ezredes. - -– Én nem hagyom el a hazát, – szólt Foltényi hadnagy. A búcsúzásnál az -ezredes remek fekete háti lovát Foltényinak adta. Foltényi ezen a -feketén lovagolt Déva alá, ahol a honvédseregnek ez a töredéke is -lerakta a fegyvert az oroszok előtt. Egy gavalléros orosz főtisztnek -megtetszett a Foltényi fekete lova s bár erőszakkal is elvehette volna, -hetven rubelt ajánlott a lóért. Hetven rubel ezüstben nagy pénz volt a -hadifogolynak, Foltényi alku nélkül belement a vásárba, hiszen a -Kossuth-bankót már el sem fogadták tőlük. - -Az oroszok Szászvároson adták osztrák kézre Foltényiékat. Az egyik -osztrák tisztnek mindjárt szemébe tünt a Foltényi hadnagy ezüst -rubelektől duzzadozó zsebe. Engedelemkérés nélkül kizsebelte a hetven -rubelt: - -– Warscheinlich haben Sie das erobert? (ezt ugyebár zsákmányolta) – -elméskedett az osztrák, aki kotorászás közben talált még egy gyufatartót -is azt kegyesen visszaadta: - -– Warscheinlich das ist ein Andenken?… (ez ugy-e emléktárgy), – Foltényi -bátyánk félszázadév múltával is háborogva emlegette: – ilyen gavallér -volt az osztrák. - -Gyulafehérvárnál egy régebbi ösmerős császári katonaorvos -közbenjárásával nemcsak a hadifogságból, hanem a továbbszolgálás -gondjától is megszabadult; mert az orvos „untauglich“-nak nyilvánította -a kistermetű Foltényit. A kétfejű sasos „certifikát levéllel“ gyalogosan -Kolozsvárnak indult Foltényi, ahol színtársulat működött. Szívesen -fogadták. A társaság nagyon is hiányos volt még ekkor, a tagok közül -többen bujdostak, mások német fogságban szenvedtek, kerültek olyanok is, -akik a csatamező sírjában álmodtak a szebb jövőről. Kórusuk sem volt -rendes, mindamellett a Wohlgemuth táborszernagy tiszteletére rendezett -díszelőadást a „Gotterhalte“ eléneklésével kellett kezdeni. A -társulatnál Filippovics és Foltényi ketten voltak az énekesek, tehát a -díszelőadáson is nekik kellett énekelni. - -– No, majd adok én nektek Gotterhaltét, – duhogta magában Foltényi s -midőn Filippoviccsal kiállottak, Foltényi kézzel-lábbal is dolgozott, -úgy mutatta, hogy micsoda tüzesen, micsoda szívből énekel. Énekelt is. -Csakhogy félhanggal mindig lejebb, mint Filippovics. Cudarul -helybenhagyták a Gotterhaltét. Wohlgemuth táborszernagy sietett -kijelenteni: - -– Máskor hagyják a Gotterhaltét. Hiszen látom, megvolt a fiatalemberben -az igyekezet, de nem tud szegény énekelni. - -Czelesztin nevezetes szinész volt ugyanakkor még a magyar szinpadon. -Jeles szinész volt, de felette piszkos jellemű ember. Korábban a -kolozsvári főuraknak volt a tányérnyalója, most, hogy rosszra fordult a -magyar ügy, az osztráknak hizelgett és kész volt egykori pártfogóira, a -főurakra is árulkodni. Czelesztin cselekedte meg azt is, hogy a társulat -tudta nélkül elment Urbán generálishoz s beadta neki, miszerint a -társulat német szindarabot akar előadni. Urbán természetesen örömmel -hallotta, hogy ennyire megjavultak a rebellis erkölcsök. Annál inkább -felzúdult a társulat a Czelesztin értesítésére. - -– Nem játszunk német darabot! – tiltakoztak a szinészek. - -– Aki nem akar játszani, az álljon félre a többitől! – ordítozta -Czelesztin dühödten. Foltényi néhányad magával félreállott s Czelesztin, -miután névszerint megjegyezte, számbavette őket, futott a „kegyelmes -úrhoz“, feladta őket, mint lázadókat. Urbán egy dragonyos kapitányt -küldött a színházhoz, aki maga elé parancsolta Foltényit a társaival. - -– Maguk miért nem akarnak németül játszani, – kérdezte a kapitány. - -Foltényi felelt a többi helyett is: - -– Mert én nem tudok annyit németül s ha valamit eltévesztek, kész a -botrány. - -– Ez igaz! – a dragonyos kapitány elfogadta a mentséget. Mindamellett -Czelesztinék Kósa, Pósa, meg valamiféle Farkas nevű magyar szinésszel -előadtak egy érzelgős német darabot. Német szerepében Czelesztin lőtte a -legnagyobb bakokat, mert Czelesztin is született magyar ember volt. -Többé nem is erőltették ezt az alacsony hizelkedést. Czelesztinék is -felhagytak a német előadással. - -Kolozsvárról Nagybányára vetődött Foltényi, ahonnét Petz nevű -bányatiszttel Pestre fuvarozott fel. Ilyen kocsiülésen azontúl sem ült -Foltényi, a bányatiszt kocsiján aranyat szállított Pestre… Foltényi -Pesten, a hirhedt rendőrfőnökkel, Prottmannal is megismerkedett. Mint -volt honvédnek jelentkezni kellett nála. - -– Foltényi? Hm! Mi volt azelőtt? - -– Énekes. Baritonista. - -– Szép… Mit énekel? - -– Carlót, Ernániban. - -– Derék! – ezzel a rettegett rendőrfőnök befejezte a kihallgatást és -Foltényi a katonáék elbocsátó levelével és a Prottmann igazolványával -véglegesen visszatérhetett a szinpadhoz, melyen a „nagy“ Szentpéterivel -is játszott együtt. Még az 1840-es években játszották a Lumpácius -Vagabundust, vagyis a „három jómadarat“. Az egyik szinésztársuk -közönségesen ugrált, bohóckodott annál a jelenetnél, ahol kiderül, hogy -ötvenezer forintot nyertek a lutrin… Szentpéteri nézte, nézte darabig -ezt a bohócos ugrándozást és izetlenkedést, azután rámordult Foltényira: - -– Öcsém, lökd ki ezt a németet! – Szentpéteriék még őrizték a magyar -szinpad becsületét, méltóságát. Vajjon mit csinálna most, ha feltámadna -Szentpéteri? - - - - -A világosi átok. - -Mint őszi ködön át lihogó pásztortűz, a múltból úgy világít felém sok -régi magyar ember mondása és beszélgetése a szabadságharcról. Népünk -szeretett regősei, az elaggott honvédek pazar kézzel, megható -szeretettel fonogatták és fonogatják az utolsók is a koszorút a régi -zászlókra, a régi zászlótartókra. Borostyánlevél, virágos ágacska, a -sírhantokat is beharmatozó áldás dúsan jutott a nemzeti hadsereg kisebb, -jelentéktelenebb vezetőinek is. A népszeretet és hálálkodás e dicsfény -sugárzásának hátterében csupán egy óriási árnyalak állong, mereszkedik -rémséges magahagyottan, átkos virágtalanul… A magyar nép régen -szeretetébe fogadta és kedves nótáiba foglalta Ferenc Józsefet, aki az -aradi vértanúk szörnyű halálitéletét jóváhagyta. A magyar nép Haynauval -szemben is legyőzte utálatát. Meg nem bocsájtott neki, de legalább -igyekezik elfelejteni. Csupán a magahagyott óriással, Görgei Artúrral -szemben nem engedett fel a fagyos néplélek. Az itélkező magyar nép -lelkében sem részvéte, sem virága nincsen a vezérnek. A lihogó -pásztortüzek regősei felháborgó szilajsággal és kérlelhetetlenséggel -kongatják a Görgei nevet. Bármilyen fájdalmas, bármilyen szomorító és -szörnyűséges is ez az engesztelhetetlenség, a magyar mezőkön nem terem -elég megérdemelt balzsamvirág a tragikus sorsú vezér sebhelyes -homlokára. A magahagyott óriás körül terpeszkedő sötétségből sistergő -villámcsapásként csattog ki a hazaárulás vádja. - -* - -A X-ik honvéd zászlóaljat a Délvidékről a rácokkal, szerviánokkal vívott -véres csaták után parancsolták fel Görgey seregéhez. Fekete János nánási -közhonvéd Selmecbányán ismerte meg Görgeit, a vezért. Indulásra készen -állott a sereg. A hideg veresre csípte arcukat. Midőn Görgei szemlét -tartott a zord csapat felett, a X-ik zászlóaljból egy fiatal honvédnek a -vállán elsült a töltött fegyver. A véletlen puskalövés nem tett kárt -senkiben, csupán a Görgei lova ugrott félre. A tábornok korbáccsal vert -végig a lován és haragjában megparancsolta a gránátosainak, hogy lőjjék -agyon a honvédet. Felzúdult a X-ik zászlóalj, kiket Kiss Ernő és -Damjanich a Bánságban „édes fiaim“ emlegetett. Fegyvert emeltek a Görgei -kedves gránátosaira: - -– Nem engedjük az ártatlan bajtársunkat, nem engedjük! – zúgta a -zászlóalj. - -Görgei kartácsra töltött ágyukat szegeztetett ki ellenök és a gránátosok -a zászlóalj szemeláttára agyonlőtték a fiatal honvédet. A X-ik zászlóalj -katonái ezért hidegültek el Görgeitől, bár a vezér azt adta okul, hogy -merénylő volt az a fiatal katona s azért lövette agyon elrettentésül. - -Az esztergomi hadiszálláson a kastélyban szállott meg Görgei. A szegedi -diák Koncz Tóni káplárt, a csongrádi 33-ik zászlóaljtól, a kastélyba -parancsolták, mint szolgálattevő altisztet. Aranypaszomántos főtisztek -sürgölődtek a folyosón, midőn egy öreg huszár kitárta a szárnyas -nagyajtót. A kis Koncz Tóni káplár dobogó szívvel húzódott be az -ablaksarokba, Görgei lépett ki az ajtón. Piros tábornoki ruháján -csillogott az aranysujtás. Vadonatúj volt még az a ruha. Görgei büszkén -illegette magát s odafordult a főtisztek tömegéhez: - -– Ugy-e jól áll, urak? - -* - -Miskolcon odamaradt a főzőkotla is. A muszka tüzérség a hegyoldalról -lőtt be a honvédtáborba. Odamaradt a kotla, ezentúl nem főzött a X-ik -zászlóalj, hanem retiráltak. Retiráltak mindig, mióta ismét Görgei -vezérelte őket. Fáradtan, rongyosan érkeztek Aradra. Még este tovább is -indultak. Fáradtak, éhesek voltak akkor is. Fáradtak és éhesek voltak, -azért mégis sietve masiroztak tovább, Megörültek ennek a nagy sietésnek. -Fekete János honvédéket azzal biztatta debreceni Szüts Bálint káplár: - -– No, fiuk! Háláistennek, csata lesz holnap, azért sietünk annyira… - -Huszárok, gyalogos honvédek, tüzérség, ágyúk, társzekerek beláthatatlan -hosszú sorban mentek, mendegéltek. A holdvilág sárga fényözönnel ömlött -a katonák szomorú arcára. Magas, töltött úton mozogtak előre. A holdas -éjszakában Fekete János közvitéznek szemébe tünt egy katona-cimborája. A -töltés oldalán kapaszkodott fel. A karján két nagy görögdinnyét -szorongatott. Fekete János az éhes szemével majdhogy el nem nyelte a -dinnyét: - -– Honnét hozod cimbora? - -Az ismeretlen honvéd fejével oldalt vágott: - -– Abban a ligetben van még dinnye… - -Fekete kilépett a sorból s mert éhezett, elindult a dinnyeföld felé. A -félhomályban összeböngészett három nagy dinnyét. Telhetetlen az ember. -Örvendezve emelte karján az ízletes gyümölcsöt. Már éppen fellépett a -töltésre, midőn egy idegen katona elébe nyujtotta a lábát, Fekete térdre -bukott. A dinnyék szétgördültek. A katonák íziben felkapkodták a -zsákmányt. Másik zászlóalj volt már ez. Az idegen honvédek kárörvendve -röhögtek Feketén. Megvakarta fejét. Elkáromolta magát. - -– Az áldótokat! – éhesen, porosan, fáradtan szaladni kezdett a -zászlóalja után. Felvirradt, midőn Feketéék meglátták Világost. Harmat -csillogott a fűvön. Nézgelődtek a honvédek. Nézgelődtek a honvédek és -egyszer csak látták, hogy Görgei az erdő aljában ott lovagolt a -díszruhás muszka főtábornok oldalán. Honvédekkel elegyesen nagy csapat -orosz tiszt kísérte őket. Jóbékességgel lovagoltak egymás mellett. -Felragyogott a nap. A honvédek átokszavakra fakadtak. Sokan sírva -borultak egymás nyakába, különösen azok a vén huszárok… Ekkor tudták meg -Fekete Jánosék, hogy nem lesz már több csata. Görgei elhagyta seregét. -Nemsokára a muszkák ellepték a mezőséget, mint a rüh. Többen voltak, -mint a fűszál. Verje meg az Isten… - - - - -Petőfi körül. - -Teleki Sándor az ezredes volt az egyetlen grót, akit Petőfi Sándor -lelkébe befogadott és bent is tartott tüneményes haláláig. Koltóhoz, -Teleki ezredes koltói kastélyához fűződik Petőfi legérdekesebb, -titokzatos szerelmi kalandja is. Koltón lobogott el égető szerelme a -szép cigány Milka iránt. Bár a cigányleány áldozatul esett, Petőfi nem -tekintette délignyitó útszéli virágocskának Milkát. A költő regényes -szerelméről Zilahy Gyula színművészünk előtt Teleki figyelemreméltólag -nyilatkozott. Zilahynak Teleki beszélte el, hogy Petőfi – nősülése előtt -– mégegyszer és utoljára átlovagolt Koltóról Milkához, a szenvedélyes -cigányleány megnyugtatására. Midőn azonban látta, hogy Milkát sem meg -nem győzheti, sem meg nem vígasztalhatja, lóra pattant, az őrjöngő -cigányleány hiába rohant utána, többé nem fordult vissza. Milka -eszméletlenül bukott az út porába. Halálosan megbetegedett, noha -leküzdte testi betegségét, lelke összetört. A csendes őrült cigányleány -azontúl nem szólt senkihez. Többé nem érdekelte senki, semmi. Zilahy -Gyula a 80-as években, midőn Koltón Telekinél vendégeskedett, még látta -az országút szélén Milkát. Kavicshalmon üldögélt Milka. Hidegbús -szeméből kiégett a tűz. Kötőjét tépdeste s nézett előre az úton, melyen -„a Sándor“ örökre eltünt előle… - -* - -Petőfi tudvalevőleg Debrecenben is emlékezetes napokat töltött. A -vasútállomásnál, a katolikus szegényház szomszédságában – a Petőfi-téren -– gubbaszkodik az a kívülről kicsinosítgatott és márvány emlék-táblával -felékesített házacska, melyben Petőfi életének legszomorúbb telét -szenvedte át. A bágyadt téli nap hetekig nem hervasztotta le a -jégvirágot fűtetlen szobácskájának zúzos ablakáról. Pipára gyujtott az -árva költő, hogy dermedt kezét megmelengesse. - -– Boldogtalan voltam világéletemben, – keserves gyötrődéssel ekkor írta. - -Petőfi hírnévtől és dicsőségtől környékezetten is lakott Debrecenben. Az -úrias Batthyány-utcában áll a vén kuria, amelynek faláról koszorús -márványtábla hirdeti, hogy e házban lakott „hazánk nagy költője“. A -szabadságharc mozgalmas téli évszakán volt ez. Debreceni öreg Nagy -Gábor, nyugalmazott megyei tisztviselő most, siheder legényke még akkor, -látásból ösmerte Petőfit. Egy debreceni civis éppen Nagy Gáborhoz -fordult kérdésével: - -– Ugyan, öcsém uram, hol láthatnám én meg azt a híres Petőfit? - -– Azt könnyen megtehetjük bátyám. Minden délután a Fehér ló-fogadóban -billiárdozik a költő. - -A komoly civis ünneplőbe öltözött. Sudár tölgyfapálcával a kezében -fellódult a fogadóba. A „tekegolyós“ asztalhoz közel húzódott meg. -Fekete kávét parancsolt ki és ünnepiesen várta, úgy várta azt a híres -Petőfit. Jósok ideig várakozott. Végről is elunta a billiárd-asztalnál -játszogató két fiatalember veszekedését. Bosszúsan fizetett. Távozóban -éppen az ajtónál összetalálkozott Nagy Gáborral is, neheztelőn mordult a -fiatal legényre: - -– No, hallja öcsém, máskor a kutyáját tegye bolonddá az úr. - -Nagy Gábornak zokon esett a szemrehányás s meglepődve kérdezte: - -– Miért mondja ezt bátyám? - -– Miért?… Mert én ugyan várhattam azt a híres Petőfit. A tekegolyós -asztalnál ugyan ott lármázik, veszkődik két izgága fickó. Eluntam már -őket hallgatni, mert különösen az egyik, az a nyurgábbik keselyképű -sovány legény fenekedik fertelmesül mindenik lökésnél. - -– Kedves urambátyám, hisz éppen az ott az a híres Petőfi Sándor! – szólt -felderülten Nagy Gábor. - -– Ühm, – a komoly, kövér civis köszörült a torkán. Megcsóválta fejét. -Félszemvégről még visszasandított a játékosokra, azután bolyhosszőrű, -csucskos fekete kalapját egy ujjával megbillentvén – ellépett. - -* - -Mándoki Béla volt szinigazgató, a debreceni színház nyugalmazott tagja, -a városi szinpadon játszott együtt Petőfi Zoltánnal, a költő fiával. A -költő apa nevéről dicsfény sugározta körül a fiút is. A debreceniek -régente nagy szinészbarátok voltak. Petőfi Zoltánt is sokfelé hivogatták -vendégségbe. Meg a korcsmákból sem maradt el, midőn előadás után -indítványozták a cimborák: - -– Gyerünk Zoltán Bánkihoz, Liszteshez, az Egy galambokba, Királyék, a -Bikába, Bloksaihoz, – ezidőtájt ezek a helyek voltak a debreceni -szinészektől és diákoktól kedveltebb fogadók, kávéházak. - -Bárlan rendszerint aggodalmaskodott is, a „jónak“ sohsem volt elrontója -Petőfi Zoltán. - -– A mulatsághoz pénz is kell, fiúk, – szokta mondani, – node azért ti -csak menjetek előre, majd utánatok megyek! – Időmultán mindig utánok is -ment és fizetésnél mindig fizette is a részét. - -– Ej, Zoltán, hisz’ néked van pénzed, – ha tréfásan rászólt valamelyik, -elnevette magát. - -– Hogyne volna! Kértem az apámtól kölcsön, – olyan sűrűn emlegette -Petőfi Zoltán, hogy midőn az egyik este hátramaradt, meglesték a -cimborák. A debreceni színház bejáró csarnokánál falbemélyesztésben áll -a Petőfi Sándor szobra, az árva, mindenképpen árva Petőfi Zoltán, mivel -magában nem bízott, valami babonás mély érzület varázsa alatt apja -szobra megé, a falba vájt lyukacskába dugdosta pénzét. Onnét szedegette -ki a kölcsönöket, midőn társai, a vidám színészfiúk, Bánki uramékhoz -hivogatták. - -* - -Gróf Teleki Sándor ezredesnek volt a kortársa és legbensőbb barátja Vay -Dániel gróf is. Az a Vay gróf, ki nábóbi vagyonával, nem közönséges -tehetségével, rajongó magyar lelkével egyik vezére volt a Kossuth Lajos -útját és eszméit egyengető liberális ifjú főrendeknek. Az a Vay gróf, -kinek élettragikumát Jókai Mór megkapóan szőtte bele a nagyidőkkel -foglalkozó egyik regényébe. Vay Dánielt ugyanis, mint a konzervativ -kormányra kellemetlen ifjú főrendi vezért egy osztrák gróffal, hirhedt -kardvívóval és pisztolylövővel párbajra kényszerítették és biztosra -vették a halálát, ámde gróf Vay fiatal feleségének és családja -nőtagjainak rimánkodására a kitűzött párbaj elől külföldre utazott. A -kormány elérte célját, a fiatal Vay további politikai szereplésre -lehetetlenné vált. Ám a felbérelt osztrák katonatiszti vasgyúró sem -sokáig örvendezhetett „diadalának“, báró Wesselényi Miklós a Nagyváradon -vívott rémes párbajukban jobbkezefejét kardmarkolatostól együtt levágta -a spadassinnak… - -Mint öreg embert ösmertem meg Vay Dánielt. Már mint szegény ember, mint -felejtett ember húzódott félre Debrecenbe. A nyugalmas civiseknél, mint -a világi hiúságokkal teljesen leszámolt bölcs, sóhajnélküli derüvel -éldegélte le csendes napjait az egykori pazar világjáró, a legendás -gavallér nábób aki vén napjaiban Magyarország népies történetét is -megírta. Midőn az egyedüli szórakozóhelyei a színház és a debreceni -Cegléd-utcán a Papp Gyurka-féle uri kisvendégfogadó asztaltársasága -voltak. Papp Gyurkától, a debreceni Kis Pipából, karonfogvást sokat -hazakísértem az öreg Dániel grófot, aki, valami ifjabbkori -lovagkalandjából, kissé bicegett az egyik tört lábával. Ilyenkor egy-egy -piros almával mindig „megprezentelt“, feltünt nekem a görcsös, kampós, -nyerskeményfa sétapálcája, amelyhez nagyon ragaszkodott: - -– Ez meg már miféle emlék lehet? – kérdeztem egyikszer. - -Vay elmélázva adta kezembe a botot: - -– Paulus fiam, – mert így is szólítgatott, – nézze meg jól. Drága emlék -ez nekem. Ezt a suharcot a Petőfi Sándor koltói fájáról vágta le, -faragta ki az én jó Teleki Sándor ezredes barátom… - -Tudom, mások is irtak már a koltói kastély kertjében hajladozó -Petőfi-fáról, melyet a költő boldog ottidőzése emlékéül ültetett el. -Kipp, kopp! Emlékeim sírdombját mégis megkocogtatom az iromba öreg -pálcácskával. Az utolsó kóbor lovag Teleki Sándor ezredes odalent -nyugszik. A mindenkitől felejtett Vay Dániel gróf is rég kint pihen a -„nagyceglédi“ ákácfás, debreceni civis temetőn. Petőfinek a sírját sem -ösmerjük. Hanem midőn jön a sárgalábú ősz, a jeltelen sirok felett búsan -hulldogálnak a csörgő levelek és szellő támad, a szőke Szilágyságról, -bárhol bujdosok is, lelkem megérezi ezt. Érezem és tudom, hogy a cigány -Milka sóhajaitól terhesen síró őszi szellők szeliden ölelgetik körül a -koltói kastélykertben Petőfinek tarlott lombkoronás fáját. - - - - -A Rózsa Sándor bandája. - -Az 1830-as években, a szegedi alsótanyán még ritkásan bólogattak -jegenyefák. Az akkor kietlen alföldi pusztavidéken ritkásan fehérlettek -bokor-tanyák. A szélvész szabadjára kontyozgatta a gazdátlan buckákat. -Virágoktól még nem rengedeztek a pusztai gyümölcsöskertek ágbogas fái. -Bütykös szőlőtőkék százmilliói nem zabolázták le a futóhomokot. A -szélvész kedvetelten kóválygott a katángkórók között. Szilaj pásztorok -és vad nyájak tanyája volt a puszta. Az egyik gulyánál bojtárkodott egy -Rózsa Sándor nevezetű legény is. A csontos arcú, széles vállú, zömök -kötésű bojtárlegényt bizonnyal megbecsülték a cimborái. Éjszakai -tanyákon, a lihogó pásztortűznél bizonnyal földhöz verte valamennyit. -Nálánál különben a lovat sem ülték meg a pusztai legények. Akkor a -gulyások is lovasnépségek voltak. Azonban az igazi jódolguk a -számadóknak volt. Azok behúzódtak a szép csárdásnékhoz, akiknek a -superlátos nyoszolyája – a nóta szerint – hat párnára volt felvetve. -Bodrosak, fehérek voltak azok a párnák. Ám a szegény bojtárnak, ha -esett, ha fujt, kint kellett emésztődni a vadasszőrű marhák után. Ha -esett, ha fujt, szegény bojtárnak szegény volt a sorsa. - -– Bezzeg gyöngy az életök a szabadlegényeknek. - -– Azok bizony nem süvegelnek senkit. - -– Az övék a legfutósabb paripa. - -– Pénzük sohsincs fogytán. - -– Ménes, gulya, úr, paraszt, vásáros nép: nékik adózik. - -– Kocsmárosné nékik főzi, ami jó. - -– Ma Tiszán innét, holnap meg már túl a Dunán ölelgetik a menyecskét. - -– Gavallérok azok. - -– Bezzeg mi, szegény bojtárok. - -– Csekély az éhbérünk. - -– Szolgák vagyunk mi, – lihogó pásztortűznél Rózsa Sándorék -elbeszélgették. Szunnyadozott a gulya. Az éjszaka a pusztán omlós, -fekete dunyhát takart végig. Nagy kísértő az éjszaka. - -– Sándor pajtás? - -– No, mit főztél ki már megint? - -– Hallod, annyit mondok én, egyszer már mink is próbálhatnánk -szerencsét, – kezdeményezte az öregbojtár Daru Pista, – mit szóltok -hozzá? A Pallavicsinyi földjén jó lovakat nevelnek azok a kényes -dohánykertészek… - -– Bizony jutna is, maradna is azokból, – helyeselte Kusza András a másik -bojtár. - -– Nem bánom, hát próbáljunk szerencsét, – felelte Rózsa Sándor és az -egyik felhős őszelő éjszaka lórakaptak a bojtárok. A hantházi és homoki -dohánykertészek a szérüskertnél egész falka lovat vertek ki éjszakára a -rétaljban fűvelni. Béklyót csörgettek a lovak. Még külön lópásztor is -vigyázott rájuk, azt azonban elnyomta az álom, mire felneszelt és lármát -ütött, néhány lóval elugrattak Daru Pistáék. A setétben a Rózsa Sándor -lovát is magukkal vitték, miközben Sándor még a nyügöt oldozgatta. -Sándor a csávában maradt, ijedten hasalt a zsombék közé, midőn -felcsődültek a vasvillás dohánykertészek. Kabók, az urasági hajdú, -vezette őket. Veszekedettül kurjogatott Kabók: - -– Csak csíphessük el valamelyiket, elveszem a kedvüket a lókötéstől. -Szalmát rakok a hátára. Elevenen sütöm meg a kapcabetyárját. - -Rózsa Sándor homlokán kiütött a verejték. A felgyujtott szalmatűz véres -fényt lökött az üldözők kászolódó lovascsapatjára. Ám, hamis nyomon -vágtak neki a pusztának. A zsombék között Rózsa Sándor is becsuszkált a -nádba… A három bojtár nem is a lóért, hanem három tehén miatt került -először bajba. A sikerült lókötésen felbátorodtak és a félegyházi -határból teheneket loptak a bojtárok. A kun ember kinyomozta és a -törvény kezére adta Sándorékat. Rózsa Sándor a három tehénért esztendei -börtönt kapott, melynek még száz bot is volt a hátulütője. Huszonöt -pálcájával negyedesztendőnként szolgáltatták ki ezt a botbüntetést. -Közokulásra a szegedi városháza előtt a pellengérnél folyt le az ilyen -botozás. Rózsa Sándoron ötven pálcát már kivertek, a másik félszázat meg -akarta „spórolni“. Fergeteges téli éjszaka a kéményen keresztül -kimásztak a városháza tetejére. Vastagon szakadt a hó. Sándorék még -napközben, a rabmunkát végezve, a hóból valóságos sáncokat lapátoltak -össze a városház tövébe. Ilyen hócsomóra ugrottak le a vakmerő emberek. - -– Egy kicsit bizony lement az ábrázatomról a máz, – beszélte későbbi -életén Rózsa Sándor. A rókusi kapun kívül már találtak ismerős orgazdát, -aki – lábukról-kezükről – lereszelte a vasat. Azután, virradatot sem -várva, nekilódultak a végetlen fehér pusztának. A Buki-csárdában Polgár -Jóska nevezetű jóbarátjok volt a csárdás. Elérték a csárdát. Szilajul -villant össze a szemük. A csárdatornác faoszlopához két pandurló volt -kikötve. A perzekutorok a tokban a pisztolyt, a nyeregkápához akasztva a -karabélyt is kinthagyták. Most már nem voltak védtelenül Sándorék. -Berúgták a csárdaajtót. Pillanat alatt lejátszódott a rémes támadás. -Rózsa Sándor kárörömmel rikoltotta: - -– Ej, ni! Hát kend az, Kabók! - -Az urasági hajdú Kabók ugyanis időközben városi perzekutornak csapott -fel. - -– Tán megbolondultatok, hé? – Kabók kardjához kapott. Kiugrott a -sarokból. - -– Nem a!… Most majd én égetem meg kendet, – felelte kurtán Rózsa és a -pandúrra sütötte a pisztolyt. Kabók holtan bukott a földre. A másik -perzekutort Daru Pista lőtte agyon. Rózsáék a legyilkolt pandúrok lován -és fegyverével csaptak fel futóbetyárnak. Az 1840-es években már -országos hírneve kerekedett Rózsa Sándornak. Hozzászegődött a híres -Fábján Pista is Sarkadról. Ugyanaz a Fábján Pista volt ez, aki felől -később az osztrák zsandárvilágban azt dalolták: - - Engem híjnak Fábján Istvánnak, - Kiállok én huszonhat zsandárnak… - -Kiss „bácsi“ is Rózsa Sándorékhoz állott bandába. Gyilkos természetű, -vad haramia volt ez a Kiss bácsi a jászok földjéről, Móró János és Tóth -Jóska is Rózsáékhoz társultak. Tóth Jóskának olyan remek szép asszony -felesége volt, hogy még a csongrádi komiszáros is „szömet vetött“ rá. -Tóth Jóska még akkor a Körös-csárdában csaplároskodott. Már mint -futóbetyárt – Jóskát – ugyancsak a csongrádi komiszáros lőtte agyon, de -elsőbb még Tóth Jóska is csúfot ejtett az öreg Hábel szegedi -perzekutoron, aki negyven évnél tovább szolgálta Szeged várost és már -Kotolár kapitány idején betyárt kergetett. Betyár Tóth Jóska ennek az -érdemes öreg perzekutornak az orrát lőtte le, ezentúl a szegediek Hábelt -„pisze Hábel fűhadnagynak“ tisztelték. A szegediek szerzettek nótát -betyár Elek Péterről is: - - Hallottad-e hírét - Szegvár vidékinek, - Kurca partján épült - Erős tömlöcinek, - Abba bezáratott - Elek Péternek?… - -1848-ban már olyan félelmetes volt a Rózsa Sándor bandája, hogy midőn -Sándor – a hazát akarván szolgálni – kegyelemért folyamodott, Jókai Mór -vitte le neki a kormány kegyelemlevelét és Rózsa Sándor betyárokból, -pásztorokból egész lovascsapatot verbuvált. A Délvidéken a rácok és a -császári katonák rettegték is a drótcsapós ostorú „pányvavetőket.“ -Azonban a nemzeti szabadságharc letörésével ismét futóbetyárnak sülyedt -vissza Rózsa Sándor. A szegedi pusztákon sok zsandárlegény és idegen -katona pusztult el a kezétől. Biztosan talált a betyárok puskája. -Kérlelhetetlen hajszák, különösen szomorú idők voltak ezek. A zsarnokság -méltó ellenfelére talált. Midőn a nemzet gúzsbakötve hevert a bitófák -tövében, a futóbetyárok felvették és állották a harcot az oktalanul -hóhér hatalom pribékjeivel. Tehát nem éppen erkölcsi megtévelyedés -szülte, hogy az Alföld magyarjainál oly sokáig rokonszenvesek maradtak a -pusztázó betyárok és a róluk költött betyárlegendák. - - - - -Hortobágyi gulyások. - -Már megkovácsolták a gőzekét, mellyel a Hortobágy-puszta óriás -szűzföldtestébe vágja éles barázdáit egy más korszak gazdasági -művelődése. A régi jó idők elmúltak, mikor még a hortobágyi pusztán -ezüst huszasért legelt a darab nagymarha. Akkor még voltak -pásztor-dinasztiák. A számadóság firól-fira öröklődött. Kétezer darab -ökröt vagy más jószágot kicsaptak a számadó keze alá és e lábas -kincsekért nem annyira földi vagyonával, mint becsületes józanságával -kezeskedett a hortobágyi számadó. Ezek a számadók a gyerekkortól -nevelték az utódjokat. Midőn a Pista fiú tizenkettedik esztendejét -betöltötte, cifraszűrt vásárolt neki az apja. Tavaszi gulyakiveréskor a -Hortobágyra vitte a gyereket. A Pistit „kis talyigásnak“ fogták be a -süldő bojtárlegény mellé, aki a gulyástanyán őrködött és értett a -dögnyúzáshoz. Ez a „talyigás bojtár“ végezte a főzést is. A többi gulyás -foglalatoskodása már napfeljötte előtt kezdődött. A gulya napfeljött -előtt megindult a „szép zöldellő mezőben“. A legelésző gulyával a -bojtároknak is indulni kellett. Elsőbb – a kunyhóban – mindegyik -kanyarított olyan darab búzakenyeret, mellyel estélig beérte. És az -ezernyi gulya lomha méltósággal terült szét. A bojtárok, némelykor hat, -sőt tíz bojtár is, a gulyaszéleken lézengtek. Egymás kurjantását sem -hallhatták. Valamelyik ponton ott lappangott a számadógazda is. - -A talyigás-bojtár sem nyomta el az oldalát a kunyhónál. Öt-tíz darab -fejőstehén állandóan gyepelt a tanyánál. Miután a teheneket megfejte, -öblös bográcsba elszűrte a tejet. Ha sánta marhák maradtak vissza, -megitatta szegénykéket. Lassan-lassan főzéshez fogott. A tűzrevalót a -kistalyigás szedegette össze. Hortobágyi tőzeget bőven hullajtottak a -marhák, száraz állapotban sikeres tűzrevaló az. A szinültig tejjel tele -bográcsot a „szolgafára“ akasztották s hogy oda ne kozmásodjék, a -kistalyigás nádszálpálcikával kavargatta a bogrács belső fenekét. Midőn -felforrott a tej, a talyigás sót, paprikát vetett bele, majd annyi -száraz tésztát, hogy hamarosan sűrű, jó leves főtt belőle. Ezt nevezték -„tejbe tésztának“. A még régibb szabadvilágban a parázshúsnak sem voltak -fogytával. Egyik-egyik civis gazdának száz-kétszáz marháját kinyaralta a -Hortobágy, kis pótlékkal meg kiteleltek az erdőn, azért öt-hat marhának -a nyári elhullásán meg sem ütődtek a gazdák. - -– A Hortobágy szűlte, a Hortobágy ette meg, ez volt szavajárása sok -gazdának. Hiszen jutott is, maradt is. A baromorvosok sem firtattak -minden dögkórt. Döglött bizony ott elég Isten híre nélkül is. A magyar -pásztorhit szerint a dögöt Isten adja, tehát Isten hirével esett dög -volt az, melyet például a vértályog ölt meg. Míglen az Isten hire -nélküli jószágesésben a pásztorok bicskája is részes volt… Amúgy, vagy -emígy, de hús állandóan került a bográcsba. Almanagy darabokra vagdalták -az ilyen húst. A vasbográcsba alúl rakták a velőscsontokat, azon felülre -a felsózott, felpaprikázott parázshúst. A húszliteres vasbográcsba három -liter víznél nem töltöttek többet. A szolgafán, csendes tűznél, -rotyogtatták ezt a bográcshúst. Leve alig látszott. Kavargatással sem -törték össze. Midőn e parázshústömeg a bográcsban reszketőn mozgásba -indult, tisztában volt a pásztor, hogy alól már megfőtt a hús. -Valamelyik erős legény leemelte a füles bográcsot és – a gyepre terített -gyékényen állva – sajátságos fogással addig rázogatta, kászolítgatta a -hústömeget, mígnem az teljesen megfordult a bográcsban. A csontok is -felülkerültek. Ezeket még visszanyomkodták – a húsba. A felülfordult -húst akár falatozhatták is… Midőn pedig a fővőhús másodszor is -megmozdult és rezgelődni kezdett, ez már annak a jele volt, hogy -teljesen elkészült – a gulyásos. A zamatos húsról letöltött lével a -száraz tésztalevest izelítették alkalomadtán. Bőség idején a főtt -parázshúst gyékényre öntögették és – a napon félig kiszikkasztva – -később hidegen csemegézték a húsostarisznyából. - -* - -A talyigás – elkészülvén a tejbetésztával, – a húsostarisznyából -szükségszerinti elég szikkasztott húst is rakott egy kisebb -vászonzacskóba, előkereste a kétméteres s mindkét végén bemetszett -válladzó rúdat, a rúd egyik végére a bográcsot, a másikra -húsostarisznyát, esetleg a vízescsobányt is felakasztotta. Várván-várt -terhével elindult a talyigás… Poroszkálva kocogta körül a szétterült -gulyát. Egyik bojtártól a másikig kocogott. Mindig pompás kisérettel -hordozta körül az elemózsiát. A fehér komondor kutyák is elkísérték… - -* - -Hüse János számadó gulyás is egyetlen kedves Pisti fiát tizenkét -esztendős korában kivitte – kistalyigásnak – a Hortobágyra. Széles a -Hortobágy. A gulyának nagy a férőhelye. Mégis előfordúl, hogy a szomszéd -gulyák „barázdolnak“, azaz két gulya egymás közelébe térül. A bojtárok -parolázhatnak egymással, de ilyenkor szigorúan vigyázniok kell, nehogy a -két gulya marhája összeőgyeledjék, vagy a szopósborjú áttévelyegjen. -Ezekre a borjúkra különben is ügyelni kell, mert, ha jóllakik a -szopósborjú, hamar a fűbe vagy a tövis közé fekszik. Lemarad a gulyától. -Vagy a pusztában célttéveszt és elbódorog. Ámbár Hüse Jánosnál ilyesmi -aliglan fordult elő. Hüse tartotta az ősi számadószokást. Pányvára -bocsájtott nyerges lova mindenkor vele volt, ahol bajt sejdített, iziben -ott termett. Naplementéig gondosan megitatták a gulyát. Miután a -tévelygő borjakat is anyjukhoz igazították, az állásra térült gulyától -alkonyatkor gazda és bojtárjai is a kunyhóhoz tértek. A port lemosván, -kész vacsorához ültek, mely idő alatt a talyigás bojtár a Pisti -gyerekkel ügyelt a kérődző gulyára. A bojtárok vacsora végeztével -váltották fel Pistiéket, ilyenkor fele bojtár – a gulyaszélre ment, fele -– maga dolgára – a kunyhónál maradt. Pistiék is visszakullogtak a -maradék vacsorára. Többször az is előfordult, hogy nem maradt étel. Ez -az ő bajuk volt, hiszen kezükben volt a főzőkanál, ha keveset kutyultak, -ehették a száraz vacsorát… Ezen az estén is így történt. Pisti -szontyolodottan bámult az üres bográcsba. Az apja mosolygott a gyereken: - -– No, Pista fiam, hogy lesz most? - -A gyermek visszamosolygott apjára: - -– Édes apám, tele a láda, tele a tarisznya. Úgy sem leszek én pap, jó -nékem vacsorára a sült szalonna is. - -– No, nézd ezt a bogárt, hogy felmetszették a nyelvét, – nevetett az -apja. Nyársra húzott egy darab szalonnát és megmagyarázta a -szalonnasütés fortélyait. Midőn jóízüt vacsorált, apjához ült a gyerek. -A számadó megszólalt: - -– Melyikőtök van még itt fiaim? - -– Én! Én! – három hang is felelte a sötétből. - -– Jól van, no! – mondotta János gazda, – fogjatok tik is kisszéket. -Gyertek közelébb. A Pista fiam oktatásából tanulhattok még tik is… Fiam, -Pista, az apád, már minthogy én, nagyapád: az én édesapám, nagyapám, aki -meg már néked szépapád volna, ha élne őkigyelme, mindnyájan az ő -elődjeik is ezen a szép pusztán vénültek meg, mint számadó gulyások. -Amikor pedig meghaltak, a legelső gazdák kikísérték őket a temetőbe. -Minek a bizonysága ez, fiam? Bizony nem másnak, minthogy valamennyien -becsületes számadópásztorok voltak. Hál’ Istennek éngem is szeretnek a -gazdák, tehát úgy hiszem, méltó utódjok vagyok. Erre törekedj te is, -fiam. Ha különben észreveszem, hogy a jó szó nem fog rajtad, Böszörményi -komához adlak csizmadiainasnak, azért hallgass rám. Elmondom a -gulyástízparancsolatot. Fiam, az engedelmességet tanuld meg először. A -bojtároknak, mint nekem szót fogadj. A másik az, hogy mindent halljál -meg, mindent lássál meg, de semmiről ne tudj. Azaz, bárki mit kérdez -tőled, mégha legjobban tudod is, mondd rá: – én nem tudom, a számadó -gazdától kérdezze meg kegyelmed. Harmadszor, ha a bojtárok előtted vagy -neked egymásról vagy bárkiről valamit beszéltek, senkinek el ne locsogd, -csupádon a számadónak mondd meg, mivel annak mindent tudni kell, mert -hiszen mindenekről a számadó felelős. Negyedik az, ha vendég jön a -tanyába és velem, vagy valamelyik bojtárral beszélget, se tudj, se láss. -Bármi után kérdezősködnek, ne emlékezz rá. Mondjad, hogy neked más a -dolgod. Mégha gazdaember jön is ki, és ha tudod is, hogy az ő marhájának -a bőre van a szárítón, akkor se tudd, hogy kié volt az. Egy parancsolat -az is, ne kívánd senkiét, de a magadét se hagyd. A hatodikat is mindig -eszedben tartsd, ha tudod is, ki volt a tolvaj, valakinek a jószágát ki -lopta el, a tudásod inkább rothadjon el benned, mert, ha kifecseged, -szólásodnak keserves árát fizetheted. Hetedjére azt mondom, igen keveset -beszélj. Még az Istenhez is halkan imádkozz, nehogy mások is meghallják, -mit kértél az Istentől. A nyolcadik az: – bárkinél szolgálsz, hűséges -szolgája légy. Dolgodat pontosan végezd, ez a kilencedik parancsom. A -tizedik sem hosszabb: – kerüld a korcsmát és a korhely emberek -barátságát… Ha majd korosodol, többi hozzád illő tanácsom sem marad el. -Most pediglen imádkozzál s azután feküdj le! – Hüse János ilyen -tanácsokkal nevelte az ő Pista fiát, míglen az Úr, a pásztoroknak is -pásztora, őseihez szólította az öreg számadót. A javagazdák Hüse János -koporsóját is kikísérték a Péterfia-temetőbe, aholottan „ABFTRA“[1] -eltemettetett. Hüse Pistából pedig „István gazda“ lőn; mert, bárlan -huszonötesztendős sem volt még, a nagycivisek – apja után – rábízták a -számadóságot. - -* - -Hüse Istvánt józan életre nevelte az apja. A hortobágyi vásárkor – nem -is csuda! – a bőségesen kinált különféle kulacsoknak különféle -tartalmától meg is kótyagosodott. Délután két órára már a csárdában -húzatta a nádudvari cigányokkal. Táncolt, dalolt István. Node bent az -uri ivószobában sem voltak csendesebbek. Görbenyakú Hatvani úr, a -birkainspektor volt a leghangosabb. Csikós és gulyás nem barátja a -birkának. A juhászt is éppencsakhogy szívelik. A nadrágos birkainspektor -meg teljesen a begyökben volt. Az izgága természetű Hatvani Ménes -nemzetes úrral vitatkozott: - -– Mondom, ha mondom, öt birkának több legelő kell, mint egy marhának. - -– Én mégis hét birkát számítok egy marhára, – erősködött Ménes. - -– Ménes komámnál az igazság, – Dely Mátyás[2] hortobágyi állatorvos is -beleszólt a vitába. Észre sem vették a kapatos Hüse István gazdát, aki -az ajtóból hallgatódzott. Görbenyakú Hatvani Delyhez fordulva, mérgesen -rákiáltotta: - -– Szamár vagy te ahhoz, Matyi! – nem folytathatta tovább a mondókát, -olyan pofon csattant a képére, székéről menten lebukott Hatvani. Hüse -István számadótól származott ez a pofon, káromkodott a gulyás. - -– Még te mersz így beszélni, te birkakirály! Te mered mondani a mi -apánknak, hogy szamár! - -– István gazda az úri ivószobából is ki akarta húzni és meg akarta -taposni a birkainspektort. - -– Nono István! Ejnye István! – Delyék felugráltak. Körülkapták, odébb -taszigálták Istvánt, Hatvanit is felhuzgálták a földről. Dult-fult, -kurjogatott Hatvani. - -– Eresszetek! Hadd tépem széjjel ezt a gyáva parasztot. - -Még szerencse, hogy hátra pillantottak Delyék. Elszörnyűködtek. Az ivóba -állított ódon, öntött vaskemence felsőrésze, amely derékig egy meztelen -nőt ábrázolt, az István gazda karja között begyeskedett. A fiatal -számadó a verbunkost rakta a vasnővel. Delyék inkább szép szóval -elvették tőle és kicsalták Istvánt. Kint a pásztorok, bent az urak és -gazdák tovább mulattak… - -Másnap hajnalban, az állatorvosi tanyán, korán kelt Dely. Alig lépett át -a tanyaház küszöbén, István gazda billent elébe. Kókadt és szomorodott -volt az István. - -– No, mid feslett? – kérdezte Dely. - -– Hej, nagy az én bajom. - -– Mondd ki hát már iziben. - -– Hej, uramatyám, nem tudom én, hogy mentem oda. Csak azt tudom, hogy a -hortobágyi vendéglős szalmája tövében ébredtem fel. - -– Pista fiam, ez még nem olyan nagy baj. - -– Bajnak, ez még csakugyan nem volna nagy baj! Hanem a kazaltövében még -ráadásul hatszáz pengőforintomat is ellopták. - -– Ez már aztán baj, István. - -A gulyás felvágta fejét: - -– Baj bíz’ ez; node meg is büntetem magamat. Tíz esztendeig soha -semmiféle italt, víznél egyebet, nem iszom, – szólt, köszönvén, -elballagott a gulyás. - -Múltak az évek. Dely Mátyás régen elfelejtette az István gazda -fogadását. Eljárt az idő. Állatorvos és a gulyás együtt vénültek. -Egyszer az orvos, a hortobágyi fogadó előtt elkocsizva, harsány danát -hallott odabentről. - -– Már csak benézek, hogy ki lehet ez? Hó! – megállította lovait. -Kihurkolta az istrángot. Bement a csárdába. Nagyot nézett. Hüse István -számadó gulyásgazda dalolászott odabent. Takarosan bevolt nyakalva a -gulyás. Hogy meglátta az orvost, felugrott az asztaltól, örvendezve -szaladt elébe: - -– Tekintetes uramatyám, jőjjön már no! Jőjjön csak be. - -– De jókedved van! Hát te hozzád mi jutott István? - -– Kedves jó uramatyám, tekintetes uramatyám! Ma tíz esztendeje ugy-e -részegebb voltam? - -– Vagy úgy! – Delynek ekkor jutott eszébe az István gazda fogadása, -elmosolyodott, – derék ember vagy, István fiam; de, hát ezután hogy -lesz? - -– Hogy lesz, uram? Úgy, amint más becsületes józanéletű ember szokta, – -felelte határozottan a gulyás és olyannak is maradt egész életében. -Midőn pedig megöregedtek és szemük is elgyengült és ha találkoztak és -szóbajött a régi idő, a vén gulyás mosolyogva nézett az idősebb -állatorvosra és mosolyogva mondta: - -– Ugy-e, uramatyám, megtartottam, amit fogadtam? - - - - -Debreceni diákok. - -A legkifejlettebb és kifejezettebb magyar diák-élet őstanyája a -debreceni kollégium. Multja, hagyományai több századosak. Németország, -Anglia, Olaszhon öreg egyetemeit sugározza körül olyan meleg fény, aminő -a debreceni kollégium ódon, erős homlokfalán az ónkarikás üvegablakokból -kipislog. Galambok fészkelnek a vén iskolaház padlásán, sőt nem -pusztultak ki mágyikás Hatvani professzor fekete csókái és varjai sem. A -babonás hírű madarak lángveres téli alkonyokon károgva kerengenek az -óriás épülettömeg felett. Boltíves szobácskák ablakán kivillog a -mécsfény. Századok óta ifjú, erős diáknemzedékek ujhodnak és támadnak -itt. A Felsőtisza berkeiből, az országnagy Bihar, a Szilágyság -szőlőtőkés és erdős rónáiról, Szabolcs suhogó nyárfái alól, a Hajduság, -Kúnság széles alföldi síkjáról hamvas arccal, lángoló szemmel sereglenek -ide a színmagyar ifjak. Bocskai, Bethlen és a Rákócziak hadi népének -leszármazói a vén kollégiumban öltik fel a tudás vértjét. Bizodalommal, -hittel sereglenek ide az ifjak a régi nemes kuriákból, tiszteletreméltó -pap- és tanítói hajlékokból, a mestergerendás fehér műhelyszobákból, a -gazdás házakból… A kész férfivá itten fejlődő ifjak derűje és dolgos -kedve századok óta melegíti a vén főiskola zugolyait. Hamvas fiatalok az -arcok, a lelkek, ám a történelmi mult sárga pergamentjei, kongós öreg -tölgylépcsői saját külön öntudattal és virtusokkal varázsolják körül a -debreceni diákot. Midőn az élet küzdelmeibe kiszármazik, aggastyán -korban is hű marad a kollégiumhoz. Nem selyemkeztyűs ifjakat nevel ez az -iskola. Diáki köztársaságában egyenlőség, testvériség uralkodik. Ötletes -szilaj jókedv, lankadatlan tudásvágy jellemzik a debreceni diákot. -Találóan illik rájok a régi diákdal: - - Mikor Wittembergának - Kapuját döngetem, - A rektor mágnifikus - Azt mondja énnekem: - - Hej, domine spektábilis! - Látszik, hogy kend magyar, - Úgy döngeti, bongati, kongati ezt a kaput, - Mint a jeges zivatar… - -* - -A kollégiumban az első diák a szénior. Az esküdt felügyelők és a skribák -is a belső emberekhez tartoznak. A karácsonyi és husvéti legációk javát -ők kapják. Hajdanta a makhinisták (tűzoltó-diákok) és a kántus tagjai is -elsőbbségben részesültek az ünnepi szentkövetségek kiválasztásánál. -Elekció a neve a legációk feletti osztozkodásnak. A jobbvérű tiszteletes -szénior urak, amilyen, a mostani mándoki pap, ifjabb Görömbey Péter -volt, csikóbőrös kulacsot járattanak körben ilyenkor. Némelykor a -lóvásár sem volt hangosabb, olyan fortélyos egyezkedésekkel történt az -ünnepi követségek csereberélgetése és bár olyik-olyik falusi -szentgyülekezetnek veszekedett híre volt, a kollégiumi diákság -történelmében nem fordul elő, ha kérték a legátust, hogy ne kaptak -volna. Midőn a theológus atyafiak és jogász úrfiak előkelő főbbrendjéből -nem került vállalkozó, a prepák (tanító-jelöltek), baglyok és vércsék -(felsőbb gimnázisták) közhadi népe, jó nulatság reményében, kapható volt -a nehány pengőforintos legációkra is. A hetedik vármegye -Istenhát-megetti falúja sem volt távol a leginkább az „apostolok lován“ -kutyagolgató debreceni diáknak. - -Ezermester Kovács Miska theológus, ki fanyelű bicskával sikerült -szobrokat farigcsált, sőt a brugóból (diák-kenyér) a nagytiszteletű -(négylovas, azaz akadémiai) professzor urak ábrázatját is kigyúrta, -Sámsont választotta legációul. Sámson a kedvesebb, a jobb legációk közé -tartozott mindig. Debrecennek a szomszédjában fekszik. Homokján kiváló -fajbor terem. Népe jómódu. Nemes urai a nyakas kálvinista Budaházyak, -Bigék, Gődényiek szerették a mulatságot. A sámsoni kúriák kisasszonykái -meg éppenséggel szemrevaló bájos virágszálak voltak. Hajdusámsonnak volt -a lakója a kollégiumban népszerű Bagoly gazduram is, aki az igehirdető -ünnepi követeket mindig aszerint jutalmazta, ahogy tréfás kérdéseire és -ötleteire visszavágott a diák. - -– Szervusz ünnep! – ezzel köszöntötte Bagoly úr Kovácsot. - -– Alázatos szolgája tíz forint! – válaszolta Miska, a találékony -„requirándus“, mire Bagoly úr mindjárt markába is nyomta a tíz forintot. - -* - -Még mikor Kágyiné főzött a diákoknak, abból az időből maradt fent: - - Lencse, borsó, kása - Diák táplálása… - -Ez nemcsak vers volt, hanem a debreceni diákság kosztját illetőleg az -igazságnak is tökéletesen megfelelt. Mindamellett a vén kollégiumban -akkor sem került gyomorbajos diák. A lencséből kipiszkálták a zsuzsokat. -Akinek nem ízlett, odébb tolta a bögrét. A diákasztalról ugyan nem -hullott maradék étel a Kágyiné asszonyság házi malacainak. - -* - -A kollégiumban a diákok tanyája a „coetus“ volt. Ma is az. Fehér meszelt -szobák, megfarigcsált asztalokkal. A vaságyakat szalmazsákkal és -hazulról hozott ágyneművel bélelték ki. Láda, faszékek, mosdótál, -esetlen mázos korsók egészítették ki a diák-otthon berendezését. Hát még -mikor – mondjuk az ezernyolcszázhatvanas években – a kunyhósor is állott -még. Ezekben uraskodtak az esküdt diákok. Egy-egy szobának három lépés -megvolt a hossza. Mostan a kollégium első és második emeleti szárnyait -lakják a diákok. A keleti szárnyon a „míveletlen népek“ prepák tanyáznak -a baglyokkal, a nyugati oldalon a theológusok és jogászság képviselik – -mondjuk rá – a nyugati civilizációt. A Hungária, Dácia (nem az oláhság, -az erdélyrészi magyar-székely fiúk – mint madarasi pap Kövendy Dénesék – -kifogóhelye), Békés, Grand-Hotel, Konkordia és a Pannónia a nevezetesebb -cétusok. A Pannónia tekintély dolgában a mágnás kaszinóval vetekszik. -Olyan diákok kerültek ki a táborából, mint a néhai Erőss Lajos püspök, -Dicsőfi József debreceni pap, Magoss Gyuri doktor, debreceni városi -főügyész, a költő Szabolcska Mihály – Kahály úr diák néven, – aki a -kotyogós kulacs sestakerti nedűje mellett sűrűn népszerűsítette itt a -„bakabibliát“. A Pannónia eseményeit, amolyan Csittvári-krónikaszerű -jegyzőkönyvben, évről-évre megörökítik a cétus-urai még a -„makhinista-világ“ óta. A bentlakosok egyes kiválóbb törzsvendégeiket -konyhalatin-nyelven megírt díszoklevéllel is kitüntetik, magukhoz -felemelik; az ilyen zamatos, ötletes és csintalan diák-oklevelek -szerkesztésének a vidám tiszteletes Szarka Boldizsár volt egyidőben -jeleshírű főnótáriusa, aki azóta Panyolán, mint az árvizektől ostromolt -panyolai magyarok papja, erős lelkéről, nagy hitéről és önfeláldozó -bátorságáról is nemes példát mutatott. - -* - -A diák életnek bizalmas meleg kiegészítő részei a korcsmák is. Régente -Bánki bácsi, Papp Gyurka, Lisztes bácsi, a kopasz Kájnrát (aki „alúl a -németet“ szóval mindig a boros pohár aljába töltötte az ásványvizet), a -vén Torma, Szabó néni voltak a híresebb diák-csaplárosok, míg újabban -Törő bácsi, Kupecz bácsi – az „Aranykapta“ ura, – Kemény Jankó a „Kis -pipa“ lágyszívű, áldozatkész fogadósa (pénztelen diáktól sohasem szokta -a bor árát kérni!) érdemelték ki a „diákok vendéglőse“ hírnevet… Régente -persze vígabb volt a diák élet is, amikor egy „kispetákot“ kellett -fizetni az adag kolbászért és kenyérért. Tizenhárom erős krajcárt tett -ki ez a kispeták. „Énekszós“ temetésért fizették. A „prédikációsért“ már -„nagypeták“ járt ki, ami tizenhét krajcárnak felelt meg. - -– Lelkem öcsém, ugy-e bizony megisznak még egy kancsóval? – Bánki -bácsinak meg ez volt a szavajárása diák uraimékhoz. Kis cserép -kancsókban, úgynevezett „orros“-ban mérte az ordas sestakertit. A három -szép lányát is diákok, végzett kollégyisták vették nőül. Derék magyar -diákok voltak ezek a Bánki „vők“: – Both, Beke és Biki urak. - -* - -Máramarostól a Bánságig mindenhol megfordultak a debreceni diákok, mint -szuplikáns-diákok pedig széles Magyarországot bekalandozták. Az új -nótát, az új tréfát a debreceni diákok hordták szét, amikor még nem -zakatolt a vasút, nem repkedtek az útszélen újságnyomtatványok. Táncban, -birokra is megállották a helyüket. Az ottományi „Gyilkos csárdánál“ még -a menyasszonyt is ellopták a debreceni diák úrfiak (Fráter fiú, egy -jogász vezette azokat is)… Azóta ugyan nagyot változtak az idők. Mások a -szokások a debreceni kollégiumban is, hanem azért a mágyikás Hatvani -professzor fekete csókái és varjai – lángveres téli alkonyokon – ma sem -hiába keresik fel a vén kollégium épülettömegét, még élnek itt a régi -diákhagyományok. Hiában öltött modern köntöst magára, ma is sok -debreceni diáknak „feszítik agyát karakán ideák“. - - - - -A kántus. - -A debreceni diák énekkart, a kollégium énekkarát nevezték el -„kántus“-nak. Az ódon főiskola boltozatos termében rendezett alkalmi -ünnepélyeken kívül, a távol vidékeken is maradandó hatással -szerepelgetett a kántus. A vidéken a református „nagytemetéseknek“ -legmegkapóbb ékessége mindig a kántus volt; mert a kálvinista temetések -rideg gyászpompájában a fájdalmat egyedül az énekek felséges ereje -fejezi ki. A kálvinista pap a ríkatásnak a mestere, énekeinkből áradozik -a vigasz. Ezeknek az énekeknek az első dalosai meg a debreceni -„kántista“ diákok voltak, azok ma is. Vendégszerepléseiket ilyenkor -gazdagon jutalmazták a Tiszák, Degenfeldek, Wesselényiek, Domahidyak, -Fráterek, Lubyak, Isaákok és a többi nyakas kálvinista urak és -szendeszép kálvinista úrnők temetésein. A temetések után tálalt -toroslakomán persze már nem szívet nyilazó gyászéneket zengedeztek, azok -a régi, komoly magyar dalok csendültek fel. A kollégium mostani -legrégibb, legkedvesebb diákját is a kántus nevelte nagyra. Mácsay -Sándor a debreceni kiváló karnagy és dalszerző – a theologiát elvégezvén -– 1877 óta véglegesített vezetője a kántusnak. Bár időközben a kollégium -ének- és zenetanári székét is elnyerte ez a szerény művészlélek, mint -aki a hetvenes évek óta állandóan kántustag és énekvezér, méltán -nevezhető a debreceni kollégium legrégibb diákjának. Tavaly – Somogyi -Sándor debreceni szobrásszal – ezüst plakettet is verettek a -tiszteletére. - -A kollégiumi „öreg“ kántusnak maholnap ifjabb versenytársa is támad az -egyetemi énekkarban. Bizonnyal öröm és gyönyörűség ez. Hanem azért én -mégis azt hiszem, Mácsay Sándor már csak megmarad holtig kántistának. -Mélyen érző lelkében fel-fellobognak a régi diák-élet derűs emlékeinek -őrtüzei. Visszasóvárogja a rég elzengett melódiákat, midőn még maga is -sort énekelt a kántusban Timár Imre, Csiky Lajos, Fazekas Miklós, Varga -Károly, Vértessy Móric, Nyakas Balázs, Dicsőfi József, Torday Gábor, -Magoss Gyuri, Ferenczy Gyula, az orosz Kisázsiában elhunyt Kállay Ferkó -és a többi más diák-kántista cimboráival… Bizonnyal eszébe jut a pír-i -földesasszony temetése is, az az emlékezetes téli temetés, midőn a -hózivatar, szerencsére temetés után, az érmihályfalvi vasútállomáson -szorította a kántust vagy másfél napig. A vonatok felakadtak a hóban. -Még „peregrinus“ Nagy Jóska sem mert nekilódulni a debreceni befújt -útnak, pedig Jóska kocogvást szaladta keresztül a vármegyéket. - -A vasúti vendéglőbe szorultak a diákok. Másfél napig a négy fal között -„rostokolni“ annyi pihent eszű diáknak: – rengeteg idő volt ez. Nóta, -tréfa, ital: mind sorra kerültek. Dehogy kerülte el a figyelmöket az a -cilinderkalapos utazó úr sem, akit velök együtt szorított be a fergeteg. -Összesúgtak a diákok. A fogadósné konyhájából összeszedtek minden -tepsit, pléh fazekat, fedőt, mozsárt s úgy sorakoztak fel a gyanútlanul -sétáló cilinderes „uraság“ körül. Debrecen ősmagyar vidékén még akkor -nem igen volt népszerű viselet a „köcsögkalap“. A tűzoltódiák „nagy -botos“, a ki basszista is volt egyszemélyben, jó Torday Gábor bőgőző -hangon elkiáltotta: - -– Ki a huncut? - -– A német! – rémséges erővel zúdult fel a kántus… A tepsiket, a -pléhfedőket is összeütötték. A pokoli zajtól, a diákok felzúdult hadától -rémülten sinalt kifelé a cilinderes utazó úr. - -– Nem is került többé a szemünk elé, – beszélte nekem egyszer még -Debrecenben, havas, téli délutánon, – szürcsölgetvén a piarista atyák -pincéjéből vásárolt diószegi bakatort, – néhai vén tiszteletes Timár -diák, a kalandos és tragikus életű „volt pap“, akiben nem közönséges -poéta-lélek és magyar elme égett el, tarlottan és letörötten járván a -vidéki élet kálváriáját. - - - - -Érmelléki szüretek. - -Midőn mézesedik a gohér és vörhenyes bogyóemlőit duzzadozva kinálgatja a -bakator, a csurranós szőlőfürtökön le-lecsípik magukat a darazsak. Node -nem sokáig tart víg életük, mert rajtok ütnek a „berr“-es dérhullajtó -szeptember, október hónapok, hegy-völgyön megkezdődnek a szüretek. A -vincellérek és kádárok hűvös pincék mélyéből csendes pajták ürömszagú -szobáiból napfényre állongatják a hordókat, taposó kádat, lihót, -csebert, puttonyt és a faragott bálványfejes homlokú vén körtefa sajtót. -Karlócától fel Magyarát, Tokaj, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Szerednye és az -egész Érmellék bortermő vidéke megmozdul. Füstfelhők himbálódznak a -hegyek oldaláról. Szüretelő edényeit öblítgeti, forrázgatja a -melegkedélyű gazdanépség. Ha panaszkodnak is a zivataros nyárra, -felderítik őket a szüreti rózsás reménységek. Az Érmelléken is újból -kivirult a szőlőgyökér-féregtől elpusztított szőlőligetek nagyrésze, bár -a felforgató évtizedek társadalmi vízözönje sok magyar tanyáról világgá -seperte a kuriák őslakóit, a kivirult Érmelléken szüretelnek még a régi -barázdák régi uraiból is. A többször szívünket sajgató, lelkünket -szomorító birtokcserék dacára is sok érmelléki szőlő áll még a régi -néven. Ilyen jelesebb szőlők például a székelyhidi hegyen a Gyalokay, -Draveczky, Stubenberg gróf, debreceni Bészler, Kiskágyon csokalyi -Fényes, Reviczky, Magyary, Lakatos, püspök Révész Bálint, Leszkay, -Fráter, Gulácsy, Darvay, Miskolczy, Derzsy, Nagykágyon Pongrácz gróf, -Kazay, Rimay, Lovass, hegymegi Kiss, Kólyon Básty (most Simonffy -Gyuláé), Csáky gróf (most Szinay), Diószegen Zichy gróf, Kuczik, -debreceni piarista, Sankán Paksy, Lévay, Hegyközszentimrén Dalmy, Beke s -több más urak szőlői. - -A filokszera-vész idejétől származik a nótás Érmellék hanyatlása. Ezt a -tündéri tükörként mosolygós szőlővidéket siralmas darabokra zúzta. A -zöldzsalugáteres pajták összeomladoztak. Fű nőtt az üres pincék -küszöbén. A beteg tőkéket kivagdalták és feltüzelték. Fájdalmában -sistergett a százados vén bütyök. Siratta azokat az elmúlt gazdag -időket, mikor még az urak nem szökdöstek el a hegytől; mikor még a -kapásnép nem keseredett le a „szocilustaságra“ és a más vidékre -költözött csokalyi tanító sem panaszolta irgalmatlanul őszinte -rigmusokban: - - Isten hozzád Kágyi hegy, - A vizavéd[3] már elmegy - Más vidékre, más helyre, – - Te is térj már eszedre… - Ettem kolbászt eleget, - Ittam jó bort eleget, - Hogy a szőlő kiveszett, - Vagy hat évig nem termett, - Vízre fogtam magamat, - Káromkodtam nagyokat… - -* - -Az érmelléki szüretek rendszerint október derekán kezdődtek. Csupán -„hegybíró“ uramék szüreteltek korábban, mert később már sok ügyes-bajos -ember dolgával kellett bibelődniök. Hiszen az érmelléki szüretek -országos vásárjárással vetekedtek. Nemcsak Biharból, Szabolcs, Hajdu, -Szatmár vármegyékből is rakott szekerekkel özönlöttek a módosabb emberek -a – hegyre. Mivel a szüret tartama az időjárástól is függött, a -kamráról, konyháról jóelőre gondoskodtak. Némelyik „szilvásban“ egész -falka „szüreti bárányt“, sőt veresborjúkat is őrizgettek a szilvafákhoz -kikötve. - -Zenés hangszerszámaikkal mindenfelé cigányok nyüzsögtek a hegyek -ösvényein. Váradról, Debrecenből és a vármegyékből is a hegyekre -csődültek az első primások, mint a malaclopó cigánybandák. Muzsikától, -nótaszótól zajlott az Érmellék. Egyik pajtánál napközben, másiknál -éjszaka szólott a muzsika, nem egyedül a dáridózás kedvéért, hanem hogy -a szedőlányok, menyecskék, puttonos legények és nyomók el ne -széledezzenek. Muzsikahangok mellett lelkesebben mívelték a munkát. A -klarinét rikoltozásánál a fagyos mustlét sem panaszolták fel a nyomók. - -– Ujujju! – szapora táncot roptak a taposó kádban. Csokalyi Fényes -Kálmán, Bihar vármegyében nevezetes főszolgabíró, különösen jól tudott -bánni népével. Fagyos szüretkor új pár csizmával buzdította a nyomókat, -akik ilyenkor csizmában taposták a bakatort… A kiskágyi szőlőhegy -aljában hivogatólag még fentáll az a gólyafészkes kéményű, sok szobás, -széles tornácos Fényes-pajta (ma Kovásznay Marcel székelyhidi -főszolgabíróé), amelyben Fényes Kálmánék egész Biharországra híres -szüreteiket tartották. Nevezetes, híres nemes úr volt maga Fényes Kálmán -is. Kálmán úrról maradt fent, hogy az egyik homokfutó kocsiját sem szép -szóért, sem pénzért nem akarta odadni Károly nevű kedves testvérének. -Egyszer azonban elragadta a kis kocsit a Kálmán úr négy tüzes lova. A -hídnak át úgy nekiiramodtak a lovak, hogy a kocsi két baloldali kereke a -hídszélen kívül siklott és a kis ér felett a levegőben repült. Egész -bizonyosnak látszott, hogy az erecskébe borulnak és a kocsi darabokra -törik. - -– Tiéd a kocsi! – Kálmán odaszólt a mellette szorongó Károly -testvérének. - -Véletlenül és meglepetésszerűleg, a gyors röperő folytán a kocsi épen -gördült át a hídontúlra, Kálmán úr szavának állott, azonnal átadta a -kocsit Károly testvérének. - -Más alkalommal Fényes Kálmánék már a harmadik hete szüreteltek a -kiskágyi nagyszőlőben, midőn a szüretre elvetődött Vértesről Irinyi -József is, a gyufa feltalálója. Irinyi tudományos módszerekkel, de -kevesebb szerencsével gazdálkodott a vértesi homokon. Persze atyafiságos -magyar vendégszeretettel fogadták, hiszen újabb keletű az a közmondás: – -mihelyt vendég, mindjárt menjék… Még az Irinyi könnyen lobbanó -természete sem volt kellemetlen Kálmán úréknak, sőt annál inkább is -kötekedtek a hajszálhasogató Irinyivel. Az ágyának a lábai alá, az -ellenkező oldalokon, kavicsokat dugdostak, úgy hogy mikor s merre -fordult, az ágya is arra döccent Irinyinek… - -A világraszóló találmányát is méregből vesztegette el Irinyi. Bécsben az -ösmerősei tréfából lekicsinyelték az Irinyi-féle első gyufát, mire -Irinyi mérgében egy vacsoráért túladott a korszakos találmányon. - -* - -Hosszú szüretek alkalmával előfordult az is, hogy fogytomra jutott a -hazai kalács és kenyér. Azért nem lyukadt ki a világ feneke. A szépséges -nemes kisasszonyok nekigyűrkőztek a dagasztóteknőnek és frissen sűlt -kaláccsal, foszlós fehér cipóval kedveskedtek a szüreti vendégségnek; -mert mint azt az én csokalyi Fényes Gyula barátom mondja: - -– A zongora távol volt tőlük. No, meg az anyák fősúlyt fektettek a jó -gazdasszony nevelésre, ami a régi nemes, úri családoknál nem is -hiányzott. - -* - -Enyhe estéken venyigéből raktak tüzet a pajták előtt. A pattogós -venyigetűz lángja a csillagokig felnyúlt. Ezeket a kedves jeltüzeket a -szomszéd falvakból is megbámulták, midőn a sihederek a krumpliba dugott -égő venyigével dobták a rakétát… Abból sem támadt veszedelem, midőn a -hetes esőtől felereszkedett az érmelléki agyag. Mindössze a fuvar -változott meg. Míglen a szüretre négylovas hintón szállottak fel azok a -hamvasarcú, dali madárként kedves Fráter, Fényes, Szunyoghy, Miskolczy, -Buday kisasszonyok, hazafelé menet meg már négyes, hatos ökörfogaton -indultak Álmosdra, Érkeserübe, Érsemjénbe… Mindamellett az ökörfogaton -sem volt hosszú, unalmas ez az út. Balázs Kálmánékat is kocsira rakták. -A szép biharországi kisasszonyok kedves nótáit gyönyörűséggel -muzsikálták a cigányok uthosszant, miközben az úrfiak lóhátról csapták -nem annyira a szelet, mint inkább a sarat a szép lányokkal rakott ökör -fogatok körül. - - - - -Az öreg József főherceg. - -A magyar honvédség 1870-ben még fiatal intézmény volt. A közös hadsereg -tisztjei idegenkedéssel, sőt kicsinyléssel bántak honvédeinkkel. A -csufondáros elbánás nem egyszer tettleges összeütközésig fajult el. A -pazonyi Elek Gusztáv ezredes és Zubovics Fedor huszárkapitány-féle -kemény honvédtiszti-bajnokoknak – karddal és pisztollyal – sok -pöffeszkedő „stiblit“ móresre kellett tanítani, míglen a császármadarak -megszokták és tisztelték a honvédet. Ezek a napirenden lévő -összeütközések még vaskosabban, nem egyszer vérengzéssel zajlottak le a -hadsereg és honvédség legénységi állománya között felmerült -villongásoknál. A piros nadrágjukról és zsinórozásukról „paradicsomos -flaskóknak“ csúfolt honvédek többször karddal és szuronnyal vágtak -vissza. 1870-ben országos feltünést és a „császáriak“ rovására kínos -csufot keltett a székesfehérvári eset, midőn is ott egy alig huszonegy -esztendős fiatal honvédhuszár-őrmester egymagában, súlyos -tölgyfaszékkel, kilenc dragonyos altisztet – közöttük négy őrmestert – -fegyverzett le és vert ki a fogadóból. József főhercegnek, a -honvédfőparancsnoknak is fülébe jutott ez a huszárremek. 1872-ben -Székesfehérváron a honvédhuszár-tisztiiskola vizsgálatán elnökölt az -„öreg úr“ és a sikerült vizsga után a „Magyar király“-szálló emeleti -éttermében ebédet is adott. Az ebédre meghívta az iskolaparancsnokot, a -tanárokat és az iskolába vezényelt tiszteket, – akik mindnyájan fiatal -hadnagyok voltak. Fesztelenül folyt az ebéd s eközben a fenséges huszár -odafordult az alezredes iskolaparancsnokhoz: - -– Nyolcszázhetvenben nyáron itt Fehérvárott történt, hogy egy -honvédhuszár-őrmester kilenc dragonyos altisztet vert ki a csárdából… -Hallott ön erről valamit? - -– Fenség, – felelte az alezredes, – abban az időben nem voltam itt. -Hanem az az őrmester most már hadnagy. - -– Hadnagy?!… Hogy hívják? - -– Csokalyi Fényes Jenő. Éppen itt ül mellettem. - -A fenséges huszár kissé féljobbra fordította érdekes fejét s – az ő -vontatott beszédmódjával – halkan így szólt: - -– Hát, ön volt az hadnagy úr?… Kérem, beszélje el, mint történt? - -Fényes hadnagy elmondta az esetet. - -– Jelentem alázatosan fenségednek, így történt… - -A fenséges huszár, akit 1840 elején Jászberényben avattak fel -Nádor-huszárnak, elmosolyodott és helyeslőleg bólintott: - -– Nagyon jó, nagyon jó! Örvendek, hogy a hadnagy úrnak semmi baja sem -történt. - -* - -Azok víg idők voltak, amikor még gróf Vay László honvédhuszár ezredes -volt a főherceg udvarmestere. Maga Vay is szókimondó, szíves vendéglátó, -derüs lelkű magyar huszár volt. A tisztekre nem a szurkolás keserves -órái, hanem igazán kedves ünnepségek voltak, ahányszor „vizitált“ a -fenséges „öreg“. A vizsgát vagy szemlét mindig főhercegi ebéd követte. -Megkivánta, de a példát is úgy adta a fenség, minthacsak magok között -lettek volna a tisztek. A koccintgatás és diskurálás fesztelenül folyt. -Az egyik ilyen ebéd alkalmával, leves után halikrát szolgáltak fel és a -vendéglős egész tányér apróra vágott vereshagymát helyezett a fenség -elé, aki – midőn észrevette a társaság érdeklődését – megszólalt: - -– Én nagyon szeretem a vereshagymát, de otthon nem juthatok hozzá, mert -a feleségem nem tűri a szagát. Azért tehát csak ha távol vagyok az édes -otthontól, akkor élhetek hagymával; node ilyenkor azután ki is rúgok a -hámfából… – Miközben ő császári és királyi fensége a tányér hagymát -kebelezte, Fényes hadnagy gróf Vay ezredesnek tartott előadást a -legjobbízű hagymásfalatról. Amely nem más, mint a nyársra húzott, -pártűznél sütött szalonna, midőn is a magyar ember a sercegő -szalonnazsírt a balkezében tartott, só-paprikával füszerezett, -karika-hagymával bőven rakott vékony pirítós kenyérre csepegteti… - -Gróf Vay egészen fellelkesült: - -– Fenség! A Fényes hadnagy tud ám egy kitünő hagymásétel-receptet. - -– Hát beszélje el a hadnagy úr, – mondta érdeklődéssel a fenség, – -tanítson meg bennünket arra a jó eledelre. - -– Minálunk Biharban úgy csináljuk azt, – Fényes hadnagy előadta a fenti -receptet. - -A fenség arca felderült: - -– Na, kedves Vay, ha hazamentünk, ezt megcselekedjük az alcsúti -tanyánkon. - -Az ilyen főhercegi ebédek után még egyideig együtt „tislizett“ a -társaság. A fekete kávét ott itták meg. A főhercegi „cercle“ is -családiasan – táblabírósan – az ebédlőasztalnál történt meg. Forintos -szivarokat szívtak a tiszturak, – bezzeg később, mikor már a fukar Nyáry -báró volt az udvarmester, hétkrajcáros szivar járta… A fenség, ebéd -végeztével, ezüstkupakos makrapipáját szedte elő, melyre magyar címer -volt kifaragva. A rövid megyfaszárról nemzetiszín selyembojt díszelgett -és a jóféle szűzdohányt sallangos zacskóból sajátkezüleg kapargatta -kedves pipájába. - -– Már én csak nem adok egy pipa jó magyar dohányt száz havannáért sem, – -szólt s ázsiai gyönyörűséggel eregette az illatos füstkarikákat. Midőn -pedig csendes pipaszó mellett kidiskurálta magát, átment a másik szobába -leheveredni. Búcsuzkodott a társaság is, gróf Vay elmenőben mindig rájuk -szólt: - -– Fiaim, rakjátok meg a zsebeteket szivarral, mert mostanában ilyent úgy -sem szívhattok… – Ilyenkor bizony négy-öt darab szivar a dolmányzsebbe -vándorolt. - -* - -A veszprémi hetedik honvédhuszárezredet 1878-ban Sárváron -összpontosították, Kutassy Ignác alezredes parancsnoksága alatt. -Előléptetési sorra került, vizsgáznia kellett, hogy miként vezet el egy -huszárezredet. A vizsgára József főherceg is megjelent lovag Henneberg -Károly altábornagy lovassági főfelügyelő és a dandárparancsnok -kíséretében. Kutassy példányképe volt a daliás szép, gyönyörű magyar -huszárnak. Midőn kétezerforintos sötét almásszürke paripáját combközé -kapta és a kantárszárat neki eresztette, huszármondás szerint, a veszett -fergeteg is csak csiga-biga volt a Kutassy alezredes száguldásához -képest. Vezényszavával túlharsogta a legélesebb trombitát. Leirhatatlan -az, amidőn Kutassy az egyes oszlopban menetelő huszárezred éléről -két-háromszáz lépést előre robogott, majd visszafordult a dübörgő ezred -felé és – égretartott tenyérnyi széles huszárpallosát villámként -megsuhintván – vezényelt: - -– Előrefejlődni! Vágtát, indulj! – Ezt a félemletes vezényszót nemcsak -az ezredoszlop végén hallották meg. E hang csattanásától kilométer -távolságokra ijedezve ugráltak ki a nyulak és reppentek fel a fogoly -madarak; sőt Henneberg altábornagy kijelentésével: - -– A határbeli ürgék is mind kibujtak a lyukból, mert azt hitték, hogy -égiháború támadt… - -A vizsga, természetesen, kitünően sikerült. A tisztikar ebédre a -főherceg vendége volt. József főherceg elégült jókedvében ekkor mondotta -Kutassynak: - -– Az alezredes úr olyan igazi magyar huszár, hogy én üdvösnek tartanám, -ha az alezredes urat halála után elégetnék és visszamaradó poraiból -egy-egy csipetnyit beadnának minden huszárnak, hogy hasonlatosak -legyenek önhöz… - -* - -Az 1880-as évek elején az erdélyi részen zajlott az őszi hadgyakorlat. -József főherceg, Fejérváry honvédminiszter és a lovassági felügyelő, sőt -báró Nyáry udvarmester is résztvettek azon. A fenséges úr és a -kegyelmesek alá Fényes kapitány huszárszázada adott egy-egy jó -hátaslovat. Valami tehénlegelőféle területen pihenőt tartottak, a fenség -is leszállott. Midőn azután ismét felüléshez kászolódott, észrevette, -hogy a csizmája és sarkantyúja a tehénhulladéktól bemocskolódott. -Kérőleg tekintett körül, de már ekkorra oda is ugrott az egyik szemfüles -küldönc huszár és a nadrágzsebből kirántott csipkés, székely -díszkendővel „lepucoválta“ a fenség lábbelijét. Majd tisztelgett. Azután -maszatos kendőjét – ünnepi komolysággal és gondossággal összehajtogatván -– visszadugta a zsebébe… József főherceg ezt már nem bírta ki tovább, -megszólalt: - -– Hogy hívnak és hol szolgálsz, édes fiam? - -A huszár keményen vigyázz-ba vágta magát: - -– Császári és királyi fenségednek alázatosan jelentem Csürdöngős Mózes, -a magyar királyi kilencedik honvédhuszár ezred első századánál, első -szakasz közvitéz, – szakaszparancsnok Szuper Mihály hadnagy úr, -századparancsnok Fényes Jenő százados úr, osztályparancsnok Forster Emil -százados úr, ezredparancsnok Jánky Lajos ezredes úr, dandárparancsnok -Bulyósdy (Bulyovszky) Károly ezredes úr, lovassági felügyelő Henneberg -Károly altábornagy úr, honvédelmi miniszter báró Fehérváry Géza -altábornagy úr őkegyelmessége, honvédfőparancsnok ő császári és királyi -fensége József főherceg úr! – A góbé még tovább is folytatta volna a -bemutatkozást, de már ekkor a főherceg közbevágott: - -– Jól van, nagyon jól van fiam Ördöngős. Látom, hogy tudományos huszár -vagy. Hm, de, mondsza, van-e valami vagyonod? - -– Alázatosan jelentem császári és királyi fenségednek, semmi sem az -enyém, ami rajtam van. - -– Jó, jó! De, hát amikor otthon vagy? - -– Alázatosan jelentem, ha neézek az eégre s ha neézek a földre, minden a -másé vagyon, amit szemeim látnak. - -– No, no édes fiam Ördöngős! Az a zsebkendő talán mégis csak a tied, -amellyel a csizmámat megpucoltad?… - -– Alázatosan jelentem, az sem az enyém. Azt is csak a gyakorlatra adta -ide a szeretőm. - -Már erre a főherceget is elhagyta a hidegvére. Jobbnak látta felhagyni a -további kérdezősködéssel. A kikivánkozó nevetést bajusz alatt -visszafojtván, egy ragyogó sárga körmöcit odanyomott a góbénak: - -– Derék huszár vagy fiam. Nesze, ezt meg kösd a zsebkendődbe! – A -főherceg később, időmultával, visszafordult a kisérethez beosztott -Fényes kapitányhoz: – Százados úr, ez az Ördöngős huszár ügyesnek és -ragaszkodónak bizonyult s én hiszem, hogy ő belőle jó altiszt válnék?… - -– Parancsára fenség! – felelte Fényes kapitány és a hadgyakorlat végével -már „tizedesi“ két-két csillag ragyogott a Csürdöngős Mózes huszár -zubbonyának gallérján. - -* - -Míg élt: – magyar érzésével, magyaros egyszerű szokásaival, magyar -huszár-erényeivel példányképe volt honvédségünknek az öreg József -főherceg. Holta után is a miénk maradt. Teste magyar földben nyugszik. -Emlékével fel-felmelengeti lelkünket. Másként írnák a históriát, ha -abban az időben – az ő vezérletével – háborúba vezették volna a -honvédséget… Hajh, de a szárazságos hosszú békében meddőn sorvadtak el a -legdicsőbb huszár-erények. - - - - -Magyar-Szeged. - -Magyar-Szeged! Lehetne ezt másként is írni?… Bizony, alig száz -esztendővel: „Rátz-Szöged“ néven emlegették ezt a tiszaparti magyar -tanyát; holott a szeri-pusztán áldozást tevő Árpád vezér fehérlovas, -puzdrás magyarjai hasították az első barázdáit. Az ösztövér keleti ősök -félvad szlávoktól, réti éhfarkasoktól hódították el a szűzföldet a -Tisza-Maros közén. Vízililjomok virítottak ottan, midőn a vadász, halász -és pásztor magyar vitézek az első bogárhátú földkunyhót megásták a -nádasok és mocsártölgyek rengetegében. A potrohos öreg kőbástyákhoz és -keresztes templomokhoz szintén magyar kéz gyúrta, magyar kéz égette a -keményen kongó első érctéglákat. Rácok, dalmaták, németség későbben -szivárogtak be. Mint ahogy a fecske fészket tapaszt a kész házfalra, a -biztonságos ereszet alá. Az idegen törekvéseket tutorozgató udvari -politika mellett eshetett meg, hogy a fecskékről keresztelték el -„Rátz-Szögednek“ az ősmagyar „Mező-Szegedet“. Az a csufondáros -„rátz-nevezet“ nem is tarthatta fenn magát. A szegedi magyar népkazán -magába olvasztott rácot, mint belpalánki németet, sőt – szaporafajta és -dolgos – magyarjaiból százával, ezrével csurrantja ki munkásember -feleslegét nem ugyan az amerikai kőszénbányákba, hanem Szlavóniáig, hol -tunyha idegen kezeken dudvásodik a magyar föld. - -Ez a Szeged nem hiában beszéltet magáról olyan sokat. Ez a sűrű beszéd a -duzzadó élet szava. Életöröm melódiái ezek. Magyar kasza peng ott. -Magyar mesterek pőrölye cseng ott. Mikor a „nagy árvíz“ boldog fehér -házait fekete iszapba fullasztotta és a sárgasörényű árvízrém csecsemők -bölcsőjét kavargatta a felszakított sírgödrök felett, – ez a nép hitét -akkor sem vesztette. Egészséges életkedve virágot bontott a harsogó -örvény felett is. Érezte erejét. Hivatásának tudatában megnyugodva -fogott a romok eltakarításához. A veszedelmek csatamezején nem riadt -vissza az új tűzhelyek felépítgetésétől sem. - -Századok képét előrefestegető, századok alakulását előre kicövekelő -méretek azok a várostervek, melyekben Tisza Lajos gróf, ez a józan -kálvinista ésszel és méltósággal számító, mindenkinél büszkébb magyar -főúr e kiválasztott népnek az ifjú Magyar-Szegedet térképre foglaltatta -és megalapozta. A város mocsárba sülyedt belsőtelkein ugyan évtizedekig -kántáltak még a kecskebékák. A Tisza Lajos gróf királyi biztostól -merészen alapozott és a körtöltéssel bevehetetlen magyar várnak -elkerített Szeged város ilyen arányú életképes fejlődése kivihetetlennek -tünt fel. A bámulatos sugárutak, páratlan körutak, nyílegyenes -oldalutcák, a szabályos piacok és sétaterek tussal kihúzott fekete -vonalai inkább megdöbbentőn, mint biztatón vigyorogtak le az üres fehér -várostérképről. A talpát megvető, helyét a legmostohább viszonyok között -is fenntartó magyar népjellem hullámveréseit tanulságosan ábrázolja ez a -mind tovább színesedő térkép. A magyar jellemerő kiválasztott -példányképe, a bámulatos szegedi nép alig néhány évtized alatt -kitöltötte a hézagokat. A mocsárszagú földből százával, ezrével dúródtak -ki a téglaházak és paloták. Egyre hamvasabban, egyre felségesebben -bontakozik ki a szűzies magyar alföldi középpont: – minőnek holdas -éjszakákon, ablakából eltekintvén a rom város felett, Tisza Lajos -álmodta és akarta Magyar-Szegedet. - -Magyar-Szegeden azóta sem szünetel a falbontó csákány csattogása. A -malteres kanalak nem rozsdásodtak be. Kállay Albert hosszas főispánsága -idején, az okos szóra hajló néhai öreg Pálfy Ferenc korszakos -polgármestersége alatt hatalmas lökésekkel haladt előre, előbbre a város -a Tisza Lajostól kicövekelt úton. Amikor pedig a munkáskezek szünetlen -kopácsolásától és a sok elegyes értékű birálgatástól zúgni kezdett -Kállay Albert feje, Eiffel mester remek Tisza-hídján az újszegedi -rózsaligetbe sétált át frissülni. Már a séta tekintetében öreg Pálfy -Ferenc podeszta sohasem tartott főispánjával, bár gyönyörű fogatai is -voltak az öreg úrnak, a Tisza partján inkább gyalogszerrel bandukolt -kuriája felé. A halpiac tarka népén, a Tiszán úszkáló hajókon mindig -talált kedves szórakoztatót. Ennek ellenére bölcsen megértették egymást -az újszegedi rózsáskert-barát főispánnal és becsületes végrehajtói -voltak Tisza Lajos hagyományának, a Magyar-Szeged kiépítésének. Azonban -azt is el kell ismerni, hogy a városi tanácsban és a -képviselőtestületben is egyenlő szeretettel, egyenlő nemes -áldozatkészséggel fogták fel és értették meg Szeged hivatását nemzetünk -életében. A süvöltős hangú vén Babarczy József fiskális, Magyar János -pápaszemes prókátor kollégájával, latinul és ékesen beszélő öreg -szénátor Vágner Károly úr (tőle származik a kitünő mondás: volt ott -minden – tudnillik a dorozsmai lakodalomban, – csupán kénálás nem -volt!), zsombori Fodor István a kiváló városi tanácsos Károly fiával, -nábób szatymazi Zsótér Andor (már az apjának száz bőgős hajója fuvarozta -a búzát Tiszán-Dunán), miniszteri tanácsosságra emelkedett Enyedy -Lukács, Taschlerék, a kiváló oktató piarista Magyar Gábor, az ugyancsak -piarista Tóth Antal a községi iskolák felügyelője, raggambi Fluck Ferenc -48-as huszár, jótékony Oltványi Pál prépost, a nagytehetségű, de -szerencsétlen végű Vass Pali, Ivánkovits János (később rozsnyói püspök) -és testvére Sándor, a főügyész, a költői lelkületű Szabados tanácsnok, -gavallér Szluha főkapitány és hivatali örököse a jóakaratú Rainer József -hosszúszárú tajtékpipáival, melyekhez hasonló készségekből karikázta a -füstöt a halvérű Drót (dr. Tóth) Pali is, a diplomata László Gyula -vicepolgármester, köteles Bakay Nándor, Lábdy Antal a művelt magyar -nagyiparos, tanyalakó óriás Pálfy Antal (Tóni bátyánk egyszer -földhözvágta a vásári hírhedt birkozó Markuleszt is), a szelid apát -Varga „páter“, a népszerű pap, szónok, emberbarát Jászay Géza -plébánostársával (címzetes püspök azóta), história író Reizner János, -Pillich Kálmán Szeged Eötvös Károlyja, Nagy Sándor öreg szerkesztő, Rósa -Izsó, csendes Tóth Mihály főmérnök, nyakkendőtlen republikánus Polczner -Jenő követ, Lőw Emánuel a tudós és hazafias főrabbi, mintagazda -Lichtenberg Móric, vendéglős Balogh Ferenc, zöldkalapos Zombory Tóni -tanácsnok (az „ujdondászok“ ádáz ellensége), a jóízű, remek szegedi -magyar Fajka János főszámvevő, mindenttudó Obláth Lipót, a szegedi -népélet érdemes örökítője Kovács János író, pattogós Kószó Pista az -ügyvéd, Kulinyi Zsigmond, Békefi Antal (a szegediek Tónija), Palócz -László, Balassa Ármin az ujságírás berkéből a többi derék szóvivőkkel -soha nem voltak kerékkötők, az értelmes szegedi tanyásgazdák példányképe -Papp Pista sem, az alsóvárosi öreg parasztvezér Vőneki Pál uram sem, aki -különben elvégezte a gimnáziumot a piarista atyáknál, sem a kuruc Sáry -János hentes, furfangos Ruzsa Vince sem. Elmúlt a Masa sógorék kora, -akik lovas-szoborral akarták megtisztelni a szerzetes Dugonics apó -emlékét. Magyar-Szegednek ezen lelkes újraépítői, bár maguk érezték -legnyomasztóbban a terheket, meghoztak a „városért“ minden áldozatot. -Olyanoknak ismertem meg őket, mint a szülőföldemről azokat a kedves öreg -hajdúgazdákat, kik utolsó jártányi erejükkel is nemes gyümölcsfát -oltogatnak, diófát ültetgetnek a kis – onokáknak… - -A szülőváros iránti nemes szeretetben és áldozatkészségben nem maradtak -hátrább az utánok következett mostani ifjú szegedi polgár nemzedékek -sem, akiknek az élén a nagy eszű és meleg szívű irodalom- és -művészet-barát Lázár György polgármester már nemcsak építgeti, hanem -csinosítgatja is a szeretett „várost“. A tervezésnél széles látkörű, a -kivitelnél ernyedetlen Lázár György még a régi városépítők közül -nevekedett nagyra az atléta Bokor Pál, Taschler Bandi (a nagytata), -elegáns Gaal Endre, jóbarát Balogh Károly, kedélyes Koczor Jancsi -(másként I-ső János is), komoly Szekerke Lajos[4] tanácsuraival együtt. - -* - -A palotás ifjú Magyar-Szegednek kedves kiegészítő részei a Felsővároson -azok a boszorkás hírű, kanyargós sikátorok is. Itt lappangott Dugonics -apónak az ódon, lesüppedezett háza, melyben bölcsője ringott. Melynek -diófaasztalánál az iromba lúdszárnyat művészi írótollá faragta. Honnét -koporsóját kikísérték a temetőbe, merrefelől a Makkoserdő tölgyfái, -cserfái rengedeztek. Lelkes piarista Dugonics apánk nem éltél hiában. -Bárlan könyveidet nem forgatja a nájmódis-világ, nyelvednek aranykincsei -kophatatlanok. A lippenős pillájú szegedi menyecskék, az édes ajkú -szegedi lányok ma is a te nyelveden beszélgetnek. Dugonics apánk nem -éltél hiába, ha mindjárt a kőfalbontó csákány földreterítette a te -egyszerű, ősi házadat is. Mert ritkulnak már a Maros-utcában is a -zsalugáteres fehér házak. Malomkő nem terpeszkedik a modern házak -küszöbénél. Felejtgetett mesék, érthetetlen hagyományok, idegenszerű -nevek örökítik még a régi idők, régi emberek emlékét. Ahogyan ott -kanyarog a Hóbiárt pasa utcája is… Szerelmes természetű ember lehetett -ez a főrendű muzulmány. Az utcát is azért nevezték el róla, mert a -felzúdult szegedi menyecskék – a kalandos basát – itt verték agyon -papuccsal… Magyar-Szeged olyan is vagy te, mint szeliden folydogáló -Tisza folyód. Mélységeidben csoda erők, iszapba sülyedt őskincsek -rejlenek. Aki állott partodon, aki kóstolta vizedet, többé nem felejthet -el. A szegedi kopogós sarkú, icipici szattyán női papucsok ákácfámnak -utolsó virágzásakor is megdobogtatják szívemet. - - - - -Gabara piktor. - -Gabara piktor egy furfangos hírű, csinjeiről nevezetes, különc szegedi -csizmadiának volt a gyermeke. Az asztalos-inas Munkácsi Mihály a pemzlit -és színes festéket a műhely zugolyában kéznél találta. Füttyszó mellett -tulipiros rózsákat, hupikék liliomokat és tulipántokat festegethetett a -menyasszony-ládákra. Az ifjú asztalos-inas képzeletéből harmatos -virágbimbókat és képeket fakasztottak már ezek az egyszerű -festékkeverékek is. Bezzeg más sorsú a csizmadia-inas. A Gabara csapongó -képzelete is minduntalan a csirizestálhoz tapadt, mint ahogy a tál -szélére telepedett selyemszárnyú legyecskék is ott ragadnak… Ezek a -mostoha körülmények leginkább igazolják a Gabara Vince született -művésztehetségét, mely a szerény világítású csizmadia-műhelyben is -kibontotta szárnyacskáját s a csirizes tálról is felrepült. Már -kezdetleges rajzaival annyira feltünt, hogy a szegediek városi -ösztöndíjjal küldték ki Münchenbe a fiatal csizmadia-legényt. Ottan sem -vallottak szégyent vele, rajztudása alapján a müncheni akadémiára is -felvették Gabarát. Gabarát kezdetben felkarolták a müncheni -mestertanárok, mert művészi kezenyomán az őstehetség lángja lobbant fel. -Jövőt jósoltak neki. Egyideig haladt is meglepően előre, de azután -egyszer csak – magyar tehetségeknél nem ritka az ilyen sors! – -megbicsaklott. Mindinkább elhanyagolta tanulmányait. A hét elején, mikor -a tanár „beállította a modellt“, még csak feltévelygett az iskolába. -Egykét óráig elpiszmogott a festőállvány körül, azután szökött ki a – -szabadba… Lassan olyanná hervadt a művész lelke, mint letarolt liget. A -vizsgálatokra is cimboráitól szedegetett össze rajzokat, melyeknek -egyszerűen aláfirkantotta nevét. Szegedre is leginkább ilyen rajzokat és -festményeket küldözgetett haza. Otthon örvendezve hiresztelték a -jóakarói, hogy „micsoda nagy piktornak indul ez a Gabara“. A müncheni -mester-iskolában akkor még nagyobb volt a tanszabadság is, tehát a -„bizonyítvány“ miatt sem aggályoskodott Gabara. Mindig jó -bizonyítványokkal tüntették ki, olykor-olykor megnyilvánult ősereje a -tanárokra is hatással volt. Elnézték a gyarlóságait. - -* - -Alig pirkadt a nyári hajnal, Gabara már talpon volt. Már hajnali fél -háromkor ott fütyölte a „Rákóczit“, a müncheni magyar művészek -„jelhangját“, piktor cimborája ablaka alatt. Az emeleti ablakba -harsányan kurjantotta fel a borzasfejű debreceni Kovács János piktornak: - -– Gyere már te Kovács! Mert a bajorok elszagolják előlünk ezt a finom -levegőt… Az Izár-partján neki vágtak az erdőségnek. Ahol legcsendesebb -volt a bájos vidék, felállították a festőállványt. Gabara ilyenkor sem -sokáig pacsmagolt az ecsettel, mihelyt felszikkadt a harmattól a pázsit, -leheveredett a vadvirágokra. Pompás ötletekkel vidította, találó -megjegyzésekkel irányította cimboráit. Maga ritkán festegetett. Midőn -cimborái nógatták, azzal elégítette ki őket: – Egye fene a gyakorlatot, -pajtás! Az elmélet a fő. - -Gabara mégis egyszer, tanárja ajánlására, jó pénzért vállalkozott, hogy -megfesti egy müncheni gazdag nagyúrnak az arcképét. Nagyobb összeg -pénzről volt szó, tehát Gabarában is felpezsdült az élelmesség. -Belekezdett az arckép festésébe. A kollegák a festményt féligkész -állapotában megbámulták. Gabara három évig folyton készült a -befejezéséhez, végül is örökre eltávozott Münchenből és még mindig nem -készült el a festménnyel. - -A Gabaráék cimboraságához tartozott egy Rosenmayer nevű, nagy igyekezetű -és „eszményies“ piktortársuk is, aki az „angol park“ századéves fái -alatt mindig oly áhitattal viselkedett, mintha csak a templomban -ájtatoskodott volna. Ilyenkor a tréfát sem szívelte s mivel azt is -kitapasztalták Gabaráék, hogy Rosenmayernek – ez alkalommal – fityingje -sincsen és a rendes „sörözés“ költségeihez nem társulhat a jámbor, -elhatározták a megugratását. Az angol park többszázados fái alatt Gabara -kezdette: - -– Te Kovács, – szólt a mester s rámutatott egy mohos öreg tölgyóriásra, -– mit gondolsz, hány éves lehet ez a fácska? - -– Hm, – debreceni Kovács Jankó különben is megfontoltan szokta leadni a -szót, – ez bizonnyal lehet már vagy tizenöt esztendős… - -Rosenmayer a festőállvány mellől felütötte – a fejét. Gyanakvón -pislantott a két betyárra, de mégcsak akkor veresedett el, amikor Gabara -megcsóválta fejét s gyászosan fanyar pofával, mint örökigazságot bökte -ki: - -– Nono, barátom… Lehet ez már vagy húsz éves is! - -Rosenmayer dühében nagyot ugrott. Felkapdosta a holmiját: - -– Bolond betyárok! – kiáltással elrohant. - -* - -Gabarának éppen oly barátságos, kedves és hiszékeny népség kellett, mint -a müncheni bajorság, mely a berlini bugrisnál is kiadósabb sörívó. A -vérbeli bajornak nincsen szemefehérje sem, az is kárminszínben úszik a -tenger italtól. Gabara a három év alatt legalább is hatvanszor -változtatott lakást. Széles Münchenben nem volt olyan korcsma, ahol nem -ösmerték és fel nem krétázták volna a mókázásairól is népszerű szegedi -piktort. A szavát is készpénzül fogadták a kedves bajorok; ugyanis -Gabarának volt egy varázsigéje, mellyel a legtolakodóbb hitelezőjét is -kezes báránnyá szelidítette: - -– Morgen kommt Geld von Szegedin; majd holnap ha megérkezik a szegedi -pénz! – e varázsigével kvártélyos házaknál, hentesnél, boltokban, -kocsmákban, szuszternél, szabónál, művész kollégái között, fent az -akadémián három teljes esztendőn keresztül mindig, mindenhol érvényesült -Gabara, akinek volt is valami bizalomgerjesztő vonás az arcában, -lekötelező előkelőség a megjelenésében. Cézár arcú volt ez a -csizmadia-fiú és amely bajorral egyszer beszélt, az a kedves ember -eskűre kész volt, hogy „Herr von Gabara“ csupán mókából krétázik és -legalább is földesúr – Szegedországban, ahová „akadémiai festő“ -diplomával került vissza. Gróf Tisza Lajost, a hatalmas királyi biztost, -is lefestette. A szegedi lapok szerkesztői, Nagy Sándor és Enyedi Lukács -szerkesztők lelkes sorokban hívták fel a városi tanácsot Gabara „remek -képének“ megvételére. Azonban ez a sikere sem jelentett szerencsés -fordulatot zátonyra jutott életében, bohókás fejét ivásnak adta. Bárlan -a szegedi családoknak még sok képet megrajzolt és festegetett, lejebb, -mindig lejebb került az élet forgatagában. A művészet isteni lángjának -ihletése kiégett lelkéből, eldurvult kezéből porba esett az ecset, a -müncheni akadémiai festő visszakerült a – csizmadia-műhelybe. Már ekkor -csizmadiának sem vált rendes mester belőle. Elvadult a várostól is, -kihúzódott a szegedi tanyákra és a pusztán mint különködő, részeges -foltozó csizmadia éldegélt még néhány évig. Testében megtörve, lelkileg -meghasonolva – kora ifjan – hunyt el. Kint a pusztán ásták meg a sírját -is. - - - - -Az asztaltársaságok. - -A XIX. század első felében minden magyar háznál tárt kapu, illatozó -meleg tűzhely, tele pince fogadta a vendégeket. A vendégváró barátság -virágkorát élte. A kávéházat és kocsmát kényszerből keresték fel a -tisztességes emberek. A vásáros közönség, meg az alkalmi korhelyek -vetődtek be az ilyen helyekre, akik egyszer-egyszer ki akartak rúgni a -hámfából. A régibb magyarság szórakozását otthon: – a család, komaság, a -barátok kedves környezetében élvezte. A tűzhely hivogató lángjai akkor -kezdettek elhamvadozni, midőn az ősiföld megmozdult az új eszméktől -forrongó ifjabb nemzedék lába alatt. A régi családokból irodalmi, -színművészi, politikai eszményekért rajongó ifjak mind többen és többen -sodródtak ki bizonytalan, otthontalan küzdésekbe. A fellángolásoktól -emésztett ezen rokonlelkek, a satnyán serdülő újkor váltott gyermekei -verődtek össze először a régi Pest kávéházainak és vén vendéglőinek -sarokasztalainál. A diákság, korhelykedő vidéki földesurak, világjárt -lelkes iparosok közlegényeskedtek nekik. A jó vidéken, nagyobb iparűző -és kereskedő városokban később alakultak ki asztaltársaságok, midőn a -szabadságharc fergetegei felforgatták a nyugodalmas ősi berendezkedést -és az idegen erőszak is betört, célzatosan rombolta a családias -tűzhelyeket. És a nemzet legjobbjai közül ezrek hajszolódtak -nincsetlenségbe. Midőn már birkózni kellett a napi kenyérszerzés -gondjaival is. A lelki gyászhoz anyagi romlások is járultak. A -vendégváró, venlátó rácsos magyar kapúk egymásután így csukódtak be. -Hajótöröttek és az otthontól elszakadt küzdők seregestől özönlöttek -széjjel. Az öreg hazabölcse, Deák Ferenc is kocsmára, sőt – lakni is – -kocsmába szorult. Ámde az alkotmány feltámasztásával a magyarság -rabbilincseit leverte. A nemzeti élet tavaszát felvarázsolta a hó alól. -A senyvedő magyar lelkekről egyszeriben leolvadt a jégkéreg. A szeretet -meleg érzései csorgadozni, csergedezni kezdtek, mint a kis patakok. A -rokonlelkek és szívek egymást keresték, mint ahogy a csergedező -erecskékből a kikericsvirágos, boglárkás aranysárgazöld tavaszi réten -fenékig áttetsző, üde tavacskák folydogálnak össze, az újraébredező -magyar életnek honfi bútól és csalóka reményektől nemesült lelkű -bujdosói így keresték fel egymást. A füstös kávéházban, vén fogadók -sarokasztalánál így szivárogtak össze. A hazaszeretet és nemzeti célok -jelszavaival így alakultak különféle asztaltársaságok. Némelyik -aranypennával írta be nevét a magyar élet történeti könyvébe. - -* - -Az 1880-as esztendőktől Debrecenből országos hírnévre emelkedett (a -Cegléd-utcán a Papp Gyurka-féle Kis-Pipa vendéglőben) a gróf Vay Dániel, -gróf Teleky Sándor ezredes és a református püspöki titkár (volt 48-as -vadászfőhadnagy), Bodossy Pál bátyánk asztaltársasága. A két mágnás -nevét sokat emlegették a régibb Magyarországon, Bodossy nem volt grófi -származás, ámde nálánál nemesebb megjelenésű daliát nem ösmertem. Még -magas korában is magyar uri férfiszépség volt, hozzá szikrázóan ötletes, -minden társán felülemelkedő gavallér s mélyen érző költői lélek is. -Előkelően szerény és dicsekvésnélküli vitéz katonája a nagyidőknek, aki -a bölcs világfi Vay és kalandos lovag Teleky mellett sem szorult félre, -sőt egymaga lelke volt a társaságnak. - -– Pali bátyám! Pál bátyám! – volt a Bodossy neve az alsó és felső -tiszavidéki református vármegyék úrinépe előtt. Ahol személyesen nem -ösmerték, a hetedik, tizedik vármegyében távolfekvő kuriákba a diákok -hordták el az ő gyönyörű magyar hírét. A két kálvinista gróf és a -Bodossy asztalánál a tiszavidéki magyarság legérdekesebb alakjai -összetalálkoztak. Földesurak, református papok, podolini számkivetésre -kész piaristák és kollégiumi bohém tanárok, a főiskola öregebb diákjai a -teológiáról és jogakadémiáról, ügyvédek, bírók, városi és megyei -tisztviselők, katonatisztek, szinészek, szinésznők, nagycivisek, -bormegissza vén kálvinista tanítók, írók, ujságírók, lapkiadók, -félbemaradt és minden szép reményre jogosult zsenik átutazó ellenzéki -képviselőkkel tarkítva, akik közül csak Thaly Kálmánt, Illyés Bálintot, -a harangszavú Uray Imrét, Papp Eleket, Kiss Albertet említem fel… Az -„uri civisek“ közül ölelnivalón kedves tagja volt a társaságnak Vértessy -Lajos. A nagy színművész Zilahy Gyulát, akinek csak „Zsül ecsém“ volt a -neve, különösképpen szerették mindnyájan s ha Zsül egyszer-egyszer -lekésett a mindenesti összejövetelről, Vértessy szemrehányón nógatta a -bájos művészfiút: - -– Gyüjjön! Gyüjjön már no Zsül ecsém! Peletykáljunk egy kicsit… – -Azonban a peletykálásnál nem állott meg Vértessy Lajos. Minden szép -célra kinyílt az erszénye is. Mindamellett Vértessy Lajosnak is került -ellenlábasa, a többszörös milliomos nagy pénzkufár civis Kavicsdi, aki – -megszállván a jólélek, – harangot öntetett a verestemplom tornyába. – -Átkos pénzen készült szégyenharang ez, – méltatlankodott Vértessy, – a -szent eklézsiának el sem kellett volna fogadni. Valahogy ki kell -köszörülni ezt a csorbát, hát meg is cselekszem. Én meg most már órát -csináltatok a verestoronyhoz… - -– Nem értem Lajos bátyámat! – érdeklődött az ártányfejű (értsd: a vastag -nyakára!) nagyrábéi és szoboszlói Thóth László pápista tanító és -debreceni ujságcsináló ott helyben, akinek a tiszaujlaki pedrőtől mindig -öklelősre állott a tinószarvú hegyes bajsza és akinek a vers szerint: -„érdeme volt a debreceni uzsorás hajsza“, – nem értem Lajos bátyámat, mi -dicsőségét keresi abban, ha majd az uzsorás Kavicsdival együtt -emlegetik? - -Vértessynek felvillant a szeme: - -– Hát megmondom néked, öcsém! Kavicsdi komám holta után sem nyugszik meg -abban, hogy az én órám kalapácsa örökétig ütiveri az ő bűneinek -megváltásául szánt nagyharangot!… Tényleg így is történt. A -verestoronyból ma is hallani, hogy zivataros éjféleken miként -veszekszik, csattog s pattog kisértetiesen zúgva-búgva a két kemény – -immáron halott – ellenfél lelke… - -Vay Ábrahám gróf atyafi látogatóban, református egyházkerületi közgyűlés -idején Vályi János főkurátor, Kiss Áron (később református püspök), az -érmelléki ezermester Nagy István esperesek is többször társultak itt. A -színháztól Ellinger Ilona, Békéssy Rózsi, Locsi mama, a két ludtalpú -páratlan kómika, az énekes Halmayné, vendégszerepléseikor Blaháné is, -Ujházy, Vizvári, Ecsedi Kovács Gyula, Zilahy, a kedvelt Zsül, Rónaszéki -Guszti, Szatyi bá (Szathmáry Árpád), a baritonista Haday Sanyi, a -nagyobbfejűek közül, szeretettel keresték fel ezt a helyet, melynek -nevezetességét szolgálta az örökös kórista Gulyás Miska is, aki Papp -Gyurkától ingyen kapott ebédre-vacsorára ételt (amennyi belefért), -csakhogy sort igyon a mulató urakkal (persze, szintén mint vendég), s -nem Papp Gyuri volt az, aki ráfizetett erre az eredeti üzletre. A -rezesorrú öreg Kerékgyártó kántor bátyánk, szerényen három -deciliterezgetve, nem kevesebb diószegi bakart pusztított el. Amikor a -mágyikás Hatvani zseniális utódja, a kollégiumi kiváló fizikus, Nagy Pál -tanár tartott szabad előadást a fehér asztal mellől, megállottak a -szemek, elnémultak a nyelvek, hogy végül harsogó kacajjal törjenek ki a -felvillanyozott kedélyek. Kacagott még az is, akinek a rovására ment a -szabadelőadás, mígnem a recsegős Beér Kálmán rendőrkapitány rákezdett a -nótára. Bíz ez sem volt utolsó élvezet; olyan recsegős hangja volt -Kálmán úrnak, hogy a kedves öreg Herman bátyánk zsebében akárhányszor -összetörte a borkorcsolyának vásárolt – mogyorót… Még a vén Kutasi Imrét -is felülhaladta korra, Zichermann Herman volt a debreceni ujságkiadók -nesztora. A 48-as idők viharait is átélt jó öreg „Debrecen-Nagyváradi -Értesítőt“ szerkesztette és adta ki áldozatkészen. Egész sereg -bohémcimboraságot maga köré gyüjtött Herman barátunk, akivel bizony -„lapszerkesztés“ és „kiadás“ közben a különös eseteknek egész sorozata -esett meg, amidőn Szombathy Jankó, Siposs Bálint, Timár Imre, olykor -Szabolcska Mihály is, természetbeni ellátás mellett, a szerkesztő -segédjei voltak. Persze, minden lapszám összeállítása (szerencsére heti -ujság volt a jó öreg Értesítő) alkalom volt az – ivogatásra; hát ittak -is a fiúk szerkesztés előtt, szerkesztés közben, szerkesztés után is, -sőt némelykor inkább ittak, mint szerkesztettek a Herman bácsi gaszkónyi -legényei. Az egyik alkalommal is tiszteletes Timár diák – -eklézsianélküli palástos pap volt Imre, – a „lapcsinálás napján“ -délelőtt tizenegy óra felé lehetős mustos fővel és bágyadtan támolygott -a szerkesztőségbe. - -– Szent Isten, te ember! Mi van a vezércikkel? – aggályoskodott az öreg -Herman. - -– Nincs, – felelte kurtán Timár diák. - -– Nem ett meg a fene! – Hermanból kitört minden keserűség, – hisz’ -délutánra nyomják a lapot. - -– Az nem baj! Te csak hozass sört, szivart, meglesz a vezércikk, hanem -azután mielőbb hagyj magamra!… – Herman bácsi duhogva ballagott a -Vilmos-ba (híres sörház volt ez), Timár diák miután bekebelezte a liter -sört és rágyujtott a szivarra is, szintén – távozott. Már ő azonban -kocogvást ment Bodossy Pálhoz: - -– Pál bátyám, vezércikket kérek, de mindjárt! - -– Hm!… Azaz, hogy várjál csak! – Pál bácsi az íróasztalfiókból -kikeresett egy sárgult nyomtatványt, – nesze! Én ma is csak azt vallom, -amit ezelőtt – tíz esztendővel… - -A lap délután rendes időre kikerült a nyomdából. Herman bácsi boldogan -ölelgette körül Timit: - -– Igazán szép lapot adtál. A vezércikk különösen jó… Ki írta? - -– Én! – felelte spártai rövidséggel és szerénységgel Timár diák. - -– Bolond, – Herman bácsi megsajnálta a törődött vén fiút, – mért nem -szóltál Bodossy Palinak? Szívesen megírta volna helyetted a Pali is… - -– Persze, hogy persze! – hümmögte Timár és folytatták tovább a -barátkozást a Kis-Pipában, ahol Vértesy Arnold is otthonos volt. Az ezen -korbeli debreceni írók és ujságírók gárdájához tartoztak Gáspár Imre de -Galantha (ki nagy vagyont örökölvén, ujsághirdetéssel rendelte fel Arany -Bika szállóbeli lakására a – hitelezőit és néhány nap leforgása alatt -súlyos tízezreket szétosztogatott!), Kovács Guszti (ki Sekszpire műveit -fejből idézte és szavalta), a lengyel-barát Kósa Barna elmélázó poéta -ujságíró, Vértesy Gyula, igazmondónak nevezett Szombathy János, Zoltai -Lajos theologusból vedlett történetíró, piktor és minden egyéb, a hetyke -és mégis szelid szép barna Laky Imre úrfi, a társaság kedves „Imriskéje“ -(ki már akkor mint tehetséges író kezdte, majd katonatisztből -államrendőrségi felügyelő lett), Karczag Vilmos, Kerekes Géza, a -Villám-élclap szerkesztője, az öblös Péter Gábor, riportersorban Londesz -Leksi, a szorgalmas Hoffmann Sándor, a jó tréfára és mulatságra szintén -mindig kapható vidám „kiadó“ (akinek csak „veres“ volt a neve), -Szabolcska Mihály a nótás diákjaival, Balogh Zsiga ügyvéd, ugyancsak e -pályáról a lovashajdú „édes lelkem“ Szilágyi Bálint bácsi is (nem sokáig -kellett bíztatni, iziben elropta a szoboszlói döbögőst), Vass Anti, a -bíró, Simonffy Gyula huszáralezredes, Osváth főhadnagy, a bécsi Burger -közös ezredbeli kapitány (akinek a vén szürke „Julcsa“ lovát már a -„császár“ is személyesen ösmerte a – hadgyakorlatokról!), a szilaj Tóth -Sándor rendőrfogalmazó, Polónyi Andor, a debreceni csónakázótó mókás -ellentengernagya, a flótás Nagy Kálmán orvos-doktor. A kereskedői kart a -világlátott vasas „angol“ Klekner Manó, Otrokocsi-Végh János (a Blaha -Lujza udvari szállítója) és a hazafias szepességi Ganofszky Lajos -nagyfüszeresek képviselték. Gencsy Gyurka, Dalmy Laci, Budaházy Bandi -mulatós gavallér urak is betekintettek ide olykor a megyékbeli -pajtásokkal. A Magyariak, az Imre és Kálmán (meghalt ez a kiváló primás -is), mint serdülő legények zengették a házi muzsikát. Akkor még csak -„kis Magyari“ volt a nevük, most az Imre gróf Tisza Istvánnal „komás“. A -rücskös Papp Gyuri vezérletével (ha leült, akár az elhízott dajkahátú -Tóth Kálmán, nehezen mozdult Gyurka bácsi, ki egyébként Bodossy Pál -mondása szerint olyan dagadtfejű nagy darab ember volt, mint egy -hindu-bálvány!) –, Gusztika, a négylovas büszke nemesi familiából -levitézlett Récsey Gusztáv, rátarti vén pincér és az akkor még fürge, -fiatal Kemény Jankó „koma“ szolgáltak fel ma már szinte hihetetlen olcsó -árért pompás ételeket, felséges érmelléki, egri és tokaji borokat… Akkor -az volt a jelszó és tartottuk is hittel: - -– Sohse halunk meg! – Ezen erősfájú magyaroknak legtöbbje kint nyugszik -már a temetőkben. Mennyire megváltozott a mi szűkebb magyar világunk is -– azóta!… - -* - -A debreceniek bohém-cimboraságát túlélte és társadalmi kihatásra -felülmulta az aradiak „Kossuth Lajos-Asztaltársasága“, mely közel négy -évtized óta virágzik a kiválóan szívós magyar „Kálmán bácsi“ (Nagy -Kálmán) vezetésével. A hazafias, jótékony és művelődési törekvések -szolgálatában példásan, sikeresen tevékenykedik ez az erős szervezetű és -erős összetartású társaság; valósággal vezet a hirtelen lobbanó, hamar -szertezüllő magyar asztaltársaságok között. A néhány évtizeddel ezelőtt -még erősen németes, sőt szerbes aradi polgárság megmagyarosítása körül -hervadhatatlanok az érdemvirágai. Kiválósága ennek az asztaltársaságnak -az is, hogy a felekezeti és faji ellentéteken – a megértést keresve – -felülemelkedett és hogy az idegen nevű, többször még nyelvükre is idegen -elemeket a hazafias eszmények ápolásában, a szülőváros iránti ragaszkodó -szeretetben igazán testvéresítette. E meleg baráti körben kedveltették -meg a magyar nyelvet, a magyar nótát az idegen ajkúakkal. A nemzeti -érzések bűvkörébe itt vezérelték be őket a hazafiasságnak olyan alkuvást -és meghátrálást nem ösmerő igehirdetői, mint az egyenes magyarlelkű volt -osztrák katonatiszt Nagy Kálmán, néhai Kövér Gábor, Bauer Gyula, Barabás -Béláék; mert Barabás Béla is itten bontogatta szárnyait, innét -emelkedett ki az országot átívelő szivárványos hírnévre. A hazafias -aradi ügyvédek közül az öreg Péterffy, a puritán Vizer Lajos, Mülek -Károly, Müller Károly, – a „Karcsi“, – Szilvássy László, Nikolics Döme, -a gyújtószavú nagylaki volt követ Nagy (másként macedóniai) Sándor itt -nem a paragrafusok görbítésén törték az eszöket, a hazafiság oltárán -áldoztak. Bárlan itt a hívők lelke az öntűztől is eléggé lángolt. Hiszen -a Nagy Kálmán táborában a magyarságnak olyan rajongói sem voltak ritkák, -mint Ternajgó Cézár, az ujaradi milliomos svábok virágosan szónokolgató, -magyarruhás patikusa. Az aradi 1848–49-es honvédek, Polgári menház, -Iparosok rokkantalapja, a szegény tanulókat segélyező egyesület, -külföldön tanulmányozó iparos ifjak, Városi és izraelita árvaház, -Szegényház állandó támogatásán kívül-e névtelen, de áldozatkész -kispolgároknak oroszlánrészük van abban is, hogy a vértanúk emlékét -szobor hirdeti, hogy a kőoszlopos vesztőhely, a vértanúk kivégzésének -szent földje a nemzet tulajdonába ment át. Az október hatodiki gyásznap -ünneplését is ez a társaság kezdeményezte és tartotta ébren. A nemzeti -ereklyék és emlékezések papjai ők kezdettől, akik a nagyidők történetét -Arad utcáin és házain emléktáblákkal örökítgették meg. Ezüstből -Kossuth-serleget öntetett, majd Kossuth Lajos szobrot is állíttatott ez -a társaság; mely tagjait nem rang, a vagyon, a felekezet szerint, hanem -a feddhetlen polgári és hazafiui erények értékelésével toborzotta. Arad, -a „vértanúk városa“, hazafias hírnevét nagyrészben e lelkes férfiak -buzgóságának köszönheti. - -* - -Az aradi Kossuth Lajos-asztaltársaság tanyája, számos esztendőn -keresztül, a zeg-zugos sikátorú „rác-fertályban“, a „Jó pásztor“ -nevezetű fogadóban volt. A vén kuruc Novotny Lajos volt itt a fogadós. -Hosszuszárú tajtékpipáit remekbe szívta ki. Ezüstgombos mellényére -széles, fehér, bibliai őspásztor szakáll omlott le. Az öreg úr büszke is -volt a szakállára, a legdrágább büszkeségei mégis a lánykái, a -szépséges, szende, szőke Margit, Iréne és a lobogó feketeszemű, -makrancos „kis cigány“ Mariska voltak… A szakállra visszatérve, az én -időmben remek fekete szakáll volt a gránátos termetű, ernyedetlen -társulati főnótáriusnak, Schwartz Zsigának a lengeteg szakálla is. Az -évek során abba is ezüstfehér szálakat öltögetett az idő, hanem szivök -és lelkök fiatalosan meleg maradt ezeknek a derék embereknek. A -nyugdíjas 48-as honvédfőhadnagy, May Soma nyolcvan és valahány esztendős -korában is sort tanyázott a fiatalabbakkal. Étvágyát, itókás és mókás jó -kedvét – irigyelték, irigyelhették az ifjan öröknyugovóra tért Rausch -Kálmánék, Hrabovszky Lajos és a többi megviselt fiatalok, akik a -bolondos Nyilasi Matyival, Fóriss Pistával az aradi temető-kertben -sokáig hiában várták May bácsit. - -A Kossuth-asztalhoz tartoztak: az iparososztály dísze, az érzékeny, -komoly Millig Matyi és az ezüstsarkantyus Húzó Pista is. Pista volt az -egyetlen magyar viseletű aradi kávés, akihez fogható cikornyás -felköszöntőket csupán a debreceni hírneves szűcsmester, nemes Bisotka -István uram mondogatott különféle „borközi álláspontokból“. Darutollas -Húzó Pistának volt a nótája: - - Faluvégén jártam, - Bábaszarkát láttam. - Az a fene bábaszarka, - Hátul van a farka… - -Némelykor a vérbeli humorista Angyal Dezső pékmester, az újaradi -sváb-tájszólás mesteri előadója is belesegített a Pista nótájába -Iritz-zel, aki elválhatatlan iródeákja, hajnalokig fennvirrasztó társa -volt a „magyar kávésnak“. Bezzeg nem tartoztak az éjszakai baglyok -sorába a csendes nagy Weil Lojzi, sem az igazán „úri-szabó“ Cziráky -(nemesi előnevét büszkén használta a cégtáblán), még a nyakas -mészárosmester Glück Hánzi sem. A tréfát elértő Bérczy nászt, a régi -vágású városi kamarást Leviczky Tiborral (a vármegyétől), Ravasz Imrével -hamarébb el lehetett csábítani az elől Jakab, hátul Mór (valóság szerint -Jakab Mór) barátunk hajnali kávéházába; az ilyen kiruccanásoknak a -javíthatatlan öreg legény Krausz „Palcsi“ sem volt elrontója. Tonesz -bácsi, a „fekete kutyás“ füszerüzlet főnöke a sarokról, már csak -estharangszóig kapott kimaradást. A tűzoltó Pankert Viktor -zászlótartónak beillett ebben a társaságban, nem úgy a kis Kalmár, aki -az aradi veteránok egyesületében (volt akkor ilyen hadastyán testület is -a Nyáry Béla fővezérletével) balszárnyas volt. Kakastollak repkedtek a -díszkalpagján és a kardjáról nem is volt tanácsos beszélni, mint akár a -boldogult Tiszti Lajos szerkesztőnek az ő 48-as honvéd hadi élményeiről -a haragos tüzér Szedlák Mátyás előtt… - -Lánybeszédű Sárga Lukács és a zsandárviselt Kiss Fránci az alkalmi -korteskedések során váltak ki. Hellyel-közzel ellentétbe is kerülgettek -a Kossuth Lajos-asztaltársasággal. A hallgatag ivó öreg honvéd Hatschek -bácsi soha! Gyulay Pista bátyánk a nyomdász és laptulajdonos sem… Nem a -kegyeletemen és szeretetemen múlik, hogy az aradi volt legnagyobb -halkereskedőnek elfelejtettem a nevét. Szelecsán vagy Telecsán volt ez a -kedves öreg úr? Román ember létére 48-ban is a Kossuth Lajos honvéd -katonája volt, későbbed lelkesen szolgálta a Kossuth-asztaltársaságot -is. Oláh bőjtök idején füstölt csemegehalakból és kaviárból tálalt olyan -lakomát, hogy „szikla borral“ ugyancsak meg kellett öntözgetni e bőjtös -inyencségeket. - -Nevezetes ellenlábasok voltak mindig – e társaságban – Klapok Muki és -Ravasz Imre aradi népszerű fényképészek. A fehér abrosznál szívesen -licitáltak egymásra, különösen a góbé Ravasz Imre volt az, ki szívével, -erszényével minden mozgalomból részt kért. Még a torkával is szolgálta a -nemes ügyet. A Kossuth-társaság pénztára javára, csengő pénzért, -akárhányszor elénekelt egy-egy „miseberákot“. Klapok Mukinak ez fájt -leginkább, mert az ő hangja nem termett a nótára; node Ravaszt is elérte -a végzete. Negyvenéves aradi tevénykedései után díszünnepelték s az ő -inkább kopasz, mint fehérfürtös fejére is ráénekelték az – áldást… Ilyen -nyűhetetlen tagja nem sok került a Kossuth Lajos asztaltársaságnak, -amelyhez pedig a jó konyha, jó pince, jó társaság s főként a varázsos -magyar úr és hazafi, az elnök Nagy „Kálmán bácsi“ kedvéért szeretettel -társultak (legalább kültagnak) a mindenkori aradi színészek is Ujházi -Edétől le Tompa Kálmánig, Mezey Pétörrel, Bács bácsival, a színházi -pénztáros Gonda Lacival együtt. Az ujságírók: Murai Károly, Gárdonyi -Géza, a felköszöntőiről is emlékezetes lófőszékely „csiki kend komám“ -Cs. Endes Dániel szerkesztő, Londesz Elek, Kosztka Miska, Benedek Árpád -s még sok mások örömest melegedtek fel itt. A képzőművészetet a nemrég -elhunyt Györgyössy Rudi piktor képviselte, aki utoljára az aranyszívű és -aranyoskedélyű Nikolics Döme ügyvédnek volt a hegyszőlőn pásztora s akit -barátunk, a karakán Döme úr, ménesi kulacsborral és teljes dohányzó -készséggel temettetett el… Ámde hiányos és tökéletlen volna a leírásom a -fortélyos vén pincér és címeres „német birodalmi“ nemes Herr von Lübeck -Hermán felemlítése nélkül. - -– Lübeck! – neki kiáltották. - -– Gyüvek! – már hozta is a „penészest“, amely üveges ital a Novotny apó -hegyaljai borokkal gazdagon rakott pincéjének egyik zamatos -különlegessége volt, – gyüvek! – már hozta is a penészest. Tépett -lelkemet felmelegítik, derűvel töltik el a régi emlékek, mert az az -igazi szegényember, akinek még emlékei sincsenek, aki mindig csak az -árkokat kerülgette a virágos mezőn. - - - - -Notárius Bekk Pista. - -Béla király névtelen jegyzőjétől kezdődőleg, nemzetünk életében mindig -hasznosan és jelentősen szerepeltek a nótáriusok. A papság mellett -századokon át a jegyzők voltak a köznép vezetői. Amazok inkább a -lelkiekben, a nótáriusok az élet mindennapi küzdelmei között intézték a -nép bajait. Ha egyszer megírnák a magyar nótárius-kar történetét, -pusztult falvak elsimult temetőkertjéből a haza- és népszeretetnek, a -művelődésnek sok felejtett nagyjellemei sorakoznának fel a -névtelenségből. Az a szegedi nótárius is, akiről itt megemlékezem, -legérdemesebb tagjai között említhető fel a nótárius-karnak. Németesen -hangzik a neve (Beck), de belső és külső tulajdonságaiban, szokásaiban -megrögzöttebb eredeti magyart nem ismertem a szegedi Bekk Istvánnál. -Szegeden, a tiszamenti színmagyar városban negyven esztendőn át népszerű -kedves fogalom volt a Bekk István katonaügyosztálybeli jegyző neve, -alakja, karakán magyar jelleme. Emberöltőn át százezernyi magyar ügyét -képviselte a hajszálhasogató katonasággal szemben. Szeged népe – ezért – -hálás szeretettel ölelgette körül nótárius Bekk Pistát. Ugyanis -Istvánként csupán a hivatalos írásokon szerepelt ő kegyelme, – Pisti, -Pista úr, Bekk sógor volt az ő neve mindig. A sógor-nevezet a saját -szavajárása után ragadt rá, mert akit szeretett és meg akart becsülni, -ha mindjárt tanyai tarhonyáshasú kismagyar volt is, sógornak, sógor -úrnak szólította. Bekk Pista után Szegeden így támadt egész sereg -népszerűvé vált sógor a polgárság köréből, mint teszem azt: a várnagy -Apró Pista sógor, rendőrbiztos Szekula és Bende sógor, halászmester Bitó -sógor, a vendéglős Janik, Kis Palcsi, halászcsárdás Ónozó Poldi sógorok, -Lechner-téri boltos Böröcz Pál sógor, a szakácstudományáról híres -utibiztos néhai öreg Gróf János sógor, nótaszerző alsóvárosi -franciskánus barát, páter Radvánszky Jóska sógor, Kabók sógor a magyar -zsinórdíszek rajzolómestere, paphalmi nagygazda Gombos Sándor sógor, a -mókás vadász, szinész, író és ivó Terestyéni, másként Csényi Gyula -sógor, tanyai kapitány nátha-Tóth Antal sógor, nagyszakállú -igazgatótanító Kovács Pista sógor, ki minden felköszöntőjét „már a régi -görögök“ bevezetőszóval kezdette, a „polgárőrség“ zászlótartója -fésűgörbítőmester Hirháger Fránci sógor a Felsővárosból, piktor Jóska, -aki egyébként nem piktor, hanem Kovács József tűzoltóparancsnok volt, a -Kertész ügyvéd és Kertész a csirkefinánc (vámellenőr) sógorék, Kriszt -sógor, a nagyorrú városi gazdász, a branyiszkói honvéd s főlevéltáros -Koncz „tátival“ és a többiek még sokan, eredeti, érdekes, érdemes -oszlopai egy színmagyar, erős és derült polgári életnek. Persze Bekk -Pista sem kerülhette el sorsát, végül maga is „Pista sógora“ lett az -egész városnak. - -Bekk Pista, aki Debrecenben is diákoskodott, az 1860-as évek végén -került Szeged város szolgálatába. A „víz előtt“ még más kedvű nép lakta -Szegedet. Munkára szorgos volt ez a nép akkor is, hanem azután a -mulatozásokból is kivette részét. Hivatalnokok, kereskedők, iparosok, -halászság, hajósok, gazdálkodók mindnyájan tele kamrával, pincével -rendelkeztek. A jó mód ébren tartotta a jókedélyt, a vigadozó kedvet is. -A legharsányabb közmulatságok a Felsővároson, az úgynevezett -„kiskaszinóban“ zajlottak le. Testvérként szórakoztak ott a -„batyubálokon.“ Az étel-ital egyébként sem volt drága, a cigányok is -beérték a sűrű garassal. Micsoda érzékeny magyar nótákat zengedeztek -akkor. Micsoda daliszépek voltak azok a táncok is. Csörgött, csattogott -a sarkantyú, a lányokon, menyecskéken ropogott a bodros fehér ruha. -Kipegtek, kopogtak a piciny cipellők. Jobb nótás legény, délcegebb -táncos egy sem került ottan vicenótárius Bekk Pistinél. A barnahajú, -buzavirágkék szemű vidám legény évtizedeken át lelke maradt a szegedi -mulatozó társaságoknak. Amilyen pontos volt a hivatalában, hivatalon -kívül a névnapok, disznótorok, lakodalmak, keresztelők, szüretek, -sátoros- és nem sátoros-ünnepek minden szórakozásaiból részét -nyűhetetlenül kivette. Öregeknek és fiataloknak igaz gyönyörűségére így -élt Bekk Pista még a rettenetes emlékű árvíz után is, amely pedig -alapjában felforgatta Szeged társaséletét. Sok muskátlivirágos tűzhely -nem épült fel többé. A jómóddal elúszott a régi füttyös gondatlan jókedv -is. A romok felett palotásabb város támadt. Megnőttek az igények. -Elfinomult az izlés, de felszaporodtak a gondok, felburjánzottak az -idegen erkölcsök is. Más Szeged város volt ez már. Más! Csupán Bekk -sógor maradt meg a réginek. Nem ellenzette a józan haladást, hiszen -tanácsaival ujságíró barátainak révén szeretettel szolgálta, nem egyben -irányította is azt, mégis búsan nézte a szegedi magyar jelleg -kivetkőzését. Legalább részben megpróbálta visszacsinálni a „vízelőtti“ -régit. A magyaros érzésű embereket összehozta. A nemes magyar szokásokat -ápolta. A palotás Szegednek is igyekezett megadni magyar zamatját, -magyar zománcát. Érzéseit, magyar lelke belsővilágát külső viseletével -is igyekezett kifejezni. A magyar ruha le nem vedlett róla. Egész -látványosság a Bekk sógor ruhatára, találtatódnak ebben száz rőf -zsinórral cifrázott nadrágok is… Hát még amiket kardokban, fokosokban, -szíjfonatokban, fafaragásokban, kulacsokban, gombokban és magyar -csattokban összegyüjtött?… A magyar csattgyüjteménye különösen olyan -gazdag, olyan eredeti, olyan egyedülálló, melyhez fogható sehol az -ország egyetlen gyüjteményében sincsen. Bekk sógor szorgoskodásának az -eredménye a szegedi néprajzi múzeum is, melyet, mondhatni, a hivatalos -körök ellenére erőszakolt ki. Már ma ez is egyik büszkeségük a -szegedieknek. Nótárius Bekk Pistának valójára nagy érdeme és -érdekessége, hogy az újkor átalakító hullámcsapásai között, mely -oktalanul lekicsinyelt népéleti kincseinket tömegestől sodorgatja le az -enyészet mélységeibe, – sem szívét, sem fejét nem veszítette el. És míg -egyrészt nagyhálóval halászgatta a felejtés iszapörvényéhez sodort -kincseket, másrészt a maga nemes szeretetét fel tudta gyujtani sok -kiváló írónk és művészünk lelkében is. A Szegeden felserdült írók közül -Mikszáth Kálmán, Pósa Lajos, Sebők Zsigmond, Lipcsey Ádám, Gárdonyi, -Kemechey, Tömörkény, az inkább lágyszavú Homok (Cserzy Mihály), „költő“ -Kisteleki Edus, világjáró Becsky Laci és még többen is „szegediek“ -merítettek, meregetnek ma is a Bekk sógortól szinte ihletett erővel -feltárt népéleti történeteinek, jellemzéseinek őskincseiből. A művészek -közül Vághó Pál, Fadrusz, az öreg Vastagh apó, Garay Ákos mindnyájan -gyönyörüséggel keresték fel a szegedi nótáriust, akinek atyai -támogatásával kerültek a művészi pályára – az egyszerű föld népe közül – -a Németországban ösmert nevű rajzoló, Berlinben kint lakos Tóth-Molnár -Ferenc, a Franciaországba elszármazott Fancsali-Nagy János festők, egy -Végh nevezetű szobrász. Ezermesterkedő szegedi műiparosokat ugyancsak -Bekk sógor buzdított a különféle „magyar mívekre“. - -Hermann Ottó, Seemayer Vilibáld megbecsülték, figyelmükre méltatták a -nótárius Bekk Pista néprajzi ösmereteit. Node nem is csoda az, hogy a -népéletnek annyi minden hétfátyolos titkát elleste Bekk sógor, hiszen -egy-egy vasárnap délután – korra nézve – három-négyszáz esztendőt -képviselő Matuzsálem apók összegyültek az asztalánál, mint vén Somogyi -Jóska pandurkomiszáros, aki Rózsa Sándort a „szegedi várba“ bevitte, a -Rózsa Sándor barátjai közül Zákány uram a kilencvenkét esztendős -alsótanyai öreg gazda, Pottyondy „bácsi“, ki már 48 év előtt mint -főhadnagy szolgálta a „császárt“ Taljánországban, Viski szíjgyártó, -Bárkányi a pék, Kiskaskötő-Tóth János 48-as hadnagy s még sok másan -vízelőtti öregek… Makrapipáink szűzdohánytól füstölögtek ilyenkor. -Savanya buckai illatozott a rózsás kancsóból. Sok minden komoly dolog, -de huncutság is szóba került. Mesék és valóságok elegyest bokrétástól, -mint az aranyos napfénynél kibontakozó árvalányhaj pihés fehér fürtjei a -réten, a virágszagú magyar mezőkön. Hej, huj! Olykor az udvari dudás -Csonka-Bukoca-Tanács Ignác vizimolnár gazda is „rátette“ a Joó-pálost, a -régi szegediek verbunkos táncdalát… Minek folytatnám tovább! Elavultak -már azok a magyar nóták. A hegyről lefelé ballagunk mi is, kedves Pista -pajtás. - - - - -A dudások. - -A szerbekről, tótokról oláhokról tartják, hogy a dudaszó a legkedvesebb -muzsikájuk. Tótról, oláhról most nem beszélek. A szerbekre csakugyan ma -is igazság, hogy dudás nélkül a lakodalmuk sem igazi lakodalom. Még a -Vojnicsok, Dungyerszkiek is megkivánják olykor-olykor a dudaszót. Ezek -az igazi, legsikerültebb bácskai mulatságok. Az angolszabású köntös -lehámlik az urakról. Égőszemű bunyevác, füstös orthodox szerb lelkük -kívánsága szerint járják a bolondját. - -– Hujju, juhh! – a dudaszóba belezördülnek a mélabús zengésű tamburák -is. – Hujj, ju! – Ti édes Danicák, Maricák! Ilyenkor szép az élet. -Ümmög-zümmög a kórus. Zsibolyog a duda. Ez a tánc. - -Régentébb a magyaroknak is kedvelt zenészük volt a dudás. Apafi Mihály -fejedelem urunk idejében a főurak mulatságain is ott szerepelt a dudás. -Mártogatós, döbörgetős hajdutáncot jártak a duda ingerletes hangjaira. -Még a templomban is szóhoz jutott a dudás. A régi Szegeden, a -karácsony-éjszakai éjféli misénél, az egyházi szertartások után, a -boszorkányok órájában, a minorita-atyák templomába dudaszóval vonultak -fel a felsőtanyai pásztorok. Bizsergetős dudaszó mellett énekelték -pásztornótájukat „Jézuska köszöntésire“. Midőn kövér volt az -ajándékbárány és a kecskegidó, a minorita páterek fráter-szakácsa is a -pásztorok közé elegyedett és a kegyes öreg Mária dajkákkal, bizsergetős -dudaszó mellett, az oltár körül, a Jézuska jászolánál úgy táncoltak a -szeri-puszták magyarjai… - -* - -Pogányhangszer a duda. Nem hiában készítik többnyire kecskebőrből, -érzéki hangok sikolytoznak a kebeléből. A kecske különben is a néphit -babonáshírű, titokzatos állatjai között szerepel. A fekete macskák, -fekete kakasok, fekete kutyák, fekete ártányok ördöngös -állatseregletében a fekete kecskének is kitünő hírneve van. A -boszorkányok többször kecskén lovagolnak kárhozatos péntek-éjféli -mulatozásaikra. Az ördög pofáját és a kecskefejet is hasonlatosnak -mondják; tehát abban is van valami, hogy a dudaszóval mulatozó ember az -ördög-tükörében nézdegeli magát. A kecskebőr-dudából ördögöcskék -öltögetik ki szőrös nyelvüket. Vihogják a mámoros embert. Rémletes, -mégis kacagtató torzképekkel vigyorognak rá… A dudaszóval halálig -lehetne csiklándozni az embert, midőn a meztelenül ledér visongások -ellágyító melódiákkal váltakoznak vakmerőn, szilajul. A dudaszónak ezen -ördöngös varázslata a mi nagy írónkat, Mikszáth Kálmánt is magával -ragadta s ha majd egyszer fekete kecskén – az árnyékvilágba – ellovagol -az utolsó dudás is, hirök, nevök fennmarad. Mikszáth Kálmán írásaiban -élni fognak a dudás Lapusnyákék. Hisz ennek a bölcselméjű, képzelő -erejében mégis bájosan gyermekies nagy írónknak az írásai is piros -süveges, fekete palástos éjféli dudás igéző muzsikájára emlékeztetnek. -Aranyporos napfényen fekete pillangót varázsol a fehér rózsára. -Meglepőleg odavetett szavával elborzongat, majd pogányos gyönyörűségekbe -csiklandoz minket. - -* - -Én Istenem! Mennyi jövő-menő érdekes alakja is volt egy-egy régi magyar -portának. A kamra, a pince áldásaiból bizony sokfelé jutott. Kinek -marokkal, kinek vékával, kinek zsákkal mérték a kenyérnek valót. Üres -kézzel senki nem távozott a bálványfaoszlopos kapun kívülre. A pusztuló -magyar világ ősalakjai között időnként egy öreg dudás is be-benézett -hozzánk. Bagoly Bálintnak hívták, de „Fúrú“ volt a csúf neve. Olyan öreg -volt már, hogy mindennap egy régi nótát felejtett el a vén dudás. Az -uriházaktól éldegélt már. A dudája nyakán s fején dúsan kirakott -kalárisszemekről regényes történeteket beszélt. Százszor elsorolta, -melyik gyöngyszemet melyik asszonytól vagy lánytól kapta, mikor még ő -nyalka, fiatal dudásember volt… Halottak voltak már azok mindnyájan; de -a vén dudás nem hagyta veszendőre az emléköket. Porladó női szépségek, -régi táncok, felejtett nóták tört emlékeivel volt tele a fogatlan szája -és nyekergős öreg dudája. Valahol a temetőszél felé lakott Bálint. -Csupán és egyedül azért haragudott szörnyen, midőn a kocsmákban -huncutságból ráfogták a dudájára, hogy az macska bőréből készült… - -Később egy igazi nagy dudást, telivér magyar dudást Szegeden ösmertem -meg. A vizimolnárok rendjébe tartozott Csonka-Bukoca-Tanács Ignác. Mint -vizimolnár, mint dudás emlékeztető eleven jelül maradt vissza a régi -világból. Malomja a szegedi Alsó-Tiszán, valahol a Boszorkány-szigetnél, -garatolt. Nem lángelős lisztet őröltek már azon. Paprikatörő malomnak -alakították át. - -Bukocát nótárius Bekk Pista „sógorral“ kerestem fel szép ünnepi-délután. -Az Alsó-Városon a Pálfi-utcában volt csinos tornácos háza a -vizimolnár-dudásnak. A padláslyukból piros paprikafüzérek virultak ki az -utcára. Odabent éppen borotválkozott a dudás. A fehér szobasaroknak -fordulva, tükör nélkül borotválkozott a dudás. Várakoztunk az -ösmerkedéssel, meddiglen az éles késsel símára kaparta orcáját és -gégáját. Ekkor bemutatkoztunk. Paroláztunk is egymással: - -– Bukoca uram, van-e itt közeliben valami jó csárda? – tudakolta -mindjárt Ábrahám Jani pajtás a Rókusról, aki sallangos paripákon -repített le minket az Alsó-Városra. - -– Volna bizony itt. Csak mindjárt az utcasarkon van egy, ahol finom -piros bort mérnek, – felelte a dudás. - -– Akkor gyerünk! Ne hervadozzunk itt száraz torokkal, – Tömörkény István -az író is közbevágott, – lóduljon át kelmed is velünk egy ital borra. - -– Még pedig dudával együtt, – szólt nyomatékosabban katonaügyi nótárius -Bekk Pista. - -A dudás rábólintott: - -– Ügön! Ott leszek! Még pedig a kecskefejűvel, – Ignácnak ugyanis két -dudája volt. Az egyiknek a koronafájára kecskefej, a másiknál -kisasszonyfej volt kifaragva. A kisasszonyfejűt gyengébb dudának -véleményezte Ignác, – bárlan ez cifrább, mint a kisasszonyok… Az igazi -duda – kecskefejű. - -– Mekk, mek! – hamiskásat nyekkentett a kecskefejűvel. A kidülledt -üvegszemű, szakállas és kunkorgós szarvú fejecske szinte öklelt, -vigyorgott is, mint egy sánta ördög. - -– Honnét sikerítette ezt a csudát? – tudakoltam. - -– Magam farigcsálok ilyesmit, – a dudás kidűtötte mellét. Széles melle, -bivaly nyaka volt a komának. Eleven sárga szemei dévajul villogtak. A -kövér, kerekarcú embernek csupán a bajúszsodrintás nem sikeredett. A -bajúsza bizony szaporább növésű is lehetett volna. Midőn tovább beszélt, -az arca csak úgy dagadozott az önérzettől: – az ám, dudafejeket is -farigcsálok én. A szerb dudások messzi földről eljárnak én hozzám -kecskefejekért… - -– És a nótákkal hogy vagyunk, – mondtam én. - -– Ami az újabb ficánkos nótácskákat illeti, bizony azokért nem törtem -magamat. Azonban a régieket illetőleg becsülettel szolgálok az uraknak… -– A csárdában emberül is beváltotta szavát Csonka-Bukoca-Tanács Ignác, – -ez volt a neve, nem én találtam ki… Mint beteg birka tüdőjéből a hangok, -nem herregett az őkelme dudája. A kecskefejű dudából élesen, kedvesen, -ingerletesen süvöltöztek, zsibolyogtak kifelé a melódiák. - -– Hujj, juhh! – Ábrahám Jani és a fekete Pillich Imre a nemes várostól -már kurjantott is, dobbantott is, midőn a „superes“ táncnótába kezdett a -dudás. Akkor meg mindnyájan elméláztunk, földnek szegtük tekintetünket, -midőn a búsongós parasztiak következtek: - - Magasan száll darumadár, - Nagyokat is kurjant… - -– Üljön le már kend! – mondta Tömörkény, mert a dudás állva zötyögette a -hangszerét. - -– Ilyenkor, kérem, nem lehet. - -– Már miért nem lehetne? - -– Amikor én most szolgálatban vagyok? – a kérdésre kérdéssel felelt a -dudás, a megbotránkozás erősen kiérzett a szavaiból. - -Bekk Pista is megszólalt. - -– Hát ráncosszárú bűgatyája van-e még kendnek? - -Keserveset nyekkentett a duda. Restelkedve hümmögte az ember: - -– Kimönt már az a divatból… - -– Hujj, juhh! – némely éjszakán a holdfény palástos szél pogányos szilaj -nótahangokat sodor végig a Tiszán. Az utolsó vízimalom utolsó molnára -dudálgat ilyenkor. A malomházajtó küszöbéről fel nem jegyzett, -felejtett, különös, régi, nyers magyar nótákat dudálgat. És én elhiszem -azt, hogy ilyenkor megelevenedik a Boszorkány-sziget[5] átkos porondja. -Régi, félelmetes boszorkánymesterek, vérpiros szájú fiatal boszorkák, a -máglyatűztől megszépülten, kéjre ébredve járják a kárhozatos -boszorkánytáncot a víz felett sikkangó dudaszó csiklandós hangjainál. - - - - -A podeszta. - -A boldogult Ciotta podeszta idejében Fiume még igazán kedves gyöngyszeme -volt a Szent István király koronájával jelképezett magyar birodalomnak. -A fiumeiek a magyar-olasz testvériség jegyében nemcsak békésen éltek s -gyarapodtak, hanem a barátkozásra is ráértek a tiszamelléki rónák -hevülékeny magyarjaival. Olyik napon az Adria mellől fel-felkerekedett -két-háromszáz főnyi fiumei vidám olaszság, nők-férfiak elegyesen és -polgármesterük, a gavallér Ciotta podeszta, vezetésével hol Szegedre -rándultak halászlére, hol Debrecenig kalandoztak el a világhires kolbász -és zsírban pirult aranybőrű fonatos, ős debreceni csemegék -tanulmányozására. Persze, viszont, Szögedéből és Debrecenből is -verbuválódtak lelkes magyar társaságok, akik időnként Fiumét keresték -fel. Nagy Lajos királyunk óta az olasz s magyar testvériség nem állott -ilyen erős lábon. A fiumeiek e testvériség megpecsételéséül, Ciotta -podesztájok hasonló megtiszteltetésének viszonzásáúl, a debreceniek és -szegediek polgármesterét „díszpolgárul“ is megválasztották, ezentúl ez -volt az alapja és magyarázatja, hogy a magyarok Szegeden és Debrecenben -is „podesztának“ nevezték a polgármesterüket. A két híres város -polgármesterének: Zákányi Pálfy Ferencnek Szegeden és Németujfalui -Simonffy Imrének Debrecenben holtig „podeszta“ maradt a nevük. A szelid -Pálfy podesztáról szegedi ujságíró korában Mikszáth Kálmán festegetett -csípős jellemzéseket: - -– Ha kutba néz: mély belátású Pálfy podeszta, – ez a mondás is Mikszáth -Kálmán szederlébe mártott tollából buggyant ki. Én meg most a -debreceniek podesztájáról, az őseihez szintén megtért Simonffy Imréről -mondok el egyet s mást. - -Simonffy Imre még 1848. előtt került be nemes Debrecen város belső -szolgálatára. Régi érdemes családi összeköttetések is egyengették az -útját a fiatal „hites-ügyvédnek“. Debrecennek fejedelmi határával -ősidőktől gazdag hire volt. Akit egyszer a debreceni polgárság „belső -emberéűl“ megtisztelt, annak már jól meg volt vetve a fejeágya. Az -ilyenek nem rebelliskedtek, nem csörögtek tovább, mint ahogy az itató -vasfazék is elhallgat, minekután a lőcsfőről a kasfarba beveszik. Az -1848. mégis megmozdította Debrecent is, a „piros pántlikásokkal“ a -fiatal Simonffy is elvonult a harcmezőre. Kiérdemelte a honvédszázadosi -rangot, node hosszú életében ez is volt az utolsó kurucsága… A kalapot -otthon sem viselte a podeszta. Feleségére, az erélyes, okos, takarékos -magyar nagyasszonyra, aki a debreceni előkelő Tóth polgár-családból -származott, nem talált a mondás, hogy hosszú haj: rövid ész. Az sem -illett rá, hogy mint rezgő nyárfalevél, olyan az asszony. Milliókra -szaporította a családi vagyont és felsőbbségét a városházán is -olyannyira elismerték, hogy míg a podesztát hátmegett „Imre néninek“, a -nagyasszonyt „Julcsa bácsinak“ tisztelgették a halvérű debreceniek. - -Akkortájt még a debreceni diákot sem esztergályozták körül a nyugati -divatok és elfinomodás „kultur-műhelyében“. Torzonborz, tüskés, szilaj -népség volt a debreceni diák. Mindjárt szemükbe tünt, midőn a -„Nagyerdőbe“ vezető óbester „Simonyi-út“ mentén nyári lakot építtetett a -podeszta. A kaján diákok fekete táblát szegeztek ki a szőlőskert -kapufélfájára, rikoltó fehér festékkel ráírták: - -– Ezt a villát nemes Debrecen város tégláiból építették! – Bárlan -Debrecen városnak volt s van hatalmas téglagyára, a podesztát illetőleg -a diákság ráfogása nem volt igaz. Simonffy sokat tartott a „becsületre“, -noha azelőtt bizony történtek a „debreceni földön“ olyan hivatalos -gazdálkodások is, melyekre illett a civismondás: – ki mit őriz, abbul -il!… - -A takarékos Simonffy podesztának a „két pízes“, másként -„suszter-havanna“ volt kedvenc szivarja. A városházán hivatalnokait -jutalmazásul – letegezte. Midőn pedig a törvényhozás rendezte a -szabadságharc vén katonáinak nyugdíjügyét, a milliomos podeszta is -előkereste honvédtiszti igazolványát és folyamodott a honvéd-nyugdíjért. -A századosi illetményt kiutalták neki és a debreceni öreg honvédek -között támadt nagy öröm. Valamiféle huncut ujságíró elhiresztelte, hogy -a podeszta a „honvédpénzt“ szétosztja a szegényebb bajtársak között. -Várhatták. - -Debrecenben ősidők óta a nemes város a legelső és legszívélyesebb -vendéglátó gazda. A város háztartásában évről-évre súlyos összegekre -kerekednek ki az úgynevezett „vendig pízek“; mert debreceni nemzetes -polgár uraimék a maguk házkapuját nem örömest nyitogatják az „idegen“ -előtt. Hanem ott a nemes város. Kerül, amibe kerül. Debrecen város -ötösfogatokon kocsikáztatja és nyalka hajduk seregével szolgáltatja ki a -dús városi lakomákon vendégeit. Külön belső ember a főrendezője ezeknek -a lakomáknak. (Ha jól emlékezem, jelenleg a derék Kiss Sándor fogalmazó -a katonai ügyosztálytól ez a mindenre kiterjedő figyelmű városi -főceremónia-mester.) Ilyenkor a pukkanós bor a legszerényebb ital. A -pántlikás szivarokból is csupán az „especiálisok“ járják. - -– Hadd emlegessik meg Debrecent! – az Arany Bika díszterméből -kihallatszó muzsikát lent a kávéházban, pohár hideg víz mellett, a -legzsugoribb civisek is büszkén hallgatják. A „tábla pízt“, ilyen -körülmények között ha még akarta volna sem igen költhette el Simonffy -podeszta. Debrecenben a vendégeket elfogdossa a város, a jó város, a -nemes város s így a podesztának legfeljebb csak Imre-napkor kellett – -otthon – asztalt teríttetni. Meg némely nyári délután ruccantak ki a -barátok a szőlőskertjébe, ahol kint nyaralt és: debreceni szokás -szerint: savanyúvizes „vinkóval“ száraz kolbászt, zöldhagymás liptói -túrót ozsonnázgattak. A podeszta az egyik alkalomnál ilyenkor mondta a -huszárjának: - -– Eredj Lajos a pincébe. Szállíts fel savanyúvizet is abbul az új -ládábul, amelyiket tegnap küldtek a Csanak bóltbul. - -Lajos huszár, csengő-pengő tarajos sarkantyúszóval, lebillegett. -Kibontotta a ládát és ahogy illik, kóstolót is kortyintott az első -üvegből, midőn kihúzta a dugót. - -– Pfü! – elfintorította az orrát és a sarokba vágta az üveget. A -második, harmadik, negyedik s az így tovább feldugaszolt üveg is -ugyanerre a sorsra jutott… Odafent már nem győzték várni Lajos huszárt a -savanyúvízzel, a daliás nánási Oláh Károly fiatal szenátor úr (kinél -barátságszeretőbb, lélekben is nemesebb magyar úr nem került Debrecenben -sem!) utána ment Lajos huszárnak a pincébe. Álmélkodva nézte az -üvegroncsokat: - -– Hejnye, Lajos! Hát maga mit csinált? - -Lajos huszár már ekkorra földhöz vert vagy egy félláda savanyúvizet s -önérzetesen szólott ki az üvegroncsok közül: - -– Instálom, romlott víz ez… - -– Már miért volna ez a víz romlott? - -– Kérem alásan a szenátor urat, olyan büdös szaga van ennek a víznek, -mint mikor a kotló alá zápul a tojás! – Lajos huszár menten földhöz -csapta a kidugaszolt újabb üveget is. - -– Ember! Megbolondult maga! – förmedt fel a szomjas szenátor, – hisz -ennek a víznek éppen ez a tulajdonsága. A szagáról nevezetes a parádi -víz… - -– Már kérem szépen a tekintetes urat, parádé, nem parádé, én bizony -szigyenlem felvinni az asztalra ezt a vizet. - -– Lajos, maga csak ne okoskodjék, – szólt rá a szenátor. Lajos huszár -fejcsóválva szállított fel néhány üveget. – Képzelje Imre bátyám, mit -csinált ez a Lajos, – Oláh szenátor nevetve beszélte el a pincebeli -esetet. - -A huszár mintha csak nyársat nyelt volna, úgy mereszkedett az -asztalvégnél. A podeszta arcán sem mozdult az izom. Hiában nevetett az -eseten a társaság, hidegen hallgatott. Csak a beszéd végeztével szólt -oda komolyan bizodalmas Lajos huszárjának: - -– Te Lajos, hocci csak azt az üveget! – de mindjárt utálattal is -taszította tovább s szemrehányólag fordult a szenátorhoz: – Pűh, te -Károly, beszilhetsz te! Ennek a Lajosnak mégis csak igaza van. Bizony -romlott víz ez!… - -* - -Simonffy podeszta hivatalos szobájában dugig voltak az öreg asztalok, -karos, bőr és brokátszékek, különféle ódon szekrények, talpas lámpák, -talpas óra és aranykeretes vén velencei üvegtükrök. Az öreg asztalokon, -mahagóni és cseresnye szekrényeken hónapokig felvágatlanul hevert a -város címére érkezett könyvek, folyóiratok tengertömege. A podeszta a -szeménél jobban féltette azokat, ha valamelyik tanács-úr el akart vinni -belőlük, keményen kiáltott rá: - -– Azt csak hagyd ott! Ahoz ne nyulj! Ezek a város könyvtárába valók… - -Midőn azután tűrhetetlenül meggyűltek a halomra dobált könyvek s „Mihály -bácsi“, a podeszta hivatalos legénye, elunta rakosgatásukat, -porozgatásukat, nagytakarítást csinált. Egyszeriben eltüntette a -könyveket. A polgármesteri hivatal előszobája mellett volt egy setét -kamrácska, úgynevezett „kulina“, melyet régente a kályhafűtők -használtak, amikor még kivülről fűtötték a polgárnagyi szoba búbos -cserépkályháját, Mihály bácsi ezt a lyukat rendezte be városi -könyvtárnak s ide hordogatta a féltett nyomtatványokat. Megtörtént -azután egyszer közben az is, hogy a város háromszáz darab vasúti -törzsrészvényének, melyet a Debrecen-Hajdunánási vonal kiépítésekor -búsás pénzért váltottak, szőrén-szálán nyomaveszett. A polgármesteri -szoba minden zugát felkutatták, sehol nem találták a részvényeket s már -éppen Végh Gyula rendőrfőkapitányt is mozgósítani akarták a legényeivel, -mikor ültőhelyéből halkan megszólalt a podeszta: - -– Én most már egészen bizonyosan emlékezem ezekre a részvényekre. Itt -ni, a sarokasztalon sokáig itt hányódtak-vetődtek a könyvek között. - -– Hm! Akkor talán a könyvtárban néznénk meg? – kahintott közbe szeliden -a csendes humoru s iziglen kálvinista magyar bogáthi Hajdu Gyula -adószedő szenátor. - -Simonffy podeszta felkapta a fejét, hegyes füstöt lökött ki a levegőbe a -„két pízes bűrszivarbul“: - -– Mondasz valamit!… Hm! mégis okos ember vagy te Gyula… - -A kormos kulinából tényleg előkerültek a „háromszáz részvények“… Nagy -kort elérvén, midőn már nyugalomba vonult a podeszta, megszokásból a -hivatalba még sok éven feljárt utódjához, az érdemes Kovács József -„polgármesterhez“ – „dévánkozni“. Mígnem egyszer azután a jó öreg -Simonffy podeszta is elfeküdt az örök nyugalomra a Cegléd-utcai temetőn -és zengő szélviharok zúdultak keresztül az aluszékony városon és ólmos, -kövér tespedésükből felébredeztek a debreceniek. Uj alapjain káprázatos -erővel, fenségesen kezd kibontakozni az őscivis-város. Mindamellett azt -kivánom, hogy a helyénvaló takarékosságot, magabizó kitartás és -szívósság azon civis erényeit, melyekkel az öreg Simonffy podeszta -erősen is fel volt vértezve, ne kicsinyeljék le s ne tagadják meg az új -viszonyok között sem. Maradjanak méltók a város címeréhez, amelyben a -pajzskeretbe foglalva látjuk a kitárt – bibliát is… - - - - -A debreceni nagyszabadságon. - -A debreceni régi híres országos vásároknak volt népies nevük – -nagyszabadság. Századok óta négy ilyen vásárja van a -civis-köztársaságnak. Januárban esik a Remete-Antal –, áprilisban a -Szent-György –, augusztusban a Nagyboldogasszony – és októberre a -Dienes-napi vásár. Régente hetekig, négytől-hat hétig elnyúlt a -debreceni vásár. A különféle vásári rendszabályok, kalmár szabadságok és -szokások keretében nemcsak adás-vételek, hanem a szórakozások is -rendkívüli méretűek és érdekességűek voltak. És ünnepként folytak le -ezek a szép napok. Az ünnepiesség nemcsak a lelkekben, hanem a külső -díszes viseletben is felpompázott a szélrózsa minden irányából -összesereglett földmívesek, pásztorok, iparosok, hazai és külső országi -kereskedők, az uraságok, a kocsmárosok, cigányság, komédiások festői -tarka tömegeinél. - -A számlálhatatlan milliónyi értékek, amelyek itt az élet-piacon, a -barom-, ló-, birka-, disznó-vásártereken, a kalmárság emeletes -kő-árúházaiban, a kirakodó iparosok sátoraiban összehalmozódtak, -kápráztató és felemelő erővel hatottak mindenkire. Még csak gyerek -voltam az időtájt, mégis átéreztem az öregek büszke elégültségét, -öntudatos nyugalmát, a kövér jólét szélesreterpedt derűjét, mely abból -támadt, hogy a magyar föld és szorgalom termelte mindezeket a kincseket. -Ezekért egyedül az Úr Istennek tartozunk hálával. Ezek nemzeti kincsek; -melyeknél azonban az összesereglett emberek sem voltak utolsóbb -értékűek. Ebben az óriási sokadalomban a férfiak és nők nyílt tekintete, -délceg tartása, méltóságos komoly viselkedése és csendeshalk, egymást -megtisztelő érintkezése gyönyörűen bizonyították, hogy ez nemes faj. - -A szende asszonyokról nem is beszélek. A férfias erő és délcegség olyan -példányképei sorjáztak itt fel, aminőket csak egy uralkodó és -uralkodásra termett faj képes kiválasztani lelkéből-véréből tisztán. A -földnépe és a birtokos nemes úr csupán ruházatban és műveltségben -különböztek. Az arc és lélek szépségei, értelemtől sugáros homlokuk -közös eredetről beszéltek, az egyfajtát mutatták be. A Rákóczi -Ferenc-fejű tiszadobi Porkoláb gazda (az avarok a papjaikat nevezték -bokolábra néven) főúri ruhában az udvari bálon nem rikított volna ki, -mikénthogy a büszke szentmihályi gróf Dessewffy Aurél népies gunyában a -dobi község-bírói székből nem vált volna ki különösebben. Abban az -időben még annyira húzott egymáshoz a fajtánk. A paraszt nevezetet a -jobbágy sorsból szabadultak sem vállalták, sőt maguk között a durvát, a -közönségeset, az ostobát csúfolták „bőrhasú parasztnak“. Árpád apánk -honszerző nemzetségének önérzetes lelke kivillogott a debreceni -nagyszabadságra összegyűlt magyar tömegek szeméből. Az urak talpa alól, -persze, még nem siklott ki a föld. A köznépet sem sodorták testi-lelki -züllésbe az uzsorás váltók, spiritusz és a nagyzoló, kapzsi idegen -erkölcsök. - -Hintók, bricskák, sallangós gazdakocsik, a kisgazda járomfás ökörfogatja -eredeti szekértáborba verődtek a külső-vásártér porcsinos mezőjén. Az -öblös szabadkutak gémjei naphosszat nyikorogva szippantgatták a vizet. A -gyepeshátú, földbe épített óriás téglapincéknél áldomásttartó magyarok -zajlottak. A laci-konyhák élénk során serpenyős zsírfürdőkben sistergett -a bőrös malacpecsenye, kolbász, debreceni fonatos. Hűtött sör, savanykás -bor patakzott a kecskelábú asztalokról. A kisgazdák és különösen a -pásztorok kedves kifogó-helyei voltak ezek a földpincék. Ahol a pocok -bandák reggeltől-estélig, estvétől-reggelig szünetlen cincogták a -félország legkülönlegesebb pásztor- és betyárnótáit. - -Barca Dani, a komiszáros, nyolc-tíz lovaspandurral fékentartotta ezt a -harminc-negyvenezer főnyi embersokadalmat. A városi belső-vásárban -inkább fordultak elő izgágaságok. A gyepszélen némelykor a pásztorok -akaszkodtak össze. A mi számadó juhászunk Cifra-Sallai Sándor soha ki -nem maradt az ilyen csetepatékból. Virágos szűrét többekszer benthagyta, -birkáinak az ára is odamaradt, ellenben a lékek évről-évre szaporodtak a -koponyáján, noha esztendőközben példás juhászi életet élt. - -* - -Az egyik debreceni nagyszabadságra én is felejthetetlenül -visszaemlékezem. Az apám nagyjószágokat hajtatott fel a vásárra. -Alkonyatkor indultunk hazafelé. A nyilazó napvilág bucsu sugaránál a -debreceni kétágú torony aranycsillagai a toronyra szállt égi jelként -ragyogtak. Oszladozó nyájak bőgtek az országúton. Nyihogtak a lovak. -Egyik-egyik kanca élesen nyerítve hívta kis-csikóját. Jókedvű emberek -kacaráztak a kocsikon. Vagy nótaszóval dícsérték a sikerült vásárt. -Hazafelé menet több úri fogattal verődtünk össze. Mi vezettük a -kocsisort. A mi vastengelyes bricskánkat széltében fogott három erdélyi -faj-ló repítette. Ezek a szikár fejű, karcsú lábú, arabsvér-keverék -paripák voltak kedvencei apámnak. Kocsiba és – mint szenvedélyes agarász -– hátilónak is ezeket a kecses, okos, csupa nemes ideg- és -tűz-jószágokat tartotta. A Hajdúságról Brassóig kész volt lekocsizni -kedves paripáiért. Lókupec örmények, szilágysági és erdélyi híres -lótenyésztők kedvvel szolgáltak neki, kedvvel adták kezére a fejedelmi -állatokat, mert igazi árát nem sajnálta a „jó lónak“. A remek teremtések -közül száz lovat is összecsereberélt addig, míg a kedveszerinti fogatot -összepárolta. Az ilyenekre illett is a „tüzes sárkány“ nevezet. A -kocsist is meg kellett válogatni melléjök, aki értett a nyelvükön. -Kocsisnak a vén Balogh Pista ilyen ember volt. Istenes-ember hírében nem -állott Balogh; sőt „rossz“ Baloghnak nevezték a kissé hajlotthátú, -madárhúsú, izmos vén embert. Szinte szúrt a sárgásbarna szeme. Az ilyen -szemet macska-szemnek, magyar-szemnek is nevezik mifelénk. Horgas -keselyű orra alatt kunkorgós fehér bajúsz berzenkedett. Mintha Botond -vezér kalandos seregéből maradt volna vissza ez az agyafúrt vén huszár, -ki már 48 előtt fogyasztotta a „császár kenyerét“, 48-ban meg a magyar -zászló alatt verekedett öreg Virtemberg-huszár cimboráival. Azontúl a -kocsmáknak, méneseknek, meg a német zsandároknak lett réme Balogh. Lovat -lopott, verekedett, betyárkodott mindenfelé. A mi lovaink körül is -szerencsét próbált egyszer. Ám az éber kocsisok rajtacsípték s ha az -apám közbe nem lép, agyonverik. Apám még gyógyíttatta is a kegyetlenül -összetört öreget. Balogh később, mikor már a betyáréletből kivénült, -hálából hozzánk szegődött kocsisnak. Olyan kocsis nem került másik. Ő, -meg a lovak beszélgettek egymáshoz. Halk szóval játszva kormányozta a -legszilajabbakat is. Élesebb felkiáltása fájdalmasabban hatott rájuk az -ostorcsapásnál. - -A debreceni nagyszabadságból hazafelé menet – ekkor is – a vén Balogh, -rossz Balogh ült a bakon. Elébe vágtunk már sok vásáros kocsinak. -Ilyenkor a más porát nyelni, hazafelé menet az úton időt vesztegetni nem -magyar szokás. Debrecentől Nánásig az utat rövid fujtatással – -Böszörményben a Vilmányi Sára asszony fogadójánál – szoktuk megtenni. -Most akadályunk támadt. A vert út mentén göröngyös, döcögős volt a -fasorköz. Erős négy lóval, könnyű parasztkocsin egész szekérderék -„böszörményi bicskás“ poroszkált előttünk. Ezek a böszörményiek -verekedős, zsiványkodásra is szer, gazdag kevély hajduk voltak mindig. -Mostan is szilajul kurjogattak a kocsiderékból. Rázogatták a kulacsot -hetykén. Midőn melléjök és eléjök akart vágni a kocsisunk, engedték -egészen a fordulásig, de ekkor azután: - -– Gyihé! – közécsaptak a négy lónak. A vert út kövér porában vígan -iramlottak tovább. Minekünk a gyötrelmes, döcögős útszélen, melyet még -egy korábbi nagy esőzéskor felvágtak a marhák, lehetetlen volt a -versenyzés; mert az apám sajnálta a lovait is. Számoltak ezzel a -böszörményi zsiványok is. Mihelyt megcsendesedtünk, visszatartották a -lovukat. Amikor pedig elejbük akartunk vágni, kötekvőleg ismét neki -engedték a gyeplőt. Röhögték a próbálkozásunkat. Csúfszókat kurjogattak -felénk. Az apám végül puskájához kapott: - -– Mégis csak közé durrantok a lovuknak, – mondta. - -– Kár volna azokért a jó lovakért, – szólt Balogh. - -– Igaza van, öregem, – apám némileg lecsendesült; de mivel a -böszörményiek tovább komiszkodtak, ismét fellobbant. A bicskások közül -egy sugár bajuszú, hórihorgas hajdú volt a leghangosabbik. Ez károgott a -legcsúfondárosabban. A lovakat ez ostorozta irgalmatlanul: – no, ezt a -betyárt mégis csak megsrétezem, – mondta az apám. - -– Ilyen ürgések[6] miatt csak nem szerez bajt az én kedves uram, – -vélekszette halkan Balogh, – inkább tessék rám bízni. Majd móresre -tanítom én őket, hogy máskor ne kössön ki rendes úri emberrel az -ilyenféle bűrhasú paraszt… - -Apám a rossz Balogh berzenkedésére elnevette magát: - -– Jól van, no! Lássuk. Mit tud kend? - -Balogh megcsendesítette a lovakat. Nagy hujjongatva a böszörményi -bicskások is megcsendesedtek. Balogh valamit motyogott a lovaknak. Az -arabsok hegyezni kezdték a fülöket. Majd mintha kígyó szisszentett -volna, a vén kocsis hátborzongatón különös hangjára, összeágaskodtak a -lovak. Azután… - -– Urficskám, kapaszkodjék a kocsi oldalba, – még figyelmeztetett az -öreg. Azt hittem, hogy ég-föld összeszakad, olyan irtózatos erővel -zúdultak neki a lovak. A böszörményiek a vert úton most már hiában -ostorozták a lovukat, a saroglyát elértük. Már kocsi kocsi mellett -csörgött. – Huj, Mirza! – az aranyszőrű ostorhegyesre, mint átkozódó -pogány pap, szörnyüt rikkantott az öreg. Egész megnyult a vén ember. -Mintha szárnya nőtt volna, félemletesen lobogott a félvállára akasztott -fekete dolmány és az ostorral – amúgy visszájára – közécsapott az -elfehérült bicskásoknak. Pillanatig, a két kocsi mintha egymáshoz ragadt -volna… Behunytam a szememet. Óriási csattanást, recsegést hallottam. -Rémleteset zökkent a kocsink, hanem azért tovább száguldottak a lovak. A -fojtogató porfelhő elborított mindent. Emberi jajsikoltás, lovak vészes -nyerítése süvöltött a hátunk megől. - -– Teringettét! – kiáltotta apám, az irtózatos zökkenéstől a pipacsutorát -majd hogy ketté harapta, – mi volt ez öreg? - -Balogh, a horgas orrú, szikár öreg magyar, halkan felnevetett: - -– Eh, heh! Ez bizony egy kis tengelyvégszegakasztás volt, kedves gazdán… - -Dorogi Farkas Pál és a böszörményi öreg Fábián Tóni bátyám (kinek -szavajárása szerint már a „hetvenhetedik ősapja“ is „tekintetes úr“ -volt!) a Vilmányi Sára fogadójában beértek bennünket és beszélték, hogy -a bicskások kocsija az országútról az árokba fordult. Beszakadt fejjel, -zúzódott bordával, tört karokkal és kerékkel cselekedték azt a borzalmas -jajgatást. - - - - -Kustár Ignác piarista. - -Kustár Ignác piarista sem a szerzetesi rendjében, sem a magyar -közéletben nem tartozott a vezérkedők közé. Csupán közkatonaként -működött a hazafias tanítórendben, amelynek egy év hiányával nyolcvan -esztendeig lelkes és buzgó tagja volt. 1813-ban január 23-án született a -Pest vármegyei Kalocsán. 1831 szeptember 20-án lépett a piarista-rendbe. -1839 julius 26-ik napján avatták áldozópappá és 1910 április 15-ik -napján hunyt el életkorának 98-ik, szerzetességének 79-ik évében. A -szívós öreg magyar piarista rácáfolt a piaristák egy régi babonájára is. -Calasanti Szent József, a rend alapító atyja ugyanis kilencvenkét -esztendőt élt és mivel ezt a magas életkort alig érték még el más -piaristák, a világ összes piarista kolostoraiban az a babonás hit és -mondás terjedt el: - -– Non videbis annos sancti patris, azaz: nem éled meg a szent atya -éveit. – Kustár Ignác piarista rácáfolt a kegyes babonára. Nemcsak -megérte, hanem jóval túl is élte a végzetes határidőt. - -Kustár apót ismerték Szegeden, Debrecenben is. Debreceni rektor korából -örökiglen emlékezetesek maradnak a gazdasági számadásai. A rendház -sárgult naplójában annyiból áll egész esztendei számadása: - -– Ez az év borban erős volt, magban gyenge, – vagy más esztendőről, – ez -az év magban erős volt, borban gyenge. - -A máramarosszigeti rendházban tanyázott legtovább. Ebben a felvidéki -kedves városkában több időt töltött, mint ameddig más embernek az élete -terjed. Már a 48-as események Szigeten találták Kustárt, aki -nemzetőrbajtársaival őrizte a határt és mindig szívesen beszélgetett -ezekről a mozgalmas időkről. Olyan kitünő emlékezőtehetsége volt, hogy -nemcsak az eseményekre, hanem az események napjára, sőt órájára is -pontosan visszaemlékezett. - -– A multkor, – rendszerint ezzel a szóval kezdte elbeszéléseit. -Hatvan-hetven esztendővel azelőtti eseményekről is úgy beszélt, mintha -azok néhány napja történtek volna. Midőn pedig magas korban nyugalomba -vonult, ekkor kezdett igazán a kedve szerint élni. Lovat vásárolt. -Lóháton járta fel a környék kuriáit, melyeknek a nemes urai és hölgyei -becézőleg szerették Kustárt. Az apó, gitár kíséretével, régi nótákat -énekelgetett a Szaplonczay, Hatfaludi, csebi Pogány családok hölgyeinek. -Gitárját pengetve, érzékenyen rezegtette az apó: - - Túl az erdőn lakik babám, - De az álnok nem jön hozzám; - Bús leszek én, míg el nem jön, - Ki ott lakik túl az erdőn… - -Az erdőt, mezőt, fűvészkedést, kertészkedést mindennél inkább szerette -Kustár. Kirándulásra, halászáshoz, a Szigeten kedvelt rákászásra -mindenkor kapható volt. Szívós fürgeségét jellemzi, hogy nyolcvan -esztendős korában megmászta a havasfejű Magurát. Nyolcvankét éves -korában a kállóikopogóst is eljárta. Névnapja alkalmából szerenáddal -tisztelték meg a tanártársai és az öreg Kustár cellájában olyan parázs -mulatság kerekedett, hogy a fiatalsággal nemcsak versenyt énekelt, hanem -sort is táncolt Kustár. A taktust a csizmaszáron verte ki, merthogy a -zsinóros magyar nadrágtól és hegyesorrú magyar csizmától sem pártolt el -soha… A hegedű is kedves hangszere volt. Szeretettel és jól hegedült. -Hegedüihez maga választott fát és szegedi mesterével faragtatta ki -azokat. Öt darab hegedűt hagyott hátra. Kedves szórakozása volt a -nyelvészkedés is. Törökül is jól beszélt. Nyelvtudásának hasznát látta -nyolcvannyolc esztendős korától, midőn fölcsapott világutazónak. Európa -már szűk volt neki. Afrikába is átment, Bejárta Egyiptomot. Afrikai -útjáról érdekes fényképfelvétel maradt fent. Megörökítették, amint -Kairónál a piramisokat és a szfinxet nézdegélte az öreg úr tevehátról – -reverendában… Ázsiába, Jeruzsálembe (máramarosiasan Jerusolájimba) -mindig készült, de sohsem jutott el. Pedig egyszer útnak is indult, de -Konstantinápolyban, ahol éppen valami járványos keleti nyavalya -dühöngött, lefülelték és tizennégy napig vesztegzár alá fogták az apót. -Haragjában örökre lemondott a palesztinai útról. Annál sűrűbben -meglátogatta Olaszországot. Rómát is többször felkereste. Mindig egyedül -utazgatott. A Vezuv tűzokádó-hegy kráterét kilencven éves korában nézte -meg. Ösmerte Párist. Beutazta Angolországot, de Londonban éppen a -világforgalom és sokadalom zajlása nem tetszett neki. Ahányszor -külföldről hazatért, magyarsága fokozottabb erővel tört ki belőle: - -– Szép Páris, szép London, hanem a mi ifjú Budapestünk mégis szebb, – -külföldi útjaira vonatkozó elbeszéléseinek mindig ez volt a refrénje. - -A piaristáknál emlékezetes marad a Kustár apó gyémántmiséje. A szatmári -püspök felhívására ülte meg hatvan éves áldozópapságának a fordulóját, -vagyis a gyémántmisét. Hetvenöt év helyett hatvanra szokták ünnepelni a -gyémántmisét, mert a hetvenötéves áldozópapság már olyan ritka, hogy -száz esztendős életkor kellene hozzá… A Kustár apó ünnepét lakomával -fejezték be. A lakomán Sziget-város és a vidék kiválóbb urai is -résztvettek. A gyémántmisés szerzetes saját diószegi szőlőjéből -kedveskedett válogatott finom bakator borokkal és a felköszöntgetésekre -annyit mondott: - -– Domini, hagyjátok! Ez csak máramarosi gyémánt volt. Majd akkor -beszéljetek, ha a braziliainál tartunk… – Ez az Istenben hivő vidám öreg -piarista patikára, orvosra sohsem költött pénzt. – Egyedül a növényekben -van a gyógyító erő, – ezt vallotta és a gyógynövényeket sajátkezüleg -szedegette kint az erdőn-mezőn. Thea-főzettel vagy a balzsamos növények -gőzével gyógyítgatott másokat is. Egyébként mértékletesen élt. Bort -keveset iszókált, akkor mindig jót. A tréfálkodást szerette, el is -értette. Híres „nagymondásai“ maradtak fent, hogy például a többek -között egyszer – szörnyű viharban – patkólt csizmája sarkával, a -hegytetőről, miként rugta le a villámokat a völgybe… Mint középtermetű, -ösztövér és igen rücskös ábrázatú ember kedvesen vigasztalgatta más -hasonlóan ragyás ábrázatú felebarátjait. A szegedi piaristák -rendházában, mint vendég, ilyen kedve szerinti rücskös, szikrázó szemű, -nevetős lelkű fiatal szerzetes-tanár kollégájával akadt össze. Nézte, -nézte, hallgatta darab ideig a mozgékony Divényi Gyulát, az ifjabb -piarista nemzedék közül a népszerű, kedves tréfaszerző „rücskös -barátot“, végül a refektóriumi elcsendesült asztalnál rászólt: – No, -öcsém! Maga hosszú életű lesz… - -– Honnét tudja azt bátyám? – kérdezte a meglepődött derék Gyula páter. - -– Mert a rücskösöket az Isten hosszú élettel kárpótolja, – felelte -szelid pajzánsággal a ragyavert arcú Kustár, aki hosszúra nyult életén -át annyira megbarátkozott a halállal és az elmulás gondolatával is, hogy -a szigeti temetőben előre megvásárolta sírhelyét. Sőt a sírkövét is -előre megcsináltatta, felállíttatta a temetőben. Nevét és hogy mikor-hol -született – szintén – felvésette a sírkőre. Felvésette a „meghalt“ után -még az 1880-as években az 1-et is, midőn pedig az 1900-at is megérte, az -1 mellé 9-et is vésetett. Ennél a számnál megállott: – Domini, csak -várjunk, várjunk, hátha még a századik esztendőt is megfejelem… - -Halottak estéjén minden esztendőben kiült a sírhelyéhez, amelynél -gondosan ülőpadot is csináltatott… Gyertyákat égetett halott kedveseinek -emlékezetére és őszi alkonyatokon szelid mosollyal úgy várta a halált. -Leghívebb barátunk nem is maradt el. Éppen mikor a szigeti kolostor -híres kertjében virágpompába borultak a gyümölcsfák – szép tavaszkor – -hűs karja közé ölelte Kustár apót. Az alma-, körte-, cseresznyefák -virágocskái illatos tengerként rengedeztek, amikor eljött a halál és -magával vitte a barátok kertjének közel százéves kertészét, mert Kustár -apó tényleg kertésze volt ennek a gyümölcsösnek. 1837-től gondozta a -szigeti piaristák kertjét. A legnemesebb gyümölcsfák seregét nevelte -fel, bár közben ujabb gyümölcsfajok is támadtak, Kustár apó ragaszkodott -a régiekhez. Amikor a házfőnök egy-egy korhadt öregfát kivágatott, -gyásznapja volt Kustárnak. Minthacsak az ő vénhedt tagjait vagdalták -volna a fejszések, úgy megsiratta kedves „fácskáit“. - - - - -A „tokaji“ hazájáról. - -A lelkes magyar Hegedüs Sándor, a tarcali királyi vincellériskola kiváló -igazgatója, találóan jellemzi Tokaj-Hegyalja borát folyékony aranynak. -Színére, becsére valóban arannyal vetekszik az igazi tokaji bor, amely -méltó a királyok bora, borok királya névre is. Mintegy öt négyszög -mértföldre terjed az a legendás föld, ahol a tokajit szűrik. Ennek az -áldott hegycsoportnak Abaujszántó, Tokaj és Sátoraljaujhely alkotják a -három sarokpontját. Tokaj babonás hírű Kopasz-hegycsúcsával nemcsak az -ákácfáktól, ezüstnyárfáktól foltos hajdú rónát és a Nyirséget uralja, -hanem uralkodik a cukorsüveg hegykúpokkal rakott egész Hegyalján, -amelynek cimerét képezi. A nagyvilág a Hegyalja bortermését ismeri és -élvezi „tokaji“ néven… - -Tűzhányó eredetűek ezek a hegyek. Napsütéses oldalaikon, a földdé -mállott lávahamútól borított sziklástalajba – a hagyományok szerint – a -rómaiak ültették az első szőlőtőkét. A büszke légiók nyers katonái is -vidultak a tokaji bakator aranyszínű levétől. Ezeknek a „sátorokra“ is -emlékeztető hegyeknek az aljában, a folyók mentén, évezredek óta -kanyarog az elmult és ezután jövendő világoknak útja az Alföld rónájára. -Nagy emléktől szentelt itt minden talpalatnyi föld és szikla. Ezt a -tájat felcserkészték Attila lovagjai. Árpád emlékét is kedves -néphagyományok fűzik bokrétába. Ujhely felé túl a Bodrogon kékellik a -Sátorhegy, amelynek aljában a páston sátort ütöttek a honszerzők. Ebben -a sátortáborban tartották meg az emlékezetes haditanácsot, melynek -rendelkezéseivel, az ország behódítására, seregekre szakadt a nemzet. -Árpád hős vitéze: Szabolcs vezér Tokajnál kelt át a Tiszán a nevéről -örökített szép terület elfoglalására. A tokaji magyar ma is szent -áhítattal állítja, hogy a Tisza és Bodrog folyók összefolyásától -határolt nyár-, nyir- és fűzfás, tölgyes szigetet, a virágoktól tarka -selymes zöld rétligetet még az „ősök“ nevezték el „himes udvarnak“… -Félemletes, igézetes határkőoszlop a tokaji Kopasz-hegy (az alföldi -boszorkányok is odajártak az ördögtáncra), melynek sziklák és folyók -közé rekesztett útzsilipjén a multban, ma is folyton csorog a népáradat -az alföldi medencébe… - -* - -– Incipit in Sátor, desinit in Sátor, – Szirmay Antal mondása szerint -Sátorban kezdődik, Sátorban végződik a „tokaji“ hazája. A sátor-hegyeken -terem a folyékony arany. Tokajon, Sátoraljaujhelyen, Abaujszántón kívül -Tállya, Golop, Monok, Legyesbénye, Bekecs, Szerencs, Ond, Rátka, Mád, -Mezőzombor, Tarcal, Bodrogkeresztur, Bodrogkisfalud, Szegilong, -Erdőbénye, Erdőhorváti, Tolcsva, Olaszliszka, Vámosujfalu, Bodrogolaszi, -Bodroghalász, Ujpatak, Sárospatak, Végardó, Károlyfalva, Szőlőske, -Kistoronya határain szüretelik a „tokajit“. Ódon kis városkák szép -történeti multtal és rejtett faluk a széleiken kastélyokkal, kuriákkal. -A hideg aranyért sem omlott több vér, több verejték, mint amennyit a -tokaji tüzes aranyért áldoztak az ősök. A honfoglalás óta századokon át -csattogott itt a magyar kard és a kapa a szőlőgerezdes sziklákon. A -Habsburgok Bethlen Gáborral, Rákóczy Györggyel vívott harcaik közben sem -feledkeztek meg arról, hogy a folyékony tokaji aranyból részüket -biztosítsák. A második bécsi- és a linci-békekötéseknek tárgyai voltak a -tokaji királyi szőlők is. A király pincéjének ma is legbecsesebb kincse -a tokaji bor. Annakidején Lipót urunk különösen kedvelte Tokaj borát s -midőn Thököly Imre kurucai tiszteletlenül veszélyeztették a királyi -szőlők termését, Lipót egész dandár labanc hajdút kirendelt a több száz -hordó tokaji bor Bécsig fuvaroztatására. Ebre bizott hájat. Az oltalmul -kirendelt labanchajdúk útközben mind beszopogatták Lipót urunk nektárját -és azután – amint azt a tudós piarista Takács Sándor után Mikszáth -Kálmán is ékes tollal megírta – felcsaptak kurucnak… Annálinkább rájárt -a rud később a tokajvidéki nyakas magyarokra, elkobzott szőlőikbe -császárhű urak ültek be. Ámde milyen a tokaji bor! Manap pataki -Windischgrätz hercegék, a tolcsvai Waldbott bárók – 91 hold szőlővel, – -gróf Wolkensteinok, Hardenbergek, báró Schellek is magyaroknak vallják -magukat. Waldbott Frigyes báró becses ereklyeként őrizi azt a szuette -öreg faprést, melyen Rákóczi Ferencnek, a fejedelemnek, csurogtatták a -tokaji mézest. A Rákócziak és Rákóczi Ferenc emlékétől különben is -beszédes az egész Hegyalja. A Rákóczi-kastélyokat, Rákóczi-pincéket, -Rákóczi-szőlőket, Rákóczi-legendákat kegyelettel őrizgetik a „tokaji“ -hazájában. A Tokaj-Hegyalján ma sem a királyi család az elsőbirtokos, az -Andrássy grófoknak, a kuruc vezérek leszármazóinak Tállyán, -Mezőzomboron, Szőlőskén, Monokon, Mádon, Szegilongon 140 katasztrális -hold szőlő ontja a folyékony aranyat. Még Tarcalon is Andrási-kézen van -59 katasztrális hold szőlő, ezek nem grófok ugyan, de szintén törzsökös -magyar gazdák. A grófi családra az Andrássy Gyula kilenc hold mádi -szőlője a legemlékezetesebb. Itten tartották a nagyhírű mádi -„kapásbálokat“, néhai gróf Andrássy György ilyen kapásbálon ismerte meg -és hódította el a feleségét. - -A király 105 hold szőlőjével második szőlőbirtokos a Tokaj-Hegyalján. -„Császári és királyi udvartartás“ címen telekkönyvezték el ezeket a -szőlőket, melyekből 50 hold a tarcali, 25 a tokaji, 30 a tolcsvai hegyen -fekszik. Tarcalon a „Szarvas-őrzésbeli“, Tokajon a „Hétszőlő“ királyi -birtokok. A király pincészete fejedelmileg pazar és mintaszerű. A szőlők -terméséből már a hírnévért is minden évben félretesznek bizonyos -mennyiséget, a többit eladják. Ezeknek a fejedelmi boroknak csakugyan -nem kell cégér az ilyenekről maradt fent: - - De vinum Tarcall - Földre borulsz arccal… - -Az erdélyi fejedelmeknek régente Bodrogkereszturon volt szőlőjük, ahol -később a tréfáiról híres Józsa Gyuri is szőlőbirtokos volt. Hajdan az -orosz cárok is birtokoltak a tokaji és bodrogkereszturi szőlőkből. -Tokajon a görög- és a zsidó-templom között fennáll az az ódon ház, -amelyben a cári szőlők őrizetére és munkáltatására kirendelt orosz -törzstiszt egy szakasz orosz katonával lakott. Mágnásaink előtt is -nagybecsű a folyékony arany. A Zichy grófok, a földéhes Hohenlohe -Keresztély, a „mi van eladó“ herceg, báró Maillot, Szirmayak, Esterházy -Gyula, Csáky Vidor, Lónyay Elemér, gróf Dessewffy Miklós és Tamás a -középnemes, báró Vay Sándor, Harkányi, Sardagna, Jungenfeld bárók, Hoyos -Sándor mindnyájan husz holdon felüli szőlőbirtokosok. Már Hadik-Barkóczy -Endre, Edelsheim-Gyulay, báró Radvánszky Albertné, gróf Széchenyi -Imréné, öreg Tisza Kálmánné (Tokaj), Almássy Pál, Csekonics Endre, -Cziráky Antal, Károlyi László, Mailáth József, Sztáray Sándor, báró -Sennyey Béla főrendüek az 5, 6, 7 és 8 hold szőlősbirtokosok között -szerepelnek. A Tokaj-Hegyalja nevezetesebb szőlőbirtokosai közé -tartoznak még a Láczai-Szabók (84 holddal), Görgeyek, Máriássyak, a -bernáthfalvi Bernáthok, akik közül Béla úr a tokaji országos képviselő, -Zsedényiek, Kossuth Lajos és János, Spóner testvérek, Lipóczy Norbert, -Szabó Gyula örökösei, Dókusok, Zalay Andor, Zimmermann Adolfné és Jakab, -Kossinszky Viktor, Pavletics György, Adriányi Kálmán (tolcsvai -„mohpincéjében“ kincset érő százados palackborok pihennek), a hegyaljai -szőlősgazdáknak népszerű oktatómestere, füredi Szabó Lajos viruló remek -tarcali mintaszőlőjével, melyen a filokszera-veszedelem sem tudott -csúfot ejteni, Tokajban a nánási Oláh-család, főszolgabíró Füzesséry -Ödön, patikus Róthfuchs ev. János, Helm Sámuel, Kicsinkó Antal, Tittes -Rudolf, ez utóbbiak a „Tokaji Bortermelők Társasága“ és a mádi -Selbstherr testvérek régi cégje mellett nevezetes borkereskedők is. A -jeles Kállay-nemzetségből már csupán Manó úr birtokol Tolcsván és -Bodrogzsadányban tizenhat hold szőlőt. Az utolsó évtizedek alatt sok -hegyaljai szőlő és pince cserélt gazdát. - -A papságnak is kedves a „tokaji“. Az egri főkáptalan, a jászói és -leleszi prépostságok, szepesi káptalan és püspökség mind fenntartanak -itt szőlőbirtokot. A piarista atyák gyomorbajos és kedélybeteg -szerzetestestvéreiket az ujhelyi kolostorba szokták küldeni, ahol nyolc -hold szőlő tőkéiről csorog nekik a nektár. A sárospataki kollégium -szellemét is megérthetjük, hogy ott a nagytiszteletű és nagyságos, -négylovas (szóval igazándi úr!) professzorok – doktor Szabó Sándor -ezidei rektorral az élükön – miért nem viselnek kálvinista vaskalapot; -miért olyan nótás és virtusos a pataki diák. Hiszen a pataki -kollégiumnak is három faluból (huszonhét hold szőlőn) szűrik a tokajit. -A művészvilágot meg László Fülöp mester, a császárok és királyok udvari -festője képviseli Tokajhegyén öt hold szőlővel. Ebből is megérthető az, -hogy ez a világhírű mesterünk az idegenben, Angliában is miért maradt -meg olyan hű magyarnak… - -Régente nótásabb volt a Tokajvidék népe. Rongyosodásuk a -filokszera-veszedelemtől számítható… Azóta ugyan a multak -szenthagyományaitól áthatott, földszerető hegyaljai magyarság szorgalma, -hűséges kitartása részben pótolta az óriás nemzeti vagyonveszteséget és -az ujabb szűrésű essenciák, aszúk, szamorodnik, máslás és ordinariumok -felnyerik ismét, mézes tüzökkel, a „tokaji“ régi hírnevét. Amilyennek -odaelőbb világszerte becsülték. Midőn is Simon-Juda hetével (ősidők óta -október 28-ik napján kezdődik a tokaji szüret), a lengyel borkupecek -darázsmódjára ellepték a Hegyalját és csengő aranyakkal váltották be a -folyékony aranyat. Ötszáz-nyolcszáz forintot is szívesen fizettek egy -gönci-hordócska öreg borért. (A gönci-hordó 130 – 140 liter -ürtartalomnak felelt meg. Régente „karikafának“ is nevezték és -faabronccsal pántolták körül…) Az „ordinarium“ mustjáért sem sokaltak -hatvan-nyolcvan forintokat; hahogy éppen megrázta bundáját a fagyos -november, a pajta tűzhelyén lapos köveket melegítettek a szüretelők és a -puttonosok ezeket a köveket hordozták fel a szedőkhöz, hogy gémberedett -kezeiket megmelengessék. A tokaji szüret már ilyen, hol a cigányok -fujják a pikulát, hol a szüretelő nép fújkálja az ujját. A szőlőtőke sem -adja le ingyen a folyékony aranyat. - - - - -Az arany bika-fogadó. - -A XIX-ik század elmúlásával szomorúságos külső képet öltött az -Ős-Debrecen. A kálvinista Rómának jó és rossz oldalaival kijegecesedett -patriarkális korszaka bomlásnak indult, ám a romhalmaz felett még nem -épült ki a merész áldozatkészséggel tervezett ifjúszép Új-Debrecen sem. -Századok óta megalapozott helyükről utcasorok és kedves emlékű -civis-tüzhelyek tünedeznek el szinte egyik napról a másikig. A -porfelhők, tátongó gödrök, a kőfalbontó csákányok ádáz csattogása -izgalomba riogatják a csendes szemlélődőt, aki küzdött és örvendezett, -reménykedett és csalódott a porba omló öreg falak között. Borongósan, -feketén hollószárnyak verdesnek szemébe. Nemcsak a jól ösmert meleg -falak, az emberek kicserélődése is megkezdődött itt. A messze földre -híres vendégfogadót, az Arany Bikát is lebontják, amely századok óta -egyik legemlegetettebb közhelyisége Debrecennek. Többszörösen át- meg -átépítették a hosszú idők folyamán. A remekbe kovácsolt régi címere, az -arannyal bevont Bika-cégér elkallódott régen, csupán büszkehangzású neve -örökült meg. - -Az 1700-as években már népszerű szállóhely és vendégfogadó volt az Arany -Bika sarokra épült, iromba földszinti házával. Tekintélyét a nemes -várostól kölcsönözte, amely tulajdonosa a vén fogadónak. Árendásokkal -kezeltette a fogadóját. Az 1807-iki esztendőben polgár Kovács Mihály úr -őkegyelme volt a Bika árendátora. Akkor már külön kávéházi helyisége és -billiárd-asztala is volt a Bikának, amint az kitünik az árendátornak a -nemes tanácshoz intézett panaszos feljelentéséből. A kávéházban a -billiárd felett támadt a csetepaté, midőn Réthy, Palásthy, Gulácsy, -Sárközy duhaj diákúrfiak – hajnaltájt – minden ónokkal együtt beverték a -fogadó táblásablakait is… - -Jókai Mór „Kis királyok“ regényének egyik fejezetében híven és derűsen -rajzolta meg a Bika-fogadó belső életét a törzsvendégeivel együtt. Ezek -az állapotok körülbelől az 1870-es évek végéig fennmaradtak. Azontúl -történt az emeletes Bika felépítése és lassú, halk kicserélődése a -jellegzetes törzsvendégkoszorúnak. A harsány vidéki földesurak, a -szűkszavú, úgynevezett muskotály-civisek, a nagyhírű különféle kupecek -és kalmárok pusztulásával elmúltak azok a gondtalan idők, midőn a -Bikában vásárok alkalmával a Boka Károlyék muzsikája mellett százezreket -pocsékoltak el borra, táncra, kártyára, esztelen fogadásokra. Falvak -cseréltek itt gazdát. Az 1830 és 1840-es években a legérdekesebb -debreceni civis, az ördöngös hírű Táncos-Kovács István is itten tartotta -áldomásait. Az a Táncos-Kovács István volt ez, aki a debreceni nép hite -szerint mérhetetlen kincseiért lelkét kötötte le és minden pénteken -éjfélkor ledobbanásig táncolt az ördögnek. A szegény emberből többszörös -milliomosságig felgazdagodott civis-nábób országos vásárok alkalmával -százezreket érő gulyákat és birkafalkákat csereberélt és pazar -áldomásain semmi sem volt drága és elég. A szarvasmarha, különösebben a -birkák voltak kedves, hasznos jószágai. Olyik alkalommal százezer -birkája is legelt a pusztákon. Három nap, három éjszaka eltartottak ezek -az áldomások. A gazdák és kupecek el-eldalolták a nemzetes Kovács gazda -kacskaringós hortobágyi juhász-nótáját: - - Ha kimegyek szentiványi halomra, - Onnan nizek szíp legelő nyájamra, - Onnan parancsolom a cselédemnek, - Csapd meg jaz elejit… - … Arra jaz cserjésnek… - -* - -1849-ben augusztus harmadik napján az Arany Bikában ebédelt Nagy Sándor -honvédtábornok is a vezérkarával, midőn a nyulasi külső-vásártér felől -megdördültek az ágyúk. Az Újvárosról előnyomuló orosz sereg támadásba -lépett a honvéd hadtest ellen, mely a Görgei főseregének volt a -hátvédje. Nagy Sándorék ott hagyták a pompás ebédet. Lóra pattantak. -Vágtában száguldottak a csatamezőre. Az óriási orosz túlerő iszonyú -vérontás árán diadalmaskodott s a csatát követő egyik napon az orosz -vezér adott díszebédet a Bikában. Boka Károly cigányprimás ekkor és itt -zendítette rá a „jaj, de huncut a német“ kesergőt. Vesztére jelen volt -egy olyan muszkavezető, aki elértette a nótát és a piacon deresre -húzatta, huszonötig pálcáztatta a kiváló hegedűművész Bokát. A Bikában -egyébként többször is támadt kínos kavarodás a „mégis huncut“ nóta -körül. Pléhgalléros osztrák generálisok jelenlétében, huszártiszti -díszlakomán, a hadgyakorlatra bevonult császári és királyi tartalékos -huszárhadnagy ifjabb Tisza Kálmán úrfi reccsentette rá a „jaj de“-nótát. -A megrőkönyödés elképzelhető, mert hogy csiklandósabb legyen a helyzet, -az ifjú Kálmánnak élt még az apja, sőt éppen a miniszterelnökséget is -viselte még az öreg Kálmán úr… Rácz Károly debreceni cigányprimás (a -Csokonai-daloknak egyetlen mestere) ezzel a nótával ugyancsak a Bikában -szerezte „királysértési perét“, midőn a Kossuth Ferenc tiszteletére -rendezett díszlakomán, a Kossuth első országos körútja alkalmával, -helytelenül húzta rá a nótát az első, az úgynevezett „hivatalos tószt“ -után… - -A Debrecenen átvonuló politikusoknak, művészeknek, művésznőknek és -főkatonáknak is mindenkor kedvelt szállóhelye volt a Bika. Az öreg -József főherceg után az egyik lakosztályt „József főherceg szobák“-nak -nevezték el… A Bika emeleti dísztermét az ifjúkorán elhunyt, lengyel -származású Mirkovszky festő gyönyörű falfestményekkel ékesítette fel a -debreceni magyar nép életéből, ebben a teremben a nagy áldomások mellett -országraszóló politikai tüntetőgyűlések is estek. Báró Bánffy Dezső itt -bontott új-párti zászlót. A debreceni csizmadiaszínt elhagyván, midőn -még kormányon voltak, Justhék is ide vonulgattak fel. Emlékezetes -népgyűléseiket itt tartották az – önálló bank mellett. Kedvesebbek, -megkapóbbak azok az emlékek, melyeket az Arany Bika dísztermében -lezajlott bálok hulló rózsalevélkéiből szedegethetünk össze. A -Nagyalföldtől a máramarosi Kárpát-hegységig felkapottak voltak az itt -tartott debreceni jogász- és gazdász-bálok. Amikor az ábrándos, szőke -Lengyel Ilka és barna, bájos Orosz Ida voltak a körülrajongott -bálkirálynők. - -Az újabb időkben az Arany Bikának a kávéházi élete fejlődött ki -rendkívüli méretekben. A „Közvélemény-asztalnál“, melynek jellegzetesebb -tagjai az elhunyt Kölcsey Ákos és Jablonczay Kálmánon kívül a tollat is -ügyesen forgató, recsegős szavú Járossy Lajos honvéd kapitány, -agarászmester Publig Ernő tüzoltóparancsnok, festészetben, sportokban is -kiváló Könyves-Tóth Mihály városi szenátor, vízivó Burger Péter 48-as -politikus szemorvos, drogériás professzor 67-es Jósa Vince, kedélyesen -elkapucinerezgetik a gavallér Domahidy Elemér főispán a Hajdu vármegye -közigazgatásában maradandó érdemű és emlékű Weszprémy Zoltán -nyugalmazott kollegájával együtt. Más sarokban a „billiárd-akadémia“ -tagjai csattogtatják az elefántcsont golyókat. A sűrűn szapult Aczél -Géza főmérnök itt is biztos kézzel kezeli a dákót. A bohém paptanár Nagy -Vilmos a kollégiumból példátlanul vakmerő szójátékait itt adogatja le, -hogy még az örökmozgékony Thiessen Arthur bankigazgató is lesujtva némul -el, a zenetanár és szerző Psenyeczki-Nagy Zoltánnak meg, kinek az élete -tökéletes hármónia, hamis útra szalad a – feketekávéja, szidják is -ilyenkor a – Vilit… Mégis a legérdekesebb kávéházi vendégek azok a -hosszúszárú pipából füstölgető, csizmanadrágos civis-gazdák, nemzetes -Szentesi, Kertész, Bányai, Zöld, Balogh, Gyarmati, Polgári, Jóna, -Jobbágy, Ungvári, Harangi Sándor uraimék, akik itt teszik szóvá a „város -dógát“ és a szenzálokkal üzleteket is itt bonyolítgatnak le – vizecske -mellett. Az éjszakák már a mulatozóktól hangosak. Magyariék, Rácz Károly -muzsikája mellett, Vilmos huszártiszt korukban, királyunk keresztfia -braganzai Ferenc József herceg és a pápai gróf Esterházy Pál nevezetes -murikat rendeztek itt… Az öreg szállóház utolsó „fogadósára“ sohsem volt -panasz. Kerekarcú civis Németh András nagyvendéglős vérbeli magyar -szerénységével, előzékenységével, ízletes konyhájával, gazdag pincéjével -a téglabontásig becsületesen fenntartotta a vén Arany Bika hagyományos -jóhírét. - - - - -Betyárok – pandurok. - -Az én lelkembe is belopta aranyhamvas vizililjomait az ősrét. Vadász -urak, csonbókos hajú pásztorok, katonaviselt öreg cselédek beszédeitől -ott kezdett ébredezni és benépesedni a képzeletem. Ezeket a mesélő -alakokat, ezeket a szűz érzéseket, a pusztán virrasztott éjszakák -színhullámait, a réti nádrengeteg mélységes zengésű melódiáit lelkemben -elnyomni, emlékezetemből kitörölni többé nem lehet. Az én magányos -életem, csupán kis talyigakerék nyomásnyi, de bekanyarogja az ősrétet, -ott süppedezik az őspusztán… - -* - -Jeles pandurt ösmertem többet is. Már a betyároknak inkább csak hírnevök -csapódott el hozzám, merész szárnysuhintással, mint éjszakából -kibontakozó fekete madarak. Borzongató vijjongás után alighogy -feltünnek, máris nyomukat temetik a setét felhők. Ritkán hunytak el úgy -vízszintesen, mint a fegyházból kiszabadult és Váradon holtáig vezeklett -öreg Dobos Gábor, aki gyermekéveimben Bihar, Hajdu, Szabolcs és Szatmár -vármegyék százezernyi népét izgatta vakmerő rablótámadásaival. - -A gavallér Sós Pistáról, a délceg szegénylegényről is regényt lehetne -írni. Az orgazdái dús vagyont szereztek s nem egynek az ivadéka ma is -kastélyban uraskodik. Maga a délceg betyár kivert vadként, titokzatosan -pusztult el. Éjszaka a Tiszaparton lőtték le lesből, állítólag asszonyi -kéz okozta a vesztét. 1848 előtt a nyiri rónákon Gesztely, másként -Geszten Jóska sem volt utolsóbb szegénylegény. Még a kállói -„kettős-börtön“ sem fogott ki ezen a vasgyúrón. Pedig a kállói -„kettős“-től rettegett a pusztáknak a legelszántabb fia is. Abba a -tömlöcbe két ember hogy éppencsak befért. Mezitláb zárták be ide a -betyárt. A padlója: élére állított és szegezett lécekkel volt – ◇ -ilyeténképpen – kirakva. A láncravert betyár le sem ülhetett. Sajgós -meztelen lábával kínjában csak tipergett, toporgott, kapkodta a lábait a -lécélről, ezért mondják ma is a nekivadult táncosokról, hogy „eljárta a -kállói kettőst“, „eljárta a kállói kopogóst“… Gesztely Jóskán még ez a -tömlöc sem fogott ki, mert mikor a kállói vármegyeházán a táblabírák -vallatták és Zsiros Pista nevű cinkostársa szembemondta a dolgait, -Gesztely lecsavarta kezéről a nehéz bilincset, úgy ütötte arcul Zsirost, -hogy az menten lebukott. Viszont a népszerű Kállay alispán lovát, melyen -a vármegyeház udvaráról megugrott a betyár, gavallérosan visszaküldte. -Ez a Gesztely Jóska különben a gazdag papoknak és zsidóknak volt a réme. -Egyik legenda szerint a geszterédi erdőben agyonlőtték. A „nótájából“ -inkább arra lehet következtetni, hogy – felakasztották, mert azt mondja -ez a nóta: - - Gesztely Józsi temetője, - Kinn van a lába belőle,[7] - Hideg eső esik rája, - Megfázik a lábaszára… - -Igy elmult bizony Geszten Jóska, elmultak a szabolcsi táblabírák is. Az -utolsó szabolcsi táblabírák nevét 1847-ből, ahogy a megye történetéből -olvastam, emlékezésül ideiktatom: – Tekintetes és vitézlő Jármy -Menyhért, Elek János, Bónis Károly, Fazekas László, Mikecz Pál, Uray -Tamás, Ferenczy Alajos, Butkay Ferenc, Szunyoghy Rudolf, Katona Lajos, -Zoltán Mihály, Erőss Lajos, Inczédy György, Somossy Ignác, Lengyel -Miklós, Sulyok Dániel, Jármy Tamás, Patay István, Kastal Imre, Szabó -István, Apagyi Mihály, Kállay Bertalan, Fejér József, Fekésházy Mihály, -Hunyady Sándor, Szentmariay Károly, Fülöp Antal, Kovács Ferenc, Kállay -Manó, Bezdédy László, Rásó Lajos, Fazekas István, Palaticz Mihály, Pethő -Sámuel táblabíró uraimék történelmi korhatárnak az ajtóját csuktátok be -és én – a multat visszaálmodó tanyátlan utód – a szeretőszívű -megemlékezés virágbokrétáját imhol a ti régfelejtett sírotokra is -leteszem; hiszen kuriáitok, ősföldjeitek úgyis nagyrészt más gazdák -kezére kerültek már. - -* - -Érdekes, hogy a betyárok legendáival mindig szívesebben foglalkozott -népünk, játszásközben mi gyermekek is muszájból vállaltuk a -pandurszerepet. Német, tatár és pandur egyikünk sem akart lenni, a -kurucot vagy a betyárt játszottuk örömestebb. Ma már másként méltányolom -a mi betyárkergető vén csendbiztosainkat és pandurjainkat; mert kemény -és kérlelhetetlen lovasvitézek voltak ezek is. Minden határjárásnál -játszottak a halállal. Node a bőrük sohasem volt selymes, azért nem is -kimélték. Ha rájok gondolok, mennyi virtus, mennyi őserő elevenedik meg -előttem. Milyen kiválasztott virágjai voltak ezek is egy nyílt harcra -teremtődött fajnak. A halódó pusztai élet utolsó portyázói voltak a -pandurok is. A hajdusági füstös cigány Barcza Dani, szabolcsi Vay -Gyurka, bihari Osváth Pál, tokaji Vajthó Pali, aradi Ritt Lojzi, szegedi -Somogyi Jóska és Daróczy Pál, pusztai kapitány Vadász Lajos, kisteleki -Klemm Jusztin és debreceni Farkas Berti[8] „komiszárosok“ -élettörténeteit ha megírná valamelyik fajtájokbeli író, a bátor magyar -szív, az erős magyar lélek, a vasököl olyan bajnokainak állítana -emléket, milyeneket a hajdani nagy harcok korszakaiban találhatni -sűrűbben. Regényességben, jellemfejlesztő tanulságokban olyan gazdag -férfi életek, lovag-tragédiák voltak ezek, amelyek idegen nyelvről, -idegen népek életéből átültetve érdekelnék a mi „kulturifjainkat“ is, -akik most – itthonról kapván azokat – lekicsinyléssel, gúnnyal térnek -napirendre felettök. Hiszen az egyik írótárs, bizonnyal az érdekesség -fokozása végett, derék magyar csendőreinket is az amerikai -„cow-boy“-okkal vonta egy kalap alá; persze nem tudják, vagy legalább is -nem akarják tudni, hogy a magyar pusztázó-élet története régibb hajtású, -mint a bőrnadrágos, simára nyúzott arcú amerikai csikós legényeké és -hogy a mi derék csendőreink élete, szokásai is, bár korhoz idomultan, a -régi vitéz idők nyomán alakultak ki és a régi pusztázó magyar virtusokat -örökítik tovább. De, persze! Ha a magyar erő és eredetiség -megnyilvánulását kell elismerni, vagy éppenséggel még méltatni is, az -sokónknak mindjárt nem érdekes. Az érdekes világ és élet sokónk előtt -legalább is Páris város szemétdombjainál kezdődik. - -* - -Ezt az immáron elhunyt Farkas Bertit is, az egyik utolsó vérbeli pandur -komiszárost, mennyire félreismerték. Előkelő nemes magyar családból -származott (a szépapja még alispán és nemesi felkelővezér volt Zemplén -vármegyében). Összeköttetéseinél és birtokainál fogvást szerepelhetett -volna az úgynevezett „komoly pályákon“ is. Megmaradhatott volna gazdag -földesúrnak. Mint jó svádájú, ötletes, gavalléros ember akár képviselő -is lehetett volna. Lobogó vére azonban a pusztázó életre hajtotta Berti -bátyánkat. Az őslovagi tűzvér, mely időnként mindnyájunk szegény -rablelkében fellángol, elragadta Berti urat. A tűzvér elragadta és -kisodorta nyugodalmas úri otthonából. A fergeteges pusztai éjszakákba -sodródott ki Bertók bátyó. A futós, szép ló, a csárdabeli tanyázgatások, -betyárhajszák izgalmai, a túlkerülés ravasz pásztorok eszén: megejtették -ősvágyaktól, sejdítésektől, hagyományoktól áthatott lelkét. Mindent -rááldozott, hogy csak olyan mód élhessen, amiként századokkal odelőbb -török-tatár-németverő ősei éltek. Évtizedeken puskavégre adta az életét, -miközben vagyonát a pusztázó élet hadiköltségeire váltogatta be… -Összetört, alakoskodó szegény emberré vált már akkor Farkas Berti, -amikor Debrecen város szolgálatában, mint mátai biztos, gazdasági -felügyelőnek a Hortobágyra kikerült. Ott mégis megvígasztalta a puszta. -Olykor zúgó fergeteg táncolta körül s megszaladt egy ménes. Álmodozó -lelke elringatódzott a délibáb ezüstös csalóka hullámain… Midőn pedig -hivatalából kiválasztották és a vén pusztázó magyar a városba – -beszorult, összeomlott tragikus életében hamar elkövetkezett a befejezés -is. Megváltás volt reá a halál, hiszen ma-holnap a Hortobágy-pusztát is -felturják a telhetetlen emberek. - - - - -Magyar mesterségek. - -Azt olvastam, hogy Sopronban meghalt az utolsó szűrszabó. Nemcsak -Sopronban, az ország más vidékeiről is pusztulnak a szűrszabók. Pedig -törzsökös magyar mesterség a szűrszabóság is, hiszen a szűr százados -viselete a magyarnak. Főbbrendüek, mint a köznép előszeretettel -viselték. A szűr anyaga, színe, szabása természetesen viselőinek -rangjához és életkorához képest változott. Az úgynevezett -„cifraszűrökön“ színgazdag keleti pompát remekelgettek a hozzáértő -mesterek. A cifra szűrökről mint kiterpeszkedett bájos pávamadár -ragyogott le az ős képzelőerő, – az ötletes népművészet. Virágok, -levelek, madarak különféle alakzataiból varázsolták elő ezeket a -díszeket. Az Alföldön a szegedi, miskolci, kiváltképpen a debreceni -szűrszabók voltak nevezetes mesterek. A Hajduság, Nagykunság, Nyirség és -Tiszahát magyarjai a debreceni szűrszabók remekeivel pompáztak. Negyven, -ötven esztendővel ezelőtt, a debreceni vásárokon, félszázan is kerültek, -akik kirakodtak. Az 1911-dik esztendőben már csak heten nyűtték -pusztulásnak indult szép magyar mesterségüket, két asszonymester is -került közéjük. Névszerint Harsányi Gábor, Harsányi Gáborné, Jancsó -Lajos, Jancsó Lajosné, Jancsó Dániel, Molnár József és Végh Mihály ezek -az utolsó debreceni szűrszabók. Az egyik debreceni mester, alig néhány -éve, csodaszépen kivarrott szűrt és fali pokrócot remekelt a pápai -Esterházy Pál grófnak. Az Esterházyak legrégibb nemesi címerét varrta ki -a harmatos üde selyem virágokkal, levelekkel, madárkákkal teleszórt -szűrdarócra. - -Hanyatlásnak indult a suba- és guba-készítés is, pedig a suba- és -ködmen-készítők is eredeti selyemvarrásokat, szironyos díszeket -remekeltek az irhára. A suba-készítő szűcsök között a szegediek voltak a -leghíresebbek, a híres Csikay szűcsmester Rózsa Sándornak és a többi -nyalka betyárnak, pásztorságnak volt az udvari szállítója. Még a -Bakonyból is felkeresték éjszakáknak idején… Ma is híres, ma is kapós a -szegedi suba. Már a gubások között a debreceniek vezettek. Debrecenben -még ma is működik húsz-huszonegy gubás-mester, azonban az uri gubások -rendje kipusztult az utolsó nemzetes Bisothka István úrral, aki -négyszáz, ötszáz forintos, sőt jóval drágább gubákat is remekelt. Az -„öreg“ József főhercegnek is csinált egy ilyen „uri gubát“. Jókai Mór is -jól ismerte Bisothkát, aki még minden tekintetben eredeti „muskotály -civis“ volt. - -Bealkonyult a túri süvegjártóknak is. A fehérvári bicska és csutora sem -a régi már. A szegedi „halbicskát“ még ugyan divatba hozta a néhai -Sziráky mester, akit Mikszáth Kálmán is megrajzolt. Pósa Lajos is -őrizget ilyen bicskát. Ha Sziráky véletlenül angolnak születik, -bizonnyal a világpiacra került volna ez a finom izlésű, nemes acélanyagú -„csecsés“ portéka. - -Küzdelem a sorsuk a hódmezővásárhelyi, karcagi, mezőtúri, rimaszombati -fazekasoknak is. A kulacsot is leginkább képletesen emlegetjük. -Politikusokról állítják, hogy kétkulacsosok. Én még láttam az édesanyám -apjánál, az én jóságos és nemes öreg Daróczy István nagyapámnál olyan -széleshasú csikóbőrös kulacsot, amelyből egy-egy nyakcsavarintással -piros ürmöst vagy fehér bort tölthettünk. Ma nem faragnak ilyen -kulacsokat. Hirét, nevét, ősdivatját veszítette a füredi nyereg is. -Ezeket a tetszetős és célszerű lovaskészségeket pihelykönnyű száraz -nyárfából faragták és sodrott bélhúrral húrozták fel. Pogányos díszüket -a rézveretű kápa alkotta. Árpád apánk óta századokon át változatlanul -használták – lovasaink – a füredi nyerget. Ma már ez sem jó. Talán mert -a miénk?… A gyárüzemes ujkor lassanként kiirtogatja és elhantolja a régi -vágású szíjgyártókat is. A mi sallangos, csótáros, bogláros, pillangós, -csillagos könnyed kantár, hám- és nyeregszerszámainkat egyszálú, -otrombán nehézkes, idegen portékákkal cserélgetjük fel. - -Elmulának a vígkedélyű gombkötők és zsinórozók is, mióta hogy -levedlettük a nemzeti öltözetet. A színmagyar Debrecenben az 1911-ik -esztendőben még négy gombkötő- és paszományos-mester küzködött a -sorvasztó közönnyel. Aláhanyatlottak az igazi magyar szabók is. A -kalaposokról sem mondhatok jót. A Hajduságra Bécsből szállítják a -Kossuth-kalapot. Megfogyatkoztak a miskolci csizmadiák is. Ma már nehéz -feladat volna jegyzékbe szedni azt a bizonyos kilencszázkilencvenkilenc -miskolci csizmadiát. Aki csizmadiának megmaradt, az is inkább -„suszternek“ vagy „lábbeli készítőnek“ tituláltatja magát. Nem igen -remekelgetnek rámás- és piros-csizmákat. A borsodi menyecskék -olcsóbbfajta osztrák topánkában gacsolnak. A legényeknek az irdatlan -lóbőr-csizma is megfelel. Rózsáspatkóért, tarajos pengő-sarkantyúért nem -törik magokat. A táblás fokosok, makkosfedelű kupák, a csengők rézöntő -mestereinek is befellegzett. Elnémultak a gulyakolompok. Felszántogatták -a legelőket. A csinos viseletére rátarti pásztorok is elfogyatkoztak. A -cserényeknél, karámoknál nem pepecselgetnek szíjfonatokat, ólmos- és -rézvereteket, csont- és fafaragásokat. A faragó művészet egyébként is -sok eredeti mesterét veszítette el a vizi-, szél- és szárazmalmok -fogyatkozásával. A gőzmalmok robotos molnárai nem értik a járomfák, -kapufélfák, fejtőlvalófák, mércék, mángorlók, csigatésztacsinálóbordák -farigcsálását. Fogytomig jutottak a szegedi hajóácsok is. Az élhetési -gond az asztalos-mesterekből is kiölte a virtust. Szegény népnek sivár -az izlése. Az uborkafára felkapaszkodottak inkább a tömegpompát, a -rikoltót keresik. Manap megfelel a paszulypipa, azelőtt világra hiresek -voltak a tajtékpipa faragó mestereink. Debrecenben évekkel ezelőtt -meghalt Egri Mózes, az utolsó „piparezező“. Még régebben elmult az -ötvösök és kardcsiszárok fénykora. Nem kiszakított sorokat, köteteket -írhatnánk a mi elpusztult magyar mesterségeinkről. Ám, mi közönyösek -vagyunk. Közönyösek vagyunk arra is, hogy a porbahullott gyöngyszemeket -felszedegessük és kegyeletesen füzérbe kötve – külön nemzeti -kincsesházakban – megőrizgessük. Élelmesebb gyűjtők idegenbe hurcolják -pusztuló magyar mesterségeink és népművészetünk őskincseit. Pedig ha már -az őseredeti magyar mesterségek pusztulását nem akadályozhatjuk meg, -legalább az emlékeit ne hagynánk megsemmisülni és szétkallódni. Hanem -inkább lelkesen oltalmazott, vidékenként is öntudatosan gazdagított -gyűjteményekkel igyekeznénk visszavarázsolni azt az időt, midőn még nem -süvőltött fülünkbe a gyárkazán, midőn még aranytallus kakasok -kurjogatták a napfelkeltét és a mestereink üde arccal, üde lélekkel, -füttyös jókedvvel állottak kedves, megbecsült munkájukba. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Az alföldi kálvinista magyar sirok „fejfájára“ fenti -rövidítéssel „A boldog feltámadás reménye alatt“ vigasz jeligét vésik.] - -[Footnote 2: Az országos hírű Dely Mátyás állatorvost, a hortobágyi volt -állatorvost, 1910-ben a budapesti állatorvosi egyetem tanári kara -„dísz-doktorul“ választotta. Tiszapolgáron él.] - -[Footnote 3: A csokalyi emeletes népiskola átellenben esik a kágyi -szőlőhegygyel.] - -[Footnote 4: Részvéttel jegyzem ide, hogy e könyv szedése alatt -férfikora delén meghalt.] - -[Footnote 5: A szegedi boszorkányperek áldozatait, a szegedi Tisza egyik -szigetén, az úgynevezett Boszorkány-szigeten égették el tüzes -máglyahalállal.] - -[Footnote 6: A böszörményi pusztákon mindig sok volt az ürge és a -böszörményi hajdukat azzal csúfolták, hogy húsáért fogdossák és megeszik -az ürgét.] - -[Footnote 7: Az volt ugyanis a szokás, hogy amikor a betyár teste -magától leszakadt az akasztófáról, az akasztófa tövében csak úgy téltul -elföldelték.] - -[Footnote 8: Meghalt Földesen, 1912 május havában.] - - - - -TARTALOM. - - Darvay kapitány 5 - A nagyabonyi nóta 11 - A Radeczky-huszárok 16 - A Tiszák 25 - Bihari kortesek 32 - A Baranyi urak 37 - A Dobozi úr cigányai 41 - Csokalyi Fényesek 46 - A Morvay Louise regénye 56 - Foltényi Vilmos színész 63 - A világosi átok 71 - Petőfi körül 75 - A Rózsa Sándor bandája 81 - Hortobágyi gulyások 87 - Debreceni diákok 97 - A kántus 104 - Érmelléki szüretek 107 - Az öreg József főherceg 113 - Magyar-Szeged 121 - Gabara piktor 128 - Az asztaltársaságok 133 - Notárius Bekk Pista 148 - A dudások 154 - A podeszta 161 - A debreceni nagyszabadságon 169 - Kustár Ignác piarista 177 - A „tokaji“ hazájáról 183 - Az arany bika-fogadó 190 - Betyárok – pandúrok 196 - Magyar mesterségek 202 - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Régi magyar élet, by Pál Móricz - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK RÉGI MAGYAR ÉLET *** - -***** This file should be named 62736-0.txt or 62736-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/7/3/62736/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/62736-0.zip b/old/62736-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 9f08433..0000000 --- a/old/62736-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62736-h.zip b/old/62736-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 80b6836..0000000 --- a/old/62736-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62736-h/62736-h.htm b/old/62736-h/62736-h.htm deleted file mode 100644 index 2cfd829..0000000 --- a/old/62736-h/62736-h.htm +++ /dev/null @@ -1,5536 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Transitional//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-transitional.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Régi magyar élet by Pál -Móricz</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.bbox-no-border { - padding: 1em; - display: inline-block; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { -/* margin-left:5%; */ -/* width: 90%; */ - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - - -<pre> - -The Project Gutenberg EBook of Régi magyar élet, by Pál Móricz - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: Régi magyar élet - -Author: Pál Móricz - -Release Date: July 23, 2020 [EBook #62736] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK RÉGI MAGYAR ÉLET *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - - - - - -</pre> - -<div class="transnote"> -<h3>Megjegyzések:</h3> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_207">207</a>. oldalon -található.</p> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"https://hdl.handle.net/2027/uc1.aa0006664924">https://hdl.handle.net/2027/uc1.aa0006664924</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption">MÓRICZ PÁL</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">RÉGI MAGYAR -ÉLET</span></p> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">MODERN<br /> -MAGYAR<br /> -KÖNYVTÁR</span></p> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">MÓRICZ PÁL</span></p> -<h1>RÉGI MAGYAR ÉLET</h1> -<p> </p> -<p> </p> -<div class="figcenter" style="width: 78px;"><img src= -"images/i001.png" alt="Magyart a magyarnak" title= -"Magyart a magyarnak" /></div> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption">SINGER ÉS -WOLFNER</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="figcenter"> -<div class="bbox-no-border"> -<p><i>Herman Ottónak a tudós nagy magyar irónak hódoló szeretettel -ajánlja</i></p> -<p class="right"><i>a szerző.</i></p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5"><br /> --5-</a></span></p> -<h2>Darvay kapitány.</h2> -<p>Csokalyon az 1798-ik esztendőben született Darvai Darvay Dániel. -Darvay Károly és Csokalyi Fényes Zsuzsánna nagybirtokos szüléktől -származott. Az egyetlen Dani urfit elébb otthon a házitanítók -oktatták. Még otthon megtanulta a németet és franciát, majd a -debreceni kollégiumba került. Ám a tudományok nem kötötték le. A -nyugodalmas falusi élethez sem támadt kedve, hiszen gyermekkora a -napoleoni csaták harcizajától riadozott. Midőn pedig felserdült, a -viadalokból megtért rokkant vitézek beszélgetésein hevült a lelke. -Hozzá a nagy vagyonban korán árvaságra maradt Dániel urfi. Aggódó -szülék szeretete sem tartóztatta vissza elhatározásától, a -vonzódástól a katonai élet iránt. Alig tizenkilenc éves korában -Bécsbe utazott Sárói nevezetű sógorával. A magyar-gárdisták közé -akarta felvétetni magát. Kihallgatásra jelentkezett Ferenc -császárnál, aki kegyesen rábólintott jellegzetes Habsburg-fejével: -<span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span></p> -<p>– Wir wer’ són makhen! – nyélbeütjük! – mondotta a császár. A -Darvay urfi kérvényének még a szélét is behajtotta.</p> -<p>– Akkor rendben vagyunk, öcsém, – magyarázta az egyik gárdista -atyafi, mert az igéretét még elfelejti a császár, de ha a kérvény -szélét is behajtja, ez azt jelenti, hogy megtetszettél neki s -továbbra is gondja lesz reád…</p> -<p>– Akár a gárdistaruhát is kiszabadhatod magadnak, – vélekedett -egy másik gárdista, valamelyik Kállay-fiú Szabolcsból. Azonban -másként történt. Dániel urfi a vizsgálatnál nem ütötte meg a -gárdisták magassági mértékét és úgy rendelkezett a császár, míg -kinövi azt a nagyságot, egy évig maradjon Bécsben az urfi. Mint -kadétot a bécsi házi gyalogezredhez osztották be. Bécsben hamar -eltelt az az egy esztendő, mivel pedig a gárdisták magasságát még -egy év multán sem ütötte meg, az audiencián sajnálkozva -dörzsölgette kezét Ferenc császár:</p> -<p>– No, kadét, most mit csináljunk? – kék szemét kérdőleg -meresztette a csinos kis kadétra.</p> -<p>– Felséges uram, kegyeskedjék megengedni, hogy tovább -szolgálhassak.</p> -<p>– És az anyád, az apád, fiam? – Ferenc császárnak erre is -kiterjedt a figyelme.</p> -<p>Darvay lehajtotta fejét:</p> -<p>– Már régen meghaltak…</p> -<p>– Hát hová kívánkozol?</p> -<p>– Olaszországba. Huszár szeretnék lenni.</p> -<p>– No, persze, huszár! – a császár elmosolyodott, – wir wer’ són -makhen!! <span class="pagenum"><a name="Page_7" id= -"Page_7">-7-</a></span></p> -<p>Darvay kadét még aznap megkapta az indulási parancsot. Majland -(Milánó) volt a kijelölt stációja. A Radeczky-huszároknál mint -hadnagy kezdte meg a szolgálatot. Huszonöt-harminc esztendeig -odalent is maradt.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Darvay hadnagy nem léphetett a Simonyi óbester nyomdokába. -Napoleon császár viharzásai alatt annyi embervér ömlött szét, hogy -a vérszegény nemzeteknek jólesett megpihenni. Darvay nem a -csatamezőn, hanem a milánói főrangú dámák szalonjaiban aratta -diadalait. Radeczkynek is kedves huszártisztje volt. Milánóban -szövődött életének a végzetes szerelmi regénye. Milánóban, Erzsébet -főhercegnő udvarában ösmerkedett meg egy csillagkeresztes -palotahölggyel, aki egy francia admirálisnak volt az özvegye. -Özvegy báró Bellegarde-né (született Ghisztelles hercegnő) és a -délceg bihari huszár annyira megszerették egymást, hogy a báróné -kész volt az udvartól megválni. Titokban, csupán a komornájával és -öreg inasával elutazott a messze idegenbe. A bihari félreeső -falucskán, a Darvay kapitány csokalyi kuriájában egész esztendőt -töltött magányosan. Esztendeig várta szerelmesét; mert esztendőbe -beletelt, míg Darvay a Radeczky-család közbenjárásával -keresztülvihette a „kviétáltatását“ és gyanúkeltés nélkül maga is -utána mehetett a bárónéjának.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Darvay kapitány magas kort ért el. Még élemedett öregségében is -délceg katonás alak maradt. <span class="pagenum"><a name="Page_8" -id="Page_8">-8-</a></span> Huszáros szabadszájúságát egész -Biharmegyében emlegették. Holta napjáig gavallérosan öltözködött a -falún is. Keztyű nélkül sohasem járt ki. Az asztalnál is mindig -keztyűben étkezett. Bár öreg korára, midőn már a báróné is elhalt, -meg-megesett bizony Dániel úrral, hogy hiányoztak az ujjai a – -keztyűjének; sőt a báróné halála után a fösvénység is nagyon -elhatalmasodott Dániel úron. Csupán az építkezésekre nem sajnálta a -pénzt. Olaszhoni értékes mozaikokkal kirakott úrikastélyával -szemben emeletes iskolát építtetett a csokalyiaknak, mivel a régi -nádas házikó sértette az izlését. Az emeletes iskola ma is fennáll, -egyik nevezetessége a csokalyi Fényes-nemzetség „süppedező nádasok“ -között rejtőzködő falújának.</p> -<p>Egyebekben odáig fejlődött a Darvay Dániel úr aggkori -fösvénysége, hogy font leveshúsnál többet sohsem vitetett ebédre, -bárhányan és bárkik voltak is vendégei. Legfeljebb parancsot adott -ki a szakácsnénak:</p> -<p>– Szaporítsd a levét, lányom, hogy mindenkinek jusson -urasan.</p> -<p>A szép női nemnek kvietált-korában is lelkesen hódolt Darvay -Dániel. Öregségében is kísértett a donzsáni-híre. Zsuzsának hívták -az egyik öreg, minden zsírral megkent bejáró asszonyát.</p> -<p>– Hé, Zsuzsi, – Dániel úr egyszer így kiáltott az udvaron -settengő vén asszonyra.</p> -<p>– Parancsoljon, nagyságos uram, – Zsuzsánna felcsoszogott a -széles márványlépcsőkön.</p> -<p>– Hallod-e te vén égetni való, keríts nekem <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> holnapra -három fiatal, fürge fehér cselédet, – szólt Dániel úr.</p> -<p>Zsuzsánna asszonynak felmeredt a szeme. Megcsóválta fejét:</p> -<p>– Talán sok is lesz már az, nagyságos uram?</p> -<p>Dániel úr elnevette magát:</p> -<p>– Hej, te vén pokolravaló! Hiszen szobát surolni kell nékem az a -három asszony…</p> -<p class="center">*</p> -<p>Az 1870-es években már Darvay Dániel volt Csokalyon a -legöregebbik nemes úr. Téli estéken Dániel úrnál gyültek össze -tanyázni a csokalyi öregebb urak és urfiak. A bihari nábób Fényes -Lázár, tiszteletes Simon Benjámin úr, a református pap, a Dániel úr -Ferenc fia, Fényes Balázs (ez időszerint a nagy Fényes-családnak -egyetlen csokalyi lakos férfitagja), Horváth Imre a huszti várnagy -ivadék s a diáki sorban lévő Fényes Gyuláék képezték ezt a -társaságot. Ezek voltak az igazi fehér téli esték. A három öreg úr -„reszelt retket“ vacsorált. A fiatalságnak hol egy, hol más -nehezebb ételt szolgáltak borkorcsolyául; mert a kágyi „rác-ürmös“ -öregeknek, mint fiataloknak kedves itókájuk volt. Ezt -szürcsölgették esteli harangozásig; de bármire is fordult a beszéd, -az öreg Darvay kapitány az ő milánói kalandjairól hallgatott:</p> -<p>– Fiaim, – mondotta, – én olyan életen mentem keresztül, olyan -magas állású és születésű egyénekkel érintkeztem folyton, ha -azoknak a történetét híven elbeszélném, kételkednétek a szavamban, -inkább tehát sírba viszem az édes titkokat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span></p> -<p>Kvietált-huszárkapitány Darvay Dániel úr nem minden titkát -vihette sírba, ódon szekrényke rejtekfiókjában halomnyi sárgult -levél maradt hátra utána, főurak és nagynevű dámák levélkéi. A -fakult betű-barázdákból hervadatlan bájjal mosolyognak és -illatoznak a régi baráti érzelmek és regényes szerelmek -virágai.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span></p> -<h2>A nagyabonyi nóta.</h2> -<p>Milánóban már csak a temetőkert elfelejtett sírkövei hirdetik, -hogy valaha ottan is tanyáztak magyar huszárok. Az édesillatú olasz -ibolyák szeliden borulnak a magyar sírokra. Kéknefelejts virágairól -meg éppenséggel nevezetes a milánói katonai temető. A magyar -katonasírok első virágait csókosszájú olasz nők ültetgették el. A -virágok hívek maradtak a felejtett sírokhoz. Minden tavaszkor -kéknefelejts-tengert fakasztanak. Az 1830-as évtizedben még nem a -virágok voltak a csendes emlékeztetők. Milánó zeg-zugos utcáin -szilajul muzsikáltak a magyar huszárok sarkantyúi. A huszárkardok -hetyke csörrentésére az ablakhoz szaladoztak a nyilazószemű olasz -dámák. A milánói San Simpliciano-, Vittorio- és -Francesco-kaszárnyákban táboroztak az 5-ös Radeczky-huszárok. Itten -támadt az együgyű, de mégis legmegkapóbb magyar katonanóta. A hazai -föld imádatának gyönyörűséges <span class="pagenum"><a name= -"Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> éneke, midőn a hazavágyódó -magyar huszárfiúk, csurranós érzésekkel, édesbúsan dalolgatni -kezdték:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Nagyabonyban csak két torony -látszik,<br /></span> <span class="i0">Májlandban meg harminckettő -látszik;<br /></span> <span class="i0">Inkább nézném az abonyi -kettőt,<br /></span> <span class="i0">Mint Májlandban azt a -harminckettőt…<br /></span></div> -</div> -<p>Bizonnyal a huszárezred tisztjeit is elfogták olykor-olykor ezek -a nótaszóval kifejezett hazavágyódások; bár nekik kevesebb okuk -volt a búsongásra, hiszen a lángját képezték a lombárdiai seregnek. -Ezredük az első kényeztetett lovasezred volt. Gróf Radeczky -tábornagy, az ezredtulajdonosuk, dicsőségének tetőpontján állott. A -lombárd-velencei tartományokban az uralkodót helyettesítette. Az -olaszok meghunyászkodva mívelték rizsmezőiket. Öreg borokat -édesítettek. Narancs- és citromerdőik termését hangtalanul -szüretelgették… A hódítóknak zengett a dal, termett a virág. -Radeczky milánói palotájában nagyobb pompával, kevesebb -ceremóniával élt, mint az uralkodó hercegek. Kedélyességével és -pazar bőkezűségével elragadta katonáit. A császári fehérdolmányos -vén pogány fenékig élvezte ki kivételes helyzetét, midőn a büszke -Habsburgok voltak a lekötelezettjei. Harsogó katonazene muzsikája -mellett sűrűn következtek a pazar lakomák és bálok. A tartózkodó -olasz arisztokráciát is fénykörébe vonzotta ez a varázsos hírnevű -hadvezér. A katonái tűzbe-vízbe készségesen rohantak érte. Az ő -„kedves fiai“ mégis elsősorban huszárezredének a tisztjei voltak. -Háza: tárcájával együtt: mindig rendelkezésükre állott. Asztalánál -mindig <span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span> terítettek számukra. A pénzt polyvaként -szórta szét; hiszen bármennyit túlköltött lakomázásokra, -mulatságokra, pompázásra, kártyán és segélyezésekre, bármilyen -óriási adósságokat is csinált a vén pogány, Bécsből mindig -rendezték zavaros ügyeit. Mint szenvedélyes kártyás a hivatalos -pénzeket, ezredének a pénzét is többször a zöldposztós asztalra -dobta, neki ezt sem rótták fel, sőt aranyesővel szórták tele -szeszélyes, kicsapongó útjait…</p> -<p>A magyar huszártisztek gavallér ideálja, a leggazdagabb magyar -nemes, ittebei és eleméri Kiss Ernő kapitány is a Radeczky -ezredében szolgált. Több millió forintnyi évi jövedelmét Milánóban -költögette el a nábób, aki, költséget nem sajnálva, a svadronját is -külön huszárdíszben járatta. A társaságokra is vagyont költött el. -Csupán a Párisból szegődtetett francia szakácsának húszezer frank -évi bért fizetett. Persze a kártyás ezredtulajdonosnak és -hadvezérnek a tisztjei is kézben forgatták az ördögkoma -harminckétlevelű bibliáját s mert a pénz nem izgatta Kiss Ernőt -sem, a nagygyakorlat alkalmával egymás telivér lovaira kártyáztak, -ami nagy szó, mert hiszen huszáréknál a ló az első. Talán még az -asszonynál is az elsőbb?… Darvay Dániel főhadnagy a gyalogsági -dobon két remek arabs paripát nyert el nábób bajtársától. A -nyereséget kilovaglás közben egy fogadással is megfejelték. A -kisvárosi emeletes ház ablakából – virágbokrétával kezében – -mosolyogva hajolt ki feléjök egy kedves olasz női ismerősük. Darvay -az emeletes épület hosszában neki- és a magasba felugratta imént -nyert hátaslovát, mire a meglepődött szép <span class= -"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> asszony -magához tért, már a főhadnagy kezében illatozott a lóhátról -elragadott virágbokrétája.</p> -<p>A Radeczky-huszárezred tisztjeinek milánói életében a virágoknak -és szép asszonyoknak nevezetes hely jutott. Míg a más -fegyvernembeli tiszteket mellőzték a milánói olasz főúri világ -szalonjaiban, a Radeczky-huszárezred gavallér tisztjeivel együtt -éltek és szórakoztak. A huszártisztek Kiss Ernő vezérletével maguk -is többször adtak fényes bálokat. A huszárezred zenekarába sok -hazai cigánymuzsikus került. Tombolt a hegedüjök, riadózott a török -sípjuk egy-egy toborzósnál, mert a daliás magyar táncokat is -bemutatták ilyenkor és az olasz asszony nem lett volna igazi -asszony, ha meg nem szereti a szilaj férfias magyar huszárt. A -milánói cimeres öreg palotákban bizony szövődtek is édes -barátságok, kalandos szerelmek selyemfátyolos regényei. Még a -„majlándi“ híres dómot is találkák közvetítő helyéül használták -fel.</p> -<p>A szépséges fiatal P. őrgrófnét féltékenyen őrizte, -cselédségével is vigyáztatta az öreg őrgróf. Egyedül a -dóm-templomba bocsájtotta el gyanútlanul, noha azért a hintó -bakjáról még itten is a dóm előtt füleltek a libériás kémek. -Fürkésző szemmel lesték a nagy-misék végét, hogy a templomnál kikre -tekint, kikkel beszél a szegény fiatal grófné. Soha nem -tapasztaltak semmi gyanúsat. Igaz, hogy sem az öreg őrgrófnak, sem -a kémjeinek nem jutott eszébe, miszerint a majlándi-dómnak nemcsak -a tornya, hanem az oldalajtója is sok. A grófné ilyen -oldalajtócskán surrant ki a szomszéd ház meleg fészkébe, ahol már -várta főhadnagy úr <span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span> Darvay… A szerelmesek a mise végéig -együtt tölthették az időt. Azután magányosan libbent ki hintójához -a fátyolozott arcú szép asszony. Már ilyenkor ismét a főajtaján -jött ki a dómnak, annak a híres majlándi-dómnak, amelynek a -tornyairól – a San Simplicianó-kaszárnyában – oly édesbúsan -dalolgatták a hazavágyódó huszárlegények:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Inkább nézem az abonyi -kettőt,<br /></span> <span class="i0">Mint Májlandban azt a -harminckettőt…<br /></span></div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span></p> -<h2>A Radeczky-huszárok.</h2> -<p>Milánóban 1830-tól 1836-ig különösen vígan éltek a magyar -huszárok. A San-Vittore-, „San-François“- és a külsőbb fekvésű -San-Simpliciano-kaszárnyákban tanyáztak az 5-ös huszárok. Radeczky -apó, a felső-olaszországi hadvezér volt az ezredtulajdonosuk. A -Radeczky-huszároknál az egyik legdélcegebb tiszt úr „le capitaine -Darvay de Darva“ volt. Az 1830-as esztendők elején még mint -„premier lieutenant“ szolgált Darvay Dániel Kiss Ernő kapitánnyal, -a későbbi honvédtábornokkal együtt. Kiss Ernőnek a bihari nemes -Darvay volt a legbizalmasabb barátja. Illett rájuk a festői -egyenruha. Szürke prémes mentéjükön és dolmányukon ragyogó pompával -emelkedett ki az ezüstös fehér zsinórozás. Ezüsttel volt -kipitykézve a dolmányok. Pipacspiros nadrágjukon is ezüstfehéren -havazott a művészi vitézkötés. Már a piros tarsolyuk aranysujtásos -volt. Piros selyemmel elegyes nehéz aranyzsinórmunka volt a -derékövük. A tiszteknél a kakastoll-forgós, <span class= -"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> -pipacspiros csákót is hamvas aranypaszománt szegélyezte körül. A -vékony ezüstzsinórral cifrázott dolmány gallérján még akkor nem -volt csillag. Nem csillaggal jelezték a tiszti rangot. A lovassági -„kartus“, az ezüstös lőszertáska átalvetőszíjján vertaranyból -begyeskedett egy tömör oroszlánfej, annak a szájából csüngő -egyszeres, kétszeres vagy háromszoros aranyláncocskákkal jelezték a -tisztirangot – századosig. Ámde bármilyen festői is volt ez a -tisztiruha, a Radeczky-huszárok sem mindig és mindenütt -pompázhattak benne. Az olaszok osztrákgyűlölő ellenérzése a -huszárviseletre is átháramlott. Milánóban az olasz főúri társaság, -az őrgróf Pallavicini, Wisconti-Ajmi márki, d’Adda marchesa, -Cicogna, Tanzy, Alborghetti, de Nobili, Carcasola, -Mazzoni-Frosconi, Litta, Corty gróf, báró s más főuri családok -vendégségein mindig polgári ruhában jelentek meg a -Radeczky-huszárok. Került ugyan egy Denois nevű barátjuk, -egyszemélyben eladólányos családapa is, aki Darvayéknak küldött -leveleiben többször megírta, hogy „ceremónia nélkül: csizmásan“ -menjenek hozzá.</p> -<p>Az Erzsébet főhercegnő, Radeczky fővezér, Hartig gróf – le comte -de Hartig Gouverneur de la Lombardie – és nejének, született -Grundemann grófnőnek az estélyein meg már, szinte tüntetésszerűen, -teljes huszárdíszben kellett megjelenniök; valamint egy akkor -Milánóban lakos Batthyány grófnál is. Marquis of Hertfordnak, egy -angol lordnak az estélyei is kiválóan fényesek voltak. Az egykorú -francia meghívók, jellegzetesen pici, gyöngéd névjegyecskék -felvarázsolják az akkori milánói <span class="pagenum"><a name= -"Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> szalonok élénkségét. Angol, -francia, sőt orosz arisztokraták is sűrűn forgolódtak ott. Grófok, -bárók, lovagok a családjukkal. E nemzetközi társaságból például -megemlítem a Ferraudy, de Sommery, Dufaure, de Montmirail, Aubry, -de Souville, Campbell, Hamilton, Sorell, Samojloff-Pahlen, de -Heuwall, Maury, de la Bedolierre neveket. A Radeczky-huszárok -gavallérjai közül Kiss Ernő kapitányon és, a mulatságok -főrendezőjén, Darvay főhadnagyon (premier lieutenant) kívül egy -Briche (?) őrnagy, le comte Antoine Wenkheim, Leikam, Roszner báró, -Buday báró, de Csillag, Kovatch, Coline, Hrdliczka, Bordolo -kapitányok, comte de Wratislaw hadnagy, bizonyos Francois de -Kvassay, Rohonczy és gróf Somssich nevűek említtetnek többször -Denois bárónak Darvayhoz intézett leveleiben. Vajjon ebbe a -szépasszony-barát, mulatós huszár-kompániába miként élte bele magát -a nagyontisztelendő Samuel von Harsányi, a kenetes derék „k. k. -Lomb. Venet. protestantischer Feld-Kaplan?“…</p> -<p>A mulatságokból ugyanis soha ki nem fogytak a Radeczky-huszárok. -Az osztrák tiszteknek általánosságban véve nem volt tanácsos -egyedül bolyongani – éjjel – Milánó sikátorain; mert az olasz -hazafiak nem csináltak lelkiismereti kérdést a szerintük helyénvaló -tőrdöfésből. Ugyanekkor a Radeczky-huszárezred magyar tisztjeit -valóságosan ünnepelték az olasz főúri körök is. Estélyekre, -ebédekre, whiest-partira, kirándulásokra hivogatták őket. Kiss -Ernő, Kovách, Coline kapitányok és Darvay főhadnagy forgolódtak -bizalmasabban a báró Denois házánál. Denois leginkább Darvay útján, -<span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span> a Darvayhoz intézett leveleiben hivogatta -meg a három kapitányt is. Kiss Ernő alighanem Milánón kívül -állomásozott, mert Denois egyik levelében így írta:</p> -<p>„Ha Kiss kapitány úr ma bejött Milánóba és holnap is itt marad, -– mon cher Darvay, – szíveskedjék megkérdezni, nem ebédelne-e -holnap délután öt és fél órakor velünk? Csak arra kérem, hogy ezt -velem előzetesen tudassa, mert azt akarnám, hogy ne kapjon -túlságosan rossz ebédet. Hiszen ő nemcsak a jólevéshez, hanem a jó -ebédek adásához is hozzá van szokva…“</p> -<p>A Kiss Ernő kapitány ebédjein a kitünő ételfogásokkal vetekedtek -a borok is. Bizonyságai, hogy egy izben Denois báró mintegy száz -palack Sauterne-t „engedett át“ Kissnek hat frank helyett ötért; -más alkalommal ugyanannyi (fehér és piros) bordóit hat frankjával, -levélbelileg kiemelvén, hogy „ritka jó borok“ s neki is annyiba -kerültek „helyben“ Bordeauxban.</p> -<p>Darvay nagy népszerűségéről is irott bizonyságok maradtak fent. -Báró Denois és a dámák leveleikben: „bakonyi hadnagynak: – -lieutenant du bakoni“, – „gránátos hadnagynak: – lieutenant de -grenadier“, – majd „Radeczky-huszárnak“ s többször „ő felsége -szardiniai huszárezredének hadnagya“ címen emlegették a jókedvü -huszárt. A kedveskedő levelezésekből, meghívókból, névjegyekről az -is kitűnik, hogy Milánóban francia volt a szalonok nyelve.</p> -<p>Kiss Ernő kapitány a sok felejthetetlen cécózás után egyszer -megszorította Darvayt: <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span></p> -<p>– Te, Dani, – úgymond, – már én restellem, hogy mindig csak mi -legyünk a vendégek…</p> -<p>– Igazad van, bajtárs, – felelte Darvay, – egyszer már nekünk is -viszonozni kellene ezt a sok vendégeskedést.</p> -<p>– Már én gondolkoztam is efelől, Dani. Itt a kaszárnyában kerül -elég nagy terem, ha valamelyiket kitakaríttatjuk és -feldíszíttetjük, olyan estélyt rendezhetünk itt, hogy holtig -megemlegetik az olasz dámák.</p> -<p>– Megbocsáss, édes Ernőm, de ha kaszárnyában rendezed a bált, -előre is mondhatom, csupán az urakra számíthatunk, a dámák mind -otthon maradnak.</p> -<p>– Már miért maradnának otthon?</p> -<p>– Mert ez a hely kaszárnya. Azután meg a te kedvedért a -kaszárnyák apró fekete jószágait sem szedegetik fel azok az olasz -főúri dámák…</p> -<p>– Ehe, – Kiss Ernő elnevette magát, – igazad van. De, hát mit -csináljunk?</p> -<p>– Kedves Ernőm, ugy-e bizony, hogy van Milánóban sok lakatlan -főúri palota, mi meg úgyis jó viszonyban vagyunk mindnyájokkal, -neked szívesen ideadják, tehát béreld ki valamelyiket. Meglásd, ha -majd azután ott tartunk estélyt, eljönnek a dámák is.</p> -<p>– Elhiszem azt; de az ám sokba kerül.</p> -<p>– Édes Ernőm, csodálom, hogy éppen te beszélsz így! Hogy te -mondod ezt. Hiszen, ha nem sajnálod a pénzt a svadronyodra, – midőn -a legénységedet állandóan extra-ruhában és új felszereléssel -pompáztatod, – ne sajnáld a költséget a <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> magyar -úribecsületért sem. A huszárjaid kiöltöztetéséért úgysem kaptál -báróságot. Meg sem látták…</p> -<p>– No, ebben is igazad van, – az ittebei és eleméri fejedelmi -vagyon gavallér ura elnevette magát, – azonban tudhatod, kedves -Dani pajtás, hogy én nem szeretek ilyesmivel bibelődni. Ha tehát -magadra vállalod a rendezést, örömmel belemegyek.</p> -<p>– Jól van, Ernő! Én is belemegyek érted, – felelte Darvay, – ám -intézkedj a bankárodnál, hogy kívánságom szerinti pénzzel kellőleg -ellásson.</p> -<p>– Kérlek alássan… – –</p> -<p>Darvay elébb palotát bérelt. Azután ezüstneműért, díszholmikért, -a válogatottabb butordarabokért Párisba utazott. Jó francia -szakácsot is fogadott fel, majd – visszatérvén – fejedelmileg -berendezték a palotát s csak ekkor küldték szét a meghívókat a -„Radeczky-huszárok estélyére“. Még a Kómó-tavától is Milánóba -tódult az ismerős arisztokrata társaság. Az olasz dámák szépséges -lányaikat is bokrétástól vitték a huszár-bálra. Kiss Ernő -megelégedhetett a diadalával. Annyi vérbeli olasz úrhölgy sohsem -gyült össze a Radeczky báljain sem. Milánóban ezentúl felkapták a -Radeczky-huszárok mulatságait, mert Kiss Ernő továbbra is -fentartotta a tisztikar fogadóhelyéül a palotát. Mégis egy -csiklandós, igazi huszáros kalandon a Radeczky tábornagy bálján -esett keresztül Darvay. Szélesvállú, domború mellű, de lányosan -karcsú derekú huszár volt Darvay. Olyan karcsú volt, hogy az olasz -grófnők ráfogták, hogy fűzi magát; sőt hogy megbizonyosodjanak a -karcsúságáról, két grófné fogadott is rá. A tréfaszerető Radeczkyt -is bevonták <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span> a különös fogadásba. A bálteremből -elkülönített szobába húzódtak a grófnők, Radeczky a gyanútlan -főhadnagyot is idevezette. Darvay meglepődött a különben kedves -ismerős Corty grófné és a híres szép P. őrgrófné láttán. Alighogy -bókolhatott nekik, Radeczky katonásan rászólt:</p> -<p>– Hadnagy úr, gombolja ki a dolmányát…</p> -<p>Darvay elképedt.</p> -<p>– …? – kérőleg s kérdőleg nézett Radeczkyre.</p> -<p>Az öreg kegyelmes felmordult:</p> -<p>– Tán nem értett meg a hadnagy úr? Azt mondtam, hogy gombolja ki -a dolmányát.</p> -<p>– Pardon! – Darvay összecsapta sarkantyúját. Féloldalt fordult -és kigombolta a dolmányt. A hármas csoportra villantott. Várta, -hogy mi lesz most?… Még ilyent nem ért Radeczky-huszár. Elsőbb -Corty grófné lépett hozzá és se szó, se beszéd, merészen benyult a -huszárdolmány alá. Puha kezecskéjével végigtapogatta a főhadnagy -mindkét oldalát; majd hamiskás mosollyal és meghajlással -visszalépett. Ám, ez még nem volt elég. Most a szépséges fiatal P. -őrgrófné lépett Darvayhoz. Szégyenlősen lesülyesztette a -szempilláit és remegő kis fehér kezét szintén benyujtotta a -huszárdolmány alá. Ettől a kéztapintástól ugyancsak kipirult a -huszár, nekiveresedett a tűzlángszemű grófi menyecske is. Radeczky -kacagásra fakadt:</p> -<p>– No, te bakonyi huszár, most már begombolhatod a dolmányt! – -azzal az öreg kegyelmes úr karoncsípte a gyönyörű P. őrgrófnét; az -ámuldozó Darvaynak az idősebbik kackiás Corty grófné jutott, -<span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span> aki a bálteremben nevetve világosította -fel a meglepődött és felcsiklandozott Radeczky-huszárt.</p> -<p>– Mon cher Darvay, úgy értse meg, voltaképpen egy fogadásról -volt szó. Fogadtam P. őrgrófnéval, hogy maga fűzőt visel… Ehehehe! -A grófné meg azt állította, magának nincsen fűzője, s ime megnyerte -a fogadást. Ám, nem bánom. Mint vesztes fél szívesen rendezek két -estélyt a Radeczky-huszárok tiszteletére…</p> -<p>E beszélgetés közben P. őrgrófné hozzájuk sietett. Szinte -lángolt a gyönyörű nagy barna szeme s kipirultan nyujtott kezet -Darvaynak.</p> -<p>– Kedves Darvay, amiért a fogadást megnyertem, megfizetek -magának. Ugy-e, elfogadja emlékül az arcképemet?…</p> -<p>Csokalyon a Darvay-családnál még ma is megvan a gyönyörű olasz -grófné olajfestésű nagy képe. Annak idején talán nem is ok nélkül -rebesgették a a milánói dámák, hogy a szépséges őrgrófné a -„lieutenant du bakoni“ dolmánya alatt felejtette szívét, amikor a -Radeczky-huszár fűzője után tapogatódzott?</p> -<p class="center">*</p> -<p>Darvay Dániel 1836-ban megvált Milánótól. Mint kvietált-kapitány -hagyta el a Radeczky-huszárokat. Sem a tüzes szemek, sem a Kiss -Ernő barátsága, sem a Radeczky tábornagy kitüntető jóindulata nem -tarthatták vissza a Radeczky-huszárt. Hazajött Biharba. A világtól -teljesen félrevonult a milánói szalonok dédelgetett gavallérja. -Csokalyi kuriájában telepedett meg. Soha többé nem kötött kardot. -48-ban sem. A császár hívására sem. Még <span class= -"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> egyszer, -utoljára találkozott Kiss Ernővel. Kiss már akkor honvédtábornok -volt. A honvédsereg élén vezérkedett Délmagyarországon. Ittebére -hivatta el milánói régi bajtársát, Darvayt. Már akkor felperzselték -a Kiss Ernő eleméri kastélyát. Milliókat érő műkincseitől -kifosztották a kastélyt. A romoknál találkozott a két jóbarát. -Néhány nap multán örökre elváltak. Kiss Ernő, mint a szabadságharc -egyik vértanúja fejezte be életét. Bajtársa, a szalonhős Darvay -békés egyhangúságban megöregedett. Szófukar, különcködő falusi úr -vált belőle. Édes titkait egyetlen Ferenc fiának sem fecsegte el. -Az elmult álmokat, kiégett örömöket magával vitte a csokalyi -temetőbe… Némelykor – aranykék őszi verőfényben – susogni kezd a -nádas az Érvizéből. Sejtelmes szelid hangok támadnak a virágszagú -csokalyi mezőn. Talán a milánói szép dámák kóbor lelkei sóhajtoznak -ilyenkor a Radeczky-huszár után?</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span></p> -<h2>A Tiszák.</h2> -<p>A Tisza-család első ösmert őse 1332-ben a Károly Róbert király -temesvári udvarában tünt fel. Ez a „Tisza mester“ ajtónálló belső -vitéze volt az udvarnak és Erzsébet királynétól Ladány-birtokot -kapta adományul. Azontúl történetileg kevésbbé ismert a Tiszák -szereplése, hanem az utolsó száz évben annál jelentősebben -vezérkedtek és nemzedékek ajkán, meggyőződésében súlyos fogalommá -jegecesedett a Tisza-név. Nagyapa, apa és az ifjabb ivadék: Tisza -István gróf vezéregyéniségek, akiknek a nevére táborok esküdtek -hűséget vagy ádáz harcot.</p> -<p>Borosjenői Tisza Lajos, a nagyapa, mint teljeshatalmú -biharországi adminisztrátor, fegyverrel verette ki a -vármegyeházából a kemény ellenzéki nemeseket. Midőn azonban a -szabadságharc után a császár egyik tábornoka részéről valamiféle -kicsinyes bántódás érte – váradi kuriájában – Tisza Lajost, a -kérlelhetetlen úr többé sohasem tette be lábát Váradra. Még az -udvar politikáját képes volt <span class="pagenum"><a name= -"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> szolgálni, hanem a császár -baloskezű szolgáit közelről nem tűrte az egykori vaspálcás -kényúr.</p> -<p>A fiát, Tisza Kálmánt, meg hajszál lépés választotta el, hogy -mint „lázadóval“ bánjanak el vele. Az emlékezetes pátens-forradalom -alkalmával, mint a szalontai református egyházmegye lelkes fiatal -kurátora, rettenthetetlenül vezérkedett a helvét hitvallású -tiszántúli református egyházkerületnek a debreceni kistemplomban – -császári tilalom ellenére – megtartott közgyűlésén. Ahol Hanke -császári biztos, bizakodva a kivezényelt gyalogság, lovasság, -tüzérség erőszakos hatalmában, kalpagját az Úrasztala előtt -felcsapta és – kezében az irott császári rendelettel – kevélyen így -förmedt fel:</p> -<p>– A rám ruházott hatalomnál fogva, ő felsége a császár nevében -ezennel feloszlatom ezt a lázadó gyűlést.</p> -<p>A református világiak és egyháziak felülről támadott felekezetük -jogainak és szabadságának megvédelmezésére gyültek össze a -templomban, a templomi székéből felállott az agg Balogh Péter -püspök és a gyűlés sorsát eldöntő rögtönzéssel felelte vissza:</p> -<p>– Én pedig az én Uram-Istenem nevében ezennel megnyitom a -gyűlést.</p> -<p>Az akkor még fiatal Tisza Kálmán egyik előkészítője volt ennek a -történelmileg nevezetes, súlyos gyűlésnek. Nem a megrőkönyödött -hatalmon mult, hogy Tiszáékat, mint lázadókat, hadbíróság elé nem -állították. A nemzet kitörésétől riadtak vissza.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span></p> -<p>Apai nagyanyja után az ős gróf Teleki-családdal vérrokon Tisza -István, az unoka. A magyar nemzet történelmében kiváló erdélyi -hazafinak Széki gróf Teleki Mihálynak leszármazója Tisza. Apafi -Mihály fejedelemnek volt kancellárja ez a híres államférfiú; de -ugyanez időtájt szerepelt Erdélyben Tisza Istvánnak atyai ágon való -őse is. Ez a borosjenői Tisza István főispáni méltóságot viselt és -mint kiküldött „török követ“ a szultán konstantinápolyi udvarában -többekszer megfordult. Haller Gábor (1663-ban) felőle írta -Apafinak:</p> -<p>„Az Tisza uram discursusának mennyire kellessék Nagyságodnak -helytadni, ez dolgok naponként világosítják, – közmagyar szó, -Kegyelmes Uram: minden botnak végén a feje. Nemcsak eleit, hanem -utólját (is) kell nézni a tanácsnak; könnyü feltalálni némely -serény elmének a dolgot, de annak eleit, közepit és végit -megfontolni megért elmétől lehet, ennélkül pedig veszedelmes a -serénykedő elme; melyhez képest, mely gyengén állanak most a -dolgaink, igen tapogatva kell cselekedni (tudniillik némely a -törökkel tisztázandó dolgok forogtak szóban).“</p> -<p>Amit Haller Gábor 1663-ban írt az István gróf hasonló nevezetű -őséről, István gróf pályafutására is illik. István gróf sem igen -szokta számításba venni, hogy minden botnak végén a feje…</p> -<p class="center">*</p> -<p>Édesanyai ágon sem közönséges családok leszármazója Tisza -István. Nem a cimerekre értem a közönséges szót. Hiszen századok -fénye ragyogja <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span> körül az Európa hadi- és -udvari-történelmébe beiktatott gróf Degenfeld-Schomburg nevet; mely -névnek és cimernek a magyar földön meggyökeresedett viselői is -igazán érdekesek és érdemesek. Az a délceg gróf Degenfeld-Schomburg -vértes-kapitány, aki a mesésvagyonú magyar nábóbnak, bökönyi Bekk -Pálnak Paula leányát nőül vette, kiváló főúri családot alapított a -Hajduságon. Református egyházuk és magyar hazájuk iránti példás -hűség, áldozatkészség jellemezték, jellemzik ma is a -Degenfeld-Schomburg kapitány leszármazóit. A nép kedves emlékezése -szerint a téglási nábób Paula lányával egy hijján száz, azaz -kilencvenkilenc falút kapott – hozományul… Egyébként a Bekk Paula -aranyos kezéért a csínyjeiről, szertelen virtuskodásairól hirhedt, -Vas Gerebentől és Jókaitól regényhőssé avatott füredi földesúr – -Jósa Gyuri – is pályázott. Csupán a betyáros viselkedésén, -leirhatatlan csínyjén mult, hogy a háztűznéző vacsora után, a -karikagyűrű átnyujtása helyett, azt jelentette neki a huszár:</p> -<p>– Nagyságos uram, be van fogva! A hintója előállott.</p> -<p>És jól is volt, hogy ez így történt. Jósa Gyuri markában sárrá -vált volna még a szín-arany is; így pedig a Degenfeld-Schomburg -kapitány és a Bekk Paula leszármazói a magyar hazának, főként a -magyar református egyháznak vezérférfiaivá nevekedtek. Az Imre gróf -a tiszántúli református egyházkerületnek évtizedeken legnépszerűbb -főkurátora volt. A szabadságharc gyászos végeztével elitélték őt -is, Haynau bukása előestéjén, tromful <span class= -"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> Bécsnek, -váratlanul kegyelmezett meg neki egész tömeg hazafival együtt. -Ennek az Imre grófnak, aki Tisza Istvánnak anyai ágon egyik -legérdemesebb őse volt, több vármegyére terjedő uradalmain, az -elnyomatás időszakában, a gazdatisztjei és egyéb bizalmas intézői -mindnyájan a bujdosó honvédtisztek közül kerültek ki, sőt a sok -ezernyi cselédsége között is első helyre tette a volt honvédet.</p> -<p>Imre gróf utóda, a Pál gróf, mint vagyonszerző- és -gyarapító-gazda tünt ki. Még vagyonánál is büszkébb volt a négy -gyönyörű, kedves leányára és mikor férjhezadta őket, Pál gróf -mondta el:</p> -<p>– Hercegtől a nemes emberig mindenrangú vőm van nékem…</p> -<p>Az egyik Degenfeld-leányt Odescalchi herceg, másikat Károlyi -gróf, a harmadikat Podmaniczky báró vette nőül, a negyedik, az -Ilona grófnő, a nemes ember felesége lett… Igaz, hogy ez a nemes -nem kevesebb ember volt, mint borosjenői Tisza Kálmán, az István -gróf édesapja.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A családiasság mindig jellemezte a Tiszákat. A Tiszák női, mint -férfiai mindennél inkább szeretik és becsülik a tűzhelyt. A Tiszák -gyermekei nem kerülnek cselédkézre. Midőn már annyira serdült a -fiugyermek, a debreceni kollégiumból hoznak mellé nevelőt. S mert -buzgó reformátusok a Tiszák, a teologia első diákját választják ki. -Igy például az egyik Tisza-fiúnak, a költőies lelkű Domokosnak, -<span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> Arany János volt a nevelője, – István -gróf mellett a történetíró Géressy Kálmán nevelősködött. Az ilyen -„instruktorokat“ is valósággal családtagul becsülik Tiszáék, kik -már a ringó bölcsőnél egyengetni kezdik a gyermek útját. István -gróf, mint elsőszülött, különösen szemökfénye volt a szülőknek. -István gróf bölcsőjénél még a kifelé rideg Tisza Kálmán is -felmelegedett… Abban az időben történt, hogy a pólyás babát -meglátogatta a nagyanyja, a született Teleki Julia grófnő; -meghatottan hajolt kis unokája bölcsőjére s becézőleg mondta:</p> -<p>– Édes, aranyos kis Pistám…</p> -<p>Biharországban így beszélik, Degenfeld Ilona grófnő, a Pista -gyerek bájos fiatal mamája megütődötten pillantott anyósára. Ekkor -mondta a Tiszákat jellemző kijelentését:</p> -<p>– Kedves mama, ne nevezze a fiunkat Pistának. (Ez árthat a – -karrierjének.) Legyen ő csak István.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Bogdi Papp Elek bátyánk, a nádudvari hajduknak huszonöt évig -népszerű öreg követje, egyszer deputációt vezetett Gesztre. Még a -Tisza Kálmán miniszterelnöksége idején történt ez. A küldöttséget -elkísérte az egész ország Patay „Pista“ bácsija is. Tisza Kálmán -ebédre is ott fogta az urakat. Ebéd után a csibukot sem engedte el -s mivel a fiatal Tisza urfi ott sündörködött a vendégek körül, az -apja rászólt:</p> -<p>– István fiam, hozzál csibukot a bácsiknak.</p> -<p>Papp Elek, midőn meghallotta a kurtanadrágos <span class= -"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> -Tisza-gyerek ilyen komoly megszólítását, az öreg Patayhoz -fordult:</p> -<p>– Hej, Pista bátyám; hát belőled lesz-e valaha István?</p> -<p>Tisza Kálmán elnevette magát… Pedig hiába öregbítették Istvánnak -a Pista gyereket, közszájon mindig Tisza Pista volt s maradt a -neve. I. Pista volt a Károlyi, II. Pista a Tisza. Rakovszky -ellenben Stefi és nem Pista. Ami nagy különbség.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span></p> -<h2>Bihari kortesek.</h2> -<p>A leglomhább magyarnak is felbizsereg a vére, midőn a -kortesvezérek kibontják és meglengetik a zászlót. A korteskedés -közben minden nyugati cafrang lehámlik az újkor nyomása alatt -meglapult magyarról. Felvirrad az ősi virtuskodások hajnala. A szép -beszéd pengő aranypénz becsével vetekszik. A kortesvilágban tünik -ki igazán, hogy a magyar a szép beszédet, a sok beszédet mennyire -szereti – hallgatni… A jószavú, az úgynevezett „svádás“ ember -nálunk mindig könnyebbszerrel haladt előre, mint a hallgatagon -cselekvő bölcs. A magyar falu mostani nehéz viszonyaink között is -ékesszavú papjára és követjére a legbüszkébb.</p> -<p>A kortesvilágnak a leghangosabb szójátszói minden időben a fürge -és leleményes kortesek, akik nagy családfájú ősökre tekinthetnek -vissza. A Kossuth Lajos követté választásakor Pest vármegyében nem -kisebb hazafiak voltak a kortesvezérek, mint Batthyány Lajos gróf -és Podmaniczky Frigyes báró, aki naplójában is megörökítette „váci“ -<span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span> követválasztó hadjáratának -kortes-éleményeit. Mégis vérbelibb kortes-király nem került a -magyar földön Biharország történeti nevű fiánál Beöthy Ödönnél. A -fokosnak fénykorában a „liberális“ nemességnek az ifjú Beöthy Ödön -volt leggyújtóbb szavú, körülrajongott népszónoka. Ez a -szenvedélyes férfiú egyetlen maró szavával, vérig szúró -megjegyzésével örök időre pellengérezte, sőt letörte az ellenfelét. -Pedig az első felszólalása alkalmával teljes kudarcot vallott Bihar -vármegye ódon tanácskozó termében. Ennek a kudarcnak érdekes a -története.</p> -<p>Beöthy Ödön a gazdag földesúri család ivadéka, süldőlegény -korában, a katonaságnál próbált szerencsét, de – miként Petőfi – -Beöthy sem vitte tovább a közlegénységnél. Hamarosan ott is hagyta -katonáékat. Hazament az ősi kúriába. Azonban a rendkívüli akaraterő -otthon is kitört belőle. Elhanyagolt tanulmányait magánúton -pótolta. A mai középiskolának megfelelő osztályokból kitünően -vizsgázott le. Mindjárt kedve támadt a közszerepléshez is. Bihar -vármegye közgyűlésén nem kis fába vágta ellenkedő természetének -baltáját. A vármegye nagyeszűnek és ékesszavúnak elismert -főjegyzőjét Szarukánt támadta meg. Persze balul ütött ki a -szűzbeszéd. A szónoklásban gyakorlott és nagyobbtudású főjegyző -apróra törte Beöthy érvelését. Bizony kikacagták a merész ifjú -szónokot. Viszont Beöthyre meg az a legszebb jellemzés, hogy az -első csúfos kudarctól nem kedvetlenedett el. Belátta: köszörületlen -a kardja, fogyatékos a tudása. Félrevonúlt. Évekig nem hallották -hírét. Biharkovácsi <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span> kúriájában egy kiváló oktató -irányításával tanúlgatott jogot, történelmet, mindent, amivel -későbbi országosan elismert tekintélyét megalapozta és négy év -múltán fényesen kiköszörűlte az első csorbát. Az aranyszájú -főjegyző, kinek a neve kezdő szótagját zsebkendőbe dugott orral -ejtette ki, letört mellette. A báródsági büszke oláh nemesek, -akiknek a „báródsági bikának“ nevezett nagyszakállú Venter Koszta -volt a híres kortesvezérük, menten kapitányuknak választották -Beöthyt. Azontúl a bihari „restórációkon“ báródsági fokosos -seregével többször döntött Beöthy, mert senki sem tudta -veszedelmesebben felgyújtani a szenvedélyeket. Vaskos élceit -rettegték az ellenfelek.</p> -<p>Eleinte egy úton haladtak Bihar másik jeles fiával, Tisza -Lajossal. Követtársak is voltak együtt. Midőn pedig Tisza Lajost -bihari adminisztrátorrá nevezték ki, a vármegyének már alispánja -volt Beöthy. Ebből az időből támadt személyeskedésig fajúlt -engesztelhetetlen gyűlölködésük. Az egész vonalon megindúlt az ádáz -harc a liberális és konzervativ nemesek között. Beöthyék nevezték -el Tisza Lajos nejét, született Teleki Juliánna grófnőt „dajka -Julinak“. A grófnő ugyanis, mint okos és hűséges feleség, férjének -minden cselekedetéhez hozzászólott. A pellengért semmiesetre sem -érdemelte; node Beöthy Ödöntől kiméletet nem várhatott senki. -Amikor egyszer például a sógorával összeakaszkodott, parancsban -adta ki a béreseinek, hogy e naptól minden rudasökrét nevezzék – -Bigének. Tudniillik: Bige volt a sógor családi neve.</p> -<p>A hagyományok szerint Beöthy Ödön odáig <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> vitte a -szabadelvűséget, hogy az esküvőjét sem templomban tartotta meg. A -Beöthy-birtokon talán még terpesztgeti lombkoronáját az az öreg -tölgyfa, amely alatt az esküvő megtörtént… Beöthy Ödönnek kitartó -konokságából sokat örökölt nem kevésbbé tehetséges és -engesztelhetetlen kuruc fia: Beöthy Ákos is; a ki 1868-ban a -„bihari“ kerületben lépett fel, mint képviselőjelölt, de mert -Gáspár 48-as honvédtábornokkal szemben elbukott, holtáig elkerülte -Bihar vármegyét, amelynek egyik nagybirtokosa volt.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Abból a büszke nemes Szilágyi-családból származott Szilágyi -Ferenc váradi törvényszéki bíró, mely család ma is birtokos -Berettyóújfaluban és Micskén. Székely eredetűnek vallják magukat. -Szilágyi Ferenc „fekete húnnak“ is nevezte magát s a Biharországban -emlékezetes hírü pecsovicsnak, a nagyétvágyu Szilágyi Lajosnak volt -a fia. Annak a Szilágyi Lajosnak, akiről a Beöthy Ödön idejében, a -30-as, 40-es esztendők küzdelmei alatt rigmust is faragtak a -liberális-nemesek. Ráverselték, hogy az öreg úr királyi adomány -alapján dézsmát szedeget a pályi erdőség fekete rigóinak -tojásaiból… A fia, Szilágyi Ferenc messze távolodott pecsovics apja -nyomdokaitól. Köztársasági érzelmü embernek vallotta magát. A -köztársasági eszmék iránti rokonérzésből tanult meg franciául is. -Állandóan francia könyveket és francia köztársasági lapot -olvasgatott. A szabadságharcban Kossuth Lajos mellett szolgált, -mint miniszteri fogalmazó és Kossuth annyira megbízott benne, hogy -jelentékeny pénzküldeménnyel <span class="pagenum"><a name= -"Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> bizalmas küldetésben Bem -apóhoz is leküldte. Világos után Szilágyi Ferenc nem menekült ki -külföldre. A hazai földön bujkált, mígnem Micskén fedél alá jutott -a Baranyi Imre házánál. Most hasznát látta francia nyelvtudásának, -a Baranyi családnál mint francia tanító szerepelt és az egyik -kedves Baranyi kisasszonyt addig tanítgatta az „aimer“ ige -hajtogatására, mígnem komolyan és magyarul is megszerették egymást. -Férj és feleség lett belőlük… Ezt a fekete hún Szilágyit rendkívül -szerette és becsülte az öreg Tisza Kálmán úr is, bárlan sohasem -szavazott a Tisza Kálmán pártjával, a kormánypárttal. Szilágyi -Ferencnek még ezt is elnézte Tisza, sőt, az egyik választás -alkalmával, Nagyváradon vállát veregetve bíztatta a vén -republikánust.</p> -<p>– Eredj már Feri bátyám szavazni; úgyis tudom, hogy ellenem -szavazol.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span></p> -<h2>A Baranyi urak.</h2> -<p>Tavaszkor a micskei „rongyos szőlő“-nél kibontogatják kövér -rügyöket azok a százados szelid gesztenyefák is, melyeket a -Baranyi-család egyik ősanyja Baranyi Györgyné született csicseri -Ormós Kata nagyasszony sajátkezűleg plántálgatott el annak idején. -A fát, virágokat szerették is mindig a Baranyiak.</p> -<p>Kék, zöld és arany az alapszínei a tavasznak. Az ég hamvas -kéksége, a föld harmatos zöldje és a nap meleg aranyos sugárzásai -alkotják szűzies báját az ébredő magyar földnek. A magyar tavasz -ezen kék, zöld színei a nagyváradi és micskei Baranyi-urak családi -címeréből is ránkmosolyognak. Kék szárnyfelhős zöld mezőből -méltóságosan emelkedik ki a kétfarkú oroszlán. Jobbmarkában súlyos -buzogány jelképezi a harckész vitézséget. Megkapóbb az a fehér -liliom az oroszlán balmarkában. A fát és virágokat bizonnyal -szerették, mindig nagyon szerették a Baranyiak, hiszen oroszlánjuk -előtt a rózsaszál is kinőtt a zöld címer-mezőből. S hogy a -virágszerető Baranyi urak a szép asszonyos <span class= -"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> -kalandokból sem maradtak ki, arról meg éppen Jókai Mór állított ki -örökbizonyítányt. Jókaink „Egetvívó asszonyszív“ című regényének -Baranyi Miklós szeptemvir a hőse.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Bihar-ország törzsökös nemes családjai leginkább kálvinisták. A -szívósság, szaporaság családfenntartó erényeivel méltán ékesek. -Egyrészök az első foglalóktól származik. Itt-ott elmerültek, -elszármaztak közülök őscsaládok egyes ágai, mások, hál’ Istennek a -nagyobbrész, keményen állják a küzdést, sikeresen művelik a szent -rögöket. Midőn Biharország történetkönyvében lapozgatunk, a nemesi -rendből káprázatosan nagy hatalomra és gazdagságra emelkedett -borosjenői Tiszák mellett századokon át máiglan feltaláljuk a -legtöbb négylovas bihari nemes család nevét és kiváló képviselőit. -Nem tüntek le teljesen a katolikus Baranyiak sem, akik a -Csanádyakkal az 1700-as években az első kiskirályok Biharban. -Hatalmuk és gazdagságuk olyan súlyos volt, hogy egy akkor élő -Tiszát, Tisza Lászlót Beőthy Lászlóval szemben elbuktatták az -alispánválasztásnál, sőt még a főjegyzőségből is kibuktatták Tisza -László urat. Dühöngött is ellenük a bukott Tisza-párt. Csufondáros -verset csináltak a „gonosz“ Beőthyről és „ripacsos“ Csanádyról, az -„Érmellék Istenéről“. Megvádolták a „zöldselyem inges“ Baranyi -Mihály urat is, hogy „ravasz róka szerint“ járt el s mint „Hóra -vitéz, Kloska követője, választott tiszteknek cédula szedője“ zöld -ingjéből az asztal mellé és alá hullajtotta a Tisza-párt „voksait“; -node a Beőthy-Baranyi-párt kortesei sem <span class= -"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> maradtak -adósok. „Kutyaugatás napnak-holdnak nem árt“ magyaros vígasz -mellett visszakurjongatták a csúfságokat, mivelhogy a „vitéz“ -Baranyi úr „mind kézhez adta“ a voksokat és hogy a „szalontaifi“ -Csanádyt „sem marnák“ a Tiszák kortesei, ha „szalonnát vesztegetne“ -rájuk… Érdekes alakulása az időknek, újabban Biharból Tisza István -gróf mellett két kiváló Beőthy is alvezérkedik, László a miniszter -és Pál képviselőházi alelnök, sőt a szalontai járáshoz tartozó -Geszten is egy Csanády, Csanády Jenő a főszolgabiró.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Biharban még ma is szeretettel emlegetik Baranyi Gábort, a -hajdani biharmegyei alispánt. Nemcsak származására volt sokattartó -nemes Gábor úr, ötletes jókedélyével is kitünt kortársai közül. -Baranyi Gáborról maradt fenn, hogy mikor Király községbeli kuriáján -időzött (ma Szathmáry-Király Andoré ez a birtok), hivatalos -leveleit is ilyeténképpen irosgatta alá:</p> -<p>– „Kelt Királyi-lakomban, Gábor.“ – Majd hogy bajba is került -emiatt, valami „delátor“ befújta Gábor urat az udvarnál, úgy-hogy -felidézték Bécsbe, királyi dorgálásra. Mária Terézia uralkodott -akkor.</p> -<p>– Vicispán úr, hát szép, szép az ősi juss, – mondotta a királynő -Gábor úr magyarázatától felderülten, – hanem azért a formára is -ügyelni kell.</p> -<p>Gábor úr bizony nem volt a formák embere, Gábor úr felől jár -közszájon ez a mondás is:</p> -<p>Szeretlek téged Baranyi Gáborom,</p> -<p>Nem sajnálom tőled sem pénzem, sem borom. <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span></p> -<p>Sok falu határát felölelte a Baranyi urak birtoka. A sárréti -falvakat és a debreceni Zám-pusztát nem is említve, a Kőrös-völgyön -át kanyargó Baranyi-hágótól a verzári kastélyig terjengett ez a -kiskirályság. A Rézhegy-erdő aljában épült verzári kastélynak -Baranyi Lajos volt egyik kiválóbb ura. Népiesen „bécsi“ Baranyinak -nevezték, mert kétszer nősült Bécsből gazdagon. Midőn eszébe -jutott: Bécsbe ment fel borotválkozni is, pedig akkor még nem -ösmerték a vasútat. Az országútja is elkerülte Verzárt. Baranyi -Lajos négyes, ötös fogaton kocsikázgatott fel a bécsi borbélyához. -A magyar nemes ivadék és a bécsi német asszonyok vérkeresztezéséből -mélyérzésű, előzékeny magyar urak támadtak. A törzs keveretlen -micskei ága ma is inkább keleti szilaj vér. Baranyi Gábor -vedresábrányi főjegyző nemzetségének sok százados hagyományaitól -áthatott szilárd önérzettel vallja:</p> -<p>– Vagyonosabbak temérdeken kerülnek nálam, de különb urat nem -ösmerek…</p> -<p>A Baranyi-név fenntartásáról a gyermektelen derék Baranyi Ödön, -kúnszentmártoni és micskei nagybirtokos, óhajt gondoskodni. Micskei -fiágra épült kuriáját a hozzátartozó négyszáz hold földbirtokkal -családi alapítványnak szánta. Baranyi Györgyné született csicseri -Ormós Kata a „rongyos szőlőnél“ – tehát – nem hiába plántálta el -azokat a százados szelid gesztenyefákat, fennmarad Micskén a -Baranyi-név.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span></p> -<h2>A Dobozi úr cigányai.</h2> -<p>Öreg cigány Dajna-Balog Bandi másfajta Magyarországra emlékezett -vissza, mint a mai. Öreg cigány Dajna-Balog Bandi másvágásu magyar -uraknak őrizgette az emlékét, mint a maiak. A Dajna Bandi „jóurai“ -még Almássy Pál, Csernovits Péter, Puky Miklós, Recsky Bandi, kólyi -Komáromy, az Ibrányi Ferenc és Dobozy urak voltak. Ezektől az -uraktól, a debreceni nagyvásárok napjain, többet kerestek a -cigányok, mint most egész esztendőben. Dajna-Balog Bandi – ilyenkor -tele tüdőből, tele érzéssel fújta a „havasi kürtöt“. Azok a régi -nemes urak az asztalra könyökölve hallgatták. Ej, de megis kopott -ez a vén cigány, amidőn már én megismertem, egy városvégi -malac-bandában dirmegtette, dörmögtette a nagybőgőt.</p> -<p>A cigánysors már ilyen, de valjon Dobozy Károly „nagyságos urra“ -is ki emlékezik már vissza? Pedig nem utolsó magyar úr volt. Az -lett a balvégzete, hogy bolondulásig szerette a cigány-muzsikát. -Nálánál a született cigányprimás sem hegedült lelkesebben, -<span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> holott az apja még, mint vitéz ezredes, -nagy Napoleon császár ellen vezette a huszárait és három falut -hagyott Károly fiára. Dajna-Balog félszáz esztendő multán sem -felejtette el ezt a három falut…</p> -<p>– Vajda, Nyüved és Pelbárthida voltak a Károly nagyságos úr -falvai, – beszélte, kiégett szemével maga elé merengve, a vén -cigány.</p> -<p>Manapság, midőn nyugatra utazgatnak a keleti fiuk és magyar -földünknek, nemzetünknek ócsárlásával akarják kiérdemelni az – -ércszobrot, érdemes megemlékezni, ha már mindjárt egy régi öreg -cigány gügyögései után is, Dobozy Károlyról. Dobozy Károly, a -művészlelkü földesúr, kinek még a sirját sem ismerjük, más -eszközökkel iparkodott a figyelmet felgerjeszteni „Nyugaton“. -Cigányprimásnak csapott fel. És hogy idegen országokban is -megismerjék a magyar zenét, óriás költséggel és fizetéssel nyugatra -vitte ki a füstös fiukat, a debreceni Boka Károly zenekarát. -1845-ben indultak útnak. Dajna-Balog Bandi siheder volt még akkor -és a „fliglihornit“ fújta a bandában.</p> -<p>– Bécs, Prága, München, Drezda, Berlin, Hamburg, Amsterdám, -Hága, Páris voltak a stációk, – csak a nagyobb városokat említette -Balog. Óriási volt az erkölcsi siker, – hanem azért, – mondta búsan -a vén cigány, – elhegedültük a Károly nagyságos úr három -faluját.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Berlinben a királyi udvarhoz is meghívták a „magyar -muzsikusokat“. Éppen a szász király is <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> -Potsdam-ban vendégeskedett. A magyar nóta tetszett a két német -királynak.</p> -<p>– Mégis a Rákóczit húzatták legszivesebben, – beszélte tovább -Balog, – erre már az áldomást sem engedte el a burkus király. -Pókhálós palackokkal rakatta tele a kerti asztalt, mert kint a fák -alatt bandáztunk… A cigánynemzetség meg már – tetszik úgyis tudni! -– olyan, ha bor van előtte, nem vár kínálást. Nosza, neki is -láttunk. Vizespohárból nyakaltuk a százesztendős rajnai bort. -Nevetett is bennőnket a burkus király, – ők éppen csakhogy -gyüszühegyeltek belőle, – nevetve kérdezte a nagyságos urunkat:</p> -<p>– Herr von Dobozy! Mindig így isznak a magyarok?</p> -<p>– Dobozy úr tudta, micsoda lármás nemzetség a cigány, ha iszik, -tehát ijedten szólt a bandára:</p> -<p>– Fiuk, az Istenért, ne igyatok. Koncert után az én vendégeim -lesztek.</p> -<p>– Mikor a királyoktól elbúcsúztunk, a berlini nagyfogadóban, – -pillanatig felvillant a vén cigány kiégett szeme, – pezsgőt nyakalt -a bőgőhordozónk is. Pelbárthidát, Nyüvedet, Vajdát ekként -hegedültük el.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Franciaországban „Aj-fürdőben“ egy kövér úr magyarul szólította -meg a bandát. Borkereskedő volt ez a francia. Még akkor -becsületesebb hírü volt a magyar bor és ez a francia a magyar -földre is eljárt bort vásárolni. Úgy megörült a cigányoknak, hogy -az egész bandát meghívta vendégségbe.</p> -<p>– Kosárszámra fogyasztottuk a drága francia <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> pezsgőt. -Mégis akkor, – sóhajtott a vén Balog, – savanyuvízzel inkább ízlett -volna nekem egy kis sesta-kerti vinkó.</p> -<p>Megoldódzott a francia borkereskedő nyelve is:</p> -<p>– Van, hát van minálunk Franciaországban is jó bor, hanem azért -a legjobbat a Szeremley Sándor úr jankai pincéjében kóstoltam.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Párisban egy cigányt is eltemettek. A klarinétos Boka Lajos halt -el az idegenben. A párisi nagytemetőbe szomoru hegedüszóval -temették el. Nem került idegen mellé. A szomszéd sírban Fitos -Sándor nevezetü párisi magyar táncmester aludta az igazak -álmát.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Bécsben, 1846-ban a magyar gárdistákkal barátkozott sokat a -nagyságos Dobozy úr Boka Károly bandája. Kitünő nemes urak voltak -ezek a gárdisták is. Öreg Dajna-Balog Bandi, aki édesapja volt a -Szemere Miklós legkedvesebbik cigányának, a kisbőgős Dajna -Bandinak, holtáíglan nem felejtette el, vénségének utolsó éveiben -is szeretettel emlegette Balásházy Misa gárdatiszt urat.</p> -<p class="center">*</p> -<p>1848-ban ugyancsak a Boka Károly bandája volt a „miniszteri -banda“. Recsky „Pestre“ is felvitte a bandát. A „Fehér-hajóban (?)“ -hajnalokig muzsikálgattak. Midőn pedig Kossuth Lajosék Debrecenbe -kerültek, mind Kossuthnak, mind a tábornokoknak állandóan játszott -a banda; de már ekkor <span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span> nem Dobozy Károly nagyságos úr volt a -direktoruk…</p> -<p>Amikor pedig én megismertem, már nem zengedeztette az ezüst -szavu havasi kürtöt Dajna-Balog Bandi sem. Ereszkedett húrú, kopott -nagybőgőt dirmegtetett, dörmögtetett a vén cigány.</p> -<p>– Kikoptunk uram, örökre kikoptunk a szép magyar világból! – -fejét sírva hajtotta le a vén cigány, a mi hajnalokig tartó -keseredett szilaj duhajkodásaink <i>között</i>.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span></p> -<h2>Csokalyi Fényesek.</h2> -<p>Csokalyi Fényesek!… Midőn a Fényesek nevét leírom, mintha a -magyar nemzeti küzdések évezredes hadának daliái sorakoznának fel -előttem a sírhalmokon borongó túlvilági ködből. Midőn a Fényesekről -beszélek, avaron járván az idők vén fája alatt, megelevenednek -előttem a többi magyar kuruc, büszke kuruc nemes családjainknak -fényen át, borún át kialakult sorsváltozásai. Sírhalmuk a hazai -földben süppedezik. Családi történetük is a nemzeti történelem -évezredes fájáról ágbogzódik szét egyszer dús, máskor satnyább, de -mindig igaz magyar szövésű hajtásokkal. Végzetes gyarlóságaikban, -mint hazáért-nemzetért mérhetetlen önfeláldozásra kész erényeikben -a vérbeli magyar erő, magyar kiválóságok és hibák kijegecesedett -példányképei ezek a nyakas nemesek, akik felé sokan igazságtalanul -és ízléstelenül szórják a mocskot. Holott ez a nemesség nem azonos -a német rablólovag-várak dölyfös és kapzsi hadával. Ez a nemesség -hivatását úgy fogta fel, hogy a többszázados harcok idején mindig -<span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span> legelől küzdött és a legnagyobb -áldozatokat hozta. Kiváltságait pedig mindig józanul és méltányosan -osztotta meg az őstalajból előtörő ifjabb, nemes erőkkel. Kossuth -Lajos vezérkarát, Kossuth Lajos seregének magvát ezek a nemesek -alkották. Kossuth Lajos vezérkarának volt egyik kiválósága csokalyi -Fényes Elek is, akiről és akinek a családjáról most – járván alatta -az idők vén fájának – beszélni akarok.</p> -<p>Csokalyi Fényes Elek nem karddal szolgálta hazáját. A Fényes -Elek súlyos fegyvere az írótoll volt. Izzólelkű magyar tudós és író -volt Fényes Elek. Alapvető statisztikusunk. A földrajzi, néprajzi, -történelmi tudományoknak egyik leghivatottabb mívelője. Közgazdász -is. Kezdettől lelkes iparbarát. Bihar vármegyének legbájosabb -vidékén, a zúgó nádasokkal, suttogó erdőkkel, sóhajtozó -szőlőlevelekkel felbokrétázott szelid Érmelléken született. Az -1807-ik esztendő julius havának 7-ik napján a csokalyi Fényesek -egyik családi kuriájában látta meg a napvilágot. Fényes Antal -földbirtokos úr és Nadányi Zsuzsánna úrasszony voltak a szülei. -Elek második szülöttje volt a családnak, Károly nevű bátyja volt az -elsőszülött fiú. Összesen, fiúk és leányok, tizenegyen voltak -testvérek. Születési házát, a tornácos, kandallós, fiú-ágra készült -hatalmas kuriát még valamikor az 1700-as években építtette sánta -Fényes György, ki Érendrédről helyezte át a székhelyét Csokalyra, -melynek egész határán birtokos úr volt. Antal és György fiai után -még számosan élnek utódok, azonban Csokalyon egyedül az öreg Fényes -Balázs lakik. Már a kuria sincsen Fényes <span class= -"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> kézen, a -Noszlopy Gyula volt országgyülési képviselő tulajdona. A barna -szépség Fényes Ilonával nyerte el az ódon kuriát, melynek falán -vésett betűs szerény márványtábla hirdeti:</p> -<p>– „Itt született 1807 julius 7-én Fényes Elek magyar földrajzi -író. Ezt az emléktáblát tisztelői állították 1890-ben.“</p> -<p>Az a gyermekkor, a Fényes Elek játszi gyermekkora csendes -gyönyörűségek között folyhatott le szerető szüleinek oldalán, az -ősi kuria biztos, meleg falai között. A magyar kálvinista -egyszerűség, a magyar föld, a magyar nép iránti szeretet és -érdeklődés ebben a derűs kuriában gyökerezték át a szívét. Ezer -lakója ma sincsen Csokalynak. A Fényes Elek gyermekkorában még -összetartóbban, összemelegedettebben élhetett ez a kis magyar -község, melynek helyrajzát rigmusban is megadja nekünk a nevetős -kékszemű, örökvidám csokalyi birtokos Gulácsy Sándor pajtás:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Fekszik az -Érvölgyén,<br /></span> <span class="i0">Hol nincsen semmi -baj,<br /></span> <span class="i0">Süppedező helyen,<br /></span> -<span class="i0">Nádasok közt Csokaly…<br /></span></div> -</div> -<p>Elképzelhető, Fényes Elek úrfi-korában még nagyobb lehetett itt -a nádas, kevesebb a baj. Hiszen például, ami csak a Fényes családot -illeti: még 1848-ban is mintegy negyvenezer hold földet birtokoltak -Csokaly, Érendréd, Érdengeleg, Vértes, Kágy, Álmosd, Oláhfalu, -Hadház s több más helyeken. A szóhagyomány szerint, melyet nekem a -<span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span> csokalyi református pap, tiszteletes -Simon Imre úr jegyzett fel, Csokalyhoz regényes, kedves történet -fűzi a Fényeseket. Még az ősidőkben az egyik sugár, fekete bajúszú -Fényes levente egy főúri vagy fejedelmi „aggszűz kisasszonytól“ -egyetlen „forró csókért“ kapta volna ezt a gyönyörű falut, amelynek -ezentúl így lőn „Csókalj“, később „Csokaly“ a neve. Akinek tetszik, -el is hiheti…</p> -<p class="center">*</p> -<p>Csokalyi Fényes Elek a jó magyar Gvadányi generálistól -megénekelt falusi életnek nem választotta a sekélyesebb oldalát. Az -agarász, vadász, kortes, névnapi és szüreti kalandokkal füszerezett -virtuskodásokat. Koraifjan előretekintő lelkét nem tespesztette el -a kuriák kövér legelője. Más italra szomjúhozott Fényes Elek, mint -azok a jó öregek és ifjú cimborák, akik tavaszi vízáradások -alkalmával százados nyárfaderékból vájt csónakon, rengő-ringó -lélekvesztőn eveztek ki a körülhullámzott csokalyi kies -ér-völgyszigetből a kágyi hegy pincéihez bort lehúzni, bort -kóstolni, Csokonai jércéjeként kotyogós nyakú kulacsokból -barátkozni. Fényes Elek az ő nagy föld- és fajszerető lelkével ifjú -Robinzonként vágyódott ki a világba, a küzdelmek és nagy törekvések -tengerére. Tanulmányait a debreceni kollégiumban alapozta meg. -Akkor még Csokonai nótái is ifjú erővel csendültek fel a boltozott -folyosók zegzugán. Buday Ézsiások voltak az ifjúság -lelkivezetői.</p> -<p>Öreg debreceni kollégium! Még vaskalapos hagyományaid is -tiszteletreméltóak, mert magyarok. <span class="pagenum"><a name= -"Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> Ördöngös Hatvani -professoroddal együtt mindig tárháza voltál a serényen kutató és -szorgoskodó magyar elméknek. A poétáid sem voltak idegen tollakkal -ékeskedő, lármás szószátyárok. Azok is a velejét keresték és -tálalták fel mindennek. Iromba, tölgypados tanszobáidból, fehér, -meszelt diák-cétusaidból mindig vértezetten rajzottak nemzetünk -életébe a bár ridegnek tetsző, de okos, következetes, a nemzeti -művelődés hasznos munkájában ernyedhetetlen Fényes Elekek, Arany -Jánosok, Révész Imrék, Kiss Albertek, az egyházi történetíró, -nemeslelkű tanár, genfi díszdoktor Balogh Ferencek, György Endrék, -Tisza Istvánok.</p> -<p>Fényes Elek Debrecenben, Nagyváradon, Pozsonyban végezte -tanulmányait. 1828-ban tett ügyvédi vizsgát. 1831-ben elhunyt az -édesapja, ekkor örökölt birtokrészét a testvérének elzálogosította -és a pozsonymegyei Sárosfán bérelt birtokon gazdálkodott. Már itt a -falun laktában sokat utazgatott és gyüjtögette statisztikai -adatait. Első művével (Magyarországnak s a hozzákapcsolt -tartományoknak mostani állapota statisztikai és geográfiai -tekintetben. Pest 1836–40. VI. kötet) kiérdemelte az Akadémia -kétszáz darab aranyas nagyjutalmát. Ekkor a fővárosban telepedett -meg s a nemzeti újraébredés lázas korszakában irányitó -vezérszerepet töltött be és mint néhai derék öreg Tóth Lőrinc írja: -„nemcsak tudományosan munkálkodott, hanem a sajtóban és -közgazdasági egyesületeknél is szóvivő volt“. Az Akadémia már -1837-ben levelező tagjává választotta. Kossuth Lajossal és gróf -Batthyány Kázmérral <span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span> megalapította a magyar iparegyesületet. -Szervezte az ipariskolákat. Ipari mű-kiállításokat rendezett. Lapot -szerkesztett. 1841–42-ben megírta és kiadta háromkötetes -„Magyarország statisztikája“ című művét, melyért ismét akadémiai -nagyjutalomban részesült. 1842-ben a Magyar Nemzeti Kör alelnökéül -választották. 1847-ben „Magyarország leírását“ két részben adta -közre. 1848-ból (csonkán maradt) „A magyar birodalom statisztikai, -geográfiai és történelmi tekintetben“ című művének első kötetét -jelentette meg. A szabadságharc fergeteges időszakában sem -szakította félbe munkálkodását. Szemere Bertalan belügyminiszter -osztálytanácsossá nevezte ki és az országos statisztikai hivatal -szervezésével bízta meg. A viharfelhők bokrosodásával a vészbiróság -tagjává is kinevezték. Jellemzi, hogy bár szigorú lelkületűnek -ismerték, halálra senkit nem itélt. Mégis bujdosnia kellett. -Szülőföldjére menekült, míglen 1849 őszén önként jelentkezett az -osztrák haditörvényszék előtt. Fogságot is szenvedett a pesti -Ujépületben. Szerencséjére egy hatalmas befolyású volt politikai -ellenfelének közbenjárásával a súlyosabb büntetéstől megszabadult. -Alaposabban megszenvedett a „magyar szabadságért“ Dénes nevű -testvéröccse, a 48-as honvédtüzérkapitány, aki hat esztendeig -raboskodott Kufsteinban.</p> -<p>Fényes Elek a szabadságharc után irodalmi munkálkodásában -keresett és talált vigasztalódást. A nemzetre becses munkálkodás -volt ez, ám Fényesnek nem juttatott anyagi hasznot. Néhányat, a mi -a magyarságot közelebbről érinti, felemlítek cím szerint, ezen -korbeli ilyen művei voltak: Magyarország <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> -statisztikai és geográfiai szótára, Magyarország 1859-ben -statisztikai, birtokviszony- és topográfiai szempontból, -Magyarország ismertetése statisztikai, földirati és történelmi -szempontból, az élettartam és halálozási valószinüség -számítástáblázatai, térképek, helységnévtár, tanulmányok, hírlapi -cikkelyek özönével; ámde mivel a sors legjobb barátait, támogatóit, -Batthyány Lajos és Kázmér grófokat is elsodorta oldaláról, lobogó -munkaerejével és óriás munkavágyával magára maradt a tudós bihari -nemes. A tudományoknak már csak úgy élhetett, alapvető becses -műveit már csak úgy hozhatta forgalomba, hogy gödöllői házát és -birtokát is kénytelen volt eladni. Pestre, majd később a sívóhomok -pusztán épült Ujpestre költözködött. 1858-ban az Akadémia rendes -tagjául is elválasztották, de mert többszöri felszólitásra sem -tartotta meg székfoglaló értekezését, a tagok sorából törölték. -Próbálkozott a hivatalnok élettel is az Első Magyar Biztosító -Társaságnál, ám nem egyezett a természetével. Midőn azután minden -vagyonát felélte, a magára hagyatott nagyember, a bústekintetü -magyar tudós az 1860-as évek elején a konzervativ kormány Pesti -Hirnök lapjánál talált egy darab mindennapi kenyeret. Népe, mely -könnyen gyullad, hirtelen lohad le és oly szertelen itélkezéseiben, -rázúdult Fényes Elekre, ki egész munkás életét és ősi vagyonát -áldozta nemzetének. Rákiáltották az akkor is divatos „hazaáruló“ -nevet. Ezentul a „politikai halottak“ között említették a jó Fényes -Eleket és mint Tóth Lőrinc meghatottan írta: 1876 julius 23-án, -Ujpesten bekövetkezett haláláig <span class="pagenum"><a name= -"Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> minden biztos és állandó -kereset nélkül, sokszor szükséget szenvedve küzdött, küzködött, -vergődött öreg napjaiban.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A csokalyi Fényes családban nem egyedül Fényes Elek volt ilyen -írói és művészi hajlandóságu. Például Fényes László és Mihály -Münchenben tanultak festőmüvészetet. Míg a vagyon tartott, bizony -ők is inkább csak a rokonokat festegették – barátságból… A nemesség -lábai alatt az ősi földet az 1848-ik esztendő mozdította meg, midőn -a páratlan önfeláldozással jogaikról lemondottak és a jobbágyság -dolgos kezét felszabadították. Majd a fránya politika, az inkább -üzleties újkor, a határtalan magyar vendégbarátság, a többször -felületes, mindenkiben megbízó gazdálkodások, a sok szépséges -Fényes kisasszonyok kezén adott hozományokkal lassan -szétdarabolták, nagyobbrészt idegenkézre csúsztatták a még 1848-ban -is negyvenezer hold földre tehető Fényes vagyont is. Az igaz is, -hogy mindig szépek és kapósak voltak a barnapiros Fényes-lányok. Ma -is emlegetik Biharban a Fényes Janka, Fényes Terka és a -„hókirálynő“ Fényes Ilona – a veressapkás főhadnagy László lánya -volt – bájos szépségét. A gyönyörű gyermek Fényes Annuska, a -budapesti Király Szinház elragadó tehetségü kis művésznője is ebből -a nemes vérből származik, mely a szépséges Fényes kisasszonyok, -nagyvérü szilaj, de holtig becsületes Fényes-fiuk mellett az izzón -lelkes magyar tudóst: Fényes Eleket is kiválasztotta -nemzetünknek.</p> -<p>Bárha más gazda kezén, a kiskágyi hegyalján <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> áll még a -gólyafészkes ősi szőlőpajta (a tornácos öreg kastély) és bólogatnak -a vén diófák is, ahol ez a nemzetség fénykorának napjait élte Boka -Károly, Balázs Kálmán debreceni cigányok muzsikája mellett. -Bólogatnak még a vén diófák, melyeknek árnyékában -Pálffy-huszárezredbeli Fényes Gyula hadnagy (később agyonlőtte -magát), Simonffy Gyula hadnagy bajtársával (mint nyugalmazott -huszárezredes él még Debrecenben) összepengették a sarkantyut és -virradtomig rakták azokat a gyönyörü magyar táncokat a szomszéd -szőlőbirtokos urak és a Fényes atyafiság kisasszonyaival. Még -bólogatnak a vén diófák, melyeknél hazátmegváltó politikai terveket -koholtak az öregek. És a fiatalság tánca gyakortább végződött -házasságkötéssel. Ma is három Fényes-fiunak három Fráter-lány a -felesége.</p> -<p>Fényes Gyula, (hajdumegyei tisztviselő) az ezüstös haju, -barnapiros képü derék magyar „Fényes huszár“ várcsúcs-hegyi -szőlőpajtájában, amelyről letekinthetni a kiskágyi pázsitos -temetőbe, sokszor hangzanak fel emlékezések az elmúlt kedves -napokról. A Fényes-atyafiak meg-megemlékeznek a tragikus sorsú -magyar tudós Elek bátyjukról is, akit Mádi Lajos református lelkész -(ma is él Ujpesten, mint esperes) 1876 julius 25-én temetett el az -ujpesti régi katholikus temetőbe. Még akkor az összes keresztyén -felekezetek odatemetkeztek. Mády Lajos lelkész úr írta ezeket is -nekem:</p> -<p>– Fényes Elek sírja, ha jól emlékezem, a főbejárattól Ujpest -felé eső részen a harmadik sor közepetáján van. Sírját hosszú ideig -csak egy fejfa <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span> jelölte, hogy most van-e valami nagyobb -sírköve? Nem tudom. A temető e részén ritkán járok…</p> -<p>Ez értesítés kézhezvétele után – 1910-ben – kimentem az ujpesti -régi temetőbe. Az öreg Petró gazdával, a temetőcsősszel, aki 1880 -óta őrzi a halottak birodalmát, kutakodtam az első magyar -statisztikus és földrajzi író, akadémiai tudós tag, az az bocsánat, -kitörölt akadémiai tag sírja után. A Mády Lajos lelkész úrtól -említett fejfa rég kidűlhetett, tűzre kerülhetett. Kóréktól, -tüskéktől beágazott, vadfűtől agyonburjánzott, besüppedt jeltelen -sírhalmot találtam sokat. Fejfát vagy kőemléket a csokalyi Fényes -Elek nevével sehol. Azóta, ahányszor a Fényes Elek jeltelen, -ösmeretlenül elhagyott sírjára gondolok, szégyenpirtól ég az orcám. -Ma már a statisztikai jelentős hivatalnak és tudománynak külön -hatalmas palotája emelkedik a budai oldalon, Akadémiánk is -dusálkodik a vagyonban, Fényes Elek alapvető munkáit széltére -idézgetik, használják fel a tudósok és nemtudósok. A „kultura“ -jelszavaitól vagyunk hangosak, annál inkább felsóhajtok én is öreg -Mády Lajos ujpesti református esperes szavával: – „ilyen nagy ember -(mégis) megérdemelt volna az utókortól egy kis síremléket…“</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span></p> -<h2>A Morvay Louise regénye.</h2> -<p>A Felső-Tiszavidék református és katholikus nemes nemzetségei -között nemcsak több vármegyére terjedő birtokaival, rangos -férfiaival, bájos nőivel, hanem felekezetre is kivált az -alsódraskóci Morvay-család. A Morvayak lutheránusok voltak, mint -Kossuth Lajos. Morvay Károly, a család feje, a beregmegyei -Sárosorosziban élt. A fehérszakállas, szikár Morvay 1848 előtt -özvegy ember volt már, két szép leányával és fiával maradt az ősi -kuriában. A dúsgazdag földesúr a rendivilágban tisztességből -szolgált a vármegyéjénél is, mint főpénztáros. Abból az időből -esett meg vele, hogy vertvasládájában hivatalos pénzt szállított -Debrecenbe.</p> -<p>– Domine spektábilis, – felszörnyüködött a debreceni -állampénztáros, – miért szerzett ilyen nagy fáradságot magának is, -nekem is? Miért nem váltogatta be bankóra ezt a tengersok ezüstöt -és rézpénzt?</p> -<p>Morvay, a máriásoknak darabonkénti gondos megpengetése mellett, -hidegen felelte vissza: <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span></p> -<p>– Azért uram, mert én úgy esküdtem fel, hogy aminő pénznemet -kapok, olyat szolgáltatok be… – Ennek a kemény, komoly, szótartó -nemes úrnak volt a nagyobbik leánya Morvay Louise. 1848/49. telén a -sárosoroszi kúriából a biztonságosabb Debrecenbe költöztek be. -Ilyen mozgalmas telet még nem ért a civis Debrecen. Pestről ide -menekültek a kormány, a két „Ház“ tagjai, hivatalos személyek, -katonai hadvezetőség, a környékből nemes családok. Morvay Károly -leányaival apósának, a volt rendi képviselő, Botka Lajosnak -kismester-utcai házában szállott meg, ugyanott, az édesapjánál -telepedett meg Botka Imre is, a fehérgyarmati kerület első -népképviselője. A Botka Imre révén kapott be a házhoz a mátészalkai -képviselő, Ujfalussy Lajos ópályi nagybirtokos Szatmármegyéből, aki -nemcsak barátja, hanem szomszéd földbirtokos társa is volt Botka -Imrének. Ujfalussyt a polgár Harsányi nemzetes úr házánál -kvártélyozták el s Botka Imre szívesen járt kezére, hogy komoly -szándékkal forgolódhasson a szép rokon, Morvay Louise körül. -Ujfalussy használta is a debreceni téli esték hosszú óráit. Nem a -Fehér-lóban politizáló, Boka Károly hegedűjénél sírvavigadó -képviselőtársai között, hanem Morvayéknál kereste szórakozását. A -család részéről nem kifogásolták az érdeklődését. Csupán a Lujizka -szíve körül támadtak bajok. Bizonnyal más, regényesebb „ideálról“ -álmadozott. Akkor már nagyon elszürkültek a politikusok a -csatamezők daliái mellett. A kúriák virágos fiatalsága nagyrészt -honvédnek csapott fel. Éppen Debrecenből ment el Miklós-huszárnak a -Lujizka siheder <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span> testvére, a Károly úrfi is. És az akkori -leányok bizonnyal jobban is lelkesedtek azokért, akik a csatamezőre -vitték életöket, mint akik a zöldasztalnál mentették a hazát. A -szép Morvay leánynak sem volt kedveszerinti a politikus Ujfalussy. -Akkor sem melegedett fel iránta, midőn Ujfalussy a családnál is -jelezte kérő szándékát. A családhoz tartozók magyar szokással -puhítgatni kezdték a húzódozó leányt, aki végül engedett a sok -rábeszélésnek és szívós ostromlásnak. Jegyet váltottak -Ujfalussyval. „Jókislánya“ igen szavára a komoly öreg Morvay úr is -felvídult. Az országos élethalálharc izgalmaiban megkezdődött az -eladóleányos-házak legbájosabb és kedves feladata: – a -kistafirozás. Ódon cseresznyefa szekrények, rezedavirágillatú -ezüstpántos, fiókos állóládák csak úgy ontották a kincsekkel felérő -házi szőtteseket, fonatokat. Suhogó selyem, dús brokátok, hamvas -bársonyok gazdag színpompával özönlöttek elő némely barnult diófa -sublótból. A násfákat, ezüstholmik tömegét nem számítva, Morvay úr -hatezer forinton felül jóval többet kiadott az előkészülődésekre. -Lakodalomra még sem került a sor. Alig hogy felhajnalodott, rosszra -fordult Magyarország sorsa. Az orosz cár hadai is betörtek. Világos -után hóhérhalál, láncostömlöc rémségei környékezték a nemzeti ügy -katonáit. A kiválóbbak menekültek az országból. Akik itthon -maradtak, a réteken, erdőkön bujdostak. Ujfalussy Lajos valamelyik -pusztai tanyán rejtőzködött. Morvayék is elszállingóztak -Debrecenből. Morvay úr Lujizkát Biharba vitte Terebesre Fráter -Tamásné nénjéhez, hogy a gazdasszonyságot tanulja. <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> Node -nemcsak a konyha, kamara, pince, tehenészet, kertészet, varrószoba -hasznos titkaival és fortélyaival bibelődtek a Fráter-kurián, -Fráter Tamásné a környék úriházainál is örömmel mutogatta be -tiszaháti bájos kis rokonát. Átmentek Micskére is a Baranyi-család -ősi fészkébe. A diófás, eperfás, birsalmabokros kuriák sűrűn -sorakoztak Micskén. A Fráter-család kisasszonykái Morvay Louise -előtt különösen sokat emlegették a délceg vitéz Baranyi Miklóst, -aki mint kapitány küzdötte végig a szabadságharcot. Ekkortájt már -bujdosott, falúról-falúra szökdösött az osztrák elől. A -kisasszonyok a bihari kuriákban regényhősként emlegették Miklóst. -Morvay Louise Baranyi Ágostonéknál érdekesen ösmerte meg. A Zólyomi -Dávid-féle régi nagyrendház folyosóján medvebőrös kanapén aludt egy -szép barna urilegény. Talán az éjszaka hetedik határból hajszolták -meg a németek, azért aludt olyan mélyen? A vendégek jövetelére sem -neszelt fel. A bátyjáék sem költötték fel a fáradt embert. Morvay -Louise csupán egyetlen tekintetet vetett reá s lángbaborult az -arca, midőn meglátta az alvó legényt… A bihari, szatmári, beregi -kuriákon nemsokára meglepő hír futamodott keresztül. Azon idők -patriárkális viszonyai között különösen az érdekelt családoknál -keltett kínos visszatetszést a híradás, hogy Morvay Louise -Ujfalussy Lajosnak visszaküldte a „jegyet“. A szótartó komoly -Morvay Károly úr leginkább felháborodott és bár kedves lányát -Pesten neveltette a híres Májerfinénál, eddig mindenhová -lógós-hintón hordatta, mostani haragjában zötyögős igáskocsin, -csutka ülés tetején vitette <span class="pagenum"><a name="Page_60" -id="Page_60">-60-</a></span> haza Terebesről Lujizkát. Ezentúl -Sárosorosziban raboskodott Louise, hiszen a kor is szomorú korszak -volt. A Morvay-kurián a plébánoson és néhány öreg szomszéd -földesúron kívül más vendég nem forgolódott. A szép Louiset szíve -titkával teljesen eltemette a csendes falú. Talán e szomorú -magányban el is hervadt volna? Ámde – szerencséjére – a micskei -emlékezetes látogatása után könnyített szívén. Mielőtt a jegygyűrűt -visszaküldte Ujfalussynak, szíve titkát, Érsemjénben, feltárta -Kubinyi Annának:</p> -<p>– Drága Annuskám, nem tehetek másként, mióta Baranyi Miklóst -megláttam, még gondolni sem tudok más férfira. S ha a Baranyi -felesége nem lehetek, nem is leszek a másé sem.</p> -<p>A melegszemű, gömbölyű barna Kubinyi Annát Gömörből hozta -feleségül Érsemjénbe Fráter Ferenc úr. Kubinyi Anna még otthon -megtanulta az édesanyjától, hogy a jó feleségnek férjével szemben -ne legyen titka, amiket tehát Morvay Louisetől hallott, azonnal -besugta férjének. Fráter Ferenc meg nem volt karthauzi barát, midőn -kóborlásai közben hozzájuk vetődött bujdosó Baranyi Miklós, a kágyi -bakator poharazgatásánál, kibökte Ferenc úr:</p> -<p>– Ej te Miklós! Nem jól van ez így, ahogy te csinálod. Én bizony -a te helyzetedben segítenék magamon.</p> -<p>– Ugyan hagyd el! Hát mit csinálnék, pajtás?</p> -<p>– Mit csinálnék? Mit csinálnál pajtás? Én bizony elhoznám -Beregből a leggazdagabb nemes leányt… <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span></p> -<p>– Ki az te, Ferkó? – Baranyi karikára nyitotta szemét.</p> -<p>– A Morvay Louiset értem.</p> -<p>– Bolond beszéd ez, pajtás! Hiszen én még nem is láttam -soha.</p> -<p>– Az nem határoz, pajtás, mert látott ám ő téged. Ez a baja! -Aludtál, midőn meglátott Micskén. Azóta szerelmes beléd… Biztosan -tudom.</p> -<p>Nem hiába volt vitéz katona Baranyi Miklós, midőn Kubinyi Anna -részletesebben is felvilágosította, megtetszett neki a bájosan -merész eset. Érsemjéntől jófutamodásra esik Beregben Sárosoroszi, a -bujdosó honvéd menten nekivágott az útnak. Az országútját kerülve, -lassú menetelésben utazgatott. Fekete hátaslován holdvilágos -estendet érkezett Sárosoroszi alá. Kitünően tájékoztatták Fráterék, -mert mindjárt az urasági kovácsműhelynél állította meg a lovát.</p> -<p>– Hé, hó! Mester uram! – bekiáltott a műhelybe. Elcsendesült a -pőrölycsattogás. A kohótűz lángpírja kicsapott az ajtóból s a -mester végigfürkészte a délceg lovast:</p> -<p>– Mivel szolgálhatok az urnak?</p> -<p>– Az inasgyerekre volna szükségem egy félórára, ha ideadja?</p> -<p>– Hogyne, jó szívvel uram.</p> -<p>– Akkor hát gyere csak, fiú! Ezt a levelet beviszed a -Morvay-udvarba. Átadod Zsófi asszonynak, a házvezetőnőnek. -Megvárod, hogy mit üzennek. Ügyelj arra is, hogy meg ne lássanak. -Érted?</p> -<p>– Megértettem. A fiú gyorsan járt. Hamar hozta a választ. Az -öreg Morvay úr a plébánossal <span class="pagenum"><a name= -"Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> „tartlizott.“ Zsófi asszony, -a házvezetőnő ügyesen kiszólította Louiset és a kertvégén -találkoztak Baranyival. Rövid néhány szót váltottak csak a -holdsütésnél. Egyetlen kézszorítással határoztak sorsuk felől, -Baranyi Miklós az éjszaka visszafordult Biharba és nemsokára Fráter -Tamást küldte el maga helyett a szép Morvay Louise-t „kikérni“. Nem -éppen könnyű feladat volt ez a lánykérés, ámde az öreg Fráter Tamás -úr jól végezte dolgát – a Fráterek ilyenek! – meggyőzte az öreg -Morvayt s bár annak a fejében még mindig motoszkált az Ujfalussy -eset, nem ellenkedett tovább. A kemény luteránus úr ugyan holtáig -dohogott amiatt is, hogy katholikus ember lett a vője (a Baranyiak -katholikusok). Többek között is egyszer, midőn látogatóban járt -Baranyiéknál és sírva fakadt a szopós kis unokája, a vén komoly -luteránus így kiáltott a dadára: – Hamar, dada, siessen csak be! -Sír a – gvardián…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span></p> -<h2>Foltényi Vilmos szinész.</h2> -<p>Az utolsó évtizedek felforgató korszelleme nem kímélte meg a -magyar színpad világát sem. Külső méreteiben, pompájában ugyan -óriásit fejlődött színészetünk, de a villamos erőktől forgatott és -beragyogott „rivaldákon“ hiába keressük a régi magyar színészet -hagyományos eszményeit. Itten is teljes a nemzetietlen kivetkőzés, -node én nem akarok kritikusi tollat bitorolni, midőn egy régi, -érdemes színészünk alakját méltatom s annak kiszakított -élettörténetét ösmertetem.</p> -<p>Foltényi Vilmos színész ez a régi, érdemes színjátszó, aki az -1840-es esztendők elején került a magyar színpadra és akit, mint -nyolcvanöt esztendős aggastyánt, 1905 február havában temettek el -Debrecenben. Foltényit a hivatottság és a hivatás rajongó szeretete -vitték a színészethez. A felsőbb iskolák végzése után, mint nem -közönséges műveltségű fiatalember, uriház kényelméből csapott át az -akkor még rögös, bizonytalan színész-pályára. Szép tehetségével, -úri modorával a régi magyar <span class="pagenum"><a name="Page_64" -id="Page_64">-64-</a></span> színpad nagyjainak igaz barátságát -hamar kiérdemelte az „úrfi“.</p> -<p>1844-ben a pesti Nemzeti Színháznál énekelgetett Foltényi -Vilmos. Vörösmarty hatalmas költeményének, a „Szózatnak“ -megzenésítésére ekkor tűztek ki húsz darab arany pályadíjat. Nem -maradt meddő a pályázat. Érdekes az Egressy Béni pályázata. -Egressyvel gyakran tréfálkoztak a színészpajtások:</p> -<p>– Ezt a Bénit csak oldalba kell lökni, mindjárt melódia ugrik ki -belőle. – Egressynek tényleg képessége volt a zeneszerzésre is. -Foltényi mondása szerint: – „Csak úgy csengett, zengett a lelke a -szebbnél-szebb melódiáktól.“ – Midőn tehát elkövetkezett a pályázat -határnapja és Egressy felnézett a délelőtti próbára, Foltényiék -ismét szóvátették előtte a „Szózat“ megzenésítését: – Mégis kár, -hogy nem pályáztál Béni…</p> -<p>– Már miért volna kár?</p> -<p>– Mert az a Thern biztosan elüti a húsz aranyat, holott te, -Béni, magad is csurranásig vagy melódiával… – Egressynek a művészi -érzékenysége nem sokáig állta ki a csiklandozást, de meg a pajtások -is tovább bizgatták: – Béni, mi is volna azt neked megírni? Még van -időd rá. Tizenegy órakor jár le a terminus.</p> -<p>Egressy nem szólt a csipkelődzésekre. Míg a színpadon a próba -folyt, felhúzódott egy második emeleti páholyba és megalkotta a -Szózatnak azt a zenéjét, melyet ma is énekelünk… A kitűzött -határidőre be is adta művét. A pályaműveket díszes közönség előtt -mutatták be. Utolsóelőtti <span class="pagenum"><a name="Page_65" -id="Page_65">-65-</a></span> versenyműnek Egressy zenésítését -énekelték Foltényiék. Egressy a súgólyukban izzadt, az egyik -tenorista a kótapapiros megől leszólt a művésznek:</p> -<p>– Lesz-e bor, Béni? Mert ha nem lesz bor, nem lesz cé sem.</p> -<p>– Lesz minden fiúk! – súgta az izgatott művész. A -színész-cimborák csakugyan kivágták a magas cé-t. Oly hévvel -énekelték az Egressy szózatját, hogy a tapsnak, éljenzésnek -valóságos viharzása támadt. A húsz aranyat Egressy Béni nyerte -el.</p> -<p>– Node az is igaz ám, – beszélte Foltényi, – hogy miglen a Béni -gyujtó szerzeményét szívvel-lélekkel fujtuk, a többi versenyművel -csak úgy bántunk el, mint midőn a kórus „a grófné a vízbe fullad“ -dalt énekel. – Egressy Béni nem is nyughatott a dicsőségtől, no meg -a húsz aranytól sem. A magas cé-ért lekötött szavát beváltotta. -Nagy áldomást tartott, elmulatták a húsz aranyat, pedig többször is -figyelmeztették Bénit:</p> -<p>– Béni, legalább egy aranyat tegyél félre emlékül.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Minden korszakban előfordul, hogy a léhaság diadalmaskodik az -örökméltóbb felett. A Szigligeti „Szökött katonája“ sem kerülte el -a nagy alkotások sorsát. Fáncsi, a Nemzeti Színház művészeti -vezetője népszínmű-pályázatot hirdetett. Ezen versenyzés során -került pályabirálat alá Ney-nek „Vén sas“ című színműve a -Szigligeti „Szökött katonájával“ együtt. A Vén sas értéktelen -fércelmény volt, halálra bosszantotta az előadó színészeket is. A -birálók mégis a helyi pesti pletykadarabnak itélték oda -<span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span> a jutalmat, pedig ki tudja ma már -megmondani, mi fán termett az a jutalommal koszorúzott – Vén sas? -Míg a Szökött katonában örökített magyar élet ma is gyönyörűséges, -örökkön megkapja az igazi magyar ember lelkét.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A szabadságharcot a magyar nemzeti seregben küzdötte át -Foltényi. 1849-ben már mint hadnagy egy honvéd lovas-tüzérütegnél -szolgált, mert a színpadi hősök a csatamezőn is felsorakoztak. A -Foltényi ütegjénél többen is összekerültek színészkatonák. Zöldi -ugyanennél az ütegnél hadnagyoskodott. Ennél az ütegnél szolgáltak -Benedek József és Bálinthi nevű színészek is. A Tokaj-Hegyalján, -Mádon, történt velük a felejthetetlen eset. A községben -megtorlódott a katonaság, úgy hogy az egyik ház előtt a tüzérüteg -is kénytelenségből megállott, midőn is a zöldzsalugáteres fehér ház -kisajtóján egy nő szaladt ki. Déryné volt, aki e zavaros időben -Mádon húzódott meg. Lóhátról is felismerte a tüzértiszti ruhás -színésztársait:</p> -<p>– Jaj, Foltényi, Zöldi! Maguk azok lelkem? Még a lovukat is -megölelgette.</p> -<p>Tüzes mádi bort hozatott a hadfiaknak, akik csak úgy lóhátról -nyakalták a tokaji hegy lelkét. Berúgott az egész lovasüteg. Klapka -tábornok éppen arra lovagolt el. Mosolyogva tisztelgett oda -Dérynének s tréfásan szólt rá a tüzérjeire:</p> -<p>– Ilyen fogadósné mellett csodálom, hogy még az ágyútok is be -nem rúgott fiúk?</p> -<p>Perczel Móric tábornok meg a parlamentet <span class= -"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> okolta -mindenért, a tisztjei előtt csak az volt a szavajárása:</p> -<p>– Fikom a sok fiskális mindenét, szétszórom őket.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Temesvárnál elveszett a csata. A honvédsereg felbomlott. Egyik -rész a menekülést kereste, a másik még nem mondott le minden -reménységről. A hadi szerencse jobbrafordulására számítottak és -együtt maradtak. Lukács honvéd tüzérezredes a menekülésre szánta -magát.</p> -<p>– Én kimegyek az országból, mondta az ezredes.</p> -<p>– Én nem hagyom el a hazát, – szólt Foltényi hadnagy. A -búcsúzásnál az ezredes remek fekete háti lovát Foltényinak adta. -Foltényi ezen a feketén lovagolt Déva alá, ahol a honvédseregnek ez -a töredéke is lerakta a fegyvert az oroszok előtt. Egy gavalléros -orosz főtisztnek megtetszett a Foltényi fekete lova s bár -erőszakkal is elvehette volna, hetven rubelt ajánlott a lóért. -Hetven rubel ezüstben nagy pénz volt a hadifogolynak, Foltényi alku -nélkül belement a vásárba, hiszen a Kossuth-bankót már el sem -fogadták tőlük.</p> -<p>Az oroszok Szászvároson adták osztrák kézre Foltényiékat. Az -egyik osztrák tisztnek mindjárt szemébe tünt a Foltényi hadnagy -ezüst rubelektől duzzadozó zsebe. Engedelemkérés nélkül kizsebelte -a hetven rubelt:</p> -<p>– Warscheinlich haben Sie das erobert? (ezt ugyebár -zsákmányolta) – elméskedett az osztrák, aki kotorászás közben -talált még egy gyufatartót is azt kegyesen visszaadta: <span class= -"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span></p> -<p>– Warscheinlich das ist ein Andenken?… (ez ugy-e emléktárgy), – -Foltényi bátyánk félszázadév múltával is háborogva emlegette: – -ilyen gavallér volt az osztrák.</p> -<p>Gyulafehérvárnál egy régebbi ösmerős császári katonaorvos -közbenjárásával nemcsak a hadifogságból, hanem a továbbszolgálás -gondjától is megszabadult; mert az orvos „untauglich“-nak -nyilvánította a kistermetű Foltényit. A kétfejű sasos „certifikát -levéllel“ gyalogosan Kolozsvárnak indult Foltényi, ahol -színtársulat működött. Szívesen fogadták. A társaság nagyon is -hiányos volt még ekkor, a tagok közül többen bujdostak, mások német -fogságban szenvedtek, kerültek olyanok is, akik a csatamező -sírjában álmodtak a szebb jövőről. Kórusuk sem volt rendes, -mindamellett a Wohlgemuth táborszernagy tiszteletére rendezett -díszelőadást a „Gotterhalte“ eléneklésével kellett kezdeni. A -társulatnál Filippovics és Foltényi ketten voltak az énekesek, -tehát a díszelőadáson is nekik kellett énekelni.</p> -<p>– No, majd adok én nektek Gotterhaltét, – duhogta magában -Foltényi s midőn Filippoviccsal kiállottak, Foltényi kézzel-lábbal -is dolgozott, úgy mutatta, hogy micsoda tüzesen, micsoda szívből -énekel. Énekelt is. Csakhogy félhanggal mindig lejebb, mint -Filippovics. Cudarul helybenhagyták a Gotterhaltét. Wohlgemuth -táborszernagy sietett kijelenteni:</p> -<p>– Máskor hagyják a Gotterhaltét. Hiszen látom, megvolt a -fiatalemberben az igyekezet, de nem tud szegény énekelni. -<span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span></p> -<p>Czelesztin nevezetes szinész volt ugyanakkor még a magyar -szinpadon. Jeles szinész volt, de felette piszkos jellemű ember. -Korábban a kolozsvári főuraknak volt a tányérnyalója, most, hogy -rosszra fordult a magyar ügy, az osztráknak hizelgett és kész volt -egykori pártfogóira, a főurakra is árulkodni. Czelesztin cselekedte -meg azt is, hogy a társulat tudta nélkül elment Urbán generálishoz -s beadta neki, miszerint a társulat német szindarabot akar előadni. -Urbán természetesen örömmel hallotta, hogy ennyire megjavultak a -rebellis erkölcsök. Annál inkább felzúdult a társulat a Czelesztin -értesítésére.</p> -<p>– Nem játszunk német darabot! – tiltakoztak a szinészek.</p> -<p>– Aki nem akar játszani, az álljon félre a többitől! – ordítozta -Czelesztin dühödten. Foltényi néhányad magával félreállott s -Czelesztin, miután névszerint megjegyezte, számbavette őket, futott -a „kegyelmes úrhoz“, feladta őket, mint lázadókat. Urbán egy -dragonyos kapitányt küldött a színházhoz, aki maga elé parancsolta -Foltényit a társaival.</p> -<p>– Maguk miért nem akarnak németül játszani, – kérdezte a -kapitány.</p> -<p>Foltényi felelt a többi helyett is:</p> -<p>– Mert én nem tudok annyit németül s ha valamit eltévesztek, -kész a botrány.</p> -<p>– Ez igaz! – a dragonyos kapitány elfogadta a mentséget. -Mindamellett Czelesztinék Kósa, Pósa, meg valamiféle Farkas nevű -magyar szinésszel előadtak egy érzelgős német darabot. Német -szerepében <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span> Czelesztin lőtte a legnagyobb bakokat, -mert Czelesztin is született magyar ember volt. Többé nem is -erőltették ezt az alacsony hizelkedést. Czelesztinék is felhagytak -a német előadással.</p> -<p>Kolozsvárról Nagybányára vetődött Foltényi, ahonnét Petz nevű -bányatiszttel Pestre fuvarozott fel. Ilyen kocsiülésen azontúl sem -ült Foltényi, a bányatiszt kocsiján aranyat szállított Pestre… -Foltényi Pesten, a hirhedt rendőrfőnökkel, Prottmannal is -megismerkedett. Mint volt honvédnek jelentkezni kellett nála.</p> -<p>– Foltényi? Hm! Mi volt azelőtt?</p> -<p>– Énekes. Baritonista.</p> -<p>– Szép… Mit énekel?</p> -<p>– Carlót, Ernániban.</p> -<p>– Derék! – ezzel a rettegett rendőrfőnök befejezte a -kihallgatást és Foltényi a katonáék elbocsátó levelével és a -Prottmann igazolványával véglegesen visszatérhetett a szinpadhoz, -melyen a „nagy“ Szentpéterivel is játszott együtt. Még az 1840-es -években játszották a Lumpácius Vagabundust, vagyis a „három -jómadarat“. Az egyik szinésztársuk közönségesen ugrált, bohóckodott -annál a jelenetnél, ahol kiderül, hogy ötvenezer forintot nyertek a -lutrin… Szentpéteri nézte, nézte darabig ezt a bohócos ugrándozást -és izetlenkedést, azután rámordult Foltényira:</p> -<p>– Öcsém, lökd ki ezt a németet! – Szentpéteriék még őrizték a -magyar szinpad becsületét, méltóságát. Vajjon mit csinálna most, ha -feltámadna Szentpéteri?</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span></p> -<h2>A világosi átok.</h2> -<p>Mint őszi ködön át lihogó pásztortűz, a múltból úgy világít -felém sok régi magyar ember mondása és beszélgetése a -szabadságharcról. Népünk szeretett regősei, az elaggott honvédek -pazar kézzel, megható szeretettel fonogatták és fonogatják az -utolsók is a koszorút a régi zászlókra, a régi zászlótartókra. -Borostyánlevél, virágos ágacska, a sírhantokat is beharmatozó áldás -dúsan jutott a nemzeti hadsereg kisebb, jelentéktelenebb vezetőinek -is. A népszeretet és hálálkodás e dicsfény sugárzásának hátterében -csupán egy óriási árnyalak állong, mereszkedik rémséges -magahagyottan, átkos virágtalanul… A magyar nép régen szeretetébe -fogadta és kedves nótáiba foglalta Ferenc Józsefet, aki az aradi -vértanúk szörnyű halálitéletét jóváhagyta. A magyar nép Haynauval -szemben is legyőzte utálatát. Meg nem bocsájtott neki, de legalább -igyekezik elfelejteni. Csupán a magahagyott óriással, Görgei -Artúrral szemben nem engedett fel a fagyos néplélek. Az itélkező -magyar nép lelkében sem részvéte, sem virága nincsen a vezérnek. A -lihogó pásztortüzek regősei felháborgó <span class= -"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> -szilajsággal és kérlelhetetlenséggel kongatják a Görgei nevet. -Bármilyen fájdalmas, bármilyen szomorító és szörnyűséges is ez az -engesztelhetetlenség, a magyar mezőkön nem terem elég megérdemelt -balzsamvirág a tragikus sorsú vezér sebhelyes homlokára. A -magahagyott óriás körül terpeszkedő sötétségből sistergő -villámcsapásként csattog ki a hazaárulás vádja.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A X-ik honvéd zászlóaljat a Délvidékről a rácokkal, -szerviánokkal vívott véres csaták után parancsolták fel Görgey -seregéhez. Fekete János nánási közhonvéd Selmecbányán ismerte meg -Görgeit, a vezért. Indulásra készen állott a sereg. A hideg veresre -csípte arcukat. Midőn Görgei szemlét tartott a zord csapat felett, -a X-ik zászlóaljból egy fiatal honvédnek a vállán elsült a töltött -fegyver. A véletlen puskalövés nem tett kárt senkiben, csupán a -Görgei lova ugrott félre. A tábornok korbáccsal vert végig a lován -és haragjában megparancsolta a gránátosainak, hogy lőjjék agyon a -honvédet. Felzúdult a X-ik zászlóalj, kiket Kiss Ernő és Damjanich -a Bánságban „édes fiaim“ emlegetett. Fegyvert emeltek a Görgei -kedves gránátosaira:</p> -<p>– Nem engedjük az ártatlan bajtársunkat, nem engedjük! – zúgta a -zászlóalj.</p> -<p>Görgei kartácsra töltött ágyukat szegeztetett ki ellenök és a -gránátosok a zászlóalj szemeláttára agyonlőtték a fiatal honvédet. -A X-ik zászlóalj katonái ezért hidegültek el Görgeitől, bár a vezér -azt adta okul, hogy merénylő volt az a fiatal katona s azért -lövette agyon elrettentésül. <span class="pagenum"><a name= -"Page_73" id="Page_73">-73-</a></span></p> -<p>Az esztergomi hadiszálláson a kastélyban szállott meg Görgei. A -szegedi diák Koncz Tóni káplárt, a csongrádi 33-ik zászlóaljtól, a -kastélyba parancsolták, mint szolgálattevő altisztet. -Aranypaszomántos főtisztek sürgölődtek a folyosón, midőn egy öreg -huszár kitárta a szárnyas nagyajtót. A kis Koncz Tóni káplár dobogó -szívvel húzódott be az ablaksarokba, Görgei lépett ki az ajtón. -Piros tábornoki ruháján csillogott az aranysujtás. Vadonatúj volt -még az a ruha. Görgei büszkén illegette magát s odafordult a -főtisztek tömegéhez:</p> -<p>– Ugy-e jól áll, urak?</p> -<p class="center">*</p> -<p>Miskolcon odamaradt a főzőkotla is. A muszka tüzérség a -hegyoldalról lőtt be a honvédtáborba. Odamaradt a kotla, ezentúl -nem főzött a X-ik zászlóalj, hanem retiráltak. Retiráltak mindig, -mióta ismét Görgei vezérelte őket. Fáradtan, rongyosan érkeztek -Aradra. Még este tovább is indultak. Fáradtak, éhesek voltak akkor -is. Fáradtak és éhesek voltak, azért mégis sietve masiroztak -tovább, Megörültek ennek a nagy sietésnek. Fekete János honvédéket -azzal biztatta debreceni Szüts Bálint káplár:</p> -<p>– No, fiuk! Háláistennek, csata lesz holnap, azért sietünk -annyira…</p> -<p>Huszárok, gyalogos honvédek, tüzérség, ágyúk, társzekerek -beláthatatlan hosszú sorban mentek, mendegéltek. A holdvilág sárga -fényözönnel ömlött a katonák szomorú arcára. Magas, töltött úton -mozogtak előre. A holdas éjszakában Fekete János <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> -közvitéznek szemébe tünt egy katona-cimborája. A töltés oldalán -kapaszkodott fel. A karján két nagy görögdinnyét szorongatott. -Fekete János az éhes szemével majdhogy el nem nyelte a dinnyét:</p> -<p>– Honnét hozod cimbora?</p> -<p>Az ismeretlen honvéd fejével oldalt vágott:</p> -<p>– Abban a ligetben van még dinnye…</p> -<p>Fekete kilépett a sorból s mert éhezett, elindult a dinnyeföld -felé. A félhomályban összeböngészett három nagy dinnyét. -Telhetetlen az ember. Örvendezve emelte karján az ízletes -gyümölcsöt. Már éppen fellépett a töltésre, midőn egy idegen katona -elébe nyujtotta a lábát, Fekete térdre bukott. A dinnyék -szétgördültek. A katonák íziben felkapkodták a zsákmányt. Másik -zászlóalj volt már ez. Az idegen honvédek kárörvendve röhögtek -Feketén. Megvakarta fejét. Elkáromolta magát.</p> -<p>– Az áldótokat! – éhesen, porosan, fáradtan szaladni kezdett a -zászlóalja után. Felvirradt, midőn Feketéék meglátták Világost. -Harmat csillogott a fűvön. Nézgelődtek a honvédek. Nézgelődtek a -honvédek és egyszer csak látták, hogy Görgei az erdő aljában ott -lovagolt a díszruhás muszka főtábornok oldalán. Honvédekkel -elegyesen nagy csapat orosz tiszt kísérte őket. Jóbékességgel -lovagoltak egymás mellett. Felragyogott a nap. A honvédek -átokszavakra fakadtak. Sokan sírva borultak egymás nyakába, -különösen azok a vén huszárok… Ekkor tudták meg Fekete Jánosék, -hogy nem lesz már több csata. Görgei elhagyta seregét. Nemsokára a -muszkák ellepték a mezőséget, mint a rüh. Többen voltak, mint a -fűszál. Verje meg az Isten…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span></p> -<h2>Petőfi körül.</h2> -<p>Teleki Sándor az ezredes volt az egyetlen grót, akit Petőfi -Sándor lelkébe befogadott és bent is tartott tüneményes haláláig. -Koltóhoz, Teleki ezredes koltói kastélyához fűződik Petőfi -legérdekesebb, titokzatos szerelmi kalandja is. Koltón lobogott el -égető szerelme a szép cigány Milka iránt. Bár a cigányleány -áldozatul esett, Petőfi nem tekintette délignyitó útszéli -virágocskának Milkát. A költő regényes szerelméről Zilahy Gyula -színművészünk előtt Teleki figyelemreméltólag nyilatkozott. -Zilahynak Teleki beszélte el, hogy Petőfi – nősülése előtt – -mégegyszer és utoljára átlovagolt Koltóról Milkához, a szenvedélyes -cigányleány megnyugtatására. Midőn azonban látta, hogy Milkát sem -meg nem győzheti, sem meg nem vígasztalhatja, lóra pattant, az -őrjöngő cigányleány hiába rohant utána, többé nem fordult vissza. -Milka eszméletlenül bukott az út porába. Halálosan megbetegedett, -noha leküzdte testi betegségét, lelke összetört. A csendes őrült -cigányleány azontúl nem szólt senkihez. Többé <span class= -"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> nem -érdekelte senki, semmi. Zilahy Gyula a 80-as években, midőn Koltón -Telekinél vendégeskedett, még látta az országút szélén Milkát. -Kavicshalmon üldögélt Milka. Hidegbús szeméből kiégett a tűz. -Kötőjét tépdeste s nézett előre az úton, melyen „a Sándor“ örökre -eltünt előle…</p> -<p class="center">*</p> -<p>Petőfi tudvalevőleg Debrecenben is emlékezetes napokat töltött. -A vasútállomásnál, a katolikus szegényház szomszédságában – a -Petőfi-téren – gubbaszkodik az a kívülről kicsinosítgatott és -márvány emlék-táblával felékesített házacska, melyben Petőfi -életének legszomorúbb telét szenvedte át. A bágyadt téli nap -hetekig nem hervasztotta le a jégvirágot fűtetlen szobácskájának -zúzos ablakáról. Pipára gyujtott az árva költő, hogy dermedt kezét -megmelengesse.</p> -<p>– Boldogtalan voltam világéletemben, – keserves gyötrődéssel -ekkor írta.</p> -<p>Petőfi hírnévtől és dicsőségtől környékezetten is lakott -Debrecenben. Az úrias Batthyány-utcában áll a vén kuria, amelynek -faláról koszorús márványtábla hirdeti, hogy e házban lakott „hazánk -nagy költője“. A szabadságharc mozgalmas téli évszakán volt ez. -Debreceni öreg Nagy Gábor, nyugalmazott megyei tisztviselő most, -siheder legényke még akkor, látásból ösmerte Petőfit. Egy debreceni -civis éppen Nagy Gáborhoz fordult kérdésével:</p> -<p>– Ugyan, öcsém uram, hol láthatnám én meg azt a híres Petőfit? -<span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span></p> -<p>– Azt könnyen megtehetjük bátyám. Minden délután a Fehér -ló-fogadóban billiárdozik a költő.</p> -<p>A komoly civis ünneplőbe öltözött. Sudár tölgyfapálcával a -kezében fellódult a fogadóba. A „tekegolyós“ asztalhoz közel -húzódott meg. Fekete kávét parancsolt ki és ünnepiesen várta, úgy -várta azt a híres Petőfit. Jósok ideig várakozott. Végről is elunta -a billiárd-asztalnál játszogató két fiatalember veszekedését. -Bosszúsan fizetett. Távozóban éppen az ajtónál összetalálkozott -Nagy Gáborral is, neheztelőn mordult a fiatal legényre:</p> -<p>– No, hallja öcsém, máskor a kutyáját tegye bolonddá az úr.</p> -<p>Nagy Gábornak zokon esett a szemrehányás s meglepődve -kérdezte:</p> -<p>– Miért mondja ezt bátyám?</p> -<p>– Miért?… Mert én ugyan várhattam azt a híres Petőfit. A -tekegolyós asztalnál ugyan ott lármázik, veszkődik két izgága -fickó. Eluntam már őket hallgatni, mert különösen az egyik, az a -nyurgábbik keselyképű sovány legény fenekedik fertelmesül mindenik -lökésnél.</p> -<p>– Kedves urambátyám, hisz éppen az ott az a híres Petőfi Sándor! -– szólt felderülten Nagy Gábor.</p> -<p>– Ühm, – a komoly, kövér civis köszörült a torkán. Megcsóválta -fejét. Félszemvégről még visszasandított a játékosokra, azután -bolyhosszőrű, csucskos fekete kalapját egy ujjával megbillentvén – -ellépett.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Mándoki Béla volt szinigazgató, a debreceni <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> színház -nyugalmazott tagja, a városi szinpadon játszott együtt Petőfi -Zoltánnal, a költő fiával. A költő apa nevéről dicsfény sugározta -körül a fiút is. A debreceniek régente nagy szinészbarátok voltak. -Petőfi Zoltánt is sokfelé hivogatták vendégségbe. Meg a korcsmákból -sem maradt el, midőn előadás után indítványozták a cimborák:</p> -<p>– Gyerünk Zoltán Bánkihoz, Liszteshez, az Egy galambokba, -Királyék, a Bikába, Bloksaihoz, – ezidőtájt ezek a helyek voltak a -debreceni szinészektől és diákoktól kedveltebb fogadók, -kávéházak.</p> -<p>Bárlan rendszerint aggodalmaskodott is, a „jónak“ sohsem volt -elrontója Petőfi Zoltán.</p> -<p>– A mulatsághoz pénz is kell, fiúk, – szokta mondani, – node -azért ti csak menjetek előre, majd utánatok megyek! – Időmultán -mindig utánok is ment és fizetésnél mindig fizette is a részét.</p> -<p>– Ej, Zoltán, hisz’ néked van pénzed, – ha tréfásan rászólt -valamelyik, elnevette magát.</p> -<p>– Hogyne volna! Kértem az apámtól kölcsön, – olyan sűrűn -emlegette Petőfi Zoltán, hogy midőn az egyik este hátramaradt, -meglesték a cimborák. A debreceni színház bejáró csarnokánál -falbemélyesztésben áll a Petőfi Sándor szobra, az árva, -mindenképpen árva Petőfi Zoltán, mivel magában nem bízott, valami -babonás mély érzület varázsa alatt apja szobra megé, a falba vájt -lyukacskába dugdosta pénzét. Onnét szedegette ki a kölcsönöket, -midőn társai, a vidám színészfiúk, Bánki uramékhoz hivogatták.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Gróf Teleki Sándor ezredesnek volt a kortársa <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> és -legbensőbb barátja Vay Dániel gróf is. Az a Vay gróf, ki nábóbi -vagyonával, nem közönséges tehetségével, rajongó magyar lelkével -egyik vezére volt a Kossuth Lajos útját és eszméit egyengető -liberális ifjú főrendeknek. Az a Vay gróf, kinek élettragikumát -Jókai Mór megkapóan szőtte bele a nagyidőkkel foglalkozó egyik -regényébe. Vay Dánielt ugyanis, mint a konzervativ kormányra -kellemetlen ifjú főrendi vezért egy osztrák gróffal, hirhedt -kardvívóval és pisztolylövővel párbajra kényszerítették és biztosra -vették a halálát, ámde gróf Vay fiatal feleségének és családja -nőtagjainak rimánkodására a kitűzött párbaj elől külföldre utazott. -A kormány elérte célját, a fiatal Vay további politikai szereplésre -lehetetlenné vált. Ám a felbérelt osztrák katonatiszti vasgyúró sem -sokáig örvendezhetett „diadalának“, báró Wesselényi Miklós a -Nagyváradon vívott rémes párbajukban jobbkezefejét -kardmarkolatostól együtt levágta a spadassinnak…</p> -<p>Mint öreg embert ösmertem meg Vay Dánielt. Már mint szegény -ember, mint felejtett ember húzódott félre Debrecenbe. A nyugalmas -civiseknél, mint a világi hiúságokkal teljesen leszámolt bölcs, -sóhajnélküli derüvel éldegélte le csendes napjait az egykori pazar -világjáró, a legendás gavallér nábób aki vén napjaiban Magyarország -népies történetét is megírta. Midőn az egyedüli szórakozóhelyei a -színház és a debreceni Cegléd-utcán a Papp Gyurka-féle uri -kisvendégfogadó asztaltársasága voltak. Papp Gyurkától, a debreceni -Kis Pipából, karonfogvást sokat hazakísértem az öreg Dániel grófot, -<span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span> aki, valami ifjabbkori lovagkalandjából, -kissé bicegett az egyik tört lábával. Ilyenkor egy-egy piros -almával mindig „megprezentelt“, feltünt nekem a görcsös, kampós, -nyerskeményfa sétapálcája, amelyhez nagyon ragaszkodott:</p> -<p>– Ez meg már miféle emlék lehet? – kérdeztem egyikszer.</p> -<p>Vay elmélázva adta kezembe a botot:</p> -<p>– Paulus fiam, – mert így is szólítgatott, – nézze meg jól. -Drága emlék ez nekem. Ezt a suharcot a Petőfi Sándor koltói fájáról -vágta le, faragta ki az én jó Teleki Sándor ezredes barátom…</p> -<p>Tudom, mások is irtak már a koltói kastély kertjében hajladozó -Petőfi-fáról, melyet a költő boldog ottidőzése emlékéül ültetett -el. Kipp, kopp! Emlékeim sírdombját mégis megkocogtatom az iromba -öreg pálcácskával. Az utolsó kóbor lovag Teleki Sándor ezredes -odalent nyugszik. A mindenkitől felejtett Vay Dániel gróf is rég -kint pihen a „nagyceglédi“ ákácfás, debreceni civis temetőn. -Petőfinek a sírját sem ösmerjük. Hanem midőn jön a sárgalábú ősz, a -jeltelen sirok felett búsan hulldogálnak a csörgő levelek és szellő -támad, a szőke Szilágyságról, bárhol bujdosok is, lelkem megérezi -ezt. Érezem és tudom, hogy a cigány Milka sóhajaitól terhesen síró -őszi szellők szeliden ölelgetik körül a koltói kastélykertben -Petőfinek tarlott lombkoronás fáját.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span></p> -<h2>A Rózsa Sándor bandája.</h2> -<p>Az 1830-as években, a szegedi alsótanyán még ritkásan bólogattak -jegenyefák. Az akkor kietlen alföldi pusztavidéken ritkásan -fehérlettek bokor-tanyák. A szélvész szabadjára kontyozgatta a -gazdátlan buckákat. Virágoktól még nem rengedeztek a pusztai -gyümölcsöskertek ágbogas fái. Bütykös szőlőtőkék százmilliói nem -zabolázták le a futóhomokot. A szélvész kedvetelten kóválygott a -katángkórók között. Szilaj pásztorok és vad nyájak tanyája volt a -puszta. Az egyik gulyánál bojtárkodott egy Rózsa Sándor nevezetű -legény is. A csontos arcú, széles vállú, zömök kötésű bojtárlegényt -bizonnyal megbecsülték a cimborái. Éjszakai tanyákon, a lihogó -pásztortűznél bizonnyal földhöz verte valamennyit. Nálánál különben -a lovat sem ülték meg a pusztai legények. Akkor a gulyások is -lovasnépségek voltak. Azonban az igazi jódolguk a számadóknak volt. -Azok behúzódtak a szép csárdásnékhoz, akiknek a superlátos -nyoszolyája – a nóta szerint – hat párnára volt felvetve. Bodrosak, -fehérek voltak azok <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> a párnák. Ám a szegény bojtárnak, ha -esett, ha fujt, kint kellett emésztődni a vadasszőrű marhák után. -Ha esett, ha fujt, szegény bojtárnak szegény volt a sorsa.</p> -<p>– Bezzeg gyöngy az életök a szabadlegényeknek.</p> -<p>– Azok bizony nem süvegelnek senkit.</p> -<p>– Az övék a legfutósabb paripa.</p> -<p>– Pénzük sohsincs fogytán.</p> -<p>– Ménes, gulya, úr, paraszt, vásáros nép: nékik adózik.</p> -<p>– Kocsmárosné nékik főzi, ami jó.</p> -<p>– Ma Tiszán innét, holnap meg már túl a Dunán ölelgetik a -menyecskét.</p> -<p>– Gavallérok azok.</p> -<p>– Bezzeg mi, szegény bojtárok.</p> -<p>– Csekély az éhbérünk.</p> -<p>– Szolgák vagyunk mi, – lihogó pásztortűznél Rózsa Sándorék -elbeszélgették. Szunnyadozott a gulya. Az éjszaka a pusztán omlós, -fekete dunyhát takart végig. Nagy kísértő az éjszaka.</p> -<p>– Sándor pajtás?</p> -<p>– No, mit főztél ki már megint?</p> -<p>– Hallod, annyit mondok én, egyszer már mink is próbálhatnánk -szerencsét, – kezdeményezte az öregbojtár Daru Pista, – mit szóltok -hozzá? A Pallavicsinyi földjén jó lovakat nevelnek azok a kényes -dohánykertészek…</p> -<p>– Bizony jutna is, maradna is azokból, – helyeselte Kusza András -a másik bojtár.</p> -<p>– Nem bánom, hát próbáljunk szerencsét, – felelte Rózsa Sándor -és az egyik felhős őszelő éjszaka <span class="pagenum"><a name= -"Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> lórakaptak a bojtárok. A -hantházi és homoki dohánykertészek a szérüskertnél egész falka -lovat vertek ki éjszakára a rétaljban fűvelni. Béklyót csörgettek a -lovak. Még külön lópásztor is vigyázott rájuk, azt azonban elnyomta -az álom, mire felneszelt és lármát ütött, néhány lóval elugrattak -Daru Pistáék. A setétben a Rózsa Sándor lovát is magukkal vitték, -miközben Sándor még a nyügöt oldozgatta. Sándor a csávában maradt, -ijedten hasalt a zsombék közé, midőn felcsődültek a vasvillás -dohánykertészek. Kabók, az urasági hajdú, vezette őket. -Veszekedettül kurjogatott Kabók:</p> -<p>– Csak csíphessük el valamelyiket, elveszem a kedvüket a -lókötéstől. Szalmát rakok a hátára. Elevenen sütöm meg a -kapcabetyárját.</p> -<p>Rózsa Sándor homlokán kiütött a verejték. A felgyujtott -szalmatűz véres fényt lökött az üldözők kászolódó lovascsapatjára. -Ám, hamis nyomon vágtak neki a pusztának. A zsombék között Rózsa -Sándor is becsuszkált a nádba… A három bojtár nem is a lóért, hanem -három tehén miatt került először bajba. A sikerült lókötésen -felbátorodtak és a félegyházi határból teheneket loptak a bojtárok. -A kun ember kinyomozta és a törvény kezére adta Sándorékat. Rózsa -Sándor a három tehénért esztendei börtönt kapott, melynek még száz -bot is volt a hátulütője. Huszonöt pálcájával negyedesztendőnként -szolgáltatták ki ezt a botbüntetést. Közokulásra a szegedi -városháza előtt a pellengérnél folyt le az ilyen botozás. Rózsa -Sándoron ötven pálcát már kivertek, a másik félszázat meg akarta -„spórolni“. Fergeteges téli éjszaka a kéményen keresztül kimásztak -<span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span> a városháza tetejére. Vastagon szakadt a -hó. Sándorék még napközben, a rabmunkát végezve, a hóból valóságos -sáncokat lapátoltak össze a városház tövébe. Ilyen hócsomóra -ugrottak le a vakmerő emberek.</p> -<p>– Egy kicsit bizony lement az ábrázatomról a máz, – beszélte -későbbi életén Rózsa Sándor. A rókusi kapun kívül már találtak -ismerős orgazdát, aki – lábukról-kezükről – lereszelte a vasat. -Azután, virradatot sem várva, nekilódultak a végetlen fehér -pusztának. A Buki-csárdában Polgár Jóska nevezetű jóbarátjok volt a -csárdás. Elérték a csárdát. Szilajul villant össze a szemük. A -csárdatornác faoszlopához két pandurló volt kikötve. A perzekutorok -a tokban a pisztolyt, a nyeregkápához akasztva a karabélyt is -kinthagyták. Most már nem voltak védtelenül Sándorék. Berúgták a -csárdaajtót. Pillanat alatt lejátszódott a rémes támadás. Rózsa -Sándor kárörömmel rikoltotta:</p> -<p>– Ej, ni! Hát kend az, Kabók!</p> -<p>Az urasági hajdú Kabók ugyanis időközben városi perzekutornak -csapott fel.</p> -<p>– Tán megbolondultatok, hé? – Kabók kardjához kapott. Kiugrott a -sarokból.</p> -<p>– Nem a!… Most majd én égetem meg kendet, – felelte kurtán Rózsa -és a pandúrra sütötte a pisztolyt. Kabók holtan bukott a földre. A -másik perzekutort Daru Pista lőtte agyon. Rózsáék a legyilkolt -pandúrok lován és fegyverével csaptak fel futóbetyárnak. Az 1840-es -években már országos hírneve kerekedett Rózsa Sándornak. -Hozzászegődött a híres Fábján Pista is Sarkadról. Ugyanaz a -<span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> Fábján Pista volt ez, aki felől később az -osztrák zsandárvilágban azt dalolták:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Engem híjnak Fábján -Istvánnak,<br /></span> <span class="i0">Kiállok én huszonhat -zsandárnak…<br /></span></div> -</div> -<p>Kiss „bácsi“ is Rózsa Sándorékhoz állott bandába. Gyilkos -természetű, vad haramia volt ez a Kiss bácsi a jászok földjéről, -Móró János és Tóth Jóska is Rózsáékhoz társultak. Tóth Jóskának -olyan remek szép asszony felesége volt, hogy még a csongrádi -komiszáros is „szömet vetött“ rá. Tóth Jóska még akkor a -Körös-csárdában csaplároskodott. Már mint futóbetyárt – Jóskát – -ugyancsak a csongrádi komiszáros lőtte agyon, de elsőbb még Tóth -Jóska is csúfot ejtett az öreg Hábel szegedi perzekutoron, aki -negyven évnél tovább szolgálta Szeged várost és már Kotolár -kapitány idején betyárt kergetett. Betyár Tóth Jóska ennek az -érdemes öreg perzekutornak az orrát lőtte le, ezentúl a szegediek -Hábelt „pisze Hábel fűhadnagynak“ tisztelték. A szegediek -szerzettek nótát betyár Elek Péterről is:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Hallottad-e hírét<br /></span> -<span class="i0">Szegvár vidékinek,<br /></span> <span class= -"i0">Kurca partján épült<br /></span> <span class="i0">Erős -tömlöcinek,<br /></span> <span class="i0">Abba -bezáratott<br /></span> <span class="i0">Elek -Péternek?…<br /></span></div> -</div> -<p>1848-ban már olyan félelmetes volt a Rózsa Sándor bandája, hogy -midőn Sándor – a hazát akarván szolgálni – kegyelemért folyamodott, -Jókai Mór vitte le neki a kormány kegyelemlevelét és Rózsa Sándor -betyárokból, pásztorokból egész lovascsapatot <span class= -"pagenum"><a name="Page_86" id="Page_86">-86-</a></span> verbuvált. -A Délvidéken a rácok és a császári katonák rettegték is a -drótcsapós ostorú „pányvavetőket.“ Azonban a nemzeti szabadságharc -letörésével ismét futóbetyárnak sülyedt vissza Rózsa Sándor. A -szegedi pusztákon sok zsandárlegény és idegen katona pusztult el a -kezétől. Biztosan talált a betyárok puskája. Kérlelhetetlen -hajszák, különösen szomorú idők voltak ezek. A zsarnokság méltó -ellenfelére talált. Midőn a nemzet gúzsbakötve hevert a bitófák -tövében, a futóbetyárok felvették és állották a harcot az oktalanul -hóhér hatalom pribékjeivel. Tehát nem éppen erkölcsi megtévelyedés -szülte, hogy az Alföld magyarjainál oly sokáig rokonszenvesek -maradtak a pusztázó betyárok és a róluk költött betyárlegendák.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span></p> -<h2>Hortobágyi gulyások.</h2> -<p>Már megkovácsolták a gőzekét, mellyel a Hortobágy-puszta óriás -szűzföldtestébe vágja éles barázdáit egy más korszak gazdasági -művelődése. A régi jó idők elmúltak, mikor még a hortobágyi pusztán -ezüst huszasért legelt a darab nagymarha. Akkor még voltak -pásztor-dinasztiák. A számadóság firól-fira öröklődött. Kétezer -darab ökröt vagy más jószágot kicsaptak a számadó keze alá és e -lábas kincsekért nem annyira földi vagyonával, mint becsületes -józanságával kezeskedett a hortobágyi számadó. Ezek a számadók a -gyerekkortól nevelték az utódjokat. Midőn a Pista fiú tizenkettedik -esztendejét betöltötte, cifraszűrt vásárolt neki az apja. Tavaszi -gulyakiveréskor a Hortobágyra vitte a gyereket. A Pistit „kis -talyigásnak“ fogták be a süldő bojtárlegény mellé, aki a -gulyástanyán őrködött és értett a dögnyúzáshoz. Ez a „talyigás -bojtár“ végezte a főzést is. A többi gulyás foglalatoskodása már -napfeljötte előtt kezdődött. A gulya napfeljött előtt megindult a -„szép zöldellő mezőben“. <span class="pagenum"><a name="Page_88" -id="Page_88">-88-</a></span> A legelésző gulyával a bojtároknak is -indulni kellett. Elsőbb – a kunyhóban – mindegyik kanyarított olyan -darab búzakenyeret, mellyel estélig beérte. És az ezernyi gulya -lomha méltósággal terült szét. A bojtárok, némelykor hat, sőt tíz -bojtár is, a gulyaszéleken lézengtek. Egymás kurjantását sem -hallhatták. Valamelyik ponton ott lappangott a számadógazda is.</p> -<p>A talyigás-bojtár sem nyomta el az oldalát a kunyhónál. Öt-tíz -darab fejőstehén állandóan gyepelt a tanyánál. Miután a teheneket -megfejte, öblös bográcsba elszűrte a tejet. Ha sánta marhák -maradtak vissza, megitatta szegénykéket. Lassan-lassan főzéshez -fogott. A tűzrevalót a kistalyigás szedegette össze. Hortobágyi -tőzeget bőven hullajtottak a marhák, száraz állapotban sikeres -tűzrevaló az. A szinültig tejjel tele bográcsot a „szolgafára“ -akasztották s hogy oda ne kozmásodjék, a kistalyigás -nádszálpálcikával kavargatta a bogrács belső fenekét. Midőn -felforrott a tej, a talyigás sót, paprikát vetett bele, majd annyi -száraz tésztát, hogy hamarosan sűrű, jó leves főtt belőle. Ezt -nevezték „tejbe tésztának“. A még régibb szabadvilágban a -parázshúsnak sem voltak fogytával. Egyik-egyik civis gazdának -száz-kétszáz marháját kinyaralta a Hortobágy, kis pótlékkal meg -kiteleltek az erdőn, azért öt-hat marhának a nyári elhullásán meg -sem ütődtek a gazdák.</p> -<p>– A Hortobágy szűlte, a Hortobágy ette meg, ez volt szavajárása -sok gazdának. Hiszen jutott is, maradt is. A baromorvosok sem -firtattak minden dögkórt. Döglött bizony ott elég Isten híre nélkül -<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span> is. A magyar pásztorhit szerint a dögöt -Isten adja, tehát Isten hirével esett dög volt az, melyet például a -vértályog ölt meg. Míglen az Isten hire nélküli jószágesésben a -pásztorok bicskája is részes volt… Amúgy, vagy emígy, de hús -állandóan került a bográcsba. Almanagy darabokra vagdalták az ilyen -húst. A vasbográcsba alúl rakták a velőscsontokat, azon felülre a -felsózott, felpaprikázott parázshúst. A húszliteres vasbográcsba -három liter víznél nem töltöttek többet. A szolgafán, csendes -tűznél, rotyogtatták ezt a bográcshúst. Leve alig látszott. -Kavargatással sem törték össze. Midőn e parázshústömeg a bográcsban -reszketőn mozgásba indult, tisztában volt a pásztor, hogy alól már -megfőtt a hús. Valamelyik erős legény leemelte a füles bográcsot és -– a gyepre terített gyékényen állva – sajátságos fogással addig -rázogatta, kászolítgatta a hústömeget, mígnem az teljesen -megfordult a bográcsban. A csontok is felülkerültek. Ezeket még -visszanyomkodták – a húsba. A felülfordult húst akár falatozhatták -is… Midőn pedig a fővőhús másodszor is megmozdult és rezgelődni -kezdett, ez már annak a jele volt, hogy teljesen elkészült – a -gulyásos. A zamatos húsról letöltött lével a száraz tésztalevest -izelítették alkalomadtán. Bőség idején a főtt parázshúst gyékényre -öntögették és – a napon félig kiszikkasztva – később hidegen -csemegézték a húsostarisznyából.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A talyigás – elkészülvén a tejbetésztával, – a húsostarisznyából -szükségszerinti elég szikkasztott <span class="pagenum"><a name= -"Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> húst is rakott egy kisebb -vászonzacskóba, előkereste a kétméteres s mindkét végén bemetszett -válladzó rúdat, a rúd egyik végére a bográcsot, a másikra -húsostarisznyát, esetleg a vízescsobányt is felakasztotta. -Várván-várt terhével elindult a talyigás… Poroszkálva kocogta körül -a szétterült gulyát. Egyik bojtártól a másikig kocogott. Mindig -pompás kisérettel hordozta körül az elemózsiát. A fehér komondor -kutyák is elkísérték…</p> -<p class="center">*</p> -<p>Hüse János számadó gulyás is egyetlen kedves Pisti fiát tizenkét -esztendős korában kivitte – kistalyigásnak – a Hortobágyra. Széles -a Hortobágy. A gulyának nagy a férőhelye. Mégis előfordúl, hogy a -szomszéd gulyák „barázdolnak“, azaz két gulya egymás közelébe -térül. A bojtárok parolázhatnak egymással, de ilyenkor szigorúan -vigyázniok kell, nehogy a két gulya marhája összeőgyeledjék, vagy a -szopósborjú áttévelyegjen. Ezekre a borjúkra különben is ügyelni -kell, mert, ha jóllakik a szopósborjú, hamar a fűbe vagy a tövis -közé fekszik. Lemarad a gulyától. Vagy a pusztában célttéveszt és -elbódorog. Ámbár Hüse Jánosnál ilyesmi aliglan fordult elő. Hüse -tartotta az ősi számadószokást. Pányvára bocsájtott nyerges lova -mindenkor vele volt, ahol bajt sejdített, iziben ott termett. -Naplementéig gondosan megitatták a gulyát. Miután a tévelygő -borjakat is anyjukhoz igazították, az állásra térült gulyától -alkonyatkor gazda és bojtárjai is a kunyhóhoz tértek. A port -lemosván, kész vacsorához ültek, mely idő alatt a <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> talyigás -bojtár a Pisti gyerekkel ügyelt a kérődző gulyára. A bojtárok -vacsora végeztével váltották fel Pistiéket, ilyenkor fele bojtár – -a gulyaszélre ment, fele – maga dolgára – a kunyhónál maradt. -Pistiék is visszakullogtak a maradék vacsorára. Többször az is -előfordult, hogy nem maradt étel. Ez az ő bajuk volt, hiszen -kezükben volt a főzőkanál, ha keveset kutyultak, ehették a száraz -vacsorát… Ezen az estén is így történt. Pisti szontyolodottan -bámult az üres bográcsba. Az apja mosolygott a gyereken:</p> -<p>– No, Pista fiam, hogy lesz most?</p> -<p>A gyermek visszamosolygott apjára:</p> -<p>– Édes apám, tele a láda, tele a tarisznya. Úgy sem leszek én -pap, jó nékem vacsorára a sült szalonna is.</p> -<p>– No, nézd ezt a bogárt, hogy felmetszették a nyelvét, – -nevetett az apja. Nyársra húzott egy darab szalonnát és -megmagyarázta a szalonnasütés fortélyait. Midőn jóízüt vacsorált, -apjához ült a gyerek. A számadó megszólalt:</p> -<p>– Melyikőtök van még itt fiaim?</p> -<p>– Én! Én! – három hang is felelte a sötétből.</p> -<p>– Jól van, no! – mondotta János gazda, – fogjatok tik is -kisszéket. Gyertek közelébb. A Pista fiam oktatásából tanulhattok -még tik is… Fiam, Pista, az apád, már minthogy én, nagyapád: az én -édesapám, nagyapám, aki meg már néked szépapád volna, ha élne -őkigyelme, mindnyájan az ő elődjeik is ezen a szép pusztán vénültek -meg, mint számadó gulyások. Amikor pedig meghaltak, a legelső -gazdák <span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> kikísérték őket a temetőbe. Minek a -bizonysága ez, fiam? Bizony nem másnak, minthogy valamennyien -becsületes számadópásztorok voltak. Hál’ Istennek éngem is -szeretnek a gazdák, tehát úgy hiszem, méltó utódjok vagyok. Erre -törekedj te is, fiam. Ha különben észreveszem, hogy a jó szó nem -fog rajtad, Böszörményi komához adlak csizmadiainasnak, azért -hallgass rám. Elmondom a gulyástízparancsolatot. Fiam, az -engedelmességet tanuld meg először. A bojtároknak, mint nekem szót -fogadj. A másik az, hogy mindent halljál meg, mindent lássál meg, -de semmiről ne tudj. Azaz, bárki mit kérdez tőled, mégha legjobban -tudod is, mondd rá: – én nem tudom, a számadó gazdától kérdezze meg -kegyelmed. Harmadszor, ha a bojtárok előtted vagy neked egymásról -vagy bárkiről valamit beszéltek, senkinek el ne locsogd, csupádon a -számadónak mondd meg, mivel annak mindent tudni kell, mert hiszen -mindenekről a számadó felelős. Negyedik az, ha vendég jön a tanyába -és velem, vagy valamelyik bojtárral beszélget, se tudj, se láss. -Bármi után kérdezősködnek, ne emlékezz rá. Mondjad, hogy neked más -a dolgod. Mégha gazdaember jön is ki, és ha tudod is, hogy az ő -marhájának a bőre van a szárítón, akkor se tudd, hogy kié volt az. -Egy parancsolat az is, ne kívánd senkiét, de a magadét se hagyd. A -hatodikat is mindig eszedben tartsd, ha tudod is, ki volt a tolvaj, -valakinek a jószágát ki lopta el, a tudásod inkább rothadjon el -benned, mert, ha kifecseged, szólásodnak keserves árát fizetheted. -Hetedjére azt mondom, igen keveset beszélj. Még az Istenhez is -halkan imádkozz, nehogy <span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span> mások is meghallják, mit kértél az -Istentől. A nyolcadik az: – bárkinél szolgálsz, hűséges szolgája -légy. Dolgodat pontosan végezd, ez a kilencedik parancsom. A -tizedik sem hosszabb: – kerüld a korcsmát és a korhely emberek -barátságát… Ha majd korosodol, többi hozzád illő tanácsom sem marad -el. Most pediglen imádkozzál s azután feküdj le! – Hüse János ilyen -tanácsokkal nevelte az ő Pista fiát, míglen az Úr, a pásztoroknak -is pásztora, őseihez szólította az öreg számadót. A javagazdák Hüse -János koporsóját is kikísérték a Péterfia-temetőbe, aholottan -„ABFTRA“<a name="FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href= -"#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a> eltemettetett. Hüse Pistából -pedig „István gazda“ lőn; mert, bárlan huszonötesztendős sem volt -még, a nagycivisek – apja után – rábízták a számadóságot.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Hüse Istvánt józan életre nevelte az apja. A hortobágyi vásárkor -– nem is csuda! – a bőségesen kinált különféle kulacsoknak -különféle tartalmától meg is kótyagosodott. Délután két órára már a -csárdában húzatta a nádudvari cigányokkal. Táncolt, dalolt István. -Node bent az uri ivószobában sem voltak csendesebbek. Görbenyakú -Hatvani úr, a birkainspektor volt a leghangosabb. Csikós és gulyás -nem barátja a birkának. A juhászt is éppencsakhogy szívelik. A -nadrágos birkainspektor meg teljesen a begyökben volt. Az izgága -természetű Hatvani Ménes nemzetes úrral vitatkozott: <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span></p> -<p>– Mondom, ha mondom, öt birkának több legelő kell, mint egy -marhának.</p> -<p>– Én mégis hét birkát számítok egy marhára, – erősködött -Ménes.</p> -<p>– Ménes komámnál az igazság, – Dely Mátyás<a name="FNanchor_2" -id="FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a> -hortobágyi állatorvos is beleszólt a vitába. Észre sem vették a -kapatos Hüse István gazdát, aki az ajtóból hallgatódzott. -Görbenyakú Hatvani Delyhez fordulva, mérgesen rákiáltotta:</p> -<p>– Szamár vagy te ahhoz, Matyi! – nem folytathatta tovább a -mondókát, olyan pofon csattant a képére, székéről menten lebukott -Hatvani. Hüse István számadótól származott ez a pofon, káromkodott -a gulyás.</p> -<p>– Még te mersz így beszélni, te birkakirály! Te mered mondani a -mi apánknak, hogy szamár!</p> -<p>– István gazda az úri ivószobából is ki akarta húzni és meg -akarta taposni a birkainspektort.</p> -<p>– Nono István! Ejnye István! – Delyék felugráltak. Körülkapták, -odébb taszigálták Istvánt, Hatvanit is felhuzgálták a földről. -Dult-fult, kurjogatott Hatvani.</p> -<p>– Eresszetek! Hadd tépem széjjel ezt a gyáva parasztot.</p> -<p>Még szerencse, hogy hátra pillantottak Delyék. Elszörnyűködtek. -Az ivóba állított ódon, öntött vaskemence felsőrésze, amely derékig -egy meztelen nőt ábrázolt, az István gazda karja között -begyeskedett. A fiatal számadó a verbunkost rakta a vasnővel. -Delyék <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span> inkább szép szóval elvették tőle és -kicsalták Istvánt. Kint a pásztorok, bent az urak és gazdák tovább -mulattak…</p> -<p>Másnap hajnalban, az állatorvosi tanyán, korán kelt Dely. Alig -lépett át a tanyaház küszöbén, István gazda billent elébe. Kókadt -és szomorodott volt az István.</p> -<p>– No, mid feslett? – kérdezte Dely.</p> -<p>– Hej, nagy az én bajom.</p> -<p>– Mondd ki hát már iziben.</p> -<p>– Hej, uramatyám, nem tudom én, hogy mentem oda. Csak azt tudom, -hogy a hortobágyi vendéglős szalmája tövében ébredtem fel.</p> -<p>– Pista fiam, ez még nem olyan nagy baj.</p> -<p>– Bajnak, ez még csakugyan nem volna nagy baj! Hanem a -kazaltövében még ráadásul hatszáz pengőforintomat is ellopták.</p> -<p>– Ez már aztán baj, István.</p> -<p>A gulyás felvágta fejét:</p> -<p>– Baj bíz’ ez; node meg is büntetem magamat. Tíz esztendeig soha -semmiféle italt, víznél egyebet, nem iszom, – szólt, köszönvén, -elballagott a gulyás.</p> -<p>Múltak az évek. Dely Mátyás régen elfelejtette az István gazda -fogadását. Eljárt az idő. Állatorvos és a gulyás együtt vénültek. -Egyszer az orvos, a hortobágyi fogadó előtt elkocsizva, harsány -danát hallott odabentről.</p> -<p>– Már csak benézek, hogy ki lehet ez? Hó! – megállította lovait. -Kihurkolta az istrángot. Bement a csárdába. Nagyot nézett. Hüse -István számadó gulyásgazda dalolászott odabent. Takarosan bevolt -<span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> nyakalva a gulyás. Hogy meglátta az -orvost, felugrott az asztaltól, örvendezve szaladt elébe:</p> -<p>– Tekintetes uramatyám, jőjjön már no! Jőjjön csak be.</p> -<p>– De jókedved van! Hát te hozzád mi jutott István?</p> -<p>– Kedves jó uramatyám, tekintetes uramatyám! Ma tíz esztendeje -ugy-e részegebb voltam?</p> -<p>– Vagy úgy! – Delynek ekkor jutott eszébe az István gazda -fogadása, elmosolyodott, – derék ember vagy, István fiam; de, hát -ezután hogy lesz?</p> -<p>– Hogy lesz, uram? Úgy, amint más becsületes józanéletű ember -szokta, – felelte határozottan a gulyás és olyannak is maradt egész -életében. Midőn pedig megöregedtek és szemük is elgyengült és ha -találkoztak és szóbajött a régi idő, a vén gulyás mosolyogva nézett -az idősebb állatorvosra és mosolyogva mondta:</p> -<p>– Ugy-e, uramatyám, megtartottam, amit fogadtam?</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span></p> -<h2>Debreceni diákok.</h2> -<p>A legkifejlettebb és kifejezettebb magyar diák-élet őstanyája a -debreceni kollégium. Multja, hagyományai több századosak. -Németország, Anglia, Olaszhon öreg egyetemeit sugározza körül olyan -meleg fény, aminő a debreceni kollégium ódon, erős homlokfalán az -ónkarikás üvegablakokból kipislog. Galambok fészkelnek a vén -iskolaház padlásán, sőt nem pusztultak ki mágyikás Hatvani -professzor fekete csókái és varjai sem. A babonás hírű madarak -lángveres téli alkonyokon károgva kerengenek az óriás épülettömeg -felett. Boltíves szobácskák ablakán kivillog a mécsfény. Századok -óta ifjú, erős diáknemzedékek ujhodnak és támadnak itt. A -Felsőtisza berkeiből, az országnagy Bihar, a Szilágyság szőlőtőkés -és erdős rónáiról, Szabolcs suhogó nyárfái alól, a Hajduság, Kúnság -széles alföldi síkjáról hamvas arccal, lángoló szemmel sereglenek -ide a színmagyar ifjak. Bocskai, Bethlen és a Rákócziak hadi -népének leszármazói a vén kollégiumban öltik <span class= -"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> fel a -tudás vértjét. Bizodalommal, hittel sereglenek ide az ifjak a régi -nemes kuriákból, tiszteletreméltó pap- és tanítói hajlékokból, a -mestergerendás fehér műhelyszobákból, a gazdás házakból… A kész -férfivá itten fejlődő ifjak derűje és dolgos kedve századok óta -melegíti a vén főiskola zugolyait. Hamvas fiatalok az arcok, a -lelkek, ám a történelmi mult sárga pergamentjei, kongós öreg -tölgylépcsői saját külön öntudattal és virtusokkal varázsolják -körül a debreceni diákot. Midőn az élet küzdelmeibe kiszármazik, -aggastyán korban is hű marad a kollégiumhoz. Nem selyemkeztyűs -ifjakat nevel ez az iskola. Diáki köztársaságában egyenlőség, -testvériség uralkodik. Ötletes szilaj jókedv, lankadatlan tudásvágy -jellemzik a debreceni diákot. Találóan illik rájok a régi -diákdal:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Mikor -Wittembergának<br /></span> <span class="i0">Kapuját -döngetem,<br /></span> <span class="i0">A rektor -mágnifikus<br /></span> <span class="i0">Azt mondja -énnekem:<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Hej, domine -spektábilis!<br /></span> <span class="i0">Látszik, hogy kend -magyar,<br /></span> <span class="i0">Úgy döngeti, bongati, kongati -ezt a kaput,<br /></span> <span class="i0">Mint a jeges -zivatar…<br /></span></div> -</div> -<p class="center">*</p> -<p>A kollégiumban az első diák a szénior. Az esküdt felügyelők és a -skribák is a belső emberekhez tartoznak. A karácsonyi és husvéti -legációk javát ők kapják. Hajdanta a makhinisták (tűzoltó-diákok) -és a kántus tagjai is elsőbbségben részesültek <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> az ünnepi -szentkövetségek kiválasztásánál. Elekció a neve a legációk feletti -osztozkodásnak. A jobbvérű tiszteletes szénior urak, amilyen, a -mostani mándoki pap, ifjabb Görömbey Péter volt, csikóbőrös -kulacsot járattanak körben ilyenkor. Némelykor a lóvásár sem volt -hangosabb, olyan fortélyos egyezkedésekkel történt az ünnepi -követségek csereberélgetése és bár olyik-olyik falusi -szentgyülekezetnek veszekedett híre volt, a kollégiumi diákság -történelmében nem fordul elő, ha kérték a legátust, hogy ne kaptak -volna. Midőn a theológus atyafiak és jogász úrfiak előkelő -főbbrendjéből nem került vállalkozó, a prepák (tanító-jelöltek), -baglyok és vércsék (felsőbb gimnázisták) közhadi népe, jó nulatság -reményében, kapható volt a nehány pengőforintos legációkra is. A -hetedik vármegye Istenhát-megetti falúja sem volt távol a leginkább -az „apostolok lován“ kutyagolgató debreceni diáknak.</p> -<p>Ezermester Kovács Miska theológus, ki fanyelű bicskával sikerült -szobrokat farigcsált, sőt a brugóból (diák-kenyér) a nagytiszteletű -(négylovas, azaz akadémiai) professzor urak ábrázatját is kigyúrta, -Sámsont választotta legációul. Sámson a kedvesebb, a jobb legációk -közé tartozott mindig. Debrecennek a szomszédjában fekszik. -Homokján kiváló fajbor terem. Népe jómódu. Nemes urai a nyakas -kálvinista Budaházyak, Bigék, Gődényiek szerették a mulatságot. A -sámsoni kúriák kisasszonykái meg éppenséggel szemrevaló bájos -virágszálak voltak. Hajdusámsonnak volt a lakója a kollégiumban -népszerű Bagoly gazduram is, aki az igehirdető ünnepi követeket -mindig aszerint jutalmazta, <span class="pagenum"><a name= -"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> ahogy tréfás kérdéseire -és ötleteire visszavágott a diák.</p> -<p>– Szervusz ünnep! – ezzel köszöntötte Bagoly úr Kovácsot.</p> -<p>– Alázatos szolgája tíz forint! – válaszolta Miska, a találékony -„requirándus“, mire Bagoly úr mindjárt markába is nyomta a tíz -forintot.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Még mikor Kágyiné főzött a diákoknak, abból az időből maradt -fent:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Lencse, borsó, -kása<br /></span> <span class="i0">Diák -táplálása…<br /></span></div> -</div> -<p>Ez nemcsak vers volt, hanem a debreceni diákság kosztját -illetőleg az igazságnak is tökéletesen megfelelt. Mindamellett a -vén kollégiumban akkor sem került gyomorbajos diák. A lencséből -kipiszkálták a zsuzsokat. Akinek nem ízlett, odébb tolta a bögrét. -A diákasztalról ugyan nem hullott maradék étel a Kágyiné asszonyság -házi malacainak.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A kollégiumban a diákok tanyája a „coetus“ volt. Ma is az. Fehér -meszelt szobák, megfarigcsált asztalokkal. A vaságyakat -szalmazsákkal és hazulról hozott ágyneművel bélelték ki. Láda, -faszékek, mosdótál, esetlen mázos korsók egészítették ki a -diák-otthon berendezését. Hát még mikor – mondjuk az -ezernyolcszázhatvanas években – a kunyhósor is állott még. Ezekben -uraskodtak az esküdt diákok. Egy-egy szobának három lépés -<span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span> megvolt a hossza. Mostan a kollégium -első és második emeleti szárnyait lakják a diákok. A keleti -szárnyon a „míveletlen népek“ prepák tanyáznak a baglyokkal, a -nyugati oldalon a theológusok és jogászság képviselik – mondjuk rá -– a nyugati civilizációt. A Hungária, Dácia (nem az oláhság, az -erdélyrészi magyar-székely fiúk – mint madarasi pap Kövendy Dénesék -– kifogóhelye), Békés, Grand-Hotel, Konkordia és a Pannónia a -nevezetesebb cétusok. A Pannónia tekintély dolgában a mágnás -kaszinóval vetekszik. Olyan diákok kerültek ki a táborából, mint a -néhai Erőss Lajos püspök, Dicsőfi József debreceni pap, Magoss -Gyuri doktor, debreceni városi főügyész, a költő Szabolcska Mihály -– Kahály úr diák néven, – aki a kotyogós kulacs sestakerti nedűje -mellett sűrűn népszerűsítette itt a „bakabibliát“. A Pannónia -eseményeit, amolyan Csittvári-krónikaszerű jegyzőkönyvben, -évről-évre megörökítik a cétus-urai még a „makhinista-világ“ óta. A -bentlakosok egyes kiválóbb törzsvendégeiket konyhalatin-nyelven -megírt díszoklevéllel is kitüntetik, magukhoz felemelik; az ilyen -zamatos, ötletes és csintalan diák-oklevelek szerkesztésének a -vidám tiszteletes Szarka Boldizsár volt egyidőben jeleshírű -főnótáriusa, aki azóta Panyolán, mint az árvizektől ostromolt -panyolai magyarok papja, erős lelkéről, nagy hitéről és önfeláldozó -bátorságáról is nemes példát mutatott.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A diák életnek bizalmas meleg kiegészítő részei a korcsmák is. -Régente Bánki bácsi, Papp Gyurka, <span class="pagenum"><a name= -"Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> Lisztes bácsi, a kopasz -Kájnrát (aki „alúl a németet“ szóval mindig a boros pohár aljába -töltötte az ásványvizet), a vén Torma, Szabó néni voltak a híresebb -diák-csaplárosok, míg újabban Törő bácsi, Kupecz bácsi – az -„Aranykapta“ ura, – Kemény Jankó a „Kis pipa“ lágyszívű, -áldozatkész fogadósa (pénztelen diáktól sohasem szokta a bor árát -kérni!) érdemelték ki a „diákok vendéglőse“ hírnevet… Régente -persze vígabb volt a diák élet is, amikor egy „kispetákot“ kellett -fizetni az adag kolbászért és kenyérért. Tizenhárom erős krajcárt -tett ki ez a kispeták. „Énekszós“ temetésért fizették. A -„prédikációsért“ már „nagypeták“ járt ki, ami tizenhét krajcárnak -felelt meg.</p> -<p>– Lelkem öcsém, ugy-e bizony megisznak még egy kancsóval? – -Bánki bácsinak meg ez volt a szavajárása diák uraimékhoz. Kis -cserép kancsókban, úgynevezett „orros“-ban mérte az ordas -sestakertit. A három szép lányát is diákok, végzett kollégyisták -vették nőül. Derék magyar diákok voltak ezek a Bánki „vők“: – Both, -Beke és Biki urak.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Máramarostól a Bánságig mindenhol megfordultak a debreceni -diákok, mint szuplikáns-diákok pedig széles Magyarországot -bekalandozták. Az új nótát, az új tréfát a debreceni diákok hordták -szét, amikor még nem zakatolt a vasút, nem repkedtek az útszélen -újságnyomtatványok. Táncban, birokra is megállották a helyüket. Az -ottományi „Gyilkos csárdánál“ még a menyasszonyt is ellopták a -debreceni <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> diák úrfiak (Fráter fiú, egy jogász -vezette azokat is)… Azóta ugyan nagyot változtak az idők. Mások a -szokások a debreceni kollégiumban is, hanem azért a mágyikás -Hatvani professzor fekete csókái és varjai – lángveres téli -alkonyokon – ma sem hiába keresik fel a vén kollégium -épülettömegét, még élnek itt a régi diákhagyományok. Hiában öltött -modern köntöst magára, ma is sok debreceni diáknak „feszítik agyát -karakán ideák“.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span></p> -<h2>A kántus.</h2> -<p>A debreceni diák énekkart, a kollégium énekkarát nevezték el -„kántus“-nak. Az ódon főiskola boltozatos termében rendezett -alkalmi ünnepélyeken kívül, a távol vidékeken is maradandó hatással -szerepelgetett a kántus. A vidéken a református „nagytemetéseknek“ -legmegkapóbb ékessége mindig a kántus volt; mert a kálvinista -temetések rideg gyászpompájában a fájdalmat egyedül az énekek -felséges ereje fejezi ki. A kálvinista pap a ríkatásnak a mestere, -énekeinkből áradozik a vigasz. Ezeknek az énekeknek az első dalosai -meg a debreceni „kántista“ diákok voltak, azok ma is. -Vendégszerepléseiket ilyenkor gazdagon jutalmazták a Tiszák, -Degenfeldek, Wesselényiek, Domahidyak, Fráterek, Lubyak, Isaákok és -a többi nyakas kálvinista urak és szendeszép kálvinista úrnők -temetésein. A temetések után tálalt toroslakomán persze már nem -szívet nyilazó gyászéneket zengedeztek, azok a régi, komoly magyar -dalok csendültek fel. A kollégium mostani legrégibb, legkedvesebb -diákját is a kántus <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span> nevelte nagyra. Mácsay Sándor a -debreceni kiváló karnagy és dalszerző – a theologiát elvégezvén – -1877 óta véglegesített vezetője a kántusnak. Bár időközben a -kollégium ének- és zenetanári székét is elnyerte ez a szerény -művészlélek, mint aki a hetvenes évek óta állandóan kántustag és -énekvezér, méltán nevezhető a debreceni kollégium legrégibb -diákjának. Tavaly – Somogyi Sándor debreceni szobrásszal – ezüst -plakettet is verettek a tiszteletére.</p> -<p>A kollégiumi „öreg“ kántusnak maholnap ifjabb versenytársa is -támad az egyetemi énekkarban. Bizonnyal öröm és gyönyörűség ez. -Hanem azért én mégis azt hiszem, Mácsay Sándor már csak megmarad -holtig kántistának. Mélyen érző lelkében fel-fellobognak a régi -diák-élet derűs emlékeinek őrtüzei. Visszasóvárogja a rég elzengett -melódiákat, midőn még maga is sort énekelt a kántusban Timár Imre, -Csiky Lajos, Fazekas Miklós, Varga Károly, Vértessy Móric, Nyakas -Balázs, Dicsőfi József, Torday Gábor, Magoss Gyuri, Ferenczy Gyula, -az orosz Kisázsiában elhunyt Kállay Ferkó és a többi más -diák-kántista cimboráival… Bizonnyal eszébe jut a pír-i -földesasszony temetése is, az az emlékezetes téli temetés, midőn a -hózivatar, szerencsére temetés után, az érmihályfalvi -vasútállomáson szorította a kántust vagy másfél napig. A vonatok -felakadtak a hóban. Még „peregrinus“ Nagy Jóska sem mert -nekilódulni a debreceni befújt útnak, pedig Jóska kocogvást -szaladta keresztül a vármegyéket.</p> -<p>A vasúti vendéglőbe szorultak a diákok. Másfél <span class= -"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> napig a -négy fal között „rostokolni“ annyi pihent eszű diáknak: – rengeteg -idő volt ez. Nóta, tréfa, ital: mind sorra kerültek. Dehogy kerülte -el a figyelmöket az a cilinderkalapos utazó úr sem, akit velök -együtt szorított be a fergeteg. Összesúgtak a diákok. A fogadósné -konyhájából összeszedtek minden tepsit, pléh fazekat, fedőt, -mozsárt s úgy sorakoztak fel a gyanútlanul sétáló cilinderes -„uraság“ körül. Debrecen ősmagyar vidékén még akkor nem igen volt -népszerű viselet a „köcsögkalap“. A tűzoltódiák „nagy botos“, a ki -basszista is volt egyszemélyben, jó Torday Gábor bőgőző hangon -elkiáltotta:</p> -<p>– Ki a huncut?</p> -<p>– A német! – rémséges erővel zúdult fel a kántus… A tepsiket, a -pléhfedőket is összeütötték. A pokoli zajtól, a diákok felzúdult -hadától rémülten sinalt kifelé a cilinderes utazó úr.</p> -<p>– Nem is került többé a szemünk elé, – beszélte nekem egyszer -még Debrecenben, havas, téli délutánon, – szürcsölgetvén a piarista -atyák pincéjéből vásárolt diószegi bakatort, – néhai vén -tiszteletes Timár diák, a kalandos és tragikus életű „volt pap“, -akiben nem közönséges poéta-lélek és magyar elme égett el, -tarlottan és letörötten járván a vidéki élet kálváriáját.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span></p> -<h2>Érmelléki szüretek.</h2> -<p>Midőn mézesedik a gohér és vörhenyes bogyóemlőit duzzadozva -kinálgatja a bakator, a csurranós szőlőfürtökön le-lecsípik magukat -a darazsak. Node nem sokáig tart víg életük, mert rajtok ütnek a -„berr“-es dérhullajtó szeptember, október hónapok, hegy-völgyön -megkezdődnek a szüretek. A vincellérek és kádárok hűvös pincék -mélyéből csendes pajták ürömszagú szobáiból napfényre állongatják a -hordókat, taposó kádat, lihót, csebert, puttonyt és a faragott -bálványfejes homlokú vén körtefa sajtót. Karlócától fel Magyarát, -Tokaj, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Szerednye és az egész Érmellék -bortermő vidéke megmozdul. Füstfelhők himbálódznak a hegyek -oldaláról. Szüretelő edényeit öblítgeti, forrázgatja a melegkedélyű -gazdanépség. Ha panaszkodnak is a zivataros nyárra, felderítik őket -a szüreti rózsás reménységek. Az Érmelléken is újból kivirult a -szőlőgyökér-féregtől elpusztított szőlőligetek nagyrésze, bár a -felforgató évtizedek társadalmi vízözönje sok magyar tanyáról -világgá <span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span> seperte a kuriák őslakóit, a kivirult -Érmelléken szüretelnek még a régi barázdák régi uraiból is. A -többször szívünket sajgató, lelkünket szomorító birtokcserék dacára -is sok érmelléki szőlő áll még a régi néven. Ilyen jelesebb szőlők -például a székelyhidi hegyen a Gyalokay, Draveczky, Stubenberg -gróf, debreceni Bészler, Kiskágyon csokalyi Fényes, Reviczky, -Magyary, Lakatos, püspök Révész Bálint, Leszkay, Fráter, Gulácsy, -Darvay, Miskolczy, Derzsy, Nagykágyon Pongrácz gróf, Kazay, Rimay, -Lovass, hegymegi Kiss, Kólyon Básty (most Simonffy Gyuláé), Csáky -gróf (most Szinay), Diószegen Zichy gróf, Kuczik, debreceni -piarista, Sankán Paksy, Lévay, Hegyközszentimrén Dalmy, Beke s több -más urak szőlői.</p> -<p>A filokszera-vész idejétől származik a nótás Érmellék -hanyatlása. Ezt a tündéri tükörként mosolygós szőlővidéket siralmas -darabokra zúzta. A zöldzsalugáteres pajták összeomladoztak. Fű nőtt -az üres pincék küszöbén. A beteg tőkéket kivagdalták és -feltüzelték. Fájdalmában sistergett a százados vén bütyök. Siratta -azokat az elmúlt gazdag időket, mikor még az urak nem szökdöstek el -a hegytől; mikor még a kapásnép nem keseredett le a -„szocilustaságra“ és a más vidékre költözött csokalyi tanító sem -panaszolta irgalmatlanul őszinte rigmusokban:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Isten hozzád Kágyi -hegy,<br /></span> <span class="i0">A vizavéd<a name="FNanchor_3" -id="FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a> -már elmegy<br /></span> <span class="i0">Más vidékre, más helyre, -–<br /></span> <span class="i0">Te is térj már -eszedre…<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span> <span class="i0">Ettem kolbászt -eleget,<br /></span> <span class="i0">Ittam jó bort -eleget,<br /></span> <span class="i0">Hogy a szőlő -kiveszett,<br /></span> <span class="i0">Vagy hat évig nem -termett,<br /></span> <span class="i0">Vízre fogtam -magamat,<br /></span> <span class="i0">Káromkodtam -nagyokat…<br /></span></div> -</div> -<p class="center">*</p> -<p>Az érmelléki szüretek rendszerint október derekán kezdődtek. -Csupán „hegybíró“ uramék szüreteltek korábban, mert később már sok -ügyes-bajos ember dolgával kellett bibelődniök. Hiszen az érmelléki -szüretek országos vásárjárással vetekedtek. Nemcsak Biharból, -Szabolcs, Hajdu, Szatmár vármegyékből is rakott szekerekkel -özönlöttek a módosabb emberek a – hegyre. Mivel a szüret tartama az -időjárástól is függött, a kamráról, konyháról jóelőre gondoskodtak. -Némelyik „szilvásban“ egész falka „szüreti bárányt“, sőt -veresborjúkat is őrizgettek a szilvafákhoz kikötve.</p> -<p>Zenés hangszerszámaikkal mindenfelé cigányok nyüzsögtek a hegyek -ösvényein. Váradról, Debrecenből és a vármegyékből is a hegyekre -csődültek az első primások, mint a malaclopó cigánybandák. -Muzsikától, nótaszótól zajlott az Érmellék. Egyik pajtánál -napközben, másiknál éjszaka szólott a muzsika, nem egyedül a -dáridózás kedvéért, hanem hogy a szedőlányok, menyecskék, puttonos -legények és nyomók el ne széledezzenek. Muzsikahangok mellett -lelkesebben mívelték a munkát. A klarinét rikoltozásánál a fagyos -mustlét sem panaszolták fel a nyomók.</p> -<p>– Ujujju! – szapora táncot roptak a taposó <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> kádban. -Csokalyi Fényes Kálmán, Bihar vármegyében nevezetes főszolgabíró, -különösen jól tudott bánni népével. Fagyos szüretkor új pár -csizmával buzdította a nyomókat, akik ilyenkor csizmában taposták a -bakatort… A kiskágyi szőlőhegy aljában hivogatólag még fentáll az a -gólyafészkes kéményű, sok szobás, széles tornácos Fényes-pajta (ma -Kovásznay Marcel székelyhidi főszolgabíróé), amelyben Fényes -Kálmánék egész Biharországra híres szüreteiket tartották. -Nevezetes, híres nemes úr volt maga Fényes Kálmán is. Kálmán úrról -maradt fent, hogy az egyik homokfutó kocsiját sem szép szóért, sem -pénzért nem akarta odadni Károly nevű kedves testvérének. Egyszer -azonban elragadta a kis kocsit a Kálmán úr négy tüzes lova. A -hídnak át úgy nekiiramodtak a lovak, hogy a kocsi két baloldali -kereke a hídszélen kívül siklott és a kis ér felett a levegőben -repült. Egész bizonyosnak látszott, hogy az erecskébe borulnak és a -kocsi darabokra törik.</p> -<p>– Tiéd a kocsi! – Kálmán odaszólt a mellette szorongó Károly -testvérének.</p> -<p>Véletlenül és meglepetésszerűleg, a gyors röperő folytán a kocsi -épen gördült át a hídontúlra, Kálmán úr szavának állott, azonnal -átadta a kocsit Károly testvérének.</p> -<p>Más alkalommal Fényes Kálmánék már a harmadik hete szüreteltek a -kiskágyi nagyszőlőben, midőn a szüretre elvetődött Vértesről Irinyi -József is, a gyufa feltalálója. Irinyi tudományos módszerekkel, de -kevesebb szerencsével gazdálkodott a vértesi homokon. Persze -atyafiságos magyar vendégszeretettel <span class="pagenum"><a name= -"Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> fogadták, hiszen újabb -keletű az a közmondás: – mihelyt vendég, mindjárt menjék… Még az -Irinyi könnyen lobbanó természete sem volt kellemetlen Kálmán -úréknak, sőt annál inkább is kötekedtek a hajszálhasogató -Irinyivel. Az ágyának a lábai alá, az ellenkező oldalokon, -kavicsokat dugdostak, úgy hogy mikor s merre fordult, az ágya is -arra döccent Irinyinek…</p> -<p>A világraszóló találmányát is méregből vesztegette el Irinyi. -Bécsben az ösmerősei tréfából lekicsinyelték az Irinyi-féle első -gyufát, mire Irinyi mérgében egy vacsoráért túladott a korszakos -találmányon.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Hosszú szüretek alkalmával előfordult az is, hogy fogytomra -jutott a hazai kalács és kenyér. Azért nem lyukadt ki a világ -feneke. A szépséges nemes kisasszonyok nekigyűrkőztek a -dagasztóteknőnek és frissen sűlt kaláccsal, foszlós fehér cipóval -kedveskedtek a szüreti vendégségnek; mert mint azt az én csokalyi -Fényes Gyula barátom mondja:</p> -<p>– A zongora távol volt tőlük. No, meg az anyák fősúlyt fektettek -a jó gazdasszony nevelésre, ami a régi nemes, úri családoknál nem -is hiányzott.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Enyhe estéken venyigéből raktak tüzet a pajták előtt. A pattogós -venyigetűz lángja a csillagokig felnyúlt. Ezeket a kedves -jeltüzeket a szomszéd falvakból is megbámulták, midőn a sihederek a -krumpliba dugott égő venyigével dobták a rakétát… <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> Abból -sem támadt veszedelem, midőn a hetes esőtől felereszkedett az -érmelléki agyag. Mindössze a fuvar változott meg. Míglen a szüretre -négylovas hintón szállottak fel azok a hamvasarcú, dali madárként -kedves Fráter, Fényes, Szunyoghy, Miskolczy, Buday kisasszonyok, -hazafelé menet meg már négyes, hatos ökörfogaton indultak Álmosdra, -Érkeserübe, Érsemjénbe… Mindamellett az ökörfogaton sem volt -hosszú, unalmas ez az út. Balázs Kálmánékat is kocsira rakták. A -szép biharországi kisasszonyok kedves nótáit gyönyörűséggel -muzsikálták a cigányok uthosszant, miközben az úrfiak lóhátról -csapták nem annyira a szelet, mint inkább a sarat a szép lányokkal -rakott ökör fogatok körül.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span></p> -<h2>Az öreg József főherceg.</h2> -<p>A magyar honvédség 1870-ben még fiatal intézmény volt. A közös -hadsereg tisztjei idegenkedéssel, sőt kicsinyléssel bántak -honvédeinkkel. A csufondáros elbánás nem egyszer tettleges -összeütközésig fajult el. A pazonyi Elek Gusztáv ezredes és -Zubovics Fedor huszárkapitány-féle kemény honvédtiszti-bajnokoknak -– karddal és pisztollyal – sok pöffeszkedő „stiblit“ móresre -kellett tanítani, míglen a császármadarak megszokták és tisztelték -a honvédet. Ezek a napirenden lévő összeütközések még vaskosabban, -nem egyszer vérengzéssel zajlottak le a hadsereg és honvédség -legénységi állománya között felmerült villongásoknál. A piros -nadrágjukról és zsinórozásukról „paradicsomos flaskóknak“ csúfolt -honvédek többször karddal és szuronnyal vágtak vissza. 1870-ben -országos feltünést és a „császáriak“ rovására kínos csufot keltett -a székesfehérvári eset, midőn is ott egy alig huszonegy esztendős -fiatal honvédhuszár-őrmester egymagában, súlyos tölgyfaszékkel, -kilenc dragonyos <span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span> altisztet – közöttük négy őrmestert – -fegyverzett le és vert ki a fogadóból. József főhercegnek, a -honvédfőparancsnoknak is fülébe jutott ez a huszárremek. 1872-ben -Székesfehérváron a honvédhuszár-tisztiiskola vizsgálatán elnökölt -az „öreg úr“ és a sikerült vizsga után a „Magyar király“-szálló -emeleti éttermében ebédet is adott. Az ebédre meghívta az -iskolaparancsnokot, a tanárokat és az iskolába vezényelt tiszteket, -– akik mindnyájan fiatal hadnagyok voltak. Fesztelenül folyt az -ebéd s eközben a fenséges huszár odafordult az alezredes -iskolaparancsnokhoz:</p> -<p>– Nyolcszázhetvenben nyáron itt Fehérvárott történt, hogy egy -honvédhuszár-őrmester kilenc dragonyos altisztet vert ki a -csárdából… Hallott ön erről valamit?</p> -<p>– Fenség, – felelte az alezredes, – abban az időben nem voltam -itt. Hanem az az őrmester most már hadnagy.</p> -<p>– Hadnagy?!… Hogy hívják?</p> -<p>– Csokalyi Fényes Jenő. Éppen itt ül mellettem.</p> -<p>A fenséges huszár kissé féljobbra fordította érdekes fejét s – -az ő vontatott beszédmódjával – halkan így szólt:</p> -<p>– Hát, ön volt az hadnagy úr?… Kérem, beszélje el, mint -történt?</p> -<p>Fényes hadnagy elmondta az esetet.</p> -<p>– Jelentem alázatosan fenségednek, így történt…</p> -<p>A fenséges huszár, akit 1840 elején Jászberényben <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> avattak -fel Nádor-huszárnak, elmosolyodott és helyeslőleg bólintott:</p> -<p>– Nagyon jó, nagyon jó! Örvendek, hogy a hadnagy úrnak semmi -baja sem történt.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Azok víg idők voltak, amikor még gróf Vay László honvédhuszár -ezredes volt a főherceg udvarmestere. Maga Vay is szókimondó, -szíves vendéglátó, derüs lelkű magyar huszár volt. A tisztekre nem -a szurkolás keserves órái, hanem igazán kedves ünnepségek voltak, -ahányszor „vizitált“ a fenséges „öreg“. A vizsgát vagy szemlét -mindig főhercegi ebéd követte. Megkivánta, de a példát is úgy adta -a fenség, minthacsak magok között lettek volna a tisztek. A -koccintgatás és diskurálás fesztelenül folyt. Az egyik ilyen ebéd -alkalmával, leves után halikrát szolgáltak fel és a vendéglős egész -tányér apróra vágott vereshagymát helyezett a fenség elé, aki – -midőn észrevette a társaság érdeklődését – megszólalt:</p> -<p>– Én nagyon szeretem a vereshagymát, de otthon nem juthatok -hozzá, mert a feleségem nem tűri a szagát. Azért tehát csak ha -távol vagyok az édes otthontól, akkor élhetek hagymával; node -ilyenkor azután ki is rúgok a hámfából… – Miközben ő császári és -királyi fensége a tányér hagymát kebelezte, Fényes hadnagy gróf Vay -ezredesnek tartott előadást a legjobbízű hagymásfalatról. Amely nem -más, mint a nyársra húzott, pártűznél sütött szalonna, midőn is a -magyar ember a sercegő szalonnazsírt a balkezében tartott, -<span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span> só-paprikával füszerezett, -karika-hagymával bőven rakott vékony pirítós kenyérre -csepegteti…</p> -<p>Gróf Vay egészen fellelkesült:</p> -<p>– Fenség! A Fényes hadnagy tud ám egy kitünő -hagymásétel-receptet.</p> -<p>– Hát beszélje el a hadnagy úr, – mondta érdeklődéssel a fenség, -– tanítson meg bennünket arra a jó eledelre.</p> -<p>– Minálunk Biharban úgy csináljuk azt, – Fényes hadnagy előadta -a fenti receptet.</p> -<p>A fenség arca felderült:</p> -<p>– Na, kedves Vay, ha hazamentünk, ezt megcselekedjük az alcsúti -tanyánkon.</p> -<p>Az ilyen főhercegi ebédek után még egyideig együtt „tislizett“ a -társaság. A fekete kávét ott itták meg. A főhercegi „cercle“ is -családiasan – táblabírósan – az ebédlőasztalnál történt meg. -Forintos szivarokat szívtak a tiszturak, – bezzeg később, mikor már -a fukar Nyáry báró volt az udvarmester, hétkrajcáros szivar járta… -A fenség, ebéd végeztével, ezüstkupakos makrapipáját szedte elő, -melyre magyar címer volt kifaragva. A rövid megyfaszárról -nemzetiszín selyembojt díszelgett és a jóféle szűzdohányt sallangos -zacskóból sajátkezüleg kapargatta kedves pipájába.</p> -<p>– Már én csak nem adok egy pipa jó magyar dohányt száz -havannáért sem, – szólt s ázsiai gyönyörűséggel eregette az illatos -füstkarikákat. Midőn pedig csendes pipaszó mellett kidiskurálta -magát, átment a másik szobába leheveredni. Búcsuzkodott a társaság -is, gróf Vay elmenőben mindig rájuk szólt: <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span></p> -<p>– Fiaim, rakjátok meg a zsebeteket szivarral, mert mostanában -ilyent úgy sem szívhattok… – Ilyenkor bizony négy-öt darab szivar a -dolmányzsebbe vándorolt.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A veszprémi hetedik honvédhuszárezredet 1878-ban Sárváron -összpontosították, Kutassy Ignác alezredes parancsnoksága alatt. -Előléptetési sorra került, vizsgáznia kellett, hogy miként vezet el -egy huszárezredet. A vizsgára József főherceg is megjelent lovag -Henneberg Károly altábornagy lovassági főfelügyelő és a -dandárparancsnok kíséretében. Kutassy példányképe volt a daliás -szép, gyönyörű magyar huszárnak. Midőn kétezerforintos sötét -almásszürke paripáját combközé kapta és a kantárszárat neki -eresztette, huszármondás szerint, a veszett fergeteg is csak -csiga-biga volt a Kutassy alezredes száguldásához képest. -Vezényszavával túlharsogta a legélesebb trombitát. Leirhatatlan az, -amidőn Kutassy az egyes oszlopban menetelő huszárezred éléről -két-háromszáz lépést előre robogott, majd visszafordult a dübörgő -ezred felé és – égretartott tenyérnyi széles huszárpallosát -villámként megsuhintván – vezényelt:</p> -<p>– Előrefejlődni! Vágtát, indulj! – Ezt a félemletes vezényszót -nemcsak az ezredoszlop végén hallották meg. E hang csattanásától -kilométer távolságokra ijedezve ugráltak ki a nyulak és reppentek -fel a fogoly madarak; sőt Henneberg altábornagy kijelentésével:</p> -<p>– A határbeli ürgék is mind kibujtak a lyukból, mert azt hitték, -hogy égiháború támadt… <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span></p> -<p>A vizsga, természetesen, kitünően sikerült. A tisztikar ebédre a -főherceg vendége volt. József főherceg elégült jókedvében ekkor -mondotta Kutassynak:</p> -<p>– Az alezredes úr olyan igazi magyar huszár, hogy én üdvösnek -tartanám, ha az alezredes urat halála után elégetnék és -visszamaradó poraiból egy-egy csipetnyit beadnának minden -huszárnak, hogy hasonlatosak legyenek önhöz…</p> -<p class="center">*</p> -<p>Az 1880-as évek elején az erdélyi részen zajlott az őszi -hadgyakorlat. József főherceg, Fejérváry honvédminiszter és a -lovassági felügyelő, sőt báró Nyáry udvarmester is résztvettek -azon. A fenséges úr és a kegyelmesek alá Fényes kapitány -huszárszázada adott egy-egy jó hátaslovat. Valami tehénlegelőféle -területen pihenőt tartottak, a fenség is leszállott. Midőn azután -ismét felüléshez kászolódott, észrevette, hogy a csizmája és -sarkantyúja a tehénhulladéktól bemocskolódott. Kérőleg tekintett -körül, de már ekkorra oda is ugrott az egyik szemfüles küldönc -huszár és a nadrágzsebből kirántott csipkés, székely díszkendővel -„lepucoválta“ a fenség lábbelijét. Majd tisztelgett. Azután -maszatos kendőjét – ünnepi komolysággal és gondossággal -összehajtogatván – visszadugta a zsebébe… József főherceg ezt már -nem bírta ki tovább, megszólalt:</p> -<p>– Hogy hívnak és hol szolgálsz, édes fiam?</p> -<p>A huszár keményen vigyázz-ba vágta magát:</p> -<p>– Császári és királyi fenségednek alázatosan <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> -jelentem Csürdöngős Mózes, a magyar királyi kilencedik honvédhuszár -ezred első századánál, első szakasz közvitéz, – szakaszparancsnok -Szuper Mihály hadnagy úr, századparancsnok Fényes Jenő százados úr, -osztályparancsnok Forster Emil százados úr, ezredparancsnok Jánky -Lajos ezredes úr, dandárparancsnok Bulyósdy (Bulyovszky) Károly -ezredes úr, lovassági felügyelő Henneberg Károly altábornagy úr, -honvédelmi miniszter báró Fehérváry Géza altábornagy úr -őkegyelmessége, honvédfőparancsnok ő császári és királyi fensége -József főherceg úr! – A góbé még tovább is folytatta volna a -bemutatkozást, de már ekkor a főherceg közbevágott:</p> -<p>– Jól van, nagyon jól van fiam Ördöngős. Látom, hogy tudományos -huszár vagy. Hm, de, mondsza, van-e valami vagyonod?</p> -<p>– Alázatosan jelentem császári és királyi fenségednek, semmi sem -az enyém, ami rajtam van.</p> -<p>– Jó, jó! De, hát amikor otthon vagy?</p> -<p>– Alázatosan jelentem, ha neézek az eégre s ha neézek a földre, -minden a másé vagyon, amit szemeim látnak.</p> -<p>– No, no édes fiam Ördöngős! Az a zsebkendő talán mégis csak a -tied, amellyel a csizmámat megpucoltad?…</p> -<p>– Alázatosan jelentem, az sem az enyém. Azt is csak a -gyakorlatra adta ide a szeretőm.</p> -<p>Már erre a főherceget is elhagyta a hidegvére. Jobbnak látta -felhagyni a további kérdezősködéssel. A kikivánkozó nevetést bajusz -alatt visszafojtván, egy ragyogó sárga körmöcit odanyomott a -góbénak: <span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span></p> -<p>– Derék huszár vagy fiam. Nesze, ezt meg kösd a zsebkendődbe! – -A főherceg később, időmultával, visszafordult a kisérethez -beosztott Fényes kapitányhoz: – Százados úr, ez az Ördöngős huszár -ügyesnek és ragaszkodónak bizonyult s én hiszem, hogy ő belőle jó -altiszt válnék?…</p> -<p>– Parancsára fenség! – felelte Fényes kapitány és a hadgyakorlat -végével már „tizedesi“ két-két csillag ragyogott a Csürdöngős Mózes -huszár zubbonyának gallérján.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Míg élt: – magyar érzésével, magyaros egyszerű szokásaival, -magyar huszár-erényeivel példányképe volt honvédségünknek az öreg -József főherceg. Holta után is a miénk maradt. Teste magyar földben -nyugszik. Emlékével fel-felmelengeti lelkünket. Másként írnák a -históriát, ha abban az időben – az ő vezérletével – háborúba -vezették volna a honvédséget… Hajh, de a szárazságos hosszú békében -meddőn sorvadtak el a legdicsőbb huszár-erények.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span></p> -<h2>Magyar-Szeged.</h2> -<p>Magyar-Szeged! Lehetne ezt másként is írni?… Bizony, alig száz -esztendővel: „Rátz-Szöged“ néven emlegették ezt a tiszaparti magyar -tanyát; holott a szeri-pusztán áldozást tevő Árpád vezér -fehérlovas, puzdrás magyarjai hasították az első barázdáit. Az -ösztövér keleti ősök félvad szlávoktól, réti éhfarkasoktól -hódították el a szűzföldet a Tisza-Maros közén. Vízililjomok -virítottak ottan, midőn a vadász, halász és pásztor magyar vitézek -az első bogárhátú földkunyhót megásták a nádasok és mocsártölgyek -rengetegében. A potrohos öreg kőbástyákhoz és keresztes -templomokhoz szintén magyar kéz gyúrta, magyar kéz égette a -keményen kongó első érctéglákat. Rácok, dalmaták, németség későbben -szivárogtak be. Mint ahogy a fecske fészket tapaszt a kész -házfalra, a biztonságos ereszet alá. Az idegen törekvéseket -tutorozgató udvari politika mellett eshetett meg, hogy a fecskékről -keresztelték el „Rátz-Szögednek“ az ősmagyar „Mező-Szegedet“. Az a -csufondáros „rátz-nevezet“ nem is tarthatta <span class= -"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> fenn -magát. A szegedi magyar népkazán magába olvasztott rácot, mint -belpalánki németet, sőt – szaporafajta és dolgos – magyarjaiból -százával, ezrével csurrantja ki munkásember feleslegét nem ugyan az -amerikai kőszénbányákba, hanem Szlavóniáig, hol tunyha idegen -kezeken dudvásodik a magyar föld.</p> -<p>Ez a Szeged nem hiában beszéltet magáról olyan sokat. Ez a sűrű -beszéd a duzzadó élet szava. Életöröm melódiái ezek. Magyar kasza -peng ott. Magyar mesterek pőrölye cseng ott. Mikor a „nagy árvíz“ -boldog fehér házait fekete iszapba fullasztotta és a sárgasörényű -árvízrém csecsemők bölcsőjét kavargatta a felszakított sírgödrök -felett, – ez a nép hitét akkor sem vesztette. Egészséges életkedve -virágot bontott a harsogó örvény felett is. Érezte erejét. -Hivatásának tudatában megnyugodva fogott a romok eltakarításához. A -veszedelmek csatamezején nem riadt vissza az új tűzhelyek -felépítgetésétől sem.</p> -<p>Századok képét előrefestegető, századok alakulását előre -kicövekelő méretek azok a várostervek, melyekben Tisza Lajos gróf, -ez a józan kálvinista ésszel és méltósággal számító, mindenkinél -büszkébb magyar főúr e kiválasztott népnek az ifjú Magyar-Szegedet -térképre foglaltatta és megalapozta. A város mocsárba sülyedt -belsőtelkein ugyan évtizedekig kántáltak még a kecskebékák. A Tisza -Lajos gróf királyi biztostól merészen alapozott és a körtöltéssel -bevehetetlen magyar várnak elkerített Szeged város ilyen arányú -életképes fejlődése kivihetetlennek tünt fel. A bámulatos -sugárutak, páratlan körutak, nyílegyenes <span class= -"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> -oldalutcák, a szabályos piacok és sétaterek tussal kihúzott fekete -vonalai inkább megdöbbentőn, mint biztatón vigyorogtak le az üres -fehér várostérképről. A talpát megvető, helyét a legmostohább -viszonyok között is fenntartó magyar népjellem hullámveréseit -tanulságosan ábrázolja ez a mind tovább színesedő térkép. A magyar -jellemerő kiválasztott példányképe, a bámulatos szegedi nép alig -néhány évtized alatt kitöltötte a hézagokat. A mocsárszagú földből -százával, ezrével dúródtak ki a téglaházak és paloták. Egyre -hamvasabban, egyre felségesebben bontakozik ki a szűzies magyar -alföldi középpont: – minőnek holdas éjszakákon, ablakából -eltekintvén a rom város felett, Tisza Lajos álmodta és akarta -Magyar-Szegedet.</p> -<p>Magyar-Szegeden azóta sem szünetel a falbontó csákány -csattogása. A malteres kanalak nem rozsdásodtak be. Kállay Albert -hosszas főispánsága idején, az okos szóra hajló néhai öreg Pálfy -Ferenc korszakos polgármestersége alatt hatalmas lökésekkel haladt -előre, előbbre a város a Tisza Lajostól kicövekelt úton. Amikor -pedig a munkáskezek szünetlen kopácsolásától és a sok elegyes -értékű birálgatástól zúgni kezdett Kállay Albert feje, Eiffel -mester remek Tisza-hídján az újszegedi rózsaligetbe sétált át -frissülni. Már a séta tekintetében öreg Pálfy Ferenc podeszta -sohasem tartott főispánjával, bár gyönyörű fogatai is voltak az -öreg úrnak, a Tisza partján inkább gyalogszerrel bandukolt kuriája -felé. A halpiac tarka népén, a Tiszán úszkáló hajókon mindig talált -kedves szórakoztatót. Ennek ellenére bölcsen megértették egymást az -újszegedi rózsáskert-barát <span class="pagenum"><a name="Page_124" -id="Page_124">-124-</a></span> főispánnal és becsületes végrehajtói -voltak Tisza Lajos hagyományának, a Magyar-Szeged kiépítésének. -Azonban azt is el kell ismerni, hogy a városi tanácsban és a -képviselőtestületben is egyenlő szeretettel, egyenlő nemes -áldozatkészséggel fogták fel és értették meg Szeged hivatását -nemzetünk életében. A süvöltős hangú vén Babarczy József fiskális, -Magyar János pápaszemes prókátor kollégájával, latinul és ékesen -beszélő öreg szénátor Vágner Károly úr (tőle származik a kitünő -mondás: volt ott minden – tudnillik a dorozsmai lakodalomban, – -csupán kénálás nem volt!), zsombori Fodor István a kiváló városi -tanácsos Károly fiával, nábób szatymazi Zsótér Andor (már az -apjának száz bőgős hajója fuvarozta a búzát Tiszán-Dunán), -miniszteri tanácsosságra emelkedett Enyedy Lukács, Taschlerék, a -kiváló oktató piarista Magyar Gábor, az ugyancsak piarista Tóth -Antal a községi iskolák felügyelője, raggambi Fluck Ferenc 48-as -huszár, jótékony Oltványi Pál prépost, a nagytehetségű, de -szerencsétlen végű Vass Pali, Ivánkovits János (később rozsnyói -püspök) és testvére Sándor, a főügyész, a költői lelkületű Szabados -tanácsnok, gavallér Szluha főkapitány és hivatali örököse a -jóakaratú Rainer József hosszúszárú tajtékpipáival, melyekhez -hasonló készségekből karikázta a füstöt a halvérű Drót (dr. Tóth) -Pali is, a diplomata László Gyula vicepolgármester, köteles Bakay -Nándor, Lábdy Antal a művelt magyar nagyiparos, tanyalakó óriás -Pálfy Antal (Tóni bátyánk egyszer földhözvágta a vásári hírhedt -birkozó Markuleszt is), a szelid apát Varga „páter“, a népszerű -pap, szónok, <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span> emberbarát Jászay Géza plébánostársával -(címzetes püspök azóta), história író Reizner János, Pillich Kálmán -Szeged Eötvös Károlyja, Nagy Sándor öreg szerkesztő, Rósa Izsó, -csendes Tóth Mihály főmérnök, nyakkendőtlen republikánus Polczner -Jenő követ, Lőw Emánuel a tudós és hazafias főrabbi, mintagazda -Lichtenberg Móric, vendéglős Balogh Ferenc, zöldkalapos Zombory -Tóni tanácsnok (az „ujdondászok“ ádáz ellensége), a jóízű, remek -szegedi magyar Fajka János főszámvevő, mindenttudó Obláth Lipót, a -szegedi népélet érdemes örökítője Kovács János író, pattogós Kószó -Pista az ügyvéd, Kulinyi Zsigmond, Békefi Antal (a szegediek -Tónija), Palócz László, Balassa Ármin az ujságírás berkéből a többi -derék szóvivőkkel soha nem voltak kerékkötők, az értelmes szegedi -tanyásgazdák példányképe Papp Pista sem, az alsóvárosi öreg -parasztvezér Vőneki Pál uram sem, aki különben elvégezte a -gimnáziumot a piarista atyáknál, sem a kuruc Sáry János hentes, -furfangos Ruzsa Vince sem. Elmúlt a Masa sógorék kora, akik -lovas-szoborral akarták megtisztelni a szerzetes Dugonics apó -emlékét. Magyar-Szegednek ezen lelkes újraépítői, bár maguk érezték -legnyomasztóbban a terheket, meghoztak a „városért“ minden -áldozatot. Olyanoknak ismertem meg őket, mint a szülőföldemről -azokat a kedves öreg hajdúgazdákat, kik utolsó jártányi erejükkel -is nemes gyümölcsfát oltogatnak, diófát ültetgetnek a kis – -onokáknak…</p> -<p>A szülőváros iránti nemes szeretetben és áldozatkészségben nem -maradtak hátrább az utánok következett mostani ifjú szegedi polgár -nemzedékek <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> sem, akiknek az élén a nagy eszű és -meleg szívű irodalom- és művészet-barát Lázár György polgármester -már nemcsak építgeti, hanem csinosítgatja is a szeretett „várost“. -A tervezésnél széles látkörű, a kivitelnél ernyedetlen Lázár György -még a régi városépítők közül nevekedett nagyra az atléta Bokor Pál, -Taschler Bandi (a nagytata), elegáns Gaal Endre, jóbarát Balogh -Károly, kedélyes Koczor Jancsi (másként I-ső János is), komoly -Szekerke Lajos<a name="FNanchor_4" id="FNanchor_4"></a><a href= -"#Footnote_4" class="fnanchor">4)</a> tanácsuraival együtt.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A palotás ifjú Magyar-Szegednek kedves kiegészítő részei a -Felsővároson azok a boszorkás hírű, kanyargós sikátorok is. Itt -lappangott Dugonics apónak az ódon, lesüppedezett háza, melyben -bölcsője ringott. Melynek diófaasztalánál az iromba lúdszárnyat -művészi írótollá faragta. Honnét koporsóját kikísérték a temetőbe, -merrefelől a Makkoserdő tölgyfái, cserfái rengedeztek. Lelkes -piarista Dugonics apánk nem éltél hiában. Bárlan könyveidet nem -forgatja a nájmódis-világ, nyelvednek aranykincsei kophatatlanok. A -lippenős pillájú szegedi menyecskék, az édes ajkú szegedi lányok ma -is a te nyelveden beszélgetnek. Dugonics apánk nem éltél hiába, ha -mindjárt a kőfalbontó csákány földreterítette a te egyszerű, ősi -házadat is. Mert ritkulnak már a Maros-utcában is a zsalugáteres -fehér házak. Malomkő nem terpeszkedik a modern házak <span class= -"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> -küszöbénél. Felejtgetett mesék, érthetetlen hagyományok, -idegenszerű nevek örökítik még a régi idők, régi emberek emlékét. -Ahogyan ott kanyarog a Hóbiárt pasa utcája is… Szerelmes természetű -ember lehetett ez a főrendű muzulmány. Az utcát is azért nevezték -el róla, mert a felzúdult szegedi menyecskék – a kalandos basát – -itt verték agyon papuccsal… Magyar-Szeged olyan is vagy te, mint -szeliden folydogáló Tisza folyód. Mélységeidben csoda erők, iszapba -sülyedt őskincsek rejlenek. Aki állott partodon, aki kóstolta -vizedet, többé nem felejthet el. A szegedi kopogós sarkú, icipici -szattyán női papucsok ákácfámnak utolsó virágzásakor is -megdobogtatják szívemet.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span></p> -<h2>Gabara piktor.</h2> -<p>Gabara piktor egy furfangos hírű, csinjeiről nevezetes, különc -szegedi csizmadiának volt a gyermeke. Az asztalos-inas Munkácsi -Mihály a pemzlit és színes festéket a műhely zugolyában kéznél -találta. Füttyszó mellett tulipiros rózsákat, hupikék liliomokat és -tulipántokat festegethetett a menyasszony-ládákra. Az ifjú -asztalos-inas képzeletéből harmatos virágbimbókat és képeket -fakasztottak már ezek az egyszerű festékkeverékek is. Bezzeg más -sorsú a csizmadia-inas. A Gabara csapongó képzelete is minduntalan -a csirizestálhoz tapadt, mint ahogy a tál szélére telepedett -selyemszárnyú legyecskék is ott ragadnak… Ezek a mostoha -körülmények leginkább igazolják a Gabara Vince született -művésztehetségét, mely a szerény világítású csizmadia-műhelyben is -kibontotta szárnyacskáját s a csirizes tálról is felrepült. Már -kezdetleges rajzaival annyira feltünt, hogy a szegediek városi -ösztöndíjjal küldték ki Münchenbe a fiatal csizmadia-legényt. Ottan -sem vallottak szégyent vele, rajztudása alapján <span class= -"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> a -müncheni akadémiára is felvették Gabarát. Gabarát kezdetben -felkarolták a müncheni mestertanárok, mert művészi kezenyomán az -őstehetség lángja lobbant fel. Jövőt jósoltak neki. Egyideig haladt -is meglepően előre, de azután egyszer csak – magyar tehetségeknél -nem ritka az ilyen sors! – megbicsaklott. Mindinkább elhanyagolta -tanulmányait. A hét elején, mikor a tanár „beállította a modellt“, -még csak feltévelygett az iskolába. Egykét óráig elpiszmogott a -festőállvány körül, azután szökött ki a – szabadba… Lassan olyanná -hervadt a művész lelke, mint letarolt liget. A vizsgálatokra is -cimboráitól szedegetett össze rajzokat, melyeknek egyszerűen -aláfirkantotta nevét. Szegedre is leginkább ilyen rajzokat és -festményeket küldözgetett haza. Otthon örvendezve hiresztelték a -jóakarói, hogy „micsoda nagy piktornak indul ez a Gabara“. A -müncheni mester-iskolában akkor még nagyobb volt a tanszabadság is, -tehát a „bizonyítvány“ miatt sem aggályoskodott Gabara. Mindig jó -bizonyítványokkal tüntették ki, olykor-olykor megnyilvánult ősereje -a tanárokra is hatással volt. Elnézték a gyarlóságait.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Alig pirkadt a nyári hajnal, Gabara már talpon volt. Már hajnali -fél háromkor ott fütyölte a „Rákóczit“, a müncheni magyar művészek -„jelhangját“, piktor cimborája ablaka alatt. Az emeleti ablakba -harsányan kurjantotta fel a borzasfejű debreceni Kovács János -piktornak:</p> -<p>– Gyere már te Kovács! Mert a bajorok elszagolják előlünk ezt a -finom levegőt… Az Izár-partján <span class="pagenum"><a name= -"Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> neki vágtak az -erdőségnek. Ahol legcsendesebb volt a bájos vidék, felállították a -festőállványt. Gabara ilyenkor sem sokáig pacsmagolt az ecsettel, -mihelyt felszikkadt a harmattól a pázsit, leheveredett a -vadvirágokra. Pompás ötletekkel vidította, találó megjegyzésekkel -irányította cimboráit. Maga ritkán festegetett. Midőn cimborái -nógatták, azzal elégítette ki őket: – Egye fene a gyakorlatot, -pajtás! Az elmélet a fő.</p> -<p>Gabara mégis egyszer, tanárja ajánlására, jó pénzért -vállalkozott, hogy megfesti egy müncheni gazdag nagyúrnak az -arcképét. Nagyobb összeg pénzről volt szó, tehát Gabarában is -felpezsdült az élelmesség. Belekezdett az arckép festésébe. A -kollegák a festményt féligkész állapotában megbámulták. Gabara -három évig folyton készült a befejezéséhez, végül is örökre -eltávozott Münchenből és még mindig nem készült el a -festménnyel.</p> -<p>A Gabaráék cimboraságához tartozott egy Rosenmayer nevű, nagy -igyekezetű és „eszményies“ piktortársuk is, aki az „angol park“ -századéves fái alatt mindig oly áhitattal viselkedett, mintha csak -a templomban ájtatoskodott volna. Ilyenkor a tréfát sem szívelte s -mivel azt is kitapasztalták Gabaráék, hogy Rosenmayernek – ez -alkalommal – fityingje sincsen és a rendes „sörözés“ költségeihez -nem társulhat a jámbor, elhatározták a megugratását. Az angol park -többszázados fái alatt Gabara kezdette:</p> -<p>– Te Kovács, – szólt a mester s rámutatott egy mohos öreg -tölgyóriásra, – mit gondolsz, hány éves lehet ez a fácska? -<span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span></p> -<p>– Hm, – debreceni Kovács Jankó különben is megfontoltan szokta -leadni a szót, – ez bizonnyal lehet már vagy tizenöt esztendős…</p> -<p>Rosenmayer a festőállvány mellől felütötte – a fejét. Gyanakvón -pislantott a két betyárra, de mégcsak akkor veresedett el, amikor -Gabara megcsóválta fejét s gyászosan fanyar pofával, mint -örökigazságot bökte ki:</p> -<p>– Nono, barátom… Lehet ez már vagy húsz éves is!</p> -<p>Rosenmayer dühében nagyot ugrott. Felkapdosta a holmiját:</p> -<p>– Bolond betyárok! – kiáltással elrohant.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Gabarának éppen oly barátságos, kedves és hiszékeny népség -kellett, mint a müncheni bajorság, mely a berlini bugrisnál is -kiadósabb sörívó. A vérbeli bajornak nincsen szemefehérje sem, az -is kárminszínben úszik a tenger italtól. Gabara a három év alatt -legalább is hatvanszor változtatott lakást. Széles Münchenben nem -volt olyan korcsma, ahol nem ösmerték és fel nem krétázták volna a -mókázásairól is népszerű szegedi piktort. A szavát is készpénzül -fogadták a kedves bajorok; ugyanis Gabarának volt egy varázsigéje, -mellyel a legtolakodóbb hitelezőjét is kezes báránnyá -szelidítette:</p> -<p>– Morgen kommt Geld von Szegedin; majd holnap ha megérkezik a -szegedi pénz! – e varázsigével kvártélyos házaknál, hentesnél, -boltokban, kocsmákban, szuszternél, szabónál, művész kollégái -között, fent az akadémián három teljes esztendőn <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> -keresztül mindig, mindenhol érvényesült Gabara, akinek volt is -valami bizalomgerjesztő vonás az arcában, lekötelező előkelőség a -megjelenésében. Cézár arcú volt ez a csizmadia-fiú és amely -bajorral egyszer beszélt, az a kedves ember eskűre kész volt, hogy -„Herr von Gabara“ csupán mókából krétázik és legalább is földesúr – -Szegedországban, ahová „akadémiai festő“ diplomával került vissza. -Gróf Tisza Lajost, a hatalmas királyi biztost, is lefestette. A -szegedi lapok szerkesztői, Nagy Sándor és Enyedi Lukács szerkesztők -lelkes sorokban hívták fel a városi tanácsot Gabara „remek képének“ -megvételére. Azonban ez a sikere sem jelentett szerencsés -fordulatot zátonyra jutott életében, bohókás fejét ivásnak adta. -Bárlan a szegedi családoknak még sok képet megrajzolt és -festegetett, lejebb, mindig lejebb került az élet forgatagában. A -művészet isteni lángjának ihletése kiégett lelkéből, eldurvult -kezéből porba esett az ecset, a müncheni akadémiai festő -visszakerült a – csizmadia-műhelybe. Már ekkor csizmadiának sem -vált rendes mester belőle. Elvadult a várostól is, kihúzódott a -szegedi tanyákra és a pusztán mint különködő, részeges foltozó -csizmadia éldegélt még néhány évig. Testében megtörve, lelkileg -meghasonolva – kora ifjan – hunyt el. Kint a pusztán ásták meg a -sírját is.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span></p> -<h2>Az asztaltársaságok.</h2> -<p>A XIX. század első felében minden magyar háznál tárt kapu, -illatozó meleg tűzhely, tele pince fogadta a vendégeket. A -vendégváró barátság virágkorát élte. A kávéházat és kocsmát -kényszerből keresték fel a tisztességes emberek. A vásáros -közönség, meg az alkalmi korhelyek vetődtek be az ilyen helyekre, -akik egyszer-egyszer ki akartak rúgni a hámfából. A régibb -magyarság szórakozását otthon: – a család, komaság, a barátok -kedves környezetében élvezte. A tűzhely hivogató lángjai akkor -kezdettek elhamvadozni, midőn az ősiföld megmozdult az új eszméktől -forrongó ifjabb nemzedék lába alatt. A régi családokból irodalmi, -színművészi, politikai eszményekért rajongó ifjak mind többen és -többen sodródtak ki bizonytalan, otthontalan küzdésekbe. A -fellángolásoktól emésztett ezen rokonlelkek, a satnyán serdülő -újkor váltott gyermekei verődtek össze először a régi Pest -kávéházainak és vén vendéglőinek sarokasztalainál. A diákság, -korhelykedő vidéki földesurak, világjárt <span class= -"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> lelkes -iparosok közlegényeskedtek nekik. A jó vidéken, nagyobb iparűző és -kereskedő városokban később alakultak ki asztaltársaságok, midőn a -szabadságharc fergetegei felforgatták a nyugodalmas ősi -berendezkedést és az idegen erőszak is betört, célzatosan rombolta -a családias tűzhelyeket. És a nemzet legjobbjai közül ezrek -hajszolódtak nincsetlenségbe. Midőn már birkózni kellett a napi -kenyérszerzés gondjaival is. A lelki gyászhoz anyagi romlások is -járultak. A vendégváró, venlátó rácsos magyar kapúk egymásután így -csukódtak be. Hajótöröttek és az otthontól elszakadt küzdők -seregestől özönlöttek széjjel. Az öreg hazabölcse, Deák Ferenc is -kocsmára, sőt – lakni is – kocsmába szorult. Ámde az alkotmány -feltámasztásával a magyarság rabbilincseit leverte. A nemzeti élet -tavaszát felvarázsolta a hó alól. A senyvedő magyar lelkekről -egyszeriben leolvadt a jégkéreg. A szeretet meleg érzései -csorgadozni, csergedezni kezdtek, mint a kis patakok. A rokonlelkek -és szívek egymást keresték, mint ahogy a csergedező erecskékből a -kikericsvirágos, boglárkás aranysárgazöld tavaszi réten fenékig -áttetsző, üde tavacskák folydogálnak össze, az újraébredező magyar -életnek honfi bútól és csalóka reményektől nemesült lelkű bujdosói -így keresték fel egymást. A füstös kávéházban, vén fogadók -sarokasztalánál így szivárogtak össze. A hazaszeretet és nemzeti -célok jelszavaival így alakultak különféle asztaltársaságok. -Némelyik aranypennával írta be nevét a magyar élet történeti -könyvébe.</p> -<p class="center">*</p> -<span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span> -<p>Az 1880-as esztendőktől Debrecenből országos hírnévre emelkedett -(a Cegléd-utcán a Papp Gyurka-féle Kis-Pipa vendéglőben) a gróf Vay -Dániel, gróf Teleky Sándor ezredes és a református püspöki titkár -(volt 48-as vadászfőhadnagy), Bodossy Pál bátyánk asztaltársasága. -A két mágnás nevét sokat emlegették a régibb Magyarországon, -Bodossy nem volt grófi származás, ámde nálánál nemesebb megjelenésű -daliát nem ösmertem. Még magas korában is magyar uri férfiszépség -volt, hozzá szikrázóan ötletes, minden társán felülemelkedő -gavallér s mélyen érző költői lélek is. Előkelően szerény és -dicsekvésnélküli vitéz katonája a nagyidőknek, aki a bölcs világfi -Vay és kalandos lovag Teleky mellett sem szorult félre, sőt egymaga -lelke volt a társaságnak.</p> -<p>– Pali bátyám! Pál bátyám! – volt a Bodossy neve az alsó és -felső tiszavidéki református vármegyék úrinépe előtt. Ahol -személyesen nem ösmerték, a hetedik, tizedik vármegyében távolfekvő -kuriákba a diákok hordták el az ő gyönyörű magyar hírét. A két -kálvinista gróf és a Bodossy asztalánál a tiszavidéki magyarság -legérdekesebb alakjai összetalálkoztak. Földesurak, református -papok, podolini számkivetésre kész piaristák és kollégiumi bohém -tanárok, a főiskola öregebb diákjai a teológiáról és -jogakadémiáról, ügyvédek, bírók, városi és megyei tisztviselők, -katonatisztek, szinészek, szinésznők, nagycivisek, bormegissza vén -kálvinista tanítók, írók, ujságírók, lapkiadók, félbemaradt és -minden szép reményre jogosult zsenik átutazó ellenzéki -képviselőkkel tarkítva, akik <span class="pagenum"><a name= -"Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> közül csak Thaly Kálmánt, -Illyés Bálintot, a harangszavú Uray Imrét, Papp Eleket, Kiss -Albertet említem fel… Az „uri civisek“ közül ölelnivalón kedves -tagja volt a társaságnak Vértessy Lajos. A nagy színművész Zilahy -Gyulát, akinek csak „Zsül ecsém“ volt a neve, különösképpen -szerették mindnyájan s ha Zsül egyszer-egyszer lekésett a -mindenesti összejövetelről, Vértessy szemrehányón nógatta a bájos -művészfiút:</p> -<p>– Gyüjjön! Gyüjjön már no Zsül ecsém! Peletykáljunk egy kicsit… -– Azonban a peletykálásnál nem állott meg Vértessy Lajos. Minden -szép célra kinyílt az erszénye is. Mindamellett Vértessy Lajosnak -is került ellenlábasa, a többszörös milliomos nagy pénzkufár civis -Kavicsdi, aki – megszállván a jólélek, – harangot öntetett a -verestemplom tornyába. – Átkos pénzen készült szégyenharang ez, – -méltatlankodott Vértessy, – a szent eklézsiának el sem kellett -volna fogadni. Valahogy ki kell köszörülni ezt a csorbát, hát meg -is cselekszem. Én meg most már órát csináltatok a -verestoronyhoz…</p> -<p>– Nem értem Lajos bátyámat! – érdeklődött az ártányfejű (értsd: -a vastag nyakára!) nagyrábéi és szoboszlói Thóth László pápista -tanító és debreceni ujságcsináló ott helyben, akinek a tiszaujlaki -pedrőtől mindig öklelősre állott a tinószarvú hegyes bajsza és -akinek a vers szerint: „érdeme volt a debreceni uzsorás hajsza“, – -nem értem Lajos bátyámat, mi dicsőségét keresi abban, ha majd az -uzsorás Kavicsdival együtt emlegetik?</p> -<p>Vértessynek felvillant a szeme: <span class="pagenum"><a name= -"Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> -<p>– Hát megmondom néked, öcsém! Kavicsdi komám holta után sem -nyugszik meg abban, hogy az én órám kalapácsa örökétig ütiveri az ő -bűneinek megváltásául szánt nagyharangot!… Tényleg így is történt. -A verestoronyból ma is hallani, hogy zivataros éjféleken miként -veszekszik, csattog s pattog kisértetiesen zúgva-búgva a két kemény -– immáron halott – ellenfél lelke…</p> -<p>Vay Ábrahám gróf atyafi látogatóban, református egyházkerületi -közgyűlés idején Vályi János főkurátor, Kiss Áron (később -református püspök), az érmelléki ezermester Nagy István esperesek -is többször társultak itt. A színháztól Ellinger Ilona, Békéssy -Rózsi, Locsi mama, a két ludtalpú páratlan kómika, az énekes -Halmayné, vendégszerepléseikor Blaháné is, Ujházy, Vizvári, Ecsedi -Kovács Gyula, Zilahy, a kedvelt Zsül, Rónaszéki Guszti, Szatyi bá -(Szathmáry Árpád), a baritonista Haday Sanyi, a nagyobbfejűek -közül, szeretettel keresték fel ezt a helyet, melynek -nevezetességét szolgálta az örökös kórista Gulyás Miska is, aki -Papp Gyurkától ingyen kapott ebédre-vacsorára ételt (amennyi -belefért), csakhogy sort igyon a mulató urakkal (persze, szintén -mint vendég), s nem Papp Gyuri volt az, aki ráfizetett erre az -eredeti üzletre. A rezesorrú öreg Kerékgyártó kántor bátyánk, -szerényen három deciliterezgetve, nem kevesebb diószegi bakart -pusztított el. Amikor a mágyikás Hatvani zseniális utódja, a -kollégiumi kiváló fizikus, Nagy Pál tanár tartott szabad előadást a -fehér asztal mellől, megállottak a szemek, elnémultak a nyelvek, -hogy végül harsogó kacajjal törjenek <span class="pagenum"><a name= -"Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> ki a felvillanyozott -kedélyek. Kacagott még az is, akinek a rovására ment a -szabadelőadás, mígnem a recsegős Beér Kálmán rendőrkapitány -rákezdett a nótára. Bíz ez sem volt utolsó élvezet; olyan recsegős -hangja volt Kálmán úrnak, hogy a kedves öreg Herman bátyánk -zsebében akárhányszor összetörte a borkorcsolyának vásárolt – -mogyorót… Még a vén Kutasi Imrét is felülhaladta korra, Zichermann -Herman volt a debreceni ujságkiadók nesztora. A 48-as idők viharait -is átélt jó öreg „Debrecen-Nagyváradi Értesítőt“ szerkesztette és -adta ki áldozatkészen. Egész sereg bohémcimboraságot maga köré -gyüjtött Herman barátunk, akivel bizony „lapszerkesztés“ és -„kiadás“ közben a különös eseteknek egész sorozata esett meg, -amidőn Szombathy Jankó, Siposs Bálint, Timár Imre, olykor -Szabolcska Mihály is, természetbeni ellátás mellett, a szerkesztő -segédjei voltak. Persze, minden lapszám összeállítása (szerencsére -heti ujság volt a jó öreg Értesítő) alkalom volt az – ivogatásra; -hát ittak is a fiúk szerkesztés előtt, szerkesztés közben, -szerkesztés után is, sőt némelykor inkább ittak, mint -szerkesztettek a Herman bácsi gaszkónyi legényei. Az egyik -alkalommal is tiszteletes Timár diák – eklézsianélküli palástos pap -volt Imre, – a „lapcsinálás napján“ délelőtt tizenegy óra felé -lehetős mustos fővel és bágyadtan támolygott a szerkesztőségbe.</p> -<p>– Szent Isten, te ember! Mi van a vezércikkel? – aggályoskodott -az öreg Herman.</p> -<p>– Nincs, – felelte kurtán Timár diák.</p> -<p>– Nem ett meg a fene! – Hermanból kitört <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> minden -keserűség, – hisz’ délutánra nyomják a lapot.</p> -<p>– Az nem baj! Te csak hozass sört, szivart, meglesz a vezércikk, -hanem azután mielőbb hagyj magamra!… – Herman bácsi duhogva -ballagott a Vilmos-ba (híres sörház volt ez), Timár diák miután -bekebelezte a liter sört és rágyujtott a szivarra is, szintén – -távozott. Már ő azonban kocogvást ment Bodossy Pálhoz:</p> -<p>– Pál bátyám, vezércikket kérek, de mindjárt!</p> -<p>– Hm!… Azaz, hogy várjál csak! – Pál bácsi az íróasztalfiókból -kikeresett egy sárgult nyomtatványt, – nesze! Én ma is csak azt -vallom, amit ezelőtt – tíz esztendővel…</p> -<p>A lap délután rendes időre kikerült a nyomdából. Herman bácsi -boldogan ölelgette körül Timit:</p> -<p>– Igazán szép lapot adtál. A vezércikk különösen jó… Ki -írta?</p> -<p>– Én! – felelte spártai rövidséggel és szerénységgel Timár -diák.</p> -<p>– Bolond, – Herman bácsi megsajnálta a törődött vén fiút, – mért -nem szóltál Bodossy Palinak? Szívesen megírta volna helyetted a -Pali is…</p> -<p>– Persze, hogy persze! – hümmögte Timár és folytatták tovább a -barátkozást a Kis-Pipában, ahol Vértesy Arnold is otthonos volt. Az -ezen korbeli debreceni írók és ujságírók gárdájához tartoztak -Gáspár Imre de Galantha (ki nagy vagyont örökölvén, -ujsághirdetéssel rendelte fel Arany Bika szállóbeli lakására a – -hitelezőit és néhány nap leforgása alatt súlyos tízezreket -szétosztogatott!), <span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span> Kovács Guszti (ki Sekszpire műveit -fejből idézte és szavalta), a lengyel-barát Kósa Barna elmélázó -poéta ujságíró, Vértesy Gyula, igazmondónak nevezett Szombathy -János, Zoltai Lajos theologusból vedlett történetíró, piktor és -minden egyéb, a hetyke és mégis szelid szép barna Laky Imre úrfi, a -társaság kedves „Imriskéje“ (ki már akkor mint tehetséges író -kezdte, majd katonatisztből államrendőrségi felügyelő lett), -Karczag Vilmos, Kerekes Géza, a Villám-élclap szerkesztője, az -öblös Péter Gábor, riportersorban Londesz Leksi, a szorgalmas -Hoffmann Sándor, a jó tréfára és mulatságra szintén mindig kapható -vidám „kiadó“ (akinek csak „veres“ volt a neve), Szabolcska Mihály -a nótás diákjaival, Balogh Zsiga ügyvéd, ugyancsak e pályáról a -lovashajdú „édes lelkem“ Szilágyi Bálint bácsi is (nem sokáig -kellett bíztatni, iziben elropta a szoboszlói döbögőst), Vass Anti, -a bíró, Simonffy Gyula huszáralezredes, Osváth főhadnagy, a bécsi -Burger közös ezredbeli kapitány (akinek a vén szürke „Julcsa“ lovát -már a „császár“ is személyesen ösmerte a – hadgyakorlatokról!), a -szilaj Tóth Sándor rendőrfogalmazó, Polónyi Andor, a debreceni -csónakázótó mókás ellentengernagya, a flótás Nagy Kálmán -orvos-doktor. A kereskedői kart a világlátott vasas „angol“ Klekner -Manó, Otrokocsi-Végh János (a Blaha Lujza udvari szállítója) és a -hazafias szepességi Ganofszky Lajos nagyfüszeresek képviselték. -Gencsy Gyurka, Dalmy Laci, Budaházy Bandi mulatós gavallér urak is -betekintettek ide olykor a megyékbeli pajtásokkal. A Magyariak, az -Imre és Kálmán (meghalt ez a kiváló primás is), <span class= -"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> mint -serdülő legények zengették a házi muzsikát. Akkor még csak „kis -Magyari“ volt a nevük, most az Imre gróf Tisza Istvánnal „komás“. A -rücskös Papp Gyuri vezérletével (ha leült, akár az elhízott -dajkahátú Tóth Kálmán, nehezen mozdult Gyurka bácsi, ki egyébként -Bodossy Pál mondása szerint olyan dagadtfejű nagy darab ember volt, -mint egy hindu-bálvány!) –, Gusztika, a négylovas büszke nemesi -familiából levitézlett Récsey Gusztáv, rátarti vén pincér és az -akkor még fürge, fiatal Kemény Jankó „koma“ szolgáltak fel ma már -szinte hihetetlen olcsó árért pompás ételeket, felséges érmelléki, -egri és tokaji borokat… Akkor az volt a jelszó és tartottuk is -hittel:</p> -<p>– Sohse halunk meg! – Ezen erősfájú magyaroknak legtöbbje kint -nyugszik már a temetőkben. Mennyire megváltozott a mi szűkebb -magyar világunk is – azóta!…</p> -<p class="center">*</p> -<p>A debreceniek bohém-cimboraságát túlélte és társadalmi kihatásra -felülmulta az aradiak „Kossuth Lajos-Asztaltársasága“, mely közel -négy évtized óta virágzik a kiválóan szívós magyar „Kálmán bácsi“ -(Nagy Kálmán) vezetésével. A hazafias, jótékony és művelődési -törekvések szolgálatában példásan, sikeresen tevékenykedik ez az -erős szervezetű és erős összetartású társaság; valósággal vezet a -hirtelen lobbanó, hamar szertezüllő magyar asztaltársaságok között. -A néhány évtizeddel ezelőtt még erősen németes, sőt szerbes aradi -polgárság megmagyarosítása körül hervadhatatlanok az <span class= -"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> -érdemvirágai. Kiválósága ennek az asztaltársaságnak az is, hogy a -felekezeti és faji ellentéteken – a megértést keresve – -felülemelkedett és hogy az idegen nevű, többször még nyelvükre is -idegen elemeket a hazafias eszmények ápolásában, a szülőváros -iránti ragaszkodó szeretetben igazán testvéresítette. E meleg -baráti körben kedveltették meg a magyar nyelvet, a magyar nótát az -idegen ajkúakkal. A nemzeti érzések bűvkörébe itt vezérelték be -őket a hazafiasságnak olyan alkuvást és meghátrálást nem ösmerő -igehirdetői, mint az egyenes magyarlelkű volt osztrák katonatiszt -Nagy Kálmán, néhai Kövér Gábor, Bauer Gyula, Barabás Béláék; mert -Barabás Béla is itten bontogatta szárnyait, innét emelkedett ki az -országot átívelő szivárványos hírnévre. A hazafias aradi ügyvédek -közül az öreg Péterffy, a puritán Vizer Lajos, Mülek Károly, Müller -Károly, – a „Karcsi“, – Szilvássy László, Nikolics Döme, a -gyújtószavú nagylaki volt követ Nagy (másként macedóniai) Sándor -itt nem a paragrafusok görbítésén törték az eszöket, a hazafiság -oltárán áldoztak. Bárlan itt a hívők lelke az öntűztől is eléggé -lángolt. Hiszen a Nagy Kálmán táborában a magyarságnak olyan -rajongói sem voltak ritkák, mint Ternajgó Cézár, az ujaradi -milliomos svábok virágosan szónokolgató, magyarruhás patikusa. Az -aradi 1848–49-es honvédek, Polgári menház, Iparosok rokkantalapja, -a szegény tanulókat segélyező egyesület, külföldön tanulmányozó -iparos ifjak, Városi és izraelita árvaház, Szegényház állandó -támogatásán kívül-e névtelen, de áldozatkész kispolgároknak -oroszlánrészük van abban <span class="pagenum"><a name="Page_143" -id="Page_143">-143-</a></span> is, hogy a vértanúk emlékét szobor -hirdeti, hogy a kőoszlopos vesztőhely, a vértanúk kivégzésének -szent földje a nemzet tulajdonába ment át. Az október hatodiki -gyásznap ünneplését is ez a társaság kezdeményezte és tartotta -ébren. A nemzeti ereklyék és emlékezések papjai ők kezdettől, akik -a nagyidők történetét Arad utcáin és házain emléktáblákkal -örökítgették meg. Ezüstből Kossuth-serleget öntetett, majd Kossuth -Lajos szobrot is állíttatott ez a társaság; mely tagjait nem rang, -a vagyon, a felekezet szerint, hanem a feddhetlen polgári és -hazafiui erények értékelésével toborzotta. Arad, a „vértanúk -városa“, hazafias hírnevét nagyrészben e lelkes férfiak -buzgóságának köszönheti.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Az aradi Kossuth Lajos-asztaltársaság tanyája, számos esztendőn -keresztül, a zeg-zugos sikátorú „rác-fertályban“, a „Jó pásztor“ -nevezetű fogadóban volt. A vén kuruc Novotny Lajos volt itt a -fogadós. Hosszuszárú tajtékpipáit remekbe szívta ki. Ezüstgombos -mellényére széles, fehér, bibliai őspásztor szakáll omlott le. Az -öreg úr büszke is volt a szakállára, a legdrágább büszkeségei mégis -a lánykái, a szépséges, szende, szőke Margit, Iréne és a lobogó -feketeszemű, makrancos „kis cigány“ Mariska voltak… A szakállra -visszatérve, az én időmben remek fekete szakáll volt a gránátos -termetű, ernyedetlen társulati főnótáriusnak, Schwartz Zsigának a -lengeteg szakálla is. Az évek során abba is ezüstfehér szálakat -öltögetett az idő, hanem <span class="pagenum"><a name="Page_144" -id="Page_144">-144-</a></span> szivök és lelkök fiatalosan meleg -maradt ezeknek a derék embereknek. A nyugdíjas 48-as -honvédfőhadnagy, May Soma nyolcvan és valahány esztendős korában is -sort tanyázott a fiatalabbakkal. Étvágyát, itókás és mókás jó -kedvét – irigyelték, irigyelhették az ifjan öröknyugovóra tért -Rausch Kálmánék, Hrabovszky Lajos és a többi megviselt fiatalok, -akik a bolondos Nyilasi Matyival, Fóriss Pistával az aradi -temető-kertben sokáig hiában várták May bácsit.</p> -<p>A Kossuth-asztalhoz tartoztak: az iparososztály dísze, az -érzékeny, komoly Millig Matyi és az ezüstsarkantyus Húzó Pista is. -Pista volt az egyetlen magyar viseletű aradi kávés, akihez fogható -cikornyás felköszöntőket csupán a debreceni hírneves szűcsmester, -nemes Bisotka István uram mondogatott különféle „borközi -álláspontokból“. Darutollas Húzó Pistának volt a nótája:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Faluvégén jártam,<br /></span> -<span class="i0">Bábaszarkát láttam.<br /></span> <span class= -"i0">Az a fene bábaszarka,<br /></span> <span class="i0">Hátul van -a farka…<br /></span></div> -</div> -<p>Némelykor a vérbeli humorista Angyal Dezső pékmester, az újaradi -sváb-tájszólás mesteri előadója is belesegített a Pista nótájába -Iritz-zel, aki elválhatatlan iródeákja, hajnalokig fennvirrasztó -társa volt a „magyar kávésnak“. Bezzeg nem tartoztak az éjszakai -baglyok sorába a csendes nagy Weil Lojzi, sem az igazán „úri-szabó“ -Cziráky (nemesi előnevét büszkén használta a cégtáblán), még a -nyakas mészárosmester Glück Hánzi sem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> A -tréfát elértő Bérczy nászt, a régi vágású városi kamarást Leviczky -Tiborral (a vármegyétől), Ravasz Imrével hamarébb el lehetett -csábítani az elől Jakab, hátul Mór (valóság szerint Jakab Mór) -barátunk hajnali kávéházába; az ilyen kiruccanásoknak a -javíthatatlan öreg legény Krausz „Palcsi“ sem volt elrontója. -Tonesz bácsi, a „fekete kutyás“ füszerüzlet főnöke a sarokról, már -csak estharangszóig kapott kimaradást. A tűzoltó Pankert Viktor -zászlótartónak beillett ebben a társaságban, nem úgy a kis Kalmár, -aki az aradi veteránok egyesületében (volt akkor ilyen hadastyán -testület is a Nyáry Béla fővezérletével) balszárnyas volt. -Kakastollak repkedtek a díszkalpagján és a kardjáról nem is volt -tanácsos beszélni, mint akár a boldogult Tiszti Lajos szerkesztőnek -az ő 48-as honvéd hadi élményeiről a haragos tüzér Szedlák Mátyás -előtt…</p> -<p>Lánybeszédű Sárga Lukács és a zsandárviselt Kiss Fránci az -alkalmi korteskedések során váltak ki. Hellyel-közzel ellentétbe is -kerülgettek a Kossuth Lajos-asztaltársasággal. A hallgatag ivó öreg -honvéd Hatschek bácsi soha! Gyulay Pista bátyánk a nyomdász és -laptulajdonos sem… Nem a kegyeletemen és szeretetemen múlik, hogy -az aradi volt legnagyobb halkereskedőnek elfelejtettem a nevét. -Szelecsán vagy Telecsán volt ez a kedves öreg úr? Román ember -létére 48-ban is a Kossuth Lajos honvéd katonája volt, későbbed -lelkesen szolgálta a Kossuth-asztaltársaságot is. Oláh bőjtök -idején füstölt csemegehalakból és kaviárból tálalt olyan lakomát, -hogy „szikla borral“ ugyancsak meg kellett öntözgetni e bőjtös -inyencségeket. <span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span></p> -<p>Nevezetes ellenlábasok voltak mindig – e társaságban – Klapok -Muki és Ravasz Imre aradi népszerű fényképészek. A fehér abrosznál -szívesen licitáltak egymásra, különösen a góbé Ravasz Imre volt az, -ki szívével, erszényével minden mozgalomból részt kért. Még a -torkával is szolgálta a nemes ügyet. A Kossuth-társaság pénztára -javára, csengő pénzért, akárhányszor elénekelt egy-egy -„miseberákot“. Klapok Mukinak ez fájt leginkább, mert az ő hangja -nem termett a nótára; node Ravaszt is elérte a végzete. Negyvenéves -aradi tevénykedései után díszünnepelték s az ő inkább kopasz, mint -fehérfürtös fejére is ráénekelték az – áldást… Ilyen nyűhetetlen -tagja nem sok került a Kossuth Lajos asztaltársaságnak, amelyhez -pedig a jó konyha, jó pince, jó társaság s főként a varázsos magyar -úr és hazafi, az elnök Nagy „Kálmán bácsi“ kedvéért szeretettel -társultak (legalább kültagnak) a mindenkori aradi színészek is -Ujházi Edétől le Tompa Kálmánig, Mezey Pétörrel, Bács bácsival, a -színházi pénztáros Gonda Lacival együtt. Az ujságírók: Murai -Károly, Gárdonyi Géza, a felköszöntőiről is emlékezetes lófőszékely -„csiki kend komám“ Cs. Endes Dániel szerkesztő, Londesz Elek, -Kosztka Miska, Benedek Árpád s még sok mások örömest melegedtek fel -itt. A képzőművészetet a nemrég elhunyt Györgyössy Rudi piktor -képviselte, aki utoljára az aranyszívű és aranyoskedélyű Nikolics -Döme ügyvédnek volt a hegyszőlőn pásztora s akit barátunk, a -karakán Döme úr, ménesi kulacsborral és teljes dohányzó készséggel -temettetett el… Ámde hiányos és tökéletlen volna a leírásom -<span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span> a fortélyos vén pincér és címeres -„német birodalmi“ nemes Herr von Lübeck Hermán felemlítése -nélkül.</p> -<p>– Lübeck! – neki kiáltották.</p> -<p>– Gyüvek! – már hozta is a „penészest“, amely üveges ital a -Novotny apó hegyaljai borokkal gazdagon rakott pincéjének egyik -zamatos különlegessége volt, – gyüvek! – már hozta is a penészest. -Tépett lelkemet felmelegítik, derűvel töltik el a régi emlékek, -mert az az igazi szegényember, akinek még emlékei sincsenek, aki -mindig csak az árkokat kerülgette a virágos mezőn.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span></p> -<h2>Notárius Bekk Pista.</h2> -<p>Béla király névtelen jegyzőjétől kezdődőleg, nemzetünk életében -mindig hasznosan és jelentősen szerepeltek a nótáriusok. A papság -mellett századokon át a jegyzők voltak a köznép vezetői. Amazok -inkább a lelkiekben, a nótáriusok az élet mindennapi küzdelmei -között intézték a nép bajait. Ha egyszer megírnák a magyar -nótárius-kar történetét, pusztult falvak elsimult temetőkertjéből a -haza- és népszeretetnek, a művelődésnek sok felejtett nagyjellemei -sorakoznának fel a névtelenségből. Az a szegedi nótárius is, akiről -itt megemlékezem, legérdemesebb tagjai között említhető fel a -nótárius-karnak. Németesen hangzik a neve (Beck), de belső és külső -tulajdonságaiban, szokásaiban megrögzöttebb eredeti magyart nem -ismertem a szegedi Bekk Istvánnál. Szegeden, a tiszamenti -színmagyar városban negyven esztendőn át népszerű kedves fogalom -volt a Bekk István katonaügyosztálybeli jegyző neve, alakja, -karakán magyar jelleme. Emberöltőn át százezernyi magyar -<span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> ügyét képviselte a hajszálhasogató -katonasággal szemben. Szeged népe – ezért – hálás szeretettel -ölelgette körül nótárius Bekk Pistát. Ugyanis Istvánként csupán a -hivatalos írásokon szerepelt ő kegyelme, – Pisti, Pista úr, Bekk -sógor volt az ő neve mindig. A sógor-nevezet a saját szavajárása -után ragadt rá, mert akit szeretett és meg akart becsülni, ha -mindjárt tanyai tarhonyáshasú kismagyar volt is, sógornak, sógor -úrnak szólította. Bekk Pista után Szegeden így támadt egész sereg -népszerűvé vált sógor a polgárság köréből, mint teszem azt: a -várnagy Apró Pista sógor, rendőrbiztos Szekula és Bende sógor, -halászmester Bitó sógor, a vendéglős Janik, Kis Palcsi, -halászcsárdás Ónozó Poldi sógorok, Lechner-téri boltos Böröcz Pál -sógor, a szakácstudományáról híres utibiztos néhai öreg Gróf János -sógor, nótaszerző alsóvárosi franciskánus barát, páter Radvánszky -Jóska sógor, Kabók sógor a magyar zsinórdíszek rajzolómestere, -paphalmi nagygazda Gombos Sándor sógor, a mókás vadász, szinész, -író és ivó Terestyéni, másként Csényi Gyula sógor, tanyai kapitány -nátha-Tóth Antal sógor, nagyszakállú igazgatótanító Kovács Pista -sógor, ki minden felköszöntőjét „már a régi görögök“ bevezetőszóval -kezdette, a „polgárőrség“ zászlótartója fésűgörbítőmester Hirháger -Fránci sógor a Felsővárosból, piktor Jóska, aki egyébként nem -piktor, hanem Kovács József tűzoltóparancsnok volt, a Kertész -ügyvéd és Kertész a csirkefinánc (vámellenőr) sógorék, Kriszt -sógor, a nagyorrú városi gazdász, a branyiszkói honvéd s -főlevéltáros Koncz „tátival“ és a többiek <span class= -"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> még -sokan, eredeti, érdekes, érdemes oszlopai egy színmagyar, erős és -derült polgári életnek. Persze Bekk Pista sem kerülhette el sorsát, -végül maga is „Pista sógora“ lett az egész városnak.</p> -<p>Bekk Pista, aki Debrecenben is diákoskodott, az 1860-as évek -végén került Szeged város szolgálatába. A „víz előtt“ még más kedvű -nép lakta Szegedet. Munkára szorgos volt ez a nép akkor is, hanem -azután a mulatozásokból is kivette részét. Hivatalnokok, -kereskedők, iparosok, halászság, hajósok, gazdálkodók mindnyájan -tele kamrával, pincével rendelkeztek. A jó mód ébren tartotta a -jókedélyt, a vigadozó kedvet is. A legharsányabb közmulatságok a -Felsővároson, az úgynevezett „kiskaszinóban“ zajlottak le. -Testvérként szórakoztak ott a „batyubálokon.“ Az étel-ital -egyébként sem volt drága, a cigányok is beérték a sűrű garassal. -Micsoda érzékeny magyar nótákat zengedeztek akkor. Micsoda -daliszépek voltak azok a táncok is. Csörgött, csattogott a -sarkantyú, a lányokon, menyecskéken ropogott a bodros fehér ruha. -Kipegtek, kopogtak a piciny cipellők. Jobb nótás legény, délcegebb -táncos egy sem került ottan vicenótárius Bekk Pistinél. A -barnahajú, buzavirágkék szemű vidám legény évtizedeken át lelke -maradt a szegedi mulatozó társaságoknak. Amilyen pontos volt a -hivatalában, hivatalon kívül a névnapok, disznótorok, lakodalmak, -keresztelők, szüretek, sátoros- és nem sátoros-ünnepek minden -szórakozásaiból részét nyűhetetlenül kivette. Öregeknek és -fiataloknak igaz gyönyörűségére így élt Bekk Pista még a rettenetes -emlékű <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> árvíz után is, amely pedig alapjában -felforgatta Szeged társaséletét. Sok muskátlivirágos tűzhely nem -épült fel többé. A jómóddal elúszott a régi füttyös gondatlan -jókedv is. A romok felett palotásabb város támadt. Megnőttek az -igények. Elfinomult az izlés, de felszaporodtak a gondok, -felburjánzottak az idegen erkölcsök is. Más Szeged város volt ez -már. Más! Csupán Bekk sógor maradt meg a réginek. Nem ellenzette a -józan haladást, hiszen tanácsaival ujságíró barátainak révén -szeretettel szolgálta, nem egyben irányította is azt, mégis búsan -nézte a szegedi magyar jelleg kivetkőzését. Legalább részben -megpróbálta visszacsinálni a „vízelőtti“ régit. A magyaros érzésű -embereket összehozta. A nemes magyar szokásokat ápolta. A palotás -Szegednek is igyekezett megadni magyar zamatját, magyar zománcát. -Érzéseit, magyar lelke belsővilágát külső viseletével is igyekezett -kifejezni. A magyar ruha le nem vedlett róla. Egész látványosság a -Bekk sógor ruhatára, találtatódnak ebben száz rőf zsinórral -cifrázott nadrágok is… Hát még amiket kardokban, fokosokban, -szíjfonatokban, fafaragásokban, kulacsokban, gombokban és magyar -csattokban összegyüjtött?… A magyar csattgyüjteménye különösen -olyan gazdag, olyan eredeti, olyan egyedülálló, melyhez fogható -sehol az ország egyetlen gyüjteményében sincsen. Bekk sógor -szorgoskodásának az eredménye a szegedi néprajzi múzeum is, melyet, -mondhatni, a hivatalos körök ellenére erőszakolt ki. Már ma ez is -egyik büszkeségük a szegedieknek. Nótárius Bekk Pistának valójára -nagy érdeme és érdekessége, <span class="pagenum"><a name= -"Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> hogy az újkor átalakító -hullámcsapásai között, mely oktalanul lekicsinyelt népéleti -kincseinket tömegestől sodorgatja le az enyészet mélységeibe, – sem -szívét, sem fejét nem veszítette el. És míg egyrészt nagyhálóval -halászgatta a felejtés iszapörvényéhez sodort kincseket, másrészt a -maga nemes szeretetét fel tudta gyujtani sok kiváló írónk és -művészünk lelkében is. A Szegeden felserdült írók közül Mikszáth -Kálmán, Pósa Lajos, Sebők Zsigmond, Lipcsey Ádám, Gárdonyi, -Kemechey, Tömörkény, az inkább lágyszavú Homok (Cserzy Mihály), -„költő“ Kisteleki Edus, világjáró Becsky Laci és még többen is -„szegediek“ merítettek, meregetnek ma is a Bekk sógortól szinte -ihletett erővel feltárt népéleti történeteinek, jellemzéseinek -őskincseiből. A művészek közül Vághó Pál, Fadrusz, az öreg Vastagh -apó, Garay Ákos mindnyájan gyönyörüséggel keresték fel a szegedi -nótáriust, akinek atyai támogatásával kerültek a művészi pályára – -az egyszerű föld népe közül – a Németországban ösmert nevű rajzoló, -Berlinben kint lakos Tóth-Molnár Ferenc, a Franciaországba -elszármazott Fancsali-Nagy János festők, egy Végh nevezetű -szobrász. Ezermesterkedő szegedi műiparosokat ugyancsak Bekk sógor -buzdított a különféle „magyar mívekre“.</p> -<p>Hermann Ottó, Seemayer Vilibáld megbecsülték, figyelmükre -méltatták a nótárius Bekk Pista néprajzi ösmereteit. Node nem is -csoda az, hogy a népéletnek annyi minden hétfátyolos titkát elleste -Bekk sógor, hiszen egy-egy vasárnap délután – korra nézve – -három-négyszáz esztendőt képviselő <span class="pagenum"><a name= -"Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> Matuzsálem apók -összegyültek az asztalánál, mint vén Somogyi Jóska -pandurkomiszáros, aki Rózsa Sándort a „szegedi várba“ bevitte, a -Rózsa Sándor barátjai közül Zákány uram a kilencvenkét esztendős -alsótanyai öreg gazda, Pottyondy „bácsi“, ki már 48 év előtt mint -főhadnagy szolgálta a „császárt“ Taljánországban, Viski szíjgyártó, -Bárkányi a pék, Kiskaskötő-Tóth János 48-as hadnagy s még sok másan -vízelőtti öregek… Makrapipáink szűzdohánytól füstölögtek ilyenkor. -Savanya buckai illatozott a rózsás kancsóból. Sok minden komoly -dolog, de huncutság is szóba került. Mesék és valóságok elegyest -bokrétástól, mint az aranyos napfénynél kibontakozó árvalányhaj -pihés fehér fürtjei a réten, a virágszagú magyar mezőkön. Hej, huj! -Olykor az udvari dudás Csonka-Bukoca-Tanács Ignác vizimolnár gazda -is „rátette“ a Joó-pálost, a régi szegediek verbunkos táncdalát… -Minek folytatnám tovább! Elavultak már azok a magyar nóták. A -hegyről lefelé ballagunk mi is, kedves Pista pajtás.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span></p> -<h2>A dudások.</h2> -<p>A szerbekről, tótokról oláhokról tartják, hogy a dudaszó a -legkedvesebb muzsikájuk. Tótról, oláhról most nem beszélek. A -szerbekre csakugyan ma is igazság, hogy dudás nélkül a lakodalmuk -sem igazi lakodalom. Még a Vojnicsok, Dungyerszkiek is megkivánják -olykor-olykor a dudaszót. Ezek az igazi, legsikerültebb bácskai -mulatságok. Az angolszabású köntös lehámlik az urakról. Égőszemű -bunyevác, füstös orthodox szerb lelkük kívánsága szerint járják a -bolondját.</p> -<p>– Hujju, juhh! – a dudaszóba belezördülnek a mélabús zengésű -tamburák is. – Hujj, ju! – Ti édes Danicák, Maricák! Ilyenkor szép -az élet. Ümmög-zümmög a kórus. Zsibolyog a duda. Ez a tánc.</p> -<p>Régentébb a magyaroknak is kedvelt zenészük volt a dudás. Apafi -Mihály fejedelem urunk idejében a főurak mulatságain is ott -szerepelt a dudás. Mártogatós, döbörgetős hajdutáncot jártak a duda -ingerletes hangjaira. Még a templomban is szóhoz <span class= -"pagenum"><a name="Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> jutott -a dudás. A régi Szegeden, a karácsony-éjszakai éjféli misénél, az -egyházi szertartások után, a boszorkányok órájában, a -minorita-atyák templomába dudaszóval vonultak fel a felsőtanyai -pásztorok. Bizsergetős dudaszó mellett énekelték pásztornótájukat -„Jézuska köszöntésire“. Midőn kövér volt az ajándékbárány és a -kecskegidó, a minorita páterek fráter-szakácsa is a pásztorok közé -elegyedett és a kegyes öreg Mária dajkákkal, bizsergetős dudaszó -mellett, az oltár körül, a Jézuska jászolánál úgy táncoltak a -szeri-puszták magyarjai…</p> -<p class="center">*</p> -<p>Pogányhangszer a duda. Nem hiában készítik többnyire -kecskebőrből, érzéki hangok sikolytoznak a kebeléből. A kecske -különben is a néphit babonáshírű, titokzatos állatjai között -szerepel. A fekete macskák, fekete kakasok, fekete kutyák, fekete -ártányok ördöngös állatseregletében a fekete kecskének is kitünő -hírneve van. A boszorkányok többször kecskén lovagolnak kárhozatos -péntek-éjféli mulatozásaikra. Az ördög pofáját és a kecskefejet is -hasonlatosnak mondják; tehát abban is van valami, hogy a dudaszóval -mulatozó ember az ördög-tükörében nézdegeli magát. A -kecskebőr-dudából ördögöcskék öltögetik ki szőrös nyelvüket. -Vihogják a mámoros embert. Rémletes, mégis kacagtató torzképekkel -vigyorognak rá… A dudaszóval halálig lehetne csiklándozni az -embert, midőn a meztelenül ledér visongások ellágyító melódiákkal -váltakoznak vakmerőn, szilajul. A dudaszónak ezen ördöngös -varázslata a mi nagy írónkat, Mikszáth Kálmánt <span class= -"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> is -magával ragadta s ha majd egyszer fekete kecskén – az árnyékvilágba -– ellovagol az utolsó dudás is, hirök, nevök fennmarad. Mikszáth -Kálmán írásaiban élni fognak a dudás Lapusnyákék. Hisz ennek a -bölcselméjű, képzelő erejében mégis bájosan gyermekies nagy -írónknak az írásai is piros süveges, fekete palástos éjféli dudás -igéző muzsikájára emlékeztetnek. Aranyporos napfényen fekete -pillangót varázsol a fehér rózsára. Meglepőleg odavetett szavával -elborzongat, majd pogányos gyönyörűségekbe csiklandoz minket.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Én Istenem! Mennyi jövő-menő érdekes alakja is volt egy-egy régi -magyar portának. A kamra, a pince áldásaiból bizony sokfelé jutott. -Kinek marokkal, kinek vékával, kinek zsákkal mérték a kenyérnek -valót. Üres kézzel senki nem távozott a bálványfaoszlopos kapun -kívülre. A pusztuló magyar világ ősalakjai között időnként egy öreg -dudás is be-benézett hozzánk. Bagoly Bálintnak hívták, de „Fúrú“ -volt a csúf neve. Olyan öreg volt már, hogy mindennap egy régi -nótát felejtett el a vén dudás. Az uriházaktól éldegélt már. A -dudája nyakán s fején dúsan kirakott kalárisszemekről regényes -történeteket beszélt. Százszor elsorolta, melyik gyöngyszemet -melyik asszonytól vagy lánytól kapta, mikor még ő nyalka, fiatal -dudásember volt… Halottak voltak már azok mindnyájan; de a vén -dudás nem hagyta veszendőre az emléköket. Porladó női szépségek, -régi táncok, felejtett nóták tört emlékeivel volt tele a fogatlan -szája és nyekergős öreg dudája. <span class="pagenum"><a name= -"Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> Valahol a temetőszél felé -lakott Bálint. Csupán és egyedül azért haragudott szörnyen, midőn a -kocsmákban huncutságból ráfogták a dudájára, hogy az macska bőréből -készült…</p> -<p>Később egy igazi nagy dudást, telivér magyar dudást Szegeden -ösmertem meg. A vizimolnárok rendjébe tartozott -Csonka-Bukoca-Tanács Ignác. Mint vizimolnár, mint dudás emlékeztető -eleven jelül maradt vissza a régi világból. Malomja a szegedi -Alsó-Tiszán, valahol a Boszorkány-szigetnél, garatolt. Nem lángelős -lisztet őröltek már azon. Paprikatörő malomnak alakították át.</p> -<p>Bukocát nótárius Bekk Pista „sógorral“ kerestem fel szép -ünnepi-délután. Az Alsó-Városon a Pálfi-utcában volt csinos -tornácos háza a vizimolnár-dudásnak. A padláslyukból piros -paprikafüzérek virultak ki az utcára. Odabent éppen borotválkozott -a dudás. A fehér szobasaroknak fordulva, tükör nélkül -borotválkozott a dudás. Várakoztunk az ösmerkedéssel, meddiglen az -éles késsel símára kaparta orcáját és gégáját. Ekkor -bemutatkoztunk. Paroláztunk is egymással:</p> -<p>– Bukoca uram, van-e itt közeliben valami jó csárda? – tudakolta -mindjárt Ábrahám Jani pajtás a Rókusról, aki sallangos paripákon -repített le minket az Alsó-Városra.</p> -<p>– Volna bizony itt. Csak mindjárt az utcasarkon van egy, ahol -finom piros bort mérnek, – felelte a dudás.</p> -<p>– Akkor gyerünk! Ne hervadozzunk itt száraz torokkal, – -Tömörkény István az író is <span class="pagenum"><a name="Page_158" -id="Page_158">-158-</a></span> közbevágott, – lóduljon át kelmed is -velünk egy ital borra.</p> -<p>– Még pedig dudával együtt, – szólt nyomatékosabban katonaügyi -nótárius Bekk Pista.</p> -<p>A dudás rábólintott:</p> -<p>– Ügön! Ott leszek! Még pedig a kecskefejűvel, – Ignácnak -ugyanis két dudája volt. Az egyiknek a koronafájára kecskefej, a -másiknál kisasszonyfej volt kifaragva. A kisasszonyfejűt gyengébb -dudának véleményezte Ignác, – bárlan ez cifrább, mint a -kisasszonyok… Az igazi duda – kecskefejű.</p> -<p>– Mekk, mek! – hamiskásat nyekkentett a kecskefejűvel. A -kidülledt üvegszemű, szakállas és kunkorgós szarvú fejecske szinte -öklelt, vigyorgott is, mint egy sánta ördög.</p> -<p>– Honnét sikerítette ezt a csudát? – tudakoltam.</p> -<p>– Magam farigcsálok ilyesmit, – a dudás kidűtötte mellét. Széles -melle, bivaly nyaka volt a komának. Eleven sárga szemei dévajul -villogtak. A kövér, kerekarcú embernek csupán a bajúszsodrintás nem -sikeredett. A bajúsza bizony szaporább növésű is lehetett volna. -Midőn tovább beszélt, az arca csak úgy dagadozott az önérzettől: – -az ám, dudafejeket is farigcsálok én. A szerb dudások messzi -földről eljárnak én hozzám kecskefejekért…</p> -<p>– És a nótákkal hogy vagyunk, – mondtam én.</p> -<p>– Ami az újabb ficánkos nótácskákat illeti, bizony azokért nem -törtem magamat. Azonban a régieket illetőleg becsülettel szolgálok -az uraknak… <span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span> – A csárdában emberül is beváltotta -szavát Csonka-Bukoca-Tanács Ignác, – ez volt a neve, nem én -találtam ki… Mint beteg birka tüdőjéből a hangok, nem herregett az -őkelme dudája. A kecskefejű dudából élesen, kedvesen, ingerletesen -süvöltöztek, zsibolyogtak kifelé a melódiák.</p> -<p>– Hujj, juhh! – Ábrahám Jani és a fekete Pillich Imre a nemes -várostól már kurjantott is, dobbantott is, midőn a „superes“ -táncnótába kezdett a dudás. Akkor meg mindnyájan elméláztunk, -földnek szegtük tekintetünket, midőn a búsongós parasztiak -következtek:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Magasan száll -darumadár,<br /></span> <span class="i0">Nagyokat is -kurjant…<br /></span></div> -</div> -<p>– Üljön le már kend! – mondta Tömörkény, mert a dudás állva -zötyögette a hangszerét.</p> -<p>– Ilyenkor, kérem, nem lehet.</p> -<p>– Már miért nem lehetne?</p> -<p>– Amikor én most szolgálatban vagyok? – a kérdésre kérdéssel -felelt a dudás, a megbotránkozás erősen kiérzett a szavaiból.</p> -<p>Bekk Pista is megszólalt.</p> -<p>– Hát ráncosszárú bűgatyája van-e még kendnek?</p> -<p>Keserveset nyekkentett a duda. Restelkedve hümmögte az -ember:</p> -<p>– Kimönt már az a divatból…</p> -<p>– Hujj, juhh! – némely éjszakán a holdfény palástos szél -pogányos szilaj nótahangokat sodor végig a Tiszán. Az utolsó -vízimalom utolsó molnára dudálgat ilyenkor. A malomházajtó -küszöbéről <span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span> fel nem jegyzett, felejtett, különös, -régi, nyers magyar nótákat dudálgat. És én elhiszem azt, hogy -ilyenkor megelevenedik a Boszorkány-sziget<a name="FNanchor_5" id= -"FNanchor_5"></a><a href="#Footnote_5" class="fnanchor">5)</a> -átkos porondja. Régi, félelmetes boszorkánymesterek, vérpiros szájú -fiatal boszorkák, a máglyatűztől megszépülten, kéjre ébredve járják -a kárhozatos boszorkánytáncot a víz felett sikkangó dudaszó -csiklandós hangjainál.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span></p> -<h2>A podeszta.</h2> -<p>A boldogult Ciotta podeszta idejében Fiume még igazán kedves -gyöngyszeme volt a Szent István király koronájával jelképezett -magyar birodalomnak. A fiumeiek a magyar-olasz testvériség jegyében -nemcsak békésen éltek s gyarapodtak, hanem a barátkozásra is -ráértek a tiszamelléki rónák hevülékeny magyarjaival. Olyik napon -az Adria mellől fel-felkerekedett két-háromszáz főnyi fiumei vidám -olaszság, nők-férfiak elegyesen és polgármesterük, a gavallér -Ciotta podeszta, vezetésével hol Szegedre rándultak halászlére, hol -Debrecenig kalandoztak el a világhires kolbász és zsírban pirult -aranybőrű fonatos, ős debreceni csemegék tanulmányozására. Persze, -viszont, Szögedéből és Debrecenből is verbuválódtak lelkes magyar -társaságok, akik időnként Fiumét keresték fel. Nagy Lajos királyunk -óta az olasz s magyar testvériség nem állott ilyen erős lábon. A -fiumeiek e testvériség megpecsételéséül, Ciotta podesztájok hasonló -megtiszteltetésének viszonzásáúl, a debreceniek és szegediek -polgármesterét <span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span> „díszpolgárul“ is megválasztották, -ezentúl ez volt az alapja és magyarázatja, hogy a magyarok Szegeden -és Debrecenben is „podesztának“ nevezték a polgármesterüket. A két -híres város polgármesterének: Zákányi Pálfy Ferencnek Szegeden és -Németujfalui Simonffy Imrének Debrecenben holtig „podeszta“ maradt -a nevük. A szelid Pálfy podesztáról szegedi ujságíró korában -Mikszáth Kálmán festegetett csípős jellemzéseket:</p> -<p>– Ha kutba néz: mély belátású Pálfy podeszta, – ez a mondás is -Mikszáth Kálmán szederlébe mártott tollából buggyant ki. Én meg -most a debreceniek podesztájáról, az őseihez szintén megtért -Simonffy Imréről mondok el egyet s mást.</p> -<p>Simonffy Imre még 1848. előtt került be nemes Debrecen város -belső szolgálatára. Régi érdemes családi összeköttetések is -egyengették az útját a fiatal „hites-ügyvédnek“. Debrecennek -fejedelmi határával ősidőktől gazdag hire volt. Akit egyszer a -debreceni polgárság „belső emberéűl“ megtisztelt, annak már jól meg -volt vetve a fejeágya. Az ilyenek nem rebelliskedtek, nem csörögtek -tovább, mint ahogy az itató vasfazék is elhallgat, minekután a -lőcsfőről a kasfarba beveszik. Az 1848. mégis megmozdította -Debrecent is, a „piros pántlikásokkal“ a fiatal Simonffy is -elvonult a harcmezőre. Kiérdemelte a honvédszázadosi rangot, node -hosszú életében ez is volt az utolsó kurucsága… A kalapot otthon -sem viselte a podeszta. Feleségére, az erélyes, okos, takarékos -magyar nagyasszonyra, aki a debreceni előkelő Tóth polgár-családból -származott, nem talált a mondás, hogy hosszú haj: rövid ész. -<span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span> Az sem illett rá, hogy mint rezgő -nyárfalevél, olyan az asszony. Milliókra szaporította a családi -vagyont és felsőbbségét a városházán is olyannyira elismerték, hogy -míg a podesztát hátmegett „Imre néninek“, a nagyasszonyt „Julcsa -bácsinak“ tisztelgették a halvérű debreceniek.</p> -<p>Akkortájt még a debreceni diákot sem esztergályozták körül a -nyugati divatok és elfinomodás „kultur-műhelyében“. Torzonborz, -tüskés, szilaj népség volt a debreceni diák. Mindjárt szemükbe -tünt, midőn a „Nagyerdőbe“ vezető óbester „Simonyi-út“ mentén nyári -lakot építtetett a podeszta. A kaján diákok fekete táblát szegeztek -ki a szőlőskert kapufélfájára, rikoltó fehér festékkel ráírták:</p> -<p>– Ezt a villát nemes Debrecen város tégláiból építették! – -Bárlan Debrecen városnak volt s van hatalmas téglagyára, a -podesztát illetőleg a diákság ráfogása nem volt igaz. Simonffy -sokat tartott a „becsületre“, noha azelőtt bizony történtek a -„debreceni földön“ olyan hivatalos gazdálkodások is, melyekre -illett a civismondás: – ki mit őriz, abbul il!…</p> -<p>A takarékos Simonffy podesztának a „két pízes“, másként -„suszter-havanna“ volt kedvenc szivarja. A városházán hivatalnokait -jutalmazásul – letegezte. Midőn pedig a törvényhozás rendezte a -szabadságharc vén katonáinak nyugdíjügyét, a milliomos podeszta is -előkereste honvédtiszti igazolványát és folyamodott a -honvéd-nyugdíjért. A századosi illetményt kiutalták neki és a -debreceni öreg honvédek között támadt nagy öröm. Valamiféle -<span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span> huncut ujságíró elhiresztelte, hogy a -podeszta a „honvédpénzt“ szétosztja a szegényebb bajtársak között. -Várhatták.</p> -<p>Debrecenben ősidők óta a nemes város a legelső és -legszívélyesebb vendéglátó gazda. A város háztartásában évről-évre -súlyos összegekre kerekednek ki az úgynevezett „vendig pízek“; mert -debreceni nemzetes polgár uraimék a maguk házkapuját nem örömest -nyitogatják az „idegen“ előtt. Hanem ott a nemes város. Kerül, -amibe kerül. Debrecen város ötösfogatokon kocsikáztatja és nyalka -hajduk seregével szolgáltatja ki a dús városi lakomákon vendégeit. -Külön belső ember a főrendezője ezeknek a lakomáknak. (Ha jól -emlékezem, jelenleg a derék Kiss Sándor fogalmazó a katonai -ügyosztálytól ez a mindenre kiterjedő figyelmű városi -főceremónia-mester.) Ilyenkor a pukkanós bor a legszerényebb ital. -A pántlikás szivarokból is csupán az „especiálisok“ járják.</p> -<p>– Hadd emlegessik meg Debrecent! – az Arany Bika díszterméből -kihallatszó muzsikát lent a kávéházban, pohár hideg víz mellett, a -legzsugoribb civisek is büszkén hallgatják. A „tábla pízt“, ilyen -körülmények között ha még akarta volna sem igen költhette el -Simonffy podeszta. Debrecenben a vendégeket elfogdossa a város, a -jó város, a nemes város s így a podesztának legfeljebb csak -Imre-napkor kellett – otthon – asztalt teríttetni. Meg némely nyári -délután ruccantak ki a barátok a szőlőskertjébe, ahol kint nyaralt -és: debreceni szokás szerint: savanyúvizes „vinkóval“ száraz -kolbászt, zöldhagymás liptói túrót ozsonnázgattak. A <span class= -"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> -podeszta az egyik alkalomnál ilyenkor mondta a huszárjának:</p> -<p>– Eredj Lajos a pincébe. Szállíts fel savanyúvizet is abbul az -új ládábul, amelyiket tegnap küldtek a Csanak bóltbul.</p> -<p>Lajos huszár, csengő-pengő tarajos sarkantyúszóval, lebillegett. -Kibontotta a ládát és ahogy illik, kóstolót is kortyintott az első -üvegből, midőn kihúzta a dugót.</p> -<p>– Pfü! – elfintorította az orrát és a sarokba vágta az üveget. A -második, harmadik, negyedik s az így tovább feldugaszolt üveg is -ugyanerre a sorsra jutott… Odafent már nem győzték várni Lajos -huszárt a savanyúvízzel, a daliás nánási Oláh Károly fiatal -szenátor úr (kinél barátságszeretőbb, lélekben is nemesebb magyar -úr nem került Debrecenben sem!) utána ment Lajos huszárnak a -pincébe. Álmélkodva nézte az üvegroncsokat:</p> -<p>– Hejnye, Lajos! Hát maga mit csinált?</p> -<p>Lajos huszár már ekkorra földhöz vert vagy egy félláda -savanyúvizet s önérzetesen szólott ki az üvegroncsok közül:</p> -<p>– Instálom, romlott víz ez…</p> -<p>– Már miért volna ez a víz romlott?</p> -<p>– Kérem alásan a szenátor urat, olyan büdös szaga van ennek a -víznek, mint mikor a kotló alá zápul a tojás! – Lajos huszár menten -földhöz csapta a kidugaszolt újabb üveget is.</p> -<p>– Ember! Megbolondult maga! – förmedt fel a szomjas szenátor, – -hisz ennek a víznek éppen <span class="pagenum"><a name="Page_166" -id="Page_166">-166-</a></span> ez a tulajdonsága. A szagáról -nevezetes a parádi víz…</p> -<p>– Már kérem szépen a tekintetes urat, parádé, nem parádé, én -bizony szigyenlem felvinni az asztalra ezt a vizet.</p> -<p>– Lajos, maga csak ne okoskodjék, – szólt rá a szenátor. Lajos -huszár fejcsóválva szállított fel néhány üveget. – Képzelje Imre -bátyám, mit csinált ez a Lajos, – Oláh szenátor nevetve beszélte el -a pincebeli esetet.</p> -<p>A huszár mintha csak nyársat nyelt volna, úgy mereszkedett az -asztalvégnél. A podeszta arcán sem mozdult az izom. Hiában nevetett -az eseten a társaság, hidegen hallgatott. Csak a beszéd végeztével -szólt oda komolyan bizodalmas Lajos huszárjának:</p> -<p>– Te Lajos, hocci csak azt az üveget! – de mindjárt utálattal is -taszította tovább s szemrehányólag fordult a szenátorhoz: – Pűh, te -Károly, beszilhetsz te! Ennek a Lajosnak mégis csak igaza van. -Bizony romlott víz ez!…</p> -<p class="center">*</p> -<p>Simonffy podeszta hivatalos szobájában dugig voltak az öreg -asztalok, karos, bőr és brokátszékek, különféle ódon szekrények, -talpas lámpák, talpas óra és aranykeretes vén velencei üvegtükrök. -Az öreg asztalokon, mahagóni és cseresnye szekrényeken hónapokig -felvágatlanul hevert a város címére érkezett könyvek, folyóiratok -tengertömege. A podeszta a szeménél jobban féltette azokat, ha -valamelyik tanács-úr el akart vinni belőlük, keményen kiáltott rá: -<span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span></p> -<p>– Azt csak hagyd ott! Ahoz ne nyulj! Ezek a város könyvtárába -valók…</p> -<p>Midőn azután tűrhetetlenül meggyűltek a halomra dobált könyvek s -„Mihály bácsi“, a podeszta hivatalos legénye, elunta -rakosgatásukat, porozgatásukat, nagytakarítást csinált. Egyszeriben -eltüntette a könyveket. A polgármesteri hivatal előszobája mellett -volt egy setét kamrácska, úgynevezett „kulina“, melyet régente a -kályhafűtők használtak, amikor még kivülről fűtötték a polgárnagyi -szoba búbos cserépkályháját, Mihály bácsi ezt a lyukat rendezte be -városi könyvtárnak s ide hordogatta a féltett nyomtatványokat. -Megtörtént azután egyszer közben az is, hogy a város háromszáz -darab vasúti törzsrészvényének, melyet a Debrecen-Hajdunánási vonal -kiépítésekor búsás pénzért váltottak, szőrén-szálán nyomaveszett. A -polgármesteri szoba minden zugát felkutatták, sehol nem találták a -részvényeket s már éppen Végh Gyula rendőrfőkapitányt is -mozgósítani akarták a legényeivel, mikor ültőhelyéből halkan -megszólalt a podeszta:</p> -<p>– Én most már egészen bizonyosan emlékezem ezekre a -részvényekre. Itt ni, a sarokasztalon sokáig itt hányódtak-vetődtek -a könyvek között.</p> -<p>– Hm! Akkor talán a könyvtárban néznénk meg? – kahintott közbe -szeliden a csendes humoru s iziglen kálvinista magyar bogáthi Hajdu -Gyula adószedő szenátor.</p> -<p>Simonffy podeszta felkapta a fejét, hegyes füstöt lökött ki a -levegőbe a „két pízes bűrszivarbul“:</p> -<p>– Mondasz valamit!… Hm! mégis okos ember vagy te Gyula… -<span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span></p> -<p>A kormos kulinából tényleg előkerültek a „háromszáz részvények“… -Nagy kort elérvén, midőn már nyugalomba vonult a podeszta, -megszokásból a hivatalba még sok éven feljárt utódjához, az érdemes -Kovács József „polgármesterhez“ – „dévánkozni“. Mígnem egyszer -azután a jó öreg Simonffy podeszta is elfeküdt az örök nyugalomra a -Cegléd-utcai temetőn és zengő szélviharok zúdultak keresztül az -aluszékony városon és ólmos, kövér tespedésükből felébredeztek a -debreceniek. Uj alapjain káprázatos erővel, fenségesen kezd -kibontakozni az őscivis-város. Mindamellett azt kivánom, hogy a -helyénvaló takarékosságot, magabizó kitartás és szívósság azon -civis erényeit, melyekkel az öreg Simonffy podeszta erősen is fel -volt vértezve, ne kicsinyeljék le s ne tagadják meg az új viszonyok -között sem. Maradjanak méltók a város címeréhez, amelyben a -pajzskeretbe foglalva látjuk a kitárt – bibliát is…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span></p> -<h2>A debreceni nagyszabadságon.</h2> -<p>A debreceni régi híres országos vásároknak volt népies nevük – -nagyszabadság. Századok óta négy ilyen vásárja van a -civis-köztársaságnak. Januárban esik a Remete-Antal –, áprilisban a -Szent-György –, augusztusban a Nagyboldogasszony – és októberre a -Dienes-napi vásár. Régente hetekig, négytől-hat hétig elnyúlt a -debreceni vásár. A különféle vásári rendszabályok, kalmár -szabadságok és szokások keretében nemcsak adás-vételek, hanem a -szórakozások is rendkívüli méretűek és érdekességűek voltak. És -ünnepként folytak le ezek a szép napok. Az ünnepiesség nemcsak a -lelkekben, hanem a külső díszes viseletben is felpompázott a -szélrózsa minden irányából összesereglett földmívesek, pásztorok, -iparosok, hazai és külső országi kereskedők, az uraságok, a -kocsmárosok, cigányság, komédiások festői tarka tömegeinél.</p> -<p>A számlálhatatlan milliónyi értékek, amelyek itt az élet-piacon, -a barom-, ló-, birka-, disznó-vásártereken, a kalmárság emeletes -kő-árúházaiban, a <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span> kirakodó iparosok sátoraiban -összehalmozódtak, kápráztató és felemelő erővel hatottak -mindenkire. Még csak gyerek voltam az időtájt, mégis átéreztem az -öregek büszke elégültségét, öntudatos nyugalmát, a kövér jólét -szélesreterpedt derűjét, mely abból támadt, hogy a magyar föld és -szorgalom termelte mindezeket a kincseket. Ezekért egyedül az Úr -Istennek tartozunk hálával. Ezek nemzeti kincsek; melyeknél azonban -az összesereglett emberek sem voltak utolsóbb értékűek. Ebben az -óriási sokadalomban a férfiak és nők nyílt tekintete, délceg -tartása, méltóságos komoly viselkedése és csendeshalk, egymást -megtisztelő érintkezése gyönyörűen bizonyították, hogy ez nemes -faj.</p> -<p>A szende asszonyokról nem is beszélek. A férfias erő és -délcegség olyan példányképei sorjáztak itt fel, aminőket csak egy -uralkodó és uralkodásra termett faj képes kiválasztani -lelkéből-véréből tisztán. A földnépe és a birtokos nemes úr csupán -ruházatban és műveltségben különböztek. Az arc és lélek szépségei, -értelemtől sugáros homlokuk közös eredetről beszéltek, az egyfajtát -mutatták be. A Rákóczi Ferenc-fejű tiszadobi Porkoláb gazda (az -avarok a papjaikat nevezték bokolábra néven) főúri ruhában az -udvari bálon nem rikított volna ki, mikénthogy a büszke -szentmihályi gróf Dessewffy Aurél népies gunyában a dobi -község-bírói székből nem vált volna ki különösebben. Abban az -időben még annyira húzott egymáshoz a fajtánk. A paraszt nevezetet -a jobbágy sorsból szabadultak sem vállalták, sőt maguk között a -durvát, a közönségeset, az ostobát csúfolták „bőrhasú parasztnak“. -Árpád <span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span> apánk honszerző nemzetségének önérzetes -lelke kivillogott a debreceni nagyszabadságra összegyűlt magyar -tömegek szeméből. Az urak talpa alól, persze, még nem siklott ki a -föld. A köznépet sem sodorták testi-lelki züllésbe az uzsorás -váltók, spiritusz és a nagyzoló, kapzsi idegen erkölcsök.</p> -<p>Hintók, bricskák, sallangós gazdakocsik, a kisgazda járomfás -ökörfogatja eredeti szekértáborba verődtek a külső-vásártér -porcsinos mezőjén. Az öblös szabadkutak gémjei naphosszat -nyikorogva szippantgatták a vizet. A gyepeshátú, földbe épített -óriás téglapincéknél áldomásttartó magyarok zajlottak. A -laci-konyhák élénk során serpenyős zsírfürdőkben sistergett a bőrös -malacpecsenye, kolbász, debreceni fonatos. Hűtött sör, savanykás -bor patakzott a kecskelábú asztalokról. A kisgazdák és különösen a -pásztorok kedves kifogó-helyei voltak ezek a földpincék. Ahol a -pocok bandák reggeltől-estélig, estvétől-reggelig szünetlen -cincogták a félország legkülönlegesebb pásztor- és -betyárnótáit.</p> -<p>Barca Dani, a komiszáros, nyolc-tíz lovaspandurral fékentartotta -ezt a harminc-negyvenezer főnyi embersokadalmat. A városi -belső-vásárban inkább fordultak elő izgágaságok. A gyepszélen -némelykor a pásztorok akaszkodtak össze. A mi számadó juhászunk -Cifra-Sallai Sándor soha ki nem maradt az ilyen csetepatékból. -Virágos szűrét többekszer benthagyta, birkáinak az ára is -odamaradt, ellenben a lékek évről-évre szaporodtak a koponyáján, -noha esztendőközben példás juhászi életet élt.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span></p> -<p>Az egyik debreceni nagyszabadságra én is felejthetetlenül -visszaemlékezem. Az apám nagyjószágokat hajtatott fel a vásárra. -Alkonyatkor indultunk hazafelé. A nyilazó napvilág bucsu sugaránál -a debreceni kétágú torony aranycsillagai a toronyra szállt égi -jelként ragyogtak. Oszladozó nyájak bőgtek az országúton. Nyihogtak -a lovak. Egyik-egyik kanca élesen nyerítve hívta kis-csikóját. -Jókedvű emberek kacaráztak a kocsikon. Vagy nótaszóval dícsérték a -sikerült vásárt. Hazafelé menet több úri fogattal verődtünk össze. -Mi vezettük a kocsisort. A mi vastengelyes bricskánkat széltében -fogott három erdélyi faj-ló repítette. Ezek a szikár fejű, karcsú -lábú, arabsvér-keverék paripák voltak kedvencei apámnak. Kocsiba és -– mint szenvedélyes agarász – hátilónak is ezeket a kecses, okos, -csupa nemes ideg- és tűz-jószágokat tartotta. A Hajdúságról -Brassóig kész volt lekocsizni kedves paripáiért. Lókupec örmények, -szilágysági és erdélyi híres lótenyésztők kedvvel szolgáltak neki, -kedvvel adták kezére a fejedelmi állatokat, mert igazi árát nem -sajnálta a „jó lónak“. A remek teremtések közül száz lovat is -összecsereberélt addig, míg a kedveszerinti fogatot összepárolta. -Az ilyenekre illett is a „tüzes sárkány“ nevezet. A kocsist is meg -kellett válogatni melléjök, aki értett a nyelvükön. Kocsisnak a vén -Balogh Pista ilyen ember volt. Istenes-ember hírében nem állott -Balogh; sőt „rossz“ Baloghnak nevezték a kissé hajlotthátú, -madárhúsú, izmos vén embert. Szinte szúrt a sárgásbarna szeme. Az -ilyen szemet macska-szemnek, magyar-szemnek is nevezik mifelénk. -<span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span> Horgas keselyű orra alatt kunkorgós -fehér bajúsz berzenkedett. Mintha Botond vezér kalandos seregéből -maradt volna vissza ez az agyafúrt vén huszár, ki már 48 előtt -fogyasztotta a „császár kenyerét“, 48-ban meg a magyar zászló alatt -verekedett öreg Virtemberg-huszár cimboráival. Azontúl a -kocsmáknak, méneseknek, meg a német zsandároknak lett réme Balogh. -Lovat lopott, verekedett, betyárkodott mindenfelé. A mi lovaink -körül is szerencsét próbált egyszer. Ám az éber kocsisok -rajtacsípték s ha az apám közbe nem lép, agyonverik. Apám még -gyógyíttatta is a kegyetlenül összetört öreget. Balogh később, -mikor már a betyáréletből kivénült, hálából hozzánk szegődött -kocsisnak. Olyan kocsis nem került másik. Ő, meg a lovak -beszélgettek egymáshoz. Halk szóval játszva kormányozta a -legszilajabbakat is. Élesebb felkiáltása fájdalmasabban hatott -rájuk az ostorcsapásnál.</p> -<p>A debreceni nagyszabadságból hazafelé menet – ekkor is – a vén -Balogh, rossz Balogh ült a bakon. Elébe vágtunk már sok vásáros -kocsinak. Ilyenkor a más porát nyelni, hazafelé menet az úton időt -vesztegetni nem magyar szokás. Debrecentől Nánásig az utat rövid -fujtatással – Böszörményben a Vilmányi Sára asszony fogadójánál – -szoktuk megtenni. Most akadályunk támadt. A vert út mentén -göröngyös, döcögős volt a fasorköz. Erős négy lóval, könnyű -parasztkocsin egész szekérderék „böszörményi bicskás“ poroszkált -előttünk. Ezek a böszörményiek verekedős, zsiványkodásra is szer, -gazdag kevély hajduk voltak mindig. Mostan is szilajul kurjogattak -a kocsiderékból. Rázogatták <span class="pagenum"><a name= -"Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> a kulacsot hetykén. Midőn -melléjök és eléjök akart vágni a kocsisunk, engedték egészen a -fordulásig, de ekkor azután:</p> -<p>– Gyihé! – közécsaptak a négy lónak. A vert út kövér porában -vígan iramlottak tovább. Minekünk a gyötrelmes, döcögős útszélen, -melyet még egy korábbi nagy esőzéskor felvágtak a marhák, -lehetetlen volt a versenyzés; mert az apám sajnálta a lovait is. -Számoltak ezzel a böszörményi zsiványok is. Mihelyt -megcsendesedtünk, visszatartották a lovukat. Amikor pedig elejbük -akartunk vágni, kötekvőleg ismét neki engedték a gyeplőt. Röhögték -a próbálkozásunkat. Csúfszókat kurjogattak felénk. Az apám végül -puskájához kapott:</p> -<p>– Mégis csak közé durrantok a lovuknak, – mondta.</p> -<p>– Kár volna azokért a jó lovakért, – szólt Balogh.</p> -<p>– Igaza van, öregem, – apám némileg lecsendesült; de mivel a -böszörményiek tovább komiszkodtak, ismét fellobbant. A bicskások -közül egy sugár bajuszú, hórihorgas hajdú volt a leghangosabbik. Ez -károgott a legcsúfondárosabban. A lovakat ez ostorozta -irgalmatlanul: – no, ezt a betyárt mégis csak megsrétezem, – mondta -az apám.</p> -<p>– Ilyen ürgések<a name="FNanchor_6" id="FNanchor_6"></a><a href= -"#Footnote_6" class="fnanchor">6)</a> miatt csak nem szerez bajt az -én kedves uram, – vélekszette halkan Balogh, – inkább tessék rám -bízni. Majd móresre tanítom én <span class="pagenum"><a name= -"Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> őket, hogy máskor ne -kössön ki rendes úri emberrel az ilyenféle bűrhasú paraszt…</p> -<p>Apám a rossz Balogh berzenkedésére elnevette magát:</p> -<p>– Jól van, no! Lássuk. Mit tud kend?</p> -<p>Balogh megcsendesítette a lovakat. Nagy hujjongatva a -böszörményi bicskások is megcsendesedtek. Balogh valamit motyogott -a lovaknak. Az arabsok hegyezni kezdték a fülöket. Majd mintha -kígyó szisszentett volna, a vén kocsis hátborzongatón különös -hangjára, összeágaskodtak a lovak. Azután…</p> -<p>– Urficskám, kapaszkodjék a kocsi oldalba, – még figyelmeztetett -az öreg. Azt hittem, hogy ég-föld összeszakad, olyan irtózatos -erővel zúdultak neki a lovak. A böszörményiek a vert úton most már -hiában ostorozták a lovukat, a saroglyát elértük. Már kocsi kocsi -mellett csörgött. – Huj, Mirza! – az aranyszőrű ostorhegyesre, mint -átkozódó pogány pap, szörnyüt rikkantott az öreg. Egész megnyult a -vén ember. Mintha szárnya nőtt volna, félemletesen lobogott a -félvállára akasztott fekete dolmány és az ostorral – amúgy -visszájára – közécsapott az elfehérült bicskásoknak. Pillanatig, a -két kocsi mintha egymáshoz ragadt volna… Behunytam a szememet. -Óriási csattanást, recsegést hallottam. Rémleteset zökkent a -kocsink, hanem azért tovább száguldottak a lovak. A fojtogató -porfelhő elborított mindent. Emberi jajsikoltás, lovak vészes -nyerítése süvöltött a hátunk megől.</p> -<p>– Teringettét! – kiáltotta apám, az irtózatos <span class= -"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> -zökkenéstől a pipacsutorát majd hogy ketté harapta, – mi volt ez -öreg?</p> -<p>Balogh, a horgas orrú, szikár öreg magyar, halkan -felnevetett:</p> -<p>– Eh, heh! Ez bizony egy kis tengelyvégszegakasztás volt, kedves -gazdán…</p> -<p>Dorogi Farkas Pál és a böszörményi öreg Fábián Tóni bátyám -(kinek szavajárása szerint már a „hetvenhetedik ősapja“ is -„tekintetes úr“ volt!) a Vilmányi Sára fogadójában beértek -bennünket és beszélték, hogy a bicskások kocsija az országútról az -árokba fordult. Beszakadt fejjel, zúzódott bordával, tört karokkal -és kerékkel cselekedték azt a borzalmas jajgatást.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_177" id= -"Page_177">-177-</a></span></p> -<h2>Kustár Ignác piarista.</h2> -<p>Kustár Ignác piarista sem a szerzetesi rendjében, sem a magyar -közéletben nem tartozott a vezérkedők közé. Csupán közkatonaként -működött a hazafias tanítórendben, amelynek egy év hiányával -nyolcvan esztendeig lelkes és buzgó tagja volt. 1813-ban január -23-án született a Pest vármegyei Kalocsán. 1831 szeptember 20-án -lépett a piarista-rendbe. 1839 julius 26-ik napján avatták -áldozópappá és 1910 április 15-ik napján hunyt el életkorának -98-ik, szerzetességének 79-ik évében. A szívós öreg magyar piarista -rácáfolt a piaristák egy régi babonájára is. Calasanti Szent -József, a rend alapító atyja ugyanis kilencvenkét esztendőt élt és -mivel ezt a magas életkort alig érték még el más piaristák, a világ -összes piarista kolostoraiban az a babonás hit és mondás terjedt -el:</p> -<p>– Non videbis annos sancti patris, azaz: nem éled meg a szent -atya éveit. – Kustár Ignác piarista rácáfolt a kegyes babonára. -Nemcsak megérte, hanem jóval túl is élte a végzetes határidőt.</p> -<p>Kustár apót ismerték Szegeden, Debrecenben <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> is. -Debreceni rektor korából örökiglen emlékezetesek maradnak a -gazdasági számadásai. A rendház sárgult naplójában annyiból áll -egész esztendei számadása:</p> -<p>– Ez az év borban erős volt, magban gyenge, – vagy más -esztendőről, – ez az év magban erős volt, borban gyenge.</p> -<p>A máramarosszigeti rendházban tanyázott legtovább. Ebben a -felvidéki kedves városkában több időt töltött, mint ameddig más -embernek az élete terjed. Már a 48-as események Szigeten találták -Kustárt, aki nemzetőrbajtársaival őrizte a határt és mindig -szívesen beszélgetett ezekről a mozgalmas időkről. Olyan kitünő -emlékezőtehetsége volt, hogy nemcsak az eseményekre, hanem az -események napjára, sőt órájára is pontosan visszaemlékezett.</p> -<p>– A multkor, – rendszerint ezzel a szóval kezdte elbeszéléseit. -Hatvan-hetven esztendővel azelőtti eseményekről is úgy beszélt, -mintha azok néhány napja történtek volna. Midőn pedig magas korban -nyugalomba vonult, ekkor kezdett igazán a kedve szerint élni. Lovat -vásárolt. Lóháton járta fel a környék kuriáit, melyeknek a nemes -urai és hölgyei becézőleg szerették Kustárt. Az apó, gitár -kíséretével, régi nótákat énekelgetett a Szaplonczay, Hatfaludi, -csebi Pogány családok hölgyeinek. Gitárját pengetve, érzékenyen -rezegtette az apó:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Túl az erdőn lakik -babám,<br /></span> <span class="i0">De az álnok nem jön -hozzám;<br /></span> <span class="i0">Bús leszek én, míg el nem -jön,<br /></span> <span class="i0">Ki ott lakik túl az -erdőn…<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span></p> -<p>Az erdőt, mezőt, fűvészkedést, kertészkedést mindennél inkább -szerette Kustár. Kirándulásra, halászáshoz, a Szigeten kedvelt -rákászásra mindenkor kapható volt. Szívós fürgeségét jellemzi, hogy -nyolcvan esztendős korában megmászta a havasfejű Magurát. -Nyolcvankét éves korában a kállóikopogóst is eljárta. Névnapja -alkalmából szerenáddal tisztelték meg a tanártársai és az öreg -Kustár cellájában olyan parázs mulatság kerekedett, hogy a -fiatalsággal nemcsak versenyt énekelt, hanem sort is táncolt -Kustár. A taktust a csizmaszáron verte ki, merthogy a zsinóros -magyar nadrágtól és hegyesorrú magyar csizmától sem pártolt el -soha… A hegedű is kedves hangszere volt. Szeretettel és jól -hegedült. Hegedüihez maga választott fát és szegedi mesterével -faragtatta ki azokat. Öt darab hegedűt hagyott hátra. Kedves -szórakozása volt a nyelvészkedés is. Törökül is jól beszélt. -Nyelvtudásának hasznát látta nyolcvannyolc esztendős korától, midőn -fölcsapott világutazónak. Európa már szűk volt neki. Afrikába is -átment, Bejárta Egyiptomot. Afrikai útjáról érdekes fényképfelvétel -maradt fent. Megörökítették, amint Kairónál a piramisokat és a -szfinxet nézdegélte az öreg úr tevehátról – reverendában… Ázsiába, -Jeruzsálembe (máramarosiasan Jerusolájimba) mindig készült, de -sohsem jutott el. Pedig egyszer útnak is indult, de -Konstantinápolyban, ahol éppen valami járványos keleti nyavalya -dühöngött, lefülelték és tizennégy napig vesztegzár alá fogták az -apót. Haragjában örökre lemondott a palesztinai útról. Annál -sűrűbben meglátogatta Olaszországot. <span class="pagenum"><a name= -"Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> Rómát is többször -felkereste. Mindig egyedül utazgatott. A Vezuv tűzokádó-hegy -kráterét kilencven éves korában nézte meg. Ösmerte Párist. Beutazta -Angolországot, de Londonban éppen a világforgalom és sokadalom -zajlása nem tetszett neki. Ahányszor külföldről hazatért, -magyarsága fokozottabb erővel tört ki belőle:</p> -<p>– Szép Páris, szép London, hanem a mi ifjú Budapestünk mégis -szebb, – külföldi útjaira vonatkozó elbeszéléseinek mindig ez volt -a refrénje.</p> -<p>A piaristáknál emlékezetes marad a Kustár apó gyémántmiséje. A -szatmári püspök felhívására ülte meg hatvan éves áldozópapságának a -fordulóját, vagyis a gyémántmisét. Hetvenöt év helyett hatvanra -szokták ünnepelni a gyémántmisét, mert a hetvenötéves áldozópapság -már olyan ritka, hogy száz esztendős életkor kellene hozzá… A -Kustár apó ünnepét lakomával fejezték be. A lakomán Sziget-város és -a vidék kiválóbb urai is résztvettek. A gyémántmisés szerzetes -saját diószegi szőlőjéből kedveskedett válogatott finom bakator -borokkal és a felköszöntgetésekre annyit mondott:</p> -<p>– Domini, hagyjátok! Ez csak máramarosi gyémánt volt. Majd akkor -beszéljetek, ha a braziliainál tartunk… – Ez az Istenben hivő vidám -öreg piarista patikára, orvosra sohsem költött pénzt. – Egyedül a -növényekben van a gyógyító erő, – ezt vallotta és a gyógynövényeket -sajátkezüleg szedegette kint az erdőn-mezőn. Thea-főzettel vagy a -balzsamos növények gőzével gyógyítgatott másokat is. Egyébként -mértékletesen élt. Bort keveset iszókált, akkor mindig jót. A -tréfálkodást szerette, <span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span> el is értette. Híres „nagymondásai“ -maradtak fent, hogy például a többek között egyszer – szörnyű -viharban – patkólt csizmája sarkával, a hegytetőről, miként rugta -le a villámokat a völgybe… Mint középtermetű, ösztövér és igen -rücskös ábrázatú ember kedvesen vigasztalgatta más hasonlóan ragyás -ábrázatú felebarátjait. A szegedi piaristák rendházában, mint -vendég, ilyen kedve szerinti rücskös, szikrázó szemű, nevetős lelkű -fiatal szerzetes-tanár kollégájával akadt össze. Nézte, nézte, -hallgatta darab ideig a mozgékony Divényi Gyulát, az ifjabb -piarista nemzedék közül a népszerű, kedves tréfaszerző „rücskös -barátot“, végül a refektóriumi elcsendesült asztalnál rászólt: – -No, öcsém! Maga hosszú életű lesz…</p> -<p>– Honnét tudja azt bátyám? – kérdezte a meglepődött derék Gyula -páter.</p> -<p>– Mert a rücskösöket az Isten hosszú élettel kárpótolja, – -felelte szelid pajzánsággal a ragyavert arcú Kustár, aki hosszúra -nyult életén át annyira megbarátkozott a halállal és az elmulás -gondolatával is, hogy a szigeti temetőben előre megvásárolta -sírhelyét. Sőt a sírkövét is előre megcsináltatta, felállíttatta a -temetőben. Nevét és hogy mikor-hol született – szintén – felvésette -a sírkőre. Felvésette a „meghalt“ után még az 1880-as években az -1-et is, midőn pedig az 1900-at is megérte, az 1 mellé 9-et is -vésetett. Ennél a számnál megállott: – Domini, csak várjunk, -várjunk, hátha még a századik esztendőt is megfejelem…</p> -<p>Halottak estéjén minden esztendőben kiült a sírhelyéhez, -amelynél gondosan ülőpadot is csináltatott… <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> -Gyertyákat égetett halott kedveseinek emlékezetére és őszi -alkonyatokon szelid mosollyal úgy várta a halált. Leghívebb -barátunk nem is maradt el. Éppen mikor a szigeti kolostor híres -kertjében virágpompába borultak a gyümölcsfák – szép tavaszkor – -hűs karja közé ölelte Kustár apót. Az alma-, körte-, cseresznyefák -virágocskái illatos tengerként rengedeztek, amikor eljött a halál -és magával vitte a barátok kertjének közel százéves kertészét, mert -Kustár apó tényleg kertésze volt ennek a gyümölcsösnek. 1837-től -gondozta a szigeti piaristák kertjét. A legnemesebb gyümölcsfák -seregét nevelte fel, bár közben ujabb gyümölcsfajok is támadtak, -Kustár apó ragaszkodott a régiekhez. Amikor a házfőnök egy-egy -korhadt öregfát kivágatott, gyásznapja volt Kustárnak. Minthacsak -az ő vénhedt tagjait vagdalták volna a fejszések, úgy megsiratta -kedves „fácskáit“.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span></p> -<h2>A „tokaji“ hazájáról.</h2> -<p>A lelkes magyar Hegedüs Sándor, a tarcali királyi -vincellériskola kiváló igazgatója, találóan jellemzi Tokaj-Hegyalja -borát folyékony aranynak. Színére, becsére valóban arannyal -vetekszik az igazi tokaji bor, amely méltó a királyok bora, borok -királya névre is. Mintegy öt négyszög mértföldre terjed az a -legendás föld, ahol a tokajit szűrik. Ennek az áldott -hegycsoportnak Abaujszántó, Tokaj és Sátoraljaujhely alkotják a -három sarokpontját. Tokaj babonás hírű Kopasz-hegycsúcsával nemcsak -az ákácfáktól, ezüstnyárfáktól foltos hajdú rónát és a Nyirséget -uralja, hanem uralkodik a cukorsüveg hegykúpokkal rakott egész -Hegyalján, amelynek cimerét képezi. A nagyvilág a Hegyalja -bortermését ismeri és élvezi „tokaji“ néven…</p> -<p>Tűzhányó eredetűek ezek a hegyek. Napsütéses oldalaikon, a -földdé mállott lávahamútól borított sziklástalajba – a hagyományok -szerint – a rómaiak ültették az első szőlőtőkét. A büszke légiók -nyers katonái is vidultak a tokaji bakator aranyszínű <span class= -"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> -levétől. Ezeknek a „sátorokra“ is emlékeztető hegyeknek az aljában, -a folyók mentén, évezredek óta kanyarog az elmult és ezután jövendő -világoknak útja az Alföld rónájára. Nagy emléktől szentelt itt -minden talpalatnyi föld és szikla. Ezt a tájat felcserkészték -Attila lovagjai. Árpád emlékét is kedves néphagyományok fűzik -bokrétába. Ujhely felé túl a Bodrogon kékellik a Sátorhegy, -amelynek aljában a páston sátort ütöttek a honszerzők. Ebben a -sátortáborban tartották meg az emlékezetes haditanácsot, melynek -rendelkezéseivel, az ország behódítására, seregekre szakadt a -nemzet. Árpád hős vitéze: Szabolcs vezér Tokajnál kelt át a Tiszán -a nevéről örökített szép terület elfoglalására. A tokaji magyar ma -is szent áhítattal állítja, hogy a Tisza és Bodrog folyók -összefolyásától határolt nyár-, nyir- és fűzfás, tölgyes szigetet, -a virágoktól tarka selymes zöld rétligetet még az „ősök“ nevezték -el „himes udvarnak“… Félemletes, igézetes határkőoszlop a tokaji -Kopasz-hegy (az alföldi boszorkányok is odajártak az ördögtáncra), -melynek sziklák és folyók közé rekesztett útzsilipjén a multban, ma -is folyton csorog a népáradat az alföldi medencébe…</p> -<p class="center">*</p> -<p>– Incipit in Sátor, desinit in Sátor, – Szirmay Antal mondása -szerint Sátorban kezdődik, Sátorban végződik a „tokaji“ hazája. A -sátor-hegyeken terem a folyékony arany. Tokajon, Sátoraljaujhelyen, -Abaujszántón kívül Tállya, Golop, Monok, Legyesbénye, Bekecs, -Szerencs, Ond, Rátka, Mád, Mezőzombor, Tarcal, Bodrogkeresztur, -Bodrogkisfalud, <span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span> Szegilong, Erdőbénye, Erdőhorváti, -Tolcsva, Olaszliszka, Vámosujfalu, Bodrogolaszi, Bodroghalász, -Ujpatak, Sárospatak, Végardó, Károlyfalva, Szőlőske, Kistoronya -határain szüretelik a „tokajit“. Ódon kis városkák szép történeti -multtal és rejtett faluk a széleiken kastélyokkal, kuriákkal. A -hideg aranyért sem omlott több vér, több verejték, mint amennyit a -tokaji tüzes aranyért áldoztak az ősök. A honfoglalás óta -századokon át csattogott itt a magyar kard és a kapa a -szőlőgerezdes sziklákon. A Habsburgok Bethlen Gáborral, Rákóczy -Györggyel vívott harcaik közben sem feledkeztek meg arról, hogy a -folyékony tokaji aranyból részüket biztosítsák. A második bécsi- és -a linci-békekötéseknek tárgyai voltak a tokaji királyi szőlők is. A -király pincéjének ma is legbecsesebb kincse a tokaji bor. -Annakidején Lipót urunk különösen kedvelte Tokaj borát s midőn -Thököly Imre kurucai tiszteletlenül veszélyeztették a királyi -szőlők termését, Lipót egész dandár labanc hajdút kirendelt a több -száz hordó tokaji bor Bécsig fuvaroztatására. Ebre bizott hájat. Az -oltalmul kirendelt labanchajdúk útközben mind beszopogatták Lipót -urunk nektárját és azután – amint azt a tudós piarista Takács -Sándor után Mikszáth Kálmán is ékes tollal megírta – felcsaptak -kurucnak… Annálinkább rájárt a rud később a tokajvidéki nyakas -magyarokra, elkobzott szőlőikbe császárhű urak ültek be. Ámde -milyen a tokaji bor! Manap pataki Windischgrätz hercegék, a -tolcsvai Waldbott bárók – 91 hold szőlővel, – gróf Wolkensteinok, -Hardenbergek, báró Schellek is magyaroknak vallják magukat. -Waldbott Frigyes <span class="pagenum"><a name="Page_186" id= -"Page_186">-186-</a></span> báró becses ereklyeként őrizi azt a -szuette öreg faprést, melyen Rákóczi Ferencnek, a fejedelemnek, -csurogtatták a tokaji mézest. A Rákócziak és Rákóczi Ferenc -emlékétől különben is beszédes az egész Hegyalja. A -Rákóczi-kastélyokat, Rákóczi-pincéket, Rákóczi-szőlőket, -Rákóczi-legendákat kegyelettel őrizgetik a „tokaji“ hazájában. A -Tokaj-Hegyalján ma sem a királyi család az elsőbirtokos, az -Andrássy grófoknak, a kuruc vezérek leszármazóinak Tállyán, -Mezőzomboron, Szőlőskén, Monokon, Mádon, Szegilongon 140 -katasztrális hold szőlő ontja a folyékony aranyat. Még Tarcalon is -Andrási-kézen van 59 katasztrális hold szőlő, ezek nem grófok -ugyan, de szintén törzsökös magyar gazdák. A grófi családra az -Andrássy Gyula kilenc hold mádi szőlője a legemlékezetesebb. Itten -tartották a nagyhírű mádi „kapásbálokat“, néhai gróf Andrássy -György ilyen kapásbálon ismerte meg és hódította el a -feleségét.</p> -<p>A király 105 hold szőlőjével második szőlőbirtokos a -Tokaj-Hegyalján. „Császári és királyi udvartartás“ címen -telekkönyvezték el ezeket a szőlőket, melyekből 50 hold a tarcali, -25 a tokaji, 30 a tolcsvai hegyen fekszik. Tarcalon a -„Szarvas-őrzésbeli“, Tokajon a „Hétszőlő“ királyi birtokok. A -király pincészete fejedelmileg pazar és mintaszerű. A szőlők -terméséből már a hírnévért is minden évben félretesznek bizonyos -mennyiséget, a többit eladják. Ezeknek a fejedelmi boroknak -csakugyan nem kell cégér az ilyenekről maradt fent:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">De vinum Tarcall<br /></span> -<span class="i0">Földre borulsz arccal…<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_187" id= -"Page_187">-187-</a></span></p> -<p>Az erdélyi fejedelmeknek régente Bodrogkereszturon volt -szőlőjük, ahol később a tréfáiról híres Józsa Gyuri is -szőlőbirtokos volt. Hajdan az orosz cárok is birtokoltak a tokaji -és bodrogkereszturi szőlőkből. Tokajon a görög- és a zsidó-templom -között fennáll az az ódon ház, amelyben a cári szőlők őrizetére és -munkáltatására kirendelt orosz törzstiszt egy szakasz orosz -katonával lakott. Mágnásaink előtt is nagybecsű a folyékony arany. -A Zichy grófok, a földéhes Hohenlohe Keresztély, a „mi van eladó“ -herceg, báró Maillot, Szirmayak, Esterházy Gyula, Csáky Vidor, -Lónyay Elemér, gróf Dessewffy Miklós és Tamás a középnemes, báró -Vay Sándor, Harkányi, Sardagna, Jungenfeld bárók, Hoyos Sándor -mindnyájan husz holdon felüli szőlőbirtokosok. Már Hadik-Barkóczy -Endre, Edelsheim-Gyulay, báró Radvánszky Albertné, gróf Széchenyi -Imréné, öreg Tisza Kálmánné (Tokaj), Almássy Pál, Csekonics Endre, -Cziráky Antal, Károlyi László, Mailáth József, Sztáray Sándor, báró -Sennyey Béla főrendüek az 5, 6, 7 és 8 hold szőlősbirtokosok között -szerepelnek. A Tokaj-Hegyalja nevezetesebb szőlőbirtokosai közé -tartoznak még a Láczai-Szabók (84 holddal), Görgeyek, Máriássyak, a -bernáthfalvi Bernáthok, akik közül Béla úr a tokaji országos -képviselő, Zsedényiek, Kossuth Lajos és János, Spóner testvérek, -Lipóczy Norbert, Szabó Gyula örökösei, Dókusok, Zalay Andor, -Zimmermann Adolfné és Jakab, Kossinszky Viktor, Pavletics György, -Adriányi Kálmán (tolcsvai „mohpincéjében“ kincset érő százados -palackborok pihennek), a hegyaljai szőlősgazdáknak népszerű -oktatómestere, <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span> füredi Szabó Lajos viruló remek tarcali -mintaszőlőjével, melyen a filokszera-veszedelem sem tudott csúfot -ejteni, Tokajban a nánási Oláh-család, főszolgabíró Füzesséry Ödön, -patikus Róthfuchs ev. János, Helm Sámuel, Kicsinkó Antal, Tittes -Rudolf, ez utóbbiak a „Tokaji Bortermelők Társasága“ és a mádi -Selbstherr testvérek régi cégje mellett nevezetes borkereskedők is. -A jeles Kállay-nemzetségből már csupán Manó úr birtokol Tolcsván és -Bodrogzsadányban tizenhat hold szőlőt. Az utolsó évtizedek alatt -sok hegyaljai szőlő és pince cserélt gazdát.</p> -<p>A papságnak is kedves a „tokaji“. Az egri főkáptalan, a jászói -és leleszi prépostságok, szepesi káptalan és püspökség mind -fenntartanak itt szőlőbirtokot. A piarista atyák gyomorbajos és -kedélybeteg szerzetestestvéreiket az ujhelyi kolostorba szokták -küldeni, ahol nyolc hold szőlő tőkéiről csorog nekik a nektár. A -sárospataki kollégium szellemét is megérthetjük, hogy ott a -nagytiszteletű és nagyságos, négylovas (szóval igazándi úr!) -professzorok – doktor Szabó Sándor ezidei rektorral az élükön – -miért nem viselnek kálvinista vaskalapot; miért olyan nótás és -virtusos a pataki diák. Hiszen a pataki kollégiumnak is három -faluból (huszonhét hold szőlőn) szűrik a tokajit. A művészvilágot -meg László Fülöp mester, a császárok és királyok udvari festője -képviseli Tokajhegyén öt hold szőlővel. Ebből is megérthető az, -hogy ez a világhírű mesterünk az idegenben, Angliában is miért -maradt meg olyan hű magyarnak…</p> -<p>Régente nótásabb volt a Tokajvidék népe. Rongyosodásuk -<span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span> a filokszera-veszedelemtől számítható… -Azóta ugyan a multak szenthagyományaitól áthatott, földszerető -hegyaljai magyarság szorgalma, hűséges kitartása részben pótolta az -óriás nemzeti vagyonveszteséget és az ujabb szűrésű essenciák, -aszúk, szamorodnik, máslás és ordinariumok felnyerik ismét, mézes -tüzökkel, a „tokaji“ régi hírnevét. Amilyennek odaelőbb világszerte -becsülték. Midőn is Simon-Juda hetével (ősidők óta október 28-ik -napján kezdődik a tokaji szüret), a lengyel borkupecek -darázsmódjára ellepték a Hegyalját és csengő aranyakkal váltották -be a folyékony aranyat. Ötszáz-nyolcszáz forintot is szívesen -fizettek egy gönci-hordócska öreg borért. (A gönci-hordó 130 – 140 -liter ürtartalomnak felelt meg. Régente „karikafának“ is nevezték -és faabronccsal pántolták körül…) Az „ordinarium“ mustjáért sem -sokaltak hatvan-nyolcvan forintokat; hahogy éppen megrázta bundáját -a fagyos november, a pajta tűzhelyén lapos köveket melegítettek a -szüretelők és a puttonosok ezeket a köveket hordozták fel a -szedőkhöz, hogy gémberedett kezeiket megmelengessék. A tokaji -szüret már ilyen, hol a cigányok fujják a pikulát, hol a szüretelő -nép fújkálja az ujját. A szőlőtőke sem adja le ingyen a folyékony -aranyat.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span></p> -<h2>Az arany bika-fogadó.</h2> -<p>A XIX-ik század elmúlásával szomorúságos külső képet öltött az -Ős-Debrecen. A kálvinista Rómának jó és rossz oldalaival -kijegecesedett patriarkális korszaka bomlásnak indult, ám a -romhalmaz felett még nem épült ki a merész áldozatkészséggel -tervezett ifjúszép Új-Debrecen sem. Századok óta megalapozott -helyükről utcasorok és kedves emlékű civis-tüzhelyek tünedeznek el -szinte egyik napról a másikig. A porfelhők, tátongó gödrök, a -kőfalbontó csákányok ádáz csattogása izgalomba riogatják a csendes -szemlélődőt, aki küzdött és örvendezett, reménykedett és csalódott -a porba omló öreg falak között. Borongósan, feketén hollószárnyak -verdesnek szemébe. Nemcsak a jól ösmert meleg falak, az emberek -kicserélődése is megkezdődött itt. A messze földre híres -vendégfogadót, az Arany Bikát is lebontják, amely századok óta -egyik legemlegetettebb közhelyisége Debrecennek. Többszörösen át- -meg átépítették a hosszú idők folyamán. A remekbe kovácsolt régi -címere, az arannyal bevont <span class="pagenum"><a name="Page_191" -id="Page_191">-191-</a></span> Bika-cégér elkallódott régen, csupán -büszkehangzású neve örökült meg.</p> -<p>Az 1700-as években már népszerű szállóhely és vendégfogadó volt -az Arany Bika sarokra épült, iromba földszinti házával. Tekintélyét -a nemes várostól kölcsönözte, amely tulajdonosa a vén fogadónak. -Árendásokkal kezeltette a fogadóját. Az 1807-iki esztendőben polgár -Kovács Mihály úr őkegyelme volt a Bika árendátora. Akkor már külön -kávéházi helyisége és billiárd-asztala is volt a Bikának, amint az -kitünik az árendátornak a nemes tanácshoz intézett panaszos -feljelentéséből. A kávéházban a billiárd felett támadt a csetepaté, -midőn Réthy, Palásthy, Gulácsy, Sárközy duhaj diákúrfiak – -hajnaltájt – minden ónokkal együtt beverték a fogadó táblásablakait -is…</p> -<p>Jókai Mór „Kis királyok“ regényének egyik fejezetében híven és -derűsen rajzolta meg a Bika-fogadó belső életét a törzsvendégeivel -együtt. Ezek az állapotok körülbelől az 1870-es évek végéig -fennmaradtak. Azontúl történt az emeletes Bika felépítése és lassú, -halk kicserélődése a jellegzetes törzsvendégkoszorúnak. A harsány -vidéki földesurak, a szűkszavú, úgynevezett muskotály-civisek, a -nagyhírű különféle kupecek és kalmárok pusztulásával elmúltak azok -a gondtalan idők, midőn a Bikában vásárok alkalmával a Boka -Károlyék muzsikája mellett százezreket pocsékoltak el borra, -táncra, kártyára, esztelen fogadásokra. Falvak cseréltek itt -gazdát. Az 1830 és 1840-es években a legérdekesebb debreceni civis, -az ördöngös hírű Táncos-Kovács István is itten tartotta áldomásait. -Az a Táncos-Kovács <span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span> István volt ez, aki a debreceni nép -hite szerint mérhetetlen kincseiért lelkét kötötte le és minden -pénteken éjfélkor ledobbanásig táncolt az ördögnek. A szegény -emberből többszörös milliomosságig felgazdagodott civis-nábób -országos vásárok alkalmával százezreket érő gulyákat és -birkafalkákat csereberélt és pazar áldomásain semmi sem volt drága -és elég. A szarvasmarha, különösebben a birkák voltak kedves, -hasznos jószágai. Olyik alkalommal százezer birkája is legelt a -pusztákon. Három nap, három éjszaka eltartottak ezek az áldomások. -A gazdák és kupecek el-eldalolták a nemzetes Kovács gazda -kacskaringós hortobágyi juhász-nótáját:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Ha kimegyek szentiványi -halomra,<br /></span> <span class="i0">Onnan nizek szíp legelő -nyájamra,<br /></span> <span class="i0">Onnan parancsolom a -cselédemnek,<br /></span> <span class="i0">Csapd meg jaz -elejit…<br /></span> <span class="i0">… Arra jaz -cserjésnek…<br /></span></div> -</div> -<p class="center">*</p> -<p>1849-ben augusztus harmadik napján az Arany Bikában ebédelt Nagy -Sándor honvédtábornok is a vezérkarával, midőn a nyulasi -külső-vásártér felől megdördültek az ágyúk. Az Újvárosról -előnyomuló orosz sereg támadásba lépett a honvéd hadtest ellen, -mely a Görgei főseregének volt a hátvédje. Nagy Sándorék ott -hagyták a pompás ebédet. Lóra pattantak. Vágtában száguldottak a -csatamezőre. Az óriási orosz túlerő iszonyú vérontás árán -diadalmaskodott s a csatát követő egyik napon az orosz vezér adott -díszebédet a Bikában. Boka Károly cigányprimás ekkor és itt -zendítette rá a „jaj, de <span class="pagenum"><a name="Page_193" -id="Page_193">-193-</a></span> huncut a német“ kesergőt. Vesztére -jelen volt egy olyan muszkavezető, aki elértette a nótát és a -piacon deresre húzatta, huszonötig pálcáztatta a kiváló -hegedűművész Bokát. A Bikában egyébként többször is támadt kínos -kavarodás a „mégis huncut“ nóta körül. Pléhgalléros osztrák -generálisok jelenlétében, huszártiszti díszlakomán, a -hadgyakorlatra bevonult császári és királyi tartalékos -huszárhadnagy ifjabb Tisza Kálmán úrfi reccsentette rá a „jaj -de“-nótát. A megrőkönyödés elképzelhető, mert hogy csiklandósabb -legyen a helyzet, az ifjú Kálmánnak élt még az apja, sőt éppen a -miniszterelnökséget is viselte még az öreg Kálmán úr… Rácz Károly -debreceni cigányprimás (a Csokonai-daloknak egyetlen mestere) ezzel -a nótával ugyancsak a Bikában szerezte „királysértési perét“, midőn -a Kossuth Ferenc tiszteletére rendezett díszlakomán, a Kossuth első -országos körútja alkalmával, helytelenül húzta rá a nótát az első, -az úgynevezett „hivatalos tószt“ után…</p> -<p>A Debrecenen átvonuló politikusoknak, művészeknek, művésznőknek -és főkatonáknak is mindenkor kedvelt szállóhelye volt a Bika. Az -öreg József főherceg után az egyik lakosztályt „József főherceg -szobák“-nak nevezték el… A Bika emeleti dísztermét az ifjúkorán -elhunyt, lengyel származású Mirkovszky festő gyönyörű -falfestményekkel ékesítette fel a debreceni magyar nép életéből, -ebben a teremben a nagy áldomások mellett országraszóló politikai -tüntetőgyűlések is estek. Báró Bánffy Dezső itt bontott új-párti -zászlót. A debreceni csizmadiaszínt elhagyván, midőn még kormányon -voltak, <span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span> Justhék is ide vonulgattak fel. -Emlékezetes népgyűléseiket itt tartották az – önálló bank mellett. -Kedvesebbek, megkapóbbak azok az emlékek, melyeket az Arany Bika -dísztermében lezajlott bálok hulló rózsalevélkéiből szedegethetünk -össze. A Nagyalföldtől a máramarosi Kárpát-hegységig felkapottak -voltak az itt tartott debreceni jogász- és gazdász-bálok. Amikor az -ábrándos, szőke Lengyel Ilka és barna, bájos Orosz Ida voltak a -körülrajongott bálkirálynők.</p> -<p>Az újabb időkben az Arany Bikának a kávéházi élete fejlődött ki -rendkívüli méretekben. A „Közvélemény-asztalnál“, melynek -jellegzetesebb tagjai az elhunyt Kölcsey Ákos és Jablonczay -Kálmánon kívül a tollat is ügyesen forgató, recsegős szavú Járossy -Lajos honvéd kapitány, agarászmester Publig Ernő tüzoltóparancsnok, -festészetben, sportokban is kiváló Könyves-Tóth Mihály városi -szenátor, vízivó Burger Péter 48-as politikus szemorvos, drogériás -professzor 67-es Jósa Vince, kedélyesen elkapucinerezgetik a -gavallér Domahidy Elemér főispán a Hajdu vármegye közigazgatásában -maradandó érdemű és emlékű Weszprémy Zoltán nyugalmazott -kollegájával együtt. Más sarokban a „billiárd-akadémia“ tagjai -csattogtatják az elefántcsont golyókat. A sűrűn szapult Aczél Géza -főmérnök itt is biztos kézzel kezeli a dákót. A bohém paptanár Nagy -Vilmos a kollégiumból példátlanul vakmerő szójátékait itt adogatja -le, hogy még az örökmozgékony Thiessen Arthur bankigazgató is -lesujtva némul el, a zenetanár és szerző Psenyeczki-Nagy Zoltánnak -meg, kinek az élete tökéletes hármónia, <span class= -"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> hamis -útra szalad a – feketekávéja, szidják is ilyenkor a – Vilit… Mégis -a legérdekesebb kávéházi vendégek azok a hosszúszárú pipából -füstölgető, csizmanadrágos civis-gazdák, nemzetes Szentesi, -Kertész, Bányai, Zöld, Balogh, Gyarmati, Polgári, Jóna, Jobbágy, -Ungvári, Harangi Sándor uraimék, akik itt teszik szóvá a „város -dógát“ és a szenzálokkal üzleteket is itt bonyolítgatnak le – -vizecske mellett. Az éjszakák már a mulatozóktól hangosak. -Magyariék, Rácz Károly muzsikája mellett, Vilmos huszártiszt -korukban, királyunk keresztfia braganzai Ferenc József herceg és a -pápai gróf Esterházy Pál nevezetes murikat rendeztek itt… Az öreg -szállóház utolsó „fogadósára“ sohsem volt panasz. Kerekarcú civis -Németh András nagyvendéglős vérbeli magyar szerénységével, -előzékenységével, ízletes konyhájával, gazdag pincéjével a -téglabontásig becsületesen fenntartotta a vén Arany Bika -hagyományos jóhírét.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span></p> -<h2>Betyárok – pandurok.</h2> -<p>Az én lelkembe is belopta aranyhamvas vizililjomait az ősrét. -Vadász urak, csonbókos hajú pásztorok, katonaviselt öreg cselédek -beszédeitől ott kezdett ébredezni és benépesedni a képzeletem. -Ezeket a mesélő alakokat, ezeket a szűz érzéseket, a pusztán -virrasztott éjszakák színhullámait, a réti nádrengeteg mélységes -zengésű melódiáit lelkemben elnyomni, emlékezetemből kitörölni -többé nem lehet. Az én magányos életem, csupán kis talyigakerék -nyomásnyi, de bekanyarogja az ősrétet, ott süppedezik az -őspusztán…</p> -<p class="center">*</p> -<p>Jeles pandurt ösmertem többet is. Már a betyároknak inkább csak -hírnevök csapódott el hozzám, merész szárnysuhintással, mint -éjszakából kibontakozó fekete madarak. Borzongató vijjongás után -alighogy feltünnek, máris nyomukat temetik a setét felhők. Ritkán -hunytak el úgy vízszintesen, mint a fegyházból kiszabadult és -Váradon holtáig vezeklett <span class="pagenum"><a name="Page_197" -id="Page_197">-197-</a></span> öreg Dobos Gábor, aki -gyermekéveimben Bihar, Hajdu, Szabolcs és Szatmár vármegyék -százezernyi népét izgatta vakmerő rablótámadásaival.</p> -<p>A gavallér Sós Pistáról, a délceg szegénylegényről is regényt -lehetne írni. Az orgazdái dús vagyont szereztek s nem egynek az -ivadéka ma is kastélyban uraskodik. Maga a délceg betyár kivert -vadként, titokzatosan pusztult el. Éjszaka a Tiszaparton lőtték le -lesből, állítólag asszonyi kéz okozta a vesztét. 1848 előtt a nyiri -rónákon Gesztely, másként Geszten Jóska sem volt utolsóbb -szegénylegény. Még a kállói „kettős-börtön“ sem fogott ki ezen a -vasgyúrón. Pedig a kállói „kettős“-től rettegett a pusztáknak a -legelszántabb fia is. Abba a tömlöcbe két ember hogy éppencsak -befért. Mezitláb zárták be ide a betyárt. A padlója: élére állított -és szegezett lécekkel volt – ◇ ilyeténképpen – kirakva. A -láncravert betyár le sem ülhetett. Sajgós meztelen lábával kínjában -csak tipergett, toporgott, kapkodta a lábait a lécélről, ezért -mondják ma is a nekivadult táncosokról, hogy „eljárta a kállói -kettőst“, „eljárta a kállói kopogóst“… Gesztely Jóskán még ez a -tömlöc sem fogott ki, mert mikor a kállói vármegyeházán a -táblabírák vallatták és Zsiros Pista nevű cinkostársa szembemondta -a dolgait, Gesztely lecsavarta kezéről a nehéz bilincset, úgy -ütötte arcul Zsirost, hogy az menten lebukott. Viszont a népszerű -Kállay alispán lovát, melyen a vármegyeház udvaráról megugrott a -betyár, gavallérosan visszaküldte. Ez a Gesztely Jóska különben a -gazdag papoknak és zsidóknak volt a réme. Egyik legenda szerint a -geszterédi erdőben agyonlőtték. A „nótájából“ <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> inkább -arra lehet következtetni, hogy – felakasztották, mert azt mondja ez -a nóta:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Gesztely Józsi -temetője,<br /></span> <span class="i0">Kinn van a lába -belőle,<a name="FNanchor_7" id="FNanchor_7"></a><a href= -"#Footnote_7" class="fnanchor">7)</a><br /></span> <span class= -"i0">Hideg eső esik rája,<br /></span> <span class="i0">Megfázik a -lábaszára…<br /></span></div> -</div> -<p>Igy elmult bizony Geszten Jóska, elmultak a szabolcsi táblabírák -is. Az utolsó szabolcsi táblabírák nevét 1847-ből, ahogy a megye -történetéből olvastam, emlékezésül ideiktatom: – Tekintetes és -vitézlő Jármy Menyhért, Elek János, Bónis Károly, Fazekas László, -Mikecz Pál, Uray Tamás, Ferenczy Alajos, Butkay Ferenc, Szunyoghy -Rudolf, Katona Lajos, Zoltán Mihály, Erőss Lajos, Inczédy György, -Somossy Ignác, Lengyel Miklós, Sulyok Dániel, Jármy Tamás, Patay -István, Kastal Imre, Szabó István, Apagyi Mihály, Kállay Bertalan, -Fejér József, Fekésházy Mihály, Hunyady Sándor, Szentmariay Károly, -Fülöp Antal, Kovács Ferenc, Kállay Manó, Bezdédy László, Rásó -Lajos, Fazekas István, Palaticz Mihály, Pethő Sámuel táblabíró -uraimék történelmi korhatárnak az ajtóját csuktátok be és én – a -multat visszaálmodó tanyátlan utód – a szeretőszívű megemlékezés -virágbokrétáját imhol a ti régfelejtett sírotokra is leteszem; -hiszen kuriáitok, ősföldjeitek úgyis nagyrészt más gazdák kezére -kerültek már.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_199" id= -"Page_199">-199-</a></span></p> -<p>Érdekes, hogy a betyárok legendáival mindig szívesebben -foglalkozott népünk, játszásközben mi gyermekek is muszájból -vállaltuk a pandurszerepet. Német, tatár és pandur egyikünk sem -akart lenni, a kurucot vagy a betyárt játszottuk örömestebb. Ma már -másként méltányolom a mi betyárkergető vén csendbiztosainkat és -pandurjainkat; mert kemény és kérlelhetetlen lovasvitézek voltak -ezek is. Minden határjárásnál játszottak a halállal. Node a bőrük -sohasem volt selymes, azért nem is kimélték. Ha rájok gondolok, -mennyi virtus, mennyi őserő elevenedik meg előttem. Milyen -kiválasztott virágjai voltak ezek is egy nyílt harcra teremtődött -fajnak. A halódó pusztai élet utolsó portyázói voltak a pandurok -is. A hajdusági füstös cigány Barcza Dani, szabolcsi Vay Gyurka, -bihari Osváth Pál, tokaji Vajthó Pali, aradi Ritt Lojzi, szegedi -Somogyi Jóska és Daróczy Pál, pusztai kapitány Vadász Lajos, -kisteleki Klemm Jusztin és debreceni Farkas Berti<a name= -"FNanchor_8" id="FNanchor_8"></a><a href="#Footnote_8" class= -"fnanchor">8)</a> „komiszárosok“ élettörténeteit ha megírná -valamelyik fajtájokbeli író, a bátor magyar szív, az erős magyar -lélek, a vasököl olyan bajnokainak állítana emléket, milyeneket a -hajdani nagy harcok korszakaiban találhatni sűrűbben. -Regényességben, jellemfejlesztő tanulságokban olyan gazdag férfi -életek, lovag-tragédiák voltak ezek, amelyek idegen nyelvről, -idegen népek életéből átültetve érdekelnék a mi „kulturifjainkat“ -is, akik most – itthonról kapván azokat – lekicsinyléssel, gúnnyal -térnek napirendre felettök. Hiszen az egyik írótárs, bizonnyal az -érdekesség <span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span> fokozása végett, derék magyar -csendőreinket is az amerikai „cow-boy“-okkal vonta egy kalap alá; -persze nem tudják, vagy legalább is nem akarják tudni, hogy a -magyar pusztázó-élet története régibb hajtású, mint a bőrnadrágos, -simára nyúzott arcú amerikai csikós legényeké és hogy a mi derék -csendőreink élete, szokásai is, bár korhoz idomultan, a régi vitéz -idők nyomán alakultak ki és a régi pusztázó magyar virtusokat -örökítik tovább. De, persze! Ha a magyar erő és eredetiség -megnyilvánulását kell elismerni, vagy éppenséggel még méltatni is, -az sokónknak mindjárt nem érdekes. Az érdekes világ és élet sokónk -előtt legalább is Páris város szemétdombjainál kezdődik.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Ezt az immáron elhunyt Farkas Bertit is, az egyik utolsó vérbeli -pandur komiszárost, mennyire félreismerték. Előkelő nemes magyar -családból származott (a szépapja még alispán és nemesi felkelővezér -volt Zemplén vármegyében). Összeköttetéseinél és birtokainál -fogvást szerepelhetett volna az úgynevezett „komoly pályákon“ is. -Megmaradhatott volna gazdag földesúrnak. Mint jó svádájú, ötletes, -gavalléros ember akár képviselő is lehetett volna. Lobogó vére -azonban a pusztázó életre hajtotta Berti bátyánkat. Az őslovagi -tűzvér, mely időnként mindnyájunk szegény rablelkében fellángol, -elragadta Berti urat. A tűzvér elragadta és kisodorta nyugodalmas -úri otthonából. A fergeteges pusztai éjszakákba sodródott ki Bertók -bátyó. A futós, szép ló, a csárdabeli tanyázgatások, betyárhajszák -izgalmai, a túlkerülés ravasz pásztorok eszén: megejtették -<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span> ősvágyaktól, sejdítésektől, -hagyományoktól áthatott lelkét. Mindent rááldozott, hogy csak olyan -mód élhessen, amiként századokkal odelőbb török-tatár-németverő -ősei éltek. Évtizedeken puskavégre adta az életét, miközben -vagyonát a pusztázó élet hadiköltségeire váltogatta be… Összetört, -alakoskodó szegény emberré vált már akkor Farkas Berti, amikor -Debrecen város szolgálatában, mint mátai biztos, gazdasági -felügyelőnek a Hortobágyra kikerült. Ott mégis megvígasztalta a -puszta. Olykor zúgó fergeteg táncolta körül s megszaladt egy ménes. -Álmodozó lelke elringatódzott a délibáb ezüstös csalóka hullámain… -Midőn pedig hivatalából kiválasztották és a vén pusztázó magyar a -városba – beszorult, összeomlott tragikus életében hamar -elkövetkezett a befejezés is. Megváltás volt reá a halál, hiszen -ma-holnap a Hortobágy-pusztát is felturják a telhetetlen -emberek.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span></p> -<h2>Magyar mesterségek.</h2> -<p>Azt olvastam, hogy Sopronban meghalt az utolsó szűrszabó. -Nemcsak Sopronban, az ország más vidékeiről is pusztulnak a -szűrszabók. Pedig törzsökös magyar mesterség a szűrszabóság is, -hiszen a szűr százados viselete a magyarnak. Főbbrendüek, mint a -köznép előszeretettel viselték. A szűr anyaga, színe, szabása -természetesen viselőinek rangjához és életkorához képest változott. -Az úgynevezett „cifraszűrökön“ színgazdag keleti pompát -remekelgettek a hozzáértő mesterek. A cifra szűrökről mint -kiterpeszkedett bájos pávamadár ragyogott le az ős képzelőerő, – az -ötletes népművészet. Virágok, levelek, madarak különféle -alakzataiból varázsolták elő ezeket a díszeket. Az Alföldön a -szegedi, miskolci, kiváltképpen a debreceni szűrszabók voltak -nevezetes mesterek. A Hajduság, Nagykunság, Nyirség és Tiszahát -magyarjai a debreceni szűrszabók remekeivel pompáztak. Negyven, -ötven esztendővel ezelőtt, a debreceni vásárokon, félszázan is -kerültek, akik kirakodtak. Az 1911-dik <span class= -"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> -esztendőben már csak heten nyűtték pusztulásnak indult szép magyar -mesterségüket, két asszonymester is került közéjük. Névszerint -Harsányi Gábor, Harsányi Gáborné, Jancsó Lajos, Jancsó Lajosné, -Jancsó Dániel, Molnár József és Végh Mihály ezek az utolsó -debreceni szűrszabók. Az egyik debreceni mester, alig néhány éve, -csodaszépen kivarrott szűrt és fali pokrócot remekelt a pápai -Esterházy Pál grófnak. Az Esterházyak legrégibb nemesi címerét -varrta ki a harmatos üde selyem virágokkal, levelekkel, madárkákkal -teleszórt szűrdarócra.</p> -<p>Hanyatlásnak indult a suba- és guba-készítés is, pedig a suba- -és ködmen-készítők is eredeti selyemvarrásokat, szironyos díszeket -remekeltek az irhára. A suba-készítő szűcsök között a szegediek -voltak a leghíresebbek, a híres Csikay szűcsmester Rózsa Sándornak -és a többi nyalka betyárnak, pásztorságnak volt az udvari -szállítója. Még a Bakonyból is felkeresték éjszakáknak idején… Ma -is híres, ma is kapós a szegedi suba. Már a gubások között a -debreceniek vezettek. Debrecenben még ma is működik húsz-huszonegy -gubás-mester, azonban az uri gubások rendje kipusztult az utolsó -nemzetes Bisothka István úrral, aki négyszáz, ötszáz forintos, sőt -jóval drágább gubákat is remekelt. Az „öreg“ József főhercegnek is -csinált egy ilyen „uri gubát“. Jókai Mór is jól ismerte Bisothkát, -aki még minden tekintetben eredeti „muskotály civis“ volt.</p> -<p>Bealkonyult a túri süvegjártóknak is. A fehérvári bicska és -csutora sem a régi már. A szegedi „halbicskát“ még ugyan divatba -hozta a néhai Sziráky <span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span> mester, akit Mikszáth Kálmán is -megrajzolt. Pósa Lajos is őrizget ilyen bicskát. Ha Sziráky -véletlenül angolnak születik, bizonnyal a világpiacra került volna -ez a finom izlésű, nemes acélanyagú „csecsés“ portéka.</p> -<p>Küzdelem a sorsuk a hódmezővásárhelyi, karcagi, mezőtúri, -rimaszombati fazekasoknak is. A kulacsot is leginkább képletesen -emlegetjük. Politikusokról állítják, hogy kétkulacsosok. Én még -láttam az édesanyám apjánál, az én jóságos és nemes öreg Daróczy -István nagyapámnál olyan széleshasú csikóbőrös kulacsot, amelyből -egy-egy nyakcsavarintással piros ürmöst vagy fehér bort -tölthettünk. Ma nem faragnak ilyen kulacsokat. Hirét, nevét, -ősdivatját veszítette a füredi nyereg is. Ezeket a tetszetős és -célszerű lovaskészségeket pihelykönnyű száraz nyárfából faragták és -sodrott bélhúrral húrozták fel. Pogányos díszüket a rézveretű kápa -alkotta. Árpád apánk óta századokon át változatlanul használták – -lovasaink – a füredi nyerget. Ma már ez sem jó. Talán mert a -miénk?… A gyárüzemes ujkor lassanként kiirtogatja és elhantolja a -régi vágású szíjgyártókat is. A mi sallangos, csótáros, bogláros, -pillangós, csillagos könnyed kantár, hám- és nyeregszerszámainkat -egyszálú, otrombán nehézkes, idegen portékákkal cserélgetjük -fel.</p> -<p>Elmulának a vígkedélyű gombkötők és zsinórozók is, mióta hogy -levedlettük a nemzeti öltözetet. A színmagyar Debrecenben az -1911-ik esztendőben még négy gombkötő- és paszományos-mester -küzködött a sorvasztó közönnyel. Aláhanyatlottak az igazi magyar -szabók is. A kalaposokról sem mondhatok <span class= -"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> jót. A -Hajduságra Bécsből szállítják a Kossuth-kalapot. Megfogyatkoztak a -miskolci csizmadiák is. Ma már nehéz feladat volna jegyzékbe szedni -azt a bizonyos kilencszázkilencvenkilenc miskolci csizmadiát. Aki -csizmadiának megmaradt, az is inkább „suszternek“ vagy „lábbeli -készítőnek“ tituláltatja magát. Nem igen remekelgetnek rámás- és -piros-csizmákat. A borsodi menyecskék olcsóbbfajta osztrák -topánkában gacsolnak. A legényeknek az irdatlan lóbőr-csizma is -megfelel. Rózsáspatkóért, tarajos pengő-sarkantyúért nem törik -magokat. A táblás fokosok, makkosfedelű kupák, a csengők rézöntő -mestereinek is befellegzett. Elnémultak a gulyakolompok. -Felszántogatták a legelőket. A csinos viseletére rátarti pásztorok -is elfogyatkoztak. A cserényeknél, karámoknál nem pepecselgetnek -szíjfonatokat, ólmos- és rézvereteket, csont- és fafaragásokat. A -faragó művészet egyébként is sok eredeti mesterét veszítette el a -vizi-, szél- és szárazmalmok fogyatkozásával. A gőzmalmok robotos -molnárai nem értik a járomfák, kapufélfák, fejtőlvalófák, mércék, -mángorlók, csigatésztacsinálóbordák farigcsálását. Fogytomig -jutottak a szegedi hajóácsok is. Az élhetési gond az -asztalos-mesterekből is kiölte a virtust. Szegény népnek sivár az -izlése. Az uborkafára felkapaszkodottak inkább a tömegpompát, a -rikoltót keresik. Manap megfelel a paszulypipa, azelőtt világra -hiresek voltak a tajtékpipa faragó mestereink. Debrecenben évekkel -ezelőtt meghalt Egri Mózes, az utolsó „piparezező“. Még régebben -elmult az ötvösök és kardcsiszárok fénykora. Nem kiszakított -sorokat, köteteket írhatnánk <span class="pagenum"><a name= -"Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> a mi elpusztult magyar -mesterségeinkről. Ám, mi közönyösek vagyunk. Közönyösek vagyunk -arra is, hogy a porbahullott gyöngyszemeket felszedegessük és -kegyeletesen füzérbe kötve – külön nemzeti kincsesházakban – -megőrizgessük. Élelmesebb gyűjtők idegenbe hurcolják pusztuló -magyar mesterségeink és népművészetünk őskincseit. Pedig ha már az -őseredeti magyar mesterségek pusztulását nem akadályozhatjuk meg, -legalább az emlékeit ne hagynánk megsemmisülni és szétkallódni. -Hanem inkább lelkesen oltalmazott, vidékenként is öntudatosan -gazdagított gyűjteményekkel igyekeznénk visszavarázsolni azt az -időt, midőn még nem süvőltött fülünkbe a gyárkazán, midőn még -aranytallus kakasok kurjogatták a napfelkeltét és a mestereink üde -arccal, üde lélekkel, füttyös jókedvvel állottak kedves, megbecsült -munkájukba.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Az alföldi -kálvinista magyar sirok „fejfájára“ fenti rövidítéssel „A boldog -feltámadás reménye alatt“ vigasz jeligét vésik.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Az országos hírű -Dely Mátyás állatorvost, a hortobágyi volt állatorvost, 1910-ben a -budapesti állatorvosi egyetem tanári kara „dísz-doktorul“ -választotta. Tiszapolgáron él.</p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> A csokalyi emeletes -népiskola átellenben esik a kágyi szőlőhegygyel.</p> -<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href= -"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> Részvéttel jegyzem -ide, hogy e könyv szedése alatt férfikora delén meghalt.</p> -<p><a name="Footnote_5" id="Footnote_5"></a> <a href= -"#FNanchor_5"><span class="label">5)</span></a> A szegedi -boszorkányperek áldozatait, a szegedi Tisza egyik szigetén, az -úgynevezett Boszorkány-szigeten égették el tüzes -máglyahalállal.</p> -<p><a name="Footnote_6" id="Footnote_6"></a> <a href= -"#FNanchor_6"><span class="label">6)</span></a> A böszörményi -pusztákon mindig sok volt az ürge és a böszörményi hajdukat azzal -csúfolták, hogy húsáért fogdossák és megeszik az ürgét.</p> -<p><a name="Footnote_7" id="Footnote_7"></a> <a href= -"#FNanchor_7"><span class="label">7)</span></a> Az volt ugyanis a -szokás, hogy amikor a betyár teste magától leszakadt az -akasztófáról, az akasztófa tövében csak úgy téltul elföldelték.</p> -<p><a name="Footnote_8" id="Footnote_8"></a> <a href= -"#FNanchor_8"><span class="label">8)</span></a> Meghalt Földesen, -1912 május havában.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li>Darvay kapitány <span class="ralign"><a href= -"#Page_5">5</a></span></li> -<li>A nagyabonyi nóta <span class="ralign"><a href= -"#Page_11">11</a></span></li> -<li>A Radeczky-huszárok <span class="ralign"><a href= -"#Page_16">16</a></span></li> -<li>A Tiszák <span class="ralign"><a href= -"#Page_25">25</a></span></li> -<li>Bihari kortesek <span class="ralign"><a href= -"#Page_32">32</a></span></li> -<li>A Baranyi urak <span class="ralign"><a href= -"#Page_37">37</a></span></li> -<li>A Dobozi úr cigányai <span class="ralign"><a href= -"#Page_41">41</a></span></li> -<li>Csokalyi Fényesek <span class="ralign"><a href= -"#Page_46">46</a></span></li> -<li>A Morvay Louise regénye <span class="ralign"><a href= -"#Page_56">56</a></span></li> -<li>Foltényi Vilmos színész <span class="ralign"><a href= -"#Page_63">63</a></span></li> -<li>A világosi átok <span class="ralign"><a href= -"#Page_71">71</a></span></li> -<li>Petőfi körül <span class="ralign"><a href= -"#Page_75">75</a></span></li> -<li>A Rózsa Sándor bandája <span class="ralign"><a href= -"#Page_81">81</a></span></li> -<li>Hortobágyi gulyások <span class="ralign"><a href= -"#Page_87">87</a></span></li> -<li>Debreceni diákok <span class="ralign"><a href= -"#Page_97">97</a></span></li> -<li>A kántus <span class="ralign"><a href= -"#Page_104">104</a></span></li> -<li>Érmelléki szüretek <span class="ralign"><a href= -"#Page_107">107</a></span></li> -<li>Az öreg József főherceg <span class="ralign"><a href= -"#Page_113">113</a></span></li> -<li>Magyar-Szeged <span class="ralign"><a href= -"#Page_121">121</a></span></li> -<li>Gabara piktor <span class="ralign"><a href= -"#Page_128">128</a></span></li> -<li>Az asztaltársaságok <span class="ralign"><a href= -"#Page_133">133</a></span></li> -<li>Notárius Bekk Pista <span class="ralign"><a href= -"#Page_148">148</a></span></li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span></li> -<li>A dudások <span class="ralign"><a href= -"#Page_154">154</a></span></li> -<li>A podeszta <span class="ralign"><a href= -"#Page_161">161</a></span></li> -<li>A debreceni nagyszabadságon <span class="ralign"><a href= -"#Page_169">169</a></span></li> -<li>Kustár Ignác piarista <span class="ralign"><a href= -"#Page_177">177</a></span></li> -<li>A „tokaji“ hazájáról <span class="ralign"><a href= -"#Page_183">183</a></span></li> -<li>Az arany bika-fogadó <span class="ralign"><a href= -"#Page_190">190</a></span></li> -<li>Betyárok – pandúrok <span class="ralign"><a href= -"#Page_196">196</a></span></li> -<li>Magyar mesterségek <span class="ralign"><a href= -"#Page_202">202</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> - - - - - - - -<pre> - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Régi magyar élet, by Pál Móricz - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK RÉGI MAGYAR ÉLET *** - -***** This file should be named 62736-h.htm or 62736-h.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/7/3/62736/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - - -</pre> - -</body> -</html> diff --git a/old/62736-h/images/cover.jpg b/old/62736-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 6d9d256..0000000 --- a/old/62736-h/images/cover.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/62736-h/images/i001.png b/old/62736-h/images/i001.png Binary files differdeleted file mode 100644 index f5dd60b..0000000 --- a/old/62736-h/images/i001.png +++ /dev/null |
