diff options
Diffstat (limited to 'old/62736-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/62736-0.txt | 5325 |
1 files changed, 0 insertions, 5325 deletions
diff --git a/old/62736-0.txt b/old/62736-0.txt deleted file mode 100644 index 21dee73..0000000 --- a/old/62736-0.txt +++ /dev/null @@ -1,5325 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Régi magyar élet, by Pál Móricz - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: Régi magyar élet - -Author: Pál Móricz - -Release Date: July 23, 2020 [EBook #62736] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK RÉGI MAGYAR ÉLET *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - - - - - -MÓRICZ PÁL - -RÉGI MAGYAR ÉLET - -MODERN - -MAGYAR - -KÖNYVTÁR - -MÓRICZ PÁL - -RÉGI MAGYAR ÉLET - -BUDAPEST - -SINGER ÉS WOLFNER - - _Herman Ottónak - a tudós nagy magyar irónak - hódoló szeretettel ajánlja_ - - _a szerző._ - - - - -Darvay kapitány. - -Csokalyon az 1798-ik esztendőben született Darvai Darvay Dániel. Darvay -Károly és Csokalyi Fényes Zsuzsánna nagybirtokos szüléktől származott. -Az egyetlen Dani urfit elébb otthon a házitanítók oktatták. Még otthon -megtanulta a németet és franciát, majd a debreceni kollégiumba került. -Ám a tudományok nem kötötték le. A nyugodalmas falusi élethez sem támadt -kedve, hiszen gyermekkora a napoleoni csaták harcizajától riadozott. -Midőn pedig felserdült, a viadalokból megtért rokkant vitézek -beszélgetésein hevült a lelke. Hozzá a nagy vagyonban korán árvaságra -maradt Dániel urfi. Aggódó szülék szeretete sem tartóztatta vissza -elhatározásától, a vonzódástól a katonai élet iránt. Alig tizenkilenc -éves korában Bécsbe utazott Sárói nevezetű sógorával. A magyar-gárdisták -közé akarta felvétetni magát. Kihallgatásra jelentkezett Ferenc -császárnál, aki kegyesen rábólintott jellegzetes Habsburg-fejével: - -– Wir wer’ són makhen! – nyélbeütjük! – mondotta a császár. A Darvay -urfi kérvényének még a szélét is behajtotta. - -– Akkor rendben vagyunk, öcsém, – magyarázta az egyik gárdista atyafi, -mert az igéretét még elfelejti a császár, de ha a kérvény szélét is -behajtja, ez azt jelenti, hogy megtetszettél neki s továbbra is gondja -lesz reád… - -– Akár a gárdistaruhát is kiszabadhatod magadnak, – vélekedett egy másik -gárdista, valamelyik Kállay-fiú Szabolcsból. Azonban másként történt. -Dániel urfi a vizsgálatnál nem ütötte meg a gárdisták magassági mértékét -és úgy rendelkezett a császár, míg kinövi azt a nagyságot, egy évig -maradjon Bécsben az urfi. Mint kadétot a bécsi házi gyalogezredhez -osztották be. Bécsben hamar eltelt az az egy esztendő, mivel pedig a -gárdisták magasságát még egy év multán sem ütötte meg, az audiencián -sajnálkozva dörzsölgette kezét Ferenc császár: - -– No, kadét, most mit csináljunk? – kék szemét kérdőleg meresztette a -csinos kis kadétra. - -– Felséges uram, kegyeskedjék megengedni, hogy tovább szolgálhassak. - -– És az anyád, az apád, fiam? – Ferenc császárnak erre is kiterjedt a -figyelme. - -Darvay lehajtotta fejét: - -– Már régen meghaltak… - -– Hát hová kívánkozol? - -– Olaszországba. Huszár szeretnék lenni. - -– No, persze, huszár! – a császár elmosolyodott, – wir wer’ són makhen!! - -Darvay kadét még aznap megkapta az indulási parancsot. Majland (Milánó) -volt a kijelölt stációja. A Radeczky-huszároknál mint hadnagy kezdte meg -a szolgálatot. Huszonöt-harminc esztendeig odalent is maradt. - -* - -Darvay hadnagy nem léphetett a Simonyi óbester nyomdokába. Napoleon -császár viharzásai alatt annyi embervér ömlött szét, hogy a vérszegény -nemzeteknek jólesett megpihenni. Darvay nem a csatamezőn, hanem a -milánói főrangú dámák szalonjaiban aratta diadalait. Radeczkynek is -kedves huszártisztje volt. Milánóban szövődött életének a végzetes -szerelmi regénye. Milánóban, Erzsébet főhercegnő udvarában ösmerkedett -meg egy csillagkeresztes palotahölggyel, aki egy francia admirálisnak -volt az özvegye. Özvegy báró Bellegarde-né (született Ghisztelles -hercegnő) és a délceg bihari huszár annyira megszerették egymást, hogy a -báróné kész volt az udvartól megválni. Titokban, csupán a komornájával -és öreg inasával elutazott a messze idegenbe. A bihari félreeső -falucskán, a Darvay kapitány csokalyi kuriájában egész esztendőt töltött -magányosan. Esztendeig várta szerelmesét; mert esztendőbe beletelt, míg -Darvay a Radeczky-család közbenjárásával keresztülvihette a -„kviétáltatását“ és gyanúkeltés nélkül maga is utána mehetett a -bárónéjának. - -* - -Darvay kapitány magas kort ért el. Még élemedett öregségében is délceg -katonás alak maradt. Huszáros szabadszájúságát egész Biharmegyében -emlegették. Holta napjáig gavallérosan öltözködött a falún is. Keztyű -nélkül sohasem járt ki. Az asztalnál is mindig keztyűben étkezett. Bár -öreg korára, midőn már a báróné is elhalt, meg-megesett bizony Dániel -úrral, hogy hiányoztak az ujjai a – keztyűjének; sőt a báróné halála -után a fösvénység is nagyon elhatalmasodott Dániel úron. Csupán az -építkezésekre nem sajnálta a pénzt. Olaszhoni értékes mozaikokkal -kirakott úrikastélyával szemben emeletes iskolát építtetett a -csokalyiaknak, mivel a régi nádas házikó sértette az izlését. Az -emeletes iskola ma is fennáll, egyik nevezetessége a csokalyi -Fényes-nemzetség „süppedező nádasok“ között rejtőzködő falújának. - -Egyebekben odáig fejlődött a Darvay Dániel úr aggkori fösvénysége, hogy -font leveshúsnál többet sohsem vitetett ebédre, bárhányan és bárkik -voltak is vendégei. Legfeljebb parancsot adott ki a szakácsnénak: - -– Szaporítsd a levét, lányom, hogy mindenkinek jusson urasan. - -A szép női nemnek kvietált-korában is lelkesen hódolt Darvay Dániel. -Öregségében is kísértett a donzsáni-híre. Zsuzsának hívták az egyik -öreg, minden zsírral megkent bejáró asszonyát. - -– Hé, Zsuzsi, – Dániel úr egyszer így kiáltott az udvaron settengő vén -asszonyra. - -– Parancsoljon, nagyságos uram, – Zsuzsánna felcsoszogott a széles -márványlépcsőkön. - -– Hallod-e te vén égetni való, keríts nekem holnapra három fiatal, fürge -fehér cselédet, – szólt Dániel úr. - -Zsuzsánna asszonynak felmeredt a szeme. Megcsóválta fejét: - -– Talán sok is lesz már az, nagyságos uram? - -Dániel úr elnevette magát: - -– Hej, te vén pokolravaló! Hiszen szobát surolni kell nékem az a három -asszony… - -* - -Az 1870-es években már Darvay Dániel volt Csokalyon a legöregebbik nemes -úr. Téli estéken Dániel úrnál gyültek össze tanyázni a csokalyi öregebb -urak és urfiak. A bihari nábób Fényes Lázár, tiszteletes Simon Benjámin -úr, a református pap, a Dániel úr Ferenc fia, Fényes Balázs (ez -időszerint a nagy Fényes-családnak egyetlen csokalyi lakos férfitagja), -Horváth Imre a huszti várnagy ivadék s a diáki sorban lévő Fényes -Gyuláék képezték ezt a társaságot. Ezek voltak az igazi fehér téli -esték. A három öreg úr „reszelt retket“ vacsorált. A fiatalságnak hol -egy, hol más nehezebb ételt szolgáltak borkorcsolyául; mert a kágyi -„rác-ürmös“ öregeknek, mint fiataloknak kedves itókájuk volt. Ezt -szürcsölgették esteli harangozásig; de bármire is fordult a beszéd, az -öreg Darvay kapitány az ő milánói kalandjairól hallgatott: - -– Fiaim, – mondotta, – én olyan életen mentem keresztül, olyan magas -állású és születésű egyénekkel érintkeztem folyton, ha azoknak a -történetét híven elbeszélném, kételkednétek a szavamban, inkább tehát -sírba viszem az édes titkokat. - -Kvietált-huszárkapitány Darvay Dániel úr nem minden titkát vihette -sírba, ódon szekrényke rejtekfiókjában halomnyi sárgult levél maradt -hátra utána, főurak és nagynevű dámák levélkéi. A fakult -betű-barázdákból hervadatlan bájjal mosolyognak és illatoznak a régi -baráti érzelmek és regényes szerelmek virágai. - - - - -A nagyabonyi nóta. - -Milánóban már csak a temetőkert elfelejtett sírkövei hirdetik, hogy -valaha ottan is tanyáztak magyar huszárok. Az édesillatú olasz ibolyák -szeliden borulnak a magyar sírokra. Kéknefelejts virágairól meg -éppenséggel nevezetes a milánói katonai temető. A magyar katonasírok -első virágait csókosszájú olasz nők ültetgették el. A virágok hívek -maradtak a felejtett sírokhoz. Minden tavaszkor kéknefelejts-tengert -fakasztanak. Az 1830-as évtizedben még nem a virágok voltak a csendes -emlékeztetők. Milánó zeg-zugos utcáin szilajul muzsikáltak a magyar -huszárok sarkantyúi. A huszárkardok hetyke csörrentésére az ablakhoz -szaladoztak a nyilazószemű olasz dámák. A milánói San Simpliciano-, -Vittorio- és Francesco-kaszárnyákban táboroztak az 5-ös -Radeczky-huszárok. Itten támadt az együgyű, de mégis legmegkapóbb magyar -katonanóta. A hazai föld imádatának gyönyörűséges éneke, midőn a -hazavágyódó magyar huszárfiúk, csurranós érzésekkel, édesbúsan -dalolgatni kezdték: - - Nagyabonyban csak két torony látszik, - Májlandban meg harminckettő látszik; - Inkább nézném az abonyi kettőt, - Mint Májlandban azt a harminckettőt… - -Bizonnyal a huszárezred tisztjeit is elfogták olykor-olykor ezek a -nótaszóval kifejezett hazavágyódások; bár nekik kevesebb okuk volt a -búsongásra, hiszen a lángját képezték a lombárdiai seregnek. Ezredük az -első kényeztetett lovasezred volt. Gróf Radeczky tábornagy, az -ezredtulajdonosuk, dicsőségének tetőpontján állott. A lombárd-velencei -tartományokban az uralkodót helyettesítette. Az olaszok meghunyászkodva -mívelték rizsmezőiket. Öreg borokat édesítettek. Narancs- és -citromerdőik termését hangtalanul szüretelgették… A hódítóknak zengett a -dal, termett a virág. Radeczky milánói palotájában nagyobb pompával, -kevesebb ceremóniával élt, mint az uralkodó hercegek. Kedélyességével és -pazar bőkezűségével elragadta katonáit. A császári fehérdolmányos vén -pogány fenékig élvezte ki kivételes helyzetét, midőn a büszke Habsburgok -voltak a lekötelezettjei. Harsogó katonazene muzsikája mellett sűrűn -következtek a pazar lakomák és bálok. A tartózkodó olasz arisztokráciát -is fénykörébe vonzotta ez a varázsos hírnevű hadvezér. A katonái -tűzbe-vízbe készségesen rohantak érte. Az ő „kedves fiai“ mégis -elsősorban huszárezredének a tisztjei voltak. Háza: tárcájával együtt: -mindig rendelkezésükre állott. Asztalánál mindig terítettek számukra. A -pénzt polyvaként szórta szét; hiszen bármennyit túlköltött -lakomázásokra, mulatságokra, pompázásra, kártyán és segélyezésekre, -bármilyen óriási adósságokat is csinált a vén pogány, Bécsből mindig -rendezték zavaros ügyeit. Mint szenvedélyes kártyás a hivatalos -pénzeket, ezredének a pénzét is többször a zöldposztós asztalra dobta, -neki ezt sem rótták fel, sőt aranyesővel szórták tele szeszélyes, -kicsapongó útjait… - -A magyar huszártisztek gavallér ideálja, a leggazdagabb magyar nemes, -ittebei és eleméri Kiss Ernő kapitány is a Radeczky ezredében szolgált. -Több millió forintnyi évi jövedelmét Milánóban költögette el a nábób, -aki, költséget nem sajnálva, a svadronját is külön huszárdíszben -járatta. A társaságokra is vagyont költött el. Csupán a Párisból -szegődtetett francia szakácsának húszezer frank évi bért fizetett. -Persze a kártyás ezredtulajdonosnak és hadvezérnek a tisztjei is kézben -forgatták az ördögkoma harminckétlevelű bibliáját s mert a pénz nem -izgatta Kiss Ernőt sem, a nagygyakorlat alkalmával egymás telivér -lovaira kártyáztak, ami nagy szó, mert hiszen huszáréknál a ló az első. -Talán még az asszonynál is az elsőbb?… Darvay Dániel főhadnagy a -gyalogsági dobon két remek arabs paripát nyert el nábób bajtársától. A -nyereséget kilovaglás közben egy fogadással is megfejelték. A kisvárosi -emeletes ház ablakából – virágbokrétával kezében – mosolyogva hajolt ki -feléjök egy kedves olasz női ismerősük. Darvay az emeletes épület -hosszában neki- és a magasba felugratta imént nyert hátaslovát, mire a -meglepődött szép asszony magához tért, már a főhadnagy kezében -illatozott a lóhátról elragadott virágbokrétája. - -A Radeczky-huszárezred tisztjeinek milánói életében a virágoknak és szép -asszonyoknak nevezetes hely jutott. Míg a más fegyvernembeli tiszteket -mellőzték a milánói olasz főúri világ szalonjaiban, a -Radeczky-huszárezred gavallér tisztjeivel együtt éltek és szórakoztak. A -huszártisztek Kiss Ernő vezérletével maguk is többször adtak fényes -bálokat. A huszárezred zenekarába sok hazai cigánymuzsikus került. -Tombolt a hegedüjök, riadózott a török sípjuk egy-egy toborzósnál, mert -a daliás magyar táncokat is bemutatták ilyenkor és az olasz asszony nem -lett volna igazi asszony, ha meg nem szereti a szilaj férfias magyar -huszárt. A milánói cimeres öreg palotákban bizony szövődtek is édes -barátságok, kalandos szerelmek selyemfátyolos regényei. Még a „majlándi“ -híres dómot is találkák közvetítő helyéül használták fel. - -A szépséges fiatal P. őrgrófnét féltékenyen őrizte, cselédségével is -vigyáztatta az öreg őrgróf. Egyedül a dóm-templomba bocsájtotta el -gyanútlanul, noha azért a hintó bakjáról még itten is a dóm előtt -füleltek a libériás kémek. Fürkésző szemmel lesték a nagy-misék végét, -hogy a templomnál kikre tekint, kikkel beszél a szegény fiatal grófné. -Soha nem tapasztaltak semmi gyanúsat. Igaz, hogy sem az öreg őrgrófnak, -sem a kémjeinek nem jutott eszébe, miszerint a majlándi-dómnak nemcsak a -tornya, hanem az oldalajtója is sok. A grófné ilyen oldalajtócskán -surrant ki a szomszéd ház meleg fészkébe, ahol már várta főhadnagy úr -Darvay… A szerelmesek a mise végéig együtt tölthették az időt. Azután -magányosan libbent ki hintójához a fátyolozott arcú szép asszony. Már -ilyenkor ismét a főajtaján jött ki a dómnak, annak a híres -majlándi-dómnak, amelynek a tornyairól – a San Simplicianó-kaszárnyában -– oly édesbúsan dalolgatták a hazavágyódó huszárlegények: - - Inkább nézem az abonyi kettőt, - Mint Májlandban azt a harminckettőt… - - - - -A Radeczky-huszárok. - -Milánóban 1830-tól 1836-ig különösen vígan éltek a magyar huszárok. A -San-Vittore-, „San-François“- és a külsőbb fekvésű -San-Simpliciano-kaszárnyákban tanyáztak az 5-ös huszárok. Radeczky apó, -a felső-olaszországi hadvezér volt az ezredtulajdonosuk. A -Radeczky-huszároknál az egyik legdélcegebb tiszt úr „le capitaine Darvay -de Darva“ volt. Az 1830-as esztendők elején még mint „premier -lieutenant“ szolgált Darvay Dániel Kiss Ernő kapitánnyal, a későbbi -honvédtábornokkal együtt. Kiss Ernőnek a bihari nemes Darvay volt a -legbizalmasabb barátja. Illett rájuk a festői egyenruha. Szürke prémes -mentéjükön és dolmányukon ragyogó pompával emelkedett ki az ezüstös -fehér zsinórozás. Ezüsttel volt kipitykézve a dolmányok. Pipacspiros -nadrágjukon is ezüstfehéren havazott a művészi vitézkötés. Már a piros -tarsolyuk aranysujtásos volt. Piros selyemmel elegyes nehéz -aranyzsinórmunka volt a derékövük. A tiszteknél a kakastoll-forgós, -pipacspiros csákót is hamvas aranypaszománt szegélyezte körül. A vékony -ezüstzsinórral cifrázott dolmány gallérján még akkor nem volt csillag. -Nem csillaggal jelezték a tiszti rangot. A lovassági „kartus“, az -ezüstös lőszertáska átalvetőszíjján vertaranyból begyeskedett egy tömör -oroszlánfej, annak a szájából csüngő egyszeres, kétszeres vagy -háromszoros aranyláncocskákkal jelezték a tisztirangot – századosig. -Ámde bármilyen festői is volt ez a tisztiruha, a Radeczky-huszárok sem -mindig és mindenütt pompázhattak benne. Az olaszok osztrákgyűlölő -ellenérzése a huszárviseletre is átháramlott. Milánóban az olasz főúri -társaság, az őrgróf Pallavicini, Wisconti-Ajmi márki, d’Adda marchesa, -Cicogna, Tanzy, Alborghetti, de Nobili, Carcasola, Mazzoni-Frosconi, -Litta, Corty gróf, báró s más főuri családok vendégségein mindig polgári -ruhában jelentek meg a Radeczky-huszárok. Került ugyan egy Denois nevű -barátjuk, egyszemélyben eladólányos családapa is, aki Darvayéknak -küldött leveleiben többször megírta, hogy „ceremónia nélkül: csizmásan“ -menjenek hozzá. - -Az Erzsébet főhercegnő, Radeczky fővezér, Hartig gróf – le comte de -Hartig Gouverneur de la Lombardie – és nejének, született Grundemann -grófnőnek az estélyein meg már, szinte tüntetésszerűen, teljes -huszárdíszben kellett megjelenniök; valamint egy akkor Milánóban lakos -Batthyány grófnál is. Marquis of Hertfordnak, egy angol lordnak az -estélyei is kiválóan fényesek voltak. Az egykorú francia meghívók, -jellegzetesen pici, gyöngéd névjegyecskék felvarázsolják az akkori -milánói szalonok élénkségét. Angol, francia, sőt orosz arisztokraták is -sűrűn forgolódtak ott. Grófok, bárók, lovagok a családjukkal. E -nemzetközi társaságból például megemlítem a Ferraudy, de Sommery, -Dufaure, de Montmirail, Aubry, de Souville, Campbell, Hamilton, Sorell, -Samojloff-Pahlen, de Heuwall, Maury, de la Bedolierre neveket. A -Radeczky-huszárok gavallérjai közül Kiss Ernő kapitányon és, a -mulatságok főrendezőjén, Darvay főhadnagyon (premier lieutenant) kívül -egy Briche (?) őrnagy, le comte Antoine Wenkheim, Leikam, Roszner báró, -Buday báró, de Csillag, Kovatch, Coline, Hrdliczka, Bordolo kapitányok, -comte de Wratislaw hadnagy, bizonyos Francois de Kvassay, Rohonczy és -gróf Somssich nevűek említtetnek többször Denois bárónak Darvayhoz -intézett leveleiben. Vajjon ebbe a szépasszony-barát, mulatós -huszár-kompániába miként élte bele magát a nagyontisztelendő Samuel von -Harsányi, a kenetes derék „k. k. Lomb. Venet. protestantischer -Feld-Kaplan?“… - -A mulatságokból ugyanis soha ki nem fogytak a Radeczky-huszárok. Az -osztrák tiszteknek általánosságban véve nem volt tanácsos egyedül -bolyongani – éjjel – Milánó sikátorain; mert az olasz hazafiak nem -csináltak lelkiismereti kérdést a szerintük helyénvaló tőrdöfésből. -Ugyanekkor a Radeczky-huszárezred magyar tisztjeit valóságosan -ünnepelték az olasz főúri körök is. Estélyekre, ebédekre, -whiest-partira, kirándulásokra hivogatták őket. Kiss Ernő, Kovách, -Coline kapitányok és Darvay főhadnagy forgolódtak bizalmasabban a báró -Denois házánál. Denois leginkább Darvay útján, a Darvayhoz intézett -leveleiben hivogatta meg a három kapitányt is. Kiss Ernő alighanem -Milánón kívül állomásozott, mert Denois egyik levelében így írta: - -„Ha Kiss kapitány úr ma bejött Milánóba és holnap is itt marad, – mon -cher Darvay, – szíveskedjék megkérdezni, nem ebédelne-e holnap délután -öt és fél órakor velünk? Csak arra kérem, hogy ezt velem előzetesen -tudassa, mert azt akarnám, hogy ne kapjon túlságosan rossz ebédet. -Hiszen ő nemcsak a jólevéshez, hanem a jó ebédek adásához is hozzá van -szokva…“ - -A Kiss Ernő kapitány ebédjein a kitünő ételfogásokkal vetekedtek a borok -is. Bizonyságai, hogy egy izben Denois báró mintegy száz palack -Sauterne-t „engedett át“ Kissnek hat frank helyett ötért; más alkalommal -ugyanannyi (fehér és piros) bordóit hat frankjával, levélbelileg -kiemelvén, hogy „ritka jó borok“ s neki is annyiba kerültek „helyben“ -Bordeauxban. - -Darvay nagy népszerűségéről is irott bizonyságok maradtak fent. Báró -Denois és a dámák leveleikben: „bakonyi hadnagynak: – lieutenant du -bakoni“, – „gránátos hadnagynak: – lieutenant de grenadier“, – majd -„Radeczky-huszárnak“ s többször „ő felsége szardiniai huszárezredének -hadnagya“ címen emlegették a jókedvü huszárt. A kedveskedő -levelezésekből, meghívókból, névjegyekről az is kitűnik, hogy Milánóban -francia volt a szalonok nyelve. - -Kiss Ernő kapitány a sok felejthetetlen cécózás után egyszer -megszorította Darvayt: - -– Te, Dani, – úgymond, – már én restellem, hogy mindig csak mi legyünk a -vendégek… - -– Igazad van, bajtárs, – felelte Darvay, – egyszer már nekünk is -viszonozni kellene ezt a sok vendégeskedést. - -– Már én gondolkoztam is efelől, Dani. Itt a kaszárnyában kerül elég -nagy terem, ha valamelyiket kitakaríttatjuk és feldíszíttetjük, olyan -estélyt rendezhetünk itt, hogy holtig megemlegetik az olasz dámák. - -– Megbocsáss, édes Ernőm, de ha kaszárnyában rendezed a bált, előre is -mondhatom, csupán az urakra számíthatunk, a dámák mind otthon maradnak. - -– Már miért maradnának otthon? - -– Mert ez a hely kaszárnya. Azután meg a te kedvedért a kaszárnyák apró -fekete jószágait sem szedegetik fel azok az olasz főúri dámák… - -– Ehe, – Kiss Ernő elnevette magát, – igazad van. De, hát mit -csináljunk? - -– Kedves Ernőm, ugy-e bizony, hogy van Milánóban sok lakatlan főúri -palota, mi meg úgyis jó viszonyban vagyunk mindnyájokkal, neked szívesen -ideadják, tehát béreld ki valamelyiket. Meglásd, ha majd azután ott -tartunk estélyt, eljönnek a dámák is. - -– Elhiszem azt; de az ám sokba kerül. - -– Édes Ernőm, csodálom, hogy éppen te beszélsz így! Hogy te mondod ezt. -Hiszen, ha nem sajnálod a pénzt a svadronyodra, – midőn a legénységedet -állandóan extra-ruhában és új felszereléssel pompáztatod, – ne sajnáld a -költséget a magyar úribecsületért sem. A huszárjaid kiöltöztetéséért -úgysem kaptál báróságot. Meg sem látták… - -– No, ebben is igazad van, – az ittebei és eleméri fejedelmi vagyon -gavallér ura elnevette magát, – azonban tudhatod, kedves Dani pajtás, -hogy én nem szeretek ilyesmivel bibelődni. Ha tehát magadra vállalod a -rendezést, örömmel belemegyek. - -– Jól van, Ernő! Én is belemegyek érted, – felelte Darvay, – ám -intézkedj a bankárodnál, hogy kívánságom szerinti pénzzel kellőleg -ellásson. - -– Kérlek alássan… – – - -Darvay elébb palotát bérelt. Azután ezüstneműért, díszholmikért, a -válogatottabb butordarabokért Párisba utazott. Jó francia szakácsot is -fogadott fel, majd – visszatérvén – fejedelmileg berendezték a palotát s -csak ekkor küldték szét a meghívókat a „Radeczky-huszárok estélyére“. -Még a Kómó-tavától is Milánóba tódult az ismerős arisztokrata társaság. -Az olasz dámák szépséges lányaikat is bokrétástól vitték a huszár-bálra. -Kiss Ernő megelégedhetett a diadalával. Annyi vérbeli olasz úrhölgy -sohsem gyült össze a Radeczky báljain sem. Milánóban ezentúl felkapták a -Radeczky-huszárok mulatságait, mert Kiss Ernő továbbra is fentartotta a -tisztikar fogadóhelyéül a palotát. Mégis egy csiklandós, igazi huszáros -kalandon a Radeczky tábornagy bálján esett keresztül Darvay. -Szélesvállú, domború mellű, de lányosan karcsú derekú huszár volt -Darvay. Olyan karcsú volt, hogy az olasz grófnők ráfogták, hogy fűzi -magát; sőt hogy megbizonyosodjanak a karcsúságáról, két grófné fogadott -is rá. A tréfaszerető Radeczkyt is bevonták a különös fogadásba. A -bálteremből elkülönített szobába húzódtak a grófnők, Radeczky a -gyanútlan főhadnagyot is idevezette. Darvay meglepődött a különben -kedves ismerős Corty grófné és a híres szép P. őrgrófné láttán. Alighogy -bókolhatott nekik, Radeczky katonásan rászólt: - -– Hadnagy úr, gombolja ki a dolmányát… - -Darvay elképedt. - -– …? – kérőleg s kérdőleg nézett Radeczkyre. - -Az öreg kegyelmes felmordult: - -– Tán nem értett meg a hadnagy úr? Azt mondtam, hogy gombolja ki a -dolmányát. - -– Pardon! – Darvay összecsapta sarkantyúját. Féloldalt fordult és -kigombolta a dolmányt. A hármas csoportra villantott. Várta, hogy mi -lesz most?… Még ilyent nem ért Radeczky-huszár. Elsőbb Corty grófné -lépett hozzá és se szó, se beszéd, merészen benyult a huszárdolmány alá. -Puha kezecskéjével végigtapogatta a főhadnagy mindkét oldalát; majd -hamiskás mosollyal és meghajlással visszalépett. Ám, ez még nem volt -elég. Most a szépséges fiatal P. őrgrófné lépett Darvayhoz. Szégyenlősen -lesülyesztette a szempilláit és remegő kis fehér kezét szintén -benyujtotta a huszárdolmány alá. Ettől a kéztapintástól ugyancsak -kipirult a huszár, nekiveresedett a tűzlángszemű grófi menyecske is. -Radeczky kacagásra fakadt: - -– No, te bakonyi huszár, most már begombolhatod a dolmányt! – azzal az -öreg kegyelmes úr karoncsípte a gyönyörű P. őrgrófnét; az ámuldozó -Darvaynak az idősebbik kackiás Corty grófné jutott, aki a bálteremben -nevetve világosította fel a meglepődött és felcsiklandozott -Radeczky-huszárt. - -– Mon cher Darvay, úgy értse meg, voltaképpen egy fogadásról volt szó. -Fogadtam P. őrgrófnéval, hogy maga fűzőt visel… Ehehehe! A grófné meg -azt állította, magának nincsen fűzője, s ime megnyerte a fogadást. Ám, -nem bánom. Mint vesztes fél szívesen rendezek két estélyt a -Radeczky-huszárok tiszteletére… - -E beszélgetés közben P. őrgrófné hozzájuk sietett. Szinte lángolt a -gyönyörű nagy barna szeme s kipirultan nyujtott kezet Darvaynak. - -– Kedves Darvay, amiért a fogadást megnyertem, megfizetek magának. -Ugy-e, elfogadja emlékül az arcképemet?… - -Csokalyon a Darvay-családnál még ma is megvan a gyönyörű olasz grófné -olajfestésű nagy képe. Annak idején talán nem is ok nélkül rebesgették a -a milánói dámák, hogy a szépséges őrgrófné a „lieutenant du bakoni“ -dolmánya alatt felejtette szívét, amikor a Radeczky-huszár fűzője után -tapogatódzott? - -* - -Darvay Dániel 1836-ban megvált Milánótól. Mint kvietált-kapitány hagyta -el a Radeczky-huszárokat. Sem a tüzes szemek, sem a Kiss Ernő barátsága, -sem a Radeczky tábornagy kitüntető jóindulata nem tarthatták vissza a -Radeczky-huszárt. Hazajött Biharba. A világtól teljesen félrevonult a -milánói szalonok dédelgetett gavallérja. Csokalyi kuriájában telepedett -meg. Soha többé nem kötött kardot. 48-ban sem. A császár hívására sem. -Még egyszer, utoljára találkozott Kiss Ernővel. Kiss már akkor -honvédtábornok volt. A honvédsereg élén vezérkedett Délmagyarországon. -Ittebére hivatta el milánói régi bajtársát, Darvayt. Már akkor -felperzselték a Kiss Ernő eleméri kastélyát. Milliókat érő műkincseitől -kifosztották a kastélyt. A romoknál találkozott a két jóbarát. Néhány -nap multán örökre elváltak. Kiss Ernő, mint a szabadságharc egyik -vértanúja fejezte be életét. Bajtársa, a szalonhős Darvay békés -egyhangúságban megöregedett. Szófukar, különcködő falusi úr vált belőle. -Édes titkait egyetlen Ferenc fiának sem fecsegte el. Az elmult álmokat, -kiégett örömöket magával vitte a csokalyi temetőbe… Némelykor – aranykék -őszi verőfényben – susogni kezd a nádas az Érvizéből. Sejtelmes szelid -hangok támadnak a virágszagú csokalyi mezőn. Talán a milánói szép dámák -kóbor lelkei sóhajtoznak ilyenkor a Radeczky-huszár után? - - - - -A Tiszák. - -A Tisza-család első ösmert őse 1332-ben a Károly Róbert király temesvári -udvarában tünt fel. Ez a „Tisza mester“ ajtónálló belső vitéze volt az -udvarnak és Erzsébet királynétól Ladány-birtokot kapta adományul. -Azontúl történetileg kevésbbé ismert a Tiszák szereplése, hanem az -utolsó száz évben annál jelentősebben vezérkedtek és nemzedékek ajkán, -meggyőződésében súlyos fogalommá jegecesedett a Tisza-név. Nagyapa, apa -és az ifjabb ivadék: Tisza István gróf vezéregyéniségek, akiknek a -nevére táborok esküdtek hűséget vagy ádáz harcot. - -Borosjenői Tisza Lajos, a nagyapa, mint teljeshatalmú biharországi -adminisztrátor, fegyverrel verette ki a vármegyeházából a kemény -ellenzéki nemeseket. Midőn azonban a szabadságharc után a császár egyik -tábornoka részéről valamiféle kicsinyes bántódás érte – váradi -kuriájában – Tisza Lajost, a kérlelhetetlen úr többé sohasem tette be -lábát Váradra. Még az udvar politikáját képes volt szolgálni, hanem a -császár baloskezű szolgáit közelről nem tűrte az egykori vaspálcás -kényúr. - -A fiát, Tisza Kálmánt, meg hajszál lépés választotta el, hogy mint -„lázadóval“ bánjanak el vele. Az emlékezetes pátens-forradalom -alkalmával, mint a szalontai református egyházmegye lelkes fiatal -kurátora, rettenthetetlenül vezérkedett a helvét hitvallású tiszántúli -református egyházkerületnek a debreceni kistemplomban – császári tilalom -ellenére – megtartott közgyűlésén. Ahol Hanke császári biztos, bizakodva -a kivezényelt gyalogság, lovasság, tüzérség erőszakos hatalmában, -kalpagját az Úrasztala előtt felcsapta és – kezében az irott császári -rendelettel – kevélyen így förmedt fel: - -– A rám ruházott hatalomnál fogva, ő felsége a császár nevében ezennel -feloszlatom ezt a lázadó gyűlést. - -A református világiak és egyháziak felülről támadott felekezetük -jogainak és szabadságának megvédelmezésére gyültek össze a templomban, a -templomi székéből felállott az agg Balogh Péter püspök és a gyűlés -sorsát eldöntő rögtönzéssel felelte vissza: - -– Én pedig az én Uram-Istenem nevében ezennel megnyitom a gyűlést. - -Az akkor még fiatal Tisza Kálmán egyik előkészítője volt ennek a -történelmileg nevezetes, súlyos gyűlésnek. Nem a megrőkönyödött hatalmon -mult, hogy Tiszáékat, mint lázadókat, hadbíróság elé nem állították. A -nemzet kitörésétől riadtak vissza. - -* - -Apai nagyanyja után az ős gróf Teleki-családdal vérrokon Tisza István, -az unoka. A magyar nemzet történelmében kiváló erdélyi hazafinak Széki -gróf Teleki Mihálynak leszármazója Tisza. Apafi Mihály fejedelemnek volt -kancellárja ez a híres államférfiú; de ugyanez időtájt szerepelt -Erdélyben Tisza Istvánnak atyai ágon való őse is. Ez a borosjenői Tisza -István főispáni méltóságot viselt és mint kiküldött „török követ“ a -szultán konstantinápolyi udvarában többekszer megfordult. Haller Gábor -(1663-ban) felőle írta Apafinak: - -„Az Tisza uram discursusának mennyire kellessék Nagyságodnak helytadni, -ez dolgok naponként világosítják, – közmagyar szó, Kegyelmes Uram: -minden botnak végén a feje. Nemcsak eleit, hanem utólját (is) kell nézni -a tanácsnak; könnyü feltalálni némely serény elmének a dolgot, de annak -eleit, közepit és végit megfontolni megért elmétől lehet, ennélkül pedig -veszedelmes a serénykedő elme; melyhez képest, mely gyengén állanak most -a dolgaink, igen tapogatva kell cselekedni (tudniillik némely a törökkel -tisztázandó dolgok forogtak szóban).“ - -Amit Haller Gábor 1663-ban írt az István gróf hasonló nevezetű őséről, -István gróf pályafutására is illik. István gróf sem igen szokta -számításba venni, hogy minden botnak végén a feje… - -* - -Édesanyai ágon sem közönséges családok leszármazója Tisza István. Nem a -cimerekre értem a közönséges szót. Hiszen századok fénye ragyogja körül -az Európa hadi- és udvari-történelmébe beiktatott gróf -Degenfeld-Schomburg nevet; mely névnek és cimernek a magyar földön -meggyökeresedett viselői is igazán érdekesek és érdemesek. Az a délceg -gróf Degenfeld-Schomburg vértes-kapitány, aki a mesésvagyonú magyar -nábóbnak, bökönyi Bekk Pálnak Paula leányát nőül vette, kiváló főúri -családot alapított a Hajduságon. Református egyházuk és magyar hazájuk -iránti példás hűség, áldozatkészség jellemezték, jellemzik ma is a -Degenfeld-Schomburg kapitány leszármazóit. A nép kedves emlékezése -szerint a téglási nábób Paula lányával egy hijján száz, azaz -kilencvenkilenc falút kapott – hozományul… Egyébként a Bekk Paula -aranyos kezéért a csínyjeiről, szertelen virtuskodásairól hirhedt, Vas -Gerebentől és Jókaitól regényhőssé avatott füredi földesúr – Jósa Gyuri -– is pályázott. Csupán a betyáros viselkedésén, leirhatatlan csínyjén -mult, hogy a háztűznéző vacsora után, a karikagyűrű átnyujtása helyett, -azt jelentette neki a huszár: - -– Nagyságos uram, be van fogva! A hintója előállott. - -És jól is volt, hogy ez így történt. Jósa Gyuri markában sárrá vált -volna még a szín-arany is; így pedig a Degenfeld-Schomburg kapitány és a -Bekk Paula leszármazói a magyar hazának, főként a magyar református -egyháznak vezérférfiaivá nevekedtek. Az Imre gróf a tiszántúli -református egyházkerületnek évtizedeken legnépszerűbb főkurátora volt. A -szabadságharc gyászos végeztével elitélték őt is, Haynau bukása -előestéjén, tromful Bécsnek, váratlanul kegyelmezett meg neki egész -tömeg hazafival együtt. Ennek az Imre grófnak, aki Tisza Istvánnak anyai -ágon egyik legérdemesebb őse volt, több vármegyére terjedő uradalmain, -az elnyomatás időszakában, a gazdatisztjei és egyéb bizalmas intézői -mindnyájan a bujdosó honvédtisztek közül kerültek ki, sőt a sok ezernyi -cselédsége között is első helyre tette a volt honvédet. - -Imre gróf utóda, a Pál gróf, mint vagyonszerző- és gyarapító-gazda tünt -ki. Még vagyonánál is büszkébb volt a négy gyönyörű, kedves leányára és -mikor férjhezadta őket, Pál gróf mondta el: - -– Hercegtől a nemes emberig mindenrangú vőm van nékem… - -Az egyik Degenfeld-leányt Odescalchi herceg, másikat Károlyi gróf, a -harmadikat Podmaniczky báró vette nőül, a negyedik, az Ilona grófnő, a -nemes ember felesége lett… Igaz, hogy ez a nemes nem kevesebb ember -volt, mint borosjenői Tisza Kálmán, az István gróf édesapja. - -* - -A családiasság mindig jellemezte a Tiszákat. A Tiszák női, mint férfiai -mindennél inkább szeretik és becsülik a tűzhelyt. A Tiszák gyermekei nem -kerülnek cselédkézre. Midőn már annyira serdült a fiugyermek, a -debreceni kollégiumból hoznak mellé nevelőt. S mert buzgó reformátusok a -Tiszák, a teologia első diákját választják ki. Igy például az egyik -Tisza-fiúnak, a költőies lelkű Domokosnak, Arany János volt a nevelője, -– István gróf mellett a történetíró Géressy Kálmán nevelősködött. Az -ilyen „instruktorokat“ is valósággal családtagul becsülik Tiszáék, kik -már a ringó bölcsőnél egyengetni kezdik a gyermek útját. István gróf, -mint elsőszülött, különösen szemökfénye volt a szülőknek. István gróf -bölcsőjénél még a kifelé rideg Tisza Kálmán is felmelegedett… Abban az -időben történt, hogy a pólyás babát meglátogatta a nagyanyja, a -született Teleki Julia grófnő; meghatottan hajolt kis unokája bölcsőjére -s becézőleg mondta: - -– Édes, aranyos kis Pistám… - -Biharországban így beszélik, Degenfeld Ilona grófnő, a Pista gyerek -bájos fiatal mamája megütődötten pillantott anyósára. Ekkor mondta a -Tiszákat jellemző kijelentését: - -– Kedves mama, ne nevezze a fiunkat Pistának. (Ez árthat a – -karrierjének.) Legyen ő csak István. - -* - -Bogdi Papp Elek bátyánk, a nádudvari hajduknak huszonöt évig népszerű -öreg követje, egyszer deputációt vezetett Gesztre. Még a Tisza Kálmán -miniszterelnöksége idején történt ez. A küldöttséget elkísérte az egész -ország Patay „Pista“ bácsija is. Tisza Kálmán ebédre is ott fogta az -urakat. Ebéd után a csibukot sem engedte el s mivel a fiatal Tisza urfi -ott sündörködött a vendégek körül, az apja rászólt: - -– István fiam, hozzál csibukot a bácsiknak. - -Papp Elek, midőn meghallotta a kurtanadrágos Tisza-gyerek ilyen komoly -megszólítását, az öreg Patayhoz fordult: - -– Hej, Pista bátyám; hát belőled lesz-e valaha István? - -Tisza Kálmán elnevette magát… Pedig hiába öregbítették Istvánnak a Pista -gyereket, közszájon mindig Tisza Pista volt s maradt a neve. I. Pista -volt a Károlyi, II. Pista a Tisza. Rakovszky ellenben Stefi és nem -Pista. Ami nagy különbség. - - - - -Bihari kortesek. - -A leglomhább magyarnak is felbizsereg a vére, midőn a kortesvezérek -kibontják és meglengetik a zászlót. A korteskedés közben minden nyugati -cafrang lehámlik az újkor nyomása alatt meglapult magyarról. Felvirrad -az ősi virtuskodások hajnala. A szép beszéd pengő aranypénz becsével -vetekszik. A kortesvilágban tünik ki igazán, hogy a magyar a szép -beszédet, a sok beszédet mennyire szereti – hallgatni… A jószavú, az -úgynevezett „svádás“ ember nálunk mindig könnyebbszerrel haladt előre, -mint a hallgatagon cselekvő bölcs. A magyar falu mostani nehéz -viszonyaink között is ékesszavú papjára és követjére a legbüszkébb. - -A kortesvilágnak a leghangosabb szójátszói minden időben a fürge és -leleményes kortesek, akik nagy családfájú ősökre tekinthetnek vissza. A -Kossuth Lajos követté választásakor Pest vármegyében nem kisebb hazafiak -voltak a kortesvezérek, mint Batthyány Lajos gróf és Podmaniczky Frigyes -báró, aki naplójában is megörökítette „váci“ követválasztó hadjáratának -kortes-éleményeit. Mégis vérbelibb kortes-király nem került a magyar -földön Biharország történeti nevű fiánál Beöthy Ödönnél. A fokosnak -fénykorában a „liberális“ nemességnek az ifjú Beöthy Ödön volt -leggyújtóbb szavú, körülrajongott népszónoka. Ez a szenvedélyes férfiú -egyetlen maró szavával, vérig szúró megjegyzésével örök időre -pellengérezte, sőt letörte az ellenfelét. Pedig az első felszólalása -alkalmával teljes kudarcot vallott Bihar vármegye ódon tanácskozó -termében. Ennek a kudarcnak érdekes a története. - -Beöthy Ödön a gazdag földesúri család ivadéka, süldőlegény korában, a -katonaságnál próbált szerencsét, de – miként Petőfi – Beöthy sem vitte -tovább a közlegénységnél. Hamarosan ott is hagyta katonáékat. Hazament -az ősi kúriába. Azonban a rendkívüli akaraterő otthon is kitört belőle. -Elhanyagolt tanulmányait magánúton pótolta. A mai középiskolának -megfelelő osztályokból kitünően vizsgázott le. Mindjárt kedve támadt a -közszerepléshez is. Bihar vármegye közgyűlésén nem kis fába vágta -ellenkedő természetének baltáját. A vármegye nagyeszűnek és ékesszavúnak -elismert főjegyzőjét Szarukánt támadta meg. Persze balul ütött ki a -szűzbeszéd. A szónoklásban gyakorlott és nagyobbtudású főjegyző apróra -törte Beöthy érvelését. Bizony kikacagták a merész ifjú szónokot. -Viszont Beöthyre meg az a legszebb jellemzés, hogy az első csúfos -kudarctól nem kedvetlenedett el. Belátta: köszörületlen a kardja, -fogyatékos a tudása. Félrevonúlt. Évekig nem hallották hírét. -Biharkovácsi kúriájában egy kiváló oktató irányításával tanúlgatott -jogot, történelmet, mindent, amivel későbbi országosan elismert -tekintélyét megalapozta és négy év múltán fényesen kiköszörűlte az első -csorbát. Az aranyszájú főjegyző, kinek a neve kezdő szótagját -zsebkendőbe dugott orral ejtette ki, letört mellette. A báródsági büszke -oláh nemesek, akiknek a „báródsági bikának“ nevezett nagyszakállú Venter -Koszta volt a híres kortesvezérük, menten kapitányuknak választották -Beöthyt. Azontúl a bihari „restórációkon“ báródsági fokosos seregével -többször döntött Beöthy, mert senki sem tudta veszedelmesebben -felgyújtani a szenvedélyeket. Vaskos élceit rettegték az ellenfelek. - -Eleinte egy úton haladtak Bihar másik jeles fiával, Tisza Lajossal. -Követtársak is voltak együtt. Midőn pedig Tisza Lajost bihari -adminisztrátorrá nevezték ki, a vármegyének már alispánja volt Beöthy. -Ebből az időből támadt személyeskedésig fajúlt engesztelhetetlen -gyűlölködésük. Az egész vonalon megindúlt az ádáz harc a liberális és -konzervativ nemesek között. Beöthyék nevezték el Tisza Lajos nejét, -született Teleki Juliánna grófnőt „dajka Julinak“. A grófnő ugyanis, -mint okos és hűséges feleség, férjének minden cselekedetéhez -hozzászólott. A pellengért semmiesetre sem érdemelte; node Beöthy -Ödöntől kiméletet nem várhatott senki. Amikor egyszer például a -sógorával összeakaszkodott, parancsban adta ki a béreseinek, hogy e -naptól minden rudasökrét nevezzék – Bigének. Tudniillik: Bige volt a -sógor családi neve. - -A hagyományok szerint Beöthy Ödön odáig vitte a szabadelvűséget, hogy az -esküvőjét sem templomban tartotta meg. A Beöthy-birtokon talán még -terpesztgeti lombkoronáját az az öreg tölgyfa, amely alatt az esküvő -megtörtént… Beöthy Ödönnek kitartó konokságából sokat örökölt nem -kevésbbé tehetséges és engesztelhetetlen kuruc fia: Beöthy Ákos is; a ki -1868-ban a „bihari“ kerületben lépett fel, mint képviselőjelölt, de mert -Gáspár 48-as honvédtábornokkal szemben elbukott, holtáig elkerülte Bihar -vármegyét, amelynek egyik nagybirtokosa volt. - -* - -Abból a büszke nemes Szilágyi-családból származott Szilágyi Ferenc -váradi törvényszéki bíró, mely család ma is birtokos Berettyóújfaluban -és Micskén. Székely eredetűnek vallják magukat. Szilágyi Ferenc „fekete -húnnak“ is nevezte magát s a Biharországban emlékezetes hírü -pecsovicsnak, a nagyétvágyu Szilágyi Lajosnak volt a fia. Annak a -Szilágyi Lajosnak, akiről a Beöthy Ödön idejében, a 30-as, 40-es -esztendők küzdelmei alatt rigmust is faragtak a liberális-nemesek. -Ráverselték, hogy az öreg úr királyi adomány alapján dézsmát szedeget a -pályi erdőség fekete rigóinak tojásaiból… A fia, Szilágyi Ferenc messze -távolodott pecsovics apja nyomdokaitól. Köztársasági érzelmü embernek -vallotta magát. A köztársasági eszmék iránti rokonérzésből tanult meg -franciául is. Állandóan francia könyveket és francia köztársasági lapot -olvasgatott. A szabadságharcban Kossuth Lajos mellett szolgált, mint -miniszteri fogalmazó és Kossuth annyira megbízott benne, hogy -jelentékeny pénzküldeménnyel bizalmas küldetésben Bem apóhoz is -leküldte. Világos után Szilágyi Ferenc nem menekült ki külföldre. A -hazai földön bujkált, mígnem Micskén fedél alá jutott a Baranyi Imre -házánál. Most hasznát látta francia nyelvtudásának, a Baranyi családnál -mint francia tanító szerepelt és az egyik kedves Baranyi kisasszonyt -addig tanítgatta az „aimer“ ige hajtogatására, mígnem komolyan és -magyarul is megszerették egymást. Férj és feleség lett belőlük… Ezt a -fekete hún Szilágyit rendkívül szerette és becsülte az öreg Tisza Kálmán -úr is, bárlan sohasem szavazott a Tisza Kálmán pártjával, a -kormánypárttal. Szilágyi Ferencnek még ezt is elnézte Tisza, sőt, az -egyik választás alkalmával, Nagyváradon vállát veregetve bíztatta a vén -republikánust. - -– Eredj már Feri bátyám szavazni; úgyis tudom, hogy ellenem szavazol. - - - - -A Baranyi urak. - -Tavaszkor a micskei „rongyos szőlő“-nél kibontogatják kövér rügyöket -azok a százados szelid gesztenyefák is, melyeket a Baranyi-család egyik -ősanyja Baranyi Györgyné született csicseri Ormós Kata nagyasszony -sajátkezűleg plántálgatott el annak idején. A fát, virágokat szerették -is mindig a Baranyiak. - -Kék, zöld és arany az alapszínei a tavasznak. Az ég hamvas kéksége, a -föld harmatos zöldje és a nap meleg aranyos sugárzásai alkotják szűzies -báját az ébredő magyar földnek. A magyar tavasz ezen kék, zöld színei a -nagyváradi és micskei Baranyi-urak családi címeréből is ránkmosolyognak. -Kék szárnyfelhős zöld mezőből méltóságosan emelkedik ki a kétfarkú -oroszlán. Jobbmarkában súlyos buzogány jelképezi a harckész vitézséget. -Megkapóbb az a fehér liliom az oroszlán balmarkában. A fát és virágokat -bizonnyal szerették, mindig nagyon szerették a Baranyiak, hiszen -oroszlánjuk előtt a rózsaszál is kinőtt a zöld címer-mezőből. S hogy a -virágszerető Baranyi urak a szép asszonyos kalandokból sem maradtak ki, -arról meg éppen Jókai Mór állított ki örökbizonyítányt. Jókaink -„Egetvívó asszonyszív“ című regényének Baranyi Miklós szeptemvir a hőse. - -* - -Bihar-ország törzsökös nemes családjai leginkább kálvinisták. A -szívósság, szaporaság családfenntartó erényeivel méltán ékesek. -Egyrészök az első foglalóktól származik. Itt-ott elmerültek, -elszármaztak közülök őscsaládok egyes ágai, mások, hál’ Istennek a -nagyobbrész, keményen állják a küzdést, sikeresen művelik a szent -rögöket. Midőn Biharország történetkönyvében lapozgatunk, a nemesi -rendből káprázatosan nagy hatalomra és gazdagságra emelkedett borosjenői -Tiszák mellett századokon át máiglan feltaláljuk a legtöbb négylovas -bihari nemes család nevét és kiváló képviselőit. Nem tüntek le teljesen -a katolikus Baranyiak sem, akik a Csanádyakkal az 1700-as években az -első kiskirályok Biharban. Hatalmuk és gazdagságuk olyan súlyos volt, -hogy egy akkor élő Tiszát, Tisza Lászlót Beőthy Lászlóval szemben -elbuktatták az alispánválasztásnál, sőt még a főjegyzőségből is -kibuktatták Tisza László urat. Dühöngött is ellenük a bukott Tisza-párt. -Csufondáros verset csináltak a „gonosz“ Beőthyről és „ripacsos“ -Csanádyról, az „Érmellék Istenéről“. Megvádolták a „zöldselyem inges“ -Baranyi Mihály urat is, hogy „ravasz róka szerint“ járt el s mint „Hóra -vitéz, Kloska követője, választott tiszteknek cédula szedője“ zöld -ingjéből az asztal mellé és alá hullajtotta a Tisza-párt „voksait“; node -a Beőthy-Baranyi-párt kortesei sem maradtak adósok. „Kutyaugatás -napnak-holdnak nem árt“ magyaros vígasz mellett visszakurjongatták a -csúfságokat, mivelhogy a „vitéz“ Baranyi úr „mind kézhez adta“ a -voksokat és hogy a „szalontaifi“ Csanádyt „sem marnák“ a Tiszák -kortesei, ha „szalonnát vesztegetne“ rájuk… Érdekes alakulása az -időknek, újabban Biharból Tisza István gróf mellett két kiváló Beőthy is -alvezérkedik, László a miniszter és Pál képviselőházi alelnök, sőt a -szalontai járáshoz tartozó Geszten is egy Csanády, Csanády Jenő a -főszolgabiró. - -* - -Biharban még ma is szeretettel emlegetik Baranyi Gábort, a hajdani -biharmegyei alispánt. Nemcsak származására volt sokattartó nemes Gábor -úr, ötletes jókedélyével is kitünt kortársai közül. Baranyi Gáborról -maradt fenn, hogy mikor Király községbeli kuriáján időzött (ma -Szathmáry-Király Andoré ez a birtok), hivatalos leveleit is -ilyeténképpen irosgatta alá: - -– „Kelt Királyi-lakomban, Gábor.“ – Majd hogy bajba is került emiatt, -valami „delátor“ befújta Gábor urat az udvarnál, úgy-hogy felidézték -Bécsbe, királyi dorgálásra. Mária Terézia uralkodott akkor. - -– Vicispán úr, hát szép, szép az ősi juss, – mondotta a királynő Gábor -úr magyarázatától felderülten, – hanem azért a formára is ügyelni kell. - -Gábor úr bizony nem volt a formák embere, Gábor úr felől jár közszájon -ez a mondás is: - -Szeretlek téged Baranyi Gáborom, - -Nem sajnálom tőled sem pénzem, sem borom. - -Sok falu határát felölelte a Baranyi urak birtoka. A sárréti falvakat és -a debreceni Zám-pusztát nem is említve, a Kőrös-völgyön át kanyargó -Baranyi-hágótól a verzári kastélyig terjengett ez a kiskirályság. A -Rézhegy-erdő aljában épült verzári kastélynak Baranyi Lajos volt egyik -kiválóbb ura. Népiesen „bécsi“ Baranyinak nevezték, mert kétszer nősült -Bécsből gazdagon. Midőn eszébe jutott: Bécsbe ment fel borotválkozni is, -pedig akkor még nem ösmerték a vasútat. Az országútja is elkerülte -Verzárt. Baranyi Lajos négyes, ötös fogaton kocsikázgatott fel a bécsi -borbélyához. A magyar nemes ivadék és a bécsi német asszonyok -vérkeresztezéséből mélyérzésű, előzékeny magyar urak támadtak. A törzs -keveretlen micskei ága ma is inkább keleti szilaj vér. Baranyi Gábor -vedresábrányi főjegyző nemzetségének sok százados hagyományaitól -áthatott szilárd önérzettel vallja: - -– Vagyonosabbak temérdeken kerülnek nálam, de különb urat nem ösmerek… - -A Baranyi-név fenntartásáról a gyermektelen derék Baranyi Ödön, -kúnszentmártoni és micskei nagybirtokos, óhajt gondoskodni. Micskei -fiágra épült kuriáját a hozzátartozó négyszáz hold földbirtokkal családi -alapítványnak szánta. Baranyi Györgyné született csicseri Ormós Kata a -„rongyos szőlőnél“ – tehát – nem hiába plántálta el azokat a százados -szelid gesztenyefákat, fennmarad Micskén a Baranyi-név. - - - - -A Dobozi úr cigányai. - -Öreg cigány Dajna-Balog Bandi másfajta Magyarországra emlékezett vissza, -mint a mai. Öreg cigány Dajna-Balog Bandi másvágásu magyar uraknak -őrizgette az emlékét, mint a maiak. A Dajna Bandi „jóurai“ még Almássy -Pál, Csernovits Péter, Puky Miklós, Recsky Bandi, kólyi Komáromy, az -Ibrányi Ferenc és Dobozy urak voltak. Ezektől az uraktól, a debreceni -nagyvásárok napjain, többet kerestek a cigányok, mint most egész -esztendőben. Dajna-Balog Bandi – ilyenkor tele tüdőből, tele érzéssel -fújta a „havasi kürtöt“. Azok a régi nemes urak az asztalra könyökölve -hallgatták. Ej, de megis kopott ez a vén cigány, amidőn már én -megismertem, egy városvégi malac-bandában dirmegtette, dörmögtette a -nagybőgőt. - -A cigánysors már ilyen, de valjon Dobozy Károly „nagyságos urra“ is ki -emlékezik már vissza? Pedig nem utolsó magyar úr volt. Az lett a -balvégzete, hogy bolondulásig szerette a cigány-muzsikát. Nálánál a -született cigányprimás sem hegedült lelkesebben, holott az apja még, -mint vitéz ezredes, nagy Napoleon császár ellen vezette a huszárait és -három falut hagyott Károly fiára. Dajna-Balog félszáz esztendő multán -sem felejtette el ezt a három falut… - -– Vajda, Nyüved és Pelbárthida voltak a Károly nagyságos úr falvai, – -beszélte, kiégett szemével maga elé merengve, a vén cigány. - -Manapság, midőn nyugatra utazgatnak a keleti fiuk és magyar földünknek, -nemzetünknek ócsárlásával akarják kiérdemelni az – ércszobrot, érdemes -megemlékezni, ha már mindjárt egy régi öreg cigány gügyögései után is, -Dobozy Károlyról. Dobozy Károly, a művészlelkü földesúr, kinek még a -sirját sem ismerjük, más eszközökkel iparkodott a figyelmet -felgerjeszteni „Nyugaton“. Cigányprimásnak csapott fel. És hogy idegen -országokban is megismerjék a magyar zenét, óriás költséggel és -fizetéssel nyugatra vitte ki a füstös fiukat, a debreceni Boka Károly -zenekarát. 1845-ben indultak útnak. Dajna-Balog Bandi siheder volt még -akkor és a „fliglihornit“ fújta a bandában. - -– Bécs, Prága, München, Drezda, Berlin, Hamburg, Amsterdám, Hága, Páris -voltak a stációk, – csak a nagyobb városokat említette Balog. Óriási -volt az erkölcsi siker, – hanem azért, – mondta búsan a vén cigány, – -elhegedültük a Károly nagyságos úr három faluját. - -* - -Berlinben a királyi udvarhoz is meghívták a „magyar muzsikusokat“. Éppen -a szász király is Potsdam-ban vendégeskedett. A magyar nóta tetszett a -két német királynak. - -– Mégis a Rákóczit húzatták legszivesebben, – beszélte tovább Balog, – -erre már az áldomást sem engedte el a burkus király. Pókhálós -palackokkal rakatta tele a kerti asztalt, mert kint a fák alatt -bandáztunk… A cigánynemzetség meg már – tetszik úgyis tudni! – olyan, ha -bor van előtte, nem vár kínálást. Nosza, neki is láttunk. Vizespohárból -nyakaltuk a százesztendős rajnai bort. Nevetett is bennőnket a burkus -király, – ők éppen csakhogy gyüszühegyeltek belőle, – nevetve kérdezte a -nagyságos urunkat: - -– Herr von Dobozy! Mindig így isznak a magyarok? - -– Dobozy úr tudta, micsoda lármás nemzetség a cigány, ha iszik, tehát -ijedten szólt a bandára: - -– Fiuk, az Istenért, ne igyatok. Koncert után az én vendégeim lesztek. - -– Mikor a királyoktól elbúcsúztunk, a berlini nagyfogadóban, – -pillanatig felvillant a vén cigány kiégett szeme, – pezsgőt nyakalt a -bőgőhordozónk is. Pelbárthidát, Nyüvedet, Vajdát ekként hegedültük el. - -* - -Franciaországban „Aj-fürdőben“ egy kövér úr magyarul szólította meg a -bandát. Borkereskedő volt ez a francia. Még akkor becsületesebb hírü -volt a magyar bor és ez a francia a magyar földre is eljárt bort -vásárolni. Úgy megörült a cigányoknak, hogy az egész bandát meghívta -vendégségbe. - -– Kosárszámra fogyasztottuk a drága francia pezsgőt. Mégis akkor, – -sóhajtott a vén Balog, – savanyuvízzel inkább ízlett volna nekem egy kis -sesta-kerti vinkó. - -Megoldódzott a francia borkereskedő nyelve is: - -– Van, hát van minálunk Franciaországban is jó bor, hanem azért a -legjobbat a Szeremley Sándor úr jankai pincéjében kóstoltam. - -* - -Párisban egy cigányt is eltemettek. A klarinétos Boka Lajos halt el az -idegenben. A párisi nagytemetőbe szomoru hegedüszóval temették el. Nem -került idegen mellé. A szomszéd sírban Fitos Sándor nevezetü párisi -magyar táncmester aludta az igazak álmát. - -* - -Bécsben, 1846-ban a magyar gárdistákkal barátkozott sokat a nagyságos -Dobozy úr Boka Károly bandája. Kitünő nemes urak voltak ezek a gárdisták -is. Öreg Dajna-Balog Bandi, aki édesapja volt a Szemere Miklós -legkedvesebbik cigányának, a kisbőgős Dajna Bandinak, holtáíglan nem -felejtette el, vénségének utolsó éveiben is szeretettel emlegette -Balásházy Misa gárdatiszt urat. - -* - -1848-ban ugyancsak a Boka Károly bandája volt a „miniszteri banda“. -Recsky „Pestre“ is felvitte a bandát. A „Fehér-hajóban (?)“ hajnalokig -muzsikálgattak. Midőn pedig Kossuth Lajosék Debrecenbe kerültek, mind -Kossuthnak, mind a tábornokoknak állandóan játszott a banda; de már -ekkor nem Dobozy Károly nagyságos úr volt a direktoruk… - -Amikor pedig én megismertem, már nem zengedeztette az ezüst szavu havasi -kürtöt Dajna-Balog Bandi sem. Ereszkedett húrú, kopott nagybőgőt -dirmegtetett, dörmögtetett a vén cigány. - -– Kikoptunk uram, örökre kikoptunk a szép magyar világból! – fejét sírva -hajtotta le a vén cigány, a mi hajnalokig tartó keseredett szilaj -duhajkodásaink _között_. - - - - -Csokalyi Fényesek. - -Csokalyi Fényesek!… Midőn a Fényesek nevét leírom, mintha a magyar -nemzeti küzdések évezredes hadának daliái sorakoznának fel előttem a -sírhalmokon borongó túlvilági ködből. Midőn a Fényesekről beszélek, -avaron járván az idők vén fája alatt, megelevenednek előttem a többi -magyar kuruc, büszke kuruc nemes családjainknak fényen át, borún át -kialakult sorsváltozásai. Sírhalmuk a hazai földben süppedezik. Családi -történetük is a nemzeti történelem évezredes fájáról ágbogzódik szét -egyszer dús, máskor satnyább, de mindig igaz magyar szövésű hajtásokkal. -Végzetes gyarlóságaikban, mint hazáért-nemzetért mérhetetlen -önfeláldozásra kész erényeikben a vérbeli magyar erő, magyar kiválóságok -és hibák kijegecesedett példányképei ezek a nyakas nemesek, akik felé -sokan igazságtalanul és ízléstelenül szórják a mocskot. Holott ez a -nemesség nem azonos a német rablólovag-várak dölyfös és kapzsi hadával. -Ez a nemesség hivatását úgy fogta fel, hogy a többszázados harcok idején -mindig legelől küzdött és a legnagyobb áldozatokat hozta. Kiváltságait -pedig mindig józanul és méltányosan osztotta meg az őstalajból előtörő -ifjabb, nemes erőkkel. Kossuth Lajos vezérkarát, Kossuth Lajos seregének -magvát ezek a nemesek alkották. Kossuth Lajos vezérkarának volt egyik -kiválósága csokalyi Fényes Elek is, akiről és akinek a családjáról most -– járván alatta az idők vén fájának – beszélni akarok. - -Csokalyi Fényes Elek nem karddal szolgálta hazáját. A Fényes Elek súlyos -fegyvere az írótoll volt. Izzólelkű magyar tudós és író volt Fényes -Elek. Alapvető statisztikusunk. A földrajzi, néprajzi, történelmi -tudományoknak egyik leghivatottabb mívelője. Közgazdász is. Kezdettől -lelkes iparbarát. Bihar vármegyének legbájosabb vidékén, a zúgó -nádasokkal, suttogó erdőkkel, sóhajtozó szőlőlevelekkel felbokrétázott -szelid Érmelléken született. Az 1807-ik esztendő julius havának 7-ik -napján a csokalyi Fényesek egyik családi kuriájában látta meg a -napvilágot. Fényes Antal földbirtokos úr és Nadányi Zsuzsánna úrasszony -voltak a szülei. Elek második szülöttje volt a családnak, Károly nevű -bátyja volt az elsőszülött fiú. Összesen, fiúk és leányok, tizenegyen -voltak testvérek. Születési házát, a tornácos, kandallós, fiú-ágra -készült hatalmas kuriát még valamikor az 1700-as években építtette sánta -Fényes György, ki Érendrédről helyezte át a székhelyét Csokalyra, -melynek egész határán birtokos úr volt. Antal és György fiai után még -számosan élnek utódok, azonban Csokalyon egyedül az öreg Fényes Balázs -lakik. Már a kuria sincsen Fényes kézen, a Noszlopy Gyula volt -országgyülési képviselő tulajdona. A barna szépség Fényes Ilonával -nyerte el az ódon kuriát, melynek falán vésett betűs szerény -márványtábla hirdeti: - -– „Itt született 1807 julius 7-én Fényes Elek magyar földrajzi író. Ezt -az emléktáblát tisztelői állították 1890-ben.“ - -Az a gyermekkor, a Fényes Elek játszi gyermekkora csendes gyönyörűségek -között folyhatott le szerető szüleinek oldalán, az ősi kuria biztos, -meleg falai között. A magyar kálvinista egyszerűség, a magyar föld, a -magyar nép iránti szeretet és érdeklődés ebben a derűs kuriában -gyökerezték át a szívét. Ezer lakója ma sincsen Csokalynak. A Fényes -Elek gyermekkorában még összetartóbban, összemelegedettebben élhetett ez -a kis magyar község, melynek helyrajzát rigmusban is megadja nekünk a -nevetős kékszemű, örökvidám csokalyi birtokos Gulácsy Sándor pajtás: - - Fekszik az Érvölgyén, - Hol nincsen semmi baj, - Süppedező helyen, - Nádasok közt Csokaly… - -Elképzelhető, Fényes Elek úrfi-korában még nagyobb lehetett itt a nádas, -kevesebb a baj. Hiszen például, ami csak a Fényes családot illeti: még -1848-ban is mintegy negyvenezer hold földet birtokoltak Csokaly, -Érendréd, Érdengeleg, Vértes, Kágy, Álmosd, Oláhfalu, Hadház s több más -helyeken. A szóhagyomány szerint, melyet nekem a csokalyi református -pap, tiszteletes Simon Imre úr jegyzett fel, Csokalyhoz regényes, kedves -történet fűzi a Fényeseket. Még az ősidőkben az egyik sugár, fekete -bajúszú Fényes levente egy főúri vagy fejedelmi „aggszűz kisasszonytól“ -egyetlen „forró csókért“ kapta volna ezt a gyönyörű falut, amelynek -ezentúl így lőn „Csókalj“, később „Csokaly“ a neve. Akinek tetszik, el -is hiheti… - -* - -Csokalyi Fényes Elek a jó magyar Gvadányi generálistól megénekelt falusi -életnek nem választotta a sekélyesebb oldalát. Az agarász, vadász, -kortes, névnapi és szüreti kalandokkal füszerezett virtuskodásokat. -Koraifjan előretekintő lelkét nem tespesztette el a kuriák kövér -legelője. Más italra szomjúhozott Fényes Elek, mint azok a jó öregek és -ifjú cimborák, akik tavaszi vízáradások alkalmával százados -nyárfaderékból vájt csónakon, rengő-ringó lélekvesztőn eveztek ki a -körülhullámzott csokalyi kies ér-völgyszigetből a kágyi hegy pincéihez -bort lehúzni, bort kóstolni, Csokonai jércéjeként kotyogós nyakú -kulacsokból barátkozni. Fényes Elek az ő nagy föld- és fajszerető -lelkével ifjú Robinzonként vágyódott ki a világba, a küzdelmek és nagy -törekvések tengerére. Tanulmányait a debreceni kollégiumban alapozta -meg. Akkor még Csokonai nótái is ifjú erővel csendültek fel a boltozott -folyosók zegzugán. Buday Ézsiások voltak az ifjúság lelkivezetői. - -Öreg debreceni kollégium! Még vaskalapos hagyományaid is -tiszteletreméltóak, mert magyarok. Ördöngös Hatvani professoroddal -együtt mindig tárháza voltál a serényen kutató és szorgoskodó magyar -elméknek. A poétáid sem voltak idegen tollakkal ékeskedő, lármás -szószátyárok. Azok is a velejét keresték és tálalták fel mindennek. -Iromba, tölgypados tanszobáidból, fehér, meszelt diák-cétusaidból mindig -vértezetten rajzottak nemzetünk életébe a bár ridegnek tetsző, de okos, -következetes, a nemzeti művelődés hasznos munkájában ernyedhetetlen -Fényes Elekek, Arany Jánosok, Révész Imrék, Kiss Albertek, az egyházi -történetíró, nemeslelkű tanár, genfi díszdoktor Balogh Ferencek, György -Endrék, Tisza Istvánok. - -Fényes Elek Debrecenben, Nagyváradon, Pozsonyban végezte tanulmányait. -1828-ban tett ügyvédi vizsgát. 1831-ben elhunyt az édesapja, ekkor -örökölt birtokrészét a testvérének elzálogosította és a pozsonymegyei -Sárosfán bérelt birtokon gazdálkodott. Már itt a falun laktában sokat -utazgatott és gyüjtögette statisztikai adatait. Első művével -(Magyarországnak s a hozzákapcsolt tartományoknak mostani állapota -statisztikai és geográfiai tekintetben. Pest 1836–40. VI. kötet) -kiérdemelte az Akadémia kétszáz darab aranyas nagyjutalmát. Ekkor a -fővárosban telepedett meg s a nemzeti újraébredés lázas korszakában -irányitó vezérszerepet töltött be és mint néhai derék öreg Tóth Lőrinc -írja: „nemcsak tudományosan munkálkodott, hanem a sajtóban és -közgazdasági egyesületeknél is szóvivő volt“. Az Akadémia már 1837-ben -levelező tagjává választotta. Kossuth Lajossal és gróf Batthyány -Kázmérral megalapította a magyar iparegyesületet. Szervezte az -ipariskolákat. Ipari mű-kiállításokat rendezett. Lapot szerkesztett. -1841–42-ben megírta és kiadta háromkötetes „Magyarország statisztikája“ -című művét, melyért ismét akadémiai nagyjutalomban részesült. 1842-ben a -Magyar Nemzeti Kör alelnökéül választották. 1847-ben „Magyarország -leírását“ két részben adta közre. 1848-ból (csonkán maradt) „A magyar -birodalom statisztikai, geográfiai és történelmi tekintetben“ című -művének első kötetét jelentette meg. A szabadságharc fergeteges -időszakában sem szakította félbe munkálkodását. Szemere Bertalan -belügyminiszter osztálytanácsossá nevezte ki és az országos statisztikai -hivatal szervezésével bízta meg. A viharfelhők bokrosodásával a -vészbiróság tagjává is kinevezték. Jellemzi, hogy bár szigorú -lelkületűnek ismerték, halálra senkit nem itélt. Mégis bujdosnia -kellett. Szülőföldjére menekült, míglen 1849 őszén önként jelentkezett -az osztrák haditörvényszék előtt. Fogságot is szenvedett a pesti -Ujépületben. Szerencséjére egy hatalmas befolyású volt politikai -ellenfelének közbenjárásával a súlyosabb büntetéstől megszabadult. -Alaposabban megszenvedett a „magyar szabadságért“ Dénes nevű -testvéröccse, a 48-as honvédtüzérkapitány, aki hat esztendeig -raboskodott Kufsteinban. - -Fényes Elek a szabadságharc után irodalmi munkálkodásában keresett és -talált vigasztalódást. A nemzetre becses munkálkodás volt ez, ám -Fényesnek nem juttatott anyagi hasznot. Néhányat, a mi a magyarságot -közelebbről érinti, felemlítek cím szerint, ezen korbeli ilyen művei -voltak: Magyarország statisztikai és geográfiai szótára, Magyarország -1859-ben statisztikai, birtokviszony- és topográfiai szempontból, -Magyarország ismertetése statisztikai, földirati és történelmi -szempontból, az élettartam és halálozási valószinüség -számítástáblázatai, térképek, helységnévtár, tanulmányok, hírlapi -cikkelyek özönével; ámde mivel a sors legjobb barátait, támogatóit, -Batthyány Lajos és Kázmér grófokat is elsodorta oldaláról, lobogó -munkaerejével és óriás munkavágyával magára maradt a tudós bihari nemes. -A tudományoknak már csak úgy élhetett, alapvető becses műveit már csak -úgy hozhatta forgalomba, hogy gödöllői házát és birtokát is kénytelen -volt eladni. Pestre, majd később a sívóhomok pusztán épült Ujpestre -költözködött. 1858-ban az Akadémia rendes tagjául is elválasztották, de -mert többszöri felszólitásra sem tartotta meg székfoglaló értekezését, a -tagok sorából törölték. Próbálkozott a hivatalnok élettel is az Első -Magyar Biztosító Társaságnál, ám nem egyezett a természetével. Midőn -azután minden vagyonát felélte, a magára hagyatott nagyember, a -bústekintetü magyar tudós az 1860-as évek elején a konzervativ kormány -Pesti Hirnök lapjánál talált egy darab mindennapi kenyeret. Népe, mely -könnyen gyullad, hirtelen lohad le és oly szertelen itélkezéseiben, -rázúdult Fényes Elekre, ki egész munkás életét és ősi vagyonát áldozta -nemzetének. Rákiáltották az akkor is divatos „hazaáruló“ nevet. Ezentul -a „politikai halottak“ között említették a jó Fényes Eleket és mint Tóth -Lőrinc meghatottan írta: 1876 julius 23-án, Ujpesten bekövetkezett -haláláig minden biztos és állandó kereset nélkül, sokszor szükséget -szenvedve küzdött, küzködött, vergődött öreg napjaiban. - -* - -A csokalyi Fényes családban nem egyedül Fényes Elek volt ilyen írói és -művészi hajlandóságu. Például Fényes László és Mihály Münchenben -tanultak festőmüvészetet. Míg a vagyon tartott, bizony ők is inkább csak -a rokonokat festegették – barátságból… A nemesség lábai alatt az ősi -földet az 1848-ik esztendő mozdította meg, midőn a páratlan -önfeláldozással jogaikról lemondottak és a jobbágyság dolgos kezét -felszabadították. Majd a fránya politika, az inkább üzleties újkor, a -határtalan magyar vendégbarátság, a többször felületes, mindenkiben -megbízó gazdálkodások, a sok szépséges Fényes kisasszonyok kezén adott -hozományokkal lassan szétdarabolták, nagyobbrészt idegenkézre -csúsztatták a még 1848-ban is negyvenezer hold földre tehető Fényes -vagyont is. Az igaz is, hogy mindig szépek és kapósak voltak a -barnapiros Fényes-lányok. Ma is emlegetik Biharban a Fényes Janka, -Fényes Terka és a „hókirálynő“ Fényes Ilona – a veressapkás főhadnagy -László lánya volt – bájos szépségét. A gyönyörű gyermek Fényes Annuska, -a budapesti Király Szinház elragadó tehetségü kis művésznője is ebből a -nemes vérből származik, mely a szépséges Fényes kisasszonyok, nagyvérü -szilaj, de holtig becsületes Fényes-fiuk mellett az izzón lelkes magyar -tudóst: Fényes Eleket is kiválasztotta nemzetünknek. - -Bárha más gazda kezén, a kiskágyi hegyalján áll még a gólyafészkes ősi -szőlőpajta (a tornácos öreg kastély) és bólogatnak a vén diófák is, ahol -ez a nemzetség fénykorának napjait élte Boka Károly, Balázs Kálmán -debreceni cigányok muzsikája mellett. Bólogatnak még a vén diófák, -melyeknek árnyékában Pálffy-huszárezredbeli Fényes Gyula hadnagy (később -agyonlőtte magát), Simonffy Gyula hadnagy bajtársával (mint nyugalmazott -huszárezredes él még Debrecenben) összepengették a sarkantyut és -virradtomig rakták azokat a gyönyörü magyar táncokat a szomszéd -szőlőbirtokos urak és a Fényes atyafiság kisasszonyaival. Még bólogatnak -a vén diófák, melyeknél hazátmegváltó politikai terveket koholtak az -öregek. És a fiatalság tánca gyakortább végződött házasságkötéssel. Ma -is három Fényes-fiunak három Fráter-lány a felesége. - -Fényes Gyula, (hajdumegyei tisztviselő) az ezüstös haju, barnapiros képü -derék magyar „Fényes huszár“ várcsúcs-hegyi szőlőpajtájában, amelyről -letekinthetni a kiskágyi pázsitos temetőbe, sokszor hangzanak fel -emlékezések az elmúlt kedves napokról. A Fényes-atyafiak -meg-megemlékeznek a tragikus sorsú magyar tudós Elek bátyjukról is, akit -Mádi Lajos református lelkész (ma is él Ujpesten, mint esperes) 1876 -julius 25-én temetett el az ujpesti régi katholikus temetőbe. Még akkor -az összes keresztyén felekezetek odatemetkeztek. Mády Lajos lelkész úr -írta ezeket is nekem: - -– Fényes Elek sírja, ha jól emlékezem, a főbejárattól Ujpest felé eső -részen a harmadik sor közepetáján van. Sírját hosszú ideig csak egy -fejfa jelölte, hogy most van-e valami nagyobb sírköve? Nem tudom. A -temető e részén ritkán járok… - -Ez értesítés kézhezvétele után – 1910-ben – kimentem az ujpesti régi -temetőbe. Az öreg Petró gazdával, a temetőcsősszel, aki 1880 óta őrzi a -halottak birodalmát, kutakodtam az első magyar statisztikus és földrajzi -író, akadémiai tudós tag, az az bocsánat, kitörölt akadémiai tag sírja -után. A Mády Lajos lelkész úrtól említett fejfa rég kidűlhetett, tűzre -kerülhetett. Kóréktól, tüskéktől beágazott, vadfűtől agyonburjánzott, -besüppedt jeltelen sírhalmot találtam sokat. Fejfát vagy kőemléket a -csokalyi Fényes Elek nevével sehol. Azóta, ahányszor a Fényes Elek -jeltelen, ösmeretlenül elhagyott sírjára gondolok, szégyenpirtól ég az -orcám. Ma már a statisztikai jelentős hivatalnak és tudománynak külön -hatalmas palotája emelkedik a budai oldalon, Akadémiánk is dusálkodik a -vagyonban, Fényes Elek alapvető munkáit széltére idézgetik, használják -fel a tudósok és nemtudósok. A „kultura“ jelszavaitól vagyunk hangosak, -annál inkább felsóhajtok én is öreg Mády Lajos ujpesti református -esperes szavával: – „ilyen nagy ember (mégis) megérdemelt volna az -utókortól egy kis síremléket…“ - - - - -A Morvay Louise regénye. - -A Felső-Tiszavidék református és katholikus nemes nemzetségei között -nemcsak több vármegyére terjedő birtokaival, rangos férfiaival, bájos -nőivel, hanem felekezetre is kivált az alsódraskóci Morvay-család. A -Morvayak lutheránusok voltak, mint Kossuth Lajos. Morvay Károly, a -család feje, a beregmegyei Sárosorosziban élt. A fehérszakállas, szikár -Morvay 1848 előtt özvegy ember volt már, két szép leányával és fiával -maradt az ősi kuriában. A dúsgazdag földesúr a rendivilágban -tisztességből szolgált a vármegyéjénél is, mint főpénztáros. Abból az -időből esett meg vele, hogy vertvasládájában hivatalos pénzt szállított -Debrecenbe. - -– Domine spektábilis, – felszörnyüködött a debreceni állampénztáros, – -miért szerzett ilyen nagy fáradságot magának is, nekem is? Miért nem -váltogatta be bankóra ezt a tengersok ezüstöt és rézpénzt? - -Morvay, a máriásoknak darabonkénti gondos megpengetése mellett, hidegen -felelte vissza: - -– Azért uram, mert én úgy esküdtem fel, hogy aminő pénznemet kapok, -olyat szolgáltatok be… – Ennek a kemény, komoly, szótartó nemes úrnak -volt a nagyobbik leánya Morvay Louise. 1848/49. telén a sárosoroszi -kúriából a biztonságosabb Debrecenbe költöztek be. Ilyen mozgalmas telet -még nem ért a civis Debrecen. Pestről ide menekültek a kormány, a két -„Ház“ tagjai, hivatalos személyek, katonai hadvezetőség, a környékből -nemes családok. Morvay Károly leányaival apósának, a volt rendi -képviselő, Botka Lajosnak kismester-utcai házában szállott meg, -ugyanott, az édesapjánál telepedett meg Botka Imre is, a fehérgyarmati -kerület első népképviselője. A Botka Imre révén kapott be a házhoz a -mátészalkai képviselő, Ujfalussy Lajos ópályi nagybirtokos -Szatmármegyéből, aki nemcsak barátja, hanem szomszéd földbirtokos társa -is volt Botka Imrének. Ujfalussyt a polgár Harsányi nemzetes úr házánál -kvártélyozták el s Botka Imre szívesen járt kezére, hogy komoly -szándékkal forgolódhasson a szép rokon, Morvay Louise körül. Ujfalussy -használta is a debreceni téli esték hosszú óráit. Nem a Fehér-lóban -politizáló, Boka Károly hegedűjénél sírvavigadó képviselőtársai között, -hanem Morvayéknál kereste szórakozását. A család részéről nem -kifogásolták az érdeklődését. Csupán a Lujizka szíve körül támadtak -bajok. Bizonnyal más, regényesebb „ideálról“ álmadozott. Akkor már -nagyon elszürkültek a politikusok a csatamezők daliái mellett. A kúriák -virágos fiatalsága nagyrészt honvédnek csapott fel. Éppen Debrecenből -ment el Miklós-huszárnak a Lujizka siheder testvére, a Károly úrfi is. -És az akkori leányok bizonnyal jobban is lelkesedtek azokért, akik a -csatamezőre vitték életöket, mint akik a zöldasztalnál mentették a -hazát. A szép Morvay leánynak sem volt kedveszerinti a politikus -Ujfalussy. Akkor sem melegedett fel iránta, midőn Ujfalussy a családnál -is jelezte kérő szándékát. A családhoz tartozók magyar szokással -puhítgatni kezdték a húzódozó leányt, aki végül engedett a sok -rábeszélésnek és szívós ostromlásnak. Jegyet váltottak Ujfalussyval. -„Jókislánya“ igen szavára a komoly öreg Morvay úr is felvídult. Az -országos élethalálharc izgalmaiban megkezdődött az eladóleányos-házak -legbájosabb és kedves feladata: – a kistafirozás. Ódon cseresznyefa -szekrények, rezedavirágillatú ezüstpántos, fiókos állóládák csak úgy -ontották a kincsekkel felérő házi szőtteseket, fonatokat. Suhogó selyem, -dús brokátok, hamvas bársonyok gazdag színpompával özönlöttek elő némely -barnult diófa sublótból. A násfákat, ezüstholmik tömegét nem számítva, -Morvay úr hatezer forinton felül jóval többet kiadott az -előkészülődésekre. Lakodalomra még sem került a sor. Alig hogy -felhajnalodott, rosszra fordult Magyarország sorsa. Az orosz cár hadai -is betörtek. Világos után hóhérhalál, láncostömlöc rémségei környékezték -a nemzeti ügy katonáit. A kiválóbbak menekültek az országból. Akik -itthon maradtak, a réteken, erdőkön bujdostak. Ujfalussy Lajos -valamelyik pusztai tanyán rejtőzködött. Morvayék is elszállingóztak -Debrecenből. Morvay úr Lujizkát Biharba vitte Terebesre Fráter Tamásné -nénjéhez, hogy a gazdasszonyságot tanulja. Node nemcsak a konyha, -kamara, pince, tehenészet, kertészet, varrószoba hasznos titkaival és -fortélyaival bibelődtek a Fráter-kurián, Fráter Tamásné a környék -úriházainál is örömmel mutogatta be tiszaháti bájos kis rokonát. -Átmentek Micskére is a Baranyi-család ősi fészkébe. A diófás, eperfás, -birsalmabokros kuriák sűrűn sorakoztak Micskén. A Fráter-család -kisasszonykái Morvay Louise előtt különösen sokat emlegették a délceg -vitéz Baranyi Miklóst, aki mint kapitány küzdötte végig a -szabadságharcot. Ekkortájt már bujdosott, falúról-falúra szökdösött az -osztrák elől. A kisasszonyok a bihari kuriákban regényhősként emlegették -Miklóst. Morvay Louise Baranyi Ágostonéknál érdekesen ösmerte meg. A -Zólyomi Dávid-féle régi nagyrendház folyosóján medvebőrös kanapén aludt -egy szép barna urilegény. Talán az éjszaka hetedik határból hajszolták -meg a németek, azért aludt olyan mélyen? A vendégek jövetelére sem -neszelt fel. A bátyjáék sem költötték fel a fáradt embert. Morvay Louise -csupán egyetlen tekintetet vetett reá s lángbaborult az arca, midőn -meglátta az alvó legényt… A bihari, szatmári, beregi kuriákon nemsokára -meglepő hír futamodott keresztül. Azon idők patriárkális viszonyai -között különösen az érdekelt családoknál keltett kínos visszatetszést a -híradás, hogy Morvay Louise Ujfalussy Lajosnak visszaküldte a „jegyet“. -A szótartó komoly Morvay Károly úr leginkább felháborodott és bár kedves -lányát Pesten neveltette a híres Májerfinénál, eddig mindenhová -lógós-hintón hordatta, mostani haragjában zötyögős igáskocsin, csutka -ülés tetején vitette haza Terebesről Lujizkát. Ezentúl Sárosorosziban -raboskodott Louise, hiszen a kor is szomorú korszak volt. A -Morvay-kurián a plébánoson és néhány öreg szomszéd földesúron kívül más -vendég nem forgolódott. A szép Louiset szíve titkával teljesen eltemette -a csendes falú. Talán e szomorú magányban el is hervadt volna? Ámde – -szerencséjére – a micskei emlékezetes látogatása után könnyített szívén. -Mielőtt a jegygyűrűt visszaküldte Ujfalussynak, szíve titkát, -Érsemjénben, feltárta Kubinyi Annának: - -– Drága Annuskám, nem tehetek másként, mióta Baranyi Miklóst megláttam, -még gondolni sem tudok más férfira. S ha a Baranyi felesége nem lehetek, -nem is leszek a másé sem. - -A melegszemű, gömbölyű barna Kubinyi Annát Gömörből hozta feleségül -Érsemjénbe Fráter Ferenc úr. Kubinyi Anna még otthon megtanulta az -édesanyjától, hogy a jó feleségnek férjével szemben ne legyen titka, -amiket tehát Morvay Louisetől hallott, azonnal besugta férjének. Fráter -Ferenc meg nem volt karthauzi barát, midőn kóborlásai közben hozzájuk -vetődött bujdosó Baranyi Miklós, a kágyi bakator poharazgatásánál, -kibökte Ferenc úr: - -– Ej te Miklós! Nem jól van ez így, ahogy te csinálod. Én bizony a te -helyzetedben segítenék magamon. - -– Ugyan hagyd el! Hát mit csinálnék, pajtás? - -– Mit csinálnék? Mit csinálnál pajtás? Én bizony elhoznám Beregből a -leggazdagabb nemes leányt… - -– Ki az te, Ferkó? – Baranyi karikára nyitotta szemét. - -– A Morvay Louiset értem. - -– Bolond beszéd ez, pajtás! Hiszen én még nem is láttam soha. - -– Az nem határoz, pajtás, mert látott ám ő téged. Ez a baja! Aludtál, -midőn meglátott Micskén. Azóta szerelmes beléd… Biztosan tudom. - -Nem hiába volt vitéz katona Baranyi Miklós, midőn Kubinyi Anna -részletesebben is felvilágosította, megtetszett neki a bájosan merész -eset. Érsemjéntől jófutamodásra esik Beregben Sárosoroszi, a bujdosó -honvéd menten nekivágott az útnak. Az országútját kerülve, lassú -menetelésben utazgatott. Fekete hátaslován holdvilágos estendet érkezett -Sárosoroszi alá. Kitünően tájékoztatták Fráterék, mert mindjárt az -urasági kovácsműhelynél állította meg a lovát. - -– Hé, hó! Mester uram! – bekiáltott a műhelybe. Elcsendesült a -pőrölycsattogás. A kohótűz lángpírja kicsapott az ajtóból s a mester -végigfürkészte a délceg lovast: - -– Mivel szolgálhatok az urnak? - -– Az inasgyerekre volna szükségem egy félórára, ha ideadja? - -– Hogyne, jó szívvel uram. - -– Akkor hát gyere csak, fiú! Ezt a levelet beviszed a Morvay-udvarba. -Átadod Zsófi asszonynak, a házvezetőnőnek. Megvárod, hogy mit üzennek. -Ügyelj arra is, hogy meg ne lássanak. Érted? - -– Megértettem. A fiú gyorsan járt. Hamar hozta a választ. Az öreg Morvay -úr a plébánossal „tartlizott.“ Zsófi asszony, a házvezetőnő ügyesen -kiszólította Louiset és a kertvégén találkoztak Baranyival. Rövid néhány -szót váltottak csak a holdsütésnél. Egyetlen kézszorítással határoztak -sorsuk felől, Baranyi Miklós az éjszaka visszafordult Biharba és -nemsokára Fráter Tamást küldte el maga helyett a szép Morvay Louise-t -„kikérni“. Nem éppen könnyű feladat volt ez a lánykérés, ámde az öreg -Fráter Tamás úr jól végezte dolgát – a Fráterek ilyenek! – meggyőzte az -öreg Morvayt s bár annak a fejében még mindig motoszkált az Ujfalussy -eset, nem ellenkedett tovább. A kemény luteránus úr ugyan holtáig -dohogott amiatt is, hogy katholikus ember lett a vője (a Baranyiak -katholikusok). Többek között is egyszer, midőn látogatóban járt -Baranyiéknál és sírva fakadt a szopós kis unokája, a vén komoly -luteránus így kiáltott a dadára: – Hamar, dada, siessen csak be! Sír a – -gvardián… - - - - -Foltényi Vilmos szinész. - -Az utolsó évtizedek felforgató korszelleme nem kímélte meg a magyar -színpad világát sem. Külső méreteiben, pompájában ugyan óriásit -fejlődött színészetünk, de a villamos erőktől forgatott és beragyogott -„rivaldákon“ hiába keressük a régi magyar színészet hagyományos -eszményeit. Itten is teljes a nemzetietlen kivetkőzés, node én nem -akarok kritikusi tollat bitorolni, midőn egy régi, érdemes színészünk -alakját méltatom s annak kiszakított élettörténetét ösmertetem. - -Foltényi Vilmos színész ez a régi, érdemes színjátszó, aki az 1840-es -esztendők elején került a magyar színpadra és akit, mint nyolcvanöt -esztendős aggastyánt, 1905 február havában temettek el Debrecenben. -Foltényit a hivatottság és a hivatás rajongó szeretete vitték a -színészethez. A felsőbb iskolák végzése után, mint nem közönséges -műveltségű fiatalember, uriház kényelméből csapott át az akkor még -rögös, bizonytalan színész-pályára. Szép tehetségével, úri modorával a -régi magyar színpad nagyjainak igaz barátságát hamar kiérdemelte az -„úrfi“. - -1844-ben a pesti Nemzeti Színháznál énekelgetett Foltényi Vilmos. -Vörösmarty hatalmas költeményének, a „Szózatnak“ megzenésítésére ekkor -tűztek ki húsz darab arany pályadíjat. Nem maradt meddő a pályázat. -Érdekes az Egressy Béni pályázata. Egressyvel gyakran tréfálkoztak a -színészpajtások: - -– Ezt a Bénit csak oldalba kell lökni, mindjárt melódia ugrik ki belőle. -– Egressynek tényleg képessége volt a zeneszerzésre is. Foltényi mondása -szerint: – „Csak úgy csengett, zengett a lelke a szebbnél-szebb -melódiáktól.“ – Midőn tehát elkövetkezett a pályázat határnapja és -Egressy felnézett a délelőtti próbára, Foltényiék ismét szóvátették -előtte a „Szózat“ megzenésítését: – Mégis kár, hogy nem pályáztál Béni… - -– Már miért volna kár? - -– Mert az a Thern biztosan elüti a húsz aranyat, holott te, Béni, magad -is csurranásig vagy melódiával… – Egressynek a művészi érzékenysége nem -sokáig állta ki a csiklandozást, de meg a pajtások is tovább bizgatták: -– Béni, mi is volna azt neked megírni? Még van időd rá. Tizenegy órakor -jár le a terminus. - -Egressy nem szólt a csipkelődzésekre. Míg a színpadon a próba folyt, -felhúzódott egy második emeleti páholyba és megalkotta a Szózatnak azt a -zenéjét, melyet ma is énekelünk… A kitűzött határidőre be is adta művét. -A pályaműveket díszes közönség előtt mutatták be. Utolsóelőtti -versenyműnek Egressy zenésítését énekelték Foltényiék. Egressy a -súgólyukban izzadt, az egyik tenorista a kótapapiros megől leszólt a -művésznek: - -– Lesz-e bor, Béni? Mert ha nem lesz bor, nem lesz cé sem. - -– Lesz minden fiúk! – súgta az izgatott művész. A színész-cimborák -csakugyan kivágták a magas cé-t. Oly hévvel énekelték az Egressy -szózatját, hogy a tapsnak, éljenzésnek valóságos viharzása támadt. A -húsz aranyat Egressy Béni nyerte el. - -– Node az is igaz ám, – beszélte Foltényi, – hogy miglen a Béni gyujtó -szerzeményét szívvel-lélekkel fujtuk, a többi versenyművel csak úgy -bántunk el, mint midőn a kórus „a grófné a vízbe fullad“ dalt énekel. – -Egressy Béni nem is nyughatott a dicsőségtől, no meg a húsz aranytól -sem. A magas cé-ért lekötött szavát beváltotta. Nagy áldomást tartott, -elmulatták a húsz aranyat, pedig többször is figyelmeztették Bénit: - -– Béni, legalább egy aranyat tegyél félre emlékül. - -* - -Minden korszakban előfordul, hogy a léhaság diadalmaskodik az -örökméltóbb felett. A Szigligeti „Szökött katonája“ sem kerülte el a -nagy alkotások sorsát. Fáncsi, a Nemzeti Színház művészeti vezetője -népszínmű-pályázatot hirdetett. Ezen versenyzés során került -pályabirálat alá Ney-nek „Vén sas“ című színműve a Szigligeti „Szökött -katonájával“ együtt. A Vén sas értéktelen fércelmény volt, halálra -bosszantotta az előadó színészeket is. A birálók mégis a helyi pesti -pletykadarabnak itélték oda a jutalmat, pedig ki tudja ma már -megmondani, mi fán termett az a jutalommal koszorúzott – Vén sas? Míg a -Szökött katonában örökített magyar élet ma is gyönyörűséges, örökkön -megkapja az igazi magyar ember lelkét. - -* - -A szabadságharcot a magyar nemzeti seregben küzdötte át Foltényi. -1849-ben már mint hadnagy egy honvéd lovas-tüzérütegnél szolgált, mert a -színpadi hősök a csatamezőn is felsorakoztak. A Foltényi ütegjénél -többen is összekerültek színészkatonák. Zöldi ugyanennél az ütegnél -hadnagyoskodott. Ennél az ütegnél szolgáltak Benedek József és Bálinthi -nevű színészek is. A Tokaj-Hegyalján, Mádon, történt velük a -felejthetetlen eset. A községben megtorlódott a katonaság, úgy hogy az -egyik ház előtt a tüzérüteg is kénytelenségből megállott, midőn is a -zöldzsalugáteres fehér ház kisajtóján egy nő szaladt ki. Déryné volt, -aki e zavaros időben Mádon húzódott meg. Lóhátról is felismerte a -tüzértiszti ruhás színésztársait: - -– Jaj, Foltényi, Zöldi! Maguk azok lelkem? Még a lovukat is -megölelgette. - -Tüzes mádi bort hozatott a hadfiaknak, akik csak úgy lóhátról nyakalták -a tokaji hegy lelkét. Berúgott az egész lovasüteg. Klapka tábornok éppen -arra lovagolt el. Mosolyogva tisztelgett oda Dérynének s tréfásan szólt -rá a tüzérjeire: - -– Ilyen fogadósné mellett csodálom, hogy még az ágyútok is be nem rúgott -fiúk? - -Perczel Móric tábornok meg a parlamentet okolta mindenért, a tisztjei -előtt csak az volt a szavajárása: - -– Fikom a sok fiskális mindenét, szétszórom őket. - -* - -Temesvárnál elveszett a csata. A honvédsereg felbomlott. Egyik rész a -menekülést kereste, a másik még nem mondott le minden reménységről. A -hadi szerencse jobbrafordulására számítottak és együtt maradtak. Lukács -honvéd tüzérezredes a menekülésre szánta magát. - -– Én kimegyek az országból, mondta az ezredes. - -– Én nem hagyom el a hazát, – szólt Foltényi hadnagy. A búcsúzásnál az -ezredes remek fekete háti lovát Foltényinak adta. Foltényi ezen a -feketén lovagolt Déva alá, ahol a honvédseregnek ez a töredéke is -lerakta a fegyvert az oroszok előtt. Egy gavalléros orosz főtisztnek -megtetszett a Foltényi fekete lova s bár erőszakkal is elvehette volna, -hetven rubelt ajánlott a lóért. Hetven rubel ezüstben nagy pénz volt a -hadifogolynak, Foltényi alku nélkül belement a vásárba, hiszen a -Kossuth-bankót már el sem fogadták tőlük. - -Az oroszok Szászvároson adták osztrák kézre Foltényiékat. Az egyik -osztrák tisztnek mindjárt szemébe tünt a Foltényi hadnagy ezüst -rubelektől duzzadozó zsebe. Engedelemkérés nélkül kizsebelte a hetven -rubelt: - -– Warscheinlich haben Sie das erobert? (ezt ugyebár zsákmányolta) – -elméskedett az osztrák, aki kotorászás közben talált még egy gyufatartót -is azt kegyesen visszaadta: - -– Warscheinlich das ist ein Andenken?… (ez ugy-e emléktárgy), – Foltényi -bátyánk félszázadév múltával is háborogva emlegette: – ilyen gavallér -volt az osztrák. - -Gyulafehérvárnál egy régebbi ösmerős császári katonaorvos -közbenjárásával nemcsak a hadifogságból, hanem a továbbszolgálás -gondjától is megszabadult; mert az orvos „untauglich“-nak nyilvánította -a kistermetű Foltényit. A kétfejű sasos „certifikát levéllel“ gyalogosan -Kolozsvárnak indult Foltényi, ahol színtársulat működött. Szívesen -fogadták. A társaság nagyon is hiányos volt még ekkor, a tagok közül -többen bujdostak, mások német fogságban szenvedtek, kerültek olyanok is, -akik a csatamező sírjában álmodtak a szebb jövőről. Kórusuk sem volt -rendes, mindamellett a Wohlgemuth táborszernagy tiszteletére rendezett -díszelőadást a „Gotterhalte“ eléneklésével kellett kezdeni. A -társulatnál Filippovics és Foltényi ketten voltak az énekesek, tehát a -díszelőadáson is nekik kellett énekelni. - -– No, majd adok én nektek Gotterhaltét, – duhogta magában Foltényi s -midőn Filippoviccsal kiállottak, Foltényi kézzel-lábbal is dolgozott, -úgy mutatta, hogy micsoda tüzesen, micsoda szívből énekel. Énekelt is. -Csakhogy félhanggal mindig lejebb, mint Filippovics. Cudarul -helybenhagyták a Gotterhaltét. Wohlgemuth táborszernagy sietett -kijelenteni: - -– Máskor hagyják a Gotterhaltét. Hiszen látom, megvolt a fiatalemberben -az igyekezet, de nem tud szegény énekelni. - -Czelesztin nevezetes szinész volt ugyanakkor még a magyar szinpadon. -Jeles szinész volt, de felette piszkos jellemű ember. Korábban a -kolozsvári főuraknak volt a tányérnyalója, most, hogy rosszra fordult a -magyar ügy, az osztráknak hizelgett és kész volt egykori pártfogóira, a -főurakra is árulkodni. Czelesztin cselekedte meg azt is, hogy a társulat -tudta nélkül elment Urbán generálishoz s beadta neki, miszerint a -társulat német szindarabot akar előadni. Urbán természetesen örömmel -hallotta, hogy ennyire megjavultak a rebellis erkölcsök. Annál inkább -felzúdult a társulat a Czelesztin értesítésére. - -– Nem játszunk német darabot! – tiltakoztak a szinészek. - -– Aki nem akar játszani, az álljon félre a többitől! – ordítozta -Czelesztin dühödten. Foltényi néhányad magával félreállott s Czelesztin, -miután névszerint megjegyezte, számbavette őket, futott a „kegyelmes -úrhoz“, feladta őket, mint lázadókat. Urbán egy dragonyos kapitányt -küldött a színházhoz, aki maga elé parancsolta Foltényit a társaival. - -– Maguk miért nem akarnak németül játszani, – kérdezte a kapitány. - -Foltényi felelt a többi helyett is: - -– Mert én nem tudok annyit németül s ha valamit eltévesztek, kész a -botrány. - -– Ez igaz! – a dragonyos kapitány elfogadta a mentséget. Mindamellett -Czelesztinék Kósa, Pósa, meg valamiféle Farkas nevű magyar szinésszel -előadtak egy érzelgős német darabot. Német szerepében Czelesztin lőtte a -legnagyobb bakokat, mert Czelesztin is született magyar ember volt. -Többé nem is erőltették ezt az alacsony hizelkedést. Czelesztinék is -felhagytak a német előadással. - -Kolozsvárról Nagybányára vetődött Foltényi, ahonnét Petz nevű -bányatiszttel Pestre fuvarozott fel. Ilyen kocsiülésen azontúl sem ült -Foltényi, a bányatiszt kocsiján aranyat szállított Pestre… Foltényi -Pesten, a hirhedt rendőrfőnökkel, Prottmannal is megismerkedett. Mint -volt honvédnek jelentkezni kellett nála. - -– Foltényi? Hm! Mi volt azelőtt? - -– Énekes. Baritonista. - -– Szép… Mit énekel? - -– Carlót, Ernániban. - -– Derék! – ezzel a rettegett rendőrfőnök befejezte a kihallgatást és -Foltényi a katonáék elbocsátó levelével és a Prottmann igazolványával -véglegesen visszatérhetett a szinpadhoz, melyen a „nagy“ Szentpéterivel -is játszott együtt. Még az 1840-es években játszották a Lumpácius -Vagabundust, vagyis a „három jómadarat“. Az egyik szinésztársuk -közönségesen ugrált, bohóckodott annál a jelenetnél, ahol kiderül, hogy -ötvenezer forintot nyertek a lutrin… Szentpéteri nézte, nézte darabig -ezt a bohócos ugrándozást és izetlenkedést, azután rámordult Foltényira: - -– Öcsém, lökd ki ezt a németet! – Szentpéteriék még őrizték a magyar -szinpad becsületét, méltóságát. Vajjon mit csinálna most, ha feltámadna -Szentpéteri? - - - - -A világosi átok. - -Mint őszi ködön át lihogó pásztortűz, a múltból úgy világít felém sok -régi magyar ember mondása és beszélgetése a szabadságharcról. Népünk -szeretett regősei, az elaggott honvédek pazar kézzel, megható -szeretettel fonogatták és fonogatják az utolsók is a koszorút a régi -zászlókra, a régi zászlótartókra. Borostyánlevél, virágos ágacska, a -sírhantokat is beharmatozó áldás dúsan jutott a nemzeti hadsereg kisebb, -jelentéktelenebb vezetőinek is. A népszeretet és hálálkodás e dicsfény -sugárzásának hátterében csupán egy óriási árnyalak állong, mereszkedik -rémséges magahagyottan, átkos virágtalanul… A magyar nép régen -szeretetébe fogadta és kedves nótáiba foglalta Ferenc Józsefet, aki az -aradi vértanúk szörnyű halálitéletét jóváhagyta. A magyar nép Haynauval -szemben is legyőzte utálatát. Meg nem bocsájtott neki, de legalább -igyekezik elfelejteni. Csupán a magahagyott óriással, Görgei Artúrral -szemben nem engedett fel a fagyos néplélek. Az itélkező magyar nép -lelkében sem részvéte, sem virága nincsen a vezérnek. A lihogó -pásztortüzek regősei felháborgó szilajsággal és kérlelhetetlenséggel -kongatják a Görgei nevet. Bármilyen fájdalmas, bármilyen szomorító és -szörnyűséges is ez az engesztelhetetlenség, a magyar mezőkön nem terem -elég megérdemelt balzsamvirág a tragikus sorsú vezér sebhelyes -homlokára. A magahagyott óriás körül terpeszkedő sötétségből sistergő -villámcsapásként csattog ki a hazaárulás vádja. - -* - -A X-ik honvéd zászlóaljat a Délvidékről a rácokkal, szerviánokkal vívott -véres csaták után parancsolták fel Görgey seregéhez. Fekete János nánási -közhonvéd Selmecbányán ismerte meg Görgeit, a vezért. Indulásra készen -állott a sereg. A hideg veresre csípte arcukat. Midőn Görgei szemlét -tartott a zord csapat felett, a X-ik zászlóaljból egy fiatal honvédnek a -vállán elsült a töltött fegyver. A véletlen puskalövés nem tett kárt -senkiben, csupán a Görgei lova ugrott félre. A tábornok korbáccsal vert -végig a lován és haragjában megparancsolta a gránátosainak, hogy lőjjék -agyon a honvédet. Felzúdult a X-ik zászlóalj, kiket Kiss Ernő és -Damjanich a Bánságban „édes fiaim“ emlegetett. Fegyvert emeltek a Görgei -kedves gránátosaira: - -– Nem engedjük az ártatlan bajtársunkat, nem engedjük! – zúgta a -zászlóalj. - -Görgei kartácsra töltött ágyukat szegeztetett ki ellenök és a gránátosok -a zászlóalj szemeláttára agyonlőtték a fiatal honvédet. A X-ik zászlóalj -katonái ezért hidegültek el Görgeitől, bár a vezér azt adta okul, hogy -merénylő volt az a fiatal katona s azért lövette agyon elrettentésül. - -Az esztergomi hadiszálláson a kastélyban szállott meg Görgei. A szegedi -diák Koncz Tóni káplárt, a csongrádi 33-ik zászlóaljtól, a kastélyba -parancsolták, mint szolgálattevő altisztet. Aranypaszomántos főtisztek -sürgölődtek a folyosón, midőn egy öreg huszár kitárta a szárnyas -nagyajtót. A kis Koncz Tóni káplár dobogó szívvel húzódott be az -ablaksarokba, Görgei lépett ki az ajtón. Piros tábornoki ruháján -csillogott az aranysujtás. Vadonatúj volt még az a ruha. Görgei büszkén -illegette magát s odafordult a főtisztek tömegéhez: - -– Ugy-e jól áll, urak? - -* - -Miskolcon odamaradt a főzőkotla is. A muszka tüzérség a hegyoldalról -lőtt be a honvédtáborba. Odamaradt a kotla, ezentúl nem főzött a X-ik -zászlóalj, hanem retiráltak. Retiráltak mindig, mióta ismét Görgei -vezérelte őket. Fáradtan, rongyosan érkeztek Aradra. Még este tovább is -indultak. Fáradtak, éhesek voltak akkor is. Fáradtak és éhesek voltak, -azért mégis sietve masiroztak tovább, Megörültek ennek a nagy sietésnek. -Fekete János honvédéket azzal biztatta debreceni Szüts Bálint káplár: - -– No, fiuk! Háláistennek, csata lesz holnap, azért sietünk annyira… - -Huszárok, gyalogos honvédek, tüzérség, ágyúk, társzekerek beláthatatlan -hosszú sorban mentek, mendegéltek. A holdvilág sárga fényözönnel ömlött -a katonák szomorú arcára. Magas, töltött úton mozogtak előre. A holdas -éjszakában Fekete János közvitéznek szemébe tünt egy katona-cimborája. A -töltés oldalán kapaszkodott fel. A karján két nagy görögdinnyét -szorongatott. Fekete János az éhes szemével majdhogy el nem nyelte a -dinnyét: - -– Honnét hozod cimbora? - -Az ismeretlen honvéd fejével oldalt vágott: - -– Abban a ligetben van még dinnye… - -Fekete kilépett a sorból s mert éhezett, elindult a dinnyeföld felé. A -félhomályban összeböngészett három nagy dinnyét. Telhetetlen az ember. -Örvendezve emelte karján az ízletes gyümölcsöt. Már éppen fellépett a -töltésre, midőn egy idegen katona elébe nyujtotta a lábát, Fekete térdre -bukott. A dinnyék szétgördültek. A katonák íziben felkapkodták a -zsákmányt. Másik zászlóalj volt már ez. Az idegen honvédek kárörvendve -röhögtek Feketén. Megvakarta fejét. Elkáromolta magát. - -– Az áldótokat! – éhesen, porosan, fáradtan szaladni kezdett a -zászlóalja után. Felvirradt, midőn Feketéék meglátták Világost. Harmat -csillogott a fűvön. Nézgelődtek a honvédek. Nézgelődtek a honvédek és -egyszer csak látták, hogy Görgei az erdő aljában ott lovagolt a -díszruhás muszka főtábornok oldalán. Honvédekkel elegyesen nagy csapat -orosz tiszt kísérte őket. Jóbékességgel lovagoltak egymás mellett. -Felragyogott a nap. A honvédek átokszavakra fakadtak. Sokan sírva -borultak egymás nyakába, különösen azok a vén huszárok… Ekkor tudták meg -Fekete Jánosék, hogy nem lesz már több csata. Görgei elhagyta seregét. -Nemsokára a muszkák ellepték a mezőséget, mint a rüh. Többen voltak, -mint a fűszál. Verje meg az Isten… - - - - -Petőfi körül. - -Teleki Sándor az ezredes volt az egyetlen grót, akit Petőfi Sándor -lelkébe befogadott és bent is tartott tüneményes haláláig. Koltóhoz, -Teleki ezredes koltói kastélyához fűződik Petőfi legérdekesebb, -titokzatos szerelmi kalandja is. Koltón lobogott el égető szerelme a -szép cigány Milka iránt. Bár a cigányleány áldozatul esett, Petőfi nem -tekintette délignyitó útszéli virágocskának Milkát. A költő regényes -szerelméről Zilahy Gyula színművészünk előtt Teleki figyelemreméltólag -nyilatkozott. Zilahynak Teleki beszélte el, hogy Petőfi – nősülése előtt -– mégegyszer és utoljára átlovagolt Koltóról Milkához, a szenvedélyes -cigányleány megnyugtatására. Midőn azonban látta, hogy Milkát sem meg -nem győzheti, sem meg nem vígasztalhatja, lóra pattant, az őrjöngő -cigányleány hiába rohant utána, többé nem fordult vissza. Milka -eszméletlenül bukott az út porába. Halálosan megbetegedett, noha -leküzdte testi betegségét, lelke összetört. A csendes őrült cigányleány -azontúl nem szólt senkihez. Többé nem érdekelte senki, semmi. Zilahy -Gyula a 80-as években, midőn Koltón Telekinél vendégeskedett, még látta -az országút szélén Milkát. Kavicshalmon üldögélt Milka. Hidegbús -szeméből kiégett a tűz. Kötőjét tépdeste s nézett előre az úton, melyen -„a Sándor“ örökre eltünt előle… - -* - -Petőfi tudvalevőleg Debrecenben is emlékezetes napokat töltött. A -vasútállomásnál, a katolikus szegényház szomszédságában – a Petőfi-téren -– gubbaszkodik az a kívülről kicsinosítgatott és márvány emlék-táblával -felékesített házacska, melyben Petőfi életének legszomorúbb telét -szenvedte át. A bágyadt téli nap hetekig nem hervasztotta le a -jégvirágot fűtetlen szobácskájának zúzos ablakáról. Pipára gyujtott az -árva költő, hogy dermedt kezét megmelengesse. - -– Boldogtalan voltam világéletemben, – keserves gyötrődéssel ekkor írta. - -Petőfi hírnévtől és dicsőségtől környékezetten is lakott Debrecenben. Az -úrias Batthyány-utcában áll a vén kuria, amelynek faláról koszorús -márványtábla hirdeti, hogy e házban lakott „hazánk nagy költője“. A -szabadságharc mozgalmas téli évszakán volt ez. Debreceni öreg Nagy -Gábor, nyugalmazott megyei tisztviselő most, siheder legényke még akkor, -látásból ösmerte Petőfit. Egy debreceni civis éppen Nagy Gáborhoz -fordult kérdésével: - -– Ugyan, öcsém uram, hol láthatnám én meg azt a híres Petőfit? - -– Azt könnyen megtehetjük bátyám. Minden délután a Fehér ló-fogadóban -billiárdozik a költő. - -A komoly civis ünneplőbe öltözött. Sudár tölgyfapálcával a kezében -fellódult a fogadóba. A „tekegolyós“ asztalhoz közel húzódott meg. -Fekete kávét parancsolt ki és ünnepiesen várta, úgy várta azt a híres -Petőfit. Jósok ideig várakozott. Végről is elunta a billiárd-asztalnál -játszogató két fiatalember veszekedését. Bosszúsan fizetett. Távozóban -éppen az ajtónál összetalálkozott Nagy Gáborral is, neheztelőn mordult a -fiatal legényre: - -– No, hallja öcsém, máskor a kutyáját tegye bolonddá az úr. - -Nagy Gábornak zokon esett a szemrehányás s meglepődve kérdezte: - -– Miért mondja ezt bátyám? - -– Miért?… Mert én ugyan várhattam azt a híres Petőfit. A tekegolyós -asztalnál ugyan ott lármázik, veszkődik két izgága fickó. Eluntam már -őket hallgatni, mert különösen az egyik, az a nyurgábbik keselyképű -sovány legény fenekedik fertelmesül mindenik lökésnél. - -– Kedves urambátyám, hisz éppen az ott az a híres Petőfi Sándor! – szólt -felderülten Nagy Gábor. - -– Ühm, – a komoly, kövér civis köszörült a torkán. Megcsóválta fejét. -Félszemvégről még visszasandított a játékosokra, azután bolyhosszőrű, -csucskos fekete kalapját egy ujjával megbillentvén – ellépett. - -* - -Mándoki Béla volt szinigazgató, a debreceni színház nyugalmazott tagja, -a városi szinpadon játszott együtt Petőfi Zoltánnal, a költő fiával. A -költő apa nevéről dicsfény sugározta körül a fiút is. A debreceniek -régente nagy szinészbarátok voltak. Petőfi Zoltánt is sokfelé hivogatták -vendégségbe. Meg a korcsmákból sem maradt el, midőn előadás után -indítványozták a cimborák: - -– Gyerünk Zoltán Bánkihoz, Liszteshez, az Egy galambokba, Királyék, a -Bikába, Bloksaihoz, – ezidőtájt ezek a helyek voltak a debreceni -szinészektől és diákoktól kedveltebb fogadók, kávéházak. - -Bárlan rendszerint aggodalmaskodott is, a „jónak“ sohsem volt elrontója -Petőfi Zoltán. - -– A mulatsághoz pénz is kell, fiúk, – szokta mondani, – node azért ti -csak menjetek előre, majd utánatok megyek! – Időmultán mindig utánok is -ment és fizetésnél mindig fizette is a részét. - -– Ej, Zoltán, hisz’ néked van pénzed, – ha tréfásan rászólt valamelyik, -elnevette magát. - -– Hogyne volna! Kértem az apámtól kölcsön, – olyan sűrűn emlegette -Petőfi Zoltán, hogy midőn az egyik este hátramaradt, meglesték a -cimborák. A debreceni színház bejáró csarnokánál falbemélyesztésben áll -a Petőfi Sándor szobra, az árva, mindenképpen árva Petőfi Zoltán, mivel -magában nem bízott, valami babonás mély érzület varázsa alatt apja -szobra megé, a falba vájt lyukacskába dugdosta pénzét. Onnét szedegette -ki a kölcsönöket, midőn társai, a vidám színészfiúk, Bánki uramékhoz -hivogatták. - -* - -Gróf Teleki Sándor ezredesnek volt a kortársa és legbensőbb barátja Vay -Dániel gróf is. Az a Vay gróf, ki nábóbi vagyonával, nem közönséges -tehetségével, rajongó magyar lelkével egyik vezére volt a Kossuth Lajos -útját és eszméit egyengető liberális ifjú főrendeknek. Az a Vay gróf, -kinek élettragikumát Jókai Mór megkapóan szőtte bele a nagyidőkkel -foglalkozó egyik regényébe. Vay Dánielt ugyanis, mint a konzervativ -kormányra kellemetlen ifjú főrendi vezért egy osztrák gróffal, hirhedt -kardvívóval és pisztolylövővel párbajra kényszerítették és biztosra -vették a halálát, ámde gróf Vay fiatal feleségének és családja -nőtagjainak rimánkodására a kitűzött párbaj elől külföldre utazott. A -kormány elérte célját, a fiatal Vay további politikai szereplésre -lehetetlenné vált. Ám a felbérelt osztrák katonatiszti vasgyúró sem -sokáig örvendezhetett „diadalának“, báró Wesselényi Miklós a Nagyváradon -vívott rémes párbajukban jobbkezefejét kardmarkolatostól együtt levágta -a spadassinnak… - -Mint öreg embert ösmertem meg Vay Dánielt. Már mint szegény ember, mint -felejtett ember húzódott félre Debrecenbe. A nyugalmas civiseknél, mint -a világi hiúságokkal teljesen leszámolt bölcs, sóhajnélküli derüvel -éldegélte le csendes napjait az egykori pazar világjáró, a legendás -gavallér nábób aki vén napjaiban Magyarország népies történetét is -megírta. Midőn az egyedüli szórakozóhelyei a színház és a debreceni -Cegléd-utcán a Papp Gyurka-féle uri kisvendégfogadó asztaltársasága -voltak. Papp Gyurkától, a debreceni Kis Pipából, karonfogvást sokat -hazakísértem az öreg Dániel grófot, aki, valami ifjabbkori -lovagkalandjából, kissé bicegett az egyik tört lábával. Ilyenkor egy-egy -piros almával mindig „megprezentelt“, feltünt nekem a görcsös, kampós, -nyerskeményfa sétapálcája, amelyhez nagyon ragaszkodott: - -– Ez meg már miféle emlék lehet? – kérdeztem egyikszer. - -Vay elmélázva adta kezembe a botot: - -– Paulus fiam, – mert így is szólítgatott, – nézze meg jól. Drága emlék -ez nekem. Ezt a suharcot a Petőfi Sándor koltói fájáról vágta le, -faragta ki az én jó Teleki Sándor ezredes barátom… - -Tudom, mások is irtak már a koltói kastély kertjében hajladozó -Petőfi-fáról, melyet a költő boldog ottidőzése emlékéül ültetett el. -Kipp, kopp! Emlékeim sírdombját mégis megkocogtatom az iromba öreg -pálcácskával. Az utolsó kóbor lovag Teleki Sándor ezredes odalent -nyugszik. A mindenkitől felejtett Vay Dániel gróf is rég kint pihen a -„nagyceglédi“ ákácfás, debreceni civis temetőn. Petőfinek a sírját sem -ösmerjük. Hanem midőn jön a sárgalábú ősz, a jeltelen sirok felett búsan -hulldogálnak a csörgő levelek és szellő támad, a szőke Szilágyságról, -bárhol bujdosok is, lelkem megérezi ezt. Érezem és tudom, hogy a cigány -Milka sóhajaitól terhesen síró őszi szellők szeliden ölelgetik körül a -koltói kastélykertben Petőfinek tarlott lombkoronás fáját. - - - - -A Rózsa Sándor bandája. - -Az 1830-as években, a szegedi alsótanyán még ritkásan bólogattak -jegenyefák. Az akkor kietlen alföldi pusztavidéken ritkásan fehérlettek -bokor-tanyák. A szélvész szabadjára kontyozgatta a gazdátlan buckákat. -Virágoktól még nem rengedeztek a pusztai gyümölcsöskertek ágbogas fái. -Bütykös szőlőtőkék százmilliói nem zabolázták le a futóhomokot. A -szélvész kedvetelten kóválygott a katángkórók között. Szilaj pásztorok -és vad nyájak tanyája volt a puszta. Az egyik gulyánál bojtárkodott egy -Rózsa Sándor nevezetű legény is. A csontos arcú, széles vállú, zömök -kötésű bojtárlegényt bizonnyal megbecsülték a cimborái. Éjszakai -tanyákon, a lihogó pásztortűznél bizonnyal földhöz verte valamennyit. -Nálánál különben a lovat sem ülték meg a pusztai legények. Akkor a -gulyások is lovasnépségek voltak. Azonban az igazi jódolguk a -számadóknak volt. Azok behúzódtak a szép csárdásnékhoz, akiknek a -superlátos nyoszolyája – a nóta szerint – hat párnára volt felvetve. -Bodrosak, fehérek voltak azok a párnák. Ám a szegény bojtárnak, ha -esett, ha fujt, kint kellett emésztődni a vadasszőrű marhák után. Ha -esett, ha fujt, szegény bojtárnak szegény volt a sorsa. - -– Bezzeg gyöngy az életök a szabadlegényeknek. - -– Azok bizony nem süvegelnek senkit. - -– Az övék a legfutósabb paripa. - -– Pénzük sohsincs fogytán. - -– Ménes, gulya, úr, paraszt, vásáros nép: nékik adózik. - -– Kocsmárosné nékik főzi, ami jó. - -– Ma Tiszán innét, holnap meg már túl a Dunán ölelgetik a menyecskét. - -– Gavallérok azok. - -– Bezzeg mi, szegény bojtárok. - -– Csekély az éhbérünk. - -– Szolgák vagyunk mi, – lihogó pásztortűznél Rózsa Sándorék -elbeszélgették. Szunnyadozott a gulya. Az éjszaka a pusztán omlós, -fekete dunyhát takart végig. Nagy kísértő az éjszaka. - -– Sándor pajtás? - -– No, mit főztél ki már megint? - -– Hallod, annyit mondok én, egyszer már mink is próbálhatnánk -szerencsét, – kezdeményezte az öregbojtár Daru Pista, – mit szóltok -hozzá? A Pallavicsinyi földjén jó lovakat nevelnek azok a kényes -dohánykertészek… - -– Bizony jutna is, maradna is azokból, – helyeselte Kusza András a másik -bojtár. - -– Nem bánom, hát próbáljunk szerencsét, – felelte Rózsa Sándor és az -egyik felhős őszelő éjszaka lórakaptak a bojtárok. A hantházi és homoki -dohánykertészek a szérüskertnél egész falka lovat vertek ki éjszakára a -rétaljban fűvelni. Béklyót csörgettek a lovak. Még külön lópásztor is -vigyázott rájuk, azt azonban elnyomta az álom, mire felneszelt és lármát -ütött, néhány lóval elugrattak Daru Pistáék. A setétben a Rózsa Sándor -lovát is magukkal vitték, miközben Sándor még a nyügöt oldozgatta. -Sándor a csávában maradt, ijedten hasalt a zsombék közé, midőn -felcsődültek a vasvillás dohánykertészek. Kabók, az urasági hajdú, -vezette őket. Veszekedettül kurjogatott Kabók: - -– Csak csíphessük el valamelyiket, elveszem a kedvüket a lókötéstől. -Szalmát rakok a hátára. Elevenen sütöm meg a kapcabetyárját. - -Rózsa Sándor homlokán kiütött a verejték. A felgyujtott szalmatűz véres -fényt lökött az üldözők kászolódó lovascsapatjára. Ám, hamis nyomon -vágtak neki a pusztának. A zsombék között Rózsa Sándor is becsuszkált a -nádba… A három bojtár nem is a lóért, hanem három tehén miatt került -először bajba. A sikerült lókötésen felbátorodtak és a félegyházi -határból teheneket loptak a bojtárok. A kun ember kinyomozta és a -törvény kezére adta Sándorékat. Rózsa Sándor a három tehénért esztendei -börtönt kapott, melynek még száz bot is volt a hátulütője. Huszonöt -pálcájával negyedesztendőnként szolgáltatták ki ezt a botbüntetést. -Közokulásra a szegedi városháza előtt a pellengérnél folyt le az ilyen -botozás. Rózsa Sándoron ötven pálcát már kivertek, a másik félszázat meg -akarta „spórolni“. Fergeteges téli éjszaka a kéményen keresztül -kimásztak a városháza tetejére. Vastagon szakadt a hó. Sándorék még -napközben, a rabmunkát végezve, a hóból valóságos sáncokat lapátoltak -össze a városház tövébe. Ilyen hócsomóra ugrottak le a vakmerő emberek. - -– Egy kicsit bizony lement az ábrázatomról a máz, – beszélte későbbi -életén Rózsa Sándor. A rókusi kapun kívül már találtak ismerős orgazdát, -aki – lábukról-kezükről – lereszelte a vasat. Azután, virradatot sem -várva, nekilódultak a végetlen fehér pusztának. A Buki-csárdában Polgár -Jóska nevezetű jóbarátjok volt a csárdás. Elérték a csárdát. Szilajul -villant össze a szemük. A csárdatornác faoszlopához két pandurló volt -kikötve. A perzekutorok a tokban a pisztolyt, a nyeregkápához akasztva a -karabélyt is kinthagyták. Most már nem voltak védtelenül Sándorék. -Berúgták a csárdaajtót. Pillanat alatt lejátszódott a rémes támadás. -Rózsa Sándor kárörömmel rikoltotta: - -– Ej, ni! Hát kend az, Kabók! - -Az urasági hajdú Kabók ugyanis időközben városi perzekutornak csapott -fel. - -– Tán megbolondultatok, hé? – Kabók kardjához kapott. Kiugrott a -sarokból. - -– Nem a!… Most majd én égetem meg kendet, – felelte kurtán Rózsa és a -pandúrra sütötte a pisztolyt. Kabók holtan bukott a földre. A másik -perzekutort Daru Pista lőtte agyon. Rózsáék a legyilkolt pandúrok lován -és fegyverével csaptak fel futóbetyárnak. Az 1840-es években már -országos hírneve kerekedett Rózsa Sándornak. Hozzászegődött a híres -Fábján Pista is Sarkadról. Ugyanaz a Fábján Pista volt ez, aki felől -később az osztrák zsandárvilágban azt dalolták: - - Engem híjnak Fábján Istvánnak, - Kiállok én huszonhat zsandárnak… - -Kiss „bácsi“ is Rózsa Sándorékhoz állott bandába. Gyilkos természetű, -vad haramia volt ez a Kiss bácsi a jászok földjéről, Móró János és Tóth -Jóska is Rózsáékhoz társultak. Tóth Jóskának olyan remek szép asszony -felesége volt, hogy még a csongrádi komiszáros is „szömet vetött“ rá. -Tóth Jóska még akkor a Körös-csárdában csaplároskodott. Már mint -futóbetyárt – Jóskát – ugyancsak a csongrádi komiszáros lőtte agyon, de -elsőbb még Tóth Jóska is csúfot ejtett az öreg Hábel szegedi -perzekutoron, aki negyven évnél tovább szolgálta Szeged várost és már -Kotolár kapitány idején betyárt kergetett. Betyár Tóth Jóska ennek az -érdemes öreg perzekutornak az orrát lőtte le, ezentúl a szegediek Hábelt -„pisze Hábel fűhadnagynak“ tisztelték. A szegediek szerzettek nótát -betyár Elek Péterről is: - - Hallottad-e hírét - Szegvár vidékinek, - Kurca partján épült - Erős tömlöcinek, - Abba bezáratott - Elek Péternek?… - -1848-ban már olyan félelmetes volt a Rózsa Sándor bandája, hogy midőn -Sándor – a hazát akarván szolgálni – kegyelemért folyamodott, Jókai Mór -vitte le neki a kormány kegyelemlevelét és Rózsa Sándor betyárokból, -pásztorokból egész lovascsapatot verbuvált. A Délvidéken a rácok és a -császári katonák rettegték is a drótcsapós ostorú „pányvavetőket.“ -Azonban a nemzeti szabadságharc letörésével ismét futóbetyárnak sülyedt -vissza Rózsa Sándor. A szegedi pusztákon sok zsandárlegény és idegen -katona pusztult el a kezétől. Biztosan talált a betyárok puskája. -Kérlelhetetlen hajszák, különösen szomorú idők voltak ezek. A zsarnokság -méltó ellenfelére talált. Midőn a nemzet gúzsbakötve hevert a bitófák -tövében, a futóbetyárok felvették és állották a harcot az oktalanul -hóhér hatalom pribékjeivel. Tehát nem éppen erkölcsi megtévelyedés -szülte, hogy az Alföld magyarjainál oly sokáig rokonszenvesek maradtak a -pusztázó betyárok és a róluk költött betyárlegendák. - - - - -Hortobágyi gulyások. - -Már megkovácsolták a gőzekét, mellyel a Hortobágy-puszta óriás -szűzföldtestébe vágja éles barázdáit egy más korszak gazdasági -művelődése. A régi jó idők elmúltak, mikor még a hortobágyi pusztán -ezüst huszasért legelt a darab nagymarha. Akkor még voltak -pásztor-dinasztiák. A számadóság firól-fira öröklődött. Kétezer darab -ökröt vagy más jószágot kicsaptak a számadó keze alá és e lábas -kincsekért nem annyira földi vagyonával, mint becsületes józanságával -kezeskedett a hortobágyi számadó. Ezek a számadók a gyerekkortól -nevelték az utódjokat. Midőn a Pista fiú tizenkettedik esztendejét -betöltötte, cifraszűrt vásárolt neki az apja. Tavaszi gulyakiveréskor a -Hortobágyra vitte a gyereket. A Pistit „kis talyigásnak“ fogták be a -süldő bojtárlegény mellé, aki a gulyástanyán őrködött és értett a -dögnyúzáshoz. Ez a „talyigás bojtár“ végezte a főzést is. A többi gulyás -foglalatoskodása már napfeljötte előtt kezdődött. A gulya napfeljött -előtt megindult a „szép zöldellő mezőben“. A legelésző gulyával a -bojtároknak is indulni kellett. Elsőbb – a kunyhóban – mindegyik -kanyarított olyan darab búzakenyeret, mellyel estélig beérte. És az -ezernyi gulya lomha méltósággal terült szét. A bojtárok, némelykor hat, -sőt tíz bojtár is, a gulyaszéleken lézengtek. Egymás kurjantását sem -hallhatták. Valamelyik ponton ott lappangott a számadógazda is. - -A talyigás-bojtár sem nyomta el az oldalát a kunyhónál. Öt-tíz darab -fejőstehén állandóan gyepelt a tanyánál. Miután a teheneket megfejte, -öblös bográcsba elszűrte a tejet. Ha sánta marhák maradtak vissza, -megitatta szegénykéket. Lassan-lassan főzéshez fogott. A tűzrevalót a -kistalyigás szedegette össze. Hortobágyi tőzeget bőven hullajtottak a -marhák, száraz állapotban sikeres tűzrevaló az. A szinültig tejjel tele -bográcsot a „szolgafára“ akasztották s hogy oda ne kozmásodjék, a -kistalyigás nádszálpálcikával kavargatta a bogrács belső fenekét. Midőn -felforrott a tej, a talyigás sót, paprikát vetett bele, majd annyi -száraz tésztát, hogy hamarosan sűrű, jó leves főtt belőle. Ezt nevezték -„tejbe tésztának“. A még régibb szabadvilágban a parázshúsnak sem voltak -fogytával. Egyik-egyik civis gazdának száz-kétszáz marháját kinyaralta a -Hortobágy, kis pótlékkal meg kiteleltek az erdőn, azért öt-hat marhának -a nyári elhullásán meg sem ütődtek a gazdák. - -– A Hortobágy szűlte, a Hortobágy ette meg, ez volt szavajárása sok -gazdának. Hiszen jutott is, maradt is. A baromorvosok sem firtattak -minden dögkórt. Döglött bizony ott elég Isten híre nélkül is. A magyar -pásztorhit szerint a dögöt Isten adja, tehát Isten hirével esett dög -volt az, melyet például a vértályog ölt meg. Míglen az Isten hire -nélküli jószágesésben a pásztorok bicskája is részes volt… Amúgy, vagy -emígy, de hús állandóan került a bográcsba. Almanagy darabokra vagdalták -az ilyen húst. A vasbográcsba alúl rakták a velőscsontokat, azon felülre -a felsózott, felpaprikázott parázshúst. A húszliteres vasbográcsba három -liter víznél nem töltöttek többet. A szolgafán, csendes tűznél, -rotyogtatták ezt a bográcshúst. Leve alig látszott. Kavargatással sem -törték össze. Midőn e parázshústömeg a bográcsban reszketőn mozgásba -indult, tisztában volt a pásztor, hogy alól már megfőtt a hús. -Valamelyik erős legény leemelte a füles bográcsot és – a gyepre terített -gyékényen állva – sajátságos fogással addig rázogatta, kászolítgatta a -hústömeget, mígnem az teljesen megfordult a bográcsban. A csontok is -felülkerültek. Ezeket még visszanyomkodták – a húsba. A felülfordult -húst akár falatozhatták is… Midőn pedig a fővőhús másodszor is -megmozdult és rezgelődni kezdett, ez már annak a jele volt, hogy -teljesen elkészült – a gulyásos. A zamatos húsról letöltött lével a -száraz tésztalevest izelítették alkalomadtán. Bőség idején a főtt -parázshúst gyékényre öntögették és – a napon félig kiszikkasztva – -később hidegen csemegézték a húsostarisznyából. - -* - -A talyigás – elkészülvén a tejbetésztával, – a húsostarisznyából -szükségszerinti elég szikkasztott húst is rakott egy kisebb -vászonzacskóba, előkereste a kétméteres s mindkét végén bemetszett -válladzó rúdat, a rúd egyik végére a bográcsot, a másikra -húsostarisznyát, esetleg a vízescsobányt is felakasztotta. Várván-várt -terhével elindult a talyigás… Poroszkálva kocogta körül a szétterült -gulyát. Egyik bojtártól a másikig kocogott. Mindig pompás kisérettel -hordozta körül az elemózsiát. A fehér komondor kutyák is elkísérték… - -* - -Hüse János számadó gulyás is egyetlen kedves Pisti fiát tizenkét -esztendős korában kivitte – kistalyigásnak – a Hortobágyra. Széles a -Hortobágy. A gulyának nagy a férőhelye. Mégis előfordúl, hogy a szomszéd -gulyák „barázdolnak“, azaz két gulya egymás közelébe térül. A bojtárok -parolázhatnak egymással, de ilyenkor szigorúan vigyázniok kell, nehogy a -két gulya marhája összeőgyeledjék, vagy a szopósborjú áttévelyegjen. -Ezekre a borjúkra különben is ügyelni kell, mert, ha jóllakik a -szopósborjú, hamar a fűbe vagy a tövis közé fekszik. Lemarad a gulyától. -Vagy a pusztában célttéveszt és elbódorog. Ámbár Hüse Jánosnál ilyesmi -aliglan fordult elő. Hüse tartotta az ősi számadószokást. Pányvára -bocsájtott nyerges lova mindenkor vele volt, ahol bajt sejdített, iziben -ott termett. Naplementéig gondosan megitatták a gulyát. Miután a -tévelygő borjakat is anyjukhoz igazították, az állásra térült gulyától -alkonyatkor gazda és bojtárjai is a kunyhóhoz tértek. A port lemosván, -kész vacsorához ültek, mely idő alatt a talyigás bojtár a Pisti -gyerekkel ügyelt a kérődző gulyára. A bojtárok vacsora végeztével -váltották fel Pistiéket, ilyenkor fele bojtár – a gulyaszélre ment, fele -– maga dolgára – a kunyhónál maradt. Pistiék is visszakullogtak a -maradék vacsorára. Többször az is előfordult, hogy nem maradt étel. Ez -az ő bajuk volt, hiszen kezükben volt a főzőkanál, ha keveset kutyultak, -ehették a száraz vacsorát… Ezen az estén is így történt. Pisti -szontyolodottan bámult az üres bográcsba. Az apja mosolygott a gyereken: - -– No, Pista fiam, hogy lesz most? - -A gyermek visszamosolygott apjára: - -– Édes apám, tele a láda, tele a tarisznya. Úgy sem leszek én pap, jó -nékem vacsorára a sült szalonna is. - -– No, nézd ezt a bogárt, hogy felmetszették a nyelvét, – nevetett az -apja. Nyársra húzott egy darab szalonnát és megmagyarázta a -szalonnasütés fortélyait. Midőn jóízüt vacsorált, apjához ült a gyerek. -A számadó megszólalt: - -– Melyikőtök van még itt fiaim? - -– Én! Én! – három hang is felelte a sötétből. - -– Jól van, no! – mondotta János gazda, – fogjatok tik is kisszéket. -Gyertek közelébb. A Pista fiam oktatásából tanulhattok még tik is… Fiam, -Pista, az apád, már minthogy én, nagyapád: az én édesapám, nagyapám, aki -meg már néked szépapád volna, ha élne őkigyelme, mindnyájan az ő -elődjeik is ezen a szép pusztán vénültek meg, mint számadó gulyások. -Amikor pedig meghaltak, a legelső gazdák kikísérték őket a temetőbe. -Minek a bizonysága ez, fiam? Bizony nem másnak, minthogy valamennyien -becsületes számadópásztorok voltak. Hál’ Istennek éngem is szeretnek a -gazdák, tehát úgy hiszem, méltó utódjok vagyok. Erre törekedj te is, -fiam. Ha különben észreveszem, hogy a jó szó nem fog rajtad, Böszörményi -komához adlak csizmadiainasnak, azért hallgass rám. Elmondom a -gulyástízparancsolatot. Fiam, az engedelmességet tanuld meg először. A -bojtároknak, mint nekem szót fogadj. A másik az, hogy mindent halljál -meg, mindent lássál meg, de semmiről ne tudj. Azaz, bárki mit kérdez -tőled, mégha legjobban tudod is, mondd rá: – én nem tudom, a számadó -gazdától kérdezze meg kegyelmed. Harmadszor, ha a bojtárok előtted vagy -neked egymásról vagy bárkiről valamit beszéltek, senkinek el ne locsogd, -csupádon a számadónak mondd meg, mivel annak mindent tudni kell, mert -hiszen mindenekről a számadó felelős. Negyedik az, ha vendég jön a -tanyába és velem, vagy valamelyik bojtárral beszélget, se tudj, se láss. -Bármi után kérdezősködnek, ne emlékezz rá. Mondjad, hogy neked más a -dolgod. Mégha gazdaember jön is ki, és ha tudod is, hogy az ő marhájának -a bőre van a szárítón, akkor se tudd, hogy kié volt az. Egy parancsolat -az is, ne kívánd senkiét, de a magadét se hagyd. A hatodikat is mindig -eszedben tartsd, ha tudod is, ki volt a tolvaj, valakinek a jószágát ki -lopta el, a tudásod inkább rothadjon el benned, mert, ha kifecseged, -szólásodnak keserves árát fizetheted. Hetedjére azt mondom, igen keveset -beszélj. Még az Istenhez is halkan imádkozz, nehogy mások is meghallják, -mit kértél az Istentől. A nyolcadik az: – bárkinél szolgálsz, hűséges -szolgája légy. Dolgodat pontosan végezd, ez a kilencedik parancsom. A -tizedik sem hosszabb: – kerüld a korcsmát és a korhely emberek -barátságát… Ha majd korosodol, többi hozzád illő tanácsom sem marad el. -Most pediglen imádkozzál s azután feküdj le! – Hüse János ilyen -tanácsokkal nevelte az ő Pista fiát, míglen az Úr, a pásztoroknak is -pásztora, őseihez szólította az öreg számadót. A javagazdák Hüse János -koporsóját is kikísérték a Péterfia-temetőbe, aholottan „ABFTRA“[1] -eltemettetett. Hüse Pistából pedig „István gazda“ lőn; mert, bárlan -huszonötesztendős sem volt még, a nagycivisek – apja után – rábízták a -számadóságot. - -* - -Hüse Istvánt józan életre nevelte az apja. A hortobágyi vásárkor – nem -is csuda! – a bőségesen kinált különféle kulacsoknak különféle -tartalmától meg is kótyagosodott. Délután két órára már a csárdában -húzatta a nádudvari cigányokkal. Táncolt, dalolt István. Node bent az -uri ivószobában sem voltak csendesebbek. Görbenyakú Hatvani úr, a -birkainspektor volt a leghangosabb. Csikós és gulyás nem barátja a -birkának. A juhászt is éppencsakhogy szívelik. A nadrágos birkainspektor -meg teljesen a begyökben volt. Az izgága természetű Hatvani Ménes -nemzetes úrral vitatkozott: - -– Mondom, ha mondom, öt birkának több legelő kell, mint egy marhának. - -– Én mégis hét birkát számítok egy marhára, – erősködött Ménes. - -– Ménes komámnál az igazság, – Dely Mátyás[2] hortobágyi állatorvos is -beleszólt a vitába. Észre sem vették a kapatos Hüse István gazdát, aki -az ajtóból hallgatódzott. Görbenyakú Hatvani Delyhez fordulva, mérgesen -rákiáltotta: - -– Szamár vagy te ahhoz, Matyi! – nem folytathatta tovább a mondókát, -olyan pofon csattant a képére, székéről menten lebukott Hatvani. Hüse -István számadótól származott ez a pofon, káromkodott a gulyás. - -– Még te mersz így beszélni, te birkakirály! Te mered mondani a mi -apánknak, hogy szamár! - -– István gazda az úri ivószobából is ki akarta húzni és meg akarta -taposni a birkainspektort. - -– Nono István! Ejnye István! – Delyék felugráltak. Körülkapták, odébb -taszigálták Istvánt, Hatvanit is felhuzgálták a földről. Dult-fult, -kurjogatott Hatvani. - -– Eresszetek! Hadd tépem széjjel ezt a gyáva parasztot. - -Még szerencse, hogy hátra pillantottak Delyék. Elszörnyűködtek. Az ivóba -állított ódon, öntött vaskemence felsőrésze, amely derékig egy meztelen -nőt ábrázolt, az István gazda karja között begyeskedett. A fiatal -számadó a verbunkost rakta a vasnővel. Delyék inkább szép szóval -elvették tőle és kicsalták Istvánt. Kint a pásztorok, bent az urak és -gazdák tovább mulattak… - -Másnap hajnalban, az állatorvosi tanyán, korán kelt Dely. Alig lépett át -a tanyaház küszöbén, István gazda billent elébe. Kókadt és szomorodott -volt az István. - -– No, mid feslett? – kérdezte Dely. - -– Hej, nagy az én bajom. - -– Mondd ki hát már iziben. - -– Hej, uramatyám, nem tudom én, hogy mentem oda. Csak azt tudom, hogy a -hortobágyi vendéglős szalmája tövében ébredtem fel. - -– Pista fiam, ez még nem olyan nagy baj. - -– Bajnak, ez még csakugyan nem volna nagy baj! Hanem a kazaltövében még -ráadásul hatszáz pengőforintomat is ellopták. - -– Ez már aztán baj, István. - -A gulyás felvágta fejét: - -– Baj bíz’ ez; node meg is büntetem magamat. Tíz esztendeig soha -semmiféle italt, víznél egyebet, nem iszom, – szólt, köszönvén, -elballagott a gulyás. - -Múltak az évek. Dely Mátyás régen elfelejtette az István gazda -fogadását. Eljárt az idő. Állatorvos és a gulyás együtt vénültek. -Egyszer az orvos, a hortobágyi fogadó előtt elkocsizva, harsány danát -hallott odabentről. - -– Már csak benézek, hogy ki lehet ez? Hó! – megállította lovait. -Kihurkolta az istrángot. Bement a csárdába. Nagyot nézett. Hüse István -számadó gulyásgazda dalolászott odabent. Takarosan bevolt nyakalva a -gulyás. Hogy meglátta az orvost, felugrott az asztaltól, örvendezve -szaladt elébe: - -– Tekintetes uramatyám, jőjjön már no! Jőjjön csak be. - -– De jókedved van! Hát te hozzád mi jutott István? - -– Kedves jó uramatyám, tekintetes uramatyám! Ma tíz esztendeje ugy-e -részegebb voltam? - -– Vagy úgy! – Delynek ekkor jutott eszébe az István gazda fogadása, -elmosolyodott, – derék ember vagy, István fiam; de, hát ezután hogy -lesz? - -– Hogy lesz, uram? Úgy, amint más becsületes józanéletű ember szokta, – -felelte határozottan a gulyás és olyannak is maradt egész életében. -Midőn pedig megöregedtek és szemük is elgyengült és ha találkoztak és -szóbajött a régi idő, a vén gulyás mosolyogva nézett az idősebb -állatorvosra és mosolyogva mondta: - -– Ugy-e, uramatyám, megtartottam, amit fogadtam? - - - - -Debreceni diákok. - -A legkifejlettebb és kifejezettebb magyar diák-élet őstanyája a -debreceni kollégium. Multja, hagyományai több századosak. Németország, -Anglia, Olaszhon öreg egyetemeit sugározza körül olyan meleg fény, aminő -a debreceni kollégium ódon, erős homlokfalán az ónkarikás üvegablakokból -kipislog. Galambok fészkelnek a vén iskolaház padlásán, sőt nem -pusztultak ki mágyikás Hatvani professzor fekete csókái és varjai sem. A -babonás hírű madarak lángveres téli alkonyokon károgva kerengenek az -óriás épülettömeg felett. Boltíves szobácskák ablakán kivillog a -mécsfény. Századok óta ifjú, erős diáknemzedékek ujhodnak és támadnak -itt. A Felsőtisza berkeiből, az országnagy Bihar, a Szilágyság -szőlőtőkés és erdős rónáiról, Szabolcs suhogó nyárfái alól, a Hajduság, -Kúnság széles alföldi síkjáról hamvas arccal, lángoló szemmel sereglenek -ide a színmagyar ifjak. Bocskai, Bethlen és a Rákócziak hadi népének -leszármazói a vén kollégiumban öltik fel a tudás vértjét. Bizodalommal, -hittel sereglenek ide az ifjak a régi nemes kuriákból, tiszteletreméltó -pap- és tanítói hajlékokból, a mestergerendás fehér műhelyszobákból, a -gazdás házakból… A kész férfivá itten fejlődő ifjak derűje és dolgos -kedve századok óta melegíti a vén főiskola zugolyait. Hamvas fiatalok az -arcok, a lelkek, ám a történelmi mult sárga pergamentjei, kongós öreg -tölgylépcsői saját külön öntudattal és virtusokkal varázsolják körül a -debreceni diákot. Midőn az élet küzdelmeibe kiszármazik, aggastyán -korban is hű marad a kollégiumhoz. Nem selyemkeztyűs ifjakat nevel ez az -iskola. Diáki köztársaságában egyenlőség, testvériség uralkodik. Ötletes -szilaj jókedv, lankadatlan tudásvágy jellemzik a debreceni diákot. -Találóan illik rájok a régi diákdal: - - Mikor Wittembergának - Kapuját döngetem, - A rektor mágnifikus - Azt mondja énnekem: - - Hej, domine spektábilis! - Látszik, hogy kend magyar, - Úgy döngeti, bongati, kongati ezt a kaput, - Mint a jeges zivatar… - -* - -A kollégiumban az első diák a szénior. Az esküdt felügyelők és a skribák -is a belső emberekhez tartoznak. A karácsonyi és husvéti legációk javát -ők kapják. Hajdanta a makhinisták (tűzoltó-diákok) és a kántus tagjai is -elsőbbségben részesültek az ünnepi szentkövetségek kiválasztásánál. -Elekció a neve a legációk feletti osztozkodásnak. A jobbvérű tiszteletes -szénior urak, amilyen, a mostani mándoki pap, ifjabb Görömbey Péter -volt, csikóbőrös kulacsot járattanak körben ilyenkor. Némelykor a -lóvásár sem volt hangosabb, olyan fortélyos egyezkedésekkel történt az -ünnepi követségek csereberélgetése és bár olyik-olyik falusi -szentgyülekezetnek veszekedett híre volt, a kollégiumi diákság -történelmében nem fordul elő, ha kérték a legátust, hogy ne kaptak -volna. Midőn a theológus atyafiak és jogász úrfiak előkelő főbbrendjéből -nem került vállalkozó, a prepák (tanító-jelöltek), baglyok és vércsék -(felsőbb gimnázisták) közhadi népe, jó nulatság reményében, kapható volt -a nehány pengőforintos legációkra is. A hetedik vármegye -Istenhát-megetti falúja sem volt távol a leginkább az „apostolok lován“ -kutyagolgató debreceni diáknak. - -Ezermester Kovács Miska theológus, ki fanyelű bicskával sikerült -szobrokat farigcsált, sőt a brugóból (diák-kenyér) a nagytiszteletű -(négylovas, azaz akadémiai) professzor urak ábrázatját is kigyúrta, -Sámsont választotta legációul. Sámson a kedvesebb, a jobb legációk közé -tartozott mindig. Debrecennek a szomszédjában fekszik. Homokján kiváló -fajbor terem. Népe jómódu. Nemes urai a nyakas kálvinista Budaházyak, -Bigék, Gődényiek szerették a mulatságot. A sámsoni kúriák kisasszonykái -meg éppenséggel szemrevaló bájos virágszálak voltak. Hajdusámsonnak volt -a lakója a kollégiumban népszerű Bagoly gazduram is, aki az igehirdető -ünnepi követeket mindig aszerint jutalmazta, ahogy tréfás kérdéseire és -ötleteire visszavágott a diák. - -– Szervusz ünnep! – ezzel köszöntötte Bagoly úr Kovácsot. - -– Alázatos szolgája tíz forint! – válaszolta Miska, a találékony -„requirándus“, mire Bagoly úr mindjárt markába is nyomta a tíz forintot. - -* - -Még mikor Kágyiné főzött a diákoknak, abból az időből maradt fent: - - Lencse, borsó, kása - Diák táplálása… - -Ez nemcsak vers volt, hanem a debreceni diákság kosztját illetőleg az -igazságnak is tökéletesen megfelelt. Mindamellett a vén kollégiumban -akkor sem került gyomorbajos diák. A lencséből kipiszkálták a zsuzsokat. -Akinek nem ízlett, odébb tolta a bögrét. A diákasztalról ugyan nem -hullott maradék étel a Kágyiné asszonyság házi malacainak. - -* - -A kollégiumban a diákok tanyája a „coetus“ volt. Ma is az. Fehér meszelt -szobák, megfarigcsált asztalokkal. A vaságyakat szalmazsákkal és -hazulról hozott ágyneművel bélelték ki. Láda, faszékek, mosdótál, -esetlen mázos korsók egészítették ki a diák-otthon berendezését. Hát még -mikor – mondjuk az ezernyolcszázhatvanas években – a kunyhósor is állott -még. Ezekben uraskodtak az esküdt diákok. Egy-egy szobának három lépés -megvolt a hossza. Mostan a kollégium első és második emeleti szárnyait -lakják a diákok. A keleti szárnyon a „míveletlen népek“ prepák tanyáznak -a baglyokkal, a nyugati oldalon a theológusok és jogászság képviselik – -mondjuk rá – a nyugati civilizációt. A Hungária, Dácia (nem az oláhság, -az erdélyrészi magyar-székely fiúk – mint madarasi pap Kövendy Dénesék – -kifogóhelye), Békés, Grand-Hotel, Konkordia és a Pannónia a nevezetesebb -cétusok. A Pannónia tekintély dolgában a mágnás kaszinóval vetekszik. -Olyan diákok kerültek ki a táborából, mint a néhai Erőss Lajos püspök, -Dicsőfi József debreceni pap, Magoss Gyuri doktor, debreceni városi -főügyész, a költő Szabolcska Mihály – Kahály úr diák néven, – aki a -kotyogós kulacs sestakerti nedűje mellett sűrűn népszerűsítette itt a -„bakabibliát“. A Pannónia eseményeit, amolyan Csittvári-krónikaszerű -jegyzőkönyvben, évről-évre megörökítik a cétus-urai még a -„makhinista-világ“ óta. A bentlakosok egyes kiválóbb törzsvendégeiket -konyhalatin-nyelven megírt díszoklevéllel is kitüntetik, magukhoz -felemelik; az ilyen zamatos, ötletes és csintalan diák-oklevelek -szerkesztésének a vidám tiszteletes Szarka Boldizsár volt egyidőben -jeleshírű főnótáriusa, aki azóta Panyolán, mint az árvizektől ostromolt -panyolai magyarok papja, erős lelkéről, nagy hitéről és önfeláldozó -bátorságáról is nemes példát mutatott. - -* - -A diák életnek bizalmas meleg kiegészítő részei a korcsmák is. Régente -Bánki bácsi, Papp Gyurka, Lisztes bácsi, a kopasz Kájnrát (aki „alúl a -németet“ szóval mindig a boros pohár aljába töltötte az ásványvizet), a -vén Torma, Szabó néni voltak a híresebb diák-csaplárosok, míg újabban -Törő bácsi, Kupecz bácsi – az „Aranykapta“ ura, – Kemény Jankó a „Kis -pipa“ lágyszívű, áldozatkész fogadósa (pénztelen diáktól sohasem szokta -a bor árát kérni!) érdemelték ki a „diákok vendéglőse“ hírnevet… Régente -persze vígabb volt a diák élet is, amikor egy „kispetákot“ kellett -fizetni az adag kolbászért és kenyérért. Tizenhárom erős krajcárt tett -ki ez a kispeták. „Énekszós“ temetésért fizették. A „prédikációsért“ már -„nagypeták“ járt ki, ami tizenhét krajcárnak felelt meg. - -– Lelkem öcsém, ugy-e bizony megisznak még egy kancsóval? – Bánki -bácsinak meg ez volt a szavajárása diák uraimékhoz. Kis cserép -kancsókban, úgynevezett „orros“-ban mérte az ordas sestakertit. A három -szép lányát is diákok, végzett kollégyisták vették nőül. Derék magyar -diákok voltak ezek a Bánki „vők“: – Both, Beke és Biki urak. - -* - -Máramarostól a Bánságig mindenhol megfordultak a debreceni diákok, mint -szuplikáns-diákok pedig széles Magyarországot bekalandozták. Az új -nótát, az új tréfát a debreceni diákok hordták szét, amikor még nem -zakatolt a vasút, nem repkedtek az útszélen újságnyomtatványok. Táncban, -birokra is megállották a helyüket. Az ottományi „Gyilkos csárdánál“ még -a menyasszonyt is ellopták a debreceni diák úrfiak (Fráter fiú, egy -jogász vezette azokat is)… Azóta ugyan nagyot változtak az idők. Mások a -szokások a debreceni kollégiumban is, hanem azért a mágyikás Hatvani -professzor fekete csókái és varjai – lángveres téli alkonyokon – ma sem -hiába keresik fel a vén kollégium épülettömegét, még élnek itt a régi -diákhagyományok. Hiában öltött modern köntöst magára, ma is sok -debreceni diáknak „feszítik agyát karakán ideák“. - - - - -A kántus. - -A debreceni diák énekkart, a kollégium énekkarát nevezték el -„kántus“-nak. Az ódon főiskola boltozatos termében rendezett alkalmi -ünnepélyeken kívül, a távol vidékeken is maradandó hatással -szerepelgetett a kántus. A vidéken a református „nagytemetéseknek“ -legmegkapóbb ékessége mindig a kántus volt; mert a kálvinista temetések -rideg gyászpompájában a fájdalmat egyedül az énekek felséges ereje -fejezi ki. A kálvinista pap a ríkatásnak a mestere, énekeinkből áradozik -a vigasz. Ezeknek az énekeknek az első dalosai meg a debreceni -„kántista“ diákok voltak, azok ma is. Vendégszerepléseiket ilyenkor -gazdagon jutalmazták a Tiszák, Degenfeldek, Wesselényiek, Domahidyak, -Fráterek, Lubyak, Isaákok és a többi nyakas kálvinista urak és -szendeszép kálvinista úrnők temetésein. A temetések után tálalt -toroslakomán persze már nem szívet nyilazó gyászéneket zengedeztek, azok -a régi, komoly magyar dalok csendültek fel. A kollégium mostani -legrégibb, legkedvesebb diákját is a kántus nevelte nagyra. Mácsay -Sándor a debreceni kiváló karnagy és dalszerző – a theologiát elvégezvén -– 1877 óta véglegesített vezetője a kántusnak. Bár időközben a kollégium -ének- és zenetanári székét is elnyerte ez a szerény művészlélek, mint -aki a hetvenes évek óta állandóan kántustag és énekvezér, méltán -nevezhető a debreceni kollégium legrégibb diákjának. Tavaly – Somogyi -Sándor debreceni szobrásszal – ezüst plakettet is verettek a -tiszteletére. - -A kollégiumi „öreg“ kántusnak maholnap ifjabb versenytársa is támad az -egyetemi énekkarban. Bizonnyal öröm és gyönyörűség ez. Hanem azért én -mégis azt hiszem, Mácsay Sándor már csak megmarad holtig kántistának. -Mélyen érző lelkében fel-fellobognak a régi diák-élet derűs emlékeinek -őrtüzei. Visszasóvárogja a rég elzengett melódiákat, midőn még maga is -sort énekelt a kántusban Timár Imre, Csiky Lajos, Fazekas Miklós, Varga -Károly, Vértessy Móric, Nyakas Balázs, Dicsőfi József, Torday Gábor, -Magoss Gyuri, Ferenczy Gyula, az orosz Kisázsiában elhunyt Kállay Ferkó -és a többi más diák-kántista cimboráival… Bizonnyal eszébe jut a pír-i -földesasszony temetése is, az az emlékezetes téli temetés, midőn a -hózivatar, szerencsére temetés után, az érmihályfalvi vasútállomáson -szorította a kántust vagy másfél napig. A vonatok felakadtak a hóban. -Még „peregrinus“ Nagy Jóska sem mert nekilódulni a debreceni befújt -útnak, pedig Jóska kocogvást szaladta keresztül a vármegyéket. - -A vasúti vendéglőbe szorultak a diákok. Másfél napig a négy fal között -„rostokolni“ annyi pihent eszű diáknak: – rengeteg idő volt ez. Nóta, -tréfa, ital: mind sorra kerültek. Dehogy kerülte el a figyelmöket az a -cilinderkalapos utazó úr sem, akit velök együtt szorított be a fergeteg. -Összesúgtak a diákok. A fogadósné konyhájából összeszedtek minden -tepsit, pléh fazekat, fedőt, mozsárt s úgy sorakoztak fel a gyanútlanul -sétáló cilinderes „uraság“ körül. Debrecen ősmagyar vidékén még akkor -nem igen volt népszerű viselet a „köcsögkalap“. A tűzoltódiák „nagy -botos“, a ki basszista is volt egyszemélyben, jó Torday Gábor bőgőző -hangon elkiáltotta: - -– Ki a huncut? - -– A német! – rémséges erővel zúdult fel a kántus… A tepsiket, a -pléhfedőket is összeütötték. A pokoli zajtól, a diákok felzúdult hadától -rémülten sinalt kifelé a cilinderes utazó úr. - -– Nem is került többé a szemünk elé, – beszélte nekem egyszer még -Debrecenben, havas, téli délutánon, – szürcsölgetvén a piarista atyák -pincéjéből vásárolt diószegi bakatort, – néhai vén tiszteletes Timár -diák, a kalandos és tragikus életű „volt pap“, akiben nem közönséges -poéta-lélek és magyar elme égett el, tarlottan és letörötten járván a -vidéki élet kálváriáját. - - - - -Érmelléki szüretek. - -Midőn mézesedik a gohér és vörhenyes bogyóemlőit duzzadozva kinálgatja a -bakator, a csurranós szőlőfürtökön le-lecsípik magukat a darazsak. Node -nem sokáig tart víg életük, mert rajtok ütnek a „berr“-es dérhullajtó -szeptember, október hónapok, hegy-völgyön megkezdődnek a szüretek. A -vincellérek és kádárok hűvös pincék mélyéből csendes pajták ürömszagú -szobáiból napfényre állongatják a hordókat, taposó kádat, lihót, -csebert, puttonyt és a faragott bálványfejes homlokú vén körtefa sajtót. -Karlócától fel Magyarát, Tokaj, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Szerednye és az -egész Érmellék bortermő vidéke megmozdul. Füstfelhők himbálódznak a -hegyek oldaláról. Szüretelő edényeit öblítgeti, forrázgatja a -melegkedélyű gazdanépség. Ha panaszkodnak is a zivataros nyárra, -felderítik őket a szüreti rózsás reménységek. Az Érmelléken is újból -kivirult a szőlőgyökér-féregtől elpusztított szőlőligetek nagyrésze, bár -a felforgató évtizedek társadalmi vízözönje sok magyar tanyáról világgá -seperte a kuriák őslakóit, a kivirult Érmelléken szüretelnek még a régi -barázdák régi uraiból is. A többször szívünket sajgató, lelkünket -szomorító birtokcserék dacára is sok érmelléki szőlő áll még a régi -néven. Ilyen jelesebb szőlők például a székelyhidi hegyen a Gyalokay, -Draveczky, Stubenberg gróf, debreceni Bészler, Kiskágyon csokalyi -Fényes, Reviczky, Magyary, Lakatos, püspök Révész Bálint, Leszkay, -Fráter, Gulácsy, Darvay, Miskolczy, Derzsy, Nagykágyon Pongrácz gróf, -Kazay, Rimay, Lovass, hegymegi Kiss, Kólyon Básty (most Simonffy -Gyuláé), Csáky gróf (most Szinay), Diószegen Zichy gróf, Kuczik, -debreceni piarista, Sankán Paksy, Lévay, Hegyközszentimrén Dalmy, Beke s -több más urak szőlői. - -A filokszera-vész idejétől származik a nótás Érmellék hanyatlása. Ezt a -tündéri tükörként mosolygós szőlővidéket siralmas darabokra zúzta. A -zöldzsalugáteres pajták összeomladoztak. Fű nőtt az üres pincék -küszöbén. A beteg tőkéket kivagdalták és feltüzelték. Fájdalmában -sistergett a százados vén bütyök. Siratta azokat az elmúlt gazdag -időket, mikor még az urak nem szökdöstek el a hegytől; mikor még a -kapásnép nem keseredett le a „szocilustaságra“ és a más vidékre -költözött csokalyi tanító sem panaszolta irgalmatlanul őszinte -rigmusokban: - - Isten hozzád Kágyi hegy, - A vizavéd[3] már elmegy - Más vidékre, más helyre, – - Te is térj már eszedre… - Ettem kolbászt eleget, - Ittam jó bort eleget, - Hogy a szőlő kiveszett, - Vagy hat évig nem termett, - Vízre fogtam magamat, - Káromkodtam nagyokat… - -* - -Az érmelléki szüretek rendszerint október derekán kezdődtek. Csupán -„hegybíró“ uramék szüreteltek korábban, mert később már sok ügyes-bajos -ember dolgával kellett bibelődniök. Hiszen az érmelléki szüretek -országos vásárjárással vetekedtek. Nemcsak Biharból, Szabolcs, Hajdu, -Szatmár vármegyékből is rakott szekerekkel özönlöttek a módosabb emberek -a – hegyre. Mivel a szüret tartama az időjárástól is függött, a -kamráról, konyháról jóelőre gondoskodtak. Némelyik „szilvásban“ egész -falka „szüreti bárányt“, sőt veresborjúkat is őrizgettek a szilvafákhoz -kikötve. - -Zenés hangszerszámaikkal mindenfelé cigányok nyüzsögtek a hegyek -ösvényein. Váradról, Debrecenből és a vármegyékből is a hegyekre -csődültek az első primások, mint a malaclopó cigánybandák. Muzsikától, -nótaszótól zajlott az Érmellék. Egyik pajtánál napközben, másiknál -éjszaka szólott a muzsika, nem egyedül a dáridózás kedvéért, hanem hogy -a szedőlányok, menyecskék, puttonos legények és nyomók el ne -széledezzenek. Muzsikahangok mellett lelkesebben mívelték a munkát. A -klarinét rikoltozásánál a fagyos mustlét sem panaszolták fel a nyomók. - -– Ujujju! – szapora táncot roptak a taposó kádban. Csokalyi Fényes -Kálmán, Bihar vármegyében nevezetes főszolgabíró, különösen jól tudott -bánni népével. Fagyos szüretkor új pár csizmával buzdította a nyomókat, -akik ilyenkor csizmában taposták a bakatort… A kiskágyi szőlőhegy -aljában hivogatólag még fentáll az a gólyafészkes kéményű, sok szobás, -széles tornácos Fényes-pajta (ma Kovásznay Marcel székelyhidi -főszolgabíróé), amelyben Fényes Kálmánék egész Biharországra híres -szüreteiket tartották. Nevezetes, híres nemes úr volt maga Fényes Kálmán -is. Kálmán úrról maradt fent, hogy az egyik homokfutó kocsiját sem szép -szóért, sem pénzért nem akarta odadni Károly nevű kedves testvérének. -Egyszer azonban elragadta a kis kocsit a Kálmán úr négy tüzes lova. A -hídnak át úgy nekiiramodtak a lovak, hogy a kocsi két baloldali kereke a -hídszélen kívül siklott és a kis ér felett a levegőben repült. Egész -bizonyosnak látszott, hogy az erecskébe borulnak és a kocsi darabokra -törik. - -– Tiéd a kocsi! – Kálmán odaszólt a mellette szorongó Károly -testvérének. - -Véletlenül és meglepetésszerűleg, a gyors röperő folytán a kocsi épen -gördült át a hídontúlra, Kálmán úr szavának állott, azonnal átadta a -kocsit Károly testvérének. - -Más alkalommal Fényes Kálmánék már a harmadik hete szüreteltek a -kiskágyi nagyszőlőben, midőn a szüretre elvetődött Vértesről Irinyi -József is, a gyufa feltalálója. Irinyi tudományos módszerekkel, de -kevesebb szerencsével gazdálkodott a vértesi homokon. Persze atyafiságos -magyar vendégszeretettel fogadták, hiszen újabb keletű az a közmondás: – -mihelyt vendég, mindjárt menjék… Még az Irinyi könnyen lobbanó -természete sem volt kellemetlen Kálmán úréknak, sőt annál inkább is -kötekedtek a hajszálhasogató Irinyivel. Az ágyának a lábai alá, az -ellenkező oldalokon, kavicsokat dugdostak, úgy hogy mikor s merre -fordult, az ágya is arra döccent Irinyinek… - -A világraszóló találmányát is méregből vesztegette el Irinyi. Bécsben az -ösmerősei tréfából lekicsinyelték az Irinyi-féle első gyufát, mire -Irinyi mérgében egy vacsoráért túladott a korszakos találmányon. - -* - -Hosszú szüretek alkalmával előfordult az is, hogy fogytomra jutott a -hazai kalács és kenyér. Azért nem lyukadt ki a világ feneke. A szépséges -nemes kisasszonyok nekigyűrkőztek a dagasztóteknőnek és frissen sűlt -kaláccsal, foszlós fehér cipóval kedveskedtek a szüreti vendégségnek; -mert mint azt az én csokalyi Fényes Gyula barátom mondja: - -– A zongora távol volt tőlük. No, meg az anyák fősúlyt fektettek a jó -gazdasszony nevelésre, ami a régi nemes, úri családoknál nem is -hiányzott. - -* - -Enyhe estéken venyigéből raktak tüzet a pajták előtt. A pattogós -venyigetűz lángja a csillagokig felnyúlt. Ezeket a kedves jeltüzeket a -szomszéd falvakból is megbámulták, midőn a sihederek a krumpliba dugott -égő venyigével dobták a rakétát… Abból sem támadt veszedelem, midőn a -hetes esőtől felereszkedett az érmelléki agyag. Mindössze a fuvar -változott meg. Míglen a szüretre négylovas hintón szállottak fel azok a -hamvasarcú, dali madárként kedves Fráter, Fényes, Szunyoghy, Miskolczy, -Buday kisasszonyok, hazafelé menet meg már négyes, hatos ökörfogaton -indultak Álmosdra, Érkeserübe, Érsemjénbe… Mindamellett az ökörfogaton -sem volt hosszú, unalmas ez az út. Balázs Kálmánékat is kocsira rakták. -A szép biharországi kisasszonyok kedves nótáit gyönyörűséggel -muzsikálták a cigányok uthosszant, miközben az úrfiak lóhátról csapták -nem annyira a szelet, mint inkább a sarat a szép lányokkal rakott ökör -fogatok körül. - - - - -Az öreg József főherceg. - -A magyar honvédség 1870-ben még fiatal intézmény volt. A közös hadsereg -tisztjei idegenkedéssel, sőt kicsinyléssel bántak honvédeinkkel. A -csufondáros elbánás nem egyszer tettleges összeütközésig fajult el. A -pazonyi Elek Gusztáv ezredes és Zubovics Fedor huszárkapitány-féle -kemény honvédtiszti-bajnokoknak – karddal és pisztollyal – sok -pöffeszkedő „stiblit“ móresre kellett tanítani, míglen a császármadarak -megszokták és tisztelték a honvédet. Ezek a napirenden lévő -összeütközések még vaskosabban, nem egyszer vérengzéssel zajlottak le a -hadsereg és honvédség legénységi állománya között felmerült -villongásoknál. A piros nadrágjukról és zsinórozásukról „paradicsomos -flaskóknak“ csúfolt honvédek többször karddal és szuronnyal vágtak -vissza. 1870-ben országos feltünést és a „császáriak“ rovására kínos -csufot keltett a székesfehérvári eset, midőn is ott egy alig huszonegy -esztendős fiatal honvédhuszár-őrmester egymagában, súlyos -tölgyfaszékkel, kilenc dragonyos altisztet – közöttük négy őrmestert – -fegyverzett le és vert ki a fogadóból. József főhercegnek, a -honvédfőparancsnoknak is fülébe jutott ez a huszárremek. 1872-ben -Székesfehérváron a honvédhuszár-tisztiiskola vizsgálatán elnökölt az -„öreg úr“ és a sikerült vizsga után a „Magyar király“-szálló emeleti -éttermében ebédet is adott. Az ebédre meghívta az iskolaparancsnokot, a -tanárokat és az iskolába vezényelt tiszteket, – akik mindnyájan fiatal -hadnagyok voltak. Fesztelenül folyt az ebéd s eközben a fenséges huszár -odafordult az alezredes iskolaparancsnokhoz: - -– Nyolcszázhetvenben nyáron itt Fehérvárott történt, hogy egy -honvédhuszár-őrmester kilenc dragonyos altisztet vert ki a csárdából… -Hallott ön erről valamit? - -– Fenség, – felelte az alezredes, – abban az időben nem voltam itt. -Hanem az az őrmester most már hadnagy. - -– Hadnagy?!… Hogy hívják? - -– Csokalyi Fényes Jenő. Éppen itt ül mellettem. - -A fenséges huszár kissé féljobbra fordította érdekes fejét s – az ő -vontatott beszédmódjával – halkan így szólt: - -– Hát, ön volt az hadnagy úr?… Kérem, beszélje el, mint történt? - -Fényes hadnagy elmondta az esetet. - -– Jelentem alázatosan fenségednek, így történt… - -A fenséges huszár, akit 1840 elején Jászberényben avattak fel -Nádor-huszárnak, elmosolyodott és helyeslőleg bólintott: - -– Nagyon jó, nagyon jó! Örvendek, hogy a hadnagy úrnak semmi baja sem -történt. - -* - -Azok víg idők voltak, amikor még gróf Vay László honvédhuszár ezredes -volt a főherceg udvarmestere. Maga Vay is szókimondó, szíves vendéglátó, -derüs lelkű magyar huszár volt. A tisztekre nem a szurkolás keserves -órái, hanem igazán kedves ünnepségek voltak, ahányszor „vizitált“ a -fenséges „öreg“. A vizsgát vagy szemlét mindig főhercegi ebéd követte. -Megkivánta, de a példát is úgy adta a fenség, minthacsak magok között -lettek volna a tisztek. A koccintgatás és diskurálás fesztelenül folyt. -Az egyik ilyen ebéd alkalmával, leves után halikrát szolgáltak fel és a -vendéglős egész tányér apróra vágott vereshagymát helyezett a fenség -elé, aki – midőn észrevette a társaság érdeklődését – megszólalt: - -– Én nagyon szeretem a vereshagymát, de otthon nem juthatok hozzá, mert -a feleségem nem tűri a szagát. Azért tehát csak ha távol vagyok az édes -otthontól, akkor élhetek hagymával; node ilyenkor azután ki is rúgok a -hámfából… – Miközben ő császári és királyi fensége a tányér hagymát -kebelezte, Fényes hadnagy gróf Vay ezredesnek tartott előadást a -legjobbízű hagymásfalatról. Amely nem más, mint a nyársra húzott, -pártűznél sütött szalonna, midőn is a magyar ember a sercegő -szalonnazsírt a balkezében tartott, só-paprikával füszerezett, -karika-hagymával bőven rakott vékony pirítós kenyérre csepegteti… - -Gróf Vay egészen fellelkesült: - -– Fenség! A Fényes hadnagy tud ám egy kitünő hagymásétel-receptet. - -– Hát beszélje el a hadnagy úr, – mondta érdeklődéssel a fenség, – -tanítson meg bennünket arra a jó eledelre. - -– Minálunk Biharban úgy csináljuk azt, – Fényes hadnagy előadta a fenti -receptet. - -A fenség arca felderült: - -– Na, kedves Vay, ha hazamentünk, ezt megcselekedjük az alcsúti -tanyánkon. - -Az ilyen főhercegi ebédek után még egyideig együtt „tislizett“ a -társaság. A fekete kávét ott itták meg. A főhercegi „cercle“ is -családiasan – táblabírósan – az ebédlőasztalnál történt meg. Forintos -szivarokat szívtak a tiszturak, – bezzeg később, mikor már a fukar Nyáry -báró volt az udvarmester, hétkrajcáros szivar járta… A fenség, ebéd -végeztével, ezüstkupakos makrapipáját szedte elő, melyre magyar címer -volt kifaragva. A rövid megyfaszárról nemzetiszín selyembojt díszelgett -és a jóféle szűzdohányt sallangos zacskóból sajátkezüleg kapargatta -kedves pipájába. - -– Már én csak nem adok egy pipa jó magyar dohányt száz havannáért sem, – -szólt s ázsiai gyönyörűséggel eregette az illatos füstkarikákat. Midőn -pedig csendes pipaszó mellett kidiskurálta magát, átment a másik szobába -leheveredni. Búcsuzkodott a társaság is, gróf Vay elmenőben mindig rájuk -szólt: - -– Fiaim, rakjátok meg a zsebeteket szivarral, mert mostanában ilyent úgy -sem szívhattok… – Ilyenkor bizony négy-öt darab szivar a dolmányzsebbe -vándorolt. - -* - -A veszprémi hetedik honvédhuszárezredet 1878-ban Sárváron -összpontosították, Kutassy Ignác alezredes parancsnoksága alatt. -Előléptetési sorra került, vizsgáznia kellett, hogy miként vezet el egy -huszárezredet. A vizsgára József főherceg is megjelent lovag Henneberg -Károly altábornagy lovassági főfelügyelő és a dandárparancsnok -kíséretében. Kutassy példányképe volt a daliás szép, gyönyörű magyar -huszárnak. Midőn kétezerforintos sötét almásszürke paripáját combközé -kapta és a kantárszárat neki eresztette, huszármondás szerint, a veszett -fergeteg is csak csiga-biga volt a Kutassy alezredes száguldásához -képest. Vezényszavával túlharsogta a legélesebb trombitát. Leirhatatlan -az, amidőn Kutassy az egyes oszlopban menetelő huszárezred éléről -két-háromszáz lépést előre robogott, majd visszafordult a dübörgő ezred -felé és – égretartott tenyérnyi széles huszárpallosát villámként -megsuhintván – vezényelt: - -– Előrefejlődni! Vágtát, indulj! – Ezt a félemletes vezényszót nemcsak -az ezredoszlop végén hallották meg. E hang csattanásától kilométer -távolságokra ijedezve ugráltak ki a nyulak és reppentek fel a fogoly -madarak; sőt Henneberg altábornagy kijelentésével: - -– A határbeli ürgék is mind kibujtak a lyukból, mert azt hitték, hogy -égiháború támadt… - -A vizsga, természetesen, kitünően sikerült. A tisztikar ebédre a -főherceg vendége volt. József főherceg elégült jókedvében ekkor mondotta -Kutassynak: - -– Az alezredes úr olyan igazi magyar huszár, hogy én üdvösnek tartanám, -ha az alezredes urat halála után elégetnék és visszamaradó poraiból -egy-egy csipetnyit beadnának minden huszárnak, hogy hasonlatosak -legyenek önhöz… - -* - -Az 1880-as évek elején az erdélyi részen zajlott az őszi hadgyakorlat. -József főherceg, Fejérváry honvédminiszter és a lovassági felügyelő, sőt -báró Nyáry udvarmester is résztvettek azon. A fenséges úr és a -kegyelmesek alá Fényes kapitány huszárszázada adott egy-egy jó -hátaslovat. Valami tehénlegelőféle területen pihenőt tartottak, a fenség -is leszállott. Midőn azután ismét felüléshez kászolódott, észrevette, -hogy a csizmája és sarkantyúja a tehénhulladéktól bemocskolódott. -Kérőleg tekintett körül, de már ekkorra oda is ugrott az egyik szemfüles -küldönc huszár és a nadrágzsebből kirántott csipkés, székely -díszkendővel „lepucoválta“ a fenség lábbelijét. Majd tisztelgett. Azután -maszatos kendőjét – ünnepi komolysággal és gondossággal összehajtogatván -– visszadugta a zsebébe… József főherceg ezt már nem bírta ki tovább, -megszólalt: - -– Hogy hívnak és hol szolgálsz, édes fiam? - -A huszár keményen vigyázz-ba vágta magát: - -– Császári és királyi fenségednek alázatosan jelentem Csürdöngős Mózes, -a magyar királyi kilencedik honvédhuszár ezred első századánál, első -szakasz közvitéz, – szakaszparancsnok Szuper Mihály hadnagy úr, -századparancsnok Fényes Jenő százados úr, osztályparancsnok Forster Emil -százados úr, ezredparancsnok Jánky Lajos ezredes úr, dandárparancsnok -Bulyósdy (Bulyovszky) Károly ezredes úr, lovassági felügyelő Henneberg -Károly altábornagy úr, honvédelmi miniszter báró Fehérváry Géza -altábornagy úr őkegyelmessége, honvédfőparancsnok ő császári és királyi -fensége József főherceg úr! – A góbé még tovább is folytatta volna a -bemutatkozást, de már ekkor a főherceg közbevágott: - -– Jól van, nagyon jól van fiam Ördöngős. Látom, hogy tudományos huszár -vagy. Hm, de, mondsza, van-e valami vagyonod? - -– Alázatosan jelentem császári és királyi fenségednek, semmi sem az -enyém, ami rajtam van. - -– Jó, jó! De, hát amikor otthon vagy? - -– Alázatosan jelentem, ha neézek az eégre s ha neézek a földre, minden a -másé vagyon, amit szemeim látnak. - -– No, no édes fiam Ördöngős! Az a zsebkendő talán mégis csak a tied, -amellyel a csizmámat megpucoltad?… - -– Alázatosan jelentem, az sem az enyém. Azt is csak a gyakorlatra adta -ide a szeretőm. - -Már erre a főherceget is elhagyta a hidegvére. Jobbnak látta felhagyni a -további kérdezősködéssel. A kikivánkozó nevetést bajusz alatt -visszafojtván, egy ragyogó sárga körmöcit odanyomott a góbénak: - -– Derék huszár vagy fiam. Nesze, ezt meg kösd a zsebkendődbe! – A -főherceg később, időmultával, visszafordult a kisérethez beosztott -Fényes kapitányhoz: – Százados úr, ez az Ördöngős huszár ügyesnek és -ragaszkodónak bizonyult s én hiszem, hogy ő belőle jó altiszt válnék?… - -– Parancsára fenség! – felelte Fényes kapitány és a hadgyakorlat végével -már „tizedesi“ két-két csillag ragyogott a Csürdöngős Mózes huszár -zubbonyának gallérján. - -* - -Míg élt: – magyar érzésével, magyaros egyszerű szokásaival, magyar -huszár-erényeivel példányképe volt honvédségünknek az öreg József -főherceg. Holta után is a miénk maradt. Teste magyar földben nyugszik. -Emlékével fel-felmelengeti lelkünket. Másként írnák a históriát, ha -abban az időben – az ő vezérletével – háborúba vezették volna a -honvédséget… Hajh, de a szárazságos hosszú békében meddőn sorvadtak el a -legdicsőbb huszár-erények. - - - - -Magyar-Szeged. - -Magyar-Szeged! Lehetne ezt másként is írni?… Bizony, alig száz -esztendővel: „Rátz-Szöged“ néven emlegették ezt a tiszaparti magyar -tanyát; holott a szeri-pusztán áldozást tevő Árpád vezér fehérlovas, -puzdrás magyarjai hasították az első barázdáit. Az ösztövér keleti ősök -félvad szlávoktól, réti éhfarkasoktól hódították el a szűzföldet a -Tisza-Maros közén. Vízililjomok virítottak ottan, midőn a vadász, halász -és pásztor magyar vitézek az első bogárhátú földkunyhót megásták a -nádasok és mocsártölgyek rengetegében. A potrohos öreg kőbástyákhoz és -keresztes templomokhoz szintén magyar kéz gyúrta, magyar kéz égette a -keményen kongó első érctéglákat. Rácok, dalmaták, németség későbben -szivárogtak be. Mint ahogy a fecske fészket tapaszt a kész házfalra, a -biztonságos ereszet alá. Az idegen törekvéseket tutorozgató udvari -politika mellett eshetett meg, hogy a fecskékről keresztelték el -„Rátz-Szögednek“ az ősmagyar „Mező-Szegedet“. Az a csufondáros -„rátz-nevezet“ nem is tarthatta fenn magát. A szegedi magyar népkazán -magába olvasztott rácot, mint belpalánki németet, sőt – szaporafajta és -dolgos – magyarjaiból százával, ezrével csurrantja ki munkásember -feleslegét nem ugyan az amerikai kőszénbányákba, hanem Szlavóniáig, hol -tunyha idegen kezeken dudvásodik a magyar föld. - -Ez a Szeged nem hiában beszéltet magáról olyan sokat. Ez a sűrű beszéd a -duzzadó élet szava. Életöröm melódiái ezek. Magyar kasza peng ott. -Magyar mesterek pőrölye cseng ott. Mikor a „nagy árvíz“ boldog fehér -házait fekete iszapba fullasztotta és a sárgasörényű árvízrém csecsemők -bölcsőjét kavargatta a felszakított sírgödrök felett, – ez a nép hitét -akkor sem vesztette. Egészséges életkedve virágot bontott a harsogó -örvény felett is. Érezte erejét. Hivatásának tudatában megnyugodva -fogott a romok eltakarításához. A veszedelmek csatamezején nem riadt -vissza az új tűzhelyek felépítgetésétől sem. - -Századok képét előrefestegető, századok alakulását előre kicövekelő -méretek azok a várostervek, melyekben Tisza Lajos gróf, ez a józan -kálvinista ésszel és méltósággal számító, mindenkinél büszkébb magyar -főúr e kiválasztott népnek az ifjú Magyar-Szegedet térképre foglaltatta -és megalapozta. A város mocsárba sülyedt belsőtelkein ugyan évtizedekig -kántáltak még a kecskebékák. A Tisza Lajos gróf királyi biztostól -merészen alapozott és a körtöltéssel bevehetetlen magyar várnak -elkerített Szeged város ilyen arányú életképes fejlődése kivihetetlennek -tünt fel. A bámulatos sugárutak, páratlan körutak, nyílegyenes -oldalutcák, a szabályos piacok és sétaterek tussal kihúzott fekete -vonalai inkább megdöbbentőn, mint biztatón vigyorogtak le az üres fehér -várostérképről. A talpát megvető, helyét a legmostohább viszonyok között -is fenntartó magyar népjellem hullámveréseit tanulságosan ábrázolja ez a -mind tovább színesedő térkép. A magyar jellemerő kiválasztott -példányképe, a bámulatos szegedi nép alig néhány évtized alatt -kitöltötte a hézagokat. A mocsárszagú földből százával, ezrével dúródtak -ki a téglaházak és paloták. Egyre hamvasabban, egyre felségesebben -bontakozik ki a szűzies magyar alföldi középpont: – minőnek holdas -éjszakákon, ablakából eltekintvén a rom város felett, Tisza Lajos -álmodta és akarta Magyar-Szegedet. - -Magyar-Szegeden azóta sem szünetel a falbontó csákány csattogása. A -malteres kanalak nem rozsdásodtak be. Kállay Albert hosszas főispánsága -idején, az okos szóra hajló néhai öreg Pálfy Ferenc korszakos -polgármestersége alatt hatalmas lökésekkel haladt előre, előbbre a város -a Tisza Lajostól kicövekelt úton. Amikor pedig a munkáskezek szünetlen -kopácsolásától és a sok elegyes értékű birálgatástól zúgni kezdett -Kállay Albert feje, Eiffel mester remek Tisza-hídján az újszegedi -rózsaligetbe sétált át frissülni. Már a séta tekintetében öreg Pálfy -Ferenc podeszta sohasem tartott főispánjával, bár gyönyörű fogatai is -voltak az öreg úrnak, a Tisza partján inkább gyalogszerrel bandukolt -kuriája felé. A halpiac tarka népén, a Tiszán úszkáló hajókon mindig -talált kedves szórakoztatót. Ennek ellenére bölcsen megértették egymást -az újszegedi rózsáskert-barát főispánnal és becsületes végrehajtói -voltak Tisza Lajos hagyományának, a Magyar-Szeged kiépítésének. Azonban -azt is el kell ismerni, hogy a városi tanácsban és a -képviselőtestületben is egyenlő szeretettel, egyenlő nemes -áldozatkészséggel fogták fel és értették meg Szeged hivatását nemzetünk -életében. A süvöltős hangú vén Babarczy József fiskális, Magyar János -pápaszemes prókátor kollégájával, latinul és ékesen beszélő öreg -szénátor Vágner Károly úr (tőle származik a kitünő mondás: volt ott -minden – tudnillik a dorozsmai lakodalomban, – csupán kénálás nem -volt!), zsombori Fodor István a kiváló városi tanácsos Károly fiával, -nábób szatymazi Zsótér Andor (már az apjának száz bőgős hajója fuvarozta -a búzát Tiszán-Dunán), miniszteri tanácsosságra emelkedett Enyedy -Lukács, Taschlerék, a kiváló oktató piarista Magyar Gábor, az ugyancsak -piarista Tóth Antal a községi iskolák felügyelője, raggambi Fluck Ferenc -48-as huszár, jótékony Oltványi Pál prépost, a nagytehetségű, de -szerencsétlen végű Vass Pali, Ivánkovits János (később rozsnyói püspök) -és testvére Sándor, a főügyész, a költői lelkületű Szabados tanácsnok, -gavallér Szluha főkapitány és hivatali örököse a jóakaratú Rainer József -hosszúszárú tajtékpipáival, melyekhez hasonló készségekből karikázta a -füstöt a halvérű Drót (dr. Tóth) Pali is, a diplomata László Gyula -vicepolgármester, köteles Bakay Nándor, Lábdy Antal a művelt magyar -nagyiparos, tanyalakó óriás Pálfy Antal (Tóni bátyánk egyszer -földhözvágta a vásári hírhedt birkozó Markuleszt is), a szelid apát -Varga „páter“, a népszerű pap, szónok, emberbarát Jászay Géza -plébánostársával (címzetes püspök azóta), história író Reizner János, -Pillich Kálmán Szeged Eötvös Károlyja, Nagy Sándor öreg szerkesztő, Rósa -Izsó, csendes Tóth Mihály főmérnök, nyakkendőtlen republikánus Polczner -Jenő követ, Lőw Emánuel a tudós és hazafias főrabbi, mintagazda -Lichtenberg Móric, vendéglős Balogh Ferenc, zöldkalapos Zombory Tóni -tanácsnok (az „ujdondászok“ ádáz ellensége), a jóízű, remek szegedi -magyar Fajka János főszámvevő, mindenttudó Obláth Lipót, a szegedi -népélet érdemes örökítője Kovács János író, pattogós Kószó Pista az -ügyvéd, Kulinyi Zsigmond, Békefi Antal (a szegediek Tónija), Palócz -László, Balassa Ármin az ujságírás berkéből a többi derék szóvivőkkel -soha nem voltak kerékkötők, az értelmes szegedi tanyásgazdák példányképe -Papp Pista sem, az alsóvárosi öreg parasztvezér Vőneki Pál uram sem, aki -különben elvégezte a gimnáziumot a piarista atyáknál, sem a kuruc Sáry -János hentes, furfangos Ruzsa Vince sem. Elmúlt a Masa sógorék kora, -akik lovas-szoborral akarták megtisztelni a szerzetes Dugonics apó -emlékét. Magyar-Szegednek ezen lelkes újraépítői, bár maguk érezték -legnyomasztóbban a terheket, meghoztak a „városért“ minden áldozatot. -Olyanoknak ismertem meg őket, mint a szülőföldemről azokat a kedves öreg -hajdúgazdákat, kik utolsó jártányi erejükkel is nemes gyümölcsfát -oltogatnak, diófát ültetgetnek a kis – onokáknak… - -A szülőváros iránti nemes szeretetben és áldozatkészségben nem maradtak -hátrább az utánok következett mostani ifjú szegedi polgár nemzedékek -sem, akiknek az élén a nagy eszű és meleg szívű irodalom- és -művészet-barát Lázár György polgármester már nemcsak építgeti, hanem -csinosítgatja is a szeretett „várost“. A tervezésnél széles látkörű, a -kivitelnél ernyedetlen Lázár György még a régi városépítők közül -nevekedett nagyra az atléta Bokor Pál, Taschler Bandi (a nagytata), -elegáns Gaal Endre, jóbarát Balogh Károly, kedélyes Koczor Jancsi -(másként I-ső János is), komoly Szekerke Lajos[4] tanácsuraival együtt. - -* - -A palotás ifjú Magyar-Szegednek kedves kiegészítő részei a Felsővároson -azok a boszorkás hírű, kanyargós sikátorok is. Itt lappangott Dugonics -apónak az ódon, lesüppedezett háza, melyben bölcsője ringott. Melynek -diófaasztalánál az iromba lúdszárnyat művészi írótollá faragta. Honnét -koporsóját kikísérték a temetőbe, merrefelől a Makkoserdő tölgyfái, -cserfái rengedeztek. Lelkes piarista Dugonics apánk nem éltél hiában. -Bárlan könyveidet nem forgatja a nájmódis-világ, nyelvednek aranykincsei -kophatatlanok. A lippenős pillájú szegedi menyecskék, az édes ajkú -szegedi lányok ma is a te nyelveden beszélgetnek. Dugonics apánk nem -éltél hiába, ha mindjárt a kőfalbontó csákány földreterítette a te -egyszerű, ősi házadat is. Mert ritkulnak már a Maros-utcában is a -zsalugáteres fehér házak. Malomkő nem terpeszkedik a modern házak -küszöbénél. Felejtgetett mesék, érthetetlen hagyományok, idegenszerű -nevek örökítik még a régi idők, régi emberek emlékét. Ahogyan ott -kanyarog a Hóbiárt pasa utcája is… Szerelmes természetű ember lehetett -ez a főrendű muzulmány. Az utcát is azért nevezték el róla, mert a -felzúdult szegedi menyecskék – a kalandos basát – itt verték agyon -papuccsal… Magyar-Szeged olyan is vagy te, mint szeliden folydogáló -Tisza folyód. Mélységeidben csoda erők, iszapba sülyedt őskincsek -rejlenek. Aki állott partodon, aki kóstolta vizedet, többé nem felejthet -el. A szegedi kopogós sarkú, icipici szattyán női papucsok ákácfámnak -utolsó virágzásakor is megdobogtatják szívemet. - - - - -Gabara piktor. - -Gabara piktor egy furfangos hírű, csinjeiről nevezetes, különc szegedi -csizmadiának volt a gyermeke. Az asztalos-inas Munkácsi Mihály a pemzlit -és színes festéket a műhely zugolyában kéznél találta. Füttyszó mellett -tulipiros rózsákat, hupikék liliomokat és tulipántokat festegethetett a -menyasszony-ládákra. Az ifjú asztalos-inas képzeletéből harmatos -virágbimbókat és képeket fakasztottak már ezek az egyszerű -festékkeverékek is. Bezzeg más sorsú a csizmadia-inas. A Gabara csapongó -képzelete is minduntalan a csirizestálhoz tapadt, mint ahogy a tál -szélére telepedett selyemszárnyú legyecskék is ott ragadnak… Ezek a -mostoha körülmények leginkább igazolják a Gabara Vince született -művésztehetségét, mely a szerény világítású csizmadia-műhelyben is -kibontotta szárnyacskáját s a csirizes tálról is felrepült. Már -kezdetleges rajzaival annyira feltünt, hogy a szegediek városi -ösztöndíjjal küldték ki Münchenbe a fiatal csizmadia-legényt. Ottan sem -vallottak szégyent vele, rajztudása alapján a müncheni akadémiára is -felvették Gabarát. Gabarát kezdetben felkarolták a müncheni -mestertanárok, mert művészi kezenyomán az őstehetség lángja lobbant fel. -Jövőt jósoltak neki. Egyideig haladt is meglepően előre, de azután -egyszer csak – magyar tehetségeknél nem ritka az ilyen sors! – -megbicsaklott. Mindinkább elhanyagolta tanulmányait. A hét elején, mikor -a tanár „beállította a modellt“, még csak feltévelygett az iskolába. -Egykét óráig elpiszmogott a festőállvány körül, azután szökött ki a – -szabadba… Lassan olyanná hervadt a művész lelke, mint letarolt liget. A -vizsgálatokra is cimboráitól szedegetett össze rajzokat, melyeknek -egyszerűen aláfirkantotta nevét. Szegedre is leginkább ilyen rajzokat és -festményeket küldözgetett haza. Otthon örvendezve hiresztelték a -jóakarói, hogy „micsoda nagy piktornak indul ez a Gabara“. A müncheni -mester-iskolában akkor még nagyobb volt a tanszabadság is, tehát a -„bizonyítvány“ miatt sem aggályoskodott Gabara. Mindig jó -bizonyítványokkal tüntették ki, olykor-olykor megnyilvánult ősereje a -tanárokra is hatással volt. Elnézték a gyarlóságait. - -* - -Alig pirkadt a nyári hajnal, Gabara már talpon volt. Már hajnali fél -háromkor ott fütyölte a „Rákóczit“, a müncheni magyar művészek -„jelhangját“, piktor cimborája ablaka alatt. Az emeleti ablakba -harsányan kurjantotta fel a borzasfejű debreceni Kovács János piktornak: - -– Gyere már te Kovács! Mert a bajorok elszagolják előlünk ezt a finom -levegőt… Az Izár-partján neki vágtak az erdőségnek. Ahol legcsendesebb -volt a bájos vidék, felállították a festőállványt. Gabara ilyenkor sem -sokáig pacsmagolt az ecsettel, mihelyt felszikkadt a harmattól a pázsit, -leheveredett a vadvirágokra. Pompás ötletekkel vidította, találó -megjegyzésekkel irányította cimboráit. Maga ritkán festegetett. Midőn -cimborái nógatták, azzal elégítette ki őket: – Egye fene a gyakorlatot, -pajtás! Az elmélet a fő. - -Gabara mégis egyszer, tanárja ajánlására, jó pénzért vállalkozott, hogy -megfesti egy müncheni gazdag nagyúrnak az arcképét. Nagyobb összeg -pénzről volt szó, tehát Gabarában is felpezsdült az élelmesség. -Belekezdett az arckép festésébe. A kollegák a festményt féligkész -állapotában megbámulták. Gabara három évig folyton készült a -befejezéséhez, végül is örökre eltávozott Münchenből és még mindig nem -készült el a festménnyel. - -A Gabaráék cimboraságához tartozott egy Rosenmayer nevű, nagy igyekezetű -és „eszményies“ piktortársuk is, aki az „angol park“ századéves fái -alatt mindig oly áhitattal viselkedett, mintha csak a templomban -ájtatoskodott volna. Ilyenkor a tréfát sem szívelte s mivel azt is -kitapasztalták Gabaráék, hogy Rosenmayernek – ez alkalommal – fityingje -sincsen és a rendes „sörözés“ költségeihez nem társulhat a jámbor, -elhatározták a megugratását. Az angol park többszázados fái alatt Gabara -kezdette: - -– Te Kovács, – szólt a mester s rámutatott egy mohos öreg tölgyóriásra, -– mit gondolsz, hány éves lehet ez a fácska? - -– Hm, – debreceni Kovács Jankó különben is megfontoltan szokta leadni a -szót, – ez bizonnyal lehet már vagy tizenöt esztendős… - -Rosenmayer a festőállvány mellől felütötte – a fejét. Gyanakvón -pislantott a két betyárra, de mégcsak akkor veresedett el, amikor Gabara -megcsóválta fejét s gyászosan fanyar pofával, mint örökigazságot bökte -ki: - -– Nono, barátom… Lehet ez már vagy húsz éves is! - -Rosenmayer dühében nagyot ugrott. Felkapdosta a holmiját: - -– Bolond betyárok! – kiáltással elrohant. - -* - -Gabarának éppen oly barátságos, kedves és hiszékeny népség kellett, mint -a müncheni bajorság, mely a berlini bugrisnál is kiadósabb sörívó. A -vérbeli bajornak nincsen szemefehérje sem, az is kárminszínben úszik a -tenger italtól. Gabara a három év alatt legalább is hatvanszor -változtatott lakást. Széles Münchenben nem volt olyan korcsma, ahol nem -ösmerték és fel nem krétázták volna a mókázásairól is népszerű szegedi -piktort. A szavát is készpénzül fogadták a kedves bajorok; ugyanis -Gabarának volt egy varázsigéje, mellyel a legtolakodóbb hitelezőjét is -kezes báránnyá szelidítette: - -– Morgen kommt Geld von Szegedin; majd holnap ha megérkezik a szegedi -pénz! – e varázsigével kvártélyos házaknál, hentesnél, boltokban, -kocsmákban, szuszternél, szabónál, művész kollégái között, fent az -akadémián három teljes esztendőn keresztül mindig, mindenhol érvényesült -Gabara, akinek volt is valami bizalomgerjesztő vonás az arcában, -lekötelező előkelőség a megjelenésében. Cézár arcú volt ez a -csizmadia-fiú és amely bajorral egyszer beszélt, az a kedves ember -eskűre kész volt, hogy „Herr von Gabara“ csupán mókából krétázik és -legalább is földesúr – Szegedországban, ahová „akadémiai festő“ -diplomával került vissza. Gróf Tisza Lajost, a hatalmas királyi biztost, -is lefestette. A szegedi lapok szerkesztői, Nagy Sándor és Enyedi Lukács -szerkesztők lelkes sorokban hívták fel a városi tanácsot Gabara „remek -képének“ megvételére. Azonban ez a sikere sem jelentett szerencsés -fordulatot zátonyra jutott életében, bohókás fejét ivásnak adta. Bárlan -a szegedi családoknak még sok képet megrajzolt és festegetett, lejebb, -mindig lejebb került az élet forgatagában. A művészet isteni lángjának -ihletése kiégett lelkéből, eldurvult kezéből porba esett az ecset, a -müncheni akadémiai festő visszakerült a – csizmadia-műhelybe. Már ekkor -csizmadiának sem vált rendes mester belőle. Elvadult a várostól is, -kihúzódott a szegedi tanyákra és a pusztán mint különködő, részeges -foltozó csizmadia éldegélt még néhány évig. Testében megtörve, lelkileg -meghasonolva – kora ifjan – hunyt el. Kint a pusztán ásták meg a sírját -is. - - - - -Az asztaltársaságok. - -A XIX. század első felében minden magyar háznál tárt kapu, illatozó -meleg tűzhely, tele pince fogadta a vendégeket. A vendégváró barátság -virágkorát élte. A kávéházat és kocsmát kényszerből keresték fel a -tisztességes emberek. A vásáros közönség, meg az alkalmi korhelyek -vetődtek be az ilyen helyekre, akik egyszer-egyszer ki akartak rúgni a -hámfából. A régibb magyarság szórakozását otthon: – a család, komaság, a -barátok kedves környezetében élvezte. A tűzhely hivogató lángjai akkor -kezdettek elhamvadozni, midőn az ősiföld megmozdult az új eszméktől -forrongó ifjabb nemzedék lába alatt. A régi családokból irodalmi, -színművészi, politikai eszményekért rajongó ifjak mind többen és többen -sodródtak ki bizonytalan, otthontalan küzdésekbe. A fellángolásoktól -emésztett ezen rokonlelkek, a satnyán serdülő újkor váltott gyermekei -verődtek össze először a régi Pest kávéházainak és vén vendéglőinek -sarokasztalainál. A diákság, korhelykedő vidéki földesurak, világjárt -lelkes iparosok közlegényeskedtek nekik. A jó vidéken, nagyobb iparűző -és kereskedő városokban később alakultak ki asztaltársaságok, midőn a -szabadságharc fergetegei felforgatták a nyugodalmas ősi berendezkedést -és az idegen erőszak is betört, célzatosan rombolta a családias -tűzhelyeket. És a nemzet legjobbjai közül ezrek hajszolódtak -nincsetlenségbe. Midőn már birkózni kellett a napi kenyérszerzés -gondjaival is. A lelki gyászhoz anyagi romlások is járultak. A -vendégváró, venlátó rácsos magyar kapúk egymásután így csukódtak be. -Hajótöröttek és az otthontól elszakadt küzdők seregestől özönlöttek -széjjel. Az öreg hazabölcse, Deák Ferenc is kocsmára, sőt – lakni is – -kocsmába szorult. Ámde az alkotmány feltámasztásával a magyarság -rabbilincseit leverte. A nemzeti élet tavaszát felvarázsolta a hó alól. -A senyvedő magyar lelkekről egyszeriben leolvadt a jégkéreg. A szeretet -meleg érzései csorgadozni, csergedezni kezdtek, mint a kis patakok. A -rokonlelkek és szívek egymást keresték, mint ahogy a csergedező -erecskékből a kikericsvirágos, boglárkás aranysárgazöld tavaszi réten -fenékig áttetsző, üde tavacskák folydogálnak össze, az újraébredező -magyar életnek honfi bútól és csalóka reményektől nemesült lelkű -bujdosói így keresték fel egymást. A füstös kávéházban, vén fogadók -sarokasztalánál így szivárogtak össze. A hazaszeretet és nemzeti célok -jelszavaival így alakultak különféle asztaltársaságok. Némelyik -aranypennával írta be nevét a magyar élet történeti könyvébe. - -* - -Az 1880-as esztendőktől Debrecenből országos hírnévre emelkedett (a -Cegléd-utcán a Papp Gyurka-féle Kis-Pipa vendéglőben) a gróf Vay Dániel, -gróf Teleky Sándor ezredes és a református püspöki titkár (volt 48-as -vadászfőhadnagy), Bodossy Pál bátyánk asztaltársasága. A két mágnás -nevét sokat emlegették a régibb Magyarországon, Bodossy nem volt grófi -származás, ámde nálánál nemesebb megjelenésű daliát nem ösmertem. Még -magas korában is magyar uri férfiszépség volt, hozzá szikrázóan ötletes, -minden társán felülemelkedő gavallér s mélyen érző költői lélek is. -Előkelően szerény és dicsekvésnélküli vitéz katonája a nagyidőknek, aki -a bölcs világfi Vay és kalandos lovag Teleky mellett sem szorult félre, -sőt egymaga lelke volt a társaságnak. - -– Pali bátyám! Pál bátyám! – volt a Bodossy neve az alsó és felső -tiszavidéki református vármegyék úrinépe előtt. Ahol személyesen nem -ösmerték, a hetedik, tizedik vármegyében távolfekvő kuriákba a diákok -hordták el az ő gyönyörű magyar hírét. A két kálvinista gróf és a -Bodossy asztalánál a tiszavidéki magyarság legérdekesebb alakjai -összetalálkoztak. Földesurak, református papok, podolini számkivetésre -kész piaristák és kollégiumi bohém tanárok, a főiskola öregebb diákjai a -teológiáról és jogakadémiáról, ügyvédek, bírók, városi és megyei -tisztviselők, katonatisztek, szinészek, szinésznők, nagycivisek, -bormegissza vén kálvinista tanítók, írók, ujságírók, lapkiadók, -félbemaradt és minden szép reményre jogosult zsenik átutazó ellenzéki -képviselőkkel tarkítva, akik közül csak Thaly Kálmánt, Illyés Bálintot, -a harangszavú Uray Imrét, Papp Eleket, Kiss Albertet említem fel… Az -„uri civisek“ közül ölelnivalón kedves tagja volt a társaságnak Vértessy -Lajos. A nagy színművész Zilahy Gyulát, akinek csak „Zsül ecsém“ volt a -neve, különösképpen szerették mindnyájan s ha Zsül egyszer-egyszer -lekésett a mindenesti összejövetelről, Vértessy szemrehányón nógatta a -bájos művészfiút: - -– Gyüjjön! Gyüjjön már no Zsül ecsém! Peletykáljunk egy kicsit… – -Azonban a peletykálásnál nem állott meg Vértessy Lajos. Minden szép -célra kinyílt az erszénye is. Mindamellett Vértessy Lajosnak is került -ellenlábasa, a többszörös milliomos nagy pénzkufár civis Kavicsdi, aki – -megszállván a jólélek, – harangot öntetett a verestemplom tornyába. – -Átkos pénzen készült szégyenharang ez, – méltatlankodott Vértessy, – a -szent eklézsiának el sem kellett volna fogadni. Valahogy ki kell -köszörülni ezt a csorbát, hát meg is cselekszem. Én meg most már órát -csináltatok a verestoronyhoz… - -– Nem értem Lajos bátyámat! – érdeklődött az ártányfejű (értsd: a vastag -nyakára!) nagyrábéi és szoboszlói Thóth László pápista tanító és -debreceni ujságcsináló ott helyben, akinek a tiszaujlaki pedrőtől mindig -öklelősre állott a tinószarvú hegyes bajsza és akinek a vers szerint: -„érdeme volt a debreceni uzsorás hajsza“, – nem értem Lajos bátyámat, mi -dicsőségét keresi abban, ha majd az uzsorás Kavicsdival együtt -emlegetik? - -Vértessynek felvillant a szeme: - -– Hát megmondom néked, öcsém! Kavicsdi komám holta után sem nyugszik meg -abban, hogy az én órám kalapácsa örökétig ütiveri az ő bűneinek -megváltásául szánt nagyharangot!… Tényleg így is történt. A -verestoronyból ma is hallani, hogy zivataros éjféleken miként -veszekszik, csattog s pattog kisértetiesen zúgva-búgva a két kemény – -immáron halott – ellenfél lelke… - -Vay Ábrahám gróf atyafi látogatóban, református egyházkerületi közgyűlés -idején Vályi János főkurátor, Kiss Áron (később református püspök), az -érmelléki ezermester Nagy István esperesek is többször társultak itt. A -színháztól Ellinger Ilona, Békéssy Rózsi, Locsi mama, a két ludtalpú -páratlan kómika, az énekes Halmayné, vendégszerepléseikor Blaháné is, -Ujházy, Vizvári, Ecsedi Kovács Gyula, Zilahy, a kedvelt Zsül, Rónaszéki -Guszti, Szatyi bá (Szathmáry Árpád), a baritonista Haday Sanyi, a -nagyobbfejűek közül, szeretettel keresték fel ezt a helyet, melynek -nevezetességét szolgálta az örökös kórista Gulyás Miska is, aki Papp -Gyurkától ingyen kapott ebédre-vacsorára ételt (amennyi belefért), -csakhogy sort igyon a mulató urakkal (persze, szintén mint vendég), s -nem Papp Gyuri volt az, aki ráfizetett erre az eredeti üzletre. A -rezesorrú öreg Kerékgyártó kántor bátyánk, szerényen három -deciliterezgetve, nem kevesebb diószegi bakart pusztított el. Amikor a -mágyikás Hatvani zseniális utódja, a kollégiumi kiváló fizikus, Nagy Pál -tanár tartott szabad előadást a fehér asztal mellől, megállottak a -szemek, elnémultak a nyelvek, hogy végül harsogó kacajjal törjenek ki a -felvillanyozott kedélyek. Kacagott még az is, akinek a rovására ment a -szabadelőadás, mígnem a recsegős Beér Kálmán rendőrkapitány rákezdett a -nótára. Bíz ez sem volt utolsó élvezet; olyan recsegős hangja volt -Kálmán úrnak, hogy a kedves öreg Herman bátyánk zsebében akárhányszor -összetörte a borkorcsolyának vásárolt – mogyorót… Még a vén Kutasi Imrét -is felülhaladta korra, Zichermann Herman volt a debreceni ujságkiadók -nesztora. A 48-as idők viharait is átélt jó öreg „Debrecen-Nagyváradi -Értesítőt“ szerkesztette és adta ki áldozatkészen. Egész sereg -bohémcimboraságot maga köré gyüjtött Herman barátunk, akivel bizony -„lapszerkesztés“ és „kiadás“ közben a különös eseteknek egész sorozata -esett meg, amidőn Szombathy Jankó, Siposs Bálint, Timár Imre, olykor -Szabolcska Mihály is, természetbeni ellátás mellett, a szerkesztő -segédjei voltak. Persze, minden lapszám összeállítása (szerencsére heti -ujság volt a jó öreg Értesítő) alkalom volt az – ivogatásra; hát ittak -is a fiúk szerkesztés előtt, szerkesztés közben, szerkesztés után is, -sőt némelykor inkább ittak, mint szerkesztettek a Herman bácsi gaszkónyi -legényei. Az egyik alkalommal is tiszteletes Timár diák – -eklézsianélküli palástos pap volt Imre, – a „lapcsinálás napján“ -délelőtt tizenegy óra felé lehetős mustos fővel és bágyadtan támolygott -a szerkesztőségbe. - -– Szent Isten, te ember! Mi van a vezércikkel? – aggályoskodott az öreg -Herman. - -– Nincs, – felelte kurtán Timár diák. - -– Nem ett meg a fene! – Hermanból kitört minden keserűség, – hisz’ -délutánra nyomják a lapot. - -– Az nem baj! Te csak hozass sört, szivart, meglesz a vezércikk, hanem -azután mielőbb hagyj magamra!… – Herman bácsi duhogva ballagott a -Vilmos-ba (híres sörház volt ez), Timár diák miután bekebelezte a liter -sört és rágyujtott a szivarra is, szintén – távozott. Már ő azonban -kocogvást ment Bodossy Pálhoz: - -– Pál bátyám, vezércikket kérek, de mindjárt! - -– Hm!… Azaz, hogy várjál csak! – Pál bácsi az íróasztalfiókból -kikeresett egy sárgult nyomtatványt, – nesze! Én ma is csak azt vallom, -amit ezelőtt – tíz esztendővel… - -A lap délután rendes időre kikerült a nyomdából. Herman bácsi boldogan -ölelgette körül Timit: - -– Igazán szép lapot adtál. A vezércikk különösen jó… Ki írta? - -– Én! – felelte spártai rövidséggel és szerénységgel Timár diák. - -– Bolond, – Herman bácsi megsajnálta a törődött vén fiút, – mért nem -szóltál Bodossy Palinak? Szívesen megírta volna helyetted a Pali is… - -– Persze, hogy persze! – hümmögte Timár és folytatták tovább a -barátkozást a Kis-Pipában, ahol Vértesy Arnold is otthonos volt. Az ezen -korbeli debreceni írók és ujságírók gárdájához tartoztak Gáspár Imre de -Galantha (ki nagy vagyont örökölvén, ujsághirdetéssel rendelte fel Arany -Bika szállóbeli lakására a – hitelezőit és néhány nap leforgása alatt -súlyos tízezreket szétosztogatott!), Kovács Guszti (ki Sekszpire műveit -fejből idézte és szavalta), a lengyel-barát Kósa Barna elmélázó poéta -ujságíró, Vértesy Gyula, igazmondónak nevezett Szombathy János, Zoltai -Lajos theologusból vedlett történetíró, piktor és minden egyéb, a hetyke -és mégis szelid szép barna Laky Imre úrfi, a társaság kedves „Imriskéje“ -(ki már akkor mint tehetséges író kezdte, majd katonatisztből -államrendőrségi felügyelő lett), Karczag Vilmos, Kerekes Géza, a -Villám-élclap szerkesztője, az öblös Péter Gábor, riportersorban Londesz -Leksi, a szorgalmas Hoffmann Sándor, a jó tréfára és mulatságra szintén -mindig kapható vidám „kiadó“ (akinek csak „veres“ volt a neve), -Szabolcska Mihály a nótás diákjaival, Balogh Zsiga ügyvéd, ugyancsak e -pályáról a lovashajdú „édes lelkem“ Szilágyi Bálint bácsi is (nem sokáig -kellett bíztatni, iziben elropta a szoboszlói döbögőst), Vass Anti, a -bíró, Simonffy Gyula huszáralezredes, Osváth főhadnagy, a bécsi Burger -közös ezredbeli kapitány (akinek a vén szürke „Julcsa“ lovát már a -„császár“ is személyesen ösmerte a – hadgyakorlatokról!), a szilaj Tóth -Sándor rendőrfogalmazó, Polónyi Andor, a debreceni csónakázótó mókás -ellentengernagya, a flótás Nagy Kálmán orvos-doktor. A kereskedői kart a -világlátott vasas „angol“ Klekner Manó, Otrokocsi-Végh János (a Blaha -Lujza udvari szállítója) és a hazafias szepességi Ganofszky Lajos -nagyfüszeresek képviselték. Gencsy Gyurka, Dalmy Laci, Budaházy Bandi -mulatós gavallér urak is betekintettek ide olykor a megyékbeli -pajtásokkal. A Magyariak, az Imre és Kálmán (meghalt ez a kiváló primás -is), mint serdülő legények zengették a házi muzsikát. Akkor még csak -„kis Magyari“ volt a nevük, most az Imre gróf Tisza Istvánnal „komás“. A -rücskös Papp Gyuri vezérletével (ha leült, akár az elhízott dajkahátú -Tóth Kálmán, nehezen mozdult Gyurka bácsi, ki egyébként Bodossy Pál -mondása szerint olyan dagadtfejű nagy darab ember volt, mint egy -hindu-bálvány!) –, Gusztika, a négylovas büszke nemesi familiából -levitézlett Récsey Gusztáv, rátarti vén pincér és az akkor még fürge, -fiatal Kemény Jankó „koma“ szolgáltak fel ma már szinte hihetetlen olcsó -árért pompás ételeket, felséges érmelléki, egri és tokaji borokat… Akkor -az volt a jelszó és tartottuk is hittel: - -– Sohse halunk meg! – Ezen erősfájú magyaroknak legtöbbje kint nyugszik -már a temetőkben. Mennyire megváltozott a mi szűkebb magyar világunk is -– azóta!… - -* - -A debreceniek bohém-cimboraságát túlélte és társadalmi kihatásra -felülmulta az aradiak „Kossuth Lajos-Asztaltársasága“, mely közel négy -évtized óta virágzik a kiválóan szívós magyar „Kálmán bácsi“ (Nagy -Kálmán) vezetésével. A hazafias, jótékony és művelődési törekvések -szolgálatában példásan, sikeresen tevékenykedik ez az erős szervezetű és -erős összetartású társaság; valósággal vezet a hirtelen lobbanó, hamar -szertezüllő magyar asztaltársaságok között. A néhány évtizeddel ezelőtt -még erősen németes, sőt szerbes aradi polgárság megmagyarosítása körül -hervadhatatlanok az érdemvirágai. Kiválósága ennek az asztaltársaságnak -az is, hogy a felekezeti és faji ellentéteken – a megértést keresve – -felülemelkedett és hogy az idegen nevű, többször még nyelvükre is idegen -elemeket a hazafias eszmények ápolásában, a szülőváros iránti ragaszkodó -szeretetben igazán testvéresítette. E meleg baráti körben kedveltették -meg a magyar nyelvet, a magyar nótát az idegen ajkúakkal. A nemzeti -érzések bűvkörébe itt vezérelték be őket a hazafiasságnak olyan alkuvást -és meghátrálást nem ösmerő igehirdetői, mint az egyenes magyarlelkű volt -osztrák katonatiszt Nagy Kálmán, néhai Kövér Gábor, Bauer Gyula, Barabás -Béláék; mert Barabás Béla is itten bontogatta szárnyait, innét -emelkedett ki az országot átívelő szivárványos hírnévre. A hazafias -aradi ügyvédek közül az öreg Péterffy, a puritán Vizer Lajos, Mülek -Károly, Müller Károly, – a „Karcsi“, – Szilvássy László, Nikolics Döme, -a gyújtószavú nagylaki volt követ Nagy (másként macedóniai) Sándor itt -nem a paragrafusok görbítésén törték az eszöket, a hazafiság oltárán -áldoztak. Bárlan itt a hívők lelke az öntűztől is eléggé lángolt. Hiszen -a Nagy Kálmán táborában a magyarságnak olyan rajongói sem voltak ritkák, -mint Ternajgó Cézár, az ujaradi milliomos svábok virágosan szónokolgató, -magyarruhás patikusa. Az aradi 1848–49-es honvédek, Polgári menház, -Iparosok rokkantalapja, a szegény tanulókat segélyező egyesület, -külföldön tanulmányozó iparos ifjak, Városi és izraelita árvaház, -Szegényház állandó támogatásán kívül-e névtelen, de áldozatkész -kispolgároknak oroszlánrészük van abban is, hogy a vértanúk emlékét -szobor hirdeti, hogy a kőoszlopos vesztőhely, a vértanúk kivégzésének -szent földje a nemzet tulajdonába ment át. Az október hatodiki gyásznap -ünneplését is ez a társaság kezdeményezte és tartotta ébren. A nemzeti -ereklyék és emlékezések papjai ők kezdettől, akik a nagyidők történetét -Arad utcáin és házain emléktáblákkal örökítgették meg. Ezüstből -Kossuth-serleget öntetett, majd Kossuth Lajos szobrot is állíttatott ez -a társaság; mely tagjait nem rang, a vagyon, a felekezet szerint, hanem -a feddhetlen polgári és hazafiui erények értékelésével toborzotta. Arad, -a „vértanúk városa“, hazafias hírnevét nagyrészben e lelkes férfiak -buzgóságának köszönheti. - -* - -Az aradi Kossuth Lajos-asztaltársaság tanyája, számos esztendőn -keresztül, a zeg-zugos sikátorú „rác-fertályban“, a „Jó pásztor“ -nevezetű fogadóban volt. A vén kuruc Novotny Lajos volt itt a fogadós. -Hosszuszárú tajtékpipáit remekbe szívta ki. Ezüstgombos mellényére -széles, fehér, bibliai őspásztor szakáll omlott le. Az öreg úr büszke is -volt a szakállára, a legdrágább büszkeségei mégis a lánykái, a -szépséges, szende, szőke Margit, Iréne és a lobogó feketeszemű, -makrancos „kis cigány“ Mariska voltak… A szakállra visszatérve, az én -időmben remek fekete szakáll volt a gránátos termetű, ernyedetlen -társulati főnótáriusnak, Schwartz Zsigának a lengeteg szakálla is. Az -évek során abba is ezüstfehér szálakat öltögetett az idő, hanem szivök -és lelkök fiatalosan meleg maradt ezeknek a derék embereknek. A -nyugdíjas 48-as honvédfőhadnagy, May Soma nyolcvan és valahány esztendős -korában is sort tanyázott a fiatalabbakkal. Étvágyát, itókás és mókás jó -kedvét – irigyelték, irigyelhették az ifjan öröknyugovóra tért Rausch -Kálmánék, Hrabovszky Lajos és a többi megviselt fiatalok, akik a -bolondos Nyilasi Matyival, Fóriss Pistával az aradi temető-kertben -sokáig hiában várták May bácsit. - -A Kossuth-asztalhoz tartoztak: az iparososztály dísze, az érzékeny, -komoly Millig Matyi és az ezüstsarkantyus Húzó Pista is. Pista volt az -egyetlen magyar viseletű aradi kávés, akihez fogható cikornyás -felköszöntőket csupán a debreceni hírneves szűcsmester, nemes Bisotka -István uram mondogatott különféle „borközi álláspontokból“. Darutollas -Húzó Pistának volt a nótája: - - Faluvégén jártam, - Bábaszarkát láttam. - Az a fene bábaszarka, - Hátul van a farka… - -Némelykor a vérbeli humorista Angyal Dezső pékmester, az újaradi -sváb-tájszólás mesteri előadója is belesegített a Pista nótájába -Iritz-zel, aki elválhatatlan iródeákja, hajnalokig fennvirrasztó társa -volt a „magyar kávésnak“. Bezzeg nem tartoztak az éjszakai baglyok -sorába a csendes nagy Weil Lojzi, sem az igazán „úri-szabó“ Cziráky -(nemesi előnevét büszkén használta a cégtáblán), még a nyakas -mészárosmester Glück Hánzi sem. A tréfát elértő Bérczy nászt, a régi -vágású városi kamarást Leviczky Tiborral (a vármegyétől), Ravasz Imrével -hamarébb el lehetett csábítani az elől Jakab, hátul Mór (valóság szerint -Jakab Mór) barátunk hajnali kávéházába; az ilyen kiruccanásoknak a -javíthatatlan öreg legény Krausz „Palcsi“ sem volt elrontója. Tonesz -bácsi, a „fekete kutyás“ füszerüzlet főnöke a sarokról, már csak -estharangszóig kapott kimaradást. A tűzoltó Pankert Viktor -zászlótartónak beillett ebben a társaságban, nem úgy a kis Kalmár, aki -az aradi veteránok egyesületében (volt akkor ilyen hadastyán testület is -a Nyáry Béla fővezérletével) balszárnyas volt. Kakastollak repkedtek a -díszkalpagján és a kardjáról nem is volt tanácsos beszélni, mint akár a -boldogult Tiszti Lajos szerkesztőnek az ő 48-as honvéd hadi élményeiről -a haragos tüzér Szedlák Mátyás előtt… - -Lánybeszédű Sárga Lukács és a zsandárviselt Kiss Fránci az alkalmi -korteskedések során váltak ki. Hellyel-közzel ellentétbe is kerülgettek -a Kossuth Lajos-asztaltársasággal. A hallgatag ivó öreg honvéd Hatschek -bácsi soha! Gyulay Pista bátyánk a nyomdász és laptulajdonos sem… Nem a -kegyeletemen és szeretetemen múlik, hogy az aradi volt legnagyobb -halkereskedőnek elfelejtettem a nevét. Szelecsán vagy Telecsán volt ez a -kedves öreg úr? Román ember létére 48-ban is a Kossuth Lajos honvéd -katonája volt, későbbed lelkesen szolgálta a Kossuth-asztaltársaságot -is. Oláh bőjtök idején füstölt csemegehalakból és kaviárból tálalt olyan -lakomát, hogy „szikla borral“ ugyancsak meg kellett öntözgetni e bőjtös -inyencségeket. - -Nevezetes ellenlábasok voltak mindig – e társaságban – Klapok Muki és -Ravasz Imre aradi népszerű fényképészek. A fehér abrosznál szívesen -licitáltak egymásra, különösen a góbé Ravasz Imre volt az, ki szívével, -erszényével minden mozgalomból részt kért. Még a torkával is szolgálta a -nemes ügyet. A Kossuth-társaság pénztára javára, csengő pénzért, -akárhányszor elénekelt egy-egy „miseberákot“. Klapok Mukinak ez fájt -leginkább, mert az ő hangja nem termett a nótára; node Ravaszt is elérte -a végzete. Negyvenéves aradi tevénykedései után díszünnepelték s az ő -inkább kopasz, mint fehérfürtös fejére is ráénekelték az – áldást… Ilyen -nyűhetetlen tagja nem sok került a Kossuth Lajos asztaltársaságnak, -amelyhez pedig a jó konyha, jó pince, jó társaság s főként a varázsos -magyar úr és hazafi, az elnök Nagy „Kálmán bácsi“ kedvéért szeretettel -társultak (legalább kültagnak) a mindenkori aradi színészek is Ujházi -Edétől le Tompa Kálmánig, Mezey Pétörrel, Bács bácsival, a színházi -pénztáros Gonda Lacival együtt. Az ujságírók: Murai Károly, Gárdonyi -Géza, a felköszöntőiről is emlékezetes lófőszékely „csiki kend komám“ -Cs. Endes Dániel szerkesztő, Londesz Elek, Kosztka Miska, Benedek Árpád -s még sok mások örömest melegedtek fel itt. A képzőművészetet a nemrég -elhunyt Györgyössy Rudi piktor képviselte, aki utoljára az aranyszívű és -aranyoskedélyű Nikolics Döme ügyvédnek volt a hegyszőlőn pásztora s akit -barátunk, a karakán Döme úr, ménesi kulacsborral és teljes dohányzó -készséggel temettetett el… Ámde hiányos és tökéletlen volna a leírásom a -fortélyos vén pincér és címeres „német birodalmi“ nemes Herr von Lübeck -Hermán felemlítése nélkül. - -– Lübeck! – neki kiáltották. - -– Gyüvek! – már hozta is a „penészest“, amely üveges ital a Novotny apó -hegyaljai borokkal gazdagon rakott pincéjének egyik zamatos -különlegessége volt, – gyüvek! – már hozta is a penészest. Tépett -lelkemet felmelegítik, derűvel töltik el a régi emlékek, mert az az -igazi szegényember, akinek még emlékei sincsenek, aki mindig csak az -árkokat kerülgette a virágos mezőn. - - - - -Notárius Bekk Pista. - -Béla király névtelen jegyzőjétől kezdődőleg, nemzetünk életében mindig -hasznosan és jelentősen szerepeltek a nótáriusok. A papság mellett -századokon át a jegyzők voltak a köznép vezetői. Amazok inkább a -lelkiekben, a nótáriusok az élet mindennapi küzdelmei között intézték a -nép bajait. Ha egyszer megírnák a magyar nótárius-kar történetét, -pusztult falvak elsimult temetőkertjéből a haza- és népszeretetnek, a -művelődésnek sok felejtett nagyjellemei sorakoznának fel a -névtelenségből. Az a szegedi nótárius is, akiről itt megemlékezem, -legérdemesebb tagjai között említhető fel a nótárius-karnak. Németesen -hangzik a neve (Beck), de belső és külső tulajdonságaiban, szokásaiban -megrögzöttebb eredeti magyart nem ismertem a szegedi Bekk Istvánnál. -Szegeden, a tiszamenti színmagyar városban negyven esztendőn át népszerű -kedves fogalom volt a Bekk István katonaügyosztálybeli jegyző neve, -alakja, karakán magyar jelleme. Emberöltőn át százezernyi magyar ügyét -képviselte a hajszálhasogató katonasággal szemben. Szeged népe – ezért – -hálás szeretettel ölelgette körül nótárius Bekk Pistát. Ugyanis -Istvánként csupán a hivatalos írásokon szerepelt ő kegyelme, – Pisti, -Pista úr, Bekk sógor volt az ő neve mindig. A sógor-nevezet a saját -szavajárása után ragadt rá, mert akit szeretett és meg akart becsülni, -ha mindjárt tanyai tarhonyáshasú kismagyar volt is, sógornak, sógor -úrnak szólította. Bekk Pista után Szegeden így támadt egész sereg -népszerűvé vált sógor a polgárság köréből, mint teszem azt: a várnagy -Apró Pista sógor, rendőrbiztos Szekula és Bende sógor, halászmester Bitó -sógor, a vendéglős Janik, Kis Palcsi, halászcsárdás Ónozó Poldi sógorok, -Lechner-téri boltos Böröcz Pál sógor, a szakácstudományáról híres -utibiztos néhai öreg Gróf János sógor, nótaszerző alsóvárosi -franciskánus barát, páter Radvánszky Jóska sógor, Kabók sógor a magyar -zsinórdíszek rajzolómestere, paphalmi nagygazda Gombos Sándor sógor, a -mókás vadász, szinész, író és ivó Terestyéni, másként Csényi Gyula -sógor, tanyai kapitány nátha-Tóth Antal sógor, nagyszakállú -igazgatótanító Kovács Pista sógor, ki minden felköszöntőjét „már a régi -görögök“ bevezetőszóval kezdette, a „polgárőrség“ zászlótartója -fésűgörbítőmester Hirháger Fránci sógor a Felsővárosból, piktor Jóska, -aki egyébként nem piktor, hanem Kovács József tűzoltóparancsnok volt, a -Kertész ügyvéd és Kertész a csirkefinánc (vámellenőr) sógorék, Kriszt -sógor, a nagyorrú városi gazdász, a branyiszkói honvéd s főlevéltáros -Koncz „tátival“ és a többiek még sokan, eredeti, érdekes, érdemes -oszlopai egy színmagyar, erős és derült polgári életnek. Persze Bekk -Pista sem kerülhette el sorsát, végül maga is „Pista sógora“ lett az -egész városnak. - -Bekk Pista, aki Debrecenben is diákoskodott, az 1860-as évek végén -került Szeged város szolgálatába. A „víz előtt“ még más kedvű nép lakta -Szegedet. Munkára szorgos volt ez a nép akkor is, hanem azután a -mulatozásokból is kivette részét. Hivatalnokok, kereskedők, iparosok, -halászság, hajósok, gazdálkodók mindnyájan tele kamrával, pincével -rendelkeztek. A jó mód ébren tartotta a jókedélyt, a vigadozó kedvet is. -A legharsányabb közmulatságok a Felsővároson, az úgynevezett -„kiskaszinóban“ zajlottak le. Testvérként szórakoztak ott a -„batyubálokon.“ Az étel-ital egyébként sem volt drága, a cigányok is -beérték a sűrű garassal. Micsoda érzékeny magyar nótákat zengedeztek -akkor. Micsoda daliszépek voltak azok a táncok is. Csörgött, csattogott -a sarkantyú, a lányokon, menyecskéken ropogott a bodros fehér ruha. -Kipegtek, kopogtak a piciny cipellők. Jobb nótás legény, délcegebb -táncos egy sem került ottan vicenótárius Bekk Pistinél. A barnahajú, -buzavirágkék szemű vidám legény évtizedeken át lelke maradt a szegedi -mulatozó társaságoknak. Amilyen pontos volt a hivatalában, hivatalon -kívül a névnapok, disznótorok, lakodalmak, keresztelők, szüretek, -sátoros- és nem sátoros-ünnepek minden szórakozásaiból részét -nyűhetetlenül kivette. Öregeknek és fiataloknak igaz gyönyörűségére így -élt Bekk Pista még a rettenetes emlékű árvíz után is, amely pedig -alapjában felforgatta Szeged társaséletét. Sok muskátlivirágos tűzhely -nem épült fel többé. A jómóddal elúszott a régi füttyös gondatlan jókedv -is. A romok felett palotásabb város támadt. Megnőttek az igények. -Elfinomult az izlés, de felszaporodtak a gondok, felburjánzottak az -idegen erkölcsök is. Más Szeged város volt ez már. Más! Csupán Bekk -sógor maradt meg a réginek. Nem ellenzette a józan haladást, hiszen -tanácsaival ujságíró barátainak révén szeretettel szolgálta, nem egyben -irányította is azt, mégis búsan nézte a szegedi magyar jelleg -kivetkőzését. Legalább részben megpróbálta visszacsinálni a „vízelőtti“ -régit. A magyaros érzésű embereket összehozta. A nemes magyar szokásokat -ápolta. A palotás Szegednek is igyekezett megadni magyar zamatját, -magyar zománcát. Érzéseit, magyar lelke belsővilágát külső viseletével -is igyekezett kifejezni. A magyar ruha le nem vedlett róla. Egész -látványosság a Bekk sógor ruhatára, találtatódnak ebben száz rőf -zsinórral cifrázott nadrágok is… Hát még amiket kardokban, fokosokban, -szíjfonatokban, fafaragásokban, kulacsokban, gombokban és magyar -csattokban összegyüjtött?… A magyar csattgyüjteménye különösen olyan -gazdag, olyan eredeti, olyan egyedülálló, melyhez fogható sehol az -ország egyetlen gyüjteményében sincsen. Bekk sógor szorgoskodásának az -eredménye a szegedi néprajzi múzeum is, melyet, mondhatni, a hivatalos -körök ellenére erőszakolt ki. Már ma ez is egyik büszkeségük a -szegedieknek. Nótárius Bekk Pistának valójára nagy érdeme és -érdekessége, hogy az újkor átalakító hullámcsapásai között, mely -oktalanul lekicsinyelt népéleti kincseinket tömegestől sodorgatja le az -enyészet mélységeibe, – sem szívét, sem fejét nem veszítette el. És míg -egyrészt nagyhálóval halászgatta a felejtés iszapörvényéhez sodort -kincseket, másrészt a maga nemes szeretetét fel tudta gyujtani sok -kiváló írónk és művészünk lelkében is. A Szegeden felserdült írók közül -Mikszáth Kálmán, Pósa Lajos, Sebők Zsigmond, Lipcsey Ádám, Gárdonyi, -Kemechey, Tömörkény, az inkább lágyszavú Homok (Cserzy Mihály), „költő“ -Kisteleki Edus, világjáró Becsky Laci és még többen is „szegediek“ -merítettek, meregetnek ma is a Bekk sógortól szinte ihletett erővel -feltárt népéleti történeteinek, jellemzéseinek őskincseiből. A művészek -közül Vághó Pál, Fadrusz, az öreg Vastagh apó, Garay Ákos mindnyájan -gyönyörüséggel keresték fel a szegedi nótáriust, akinek atyai -támogatásával kerültek a művészi pályára – az egyszerű föld népe közül – -a Németországban ösmert nevű rajzoló, Berlinben kint lakos Tóth-Molnár -Ferenc, a Franciaországba elszármazott Fancsali-Nagy János festők, egy -Végh nevezetű szobrász. Ezermesterkedő szegedi műiparosokat ugyancsak -Bekk sógor buzdított a különféle „magyar mívekre“. - -Hermann Ottó, Seemayer Vilibáld megbecsülték, figyelmükre méltatták a -nótárius Bekk Pista néprajzi ösmereteit. Node nem is csoda az, hogy a -népéletnek annyi minden hétfátyolos titkát elleste Bekk sógor, hiszen -egy-egy vasárnap délután – korra nézve – három-négyszáz esztendőt -képviselő Matuzsálem apók összegyültek az asztalánál, mint vén Somogyi -Jóska pandurkomiszáros, aki Rózsa Sándort a „szegedi várba“ bevitte, a -Rózsa Sándor barátjai közül Zákány uram a kilencvenkét esztendős -alsótanyai öreg gazda, Pottyondy „bácsi“, ki már 48 év előtt mint -főhadnagy szolgálta a „császárt“ Taljánországban, Viski szíjgyártó, -Bárkányi a pék, Kiskaskötő-Tóth János 48-as hadnagy s még sok másan -vízelőtti öregek… Makrapipáink szűzdohánytól füstölögtek ilyenkor. -Savanya buckai illatozott a rózsás kancsóból. Sok minden komoly dolog, -de huncutság is szóba került. Mesék és valóságok elegyest bokrétástól, -mint az aranyos napfénynél kibontakozó árvalányhaj pihés fehér fürtjei a -réten, a virágszagú magyar mezőkön. Hej, huj! Olykor az udvari dudás -Csonka-Bukoca-Tanács Ignác vizimolnár gazda is „rátette“ a Joó-pálost, a -régi szegediek verbunkos táncdalát… Minek folytatnám tovább! Elavultak -már azok a magyar nóták. A hegyről lefelé ballagunk mi is, kedves Pista -pajtás. - - - - -A dudások. - -A szerbekről, tótokról oláhokról tartják, hogy a dudaszó a legkedvesebb -muzsikájuk. Tótról, oláhról most nem beszélek. A szerbekre csakugyan ma -is igazság, hogy dudás nélkül a lakodalmuk sem igazi lakodalom. Még a -Vojnicsok, Dungyerszkiek is megkivánják olykor-olykor a dudaszót. Ezek -az igazi, legsikerültebb bácskai mulatságok. Az angolszabású köntös -lehámlik az urakról. Égőszemű bunyevác, füstös orthodox szerb lelkük -kívánsága szerint járják a bolondját. - -– Hujju, juhh! – a dudaszóba belezördülnek a mélabús zengésű tamburák -is. – Hujj, ju! – Ti édes Danicák, Maricák! Ilyenkor szép az élet. -Ümmög-zümmög a kórus. Zsibolyog a duda. Ez a tánc. - -Régentébb a magyaroknak is kedvelt zenészük volt a dudás. Apafi Mihály -fejedelem urunk idejében a főurak mulatságain is ott szerepelt a dudás. -Mártogatós, döbörgetős hajdutáncot jártak a duda ingerletes hangjaira. -Még a templomban is szóhoz jutott a dudás. A régi Szegeden, a -karácsony-éjszakai éjféli misénél, az egyházi szertartások után, a -boszorkányok órájában, a minorita-atyák templomába dudaszóval vonultak -fel a felsőtanyai pásztorok. Bizsergetős dudaszó mellett énekelték -pásztornótájukat „Jézuska köszöntésire“. Midőn kövér volt az -ajándékbárány és a kecskegidó, a minorita páterek fráter-szakácsa is a -pásztorok közé elegyedett és a kegyes öreg Mária dajkákkal, bizsergetős -dudaszó mellett, az oltár körül, a Jézuska jászolánál úgy táncoltak a -szeri-puszták magyarjai… - -* - -Pogányhangszer a duda. Nem hiában készítik többnyire kecskebőrből, -érzéki hangok sikolytoznak a kebeléből. A kecske különben is a néphit -babonáshírű, titokzatos állatjai között szerepel. A fekete macskák, -fekete kakasok, fekete kutyák, fekete ártányok ördöngös -állatseregletében a fekete kecskének is kitünő hírneve van. A -boszorkányok többször kecskén lovagolnak kárhozatos péntek-éjféli -mulatozásaikra. Az ördög pofáját és a kecskefejet is hasonlatosnak -mondják; tehát abban is van valami, hogy a dudaszóval mulatozó ember az -ördög-tükörében nézdegeli magát. A kecskebőr-dudából ördögöcskék -öltögetik ki szőrös nyelvüket. Vihogják a mámoros embert. Rémletes, -mégis kacagtató torzképekkel vigyorognak rá… A dudaszóval halálig -lehetne csiklándozni az embert, midőn a meztelenül ledér visongások -ellágyító melódiákkal váltakoznak vakmerőn, szilajul. A dudaszónak ezen -ördöngös varázslata a mi nagy írónkat, Mikszáth Kálmánt is magával -ragadta s ha majd egyszer fekete kecskén – az árnyékvilágba – ellovagol -az utolsó dudás is, hirök, nevök fennmarad. Mikszáth Kálmán írásaiban -élni fognak a dudás Lapusnyákék. Hisz ennek a bölcselméjű, képzelő -erejében mégis bájosan gyermekies nagy írónknak az írásai is piros -süveges, fekete palástos éjféli dudás igéző muzsikájára emlékeztetnek. -Aranyporos napfényen fekete pillangót varázsol a fehér rózsára. -Meglepőleg odavetett szavával elborzongat, majd pogányos gyönyörűségekbe -csiklandoz minket. - -* - -Én Istenem! Mennyi jövő-menő érdekes alakja is volt egy-egy régi magyar -portának. A kamra, a pince áldásaiból bizony sokfelé jutott. Kinek -marokkal, kinek vékával, kinek zsákkal mérték a kenyérnek valót. Üres -kézzel senki nem távozott a bálványfaoszlopos kapun kívülre. A pusztuló -magyar világ ősalakjai között időnként egy öreg dudás is be-benézett -hozzánk. Bagoly Bálintnak hívták, de „Fúrú“ volt a csúf neve. Olyan öreg -volt már, hogy mindennap egy régi nótát felejtett el a vén dudás. Az -uriházaktól éldegélt már. A dudája nyakán s fején dúsan kirakott -kalárisszemekről regényes történeteket beszélt. Százszor elsorolta, -melyik gyöngyszemet melyik asszonytól vagy lánytól kapta, mikor még ő -nyalka, fiatal dudásember volt… Halottak voltak már azok mindnyájan; de -a vén dudás nem hagyta veszendőre az emléköket. Porladó női szépségek, -régi táncok, felejtett nóták tört emlékeivel volt tele a fogatlan szája -és nyekergős öreg dudája. Valahol a temetőszél felé lakott Bálint. -Csupán és egyedül azért haragudott szörnyen, midőn a kocsmákban -huncutságból ráfogták a dudájára, hogy az macska bőréből készült… - -Később egy igazi nagy dudást, telivér magyar dudást Szegeden ösmertem -meg. A vizimolnárok rendjébe tartozott Csonka-Bukoca-Tanács Ignác. Mint -vizimolnár, mint dudás emlékeztető eleven jelül maradt vissza a régi -világból. Malomja a szegedi Alsó-Tiszán, valahol a Boszorkány-szigetnél, -garatolt. Nem lángelős lisztet őröltek már azon. Paprikatörő malomnak -alakították át. - -Bukocát nótárius Bekk Pista „sógorral“ kerestem fel szép ünnepi-délután. -Az Alsó-Városon a Pálfi-utcában volt csinos tornácos háza a -vizimolnár-dudásnak. A padláslyukból piros paprikafüzérek virultak ki az -utcára. Odabent éppen borotválkozott a dudás. A fehér szobasaroknak -fordulva, tükör nélkül borotválkozott a dudás. Várakoztunk az -ösmerkedéssel, meddiglen az éles késsel símára kaparta orcáját és -gégáját. Ekkor bemutatkoztunk. Paroláztunk is egymással: - -– Bukoca uram, van-e itt közeliben valami jó csárda? – tudakolta -mindjárt Ábrahám Jani pajtás a Rókusról, aki sallangos paripákon -repített le minket az Alsó-Városra. - -– Volna bizony itt. Csak mindjárt az utcasarkon van egy, ahol finom -piros bort mérnek, – felelte a dudás. - -– Akkor gyerünk! Ne hervadozzunk itt száraz torokkal, – Tömörkény István -az író is közbevágott, – lóduljon át kelmed is velünk egy ital borra. - -– Még pedig dudával együtt, – szólt nyomatékosabban katonaügyi nótárius -Bekk Pista. - -A dudás rábólintott: - -– Ügön! Ott leszek! Még pedig a kecskefejűvel, – Ignácnak ugyanis két -dudája volt. Az egyiknek a koronafájára kecskefej, a másiknál -kisasszonyfej volt kifaragva. A kisasszonyfejűt gyengébb dudának -véleményezte Ignác, – bárlan ez cifrább, mint a kisasszonyok… Az igazi -duda – kecskefejű. - -– Mekk, mek! – hamiskásat nyekkentett a kecskefejűvel. A kidülledt -üvegszemű, szakállas és kunkorgós szarvú fejecske szinte öklelt, -vigyorgott is, mint egy sánta ördög. - -– Honnét sikerítette ezt a csudát? – tudakoltam. - -– Magam farigcsálok ilyesmit, – a dudás kidűtötte mellét. Széles melle, -bivaly nyaka volt a komának. Eleven sárga szemei dévajul villogtak. A -kövér, kerekarcú embernek csupán a bajúszsodrintás nem sikeredett. A -bajúsza bizony szaporább növésű is lehetett volna. Midőn tovább beszélt, -az arca csak úgy dagadozott az önérzettől: – az ám, dudafejeket is -farigcsálok én. A szerb dudások messzi földről eljárnak én hozzám -kecskefejekért… - -– És a nótákkal hogy vagyunk, – mondtam én. - -– Ami az újabb ficánkos nótácskákat illeti, bizony azokért nem törtem -magamat. Azonban a régieket illetőleg becsülettel szolgálok az uraknak… -– A csárdában emberül is beváltotta szavát Csonka-Bukoca-Tanács Ignác, – -ez volt a neve, nem én találtam ki… Mint beteg birka tüdőjéből a hangok, -nem herregett az őkelme dudája. A kecskefejű dudából élesen, kedvesen, -ingerletesen süvöltöztek, zsibolyogtak kifelé a melódiák. - -– Hujj, juhh! – Ábrahám Jani és a fekete Pillich Imre a nemes várostól -már kurjantott is, dobbantott is, midőn a „superes“ táncnótába kezdett a -dudás. Akkor meg mindnyájan elméláztunk, földnek szegtük tekintetünket, -midőn a búsongós parasztiak következtek: - - Magasan száll darumadár, - Nagyokat is kurjant… - -– Üljön le már kend! – mondta Tömörkény, mert a dudás állva zötyögette a -hangszerét. - -– Ilyenkor, kérem, nem lehet. - -– Már miért nem lehetne? - -– Amikor én most szolgálatban vagyok? – a kérdésre kérdéssel felelt a -dudás, a megbotránkozás erősen kiérzett a szavaiból. - -Bekk Pista is megszólalt. - -– Hát ráncosszárú bűgatyája van-e még kendnek? - -Keserveset nyekkentett a duda. Restelkedve hümmögte az ember: - -– Kimönt már az a divatból… - -– Hujj, juhh! – némely éjszakán a holdfény palástos szél pogányos szilaj -nótahangokat sodor végig a Tiszán. Az utolsó vízimalom utolsó molnára -dudálgat ilyenkor. A malomházajtó küszöbéről fel nem jegyzett, -felejtett, különös, régi, nyers magyar nótákat dudálgat. És én elhiszem -azt, hogy ilyenkor megelevenedik a Boszorkány-sziget[5] átkos porondja. -Régi, félelmetes boszorkánymesterek, vérpiros szájú fiatal boszorkák, a -máglyatűztől megszépülten, kéjre ébredve járják a kárhozatos -boszorkánytáncot a víz felett sikkangó dudaszó csiklandós hangjainál. - - - - -A podeszta. - -A boldogult Ciotta podeszta idejében Fiume még igazán kedves gyöngyszeme -volt a Szent István király koronájával jelképezett magyar birodalomnak. -A fiumeiek a magyar-olasz testvériség jegyében nemcsak békésen éltek s -gyarapodtak, hanem a barátkozásra is ráértek a tiszamelléki rónák -hevülékeny magyarjaival. Olyik napon az Adria mellől fel-felkerekedett -két-háromszáz főnyi fiumei vidám olaszság, nők-férfiak elegyesen és -polgármesterük, a gavallér Ciotta podeszta, vezetésével hol Szegedre -rándultak halászlére, hol Debrecenig kalandoztak el a világhires kolbász -és zsírban pirult aranybőrű fonatos, ős debreceni csemegék -tanulmányozására. Persze, viszont, Szögedéből és Debrecenből is -verbuválódtak lelkes magyar társaságok, akik időnként Fiumét keresték -fel. Nagy Lajos királyunk óta az olasz s magyar testvériség nem állott -ilyen erős lábon. A fiumeiek e testvériség megpecsételéséül, Ciotta -podesztájok hasonló megtiszteltetésének viszonzásáúl, a debreceniek és -szegediek polgármesterét „díszpolgárul“ is megválasztották, ezentúl ez -volt az alapja és magyarázatja, hogy a magyarok Szegeden és Debrecenben -is „podesztának“ nevezték a polgármesterüket. A két híres város -polgármesterének: Zákányi Pálfy Ferencnek Szegeden és Németujfalui -Simonffy Imrének Debrecenben holtig „podeszta“ maradt a nevük. A szelid -Pálfy podesztáról szegedi ujságíró korában Mikszáth Kálmán festegetett -csípős jellemzéseket: - -– Ha kutba néz: mély belátású Pálfy podeszta, – ez a mondás is Mikszáth -Kálmán szederlébe mártott tollából buggyant ki. Én meg most a -debreceniek podesztájáról, az őseihez szintén megtért Simonffy Imréről -mondok el egyet s mást. - -Simonffy Imre még 1848. előtt került be nemes Debrecen város belső -szolgálatára. Régi érdemes családi összeköttetések is egyengették az -útját a fiatal „hites-ügyvédnek“. Debrecennek fejedelmi határával -ősidőktől gazdag hire volt. Akit egyszer a debreceni polgárság „belső -emberéűl“ megtisztelt, annak már jól meg volt vetve a fejeágya. Az -ilyenek nem rebelliskedtek, nem csörögtek tovább, mint ahogy az itató -vasfazék is elhallgat, minekután a lőcsfőről a kasfarba beveszik. Az -1848. mégis megmozdította Debrecent is, a „piros pántlikásokkal“ a -fiatal Simonffy is elvonult a harcmezőre. Kiérdemelte a honvédszázadosi -rangot, node hosszú életében ez is volt az utolsó kurucsága… A kalapot -otthon sem viselte a podeszta. Feleségére, az erélyes, okos, takarékos -magyar nagyasszonyra, aki a debreceni előkelő Tóth polgár-családból -származott, nem talált a mondás, hogy hosszú haj: rövid ész. Az sem -illett rá, hogy mint rezgő nyárfalevél, olyan az asszony. Milliókra -szaporította a családi vagyont és felsőbbségét a városházán is -olyannyira elismerték, hogy míg a podesztát hátmegett „Imre néninek“, a -nagyasszonyt „Julcsa bácsinak“ tisztelgették a halvérű debreceniek. - -Akkortájt még a debreceni diákot sem esztergályozták körül a nyugati -divatok és elfinomodás „kultur-műhelyében“. Torzonborz, tüskés, szilaj -népség volt a debreceni diák. Mindjárt szemükbe tünt, midőn a -„Nagyerdőbe“ vezető óbester „Simonyi-út“ mentén nyári lakot építtetett a -podeszta. A kaján diákok fekete táblát szegeztek ki a szőlőskert -kapufélfájára, rikoltó fehér festékkel ráírták: - -– Ezt a villát nemes Debrecen város tégláiból építették! – Bárlan -Debrecen városnak volt s van hatalmas téglagyára, a podesztát illetőleg -a diákság ráfogása nem volt igaz. Simonffy sokat tartott a „becsületre“, -noha azelőtt bizony történtek a „debreceni földön“ olyan hivatalos -gazdálkodások is, melyekre illett a civismondás: – ki mit őriz, abbul -il!… - -A takarékos Simonffy podesztának a „két pízes“, másként -„suszter-havanna“ volt kedvenc szivarja. A városházán hivatalnokait -jutalmazásul – letegezte. Midőn pedig a törvényhozás rendezte a -szabadságharc vén katonáinak nyugdíjügyét, a milliomos podeszta is -előkereste honvédtiszti igazolványát és folyamodott a honvéd-nyugdíjért. -A századosi illetményt kiutalták neki és a debreceni öreg honvédek -között támadt nagy öröm. Valamiféle huncut ujságíró elhiresztelte, hogy -a podeszta a „honvédpénzt“ szétosztja a szegényebb bajtársak között. -Várhatták. - -Debrecenben ősidők óta a nemes város a legelső és legszívélyesebb -vendéglátó gazda. A város háztartásában évről-évre súlyos összegekre -kerekednek ki az úgynevezett „vendig pízek“; mert debreceni nemzetes -polgár uraimék a maguk házkapuját nem örömest nyitogatják az „idegen“ -előtt. Hanem ott a nemes város. Kerül, amibe kerül. Debrecen város -ötösfogatokon kocsikáztatja és nyalka hajduk seregével szolgáltatja ki a -dús városi lakomákon vendégeit. Külön belső ember a főrendezője ezeknek -a lakomáknak. (Ha jól emlékezem, jelenleg a derék Kiss Sándor fogalmazó -a katonai ügyosztálytól ez a mindenre kiterjedő figyelmű városi -főceremónia-mester.) Ilyenkor a pukkanós bor a legszerényebb ital. A -pántlikás szivarokból is csupán az „especiálisok“ járják. - -– Hadd emlegessik meg Debrecent! – az Arany Bika díszterméből -kihallatszó muzsikát lent a kávéházban, pohár hideg víz mellett, a -legzsugoribb civisek is büszkén hallgatják. A „tábla pízt“, ilyen -körülmények között ha még akarta volna sem igen költhette el Simonffy -podeszta. Debrecenben a vendégeket elfogdossa a város, a jó város, a -nemes város s így a podesztának legfeljebb csak Imre-napkor kellett – -otthon – asztalt teríttetni. Meg némely nyári délután ruccantak ki a -barátok a szőlőskertjébe, ahol kint nyaralt és: debreceni szokás -szerint: savanyúvizes „vinkóval“ száraz kolbászt, zöldhagymás liptói -túrót ozsonnázgattak. A podeszta az egyik alkalomnál ilyenkor mondta a -huszárjának: - -– Eredj Lajos a pincébe. Szállíts fel savanyúvizet is abbul az új -ládábul, amelyiket tegnap küldtek a Csanak bóltbul. - -Lajos huszár, csengő-pengő tarajos sarkantyúszóval, lebillegett. -Kibontotta a ládát és ahogy illik, kóstolót is kortyintott az első -üvegből, midőn kihúzta a dugót. - -– Pfü! – elfintorította az orrát és a sarokba vágta az üveget. A -második, harmadik, negyedik s az így tovább feldugaszolt üveg is -ugyanerre a sorsra jutott… Odafent már nem győzték várni Lajos huszárt a -savanyúvízzel, a daliás nánási Oláh Károly fiatal szenátor úr (kinél -barátságszeretőbb, lélekben is nemesebb magyar úr nem került Debrecenben -sem!) utána ment Lajos huszárnak a pincébe. Álmélkodva nézte az -üvegroncsokat: - -– Hejnye, Lajos! Hát maga mit csinált? - -Lajos huszár már ekkorra földhöz vert vagy egy félláda savanyúvizet s -önérzetesen szólott ki az üvegroncsok közül: - -– Instálom, romlott víz ez… - -– Már miért volna ez a víz romlott? - -– Kérem alásan a szenátor urat, olyan büdös szaga van ennek a víznek, -mint mikor a kotló alá zápul a tojás! – Lajos huszár menten földhöz -csapta a kidugaszolt újabb üveget is. - -– Ember! Megbolondult maga! – förmedt fel a szomjas szenátor, – hisz -ennek a víznek éppen ez a tulajdonsága. A szagáról nevezetes a parádi -víz… - -– Már kérem szépen a tekintetes urat, parádé, nem parádé, én bizony -szigyenlem felvinni az asztalra ezt a vizet. - -– Lajos, maga csak ne okoskodjék, – szólt rá a szenátor. Lajos huszár -fejcsóválva szállított fel néhány üveget. – Képzelje Imre bátyám, mit -csinált ez a Lajos, – Oláh szenátor nevetve beszélte el a pincebeli -esetet. - -A huszár mintha csak nyársat nyelt volna, úgy mereszkedett az -asztalvégnél. A podeszta arcán sem mozdult az izom. Hiában nevetett az -eseten a társaság, hidegen hallgatott. Csak a beszéd végeztével szólt -oda komolyan bizodalmas Lajos huszárjának: - -– Te Lajos, hocci csak azt az üveget! – de mindjárt utálattal is -taszította tovább s szemrehányólag fordult a szenátorhoz: – Pűh, te -Károly, beszilhetsz te! Ennek a Lajosnak mégis csak igaza van. Bizony -romlott víz ez!… - -* - -Simonffy podeszta hivatalos szobájában dugig voltak az öreg asztalok, -karos, bőr és brokátszékek, különféle ódon szekrények, talpas lámpák, -talpas óra és aranykeretes vén velencei üvegtükrök. Az öreg asztalokon, -mahagóni és cseresnye szekrényeken hónapokig felvágatlanul hevert a -város címére érkezett könyvek, folyóiratok tengertömege. A podeszta a -szeménél jobban féltette azokat, ha valamelyik tanács-úr el akart vinni -belőlük, keményen kiáltott rá: - -– Azt csak hagyd ott! Ahoz ne nyulj! Ezek a város könyvtárába valók… - -Midőn azután tűrhetetlenül meggyűltek a halomra dobált könyvek s „Mihály -bácsi“, a podeszta hivatalos legénye, elunta rakosgatásukat, -porozgatásukat, nagytakarítást csinált. Egyszeriben eltüntette a -könyveket. A polgármesteri hivatal előszobája mellett volt egy setét -kamrácska, úgynevezett „kulina“, melyet régente a kályhafűtők -használtak, amikor még kivülről fűtötték a polgárnagyi szoba búbos -cserépkályháját, Mihály bácsi ezt a lyukat rendezte be városi -könyvtárnak s ide hordogatta a féltett nyomtatványokat. Megtörtént -azután egyszer közben az is, hogy a város háromszáz darab vasúti -törzsrészvényének, melyet a Debrecen-Hajdunánási vonal kiépítésekor -búsás pénzért váltottak, szőrén-szálán nyomaveszett. A polgármesteri -szoba minden zugát felkutatták, sehol nem találták a részvényeket s már -éppen Végh Gyula rendőrfőkapitányt is mozgósítani akarták a legényeivel, -mikor ültőhelyéből halkan megszólalt a podeszta: - -– Én most már egészen bizonyosan emlékezem ezekre a részvényekre. Itt -ni, a sarokasztalon sokáig itt hányódtak-vetődtek a könyvek között. - -– Hm! Akkor talán a könyvtárban néznénk meg? – kahintott közbe szeliden -a csendes humoru s iziglen kálvinista magyar bogáthi Hajdu Gyula -adószedő szenátor. - -Simonffy podeszta felkapta a fejét, hegyes füstöt lökött ki a levegőbe a -„két pízes bűrszivarbul“: - -– Mondasz valamit!… Hm! mégis okos ember vagy te Gyula… - -A kormos kulinából tényleg előkerültek a „háromszáz részvények“… Nagy -kort elérvén, midőn már nyugalomba vonult a podeszta, megszokásból a -hivatalba még sok éven feljárt utódjához, az érdemes Kovács József -„polgármesterhez“ – „dévánkozni“. Mígnem egyszer azután a jó öreg -Simonffy podeszta is elfeküdt az örök nyugalomra a Cegléd-utcai temetőn -és zengő szélviharok zúdultak keresztül az aluszékony városon és ólmos, -kövér tespedésükből felébredeztek a debreceniek. Uj alapjain káprázatos -erővel, fenségesen kezd kibontakozni az őscivis-város. Mindamellett azt -kivánom, hogy a helyénvaló takarékosságot, magabizó kitartás és -szívósság azon civis erényeit, melyekkel az öreg Simonffy podeszta -erősen is fel volt vértezve, ne kicsinyeljék le s ne tagadják meg az új -viszonyok között sem. Maradjanak méltók a város címeréhez, amelyben a -pajzskeretbe foglalva látjuk a kitárt – bibliát is… - - - - -A debreceni nagyszabadságon. - -A debreceni régi híres országos vásároknak volt népies nevük – -nagyszabadság. Századok óta négy ilyen vásárja van a -civis-köztársaságnak. Januárban esik a Remete-Antal –, áprilisban a -Szent-György –, augusztusban a Nagyboldogasszony – és októberre a -Dienes-napi vásár. Régente hetekig, négytől-hat hétig elnyúlt a -debreceni vásár. A különféle vásári rendszabályok, kalmár szabadságok és -szokások keretében nemcsak adás-vételek, hanem a szórakozások is -rendkívüli méretűek és érdekességűek voltak. És ünnepként folytak le -ezek a szép napok. Az ünnepiesség nemcsak a lelkekben, hanem a külső -díszes viseletben is felpompázott a szélrózsa minden irányából -összesereglett földmívesek, pásztorok, iparosok, hazai és külső országi -kereskedők, az uraságok, a kocsmárosok, cigányság, komédiások festői -tarka tömegeinél. - -A számlálhatatlan milliónyi értékek, amelyek itt az élet-piacon, a -barom-, ló-, birka-, disznó-vásártereken, a kalmárság emeletes -kő-árúházaiban, a kirakodó iparosok sátoraiban összehalmozódtak, -kápráztató és felemelő erővel hatottak mindenkire. Még csak gyerek -voltam az időtájt, mégis átéreztem az öregek büszke elégültségét, -öntudatos nyugalmát, a kövér jólét szélesreterpedt derűjét, mely abból -támadt, hogy a magyar föld és szorgalom termelte mindezeket a kincseket. -Ezekért egyedül az Úr Istennek tartozunk hálával. Ezek nemzeti kincsek; -melyeknél azonban az összesereglett emberek sem voltak utolsóbb -értékűek. Ebben az óriási sokadalomban a férfiak és nők nyílt tekintete, -délceg tartása, méltóságos komoly viselkedése és csendeshalk, egymást -megtisztelő érintkezése gyönyörűen bizonyították, hogy ez nemes faj. - -A szende asszonyokról nem is beszélek. A férfias erő és délcegség olyan -példányképei sorjáztak itt fel, aminőket csak egy uralkodó és -uralkodásra termett faj képes kiválasztani lelkéből-véréből tisztán. A -földnépe és a birtokos nemes úr csupán ruházatban és műveltségben -különböztek. Az arc és lélek szépségei, értelemtől sugáros homlokuk -közös eredetről beszéltek, az egyfajtát mutatták be. A Rákóczi -Ferenc-fejű tiszadobi Porkoláb gazda (az avarok a papjaikat nevezték -bokolábra néven) főúri ruhában az udvari bálon nem rikított volna ki, -mikénthogy a büszke szentmihályi gróf Dessewffy Aurél népies gunyában a -dobi község-bírói székből nem vált volna ki különösebben. Abban az -időben még annyira húzott egymáshoz a fajtánk. A paraszt nevezetet a -jobbágy sorsból szabadultak sem vállalták, sőt maguk között a durvát, a -közönségeset, az ostobát csúfolták „bőrhasú parasztnak“. Árpád apánk -honszerző nemzetségének önérzetes lelke kivillogott a debreceni -nagyszabadságra összegyűlt magyar tömegek szeméből. Az urak talpa alól, -persze, még nem siklott ki a föld. A köznépet sem sodorták testi-lelki -züllésbe az uzsorás váltók, spiritusz és a nagyzoló, kapzsi idegen -erkölcsök. - -Hintók, bricskák, sallangós gazdakocsik, a kisgazda járomfás ökörfogatja -eredeti szekértáborba verődtek a külső-vásártér porcsinos mezőjén. Az -öblös szabadkutak gémjei naphosszat nyikorogva szippantgatták a vizet. A -gyepeshátú, földbe épített óriás téglapincéknél áldomásttartó magyarok -zajlottak. A laci-konyhák élénk során serpenyős zsírfürdőkben sistergett -a bőrös malacpecsenye, kolbász, debreceni fonatos. Hűtött sör, savanykás -bor patakzott a kecskelábú asztalokról. A kisgazdák és különösen a -pásztorok kedves kifogó-helyei voltak ezek a földpincék. Ahol a pocok -bandák reggeltől-estélig, estvétől-reggelig szünetlen cincogták a -félország legkülönlegesebb pásztor- és betyárnótáit. - -Barca Dani, a komiszáros, nyolc-tíz lovaspandurral fékentartotta ezt a -harminc-negyvenezer főnyi embersokadalmat. A városi belső-vásárban -inkább fordultak elő izgágaságok. A gyepszélen némelykor a pásztorok -akaszkodtak össze. A mi számadó juhászunk Cifra-Sallai Sándor soha ki -nem maradt az ilyen csetepatékból. Virágos szűrét többekszer benthagyta, -birkáinak az ára is odamaradt, ellenben a lékek évről-évre szaporodtak a -koponyáján, noha esztendőközben példás juhászi életet élt. - -* - -Az egyik debreceni nagyszabadságra én is felejthetetlenül -visszaemlékezem. Az apám nagyjószágokat hajtatott fel a vásárra. -Alkonyatkor indultunk hazafelé. A nyilazó napvilág bucsu sugaránál a -debreceni kétágú torony aranycsillagai a toronyra szállt égi jelként -ragyogtak. Oszladozó nyájak bőgtek az országúton. Nyihogtak a lovak. -Egyik-egyik kanca élesen nyerítve hívta kis-csikóját. Jókedvű emberek -kacaráztak a kocsikon. Vagy nótaszóval dícsérték a sikerült vásárt. -Hazafelé menet több úri fogattal verődtünk össze. Mi vezettük a -kocsisort. A mi vastengelyes bricskánkat széltében fogott három erdélyi -faj-ló repítette. Ezek a szikár fejű, karcsú lábú, arabsvér-keverék -paripák voltak kedvencei apámnak. Kocsiba és – mint szenvedélyes agarász -– hátilónak is ezeket a kecses, okos, csupa nemes ideg- és -tűz-jószágokat tartotta. A Hajdúságról Brassóig kész volt lekocsizni -kedves paripáiért. Lókupec örmények, szilágysági és erdélyi híres -lótenyésztők kedvvel szolgáltak neki, kedvvel adták kezére a fejedelmi -állatokat, mert igazi árát nem sajnálta a „jó lónak“. A remek teremtések -közül száz lovat is összecsereberélt addig, míg a kedveszerinti fogatot -összepárolta. Az ilyenekre illett is a „tüzes sárkány“ nevezet. A -kocsist is meg kellett válogatni melléjök, aki értett a nyelvükön. -Kocsisnak a vén Balogh Pista ilyen ember volt. Istenes-ember hírében nem -állott Balogh; sőt „rossz“ Baloghnak nevezték a kissé hajlotthátú, -madárhúsú, izmos vén embert. Szinte szúrt a sárgásbarna szeme. Az ilyen -szemet macska-szemnek, magyar-szemnek is nevezik mifelénk. Horgas -keselyű orra alatt kunkorgós fehér bajúsz berzenkedett. Mintha Botond -vezér kalandos seregéből maradt volna vissza ez az agyafúrt vén huszár, -ki már 48 előtt fogyasztotta a „császár kenyerét“, 48-ban meg a magyar -zászló alatt verekedett öreg Virtemberg-huszár cimboráival. Azontúl a -kocsmáknak, méneseknek, meg a német zsandároknak lett réme Balogh. Lovat -lopott, verekedett, betyárkodott mindenfelé. A mi lovaink körül is -szerencsét próbált egyszer. Ám az éber kocsisok rajtacsípték s ha az -apám közbe nem lép, agyonverik. Apám még gyógyíttatta is a kegyetlenül -összetört öreget. Balogh később, mikor már a betyáréletből kivénült, -hálából hozzánk szegődött kocsisnak. Olyan kocsis nem került másik. Ő, -meg a lovak beszélgettek egymáshoz. Halk szóval játszva kormányozta a -legszilajabbakat is. Élesebb felkiáltása fájdalmasabban hatott rájuk az -ostorcsapásnál. - -A debreceni nagyszabadságból hazafelé menet – ekkor is – a vén Balogh, -rossz Balogh ült a bakon. Elébe vágtunk már sok vásáros kocsinak. -Ilyenkor a más porát nyelni, hazafelé menet az úton időt vesztegetni nem -magyar szokás. Debrecentől Nánásig az utat rövid fujtatással – -Böszörményben a Vilmányi Sára asszony fogadójánál – szoktuk megtenni. -Most akadályunk támadt. A vert út mentén göröngyös, döcögős volt a -fasorköz. Erős négy lóval, könnyű parasztkocsin egész szekérderék -„böszörményi bicskás“ poroszkált előttünk. Ezek a böszörményiek -verekedős, zsiványkodásra is szer, gazdag kevély hajduk voltak mindig. -Mostan is szilajul kurjogattak a kocsiderékból. Rázogatták a kulacsot -hetykén. Midőn melléjök és eléjök akart vágni a kocsisunk, engedték -egészen a fordulásig, de ekkor azután: - -– Gyihé! – közécsaptak a négy lónak. A vert út kövér porában vígan -iramlottak tovább. Minekünk a gyötrelmes, döcögős útszélen, melyet még -egy korábbi nagy esőzéskor felvágtak a marhák, lehetetlen volt a -versenyzés; mert az apám sajnálta a lovait is. Számoltak ezzel a -böszörményi zsiványok is. Mihelyt megcsendesedtünk, visszatartották a -lovukat. Amikor pedig elejbük akartunk vágni, kötekvőleg ismét neki -engedték a gyeplőt. Röhögték a próbálkozásunkat. Csúfszókat kurjogattak -felénk. Az apám végül puskájához kapott: - -– Mégis csak közé durrantok a lovuknak, – mondta. - -– Kár volna azokért a jó lovakért, – szólt Balogh. - -– Igaza van, öregem, – apám némileg lecsendesült; de mivel a -böszörményiek tovább komiszkodtak, ismét fellobbant. A bicskások közül -egy sugár bajuszú, hórihorgas hajdú volt a leghangosabbik. Ez károgott a -legcsúfondárosabban. A lovakat ez ostorozta irgalmatlanul: – no, ezt a -betyárt mégis csak megsrétezem, – mondta az apám. - -– Ilyen ürgések[6] miatt csak nem szerez bajt az én kedves uram, – -vélekszette halkan Balogh, – inkább tessék rám bízni. Majd móresre -tanítom én őket, hogy máskor ne kössön ki rendes úri emberrel az -ilyenféle bűrhasú paraszt… - -Apám a rossz Balogh berzenkedésére elnevette magát: - -– Jól van, no! Lássuk. Mit tud kend? - -Balogh megcsendesítette a lovakat. Nagy hujjongatva a böszörményi -bicskások is megcsendesedtek. Balogh valamit motyogott a lovaknak. Az -arabsok hegyezni kezdték a fülöket. Majd mintha kígyó szisszentett -volna, a vén kocsis hátborzongatón különös hangjára, összeágaskodtak a -lovak. Azután… - -– Urficskám, kapaszkodjék a kocsi oldalba, – még figyelmeztetett az -öreg. Azt hittem, hogy ég-föld összeszakad, olyan irtózatos erővel -zúdultak neki a lovak. A böszörményiek a vert úton most már hiában -ostorozták a lovukat, a saroglyát elértük. Már kocsi kocsi mellett -csörgött. – Huj, Mirza! – az aranyszőrű ostorhegyesre, mint átkozódó -pogány pap, szörnyüt rikkantott az öreg. Egész megnyult a vén ember. -Mintha szárnya nőtt volna, félemletesen lobogott a félvállára akasztott -fekete dolmány és az ostorral – amúgy visszájára – közécsapott az -elfehérült bicskásoknak. Pillanatig, a két kocsi mintha egymáshoz ragadt -volna… Behunytam a szememet. Óriási csattanást, recsegést hallottam. -Rémleteset zökkent a kocsink, hanem azért tovább száguldottak a lovak. A -fojtogató porfelhő elborított mindent. Emberi jajsikoltás, lovak vészes -nyerítése süvöltött a hátunk megől. - -– Teringettét! – kiáltotta apám, az irtózatos zökkenéstől a pipacsutorát -majd hogy ketté harapta, – mi volt ez öreg? - -Balogh, a horgas orrú, szikár öreg magyar, halkan felnevetett: - -– Eh, heh! Ez bizony egy kis tengelyvégszegakasztás volt, kedves gazdán… - -Dorogi Farkas Pál és a böszörményi öreg Fábián Tóni bátyám (kinek -szavajárása szerint már a „hetvenhetedik ősapja“ is „tekintetes úr“ -volt!) a Vilmányi Sára fogadójában beértek bennünket és beszélték, hogy -a bicskások kocsija az országútról az árokba fordult. Beszakadt fejjel, -zúzódott bordával, tört karokkal és kerékkel cselekedték azt a borzalmas -jajgatást. - - - - -Kustár Ignác piarista. - -Kustár Ignác piarista sem a szerzetesi rendjében, sem a magyar -közéletben nem tartozott a vezérkedők közé. Csupán közkatonaként -működött a hazafias tanítórendben, amelynek egy év hiányával nyolcvan -esztendeig lelkes és buzgó tagja volt. 1813-ban január 23-án született a -Pest vármegyei Kalocsán. 1831 szeptember 20-án lépett a piarista-rendbe. -1839 julius 26-ik napján avatták áldozópappá és 1910 április 15-ik -napján hunyt el életkorának 98-ik, szerzetességének 79-ik évében. A -szívós öreg magyar piarista rácáfolt a piaristák egy régi babonájára is. -Calasanti Szent József, a rend alapító atyja ugyanis kilencvenkét -esztendőt élt és mivel ezt a magas életkort alig érték még el más -piaristák, a világ összes piarista kolostoraiban az a babonás hit és -mondás terjedt el: - -– Non videbis annos sancti patris, azaz: nem éled meg a szent atya -éveit. – Kustár Ignác piarista rácáfolt a kegyes babonára. Nemcsak -megérte, hanem jóval túl is élte a végzetes határidőt. - -Kustár apót ismerték Szegeden, Debrecenben is. Debreceni rektor korából -örökiglen emlékezetesek maradnak a gazdasági számadásai. A rendház -sárgult naplójában annyiból áll egész esztendei számadása: - -– Ez az év borban erős volt, magban gyenge, – vagy más esztendőről, – ez -az év magban erős volt, borban gyenge. - -A máramarosszigeti rendházban tanyázott legtovább. Ebben a felvidéki -kedves városkában több időt töltött, mint ameddig más embernek az élete -terjed. Már a 48-as események Szigeten találták Kustárt, aki -nemzetőrbajtársaival őrizte a határt és mindig szívesen beszélgetett -ezekről a mozgalmas időkről. Olyan kitünő emlékezőtehetsége volt, hogy -nemcsak az eseményekre, hanem az események napjára, sőt órájára is -pontosan visszaemlékezett. - -– A multkor, – rendszerint ezzel a szóval kezdte elbeszéléseit. -Hatvan-hetven esztendővel azelőtti eseményekről is úgy beszélt, mintha -azok néhány napja történtek volna. Midőn pedig magas korban nyugalomba -vonult, ekkor kezdett igazán a kedve szerint élni. Lovat vásárolt. -Lóháton járta fel a környék kuriáit, melyeknek a nemes urai és hölgyei -becézőleg szerették Kustárt. Az apó, gitár kíséretével, régi nótákat -énekelgetett a Szaplonczay, Hatfaludi, csebi Pogány családok hölgyeinek. -Gitárját pengetve, érzékenyen rezegtette az apó: - - Túl az erdőn lakik babám, - De az álnok nem jön hozzám; - Bús leszek én, míg el nem jön, - Ki ott lakik túl az erdőn… - -Az erdőt, mezőt, fűvészkedést, kertészkedést mindennél inkább szerette -Kustár. Kirándulásra, halászáshoz, a Szigeten kedvelt rákászásra -mindenkor kapható volt. Szívós fürgeségét jellemzi, hogy nyolcvan -esztendős korában megmászta a havasfejű Magurát. Nyolcvankét éves -korában a kállóikopogóst is eljárta. Névnapja alkalmából szerenáddal -tisztelték meg a tanártársai és az öreg Kustár cellájában olyan parázs -mulatság kerekedett, hogy a fiatalsággal nemcsak versenyt énekelt, hanem -sort is táncolt Kustár. A taktust a csizmaszáron verte ki, merthogy a -zsinóros magyar nadrágtól és hegyesorrú magyar csizmától sem pártolt el -soha… A hegedű is kedves hangszere volt. Szeretettel és jól hegedült. -Hegedüihez maga választott fát és szegedi mesterével faragtatta ki -azokat. Öt darab hegedűt hagyott hátra. Kedves szórakozása volt a -nyelvészkedés is. Törökül is jól beszélt. Nyelvtudásának hasznát látta -nyolcvannyolc esztendős korától, midőn fölcsapott világutazónak. Európa -már szűk volt neki. Afrikába is átment, Bejárta Egyiptomot. Afrikai -útjáról érdekes fényképfelvétel maradt fent. Megörökítették, amint -Kairónál a piramisokat és a szfinxet nézdegélte az öreg úr tevehátról – -reverendában… Ázsiába, Jeruzsálembe (máramarosiasan Jerusolájimba) -mindig készült, de sohsem jutott el. Pedig egyszer útnak is indult, de -Konstantinápolyban, ahol éppen valami járványos keleti nyavalya -dühöngött, lefülelték és tizennégy napig vesztegzár alá fogták az apót. -Haragjában örökre lemondott a palesztinai útról. Annál sűrűbben -meglátogatta Olaszországot. Rómát is többször felkereste. Mindig egyedül -utazgatott. A Vezuv tűzokádó-hegy kráterét kilencven éves korában nézte -meg. Ösmerte Párist. Beutazta Angolországot, de Londonban éppen a -világforgalom és sokadalom zajlása nem tetszett neki. Ahányszor -külföldről hazatért, magyarsága fokozottabb erővel tört ki belőle: - -– Szép Páris, szép London, hanem a mi ifjú Budapestünk mégis szebb, – -külföldi útjaira vonatkozó elbeszéléseinek mindig ez volt a refrénje. - -A piaristáknál emlékezetes marad a Kustár apó gyémántmiséje. A szatmári -püspök felhívására ülte meg hatvan éves áldozópapságának a fordulóját, -vagyis a gyémántmisét. Hetvenöt év helyett hatvanra szokták ünnepelni a -gyémántmisét, mert a hetvenötéves áldozópapság már olyan ritka, hogy -száz esztendős életkor kellene hozzá… A Kustár apó ünnepét lakomával -fejezték be. A lakomán Sziget-város és a vidék kiválóbb urai is -résztvettek. A gyémántmisés szerzetes saját diószegi szőlőjéből -kedveskedett válogatott finom bakator borokkal és a felköszöntgetésekre -annyit mondott: - -– Domini, hagyjátok! Ez csak máramarosi gyémánt volt. Majd akkor -beszéljetek, ha a braziliainál tartunk… – Ez az Istenben hivő vidám öreg -piarista patikára, orvosra sohsem költött pénzt. – Egyedül a növényekben -van a gyógyító erő, – ezt vallotta és a gyógynövényeket sajátkezüleg -szedegette kint az erdőn-mezőn. Thea-főzettel vagy a balzsamos növények -gőzével gyógyítgatott másokat is. Egyébként mértékletesen élt. Bort -keveset iszókált, akkor mindig jót. A tréfálkodást szerette, el is -értette. Híres „nagymondásai“ maradtak fent, hogy például a többek -között egyszer – szörnyű viharban – patkólt csizmája sarkával, a -hegytetőről, miként rugta le a villámokat a völgybe… Mint középtermetű, -ösztövér és igen rücskös ábrázatú ember kedvesen vigasztalgatta más -hasonlóan ragyás ábrázatú felebarátjait. A szegedi piaristák -rendházában, mint vendég, ilyen kedve szerinti rücskös, szikrázó szemű, -nevetős lelkű fiatal szerzetes-tanár kollégájával akadt össze. Nézte, -nézte, hallgatta darab ideig a mozgékony Divényi Gyulát, az ifjabb -piarista nemzedék közül a népszerű, kedves tréfaszerző „rücskös -barátot“, végül a refektóriumi elcsendesült asztalnál rászólt: – No, -öcsém! Maga hosszú életű lesz… - -– Honnét tudja azt bátyám? – kérdezte a meglepődött derék Gyula páter. - -– Mert a rücskösöket az Isten hosszú élettel kárpótolja, – felelte -szelid pajzánsággal a ragyavert arcú Kustár, aki hosszúra nyult életén -át annyira megbarátkozott a halállal és az elmulás gondolatával is, hogy -a szigeti temetőben előre megvásárolta sírhelyét. Sőt a sírkövét is -előre megcsináltatta, felállíttatta a temetőben. Nevét és hogy mikor-hol -született – szintén – felvésette a sírkőre. Felvésette a „meghalt“ után -még az 1880-as években az 1-et is, midőn pedig az 1900-at is megérte, az -1 mellé 9-et is vésetett. Ennél a számnál megállott: – Domini, csak -várjunk, várjunk, hátha még a századik esztendőt is megfejelem… - -Halottak estéjén minden esztendőben kiült a sírhelyéhez, amelynél -gondosan ülőpadot is csináltatott… Gyertyákat égetett halott kedveseinek -emlékezetére és őszi alkonyatokon szelid mosollyal úgy várta a halált. -Leghívebb barátunk nem is maradt el. Éppen mikor a szigeti kolostor -híres kertjében virágpompába borultak a gyümölcsfák – szép tavaszkor – -hűs karja közé ölelte Kustár apót. Az alma-, körte-, cseresznyefák -virágocskái illatos tengerként rengedeztek, amikor eljött a halál és -magával vitte a barátok kertjének közel százéves kertészét, mert Kustár -apó tényleg kertésze volt ennek a gyümölcsösnek. 1837-től gondozta a -szigeti piaristák kertjét. A legnemesebb gyümölcsfák seregét nevelte -fel, bár közben ujabb gyümölcsfajok is támadtak, Kustár apó ragaszkodott -a régiekhez. Amikor a házfőnök egy-egy korhadt öregfát kivágatott, -gyásznapja volt Kustárnak. Minthacsak az ő vénhedt tagjait vagdalták -volna a fejszések, úgy megsiratta kedves „fácskáit“. - - - - -A „tokaji“ hazájáról. - -A lelkes magyar Hegedüs Sándor, a tarcali királyi vincellériskola kiváló -igazgatója, találóan jellemzi Tokaj-Hegyalja borát folyékony aranynak. -Színére, becsére valóban arannyal vetekszik az igazi tokaji bor, amely -méltó a királyok bora, borok királya névre is. Mintegy öt négyszög -mértföldre terjed az a legendás föld, ahol a tokajit szűrik. Ennek az -áldott hegycsoportnak Abaujszántó, Tokaj és Sátoraljaujhely alkotják a -három sarokpontját. Tokaj babonás hírű Kopasz-hegycsúcsával nemcsak az -ákácfáktól, ezüstnyárfáktól foltos hajdú rónát és a Nyirséget uralja, -hanem uralkodik a cukorsüveg hegykúpokkal rakott egész Hegyalján, -amelynek cimerét képezi. A nagyvilág a Hegyalja bortermését ismeri és -élvezi „tokaji“ néven… - -Tűzhányó eredetűek ezek a hegyek. Napsütéses oldalaikon, a földdé -mállott lávahamútól borított sziklástalajba – a hagyományok szerint – a -rómaiak ültették az első szőlőtőkét. A büszke légiók nyers katonái is -vidultak a tokaji bakator aranyszínű levétől. Ezeknek a „sátorokra“ is -emlékeztető hegyeknek az aljában, a folyók mentén, évezredek óta -kanyarog az elmult és ezután jövendő világoknak útja az Alföld rónájára. -Nagy emléktől szentelt itt minden talpalatnyi föld és szikla. Ezt a -tájat felcserkészték Attila lovagjai. Árpád emlékét is kedves -néphagyományok fűzik bokrétába. Ujhely felé túl a Bodrogon kékellik a -Sátorhegy, amelynek aljában a páston sátort ütöttek a honszerzők. Ebben -a sátortáborban tartották meg az emlékezetes haditanácsot, melynek -rendelkezéseivel, az ország behódítására, seregekre szakadt a nemzet. -Árpád hős vitéze: Szabolcs vezér Tokajnál kelt át a Tiszán a nevéről -örökített szép terület elfoglalására. A tokaji magyar ma is szent -áhítattal állítja, hogy a Tisza és Bodrog folyók összefolyásától -határolt nyár-, nyir- és fűzfás, tölgyes szigetet, a virágoktól tarka -selymes zöld rétligetet még az „ősök“ nevezték el „himes udvarnak“… -Félemletes, igézetes határkőoszlop a tokaji Kopasz-hegy (az alföldi -boszorkányok is odajártak az ördögtáncra), melynek sziklák és folyók -közé rekesztett útzsilipjén a multban, ma is folyton csorog a népáradat -az alföldi medencébe… - -* - -– Incipit in Sátor, desinit in Sátor, – Szirmay Antal mondása szerint -Sátorban kezdődik, Sátorban végződik a „tokaji“ hazája. A sátor-hegyeken -terem a folyékony arany. Tokajon, Sátoraljaujhelyen, Abaujszántón kívül -Tállya, Golop, Monok, Legyesbénye, Bekecs, Szerencs, Ond, Rátka, Mád, -Mezőzombor, Tarcal, Bodrogkeresztur, Bodrogkisfalud, Szegilong, -Erdőbénye, Erdőhorváti, Tolcsva, Olaszliszka, Vámosujfalu, Bodrogolaszi, -Bodroghalász, Ujpatak, Sárospatak, Végardó, Károlyfalva, Szőlőske, -Kistoronya határain szüretelik a „tokajit“. Ódon kis városkák szép -történeti multtal és rejtett faluk a széleiken kastélyokkal, kuriákkal. -A hideg aranyért sem omlott több vér, több verejték, mint amennyit a -tokaji tüzes aranyért áldoztak az ősök. A honfoglalás óta századokon át -csattogott itt a magyar kard és a kapa a szőlőgerezdes sziklákon. A -Habsburgok Bethlen Gáborral, Rákóczy Györggyel vívott harcaik közben sem -feledkeztek meg arról, hogy a folyékony tokaji aranyból részüket -biztosítsák. A második bécsi- és a linci-békekötéseknek tárgyai voltak a -tokaji királyi szőlők is. A király pincéjének ma is legbecsesebb kincse -a tokaji bor. Annakidején Lipót urunk különösen kedvelte Tokaj borát s -midőn Thököly Imre kurucai tiszteletlenül veszélyeztették a királyi -szőlők termését, Lipót egész dandár labanc hajdút kirendelt a több száz -hordó tokaji bor Bécsig fuvaroztatására. Ebre bizott hájat. Az oltalmul -kirendelt labanchajdúk útközben mind beszopogatták Lipót urunk nektárját -és azután – amint azt a tudós piarista Takács Sándor után Mikszáth -Kálmán is ékes tollal megírta – felcsaptak kurucnak… Annálinkább rájárt -a rud később a tokajvidéki nyakas magyarokra, elkobzott szőlőikbe -császárhű urak ültek be. Ámde milyen a tokaji bor! Manap pataki -Windischgrätz hercegék, a tolcsvai Waldbott bárók – 91 hold szőlővel, – -gróf Wolkensteinok, Hardenbergek, báró Schellek is magyaroknak vallják -magukat. Waldbott Frigyes báró becses ereklyeként őrizi azt a szuette -öreg faprést, melyen Rákóczi Ferencnek, a fejedelemnek, csurogtatták a -tokaji mézest. A Rákócziak és Rákóczi Ferenc emlékétől különben is -beszédes az egész Hegyalja. A Rákóczi-kastélyokat, Rákóczi-pincéket, -Rákóczi-szőlőket, Rákóczi-legendákat kegyelettel őrizgetik a „tokaji“ -hazájában. A Tokaj-Hegyalján ma sem a királyi család az elsőbirtokos, az -Andrássy grófoknak, a kuruc vezérek leszármazóinak Tállyán, -Mezőzomboron, Szőlőskén, Monokon, Mádon, Szegilongon 140 katasztrális -hold szőlő ontja a folyékony aranyat. Még Tarcalon is Andrási-kézen van -59 katasztrális hold szőlő, ezek nem grófok ugyan, de szintén törzsökös -magyar gazdák. A grófi családra az Andrássy Gyula kilenc hold mádi -szőlője a legemlékezetesebb. Itten tartották a nagyhírű mádi -„kapásbálokat“, néhai gróf Andrássy György ilyen kapásbálon ismerte meg -és hódította el a feleségét. - -A király 105 hold szőlőjével második szőlőbirtokos a Tokaj-Hegyalján. -„Császári és királyi udvartartás“ címen telekkönyvezték el ezeket a -szőlőket, melyekből 50 hold a tarcali, 25 a tokaji, 30 a tolcsvai hegyen -fekszik. Tarcalon a „Szarvas-őrzésbeli“, Tokajon a „Hétszőlő“ királyi -birtokok. A király pincészete fejedelmileg pazar és mintaszerű. A szőlők -terméséből már a hírnévért is minden évben félretesznek bizonyos -mennyiséget, a többit eladják. Ezeknek a fejedelmi boroknak csakugyan -nem kell cégér az ilyenekről maradt fent: - - De vinum Tarcall - Földre borulsz arccal… - -Az erdélyi fejedelmeknek régente Bodrogkereszturon volt szőlőjük, ahol -később a tréfáiról híres Józsa Gyuri is szőlőbirtokos volt. Hajdan az -orosz cárok is birtokoltak a tokaji és bodrogkereszturi szőlőkből. -Tokajon a görög- és a zsidó-templom között fennáll az az ódon ház, -amelyben a cári szőlők őrizetére és munkáltatására kirendelt orosz -törzstiszt egy szakasz orosz katonával lakott. Mágnásaink előtt is -nagybecsű a folyékony arany. A Zichy grófok, a földéhes Hohenlohe -Keresztély, a „mi van eladó“ herceg, báró Maillot, Szirmayak, Esterházy -Gyula, Csáky Vidor, Lónyay Elemér, gróf Dessewffy Miklós és Tamás a -középnemes, báró Vay Sándor, Harkányi, Sardagna, Jungenfeld bárók, Hoyos -Sándor mindnyájan husz holdon felüli szőlőbirtokosok. Már Hadik-Barkóczy -Endre, Edelsheim-Gyulay, báró Radvánszky Albertné, gróf Széchenyi -Imréné, öreg Tisza Kálmánné (Tokaj), Almássy Pál, Csekonics Endre, -Cziráky Antal, Károlyi László, Mailáth József, Sztáray Sándor, báró -Sennyey Béla főrendüek az 5, 6, 7 és 8 hold szőlősbirtokosok között -szerepelnek. A Tokaj-Hegyalja nevezetesebb szőlőbirtokosai közé -tartoznak még a Láczai-Szabók (84 holddal), Görgeyek, Máriássyak, a -bernáthfalvi Bernáthok, akik közül Béla úr a tokaji országos képviselő, -Zsedényiek, Kossuth Lajos és János, Spóner testvérek, Lipóczy Norbert, -Szabó Gyula örökösei, Dókusok, Zalay Andor, Zimmermann Adolfné és Jakab, -Kossinszky Viktor, Pavletics György, Adriányi Kálmán (tolcsvai -„mohpincéjében“ kincset érő százados palackborok pihennek), a hegyaljai -szőlősgazdáknak népszerű oktatómestere, füredi Szabó Lajos viruló remek -tarcali mintaszőlőjével, melyen a filokszera-veszedelem sem tudott -csúfot ejteni, Tokajban a nánási Oláh-család, főszolgabíró Füzesséry -Ödön, patikus Róthfuchs ev. János, Helm Sámuel, Kicsinkó Antal, Tittes -Rudolf, ez utóbbiak a „Tokaji Bortermelők Társasága“ és a mádi -Selbstherr testvérek régi cégje mellett nevezetes borkereskedők is. A -jeles Kállay-nemzetségből már csupán Manó úr birtokol Tolcsván és -Bodrogzsadányban tizenhat hold szőlőt. Az utolsó évtizedek alatt sok -hegyaljai szőlő és pince cserélt gazdát. - -A papságnak is kedves a „tokaji“. Az egri főkáptalan, a jászói és -leleszi prépostságok, szepesi káptalan és püspökség mind fenntartanak -itt szőlőbirtokot. A piarista atyák gyomorbajos és kedélybeteg -szerzetestestvéreiket az ujhelyi kolostorba szokták küldeni, ahol nyolc -hold szőlő tőkéiről csorog nekik a nektár. A sárospataki kollégium -szellemét is megérthetjük, hogy ott a nagytiszteletű és nagyságos, -négylovas (szóval igazándi úr!) professzorok – doktor Szabó Sándor -ezidei rektorral az élükön – miért nem viselnek kálvinista vaskalapot; -miért olyan nótás és virtusos a pataki diák. Hiszen a pataki -kollégiumnak is három faluból (huszonhét hold szőlőn) szűrik a tokajit. -A művészvilágot meg László Fülöp mester, a császárok és királyok udvari -festője képviseli Tokajhegyén öt hold szőlővel. Ebből is megérthető az, -hogy ez a világhírű mesterünk az idegenben, Angliában is miért maradt -meg olyan hű magyarnak… - -Régente nótásabb volt a Tokajvidék népe. Rongyosodásuk a -filokszera-veszedelemtől számítható… Azóta ugyan a multak -szenthagyományaitól áthatott, földszerető hegyaljai magyarság szorgalma, -hűséges kitartása részben pótolta az óriás nemzeti vagyonveszteséget és -az ujabb szűrésű essenciák, aszúk, szamorodnik, máslás és ordinariumok -felnyerik ismét, mézes tüzökkel, a „tokaji“ régi hírnevét. Amilyennek -odaelőbb világszerte becsülték. Midőn is Simon-Juda hetével (ősidők óta -október 28-ik napján kezdődik a tokaji szüret), a lengyel borkupecek -darázsmódjára ellepték a Hegyalját és csengő aranyakkal váltották be a -folyékony aranyat. Ötszáz-nyolcszáz forintot is szívesen fizettek egy -gönci-hordócska öreg borért. (A gönci-hordó 130 – 140 liter -ürtartalomnak felelt meg. Régente „karikafának“ is nevezték és -faabronccsal pántolták körül…) Az „ordinarium“ mustjáért sem sokaltak -hatvan-nyolcvan forintokat; hahogy éppen megrázta bundáját a fagyos -november, a pajta tűzhelyén lapos köveket melegítettek a szüretelők és a -puttonosok ezeket a köveket hordozták fel a szedőkhöz, hogy gémberedett -kezeiket megmelengessék. A tokaji szüret már ilyen, hol a cigányok -fujják a pikulát, hol a szüretelő nép fújkálja az ujját. A szőlőtőke sem -adja le ingyen a folyékony aranyat. - - - - -Az arany bika-fogadó. - -A XIX-ik század elmúlásával szomorúságos külső képet öltött az -Ős-Debrecen. A kálvinista Rómának jó és rossz oldalaival kijegecesedett -patriarkális korszaka bomlásnak indult, ám a romhalmaz felett még nem -épült ki a merész áldozatkészséggel tervezett ifjúszép Új-Debrecen sem. -Századok óta megalapozott helyükről utcasorok és kedves emlékű -civis-tüzhelyek tünedeznek el szinte egyik napról a másikig. A -porfelhők, tátongó gödrök, a kőfalbontó csákányok ádáz csattogása -izgalomba riogatják a csendes szemlélődőt, aki küzdött és örvendezett, -reménykedett és csalódott a porba omló öreg falak között. Borongósan, -feketén hollószárnyak verdesnek szemébe. Nemcsak a jól ösmert meleg -falak, az emberek kicserélődése is megkezdődött itt. A messze földre -híres vendégfogadót, az Arany Bikát is lebontják, amely századok óta -egyik legemlegetettebb közhelyisége Debrecennek. Többszörösen át- meg -átépítették a hosszú idők folyamán. A remekbe kovácsolt régi címere, az -arannyal bevont Bika-cégér elkallódott régen, csupán büszkehangzású neve -örökült meg. - -Az 1700-as években már népszerű szállóhely és vendégfogadó volt az Arany -Bika sarokra épült, iromba földszinti házával. Tekintélyét a nemes -várostól kölcsönözte, amely tulajdonosa a vén fogadónak. Árendásokkal -kezeltette a fogadóját. Az 1807-iki esztendőben polgár Kovács Mihály úr -őkegyelme volt a Bika árendátora. Akkor már külön kávéházi helyisége és -billiárd-asztala is volt a Bikának, amint az kitünik az árendátornak a -nemes tanácshoz intézett panaszos feljelentéséből. A kávéházban a -billiárd felett támadt a csetepaté, midőn Réthy, Palásthy, Gulácsy, -Sárközy duhaj diákúrfiak – hajnaltájt – minden ónokkal együtt beverték a -fogadó táblásablakait is… - -Jókai Mór „Kis királyok“ regényének egyik fejezetében híven és derűsen -rajzolta meg a Bika-fogadó belső életét a törzsvendégeivel együtt. Ezek -az állapotok körülbelől az 1870-es évek végéig fennmaradtak. Azontúl -történt az emeletes Bika felépítése és lassú, halk kicserélődése a -jellegzetes törzsvendégkoszorúnak. A harsány vidéki földesurak, a -szűkszavú, úgynevezett muskotály-civisek, a nagyhírű különféle kupecek -és kalmárok pusztulásával elmúltak azok a gondtalan idők, midőn a -Bikában vásárok alkalmával a Boka Károlyék muzsikája mellett százezreket -pocsékoltak el borra, táncra, kártyára, esztelen fogadásokra. Falvak -cseréltek itt gazdát. Az 1830 és 1840-es években a legérdekesebb -debreceni civis, az ördöngös hírű Táncos-Kovács István is itten tartotta -áldomásait. Az a Táncos-Kovács István volt ez, aki a debreceni nép hite -szerint mérhetetlen kincseiért lelkét kötötte le és minden pénteken -éjfélkor ledobbanásig táncolt az ördögnek. A szegény emberből többszörös -milliomosságig felgazdagodott civis-nábób országos vásárok alkalmával -százezreket érő gulyákat és birkafalkákat csereberélt és pazar -áldomásain semmi sem volt drága és elég. A szarvasmarha, különösebben a -birkák voltak kedves, hasznos jószágai. Olyik alkalommal százezer -birkája is legelt a pusztákon. Három nap, három éjszaka eltartottak ezek -az áldomások. A gazdák és kupecek el-eldalolták a nemzetes Kovács gazda -kacskaringós hortobágyi juhász-nótáját: - - Ha kimegyek szentiványi halomra, - Onnan nizek szíp legelő nyájamra, - Onnan parancsolom a cselédemnek, - Csapd meg jaz elejit… - … Arra jaz cserjésnek… - -* - -1849-ben augusztus harmadik napján az Arany Bikában ebédelt Nagy Sándor -honvédtábornok is a vezérkarával, midőn a nyulasi külső-vásártér felől -megdördültek az ágyúk. Az Újvárosról előnyomuló orosz sereg támadásba -lépett a honvéd hadtest ellen, mely a Görgei főseregének volt a -hátvédje. Nagy Sándorék ott hagyták a pompás ebédet. Lóra pattantak. -Vágtában száguldottak a csatamezőre. Az óriási orosz túlerő iszonyú -vérontás árán diadalmaskodott s a csatát követő egyik napon az orosz -vezér adott díszebédet a Bikában. Boka Károly cigányprimás ekkor és itt -zendítette rá a „jaj, de huncut a német“ kesergőt. Vesztére jelen volt -egy olyan muszkavezető, aki elértette a nótát és a piacon deresre -húzatta, huszonötig pálcáztatta a kiváló hegedűművész Bokát. A Bikában -egyébként többször is támadt kínos kavarodás a „mégis huncut“ nóta -körül. Pléhgalléros osztrák generálisok jelenlétében, huszártiszti -díszlakomán, a hadgyakorlatra bevonult császári és királyi tartalékos -huszárhadnagy ifjabb Tisza Kálmán úrfi reccsentette rá a „jaj de“-nótát. -A megrőkönyödés elképzelhető, mert hogy csiklandósabb legyen a helyzet, -az ifjú Kálmánnak élt még az apja, sőt éppen a miniszterelnökséget is -viselte még az öreg Kálmán úr… Rácz Károly debreceni cigányprimás (a -Csokonai-daloknak egyetlen mestere) ezzel a nótával ugyancsak a Bikában -szerezte „királysértési perét“, midőn a Kossuth Ferenc tiszteletére -rendezett díszlakomán, a Kossuth első országos körútja alkalmával, -helytelenül húzta rá a nótát az első, az úgynevezett „hivatalos tószt“ -után… - -A Debrecenen átvonuló politikusoknak, művészeknek, művésznőknek és -főkatonáknak is mindenkor kedvelt szállóhelye volt a Bika. Az öreg -József főherceg után az egyik lakosztályt „József főherceg szobák“-nak -nevezték el… A Bika emeleti dísztermét az ifjúkorán elhunyt, lengyel -származású Mirkovszky festő gyönyörű falfestményekkel ékesítette fel a -debreceni magyar nép életéből, ebben a teremben a nagy áldomások mellett -országraszóló politikai tüntetőgyűlések is estek. Báró Bánffy Dezső itt -bontott új-párti zászlót. A debreceni csizmadiaszínt elhagyván, midőn -még kormányon voltak, Justhék is ide vonulgattak fel. Emlékezetes -népgyűléseiket itt tartották az – önálló bank mellett. Kedvesebbek, -megkapóbbak azok az emlékek, melyeket az Arany Bika dísztermében -lezajlott bálok hulló rózsalevélkéiből szedegethetünk össze. A -Nagyalföldtől a máramarosi Kárpát-hegységig felkapottak voltak az itt -tartott debreceni jogász- és gazdász-bálok. Amikor az ábrándos, szőke -Lengyel Ilka és barna, bájos Orosz Ida voltak a körülrajongott -bálkirálynők. - -Az újabb időkben az Arany Bikának a kávéházi élete fejlődött ki -rendkívüli méretekben. A „Közvélemény-asztalnál“, melynek jellegzetesebb -tagjai az elhunyt Kölcsey Ákos és Jablonczay Kálmánon kívül a tollat is -ügyesen forgató, recsegős szavú Járossy Lajos honvéd kapitány, -agarászmester Publig Ernő tüzoltóparancsnok, festészetben, sportokban is -kiváló Könyves-Tóth Mihály városi szenátor, vízivó Burger Péter 48-as -politikus szemorvos, drogériás professzor 67-es Jósa Vince, kedélyesen -elkapucinerezgetik a gavallér Domahidy Elemér főispán a Hajdu vármegye -közigazgatásában maradandó érdemű és emlékű Weszprémy Zoltán -nyugalmazott kollegájával együtt. Más sarokban a „billiárd-akadémia“ -tagjai csattogtatják az elefántcsont golyókat. A sűrűn szapult Aczél -Géza főmérnök itt is biztos kézzel kezeli a dákót. A bohém paptanár Nagy -Vilmos a kollégiumból példátlanul vakmerő szójátékait itt adogatja le, -hogy még az örökmozgékony Thiessen Arthur bankigazgató is lesujtva némul -el, a zenetanár és szerző Psenyeczki-Nagy Zoltánnak meg, kinek az élete -tökéletes hármónia, hamis útra szalad a – feketekávéja, szidják is -ilyenkor a – Vilit… Mégis a legérdekesebb kávéházi vendégek azok a -hosszúszárú pipából füstölgető, csizmanadrágos civis-gazdák, nemzetes -Szentesi, Kertész, Bányai, Zöld, Balogh, Gyarmati, Polgári, Jóna, -Jobbágy, Ungvári, Harangi Sándor uraimék, akik itt teszik szóvá a „város -dógát“ és a szenzálokkal üzleteket is itt bonyolítgatnak le – vizecske -mellett. Az éjszakák már a mulatozóktól hangosak. Magyariék, Rácz Károly -muzsikája mellett, Vilmos huszártiszt korukban, királyunk keresztfia -braganzai Ferenc József herceg és a pápai gróf Esterházy Pál nevezetes -murikat rendeztek itt… Az öreg szállóház utolsó „fogadósára“ sohsem volt -panasz. Kerekarcú civis Németh András nagyvendéglős vérbeli magyar -szerénységével, előzékenységével, ízletes konyhájával, gazdag pincéjével -a téglabontásig becsületesen fenntartotta a vén Arany Bika hagyományos -jóhírét. - - - - -Betyárok – pandurok. - -Az én lelkembe is belopta aranyhamvas vizililjomait az ősrét. Vadász -urak, csonbókos hajú pásztorok, katonaviselt öreg cselédek beszédeitől -ott kezdett ébredezni és benépesedni a képzeletem. Ezeket a mesélő -alakokat, ezeket a szűz érzéseket, a pusztán virrasztott éjszakák -színhullámait, a réti nádrengeteg mélységes zengésű melódiáit lelkemben -elnyomni, emlékezetemből kitörölni többé nem lehet. Az én magányos -életem, csupán kis talyigakerék nyomásnyi, de bekanyarogja az ősrétet, -ott süppedezik az őspusztán… - -* - -Jeles pandurt ösmertem többet is. Már a betyároknak inkább csak hírnevök -csapódott el hozzám, merész szárnysuhintással, mint éjszakából -kibontakozó fekete madarak. Borzongató vijjongás után alighogy -feltünnek, máris nyomukat temetik a setét felhők. Ritkán hunytak el úgy -vízszintesen, mint a fegyházból kiszabadult és Váradon holtáig vezeklett -öreg Dobos Gábor, aki gyermekéveimben Bihar, Hajdu, Szabolcs és Szatmár -vármegyék százezernyi népét izgatta vakmerő rablótámadásaival. - -A gavallér Sós Pistáról, a délceg szegénylegényről is regényt lehetne -írni. Az orgazdái dús vagyont szereztek s nem egynek az ivadéka ma is -kastélyban uraskodik. Maga a délceg betyár kivert vadként, titokzatosan -pusztult el. Éjszaka a Tiszaparton lőtték le lesből, állítólag asszonyi -kéz okozta a vesztét. 1848 előtt a nyiri rónákon Gesztely, másként -Geszten Jóska sem volt utolsóbb szegénylegény. Még a kállói -„kettős-börtön“ sem fogott ki ezen a vasgyúrón. Pedig a kállói -„kettős“-től rettegett a pusztáknak a legelszántabb fia is. Abba a -tömlöcbe két ember hogy éppencsak befért. Mezitláb zárták be ide a -betyárt. A padlója: élére állított és szegezett lécekkel volt – ◇ -ilyeténképpen – kirakva. A láncravert betyár le sem ülhetett. Sajgós -meztelen lábával kínjában csak tipergett, toporgott, kapkodta a lábait a -lécélről, ezért mondják ma is a nekivadult táncosokról, hogy „eljárta a -kállói kettőst“, „eljárta a kállói kopogóst“… Gesztely Jóskán még ez a -tömlöc sem fogott ki, mert mikor a kállói vármegyeházán a táblabírák -vallatták és Zsiros Pista nevű cinkostársa szembemondta a dolgait, -Gesztely lecsavarta kezéről a nehéz bilincset, úgy ütötte arcul Zsirost, -hogy az menten lebukott. Viszont a népszerű Kállay alispán lovát, melyen -a vármegyeház udvaráról megugrott a betyár, gavallérosan visszaküldte. -Ez a Gesztely Jóska különben a gazdag papoknak és zsidóknak volt a réme. -Egyik legenda szerint a geszterédi erdőben agyonlőtték. A „nótájából“ -inkább arra lehet következtetni, hogy – felakasztották, mert azt mondja -ez a nóta: - - Gesztely Józsi temetője, - Kinn van a lába belőle,[7] - Hideg eső esik rája, - Megfázik a lábaszára… - -Igy elmult bizony Geszten Jóska, elmultak a szabolcsi táblabírák is. Az -utolsó szabolcsi táblabírák nevét 1847-ből, ahogy a megye történetéből -olvastam, emlékezésül ideiktatom: – Tekintetes és vitézlő Jármy -Menyhért, Elek János, Bónis Károly, Fazekas László, Mikecz Pál, Uray -Tamás, Ferenczy Alajos, Butkay Ferenc, Szunyoghy Rudolf, Katona Lajos, -Zoltán Mihály, Erőss Lajos, Inczédy György, Somossy Ignác, Lengyel -Miklós, Sulyok Dániel, Jármy Tamás, Patay István, Kastal Imre, Szabó -István, Apagyi Mihály, Kállay Bertalan, Fejér József, Fekésházy Mihály, -Hunyady Sándor, Szentmariay Károly, Fülöp Antal, Kovács Ferenc, Kállay -Manó, Bezdédy László, Rásó Lajos, Fazekas István, Palaticz Mihály, Pethő -Sámuel táblabíró uraimék történelmi korhatárnak az ajtóját csuktátok be -és én – a multat visszaálmodó tanyátlan utód – a szeretőszívű -megemlékezés virágbokrétáját imhol a ti régfelejtett sírotokra is -leteszem; hiszen kuriáitok, ősföldjeitek úgyis nagyrészt más gazdák -kezére kerültek már. - -* - -Érdekes, hogy a betyárok legendáival mindig szívesebben foglalkozott -népünk, játszásközben mi gyermekek is muszájból vállaltuk a -pandurszerepet. Német, tatár és pandur egyikünk sem akart lenni, a -kurucot vagy a betyárt játszottuk örömestebb. Ma már másként méltányolom -a mi betyárkergető vén csendbiztosainkat és pandurjainkat; mert kemény -és kérlelhetetlen lovasvitézek voltak ezek is. Minden határjárásnál -játszottak a halállal. Node a bőrük sohasem volt selymes, azért nem is -kimélték. Ha rájok gondolok, mennyi virtus, mennyi őserő elevenedik meg -előttem. Milyen kiválasztott virágjai voltak ezek is egy nyílt harcra -teremtődött fajnak. A halódó pusztai élet utolsó portyázói voltak a -pandurok is. A hajdusági füstös cigány Barcza Dani, szabolcsi Vay -Gyurka, bihari Osváth Pál, tokaji Vajthó Pali, aradi Ritt Lojzi, szegedi -Somogyi Jóska és Daróczy Pál, pusztai kapitány Vadász Lajos, kisteleki -Klemm Jusztin és debreceni Farkas Berti[8] „komiszárosok“ -élettörténeteit ha megírná valamelyik fajtájokbeli író, a bátor magyar -szív, az erős magyar lélek, a vasököl olyan bajnokainak állítana -emléket, milyeneket a hajdani nagy harcok korszakaiban találhatni -sűrűbben. Regényességben, jellemfejlesztő tanulságokban olyan gazdag -férfi életek, lovag-tragédiák voltak ezek, amelyek idegen nyelvről, -idegen népek életéből átültetve érdekelnék a mi „kulturifjainkat“ is, -akik most – itthonról kapván azokat – lekicsinyléssel, gúnnyal térnek -napirendre felettök. Hiszen az egyik írótárs, bizonnyal az érdekesség -fokozása végett, derék magyar csendőreinket is az amerikai -„cow-boy“-okkal vonta egy kalap alá; persze nem tudják, vagy legalább is -nem akarják tudni, hogy a magyar pusztázó-élet története régibb hajtású, -mint a bőrnadrágos, simára nyúzott arcú amerikai csikós legényeké és -hogy a mi derék csendőreink élete, szokásai is, bár korhoz idomultan, a -régi vitéz idők nyomán alakultak ki és a régi pusztázó magyar virtusokat -örökítik tovább. De, persze! Ha a magyar erő és eredetiség -megnyilvánulását kell elismerni, vagy éppenséggel még méltatni is, az -sokónknak mindjárt nem érdekes. Az érdekes világ és élet sokónk előtt -legalább is Páris város szemétdombjainál kezdődik. - -* - -Ezt az immáron elhunyt Farkas Bertit is, az egyik utolsó vérbeli pandur -komiszárost, mennyire félreismerték. Előkelő nemes magyar családból -származott (a szépapja még alispán és nemesi felkelővezér volt Zemplén -vármegyében). Összeköttetéseinél és birtokainál fogvást szerepelhetett -volna az úgynevezett „komoly pályákon“ is. Megmaradhatott volna gazdag -földesúrnak. Mint jó svádájú, ötletes, gavalléros ember akár képviselő -is lehetett volna. Lobogó vére azonban a pusztázó életre hajtotta Berti -bátyánkat. Az őslovagi tűzvér, mely időnként mindnyájunk szegény -rablelkében fellángol, elragadta Berti urat. A tűzvér elragadta és -kisodorta nyugodalmas úri otthonából. A fergeteges pusztai éjszakákba -sodródott ki Bertók bátyó. A futós, szép ló, a csárdabeli tanyázgatások, -betyárhajszák izgalmai, a túlkerülés ravasz pásztorok eszén: megejtették -ősvágyaktól, sejdítésektől, hagyományoktól áthatott lelkét. Mindent -rááldozott, hogy csak olyan mód élhessen, amiként századokkal odelőbb -török-tatár-németverő ősei éltek. Évtizedeken puskavégre adta az életét, -miközben vagyonát a pusztázó élet hadiköltségeire váltogatta be… -Összetört, alakoskodó szegény emberré vált már akkor Farkas Berti, -amikor Debrecen város szolgálatában, mint mátai biztos, gazdasági -felügyelőnek a Hortobágyra kikerült. Ott mégis megvígasztalta a puszta. -Olykor zúgó fergeteg táncolta körül s megszaladt egy ménes. Álmodozó -lelke elringatódzott a délibáb ezüstös csalóka hullámain… Midőn pedig -hivatalából kiválasztották és a vén pusztázó magyar a városba – -beszorult, összeomlott tragikus életében hamar elkövetkezett a befejezés -is. Megváltás volt reá a halál, hiszen ma-holnap a Hortobágy-pusztát is -felturják a telhetetlen emberek. - - - - -Magyar mesterségek. - -Azt olvastam, hogy Sopronban meghalt az utolsó szűrszabó. Nemcsak -Sopronban, az ország más vidékeiről is pusztulnak a szűrszabók. Pedig -törzsökös magyar mesterség a szűrszabóság is, hiszen a szűr százados -viselete a magyarnak. Főbbrendüek, mint a köznép előszeretettel -viselték. A szűr anyaga, színe, szabása természetesen viselőinek -rangjához és életkorához képest változott. Az úgynevezett -„cifraszűrökön“ színgazdag keleti pompát remekelgettek a hozzáértő -mesterek. A cifra szűrökről mint kiterpeszkedett bájos pávamadár -ragyogott le az ős képzelőerő, – az ötletes népművészet. Virágok, -levelek, madarak különféle alakzataiból varázsolták elő ezeket a -díszeket. Az Alföldön a szegedi, miskolci, kiváltképpen a debreceni -szűrszabók voltak nevezetes mesterek. A Hajduság, Nagykunság, Nyirség és -Tiszahát magyarjai a debreceni szűrszabók remekeivel pompáztak. Negyven, -ötven esztendővel ezelőtt, a debreceni vásárokon, félszázan is kerültek, -akik kirakodtak. Az 1911-dik esztendőben már csak heten nyűtték -pusztulásnak indult szép magyar mesterségüket, két asszonymester is -került közéjük. Névszerint Harsányi Gábor, Harsányi Gáborné, Jancsó -Lajos, Jancsó Lajosné, Jancsó Dániel, Molnár József és Végh Mihály ezek -az utolsó debreceni szűrszabók. Az egyik debreceni mester, alig néhány -éve, csodaszépen kivarrott szűrt és fali pokrócot remekelt a pápai -Esterházy Pál grófnak. Az Esterházyak legrégibb nemesi címerét varrta ki -a harmatos üde selyem virágokkal, levelekkel, madárkákkal teleszórt -szűrdarócra. - -Hanyatlásnak indult a suba- és guba-készítés is, pedig a suba- és -ködmen-készítők is eredeti selyemvarrásokat, szironyos díszeket -remekeltek az irhára. A suba-készítő szűcsök között a szegediek voltak a -leghíresebbek, a híres Csikay szűcsmester Rózsa Sándornak és a többi -nyalka betyárnak, pásztorságnak volt az udvari szállítója. Még a -Bakonyból is felkeresték éjszakáknak idején… Ma is híres, ma is kapós a -szegedi suba. Már a gubások között a debreceniek vezettek. Debrecenben -még ma is működik húsz-huszonegy gubás-mester, azonban az uri gubások -rendje kipusztult az utolsó nemzetes Bisothka István úrral, aki -négyszáz, ötszáz forintos, sőt jóval drágább gubákat is remekelt. Az -„öreg“ József főhercegnek is csinált egy ilyen „uri gubát“. Jókai Mór is -jól ismerte Bisothkát, aki még minden tekintetben eredeti „muskotály -civis“ volt. - -Bealkonyult a túri süvegjártóknak is. A fehérvári bicska és csutora sem -a régi már. A szegedi „halbicskát“ még ugyan divatba hozta a néhai -Sziráky mester, akit Mikszáth Kálmán is megrajzolt. Pósa Lajos is -őrizget ilyen bicskát. Ha Sziráky véletlenül angolnak születik, -bizonnyal a világpiacra került volna ez a finom izlésű, nemes acélanyagú -„csecsés“ portéka. - -Küzdelem a sorsuk a hódmezővásárhelyi, karcagi, mezőtúri, rimaszombati -fazekasoknak is. A kulacsot is leginkább képletesen emlegetjük. -Politikusokról állítják, hogy kétkulacsosok. Én még láttam az édesanyám -apjánál, az én jóságos és nemes öreg Daróczy István nagyapámnál olyan -széleshasú csikóbőrös kulacsot, amelyből egy-egy nyakcsavarintással -piros ürmöst vagy fehér bort tölthettünk. Ma nem faragnak ilyen -kulacsokat. Hirét, nevét, ősdivatját veszítette a füredi nyereg is. -Ezeket a tetszetős és célszerű lovaskészségeket pihelykönnyű száraz -nyárfából faragták és sodrott bélhúrral húrozták fel. Pogányos díszüket -a rézveretű kápa alkotta. Árpád apánk óta századokon át változatlanul -használták – lovasaink – a füredi nyerget. Ma már ez sem jó. Talán mert -a miénk?… A gyárüzemes ujkor lassanként kiirtogatja és elhantolja a régi -vágású szíjgyártókat is. A mi sallangos, csótáros, bogláros, pillangós, -csillagos könnyed kantár, hám- és nyeregszerszámainkat egyszálú, -otrombán nehézkes, idegen portékákkal cserélgetjük fel. - -Elmulának a vígkedélyű gombkötők és zsinórozók is, mióta hogy -levedlettük a nemzeti öltözetet. A színmagyar Debrecenben az 1911-ik -esztendőben még négy gombkötő- és paszományos-mester küzködött a -sorvasztó közönnyel. Aláhanyatlottak az igazi magyar szabók is. A -kalaposokról sem mondhatok jót. A Hajduságra Bécsből szállítják a -Kossuth-kalapot. Megfogyatkoztak a miskolci csizmadiák is. Ma már nehéz -feladat volna jegyzékbe szedni azt a bizonyos kilencszázkilencvenkilenc -miskolci csizmadiát. Aki csizmadiának megmaradt, az is inkább -„suszternek“ vagy „lábbeli készítőnek“ tituláltatja magát. Nem igen -remekelgetnek rámás- és piros-csizmákat. A borsodi menyecskék -olcsóbbfajta osztrák topánkában gacsolnak. A legényeknek az irdatlan -lóbőr-csizma is megfelel. Rózsáspatkóért, tarajos pengő-sarkantyúért nem -törik magokat. A táblás fokosok, makkosfedelű kupák, a csengők rézöntő -mestereinek is befellegzett. Elnémultak a gulyakolompok. Felszántogatták -a legelőket. A csinos viseletére rátarti pásztorok is elfogyatkoztak. A -cserényeknél, karámoknál nem pepecselgetnek szíjfonatokat, ólmos- és -rézvereteket, csont- és fafaragásokat. A faragó művészet egyébként is -sok eredeti mesterét veszítette el a vizi-, szél- és szárazmalmok -fogyatkozásával. A gőzmalmok robotos molnárai nem értik a járomfák, -kapufélfák, fejtőlvalófák, mércék, mángorlók, csigatésztacsinálóbordák -farigcsálását. Fogytomig jutottak a szegedi hajóácsok is. Az élhetési -gond az asztalos-mesterekből is kiölte a virtust. Szegény népnek sivár -az izlése. Az uborkafára felkapaszkodottak inkább a tömegpompát, a -rikoltót keresik. Manap megfelel a paszulypipa, azelőtt világra hiresek -voltak a tajtékpipa faragó mestereink. Debrecenben évekkel ezelőtt -meghalt Egri Mózes, az utolsó „piparezező“. Még régebben elmult az -ötvösök és kardcsiszárok fénykora. Nem kiszakított sorokat, köteteket -írhatnánk a mi elpusztult magyar mesterségeinkről. Ám, mi közönyösek -vagyunk. Közönyösek vagyunk arra is, hogy a porbahullott gyöngyszemeket -felszedegessük és kegyeletesen füzérbe kötve – külön nemzeti -kincsesházakban – megőrizgessük. Élelmesebb gyűjtők idegenbe hurcolják -pusztuló magyar mesterségeink és népművészetünk őskincseit. Pedig ha már -az őseredeti magyar mesterségek pusztulását nem akadályozhatjuk meg, -legalább az emlékeit ne hagynánk megsemmisülni és szétkallódni. Hanem -inkább lelkesen oltalmazott, vidékenként is öntudatosan gazdagított -gyűjteményekkel igyekeznénk visszavarázsolni azt az időt, midőn még nem -süvőltött fülünkbe a gyárkazán, midőn még aranytallus kakasok -kurjogatták a napfelkeltét és a mestereink üde arccal, üde lélekkel, -füttyös jókedvvel állottak kedves, megbecsült munkájukba. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Az alföldi kálvinista magyar sirok „fejfájára“ fenti -rövidítéssel „A boldog feltámadás reménye alatt“ vigasz jeligét vésik.] - -[Footnote 2: Az országos hírű Dely Mátyás állatorvost, a hortobágyi volt -állatorvost, 1910-ben a budapesti állatorvosi egyetem tanári kara -„dísz-doktorul“ választotta. Tiszapolgáron él.] - -[Footnote 3: A csokalyi emeletes népiskola átellenben esik a kágyi -szőlőhegygyel.] - -[Footnote 4: Részvéttel jegyzem ide, hogy e könyv szedése alatt -férfikora delén meghalt.] - -[Footnote 5: A szegedi boszorkányperek áldozatait, a szegedi Tisza egyik -szigetén, az úgynevezett Boszorkány-szigeten égették el tüzes -máglyahalállal.] - -[Footnote 6: A böszörményi pusztákon mindig sok volt az ürge és a -böszörményi hajdukat azzal csúfolták, hogy húsáért fogdossák és megeszik -az ürgét.] - -[Footnote 7: Az volt ugyanis a szokás, hogy amikor a betyár teste -magától leszakadt az akasztófáról, az akasztófa tövében csak úgy téltul -elföldelték.] - -[Footnote 8: Meghalt Földesen, 1912 május havában.] - - - - -TARTALOM. - - Darvay kapitány 5 - A nagyabonyi nóta 11 - A Radeczky-huszárok 16 - A Tiszák 25 - Bihari kortesek 32 - A Baranyi urak 37 - A Dobozi úr cigányai 41 - Csokalyi Fényesek 46 - A Morvay Louise regénye 56 - Foltényi Vilmos színész 63 - A világosi átok 71 - Petőfi körül 75 - A Rózsa Sándor bandája 81 - Hortobágyi gulyások 87 - Debreceni diákok 97 - A kántus 104 - Érmelléki szüretek 107 - Az öreg József főherceg 113 - Magyar-Szeged 121 - Gabara piktor 128 - Az asztaltársaságok 133 - Notárius Bekk Pista 148 - A dudások 154 - A podeszta 161 - A debreceni nagyszabadságon 169 - Kustár Ignác piarista 177 - A „tokaji“ hazájáról 183 - Az arany bika-fogadó 190 - Betyárok – pandúrok 196 - Magyar mesterségek 202 - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Régi magyar élet, by Pál Móricz - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK RÉGI MAGYAR ÉLET *** - -***** This file should be named 62736-0.txt or 62736-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/7/3/62736/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |