NormalizeHEADmain

1 files changed, 0 insertions, 11793 deletions

diff --git a/old/62458-0.txt b/old/62458-0.txt
deleted file mode 100644
index 2b75d64..0000000
--- a/old/62458-0.txt
+++ /dev/null
@@ -1,11793 +0,0 @@
-The Project Gutenberg eBook, A lőcsei fehér asszony (II. rész), by Mór
-Jókai
-
-
-This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most
-other parts of the world at no cost and with almost no restrictions 
-whatsoever.  You may copy it, give it away or re-use it under the terms of
-the Project Gutenberg License included with this eBook or online at 
-www.gutenberg.org.  If you are not located in the United States, you'll have
-to check the laws of the country where you are located before using this ebook.
-
-
-
-
-Title: A lőcsei fehér asszony (II. rész)
-       Regény
-
-
-Author: Mór Jókai
-
-
-
-Release Date: June 23, 2020  [eBook #62458]
-
-Language: Hungarian
-
-Character set encoding: UTF-8
-
-
-***START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LŐCSEI FEHÉR ASSZONY (II.
-RÉSZ)***
-
-
-E-text prepared by Albert László from page images generously made
-available by the Google Books Library Project (https://books.google.com)
-
-
-
-Note: Images of the original pages are available through
-      the Google Books Library Project. See
-      http://books.google.com/books?id=-vViAAAAMAAJ
-
-
-      Project Gutenberg has the other part of this work.
-      Part I: see http://www.gutenberg.org/ebooks/62457
-
-
-
-
-
-JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI
-
-NEMZETI KIADÁS
-
-LXXII. KÖTET
-
-A LŐCSEI FEHÉR ASSZONY. II.
-
-BUDAPEST
-
-RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA
-
-1897
-
-
-
-A LŐCSEI FEHÉR ASSZONY
-
-REGÉNY
-
-IRTA
-
-JÓKAI MÓR
-
-II. RÉSZ
-
-BUDAPEST
-
-RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA
-
-1897
-
-
-
-
-XXIII. FEJEZET.  A SZENVEDÉSEK LEÁNYA.
-
-Mikor Andrássy Miklós ezt a szót kiejté a száján, Zsófia csak szótlanul
-bámult rá egy ideig, mint a ki delelő napfényről föld alatti sötét
-pinczeboltba lép be. Rá nézve ez egy olyan sötétséggel teljes világ
-volt, a miben nem tudott semmit megkülömböztetni. Más asszonyok, a
-kiknek a szeme megszokta már azt, nagyon is jól tudnak látni a
-gyanakodás homályában; de ő előtte mind ez névtelen eszme volt. Egy
-férj, a ki a feleségén kivül más nőt szeret! A sphinx, a griff, az
-egyszarvú hamarább képzelhetők eleven alakban.
-
-Miklósnak nem volt ez iránt semmi érzéke, soha semmi gyöngédebb indulat
-nem szállta meg a lelkét. A zárdában ascetának nevelték, onnan egyenesen
-a csatatérre került: a kegyetlenség iskolájába. Mit tudott ő arról, hogy
-egy csupa érzelmekből összealkotott női szívvilágot egy szó, egy
-lehellet képes romba dönteni? De mit is törődött vele? Ezek az érzékeny
-szivek csak akadályára vannak az erős emberek szándékainak. Ha tudta
-volna, hogy mit tesz, akkor is megtette volna. De hát épen nem tudta.
-Hozzá volt szokva, hogy az urak, mágnások, generálisok nem is nagyon
-titkolózók a szerelmi csapongások dolgában. Tivornyáikon szabad szájjal
-példálóznak egymás latorságára, s azt az asszonyok is hallhatják és
-mosolyognak rajta. Még tetszik nekik, ha a férjeikről azt a hirt
-hallják, hogy az asszonyok bolondulnak utánuk. Nem szégyen az, hanem
-virtus. A kit vádolnak vele, egyet feszít a mellén, mintha érdemrendet
-kapott volna. Aztán mi is van abban? A katonák nem tették le a votum
-castitatist, mint a monachusok.
-
-Még több oka is volt kegyetlennek lenni.
-
-Gyülölte azt az asszonyt, a ki felől tudta, hogy ő ragadta magával
-hódító ölelésével Andrássy Istvánt arról a magaslatról alá, a hová
-hőstettei emelték. Hőstettein kivül mind a négy testvérének a vitézsége,
-a nemzet ragaszkodása. S ez az asszony czélt ért. Elrabolt egy hőst,
-hogy egy főkötő bábot csináljon belőle magának. Át akarta oltani azt a
-gyülöletet Zsófiának a szivébe, hogy váljon ölő méreggé a szivében a
-hitvesi szeretet az áruló és annak a kedvese iránt.
-
-– Igen! szólt rideg, kemény hangon; ez az ember, ez a mosolygó kép
-itten, a hogy elárulta a hazáját, fejedelmét, úgy árulta el a hitvesét,
-a családi tűzhelyét is. Te itt türsz, szenvedsz, imádkozol, ő pedig a
-lőcsei Circe karjai közt kaczagja a te szenvedéseidet és a hazáét.
-
-Zsófia, mint az álomból felriasztott, ijedten és haraggal takarta
-palástjába nagyobbik fiának a fejét, hogy ne hallja, a mit apjáról
-beszél a nagybátyja. A kisebbiket nem kellett oltalmazni; annak a lelke
-még nem vett be e szavakból semmit. Az csak bámult az érthetetlen
-szavakon.
-
-– Sohse takargasd a kis öcsém füleit! mondá Miklós. Többet tud az már
-eddig is az elégnél. Hisz minden cseléd, inas, pesztonka, lovász
-széltiben beszél már a lőcsei fehér asszonyról, a szép Korponaynéról, s
-uton-utfélen danolják a «korcsmagenerális meg a szép asszony» nótáját.
-Eldanolja neked azt a Ferkó, úgy hogy szebben se kell.
-
-E szónál oly hevesen ragadta meg két erőszakos kézzel Zsófia a nagyobbik
-fiát, mintha rögtön meg akarná őt fojtani. A gyermek megijedt s
-menekülni akart.
-
-Hanem aztán a pillanatnyi felhevülés elmultával, ismét szeretetteljesen
-vonta őt az ölébe, s megcsókolgatá a szőke fejét, gyöngéden rebegve:
-
-– Hiszen te nem tehetsz róla: azok a bűnösök, a kik téged erre
-megtanítottak.
-
-– Azok a bűnösök, a kikről a nóta szól! mondá Miklós. Ha ugyan
-egyáltalában bűn a más feleségével együtt nevetni. Én ugyan ezért
-pokolra nem kárhoztatok senkit. Miattam, hogyha török basa lesz is
-bátyám uram, s háremet tart, se veszem elő ez exorczizáló füstölőmet
-érte. S ha megfizeti az árát a tiltott örömnek, azt mondom rá: drágán
-adják, mert jó; urak veszik, mert tehetik. Nem bánom, ha egy kastélylyal
-fizet is meg minden örömnapért. De bánom és megtorlom, ha egy édes
-ölelésért a hazát adja kelengyéül; s az én zászlómat kapczának tépi szét
-a szeretője számára.
-
-– Hazudsz! rágalom minden szavad! kiálta indulatosan felugorva helyéből
-Zsófia, s azzal megragadva mind a két fia kezét, oda vonszolta őket
-magával apjuk arczképe elé, s ott térdre nyomta őket, és maga is közéjük
-térdepelt s aztán kezeiket saját összekulcsolt kezei közé szorítva,
-felemelé az arczkép felé s úgy könyörgött hozzá.
-
-– Oh édes jó uram; szerelmes bálványom! Te vigasztaló képem! Védd magad!
-Szólalj meg! Mondd, hogy nem igazak, a mikkel vádolnak! Mondd, hogy
-szeretsz minket. Ne hagyj bennünket megcsúfolni!
-
-Miklós ebben az egész jelenetben csak nevetnivaló ostobaságot látott.
-
-– Oh bizony, ha elevenen állna itt előtted, épen olyan jól
-rimánkodhatnál előtte. «Mit gondolsz? hogy hinnéd felőlem? Tehetnék én
-ilyet?» Hiszen három szó elég egy asszonyt bolonddá tenni! Még csókot is
-adna hozzá, bizonyosan nem vetettek a szájára lakatot. Az asszonyok
-boldogsága nem egyéb, mint az örök elámíttatás. A mit álmodtok, az a ti
-világotok. Dühöngtök arra, a ki fel mer ébreszteni.
-
-A nő egész testében megrázkódva állt föl, és szembeállt kinzójával.
-
-– Hát mindent meg akarsz-e tagadni e mai napon?
-
-– Csak azt hiszem, a miről valódi tudomásom van.
-
-– Azért, mert rossz, hiszed; s elég, hogy megtagadd, azt tudnod, hogy
-jó.
-
-– Hát ne legyek én az, a ki az ördögöt képviseli, s mindent tagad, a mi
-jó, és mindent állít, a mi rossz. Itt van, fogd ezt a levelet; és aztán
-olvasd el, mikor egyedül leszesz. Én kérdést sem teszek hozzád többet.
-
-Az Korponay János levele volt Andrássy Miklóshoz a lőcsei catastropha
-után.
-
-Korponay János tudatta az eddig történteket. Hat órával később jött ez a
-levél Krasznahorkára, mint Andrássy István hirnöke.
-
-Ha Miklós az aqua toffanával és Hecaténak, Locustának minden mérgeivel
-itatta volna meg Zsófiát, nem ölte volna meg oly kegyetlenül, mint ezzel
-a levéllel.
-
-Miket irhat egy férj az első dühében, a ki meggyűlölte a feleségét?
-Abban a forró lázában a haraggá vált szerelemnek, a mikor ki akarja
-tépni még az emlékét is a szivéből, ha mindjárt a szív maga utána szakad
-is.
-
-S ez a férj még azonkívül rajongó híve a fejedelemnek, a kit az az
-asszony elárult. Az ő neve, a mit az asszonynak adott, lesz beégetve,
-mint a hóhérbélyeg, a világtörténetbe, a hová a szabadságharcz
-végcatastropháját be fogják jegyezni.
-
-Még a fiát is ellopta tőle, s árulásának jutalmát annak az örökségévé
-tette.
-
-Korponay őrjöngő dühében mindenfelé leveleket irt, a hol csak Andrássy
-Istvánnak rokonai, barátai, vezértársai laktak, tele keserü vádakkal.
-
-A lőcsei hű polgárok, kik vele együtt menekültek a városból, egész
-mondakört tudtak neki mesélni azokról a kalandokról, miket a szószátyár
-pletykahír a piaczra kikürtöl. A megcsalt férjnek szolgálni mindenki
-baráti kötelességének tartja.
-
-A megcsalt férj olyan, mint a kinek a köntöse meggyuladt; fut vele, s
-mentül jobban rohan, annál jobban körülfogják a lángok.
-
-Hiszi még azt is, a mi lehetetlen. Elhiszi még azt is, a minek az
-ellenkezőjét bizonyosan tudja. S aztán nem elég neki, hogy maga hiszi,
-azt akarja, hogy minden ember tudja és segítsen neki átkozódni. Leirja
-levélbe a gyalázatát, hogy olvassák.
-
-És ezt adták a kezébe Zsófiának, hogy világosítsa fel az elméjét vele.
-
-Tanulja meg belőle, hogy az a bálvány, a mit ő imádott, cserépből van.
-
-Tudja meg, hogy a szerelem csak mese, a hit csak babona. A bűnösöké a
-mennyország. A pokol a jók, a hívek számára van feltalálva.
-
-Veszítsen el mindent, a mi e világhoz köti, a túlvilághoz vonzza.
-
-Köd fogja körül a helyet, a hol az Istent keresi!
-
-Ebbe a fájdalomba bele kell neki halni!
-
-… Nevetik ezt a bölcsek! Hogy ölhetne meg valakit olyan fájdalom,
-melynek nincs a zsigerekben fészke. A mi nem méreg, nem ragály, nem
-miasma. A minek nincsenek bacillusai, sporái. A mi nem más, csak egy
-gondolat, egy semmi; része egy másik semminek: a léleknek. És még is meg
-tudja emészteni ezt a mindenttudó testet, úgy, mintha maró mirigy volna.
-Egy seben keresztül, melynek sehol sincs seb ajka, elhull cseppenkint a
-vér. Látják haldokolni és senki sem tudja, miben hal meg?
-
-De soha nem hallotta senki egy panaszszavát.
-
-Megértette, hogy a várából ki kell takarodniok az ott ápolt
-nyomorultaknak; arra fordította minden gondját, hogy azoknak a sorsát
-tegye elviselhetővé. Elosztotta őket az uradalmához tartozó falvakba,
-mindenütt menhelyet állított fel a számukra s naponkint sorra járta a
-falvakat, személyesen tekintve utánuk, nincs-e valami panaszuk?
-
-Fenn a várban azalatt Miklós intézkedhetett úgy, a hogy ellenségre váró
-hadvezérnek tetszik, gyüjthette a mezei hadakat, őröltethette a
-puskaport, főzethette a salétromot, töltethette a bombákat. Esztendős
-ostromhoz készült. A mellett a felvidékről levezető szoros utakat is
-megszállatta s különösen nagy furfangos kelepczét készített a straczenói
-völgy sziklakapujánál, a merre legközelebb utja van Gömörnek a
-Szepességből.
-
-Zsófia azonban a maga mindennapos útjában még valami egyebet is tett,
-mint a szenvedő népség bajainak orvosolgatását. Nap-nap után levelet irt
-a férjének, valamelyik falusi parasztház kemenczepadkáján ülve, s azt
-egy jól megfizetett posta által elküldé Lőcsére.
-
-Azok a levelek mind ezeken a szavakon kezdődnek:
-
-«Kedves édes egyetlen jó uram.»
-
-S végződtek igy: «a te sírig híven szerető hitvesed.»
-
-Nem volt azokban még csak egy árnyéka sem a bubánatnak, nemhogy a
-szemrehányásnak; tiszta merő szeretet volt, a mi végig hajnallott
-rajtuk. Egy panaszhang sem tévedt a közé. Boldognak nevezi magát, hogy
-férje leveléből megérthette, miszerint az nemsokára haza fog térni az
-övéi közé. Hozza az Isten szerencsésen. Szerető szivek, ölelő karok
-várják. Ir neki a gyermekek felől is. Mindennap imáikba foglalják jó
-apjukat. (Igazat mond benne; mert ő térdepelteti le őket minden este a
-hálószobájában lefekvés előtt, s elmondja előttük az imát a távollevő
-apáért, azok utána mondják azt: a nagyobb nagy ásítozva, a kisebbik elég
-figyelmesen.) Aztán tudósítja őt a gazdasági állapotokról, a környékben
-történt jó és balszerencse hireiről. Hozzá teszi, hogy a mindenható
-őrizze meg minden veszélytől és kisértetektől az ő szerelmes drága jó
-urát.
-
-Végül jön egy Postscriptum is.
-
-Nem hallgathatja el az ő hites ura előtt, hogy Krasznahorkán egy kis
-zenebona támadt a lőcsei kapitulatió hirére. Miklós öcs feni a kardját s
-kapczáskodni készül. Azért úgy vigyázzon a hazajövetelénél, hogy itt
-meglehet, összekoczczanása lesz a testvérével, kinek Isten bűnül ne
-vegye az ő hóbortjait.
-
-Arra különösen figyelmezteté az urát, hogy a straczenói völgynek ne
-vegye az útját, mert ott a sziklakapunál egynémely tüzes kuruczok
-kelepczét akarnak vetni a számára, hogy tőrbe csalják, mint Ocskay
-Lászlót.
-
-Egyébiránt mindenben megnyugszik, és mindent úgy talál jónak, a hogy az
-ura cselekszi.
-
-Nem volt ebben semmi tettetés, semmi lelki erőszaktétel: mert ez tiszta
-angyalszív volt.
-
-Elveszthette az ura szerelmét; de a magáét nem. Amabba bele fog halni;
-de ezt még a halálon túl is elviszi magával.
-
-Ama levél átadása után hetekig nem került a szeme elé Miklós. Annak is
-másutt volt dolga; ő is sokat távol időzött a várból, össze sem
-jöhettek.
-
-Hanem egy este, a mint épen nagy förmeteges zivatar közepett
-hazaérkezett a várba Zsófia, alig váltott más ruhákat, az uti gúnyája
-össze lévén ázva, a mint bekoczogtat hozzá a dervisgenerális.
-
-Azóta folyvást bőjtöt tart, bort nem iszik; annál többet mérgelődik,
-ezért az arczszine olyan fakó már, mint az irhabőr.
-
-Zsófia nem tudta neki azt mondani, hogy «hozott Isten». Talán a sejtelme
-sugta, hogy új halálkínt hoznak a számára. Egyébért miért jönne hozzá ez
-az ember?
-
-– Édes ángyom, kezdé Miklós, száraz, kemény hangon. Te mind megrontod
-magad azzal a szanaszét kóborlással ilyen zegernye időben.
-
-Zsófiának egyéb védelme nem volt, mint a határtalan szelidség.
-
-– Nem érzem semmi változásomat, Miklós. Légy megnyugodva felőlem.
-Egészen jól vagyok.
-
-– Azt csak mondod. Én az ellenkezőt látom. Arczod napról-napra hervad,
-olyan vagy már, mint az árnyék.
-
-– Talán nem is a testi gyöngeségtől van az.
-
-– Az ilyen változó időben nem asszonynak való a künn járás-kelés.
-Egyszer a nap süt, másszor a hó esik, ma meg épen villámlott; mennykő
-hullott, mikor uton voltál.
-
-– Nem árt meg énnekem az a zivatar, a mi odakünn van.
-
-– Talán az bánt, a mit belül viselsz?
-
-– Hagyjuk ezt, jó Miklós. Én nem szólok bele a te dolgaidba, te ne szólj
-bele az enyimekbe. Te egész hatalmu úr vagy itt e várban. Az én uram
-tett azzá. De a falvainkban én vagyok az asszony. Azt is az uram hagyta
-így. Ha te kiküldözted a várból az én lázáraimat, nekem odalenn a
-faluban kellett őket fedél alá tennem. Ezt a hivatalt bizta rám az
-Isten; ezt teljesítem, a míg testemet birom.
-
-– Hát teljesítsd, nem bánom, süttess, főzess a számukra, küldj nekik
-akószámra mediczinát, rendelj tüzelő fát a kemenczéjükbe, de magadat ne
-fáraszd utánuk.
-
-– Köszönöm a jó szivedet.
-
-– Nem jó biz az, nincs mit köszönj rajta. Csak olyan, mint eddig volt, s
-azt még eddig senki se fogta rám, hogy gyönge szivü vagyok. Hazudozni
-sem szokásom. Az epémből beszélek. Ha helytelenítem a szanaszét
-kóborlásaidat, nem azért teszem, mintha esőtől, széltől féltenélek;
-hanem azért, mert te – a nagy koldusápolás mellett – még azt is teszed,
-hogy levelet irsz az uradnak.
-
-– S ez tégedet bánt? kérdé Zsófia elbámulva.
-
-– Nem biz engem. Csak megerősít abban a hitemben, hogy egyik asszony
-csak olyan, mint a másik. Ha férfit bántottak volna meg úgy, a hogy
-téged, halálos boszúra gyulladna miatta. De te asszony vagy, nem jobb,
-mint a török kádinák, a kik meg tudnak osztozni egy férfi szerelmén –
-hárman négyen.
-
-– A kolostorban tanultad ezt?
-
-– Ott is. A gyóntatószék az asszonyok tükre. Senki sem ismeri jobban a
-fajodat, mint a pap. Annak a keblébe rakják le az asszonyok bűneik
-vallomását.
-
-– Tehát bűne a feleségnek, ha a férjéhez hű marad, még akkor is, ha az a
-szivébe tőröket üt?
-
-– Nem bűne, de gyöngesége. Állati ösztön, semmi más. Te megbocsáthatsz
-neki azért, a mit ellened vétett. Semmi közöm hozzá. Könyörögj neki a
-szerelme morzsáiért, hogy ajándékozzon neked is belőle. Kérd szépen,
-hogy tartson meg asszonyának.
-
-Zsófia büszkén emelé föl fejét.
-
-– Én több is vagyok mint asszony, én anya is vagyok.
-
-– Mondhatnád: a Grachusok anyja. De nem úgy van. Te gyermekeidet
-csuszómászó rabszolgáknak neveled, azért, hogy az apjukhoz hasonlók
-legyenek.
-
-Zsófia szivében feltámadt a harag erre a szóra.
-
-– Távozzál előlem. Ez az én szobám itt!
-
-– Szeretem, hogy valahára tűzbe jönni látlak. Azt hittem, fogadásod
-tartja, meg nem haragudni soha. Most már hogy haragszol, éppen nem
-megyek innen, mert most lehet már veled beszélni. A szoba a tied, hanem
-a szobának az ajtaja az enyim.
-
-– Hát porkolábom vagy?
-
-– Az vagyok. Te mondád. Magad szolgáltál rá. Mit bánom én azt, ha te
-mindennap százszor irod is Andrássy Istvánnak azt, hogy: édesem,
-kedvesem, drágám, szerelmesem, s küldözgetsz neki levélben ezernyi ezer
-csókot! De te tudósításokat küldesz az ellenségnek a hadikészületekről,
-a mik e várban folynak s ez árulás! Ennek útját állom.
-
-Zsófia megrettent. Elállt a szava e megtámadásra.
-
-Miklós folytatá a vádat.
-
-– Ugy-e, megírtad neki azt is, hogy ha jön Gömörbe, elkerülje a
-straczenói völgyet, mert a sziklakapunál kelepcze vár reá s Dobsinán
-seregestül elfogják? S ime a te figyelmeztetésedre Andrássy István
-egyszerre csak megváltoztatja az utrendét, mikor már fele útján van, s a
-kerülő útnak fordul. Ez a te munkád volt.
-
-Zsófia elszörnyedve hátrált vissza ez ember elől.
-
-– Te! lihegé. És te neked lett volna lelked a testvéredet veszedelmébe
-csalni?
-
-– Lett volna és lesz is! És még valami mást is tenni vele.
-
-– Csodák történnek a világon! suttogá elámulva a nő.
-
-– Kell, hogy történjenek! Olyan csodák, a miket tiz nemzedék
-megemlegessen. Példákat kell adni ennek a nemzetnek, a mik a sziveket
-megerősítsék. Hóhérpallost a futó rabszolgahadnak! Addig nem fog győzni
-a szabadság ügye, a míg a magyar nemzet saját áruló korcsivadékának
-hulláiból olyan hegyet nem rak, mint a Mátra s a döghalom tetején az
-utolsó áruló apát a saját fia nem nyakazza le!
-
-Zsófiának minden tagját meglepte a láz e szavakra. Dideregve burkolta
-magát palástjába. Úgy nézett a dühöngő alakra, mint egy rossz álomképre.
-
-Az pedig, bátyja arczképe felé fordulva, folytatta fenyegető
-kifakadásait.
-
-– Mert ilyenek azok, a kik bársonyban, nyestprémben kevélykednek,
-gyémántos nyaklánczon ökölnyi medált fityegetnek, fejedelmek ajándékát,
-s aztán egy új mentekötőért, egy drágább medálért elcserélik a régit, s
-vele a régi gazdát. Ezek azok a fejei a népnek, a kik csak a dicsőséget,
-az uraságot, a pompát keresik, magukra raknák a fél ország kincsét, akik
-azt mondják: édes hazám! a míg a hazának van mit osztogatni; de ha
-pusztulásnak indul, ha nem adhat semmit, akkor félrerugják,
-visszaesküszik a hűségüket s csakhogy urak maradjanak, beállnak
-ellenségnek!
-
-Ez a fanatikus düh egészen hozzá illett ahoz a durva szőrkámzsához, a mi
-a dervisgenerális termetét hosszan beburkolta. Nem volt az már fehér, de
-fakó a viszontagságoktól, goromba öltésekkel itt-ott összevarrva, kard-,
-lándzsadöfés rajta, golyólyuk perzselése, tüzes gránát pecsét helye
-emlékül hagyva rajta, de még azért mindig barátkámzsa.
-
-Megragadta két kézzel mellén ezt a durva csuhát.
-
-– Ez a darócz fog rajtatok boszut állni! ez a kopott darócz! A kinek a
-foltját nem kell takargatni semmi arany gyapju! Ez a kóczos szakáll!
-(úgy megrángatta azt, mintha haragban volna vele). Ennek nem kell szép
-asszonyok csókja! Ezt nem czirógatják szerelmes szép kezek! Ezt nem
-fonogatják selyemhajuk közé! Én vagyok az, aki elitéllek!
-
-Azzal megfordult és üdvözlés nélkül kiment.
-
-Többet nem beszélt Zsófiával.
-
-Csak a cselédjétől tudta meg az asszony, hogy Miklós szigorú parancsot
-adott, hogy Zsófiát többé a várkapun ki ne bocsássák.
-
-Ugy sem ment volna már. Ez a rémjelenet lábáról leverte.
-
-A frajjának azt is megmondta a dervisgenerális, hogy ha csak egy
-makulányi irást is ki mer hozni az urasszonyától, hát szurokba mártatja,
-s úgy égetteti meg. (Hiszen talán nem tette volna meg, de nagyon
-megijesztette vele a jámbort).
-
-Most már tehát nem is irhatott többé a férjének Zsófia. Ez a
-könnyebbülés is el volt véve a lelkétől. Nem maradt számára más, mint az
-a babona, a miben a szerető asszonyok hisznek, ha valaki éjjel a
-szeretettjéről álmodott s arra fölébred, megfordítja a vánkosát a feje
-alatt, s erre annak a messze távol levőnek is ő róla kell viszont
-álmodnia. Ilyen bohóságok is boldogítanak!
-
-Az egyedüli vigasztalása csak a két gyermekében volt még. Azok ugyan
-egész nap a nagybátyjuk nevelése alatt voltak, de éjszakára az anyjuk
-szobájába kerültek vissza. Ő fektette le őket, ő imádkoztatta reggel,
-este.
-
-A nagyobbik, a Ferkó, az ugyan csintalan egy fiu volt, sohasem akart
-elaludni, mindig játszani szeretett volna kártyát, obletánt a dajkával;
-nagy biztatásba került rávenni, hogy imádkozzék már, s akkor is még
-mindig pajkosságokon törte a fejét, a miatyánkot mindig elczifrázta, hol
-így kezdé: «Mi atyánk, ki vagy Bécsben», hol így végezte: «de szabadíts
-meg minket a némettől!» hol meg a helyett, hogy «bocsásd meg a mi
-bűneinket, miként mi is megbocsátunk ellenünk vétetteknek» ezt mondta:
-«büntess meg minket a mi vétkeinkért, miként mi is megfizetünk azoknak,
-a kik ellenünk vétettek».
-
-Az anyja megfeddé az ilyen helytelenségekért; Istennel tréfálni nem
-szabad! Tudta jól, hogy ez mind a Miklós bátya mesterkedése. Ő róla
-ragadnak a fiura az ilyen pajkosságok.
-
-Hanem a kisebbik annál gyöngédebben ragaszkodott hozzá. A kis Jóska
-reggelenkint, mikor még a bátyja aludt, kiszökött a közös ágyból s
-odabujt az anyjához s aztán suttogva mondott el neki mindent, hogy mi
-történik odakinn a várban. Ő volt a hirhordó. Szemfüles gyerek volt.
-Pedig ki se nézte volna az ember, hogy oda figyel. De még azt is meg
-tudta itélni, hogy ki milyen rosszban töri a fejét? A Ferkó milyen
-csunya nótákat dalol a kurucz katonák után! De, hogy mik azok a nóták,
-azt nem mondta el az anyjának.
-
-
-
-
-XXIV. FEJEZET.  AZOK A KIS ÁGYÚK.
-
-A mint a tavaszi napok hosszabbodtak, úgy fogyott perczenkint Zsófiának
-az életereje.
-
-Óhajtotta azt, a mitől rettegett: férje hazatértét.
-
-Mi fog történni akkor? Minő lesz a találkozás a bátya és az öcs között?
-De hát még a férj és feleség között!
-
-Azt is megtudta már a nő (a cselédek mindent kibeszélnek), hogy Miklós
-megirta a bátyjának a választ a levelére, s abban szemére hányta neje
-iránti hűtlen, csapodár életét, s tudatta vele, hogy ő erről Zsófiát
-értesíté, maga Korponay János levele által. Azért csak maradjon ott a
-lőcsei szép asszonynál, mert idehaza semmi jó sem vár rá.
-
-Ez alatt a vár megtelt fegyelmetlen mezei hadakkal. A zabolátlan
-fegyveres kurucznép lármája mindennap behatolt Zsófia szobájába. Termek,
-tornáczok tele voltak már mindenünnen összecsődült hajdusággal. Egész
-éjjel hallhatá a danáikat, mosdatlan száju szátyárkodásaikat.
-
-A szobáját nem hagyta el többé. Nem volt már annyi ereje, hogy az ágyból
-fölkeljen. Az egész étele csak kóstolgatás volt. Csak a lelki erő
-tartotta még életben; orvost messze földről nem lehetett kapni, olyan
-orvost pedig, a ki az ő baján segítsen, sehol a világon. Az akkori idők
-rende szerint minden háziasszony maga volt a háznép gyógyítója, a patika
-az ő konyhájához tartozott. Vastag kötet könyvek voltak a háziasszonyok
-rendelkezésére, hogyan, mivel gyógyítsák a csodálatos nevezetü bajokat.
-Fő főtudomány volt a betegségek signaturáit a gyógyfüvek signaturáival
-összeegyeztetni. A mi növénynek kőmagja van, az jó a kőbetegség ellen; a
-birsalma leve, minthogy a gyümölcse bolyhos, meggyógyítja a kopaszságot,
-a süketséget meggyógyítják a csigák, mert a csigahéj a fülre tartva zúg;
-a dió hasonlít az emberi koponyához, azért az abból készült Quinta
-essentia meggyógyítja a fejfájást, a nyilallások ellen segít a bogáncs,
-mivel hogy tövises a levele; a veres czékla, mivel veres, elállítja a
-vérzéseket; az antimonium, mivel hogy az aranyat megtisztítja, tehát a
-beleket is megtisztítja. Az iramszarvas, mivel hogy a hátulsó lába
-patájával szokta a fülét megvakarni, mégis állva tud maradni,
-annálfogva, ha valaki az iramkörömmel a fülét dörzsöli, a nehéz
-nyavalyától megszabadul. A rókának a tüdeje meggyógyítja a tüdőbajokat,
-s a szarvasmarhák szivéből készült essentia igazi gyógyszere a
-szívfájdalomnak. Ez volt az akkori orvosi tudomány.
-
-Nem csoda, ha Zsófia nem folyamodott a szarvas szivéből készült
-essentiához. Az ő halálos baját nem gyógyították meg sem az aqua vitæk,
-sem az aurum potabilek, sem az oleum philosophicumok, sem a spiritus
-ardentis saturni, sem a balsamum cœleste, sem a balneum Mariæ, minden
-theriacok, julepek és vincetoxiconok, a mikkel tele volt az ősi
-almárium. Nem az ő baja ellen voltak azok feltalálva. De talán még ma
-sem tudják az orvosok, mi ennek a bajnak az orvossága.
-
-Ha tudták volna, sem segített volna semmi rajta. Nem akart meggyógyulni.
-
-Egy este, mikor a gyermekeit imádkoztatta Zsófia, az ágya mellett
-térdepeltetve, nem kerülte ki az éles figyelmét, hogy a Ferkó fiu, mikor
-az ima végén ezt kell mondani:
-
-«Adjon Isten nyugodalmas jó éjszakát édesapámnak, anyámnak» az «apám»
-szót elhagyja a fogai közt elmorzsolt mondásból.
-
-– Te nem imádkoztál az apádért! szólt hozzá félig kérdező hangon.
-
-– Nem! felelt a fiu daczosan.
-
-– Miért nem?
-
-– Megtiltotta Miklós bátyám.
-
-– Megtiltotta, hogy az apádért imádkozzál? Miért?
-
-– Azért, mert hazaáruló lett.
-
-Zsófia arczra fordult az ágyában és sirt keservesen.
-
-Ez volt a kegyelemdöfés a szivének.
-
-A kisebbik fiu rátámadt a bátyjára.
-
-– Miért rikattad meg az anyámat?
-
-– Ejh! Te gyerek vagy! Nem értesz ahoz.
-
-S ment daczosan lefeküdni.
-
-A kisebbik ott maradt az anyja mellett és kérlelte.
-
-– Ne sirj anyám. Hát hisz az Isten egy gyereknek az imádságát is
-meghallja: majd én inkább a bátyám helyett is elmondom.
-
-Az a másik fiu pedig térdre emelkedett az ágyában, összekulcsolta a
-kezeit s hőségtől lihegő szóval rebegé:
-
-«Tartsd meg Isten a mi hazánkat, az édest; pusztítsd el minden
-ellenségeit, most és örök időkre! Amen.
-
-– Oh te rettenetes hazaszeretet! zokogá a kínzott asszony.
-
-Másnap csak egyedül jött be az esteli órában a kisebbik fiu az anyja
-szobájába. A Ferkó inkább akar a nagybácsinál hálni. A Józsi aztán
-magában nem is akart a maga nyoszolyájába feküdni, hanem oda kérezkedett
-az anyja mellé.
-
-Zsófia nagyon oda volt már a testi lelki gyötrelemtől, meg sem szólalt,
-az imádságot sem mondta el a kis fia előtt, az maga dönögte azt el,
-kétszer is elmondva az apáért, anyáért szóló imát, egyszer a bátyja
-helyett. Zsófia szótlanul feküdt, mint egy halott s nem viszonozta a
-gyermek hizelkedő gyügyögéseit.
-
-Egyszer aztán a nyakába borult a kis fiu s keserves zokogással kiáltá:
-
-– Anyácskám! Ne halj meg!
-
-Zsófia hirtelen fölnyitá a szemeit e szóra s rábámult nagy sötét
-szemeivel a gyermekre. A halálos beteg szemei messze látnak.
-
-Megérté egy szóból, hogy azok odakünn sokszor mondogatják már egymás
-közt: «de jól járna, ha meghalna!»
-
-Ha nem érné meg az ura hazajövetelét.
-
-Magához ölelte a gyermekét s megcsókolgatá szeliden.
-
-– Ha ti jók lesztek, akkor nem megyek el, suttogá a fülébe.
-
-– Én nem eresztelek el! Beléd kapaszkodom. Nem hagylak elmenni.
-
-Most aztán Zsófia kezdte el a gyermeket beczézni.
-
-Hogy elmulaszsza róla a sirást, a reszketést, ezt kérdezte tőle:
-
-– Hát mit játszottatok, mit tanultatok ma egész nap?
-
-– Czélba lövöldöztünk a kis ágyúnkkal. A ki czélba talált, narancsot
-kapott Miklós bácsitól.
-
-– No és te hány narancsot kaptál?
-
-– Egyet sem. Mind a Ferkó kapta.
-
-– Hát te olyan ügyetlenke lettél?
-
-– Készakarva nem czéloztam jól.
-
-– De hát miért?
-
-– Hogy lássák, milyen rosszul lövök.
-
-– Kik?
-
-– Hát akik ott néztek bennünket, a hadnagyok meg Miklós bátya.
-
-– S te azt akartad, hogy azok azt lássák, milyen rosszul lősz te? Hát
-miért akartad te azt?
-
-A gyermek odahúzta magához az anyja fejét, hogy a fülébe sugdoshasson.
-
-– Én hallottam, hogy mit beszéltek a hadnagyok! Ugy mondták, hogy mi is
-halljuk. Tudod már, hogy apánk megjött?
-
-A nő szive nagyot dobbant.
-
-– Kitől tudnám? Madár sem hozhat nekem hírt atyátok felől.
-
-– Hát én megmondom. Itt van már Szomolnokon, csak a hegy választ el
-tőle.
-
-– Hát elkerülte a straczenói kelepczét?
-
-– El ám! Hej, hogy szitkozódtak a hadnagyok!
-
-– Engem szidtak érte? Megmondhatod. Nem haragszom érte.
-
-– Ó dehogy téged szidtak. A kassai kapitányt szidták. Arról beszéltek,
-hogy a szomolnoki úton nem kerülhetett volna apám Krasznahorka alá, ha a
-kassai út fel nem szabadult volna. Bizonyosan a kassai kapitány is
-hazaáruló már. Feladta a várost a császárnak. Haragudtak, rossz kedvük
-volt.
-
-Itt aztán elhallgatott a fiu; nem akart tovább beszélni.
-
-Zsófia azzal az éleslátással, a mi az életvilágosság utolsó
-lobogványával jár együtt, kezdé magában a gyermek zila beszédének
-összefüggését keresni. Rátalált. Azt vélte, hogy kitalálta a rejtélyt.
-Rémséges ötlet volt! Nem akart helyet adni e szörnyeszmének a szivében.
-Nem akarta, hogy róla álmodjék.
-
-– De hát azért, hogy a hadnagy urak haragudtak, miért kellett te neked
-rosszul lőnöd a czélba, kis fiacskám?
-
-A gyermek, a ki már eldugta a fejét a takaró alá, ismét előbujt s anyja
-kezét a szivéhez szorítá.
-
-– Apám levelet irt Miklós bácsinak Szomolnokról. Miklós bácsi fölolvasta
-azt a hadnagyok előtt, úgy hogy mi is hallottuk. Apánk irja, hogy ő itt
-van egész hadsereggel Szomolnokon. Van faltörő ágyuja is elég. De ő nem
-fog úgy jönni Krasznahorkára, mint ellenség; hanem mint a családjának
-apja. Egyedül, egymagában, egy hintón ülve fog a kapun behajtani; s majd
-meglátja s a szemébe néz, kinek lesz bátorsága őt akár golyóval, akár
-rossz szóval fogadni?
-
-– S mit mondott erre Miklós? kérdezé heves szivdobogások közt Zsófia.
-
-A gyermek nagy lélekzetet vett.
-
-– Hát ekkor azt mondá Miklós bácsi: «no hát csak hadd jőjjön a
-hazaáruló! egyedül egymagában. Én sem állítok vele hadsereget szembe.
-Hanem odaállítom a várkapu elé a saját két fiát ezzel a két kis ágyuval,
-s a saját gyermekeivel lövöldöztetem meg.
-
-– Jézus Mária, irgalmazz! sikolta fel a nő kétségbe esetten, s oly
-erőszakosan szorítá kebléhez a kis fiát, hogy szinte megfojtotta az
-ölelésével.
-
-A dervisgenerális képes beváltani a fenyegetőzését.
-
-Hát a gyermekek?
-
-Hisz a gyermekkedélyt legkönnyebb a fanatizmus lángjával felgyujtani. A
-természethazudtoló indulatok ragálya a gyermeksziveket lepi meg
-legkönnyebben.
-
-Ez a kisebbik még visszaborzad tőle, de a nagyobbiknak a vérét már
-áthatotta ez a szent miasma: a halálos rajongás a hazáért, mely
-megtagadja az apát, az anyát, a testvért, s felgyujtja az ősi házat.
-
-A kisebbik még csak azt teszi, hogy rosszul lő, de a nagyobbik már jól
-fog a czélba lőni. Azt mondják neki, az a czélpont, a hazaáruló szive.
-Oda fog czélozni. Ha mindjárt az apja is az!
-
-Zsófia reszketett a láztól.
-
-– Látod, megbetegítettelek azzal, a mit mondtam! rebegé a gyermek.
-
-– Nem. Nem. Jól tetted azt. Nem fogok én reszketni. Mindjárt vége lesz
-annak. Csak te ölelj meg, majd attól elmulik.
-
-S az anya és a gyermek szive addig dobogott egymáson, míg
-elcsendesítették egymást.
-
-– Hát ha azt akarod, hogy meg ne haljak, itt maradjak: légy te nekem jó
-kis fiam, suttogá Zsófia.
-
-– Az leszek anyácskám. Bizony az leszek.
-
-– Szállj le csendesen, hozd ide az irószereimet az ágyhoz.
-
-A gyermek kereste az irószereket. Toll, tinta lett volna, de papir nem
-volt sehol. Azt elvitette Miklós egyszer, mikor Zsófia aludt, a
-cselédjével, hogy levelet ne irhasson.
-
-– Hozd ide az imádságos könyvemet, suttogá Zsófia.
-
-Abból még kitelt egy levélnek való papiros.
-
-A táblán belől volt egy üres lap. Nem is egészen üres. Az egyik oldalára
-e sorok voltak irva: «Az én szeretett mátkámnak, Serédy Zsófiának,
-ajánlom szivemből ezt az imádságos könyvet. Andrássy István. Anno 1697.
-(Csak 14 esztendeje! – De nagy idő!)
-
-Ennek a lapnak a tulsó oldalára lehet még irni egy levelet s aztán
-kiszakítani az imakönyvből s szélnek ereszteni!
-
-De hogyan szélnek ereszteni? Ki viszi azt innen oda, a hova szól?
-
-Nagyon reszketett már a keze a levélirónak s a szemei kápráztak, úgy
-tánczolt előttük minden betü. Pedig apró betüket kellett irni, hogy
-ráférjen a papirra minden elmondani való. Ő maga, elhomályosult
-szemeivel el sem tudta olvasni, a mit leirt: a kis fiunak kellett azt
-elszótagolni előtte. Aztán még mindig jutott valami eszébe.
-
-Az Isten irgalmára kérte Andrássy Istvánt, hagyjon fel azzal a
-szándékával, hogy Krasznahorkára jőjjön most. Ne engedje megtörténni a
-világon a legrettenetesebbet. Várjon a jobb időkre. Majd elmulik a
-harag.
-
-Végre kihullott a kezéből a toll, nem látott a szemeivel többé. Halálos
-ájulás kerülgette az agyát.
-
-Arra tért magához, mikor a kis fia a királynévizzel locsolgatta az
-arczát. Emlékezett rá a gyermek, hogy azt így tették máskor is.
-
-– Hol van a levél? kérdé a gyermektől.
-
-– Eldugtam már – a süvegem bélésébe, sugá a kis Józsi fiú.
-
-– Hát te tudod, hogy mit akarok vele?
-
-– Elküldeni az apának.
-
-– Megigéred nekem, hogy azt megteszed?
-
-A gyermek csak a szempilláival intett.
-
-– Tudsz valami hüséges embert, a kire rá lehet azt bizni?
-
-– Azt a czigányt, a ki apámnak a levelét hozta Lőcséről. Az szokott
-velem játszani mindig.
-
-– Huzd ki a fiókomat, ott találsz egy szarvasbőrerszényt, a miben arany
-áll. Végy ki belőle tiz aranyat. Azt add majd a levélvivőnek. Vigyázz,
-hogy meg ne találják nálad.
-
-– Óh, tudom én azt, hogy rejtem el: vannak nekem tolvaj-polturáim.
-
-– Mik azok? kis fiam.
-
-– Hát te még nem tudod? Akkor, látod, én többet tudok, mint te. Vannak
-ilyen vastag polturák, a miket kétfelé lehet srófolni, belül üresek,
-hogy egy arany elfér bennük. Arról ismerni meg őket, hogy az irás, meg a
-fej a két oldalon egymás ellenébe van fordítva. Ezeket nekem egy vak
-koldus hordta össze, a kinek mindig egy dénárt adtam érte cserébe. Ő az
-ujjahegyével ráismert a tolvaj-polturára. Azt mondta, az ilyeneket azért
-készítették, hogy a kolduló barátok elrejtsék benne az aranyaikat, a
-tolvaj ne lásson náluk mást, mint rézpénzt. Most ezekbe jó lesz nekem az
-aranyakat elrejteni.
-
-Zsófia hálát emelt az Istenhez, hogy fiának nemcsak jó szivet adott,
-hanem éveit meghaladó észt is.
-
-Az után tudott nyugodtan aludni.
-
-Korán reggel felkölté a kis fiát, s kiküldte, hogy keresse fel azt a
-czigányt, a kitől a levelet el fogja küldeni.
-
-Az izgalom új erőt adott az idegeinek. Fel tudott kelni, felöltöztette
-magát a frajjával s odavezetteté az ablakzsámolyhoz, a honnan ki
-lehetett látni a szomolnoki hegyek felé vezető útra.
-
-Könnyebbnek érezte magát. Délfelé még azt is kérdezte a frajjától,
-nincsen-e még ebéd ideje?
-
-Kiszámítá, hogy a déli harangszó után, a mikor az őröket felváltják a
-kapuban s a fahordó szekereket üresen kieresztik, akkor mehet ki azokkal
-együtt az ő levélvivője is.
-
-Azért várta olyan nehezen a déli harangszót.
-
-Az elkongott már, de a szokott szekérzörgés még nem következett be.
-
-A helyett gyors léptek dobaját hallotta közeledni a lépcsőn fölfelé,
-melynek gádorát csak egy fal választá el a szobájától, s egyuttal Miklós
-száraz, rekedthangu kiáltozását.
-
-Az ajtaját hevesen felszakították s betoppant rajta a dervisgenerális,
-egyik kezében a kis Józsit hurczolva karjánál fogva, másikban Zsófia
-levelét tartva.
-
-A gyermek rémült tekintettel nézett fel az erőszakos ember arczába.
-
-– Tetten kaptalak most! hörgé indulatosan Miklós.
-
-Zsófiának az indulat annyi erőt adott, hogy föl tudott emelkedni
-helyéről s parancsoló mozdulattal nyujtá ki karját.
-
-– Bocsásd el a gyermekemet! kiálta s még piros is lett az arcza egy
-pillanatra. A szeretet lángja volt az rajta.
-
-Miklós oda lódítá anyjához a fiut, s aztán a kinyujtott tenyerébe
-fektetett levélre csapott az öklével.
-
-– Micsoda ez? rikácsolá.
-
-– Mindenek előtt tanuld magadat tisztességes ember módjára viselni egy
-asszony szobájában.
-
-– Úgy? Elfeledtem, hogy szépen be kell koczogtatni elébb s szerencsés jó
-reggelt kivánni. Majd máskor úgy teszek. Most nagyon sietős dolgom volt.
-Röptében kaptam nyakon az árulást. Ha az édes apámfia tette volna ezt,
-főbe lövetném érte.
-
-– Tedd azt az én fiammal is. Legalább együtt jön velem. Inkább kövess el
-te rajta testvérgyilkosságot, mint hogy az én gyermekemet lázítsd fel
-apagyilkosságra, istentelen!
-
-Zsófia úgy állt ott az ablakban, mint egy szellem, mint egy földöntúli
-tünemény. Egy dúvadnak is meg kellett juhászodni tekintetétől.
-
-Miklós éppen úgy, magában morogva fordítá félre a fejét, mint azok a
-vadállatok, a mik nem birják kiállani a szelidítő szemsugárzatát.
-
-– Miért keltél föl az ágyadból? zsémbelt, alábbhangolva a haragos
-támadást. Mit erőlteted magadat? Mit állsz az ablakba, mikor olyan nehéz
-beteg vagy? Tán jelt akarsz adni annak az embernek, mikor közeledik:
-hogy fusson innen!
-
-– Hogy ide siessen!
-
-– Nem hiszed, hogy én beváltom azt, a mivel megfenyegettem?
-
-– Hogy te beváltod, hiszem, de hogy én meg fogom akadályozni, azt
-fogadom. Hiába zársz el. Ott fogok lenni. Ha élek, élve, ha halok,
-halva. Ott a fiam mellett, a mikor ez égrekiáltó szörnyüséget el készül
-követni, s megragadom a kezét. Meglátod!
-
-Mint egy látomány, mint egy éjféli kisértő lélek közelített e szavaknál
-az a légben lebegni látszó alak Miklós felé, nagy ragyogó szemeiből
-bűvöletet árasztva, ajkairól úgy hangzott a beszéd, mint egy túlvilági
-szózat.
-
-– Esztelen asszony! dörmögé Miklós, a fejét lesütve, s nem várta, míg
-hozzá közel ér, s az a kinyujtott kéz megérinti; megfordult és elhagyta
-a szobát.
-
-Zsófia kimerülten rogyott az ágyára.
-
-A cseléd levetkőzteté, betakargatta.
-
-– Ne félj anyácskám, suttogá a gyermek, mikor a cseléd kifordult, majd
-elviszem én azt a levelet magam az apámnak. Éjjel kötelet fonok
-lepedőkből s leereszkedem az ablakból; elfutok Szomolnokig.
-
-– Oh! a farkasok összetépnének!
-
-– Nem félek én úgy a farkasoktól, mint Miklós bátyámtól.
-
-– Hát aztán kim maradna nekem, ha te itthagynál? Soha sem látnál engem
-többet.
-
-Erre a szóra a gyermek megbánta, a mit előbb mondott.
-
-– Nem hagylak el, anyám. De te se hagyj itt engem.
-
-– Nem, fiacskám. Bizony nem hagylak itt.
-
-Ezzel aztán meg voltak nyugtatva mind a ketten; összeölelkeztek, együtt
-sirtak.
-
-A nő pedig érezte már, hogy jön közelebb az ég! Hangzik valami, a mit
-nem a füldob, hanem a szív hall meg. Látszik valami, a mit eddig nem
-létezett érzékek ismernek meg. Jön az a tudás, amit nem tanultunk…
-
-Közeledik az a dicsőséges világ, a minek leirásához hiányzik minden szó,
-a mit át nem ölel emberi gondolat.
-
-És ő megigérte, megfogadta, hogy még azért a szentséges szent boldog
-túlvilágért sem hagyja itt ezt a ködök és árnyak világát, ezt az
-éjszakától körüljárt földet, ezt a felhőkbe takart földet, ezt a vérrel
-megáztatott földet, a melynek kerekségén a jajkiáltás egy perczig el nem
-hallgat soha! Megigérte, hogy itt marad, megvédeni azokat, a kiket oly
-nagyon szeret.
-
-A gyóntató papjáért küldött s fölvette a halotti szentségeket.
-
-Megkisérlé azután a cselédje által magához hivatni a nagyobbik fiát.
-Hasztalan volt. Miklós nem bocsátá a cselédet a gyermekhez. Annak most
-dolga van.
-
-A fraj pedig mondá neki, hogy a bárónő haldoklik.
-
-– Ejh! Nem adják azt olyan könnyen! torkolá le Miklós. Hisz az elébb még
-kivert a szobájából!
-
-Azután gyóntatóját kérte fel Zsófia, hogy beszéljen a lelkére Miklósnak,
-bocsássa hozzá a Ferencz fiát. Bizony halála óráján való kivánsága ez.
-
-A prépost fel is kereste Miklóst s elmondá neki, hogy egy haldokló
-kivánságát közli most vele.
-
-– Fungum! – ordítá rá a dervis-generális. Non facias mihi sculptile:
-verba sacerdotis sunt pura mendacia. Fui quandocumque ipse unus ex
-illis.
-
-Ezzel aztán nem lehetett tovább folytatni a beszédet.
-
-Az anyjánál maradt kisebbik fiú a sok sirástól elálmosodott, korán le
-kivánt feküdni.
-
-Az anyja megcsókolgatta az orczáját, mikor lefektette.
-
-– De aztán itt ne hagyj azalatt, a míg alszom, köté ki a gyermek.
-
-– Aludjál csak. Én virrasztok.
-
-Azzal a gyermek álomnak ereszté a fejét.
-
-Pedig bizony itt hagyta őt az anyja az alatt, a míg aludt.
-
-Reggel korán a lélekharang megcsendült a toronyban.
-
-A dervis-generális ébren volt, nem tudott aludni, jól hallotta.
-
-– Ejh, hátha a harang is hazudik! hisz annak a kötele is egyházfi
-kezében van.
-
-Mégis bizonyosat akart tudni. Kiment az udvarra. Az uri lakosztály
-lépcső-ajtajánál szemben találkozott a préposttal.
-
-– Quid novi? kérdé tőle.
-
-– Consummatum est. Felelt a prépost, s ment fel a templomlépcsőkön,
-rendeleteket adni.
-
-Miklós a Zsófia szobaajtajában találta a jajveszéklő cselédet.
-
-– Meghalt az áldott jó asszonyunk!
-
-Az ajtó félig nyitva maradt. Miklós a küszöbön megállva lesett be a
-szobába.
-
-A szürkület fénye sápadt világot derengetett az ablak zöld üvegkarikáin
-keresztül.
-
-A kiszenvedett martyr ott feküdt csendesen az ágyán. Mellette a kis fia.
-Mind a ketten aludtak.
-
-Vajjon melyiknek az álma volt mélyebb?
-
-A fiucska még arra sem ébredt föl, mikor a nőcselédek kiemelték az
-ágyból és átvitték a saját nyoszolyájába. Ott folytatta az alvást.
-
-Hátha az a másik alvó többet tudott erről a világról?
-
-– Jól járt, szegény ángyom, dörmögé Miklós, messziről nézve a
-márványfehér arczra, melynek a halál felséges nyugalma királyi
-tekintetet adott.
-
-Megölte őt az eltitkolt bánat. Mert eltagadta a szive fájását, belehalt.
-
-Nem hinné az ember, hogy ilyen semmitől is meg lehet halni!
-
-Miklós elhagyta a halott szobáját. Mélyen el volt keseredve miatta.
-
-Milyen asszony volt! Csupa szeretetből alkotva! Mint a tűz a meleget,
-úgy árasztotta maga körül a boldogságot. S ezt a tüzet oltotta ki az, a
-ki legjobban melegedett nála. Engesztelhetetlen haraggal gondolt a
-bátyjára. Neki, a hajdani szerzetesnek, az asszonyok felől csak a
-gyóntató székből volt tudomása, a hol azok az esendő dolgaikat vallják
-meg a titok szent zára alatt.
-
-Hideg flegmával ítélt az egész nemről.
-
-Ez az egy emelkedett ki az egész fajzatból, mint egy szent: ez egyesíté
-magában az asszonyok minden drága jóságait. És ezt az eszményképét a
-nőnek fel tudta cserélni az, a kit minden földi és égi lánczok hozzá
-kötöttek, azzal a másik asszonynyal, a ki nemének minden kárhozatos
-csábját éreztetni született – férfiak romlására. Ezt itt hagyta hervadni
-magában, hogy amazzal örömeit megoszsza. Tán ebben az órában is azt
-költögeti mámoros álmából, gyöngéd csókjaival, mikor ezt itten már fel
-nem költi senki. S ez a martyrnő el tudta titkolni a fájdalmat, a mi
-halála volt; még az utolsó világánál is földi eszméletének a hűtelen
-férj megszabadításában pazarlá el végső erejét.
-
-Ide ne hozza most rossz végzete István bátyját! Mert bizony be fog rajta
-teljesülni a testvér fenyegetése!
-
-Miklós felment a szobájába, mely a főkapu fölött volt. Ugyanaz a szoba,
-a melyben Gyöngyösi rágta a pennáját, mikor Charikleát irta. Az
-összefutó csúcsivek magas boltozatot képeznek, melynek keleti oldalán
-két széles nagy ablak nyilik, csak egy karcsú oszlop által egymástól
-elválasztva. Ez ablakból nagy messzeségig ellátni. A tölgyerdős hegyek
-közül a falvak fehér házikói, karcsú toronytetői kandikálnak elő.
-
-A szoba két fülkéjében két egyszerü hárs ágy volt, medvebőrökkel
-leterítve; az egyiken aludt Ferencz, a nagyobbik fiú.
-
-Az éjjel sokáig fenn tivornyáztak a kurucz hadnagy urak a
-dervis-generálissal együtt. A fogadott bőjt ideje letelt, elkezdődött
-megint a borivás s a fiú is ott velük végig hallgatta az épületes
-beszédeiket, még bort is ivott. Most aztán aluszik erősen.
-
-Miklós nyugtalanul járta keresztbe-hosszába a szobáját. Annak a padlata
-úgy van alkotva, hogy az alatta levő boltozat meghajlik, mikor az ember
-végig megy rajta. Szív kell hozzá, megszokni ez ingadozó talajon való
-járást, pedig hát ez csak az építész mesterkedése, nem más.
-
-Minden tudomány arra való, hogy ámítsanak vele.
-
-Egyszerre dobpörgés riasztá fel hallgatag tusakodásából. Eszébe jutott,
-hogy mára rendelte a várőrség fölötti szemle megtartását.
-
-Ezen nem változtat a közbejött gyászeset.
-
-A gyermek mélyen aludt, Miklós rátakarta a czifra pokróczot, a mit az
-lerugdalt magáról s aztán felkötötte a kardját, feltette a hegyesvégü
-rézsisakot a fejére s lesietett a csapatjaihoz.
-
-Azok már fel voltak állítva a hadnagyaik által a várudvaron. Csupa
-lövészek. Lovasságra itt nem volt szükség. Külön a kálvinista, külön a
-pápista barkók, palóczok s mindkettőtől elkülönítve a mohamedánhitü
-tatárok és arnótok.
-
-Mikor a dervisgenerális megjelent a csapatok előtt, azok egyszerre
-mindkét kézre kapott puskáikkal tisztelegtek előtte.
-
-Ekkor megkondult a vár öreg harangja. Ezuttal az volt a szava, hogy
-«mortous plango».
-
-S erre a harangszóra egyszerre azt látja Miklós, hogy csapatjai mind
-mozgásba jönnek, a mit ő nem vezényelt, a pápista csapatok térdre
-ereszkednek, a kálvinisták lábhoz bocsátják a fegyvert s a kezeiket
-összekulcsolják a mellükön, a mohamedhivők pedig arczra borulnak, «Allah
-akbár!» mormogással.
-
-A hosszú folyosón, mely az uri lakosztályból a templomba vezet, most
-viszik végig a koporsót, a felöltöztetett halottal.
-
-Ez ám hatalmasabb parancsoló, mint a generális!
-
-Miklós karjait összefonva a mellén, nézi kemény tekintetű arczczal, a
-mint elviszik előtte a halottat. Fekete selyemruhába van öltöztetve;
-ajkai, szemei lezárva, két keze összetéve a keblén s egymáshoz foglalva
-a körüle csavart olvasóval.
-
-Mindenki imádkozik, a míg a harangkongás tart.
-
-Csak ő nem: a szerzetes.
-
-Ott áll valamennyi között egyenesen, felemelt fővel, még a sisakját sem
-veszi le.
-
-Most van igazán istentagadó kedvében. – Hát ez a mennyei igazság? Hát
-van mit keresni odafenn a levegő ég párázatai közt?
-
-«Patientia = barát táncz», mormogta, mikor a pap elmegy előtte.
-
-A koporsót kisérik a siránkozó cselédek; a kis Jóska fiút vezeti az
-egyik kézen fogva.
-
-– Hol a Ferkó bátyám? kérdezi a gyermek, széttekintve a sokaság között.
-Mért nem hiják ide a bátyámat?
-
-A gyászmenet a koporsóval együtt átvonul a folyosón a templomba; a
-harangszó elhallgat.
-
-A katonák ismét összeszedik magukat s kezükbe kapják a fegyvert.
-
-Miklós boszankodik rájuk. Mind egyforma bigott ez valamennyi. Csak abban
-különböznek, hogy az egyik zölden eszi meg a szénát, a másik szárazon.
-
-Kedve volna kikergetni valamennyit a várból.
-
-Most meg a várnagy jön oda hozzá s megszólítja.
-
-– Kegyelmes uram!
-
-– Hát neked mi bajod?
-
-– A templom tornyára fel kellene húzni a zászlót.
-
-– Hát vak vagy? Ott lobog; nem látod?
-
-A szél lobogtatta a torony ablakban a kitüzött veres zászlót: a
-szabadságharczosok zászlóját.
-
-– Másikat gondoltam. A feketét kellene felhúzni.
-
-– Fekete zászlót ostromolt várban csak a lazarétum fölé szoktak kitüzni,
-hogy ha embersége van az ellennek, oda ne lövöldözzön. A toronyban ez a
-zászló marad. Hallottad?
-
-Miklós nem akarta, hogy a bátyja megtudja a felesége halálát. Még a
-fekete zászló se sejtesse azt vele.
-
-Boszantotta, hogy így olvadoznak ezek a kemény emberek; azért, mert egy
-asszony meghalt.
-
-A mint a toronyablakból lobogó zászlóhoz feltekintett, a toronyőr
-alakját látta az ablakban megjelenni, a ki hosszú tülkét előre tolva,
-nagyot tutult rajta.
-
-– Mit jelentesz? kiálta fel rá.
-
-– Négylovas hintó közelít a szomolnoki úton.
-
-– Ez ő lesz! dörmögé magában Miklós, s maga is felsietett a toronyba.
-
-Az őr jól látott. Úri fogat volt, négy paripával, a mi vágtatva
-közelített a völgy felől.
-
-A felvert por miatt a kocsiban ülő alakokat még nem lehetett kivenni;
-hanem a hintó narancssárga színe messze virított: erről ráismerni.
-
-Ő jön! Egyedül, a hogy megizente.
-
-Miklós ott hagyta a csapatjait, lábhoz eresztett fegyverrel, s
-felsietett a szobájába.
-
-Ferencz még akkor is aludt.
-
-Felrángatta a fiút álmából s nagy nehezen lelket vert belé.
-
-Annak még nem ment ki az éjjeli mámor a fejéből; panaszkodott, hogy
-olyan nehéz a feje, mint egy hombár.
-
-– Patkót kell ütni a macska lábára, mondá Miklós.
-
-– Hogyan?
-
-– Hát mikor az embert kínozza a tegnapi bortól a macska: hegyibe kell
-önteni egy korty reggeli pálinkát, attól elmulik.
-
-A fiú elhitte s magába hagyta dictálni a kupicza lengyel alamáziát.
-
-Attól aztán egyszerre kigyulladt az arcza, a két szeme égett és
-keresztbe állt.
-
-– No ugorj bele a saruidba hamar; aztán gyere legény, mutasd meg, hogy
-mit tud egy igazi Andrássy, a kinek még nem vált az ereiben az ősi vér
-káposztalévé.
-
-A gyermek felöltözött s aztán követte a nagybátyját az udvarra.
-
-– Hová megyünk? kérdé ottan, széttekintve.
-
-– Most megyünk az examenre. Majd meglássuk, hogy felel a legény a
-kérdésre?
-
-– Micsoda kérdésre?
-
-– Bizony nem is arra ám, hogy «hányat tojik a pityer?»
-
-– Dejsz arra tudom a feleletet! Hol többet, hol kevesebbet.
-
-– Habes eminentiam! Hát most majd azt mutasd meg az examinatoroknak,
-hogy a kis ágyuddal hogy tudsz igazi czélba lőni? Nem látsz-e kettőt
-ilyenkor?
-
-– Bizony nem látok én!
-
-– No azt majd mindjárt megpattintsuk. Húzasd ki a kerekes ágyudat.
-
-– Aztán hová?
-
-– Csak oda a várkapuba.
-
-A kis ágyut odavontatták a kapu előtti emelkedett lonkára, a hová
-egyenesen vezetett fel az út az erdőből.
-
-Egy széles bükkerdő terült el a várhegy lábánál, azon kellett
-keresztüljönni bármely égsark felől érkezőnek.
-
-– Hát a Jóska gyerek nem jön versenyt lőni? kérdé a Ferkó Miklóstól.
-
-– Nem lő az többet. Mert az elmegy kispapnak Nagyszombatba, püspök lesz
-belőle. Te vagy csak az igazi Andrássy ivadék. Katonának való. A milyen
-a nagyapád volt, a ki a császári vezért, Salm uramat úgy elverte
-Krasznahorka alól, hogy még a parókája is lemaradt a fejéről.
-
-Ezzel megnevetteté a gyermeket.
-
-– Te fogod majd, édes öcsém, letisztítani az Andrássy névről azt a
-makulát, a mi rajta esett! Biztatá őt tovább Miklós. Ha ma jól lősz a
-czélba, rögtön kinevezlek kapitánynak a fejedelem hadseregében.
-
-– Kapitánynak? Teringettét! Én is két sastollat kapok a süvegem mellé?
-
-– Nagy lesz a hired az egész hazában!
-
-A hadnagyok is odagyültek mind a kapu elé, azok is mind tüzelték a fiút
-tehetségük szerint.
-
-– Csak az anyám nézné az ablakból, mikor czélba lövök. Hadd mondjam meg
-neki!
-
-– Csak te maradj itt most. Mindjárt jön a sorod.
-
-A visszhangzó erdő előre jelenté a közeledő kocsi zörgését.
-
-Nemsokára kibukkant az a fák sürüjéből, s a mint az erdő szélében
-felkanyarodott a meredek domboldalra, már jól lehetett ráismerni a benne
-ülőre.
-
-Ő volt az: Andrássy István tábornok. Egyedül magában.
-
-Alig volt háromszáz lépés a távolság a hintó és a várkapu előtti lonka
-között. Ő is felismerheté azokat, a kik ottan állnak. Az öcscsét, a
-fehér barátcsuhában, s az első szülöttét. Szép meggyszín kamuka dolmány
-volt rajta, arany gombokkal, szedrázsia világoskék nadrág és sárga
-sarkantyus csizma. Bizony szép fiú volt! Olyan régen nem látta az apja.
-Hogy megnőtt azóta!
-
-A mint a lonkán állók megpillantották Andrássy Istvánt, az elkeseredett
-düh ordításával kiáltának fel egyszerre:
-
-«Ott jön az áruló! A ki eladta hazáját. A nemzet Judása! Harmincz ezüst
-pénzért a mi megváltónkat, a fejedelmünket! Átok a fejére! Halálra vele!
-Pokolra vele!»
-
-A fanatizmus lángja a gyermek lelkét is őrjöngésbe hozta. Azt hitte,
-hőstettet követ el, ha az apját, a kiről azt mondják, hogy hazaáruló
-lett, maga itéli el.
-
-– No hát most czélozz jól! mondá neki Miklós.
-
-Ferencz letérdelt az ágyu elé és czélzott.
-
-A hintó jó czélpont volt, azzal a messzevirító narancsszín csónakával.
-
-– Fogd a vasrudat!
-
-A hosszú vasrudat a kezébe nyomták a fiunak. A vas tüzes vége megérinté
-az ágyucska lőserpenyőjét, a lövés elpukkant, de az ágyucső az elsütés
-közben félremozdult, s a nyolcz latos vasgolyó csak a hintó hátulsó
-faládáját érte, szerteszét szórva annak a tépett szilánkjait.
-
-Erre a lövésre az apa elborultan takarta el arczát palástjába. Egy ilyen
-látványtól meg kell tébolyodni! «Hajts vissza!» kiáltá a kocsisának,
-mire a hintó megfordult.
-
-– Lásd, rosszul czéloztál! kiálta pokoli örömtől sugárzó tekintettel
-Miklós. No most tölts újra! Lőjj jobban, mig el nem fut előled.
-
-De a gyermek nem tette azt, a mit mondott neki.
-
-Mint a holt föld, olyan sárga lett az arcza. Az egyik kezét szivére
-nyomta, a másikkal a fülét tapasztá be; a szája nyitva volt, mint a
-fuldoklóé.
-
-– No mi lelt?
-
-– Az anyám! hebegé a fiú.
-
-– Mit akarsz vele?
-
-– Nem hallottátok? A hogy a fülembe kiáltott! Mikor lőttem, megkapta a
-szivemet a kezével.
-
-– Az ágyulövés cseng a füledben, kölykem! Rázz egyet rajta. Lőjj utána
-még egyszer, a míg eléred.
-
-– Nem lövök! Átkozott legyen a szerszámod. Nem lövök többet az apámra.
-Ah, hogy szorítja most is a szivemet! ki akarja tépni. Ereszszetek az
-anyámhoz! Anyám! Anyám! Ereszd el a szivem! Ne szorítsd oly nagyon!
-
-S azzal fuldokolva futott a fiú a várba fel; egyszer térdre is esett,
-alig birt fölkelni.
-
-– Görcsöt kapott a gyerek. Biztatá a hadnagyokat Miklós, a kik szintén
-visszasiettek a várba, a mint azt látták, hogy Andrássy István
-megfordult s az erdőben eltünt. Egy kis kólika az egész a gyereknél. Nem
-szokta még meg a gyomra az erős papramorgót.
-
-A lépcsőhöz érve már összerogyott a gyermek s nem birt odább menni, úgy
-elfojtá az a szívszorítás.
-
-Ott jött rá szemközt a prépost a templomajtó felől.
-
-– Az anyámhoz, az anyámhoz akarok menni, rebegé a fiú, a pap kezébe
-kapaszkodva. Ő fogja a szivemet. Odahúz magához.
-
-– Jól mondod, fiam! szólt a pap, ki maga is reszketett a
-meghatottságtól. Ő hivogat magához bizonynyal.
-
-– Eh mit! kiálta nyers hatalmaskodással Miklós. Nem hokuszpókusz kell
-ennek, hanem meleg lábvíz, mustárral.
-
-– Jőjjön csak oda kegyelmed, monda a pap, és lásson egy csodát, a mihez
-foghatót ember még nem látott.
-
-S azzal a fiut félig karjain emelve, felvitte a templomhoz vezető
-lépcsőkön. Miklós és a hadnagyok utána fanyalogtak.
-
-A mint a gyermek meglátta a templom közepén felállított ravatalt,
-sikoltva rohant oda az anyjához.
-
-– Anyám, anyám! ne szoríts úgy ezzel a kezeddel!
-
-A többiek rémülten álltak meg a templom előterében.
-
-A halottnak a jobb keze fel volt emelve félig magasra, mint a ki véd, a
-ki visszatart. Az olvasó, mely a két kezét összefoglalva tartá, el volt
-szakítva, fehér és kék gyöngyszemei elszórva a halotti köntösön. És az
-ajkai, a mik az imént még csukva voltak, most mintha kiáltásra volnának
-felnyilva fájdalmasan, míg félig fölemelt szempillái alól a
-szemszivárványok halotti fénye világlott elő.
-
-Maga a hitetlen ember is összeborzadt. Hisz ő neki mondá az a nő:
-
-– «Meggátolom az istentelenséget… ott leszek, ha élek, élve, ha halok,
-halva… de megragadom a fiamnak a kezét!»
-
-Megigérte s beváltotta.
-
-Hát van olyan rettenetes szerelem a világon, a mi még a halált is
-túléli? Van-e olyan szörnyű akarat, mely legyőzi az örök természet
-változhatatlan törvényeit? Mely mozdulatra birja a földdé vált emberi
-alakot?
-
-Ott van! meg lehet tapintani.
-
-És a gyermeknek, a mint a könyei megeredtek, anyjára borultan: egyszerre
-elmult az a kinzó fájdalom a szivéről.
-
-Akkor aztán a másik testvérével összeölelkezve, megcsókolták egymást.
-
-Eh! nincsenek csodák! dörmögé Miklós, erőszakot téve megingatott
-hitetlenségén. Le kell zárni a halott ajkait és szemeit újra, s a karját
-visszahajtani.
-
-– Ne bántsátok az anyámat! Ne nyuljatok hozzá! kiáltá a kisebbik fiu.
-Nem látjátok, hogy él? Hiszen reánk néz.
-
-Nem is mert senki hozzányulni.
-
-Végre maga Miklós lépett oda a koporsóhoz, azzal a szándékkal, hogy
-visszahajtja a halott karját kebléhez.
-
-Csakhogy arra emberi erő nem képes. A halottak erős emberek!
-
-Fel kellett vele hagynia.
-
-A két fiu azalatt valamit suttogott egymással.
-
-– Így pedig, a felemelt kéz miatt nem lehet a koporsófödelet rátenni,
-okoskodék Miklós hidegvért tettetve.
-
-Ekkor a két fiú, egymás kezét fogva, oda lépett eléje s a nagyobbik így
-szólt:
-
-– Hallod-e te barát! (Te barát!) Neked a mi anyánk koporsója mellett
-semmi dolgod. Mi az öcsémmel összebeszéltünk, hogy egyikünk itt fog
-mindig mellette virrasztani; s mi nem engedjük meg, hogy őt eltemessék,
-míg apánk haza nem jő.
-
-– Hiszen nem halt meg! szólt utána az öcscse. Nekem megigérte, hogy
-velünk marad; nem hágy el soha. Nézzétek, hogyan mosolyog?
-
-S valamennyien, a kik odanéztek, azt hitték (tán a könnyeik prizmáin
-keresztül), hogy az arcz valóban mosolyog.
-
-Tizenhét napig minden reggel beharangoztak a temetésre. Minden délelőtt
-feljöttek a papok a környékből, a megholt úrnő végtisztesség tételére.
-Minden este haza mentek azon módon.
-
-A halott folyvást nézett és mosolygott.
-
-(Még most is azt teszi!)
-
-A dervisgenerális mindennap hosszabb időn át állt ott a nyitott koporsó
-előtt, hátát az oltárnak támasztva, s nézte azt az örökké változatlan
-képet; maga is oly mozdulatlan alak, mint az.
-
-A tizennyolczadik napon ezt irta levélben Andrássy Istvánnak.
-
-«Édes bátyám.
-
-A feleséged meghalt ezelőtt tizennyolcz napokkal. Azóta folyvást a
-koporsóban fekszik, a templom közepén. Rád vár, addig nem akar elmulni.
-Siess haza. Én ma elbocsátom a hadakat a várból, s az éjjel megyek
-vissza a kolostoromba s felkötöm a cingulumot. Isten irgalmazzon a mi
-szegény bünös lelkeinknek.
-
-Frater Nicolaus.»
-
-*
-
-Többet nem tudni Andrássy Miklósról. Arczképe, a krasznahorkai várban,
-ájtatosan tartja két kezében az evangeliumot. Itt végezte a
-dervisgenerális.
-
-
-
-
-XXV. FEJEZET.  NAGY A DINOMDÁNOM.
-
-Andrássy István eleinte nagyon tragice fogta fel a dolgot, hogy a saját
-fiával ágyuztattak rá, mikor a várába akart hazatérni. Hanem aztán
-később kiheverte az elkeseredését s iparkodott azt egyszerüen megérthető
-okokkal kimagyarázni maga előtt.
-
-Miklós öcscse válaszából megértette, hogy az ő ismeretsége Korponaynéval
-már Krasznahorkán is jól el van hiresztelve; nemcsak a feleség van róla
-felvilágosítva, de még a fiuk is danolják már a szép asszony nótáját!
-Elképzelé, mennyire haragusznak rá e miatt! Vannak nők, a kik a hűtlen
-férjet képesek halálnak vetni.
-
-A míg Lőcsén volt, mindennap kapott levelet Zsófiától. Soha egyet sem
-bontott fel közülök. Odarakta őket mind egymásra. Elképzelé, hogy mi
-lehet azokban? Keserű szemrehányások. Átkozódásai egy felháborodott
-kedélynek, a ki teljes igazságában van. S minek olvasson végig az ember
-kellemetlen vádakat, a miknek azonfelül még igazuk is van? Úgy tett
-velük, mintha kezéhez sem jutottak volna.
-
-Hogy a straczenói völgyben ellene készített kelepczébe bele nem gázolt,
-annak megint más oka volt, mint a felesége óvó figyelmeztetése, a mit el
-sem olvasott.
-
-Szathmáron nagyban folytak már a békealkudozások Pálffy bán és Károlyi
-Sándor között, a császári és fejedelmi párt részéről s ezeknek a
-folyamatára fegyverszünet volt kötve.
-
-Andrássy Istvánnak, a ki a saját átpártolt csapatján kívül még a
-Blumewitz dragonyosait is vezényelte, az a feladata volt, hogy a gömöri
-várakat, szép szerével, behódítsa. Murányvár kapitányának csak izennie
-kellett; az egész Poprádig küldé eléje a capitulatiót.
-
-Annak az embereitől hallotta meg, hogy a krasznahorkaiak miben törik a
-fejüket. A dervisgenerális a straczenói hegyi útban szándékozik a bátyja
-számára egy olyan exodust rögtönözni, a milyennel Róbert Károlyt
-eresztette el Bazerád a Havasalföldről. Ez a hely valóságos egérfogó.
-
-Andrássy Istvánnak azonban utasítása volt a fővezérségtől, hogy
-mindenféle fegyveres összeütközést kerüljön a kuruczokkal, a mivel a
-fegyverszünetet megsértené. Ezért került más útnak.
-
-Szabad volt már a járás mindenfelé. Kapitulált a hatalmas Kassa és a
-hires Eger vár is. Rákóczy kapitányai egymásután rakták le a fegyvert,
-nyitogatták meg a várkapukat. A nemzet ki volt fáradva, s a király
-kegyelmet kinált.
-
-Ezért nem jött Andrássy István Szomolnoknál idább fegyveres hadával. Ha
-akarta volna sem volt szabad ostrommal támadnia meg a saját várát.
-
-Egyedül akarta azt visszafoglalni.
-
-Bizott személyes megjelenésének varázsában, melynek férfi sem birt
-ellenállni soha, hát még asszony! Majd meghódolnak a körülsánczolt
-szivek, csak egyszer az ő szemeinek tüze ostromolja őket.
-
-Hogy aztán máskép ütött ki a dolog, az először elbusította, azután csak
-elmérgesítette.
-
-Az a látvány, a mikor a saját kis fia lő rá a kis ágyujával, s hogy a
-lövés komoly volt, arról tanuskodott a szétzúzott hintóláda, az első
-pillanatban végtelen fájdalommal tölté el atyai szivét; hanem aztán,
-hogy tovább gondolkozott rajta, emlékezetébe került mindenféle hasonló
-történet. Felfordult világ van! Erények és bünök egymással
-boszorkánytánczot járnak; ma az egyik kezén van a fehér keztyű, holnap a
-másikén. Az emberi észjárás ki van forgatva sarkaiból. A rajongás
-leigázza az érzést. Íme Ocskay Lászlót is nem a saját testvére Sándor
-szúrta-e meg dákossal az érsekujvári csatában? Miklós, a dervisgenerális
-elég hóbortos, hogy hasonlót tegyen. Inni is bőven szokott. Aztán
-micsoda könnyű mesterség egy éretlen eszű gyermeket fellovalni, hogy
-eszköze legyen egy ilyen fanatikus tüntetésnek! Az egyik részeg, bolond,
-a másik éretlen kölyök. Majd kijózanodnak, majd megbánják!
-
-Hanem az asszony számára nem talált mentséget.
-
-Hogy ő nem birta a fiát ettől a csuf, vakmerő tettől visszatartóztatni.
-Hogy nagyobb volt a gyülölete a férj hűtlensége miatt, mint az
-emlékezete az egykori boldog szerelemre!
-
-Hiszen ha még lélek van a szivében egy anyának, meg kell neki ragadnia a
-fia kezét, a midőn az ezt ily istentelenségre kinyujtja!
-
-(Nem volt már lélek a szivében, még is megragadta.)
-
-De ezt Andrássy István még csak nem is sejté. Még a toronyból sem
-hirdeté a fekete zászló, hogy halott van a várban.
-
-Senkire sem haragudott olyan nagyon, mint az asszonyára.
-
-Ezzel az indulattal a szivében tért vissza Szomolnokra a csapatjához.
-
-Blumevitznek nem mondta el, hogy mi történt vele Krasznahorka alatt;
-csak annyit tudatott vele, hogy az öcscse védelmi állást foglalt el a
-várban, s visszautasította a meghódolást. A fegyverszünet alatt úgy sem
-lehet a vár ellen semmit kezdeni, azért csak feküdjék itt veszteg
-Blumevitz, mint helyettes parancsnok, a míg ő felsiet Löffelholtz
-táborszernagyhoz, bővebb informátiókat venni.
-
-Blumevitz azt mondta rá mosolyogva, hogy «jól van» s köszöntette általa
-a feleségét (a Blumevitzét).
-
-Andrássy boszusan csettentett a nyelvével. Pedig biz az találó tréfa
-volt.
-
-Tudta azt Blumevitz jól, hogy nem Löffelholtz tábornokot siet felkeresni
-Andrássy István, hanem Lőcsére szalad vissza.
-
-Ott hagyta a szép menyecskét.
-
-Aztán még az a nevezetes dolog is történt, hogy a kapitulált Lőcse
-katonai parancsnokává a császári fővezér épen azt a Belleville lovagot
-nevezte ki, a ki olyan jó szolgálatokat tett a város ostrománál.
-
-S ez most természetesen ugyanazon házban lakik, melyben nem rég Andrássy
-István lakott, Julianna pedig maradt a Thurzó házban.
-
-És Andrássy István Belleville lovagot épen annak a kecskének tartotta, a
-kire nem jó bizni a kertészkedést.
-
-Vajjon nem fecsegett-e ki valamit ez a Blumevitz annak az átjárónak a
-titkáról, a honnan egyszer a fehér asszony elélebbent a négycsövű
-pisztolylyal őt megriasztani?
-
-És vajjon meg van-e még töltve az a négycsövű pisztoly?
-
-Ezzel a mardosó féreggel vágtatott vissza Lőcsére.
-
-Az egyik asszonyra haragudott, a másikra féltékeny volt. Utoljára úgy
-összezavarta a gondolatait, hogy azt sem tudta, melyikre dühösködjék
-jobban.
-
-Még az nap késő este megérkezett Lőcsére, lóhalálában. Tíz mértföldet
-vágtatott egy huzamban.
-
-Legelső dolga volt fölszaladni a hajdani lakására, melyben most
-Belleville regnál.
-
-Andrássynak elég finom érzéke volt beletalálni magát a változott
-helyzetbe. Eddig ő tábornoka volt a colonellusnak, s lóhátról
-beszélhetett hozzá; de most egy olyan átpártolt kurucz generális, mint
-ő, nagyon hasonlít a leskártolt kártyához, míg a megvásárolt mérnökkari
-főtiszt most is ér valamit. Aztán ő csak «menesztetett»; de az «ment», s
-ez sokat változtat az eddigi helyzeten.
-
-– Főparancsnok úr; így szólítá tegnapelőtti alattvalóját. Sürgős ügyeim
-visszahoztak Lőcsére. Szállást kérek.
-
-– Tábornok úr! mondá Belleville. De mi az ördögöt tituláljuk mi egymást?
-Legyünk, mint állapotunkhoz illik, frére et cochon.
-
-– Nem bánom. Hát én leszek a «frére» szólt Andrássy nevetve. Belleville
-szekundált neki. Mindig jó fiu volt.
-
-– Hát én biz azt mondanám, hogy «hozott Isten!» Ámbár én nem is sejtem,
-minő sürgetős ügyeid vannak Lőcsén, s meddig tart azoknak
-rendbehozatala? Felajánlanám a saját szállásomat: maradj itt mindjárt
-ebben a hajdani szobádban, a hol a télen át tanyáztál. Hanem hát
-őszintén meg kell mondanom, hogy ennek a szobának van egy bizonyos
-maleficiuma.
-
-– Maleficiuma? szólt a tábornok, összeránczolva a szemöldökét, mint a ki
-haragudni szeretne.
-
-Hanem Belleville még egyre nevetett.
-
-– Az ám: szólt, odalépve ahhoz a nevezetes fali táblához, s rákoppantva
-az ujja bütykével.
-
-A tábornok arcza haragra pirult.
-
-– Fecsegett volna előtted Blumevitz? (Ezt kérdezé. Azt meg sem akarta
-engedni még gondolatban sem, hogy a szép asszony maga árulta volna ezt
-el.)
-
-– Dehogy Blumevitz! kaczagott Belleville.
-
-– Hát kicsoda? kérdé a kurucz vezér, s már főtt a feje mindenféle rossz
-indulattól.
-
-– Nézz csak ide, mondá Belleville lovag, s félretolta az elmozdítható
-táblát.
-
-Az átjáró fülke be volt falazva.
-
-Andrássynak a keble egészen megkönnyebbült.
-
-– Biz ezt berakták téglával azon a szent napon, a melyen én ide
-beszállásoltam magamat, s a hogy a csupasz téglák bizonyítják, a túlsó
-oldalról intézték a befalazást.
-
-Ekkor aztán levetette magát a kerevetre, s a két térdét a két keze közé
-fogta, úgy nevetett.
-
-Andrássy csak a bajuszát kunkorgatta a három ujja között s szeretett
-volna olyasmit mondani Belleville lovagnak, hogy «ugyan mit kaczagsz
-most?», de tartott tőle, hogy még jobban fog akkor kaczagni.
-
-Egészben véve nagyon meg kellett elégedve lennie ezzel a felfedezéssel.
-A befalazott rejtek arra mutat, hogy őt nem árulta el az asszony.
-
-– Hát ezért nem találom nagylelkűségnek részemről, hogy ezt a kedves
-emlékű szobácskát részedre beszálló kvártélyul felajánljam. Hanem tudok
-a számodra ennél valami jobbat. Itt a szomszéd házban van Fabricziusnak
-az üresen hagyott szállása, azt elfoglalhatod.
-
-– Kinek az engedelmével?
-
-– Hát az enyémmel. No csak ne nézz rám olyan nagy szemekkel. Egészen
-jogos alappal birok a rendelkezésre. A perduellióba esett Fabriczius
-házát lefoglalta a fiscus; az most már az állam tulajdona. S «l’état
-c’est moi». Így adok én neked kvártélyt a Thurzó-házban. No hát meg vagy
-velem elégedve?
-
-Andrássy nem hálálkodott ezért a nagy barátságért, valami ironikus vonás
-vegyült a franczia bonhomiájába, a mit az ő éles megfigyelő szemének
-észre kellett venni.
-
-– No hát csak foglald el a Thurzó-ház hátsó lakosztályát. Úgy mehetsz
-oda, mintha otthon volnál.
-
-Hiszen máskor is ment már ő abba a házba, ugy mintha otthonába menne, de
-hogy ilyenféle jogon (a fiscus jogán) tekintse azt magáénak: ahhoz a
-gondolathoz előbb szokni kellett.
-
-Hátha ennek a szállásnak is van valami maleficiuma?
-
-Persze, hogy volt.
-
-Az udvart léhütő cselédnéppel találta már tele Andrássy. Ott volt megint
-valamennyi elzüllesztett kenyérpusztító egész a kengyelfutóig: nem
-kellett már a magistratus engedelmével méretni a számukra a berbécshúst.
-Azok már mind ismerték a tábornokot. (Sok borravalója bánta.) Mindenki
-kezet csókolt neki, a kit csak útban talált.
-
-Alig rendezkedett el Fabriczius szobáiban, öltönyt váltott s a
-Korponayné szállásának lépcsőjére kerülve, sietett látogatást tenni.
-
-Ott is minden ember kézcsókkal fogadta.
-
-A palotás inastól kérdezé a tábornok, itthon van-e az «aszony»?
-
-Az inas azt felelte rá, hogy csak tessék besétálni: odabenn van mind a
-két báróné.
-
-– Két báróné? szólt megakadva Andrássy. De hát ki az egyik s ki a másik?
-
-– No hát a nagyságos Korponay óbesterné az egyik.
-
-(Vagy úgy? Juliánna asszony magára veszi a fia számára impetrált
-titulust, nagyon természetesnek találva, hogy egy bárónak az anyja nem
-lehet más, mint báróné.)
-
-– De hát a másik?
-
-– Az meg méltóságos Löffelholtz generálisné asszonyság.
-
-Hát az is itt lakik?
-
-– Igen is. Egy szállást tartanak.
-
-Itt van a maleficium!
-
-Egy asszony helyett kettő van a kalitban.
-
-No még ez nem volna magában valami nagy veszedelem. A minnelovagok
-törvénye volt: «nem számlálni az ellenséget!» Még ha asszony is. S
-Andrássy ebben a tekintetben is diadalhoz szokott hős volt.
-
-Hanem aztán, mikor az ellenség arczvonalát meglátta, mégis csak vert
-embernek érezte magát.
-
-A szobában, a melybe benyitott, nem is ketten voltak, hanem hárman:
-Korponaynén és Löffelholtznén kívül még Blumevitznek a felesége is: a
-Ketterhäuschen ártatlan galambja.
-
-Löffelholtzné tökéletes másodlata volt asszonyi kiadásban az apjának.
-Zrinyi Ilona hűtelen titkárát, Absolont pedig úgy ismeri az egész világ,
-mint a kihez hasonló rút férfit még pénzért sem látni. Jobb arról nem
-beszélni. Hogy Löffelholtz hogy tudott bele szeretni? az megoldhatatlan
-kérdés.
-
-És mind a mellett, hogy ennyire nem volt szép, mégis nagyon erényes és
-vakbuzgó volt a tábornokné. Egy lutheránából convertált pápista úrnő!
-Tudjuk, hogy mi az?
-
-Épen most is mind a hárman egy templomi zászló himzésével foglalkoznak,
-mely a jezsuiták számára készül. (Itt vannak már! megkapták a tőlük
-elvett templomot.)
-
-Andrássyt megismerteté Korponayné a tábornoknéval, a ki ámbár született
-magyar asszony volt, de azért még sem volt rábirható, hogy valami hozzá
-intézett magyar megszólítást megértsen.
-
-– Was sagt er, mein Kind? kérdezé Krisztinához fordulva, mikor Andrássy
-azt kérdezé, hogy mi lesz ez a munka, a min most dolgoznak.
-
-Andrássy aztán csak azért is francziára forgatta a társalgási nyelvet, a
-mit megérteni már a bon tonhoz tartozott, de azért arra is csak németül
-felelt Absolon leánya. Következetes volt a nagy hűségben.
-
-Tartott azután előadást a hozzá intézett kérdésre per longum et latum,
-olyan bőbeszédüséggel, hogy senki tőle szóhoz nem juthatott; s ez
-alkalommal egy egész valláspolitikai programmot fejtett ki, a miben a
-hitetlen Andrássynak nagyon kevés gyönyörűsége telt.
-
-És ez alatt még csak egy pillantást sem válthatott Juliannával. Úgy
-őrizte azt Löffelholtzné, mint a baziliszk. Nem csak a saját erényét,
-hanem még a körülötte levő asszonyokét is meg tudta védelmezni. Még a
-viseletük is olyan volt, a mi az ostrommal daczoló kerített várakra
-emlékeztet. A legújabb bécsi divat: az a minden asszonyi alakot laposra
-szorító halhéjpánczél; fültakaró keményitett fodrokkal, az áll alatt
-átszorítva; minden asszony olyan benne, mint egy szalmafonatu rozsolisos
-palaczk.
-
-A homlokról egyenesen felhúzott hajtorony, behintve hajporral.
-Hollófürt, aranyhullám nincs többé: az csak frázis. Szürke lett minden
-asszony.
-
-Még az sem volna nagy baj: de a mellett a rettenetes garde des damesnak
-az a stratagémája van, hogy minden kérdésre, a mit az ellenség (egy
-férfi) a többi hölgyekhez intéz: ő maga válaszol. Azoknak nincs szavuk.
-
-Andrássy még csak nem is közelíthetett Juliannához, a nagy himző ráma
-miatt, mely a fél szobát elfoglalta. Különben Julianna is úgy tett,
-mintha rá sem ügyelne, egészen Krisztinával volt elfoglalva; annak
-rajzolta a himzeni való czifrákat a selyemre fehér plajbászszal, s
-gyügyögtetve oktatta, mint anya a gyermekét. Így ketten egymás mellett
-az ártatlanság és szelidség festeni való mintaképei voltak.
-
-Egyszer aztán megszólalt a Jezsuiták templomában a harang. Misére kell
-menni! A hölgyek felálltak: Löffelholtzné alkalmat nyujtott Andrássynak
-a hölgyek iránt udvariasságát, párosulva az áhitatossággal, kifejezni:
-«Nem kiván-e bennünket a templomba kisérni?» de Andrássy megköszönte a
-grácziát, azt mondta, sok dolga van.
-
-A tábornokné aztán meginvitálta estére, egy csésze tejes kávéra s
-barátságos beszélgetésre, a mit sokkal örömestebb elfogadott.
-
-– Kicsiny, de válogatott társaság szokott nálunk összegyülni esténkint.
-Itt lesz Alauda főbiró ur, a fiával együtt; azután a házban lakó dr.
-Cornides.
-
-– Hát Belleville lovag nem jön el? kérdé odavetőleg Andrássy.
-
-A miért aztán szépen kikapott.
-
-– Mit gondol méltóságod? Egy olyan könnyű erkölcsi fogalmakról hirhedett
-férfi, mint Belleville lovag? soha egy báró Löffelholtz tábornokné háza
-küszöbén belül!
-
-Tartott aztán Andrássynak egy olyan prédikácziót az istentelen nőcsábító
-férfiakról, a kik a pokol útjára rózsákat hintenek az asszonyok elé;
-valóságos verbunkos hadnagyai Belzebubnak! hogy még a háta is borsózott
-bele a tábornoknak.
-
-Ugyan áldotta a sorsot, mikor ebből az áhitatos farkasveremből
-kiszabadulhatott.
-
-Így nehéz lesz összekötni az elszakadt fonalat.
-
-No majd talán estére, ha többen lesznek együtt, könnyebb lesz szót
-váltani Juliannával; a többi aztán majd következik egymásból.
-
-Ha az akarja, (pedig hát az iránt kétsége sem lehet) lehetetlen, hogy
-módot ne találjon megszabadulni alkalmatlan felügyelőjétől. Hisz nincs
-hozzá varrva. Mehet, a hová neki tetszik. Csak arra legyen egy
-pillanatnyi alkalom, hogy egymással megegyezzenek, merre lehet innen
-elmenni? és hová? és mi módon? Természetesen, a külső decorum teljes
-megőrzése mellett, a mire most sokkal több szüksége volt Juliannának,
-mint valaha. Neki a legjobb referencziákkal kellett birnia Bécsben, hogy
-tervei sikerüljenek. Be kellett bizonyítania, hogy érdemes mind arra, a
-mit a fiának kér.
-
-A kávéestélyen Andrássy volt az utolsó a megjelenésben, a többi urak már
-ott voltak, az asszonyságaikkal együtt. Nagy társaság volt, az egész
-elfogadóterem tele volt velük. Egy hosszú asztalt ültek körül és «Hammer
-und Glocke»-t játszottak, czinderlingben; a mi igen kegyes és ártatlan
-mulatság. A mellett kávét és kuglupfot élveztek.
-
-Löffelholtzné kérdezé Andrássytól, hogy szereti-e a «Hammer und
-Glockét?» A mire azt felelte neki Andrássy, hogy «ez az én
-szenvedélyem!» Arra aztán neki is helyet adtak az asztalnál. Azért jó
-játék ez, hogy annyi ember vehet benne részt, a hány csak az ablaktól a
-kályhasutig elfér a szobában.
-
-De hát a kuruczgenerális még ebben az istenfélő emberek számára
-feltalált játékban is tudott olyan revolutiót előidézni, mely minden
-társadalmi rendet felforgatott. A «Schimmelt», meg a «Haus»-t úgy
-felliczitálta, hogy senki sem birt vele konkurrálni, s ezzel a
-hazardirozással hol nagyokat hagyott nyerni a Brodsitzer gregarius
-játszónépnek, hol meg az utolsó obolusát is elnyerte az egész
-társaságnak. Akkor aztán Wenczeszlaus revanchet akart venni, még jobban
-felliczitálta a «Haus»-t, rajta maradt; de az első tourban kivetették a
-koczkán a kaszszát, s az ő háza a nyakán veszett. És ez által
-tökéletesen bankrottá lett. Szétnézett a papa után, hogy a virtuális
-örökségére nem előlegezhetne-e tőle egynéhány kurta forintot? hanem
-Alauda urnak az a circumspektus szokása volt, hogy mikor a fiát veszteni
-látta, hirtelen eltünt a szobából; tudva, hogy ennek az lesz a
-következése, hogy tőle kér kölcsön.
-
-Ez a körülmény kényszeríté Wenczeszlaust egy időre felhagyni az önálló
-üzlettel s bibiczkedésre adni a fejét.
-
-– Nem! Ezt a hazard játékot nem nézhetem tovább! szólt igaz keresztyéni
-elszörnyedés hangján Löffelholtzné s felállt a helyéről, átadva a székét
-a helyettesül behívott Blumevitznénak, ki eddigelé a konyhára és a
-szervirozásra ügyelt fel. Az kezdte el a maga csengő, leányos hangjával
-árulni a fehér lovat, meg a házat, ki ád többet érte?
-
-No ez most kedvező alkalom Juliannával egy pár szót váltani! gondolá
-Andrássy, s odafordult a háta mögött égbenyuló Wenczezlauszhoz.
-
-– No öcsém, nem folytatnád helyettem a játékot? itt hagyom mind a pénzt;
-veszítsd el, te értesz hozzá.
-
-De nagyon tetszett ez az inditvány Wenczeszlauznak, sőt az egész
-társaságnak. Egy ilyen nagy úr, a ki csak úgy dobálózik a pénzzel, nem
-való játszótársnak az ilyen kedélyes társaságba, a ki mulatni akar a
-maga krajczárjaiért.
-
-De a mint Andrássy az asztal egyik oldalán felkelt a székéről, Julianna
-is egyszerre elhagyta a helyét s ugyanazon ajtó felé sietett, a melyen
-Löffelholtzné eltávozott. Andrássy csodálkozva nézett utána, a míg az
-asszony az ajtóhoz nem ért, s ott hirtelen visszafordulva, a mutató ujja
-hegyét az ajka elé tette s a szemével jelentésteljesen intett.
-
-Ezt már megértette. Sietett ő is utána. A társaságot hagyta osztozni a
-prédán.
-
-A mint benyitott a harmadik szobába, kicsinyben mult, hogy valami
-váratlan meglepetés nem érte. Az ajtóban álló hölgyet csaknem megölelte,
-pedig az nagy hiba lett volna; mert az Löffelholtzné volt, a ki őt ott
-várta. A szoba ugyanis sötét volt; csak egy asztalon égett valami
-lámpás, ernyővel letakarva, mely épen csak az előtte ülőalakra vetett
-világot, az pedig a sánta doktor volt.
-
-– Jőjjön csak méltóságod; suttogá az eddigitől egészen elütő bizalmas
-hangon Löffelholtzné. Más mulatság van itt, mint czinderlingre
-koczkázni. Üljön le, kérem, oda a doktor mellé s segítsen neki.
-
-Andrássy csak akkor kezdte a félhomályban levő alakokat felismergetni.
-Az egyik volt Alauda, a másik Julianna.
-
-Az asztalon mindenféle felnyitott levelek voltak.
-
-A mint Andrássy leült a doktor mellé, a tábornokné csendesen betolta az
-ajtózár reteszét, hogy senki se jöhessen utánuk.
-
-A doktor nagyhirtelen informálta Andrássyt az asztalon heverő levelek
-mivoltáról.
-
-Egy része azoknak Bécsből jő, más része Szathmárból. A postaút Bécsnek a
-Szepességen keresztül visz, másfelé most járatlanok és nem biztosak az
-utak. A két futár itt Lőcsén várja be egymást, s azután a bécsi átveszi
-a szathmári leveleket, a szathmári a bécsieket, a mivel fele út meg van
-takarítva.
-
-A levelek addig a város archivumában vannak letéve. Annak az őrizője
-pedig Alauda úr.
-
-Alauda úr úgy őrzi meg az államtitkokkal terhes leveleket, hogy idehozza
-őket a köpenyege alatt Löffelholtznéhoz. A beavatott doktor a maga
-ezermesteri tudományával fel tudja nyitni a levelek borítékát, a
-pecséteket ismét helyrepótolni s nyelvészeti ismeretei azoknak a
-tartalmát is segítenek lehüvelyezni, s így a két asszonyság mindent
-megtud, a mi ez idő szerint Bécsben és Szathmárban történik, vagy csak
-négy fal között is kimondatik. Sőt a mi kimondatlan gondolat ember
-agyában meg is szülemlik.
-
-De hát mi szüksége van ennek a két úrhölgynek ezekre a titkokra?
-
-Erről mindjárt felvilágosítást nyert Andrássy, a mint a most felbontott
-levelek tartalmát megismeré.
-
-A békekötés alkudozásai folytak Bécs és Szathmár között. Mint a telített
-érczvíznek csak egy beléhulló mákszemnyi kavics kellett, hogy
-kristálylyá alakuljon egyszerre.
-
-Nagyban és általánosságban mindenik fél óhajtotta már a békét, hanem a
-részletekben volt a sok akadály. Azokban annyi személyes érdek,
-ellenszenv, ambitió, gyanakodás, alattomos furfang dolgozott egymáson
-keresztül-kasul, hogy a legélesebb eszű diplomatát is kétségbeejtette.
-
-Legtöbb baj volt ezzel a három szóval: enyém, tied, övé.
-
-Ennek a három szónak a fogalma úgy össze volt zavarva, hogy a hány
-ember, annyiféleképen értette.
-
-Micsoda birtokok kiknek adassanak vissza? kiktől vétessenek el?
-
-A kurucz főnemeseknek csak azokat a jószágaikat biztosítsa-e a
-békekötés, a miknek birtokában vannak? vagy azokat is visszakapják-e, a
-miket már elvettek tőlük s régen másnak adtak? vagy épen még arra is
-igényt tarthassanak, a miket Rákóczy fejedelem vett el a
-királypártiaktól s aztán a maga hiveinek adományozott? Némely birtoknak
-három gazdája is akadt, a ki igényt tartott hozzá. Egy sereg felköltött
-reménység követelte kézzelfogható valósággá alakítását. Ezer egymásba
-ütköző érdek, vágy, aspirátió dolgozott nyiltan és titokban, álutakon,
-kerülőkön; igéretek, kinálatok és fenyegetőzések alakjában.
-
-Ezek mind ott játszották el a szerepeiket azon a kis asztalka színpadán,
-a lőcsei Thurzó-házban. Komœdiának is mulatságos volt, összeolvasni a
-bécsi és a szathmári bonyodalmakat. Látni magát a tüzet, a mi a
-boszorkányüstöt forralja.
-
-De ezeknek az uraknak és asszonyságoknak nem épen a mulatság volt
-czéljuk ezzel a kiváncsisággal. Ők maguk is érdekelve voltak mind abban,
-a mi Bécs és Szathmár között történik. A mit elvben elhatároznak itt,
-vagy amott, az rájuk nézve birtok és hatalom kérdése. Voltak nekik hű
-kovácsaik itt is, amott is, a kik ütötték a vasat, míg tüzes.
-Löffelholtzék nem egyszer lettek említve e levelekben. Keresték, hogy
-hol tegyék meg őket földesuraknak.
-
-Ez nem volt olyan könnyű feladat, mert a mint egyik vagy másik
-Rákóczy-párti úrnak a birtokát odaigérték Bécsben, már jött Szathmárból
-Pálffytól az ellenmondás, hogy az Istenért, azt ne bántsák, hisz az
-titokban a legnagyobb híve a kibékülésnek a kurucz táborban. Erre
-viszont a bécsi udvartól jött a replica, hogy a ki a hűséget
-manifestálni akarja, térjen meg azonnal. Pálffy megint visszairt nekik,
-hogy a mihez nem értenek, ugyan ne szóljanak hozzá.
-
-Egy helyütt Andrássy Istvánról is volt szó. Példaképen említék, hogy
-milyen okosan tette, hogy idejekorán megtért a király hűségére, most lám
-az ő birtokait nem háborgatja senki, kezében van a király kegyelmi
-diplomája. Köszönje a jó angyalának, a ki azt neki sugta.
-
-(Jó angyalának! Mások meg az ördögének nevezték azt a tanácsadóját!
-Ilyen zavar volt a fogalmak világában akkor.)
-
-Egyik nagyhatalmu főúr odavetőleg említi, hogy még Andrássy nem volt
-Bécsben, a legmagasabb helyen megköszönni az élvezett kegyelmet.
-Mentségére szolgál azonban a táborban levő elfoglaltatása.
-
-(Az összetalálkozó szempillantások mondtak erre valamit.)
-
-Most már nem találta Andrássy olyan unalmasnak a Löffelholtzék
-kávéestélyeit, de ezentúl első volt a megjelenésben.
-
-A mindennap érkező levelekből azt is meg lehetett tudni, hogy hanyatlik
-rohamosan Rákóczy ügye lefelé. Mindennap elpártol tőle az utolsó hívek
-csoportjából nehány ismeretes név, s siet a «majthényi síkra». (Itt
-rakta le a fegyvert az utolsó tizennégyezer kurucz.) Lám, milyen jó volt
-az első elpártolók között lenni! mondák ilyenkor az Andrássyra vetődő
-tekintetek; utoljára mikor végkép elhagyja az országot Rákóczy, már csak
-igen kevés kisérő neve említtetik, azok között Korponay.
-
-Ennek a helye bizony «vacat»! Juliannával azonban még mindig nem
-beszélhetett Andrássy; a kedélyvilág sem arra való volt. Juliannának az
-arczáról látszott, hogy most nem ő róla gondolkozik, – nem a
-szerelemről.
-
-Egy este a felbontott bécsi levelek egyikében különös jó hir volt
-Korponaynéra nézve. Az alkudozó nádornak megküldték azt a lajstromot,
-melyben a fejedelem által donátiót nyerteknek a nevei foglaltatnak, a
-kik később a királynak olyan szolgálatokat tettek, hogy érdemeseknek
-találtattak e donatiókban való legfelsőbb megerősítésre. S ezek között
-volt Korponayné fiának a neve is. Intra parenthesim megjegyeztetett «nem
-az apjának, hanem az anyjának az érdemeiért». Az illető adománylevelek a
-rangosztási diplomákkal együtt, már mind ki vannak állítva, minden
-hivatalon keresztül mentek, jelenben már ő felsége cabinetirodájában
-feküsznek s csak a legfelsőbb névaláirásra várnak.
-
-Erre a hírre rögtön visszatért Julianna arczára a rég nem látott jókedv.
-Mintha egy nehéz varázstól szabadult volna meg, mely tiltotta neki
-eddig, hogy élvezze az élet örömeit.
-
-Tehát a fia megkapja a nagy birtokot és a főrangot hozzá, a mi egész
-életének nyugtalan ábrándja volt.
-
-Most azután ő neki is megjött az adakozó kedve. Lehetett volna tőle
-kérni akármit – bárkinek. Volt azonban egy ember, a kinek kérni sem
-kellett: eléje hozta.
-
-– Mit szólsz hozzá kedves barátném? fordult Löffelholtznéhoz. Nem
-volna-e nekem czélszerű magamnak felmenni minél előbb Bécsbe, ő felsége
-kegyelmét elfogadni és megköszönni?
-
-– Nehezen várod, míg helyedbe jön, úgy-e? Én magam is azt tenném, hogy
-felmennék.
-
-– Úgy lesz! Holnapután azonnal indulok. De nem, nem! szólt a
-kalendáriumot előkapva. Akkor Boldogasszony napja van. Ünnepnap nem
-indulok. Hanem az után való nap.
-
-Erről a szóról «ünnepnap» aztán olyan ügyesen belecsavarta a beszédet a
-vallásos discussio sodrába, hogy egyszer csak azt vette észre az egész
-társaság, hogy benne vannak a reformátió fölötti vitában s azon
-disputálnak, hogy ki volt nagyobb, Luther-e vagy Calvin?
-
-Utoljára Julianna odafordult Andrássyhoz, ezzel a kérdéssel:
-
-– Ugyan tábornok úr, most nem jut eszembe, mi volt a neve annak a cseh
-papnak, a ki legelőször kezdte a reformatiót, a kit aztán a constanczi
-zsinaton megégettek?
-
-– Husz! Husz! kiálták egyszerre a jelenlevők mind.
-
-– Igen! «Husz» volt. Hogy nem jutott eszembe. Pedig olyan ismeretes név!
-Eszembe juthatott volna a jó Husz apóról, a poprádi vendéglősről, mert
-hisz holnapután annál fogok éjszakára megszállni. Tehát Husz…
-
-Itt aztán elkezdte Huszt magasztalni, de nem a poprádi korcsmárost;
-hanem a martyrt, s védelmezte azt, mint hajdan Giskra, a túlnyomó
-többség ellen.
-
-Csak Andrássy nem szólt bele a vitába. Ő tudta azt jól, hogy még is csak
-Husz apóról, a poprádi korcsmárosról van itt voltaképen szó; s az egész
-akademiai vita csak azért volt kezdve, hogy ő vele tudassák, hol fog
-harmadnap este a szép asszony megszállni? – Amanti pauca!
-
-
-
-
-XXVI. FEJEZET.  A LEVELEK TRAŒDIÁJA.
-
-A mi hősünknek nem kellett több kémszemlészet, hogy a haditervét
-megállapítsa. Ismerte már a terepet egészen.
-
-Megkerülni az ellenség hadállását és lesbe állni: ez kipróbált kurucz
-taktika volt.
-
-Andrássy is nagyon jól ismerte a Husz apó vendéglőjét Poprádon.
-Emberemlékezet óta mindig Husz apó volt annak a vendéglőse, öregapa
-nélkül soha sem volt a ház; ha egy meghalt, már akkor a fia is öregapó
-volt. Ennek a korcsmának már nemessége volt. Bátran folyamodhatott volna
-az arany-gyapjas rendért, mert ki tudott mutatni tizennyolcz őst. És
-azok mind hiresek voltak a jó boraikról, a kitünő konyhájukról, a
-puritán becsületességükről és a souverain gorombaságukról. Szepességi
-úr, még ha Felkáról Farkasfalvára utazott is, meg nem állhatá, hogy
-ebédre, vagy vacsorára ott ne maradjon Poprádon Husz apónál. S ha
-valakinek nagyon sietős volt a dolga, legalább egy itatásra is megállt a
-poprádi vendéglő előtt s megtölteté az átalagát igazi hegyaljai
-máslással, a milyet messze földön nem kapni.
-
-Tehát Andrássynak az volt a haditerve, hogy ő nem szól senkinek, hanem
-felül egy három lovas szánkóra s egyedül, minden szolgakiséret nélkül
-előre elvágtat Poprádra, egy nappal hamarább, mint Julianna; ott
-megrendeli a szállást, a vacsorát, s az utóbb érkezőt már készre várja.
-
-Elég finom érzéke volt annak a felfogására, hogy ezúttal nagyon kimélni
-kell Julianna jó hirét, mert az most Bécsbe megy, a hol most a
-legszigorubb erkölcsi nézetek uralkodnak, s a legkisebb botrány annak
-minden eddig kivívott sikerét koczkáztatná. Tudniillik, hogy titokban
-mindent szabad az embereknek kicserélni, a mi azért adatott kinek-kinek,
-hogy mást tegyen vele boldoggá, hanem a nyilvánosság előtt még csak a
-keztyütlen kéznek az odanyujtása is bűnjelnek számíttatik be.
-
-Ő tehát előtte való nap úgy tett, a hogy tervezé. A bástya-utczán át
-távozott el: nem a saját hintaján, hanem egy iramszarvasbőrös szánon
-(még a Szepességen hó volt), jól behúzva magát a farkasbőr bundájába, s
-az asztrakán süvegébe, hogy csak a szemei látszottak ki belőle.
-
-Az öreg kapunál azonban megállította a strázsa.
-
-Az őrmester előjött a kapuszobából s meg akarta tudni, hogy kinek hivják
-azt, a ki a városból kimenni szándékozik.
-
-Ezt a tábornok jó jelnek vette, hogy a katona nem ismert rá; pedig nem
-rég alattvalója volt, ő tudta annak a nevét. A Czelder Orbán német
-hajdui közt szolgált, a kik a minapi betörésnél átpártoltak.
-
-«Szentkirályi István, katonatiszt.»
-
-A strázsamester megbiztatta, hogy csak várjon, míg ő visszajön.
-
-Kis idő mulva aztán visszatért s azt mondta, hogy kegyeskedjék a
-tisztelt pasasér úr felsétálni a kapitány úrhoz, a ki látni akarja.
-
-Andrássy nagy mérgesen ugrott ki a bundájából, össze adtateremtettézve a
-németjét, s kénytelen-kelletlen felment a toronyban lakó kapitányhoz.
-
-Akkor volt aztán a meglepetése tökéletes, mikor azt maga előtt látta. A
-kis Serédy volt az a kapitány, az ő távoli sógora.
-
-Nagyon boszus volt rá, hogy minek hivatta fel!
-
-– Hát miért nem tette a nevéhez oda urambátyám, hogy Csik-Szentkirályi?
-Akkor tudtam volna hogy ki az, de így nem találtam ilyen nevet sem a
-jelenlevők schematismusában, sem a passusregestrumban, hát kételkednem
-kellett. Mivelhogy a városunkon mostanság annyi szélhámos, kém és félkéz
-kalmár jár keresztül…
-
-– De minthogy én egyik sem vagyok, hát nyittasd ki a kaput s ereszsz
-utamra.
-
-– Hát hiszen eresztem. Adja ide a salva guardiáját.
-
-– Micsoda?
-
-– Hát, hogy vidimáljam.
-
-– Miféle salva guardiát?
-
-– No, a Platzkommendánstól valót. Hát nem adott urambátyámnak Belleville
-ilyet? Nem is kérte talán? Hja, urambátyám, ne gondolja, hogy most is a
-régi Magyarországban vagyunk. Most rendezett államban élünk. Utazni csak
-salva guardia mellett lehet.
-
-– De hisz nem utazom én az operentiákra, hanem csak ide a szomszédba.
-
-– És ha nyulat lőni megy is ki urambátyám a kapun, ahhoz is pecsétes
-levél kell, azért csak ne sajnáljon visszafáradni Belleville ezredes
-úrhoz; most még otthon találja, és vegyen tőle egy pázsurát, mert az én
-katonáim addig, a míg azt a kétfejü sast meg nem látják, ki nem eresztik
-a kapun.
-
-Andrássy servust sem mondott a kis sógorának, mérgesen vágta be maga
-után az ajtót s pokolra kivánta ezt az egész ostoba intézkedést, mely
-minden légyottnak elveszi az alapját, a kellő titoktartást.
-
-De hát kénytelen volt Bellevillehez visszafáradni. Azt csakugyan otthon
-találta s elmondta neki, hogy mi hozta ide.
-
-Az az irónia még mindig ott volt Belleville barátságos mosolygásában.
-
-A tábornok igyekezett lehető legközönyösebb arczot csinálni az
-előadásához.
-
-– Minthogy nálatok most az a rend, hogy a városból kimenőnek salva
-guardiát kell előmutatni, kérlek, adass nekem egyet. Itt vár a szánkóm.
-Sietek.
-
-– Készséggel: azonnal! Mit parancsolsz a salva guardiába fölvétetni?
-
-– Én? a salva guardiába?
-
-– No, igen. A marschroutát illetőleg.
-
-– De hát ahhoz mi köze valakinek, hogy én hova és meddig utazom?
-Teringettét! Kapom magam, idejövök az egész dandárommal s kiteszem a
-szürötöket innen!
-
-Belleville nagyot nevetett.
-
-– Hiszen nem arravaló ez a kérdés, hahaha! mintha valaki korlátozni
-akarna a szabad járás-kelésben, hanem csupán arra való, hahaha, hogy
-minden statióra, a hol lovat akarsz váltani, előre izenhessek
-stafétával, hogy ott készen várjanak a postaháznál az előfogatok.
-Hahaha!
-
-– Hahaha?
-
-Ez is olyan bolond dolog, a min az egyik ember nevet, a másik meg
-boszankodik.
-
-– Ejh, én nekem nincs szükségem a ti gondoskodásotokra, ha én kihúzom a
-szarvasbőr erszényemet s megcsördítem benne a tallérokat, hát az nekem
-nagyobb készséggel előteremti az előfogatokat, mint a cs. kir.
-Platzkommando avisoja.
-
-– Pedig hidd el, hogy jól tennéd, ha elfogadnád. Épen most akarom útnak
-indítani a lovas stafétát utasításokkal a postamesterekhez egy másik
-magas utazó kellő ellátása végett, egy füst alatt részedre is meg
-lehetne tenni a rendelkezést. A szép istenasszony indul holnap Bécsbe.
-
-Andrássy erre a szóra rákvörös lett. Hanem aztán csak jónak látta
-mosolygós arczot csinálni a boszantáshoz.
-
-– No, én nem akarok olyan messze utazni.
-
-– No, hát csak a legelső státióig? úgy-e bár? Elég lesz, ha Poprádig fog
-szólni a salva guardia? Husz apónál lesz egy kis dinom-dánom?
-
-Andrássy közel volt hozzá, hogy ezt mondja: no, hát nem megyek sehová!
-Itt maradok!
-
-Hanem a franczia hirtelen lefegyverezé a boszuságát. Kordialisan
-megszorítá a kezét s azt sugta a fülébe:
-
-– Tudod, hogy én mindig hűséges czimbora voltam. Ezután is én tartom a
-létrát.
-
-Andrássy vállat vont, mint a ki érti is, nem is, miről van szó.
-
-Belleville kiment az irodájába, utasítást adni a mentslevél
-kiállítására. Mikor visszajött, azt mondá:
-
-– De már most ne menj azon a három lovas szánkón, mert az utazásod
-elvesztvén az incognitóját itt Lőcsén, ezzel csak bajt okoznál; hanem
-fogasd a hintódba a négy almásszürkét s indulj ki csengőkkel. Hiszen te
-nagy úr vagy, generális vagy, mi köze a filiszterségnek azt találgatni,
-hogy te merre utazol? Az intrigua közöttünk marad. Tudod te azt, hogy ki
-az a Belleville? Egyszer már a nyakamat is koczkáztattam a gavalléri
-titoktartásért.
-
-Erre Andrássynak is jól kellett emlékezni, hisz ő volt az egyik elnöke
-annak a vészbiróságnak, a hol Belleville lába majd spanyolcsizmát
-fogott.
-
-Tehát a lovag felől egészen meg lehetett nyugodva.
-
-A minnelovagok törvénye szerint, egyik vetélytárs a másikat tartozik
-elősegíteni a közös ellenség (az asszony) elleni haditervben.
-
-Andrássy tehát, a míg az irkafirkát elkészíték, még onnan az ezredesi
-lakból leküldött egy ordinánczot, hogy meneszsze haza a szánkóját,
-ellenben keresse fel a korcsmában a parádés kocsisát, hogy fogja be a
-négy szürkét a hintóba s aztán hajtasson ide a Platzkommandó elé.
-
-Mikor aztán Belleville aláirta, meg is pecsételte a salva guardiát, azt
-mondá Andrássynak:
-
-– És már most csak egyet mondok még neked, mélyen tisztelt barátom.
-
-– Hallgatom.
-
-– Az egész intrika a legszebben van elintézve. Te ma elmégy Poprádra.
-Holnap utánad megy a szép menyecske. Hanem egy veszedelemre
-figyelmeztetlek, a mitől a fejedet megóvni nem áll hatalmamban.
-
-– Mi az? Talán kuruczbandák ólálkodnak, hogy utamat állják?
-
-– Azok ellen tudnék tenni. Aztán van is azoknak eszökben ilyesmit tenni!
-Ha utadat állnák, legfeljebb azért tennék, hogy kegyes pártfogásodat
-kikérjék. Más veszély az.
-
-– Csak nem esznek meg tán a farkasok?
-
-– Nem. Kegyelmes uram, drága barátom. Nem ezt hivom én veszedelemnek.
-Hanem a mitől óvlak, ez az: «vigyázz magadra, nehogy ez a szoknyás ördög
-neked is a Ketterhäuschen kulcsait nyomja a markodba a hálószobáé
-helyett!»
-
-De már erre Andrássy volt az, a ki felkaczagott. Vele nem történnek
-ilyen tévedések!
-
-A hintó előjárt, jöttek jelenteni. A két egymást megértett minnelovag
-megölelte egymást s azzal Andrássy a diadal előérzetét ragyogó orczával
-távozott el onnan s az őrség tisztelgése mellett ült fel a hintajába,
-nagy ostorpattogással indulva az útnak.
-
-Ez alkalommal a strázsa nem állt az útjába az ó-kapunál, hanem
-«Kverauz»-t kiáltott torkaszakadtából, a kaput nyitották nagy sietve, a
-csapóhid csörömpölve hullott le s a kirukkolt kapuőrség fegyverrel
-tisztelgett az elvágtatónak. Serédy öcsém vidimatiójára sem volt semmi
-szükség.
-
-Szentkirályi Istvánt, azt megfogják, kivallatják, hanem Csikszentkirályi
-és Krasznahorkai Andrássy István generális előtt glédába állnak és
-presentálnak.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Ezen napnak az estéjén Andrássy nélkül tartották meg a Thurzó-házban a
-szokott felolvasásokat.
-
-Minden ember tudta, hogy a tábornok elutazott valamerre. Minden ember
-nagyot hunyított rá, s gondolt hozzá valamit.
-
-Az, a mi útközben történik, nem tartozik az erkölcsbiróságra.
-
-Julianna alig birta rejteni az izgatottságát, egyszer-egyszer azon vette
-észre magát, hogy dalolni kezd, hirtelen a szájára ütött, «Uram, bocsásd
-bűnömet! jobb volna bizony, ha imádkoznám».
-
-Ezuttal Bécsből csak egy levél érkezett, az Pálffy nádornak szólt, attól
-a bizonyos anonymustól, a ki a császárhoz igen közel állott.
-
-Ez a levél titkos chiffrekkel volt irva, a minek a kulcsát azonban
-Löffelholtzék szintén meg tudták szerezni a barátaik által.
-
-Kiváncsian lesték a doktor arczmozdulatait, a míg a titkos irást
-megfejtegeté. Az pedig tökéletes doktori arcz volt, a minek a beteg
-előtt nem szabad elárulni a diagnosis alatt, hogy mi véleménye van a
-baja felől, megél-e, vagy meghal?
-
-Mikor az egész levéllel készen volt, akkor egyet hemgetett.
-
-– Hm! Egy kis baj van.
-
-– Mit? Mi az? kérdék megrettenve az asszonyok és Alauda.
-
-– De igazán komoly baj. Igen, nagy baj! A császár megbetegedett…
-
-– Az Isten szerelméért! kiálta fel Julianna, kezeit egymásba csapva.
-
-– Ez a levél is azon kezdődik. «Az Isten szerelméért! Végezzék be
-kegyelmességtek a békekötést rögtön, minden áron. A császár veszélyesen
-megbetegedett. Orvosai a legrosszabbtól félnek. Ha be talál következni a
-catastrópha, az egész egyezkedés porrá omlik. A trónörökös tanácsosai
-mind a háborupárthoz tartoznak. Tudassa kegyelmességed azt a hirt
-Károlyival. Ne skrupulisáljanak most. Kössék meg a békét, a mint ezt a
-levelet megkapják. Még most mindent tehet kegyelmed a császár
-plenipotentiájával. De ha a császár meg talál halni, a mit ne adjon
-Isten, a plenipotentia erejét veszti. Kegyelmességed helyébe egy német
-tábornagyot fognak küldeni a Rákóczyánusokra, a ki föltétlen megadást
-fog követelni s senkinek sem ád meg semmit az eddig tett igéretekből.
-Summum periculum in mora.»
-
-E levél hallatára Julianna elájult, alig tudták életre hozni. Ezuttal
-komolyan szükség volt az orvos életserkentő szereire.
-
-Mikor aztán magához tért, akkor rögtön útra akart kelni, hogy ő megy
-Bécsbe.
-
-– De ugyan minek? A császárt úgy sem gyógyítja meg.
-
-– Beszélni akarok vele. Eléje kell jutnom, ha az egeket ostromlom is
-meg!
-
-Nagy nehezen tudták rávenni, hogy legyen türelemmel, várja be a holnap
-reggelt. Éjjel nem tanácsos utazni, s a mi legfőbb akadály, a relais-k
-mindenütt későbbre vannak a számára rendelve, azokra úgyis várakoznia
-kellene minden állomáson félnapig, jobb ha azt az időt itthon tölti,
-nyugodalmasan ágyban fekve.
-
-Alig várhatta, hogy megvirradjon. Útra kelt, Löffelholtzné, mikor a
-kávénál megjelent, már csak az üres csészéket találta az asztalon,
-kettőt pedig, mert Korponayné Krisztinát is magával vitte.
-
-– Csodálatos nagy barátság! szörnyűködék a tábornokné. Ez a fiatal
-menyecske jobban szereti barátnéját, mint a férjét. Ezt hagyja egyedül
-utazni a táborba, pedig már nincs háboru, s amazt elkiséri Bécsbe, a hol
-a himlő pusztít. Mit fog mondani Blumevitz, ha ezt megtudja? Minek bizta
-a feleségét erre a bolondos asszonyra? Nem érti az ember az ő dolgaikat.
-
-A kegyes úrhölgy nem mulasztá el imádkozni barátnéja utazásának
-szerencsés kimeneteléért.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Andrássy István gyors erdélyi lovaival késő délután érkezett meg a
-poprádi vendéglő elé. A hintót lépésben húzták a lovak; az úr, a vadász
-és a hajdu pedig gyalog jöttek mellette.
-
-A vén Husz nagyapó künn ült a tornácz alatt és pipázott.
-
-Andrássy nagy sietve ment fel a tornácz lépcsőin. Husz apó még csak a
-bagósüvegét sem emelte meg, nem hogy maga emelkedett volna ki a karos
-lóczájából.
-
-– Beste lélek kurafia! szitkozódék a betoppanó vendég, jónap kivánás
-helyett.
-
-– Az én titulusom ez? kérdé Husz apó, a pipát a szája egyik szegletéből
-a másikba igazítva.
-
-– Dehogy a kendé! Ezt a karóba húzni való kocsist szidom. A gazember nem
-nézett utána a hintónak. Útközben kelle észrevennem, hogy mind a négy
-keréktalpon lóg az abroncs! Jó, hogy a kocsi össze nem tört az úton.
-Van-e itt valami kovács, a ki ért a hintóvasaláshoz?
-
-Ekkora sértés Poprádnak!
-
-– Van! felelt Husz apó, még mélyebbre nyomva a süvegét a szemöldökére.
-Annyi kovács van, mint Lőcsén főbiró, s egy sincs megbolondulva. Olyan
-kovács, a ki az óráját is megcsinálja az úrnak, ha romlott.
-
-– No hát szaporán! el kell vontatni a hintót a kovácshoz, húzza fel a
-sineket hamar, egy, kettő, három! Két óra mulva minden készen legyen,
-hadd utazzam odább.
-
-– Te Náczi gyerek! kiálta Husz apó, s aztán egyet füttyentett a két
-ujján keresztül. Miért nem szaladsz, mikor hívlak, te tacskó?
-
-Pedig sietett az eléggé a tulsó lépcsőn fel a tornáczra.
-
-Ez volt a legöregebb fia Husz apónak. Lehetett már a tacskó valami
-ötvenhat éves. Már messziről lehúzta a süvegét, úgy jött az apja elé, s
-megállt előtte katonásan.
-
-– Eredj, kölyök, hord fel a kegyelmes úrnak a bagázsiáját a hintóból a
-zöld szobába, fűts be a kandallóba, tedd fel a bográcsot. Anyádnak mondd
-meg, hogy készüljön a vacsorához. A vendég úr itt hál, itt marad két
-napig.
-
-– Ördög mennykőt maradok! toporzékolt Andrássy.
-
-– No, no, nem kell ördögöt emlegetni; torkolá le Husz apó. Nagy úr az;
-ne kössünk bele. Azt csak minden okos ember tudja, hogy négy keréksint
-levenni, megnádalni, újra felhúzni nem egy Miatyánk alatt esik meg. A
-poprádi kovács nem szent Péter apostol, a ki a ló lábát levágta s úgy
-verte fel rá a patkót. Áldhatja a nagyságos úr a szenteket, ha holnap
-estig visszakapja a hintaját.
-
-(Hiszen maga is így számította azt ki Andrássy.)
-
-Hanem azért csak tovább játszotta a boszus utazót, a kinek nagy dolgai
-múlnak a késedelem miatt.
-
-– Ezer milliom mennykő!
-
-– No no. Geduld bringt Rosen, biztatá őt csendesen Husz apó, s megtöltve
-újra a pipáját, Andrássyt is megkinálta a dohányzacskójával, hogy tegyen
-hasonlóul.
-
-– Nem vagyok pipás! töröm a lencséteket! Most itt rostokoljak, mint a
-kecske a kútban. Hogy verje agyon az ember az időt ebben az átkozott
-fészekben? Mi van itt valami mulatságra való?
-
-– Van medve, felelt nagy flegmával a vendéglős.
-
-– Hol volna?
-
-– Arra ni, a vigályosban! mutatá Husz apó a papucsa orrával az irányt.
-Lehet rá vadászni.
-
-– Csak olyan poprádi medve lesz az.
-
-– Mit? poprádi medve? tüzelt az öreg úr. Vannak ott akkora medvék, mint
-az úr maga. Ha meglátja, tudom, hogy elfelejti mi az «ursus»-nak a
-genitivusa?
-
-– No azt már szeretném látni.
-
-Husz apó most sziszegve füttyentett, a hogy a galamboknak szoktak a
-csalogatók s a legvékonyabb hangon kiáltott.
-
-– Te, Hanzi gyerek!
-
-A Hanzi gyerek volt a legfiatalabb az egyenes utódai között, körülbelül
-egyidejű a tábornokkal.
-
-– Vedd csak a puskádat, vezesd ezt a vendég urat az erdőbe, mutass neki
-medvét.
-
-Andrássynak tetszett ez a mulatság. Eszébe jutott, hogy Juliánna sokszor
-emlegette, milyen kiváncsi volna megizlelni, milyen lehet a medvetalp
-kocsonyája. Most egészen alkalmi szerencse volna, ha valami bolond
-maczkó a szép asszony kedvéért idehozná a mancsait.
-
-Ő is vállára kapta a dupla puskáját, csizmaszára mellé dugta a török
-kését, s aztán a fiatal Husz Hanzi vezetése mellett neki indult az
-erdőnek, egyedül.
-
-Rég ideje már, hogy a vadászat nemes mulatságát nem gyakorolta, a hosszú
-ostromzár alatt nem volt rá alkalma. S szent Hubertus különösen
-kedvezett a mai cserkészetnek. Egy szembejövő anyamedvét volt
-szerencséje, egy lövéssel homlokon találva, leteríteni; a tavalyi bocsok
-egyikét meg Hanzi durrantotta le. A tábornok az elejtett medvének csak a
-mancsait hozta el magával, de Hanzi a nyakába vette a maga tropheumát s
-hazáig czipelte.
-
-Husz apó azzal dicsérte meg a hazatérő vadászt, hogy «no ugy-e hát, van
-Poprádon medve?»
-
-A mancsokat odaadták az asszonynak, készítse el őket holnapra fainul
-borssal és babérral, meg szerecsendióval, medvetalp-kocsonyának. Talán
-több vendég is érkezik még hozzá.
-
-Husz apó nagy tapasztalású férfiu volt! Nem először történik az
-Poprádon, hogy a hintós uraságnak elvész az útközben a hintajáról egy
-sróf, a miért kénytelen ott maradni, s aztán nemsokára érkezik egy másik
-hintóval egy asszonyság, a ki megtalálta az elveszett srófot. Akkor
-aztán mehetnének odább, hanem ott maradnak. Nem először fordul ez így.
-Azért van az a zöld szoba úgy berendezve, hogy abból egy másik szoba
-nyilik, a melyiknek az ajtaján erős tolózár van. Becsukták-e vagy nyitva
-felejtették? gyónják meg a papnak!
-
-A vadászat fáradalmai után jókor álomnak hajtá a fejét a tábornok.
-
-Bizony nem feküdt a vetett dunnáságyba, hanem a mellékszobácskában volt
-egy hárságy, arra heveredett le, a bundájába takaródzva s nem kellett
-neki ringatás; nem is álmodott semmit, pedig reggel Husz anyó
-megkérdezte tőle: ha álmodott volna valamit, abból megjövendölte volna
-neki, hogy szerencse éri-e ma, vagy szerencsétlenség?
-
-Reggel sokáig is el talált aludni, mert ködösre fordult az idő, mikor
-fölneszelt s kinézett az ablakon, a fák csupa ezüstből voltak a
-zuzmarától. «Gergely» utoljára rázta meg a szakállát.
-
-Az ilyen ónos idő még vadászatra sem való, az ember igazán nem tehet
-egyebet, mint hogy a tornáczba kiül, Husz apóval «Langepuffot» játszani,
-meg a fiataloknak a vadász kalandjait hallgatja s hozzá szürcsöli az
-anyóka által erjesztett méhsert a forgácsfánk mellé, a minek a neve
-«borkorcsolya» volna, de azért «sör-szánkának» is beválik.
-
-Andrássy úgy számított az idővel, a hogy Juliannától hallá.
-
-A szép asszony azt vetette oda (a Hussus és Hyeronimus felől folytatott
-értekezésben), hogy ő Poprádon Husz apónál fogja tölteni a Boldogasszony
-napja utáni éjszakát. Ilyenformán alkonyatra kell neki megérkeznie,
-mert különben nem volna elfogadható ürügy a gyorsutazóra nézve,
-hogy miért maradjon meg éjszakára egy közbeeső állomáson, holott
-Liptó-Szent-Miklósig is eljuthat még.
-
-Annál nagyobb volt a meglepetése, a mint déltájon a köd felszakadozván,
-s a vidék egyszerre kitárulván, a legkisebb Husz-ivadék azzal a hirrel
-lepte meg a poharazókat, hogy a kakas-lomniczi út felől négylovas hintó
-jön vágtatva Poprád felé. A hintó karmazsinpiros.
-
-Ilyen színű hintaja az egész ismeretes világban csak Juliannának volt. A
-rikító színeket csak excentrikus emberek szeretik az utazóhintajaikon.
-
-Bizonyos volt felőle, hogy Julianna az, a ki érkezik.
-
-Ugyancsak siet a találkozóra a menyecske!
-
-Fölkelt az asztal mellől s lesietett a vendéglő kapujába, hogy ő
-lehessen az első, a ki az érkezőt fogadja s őt a hintóból leemeli.
-
-A karmazsinpiros hintó vágtatva jött a négy paripával a kakas-lomniczi
-kanyarodón alá, a postakocsis a nyeregből vezetett s a városba érve,
-hatalmasan fujta a trombitát, hogy a szemközt jövőket kitérésre
-ösztönözze.
-
-A hintó bőrfüggönyei le voltak húzva, s azokon csak egy kerek
-üvegablakcsa volt, ólomkarikába foglalva, amin keresztül a bennülők
-kitekinthettek. Kívülről nem lehetett a hintóba belátni.
-
-A bakon azonban felismerte Andrássy Julianna belső inasát és a
-szobaleányát, már messziről.
-
-Egész bizalmassággal közelített a kapuból a hintó felé.
-
-Ez azonban, nagy bámulatára, nem hogy megállt volna a vendéglő előtt,
-vagy hogy behajtott volna annak az udvarára, sőt inkább itt kezdett el a
-postakocsis a leghatalmasabban trombitálni, s mikor azt elvégezte, fogta
-a hosszú ostort s nagy pattogatással ösztönzé a gyeplüst, meg az
-ostorhegyest a sebesebb vágtatásra. A hintó elrobogott Andrássy mellett,
-a nélkül, hogy a bőrfüggöny meg is mozdult volna.
-
-Andrássy csak nézett utána egy darabig, a míg beláthatta az utczán.
-Eleinte az hivé, tán Juliannának is az az ötlete támadt, hogy a
-hintaját, kigondolt ürügy alatt a kovácsnál hagyja, a kinek a műhelye
-épen ide látszik, a rigó-sárga hintó most is ott áll a műhely előtt s
-vár a keréktalpvasalásra.
-
-Azonban a karmazsinpiros hintó a kovács előtt sem állt meg, hanem
-gördült tovább.
-
-– Mi ebben a tréfa? kérdezé magában a tábornok. Egy perczre eszébe
-jutott Bellevillenek az a fatális figyelmeztetése: «vigyázz magadra,
-nehogy az a szoknyás dæmon neked is a Ketterhäuschen kulcsát nyomja a
-markodba a hálószobájáé helyett!» hanem ennek sehogy sem akart helyet
-engedni. Nagyon el volt kényeztetve az asszonyok által, őt még nem
-csalta meg egy is.
-
-Hogy őt még csak meg sem látták volna, az útfélen állva.
-
-Ez lehetetlenség!
-
-Addig kereste, mig talált ki valami magyarázatot.
-
-Julianna eszesen óvatos. Ki akarja játszani a mendemondát. Bizonyosan a
-város túlsó végén fekvő postamesteri házhoz hajtatott. Ott természetesen
-meg kell pihennie, míg az új előfogatot előkerítik a számára, a
-magyarországi postáknál pedig az a jelmondás, hogy «gyorsaság nem
-boszorkányság!» Annak, a ki érti a dolgát, nem kell ide sok magyarázat.
-
-Kezébe vette az ezüstfejű fokosát, s neki indult gyalog a város tulsó
-végén levő postaházat felkeresni.
-
-Semmi kétsége sem volt az iránt, hogy Julianna ott fogja őt bevárni.
-
-«Ovatosság a bölcseség anyja!»
-
-Mire azonban a postaházig ért, már akkor nem volt ott a hintó.
-
-Egy csoport veréb osztozott az elhullatott abrakon a kapu előtt, s egy
-háziszolga czepelte be az abrakos jászolkákat a kapun.
-
-– Nem volt itt a karmazsin szinü hintó az imént? kérdé a főúr a
-szolgától.
-
-Az felelt neki valamit szepesi nyelven, a mitől nem lett okosabb.
-
-– Lélekadta pemákja! dörmögé Andrássy s bement a postamesterhez.
-
-Az pedig már valóságos felső-ausztriai német volt, száraz és goromba,
-most importálták ide.
-
-– Nem volt itt az imént egy asszonyság, egy karmazsin piros hintóval?
-
-– Asszonyság? Mit tudom én, hogy asszonyság-e, vagy uraság? Látok én
-keresztül a kocsibőrön?
-
-– Jól van. Nem álltak itt meg, lovakat váltani?
-
-– Nem. Itt csak egy abrakot adtak a lovaiknak. A relais a következő
-állomáson van megrendelve.
-
-– Nem hagyott itt nekem egy levelet az, a ki a kocsin utazott?
-
-– Nekem! Nekem! Ki az a nekem? Tartozom én tudni, hogy kinek híják az
-urat?
-
-– Igaza van. A nevem báró Csikszentkirályi és Krasznahorkai Andrássy
-István tábornok.
-
-– Várjunk csak! Aligha nem lesz. Szólt a postamester s bürocratai
-pedántériával húzta elő a littera «C» alá sorozott csomagot, egyenkint
-hajigálva az asztalra az abba sorozott leveleket, s folyvást mondogatva
-magában «Csiki» «Csiki». Itten van egy «Csiki» etcætera, István
-generális. Már a tizedik postastátió van rajta. Ugyan keresték vele az
-urat «ibi ubi». Kassa, Eger, Tokaj, Eperjes, Lőcse. No most megvan.
-Hogyan mondta csak?
-
-«Csikszentkirályi és Krasznahorkai Andrássy István».
-
-– Richtig! úgy van. – Hohó! Elébb kérem a négy garast.
-
-– Micsoda négy garast?
-
-– Hát a portó. Micsoda négy garast? Azt gondolja az úr, most is a régi
-Magyarországban élünk? Most rendezett államban élünk. Nem hordja a
-czigánypostás a levelet ingyen, hanem fizetni kell érte az ærariumnak
-négy garast.
-
-S addig meg sem hagyta nézni a levelet, a míg a tábornok elő nem
-keresett neki egy máriást a tarsolyából.
-
-Akkor aztán megkapta a levelet.
-
-Meg sem nézte jól, csak eldugta a dolmányába, s akkor vette elő, mikor
-már künn volt az utczán.
-
-Nagy boszankodására az öcscsének, a dervisgenerálisnak a
-kezekörmekaparását ismerte fel a levélborítékon.
-
-No iszen elképzelte, hogy mi van a levélben belül? Szitkozódás,
-piszkolódás, hetvenkedés.
-
-Arra sem tartotta érdemesnek, hogy feltörje rajta a pecsétet.
-
-El nem tudta képzelni, hogy mi történhetett ezzel az asszonynyal, hogy
-az őt itt hagyja a faképnél?
-
-Félelem-e az tőle, vagy tulságos óvatosság? Vagy talán hűtelenség?
-
-Nem talált sehol megnyugvást. Visszabandukolt a Husz apó vendéglőjébe.
-Az a homályos képzelődése volt, hogy a csalfa asszony őt csak megakarta
-boszantani. Üres hintó volt az, a mit előre bocsátott. Ő maga ezután
-érkezik az iramszarvas szánján. Talán azóta már ott is van a Husz apó
-vendéglőjében? Összebeszélt mindenkivel, hogy titkolják el a
-megérkeztét. Aztán majd mikor ő nagy boszusan és kedvetlenül
-végig nyitogat az üres szobákon, a zöld szobából a kis benyilóba:
-egyszer csak az ajtó mögül a nyakába ugrik, s azt mondja: «no ugy-e
-megijesztettelek?»
-
-Szokásuk ez a szép asszonyoknak, elébb megkínozni jól a rájuk várakozót,
-azután kárpótolni a megkínzásért.
-
-Hanem ezuttal ez a képzelődése nem teljesült.
-
-Husz apó vendéglőjében nem várt rá a szép tündér.
-
-Ki nem tudta találni, mi történhetett vele?
-
-Már arra a gondolatra vetemedett, hogy utána fog vágtatni lóháton a
-piros hintónak, valahol csak utóléri. Hanem aztán a jobbik esze csak azt
-mondta neki, hogy annyira még se tegye ki se a maga nevét, se azét az
-asszonyét a mendemondának. Hátha mégis levélben fogja értesíteni arról,
-hogy miért másította meg a szándékát.
-
-Erről a szóról «levél» eszébe jutott az öcscsének az epistolája.
-
-Most előveheti és elolvashatja. Hisz az egyik méreg épen arra jó, hogy a
-másik méregnek a hatását elveszi.
-
-Feltörte hát és elolvasta.
-
-Az volt az utolsó levele Miklósnak, a miben a krasznahorkai
-csodaeseményekről tudósítja a bátyját.
-
-A levél végén utóirattal volt néhány sor a nagyobb fiutól.
-
-«Kedves édes apám. Jöjjön haza kegyelmed. Azóta én halál beteg vagyok!»
-
-Andrássy István mint a gutaütött, rogyott össze, egy álló helyében, e
-levél olvasta után.
-
-Idő telt bele, míg magához tudott térni e szédítő csapástól.
-
-Ekkor aztán ujra elővette az öcscse levelét s végig tanulta annak a
-sorait.
-
-Elgondolta, hogy az a nő, a kit ő annyira elkárhoztatott, már azon a
-napon, a melyen ő Krasznahorka alá megérkezett, halva volt. Nem
-tarthatta vissza a fia kezét.
-
-S ugyanaz a kéz most azt irja neki: «jöjj haza, halálomon vagyok». És a
-nő, a ki már hetek óta halva van, még most is vár reá s nem engedi magát
-eltemettetni.
-
-Az élő kedves ime cserben hagyta, hanem a holt kedves, az még most is hű
-hozzá.
-
-Nem volt maradása tovább.
-
-Uti iszákjából előkeresé azokat az egy csomagba kötözött leveleket, a
-miket sajnált elolvasni, még csak felbontani is, azt hitte,
-szemrehányásokkal vannak azok tele, most eltevé őket a tarsolyába.
-
-Azután a puskáját a vállára vetve, kiment a tornáczra. Kifizette Husz
-apónak a vendéglői tartozását, szót sem szólva tovább, a kovácshoz
-sietett, a hol a hintaját tatarozták. Azt mondta, hogy hagyják abba:
-hogy minden jól van úgy, a hogy van. A keréksinek eltartanak így is
-hazáig. A kocsis fogja be a lovakat azonnal. Ő maga nem vár reá, hanem
-elindul gyalog Hrunó felé, a kocsi menjen utána.
-
-Hrunó a Hernádon túl fekszik, a mi a gömöri utat átszeli. Ez az út vezet
-a Feketehegy szorosai felé, a hol a félelmes sztraczenói sziklakapu van,
-s a rossz hirü dobsinai barlang: kóbor martalóczok menedéke. Ezt az utat
-erős kiséret nélkül nem szokták járni.
-
-És Andrássy elindult ezen az úton egyes egyedül, gyalog, nem várva be,
-míg a hintaja elé a lovakat befogják, s a zuzmarától ropogó gyepen végig
-haladva, egyenkint tördelé fel a hetek előtt hozzá irt leveleket, s
-olvasá azoknak a tartalmát.
-
-Mily megmérhetetlen mélysége a szerelemnek, mily végeláthatatlan
-magassága a megbocsátásnak volt ezekben a sorokban. Angyali jóság, semmi
-egyéb!
-
-Hogy óvta őt a védangyala az őt fenyegető veszélyektől! hogy kérte,
-könyörgött, vigyázzon magára. És semmi bünét nem vetette a szemére!
-
-Most tudta csak meg, hogy mi volt az, a mit elveszített.
-
-Egyszer csak azt vette észre, hogy a Hernád partján áll, messze eltérve
-a rendes úttól. Jó szerencse, hogy a hintaja ott állt meg a Hernád
-hidján, különben gyalog ment volna haza Krasznahorkára. Lett volna oka e
-búcsujárásra.
-
-
-
-
-XXVII. FEJEZET.  EGY KIRÁLY, A KITŐL MINDENKI FÉL, S EGY ASSZONY, A KI
-SENKITŐL SEM FÉL.
-
-Korponayné nem utazott egyedül.
-
-Magával vitte Krisztinát is, Blumevitz fiatal feleségét.
-
-Azzal is el tudta hitetni, hogy nagy szüksége van a Bécsbe utazásra. Az
-atyjának, a Rákóczyhoz még most is hű, a kibujdosott Fabricziusnak a
-vagyonát lefoglalták, sietni kell vele, hogy az öregnek amnestiát
-nyerjenek, míg valahol el nem fogatja valamelyik császári hadvezér s úgy
-nem tesz vele, mint a kézsmárki polgármesterrel, Krayval tett Heister,
-hogy a míg a kért kegyelem leérkezett a számára, addig hamarosan
-leüttette a fejét.
-
-Tehát ketten utaztak együtt, Julianna a fiáért, Krisztina az apjáért
-sietett könyörögni.
-
-Bizony igaz érzés volt ez mind a kettőnél. Csodálatos világ az asszonyi
-szív, hogy abban annyiféle provincia elfér, s a mint a globus fordul,
-hol az egyiket világítja meg a nap, hol a másikat.
-
-Mind a két asszony ott hagyta a szerelmét, még Krisztina sem írt levelet
-a nyugtalankodó férjének. Tudta, hogy annak semmi örömet sem csinálna
-vele, ha azzal a hírrel lepné meg, hogy most Bécsbe utazott.
-
-Bécs félelmes város volt akkor. A ki csak tehette, menekült belőle. Az
-egész útvonalon csupa szemköztjövő hintókkal találkoztak az asszonyok, a
-mik tömve voltak asszonynéppel, gyermekekkel. Bécsben a himlő pusztít!
-
-Oda ilyenkor csak az megy, a ki Istent akar kisérteni.
-
-Válogathattak a megérkezettek a bécsi vendéglőkben: üres volt az mind.
-
-Rögtön a kocsiról leszállás után, sietett Korponayné a feladatát
-megkezdeni.
-
-Gyalog ment ki: a gyaloghintók átkozott hírben állottak most; nem
-lehetett tudni, melyikben szállítottak egy órával előbb himlőbeteget.
-Krisztinát is magával hurczolta.
-
-A savoyai herczeg palotáját sietett felkeresni. Nem használt semmit az
-elutasítás, betörtek hozzá erőszakkal. A herczeg galant ember volt,
-megbocsátott a szép asszonyoknak az erőszakoskodásért.
-
-A mint egyszer aztán Julianna odaszoríthatta az ablak közé a zentai
-hőst, az addig onnan ugyan meg nem menekül, míg az ő egész causáját és a
-Fabriczius leányáét apróra meg nem értette.
-
-A herczegnek nem volt kellemetlen a cerniroztatás, türte az approchokat,
-csupán azt a kérdést bátorkodott a szép fiscálishoz intézni, hogy:
-
-– Én nem vonom kétségbe, hogy kegyelmeteknek egészen igazságos az ügye,
-csak azt nem értem, miként jutok én ahhoz a szerencséhez, hogy
-kegyelmetek épen én hozzám fordulnak ezzel az egész informatióval, a ki
-nem vagyok kormányférfi, hanem simpla hadvezér, a ki államügyekbe,
-administratióba, udvari intritikába soha nem avatkoztam, a magyar
-ügyekhez pedig épen semmi közöm. Miért nem fordul kegyelmed inkább
-Illésházy kanczellárhoz, a ki kegyelmednek hazafia s a magyar ügyeknek
-épen hivatott elintézője?
-
-Oh, szegény herczeg! milyen embuscadeba hagyta magát csalatni ezzel a
-kirohanással: hiszen a megszálló fél épen ide akarta őt hozni a maga
-contreescarpejai közé.
-
-Julianna azokból a Lőcsén felnyitogatott levelekből bőséges tudomással
-birt a felől, hogy a magyarokkal való kibékülést, még nagy áldozatok
-árán is, épen ez a hős hadvezér sürgeti legjobban az udvarnál; az ő
-levele volt az épen, mely Pálffy Jánost az Isten szerelmére kéri, hogy
-siessen azonnal megkötni a békét Károlyi Sándorral, mert a király nagy
-beteg, ha meg talál halni, más államférfiak kerülnek a hatalomra, a kik
-a magyarok erőszakos leverését kivánják, s akkor ismét vérbe, lángba
-borul az ország!
-
-Ő keresztül látott a herczegen. De ezt nem árulta el előtte.
-
-– Megvallom őszintén, szólt asszonyi színjátszásának művészi
-szerénységével, nekem a saját honfitársaimhoz: a Bécsben lakó főurakhoz
-nem lehet bizodalmam. Azoknak ellenkezők az érdekeik, mint a békés
-kiegyezés. A hű Eszterházyak, a császárpárti Andrássyak azt szeretik, ha
-a rebellis Eszterházyak, a Rákóczypárti Andrássyak maradnának
-számkivetve, elitélve, hogy azoknak a birtokai reájuk szállnának.
-Illésházy valamennyi Rákóczyánus főnök javait mind a maga számára
-szeretné commassálni. Azok a trón előtt nekünk megkegyelmezetteknek
-természetes pörlekedő ellenfeleink, nemhogy pártfogóink volnának.
-
-Eugén herczeg egészen meg volt lepetve ennek az asszonynak az éles esze
-által. Hisz ez úgy beszél, mint egy államférfi, mint a legtapasztaltabb
-diplomata. (Könnyü volt neki, mikor mindezt a felnyitogatott levelekből
-tudta.)
-
-A hős hadvezető kezdte észrevenni, hogy most mindjárt el lesz vágva a
-visszavonulási útja.
-
-– Hát ebben lehet valami. Azonban mégis mi oka van kegyelmeteknek
-asszonyaim azt képzelni, hogy én tehetek ebben a dologban valamit?
-
-Hogy elfogták aztán ekkor mindenestül!
-
-– Serenissime! Hogy ne fordulnának kegyelmességed felé minden országból
-a szerencsétlenek szemei? Kegyelmed szabadította föl vitézlő jobbjával
-egész országunkat a rabiga alól. Kegyelmed nem akarhat mi ránk a
-balkezével más rabigát tenni. Kegyelmed tudja, hogy mi az a háború,
-learatta annak minden babérjait, de azt is legjobban tudja, hogy mibe
-kerül a harczi dicsőség s milyen nyomor marad a diadalmak után hátra.
-Kegyelmednek annyi része volt már a dicsőségből, hogy nem vágyódhatik
-apró hadi kalandok után. Az igazi békének csak az igazi hős lehet az
-apostola. Kegyelmed minket nem azért szabadított meg, hogy elveszítsen.
-Kegyelmed idegen mi köztünk, épen azért igazságos biránk.
-
-És ez valóban így is volt.
-
-Savojai Jenő azt hallotta magáról elmondatni, a mi szivének legmélyebb
-titka volt: hogy ő, az idegen, ezt a megérthetetlen magyar fajt, melyet
-annyiszor látott maga mellett és maga ellen küzdeni, jobban érti, mint
-az maga magát, jobban szereti azt, mint a saját nagyjai.
-
-Meg volt fogva egészen. Engednie kellett ennek az asszonynak, hogy
-kitűzze a zászlaját tartózkodása várára.
-
-– Nem tagadom, – szólt meghatottan a herczeg, – hogy szivem szerint jó
-indulattal vagyok kegyelmetek iránt, a hol lehet, a hol kezem ügyébe
-esik, kész vagyok segíteni azokon, a kik Magyarországról hozzám
-folyamodnak pártfogásért, de mit tehetek a kegyelmetek ügyében? Nem
-látok semmi stratagémát, a mivel hozzá kezdjek.
-
-– Óh én nekem van egy tervem, csak ebben segítsen elő serenissime, én
-azután helyt állok mindnyájunkért.
-
-– Tehát egész kész haditerv? Adja elő kegyelmed. Hol akarja elkezdeni?
-
-– Nekem be kell jutnom a királyhoz.
-
-– A királyhoz! kiálta elszörnyedve Jenő herczeg. Talán nem tudná
-kegyelmed, hogy a király minő betegségben szenved?
-
-– Tudom. A variolákban.
-
-– Akkor talán nem ismeri kegyelmed azt a borzasztó vészt, a mitől minden
-tizedik ember, ha megszabadul, de az is, a ki megmenekült ebből a halál
-keselyüivel folytatott tusából, úgy szétmarczangolva kerül vissza onnan,
-hogy minden ember rámutat: íme ez már a másvilágról került vissza, a hol
-az Isten képét ott feledte az arczáról.
-
-– Jól tudom azt.
-
-– Hát azt nem tudja-e, hogy elég egy ilyen betegnek az ajtaján benyitni,
-elég annak egy öltönydarabjához hozzáérni, hogy azok a dögvész keselyüi
-rögtön belevágják a körmeiket? hogy a királyon ez a vész a legnagyobb
-mértékben kitört? hogy az ajtaján be nem mer lépni senki: – se a
-legmagasabb családtagok, se a legközelebb álló kormányférfiak, – még a
-cselédjei sem; előszobák, audienczia-termek olyan üresek, mintha ki
-volna halva a császári várlak, maguk az orvosok is csak aromatikus
-kendőkkel kötözve be orrukat, szájukat, közelítenek a nagy beteg
-kínfekhelyéhez, a végszentségeket hozó pap tömjénnel füstölteti magát
-körül, és senki a felséges úr fekhelye körül nem mer helyt maradni,
-egyedül az önfeláldozó parabolána apáczák.
-
-– No hát ilyen parabolána akarok én lenni, hogy oda mehessek a
-királyhoz.
-
-– Mit akar ön?
-
-– Ápolni a királyt, a mikor deliriumban van, s ha egyszer magához tér
-(pedig úgy tudom, hogy a halál előtti órákban teljes eszméletét
-visszanyeri a haldokló), akkor elmondom neki, hogy szerencsétlen anya
-vagyok, ki a gyermekéért még ilyen irtóztató úton is kész volt a trón
-zsámolyáig elhatolni; megmutatom neki az irást, melyről csak az ő neve
-hiányzik, hogy üdvözültté tegyen egy elkárhozottat, kezébe adom a
-tollat, s azt mondom neki: Uram! egy kézvonásod megnyitja én előttem is,
-de te előtted is a mennyországot, mert minden harangszó és misemondás
-nem töri be oly erőszakkal az egek kapuját, mint egy anyának a
-hálaimája. S a király meg fog engemet érteni. És akkor nem lesz
-közöttünk semmi közbenjáró, csak egyedül a halál angyala. Az azután, nem
-bánom, hadd jöjjön értem, ha egyszer a fiam boldogságát a kezemben
-tartom. Vigyen el magával, akár örök birám elé, oda tárom eléje
-szivemet: «nézz bele! Te látsz azon keresztül. A mit vétettem,
-szeretetből vétettem. Itélj felettem! Vagy huzza le a mirigy mérges
-körme arczomról ezt a sokat szidalmazott szépséget, azzal sem törődöm: a
-himlő ragyái nem lesznek azon a legszégyenlendőbb foltok! Engedd óh
-uram, hogy a királyhoz mehessek!
-
-Jenő herczeg meg volt rendülve az elemszerü kitörésétől az asszonyi
-indulatnak. Csaknem hihetetlen, hogy az érzések legszelidebbike, az
-anyai szeretet, ily vad szenvedélylyé fajulhasson el. Ki ismerne rá a
-«madonná»-ra, ha egyszer csak felkapná magasra a fejét, a mit eddig a
-kebléhez simuló gyermekére hajtott le szeliden. S azt kiáltaná fel az
-égre: «nem adom oda! nem hagyom keresztre feszíteni!»
-
-Jenő herczeg azt mondta: «jól van asszonyom!»
-
-Azzal sajátkezüleg két levelet irt: az egyiket a parabolána apáczák
-fejedelemasszonyához, a másikat Wratislaw osztrák kanczellárhoz. Ez is a
-kibékülés híve volt, a ki azt magával Rákóczyval is megkisérté, még I.
-József trónra jutásakor, az érsekujvári nevezetes találkozásnál, de
-sikertelenül. Julianna a titkos levelekből megértette, hogy Wratislawban
-is legjobb pártolójára fog találni.
-
-Akkor Jenő herczeg a saját hintaját fogatta be a számára, hogy gyorsan
-eljárhasson a dolgában.
-
-Mikor elváltak, megszorítá Julianna kezét. Köny ragyogott a szemében.
-
-– Szivem szerint kivánok önnek legjobb sikert, asszonyom. Ön egy hősnő!
-
-Szerelmes menyasszony nem sietett nagyobb örömmel a lakodalmára, mint
-Julianna az ajánló leveleivel a rettenetes halállal adott találkozóra.
-
-Krisztina reszketve követte.
-
-– Te nem jösz oda velem, kicsikém, mondá neki Julianna. Nem! Te nem való
-vagy az ilyen csatába. Te félsz. A halál harapós kutyái azt, a ki
-megszalad előlük, megmarják. De én rájuk kiáltok: «juhoz kormos!» s
-elkotródnak. Engem ne félts! Ha felfordítottam Lőcsét, felfordítom én
-még Bécset is. Megmutatom én azt, hogy még két villámsugárt is csomóra
-kötök, s nem égetem meg vele a kezemet. Te csak maradj veszteg a
-vendéglődben, míg a diadallal a kezemben érted jövök. Én elhozom a te
-apád amnestia-levelét is, ha Isten megsegít!
-
-És volt gyémántkemény szíve megtenni mind azt, a mit agyában kifőzött.
-
-A parabolána apáczák köntösében behatolt a halálkínt szenvedő király
-fekhelyéig. Ott virrasztott rettenetes éjszakákat keresztül. Keblébe
-dugva tartá az iratokat, a miktől gyermekének sorsa és Fabriczius élete
-függött. Az bálványa, ez ellensége volt; de megigérte Krisztinának, hogy
-apját megmenti, s a mit asszony asszonynak igér, azt megtartja.
-
-Csak órákra engedte magát felváltani, s akkor is a haldokló melletti
-szobában heveredett le, rövid álomra, meghagyva a helyettesítő
-apáczának, hogy a mint a szenvedő király magához tér, világosan beszél,
-őt hijja be.
-
-Maga is mindent elkövetett, hogy a király betegségében a kedvező
-válságot előidézze.
-
-Ő ujítá meg a fekélyektől elcsufitott arczon a hűsítő borítékokat, ő
-adta be neki arany kanálkával az orvosi kotyvalékot, a mit gyógyszernek
-neveztek.
-
-Az orvosi tudomány tehetetlen volt.
-
-Az egész fakultás bölcsesége sem birta itt marasztani ezt az egy életet,
-a kire annyi népnek szüksége volt!
-
-A király folyvást hagymázban volt, iszonyu látványokkal harczolt,
-kínzott agyának rémei végtől-végig betöltötték a nyitvahagyott ajtaju
-termeket s kiszálltak az ablakon, a hogy a beteg rémkiáltásai szárnyra
-kelték őket. Futott e szobákból minden élő lélek s még a kapu előtt őrt
-álló granátosnak is tetőtől talpig reszketett minden ize, mikor ezeket a
-hangokat hallotta; csak Julianna maradt meg a helyén rendületlenül, s
-számlálta a beteg üterén, mikor kezd az érverés csillapodni?
-
-Egyszer aztán megjött az óra, a mikor az ér lüktetése halkabb lesz. Itt
-a forduló válság.
-
-A király föleszmélt, lázálmai megszüntek. Szomjat érzett. Julianna
-odatartá égő ajkaihoz a kristálypoharat a mandulatejjel.
-
-– Ki van itt? kérdé a haldokló király.
-
-– Isten szolgálója, mondá Julianna.
-
-– Add kezembe a feszületet.
-
-Julianna előhozta a kis elefántcsont feszületet, mely mindig a király
-ágya előtti asztalon állt, s odatette azt a kezébe.
-
-Most már egészen eszméleténél volt a király, most lehetett vele
-beszélni.
-
-De annak mással volt beszéde mostan.
-
-Imádkozni kezdett.
-
-«Mi atyánk, ki vagy a mennyekben.»
-
-Julianna utána rebegte az Ur imáját.
-
-«Amen!» sohajtá a király.
-
-«Amen!» rebegé utána az ápoló hölgy.
-
-A király a két összetett kezében tartott feszületet szájához emelte, s
-Jézus képmását erősen szorítá ajkai fölé.
-
-«Fölséges királyom!» rebegé Julianna.
-
-Már akkor az nem volt többé király; maga is ott állott az ő királya
-előtt, a csillagok fölött.
-
-Julianna egy holt emberhez beszélt.
-
-
-
-
-XXVIII. FEJEZET.  A NYAKTÖRŐ VERSENYFUTTATÁS.
-
-Egy pillanatra elzsibbasztá a rémület Julianna minden idegeit.
-
-A halál jelent meg előtte.
-
-Az az oroszlánfejű angyal, a kinek az arczát nem látta ember, mégis
-tudja róla, hogy ez az oroszlán, az állatok királya, az embert is
-odaértve az állatok közé.
-
-Ha egy gyermeket ragad is el magával, akkor is borzalom az ő láthatatlan
-arczába tekinteni, a nem hallott lépteit neszelni, hát még mikor egy
-királyért jön el, hogy elvigye innen!
-
-Egy lehellete elég, hogy a kit a holt király mellett talál, azt is
-magával ragadja.
-
-De csak egy pillanatig tartott az asszonynál ez a lélekzsibbasztó
-dermenet, a másik pillanatban már megint úr volt a lomha idegek fölött a
-megfékezhetetlen csodalény, a lélek, ez az örök ellenfele annak az
-öldöklő nemtőnek. Csak a sártömeg reszket előtte, ez az aristokrata
-izomhalmaz, a mi fél visszaváltozni azzá, a mi volt, paraszt porrá. A
-lélek tusára kel vele! A királyi dæmonnal a demagog lélek!
-
-«Juhoz, kormos!»
-
-A másik pillanatban már megszületett az agyában valami uj terv; talán
-elébb is gondolkozott már rajta, a hosszu rémséges éjszakákon, a míg a
-haldokló király deliriumának hangjai tarták ébren az éjt.
-
-Ha egy csata elveszett, készülni kell a másikhoz.
-
-Betakarta a halott arczát a kámforos borékkal, s kiment a mellékszobában
-alvó apáczához, a kinek fel kelle őt váltani. Azt felkölté s ezt sugta a
-fülébe:
-
-– A király elaludt, csendesen szunnyad. Ne engedj, testvér, senkit
-hozzája bemenni, a míg nem hallod a neszt, hogy fölébredt. Az orvosok ha
-jönnek, mondd nekik, hogy a király csendesen alszik, magához tért; inni
-kért, imádkozott, úgy aludt el.
-
-Ezzel a kegyes hazugsággal nyerni remélt hat órai időt.
-
-Lesietett a svájczi lépcsőn keresztül a vár udvarra, s onnan ki az
-utczára.
-
-Vehette észre, hogy az utczán járó közönség hogy oldalog el mellőle, s
-igyekszik át a tulsó gyalogjáróra, a mint a parabolánák köntösét
-meglátja rajta. Minden ember tudja, hogy ezek ápolják a himlőbetegeket.
-Mikor hazaért a vendéglőbe a «veres háztetőhöz», be sem eresztették,
-hanem a mint megmondta, hogy ő ideszállt vendég: egyenesen a
-fürdőszobába vitték, ott le kellett vetnie az öltönyeit, magának egy
-kámforos eczettel telitett fürdőbe beleülni, úgy hozatták le a szállásán
-hagyott ruháit, hogy oda felmehessen. S ez nagyon helyesen történt így,
-mert a rettegett apáczaköntösben máshová sem nyerhetett volna
-bebocsáttatást.
-
-– Készülj rögtön az utra, mondá Krisztinának; fogass be, s hajts a
-kocsival a karinthi kapu elé; ott várj reám, míg megérkezem. Csomagolj
-össze sok ennivalót az utra; mert hosszu utunk lesz, s a körmünk közül
-kell élnünk. Egyebet most ne kérdj.
-
-Azzal sietett Wratislawhoz.
-
-A kanczellártól kapott passe partout mellett rögtön bebocsátották az
-államférfihoz, ki az ő jövetelére kituszkolt az ajtón egy pár
-excellencziást és Durchlauchtot, a kik nála voltak; olyan nevezetes
-személy volt előtte ez az asszony.
-
-– Nos, ifjasszony! Mi hir a császárról? kérdé tőle, midőn egyedül
-maradtak.
-
-– Meghalt.
-
-A kanczelláron észrevehető volt az összerezzenés.
-
-– Tudja már valaki?
-
-– Rajtam kívül még senki sem. A virrasztó apáczának azt mondtam, hogy a
-király alszik, ne hagyjon hozzá senkit bemenni, még az orvosokat sem.
-Ezzel öt-hat órai időt remélek nyerni.
-
-– S mit nyer az ifjasszony ezzel az időhaladékkal?
-
-– Megelőzhetem a futárt, a kit a király halálhirével Szathmárra fognak
-küldeni.
-
-– Ah! – Az államférfi érzeni kezdé azt a meleget, a mi ennek az
-asszonynak a szemeiből kisugárzik.
-
-– Ön Szathmárra akar innen futni! Gyorsabban, mint maga a staféta?
-
-– Kegyelmességed érteni fogja, hogy miért. A király halva van: ő nem
-szentesíthet többé semmit, sem azokat a nagy országos szerződéseket, sem
-az apró emberek kegyleveleit, a mik tőle várták valósulásukat. De van
-még egy ember, a ki a király személyét képviseli: Pálffy nádor, a király
-teljhatalmazottja. A mit ő szentesít, mielőtt a király halálhirével
-együtt a teljhatalmat megszüntető parancsot megkapja, az szent marad.
-Kegyelmeteknek még öt-hat órájuk van, hogy két ország béke és háború
-kérdését befejezzék. Bizza rám: én odasietek vele s megelőzöm az
-ellenfelei küldönczét.
-
-– Egy asszony akar versenyezni egy férfival?
-
-– Ah mit! Ha férfi is az, csak ember!
-
-(Nem egészítette ki a mondást: «én nem asszony vagyok, hanem dæmon.»)
-
-A helyett természetes magyarázatul tevé hozzá:
-
-– A futárt csak a kötelessége fogja siettetni, de engemet a
-kétségbeesés, a fiam boldogsága, az anyaszeretet lángdühe korbácsol a
-futásban.
-
-Wratislaw rábólintott a fejével.
-
-– Hát az ifjasszony sietni fog Pálffyhoz, hogy a királyi kegylevelet ő
-vele irassa alá.
-
-– A hogy a többi magyar urakét is, a kurucz fővezérekét. Mind, mind ő
-nála vannak. Csak egy intő szóra van szükség kegyelmességedtől és minden
-tökéletessé válik.
-
-A kanczellár kezdte hinni, hogy az asszonyi akarat az első nagyhatalom a
-földön.
-
-– Hát lássuk, hogy kezd az ifjasszony hozzá?
-
-– Legelőször is azonnal útra indulok, a hintóm már itt áll a karinthi
-kapu előtt; az első állomáson hat lovat fogatok eléje, s a gänserndorfi
-postának valamennyi lovát felfogadom a szomszéd helységekbe küldve.
-Onnan túl azután vágtatva sietek, éjjelt nappallá téve, keresztül a
-Szepességen, s minden postaállomásnál magammal viszek minden rendelkezés
-alatt levő fogatot.
-
-– Ez az ifjasszonynak sok pénzébe fog kerülni. Engedje meg, hogy én is
-járulhassak hozzá.
-
-Azzal a kanczellár a szekrényéből kivett öt darab tekercset. Ezer arany
-volt azokban.
-
-– Ezzel segíthet magán az út közben. Tehát csak tegyen úgy, a hogy
-mondta. Foglaljon le minden lovat az állomásokon: ne engedjen magának
-pihenést. Ha szerencsésen megérkezik Szathmárra Pálffyhoz, mutassa meg
-neki a tőlem kapott passe partout, s azután mondja el neki élőszóval, a
-mit megtudott és azt is, hogy egy másik futár jön a nyomában a
-visszahívó rendelettel. De hátha az a futár utól találja az ifjasszonyt
-érni valahol az ecsedi láp feneketlen utain?
-
-– Az annak lesz baj, nem nekem!
-
-Ehhez a mondáshoz olyan ördöngős fenyegető arczot tudott mutatni az
-asszony, hogy a kanczellár hinni kezdett abban a fogadásában: «én még a
-kettészakadt villámsugárt is csomóra fogom kötni!»
-
-A villámsugár pedig ugyan ketté volt szakadva!
-
-– Nincs veszteni való pillanat: én bucsuzom kegyelmességedtől a
-viszontlátásig.
-
-– Ne siessen még, ifjasszony. Egy kérdés még függőben van. Hátha
-Illésházyék a hirmondójukat nem azon az útvonalon futtatják végig, a
-melyen kegyelmed elindul?
-
-– Adná a magasságos ég, hogy azt tennék. Vajha a bölcs tanácsuraknak az
-az áldott spuriusuk jönne, hogy a mappát vegyék a kezükbe s czirkalommal
-mérjék ki, melyik a rövidebb útvonal s azon eresztenék el a
-stafétájukat. Mert azt mondja a magyar példabeszéd, hogy «arra közelebb;
-erre hamarább». A hosszabb út a Vág mellékén vezet végig, Liptón,
-Szepesen át Lőcséig, onnan le Kassára. Tokajnál átvisz a Tiszán; onnan a
-Nyirségnek, Nyiregyházának, Nagy-Károlyig. Az egész Felső Magyarországon
-mindenütt csinált kőutak vannak, a Nyirben tavaszszal még barátságos a
-homok, csak a Szamos közelében, az ecsedi lápon keresztül lesz keserves
-az utazás. Aztán ezek itt mind meghódolt vidékek, vendégszerető nemesi
-házakkal. De a rövidebb út, Pesten, Szolnokon át egész Debreczenig, a
-Hajduságon keresztül, az most csak annak való, akit halálért küldenek.
-Ha ott nem vész a sárban, bizonyosan agyonverik a hajdúk. A Tiszán túl
-nagyobb bátorságot ád az asszonyköntös, mint a császári uniformis. Engem
-nem bántanak se a hajdúk, se a betyárok, ha közéjük tévedek, eléneklem a
-nótájukat, iszom a kulacsukból, s még ők fognak a pusztákon, nádasokon
-keresztül elvezetni.
-
-– No hát, Isten segítse az ifjasszonyt.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Arra nem jól számított Korponayné, hogy a király halálát öt-hat óráig
-nem fogják megtudni. Az orvost nem lehetett a király fekhelyétől
-visszatartani, s az mindjárt megtudta, hogy az az álom az örökkévalóság
-álma. Hanem más körülmény jött a segítségére az előresiető asszonynak.
-Az özvegy császárné, Eleonora, midőn az országnagyok, a császár
-halálhirére, odasiettek hozzá, hivatalos állásaikat rendelkezésére
-bocsátani, midőn Wratislaw is letette a kezébe az ország pecsétjét, –
-nem fogadta el a leköszönésöket, hanem arra kérte az urakat, hogy kiki
-maradjon meg a helyén, míg a trónörökös, Károly megérkezik, s a
-kormányzat iránt intézkedik. Károly akkor Spanyolországban volt. Előbb
-őt kellett tudósítani bátyja váratlan haláláról, a ki után ő következett
-a trónra. – Csak ennek az elintézése után lehetett arra gondolni, hogy
-Pálffy nádort is értesítsék a király kimultáról, s teljhatalma
-megszüntéről.
-
-Hanem ekkor a békét ellenző főurak épen a tulbuzgóságukkal rontottak a
-stratagemájukon; ők azt akarták, hogy Pálffyt rögtön hívja vissza az
-anyakirálynő, s szakítson félbe minden alkudozást a magyar fölkelés
-vezéreivel. E fölött aztán hosszu vita támadt, melyben Wratislaw és
-Savojai Jenő herczeg is részt vettek. A hős vezér talán valamennyi
-csatája előtt nem tartott annyi beszédet, mint most e szóharczban. Az
-mind Korponayné javára vált. Végre Eleonora császárné azzal vágta ketté
-a vitatkozást, hogy Pálffynak csupán az iránt kell dekretumot küldeni,
-hogy függeszsze fel a békekötést a trónörökös haza érkeztéig. Ezt a
-határozatot Illésházynak, mint magyar korlátnoknak kellett elkészíteni,
-s az özvegy királyné aláirásával elláttatni.
-
-A míg ez mind rendbejött, az alatt szépen beesteledett, úgy, hogy a
-dekretumot vivő megbizott csak angelus harangszó után ülhetett a
-csézájába.
-
-A megbizott futárt Andernach Wilibald lovagnak hitták, kapitány volt a
-veres sisakos furirezrednél: bátor és ügyes fiatal ember.
-
-Andernach lovagot már az első állomáson meglepte, hogy a postaházból
-minden lovat elvittek előle, s minden hatalmaskodása mellett is egy pár
-órai késedelembe került, a míg a városban magánosoktól drágán
-megfizetett fogatot kerítettek a számára.
-
-Azt a barátságot azonban még nem tette meg Korponaynénak, hogy más utat
-válaszszon Szolnok és Debreczen felé, hanem haladt mindenütt a nyomában
-a biztos útvonalon.
-
-Tudott segíteni magán. Ha a postaháznál nem kapott lovakat, kiállt az
-útszélre s a legelső utazót feltartóztatta, felvont pisztolylyal a
-kezében, kifogatta a lovait annak a hintójából, a saját kocsija elé
-köttette. A császári stafétának ehhez kegyetlen privilegiuma volt.
-
-Ilyenformán minden pénzvesztegetés, borravalóosztás és szép szóval
-könyörgés mellett is alig volt több megnyert egérutja Andernach lovag
-előtt Korponaynénak, mikor Lőcsére megérkeztek, mint mikor Bécsből
-kiindultak.
-
-Andernach lovag útközben csak annyit tudott felfedezni, hogy előtte
-«egy» asszonyság utazik (a másik nem mutatta magát) a ki az összes
-istállókészletet elviszi előle, s annak is felsőbb rendelete van, a mit
-érvényesít. Hanem még arra nem jött rá, hogy ez neki versenytársa.
-
-Mikor Julianna Lőcsére megérkezett, egyenesen Alauda háza elé hajtatott,
-valamit irt egy czédulára s azt felküldte a kocsissal a biróhoz.
-Korponayné ki sem nézett a hintó ablakán, hanem odavárta Alauda uramat;
-az beült hozzájuk a hintóba s ott maradt addig, míg a friss lovakat
-befogták a hintóba, akkor kiszállt onnan s sietett a városházára.
-
-Már innen kezdve nem ért semmit az a fogás, hogy a postalovakat mind
-kiárendálják; mert Lőcsén elkezdődött a császári seregek pivotja, s azok
-mindenütt el vannak látva elégséges vonó állattal; a császári staféta
-könnyen segít magán: rekvirálja a podgyászszekerek fogatait.
-
-Tehát itt valami mást kellett kigondolni.
-
-Korponayné és Blumevitzné déli harangszókor hagyták el Lőcsét, a nélkül,
-hogy Alaudán kívül valaki látta volna őket; hat lóval vágtattak odább.
-Hat órát kongta, mikor az ókapun berobogott Andernach lovag csézája. Az
-sem sokat időzött a városban; a mint a friss fogat gyeplűben, hámban
-állt, tovább indult. Hanem a kaput, a min bejött, zárva találta maga
-előtt.
-
-Azt gondolta, hogy ha nagyon kiabál, hát mindjárt kinyitják.
-
-Mondták aztán neki, hogy senki sem süket itt: soha se rontsa a tüdejét;
-a kapukon nem szabad kimenni egy teremtett léleknek sem holnap reggelig.
-A biró parancsolta így.
-
-– Mit nekem a biró! pattogott Andernach lovag. Hol van az a biró? hadd
-beszéljek a fejével.
-
-Az biz a városházán volt a kis tanácsszobában földszint.
-
-– Melyik itt a biró? Az úr az? Hogy meri az úr a város kapuját bezáratni
-előttem, a ki a császár stafétája vagyok?
-
-– Azt akárki mondhatná, szólt Alauda uram. Hol az irás?
-
-Az irás kéznél volt: Illésházy kanczellár nyilt parancsa minden útbaeső
-előljárókhoz, hogy a stafétát vivő futárt elősegítsék, feltartóztatni ne
-próbálják.
-
-Alauda uram elővette a szemüvegét, megnézte közelről is, távolról is az
-irást, azután a nagyító üveget hozatta ki a kanczelláriából, azon
-keresztül vizsgálta meg az iraton levő pecsétet nagy figyelemmel.
-
-– Nos! Eléggé megtanulta már kegyelmed, hogy mi van abban a levélben?
-Kiáltá rá nyersen a lovag, erősen boszankodva, hogy a filiszter még őt
-birálgatni meri.
-
-– Még nem eléggé, szólt Alauda, s a kiterjesztett irást az ablak felé
-tartá, hogy a viznyomatot tanulmánya tárgyává tehesse. – De ebből
-hiányzik a személyleirás.
-
-– Úgy? No hát azzal is szolgálok. Itt a bécsi rendőrfőnök passe par
-toutja. Tessék kielégíteni a kiváncsiságát.
-
-Alauda uram leült az asztalhoz, s annak a fiókjából egy összegyűrt
-czédulát vett elő s aztán a két iratot úgy olvasta össze, hogy hol az
-egyikbe, hol a másikba tekintett.
-
-– Üm, ühm! Dünnyögött a biró. Ez bizony egészen összecsappan. Hallja
-csak, lovag úr! Ma reggel kaptam ezt a titkos jelentést legmegbizhatóbb
-kútforrásból: «E napokban fog Lőcsén keresztül utazni Péter czárnak egy
-titkos megbizottja, Rákóczy izenetével, a kinek feladata a Szepességet
-insurgáltatni.»
-
-Következik a személy leirása.
-
-«Fej: alul keskeny, felül széles.»
-
-«Arcz: sovány.»
-
-«Szemek: szürkék.»
-
-«Száj: többnyire nyitva.»
-
-«Fogak: nagyok.»
-
-«Szemöldök: láthatatlan.»
-
-«Haj: szőke. Allonge-parókát visel.»
-
-«Bajusz, szakáll: kenderszin.»
-
-«Termet: magas.»
-
-«Különös ismertető jelei: egyik lába golyólövéstől merev.»
-
-– No az én vagyok.
-
-– Ez az úr, valósággal. Itt ebben a másikban is így van leirva. Beszél:
-magyarul, németül, tótul, francziául – az egyik leirás szerint. A másik
-leirásban hozzá van téve még: oroszul és lengyelül, az idegen nyelveket
-lengyel kiejtéssel.
-
-– Veszszek el, ha csak a csizmám talpa is tud lengyelül csikorogni!
-
-– Beszéd! Beszéd! – Azt majd mindjárt kitudjuk. Mondja az úr utánam ezt
-a phrasist: «Weine nicht mein lieber Löwe.»
-
-– Mi a mendergetett mennykőnek?
-
-– Csak mondja utánam az úr. Majd abból megtudjuk, hogy miféle nemzet.
-
-Andernach lovag hát elmondta azt az öt szót.
-
-– Ott van ni! kiálta fel diadalmasan Alauda uram. Minden szóban elárulja
-magát a lengyel accentus: «vájnye nyicht majn lyiber lyőve».
-
-– De ezer szakkerment! én nem ejtem úgy ki, hogy «vájnye nyicht mein
-lyiber lyőve!» Én becsületesen ejtem azt ki, a hogy mi Stájerországban
-szoktuk, odavaló vagyok! Soha se beszéltem lengyelül.
-
-– Nem használ semmit. Az úr gyanus személy. Más császári staféta
-rendesen föl szokott jönni a városházára, mikor Lőcsére érkezik, s itt
-átadja a szathmári stafétának a paksamétáit; az úr csak úgy suttyomban
-akart keresztül osonni a városon. Nekem a titkos feljelentés
-következtében kötelességem az urat átadni a hadbiróságnak, hogy ejtse
-meg a vizsgálatot.
-
-– Ezer milliom ördög! Ez ellen én protestálok! Nekem sürgetős küldetésem
-van a magas kanczelláriától. Minden óra egy világot ér fel most.
-
-– Majd tessék az úrnak a hadbiróságnál előadni a kifogásait. Nekem
-kötelességem az ország békességét megőrizni, s a gyanus személyeket in
-flagranti deteneálni. Tessék az úrnak a drabantok által a
-platzkommendáns úr quártélyára vezettetni magát.
-
-Andernach lovagnak még a fogai is csattogtak dühében.
-
-– Figyelmeztetem az urat, hogy a mikor engem letartóztat, a fejével
-játszik!
-
-– Az nekem szokásom, felelt Alauda, elpusztíthatatlan humorral. Mikor
-kuglizunk, le szoktam srófolni a koponyámat, egyet gurítok vele, s mikor
-visszajön, megint visszasrófolom a helyére.
-
-– Ön átkozott élczes, uram!
-
-– Arra nekünk privilegiumunk van, lőcseieknek, Lengyel László királytól
-kaptuk.
-
-– Majd én körülmetélem a kendtek privilegiumát.
-
-– Akkor meg épen pogányok leszünk.
-
-– No hát ha meg kell lenni a benevolisatiónak, hát csak végezze az úr
-hamarosan! mert az én időm drága.
-
-Hamar bizony!
-
-– Tessék addig odakünn az őrszobában pipára gyujtani, a míg a comitivát
-megirom, mondá Alauda uram, s leült az iróasztalhoz és beledugta
-pennáját a nagy ólomkalamárisba.
-
-Aztán csak hamarosan!
-
-De bizony azt tapasztalá Andernach lovag, – hogy az egész utazásában a
-leghosszabb stácziót a lőcsei biró kalamárisától a névaláirásig való
-távolság képezi.
-
-Jó sötét este lett, a mire Alauda uram a rapportot elkészítette a
-katonai parancsnokhoz; az pedig ilyenkor már a Heinrich-házban ült és
-bankot adott.
-
-Már aztán csak kövesse meg magát Andernach lovag, ha abban az illusióban
-él, hogy egy bankadó, olyankor, mikor nagy vesztés után a szerencse
-egyszerre megfordul s kezdi regressirozni magát, akárki fia stafétájának
-a kedvéért ott hagyja a székét és megretiráljon – az ütközet derekán!
-
-Belleville lovag bizony el sem olvasta addig Alauda értesítését, a míg a
-bankját szét nem robbantották.
-
-Akkor meg aztán elképzelhető, hogy milyen mérges volt. Végig nézte a
-rapportot. Gyanus embert fogtak. – Muszka kém; Rákóczy küldötte. Kedve
-lett volna rögtön főbe lövetni első furiájában.
-
-– Be kell csukni! Várjon a gézengúz!
-
-Aztán még is azt gondolta ki boszujában, hogy azokat a tiszt urakat, a
-kik legnagyobb szerencsében voltak, válogassa ki a zöld asztal mellől,
-hogy megalakítsa belőlük a hadi törvényszéket, hogy azoknak is elrontsa
-a mulatságát. Azok könyörögtek, hogy csak «még egy osztást!»
-
-Éjfél is volt már, mire fixumfertig ott ült a haditörvényszék, melynek
-minden tagja nagyon áhítozott vissza ahhoz a másik zöld asztalhoz, a
-honnan elzavarták.
-
-Andernach lovag reszketett már a dühtől, mikor az élet-halál felett
-biráskodó tribunál elé bevezették. Nem is tett lakatot a szájára; hanem
-teljes májából lehordta az egész lőcsei hivatalos apparatust, mely a
-császári stafétákat kémek helyett elfogdossa.
-
-A mint Andernach lovag a maga igazoló «docé»-it előmutatta, azok között
-a királyné által aláirt decretum öt pecsétes csomagát is, melyre kívül
-ez volt keresztbe irva: «cito! cito! citissime! Ibi: ubi!» hát akkor
-Belleville ezredes mindjárt átlátta, hogy Alauda uram itten nagy
-subscust ejtett; Andernach lovag valóban császári stafétavivő és nem
-orosz emissarius; aztán nincs is a kiejtésében semmi lengyeles; de meg a
-logikával is tökéletesen ellenkezik, hogy ha valaki kémnek jön be
-Lőcsére, itt körül se tekintsen, senkivel szót ne váltson, hanem sarkon
-fordulva, rögtön tovább hajtasson. Hisz ezt nem kellett volna galléron
-ragadni!
-
-Ekkor aztán Alaudára lett dühös Belleville. Annak tulajdonította, hogy a
-Landsknechtnél szerencsétlenségbe került: az az átkozott rapport
-elfoglalta a figyelmét; szeleskedett, mikor a contenantiáját meg kellett
-volna őriznie.
-
-– Ez impertinentia. Ez hivatali visszaélés! harsogott az ezredes.
-Kegyelmednek, kapitány úr, ecclatans elégtételt kell kapnia. Hol van az
-a biró? Ide kell czitálni, meg kell neki ünnepélyesen követni a lovag
-urat. Satisfactiót kell adni, fényeset, mikor egy czivilista egy
-katonatisztet így compromittál; a portepée becsületét fenn kell tartani
-a «digák» előtt.
-
-Ezt valóban Andernach lovagnak is minden porczikája megkivánta.
-Tisztelet, becsület az államügyeknek; de a magánbecsület s különösen a
-katonatiszti becsület még azoktól is megkivánja, hogy álljanak félre és
-várjanak sorukra, míg teljes elégtétel fog adatni.
-
-– Hiják ide a birót!
-
-A biró pedig éjfél után két órakor már nincs ezen a világon, hanem a
-boldog álomvilág paradicsomkertjében osztja a parancsolatokat az
-instantiát hozó angyalkáknak; a kapuja is be van zárva. A míg azt a
-kaput nagy dörömbözésre kinyitják; a míg a kapussal meg a belső
-drabanttal megértetik, hogy nem arról van szó, hogy tűz van a városban,
-vagy az ellenség betört volna a «mészáros toronyba»; hanem hogy a
-colonellus úr parancsolja a biró úrnak, hogy azonnal keljen fel és
-menjen fel hozzá: idő telik abba. Ez megint egy kis jegyzékváltásra
-adott alkalmat. Alauda úr, mint főbiró, és mint minden álmából felvert
-ember, haragos volt, s azt izente vissza az ezredesnek, hogy az ő lakása
-épen annyi lépés az ezredeséhez, mint az ezredesé ő hozzá. Hanem ezt a
-geometriai axiomát megczáfolta az a hajdu, a ki kettőt lépett egy
-helyett, mikor másodszor is visszaloholt a biróhoz azzal a categoricus
-parancsolattal, hogy ha rögtön nem siet fel a haditörvényszék elé biró
-uram, katonapikétet fognak érte küldeni s muskéták között vitetik fel.
-
-Ezzel mégis csak capacitálni hagyta magát Alauda, s felöltözve teljes
-hivatalos parádéba, lámpásvivő drabantjai kiséretében átvonult a
-főparancsnoki szállásra.
-
-Ott aztán megkapta a mi dukált, a főparancsnok lehordta érdeme szerint;
-a többi tiszt urak secundáltak neki.
-
-Alauda úr egész prosopopœiával neki fohászkodott a maga mentsége
-előadásának, s elfoglalt állását kellő világításba helyezé.
-Előszedegetett tarisznyaszámra igazoló leveleket, melyekben őt a hamu
-alatt lappangó tűzre, a kiűzött kuruczok titkos összeesküvésére
-figyelmeztetik, s ezekkel kapcsolatban a csalhatatlan bizonyítékait az
-orosz beavatkozásnak; mikor már két óra hosszat beszélt és magyarázott,
-Andernach lovag az Isten szerelmére is kérte, hogy hagyja már abba:
-elhiszi neki, hogy kötelessége szerint cselekedett, nem kiván több
-bizonyítékot; inkább ő kér bocsánatot Alauda uramtól; csak ereszsze már
-az útjára!
-
-De biz azt Alauda uram aztán el nem hagyta vétetni magától, hogy a
-hivatalos buzgalmában elkövetett sértésért megkövető ünnepélyes
-bocsánatkéréssel ne szolgáltasson teljes elégtételt egy ok nélkül
-megsértett lovag úrnak; s tette ezt a megkövetést az eloquentiának
-oly tetézett mértékével, az ornata syntaxisnak és a poétai
-hasonlatoknak, nem különben a classicusokból szedett citatumoknak oly
-conglomerálásával, hogy annak épen a hajnali harangszó vetette végét.
-
-– Phüh! fujt nagyot Andernach lovag, a ki jobban ki volt fáradva a
-hallgatásban, mint Alauda uram a beszélésben, az óráját előrántva a
-zsebéből; – én ugyan teljes satisfactiót kaptam; de teljes tizenegy órát
-elvesztettem az úti időmből.
-
-No, hogy teljes tizenkét óra legyen belőle: még arról is gondoskodott
-Alauda uram.
-
-A bocsánatkérés után ugyanis kezet szorítván egymással az akaratán kívül
-sértő és a sértett fél, a barátságos hangulatnak kelle felváltani a
-törvényszéki szigor tenorát.
-
-– De már most el nem bocsátom ám kegyelmedet addig, a még a kibékülés
-poharát együtt meg nem iszszuk. Úgy sem früstökölt még a kapitány úr.
-
-De bizony nem is vacsorált a lovag. A természet is követelte a magáét.
-Belleville és tiszttársai is körülfogták, hogy de bizony, ha már ennyit
-késett, még egy kis félórai ráadás nem a világ; a kocsija úgy sincs
-befogva, a lovakat bekötötték az istállóba; a míg azokat előhozzák,
-addig egy kvaterkára nem árt lemenni a lőcsei híres városházpinczébe.
-
-Ha pedig egyszer már odalenn van az ember, tiszta vétek volna, ha sorba
-nem kóstolná az apostolok neveit viselő hirhedett hordókat. Mire
-Andernach lovag előkerült a városház pinczéjéből, már jó világos volt.
-
-Alauda uramnak sikerült éppen tizenkét órai haladékot kiszédelegni
-Korponayné számára a versenytársa felett.
-
-És Andernach lovag még mindig nem tudta, hogy honnan fázik.
-
-Pedig mindennapra volt gondoskodva a számára valami új meg új
-meglepetésről.
-
-Sirokánál a mély hegyi utat a faluvégi vendéglő előtt egészen elzárva
-találta fenyőszálakat szállító pemákoktól, akik miatt nem tudott
-hintajával odább hatolni. A pemákok minden áron annak az asszonyságnak
-az urát akarták benne feltalálni, aki egy nappal előbb ezeket a fenyőket
-megvásárolta tőlük s elrendelte, hogy a sirokai szoros útnál várjanak az
-utána jövő férjére, aki azokat ki fogja fizetni; adott rá nekik felpénzt
-öt aranyat; de a pemákok még tizet követeltek s nem akarták odább
-ereszteni a lovagot, amíg a fenyőiket át nem veszi. Utoljára is, hogy
-biró elé ne vigyék, kifizette a fenyők árát, s csak úgy tudott
-megszabadulni.
-
-Eperjesnél egész sereg mindenféle falusi ember várta egész csődülettel,
-akik között valaki elterjesztette azt a hírt, hogy ő az a császári
-biztos, a ki azért járja be a vidéket, hogy a hadjárat alatt okozott
-pusztításokat összeirja és kifizesse; körülfogták a kocsiját, telerakták
-instantiákkal s majd hogy széjjel nem szedték a keserves
-rimánkodásaikkal s ez a mulatság tartott rá nézve egész Kassáig,
-megujulva minden faluban, ahol csak lovat váltani megállt.
-
-Itt már kezdett olyasmit sejteni, hogy ő előtte aligha nem fut valaki,
-mint az ichneumon a krokodil előtt, a ki fellármázza a világot.
-
-Kassa alá érve pedig az a nagy tisztesség érte, hogy az egész katholikus
-népség a papsággal és a templomi zászlókkal az élén kijött eléje és
-elállta az útját. Kapott egy üdvözlő szónoklatot az egyik paptól, egy
-historico-theologico archæologiai értekezést a másiktól, hosszúakat
-természetesen, s mikor aztán a türelméből kihozva, rájuk rivallt, hogy
-mi a kék csodát akarnak tőle? akkor sült ki, hogy a kassai
-székesegyházát féltik tőle, a mit csak most kaptak vissza a
-protestánsoktól; az a híre, hogy a békekötéskor ezt ismét vissza akarják
-adni azoknak, hát az ellen jöttek protestálni, minthogy az ő rá van
-bizva. De bizonyára be sem eresztik Kassára, ha ezt a decretumot hozza
-magával. Andernach lovagnak ünnepélyes esküt kellett letenni a kapun
-kívül, hogy semmi ilyen decretumot nem hoz magával. Akkor azután
-processióval kísérték végig a városon – lépésben, kantárszáron vezetve a
-lovait kétfelől.
-
-Most már mégis kezdett élni a gyanuperrel, hogy az ő útjában talán nem
-is egészen maguktól teremnek ezek a válogatott galibák.
-
-Annyit már kitudott, hogy Bécstől elkezdve az egész uton végig egy
-skarlátszinű hintó jár előtte, a miben egy asszonyság utazik, a ki
-bőséges borravalókat osztogat, s a hol megszáll, ilyen czifra híreket
-terjeszt az utána jövőről.
-
-A mint Kassán alul Németinél a Hernádon át kanyarodik az út, ott már
-kezdődik az áldott buzatermő fekete föld; nagyon jó föld az, csak
-utazásra rossz – tavaszi időben; itt már kezdődik az előnye a könnyű
-csézának a nehéz uti hintó felett. – Mikor Andernach lovag Tokaj alá
-megérkezett, ott ismét meg kellett pihennie, mert az innenső parton nem
-talált semmiféle járművet; dereglyék, csónakok, halászladikok mind a
-tulsó oldalon voltak; a repülő hidnak a kompja is ott vesztegelt a
-rakamazi révben. Azt mondták, hogy elszakadt a vontató kötele.
-Alkalmasint újat készítenek helyette, mert napestig sem jön vissza a
-hidlás; a tokaji révben már egymás hátán van a sok szekér, a mi át
-szeretne menni a Tiszán.
-
-Egy-egy súgva elejtett szóból azt veszi ki Andernach lovag, hogy egy
-császári hadtest érkezését várják Tokaj alá, mely átkelendő a Tiszán,
-azért van odaát minden vizi jármű. Hát ezt ugyan ki hiresztelhette el?
-
-Egy vigasztalása azonban volt a kényszerített pihenés alatt: az, hogy a
-rakamazi révfogadó kapuja előtt ott látta vesztegelni azt a bizonyos
-skarlátszinű hintót, a mely őt előtte futtában üldözi (a mi valóságos
-ellenmondás az összeállításban).
-
-«Aha! Annak bizonyosan valami porczikája eltörött; kovácsok forgolódnak
-körülötte; azt tatarozzák. Most már majd csak megtudjuk, hogy ki ül
-benne, s mit visz olyan nagy sietve?»
-
-Végre hát a repülő hid kötele is elkészült, a hidlás átvádolt az innenső
-partra. Andernach lovag, hivatalos tekintélyének egész erőhatalmát
-felhasználva, szerencsésen kieszközölte, hogy az ő csézáját is
-begurítsák a kompba; így aztán Neptun segítségével valahogy csak
-átjutott a kivánt révpartra.
-
-A mint a három lovát befogták a csézája elé, egyenesen a révfogadóhoz
-hajtatott, a hol a veres hintó állt kinn a szabadban. Két kovácslegény
-kalapált rajta kegyetlenül.
-
-– Héj atyafiak! szólt Andernach lovag, elővéve a magyar nyelvtudományát.
-Kinek a hintaja ez?
-
-A kovácslegények egymás között szarka nyelven beszéltek, azon felelt az
-egyik a kérdezőnek vissza:
-
-«Ergeb kérgédirgi kurgutyarga bárgánjarga».
-
-A lovag nagyot bámult rá: hisz ezek tatárul beszélnek. Pedig azt teszi
-az, ha a szarkacsergést kiveszszük belőle, hogy «eb kérdi, kutya bánja!»
-
-Bement a vendéglőbe s előzaklatta a fogadóst.
-
-– Ki annak a hintónak a gazdája odakinn?
-
-Az sokáig nem akarta megérteni, hogy miről van szó? Elébb beszélt neki
-egy lengyel úrról, a ki borokat vásárolni megy a Nyirbe (!), azután egy
-gazdag zsidó kereskedő jutott neki az eszébe, a ki sertéseket vásárol,
-majd meg egy matyó fuvaros, a ki sót szállított Pestre s most
-visszatéret diákokat visz Debreczenbe. Míg egyszer aztán egyenesen azzal
-a kérdéssel szorítá a falhoz a lovag, hogy «hát az az asszonyság, a ki
-ezen a veres hintón jött?
-
-– Úgy? Az a veres hintó. Hát annak bizony eltörött a hátulsó rugója,
-aztán meg a ferhéczének elveszett a muttedlije; a kerékagya puskájának
-megtágult az egzergáziája…
-
-– Nem bánom én, akármi történt a hintóval, de hol van az asszonyság, a
-ki rajta utazott? Azt nekem látnom kell.
-
-– Hát akkor csak vegye elő az úr a perspektiváját, ha van s úgy nézzen
-utána, mert az még tegnap elutazott a frajjával együtt.
-
-– A hintaja nélkül?
-
-– Hát ki a bolond indulna neki hintóval a Nyirnek, földárja idején,
-mikor ekhós szekéren jár minden okos ember.
-
-Ezzel Andernach lovag is okosabb lett. Az őt megelőző rejtélyes útitárs
-megrovott előéletű piros hintaját ott hagyta a parton, hogy az utána
-érkezővel elhitesse ottrekedését; bízonyosan ő hiresztelte el a császári
-ármádia közeledését is, s fogadni lehet rá, hogy a repülőhid bajának is
-ő volt a mestere. Az alatt pedig maga felült egy könnyű, ekhós tetejű
-szekérre, s jól elhajtatott előre.
-
-Most már kétségtelen volt Andernach lovag előtt, hogy az a valaki az ő
-általa vitt decretum megérkeztét akarja megelőzni. Andernach lovag is
-elővette hát egész férfiui erélyét s hozzáfogott a komoly versenyhez az
-asszonyi furfang ellenében.
-
-Ő is ott hagyta a rakamazi révfogadóban a csézáját, hátas lovat
-requirált, nyereg és lószerszám készen volt nála minden eshetőségre, az
-okiratait a nyeregkápába tette, kulacscsal, úti elemozsiával ellátta
-magát két napra, s akkor aztán neki indult lóháton versenyt futtatni az
-előre kapott asszonynyal.
-
-
-
-
-XXIX. FEJEZET.  PINTYE GREGÓR KÉPMÁSA.
-
-Az út csakugyan elképzelhetetlen rossz volt a Nyirségen keresztül, a
-földárja tengerré változtatta az egész sikságot, a miből nagy távol
-Tisza-Eszlár tornya meredt elő. Azután feltünedeztek a sik láthatáron a
-többi tornyok (egyedüli útmutatók) Nyiregyháza, Nagy-Kálló, Nyir-Bátor,
-végtére Nagy-Károly. Ha az ember néhol szárazföldre talált, a hol nem
-tolta a tengely a sarat, ott az utasok leszálltak pihenni, s gyalog
-jártában igyekezett kiki egymáshoz illeszteni megint a szekér
-döczögéstől szétrázott porczikáit.
-
-Még mindig nem érte utól Korponaynét a kanczellár futárja. A patkót soha
-nem ismert szabolcsi lovak, meg a bőséges borravalók csodákat míveltek.
-Éjjel-nappal szakadatlan tartott az utazás, még ha szakadt is a zápor.
-
-Nagy-Károlytól aztán határozottan keletnek fordul az út s kezdődik egy
-messzeterjedő szikes avar.
-
-Gyönyörű lefesteni való kép! A föld olyan fehér, mintha hóval volna
-borítva; ujjnyi vastagon takarja a szikpor, a miben zegzugos vonalakat
-rajzolnak a vízi gázlók, meg a rókák sétanyomai; egy-egy kajla nyir
-ereszti búnak a virgácstermő ágait valami emeltebb buczka tetején, hanem
-a messze rónaság tele van hintve apróbb nagyobb tömpölyökkel s azoknak a
-partjain díszlik aztán a buzogányos nád, az élesmosó sás, s a zsurlók és
-páfrányok mindenféle nemzetsége. Az alkonyodó ég lángvörös, s annak a
-visszfényétől a pocséták országa biborpiros színben ragyog vissza,
-melyből a vízi növények dárda levelei feketén meredeznek elő.
-
-Julianna is egészen szépnek találta ezt a látványt, egy tárgynak a
-kivételével. A hátrahagyott kanyargó úton fel-feltünt előtte, amint egy
-hepehupás halomra felkapott, egy magányos lovagnak az alakja; nem
-lehetett már közöttük nagyobb a különbség egy magyar félmértföldnél.
-
-Kitalálta, hogy ez az ő embere!
-
-Volt dolga a boros kulacsnak, hogy a kocsis kedve el ne aludjék
-valahogy.
-
-Az északi láthatáron látszott közeledni valami rejtélyes sötétség, a mit
-még az alkony biborfénye sem volt képes megszelidíteni: az az ecsedi
-láp. Kelet felől mered föl hegyesen Domahida kakasvégű tornya.
-
-– Csak odáig elérjünk még éjszaka előtt! Hajtson bácsi, hajtson!
-biztatja a vén hajdufuvarost Korponayné, szivreható szóval.
-
-– Odáig eljutunk, gyémántom! Hanem hogy aztán a vármegye gátján hogy
-gázol kegyelmed keresztül ezzel a szekérrel? azt én meg nem mondom.
-
-A nap egészen lenyugodott, mérges sugárküllőket lövellve végig a
-háromfelé vágott égen; már a kaszáscsillag is ragyogott, s az ég még
-mindig sávokra volt osztva, az egyik kék volt, a másik opálsárga.
-Egyszerre aztán rögtön beállt a sötétség, a láthatár eltünt, csak a
-fekete vonal a fehér szikesföldön mutatta, hogy merre van az út.
-
-Julianna gyakran tekintgetett hátra a szekér bőrernyője alul. A vén
-hajdu kitalálta, mit néz?
-
-– Az «ipse» is oda igyekezik úgy-e? kérdé fogai közé szorítva a makra
-pipát.
-
-A hallgatást feleletnek vette.
-
-– «Német?» kérdé aztán kis vártatva.
-
-Megint olyan választ kapott.
-
-– No hát majd segítünk az «ipsén», csak azon a hidon túl legyünk la!
-
-Az ecsedi lápnak egyik lefolyása fölé építtetett a vármegye egy dobogó
-hidat, a mi jó magas ívre volt alkotva, hogy a vízáradás el ne vigye.
-
-Mikor Korponayné szekere túljutott a hidon, azt mondá a vén hajdu
-kocsis:
-
-– No nagyasszonyom; már most hagyjuk abba az imádkozást s tegyünk magunk
-valamit. Ha tud segíteni, hát csinálhatunk egy kis tréfát.
-
-Julianna leszállt a szekérről s visszament a kocsissal a dobogó hidra.
-
-Az bizony tiszta kriminalitás volt, a mit az öreg tréfának nevezett; de
-azért csak megtették. Négy padlógerendát kiemeltek szépen három lépésnyi
-közökben a hid közepéből, s azokat a mellvéd mellé rakták. A sötétben
-utánok jövő lovasnak valamelyik résbe csak bele kell botlani, s akkor a
-lova menthetlenül kitöri a lábát.
-
-Olyan egyszerű ez, mint a Columbus tojása.
-
-Akkor aztán felültek megint a szekérre s nagy lelki nyugalommal
-csörtettek a sötétségben arra felé, a honnan egy kivilágított ablak
-vezérfénye pislogott eléjük.
-
-Az a vármegye gátja előtti fogadónak az ablaka.
-
-A fogadós egyúttal bérlője is a vármegyének, a ki vámot szed az
-utasoktól, a miért az ecsedi lápon át szabad nekik menni szekérrel. Az a
-hír van felőle, hogy ő nála előfogatokat is lehet kapni; mely hirnek a
-valósága azonban egészen a körülményektől függ.
-
-Korponayné megérkeztekor például egészen ellenkező körülmények voltak
-napirenden.
-
-A hosszú, nagy istállóban egyetlen egy ló sem volt található. Az okát is
-megmondták. Tavaly nem lehetett szénát takarítani a sok esőzés miatt: a
-boglyák, kupaczok most is ott úsznak a vízben, fenékig elrohadva; az
-eleség mind az utolsó szalmaszálig elfogyott a télen, a lovakat, ökröket
-mind ki kellett csapni a füre: azok legalább is két óra járásnyira
-vannak kinn a karámnál. Idehaza nincs más, csak a bivalyok: azok
-megeszik még a siskát is, csak legyen. De nem is viszi ám át a szekeret
-most semmi más négy lábú állat a vármegye gátján, csak a bivaly.
-
-Szép kilátás! Bivalyvontatta szekérrel ragadni el a verseny pálmáját.
-
-Korponayné megkisértette a vén hajdu kocsist lekenyerezni, hogy ha a
-lovai kipihenik magukat, vigye őt tovább Szathmárig.
-
-– Nem ettem bolondgombát, dohogott az öreg. Hogy lovaimmal neki vágjak a
-vármegye gátjának, hiszen mind az öt lovamnak a bőrét hoznám haza a
-hátamon.
-
-Nem is volt tovább beszélgetésre bírható. Vette a bundáját, békóba tette
-a lovait s kicsapta a fűre, maga ott rakott tüzet csereklyéből s
-lefeküdt melléje.
-
-Hát így is majd megélünk, mondá Korponayné. Be kell hát fogni azokat a
-bivalyokat szaporán a szekerembe. Hány van itthon? Nyolcz? Tehát mind a
-nyolczat!
-
-– Még az éjjel tetszik? kérdé a korcsmáros.
-
-– Hát természetesen.
-
-Azután elővette az irószerszámját Korponayné s hirtelenében néhány sort
-irt egy darabka papirra, azt összehajtotta, lepecsételte s czimezte
-Pálffy János nádornak.
-
-Azután suttogva szólt Krisztinához:
-
-– Fogd ezt a levelet kicsikém; aztán ülj fel a szekérbe, ne félj
-semmitől. A mint megérkezel Szathmárra, siess vele a nádorhoz és add át
-neki.
-
-Krisztina csak elhült erre a megbizásra.
-
-– Nos! Csak nem bánt talán a félsz? Hiszen hajtottál te már ennél
-merészebb megbizást is végre. Emlékezzél csak a lőcsei földalatti útra.
-Gondold, hogy most is úgy üldöznek mind a kettőnket.
-
-– Nem magamért vagyok megijedve. De mi lesz veled? Te itt akarsz
-maradni?
-
-– Itt bizony. Már most akarom, hogy az az utánunk vágtató úr utolérjen.
-Kerüljünk hát egy födél alá! Azért válunk mi most ketté. Te előre mégy,
-én hátramaradok.
-
-A vendéglős komolyan hozzálátott a bivalyok befogatásához az utazó
-szekérbe. Úgy látszik, nem új dolog az ilyen éjszakai gyors utazás ezen
-a tájon. Fáklyavivő béresek is vannak készen, a kik majd elől mennek
-gyalog, s megvilágítják az utat, az ecsedi lápon keresztül.
-
-Az alatt Korponayné szétnézett a tágas ebédlőben, a minek az egyik
-szegletét a bormérő söntés foglalta el, a másikat meg egy nagy
-kandallóforma tűzhely, a melyen tőzeggel tüzeltek.
-
-A vedlett falakon üvegtelen rámákban képek voltak felaggatva: Rákóczy,
-Tököli, Bocskay István, rikító szinekkel kifestett rézmetszetek; egy
-arczkép fejjel alá felé lógott le a szegről: ez volt Ocskay Lászlóé, az
-árulóé. (Andrássy István szerencséjére nem került oda.)
-
-De legnagyobb tisztességben részesült az a kép, mely a benyiló ajtajára
-volt felszegezve: az volt Pintye Gregor képmása, a hirhedett
-rablóvezéré. Ez volt a legtarkább színekkel kipingálva; a mint félmázsás
-buzogányát a feje fölé emelve tartja az egyik kezében, a másikban pedig
-azt a húsz fontos lánczos golyóbist, mivel az üldözőit szokta
-meghajigálni.
-
-A talitarka kép alá gyönyörüséges szép versek voltak irva, a mik a nép
-ajkán örökké élő hőst, a nagybányai barlanglakó vitézt megéneklik.
-
-Korponayné tisztában volt már egészen magával.
-
-Mikor a korcsmáros lépteit közeledni hallá, odaállt Rákóczy arczképe elé
-s a szemét törülgette.
-
-– Szegény urunk! sóhajta nagyot a csaplár hallatára.
-
-– Szegény urunk! dörmögé oda a vén csaplár: miért volna ő szegény? Nem
-mult még el a diószegi vásár. Lesz még szőlő, lágy kenyér! Annyit a
-kerék fél, a hányat alá!
-
-– Hiszen csak az én irásomat kaphatnák meg a magyar urak oda át,
-hamarább, mint a bécsi staféta ideér, tudom, hogy lenne még egyszer
-országos dáridó. Mormogá fogai közül az asszony.
-
-– Hát talán az ifjasszonyka izenetet hoz a mi urunktól? Ugyan mondja
-meg, mi van benne? Én nekem megmondhatja. Igazhitű hajdu ember vagyok,
-ha ketté fürészelnek, sem veszik ki belőlem.
-
-– Nem is kell azt titokban tartani, de bár egy akkora trombitám volna,
-hogy az egész hajduságnak egyszerre elkiálthatnám vele, hogy nem kell
-hinni a németnek. Vége van már a hatalmának. A franczia háború megint
-kitört, a császár kénytelen minden hadait kihivni Magyarországból s a
-mint az meglesz, jön Lengyelország felől a muszka a segítségünkre, csak
-minket le ne vegyenek addig a lábunkról.
-
-– De szeretem az ilyen szót hallani. Eszem a lelkét az ifjasszonynak.
-Hát ezt irta meg a levélben? Na, ha azt tudom, magam megyek a szekérrel
-s úgy elviszem azt a másik ifjasszonykát, hogy a lába sem éri a földet
-Szathmár-Némethiig. De hát lelkem, maga mért akar itt maradni?
-
-– Hát azt is megmondom. Azért, mert itt jön a nyomunkban a császár
-hirmondója, a ki azt hozza a pecsétes levélben, hogy meg kell kötni a
-békét a kuruczokkal minden áron, akármibe kerül; igérni kell nekik
-mindent, csak hogy tegyék le a fegyvert. Azok le is teszik, ha biztatást
-nem kapnak.
-
-– De hát azt megkapják; már arról felelek. Azt a kurirt meg úgy
-lesomodorintjuk itt a nádasban, hogy a kutya sem ugat többet felőle.
-
-– Azt nem jó lenne tenni, mert magunknak csinálnánk bajt vele. Inkább
-hadd járja meg a bolondját. Én teszem őtet meg. Van-e kegyelmednek
-valami szolgálója, a kinek a ruhája rám illenék?
-
-– De van bizony egy menyecske leányom; annak a gunyáját mintha csak a
-termetére szabták volna az ifjasszonynak. Gyere elő Tercsa! Add rá az
-ünneplő ruhádat erre az úri asszonyságra.
-
-Mire a szekér előállt a nyolcz bivalyos fogattal, Julianna is ki volt
-öltözve kaczkiás hajdu menyecskének; a sárga haja bekötve tarkaszélű
-piros keszkenővel, patkós piros csizma a lábán, két-szél kötény a
-csipejére kötve.
-
-Mindjárt hozzá is látott a tésztagyuráshoz, úgy illett a kezébe a
-sodrófa, mintha mindig azt forgatta volna. Olyan hamar megteremtette a
-Terka segítségével a vacsorát, a paprikás csirkét meg a turós
-csipedettet, hogy kivánni sem lehetett gyorsabban. Csak azon
-serénykedett, hogy a Krisztina vacsoráljon meg hevenyén, aztán induljon
-Isten hirével. A pinczetokot az asszúborokkal hagyják itten.
-
-A csaplár meggyujtatta a fáklyákat, s maga ment el vezetőnek egy darabon
-a szekérrel, megmutatni a dülő utat, a merre a veszedelmes kátyút ki
-lehet kerülni mindjárt a kezdetén a vármegye gátjának.
-
-Korponayné ott maradt a csárdában, s vigan dalolva mosogatta el a
-tányérokat a vacsora után: az a másik menyecske alig jutott tőle valami
-dologhoz.
-
-Hát a mikor már éppen a tüzet betakarni készülnének, nagy dobogás támad
-odakinn a tornáczban; valaki azzal a hangosan nyilvánított véleménynyel
-közeledik az ajtó felé, hogy ezt a világot az ördög teremtette.
-
-Julianna veszi az asztalon álló drótozott lámpást s az ajtón
-kaparászónak eléje világít.
-
-Ő az, a várva várt. Senki más, mint Andernach lovag. Siralmas egy alak.
-Ha a fülén tul volna valamije, még az is sáros volna. Csak úgy fujtat
-elpilledve a nagy fáradtságtól. A hosszú egyenes kardját mankónak
-használja; az egyik vállán czepeli a nyerget, a másikon a zsabrákot, meg
-a kantárt.
-
-– Ördög teremtette pogány országotok. Azt hittem, soha sem jutok el
-idáig. Hol van a korcsmáros? Adjatok valamit innom, kiszakad a gégém!
-
-Julianna szaladt a söntésbe s hirtelen előhozott a szomorú vendégnek egy
-korsó sört.
-
-– Hát a lova hol van? kérdi tőle nagy gondoskodással.
-
-– Hol hát? Ott van a pokolban, az átkozott lyukas hidatokon. Beleesett a
-hézagba, kitörött a lába. Magam czepelem egy mértföldről a hátamon a
-nyerget, hogy az isten nyila…
-
-– No no, lovag uram, minek az a káromkodás. Hát hiszen megesik az más
-emberen is, nem kell azért mindjárt úgy ungorkodni.
-
-– Te meg ne trécselj! Hol van a gazdád?
-
-– Kérem! Én vagyok a korcsmárosné.
-
-– No hát, tekintetes korcsmárosné, hallja kend! Hol van az ura?
-
-– Az bizony elment annak a nagyságos asszonynak a szekerét elvezetni a
-vármegye gátjáig, a ki még az éjjel tovább akart utazni Szatmárnémetibe.
-
-– Nagyságos asszony, úgy-e? Minden lovat magával vitt?
-
-– Nem vitt biz az, lelkem. Nem járják lovas hintóval ilyenkor az ecsedi
-lápot. Nyolcz bivalyt fogtak a szekerébe, úgy vontatják.
-
-– Bivalyfogattal? Akkor frissen nekem egy hátas lovat ide!
-
-– Ejnye no! Hát még csak vacsorálni sem akar nálunk?
-
-– Lesz szalonna, kenyér; elköltöm az úton. Rögtön akarok tovább indulni.
-
-– Abból pedig semmi sem lesz édes lelkem, mert egy ló sincs a háznál.
-Mind kinn vannak a karámnál.
-
-– No hát ki kell futtatni egy szolgalegényt a karámhoz, hogy hozzon be
-nekem egy lovat; nem bánom ha táltos lesz is.
-
-– Az ám, galambom, nyalka kurir, de egy teremtett férfilélek sincs a
-háznál, mind elment, ki bivalyt hajtani, ki fáklyát vinni a nagyságos
-asszonynyal; magunk vagyunk ketten idehaza a Tercsával; meg az öreg
-Dorka nénő! de bizony mi egyikünk se kódorgunk ilyen sötétben ki a
-pusztára. Már csak meg kell kegyelmednek várni, míg az uram, a kocsmáros
-hazakerül a gát mellől; nem soká tart az, régen elment. Addig bizony el
-is készíthetem a jó paprikás csirkét.
-
-– No hát csak szaporán.
-
-– Gyere Tercsa, lámpással. Segíts csirkét fogni a félszerben.
-
-Andernach lovag ezalatt, a míg a két menyecske a csirkét vadászta,
-rikatta, koppasztotta, ráért az unalmát üzni, s a hogy tudta, végig
-nézegette a falra aggatott képeket, leszótagolta a kés hegyével
-felkarczolt mondatokat a falról; végig nézegette a korcsmáros albumát,
-már t. i. azt a hosszú keresztlábu asztalt, a mibe a vendégek
-belefaragták a neveiket, utoljára megakadt a figyelme a benyiló ajtajára
-szegezett pikturián, Pintye Gregor képmásán.
-
-Végig olvasgatta az egy szál faggyugyertyánál azokat a szép verseket, a
-mik a népies Herakles tizenkét facinusát (jelent hőstettet is, meg
-gonosztettet is) elzengedezik. Egyik hihetetlenebb, mint a másik, s mind
-igaz történet.
-
-– Du verfluchter Kerl! dörmögé Andernach lovag, a csodálkozás és bámulat
-önkénytelen támadó kifejezésével.
-
-S aztán a míg egymagában volt, s hangosan fütyörészve járta végig a
-hosszú ivószobát, minden fordulónál megállt a rabló hős képe előtt
-fejcsóválva: «De jó, hogy már meg vagy lőve!»
-
-Az asszonyok nem sokára előkerültek a koppasztott csirkével. Egy
-görbehátú vén banya, a kit Julianna Dorka nénőnek szólongatott, egy
-nyaláb tőzegpogácsát hozott utánuk, új tűz élesztésére.
-
-– Aztán hallja kend, vén anyó! kiálta a visszaczammogó öreg után
-Andernach lovag. Odakinn van a tornáczon a nyergem, zsabrákom,
-lószerszámom, csupa sár mind, tisztogassa meg kend.
-
-A vén banya bizonyosan süket volt, nem felelt rá semmit.
-
-A sörös kancsó ez alatt kiürült, a lovag bort akart inni, elmondva a
-példabeszédet: «Sörre bor mindenkor: borra ser soha sem.»
-
-– Átkozott rossz vinkó! mondá rá, mikor megkóstolta.
-
-– Hát biz a nyiri máslás ilyen! tréfált vele Tercsa.
-
-Ezalatt meg Julianna a tűzhelyhez látott, s nemsokára kellemes,
-zsírbahányt hagyma illata tölté be az ivószobát, a mi messziről is
-behivja a vendéget.
-
-– Szereti a galuskát is a paprikás csirkéhez? kérdé Julianna a lovagtól.
-
-Szeretett az most mindent, mert agyonéhes volt. De a közben az is szemet
-szurt nála, hogy ej de szép gömbölyű karjai vannak ennek a
-korcsmárosnénak!
-
-Egyszer csak hangzott aztán a nagy kutyaugatás odakünn. A komondorok
-mind elmentek a gazdával, azért jöhetett be a lovag olyan észrevétlenül;
-most megint jöttek vele vissza, mint az avantgarde, előre rohanva.
-
-– Itt az uram! mondá Julianna a lovagnak.
-
-Az nagyon meg volt lepve, mikor a betoppanót megpillantá. Ejnye, ugyan
-hogy kerülhetett egy ilyen rücskös pofáju, bibircsós orru vén
-salabakterhez egy ilyen csinos menyecske feleségül?
-
-Julianna szóhoz sem hagyta jutni az öreget.
-
-– Ennek a kurir úrnak egy hátas ló kell a ménesről! kiálta eléje vágva,
-s azért félbe sem hagyta a galuskaszakgatást.
-
-– Most? éjszaka! Hát aztán ki legyen az a ló, a ki azt a lovat elhozza?
-
-– Kelmed maga! igazgatá az asszony. Ennek az úrnak nagyon kell, megfizet
-érte.
-
-– Ötven aranyat adok egy lóért, innen Szatmárig, ott visszakapja kend,
-sietett az igérettel Andernach lovag.
-
-Ötven arany! Az nagyon szép pénz.
-
-Az öreg kurucz hajdu minden szilárd elvei bomlásnak indultak az ilyen
-nagy igéret előtt. Aztán a Julianna is odavágott neki a beszédes
-szemével, hogy csak menjen.
-
-– «Másnak» száz aranyért se tenném meg! De hát ha a császár parancsolja!
-(Hát a mi urunk mit szól ehhez?)
-
-Azzal csak vette megint a hosszú nyelű fokosát, nyakába veté a karikást
-s kettőt a komondorok közül magával szólítva, kiindult a pusztára.
-
-Julianna aztán szépen felterítette a veres csíkos abroszt az asztal
-végére, czíntányért, kalázlit, sótartót rendén odakészített s még
-egyszer megforgatva a paprikás csirkét a galuskákkal együtt a tejfeles
-levében, odaállította azt bográcsostul a lovag elébe.
-
-– No most lelkem, kurirocskám, vacsoráljon meg kegyelmed egész
-ápitussal; elég ideje van rá. Megtart két óráig az uramnak kiczammogni a
-pusztára; a míg ott egy lovat elfognak, a míg azzal előkerülnek, lesz
-másik két óra, bizvást lefekhetik kegyelmed addig a paplanos ágyba, jól
-fog esni a fáradt testének.
-
-Andernach lovagnak valami villámlott az agyába, talán ennek a
-menyecskének a hamis két szeme sugára? A gazda vén toprongyos, a
-menyecske fiatal, tűzről pattant Éva leánya: lehet ebből kellemetes
-kaland. Az elkésés úgy is megvan, a helyrepótlás úgy is meglesz, lóháton
-a bivalyfogatot megelőzni, ha hat órai előnyben van is, nem lesz nagy
-mesterség. A mit Isten adott, azt el kell fogadni.
-
-– No hát gyönyörűséges szép korcsmárosné, ide nekem a legjobb borából!
-Aranynyal fizetem.
-
-– Hej én is «számlálatlan adom, számlálatlan veszem!» Dalolt csapodár
-negéddel a szépséges szép asszony s hozott neki abból a borából, a mi a
-pinczetokban volt: az igazi tokajiból; azzal traktálta meg. Izlett a
-lovagnak! Mind a vacsora, mind a bor, mind a szép asszony enyelgése, a
-ki odaült mellé a padra s nem haragudott érte, ha a lovagnak a keze a
-csipeje körül tévedt.
-
-Andernach lovagnak pedig kezdett a feje egyre nehezebb lenni.
-
-Vajjon a közé a megivott ser, bor közé nem tévedt-e egy pár a doktor
-Kornidesz cynoglossum labdacsaiból?
-
-Száz fortélya van az asszonynak!
-
-Hogy megdalolt, mikor a paplanos ágyat megvetette a lovag számára:
-
-  «Nem fekszem én nyoszolyára,
-  Mert elalszom éjszakára»,
-    «Ne félj, majd felköltlek jókor;
-    Éjfél után egy órakor.»
-
-Nagyon tetszett a lovagnak ez a nóta!
-
-Ennél szebb idyllt már a poéták sem tudnának kigondolni.
-
-Nem sokára horkolt a lovag a tarka dunnák közé eltemetve, de Julianna
-nem dalolgatott az ő édes álmai felett. Hanem más egyebet végzett, a
-kurir uram tarsolya körül, a mihez még az ajtót is bezárta, hogy a
-Tercsa se lássa. Egyszer aztán lódobogást hallott közeledni. Kisietett a
-kis ajtóba.
-
-Két lovas volt kivehető a felkelő hold világánál; erősen ügetve jöttek.
-Nagyon is hamar megjárta a csaplár az utat, mintha igazán fiatal
-felesége volna otthon.
-
-A másik lovas egy fiatal csikós legény volt.
-
-– Itt vagyunk la; dörmögé az öreg, a lóról leszállva. Hol van az a
-kurir?
-
-– Alszik az most, mint a bunda. Hadd horkoljon. Én viszem el azt a
-lovat.
-
-– Hogyan?
-
-– Hát úgy, hogy felülök rá.
-
-– De hát az én ötven aranyam?
-
-– Én adok kendnek a lováért százat.
-
-– Isten áldja meg a mi urunkat! Tudtam én, hogy nem szolgálja az én
-lovam a császárt soha. Azért is hoztam kettőt. Az egyiken megy a fiam,
-útmutatónak.
-
-Julianna egy oldalpillantást vetett a fiatal lovasra. Igazi eredeti
-betyáralak volt, csigákban leomló fekete hajjal, karikára pödört
-bajuszszal, lobogó ingujjakkal, tulipános szürrel, rézgombos
-rájthuzlival, hosszúnyelű rézfokos a jobb kezében, darutoll a süvege
-mellett.
-
-– Hát csak szaporán hozza ki a nyerget, meg a kantárt, ott van az
-ambituson, aztán fel kell szerszámozni a lovamat.
-
-– De hisz a nyereg, meg a kantár azé a kuriré odabenn.
-
-– Hát bánom is én akárkié! Nekem szükségem van rá; ott veszem, a hol
-kapom.
-
-A csaplár a tenyerébe csapott.
-
-– De szeretem, hogy egy hiten vagyunk!
-
-Az ő tíz parancsolatában is így volt az megirva.
-
-A fiatal legény még jobban pödörgette a bajuszát; neki is az volt a
-nótája: «Isten adta, nem vettem, szép szerivel szereztem.»
-
-Az öreg bement a tornáczba, kihozta a nyerget, lószerszámot, felszerelte
-vele a bojtorjános rémondát.
-
-– Ez se hitte volna, hogy ilyen uraság éri.
-
-Ezen asztán mind a hárman nevettek.
-
-– Hiszen ha még csak a nyergét emelném el a jámbornak! Dörmögé
-bizalmaskodva az úrhölgy a csaplár fülébe.
-
-Az elértette, hogy miről van szó.
-
-– Hát már is megvan! Teremtucscse derék asszony! Kezet csókolnék neki,
-ha a hitem nem tiltaná, hogy valakinek kezet csókoljak. Hát csak előre
-«hopp hirével». Szép holdvilág süt.
-
-Julianna egy szökéssel fenn termett a lovon; férfi módra ülve meg a
-nyerget. Nem tesz semmit, hogy a piros csizmaszáron fölül a hófehér
-lábikrákból is kivillog egy tenyérnyi. Annak baj az, a ki meglátja.
-
-Egész jártas férfi módra szedte a bal markába a kantárt, megtapogatta a
-nyeregkápákat: ott vannak-e a pisztolyok; a kulacsot megtöltette a
-maradék aszuval, a kengyelszijat rövidebbre húzatta s aztán onnan a
-magas lóhátról adta oda a száz aranyas tekercset a csaplárnak az elvitt
-lóért. Az még csak a süvegét sem billentette meg köszönet fejében; hanem
-a helyett nagylelkűen átengedé a merész lovag nőnek a saját karikás
-ostorát, megtanítva rá, hogy az nem a lovat ütögetni való, hanem csak
-sebesen vágtatás közben kell kiereszteni s nagyokat kongatni vele; ha
-például a komondorok a pusztán, vagy a csikasz farkasok a berekben
-üldözőbe vennék: «Aztán te kölyök úgy vigyázz ám rá, mint a két szemed
-fényére.»
-
-Julianna a fiatal lovashoz fordult most.
-
-– Hát fiacskám, nem tudnál-e az ecsedi lápon keresztül egy rövidebb
-utat, a min a vármegye gátját el lehetne kerülni?
-
-– Dehogy nem!
-
-A két férfi jelentésteljes összekacsintást váltott.
-
-– Hát a «gyih te lopott! tolvaj hajt!» útja? dörmögé az öreg, rábólintva
-a fejével, mintha helyeslését adná rá, hogy «ennek» szabad azt
-felfedezni.
-
-– Tíz arany borravalót kapsz érte, mondá Julianna.
-
-A legény kétfelé törülte a pörge bajszát.
-
-– Jobb szeretném, ha kilencz aranyat kapnék, meg egy csókot.
-
-– Ej ha, fiacskám, hisz így te eltékozlod még az apád mentéjét is, ha
-egy aranyat adsz egy csókért. No hát vedd szaporán. A kilencz aranyat
-majd megkapod, ha oda át leszünk.
-
-S onnan a lóhátról megadta a betyárnak a kért csókot, nagyot is nevetett
-hozzá, mint a ki jó vásárt csinált vele.
-
-Arra aztán a legény szilaj jó kedvében neki is indult a vágtatásnak,
-csak úgy duzzadt a lobogós ingujja, mint két fehér vitorla. Julianna
-biztos kézzel fékezve a keményszájú lovat, robogott utána; nem sokára
-eltakarta mind a két alakot a parti rekettye bozótja.
-
-Az a rejtett út, a mit csak a beavatottak ismertek, folyvást bozóton,
-nádason vezetett keresztül, s neve gyaníttatja, hogy ezen szokták egyik
-vármegyéből a másikba áthajtani azt a lovat, azt a marhát, a mi gazdát
-cserélt az első gazdája akarata nélkül.
-
-Éjfél után volt az idő, szép holdvilág sütött, nagy csend ülte a
-mocsárvilágot, csak a bölömbikamadár mély hangja búgott a zsombékból; a
-fiait szoptató farkas vonított néha a berekben, s a mocsár fülemüléje, a
-nádiveréb patvarkodott rikongatásaival az éjszakában. A nádas még nem
-nőtt ki magasra, tavaszi idő volt, a tukorcza (a friss nádhajtás) még
-most hegyesedett ki, a télen levágott nád nagy kúpokba rakva ágaskodott
-a dombos hegyeken: egy-egy sánczforma földturáson buslakodott egy félig
-kiégett, félig kizöldült törzsü reves fűzfa.
-
-A gyepes út folyvást czuppogott a lovak lába alatt, a fű gyökere mind a
-vizet éri. Néhol ingadozik a talaj, s az előre baktató csikóslegény
-figyelmeztette az utána jövő amazont, hogy maradjon hátra: bürü
-következik; így hívják azt a nádgyökérből, zsombékból, szederinda
-szövevényből századon át összetömörült pallót, mely mintha ruggyantából
-volna, lobbálódik a rajtajáró teher alatt; alatta mély mocsárvíz,
-fölötte zöld moha, mellette fehérlő lófejek, ökörkoponyák, állatok
-maradványai, a mik valamikor ott vesztek a dágványban.
-
-– Nem kell semmit félni! dörmög hátrafordulva a csikós.
-
-Nem is fél ez az asszony semmitől sem; még tőled sem fiacskám!
-
-A gönczölszekere már egészen fölfelé fordult a saroglyajával, a fiastyuk
-magasan járt az égbolton, a mocsárvilág ébredezni kezdett, közel volt a
-hajnal. Vadkacsa hápogott, kócsag sikoltozott, daru, gém durrogott a
-sáserdő mélyén, a hold körül szivárványos udvar szérüje ivellett,
-kisértetes világot terjengetve az emberlaktalan világ fölött. Egyszerre
-csak egy széles viztükör állta el az utat.
-
-– Itten van a Kraszna! mondá a vezető legény, megfordítva a lovát a
-rekettyés parton, melyen túl a nymphæa széles bőrleveleivel s az
-urticularia apró sárga virágaival bekerített víztükör kezdődött.
-
-Az innenső parton volt egy hátahoporjás halom, azon épült egy nádkunyhó,
-befuttatva földi tökkel és alkekengivel; körülötte nyiltak a nadálytők
-és gólyahirek, egymásra hullatva rózsaszin és aranysárga
-tavaszvirágaikat. A kunyhó háta mögötti lapályon egy csoport tüneményes
-láng tánczolt; lidérczfény, bolygótűz: a mocsárvilág rejtélyes meteorja.
-
-Az egész partmentét a tavaszi nyárbokor, vadánis és gyökönke friss
-hajtásai lepik, éjszaka kipárolgásukkal valami édesen kábító illatot
-terjesztve szét a légben.
-
-– Itt meg kell pihennünk. Mondá a csikós Juliannának.
-
-– Miért? Ki van elfáradva? kérdé Julianna.
-
-– Előttünk a Kraszna.
-
-– No hát legyen mentül előbb a hátunk mögött.
-
-– Nehéz ám éjszaka a gázlót eltalálnunk.
-
-– Ha el nem tálaljuk, majd keresztül usztatunk rajta.
-
-A csikós szemei úgy villogtak, jobban, mint a lidércztűz, jobban, mint a
-«pásztorcsillag»: odaléptetett Julianna mellé.
-
-– Mondok, hogy szép asszony! Szeretném én az én díjamat előre: azt a
-kilencz aranyat, de fölváltva: egyszerre, kilencz tüzes csókra
-fölváltva!
-
-Julianna csendesen, nyugodtan húzta elő a nyeregkápából azt az egyik
-pisztolyt s odairányozva a legény villogó szemének, azt mondá neki nagy
-szeliden:
-
-– Kapsz, fiacskám, csókot; de tüzeset pedig, ebben a nyomban, hogy soha
-se kivánsz többet, ha még egyszer hátra mered fordítani a pofádat
-hozzám. Most fordulj és vezess!
-
-– Az ördög látott ilyen asszonyt! dörmögé a csikós. Azt gondoltam, hogy
-fenékig tejfel.
-
-Azzal meggondolta magát, az arany még is jobb, mint az ólom. Boszujában
-elővette a pipáját, kicsiholt, rágyujtott.
-
-– No hát tessék utánam sétálni.
-
-S csak azért is a legmélyebb viznek vezette az utitársnéját.
-
-Az nem törődött azzal, hogy a lónak szügyéig ér a hullám, csak a
-pisztolyokat őrizte a felázástól.
-
-Mikor a szétterült lomha Kraszna vizén keresztül gázoltak, már virradni
-kezdett. A mocsárvilág egyszerre fölzendült. Mikor a sík rónán
-szétlövelt a fellegbontó napsugár, a madárkiáltástól, békabrekegéstől
-még a szatmári harangszót sem lehetett hallani.
-
-A mocsár véget ért; Szatmárnémeti tornyai ott meredtek már a keleti
-láthatáron.
-
-Julianna nagyot sóhajtott a derült égre, czélnál volt már.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Andernach lovagot is felkölté mély álmából a nagy ludgágogás.
-
-– Hu, mi a menykő! kiálta, kikeczmelegve a sok tarka dunna, vánkos
-közül. Én ugyan elalvám.
-
-S kezdte homályosan tájékozni magát, hogy mint került ide, s mik
-történtek vele tegnap óta.
-
-Legelső dolga volt az uti táskáját megvizsgálni, nem hiányzik-e belőle
-valami? Nagy megnyugvására mindent rendben talált: az öt pecsétes levél
-ott volt sértetlenül.
-
-– Héj korcsmáros gazda!
-
-– Mi baj, kurér uram?
-
-– Miért nem költött fel hamarább az úr?
-
-– Költöttem; de ha nem ébredt.
-
-– Átkozott máslása! Hogy elaludtam tőle!
-
-– Máslás! Nyiri máslás? tisztelem a torkának a garatját, ha a
-karczosunkat is máslásként öntögette fel rá.
-
-– Hát van-e már ló a számomra?
-
-– Hogy ne volna? Éjfél óta itt áll a sövényhez kötve.
-
-– Akkor csak siessünk!
-
-Andernach lovag hirtelen összeszedte az uti holmiját s sietett ki a kis
-ajtóba, a hol a lóval várt reá a gazda.
-
-– No hát frissen a kantárt, meg a nyerget.
-
-– Miféle kantárt, miféle nyerget?
-
-– Hát a magamét, a mit ide hoztam.
-
-– Hol van hát?
-
-– Oda tettem le a tornáczba.
-
-– A tornáczba? akkor azt a kantárt, nyerget úgy hivják már, hogy
-«szervusz neked!» Régen lába kelt már annak! Máskor, ha az úr az ecsedi
-láp szélén reggel is akar még beszélni a nyergével, tegye a feje alá
-este, úgy aludjék rajta. Ellopunk itt mindent, a mi le nincs szegezve.
-
-– Jól van! Köszönöm a tanácsot, majd máskor úgy teszek; hanem már most
-teremtsen kend nekem frissen más szerszámot.
-
-– Elébb gondolkoznom kell, hogy hol vegyem? A kuruczok mind elvitték a
-háboruba.
-
-– No hiszen majd visszaadják nem sokára!
-
-A csapláros kerített aztán a lovag számára valahonnan a padlásról valami
-pókhálós szerszámot, a mi aligha a tatárfutásból nem maradt hátra: a
-nyeregnek két nagy bolond szarva volt előlhátul, a kengyelvasat meg
-valami fapapucs pótolta.
-
-De azért még a lovag tartozott köszönettel, hogy ötven aranyért ráadásba
-még lószerszámot is kapott.
-
-Nem bánta már, akármilyen volt a paripa és a készség, csakhogy egyszer
-megindulhatott alatta.
-
-A soha embert nem hordozott csikó ugyan kipróbálta eleinte a lovasát, ha
-nem dobhatná e le a hátáról, karikába forgott vele, hanem azután, mikor
-látta, hogy emberére akadt, csak kötélnek állt, lesunyta a két fülét s
-ment, a merre hajtották. Egy darabig a kocsmáros maga is segített a
-lovagnak elindulni, egy hosszú fűzfaruddal hátul biztatva a kanit.
-
-A kani külömben nem volt rossz ló; ha bele melegedett, úgy vitte a
-lovasát, mint a táltos; s tudta már, hogy ott legjobb a járás, a hol
-legnagyobb a sár.
-
-Délfelé Andernach lovag utólérte a vármegye gátján az ekhós szekeret.
-
-A sárból készült töltés fenékig volt ázva; a bivalyosoknak minden száz
-lépésnyire státiót kellett tartani s bicsakkal lefaragni a kerekekről a
-sarat, a mi minden küllőt egymáshoz tapasztott. Akkor aztán hozzáfogtak
-újra a bivalyok mozgásba hozatalához. Ostor nem használt ott semmit,
-csak a vasvilla.
-
-Még akkor épen csak a Kraszna hidjánál voltak. Az épen fele útja lehet
-Szatmár-Németinek.
-
-Andernach lovag tehát mégis csak diadalmaskodott a bécsi
-versenyfuttatóján: egy egész lóhosszával, meg a maga hosszával.
-
-Mikor az ekhós szekér előtt elment, kiváncsian bekukkantott az ernyő
-alá. Látta, hogy egy asszonyság ül oda bent. Ez az a bizonyos. Az arczát
-nem láthatta; mert le volt fátyolozva.
-
-– Karsamadiner, madám! kiáltott oda neki gúnyos udvariassággal.
-Szerencsés utat kivánok.
-
-Meg is verte nyomban az Isten, mert a mint a kocsit kikerülte, úgy
-belesüppedt a lova a sárba, hogy nem tudott belőle kivergődni; utoljára
-is le kellett szállnia a hátáról s úgy vontatni ki a kantárjánál fogva;
-a bivalyosok segítettek neki ruddal kiemelni a kanit.
-
-De hát azért mégis csak ő ért be hamarább Szatmár-Németibe, mint az
-ekhós szekér.
-
-Szatmár-Németi akkoriban még kerített vár volt, híres a sokáig kiállt
-ostromáról Rákóczy ellenében; azután is nagy hadszálló hely, püspöki
-város, s mind a mellett két kálvinista templom fenntartója. Andernach
-lovag már a város kapujában őrtálló tisztnek elmondá, hogy kinek a
-küldötte, s hogy haladéktalanul a nádorhoz vezessék.
-
-Pálffy a Károlyi kastélyban volt szállva, fényes kiséretével együtt.
-Andernach lovag azon módon sárosan, mosdatlanul bevezetteté magát a
-magyar főurak és diplomaták legfinomabbikához, a ki őt elfogadó termében
-várta.
-
-A nádornál császári tisztek és kurucz főtisztek vegyest voltak jelen;
-egy pár asszonyság is volt látható, hátrább huzódva, a kik valószinűleg
-valamelyik főúrhoz tartoztak, bécsi divat szerint öltözve.
-
-Andernach lovag, minden gavallérsága mellett sem törődött most az
-asszonyok szemügyelésével, hanem egyenesen a nádorhoz sietett, s a
-magával hozott ötpecsétes levelet kivette a tarsolyából.
-
-«Illustrissime Domine, Comes Palatine! Kanczellár ő excellentiája
-megbizásából van szerencsém ezen stafétát átszolgáltatni. Andernach
-lovag a nevem.»
-
-A nádor átvette a levelet, ollót kért az asztaláról, azzal felmetszette
-a pecséteket s kivette a levél tartalmát.
-
-Minden ember feszülten leste a nádor arczán a hatást. Mit fog megtudni?
-Csak Andernach volt bizonyos a maga dolgáról. Ő tudta, mit adott át a
-nádornak. A visszahivatásáról szóló decretumot: a császár halálának
-rémhirét. Ez lesujtó hatásu lesz.
-
-És Pálffy nádor, a mint kibontotta az összehajtott papirost, először
-elámult, szeme szája nyitva maradt, aztán meg elkezdett hahotával
-kaczagni.
-
-Szegény főúr! mondá magában Andernach lovag, a nagy csapás elvette az
-eszét: megtébolyodott!
-
-Hanem aztán a többi urak is, a kik a nádor háta mögött álltak, s
-beleláthattak a széttárt ív papirosba, szintén mind elkezdtek ki
-csendesen, ki hangosan nevetni; a szerényebbek a markukba fojtották a
-kiprüsszenő jó kedvet.
-
-Andernach lovag csak bámult, mint egy álomjáró.
-
-– Hát mit jelentsen ez, lovag úr? kérdé a nádor a szétbontott ivet a
-tartalmas oldalával a sürgönyhozó felé fordítva.
-
-Az a decretum – Pintye Gregornak az arczképe volt, a hozzáirt versekkel
-együtt, a hogy az a domahidai csárda ajtajára fel volt valaha szegezve.
-
-Andernach lovagnak az ajkait ez önkénytelen visszatérő szavak hagyták el
-e látványra:
-
-– Du ver – fluchter – Kerl!
-
-
-
-
-XXX. FEJEZET.  A HAJPOROS HÖLGY. A KASZÁLT REND A MAJTHÉNYI PUSZTÁN.
-
-Andernach lovag Illésházy magyarországi korlátnoknak a legbizalmasabb
-embere volt, tehát nemcsak azt tudta jól, hogy mit tartalmaz az általa
-nagy sietséggel küldött levél, hanem arról is értesülve volt, hogy ennek
-minő fordulatot kell okozni a két ország történetében? A háborut
-folytatni fogják, a mi most már nem végződhetik másként, mint a kuruczok
-teljes leveretésével. Az egész kurucz hadsereg nem tesz már többet
-tizenhárom ezer lovasnál, a gyalogság a várakba bezárva, vagy
-capitulatio alatt, a maradványnyal könnyű lesz elbánni. S akkor aztán
-prédára esik mindene a legyőzöttnek: («væ victis!») ingóbingója, még a
-hazája is. A hívek meglépesednek!
-
-Nagyon szépen ki volt ez a terv főzve.
-
-Magának Andernach lovagnak is kilátása volt bizonyosan valami bitang
-dominiumocskára, vagy talán egy egész mezővárosra, olyanformára, mint
-Hódmezővásárhely, vagy Szarvas, vagy legalább is egy olyan falura, mint
-Békés-Csaba (akkor még falu volt tízezer lakossal).
-
-És mindezeket a szép légvárakat, légkastélyokat, légfalvakat ellopta a
-«du verfluchter» Pintye Gregor.
-
-Életében sokat rabolt ez a hirhedett haramia vezér, de még akkora
-zsákmánylást nem követett el, mint most. Aztán ezuttal is úgy tett, mint
-hajdanában, hogy mikor egy kereskedő karavánt kifosztott, az elrablott
-posztót kiosztotta a szegény parasztok között, rőf hiányában egyik fától
-a másikig mérve a sing hosszát.
-
-Andernach lovag sorba bámult a nevető arczokon. No, ilyen nyiltnak nem
-képzelte ezt a társaságot, minden embernek beláthatott a szájába, úgy
-kaczagtak körülötte. Talán nem kaczagnának, ha megmondaná nekik, hogy a
-mi abban a levélborítékban volt, az a császár halálhire! De hátha épen
-ezért kaczagnak, mert tudják már és fel vannak rá szabadítva, hogy még
-se tudják? Itt a talány!
-
-Nem előzhette-e őt meg mégis valaki? Az a bivalyos szekéren hátrahagyott
-hölgy csakugyan egy személy-e azzal, a ki Bécstől Domahidáig ő vele
-versenyt futtatott?
-
-Egyszerre megakadt a szeme egy arczon a társaságban, melyre nem ragadt
-el a nevetés.
-
-Több hölgy is volt jelen a teremben (a nádor kiséretéhez tartozó főurak
-nejei talán, vagy olyan hölgyek, a kiket a nádor közbenjárásra használt
-föl a királypártiak s a kuruczok között?) nemzeti viseletben, vagy divat
-szerint öltözve. Azok között volt egy magas, karcsú alak, széles
-abroncs-szoknyában, bouffantsokkal, szalüppel, toronymagas frizurával, a
-haja fehérre beporozva, az arcza etiquetteszabály szerint kifestve, s a
-szokásos szépséglegyecskékkel ellátva, szemöldei és szempillái feketék
-(lehet, hogy chinai tustól azok), könyökig meztelen karjai a reczés
-keztyűn keresztül villogó alabastromfehérek, s kezének ujjai, miket a
-félkeztyű fedetlen hágy, azzal az előkelő finomsággal birnak, a mi ritka
-adomány; szép arcz, termet mindennapi jelenet, de egy szép kéz tünemény.
-
-S ez az egy nő nem nevet Andernach lovag tréfás helyzetén. Mikor a
-Pintye Gregor képmása kézről-kézre jár, ő is átveszi azt azokkal a
-visszahajló végű, rózsaszinbe játszó ujjaival, s azt kérdi a mellette
-álló dámától hideg ábrázattal:
-
-– Qu’est que cela? C’est drole!
-
-– Pokolra szekerezzek, dörmögé Andernach lovag, ha ez a hölgy nekem a
-mult este paprikás csirkét nem készített. Ezek a rózsaszinű, hátrahajló
-ujjak! Nagyon megnéztem őket, mikor a galuskát szakgatta a főzőkanállal.
-
-A márványarczú hölgy azonban őt figyelmére sem méltatta; úgy látszik,
-neki volt valami komoly oka, hogy részt ne vegyen az általános
-derültségben. Instans nő volt! Kiderült abból, hogy a mint a kaczajvihar
-egy kissé lecsillapodott, elegáns lengéssel odalebbent a nádor elé, szép
-kiejtésű francziasággal ajánlva még egyszer az ügyét ő magassága
-kegyelmébe.
-
-A nádor kezet nyujtott a folyamodó hölgynek s igen meleg hangon
-biztosítá őt kérelmének teljesítése felől. Számolhat a leghatározottabb
-pártfogására. És azután egész a terem ajtajáig kisérte őt s méltóságos
-asszonynak czímezte.
-
-– Azért mégis ketten együtt törtük mi el tegnap a paprikás csirkének a
-sarkantyuját, gondolá Andernach lovag. Furfangos tréfa biz ez, mondá
-aztán a nádorhoz fordulva. Bizonyosan tudom, hogy hol tették meg rajtam
-ezt az elcsempészését a hozott levélnek, engedjen magasságod pár napi
-haladékot nekem, hogy utána járhassak s az elcserélt iratot
-visszakeríthessem.
-
-A nádor egész jóakaratú komolysággal biztosítá a lovagot, hogy
-türelmesen fogja várni az elveszett levél előtüntetését.
-
-Andernach lovag sietett bucsút venni. Künn a várakozó teremben
-megkérdezte a nádor kamarásától, hogy ki volt az a szép hölgy, a ki épen
-most eltávozott.
-
-Megmondták neki a nevét és állását: «Korponay Jánosné, született
-Garamszeghi Ghéczy Julianna, kurucz főstrázsamester hitvese».
-
-Most azután még jobban meg volt confundálva a lovag.
-
-Ha ez a kurucz alvezér asszonya: akkor mit keresett volna Bécsben? S ha
-nem onnan jött, hogyan tudhatott volna valamit arról, hogy ő mit hoz
-Bécsből magával?
-
-A legegyenesebb mód lett volna erre a kérdésre választ kapni, ha
-felkeresi Korponaynét és kiveszi belőle ezt a titkot. Csak épen újra
-kellene equipálnia magát, mert ilyen sárosan, szurtosan, mint staféta,
-prezentálhatja magát valaki a nádornál, de nem tehet látogatást egy
-elegáns úrhölgynél. Görög bolt van Szathmáron elég, a hol kész
-öltözeteket árulnak. (Bizonyosan Korponayné is onnan kölcsönözte a
-divatöltönyét.) Hanem ezalatt elszalaszt valami más sakkfigurát, ez a
-bivalyos szekéren utazó hölgy.
-
-Ez okvetlenül azonos azzal a rejtélyes személylyel, a ki Bécstől
-elkezdve az egész úton ő előtte futott, akadályokat rakva mindenütt az ő
-útján keresztül. Ezzel neki találkoznia kell, mielőtt Szathmár-Németibe
-érkezhetnék, még az úton.
-
-Sietett új lovat vásárolni, s a mint az nyereg alatt volt, felkapott rá
-s visszaügetett azon az úton, a mit nem rég megtett.
-
-Az echós szekeret csakugyan megtalálta még az ecsedi láp szélén. A nap
-forrón sütött, a bivalyokat csipte a légy, belefeküdtek a pocsolyába,
-csak az orruk látszott ki belőle; semmi ösztökélés ki nem birta őket
-onnan mozdítani.
-
-Az echós szekér künn állt a parton, a zsombikok között, a hová ezt a
-béresek kivontatták, a mig a bivalyoknak méltóztatik a fürdést
-megelégelni, s a hivatalos órát újra megtartani. Az úrhölgy ott ült az
-ernyő alatt, köröskörül tocsogó sömlyék volt, csak úgy ugráltak a ló
-lábai elől a békák mindenfelé, a mint Andernach lovag odaléptetett
-hozzá.
-
-A lovag azt gondolta, hogy no most mégis csak a kezében tartja egy
-fonalát annak a gubancznak, a mibe belekeveredett. Belekötött a
-menekülésre képtelen hölgybe.
-
-– Legalázatosabb szolgája, asszonyom! Nem Korponayné asszonysághoz van
-szerencsém?
-
-A lovag nagyon csalafinta akart lenni, azt gondolta, hogy erre a névre
-majd valamiképen reflectálni fog az a delnő.
-
-Csakhogy Krisztina már akkor kijárta Juliannának az iskoláját, be volt
-tanítva minden eshetőségre.
-
-A ki csak hazudni tud, az nem tud hazudni, de a ki az igazsággal tudja
-keverni a hazugságot, aztán hol alatta, hol mellette elsurranni, ez
-birja az igazi tudományt.
-
-– Nem, kapitány úr! felelt Krisztina, a fátyolát hátravetve, hogy az
-arcza még őszintébb legyen. Én Blumevitz császári királyi ezredes
-felesége vagyok.
-
-– Tisztelem, urasszonyom. Én pedig Andernach lovag cs. kir. kapitány
-vagyok, Korponay Jánosné asszonyságot keresem, a kinek igen fontos
-izenetet kellene átadnom.
-
-– Hát csak keresse, kapitány úr.
-
-A lovag nem tágított.
-
-– Ezer bocsánat, urasszonyom! Nem asszonyságod volt az, a ki Bécstől
-kezdve folyvást előttem utazott, egész a Tiszáig egy karmazsinpiros
-hintón?
-
-– De én voltam az.
-
-– Ugyan örülök, hogy van szerencsém megismerkedhetni asszonyságoddal.
-Nem mondhatná meg nekem, miért igyekezett engem olyan halálos sietséggel
-megelőzni?
-
-– Őszintén megmondom, kapitány úr. Én azért mentem fel Bécsbe, hogy ő
-felségénél szerencsétlen atyámért könyörögjek, a ki fej- és
-vagyonvesztésre van itélve, talán nevéről ismeri kegyelmed, Fabriczius
-lőcsei főbiró. Kegyelmet kértem a számára. Rémületemre azt a hírt
-kellett meghallanom, hogy a császár hirtelen meghalt. Ekkor az a
-gondolatom támadt, hogy lesiessek Pálffy bánhoz, a ki a felség
-teljhatalmazottja, s tőle kérjem az atyám számára a kegyelmet, a kinek
-ezt megadni egész addig hatalma van, a míg vissza nem hívják. Ezért
-akartam a kapitány urat megelőzni, mert azt hittem, hogy kegyelmed hozza
-Pálffy bánnak a visszahivó decretumot. Sajnos, hogy mégis megelőzött
-kegyelmed, s ezzel szegény atyámnak az ügye veszve van.
-
-Krisztina szemében két könycsepp ragyogott. A köny egészen igaz volt,
-hanem az alapjául szolgáló indok nem volt az. S Andernach lovagot
-megcsalták a könyek.
-
-– Ne keseregjen, urasszonyom. Semmi sincs elvesztve a kegyelmed
-részéről. Mehet egész csendességgel a bivalyfogatán Szathmárig, én nem
-hoztam Pálffy bánnak semmiféle visszahivó decretumot. Hanem elhoztam
-neki a Pintye Gregor figuráját.
-
-Krisztina arczán az az őszinte, tudatlan elbámulás látszott e név
-hallatára, a mi kétségtelenné tette, hogy ő sem a névről, sem annak a
-viselőjéről nem tud semmit. Azután pedig rögtön az eltitkolhatatlan öröm
-ragyogása látszott rajta, egész hévvel kérdezé: «Hát nem hozta kegyelmed
-a visszahivó decretumot?»
-
-– Nem ám.
-
-– Menjünk, emberek! menjünk! kiálta Krisztina a heverő hadnak. Sem
-ember, sem bivaly nem akart mozdulni.
-
-Azzal Andernach lovag udvariasan üdvözölte a hölgyet s megfordította a
-lovát, a vármegye gátja felé.
-
-Ujra meg kellett tennie az utat azon az elátkozott sártöltésen
-keresztül.
-
-Megint este lett, mire a domahidai csárdához elvergődött.
-
-Ezuttal bevezette a lovát a pitvarba s odakötötte a kantárját az
-ajtókilincshez.
-
-A fogadására természetesen nem jött elő senki.
-
-A fogadósnak dolga volt oda bent, dohányt vágott a hosszú asztalon egy
-kettétört fringiával, s tudomást sem igen vett a belépő vendégről.
-
-– Jó napot, korcsmáros! köszönte be a lovag.
-
-– Ha jó, edd meg! dörmögé a bajusza közül a vendéglős.
-
-– Megint itt vagyok ám.
-
-– Bánja a ménkü.
-
-– Hát nem ismer tán kend?
-
-– Ismeri a ménkü.
-
-– Én vagyok az a vendég, a ki tegnap itt hált!
-
-– Vendég? Ezer vendég hál én nálam naponta, mit tudom én melyik a
-kesely, melyik a fakó?
-
-– De arra csak emlékezhetnék kend, hogy én vettem kendtől tegnap egy
-remonda lovat ötven aranyért.
-
-Már erre a szóra csak kinézett a korcsmáros onnan a süveg karimája alól
-a félszemével.
-
-– Hát talán visszahozta az úr a lovat, hogy most meg én vegyem meg?
-
-– Hoztam a gutát. Eladtam én azt még Szathmárban.
-
-– A lócsiszárnak?
-
-– Dehogy a lócsiszárnak, cserzővargának.
-
-– No az jól járt vele, mert több volt azon a bőr, mint más lovon.
-
-– Nem azért jöttem én vissza, hanem a kend feleségével szeretnék
-beszélni.
-
-– Az én feleségemmel? Ha csak ez a kivánsága az úrnak, hát az
-megtörténhetik iziben. Hej Dorka te! Gyere csak be! A kapitány úr akar
-veled enyelegni.
-
-Erre a hivásra csak beállít a terembe az a vén banya, a ki egészen hozzá
-illő párja volt a korcsmárosnak.
-
-– Tessék vele diskurálni. Akár magukra hagyom.
-
-– Mi a csoda ez? Hát ez a kend felesége?
-
-– Fájdalom, hogy az! még pedig ötvenhárom esztendő óta.
-
-– De hiszen nem ez volt a tegnapi, hanem egy szép fiatal, karcsú
-termetű, kökényszemű, sáfrány hajú menyecske volt, a ki itt danolt,
-sütött-főzött, nekem tokaji bort töltögetett.
-
-Erre a szóra a korcsmáros azzal felelt, hogy öklébe szorította a
-dohányvágó félkardot s megfenyegette vele a vén asszonyt, olyan haragos
-pofával, a miből kirítt a félelem s mérgesen dörmögé:
-
-– Heh! Te fertelmes gonosz csont! Már megint gonoszban törted a fejedet!
-No megállj! Feladlak a törvényszéknek, csak bekerüljek Szathmárba!
-
-– De nem erről a vén banyáról beszélek én! szólt, türelmét vesztve
-Andernach, hisz ezzel csak annyi dolgom volt, hogy neki adtam oda a
-nyergemet, meg a kantáromat, hogy tisztogassa meg.
-
-– Ahun van ni! kiálta föl erre méltatlankodva a fogadós s ledobta az
-asztalra a félkardot. Kegyelmed maga hát akkor a hibás! Minek az ilyen
-asszonynak nyerget, meg kantárt adni a kezébe? Micsoda rettenetes nagy
-hiba volt ez már!
-
-Aközben forogtak a szemei, hányta magára a keresztet s dörmögött
-olyasmit, hogy «tüske a talpad alá!»
-
-Andernach lovag nem értette a dolgot.
-
-– No hát mi lesz már?
-
-– Ni, hogy keresztbe állnak már a szemei! dörmögé a korcsmáros, s úgy
-reszketett, majd a hideg rázta.
-
-Az igaz, hogy a vén asszony csunyául tudott kancsalítani, az ember soha
-sem tudta, hogy melyik szemével néz rá?
-
-– Hát hallja az úr, suttogá a korcsmáros, megmondom az igazat, de adjon
-rá parolát, hogy nem mondja odább, egy teremtett léleknek sem.
-
-– No, parolát adok rá.
-
-Andernach lovag odanyujtá a kezét a vendéglősnek, az a mutató ujjával
-elébb egy karikát rajzolt a tenyerébe s azután belecsapott csattanósan.
-Ezt úgy hivják, hogy «karikás parola», ez a rajzolt kör képviseli a L.
-S.-t (Locus Sigilli).
-
-– Már most hát megmondom igazán. Ez az én feleségem boszorkány,
-valóságos czéhbeli boszorkány, azoknak is a kapitánya. Ha ennek este,
-gyertyagyujtat után, kantár, meg nyereg akad a kezébe, a kinek azt a
-nyakába veti, a hátára dobja, abból repülő ló lesz egyszeribe, de hogyha
-embert, vagy kutyát, disznót nem kap, a min legörömestebb nyargal, hát
-akár egy üres hordót is fölkantároz, az is elrepül vele, csak azt
-mondja: hipp-hopp! Ott legyek, a hol akarok! Egy fütty alatt ott terem a
-Szent-Gellért hegyen, elhozza magával a bűbájos írt, a mivel aztán ha
-bekente magát, egyszerre átváltozik csodálatos szép tündérré, az ember
-azt hinné, hogy farsangi új menyecske. Kegyelmed is így botlott rajta
-keresztül, köszönje a szenteknek, hogy meg nem ütötte benne a bokáját,
-szép szerével megszabadult.
-
-– Dehogy szabadultam! Inkább nagyon is rajta vesztettem. Elbolondított a
-danolásával, leitatott a máslással!
-
-– Danolással? A bizony, hollókárogással! Máslással? De bizony nyiri
-karczossal! Nem alszik el ettől ember. Halottnak beadják, felébred tőle,
-olyan savanyú. Boszorkányság volt az. A csonka hegyről hozta, a hol a
-boszorkányok pinczéje van.
-
-– Bánom is én, akárhonnan hozta! hanem az én tarisznyámból kilopta a
-levelet, a mit Bécsből hoztam. Egy drága irást, a mire nagy szükség van
-Szathmáron.
-
-– Micsoda?! kiálta fel a korcsmáros, kétfelé törülve a bajuszát. Azt
-mondja az úr, hogy meglopták? Az én házamban? Tudja meg az úr, hogy én
-nemes ember vagyok. Bocskay nemese! Engem ne merjen dehonestálni. Az én
-házamnál soha egy gombostűt el nem loptak.
-
-(Gombostűt az igaz, hogy nem.)
-
-– Hát a lószerszámom! kiáltá mérgesen a lovag.
-
-– Azt sem lopták el! Minek adta az úr a boszorkány kezébe? Dorka te,
-Dorka! Becsüld meg magad! Szépen kérlek. A Herkópáter nevére! Hozd
-vissza a lovag úrnak a készségét. Ne bolondozz!
-
-A vén banya bebújt a kályhalyukba, ott kaparászott, csörömpölt, s aztán
-csak előbujt megint, az eltűnt nyerget és kantárt hozva nyalábban.
-Odadobta a padra.
-
-A lovag bámulva ismert rá az elveszett holmijára. A pisztolyai is ott
-voltak a nyeregkápában, csak az egyikén volt a kakas felhúzva.
-
-(Ezt bizonyosan visszaküldte Korponayné a vezető legény által, a ki a
-mocsári úton került előre.)
-
-– Ez hát megkerült volna, dörmögé a lovag, már most bárcsak a levelem is
-előkerülne, adnék érte kemény száz tallérokat, a ki visszaadná!
-
-– Száz tallér! A császár levele volt? kérdé a korcsmáros. (A száz tallér
-megint nagyot rendített a pártállásán.) Milyen volt az a levél?
-
-– Öt pecsét volt rajta a császári sassal, de hisz a boríték nem is
-veszett el, a pecsétek is mind rajta maradtak, hanem a belét vették ki s
-mást tettek helyébe.
-
-– No ez már boszorkányság volt! mondá fogvaczogással a korcsmáros. Ehhez
-tudnak a boszorkányok. Még a gyereket is kicserélik, mikor a bábaasszony
-keresztelni viszi, a maguk porontyát odaváltják a selyemtakaró alá, az
-úrfit meg eladják a czigányoknak. Hova tetted, te gonosz csont, a
-császár levelét? Add elő mindjárt! vagy négyfelé hasítlak.
-
-(Ellenben a kályháig retirált féltében a gazda.)
-
-– Nem láttam semmit… dörmögé a vén banya, leülve a rokka mellé s
-rákezdve a csepüfonást.
-
-– Valld meg mindgyárt, hogy mit dugtál a levél helyébe? vagy cziherre
-teszlek, hamuvá égetlek.
-
-– Nem tettem semmit! motyogá az anyóka, térdéig görbítve a lesunyt
-fejét.
-
-– Dehogy nem! allegált a lovag. Azt az átkozott zsivány figuráját tette
-a helyébe, azt húzta ki a borítékból a Pálffy bán, mikor felvágta a
-pecsétet rajta.
-
-– Micsoda zsiványét? kérdé meghőkölve a vendéglős.
-
-– No hát azét a hires rablóét, a Pintye Gregorét, a mi ide volt a
-benyiló ajtajára szegezve.
-
-(A benyiló ajtaja akkor épen befelé volt tárva.)
-
-– Azt a verses képet innen az ajtóról? kérdé a gazda.
-
-– Hát persze, hogy azt az ebszülöttét!
-
-Most már még a süvegét is lekapta a fejéről a gazda, úgy hányta magára a
-keresztet.
-
-– Szent Habakuk, ne hagyj magamra! s aztán lábhegyen settenkedve
-lopódzott a benyilóig, a befelé tárt ajtót kihúzta s odamutatott,
-babonás borzalommal. Nézze a lovag úr, hiszen most is itt van.
-
-A biz oda volt kiszegezve most is, az a bizonyos Pintye Gregor, azokkal
-a szép versekkel, a miket valami falusi poéta esztergált.
-
-A lovag bámultában leült a padra, rámeresztett szemekkel.
-
-– Du verfluchter Kerl!
-
-(Persze, hogy ez is azon az úton került vissza, a min a lószerszám, a
-lovagot megelőzve.)
-
-Most már csakugyan szentül hitte, hogy boszorkányság van a dologban.
-
-Már most hát köttesse be kend a lovamat az istállóba, éjszakára mégis
-csak itt kell maradnom ebben a boszorkányos hajlékban. Szólítsa
-menyecskeleányát.
-
-– Tercsa te! jer elő. Készíts jó vacsorát.
-
-Még az a halovány reménysége volt a lovagnak, hogy talán ettől a
-menyecskétől tudhat ki valamit, hogy ki volt az a tegnapi «czifra
-asszony», a kivel ő olyan jól mulatott volna, ha el nem aludt volna?
-hanem a Tercsa, ha a fejét lefürészelik, sem emlékezik másra, mint az
-«édes szülémre», az pedig tegnap sem volt se szebb, se fiatalabb, mint
-ma.
-
-– Igy van ám az, magyarázá a gazda, tudós jártassággal, hogy ezek a
-gonosz boszorkányok úgy tudják magukat elváltoztatni, hogy csak az látja
-őket bűbájos czifra asszonynak, a kinek a szemeit megbabonázták, a többi
-meg mind csak ilyen toprongyos vén csoroszlyát lát maga előtt la.
-
-Ehhez aztán a Tercsa is tódított, a mennyit csak tudott s a vacsoránál
-úgy jól tartották Andernach lovagot paprikás bürgével, meg boszorkány
-históriákkal, hogy annak a szája égett, a háta meg fázott.
-
-A vén Dorka pedig hallgatta mindezt csendesen, s mekegtette egyformán a
-kecskerokkát; a fekete kandur ott dorombolt mellette a kályhapadkán.
-
-Mikor aztán lefektették a lovagot a dunnaverembe s rácsukták a benyiló
-ajtaját, akkor összefogóztak mind a hárman: a gazda, meg a leánya, meg a
-vén Dorka, s úgy tánczolták hármasban a kalamajkát.
-
-Andernach lovag komolyan elhihette a boszorkány históriát, mert ő jó
-nevelésben részesült a vorarlbergi minoriták kolostorában, de ezek itt
-czudar, hitetlen eretnekek, a kik nem hisznek semmit, még boszorkányokat
-sem.
-
-Másnap reggelig ráért a lovag álmodni róla, hogy mit tegyen már most,
-merre felé fordítsa a lova fejét? Elég diplomatiai jártassága volt
-felfogni a fatális helyzetet, a mit a decretum elvesztésével okozott.
-Hazamenni Bécsbe s megint visszatérni, kétheti időveszteség. Azalatt
-Pálffy és Károlyi azt tehetik, a mit akarnak. A bivalyosszekér is
-megérkezett azóta, s Blumevitzné tudatta az urakkal, hogy a császár
-meghalt. Hivatalos tudomást azonban erről Pálffy nem kénytelen venni s
-az időhaladék az ő szövetségese.
-
-Már kora hajnalban sietett nyergeltetni a lovag, azzal a szándékkal,
-hogy mégis visszatér Szathmárba és élőszóval mondja meg a bánnak, hogy
-az uralkodó egy hét óta nincs az élők között.
-
-A mint azonban a vármegye gátjáig jutott, ott nagy népcsődület állította
-meg; száz meg száz szekér, tizszer annyi paraszt, egy egész ezred
-granicsár. A szekerek meg voltak rakva rőzsekötegekkel, nádkévékkel.
-Lárma, kiabálás volt elég. Lovas szerezsánok segítettek a zürzavart
-szaporítani.
-
-Andernach lovag nem birt közöttük előrehaladni.
-
-Nagy nehezen akadt egy granicsár őrnagyra, a ki tudott németül. Attól
-megtudta, hogy nem szabad neki a vármegye gátján keresztül menni. A bán
-parancsolta, hogy két nap alatt az egész gát, a milyen hosszu, járhatóvá
-legyen téve, mert az egész császári hadseregnek, a mi a Kraszna tulsó
-oldalán állt, át kell rajta jönni Nagy-Károlyba. Addig pedig senkit a
-gátra ráereszteni nem szabad.
-
-Ennek az intézkedésnek az okát aztán könnyű volt Andernach lovagnak, a
-politikai helyzettel való ismeretsége mellett, kihüvelyezni.
-
-A királyi teljhatalmazott, Pálffy bán és Rákóczy meghatalmazott
-fővezére, Károlyi Sándor, addig az alkudozások alatt, a seregeikkel
-együtt farkasszemet néztek egymással, ha az alkudozás félbeszakad, a
-verekedésre azonnal készek. Ha Pálffy most a Kraszna jobb partjára
-átvonul seregével, egész Nagy-Károlyig, ez azt jelenti, hogy a két
-meghatalmazott már megkötötte és aláirta a békét s most már csak a
-befejezési parádéja következik a hosszu háborunak. A kuruczok kevély
-népek: nem akarják letenni a fegyvert a csatarendben álló ellenség
-tábora előtt. Ezért küldi át a seregét az ecsedi láp tulsó oldalára a
-bán.
-
-De még egyéb oka is volt annak, a mit Andernach nem tudhatott.
-
-Rákóczy Ferencz odakinn Lengyelországban épen olyan gyorsan értesült I.
-József haláláról, s ő is azonnal gyors futárt indított Károlyihoz, azzal
-a parancscsal, hogy a fővezér rögtön szakítsa félbe az alkudozásokat, s
-készüljön a had folytatására. Ha nincs király, nincs kivel egyezkedni.
-
-A fejedelem futárja Korponay János volt.
-
-Ápril 17-én halt meg József király.
-
-Betegségének sulyos fordulata előtt az özvegy császárnénak és a
-miniszterének megküldé irásban azon végóhajtását: hogy ha ő meghal is,
-Magyarországot kibékítsék; a nemzettel és Rákóczyval igazságos békét
-kössenek, Wratisláw és Savojai Eugen csak az uralkodó végakaratát
-teljesíték annak halála után. A becsület az ő részükön volt. A
-fondorkodás a Bécsben lakó magyar főuraktól származott. Ezuttal a
-becsületes emberek csaltak. Szabad volt nekik: kötelességük volt.
-
-Ápril 24-én érkezett meg Korponay Jánosné a bán főhadiszállására a
-király halálhirével és a visszahivó decretummal. Nem lett az
-elsikkasztva; eljutott oda, a hova küldve volt. Julianna átadta azt
-Pálffy bánnak. Abból megértheté a főúr, hogy felhatalmazása vissza lett
-vonva; helyette Cusani tábornok lett kinevezve a császári hadsereg
-vezérévé; őt magát Bécsbe hivják: a békealkudozásnak vége.
-
-Pálffy bán zsebébe dugta a visszahivó parancsot, s rögtön futtatá a
-megbizottját a kurucz táborba Károlyi Sándorhoz, azzal az izenettel,
-hogy ő kész aláirni azt a békeokmányt, a mit együtt szerkesztettek.
-Károlyi jőjjön a seregével Szathmárra; ő a császári sereggel
-Nagy-Károlyig fog előle visszahuzódni.
-
-Azt is tudatta Károlyival, hogy mit kapott Bécsből.
-
-A két fővezér átlátta, hogy itt egy napot sem szabad elveszteni.
-
-Épen ezen módon dugta el a tarsolyába Károlyi Sándor a fejedelemnek
-ápril 19-én Kukizovból kelt levelét, melyben Rákóczy e békekötés
-halogatására ösztönzi, s Husztra hivja össze az országgyűlést. Még akkor
-nem tudhatta a király halálát.
-
-Ápril 27-én érkezett meg Korponay János Rákóczynak azzal a levelével, a
-mit már a király halálhirének vétele után irt. Nagy kerülőt kellett
-tennie a marmarosi hegyi utakon keresztül.
-
-Szathmárra utasították.
-
-Már akkor sem a császári, sem a nemzeti hadsereg nem volt ott. Egy nap
-alatt úgy megrakták a vármegye gátját rőzsével, náddal, hogy ágyutelep,
-lovasság, podgyászszekér mind átkelhetett rajta. Az ecsedi láp tulsó
-oldalán álltak már.
-
-Korponay János az elhagyott főhadiszálláson, a szathmári
-Károlyi-palotában, csak egy csapat kurucz muskétást talált még. Régi jó
-ismerősök voltak, a lőcsei önkéntesek, a kik a város feladásakor vele
-együtt törtek keresztül az ostromzároló császári harczvonalon, utolsó
-hivei Rákóczy Ferencznek. A parancsnokuk az ősz Fabriczius volt.
-
-A mint meglátták egymást, összeölelkeztek.
-
-– Mit hoztál, fiam? kérdé Fabriczius a kurucz vitéztől.
-
-– A fejedelem parancsát, s a király halálhirét.
-
-– Elkéstél vele, fiam. A vezérek ma irták alá a békekötést. Nincs már
-fejedelem.
-
-Korponaynak egyszerre megeredt a szeméből a köny.
-
-Sírt, mint egy gyermek.
-
-Azután dühöngni kezdett: «hogy történhetett ez meg?»
-
-– Három nap alatt összeboronálták a dolgot. Éjjel-nappal tanácskoztak,
-lélekzethez jönni sem engedtek senkit. Most már odaát vannak: holnap
-utoljára lövik ki az ágyúkat, puskákat, salve gyanánt az eltemetett
-dicsőségre.
-
-– Ki sugalhatta ezt nekik?
-
-– Hát ki? Az, a ki a király halálhirét Bécsből hamarább meghozta, mint
-te.
-
-– Hamarább, mint én?
-
-– Három nappal hamarább, mint te.
-
-– Hisz én éjjel, nappal, hóban, zivatarban vágtattam; három lovat agyon
-hajtottam.
-
-– De az repült!
-
-– Akkor ördög volt, ha engem meg tudott előzni!
-
-– Jól mondod. A feleséged volt.
-
-Korponay a fogait csikorgatta dühében!
-
-– Ha én egyszer még azt az asszonyt a tőrömnek a hegyével elérhetném!
-
-A mocsár tulsó oldalán meg Andernach lovag dühöngött ellene.
-
-– Ha én egyszer még annak az asszonynak, a ki nekem paprikás csirkét
-főzött, a selyem kendőjét a nyakán a markomba kaphatnám.
-
-Szegény asszony! De nagyon készülnek ellene!
-
-Május első napja volt, a midőn Nagy-Károlyban, a gróf Károlyi-palota
-termében, nyitott ajtóknál felolvasták azt a korszakalapító okmányt,
-melynek szathmári békeszerződés a neve. A czím a kuruczoknak tett
-engedmény volt, az ő főhadiszállásuk volt Szathmár-Németi, a császáriaké
-Nagy-Károly.
-
-«Mi első József, Isten kegyelméből stb. stb.» kezdődik az okmány.
-
-I. József már akkor a díszravatalon feküdt, bebalzsamozva, a lobogó
-viaszgyertyák vetették rá sárga világukat. De bizonyára az ő akarata
-volt az: hogy kizöldüljön a fű a kiontott vér helyén egész országszerte.
-
-Azt a tizennégy napot, a mi alatt egy koronás halottnak ott kell
-feküdni, országai czimereivel felpompázott ravatalán, jól felhasználta a
-halott: kibékítette az országait. A mit elkezdett élve, bevégezte
-holtan.
-
-Nagy esemény volt ez: millió és millió embernek öröme, ugyanannyinak
-keserűsége, a legtöbbnek együtt keverve mind a kettő. A napok megszüntek
-fényesek lenni, de az éjszakák sem olyan sötétek: nincs remény, de
-rettegés sincs. Nincs győztes, de nincs legyőzött sem.
-
-S hogy senki se maradjon az országban, a ki az 1711-iki május elsejét
-meg ne emlegesse, maga a felséges természet, a szent geodæmon is
-megörökítette azt a maga hozzájárulásával. A május első reggelére
-virradó éjszakán olyan általános fagyot eresztett az országra, hogy a
-Kárpátoktól a Vellebitig minden növény gyümölcse virágjában elromlott.
-Az idén nem lesz se buza, se bor. Siessen minden ember haza, alászántani
-a leforrázott vetést s tönkölyt, tatárkát, tengerit vetni, a míg lehet.
-
-A felkelő nap előtt dértől megőszült rónák terülnek el; a zuzmarától
-csillogó lombok lankadtan csüngnek alá a gyümölcsfákról. Épen ilyen
-lankadtan csüngnek a zászlónyeleken a lobogók, a «pro libertate»
-aranyfakó betüivel.
-
-Tizenháromezer kurucz vitéz áll ezredekre sorakozva a majthényi rónának
-egy négyszögű terén; utolsó maradványa annak a hadseregnek, mely
-tizenkét éven át egy darab világtörténetet csinált.
-
-Ma irják meg az utolsó lapját ennek a történetnek s aztán porzót
-hintenek rá.
-
-Nincs fegyverlerakásról szó; ez nem capitulatió, ez szabad akaratú
-békekötés. A tizenháromezer kurucz vitézt nem fogja körül ellenséges
-tábor, nincsenek ágyuütegek ellene fordítva, a király személyesítője,
-Pálffy bán, csupán egy escadron savojai dragonyostól, mint
-díszkisérettől követve, jön ki Nagy-Károlyból a sereg elé s ott szemben
-jön reá egy, az ő díszkiséretét számra meghaladó fényes lovagcsapat:
-Károlyi Sándor vezér, a kurucz tisztekkel.
-
-Sokszor összecsengett ezeknek a kardja amazokéival, nem fog csattogni
-többé.
-
-Ezek azok a kurucz tisztek, a kik még tegnap letették a hűségi esküt, a
-szathmári gyűlésteremben Pálffy titkára, Pulay János előtt; a kik eddigi
-rangjukban most már a királyi zászlók alatt fognak szolgálni.
-
-Károlyi bemutatja őket névszerint Pálffy bánnak, s akkor ő maga is a
-szabad ég alatt, fedetlen fővel leteszi a hűségi esküt Pálffy bán
-kezébe.
-
-Akkor aztán felolvassák a hadirendben álló kurucz sereg előtt a
-békekötés levelét.
-
-Közbocsánatot kap minden ember, a kicsinytől a legnagyobbig. Maga
-Rákóczy Ferencz is visszakapja birtokait, túszul tartott gyermekeit;
-csak a fejedelmi czímét veszti.
-
-Visszaadják mindenkinek az elkobzott vagyonát, megerősítenek kit-kit a
-fejedelem által adományozottakban; az özvegyeket, árvákat üldözni nem
-engedik, senkit a multakért kérdőre nem vonnak.
-
-Helyreállítják az ország szabadságát, a vallásszabadságot; az elvett
-templomokat visszaadják.
-
-Összehivják az országgyűlést s a mi sérelme van a nemzetnek, ott azt
-mind megorvosolják.
-
-És végtére nem kivánják a kurucz seregtől, hogy fegyverét lerakva, kard
-nélkül az oldalán világ csúfjára oszoljon szerteszét; mindenki megtartja
-az ősi kardját, a magyar viselet kiegészítő alkatrészét, csak a
-karabinokat rakják le; azokat sem capitulatióképen, hanem tisztességes
-árban, minden lőfegyverért kap a tulajdonosa hat rénes forintot; a mi
-árnak igen tisztességes.
-
-Az átadás előtt ezredszámra lövik ki vezényszóra a karabinokat, végső
-tisztességül, mint a temetésnél, s azután lerakják szép sorban egymás
-mellé.
-
-Igazi festői látvány, minőt soha a világ egy rakáson nem fog találni
-többé, ez a kurucz sereg. Mindenik ezrednek más az egyenruhája: zöld,
-piros, kék, narancsszinű dolmányok, más-más szinű nadrágokkal és
-csizmákkal, a mikből csak a zöld szín hiányzik (ez megbélyegző volt); a
-kalpagok, kucsmák, csákók és sisakok formája is annyifelé változik; a
-dolmány zsinórzata fehér, vagy fekete. Az ezredek nagy zászlói, a
-kornéták, majd biborpirosak, majd fehérek, majd zöldek, rajtok az ország
-czimere, a Rákóczy czimer, vagy a Boldogságos szűz, s az aranyhimzésű
-szavak: pro libertate; azután minden ezrednél a századoknak külön
-lobogóik, a miknek csikjai azon ezredek egyenruháinak szineit
-képviselik: arra valók, hogy a harczi zűrzavarban a szétrobbant vitézek
-oda találjanak megint a saját zászlóikhoz. Ennek a szép tudománynak mind
-vége van most már. A tárogatók utolsó takarodót fújnak.
-
-A vezérek eskütétele után leszállnak a zászlótartók lovaikról, s leütik
-a földbe a zászlónyeleket; a zászlók mögött következik a sorba lerakott
-karabinok rendje, olyan az, mint egy lekaszált gabonarend, középett a
-nagy kereszttel, a kornétával, körülrakva a tábori rézdoboktól, azok sem
-jelzik már többé a riadót.
-
-A két csoport, a kurucz tisztikar s a császári lovas kiséret egybe
-vegyül, egy csoporttá gomolyodik, s megindul Nagy-Károly felé, s ezzel
-ki van adja a nagy jelszó: «mehet kiki a merre lát!»
-
-A nemzeti hadsereg a szélrózsára van bizva. Az ezredek csapatokra
-bomlanak, megszünt a parancsszó, a fegyelem; nincs tiszt, nincs
-közlegény többé; az a kérdés, ki, mely vidékre tart? A Szathmár felé
-fordulóknak keserves a dolga. Az ecsedi láp gázlóin nem lehet most
-áthatolni, mert ott ujjnyi vastag jég fagyott a vízre, a mi a ló alatt
-beszakad s a lábát összemetéli, csak a vármegye útján kell végig
-hatolni, a hol a felturt sár göröngyei csonttá vannak fagyva. Van nagy
-káromkodás!
-
-S aztán a lovas csapatok után egy másik tábor kezd hozzá a
-kibontakozáshoz, a szekerek tábora. Ezer meg ezer kocsi, hintó, szekér,
-tele menekült néppel, asszony, gyermek, öreg ember, a ki a visszavonuló
-kurucz sereggel együtt futott, minden mértföldnél növekedve, mint a
-lavina, bomladozik most már szerte-széjjel s keresi az utat, melyen
-hazájába visszatérhet.
-
-A szekértömeg közt poroszkál előre, meg-megakadva, a torlaszban az ekhós
-szekér is, mely a két asszonyt viszi, Juliannát és Krisztinát.
-
-Ők még Majthényben ebédeltek meg, a gazdag mezővárosban, melyet
-itt a hajduvilág közepében csupa német gazdák laknak, hires
-gyümölcstermesztők. Innen keltek útra alkonyatfelé, mikor már a
-szétoszló nemzeti sereg lovasai, a kik a keleti országrész felé laktak,
-elvonultak az uton; addig a Majthénynál álló szekértábor nem indulhatott
-meg.
-
-Akkor pedig, mihelyt szabad lett az út, ugyan indulni kellett, mert
-Majthény már ki volt élve.
-
-Ötezer szekér volt egy rakáson! Egész tábor!
-
-Annak futni kellett saját maga elől egy várossal odább. S a mint azt
-megszállták, megint hamar odább, az éhinség elől, míg a tenger
-apródonkint szét nem oszlik apró folyamaiba.
-
-Korponayné ugyan jól ellátta magát élelmi szerekkel, az ismeretes
-közmondás szerint: «télen kenyeredet, nyáron meg ruhádat el ne hagyd»,
-mert a vendégszeretet egy egész tábor megérkezésekor még Magyarországon
-sem gyakorolható.
-
-Eddig a két asszony nem sokat gondolt éhséggel, szomjusággal. Bámulatos
-az, hogy ebben a tekintetben mennyit képesek az asszonyok kiállni.
-Azután a gond, az aggodalom nagyon jó asztalnok és pohárnok, úgy jól
-tudja tartani az embert, hogy nincs olyan vendéglős. Hanem most már
-ennek a gyomorterhelőnek mind vége van. El lett érve a czél, megkapták,
-a miért fáradtak, van nagy öröm s az öröm étvágyat csinál.
-
-Hát hiszen erről gondoskodva van; hanem fenmaradt egy másik baj: a
-takarmány kérdés. Az utazóknak lovaik is vannak. Szénának, zabnak, s
-egyéb abrakfélének hire sincsen. Azon is segített a véletlen. Itt a sok
-elfagyott őszi vetés. A szép tábla rozsvetések most már nem valók
-egyébre, mint lekaszálni, fölétetni. Az egész út mentében aratnak,
-kaszálnak, mint derék nyárban. Szomoru aratás: nem köt kévét senki!
-
-Az út mellett, Majthényon túl, egy nagy rozstábla szélében kaszál egy
-pőrére vetkőzött nagy szál férfi. Kettő vagy három a tábla tulsó oldalán
-heverész a levágott rend végében, mint a ki napi munkáját végezte már;
-ez az egy még vágja erősen az embervállig érő vetést. Mögöttük egy egész
-tarló látszik már, a melyiket a ledöntött gabona hosszú sorban takar.
-
-S a hol a levágott rozs megszünik, kezdődik egy másik tarló. Egy nagy
-négyszögű parlag mezőt végtől-végig betakarnak az egymás mellé rakott
-karabélyok, a miket a kurucz sereg ottan hagyott. Miként egy lekaszált
-tarló! A hajdani dicsőség tarlója. Ez is a mult éjszaka fagyott le. A
-sorba lerakott fegyversor mintha csak a folytatását mimelné a kárbament
-rozs kaszált rendének. Hát azok a póznák ott a közepén minden sornak
-micsodák? azokkal a fecskefarkkal végződő rongyokkal? Madárijesztők!
-Valamikor zászlók voltak, a mik repültek a szélben, mikor diadalra
-robogtak, körülöttük a felrugott dobok, üres edények!
-
-Ez az a hires majthényi síkság, a min azóta olyan nagyot nőttek a fák. A
-tizennyolczadik évtized járja már, hogy ott terül e földdarab körül
-árkolva, egy darab senki földje. Senki sem nevezi magáénak, ingyen sem
-kell, nincs gazdája. Fák, bokrok, összevissza nőnek a területén sűrű
-bozóttá, soha azokat emberkéz nem irtja, nem hordanak belőle tüzelőnek
-valót: még egy ostornyelet sem vágnak a gesztjéből. Minden vadnak biztos
-menedéke, oda vadász nem megy: ez a majthényi puszta, a hol a nemzeti
-sereg a fegyvereit a földre lerakta.
-
-A nap le volt már alkonyodva, de az ég csupa arany volt még; az
-alkonyfényben a két tarló között állt mereven az a férfi, az a nagy szál
-ember, s a kaszáját fente. Háttal állt a nyugati égnek, arcza és alakja
-feketének tünt fel, mintha vasból volna.
-
-Korponayné megállíttatá a szekerét, s a kocsisának azt mondá, hogy jó
-lenne ezt az embert megszólitani: talán adna jó pénzért abból a most
-lekaszált rozsból a kiéhült lovak számára egy jó kötélre valót.
-
-– Hej atyafi! kiálta a kocsis onnan az ülésből.
-
-A kaszás ember rá sem ügyelt, mintha nem hallotta volna. «Tán nem tud
-magyarul? sváb lesz az istenadta.»
-
-Ekkor Julianna maga hajolt ki a kocsiernyő alól s odakiáltott a
-kaszásra, csengő, hizelgő hangjával.
-
-– Ugyan édes jó barátom, nem lenne szives ide fáradni egy szóra?
-
-A megszólított férfi erre vállára vetette a kaszáját, s átugorva az út
-melletti árkon, odasietett a szekérhez s ott megállt és a szeme közé
-nézett a szép asszonynak.
-
-Az a rémülettől eldermedve veté magát a kocsi hátsó ülésébe vissza, a
-hol barátnéja, a másik instansnő aludt csendesdeden. Ennek a kaszás
-embernek az arcza olyan ismerős volt! Mintha Fabriczius volna, a lőcsei
-biró.
-
-Hogy néz rá mereven!
-
-Vagy tán csak álom ez? Hallucinatio. Érzékek káprázata.
-
-Úgy tetszik, mintha beszélne. Mintha azt mondaná, kaszájával arra a nagy
-négyszögű pusztára mutatva, a sorba rakott fegyverekkel, a rongyos
-zászlókkal:
-
-«Hát hogy tetszik az aratás? A te vetésed ez! Nézd csak! Ez a te
-dominiumod! A míg a világ világ lesz: el nem veszíted ezt. A mi rajta
-terem, száz meg száz éveken át, örökké, mindig a tied lesz. Nézd, milyen
-nagy uraságod van.»
-
-Julianna reszketve húzta magát a kocsi mélyébe, arczát eltakarva e
-félelmes tekintet elől; de hallania kellett, a mit ez ember mondott,
-akárhogy elburkolta előle a fejét. Az az ember őt megátkozta.
-
-– Verjen meg az Isten a magad kezével! Ott bűnhödjél meg, a hová
-legjobban sietsz. Mikor olyan magasra hágtál, a mennyire vágytál, onnan
-legyen meg a lebukásod. Az öljön meg, a kit legjobban szeretsz. Azért
-halj meg, a kit elárultál.
-
-Julianna menteni akarta magát; de nem jött a szó a nyelvére, barátnéját
-hítta védelmére, mutassa fel az atyjának a megszerzett amnestialevelet;
-hisz ő érte is fáradtak, neki is megszerezték a bocsánatot, visszakapja
-a vagyonát, nem ütik le a fejét, mint leütötték a kézsmárki biróét! De
-Krisztinát nem tudta fölébreszteni, az olyan mélyen aludt.
-
-Az átokmondás után nagyot kaczagott a kaszás férfi, s az a kaczaj még
-rettenetesebb volt a mondott szavaknál is. Julianna nagyott sikoltott s
-a mellette ülő Krisztinára vetette magát.
-
-– No, mi baj kedveském? kérdezé ez fölébredve.
-
-– Nem láttad őt? kérdé Julianna.
-
-– Kit?
-
-– Azt az embert, a ki ide jött a szekerünkhöz. Az apád volt az,
-Fabriczius!
-
-– Nem, kedvesem, én szundikáltam.
-
-Julianna félve húzta széjjel a kocsiernyő bőrkárpitját, kikémlelve a
-nyiláson: előtte terült el a majthényi róna, a hosszú rakott rendek, a
-karabélysorok, a letüzött zászlókkal, odább meg más dült rendek, a
-learatott fagyverte rozs. Az árokparton állt egy magas szál férfi,
-fedetlen fővel s egykedvűen köszörülte a fenőkővel a kaszáját.
-
-Julianna egész testében reszketett, talán az esteli hideg harmat miatt?
-
-
-
-
-XXXI. FEJEZET.  VISZONTLÁTÁS ÉS JUTALOM.
-
-Rakamaznál meglepetés várt az utazó hölgyekre. Ott találták Blumevitz
-ezredest; a ki három hét óta lót-fut a felesége után előre-hátra az
-országban, mint a veszett csikó, míg végre rátalál a karmazsinpiros
-hintóra a tiszaparti vendéglőnél s ott megragad, várva, míg annak az
-utazói megint visszakerülnek a hintajukhoz.
-
-Nem is hagyták azt ott.
-
-Hanem a lovag dühös volt Korponaynéra.
-
-– Én nem úgy értettem azt, mikor kegyelmedre biztam a kis feleségemet,
-hogy már most hurczolja magával ungon-berken keresztül, pusztákon,
-mocsárokon át, lóhalálában; hogy én majd futó-bolonddá lettem az utána
-való szaladgálásban.
-
-Korponayné nyugodtan válaszolt neki; de némi keserüséggel.
-
-– Pedig bizony higyje el kegyelmed, hogy hálával tartozik nekem azért,
-hogy a feleségét magammal hurczoltam.
-
-Krisztina is iparkodott a férjét megengesztelni.
-
-– Az atyám megkegyelmeztetése miatt jártunk. Lásd, itt van az
-amnestialevele nálam. Ezért fáradtunk.
-
-– Ejh, szólt boszusan Blumevitz, mit nekem a te bolond apádnak az
-amnestia-levele? Azért, ha megkapják valahol, ha száz amnestialevél van
-is a számára nálad, leütik a fejét.
-
-Erre a szóra sirva fakadt az asszonyka.
-
-Julianna neheztelve szólalt fel.
-
-– No ez ugyan szép gavallérság kegyelmedtől, az első viszontlátásnál
-azon kezdeni, hogy megrikatja a feleségét. Már elfelejtette kegyelmed,
-hogy mit tett ez a kicsi gyönge portéka a kegyelmedhez való szeretetből,
-mikor éjszaka a földalatti úton kiment a berekbe, hogy felkeresse.
-
-– No hisz az az emlékezet meg épen nem tesz hajlandóbbá az öreg iránt.
-Elfeledjem talán a Ketterhäuschent? Nem akarta-e lenyakaztatni a saját
-leányát? S most ez a megkínzott, halálra üldözött, meggyalázott teremtés
-még maga töri magát Pontiustól Pilátusig, hogy egy ilyen eszeveszett
-bolondnak a fejét megmentse.
-
-– Ismerje meg kegyelmed e maga kincsét; a ki még akkor sem tagadja meg a
-szeretetet, a mikor azt gyülölettel viszonozzák.
-
-– Én pedig nem akarom, hogy a feleségem mást is szeressen, mint engemet;
-még az apját sem. Én nem akarom őt tovább a kegyelmed iskolájába
-járatni.
-
-– Kegyelmed keresi az összeveszést velem? Kérdé Julianna harczias
-tekintettel.
-
-Erre aztán Blumevitz elnevette magát, s kezét nyujtva, mondá
-Juliannának.
-
-– Dehogy keresem, szép asszony; hiszen mi régóta jó czimborák vagyunk;
-egyik kéz a másikat mossa. Lehet még egymásra szükségünk. Hanem a
-feleségemet nem kölcsönzöm ki kegyelmednek többé használatra. Ezt az
-egyet bocsássa meg. Ismerjük mi egymást! No nevesse el magát kérem, ne
-húzza úgy össze a szemöldökét! Emlékezzék csak vissza arra a bizonyos
-légyottra közöttünk. Ezt tudom, hogy nem mondta el a feleségemnek.
-
-Julianna kénytelen volt elnevetni magát. A mire aztán Krisztina
-megdöbbenő gyanakodással bámult rá nagyot.
-
-– Az szép kis téte-a-téte volt! folytatá Blumevitz. Igazán tüzes
-találkozás! Az istenasszonyok legszebbike azon kezdé, hogy egy kétcsövű
-pisztolyt irányzott a homlokom közepének.
-
-Krisztina ijedten takará be a tenyerével a férje homlokát, s zila
-tekintettel nézett a kedves barátnéjára.
-
-– Aztán úgy enyelegtünk tovább; ő a pisztoly ravaszán tartva azt a szép
-rózsaszínű ujjacskáját, én meg a pisztoly csöveibe kacsintgatva.
-
-– De hát mi volt az? kérdé Krisztina, a ki nem tudta, hogy tréfára
-kell-e ezt venni vagy komolyan?
-
-– Hát azt mi tudjuk ketten, szólt Blumevitz, mialatt Julianna, mint
-aféle rajtakapott asszony, vonogatta a vállát, – s ha erre
-visszaemlékezik kegyelmed, szép tündérnő, akkor egy levelkét hagyott az
-asztalon.
-
-– Kérem, uram!
-
-– Hiszen nem mondom el a feleségem előtt, hogy mi volt a levélben. Hadd
-higyje, hogy billet doux volt az, s legyen kegyelmedre ezentul
-féltékeny. Hanem azt el kell mondanom, hogy ennek a levélnek kegyelmedre
-nézve igen messzeható következése lett. A kegyelmed kivánsága belejött a
-lőcsei capitulátiós levélbe.
-
-– Ah!
-
-– Igen bizony. Itt van nálam az eredeti conceptusa annak az irásnak, a
-hogy azt azzal a másik úrral együtt elkészítettük, minden törlésekkel és
-igazításokkal együtt. Erre most már senkinek sincs szüksége; de
-kegyelmednek még lehet.
-
-– Nekem?
-
-– Az ám. Kegyelmednek. Mert nem lehet ám nekem azzal a szóval port
-hinteni a szemembe, hogy kegyelmed azt a mostani nagy lófuttatást a
-feleségem társaságában azért követte el, hogy pályadíjul a vén
-Fabriczius buksi fejét megtartsa a nyakához nőve; hanem inkább az én
-asszonyom segített kegyelmednek, ki tudja, hogyan? mi módon? a kegyelmed
-dolgát nyélbe sütni; a minek az alapja az a bizonyos lőcsei capitulátió.
-
-– No, és ha úgy van? Valami vétket követtem el benne?
-
-– Korántsem. Az egyik asszony az apját, a másik a fiát akarta
-megmenteni. Azért szöktek meg az uraiktól. No én már visszakaptam a
-magamét, a multakért amnesztiát adhatok. Kegyelmednek pedig, asszonyom,
-átadhatom ezt az eredeti egyezséget a lőcsei capitulatióról, a minek a
-marginalis punctatiói kegyelmedre nézve olyan fontosak, hanem egy
-föltétel alatt.
-
-– Mi az?
-
-– Hogy tőlem a feleségemet soha el nem fogja szöktetni többé.
-
-Julianna nevetve nyujtott kezet Blumevitznek, ki az összehajtott
-nevezetes irást átadta neki.
-
-De Krisztina duzzogott érte.
-
-– Látod, te rossz ember vagy. Elszakítasz bennünket, mikor mi úgy
-szerettük egymást, mintha egy test, egy lélek volnánk.
-
-– De én csak egyiteket akarlak szeretni. Vagy téged, vagy a másikat.
-Válaszsz!
-
-– Eredj! Bohó vagy. Van ő neki, a kit szeressen.
-
-Erre impertinensül elkaczagta magát Blumevitz. A sértő kaczajra eleinte
-haragvörösre gyult Julianna arcza; hanem aztán csak ő rá is elragadt a
-nevetés. – Hát hadd legyen! «Kinek van; annak van!»
-
-Ezzel aztán helyreállt a régi bizalmasság. Egy alföldi vendéglő
-extraszobájában összeszorulva, egész kedélyesen cseveghetett a három
-tagból álló társaság mindenféle ügyeiről s a világ folyásáról. Senki sem
-itélte meg érte; senki sem tudott a kilétükről.
-
-– Hát már most a sok közül melyiket keresi fel legelébb, szép asszonyom?
-kérdezé Blumevitz, lakoma után boros kedvében.
-
-– Még nem tudom, felelt az mosolyogva.
-
-– Korponay János uramat, úgy hiszem, alig-alig…
-
-– Az csak ő tőle függ.
-
-– Maradhat legutoljára, a míg eszéhez tér. Ha addig le nem vágják.
-Milyen jól illenék kegyelmednek az özvegyi ruha.
-
-– Rossz órában legyen mondva.
-
-– Egyiket a többi közül már utolérte ez a gyász. Andrássy István
-generális uram már özvegy ember lett.
-
-– Ugyan? suttogá Julianna; egyszerre átmelegült tekintettel; úgy nézett
-a két karikára felnyitott szemével, mintha két telehold volna.
-
-– A bizony, meghalt ő kegyelmének a felesége. Isten nyugosztalja!
-
-– Mikor?
-
-– Éppen azon a napon, a melyen a generális haza akart menni
-Krasznahorkára. Engem hagyott hátra a szomszéd faluban a seregénél s
-egyedül indult el a hintajával, minden kiséret nélkül. Aztán nagy
-hirtelen megint visszakerült. Nekem nem mondta meg miért? Az öcscséről
-beszélt valamit, a ki félbolond, a dervisgenerálisról, s aztán elszaladt
-egyenesen Lőcsére. Ott talán látta is kegyelmed? Csak később tudtam meg,
-hogy a derék jó Andrássy Istvánné meghalt épen annak a napnak reggelén.
-
-Juliannának egész tenger zúgott végig az agyán.
-
-Tengernél is nagyobb az a mérhetetlen talány, hogy lehessen egy férfi,
-olyan nagy lélekkel, mint Andrássy István, a ki azon a napon, a melyen a
-felesége meghal, a háza ajtajából egyszerre visszafordul s egyenesen
-visszasiet ahhoz az asszonyhoz, a ki még «él!»
-
-Ez több a varázslatnál! Ez az istennők hatalma az emberi szivek fölött.
-Büszkeség töltötte el egész lelkét; mint a ki csak most tudja meg, hogy
-milyen hatalomnak ura?
-
-S aztán ezt a dæmonoktól eredt lángot hogy nem érezte ő meg a
-lobogásáról! Hogy felejtette őt ottan egy egész felgyujtott pokol
-közepette a poprádi vendéglőben; még csak meg sem állva a kedvéért, hogy
-megmondja neki, mi sietteti e kétségbeesett útra.
-
-Az ijedelem, az önzés olyan fagyasztó erővel bir-e?
-
-Még csak egy pár sorban, egy futó levélben sem értesítette róla, hogy mi
-oka volt őt ily hirtelen elhagyni?
-
-A sebes szivdobogás vádolta belül.
-
-Hátha kialudt már ez a láng, s csak a hamuja maradt meg?
-
-– Hol van most a tábornok? kérdezé közönyt szinlelve.
-
-– Én bizony nem tudom. Mert én, a mint Kassa kapitulált s a mi
-hadtestünk a Szepességre visszavonatott, siettem fel Lőcsére, a
-feleségemhez. Ott hallottam meg, hogy kegyelmed elvitte magával az
-asszonyomat Bécsbe; azóta mind a nyomukat kergetem. A míg Lőcsén voltam,
-Bellevilletől hallám, hogy a generális a poprádi erdőkben medvére
-vadászik. No ha őt nem, hát Bellevillet mindenesetre ott fogja találni
-kegyelmed.
-
-Julianna boszusan csettentett a nyelvével.
-
-– Van is nekem Bellevillere gondom!
-
-– Ez nagy megnyugtatás a lőcsei puskaporos tornyokra nézve! példálózék
-az ezredes.
-
-Krisztina nem tudta, hogy mi nevetni való van ezen?
-
-– Ha pedig egy várossal odább megy kegyelmed, szép asszonyom, teszem föl
-Kézsmárkra, ott megint megtalálhatja kegyelmed egy másik imádóját: a jó
-Czelder Orbánt. Hanem akkor jó lesz sietni, mert az alatt meglehet, hogy
-hűtelen lesz kegyelmedhez.
-
-– Hogyan? Talán házasodik?
-
-– Olyanforma történik vele.
-
-(Czelder Orbán tudniillik halálra volt itélve, fejét készültek venni; ez
-volt az az «olyanforma».)
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Csakhogy már Eperjesen megtudá, hogy a tábornok nincs többé a
-Szepességen, hazament Krasznahorkára.
-
-A donatiós levelének a kihirdetését pedig csak úgy eszközölheté, ha
-előbb a magyar kanczellária meghagyását elhozza magával; a nélkül az
-alispán a jószágba igtatást nem eszközölheti.
-
-Juliannának tehát most a legsürgősebb dolga az lett volna, hogy a
-legegyenesebb úton siessen Eperjesről Bécsbe. Azonban ehhez már most az
-egész asszonyi fegyverzetére volt szüksége: a Lőcsén hátrahagyott
-drágaságaira, fényes öltözeteire, a mikre az úton semmi szüksége nem
-volt; de annál több lesz Bécsben, a hol ez alkalommal nem az esedezők
-gyászköntösében, hanem a kegyosztásért hálálkodók rangbeli pompájában
-illik megjelennie.
-
-Lőcsén, a Thurzó-házbeli szállásán már nem találta Löffelholtznét.
-Doctor Cornidestől megtudta, hogy a tábornokné Kézsmárkra költözött át,
-a hol a férje főparancsnok a szepességi császári hadtestnél. Blumevitz
-felment Marmarosba, a hol még az utolsó kurucz vár ellenállt, annak az
-ostromában résztvenni (csak szinleges ostrom volt az már), a feleségét
-is oda vitte magával.
-
-Hogy a békekötés a császáriak és a magyarok között már alá van irva, s
-hogy annak a szövege mit tartalmaz, még ezen a vidéken nem tudta senki.
-A Majthény alól hazaballagó csapatok csak annyit mondtak el, hogy
-lerakta a sereg a puskát meg a zászlót; de hogy ezt valami rendes
-szerződés előzte volna meg, ezt minden hazatérő vitéz tagadta. Árulás
-volt az! Hogy ismerné el a közkatona, hogy ő kapitulált! Elárulták a
-tisztjei!
-
-Lőcsén pedig még mindig Belleville volt a térparancsnok.
-
-A beszédes doctor Cornides azt is elmondá Korponaynénak, hogy a szegény
-Czelder Orbán ugyancsak megjárta. Mivelhogy fegyverrel a kezében
-fogatott el, s mert korábban a császári hadseregnél szolgált, mint
-szökevényt a haditörvényszék elé állították s halálra itélték. Hogy még
-le nem vágták a fejét, csak annak köszönheti, hogy a két generális,
-Löffelholtz és Heister, összeveszett az illetékesség fölött; az egyik
-Kassán, a másik Kézsmárkon akarja kivégeztetni.
-
-Ez a hír megzavarta Julianna útitervét.
-
-Szegény Czelder Orbán! Ez is egyike volt a hét planétának. Eszébe
-jutott, hogy mennyit mulatott furcsaságain ennek az ő leghivebb
-imádójának! Annak a veszedelme fölött elfelejtette a saját ügyének a
-sürgősségét. Hiszen ő megmentheti ennek az embernek az életét! Könnyelmű
-asszony volt. Akármelyik imádóját ott tudta felejteni a szerelmi
-találkán, ha más tréfája akadt; hanem ha egy közülök halálos
-veszedelembe került, azt nem tudta elhagyni.
-
-Nem sokat gondolkozott rajta, hogy mit tegyen. A bécsi útja előtt
-átrándult Kézsmárkra Löffelholtzékhoz.
-
-Löffelholtz tábornok, egy régi német nemesi család ivadéka, a ki
-különben is sógorságban volt a magyarokkal, Absolon Dávidnak, Zrinyi
-Ilona titkárjának a leányát birva feleségül, a többi császári vezérek
-között a legösszeférhetőbb kedélyű katona volt, a ki a pallost nem
-örömest használta hátrakötött kezű emberek ellenében. Korponaynénak
-egyébiránt nemcsak a lőcsei furfangért, mely Löffelholtznak a
-generalmajori állást szerezte meg, hanem azért is jóakarója volt, mert a
-feleségének leánykori barátnéját ismerte benne.
-
-Korponayné előmutatta a tábornoknak a szathmári békekötés másolatát, a
-mit ő Pálffytól kapott meg. Löffelholtz ebből értesült először a
-megkötött békességről.
-
-Julianna figyelmezteté a tábornokot a békeszövetségnek arra a pontjára,
-mely teljes bocsánatot biztosít minden fogságban levő kurucz tisztnek, s
-az amnestiát kiterjeszti a császári seregből átpártolt tisztekre is.
-
-– Remélem, hogy kegyelmességed rögtön intézkedni fog, hogy a fogoly
-Czelder Orbánt azonnal szabadon bocsássák! sietett azonnal az
-inditványát megtenni a szép asszony.
-
-A tábornok csóválta a fejét.
-
-– Madame csak úgy früstökre kéri tőlem mindjárt a gavallérja fejét.
-
-– Inkább azt kérem, hogy hagyja meg neki! Nem vagyok én Heródiás.
-
-– Ugyan mit kap ezen a csuf madárijesztőn?
-
-– Hát azt én tudom.
-
-– Furcsa gusztus! – Egyébiránt én nem tartoznám tudomásul venni ezt a
-békeszerződést, a mit kegyed közölt velem, mert nekem hivatalosan még
-meg nem küldetett, s ha akarnám, azonnal kivitethetném Czelder uramat a
-piaczra a vesztőkő elé, s úgy tehetnék vele, mint Krayval tett Heister,
-hogy leüttette a fejét, mikor már jött a staféta a megkegyelmezéssel.
-
-– De azt a tábornok úr nem fogja tenni, mert kegyelmességed először is
-nem Heister, azonkivül pedig sokkal lovagiasabb ember, mint hogy énnekem
-szomoruságot akarjon okozni.
-
-– Tehát igazán örömet csinálok vele a madamenak, ha a kuruczvezért futni
-hagyom?
-
-– Nekem örömet, a Heisternek boszuságot, s ez dupla ár.
-
-– Maradjunk csak az első rubrikánál. A madame kedvéért tudomásul veszem
-a szathmári békeszerződést, s azonnal szabadon bocsátok minden kurucz
-foglyot, a ki az én kezem alatt van, köztük Czelder Orbánt is.
-
-– Örök hálára fog vele lekötelezni tábornok úr. Kegyelmességed tudja azt
-jól, hogy ennek az embernek a vére az én lelkemet terhelné.
-
-– No e miatt ne legyenek lelkiismeret-furdalásai, madame. Ez az ember
-előbb-utóbb el fog szaladni a fejétől. Ha ma nem, holnapután. Nem az az
-ember, a kit érdemes megajándékozni a saját fejével. Nem fog nyugodni, a
-míg azt viseli. Ezúttal hadd köszönje a megmaradását kegyelmednek. Hanem
-egy dologra kérem a szép asszonyt. Ne találkozzék a kurucz ezredessel a
-kiszabadulása után. Én ugyan elhiszem, hogy kegyed ideálját találja
-ebben a telegrafkelephez hasonlatos lovagban, de azért mégis türtőztesse
-az indulatát s ne tartson vele semmiféle találkozót.
-
-– Azt se tudassam vele, hogy én szabadítottam meg?
-
-– De éppen senkivel se tudassa ön azt. Nem lenne hasznára. Kegyelmednek
-nagy pozicziója van az érdemek könyvében feljegyezve, arról legyen
-bizonyos, de ha kegyelmed apródonkint kiszedegeti a kegyelmet, majd
-egyszer azt veszi észre, hogy nagyon kevés marad benn a kapitálisból. Ha
-ennek és annak kéreget kegyed az udvarnál hol egyet, hol mást,
-elkoptatja vele a szükséges jó indulatot odafenn. Azért még egyszer
-figyelmeztetem rá, hogy elhallgassa mindenki előtt, miként eszközölte ki
-a kurucz vezér kiszabadulását. Arra is gondoljon, hogy ez a tüzesfejű
-ember minden bizonynyal bele fogja magát ártani valami galibába a mint
-kiszabadul, s akkor az azután történtekért nagyon rosszul fizetnének meg
-a barátságos kiszabadítónak.
-
-Hanem azért Julianna e bölcs tanács daczára sem állhatta meg, hogy
-legalább akkor, a midőn a foglyokat a börtönből kibocsátják, a
-hintajával oda ne hajtasson a börtön közelébe.
-
-Sokkal inkább asszony volt, semhogy megállhatta volna, hogy mikor azt
-mondják neki valamire, hogy «ebből ne egyél, mert megárt!» hát azt meg
-ne kóstolja.
-
-Neki látnia kellett azt, hogy az ő pártfogoltja miként lép ki a
-börtönajtón.
-
-Ez magában nem lett volna baj, hanem az is meglátta őtet.
-
-S aztán őt meglátni és minden haragot, gyanút, keserűséget,
-megkínoztatást, hűtlenséget, árulást elfelejteni, az egy dolog volt.
-
-A kuruczvezér megint csak az imádott napját látta maga előtt, a kinek
-üstökös csillagává szegődött. Az üstökösnek nagy elliptikus útja van,
-mégis visszatér a maga napjához. No a lőcsei kapu küszöbétől a késmárki
-vesztőhely grádicsáig való pálya szintén elég nagy ellipsisnek
-nevezhető.
-
-Czelder Orbán, a mint a hintajából kikandikáló szép asszonyt megismerte,
-felkapta a süvegét a fejéről magasra a másik kezével meg a tarkójához
-kapott, léczalakjával valósággal azt a figurát képezve, mint mikor a
-régi módi távirókelep azt jelzi: «fegyverbe az őrség!» s odakiáltott az
-imádott szép hölgynek:
-
-«Mire megujul a hold: a nap is meg fog ujulni!»
-
-Ez pedig olyan szó, mint az a csodálatos mustármag, a miről a biblia azt
-bizonyítja, hogy pálmafa nő fel belőle.
-
-Julianna hátravetette magát a hintajába, valami eszes állat (a mi nem
-lakik az emberben, csak úgy körüle kóvályog) azt sugdosta neki, hogy
-nagy hiba volt ezt az ő kedves barátját nem engedi szétvágatni.
-
-Azzal aztán sietett a maga dolga után, fel Bécsbe.
-
-Ezt Löffelholtz tanácsolta neki, a ki megértve a váratlan fordulatot,
-előre látta, ami arra következni fog. Ő jól be volt avatva az udvarnál
-folyó cselszövényekbe. József király halálával egészen más kezekbe kerül
-az ország ügyeinek vezetése. S az irott papiros nem sokat ér, ha azt az,
-a kinek a kezébe kellene venni, a talpa alá teszi.
-
-Azzal a nehány nappal, a mit Czelder Orbán kiszabadításával töltött el
-Julianna, elszalasztotta az időt, a míg hatalmas két pártfogóját,
-savoyai Eugen herczeget és Wratisláw cseh kanczellárt Bécsben
-feltalálhatá vala.
-
-A bécsi kormány, a magyar szabadságharcz megszüntével nem szorult többé
-a hős hadvezér kardjára: itthon pedig egy ilyen magas piedestálon élő
-szobor nagyon alkalmatlan. Elküldték Angliába, a britt kormányférfiakkal
-értekezni. Mutassa meg, hogy hát a szájával milyen hős tud lenni?
-Wratisláwot pedig felruházták teljhatalommal, s elküldték Csehországba.
-
-Bécsben a magyar főuraké maradt a tér.
-
-Semmi sem volt természetesebb, mint hogy a nagy nemzeti háború
-bevégeztével azok a magyar főurak kerüljenek az ország kormányára, a kik
-az egész hosszu háború alatt folyvást hűségesen a trón körül
-csoportosultak. Hanem még a főhivatalok magas székeivel nem volt rajtuk
-segítve. Őket a hadjárat alatt a kuruczok kizavarták birtokaikból,
-kastélyaikat felprédálták, istállóikat kiürítették, jobbágyaikat
-katonákká tették; jövedelmeik nagy része oda veszett, nevöket a
-proscriptionális táblákra irták fel, s gyalázattal tetézték. A boszu
-szomjas és éhes. A németekkel csak kibékültek a magyarok, de nem a
-magyarokkal, a bécsi magyarokkal.
-
-Julianna a Vág völgyén végig utazva, minden ismerős kastélyban, a hová
-píhenőre beszállt, csupa aggodalmas arczokkal találkozott, a
-suttogásokból kiveheté, hogy rossz hirek szállongnak, a háborúból
-visszatért urakat kastélyaikból éjszaka elhurczolják, hasztalan
-hivatkoznak az általános amnesztiára, viszik őket Pozsonyba, az
-itélőmesterek elé állítják, s úgy elzárják, hogy a hozzátartozóik nem is
-beszélhetnek velük. A mi foglyokat Löffelholtz, a német generális,
-szabadon bocsátott, azokat otthon házaiknál fogdostatja össze Illésházy,
-a magyar főkanczellár.
-
-Ezek a rémhirek előéreztették Korponaynéval, hogy mi vár ő rá, ha a
-bécsi főurak grácziájára talál szorulni.
-
-Rossz sejtelme növekedett, a mikor Bécsbe érve megtudta, hogy sem
-savoyai Jenő, sem Wratislaw nincsenek a rezidencziában, a magyarországi
-ügyekkel mindenkit a magyar kanczellárhoz utasítanak, Illésházy
-Miklóshoz.
-
-Hogyne ismerte volna Korponayné Illésházy Miklóst? Ők egy tekintetben
-riválisok voltak. Ugyan két ellenkező pályán, de hasonló sikerrel
-futának.
-
-A hogy a szép Korponaynéról hirlelé a fáma, hogy minden férfit, a kivel
-összetalálkozik, menten rabszolgájává tesz, s nincs előtte sem magas,
-sem alacsony, herczeget, diákot egyformán meghódít, éppen ilyen szép
-hire volt Illésházy Miklósnak az asszonyi szivek ellen folytatott
-hadjáratában. Ő róla is az a hir járt, hogy minden virágot leszakaszt,
-akár pálmafán nyilott az, akár tüskebokor alatt.
-
-És így némileg versenytársak voltak. Úgy lehettek, mint két hires
-birkózó, a kik közül az egyik Európában, a másik Amerikában nem talál
-ellenfélre, a kit le ne gyűrjön, s végre vágyat kap egymással
-szembekerülni, s koczkára tenni győzhetetlen hirét.
-
-Illésházy Miklósnak még a rámában levő arczképe is tanuskodik róla, hogy
-korának egyik legszebb férfia volt. Délczeg, daliás termet, athléta
-vállakkal, azon egy igazi Jupiter fő, csakhogy szakáll és bajusz nélkül,
-s fehér bodros parókával, szép metszésü szája, öntetszésselteljes
-szegleteivel, hódító szemöldökei, varázsló sötét szemei, kevély nagy
-boltozatos homloka még így festve is elárulják azt a nagy büverőt, a mi
-ezt, a hajdani köznemesből grófi rangra, s az ország legmagasabb
-méltóságára emelkedett férfit, egykor ellenállhatatlanná tette.
-
-Hanem ha a másik dalia, Andrássy István mellé állítják a képet, ott
-minden előnye kárba vesz. Illésházy szépsége kihivó, mesterséggel ápolt,
-cziczomázott; Andrássyé természettől eredt, egyszerű, keresetlen: azért
-leigézőbb; Andrássy arczát az ábrándos rajongás, Illésházyét a követelő
-önzés jellemzi. És aztán Andrássy a valódi magyar nemzeti typus
-képviselője, míg Illésházy idegen; amannak az öltözete a kaczagányos
-kurúcz jelmez, ezé az udvaronczszabásu divat-viselet, a min csak a
-paszománt nemzeti. Andrássy Istvánban még a harczi dulakodás után is, ha
-portól be van lepve, még a tivornya közepett is, ha bortól el van ázva,
-meg lehet találni az igazi nemest, a kit a szive jóságánál a gyermek is
-megfoghat, míg Illésházy Miklósban ott van az udvari ünnepélyek
-ragyogása közepett is az erőszakoskodó, dölyfös kastélyos úr.
-
-Korponaynénak előre be kellett jelentetnie magát a hatalmas
-kanczellárnál a kért kihallgatásra. Köszönettel tartozott érte, hogy
-nagyon meg nem várakoztatták.
-
-Ellátta magát nemcsak a szépséget emelő piperével, hanem az igazaihoz
-tartozó mindennemű okiratokkal is.
-
-Illésházy kanczellári palotája előtt egész sora állt a hintóknak és
-gyalogszekereknek, mikor Julianna megérkezett a kihallgatásra. Sokan
-megelőzték.
-
-Mindamellett az elsők között volt, a kik a várakozási teremből a
-kihallgatásra bebocsáttattak.
-
-A magyar kanczellár kihallgatási terme ugyanazon gobelin szőnyegekkel
-volt feldiszítve, a mik mostanság a magyar delegáczió gyüléstermét
-ékesítik: mythologiai képcsoportok, Venus és a grácziák, Ariadne és a
-bacchansnők, fürdő nymphák a szerelmeskedő istennőkkel, csak hogy akkor
-még elevenebb szineik voltak, a butorzat luxuosus és luxuriosus, a mely
-két szót gyakran összetévesztik; nehéz granátszin selyemdamaszt
-függönyök az ablakokon, a mik a szobát félhomályban tartják,
-hasonlószinű kárpitok takarnak egy mélyebb alkovent, felbuggyant redői
-alól kitündöklő aranyozott fehér butorzatával; az oldaltálló velenczei
-tükörből egészen a fenekéig látni a vakszobának, a falon levő Danae
-képpel, a rokoko iróasztalon a hátrafelé néző Vénusz márványszobra, az
-iróeszköz zománczozott bronzremekmű, miniatur remek festésekkel, benne
-kékre, rózsaszínre festett tollak, a padlót vastag, puha szőnyeg fedi, a
-butorzatról lefüggő csillár üvegprizmái, az ablakon át belopózó
-napsugártól szivárványszínű bolygó tüzeket vetnek szerteszét a szoba
-félhomályába, a mik előre-hátra tánczolnak, szineiket váltva. És az
-egész szobát eltölti valami keleti füstölőnek mámorító éd-illata. Ez nem
-egy államférfinak, hanem egy élni tudó gyönyörvadásznak a szobája.
-
-Ide lépett be Julianna, két duplaajtón keresztül, a mik közül a külsőt
-alabárdos testőrök strázsálják.
-
-Rajta és a kanczelláron kívül még két élő személy volt a szobában. Nem
-éppen emberi lények, de azokhoz legközelebb állók, egy majom és egy
-papagáj. Ha a tudósok feltalálták tetteinkben a családi eredetet a
-majomtól, követelhetjük, hogy ugyanazt keressék föl beszédünk alapján a
-papagályoknál. Egy ős még nem nemesít meg: legyen kettő.
-
-A madárember pompásan tud fecsegni, jó tanítója lehetett, legkedvesebb
-szójárása az, «Sei nicht spröde! Frau schöne! Ein Kuss thut nicht weh!»
-s akkor elkezd csókolni a csókzene minden fiorituráin keresztül. A
-négykezű ember eleinte azzal mulatja magát, hogy egy kicsiny sípláda
-tekerőjét forgatva, a divatos behizelgő franczia chansonokat
-hangoztatja, de majd később odamegy a szép asszonyhoz, s leülve a lába
-elé, tolvajkodó kézzel babrál a czipője szalag-csokrán s vigyorgó
-pofával sandalog fölfelé.
-
-Az országhirű szép asszony szemközt állt a világhirű szép férfival. Mind
-a kettő azzal a szándékkal volt, hogy a másikat lefegyverezze. Ez a
-fagyos önérzet volt kifejezve arczaikon.
-
-A kanczellár megkínálta udvariasan a hölgyet a kerevetre üléssel,
-Julianna megköszönte azt.
-
-– Kérelmező vagyok, állnom illik.
-
-S azzal röviden, világos mondatokban, minden affektanczia nélkül előadta
-ügyét. Úgy beszélt, mint a ki egy befejezett ügyet ad elő, a minek az
-elintézéséhez már semmi szó nem fér; csupán a végrehajtása van még
-hátra, annak az elrendelését kéri a kanczellártól.
-
-Illésházy éppen olyan jéghideg tudott lenni vele szemközt.
-
-– Igen sajnálom, nagyasszonyom, hogy kérését nem teljesíthetem. A mi a
-bárói czímet illeti, azt gyermekeknek nem szokták osztani, hanem
-férfiaknak, kitünő érdemekért. Ha a kegyelmed fia atyjának vannak ilyen
-érdemei, azokat előadhatja, méltatva lesznek. A sztropkói uradalom
-iránti igényei pedig nagyon kétségesek. Azt az uradalmat pedig hárman is
-impetrálják, először a Pethő család, melytől azt Rákóczy elkobozta,
-azután az özvegy Ocskay Lászlóné, a kinek férjét, mivel áttért a király
-hűségére, a kuruczok Érsekujvárott lefejeztették. A harmadik megint
-kegyelmed. És én mondhatom, hogy a három közül egyik sem fogja megkapni,
-mert az ilyen gazdátlan uradalmakra mások is tarthatnak igényt, a kik
-nem későn, bünbánva tértek meg a trónhoz, mikor már a felkelés ügyét
-hanyatlani látták, hanem a kik eleitől fogva rendületlenül megállták a
-hűséget, s itt őrzék a trónust akkor is, a midőn Rákóczy hadai Bécs
-város kapuit döngették a fokosaikkal.
-
-Korponayné láthatta, hogy az apocalypsis legrettentőbb unicornisával áll
-szemközt: az önzéssel. Minden más fenevadnak van szíve, ennek nincs,
-ennek csak gyomra van.
-
-Még sem hagyott fel a tusával.
-
-Elővette iratai közül a szathmári békeszerződés másolatát, s allegált
-belőle a kanczellárnak, akár egy fiskális. Ráolvasta, hogy minden birtok
-azé marad, a kinek azt a király legutoljára adományozta, és semmi
-korábbi jogczímen az ellen pert indítani nem szabad. Ez volt a legtovább
-vitatott kérdés, a mihez a kuruczok ragaszkodtak, s csak ennek a
-részükre történt eldöntése után kötötték meg a békét.
-
-Erre nyers dölyffel válaszolt a kanczellár.
-
-– Ezen az iráson bátran kalácsot süthet a nagyasszony! Mert az egész
-úgynevezett szathmári békekötés erőtelen és haszontalan. Pálffy János
-jogtalanul kötötte azt meg, s a diaeta meg fogja semmisíteni. A mikor e
-szerződést aláirta Pálffy, valamint a kegyelmed donacziós levelét, már
-akkor I-ső József császár és király a megdicsőültek sorában volt, s
-Pálffynak a visszahivatása megküldetett Bécsből.
-
-– De Pálffy jóhiszeműleg kötötte meg a békét, s egész bona fide élt a
-királyi teljhatalommal, mert a visszahivatása dekretumát nem kapta meg.
-
-– Hogy tudja ezt kegyelmed?
-
-– Úgy tudom, hogy akkor épen ott voltam kihallgatási termében,
-Szathmáron, a mikor a futár megérkezett hozzá, a hozott levélben nem
-volt semmi dekretum, hanem holmi allotriák.
-
-A kanczellár látta, hogy az elenfele jól tud parirozni.
-
-– Hát majd ezen nagy kérdések felett dönteni fog az országgyülés. Addig
-várhat kegyelmed a prætensióival.
-
-– Bocsánatot kérek, de nem akarok odáig várni, sem az országgyülés
-határozatától a magam igazait függővé tenni. Nekem semmi közöm ahoz,
-hogy elismeri-e a magas kormány és a tekintetes Karok és Rendek a
-szathmári békepontozatok érvényességét: az én igazságom a lőcsei
-kapituláczió pontozataiba van foglalva, a miket bátor vagyok
-excellencziádnak ime bemutatni, az eredeti fogalmazásban. Ez még József
-császár életében lett aláirva, a császár meghatalmazottja, Löffelholtz
-tábornok által. Ennek az erejét se kormány, se országgyűlés meg nem
-gyöngítheti. A stipulacziók között ott van, hogy Andrássy István
-tábornoknak Lőcse átadásáért minden birtokai visszaadatnak, s ugyanott
-van a kegyadomány, a mivel én jutalmaztatom. Andrássy István meg is
-kapta a királyi kegylevelet, s minden birtokába be lett helyezve, pedig
-Lőcse átadásának nehéz munkájában enyém volt az oroszlánrész, ő csak
-tűrte, a mivel kénytelen volt, de a kényszerítés én valék!
-
-A kanczellár megdöbbent, hogy most mindjárt legyőzik. Kénytelen volt egy
-lépést hátrálni a támadás elől.
-
-– Andrássy István csak azt kapta vissza, a mi az övé volt: a maga ősi
-birtokait. Ha ez jutalom, úgy abban kegyelmed is részesülhet. A lázadó
-férje, Korponay János s a hóbortos apja, Ghéczy András birtokait nem
-háborgatja senki.
-
-– Oh kegyelmes uram, az csak a mesében járja, hogy a jutalmat kérő
-gólyának, a miért a farkast a torkán akadt csonttól megszabadította, azt
-válaszolja a megmentett: «Köszönd meg, hogy le nem haraptam a fejedet,
-mikor a fogaim között volt.»
-
-S egy kis kalk nevetés is hangzott e ripost után.
-
-– Hm! dünnyögé a főember, csipőjére feszítve a kezét. S ezt a
-nagyasszony csakugyan nem tartja kegyelemnek? Hogy a hatalom megbocsátja
-a korábbi vétkeket, azoknak egész hosszú sorát egyetlen későbbi
-érdemért? Ámde még ebben sincs kimondva az «amen». Megmondhatja
-kegyelmed Andrássy Istvánnak, hogy a győrvári vereséget nagyon soványul
-takarja a lőcsei kapituláczió, hogy a mi a királyi kegylevélben nincsen
-megemlítve, a gömöri főispánság nem is száll rá vissza, hanem a bátyja
-Péter, a mindig hű királypárti fog helyette a székbe ülni, s ő tartja a
-gyüléseket Krasznahorka vármegye termében.
-
-Julianna belevágott a főúr szavába s nem hagyta tovább beszélni.
-
-– Ha izenete van excellentiádnak Andrássy István generálishoz, küldje el
-postával; én sem kegyelmességednek, sem ő kegyelmességének
-izenethordozója nem vagyok. Én ügyemet előadtam, kértem, a mihez alapos
-igazságom van; több szavam nincsen kegyelmességedhez.
-
-A végszót erősen megnyomta, hogy értse meg belőle a kanczellár, mi
-mindenre képes ez az asszony? Ez képes az új királyt is felkeresni,
-mikor az még kívül jár Németországban, s informálni fogja a bécsi és
-magyarországi állapotokról.
-
-Ha így bocsátja el Korponaynét maga elől, akkor ő lesz a megvert fél.
-
-– Maradjon még nagyasszonyom, szólt, nyájasságot erőltetve arczára. Még
-nekem van egy szavam kegyelmedhez. De már most kérem, foglaljon helyet
-itt a pamlagon, míg az irataim közül valamit előkeresek.
-
-Korponayné letelepedett a pamlagra, s a kis kapuczinus majommal
-enyelgett, a ki oda kuporodott melléje, s bujósdit játszott a karját
-körüldudorló csipkefodrok között, el-eldugva azok közé ocsmánykedves
-pofácskáját; a kanczellár ez alatt az iróasztala kihuzott fiókjában
-keresgetett valamit. Vártatva rátalált.
-
-Aztán egy karosszéket odahuzva a pamlag elé, a hol a hölgy ült, kibontá
-a megtalált iratot.
-
-– Itt van, nagyasszonyom, a kegyelmed rubrikája. Meggyőződhetik belőle
-kegyelmed, hogy mind az, a mit cselekedett, nincs a feledékenység
-szeleibe szórva. Ezeket a jegyzeteket maga Wratislaw irta fel, az ő
-titkos archivumából lettek a «hungarica»-k között hozzám átszármaztatva,
-mikor ő excellentiája Prágába áttette lakását. Tehát itt van: «Korponay
-Jánosné». Érdemei és jutalmaztatása, egész chronologice datálva. Itt van
-a «lőcsei capitulatio», «Andrássy István» stb. stb., nem kivánja, hogy
-részletesen felolvassam? Veres tintával aláhuzott recommendatio. Azután
-ápril 17-én (épen ő felsége halála napján) Korponay Jánosnénak ezer
-darab arany.
-
-Julianna megrettent az 1000 darab arany szóra. Arcza elsápadt, mint a ki
-vívás közben sebet kapott, s még nem tudja, hogy halálosat-e?
-
-A kanczellár észrevette a hatást s elég kiméletlen volt a kapott előnyt
-felhasználni.
-
-– Itt áll: ezer darab arany. Ezt nem fogja kegyelmed eltagadni.
-Wratislav sajátkezű irása.
-
-– Az az ezer darab arany… hebegé Julianna zavarodottan.
-
-– Nos? Kezéhez jutott-e kegyelmednek vagy sem?
-
-– Igen, de amaz ezer arany…
-
-Nem állhatott elő vele, hogy az neki mi czélra lett adva? Hogy ezt azért
-nyomták a kezébe, hogy minden áron, minden vesztegetés felhasználásával
-előzze meg a cabinet futárát, a ki a visszahivó decretumot viszi
-Pálffynak; hogy ez neki sikerült is, de a siker mellett az összeg
-jóformán el is lett használva. Hisz ha ezt felfedezi a kanczellárnak,
-akkor annak a leghatalmasabb érvet szolgáltatja a kezébe az egész
-szathmári békekötés felforgatására, s ezzel elveszt óriási nagy
-dolgokat, helyreállt békességet, magas pártfogóit s azonkívül saját
-magát is. Neki nem szabad arról az ezer aranyról beszélni.
-
-– Kevesli talán a nagyasszony a tett szolgálatért azt az összeget? kérdé
-a kanczellár. Én mondhatom, igen szép summa pénz. Kegyelmed ezzel igen
-jól meg lett fizetve.
-
-Megfizetve!
-
-Buzogánycsapás nem sujthatott volna le kegyetlenebbül, mint ez a szó.
-Megfizetve! A hogy egy világ leányát, a hogy egy árulót szoktak
-megfizetni, s aztán nem ismerik többé! A világ forogni kezdett szédülő
-agya körül; keze a szemei előtt járt, ajka egyszerre száraz lett és
-szederjes, a szivdobogása majd megfojtotta. Az ájulás kezdé környékezni.
-Az előtte álló alak s a pompás úri terem helyett a majthényi síkot látta
-maga előtt, a kaszált buzarenddel, s annak a folytatásával, a lerakott
-fegyverek soraival, és azt a kaszás embert, a ki átkozódik, s homályos
-rémarcza Fabricziuséhoz hajaz. De erőt tudott venni magán, összeszorítá
-a fogait és az ökleit, hogy megrázkódott bele. Nem szabad neki
-elveszteni az eszméletét! Kényszeríté a szemeit, hogy hagyják ott azt a
-kaszált tarlót, azt az átkozódó rémet s lássák meg azt a másikat, azt a
-mosolygót.
-
-A főúr most már mosolygott kegyesen. A legyőzöttet megilleti a kegy.
-
-Közelebb huzta székét a szép hölgyhöz.
-
-– Megbocsásson szép asszonyom, hogy ily őszintén nyilatkoztam.
-Kegyelmednek a multban levő érdemei már meg vannak jutalmazva. Ha többre
-vágyik, szerezzen magának új érdemeket.
-
-S az a sovár tekintet megmagyarázta, hogy mik legyenek azok az új
-érdemek.
-
-A papagáj ott a rézkalitban úgy csattogtatta a csókokat, keverve az
-asszonyi rimánkodás, nyafogás jól utánozott hangjaival.
-
-Juliannának egyszerre lángveres lett az arcza.
-
-Szép festék az az ifju női arczon!
-
-S csak egy mozdulata a szempilláknak kellett volna hozzá, hogy e lángtól
-égő arcz a bűbáj varázsával legyen elárasztva; csak a szemérmes
-gyöngeségtől kellett volna aláhanyatlania azoknak a hosszú selyem
-pilláknak a kék szemekre, a mikben ilyenkor éjsugáros kék ég borong, s
-meg lettek volna szerezve az új érdemek. Hanem a szempillák nem azt a
-mozdulatot tették, de felnyiltak kerekre, s ilyenkor ezek a szép szemek
-zöldek, mint a dúvad szemei; a lángban égő arcz, ezzel a szilajon
-felnyitott szempárral, nem igéző, hanem fenyegető.
-
-A nő felállt és fejét büszkén fölemelte.
-
-Haragtól tompított, keserűségtől reszkettetett hangon rebegé:
-
-– Fogok új érdemeket szerezni!
-
-S azzal, még csak az etiquettszerű bók-görnyedést sem végezve, kisietett
-a kanczellár szobájából.
-
-A várakozási terem tele volt instáns néppel. Jámbor öreg matronák álltak
-és üldögéltek, irásaikkal kezeikben.
-
-A kilépő szép asszony tekintetéből rossz előjeleket olvashattak le. A
-hol így lángol az ég, ott vihar következik. Mankós lábú hadastyánok
-dörmögék magukban: «Si hoc in viridi, quid adhuc in arido?» (Ha a zöld
-ág is így jár, hát akkor a száraz ágra mi vár?)
-
-Meg is bukik ma minden esedezés, a mi ő kegyelmessége keze ügyébe kerül.
-
-Julianna futott a kapott sebével, mint a megnyilazott szarvas. Kereste a
-magányt, hogy tanácsot üljön magával, valjon kigyógyulhat-e ebből?
-
-Még nem akarta elhinni, hogy beteljesült a fején amaz öreg ember szava:
-«mikor legmagasabbra eljutottál, onnan essél le!»
-
-Nem tudta kiszakítani szivéből azt a nyilat: «meg lettél fizetve!» Ha
-igaz volna is, és ha ezernyi-ezer lett volna az összeg; ez a szó
-«megfizettünk!» kavicscsá változtatná az aranyat, a milyenné Szent
-László változtatta a kunok elszórt pénzét.
-
-Első gondolatja az volt, hogy Wratislawot keresi fel; hanem aztán jobban
-megérlelve letett róla: annak a pártfogása most csak rontaná az ügyét.
-
-Az új király elé is hasztalan vinné a panaszát, az ismét csak a magyar
-kanczelláriához utasítaná vele.
-
-Az eltagadhatatlan ezer arany miatt le kell tennie a lőcsei
-capitulatióba foglalt igényéről s ragaszkodni egyszerűen a Pálffy által
-a király nevében aláirt adománylevélhez, a minek a jogosultsága a
-szathmári békekötés pontozatain nyugszik.
-
-Ez pedig olyan alap, mint a gránit.
-
-Tehát Pálffy Jánoshoz kell fordulnia oltalomért a kanczellárral szemben.
-
-Azt tudta jól, hogy ezek ellenfelek, mert versenytársak.
-
-Egy közös országos titok: a visszatartóztatott decretum comœdiája,
-mindenkor igényt ád az abban főszerepet vitt tényezőnek magas
-pártfogójára és szövetségére apellálhatni.
-
-Csak azt kellett még megtudnia magas összeköttetései nyomán, hogy hol
-találhatja most meg a bánt?
-
-Annak még a szathmári békekötés után jó darab munkája volt, Munkács vára
-ostromával, melyet Rákóczy utolsó hű vezére, Sennyey István védelmezett
-az utolsó ágyúkkal.
-
-No de azok is elnémultak már; Pálffy János megkapta Munkácsot, s a
-várral együtt a nagyteremben halomra rakott százhatvankilencz császári
-zászlót, a mit a kuruczok harczaikban elfoglaltak.
-
-Most már Kassán van Pálffy s ott hozza rendbe a dolgokat.
-
-Hogy micsoda dolgokat hoz rendbe a bán? S miféle eszközökkel? azt nem
-mondták meg Korponaynénak; őt sem nagyon érdekelte, hogy ezek felől
-kérdezősködjék. Sietett utazni.
-
-Korponayné Gömörön keresztül utazott Kassára.
-
-Mikor Rozsnyótól Szomolnok felé haladt az országuton, csak egy
-kürtfuvásnyi távolban maradt el mellette a hatalmas várkastély,
-Krasznahorka.
-
-A míg csak láthatta ezt a várat, le nem vette róla a szemeit. Miket
-érzett? miket gondolt ez alatt? Csak egyet nem, azt, hogy kitérjen
-utjából s felhajtasson egy látogatásra oda.
-
-Pedig tehetné, Andrássynak nincs már felesége, özvegy embert látogatni
-szabad szép asszonynak, szalmaözvegynek.
-
-S ennél meg is találhatná azt a hatalmas pártfogót, a ki könnyebben
-segíthetne a baján, mint saját maga. Andrássy Istvánnak nem kerülne az
-nagyobb fáradságába, mint elhagyni a sziklafészkét, felmenni Bécsbe, ott
-az olyan főurat tárt karral fogadják, a mit kimond, ezt kivánom, már meg
-van adva. Csak tűrnie kellene a kitüntetését s az magától hullana az
-ölébe. Ha megmondaná neki valaki, mennyire várják odafenn, szinte
-neheztelnek érte, hogy oly soká késik magát prezentálni. Akkor aztán az
-édeskedvesnek csak egy elvetett szava kellene hozzá, hogy a szép asszony
-követelése erősebb alapot nyerjen minden békekötéseknél és
-capitulatióknál. Talán a szive is beszélt valamit.
-
-De még sem tehette, hogy felmenjen hozzá. Ez az egy ember volt, a ki
-előtt szerette titokban tartani igazi ábrázatját, a ki előtt óhajtott
-annak látszani, a minek a világ tartja: könnyelmű asszonynak. Inkább
-higyje róla azt, hogy a midőn őt szerette, szivből vétkező volt, mintsem
-megtudja azt, hogy minden ledérségeinek indoka egy rögeszmévé izmosodott
-vágy volt: egyetlen fiából nagy urat csinálni.
-
-Lehetetlen, hogy ő Andrássy Istvánnak elmondja ezeket.
-
-– Emlékezel-e rá, mikor a szófán a te nótádat vertem, a kedvest? mikor a
-hajamat a hajaddal összefontam, az aranyost? mikor az éjjeli órát
-siettettem a ráakasztott kulcsokkal? emlékezel-e még arra a forró
-csókra? Akkor csak arra gondoltam, hogy a vasketrecz kulcsait
-megkaphassam tőled s kiszabadíthassam azt a leányt, a ki Lőcse
-földalatti bejáratát el tudja árulni. Fiamra gondoltam és az árulásra;
-te magad csak egy súly voltál a mérlegben, a mely az enyimet magasabbra
-nyomja. S nézd, hogyan megcsaltak! Nem adják meg a díjt, a miért
-annyiszor vétkeztem, annyit elárultam! Még tégedet is hozzá!
-
-Nem. Andrássy István előtt soha sem lesz szabad neki elmondani ezt a
-panaszát. Inkább higyje őt elkárhozott szerelmes asszonynak; de ne
-felejtse el a szerelmét! de ne gyógyuljon ki a szive fájásából.
-
-És talán ő maga is igazán szerette ezt az embert?
-
-A krasznahorkai vár bástyaormán egy férfi alakot lát állni, a ki
-mozdulatlanul néz a távolba. Talán ő az? Talán ez is azt a hintót nézi,
-mely a fehér úton végig felveri a port maga után? Talán, ha a hintóból
-kihajolna s fehér kendőjével feléje intene, az a mozdulatlan alak is
-vissza intene rá. Azt sem tette, kiverte a fejéből a szerelmes emlékezet
-izzó csalképeit s futott tovább a rögeszméje után.
-
-Mindig azzal édelgette a kis fiacskáját: «majd hozok én neked aranyos
-hintót; ez az aranyos hintó futott előtte mindenütt szárnyas
-hyppogryphoktól röpítve; néha már azt hitte, hogy elérte, megfogta s
-megint elragadták előle a griffparipák.
-
-Mennyire szerette ezt a kis porontyot! s mégis úgy el tudta hagyni, hogy
-már fél év óta hírt sem hallott felőle. Az az öregapjánál volt
-Garamszegen, s oda nagy okai voltak Juliannának, ez idő szerint, el nem
-látogatni. (Az öreg úr fanatikus hive volt Rákóczynak: maga is vakmerő
-seregvezető, a míg egy villámcsapás idegkórossá nem tette, azóta még
-szenvedélyesebb ellensége mindennek, a mi a császártól jön.) Magánál sem
-tarthatta a kedves fiát Julianna. Ahhoz a nagy hajszához, a miben ő
-álomképe igért kincseit kergette, a gyermek nagy teher lenne. Egyre
-változtatnia kellett a szerepét. Vakmerő kalandornő, cselszövő
-diplomata, csapodár világhölgy, hős amazon, czifra divatbáb, paraszt
-korcsmárosné, tündér, boszorkány, minden lehetett ő, csak anya nem, a ki
-kis fia ágyacskája mellett virraszt s meséket mond az aludni nem
-akarónak.
-
-De ha egyszer meg lesz az «aranyos hintó»!
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Másnap este, Krasznahorka után eljutott Korponayné Kassa alá.
-
-Az akkori Kassát ma hiába keresné az ember. Magán a gyönyörű
-székesegyházon s a Szt.-Mihály templomán kívül csak néhány középület és
-főúri palota az, a mely eredetét ezen korig felviszi.
-
-A krónikák Magyarország öt királyi fővárosa között Kassát nevezik rangra
-elsőnek (Buda, Pozsony, Székes-Fehérvár, Nagyvárad a másik négy.)
-
-A hatalmas várnak, mely évekig tartó ostromokban egész seregek rohamát
-visszaverte, még csak egy köve sem látható már. S a város maga még
-hatalmasabb erősség volt, mint a vár; hármas kőfallal körülkerítve, mik
-ágyúkkal voltak megrakva. Megtörtént, hogy az ostromló éjjeli
-meglepéssel elfoglalta a várat, de még azzal Kassát le nem győzte; akkor
-a város harczolt a vár ellen.
-
-A hatalmas falaknak is alig van már nyoma, itt-amott, mint kerítés,
-támaszfal tűnik elő az új házsorok közül egy-egy időkormozta
-bástyadarab: a tornyos kapuk felvonó hídjaikkal eltüntek. Hát még a
-vízárkok sánczkarózataikkal! de még az a patak is, mely kétszáz év előtt
-Kassa városát szigetekre osztá, hogy harmincz hidon át kellett egyik
-utczából a másikba járni.
-
-Már messziről uralkodó méltósággal emelkedik ki a csupa palotákból
-alkotott belváros symmetricus tömbje, párkányos bástyáinak rámájában
-megkoronázva a Szent Erzsébet egyház monumentalis remek épületével. És a
-palotáknak nincsenek tetejeik. Magas rizalithfalak takarják a
-homlokzataikat s azokon belül lapos födélzetek vannak, ólommal, márvány
-lapokkal fedve. Fölül mind erkélyekkel ellátva, úgy, hogy a háztetőkön
-sétálni lehet. Az ostromlók tűzgolyói nem árthatnak nekik. A székes
-egyház harangtornyának teteje dúsan aranyozott réz, jegenyeként magasra
-emelkedő, felül az arany kakassal. (Ma már ez is változtatta alakját.)
-
-A külvárosokat tágas pázsitterek választják el a belváros
-bástyafalaitól, a glacis-kon szokták tartani a hetivásárokat, a mikre a
-vármegye minden népe felsereglik.
-
-Mikor Julianna a szőlőhegyek alá ért, az itató kútnál megállíttatá a
-hintaját, szokás szerint. Az utasok itt pihenőt szoktak tartani –
-tájékozás végett.
-
-Mert Kassán nagy a rend!
-
-A városnak két kapuja van: keleti és nyugati. De egyszerre soha sincs
-nyitva mind a kettő. Nehogy árulással lophassa meg a várost az ellenség,
-vagy a «martalóczság». Mikor az egyik kaput kinyitják, akkor a másikat
-bezárják. Mindenik kapunak két zárja van, az egyiknek a kulcsa a
-főbirónál van letéve, a másikat a katonai parancsnok birja. Mikor a zárt
-kaput ki akarják nyitni, száz katona vonul ki fegyverben s ugyanannyi
-polgár, buzogányokkal kezében, zeneszó mellett, s ezek őrzik ott a kaput
-és egymást, éjjel-nappal. Nem lehet itt árulást elkövetni.
-
-S hogy a heti vásárra jövő nép már a város alatt tájékozhassa magát,
-valahányszor az egyik kaput felnyitják, a toronyőr a harangtoronynak
-azon kapu felé forduló erkélyén egy óriási dobon mennydörgő nagyokat üt,
-hogy annak puffanását Gönczig is meghallani. Erről aztán a vásáros nép
-megtudja, hogy a két vásártér közül melyiken telepedjék le a szekerével?
-
-A belvárosba pedig behajtatni nem szabad. Oda csak hintónak engedtetik a
-bejárás. Magát a gyalog népet is csak csoportonkint eresztik be a kapun,
-s a mi ütő, vágó eszközt hoz magával, azt a kaputornáczban lerakatják
-vele.
-
-Ezen a napon a nyugati kapu felől hangzottak a jeladó dobütések, mely a
-székesegyház homlokzatával szemben nyilik. A dobütések után a torony
-öreg harangja kezdte rá a kongást, mély, búskomor, zúgó hangjával, még
-pedig úgy, a hogy tűzvész alkalmával szokott kongni a harang, csak a
-féloldalát ütve.
-
-Valami veszedelem van odabenn.
-
-Korponayné látta, mikor a vásártéren végig hajtatott, hogy a vidékről
-feljött vásáros nép odahagyja a szekereit, s tódul a megnyitott kapu
-felé, alig tudott a hintajával lépésben haladni a sokaság között.
-
-A felvonó hidnál aztán épen megtorlott a tömeg, a drabantoknak úgy
-kellett furkósbotokkal utat nyitni a hintó előtt, hogy a kapun keresztül
-mehessen.
-
-Valami veszedelem van itt; pedig füst nem látszik, hogy tűzveszély
-volna.
-
-– Mit jelent ez a harangfélreverés? kérdé Julianna a kapuőrség
-parancsnokától.
-
-Az régi ismerős volt, hajdani kurucz hadnagy, most pedig hadnagy a
-császáriaknál, nevén szólítá Korponaynét. Ő is a lőcsei kapitulatio
-alkalmával szegődött át, hogy ne ismerte volna a «lőcsei szép asszonyt»?
-a kié az oroszlánrész ebben a munkában; de inkább igen nagy tisztelője
-volt.
-
-– Nincs semmi veszedelem, nagyságos asszonyom! Csak tessék igyekezni a
-szentháromság piaczra, épen jókor fog érkezni a nagy parádéra. Ugyan
-sajnálom, hogy nem lehetek kisérője. De nekem itt kell rostokolnom ezen
-az átkozott vártán, hogy el ne lopják a várost, de majd rendelek
-kegyelmed kocsija mellé két drabantot, hogy szabadítsanak utat a népség
-között. Hej, hogy én nem láthatom azt a czifra dolgot.
-
-«Nagy parádé! Czifra dolog!» Most már maga Korponayné is kezdett
-kiváncsi lenni, hogy mi lehet az? s igen kedves szolgálatnak vette, hogy
-a két drabant az alabárdjaival megkönnyíté az előhaladását az egyre
-sűrűbbé tömörülő néptömeg között.
-
-Úgy látszott, mintha az egész vidék felcsődült volna a kassai főutczára,
-a mit a hajdan emlegetett patak hasított kétfelé, közepén egy kis
-szigetet képezve. Ezen a helyen áll most a pestis emlékére, királyi
-bőkezűségből emelt szoborcsoportozat, abban az időben pedig egy lánczos
-kolonczokkal körülfogott emelvény foglalta el a helyet, öt széles
-kőlépcső talapzatán egy három oldalon mellvéddel zárt négyszögű márvány.
-
-De sok vér csorgott le hajdanában a négyszögű kövek eresztékei közt:
-bűnös kalandorok, vétkes szép asszonyok, vitézlő szabadsághősök,
-hitbuzgó vértanúk kiontott vére. Ez volt a vesztőhely.
-
-Ha valaki összeszedné a történet lapjaiból a rémjeleneteket, a mik e
-szinpadon lejátszattak, mióta Nagy Lajos király vérhatalommal ruházta
-fel a várost!
-
-Oldalt e szomorú sziget mellett állt III. Ferdinánd király palotája,
-melyből Rákóczy alatt kiüzték a jezsuitákat; az utolsó harcz alatt
-ugyanazt a kassai főkapitányok használták; nemrég még a kuruczok; most
-már a császáriak. A palotának a kapuja felett izmos oszlopokon nyugvó
-kőerkély volt, a minek kőpaizsáról a czímert lekopácsolták valamikor; de
-a kőoroszlán ott tartá körmei közt a bíborszín zászlót, a kétfejű
-sassal; a miről mindenki tudhatta, hogy ott maga lakik Pálffy János, a
-főhadvezér.
-
-A hol a főutcza piaczczá szélesül, ott négyszöget képezve zárja be a
-tért három sor muskétás és katona. A székesegyház felőli téren s a
-főhadparancsnokság épülete előtt pedig két erős csapat dragonyos
-lovasság van felállítva.
-
-Az utcza két oldalát képező épületek ablakai tömve vannak kiváncsi
-nézőkkel, minden ház teteje tarkállik a néptől; az egész város itt van,
-a falusiaké az utcza.
-
-Korponayné hintójának lehetetlen tovább hatolni, az Arany bárány
-vendéglő bejáratát elzárta a lovasság; kénytelen ott maradni a
-népsokaság között.
-
-És még most sem találja ki, hogy mi lesz az a czifra dolog, a minek
-annyi bámulója csődült össze?
-
-Talán most hirdetik ki ünnepélyesen a szatmári békekötést?
-
-Csak akkor támadt előtte világosság, mikor a körül csoportosuló nép
-elkezd kiabálni: «Ott jönnek már! Az az! A medvebőrsüveges!»
-
-Még csak a medvebőrsüvegét látni, de majd nem sokára látható lesz a
-skarlátvörös palástja is, a mint az emelvény kőfokain fellépdegél; a
-vörös dolmánya, s a bőrtokba dugott hosszú nagy pallosa. Ez a hóhér!
-
-Utána hozza két csamangó az alacsony tölgyfaszéket, a minek kurta lábai
-és támlánya vasszorítókkal vannak ellátva.
-
-Itt kivégzés készül.
-
-Juliannának erre a látványra zúgni kezdett az agya. Nem volt ő
-elkényeztetve: gyakran látott csatákban vérontó jeleneteket; a szeme
-láttára harczoltak néha azok, a kiket szeretett; s azután az akkori idők
-megszokott halálneme volt az, hogy a nagy emberek fejét levágják, mint,
-hogy ha azt halljuk, hogy a hajós a vízbe fuladt. – De azért mégis
-zsibbadás szállta meg eszét és idegeit, mikor megtudta, hogy ez a
-vesztőhely itten, s hogy nem menekülhet innen: végig kell várni, a míg
-le lesz játszva a «czifra dolog.»
-
-A hóhér levetette a palástját s lehuzatta magáról a legényeivel a veres
-dolmányát. Látszott a tekintetén, milyen büszke arra, hogy őt most
-annyian nézik és rettegik.
-
-«Ott jönnek az urak!» kiabált most a népség, a palota erkélye felé
-mutogatva.
-
-Korponayné odanézett s az erkélyre kilépegető urak között több ismerőst
-talált, azok között volt Pálffy János maga, aranytól ragyogó
-díszöltözetben; ő maga az erkély közepén áll, a többiek körüle
-sorakoznak.
-
-Most trombitarecsegés hangzik: a kapu előtt álló lovasság kétfelé
-bontakozik s a szabadon hagyott térre a kapugádor alól előjön egy
-csoport férfi, a kiknek csak a fövegeit látni; egy közöttük fedetlen
-fővel van.
-
-Annak az egynek az arczát nem láthatja Julianna; mert az elitéltet
-háttal vezetik a vesztőhely felé.
-
-Most újabb trombitaszóra egy hivatalos zamatú hang olvas fel valamit: az
-bizonyosan a halálitélet. Nem érteni belőle semmit; csak az hallik, hogy
-valaki nagyon kiabál.
-
-Az itélet felolvasása alatt a polgárok leveszik a fövegeiket.
-
-Mikor vége van, egy katona jön az erkélyre Pálffy Jánoshoz. Ez a
-szokásos kegyelemkérő, a ki a fekete pálczát nyujtja.
-
-A főparancsnok ketté töri a kegyelem botját s ledobja az utcza
-kövezetére.
-
-Ekkor felzendül a lovasságtól körülvett tér közepéről valami mélabús
-karének, a lutheranus diákok éneklik a gyászdalt a halálra-menőnek.
-
-«Nostrast végeznek ki!» jegyzi meg Julianna magában.
-
-Az a névtelen iszonyat, mely egész testét reszketésben tartá, úgy
-készté, úgy kényszeríté, hogy vesse magát hátra hintaja belsejébe, huzza
-be a bőrfüggönyöket, rántsa a fejére a palástját, hogy ne lásson és ne
-halljon többet semmit! – De a kiváncsiság erősebb volt a rettegésnél.
-Addig csak takarva tudta tartani a szemeit, a míg a gyászének hangzott;
-hanem a mint annak vége szakadt s a népzúgásból kivehette, hogy a nap
-hőse ott áll már a halál trónusán, erőt vett rajta az ösztön, s egy
-pillanatra oda tekintett a vesztőhelyre.
-
-Felsikoltott. Az a férfi, a ki ott a vesztőhelyen áll, Czelder Orbán.
-
-Olyan szép most az alakja! Nincs asszony, a ki most belé ne szeressen
-ebben a pillanatban! Olyan délczeg, méltóságteljes, az arcza ragyogni
-látszik.
-
-A nép zúg, az ablakokból sírás hangzik; e nagy zajban ki hallaná, mit
-sikoltoz ez az idegen asszonyszemély, a ki a tömeg közé szorult
-hintajából kihajlik s oda kiabál az erkélyen álló főurakhoz s a két
-kezében egy szétterjesztett irást lobogtat feléjük. «Kegyelmes úr! Te
-Pálffy bán! Itt van a szatmári békeszerződés! Te irtad alá. Amnestiát
-adtál mindenkinek! Megesküdtetek rá! Él az Isten, a ki meghallotta!
-Kegyelmet! Igazságot! Emberek! Nagy urak! Erős Isten! Ne hagyjátok a
-vérét ontani! Hát nincs Isten? Nem hall ég, föld, senki!?»
-
-Dehogy hallgattak rá! Hiszen ilyen kiabálást más asszonyok is szoktak
-produkálni, az az ő virtusuk.
-
-Most az elitélt a magas emelvényről a néphez kezd szólani. Csak egy pár
-szavát hallani: «szabadság! haza!» a dobok repedésig recsegnek,
-elnyomnak férfihangot, asszonysikoltozást, el a szörnyűködés kitörő
-zúgását.
-
-Valami villámlik a levegőben.
-
-A napsugár villant meg a hóhér pallosa tükrén.
-
-A másik perczben aztán elégedettség morajává alakul át a néptenger
-zúgása. «Nagyon szépen levágta!»
-
-A halál szolgája üstökénél fogva emeli fel magasra a hirhedett
-kuruczvezér fejét.
-
-Az az asszonyszemély ott a piros hintóban rongyokra szakgatja a kezében
-hánytorgatott irást, marokkal szórja azt arra felé, a hol az ő hatalmas
-pártfogója ott az erkélyen – most épen hátat fordít.
-
-A szathmári békekötés másolata volt az az írás. A szél, mely
-tudvalevőleg minden kivégzésnél fel szokott támadni, szerteszét
-repkedteti az iratrongy libegő pilléit: – a halál boszorkánypilléit.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Hová és merre most?
-
-Közöttük a tenger! Ő és hatalmas pártfogója között. Nagyobb veres
-tenger, mint a milyenen Mózes átvezette a népét: – Czelder Orbán
-kiontott vére!
-
-Nem akart érzékeinek hinni, nem akarta a szemeinek, füleinek elhinni,
-hogy ez valóság lehetett, hogy az a legmagasabb polczon álló magyar
-főúr, Pálffy János, a ki nemzete kibékítését oly merész felhasználásával
-minden lehető és lehetetlen eszköznek sietett végrehajtani, a legelső
-lépését azzal kezdje meg, hogy vérpadra hurczolja azokat a
-szabadsághősöket, a kiknek az arany függő pecsétes királyi szerződés
-általános bűnbocsánatot biztosított; hogy ugyanazt a Czelder Orbánt, a
-kit a német tábornok, a külföldön született idegen, a szigorú tábori
-regulától elkérgesült szívű zsoldos, szabadon bocsát, egyszerű
-előmutatására annak a békeszerződésnek, a minek a létéről ő tudomást sem
-tartozott venni, hogy ugyanazt a derék hőst, a kuruczok bálványát, a
-csatamezők daliáját, maga az a Pálffy, a ki azt az országos szerződést
-aláírta, hitetlenül elfogassa, és rendes birái nélkül az ország
-törvényei kigunyolásával kivégeztesse!
-
-Kit védelmez hát meg akkor az a telefirkált papiros?
-
-Azt ugyan Korponayné megtudhatta volna, ha felmegy Pálffyhoz, hogy mi
-oka volt neki Czelder Orbánt lenyakaztatni, de mégis jobban tette, hogy
-nem kérdezte.
-
-Igen rossz órájában találta volna a bánt.
-
-A vitéz kurucz ezredes mondott valamit akkor, a midőn a börtönajtóban
-azt kiáltá a hintajában ülő megszabadítójának: «mire megujul a hold, a
-nap is meg fog ujulni.»
-
-Voltak, a kik ezt a szót feljegyezték, voltak mások, a kik értelmezni
-tudták és aztán megint mások, a kik utána jártak.
-
-Mert Czelder Orbán az a makacs ember volt, a kit holmi olyas
-csekélységgel, mint a saját visszaajándékozott feje, nem lehetett
-lekenyerezni. Azért, hogy a vérpadot átugrotta, ő soha egy órára sem
-szünt meg ott folytatni, a hol elhagyta.
-
-A «Fekete hegyektől» a «Fehér hegyekig» nagyon sok szép regényes tájék
-van. Azoknak a rejtekeit mind jól ismerte a kurucz vezér. Tizenkét
-esztendeig mind azt tanulta. Hol őt kergették ott, hol ő kergetett mást.
-Szétverték a seregét? Eltünt az egyszerre, mintha a föld nyelte volna
-el. Mire megujult a hold, megint talpon volt a sereg, mintha csupa
-lepkebábból pattant volna elő. S fegyvere volt elég: ki tudja hol vette.
-Évtizeden át folyt ez a mulatság. Ismert ő már ottan minden falut, a nép
-szájait, a verekedésre kész nemes legényeket, a hadakozó papokat, a
-kibékíthetetlen csizmadiákat. A bibor és paszománt pacificálva van már,
-de még a darócz szűr nincs megfordítva! a sarkantyús csizma leszállt már
-a kengyelből; de még a bocskor talpon van! Az urak és uraságok, a
-főméltóságok hadd alkudozzanak; a nép «veto»-ja még hátra van.
-
-Alig, hogy a késmárki börtönnek hátat fordíthatott, sietett a fekete
-hegyek közé, felbiztatta, feleszelte a falvaiba hazatért hajduságot,
-rendezte az új népfelkelést, összeakadt egy magához hasonló kurucz
-ezredessel, Pongráczczal, Ocskay Lászlónak hajdani vitéz alvezérével;
-ketten együtt merész tervet koholtak ki: Pálffy bánnak volt az szánva.
-Csak egyben számították el magukat: azt nem vették eszükbe, hogy az
-ellenség, a kit meg akarnak lepni, maga is magyar; a királypártra áttért
-kurucz maga is érti a régi stratagémát, a merész vállalatnak siralmas
-vége lett. Czeldert megrohanták a maga erdejében, Pongrácz elmenekült a
-kelepczéből; ő pedig magára maradva, foglyul esett; úgy vitték el
-lánczok közt Kassára. S biz a jámbor kuruczok, a kik arra vártak, hogy
-zászlóval a kezében jön közéjük s akkor mellé állnak, a labanczra
-másznak: azt is csak eljöttek megnézni, mikor a hóhér megsuhintja a
-híres vezér feje fölött a pallost, s azt mondják rá: «ugyan jól
-leütötte!»
-
-Tehát nem hitszegő módra végeztette ki a békekötésben biztosított
-amnestia daczára a vitézt Pálffy János, a hogy Julianna, s vele együtt
-az egész világ hitte, a ki a felolvasott itéletet nem hallotta; hanem
-egy újabb felkelési kisérletért; – és ha Korponayné ezen a napon a bán
-elé járult volna, daczára a szépenkérő szemeinek, biztatás helyett a
-legkiméletlenebb szemrehányásokat kapta volna; mert ő volt az egyenes és
-közvetlen okozója ennek a veszedelemnek, a ki Czelder Orbánt a késmárki
-börtönből kikönyörögte s ezzel a diadalával úton-útfélen minden
-ismerősének eldicsekedett, nem gondolva Löffelholz bölcs óvásával, hogy
-erről mélyen hallgasson. Most ezzel még Löffelholznak is boszúságot
-szerzett.
-
-Így állt a szekerével ott rekedve a néptömeg közepett a kassai piaczon.
-Máskor legalább a lelke tudott repülni és látni, most az is béna volt és
-vak.
-
-Mikor ezt a csupa emberfejekből álló tengert látta, hallotta, érezte
-maga körül, azt képzelte, hogy neki ebbe a tengerbe bele kell fuladnia.
-
-S hol ennek a tengernek a partja?
-
-A milyen széles az ország, olyan széles ez a néptenger; s annak minden
-hulláma ellensége a benne kétségbeesetten uszónak.
-
-Ő az egyedüli hajótörött rajta.
-
-Mit küzdött, mit áldozott azért, hogy a czélhoz jusson!… Hitvesi
-hűséget, családi boldogságot, az otthon édes nyugalmát mind koczkára
-tette… s a mit nyert helyébe, tiltott boldogságot, lángoló szerelmet,
-azt is utána dobta… okos emberekből őrjöngő bolondokat csinált… egy
-ártatlan lánykát, ki hozzá gyermekül ragaszkodott, megátkoztatott a
-saját apjával, s az átokból maga is kivette a részét, beleavatkozott az
-óriások harczába s bálványokat segített ledöntögetni… s szerzett magának
-utoljára olyan nagy hírt, nevet, hogy minden ajtót becsapnak előtte, s a
-piaczon ujjal mutogatnak rá, s még a világtörténetben is ott fog az
-maradni, a hol legsötétebb a folt.[1]
-
-És mind ezt miért? Mit nyert vele? Egy kártyavárat, a mire ráfujtak s
-összedült.
-
-Hát ezért kellett egy tél, tavasz, nyár évadján keresztül nélkülözni
-annak az édes csevegő gyermekajknak mindennapi csókját?
-
-Csevegő gyermekajk!
-
-A parttalan nagy ellenséges tenger közepett van még egy kis sziget, – a
-mit az a gyermek játékszereivel körülrak; itt egy pálczaló, ott egy
-zengő körte, meg egy doboló nyul, aztán egy fakard, egy tábornokkalap
-czifra papirosból, a varázskör egész zodiacusa.
-
-Az aranyos hintót nem hozzák el a játékszerek közé, hanem hoznak
-helyette egy összetört, kifacsart, minden hitétől, és minden reményétől
-megfosztott nyughatatlan szívet.
-
-Korponayné még az nap elutazott Kassáról, a nélkül, hogy az egész
-városban egy uri emberrel is szóba állott volna.
-
-Mikor kihajtatott a kapun, még egyszer találkozott egykori imádójával.
-Oda volt neki a feje tűzve egy hosszú póznára. Erős szél fujt, a fej
-köszöngetve bókolt, agyiő szép asszony!
-
-
-
-
-XXXII. FEJEZET.  EGY EMBER, A KI SENKITŐL SEM FÉL, CSAK AZ ÚR ISTENTŐL S
-EGY GYERMEK, A KI SEMMITŐL SEM FÉL, MÉG A HALÁLTÓL SEM.
-
-Garamszeghi Ghéczy Zsigmond volt az az ember, a ki arról volt nevezetes,
-hogy senkitől sem félt a világon.
-
-Minden forradalomban, összeesküvésben, a mi csak Bethlen Gábor óta
-lefolyt Magyarországon, ott kellett neki lenni.
-
-A Zrinyi-Nádasdy összeesküvés leveretése után egy odvas fából nézte,
-mikor a vezértársát, Köröskényi Gáspárt Kobb Farkas, császári vezér,
-huszadmagával karóba huzatta; ő lett volna a huszonegyedik, ha
-rátalálnak.
-
-Azt mondta rá: «csigavér!» A mint kimenekülhetett az egyik
-veszedelemből, sietett a másikba, fel az öreg Tökölyhöz, Árva várába,
-annak az egész ostromát végig kiállta s mikor már elfoglalták a várat, ő
-volt az, a ki a fiatal Tököly Imrét földalatti pinczeboltokon keresztül
-megszökteté s aztán az embernemjárta hegyszakadékon át az üldözők
-seregei közül kimenekíté.
-
-Akkor az erdélyi összeesküvők közé állt, azoknak az izeneteit hordta a
-portához, folyvást két pallos között válogatva, hogy melyiknek jobb az
-éle, a török szultáné-e vagy Apafi Mihályé. Épen csak a szele érte mind
-a kettőnek, mikor elugrott előle.
-
-Épen úgy nem törődött vele, mint a hogy nem törődik az ember egy
-mellette elhajtó kocsival, a mi bizony elgázolhatta volna, ha el nem
-ugrott volna előle.
-
-Hogy egy pár vértörvényszéknek a halálitélete, mint az eperjesié, meg a
-kassaié, ő kegyelmének a fejvétele végett, minden város kapujára ki van
-szegezve, az már csak az álmát sem rontotta el; hiszen minden vételnél
-kettőn áll a vásár.
-
-Egyszer megcsipték már éjjel, bujdostában, Fügedi Nagy Endre házánál s a
-pozsonyi törvényszék elé hurczolták a szállásadójával együtt. Kettőjük
-közül az egyiknek a fejét ott kellett hagyni. Az övé volt súlyos
-vádakkal terhelve, Fügedyé csak azzal, hogy őt szállásra befogadta.
-Azonban Fügedynek nagy dominiuma és sok pénze, kincse volt, ő neki pedig
-csak egy udvartelke és a rézbányája, a min nem lehet a biráknak
-megosztozni, tehát levágatták Fügedynek a fejét, az övét pedig futni
-hagyták a maga lábán.
-
-Még ez a csere sem gyógyította ki a vakmerőségéből. Ha a császár ellen
-nem mehetett, neki fordult a papoknak. Feluszította a népet a
-templomfoglaló váradi püspök, Várady György ellen s azt Turalukán
-félholtra verette. Ezzel aztán magára vonta az egész papság és jezsuita
-rend haragját.
-
-Ekkor volt csak elemében!
-
-A míg a császári vezérek Kendével, Szuhayval dulakodtak a Sajó mellett,
-ő felbiztatta a lutheránus tótokat Árvában s azokkal megrohanva Árva
-várát, azt nagy hirtelen elfoglalta s onnan kezdte el a
-Pilátus-kergetést. Árva várát ugyan nemsokára visszafoglalták a
-császáriak, de Zsigmond úr szépen kimenekült a várból egy megölt Pálffy
-ezredbeli muskétásnak az öltözetében s fittyet vetett az akasztófának, a
-mire aztán helyette a jámbor Pika Gáspár birót huzatta fel Spork
-tábornok.
-
-Hát hiszen a kit megkaphatott, ő sem sajnálta azt válogatott
-halálnemével költöztetni ki ebből a világból: az elfogott jezsuitákat
-csalánban, tövisben hengergetteté meg, csupaszon az utczákon végig
-tánczoltatta korbácsütésekkel, a meztelen sarkaikra patkókat veretett s
-hátukon dohányt vágatott (a hogy ezt a katholikus rendek a soproni
-országgyűlésen felpanaszolták.) Ha ezért némely társai szemrehányást
-tettek neki, azt mondá: «hát mikor az oláh elevenen nyuzza meg a
-kecskét, hogy porhanyóbb legyen a husa!» A kecske pedig csak kiméletre
-méltóbb állat, mint a labancz.
-
-Ő vállalkozott Absolon Dániellel (akkor még nagy jó barátjával) Varsóba
-kimenni s ott az osztrák követnek csaknem a füle hallatára, megkötni a
-szövetséget a francziával, a minek aztán meg is lett a gyümölcse: a
-Tökölyi Imre-féle támadásban.
-
-Zsigmond úr ezt is végig verekedte. Egynehányszor úgy vágta magát
-keresztül hatalmas öklével, kardjával az ellenség sorain, mert soha sem
-akarta elhinni, hogy a kuruczok elvesztették az ütközetet; de ez nála
-veszedelem számba sem ment, ez csak mulatság volt. S ha sebet kapott,
-hát ez nála csak helyettesíté az érvágást, a mivel úgy is tartozik
-minden okos ember a diæteticának minden æquinoctiumkor.
-
-Hogy Zentánál egy egész éjszakát a halottak közt fekve töltött: ezt
-számítá a legédesdedebb álmai közé, s mikor aztán a hold lementével
-előbujt a hullagarmadából s keresztül úszta a Tiszát, a míg ellenséges
-őrök golyói mellette csapkodtak le a vizbe, ez rá nézve csak egy kis
-fürdői sport volt.
-
-A híres Józsa István prédikátort, a kuruczok hatalmas vezérét, a kit a
-labanczok elfogtak s Kassán fogva tartottak, ő szabadítá ki vakmerő
-furfangossággal a börtönéből, s akkor e népvezérrel együtt megrohanta a
-bányavárosokat s azokból a császáriaknak tömérdek ezüstjét, aranyát
-szekérszámra elzsákmányolta. Rövid időn aztán Józsa István árulóvá lett,
-elpártolt a hiveivel együtt a királyiakhoz; Ghéczy Zsigmondot ez sem
-hozta zavarba, meg maradt hiveivel utána ment a hűtlen jóbarátnak s azt
-Tállya körül utolérve, megtámadta, seregét szétverte, őt magát megölte,
-a sok ezüst, arany kincset elrejté valahová, úgy, hogy azt meg nem tudta
-senki. Mivelhogy a maga szükségére nem adott ki több pénzt, mint
-akármely napszámos, csak ha háborura, zenebonára kellett, akkor nyult az
-elrejtett kincsekhez.
-
-Mikor Tököly Imre Teleki Mihálylyal összejött Somlyón, barátságos
-lakomára, a minek kibékülés volt a czélja a két magyar fővezér között
-(mivelhogy Tököly visszaküldé a jegygyűrűt Teleki Mihály leányának), hát
-akkor mind a két nagy úr igen gyanakodott a másikra, s nem mert a
-lakomán a feltett boros kupához nyulni, pedig ugyancsak tele voltak
-töltve a «verejtékes» ezüst kancsók, azt hitte mindenki, hogy a bor meg
-van mérgezve: hát akkor egyedül Ghéczy Zsigmondnak volt az a «disznó
-szive», hogy felragadjon egyet a rettegett kupákból, s azt fenékig
-ürítse a jó barátságra. Ezzel a bátor tettével lett aztán megtörve a jég
-a két főúr között.
-
-De még jobban bebizonyítá Ghéczy Zsigmond semmi látható és láthatatlan
-lénytől nem félő természetét, mikor a nagy háború közepett kitört a
-keleti dögvész az országban: úgy hullott az ember, mint az őszi légy.
-Maga Ampringen uram, a híres kormányzó is szedte a sátorfáját s úgy
-elinalt az országból, mintha soha proclamátiót nem adott volna ki; hát
-akkor Ghéczy Zsigmond csinálta meg azt a tréfát, hogy a mely városból a
-labanczok a dögmirigy miatt kénytelenül kitakarodtak, ő abba rögtön
-beköltözött a kuruczcsapatjaival, s nem félt lefeküdni abba a
-nyoszolyába, a miből előtte egy nappal egy labanczvezér szállt alá
-poklokra.
-
-De hogy mennyire erős szive vagyon, s hogy nem fél semmi teremtett
-lélektől, azt a két háboru közti interregnum alatt bizonyítá be
-legjobban: a Tököly és Rákóczy közötti időszakban.
-
-Ekkor már ötven esztendős volt s ilyen idős korában szánta rá a fejét,
-hogy megházasodjék.
-
-Ez már a vakmerőségnek az igazi netovábbja.
-
-Ebbe a merész vállalatba aligha bele is nem törött Ghéczy Zsigmondnak a
-fejszéje. De annyi bizonyos, hogy a Garamszegi Ghéczy családfa levelei
-között e név után: I. Zsigmond, nem áll ott parenthesisben, a hogy
-minden többi névnél szokás, a hitves társnak a neve; hanem csak alája
-van írva, hogy a leánya volt Julianna, Korponay Jánosné.
-
-Azt sem tudni hová lett az asszony, a ki Juliannának az anyja lehetett?
-Megölték? Elzüllött? Semmi szó nincs róla.
-
-Ellenben azt tudni, hogy Juliannát kora gyermeksége óta Absolon Dávidék
-nevelték, együtt a saját leányukkal; azt az apja, saját veszedelmes
-kalandozó életmódja mellett magánál nem tarthatta, Absolonéknál pedig
-igen jó nevelésben részesült, ők a fejedelmi pompával ékeskedő Munkács
-várában laktak, a családfő Tököly belső titkárja, megbizott embere,
-Zrinyi Ilonának legbuzgóbb híve volt, a míg el nem árulta.
-
-Munkács vára és Zrinyi Ilona elárulása után Ghéczy Zsigmond hazavitte a
-leányát Absolonéktól, akiknek az egész pereputyjukkal együtt örök
-halálos boszut esküdött, megtagadva minden eddigi jó barátságot egymás
-között.
-
-Otthon Gömörben a szép hajadon, a ki már akkor tizenhat éves volt,
-megismerkedett a szomszéd Murány vár kapitányával, Korponay Jánossal, a
-ki beleszeretett, s megkérte a kezét.
-
-Ghéczy Zsigmond azt a föltételt szabta a kérő elé, hogy térjen át a
-Rákóczy pártjára.
-
-Hogy Korponay János otthagyta a császári zászlót, s átpártolt a
-fejedelemhez, azt szó nélkül megmagyarázzák Julianna veszedelmes szép
-szemei. A labancz vezérből kurucz lett, egy kacsintó szempillavágásért.
-
-Ghéczy Zsigmond már akkor közelebb járt a hetvenhez, mint a hatvanhoz.
-
-Szép, hatalmas öreg ember volt, egész sátort képző sűrü, fehér hajjal,
-nagy, hullámokban aláomló, ezüst csillogású szakállal.
-
-Az eretnek kuruczok, a kik a szentségeket nem igen respectálták, úgy is
-hitták maguk között, hogy az «öreg úr Isten». Neki magának is tetszett
-ez a titulus, s nagy önelégültséggel szokta végig húzogatni a tíz ujját
-a hosszú szakállában, s szándékosan is odaállt a pápista templomban az
-oltár elé, hadd tünjék fel, milyen nagy a hasonlatossága az ő halandó
-fejének azzal a képpel, a melynek jelvényében a teremtőt tisztelik.
-
-Pedig hát nem jó az Istennel komázni!
-
-Három évvel a lőcsei catastropha előtt történt az az eset az öreg kurucz
-vezérrel, hogy egy juliusi délután ágyuöntéshez való rezet szállított
-társzekerekkel a sztraczenói völgyön át Kassa felé, s a zivatar útban
-kapta, kezdte záporral, folytatta jégesővel, Zsigmond úr káromkodása
-versenyzett mind a kettővel. Mikor legjobban osztaná az instructiókat a
-mennydörgő mennykőnek, hogy hová csapjon le, az egyszer csak kapja
-magát, úgy bele csap abba a szekérbe, a melyen maga Zsigmond úr ült,
-hogy ő már csak azt a recsegő hangot hallotta, a mi a lecsapó
-villámütést megelőzi, s a mi hasonló ahhoz, mintha ezer deszkaszálat
-repesztenének egyszerre szilánkokká. Jó szerencséje, hogy a szekér tele
-volt rézrudakkal, a villám azokon oszlott szét, őtet csak a lángja
-perzselte meg, a tigrisbőr kaczagánya volt a vállán s a mennykő a
-macskaszőrt nem szereti. Hanem azért mégis alig tudták magához téríteni,
-s a teste a jobb vállától a sarkáig, olyan fekete lett, mint a pukovai
-posztó.
-
-Ettől a villámcsapástól fogva nagyot változott az öreg úr természete. Az
-előtt lármás kötekedő volt, most hallgatag gyanakodó lett, senkinek sem
-hitt; fürkésző, kételkedő tudott lenni, a ki máskor hebe-hurgya, és
-nyiltszivű volt, s a rettenthetlen férfinak voltak órái, a mikben
-gyávaság lepte meg.
-
-Mikor valami zivatar közeledett.
-
-Azt ő előre megtudta érezni. A villám ütötte váll olyankor sajátságosan
-bizseregni kezdett. Ilyenkor nem lehetett vele emberi dolgokról
-beszélni. Egy csinyt tett gyerkőcz megfenyítésére nem volt elég erélye.
-S ha a mennydörgést meghallotta, a hangja egyszerre megvékonyodott,
-olyan lett, mint egy kappané, arczkifejezése a tehetetlenség makutyi
-mélaságába lágyult bele, nem tudott egyebet, mint az istennyilától
-félni.
-
-Még akkor azt hitték, hogy a villám afféle Zeus által használt
-zsebpisztoly. Aristoteles nyomán a tudós világ égékeny levegőnek
-tartotta, a mi a felhők surlódásától meggyullad. Még akkor Franklin nem
-született.
-
-Tehát az lett az egyedüli félelme Zsigmond urnak: az «Isten haragja».
-
-Ő azonban tudós ember volt: kitanult bányász és chymista; dobsinai
-bányájában, rézen kivül, piskoltot és kénesőt is termelt s azokkal
-messze külföldre elpályázott. Az ilyen tudós tudja a módját, hogy kell
-magát a halandó embernek a földfeletti hatalmak ellen megvédeni.
-
-A mennykőnek már akkor is kitanulták a sympathiáit és antipathiáit.
-Tudták, hogy mik azok az elementumok, a miket a villám perhorrescál.
-
-E czélból Ghéczy Zsigmond egész stratagémát készített magának, a mivel
-megvédje magát a rettegett Isten haragja ellen.
-
-A legbelső szobája közepén volt egy gömbölyü asztal lignum sanctumból,
-annak a teteje be volt öntve gyantával, azon volt egy embermagasságú
-kalitka üveglemezekből, a mik spanyolviaszszal voltak egymáshoz
-ragasztva, fölötte pedig egy selyemernyő volt kifeszítve halcsont
-bordákra.
-
-A mint egy villámlást meglátott, vagy egy mennydörgés moraját meghallá
-Ghéczy Zsigmond, egyszerre abba hagyott minden dolgot, discurzust, édes
-álmot, nyakába keríté a fekete macskabőrből varrt palástot s beült az
-üveg kalitkába.
-
-Innen az «insulából» várta végig a zivatar elmultát.
-
-Fenyegethették ott akár tüzzel, akár vassal, nem félt ő semmitől, csak
-az úr Istentől.
-
-Itt aztán igazán tréfás alak volt: egy Jupiter, a ki fél a mennykőtől.
-
-Pedig ez a rettegés nála igen komoly betegség volt. Tudta jól, hogy
-mennyire erőt vett az idegein, s gyülölte s rettegte saját magát, a
-miért ebben az egyben úgy el lett gyalázva. Csak télen volt élő ember, a
-mikor a mi klimánk alatt nincsenek zivatarok, nyáron holt ember volt.
-Tudta jól, hogy Szentgyörgy nap után nem vehet kardot a kezébe, mert a
-mint egyet dördül az ég, el fogja dobni a kezéből, nem ülhet lóra, mert
-az a végzetes villám a minap még a sarkantyut is leszakította a
-sarujáról.
-
-Pedig ha valamikor, most volt egy egész világ terhe a vállán.
-
-Eddig is ott volt, csakhogy az eddig egy fennálló világ volt, könnyü
-volt emelni, de most egy összeomló világ lett belőle!
-
-Voltak, a kik nem hitték el, hogy vége mindennek. Ujra is lehet azt
-kezdeni.
-
-A kibékülhetetlenek őse, tanácsadó lelke volt Ghéczy Zsigmond.
-
-Elrejtőzve a gömöri hegyek egy olyan szakadékában, a mi félre esik
-minden hadjárás útjából, maga a lakóháza egy mély völgy fenekén,
-elrejtve régi bányahordás kupjai közé, toronymagas fenyőfák sűrüjébe, a
-honnan annyi lik-luk vezet hegyoldalba vájt tárnák folyosóiba, hogy
-azokba egy dandárt el lehet rejteni, minden fajta szökevénynek menedékül
-szolgált a háza; hát ha a szomszéd Dobsina meg volt is rakva
-labanczokkal, a kik az erdők útjain éjjel-nappal portyáztak, azért az
-öreg Ghéczy Zsigmondnak mégis módjában volt a szétzüllött kuruczokkal
-folyvást összeköttetésben maradni. Hozzá jöttek külföldről a bujdosó
-vezérek utasításai, s azokat ő közölte az idebenn lappangó hivekkel, a
-kikkel tele volt erdő, berek, hegyszakadék. Erre a feladatra csak ő volt
-alkalmas.
-
-Csak ne félt volna attól az egytől: a villámtól!
-
-Ide jött haza Julianna: a fehér asszony, a ki feladta Lőcsét a
-császárnak.
-
-A míg a felföldi hegyvidéken végig utazott Julianna, tanulmányozhatta az
-emberek köszönésmódjából a nép hangulatát. Eleinte csak hangzik a
-falvakban a hintón utazó elé az «adjon Isten», a válasz rá «fogadj
-Isten!» (a kálvinistáknál), a «dicsértessék» – «mindörökké» (a pápista
-helyeken), hanem a mint beljebb nyomúl az erdő közé az út, ott már a
-palóczok humorizálnak s az «adjon Isten» mellé, a szép asszonynak azt
-ragasztja a legény «engem kendnek!» s a «dicsértessék» után a fogai közt
-azt mormogja: «a szép asszony». – Ezek már kuruczok voltak.
-
-Még odább következnek a tótok, de nem az «indios fideles»-ei a magyar
-felsővidéknek, a jámbor tótok, a kik messziről leveszik a kalapot az
-utazó uraság előtt, s a háta mögött mondják el a «pan Boh dájt»-t; ezek
-az «indios bravos»-ok, a nem köszönő tótok, a kik vasvilla tekintettel
-néznek a malomkő karimáju kalap alól az idegenre s el nem árulnák, kogy
-beszélni tudnak; a házaikat is úgy építik, hogy azt a kert, meg a
-felfutó tök eltakarja a szem elől, a templomukat eldugják a völgybe, s
-az országutat a helységen keresztül úgy hagyják, hogy azon
-tengelytöréssel jár az átvádolás.
-
-Otthontalan, kényelmetlen érzés üli el a keblet, mikor egy ily haragos
-falu záródik be az utazó háta mögött, s a mi utána következik, még
-szomorúbb otthon. Egy félig elpusztított falu, a mit a hadjárat alatt
-vagy ellenség vagy jó barát felpörkölt és kirabolt. Csupa koldus lakja.
-Rongyos nép, a ki az utazó elé kicsődül az utczára, elállja az útját,
-belekapaszkodik a hintajába, sirva, rimánkodva, fenyegetőzve,
-szitkozódva unszolja az alamizsnát; egy csoport félmeztelen gyerek,
-rongyos asszony félmérföldnyire elüldözi a hintót, mint az éhes
-farkassereg, azért a keserves rézfillérért szerencsétlenkedve.
-
-Még mélyebben a hegyek közé hatolva, aztán egy egészen elpusztult faluba
-kerül az utas, a mit nagyon régen porig égettek már s azóta nem szállta
-meg senki. A házomladékokat benőtte a laboda, a tetőtlen torony
-ablakából aláhajlik a vadszeder; valami nagy emeletes épület üres
-ablakain keresztül kasul látni az eget; a piaczot benőtte a bogáncs, a
-lósóska, az utczai kút kankalinjáról egy emberkoponya függ alá, a
-kútkámva csontokkal megtöltve, egy fenekével felfordított kőkoporsó oda
-van dobva az út közepére, a kocsijárás kikerüli azt kétfelől, mint egy
-közbenmaradt szigetet. A sekrestye ablakából egy rókacsalád kandikál
-elő, – az övék a patronátus, az egész helység fölött lármázó varju,
-holló sereg zavarog: – az övék az allodium. A neve nincs már feljegyezve
-a falunak sehol. A hogy a piacz közepén elkezdődik az a buja
-rekettyebozót, úgy folytatja azt a mező, egy elsemlyékesült patak
-mentén, embermagas virágtermő ligetet verve föl a völgy lankaságán, a
-min keresztül sötétzöld vassalakból vert országút vezet, elárulva a
-közelben levő vasbányákat.
-
-Ez volt az utolsó falu, nem emberlakta hely, a nagy világ és Julianna
-szülötte helye között.
-
-Julianna atyja nem abból az ágából volt a Ghéczy családnak, mely az ősi
-prædicatumos birtokot, Garamszeget birta. Ezeknek csak a dobsinai
-bányabirtok jutott. Egy másik Ghéczy Zsigmond unokatestvére, szintén
-ezredese volt Rákóczynak, de korán megtért a király hűségére, hanem
-azért elég alkalma volt összetévesztetni az unokabátyjával, Zsigmond
-urral s nem egyszer megülte ő kegyelme helyett a pozsonyi koronatorony
-tömlöczét, míg kiderült a veszedelmes személycsere, Zsigmond úr pedig az
-alatt olyan biztosan ült otthon a maga odujában, hogy ha csak hadsereget
-nem küldtek ellene, őt ugyan ki nem fogták onnan.
-
-Az elpusztult falutól kezdve a hegyoldalak egyre meredekebbé tornyosulva
-húzódnak tölcsér alakúan össze, míg egyszer csak elzárja a völgyet egy
-rézsut keresztbe fekvő sziklafal, melynek megmászhatatlan oldalaiból
-magas fenyőszálak nyúlnak ki egyenest, póklábforma gyökereikkel
-megkapaszkodva a sziklahasadékokba.
-
-Emberi tudomány nem alakíthatta volna ennél külömb remekét a
-hadépítészetnek. Ez egy bevehetetlen sáncz, a mi egy egész vidéket
-elzár.
-
-A sziklafal fenekén, egyenlő magasban az úttal, tátong egy
-természetalkotta kapuboltozat, alig tágasabb, mint hogy egy társzekér
-keresztül férjen rajta, ez a híres sztraczenói sziklakapu.
-
-Mélysége nem több, mint egy átjáró házé, a tulsó völgy mint egy rámába
-foglalt tájkép tünik ki belőle.
-
-Ez a völgy a sztraczenói sziklaszoros.
-
-Két oldalt meredek sziklafalak emelkednek a magasba, csak egy keskeny
-égszalagot láttatva odafenn, melyen a mint keresztül szaladnak a felhők,
-az érzékcsalódás azt hiteti el a feltekintővel, hogy a sziklafal lódult
-meg.
-
-Egy rohanó hegyipatak zuhog végig a völgyön, majd zöld, majd vörhenyes,
-a milyen sziklán végig vágtat, mélyen alávágva a kőfalat, úgy, hogy
-néhol egészen eltünik a bércztömeg alá, s másutt tör ismét harsogva elő.
-A kanyargó sziklafolyosó festői szépségben váltakozva bontakozik tovább,
-mint egy fölséges cyclorama.
-
-Ha ötven elszánt ember fölteszi magában, hogy a sztraczenói sziklakapun
-be ne eresszen egy egész hadsereget, hát bizvást ura maradhat a
-fogadásának.
-
-Mikor Julianna keresztűl hajtatott a bérczfolyosón, a minek homlokfalára
-két keresztbe tett kalapács van festve, a bányászok jelvénye, a kapu két
-oldalán innen is, túl is a fűben heverésző emberek ütötték fel a
-fejeiket, a kiknek az orczáikba nem láthatott a nagy kalapkarima miatt,
-úgy látszott, mintha ezek a kapu őrei volnának. Mikor azt látták, hogy a
-hintóban nem ül más, csak egy asszony, megint visszaheveredtek a fű
-közé.
-
-A belső folyosón azonban egy gubás alak szegődött a hintaja mellé, a ki
-a süvegéről itélve hevér lehetett, csakhogy a gubája alól kikandikáló
-puskacső épen nem tartozik a bányászok eszközei közé. Ez belefogózva a
-hintó bakjába, nagy lépésekkel tartott együtt a koczogó lovakkal, s a
-közben mindenféléről beszédbe elegyedett a kocsissal, honnan jönnek,
-hová igyekeznek? aztán egyszer csak eltünt a sziklák között egy
-kanyarulatnál; s rövid időn ott látta ez alakot Julianna fenn a
-sziklafal ormán előbbre haladni: ki tudja, hogy jutott fel oda?
-
-Ez a vidék volt az ő szomorú hazája.
-
-Soha sem szeretett itten lakni, olyan volt az, mint egy természetalkotta
-börtön, a hol az emberek nagy része a föld alatt lakik, a bányákban.
-Mindenütt látszanak a hegyoldalban a turzások, letarolt erdők aljában a
-kőtörmelékből garmadolt kuphegyek, patakok, a mik gálicztól kékek,
-vasrozsdától veresek, salaktól feketék; őserdők, a miknek döbbentő
-magányában a medve és vadkan tanyázik, s ez az örökös dobogása az
-érczzuzó kallónak, mely a mély völgyből felhangzik, ez a golyvásnyakú
-köznép kínos beszédjével, és ez az egész összeszorított vidék, a hol már
-ebéd után beáll az est, nyári gyümölcs csak késő őszszel érik, mind
-olyan kellemetlen emlék volt rá nézve. Talán még egyéb is. A
-visszaemlékezések a gyermekévekre. Talán a viharos jelenetekre az apa és
-anya között? Aztán a titokteljes árván maradás, a miről nem volt szabad
-beszélni, a félelemben eltöltött éjszakák, a miken a poroszlók jövetelét
-lesték, a kik az összeesküvőket elfogdosni jönnek, s még az asszonyok
-szobáit is felkutatják. Egyetlen egy kedves emléke sem volt, a mi őt a
-szülői házhoz csalogatta volna, mind csupa szomorú rémledezések.
-
-Csupán csak a gyermeke hozta vissza.
-
-Arra is készen kellett lennie, hogy az apja, a mint eléje lép, az első
-dühében fog egy pisztolyt és keresztül lövi, vagy még azt sem várja,
-hogy belépjen a házba, hanem a mint megismeri a hintaját, még a
-tornáczajtóból elkezd rá puskázni.
-
-Kitelik az attól, a milyen hevesvérű.
-
-S magában azt mondta, hogy meg is érdemli, mert bizony nagy gyalázatot
-hozott a fejére.
-
-Hanem hát mikor egy asszony a fejébe vette, hogy valakit meglásson, a
-kit szeret, az akkor nem becsüli semmire a veszedelmeket: átmegy az a
-borotvahidon is! Hát még ha ez a valaki a kis fia?
-
-Addig el tudta őt magától hagyni, a míg az aranyos hintót hajtotta fel a
-számára; most aztán, hogy minden reménye álommá foszlott szét, annál
-erőszakosabban tért vissza a szívébe a megtagadott érzés. Nem csinált
-belőle nagy urat, nem nagyságos urat: megmaradt kis emberkének,
-ölbevaló, csókolgatni való kicsiny emberkének.
-
-Meg akarta látni, bármi lesz az ára.
-
-Eszébe jutott, hogy ő most a kis fiát jő látogatni és semmi ajándékot
-sem hoz a számára, erre nem is gondolt. Pedig milyen hires a kassai
-mézeskalács. Nem volt akkor arra gondja. Pedig üres kézzel érkezni nem
-lesz szép.
-
-Mikor a sziklák utján haladt a hintó, visszaemlékezett rá, hogy itt
-valamelyik bérczvápa napos oldalában, mint gyermek leány gyakran talált
-nemes gyopárt (Edelweisz), tán most is tenyészik az ottan? Egy kis
-ruhaszaggatással jár biz oda felmászni; de azért megtette,
-felkapaszkodott az ismerős sziklafalon, s rátalált a nemes gyopárra,
-épen virított az.
-
-Sok időt is el talált ezzel tölteni.
-
-Kocsisa, a kinek ez alatt az uton várni kellett, figyelmezteté az égen
-tornyosuló felhőkre, hogy jó lesz sietni, mert zivatar jön, nehogy itt
-kapja az útfélen. Azt mondá neki, hogy csak menjen előre az országúton;
-a míg a hintó az egész völgyet körül kerüli, addig ő az ismerős hegyi
-ösvényen gyalog hazatalál a kastélyba.
-
-Csokorba kötötte a virágot, a minek levele, szirma, kelyhe csupa ezüst,
-s aztán a hintót előre bocsátva, maga egy ideig a patak partján haladt
-gyalogolva, majd egy karfátlan gyaloghidon átkelve, egy buja
-növényzettel fedett réten keresztül vágott, a hol fel kellett akasztania
-a ruháját, hogy össze ne harmatozza.
-
-Hogy ez a szép séta itt a virágos réten keresztül halálos utja is lehet,
-azt sejtette, de nem gondolt vele.
-
-Csak azt főzte magában, hogy láthassa meg a kicsikéjét.
-
-A tornyosuló fellegek nyomásától oly forró lett a lég az összeszorult
-völgyben, mint egy érczolvasztó pitvarában. Ilyenkor a gyermekek
-bizonyosan odakinn játszanak a kertben, katonásdit vagy kapókövet; ott
-leghamarább meg fogja kaphatni a kis fiát.
-
-A réten túl következett egy hatalmas szál erdő háromszázadlátott
-bükkfákból; az be sem volt kerítve; annak az oldalában volt a palánkkal
-körülvett kastélykert, a min keresztül folyt a patak: itt még
-kristálytiszta volt a vize, tele ficzkándozó pisztrángokkal, csak alább
-került az érczmosók közé, a miket a szál erdő takarva tartott. A kert
-rendbeültetett gyümölcsfákból és bogyárbokrokból volt rendezve,
-szőlőlugasokkal, a miken sohse szoktak megérni a fürtök.
-
-Gyümölcs egy szem se volt a fákon; az első májusi fagy itt is
-leszüretelt; annál több volt a hernyó, azok úgy lógtak le hosszú
-pókfonalaikon a fákról. Julianna arra emlékezett, hogy hányszor
-összeégette a nyakát ebben a kertben az az átkozott méregszőrü féreg.
-
-Nem hallott semmi gyermeklármát a kertben. Persze nincs gyümölcs: mit
-vágyna ide a gyermek?
-
-Megállt a csalánnal végig nőtt kerti ut közepén és hallgatózott.
-
-Egyszer aztán valami szomorú dudolást kezdett neszelni, mintha temetési
-dalt dudolna gyermekhang. A kert egyik szögletéből jött az.
-
-Arra felé törtetett a bokrokon keresztül, s csakugyan ott találta a kis
-fiát, egyedül, magában.
-
-Hogy megütötte a szive! Ki hinné, hogy idegen ököl nem tud olyan nagyot
-ütni, mint az a szív ott belül.
-
-Mivé lett az a gyermek, a mióta nem látta! Hogy megváltozott!
-
-Hová lett az a piros alma kép: az a nevető, fecsegő, csókosztó száj,
-azok a ragyogó szemek? Most a gyermek olyan sápadt, az arcza majd
-átlátszik; halántékain keresztül kéklenek az erek, ajkai elvékonyultak;
-s azok a mindig ragyogó szemek, a mik a duzzadt pofáktól folyvást
-nevetésre álltak, most, mintha megnőttek volna, kerekre nyilva néznek és
-bámulnak.
-
-Még akkor is bámulnak, mikor az édes anyát látják, olyan hosszú idő óta.
-Nem fejez ki ez a tekintet se örömet, se meglepetést, csak csodálkozást;
-s a gyermek nem ugrik fel a földről, hogy eléje szaladjon, nem hagyja
-abba se a dudolást, se a játékot.
-
-Micsoda játék ez?
-
-A kertfal és a palánk szögletében épített a gyermek mindenféle tarka
-kövekből, érczsalakokból egy kriptát, kápolnát tornyocskával, valóságos
-kis remekmű volna az; de milyen szomoru ötlet! A családi sirbolt
-utánzása. Építészi lángész nyilatkozik ebben a gyermekben. De miért épen
-kriptát?
-
-– Mit csinálsz itten kis fiam? kérdi Juliánna megdöbbenve.
-
-– Temetést csinálok.
-
-– Temetést? Hát te avval játszol?
-
-– Mivel játszanám? A gyerekek rosszak, lármáznak, verekszenek. Nekem nem
-kellenek. A selyembogaraim most kötik be magukat. Azokat elnézem. Ha én
-is úgy beköthetném magamat! Mikor egy meghal belőlük: csinálok neki kis
-koporsót s idehozom a kriptába. Egy egész sor kicsi koporsócska volt már
-végig rakva a kis sírboltba, tarkára festett apró kis koporsók, a miket
-a gyermek maga faragott zsindelyből.
-
-– Micsoda szomorú mulatság ez? szörnyedt el Julianna, a gyermek mellé
-telepedve a pimpimpárévirágos fűbe.
-
-– Jaj, anyókám, itt minden szomoru.
-
-Julianna magához ölelte a gyermekét, összevissza csókolta annak halavány
-arczát; az csak türte, de nem adta vissza sem a csókot, sem az ölelést.
-
-– Hát nem szeretsz engem? kérdé Julianna, nyugtalan, esengő szóval.
-
-– Nem.
-
-– Nem? Te nem szeretsz engem?
-
-– Senki sem szeret téged.
-
-– Miért nem?
-
-– Mert te sem szeretsz senkit.
-
-– Ki mondta azt neked? Nagyapád mondta?
-
-– Senki sem mondta. Magamtól tudom. Szeretnek engem a selyembogaraim.
-Rámásznak az ujjamra, mikor etetem őket. Szeretnek engem a fecskék.
-Odajönnek énekelni hozzám az ablakvasra. Szeret engem a Cziczke kutyám.
-Oda fekszik a lábamhoz, nem hágy el, ha enni hívják sem. Tudom én, hogy
-ki szeret engem!
-
-Julianna szemei megteltek könynyel.
-
-– Hogy mondhatod azt nekem, hogy én nem szeretlek téged? Egyetlenem!
-Azért, hogy olyan soká távol voltam tőled. Hisz csak teérted jártam a
-világot.
-
-– Hát mit hoztál nekem? kérdé a kis fiu, egy ötven éves philosophus
-egoista tekintetével.
-
-Ez ám a fogas kérdés! hát mit hoztál a kis fiadnak? Hetedhét országról?
-Hol a vásárfia? Az «aranyos hintó»? Elrepültek azzal a bagolyfejü
-pillék!
-
-Julianna kivette a kebléből az ezüstgyopár csokrot s azt nyujtá a kis
-fiának.
-
-– Hm! mondá az, azzal a bölcs biráló tekintettel szemlélve meg az
-ajándékot, a milyennel a hozzáértők szokták felbecsülni a kapott kincs
-értékét: igaz-e az, vagy hamis?
-
-Aztán csendesen bólintott a fejével.
-
-– Köszönöm szépen. Ez épen jó lesz ide az én kriptámhoz koszorunak az én
-kis halottaim számára.
-
-S odatüzte a kis gyopárcsokrot a kis épületke homlokfalába.
-
-Julianna kétségbeesetten kulcsolta össze a kezeit.
-
-– Fiacskám! kis angyalom! Mit játszol te a halállal? Nem félsz tőle?
-
-– Nem, anyókám. Nem félek én semmitől. Látod, mikor elküldtél magadtól:
-kis leánynak öltöztettél, azt mondtad maskarába megyünk! Jaj de rossz
-dolog volt! Ha te azt megtudnád! Majd megfagytunk; majd éhen elvesztünk.
-A farkasok is kergettek. Azután sokáig feküdtem az ágyban. De sokat
-kiabáltam utánad éjszaka, mikor rémitettek! iszonyukat láttam! De te
-csak nem jöttél! Aztán csak elpihentem. Azt mondják, meghaltam. Már a
-kis koporsómat is megcsináltatták. Megláthatod, ott van a tornáczban.
-Nem olyan rossz ám az! Mikor halva voltam, nem álmodtam rosszat. Nem is
-tudom, minek költöttek fel? Nézd: a szép hajam, hogy ott maradt a
-másvilágon.
-
-Ezek voltak aztán azok a gyilokdöfések, a mik keresztül járják azt a
-dölyfös, nagyravágyó lelket; ezek a fulánkok, a mik beleszakadnak abba a
-ravaszsággal, kiszámitással teljes szivbe! Hát van-e a heraldikának
-annyi águ koronája, a melyik kárpótlást adjon azért az aranyhajért, a mi
-e gyermekfőről eltünt? A világ minden fénye, gazdagsága mentségnek
-elég-e egy elmulasztott éjszakáért a beteg gyermek kórágya mellett?
-
-Julianna a földön fetrengve sirt, és a homlokát verte a kezeivel.
-
-A gyermek pedig nem segített neki sirni.
-
-Gondosan betámasztá egy nehéz kővel a miniatur kripta nyilását, hogy
-sirdúló bogarak be ne törhessenek, s aztán nagy okosan rátámasztva az
-állát az öklére, ilyen bölcs reflexiókkal oktatá az anyját:
-
-– Én nem félek a haláltól, anyókám; de te félhetsz tőle. Előre
-megmondom, hogy vigyázz magadra. Nagyapó azt mondta, hogy a mikor
-meglát, rögtön meg fog ölni.
-
-– No hát lásson meg. Rebegé Julianna és felkelt a földről.
-
-A kis bölcs férfiu azonban megfogta a köntöse ránczát és visszatartá:
-
-– Várj még. Ne siess. Ott jön egy felhő. Villámlik. Várd meg, míg
-mennydörögni fog. Nagyapótól akkor nem kell félni. Akkor ő fél. Bebujik
-az üveg kalitkába. Én meg nevetek rajta. Én nem félek a villámlástól,
-mennydörgéstől. Egész éjjel elnézném. Ő meg fél tőle. Várj addig. Én
-aztán majd odavezetlek.
-
-S mint a ki bölcs tanácsadása után még arról is meg van győződve, hogy
-magas pártfogása mennyi sulylyal bir a jelen esetben, felkérezkedett az
-anyja ölébe, s átkarolta annak a nyakát – protectióból.
-
-
-
-
-XXXIII. FEJEZET.  A DÜHÖS OROSZLÁN AZ ÜVEGKALITBAN.
-
-Az öreg Ghéczy Zsigmond kastélya nem olyan volt, milyenek más rendes uri
-házak szoktak lenni, a miknél a főszempont a lakályosság. Ez egy
-valóságos labyrinth volt, örökké csukott ajtókkal, a miknek a zárait
-tudomány volt kinyitni, se kulcs, se kilincs nem engedelmeskedett ott a
-rendes erőműtani szabályoknak: azt ki kellett tanulni, hogy mint kell a
-kilincset fél kézzel lenyomni, aztán a zárpléhet másik kézzel felemelni,
-akkor hirtelen a térddel egyet taszítani az ajtón, hogy felnyiljék.
-Azután következett egy hosszú folyosó, a melyiknek a közepén van egy
-ajtó. Azt ki lehet nyitni. Van benne egy sok fióku állvány, tele
-tányérokkal és csészékkel. Azt az ember becsukja s békét hágy neki. A
-folyosó végén van egy szűk lépcső, azon fölmegy az ember, talál maga
-előtt egy másik folyosót, annak a közepén van egy ajtó, azon benyit, s
-egy fülkében találja magát, mely tele van bundákkal. Ott nem marad:
-tovább keres; a folyosó tulsó végén talál egy másik lépcsőt, azon megint
-lemehet s ott van, a hol az előbb volt, a bejáratnál. Élő teremtésre
-pedig nem talál, a ki megmagyarázza neki, hogy ha ezt meg amazt a
-rézkarikát így meg amúgy elfordítja, hát akkor kimozdul a sarkából az
-egész tányéros állvány s annak az üregében következik egy igazi lépcső,
-a melyen aztán felmehet a ház belsejébe, s ha ott még egynéhány csapó
-ajtóval meg tudott alkudni, s az üres, lakatlan szobák, tornáczok
-tévesztőin el nem vesztette magát, valahogy elvégre ráakad arra a
-donjonforma kerek toronyszobára, a hol az öreg úr megtalálható, ha
-csakugyan otthon van. Ennek a toronyszobának vastag pohárfenék üvegekből
-készült teteje van, azon keresztül kapja a világosságot, azonkivül három
-lőrésforma szük ablaka, egyik szögletében pedig van egy sülyesztő,
-melynek fogaskerekü gépezetével a szobából egész a pinczébe lehet
-leereszkedni, a honnan aztán kijárás van a rézbánya tárnáiba, s azokon
-keresztül az erdők mélységeibe.
-
-Zsigmond úrnak ezen napon különösen szorgos munkája volt. Levelei
-érkeztek külföldről, Lengyelországból és Törökországból, a menekült
-kuruczok vezéreitől. Azokban fontos utasítások voltak az idebenn bujdosó
-kurucz vezérekhez. Új felkelést terveztek. Rákóczy nem ismerte el a
-szatmári békekötést, épen úgy, mint a bécsi magyar urak sem. Ő is
-folytatni akarta a harczot. Voltak új szövetségesek, a kik ellenállásra
-biztatták, az orosz czár, I. Péter és a török szultán. XIV. Lajos is
-igért, a mit igérhetett. Több volt mind ennél az elkeseredés ide benn, a
-mit a bécsi urak garázdálkodása okozott. A fegyvert lerakott sereg fő-fő
-emberei meg voltak sértve büszkeségükben, fenyegetve, elmellőzve. Erről
-mind értesíté Ghéczy Zsigmond a fejedelmet.
-
-Királya sincs az országnak ez idő szerint, fejetlen az ellenfél.
-
-Az új összeesküvésnek minden szála Ghéczy Zsigmond kezében fut össze.
-
-Ma valami elhatározó lépésnek kell végbemenni.
-
-A kastély kiholtnak látszik, csak az udvar hátulján levő ispánlakban
-volt valami élet. Ott lakik az öreg Ghéczy Julianna, Zsigmond úrnak a
-nénje, egy évvel idősebb, mint ő, évek óta ágyban fekszik már, hanem
-azért az esze most is helyén van, s onnan a nyoszolya dunnái közül
-vezeti az egész gazdaságát az öcscsének, aki azzal nem törődik. Ennél
-főznek is Zsigmond úr számára, ha eszébe jut az ebéd ideje, de sokszor
-elfelejti s napokig beéri egy darab kenyérrel, meg avas szalonnával,
-mikor nagyon benne van a munkában.
-
-Ma is csak úgy a kezéből kollácziózgatott, az éles görbe késsel
-nyiszálva a szalonnát a kenyérhéjon, miközben a titkos irásjegyekkel
-szerzett leveleket betüzgeté.
-
-Finom hallását már régóta ütögeti valami közeledő moraj, de még nem
-birja kivenni, hogy mi az? kocsizörej-e vagy égdörgés?
-
-Egyszer aztán közelebb jön a dübörgés. Hintó gördült be az udvarra.
-
-Zsigmond úr az ablakhoz rohan s kikémlel az udvarra. Nem akar hinni a
-szemeinek. Ez a hintó? Ez a leánya hintaja! Nem az ő leánya! az ördögé!
-A kocsisára is ráismer. Ide mert jönni az átkozott! A «lőcsei fehér
-asszony!» Haza mert jönni a kigyó, a dühös oroszlán barlangjába, nem fél
-tőle, hogy összetépi?
-
-A hintó megáll a bejárat alatt s nemsokára hallja Ghéczy Zsigmond a
-hiradó jeleket, hogy jön valaki fel hozzá. Minden ajtó el van látva
-csengetyüvel, a mi megszólal, a mint felnyitják.
-
-Ghéczy Zsigmond első furiájában ökölre fogja azt a görbe kést s úgy
-szaladgál alá s fel a szobájában; majd a lőrésen kiabálva ki a
-kocsisnak: «Fordulj vissza! ki ne fogj! Takarodjatok innen!» majd meg a
-szomszéd szobába a leánya ellen: «Be ne tedd a lábad! Kiontom a véred!
-Te pokolvirága! Te Jézabel! Te Goneril! Te gyilkos Darvulia! Puskát
-fogok rátok!»
-
-Ekkor aztán jött egy másik dörgés; de ez már nem hintógördülés volt,
-hanem a felhők beszéde egymással; a zivatar üdvözlése. S erre a hangra
-egyszerre eldobta kezéből az öreg azt a kést, azt a villámvonzó vasat;
-elkezdett reszketni, délczeg alakja összegörnyedt, arcza zöldes fakó
-szinre sápadt; az ajkai még ismételték a szitokneveket, de már vékony,
-félelemtől reszketős hangon: «eh te Jezabel! hej te Darvulia, czudar! s
-a közben rakta le magáról, a mi érczféle volt: zsebéből az órát,
-derekáról az ezüstcsattos övet, saruiról a felkötött sarkantyukat
-oldozgatta le, s aztán sietett, mint a hidegleléstől rázott beteg az
-ágyba, a maga menedékébe, a gyantaszigeten épült üvegkalitkába, a hol
-összekuporodva meghúzta magát s onnan már most elő nem mer jönni, a mig
-csak a zivatar utolsó dörgését visszhangozzák a bérczek.
-
-Az a rettenthetetlen szivű ember, a ki daczolni mert mindennap a
-királyok pallosaival, a ki neki rohant a kartácsos ágyuknak, egyszerre
-gyávább lett a kisértetmeséktől reszkető gyermeknél, a mint az égdörgést
-meghallotta. Már egyszer megkapta az ütését ennek a rettentő
-lángpallosnak. Akkor még csak a lapjával ütött rá. De az ütésnek emléke,
-a vakító lángoszlop rettentő csapása rabbá tette minden érzékeit. Mikor
-villámlott, mennydörgött, hasonlatos volt azokhoz, a kik már a
-túlvilágra mentek, az ismeretlen regiókba, s ott állnak az örök itélő
-biró előtt; csakhogy ő még ezt a büszke alakot hordozza magával e
-rettenetes törvényszék elé, hogy tanuljon reszketni.
-
-Hanem azért nem imádkozik. Védi magát a tudomány paizsával. Az üvegen
-nem tör keresztül a mennykő.
-
-Ott kuporog már az üveg ketreczben, mikor a leánya belép a szobájába,
-karján a gyermekével.
-
-A mint őt meglátja, csaknem erőt vesz a bőszült indulat az ösztönszerű
-félelmen. Közel van hozzá, hogy szétrúgja maga körül az egész
-üvegkalitkát, s nem törődve égzengéssel, villámlással, rárohanjon erre
-az asszonyra s kitépje belőle a lelket! Azt hiszi, ez most őt boszantani
-jön; megtudva, hogy minő igézet alatt tartják ilyenkor az idegei:
-felhasználja azt az órát, a mikor az apját erőtlenné teszi az Isten
-haragjától való félelem, s gunyolódni akar.
-
-Még jobban elkeserítette az, hogy a gyermekét az ölében hozza. Hát nem
-eléggé meggyülöltette ő ezzel a fiuval az anyját? Nem mondta el neki,
-micsoda kigyó, micsoda boszorkány az ő anyja, számtalanszor? Elég volt
-egy találkozás, egy hizelgő szó, egy ölelés, s újra megszerette?
-Megszeretteti ez magát mindenkivel, a kinek gyülölnie kellene őt: még a
-kis gyerekével is! Mert varázsló boszorkány!
-
-Hanem egy hatalmas csattanás, mely úgy hangzott, mintha a kastélyba
-csapott volna le a villám, egyszerre kioltá az öreg haragtüzét. Az egész
-épület rengett, a míg a sziklák visszadörögték a villámcsattanást; s a
-mint a zápor egyszerre elkezdett szakadni, éjjeli sötétet támasztva,
-ebben a sötétben úgy fénylett, valami rejtelmes, villó derengésben
-minden ércztárgya a szobának; és még az is, a mi nem volt érczből: annak
-az asszonynak az alakja.
-
-Olyan volt, mint egy rémlátvány, mint egy kisértet.
-
-Odament, a gyermekével karján, ahoz az elszigetelt asztalhoz, a hol az a
-félő öreg ember, azzal az öreg Istent ábrázoló tiszteletreméltó fővel
-ül, a villámoktól elzárkózva.
-
-S ott letérdepel eléje.
-
-– Miért jöttél ide? kérdi fogvaczogva az öreg. Te bünös asszony!
-
-– Az vagyok! szól Julianna, nyugodt, szelid szóval. Hozzád jöttem, a ki
-birám vagy. Elmondok előtted mindent, a mit tettem; te itéld meg mekkora
-volt bünöm, hogy bünhödjem érte.
-
-– Hazudsz, hazafutsz, apád mellé kuporodsz, ott is egy nagyot hazudsz!
-(Ezzel a mondással szokták a hazug gyermekeket gunyolni.)
-
-– Többet fogok neked elmondani, mint a miket az ellenségeim beszélnek
-felőlem: tetteket és járásokat, a miket csak Isten és én magam tudok;
-még a titkos érzéseimet is meggyónom, a miket soha meg nem találna a
-szivemben senki.
-
-– S lesz bátorságod a gyermeked előtt beszélni?
-
-– Sőt szükséges, hogy ő azokat hallja. Nem fogja megérteni; nem foghatja
-még fel, mi volt az mind, a miért meg kellett az anyjának halni? (Mert
-bizonyára, ha mindent elmondok előtted, te engem élve nem hagysz; s ha
-magad nem, másokkal öletsz meg.) De arra az egyre vissza fog emlékezni,
-a míg csak élte tart, hogy a mit vétettem, ő miatta tettem. Én nagy
-bolondságaim, én sürű vétkeim, engem kárhoztatnak el; de a miből mindaz
-ered vala, az én végtelen nagy szerelmem volt az én szegény kis
-árvámhoz. Kérlek, hallgasd végig, a miket elmondok.
-
-Julianna elkezdett vallani. Nyilt szívvel, őszintén, a legtitkosabb
-részleteiben elmondta egész életének titkát, a melyről olyan hiressé
-lett. Egy-egy égdördülés, egy-egy apaátok osztotta szakaszokra ezt a
-rémmesét. Odafenn a jégzápor verte az üvegtetőt, idebenn a fogoly öreg
-ember ökleivel a homlokát. A nő folytatta csendesen. A gyermek hallgatva
-bámult, s azt gondolta magában, milyen szép ez a villámlás, milyen szép
-az ilyen bűnös asszony.
-
-Az öreg a hosszú fehér hajával törülgette a könnyeket szeméből: a
-szégyen és keserüség adóját.
-
-Csak a vallomást tevő nem sirt.
-
-Mikor aztán végtül-végig elmondott mindent az apjának, következett a
-befejező catastropha, a csalódás.
-
-A kassai téren látott rémjelenetre való visszaemlékezés úgy elzsibbasztá
-erejét Juliannának, hogy nem birta azt végig elmondani. Ha csak
-színjátszás volna az, a mit most mivel, lett volna elég alkalma a
-sikoltozásokra, a rémlátó elmeredezésre, a hajtépő átkozódásra, a
-tragikus kitörésekre: semmit sem tett meg abból. Eltakarta két kezével
-az arczát s lecsüggesztett fővel rebegé: «ott voltam, mikor Czelder
-Orbánt lefejezték».
-
-Ez a nehéz, elfulladó hangon ejtett szó erősebb hatású volt minden
-pathetikus előadásnál.
-
-De hisz ő neki a gyermeke álmára is kellett gondolni.
-
-Ghéczy Zsigmond meggyőződhetett róla, hogy a miket a leánya most
-elmondott, az mind igaz volt. Sokkal rosszabb dolgokat beszélt el
-magáról, mint a miket a leggonoszabb rágalmazói hirleltek el felőle.
-Akkor tehát a megbánása is igaz.
-
-– Hát most miért jöttél ide? kérdezé a leányától.
-
-– Hogy a gyermekemet meglássam, és meghaljak.
-
-– A gyermekedet láttad már; hát meghalni hogyan akarsz?
-
-– Most, hogy fiamat látom, szeretnék addig élni, a míg újra egészséges
-lesz s aztán megint szeretni fog.
-
-– Látod, hogy mivé tetted?
-
-– Én nagy bűnöm.
-
-– De nem kapod ám őt vissza soha.
-
-– Soha?
-
-– Ha csak az itéleten keresztül nem mégy.
-
-– Kinek az itéletén?
-
-– Mindenikén, a ki csak birád. Birád az ország, az Isten, az apád, a
-férjed, még a fiad is.
-
-– A fiam itéletét már megkaptam. Megmondta, hogy nem szeret. Ez még
-fájt, a többitől nem rettegek.
-
-– Hát halld meg a többiekét is. Igazán megbántad, hogy oly átkozott
-árulást követtél el?
-
-– Az égbe vágytam, s a porba estem, van ennél nagyobb bánat?
-
-– Hallod, hogy dörög odafenn! Engem már lesujtott egyszer az Isten
-haragja; pedig én nem árultam el a hazámat, csak az Isten nevét
-káromoltam. Az álnokságért harmadiziglen, az Isten káromlásért
-ezeriziglen bünteti meg a Zebaoth a gyermekeket. Melyikünknek a büneért
-akarod, hogy az ivadékaid lakoljanak? Van-e lelked egy ilyen zimankó
-idején kimenni az erdőre, a hol most a villámtól felgyujtott fenyőfák
-lobognak, s azt az Istenharagot, a mitől én reszketve bujok el
-üvegbarlangomba, a fejedre lehivni?
-
-– Ha elűzesz magadtól, úgy sincs hová mennem, mint a villámos ég alá.
-
-– Dehogy űzlek. Inkább nagyon is szépen kérlek, hogy eredj. Te elmondtad
-nekem a magad keserüségét. Elhiszem, keserű. Most én elmondom neked az
-én gyönyörüségemet. Te hidd el nekem, hogy édes. Pedig egy dolog a
-kettő. Az enyimet úgy hiják, hogy boszuállás. Akarsz belőle kóstolni?
-
-– Hogyan?
-
-– Akarod visszafizetve látni azt a nagy tartozást, a mivel a kevélyek
-kapujai alól elkergettek? Megalázni azt a dölyfös hadat, a melyiknek nem
-volt elég, hogy a magyar férfiaknak a becsületét csak úgy szárazon egye
-meg, még az asszonyainknak a gyalázata is kellett neki hozzá, hogy abba
-mártogassa, mint a czvibakot a csokoládéba!
-
-Julianna felugrott a térdeiről s daczosan felemelte a fejét, a szemei
-ragyogtak.
-
-– Bizz rám akármit! Bármilyen nagy dolgot.
-
-– No hát «édes?» Azt szeretem. Belehalhatsz, ha beveszed. Mert méreg.
-Hát hallgass ide. Nekem ma épen ebben az órában el kellene mennem egy
-olyan helyre, a hol az ilyen fajta új poklot készítik, azoknak a
-számára, a kik bele valók.
-
-– Új összeesküvés? kérdé Julianna, a kis fiucskát kötényével
-eltakargatva.
-
-– Ne féltsd te őtet. Tud ő mindent, s nem fecseg ki semmit. Nem új
-összeesküvés, csak folytatása a réginek. Itt vannak a közelben. Én rám
-várnak. Az én dolgom átadni nekik az izeneteket a távollevőktől, a kik
-velünk egy czélt akarnak. És még más dolgom is van. A cselekvéshez pénz
-kell, ingyen a halált sem adják. S azt, hogy hol van elrejtve az a pénz,
-a mi a munka megindítására szükséges, csak én tudom. Soha senki rá nem
-fog akadni. A hány esztendő elmulik, annyival mélyebben lesz elrejtve.
-Ma és ebben az órában kellene azt nekik megmondanom. Ők nem jöhetnek ide
-hozzám; mert a labanczok minden utat, a mi a házamhoz vezet, megraktak
-kémekkel, vadászaik, dragonyosaik el vannak helyezve az erdőben,
-szénégetők, pásztorkunyhók, tárnabejárások közé; az én hiveim a
-napvilágon nem mutathatják magukat. Hanem én odamehetnék hozzájuk a
-magam buvó útjain. Ők várnak rám. De én nem tudok megmozdulni. Rettegek
-a villámlástól. Meg vagyok átkozva. Gyáva vagyok. Árulónak fognak
-tartani, s aztán szélylyel mennek; ember soká nem állhatja ki azon a
-helyen, a hol ők összegyültek. És én még sem mehetek oda, a míg ez a
-zivatar tombol a fejem fölött. Emberi szó nem fejezheti ki azt a
-félelmet, a mi engem kínoz. Minden villámlás a szivemen nyilal
-keresztül, s a mennydörgéstől olyan a szivem, mintha két malomkő közé
-szorult volna. Ha most egy pálczával összezúznád ezt az üveg kalitkát a
-fejem fölött, bizony rögtön szörnyet halnék a rémület miá’.
-
-Julianna még a selyemkendőjét is levetette a nyakáról, azt is rátakarta
-az üvegkalitra. Tudta, hogy a selymet is perhorrescálja az égi tűz.
-
-– Hát oda mernél menni most helyettem azok közé, a kik rám várnak?
-
-– Oda megyek.
-
-– Ebben a zivatarban?
-
-– Felveszem a «gyöngyösi privilégiumot», nem ázom meg.
-
-(Gyöngyösi privilégiumnak hítták valaha azt a köpönyeget, a min semmi
-zápor keresztül nem hatolt; ma már nincsen.)
-
-– Elvinnéd azokat a leveleket, a miket ha a labancz portyázók megkapnak
-nálad, egy fokkal magasabbra akasztanak fel, mint a levelek iróit?
-
-– Nagyobbat is végeztem én annál.
-
-– És azután leszállnál egy szál kötélen egy mély oduba, a minél a pokol
-kürtője semmivel sem rettenetesebb, hogy ott felkeress eldugott pénzes
-zsákokat, a miket a sárkányok őriznek?
-
-– Nem hiszek a rémekben.
-
-– Hát nem hiszesz a rémekben. Pedig elhihetnéd, hogy vannak olyanok.
-Teszem: ha csak egyszerre eléd toppanna az urad, Korponay János?
-
-– Az valóban rémítőbb volna rám nézve minden kisértő léleknél.
-
-– Aztán meg az öreg Fabriczius, azzal a hosszú kardjával.
-
-– A hóhér a maga pallosával nem volna rám nézve iszonytatóbb.
-
-– No hát ott, a hová küldelek, megtalálod az uradat, meg az öreg
-Fabricziust.
-
-Julianna összeborzadt. Fásultságát megtörte ez a két név. Nem bátorság
-volt az, a mi őt biztatta, csak megvetése mindennek, a mi él. Hanem ezt
-a kettőt nem tudta megvetni. Ingadozott.
-
-– Ne félj, anyókám, szólalt meg a kis öreg ott mellette. Én majd veled
-megyek, a nyakadba kapaszkodom. Nem bánt senki, ha engem meglátnak.
-
-Ez a szó megolvasztá a jeges szivét, odaborult térdre a kis fiu mellé;
-elkezdett zokogni: ölelte, csókolta; majd hogy meg nem ette. Hát mégis
-csak szereti!
-
-– Nem, pulyácskám, tégedet itt hagylak zálogban a nagyapónál, hogy
-bizonyos legyen róla: a mit rám bizott, elvégzem, megint visszajövök. Te
-csucsulj el, aludjál addig szépen. Mondja kelmed apám uram, mit
-végezzek? Ha az Isten haragjától nem rettegek, az uram haragjával is
-majd csak szembeszállok. Ő fogja ereszteni a kötelet, a min a mélységbe
-szállok, az öreg Fabriczius pedig mellette fog állni a nagy pallossal.
-Mondja kegyelmed a többit.
-
-Azzal elkezdte dönczölgetni a kis fiát az ölében s dudolta neki a
-legújabb nótát:
-
-  «Hová lettél nyalka kurucz,
-  Ki kevély voltál, mint a strucz!»
-
-Addig dudolta, addig ringatta, a míg szépen elaltatta.
-
-Az öreg Ghéczy Zsigmond azalatt elmondta reszkető szóval, merre legyen a
-járása, mi legyen a mondása? A mennydörgő mennykő csak úgy hullott
-jobbra-balra; a dörgés egy pillanatig sem szünt; néha az egész házat
-megrázta, hogy az üvegek a háztetőn csak úgy csörömpöltek bele.
-
-
-
-
-XXXIV. FEJEZET.  A JÉGBARLANG.
-
-A magyar föld természeti ritkaságainak Kohinoorja, a dobsinai jégbarlang
-még akkor csak kevés ember előtt volt ismerve. A kik tudtak róla, nehéz
-eskü alatt kötelezték magukat nem beszélni felőle másnak, mint a
-híveknek.
-
-Itt e hegy mélyében lakik az egyik demiurgus, a földszellem, a ki jégből
-alakít. Aeonok óta foly a munka. Kezdi mint bányász, mély üregeket váj,
-vízzel, szénsavval, azután folytatja mint építész, óriási boltozatokat
-emel a mélységek fölé, rengeteg oszlopokkal jégből, építészi remekeiben
-utánozza a zuhatagot, a lugast, a szőnyegeket, nem kellenek neki a
-doriai, a korynthi módok. Aztán oltárt emel, magasat, széles
-grádicsokkal. Nem feledkezik meg a boltozatos folyosókról sem, miknek
-karzatain csak párosával lehet áthaladni, vannak szép tündér grottái,
-alvó szobácskák talán, czirádákkal, czikornyákkal felcziczomázva, aztán
-egy-egy fejszédítő harántlap, csapinós eséssel mélyed alá a sötét
-végtelenbe, mint egy pyramid oldala, óriásoknak való szánkapálya, a
-mesebeli üveghegy, hanem a főtermében a tükörpadlaton egész mulatozó
-emberi társaság számára van elég hely. Azután beáll kárpitosnak,
-ezüstművesnek, a colossusi építményeket betakargatja drága szőnyegekkel,
-mik a légben függnek, egymást emelik, fentartják, finom jégkristályból
-szőtt, font, filigránozott, zsinegmódra tekert czafrangjaik le a
-padlatig érnek, rengeteg sátorok csupa kristálytűkből. Mikor épít,
-vakmerő, mint egy titán, mikor diszít, gyöngéd, mint egy tündér.
-
-Mikor a földlakók itt ünnepet tartanak, ezernyi mesterséges fénynyel
-világítva be a barlang üregeit, akkor az egész isteni alhambra átlátszó
-lesz, át meg át ragyog az óriási jégdóm, mintha gyöngyházzal volna
-kirakva, szivárvány töréseket tündököltet, a kárpitok ezüstje összefoly
-a merész zuhatagok átlátszó zöldjével, a belül üreges oszlopok, az
-oltárok tovább adják a keresztül törő fényt. Kívül felczifrázva
-fantasztikus képletekkel, a mik virágot, madarat, lófarkat, csipkézetet
-mimelnek; áttört ötvösmunkával, gyöngyfüzérekkel pazaron befonva. És a
-látogató elkezdi számlálni az óriás jégfalon, mely mellett elhalad, az
-évek sorait. A hány esztendő, annyi réteg. Mint egy nagy könyv egymáson
-fekvő lapjai. A meddig a világosság eléri, talán ezerig is el lehet
-számlálni. De hát a mi a jégpadlón alul van, hány ezredévet számlálhat
-az?
-
-E jégbarlang bejárását a Gölnitz-völgy felől rég ismerték a dobsinaiak.
-Azt is tudták, hogy ott jég van. Nyári mulatságaik alkalmával
-odaeresztették le a seres hordóikat, de leszállni bele csak e század
-utolsó évtizedeiben mert két fiatal tudós, a ki azután ez isteni remeket
-a világ előtt feltárta.
-
-A Rákóczy hadjárat idejében ez volt a találkozási rejteke a kurucz
-összesküvőknek.
-
-Rendesen ott a barlang előtt ütöttek össze egy lábtót fenyőszálakból, a
-miken leszálltak a barlangba, s mikor visszajöttek, a lábtót
-összetörték, elégették.
-
-Hogy a gölnitzvölgyi szádán kivül még egy másik bejárata is van a
-jégbarlangnak, ez csak a Ghéczy titka volt.
-
-Mikor a közelmult években e barlang hirre kapott, egy dobsinai vén lakos
-felemlegeté, hogy ő is volt már ebben a barlangban fiatal korában; de
-egészen más nyiláson jutott bele, a «Hanneshöhe» oldalán. De nem tudott
-a helyre rávezetni többé.
-
-Ez volt az a bejárat, melyen keresztül a Ghéczy Zsigmond kastélyából ide
-lehetett jutni, a hegyoldalból előtörő patak mentén lóháton.
-
-Mikor Ghéczy Zsigmond az ő hajdan kedves czimboráját, Józsa István
-prédikátor-kapitányt áruló átszökése után azon forrójában utolérte s
-agyonverte, egyúttal azokat a kincseket is prédára ejté, a miket ők
-együtt Körmöcz- és Selmeczbányából elhoztak, sok hordóra menő arany- és
-ezüstpénzt. Ezt ő akkor hazahozta a gölnitzvölgyi kastélyba, s aztán
-zsákokba töltögetve áthordta a hanneshöhei üregen át a jégbarlangba,
-ottan dugdosta el. Nem mind egy helyre. Fiókokra osztá. Számozva voltak;
-ennyi ezer itt, annyi amott. Ez volt az igazi Wertheim-pénztár! Hatalmas
-egy szekrény: igazán felnyithatatlan. A jégtündér már az első
-esztendőben betakarta a rejteket egy réteggel; minden évben egy új lapot
-borított rá. Nincsen ennek a zárnak kulcsa. – Ha majd egyszer szükség
-lesz rá, ha minden segítség elfogyott, akkor előadja Ghéczy Zsigmond az
-eldugott kincset. Addig érjék be a jó czimborák azzal, a mit a
-rézbányája keres. Ő maga beéri szalonnával, kenyérrel.
-
-Hát most itt volt az idő. Újra kellett szervezni a szétzüllött
-kurucztábort. Izeneteket kellett hozni jószágaikba visszatért hajdani
-vezérektől, s az országon kivül történtekről; aztán csoportba gyüjtött
-lappangó hadaknak fentartásáról gondoskodni. Fel kellett nyitni a
-pénztárt.
-
-Ez hozta ide a régi bajtársakat, a kiknek egyike jött Lengyelországból
-Rákóczytól, a másik Temesvárról, a török nagyvezértől, a harmadik
-Erdélyből, a többi innen-onnan az erdőkből, a pusztákról, a
-Fehérhegyekből, az ecsedi lápból, a hol még fegyverfogásra kész ezrek
-lesik a jelszót; mind valamennyinek egy utasítása volt: ezen napon,
-holdújsággal délután a gölnitzvölgyi jégbarlangban megjelenni, s ott
-várni Ghéczy Zsigmondra, a ki átadja a kincseket, s a kincsetérő
-leveleket a kurucz főuraktól.
-
-Ezeknek már hajnalelőtt, mikor még sötét volt, át kellett vonulni az
-erdőkön, hogy a dobsinai labanczok figyelmét kijátszszák, s
-elhelyezkedni a jégbarlangban. Hoztak magukkal bundát, nem fagytak meg.
-Tüzet rakniok nem volt tanácsos, mert a kiszüremlő füst elárulta volna,
-hogy itt emberek vannak.
-
-Lehettek valami huszan. Közöttük volt Fabriczius, a ki most járta be a
-Szepességet, Pongrácz, a ki a Czelder Orbán catastrophája elől menekült,
-s újra összeszedte a szétrebbent hajduit, Korponay János, a ki a
-fejedelemtől érkezett, és a többek között Pelargus, valamennyinek a
-közös izenethordója. Ez most is parasztleány ruhában volt, a többiek
-mind gölnitzvidéki hevérnek öltözve.
-
-Három szál viaszgyertya tartott világosságot a sátorban, a hol
-letelepedtek. Most «beduinsátornak» hivják azt a jéggrottát.
-
-Az urak, untokban, a jövő terveit fejtegették egymás előtt. Mind
-nagyszerü volt az, és mind kivihető, csakhogy mindegyikhez pénz kellett.
-Azt pedig honnan venni? A «libertás» rézforintoknak még az anyamintáit
-is összetörték már, s ki lett hirdetve, hogy a szabadságpénz egy
-fabatkát sem ér többé.
-
-Azalatt Pelargus egy jégtaburetten ülve, jegyezgetett valamit egy darab
-pergamentre.
-
-– Mit kalkulálsz, fiacskám? kérdezé Korponay.
-
-– Azt számítom össze, hogy a jelenlevő uraknak a fejeire, kire mennyi
-díj vagyon kitüzve. Ha a fejeinket úgy el lehetne adnunk, a mennyire
-azok becsülve vannak, mindjárt nem kellene a fejünket törnünk, hogy hol
-vegyük a pénzt?
-
-Jót nevettek a tréfán. – Igazán kellemes érzés egy olyan társaságban
-lenni, a hol minden ember azzal a tudattal hordja fenn a fejét, hogy
-erre száz, erre meg kétszáz arany van kitüzve. Legtöbbet ért a
-Korponayé, mert az háromszáz aranyat képviselt.
-
-– De mégis legtöbbet ér az én buksim, enyelgett Pelargus, mert ha
-kevesebb is, de minden városban van rá feltéve valami. Hol ötven, hol
-száz tallér. Ha összeszámítom, megüti az ezret.
-
-– No, majd meghozza a nervus bellit a Zsiga bátyánk.
-
-Csakhogy a Zsiga bátya nagyon soká váratott magára. Fabriczius ezüst
-órája már mutatta a holdújságot. Jönni kellene már neki. Itt a
-jégpalotában nem kellemes a várakozás. Csak a lengyel pálinka
-melegített. Aztán meg valami más. – Bolondság!
-
-Már erősen zugolódott minden ember. Beszéltek cserbenhagyásról,
-gyávaságról, egy mormogó hang árulást is emlegetett. Egyszer csak
-megneszeli Pelargus éleshalló füle a föld felett dühöngő vihar moraját.
-
-– Zivatar van odafenn. Akkor mi szépen süthetjük itt a makkot, mert az
-én Zsiga bátyám neki megy ugyan minden ördögnek, még az olyannak is, a
-ki a farkát a fején viseli, de az úr Istentől szertelenül retteg. A
-tizenkét zsidó patriárka, szent Dáviddal a hegyében, együtt nem félt úgy
-a Zebaóth Istentől, mint a jó Ghéczy Zsigmond, a mióta a tüzes
-mennykővel megczirógatta. Az most nekünk ki nem jön az üvegkalitkájából,
-ha mi adunk is neki annyi aranyat, a mennyit ő tőle akarunk kapni.
-
-Lett erre nagy káromkodás.
-
-A kurucz különben sem igen szokta kapiczányon tartani a nyelvét, mikor a
-mennybeli hatalmakkal kellett feleselni, most pedig épen tehette, mert
-itt nagyon biztos helyen volt a jégbarlangban.
-
-S a zivatar csak nem akart mulni. A körül fekvő hegyek belseje csupa
-vas, azzal pedig a villám szeret csókolódni; minden mennykő a
-hegyoldalba csap le, s a sujtott szikla fenékig megrendül.
-
-Az összeesküvők türelmetlensége chorusban tör elő; az az istenesebb, a
-ki jobban átkozódik.
-
-Egyszer aztán egy olyan földrengéssel járó zuhanat rázza meg az egész
-jégbarlangot, hogy a kristályfalak és oszlopok megrendülnek bele; a
-villám oly apocalypticus hatalommal sujtott le a «hegyes bérczre», hogy
-betörte annak a tetejét, keresztülfúrta magát a sziklákon, lehatolt a
-jégbarlangba, egy pillanatra túlvilági ragyogványnyal árasztva el a
-felséges kristályépületet, minden oszlopaival, boltozataival, hogy e
-káprázatos fénytől a szem elveszté világát; a következő pillanatban
-aztán sűrű sötétség lett, a miben rémséges zuhanatok hosszantartó
-dörgése rémíté el a szivet; a hegytető beomlott.
-
-(Ez a hegyomlás ma is látható fenn a tetőn s alant a barlangban a
-lezuhant tömérdek sziklatömeg.)
-
-S az iszonyu légnyomás eloltotta mind a három gyertyát.
-
-Addig, a mig a lezuhanó sziklák robogása hangzott, miknek némelyike a
-száz ölnyi mélységbe gördült le (a mit most «pokol»-nak czimeznek),
-addig emberi hang nem szólalt meg ide lent. S mikor már a zuhanatnak
-vége volt, még sokáig lehetett rá lesni, hogy pendülnek, kondulnak meg a
-jégkolosszok, meg-megrepedezve, hogy cziterázik a magasból aláhulló
-jégkristályok permetege a jégtáblákon.
-
-– Meg kellene gyujtani a gyertyákat, suttogá valaki a sötétben.
-
-Erre a szóra többen elővették a tűzszerszámaikat; azt mindenki magával
-hordta; volt hozzá kénfonal is. De nem lehetett kicsiholni. A tapló úgy
-meg volt nyirkosodva, hogy nem kapott bele a szikra. Utoljára mind
-valamennyien elkezdtek a tűzkővel, kovával dolgozni… Olyan volt az,
-mintha dæmontábor szórná a szikrákat maga körül, pokoli sötétség
-közepében. Semmi sikere nem volt. A kioltott gyertyákat nem lehetett
-újra meggyújtani.
-
-Most következett el még csak a rémület ideje.
-
-A kik ide lenn vannak, e vak sötétségben, soha ki nem találnak a
-jégtömkelegből az Isten világára.
-
-Kétségbeeshettek.
-
-Előttük a csúf halál, a mi ellen semmi ész, semmi erő nem való a
-védelemre.
-
-E szívzsibbasztó csüggedés közepett úgy tetszik, mintha a barlang
-mélyéből valami derengés hajnallana fel.
-
-Pelargus vette azt legelőször észre.
-
-– Világosságot látok! kiáltá, oda mutatva.
-
-– Az a Ghéczy Zsiga! mondák a kurucz urak s elkezdének happ-happot
-kiabálni, hogy észrevegye őket a sötétben a közelítő. S aztán megint
-elővették a tűzszerszámaikat s nekieredtek a csiholásnak, hogy hollétük
-helyét észrevétessék a jég Bábelben.
-
-Mert nem olyan könnyü annak az alsó részéből a felső emeletébe
-áthatolni. A feljárás meredek és tükörsima, megszakgatva széles
-rianásoktól, mik feneketlen mélységet mutatnak.
-
-A világosság azonban közeledett. Már ki lehetett venni az emberalakot,
-mely azt magával hozta.
-
-Férfi alaknak látszott, bányász öltözetben. A világosságot egy szál
-viaszgyertya terjeszté, mely magas, nemezből készült süvegébe volt
-tüzve, mint egy tartóba. Hogy miért nem hozott magával inkább
-bányászlámpát, a mit a bőrövre akasztanak, azt megmagyarázta a sűrű
-előre-hátra bukdosása a sikos jégúton; estében kialudt volna a lámpa,
-míg a süveg felül maradt a gyertyával.
-
-Keserves küzködése volt, a míg a jégbarlang felső emeletébe fel tudott
-jutni; félig meggörnyedve haladt felmentében a párkányzaton végig,
-vaskampós botjával meg-megkapaszkodva. Térdeire kötött vaskarmokkal
-kúszott fel egy meredélyen, gémberedő kézzel fogózva a jégkolonczokba, s
-szeges talpu saruival akadályozva lecsuszamodását.
-
-Már odáig jutott, hogy csak egy meredek, kürtőforma mélyedésen kellett
-felhatolnia. Itt egy kötelet leoldott a derekáról, s azt a végére kötött
-vaskapocscsal felhajítá a párkányzat orgonasíp alaku jégcsapjaira, s
-aztán a térdvasai segélyével elkezdett egy faderék vastagságu jégcsapon
-felfelé kúszni.
-
-– Ez nem a Ghéczy Zsiga! dörmögé Pelargus. Nem látom a nagy fehér
-szakállát.
-
-– Csak nem őrült meg, hogy másra bizza a titkainkat! mondá rá
-Fabriczius.
-
-Korponay azonban segíteni akart a felmászással küzködőnek, s kampós
-botjával lenyulva a horgával megkapaszkodott kötélért, annálfogva
-elkezdte azt felfelé vontatni.
-
-– Ez nem az öreg Ghéczy! dörmögék valamennyien, a mint az alak a
-mélységből fölmerült. A mint a kezével megkaphatta a jégmellvédet, egy
-pattanós szökéssel fölveté magát a sík jégpadlóra.
-
-– Nem! Hanem a leánya, suttogá fuldokló hangon a megérkezett, lekapva
-fejéről a bányászsüveget az égő gyertyával: szép sárga haja izzadságtól
-csapzottan hullott lángoló arczába.
-
-– Árulás! ordítá Fabriczius, s rohant a jégsátorhoz, hogy valami
-fegyvert kapjon a kezébe.
-
-Korponay János pedig ugyanazt a kötelet, a melyen felhúzta a feleségét,
-hirtelen annak a nyaka körül keríté s úgy nézett annak az arczába, mint
-egy őrült. Nem szólt neki semmit, csak a szemeivel ölte, a kötél két
-hurokszálát egy markában tartá összeszorítva.
-
-Julianna még csak egy mozdulatot sem tett a védelmére.
-
-Ha azt a kezében tartott süveget gyertyástól a földhöz vágja, hát azzal
-eltemeti magát is, meg valamennyit a pokol sötétjében. Akkor aztán az
-jár jobban, a kit hamarább megölnek.
-
-De nem tette. Odanyújtá a legközelebb állónak az égő gyertyát, s a
-legcsendesebb hangon szólalt meg.
-
-– Itt vagyok, uraim. Apám küldött. Nektek hoztam üzenetet. Hallgassátok
-azt meg, aztán tehetitek velem, a mit haragtok rám mért.
-
-– Meg ne hagyd szólalni a kigyót, Korponay! ordítá Fabriczius a
-jégsátorból; fojtsd bele a szót: mert megront, ha beszélni hagyod.
-
-Korponay még szilajabb dühvel nézett Julianna szemébe s kezdte
-szorosabbra húzni az öklébe szorított hurkot.
-
-– De biz azt a bolondot nem teszed! kiáltá Pelargus, s odaugorva
-Korponay mellé, sarlóforma éles késével kettévágta a kötelet s kirántva
-az asszonyt az ura kezéből, odaállt eléje, saját testével védve azt
-mindenki ellen. «Hozzá ne nyuljon valaki az én asszonyomhoz, mert akkor
-nem ismerek sem Istent, sem embert! – Hát megbolondultatok, hogy
-megakarjátok ölni, a ki minket megszabadít? Az üzenethozót. Pongrácz
-ezredes úr! parancsoljon kegyelmed a kapitányoknak, vagy vér folyik
-köztünk!»
-
-A kurucz vezérek csakugyan közbevetették magukat, hogy a dühöngő
-Korponayt félreczibálják, s az átkozódó Fabricziust elcsitítsák; amaz
-szidta a tacskó Pelargust, mit avatkozik az ő felesége dolgába, holott
-még szeretője sem volt, csak üvegen keresztül nyalta a mézet: az asszony
-bolondja.
-
-– Bolond az, a ki kihallgatás nélkül itél! vágta vissza Pelargus. Eddig
-csak vádolták, de nem védte senki! Igazság ez? Egy gyönge asszony ellen
-annyi férfinak összeröffenni! Leventeség ez? A hitves asszonyát a saját
-urának elrágalmazni! Becsület ez? – Nem bánom, mondjatok bolondnak: én
-nem hiszek el felőle semmi rosszat! Csak az irigyei találtak ki rá
-minden csihést a szépsége miatt!
-
-Julianna megsimogatta a gyermekhős fejét.
-
-– Köszönöm jó Pelargus, hogy védelmemre keltél, magad vagy ebben a
-világban. – Hagyd abba, s azzal odalépve a férfiak csoportjába, megállt
-közöttük nyugodtan, ölébe leeresztett kezekkel: «Uraim! Biráim! Nincsen
-mit tagadnom. Hogy elkövettem az árulást az ország ellen Lőcsén, azt
-bevallom. Hogy vétkemet megbántam, azt bizonyítja az, hogy itten állok.
-Hogy helyre hozhatom-e azt? itéljétek meg, ha azt, a mi rám lett bizva,
-átadtam és elvégeztem. Ha úgy találjátok, hogy a jó, a mit ügyetekért
-teszek, felér azzal a roszszal, a mit ellene tettem, akkor feloldotok; –
-ha abban állapodtok meg, hogy marad fenn tartozásom: itt vagyok:
-végezhetitek életem; senki sem sirat meg. – És aztán, ha ti föl találtok
-menteni, még marad itt egy birám, ki fölöttem itél: az én hites uram. A
-mi közöttünk van, az nem dolga senkinek, csak a mi kettőnké. Ti
-hagyjatok bennünket kettőnket hátra, mikor eltávoztok a gölnitzi szádon.
-Az uram majd később utánatok megyen. Hogy én merre mentem el: jobbra-e,
-balra-e, lefelé vagy fölfelé? Azt csak az Isten tudja meg.
-
-A daliák e nyugodt beszéd által egészen meg voltak nyerve. Maga
-Fabriczius és Korponay is elhallgattak, hanem azért egymás mellé álltak,
-kezüket egymás vállára téve. Pongrácz ezredes volt köztük a fő; neki
-mondá el Julianna Ghéczy Zsigmond üzeneteit; az ő kezébe tette le a
-leveleket, a mik a hajdani kurucz főuraktól jöttek. És azután, atyja
-kipéczézése nyomán rávezette őket azokra a rejtekekre, a mikben a
-bányavárosokból elhozott arany- és ezüstpénz el voltak dugva. Minden
-előkerült. A kezdethez elég. Annyi kincs, hogy minden itt levőnek jut
-belőle czipelni való.
-
-– Bevégeztem küldetésemet, szólt Julianna, mikor a rejtekekből
-előhordott pénzes zsákok egymás mellé voltak rakva, s azzal egyenesen
-Fabriczius felé fordult. Kegyelmed főbiró uram, ezen hivatalában
-legtudósabb, mondja ki rám az itéletet.
-
-De bizony a jó Pelargus nem hagyta azt megtörténni, hogy itéletet
-mondjanak ki – prókátor közbejötte nélkül, odafurakodott Fabriczius elé,
-s az egyik kezével megfogta a biró vállán a puffos bányász mándlit, a
-másikkal pedig hevesen hadonázva, magyarázva, s a biró mellét ugyan
-ütögetve, megtartá a competens védőreplicát az ő imádott szép asszonya
-mellett.
-
-– Hát ti urak, hogyha birák akartok lenni, ismeritek a just, ismeritek a
-logikát, ismeritek a principiumokat. Tudjátok, hogy mi az «in dubiis
-charitas». Ha tudna azzal az angyalarczczal, azzal a galambtekintettel
-asszony oly szörnyü árulást elkövetni, a milyennel őt ti, a férje, az
-egész világ és az ő saját szája is vádolják: hát nem módjában lett volna
-százszorta nagyobb és sulyosabb árulást elkövetni most, a midőn egy
-intés, egy szó kellett volna csak tőle, hogy mindnyájunkat a hóhér
-kezére adjon, hogy egy új felkelés tervét még a csirájában elfojtsa? Ha
-lehető volna, hogy ebbe a szivbe a hitszegés beleférjen, hát nem
-siethetett volna az a rábizott levelekkel egyenest az ellenségeinkhez, s
-felfedezve az összesküvésünket, nem vihetett volna-e annyi főurat a
-vérpadra, hogy ugyancsak válogathatott volna a birtokaik közül vérdíj
-fejében? Ha ennek az asszonynak itt, csak úri pompa, fényűzés,
-duskálkodás gyönyörködtetné szivét-lelkét: így állna-e itt most
-közöttünk, sáros, tépett hevérruhában, összekarczolt kezekkel, hogy
-nekünk rejtett pénzbányák oduit fedezgesse fel, holott elhordhatta volna
-innen azokat a kincseket a maga gyönyörüségére, úgy hogy még a kakas sem
-kukorítana utána? Ilyen ábrázata van a bűnnek? Így festik-e a rossz
-lelkiismeretet? – Ime, nem csúsz-mász térdepelve előttetek, kezeit
-tördelve; nem vagdalja magát a földhöz, a hogy a bűnösök szokták. – Itt
-áll nyugodtan, mint egy martyr a római circusban az oroszlánok között.
-Nem hivogat sem szenteket segítségül, sem élőket tanubizonyságul, nem
-szépíti tettét, nem magyarázza, nem tagadja. Azt mondja, a mit tettem,
-megtettem. Nagy okai lehettek rá. Magában áll-e? Nem! Százan, ezren
-tették azt, a mit ő. Hittek a csábító szónak, biztak az esküvésben, a
-hatalmasok pecsétes leveleiben. Hány férfi, hány fővezér közülünk tette
-le a zászlóját egy ilyen mézes-mázos szóért. S ő, a gyönge asszony
-vétett volna csupán, mikor ráhallgatott? S mi az elpártoltat, ha
-megutálja tettét, s ismét hozzánk tért, tárt karral fogadjuk. Itt a
-leveleik a kezeinkben, áhitattal olvassuk, gyönyörködünk a
-megtérésükben; kérve-kérjük, jertek vissza, legyetek újra vezéreink,
-tanácsadóink; emeljük őket a fejünk fölé. Csak ezt az egyet dobjuk le a
-mélységbe? Azért mert asszony? azért, mert gyönge asszony? Azért, mert
-szép asszony? A mennydörgő ég odafenn, s ez a jégpokol idelenn úgy
-tartson meg és úgy veszítsen engem, a hogy esküvel bizonyitom, hogy ez
-az asszony ártatlan és igaz, mint ez a szűz jégoszlop itt előttünk.
-Fejemmel állok jót érte!
-
-Az ifjú trubadur lángja elharapózott a többi keblekbe is. Az urak
-helyeslő mormogása hangzott közbe. A birói serpenyő mérlege valóban a
-szép asszony részére hajlott. Az érdemei súlya lenyomta a bűneiét. A
-megtérőt be kell fogadni, kivált a ki ily erős próbát kiállt, miként ez.
-
-Az öreg Fabriczius intett a kezével, hogy legyenek csendesen. Ő maga
-leült egy jégkolonczra, mint valami birói karszékbe, a többiek
-körülállták.
-
-Valamennyi gyertyát meggyujtottak már most, a jégsátor egész világos
-lett bele.
-
-Fabricziusnak egy kasza volt a kezében, ő kaszás hanáknak volt álczázva.
-Úgy nézett ki vele, mint a vén Kronosz. Azzal, ha akarta, le is üthette
-a nyakát az előtte állónak.
-
-Megszólalt, nehéz csend után.
-
-– Halljad a mit mondok, te, kinek nincs neve, «lőcsei fehér asszony».
-Nem mondok én te rád itéletet. Az az Isten dolga. El is fogja hozni. De
-elveszem fejedről fenyegető kezemet s azt mondom, senki se bántson. Nem
-tudom, ki vagy? Nem ismerlek. Elfelejtem, hogy valaha utamon keresztül
-mentél. Te emlékezni fogsz rá, hogy miket vétettél, más ne emlékezzék.
-Nem azért, a miket ez a nederes fiú beszélt a védelmedre, nem azért a
-csengő érczekért, a miket kezünkbe adtál, nem azért a gyertyavilágért, a
-mivel bennünket a pokoli sötétségből megváltottál, a ki nélkül veszve
-lettünk volna, nem ezzel váltottad meg magadat. Hanem azzal, hogy az
-apádtól küldve jösz most ide. Csak egy embert ismerek a világon, a ki
-nálamnál törhetlenebb szivű, csak egy embert, a ki hazáját irtóztatóbb
-lélekkel szereti, mint én, az a te apád. S csak egy ember van a világon,
-a ki ellen nagyobbat vétettél, mint én ellenem, mert nagyobb csorbát
-ütöttél a czimerén, mint az enyémen; s a ki ezért téged jobban keresett
-a halálra, mint a hogy én kerestelek: ez az apád. Ha te meg tudtad venni
-Garamszegi Ghéczy Zsigmond szivét, ha ő te rád bizta azon titkait, miket
-soha senkinek el nem mondott: akkor valami varázslat jár veled, a mibe
-az én véges eszem be nem tud hatolni. Térj vissza apádhoz, a mely uton
-jöttél, s vidd el neki azt a levelet, a mit neked adok, nem sok szó lesz
-benne, de elég: «leányod betölté küldetését».
-
-Fabriczius papirost kért a körülállóktól, mert nála nem volt. A többinél
-sem volt. Pelargus oda adta neki azt a darab pergament, a mire az imént
-társai nevét felfirkálta, utánuk téve a fejeikre kitűzött díjakat.
-
-– Ez jó lesz, monda a biró. Már a neveink is rajta vannak.
-
-Azzal a pergamen elejére felirta azt a három szót.
-
-A pergamen sorra járt; mindegyik vezér oda írta a neve után: «vidi».
-
-Szándékosan hagyták Korponayt utoljára.
-
-Ő nem irta a neve után a «láttam»-ot, hanem bedugta a pergament a
-köntösébe.
-
-Igaz. A nagy hazafiak, a törhetlen szabadságharczosok elintézhették a
-maguk perpatvarát azzal, a ki őket egyszer elárulta. Ha másszor jó
-szolgálatot tett: ki van egyenlítve a rovás. De hát a férj számadása ki
-van-e?
-
-Az még nehéz egy szó lehet.
-
-Nem mondtak ellene. Összeszólalkoztak. Kiki felvett a vállára a pénzes
-zsákok közül; fogta a gyertyát s indult a jégbarlang kifelé vezető
-sikátora felé. A távozó alakokat egyenkint eltakarták a jégkárpitok, a
-bolygó fények eltünedeztek az átlátszó falak mögött. Csak két gyertya
-maradt hátra: Korponayé és az asszonyáé.
-
-Ott álltak egymással szemközt: körülöttük a fehér éjszaka, a csillámló
-jégpokol. A padmalyról perczenkint egy-egy vízcsepp hullott alá a
-jégsátorra, mint egy folytonos óraütés számlálva az örökkévaló időt.
-
-Julianna a férfiöltözetben is tökéletesen asszonynak látszott most:
-kérő, esdeklő meghajlása, összekulcsolt kezei, mik térdeit érinték
-meghajoltában, lecsüggesztett feje, árnyékvető szempillái alól kisugárzó
-szemei rávallottak, hogy asszony.
-
-Szava nem volt, csak azt tette, hogy az összefogott két kezét felemelé
-lassan s úgy nyujtá ki karjait ama másik alak felé, a kinek még a
-jégfalra vetett árnyéka is tudatá, hogy férfi.
-
-Visszautasítólag intett a kezével.
-
-– Ne szólj hozzám. Mind hasztalan volna. Ha ezt az egész jégbarlangot
-meg tudnád is olvasztani egy lehelleteddel, engem nem olvasztanál meg
-benne. Nincs közöttünk semmi közös érzés: még a gyülölet sem.
-
-– Elfelejthednéd-e kis árva gyermekünket? rebegé az asszony.
-
-– Ne hozd elő, mert még megátkozom az órát, a mikor született.
-
-– Az volt a vétkem, hogy őt oly nagyon szerettem.
-
-– Tudom. Azért akarnám elfeledni, hogy fiam van. Mert jobban tettem
-volna, hogyha szétzuzom a fejét, minthogy keresztvizre tartám, mert az
-én dicsőségem az, hogy egy poronty született, egy Antikrisztus, a ki nem
-megváltója, hanem elvesztője lett a világnak! Ott lesz a nép
-imádságaiban: «fogantatott a gonosz lélektől!» örömhír lesz rám, ha azt
-hallom, hogy meghalt.
-
-– Az Isten szerelméért! Hogy mondhatod ki ezt a szót?
-
-– Térjünk másra. Hisz nincs nekünk semmi okunk a czivakodásra.
-Megcsaltak, úgy-e? A kik arany hegyeket igértek. Hogyne csaltak volna
-meg? Hisz Fabriczius leányát is kiforgatták az apja birtokából; pedig
-azt császári tiszthez adtad, hitét elhagyattad vele; apját, szülővárosát
-elárulni te tanítottad meg. Most az is földönfutó, mint te.
-
-Ez egy új nehéz kő volt Julianna szivére. Hát az ő kedvenczét is
-szerencsétlenné tették azok, a kikben bizott? Ez is az ő lelkére támadó
-vád, az ő álmainak réme?
-
-– Értelek már most egészen, mondá Korponay. Csalva vagy, sértve vagy,
-semmivé vagy téve. Magad üldözöd magadat. Dehogy kergetlek, dehogy állom
-el az utadat; hagylak magad elől futni. Velünk egy uton futsz most, azt
-látom; el is hiszem; belekerültél abba a forgószélbe, a mi bennünket
-sodor magával. Boszut akarunk állni, mink is, te is. Ebben találkozánk s
-még úgy jöhet, hogy sokszor fogunk egymás jöttére várni, a hogy ma
-vártunk s az is meglehet, hogy egyszer a hóhér a fejeinket egy kosárba
-dobja. De az én ajkam a tiedet megcsókolni még ottan sem fogja. Rám
-nézve nem vagy asszony, nemnélküli lény vagy. Úgy beszélek hozzád.
-
-– Hallgatok csendesen.
-
-– S felelsz egyenesen. Még én nem irtam alá az elbocsátó leveledet,
-elébb meg kell alkudnod velem. Mondd meg, hova tüntél akkor, a mikor még
-annyira tele volt veled a szivem, hogy haragomban meg akartalak ölni?
-
-– Ott voltam a közeledben, a fali tükör mögött levő rejtekben.
-
-– Az volt a titkos átjáró a szomszédházba?
-
-– Igen.
-
-– A honnan «ő» is átjöhetett te hozzád, te is «ő» hozzá, a mikor
-tetszett?
-
-– Igen.
-
-– Mikor előlem menekültél, oda mentél ő hozzá?
-
-– Akkor nem, mert a vezérek és a senátorok ott voltak nála s a
-capitulatióról tanakodtak. Hanem korábban voltam ott. A mint a
-császáriak megrohanták a szobájában s kelepczébe keríték. Akkor
-segítségére siettem.
-
-– Hát e szerint a tábornok nem tud semmit az árulásról?
-
-– Semmit sem. Mikor a rejtett átjárót felnyitottam, akkor épen karddal
-készült magát életre-halálra védelmezni a császári katonák ellen, a kik
-szobájába tódultak.
-
-– S te hogy segítettél rajta?
-
-– Pisztolyt szegeztem a főtiszt homlokának s arra ő kiparancsolta a
-szobából a muskétásokat s azután tanácskozhattak egyenlő sors mellett.
-
-– S hogy nem menekült «ő» ki azon az uton, a melyen te bejutottál hozzá?
-
-– Mert kényes volt az én asszonyi becsületemre.
-
-– «Ő» az volt, te nem! Tehát Andrássy egész tudatlan volt a lőcsei
-árulásban? Te voltál az, a ki őt elcsábítottad; a te mézes szavad, a te
-sugáros két szemed, a te varázstudó ajkad volt az a titkos hatalom, a mi
-őt megfordította. Nem arany gyapjuval, hanem arany hajszállal huzták ki
-a helyéből.
-
-– Úgy van.
-
-– Hát ez «úgy van». Már most hallgasd meg, a mit mondani fogok én, urad,
-birád, gyilkosod, czimborád, a hogy akarod, választhatsz. Te
-elcsábítottad a magyar hadsereg egyik legjobbik vezérét, a győrvári
-viadort, a hősök mustráját, hogy eltántoruljon a nemzet zászlajától s
-átbukjék az ellenségei közé; most eredj oda hozzá és csábítsd őt vissza.
-
-– Hogyan? kérdé a nő, elsápadva szörnyen.
-
-– Hogyan? Azt te tudod! Ugyanazokkal a mézszavakkal, ugyanazzal a
-varázslattal, csókkal, öleléssel, a mivel a tévutra vitted, hozd az igaz
-utra vissza. Adj neki mindent, a mit a szív kiván, hozd mámorba, tedd
-őrjöngővé, hogy kövessen megint, a hova te viszed. Vedd elő azt az arany
-hajszálat, mivel őt tőlünk elkötözted, s lánczold vissza hozzád.
-
-Julianna arczra veté magát és elkezdett zokogva sirni.
-
-– Ne sirj itten! Könnyed jéggé válik, a mint kihull. Hideg dolgokról
-beszélek én most. Nincs ebben semmi érezni való. Adunk és veszünk.
-Veszszük, a mire szükségünk van, s adjuk érte azt, a miért az
-megkapható. Nekünk Andrássy Istvánra szükségünk van. Őt tartjuk a
-legalkalmasabb fővezérünknek, ő van egy hatalmas várnak a birtokában,
-fegyverrel, ágyúkkal ellátva. A régi kuruczság még most is bálványozza
-őt. Ha ő kezébe kapja a zászlót, az egész ország, mint egy tábor
-sereglik körüle. Őt nem vehetjük meg pénzzel, megveszszük tehát egy
-asszony csókjaival. Kelj fel hát és emeld a fejedet magasra. Dicsőséges
-dolgot mivelsz majd.
-
-Sértő, szivig bántó volt mindenik szava tanubizonysága a hideg
-megvetésnek; a nő megszünt sirni, fölállt, összefonta karjait s azt
-mondá: «jól van, odamegyek!»
-
-– No lásd! Ez okos szó. És már most vedd eszedbe utasításomat. Nem elég
-az, hogy odamégy s visszajösz. Bizonyosság is kell felőle, hogy nem
-jártál hiába. Ez a tanubizonyság az lesz. Most küldi a bécsi
-kanczellária Gömörbe Andrássy Pétert, a legöregebb testvért, az
-aulicust, a ki az alatt, míg valamennyi öcscse mind a szabadságért
-harczolt, ő maga ott maradt Bécsben s megtartá a hűséget. Most ezt
-nevezték ki gömöri főispánnak, a mi eddig Andrássy István vala.
-Utasítása van, hogy egy labancz ezreddel szállja meg Krasznahorkát, mert
-hisz a megye tanácskozó terme ebben a várban van; az öcscsét pedig, a
-megkegyelmezett kurucz tábornokot, szállítsa ki a sikra, betléri
-kastélyába. Ha te most elmégy és visszajösz s azután az fog történni,
-hogy Andrássy István bezárja vára kapuját az új főispán előtt s
-kiutasítja a labancz szállásmestereket, hát akkor ez annak a
-tanubizonysága lesz, hogy két csillagnak még mindig van elég bűvsugára.
-
-Arra a két csillagra nehéz szempillák borultak.
-
-– Elvállalom, suttogá Julianna.
-
-– Akkor készen vagyunk, mondá a férfi s elővonva ködmene belsejéből az
-elbocsátó lapot, ő is oda irta a neve után e szót: «vidi».
-
-S aztán oda nyujtá a nőnek.
-
-– Már most, ki balra, ki jobbra!
-
-Végezzék dolgukat.
-
-– Kérem kegyelmedet, szólt még Juliánna, segítsen e jégfalon
-aláereszkednem.
-
-Igazság! ezt még meg kellett neki tenni.
-
-Mikor a kötelet dereka körül fűzte az asszonynak, mégis csak át kellett
-őt fognia a két karjával, de csak még sem szorította őt magához.
-
-Julianna leült a szédületes jégfal párkányára, egészen rábizta magát a
-kötelet tartó kézre.
-
-A mint így a tátongó örvény fölött libegve, lassan alászállott, arczát
-fölfelé fordítá. Tekintetében az a gondolat tükröződött vissza, hátha
-visszahuzza a kötelet, hátha megöleli, megcsókolja, s azt fogja mondani:
-«nem mégy oda, hanem jösz én velem, viharok utjain!» De csak nem tette
-azt a férj. Azután alácsüggeszté a fejét, maga alá nézve a sötét
-örvénybe, a mi a lába alatt tátongott; s talán arra gondolt, hátha
-elereszti a kötelet s hagyja őt a mélységbe hullani, utána kiáltva: «nem
-oda, nem oda, hanem a halál országába!» De csak azt sem tette.
-
-Nem sokára elérte lábaival azt a keskeny párkányt, mely a jégfalon végig
-fut, melyen idáig jött; akkor eresztették el ott fenn a kötelet.
-
-S aztán még csak egy istenhozzádot sem váltottak egymással.
-
-Az egyik gyertyafény távozott északnak, a másik délnek a jég
-templomában. A tetőről lehulló vízcsepp számlálta a perczek
-örökkévalóságát.
-
-
-
-
-XXXV. FEJEZET.  TRIPLEX PHYLOSOPHIA.
-
-Andrássy István azóta, hogy Krasznahorkára hazatért, hirt sem hallatott
-magáról.
-
-A dandár, a melynek brigadérosa lett volna, masirozhatott, a merre neki
-tetszett, több napiparancsot ő tőle a tisztek nem láttak.
-
-Megirhatták a szathmári békekötést, s meg eldobhatták, azt sem bánta.
-
-Bécsben, Pozsonyban talán nehezteltek is rá, hogy a nagy kegyelmet nem
-sietett megköszönni, s további szolgálatait felajánlani, talán elő is
-léptették volna egy rangfokkal, ha jelenti magát, de feléjük sem ment.
-
-Otthon, Gömörben a legtarkább hirek szállongtak felőle. A vára, mint
-minden magyar főuré, mindig nyitva állt a vendégek előtt, akárki jött a
-hajdani jó barátok közül látogatóba Krasznahorkára, azt a szokott
-szivességgel fogadták a várnagy és a kulcsárok; ételben, italban,
-kényelmes szobákban nem volt fogyatkozás. Hanem a házi gazdához nem
-jutott be senki.
-
-Lehetett a vendég uraknak vadászattal is mulatozni, a vadászmesternek
-utasítása volt e végett; meglőhették a medvét, a szarvast, a vadkant;
-Andrássy abban sem vett részt.
-
-Ihattak a házi gazda egészségeért jó nagyokat, nem jött elő az áldomást
-visszaköszönteni. Egészen félrevonultan élt abban a lakosztályban, a hol
-egykor a felesége lakott, s a honnan a magán kápolnába lehet jutni. A
-kiknek bejáratak volt hozzá, azok voltak az orvosa, a papja, meg a
-tiszttartói. Azokat a czimerteremben fogadta, ha szüksége volt rájuk. A
-fiai, a tanítójukkal a hálószobájában találkozhattak vele mindennap. Egy
-benyilóban pedig volt a kanczellistája, az vitte ki az üzeneteit a
-cselédeknek a pitvarba.
-
-Levél utján is hasztalan volt vele valami érintkezést kezdeni, mert
-minden hozzáérkező levelet az iródeákjának adott át, hogy készítsen
-belőle kivonatot s neki aztán csak a lajstromot mutassa be diákul.
-
-Abban az elenchusban aztán fordultak elő ilyenforma kivonatok.
-
-«Domicella N. de N. contra Stephanum baronem Andrássy de Csikszentkirály
-et Krasznahorka: In causa cordis ruptae Impetratur restitutio in
-integrum.»[2]
-
-Erre az a marginális jegyzet veresplajbászoztatott, hogy «ad acta
-ponendum.»[3]
-
-Majd meg jött egy ilyen kivonat.
-
-«Dominus collonellus kurucensis, X. de Y. adversus baronem, generalem
-Stephanum Andrássy. In causa perditæ patriæ. Proponit neoaquisticam.»[4]
-
-«Comburendum.» Felelt rá a veres plajbász.
-
-«Elégetendő.»
-
-Csak az olyan iratokat olvasta el a szövegük szerint, a mik valóságos
-ügyekre vonatkoztak. Olyan is fordult elő elég.
-
-Hanem a gyöngéd nem egészen ki volt zárva a közelségéből. A vasrács
-ajtón még cseléd alakban sem bocsátott be a portán fehérszemélyt hatvan
-esztendőn alul.
-
-Mivel tölti hát az idejét?
-
-Azt mondják: philosophiai munkán dolgozik. Ez is csak az íródiák révén
-szivárog ki, a kinek a mutató ujja már tyukszemet kapott a sok
-másolástól. «Triplex philosophia» lesz czíme a könyvnek. Ki fogja
-nyomtatni a lőcsei typhographiában.
-
-Rettenetes gondolat. Mágnásnak, hősnek könyvet irni. Hisz ez rosszabb a
-remeteségnél.
-
-De még annál elszörnyesztőbb míveletek is szivárogtak ki elzárt
-magányából. Ezeket meg a gazdatisztjei beszélték ki.
-
-Andrássy István rendezi a birtokait. Felviteti magához a tiszttartóktól
-a számadásokat, azokat apróra megvizsgálja, észrevételekkel kiséri,
-kegyetlen törléseket visz bennük véghez.
-
-Az még csak megjárja, hogy egy nagybirtoku főúr tudós könyvet irjon, de
-hogy még kalkuláljon is, s számba vegye, hogy mit vesz be, mit ád ki? ez
-túl megy a penitenczián is!
-
-Ezeket a hireket pedig mind meg kellett tudni Korponaynénak, ha az
-igéretet, mit az urának tett, be akarta váltani.
-
-A legelső lépés lesz a legnehezebb: bejutni az elzárkózott remete
-czellájába, a ki onnan sehova sem jár ki, csak épen a folyosón keresztül
-abba a kis kertbe, a hol a felesége által ültetett szegfüvek nyilnak.
-Ott sem láthatja őt senki más, csak a vén kertész. Mindennap le szokott
-az uraság szakítani két szál szegfüvet s azt magával viszi. Az egyik
-szál szegfüvet ott találja az iródeák a nagy könyvek közé lenyomtatva,
-hát a másik hová lesz?
-
-A várbeli plébános minden reggel korán misét mond a kápolnában, azt az
-úr az elrácsozott erkélyről hallgatja, a kápolnába bejöhet akárki, akit
-az ájtatosság odahoz, de őt ott sem láthatja meg.
-
-Még csak annak a módját is nehéz kitalálni, hogy a szép asszony
-bejelentesse magát, hogy itt van.
-
-De mégis kitalálta.
-
-Andrássynak volt egy megbizott antiquariusa, a ki számára hetedhét
-országról összegyüjté azokat a pandektákat, a mikre annak szüksége volt.
-Ezeket a mindenféle kötésü könyveket azután felszállíták a főúrhoz,
-mellékelve azoknak a követelt árait. Néha maguk a régi könyvek
-tulajdonosai is felfáradtak a várba. Mert a főúr alkudozni szeretett.
-Aztán értette a maga portékáját. Tudta, hogy mi az igazi ritkaság? mi az
-incunabulum? mi a copia? mi az apocryph? Nem hagyta rászedetni magát a
-könyvgyűjtő szenvedélyénél fogva. A mi igazán becses mű volt, annak
-nagyon megadta az árát, s más kézre nem eresztette.
-
-Hát egy reggel a felhordott kutyabőrös könyvek között egy czifra tábláju
-akad a kezébe, marokinba kötve, türkizekkel kirakott kapcsok a két
-sarkán, a mik kulcsra járnak. Szakasztott mása az ő elvesztett
-«pantheonának».
-
-De nem lehet felnyitni, hogy megtudhatná ugyanaz-e? mert a kapcsok be
-vannak zárva.
-
-– Ki hozta ide ezt a könyvet? kérdi az iródeáktól.
-
-– Az a görög asszony maga, a kié a könyv.
-
-– Hol van az az asszony?
-
-– Odakin van a pitvarban.
-
-– Kérd el tőle a könyvkapocs kulcsát.
-
-– Már kértem, de nem adja. Azt mondja, fél, hogy valami eltalál belőle
-sikkadni, mert drága képek vannak benne.
-
-– Fiatal az a nő?
-
-– Én biz a képét elfelejtettem megnézni. (Kitelt tőle! Hanem azt hiszem,
-hogy öreg lehet, mert mankóra támaszkodik.
-
-– Vezesd ide hozzám!
-
-«Kip-kop», hangzott a mankó, «klip-klap» hangzott a papucssarok a hosszú
-termeken végig, aztán kinyilt az ajtó, s betipegett-tapogott rajta az
-összegörnyedt anyóka, szemöldökig érő aranycsipkés fejkötőben, szájáig
-körülbugyolálva patyolatkendővel, félmankóra támaszkodva.
-
-– Maradj kinn! mondá Andrássy az iródeáknak.
-
-Mikor aztán egyedül maradtak, a görög ruhás anyóka eldobta a mankót a
-kezéből s délczeg sugár termetével felegyenesedett. Mindjárt
-ráismerhetett, a ki egyszer látta.
-
-Andrássy a homlokához kapott a két kezével, úgy meg volt lepetve.
-
-– Mégis csak be tudtam jutni kegyelmedhez, suttogá az asszony.
-
-– Mi hozza ide kegyelmedet? kérdé Andrássy oly hangon, a miben több volt
-a rémület, mint az örvendezés.
-
-– Hát a bünöm, meg annak a bánata.
-
-– Azóta, hogy egymást utoljára láttuk, nagyon sok változás történt,
-vágott eléje a szónak Andrássy.
-
-– Valóban sok, mondá az asszony, elértve az útmutatást. S legjobban
-megváltoztunk mi magunk. Nekem úgy tetszik, hogy az csak álom volt. S az
-álmodó és a felébredt két külömböző ember. – Hát nem jól tettem-e, hogy
-ezt a könyvet visszaszereztem és elhoztam kegyelmednek?
-
-– Megvallom igazán, hogy egy rémtől szabadít meg vele, a mi minden
-órában kisértett. A mi rejtett kincs van a földben elásva, mind egy
-halomban nem örvendeztetne úgy meg, mint ez a visszakerült könyv. Mit
-adjak kegyelmednek érte?
-
-Csalogató szó volt. Vigyáznia kellett a szép asszonynak, hogy mit
-feleljen rá? Egy téveteg szemsugár, egy kóbor mosoly az ajkon oly
-büvrontó lehet, hogy a feltalált hajdani kedves egyszerre a jégpolus alá
-távozik tőle. Nem, azt nem vette elő. Hosszan elhallgatott, fejét
-aláhajtva, s kezét ajka elé téve, s aztán vontatott, szakadozott szóval
-kezdé el szándékát elmondani.
-
-– Nagy árt kérek érte, nem is sejti, hogy mit? Azt mondá kegyelmed, egy
-kisértő rémtől szabadítom meg akkor, a midőn e könyvet visszaadom. Hogy
-mit adjon viszont érte? Egyenlő értéket. Az én lelkemnek is van egy
-kisértő réme, a ki nyugodnom nem hagy, a ki földönfutóvá tesz, s a hova
-menekülhetnék, az Istenhez való utamat elállja. Ajándékozzon meg engemet
-ezzel a kisértetemmel!
-
-– Hogyan tehetem azt?
-
-– Volt kegyelmednek egy szent alakja, a kit életében én annyiszor
-megbánték, a ki én miattam többet és rosszabbat szenvedett, mintsem a
-martyrok. Az a csodaalak, a ki még holtában sem tud megválni attól, a
-kit úgy szeretett. Engedjen odamennem, hozzá! Hadd boruljak le a
-koporsója elé! Hadd gyónjam meg neki keserves bűnömet, s hadd
-könyörögjem ki nemes bocsánatát. Akkor talán az én lelkem is megszabadul
-az ő lidérczétől.
-
-Ez az egy érző húr maradt a nagy ember szivében. Hogy rátalált ez az
-asszony!
-
-Át, meg át volt hatva.
-
-Valóban tartozott vele annak a halottnak, hogy odavezesse hozzá ezt az
-asszonyt: «borulj arczra előtte, s áztasd a lábait könnyeiddel!»
-
-– Legyen meg. Mondá, kezét nyújtva Juliannának.
-
-Julianna a hála örömkitörésével csókolá meg a nyujtott kezet. S azzal
-odaszökött az asztalhoz, melyen a «Pantheon» feküdt s mielőtt Andrássy
-kitalálhatta volna, hogy mit akar vele? odafutott a kandallóhoz s
-beledobta a drága szép könyvet a zsarátnok halomba, a láng körül
-összecsapott rajta.
-
-– A kegyelmed kisértetei már hazatértek, suttogá a lángbaborult könyvre
-mutatva, mely annyi közös emlékével volt tele visszaidézni nem való
-óráknak. Talán vandalismus is volt, hogy azt tette? Hasonlatos ahhoz,
-melylyel a latin keresztesek a bizánczi istenszobrokat szétrombolták.
-
-Mit adna most az archæolog világ érte, ha az a képgyüjtemény megmaradt
-volna?
-
-– Jerünk innen, jerünk, unszolá a nő a férfit, mintha attól tartana,
-hogy az még megsajnálja a tűzbe dobott kincset, s egy-két lapot még
-megment belőle. Hadd égjen addig itt magában. Ez legyen a mi lelkeinknek
-tisztitó tüze. Lám, csak nehány lépés a pokol ajtajától a mennyország
-ajtajáig! Vezessen odáig!
-
-Valóban csak néhány lépés volt az.
-
-Csak két terem esett közbe. Az egyik a czimerterem, az Andrássyak
-arczkép-csarnoka később, a másik a hajdani ebédlő, II. Rákóczy Ferencz
-emlékezetes diszszekrényével, azután jön az előpitvar, abból nyilik a
-hálószoba, hol Serédi Zsófia tanítá gyermekeit Istent imádni. Még most
-is tanítja.
-
-Ott a hajdani nyoszolya helyén állt egy fekete bársonynyal bevont
-ravatal, s azon egy diófa koporsó, egészen egyszerű (hiszen ostrom
-idején készült) csak az a rendkívüli rajta, hogy a teteje üvegből van.
-
-Ez üvegfödél alatt szunnyadta a tulvilági álmot Andrássy Istvánné.
-
-A hold is nyolczszor megujult azóta. A fák kivirágzottak, a virágból
-gyümölcs lett, lehullott, és ő még mindig alszik.
-
-Nem tudja, mi a halál?
-
-Enyészet?
-
-Annak nincs fölötte hatalma.
-
-A vonások szelidek, nyugodtak, fönségesen andalító az egész arcz
-tekintete, a szempillák félig nyitva, mintha figyelnének a szemek, az
-ajkakon a fájdalmas mosolygás, a gyöngysor fog tündököl ki közöttük. S a
-jobbkéz félmagasan felemelve, mintha hivni, ölelni, inteni akarna
-valakit. Hosszú fekete haja keblére omolva.
-
-Az alsó vánkosa tele van rakva szegfüvekkel. A tegnapiak még frissek,
-illatosak, a régiebbek hervadtak, aszúk.
-
-Ezek az aszúvirágok beszélnek.
-
-Nagyobb csudák is vannak a világon, mint a miket a teremtő természet
-talányul ad fel az emberi észnek.
-
-Hogy változik meg az emberi lélek a multja hangulatával egészen
-ellenkező valamivé? Egy férfi sziv, mely tárva nyitva volt a világ
-mámorító örömeinek, hogy zárkozik be, mikor ez örömöket nem tiltja senki
-többé! Aki annyiszor hűtelen tudott lenni az élőhöz, milyen hűséges tud
-lenni most a halotthoz! Mindennap elhozza neki a kedvencz virágát!
-
-Ezért zárkózik el az egész világtól. Ezért nem bocsát be magához dőzsölő
-czimborát, dévaj asszonyfélét, hogy meg ne háborítsa senki az ő
-titokteljes találkozásait az ő elmulhatatlan egyetlenével.
-
-Most már egyetlen neki!
-
-Nem az égé, nem a földé, egyedül az övé csupán.
-
-Nem várja az angyalokat, csupán őtet.
-
-Julianna reszketve rogyott térdre e koporsó előtt.
-
-Nem szólt, nem sírt, csak reszketett.
-
-Szót, sírást, mind be lehet tanulni. Zokogás, jajgatás, önátkozó beszéd
-mind kitelik egy nagy szinésznőtől, ki valaki számára játszani akar, de
-ezt a reszketést nem lehet akarva csinálni. Erre csak egy ismerhetlen
-hatalom kényszerítheti az embert, a ki hivatlanul jő és láthatlan
-jelenlétével kiforgat minden lényünkből.
-
-Úgy reszketett, hogy egy szót sem tudott kimondani.
-
-Szemei, mint az álomjáróé, meredtek az alvó tüneményre, ott az üveg
-koporsóban.
-
-Mikor idejött, talán azt hitte, hogy majd beszélni fog hozzá, hogy
-gyónni fog előtte; mikor meglátta, elállt a szava, elfeledett
-gondolkozni.
-
-Andrássy felemelte a koporsóról az üvegfedelet.
-
-Nem áradt abból más, mint az aszu virágok illata széjjel.
-
-Aztán megállt a koporsó fejénél, összekulcsolt kezekkel s elnézte
-hosszasan azt a kiszenvedett alabástrom arczot.
-
-A hidegnek is van fénye, a mi szétsugárzik.
-
-Julianna félve, borzadva csúszott közelebb a halotthoz. Tétovázva,
-rémledezve emelkedett fel térdéről, odahajolt annak a félig felemelt
-kezéhez, s áhitattal megcsókolá. Aztán félve tekinte félre az arczára,
-nem haragudott-e meg érte? Nem, csak úgy mosolygott, mint az elébb.
-Másodszor is ajkával érinté az átlátszó kezet, most már hosszasabban és
-még egyszer harmadszor, Serédy Zsófia még akkor is mosolygott megölő
-gyilkosára.
-
-Andrássy visszaereszté az üveg fedelet csodahalottja fölé.
-
-Julianna könnyült kebellel rebegé:
-
-– Köszönöm, hogy idevezetett. Nem fogok tőle rettegni többé.
-
-– Most már még egy tilalommal többet ismer kegyelmed, suttogá a férfi.
-
-– Azt fogom a legféltőbben őrizni, sugá vissza a nő.
-
-– Láthatja, hogy szigorúbb vagyok magamhoz, mintha karthausi zárda tagja
-volnék. Az én halottam nem lett hamuvá, de én már azzá lettem.
-Dicsőségem, hőstetteim, por és hamu. Álmaim a nagyságról, messzelátó
-terveim por és hamu. A zászlók, a miket hordoztam, a zászlók, a miket
-eldobtam, fonállá szétszedett gubancz. Undorodom a jókedvű emberektől, s
-a kaczaj felháborít. Boszant a gondolat, hogy még lehetnek bolondok, a
-kik remélnek valamit. Csak azzal próbálgatom magamon, hogy élek-e még,
-hogy keresgetem, mi fájna még az életben, a mi bekövetkezhetnék rám.
-Arra se találok. A nagyobbik fiam, a kit már azért is nagyon szeretek,
-mert szakasztott képmása az anyjának, valami olyan bajban szenved, a
-miben bizonyosan meg kell neki halni. Akkor kapta ezt meg, a mikor a
-testvérem unszolására a kis ágyujával rám czélzott s a hintómat találta
-golyójával. Attól a percztől fogva emészti valami kórság, a mi a szivén
-támadja meg az embert. Nem lehet meggyógyítani, meg fog halni bele. És
-én minden reggel látom őt folyvást gyengülve, fogyva, rosszabb színben.
-Már ez sem fáj, hozzá vagyok szokva.
-
-Julianna nagyot sóhajtott. Mi vigasza legyen az oly szívnek, a minek már
-nem is fájhat semmi?
-
-(Már pedig, szép asszony! lőcsei fehér asszony! téged azért küldtek ide,
-hogy ezt a szivet még egyszer megfájítsd! Ki kell neked találnod annak a
-módját, addig búcsút nem vehetsz.)
-
-– Beszéljünk egyébről. Hát kegyelmednek hogy folynak a dolgai mostan?
-
-– Köszönöm szives részvételét. Most otthon lakom az apámnál a kis
-fiammal.
-
-– Igen? Szivesen fogadta az öreg? ő nagyon kemény szivű ember.
-
-– Eleinte zugolódott, dorgált, hanem aztán csak kiengesztelődött
-irántam.
-
-– Megkapta kegyelmed a fia számára a donatiót?
-
-Erre a szóra könybe lábadtak az asszony szemei.
-
-– Oh, uram, ne említse fel ezt. Én nem keresem a fájdalmat, mint
-kegyelmed, mégis rám talál az. S az én szivem nincsen kőből. Nem bárói
-korona, nem földi nagy birtok az, a mit én most Istentől könyörgök;
-hanem csupán az, hogy tartsa meg a kis magzatomat. Az én fiam is úgy
-sinylődik, hogy kétségbeesem, mikor rágondolok, s nem kell nekem
-olyankor semmi öröme, semmi dicsősége az Isten világának. Ha a
-gyermekemet elveszítem, akkor minek élek tovább magam is? S oh mily
-nagyon rettegek miatta!
-
-Andrássy megfogta a nőnek a kezét és önkénytelen megszorítá.
-
-Mégis volt hát valami közös a sziveikre nézve, az egyforma rettegés,
-mindegyiknek a maga gyermekéért.
-
-És mind a kettő tudhatta magáról, hogy ez az érzés igaz. Hazugság lehet
-minden a világon, ez az egy való.
-
-– Talán kegyelmezni fog az irgalmas Isten! sohajtá a férfi vigasztalóan.
-
-– Talán irgalmazni fog nekem «ő» is, szólt kitörő fájdalommal a nő. A
-kis szoba ajtaja be volt már zárva, a hol a halott feküdt, visszafordult
-oda s térdre rogyva az ajtó előtt s kezét a rézkilincsre téve, kiáltá
-hozzá az ajtón keresztül: «oh ne vidd el az én gyermekemet «is»; óh légy
-kegyelmes!»
-
-A férfinak föl kellett őt emelni a földről.
-
-Más tárgyra lehetett átvinni a beszédet.
-
-– Kegyelmed vissza fog térni az atyjához innen?
-
-– Még ebben az órában.
-
-– Hiszen ne siessen. Házam el van látva vendégfogadásra.
-
-– Igen köszönöm a marasztást, de ebédre a váraljai plébánosnál várnak s
-a világ nyelvétől őrizkednem illik.
-
-– Mégis maradjon egy kevéssé. Valamit akarok átadni. Kegyelmed is hozott
-nekem ajándékot, a minek az értékét nem lehet felbecsülni, azt
-viszonozni kötelességem. Andrássy István soha adós nem volt. A
-levéltáram régiségei közt van egy sajátkezű levele Zápolya János
-királynak, melyben a Garamszegi Ghéczyek ősapját, harczban szerzett
-kitünő érdemeiért megdicséri. A kegyelmed atyja sokszor kérte tőlem ezt
-a családja büszkeségét képező nevezetes irást, én azonban nem akartam
-attól soha megválni, mert régi okmánytáramnak ez egyik legféltettebb
-kincse, Zápolya saját kézirása, királyi pecsétjével, a mi nagy ritkaság.
-Ghéczy Zsigmond uram, tudva, hogy ilyesmi nálam pénzért nem eladó,
-értékes cserét kinált helyette. Egy Pelsőczi Bebek-féle bronz-ágyút; a
-mit ő valahol elrejtve tartogat. Én azt sem fogadtam el. Most átadom
-kegyelmednek ezt a nagyon becses régi iratot, örvendeztesse meg vele az
-öreget. Ezzel rovom le az árát a visszaadott Pantheonnak.
-
-Juliannának duplát villámlottak a szemei.
-
-– Köszönöm, oh uram, rebegé meghatottan, de lássa kegyelmed, ha én ezt a
-nagy kincset érő levelet haza viszem az apámnak, azt fogja kérdeni, mi
-áron kaptad azt te? s még majd rosszat gondol.
-
-Úgy elpirult hozzá. Azután folytatá:
-
-– Azt meg nem mondhatom el neki, hogy ilyen meg ilyen pantheon nevű
-könyv volt a világon, a mi így meg így került a kezembe, a mi megint
-kegyelmednek volt ezért meg ezért drága. Hát ezt mind el nem beszélhetem
-az apámnak.
-
-– Hát hogy legyen?
-
-– Irjon kegyelmed egy sor irást mellé, a miben felajánlja apámnak, hogy
-elfogadja tőle az ajánlott Bebek-féle ágyút cserébe, s küldi helyette a
-magyar király levelét, a mit óhajtott megkapni.
-
-– Jó lesz. Azt megtehetem.
-
-A levéltárhoz, ha az udvarra nem akartak lekerülni, a kápolnán,
-sekrestyén és azon a virágos kis kerten keresztül lehetett eljutni.
-
-Andrássy elvezette oda magával Korponaynét.
-
-Kicsiny kertecske az, a hol az Andrássyak ősanyjai, szegfűveik
-pompájában gyönyörködve, várták hadjáratokból hazatérő uraikat, s
-fésülgették ezüst fésűvel fiacskáik aranyhaját, megtakarítva minden
-kihulló szálat, hogy fel ne szedje a madár. Alig nagyobb a tér hosszában
-húsz, széltében tíz lépésnél. Annak is csak a déli oldala virágoknak
-való, mert a másikon árnyékot tart az a tömör bástyafal, a melyiknek a
-szegletéről egy Andrássy, Fischer predikátort, az evangelikus esperest
-aládobatta.
-
-A szegfü volt az akkori kertészdivat uralkodó virága, ez a rokonszenves,
-télen-nyáron mindig virító, állhatatos virág (talán azért olyan nagy
-kegyencze a magyar asszonyoknak, hogy annak a jelképét minden
-himzéseiknél használták). Egész tudomány volt azoknak a neveit mind
-megtartani a fejben. Regényalakok és mythosi nevek, fejedelemnők,
-diadalok emlékei voltak neki tulajdonul adva. Csak a vén franczia
-kertész tudta elsorolni valamennyit; Apelles, Medor, Daon Royale,
-Artamene, Victorie de Mastric, Feu de Ligny, Celimene, Grand Turque.
-Többre ment a számuk kétszáznál, a színváltozatok minden pompájában,
-szeszélyesen petyegetettek, irombán felemásak, csipkézettek, sávozottak,
-sok színben vegyített talitarkák, jászvörösek, a vén kertész elmondta,
-melyiket hol termesztették, ki volt a keresztapja?
-
-Julianna úgy járt végig a kis kerten, mint egy álmodó. Arra gondolt,
-hogy milyen kegyetlen büntetés lett volna az, ha az első bűneset után a
-lángpallosos angyal csak Évát kergette volna ki a paradicsomkertből,
-Ádámot pedig benn hagyta volna, egyedül, hogy minden fűben-fában
-megtalálja annak az emlékét, a kit elveszített. Egyszer megállt Julianna
-egy szegfű előtt, mintha valami megállította volna. Annak a neve volt
-«Rose blanche». Tiszta fehér virágú szegfű, mely egészen a rózsához
-hasonlított.
-
-– Én ezt találom a legszebbnek, mondá a nő a kertésznek.
-
-– Valóban, megboldogult jó urasszonyunknak is ez volt a kedvencz virága,
-viszonzá a kertész.
-
-A szegfüvön csak egy kinyilt virág volt, azt leszakítá a kertész s
-kedveskedett vele az urától vezetett látogatónőnek.
-
-Julianna úgy vette azt reszkető kezébe, mintha azt nézné utána, nem
-vérezte-e be a kezét a leszakított virág?
-
-A levéltárból, a hol a Ghéczyek családját érdeklő irás előkerült,
-visszatértek Andrássy irószobájába. Az iróasztalon állt drágakövekkel
-kirakott remek rámában Serédy Zsófiának menyasszonykori miniature képe,
-Julianna mikor nem nézett rá senki, lopva odatűzte a rámához azt a fehér
-«Rose blanche»-t. A kinek, a míg élt, a szive virágait nem sajnálta
-gyökérrel kitépni, most félt e kedvencz szegfüvirágából egy szálat
-elvinni magával.
-
-Andrássy István pedig a kandalló tüzébe bámult.
-
-A pantheon egészen elégett már, a kapcsai leváltak, az izzó papirlapok
-egyenkint nyiladoztak szét egymástól, a fekete korommá égett lapokon még
-futkároztak végig azok a tűzkigyócskák, a mik betüket látszanak irni a
-halottá vált papirra. Talán ez a két ember el is tudta olvasni azokat az
-ismeretlen tűzbetüket? Nem mondták el egymásnak, mit olvastak?
-
-Nagyon hosszú utat tettek meg mind a ketten azon nap óta, amelyen
-legutoljára együtt forgatták kezeikben ezt a közös albumot, a mikor a
-szép asszony művészi csinnal rajzolta az előtte ülő arczképét ezen könyv
-lapjára. Milyen türelmetlenül várta ő akkor, hogy mikor lesz vége? Most
-volt vége.
-
-Azóta körülkerülték a földet, hogy újra összetalálkozzanak.
-
-Azóta Andrássy filozof lett. Az is csak elméletben, a szivében nem
-lakott a bölcsészek hideg megfontolása, az élettel leszámolt nyugalom,
-hanem az ellentéte az eddigi szenvedélyes hajlamoknak, a méla
-búskomorság.
-
-Az olyan éles asszonyi szem, mint Juliannáé, egy körültekintésre
-felismerte ezt a változást. A hősből anachoréta lett. A könnyelmű ledér
-férfi az elhagyott, elfeledett, halálra kínzott feleség emlékeit gyüjti
-maga körül. Mit keres egy bölcsész szobájában egy kerekes rokka? egy
-befejezetlen himzet, a rámára felfeszítve? A meghalt nő valószinüleg
-idemenekült ezekkel az asszonyi foglalkozásaival az utolsó napokban,
-mikor a dervis generális a várat megtöltötte a mezei hadakkal, ezt a
-szobát (a könyvtárt!) respektálta a kurucz, s Andrássy István azután
-mindent azon a helyen hagyatott, a hol a nő ott feledte, semmihez azóta
-hozzá nem engedett nyulni. Valóságos cultus tárgya lett előtte minden, a
-mi e házban az elhunyt feleségre emlékezteti.
-
-Hát még aztán a két gyermek?
-
-Még azokat is meg kellett látni Juliannának.
-
-A két fiu czivódva rontott be apjuk szobájába. Nekik szabad bejárásuk
-volt hozzá.
-
-Azon czivódtak, hogy a kisebbik nem akarta megengedni a bátyjának, hogy
-ma kilovagoljon, mert erős szél fú, megrontja magát, inkább ő is otthon
-marad a kedveért s játszik vele türelemjátékot, bástyarakást.
-
-Mikor a szobába berohanó fiuk egy idegen asszonyt megláttak az apjuk
-szentélyében, nagyot bámultak. Hogy került ez ide? mit akar ez itten?
-Mind a ketten oda huzódtak az apjuk mellé. Talán eszükbe jutott, a mit
-egykor a dervis generális bátya beszélt előttük és az anyjuk előtt arról
-a szép asszonyról, a ki olyan irgalom nélkül tépi ki az ő anyjuk
-szivéből az élet örömeit s gondolták: «nem ez az?»
-
-Mikor ott térdepeltek az apjuk arczképe előtt, mikor azért imádkoztak,
-hogy szólaljon meg, védje magát e vád ellen? Nem úgy volt-e? Szótlanul
-bámultak a nőre.
-
-Andrássy oda vonta a térdei közé a nagyobbik fiut s megczirógatta a
-fejét. Látszott a fiu arczán a titokteljes kór ijesztő kifejezése,
-túlságosan piros ajka, viaszsárga arczszine, s valami rémlátó tekintet a
-szemekben úgy jósolták a számára megirt balvégzetet. S a beteg kinézést
-még aggasztóbbá tette az az önvádterhes fájdalom, a mivel a fiu az apján
-csüggött, a hogy annak a kezeit, orczáját csókolta. Minden csók egy
-bűnbánat, egy bocsánatkérés volt, azért az önfeledt pillanatért, a mikor
-az ágyút az apja ellen irányzá.
-
-Julianna a szemeit törlé.
-
-– Mintha a magamét látnám.
-
-Andrássy elhihette, hogy ezek igazi könyek.
-
-Őszinte érzelemmel nyujtá kezét Juliannának.
-
-– Maradunk ezentúl igaz jó barátok.
-
-– Azok maradjunk, mondá a nő. Talán tehetek is kegyelmednek egy jó
-szolgálatot. Nekem is van egy beteg fiam, a kihez le akarom hozni
-Lőcséről doktor Cornidest, a hires orvost, a kit kegyelmed is jól ismer.
-Az itteni doktorok nem tudják kitalálni a baját.
-
-– Épen mint az én fiamét.
-
-– Ha rá birom venni a tudós doktort, hogy megtegye ez utat Gömörbe,
-akkor elküldöm őt kegyelmedhez is Krasznahorkára, ha ugyan még itt fog
-akkor a tábornok úr lenni a várában.
-
-Andrássy István félreértette ezt a mondást.
-
-– Láthatja kegyelmed, mondá Juliannának, mennyire nincs akaratom ezt a
-helyet elhagyni valaha.
-
-S tekintetével azokra a megholt hitvesétől ott feledett tárgyakra
-mutatott, míg végre gyermeke halavány arczán nyugodott meg vele.
-
-– A kegyelmed akarata, tudom, hogy meg nem ingatható, azonban vannak a
-fátumnak oly erős hatalmai, a mik a mi akaratunkat megtörhetik.
-
-– Nem ismerek ilyen erőt, mondá a hős vezér nyugodtan s megcsókolgatva a
-fiai orczáját, elbocsátá őket magától, gyöngéden sugdosva hozzájuk, hogy
-csak legyenek jó testvérek és szeressék egymást, ma ki ne lovagoljanak,
-mert erős szél fú; játszszanak inkább tekével.
-
-Azt nem mondta nekik, hogy mikor kimennek a szobából, üdvözöljék ezt az
-urasszonyt idebenn.
-
-Aztán odalépett az iróasztalához, melyen megkezdett nagy filozofiai
-munkájának ivei voltak elszórva. Julianna ott ült a karszékben az asztal
-mellett.
-
-Andrássy hamis nyomon járt.
-
-Azt ugyan föltette erről az asszonyról, hogy csakugyan az érzés hozta
-ide, a lelkiismeret nehéz lidércznyomása. Az asszonyszív csupa babona. A
-képzelődés ad neki életirányt. Kedélyének szüksége van arra, hogy valami
-vezekléssel meg legyen nyugtatva. Ez a csodatevő Boldogságos Szűzhöz nem
-zarándokolhat, mert protestáns, tehát itt kellett neki keresni azt a
-közbenjáró szentet, a kit saját keble pokolrémei ellen invocáljon.
-
-De ennek mégis kellett valami más okának is lenni az idejövetelre.
-
-Hogy ez a rejtett indok nem a szerelmi epekedés, azt elhitte Andrássy. A
-ki ott tudta őt feledni a poprádi vendéglőben s még egy istenhozzádra
-sem állt meg a kedvéért, hanem nyargalt egy hiu csalóka ábránd után, az
-a nő nem érez mélyen.
-
-Hanem azt hitte felőle, hogy ez most a bécsi udvartól van ide küldve (az
-ő jó barátaitól). Azok bizonyosan keveslik az eddig tett szolgálatait,
-nem érik be azzal, hogy Andrássy Istvánt a fejedelem ügyétől
-eltántorította, még azt is szeretnék, ha rábirná, hogy valósággal az ő
-szolgálatukba álljon. Ott most nagy szükség van magyar kiváló főurakra,
-ha az országot új alapon akarják rendezni. Ez volt a gyanuja. Nem is
-sejtette, hogy az ellenkező oldalról ássák a futó-árkot.
-
-– Lássa kegyelmed, szólt Juliannához, szétszórt irataira mutatva. Ez az
-én mindennapi foglalatosságom. Bölcs könyvek, a mik a világot megitélni
-tanítanak. Minden hiuság, nagyravágyás oly idegen rám nézve, mint a
-chinai szokások. Nincs az a fényes polcz, a miért ezt a könyv dohától
-átjárt zúgot fölcserélném. Azokat a szegfüveket nem adnám a Bourbonok
-liliomaiért, sem a római pápák arany rózsáiért. S a milyen nagyon
-megszokták az udvari marsallok minden reggel megjelenni az uralkodó
-levéején, s megkérdezni, hogyan nyugodott felséged? olyan megszokott
-utam nekem, minden nap elmennem ahhoz az üvegkoporsóhoz, s megkérdeni:
-«hogy aludtál, lelkem?» És ha a csaták trombitáit fúnák az ablakom
-alatt, a falra akasztott kardom meg nem rezzenne tőle. Nincs
-nagyravágyásom!
-
-Julianna nagyot sohajtott, aztán megszorítá Andrássy kezét.
-
-– Ezt mind tudom. Sőt értem. Az én nagyravágyó álmaim is felébresztett
-álmok. Magam is keresem a buvóhelyet, s örülök, ha megtaláltam,
-akármilyen szomoru is az. Minden élettelen tárgyban, a mi valami
-emlékhez köt bennünket, megtaláljuk a beszélgető társat. Tudom én azt,
-hogy mikor a fájó szív igy belenőtt az emlékeibe, olyan mint a
-mandragoragyökér, hogy sír bele, ha erőszakkal kitépik. Annál
-fájdalmasabban esik arra gondolnom, hogy kegyelmednek ezt a helyet
-bizony itt kell hagyni.
-
-– Nekem?
-
-– Rövid időn pedig.
-
-– Mesemondás! Ha én nem akarom? Parancsol nekem valaki?
-
-– Azt hiszem, hogy olyan ember, a ki parancsoljon, akad az országban; a
-kérdés csak az, hogy engedelmeskednek-e neki? Nem volna kegyelmednek még
-tudomása róla, hogy Bécsben Andrássy Pétert nevezték ki gömöri
-főispánnak?
-
-– Az nem lehet! Hisz a főispán én vagyok.
-
-– De miután kegyelmed Rákóczy hive volt, s a capitulatio után nem
-sietett fel Bécsbe, homagiumát præstálni, a kanczellár kegyelmedet
-szépen skártba tette.
-
-– Engem! Skártba! kiálta a főúr, olyat ütve az öklével a triplex
-philosophia közé, hogy annak levelei szerteszét repültek.
-
-Meg is restelte a dolgot, s megint rendbeszedte a megbántott papirost s
-nyugalmat erőszakolt magára.
-
-– Hát «fiat piscis!» – «Legyen lud, ha kövér!» Legyen Péter bátyám a
-főispán, ha ért hozzá.
-
-– Az pedig ért hozzá, higyje el az uram! Mint jól értesültem, már útban
-is vagyon egy ezred sziléziai muskétással, hogy beszálljon Krasznahorka
-várába s átvegye kegyelmedtől a vármegye gyüléstermének és az
-archivumnak a kulcsait, a mik a főispánt illetik meg. S miután a
-sziléziai muskétások és a kegyelmed palotás hadai egy várban meg nem
-férhetnek, az egyiknek ki kell innen vonulni. – Kegyelmed maga sem
-maradhat e helyen, mert a hatalmas főispán a maga uri vendégeivel, a
-karok és rendek seregével, a kik fel fognak gyülekezni, össze nem
-szorulhat. – Ez már mind el van végezve s kegyelmed számára ki van
-jelölve a betléri kastély, a hová a gyermekeivel együtt kitelepedhetik,
-s viheti magával a bölcsesége könyveit, a kertje szegfüveit, még az
-üvegkoporsóban alvó halottját is.
-
-– De Szentháromság ugy segélyjen! Azt ők nem érik meg! ordítá fel
-haraggal a hős vezér, s olyat rúgott az útjába került kutyabőrös
-eklektikuson, hogy az a szögletbe repült.
-
-Odavolt már mindenféle philosophia. Valamennyi bölcs mondásból, a mit
-megörökítettek papyruslevelen, viaszktáblán, pergamenen, és obeliszkok
-oldalain, csak ez az egy maradt érvényben: «ne bántsd a magyart!» a kard
-lapjára beedzve.
-
-– Igen sajnálom, ha megzavartam ezzel a hírrel a kegyelmed nyugalmát,
-szólt mentegetőzve Julianna és menni készült.
-
-– De sőt nagy hálával tartozom érte, várjon, míg a levelet megirom
-Ghéczy Zsigmondhoz.
-
-Maga sem tudta tán, hogy mit ir ebben az indulatában.
-
-Julianna véghezvitte azt, a miért ideküldték.
-
-
-
-
-XXXVI. FEJEZET.  A VÁRT JUTALOM.
-
-A milyen mankón típegő anyókául jött be a várba Juliánna, éppen olyanul
-távozott el onnan. Valódi alakjában csak a vén kertész látta őt és a két
-gyermek. Egyik se beszélt a cselédséggel a család titkáról. Korponayné
-eltünhetett nyomtalanul.
-
-Azontul aztán folyvást elváltoztatott alakban jelent meg hol itt, hol
-amott; Dunáninnen, Dunántul.
-
-A mennyi viharnak a magját ez az asszony jártában keltében elvetette, az
-elég volt egy országot felfordítani. És mindezt a nélkül, hogy a
-szövevényének a szála valami be nem avatottnak a kezébe került volna.
-
-Andrássy István csakugyan beváltotta azt a szavát, a mit sértett szive
-haragjában kimondott. Megizente a Péter bátyjának, hogy a ki
-Krasznahorka várába be akar jönni az ő engedelme nélkül, tizenkét fontos
-ágyúkat hozzon magával, mert az övéi is olyanok. A jó Andrássy Péter
-aztán el se hozta magával Pozsonyból a sziléziai muskétás-ezredet, hanem
-elütötte – vétette valahogy a dolgot Illésházynál, hogy hagyjanak békét
-az Istvánnak, mert még most nagyon el van keseredve; a mig a
-gyászesztendeje tart, ne háborgassák. A dolog aztán abban maradt.
-Lehetett Gömörbe præsidiálisokat is küldeni, úgy sem fogadta meg senki.
-Követet majd küldenek, ha lesz országgyülés, maguktól is. Ott van az
-alispán, Gyöngyössy uram, elvégzi az.
-
-Hanem a kurucz összeesküvők ezt az ellenszegülését Andrássy Istvánnak
-gyorsan a maguk terveibe tudták illeszteni. Bercsényi Lengyelországból
-azt izente a Rákóczypárti főuraknak és hadvezetőknek, hogy az új
-fölkeléshez igyekezzenek megnyerni a győrvári hőst; olyan jó hadvezére
-nincs több a magyarnak. – Hogy bezáratta Krasznahorka kapuját a
-labanczok előtt, ez egyszerre az egész kuruczság bálványává emelte
-Andrássyt. Elhagyták a «korcsmageneralis» nótáját, s mást kezdtek
-felőle:
-
-  «Andrássy homlokán
-  Virul a borostyán»
-  «Esik eső karikára
-  Az Andrássy kalapjára,
-  Valahány csepp hullott rája,
-  Annyi áldás szálljon rája.»
-
-A palóczok meg ezt a nótát énekelték:
-
-  «Andrássy lesz a fiskális;
-  Pöröl az a királylyal is.»
-
-Aztán az összeesküvésnek minden fonala a vén Ghéczy Zsigmond kezeibe
-futott össze. Ő levelezett a mágnásokkal. A krasznahorkai siker után
-teljes bizodalma volt a leányához. – Nem bánta ő, akármivel hódította is
-meg Julianna a hős vezért; az ő dolguk! Nem is kérdezősködött a felől.
-Gondolta, bizony nem a «szentek hegedüjéből» énekeltek, mikor magukra
-voltak.
-
-Künn Európában is keveredett a világ: új háboru készült
-Francziaországgal; a török szultán Rákóczyért küldött. Kedve támadt egy
-kis hadakozásra; idebenn meg a bécsi magyar urak minden bölcseségüket
-commassálták, hogy mentől több olyan bolondot tudjanak kitalálni, a
-mivel a magyar nemzetet jobban elkeserítsék. Elfogatások, elkobzások
-napi renden voltak, a becsületest üldözték, a bűnöst futni hagyták; a
-vallási villongást ujra felélesztették; az elkobzott vagyon felett
-egymás között ortályoskodtak; s mikor valami nagyot akartak tenni, akkor
-nevetségessé lettek.
-
-Julianna épen egy veszedelmes körutból tért vissza. Rendre járta a
-magyar főurak kastélyait; ott volt a Rádayaknál, Vayaknál,
-Esterházyaknál, Ordódyaknál; leveleket hozott valamennyitől. Mikor
-azokat a feje alá tette (vánkosába rejtve), mintha csak mérges viperákon
-aludt volna! Egy kiszabaduljon belőlük s úgy megcsipi, hogy belehal.
-
-Ghéczy Zsigmond nagyon meg volt elégedve a leánya végzett dolgaival,
-mikor ez a mindenünnen elhozott leveleket átadá neki.
-
-– Bonus, bonus! (Ez volt az öreg szavajárása, ha valamivel meg volt
-elégedve.) Látom már, hogy megtartottad a hűséget. Nem vagy az anyád
-leánya, hanem az apád ivadéka. Az elébbeni dolog legyen megbocsátva.
-
-S hogy a bünbocsánatát meg is pecsételje, előhivta Juliannának a kis
-fiát.
-
-– Most már megengedem neked, hogy az anyádat megcsókold. Jó asszony,
-szeretheted.
-
-Azt a világért sem tette volna, hogy ő maga adjon egy bűnbocsátó csókot
-a leányának. Annyira tán soha sem is fog meglágyulni, csak a kis
-porontyot szabadította fel a tilalom alól.
-
-No hát! Már van egy lélek a világon, a kinek szabad őt szeretni. – Talán
-még majd a többiek is megbocsátanak.
-
-– Már most még egy utat kell megtenned, szólt az öreg. Ezeket a
-leveleket, a miket az urak hozzám küldének, a fejedelem kezébe kell
-juttatni. Érts meg, mi módon? – Te azonnal neki indulsz, egész
-parádéval, mintha Lőcsére utaznál a régi barátnédat meglátogatni. Onnan
-azonban kiosontasz Poprádra és megszállsz a vén Husz vendéglőjében.
-
-Juliannának ideges rángatózás fogta el az ajkait. Mire emlékezett
-vissza?
-
-– Az egy jó kis félreeső hely, folytatá az öreg, egészen arra való, hogy
-egy pár szerelmes a világ szeme elől elbujva, turbékolhasson benne.
-
-Julianna némán könyörögve kulcsolta össze a kezeit.
-
-Az öreg nevetett.
-
-– No hát nem szép apai gyöngédség ez tőlem, hogy a menyecskeleányomnak
-még arról is gondoskodom, hogy a szerelmesével háborítatlanul
-találkozhassék?
-
-Julianna eltakarta lángvörösre gyuladt arczát.
-
-Az öreg cholerikus nevetéssel döczögteté a szót.
-
-– Hát bizony van is azon mit pirulni? Hisz az egész világ tudta is,
-hitte is, hogy szeretitek egymást. Még nagyobb igazságért ez a kis
-poronty is ennek a tanubizonysága. Hát nem te ajándékoztad ezt az
-apjának?
-
-– Az uram lesz ott? rebegé Julianna, s egymásután eltünt az arczáról az
-a lángvörösség, de a helyébe állott halaványságnak édes mosolygó
-kifejezése volt.
-
-– Az uram lesz ott!
-
-– Igen, ő vár ott rád. Lehet, hogy még más valaki is. Vagy pedig te
-fogsz ő rá várni, ha hamarább érkezel. Elmondod neki élőszóval, a miket
-tapasztalásból tudsz; meg a miket én tőlem hallottál. Elébb az ország
-dolgáról beszélsz vele, csak azután a magadéról. Megmondhatod néki, hogy
-én kiengesztelődtem irántad. Aztán tégy vele, a mit akarsz. Nem kell
-téged arra tanítani. Az anyád is épen úgy tett. Nemcsak engemet csalt
-meg a szeretőjeért, hanem a szeretőjét is megcsalta én végettem. Sokszor
-ott hagyta a faképnél, mikor legjobban várt reá s hozzám jött – nekem
-turbékolt. Olyanok az asszonyok. S a férfiak is arra valók, hogy igy
-tegyenek velük. – Nem bánom én: nevetek rajta. Hanem csak arra az egyre
-kérlek, hogy a rád bizott leveleket addig ne add a szerelmes urad
-kezébe, a míg búcsúzni nem kezdtek. Ez legyen az utolsó.
-
-Julianna engedte ezt a hideg mérget a szivére csepegtetni. Szenvedett az
-anyjáért is, meg magáért is. – És el kellett viselnie, mert igaz volt, a
-mit az öreg mondott:
-
-«Te kunkora bajuszos dali legény, azt ne hidd valahogy, hogy csak a te
-kedvedért csalják meg a deres szakállut! Épen annyiszor csalják meg a te
-kunkora bajuszodat a deres szakállért. Gazdag az asszonyszív! Kétfelé
-osztva is elég kincs kitelik belőle. Ma nekem, holnap neked! Egyszer a
-majmon van a sor, másszor a medvén.»
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Igaz volt az öreg mondása. Julianna most a férje után vágyott, azt
-kivánta visszahódítani.
-
-Összehasonlítást tett a két férfi között, s ez nem ütött ki a titkosan
-imádott javára.
-
-Andrássy Istvánnak az egész jellemén a kedély uralkodott, a hangulat
-irányozta az egész életét. Egy nemes fellobbanás megdicsőitő hatása
-alatt tudott a hősköltemények vezéralakjául kimagasodni, egy másik
-kedélyhangulatban pedig lesülyedt a sybarita kéjmámor tunyaságába; –
-mikor a szabadság nemtője csókolta meg, akkor félistenné alakult át, ha
-a szép mænade ölelte meg, lett belőle szatir. Ennek sem maradt meg. Egy
-halott arczától jéggé fagyott, lángjai kialudtak, eldobott kardot,
-thyrsust, pán sipot a kezéből, eltemette magát a dohos könyvek közé;
-búcsójárójává szegődött egy mumiának, philosophál, flagellálja magát és
-hajdani kedvesének erényes prédikatiókat tart. – Most ilyen az uralkodó
-kedélyhangulatja. Ez is meddig tart igy? – Mikor a lőcsei kis rejtek
-szobában szöghajának egy fürtje össze volt fonva a szép asszony egy
-arany fürtjével, hej nem bánta akkor, akárhány labancz muskétás ezred
-lopózik is be azalatt a várba, akármi lesz hősi nagy hiréből! és most,
-ni hogy elfeledte egyszerre philosoph elveit, ascetai ridegségét, nem is
-kellett neki a harczi trombitákat fujni az ablaka alatt, elég volt egy
-tollsip, mely büszkesége alvó dæmonát fölébreszté, hogy odadobja a
-keztyűt vakmerően a császári udvarnak, és mindezt miért? azért, hogy meg
-ne mozdítsák a helyéből azt az üvegfedelű koporsót, s le ne tapossák
-azokat a szegfüveket a német pattantyusok. Most megint egy hős lett, de
-kinek a hőse? Egy túlvilági alaké, egy halotté. – Az ilyen férfialak nem
-lehet eszménykép.
-
-Mennyivel bámulatrakeltőbb az a másik alak, a kit igy hinak: «az én
-uram». Az egész jellem abból az érczből van öntve, a min nem fog a
-rozsda. Mindig ugyanaz, a ki volt; egy kimondott szavához sohasem
-hűtelen. Gondolat, szó és tett ugyanaz mindig nála. A balsors meg nem
-alázza, a bukás el nem ejti. Híve marad még az elveszett ügynek is, a
-mely eszményképe. Daczol a halállal, s a sötét jövővel. Mily
-állhatatosság! Mily igaz tiszta lélek!
-
-Ha még ennek a bocsánatát is ki lehetne érdemelni!
-
-S aztán megosztani vele a viszontagságokkal teljes életpályát! Együtt
-futni sötét erdőkön, sivatag pusztákon keresztül, egy közös palásttal
-betakarva, őrt állni az álmai felett s lesni az üldözők közelgő dobaját,
-ott állni mellette, mikor harczol, s kilőtt fegyvereit ujratöltögetni,
-sebét bekötözni, ölében tovább vinni, vele együtt halni.
-
-Ez volt most a legujabb ábrándja.
-
-Ő rajta is épen úgy a kedély uralkodott mindig; a hangulat vezette
-tetteit, mint annál a férfinál.
-
-Asszonynak megbocsátják ezt. Azt mondják: gyöngeség a neved.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Julianna nem úgy tett, a hogy az apja mondá, hogy egész parádéval
-utazzék fel a Szepességre. Megmaradt az eddigi rendszerénél. Volt egy
-gyékényes paraszt szekere, megrakva szercsika almával. Ez a Muraközben
-termett, a hol az idei fagy nem pusztított, annálfogva igen kelendő
-árúczikk lehetett idefenn Magyarországon. Ezzel járta be az egész
-vidéket. Maga volt a kocsis, senkit nem hordott magával. Volt a
-szekerébe fogva két rossz dikhencz, a mik csak úgy czammogva húzták a
-kisafát, azoknak mindig rángatni kellett szájukban a zablát, hogy
-menjenek, külömben félre tértek a mezsgye szélére legelni, hanem a lógós
-tüzes fiatal paripa volt, a minek csak egy ostorlegyintés kellett, s
-aztán ragadta a szekeret, hegynek fel vágtatva, ha arra került a sor.
-Ilyen módon minden feltünés nélkül bejárhatta a vakmerő asszony az egész
-országot, csak azok előtt fedezve fel kilétét, a kikhez az apjától
-levéllel küldve volt.
-
-Így indult neki a szepesi utnak is.
-
-Teste, lelke hozzá volt edzve az ilyen út kínfáradalmaihoz. Mint a
-legjobb, munkához szokott parasztasszony, maga látta el a lovait, ha
-valahol megszállt, s mindig künn hált a szekéren. Az utitarisznyából
-élelmezte magát. Mindenféle nemzetnek a nyelvén tudott beszélni, s
-ismerte a tájat: nem sokat kérdezősködött.
-
-Mikor hegynek fel haladt a szekere, leszállt az ülésből, s gyalog
-hajtotta a lovakat. Útközben az erdőn, míg a szekér az országuton haladt
-a csengős lovak nyomán, ő maga félretért a pázsitra s négylevelű lóherét
-keresett, ezt a sejtelemtől gyötrött asszonyszivek gyógyító irfüvét. A
-ki négylevelű lóherét talál útközben, annak a szive meggyógyul.
-
-Négylevelű lóherét keresett s a halállal játszott. Mindannyiszor az
-urára gondolt; «ha te koczkára teszed a fejedet egyszer, én fel teszem
-tízszer, úgy-e hogy csak méltó párod vagyok?»
-
-A Magas-Tátra már a háta mögött maradt: elérte Poprádot s ott megállt a
-szekerével a Husz apó vendéglője előtt. Kivül állt meg az utczán, nem
-akart meghálni. Csak onnan a kapuból kiabált fel a veranda alatt ülő
-Husz apóra, hogy nem vesz-e almát? Az meg onnan vissza. «Hogy adja?» –
-«Vékája két tallér.» – «Nagyon drága!» – «Csakhogy kapni! Slavoniából
-hozom.» – «Törődött lesz az már!» – «Kend is törődött már, azért mégis
-ember!» – «Nekem nincs már fogam, nem tudom megenni.» – «Nem is a kend
-fogára való az, hanem az uri vendégeknek.» – «Jár is ide vendég ilyen
-késő őszszel.» – «Bizonyosan most is vannak, érzem a konyhából a
-tokányillatot.»
-
-E hangosan folytatott tereferére kinyilt a vendégház egyik ablakszárnya,
-s egy férfiarcz tekintett ki rajta. Julianna rögtön megismerte az urát.
-
-– No vegyék kegyelmed szép szercsika almát! Kiáltott fel rá, a tenyerébe
-fogva egy párt abból a szép karminnal pontozott grünspanzöld
-gyümölcsből.
-
-– Hozzon fel az asszony hát egy vékával, hangzott az ablakból.
-
-– Parancsolatjára.
-
-Azzal a vékát megtetézve almával, a fejére tette s úgy lépkedett fel a
-veranda hágcsóin nagy gangosan vele.
-
-A vendégszoba ajtaja kitárult előtte, s az asszony szerencsés jóestét
-kivánva, belépett.
-
-Ott várták.
-
-Együtt voltak valamennyien azok, kikkel a jégbarlangban találkozott.
-Regulájuk volt az összeesküvőknek, hogy kétszer egymásután soha azon
-helyre egymásnak találkozót ne adjanak.
-
-– Beljebb, beljebb! szép menyecske! kiabáltak a belépő asszonyra, s a
-mint bezárult mögötte az ajtó, megindult a dévánkodás, a milyen szokott
-lenni egy borozó férfitársaságban, a mely közé, (vesztére, vagy
-akaratból) egy kaczkiás parasztmenyecske odapottyan az égből. Hangzik
-kaczaj, csintalan szó, tiltakozó sikongatás, vihánczolás vékony
-asszonyhangon, a borizű férfiröhej közé vegyülve; ha valaki a
-kulcslyukon hallgatózik, hallhatja jól. De ezt a dévaj lármát nem a most
-érkezett asszony élesztgeti. Komédia az csak kémkedők elámítására, az
-asszonyhangokat Pelargus hallatja, s a férfiak úgy kaczagnak, hogy az
-arczuk meg sem mozdul hozzá. Maga az érkezett asszony, a nagy mázos
-kályha mögé vonulva beszéli el ezalatt halk hangon, a mi izeneteket az
-összeesküvők számára hozott. Korponay János veszi át a hireket, hátát a
-kályhának vetve, a borozó-asztalnál ül Fabriczius, s egy palatáblára
-jegyzi az elmondott titkokat. Ha rajtakapják, a nedves báránybőrsüveggel
-egy percz alatt letörülheti az egészet.
-
-A míg a többiek lármáznak, ők csendesen beszélgetnek együtt. A többiek
-csak az egyes neveket hallják. «Vay», «Ráday», «Ocskay Sándor»,
-«Csajághy». Mindeniktől hozott izenetet a «vihar galambja.»
-
-Dicső munkát végzett! Elvetette azt a magot, a miből fegyveres dandárok
-nőnek ki a földből. Derék egy asszony! Talán nem is igaz, a mivel a
-lőcsei árulásról hirbe hozták.
-
-Most ez a szó hallik az asztal végéről, Fabriczius dörmögi a társaknak:
-
-– Andrássy István kizárta a labanczot Krasznahorkából!
-
-– Vivát! ordít fel erre, magát elfeledve Kondorossy, s csak akkor veszi
-észre, hogy micsoda áruló szót szalasztott ki a száján! de hirtelen
-feltalálja magát s hangos csókot czuppant Pelargus arczára, s azt mondja
-neki: «adj egy pofont, de csattanóst!» Azt meg is kapja. Akkor aztán az
-egész társaság kiálthatja a vivátot arra a pofonra, a mit Andrássy
-István adott a labancznak.
-
-– Ez olyan jó hir, hogy el se lehet hinni, dörmögé Pongrácz kurucz
-ezredes.
-
-– Ha mondott szónak nem hisznek kegyelmetek, olvassák irásban, mondá
-Julianna s elővonta a főkötőjébe rejtett levelet, a mit Andrássy István
-írt Ghéczy Zsigmondnak. Ő volt minden levelek őrzője.
-
-A levél kézről-kézre járt; falták, úgy olvasták:
-
-«Vitézlő Garamszeghi Ghéczy Zsigmond, alezredes úrnak.»
-
-«Kedves jó öreg czimborám, vitéz bajnoktársam!
-
-Itt küldöm Te Neked, kedves leányod, nagyságos Korponay János,
-főstrázsamesterné asszonyságtól, ki szegény beteg fiacskámnak
-meggyógyítására orvosdoktor rekomendálni jő fel vala hozzám: a mennybéli
-Isten áldja meg érette; ezt az Általad oly igen óhajtott levelét a
-magyar királynak, és erdélyi fejedelemnek: őrizd meg gondosan. Ellenben
-szivesen fogadom Te tőled, ha ama derék sugárágyút, a melylyel
-biztattál, elküldenéd nekem ide Krasznahorkára: de lafféta nélkül, és
-jól beburkolva, nehogy a labanczok, a kiknek ajtót mutaték, útközben
-elkapják.
-
-Maradok, a Te igaz hű bajtársad és jó akaród: Báró Csikszentkirályi és
-Krasznahorkai Andrássy István, brigadéros Generális, gömöri örökös
-főispán és Krasznahorka várkapitánya.»
-
-Ez bizony csalhatatlan bizonyítvány volt. A hány mondás, annyi csapás.
-
-Azt is lehetett hinni, hogy a mit Zápolya Jánosról mond a levél, az II.
-Rákóczy Ferenczre értetődik.
-
-Mindenki ismerte Andrássy irását, a kik elolvasták a levelet, mind
-megcsókolták utána a leirt nevét.
-
-– Hm! mondá magában Julianna. Itt ugyan osztják a csókokat, hát nekem
-jut-e vagy egy?
-
-Pelargus olvasta a levelet utóljára, ő adta azt vissza Korponaynénak.
-
-Azzal felkapott egy poharat az asztalról, s azt mondá:
-
-– No hát urak, nem valót mondtam-e? Hogy a ki mindezt véghez vitte, a mi
-asszonyunk oly igaz és tiszta, mint az angyalok a mennyországban. Vivát
-a dicső asszony!
-
-A poharak összecsördültek s mindenki utána kiáltá:
-
-«Vivát a dicső asszony!»
-
-De Julianna nem ügyelt arra, a mi a háta mögött történik, ő csak azt a
-némaságot leste, a mi a férje ajkait halottá tette. Annak az arcza nem
-mozdult meg.
-
-Fabriczius is csak a griflijét nyálazta, minélfogva az épen nem fogott a
-palatábláján, mikor irni akart vele.
-
-Julianna oly kérő, oly esdő tekintettel nézett az ura szemébe, hogy
-annak bizony e néma tekintetből is meg lehetett volna érteni szive
-legtitkosabb gondolatját, de hogy az arcz csak mégsem akart meglágyulni,
-hát végre is kénytelen volt az asszony a szóhoz folyamodni.
-
-– Én uram! Én kedves egyetlen egy galambom, drága férjem. Ne nézzen reám
-kegyelmed ily kegyetlen hideg tekintettel. Ha nagy volt a vétkem,
-százszorta nagyobb volt a bűnbánatom. Ime nem tartottam elégnek, hogy
-megbünhődjem érte; meg is fizettem érte. Ha őrült nagyravágyásom egy
-rossz lépést botlatott el velem, azért száz mértföldet barangoltam
-össze, magam megalázva, hogy helyrehozhassam. Nem féltem vihartól, nem
-féltem rémségtől, gyönge asszonyerőmet megsokszoroztam! férfiaktól
-rettegett munkát elvégeztem, örömről lemondtam, lelkemet Istennek,
-fejemet halálnak ajánlottam: a hová kegyelmed elküldött, nekem a pokol
-pitvaránál is rettenetesebb helyre, elvándoroltam; tüzes sárkánytól
-őrzött kincs nem nehezebb, mint a mit onnan én elhoztam… Nem érdemlek-e
-meg valami jutalmat?
-
-S azzal térdre roskadt, két karját kitárva s könyező, bűnbánó, megtérő
-szemeivel férje arczán élve.
-
-Bizony mindenki meg volt hatva e jelenettől.
-
-Korponay János ekkor odafordult Fabricziushoz.
-
-– A tett jó szolgálatok valóban megjutalmazandók, Fabriczius uram.
-Fizessen ki kegyelmed a pénztárunkból ennek az asszonyságnak ezer darab
-aranyat.
-
-Julianna erre a szóra mint egy veszett tigris ugrott fel a térdeiről, s
-olyat ütött az öklével Korponay homlokára, hogy az három lépést
-tántorodott hátra, s azzal széttaszigálva a körülálló férfiakat,
-felszakítá az ajtót, lerohant a lépcsőn, ki az utczára, felkapott a
-szekerébe, rávagdalt a lógósra s azzal, mint a kit veszteni visznek,
-vágtatott el az erdők felé. Mindegy, akármerre!
-
-
-
-
-XXXVII. FEJEZET.  A PELARGUS FOGADÁSA.
-
-A dobsinai jégbarlangba leütött istennyila nem gubahitotta meg jobban a
-követfujó urakat, mint ez a nem várt ökölcsapás. Erre az egyre nem volt
-senki készen. Hogy a bűnbánó Magdolna egyszerre vad furiává alakuljon
-át, ez mesemondásba való képtelenség. Mert hiszen azt mindenki érthette,
-hogy biz az elég sértő szó volt Korponaytól, hogy a feleségét úgy
-meggyalázta ennyi férfi előtt, hogy a midőn az előtte térdepel, és
-igazán nagyon meg érdemelve a bűnbocsánatot, azt a jutalmát várja
-önfeláldozó tetteinek, hogy a férj kezét nyujtsa neki, felemelje s tán
-meg is csókolja, hát akkor az ki akarja őt fizetni aprópénzzel. Mert hát
-egy várva-várt csók még ezer aranyra felváltva is csak aprópénz. Biz ez
-kegyetlenség is volt Korponay János uramtól, meg bolondság is volt; ha
-ez a mód kapna divatra, győznék azt Magyarország aranybányái! Nem
-kellett volna az asszonyt (és még hozzá a hű szolgálót) így megsérteni.
-S ha a megbántásért az asszony záporkönyekre fakad vala, a haját tépi, a
-világot átkozza vala, hogyha még uriasabb szokást követve, ott menten
-elájul, s egy óráig engedi magát vízzel locsoltatni, míg feléled, hát ez
-egészen rendén következő jelenet lett volna, de ilyen vastag végén
-kezdeni a dolgot, mégis csak olyan megfoghatatlan eset, hogy az embernek
-a szeme-szája eláll bele.
-
-Azt persze az urak közül senki sem tudhatta, hogy ennek az asszonynak a
-lelkében ott bujdosik már régóta egy veszett manó, egy másik «kifizetett
-ezer arany» emlékében, s ezt a nyugtatványt az ezer aranyról régen ott
-hordja már a markában, s csak az alkalomra vár, hogy kifizesse annak, a
-ki rá talál duplázni, ha mindjárt a «kegyelmes» uram lesz is.
-
-Hát épen a kegyetlen uram duplázott rá. Meg is kapta.
-
-A nagy ijedtségben senkinek sem jutott eszébe, hogy ezzel az asszonynyal
-valamit kellene tenni. Csak akkor ocsúdtak fel az elhüledezésből, mikor
-a vágtató kocsi zörejét meghallák.
-
-Legelőször Korponaynak jött egy gondolatja. Ez a gondolat az volt, hogy
-lekapott egy puskát a szegről s utána akart szaladni az asszonynak.
-
-Hanem Pelargus utját állta, s a hátát az ajtónak vetve, megragadta a
-férj kezét.
-
-– Mit akarsz, czimborám?
-
-– Eredj az utamból. Meg akarom ölni!
-
-Erre a szóra többen is oda ugrottak melléje, s ránczigálni kezdték, hogy
-ilyet ne tegyen.
-
-A kocsi is jó messze zörgött már, azt a golyó nem éri utól.
-
-Korponay halálsápadt volt a dühtől.
-
-Pongrácz ezredes átölelte két karral, s úgy vonszolta el az ajtótól.
-
-– Ne hogy utána lőjj, czimbora, mert akkor elárulsz bennünket
-csoportostul.
-
-– Ha most nem ölöm meg, később kell őt megölnöm. Tehetném hazai
-törvényeink szerint is. Szent László szabadságot ad a sértett férjnek,
-hogy hűtelen nejét megölheti. De nem azért. Nem is azért az ütésért itt,
-a kit soha életemben halandó ember csatán kívül meg nem ütött; még az
-édes apám sem. Nem azért! Hanem hogy el ne árulhasson bennünket. Minden
-titkunk a kezében van. Nemcsak a mienk: fél Magyarországé. Az egész
-összeesküvés kapcsai, szálai: minden részvevőnek a neve. Ha ez az
-asszony élve marad, mi ne az Istenhez imádkozzunk többé, hanem az
-ördögökhöz, hogy el ne vigyenek bennünket.
-
-– Ezt akkor gondoltad volna meg, édes czimborám, szólt közbe Pelargus, a
-mikor ily kegyetlenül megsértetted. Ne azt nézted volna, hogy a
-feleséged térdepel előtted, hanem azt, hogy a mi leghasznosabb
-szolgálattevő közbenjárónk kéri tőled a jutalmát. Mit fecsérled te a mi
-aranyainkat, a mire olyan nagy szükségünk van? holott ő csak egy csókot
-várt tőled, s bizony nem tört volna ki bele a fogad, ha megadod neki.
-
-– Kölyök! Ne tarts nekem leczkét.
-
-Fabriczius a huzalkodók közé veté magát.
-
-– Azt mondom, czimborák, hogy a veszekedést halaszszuk holnapra, most
-pedig szedjük a sátorfát s igyekezzünk a lovainkhoz eljutni! mert
-Kézsmárk ide csak egy óra járás, s két óra mulva a nyakunkon lehetnek a
-Löffelholtz dragonyosai.
-
-– Az biz igaz! mondá Pongrácz, a hogy a szemeit szikrázni láttam, alig
-hiszem, hogy ez az asszony le hagyja menni a napot, a nélkül, hogy
-minden dolgunkat elárulja a labancznak.
-
-– De nem fogja elárulni! kiáltá Pelargus. Azt már én fogadom.
-
-– Te? ordított rá Korponay. Hogyan állsz jót érte?
-
-– Megmondom. Nem hiszem, hogy ez az asszony el tudja a rábizott titkokat
-árulni valaha! Bármilyen haragért. Hogy egyenkint akármelyikünket
-lekéselni képes, azt nagyon elhiszem. A sárgarépához sem ülnék le
-vendégül többet, a mit az ő keze főzött. De hogy elárulja, hóhér
-pallosának adja a tulajdon édes apját, pedig annak a feje van legfelül,
-azt nem hiszem. Sohasem hiszem el.
-
-– Én arra is képesnek tartom, hörgé Korponay.
-
-– Te neked szabad őt nagyon rossznak tartanod, mert te tudod, hogy
-milyen jó volt; nekem semmi okom sincs rá, hogy szeressem; tehát nem is
-gyűlölöm. Lehetetlennek tartom, hogy egy asszony vérpadra vigye
-mindazokat, a kiket szeretett. Ez egy rémalak volna, a milyent a
-mythologia sem birt kitalálni. Hanem ez hát csak hit. Én bizonyosságot
-akarok ti nektek nyujtani. Magamra vállalom, hogy utána megyek ennek az
-asszonynak. Kisérni fogom őt nyomról-nyomra, mint a véreb. Se éjjel, se
-nappal egy lépést nem fog tenni, hogy azt meg ne tudjam. Nekem mindenütt
-vannak jó czimboráim, a kik segítenek. Úgy körülfogom őt, mintha hálóban
-volna. És ha egyetlen egy lépést talál tenni, a mi azt mutatja, hogy
-ügyünket elárulni készül, esküszöm az élő Istenre és apám, anyám örök
-lelki üdvösségére, hogy akkor én viszem halálra azt az asszonyt, mielőtt
-az árulást elkövethette volna. Ti járjatok a magatok utjain, én megyek
-az enyimen. Mától fogva nem vagyok ember, csak a szegődött árnyéka egy
-másik embernek. Ti gyűlöljétek őt, féljetek tőle, piszkoljátok a nevét.
-Én szeretem őt, ragaszkodom hozzá s lemosom a nevéről a szennyet; ha
-kell, a saját vére hullásával.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Ráhagyták, hogy fusson hát utána; ők, a többiek, futottak a lengyel
-határ felé.
-
-
-
-
-XXXVIII. FEJEZET.  RECIDIVA.
-
-Ő pedig futott, mint a szarvasgim a nyakába harapott hiúzzal.
-
-Ez a szó kergette világgá.
-
-«Fizessünk neki ezer aranyat!»
-
-Épen, a hogy a labanczok mondták:
-
-«Azért, hogy elárultad nekünk a fejedelmet, ezer aranyat kifizetünk.»
-
-És emezek is tudják már, hogy az ilyen szolgálatnak ilyen a jutalma. Nem
-becsület, nem szeretet; pengő pénz, a mit erszénybe lehet seperni.
-
-Kihez fusson a panaszával? Ki érti meg?
-
-Az egyik férfi kikomplimentezi a házából, ájtatos, kegyes, philosophus
-beszédekkel, a másik kitaszítja gorombán.
-
-«Fizessünk neki ezer aranyat!»
-
-Mi kellene még más?
-
-Csak nem kérdezhetik tőle azt, hogy hát a szived fáj-e?
-
-Ha fáj, ott a doktor, kérjen rá balzsamot. Patikában adják.
-
-Eszébe jutott a doktor. A tudós Cornides Lőcsén. Hiszen tulajdonképen
-azért jött ide fel, hogy azzal beszéljen, s rábirja, hogy pakoltassa fel
-magát s utazzék le Dobsináig meg Krasznahorkáig, a két beteg gyermeket
-megkuruzsolni. Hanem ahhoz pénz kell, sok pénz, mert a doktor nem utazik
-ingyen. Lám milyen okos dolog lett volna azt az ezer aranyat behurkolni,
-és nem adni nyugtatványt róla.
-
-Az a másik ezer ugyan fogytán van már, tán alig cseng belőle egy pár a
-tarsolyban, az egész gazdasága ez a szekér alma. Ha azt eladhatja,
-viheti a tót parasztszekéren a finnyás doktort magával.
-
-Szó sincs róla. Csak olyan kódorgó vad gondolatok ezek. Nem gondol ő
-most a beteg fiával sem.
-
-Ismét lejtőn fel visz az út, sűrű fenyőerdő között. A nő leszáll a
-szekérről, hagyja czammogni a lovait, maga a füves útfélen bandukol
-ostorpattogtatva. De nem keres négylevelű lóherét, hanem letépi
-bokrétának azokat a haragos kék sisakvirágokat, a miknek kelyhében, Mars
-sisakjában egy pár fehér galamb ül, Vénus galambjai. Szép virág, szebb
-jelvény: de halálos méreg. «Farkasölő gyökérnek» nevezik a népek. Jól
-mondta Pelargus, hogy nem szeretne ahhoz a sárgarépához leülni ebédre, a
-mit ennek az asszonynak a keze fog főzni.
-
-Egyszer csak nagy trombitafuvással jön szembe reá egy postaszekér, mit
-tizenkét dragonyos kisér, annak a jeléül, hogy valami előkelő rangbeli
-személy utazik a hintóban. Van oka a fullajtárosnak olyan nagyon
-trombitálni, mert Korponayné lovai már megint legelészni álltak az
-útfélre s e közben a szekeret épen keresztbe állították az uton. A
-postaszekérnek meg kell állnia, a postás pogányul fujja a trombitát,
-hogy előidézze az erdőből a hanyag lóhajtót, a hintó belsejéből két
-asszonyság feje dugódik előre, mind a ketten zsémbelnek, erősen szidják
-az utjokat elálló parasztot.
-
-Julianna jól ismeri mind a kettőt. Az egyik Löffelholtz tábornokné, a
-másik a kis Blumevitzné, a Fabriczius leány: Julianna kedvencz
-kicsikéje.
-
-Egyszerre pajkos kedve támadt. Odafut a szekeréhez, s tele veszi a két
-markát szercsikával s odaállva a hintóhágcsóhoz, palócz paraszt
-kiejtéssel odakiált nekik:
-
-– No hát má nasságos asszonykák, nem vesz keetek egy kis szép aumát?
-
-Azok elszörnyedve csapják össze a kezeiket s felsikongatnak.
-
-– Julianna te! Korponayné!
-
-Ő meg kaczag, csak úgy reng bele a két válla.
-
-– Micsoda komédia ez? kérdé Löffelholtzné, az első ámulásból magához
-térve.
-
-– Semmi komédia. Igen rendes dolog. Almát árulok.
-
-– Te almát árulsz?
-
-– Hát valami életmód után csak kell látnom, ha már nagyságos asszony nem
-lehetek.
-
-– De te tréfálsz?
-
-– Hogy tréfálnék? Azt tudjátok, hogy az uram birtokait elkobozták; az
-apámhoz nem mehetek, mert az agyonüt; valahány úri ismerősöm, módos
-atyámfia, az mind eltagadja előlem magát. Sehol be nem fogadnak, hát
-csak így az országúton kell éldegélnem.
-
-– Hát Andrássy? kérdé Löffelholtzné. Hiszen mikor itt voltál nálam nem
-régiben, s visszakérted a képeskönyvét, a mi neki oly jó hasznára volt,
-mert bizony mondom, hogy nagyon segített neki a kegyleveléhez, hát akkor
-mondtad, hogy odaviszed hozzá. Azóta özvegy is lett. Hát nem fogadott
-jól?
-
-Most kezdett még csak igazán kaczagni Julianna.
-
-– Hahaha! Andrássy! Az én Lovelaceom! Az remetévé lett, könyvet ír:
-triplex philosophia a czíme; s minden reggel egy szegfüvet visz a
-megholt feleségének, s ott imádkozik naponkint három óra hosszat.
-
-De erre már általános volt a kaczaj.
-
-Hahaha! Andrássy István imádkozik! Zsolozsmát énekel. A hátát
-korbácsolja! Bőjtöt tart! Keresztet hány magára a szép asszony
-közeledtére! Hahaha! Ezt el kell mesélni.
-
-Az asszonyok kiszálltak a hintóból, összeölelték, csókolták a véletlenül
-feltalált barátnét; beleharapdáltak egy pár almájába, s aztán
-késztették, hogy üljön be közéjük a hintójukba, majd az almás-szekeret
-elhajtja a postaszolga, a ki kerékkötni van itt.
-
-– De biz almáimat nem bizom ebfogakra, mondá Julianna. Mert én az után
-élek.
-
-– Ugyan ne bolondozz, unszolá Krisztina, a nyakába csimpeszkedve, nekem
-bizony nem árulsz almát faluról-falura, mint a hienczek, odajösz hozzám
-Lőcsére, s ott maradsz, soha nem eresztelek el.
-
-– Hiszen te magad is földönfutó lettél, elvették a bécsiek az apád
-birtokát a kegyleveled daczára.
-
-Löffelholtzné közbeszólt:
-
-– De már visszaadták. Csak te jer most velünk. Százféle mondanivalónk
-lesz, a mi rád nézve is igen örvendetes. Épen tegnap érkezett meg a
-nyiltparancs, hogy Blumevitzné a Fabriczius-féle birtokokba
-visszahelyeztessék, annak az örömére megyünk most Lőcsére. Alauda, meg
-Belleville lovagok várnak ránk nagy ünnepélylyel. Az úton majd elmondjuk
-a többit.
-
-– De így csak nem mehetek Lőcsére, ebben a parasztruhában, másféle
-öltözet pedig nincsen velem.
-
-– Az sem baj. Adok én az én ruháimból egyet. Tudod, hogy rád illenek az
-én öltözeteim, majd itt Poprádon megállunk a Husz apó vendéglőjében, ott
-átöltözködhetel.
-
-– Poprádon? Husz apónál? Hahaha! Kaczagott Julianna, s aztán szilaj jó
-kedvvel ugrott fel a hintóba. Ez fölséges lesz!
-
-Volt oka így kaczagni; eléggé csiklándozhatta a szivét az a tréfás
-gondolat, hogy a nemes kurucz vezérek hogy fognak az ablakon kiugrálni,
-mikor őt visszatérni látják azzal a tizenkét dragonyossal.
-
-Nem kérette magát tovább, beült a barátnéi közé s folyt aztán a vidám
-terefere; egyszerre mind a hárman beszéltek és mesélték egymásnak, a mi
-velük és körülöttük történt, s azért mind a hárman megértették egymást.
-Az asszonyoknak megvan erre a különös adományuk.
-
-Juliannára nézve csakugyan fölöttébb érdekes tudósítások voltak azok, a
-miket a barátnőitől megtudott.
-
-III. Károly, az új király, Spanyolországból megérkezett s azzal
-egyszerre nagy fordulat állt be a bécsi kormányzatban. Illésházy
-befolyása helyett Pálffy Jánosé érvényesült. A király megerősítette a
-szathmári békeszerződést s annak minden következményeit érvényesíteni
-sietett. Összehivta az országgyülést Pozsonyba, követválasztás lett az
-egész országban, a királyi meghivók már szétküldettek. A zaklatások
-megszüntek, a letartóztatott főurakat és nemeseket szabadon bocsátották,
-sok elkobzott vagyont visszaadtak, sok megigértre új kilátást nyitottak.
-Így jutott Blumevitzné is hirtelenében az apja birtokába vissza. Az
-amnestia újra ki lett hirdetve, a visszatérőknek új időhaladék engedve.
-A király azt óhajtja, hogy a nemzet teljesen kibékíttessék, mert az
-ország rendeivel családjának örökösödési uralkodását akarja
-elfogadtatni.
-
-Ezek mind nagyon «jó» hirek voltak Korponaynénak.
-
-Már tudniillik nem annak a Korponaynénak, a ki lázadást és összeesküvést
-ojtogatni, beszemezgetni járt szerteszét az országban, mindenféle
-vadonczba, gyékényes paraszt-szekéren, hanem annak a másik
-Korponaynénak, a ki a kész érett arany almát leszedni jár, négy lovas
-hintóval.
-
-Blumevitzné már megkapta a magáét, Löffelholtzné is erősen biztatva van,
-hogy zöld ágra jut; most csak Pozsonyba kell menniök, s a formaságokat
-elintézni a hivatalos dicasteriumoknál. Ime együtt mehetnének mind a
-hárman, Korponayné is nyélbe süthetné most a maga dolgát.
-
-– Csak megvan a donatiós leveled, a lőcsei kapitulatióból? kérdé
-Löffelholtzné.
-
-– Oh azt mindig magammal hordom, szólt Julianna, a keblére tapintva, s
-nyomban ijedten kiálta fel: «Szentséges Isten!»
-
-– Mi az? Nincs nálad?
-
-Julianna ki akart ugrani a hintóból, szerencséjére visszatartották.
-
-– Nincs meg a donatiós leveled?
-
-Az megvolt. Hanem erről a levélről más jutott az eszébe Juliannának, a
-miről e perczig csodamódon megfeledkezett. Az összeesküvők levelei.
-Valamennyi veszedelmes levél, a miket, az apja utasítása szerint csak
-akkor kellett lészen átszolgáltatni az urának, a mikor búcsút vesz tőle.
-Szép búcsúvétel volt! Azok a levelek mind egy szarvasbőrvánkosba vannak
-bevarrva, s ez a vánkos ott maradt az almás szekéren.
-
-– Hova akarsz szaladni? kérdé Löffelholtzné. A fél lába már kinn volt
-Juliánnának a felhágón.
-
-– Ott hagytam a szekeremen. Futok vissza érte.
-
-– Minek futnál? Elnyargaltatunk érte egy dragonyost, az elhozza. Miben
-volt?
-
-– Nem! Nem bizhatom idegen kézre. Magamnak kell érte mennem.
-
-(Hiszen ha azok a levelek a császáriak kezébe kerülnek, a legelső, a
-kinek a feje gurulásnak indul, magáé a szép asszonyé!)
-
-– Hát akkor inkább visszafordulunk a hintóval.
-
-Szerencsére a véletlen kisegítette Juliannát e kétségbeejtő
-szorongattatásból. Azaz, hogy nem a véletlen, mert ilyen nincs, hanem a
-körülmények logikája.
-
-Az almás-szekérre delegált postalegény ugyanis, miután az ostornyelét
-kipróbálta a rudason, meg a nyergesen, hogy azokat gyorsabb haladásra
-birja, de minden siker nélkül, vesztében a lógósra talált egy nagyot
-huzni, mire az telerugta a szemét, száját sárral, szügyébe vágva a
-fejét, elkezdett vágtatni a szekérrel, magával ragadva a másik két párát
-is. Így aztán nagyhamar nemcsak utolérte az almás-szekér a hintót, de
-még el is hagyta, úgy kellett a bőszült Pegazusnak útját állni fegyveres
-erővel.
-
-Julianna sietett is azonnal a szekeréhez. Az alma mind az ördögé lett,
-hanem a szarvasbőrvánkos megkerült.
-
-– Hála Istennek. Csakhogy ez megvan.
-
-Azt azután nem is hagyta el többet magától, hanem ráült, vagy a hóna alá
-vette, mikor leszálltak.
-
-Poprádra érve, a Husz apó vendéglője előtt nem következett be az a
-tréfás jelenet, hogy a kuruczok az ablakon át vegyenek búcsút, azok rég
-az erdőben jártak már akkor. Itt azután Julianna átöltözött
-Löffelholtzné egyik gála köntösébe; Lőcsére már mint úri asszonyság
-tartá bevonulását.
-
-A Fabriczius-ház előtt egész deputatio várta az érkezőket. Alauda biró
-úr teljes hivatalos ornatusában fogadta Blumevitznét, bevezetve őt
-visszanyert palotájába, s saját kezeivel tépte le a szobák ajtajairól a
-sequestráló pecséteket.
-
-Odajött doktor Cornides is, felajánlva a most érkezett hölgyeknek a
-konyháját, addig, a míg azok újból berendezkednek.
-
-Még humorizált is a tudós férfiu, mondván:
-
-– Első eset, hogy a doktor konyhájából egészséges emberek számára
-præscribálnak.
-
-S a vendégség, a mit a doktor az egész úri társaságnak adott,
-becsületére vált az egész orvosi karnak; azt mondták rá, hogy az
-egészséges embereket még jobban meg tudja gyógyítani, mint a betegeket.
-
-Ott volt Belleville lovag is (még mindig császári helyparancsnok Lőcse
-városában) s ezuttal szabadon udvarolhatott a szép szalmaözvegynek.
-
-Mikor a sok jó étel és ital feloldotta a nyelveket, aztán nem is igen
-tartotta senki titokban az élményeit. El lettek fecsegve a várfeladás
-éjszakáján történt tarka dolgok. Most már nevetni való tréfák. A ház
-fiatal asszonya ott a Ketterhäuschenben! (Minő éj volt az!) A
-megszabadítás furfangos bohózata. Léni asszony, a ki az ópium pilulákat
-maga itta meg sörben a beteg helyett, s a félholt asszony, a kit a
-doktor hasztalan elecktrika-masinázott. Hát még azután a jó Belleville
-lovag, a ki a kapukulcs helyett a Ketterhäuschen kulcsait kapta meg s
-majd a nyakát veszté a fél várossal támadt küzdelemben.
-
-Alauda uramnak a gombjai pattogtak le a mellényéről a nagy kaczagástól,
-mikor ezeket elbeszélték, kiki hozzáadva a maga részéről tapasztaltakat.
-
-Egyszerre csak aztán a nagy féktelen jó kedvből aláesett a szép asszony
-a nagy komolyságba.
-
-– Milyen jó kedvem van, tán vesztemet érzem? Még az én jó doktoromat is
-hogy kifigurázom, pedig hiszen csak azért jöttem most Lőcsére, hogy
-segítséget keressek nála a szegény kis fiacskám számára.
-
-S egyszerre tele lettek a szemei könynyel.
-
-Doktor Cornides minden állapotban kész volt a tudomány hatalmát
-éreztetni. Kikérdé Juliannát a kis fiú betegségének jelenségei felől.
-Complicált baj! De az orvosi tudomány meg tud küzdeni vele. (A régi
-orvosi tudományt értjük, a mostani nem ér semmit.) Egész ív papiros
-megtelt a recepttel, a mit a tudós férfiu e veszedelmes baj ellen
-összeirt. Olyan arcanumok, a mikről a mostani orvosoknak sejtelmük
-sincsen már, a föld öt részéből, tenger fenekéről, retorták mélyéből,
-czethalak gyomrából előkerült szerek.
-
-– Ettől meg kell neki gyógyulnia, mondá a doktor az elbúsult anyának.
-Hanem egyre figyelmeztetem. Ezt a receptet az egész országban csak egy
-helyen tudják elkészíteni, mert sehol másutt porrátört baziliszkszivet
-nem kaphatni, azt csak igen nagy urak szerezhetik meg. Azért ez csak
-gróf Pálffy János ő kegyelmessége vöröskővári (Bibersburg) várában
-elkészíthető, az ottani hires officinában.
-
-– No látod, mondá Löffelholtzné, most egygyel több okod lesz Pálffy
-Jánost meglátogatnod.
-
-Julianna azt mondá erre aggóskodva, hogy nagyon sokba kerülhet egy ilyen
-hosszú út.
-
-– Apropos! szólt közbe Alauda uram. Kegyelmednek, nagyságos asszonyom,
-még valamit át kell adnom, mit a városnál felejtett. Az ám! Nem is
-találja ki, hogy mit? Hát mikor Korponay János kapitány úr (még akkor
-csak az volt) meg lett bizva azzal a bizonyos expeditióval, a lőpor és
-élelembeszállítás végett, a tanács egy kétszáz aranyat nyomó lánczot
-decretált a számára jutalmul. Korponay uram akkor ezt, bizonyos okoknál
-fogva, nem vehette által. Most meg már aligha vehetné át. A láncz pedig
-itt van. Azért én legczélszerűbbnek találom, ha azt a feleségének
-szolgáltatom által.
-
-Soha jobbkor láncz nem érkezhetett! Mintha csak az égből esett volna le.
-
-Julianna ismét jókedvű lett. Azt sugta Alaudának, hogy csak adja vissza
-azt a lánczot az ötvösnek, az aranyértékben s aztán fizesse ki belőle
-azt a tartozását, a mivel egy itteni pipereárusnak csipkefátyoláért
-adósa maradt, a többinek majd akad helye. Ime kétszáz arany már
-megtérült a visszautasított ezerből. Pedig ezt is Korponay János
-kereste!
-
-
-
-
-XXXIX. FEJEZET.  VÁRATLAN FORDULAT.
-
-Harmadnapig mulattak az asszonyságok együtt Blumevitzné házában Lőcsén.
-Negyednap reggelre volt elhatározva az együtt utazásuk Pozsonyba.
-
-Elutazás előtti estén egészen magukra voltak.
-
-Löffelholtzné többször kérdezősködött Juliannának a férje után, és hogy
-mi történt közöttük?
-
-Julianna egész hosszú mesét gondolt ki erről a thémáról, hogy ők már
-egészen kibékültek, Korponay János ugyan még Lengyelországban van; de
-már irt a feleségének, hogy haza kiván jönni; a király hűségére fog
-állni, magának elfogadja az amnestiát, s jószágait a fia számára
-visszakéri. Julianna minden órán várja a férje hazaérkezését; egyrészt
-az is vezette ide a Szepességre, hogy itt remél vele találkozni.
-
-Mikor aztán legvakmerőbb phantasiával mesél a valósággal szembeszökő
-kitalált dolgokat, felnyilik a szobaajtó, s belép rajta az, a kit sokat
-emlegetnek: Korponay János, a férj.
-
-Ő az valóban, nem rémkép, nem tünemény; a valóságos Korponay János áll
-ott, félvállra vetett köpönyegben, kezében a hiuzbőr süvege.
-
-Legelső, a ki őt fölismeri, Löffelholtzné. (Korponay valamikor a
-császáriaknál szolgált, onnan ismerte még.)
-
-– Ah! hozta Isten kegyelmedet. «Farkast emlegettünk, s a kert alatt
-kullog.»
-
-Juliannának az egész testét a jéghideg rémület állta el. Pedig ő neki
-kellett legjobban örvendezni a betoppanó alak láttára. Hisz épen most
-mesélte a barátnőinek, hogy őt várva várja, hogy milyen nagyon
-óhajtoznak egymás után.
-
-Erőszakot kellett tenni elzsibbadó idegein és eléje sietni nagy
-örvendező repeséssel az Istenhozta kedves vendégnek; ölelésre kitárva
-karjait, s ajkait csókra kinálva.
-
-S a kedves férj megölelte, megcsókolta a kedves asszonyát, a hogy
-patriarkhális szokás volt hazánkban.
-
-És az ölelő kezében nem volt tőr rejtve, a mit hátulról a szivéig
-szurjon és ajkaira nem volt olasz méregfestvény kenve, a mivel a váltott
-csókban nejét megmérgezze; inkább nagyon gyöngéden bánt vele; észrevéve,
-hogy annak a térdei roskadoznak, oda vezette a karos székéhez, oda
-leültette és aztán szépen kezet csókolva a tábornoknénak és a házi
-asszonynak is, gavallérosan oda támaszkodott a szék támlányára.
-
-– Mi jó szél hozza ide kegyelmedet? kérdezé Löffelholtzné.
-
-– Engemet valóban igen jó szél hozott, felelt rá Korponay nyugodtan. Az
-a szél, a mely átfujta hozzánk Lengyelországba a hirét, hogy az új
-magyar király a hazatérőknek amnestiát adott. Én már torkig laktam a
-lengyel barátsággal s nem kérek belőle, se eczettel, se mazsola
-szőlővel, többet; hazasiettem, hogy az amnesztiában részesüljek.
-
-– No azt nagyon bölcsen és okosan cselekedte kegyelmed, helyeslé a
-mondottakat Löffelholtzné, ennél helyesebbet nem tehetett. Biztosítom
-kegyelmedet, hogy a mi tőlem és az uramtól telik, mindent el fogunk
-követni, hogy kegyelmed a birtokába minél előbb visszahelyeztessék.
-
-– Hiszen épen egyenesen oda akarok menni: az osgyáni birtokomba, s ott
-várom be a saját házamban, a mi velem történni fog. Úgy-e te is velem
-jösz, kis feleségecském?
-
-Julianna a halál félelmei között rebegé (mosolyogva):
-
-– A hová kegyelmed magával viszen, oda megyek.
-
-– Mi pedig most épen Pozsonyba akartuk vinni a kegyelmed asszonykáját,
-hogy bizonyos neki igért donatio ügyét, kedvező lévén rá az idő,
-szorgalmazza.
-
-– Nem bánom, szólt Korponay, s még csak a homloka sem vonult ránczba. Ha
-másfelé van menetele az asszonyomnak, én beleegyezem.
-
-Julianna alig hallhatóan suttogá:
-
-– Én az urammal fogok menni.
-
-Löffelholtzné elnevette magát.
-
-– Azon sem csodálkozom. Olyan hosszú távollét után az ember újból
-vőlegény és menyasszony, s nem adná olyankor a maga csendes kuczkóját a
-császár palotájaért. No hát majd ha a második mézes hetek leteltek,
-akkor bocsássa fel kegyelmed az asszonyát Pozsonyba.
-
-Ez mind a legszivesebb enyelgés hangján folyt ebben a modorban.
-Korponayt a háziasszony ott marasztá szállásra és vacsorára.
-
-Az estebéd végeztével tudatták Korponayval, hogy mint utas ember, ha
-elfáradt, felmehet a számára elkészített szobába. Ugyanazon erkélyszoba
-ez, a honnan egykor Julianna leste Belleville lovagnak a furcsa
-küzdelmét a ráröffent polgárőrökkel, az ablakfüggöny mögül, meg a honnan
-Korponay alákiabált a kurucz hajduknak, hogy nem kell megadni magukat,
-hanem ütni kell a labanczot. Mind a kettőjükre nézve emlékezetes szoba
-volt az.
-
-Julianna most találhatott volna valami ürügyet, hogy a férjét előre
-bocsássa, s aztán mint egykor itt ezen a helyen, a hol őt a kardjával
-ketté akarta vágni, megfusson előle, és szaladjon, míg a lábai birják,
-világtalan világgá, de nem tette azt. Valami halálmegvető dacz
-kényszerítette, hogy együtt menjen az urával, karját annak a válla körül
-fűzve, fejével az arczához hajolva, kisérve a másik két asszony tréfás
-nevetésétől.
-
-Mikor a lépcsőkön felhaladva az emeleti szobába felértek, a hol a széles
-menyezetes ágy el volt készítve a számukra, a kandallóban ropogott a
-tűz, az álló fali óra fel volt huzva és járt, Korponay letette az
-asztalra a kezében hozott karos gyertyatartót, akkor Julianna széttárta
-előtte a karjait s azt mondá neki:
-
-– Azért jöttél, hogy megölj? Itt vagyok. Végezd, nem fogok kiáltani.
-
-Korponay megfogta a kezét szeliden, s a másikkal megczirógatta azt.
-
-– Nem, Juliannám. Távol van tőlem ez a szándék. Sőt azért jöttem, hogy
-visszavegyelek és veled maradjak. Épen az az ütés, melyet tőled kaptam,
-(nézd most is itt a gyűrűdnek a sebhelye, a mit rajtam ejtél) ez győzött
-meg felőle, hogy igaz lelkü és becsületes vagy. Akkor szerettelek meg
-ujra. És már most rajta leszek, hogy te is szeress engem.
-
-S azzal az ölébe vonta és gyöngéden magához szorongatá, többször
-megcsókolva a szép lesütött szemeit.
-
-Julianna szédelgő fejét odahajtá az ura keblére s sokáig úgy érezte,
-mintha egy másvilágban volna, magánkívüli gyönyörben, míg egy hideg,
-józan gondolat magához nem térítette.
-
-– Oh, én édes lelkem uram. Olyan nagy boldogság volna ez, a mit te én
-velem osztasz, hogy magát a mennyországot sem kivánnám helyébe, ha egy
-nehéz gondolat nem háborítana. Elhiszem, hogy nem azért jöttél, hogy
-megölj, elhiszem, hogy velem fogsz maradni, de azt gondolom magamban,
-(ne haragudjál meg érte, hogy titkos gondolatomat megvallom) hogy te
-most azért kerestél csak fel engem, mivelhogy összeesküvő társaid így
-határozták. Azok félnek, hogy én boszuból vagy haszonlesésből
-elárulhatom az ő egész tervüket s ők határozták azt el, hogy te válj ki
-közülök és térj vissza amnestiával, és azután őrizz magad mellett, mint
-hites férjem és uram, hogy őket el ne árulhassam.
-
-S ez alatt a beszéd alatt úgy figyelt minden arczmozdulatára a férjének.
-
-Ez az arcz csak fanyar boszuságot mutatott.
-
-– Ah, kérlek, hagyd el azt! Van eszében valakinek még összeesküvést
-szítani. A kinek még ezt a szót kimondják, hahotára fakad. Hiszen nem én
-vagyok az első, a ki az amnestiát elfogadja, hanem találd ki, hogy
-kicsoda?
-
-– Ebeczky?
-
-– Feljebb!
-
-– Bercsényi?
-
-– Még is feljebb!
-
-– Nem tudom kitalálni.
-
-– Maga a fejedelem, Rákóczy Ferencz.
-
-– Hihetetlen!
-
-– Én sem hittem, a míg bizonyosságot nem vettem felőle. Nem fog bele két
-hét telni, hogy bejön a fejedelem egész parádéval Krakkó felől,
-Nagy-Szombatig jön fel eléje Stella császári generális két század
-dragonyossal, a kik díszkiséretül csatlakoznak hozzá s azokkal együtt
-vonul fel a pozsonyi várba, a hol a nádor és a kanczellár fogadják.
-Visszakapja a birtokait, a gyermekeit, a feleségét, meghagyják neki az
-erdélyi fejedelemséget, úgy a hogy Apafy Mihály birta, német
-helyőrségekkel a várakban, s új korszak kezdődik vele az egész
-országban. A Rádayak, Vayak, Eszterházy Dánielek, Ebeczkyek, Csákyak,
-Andrássyak mind főhivatalokba jutnak, s nagyobb hivei lesznek Károly
-királynak, mint a milyen rebellisei voltak Lipótnak és Józsefnek. A
-kurucz nevet lemossuk magunkról szappannal.
-
-S oly őszintén nevetett hozzá, hogy az asszonynak el kellett hinnie,
-hogy igazat beszél.
-
-S a mit el nem hitt a szavainak, elhitte a csókjainak. Nem! Ilyen forrón
-nem csókol az, a ki a szive fenekén haragot hordoz.
-
-Mikor kora hajnallal Julianna felébredt, azt hitte, hogy csak egy
-varázsálom volt, a mit keresztül élt. A mint az ágy kárpitját
-félrevonta, a betörő napsugár a csendesen alvó férj arczát világítá meg.
-Hát ébren is tart még ez álom?
-
-A férjnek a feje azon a szarvasbőrvánkoson nyugodott, a melybe a
-veszedelmes levelek voltak bevarrva.
-
-Julianna megcsókolta annak az ütésnek a helyét s hagyta őt tovább
-aludni.
-
-
-
-
-XL. FEJEZET.  MI LEHET EGY ELEJTETT SZÓBÓL?
-
-Semmi kétség, hogy Korponay Jánost az az indító ok hozta haza, a mit
-Julianna gyanakodó esze olyan hirtelen kitalált.
-
-Hogy az ő titoktartását biztosítani lehessen, erre ez volt az egyetlen
-mód, visszatérni hozzá a férjnek, a ki a nőnek egyedül jogosult őriző
-pásztora, s aztán ki nem bocsátani őt többé keze közül.
-
-Valóban az összeesküvők dolga volt az, hogy Korponayra rámérték ezt a
-feladatot.
-
-Esküjök kötelezte őket, hogy a czélbavett feladatért, ha küldik, a
-pokolba is elmenjen mindegyik.
-
-Ez pedig nagyon hasonlított a pokolhoz.
-
-Egy olyan szigorú, büszke jellemnek, mint Korponay, oda törni meg magát,
-hogy hazajöjjön, kegyelmet kérni, hogy megsüvegelje az apró
-potentátokat, a kik az útjába akadnak, s ha a régi czimborákkal
-összetalálkozik, beszéljen velük az időjárásról, meg a cserebogarakról.
-És aztán mindennap egy asztalhoz ülni azzal az asszonynyal, a kit jobban
-gyűlöl, mint a labanczot és mindennap inni abból a pohárból, a miből már
-más valaki ivott! Édelegni, andalogni, boldogságról beszélgetni azzal a
-nővel, a kit emlékezetéből ki kellene tépnie! Viselni a homlokán annak
-az ütésnek a helyét, a mit tőle kapott, s ez még nem a gonoszabbik emlék
-a homlokán, a mit miatta visel. És most csókolgatni azt a kezet, mely őt
-megsértette, azt a kezet, mely Lőcse kapuját az ellenségnek megnyitotta,
-azt a kezet, mely az árulás bűndíját elfogadta! És csókolgatni azt a
-hűtelen csalfa szép száját, nehogy elárulja a titkait! És óvni azt az
-embert, a ki őt meggyalázta, hogy el ne árulja azt az ő felesége, ő neki
-őrködni kell Andrássy élete fölött, a kinek halálát kellene kivánnia,
-mert az a kiszemelt fővezér! És most még csak el sem taszíthatja ez
-asszonyt magától, mert a magyar törvény szerint, ha a férj a hűtlen
-feleségét egyszer visszafogadta, többé ellene semmi panaszt nem emelhet.
-
-Korponay úgy tett, a hogy rábizatott.
-
-Az a hír Rákóczy visszatértéről is az összeesküvők által szándékosan
-terjesztett vaklárma volt. Ezzel takargatták el a rejtett útjaikat, a
-királypártiakat ezzel áltatták el. S a vaklárma nagyon jól sikerült, tán
-a szándékon túl is. Elhitte minden ember, hogy Rákóczy csakugyan a
-király hűségére tért s haza jő, birtokait átvenni. Erre aztán a még
-eddig agyarkodó apró kurucz kolomposok, faluszájai is ágy alá vágták a
-piros csákós süveget, meg a kerecsentollat, felvették a birkaprémes
-sapakot s siettek csapatostul fel Pozsonyba, hogy ki ne maradjanak
-valahogy, mikor a kegyelmet osztják.
-
-Julianna maga is egészen elhitte ezt a mesét. Ezt is, meg a másikat is,
-hogy ő vele most a férje boldog.
-
-Hisz ő is minden tudományát az asszonyi szívnek előveszi, hogy a férjét
-boldogítsa. A kis fiát is hazahozatta a nagyapótól az osgyáni kastélyba,
-s egész napját annak a gyügyögtetése foglalja el.
-
-Talán Korponay is elhitte azt a másik mesét, hogy egy asszony, mikor
-csókol, nem gondol másra, csak erre a csókra.
-
-A boldog idyllt hát nem zavarta meg más, csak a prózai gondok. Korponay
-birtoka még mindig zár alá volt vetve, s a felmentés késett. E miatt a
-jövedelem nagyon összeszorult.
-
-Julianna többször említé a férjének, hogy jó volna felmenni Pozsonyba,
-Pálffyval meg Illésházyval beszélni, de Korponay huzódozott tőle, hogy ő
-átall a nagy urak ajtaján kopogtatni.
-
-– No hát kopogtatok én. Engedd meg, hogy én menjek hozzájuk.
-
-Korponay azt mondta neki rá: «eredj, én majd itthon maradok, – a kis
-fiunak pépet főzni».
-
-Julianna nem annak örült jobban, hogy minő sikere lesz majd az ő
-pozsonyi útjának, mint inkább annak a bizalomnak, hogy őt a férje
-magában elereszti.
-
-Nem bizalom volt az.
-
-Még volt valaki más is, a ki ő reá vigyázott. Ott volt Pelargus.
-
-Abból, a mit ez az ifjú az utóbbi években Felső-Magyarországon
-elkövetett, egy hősköltemény telne ki magából. Nekünk azonban csak azt
-kell belőle megtudnunk, a mi Julianna történetével van kapcsolatban.
-
-Az akták szerint kilenczszáz embere volt Pelargusnak, a kikkel ezen az
-egész vidéken rendszeres statum in statu tudott fentartani.
-Egyszer-egyszer felbukkantak s rémületbe hozták a felső vármegyéket. Ha
-megéheztek, raboltak, soha sem mást, csak enni valót.
-
-Mikor Julianna felutazott Pozsonyba, Pelargus és társai mindenütt
-nyomában voltak.
-
-Pozsonyban már akkor olyan volt a sokadalom, a tömérdek instantiahozó
-vendégseregtől, hogy a fogadóban csak nagy könyörgésre tudott Julianna
-egy szobácskát kapni, a hintaját pedig haza kellett küldenie, mert a
-lovak számára istálló nem volt kapható.
-
-És azután beletelt három nap, a míg Pálffy Jánosnál audientiát tudott
-nyerni. Úgy látszik, nagyon elfelejtették már a nevét.
-
-Mégis csak bejutott nagy nehezen, a kegyelmes úr rá is ismert, ha nem is
-fogadta valami kitüntető módon.
-
-Julianna előadá, a miért idejött, a férje birtokainak a lezárolás alóli
-felmentéseért; a főúr megbiztatta, hogy csak viselje magát Korponay uram
-csendesen, ha az ő dolgára kerül a sor, majd azt is elintézik.
-
-Korponayné azonban fel akarta használni az alkalmat, ha már egyszer
-idáig jutott, hogy azt a másik dolgot is emlékezetbe hozza: a fiának
-igért donatiót.
-
-– Hja asszonyom, mondá erre Pálffy kitérőleg. Az most nehezen megy. Mi
-is a kegyelmed titulusa erre az impetratióra?
-
-Már elfelejtették!
-
-– Lőcsei capitulatio! mondá a hölgy, előkeresve a tarsolyából a rá
-vonatkozó iratot.
-
-– Úgy? Tudom, tudom. De azért már kegyelmed kapott egyszer egy ezer
-aranyat.
-
-Juliannának fejébe futott a vér.
-
-– Azt legjobban tudja kegyelmességed, szólt keserüen, hogy ezt az ezer
-aranyat nekem Wratislaw adta, abból a czélból, hogy a kanczellár
-futárját minden áron megelőzzem, a ki kegyelmességednek a visszahivó
-decretumot vitte. S én ezt a feladatot végre is hajtottam.
-
-– Igaz biz az. Hanem ezt az érdemét az asszonynak nem igen lehet
-felhordogatnom a kanczellár előtt, sőt kénytelen volnék a magam részéről
-eltagadni, hogy tudomásom van róla. Már ebben csak nyugodjék meg
-kegyelmed. Az a lőcsei história olyan csekély dolog most már, hogy azt
-senki fel nem veszi a földről. Azt sem tudják már, hogy mi volt az a
-Lőcse? A háborunak vége. A kuruczok seregestől jönnek az ajtónkra
-hűségüket contestalni, a nagy loyalitási chorusban a kegyelmed kérelme
-úgy elhangzik, hogy senki sem hallja meg.
-
-Erre a szóra valami alvó ördög ébredt föl az asszony szivében. Ördögnek
-kellett lenni, más nem is lehetett, mert jótétlélek ilyen szót nem
-diktált volna neki.
-
-– Vigyázzanak, kegyelmes uraim, mert még lehet egyszer más világ is.
-
-Megbánta mindjárt, a mint e szót kimondta, visszavette volna, ha
-lehetne. – Átkozott szó volt ez.
-
-Az ország zászlósura e szóra hirtelen odalépett hozzá, haragtól szikrázó
-szemekkel s megragadva a nő kezét, azt kiáltá a szeme közé:
-
-– Mit tudsz erről! Te asszony.
-
-Eddig kegyelmednek czímezte, most «te asszony!»
-
-Julianna elképedt. Érzé, hogy ez a kezét fogó kéz vasbilincs, s a ki
-hozzá beszél, a vallató inquisitor, ő maga egy fogoly.
-
-Minden lélekjelenlétét össze kellett szednie, hogy a kezét ebből a
-vasbilincsből kiszabadítsa. Annak csak egy módja volt.
-
-Az, felelni a haragos kérdésre, bizalmas mosolygással.
-
-– Igen is, tudok valamit.
-
-– Beszélj.
-
-– Ohó, kegyelmes uram! azt nem adják ingyen. Épen most volt szerencsém
-megérteni, hogy a nagyurak igérete, meg a beteg ember fogadása egy húron
-pendülnek. A tett szolgálatomra méltóztatott azt felelni, hogy «elmult
-esőnek nem kell köpenyeg»… Ha új szolgálatot akar kegyelmességed tőlem,
-előbb értesse meg velem, hogy mire becsüli azt?
-
-– Kivánhatsz, a mit akarsz.
-
-– Hát legelőször is azt kívánom, hogy miután én kegyelmességednek sem
-leánya, sem huga nem vagyok, hagyjon fel a tegezéssel, s adja meg a
-megillető czímemet.
-
-– Igaza van kegyelmednek. Tessék helyet foglalni itt a diványon,
-főstrázsamesterné asszonyom.
-
-Julianna helyet foglalt s összeszedte minden eszét.
-
-– Hogy kegyelmed tudója valami nagy dolognak, azt én már a belépésekor
-sejtettem, mondá Pálffy János. Kegyelmed az apjánál tartózkodott a
-fegyverlerakás óta, s azt mi jól tudjuk, hogy az öreg Ghéczy Zsigmond a
-totumfac valami új összeesküvésben, a mit Rákóczyék terveznek.
-
-– Nem, nem! Az apám nem tud semmiről! kiálta bele, önkénytelen
-ijedséggel Julianna s ezzel a szavával még mélyebben keverte bele magát
-a hinárba.
-
-– Ő nem tud semmiről? sietett a szóval Pálffy. Akkor kegyelmed megfogta
-magát. Hát akkor ki az, a ki tud mindenről?
-
-Juliannát nem hagyta el az eszmélete.
-
-– Én magam tudok mindenről, felelé nyugodtan.
-
-– Vannak kegyelmednek irott bizonyítványai? Vannak valami levelek a
-kezében?
-
-Julianna megértheté a főúr exaltált tekintetéből a helyzetét. Ha ő most
-erre a kérdésre azt feleli: «nincsenek», akkor innen egyenesen a
-börtönbe fogják vinni.
-
-Azt mondta rá: «igenis, vannak».
-
-– Hol vannak?
-
-– Csak csinján, kegyelmes uram. Elébb szeretném tudni, hogy ha én ilyen
-fontos és nevezetes fölfedezéseket teszek, mi lesz érte a jutalmam?
-
-– Helyes. Hát ha kegyelmed ilyen nagybecsű correspondentiát nekem
-átszolgáltat, akkor én nemesi becsületszavamat adom rá, sőt ha kivánja a
-királyi jóváhagyást is ellőre meghozom kegyelmednek az iránt, hogy a
-mely magyar főuraknak ily perduelliót bizonyító leveleit nekem kezembe
-adandja, hát azon főuraknak a birtokai közül választhat magának tetszése
-szerint, ha Károlyi van benne, veheti magának Erdődöt, ha Eszterházy,
-Galanthát, ha Andrássy István, Krasznahorkát, s a fiának grófi czímet
-vihet haza. – Elég lesz?
-
-Julianna szorongó kebellel kérdezé:
-
-– És ha nem szolgáltatnám át e leveleket? s a közben egy kezébe akadt
-írótollal játszott.
-
-– Hát akkor, édes hugám, az történik veled, hogy először a jobb kezedet,
-azután pedig a fejedet fogom levágatni. Már most mind a két kérdésedre
-feleletet kaptál. E szerint te is felelhetsz az én kérdésemre, hol
-vannak ezek az iratok?
-
-– Nem hordom őket magammal.
-
-– Az meglehet. Tehát hol vannak elrejtve?
-
-Most kellett kigondolni valami hazugságot, hogy időt és egérútat
-nyerjen.
-
-– Magamnál nem tarthaték ily veszedelmes irásokat, nehogy a férjemet,
-vagy az apámat bajba keverjem velük, hanem elküldtem azokat egy jó
-barátomhoz megőrzés végett.
-
-– Ki az a jó barátja az asszonynak?
-
-– Viard tábornok, Kézsmárkon.
-
-– Császári tábornok. – S mi okból küldte ő hozzá ez iratokat?
-
-– Azért, hogy majd egyszer személyesen adhassam át ő felségének, s ezzel
-magamnak a király kegyosztásához érdemeket szerezzek. Bocsásson
-kegyelmességed Kézsmárkra, hogy elhozhassam a tábornoktól a neki küldött
-irásokat.
-
-– Az nem úgy lesz. Te nem mégy Pozsonyból sehova. Ott a kezedben a toll,
-itt a papiros, tinta; irj azonnal levelet Viardnak, hogy küldje el az
-irásaidat, majd én egy biztos stafétát lóra ültetek vele. Három nap
-alatt itt lesznek a leveleid. Addig szépen otthon maradj a
-vendégfogadóban.
-
-Julianna megirta a levelet Viardhoz, azt lepecsételték s átadták a
-futárnak.
-
-– A viszonttalálkozásig, mondá Pálffy János a nőnek. Innen már most vagy
-grófi koronával megy kegyelmed haza, vagy fej nélkül.
-
-Julianna kitámolygott a teremből. Három napi idő haladék volt a számára
-megnyerve.
-
-
-
-
-XLI. FEJEZET.  AZOK A VESZEDELMES LEVELEK.
-
-Korponayné neki indult a járásnak.
-
-Kiment a sétányra, végig a Zuckermantelen, meg vissza. Azután keresztül
-a hajóhidon. A szent Nepomuk-szobornál megállt, belenézett a vízbe. Csak
-egy hibbanás kellett volna, és meg van a felelet minden kérdésre. Átment
-az Auba, előre-hátra barangolva a tekervény utakon. Észre sem vette,
-hogy két ember folyton kiséri minden lépten-nyomon, késő este volt, mire
-a vendéglőbe vissza került. Nem jutott eszébe, hogy ebédelt-e már ma,
-vagy sem? Talán az a háta mögött járogató két ember jobban tudta, hogy
-nem ebédelt, ők sem.
-
-Szobájába érve, bezárta az ajtaját, leeresztette az ablak függönyeit és
-gyertyát gyujtott.
-
-Azután előkereste a bőröndje fenekéről azt a kis szarvasbőrvánkost.
-
-Fogott egy ollót, felfejtette vele a majczot.
-
-A lószőrtöltelék közül elővonta az aranyfonállal összekötött
-levélcsomagot.
-
-Egyet kivéve (azt, a mit Andrássy István irt Ghéczy Zsigmondhoz), a
-többiek mind le voltak pecsételve.
-
-Az ollóval felvagdalta a pecséteiket.
-
-A levelek Ráday Pál, Sennyey László, Eszterházy Dániel, Ebeczky István,
-Török András, Winkler, Sréter János kéziratai voltak. Megannyi magyar
-előkelő főúr, a legtöbb épen Pozsonyban jelenlevő országgyűlési követ.
-
-Végig olvasta valamennyit.
-
-A hány levél, annyi vérpadra készülő alak.
-
-Készek mindannyian, mintha összebeszéltek volna; azon végzik, hogy az új
-felkelésnek nem lehet más a katonai vezére, mint Andrássy István. Ő a
-legderekabb hadvezető. Egy erős vár birtokában, mely gyülekező helyül
-szolgálhat a felkelő seregnek, a hol fegyvereket, ágyúkat kapnak. Vele
-mindent, nála nélkül semmit,
-
-Kiegészíti a bizonyítékok sorát az ő saját levele Ghéczy Zsigmondhoz.
-
-Ezt az egész szép bokrétát mind kezében tartja most a szép asszony. Csak
-oda kell azt nyujtania a tánczosának, s lesz belőle egy olyan
-vérmenyegző, a milyent nem látott még Magyarország.
-
-S aztán mi neki e bokréta valamennyi virágszála?
-
-Tartozik ő megsiratni a Rádayakat, Eszterházyakat, Sennyeyeket? Visel-e
-ő gyászruhát azoknak a halála miatt?
-
-De hát az Andrássyakat!?
-
-Valami fekete árnyék ott a háta mögött ilyeneket suttogott a fülébe.
-
-«Hát épen őtet? De miért? Mi ő neked?
-
-Egy mulató társ, a ki ivott a poharadból s aztán elhajította.
-
-Mikor nyomoruságodban odamentél hozzá, kelt-e csak egy mosoly az
-orczáján a látásodra?
-
-Nem engedte-e, hogy porba alázd magadat előtte, s térdeiden csuszkálj az
-ő halottja előtt és bocsánatot kérj attól, azért a bűnödért, a minek
-fele az ő bűne volt.
-
-Aztán hagyott futni a világba.
-
-És az a két úri siheder, a ki a szemed közé bámult, s még csak annyira
-sem méltatott, hogy jöttében, mentében egy betanult «treshumble
-serviteurt» intézzen hozzád, hanem lenézett kevélyen.
-
-Hejh, hogy kidobhatod őket egy keztyűcsapással az egész várukból!
-Mehetnek ők idegen ajtókra.
-
-És magát azt a csodatevő szentet, a ki holta után lett fölötted győztes,
-hogy leszállíthatod katafalktrónusáról, eldugva a föld alá, a hol a
-hazája, s magad járhatsz aztán végig a termeken, a mikben ő osztotta
-egykor kegyeit a hódoló népségnek. Te lehetsz a vidék élő jóltevője! Ha
-meghalsz, te hozzád járnak majd búcsúval a népek!
-
-Hadd veszszen Andrássy István is a többiekkel együtt!
-
-Kettő áll a koczkán: vagy az ő feje, vagy a tied!
-
-Tudod, hogy mi vár rád? Fejedet lesujtják, ha ezeket nem adod
-váltságul!»
-
-Az az átkozott árny úgy suttogott, úgy csábítá, úgy rémíté, úgy ingerlé,
-úgy kecsegteté váltig. A gyertya kanócza megkoppantatlan izzott előtte,
-elgombásodva.
-
-Aztán eljött hozzá egy másik szellem: fényes arczczal, égi tekintettel;
-egy szárnycsapása elűzte a rémet.
-
-A nő fogta az első levelet, Andrássy Istvánét s a gyertya fölé tartá. A
-papir lángra lobbant, hagyta azt égni a végső csücskéig, azt is feldobta
-a tenyerével a levegőbe, hogy a végső rongya is elégjen, a fekete hamv,
-vándor szikráival, mint egy csillagos szemfödél szállt lassan alá a
-földre.
-
-De a többi levél is mind tele volt Andrássy veszedelmével.
-
-Egyenkint valamennyi mind ott hamvadt el a gyertya lángjánál.
-
-Csak az utolsó volt már meg: a Sréter Jánosé. Ez a főúr őt egyszer
-keservesen megsértette, rossz nőnek nevezte, nyilvánosan bevádolta, hát
-ezt mit sajnálja? Ez az egy legalább fizessen meg a többiért.
-
-– Nem! Nem! Nem árulok el senkit.
-
-Az utolsó levél is elégett az ujjai közt.
-
-Akkor letérdelt a földre, összeseperte a papirhamvakat és mind egy
-levélborítékba gyüjtötte.
-
-… Künn az ajtó előtt állt egy férfi alak: egy faczipős barát, a ki azt
-az egész jelenetet kileste, a judáslyukon keresztül.
-
-Mikor a papírhamvakat összegyüjté Julianna, felnyitotta az ajtót, s ki
-akart rajta menni, azzal a szándékkal, hogy az egész papirmaradványt a
-kályhába veti, a mi kivülről fülik.
-
-Csaknem elsikoltá magát, mikor a kapuczinust maga előtt látta.
-
-Hanem az hirtelen a szájára tapasztá a kezét, s visszatolta a szobába,
-újra bereteszelve az ajtót. Akkor felveté az arczáról a csuklyáját.
-
-– Pelargus! hörgé Julianna, félig ijedten, félig örömmel.
-
-– Ne mondd ki a nevem.
-
-– Mi dolgod itt?
-
-– Az, hogy téged megöljelek!
-
-– Hát tedd sietve.
-
-– Mi volt az, a mit most elégettél?
-
-– Láttad?
-
-– Itt néztelek az ajtón keresztül.
-
-– Csitt! Az összeesküvők levelei voltak.
-
-– Megsemmisítetted őket?
-
-Julianna oda adta a kezébe a hamuval telt borítékot.
-
-– Nincs ellenünk semmi bizonyíték többé.
-
-Pelargus elejté a csuhája bő ujjába rejtett három élű tőrt, s aztán
-térdre esve, megcsókolá az asszony ruhájának a szegélyét. «Édes
-szentem!»
-
-– Ne időzz itt! suttogá Julianna, mert mindkettőnket elveszítesz. Fuss
-rögtön az atyámhoz, és mond meg neki, hogy minden el van árulva, fusson,
-a meddig a két szeme lát, az uramat is ejtsd útba, mondd: ő ne féljen
-semmitől, a kis fiamnak vidd ezt a csókot.
-
-Végre tehát Pelargus is megérte, hogy kapott a bálványozott asszonyától
-egy csókot.
-
-– Hát te veled mi fog történni? kérdezé Juliannától.
-
-– Én nekem futnom kell innen, a merre a világnak nincsen szája.
-Igyekezem kimenekülni Sziléziába. Siess! Lépteket hallok, itt ne
-találjanak.
-
-Akárki volt a közeledő, egy alázatosan kolduló baráttal találkozott, a
-ki deákul köszön minden embernek, s a kezeit a csuhája ujjaiból elő nem
-húzza.
-
-Julianna csak egy nagy kendőt kapott a fejére, a mivel magát cselédek
-módjára bebugyolálta, s azzal kisietett a folyosóra, le a lépcsőn, a
-rácsajtónál várt reá az a másik ember. Az meg a Pálffy János kéme volt,
-Juliannának csak egy tekintetet kellett rá vetni, hogy ezt kitalálja.
-
-– Ugyan édes földim, szólítá meg, hol van itt egy olyan korcsma, a hol
-jó czidert (almabor) lehet kapni? Itt nincsen.
-
-– Majd én elvezetem az ifjasszonykát. Legjobb van a «Rother Hahn»-nál.
-
-Julianna hagyta magát odáig kisérni a kémtől.
-
-A veres kakas volt a szállója valamennyi szekeresnek, a ki
-Magyarországtól Sziléziáig a közlekedést fentartotta. A nagy ivóterem
-tömve volt fuvarosokkal, a kiknek a nemzetiségét már arról ki lehetett
-találni, hogy mit isznak? A hanákok előtt seres kancsó áll, a krikehájok
-előtt borovicskás kotyogó, a szamárevők előtt almaboros fakupa.
-
-Ott bement a korcsmaajtón, s a míg a kém ott leste a visszatértét, az
-alatt ő a korcsmában összebeszélt egy hanák fuvarossal, jó pénzt adott
-neki, s a hátulsó ajtón kiosonva, a hanák nagy ernyős szekéren szépen
-kikocsizott a kapun keresztül.
-
-Szerencsésen kimenekült Pozsonyból, a nélkül, hogy a sorompónál
-feltartóztatták volna.
-
-Titkolózónak nem lehet nevezni a szökését, a ki hanák szekéren utazik,
-mert annak minden lószerszáma úgy tele van rakva rézcsattogókkal, s még
-azon felül a tengelyein nagy aczél pengők csörömpölnek, hogy annak a
-járását félórányira meg lehet hallani, mi arra jó, hogy a szűk hegyi
-utakon a kitérőnél bevárja egyik szekér a másikat.
-
-Egész Mariathalig jutott már. Útközben megalkudott a fuvarossal, hogy őt
-egész Sziléziáig elszállítsa.
-
-Mikor Mariathalból, egy etetés után, tovább indultak, még a faluvégi
-keresztet sem hagyták el, a midőn egy Pozsony felől vágtató lovas csapat
-utolérte a szekereket.
-
-Korponayné régóta figyelt már a kocsiernyő nyilásain keresztül valami
-gyanus villogásra a hátuk mögött, a kardok csillámlása volt az a
-csillagok fényében. Nem sokára a sisaktaréjokat is kivihette az úti
-porfellegből. Üldözik!
-
-– Megállj, kiálta a hanákra a csapatvezető.
-
-Julianna ismerte azt a hangot. Teste-lelke megdermedt tőle.
-
-Sok olyan arcz volt a világon, a minek megjelenése fölért a
-kisértetlátással, de azok között egy sem, a melyiktől annyi oka lett
-volna megijedni, mint ettől.
-
-Ez Andernach lovag.
-
-A kapitány felemelte a szekér ponyvaernyőjének leffentyűjét, s meglátva
-a szekér mélyén kuporgó asszonyságot, hangosan felkaczagott.
-
-– Kisztihand Madame! Van szerencsém ujra találkozhatni kegyelmeddel.
-Ezúttal úgy hiszem, hogy nincsen itten a «du verfluchter Pintye Gregor,
-meg a megbabonázott kantár!»
-
-Hasztalan lett volna minden alakoskodás.
-
-– Fordulj vissza, mondá Julianna a fuvarosnak.
-
-Ettől a percztől fogva rab volt.
-
-
-
-
-XLII. FEJEZET.  AZ IMÁDSÁGOSKÖNYV.
-
-A mi ezután következett, arról már egy terjedelmes perirat aktái
-beszélnek.
-
-A Korponay Ghéczy Julianna felségárulási pere egyike a legnevezetesebb
-lélektani tanulmányoknak.
-
-Hogy egy gyarló, veszendő asszony hogy tudott daczolni az ország minden
-hatalmasaival, hogy tudott kifogni minden törvénytudóin és itélő biráin.
-
-Kigondolt egy mesét, egy regényt, a mit egész következetességgel végig
-vitt, úgy, hogy nem lehetett semmi ellenmondáson rajta kapni. Pedig egy
-szó sem volt belőle igaz.
-
-Megfordította a tényállást. Nem az általa megnevezett urak küldték
-azokat a leveleket Rákóczyhoz, hanem Rákóczy küldte e leveleket azokhoz
-az urakhoz. De ő e leveleket soha sem adta át nekik, és így azok egészen
-ártatlanok.
-
-Az egész összeesküvés vezérletét, szervezését mind Pelargusra fogja.
-Annak nem árthat vele: annak sem apja, sem anyja, sem felesége, sem
-gyermeke, sem háza, sem telke, az elviselheti az egész vád terhét. A hol
-csak zendülés volt az országban, néha egyszerre több helyen is, az mind
-Pelargus műve volt.
-
-Bámulatraméltó az egész védelme.
-
-Okát adja igen szépen, hogy miért tartogatta ő ezeket a leveleket?
-miután regényes jelenetekkel kiderítette, hogy miként jutott ezekhez
-egész ártatlanul. És azután, hogy miért égette el? S mikor azt kérdezték
-tőle, hogy mi volt hát azokban a levelekben? akkor azzal vágta ki magát,
-hogy deákul voltak irva, meg hogy titkos irásjegyekkel voltak
-szerkesztve.
-
-Nem volt emberi bölcseség, a mely ki birja forgatni állításaiból.
-
-Egy pár levele maradt fenn, miket börtönéből irt férjének, azok tele
-vannak gyöngédséggel és nyugodt lemondással.
-
-Mikor aztán az itélőmesterek kifáradtak a vallatásában, semmit sem
-birtak belőle kivenni: kemény parancs érkezett le Bécsből, hogy a makacs
-asszonyt kínvallatás alá kell venni.
-
-A Judex curiæ s az itélőmesterek remonstráltak e parancsolat ellen,
-hivatkozva a törvényre, mely nemes embert tortura alá vettetni nem
-enged.
-
-Ekkor a bécsi kormány elvette a pert a királyi táblától s delegatum
-judicium kezébe adta. Korponaynét Pozsonyból Győrbe vitték.
-
-Meg volt hagyva, hogy ha az első fokú tortura nem használ, a másod fokút
-is kell alkalmazni.
-
-Korponaynénak tudtára lett adva, hogy kínvallatás alá fogják vetni.
-
-Előttevaló nap odaküldték hozzá a hóhérmestert, hogy mutogassa meg neki
-a kinzó-eszközöket, s magyarázza meg azoknak a hatását.
-
-Az egyik volt a hüvelyk-szorító, a másik a hármasfakorona.
-
-Julianna hallgatta csendesen, hogy mi fog történni a szép fehér
-kezeivel, a szép sima homlokával. Talán örökre is meg fog látszani annak
-a nyoma? Örökre? Csak addig a pallos-csapásig.
-
-Hadd jöjjön minden egymás után!
-
-Ezen az éjszakán nem birta álomra lehunyni a szemét. A lélek gyötrelme
-még kínzóbb, mint a testi fájdalom. Vajjon tud-e majd erős maradni?
-
-Alig várta, hogy vigyék hát már a birái elé.
-
-Mikor a hüvelykszorítókat rásrófolták a kezeire, (azokra a sokat
-csókolgatott szép kezekre) szemtől szembe gúnyolta biráit, hogy csak
-ennyit tudnak? ez a mesterségük? A kérdéseikre nem felelt többé semmit.
-
-Ekkor aztán a második fokú kínzást alkalmaztak nála, a mit krónikáink «a
-hármas fával megkoronáztatás» czíme alatt emlegetnek. Ez három
-összekötött fahasábból állt, a mit a vallatott fejére tettek, s aztán
-lassankint mindig összébb huzták zsineggel a három fa végeit, hogy az a
-közbeszorított koponyát folyvást jobban nyomta.
-
-Pokolbeli kín volt.
-
-S az egész kínzás alatt folyvást kaczagott a nő.
-
-Akármit kérdeztek tőle, nevetés volt a válasz.
-
-Csak azt szerették volna belőle kivenni, volt-e azokban a levelekben
-Andrássy Istvánnak a neve felhozva?
-
-Kaczagott rajta.
-
-A hóhér még egyet csavart a háromfás koronán.
-
-Ekkor aztán ájultan rogyott össze.
-
-Mikor életre locsolták, s ismét eszméletéhez tért, azt mondá a biráinak,
-hogy csak hozzák elő hamar a többi kinzó-szerszámokat is, a mik a
-harmadfokú torturához valók. Óhajtana rajta keresztül esni.
-
-Elszörnyedtek e példátlan megátalkodottságon. Ehhez hasonló
-megtörhetetlen lélek még férfitestben is ritkán lakott valaha.
-
-Visszavitték az asszonyt a börtönébe.
-
-S aztán itéletet tartottak fölötte.
-
-A meghozott itélet maga egy kis opus.
-
-Semmi vétséget nem lehetett rábizonyítani. Bűne az volt, hogy hazudott,
-költött mesét mondott, nem akarta az igazat másokra kivallani.
-
-Ezért halálra itélték.
-
-A mely napon az itéletet kihirdették előtte, deák nyelven, a miről ő azt
-állította, hogy nem érti, figyeltek az arczára, vajjon nem változik-e
-el, mikor e szót meghallja «capitis plexio» («fejvesztés»)? Ekkor sem
-árulta el magát, pedig tudott jól deákul. Megmaradt az arczán a szokott
-alázatossággal vegyült gúny.
-
-Azt kérdezték tőle, akar-e a trón elé kegyelemért folyamodni.
-
-Azt felelte: «Nem».
-
-Akkor aztán nem vitték többé vissza a börtönébe, hanem a siralomházba.
-
-A városházának egy kis földszinti szobája volt az, melynek ablakából a
-piaczra lehetett látni.
-
-Az ácsok rögtön hozzá fogtak a vérpad felállításához, Juliannának
-lehetett azt nézni.
-
-Hogy róják az egyik gerendát a másikba? hogy helyezik el a középen azt
-az alacsony tölgyfa széket? a környékét behintik vastagon homokkal. Az a
-homok az ő vérét fogja felinni.
-
-Egy kóbor kutya odamegy szaglászni. Az egyik ácslegény oldalba rúgja,
-durván kaczagva: «czoki kutya! nem tudsz holnapig várni?»
-
-Aztán megszólal a városháza tornyában egy repedt harang. Az utczán
-zsivaj támad; gyerekhad, csőcselék fut, ocsmány kiabálással egy lovag
-után, a ki koczogva vágtat végig az utczán: a görhes, szeplős gebe egy
-összegöngyölt lóbőrt hurczol maga után, a mi kötéllel a farkához van
-kötve. Egy csomó hajfürt húzódik utána a sárban, a mi a burokból
-kimaradt. Valami kivégzett embert hurczolnak a vesztőhelyről a temetőbe;
-a kinek a büntetéséhez az is hozzá tartozik, hogy végig seperjék vele az
-utczát.
-
-Juliannának egész teste összeborzad. Holnap talán őt is így fogják
-hurczolni.
-
-Most egy magas látogató érkezett hozzá: maga Pálffy János.
-
-Jó indulatot mutatott iránta: csupa nyájasság volt.
-
-– Látod, szegény asszony, hogy hová jutottál? Érdemeket gyüjtél s
-azoknak az eltitkolásával magadat elvesztéd. Én ime elhoztam az
-itéletednek mássát magyarra fordítva, hogy megérthessed, mire vagy
-itélve.
-
-– Jól tudom: halálra. Itt látom, készítik a katafalkomat.
-
-– Gyalázatos halálra, a minek a szégyenfoltját örök időkön át semmi le
-nem mossa az ivadékaidról. A helyett, hogy grófi, bárói koronát
-szereztél volna a fiadnak: hoztál a fejére országos gyalázatot, megvetés
-állapotját. Magad egy szavaddal tehetted volna őt nagygyá és boldoggá,
-fényes úri familia törzsökévé; de te inkább tartoztál hűséggel a
-bűnösöknek, a békeháborítóknak, az ország megrontóinak, a rablóknak,
-gyujtogatóknak, mint a te koronás fejedelmednek, a te szegény
-nyomorgatott hazádnak, s a te árva családodnak. Ember itéletét már
-megkapád, Isten itéletét még ezután várd magadra, hogy ilyen rossz szívű
-anya voltál. Akárhol legyen a helyed a másvilágon, gyermekednek átka fel
-fog ott keresni, s nem hágy nyugodni még alvó porodban sem.
-
-Julianna meg volt rendülve e szemrehányásra.
-
-– Mit tehetnék mást?
-
-– Még most is tehetnél. Még most is megfordíthatnád magad és fiad
-sorsát, a király kegyelme oly magasra fogna felemelni, a milyen mélyre
-letaszít haragja.
-
-Julianna arcza, egész alakja elárulta a lelkében kelt tusát.
-
-– Magad is olyan fiatal vagy még, szerető urad van. El tudod őt hagyni?
-
-Igaz! Az élet nagyon szép.
-
-– Nem lesz az én uramnak bántódása miattam? kérdezé a főúrtól.
-
-– Azt nem mondhatom meg. De bizonyos, hogy makacsságod díját az egész
-családod fogja megfizetni. Te elvégzed hamar: egy pallos ütéssel ki van
-elégítve a sorsod. De mi lesz a gyermekedből? Pedig milyen nagyon
-szeretted.
-
-– Ne szerettem volna bár, most nem volnék itten.
-
-– Szeresd egészen s kiszabadulsz innen.
-
-– Nincs már hitem emberek szavában. Ha megtartották volna azok, a kik
-hatalmasok, minden igéreteiket, nem történt volna az meg, a mi
-megtörtént. Hiszen irásba volt adva, király pecsétjével megerősítve, még
-is elvetették; azt mondták, semmi az! Keress magadnak új érdemeket! Hát
-minek küldtek el, hogy keressem? Ezt találtam.
-
-– Nem igaz! Megtaláltad, a mit kerestél. Az egész titokban szőtt-font
-összeesküvést. Kezedben volt minden bizonyítványaival. De te azokat
-elégetted! Milliókat érő kincseket adtál a lángok martalékául. És még
-most is úgy vagy, mint Sybilla volt a könyveivel. A megmaradtért is
-kérheted azt az árt, a mit az elégetettekért követeltél volna. Most már
-csak az összeesküvők neveit kell felfedezned, s czélt érsz. Ha ezt a
-titkot magaddal viszed a más világra, lappangó tüzet hagysz itt a
-hazádnak; a mi ha fellobban, nagyobb pokol lesz a te lelkednek, mint
-maga a gyehenna.
-
-Julianna meg volt rendülve ez utolsó szavakra.
-
-Hiszen a hazaszeretetnek is két pólusa van.
-
-– Küldjön kegyelmességed hozzám hitembeli lelkészt. Lelki istápolásra
-van szükségem e nagy szorongattatásomban.
-
-E szó megtérésre mutatott.
-
-A főúr azzal az igérettel távozott el, hogy teljesíteni fogja az asszony
-ohajtását.
-
-Hogy mennyire terjed a főúr jóakarata, azt nem sokára tapasztalhatá az
-elitélt.
-
-Alig telt bele egy óra, hogy őt elhagyá, ismét felnyilt a siralomház
-ajtaja; de a porkoláb helyett a fürmender jött be hozzá; háromszor is
-hátra kaparva a lábával tiszteletteljesen, s tudatá vele, hogy más
-kényelmesebb szobába fog átvezettetni.
-
-Az a szoba az emeleten volt.
-
-Annak az ablakából is le lehetett látni a piaczra; de az ijesztő látvány
-még sem tolakodott olyan közvetlenül a szem elé.
-
-A cserébe kapott szoba egész ódon pompával volt butorozva; a hogy az
-magas vendégek számára készülhetett ekként, a minők Győr városát gyakran
-látogatták.
-
-Volt benne kényelmes mennyezetes ágy, selyem párnákkal, üveges szekrény,
-a minek karikáin keresztül meg lehetett látni, hogy függőpecsétes
-pergamenek vannak benne. A falra volt akasztva egy nagy velenczei tükör,
-köszörült üvegrámában.
-
-Az elitélt nő nem állhatta meg, hogy bele ne tekintsen abba a tükörbe.
-Majdnem azt kérdezte, ki ez a szép asszony? Az a veres vonal a homlokán,
-a mit a kínzó korona hagyott hátra, még nem is áll rosszul. Olyan,
-mintha egy homloknásfa volna. Hát ez a szétbomlott haj? Bizony régen nem
-volt megfésülve, nap-nap óta csak a tíz körmével tépte, lelki testi
-kínlódásaiban. Az asztalkán a tükör alatt pedig volt egy elefántcsont
-fésü, mintha a számára lett volna odakészítve. Asszony volt, mikor
-tükröt látott, nem állhatta meg, hogy le ne bontsa zilált haját s meg ne
-fésülködjék.
-
-Milyen szép selyem zuhatag!
-
-De kár lesz ezt a hóhér ollójának adni!
-
-Mikor elkészült a haja befonásával, széttekintett a szobában.
-
-Ez nem börtön, ez nem siralomház.
-
-A szögletben nagy álló óra ketyeg. Genfi remekmű, a mi az órákon kívül a
-holdjárást, napfelköltét, még az évszakokat is mutatja. Olyan emberek
-számára való óra, a kiknek hosszú idejük van még élni. És neki már csak
-egy nap felköltét fogja ez az óra mutatni? Az ő földi világa már csak
-óranegyedekre van felosztva.
-
-Kereste, hogy mivel ölje el ezt a kis időt még? Hisz a halál előtti órák
-rettenetes hosszúk!
-
-Az üveg szárnyajtós szekrényben benne feledték a kulcsot.
-
-Talán szándékosan hagyták benne.
-
-Felnyitotta, belenézett.
-
-Mindenféle pergamenek voltak annak fiókjaiban egymás mellé rakva, úgy
-hogy a zsinóros pecsétek tokjai alá csüngtek.
-
-Egyet-kettől elővett belőlük.
-
-Nevezetes okiratok voltak azok.
-
-Donatiós levelek, hű magyar főurak számára.
-
-Új, fehér volt még mindenik pergamen, az initialékon ragyogott az arany,
-ez aláirásról még le sem hullott a porzó. Csak a dátum hiányzott
-valamennyiről.
-
-Azokat az urakat mind jól ismerte Julianna, a kiknek a nevei arany
-betűkkel voltak a pergamenre irva, neki csak az ujját kellett volna
-végig húzni némelyik név alatt, hogy az aranyozás vérpirossá váljon.
-
-Ezek élni fognak, hirük magasra nő, családfáik szerte ágaznak a jövő
-századokban.
-
-És ő ezeket a családfákat úgy téphetné most ki félkezével, mint a hogy
-az érett kendert kinyövik a földből!
-
-Szépen összehajtogatta, visszarakta valamennyit.
-
-Mikor aztán a legeslegutolsó pergament is szétnyitotta, majd kiejté azt
-a kezéből: a két térde megroskadt alatta.
-
-Nem akart hinni a két szemének; azt vélte, kápráznak; az ablakhoz futott
-az irással.
-
-Reszketett a kezében a pergamen, az az aranynyal irott név úgy tánczolt
-a sok egymásba folyó betűsor közepében.
-
-«Korponay Gábor!»
-
-Ez az ő fiának az adománylevele!
-
-Ez nem érzékcsalódás, íme ide van irva.
-
-Hiszen nincs több Korponay Gábor a Garamszeghiek közt, egyedül az ő fia;
-ő neki van ajándékozva, a miről anyja álmodott, a szép sztropkói
-uradalom, nem csak az, egy üres sor van utána hagyva, a mi még
-betöltetlen: és a mágnási rang!
-
-Talán csak tréfa ez?
-
-Nem lehet. Ott van aláirva a király neve és a kanczellárjáé, csak a
-kelet napja hiányzik róla, mint a többiről mind; de a hely már fel van
-irva: «Pozsonyban».
-
-Az országgyülés berekesztésével lesznek ezek kihirdetve.
-
-Azt hitte, hogy álmodik.
-
-Talán az a veres vonal ott a homlokán nem is a kínpad emléke, hanem
-igazi gyémántos feroniére?
-
-Ekkor elkezdte elejétől végig olvasni azt a talált okiratot.
-
-Ez aztán felébreszté.
-
-A királyi adománylevelekben fel szokták sorolni azokat az érdemeket,
-miket a megjutalmazott a trón szolgálatában szerzett, örök emlékezetnek
-okáért.
-
-A kis tíz esztendős Korponay Gáborkának halhatatlan emlékű érdemeként az
-volt feljegyezve, hogy volt neki egy anyja, a ki az országot fenyegető
-nagy kiterjedésű összeesküvést felfedezte, s annak részeseit a büntető
-igazság kezébe szolgáltatá.
-
-Tehát azért hozták őt ebbe a szobába, hogy ezt a levelet megtalálja!
-
-Csak lerogyott egy karszékbe az asztal mellé, mereven bámulva abba a
-kiterített irásba.
-
-És ezalatt újra megjelent az a sötét árny Julianna előtt, a ki azt
-suttogja, hogy milyen édes az élet, még mások halálának az árán is!
-
-Végig vonultak a lelke előtt a mult élményei és álmadozásai. Miket
-remélt, miket szenvedett? Mennyi küzdése volt egy csábító czél felé:
-miket áldozott fel érte? És most, mikor oly közel áll a czélhoz, hogy
-azt már a kezével elérheti, a fejére felteheti, inkább hagyja levágatni
-ezt a kezet, ezt a fejet! Hát nem bolondság ez?
-
-Ha az eddigi koholt mese helyett elmondaná az igaz történetet, milyen
-nagy érdemet szerezne magának, egész ivadékának a hatalmasok előtt.
-
-Kinn az ácsok szekerczéje csattog, a kik a vérpadot építik.
-
-Pedig milyen szép derült az ég.
-
-És neki már holnap meg kell halni.
-
-Meghalni gyalázatos halállal, hóhér pallosától, bámuló néptömeg
-látványosságául.
-
-Mit tegyen? mit mondjon?
-
-Egy emlékezetébe jutó szó borzadoztatá végig a lelkét.
-
-Mikor a vén apja elbocsátá őt az útra azokkal a veszélyes levelekkel,
-így szólt hozzá:
-
-«Ha pedig te neked valaha az az átkozott gondolat támadna a lelkedben,
-hogy ügyünket a mit rád bizék eláruld: a mely pillanatban ez a gondolat
-megfogamzott, abban a pillanatban oltsa ki az Isten a te fiadnak az
-életét!»
-
-Ha az ilyen átokmondásnak foganatja volna!
-
-Még nem tudott kiszabadulni az örvényből, mely lelkét magával sodorta.
-
-Vissza-vissza tette azt a pecsétes irást az üvegszekrénybe; meg-meg
-elővette, újra elolvasta.
-
-Végig-végig járta a hangos szobát, nagyokat ijedve maga magától, ha a
-tükörbe tekintett.
-
-Este lett az idő, midőn újra zörögtek az ajtaján, Pálffy János tért
-vissza, a lelkészt is hozta magával.
-
-A lutheránus tiszteletes fiatal ember volt, csak segédlelkész még, maga
-az esperes, a győri pap nem jöhetett holmi akadályok miatt. Ő maga is be
-volt börtönözve perduellio vádja miatt, a mit rá költöttek az
-ellenségei, egy hirtelen került ifju theologus suppleltálta addig.
-
-Jámbor alázatos fiu volt, arcza halvány, teste sovány a sok tanulástól;
-az egyik vála is magasabban áll, mint a másik, a sok irás miatt.
-
-Julianna összerezzent, mikor a hozzálépő káplán arczába tekintett.
-
-Pelargus volt ez.
-
-Pelargus, a ki ellen hét vármegye tart hajtóvadászatot, s a ki azalatt
-Luther Márton bő kantusában, azt az asszonyt jő vigasztalni a börtönébe,
-a ki az egész összeesküvés terhét az ő fejére halmozta.
-
-Reszketett minden tagja az asszonynak.
-
-– Isten malasztja szállja meg lelkedet! szólt kenetteljes hangon az
-ifju.
-
-Juliannát nem birták a lábai, leroskadt térdére.
-
-Itélő birája, vagy őrangyala érkezett-e most meg?
-
-Pelargusnak egy feketetáblás imakönyv volt a kezében. Ezt elébb a
-jelenlevő főúr elvette tőle, és ugyan átvizsgálta, nincs-e benne valami
-eldugott czédula, vagy a margóra irt jegyzet? Nem talált benne semmi
-gyanura méltót s visszaadta neki az imádságos könyvét.
-
-Az ifju aztán felnyitotta azt egy helyen s odanyujtá a könyvet így
-kinyitva a térdeplő asszonynak.
-
-A mint az beletekinte az imakönyvbe, egyszerre ráhanyatlott arra az
-arczával, s elkezdett hangosan zokogni.
-
-A könyv e fejezetnél volt felnyitva:
-
-«Imádkozás egy megholt gyermek mennyei üdvéért».
-
-Megholt a gyermek!
-
-Ez volt az utolsó fonál, a mi a világhoz kötötte, most ez is elszakadt.
-
-Pelargus azért jött, élte veszélyeztetésével, hogy ezt hírül adja.
-
-És a szíve közepén talált anyának még csak jajgatni sem szabad; még csak
-azt sem mondhatja: «szegény kis pulyácskám! szegény kis árvácskám; de
-nagyon siettél! én nekem de nagy fájdalmat okoztál!» Nem szabad
-jajveszékelni, hogy el ne árulja az izenethozót.
-
-Ott lehet már a függő pecsétes pergamen! Ragyoghat már az a gyermeknév
-az aranytól! Ha a szemei nem ragyognak többé!
-
-– Fordulj Isten szinéhez, leányom, rebegé Pelargus. Az ő irgalma minden
-földi fájdalmat meggyógyít.
-
-Julianna letörlé könyeit s aztán csendesen, magában végig olvasá a
-megholt gyermek mennyei üdvéért könyörgő imát.
-
-Akkor összecsukta a könyvet s visszaadta a káplánnak. Pelargus azt
-mondá, hogy csak tartsa meg azt: keresse benne vigasztalását.
-
-A főúr azért volt ott, hogy a lelkész és az elitélt közötti szóváltást
-ellenőrizze és följegyezze.
-
-Nem sok följegyezni valója volt.
-
-– Szabad-e izenetet küldenem az én lelkem jó uramnak a káplán úr által?
-
-– Teheti.
-
-– Kérem, tiszteletességedet, ha összejön vele, mondja meg az én egyetlen
-édes jó uramnak, hogy a szivemben nem lakozott soha senki rajta kívül; s
-a mit vétettem ellene, bizony megbüntetett érte engem az én lelkem.
-
-– Elfogom neki mondani.
-
-– Ha pedig az én édes uramatyámmal találkozik kegyelmed…
-
-Itt a szavába vágott a főúr.
-
-– Azzal ugyan a káplán úr nem fog találkozni, mert az elszökék vala, a
-sáfrányillatot megérezve, Lengyelországba.
-
-Julianna megkönnyebbült szívvel sohajta fel. Tehát az atyja
-megszabadult.
-
-Az állelkész kézszorítása mondott neki valamit.
-
-– (Találkozni fogok vele. Tudom, hogy mit mondjak neki.)
-
-– Hát a kis fiának nem izen kegyelmed semmit? kérdezé a főúr.
-
-– Annak azt izenem… rebegé az asszony… hogy nem sokára együtt leszünk,
-megdicsőülve mind a ketten, s aztán soha el nem veszítjük többé egymást.
-
-Ezután a káplán részesíté a nőt az utolsó úrvacsorájában, a mit magával
-hozott.
-
-Akkor felállt a nő térdéről s odafordult a főúrhoz.
-
-– Kegyelmes uram. Én Isten kezébe tettem le sorsomat. Lelkem kész
-megtérni mennybéli uramhoz. Semmi szavam nincs többé földön lakó
-urakhoz.
-
-A főúr elszörnyedve kiálta fel:
-
-– Te makacs, megátalkodott asszony! Menj hát vesztedbe, a hová indultál!
-
-Julianna a káplánhoz szólt még.
-
-– Holnap hajnalban kisérni fog még tiszteletességed utolsó utamon.
-
-Ezzel bezárult rá az ajtó.
-
-Magára maradt.
-
-Semmi tusakodás nem volt már a lelkében. Ha a kedves fiu elköltözött, mi
-van még ezen a világon szeretni való?
-
-Áhította már a halált.
-
-Elővette az imakönyvet; de nem tudott belőle mást imádkozni, csak azt az
-egyet. A többinek nincs semmi értelme rá nézve, csak ennek az egynek.
-
-Ugy találta ott a hajnal, ébren imádkozva.
-
-Már éjfél után elfoglalta a katonaság a tért, négyszög sorfalat képezve,
-a külső tért ellepte a népség.
-
-A hóhér és legényei elfoglalták a vérpadot.
-
-Kitekintett az ablakon. Látta maga előtt a piaczot, a vérpadot. Nem
-rettenté meg semmi többé.
-
-Hisz mi az az emelvény? A Jákob lajtorjája, mely az égbe vezet.
-
-Mi az a fényes kivont pallos? A mennyország kulcsa!
-
-Mik azok a hóhérlegények a zöld ruhákban? Az úr angyalai, a kik az útat
-egyengetik.
-
-Mi az a fekete kocsi odalent, azzal a darócz takaróval? Az Éliás
-tűzszekere.
-
-Elvesztette már a halál minden félelmetességét. Nem kivánatos a
-napfeljövetele többé.
-
-Ütheti az óra az utolsó negyedet!
-
-Készen várták.
-
-Tompa dobpörgés mellett jött elő a hivatalos gyászkiséret, közepette
-alabárdosoktól közrefogva az elitélt. Szép sűrű sárga haja magasra volt
-feltűzve a fején, kérte, hogy azt ne vágják el, ő maga feltűzi olyan
-szépen, hogy nem fog akadályul lenni.
-
-Olyan fenkölt tekintettel járult előre, mint egy rózsakirályné, a kit
-megkoszoruzni visznek, félkarjával Pelargus vállára támaszkodva, s az
-imakönyvet kebléhez szorítva.
-
-A vérpad lépcsői elé érve, még egyszer megállították, hogy a törvényszék
-jegyzője az itéletet felolvassa előtte, az egész nép hallatára.
-
-Az itélet felolvasása után megfogta a kezét a törvényszék itélőmestere
-(Győrmegye alispánja) s utolsó kisérletet intéze hozzá:
-
-– Szerencsétlen asszony! Térj lelkedbe és valld meg a tiszta igazságot.
-Kegyelem vár érte!
-
-Julianna elrántá a kezét.
-
-– Ne vesztegessük az időt. Sietek. A fiacskám vár!
-
-S azzal minden másra támaszkodás nélkül, gyorsan felhágott a vérpad
-lépcsőin s nyájasan üdvözölve a bakót, leült a számára odatett alacsony
-tölgyfaszékbe, az imakönyvét pedig odaadta a kisérő káplánnak.
-
-A hóhér egy ollóval levagdalá hófehér nyakáról azokat a göndör
-aranyfürtöcskéket, a mik művészetének akadályul szolgálnának. Pelargus
-azokat mind összeszedegette s elrakta az imakönyvbe.
-
-Valamennyi dob elkezdett pörögni a téren, «fiacskám! jövök már!» suttogá
-az asszony; valami villámlott a fényes napsugárban, s már akkor ott
-volt, a hová vágyott.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-És egy egész rémséges összeesküvésnek a titkát mind magával vitte.
-
-Száz főúr, tízezer nemes, és egy egész ország szabadult meg az
-üldöztetéstől.
-
-
-
-
-UTÓHANG.
-
-Nem volt igaz a kis fiuról szóló halálhír.
-
-Ezt csak Pelargus találta ki, azért, hogy az utolsó órák nehéz
-próbájában megőrizze az imádott asszonyát az elbukástól. Tudta, hogy ha
-a fia halálhirét hozzák neki, akkor erős marad, elszánt a halálra.
-
-Megigérte pedig, esküvel fogadta, hogy tisztára mossa ennek az
-asszonynak a nevét, ha kell, annak kihulló vérével.
-
-A kis Korponay Gábor nagy ember lett, testben, lélekben és rangbeli
-állásban; hires nevezetes családnak a feje.
-
-Hanem Andrássy Istvánnak a fiát, azt a legkedvesebbet csakugyan elvitte
-rövid időn az a titokteljes kór, a minek a számára nem termett orvosság
-e földön.
-
-E második csapás után, a nagy, históriai nevezetességű ember egészen
-elveszett a világra nézve.
-
-Azt a csodálatos halottat az üvegfödelű koporsóban átszállították a
-várallyai templom sírboltjába. Száz éven keresztül volt az a köznépnek
-bucsújárási tárgya; emlékét a népajk tartotta fenn.
-
-Csak ennek a századnak az első tizedeiben hatott fel a népmonda a
-várlakba is. Ekkor keresték föl a bámulatkeltő halottat a családtagok a
-falusi templom kriptájában, a honnan aztán nagy ünnepélyességgel
-szállíták fel ismét Krasznahorka várába; hat férfitagja az Andrássy és
-rokon családoknak emelte a vállán a koporsót egész fel a hajdani
-nyugvóhelyéig; a csendes kis szobáig, a hol Serédy Zsófia egykor a kis
-fiával levelet iratott a veszélytől fenyegetett apjának.
-
-Most ott aluszsza tovább az örök álmot, mint egy látható symboluma a
-feltámadásnak.
-
-Az a másik asszony pedig ott él most is a lőcsei bástya rejtett ajtaján.
-
-Elmondtam, a mit a krónikák a két nőről, és az ő világukról
-feljegyeztek; hozzá illesztettem, a mit saját lelkem látott; nagy
-szeretettel foglalkoztam velük, s szinte fáj magamnak, mikor azt kell
-mondanom, hogy a történetnek vége.
-
-
-
-
-Lábjegyzetek.
-
-[Footnote 1: II. Rákóczy Ferencz Emlékirataiban elmondja a panaszát a
-hizelgései által oly nagy döntő csapást szerzett szép asszony ellen s
-Thaly Kálmán a Századokban igazolja a névnek és a személynek
-azonosságát.
-
-J. M.]
-
-[Footnote 2: N. de N. hölgyecske, Andrássy István ellen. Tört szive
-ügyében. Kéretik épségbe visszahelyeztetés.]
-
-[Footnote 3: Iratok közé teendő.]
-
-[Footnote 4: «X. de Y. kurucz ezredes úr. Andrássy István tábornok
-ellenében. Elvesztett haza ügyében. Inditványoz ujra visszaszerzést.»]
-
-
-
-
-TARTALOM.
-
-    XXIII.  A szenvedések leánya  1
-     XXIV.  Azok a kis ágyúk  12
-      XXV.  Nagy a dinom-dánom  34
-     XXVI.  A levelek tragédiája  49
-    XXVII.  Egy király, a kitől mindenki fél, s egy asszony, a ki
-            senkitől sem fél  67
-   XXVIII.  A nyaktörő versenyfuttatás  74
-     XXIX.  Pintye Gregor képmása  92
-      XXX.  A hajporos hölgy. A kaszált rend a majthényi pusztán  111
-     XXXI.  Viszontlátás és jutalom  133
-    XXXII.  Egy ember, a ki senkitől sem fél, csak az ur Istentől,
-            s egy gyermek, a ki semmitől sem fél, még a haláltól
-            sem  168
-   XXXIII.  A dühös oroszlán az üvegkalitban  185
-    XXXIV.  A jégbarlang  195
-     XXXV.  Triplex philosophia  212
-    XXXVI.  A várt jutalom  230
-   XXXVII.  A Pelargus fogadása  241
-  XXXVIII.  Recidiva  245
-    XXXIX.  Váratlan fordulat  253
-       XL.  Mi lehet egy elejtett szóból  258
-      XLI.  Azok a veszedelmes levelek  265
-     XLII.  Az imádságos könyv  270
-            Utóhang  285
-
-FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.
-
-
-
-
-      *      *      *      *      *      *
-
-
-
-
-Transcriber's note:
-
-
-Javítások.
-
-Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
-
-A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
-
-
-44 |Wenczeszlauznak. sőt |Wenczeszlauznak, sőt
-
-64 |Ures hintó |Üres hintó
-
-71 |ís kész |is kész
-
-193 |Arulónak fognak |Árulónak fognak
-
-
-
-***END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LŐCSEI FEHÉR ASSZONY (II.
-RÉSZ)***
-
-
-******* This file should be named 62458-0.txt or 62458-0.zip *******
-
-
-This and all associated files of various formats will be found in:
-http://www.gutenberg.org/dirs/6/2/4/5/62458
-
-
-Updated editions will replace the previous one--the old editions will
-be renamed.
-
-Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
-law means that no one owns a United States copyright in these works,
-so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United
-States without permission and without paying copyright
-royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
-of this license, apply to copying and distributing Project
-Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm
-concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
-and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive
-specific permission. If you do not charge anything for copies of this
-eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook
-for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports,
-performances and research. They may be modified and printed and given
-away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks
-not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the
-trademark license, especially commercial redistribution.
-
-START: FULL LICENSE
-
-THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
-PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
-
-To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
-distribution of electronic works, by using or distributing this work
-(or any other work associated in any way with the phrase "Project
-Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full
-Project Gutenberg-tm License available with this file or online at
-www.gutenberg.org/license.
-
-Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project
-Gutenberg-tm electronic works
-
-1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
-electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
-and accept all the terms of this license and intellectual property
-(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
-the terms of this agreement, you must cease using and return or
-destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your
-possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
-Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound
-by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the
-person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph
-1.E.8.
-
-1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be
-used on or associated in any way with an electronic work by people who
-agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
-things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
-even without complying with the full terms of this agreement. See
-paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
-Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this
-agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm
-electronic works. See paragraph 1.E below.
-
-1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the
-Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
-of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual
-works in the collection are in the public domain in the United
-States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
-United States and you are located in the United States, we do not
-claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
-displaying or creating derivative works based on the work as long as
-all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
-that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting
-free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm
-works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
-Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily
-comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
-same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when
-you share it without charge with others.
-
-1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
-what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
-in a constant state of change. If you are outside the United States,
-check the laws of your country in addition to the terms of this
-agreement before downloading, copying, displaying, performing,
-distributing or creating derivative works based on this work or any
-other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no
-representations concerning the copyright status of any work in any
-country outside the United States.
-
-1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
-
-1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
-immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear
-prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work
-on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the
-phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed,
-performed, viewed, copied or distributed:
-
-  This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-  most other parts of the world at no cost and with almost no
-  restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it
-  under the terms of the Project Gutenberg License included with this
-  eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the
-  United States, you'll have to check the laws of the country where you
-  are located before using this ebook.
-
-1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is
-derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
-contain a notice indicating that it is posted with permission of the
-copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
-the United States without paying any fees or charges. If you are
-redistributing or providing access to a work with the phrase "Project
-Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply
-either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
-obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm
-trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
-with the permission of the copyright holder, your use and distribution
-must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
-additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
-will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works
-posted with the permission of the copyright holder found at the
-beginning of this work.
-
-1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
-License terms from this work, or any files containing a part of this
-work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
-
-1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
-electronic work, or any part of this electronic work, without
-prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
-active links or immediate access to the full terms of the Project
-Gutenberg-tm License.
-
-1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
-compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
-any word processing or hypertext form. However, if you provide access
-to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format
-other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official
-version posted on the official Project Gutenberg-tm web site
-(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
-to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
-of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain
-Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the
-full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.
-
-1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
-performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
-unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
-access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works
-provided that
-
-* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
-  the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
-  you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
-  to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has
-  agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
-  within 60 days following each date on which you prepare (or are
-  legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
-  payments should be clearly marked as such and sent to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
-  Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg
-  Literary Archive Foundation."
-
-* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
-  you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
-  does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
-  License. You must require such a user to return or destroy all
-  copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
-  all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm
-  works.
-
-* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
-  any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
-  electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
-  receipt of the work.
-
-* You comply with all other terms of this agreement for free
-  distribution of Project Gutenberg-tm works.
-
-1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
-Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than
-are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
-from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The
-Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm
-trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.
-
-1.F.
-
-1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
-effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
-works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
-Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm
-electronic works, and the medium on which they may be stored, may
-contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
-or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
-intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
-other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
-cannot be read by your equipment.
-
-1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
-of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
-Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
-Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
-liability to you for damages, costs and expenses, including legal
-fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
-LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
-PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
-TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
-LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
-INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
-DAMAGE.
-
-1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
-defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
-receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
-written explanation to the person you received the work from. If you
-received the work on a physical medium, you must return the medium
-with your written explanation. The person or entity that provided you
-with the defective work may elect to provide a replacement copy in
-lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
-or entity providing it to you may choose to give you a second
-opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
-the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
-without further opportunities to fix the problem.
-
-1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
-in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO
-OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
-LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
-
-1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
-warranties or the exclusion or limitation of certain types of
-damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
-violates the law of the state applicable to this agreement, the
-agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
-limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
-unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
-remaining provisions.
-
-1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
-trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
-providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in
-accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
-production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm
-electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
-including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
-the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
-or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or
-additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any
-Defect you cause.
-
-Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
-
-Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
-electronic works in formats readable by the widest variety of
-computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
-exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
-from people in all walks of life.
-
-Volunteers and financial support to provide volunteers with the
-assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
-goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
-remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
-and permanent future for Project Gutenberg-tm and future
-generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
-Sections 3 and 4 and the Foundation information page at
-www.gutenberg.org 
-
-Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary 
-Archive Foundation
-
-The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit
-501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
-state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
-Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification
-number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
-U.S. federal laws and your state's laws.
-
-The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the
-mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its
-volunteers and employees are scattered throughout numerous
-locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt
-Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to
-date contact information can be found at the Foundation's web site and
-official page at www.gutenberg.org/contact
-
-For additional contact information:
-
-    Dr. Gregory B. Newby
-    Chief Executive and Director
-    gbnewby@pglaf.org
-
-Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
-Literary Archive Foundation
-
-Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide
-spread public support and donations to carry out its mission of
-increasing the number of public domain and licensed works that can be
-freely distributed in machine readable form accessible by the widest
-array of equipment including outdated equipment. Many small donations
-($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
-status with the IRS.
-
-The Foundation is committed to complying with the laws regulating
-charities and charitable donations in all 50 states of the United
-States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
-considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
-with these requirements. We do not solicit donations in locations
-where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
-DONATIONS or determine the status of compliance for any particular
-state visit www.gutenberg.org/donate
-
-While we cannot and do not solicit contributions from states where we
-have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
-against accepting unsolicited donations from donors in such states who
-approach us with offers to donate.
-
-International donations are gratefully accepted, but we cannot make
-any statements concerning tax treatment of donations received from
-outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
-
-Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation
-methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
-ways including checks, online payments and credit card donations. To
-donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
-
-Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works.
-
-Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
-Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be
-freely shared with anyone. For forty years, he produced and
-distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of
-volunteer support.
-
-Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
-editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
-the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
-necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
-edition.
-
-Most people start at our Web site which has the main PG search
-facility: www.gutenberg.org
-
-This Web site includes information about Project Gutenberg-tm,
-including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
-subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.
-