diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62458-0.txt | 11793 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62458-0.zip | bin | 228750 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62458-h.zip | bin | 285009 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62458-h/62458-h.htm | 10191 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62458-h/images/cover.jpg | bin | 45775 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 21984 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..3d287f2 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #62458 (https://www.gutenberg.org/ebooks/62458) diff --git a/old/62458-0.txt b/old/62458-0.txt deleted file mode 100644 index 2b75d64..0000000 --- a/old/62458-0.txt +++ /dev/null @@ -1,11793 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook, A lőcsei fehér asszony (II. rész), by Mór -Jókai - - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - - - - -Title: A lőcsei fehér asszony (II. rész) - Regény - - -Author: Mór Jókai - - - -Release Date: June 23, 2020 [eBook #62458] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - - -***START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LŐCSEI FEHÉR ASSZONY (II. -RÉSZ)*** - - -E-text prepared by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project (https://books.google.com) - - - -Note: Images of the original pages are available through - the Google Books Library Project. See - http://books.google.com/books?id=-vViAAAAMAAJ - - - Project Gutenberg has the other part of this work. - Part I: see http://www.gutenberg.org/ebooks/62457 - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -LXXII. KÖTET - -A LŐCSEI FEHÉR ASSZONY. II. - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1897 - - - -A LŐCSEI FEHÉR ASSZONY - -REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -II. RÉSZ - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA - -1897 - - - - -XXIII. FEJEZET. A SZENVEDÉSEK LEÁNYA. - -Mikor Andrássy Miklós ezt a szót kiejté a száján, Zsófia csak szótlanul -bámult rá egy ideig, mint a ki delelő napfényről föld alatti sötét -pinczeboltba lép be. Rá nézve ez egy olyan sötétséggel teljes világ -volt, a miben nem tudott semmit megkülömböztetni. Más asszonyok, a -kiknek a szeme megszokta már azt, nagyon is jól tudnak látni a -gyanakodás homályában; de ő előtte mind ez névtelen eszme volt. Egy -férj, a ki a feleségén kivül más nőt szeret! A sphinx, a griff, az -egyszarvú hamarább képzelhetők eleven alakban. - -Miklósnak nem volt ez iránt semmi érzéke, soha semmi gyöngédebb indulat -nem szállta meg a lelkét. A zárdában ascetának nevelték, onnan egyenesen -a csatatérre került: a kegyetlenség iskolájába. Mit tudott ő arról, hogy -egy csupa érzelmekből összealkotott női szívvilágot egy szó, egy -lehellet képes romba dönteni? De mit is törődött vele? Ezek az érzékeny -szivek csak akadályára vannak az erős emberek szándékainak. Ha tudta -volna, hogy mit tesz, akkor is megtette volna. De hát épen nem tudta. -Hozzá volt szokva, hogy az urak, mágnások, generálisok nem is nagyon -titkolózók a szerelmi csapongások dolgában. Tivornyáikon szabad szájjal -példálóznak egymás latorságára, s azt az asszonyok is hallhatják és -mosolyognak rajta. Még tetszik nekik, ha a férjeikről azt a hirt -hallják, hogy az asszonyok bolondulnak utánuk. Nem szégyen az, hanem -virtus. A kit vádolnak vele, egyet feszít a mellén, mintha érdemrendet -kapott volna. Aztán mi is van abban? A katonák nem tették le a votum -castitatist, mint a monachusok. - -Még több oka is volt kegyetlennek lenni. - -Gyülölte azt az asszonyt, a ki felől tudta, hogy ő ragadta magával -hódító ölelésével Andrássy Istvánt arról a magaslatról alá, a hová -hőstettei emelték. Hőstettein kivül mind a négy testvérének a vitézsége, -a nemzet ragaszkodása. S ez az asszony czélt ért. Elrabolt egy hőst, -hogy egy főkötő bábot csináljon belőle magának. Át akarta oltani azt a -gyülöletet Zsófiának a szivébe, hogy váljon ölő méreggé a szivében a -hitvesi szeretet az áruló és annak a kedvese iránt. - -– Igen! szólt rideg, kemény hangon; ez az ember, ez a mosolygó kép -itten, a hogy elárulta a hazáját, fejedelmét, úgy árulta el a hitvesét, -a családi tűzhelyét is. Te itt türsz, szenvedsz, imádkozol, ő pedig a -lőcsei Circe karjai közt kaczagja a te szenvedéseidet és a hazáét. - -Zsófia, mint az álomból felriasztott, ijedten és haraggal takarta -palástjába nagyobbik fiának a fejét, hogy ne hallja, a mit apjáról -beszél a nagybátyja. A kisebbiket nem kellett oltalmazni; annak a lelke -még nem vett be e szavakból semmit. Az csak bámult az érthetetlen -szavakon. - -– Sohse takargasd a kis öcsém füleit! mondá Miklós. Többet tud az már -eddig is az elégnél. Hisz minden cseléd, inas, pesztonka, lovász -széltiben beszél már a lőcsei fehér asszonyról, a szép Korponaynéról, s -uton-utfélen danolják a «korcsmagenerális meg a szép asszony» nótáját. -Eldanolja neked azt a Ferkó, úgy hogy szebben se kell. - -E szónál oly hevesen ragadta meg két erőszakos kézzel Zsófia a nagyobbik -fiát, mintha rögtön meg akarná őt fojtani. A gyermek megijedt s -menekülni akart. - -Hanem aztán a pillanatnyi felhevülés elmultával, ismét szeretetteljesen -vonta őt az ölébe, s megcsókolgatá a szőke fejét, gyöngéden rebegve: - -– Hiszen te nem tehetsz róla: azok a bűnösök, a kik téged erre -megtanítottak. - -– Azok a bűnösök, a kikről a nóta szól! mondá Miklós. Ha ugyan -egyáltalában bűn a más feleségével együtt nevetni. Én ugyan ezért -pokolra nem kárhoztatok senkit. Miattam, hogyha török basa lesz is -bátyám uram, s háremet tart, se veszem elő ez exorczizáló füstölőmet -érte. S ha megfizeti az árát a tiltott örömnek, azt mondom rá: drágán -adják, mert jó; urak veszik, mert tehetik. Nem bánom, ha egy kastélylyal -fizet is meg minden örömnapért. De bánom és megtorlom, ha egy édes -ölelésért a hazát adja kelengyéül; s az én zászlómat kapczának tépi szét -a szeretője számára. - -– Hazudsz! rágalom minden szavad! kiálta indulatosan felugorva helyéből -Zsófia, s azzal megragadva mind a két fia kezét, oda vonszolta őket -magával apjuk arczképe elé, s ott térdre nyomta őket, és maga is közéjük -térdepelt s aztán kezeiket saját összekulcsolt kezei közé szorítva, -felemelé az arczkép felé s úgy könyörgött hozzá. - -– Oh édes jó uram; szerelmes bálványom! Te vigasztaló képem! Védd magad! -Szólalj meg! Mondd, hogy nem igazak, a mikkel vádolnak! Mondd, hogy -szeretsz minket. Ne hagyj bennünket megcsúfolni! - -Miklós ebben az egész jelenetben csak nevetnivaló ostobaságot látott. - -– Oh bizony, ha elevenen állna itt előtted, épen olyan jól -rimánkodhatnál előtte. «Mit gondolsz? hogy hinnéd felőlem? Tehetnék én -ilyet?» Hiszen három szó elég egy asszonyt bolonddá tenni! Még csókot is -adna hozzá, bizonyosan nem vetettek a szájára lakatot. Az asszonyok -boldogsága nem egyéb, mint az örök elámíttatás. A mit álmodtok, az a ti -világotok. Dühöngtök arra, a ki fel mer ébreszteni. - -A nő egész testében megrázkódva állt föl, és szembeállt kinzójával. - -– Hát mindent meg akarsz-e tagadni e mai napon? - -– Csak azt hiszem, a miről valódi tudomásom van. - -– Azért, mert rossz, hiszed; s elég, hogy megtagadd, azt tudnod, hogy -jó. - -– Hát ne legyek én az, a ki az ördögöt képviseli, s mindent tagad, a mi -jó, és mindent állít, a mi rossz. Itt van, fogd ezt a levelet; és aztán -olvasd el, mikor egyedül leszesz. Én kérdést sem teszek hozzád többet. - -Az Korponay János levele volt Andrássy Miklóshoz a lőcsei catastropha -után. - -Korponay János tudatta az eddig történteket. Hat órával később jött ez a -levél Krasznahorkára, mint Andrássy István hirnöke. - -Ha Miklós az aqua toffanával és Hecaténak, Locustának minden mérgeivel -itatta volna meg Zsófiát, nem ölte volna meg oly kegyetlenül, mint ezzel -a levéllel. - -Miket irhat egy férj az első dühében, a ki meggyűlölte a feleségét? -Abban a forró lázában a haraggá vált szerelemnek, a mikor ki akarja -tépni még az emlékét is a szivéből, ha mindjárt a szív maga utána szakad -is. - -S ez a férj még azonkívül rajongó híve a fejedelemnek, a kit az az -asszony elárult. Az ő neve, a mit az asszonynak adott, lesz beégetve, -mint a hóhérbélyeg, a világtörténetbe, a hová a szabadságharcz -végcatastropháját be fogják jegyezni. - -Még a fiát is ellopta tőle, s árulásának jutalmát annak az örökségévé -tette. - -Korponay őrjöngő dühében mindenfelé leveleket irt, a hol csak Andrássy -Istvánnak rokonai, barátai, vezértársai laktak, tele keserü vádakkal. - -A lőcsei hű polgárok, kik vele együtt menekültek a városból, egész -mondakört tudtak neki mesélni azokról a kalandokról, miket a szószátyár -pletykahír a piaczra kikürtöl. A megcsalt férjnek szolgálni mindenki -baráti kötelességének tartja. - -A megcsalt férj olyan, mint a kinek a köntöse meggyuladt; fut vele, s -mentül jobban rohan, annál jobban körülfogják a lángok. - -Hiszi még azt is, a mi lehetetlen. Elhiszi még azt is, a minek az -ellenkezőjét bizonyosan tudja. S aztán nem elég neki, hogy maga hiszi, -azt akarja, hogy minden ember tudja és segítsen neki átkozódni. Leirja -levélbe a gyalázatát, hogy olvassák. - -És ezt adták a kezébe Zsófiának, hogy világosítsa fel az elméjét vele. - -Tanulja meg belőle, hogy az a bálvány, a mit ő imádott, cserépből van. - -Tudja meg, hogy a szerelem csak mese, a hit csak babona. A bűnösöké a -mennyország. A pokol a jók, a hívek számára van feltalálva. - -Veszítsen el mindent, a mi e világhoz köti, a túlvilághoz vonzza. - -Köd fogja körül a helyet, a hol az Istent keresi! - -Ebbe a fájdalomba bele kell neki halni! - -… Nevetik ezt a bölcsek! Hogy ölhetne meg valakit olyan fájdalom, -melynek nincs a zsigerekben fészke. A mi nem méreg, nem ragály, nem -miasma. A minek nincsenek bacillusai, sporái. A mi nem más, csak egy -gondolat, egy semmi; része egy másik semminek: a léleknek. És még is meg -tudja emészteni ezt a mindenttudó testet, úgy, mintha maró mirigy volna. -Egy seben keresztül, melynek sehol sincs seb ajka, elhull cseppenkint a -vér. Látják haldokolni és senki sem tudja, miben hal meg? - -De soha nem hallotta senki egy panaszszavát. - -Megértette, hogy a várából ki kell takarodniok az ott ápolt -nyomorultaknak; arra fordította minden gondját, hogy azoknak a sorsát -tegye elviselhetővé. Elosztotta őket az uradalmához tartozó falvakba, -mindenütt menhelyet állított fel a számukra s naponkint sorra járta a -falvakat, személyesen tekintve utánuk, nincs-e valami panaszuk? - -Fenn a várban azalatt Miklós intézkedhetett úgy, a hogy ellenségre váró -hadvezérnek tetszik, gyüjthette a mezei hadakat, őröltethette a -puskaport, főzethette a salétromot, töltethette a bombákat. Esztendős -ostromhoz készült. A mellett a felvidékről levezető szoros utakat is -megszállatta s különösen nagy furfangos kelepczét készített a straczenói -völgy sziklakapujánál, a merre legközelebb utja van Gömörnek a -Szepességből. - -Zsófia azonban a maga mindennapos útjában még valami egyebet is tett, -mint a szenvedő népség bajainak orvosolgatását. Nap-nap után levelet irt -a férjének, valamelyik falusi parasztház kemenczepadkáján ülve, s azt -egy jól megfizetett posta által elküldé Lőcsére. - -Azok a levelek mind ezeken a szavakon kezdődnek: - -«Kedves édes egyetlen jó uram.» - -S végződtek igy: «a te sírig híven szerető hitvesed.» - -Nem volt azokban még csak egy árnyéka sem a bubánatnak, nemhogy a -szemrehányásnak; tiszta merő szeretet volt, a mi végig hajnallott -rajtuk. Egy panaszhang sem tévedt a közé. Boldognak nevezi magát, hogy -férje leveléből megérthette, miszerint az nemsokára haza fog térni az -övéi közé. Hozza az Isten szerencsésen. Szerető szivek, ölelő karok -várják. Ir neki a gyermekek felől is. Mindennap imáikba foglalják jó -apjukat. (Igazat mond benne; mert ő térdepelteti le őket minden este a -hálószobájában lefekvés előtt, s elmondja előttük az imát a távollevő -apáért, azok utána mondják azt: a nagyobb nagy ásítozva, a kisebbik elég -figyelmesen.) Aztán tudósítja őt a gazdasági állapotokról, a környékben -történt jó és balszerencse hireiről. Hozzá teszi, hogy a mindenható -őrizze meg minden veszélytől és kisértetektől az ő szerelmes drága jó -urát. - -Végül jön egy Postscriptum is. - -Nem hallgathatja el az ő hites ura előtt, hogy Krasznahorkán egy kis -zenebona támadt a lőcsei kapitulatió hirére. Miklós öcs feni a kardját s -kapczáskodni készül. Azért úgy vigyázzon a hazajövetelénél, hogy itt -meglehet, összekoczczanása lesz a testvérével, kinek Isten bűnül ne -vegye az ő hóbortjait. - -Arra különösen figyelmezteté az urát, hogy a straczenói völgynek ne -vegye az útját, mert ott a sziklakapunál egynémely tüzes kuruczok -kelepczét akarnak vetni a számára, hogy tőrbe csalják, mint Ocskay -Lászlót. - -Egyébiránt mindenben megnyugszik, és mindent úgy talál jónak, a hogy az -ura cselekszi. - -Nem volt ebben semmi tettetés, semmi lelki erőszaktétel: mert ez tiszta -angyalszív volt. - -Elveszthette az ura szerelmét; de a magáét nem. Amabba bele fog halni; -de ezt még a halálon túl is elviszi magával. - -Ama levél átadása után hetekig nem került a szeme elé Miklós. Annak is -másutt volt dolga; ő is sokat távol időzött a várból, össze sem -jöhettek. - -Hanem egy este, a mint épen nagy förmeteges zivatar közepett -hazaérkezett a várba Zsófia, alig váltott más ruhákat, az uti gúnyája -össze lévén ázva, a mint bekoczogtat hozzá a dervisgenerális. - -Azóta folyvást bőjtöt tart, bort nem iszik; annál többet mérgelődik, -ezért az arczszine olyan fakó már, mint az irhabőr. - -Zsófia nem tudta neki azt mondani, hogy «hozott Isten». Talán a sejtelme -sugta, hogy új halálkínt hoznak a számára. Egyébért miért jönne hozzá ez -az ember? - -– Édes ángyom, kezdé Miklós, száraz, kemény hangon. Te mind megrontod -magad azzal a szanaszét kóborlással ilyen zegernye időben. - -Zsófiának egyéb védelme nem volt, mint a határtalan szelidség. - -– Nem érzem semmi változásomat, Miklós. Légy megnyugodva felőlem. -Egészen jól vagyok. - -– Azt csak mondod. Én az ellenkezőt látom. Arczod napról-napra hervad, -olyan vagy már, mint az árnyék. - -– Talán nem is a testi gyöngeségtől van az. - -– Az ilyen változó időben nem asszonynak való a künn járás-kelés. -Egyszer a nap süt, másszor a hó esik, ma meg épen villámlott; mennykő -hullott, mikor uton voltál. - -– Nem árt meg énnekem az a zivatar, a mi odakünn van. - -– Talán az bánt, a mit belül viselsz? - -– Hagyjuk ezt, jó Miklós. Én nem szólok bele a te dolgaidba, te ne szólj -bele az enyimekbe. Te egész hatalmu úr vagy itt e várban. Az én uram -tett azzá. De a falvainkban én vagyok az asszony. Azt is az uram hagyta -így. Ha te kiküldözted a várból az én lázáraimat, nekem odalenn a -faluban kellett őket fedél alá tennem. Ezt a hivatalt bizta rám az -Isten; ezt teljesítem, a míg testemet birom. - -– Hát teljesítsd, nem bánom, süttess, főzess a számukra, küldj nekik -akószámra mediczinát, rendelj tüzelő fát a kemenczéjükbe, de magadat ne -fáraszd utánuk. - -– Köszönöm a jó szivedet. - -– Nem jó biz az, nincs mit köszönj rajta. Csak olyan, mint eddig volt, s -azt még eddig senki se fogta rám, hogy gyönge szivü vagyok. Hazudozni -sem szokásom. Az epémből beszélek. Ha helytelenítem a szanaszét -kóborlásaidat, nem azért teszem, mintha esőtől, széltől féltenélek; -hanem azért, mert te – a nagy koldusápolás mellett – még azt is teszed, -hogy levelet irsz az uradnak. - -– S ez tégedet bánt? kérdé Zsófia elbámulva. - -– Nem biz engem. Csak megerősít abban a hitemben, hogy egyik asszony -csak olyan, mint a másik. Ha férfit bántottak volna meg úgy, a hogy -téged, halálos boszúra gyulladna miatta. De te asszony vagy, nem jobb, -mint a török kádinák, a kik meg tudnak osztozni egy férfi szerelmén – -hárman négyen. - -– A kolostorban tanultad ezt? - -– Ott is. A gyóntatószék az asszonyok tükre. Senki sem ismeri jobban a -fajodat, mint a pap. Annak a keblébe rakják le az asszonyok bűneik -vallomását. - -– Tehát bűne a feleségnek, ha a férjéhez hű marad, még akkor is, ha az a -szivébe tőröket üt? - -– Nem bűne, de gyöngesége. Állati ösztön, semmi más. Te megbocsáthatsz -neki azért, a mit ellened vétett. Semmi közöm hozzá. Könyörögj neki a -szerelme morzsáiért, hogy ajándékozzon neked is belőle. Kérd szépen, -hogy tartson meg asszonyának. - -Zsófia büszkén emelé föl fejét. - -– Én több is vagyok mint asszony, én anya is vagyok. - -– Mondhatnád: a Grachusok anyja. De nem úgy van. Te gyermekeidet -csuszómászó rabszolgáknak neveled, azért, hogy az apjukhoz hasonlók -legyenek. - -Zsófia szivében feltámadt a harag erre a szóra. - -– Távozzál előlem. Ez az én szobám itt! - -– Szeretem, hogy valahára tűzbe jönni látlak. Azt hittem, fogadásod -tartja, meg nem haragudni soha. Most már hogy haragszol, éppen nem -megyek innen, mert most lehet már veled beszélni. A szoba a tied, hanem -a szobának az ajtaja az enyim. - -– Hát porkolábom vagy? - -– Az vagyok. Te mondád. Magad szolgáltál rá. Mit bánom én azt, ha te -mindennap százszor irod is Andrássy Istvánnak azt, hogy: édesem, -kedvesem, drágám, szerelmesem, s küldözgetsz neki levélben ezernyi ezer -csókot! De te tudósításokat küldesz az ellenségnek a hadikészületekről, -a mik e várban folynak s ez árulás! Ennek útját állom. - -Zsófia megrettent. Elállt a szava e megtámadásra. - -Miklós folytatá a vádat. - -– Ugy-e, megírtad neki azt is, hogy ha jön Gömörbe, elkerülje a -straczenói völgyet, mert a sziklakapunál kelepcze vár reá s Dobsinán -seregestül elfogják? S ime a te figyelmeztetésedre Andrássy István -egyszerre csak megváltoztatja az utrendét, mikor már fele útján van, s a -kerülő útnak fordul. Ez a te munkád volt. - -Zsófia elszörnyedve hátrált vissza ez ember elől. - -– Te! lihegé. És te neked lett volna lelked a testvéredet veszedelmébe -csalni? - -– Lett volna és lesz is! És még valami mást is tenni vele. - -– Csodák történnek a világon! suttogá elámulva a nő. - -– Kell, hogy történjenek! Olyan csodák, a miket tiz nemzedék -megemlegessen. Példákat kell adni ennek a nemzetnek, a mik a sziveket -megerősítsék. Hóhérpallost a futó rabszolgahadnak! Addig nem fog győzni -a szabadság ügye, a míg a magyar nemzet saját áruló korcsivadékának -hulláiból olyan hegyet nem rak, mint a Mátra s a döghalom tetején az -utolsó áruló apát a saját fia nem nyakazza le! - -Zsófiának minden tagját meglepte a láz e szavakra. Dideregve burkolta -magát palástjába. Úgy nézett a dühöngő alakra, mint egy rossz álomképre. - -Az pedig, bátyja arczképe felé fordulva, folytatta fenyegető -kifakadásait. - -– Mert ilyenek azok, a kik bársonyban, nyestprémben kevélykednek, -gyémántos nyaklánczon ökölnyi medált fityegetnek, fejedelmek ajándékát, -s aztán egy új mentekötőért, egy drágább medálért elcserélik a régit, s -vele a régi gazdát. Ezek azok a fejei a népnek, a kik csak a dicsőséget, -az uraságot, a pompát keresik, magukra raknák a fél ország kincsét, akik -azt mondják: édes hazám! a míg a hazának van mit osztogatni; de ha -pusztulásnak indul, ha nem adhat semmit, akkor félrerugják, -visszaesküszik a hűségüket s csakhogy urak maradjanak, beállnak -ellenségnek! - -Ez a fanatikus düh egészen hozzá illett ahoz a durva szőrkámzsához, a mi -a dervisgenerális termetét hosszan beburkolta. Nem volt az már fehér, de -fakó a viszontagságoktól, goromba öltésekkel itt-ott összevarrva, kard-, -lándzsadöfés rajta, golyólyuk perzselése, tüzes gránát pecsét helye -emlékül hagyva rajta, de még azért mindig barátkámzsa. - -Megragadta két kézzel mellén ezt a durva csuhát. - -– Ez a darócz fog rajtatok boszut állni! ez a kopott darócz! A kinek a -foltját nem kell takargatni semmi arany gyapju! Ez a kóczos szakáll! -(úgy megrángatta azt, mintha haragban volna vele). Ennek nem kell szép -asszonyok csókja! Ezt nem czirógatják szerelmes szép kezek! Ezt nem -fonogatják selyemhajuk közé! Én vagyok az, aki elitéllek! - -Azzal megfordult és üdvözlés nélkül kiment. - -Többet nem beszélt Zsófiával. - -Csak a cselédjétől tudta meg az asszony, hogy Miklós szigorú parancsot -adott, hogy Zsófiát többé a várkapun ki ne bocsássák. - -Ugy sem ment volna már. Ez a rémjelenet lábáról leverte. - -A frajjának azt is megmondta a dervisgenerális, hogy ha csak egy -makulányi irást is ki mer hozni az urasszonyától, hát szurokba mártatja, -s úgy égetteti meg. (Hiszen talán nem tette volna meg, de nagyon -megijesztette vele a jámbort). - -Most már tehát nem is irhatott többé a férjének Zsófia. Ez a -könnyebbülés is el volt véve a lelkétől. Nem maradt számára más, mint az -a babona, a miben a szerető asszonyok hisznek, ha valaki éjjel a -szeretettjéről álmodott s arra fölébred, megfordítja a vánkosát a feje -alatt, s erre annak a messze távol levőnek is ő róla kell viszont -álmodnia. Ilyen bohóságok is boldogítanak! - -Az egyedüli vigasztalása csak a két gyermekében volt még. Azok ugyan -egész nap a nagybátyjuk nevelése alatt voltak, de éjszakára az anyjuk -szobájába kerültek vissza. Ő fektette le őket, ő imádkoztatta reggel, -este. - -A nagyobbik, a Ferkó, az ugyan csintalan egy fiu volt, sohasem akart -elaludni, mindig játszani szeretett volna kártyát, obletánt a dajkával; -nagy biztatásba került rávenni, hogy imádkozzék már, s akkor is még -mindig pajkosságokon törte a fejét, a miatyánkot mindig elczifrázta, hol -így kezdé: «Mi atyánk, ki vagy Bécsben», hol így végezte: «de szabadíts -meg minket a némettől!» hol meg a helyett, hogy «bocsásd meg a mi -bűneinket, miként mi is megbocsátunk ellenünk vétetteknek» ezt mondta: -«büntess meg minket a mi vétkeinkért, miként mi is megfizetünk azoknak, -a kik ellenünk vétettek». - -Az anyja megfeddé az ilyen helytelenségekért; Istennel tréfálni nem -szabad! Tudta jól, hogy ez mind a Miklós bátya mesterkedése. Ő róla -ragadnak a fiura az ilyen pajkosságok. - -Hanem a kisebbik annál gyöngédebben ragaszkodott hozzá. A kis Jóska -reggelenkint, mikor még a bátyja aludt, kiszökött a közös ágyból s -odabujt az anyjához s aztán suttogva mondott el neki mindent, hogy mi -történik odakinn a várban. Ő volt a hirhordó. Szemfüles gyerek volt. -Pedig ki se nézte volna az ember, hogy oda figyel. De még azt is meg -tudta itélni, hogy ki milyen rosszban töri a fejét? A Ferkó milyen -csunya nótákat dalol a kurucz katonák után! De, hogy mik azok a nóták, -azt nem mondta el az anyjának. - - - - -XXIV. FEJEZET. AZOK A KIS ÁGYÚK. - -A mint a tavaszi napok hosszabbodtak, úgy fogyott perczenkint Zsófiának -az életereje. - -Óhajtotta azt, a mitől rettegett: férje hazatértét. - -Mi fog történni akkor? Minő lesz a találkozás a bátya és az öcs között? -De hát még a férj és feleség között! - -Azt is megtudta már a nő (a cselédek mindent kibeszélnek), hogy Miklós -megirta a bátyjának a választ a levelére, s abban szemére hányta neje -iránti hűtlen, csapodár életét, s tudatta vele, hogy ő erről Zsófiát -értesíté, maga Korponay János levele által. Azért csak maradjon ott a -lőcsei szép asszonynál, mert idehaza semmi jó sem vár rá. - -Ez alatt a vár megtelt fegyelmetlen mezei hadakkal. A zabolátlan -fegyveres kurucznép lármája mindennap behatolt Zsófia szobájába. Termek, -tornáczok tele voltak már mindenünnen összecsődült hajdusággal. Egész -éjjel hallhatá a danáikat, mosdatlan száju szátyárkodásaikat. - -A szobáját nem hagyta el többé. Nem volt már annyi ereje, hogy az ágyból -fölkeljen. Az egész étele csak kóstolgatás volt. Csak a lelki erő -tartotta még életben; orvost messze földről nem lehetett kapni, olyan -orvost pedig, a ki az ő baján segítsen, sehol a világon. Az akkori idők -rende szerint minden háziasszony maga volt a háznép gyógyítója, a patika -az ő konyhájához tartozott. Vastag kötet könyvek voltak a háziasszonyok -rendelkezésére, hogyan, mivel gyógyítsák a csodálatos nevezetü bajokat. -Fő főtudomány volt a betegségek signaturáit a gyógyfüvek signaturáival -összeegyeztetni. A mi növénynek kőmagja van, az jó a kőbetegség ellen; a -birsalma leve, minthogy a gyümölcse bolyhos, meggyógyítja a kopaszságot, -a süketséget meggyógyítják a csigák, mert a csigahéj a fülre tartva zúg; -a dió hasonlít az emberi koponyához, azért az abból készült Quinta -essentia meggyógyítja a fejfájást, a nyilallások ellen segít a bogáncs, -mivel hogy tövises a levele; a veres czékla, mivel veres, elállítja a -vérzéseket; az antimonium, mivel hogy az aranyat megtisztítja, tehát a -beleket is megtisztítja. Az iramszarvas, mivel hogy a hátulsó lába -patájával szokta a fülét megvakarni, mégis állva tud maradni, -annálfogva, ha valaki az iramkörömmel a fülét dörzsöli, a nehéz -nyavalyától megszabadul. A rókának a tüdeje meggyógyítja a tüdőbajokat, -s a szarvasmarhák szivéből készült essentia igazi gyógyszere a -szívfájdalomnak. Ez volt az akkori orvosi tudomány. - -Nem csoda, ha Zsófia nem folyamodott a szarvas szivéből készült -essentiához. Az ő halálos baját nem gyógyították meg sem az aqua vitæk, -sem az aurum potabilek, sem az oleum philosophicumok, sem a spiritus -ardentis saturni, sem a balsamum cœleste, sem a balneum Mariæ, minden -theriacok, julepek és vincetoxiconok, a mikkel tele volt az ősi -almárium. Nem az ő baja ellen voltak azok feltalálva. De talán még ma -sem tudják az orvosok, mi ennek a bajnak az orvossága. - -Ha tudták volna, sem segített volna semmi rajta. Nem akart meggyógyulni. - -Egy este, mikor a gyermekeit imádkoztatta Zsófia, az ágya mellett -térdepeltetve, nem kerülte ki az éles figyelmét, hogy a Ferkó fiu, mikor -az ima végén ezt kell mondani: - -«Adjon Isten nyugodalmas jó éjszakát édesapámnak, anyámnak» az «apám» -szót elhagyja a fogai közt elmorzsolt mondásból. - -– Te nem imádkoztál az apádért! szólt hozzá félig kérdező hangon. - -– Nem! felelt a fiu daczosan. - -– Miért nem? - -– Megtiltotta Miklós bátyám. - -– Megtiltotta, hogy az apádért imádkozzál? Miért? - -– Azért, mert hazaáruló lett. - -Zsófia arczra fordult az ágyában és sirt keservesen. - -Ez volt a kegyelemdöfés a szivének. - -A kisebbik fiu rátámadt a bátyjára. - -– Miért rikattad meg az anyámat? - -– Ejh! Te gyerek vagy! Nem értesz ahoz. - -S ment daczosan lefeküdni. - -A kisebbik ott maradt az anyja mellett és kérlelte. - -– Ne sirj anyám. Hát hisz az Isten egy gyereknek az imádságát is -meghallja: majd én inkább a bátyám helyett is elmondom. - -Az a másik fiu pedig térdre emelkedett az ágyában, összekulcsolta a -kezeit s hőségtől lihegő szóval rebegé: - -«Tartsd meg Isten a mi hazánkat, az édest; pusztítsd el minden -ellenségeit, most és örök időkre! Amen. - -– Oh te rettenetes hazaszeretet! zokogá a kínzott asszony. - -Másnap csak egyedül jött be az esteli órában a kisebbik fiu az anyja -szobájába. A Ferkó inkább akar a nagybácsinál hálni. A Józsi aztán -magában nem is akart a maga nyoszolyájába feküdni, hanem oda kérezkedett -az anyja mellé. - -Zsófia nagyon oda volt már a testi lelki gyötrelemtől, meg sem szólalt, -az imádságot sem mondta el a kis fia előtt, az maga dönögte azt el, -kétszer is elmondva az apáért, anyáért szóló imát, egyszer a bátyja -helyett. Zsófia szótlanul feküdt, mint egy halott s nem viszonozta a -gyermek hizelkedő gyügyögéseit. - -Egyszer aztán a nyakába borult a kis fiu s keserves zokogással kiáltá: - -– Anyácskám! Ne halj meg! - -Zsófia hirtelen fölnyitá a szemeit e szóra s rábámult nagy sötét -szemeivel a gyermekre. A halálos beteg szemei messze látnak. - -Megérté egy szóból, hogy azok odakünn sokszor mondogatják már egymás -közt: «de jól járna, ha meghalna!» - -Ha nem érné meg az ura hazajövetelét. - -Magához ölelte a gyermekét s megcsókolgatá szeliden. - -– Ha ti jók lesztek, akkor nem megyek el, suttogá a fülébe. - -– Én nem eresztelek el! Beléd kapaszkodom. Nem hagylak elmenni. - -Most aztán Zsófia kezdte el a gyermeket beczézni. - -Hogy elmulaszsza róla a sirást, a reszketést, ezt kérdezte tőle: - -– Hát mit játszottatok, mit tanultatok ma egész nap? - -– Czélba lövöldöztünk a kis ágyúnkkal. A ki czélba talált, narancsot -kapott Miklós bácsitól. - -– No és te hány narancsot kaptál? - -– Egyet sem. Mind a Ferkó kapta. - -– Hát te olyan ügyetlenke lettél? - -– Készakarva nem czéloztam jól. - -– De hát miért? - -– Hogy lássák, milyen rosszul lövök. - -– Kik? - -– Hát akik ott néztek bennünket, a hadnagyok meg Miklós bátya. - -– S te azt akartad, hogy azok azt lássák, milyen rosszul lősz te? Hát -miért akartad te azt? - -A gyermek odahúzta magához az anyja fejét, hogy a fülébe sugdoshasson. - -– Én hallottam, hogy mit beszéltek a hadnagyok! Ugy mondták, hogy mi is -halljuk. Tudod már, hogy apánk megjött? - -A nő szive nagyot dobbant. - -– Kitől tudnám? Madár sem hozhat nekem hírt atyátok felől. - -– Hát én megmondom. Itt van már Szomolnokon, csak a hegy választ el -tőle. - -– Hát elkerülte a straczenói kelepczét? - -– El ám! Hej, hogy szitkozódtak a hadnagyok! - -– Engem szidtak érte? Megmondhatod. Nem haragszom érte. - -– Ó dehogy téged szidtak. A kassai kapitányt szidták. Arról beszéltek, -hogy a szomolnoki úton nem kerülhetett volna apám Krasznahorka alá, ha a -kassai út fel nem szabadult volna. Bizonyosan a kassai kapitány is -hazaáruló már. Feladta a várost a császárnak. Haragudtak, rossz kedvük -volt. - -Itt aztán elhallgatott a fiu; nem akart tovább beszélni. - -Zsófia azzal az éleslátással, a mi az életvilágosság utolsó -lobogványával jár együtt, kezdé magában a gyermek zila beszédének -összefüggését keresni. Rátalált. Azt vélte, hogy kitalálta a rejtélyt. -Rémséges ötlet volt! Nem akart helyet adni e szörnyeszmének a szivében. -Nem akarta, hogy róla álmodjék. - -– De hát azért, hogy a hadnagy urak haragudtak, miért kellett te neked -rosszul lőnöd a czélba, kis fiacskám? - -A gyermek, a ki már eldugta a fejét a takaró alá, ismét előbujt s anyja -kezét a szivéhez szorítá. - -– Apám levelet irt Miklós bácsinak Szomolnokról. Miklós bácsi fölolvasta -azt a hadnagyok előtt, úgy hogy mi is hallottuk. Apánk irja, hogy ő itt -van egész hadsereggel Szomolnokon. Van faltörő ágyuja is elég. De ő nem -fog úgy jönni Krasznahorkára, mint ellenség; hanem mint a családjának -apja. Egyedül, egymagában, egy hintón ülve fog a kapun behajtani; s majd -meglátja s a szemébe néz, kinek lesz bátorsága őt akár golyóval, akár -rossz szóval fogadni? - -– S mit mondott erre Miklós? kérdezé heves szivdobogások közt Zsófia. - -A gyermek nagy lélekzetet vett. - -– Hát ekkor azt mondá Miklós bácsi: «no hát csak hadd jőjjön a -hazaáruló! egyedül egymagában. Én sem állítok vele hadsereget szembe. -Hanem odaállítom a várkapu elé a saját két fiát ezzel a két kis ágyuval, -s a saját gyermekeivel lövöldöztetem meg. - -– Jézus Mária, irgalmazz! sikolta fel a nő kétségbe esetten, s oly -erőszakosan szorítá kebléhez a kis fiát, hogy szinte megfojtotta az -ölelésével. - -A dervisgenerális képes beváltani a fenyegetőzését. - -Hát a gyermekek? - -Hisz a gyermekkedélyt legkönnyebb a fanatizmus lángjával felgyujtani. A -természethazudtoló indulatok ragálya a gyermeksziveket lepi meg -legkönnyebben. - -Ez a kisebbik még visszaborzad tőle, de a nagyobbiknak a vérét már -áthatotta ez a szent miasma: a halálos rajongás a hazáért, mely -megtagadja az apát, az anyát, a testvért, s felgyujtja az ősi házat. - -A kisebbik még csak azt teszi, hogy rosszul lő, de a nagyobbik már jól -fog a czélba lőni. Azt mondják neki, az a czélpont, a hazaáruló szive. -Oda fog czélozni. Ha mindjárt az apja is az! - -Zsófia reszketett a láztól. - -– Látod, megbetegítettelek azzal, a mit mondtam! rebegé a gyermek. - -– Nem. Nem. Jól tetted azt. Nem fogok én reszketni. Mindjárt vége lesz -annak. Csak te ölelj meg, majd attól elmulik. - -S az anya és a gyermek szive addig dobogott egymáson, míg -elcsendesítették egymást. - -– Hát ha azt akarod, hogy meg ne haljak, itt maradjak: légy te nekem jó -kis fiam, suttogá Zsófia. - -– Az leszek anyácskám. Bizony az leszek. - -– Szállj le csendesen, hozd ide az irószereimet az ágyhoz. - -A gyermek kereste az irószereket. Toll, tinta lett volna, de papir nem -volt sehol. Azt elvitette Miklós egyszer, mikor Zsófia aludt, a -cselédjével, hogy levelet ne irhasson. - -– Hozd ide az imádságos könyvemet, suttogá Zsófia. - -Abból még kitelt egy levélnek való papiros. - -A táblán belől volt egy üres lap. Nem is egészen üres. Az egyik oldalára -e sorok voltak irva: «Az én szeretett mátkámnak, Serédy Zsófiának, -ajánlom szivemből ezt az imádságos könyvet. Andrássy István. Anno 1697. -(Csak 14 esztendeje! – De nagy idő!) - -Ennek a lapnak a tulsó oldalára lehet még irni egy levelet s aztán -kiszakítani az imakönyvből s szélnek ereszteni! - -De hogyan szélnek ereszteni? Ki viszi azt innen oda, a hova szól? - -Nagyon reszketett már a keze a levélirónak s a szemei kápráztak, úgy -tánczolt előttük minden betü. Pedig apró betüket kellett irni, hogy -ráférjen a papirra minden elmondani való. Ő maga, elhomályosult -szemeivel el sem tudta olvasni, a mit leirt: a kis fiunak kellett azt -elszótagolni előtte. Aztán még mindig jutott valami eszébe. - -Az Isten irgalmára kérte Andrássy Istvánt, hagyjon fel azzal a -szándékával, hogy Krasznahorkára jőjjön most. Ne engedje megtörténni a -világon a legrettenetesebbet. Várjon a jobb időkre. Majd elmulik a -harag. - -Végre kihullott a kezéből a toll, nem látott a szemeivel többé. Halálos -ájulás kerülgette az agyát. - -Arra tért magához, mikor a kis fia a királynévizzel locsolgatta az -arczát. Emlékezett rá a gyermek, hogy azt így tették máskor is. - -– Hol van a levél? kérdé a gyermektől. - -– Eldugtam már – a süvegem bélésébe, sugá a kis Józsi fiú. - -– Hát te tudod, hogy mit akarok vele? - -– Elküldeni az apának. - -– Megigéred nekem, hogy azt megteszed? - -A gyermek csak a szempilláival intett. - -– Tudsz valami hüséges embert, a kire rá lehet azt bizni? - -– Azt a czigányt, a ki apámnak a levelét hozta Lőcséről. Az szokott -velem játszani mindig. - -– Huzd ki a fiókomat, ott találsz egy szarvasbőrerszényt, a miben arany -áll. Végy ki belőle tiz aranyat. Azt add majd a levélvivőnek. Vigyázz, -hogy meg ne találják nálad. - -– Óh, tudom én azt, hogy rejtem el: vannak nekem tolvaj-polturáim. - -– Mik azok? kis fiam. - -– Hát te még nem tudod? Akkor, látod, én többet tudok, mint te. Vannak -ilyen vastag polturák, a miket kétfelé lehet srófolni, belül üresek, -hogy egy arany elfér bennük. Arról ismerni meg őket, hogy az irás, meg a -fej a két oldalon egymás ellenébe van fordítva. Ezeket nekem egy vak -koldus hordta össze, a kinek mindig egy dénárt adtam érte cserébe. Ő az -ujjahegyével ráismert a tolvaj-polturára. Azt mondta, az ilyeneket azért -készítették, hogy a kolduló barátok elrejtsék benne az aranyaikat, a -tolvaj ne lásson náluk mást, mint rézpénzt. Most ezekbe jó lesz nekem az -aranyakat elrejteni. - -Zsófia hálát emelt az Istenhez, hogy fiának nemcsak jó szivet adott, -hanem éveit meghaladó észt is. - -Az után tudott nyugodtan aludni. - -Korán reggel felkölté a kis fiát, s kiküldte, hogy keresse fel azt a -czigányt, a kitől a levelet el fogja küldeni. - -Az izgalom új erőt adott az idegeinek. Fel tudott kelni, felöltöztette -magát a frajjával s odavezetteté az ablakzsámolyhoz, a honnan ki -lehetett látni a szomolnoki hegyek felé vezető útra. - -Könnyebbnek érezte magát. Délfelé még azt is kérdezte a frajjától, -nincsen-e még ebéd ideje? - -Kiszámítá, hogy a déli harangszó után, a mikor az őröket felváltják a -kapuban s a fahordó szekereket üresen kieresztik, akkor mehet ki azokkal -együtt az ő levélvivője is. - -Azért várta olyan nehezen a déli harangszót. - -Az elkongott már, de a szokott szekérzörgés még nem következett be. - -A helyett gyors léptek dobaját hallotta közeledni a lépcsőn fölfelé, -melynek gádorát csak egy fal választá el a szobájától, s egyuttal Miklós -száraz, rekedthangu kiáltozását. - -Az ajtaját hevesen felszakították s betoppant rajta a dervisgenerális, -egyik kezében a kis Józsit hurczolva karjánál fogva, másikban Zsófia -levelét tartva. - -A gyermek rémült tekintettel nézett fel az erőszakos ember arczába. - -– Tetten kaptalak most! hörgé indulatosan Miklós. - -Zsófiának az indulat annyi erőt adott, hogy föl tudott emelkedni -helyéről s parancsoló mozdulattal nyujtá ki karját. - -– Bocsásd el a gyermekemet! kiálta s még piros is lett az arcza egy -pillanatra. A szeretet lángja volt az rajta. - -Miklós oda lódítá anyjához a fiut, s aztán a kinyujtott tenyerébe -fektetett levélre csapott az öklével. - -– Micsoda ez? rikácsolá. - -– Mindenek előtt tanuld magadat tisztességes ember módjára viselni egy -asszony szobájában. - -– Úgy? Elfeledtem, hogy szépen be kell koczogtatni elébb s szerencsés jó -reggelt kivánni. Majd máskor úgy teszek. Most nagyon sietős dolgom volt. -Röptében kaptam nyakon az árulást. Ha az édes apámfia tette volna ezt, -főbe lövetném érte. - -– Tedd azt az én fiammal is. Legalább együtt jön velem. Inkább kövess el -te rajta testvérgyilkosságot, mint hogy az én gyermekemet lázítsd fel -apagyilkosságra, istentelen! - -Zsófia úgy állt ott az ablakban, mint egy szellem, mint egy földöntúli -tünemény. Egy dúvadnak is meg kellett juhászodni tekintetétől. - -Miklós éppen úgy, magában morogva fordítá félre a fejét, mint azok a -vadállatok, a mik nem birják kiállani a szelidítő szemsugárzatát. - -– Miért keltél föl az ágyadból? zsémbelt, alábbhangolva a haragos -támadást. Mit erőlteted magadat? Mit állsz az ablakba, mikor olyan nehéz -beteg vagy? Tán jelt akarsz adni annak az embernek, mikor közeledik: -hogy fusson innen! - -– Hogy ide siessen! - -– Nem hiszed, hogy én beváltom azt, a mivel megfenyegettem? - -– Hogy te beváltod, hiszem, de hogy én meg fogom akadályozni, azt -fogadom. Hiába zársz el. Ott fogok lenni. Ha élek, élve, ha halok, -halva. Ott a fiam mellett, a mikor ez égrekiáltó szörnyüséget el készül -követni, s megragadom a kezét. Meglátod! - -Mint egy látomány, mint egy éjféli kisértő lélek közelített e szavaknál -az a légben lebegni látszó alak Miklós felé, nagy ragyogó szemeiből -bűvöletet árasztva, ajkairól úgy hangzott a beszéd, mint egy túlvilági -szózat. - -– Esztelen asszony! dörmögé Miklós, a fejét lesütve, s nem várta, míg -hozzá közel ér, s az a kinyujtott kéz megérinti; megfordult és elhagyta -a szobát. - -Zsófia kimerülten rogyott az ágyára. - -A cseléd levetkőzteté, betakargatta. - -– Ne félj anyácskám, suttogá a gyermek, mikor a cseléd kifordult, majd -elviszem én azt a levelet magam az apámnak. Éjjel kötelet fonok -lepedőkből s leereszkedem az ablakból; elfutok Szomolnokig. - -– Oh! a farkasok összetépnének! - -– Nem félek én úgy a farkasoktól, mint Miklós bátyámtól. - -– Hát aztán kim maradna nekem, ha te itthagynál? Soha sem látnál engem -többet. - -Erre a szóra a gyermek megbánta, a mit előbb mondott. - -– Nem hagylak el, anyám. De te se hagyj itt engem. - -– Nem, fiacskám. Bizony nem hagylak itt. - -Ezzel aztán meg voltak nyugtatva mind a ketten; összeölelkeztek, együtt -sirtak. - -A nő pedig érezte már, hogy jön közelebb az ég! Hangzik valami, a mit -nem a füldob, hanem a szív hall meg. Látszik valami, a mit eddig nem -létezett érzékek ismernek meg. Jön az a tudás, amit nem tanultunk… - -Közeledik az a dicsőséges világ, a minek leirásához hiányzik minden szó, -a mit át nem ölel emberi gondolat. - -És ő megigérte, megfogadta, hogy még azért a szentséges szent boldog -túlvilágért sem hagyja itt ezt a ködök és árnyak világát, ezt az -éjszakától körüljárt földet, ezt a felhőkbe takart földet, ezt a vérrel -megáztatott földet, a melynek kerekségén a jajkiáltás egy perczig el nem -hallgat soha! Megigérte, hogy itt marad, megvédeni azokat, a kiket oly -nagyon szeret. - -A gyóntató papjáért küldött s fölvette a halotti szentségeket. - -Megkisérlé azután a cselédje által magához hivatni a nagyobbik fiát. -Hasztalan volt. Miklós nem bocsátá a cselédet a gyermekhez. Annak most -dolga van. - -A fraj pedig mondá neki, hogy a bárónő haldoklik. - -– Ejh! Nem adják azt olyan könnyen! torkolá le Miklós. Hisz az elébb még -kivert a szobájából! - -Azután gyóntatóját kérte fel Zsófia, hogy beszéljen a lelkére Miklósnak, -bocsássa hozzá a Ferencz fiát. Bizony halála óráján való kivánsága ez. - -A prépost fel is kereste Miklóst s elmondá neki, hogy egy haldokló -kivánságát közli most vele. - -– Fungum! – ordítá rá a dervis-generális. Non facias mihi sculptile: -verba sacerdotis sunt pura mendacia. Fui quandocumque ipse unus ex -illis. - -Ezzel aztán nem lehetett tovább folytatni a beszédet. - -Az anyjánál maradt kisebbik fiú a sok sirástól elálmosodott, korán le -kivánt feküdni. - -Az anyja megcsókolgatta az orczáját, mikor lefektette. - -– De aztán itt ne hagyj azalatt, a míg alszom, köté ki a gyermek. - -– Aludjál csak. Én virrasztok. - -Azzal a gyermek álomnak ereszté a fejét. - -Pedig bizony itt hagyta őt az anyja az alatt, a míg aludt. - -Reggel korán a lélekharang megcsendült a toronyban. - -A dervis-generális ébren volt, nem tudott aludni, jól hallotta. - -– Ejh, hátha a harang is hazudik! hisz annak a kötele is egyházfi -kezében van. - -Mégis bizonyosat akart tudni. Kiment az udvarra. Az uri lakosztály -lépcső-ajtajánál szemben találkozott a préposttal. - -– Quid novi? kérdé tőle. - -– Consummatum est. Felelt a prépost, s ment fel a templomlépcsőkön, -rendeleteket adni. - -Miklós a Zsófia szobaajtajában találta a jajveszéklő cselédet. - -– Meghalt az áldott jó asszonyunk! - -Az ajtó félig nyitva maradt. Miklós a küszöbön megállva lesett be a -szobába. - -A szürkület fénye sápadt világot derengetett az ablak zöld üvegkarikáin -keresztül. - -A kiszenvedett martyr ott feküdt csendesen az ágyán. Mellette a kis fia. -Mind a ketten aludtak. - -Vajjon melyiknek az álma volt mélyebb? - -A fiucska még arra sem ébredt föl, mikor a nőcselédek kiemelték az -ágyból és átvitték a saját nyoszolyájába. Ott folytatta az alvást. - -Hátha az a másik alvó többet tudott erről a világról? - -– Jól járt, szegény ángyom, dörmögé Miklós, messziről nézve a -márványfehér arczra, melynek a halál felséges nyugalma királyi -tekintetet adott. - -Megölte őt az eltitkolt bánat. Mert eltagadta a szive fájását, belehalt. - -Nem hinné az ember, hogy ilyen semmitől is meg lehet halni! - -Miklós elhagyta a halott szobáját. Mélyen el volt keseredve miatta. - -Milyen asszony volt! Csupa szeretetből alkotva! Mint a tűz a meleget, -úgy árasztotta maga körül a boldogságot. S ezt a tüzet oltotta ki az, a -ki legjobban melegedett nála. Engesztelhetetlen haraggal gondolt a -bátyjára. Neki, a hajdani szerzetesnek, az asszonyok felől csak a -gyóntató székből volt tudomása, a hol azok az esendő dolgaikat vallják -meg a titok szent zára alatt. - -Hideg flegmával ítélt az egész nemről. - -Ez az egy emelkedett ki az egész fajzatból, mint egy szent: ez egyesíté -magában az asszonyok minden drága jóságait. És ezt az eszményképét a -nőnek fel tudta cserélni az, a kit minden földi és égi lánczok hozzá -kötöttek, azzal a másik asszonynyal, a ki nemének minden kárhozatos -csábját éreztetni született – férfiak romlására. Ezt itt hagyta hervadni -magában, hogy amazzal örömeit megoszsza. Tán ebben az órában is azt -költögeti mámoros álmából, gyöngéd csókjaival, mikor ezt itten már fel -nem költi senki. S ez a martyrnő el tudta titkolni a fájdalmat, a mi -halála volt; még az utolsó világánál is földi eszméletének a hűtelen -férj megszabadításában pazarlá el végső erejét. - -Ide ne hozza most rossz végzete István bátyját! Mert bizony be fog rajta -teljesülni a testvér fenyegetése! - -Miklós felment a szobájába, mely a főkapu fölött volt. Ugyanaz a szoba, -a melyben Gyöngyösi rágta a pennáját, mikor Charikleát irta. Az -összefutó csúcsivek magas boltozatot képeznek, melynek keleti oldalán -két széles nagy ablak nyilik, csak egy karcsú oszlop által egymástól -elválasztva. Ez ablakból nagy messzeségig ellátni. A tölgyerdős hegyek -közül a falvak fehér házikói, karcsú toronytetői kandikálnak elő. - -A szoba két fülkéjében két egyszerü hárs ágy volt, medvebőrökkel -leterítve; az egyiken aludt Ferencz, a nagyobbik fiú. - -Az éjjel sokáig fenn tivornyáztak a kurucz hadnagy urak a -dervis-generálissal együtt. A fogadott bőjt ideje letelt, elkezdődött -megint a borivás s a fiú is ott velük végig hallgatta az épületes -beszédeiket, még bort is ivott. Most aztán aluszik erősen. - -Miklós nyugtalanul járta keresztbe-hosszába a szobáját. Annak a padlata -úgy van alkotva, hogy az alatta levő boltozat meghajlik, mikor az ember -végig megy rajta. Szív kell hozzá, megszokni ez ingadozó talajon való -járást, pedig hát ez csak az építész mesterkedése, nem más. - -Minden tudomány arra való, hogy ámítsanak vele. - -Egyszerre dobpörgés riasztá fel hallgatag tusakodásából. Eszébe jutott, -hogy mára rendelte a várőrség fölötti szemle megtartását. - -Ezen nem változtat a közbejött gyászeset. - -A gyermek mélyen aludt, Miklós rátakarta a czifra pokróczot, a mit az -lerugdalt magáról s aztán felkötötte a kardját, feltette a hegyesvégü -rézsisakot a fejére s lesietett a csapatjaihoz. - -Azok már fel voltak állítva a hadnagyaik által a várudvaron. Csupa -lövészek. Lovasságra itt nem volt szükség. Külön a kálvinista, külön a -pápista barkók, palóczok s mindkettőtől elkülönítve a mohamedánhitü -tatárok és arnótok. - -Mikor a dervisgenerális megjelent a csapatok előtt, azok egyszerre -mindkét kézre kapott puskáikkal tisztelegtek előtte. - -Ekkor megkondult a vár öreg harangja. Ezuttal az volt a szava, hogy -«mortous plango». - -S erre a harangszóra egyszerre azt látja Miklós, hogy csapatjai mind -mozgásba jönnek, a mit ő nem vezényelt, a pápista csapatok térdre -ereszkednek, a kálvinisták lábhoz bocsátják a fegyvert s a kezeiket -összekulcsolják a mellükön, a mohamedhivők pedig arczra borulnak, «Allah -akbár!» mormogással. - -A hosszú folyosón, mely az uri lakosztályból a templomba vezet, most -viszik végig a koporsót, a felöltöztetett halottal. - -Ez ám hatalmasabb parancsoló, mint a generális! - -Miklós karjait összefonva a mellén, nézi kemény tekintetű arczczal, a -mint elviszik előtte a halottat. Fekete selyemruhába van öltöztetve; -ajkai, szemei lezárva, két keze összetéve a keblén s egymáshoz foglalva -a körüle csavart olvasóval. - -Mindenki imádkozik, a míg a harangkongás tart. - -Csak ő nem: a szerzetes. - -Ott áll valamennyi között egyenesen, felemelt fővel, még a sisakját sem -veszi le. - -Most van igazán istentagadó kedvében. – Hát ez a mennyei igazság? Hát -van mit keresni odafenn a levegő ég párázatai közt? - -«Patientia = barát táncz», mormogta, mikor a pap elmegy előtte. - -A koporsót kisérik a siránkozó cselédek; a kis Jóska fiút vezeti az -egyik kézen fogva. - -– Hol a Ferkó bátyám? kérdezi a gyermek, széttekintve a sokaság között. -Mért nem hiják ide a bátyámat? - -A gyászmenet a koporsóval együtt átvonul a folyosón a templomba; a -harangszó elhallgat. - -A katonák ismét összeszedik magukat s kezükbe kapják a fegyvert. - -Miklós boszankodik rájuk. Mind egyforma bigott ez valamennyi. Csak abban -különböznek, hogy az egyik zölden eszi meg a szénát, a másik szárazon. - -Kedve volna kikergetni valamennyit a várból. - -Most meg a várnagy jön oda hozzá s megszólítja. - -– Kegyelmes uram! - -– Hát neked mi bajod? - -– A templom tornyára fel kellene húzni a zászlót. - -– Hát vak vagy? Ott lobog; nem látod? - -A szél lobogtatta a torony ablakban a kitüzött veres zászlót: a -szabadságharczosok zászlóját. - -– Másikat gondoltam. A feketét kellene felhúzni. - -– Fekete zászlót ostromolt várban csak a lazarétum fölé szoktak kitüzni, -hogy ha embersége van az ellennek, oda ne lövöldözzön. A toronyban ez a -zászló marad. Hallottad? - -Miklós nem akarta, hogy a bátyja megtudja a felesége halálát. Még a -fekete zászló se sejtesse azt vele. - -Boszantotta, hogy így olvadoznak ezek a kemény emberek; azért, mert egy -asszony meghalt. - -A mint a toronyablakból lobogó zászlóhoz feltekintett, a toronyőr -alakját látta az ablakban megjelenni, a ki hosszú tülkét előre tolva, -nagyot tutult rajta. - -– Mit jelentesz? kiálta fel rá. - -– Négylovas hintó közelít a szomolnoki úton. - -– Ez ő lesz! dörmögé magában Miklós, s maga is felsietett a toronyba. - -Az őr jól látott. Úri fogat volt, négy paripával, a mi vágtatva -közelített a völgy felől. - -A felvert por miatt a kocsiban ülő alakokat még nem lehetett kivenni; -hanem a hintó narancssárga színe messze virított: erről ráismerni. - -Ő jön! Egyedül, a hogy megizente. - -Miklós ott hagyta a csapatjait, lábhoz eresztett fegyverrel, s -felsietett a szobájába. - -Ferencz még akkor is aludt. - -Felrángatta a fiút álmából s nagy nehezen lelket vert belé. - -Annak még nem ment ki az éjjeli mámor a fejéből; panaszkodott, hogy -olyan nehéz a feje, mint egy hombár. - -– Patkót kell ütni a macska lábára, mondá Miklós. - -– Hogyan? - -– Hát mikor az embert kínozza a tegnapi bortól a macska: hegyibe kell -önteni egy korty reggeli pálinkát, attól elmulik. - -A fiú elhitte s magába hagyta dictálni a kupicza lengyel alamáziát. - -Attól aztán egyszerre kigyulladt az arcza, a két szeme égett és -keresztbe állt. - -– No ugorj bele a saruidba hamar; aztán gyere legény, mutasd meg, hogy -mit tud egy igazi Andrássy, a kinek még nem vált az ereiben az ősi vér -káposztalévé. - -A gyermek felöltözött s aztán követte a nagybátyját az udvarra. - -– Hová megyünk? kérdé ottan, széttekintve. - -– Most megyünk az examenre. Majd meglássuk, hogy felel a legény a -kérdésre? - -– Micsoda kérdésre? - -– Bizony nem is arra ám, hogy «hányat tojik a pityer?» - -– Dejsz arra tudom a feleletet! Hol többet, hol kevesebbet. - -– Habes eminentiam! Hát most majd azt mutasd meg az examinatoroknak, -hogy a kis ágyuddal hogy tudsz igazi czélba lőni? Nem látsz-e kettőt -ilyenkor? - -– Bizony nem látok én! - -– No azt majd mindjárt megpattintsuk. Húzasd ki a kerekes ágyudat. - -– Aztán hová? - -– Csak oda a várkapuba. - -A kis ágyut odavontatták a kapu előtti emelkedett lonkára, a hová -egyenesen vezetett fel az út az erdőből. - -Egy széles bükkerdő terült el a várhegy lábánál, azon kellett -keresztüljönni bármely égsark felől érkezőnek. - -– Hát a Jóska gyerek nem jön versenyt lőni? kérdé a Ferkó Miklóstól. - -– Nem lő az többet. Mert az elmegy kispapnak Nagyszombatba, püspök lesz -belőle. Te vagy csak az igazi Andrássy ivadék. Katonának való. A milyen -a nagyapád volt, a ki a császári vezért, Salm uramat úgy elverte -Krasznahorka alól, hogy még a parókája is lemaradt a fejéről. - -Ezzel megnevetteté a gyermeket. - -– Te fogod majd, édes öcsém, letisztítani az Andrássy névről azt a -makulát, a mi rajta esett! Biztatá őt tovább Miklós. Ha ma jól lősz a -czélba, rögtön kinevezlek kapitánynak a fejedelem hadseregében. - -– Kapitánynak? Teringettét! Én is két sastollat kapok a süvegem mellé? - -– Nagy lesz a hired az egész hazában! - -A hadnagyok is odagyültek mind a kapu elé, azok is mind tüzelték a fiút -tehetségük szerint. - -– Csak az anyám nézné az ablakból, mikor czélba lövök. Hadd mondjam meg -neki! - -– Csak te maradj itt most. Mindjárt jön a sorod. - -A visszhangzó erdő előre jelenté a közeledő kocsi zörgését. - -Nemsokára kibukkant az a fák sürüjéből, s a mint az erdő szélében -felkanyarodott a meredek domboldalra, már jól lehetett ráismerni a benne -ülőre. - -Ő volt az: Andrássy István tábornok. Egyedül magában. - -Alig volt háromszáz lépés a távolság a hintó és a várkapu előtti lonka -között. Ő is felismerheté azokat, a kik ottan állnak. Az öcscsét, a -fehér barátcsuhában, s az első szülöttét. Szép meggyszín kamuka dolmány -volt rajta, arany gombokkal, szedrázsia világoskék nadrág és sárga -sarkantyus csizma. Bizony szép fiú volt! Olyan régen nem látta az apja. -Hogy megnőtt azóta! - -A mint a lonkán állók megpillantották Andrássy Istvánt, az elkeseredett -düh ordításával kiáltának fel egyszerre: - -«Ott jön az áruló! A ki eladta hazáját. A nemzet Judása! Harmincz ezüst -pénzért a mi megváltónkat, a fejedelmünket! Átok a fejére! Halálra vele! -Pokolra vele!» - -A fanatizmus lángja a gyermek lelkét is őrjöngésbe hozta. Azt hitte, -hőstettet követ el, ha az apját, a kiről azt mondják, hogy hazaáruló -lett, maga itéli el. - -– No hát most czélozz jól! mondá neki Miklós. - -Ferencz letérdelt az ágyu elé és czélzott. - -A hintó jó czélpont volt, azzal a messzevirító narancsszín csónakával. - -– Fogd a vasrudat! - -A hosszú vasrudat a kezébe nyomták a fiunak. A vas tüzes vége megérinté -az ágyucska lőserpenyőjét, a lövés elpukkant, de az ágyucső az elsütés -közben félremozdult, s a nyolcz latos vasgolyó csak a hintó hátulsó -faládáját érte, szerteszét szórva annak a tépett szilánkjait. - -Erre a lövésre az apa elborultan takarta el arczát palástjába. Egy ilyen -látványtól meg kell tébolyodni! «Hajts vissza!» kiáltá a kocsisának, -mire a hintó megfordult. - -– Lásd, rosszul czéloztál! kiálta pokoli örömtől sugárzó tekintettel -Miklós. No most tölts újra! Lőjj jobban, mig el nem fut előled. - -De a gyermek nem tette azt, a mit mondott neki. - -Mint a holt föld, olyan sárga lett az arcza. Az egyik kezét szivére -nyomta, a másikkal a fülét tapasztá be; a szája nyitva volt, mint a -fuldoklóé. - -– No mi lelt? - -– Az anyám! hebegé a fiú. - -– Mit akarsz vele? - -– Nem hallottátok? A hogy a fülembe kiáltott! Mikor lőttem, megkapta a -szivemet a kezével. - -– Az ágyulövés cseng a füledben, kölykem! Rázz egyet rajta. Lőjj utána -még egyszer, a míg eléred. - -– Nem lövök! Átkozott legyen a szerszámod. Nem lövök többet az apámra. -Ah, hogy szorítja most is a szivemet! ki akarja tépni. Ereszszetek az -anyámhoz! Anyám! Anyám! Ereszd el a szivem! Ne szorítsd oly nagyon! - -S azzal fuldokolva futott a fiú a várba fel; egyszer térdre is esett, -alig birt fölkelni. - -– Görcsöt kapott a gyerek. Biztatá a hadnagyokat Miklós, a kik szintén -visszasiettek a várba, a mint azt látták, hogy Andrássy István -megfordult s az erdőben eltünt. Egy kis kólika az egész a gyereknél. Nem -szokta még meg a gyomra az erős papramorgót. - -A lépcsőhöz érve már összerogyott a gyermek s nem birt odább menni, úgy -elfojtá az a szívszorítás. - -Ott jött rá szemközt a prépost a templomajtó felől. - -– Az anyámhoz, az anyámhoz akarok menni, rebegé a fiú, a pap kezébe -kapaszkodva. Ő fogja a szivemet. Odahúz magához. - -– Jól mondod, fiam! szólt a pap, ki maga is reszketett a -meghatottságtól. Ő hivogat magához bizonynyal. - -– Eh mit! kiálta nyers hatalmaskodással Miklós. Nem hokuszpókusz kell -ennek, hanem meleg lábvíz, mustárral. - -– Jőjjön csak oda kegyelmed, monda a pap, és lásson egy csodát, a mihez -foghatót ember még nem látott. - -S azzal a fiut félig karjain emelve, felvitte a templomhoz vezető -lépcsőkön. Miklós és a hadnagyok utána fanyalogtak. - -A mint a gyermek meglátta a templom közepén felállított ravatalt, -sikoltva rohant oda az anyjához. - -– Anyám, anyám! ne szoríts úgy ezzel a kezeddel! - -A többiek rémülten álltak meg a templom előterében. - -A halottnak a jobb keze fel volt emelve félig magasra, mint a ki véd, a -ki visszatart. Az olvasó, mely a két kezét összefoglalva tartá, el volt -szakítva, fehér és kék gyöngyszemei elszórva a halotti köntösön. És az -ajkai, a mik az imént még csukva voltak, most mintha kiáltásra volnának -felnyilva fájdalmasan, míg félig fölemelt szempillái alól a -szemszivárványok halotti fénye világlott elő. - -Maga a hitetlen ember is összeborzadt. Hisz ő neki mondá az a nő: - -– «Meggátolom az istentelenséget… ott leszek, ha élek, élve, ha halok, -halva… de megragadom a fiamnak a kezét!» - -Megigérte s beváltotta. - -Hát van olyan rettenetes szerelem a világon, a mi még a halált is -túléli? Van-e olyan szörnyű akarat, mely legyőzi az örök természet -változhatatlan törvényeit? Mely mozdulatra birja a földdé vált emberi -alakot? - -Ott van! meg lehet tapintani. - -És a gyermeknek, a mint a könyei megeredtek, anyjára borultan: egyszerre -elmult az a kinzó fájdalom a szivéről. - -Akkor aztán a másik testvérével összeölelkezve, megcsókolták egymást. - -Eh! nincsenek csodák! dörmögé Miklós, erőszakot téve megingatott -hitetlenségén. Le kell zárni a halott ajkait és szemeit újra, s a karját -visszahajtani. - -– Ne bántsátok az anyámat! Ne nyuljatok hozzá! kiáltá a kisebbik fiu. -Nem látjátok, hogy él? Hiszen reánk néz. - -Nem is mert senki hozzányulni. - -Végre maga Miklós lépett oda a koporsóhoz, azzal a szándékkal, hogy -visszahajtja a halott karját kebléhez. - -Csakhogy arra emberi erő nem képes. A halottak erős emberek! - -Fel kellett vele hagynia. - -A két fiu azalatt valamit suttogott egymással. - -– Így pedig, a felemelt kéz miatt nem lehet a koporsófödelet rátenni, -okoskodék Miklós hidegvért tettetve. - -Ekkor a két fiú, egymás kezét fogva, oda lépett eléje s a nagyobbik így -szólt: - -– Hallod-e te barát! (Te barát!) Neked a mi anyánk koporsója mellett -semmi dolgod. Mi az öcsémmel összebeszéltünk, hogy egyikünk itt fog -mindig mellette virrasztani; s mi nem engedjük meg, hogy őt eltemessék, -míg apánk haza nem jő. - -– Hiszen nem halt meg! szólt utána az öcscse. Nekem megigérte, hogy -velünk marad; nem hágy el soha. Nézzétek, hogyan mosolyog? - -S valamennyien, a kik odanéztek, azt hitték (tán a könnyeik prizmáin -keresztül), hogy az arcz valóban mosolyog. - -Tizenhét napig minden reggel beharangoztak a temetésre. Minden délelőtt -feljöttek a papok a környékből, a megholt úrnő végtisztesség tételére. -Minden este haza mentek azon módon. - -A halott folyvást nézett és mosolygott. - -(Még most is azt teszi!) - -A dervisgenerális mindennap hosszabb időn át állt ott a nyitott koporsó -előtt, hátát az oltárnak támasztva, s nézte azt az örökké változatlan -képet; maga is oly mozdulatlan alak, mint az. - -A tizennyolczadik napon ezt irta levélben Andrássy Istvánnak. - -«Édes bátyám. - -A feleséged meghalt ezelőtt tizennyolcz napokkal. Azóta folyvást a -koporsóban fekszik, a templom közepén. Rád vár, addig nem akar elmulni. -Siess haza. Én ma elbocsátom a hadakat a várból, s az éjjel megyek -vissza a kolostoromba s felkötöm a cingulumot. Isten irgalmazzon a mi -szegény bünös lelkeinknek. - -Frater Nicolaus.» - -* - -Többet nem tudni Andrássy Miklósról. Arczképe, a krasznahorkai várban, -ájtatosan tartja két kezében az evangeliumot. Itt végezte a -dervisgenerális. - - - - -XXV. FEJEZET. NAGY A DINOMDÁNOM. - -Andrássy István eleinte nagyon tragice fogta fel a dolgot, hogy a saját -fiával ágyuztattak rá, mikor a várába akart hazatérni. Hanem aztán -később kiheverte az elkeseredését s iparkodott azt egyszerüen megérthető -okokkal kimagyarázni maga előtt. - -Miklós öcscse válaszából megértette, hogy az ő ismeretsége Korponaynéval -már Krasznahorkán is jól el van hiresztelve; nemcsak a feleség van róla -felvilágosítva, de még a fiuk is danolják már a szép asszony nótáját! -Elképzelé, mennyire haragusznak rá e miatt! Vannak nők, a kik a hűtlen -férjet képesek halálnak vetni. - -A míg Lőcsén volt, mindennap kapott levelet Zsófiától. Soha egyet sem -bontott fel közülök. Odarakta őket mind egymásra. Elképzelé, hogy mi -lehet azokban? Keserű szemrehányások. Átkozódásai egy felháborodott -kedélynek, a ki teljes igazságában van. S minek olvasson végig az ember -kellemetlen vádakat, a miknek azonfelül még igazuk is van? Úgy tett -velük, mintha kezéhez sem jutottak volna. - -Hogy a straczenói völgyben ellene készített kelepczébe bele nem gázolt, -annak megint más oka volt, mint a felesége óvó figyelmeztetése, a mit el -sem olvasott. - -Szathmáron nagyban folytak már a békealkudozások Pálffy bán és Károlyi -Sándor között, a császári és fejedelmi párt részéről s ezeknek a -folyamatára fegyverszünet volt kötve. - -Andrássy Istvánnak, a ki a saját átpártolt csapatján kívül még a -Blumewitz dragonyosait is vezényelte, az a feladata volt, hogy a gömöri -várakat, szép szerével, behódítsa. Murányvár kapitányának csak izennie -kellett; az egész Poprádig küldé eléje a capitulatiót. - -Annak az embereitől hallotta meg, hogy a krasznahorkaiak miben törik a -fejüket. A dervisgenerális a straczenói hegyi útban szándékozik a bátyja -számára egy olyan exodust rögtönözni, a milyennel Róbert Károlyt -eresztette el Bazerád a Havasalföldről. Ez a hely valóságos egérfogó. - -Andrássy Istvánnak azonban utasítása volt a fővezérségtől, hogy -mindenféle fegyveres összeütközést kerüljön a kuruczokkal, a mivel a -fegyverszünetet megsértené. Ezért került más útnak. - -Szabad volt már a járás mindenfelé. Kapitulált a hatalmas Kassa és a -hires Eger vár is. Rákóczy kapitányai egymásután rakták le a fegyvert, -nyitogatták meg a várkapukat. A nemzet ki volt fáradva, s a király -kegyelmet kinált. - -Ezért nem jött Andrássy István Szomolnoknál idább fegyveres hadával. Ha -akarta volna sem volt szabad ostrommal támadnia meg a saját várát. - -Egyedül akarta azt visszafoglalni. - -Bizott személyes megjelenésének varázsában, melynek férfi sem birt -ellenállni soha, hát még asszony! Majd meghódolnak a körülsánczolt -szivek, csak egyszer az ő szemeinek tüze ostromolja őket. - -Hogy aztán máskép ütött ki a dolog, az először elbusította, azután csak -elmérgesítette. - -Az a látvány, a mikor a saját kis fia lő rá a kis ágyujával, s hogy a -lövés komoly volt, arról tanuskodott a szétzúzott hintóláda, az első -pillanatban végtelen fájdalommal tölté el atyai szivét; hanem aztán, -hogy tovább gondolkozott rajta, emlékezetébe került mindenféle hasonló -történet. Felfordult világ van! Erények és bünök egymással -boszorkánytánczot járnak; ma az egyik kezén van a fehér keztyű, holnap a -másikén. Az emberi észjárás ki van forgatva sarkaiból. A rajongás -leigázza az érzést. Íme Ocskay Lászlót is nem a saját testvére Sándor -szúrta-e meg dákossal az érsekujvári csatában? Miklós, a dervisgenerális -elég hóbortos, hogy hasonlót tegyen. Inni is bőven szokott. Aztán -micsoda könnyű mesterség egy éretlen eszű gyermeket fellovalni, hogy -eszköze legyen egy ilyen fanatikus tüntetésnek! Az egyik részeg, bolond, -a másik éretlen kölyök. Majd kijózanodnak, majd megbánják! - -Hanem az asszony számára nem talált mentséget. - -Hogy ő nem birta a fiát ettől a csuf, vakmerő tettől visszatartóztatni. -Hogy nagyobb volt a gyülölete a férj hűtlensége miatt, mint az -emlékezete az egykori boldog szerelemre! - -Hiszen ha még lélek van a szivében egy anyának, meg kell neki ragadnia a -fia kezét, a midőn az ezt ily istentelenségre kinyujtja! - -(Nem volt már lélek a szivében, még is megragadta.) - -De ezt Andrássy István még csak nem is sejté. Még a toronyból sem -hirdeté a fekete zászló, hogy halott van a várban. - -Senkire sem haragudott olyan nagyon, mint az asszonyára. - -Ezzel az indulattal a szivében tért vissza Szomolnokra a csapatjához. - -Blumevitznek nem mondta el, hogy mi történt vele Krasznahorka alatt; -csak annyit tudatott vele, hogy az öcscse védelmi állást foglalt el a -várban, s visszautasította a meghódolást. A fegyverszünet alatt úgy sem -lehet a vár ellen semmit kezdeni, azért csak feküdjék itt veszteg -Blumevitz, mint helyettes parancsnok, a míg ő felsiet Löffelholtz -táborszernagyhoz, bővebb informátiókat venni. - -Blumevitz azt mondta rá mosolyogva, hogy «jól van» s köszöntette általa -a feleségét (a Blumevitzét). - -Andrássy boszusan csettentett a nyelvével. Pedig biz az találó tréfa -volt. - -Tudta azt Blumevitz jól, hogy nem Löffelholtz tábornokot siet felkeresni -Andrássy István, hanem Lőcsére szalad vissza. - -Ott hagyta a szép menyecskét. - -Aztán még az a nevezetes dolog is történt, hogy a kapitulált Lőcse -katonai parancsnokává a császári fővezér épen azt a Belleville lovagot -nevezte ki, a ki olyan jó szolgálatokat tett a város ostrománál. - -S ez most természetesen ugyanazon házban lakik, melyben nem rég Andrássy -István lakott, Julianna pedig maradt a Thurzó házban. - -És Andrássy István Belleville lovagot épen annak a kecskének tartotta, a -kire nem jó bizni a kertészkedést. - -Vajjon nem fecsegett-e ki valamit ez a Blumevitz annak az átjárónak a -titkáról, a honnan egyszer a fehér asszony elélebbent a négycsövű -pisztolylyal őt megriasztani? - -És vajjon meg van-e még töltve az a négycsövű pisztoly? - -Ezzel a mardosó féreggel vágtatott vissza Lőcsére. - -Az egyik asszonyra haragudott, a másikra féltékeny volt. Utoljára úgy -összezavarta a gondolatait, hogy azt sem tudta, melyikre dühösködjék -jobban. - -Még az nap késő este megérkezett Lőcsére, lóhalálában. Tíz mértföldet -vágtatott egy huzamban. - -Legelső dolga volt fölszaladni a hajdani lakására, melyben most -Belleville regnál. - -Andrássynak elég finom érzéke volt beletalálni magát a változott -helyzetbe. Eddig ő tábornoka volt a colonellusnak, s lóhátról -beszélhetett hozzá; de most egy olyan átpártolt kurucz generális, mint -ő, nagyon hasonlít a leskártolt kártyához, míg a megvásárolt mérnökkari -főtiszt most is ér valamit. Aztán ő csak «menesztetett»; de az «ment», s -ez sokat változtat az eddigi helyzeten. - -– Főparancsnok úr; így szólítá tegnapelőtti alattvalóját. Sürgős ügyeim -visszahoztak Lőcsére. Szállást kérek. - -– Tábornok úr! mondá Belleville. De mi az ördögöt tituláljuk mi egymást? -Legyünk, mint állapotunkhoz illik, frére et cochon. - -– Nem bánom. Hát én leszek a «frére» szólt Andrássy nevetve. Belleville -szekundált neki. Mindig jó fiu volt. - -– Hát én biz azt mondanám, hogy «hozott Isten!» Ámbár én nem is sejtem, -minő sürgetős ügyeid vannak Lőcsén, s meddig tart azoknak -rendbehozatala? Felajánlanám a saját szállásomat: maradj itt mindjárt -ebben a hajdani szobádban, a hol a télen át tanyáztál. Hanem hát -őszintén meg kell mondanom, hogy ennek a szobának van egy bizonyos -maleficiuma. - -– Maleficiuma? szólt a tábornok, összeránczolva a szemöldökét, mint a ki -haragudni szeretne. - -Hanem Belleville még egyre nevetett. - -– Az ám: szólt, odalépve ahhoz a nevezetes fali táblához, s rákoppantva -az ujja bütykével. - -A tábornok arcza haragra pirult. - -– Fecsegett volna előtted Blumevitz? (Ezt kérdezé. Azt meg sem akarta -engedni még gondolatban sem, hogy a szép asszony maga árulta volna ezt -el.) - -– Dehogy Blumevitz! kaczagott Belleville. - -– Hát kicsoda? kérdé a kurucz vezér, s már főtt a feje mindenféle rossz -indulattól. - -– Nézz csak ide, mondá Belleville lovag, s félretolta az elmozdítható -táblát. - -Az átjáró fülke be volt falazva. - -Andrássynak a keble egészen megkönnyebbült. - -– Biz ezt berakták téglával azon a szent napon, a melyen én ide -beszállásoltam magamat, s a hogy a csupasz téglák bizonyítják, a túlsó -oldalról intézték a befalazást. - -Ekkor aztán levetette magát a kerevetre, s a két térdét a két keze közé -fogta, úgy nevetett. - -Andrássy csak a bajuszát kunkorgatta a három ujja között s szeretett -volna olyasmit mondani Belleville lovagnak, hogy «ugyan mit kaczagsz -most?», de tartott tőle, hogy még jobban fog akkor kaczagni. - -Egészben véve nagyon meg kellett elégedve lennie ezzel a felfedezéssel. -A befalazott rejtek arra mutat, hogy őt nem árulta el az asszony. - -– Hát ezért nem találom nagylelkűségnek részemről, hogy ezt a kedves -emlékű szobácskát részedre beszálló kvártélyul felajánljam. Hanem tudok -a számodra ennél valami jobbat. Itt a szomszéd házban van Fabricziusnak -az üresen hagyott szállása, azt elfoglalhatod. - -– Kinek az engedelmével? - -– Hát az enyémmel. No csak ne nézz rám olyan nagy szemekkel. Egészen -jogos alappal birok a rendelkezésre. A perduellióba esett Fabriczius -házát lefoglalta a fiscus; az most már az állam tulajdona. S «l’état -c’est moi». Így adok én neked kvártélyt a Thurzó-házban. No hát meg vagy -velem elégedve? - -Andrássy nem hálálkodott ezért a nagy barátságért, valami ironikus vonás -vegyült a franczia bonhomiájába, a mit az ő éles megfigyelő szemének -észre kellett venni. - -– No hát csak foglald el a Thurzó-ház hátsó lakosztályát. Úgy mehetsz -oda, mintha otthon volnál. - -Hiszen máskor is ment már ő abba a házba, ugy mintha otthonába menne, de -hogy ilyenféle jogon (a fiscus jogán) tekintse azt magáénak: ahhoz a -gondolathoz előbb szokni kellett. - -Hátha ennek a szállásnak is van valami maleficiuma? - -Persze, hogy volt. - -Az udvart léhütő cselédnéppel találta már tele Andrássy. Ott volt megint -valamennyi elzüllesztett kenyérpusztító egész a kengyelfutóig: nem -kellett már a magistratus engedelmével méretni a számukra a berbécshúst. -Azok már mind ismerték a tábornokot. (Sok borravalója bánta.) Mindenki -kezet csókolt neki, a kit csak útban talált. - -Alig rendezkedett el Fabriczius szobáiban, öltönyt váltott s a -Korponayné szállásának lépcsőjére kerülve, sietett látogatást tenni. - -Ott is minden ember kézcsókkal fogadta. - -A palotás inastól kérdezé a tábornok, itthon van-e az «aszony»? - -Az inas azt felelte rá, hogy csak tessék besétálni: odabenn van mind a -két báróné. - -– Két báróné? szólt megakadva Andrássy. De hát ki az egyik s ki a másik? - -– No hát a nagyságos Korponay óbesterné az egyik. - -(Vagy úgy? Juliánna asszony magára veszi a fia számára impetrált -titulust, nagyon természetesnek találva, hogy egy bárónak az anyja nem -lehet más, mint báróné.) - -– De hát a másik? - -– Az meg méltóságos Löffelholtz generálisné asszonyság. - -Hát az is itt lakik? - -– Igen is. Egy szállást tartanak. - -Itt van a maleficium! - -Egy asszony helyett kettő van a kalitban. - -No még ez nem volna magában valami nagy veszedelem. A minnelovagok -törvénye volt: «nem számlálni az ellenséget!» Még ha asszony is. S -Andrássy ebben a tekintetben is diadalhoz szokott hős volt. - -Hanem aztán, mikor az ellenség arczvonalát meglátta, mégis csak vert -embernek érezte magát. - -A szobában, a melybe benyitott, nem is ketten voltak, hanem hárman: -Korponaynén és Löffelholtznén kívül még Blumevitznek a felesége is: a -Ketterhäuschen ártatlan galambja. - -Löffelholtzné tökéletes másodlata volt asszonyi kiadásban az apjának. -Zrinyi Ilona hűtelen titkárát, Absolont pedig úgy ismeri az egész világ, -mint a kihez hasonló rút férfit még pénzért sem látni. Jobb arról nem -beszélni. Hogy Löffelholtz hogy tudott bele szeretni? az megoldhatatlan -kérdés. - -És mind a mellett, hogy ennyire nem volt szép, mégis nagyon erényes és -vakbuzgó volt a tábornokné. Egy lutheránából convertált pápista úrnő! -Tudjuk, hogy mi az? - -Épen most is mind a hárman egy templomi zászló himzésével foglalkoznak, -mely a jezsuiták számára készül. (Itt vannak már! megkapták a tőlük -elvett templomot.) - -Andrássyt megismerteté Korponayné a tábornoknéval, a ki ámbár született -magyar asszony volt, de azért még sem volt rábirható, hogy valami hozzá -intézett magyar megszólítást megértsen. - -– Was sagt er, mein Kind? kérdezé Krisztinához fordulva, mikor Andrássy -azt kérdezé, hogy mi lesz ez a munka, a min most dolgoznak. - -Andrássy aztán csak azért is francziára forgatta a társalgási nyelvet, a -mit megérteni már a bon tonhoz tartozott, de azért arra is csak németül -felelt Absolon leánya. Következetes volt a nagy hűségben. - -Tartott azután előadást a hozzá intézett kérdésre per longum et latum, -olyan bőbeszédüséggel, hogy senki tőle szóhoz nem juthatott; s ez -alkalommal egy egész valláspolitikai programmot fejtett ki, a miben a -hitetlen Andrássynak nagyon kevés gyönyörűsége telt. - -És ez alatt még csak egy pillantást sem válthatott Juliannával. Úgy -őrizte azt Löffelholtzné, mint a baziliszk. Nem csak a saját erényét, -hanem még a körülötte levő asszonyokét is meg tudta védelmezni. Még a -viseletük is olyan volt, a mi az ostrommal daczoló kerített várakra -emlékeztet. A legújabb bécsi divat: az a minden asszonyi alakot laposra -szorító halhéjpánczél; fültakaró keményitett fodrokkal, az áll alatt -átszorítva; minden asszony olyan benne, mint egy szalmafonatu rozsolisos -palaczk. - -A homlokról egyenesen felhúzott hajtorony, behintve hajporral. -Hollófürt, aranyhullám nincs többé: az csak frázis. Szürke lett minden -asszony. - -Még az sem volna nagy baj: de a mellett a rettenetes garde des damesnak -az a stratagémája van, hogy minden kérdésre, a mit az ellenség (egy -férfi) a többi hölgyekhez intéz: ő maga válaszol. Azoknak nincs szavuk. - -Andrássy még csak nem is közelíthetett Juliannához, a nagy himző ráma -miatt, mely a fél szobát elfoglalta. Különben Julianna is úgy tett, -mintha rá sem ügyelne, egészen Krisztinával volt elfoglalva; annak -rajzolta a himzeni való czifrákat a selyemre fehér plajbászszal, s -gyügyögtetve oktatta, mint anya a gyermekét. Így ketten egymás mellett -az ártatlanság és szelidség festeni való mintaképei voltak. - -Egyszer aztán megszólalt a Jezsuiták templomában a harang. Misére kell -menni! A hölgyek felálltak: Löffelholtzné alkalmat nyujtott Andrássynak -a hölgyek iránt udvariasságát, párosulva az áhitatossággal, kifejezni: -«Nem kiván-e bennünket a templomba kisérni?» de Andrássy megköszönte a -grácziát, azt mondta, sok dolga van. - -A tábornokné aztán meginvitálta estére, egy csésze tejes kávéra s -barátságos beszélgetésre, a mit sokkal örömestebb elfogadott. - -– Kicsiny, de válogatott társaság szokott nálunk összegyülni esténkint. -Itt lesz Alauda főbiró ur, a fiával együtt; azután a házban lakó dr. -Cornides. - -– Hát Belleville lovag nem jön el? kérdé odavetőleg Andrássy. - -A miért aztán szépen kikapott. - -– Mit gondol méltóságod? Egy olyan könnyű erkölcsi fogalmakról hirhedett -férfi, mint Belleville lovag? soha egy báró Löffelholtz tábornokné háza -küszöbén belül! - -Tartott aztán Andrássynak egy olyan prédikácziót az istentelen nőcsábító -férfiakról, a kik a pokol útjára rózsákat hintenek az asszonyok elé; -valóságos verbunkos hadnagyai Belzebubnak! hogy még a háta is borsózott -bele a tábornoknak. - -Ugyan áldotta a sorsot, mikor ebből az áhitatos farkasveremből -kiszabadulhatott. - -Így nehéz lesz összekötni az elszakadt fonalat. - -No majd talán estére, ha többen lesznek együtt, könnyebb lesz szót -váltani Juliannával; a többi aztán majd következik egymásból. - -Ha az akarja, (pedig hát az iránt kétsége sem lehet) lehetetlen, hogy -módot ne találjon megszabadulni alkalmatlan felügyelőjétől. Hisz nincs -hozzá varrva. Mehet, a hová neki tetszik. Csak arra legyen egy -pillanatnyi alkalom, hogy egymással megegyezzenek, merre lehet innen -elmenni? és hová? és mi módon? Természetesen, a külső decorum teljes -megőrzése mellett, a mire most sokkal több szüksége volt Juliannának, -mint valaha. Neki a legjobb referencziákkal kellett birnia Bécsben, hogy -tervei sikerüljenek. Be kellett bizonyítania, hogy érdemes mind arra, a -mit a fiának kér. - -A kávéestélyen Andrássy volt az utolsó a megjelenésben, a többi urak már -ott voltak, az asszonyságaikkal együtt. Nagy társaság volt, az egész -elfogadóterem tele volt velük. Egy hosszú asztalt ültek körül és «Hammer -und Glocke»-t játszottak, czinderlingben; a mi igen kegyes és ártatlan -mulatság. A mellett kávét és kuglupfot élveztek. - -Löffelholtzné kérdezé Andrássytól, hogy szereti-e a «Hammer und -Glockét?» A mire azt felelte neki Andrássy, hogy «ez az én -szenvedélyem!» Arra aztán neki is helyet adtak az asztalnál. Azért jó -játék ez, hogy annyi ember vehet benne részt, a hány csak az ablaktól a -kályhasutig elfér a szobában. - -De hát a kuruczgenerális még ebben az istenfélő emberek számára -feltalált játékban is tudott olyan revolutiót előidézni, mely minden -társadalmi rendet felforgatott. A «Schimmelt», meg a «Haus»-t úgy -felliczitálta, hogy senki sem birt vele konkurrálni, s ezzel a -hazardirozással hol nagyokat hagyott nyerni a Brodsitzer gregarius -játszónépnek, hol meg az utolsó obolusát is elnyerte az egész -társaságnak. Akkor aztán Wenczeszlaus revanchet akart venni, még jobban -felliczitálta a «Haus»-t, rajta maradt; de az első tourban kivetették a -koczkán a kaszszát, s az ő háza a nyakán veszett. És ez által -tökéletesen bankrottá lett. Szétnézett a papa után, hogy a virtuális -örökségére nem előlegezhetne-e tőle egynéhány kurta forintot? hanem -Alauda urnak az a circumspektus szokása volt, hogy mikor a fiát veszteni -látta, hirtelen eltünt a szobából; tudva, hogy ennek az lesz a -következése, hogy tőle kér kölcsön. - -Ez a körülmény kényszeríté Wenczeszlaust egy időre felhagyni az önálló -üzlettel s bibiczkedésre adni a fejét. - -– Nem! Ezt a hazard játékot nem nézhetem tovább! szólt igaz keresztyéni -elszörnyedés hangján Löffelholtzné s felállt a helyéről, átadva a székét -a helyettesül behívott Blumevitznénak, ki eddigelé a konyhára és a -szervirozásra ügyelt fel. Az kezdte el a maga csengő, leányos hangjával -árulni a fehér lovat, meg a házat, ki ád többet érte? - -No ez most kedvező alkalom Juliannával egy pár szót váltani! gondolá -Andrássy, s odafordult a háta mögött égbenyuló Wenczezlauszhoz. - -– No öcsém, nem folytatnád helyettem a játékot? itt hagyom mind a pénzt; -veszítsd el, te értesz hozzá. - -De nagyon tetszett ez az inditvány Wenczeszlauznak, sőt az egész -társaságnak. Egy ilyen nagy úr, a ki csak úgy dobálózik a pénzzel, nem -való játszótársnak az ilyen kedélyes társaságba, a ki mulatni akar a -maga krajczárjaiért. - -De a mint Andrássy az asztal egyik oldalán felkelt a székéről, Julianna -is egyszerre elhagyta a helyét s ugyanazon ajtó felé sietett, a melyen -Löffelholtzné eltávozott. Andrássy csodálkozva nézett utána, a míg az -asszony az ajtóhoz nem ért, s ott hirtelen visszafordulva, a mutató ujja -hegyét az ajka elé tette s a szemével jelentésteljesen intett. - -Ezt már megértette. Sietett ő is utána. A társaságot hagyta osztozni a -prédán. - -A mint benyitott a harmadik szobába, kicsinyben mult, hogy valami -váratlan meglepetés nem érte. Az ajtóban álló hölgyet csaknem megölelte, -pedig az nagy hiba lett volna; mert az Löffelholtzné volt, a ki őt ott -várta. A szoba ugyanis sötét volt; csak egy asztalon égett valami -lámpás, ernyővel letakarva, mely épen csak az előtte ülőalakra vetett -világot, az pedig a sánta doktor volt. - -– Jőjjön csak méltóságod; suttogá az eddigitől egészen elütő bizalmas -hangon Löffelholtzné. Más mulatság van itt, mint czinderlingre -koczkázni. Üljön le, kérem, oda a doktor mellé s segítsen neki. - -Andrássy csak akkor kezdte a félhomályban levő alakokat felismergetni. -Az egyik volt Alauda, a másik Julianna. - -Az asztalon mindenféle felnyitott levelek voltak. - -A mint Andrássy leült a doktor mellé, a tábornokné csendesen betolta az -ajtózár reteszét, hogy senki se jöhessen utánuk. - -A doktor nagyhirtelen informálta Andrássyt az asztalon heverő levelek -mivoltáról. - -Egy része azoknak Bécsből jő, más része Szathmárból. A postaút Bécsnek a -Szepességen keresztül visz, másfelé most járatlanok és nem biztosak az -utak. A két futár itt Lőcsén várja be egymást, s azután a bécsi átveszi -a szathmári leveleket, a szathmári a bécsieket, a mivel fele út meg van -takarítva. - -A levelek addig a város archivumában vannak letéve. Annak az őrizője -pedig Alauda úr. - -Alauda úr úgy őrzi meg az államtitkokkal terhes leveleket, hogy idehozza -őket a köpenyege alatt Löffelholtznéhoz. A beavatott doktor a maga -ezermesteri tudományával fel tudja nyitni a levelek borítékát, a -pecséteket ismét helyrepótolni s nyelvészeti ismeretei azoknak a -tartalmát is segítenek lehüvelyezni, s így a két asszonyság mindent -megtud, a mi ez idő szerint Bécsben és Szathmárban történik, vagy csak -négy fal között is kimondatik. Sőt a mi kimondatlan gondolat ember -agyában meg is szülemlik. - -De hát mi szüksége van ennek a két úrhölgynek ezekre a titkokra? - -Erről mindjárt felvilágosítást nyert Andrássy, a mint a most felbontott -levelek tartalmát megismeré. - -A békekötés alkudozásai folytak Bécs és Szathmár között. Mint a telített -érczvíznek csak egy beléhulló mákszemnyi kavics kellett, hogy -kristálylyá alakuljon egyszerre. - -Nagyban és általánosságban mindenik fél óhajtotta már a békét, hanem a -részletekben volt a sok akadály. Azokban annyi személyes érdek, -ellenszenv, ambitió, gyanakodás, alattomos furfang dolgozott egymáson -keresztül-kasul, hogy a legélesebb eszű diplomatát is kétségbeejtette. - -Legtöbb baj volt ezzel a három szóval: enyém, tied, övé. - -Ennek a három szónak a fogalma úgy össze volt zavarva, hogy a hány -ember, annyiféleképen értette. - -Micsoda birtokok kiknek adassanak vissza? kiktől vétessenek el? - -A kurucz főnemeseknek csak azokat a jószágaikat biztosítsa-e a -békekötés, a miknek birtokában vannak? vagy azokat is visszakapják-e, a -miket már elvettek tőlük s régen másnak adtak? vagy épen még arra is -igényt tarthassanak, a miket Rákóczy fejedelem vett el a -királypártiaktól s aztán a maga hiveinek adományozott? Némely birtoknak -három gazdája is akadt, a ki igényt tartott hozzá. Egy sereg felköltött -reménység követelte kézzelfogható valósággá alakítását. Ezer egymásba -ütköző érdek, vágy, aspirátió dolgozott nyiltan és titokban, álutakon, -kerülőkön; igéretek, kinálatok és fenyegetőzések alakjában. - -Ezek mind ott játszották el a szerepeiket azon a kis asztalka színpadán, -a lőcsei Thurzó-házban. Komœdiának is mulatságos volt, összeolvasni a -bécsi és a szathmári bonyodalmakat. Látni magát a tüzet, a mi a -boszorkányüstöt forralja. - -De ezeknek az uraknak és asszonyságoknak nem épen a mulatság volt -czéljuk ezzel a kiváncsisággal. Ők maguk is érdekelve voltak mind abban, -a mi Bécs és Szathmár között történik. A mit elvben elhatároznak itt, -vagy amott, az rájuk nézve birtok és hatalom kérdése. Voltak nekik hű -kovácsaik itt is, amott is, a kik ütötték a vasat, míg tüzes. -Löffelholtzék nem egyszer lettek említve e levelekben. Keresték, hogy -hol tegyék meg őket földesuraknak. - -Ez nem volt olyan könnyű feladat, mert a mint egyik vagy másik -Rákóczy-párti úrnak a birtokát odaigérték Bécsben, már jött Szathmárból -Pálffytól az ellenmondás, hogy az Istenért, azt ne bántsák, hisz az -titokban a legnagyobb híve a kibékülésnek a kurucz táborban. Erre -viszont a bécsi udvartól jött a replica, hogy a ki a hűséget -manifestálni akarja, térjen meg azonnal. Pálffy megint visszairt nekik, -hogy a mihez nem értenek, ugyan ne szóljanak hozzá. - -Egy helyütt Andrássy Istvánról is volt szó. Példaképen említék, hogy -milyen okosan tette, hogy idejekorán megtért a király hűségére, most lám -az ő birtokait nem háborgatja senki, kezében van a király kegyelmi -diplomája. Köszönje a jó angyalának, a ki azt neki sugta. - -(Jó angyalának! Mások meg az ördögének nevezték azt a tanácsadóját! -Ilyen zavar volt a fogalmak világában akkor.) - -Egyik nagyhatalmu főúr odavetőleg említi, hogy még Andrássy nem volt -Bécsben, a legmagasabb helyen megköszönni az élvezett kegyelmet. -Mentségére szolgál azonban a táborban levő elfoglaltatása. - -(Az összetalálkozó szempillantások mondtak erre valamit.) - -Most már nem találta Andrássy olyan unalmasnak a Löffelholtzék -kávéestélyeit, de ezentúl első volt a megjelenésben. - -A mindennap érkező levelekből azt is meg lehetett tudni, hogy hanyatlik -rohamosan Rákóczy ügye lefelé. Mindennap elpártol tőle az utolsó hívek -csoportjából nehány ismeretes név, s siet a «majthényi síkra». (Itt -rakta le a fegyvert az utolsó tizennégyezer kurucz.) Lám, milyen jó volt -az első elpártolók között lenni! mondák ilyenkor az Andrássyra vetődő -tekintetek; utoljára mikor végkép elhagyja az országot Rákóczy, már csak -igen kevés kisérő neve említtetik, azok között Korponay. - -Ennek a helye bizony «vacat»! Juliannával azonban még mindig nem -beszélhetett Andrássy; a kedélyvilág sem arra való volt. Juliannának az -arczáról látszott, hogy most nem ő róla gondolkozik, – nem a -szerelemről. - -Egy este a felbontott bécsi levelek egyikében különös jó hir volt -Korponaynéra nézve. Az alkudozó nádornak megküldték azt a lajstromot, -melyben a fejedelem által donátiót nyerteknek a nevei foglaltatnak, a -kik később a királynak olyan szolgálatokat tettek, hogy érdemeseknek -találtattak e donatiókban való legfelsőbb megerősítésre. S ezek között -volt Korponayné fiának a neve is. Intra parenthesim megjegyeztetett «nem -az apjának, hanem az anyjának az érdemeiért». Az illető adománylevelek a -rangosztási diplomákkal együtt, már mind ki vannak állítva, minden -hivatalon keresztül mentek, jelenben már ő felsége cabinetirodájában -feküsznek s csak a legfelsőbb névaláirásra várnak. - -Erre a hírre rögtön visszatért Julianna arczára a rég nem látott jókedv. -Mintha egy nehéz varázstól szabadult volna meg, mely tiltotta neki -eddig, hogy élvezze az élet örömeit. - -Tehát a fia megkapja a nagy birtokot és a főrangot hozzá, a mi egész -életének nyugtalan ábrándja volt. - -Most azután ő neki is megjött az adakozó kedve. Lehetett volna tőle -kérni akármit – bárkinek. Volt azonban egy ember, a kinek kérni sem -kellett: eléje hozta. - -– Mit szólsz hozzá kedves barátném? fordult Löffelholtznéhoz. Nem -volna-e nekem czélszerű magamnak felmenni minél előbb Bécsbe, ő felsége -kegyelmét elfogadni és megköszönni? - -– Nehezen várod, míg helyedbe jön, úgy-e? Én magam is azt tenném, hogy -felmennék. - -– Úgy lesz! Holnapután azonnal indulok. De nem, nem! szólt a -kalendáriumot előkapva. Akkor Boldogasszony napja van. Ünnepnap nem -indulok. Hanem az után való nap. - -Erről a szóról «ünnepnap» aztán olyan ügyesen belecsavarta a beszédet a -vallásos discussio sodrába, hogy egyszer csak azt vette észre az egész -társaság, hogy benne vannak a reformátió fölötti vitában s azon -disputálnak, hogy ki volt nagyobb, Luther-e vagy Calvin? - -Utoljára Julianna odafordult Andrássyhoz, ezzel a kérdéssel: - -– Ugyan tábornok úr, most nem jut eszembe, mi volt a neve annak a cseh -papnak, a ki legelőször kezdte a reformatiót, a kit aztán a constanczi -zsinaton megégettek? - -– Husz! Husz! kiálták egyszerre a jelenlevők mind. - -– Igen! «Husz» volt. Hogy nem jutott eszembe. Pedig olyan ismeretes név! -Eszembe juthatott volna a jó Husz apóról, a poprádi vendéglősről, mert -hisz holnapután annál fogok éjszakára megszállni. Tehát Husz… - -Itt aztán elkezdte Huszt magasztalni, de nem a poprádi korcsmárost; -hanem a martyrt, s védelmezte azt, mint hajdan Giskra, a túlnyomó -többség ellen. - -Csak Andrássy nem szólt bele a vitába. Ő tudta azt jól, hogy még is csak -Husz apóról, a poprádi korcsmárosról van itt voltaképen szó; s az egész -akademiai vita csak azért volt kezdve, hogy ő vele tudassák, hol fog -harmadnap este a szép asszony megszállni? – Amanti pauca! - - - - -XXVI. FEJEZET. A LEVELEK TRAŒDIÁJA. - -A mi hősünknek nem kellett több kémszemlészet, hogy a haditervét -megállapítsa. Ismerte már a terepet egészen. - -Megkerülni az ellenség hadállását és lesbe állni: ez kipróbált kurucz -taktika volt. - -Andrássy is nagyon jól ismerte a Husz apó vendéglőjét Poprádon. -Emberemlékezet óta mindig Husz apó volt annak a vendéglőse, öregapa -nélkül soha sem volt a ház; ha egy meghalt, már akkor a fia is öregapó -volt. Ennek a korcsmának már nemessége volt. Bátran folyamodhatott volna -az arany-gyapjas rendért, mert ki tudott mutatni tizennyolcz őst. És -azok mind hiresek voltak a jó boraikról, a kitünő konyhájukról, a -puritán becsületességükről és a souverain gorombaságukról. Szepességi -úr, még ha Felkáról Farkasfalvára utazott is, meg nem állhatá, hogy -ebédre, vagy vacsorára ott ne maradjon Poprádon Husz apónál. S ha -valakinek nagyon sietős volt a dolga, legalább egy itatásra is megállt a -poprádi vendéglő előtt s megtölteté az átalagát igazi hegyaljai -máslással, a milyet messze földön nem kapni. - -Tehát Andrássynak az volt a haditerve, hogy ő nem szól senkinek, hanem -felül egy három lovas szánkóra s egyedül, minden szolgakiséret nélkül -előre elvágtat Poprádra, egy nappal hamarább, mint Julianna; ott -megrendeli a szállást, a vacsorát, s az utóbb érkezőt már készre várja. - -Elég finom érzéke volt annak a felfogására, hogy ezúttal nagyon kimélni -kell Julianna jó hirét, mert az most Bécsbe megy, a hol most a -legszigorubb erkölcsi nézetek uralkodnak, s a legkisebb botrány annak -minden eddig kivívott sikerét koczkáztatná. Tudniillik, hogy titokban -mindent szabad az embereknek kicserélni, a mi azért adatott kinek-kinek, -hogy mást tegyen vele boldoggá, hanem a nyilvánosság előtt még csak a -keztyütlen kéznek az odanyujtása is bűnjelnek számíttatik be. - -Ő tehát előtte való nap úgy tett, a hogy tervezé. A bástya-utczán át -távozott el: nem a saját hintaján, hanem egy iramszarvasbőrös szánon -(még a Szepességen hó volt), jól behúzva magát a farkasbőr bundájába, s -az asztrakán süvegébe, hogy csak a szemei látszottak ki belőle. - -Az öreg kapunál azonban megállította a strázsa. - -Az őrmester előjött a kapuszobából s meg akarta tudni, hogy kinek hivják -azt, a ki a városból kimenni szándékozik. - -Ezt a tábornok jó jelnek vette, hogy a katona nem ismert rá; pedig nem -rég alattvalója volt, ő tudta annak a nevét. A Czelder Orbán német -hajdui közt szolgált, a kik a minapi betörésnél átpártoltak. - -«Szentkirályi István, katonatiszt.» - -A strázsamester megbiztatta, hogy csak várjon, míg ő visszajön. - -Kis idő mulva aztán visszatért s azt mondta, hogy kegyeskedjék a -tisztelt pasasér úr felsétálni a kapitány úrhoz, a ki látni akarja. - -Andrássy nagy mérgesen ugrott ki a bundájából, össze adtateremtettézve a -németjét, s kénytelen-kelletlen felment a toronyban lakó kapitányhoz. - -Akkor volt aztán a meglepetése tökéletes, mikor azt maga előtt látta. A -kis Serédy volt az a kapitány, az ő távoli sógora. - -Nagyon boszus volt rá, hogy minek hivatta fel! - -– Hát miért nem tette a nevéhez oda urambátyám, hogy Csik-Szentkirályi? -Akkor tudtam volna hogy ki az, de így nem találtam ilyen nevet sem a -jelenlevők schematismusában, sem a passusregestrumban, hát kételkednem -kellett. Mivelhogy a városunkon mostanság annyi szélhámos, kém és félkéz -kalmár jár keresztül… - -– De minthogy én egyik sem vagyok, hát nyittasd ki a kaput s ereszsz -utamra. - -– Hát hiszen eresztem. Adja ide a salva guardiáját. - -– Micsoda? - -– Hát, hogy vidimáljam. - -– Miféle salva guardiát? - -– No, a Platzkommendánstól valót. Hát nem adott urambátyámnak Belleville -ilyet? Nem is kérte talán? Hja, urambátyám, ne gondolja, hogy most is a -régi Magyarországban vagyunk. Most rendezett államban élünk. Utazni csak -salva guardia mellett lehet. - -– De hisz nem utazom én az operentiákra, hanem csak ide a szomszédba. - -– És ha nyulat lőni megy is ki urambátyám a kapun, ahhoz is pecsétes -levél kell, azért csak ne sajnáljon visszafáradni Belleville ezredes -úrhoz; most még otthon találja, és vegyen tőle egy pázsurát, mert az én -katonáim addig, a míg azt a kétfejü sast meg nem látják, ki nem eresztik -a kapun. - -Andrássy servust sem mondott a kis sógorának, mérgesen vágta be maga -után az ajtót s pokolra kivánta ezt az egész ostoba intézkedést, mely -minden légyottnak elveszi az alapját, a kellő titoktartást. - -De hát kénytelen volt Bellevillehez visszafáradni. Azt csakugyan otthon -találta s elmondta neki, hogy mi hozta ide. - -Az az irónia még mindig ott volt Belleville barátságos mosolygásában. - -A tábornok igyekezett lehető legközönyösebb arczot csinálni az -előadásához. - -– Minthogy nálatok most az a rend, hogy a városból kimenőnek salva -guardiát kell előmutatni, kérlek, adass nekem egyet. Itt vár a szánkóm. -Sietek. - -– Készséggel: azonnal! Mit parancsolsz a salva guardiába fölvétetni? - -– Én? a salva guardiába? - -– No, igen. A marschroutát illetőleg. - -– De hát ahhoz mi köze valakinek, hogy én hova és meddig utazom? -Teringettét! Kapom magam, idejövök az egész dandárommal s kiteszem a -szürötöket innen! - -Belleville nagyot nevetett. - -– Hiszen nem arravaló ez a kérdés, hahaha! mintha valaki korlátozni -akarna a szabad járás-kelésben, hanem csupán arra való, hahaha, hogy -minden statióra, a hol lovat akarsz váltani, előre izenhessek -stafétával, hogy ott készen várjanak a postaháznál az előfogatok. -Hahaha! - -– Hahaha? - -Ez is olyan bolond dolog, a min az egyik ember nevet, a másik meg -boszankodik. - -– Ejh, én nekem nincs szükségem a ti gondoskodásotokra, ha én kihúzom a -szarvasbőr erszényemet s megcsördítem benne a tallérokat, hát az nekem -nagyobb készséggel előteremti az előfogatokat, mint a cs. kir. -Platzkommando avisoja. - -– Pedig hidd el, hogy jól tennéd, ha elfogadnád. Épen most akarom útnak -indítani a lovas stafétát utasításokkal a postamesterekhez egy másik -magas utazó kellő ellátása végett, egy füst alatt részedre is meg -lehetne tenni a rendelkezést. A szép istenasszony indul holnap Bécsbe. - -Andrássy erre a szóra rákvörös lett. Hanem aztán csak jónak látta -mosolygós arczot csinálni a boszantáshoz. - -– No, én nem akarok olyan messze utazni. - -– No, hát csak a legelső státióig? úgy-e bár? Elég lesz, ha Poprádig fog -szólni a salva guardia? Husz apónál lesz egy kis dinom-dánom? - -Andrássy közel volt hozzá, hogy ezt mondja: no, hát nem megyek sehová! -Itt maradok! - -Hanem a franczia hirtelen lefegyverezé a boszuságát. Kordialisan -megszorítá a kezét s azt sugta a fülébe: - -– Tudod, hogy én mindig hűséges czimbora voltam. Ezután is én tartom a -létrát. - -Andrássy vállat vont, mint a ki érti is, nem is, miről van szó. - -Belleville kiment az irodájába, utasítást adni a mentslevél -kiállítására. Mikor visszajött, azt mondá: - -– De már most ne menj azon a három lovas szánkón, mert az utazásod -elvesztvén az incognitóját itt Lőcsén, ezzel csak bajt okoznál; hanem -fogasd a hintódba a négy almásszürkét s indulj ki csengőkkel. Hiszen te -nagy úr vagy, generális vagy, mi köze a filiszterségnek azt találgatni, -hogy te merre utazol? Az intrigua közöttünk marad. Tudod te azt, hogy ki -az a Belleville? Egyszer már a nyakamat is koczkáztattam a gavalléri -titoktartásért. - -Erre Andrássynak is jól kellett emlékezni, hisz ő volt az egyik elnöke -annak a vészbiróságnak, a hol Belleville lába majd spanyolcsizmát -fogott. - -Tehát a lovag felől egészen meg lehetett nyugodva. - -A minnelovagok törvénye szerint, egyik vetélytárs a másikat tartozik -elősegíteni a közös ellenség (az asszony) elleni haditervben. - -Andrássy tehát, a míg az irkafirkát elkészíték, még onnan az ezredesi -lakból leküldött egy ordinánczot, hogy meneszsze haza a szánkóját, -ellenben keresse fel a korcsmában a parádés kocsisát, hogy fogja be a -négy szürkét a hintóba s aztán hajtasson ide a Platzkommandó elé. - -Mikor aztán Belleville aláirta, meg is pecsételte a salva guardiát, azt -mondá Andrássynak: - -– És már most csak egyet mondok még neked, mélyen tisztelt barátom. - -– Hallgatom. - -– Az egész intrika a legszebben van elintézve. Te ma elmégy Poprádra. -Holnap utánad megy a szép menyecske. Hanem egy veszedelemre -figyelmeztetlek, a mitől a fejedet megóvni nem áll hatalmamban. - -– Mi az? Talán kuruczbandák ólálkodnak, hogy utamat állják? - -– Azok ellen tudnék tenni. Aztán van is azoknak eszökben ilyesmit tenni! -Ha utadat állnák, legfeljebb azért tennék, hogy kegyes pártfogásodat -kikérjék. Más veszély az. - -– Csak nem esznek meg tán a farkasok? - -– Nem. Kegyelmes uram, drága barátom. Nem ezt hivom én veszedelemnek. -Hanem a mitől óvlak, ez az: «vigyázz magadra, nehogy ez a szoknyás ördög -neked is a Ketterhäuschen kulcsait nyomja a markodba a hálószobáé -helyett!» - -De már erre Andrássy volt az, a ki felkaczagott. Vele nem történnek -ilyen tévedések! - -A hintó előjárt, jöttek jelenteni. A két egymást megértett minnelovag -megölelte egymást s azzal Andrássy a diadal előérzetét ragyogó orczával -távozott el onnan s az őrség tisztelgése mellett ült fel a hintajába, -nagy ostorpattogással indulva az útnak. - -Ez alkalommal a strázsa nem állt az útjába az ó-kapunál, hanem -«Kverauz»-t kiáltott torkaszakadtából, a kaput nyitották nagy sietve, a -csapóhid csörömpölve hullott le s a kirukkolt kapuőrség fegyverrel -tisztelgett az elvágtatónak. Serédy öcsém vidimatiójára sem volt semmi -szükség. - -Szentkirályi Istvánt, azt megfogják, kivallatják, hanem Csikszentkirályi -és Krasznahorkai Andrássy István generális előtt glédába állnak és -presentálnak. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ezen napnak az estéjén Andrássy nélkül tartották meg a Thurzó-házban a -szokott felolvasásokat. - -Minden ember tudta, hogy a tábornok elutazott valamerre. Minden ember -nagyot hunyított rá, s gondolt hozzá valamit. - -Az, a mi útközben történik, nem tartozik az erkölcsbiróságra. - -Julianna alig birta rejteni az izgatottságát, egyszer-egyszer azon vette -észre magát, hogy dalolni kezd, hirtelen a szájára ütött, «Uram, bocsásd -bűnömet! jobb volna bizony, ha imádkoznám». - -Ezuttal Bécsből csak egy levél érkezett, az Pálffy nádornak szólt, attól -a bizonyos anonymustól, a ki a császárhoz igen közel állott. - -Ez a levél titkos chiffrekkel volt irva, a minek a kulcsát azonban -Löffelholtzék szintén meg tudták szerezni a barátaik által. - -Kiváncsian lesték a doktor arczmozdulatait, a míg a titkos irást -megfejtegeté. Az pedig tökéletes doktori arcz volt, a minek a beteg -előtt nem szabad elárulni a diagnosis alatt, hogy mi véleménye van a -baja felől, megél-e, vagy meghal? - -Mikor az egész levéllel készen volt, akkor egyet hemgetett. - -– Hm! Egy kis baj van. - -– Mit? Mi az? kérdék megrettenve az asszonyok és Alauda. - -– De igazán komoly baj. Igen, nagy baj! A császár megbetegedett… - -– Az Isten szerelméért! kiálta fel Julianna, kezeit egymásba csapva. - -– Ez a levél is azon kezdődik. «Az Isten szerelméért! Végezzék be -kegyelmességtek a békekötést rögtön, minden áron. A császár veszélyesen -megbetegedett. Orvosai a legrosszabbtól félnek. Ha be talál következni a -catastrópha, az egész egyezkedés porrá omlik. A trónörökös tanácsosai -mind a háborupárthoz tartoznak. Tudassa kegyelmességed azt a hirt -Károlyival. Ne skrupulisáljanak most. Kössék meg a békét, a mint ezt a -levelet megkapják. Még most mindent tehet kegyelmed a császár -plenipotentiájával. De ha a császár meg talál halni, a mit ne adjon -Isten, a plenipotentia erejét veszti. Kegyelmességed helyébe egy német -tábornagyot fognak küldeni a Rákóczyánusokra, a ki föltétlen megadást -fog követelni s senkinek sem ád meg semmit az eddig tett igéretekből. -Summum periculum in mora.» - -E levél hallatára Julianna elájult, alig tudták életre hozni. Ezuttal -komolyan szükség volt az orvos életserkentő szereire. - -Mikor aztán magához tért, akkor rögtön útra akart kelni, hogy ő megy -Bécsbe. - -– De ugyan minek? A császárt úgy sem gyógyítja meg. - -– Beszélni akarok vele. Eléje kell jutnom, ha az egeket ostromlom is -meg! - -Nagy nehezen tudták rávenni, hogy legyen türelemmel, várja be a holnap -reggelt. Éjjel nem tanácsos utazni, s a mi legfőbb akadály, a relais-k -mindenütt későbbre vannak a számára rendelve, azokra úgyis várakoznia -kellene minden állomáson félnapig, jobb ha azt az időt itthon tölti, -nyugodalmasan ágyban fekve. - -Alig várhatta, hogy megvirradjon. Útra kelt, Löffelholtzné, mikor a -kávénál megjelent, már csak az üres csészéket találta az asztalon, -kettőt pedig, mert Korponayné Krisztinát is magával vitte. - -– Csodálatos nagy barátság! szörnyűködék a tábornokné. Ez a fiatal -menyecske jobban szereti barátnéját, mint a férjét. Ezt hagyja egyedül -utazni a táborba, pedig már nincs háboru, s amazt elkiséri Bécsbe, a hol -a himlő pusztít. Mit fog mondani Blumevitz, ha ezt megtudja? Minek bizta -a feleségét erre a bolondos asszonyra? Nem érti az ember az ő dolgaikat. - -A kegyes úrhölgy nem mulasztá el imádkozni barátnéja utazásának -szerencsés kimeneteléért. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Andrássy István gyors erdélyi lovaival késő délután érkezett meg a -poprádi vendéglő elé. A hintót lépésben húzták a lovak; az úr, a vadász -és a hajdu pedig gyalog jöttek mellette. - -A vén Husz nagyapó künn ült a tornácz alatt és pipázott. - -Andrássy nagy sietve ment fel a tornácz lépcsőin. Husz apó még csak a -bagósüvegét sem emelte meg, nem hogy maga emelkedett volna ki a karos -lóczájából. - -– Beste lélek kurafia! szitkozódék a betoppanó vendég, jónap kivánás -helyett. - -– Az én titulusom ez? kérdé Husz apó, a pipát a szája egyik szegletéből -a másikba igazítva. - -– Dehogy a kendé! Ezt a karóba húzni való kocsist szidom. A gazember nem -nézett utána a hintónak. Útközben kelle észrevennem, hogy mind a négy -keréktalpon lóg az abroncs! Jó, hogy a kocsi össze nem tört az úton. -Van-e itt valami kovács, a ki ért a hintóvasaláshoz? - -Ekkora sértés Poprádnak! - -– Van! felelt Husz apó, még mélyebbre nyomva a süvegét a szemöldökére. -Annyi kovács van, mint Lőcsén főbiró, s egy sincs megbolondulva. Olyan -kovács, a ki az óráját is megcsinálja az úrnak, ha romlott. - -– No hát szaporán! el kell vontatni a hintót a kovácshoz, húzza fel a -sineket hamar, egy, kettő, három! Két óra mulva minden készen legyen, -hadd utazzam odább. - -– Te Náczi gyerek! kiálta Husz apó, s aztán egyet füttyentett a két -ujján keresztül. Miért nem szaladsz, mikor hívlak, te tacskó? - -Pedig sietett az eléggé a tulsó lépcsőn fel a tornáczra. - -Ez volt a legöregebb fia Husz apónak. Lehetett már a tacskó valami -ötvenhat éves. Már messziről lehúzta a süvegét, úgy jött az apja elé, s -megállt előtte katonásan. - -– Eredj, kölyök, hord fel a kegyelmes úrnak a bagázsiáját a hintóból a -zöld szobába, fűts be a kandallóba, tedd fel a bográcsot. Anyádnak mondd -meg, hogy készüljön a vacsorához. A vendég úr itt hál, itt marad két -napig. - -– Ördög mennykőt maradok! toporzékolt Andrássy. - -– No, no, nem kell ördögöt emlegetni; torkolá le Husz apó. Nagy úr az; -ne kössünk bele. Azt csak minden okos ember tudja, hogy négy keréksint -levenni, megnádalni, újra felhúzni nem egy Miatyánk alatt esik meg. A -poprádi kovács nem szent Péter apostol, a ki a ló lábát levágta s úgy -verte fel rá a patkót. Áldhatja a nagyságos úr a szenteket, ha holnap -estig visszakapja a hintaját. - -(Hiszen maga is így számította azt ki Andrássy.) - -Hanem azért csak tovább játszotta a boszus utazót, a kinek nagy dolgai -múlnak a késedelem miatt. - -– Ezer milliom mennykő! - -– No no. Geduld bringt Rosen, biztatá őt csendesen Husz apó, s megtöltve -újra a pipáját, Andrássyt is megkinálta a dohányzacskójával, hogy tegyen -hasonlóul. - -– Nem vagyok pipás! töröm a lencséteket! Most itt rostokoljak, mint a -kecske a kútban. Hogy verje agyon az ember az időt ebben az átkozott -fészekben? Mi van itt valami mulatságra való? - -– Van medve, felelt nagy flegmával a vendéglős. - -– Hol volna? - -– Arra ni, a vigályosban! mutatá Husz apó a papucsa orrával az irányt. -Lehet rá vadászni. - -– Csak olyan poprádi medve lesz az. - -– Mit? poprádi medve? tüzelt az öreg úr. Vannak ott akkora medvék, mint -az úr maga. Ha meglátja, tudom, hogy elfelejti mi az «ursus»-nak a -genitivusa? - -– No azt már szeretném látni. - -Husz apó most sziszegve füttyentett, a hogy a galamboknak szoktak a -csalogatók s a legvékonyabb hangon kiáltott. - -– Te, Hanzi gyerek! - -A Hanzi gyerek volt a legfiatalabb az egyenes utódai között, körülbelül -egyidejű a tábornokkal. - -– Vedd csak a puskádat, vezesd ezt a vendég urat az erdőbe, mutass neki -medvét. - -Andrássynak tetszett ez a mulatság. Eszébe jutott, hogy Juliánna sokszor -emlegette, milyen kiváncsi volna megizlelni, milyen lehet a medvetalp -kocsonyája. Most egészen alkalmi szerencse volna, ha valami bolond -maczkó a szép asszony kedvéért idehozná a mancsait. - -Ő is vállára kapta a dupla puskáját, csizmaszára mellé dugta a török -kését, s aztán a fiatal Husz Hanzi vezetése mellett neki indult az -erdőnek, egyedül. - -Rég ideje már, hogy a vadászat nemes mulatságát nem gyakorolta, a hosszú -ostromzár alatt nem volt rá alkalma. S szent Hubertus különösen -kedvezett a mai cserkészetnek. Egy szembejövő anyamedvét volt -szerencséje, egy lövéssel homlokon találva, leteríteni; a tavalyi bocsok -egyikét meg Hanzi durrantotta le. A tábornok az elejtett medvének csak a -mancsait hozta el magával, de Hanzi a nyakába vette a maga tropheumát s -hazáig czipelte. - -Husz apó azzal dicsérte meg a hazatérő vadászt, hogy «no ugy-e hát, van -Poprádon medve?» - -A mancsokat odaadták az asszonynak, készítse el őket holnapra fainul -borssal és babérral, meg szerecsendióval, medvetalp-kocsonyának. Talán -több vendég is érkezik még hozzá. - -Husz apó nagy tapasztalású férfiu volt! Nem először történik az -Poprádon, hogy a hintós uraságnak elvész az útközben a hintajáról egy -sróf, a miért kénytelen ott maradni, s aztán nemsokára érkezik egy másik -hintóval egy asszonyság, a ki megtalálta az elveszett srófot. Akkor -aztán mehetnének odább, hanem ott maradnak. Nem először fordul ez így. -Azért van az a zöld szoba úgy berendezve, hogy abból egy másik szoba -nyilik, a melyiknek az ajtaján erős tolózár van. Becsukták-e vagy nyitva -felejtették? gyónják meg a papnak! - -A vadászat fáradalmai után jókor álomnak hajtá a fejét a tábornok. - -Bizony nem feküdt a vetett dunnáságyba, hanem a mellékszobácskában volt -egy hárságy, arra heveredett le, a bundájába takaródzva s nem kellett -neki ringatás; nem is álmodott semmit, pedig reggel Husz anyó -megkérdezte tőle: ha álmodott volna valamit, abból megjövendölte volna -neki, hogy szerencse éri-e ma, vagy szerencsétlenség? - -Reggel sokáig is el talált aludni, mert ködösre fordult az idő, mikor -fölneszelt s kinézett az ablakon, a fák csupa ezüstből voltak a -zuzmarától. «Gergely» utoljára rázta meg a szakállát. - -Az ilyen ónos idő még vadászatra sem való, az ember igazán nem tehet -egyebet, mint hogy a tornáczba kiül, Husz apóval «Langepuffot» játszani, -meg a fiataloknak a vadász kalandjait hallgatja s hozzá szürcsöli az -anyóka által erjesztett méhsert a forgácsfánk mellé, a minek a neve -«borkorcsolya» volna, de azért «sör-szánkának» is beválik. - -Andrássy úgy számított az idővel, a hogy Juliannától hallá. - -A szép asszony azt vetette oda (a Hussus és Hyeronimus felől folytatott -értekezésben), hogy ő Poprádon Husz apónál fogja tölteni a Boldogasszony -napja utáni éjszakát. Ilyenformán alkonyatra kell neki megérkeznie, -mert különben nem volna elfogadható ürügy a gyorsutazóra nézve, -hogy miért maradjon meg éjszakára egy közbeeső állomáson, holott -Liptó-Szent-Miklósig is eljuthat még. - -Annál nagyobb volt a meglepetése, a mint déltájon a köd felszakadozván, -s a vidék egyszerre kitárulván, a legkisebb Husz-ivadék azzal a hirrel -lepte meg a poharazókat, hogy a kakas-lomniczi út felől négylovas hintó -jön vágtatva Poprád felé. A hintó karmazsinpiros. - -Ilyen színű hintaja az egész ismeretes világban csak Juliannának volt. A -rikító színeket csak excentrikus emberek szeretik az utazóhintajaikon. - -Bizonyos volt felőle, hogy Julianna az, a ki érkezik. - -Ugyancsak siet a találkozóra a menyecske! - -Fölkelt az asztal mellől s lesietett a vendéglő kapujába, hogy ő -lehessen az első, a ki az érkezőt fogadja s őt a hintóból leemeli. - -A karmazsinpiros hintó vágtatva jött a négy paripával a kakas-lomniczi -kanyarodón alá, a postakocsis a nyeregből vezetett s a városba érve, -hatalmasan fujta a trombitát, hogy a szemközt jövőket kitérésre -ösztönözze. - -A hintó bőrfüggönyei le voltak húzva, s azokon csak egy kerek -üvegablakcsa volt, ólomkarikába foglalva, amin keresztül a bennülők -kitekinthettek. Kívülről nem lehetett a hintóba belátni. - -A bakon azonban felismerte Andrássy Julianna belső inasát és a -szobaleányát, már messziről. - -Egész bizalmassággal közelített a kapuból a hintó felé. - -Ez azonban, nagy bámulatára, nem hogy megállt volna a vendéglő előtt, -vagy hogy behajtott volna annak az udvarára, sőt inkább itt kezdett el a -postakocsis a leghatalmasabban trombitálni, s mikor azt elvégezte, fogta -a hosszú ostort s nagy pattogatással ösztönzé a gyeplüst, meg az -ostorhegyest a sebesebb vágtatásra. A hintó elrobogott Andrássy mellett, -a nélkül, hogy a bőrfüggöny meg is mozdult volna. - -Andrássy csak nézett utána egy darabig, a míg beláthatta az utczán. -Eleinte az hivé, tán Juliannának is az az ötlete támadt, hogy a -hintaját, kigondolt ürügy alatt a kovácsnál hagyja, a kinek a műhelye -épen ide látszik, a rigó-sárga hintó most is ott áll a műhely előtt s -vár a keréktalpvasalásra. - -Azonban a karmazsinpiros hintó a kovács előtt sem állt meg, hanem -gördült tovább. - -– Mi ebben a tréfa? kérdezé magában a tábornok. Egy perczre eszébe -jutott Bellevillenek az a fatális figyelmeztetése: «vigyázz magadra, -nehogy az a szoknyás dæmon neked is a Ketterhäuschen kulcsát nyomja a -markodba a hálószobájáé helyett!» hanem ennek sehogy sem akart helyet -engedni. Nagyon el volt kényeztetve az asszonyok által, őt még nem -csalta meg egy is. - -Hogy őt még csak meg sem látták volna, az útfélen állva. - -Ez lehetetlenség! - -Addig kereste, mig talált ki valami magyarázatot. - -Julianna eszesen óvatos. Ki akarja játszani a mendemondát. Bizonyosan a -város túlsó végén fekvő postamesteri házhoz hajtatott. Ott természetesen -meg kell pihennie, míg az új előfogatot előkerítik a számára, a -magyarországi postáknál pedig az a jelmondás, hogy «gyorsaság nem -boszorkányság!» Annak, a ki érti a dolgát, nem kell ide sok magyarázat. - -Kezébe vette az ezüstfejű fokosát, s neki indult gyalog a város tulsó -végén levő postaházat felkeresni. - -Semmi kétsége sem volt az iránt, hogy Julianna ott fogja őt bevárni. - -«Ovatosság a bölcseség anyja!» - -Mire azonban a postaházig ért, már akkor nem volt ott a hintó. - -Egy csoport veréb osztozott az elhullatott abrakon a kapu előtt, s egy -háziszolga czepelte be az abrakos jászolkákat a kapun. - -– Nem volt itt a karmazsin szinü hintó az imént? kérdé a főúr a -szolgától. - -Az felelt neki valamit szepesi nyelven, a mitől nem lett okosabb. - -– Lélekadta pemákja! dörmögé Andrássy s bement a postamesterhez. - -Az pedig már valóságos felső-ausztriai német volt, száraz és goromba, -most importálták ide. - -– Nem volt itt az imént egy asszonyság, egy karmazsin piros hintóval? - -– Asszonyság? Mit tudom én, hogy asszonyság-e, vagy uraság? Látok én -keresztül a kocsibőrön? - -– Jól van. Nem álltak itt meg, lovakat váltani? - -– Nem. Itt csak egy abrakot adtak a lovaiknak. A relais a következő -állomáson van megrendelve. - -– Nem hagyott itt nekem egy levelet az, a ki a kocsin utazott? - -– Nekem! Nekem! Ki az a nekem? Tartozom én tudni, hogy kinek híják az -urat? - -– Igaza van. A nevem báró Csikszentkirályi és Krasznahorkai Andrássy -István tábornok. - -– Várjunk csak! Aligha nem lesz. Szólt a postamester s bürocratai -pedántériával húzta elő a littera «C» alá sorozott csomagot, egyenkint -hajigálva az asztalra az abba sorozott leveleket, s folyvást mondogatva -magában «Csiki» «Csiki». Itten van egy «Csiki» etcætera, István -generális. Már a tizedik postastátió van rajta. Ugyan keresték vele az -urat «ibi ubi». Kassa, Eger, Tokaj, Eperjes, Lőcse. No most megvan. -Hogyan mondta csak? - -«Csikszentkirályi és Krasznahorkai Andrássy István». - -– Richtig! úgy van. – Hohó! Elébb kérem a négy garast. - -– Micsoda négy garast? - -– Hát a portó. Micsoda négy garast? Azt gondolja az úr, most is a régi -Magyarországban élünk? Most rendezett államban élünk. Nem hordja a -czigánypostás a levelet ingyen, hanem fizetni kell érte az ærariumnak -négy garast. - -S addig meg sem hagyta nézni a levelet, a míg a tábornok elő nem -keresett neki egy máriást a tarsolyából. - -Akkor aztán megkapta a levelet. - -Meg sem nézte jól, csak eldugta a dolmányába, s akkor vette elő, mikor -már künn volt az utczán. - -Nagy boszankodására az öcscsének, a dervisgenerálisnak a -kezekörmekaparását ismerte fel a levélborítékon. - -No iszen elképzelte, hogy mi van a levélben belül? Szitkozódás, -piszkolódás, hetvenkedés. - -Arra sem tartotta érdemesnek, hogy feltörje rajta a pecsétet. - -El nem tudta képzelni, hogy mi történhetett ezzel az asszonynyal, hogy -az őt itt hagyja a faképnél? - -Félelem-e az tőle, vagy tulságos óvatosság? Vagy talán hűtelenség? - -Nem talált sehol megnyugvást. Visszabandukolt a Husz apó vendéglőjébe. -Az a homályos képzelődése volt, hogy a csalfa asszony őt csak megakarta -boszantani. Üres hintó volt az, a mit előre bocsátott. Ő maga ezután -érkezik az iramszarvas szánján. Talán azóta már ott is van a Husz apó -vendéglőjében? Összebeszélt mindenkivel, hogy titkolják el a -megérkeztét. Aztán majd mikor ő nagy boszusan és kedvetlenül -végig nyitogat az üres szobákon, a zöld szobából a kis benyilóba: -egyszer csak az ajtó mögül a nyakába ugrik, s azt mondja: «no ugy-e -megijesztettelek?» - -Szokásuk ez a szép asszonyoknak, elébb megkínozni jól a rájuk várakozót, -azután kárpótolni a megkínzásért. - -Hanem ezuttal ez a képzelődése nem teljesült. - -Husz apó vendéglőjében nem várt rá a szép tündér. - -Ki nem tudta találni, mi történhetett vele? - -Már arra a gondolatra vetemedett, hogy utána fog vágtatni lóháton a -piros hintónak, valahol csak utóléri. Hanem aztán a jobbik esze csak azt -mondta neki, hogy annyira még se tegye ki se a maga nevét, se azét az -asszonyét a mendemondának. Hátha mégis levélben fogja értesíteni arról, -hogy miért másította meg a szándékát. - -Erről a szóról «levél» eszébe jutott az öcscsének az epistolája. - -Most előveheti és elolvashatja. Hisz az egyik méreg épen arra jó, hogy a -másik méregnek a hatását elveszi. - -Feltörte hát és elolvasta. - -Az volt az utolsó levele Miklósnak, a miben a krasznahorkai -csodaeseményekről tudósítja a bátyját. - -A levél végén utóirattal volt néhány sor a nagyobb fiutól. - -«Kedves édes apám. Jöjjön haza kegyelmed. Azóta én halál beteg vagyok!» - -Andrássy István mint a gutaütött, rogyott össze, egy álló helyében, e -levél olvasta után. - -Idő telt bele, míg magához tudott térni e szédítő csapástól. - -Ekkor aztán ujra elővette az öcscse levelét s végig tanulta annak a -sorait. - -Elgondolta, hogy az a nő, a kit ő annyira elkárhoztatott, már azon a -napon, a melyen ő Krasznahorka alá megérkezett, halva volt. Nem -tarthatta vissza a fia kezét. - -S ugyanaz a kéz most azt irja neki: «jöjj haza, halálomon vagyok». És a -nő, a ki már hetek óta halva van, még most is vár reá s nem engedi magát -eltemettetni. - -Az élő kedves ime cserben hagyta, hanem a holt kedves, az még most is hű -hozzá. - -Nem volt maradása tovább. - -Uti iszákjából előkeresé azokat az egy csomagba kötözött leveleket, a -miket sajnált elolvasni, még csak felbontani is, azt hitte, -szemrehányásokkal vannak azok tele, most eltevé őket a tarsolyába. - -Azután a puskáját a vállára vetve, kiment a tornáczra. Kifizette Husz -apónak a vendéglői tartozását, szót sem szólva tovább, a kovácshoz -sietett, a hol a hintaját tatarozták. Azt mondta, hogy hagyják abba: -hogy minden jól van úgy, a hogy van. A keréksinek eltartanak így is -hazáig. A kocsis fogja be a lovakat azonnal. Ő maga nem vár reá, hanem -elindul gyalog Hrunó felé, a kocsi menjen utána. - -Hrunó a Hernádon túl fekszik, a mi a gömöri utat átszeli. Ez az út vezet -a Feketehegy szorosai felé, a hol a félelmes sztraczenói sziklakapu van, -s a rossz hirü dobsinai barlang: kóbor martalóczok menedéke. Ezt az utat -erős kiséret nélkül nem szokták járni. - -És Andrássy elindult ezen az úton egyes egyedül, gyalog, nem várva be, -míg a hintaja elé a lovakat befogják, s a zuzmarától ropogó gyepen végig -haladva, egyenkint tördelé fel a hetek előtt hozzá irt leveleket, s -olvasá azoknak a tartalmát. - -Mily megmérhetetlen mélysége a szerelemnek, mily végeláthatatlan -magassága a megbocsátásnak volt ezekben a sorokban. Angyali jóság, semmi -egyéb! - -Hogy óvta őt a védangyala az őt fenyegető veszélyektől! hogy kérte, -könyörgött, vigyázzon magára. És semmi bünét nem vetette a szemére! - -Most tudta csak meg, hogy mi volt az, a mit elveszített. - -Egyszer csak azt vette észre, hogy a Hernád partján áll, messze eltérve -a rendes úttól. Jó szerencse, hogy a hintaja ott állt meg a Hernád -hidján, különben gyalog ment volna haza Krasznahorkára. Lett volna oka e -búcsujárásra. - - - - -XXVII. FEJEZET. EGY KIRÁLY, A KITŐL MINDENKI FÉL, S EGY ASSZONY, A KI -SENKITŐL SEM FÉL. - -Korponayné nem utazott egyedül. - -Magával vitte Krisztinát is, Blumevitz fiatal feleségét. - -Azzal is el tudta hitetni, hogy nagy szüksége van a Bécsbe utazásra. Az -atyjának, a Rákóczyhoz még most is hű, a kibujdosott Fabricziusnak a -vagyonát lefoglalták, sietni kell vele, hogy az öregnek amnestiát -nyerjenek, míg valahol el nem fogatja valamelyik császári hadvezér s úgy -nem tesz vele, mint a kézsmárki polgármesterrel, Krayval tett Heister, -hogy a míg a kért kegyelem leérkezett a számára, addig hamarosan -leüttette a fejét. - -Tehát ketten utaztak együtt, Julianna a fiáért, Krisztina az apjáért -sietett könyörögni. - -Bizony igaz érzés volt ez mind a kettőnél. Csodálatos világ az asszonyi -szív, hogy abban annyiféle provincia elfér, s a mint a globus fordul, -hol az egyiket világítja meg a nap, hol a másikat. - -Mind a két asszony ott hagyta a szerelmét, még Krisztina sem írt levelet -a nyugtalankodó férjének. Tudta, hogy annak semmi örömet sem csinálna -vele, ha azzal a hírrel lepné meg, hogy most Bécsbe utazott. - -Bécs félelmes város volt akkor. A ki csak tehette, menekült belőle. Az -egész útvonalon csupa szemköztjövő hintókkal találkoztak az asszonyok, a -mik tömve voltak asszonynéppel, gyermekekkel. Bécsben a himlő pusztít! - -Oda ilyenkor csak az megy, a ki Istent akar kisérteni. - -Válogathattak a megérkezettek a bécsi vendéglőkben: üres volt az mind. - -Rögtön a kocsiról leszállás után, sietett Korponayné a feladatát -megkezdeni. - -Gyalog ment ki: a gyaloghintók átkozott hírben állottak most; nem -lehetett tudni, melyikben szállítottak egy órával előbb himlőbeteget. -Krisztinát is magával hurczolta. - -A savoyai herczeg palotáját sietett felkeresni. Nem használt semmit az -elutasítás, betörtek hozzá erőszakkal. A herczeg galant ember volt, -megbocsátott a szép asszonyoknak az erőszakoskodásért. - -A mint egyszer aztán Julianna odaszoríthatta az ablak közé a zentai -hőst, az addig onnan ugyan meg nem menekül, míg az ő egész causáját és a -Fabriczius leányáét apróra meg nem értette. - -A herczegnek nem volt kellemetlen a cerniroztatás, türte az approchokat, -csupán azt a kérdést bátorkodott a szép fiscálishoz intézni, hogy: - -– Én nem vonom kétségbe, hogy kegyelmeteknek egészen igazságos az ügye, -csak azt nem értem, miként jutok én ahhoz a szerencséhez, hogy -kegyelmetek épen én hozzám fordulnak ezzel az egész informatióval, a ki -nem vagyok kormányférfi, hanem simpla hadvezér, a ki államügyekbe, -administratióba, udvari intritikába soha nem avatkoztam, a magyar -ügyekhez pedig épen semmi közöm. Miért nem fordul kegyelmed inkább -Illésházy kanczellárhoz, a ki kegyelmednek hazafia s a magyar ügyeknek -épen hivatott elintézője? - -Oh, szegény herczeg! milyen embuscadeba hagyta magát csalatni ezzel a -kirohanással: hiszen a megszálló fél épen ide akarta őt hozni a maga -contreescarpejai közé. - -Julianna azokból a Lőcsén felnyitogatott levelekből bőséges tudomással -birt a felől, hogy a magyarokkal való kibékülést, még nagy áldozatok -árán is, épen ez a hős hadvezér sürgeti legjobban az udvarnál; az ő -levele volt az épen, mely Pálffy Jánost az Isten szerelmére kéri, hogy -siessen azonnal megkötni a békét Károlyi Sándorral, mert a király nagy -beteg, ha meg talál halni, más államférfiak kerülnek a hatalomra, a kik -a magyarok erőszakos leverését kivánják, s akkor ismét vérbe, lángba -borul az ország! - -Ő keresztül látott a herczegen. De ezt nem árulta el előtte. - -– Megvallom őszintén, szólt asszonyi színjátszásának művészi -szerénységével, nekem a saját honfitársaimhoz: a Bécsben lakó főurakhoz -nem lehet bizodalmam. Azoknak ellenkezők az érdekeik, mint a békés -kiegyezés. A hű Eszterházyak, a császárpárti Andrássyak azt szeretik, ha -a rebellis Eszterházyak, a Rákóczypárti Andrássyak maradnának -számkivetve, elitélve, hogy azoknak a birtokai reájuk szállnának. -Illésházy valamennyi Rákóczyánus főnök javait mind a maga számára -szeretné commassálni. Azok a trón előtt nekünk megkegyelmezetteknek -természetes pörlekedő ellenfeleink, nemhogy pártfogóink volnának. - -Eugén herczeg egészen meg volt lepetve ennek az asszonynak az éles esze -által. Hisz ez úgy beszél, mint egy államférfi, mint a legtapasztaltabb -diplomata. (Könnyü volt neki, mikor mindezt a felnyitogatott levelekből -tudta.) - -A hős hadvezető kezdte észrevenni, hogy most mindjárt el lesz vágva a -visszavonulási útja. - -– Hát ebben lehet valami. Azonban mégis mi oka van kegyelmeteknek -asszonyaim azt képzelni, hogy én tehetek ebben a dologban valamit? - -Hogy elfogták aztán ekkor mindenestül! - -– Serenissime! Hogy ne fordulnának kegyelmességed felé minden országból -a szerencsétlenek szemei? Kegyelmed szabadította föl vitézlő jobbjával -egész országunkat a rabiga alól. Kegyelmed nem akarhat mi ránk a -balkezével más rabigát tenni. Kegyelmed tudja, hogy mi az a háború, -learatta annak minden babérjait, de azt is legjobban tudja, hogy mibe -kerül a harczi dicsőség s milyen nyomor marad a diadalmak után hátra. -Kegyelmednek annyi része volt már a dicsőségből, hogy nem vágyódhatik -apró hadi kalandok után. Az igazi békének csak az igazi hős lehet az -apostola. Kegyelmed minket nem azért szabadított meg, hogy elveszítsen. -Kegyelmed idegen mi köztünk, épen azért igazságos biránk. - -És ez valóban így is volt. - -Savojai Jenő azt hallotta magáról elmondatni, a mi szivének legmélyebb -titka volt: hogy ő, az idegen, ezt a megérthetetlen magyar fajt, melyet -annyiszor látott maga mellett és maga ellen küzdeni, jobban érti, mint -az maga magát, jobban szereti azt, mint a saját nagyjai. - -Meg volt fogva egészen. Engednie kellett ennek az asszonynak, hogy -kitűzze a zászlaját tartózkodása várára. - -– Nem tagadom, – szólt meghatottan a herczeg, – hogy szivem szerint jó -indulattal vagyok kegyelmetek iránt, a hol lehet, a hol kezem ügyébe -esik, kész vagyok segíteni azokon, a kik Magyarországról hozzám -folyamodnak pártfogásért, de mit tehetek a kegyelmetek ügyében? Nem -látok semmi stratagémát, a mivel hozzá kezdjek. - -– Óh én nekem van egy tervem, csak ebben segítsen elő serenissime, én -azután helyt állok mindnyájunkért. - -– Tehát egész kész haditerv? Adja elő kegyelmed. Hol akarja elkezdeni? - -– Nekem be kell jutnom a királyhoz. - -– A királyhoz! kiálta elszörnyedve Jenő herczeg. Talán nem tudná -kegyelmed, hogy a király minő betegségben szenved? - -– Tudom. A variolákban. - -– Akkor talán nem ismeri kegyelmed azt a borzasztó vészt, a mitől minden -tizedik ember, ha megszabadul, de az is, a ki megmenekült ebből a halál -keselyüivel folytatott tusából, úgy szétmarczangolva kerül vissza onnan, -hogy minden ember rámutat: íme ez már a másvilágról került vissza, a hol -az Isten képét ott feledte az arczáról. - -– Jól tudom azt. - -– Hát azt nem tudja-e, hogy elég egy ilyen betegnek az ajtaján benyitni, -elég annak egy öltönydarabjához hozzáérni, hogy azok a dögvész keselyüi -rögtön belevágják a körmeiket? hogy a királyon ez a vész a legnagyobb -mértékben kitört? hogy az ajtaján be nem mer lépni senki: – se a -legmagasabb családtagok, se a legközelebb álló kormányférfiak, – még a -cselédjei sem; előszobák, audienczia-termek olyan üresek, mintha ki -volna halva a császári várlak, maguk az orvosok is csak aromatikus -kendőkkel kötözve be orrukat, szájukat, közelítenek a nagy beteg -kínfekhelyéhez, a végszentségeket hozó pap tömjénnel füstölteti magát -körül, és senki a felséges úr fekhelye körül nem mer helyt maradni, -egyedül az önfeláldozó parabolána apáczák. - -– No hát ilyen parabolána akarok én lenni, hogy oda mehessek a -királyhoz. - -– Mit akar ön? - -– Ápolni a királyt, a mikor deliriumban van, s ha egyszer magához tér -(pedig úgy tudom, hogy a halál előtti órákban teljes eszméletét -visszanyeri a haldokló), akkor elmondom neki, hogy szerencsétlen anya -vagyok, ki a gyermekéért még ilyen irtóztató úton is kész volt a trón -zsámolyáig elhatolni; megmutatom neki az irást, melyről csak az ő neve -hiányzik, hogy üdvözültté tegyen egy elkárhozottat, kezébe adom a -tollat, s azt mondom neki: Uram! egy kézvonásod megnyitja én előttem is, -de te előtted is a mennyországot, mert minden harangszó és misemondás -nem töri be oly erőszakkal az egek kapuját, mint egy anyának a -hálaimája. S a király meg fog engemet érteni. És akkor nem lesz -közöttünk semmi közbenjáró, csak egyedül a halál angyala. Az azután, nem -bánom, hadd jöjjön értem, ha egyszer a fiam boldogságát a kezemben -tartom. Vigyen el magával, akár örök birám elé, oda tárom eléje -szivemet: «nézz bele! Te látsz azon keresztül. A mit vétettem, -szeretetből vétettem. Itélj felettem! Vagy huzza le a mirigy mérges -körme arczomról ezt a sokat szidalmazott szépséget, azzal sem törődöm: a -himlő ragyái nem lesznek azon a legszégyenlendőbb foltok! Engedd óh -uram, hogy a királyhoz mehessek! - -Jenő herczeg meg volt rendülve az elemszerü kitörésétől az asszonyi -indulatnak. Csaknem hihetetlen, hogy az érzések legszelidebbike, az -anyai szeretet, ily vad szenvedélylyé fajulhasson el. Ki ismerne rá a -«madonná»-ra, ha egyszer csak felkapná magasra a fejét, a mit eddig a -kebléhez simuló gyermekére hajtott le szeliden. S azt kiáltaná fel az -égre: «nem adom oda! nem hagyom keresztre feszíteni!» - -Jenő herczeg azt mondta: «jól van asszonyom!» - -Azzal sajátkezüleg két levelet irt: az egyiket a parabolána apáczák -fejedelemasszonyához, a másikat Wratislaw osztrák kanczellárhoz. Ez is a -kibékülés híve volt, a ki azt magával Rákóczyval is megkisérté, még I. -József trónra jutásakor, az érsekujvári nevezetes találkozásnál, de -sikertelenül. Julianna a titkos levelekből megértette, hogy Wratislawban -is legjobb pártolójára fog találni. - -Akkor Jenő herczeg a saját hintaját fogatta be a számára, hogy gyorsan -eljárhasson a dolgában. - -Mikor elváltak, megszorítá Julianna kezét. Köny ragyogott a szemében. - -– Szivem szerint kivánok önnek legjobb sikert, asszonyom. Ön egy hősnő! - -Szerelmes menyasszony nem sietett nagyobb örömmel a lakodalmára, mint -Julianna az ajánló leveleivel a rettenetes halállal adott találkozóra. - -Krisztina reszketve követte. - -– Te nem jösz oda velem, kicsikém, mondá neki Julianna. Nem! Te nem való -vagy az ilyen csatába. Te félsz. A halál harapós kutyái azt, a ki -megszalad előlük, megmarják. De én rájuk kiáltok: «juhoz kormos!» s -elkotródnak. Engem ne félts! Ha felfordítottam Lőcsét, felfordítom én -még Bécset is. Megmutatom én azt, hogy még két villámsugárt is csomóra -kötök, s nem égetem meg vele a kezemet. Te csak maradj veszteg a -vendéglődben, míg a diadallal a kezemben érted jövök. Én elhozom a te -apád amnestia-levelét is, ha Isten megsegít! - -És volt gyémántkemény szíve megtenni mind azt, a mit agyában kifőzött. - -A parabolána apáczák köntösében behatolt a halálkínt szenvedő király -fekhelyéig. Ott virrasztott rettenetes éjszakákat keresztül. Keblébe -dugva tartá az iratokat, a miktől gyermekének sorsa és Fabriczius élete -függött. Az bálványa, ez ellensége volt; de megigérte Krisztinának, hogy -apját megmenti, s a mit asszony asszonynak igér, azt megtartja. - -Csak órákra engedte magát felváltani, s akkor is a haldokló melletti -szobában heveredett le, rövid álomra, meghagyva a helyettesítő -apáczának, hogy a mint a szenvedő király magához tér, világosan beszél, -őt hijja be. - -Maga is mindent elkövetett, hogy a király betegségében a kedvező -válságot előidézze. - -Ő ujítá meg a fekélyektől elcsufitott arczon a hűsítő borítékokat, ő -adta be neki arany kanálkával az orvosi kotyvalékot, a mit gyógyszernek -neveztek. - -Az orvosi tudomány tehetetlen volt. - -Az egész fakultás bölcsesége sem birta itt marasztani ezt az egy életet, -a kire annyi népnek szüksége volt! - -A király folyvást hagymázban volt, iszonyu látványokkal harczolt, -kínzott agyának rémei végtől-végig betöltötték a nyitvahagyott ajtaju -termeket s kiszálltak az ablakon, a hogy a beteg rémkiáltásai szárnyra -kelték őket. Futott e szobákból minden élő lélek s még a kapu előtt őrt -álló granátosnak is tetőtől talpig reszketett minden ize, mikor ezeket a -hangokat hallotta; csak Julianna maradt meg a helyén rendületlenül, s -számlálta a beteg üterén, mikor kezd az érverés csillapodni? - -Egyszer aztán megjött az óra, a mikor az ér lüktetése halkabb lesz. Itt -a forduló válság. - -A király föleszmélt, lázálmai megszüntek. Szomjat érzett. Julianna -odatartá égő ajkaihoz a kristálypoharat a mandulatejjel. - -– Ki van itt? kérdé a haldokló király. - -– Isten szolgálója, mondá Julianna. - -– Add kezembe a feszületet. - -Julianna előhozta a kis elefántcsont feszületet, mely mindig a király -ágya előtti asztalon állt, s odatette azt a kezébe. - -Most már egészen eszméleténél volt a király, most lehetett vele -beszélni. - -De annak mással volt beszéde mostan. - -Imádkozni kezdett. - -«Mi atyánk, ki vagy a mennyekben.» - -Julianna utána rebegte az Ur imáját. - -«Amen!» sohajtá a király. - -«Amen!» rebegé utána az ápoló hölgy. - -A király a két összetett kezében tartott feszületet szájához emelte, s -Jézus képmását erősen szorítá ajkai fölé. - -«Fölséges királyom!» rebegé Julianna. - -Már akkor az nem volt többé király; maga is ott állott az ő királya -előtt, a csillagok fölött. - -Julianna egy holt emberhez beszélt. - - - - -XXVIII. FEJEZET. A NYAKTÖRŐ VERSENYFUTTATÁS. - -Egy pillanatra elzsibbasztá a rémület Julianna minden idegeit. - -A halál jelent meg előtte. - -Az az oroszlánfejű angyal, a kinek az arczát nem látta ember, mégis -tudja róla, hogy ez az oroszlán, az állatok királya, az embert is -odaértve az állatok közé. - -Ha egy gyermeket ragad is el magával, akkor is borzalom az ő láthatatlan -arczába tekinteni, a nem hallott lépteit neszelni, hát még mikor egy -királyért jön el, hogy elvigye innen! - -Egy lehellete elég, hogy a kit a holt király mellett talál, azt is -magával ragadja. - -De csak egy pillanatig tartott az asszonynál ez a lélekzsibbasztó -dermenet, a másik pillanatban már megint úr volt a lomha idegek fölött a -megfékezhetetlen csodalény, a lélek, ez az örök ellenfele annak az -öldöklő nemtőnek. Csak a sártömeg reszket előtte, ez az aristokrata -izomhalmaz, a mi fél visszaváltozni azzá, a mi volt, paraszt porrá. A -lélek tusára kel vele! A királyi dæmonnal a demagog lélek! - -«Juhoz, kormos!» - -A másik pillanatban már megszületett az agyában valami uj terv; talán -elébb is gondolkozott már rajta, a hosszu rémséges éjszakákon, a míg a -haldokló király deliriumának hangjai tarták ébren az éjt. - -Ha egy csata elveszett, készülni kell a másikhoz. - -Betakarta a halott arczát a kámforos borékkal, s kiment a mellékszobában -alvó apáczához, a kinek fel kelle őt váltani. Azt felkölté s ezt sugta a -fülébe: - -– A király elaludt, csendesen szunnyad. Ne engedj, testvér, senkit -hozzája bemenni, a míg nem hallod a neszt, hogy fölébredt. Az orvosok ha -jönnek, mondd nekik, hogy a király csendesen alszik, magához tért; inni -kért, imádkozott, úgy aludt el. - -Ezzel a kegyes hazugsággal nyerni remélt hat órai időt. - -Lesietett a svájczi lépcsőn keresztül a vár udvarra, s onnan ki az -utczára. - -Vehette észre, hogy az utczán járó közönség hogy oldalog el mellőle, s -igyekszik át a tulsó gyalogjáróra, a mint a parabolánák köntösét -meglátja rajta. Minden ember tudja, hogy ezek ápolják a himlőbetegeket. -Mikor hazaért a vendéglőbe a «veres háztetőhöz», be sem eresztették, -hanem a mint megmondta, hogy ő ideszállt vendég: egyenesen a -fürdőszobába vitték, ott le kellett vetnie az öltönyeit, magának egy -kámforos eczettel telitett fürdőbe beleülni, úgy hozatták le a szállásán -hagyott ruháit, hogy oda felmehessen. S ez nagyon helyesen történt így, -mert a rettegett apáczaköntösben máshová sem nyerhetett volna -bebocsáttatást. - -– Készülj rögtön az utra, mondá Krisztinának; fogass be, s hajts a -kocsival a karinthi kapu elé; ott várj reám, míg megérkezem. Csomagolj -össze sok ennivalót az utra; mert hosszu utunk lesz, s a körmünk közül -kell élnünk. Egyebet most ne kérdj. - -Azzal sietett Wratislawhoz. - -A kanczellártól kapott passe partout mellett rögtön bebocsátották az -államférfihoz, ki az ő jövetelére kituszkolt az ajtón egy pár -excellencziást és Durchlauchtot, a kik nála voltak; olyan nevezetes -személy volt előtte ez az asszony. - -– Nos, ifjasszony! Mi hir a császárról? kérdé tőle, midőn egyedül -maradtak. - -– Meghalt. - -A kanczelláron észrevehető volt az összerezzenés. - -– Tudja már valaki? - -– Rajtam kívül még senki sem. A virrasztó apáczának azt mondtam, hogy a -király alszik, ne hagyjon hozzá senkit bemenni, még az orvosokat sem. -Ezzel öt-hat órai időt remélek nyerni. - -– S mit nyer az ifjasszony ezzel az időhaladékkal? - -– Megelőzhetem a futárt, a kit a király halálhirével Szathmárra fognak -küldeni. - -– Ah! – Az államférfi érzeni kezdé azt a meleget, a mi ennek az -asszonynak a szemeiből kisugárzik. - -– Ön Szathmárra akar innen futni! Gyorsabban, mint maga a staféta? - -– Kegyelmességed érteni fogja, hogy miért. A király halva van: ő nem -szentesíthet többé semmit, sem azokat a nagy országos szerződéseket, sem -az apró emberek kegyleveleit, a mik tőle várták valósulásukat. De van -még egy ember, a ki a király személyét képviseli: Pálffy nádor, a király -teljhatalmazottja. A mit ő szentesít, mielőtt a király halálhirével -együtt a teljhatalmat megszüntető parancsot megkapja, az szent marad. -Kegyelmeteknek még öt-hat órájuk van, hogy két ország béke és háború -kérdését befejezzék. Bizza rám: én odasietek vele s megelőzöm az -ellenfelei küldönczét. - -– Egy asszony akar versenyezni egy férfival? - -– Ah mit! Ha férfi is az, csak ember! - -(Nem egészítette ki a mondást: «én nem asszony vagyok, hanem dæmon.») - -A helyett természetes magyarázatul tevé hozzá: - -– A futárt csak a kötelessége fogja siettetni, de engemet a -kétségbeesés, a fiam boldogsága, az anyaszeretet lángdühe korbácsol a -futásban. - -Wratislaw rábólintott a fejével. - -– Hát az ifjasszony sietni fog Pálffyhoz, hogy a királyi kegylevelet ő -vele irassa alá. - -– A hogy a többi magyar urakét is, a kurucz fővezérekét. Mind, mind ő -nála vannak. Csak egy intő szóra van szükség kegyelmességedtől és minden -tökéletessé válik. - -A kanczellár kezdte hinni, hogy az asszonyi akarat az első nagyhatalom a -földön. - -– Hát lássuk, hogy kezd az ifjasszony hozzá? - -– Legelőször is azonnal útra indulok, a hintóm már itt áll a karinthi -kapu előtt; az első állomáson hat lovat fogatok eléje, s a gänserndorfi -postának valamennyi lovát felfogadom a szomszéd helységekbe küldve. -Onnan túl azután vágtatva sietek, éjjelt nappallá téve, keresztül a -Szepességen, s minden postaállomásnál magammal viszek minden rendelkezés -alatt levő fogatot. - -– Ez az ifjasszonynak sok pénzébe fog kerülni. Engedje meg, hogy én is -járulhassak hozzá. - -Azzal a kanczellár a szekrényéből kivett öt darab tekercset. Ezer arany -volt azokban. - -– Ezzel segíthet magán az út közben. Tehát csak tegyen úgy, a hogy -mondta. Foglaljon le minden lovat az állomásokon: ne engedjen magának -pihenést. Ha szerencsésen megérkezik Szathmárra Pálffyhoz, mutassa meg -neki a tőlem kapott passe partout, s azután mondja el neki élőszóval, a -mit megtudott és azt is, hogy egy másik futár jön a nyomában a -visszahívó rendelettel. De hátha az a futár utól találja az ifjasszonyt -érni valahol az ecsedi láp feneketlen utain? - -– Az annak lesz baj, nem nekem! - -Ehhez a mondáshoz olyan ördöngős fenyegető arczot tudott mutatni az -asszony, hogy a kanczellár hinni kezdett abban a fogadásában: «én még a -kettészakadt villámsugárt is csomóra fogom kötni!» - -A villámsugár pedig ugyan ketté volt szakadva! - -– Nincs veszteni való pillanat: én bucsuzom kegyelmességedtől a -viszontlátásig. - -– Ne siessen még, ifjasszony. Egy kérdés még függőben van. Hátha -Illésházyék a hirmondójukat nem azon az útvonalon futtatják végig, a -melyen kegyelmed elindul? - -– Adná a magasságos ég, hogy azt tennék. Vajha a bölcs tanácsuraknak az -az áldott spuriusuk jönne, hogy a mappát vegyék a kezükbe s czirkalommal -mérjék ki, melyik a rövidebb útvonal s azon eresztenék el a -stafétájukat. Mert azt mondja a magyar példabeszéd, hogy «arra közelebb; -erre hamarább». A hosszabb út a Vág mellékén vezet végig, Liptón, -Szepesen át Lőcséig, onnan le Kassára. Tokajnál átvisz a Tiszán; onnan a -Nyirségnek, Nyiregyházának, Nagy-Károlyig. Az egész Felső Magyarországon -mindenütt csinált kőutak vannak, a Nyirben tavaszszal még barátságos a -homok, csak a Szamos közelében, az ecsedi lápon keresztül lesz keserves -az utazás. Aztán ezek itt mind meghódolt vidékek, vendégszerető nemesi -házakkal. De a rövidebb út, Pesten, Szolnokon át egész Debreczenig, a -Hajduságon keresztül, az most csak annak való, akit halálért küldenek. -Ha ott nem vész a sárban, bizonyosan agyonverik a hajdúk. A Tiszán túl -nagyobb bátorságot ád az asszonyköntös, mint a császári uniformis. Engem -nem bántanak se a hajdúk, se a betyárok, ha közéjük tévedek, eléneklem a -nótájukat, iszom a kulacsukból, s még ők fognak a pusztákon, nádasokon -keresztül elvezetni. - -– No hát, Isten segítse az ifjasszonyt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Arra nem jól számított Korponayné, hogy a király halálát öt-hat óráig -nem fogják megtudni. Az orvost nem lehetett a király fekhelyétől -visszatartani, s az mindjárt megtudta, hogy az az álom az örökkévalóság -álma. Hanem más körülmény jött a segítségére az előresiető asszonynak. -Az özvegy császárné, Eleonora, midőn az országnagyok, a császár -halálhirére, odasiettek hozzá, hivatalos állásaikat rendelkezésére -bocsátani, midőn Wratislaw is letette a kezébe az ország pecsétjét, – -nem fogadta el a leköszönésöket, hanem arra kérte az urakat, hogy kiki -maradjon meg a helyén, míg a trónörökös, Károly megérkezik, s a -kormányzat iránt intézkedik. Károly akkor Spanyolországban volt. Előbb -őt kellett tudósítani bátyja váratlan haláláról, a ki után ő következett -a trónra. – Csak ennek az elintézése után lehetett arra gondolni, hogy -Pálffy nádort is értesítsék a király kimultáról, s teljhatalma -megszüntéről. - -Hanem ekkor a békét ellenző főurak épen a tulbuzgóságukkal rontottak a -stratagemájukon; ők azt akarták, hogy Pálffyt rögtön hívja vissza az -anyakirálynő, s szakítson félbe minden alkudozást a magyar fölkelés -vezéreivel. E fölött aztán hosszu vita támadt, melyben Wratislaw és -Savojai Jenő herczeg is részt vettek. A hős vezér talán valamennyi -csatája előtt nem tartott annyi beszédet, mint most e szóharczban. Az -mind Korponayné javára vált. Végre Eleonora császárné azzal vágta ketté -a vitatkozást, hogy Pálffynak csupán az iránt kell dekretumot küldeni, -hogy függeszsze fel a békekötést a trónörökös haza érkeztéig. Ezt a -határozatot Illésházynak, mint magyar korlátnoknak kellett elkészíteni, -s az özvegy királyné aláirásával elláttatni. - -A míg ez mind rendbejött, az alatt szépen beesteledett, úgy, hogy a -dekretumot vivő megbizott csak angelus harangszó után ülhetett a -csézájába. - -A megbizott futárt Andernach Wilibald lovagnak hitták, kapitány volt a -veres sisakos furirezrednél: bátor és ügyes fiatal ember. - -Andernach lovagot már az első állomáson meglepte, hogy a postaházból -minden lovat elvittek előle, s minden hatalmaskodása mellett is egy pár -órai késedelembe került, a míg a városban magánosoktól drágán -megfizetett fogatot kerítettek a számára. - -Azt a barátságot azonban még nem tette meg Korponaynénak, hogy más utat -válaszszon Szolnok és Debreczen felé, hanem haladt mindenütt a nyomában -a biztos útvonalon. - -Tudott segíteni magán. Ha a postaháznál nem kapott lovakat, kiállt az -útszélre s a legelső utazót feltartóztatta, felvont pisztolylyal a -kezében, kifogatta a lovait annak a hintójából, a saját kocsija elé -köttette. A császári stafétának ehhez kegyetlen privilegiuma volt. - -Ilyenformán minden pénzvesztegetés, borravalóosztás és szép szóval -könyörgés mellett is alig volt több megnyert egérutja Andernach lovag -előtt Korponaynénak, mikor Lőcsére megérkeztek, mint mikor Bécsből -kiindultak. - -Andernach lovag útközben csak annyit tudott felfedezni, hogy előtte -«egy» asszonyság utazik (a másik nem mutatta magát) a ki az összes -istállókészletet elviszi előle, s annak is felsőbb rendelete van, a mit -érvényesít. Hanem még arra nem jött rá, hogy ez neki versenytársa. - -Mikor Julianna Lőcsére megérkezett, egyenesen Alauda háza elé hajtatott, -valamit irt egy czédulára s azt felküldte a kocsissal a biróhoz. -Korponayné ki sem nézett a hintó ablakán, hanem odavárta Alauda uramat; -az beült hozzájuk a hintóba s ott maradt addig, míg a friss lovakat -befogták a hintóba, akkor kiszállt onnan s sietett a városházára. - -Már innen kezdve nem ért semmit az a fogás, hogy a postalovakat mind -kiárendálják; mert Lőcsén elkezdődött a császári seregek pivotja, s azok -mindenütt el vannak látva elégséges vonó állattal; a császári staféta -könnyen segít magán: rekvirálja a podgyászszekerek fogatait. - -Tehát itt valami mást kellett kigondolni. - -Korponayné és Blumevitzné déli harangszókor hagyták el Lőcsét, a nélkül, -hogy Alaudán kívül valaki látta volna őket; hat lóval vágtattak odább. -Hat órát kongta, mikor az ókapun berobogott Andernach lovag csézája. Az -sem sokat időzött a városban; a mint a friss fogat gyeplűben, hámban -állt, tovább indult. Hanem a kaput, a min bejött, zárva találta maga -előtt. - -Azt gondolta, hogy ha nagyon kiabál, hát mindjárt kinyitják. - -Mondták aztán neki, hogy senki sem süket itt: soha se rontsa a tüdejét; -a kapukon nem szabad kimenni egy teremtett léleknek sem holnap reggelig. -A biró parancsolta így. - -– Mit nekem a biró! pattogott Andernach lovag. Hol van az a biró? hadd -beszéljek a fejével. - -Az biz a városházán volt a kis tanácsszobában földszint. - -– Melyik itt a biró? Az úr az? Hogy meri az úr a város kapuját bezáratni -előttem, a ki a császár stafétája vagyok? - -– Azt akárki mondhatná, szólt Alauda uram. Hol az irás? - -Az irás kéznél volt: Illésházy kanczellár nyilt parancsa minden útbaeső -előljárókhoz, hogy a stafétát vivő futárt elősegítsék, feltartóztatni ne -próbálják. - -Alauda uram elővette a szemüvegét, megnézte közelről is, távolról is az -irást, azután a nagyító üveget hozatta ki a kanczelláriából, azon -keresztül vizsgálta meg az iraton levő pecsétet nagy figyelemmel. - -– Nos! Eléggé megtanulta már kegyelmed, hogy mi van abban a levélben? -Kiáltá rá nyersen a lovag, erősen boszankodva, hogy a filiszter még őt -birálgatni meri. - -– Még nem eléggé, szólt Alauda, s a kiterjesztett irást az ablak felé -tartá, hogy a viznyomatot tanulmánya tárgyává tehesse. – De ebből -hiányzik a személyleirás. - -– Úgy? No hát azzal is szolgálok. Itt a bécsi rendőrfőnök passe par -toutja. Tessék kielégíteni a kiváncsiságát. - -Alauda uram leült az asztalhoz, s annak a fiókjából egy összegyűrt -czédulát vett elő s aztán a két iratot úgy olvasta össze, hogy hol az -egyikbe, hol a másikba tekintett. - -– Üm, ühm! Dünnyögött a biró. Ez bizony egészen összecsappan. Hallja -csak, lovag úr! Ma reggel kaptam ezt a titkos jelentést legmegbizhatóbb -kútforrásból: «E napokban fog Lőcsén keresztül utazni Péter czárnak egy -titkos megbizottja, Rákóczy izenetével, a kinek feladata a Szepességet -insurgáltatni.» - -Következik a személy leirása. - -«Fej: alul keskeny, felül széles.» - -«Arcz: sovány.» - -«Szemek: szürkék.» - -«Száj: többnyire nyitva.» - -«Fogak: nagyok.» - -«Szemöldök: láthatatlan.» - -«Haj: szőke. Allonge-parókát visel.» - -«Bajusz, szakáll: kenderszin.» - -«Termet: magas.» - -«Különös ismertető jelei: egyik lába golyólövéstől merev.» - -– No az én vagyok. - -– Ez az úr, valósággal. Itt ebben a másikban is így van leirva. Beszél: -magyarul, németül, tótul, francziául – az egyik leirás szerint. A másik -leirásban hozzá van téve még: oroszul és lengyelül, az idegen nyelveket -lengyel kiejtéssel. - -– Veszszek el, ha csak a csizmám talpa is tud lengyelül csikorogni! - -– Beszéd! Beszéd! – Azt majd mindjárt kitudjuk. Mondja az úr utánam ezt -a phrasist: «Weine nicht mein lieber Löwe.» - -– Mi a mendergetett mennykőnek? - -– Csak mondja utánam az úr. Majd abból megtudjuk, hogy miféle nemzet. - -Andernach lovag hát elmondta azt az öt szót. - -– Ott van ni! kiálta fel diadalmasan Alauda uram. Minden szóban elárulja -magát a lengyel accentus: «vájnye nyicht majn lyiber lyőve». - -– De ezer szakkerment! én nem ejtem úgy ki, hogy «vájnye nyicht mein -lyiber lyőve!» Én becsületesen ejtem azt ki, a hogy mi Stájerországban -szoktuk, odavaló vagyok! Soha se beszéltem lengyelül. - -– Nem használ semmit. Az úr gyanus személy. Más császári staféta -rendesen föl szokott jönni a városházára, mikor Lőcsére érkezik, s itt -átadja a szathmári stafétának a paksamétáit; az úr csak úgy suttyomban -akart keresztül osonni a városon. Nekem a titkos feljelentés -következtében kötelességem az urat átadni a hadbiróságnak, hogy ejtse -meg a vizsgálatot. - -– Ezer milliom ördög! Ez ellen én protestálok! Nekem sürgetős küldetésem -van a magas kanczelláriától. Minden óra egy világot ér fel most. - -– Majd tessék az úrnak a hadbiróságnál előadni a kifogásait. Nekem -kötelességem az ország békességét megőrizni, s a gyanus személyeket in -flagranti deteneálni. Tessék az úrnak a drabantok által a -platzkommendáns úr quártélyára vezettetni magát. - -Andernach lovagnak még a fogai is csattogtak dühében. - -– Figyelmeztetem az urat, hogy a mikor engem letartóztat, a fejével -játszik! - -– Az nekem szokásom, felelt Alauda, elpusztíthatatlan humorral. Mikor -kuglizunk, le szoktam srófolni a koponyámat, egyet gurítok vele, s mikor -visszajön, megint visszasrófolom a helyére. - -– Ön átkozott élczes, uram! - -– Arra nekünk privilegiumunk van, lőcseieknek, Lengyel László királytól -kaptuk. - -– Majd én körülmetélem a kendtek privilegiumát. - -– Akkor meg épen pogányok leszünk. - -– No hát ha meg kell lenni a benevolisatiónak, hát csak végezze az úr -hamarosan! mert az én időm drága. - -Hamar bizony! - -– Tessék addig odakünn az őrszobában pipára gyujtani, a míg a comitivát -megirom, mondá Alauda uram, s leült az iróasztalhoz és beledugta -pennáját a nagy ólomkalamárisba. - -Aztán csak hamarosan! - -De bizony azt tapasztalá Andernach lovag, – hogy az egész utazásában a -leghosszabb stácziót a lőcsei biró kalamárisától a névaláirásig való -távolság képezi. - -Jó sötét este lett, a mire Alauda uram a rapportot elkészítette a -katonai parancsnokhoz; az pedig ilyenkor már a Heinrich-házban ült és -bankot adott. - -Már aztán csak kövesse meg magát Andernach lovag, ha abban az illusióban -él, hogy egy bankadó, olyankor, mikor nagy vesztés után a szerencse -egyszerre megfordul s kezdi regressirozni magát, akárki fia stafétájának -a kedvéért ott hagyja a székét és megretiráljon – az ütközet derekán! - -Belleville lovag bizony el sem olvasta addig Alauda értesítését, a míg a -bankját szét nem robbantották. - -Akkor meg aztán elképzelhető, hogy milyen mérges volt. Végig nézte a -rapportot. Gyanus embert fogtak. – Muszka kém; Rákóczy küldötte. Kedve -lett volna rögtön főbe lövetni első furiájában. - -– Be kell csukni! Várjon a gézengúz! - -Aztán még is azt gondolta ki boszujában, hogy azokat a tiszt urakat, a -kik legnagyobb szerencsében voltak, válogassa ki a zöld asztal mellől, -hogy megalakítsa belőlük a hadi törvényszéket, hogy azoknak is elrontsa -a mulatságát. Azok könyörögtek, hogy csak «még egy osztást!» - -Éjfél is volt már, mire fixumfertig ott ült a haditörvényszék, melynek -minden tagja nagyon áhítozott vissza ahhoz a másik zöld asztalhoz, a -honnan elzavarták. - -Andernach lovag reszketett már a dühtől, mikor az élet-halál felett -biráskodó tribunál elé bevezették. Nem is tett lakatot a szájára; hanem -teljes májából lehordta az egész lőcsei hivatalos apparatust, mely a -császári stafétákat kémek helyett elfogdossa. - -A mint Andernach lovag a maga igazoló «docé»-it előmutatta, azok között -a királyné által aláirt decretum öt pecsétes csomagát is, melyre kívül -ez volt keresztbe irva: «cito! cito! citissime! Ibi: ubi!» hát akkor -Belleville ezredes mindjárt átlátta, hogy Alauda uram itten nagy -subscust ejtett; Andernach lovag valóban császári stafétavivő és nem -orosz emissarius; aztán nincs is a kiejtésében semmi lengyeles; de meg a -logikával is tökéletesen ellenkezik, hogy ha valaki kémnek jön be -Lőcsére, itt körül se tekintsen, senkivel szót ne váltson, hanem sarkon -fordulva, rögtön tovább hajtasson. Hisz ezt nem kellett volna galléron -ragadni! - -Ekkor aztán Alaudára lett dühös Belleville. Annak tulajdonította, hogy a -Landsknechtnél szerencsétlenségbe került: az az átkozott rapport -elfoglalta a figyelmét; szeleskedett, mikor a contenantiáját meg kellett -volna őriznie. - -– Ez impertinentia. Ez hivatali visszaélés! harsogott az ezredes. -Kegyelmednek, kapitány úr, ecclatans elégtételt kell kapnia. Hol van az -a biró? Ide kell czitálni, meg kell neki ünnepélyesen követni a lovag -urat. Satisfactiót kell adni, fényeset, mikor egy czivilista egy -katonatisztet így compromittál; a portepée becsületét fenn kell tartani -a «digák» előtt. - -Ezt valóban Andernach lovagnak is minden porczikája megkivánta. -Tisztelet, becsület az államügyeknek; de a magánbecsület s különösen a -katonatiszti becsület még azoktól is megkivánja, hogy álljanak félre és -várjanak sorukra, míg teljes elégtétel fog adatni. - -– Hiják ide a birót! - -A biró pedig éjfél után két órakor már nincs ezen a világon, hanem a -boldog álomvilág paradicsomkertjében osztja a parancsolatokat az -instantiát hozó angyalkáknak; a kapuja is be van zárva. A míg azt a -kaput nagy dörömbözésre kinyitják; a míg a kapussal meg a belső -drabanttal megértetik, hogy nem arról van szó, hogy tűz van a városban, -vagy az ellenség betört volna a «mészáros toronyba»; hanem hogy a -colonellus úr parancsolja a biró úrnak, hogy azonnal keljen fel és -menjen fel hozzá: idő telik abba. Ez megint egy kis jegyzékváltásra -adott alkalmat. Alauda úr, mint főbiró, és mint minden álmából felvert -ember, haragos volt, s azt izente vissza az ezredesnek, hogy az ő lakása -épen annyi lépés az ezredeséhez, mint az ezredesé ő hozzá. Hanem ezt a -geometriai axiomát megczáfolta az a hajdu, a ki kettőt lépett egy -helyett, mikor másodszor is visszaloholt a biróhoz azzal a categoricus -parancsolattal, hogy ha rögtön nem siet fel a haditörvényszék elé biró -uram, katonapikétet fognak érte küldeni s muskéták között vitetik fel. - -Ezzel mégis csak capacitálni hagyta magát Alauda, s felöltözve teljes -hivatalos parádéba, lámpásvivő drabantjai kiséretében átvonult a -főparancsnoki szállásra. - -Ott aztán megkapta a mi dukált, a főparancsnok lehordta érdeme szerint; -a többi tiszt urak secundáltak neki. - -Alauda úr egész prosopopœiával neki fohászkodott a maga mentsége -előadásának, s elfoglalt állását kellő világításba helyezé. -Előszedegetett tarisznyaszámra igazoló leveleket, melyekben őt a hamu -alatt lappangó tűzre, a kiűzött kuruczok titkos összeesküvésére -figyelmeztetik, s ezekkel kapcsolatban a csalhatatlan bizonyítékait az -orosz beavatkozásnak; mikor már két óra hosszat beszélt és magyarázott, -Andernach lovag az Isten szerelmére is kérte, hogy hagyja már abba: -elhiszi neki, hogy kötelessége szerint cselekedett, nem kiván több -bizonyítékot; inkább ő kér bocsánatot Alauda uramtól; csak ereszsze már -az útjára! - -De biz azt Alauda uram aztán el nem hagyta vétetni magától, hogy a -hivatalos buzgalmában elkövetett sértésért megkövető ünnepélyes -bocsánatkéréssel ne szolgáltasson teljes elégtételt egy ok nélkül -megsértett lovag úrnak; s tette ezt a megkövetést az eloquentiának -oly tetézett mértékével, az ornata syntaxisnak és a poétai -hasonlatoknak, nem különben a classicusokból szedett citatumoknak oly -conglomerálásával, hogy annak épen a hajnali harangszó vetette végét. - -– Phüh! fujt nagyot Andernach lovag, a ki jobban ki volt fáradva a -hallgatásban, mint Alauda uram a beszélésben, az óráját előrántva a -zsebéből; – én ugyan teljes satisfactiót kaptam; de teljes tizenegy órát -elvesztettem az úti időmből. - -No, hogy teljes tizenkét óra legyen belőle: még arról is gondoskodott -Alauda uram. - -A bocsánatkérés után ugyanis kezet szorítván egymással az akaratán kívül -sértő és a sértett fél, a barátságos hangulatnak kelle felváltani a -törvényszéki szigor tenorát. - -– De már most el nem bocsátom ám kegyelmedet addig, a még a kibékülés -poharát együtt meg nem iszszuk. Úgy sem früstökölt még a kapitány úr. - -De bizony nem is vacsorált a lovag. A természet is követelte a magáét. -Belleville és tiszttársai is körülfogták, hogy de bizony, ha már ennyit -késett, még egy kis félórai ráadás nem a világ; a kocsija úgy sincs -befogva, a lovakat bekötötték az istállóba; a míg azokat előhozzák, -addig egy kvaterkára nem árt lemenni a lőcsei híres városházpinczébe. - -Ha pedig egyszer már odalenn van az ember, tiszta vétek volna, ha sorba -nem kóstolná az apostolok neveit viselő hirhedett hordókat. Mire -Andernach lovag előkerült a városház pinczéjéből, már jó világos volt. - -Alauda uramnak sikerült éppen tizenkét órai haladékot kiszédelegni -Korponayné számára a versenytársa felett. - -És Andernach lovag még mindig nem tudta, hogy honnan fázik. - -Pedig mindennapra volt gondoskodva a számára valami új meg új -meglepetésről. - -Sirokánál a mély hegyi utat a faluvégi vendéglő előtt egészen elzárva -találta fenyőszálakat szállító pemákoktól, akik miatt nem tudott -hintajával odább hatolni. A pemákok minden áron annak az asszonyságnak -az urát akarták benne feltalálni, aki egy nappal előbb ezeket a fenyőket -megvásárolta tőlük s elrendelte, hogy a sirokai szoros útnál várjanak az -utána jövő férjére, aki azokat ki fogja fizetni; adott rá nekik felpénzt -öt aranyat; de a pemákok még tizet követeltek s nem akarták odább -ereszteni a lovagot, amíg a fenyőiket át nem veszi. Utoljára is, hogy -biró elé ne vigyék, kifizette a fenyők árát, s csak úgy tudott -megszabadulni. - -Eperjesnél egész sereg mindenféle falusi ember várta egész csődülettel, -akik között valaki elterjesztette azt a hírt, hogy ő az a császári -biztos, a ki azért járja be a vidéket, hogy a hadjárat alatt okozott -pusztításokat összeirja és kifizesse; körülfogták a kocsiját, telerakták -instantiákkal s majd hogy széjjel nem szedték a keserves -rimánkodásaikkal s ez a mulatság tartott rá nézve egész Kassáig, -megujulva minden faluban, ahol csak lovat váltani megállt. - -Itt már kezdett olyasmit sejteni, hogy ő előtte aligha nem fut valaki, -mint az ichneumon a krokodil előtt, a ki fellármázza a világot. - -Kassa alá érve pedig az a nagy tisztesség érte, hogy az egész katholikus -népség a papsággal és a templomi zászlókkal az élén kijött eléje és -elállta az útját. Kapott egy üdvözlő szónoklatot az egyik paptól, egy -historico-theologico archæologiai értekezést a másiktól, hosszúakat -természetesen, s mikor aztán a türelméből kihozva, rájuk rivallt, hogy -mi a kék csodát akarnak tőle? akkor sült ki, hogy a kassai -székesegyházát féltik tőle, a mit csak most kaptak vissza a -protestánsoktól; az a híre, hogy a békekötéskor ezt ismét vissza akarják -adni azoknak, hát az ellen jöttek protestálni, minthogy az ő rá van -bizva. De bizonyára be sem eresztik Kassára, ha ezt a decretumot hozza -magával. Andernach lovagnak ünnepélyes esküt kellett letenni a kapun -kívül, hogy semmi ilyen decretumot nem hoz magával. Akkor azután -processióval kísérték végig a városon – lépésben, kantárszáron vezetve a -lovait kétfelől. - -Most már mégis kezdett élni a gyanuperrel, hogy az ő útjában talán nem -is egészen maguktól teremnek ezek a válogatott galibák. - -Annyit már kitudott, hogy Bécstől elkezdve az egész uton végig egy -skarlátszinű hintó jár előtte, a miben egy asszonyság utazik, a ki -bőséges borravalókat osztogat, s a hol megszáll, ilyen czifra híreket -terjeszt az utána jövőről. - -A mint Kassán alul Németinél a Hernádon át kanyarodik az út, ott már -kezdődik az áldott buzatermő fekete föld; nagyon jó föld az, csak -utazásra rossz – tavaszi időben; itt már kezdődik az előnye a könnyű -csézának a nehéz uti hintó felett. – Mikor Andernach lovag Tokaj alá -megérkezett, ott ismét meg kellett pihennie, mert az innenső parton nem -talált semmiféle járművet; dereglyék, csónakok, halászladikok mind a -tulsó oldalon voltak; a repülő hidnak a kompja is ott vesztegelt a -rakamazi révben. Azt mondták, hogy elszakadt a vontató kötele. -Alkalmasint újat készítenek helyette, mert napestig sem jön vissza a -hidlás; a tokaji révben már egymás hátán van a sok szekér, a mi át -szeretne menni a Tiszán. - -Egy-egy súgva elejtett szóból azt veszi ki Andernach lovag, hogy egy -császári hadtest érkezését várják Tokaj alá, mely átkelendő a Tiszán, -azért van odaát minden vizi jármű. Hát ezt ugyan ki hiresztelhette el? - -Egy vigasztalása azonban volt a kényszerített pihenés alatt: az, hogy a -rakamazi révfogadó kapuja előtt ott látta vesztegelni azt a bizonyos -skarlátszinű hintót, a mely őt előtte futtában üldözi (a mi valóságos -ellenmondás az összeállításban). - -«Aha! Annak bizonyosan valami porczikája eltörött; kovácsok forgolódnak -körülötte; azt tatarozzák. Most már majd csak megtudjuk, hogy ki ül -benne, s mit visz olyan nagy sietve?» - -Végre hát a repülő hid kötele is elkészült, a hidlás átvádolt az innenső -partra. Andernach lovag, hivatalos tekintélyének egész erőhatalmát -felhasználva, szerencsésen kieszközölte, hogy az ő csézáját is -begurítsák a kompba; így aztán Neptun segítségével valahogy csak -átjutott a kivánt révpartra. - -A mint a három lovát befogták a csézája elé, egyenesen a révfogadóhoz -hajtatott, a hol a veres hintó állt kinn a szabadban. Két kovácslegény -kalapált rajta kegyetlenül. - -– Héj atyafiak! szólt Andernach lovag, elővéve a magyar nyelvtudományát. -Kinek a hintaja ez? - -A kovácslegények egymás között szarka nyelven beszéltek, azon felelt az -egyik a kérdezőnek vissza: - -«Ergeb kérgédirgi kurgutyarga bárgánjarga». - -A lovag nagyot bámult rá: hisz ezek tatárul beszélnek. Pedig azt teszi -az, ha a szarkacsergést kiveszszük belőle, hogy «eb kérdi, kutya bánja!» - -Bement a vendéglőbe s előzaklatta a fogadóst. - -– Ki annak a hintónak a gazdája odakinn? - -Az sokáig nem akarta megérteni, hogy miről van szó? Elébb beszélt neki -egy lengyel úrról, a ki borokat vásárolni megy a Nyirbe (!), azután egy -gazdag zsidó kereskedő jutott neki az eszébe, a ki sertéseket vásárol, -majd meg egy matyó fuvaros, a ki sót szállított Pestre s most -visszatéret diákokat visz Debreczenbe. Míg egyszer aztán egyenesen azzal -a kérdéssel szorítá a falhoz a lovag, hogy «hát az az asszonyság, a ki -ezen a veres hintón jött? - -– Úgy? Az a veres hintó. Hát annak bizony eltörött a hátulsó rugója, -aztán meg a ferhéczének elveszett a muttedlije; a kerékagya puskájának -megtágult az egzergáziája… - -– Nem bánom én, akármi történt a hintóval, de hol van az asszonyság, a -ki rajta utazott? Azt nekem látnom kell. - -– Hát akkor csak vegye elő az úr a perspektiváját, ha van s úgy nézzen -utána, mert az még tegnap elutazott a frajjával együtt. - -– A hintaja nélkül? - -– Hát ki a bolond indulna neki hintóval a Nyirnek, földárja idején, -mikor ekhós szekéren jár minden okos ember. - -Ezzel Andernach lovag is okosabb lett. Az őt megelőző rejtélyes útitárs -megrovott előéletű piros hintaját ott hagyta a parton, hogy az utána -érkezővel elhitesse ottrekedését; bízonyosan ő hiresztelte el a császári -ármádia közeledését is, s fogadni lehet rá, hogy a repülőhid bajának is -ő volt a mestere. Az alatt pedig maga felült egy könnyű, ekhós tetejű -szekérre, s jól elhajtatott előre. - -Most már kétségtelen volt Andernach lovag előtt, hogy az a valaki az ő -általa vitt decretum megérkeztét akarja megelőzni. Andernach lovag is -elővette hát egész férfiui erélyét s hozzáfogott a komoly versenyhez az -asszonyi furfang ellenében. - -Ő is ott hagyta a rakamazi révfogadóban a csézáját, hátas lovat -requirált, nyereg és lószerszám készen volt nála minden eshetőségre, az -okiratait a nyeregkápába tette, kulacscsal, úti elemozsiával ellátta -magát két napra, s akkor aztán neki indult lóháton versenyt futtatni az -előre kapott asszonynyal. - - - - -XXIX. FEJEZET. PINTYE GREGÓR KÉPMÁSA. - -Az út csakugyan elképzelhetetlen rossz volt a Nyirségen keresztül, a -földárja tengerré változtatta az egész sikságot, a miből nagy távol -Tisza-Eszlár tornya meredt elő. Azután feltünedeztek a sik láthatáron a -többi tornyok (egyedüli útmutatók) Nyiregyháza, Nagy-Kálló, Nyir-Bátor, -végtére Nagy-Károly. Ha az ember néhol szárazföldre talált, a hol nem -tolta a tengely a sarat, ott az utasok leszálltak pihenni, s gyalog -jártában igyekezett kiki egymáshoz illeszteni megint a szekér -döczögéstől szétrázott porczikáit. - -Még mindig nem érte utól Korponaynét a kanczellár futárja. A patkót soha -nem ismert szabolcsi lovak, meg a bőséges borravalók csodákat míveltek. -Éjjel-nappal szakadatlan tartott az utazás, még ha szakadt is a zápor. - -Nagy-Károlytól aztán határozottan keletnek fordul az út s kezdődik egy -messzeterjedő szikes avar. - -Gyönyörű lefesteni való kép! A föld olyan fehér, mintha hóval volna -borítva; ujjnyi vastagon takarja a szikpor, a miben zegzugos vonalakat -rajzolnak a vízi gázlók, meg a rókák sétanyomai; egy-egy kajla nyir -ereszti búnak a virgácstermő ágait valami emeltebb buczka tetején, hanem -a messze rónaság tele van hintve apróbb nagyobb tömpölyökkel s azoknak a -partjain díszlik aztán a buzogányos nád, az élesmosó sás, s a zsurlók és -páfrányok mindenféle nemzetsége. Az alkonyodó ég lángvörös, s annak a -visszfényétől a pocséták országa biborpiros színben ragyog vissza, -melyből a vízi növények dárda levelei feketén meredeznek elő. - -Julianna is egészen szépnek találta ezt a látványt, egy tárgynak a -kivételével. A hátrahagyott kanyargó úton fel-feltünt előtte, amint egy -hepehupás halomra felkapott, egy magányos lovagnak az alakja; nem -lehetett már közöttük nagyobb a különbség egy magyar félmértföldnél. - -Kitalálta, hogy ez az ő embere! - -Volt dolga a boros kulacsnak, hogy a kocsis kedve el ne aludjék -valahogy. - -Az északi láthatáron látszott közeledni valami rejtélyes sötétség, a mit -még az alkony biborfénye sem volt képes megszelidíteni: az az ecsedi -láp. Kelet felől mered föl hegyesen Domahida kakasvégű tornya. - -– Csak odáig elérjünk még éjszaka előtt! Hajtson bácsi, hajtson! -biztatja a vén hajdufuvarost Korponayné, szivreható szóval. - -– Odáig eljutunk, gyémántom! Hanem hogy aztán a vármegye gátján hogy -gázol kegyelmed keresztül ezzel a szekérrel? azt én meg nem mondom. - -A nap egészen lenyugodott, mérges sugárküllőket lövellve végig a -háromfelé vágott égen; már a kaszáscsillag is ragyogott, s az ég még -mindig sávokra volt osztva, az egyik kék volt, a másik opálsárga. -Egyszerre aztán rögtön beállt a sötétség, a láthatár eltünt, csak a -fekete vonal a fehér szikesföldön mutatta, hogy merre van az út. - -Julianna gyakran tekintgetett hátra a szekér bőrernyője alul. A vén -hajdu kitalálta, mit néz? - -– Az «ipse» is oda igyekezik úgy-e? kérdé fogai közé szorítva a makra -pipát. - -A hallgatást feleletnek vette. - -– «Német?» kérdé aztán kis vártatva. - -Megint olyan választ kapott. - -– No hát majd segítünk az «ipsén», csak azon a hidon túl legyünk la! - -Az ecsedi lápnak egyik lefolyása fölé építtetett a vármegye egy dobogó -hidat, a mi jó magas ívre volt alkotva, hogy a vízáradás el ne vigye. - -Mikor Korponayné szekere túljutott a hidon, azt mondá a vén hajdu -kocsis: - -– No nagyasszonyom; már most hagyjuk abba az imádkozást s tegyünk magunk -valamit. Ha tud segíteni, hát csinálhatunk egy kis tréfát. - -Julianna leszállt a szekérről s visszament a kocsissal a dobogó hidra. - -Az bizony tiszta kriminalitás volt, a mit az öreg tréfának nevezett; de -azért csak megtették. Négy padlógerendát kiemeltek szépen három lépésnyi -közökben a hid közepéből, s azokat a mellvéd mellé rakták. A sötétben -utánok jövő lovasnak valamelyik résbe csak bele kell botlani, s akkor a -lova menthetlenül kitöri a lábát. - -Olyan egyszerű ez, mint a Columbus tojása. - -Akkor aztán felültek megint a szekérre s nagy lelki nyugalommal -csörtettek a sötétségben arra felé, a honnan egy kivilágított ablak -vezérfénye pislogott eléjük. - -Az a vármegye gátja előtti fogadónak az ablaka. - -A fogadós egyúttal bérlője is a vármegyének, a ki vámot szed az -utasoktól, a miért az ecsedi lápon át szabad nekik menni szekérrel. Az a -hír van felőle, hogy ő nála előfogatokat is lehet kapni; mely hirnek a -valósága azonban egészen a körülményektől függ. - -Korponayné megérkeztekor például egészen ellenkező körülmények voltak -napirenden. - -A hosszú, nagy istállóban egyetlen egy ló sem volt található. Az okát is -megmondták. Tavaly nem lehetett szénát takarítani a sok esőzés miatt: a -boglyák, kupaczok most is ott úsznak a vízben, fenékig elrohadva; az -eleség mind az utolsó szalmaszálig elfogyott a télen, a lovakat, ökröket -mind ki kellett csapni a füre: azok legalább is két óra járásnyira -vannak kinn a karámnál. Idehaza nincs más, csak a bivalyok: azok -megeszik még a siskát is, csak legyen. De nem is viszi ám át a szekeret -most semmi más négy lábú állat a vármegye gátján, csak a bivaly. - -Szép kilátás! Bivalyvontatta szekérrel ragadni el a verseny pálmáját. - -Korponayné megkisértette a vén hajdu kocsist lekenyerezni, hogy ha a -lovai kipihenik magukat, vigye őt tovább Szathmárig. - -– Nem ettem bolondgombát, dohogott az öreg. Hogy lovaimmal neki vágjak a -vármegye gátjának, hiszen mind az öt lovamnak a bőrét hoznám haza a -hátamon. - -Nem is volt tovább beszélgetésre bírható. Vette a bundáját, békóba tette -a lovait s kicsapta a fűre, maga ott rakott tüzet csereklyéből s -lefeküdt melléje. - -Hát így is majd megélünk, mondá Korponayné. Be kell hát fogni azokat a -bivalyokat szaporán a szekerembe. Hány van itthon? Nyolcz? Tehát mind a -nyolczat! - -– Még az éjjel tetszik? kérdé a korcsmáros. - -– Hát természetesen. - -Azután elővette az irószerszámját Korponayné s hirtelenében néhány sort -irt egy darabka papirra, azt összehajtotta, lepecsételte s czimezte -Pálffy János nádornak. - -Azután suttogva szólt Krisztinához: - -– Fogd ezt a levelet kicsikém; aztán ülj fel a szekérbe, ne félj -semmitől. A mint megérkezel Szathmárra, siess vele a nádorhoz és add át -neki. - -Krisztina csak elhült erre a megbizásra. - -– Nos! Csak nem bánt talán a félsz? Hiszen hajtottál te már ennél -merészebb megbizást is végre. Emlékezzél csak a lőcsei földalatti útra. -Gondold, hogy most is úgy üldöznek mind a kettőnket. - -– Nem magamért vagyok megijedve. De mi lesz veled? Te itt akarsz -maradni? - -– Itt bizony. Már most akarom, hogy az az utánunk vágtató úr utolérjen. -Kerüljünk hát egy födél alá! Azért válunk mi most ketté. Te előre mégy, -én hátramaradok. - -A vendéglős komolyan hozzálátott a bivalyok befogatásához az utazó -szekérbe. Úgy látszik, nem új dolog az ilyen éjszakai gyors utazás ezen -a tájon. Fáklyavivő béresek is vannak készen, a kik majd elől mennek -gyalog, s megvilágítják az utat, az ecsedi lápon keresztül. - -Az alatt Korponayné szétnézett a tágas ebédlőben, a minek az egyik -szegletét a bormérő söntés foglalta el, a másikat meg egy nagy -kandallóforma tűzhely, a melyen tőzeggel tüzeltek. - -A vedlett falakon üvegtelen rámákban képek voltak felaggatva: Rákóczy, -Tököli, Bocskay István, rikító szinekkel kifestett rézmetszetek; egy -arczkép fejjel alá felé lógott le a szegről: ez volt Ocskay Lászlóé, az -árulóé. (Andrássy István szerencséjére nem került oda.) - -De legnagyobb tisztességben részesült az a kép, mely a benyiló ajtajára -volt felszegezve: az volt Pintye Gregor képmása, a hirhedett -rablóvezéré. Ez volt a legtarkább színekkel kipingálva; a mint félmázsás -buzogányát a feje fölé emelve tartja az egyik kezében, a másikban pedig -azt a húsz fontos lánczos golyóbist, mivel az üldözőit szokta -meghajigálni. - -A talitarka kép alá gyönyörüséges szép versek voltak irva, a mik a nép -ajkán örökké élő hőst, a nagybányai barlanglakó vitézt megéneklik. - -Korponayné tisztában volt már egészen magával. - -Mikor a korcsmáros lépteit közeledni hallá, odaállt Rákóczy arczképe elé -s a szemét törülgette. - -– Szegény urunk! sóhajta nagyot a csaplár hallatára. - -– Szegény urunk! dörmögé oda a vén csaplár: miért volna ő szegény? Nem -mult még el a diószegi vásár. Lesz még szőlő, lágy kenyér! Annyit a -kerék fél, a hányat alá! - -– Hiszen csak az én irásomat kaphatnák meg a magyar urak oda át, -hamarább, mint a bécsi staféta ideér, tudom, hogy lenne még egyszer -országos dáridó. Mormogá fogai közül az asszony. - -– Hát talán az ifjasszonyka izenetet hoz a mi urunktól? Ugyan mondja -meg, mi van benne? Én nekem megmondhatja. Igazhitű hajdu ember vagyok, -ha ketté fürészelnek, sem veszik ki belőlem. - -– Nem is kell azt titokban tartani, de bár egy akkora trombitám volna, -hogy az egész hajduságnak egyszerre elkiálthatnám vele, hogy nem kell -hinni a németnek. Vége van már a hatalmának. A franczia háború megint -kitört, a császár kénytelen minden hadait kihivni Magyarországból s a -mint az meglesz, jön Lengyelország felől a muszka a segítségünkre, csak -minket le ne vegyenek addig a lábunkról. - -– De szeretem az ilyen szót hallani. Eszem a lelkét az ifjasszonynak. -Hát ezt irta meg a levélben? Na, ha azt tudom, magam megyek a szekérrel -s úgy elviszem azt a másik ifjasszonykát, hogy a lába sem éri a földet -Szathmár-Némethiig. De hát lelkem, maga mért akar itt maradni? - -– Hát azt is megmondom. Azért, mert itt jön a nyomunkban a császár -hirmondója, a ki azt hozza a pecsétes levélben, hogy meg kell kötni a -békét a kuruczokkal minden áron, akármibe kerül; igérni kell nekik -mindent, csak hogy tegyék le a fegyvert. Azok le is teszik, ha biztatást -nem kapnak. - -– De hát azt megkapják; már arról felelek. Azt a kurirt meg úgy -lesomodorintjuk itt a nádasban, hogy a kutya sem ugat többet felőle. - -– Azt nem jó lenne tenni, mert magunknak csinálnánk bajt vele. Inkább -hadd járja meg a bolondját. Én teszem őtet meg. Van-e kegyelmednek -valami szolgálója, a kinek a ruhája rám illenék? - -– De van bizony egy menyecske leányom; annak a gunyáját mintha csak a -termetére szabták volna az ifjasszonynak. Gyere elő Tercsa! Add rá az -ünneplő ruhádat erre az úri asszonyságra. - -Mire a szekér előállt a nyolcz bivalyos fogattal, Julianna is ki volt -öltözve kaczkiás hajdu menyecskének; a sárga haja bekötve tarkaszélű -piros keszkenővel, patkós piros csizma a lábán, két-szél kötény a -csipejére kötve. - -Mindjárt hozzá is látott a tésztagyuráshoz, úgy illett a kezébe a -sodrófa, mintha mindig azt forgatta volna. Olyan hamar megteremtette a -Terka segítségével a vacsorát, a paprikás csirkét meg a turós -csipedettet, hogy kivánni sem lehetett gyorsabban. Csak azon -serénykedett, hogy a Krisztina vacsoráljon meg hevenyén, aztán induljon -Isten hirével. A pinczetokot az asszúborokkal hagyják itten. - -A csaplár meggyujtatta a fáklyákat, s maga ment el vezetőnek egy darabon -a szekérrel, megmutatni a dülő utat, a merre a veszedelmes kátyút ki -lehet kerülni mindjárt a kezdetén a vármegye gátjának. - -Korponayné ott maradt a csárdában, s vigan dalolva mosogatta el a -tányérokat a vacsora után: az a másik menyecske alig jutott tőle valami -dologhoz. - -Hát a mikor már éppen a tüzet betakarni készülnének, nagy dobogás támad -odakinn a tornáczban; valaki azzal a hangosan nyilvánított véleménynyel -közeledik az ajtó felé, hogy ezt a világot az ördög teremtette. - -Julianna veszi az asztalon álló drótozott lámpást s az ajtón -kaparászónak eléje világít. - -Ő az, a várva várt. Senki más, mint Andernach lovag. Siralmas egy alak. -Ha a fülén tul volna valamije, még az is sáros volna. Csak úgy fujtat -elpilledve a nagy fáradtságtól. A hosszú egyenes kardját mankónak -használja; az egyik vállán czepeli a nyerget, a másikon a zsabrákot, meg -a kantárt. - -– Ördög teremtette pogány országotok. Azt hittem, soha sem jutok el -idáig. Hol van a korcsmáros? Adjatok valamit innom, kiszakad a gégém! - -Julianna szaladt a söntésbe s hirtelen előhozott a szomorú vendégnek egy -korsó sört. - -– Hát a lova hol van? kérdi tőle nagy gondoskodással. - -– Hol hát? Ott van a pokolban, az átkozott lyukas hidatokon. Beleesett a -hézagba, kitörött a lába. Magam czepelem egy mértföldről a hátamon a -nyerget, hogy az isten nyila… - -– No no, lovag uram, minek az a káromkodás. Hát hiszen megesik az más -emberen is, nem kell azért mindjárt úgy ungorkodni. - -– Te meg ne trécselj! Hol van a gazdád? - -– Kérem! Én vagyok a korcsmárosné. - -– No hát, tekintetes korcsmárosné, hallja kend! Hol van az ura? - -– Az bizony elment annak a nagyságos asszonynak a szekerét elvezetni a -vármegye gátjáig, a ki még az éjjel tovább akart utazni Szatmárnémetibe. - -– Nagyságos asszony, úgy-e? Minden lovat magával vitt? - -– Nem vitt biz az, lelkem. Nem járják lovas hintóval ilyenkor az ecsedi -lápot. Nyolcz bivalyt fogtak a szekerébe, úgy vontatják. - -– Bivalyfogattal? Akkor frissen nekem egy hátas lovat ide! - -– Ejnye no! Hát még csak vacsorálni sem akar nálunk? - -– Lesz szalonna, kenyér; elköltöm az úton. Rögtön akarok tovább indulni. - -– Abból pedig semmi sem lesz édes lelkem, mert egy ló sincs a háznál. -Mind kinn vannak a karámnál. - -– No hát ki kell futtatni egy szolgalegényt a karámhoz, hogy hozzon be -nekem egy lovat; nem bánom ha táltos lesz is. - -– Az ám, galambom, nyalka kurir, de egy teremtett férfilélek sincs a -háznál, mind elment, ki bivalyt hajtani, ki fáklyát vinni a nagyságos -asszonynyal; magunk vagyunk ketten idehaza a Tercsával; meg az öreg -Dorka nénő! de bizony mi egyikünk se kódorgunk ilyen sötétben ki a -pusztára. Már csak meg kell kegyelmednek várni, míg az uram, a kocsmáros -hazakerül a gát mellől; nem soká tart az, régen elment. Addig bizony el -is készíthetem a jó paprikás csirkét. - -– No hát csak szaporán. - -– Gyere Tercsa, lámpással. Segíts csirkét fogni a félszerben. - -Andernach lovag ezalatt, a míg a két menyecske a csirkét vadászta, -rikatta, koppasztotta, ráért az unalmát üzni, s a hogy tudta, végig -nézegette a falra aggatott képeket, leszótagolta a kés hegyével -felkarczolt mondatokat a falról; végig nézegette a korcsmáros albumát, -már t. i. azt a hosszú keresztlábu asztalt, a mibe a vendégek -belefaragták a neveiket, utoljára megakadt a figyelme a benyiló ajtajára -szegezett pikturián, Pintye Gregor képmásán. - -Végig olvasgatta az egy szál faggyugyertyánál azokat a szép verseket, a -mik a népies Herakles tizenkét facinusát (jelent hőstettet is, meg -gonosztettet is) elzengedezik. Egyik hihetetlenebb, mint a másik, s mind -igaz történet. - -– Du verfluchter Kerl! dörmögé Andernach lovag, a csodálkozás és bámulat -önkénytelen támadó kifejezésével. - -S aztán a míg egymagában volt, s hangosan fütyörészve járta végig a -hosszú ivószobát, minden fordulónál megállt a rabló hős képe előtt -fejcsóválva: «De jó, hogy már meg vagy lőve!» - -Az asszonyok nem sokára előkerültek a koppasztott csirkével. Egy -görbehátú vén banya, a kit Julianna Dorka nénőnek szólongatott, egy -nyaláb tőzegpogácsát hozott utánuk, új tűz élesztésére. - -– Aztán hallja kend, vén anyó! kiálta a visszaczammogó öreg után -Andernach lovag. Odakinn van a tornáczon a nyergem, zsabrákom, -lószerszámom, csupa sár mind, tisztogassa meg kend. - -A vén banya bizonyosan süket volt, nem felelt rá semmit. - -A sörös kancsó ez alatt kiürült, a lovag bort akart inni, elmondva a -példabeszédet: «Sörre bor mindenkor: borra ser soha sem.» - -– Átkozott rossz vinkó! mondá rá, mikor megkóstolta. - -– Hát biz a nyiri máslás ilyen! tréfált vele Tercsa. - -Ezalatt meg Julianna a tűzhelyhez látott, s nemsokára kellemes, -zsírbahányt hagyma illata tölté be az ivószobát, a mi messziről is -behivja a vendéget. - -– Szereti a galuskát is a paprikás csirkéhez? kérdé Julianna a lovagtól. - -Szeretett az most mindent, mert agyonéhes volt. De a közben az is szemet -szurt nála, hogy ej de szép gömbölyű karjai vannak ennek a -korcsmárosnénak! - -Egyszer csak hangzott aztán a nagy kutyaugatás odakünn. A komondorok -mind elmentek a gazdával, azért jöhetett be a lovag olyan észrevétlenül; -most megint jöttek vele vissza, mint az avantgarde, előre rohanva. - -– Itt az uram! mondá Julianna a lovagnak. - -Az nagyon meg volt lepve, mikor a betoppanót megpillantá. Ejnye, ugyan -hogy kerülhetett egy ilyen rücskös pofáju, bibircsós orru vén -salabakterhez egy ilyen csinos menyecske feleségül? - -Julianna szóhoz sem hagyta jutni az öreget. - -– Ennek a kurir úrnak egy hátas ló kell a ménesről! kiálta eléje vágva, -s azért félbe sem hagyta a galuskaszakgatást. - -– Most? éjszaka! Hát aztán ki legyen az a ló, a ki azt a lovat elhozza? - -– Kelmed maga! igazgatá az asszony. Ennek az úrnak nagyon kell, megfizet -érte. - -– Ötven aranyat adok egy lóért, innen Szatmárig, ott visszakapja kend, -sietett az igérettel Andernach lovag. - -Ötven arany! Az nagyon szép pénz. - -Az öreg kurucz hajdu minden szilárd elvei bomlásnak indultak az ilyen -nagy igéret előtt. Aztán a Julianna is odavágott neki a beszédes -szemével, hogy csak menjen. - -– «Másnak» száz aranyért se tenném meg! De hát ha a császár parancsolja! -(Hát a mi urunk mit szól ehhez?) - -Azzal csak vette megint a hosszú nyelű fokosát, nyakába veté a karikást -s kettőt a komondorok közül magával szólítva, kiindult a pusztára. - -Julianna aztán szépen felterítette a veres csíkos abroszt az asztal -végére, czíntányért, kalázlit, sótartót rendén odakészített s még -egyszer megforgatva a paprikás csirkét a galuskákkal együtt a tejfeles -levében, odaállította azt bográcsostul a lovag elébe. - -– No most lelkem, kurirocskám, vacsoráljon meg kegyelmed egész -ápitussal; elég ideje van rá. Megtart két óráig az uramnak kiczammogni a -pusztára; a míg ott egy lovat elfognak, a míg azzal előkerülnek, lesz -másik két óra, bizvást lefekhetik kegyelmed addig a paplanos ágyba, jól -fog esni a fáradt testének. - -Andernach lovagnak valami villámlott az agyába, talán ennek a -menyecskének a hamis két szeme sugára? A gazda vén toprongyos, a -menyecske fiatal, tűzről pattant Éva leánya: lehet ebből kellemetes -kaland. Az elkésés úgy is megvan, a helyrepótlás úgy is meglesz, lóháton -a bivalyfogatot megelőzni, ha hat órai előnyben van is, nem lesz nagy -mesterség. A mit Isten adott, azt el kell fogadni. - -– No hát gyönyörűséges szép korcsmárosné, ide nekem a legjobb borából! -Aranynyal fizetem. - -– Hej én is «számlálatlan adom, számlálatlan veszem!» Dalolt csapodár -negéddel a szépséges szép asszony s hozott neki abból a borából, a mi a -pinczetokban volt: az igazi tokajiból; azzal traktálta meg. Izlett a -lovagnak! Mind a vacsora, mind a bor, mind a szép asszony enyelgése, a -ki odaült mellé a padra s nem haragudott érte, ha a lovagnak a keze a -csipeje körül tévedt. - -Andernach lovagnak pedig kezdett a feje egyre nehezebb lenni. - -Vajjon a közé a megivott ser, bor közé nem tévedt-e egy pár a doktor -Kornidesz cynoglossum labdacsaiból? - -Száz fortélya van az asszonynak! - -Hogy megdalolt, mikor a paplanos ágyat megvetette a lovag számára: - - «Nem fekszem én nyoszolyára, - Mert elalszom éjszakára», - «Ne félj, majd felköltlek jókor; - Éjfél után egy órakor.» - -Nagyon tetszett a lovagnak ez a nóta! - -Ennél szebb idyllt már a poéták sem tudnának kigondolni. - -Nem sokára horkolt a lovag a tarka dunnák közé eltemetve, de Julianna -nem dalolgatott az ő édes álmai felett. Hanem más egyebet végzett, a -kurir uram tarsolya körül, a mihez még az ajtót is bezárta, hogy a -Tercsa se lássa. Egyszer aztán lódobogást hallott közeledni. Kisietett a -kis ajtóba. - -Két lovas volt kivehető a felkelő hold világánál; erősen ügetve jöttek. -Nagyon is hamar megjárta a csaplár az utat, mintha igazán fiatal -felesége volna otthon. - -A másik lovas egy fiatal csikós legény volt. - -– Itt vagyunk la; dörmögé az öreg, a lóról leszállva. Hol van az a -kurir? - -– Alszik az most, mint a bunda. Hadd horkoljon. Én viszem el azt a -lovat. - -– Hogyan? - -– Hát úgy, hogy felülök rá. - -– De hát az én ötven aranyam? - -– Én adok kendnek a lováért százat. - -– Isten áldja meg a mi urunkat! Tudtam én, hogy nem szolgálja az én -lovam a császárt soha. Azért is hoztam kettőt. Az egyiken megy a fiam, -útmutatónak. - -Julianna egy oldalpillantást vetett a fiatal lovasra. Igazi eredeti -betyáralak volt, csigákban leomló fekete hajjal, karikára pödört -bajuszszal, lobogó ingujjakkal, tulipános szürrel, rézgombos -rájthuzlival, hosszúnyelű rézfokos a jobb kezében, darutoll a süvege -mellett. - -– Hát csak szaporán hozza ki a nyerget, meg a kantárt, ott van az -ambituson, aztán fel kell szerszámozni a lovamat. - -– De hisz a nyereg, meg a kantár azé a kuriré odabenn. - -– Hát bánom is én akárkié! Nekem szükségem van rá; ott veszem, a hol -kapom. - -A csaplár a tenyerébe csapott. - -– De szeretem, hogy egy hiten vagyunk! - -Az ő tíz parancsolatában is így volt az megirva. - -A fiatal legény még jobban pödörgette a bajuszát; neki is az volt a -nótája: «Isten adta, nem vettem, szép szerivel szereztem.» - -Az öreg bement a tornáczba, kihozta a nyerget, lószerszámot, felszerelte -vele a bojtorjános rémondát. - -– Ez se hitte volna, hogy ilyen uraság éri. - -Ezen asztán mind a hárman nevettek. - -– Hiszen ha még csak a nyergét emelném el a jámbornak! Dörmögé -bizalmaskodva az úrhölgy a csaplár fülébe. - -Az elértette, hogy miről van szó. - -– Hát már is megvan! Teremtucscse derék asszony! Kezet csókolnék neki, -ha a hitem nem tiltaná, hogy valakinek kezet csókoljak. Hát csak előre -«hopp hirével». Szép holdvilág süt. - -Julianna egy szökéssel fenn termett a lovon; férfi módra ülve meg a -nyerget. Nem tesz semmit, hogy a piros csizmaszáron fölül a hófehér -lábikrákból is kivillog egy tenyérnyi. Annak baj az, a ki meglátja. - -Egész jártas férfi módra szedte a bal markába a kantárt, megtapogatta a -nyeregkápákat: ott vannak-e a pisztolyok; a kulacsot megtöltette a -maradék aszuval, a kengyelszijat rövidebbre húzatta s aztán onnan a -magas lóhátról adta oda a száz aranyas tekercset a csaplárnak az elvitt -lóért. Az még csak a süvegét sem billentette meg köszönet fejében; hanem -a helyett nagylelkűen átengedé a merész lovag nőnek a saját karikás -ostorát, megtanítva rá, hogy az nem a lovat ütögetni való, hanem csak -sebesen vágtatás közben kell kiereszteni s nagyokat kongatni vele; ha -például a komondorok a pusztán, vagy a csikasz farkasok a berekben -üldözőbe vennék: «Aztán te kölyök úgy vigyázz ám rá, mint a két szemed -fényére.» - -Julianna a fiatal lovashoz fordult most. - -– Hát fiacskám, nem tudnál-e az ecsedi lápon keresztül egy rövidebb -utat, a min a vármegye gátját el lehetne kerülni? - -– Dehogy nem! - -A két férfi jelentésteljes összekacsintást váltott. - -– Hát a «gyih te lopott! tolvaj hajt!» útja? dörmögé az öreg, rábólintva -a fejével, mintha helyeslését adná rá, hogy «ennek» szabad azt -felfedezni. - -– Tíz arany borravalót kapsz érte, mondá Julianna. - -A legény kétfelé törülte a pörge bajszát. - -– Jobb szeretném, ha kilencz aranyat kapnék, meg egy csókot. - -– Ej ha, fiacskám, hisz így te eltékozlod még az apád mentéjét is, ha -egy aranyat adsz egy csókért. No hát vedd szaporán. A kilencz aranyat -majd megkapod, ha oda át leszünk. - -S onnan a lóhátról megadta a betyárnak a kért csókot, nagyot is nevetett -hozzá, mint a ki jó vásárt csinált vele. - -Arra aztán a legény szilaj jó kedvében neki is indult a vágtatásnak, -csak úgy duzzadt a lobogós ingujja, mint két fehér vitorla. Julianna -biztos kézzel fékezve a keményszájú lovat, robogott utána; nem sokára -eltakarta mind a két alakot a parti rekettye bozótja. - -Az a rejtett út, a mit csak a beavatottak ismertek, folyvást bozóton, -nádason vezetett keresztül, s neve gyaníttatja, hogy ezen szokták egyik -vármegyéből a másikba áthajtani azt a lovat, azt a marhát, a mi gazdát -cserélt az első gazdája akarata nélkül. - -Éjfél után volt az idő, szép holdvilág sütött, nagy csend ülte a -mocsárvilágot, csak a bölömbikamadár mély hangja búgott a zsombékból; a -fiait szoptató farkas vonított néha a berekben, s a mocsár fülemüléje, a -nádiveréb patvarkodott rikongatásaival az éjszakában. A nádas még nem -nőtt ki magasra, tavaszi idő volt, a tukorcza (a friss nádhajtás) még -most hegyesedett ki, a télen levágott nád nagy kúpokba rakva ágaskodott -a dombos hegyeken: egy-egy sánczforma földturáson buslakodott egy félig -kiégett, félig kizöldült törzsü reves fűzfa. - -A gyepes út folyvást czuppogott a lovak lába alatt, a fű gyökere mind a -vizet éri. Néhol ingadozik a talaj, s az előre baktató csikóslegény -figyelmeztette az utána jövő amazont, hogy maradjon hátra: bürü -következik; így hívják azt a nádgyökérből, zsombékból, szederinda -szövevényből századon át összetömörült pallót, mely mintha ruggyantából -volna, lobbálódik a rajtajáró teher alatt; alatta mély mocsárvíz, -fölötte zöld moha, mellette fehérlő lófejek, ökörkoponyák, állatok -maradványai, a mik valamikor ott vesztek a dágványban. - -– Nem kell semmit félni! dörmög hátrafordulva a csikós. - -Nem is fél ez az asszony semmitől sem; még tőled sem fiacskám! - -A gönczölszekere már egészen fölfelé fordult a saroglyajával, a fiastyuk -magasan járt az égbolton, a mocsárvilág ébredezni kezdett, közel volt a -hajnal. Vadkacsa hápogott, kócsag sikoltozott, daru, gém durrogott a -sáserdő mélyén, a hold körül szivárványos udvar szérüje ivellett, -kisértetes világot terjengetve az emberlaktalan világ fölött. Egyszerre -csak egy széles viztükör állta el az utat. - -– Itten van a Kraszna! mondá a vezető legény, megfordítva a lovát a -rekettyés parton, melyen túl a nymphæa széles bőrleveleivel s az -urticularia apró sárga virágaival bekerített víztükör kezdődött. - -Az innenső parton volt egy hátahoporjás halom, azon épült egy nádkunyhó, -befuttatva földi tökkel és alkekengivel; körülötte nyiltak a nadálytők -és gólyahirek, egymásra hullatva rózsaszin és aranysárga -tavaszvirágaikat. A kunyhó háta mögötti lapályon egy csoport tüneményes -láng tánczolt; lidérczfény, bolygótűz: a mocsárvilág rejtélyes meteorja. - -Az egész partmentét a tavaszi nyárbokor, vadánis és gyökönke friss -hajtásai lepik, éjszaka kipárolgásukkal valami édesen kábító illatot -terjesztve szét a légben. - -– Itt meg kell pihennünk. Mondá a csikós Juliannának. - -– Miért? Ki van elfáradva? kérdé Julianna. - -– Előttünk a Kraszna. - -– No hát legyen mentül előbb a hátunk mögött. - -– Nehéz ám éjszaka a gázlót eltalálnunk. - -– Ha el nem tálaljuk, majd keresztül usztatunk rajta. - -A csikós szemei úgy villogtak, jobban, mint a lidércztűz, jobban, mint a -«pásztorcsillag»: odaléptetett Julianna mellé. - -– Mondok, hogy szép asszony! Szeretném én az én díjamat előre: azt a -kilencz aranyat, de fölváltva: egyszerre, kilencz tüzes csókra -fölváltva! - -Julianna csendesen, nyugodtan húzta elő a nyeregkápából azt az egyik -pisztolyt s odairányozva a legény villogó szemének, azt mondá neki nagy -szeliden: - -– Kapsz, fiacskám, csókot; de tüzeset pedig, ebben a nyomban, hogy soha -se kivánsz többet, ha még egyszer hátra mered fordítani a pofádat -hozzám. Most fordulj és vezess! - -– Az ördög látott ilyen asszonyt! dörmögé a csikós. Azt gondoltam, hogy -fenékig tejfel. - -Azzal meggondolta magát, az arany még is jobb, mint az ólom. Boszujában -elővette a pipáját, kicsiholt, rágyujtott. - -– No hát tessék utánam sétálni. - -S csak azért is a legmélyebb viznek vezette az utitársnéját. - -Az nem törődött azzal, hogy a lónak szügyéig ér a hullám, csak a -pisztolyokat őrizte a felázástól. - -Mikor a szétterült lomha Kraszna vizén keresztül gázoltak, már virradni -kezdett. A mocsárvilág egyszerre fölzendült. Mikor a sík rónán -szétlövelt a fellegbontó napsugár, a madárkiáltástól, békabrekegéstől -még a szatmári harangszót sem lehetett hallani. - -A mocsár véget ért; Szatmárnémeti tornyai ott meredtek már a keleti -láthatáron. - -Julianna nagyot sóhajtott a derült égre, czélnál volt már. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Andernach lovagot is felkölté mély álmából a nagy ludgágogás. - -– Hu, mi a menykő! kiálta, kikeczmelegve a sok tarka dunna, vánkos -közül. Én ugyan elalvám. - -S kezdte homályosan tájékozni magát, hogy mint került ide, s mik -történtek vele tegnap óta. - -Legelső dolga volt az uti táskáját megvizsgálni, nem hiányzik-e belőle -valami? Nagy megnyugvására mindent rendben talált: az öt pecsétes levél -ott volt sértetlenül. - -– Héj korcsmáros gazda! - -– Mi baj, kurér uram? - -– Miért nem költött fel hamarább az úr? - -– Költöttem; de ha nem ébredt. - -– Átkozott máslása! Hogy elaludtam tőle! - -– Máslás! Nyiri máslás? tisztelem a torkának a garatját, ha a -karczosunkat is máslásként öntögette fel rá. - -– Hát van-e már ló a számomra? - -– Hogy ne volna? Éjfél óta itt áll a sövényhez kötve. - -– Akkor csak siessünk! - -Andernach lovag hirtelen összeszedte az uti holmiját s sietett ki a kis -ajtóba, a hol a lóval várt reá a gazda. - -– No hát frissen a kantárt, meg a nyerget. - -– Miféle kantárt, miféle nyerget? - -– Hát a magamét, a mit ide hoztam. - -– Hol van hát? - -– Oda tettem le a tornáczba. - -– A tornáczba? akkor azt a kantárt, nyerget úgy hivják már, hogy -«szervusz neked!» Régen lába kelt már annak! Máskor, ha az úr az ecsedi -láp szélén reggel is akar még beszélni a nyergével, tegye a feje alá -este, úgy aludjék rajta. Ellopunk itt mindent, a mi le nincs szegezve. - -– Jól van! Köszönöm a tanácsot, majd máskor úgy teszek; hanem már most -teremtsen kend nekem frissen más szerszámot. - -– Elébb gondolkoznom kell, hogy hol vegyem? A kuruczok mind elvitték a -háboruba. - -– No hiszen majd visszaadják nem sokára! - -A csapláros kerített aztán a lovag számára valahonnan a padlásról valami -pókhálós szerszámot, a mi aligha a tatárfutásból nem maradt hátra: a -nyeregnek két nagy bolond szarva volt előlhátul, a kengyelvasat meg -valami fapapucs pótolta. - -De azért még a lovag tartozott köszönettel, hogy ötven aranyért ráadásba -még lószerszámot is kapott. - -Nem bánta már, akármilyen volt a paripa és a készség, csakhogy egyszer -megindulhatott alatta. - -A soha embert nem hordozott csikó ugyan kipróbálta eleinte a lovasát, ha -nem dobhatná e le a hátáról, karikába forgott vele, hanem azután, mikor -látta, hogy emberére akadt, csak kötélnek állt, lesunyta a két fülét s -ment, a merre hajtották. Egy darabig a kocsmáros maga is segített a -lovagnak elindulni, egy hosszú fűzfaruddal hátul biztatva a kanit. - -A kani külömben nem volt rossz ló; ha bele melegedett, úgy vitte a -lovasát, mint a táltos; s tudta már, hogy ott legjobb a járás, a hol -legnagyobb a sár. - -Délfelé Andernach lovag utólérte a vármegye gátján az ekhós szekeret. - -A sárból készült töltés fenékig volt ázva; a bivalyosoknak minden száz -lépésnyire státiót kellett tartani s bicsakkal lefaragni a kerekekről a -sarat, a mi minden küllőt egymáshoz tapasztott. Akkor aztán hozzáfogtak -újra a bivalyok mozgásba hozatalához. Ostor nem használt ott semmit, -csak a vasvilla. - -Még akkor épen csak a Kraszna hidjánál voltak. Az épen fele útja lehet -Szatmár-Németinek. - -Andernach lovag tehát mégis csak diadalmaskodott a bécsi -versenyfuttatóján: egy egész lóhosszával, meg a maga hosszával. - -Mikor az ekhós szekér előtt elment, kiváncsian bekukkantott az ernyő -alá. Látta, hogy egy asszonyság ül oda bent. Ez az a bizonyos. Az arczát -nem láthatta; mert le volt fátyolozva. - -– Karsamadiner, madám! kiáltott oda neki gúnyos udvariassággal. -Szerencsés utat kivánok. - -Meg is verte nyomban az Isten, mert a mint a kocsit kikerülte, úgy -belesüppedt a lova a sárba, hogy nem tudott belőle kivergődni; utoljára -is le kellett szállnia a hátáról s úgy vontatni ki a kantárjánál fogva; -a bivalyosok segítettek neki ruddal kiemelni a kanit. - -De hát azért mégis csak ő ért be hamarább Szatmár-Németibe, mint az -ekhós szekér. - -Szatmár-Németi akkoriban még kerített vár volt, híres a sokáig kiállt -ostromáról Rákóczy ellenében; azután is nagy hadszálló hely, püspöki -város, s mind a mellett két kálvinista templom fenntartója. Andernach -lovag már a város kapujában őrtálló tisztnek elmondá, hogy kinek a -küldötte, s hogy haladéktalanul a nádorhoz vezessék. - -Pálffy a Károlyi kastélyban volt szállva, fényes kiséretével együtt. -Andernach lovag azon módon sárosan, mosdatlanul bevezetteté magát a -magyar főurak és diplomaták legfinomabbikához, a ki őt elfogadó termében -várta. - -A nádornál császári tisztek és kurucz főtisztek vegyest voltak jelen; -egy pár asszonyság is volt látható, hátrább huzódva, a kik valószinűleg -valamelyik főúrhoz tartoztak, bécsi divat szerint öltözve. - -Andernach lovag, minden gavallérsága mellett sem törődött most az -asszonyok szemügyelésével, hanem egyenesen a nádorhoz sietett, s a -magával hozott ötpecsétes levelet kivette a tarsolyából. - -«Illustrissime Domine, Comes Palatine! Kanczellár ő excellentiája -megbizásából van szerencsém ezen stafétát átszolgáltatni. Andernach -lovag a nevem.» - -A nádor átvette a levelet, ollót kért az asztaláról, azzal felmetszette -a pecséteket s kivette a levél tartalmát. - -Minden ember feszülten leste a nádor arczán a hatást. Mit fog megtudni? -Csak Andernach volt bizonyos a maga dolgáról. Ő tudta, mit adott át a -nádornak. A visszahivatásáról szóló decretumot: a császár halálának -rémhirét. Ez lesujtó hatásu lesz. - -És Pálffy nádor, a mint kibontotta az összehajtott papirost, először -elámult, szeme szája nyitva maradt, aztán meg elkezdett hahotával -kaczagni. - -Szegény főúr! mondá magában Andernach lovag, a nagy csapás elvette az -eszét: megtébolyodott! - -Hanem aztán a többi urak is, a kik a nádor háta mögött álltak, s -beleláthattak a széttárt ív papirosba, szintén mind elkezdtek ki -csendesen, ki hangosan nevetni; a szerényebbek a markukba fojtották a -kiprüsszenő jó kedvet. - -Andernach lovag csak bámult, mint egy álomjáró. - -– Hát mit jelentsen ez, lovag úr? kérdé a nádor a szétbontott ivet a -tartalmas oldalával a sürgönyhozó felé fordítva. - -Az a decretum – Pintye Gregornak az arczképe volt, a hozzáirt versekkel -együtt, a hogy az a domahidai csárda ajtajára fel volt valaha szegezve. - -Andernach lovagnak az ajkait ez önkénytelen visszatérő szavak hagyták el -e látványra: - -– Du ver – fluchter – Kerl! - - - - -XXX. FEJEZET. A HAJPOROS HÖLGY. A KASZÁLT REND A MAJTHÉNYI PUSZTÁN. - -Andernach lovag Illésházy magyarországi korlátnoknak a legbizalmasabb -embere volt, tehát nemcsak azt tudta jól, hogy mit tartalmaz az általa -nagy sietséggel küldött levél, hanem arról is értesülve volt, hogy ennek -minő fordulatot kell okozni a két ország történetében? A háborut -folytatni fogják, a mi most már nem végződhetik másként, mint a kuruczok -teljes leveretésével. Az egész kurucz hadsereg nem tesz már többet -tizenhárom ezer lovasnál, a gyalogság a várakba bezárva, vagy -capitulatio alatt, a maradványnyal könnyű lesz elbánni. S akkor aztán -prédára esik mindene a legyőzöttnek: («væ victis!») ingóbingója, még a -hazája is. A hívek meglépesednek! - -Nagyon szépen ki volt ez a terv főzve. - -Magának Andernach lovagnak is kilátása volt bizonyosan valami bitang -dominiumocskára, vagy talán egy egész mezővárosra, olyanformára, mint -Hódmezővásárhely, vagy Szarvas, vagy legalább is egy olyan falura, mint -Békés-Csaba (akkor még falu volt tízezer lakossal). - -És mindezeket a szép légvárakat, légkastélyokat, légfalvakat ellopta a -«du verfluchter» Pintye Gregor. - -Életében sokat rabolt ez a hirhedett haramia vezér, de még akkora -zsákmánylást nem követett el, mint most. Aztán ezuttal is úgy tett, mint -hajdanában, hogy mikor egy kereskedő karavánt kifosztott, az elrablott -posztót kiosztotta a szegény parasztok között, rőf hiányában egyik fától -a másikig mérve a sing hosszát. - -Andernach lovag sorba bámult a nevető arczokon. No, ilyen nyiltnak nem -képzelte ezt a társaságot, minden embernek beláthatott a szájába, úgy -kaczagtak körülötte. Talán nem kaczagnának, ha megmondaná nekik, hogy a -mi abban a levélborítékban volt, az a császár halálhire! De hátha épen -ezért kaczagnak, mert tudják már és fel vannak rá szabadítva, hogy még -se tudják? Itt a talány! - -Nem előzhette-e őt meg mégis valaki? Az a bivalyos szekéren hátrahagyott -hölgy csakugyan egy személy-e azzal, a ki Bécstől Domahidáig ő vele -versenyt futtatott? - -Egyszerre megakadt a szeme egy arczon a társaságban, melyre nem ragadt -el a nevetés. - -Több hölgy is volt jelen a teremben (a nádor kiséretéhez tartozó főurak -nejei talán, vagy olyan hölgyek, a kiket a nádor közbenjárásra használt -föl a királypártiak s a kuruczok között?) nemzeti viseletben, vagy divat -szerint öltözve. Azok között volt egy magas, karcsú alak, széles -abroncs-szoknyában, bouffantsokkal, szalüppel, toronymagas frizurával, a -haja fehérre beporozva, az arcza etiquetteszabály szerint kifestve, s a -szokásos szépséglegyecskékkel ellátva, szemöldei és szempillái feketék -(lehet, hogy chinai tustól azok), könyökig meztelen karjai a reczés -keztyűn keresztül villogó alabastromfehérek, s kezének ujjai, miket a -félkeztyű fedetlen hágy, azzal az előkelő finomsággal birnak, a mi ritka -adomány; szép arcz, termet mindennapi jelenet, de egy szép kéz tünemény. - -S ez az egy nő nem nevet Andernach lovag tréfás helyzetén. Mikor a -Pintye Gregor képmása kézről-kézre jár, ő is átveszi azt azokkal a -visszahajló végű, rózsaszinbe játszó ujjaival, s azt kérdi a mellette -álló dámától hideg ábrázattal: - -– Qu’est que cela? C’est drole! - -– Pokolra szekerezzek, dörmögé Andernach lovag, ha ez a hölgy nekem a -mult este paprikás csirkét nem készített. Ezek a rózsaszinű, hátrahajló -ujjak! Nagyon megnéztem őket, mikor a galuskát szakgatta a főzőkanállal. - -A márványarczú hölgy azonban őt figyelmére sem méltatta; úgy látszik, -neki volt valami komoly oka, hogy részt ne vegyen az általános -derültségben. Instans nő volt! Kiderült abból, hogy a mint a kaczajvihar -egy kissé lecsillapodott, elegáns lengéssel odalebbent a nádor elé, szép -kiejtésű francziasággal ajánlva még egyszer az ügyét ő magassága -kegyelmébe. - -A nádor kezet nyujtott a folyamodó hölgynek s igen meleg hangon -biztosítá őt kérelmének teljesítése felől. Számolhat a leghatározottabb -pártfogására. És azután egész a terem ajtajáig kisérte őt s méltóságos -asszonynak czímezte. - -– Azért mégis ketten együtt törtük mi el tegnap a paprikás csirkének a -sarkantyuját, gondolá Andernach lovag. Furfangos tréfa biz ez, mondá -aztán a nádorhoz fordulva. Bizonyosan tudom, hogy hol tették meg rajtam -ezt az elcsempészését a hozott levélnek, engedjen magasságod pár napi -haladékot nekem, hogy utána járhassak s az elcserélt iratot -visszakeríthessem. - -A nádor egész jóakaratú komolysággal biztosítá a lovagot, hogy -türelmesen fogja várni az elveszett levél előtüntetését. - -Andernach lovag sietett bucsút venni. Künn a várakozó teremben -megkérdezte a nádor kamarásától, hogy ki volt az a szép hölgy, a ki épen -most eltávozott. - -Megmondták neki a nevét és állását: «Korponay Jánosné, született -Garamszeghi Ghéczy Julianna, kurucz főstrázsamester hitvese». - -Most azután még jobban meg volt confundálva a lovag. - -Ha ez a kurucz alvezér asszonya: akkor mit keresett volna Bécsben? S ha -nem onnan jött, hogyan tudhatott volna valamit arról, hogy ő mit hoz -Bécsből magával? - -A legegyenesebb mód lett volna erre a kérdésre választ kapni, ha -felkeresi Korponaynét és kiveszi belőle ezt a titkot. Csak épen újra -kellene equipálnia magát, mert ilyen sárosan, szurtosan, mint staféta, -prezentálhatja magát valaki a nádornál, de nem tehet látogatást egy -elegáns úrhölgynél. Görög bolt van Szathmáron elég, a hol kész -öltözeteket árulnak. (Bizonyosan Korponayné is onnan kölcsönözte a -divatöltönyét.) Hanem ezalatt elszalaszt valami más sakkfigurát, ez a -bivalyos szekéren utazó hölgy. - -Ez okvetlenül azonos azzal a rejtélyes személylyel, a ki Bécstől -elkezdve az egész úton ő előtte futott, akadályokat rakva mindenütt az ő -útján keresztül. Ezzel neki találkoznia kell, mielőtt Szathmár-Németibe -érkezhetnék, még az úton. - -Sietett új lovat vásárolni, s a mint az nyereg alatt volt, felkapott rá -s visszaügetett azon az úton, a mit nem rég megtett. - -Az echós szekeret csakugyan megtalálta még az ecsedi láp szélén. A nap -forrón sütött, a bivalyokat csipte a légy, belefeküdtek a pocsolyába, -csak az orruk látszott ki belőle; semmi ösztökélés ki nem birta őket -onnan mozdítani. - -Az echós szekér künn állt a parton, a zsombikok között, a hová ezt a -béresek kivontatták, a mig a bivalyoknak méltóztatik a fürdést -megelégelni, s a hivatalos órát újra megtartani. Az úrhölgy ott ült az -ernyő alatt, köröskörül tocsogó sömlyék volt, csak úgy ugráltak a ló -lábai elől a békák mindenfelé, a mint Andernach lovag odaléptetett -hozzá. - -A lovag azt gondolta, hogy no most mégis csak a kezében tartja egy -fonalát annak a gubancznak, a mibe belekeveredett. Belekötött a -menekülésre képtelen hölgybe. - -– Legalázatosabb szolgája, asszonyom! Nem Korponayné asszonysághoz van -szerencsém? - -A lovag nagyon csalafinta akart lenni, azt gondolta, hogy erre a névre -majd valamiképen reflectálni fog az a delnő. - -Csakhogy Krisztina már akkor kijárta Juliannának az iskoláját, be volt -tanítva minden eshetőségre. - -A ki csak hazudni tud, az nem tud hazudni, de a ki az igazsággal tudja -keverni a hazugságot, aztán hol alatta, hol mellette elsurranni, ez -birja az igazi tudományt. - -– Nem, kapitány úr! felelt Krisztina, a fátyolát hátravetve, hogy az -arcza még őszintébb legyen. Én Blumevitz császári királyi ezredes -felesége vagyok. - -– Tisztelem, urasszonyom. Én pedig Andernach lovag cs. kir. kapitány -vagyok, Korponay Jánosné asszonyságot keresem, a kinek igen fontos -izenetet kellene átadnom. - -– Hát csak keresse, kapitány úr. - -A lovag nem tágított. - -– Ezer bocsánat, urasszonyom! Nem asszonyságod volt az, a ki Bécstől -kezdve folyvást előttem utazott, egész a Tiszáig egy karmazsinpiros -hintón? - -– De én voltam az. - -– Ugyan örülök, hogy van szerencsém megismerkedhetni asszonyságoddal. -Nem mondhatná meg nekem, miért igyekezett engem olyan halálos sietséggel -megelőzni? - -– Őszintén megmondom, kapitány úr. Én azért mentem fel Bécsbe, hogy ő -felségénél szerencsétlen atyámért könyörögjek, a ki fej- és -vagyonvesztésre van itélve, talán nevéről ismeri kegyelmed, Fabriczius -lőcsei főbiró. Kegyelmet kértem a számára. Rémületemre azt a hírt -kellett meghallanom, hogy a császár hirtelen meghalt. Ekkor az a -gondolatom támadt, hogy lesiessek Pálffy bánhoz, a ki a felség -teljhatalmazottja, s tőle kérjem az atyám számára a kegyelmet, a kinek -ezt megadni egész addig hatalma van, a míg vissza nem hívják. Ezért -akartam a kapitány urat megelőzni, mert azt hittem, hogy kegyelmed hozza -Pálffy bánnak a visszahivó decretumot. Sajnos, hogy mégis megelőzött -kegyelmed, s ezzel szegény atyámnak az ügye veszve van. - -Krisztina szemében két könycsepp ragyogott. A köny egészen igaz volt, -hanem az alapjául szolgáló indok nem volt az. S Andernach lovagot -megcsalták a könyek. - -– Ne keseregjen, urasszonyom. Semmi sincs elvesztve a kegyelmed -részéről. Mehet egész csendességgel a bivalyfogatán Szathmárig, én nem -hoztam Pálffy bánnak semmiféle visszahivó decretumot. Hanem elhoztam -neki a Pintye Gregor figuráját. - -Krisztina arczán az az őszinte, tudatlan elbámulás látszott e név -hallatára, a mi kétségtelenné tette, hogy ő sem a névről, sem annak a -viselőjéről nem tud semmit. Azután pedig rögtön az eltitkolhatatlan öröm -ragyogása látszott rajta, egész hévvel kérdezé: «Hát nem hozta kegyelmed -a visszahivó decretumot?» - -– Nem ám. - -– Menjünk, emberek! menjünk! kiálta Krisztina a heverő hadnak. Sem -ember, sem bivaly nem akart mozdulni. - -Azzal Andernach lovag udvariasan üdvözölte a hölgyet s megfordította a -lovát, a vármegye gátja felé. - -Ujra meg kellett tennie az utat azon az elátkozott sártöltésen -keresztül. - -Megint este lett, mire a domahidai csárdához elvergődött. - -Ezuttal bevezette a lovát a pitvarba s odakötötte a kantárját az -ajtókilincshez. - -A fogadására természetesen nem jött elő senki. - -A fogadósnak dolga volt oda bent, dohányt vágott a hosszú asztalon egy -kettétört fringiával, s tudomást sem igen vett a belépő vendégről. - -– Jó napot, korcsmáros! köszönte be a lovag. - -– Ha jó, edd meg! dörmögé a bajusza közül a vendéglős. - -– Megint itt vagyok ám. - -– Bánja a ménkü. - -– Hát nem ismer tán kend? - -– Ismeri a ménkü. - -– Én vagyok az a vendég, a ki tegnap itt hált! - -– Vendég? Ezer vendég hál én nálam naponta, mit tudom én melyik a -kesely, melyik a fakó? - -– De arra csak emlékezhetnék kend, hogy én vettem kendtől tegnap egy -remonda lovat ötven aranyért. - -Már erre a szóra csak kinézett a korcsmáros onnan a süveg karimája alól -a félszemével. - -– Hát talán visszahozta az úr a lovat, hogy most meg én vegyem meg? - -– Hoztam a gutát. Eladtam én azt még Szathmárban. - -– A lócsiszárnak? - -– Dehogy a lócsiszárnak, cserzővargának. - -– No az jól járt vele, mert több volt azon a bőr, mint más lovon. - -– Nem azért jöttem én vissza, hanem a kend feleségével szeretnék -beszélni. - -– Az én feleségemmel? Ha csak ez a kivánsága az úrnak, hát az -megtörténhetik iziben. Hej Dorka te! Gyere csak be! A kapitány úr akar -veled enyelegni. - -Erre a hivásra csak beállít a terembe az a vén banya, a ki egészen hozzá -illő párja volt a korcsmárosnak. - -– Tessék vele diskurálni. Akár magukra hagyom. - -– Mi a csoda ez? Hát ez a kend felesége? - -– Fájdalom, hogy az! még pedig ötvenhárom esztendő óta. - -– De hiszen nem ez volt a tegnapi, hanem egy szép fiatal, karcsú -termetű, kökényszemű, sáfrány hajú menyecske volt, a ki itt danolt, -sütött-főzött, nekem tokaji bort töltögetett. - -Erre a szóra a korcsmáros azzal felelt, hogy öklébe szorította a -dohányvágó félkardot s megfenyegette vele a vén asszonyt, olyan haragos -pofával, a miből kirítt a félelem s mérgesen dörmögé: - -– Heh! Te fertelmes gonosz csont! Már megint gonoszban törted a fejedet! -No megállj! Feladlak a törvényszéknek, csak bekerüljek Szathmárba! - -– De nem erről a vén banyáról beszélek én! szólt, türelmét vesztve -Andernach, hisz ezzel csak annyi dolgom volt, hogy neki adtam oda a -nyergemet, meg a kantáromat, hogy tisztogassa meg. - -– Ahun van ni! kiálta föl erre méltatlankodva a fogadós s ledobta az -asztalra a félkardot. Kegyelmed maga hát akkor a hibás! Minek az ilyen -asszonynak nyerget, meg kantárt adni a kezébe? Micsoda rettenetes nagy -hiba volt ez már! - -Aközben forogtak a szemei, hányta magára a keresztet s dörmögött -olyasmit, hogy «tüske a talpad alá!» - -Andernach lovag nem értette a dolgot. - -– No hát mi lesz már? - -– Ni, hogy keresztbe állnak már a szemei! dörmögé a korcsmáros, s úgy -reszketett, majd a hideg rázta. - -Az igaz, hogy a vén asszony csunyául tudott kancsalítani, az ember soha -sem tudta, hogy melyik szemével néz rá? - -– Hát hallja az úr, suttogá a korcsmáros, megmondom az igazat, de adjon -rá parolát, hogy nem mondja odább, egy teremtett léleknek sem. - -– No, parolát adok rá. - -Andernach lovag odanyujtá a kezét a vendéglősnek, az a mutató ujjával -elébb egy karikát rajzolt a tenyerébe s azután belecsapott csattanósan. -Ezt úgy hivják, hogy «karikás parola», ez a rajzolt kör képviseli a L. -S.-t (Locus Sigilli). - -– Már most hát megmondom igazán. Ez az én feleségem boszorkány, -valóságos czéhbeli boszorkány, azoknak is a kapitánya. Ha ennek este, -gyertyagyujtat után, kantár, meg nyereg akad a kezébe, a kinek azt a -nyakába veti, a hátára dobja, abból repülő ló lesz egyszeribe, de hogyha -embert, vagy kutyát, disznót nem kap, a min legörömestebb nyargal, hát -akár egy üres hordót is fölkantároz, az is elrepül vele, csak azt -mondja: hipp-hopp! Ott legyek, a hol akarok! Egy fütty alatt ott terem a -Szent-Gellért hegyen, elhozza magával a bűbájos írt, a mivel aztán ha -bekente magát, egyszerre átváltozik csodálatos szép tündérré, az ember -azt hinné, hogy farsangi új menyecske. Kegyelmed is így botlott rajta -keresztül, köszönje a szenteknek, hogy meg nem ütötte benne a bokáját, -szép szerével megszabadult. - -– Dehogy szabadultam! Inkább nagyon is rajta vesztettem. Elbolondított a -danolásával, leitatott a máslással! - -– Danolással? A bizony, hollókárogással! Máslással? De bizony nyiri -karczossal! Nem alszik el ettől ember. Halottnak beadják, felébred tőle, -olyan savanyú. Boszorkányság volt az. A csonka hegyről hozta, a hol a -boszorkányok pinczéje van. - -– Bánom is én, akárhonnan hozta! hanem az én tarisznyámból kilopta a -levelet, a mit Bécsből hoztam. Egy drága irást, a mire nagy szükség van -Szathmáron. - -– Micsoda?! kiálta fel a korcsmáros, kétfelé törülve a bajuszát. Azt -mondja az úr, hogy meglopták? Az én házamban? Tudja meg az úr, hogy én -nemes ember vagyok. Bocskay nemese! Engem ne merjen dehonestálni. Az én -házamnál soha egy gombostűt el nem loptak. - -(Gombostűt az igaz, hogy nem.) - -– Hát a lószerszámom! kiáltá mérgesen a lovag. - -– Azt sem lopták el! Minek adta az úr a boszorkány kezébe? Dorka te, -Dorka! Becsüld meg magad! Szépen kérlek. A Herkópáter nevére! Hozd -vissza a lovag úrnak a készségét. Ne bolondozz! - -A vén banya bebújt a kályhalyukba, ott kaparászott, csörömpölt, s aztán -csak előbujt megint, az eltűnt nyerget és kantárt hozva nyalábban. -Odadobta a padra. - -A lovag bámulva ismert rá az elveszett holmijára. A pisztolyai is ott -voltak a nyeregkápában, csak az egyikén volt a kakas felhúzva. - -(Ezt bizonyosan visszaküldte Korponayné a vezető legény által, a ki a -mocsári úton került előre.) - -– Ez hát megkerült volna, dörmögé a lovag, már most bárcsak a levelem is -előkerülne, adnék érte kemény száz tallérokat, a ki visszaadná! - -– Száz tallér! A császár levele volt? kérdé a korcsmáros. (A száz tallér -megint nagyot rendített a pártállásán.) Milyen volt az a levél? - -– Öt pecsét volt rajta a császári sassal, de hisz a boríték nem is -veszett el, a pecsétek is mind rajta maradtak, hanem a belét vették ki s -mást tettek helyébe. - -– No ez már boszorkányság volt! mondá fogvaczogással a korcsmáros. Ehhez -tudnak a boszorkányok. Még a gyereket is kicserélik, mikor a bábaasszony -keresztelni viszi, a maguk porontyát odaváltják a selyemtakaró alá, az -úrfit meg eladják a czigányoknak. Hova tetted, te gonosz csont, a -császár levelét? Add elő mindjárt! vagy négyfelé hasítlak. - -(Ellenben a kályháig retirált féltében a gazda.) - -– Nem láttam semmit… dörmögé a vén banya, leülve a rokka mellé s -rákezdve a csepüfonást. - -– Valld meg mindgyárt, hogy mit dugtál a levél helyébe? vagy cziherre -teszlek, hamuvá égetlek. - -– Nem tettem semmit! motyogá az anyóka, térdéig görbítve a lesunyt -fejét. - -– Dehogy nem! allegált a lovag. Azt az átkozott zsivány figuráját tette -a helyébe, azt húzta ki a borítékból a Pálffy bán, mikor felvágta a -pecsétet rajta. - -– Micsoda zsiványét? kérdé meghőkölve a vendéglős. - -– No hát azét a hires rablóét, a Pintye Gregorét, a mi ide volt a -benyiló ajtajára szegezve. - -(A benyiló ajtaja akkor épen befelé volt tárva.) - -– Azt a verses képet innen az ajtóról? kérdé a gazda. - -– Hát persze, hogy azt az ebszülöttét! - -Most már még a süvegét is lekapta a fejéről a gazda, úgy hányta magára a -keresztet. - -– Szent Habakuk, ne hagyj magamra! s aztán lábhegyen settenkedve -lopódzott a benyilóig, a befelé tárt ajtót kihúzta s odamutatott, -babonás borzalommal. Nézze a lovag úr, hiszen most is itt van. - -A biz oda volt kiszegezve most is, az a bizonyos Pintye Gregor, azokkal -a szép versekkel, a miket valami falusi poéta esztergált. - -A lovag bámultában leült a padra, rámeresztett szemekkel. - -– Du verfluchter Kerl! - -(Persze, hogy ez is azon az úton került vissza, a min a lószerszám, a -lovagot megelőzve.) - -Most már csakugyan szentül hitte, hogy boszorkányság van a dologban. - -Már most hát köttesse be kend a lovamat az istállóba, éjszakára mégis -csak itt kell maradnom ebben a boszorkányos hajlékban. Szólítsa -menyecskeleányát. - -– Tercsa te! jer elő. Készíts jó vacsorát. - -Még az a halovány reménysége volt a lovagnak, hogy talán ettől a -menyecskétől tudhat ki valamit, hogy ki volt az a tegnapi «czifra -asszony», a kivel ő olyan jól mulatott volna, ha el nem aludt volna? -hanem a Tercsa, ha a fejét lefürészelik, sem emlékezik másra, mint az -«édes szülémre», az pedig tegnap sem volt se szebb, se fiatalabb, mint -ma. - -– Igy van ám az, magyarázá a gazda, tudós jártassággal, hogy ezek a -gonosz boszorkányok úgy tudják magukat elváltoztatni, hogy csak az látja -őket bűbájos czifra asszonynak, a kinek a szemeit megbabonázták, a többi -meg mind csak ilyen toprongyos vén csoroszlyát lát maga előtt la. - -Ehhez aztán a Tercsa is tódított, a mennyit csak tudott s a vacsoránál -úgy jól tartották Andernach lovagot paprikás bürgével, meg boszorkány -históriákkal, hogy annak a szája égett, a háta meg fázott. - -A vén Dorka pedig hallgatta mindezt csendesen, s mekegtette egyformán a -kecskerokkát; a fekete kandur ott dorombolt mellette a kályhapadkán. - -Mikor aztán lefektették a lovagot a dunnaverembe s rácsukták a benyiló -ajtaját, akkor összefogóztak mind a hárman: a gazda, meg a leánya, meg a -vén Dorka, s úgy tánczolták hármasban a kalamajkát. - -Andernach lovag komolyan elhihette a boszorkány históriát, mert ő jó -nevelésben részesült a vorarlbergi minoriták kolostorában, de ezek itt -czudar, hitetlen eretnekek, a kik nem hisznek semmit, még boszorkányokat -sem. - -Másnap reggelig ráért a lovag álmodni róla, hogy mit tegyen már most, -merre felé fordítsa a lova fejét? Elég diplomatiai jártassága volt -felfogni a fatális helyzetet, a mit a decretum elvesztésével okozott. -Hazamenni Bécsbe s megint visszatérni, kétheti időveszteség. Azalatt -Pálffy és Károlyi azt tehetik, a mit akarnak. A bivalyosszekér is -megérkezett azóta, s Blumevitzné tudatta az urakkal, hogy a császár -meghalt. Hivatalos tudomást azonban erről Pálffy nem kénytelen venni s -az időhaladék az ő szövetségese. - -Már kora hajnalban sietett nyergeltetni a lovag, azzal a szándékkal, -hogy mégis visszatér Szathmárba és élőszóval mondja meg a bánnak, hogy -az uralkodó egy hét óta nincs az élők között. - -A mint azonban a vármegye gátjáig jutott, ott nagy népcsődület állította -meg; száz meg száz szekér, tizszer annyi paraszt, egy egész ezred -granicsár. A szekerek meg voltak rakva rőzsekötegekkel, nádkévékkel. -Lárma, kiabálás volt elég. Lovas szerezsánok segítettek a zürzavart -szaporítani. - -Andernach lovag nem birt közöttük előrehaladni. - -Nagy nehezen akadt egy granicsár őrnagyra, a ki tudott németül. Attól -megtudta, hogy nem szabad neki a vármegye gátján keresztül menni. A bán -parancsolta, hogy két nap alatt az egész gát, a milyen hosszu, járhatóvá -legyen téve, mert az egész császári hadseregnek, a mi a Kraszna tulsó -oldalán állt, át kell rajta jönni Nagy-Károlyba. Addig pedig senkit a -gátra ráereszteni nem szabad. - -Ennek az intézkedésnek az okát aztán könnyű volt Andernach lovagnak, a -politikai helyzettel való ismeretsége mellett, kihüvelyezni. - -A királyi teljhatalmazott, Pálffy bán és Rákóczy meghatalmazott -fővezére, Károlyi Sándor, addig az alkudozások alatt, a seregeikkel -együtt farkasszemet néztek egymással, ha az alkudozás félbeszakad, a -verekedésre azonnal készek. Ha Pálffy most a Kraszna jobb partjára -átvonul seregével, egész Nagy-Károlyig, ez azt jelenti, hogy a két -meghatalmazott már megkötötte és aláirta a békét s most már csak a -befejezési parádéja következik a hosszu háborunak. A kuruczok kevély -népek: nem akarják letenni a fegyvert a csatarendben álló ellenség -tábora előtt. Ezért küldi át a seregét az ecsedi láp tulsó oldalára a -bán. - -De még egyéb oka is volt annak, a mit Andernach nem tudhatott. - -Rákóczy Ferencz odakinn Lengyelországban épen olyan gyorsan értesült I. -József haláláról, s ő is azonnal gyors futárt indított Károlyihoz, azzal -a parancscsal, hogy a fővezér rögtön szakítsa félbe az alkudozásokat, s -készüljön a had folytatására. Ha nincs király, nincs kivel egyezkedni. - -A fejedelem futárja Korponay János volt. - -Ápril 17-én halt meg József király. - -Betegségének sulyos fordulata előtt az özvegy császárnénak és a -miniszterének megküldé irásban azon végóhajtását: hogy ha ő meghal is, -Magyarországot kibékítsék; a nemzettel és Rákóczyval igazságos békét -kössenek, Wratisláw és Savojai Eugen csak az uralkodó végakaratát -teljesíték annak halála után. A becsület az ő részükön volt. A -fondorkodás a Bécsben lakó magyar főuraktól származott. Ezuttal a -becsületes emberek csaltak. Szabad volt nekik: kötelességük volt. - -Ápril 24-én érkezett meg Korponay Jánosné a bán főhadiszállására a -király halálhirével és a visszahivó decretummal. Nem lett az -elsikkasztva; eljutott oda, a hova küldve volt. Julianna átadta azt -Pálffy bánnak. Abból megértheté a főúr, hogy felhatalmazása vissza lett -vonva; helyette Cusani tábornok lett kinevezve a császári hadsereg -vezérévé; őt magát Bécsbe hivják: a békealkudozásnak vége. - -Pálffy bán zsebébe dugta a visszahivó parancsot, s rögtön futtatá a -megbizottját a kurucz táborba Károlyi Sándorhoz, azzal az izenettel, -hogy ő kész aláirni azt a békeokmányt, a mit együtt szerkesztettek. -Károlyi jőjjön a seregével Szathmárra; ő a császári sereggel -Nagy-Károlyig fog előle visszahuzódni. - -Azt is tudatta Károlyival, hogy mit kapott Bécsből. - -A két fővezér átlátta, hogy itt egy napot sem szabad elveszteni. - -Épen ezen módon dugta el a tarsolyába Károlyi Sándor a fejedelemnek -ápril 19-én Kukizovból kelt levelét, melyben Rákóczy e békekötés -halogatására ösztönzi, s Husztra hivja össze az országgyűlést. Még akkor -nem tudhatta a király halálát. - -Ápril 27-én érkezett meg Korponay János Rákóczynak azzal a levelével, a -mit már a király halálhirének vétele után irt. Nagy kerülőt kellett -tennie a marmarosi hegyi utakon keresztül. - -Szathmárra utasították. - -Már akkor sem a császári, sem a nemzeti hadsereg nem volt ott. Egy nap -alatt úgy megrakták a vármegye gátját rőzsével, náddal, hogy ágyutelep, -lovasság, podgyászszekér mind átkelhetett rajta. Az ecsedi láp tulsó -oldalán álltak már. - -Korponay János az elhagyott főhadiszálláson, a szathmári -Károlyi-palotában, csak egy csapat kurucz muskétást talált még. Régi jó -ismerősök voltak, a lőcsei önkéntesek, a kik a város feladásakor vele -együtt törtek keresztül az ostromzároló császári harczvonalon, utolsó -hivei Rákóczy Ferencznek. A parancsnokuk az ősz Fabriczius volt. - -A mint meglátták egymást, összeölelkeztek. - -– Mit hoztál, fiam? kérdé Fabriczius a kurucz vitéztől. - -– A fejedelem parancsát, s a király halálhirét. - -– Elkéstél vele, fiam. A vezérek ma irták alá a békekötést. Nincs már -fejedelem. - -Korponaynak egyszerre megeredt a szeméből a köny. - -Sírt, mint egy gyermek. - -Azután dühöngni kezdett: «hogy történhetett ez meg?» - -– Három nap alatt összeboronálták a dolgot. Éjjel-nappal tanácskoztak, -lélekzethez jönni sem engedtek senkit. Most már odaát vannak: holnap -utoljára lövik ki az ágyúkat, puskákat, salve gyanánt az eltemetett -dicsőségre. - -– Ki sugalhatta ezt nekik? - -– Hát ki? Az, a ki a király halálhirét Bécsből hamarább meghozta, mint -te. - -– Hamarább, mint én? - -– Három nappal hamarább, mint te. - -– Hisz én éjjel, nappal, hóban, zivatarban vágtattam; három lovat agyon -hajtottam. - -– De az repült! - -– Akkor ördög volt, ha engem meg tudott előzni! - -– Jól mondod. A feleséged volt. - -Korponay a fogait csikorgatta dühében! - -– Ha én egyszer még azt az asszonyt a tőrömnek a hegyével elérhetném! - -A mocsár tulsó oldalán meg Andernach lovag dühöngött ellene. - -– Ha én egyszer még annak az asszonynak, a ki nekem paprikás csirkét -főzött, a selyem kendőjét a nyakán a markomba kaphatnám. - -Szegény asszony! De nagyon készülnek ellene! - -Május első napja volt, a midőn Nagy-Károlyban, a gróf Károlyi-palota -termében, nyitott ajtóknál felolvasták azt a korszakalapító okmányt, -melynek szathmári békeszerződés a neve. A czím a kuruczoknak tett -engedmény volt, az ő főhadiszállásuk volt Szathmár-Németi, a császáriaké -Nagy-Károly. - -«Mi első József, Isten kegyelméből stb. stb.» kezdődik az okmány. - -I. József már akkor a díszravatalon feküdt, bebalzsamozva, a lobogó -viaszgyertyák vetették rá sárga világukat. De bizonyára az ő akarata -volt az: hogy kizöldüljön a fű a kiontott vér helyén egész országszerte. - -Azt a tizennégy napot, a mi alatt egy koronás halottnak ott kell -feküdni, országai czimereivel felpompázott ravatalán, jól felhasználta a -halott: kibékítette az országait. A mit elkezdett élve, bevégezte -holtan. - -Nagy esemény volt ez: millió és millió embernek öröme, ugyanannyinak -keserűsége, a legtöbbnek együtt keverve mind a kettő. A napok megszüntek -fényesek lenni, de az éjszakák sem olyan sötétek: nincs remény, de -rettegés sincs. Nincs győztes, de nincs legyőzött sem. - -S hogy senki se maradjon az országban, a ki az 1711-iki május elsejét -meg ne emlegesse, maga a felséges természet, a szent geodæmon is -megörökítette azt a maga hozzájárulásával. A május első reggelére -virradó éjszakán olyan általános fagyot eresztett az országra, hogy a -Kárpátoktól a Vellebitig minden növény gyümölcse virágjában elromlott. -Az idén nem lesz se buza, se bor. Siessen minden ember haza, alászántani -a leforrázott vetést s tönkölyt, tatárkát, tengerit vetni, a míg lehet. - -A felkelő nap előtt dértől megőszült rónák terülnek el; a zuzmarától -csillogó lombok lankadtan csüngnek alá a gyümölcsfákról. Épen ilyen -lankadtan csüngnek a zászlónyeleken a lobogók, a «pro libertate» -aranyfakó betüivel. - -Tizenháromezer kurucz vitéz áll ezredekre sorakozva a majthényi rónának -egy négyszögű terén; utolsó maradványa annak a hadseregnek, mely -tizenkét éven át egy darab világtörténetet csinált. - -Ma irják meg az utolsó lapját ennek a történetnek s aztán porzót -hintenek rá. - -Nincs fegyverlerakásról szó; ez nem capitulatió, ez szabad akaratú -békekötés. A tizenháromezer kurucz vitézt nem fogja körül ellenséges -tábor, nincsenek ágyuütegek ellene fordítva, a király személyesítője, -Pálffy bán, csupán egy escadron savojai dragonyostól, mint -díszkisérettől követve, jön ki Nagy-Károlyból a sereg elé s ott szemben -jön reá egy, az ő díszkiséretét számra meghaladó fényes lovagcsapat: -Károlyi Sándor vezér, a kurucz tisztekkel. - -Sokszor összecsengett ezeknek a kardja amazokéival, nem fog csattogni -többé. - -Ezek azok a kurucz tisztek, a kik még tegnap letették a hűségi esküt, a -szathmári gyűlésteremben Pálffy titkára, Pulay János előtt; a kik eddigi -rangjukban most már a királyi zászlók alatt fognak szolgálni. - -Károlyi bemutatja őket névszerint Pálffy bánnak, s akkor ő maga is a -szabad ég alatt, fedetlen fővel leteszi a hűségi esküt Pálffy bán -kezébe. - -Akkor aztán felolvassák a hadirendben álló kurucz sereg előtt a -békekötés levelét. - -Közbocsánatot kap minden ember, a kicsinytől a legnagyobbig. Maga -Rákóczy Ferencz is visszakapja birtokait, túszul tartott gyermekeit; -csak a fejedelmi czímét veszti. - -Visszaadják mindenkinek az elkobzott vagyonát, megerősítenek kit-kit a -fejedelem által adományozottakban; az özvegyeket, árvákat üldözni nem -engedik, senkit a multakért kérdőre nem vonnak. - -Helyreállítják az ország szabadságát, a vallásszabadságot; az elvett -templomokat visszaadják. - -Összehivják az országgyűlést s a mi sérelme van a nemzetnek, ott azt -mind megorvosolják. - -És végtére nem kivánják a kurucz seregtől, hogy fegyverét lerakva, kard -nélkül az oldalán világ csúfjára oszoljon szerteszét; mindenki megtartja -az ősi kardját, a magyar viselet kiegészítő alkatrészét, csak a -karabinokat rakják le; azokat sem capitulatióképen, hanem tisztességes -árban, minden lőfegyverért kap a tulajdonosa hat rénes forintot; a mi -árnak igen tisztességes. - -Az átadás előtt ezredszámra lövik ki vezényszóra a karabinokat, végső -tisztességül, mint a temetésnél, s azután lerakják szép sorban egymás -mellé. - -Igazi festői látvány, minőt soha a világ egy rakáson nem fog találni -többé, ez a kurucz sereg. Mindenik ezrednek más az egyenruhája: zöld, -piros, kék, narancsszinű dolmányok, más-más szinű nadrágokkal és -csizmákkal, a mikből csak a zöld szín hiányzik (ez megbélyegző volt); a -kalpagok, kucsmák, csákók és sisakok formája is annyifelé változik; a -dolmány zsinórzata fehér, vagy fekete. Az ezredek nagy zászlói, a -kornéták, majd biborpirosak, majd fehérek, majd zöldek, rajtok az ország -czimere, a Rákóczy czimer, vagy a Boldogságos szűz, s az aranyhimzésű -szavak: pro libertate; azután minden ezrednél a századoknak külön -lobogóik, a miknek csikjai azon ezredek egyenruháinak szineit -képviselik: arra valók, hogy a harczi zűrzavarban a szétrobbant vitézek -oda találjanak megint a saját zászlóikhoz. Ennek a szép tudománynak mind -vége van most már. A tárogatók utolsó takarodót fújnak. - -A vezérek eskütétele után leszállnak a zászlótartók lovaikról, s leütik -a földbe a zászlónyeleket; a zászlók mögött következik a sorba lerakott -karabinok rendje, olyan az, mint egy lekaszált gabonarend, középett a -nagy kereszttel, a kornétával, körülrakva a tábori rézdoboktól, azok sem -jelzik már többé a riadót. - -A két csoport, a kurucz tisztikar s a császári lovas kiséret egybe -vegyül, egy csoporttá gomolyodik, s megindul Nagy-Károly felé, s ezzel -ki van adja a nagy jelszó: «mehet kiki a merre lát!» - -A nemzeti hadsereg a szélrózsára van bizva. Az ezredek csapatokra -bomlanak, megszünt a parancsszó, a fegyelem; nincs tiszt, nincs -közlegény többé; az a kérdés, ki, mely vidékre tart? A Szathmár felé -fordulóknak keserves a dolga. Az ecsedi láp gázlóin nem lehet most -áthatolni, mert ott ujjnyi vastag jég fagyott a vízre, a mi a ló alatt -beszakad s a lábát összemetéli, csak a vármegye útján kell végig -hatolni, a hol a felturt sár göröngyei csonttá vannak fagyva. Van nagy -káromkodás! - -S aztán a lovas csapatok után egy másik tábor kezd hozzá a -kibontakozáshoz, a szekerek tábora. Ezer meg ezer kocsi, hintó, szekér, -tele menekült néppel, asszony, gyermek, öreg ember, a ki a visszavonuló -kurucz sereggel együtt futott, minden mértföldnél növekedve, mint a -lavina, bomladozik most már szerte-széjjel s keresi az utat, melyen -hazájába visszatérhet. - -A szekértömeg közt poroszkál előre, meg-megakadva, a torlaszban az ekhós -szekér is, mely a két asszonyt viszi, Juliannát és Krisztinát. - -Ők még Majthényben ebédeltek meg, a gazdag mezővárosban, melyet -itt a hajduvilág közepében csupa német gazdák laknak, hires -gyümölcstermesztők. Innen keltek útra alkonyatfelé, mikor már a -szétoszló nemzeti sereg lovasai, a kik a keleti országrész felé laktak, -elvonultak az uton; addig a Majthénynál álló szekértábor nem indulhatott -meg. - -Akkor pedig, mihelyt szabad lett az út, ugyan indulni kellett, mert -Majthény már ki volt élve. - -Ötezer szekér volt egy rakáson! Egész tábor! - -Annak futni kellett saját maga elől egy várossal odább. S a mint azt -megszállták, megint hamar odább, az éhinség elől, míg a tenger -apródonkint szét nem oszlik apró folyamaiba. - -Korponayné ugyan jól ellátta magát élelmi szerekkel, az ismeretes -közmondás szerint: «télen kenyeredet, nyáron meg ruhádat el ne hagyd», -mert a vendégszeretet egy egész tábor megérkezésekor még Magyarországon -sem gyakorolható. - -Eddig a két asszony nem sokat gondolt éhséggel, szomjusággal. Bámulatos -az, hogy ebben a tekintetben mennyit képesek az asszonyok kiállni. -Azután a gond, az aggodalom nagyon jó asztalnok és pohárnok, úgy jól -tudja tartani az embert, hogy nincs olyan vendéglős. Hanem most már -ennek a gyomorterhelőnek mind vége van. El lett érve a czél, megkapták, -a miért fáradtak, van nagy öröm s az öröm étvágyat csinál. - -Hát hiszen erről gondoskodva van; hanem fenmaradt egy másik baj: a -takarmány kérdés. Az utazóknak lovaik is vannak. Szénának, zabnak, s -egyéb abrakfélének hire sincsen. Azon is segített a véletlen. Itt a sok -elfagyott őszi vetés. A szép tábla rozsvetések most már nem valók -egyébre, mint lekaszálni, fölétetni. Az egész út mentében aratnak, -kaszálnak, mint derék nyárban. Szomoru aratás: nem köt kévét senki! - -Az út mellett, Majthényon túl, egy nagy rozstábla szélében kaszál egy -pőrére vetkőzött nagy szál férfi. Kettő vagy három a tábla tulsó oldalán -heverész a levágott rend végében, mint a ki napi munkáját végezte már; -ez az egy még vágja erősen az embervállig érő vetést. Mögöttük egy egész -tarló látszik már, a melyiket a ledöntött gabona hosszú sorban takar. - -S a hol a levágott rozs megszünik, kezdődik egy másik tarló. Egy nagy -négyszögű parlag mezőt végtől-végig betakarnak az egymás mellé rakott -karabélyok, a miket a kurucz sereg ottan hagyott. Miként egy lekaszált -tarló! A hajdani dicsőség tarlója. Ez is a mult éjszaka fagyott le. A -sorba lerakott fegyversor mintha csak a folytatását mimelné a kárbament -rozs kaszált rendének. Hát azok a póznák ott a közepén minden sornak -micsodák? azokkal a fecskefarkkal végződő rongyokkal? Madárijesztők! -Valamikor zászlók voltak, a mik repültek a szélben, mikor diadalra -robogtak, körülöttük a felrugott dobok, üres edények! - -Ez az a hires majthényi síkság, a min azóta olyan nagyot nőttek a fák. A -tizennyolczadik évtized járja már, hogy ott terül e földdarab körül -árkolva, egy darab senki földje. Senki sem nevezi magáénak, ingyen sem -kell, nincs gazdája. Fák, bokrok, összevissza nőnek a területén sűrű -bozóttá, soha azokat emberkéz nem irtja, nem hordanak belőle tüzelőnek -valót: még egy ostornyelet sem vágnak a gesztjéből. Minden vadnak biztos -menedéke, oda vadász nem megy: ez a majthényi puszta, a hol a nemzeti -sereg a fegyvereit a földre lerakta. - -A nap le volt már alkonyodva, de az ég csupa arany volt még; az -alkonyfényben a két tarló között állt mereven az a férfi, az a nagy szál -ember, s a kaszáját fente. Háttal állt a nyugati égnek, arcza és alakja -feketének tünt fel, mintha vasból volna. - -Korponayné megállíttatá a szekerét, s a kocsisának azt mondá, hogy jó -lenne ezt az embert megszólitani: talán adna jó pénzért abból a most -lekaszált rozsból a kiéhült lovak számára egy jó kötélre valót. - -– Hej atyafi! kiálta a kocsis onnan az ülésből. - -A kaszás ember rá sem ügyelt, mintha nem hallotta volna. «Tán nem tud -magyarul? sváb lesz az istenadta.» - -Ekkor Julianna maga hajolt ki a kocsiernyő alól s odakiáltott a -kaszásra, csengő, hizelgő hangjával. - -– Ugyan édes jó barátom, nem lenne szives ide fáradni egy szóra? - -A megszólított férfi erre vállára vetette a kaszáját, s átugorva az út -melletti árkon, odasietett a szekérhez s ott megállt és a szeme közé -nézett a szép asszonynak. - -Az a rémülettől eldermedve veté magát a kocsi hátsó ülésébe vissza, a -hol barátnéja, a másik instansnő aludt csendesdeden. Ennek a kaszás -embernek az arcza olyan ismerős volt! Mintha Fabriczius volna, a lőcsei -biró. - -Hogy néz rá mereven! - -Vagy tán csak álom ez? Hallucinatio. Érzékek káprázata. - -Úgy tetszik, mintha beszélne. Mintha azt mondaná, kaszájával arra a nagy -négyszögű pusztára mutatva, a sorba rakott fegyverekkel, a rongyos -zászlókkal: - -«Hát hogy tetszik az aratás? A te vetésed ez! Nézd csak! Ez a te -dominiumod! A míg a világ világ lesz: el nem veszíted ezt. A mi rajta -terem, száz meg száz éveken át, örökké, mindig a tied lesz. Nézd, milyen -nagy uraságod van.» - -Julianna reszketve húzta magát a kocsi mélyébe, arczát eltakarva e -félelmes tekintet elől; de hallania kellett, a mit ez ember mondott, -akárhogy elburkolta előle a fejét. Az az ember őt megátkozta. - -– Verjen meg az Isten a magad kezével! Ott bűnhödjél meg, a hová -legjobban sietsz. Mikor olyan magasra hágtál, a mennyire vágytál, onnan -legyen meg a lebukásod. Az öljön meg, a kit legjobban szeretsz. Azért -halj meg, a kit elárultál. - -Julianna menteni akarta magát; de nem jött a szó a nyelvére, barátnéját -hítta védelmére, mutassa fel az atyjának a megszerzett amnestialevelet; -hisz ő érte is fáradtak, neki is megszerezték a bocsánatot, visszakapja -a vagyonát, nem ütik le a fejét, mint leütötték a kézsmárki biróét! De -Krisztinát nem tudta fölébreszteni, az olyan mélyen aludt. - -Az átokmondás után nagyot kaczagott a kaszás férfi, s az a kaczaj még -rettenetesebb volt a mondott szavaknál is. Julianna nagyott sikoltott s -a mellette ülő Krisztinára vetette magát. - -– No, mi baj kedveském? kérdezé ez fölébredve. - -– Nem láttad őt? kérdé Julianna. - -– Kit? - -– Azt az embert, a ki ide jött a szekerünkhöz. Az apád volt az, -Fabriczius! - -– Nem, kedvesem, én szundikáltam. - -Julianna félve húzta széjjel a kocsiernyő bőrkárpitját, kikémlelve a -nyiláson: előtte terült el a majthényi róna, a hosszú rakott rendek, a -karabélysorok, a letüzött zászlókkal, odább meg más dült rendek, a -learatott fagyverte rozs. Az árokparton állt egy magas szál férfi, -fedetlen fővel s egykedvűen köszörülte a fenőkővel a kaszáját. - -Julianna egész testében reszketett, talán az esteli hideg harmat miatt? - - - - -XXXI. FEJEZET. VISZONTLÁTÁS ÉS JUTALOM. - -Rakamaznál meglepetés várt az utazó hölgyekre. Ott találták Blumevitz -ezredest; a ki három hét óta lót-fut a felesége után előre-hátra az -országban, mint a veszett csikó, míg végre rátalál a karmazsinpiros -hintóra a tiszaparti vendéglőnél s ott megragad, várva, míg annak az -utazói megint visszakerülnek a hintajukhoz. - -Nem is hagyták azt ott. - -Hanem a lovag dühös volt Korponaynéra. - -– Én nem úgy értettem azt, mikor kegyelmedre biztam a kis feleségemet, -hogy már most hurczolja magával ungon-berken keresztül, pusztákon, -mocsárokon át, lóhalálában; hogy én majd futó-bolonddá lettem az utána -való szaladgálásban. - -Korponayné nyugodtan válaszolt neki; de némi keserüséggel. - -– Pedig bizony higyje el kegyelmed, hogy hálával tartozik nekem azért, -hogy a feleségét magammal hurczoltam. - -Krisztina is iparkodott a férjét megengesztelni. - -– Az atyám megkegyelmeztetése miatt jártunk. Lásd, itt van az -amnestialevele nálam. Ezért fáradtunk. - -– Ejh, szólt boszusan Blumevitz, mit nekem a te bolond apádnak az -amnestia-levele? Azért, ha megkapják valahol, ha száz amnestialevél van -is a számára nálad, leütik a fejét. - -Erre a szóra sirva fakadt az asszonyka. - -Julianna neheztelve szólalt fel. - -– No ez ugyan szép gavallérság kegyelmedtől, az első viszontlátásnál -azon kezdeni, hogy megrikatja a feleségét. Már elfelejtette kegyelmed, -hogy mit tett ez a kicsi gyönge portéka a kegyelmedhez való szeretetből, -mikor éjszaka a földalatti úton kiment a berekbe, hogy felkeresse. - -– No hisz az az emlékezet meg épen nem tesz hajlandóbbá az öreg iránt. -Elfeledjem talán a Ketterhäuschent? Nem akarta-e lenyakaztatni a saját -leányát? S most ez a megkínzott, halálra üldözött, meggyalázott teremtés -még maga töri magát Pontiustól Pilátusig, hogy egy ilyen eszeveszett -bolondnak a fejét megmentse. - -– Ismerje meg kegyelmed e maga kincsét; a ki még akkor sem tagadja meg a -szeretetet, a mikor azt gyülölettel viszonozzák. - -– Én pedig nem akarom, hogy a feleségem mást is szeressen, mint engemet; -még az apját sem. Én nem akarom őt tovább a kegyelmed iskolájába -járatni. - -– Kegyelmed keresi az összeveszést velem? Kérdé Julianna harczias -tekintettel. - -Erre aztán Blumevitz elnevette magát, s kezét nyujtva, mondá -Juliannának. - -– Dehogy keresem, szép asszony; hiszen mi régóta jó czimborák vagyunk; -egyik kéz a másikat mossa. Lehet még egymásra szükségünk. Hanem a -feleségemet nem kölcsönzöm ki kegyelmednek többé használatra. Ezt az -egyet bocsássa meg. Ismerjük mi egymást! No nevesse el magát kérem, ne -húzza úgy össze a szemöldökét! Emlékezzék csak vissza arra a bizonyos -légyottra közöttünk. Ezt tudom, hogy nem mondta el a feleségemnek. - -Julianna kénytelen volt elnevetni magát. A mire aztán Krisztina -megdöbbenő gyanakodással bámult rá nagyot. - -– Az szép kis téte-a-téte volt! folytatá Blumevitz. Igazán tüzes -találkozás! Az istenasszonyok legszebbike azon kezdé, hogy egy kétcsövű -pisztolyt irányzott a homlokom közepének. - -Krisztina ijedten takará be a tenyerével a férje homlokát, s zila -tekintettel nézett a kedves barátnéjára. - -– Aztán úgy enyelegtünk tovább; ő a pisztoly ravaszán tartva azt a szép -rózsaszínű ujjacskáját, én meg a pisztoly csöveibe kacsintgatva. - -– De hát mi volt az? kérdé Krisztina, a ki nem tudta, hogy tréfára -kell-e ezt venni vagy komolyan? - -– Hát azt mi tudjuk ketten, szólt Blumevitz, mialatt Julianna, mint -aféle rajtakapott asszony, vonogatta a vállát, – s ha erre -visszaemlékezik kegyelmed, szép tündérnő, akkor egy levelkét hagyott az -asztalon. - -– Kérem, uram! - -– Hiszen nem mondom el a feleségem előtt, hogy mi volt a levélben. Hadd -higyje, hogy billet doux volt az, s legyen kegyelmedre ezentul -féltékeny. Hanem azt el kell mondanom, hogy ennek a levélnek kegyelmedre -nézve igen messzeható következése lett. A kegyelmed kivánsága belejött a -lőcsei capitulátiós levélbe. - -– Ah! - -– Igen bizony. Itt van nálam az eredeti conceptusa annak az irásnak, a -hogy azt azzal a másik úrral együtt elkészítettük, minden törlésekkel és -igazításokkal együtt. Erre most már senkinek sincs szüksége; de -kegyelmednek még lehet. - -– Nekem? - -– Az ám. Kegyelmednek. Mert nem lehet ám nekem azzal a szóval port -hinteni a szemembe, hogy kegyelmed azt a mostani nagy lófuttatást a -feleségem társaságában azért követte el, hogy pályadíjul a vén -Fabriczius buksi fejét megtartsa a nyakához nőve; hanem inkább az én -asszonyom segített kegyelmednek, ki tudja, hogyan? mi módon? a kegyelmed -dolgát nyélbe sütni; a minek az alapja az a bizonyos lőcsei capitulátió. - -– No, és ha úgy van? Valami vétket követtem el benne? - -– Korántsem. Az egyik asszony az apját, a másik a fiát akarta -megmenteni. Azért szöktek meg az uraiktól. No én már visszakaptam a -magamét, a multakért amnesztiát adhatok. Kegyelmednek pedig, asszonyom, -átadhatom ezt az eredeti egyezséget a lőcsei capitulatióról, a minek a -marginalis punctatiói kegyelmedre nézve olyan fontosak, hanem egy -föltétel alatt. - -– Mi az? - -– Hogy tőlem a feleségemet soha el nem fogja szöktetni többé. - -Julianna nevetve nyujtott kezet Blumevitznek, ki az összehajtott -nevezetes irást átadta neki. - -De Krisztina duzzogott érte. - -– Látod, te rossz ember vagy. Elszakítasz bennünket, mikor mi úgy -szerettük egymást, mintha egy test, egy lélek volnánk. - -– De én csak egyiteket akarlak szeretni. Vagy téged, vagy a másikat. -Válaszsz! - -– Eredj! Bohó vagy. Van ő neki, a kit szeressen. - -Erre impertinensül elkaczagta magát Blumevitz. A sértő kaczajra eleinte -haragvörösre gyult Julianna arcza; hanem aztán csak ő rá is elragadt a -nevetés. – Hát hadd legyen! «Kinek van; annak van!» - -Ezzel aztán helyreállt a régi bizalmasság. Egy alföldi vendéglő -extraszobájában összeszorulva, egész kedélyesen cseveghetett a három -tagból álló társaság mindenféle ügyeiről s a világ folyásáról. Senki sem -itélte meg érte; senki sem tudott a kilétükről. - -– Hát már most a sok közül melyiket keresi fel legelébb, szép asszonyom? -kérdezé Blumevitz, lakoma után boros kedvében. - -– Még nem tudom, felelt az mosolyogva. - -– Korponay János uramat, úgy hiszem, alig-alig… - -– Az csak ő tőle függ. - -– Maradhat legutoljára, a míg eszéhez tér. Ha addig le nem vágják. -Milyen jól illenék kegyelmednek az özvegyi ruha. - -– Rossz órában legyen mondva. - -– Egyiket a többi közül már utolérte ez a gyász. Andrássy István -generális uram már özvegy ember lett. - -– Ugyan? suttogá Julianna; egyszerre átmelegült tekintettel; úgy nézett -a két karikára felnyitott szemével, mintha két telehold volna. - -– A bizony, meghalt ő kegyelmének a felesége. Isten nyugosztalja! - -– Mikor? - -– Éppen azon a napon, a melyen a generális haza akart menni -Krasznahorkára. Engem hagyott hátra a szomszéd faluban a seregénél s -egyedül indult el a hintajával, minden kiséret nélkül. Aztán nagy -hirtelen megint visszakerült. Nekem nem mondta meg miért? Az öcscséről -beszélt valamit, a ki félbolond, a dervisgenerálisról, s aztán elszaladt -egyenesen Lőcsére. Ott talán látta is kegyelmed? Csak később tudtam meg, -hogy a derék jó Andrássy Istvánné meghalt épen annak a napnak reggelén. - -Juliannának egész tenger zúgott végig az agyán. - -Tengernél is nagyobb az a mérhetetlen talány, hogy lehessen egy férfi, -olyan nagy lélekkel, mint Andrássy István, a ki azon a napon, a melyen a -felesége meghal, a háza ajtajából egyszerre visszafordul s egyenesen -visszasiet ahhoz az asszonyhoz, a ki még «él!» - -Ez több a varázslatnál! Ez az istennők hatalma az emberi szivek fölött. -Büszkeség töltötte el egész lelkét; mint a ki csak most tudja meg, hogy -milyen hatalomnak ura? - -S aztán ezt a dæmonoktól eredt lángot hogy nem érezte ő meg a -lobogásáról! Hogy felejtette őt ottan egy egész felgyujtott pokol -közepette a poprádi vendéglőben; még csak meg sem állva a kedvéért, hogy -megmondja neki, mi sietteti e kétségbeesett útra. - -Az ijedelem, az önzés olyan fagyasztó erővel bir-e? - -Még csak egy pár sorban, egy futó levélben sem értesítette róla, hogy mi -oka volt őt ily hirtelen elhagyni? - -A sebes szivdobogás vádolta belül. - -Hátha kialudt már ez a láng, s csak a hamuja maradt meg? - -– Hol van most a tábornok? kérdezé közönyt szinlelve. - -– Én bizony nem tudom. Mert én, a mint Kassa kapitulált s a mi -hadtestünk a Szepességre visszavonatott, siettem fel Lőcsére, a -feleségemhez. Ott hallottam meg, hogy kegyelmed elvitte magával az -asszonyomat Bécsbe; azóta mind a nyomukat kergetem. A míg Lőcsén voltam, -Bellevilletől hallám, hogy a generális a poprádi erdőkben medvére -vadászik. No ha őt nem, hát Bellevillet mindenesetre ott fogja találni -kegyelmed. - -Julianna boszusan csettentett a nyelvével. - -– Van is nekem Bellevillere gondom! - -– Ez nagy megnyugtatás a lőcsei puskaporos tornyokra nézve! példálózék -az ezredes. - -Krisztina nem tudta, hogy mi nevetni való van ezen? - -– Ha pedig egy várossal odább megy kegyelmed, szép asszonyom, teszem föl -Kézsmárkra, ott megint megtalálhatja kegyelmed egy másik imádóját: a jó -Czelder Orbánt. Hanem akkor jó lesz sietni, mert az alatt meglehet, hogy -hűtelen lesz kegyelmedhez. - -– Hogyan? Talán házasodik? - -– Olyanforma történik vele. - -(Czelder Orbán tudniillik halálra volt itélve, fejét készültek venni; ez -volt az az «olyanforma».) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Csakhogy már Eperjesen megtudá, hogy a tábornok nincs többé a -Szepességen, hazament Krasznahorkára. - -A donatiós levelének a kihirdetését pedig csak úgy eszközölheté, ha -előbb a magyar kanczellária meghagyását elhozza magával; a nélkül az -alispán a jószágba igtatást nem eszközölheti. - -Juliannának tehát most a legsürgősebb dolga az lett volna, hogy a -legegyenesebb úton siessen Eperjesről Bécsbe. Azonban ehhez már most az -egész asszonyi fegyverzetére volt szüksége: a Lőcsén hátrahagyott -drágaságaira, fényes öltözeteire, a mikre az úton semmi szüksége nem -volt; de annál több lesz Bécsben, a hol ez alkalommal nem az esedezők -gyászköntösében, hanem a kegyosztásért hálálkodók rangbeli pompájában -illik megjelennie. - -Lőcsén, a Thurzó-házbeli szállásán már nem találta Löffelholtznét. -Doctor Cornidestől megtudta, hogy a tábornokné Kézsmárkra költözött át, -a hol a férje főparancsnok a szepességi császári hadtestnél. Blumevitz -felment Marmarosba, a hol még az utolsó kurucz vár ellenállt, annak az -ostromában résztvenni (csak szinleges ostrom volt az már), a feleségét -is oda vitte magával. - -Hogy a békekötés a császáriak és a magyarok között már alá van irva, s -hogy annak a szövege mit tartalmaz, még ezen a vidéken nem tudta senki. -A Majthény alól hazaballagó csapatok csak annyit mondtak el, hogy -lerakta a sereg a puskát meg a zászlót; de hogy ezt valami rendes -szerződés előzte volna meg, ezt minden hazatérő vitéz tagadta. Árulás -volt az! Hogy ismerné el a közkatona, hogy ő kapitulált! Elárulták a -tisztjei! - -Lőcsén pedig még mindig Belleville volt a térparancsnok. - -A beszédes doctor Cornides azt is elmondá Korponaynénak, hogy a szegény -Czelder Orbán ugyancsak megjárta. Mivelhogy fegyverrel a kezében -fogatott el, s mert korábban a császári hadseregnél szolgált, mint -szökevényt a haditörvényszék elé állították s halálra itélték. Hogy még -le nem vágták a fejét, csak annak köszönheti, hogy a két generális, -Löffelholtz és Heister, összeveszett az illetékesség fölött; az egyik -Kassán, a másik Kézsmárkon akarja kivégeztetni. - -Ez a hír megzavarta Julianna útitervét. - -Szegény Czelder Orbán! Ez is egyike volt a hét planétának. Eszébe -jutott, hogy mennyit mulatott furcsaságain ennek az ő leghivebb -imádójának! Annak a veszedelme fölött elfelejtette a saját ügyének a -sürgősségét. Hiszen ő megmentheti ennek az embernek az életét! Könnyelmű -asszony volt. Akármelyik imádóját ott tudta felejteni a szerelmi -találkán, ha más tréfája akadt; hanem ha egy közülök halálos -veszedelembe került, azt nem tudta elhagyni. - -Nem sokat gondolkozott rajta, hogy mit tegyen. A bécsi útja előtt -átrándult Kézsmárkra Löffelholtzékhoz. - -Löffelholtz tábornok, egy régi német nemesi család ivadéka, a ki -különben is sógorságban volt a magyarokkal, Absolon Dávidnak, Zrinyi -Ilona titkárjának a leányát birva feleségül, a többi császári vezérek -között a legösszeférhetőbb kedélyű katona volt, a ki a pallost nem -örömest használta hátrakötött kezű emberek ellenében. Korponaynénak -egyébiránt nemcsak a lőcsei furfangért, mely Löffelholtznak a -generalmajori állást szerezte meg, hanem azért is jóakarója volt, mert a -feleségének leánykori barátnéját ismerte benne. - -Korponayné előmutatta a tábornoknak a szathmári békekötés másolatát, a -mit ő Pálffytól kapott meg. Löffelholtz ebből értesült először a -megkötött békességről. - -Julianna figyelmezteté a tábornokot a békeszövetségnek arra a pontjára, -mely teljes bocsánatot biztosít minden fogságban levő kurucz tisztnek, s -az amnestiát kiterjeszti a császári seregből átpártolt tisztekre is. - -– Remélem, hogy kegyelmességed rögtön intézkedni fog, hogy a fogoly -Czelder Orbánt azonnal szabadon bocsássák! sietett azonnal az -inditványát megtenni a szép asszony. - -A tábornok csóválta a fejét. - -– Madame csak úgy früstökre kéri tőlem mindjárt a gavallérja fejét. - -– Inkább azt kérem, hogy hagyja meg neki! Nem vagyok én Heródiás. - -– Ugyan mit kap ezen a csuf madárijesztőn? - -– Hát azt én tudom. - -– Furcsa gusztus! – Egyébiránt én nem tartoznám tudomásul venni ezt a -békeszerződést, a mit kegyed közölt velem, mert nekem hivatalosan még -meg nem küldetett, s ha akarnám, azonnal kivitethetném Czelder uramat a -piaczra a vesztőkő elé, s úgy tehetnék vele, mint Krayval tett Heister, -hogy leüttette a fejét, mikor már jött a staféta a megkegyelmezéssel. - -– De azt a tábornok úr nem fogja tenni, mert kegyelmességed először is -nem Heister, azonkivül pedig sokkal lovagiasabb ember, mint hogy énnekem -szomoruságot akarjon okozni. - -– Tehát igazán örömet csinálok vele a madamenak, ha a kuruczvezért futni -hagyom? - -– Nekem örömet, a Heisternek boszuságot, s ez dupla ár. - -– Maradjunk csak az első rubrikánál. A madame kedvéért tudomásul veszem -a szathmári békeszerződést, s azonnal szabadon bocsátok minden kurucz -foglyot, a ki az én kezem alatt van, köztük Czelder Orbánt is. - -– Örök hálára fog vele lekötelezni tábornok úr. Kegyelmességed tudja azt -jól, hogy ennek az embernek a vére az én lelkemet terhelné. - -– No e miatt ne legyenek lelkiismeret-furdalásai, madame. Ez az ember -előbb-utóbb el fog szaladni a fejétől. Ha ma nem, holnapután. Nem az az -ember, a kit érdemes megajándékozni a saját fejével. Nem fog nyugodni, a -míg azt viseli. Ezúttal hadd köszönje a megmaradását kegyelmednek. Hanem -egy dologra kérem a szép asszonyt. Ne találkozzék a kurucz ezredessel a -kiszabadulása után. Én ugyan elhiszem, hogy kegyed ideálját találja -ebben a telegrafkelephez hasonlatos lovagban, de azért mégis türtőztesse -az indulatát s ne tartson vele semmiféle találkozót. - -– Azt se tudassam vele, hogy én szabadítottam meg? - -– De éppen senkivel se tudassa ön azt. Nem lenne hasznára. Kegyelmednek -nagy pozicziója van az érdemek könyvében feljegyezve, arról legyen -bizonyos, de ha kegyelmed apródonkint kiszedegeti a kegyelmet, majd -egyszer azt veszi észre, hogy nagyon kevés marad benn a kapitálisból. Ha -ennek és annak kéreget kegyed az udvarnál hol egyet, hol mást, -elkoptatja vele a szükséges jó indulatot odafenn. Azért még egyszer -figyelmeztetem rá, hogy elhallgassa mindenki előtt, miként eszközölte ki -a kurucz vezér kiszabadulását. Arra is gondoljon, hogy ez a tüzesfejű -ember minden bizonynyal bele fogja magát ártani valami galibába a mint -kiszabadul, s akkor az azután történtekért nagyon rosszul fizetnének meg -a barátságos kiszabadítónak. - -Hanem azért Julianna e bölcs tanács daczára sem állhatta meg, hogy -legalább akkor, a midőn a foglyokat a börtönből kibocsátják, a -hintajával oda ne hajtasson a börtön közelébe. - -Sokkal inkább asszony volt, semhogy megállhatta volna, hogy mikor azt -mondják neki valamire, hogy «ebből ne egyél, mert megárt!» hát azt meg -ne kóstolja. - -Neki látnia kellett azt, hogy az ő pártfogoltja miként lép ki a -börtönajtón. - -Ez magában nem lett volna baj, hanem az is meglátta őtet. - -S aztán őt meglátni és minden haragot, gyanút, keserűséget, -megkínoztatást, hűtlenséget, árulást elfelejteni, az egy dolog volt. - -A kuruczvezér megint csak az imádott napját látta maga előtt, a kinek -üstökös csillagává szegődött. Az üstökösnek nagy elliptikus útja van, -mégis visszatér a maga napjához. No a lőcsei kapu küszöbétől a késmárki -vesztőhely grádicsáig való pálya szintén elég nagy ellipsisnek -nevezhető. - -Czelder Orbán, a mint a hintajából kikandikáló szép asszonyt megismerte, -felkapta a süvegét a fejéről magasra a másik kezével meg a tarkójához -kapott, léczalakjával valósággal azt a figurát képezve, mint mikor a -régi módi távirókelep azt jelzi: «fegyverbe az őrség!» s odakiáltott az -imádott szép hölgynek: - -«Mire megujul a hold: a nap is meg fog ujulni!» - -Ez pedig olyan szó, mint az a csodálatos mustármag, a miről a biblia azt -bizonyítja, hogy pálmafa nő fel belőle. - -Julianna hátravetette magát a hintajába, valami eszes állat (a mi nem -lakik az emberben, csak úgy körüle kóvályog) azt sugdosta neki, hogy -nagy hiba volt ezt az ő kedves barátját nem engedi szétvágatni. - -Azzal aztán sietett a maga dolga után, fel Bécsbe. - -Ezt Löffelholtz tanácsolta neki, a ki megértve a váratlan fordulatot, -előre látta, ami arra következni fog. Ő jól be volt avatva az udvarnál -folyó cselszövényekbe. József király halálával egészen más kezekbe kerül -az ország ügyeinek vezetése. S az irott papiros nem sokat ér, ha azt az, -a kinek a kezébe kellene venni, a talpa alá teszi. - -Azzal a nehány nappal, a mit Czelder Orbán kiszabadításával töltött el -Julianna, elszalasztotta az időt, a míg hatalmas két pártfogóját, -savoyai Eugen herczeget és Wratisláw cseh kanczellárt Bécsben -feltalálhatá vala. - -A bécsi kormány, a magyar szabadságharcz megszüntével nem szorult többé -a hős hadvezér kardjára: itthon pedig egy ilyen magas piedestálon élő -szobor nagyon alkalmatlan. Elküldték Angliába, a britt kormányférfiakkal -értekezni. Mutassa meg, hogy hát a szájával milyen hős tud lenni? -Wratisláwot pedig felruházták teljhatalommal, s elküldték Csehországba. - -Bécsben a magyar főuraké maradt a tér. - -Semmi sem volt természetesebb, mint hogy a nagy nemzeti háború -bevégeztével azok a magyar főurak kerüljenek az ország kormányára, a kik -az egész hosszu háború alatt folyvást hűségesen a trón körül -csoportosultak. Hanem még a főhivatalok magas székeivel nem volt rajtuk -segítve. Őket a hadjárat alatt a kuruczok kizavarták birtokaikból, -kastélyaikat felprédálták, istállóikat kiürítették, jobbágyaikat -katonákká tették; jövedelmeik nagy része oda veszett, nevöket a -proscriptionális táblákra irták fel, s gyalázattal tetézték. A boszu -szomjas és éhes. A németekkel csak kibékültek a magyarok, de nem a -magyarokkal, a bécsi magyarokkal. - -Julianna a Vág völgyén végig utazva, minden ismerős kastélyban, a hová -píhenőre beszállt, csupa aggodalmas arczokkal találkozott, a -suttogásokból kiveheté, hogy rossz hirek szállongnak, a háborúból -visszatért urakat kastélyaikból éjszaka elhurczolják, hasztalan -hivatkoznak az általános amnesztiára, viszik őket Pozsonyba, az -itélőmesterek elé állítják, s úgy elzárják, hogy a hozzátartozóik nem is -beszélhetnek velük. A mi foglyokat Löffelholtz, a német generális, -szabadon bocsátott, azokat otthon házaiknál fogdostatja össze Illésházy, -a magyar főkanczellár. - -Ezek a rémhirek előéreztették Korponaynéval, hogy mi vár ő rá, ha a -bécsi főurak grácziájára talál szorulni. - -Rossz sejtelme növekedett, a mikor Bécsbe érve megtudta, hogy sem -savoyai Jenő, sem Wratislaw nincsenek a rezidencziában, a magyarországi -ügyekkel mindenkit a magyar kanczellárhoz utasítanak, Illésházy -Miklóshoz. - -Hogyne ismerte volna Korponayné Illésházy Miklóst? Ők egy tekintetben -riválisok voltak. Ugyan két ellenkező pályán, de hasonló sikerrel -futának. - -A hogy a szép Korponaynéról hirlelé a fáma, hogy minden férfit, a kivel -összetalálkozik, menten rabszolgájává tesz, s nincs előtte sem magas, -sem alacsony, herczeget, diákot egyformán meghódít, éppen ilyen szép -hire volt Illésházy Miklósnak az asszonyi szivek ellen folytatott -hadjáratában. Ő róla is az a hir járt, hogy minden virágot leszakaszt, -akár pálmafán nyilott az, akár tüskebokor alatt. - -És így némileg versenytársak voltak. Úgy lehettek, mint két hires -birkózó, a kik közül az egyik Európában, a másik Amerikában nem talál -ellenfélre, a kit le ne gyűrjön, s végre vágyat kap egymással -szembekerülni, s koczkára tenni győzhetetlen hirét. - -Illésházy Miklósnak még a rámában levő arczképe is tanuskodik róla, hogy -korának egyik legszebb férfia volt. Délczeg, daliás termet, athléta -vállakkal, azon egy igazi Jupiter fő, csakhogy szakáll és bajusz nélkül, -s fehér bodros parókával, szép metszésü szája, öntetszésselteljes -szegleteivel, hódító szemöldökei, varázsló sötét szemei, kevély nagy -boltozatos homloka még így festve is elárulják azt a nagy büverőt, a mi -ezt, a hajdani köznemesből grófi rangra, s az ország legmagasabb -méltóságára emelkedett férfit, egykor ellenállhatatlanná tette. - -Hanem ha a másik dalia, Andrássy István mellé állítják a képet, ott -minden előnye kárba vesz. Illésházy szépsége kihivó, mesterséggel ápolt, -cziczomázott; Andrássyé természettől eredt, egyszerű, keresetlen: azért -leigézőbb; Andrássy arczát az ábrándos rajongás, Illésházyét a követelő -önzés jellemzi. És aztán Andrássy a valódi magyar nemzeti typus -képviselője, míg Illésházy idegen; amannak az öltözete a kaczagányos -kurúcz jelmez, ezé az udvaronczszabásu divat-viselet, a min csak a -paszománt nemzeti. Andrássy Istvánban még a harczi dulakodás után is, ha -portól be van lepve, még a tivornya közepett is, ha bortól el van ázva, -meg lehet találni az igazi nemest, a kit a szive jóságánál a gyermek is -megfoghat, míg Illésházy Miklósban ott van az udvari ünnepélyek -ragyogása közepett is az erőszakoskodó, dölyfös kastélyos úr. - -Korponaynénak előre be kellett jelentetnie magát a hatalmas -kanczellárnál a kért kihallgatásra. Köszönettel tartozott érte, hogy -nagyon meg nem várakoztatták. - -Ellátta magát nemcsak a szépséget emelő piperével, hanem az igazaihoz -tartozó mindennemű okiratokkal is. - -Illésházy kanczellári palotája előtt egész sora állt a hintóknak és -gyalogszekereknek, mikor Julianna megérkezett a kihallgatásra. Sokan -megelőzték. - -Mindamellett az elsők között volt, a kik a várakozási teremből a -kihallgatásra bebocsáttattak. - -A magyar kanczellár kihallgatási terme ugyanazon gobelin szőnyegekkel -volt feldiszítve, a mik mostanság a magyar delegáczió gyüléstermét -ékesítik: mythologiai képcsoportok, Venus és a grácziák, Ariadne és a -bacchansnők, fürdő nymphák a szerelmeskedő istennőkkel, csak hogy akkor -még elevenebb szineik voltak, a butorzat luxuosus és luxuriosus, a mely -két szót gyakran összetévesztik; nehéz granátszin selyemdamaszt -függönyök az ablakokon, a mik a szobát félhomályban tartják, -hasonlószinű kárpitok takarnak egy mélyebb alkovent, felbuggyant redői -alól kitündöklő aranyozott fehér butorzatával; az oldaltálló velenczei -tükörből egészen a fenekéig látni a vakszobának, a falon levő Danae -képpel, a rokoko iróasztalon a hátrafelé néző Vénusz márványszobra, az -iróeszköz zománczozott bronzremekmű, miniatur remek festésekkel, benne -kékre, rózsaszínre festett tollak, a padlót vastag, puha szőnyeg fedi, a -butorzatról lefüggő csillár üvegprizmái, az ablakon át belopózó -napsugártól szivárványszínű bolygó tüzeket vetnek szerteszét a szoba -félhomályába, a mik előre-hátra tánczolnak, szineiket váltva. És az -egész szobát eltölti valami keleti füstölőnek mámorító éd-illata. Ez nem -egy államférfinak, hanem egy élni tudó gyönyörvadásznak a szobája. - -Ide lépett be Julianna, két duplaajtón keresztül, a mik közül a külsőt -alabárdos testőrök strázsálják. - -Rajta és a kanczelláron kívül még két élő személy volt a szobában. Nem -éppen emberi lények, de azokhoz legközelebb állók, egy majom és egy -papagáj. Ha a tudósok feltalálták tetteinkben a családi eredetet a -majomtól, követelhetjük, hogy ugyanazt keressék föl beszédünk alapján a -papagályoknál. Egy ős még nem nemesít meg: legyen kettő. - -A madárember pompásan tud fecsegni, jó tanítója lehetett, legkedvesebb -szójárása az, «Sei nicht spröde! Frau schöne! Ein Kuss thut nicht weh!» -s akkor elkezd csókolni a csókzene minden fiorituráin keresztül. A -négykezű ember eleinte azzal mulatja magát, hogy egy kicsiny sípláda -tekerőjét forgatva, a divatos behizelgő franczia chansonokat -hangoztatja, de majd később odamegy a szép asszonyhoz, s leülve a lába -elé, tolvajkodó kézzel babrál a czipője szalag-csokrán s vigyorgó -pofával sandalog fölfelé. - -Az országhirű szép asszony szemközt állt a világhirű szép férfival. Mind -a kettő azzal a szándékkal volt, hogy a másikat lefegyverezze. Ez a -fagyos önérzet volt kifejezve arczaikon. - -A kanczellár megkínálta udvariasan a hölgyet a kerevetre üléssel, -Julianna megköszönte azt. - -– Kérelmező vagyok, állnom illik. - -S azzal röviden, világos mondatokban, minden affektanczia nélkül előadta -ügyét. Úgy beszélt, mint a ki egy befejezett ügyet ad elő, a minek az -elintézéséhez már semmi szó nem fér; csupán a végrehajtása van még -hátra, annak az elrendelését kéri a kanczellártól. - -Illésházy éppen olyan jéghideg tudott lenni vele szemközt. - -– Igen sajnálom, nagyasszonyom, hogy kérését nem teljesíthetem. A mi a -bárói czímet illeti, azt gyermekeknek nem szokták osztani, hanem -férfiaknak, kitünő érdemekért. Ha a kegyelmed fia atyjának vannak ilyen -érdemei, azokat előadhatja, méltatva lesznek. A sztropkói uradalom -iránti igényei pedig nagyon kétségesek. Azt az uradalmat pedig hárman is -impetrálják, először a Pethő család, melytől azt Rákóczy elkobozta, -azután az özvegy Ocskay Lászlóné, a kinek férjét, mivel áttért a király -hűségére, a kuruczok Érsekujvárott lefejeztették. A harmadik megint -kegyelmed. És én mondhatom, hogy a három közül egyik sem fogja megkapni, -mert az ilyen gazdátlan uradalmakra mások is tarthatnak igényt, a kik -nem későn, bünbánva tértek meg a trónhoz, mikor már a felkelés ügyét -hanyatlani látták, hanem a kik eleitől fogva rendületlenül megállták a -hűséget, s itt őrzék a trónust akkor is, a midőn Rákóczy hadai Bécs -város kapuit döngették a fokosaikkal. - -Korponayné láthatta, hogy az apocalypsis legrettentőbb unicornisával áll -szemközt: az önzéssel. Minden más fenevadnak van szíve, ennek nincs, -ennek csak gyomra van. - -Még sem hagyott fel a tusával. - -Elővette iratai közül a szathmári békeszerződés másolatát, s allegált -belőle a kanczellárnak, akár egy fiskális. Ráolvasta, hogy minden birtok -azé marad, a kinek azt a király legutoljára adományozta, és semmi -korábbi jogczímen az ellen pert indítani nem szabad. Ez volt a legtovább -vitatott kérdés, a mihez a kuruczok ragaszkodtak, s csak ennek a -részükre történt eldöntése után kötötték meg a békét. - -Erre nyers dölyffel válaszolt a kanczellár. - -– Ezen az iráson bátran kalácsot süthet a nagyasszony! Mert az egész -úgynevezett szathmári békekötés erőtelen és haszontalan. Pálffy János -jogtalanul kötötte azt meg, s a diaeta meg fogja semmisíteni. A mikor e -szerződést aláirta Pálffy, valamint a kegyelmed donacziós levelét, már -akkor I-ső József császár és király a megdicsőültek sorában volt, s -Pálffynak a visszahivatása megküldetett Bécsből. - -– De Pálffy jóhiszeműleg kötötte meg a békét, s egész bona fide élt a -királyi teljhatalommal, mert a visszahivatása dekretumát nem kapta meg. - -– Hogy tudja ezt kegyelmed? - -– Úgy tudom, hogy akkor épen ott voltam kihallgatási termében, -Szathmáron, a mikor a futár megérkezett hozzá, a hozott levélben nem -volt semmi dekretum, hanem holmi allotriák. - -A kanczellár látta, hogy az elenfele jól tud parirozni. - -– Hát majd ezen nagy kérdések felett dönteni fog az országgyülés. Addig -várhat kegyelmed a prætensióival. - -– Bocsánatot kérek, de nem akarok odáig várni, sem az országgyülés -határozatától a magam igazait függővé tenni. Nekem semmi közöm ahoz, -hogy elismeri-e a magas kormány és a tekintetes Karok és Rendek a -szathmári békepontozatok érvényességét: az én igazságom a lőcsei -kapituláczió pontozataiba van foglalva, a miket bátor vagyok -excellencziádnak ime bemutatni, az eredeti fogalmazásban. Ez még József -császár életében lett aláirva, a császár meghatalmazottja, Löffelholtz -tábornok által. Ennek az erejét se kormány, se országgyűlés meg nem -gyöngítheti. A stipulacziók között ott van, hogy Andrássy István -tábornoknak Lőcse átadásáért minden birtokai visszaadatnak, s ugyanott -van a kegyadomány, a mivel én jutalmaztatom. Andrássy István meg is -kapta a királyi kegylevelet, s minden birtokába be lett helyezve, pedig -Lőcse átadásának nehéz munkájában enyém volt az oroszlánrész, ő csak -tűrte, a mivel kénytelen volt, de a kényszerítés én valék! - -A kanczellár megdöbbent, hogy most mindjárt legyőzik. Kénytelen volt egy -lépést hátrálni a támadás elől. - -– Andrássy István csak azt kapta vissza, a mi az övé volt: a maga ősi -birtokait. Ha ez jutalom, úgy abban kegyelmed is részesülhet. A lázadó -férje, Korponay János s a hóbortos apja, Ghéczy András birtokait nem -háborgatja senki. - -– Oh kegyelmes uram, az csak a mesében járja, hogy a jutalmat kérő -gólyának, a miért a farkast a torkán akadt csonttól megszabadította, azt -válaszolja a megmentett: «Köszönd meg, hogy le nem haraptam a fejedet, -mikor a fogaim között volt.» - -S egy kis kalk nevetés is hangzott e ripost után. - -– Hm! dünnyögé a főember, csipőjére feszítve a kezét. S ezt a -nagyasszony csakugyan nem tartja kegyelemnek? Hogy a hatalom megbocsátja -a korábbi vétkeket, azoknak egész hosszú sorát egyetlen későbbi -érdemért? Ámde még ebben sincs kimondva az «amen». Megmondhatja -kegyelmed Andrássy Istvánnak, hogy a győrvári vereséget nagyon soványul -takarja a lőcsei kapituláczió, hogy a mi a királyi kegylevélben nincsen -megemlítve, a gömöri főispánság nem is száll rá vissza, hanem a bátyja -Péter, a mindig hű királypárti fog helyette a székbe ülni, s ő tartja a -gyüléseket Krasznahorka vármegye termében. - -Julianna belevágott a főúr szavába s nem hagyta tovább beszélni. - -– Ha izenete van excellentiádnak Andrássy István generálishoz, küldje el -postával; én sem kegyelmességednek, sem ő kegyelmességének -izenethordozója nem vagyok. Én ügyemet előadtam, kértem, a mihez alapos -igazságom van; több szavam nincsen kegyelmességedhez. - -A végszót erősen megnyomta, hogy értse meg belőle a kanczellár, mi -mindenre képes ez az asszony? Ez képes az új királyt is felkeresni, -mikor az még kívül jár Németországban, s informálni fogja a bécsi és -magyarországi állapotokról. - -Ha így bocsátja el Korponaynét maga elől, akkor ő lesz a megvert fél. - -– Maradjon még nagyasszonyom, szólt, nyájasságot erőltetve arczára. Még -nekem van egy szavam kegyelmedhez. De már most kérem, foglaljon helyet -itt a pamlagon, míg az irataim közül valamit előkeresek. - -Korponayné letelepedett a pamlagra, s a kis kapuczinus majommal -enyelgett, a ki oda kuporodott melléje, s bujósdit játszott a karját -körüldudorló csipkefodrok között, el-eldugva azok közé ocsmánykedves -pofácskáját; a kanczellár ez alatt az iróasztala kihuzott fiókjában -keresgetett valamit. Vártatva rátalált. - -Aztán egy karosszéket odahuzva a pamlag elé, a hol a hölgy ült, kibontá -a megtalált iratot. - -– Itt van, nagyasszonyom, a kegyelmed rubrikája. Meggyőződhetik belőle -kegyelmed, hogy mind az, a mit cselekedett, nincs a feledékenység -szeleibe szórva. Ezeket a jegyzeteket maga Wratislaw irta fel, az ő -titkos archivumából lettek a «hungarica»-k között hozzám átszármaztatva, -mikor ő excellentiája Prágába áttette lakását. Tehát itt van: «Korponay -Jánosné». Érdemei és jutalmaztatása, egész chronologice datálva. Itt van -a «lőcsei capitulatio», «Andrássy István» stb. stb., nem kivánja, hogy -részletesen felolvassam? Veres tintával aláhuzott recommendatio. Azután -ápril 17-én (épen ő felsége halála napján) Korponay Jánosnénak ezer -darab arany. - -Julianna megrettent az 1000 darab arany szóra. Arcza elsápadt, mint a ki -vívás közben sebet kapott, s még nem tudja, hogy halálosat-e? - -A kanczellár észrevette a hatást s elég kiméletlen volt a kapott előnyt -felhasználni. - -– Itt áll: ezer darab arany. Ezt nem fogja kegyelmed eltagadni. -Wratislav sajátkezű irása. - -– Az az ezer darab arany… hebegé Julianna zavarodottan. - -– Nos? Kezéhez jutott-e kegyelmednek vagy sem? - -– Igen, de amaz ezer arany… - -Nem állhatott elő vele, hogy az neki mi czélra lett adva? Hogy ezt azért -nyomták a kezébe, hogy minden áron, minden vesztegetés felhasználásával -előzze meg a cabinet futárát, a ki a visszahivó decretumot viszi -Pálffynak; hogy ez neki sikerült is, de a siker mellett az összeg -jóformán el is lett használva. Hisz ha ezt felfedezi a kanczellárnak, -akkor annak a leghatalmasabb érvet szolgáltatja a kezébe az egész -szathmári békekötés felforgatására, s ezzel elveszt óriási nagy -dolgokat, helyreállt békességet, magas pártfogóit s azonkívül saját -magát is. Neki nem szabad arról az ezer aranyról beszélni. - -– Kevesli talán a nagyasszony a tett szolgálatért azt az összeget? kérdé -a kanczellár. Én mondhatom, igen szép summa pénz. Kegyelmed ezzel igen -jól meg lett fizetve. - -Megfizetve! - -Buzogánycsapás nem sujthatott volna le kegyetlenebbül, mint ez a szó. -Megfizetve! A hogy egy világ leányát, a hogy egy árulót szoktak -megfizetni, s aztán nem ismerik többé! A világ forogni kezdett szédülő -agya körül; keze a szemei előtt járt, ajka egyszerre száraz lett és -szederjes, a szivdobogása majd megfojtotta. Az ájulás kezdé környékezni. -Az előtte álló alak s a pompás úri terem helyett a majthényi síkot látta -maga előtt, a kaszált buzarenddel, s annak a folytatásával, a lerakott -fegyverek soraival, és azt a kaszás embert, a ki átkozódik, s homályos -rémarcza Fabricziuséhoz hajaz. De erőt tudott venni magán, összeszorítá -a fogait és az ökleit, hogy megrázkódott bele. Nem szabad neki -elveszteni az eszméletét! Kényszeríté a szemeit, hogy hagyják ott azt a -kaszált tarlót, azt az átkozódó rémet s lássák meg azt a másikat, azt a -mosolygót. - -A főúr most már mosolygott kegyesen. A legyőzöttet megilleti a kegy. - -Közelebb huzta székét a szép hölgyhöz. - -– Megbocsásson szép asszonyom, hogy ily őszintén nyilatkoztam. -Kegyelmednek a multban levő érdemei már meg vannak jutalmazva. Ha többre -vágyik, szerezzen magának új érdemeket. - -S az a sovár tekintet megmagyarázta, hogy mik legyenek azok az új -érdemek. - -A papagáj ott a rézkalitban úgy csattogtatta a csókokat, keverve az -asszonyi rimánkodás, nyafogás jól utánozott hangjaival. - -Juliannának egyszerre lángveres lett az arcza. - -Szép festék az az ifju női arczon! - -S csak egy mozdulata a szempilláknak kellett volna hozzá, hogy e lángtól -égő arcz a bűbáj varázsával legyen elárasztva; csak a szemérmes -gyöngeségtől kellett volna aláhanyatlania azoknak a hosszú selyem -pilláknak a kék szemekre, a mikben ilyenkor éjsugáros kék ég borong, s -meg lettek volna szerezve az új érdemek. Hanem a szempillák nem azt a -mozdulatot tették, de felnyiltak kerekre, s ilyenkor ezek a szép szemek -zöldek, mint a dúvad szemei; a lángban égő arcz, ezzel a szilajon -felnyitott szempárral, nem igéző, hanem fenyegető. - -A nő felállt és fejét büszkén fölemelte. - -Haragtól tompított, keserűségtől reszkettetett hangon rebegé: - -– Fogok új érdemeket szerezni! - -S azzal, még csak az etiquettszerű bók-görnyedést sem végezve, kisietett -a kanczellár szobájából. - -A várakozási terem tele volt instáns néppel. Jámbor öreg matronák álltak -és üldögéltek, irásaikkal kezeikben. - -A kilépő szép asszony tekintetéből rossz előjeleket olvashattak le. A -hol így lángol az ég, ott vihar következik. Mankós lábú hadastyánok -dörmögék magukban: «Si hoc in viridi, quid adhuc in arido?» (Ha a zöld -ág is így jár, hát akkor a száraz ágra mi vár?) - -Meg is bukik ma minden esedezés, a mi ő kegyelmessége keze ügyébe kerül. - -Julianna futott a kapott sebével, mint a megnyilazott szarvas. Kereste a -magányt, hogy tanácsot üljön magával, valjon kigyógyulhat-e ebből? - -Még nem akarta elhinni, hogy beteljesült a fején amaz öreg ember szava: -«mikor legmagasabbra eljutottál, onnan essél le!» - -Nem tudta kiszakítani szivéből azt a nyilat: «meg lettél fizetve!» Ha -igaz volna is, és ha ezernyi-ezer lett volna az összeg; ez a szó -«megfizettünk!» kavicscsá változtatná az aranyat, a milyenné Szent -László változtatta a kunok elszórt pénzét. - -Első gondolatja az volt, hogy Wratislawot keresi fel; hanem aztán jobban -megérlelve letett róla: annak a pártfogása most csak rontaná az ügyét. - -Az új király elé is hasztalan vinné a panaszát, az ismét csak a magyar -kanczelláriához utasítaná vele. - -Az eltagadhatatlan ezer arany miatt le kell tennie a lőcsei -capitulatióba foglalt igényéről s ragaszkodni egyszerűen a Pálffy által -a király nevében aláirt adománylevélhez, a minek a jogosultsága a -szathmári békekötés pontozatain nyugszik. - -Ez pedig olyan alap, mint a gránit. - -Tehát Pálffy Jánoshoz kell fordulnia oltalomért a kanczellárral szemben. - -Azt tudta jól, hogy ezek ellenfelek, mert versenytársak. - -Egy közös országos titok: a visszatartóztatott decretum comœdiája, -mindenkor igényt ád az abban főszerepet vitt tényezőnek magas -pártfogójára és szövetségére apellálhatni. - -Csak azt kellett még megtudnia magas összeköttetései nyomán, hogy hol -találhatja most meg a bánt? - -Annak még a szathmári békekötés után jó darab munkája volt, Munkács vára -ostromával, melyet Rákóczy utolsó hű vezére, Sennyey István védelmezett -az utolsó ágyúkkal. - -No de azok is elnémultak már; Pálffy János megkapta Munkácsot, s a -várral együtt a nagyteremben halomra rakott százhatvankilencz császári -zászlót, a mit a kuruczok harczaikban elfoglaltak. - -Most már Kassán van Pálffy s ott hozza rendbe a dolgokat. - -Hogy micsoda dolgokat hoz rendbe a bán? S miféle eszközökkel? azt nem -mondták meg Korponaynénak; őt sem nagyon érdekelte, hogy ezek felől -kérdezősködjék. Sietett utazni. - -Korponayné Gömörön keresztül utazott Kassára. - -Mikor Rozsnyótól Szomolnok felé haladt az országuton, csak egy -kürtfuvásnyi távolban maradt el mellette a hatalmas várkastély, -Krasznahorka. - -A míg csak láthatta ezt a várat, le nem vette róla a szemeit. Miket -érzett? miket gondolt ez alatt? Csak egyet nem, azt, hogy kitérjen -utjából s felhajtasson egy látogatásra oda. - -Pedig tehetné, Andrássynak nincs már felesége, özvegy embert látogatni -szabad szép asszonynak, szalmaözvegynek. - -S ennél meg is találhatná azt a hatalmas pártfogót, a ki könnyebben -segíthetne a baján, mint saját maga. Andrássy Istvánnak nem kerülne az -nagyobb fáradságába, mint elhagyni a sziklafészkét, felmenni Bécsbe, ott -az olyan főurat tárt karral fogadják, a mit kimond, ezt kivánom, már meg -van adva. Csak tűrnie kellene a kitüntetését s az magától hullana az -ölébe. Ha megmondaná neki valaki, mennyire várják odafenn, szinte -neheztelnek érte, hogy oly soká késik magát prezentálni. Akkor aztán az -édeskedvesnek csak egy elvetett szava kellene hozzá, hogy a szép asszony -követelése erősebb alapot nyerjen minden békekötéseknél és -capitulatióknál. Talán a szive is beszélt valamit. - -De még sem tehette, hogy felmenjen hozzá. Ez az egy ember volt, a ki -előtt szerette titokban tartani igazi ábrázatját, a ki előtt óhajtott -annak látszani, a minek a világ tartja: könnyelmű asszonynak. Inkább -higyje róla azt, hogy a midőn őt szerette, szivből vétkező volt, mintsem -megtudja azt, hogy minden ledérségeinek indoka egy rögeszmévé izmosodott -vágy volt: egyetlen fiából nagy urat csinálni. - -Lehetetlen, hogy ő Andrássy Istvánnak elmondja ezeket. - -– Emlékezel-e rá, mikor a szófán a te nótádat vertem, a kedvest? mikor a -hajamat a hajaddal összefontam, az aranyost? mikor az éjjeli órát -siettettem a ráakasztott kulcsokkal? emlékezel-e még arra a forró -csókra? Akkor csak arra gondoltam, hogy a vasketrecz kulcsait -megkaphassam tőled s kiszabadíthassam azt a leányt, a ki Lőcse -földalatti bejáratát el tudja árulni. Fiamra gondoltam és az árulásra; -te magad csak egy súly voltál a mérlegben, a mely az enyimet magasabbra -nyomja. S nézd, hogyan megcsaltak! Nem adják meg a díjt, a miért -annyiszor vétkeztem, annyit elárultam! Még tégedet is hozzá! - -Nem. Andrássy István előtt soha sem lesz szabad neki elmondani ezt a -panaszát. Inkább higyje őt elkárhozott szerelmes asszonynak; de ne -felejtse el a szerelmét! de ne gyógyuljon ki a szive fájásából. - -És talán ő maga is igazán szerette ezt az embert? - -A krasznahorkai vár bástyaormán egy férfi alakot lát állni, a ki -mozdulatlanul néz a távolba. Talán ő az? Talán ez is azt a hintót nézi, -mely a fehér úton végig felveri a port maga után? Talán, ha a hintóból -kihajolna s fehér kendőjével feléje intene, az a mozdulatlan alak is -vissza intene rá. Azt sem tette, kiverte a fejéből a szerelmes emlékezet -izzó csalképeit s futott tovább a rögeszméje után. - -Mindig azzal édelgette a kis fiacskáját: «majd hozok én neked aranyos -hintót; ez az aranyos hintó futott előtte mindenütt szárnyas -hyppogryphoktól röpítve; néha már azt hitte, hogy elérte, megfogta s -megint elragadták előle a griffparipák. - -Mennyire szerette ezt a kis porontyot! s mégis úgy el tudta hagyni, hogy -már fél év óta hírt sem hallott felőle. Az az öregapjánál volt -Garamszegen, s oda nagy okai voltak Juliannának, ez idő szerint, el nem -látogatni. (Az öreg úr fanatikus hive volt Rákóczynak: maga is vakmerő -seregvezető, a míg egy villámcsapás idegkórossá nem tette, azóta még -szenvedélyesebb ellensége mindennek, a mi a császártól jön.) Magánál sem -tarthatta a kedves fiát Julianna. Ahhoz a nagy hajszához, a miben ő -álomképe igért kincseit kergette, a gyermek nagy teher lenne. Egyre -változtatnia kellett a szerepét. Vakmerő kalandornő, cselszövő -diplomata, csapodár világhölgy, hős amazon, czifra divatbáb, paraszt -korcsmárosné, tündér, boszorkány, minden lehetett ő, csak anya nem, a ki -kis fia ágyacskája mellett virraszt s meséket mond az aludni nem -akarónak. - -De ha egyszer meg lesz az «aranyos hintó»! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap este, Krasznahorka után eljutott Korponayné Kassa alá. - -Az akkori Kassát ma hiába keresné az ember. Magán a gyönyörű -székesegyházon s a Szt.-Mihály templomán kívül csak néhány középület és -főúri palota az, a mely eredetét ezen korig felviszi. - -A krónikák Magyarország öt királyi fővárosa között Kassát nevezik rangra -elsőnek (Buda, Pozsony, Székes-Fehérvár, Nagyvárad a másik négy.) - -A hatalmas várnak, mely évekig tartó ostromokban egész seregek rohamát -visszaverte, még csak egy köve sem látható már. S a város maga még -hatalmasabb erősség volt, mint a vár; hármas kőfallal körülkerítve, mik -ágyúkkal voltak megrakva. Megtörtént, hogy az ostromló éjjeli -meglepéssel elfoglalta a várat, de még azzal Kassát le nem győzte; akkor -a város harczolt a vár ellen. - -A hatalmas falaknak is alig van már nyoma, itt-amott, mint kerítés, -támaszfal tűnik elő az új házsorok közül egy-egy időkormozta -bástyadarab: a tornyos kapuk felvonó hídjaikkal eltüntek. Hát még a -vízárkok sánczkarózataikkal! de még az a patak is, mely kétszáz év előtt -Kassa városát szigetekre osztá, hogy harmincz hidon át kellett egyik -utczából a másikba járni. - -Már messziről uralkodó méltósággal emelkedik ki a csupa palotákból -alkotott belváros symmetricus tömbje, párkányos bástyáinak rámájában -megkoronázva a Szent Erzsébet egyház monumentalis remek épületével. És a -palotáknak nincsenek tetejeik. Magas rizalithfalak takarják a -homlokzataikat s azokon belül lapos födélzetek vannak, ólommal, márvány -lapokkal fedve. Fölül mind erkélyekkel ellátva, úgy, hogy a háztetőkön -sétálni lehet. Az ostromlók tűzgolyói nem árthatnak nekik. A székes -egyház harangtornyának teteje dúsan aranyozott réz, jegenyeként magasra -emelkedő, felül az arany kakassal. (Ma már ez is változtatta alakját.) - -A külvárosokat tágas pázsitterek választják el a belváros -bástyafalaitól, a glacis-kon szokták tartani a hetivásárokat, a mikre a -vármegye minden népe felsereglik. - -Mikor Julianna a szőlőhegyek alá ért, az itató kútnál megállíttatá a -hintaját, szokás szerint. Az utasok itt pihenőt szoktak tartani – -tájékozás végett. - -Mert Kassán nagy a rend! - -A városnak két kapuja van: keleti és nyugati. De egyszerre soha sincs -nyitva mind a kettő. Nehogy árulással lophassa meg a várost az ellenség, -vagy a «martalóczság». Mikor az egyik kaput kinyitják, akkor a másikat -bezárják. Mindenik kapunak két zárja van, az egyiknek a kulcsa a -főbirónál van letéve, a másikat a katonai parancsnok birja. Mikor a zárt -kaput ki akarják nyitni, száz katona vonul ki fegyverben s ugyanannyi -polgár, buzogányokkal kezében, zeneszó mellett, s ezek őrzik ott a kaput -és egymást, éjjel-nappal. Nem lehet itt árulást elkövetni. - -S hogy a heti vásárra jövő nép már a város alatt tájékozhassa magát, -valahányszor az egyik kaput felnyitják, a toronyőr a harangtoronynak -azon kapu felé forduló erkélyén egy óriási dobon mennydörgő nagyokat üt, -hogy annak puffanását Gönczig is meghallani. Erről aztán a vásáros nép -megtudja, hogy a két vásártér közül melyiken telepedjék le a szekerével? - -A belvárosba pedig behajtatni nem szabad. Oda csak hintónak engedtetik a -bejárás. Magát a gyalog népet is csak csoportonkint eresztik be a kapun, -s a mi ütő, vágó eszközt hoz magával, azt a kaputornáczban lerakatják -vele. - -Ezen a napon a nyugati kapu felől hangzottak a jeladó dobütések, mely a -székesegyház homlokzatával szemben nyilik. A dobütések után a torony -öreg harangja kezdte rá a kongást, mély, búskomor, zúgó hangjával, még -pedig úgy, a hogy tűzvész alkalmával szokott kongni a harang, csak a -féloldalát ütve. - -Valami veszedelem van odabenn. - -Korponayné látta, mikor a vásártéren végig hajtatott, hogy a vidékről -feljött vásáros nép odahagyja a szekereit, s tódul a megnyitott kapu -felé, alig tudott a hintajával lépésben haladni a sokaság között. - -A felvonó hidnál aztán épen megtorlott a tömeg, a drabantoknak úgy -kellett furkósbotokkal utat nyitni a hintó előtt, hogy a kapun keresztül -mehessen. - -Valami veszedelem van itt; pedig füst nem látszik, hogy tűzveszély -volna. - -– Mit jelent ez a harangfélreverés? kérdé Julianna a kapuőrség -parancsnokától. - -Az régi ismerős volt, hajdani kurucz hadnagy, most pedig hadnagy a -császáriaknál, nevén szólítá Korponaynét. Ő is a lőcsei kapitulatio -alkalmával szegődött át, hogy ne ismerte volna a «lőcsei szép asszonyt»? -a kié az oroszlánrész ebben a munkában; de inkább igen nagy tisztelője -volt. - -– Nincs semmi veszedelem, nagyságos asszonyom! Csak tessék igyekezni a -szentháromság piaczra, épen jókor fog érkezni a nagy parádéra. Ugyan -sajnálom, hogy nem lehetek kisérője. De nekem itt kell rostokolnom ezen -az átkozott vártán, hogy el ne lopják a várost, de majd rendelek -kegyelmed kocsija mellé két drabantot, hogy szabadítsanak utat a népség -között. Hej, hogy én nem láthatom azt a czifra dolgot. - -«Nagy parádé! Czifra dolog!» Most már maga Korponayné is kezdett -kiváncsi lenni, hogy mi lehet az? s igen kedves szolgálatnak vette, hogy -a két drabant az alabárdjaival megkönnyíté az előhaladását az egyre -sűrűbbé tömörülő néptömeg között. - -Úgy látszott, mintha az egész vidék felcsődült volna a kassai főutczára, -a mit a hajdan emlegetett patak hasított kétfelé, közepén egy kis -szigetet képezve. Ezen a helyen áll most a pestis emlékére, királyi -bőkezűségből emelt szoborcsoportozat, abban az időben pedig egy lánczos -kolonczokkal körülfogott emelvény foglalta el a helyet, öt széles -kőlépcső talapzatán egy három oldalon mellvéddel zárt négyszögű márvány. - -De sok vér csorgott le hajdanában a négyszögű kövek eresztékei közt: -bűnös kalandorok, vétkes szép asszonyok, vitézlő szabadsághősök, -hitbuzgó vértanúk kiontott vére. Ez volt a vesztőhely. - -Ha valaki összeszedné a történet lapjaiból a rémjeleneteket, a mik e -szinpadon lejátszattak, mióta Nagy Lajos király vérhatalommal ruházta -fel a várost! - -Oldalt e szomorú sziget mellett állt III. Ferdinánd király palotája, -melyből Rákóczy alatt kiüzték a jezsuitákat; az utolsó harcz alatt -ugyanazt a kassai főkapitányok használták; nemrég még a kuruczok; most -már a császáriak. A palotának a kapuja felett izmos oszlopokon nyugvó -kőerkély volt, a minek kőpaizsáról a czímert lekopácsolták valamikor; de -a kőoroszlán ott tartá körmei közt a bíborszín zászlót, a kétfejű -sassal; a miről mindenki tudhatta, hogy ott maga lakik Pálffy János, a -főhadvezér. - -A hol a főutcza piaczczá szélesül, ott négyszöget képezve zárja be a -tért három sor muskétás és katona. A székesegyház felőli téren s a -főhadparancsnokság épülete előtt pedig két erős csapat dragonyos -lovasság van felállítva. - -Az utcza két oldalát képező épületek ablakai tömve vannak kiváncsi -nézőkkel, minden ház teteje tarkállik a néptől; az egész város itt van, -a falusiaké az utcza. - -Korponayné hintójának lehetetlen tovább hatolni, az Arany bárány -vendéglő bejáratát elzárta a lovasság; kénytelen ott maradni a -népsokaság között. - -És még most sem találja ki, hogy mi lesz az a czifra dolog, a minek -annyi bámulója csődült össze? - -Talán most hirdetik ki ünnepélyesen a szatmári békekötést? - -Csak akkor támadt előtte világosság, mikor a körül csoportosuló nép -elkezd kiabálni: «Ott jönnek már! Az az! A medvebőrsüveges!» - -Még csak a medvebőrsüvegét látni, de majd nem sokára látható lesz a -skarlátvörös palástja is, a mint az emelvény kőfokain fellépdegél; a -vörös dolmánya, s a bőrtokba dugott hosszú nagy pallosa. Ez a hóhér! - -Utána hozza két csamangó az alacsony tölgyfaszéket, a minek kurta lábai -és támlánya vasszorítókkal vannak ellátva. - -Itt kivégzés készül. - -Juliannának erre a látványra zúgni kezdett az agya. Nem volt ő -elkényeztetve: gyakran látott csatákban vérontó jeleneteket; a szeme -láttára harczoltak néha azok, a kiket szeretett; s azután az akkori idők -megszokott halálneme volt az, hogy a nagy emberek fejét levágják, mint, -hogy ha azt halljuk, hogy a hajós a vízbe fuladt. – De azért mégis -zsibbadás szállta meg eszét és idegeit, mikor megtudta, hogy ez a -vesztőhely itten, s hogy nem menekülhet innen: végig kell várni, a míg -le lesz játszva a «czifra dolog.» - -A hóhér levetette a palástját s lehuzatta magáról a legényeivel a veres -dolmányát. Látszott a tekintetén, milyen büszke arra, hogy őt most -annyian nézik és rettegik. - -«Ott jönnek az urak!» kiabált most a népség, a palota erkélye felé -mutogatva. - -Korponayné odanézett s az erkélyre kilépegető urak között több ismerőst -talált, azok között volt Pálffy János maga, aranytól ragyogó -díszöltözetben; ő maga az erkély közepén áll, a többiek körüle -sorakoznak. - -Most trombitarecsegés hangzik: a kapu előtt álló lovasság kétfelé -bontakozik s a szabadon hagyott térre a kapugádor alól előjön egy -csoport férfi, a kiknek csak a fövegeit látni; egy közöttük fedetlen -fővel van. - -Annak az egynek az arczát nem láthatja Julianna; mert az elitéltet -háttal vezetik a vesztőhely felé. - -Most újabb trombitaszóra egy hivatalos zamatú hang olvas fel valamit: az -bizonyosan a halálitélet. Nem érteni belőle semmit; csak az hallik, hogy -valaki nagyon kiabál. - -Az itélet felolvasása alatt a polgárok leveszik a fövegeiket. - -Mikor vége van, egy katona jön az erkélyre Pálffy Jánoshoz. Ez a -szokásos kegyelemkérő, a ki a fekete pálczát nyujtja. - -A főparancsnok ketté töri a kegyelem botját s ledobja az utcza -kövezetére. - -Ekkor felzendül a lovasságtól körülvett tér közepéről valami mélabús -karének, a lutheranus diákok éneklik a gyászdalt a halálra-menőnek. - -«Nostrast végeznek ki!» jegyzi meg Julianna magában. - -Az a névtelen iszonyat, mely egész testét reszketésben tartá, úgy -készté, úgy kényszeríté, hogy vesse magát hátra hintaja belsejébe, huzza -be a bőrfüggönyöket, rántsa a fejére a palástját, hogy ne lásson és ne -halljon többet semmit! – De a kiváncsiság erősebb volt a rettegésnél. -Addig csak takarva tudta tartani a szemeit, a míg a gyászének hangzott; -hanem a mint annak vége szakadt s a népzúgásból kivehette, hogy a nap -hőse ott áll már a halál trónusán, erőt vett rajta az ösztön, s egy -pillanatra oda tekintett a vesztőhelyre. - -Felsikoltott. Az a férfi, a ki ott a vesztőhelyen áll, Czelder Orbán. - -Olyan szép most az alakja! Nincs asszony, a ki most belé ne szeressen -ebben a pillanatban! Olyan délczeg, méltóságteljes, az arcza ragyogni -látszik. - -A nép zúg, az ablakokból sírás hangzik; e nagy zajban ki hallaná, mit -sikoltoz ez az idegen asszonyszemély, a ki a tömeg közé szorult -hintajából kihajlik s oda kiabál az erkélyen álló főurakhoz s a két -kezében egy szétterjesztett irást lobogtat feléjük. «Kegyelmes úr! Te -Pálffy bán! Itt van a szatmári békeszerződés! Te irtad alá. Amnestiát -adtál mindenkinek! Megesküdtetek rá! Él az Isten, a ki meghallotta! -Kegyelmet! Igazságot! Emberek! Nagy urak! Erős Isten! Ne hagyjátok a -vérét ontani! Hát nincs Isten? Nem hall ég, föld, senki!?» - -Dehogy hallgattak rá! Hiszen ilyen kiabálást más asszonyok is szoktak -produkálni, az az ő virtusuk. - -Most az elitélt a magas emelvényről a néphez kezd szólani. Csak egy pár -szavát hallani: «szabadság! haza!» a dobok repedésig recsegnek, -elnyomnak férfihangot, asszonysikoltozást, el a szörnyűködés kitörő -zúgását. - -Valami villámlik a levegőben. - -A napsugár villant meg a hóhér pallosa tükrén. - -A másik perczben aztán elégedettség morajává alakul át a néptenger -zúgása. «Nagyon szépen levágta!» - -A halál szolgája üstökénél fogva emeli fel magasra a hirhedett -kuruczvezér fejét. - -Az az asszonyszemély ott a piros hintóban rongyokra szakgatja a kezében -hánytorgatott irást, marokkal szórja azt arra felé, a hol az ő hatalmas -pártfogója ott az erkélyen – most épen hátat fordít. - -A szathmári békekötés másolata volt az az írás. A szél, mely -tudvalevőleg minden kivégzésnél fel szokott támadni, szerteszét -repkedteti az iratrongy libegő pilléit: – a halál boszorkánypilléit. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Hová és merre most? - -Közöttük a tenger! Ő és hatalmas pártfogója között. Nagyobb veres -tenger, mint a milyenen Mózes átvezette a népét: – Czelder Orbán -kiontott vére! - -Nem akart érzékeinek hinni, nem akarta a szemeinek, füleinek elhinni, -hogy ez valóság lehetett, hogy az a legmagasabb polczon álló magyar -főúr, Pálffy János, a ki nemzete kibékítését oly merész felhasználásával -minden lehető és lehetetlen eszköznek sietett végrehajtani, a legelső -lépését azzal kezdje meg, hogy vérpadra hurczolja azokat a -szabadsághősöket, a kiknek az arany függő pecsétes királyi szerződés -általános bűnbocsánatot biztosított; hogy ugyanazt a Czelder Orbánt, a -kit a német tábornok, a külföldön született idegen, a szigorú tábori -regulától elkérgesült szívű zsoldos, szabadon bocsát, egyszerű -előmutatására annak a békeszerződésnek, a minek a létéről ő tudomást sem -tartozott venni, hogy ugyanazt a derék hőst, a kuruczok bálványát, a -csatamezők daliáját, maga az a Pálffy, a ki azt az országos szerződést -aláírta, hitetlenül elfogassa, és rendes birái nélkül az ország -törvényei kigunyolásával kivégeztesse! - -Kit védelmez hát meg akkor az a telefirkált papiros? - -Azt ugyan Korponayné megtudhatta volna, ha felmegy Pálffyhoz, hogy mi -oka volt neki Czelder Orbánt lenyakaztatni, de mégis jobban tette, hogy -nem kérdezte. - -Igen rossz órájában találta volna a bánt. - -A vitéz kurucz ezredes mondott valamit akkor, a midőn a börtönajtóban -azt kiáltá a hintajában ülő megszabadítójának: «mire megujul a hold, a -nap is meg fog ujulni.» - -Voltak, a kik ezt a szót feljegyezték, voltak mások, a kik értelmezni -tudták és aztán megint mások, a kik utána jártak. - -Mert Czelder Orbán az a makacs ember volt, a kit holmi olyas -csekélységgel, mint a saját visszaajándékozott feje, nem lehetett -lekenyerezni. Azért, hogy a vérpadot átugrotta, ő soha egy órára sem -szünt meg ott folytatni, a hol elhagyta. - -A «Fekete hegyektől» a «Fehér hegyekig» nagyon sok szép regényes tájék -van. Azoknak a rejtekeit mind jól ismerte a kurucz vezér. Tizenkét -esztendeig mind azt tanulta. Hol őt kergették ott, hol ő kergetett mást. -Szétverték a seregét? Eltünt az egyszerre, mintha a föld nyelte volna -el. Mire megujult a hold, megint talpon volt a sereg, mintha csupa -lepkebábból pattant volna elő. S fegyvere volt elég: ki tudja hol vette. -Évtizeden át folyt ez a mulatság. Ismert ő már ottan minden falut, a nép -szájait, a verekedésre kész nemes legényeket, a hadakozó papokat, a -kibékíthetetlen csizmadiákat. A bibor és paszománt pacificálva van már, -de még a darócz szűr nincs megfordítva! a sarkantyús csizma leszállt már -a kengyelből; de még a bocskor talpon van! Az urak és uraságok, a -főméltóságok hadd alkudozzanak; a nép «veto»-ja még hátra van. - -Alig, hogy a késmárki börtönnek hátat fordíthatott, sietett a fekete -hegyek közé, felbiztatta, feleszelte a falvaiba hazatért hajduságot, -rendezte az új népfelkelést, összeakadt egy magához hasonló kurucz -ezredessel, Pongráczczal, Ocskay Lászlónak hajdani vitéz alvezérével; -ketten együtt merész tervet koholtak ki: Pálffy bánnak volt az szánva. -Csak egyben számították el magukat: azt nem vették eszükbe, hogy az -ellenség, a kit meg akarnak lepni, maga is magyar; a királypártra áttért -kurucz maga is érti a régi stratagémát, a merész vállalatnak siralmas -vége lett. Czeldert megrohanták a maga erdejében, Pongrácz elmenekült a -kelepczéből; ő pedig magára maradva, foglyul esett; úgy vitték el -lánczok közt Kassára. S biz a jámbor kuruczok, a kik arra vártak, hogy -zászlóval a kezében jön közéjük s akkor mellé állnak, a labanczra -másznak: azt is csak eljöttek megnézni, mikor a hóhér megsuhintja a -híres vezér feje fölött a pallost, s azt mondják rá: «ugyan jól -leütötte!» - -Tehát nem hitszegő módra végeztette ki a békekötésben biztosított -amnestia daczára a vitézt Pálffy János, a hogy Julianna, s vele együtt -az egész világ hitte, a ki a felolvasott itéletet nem hallotta; hanem -egy újabb felkelési kisérletért; – és ha Korponayné ezen a napon a bán -elé járult volna, daczára a szépenkérő szemeinek, biztatás helyett a -legkiméletlenebb szemrehányásokat kapta volna; mert ő volt az egyenes és -közvetlen okozója ennek a veszedelemnek, a ki Czelder Orbánt a késmárki -börtönből kikönyörögte s ezzel a diadalával úton-útfélen minden -ismerősének eldicsekedett, nem gondolva Löffelholz bölcs óvásával, hogy -erről mélyen hallgasson. Most ezzel még Löffelholznak is boszúságot -szerzett. - -Így állt a szekerével ott rekedve a néptömeg közepett a kassai piaczon. -Máskor legalább a lelke tudott repülni és látni, most az is béna volt és -vak. - -Mikor ezt a csupa emberfejekből álló tengert látta, hallotta, érezte -maga körül, azt képzelte, hogy neki ebbe a tengerbe bele kell fuladnia. - -S hol ennek a tengernek a partja? - -A milyen széles az ország, olyan széles ez a néptenger; s annak minden -hulláma ellensége a benne kétségbeesetten uszónak. - -Ő az egyedüli hajótörött rajta. - -Mit küzdött, mit áldozott azért, hogy a czélhoz jusson!… Hitvesi -hűséget, családi boldogságot, az otthon édes nyugalmát mind koczkára -tette… s a mit nyert helyébe, tiltott boldogságot, lángoló szerelmet, -azt is utána dobta… okos emberekből őrjöngő bolondokat csinált… egy -ártatlan lánykát, ki hozzá gyermekül ragaszkodott, megátkoztatott a -saját apjával, s az átokból maga is kivette a részét, beleavatkozott az -óriások harczába s bálványokat segített ledöntögetni… s szerzett magának -utoljára olyan nagy hírt, nevet, hogy minden ajtót becsapnak előtte, s a -piaczon ujjal mutogatnak rá, s még a világtörténetben is ott fog az -maradni, a hol legsötétebb a folt.[1] - -És mind ezt miért? Mit nyert vele? Egy kártyavárat, a mire ráfujtak s -összedült. - -Hát ezért kellett egy tél, tavasz, nyár évadján keresztül nélkülözni -annak az édes csevegő gyermekajknak mindennapi csókját? - -Csevegő gyermekajk! - -A parttalan nagy ellenséges tenger közepett van még egy kis sziget, – a -mit az a gyermek játékszereivel körülrak; itt egy pálczaló, ott egy -zengő körte, meg egy doboló nyul, aztán egy fakard, egy tábornokkalap -czifra papirosból, a varázskör egész zodiacusa. - -Az aranyos hintót nem hozzák el a játékszerek közé, hanem hoznak -helyette egy összetört, kifacsart, minden hitétől, és minden reményétől -megfosztott nyughatatlan szívet. - -Korponayné még az nap elutazott Kassáról, a nélkül, hogy az egész -városban egy uri emberrel is szóba állott volna. - -Mikor kihajtatott a kapun, még egyszer találkozott egykori imádójával. -Oda volt neki a feje tűzve egy hosszú póznára. Erős szél fujt, a fej -köszöngetve bókolt, agyiő szép asszony! - - - - -XXXII. FEJEZET. EGY EMBER, A KI SENKITŐL SEM FÉL, CSAK AZ ÚR ISTENTŐL S -EGY GYERMEK, A KI SEMMITŐL SEM FÉL, MÉG A HALÁLTÓL SEM. - -Garamszeghi Ghéczy Zsigmond volt az az ember, a ki arról volt nevezetes, -hogy senkitől sem félt a világon. - -Minden forradalomban, összeesküvésben, a mi csak Bethlen Gábor óta -lefolyt Magyarországon, ott kellett neki lenni. - -A Zrinyi-Nádasdy összeesküvés leveretése után egy odvas fából nézte, -mikor a vezértársát, Köröskényi Gáspárt Kobb Farkas, császári vezér, -huszadmagával karóba huzatta; ő lett volna a huszonegyedik, ha -rátalálnak. - -Azt mondta rá: «csigavér!» A mint kimenekülhetett az egyik -veszedelemből, sietett a másikba, fel az öreg Tökölyhöz, Árva várába, -annak az egész ostromát végig kiállta s mikor már elfoglalták a várat, ő -volt az, a ki a fiatal Tököly Imrét földalatti pinczeboltokon keresztül -megszökteté s aztán az embernemjárta hegyszakadékon át az üldözők -seregei közül kimenekíté. - -Akkor az erdélyi összeesküvők közé állt, azoknak az izeneteit hordta a -portához, folyvást két pallos között válogatva, hogy melyiknek jobb az -éle, a török szultáné-e vagy Apafi Mihályé. Épen csak a szele érte mind -a kettőnek, mikor elugrott előle. - -Épen úgy nem törődött vele, mint a hogy nem törődik az ember egy -mellette elhajtó kocsival, a mi bizony elgázolhatta volna, ha el nem -ugrott volna előle. - -Hogy egy pár vértörvényszéknek a halálitélete, mint az eperjesié, meg a -kassaié, ő kegyelmének a fejvétele végett, minden város kapujára ki van -szegezve, az már csak az álmát sem rontotta el; hiszen minden vételnél -kettőn áll a vásár. - -Egyszer megcsipték már éjjel, bujdostában, Fügedi Nagy Endre házánál s a -pozsonyi törvényszék elé hurczolták a szállásadójával együtt. Kettőjük -közül az egyiknek a fejét ott kellett hagyni. Az övé volt súlyos -vádakkal terhelve, Fügedyé csak azzal, hogy őt szállásra befogadta. -Azonban Fügedynek nagy dominiuma és sok pénze, kincse volt, ő neki pedig -csak egy udvartelke és a rézbányája, a min nem lehet a biráknak -megosztozni, tehát levágatták Fügedynek a fejét, az övét pedig futni -hagyták a maga lábán. - -Még ez a csere sem gyógyította ki a vakmerőségéből. Ha a császár ellen -nem mehetett, neki fordult a papoknak. Feluszította a népet a -templomfoglaló váradi püspök, Várady György ellen s azt Turalukán -félholtra verette. Ezzel aztán magára vonta az egész papság és jezsuita -rend haragját. - -Ekkor volt csak elemében! - -A míg a császári vezérek Kendével, Szuhayval dulakodtak a Sajó mellett, -ő felbiztatta a lutheránus tótokat Árvában s azokkal megrohanva Árva -várát, azt nagy hirtelen elfoglalta s onnan kezdte el a -Pilátus-kergetést. Árva várát ugyan nemsokára visszafoglalták a -császáriak, de Zsigmond úr szépen kimenekült a várból egy megölt Pálffy -ezredbeli muskétásnak az öltözetében s fittyet vetett az akasztófának, a -mire aztán helyette a jámbor Pika Gáspár birót huzatta fel Spork -tábornok. - -Hát hiszen a kit megkaphatott, ő sem sajnálta azt válogatott -halálnemével költöztetni ki ebből a világból: az elfogott jezsuitákat -csalánban, tövisben hengergetteté meg, csupaszon az utczákon végig -tánczoltatta korbácsütésekkel, a meztelen sarkaikra patkókat veretett s -hátukon dohányt vágatott (a hogy ezt a katholikus rendek a soproni -országgyűlésen felpanaszolták.) Ha ezért némely társai szemrehányást -tettek neki, azt mondá: «hát mikor az oláh elevenen nyuzza meg a -kecskét, hogy porhanyóbb legyen a husa!» A kecske pedig csak kiméletre -méltóbb állat, mint a labancz. - -Ő vállalkozott Absolon Dániellel (akkor még nagy jó barátjával) Varsóba -kimenni s ott az osztrák követnek csaknem a füle hallatára, megkötni a -szövetséget a francziával, a minek aztán meg is lett a gyümölcse: a -Tökölyi Imre-féle támadásban. - -Zsigmond úr ezt is végig verekedte. Egynehányszor úgy vágta magát -keresztül hatalmas öklével, kardjával az ellenség sorain, mert soha sem -akarta elhinni, hogy a kuruczok elvesztették az ütközetet; de ez nála -veszedelem számba sem ment, ez csak mulatság volt. S ha sebet kapott, -hát ez nála csak helyettesíté az érvágást, a mivel úgy is tartozik -minden okos ember a diæteticának minden æquinoctiumkor. - -Hogy Zentánál egy egész éjszakát a halottak közt fekve töltött: ezt -számítá a legédesdedebb álmai közé, s mikor aztán a hold lementével -előbujt a hullagarmadából s keresztül úszta a Tiszát, a míg ellenséges -őrök golyói mellette csapkodtak le a vizbe, ez rá nézve csak egy kis -fürdői sport volt. - -A híres Józsa István prédikátort, a kuruczok hatalmas vezérét, a kit a -labanczok elfogtak s Kassán fogva tartottak, ő szabadítá ki vakmerő -furfangossággal a börtönéből, s akkor e népvezérrel együtt megrohanta a -bányavárosokat s azokból a császáriaknak tömérdek ezüstjét, aranyát -szekérszámra elzsákmányolta. Rövid időn aztán Józsa István árulóvá lett, -elpártolt a hiveivel együtt a királyiakhoz; Ghéczy Zsigmondot ez sem -hozta zavarba, meg maradt hiveivel utána ment a hűtlen jóbarátnak s azt -Tállya körül utolérve, megtámadta, seregét szétverte, őt magát megölte, -a sok ezüst, arany kincset elrejté valahová, úgy, hogy azt meg nem tudta -senki. Mivelhogy a maga szükségére nem adott ki több pénzt, mint -akármely napszámos, csak ha háborura, zenebonára kellett, akkor nyult az -elrejtett kincsekhez. - -Mikor Tököly Imre Teleki Mihálylyal összejött Somlyón, barátságos -lakomára, a minek kibékülés volt a czélja a két magyar fővezér között -(mivelhogy Tököly visszaküldé a jegygyűrűt Teleki Mihály leányának), hát -akkor mind a két nagy úr igen gyanakodott a másikra, s nem mert a -lakomán a feltett boros kupához nyulni, pedig ugyancsak tele voltak -töltve a «verejtékes» ezüst kancsók, azt hitte mindenki, hogy a bor meg -van mérgezve: hát akkor egyedül Ghéczy Zsigmondnak volt az a «disznó -szive», hogy felragadjon egyet a rettegett kupákból, s azt fenékig -ürítse a jó barátságra. Ezzel a bátor tettével lett aztán megtörve a jég -a két főúr között. - -De még jobban bebizonyítá Ghéczy Zsigmond semmi látható és láthatatlan -lénytől nem félő természetét, mikor a nagy háború közepett kitört a -keleti dögvész az országban: úgy hullott az ember, mint az őszi légy. -Maga Ampringen uram, a híres kormányzó is szedte a sátorfáját s úgy -elinalt az országból, mintha soha proclamátiót nem adott volna ki; hát -akkor Ghéczy Zsigmond csinálta meg azt a tréfát, hogy a mely városból a -labanczok a dögmirigy miatt kénytelenül kitakarodtak, ő abba rögtön -beköltözött a kuruczcsapatjaival, s nem félt lefeküdni abba a -nyoszolyába, a miből előtte egy nappal egy labanczvezér szállt alá -poklokra. - -De hogy mennyire erős szive vagyon, s hogy nem fél semmi teremtett -lélektől, azt a két háboru közti interregnum alatt bizonyítá be -legjobban: a Tököly és Rákóczy közötti időszakban. - -Ekkor már ötven esztendős volt s ilyen idős korában szánta rá a fejét, -hogy megházasodjék. - -Ez már a vakmerőségnek az igazi netovábbja. - -Ebbe a merész vállalatba aligha bele is nem törött Ghéczy Zsigmondnak a -fejszéje. De annyi bizonyos, hogy a Garamszegi Ghéczy családfa levelei -között e név után: I. Zsigmond, nem áll ott parenthesisben, a hogy -minden többi névnél szokás, a hitves társnak a neve; hanem csak alája -van írva, hogy a leánya volt Julianna, Korponay Jánosné. - -Azt sem tudni hová lett az asszony, a ki Juliannának az anyja lehetett? -Megölték? Elzüllött? Semmi szó nincs róla. - -Ellenben azt tudni, hogy Juliannát kora gyermeksége óta Absolon Dávidék -nevelték, együtt a saját leányukkal; azt az apja, saját veszedelmes -kalandozó életmódja mellett magánál nem tarthatta, Absolonéknál pedig -igen jó nevelésben részesült, ők a fejedelmi pompával ékeskedő Munkács -várában laktak, a családfő Tököly belső titkárja, megbizott embere, -Zrinyi Ilonának legbuzgóbb híve volt, a míg el nem árulta. - -Munkács vára és Zrinyi Ilona elárulása után Ghéczy Zsigmond hazavitte a -leányát Absolonéktól, akiknek az egész pereputyjukkal együtt örök -halálos boszut esküdött, megtagadva minden eddigi jó barátságot egymás -között. - -Otthon Gömörben a szép hajadon, a ki már akkor tizenhat éves volt, -megismerkedett a szomszéd Murány vár kapitányával, Korponay Jánossal, a -ki beleszeretett, s megkérte a kezét. - -Ghéczy Zsigmond azt a föltételt szabta a kérő elé, hogy térjen át a -Rákóczy pártjára. - -Hogy Korponay János otthagyta a császári zászlót, s átpártolt a -fejedelemhez, azt szó nélkül megmagyarázzák Julianna veszedelmes szép -szemei. A labancz vezérből kurucz lett, egy kacsintó szempillavágásért. - -Ghéczy Zsigmond már akkor közelebb járt a hetvenhez, mint a hatvanhoz. - -Szép, hatalmas öreg ember volt, egész sátort képző sűrü, fehér hajjal, -nagy, hullámokban aláomló, ezüst csillogású szakállal. - -Az eretnek kuruczok, a kik a szentségeket nem igen respectálták, úgy is -hitták maguk között, hogy az «öreg úr Isten». Neki magának is tetszett -ez a titulus, s nagy önelégültséggel szokta végig húzogatni a tíz ujját -a hosszú szakállában, s szándékosan is odaállt a pápista templomban az -oltár elé, hadd tünjék fel, milyen nagy a hasonlatossága az ő halandó -fejének azzal a képpel, a melynek jelvényében a teremtőt tisztelik. - -Pedig hát nem jó az Istennel komázni! - -Három évvel a lőcsei catastropha előtt történt az az eset az öreg kurucz -vezérrel, hogy egy juliusi délután ágyuöntéshez való rezet szállított -társzekerekkel a sztraczenói völgyön át Kassa felé, s a zivatar útban -kapta, kezdte záporral, folytatta jégesővel, Zsigmond úr káromkodása -versenyzett mind a kettővel. Mikor legjobban osztaná az instructiókat a -mennydörgő mennykőnek, hogy hová csapjon le, az egyszer csak kapja -magát, úgy bele csap abba a szekérbe, a melyen maga Zsigmond úr ült, -hogy ő már csak azt a recsegő hangot hallotta, a mi a lecsapó -villámütést megelőzi, s a mi hasonló ahhoz, mintha ezer deszkaszálat -repesztenének egyszerre szilánkokká. Jó szerencséje, hogy a szekér tele -volt rézrudakkal, a villám azokon oszlott szét, őtet csak a lángja -perzselte meg, a tigrisbőr kaczagánya volt a vállán s a mennykő a -macskaszőrt nem szereti. Hanem azért mégis alig tudták magához téríteni, -s a teste a jobb vállától a sarkáig, olyan fekete lett, mint a pukovai -posztó. - -Ettől a villámcsapástól fogva nagyot változott az öreg úr természete. Az -előtt lármás kötekedő volt, most hallgatag gyanakodó lett, senkinek sem -hitt; fürkésző, kételkedő tudott lenni, a ki máskor hebe-hurgya, és -nyiltszivű volt, s a rettenthetlen férfinak voltak órái, a mikben -gyávaság lepte meg. - -Mikor valami zivatar közeledett. - -Azt ő előre megtudta érezni. A villám ütötte váll olyankor sajátságosan -bizseregni kezdett. Ilyenkor nem lehetett vele emberi dolgokról -beszélni. Egy csinyt tett gyerkőcz megfenyítésére nem volt elég erélye. -S ha a mennydörgést meghallotta, a hangja egyszerre megvékonyodott, -olyan lett, mint egy kappané, arczkifejezése a tehetetlenség makutyi -mélaságába lágyult bele, nem tudott egyebet, mint az istennyilától -félni. - -Még akkor azt hitték, hogy a villám afféle Zeus által használt -zsebpisztoly. Aristoteles nyomán a tudós világ égékeny levegőnek -tartotta, a mi a felhők surlódásától meggyullad. Még akkor Franklin nem -született. - -Tehát az lett az egyedüli félelme Zsigmond urnak: az «Isten haragja». - -Ő azonban tudós ember volt: kitanult bányász és chymista; dobsinai -bányájában, rézen kivül, piskoltot és kénesőt is termelt s azokkal -messze külföldre elpályázott. Az ilyen tudós tudja a módját, hogy kell -magát a halandó embernek a földfeletti hatalmak ellen megvédeni. - -A mennykőnek már akkor is kitanulták a sympathiáit és antipathiáit. -Tudták, hogy mik azok az elementumok, a miket a villám perhorrescál. - -E czélból Ghéczy Zsigmond egész stratagémát készített magának, a mivel -megvédje magát a rettegett Isten haragja ellen. - -A legbelső szobája közepén volt egy gömbölyü asztal lignum sanctumból, -annak a teteje be volt öntve gyantával, azon volt egy embermagasságú -kalitka üveglemezekből, a mik spanyolviaszszal voltak egymáshoz -ragasztva, fölötte pedig egy selyemernyő volt kifeszítve halcsont -bordákra. - -A mint egy villámlást meglátott, vagy egy mennydörgés moraját meghallá -Ghéczy Zsigmond, egyszerre abba hagyott minden dolgot, discurzust, édes -álmot, nyakába keríté a fekete macskabőrből varrt palástot s beült az -üveg kalitkába. - -Innen az «insulából» várta végig a zivatar elmultát. - -Fenyegethették ott akár tüzzel, akár vassal, nem félt ő semmitől, csak -az úr Istentől. - -Itt aztán igazán tréfás alak volt: egy Jupiter, a ki fél a mennykőtől. - -Pedig ez a rettegés nála igen komoly betegség volt. Tudta jól, hogy -mennyire erőt vett az idegein, s gyülölte s rettegte saját magát, a -miért ebben az egyben úgy el lett gyalázva. Csak télen volt élő ember, a -mikor a mi klimánk alatt nincsenek zivatarok, nyáron holt ember volt. -Tudta jól, hogy Szentgyörgy nap után nem vehet kardot a kezébe, mert a -mint egyet dördül az ég, el fogja dobni a kezéből, nem ülhet lóra, mert -az a végzetes villám a minap még a sarkantyut is leszakította a -sarujáról. - -Pedig ha valamikor, most volt egy egész világ terhe a vállán. - -Eddig is ott volt, csakhogy az eddig egy fennálló világ volt, könnyü -volt emelni, de most egy összeomló világ lett belőle! - -Voltak, a kik nem hitték el, hogy vége mindennek. Ujra is lehet azt -kezdeni. - -A kibékülhetetlenek őse, tanácsadó lelke volt Ghéczy Zsigmond. - -Elrejtőzve a gömöri hegyek egy olyan szakadékában, a mi félre esik -minden hadjárás útjából, maga a lakóháza egy mély völgy fenekén, -elrejtve régi bányahordás kupjai közé, toronymagas fenyőfák sűrüjébe, a -honnan annyi lik-luk vezet hegyoldalba vájt tárnák folyosóiba, hogy -azokba egy dandárt el lehet rejteni, minden fajta szökevénynek menedékül -szolgált a háza; hát ha a szomszéd Dobsina meg volt is rakva -labanczokkal, a kik az erdők útjain éjjel-nappal portyáztak, azért az -öreg Ghéczy Zsigmondnak mégis módjában volt a szétzüllött kuruczokkal -folyvást összeköttetésben maradni. Hozzá jöttek külföldről a bujdosó -vezérek utasításai, s azokat ő közölte az idebenn lappangó hivekkel, a -kikkel tele volt erdő, berek, hegyszakadék. Erre a feladatra csak ő volt -alkalmas. - -Csak ne félt volna attól az egytől: a villámtól! - -Ide jött haza Julianna: a fehér asszony, a ki feladta Lőcsét a -császárnak. - -A míg a felföldi hegyvidéken végig utazott Julianna, tanulmányozhatta az -emberek köszönésmódjából a nép hangulatát. Eleinte csak hangzik a -falvakban a hintón utazó elé az «adjon Isten», a válasz rá «fogadj -Isten!» (a kálvinistáknál), a «dicsértessék» – «mindörökké» (a pápista -helyeken), hanem a mint beljebb nyomúl az erdő közé az út, ott már a -palóczok humorizálnak s az «adjon Isten» mellé, a szép asszonynak azt -ragasztja a legény «engem kendnek!» s a «dicsértessék» után a fogai közt -azt mormogja: «a szép asszony». – Ezek már kuruczok voltak. - -Még odább következnek a tótok, de nem az «indios fideles»-ei a magyar -felsővidéknek, a jámbor tótok, a kik messziről leveszik a kalapot az -utazó uraság előtt, s a háta mögött mondják el a «pan Boh dájt»-t; ezek -az «indios bravos»-ok, a nem köszönő tótok, a kik vasvilla tekintettel -néznek a malomkő karimáju kalap alól az idegenre s el nem árulnák, kogy -beszélni tudnak; a házaikat is úgy építik, hogy azt a kert, meg a -felfutó tök eltakarja a szem elől, a templomukat eldugják a völgybe, s -az országutat a helységen keresztül úgy hagyják, hogy azon -tengelytöréssel jár az átvádolás. - -Otthontalan, kényelmetlen érzés üli el a keblet, mikor egy ily haragos -falu záródik be az utazó háta mögött, s a mi utána következik, még -szomorúbb otthon. Egy félig elpusztított falu, a mit a hadjárat alatt -vagy ellenség vagy jó barát felpörkölt és kirabolt. Csupa koldus lakja. -Rongyos nép, a ki az utazó elé kicsődül az utczára, elállja az útját, -belekapaszkodik a hintajába, sirva, rimánkodva, fenyegetőzve, -szitkozódva unszolja az alamizsnát; egy csoport félmeztelen gyerek, -rongyos asszony félmérföldnyire elüldözi a hintót, mint az éhes -farkassereg, azért a keserves rézfillérért szerencsétlenkedve. - -Még mélyebben a hegyek közé hatolva, aztán egy egészen elpusztult faluba -kerül az utas, a mit nagyon régen porig égettek már s azóta nem szállta -meg senki. A házomladékokat benőtte a laboda, a tetőtlen torony -ablakából aláhajlik a vadszeder; valami nagy emeletes épület üres -ablakain keresztül kasul látni az eget; a piaczot benőtte a bogáncs, a -lósóska, az utczai kút kankalinjáról egy emberkoponya függ alá, a -kútkámva csontokkal megtöltve, egy fenekével felfordított kőkoporsó oda -van dobva az út közepére, a kocsijárás kikerüli azt kétfelől, mint egy -közbenmaradt szigetet. A sekrestye ablakából egy rókacsalád kandikál -elő, – az övék a patronátus, az egész helység fölött lármázó varju, -holló sereg zavarog: – az övék az allodium. A neve nincs már feljegyezve -a falunak sehol. A hogy a piacz közepén elkezdődik az a buja -rekettyebozót, úgy folytatja azt a mező, egy elsemlyékesült patak -mentén, embermagas virágtermő ligetet verve föl a völgy lankaságán, a -min keresztül sötétzöld vassalakból vert országút vezet, elárulva a -közelben levő vasbányákat. - -Ez volt az utolsó falu, nem emberlakta hely, a nagy világ és Julianna -szülötte helye között. - -Julianna atyja nem abból az ágából volt a Ghéczy családnak, mely az ősi -prædicatumos birtokot, Garamszeget birta. Ezeknek csak a dobsinai -bányabirtok jutott. Egy másik Ghéczy Zsigmond unokatestvére, szintén -ezredese volt Rákóczynak, de korán megtért a király hűségére, hanem -azért elég alkalma volt összetévesztetni az unokabátyjával, Zsigmond -urral s nem egyszer megülte ő kegyelme helyett a pozsonyi koronatorony -tömlöczét, míg kiderült a veszedelmes személycsere, Zsigmond úr pedig az -alatt olyan biztosan ült otthon a maga odujában, hogy ha csak hadsereget -nem küldtek ellene, őt ugyan ki nem fogták onnan. - -Az elpusztult falutól kezdve a hegyoldalak egyre meredekebbé tornyosulva -húzódnak tölcsér alakúan össze, míg egyszer csak elzárja a völgyet egy -rézsut keresztbe fekvő sziklafal, melynek megmászhatatlan oldalaiból -magas fenyőszálak nyúlnak ki egyenest, póklábforma gyökereikkel -megkapaszkodva a sziklahasadékokba. - -Emberi tudomány nem alakíthatta volna ennél külömb remekét a -hadépítészetnek. Ez egy bevehetetlen sáncz, a mi egy egész vidéket -elzár. - -A sziklafal fenekén, egyenlő magasban az úttal, tátong egy -természetalkotta kapuboltozat, alig tágasabb, mint hogy egy társzekér -keresztül férjen rajta, ez a híres sztraczenói sziklakapu. - -Mélysége nem több, mint egy átjáró házé, a tulsó völgy mint egy rámába -foglalt tájkép tünik ki belőle. - -Ez a völgy a sztraczenói sziklaszoros. - -Két oldalt meredek sziklafalak emelkednek a magasba, csak egy keskeny -égszalagot láttatva odafenn, melyen a mint keresztül szaladnak a felhők, -az érzékcsalódás azt hiteti el a feltekintővel, hogy a sziklafal lódult -meg. - -Egy rohanó hegyipatak zuhog végig a völgyön, majd zöld, majd vörhenyes, -a milyen sziklán végig vágtat, mélyen alávágva a kőfalat, úgy, hogy -néhol egészen eltünik a bércztömeg alá, s másutt tör ismét harsogva elő. -A kanyargó sziklafolyosó festői szépségben váltakozva bontakozik tovább, -mint egy fölséges cyclorama. - -Ha ötven elszánt ember fölteszi magában, hogy a sztraczenói sziklakapun -be ne eresszen egy egész hadsereget, hát bizvást ura maradhat a -fogadásának. - -Mikor Julianna keresztűl hajtatott a bérczfolyosón, a minek homlokfalára -két keresztbe tett kalapács van festve, a bányászok jelvénye, a kapu két -oldalán innen is, túl is a fűben heverésző emberek ütötték fel a -fejeiket, a kiknek az orczáikba nem láthatott a nagy kalapkarima miatt, -úgy látszott, mintha ezek a kapu őrei volnának. Mikor azt látták, hogy a -hintóban nem ül más, csak egy asszony, megint visszaheveredtek a fű -közé. - -A belső folyosón azonban egy gubás alak szegődött a hintaja mellé, a ki -a süvegéről itélve hevér lehetett, csakhogy a gubája alól kikandikáló -puskacső épen nem tartozik a bányászok eszközei közé. Ez belefogózva a -hintó bakjába, nagy lépésekkel tartott együtt a koczogó lovakkal, s a -közben mindenféléről beszédbe elegyedett a kocsissal, honnan jönnek, -hová igyekeznek? aztán egyszer csak eltünt a sziklák között egy -kanyarulatnál; s rövid időn ott látta ez alakot Julianna fenn a -sziklafal ormán előbbre haladni: ki tudja, hogy jutott fel oda? - -Ez a vidék volt az ő szomorú hazája. - -Soha sem szeretett itten lakni, olyan volt az, mint egy természetalkotta -börtön, a hol az emberek nagy része a föld alatt lakik, a bányákban. -Mindenütt látszanak a hegyoldalban a turzások, letarolt erdők aljában a -kőtörmelékből garmadolt kuphegyek, patakok, a mik gálicztól kékek, -vasrozsdától veresek, salaktól feketék; őserdők, a miknek döbbentő -magányában a medve és vadkan tanyázik, s ez az örökös dobogása az -érczzuzó kallónak, mely a mély völgyből felhangzik, ez a golyvásnyakú -köznép kínos beszédjével, és ez az egész összeszorított vidék, a hol már -ebéd után beáll az est, nyári gyümölcs csak késő őszszel érik, mind -olyan kellemetlen emlék volt rá nézve. Talán még egyéb is. A -visszaemlékezések a gyermekévekre. Talán a viharos jelenetekre az apa és -anya között? Aztán a titokteljes árván maradás, a miről nem volt szabad -beszélni, a félelemben eltöltött éjszakák, a miken a poroszlók jövetelét -lesték, a kik az összeesküvőket elfogdosni jönnek, s még az asszonyok -szobáit is felkutatják. Egyetlen egy kedves emléke sem volt, a mi őt a -szülői házhoz csalogatta volna, mind csupa szomorú rémledezések. - -Csupán csak a gyermeke hozta vissza. - -Arra is készen kellett lennie, hogy az apja, a mint eléje lép, az első -dühében fog egy pisztolyt és keresztül lövi, vagy még azt sem várja, -hogy belépjen a házba, hanem a mint megismeri a hintaját, még a -tornáczajtóból elkezd rá puskázni. - -Kitelik az attól, a milyen hevesvérű. - -S magában azt mondta, hogy meg is érdemli, mert bizony nagy gyalázatot -hozott a fejére. - -Hanem hát mikor egy asszony a fejébe vette, hogy valakit meglásson, a -kit szeret, az akkor nem becsüli semmire a veszedelmeket: átmegy az a -borotvahidon is! Hát még ha ez a valaki a kis fia? - -Addig el tudta őt magától hagyni, a míg az aranyos hintót hajtotta fel a -számára; most aztán, hogy minden reménye álommá foszlott szét, annál -erőszakosabban tért vissza a szívébe a megtagadott érzés. Nem csinált -belőle nagy urat, nem nagyságos urat: megmaradt kis emberkének, -ölbevaló, csókolgatni való kicsiny emberkének. - -Meg akarta látni, bármi lesz az ára. - -Eszébe jutott, hogy ő most a kis fiát jő látogatni és semmi ajándékot -sem hoz a számára, erre nem is gondolt. Pedig milyen hires a kassai -mézeskalács. Nem volt akkor arra gondja. Pedig üres kézzel érkezni nem -lesz szép. - -Mikor a sziklák utján haladt a hintó, visszaemlékezett rá, hogy itt -valamelyik bérczvápa napos oldalában, mint gyermek leány gyakran talált -nemes gyopárt (Edelweisz), tán most is tenyészik az ottan? Egy kis -ruhaszaggatással jár biz oda felmászni; de azért megtette, -felkapaszkodott az ismerős sziklafalon, s rátalált a nemes gyopárra, -épen virított az. - -Sok időt is el talált ezzel tölteni. - -Kocsisa, a kinek ez alatt az uton várni kellett, figyelmezteté az égen -tornyosuló felhőkre, hogy jó lesz sietni, mert zivatar jön, nehogy itt -kapja az útfélen. Azt mondá neki, hogy csak menjen előre az országúton; -a míg a hintó az egész völgyet körül kerüli, addig ő az ismerős hegyi -ösvényen gyalog hazatalál a kastélyba. - -Csokorba kötötte a virágot, a minek levele, szirma, kelyhe csupa ezüst, -s aztán a hintót előre bocsátva, maga egy ideig a patak partján haladt -gyalogolva, majd egy karfátlan gyaloghidon átkelve, egy buja -növényzettel fedett réten keresztül vágott, a hol fel kellett akasztania -a ruháját, hogy össze ne harmatozza. - -Hogy ez a szép séta itt a virágos réten keresztül halálos utja is lehet, -azt sejtette, de nem gondolt vele. - -Csak azt főzte magában, hogy láthassa meg a kicsikéjét. - -A tornyosuló fellegek nyomásától oly forró lett a lég az összeszorult -völgyben, mint egy érczolvasztó pitvarában. Ilyenkor a gyermekek -bizonyosan odakinn játszanak a kertben, katonásdit vagy kapókövet; ott -leghamarább meg fogja kaphatni a kis fiát. - -A réten túl következett egy hatalmas szál erdő háromszázadlátott -bükkfákból; az be sem volt kerítve; annak az oldalában volt a palánkkal -körülvett kastélykert, a min keresztül folyt a patak: itt még -kristálytiszta volt a vize, tele ficzkándozó pisztrángokkal, csak alább -került az érczmosók közé, a miket a szál erdő takarva tartott. A kert -rendbeültetett gyümölcsfákból és bogyárbokrokból volt rendezve, -szőlőlugasokkal, a miken sohse szoktak megérni a fürtök. - -Gyümölcs egy szem se volt a fákon; az első májusi fagy itt is -leszüretelt; annál több volt a hernyó, azok úgy lógtak le hosszú -pókfonalaikon a fákról. Julianna arra emlékezett, hogy hányszor -összeégette a nyakát ebben a kertben az az átkozott méregszőrü féreg. - -Nem hallott semmi gyermeklármát a kertben. Persze nincs gyümölcs: mit -vágyna ide a gyermek? - -Megállt a csalánnal végig nőtt kerti ut közepén és hallgatózott. - -Egyszer aztán valami szomorú dudolást kezdett neszelni, mintha temetési -dalt dudolna gyermekhang. A kert egyik szögletéből jött az. - -Arra felé törtetett a bokrokon keresztül, s csakugyan ott találta a kis -fiát, egyedül, magában. - -Hogy megütötte a szive! Ki hinné, hogy idegen ököl nem tud olyan nagyot -ütni, mint az a szív ott belül. - -Mivé lett az a gyermek, a mióta nem látta! Hogy megváltozott! - -Hová lett az a piros alma kép: az a nevető, fecsegő, csókosztó száj, -azok a ragyogó szemek? Most a gyermek olyan sápadt, az arcza majd -átlátszik; halántékain keresztül kéklenek az erek, ajkai elvékonyultak; -s azok a mindig ragyogó szemek, a mik a duzzadt pofáktól folyvást -nevetésre álltak, most, mintha megnőttek volna, kerekre nyilva néznek és -bámulnak. - -Még akkor is bámulnak, mikor az édes anyát látják, olyan hosszú idő óta. -Nem fejez ki ez a tekintet se örömet, se meglepetést, csak csodálkozást; -s a gyermek nem ugrik fel a földről, hogy eléje szaladjon, nem hagyja -abba se a dudolást, se a játékot. - -Micsoda játék ez? - -A kertfal és a palánk szögletében épített a gyermek mindenféle tarka -kövekből, érczsalakokból egy kriptát, kápolnát tornyocskával, valóságos -kis remekmű volna az; de milyen szomoru ötlet! A családi sirbolt -utánzása. Építészi lángész nyilatkozik ebben a gyermekben. De miért épen -kriptát? - -– Mit csinálsz itten kis fiam? kérdi Juliánna megdöbbenve. - -– Temetést csinálok. - -– Temetést? Hát te avval játszol? - -– Mivel játszanám? A gyerekek rosszak, lármáznak, verekszenek. Nekem nem -kellenek. A selyembogaraim most kötik be magukat. Azokat elnézem. Ha én -is úgy beköthetném magamat! Mikor egy meghal belőlük: csinálok neki kis -koporsót s idehozom a kriptába. Egy egész sor kicsi koporsócska volt már -végig rakva a kis sírboltba, tarkára festett apró kis koporsók, a miket -a gyermek maga faragott zsindelyből. - -– Micsoda szomorú mulatság ez? szörnyedt el Julianna, a gyermek mellé -telepedve a pimpimpárévirágos fűbe. - -– Jaj, anyókám, itt minden szomoru. - -Julianna magához ölelte a gyermekét, összevissza csókolta annak halavány -arczát; az csak türte, de nem adta vissza sem a csókot, sem az ölelést. - -– Hát nem szeretsz engem? kérdé Julianna, nyugtalan, esengő szóval. - -– Nem. - -– Nem? Te nem szeretsz engem? - -– Senki sem szeret téged. - -– Miért nem? - -– Mert te sem szeretsz senkit. - -– Ki mondta azt neked? Nagyapád mondta? - -– Senki sem mondta. Magamtól tudom. Szeretnek engem a selyembogaraim. -Rámásznak az ujjamra, mikor etetem őket. Szeretnek engem a fecskék. -Odajönnek énekelni hozzám az ablakvasra. Szeret engem a Cziczke kutyám. -Oda fekszik a lábamhoz, nem hágy el, ha enni hívják sem. Tudom én, hogy -ki szeret engem! - -Julianna szemei megteltek könynyel. - -– Hogy mondhatod azt nekem, hogy én nem szeretlek téged? Egyetlenem! -Azért, hogy olyan soká távol voltam tőled. Hisz csak teérted jártam a -világot. - -– Hát mit hoztál nekem? kérdé a kis fiu, egy ötven éves philosophus -egoista tekintetével. - -Ez ám a fogas kérdés! hát mit hoztál a kis fiadnak? Hetedhét országról? -Hol a vásárfia? Az «aranyos hintó»? Elrepültek azzal a bagolyfejü -pillék! - -Julianna kivette a kebléből az ezüstgyopár csokrot s azt nyujtá a kis -fiának. - -– Hm! mondá az, azzal a bölcs biráló tekintettel szemlélve meg az -ajándékot, a milyennel a hozzáértők szokták felbecsülni a kapott kincs -értékét: igaz-e az, vagy hamis? - -Aztán csendesen bólintott a fejével. - -– Köszönöm szépen. Ez épen jó lesz ide az én kriptámhoz koszorunak az én -kis halottaim számára. - -S odatüzte a kis gyopárcsokrot a kis épületke homlokfalába. - -Julianna kétségbeesetten kulcsolta össze a kezeit. - -– Fiacskám! kis angyalom! Mit játszol te a halállal? Nem félsz tőle? - -– Nem, anyókám. Nem félek én semmitől. Látod, mikor elküldtél magadtól: -kis leánynak öltöztettél, azt mondtad maskarába megyünk! Jaj de rossz -dolog volt! Ha te azt megtudnád! Majd megfagytunk; majd éhen elvesztünk. -A farkasok is kergettek. Azután sokáig feküdtem az ágyban. De sokat -kiabáltam utánad éjszaka, mikor rémitettek! iszonyukat láttam! De te -csak nem jöttél! Aztán csak elpihentem. Azt mondják, meghaltam. Már a -kis koporsómat is megcsináltatták. Megláthatod, ott van a tornáczban. -Nem olyan rossz ám az! Mikor halva voltam, nem álmodtam rosszat. Nem is -tudom, minek költöttek fel? Nézd: a szép hajam, hogy ott maradt a -másvilágon. - -Ezek voltak aztán azok a gyilokdöfések, a mik keresztül járják azt a -dölyfös, nagyravágyó lelket; ezek a fulánkok, a mik beleszakadnak abba a -ravaszsággal, kiszámitással teljes szivbe! Hát van-e a heraldikának -annyi águ koronája, a melyik kárpótlást adjon azért az aranyhajért, a mi -e gyermekfőről eltünt? A világ minden fénye, gazdagsága mentségnek -elég-e egy elmulasztott éjszakáért a beteg gyermek kórágya mellett? - -Julianna a földön fetrengve sirt, és a homlokát verte a kezeivel. - -A gyermek pedig nem segített neki sirni. - -Gondosan betámasztá egy nehéz kővel a miniatur kripta nyilását, hogy -sirdúló bogarak be ne törhessenek, s aztán nagy okosan rátámasztva az -állát az öklére, ilyen bölcs reflexiókkal oktatá az anyját: - -– Én nem félek a haláltól, anyókám; de te félhetsz tőle. Előre -megmondom, hogy vigyázz magadra. Nagyapó azt mondta, hogy a mikor -meglát, rögtön meg fog ölni. - -– No hát lásson meg. Rebegé Julianna és felkelt a földről. - -A kis bölcs férfiu azonban megfogta a köntöse ránczát és visszatartá: - -– Várj még. Ne siess. Ott jön egy felhő. Villámlik. Várd meg, míg -mennydörögni fog. Nagyapótól akkor nem kell félni. Akkor ő fél. Bebujik -az üveg kalitkába. Én meg nevetek rajta. Én nem félek a villámlástól, -mennydörgéstől. Egész éjjel elnézném. Ő meg fél tőle. Várj addig. Én -aztán majd odavezetlek. - -S mint a ki bölcs tanácsadása után még arról is meg van győződve, hogy -magas pártfogása mennyi sulylyal bir a jelen esetben, felkérezkedett az -anyja ölébe, s átkarolta annak a nyakát – protectióból. - - - - -XXXIII. FEJEZET. A DÜHÖS OROSZLÁN AZ ÜVEGKALITBAN. - -Az öreg Ghéczy Zsigmond kastélya nem olyan volt, milyenek más rendes uri -házak szoktak lenni, a miknél a főszempont a lakályosság. Ez egy -valóságos labyrinth volt, örökké csukott ajtókkal, a miknek a zárait -tudomány volt kinyitni, se kulcs, se kilincs nem engedelmeskedett ott a -rendes erőműtani szabályoknak: azt ki kellett tanulni, hogy mint kell a -kilincset fél kézzel lenyomni, aztán a zárpléhet másik kézzel felemelni, -akkor hirtelen a térddel egyet taszítani az ajtón, hogy felnyiljék. -Azután következett egy hosszú folyosó, a melyiknek a közepén van egy -ajtó. Azt ki lehet nyitni. Van benne egy sok fióku állvány, tele -tányérokkal és csészékkel. Azt az ember becsukja s békét hágy neki. A -folyosó végén van egy szűk lépcső, azon fölmegy az ember, talál maga -előtt egy másik folyosót, annak a közepén van egy ajtó, azon benyit, s -egy fülkében találja magát, mely tele van bundákkal. Ott nem marad: -tovább keres; a folyosó tulsó végén talál egy másik lépcsőt, azon megint -lemehet s ott van, a hol az előbb volt, a bejáratnál. Élő teremtésre -pedig nem talál, a ki megmagyarázza neki, hogy ha ezt meg amazt a -rézkarikát így meg amúgy elfordítja, hát akkor kimozdul a sarkából az -egész tányéros állvány s annak az üregében következik egy igazi lépcső, -a melyen aztán felmehet a ház belsejébe, s ha ott még egynéhány csapó -ajtóval meg tudott alkudni, s az üres, lakatlan szobák, tornáczok -tévesztőin el nem vesztette magát, valahogy elvégre ráakad arra a -donjonforma kerek toronyszobára, a hol az öreg úr megtalálható, ha -csakugyan otthon van. Ennek a toronyszobának vastag pohárfenék üvegekből -készült teteje van, azon keresztül kapja a világosságot, azonkivül három -lőrésforma szük ablaka, egyik szögletében pedig van egy sülyesztő, -melynek fogaskerekü gépezetével a szobából egész a pinczébe lehet -leereszkedni, a honnan aztán kijárás van a rézbánya tárnáiba, s azokon -keresztül az erdők mélységeibe. - -Zsigmond úrnak ezen napon különösen szorgos munkája volt. Levelei -érkeztek külföldről, Lengyelországból és Törökországból, a menekült -kuruczok vezéreitől. Azokban fontos utasítások voltak az idebenn bujdosó -kurucz vezérekhez. Új felkelést terveztek. Rákóczy nem ismerte el a -szatmári békekötést, épen úgy, mint a bécsi magyar urak sem. Ő is -folytatni akarta a harczot. Voltak új szövetségesek, a kik ellenállásra -biztatták, az orosz czár, I. Péter és a török szultán. XIV. Lajos is -igért, a mit igérhetett. Több volt mind ennél az elkeseredés ide benn, a -mit a bécsi urak garázdálkodása okozott. A fegyvert lerakott sereg fő-fő -emberei meg voltak sértve büszkeségükben, fenyegetve, elmellőzve. Erről -mind értesíté Ghéczy Zsigmond a fejedelmet. - -Királya sincs az országnak ez idő szerint, fejetlen az ellenfél. - -Az új összeesküvésnek minden szála Ghéczy Zsigmond kezében fut össze. - -Ma valami elhatározó lépésnek kell végbemenni. - -A kastély kiholtnak látszik, csak az udvar hátulján levő ispánlakban -volt valami élet. Ott lakik az öreg Ghéczy Julianna, Zsigmond úrnak a -nénje, egy évvel idősebb, mint ő, évek óta ágyban fekszik már, hanem -azért az esze most is helyén van, s onnan a nyoszolya dunnái közül -vezeti az egész gazdaságát az öcscsének, aki azzal nem törődik. Ennél -főznek is Zsigmond úr számára, ha eszébe jut az ebéd ideje, de sokszor -elfelejti s napokig beéri egy darab kenyérrel, meg avas szalonnával, -mikor nagyon benne van a munkában. - -Ma is csak úgy a kezéből kollácziózgatott, az éles görbe késsel -nyiszálva a szalonnát a kenyérhéjon, miközben a titkos irásjegyekkel -szerzett leveleket betüzgeté. - -Finom hallását már régóta ütögeti valami közeledő moraj, de még nem -birja kivenni, hogy mi az? kocsizörej-e vagy égdörgés? - -Egyszer aztán közelebb jön a dübörgés. Hintó gördült be az udvarra. - -Zsigmond úr az ablakhoz rohan s kikémlel az udvarra. Nem akar hinni a -szemeinek. Ez a hintó? Ez a leánya hintaja! Nem az ő leánya! az ördögé! -A kocsisára is ráismer. Ide mert jönni az átkozott! A «lőcsei fehér -asszony!» Haza mert jönni a kigyó, a dühös oroszlán barlangjába, nem fél -tőle, hogy összetépi? - -A hintó megáll a bejárat alatt s nemsokára hallja Ghéczy Zsigmond a -hiradó jeleket, hogy jön valaki fel hozzá. Minden ajtó el van látva -csengetyüvel, a mi megszólal, a mint felnyitják. - -Ghéczy Zsigmond első furiájában ökölre fogja azt a görbe kést s úgy -szaladgál alá s fel a szobájában; majd a lőrésen kiabálva ki a -kocsisnak: «Fordulj vissza! ki ne fogj! Takarodjatok innen!» majd meg a -szomszéd szobába a leánya ellen: «Be ne tedd a lábad! Kiontom a véred! -Te pokolvirága! Te Jézabel! Te Goneril! Te gyilkos Darvulia! Puskát -fogok rátok!» - -Ekkor aztán jött egy másik dörgés; de ez már nem hintógördülés volt, -hanem a felhők beszéde egymással; a zivatar üdvözlése. S erre a hangra -egyszerre eldobta kezéből az öreg azt a kést, azt a villámvonzó vasat; -elkezdett reszketni, délczeg alakja összegörnyedt, arcza zöldes fakó -szinre sápadt; az ajkai még ismételték a szitokneveket, de már vékony, -félelemtől reszketős hangon: «eh te Jezabel! hej te Darvulia, czudar! s -a közben rakta le magáról, a mi érczféle volt: zsebéből az órát, -derekáról az ezüstcsattos övet, saruiról a felkötött sarkantyukat -oldozgatta le, s aztán sietett, mint a hidegleléstől rázott beteg az -ágyba, a maga menedékébe, a gyantaszigeten épült üvegkalitkába, a hol -összekuporodva meghúzta magát s onnan már most elő nem mer jönni, a mig -csak a zivatar utolsó dörgését visszhangozzák a bérczek. - -Az a rettenthetetlen szivű ember, a ki daczolni mert mindennap a -királyok pallosaival, a ki neki rohant a kartácsos ágyuknak, egyszerre -gyávább lett a kisértetmeséktől reszkető gyermeknél, a mint az égdörgést -meghallotta. Már egyszer megkapta az ütését ennek a rettentő -lángpallosnak. Akkor még csak a lapjával ütött rá. De az ütésnek emléke, -a vakító lángoszlop rettentő csapása rabbá tette minden érzékeit. Mikor -villámlott, mennydörgött, hasonlatos volt azokhoz, a kik már a -túlvilágra mentek, az ismeretlen regiókba, s ott állnak az örök itélő -biró előtt; csakhogy ő még ezt a büszke alakot hordozza magával e -rettenetes törvényszék elé, hogy tanuljon reszketni. - -Hanem azért nem imádkozik. Védi magát a tudomány paizsával. Az üvegen -nem tör keresztül a mennykő. - -Ott kuporog már az üveg ketreczben, mikor a leánya belép a szobájába, -karján a gyermekével. - -A mint őt meglátja, csaknem erőt vesz a bőszült indulat az ösztönszerű -félelmen. Közel van hozzá, hogy szétrúgja maga körül az egész -üvegkalitkát, s nem törődve égzengéssel, villámlással, rárohanjon erre -az asszonyra s kitépje belőle a lelket! Azt hiszi, ez most őt boszantani -jön; megtudva, hogy minő igézet alatt tartják ilyenkor az idegei: -felhasználja azt az órát, a mikor az apját erőtlenné teszi az Isten -haragjától való félelem, s gunyolódni akar. - -Még jobban elkeserítette az, hogy a gyermekét az ölében hozza. Hát nem -eléggé meggyülöltette ő ezzel a fiuval az anyját? Nem mondta el neki, -micsoda kigyó, micsoda boszorkány az ő anyja, számtalanszor? Elég volt -egy találkozás, egy hizelgő szó, egy ölelés, s újra megszerette? -Megszeretteti ez magát mindenkivel, a kinek gyülölnie kellene őt: még a -kis gyerekével is! Mert varázsló boszorkány! - -Hanem egy hatalmas csattanás, mely úgy hangzott, mintha a kastélyba -csapott volna le a villám, egyszerre kioltá az öreg haragtüzét. Az egész -épület rengett, a míg a sziklák visszadörögték a villámcsattanást; s a -mint a zápor egyszerre elkezdett szakadni, éjjeli sötétet támasztva, -ebben a sötétben úgy fénylett, valami rejtelmes, villó derengésben -minden ércztárgya a szobának; és még az is, a mi nem volt érczből: annak -az asszonynak az alakja. - -Olyan volt, mint egy rémlátvány, mint egy kisértet. - -Odament, a gyermekével karján, ahoz az elszigetelt asztalhoz, a hol az a -félő öreg ember, azzal az öreg Istent ábrázoló tiszteletreméltó fővel -ül, a villámoktól elzárkózva. - -S ott letérdepel eléje. - -– Miért jöttél ide? kérdi fogvaczogva az öreg. Te bünös asszony! - -– Az vagyok! szól Julianna, nyugodt, szelid szóval. Hozzád jöttem, a ki -birám vagy. Elmondok előtted mindent, a mit tettem; te itéld meg mekkora -volt bünöm, hogy bünhödjem érte. - -– Hazudsz, hazafutsz, apád mellé kuporodsz, ott is egy nagyot hazudsz! -(Ezzel a mondással szokták a hazug gyermekeket gunyolni.) - -– Többet fogok neked elmondani, mint a miket az ellenségeim beszélnek -felőlem: tetteket és járásokat, a miket csak Isten és én magam tudok; -még a titkos érzéseimet is meggyónom, a miket soha meg nem találna a -szivemben senki. - -– S lesz bátorságod a gyermeked előtt beszélni? - -– Sőt szükséges, hogy ő azokat hallja. Nem fogja megérteni; nem foghatja -még fel, mi volt az mind, a miért meg kellett az anyjának halni? (Mert -bizonyára, ha mindent elmondok előtted, te engem élve nem hagysz; s ha -magad nem, másokkal öletsz meg.) De arra az egyre vissza fog emlékezni, -a míg csak élte tart, hogy a mit vétettem, ő miatta tettem. Én nagy -bolondságaim, én sürű vétkeim, engem kárhoztatnak el; de a miből mindaz -ered vala, az én végtelen nagy szerelmem volt az én szegény kis -árvámhoz. Kérlek, hallgasd végig, a miket elmondok. - -Julianna elkezdett vallani. Nyilt szívvel, őszintén, a legtitkosabb -részleteiben elmondta egész életének titkát, a melyről olyan hiressé -lett. Egy-egy égdördülés, egy-egy apaátok osztotta szakaszokra ezt a -rémmesét. Odafenn a jégzápor verte az üvegtetőt, idebenn a fogoly öreg -ember ökleivel a homlokát. A nő folytatta csendesen. A gyermek hallgatva -bámult, s azt gondolta magában, milyen szép ez a villámlás, milyen szép -az ilyen bűnös asszony. - -Az öreg a hosszú fehér hajával törülgette a könnyeket szeméből: a -szégyen és keserüség adóját. - -Csak a vallomást tevő nem sirt. - -Mikor aztán végtül-végig elmondott mindent az apjának, következett a -befejező catastropha, a csalódás. - -A kassai téren látott rémjelenetre való visszaemlékezés úgy elzsibbasztá -erejét Juliannának, hogy nem birta azt végig elmondani. Ha csak -színjátszás volna az, a mit most mivel, lett volna elég alkalma a -sikoltozásokra, a rémlátó elmeredezésre, a hajtépő átkozódásra, a -tragikus kitörésekre: semmit sem tett meg abból. Eltakarta két kezével -az arczát s lecsüggesztett fővel rebegé: «ott voltam, mikor Czelder -Orbánt lefejezték». - -Ez a nehéz, elfulladó hangon ejtett szó erősebb hatású volt minden -pathetikus előadásnál. - -De hisz ő neki a gyermeke álmára is kellett gondolni. - -Ghéczy Zsigmond meggyőződhetett róla, hogy a miket a leánya most -elmondott, az mind igaz volt. Sokkal rosszabb dolgokat beszélt el -magáról, mint a miket a leggonoszabb rágalmazói hirleltek el felőle. -Akkor tehát a megbánása is igaz. - -– Hát most miért jöttél ide? kérdezé a leányától. - -– Hogy a gyermekemet meglássam, és meghaljak. - -– A gyermekedet láttad már; hát meghalni hogyan akarsz? - -– Most, hogy fiamat látom, szeretnék addig élni, a míg újra egészséges -lesz s aztán megint szeretni fog. - -– Látod, hogy mivé tetted? - -– Én nagy bűnöm. - -– De nem kapod ám őt vissza soha. - -– Soha? - -– Ha csak az itéleten keresztül nem mégy. - -– Kinek az itéletén? - -– Mindenikén, a ki csak birád. Birád az ország, az Isten, az apád, a -férjed, még a fiad is. - -– A fiam itéletét már megkaptam. Megmondta, hogy nem szeret. Ez még -fájt, a többitől nem rettegek. - -– Hát halld meg a többiekét is. Igazán megbántad, hogy oly átkozott -árulást követtél el? - -– Az égbe vágytam, s a porba estem, van ennél nagyobb bánat? - -– Hallod, hogy dörög odafenn! Engem már lesujtott egyszer az Isten -haragja; pedig én nem árultam el a hazámat, csak az Isten nevét -káromoltam. Az álnokságért harmadiziglen, az Isten káromlásért -ezeriziglen bünteti meg a Zebaoth a gyermekeket. Melyikünknek a büneért -akarod, hogy az ivadékaid lakoljanak? Van-e lelked egy ilyen zimankó -idején kimenni az erdőre, a hol most a villámtól felgyujtott fenyőfák -lobognak, s azt az Istenharagot, a mitől én reszketve bujok el -üvegbarlangomba, a fejedre lehivni? - -– Ha elűzesz magadtól, úgy sincs hová mennem, mint a villámos ég alá. - -– Dehogy űzlek. Inkább nagyon is szépen kérlek, hogy eredj. Te elmondtad -nekem a magad keserüségét. Elhiszem, keserű. Most én elmondom neked az -én gyönyörüségemet. Te hidd el nekem, hogy édes. Pedig egy dolog a -kettő. Az enyimet úgy hiják, hogy boszuállás. Akarsz belőle kóstolni? - -– Hogyan? - -– Akarod visszafizetve látni azt a nagy tartozást, a mivel a kevélyek -kapujai alól elkergettek? Megalázni azt a dölyfös hadat, a melyiknek nem -volt elég, hogy a magyar férfiaknak a becsületét csak úgy szárazon egye -meg, még az asszonyainknak a gyalázata is kellett neki hozzá, hogy abba -mártogassa, mint a czvibakot a csokoládéba! - -Julianna felugrott a térdeiről s daczosan felemelte a fejét, a szemei -ragyogtak. - -– Bizz rám akármit! Bármilyen nagy dolgot. - -– No hát «édes?» Azt szeretem. Belehalhatsz, ha beveszed. Mert méreg. -Hát hallgass ide. Nekem ma épen ebben az órában el kellene mennem egy -olyan helyre, a hol az ilyen fajta új poklot készítik, azoknak a -számára, a kik bele valók. - -– Új összeesküvés? kérdé Julianna, a kis fiucskát kötényével -eltakargatva. - -– Ne féltsd te őtet. Tud ő mindent, s nem fecseg ki semmit. Nem új -összeesküvés, csak folytatása a réginek. Itt vannak a közelben. Én rám -várnak. Az én dolgom átadni nekik az izeneteket a távollevőktől, a kik -velünk egy czélt akarnak. És még más dolgom is van. A cselekvéshez pénz -kell, ingyen a halált sem adják. S azt, hogy hol van elrejtve az a pénz, -a mi a munka megindítására szükséges, csak én tudom. Soha senki rá nem -fog akadni. A hány esztendő elmulik, annyival mélyebben lesz elrejtve. -Ma és ebben az órában kellene azt nekik megmondanom. Ők nem jöhetnek ide -hozzám; mert a labanczok minden utat, a mi a házamhoz vezet, megraktak -kémekkel, vadászaik, dragonyosaik el vannak helyezve az erdőben, -szénégetők, pásztorkunyhók, tárnabejárások közé; az én hiveim a -napvilágon nem mutathatják magukat. Hanem én odamehetnék hozzájuk a -magam buvó útjain. Ők várnak rám. De én nem tudok megmozdulni. Rettegek -a villámlástól. Meg vagyok átkozva. Gyáva vagyok. Árulónak fognak -tartani, s aztán szélylyel mennek; ember soká nem állhatja ki azon a -helyen, a hol ők összegyültek. És én még sem mehetek oda, a míg ez a -zivatar tombol a fejem fölött. Emberi szó nem fejezheti ki azt a -félelmet, a mi engem kínoz. Minden villámlás a szivemen nyilal -keresztül, s a mennydörgéstől olyan a szivem, mintha két malomkő közé -szorult volna. Ha most egy pálczával összezúznád ezt az üveg kalitkát a -fejem fölött, bizony rögtön szörnyet halnék a rémület miá’. - -Julianna még a selyemkendőjét is levetette a nyakáról, azt is rátakarta -az üvegkalitra. Tudta, hogy a selymet is perhorrescálja az égi tűz. - -– Hát oda mernél menni most helyettem azok közé, a kik rám várnak? - -– Oda megyek. - -– Ebben a zivatarban? - -– Felveszem a «gyöngyösi privilégiumot», nem ázom meg. - -(Gyöngyösi privilégiumnak hítták valaha azt a köpönyeget, a min semmi -zápor keresztül nem hatolt; ma már nincsen.) - -– Elvinnéd azokat a leveleket, a miket ha a labancz portyázók megkapnak -nálad, egy fokkal magasabbra akasztanak fel, mint a levelek iróit? - -– Nagyobbat is végeztem én annál. - -– És azután leszállnál egy szál kötélen egy mély oduba, a minél a pokol -kürtője semmivel sem rettenetesebb, hogy ott felkeress eldugott pénzes -zsákokat, a miket a sárkányok őriznek? - -– Nem hiszek a rémekben. - -– Hát nem hiszesz a rémekben. Pedig elhihetnéd, hogy vannak olyanok. -Teszem: ha csak egyszerre eléd toppanna az urad, Korponay János? - -– Az valóban rémítőbb volna rám nézve minden kisértő léleknél. - -– Aztán meg az öreg Fabriczius, azzal a hosszú kardjával. - -– A hóhér a maga pallosával nem volna rám nézve iszonytatóbb. - -– No hát ott, a hová küldelek, megtalálod az uradat, meg az öreg -Fabricziust. - -Julianna összeborzadt. Fásultságát megtörte ez a két név. Nem bátorság -volt az, a mi őt biztatta, csak megvetése mindennek, a mi él. Hanem ezt -a kettőt nem tudta megvetni. Ingadozott. - -– Ne félj, anyókám, szólalt meg a kis öreg ott mellette. Én majd veled -megyek, a nyakadba kapaszkodom. Nem bánt senki, ha engem meglátnak. - -Ez a szó megolvasztá a jeges szivét, odaborult térdre a kis fiu mellé; -elkezdett zokogni: ölelte, csókolta; majd hogy meg nem ette. Hát mégis -csak szereti! - -– Nem, pulyácskám, tégedet itt hagylak zálogban a nagyapónál, hogy -bizonyos legyen róla: a mit rám bizott, elvégzem, megint visszajövök. Te -csucsulj el, aludjál addig szépen. Mondja kelmed apám uram, mit -végezzek? Ha az Isten haragjától nem rettegek, az uram haragjával is -majd csak szembeszállok. Ő fogja ereszteni a kötelet, a min a mélységbe -szállok, az öreg Fabriczius pedig mellette fog állni a nagy pallossal. -Mondja kegyelmed a többit. - -Azzal elkezdte dönczölgetni a kis fiát az ölében s dudolta neki a -legújabb nótát: - - «Hová lettél nyalka kurucz, - Ki kevély voltál, mint a strucz!» - -Addig dudolta, addig ringatta, a míg szépen elaltatta. - -Az öreg Ghéczy Zsigmond azalatt elmondta reszkető szóval, merre legyen a -járása, mi legyen a mondása? A mennydörgő mennykő csak úgy hullott -jobbra-balra; a dörgés egy pillanatig sem szünt; néha az egész házat -megrázta, hogy az üvegek a háztetőn csak úgy csörömpöltek bele. - - - - -XXXIV. FEJEZET. A JÉGBARLANG. - -A magyar föld természeti ritkaságainak Kohinoorja, a dobsinai jégbarlang -még akkor csak kevés ember előtt volt ismerve. A kik tudtak róla, nehéz -eskü alatt kötelezték magukat nem beszélni felőle másnak, mint a -híveknek. - -Itt e hegy mélyében lakik az egyik demiurgus, a földszellem, a ki jégből -alakít. Aeonok óta foly a munka. Kezdi mint bányász, mély üregeket váj, -vízzel, szénsavval, azután folytatja mint építész, óriási boltozatokat -emel a mélységek fölé, rengeteg oszlopokkal jégből, építészi remekeiben -utánozza a zuhatagot, a lugast, a szőnyegeket, nem kellenek neki a -doriai, a korynthi módok. Aztán oltárt emel, magasat, széles -grádicsokkal. Nem feledkezik meg a boltozatos folyosókról sem, miknek -karzatain csak párosával lehet áthaladni, vannak szép tündér grottái, -alvó szobácskák talán, czirádákkal, czikornyákkal felcziczomázva, aztán -egy-egy fejszédítő harántlap, csapinós eséssel mélyed alá a sötét -végtelenbe, mint egy pyramid oldala, óriásoknak való szánkapálya, a -mesebeli üveghegy, hanem a főtermében a tükörpadlaton egész mulatozó -emberi társaság számára van elég hely. Azután beáll kárpitosnak, -ezüstművesnek, a colossusi építményeket betakargatja drága szőnyegekkel, -mik a légben függnek, egymást emelik, fentartják, finom jégkristályból -szőtt, font, filigránozott, zsinegmódra tekert czafrangjaik le a -padlatig érnek, rengeteg sátorok csupa kristálytűkből. Mikor épít, -vakmerő, mint egy titán, mikor diszít, gyöngéd, mint egy tündér. - -Mikor a földlakók itt ünnepet tartanak, ezernyi mesterséges fénynyel -világítva be a barlang üregeit, akkor az egész isteni alhambra átlátszó -lesz, át meg át ragyog az óriási jégdóm, mintha gyöngyházzal volna -kirakva, szivárvány töréseket tündököltet, a kárpitok ezüstje összefoly -a merész zuhatagok átlátszó zöldjével, a belül üreges oszlopok, az -oltárok tovább adják a keresztül törő fényt. Kívül felczifrázva -fantasztikus képletekkel, a mik virágot, madarat, lófarkat, csipkézetet -mimelnek; áttört ötvösmunkával, gyöngyfüzérekkel pazaron befonva. És a -látogató elkezdi számlálni az óriás jégfalon, mely mellett elhalad, az -évek sorait. A hány esztendő, annyi réteg. Mint egy nagy könyv egymáson -fekvő lapjai. A meddig a világosság eléri, talán ezerig is el lehet -számlálni. De hát a mi a jégpadlón alul van, hány ezredévet számlálhat -az? - -E jégbarlang bejárását a Gölnitz-völgy felől rég ismerték a dobsinaiak. -Azt is tudták, hogy ott jég van. Nyári mulatságaik alkalmával -odaeresztették le a seres hordóikat, de leszállni bele csak e század -utolsó évtizedeiben mert két fiatal tudós, a ki azután ez isteni remeket -a világ előtt feltárta. - -A Rákóczy hadjárat idejében ez volt a találkozási rejteke a kurucz -összesküvőknek. - -Rendesen ott a barlang előtt ütöttek össze egy lábtót fenyőszálakból, a -miken leszálltak a barlangba, s mikor visszajöttek, a lábtót -összetörték, elégették. - -Hogy a gölnitzvölgyi szádán kivül még egy másik bejárata is van a -jégbarlangnak, ez csak a Ghéczy titka volt. - -Mikor a közelmult években e barlang hirre kapott, egy dobsinai vén lakos -felemlegeté, hogy ő is volt már ebben a barlangban fiatal korában; de -egészen más nyiláson jutott bele, a «Hanneshöhe» oldalán. De nem tudott -a helyre rávezetni többé. - -Ez volt az a bejárat, melyen keresztül a Ghéczy Zsigmond kastélyából ide -lehetett jutni, a hegyoldalból előtörő patak mentén lóháton. - -Mikor Ghéczy Zsigmond az ő hajdan kedves czimboráját, Józsa István -prédikátor-kapitányt áruló átszökése után azon forrójában utolérte s -agyonverte, egyúttal azokat a kincseket is prédára ejté, a miket ők -együtt Körmöcz- és Selmeczbányából elhoztak, sok hordóra menő arany- és -ezüstpénzt. Ezt ő akkor hazahozta a gölnitzvölgyi kastélyba, s aztán -zsákokba töltögetve áthordta a hanneshöhei üregen át a jégbarlangba, -ottan dugdosta el. Nem mind egy helyre. Fiókokra osztá. Számozva voltak; -ennyi ezer itt, annyi amott. Ez volt az igazi Wertheim-pénztár! Hatalmas -egy szekrény: igazán felnyithatatlan. A jégtündér már az első -esztendőben betakarta a rejteket egy réteggel; minden évben egy új lapot -borított rá. Nincsen ennek a zárnak kulcsa. – Ha majd egyszer szükség -lesz rá, ha minden segítség elfogyott, akkor előadja Ghéczy Zsigmond az -eldugott kincset. Addig érjék be a jó czimborák azzal, a mit a -rézbányája keres. Ő maga beéri szalonnával, kenyérrel. - -Hát most itt volt az idő. Újra kellett szervezni a szétzüllött -kurucztábort. Izeneteket kellett hozni jószágaikba visszatért hajdani -vezérektől, s az országon kivül történtekről; aztán csoportba gyüjtött -lappangó hadaknak fentartásáról gondoskodni. Fel kellett nyitni a -pénztárt. - -Ez hozta ide a régi bajtársakat, a kiknek egyike jött Lengyelországból -Rákóczytól, a másik Temesvárról, a török nagyvezértől, a harmadik -Erdélyből, a többi innen-onnan az erdőkből, a pusztákról, a -Fehérhegyekből, az ecsedi lápból, a hol még fegyverfogásra kész ezrek -lesik a jelszót; mind valamennyinek egy utasítása volt: ezen napon, -holdújsággal délután a gölnitzvölgyi jégbarlangban megjelenni, s ott -várni Ghéczy Zsigmondra, a ki átadja a kincseket, s a kincsetérő -leveleket a kurucz főuraktól. - -Ezeknek már hajnalelőtt, mikor még sötét volt, át kellett vonulni az -erdőkön, hogy a dobsinai labanczok figyelmét kijátszszák, s -elhelyezkedni a jégbarlangban. Hoztak magukkal bundát, nem fagytak meg. -Tüzet rakniok nem volt tanácsos, mert a kiszüremlő füst elárulta volna, -hogy itt emberek vannak. - -Lehettek valami huszan. Közöttük volt Fabriczius, a ki most járta be a -Szepességet, Pongrácz, a ki a Czelder Orbán catastrophája elől menekült, -s újra összeszedte a szétrebbent hajduit, Korponay János, a ki a -fejedelemtől érkezett, és a többek között Pelargus, valamennyinek a -közös izenethordója. Ez most is parasztleány ruhában volt, a többiek -mind gölnitzvidéki hevérnek öltözve. - -Három szál viaszgyertya tartott világosságot a sátorban, a hol -letelepedtek. Most «beduinsátornak» hivják azt a jéggrottát. - -Az urak, untokban, a jövő terveit fejtegették egymás előtt. Mind -nagyszerü volt az, és mind kivihető, csakhogy mindegyikhez pénz kellett. -Azt pedig honnan venni? A «libertás» rézforintoknak még az anyamintáit -is összetörték már, s ki lett hirdetve, hogy a szabadságpénz egy -fabatkát sem ér többé. - -Azalatt Pelargus egy jégtaburetten ülve, jegyezgetett valamit egy darab -pergamentre. - -– Mit kalkulálsz, fiacskám? kérdezé Korponay. - -– Azt számítom össze, hogy a jelenlevő uraknak a fejeire, kire mennyi -díj vagyon kitüzve. Ha a fejeinket úgy el lehetne adnunk, a mennyire -azok becsülve vannak, mindjárt nem kellene a fejünket törnünk, hogy hol -vegyük a pénzt? - -Jót nevettek a tréfán. – Igazán kellemes érzés egy olyan társaságban -lenni, a hol minden ember azzal a tudattal hordja fenn a fejét, hogy -erre száz, erre meg kétszáz arany van kitüzve. Legtöbbet ért a -Korponayé, mert az háromszáz aranyat képviselt. - -– De mégis legtöbbet ér az én buksim, enyelgett Pelargus, mert ha -kevesebb is, de minden városban van rá feltéve valami. Hol ötven, hol -száz tallér. Ha összeszámítom, megüti az ezret. - -– No, majd meghozza a nervus bellit a Zsiga bátyánk. - -Csakhogy a Zsiga bátya nagyon soká váratott magára. Fabriczius ezüst -órája már mutatta a holdújságot. Jönni kellene már neki. Itt a -jégpalotában nem kellemes a várakozás. Csak a lengyel pálinka -melegített. Aztán meg valami más. – Bolondság! - -Már erősen zugolódott minden ember. Beszéltek cserbenhagyásról, -gyávaságról, egy mormogó hang árulást is emlegetett. Egyszer csak -megneszeli Pelargus éleshalló füle a föld felett dühöngő vihar moraját. - -– Zivatar van odafenn. Akkor mi szépen süthetjük itt a makkot, mert az -én Zsiga bátyám neki megy ugyan minden ördögnek, még az olyannak is, a -ki a farkát a fején viseli, de az úr Istentől szertelenül retteg. A -tizenkét zsidó patriárka, szent Dáviddal a hegyében, együtt nem félt úgy -a Zebaóth Istentől, mint a jó Ghéczy Zsigmond, a mióta a tüzes -mennykővel megczirógatta. Az most nekünk ki nem jön az üvegkalitkájából, -ha mi adunk is neki annyi aranyat, a mennyit ő tőle akarunk kapni. - -Lett erre nagy káromkodás. - -A kurucz különben sem igen szokta kapiczányon tartani a nyelvét, mikor a -mennybeli hatalmakkal kellett feleselni, most pedig épen tehette, mert -itt nagyon biztos helyen volt a jégbarlangban. - -S a zivatar csak nem akart mulni. A körül fekvő hegyek belseje csupa -vas, azzal pedig a villám szeret csókolódni; minden mennykő a -hegyoldalba csap le, s a sujtott szikla fenékig megrendül. - -Az összeesküvők türelmetlensége chorusban tör elő; az az istenesebb, a -ki jobban átkozódik. - -Egyszer aztán egy olyan földrengéssel járó zuhanat rázza meg az egész -jégbarlangot, hogy a kristályfalak és oszlopok megrendülnek bele; a -villám oly apocalypticus hatalommal sujtott le a «hegyes bérczre», hogy -betörte annak a tetejét, keresztülfúrta magát a sziklákon, lehatolt a -jégbarlangba, egy pillanatra túlvilági ragyogványnyal árasztva el a -felséges kristályépületet, minden oszlopaival, boltozataival, hogy e -káprázatos fénytől a szem elveszté világát; a következő pillanatban -aztán sűrű sötétség lett, a miben rémséges zuhanatok hosszantartó -dörgése rémíté el a szivet; a hegytető beomlott. - -(Ez a hegyomlás ma is látható fenn a tetőn s alant a barlangban a -lezuhant tömérdek sziklatömeg.) - -S az iszonyu légnyomás eloltotta mind a három gyertyát. - -Addig, a mig a lezuhanó sziklák robogása hangzott, miknek némelyike a -száz ölnyi mélységbe gördült le (a mit most «pokol»-nak czimeznek), -addig emberi hang nem szólalt meg ide lent. S mikor már a zuhanatnak -vége volt, még sokáig lehetett rá lesni, hogy pendülnek, kondulnak meg a -jégkolosszok, meg-megrepedezve, hogy cziterázik a magasból aláhulló -jégkristályok permetege a jégtáblákon. - -– Meg kellene gyujtani a gyertyákat, suttogá valaki a sötétben. - -Erre a szóra többen elővették a tűzszerszámaikat; azt mindenki magával -hordta; volt hozzá kénfonal is. De nem lehetett kicsiholni. A tapló úgy -meg volt nyirkosodva, hogy nem kapott bele a szikra. Utoljára mind -valamennyien elkezdtek a tűzkővel, kovával dolgozni… Olyan volt az, -mintha dæmontábor szórná a szikrákat maga körül, pokoli sötétség -közepében. Semmi sikere nem volt. A kioltott gyertyákat nem lehetett -újra meggyújtani. - -Most következett el még csak a rémület ideje. - -A kik ide lenn vannak, e vak sötétségben, soha ki nem találnak a -jégtömkelegből az Isten világára. - -Kétségbeeshettek. - -Előttük a csúf halál, a mi ellen semmi ész, semmi erő nem való a -védelemre. - -E szívzsibbasztó csüggedés közepett úgy tetszik, mintha a barlang -mélyéből valami derengés hajnallana fel. - -Pelargus vette azt legelőször észre. - -– Világosságot látok! kiáltá, oda mutatva. - -– Az a Ghéczy Zsiga! mondák a kurucz urak s elkezdének happ-happot -kiabálni, hogy észrevegye őket a sötétben a közelítő. S aztán megint -elővették a tűzszerszámaikat s nekieredtek a csiholásnak, hogy hollétük -helyét észrevétessék a jég Bábelben. - -Mert nem olyan könnyü annak az alsó részéből a felső emeletébe -áthatolni. A feljárás meredek és tükörsima, megszakgatva széles -rianásoktól, mik feneketlen mélységet mutatnak. - -A világosság azonban közeledett. Már ki lehetett venni az emberalakot, -mely azt magával hozta. - -Férfi alaknak látszott, bányász öltözetben. A világosságot egy szál -viaszgyertya terjeszté, mely magas, nemezből készült süvegébe volt -tüzve, mint egy tartóba. Hogy miért nem hozott magával inkább -bányászlámpát, a mit a bőrövre akasztanak, azt megmagyarázta a sűrű -előre-hátra bukdosása a sikos jégúton; estében kialudt volna a lámpa, -míg a süveg felül maradt a gyertyával. - -Keserves küzködése volt, a míg a jégbarlang felső emeletébe fel tudott -jutni; félig meggörnyedve haladt felmentében a párkányzaton végig, -vaskampós botjával meg-megkapaszkodva. Térdeire kötött vaskarmokkal -kúszott fel egy meredélyen, gémberedő kézzel fogózva a jégkolonczokba, s -szeges talpu saruival akadályozva lecsuszamodását. - -Már odáig jutott, hogy csak egy meredek, kürtőforma mélyedésen kellett -felhatolnia. Itt egy kötelet leoldott a derekáról, s azt a végére kötött -vaskapocscsal felhajítá a párkányzat orgonasíp alaku jégcsapjaira, s -aztán a térdvasai segélyével elkezdett egy faderék vastagságu jégcsapon -felfelé kúszni. - -– Ez nem a Ghéczy Zsiga! dörmögé Pelargus. Nem látom a nagy fehér -szakállát. - -– Csak nem őrült meg, hogy másra bizza a titkainkat! mondá rá -Fabriczius. - -Korponay azonban segíteni akart a felmászással küzködőnek, s kampós -botjával lenyulva a horgával megkapaszkodott kötélért, annálfogva -elkezdte azt felfelé vontatni. - -– Ez nem az öreg Ghéczy! dörmögék valamennyien, a mint az alak a -mélységből fölmerült. A mint a kezével megkaphatta a jégmellvédet, egy -pattanós szökéssel fölveté magát a sík jégpadlóra. - -– Nem! Hanem a leánya, suttogá fuldokló hangon a megérkezett, lekapva -fejéről a bányászsüveget az égő gyertyával: szép sárga haja izzadságtól -csapzottan hullott lángoló arczába. - -– Árulás! ordítá Fabriczius, s rohant a jégsátorhoz, hogy valami -fegyvert kapjon a kezébe. - -Korponay János pedig ugyanazt a kötelet, a melyen felhúzta a feleségét, -hirtelen annak a nyaka körül keríté s úgy nézett annak az arczába, mint -egy őrült. Nem szólt neki semmit, csak a szemeivel ölte, a kötél két -hurokszálát egy markában tartá összeszorítva. - -Julianna még csak egy mozdulatot sem tett a védelmére. - -Ha azt a kezében tartott süveget gyertyástól a földhöz vágja, hát azzal -eltemeti magát is, meg valamennyit a pokol sötétjében. Akkor aztán az -jár jobban, a kit hamarább megölnek. - -De nem tette. Odanyújtá a legközelebb állónak az égő gyertyát, s a -legcsendesebb hangon szólalt meg. - -– Itt vagyok, uraim. Apám küldött. Nektek hoztam üzenetet. Hallgassátok -azt meg, aztán tehetitek velem, a mit haragtok rám mért. - -– Meg ne hagyd szólalni a kigyót, Korponay! ordítá Fabriczius a -jégsátorból; fojtsd bele a szót: mert megront, ha beszélni hagyod. - -Korponay még szilajabb dühvel nézett Julianna szemébe s kezdte -szorosabbra húzni az öklébe szorított hurkot. - -– De biz azt a bolondot nem teszed! kiáltá Pelargus, s odaugorva -Korponay mellé, sarlóforma éles késével kettévágta a kötelet s kirántva -az asszonyt az ura kezéből, odaállt eléje, saját testével védve azt -mindenki ellen. «Hozzá ne nyuljon valaki az én asszonyomhoz, mert akkor -nem ismerek sem Istent, sem embert! – Hát megbolondultatok, hogy -megakarjátok ölni, a ki minket megszabadít? Az üzenethozót. Pongrácz -ezredes úr! parancsoljon kegyelmed a kapitányoknak, vagy vér folyik -köztünk!» - -A kurucz vezérek csakugyan közbevetették magukat, hogy a dühöngő -Korponayt félreczibálják, s az átkozódó Fabricziust elcsitítsák; amaz -szidta a tacskó Pelargust, mit avatkozik az ő felesége dolgába, holott -még szeretője sem volt, csak üvegen keresztül nyalta a mézet: az asszony -bolondja. - -– Bolond az, a ki kihallgatás nélkül itél! vágta vissza Pelargus. Eddig -csak vádolták, de nem védte senki! Igazság ez? Egy gyönge asszony ellen -annyi férfinak összeröffenni! Leventeség ez? A hitves asszonyát a saját -urának elrágalmazni! Becsület ez? – Nem bánom, mondjatok bolondnak: én -nem hiszek el felőle semmi rosszat! Csak az irigyei találtak ki rá -minden csihést a szépsége miatt! - -Julianna megsimogatta a gyermekhős fejét. - -– Köszönöm jó Pelargus, hogy védelmemre keltél, magad vagy ebben a -világban. – Hagyd abba, s azzal odalépve a férfiak csoportjába, megállt -közöttük nyugodtan, ölébe leeresztett kezekkel: «Uraim! Biráim! Nincsen -mit tagadnom. Hogy elkövettem az árulást az ország ellen Lőcsén, azt -bevallom. Hogy vétkemet megbántam, azt bizonyítja az, hogy itten állok. -Hogy helyre hozhatom-e azt? itéljétek meg, ha azt, a mi rám lett bizva, -átadtam és elvégeztem. Ha úgy találjátok, hogy a jó, a mit ügyetekért -teszek, felér azzal a roszszal, a mit ellene tettem, akkor feloldotok; – -ha abban állapodtok meg, hogy marad fenn tartozásom: itt vagyok: -végezhetitek életem; senki sem sirat meg. – És aztán, ha ti föl találtok -menteni, még marad itt egy birám, ki fölöttem itél: az én hites uram. A -mi közöttünk van, az nem dolga senkinek, csak a mi kettőnké. Ti -hagyjatok bennünket kettőnket hátra, mikor eltávoztok a gölnitzi szádon. -Az uram majd később utánatok megyen. Hogy én merre mentem el: jobbra-e, -balra-e, lefelé vagy fölfelé? Azt csak az Isten tudja meg. - -A daliák e nyugodt beszéd által egészen meg voltak nyerve. Maga -Fabriczius és Korponay is elhallgattak, hanem azért egymás mellé álltak, -kezüket egymás vállára téve. Pongrácz ezredes volt köztük a fő; neki -mondá el Julianna Ghéczy Zsigmond üzeneteit; az ő kezébe tette le a -leveleket, a mik a hajdani kurucz főuraktól jöttek. És azután, atyja -kipéczézése nyomán rávezette őket azokra a rejtekekre, a mikben a -bányavárosokból elhozott arany- és ezüstpénz el voltak dugva. Minden -előkerült. A kezdethez elég. Annyi kincs, hogy minden itt levőnek jut -belőle czipelni való. - -– Bevégeztem küldetésemet, szólt Julianna, mikor a rejtekekből -előhordott pénzes zsákok egymás mellé voltak rakva, s azzal egyenesen -Fabriczius felé fordult. Kegyelmed főbiró uram, ezen hivatalában -legtudósabb, mondja ki rám az itéletet. - -De bizony a jó Pelargus nem hagyta azt megtörténni, hogy itéletet -mondjanak ki – prókátor közbejötte nélkül, odafurakodott Fabriczius elé, -s az egyik kezével megfogta a biró vállán a puffos bányász mándlit, a -másikkal pedig hevesen hadonázva, magyarázva, s a biró mellét ugyan -ütögetve, megtartá a competens védőreplicát az ő imádott szép asszonya -mellett. - -– Hát ti urak, hogyha birák akartok lenni, ismeritek a just, ismeritek a -logikát, ismeritek a principiumokat. Tudjátok, hogy mi az «in dubiis -charitas». Ha tudna azzal az angyalarczczal, azzal a galambtekintettel -asszony oly szörnyü árulást elkövetni, a milyennel őt ti, a férje, az -egész világ és az ő saját szája is vádolják: hát nem módjában lett volna -százszorta nagyobb és sulyosabb árulást elkövetni most, a midőn egy -intés, egy szó kellett volna csak tőle, hogy mindnyájunkat a hóhér -kezére adjon, hogy egy új felkelés tervét még a csirájában elfojtsa? Ha -lehető volna, hogy ebbe a szivbe a hitszegés beleférjen, hát nem -siethetett volna az a rábizott levelekkel egyenest az ellenségeinkhez, s -felfedezve az összesküvésünket, nem vihetett volna-e annyi főurat a -vérpadra, hogy ugyancsak válogathatott volna a birtokaik közül vérdíj -fejében? Ha ennek az asszonynak itt, csak úri pompa, fényűzés, -duskálkodás gyönyörködtetné szivét-lelkét: így állna-e itt most -közöttünk, sáros, tépett hevérruhában, összekarczolt kezekkel, hogy -nekünk rejtett pénzbányák oduit fedezgesse fel, holott elhordhatta volna -innen azokat a kincseket a maga gyönyörüségére, úgy hogy még a kakas sem -kukorítana utána? Ilyen ábrázata van a bűnnek? Így festik-e a rossz -lelkiismeretet? – Ime, nem csúsz-mász térdepelve előttetek, kezeit -tördelve; nem vagdalja magát a földhöz, a hogy a bűnösök szokták. – Itt -áll nyugodtan, mint egy martyr a római circusban az oroszlánok között. -Nem hivogat sem szenteket segítségül, sem élőket tanubizonyságul, nem -szépíti tettét, nem magyarázza, nem tagadja. Azt mondja, a mit tettem, -megtettem. Nagy okai lehettek rá. Magában áll-e? Nem! Százan, ezren -tették azt, a mit ő. Hittek a csábító szónak, biztak az esküvésben, a -hatalmasok pecsétes leveleiben. Hány férfi, hány fővezér közülünk tette -le a zászlóját egy ilyen mézes-mázos szóért. S ő, a gyönge asszony -vétett volna csupán, mikor ráhallgatott? S mi az elpártoltat, ha -megutálja tettét, s ismét hozzánk tért, tárt karral fogadjuk. Itt a -leveleik a kezeinkben, áhitattal olvassuk, gyönyörködünk a -megtérésükben; kérve-kérjük, jertek vissza, legyetek újra vezéreink, -tanácsadóink; emeljük őket a fejünk fölé. Csak ezt az egyet dobjuk le a -mélységbe? Azért mert asszony? azért, mert gyönge asszony? Azért, mert -szép asszony? A mennydörgő ég odafenn, s ez a jégpokol idelenn úgy -tartson meg és úgy veszítsen engem, a hogy esküvel bizonyitom, hogy ez -az asszony ártatlan és igaz, mint ez a szűz jégoszlop itt előttünk. -Fejemmel állok jót érte! - -Az ifjú trubadur lángja elharapózott a többi keblekbe is. Az urak -helyeslő mormogása hangzott közbe. A birói serpenyő mérlege valóban a -szép asszony részére hajlott. Az érdemei súlya lenyomta a bűneiét. A -megtérőt be kell fogadni, kivált a ki ily erős próbát kiállt, miként ez. - -Az öreg Fabriczius intett a kezével, hogy legyenek csendesen. Ő maga -leült egy jégkolonczra, mint valami birói karszékbe, a többiek -körülállták. - -Valamennyi gyertyát meggyujtottak már most, a jégsátor egész világos -lett bele. - -Fabricziusnak egy kasza volt a kezében, ő kaszás hanáknak volt álczázva. -Úgy nézett ki vele, mint a vén Kronosz. Azzal, ha akarta, le is üthette -a nyakát az előtte állónak. - -Megszólalt, nehéz csend után. - -– Halljad a mit mondok, te, kinek nincs neve, «lőcsei fehér asszony». -Nem mondok én te rád itéletet. Az az Isten dolga. El is fogja hozni. De -elveszem fejedről fenyegető kezemet s azt mondom, senki se bántson. Nem -tudom, ki vagy? Nem ismerlek. Elfelejtem, hogy valaha utamon keresztül -mentél. Te emlékezni fogsz rá, hogy miket vétettél, más ne emlékezzék. -Nem azért, a miket ez a nederes fiú beszélt a védelmedre, nem azért a -csengő érczekért, a miket kezünkbe adtál, nem azért a gyertyavilágért, a -mivel bennünket a pokoli sötétségből megváltottál, a ki nélkül veszve -lettünk volna, nem ezzel váltottad meg magadat. Hanem azzal, hogy az -apádtól küldve jösz most ide. Csak egy embert ismerek a világon, a ki -nálamnál törhetlenebb szivű, csak egy embert, a ki hazáját irtóztatóbb -lélekkel szereti, mint én, az a te apád. S csak egy ember van a világon, -a ki ellen nagyobbat vétettél, mint én ellenem, mert nagyobb csorbát -ütöttél a czimerén, mint az enyémen; s a ki ezért téged jobban keresett -a halálra, mint a hogy én kerestelek: ez az apád. Ha te meg tudtad venni -Garamszegi Ghéczy Zsigmond szivét, ha ő te rád bizta azon titkait, miket -soha senkinek el nem mondott: akkor valami varázslat jár veled, a mibe -az én véges eszem be nem tud hatolni. Térj vissza apádhoz, a mely uton -jöttél, s vidd el neki azt a levelet, a mit neked adok, nem sok szó lesz -benne, de elég: «leányod betölté küldetését». - -Fabriczius papirost kért a körülállóktól, mert nála nem volt. A többinél -sem volt. Pelargus oda adta neki azt a darab pergament, a mire az imént -társai nevét felfirkálta, utánuk téve a fejeikre kitűzött díjakat. - -– Ez jó lesz, monda a biró. Már a neveink is rajta vannak. - -Azzal a pergamen elejére felirta azt a három szót. - -A pergamen sorra járt; mindegyik vezér oda írta a neve után: «vidi». - -Szándékosan hagyták Korponayt utoljára. - -Ő nem irta a neve után a «láttam»-ot, hanem bedugta a pergament a -köntösébe. - -Igaz. A nagy hazafiak, a törhetlen szabadságharczosok elintézhették a -maguk perpatvarát azzal, a ki őket egyszer elárulta. Ha másszor jó -szolgálatot tett: ki van egyenlítve a rovás. De hát a férj számadása ki -van-e? - -Az még nehéz egy szó lehet. - -Nem mondtak ellene. Összeszólalkoztak. Kiki felvett a vállára a pénzes -zsákok közül; fogta a gyertyát s indult a jégbarlang kifelé vezető -sikátora felé. A távozó alakokat egyenkint eltakarták a jégkárpitok, a -bolygó fények eltünedeztek az átlátszó falak mögött. Csak két gyertya -maradt hátra: Korponayé és az asszonyáé. - -Ott álltak egymással szemközt: körülöttük a fehér éjszaka, a csillámló -jégpokol. A padmalyról perczenkint egy-egy vízcsepp hullott alá a -jégsátorra, mint egy folytonos óraütés számlálva az örökkévaló időt. - -Julianna a férfiöltözetben is tökéletesen asszonynak látszott most: -kérő, esdeklő meghajlása, összekulcsolt kezei, mik térdeit érinték -meghajoltában, lecsüggesztett feje, árnyékvető szempillái alól kisugárzó -szemei rávallottak, hogy asszony. - -Szava nem volt, csak azt tette, hogy az összefogott két kezét felemelé -lassan s úgy nyujtá ki karjait ama másik alak felé, a kinek még a -jégfalra vetett árnyéka is tudatá, hogy férfi. - -Visszautasítólag intett a kezével. - -– Ne szólj hozzám. Mind hasztalan volna. Ha ezt az egész jégbarlangot -meg tudnád is olvasztani egy lehelleteddel, engem nem olvasztanál meg -benne. Nincs közöttünk semmi közös érzés: még a gyülölet sem. - -– Elfelejthednéd-e kis árva gyermekünket? rebegé az asszony. - -– Ne hozd elő, mert még megátkozom az órát, a mikor született. - -– Az volt a vétkem, hogy őt oly nagyon szerettem. - -– Tudom. Azért akarnám elfeledni, hogy fiam van. Mert jobban tettem -volna, hogyha szétzuzom a fejét, minthogy keresztvizre tartám, mert az -én dicsőségem az, hogy egy poronty született, egy Antikrisztus, a ki nem -megváltója, hanem elvesztője lett a világnak! Ott lesz a nép -imádságaiban: «fogantatott a gonosz lélektől!» örömhír lesz rám, ha azt -hallom, hogy meghalt. - -– Az Isten szerelméért! Hogy mondhatod ki ezt a szót? - -– Térjünk másra. Hisz nincs nekünk semmi okunk a czivakodásra. -Megcsaltak, úgy-e? A kik arany hegyeket igértek. Hogyne csaltak volna -meg? Hisz Fabriczius leányát is kiforgatták az apja birtokából; pedig -azt császári tiszthez adtad, hitét elhagyattad vele; apját, szülővárosát -elárulni te tanítottad meg. Most az is földönfutó, mint te. - -Ez egy új nehéz kő volt Julianna szivére. Hát az ő kedvenczét is -szerencsétlenné tették azok, a kikben bizott? Ez is az ő lelkére támadó -vád, az ő álmainak réme? - -– Értelek már most egészen, mondá Korponay. Csalva vagy, sértve vagy, -semmivé vagy téve. Magad üldözöd magadat. Dehogy kergetlek, dehogy állom -el az utadat; hagylak magad elől futni. Velünk egy uton futsz most, azt -látom; el is hiszem; belekerültél abba a forgószélbe, a mi bennünket -sodor magával. Boszut akarunk állni, mink is, te is. Ebben találkozánk s -még úgy jöhet, hogy sokszor fogunk egymás jöttére várni, a hogy ma -vártunk s az is meglehet, hogy egyszer a hóhér a fejeinket egy kosárba -dobja. De az én ajkam a tiedet megcsókolni még ottan sem fogja. Rám -nézve nem vagy asszony, nemnélküli lény vagy. Úgy beszélek hozzád. - -– Hallgatok csendesen. - -– S felelsz egyenesen. Még én nem irtam alá az elbocsátó leveledet, -elébb meg kell alkudnod velem. Mondd meg, hova tüntél akkor, a mikor még -annyira tele volt veled a szivem, hogy haragomban meg akartalak ölni? - -– Ott voltam a közeledben, a fali tükör mögött levő rejtekben. - -– Az volt a titkos átjáró a szomszédházba? - -– Igen. - -– A honnan «ő» is átjöhetett te hozzád, te is «ő» hozzá, a mikor -tetszett? - -– Igen. - -– Mikor előlem menekültél, oda mentél ő hozzá? - -– Akkor nem, mert a vezérek és a senátorok ott voltak nála s a -capitulatióról tanakodtak. Hanem korábban voltam ott. A mint a -császáriak megrohanták a szobájában s kelepczébe keríték. Akkor -segítségére siettem. - -– Hát e szerint a tábornok nem tud semmit az árulásról? - -– Semmit sem. Mikor a rejtett átjárót felnyitottam, akkor épen karddal -készült magát életre-halálra védelmezni a császári katonák ellen, a kik -szobájába tódultak. - -– S te hogy segítettél rajta? - -– Pisztolyt szegeztem a főtiszt homlokának s arra ő kiparancsolta a -szobából a muskétásokat s azután tanácskozhattak egyenlő sors mellett. - -– S hogy nem menekült «ő» ki azon az uton, a melyen te bejutottál hozzá? - -– Mert kényes volt az én asszonyi becsületemre. - -– «Ő» az volt, te nem! Tehát Andrássy egész tudatlan volt a lőcsei -árulásban? Te voltál az, a ki őt elcsábítottad; a te mézes szavad, a te -sugáros két szemed, a te varázstudó ajkad volt az a titkos hatalom, a mi -őt megfordította. Nem arany gyapjuval, hanem arany hajszállal huzták ki -a helyéből. - -– Úgy van. - -– Hát ez «úgy van». Már most hallgasd meg, a mit mondani fogok én, urad, -birád, gyilkosod, czimborád, a hogy akarod, választhatsz. Te -elcsábítottad a magyar hadsereg egyik legjobbik vezérét, a győrvári -viadort, a hősök mustráját, hogy eltántoruljon a nemzet zászlajától s -átbukjék az ellenségei közé; most eredj oda hozzá és csábítsd őt vissza. - -– Hogyan? kérdé a nő, elsápadva szörnyen. - -– Hogyan? Azt te tudod! Ugyanazokkal a mézszavakkal, ugyanazzal a -varázslattal, csókkal, öleléssel, a mivel a tévutra vitted, hozd az igaz -utra vissza. Adj neki mindent, a mit a szív kiván, hozd mámorba, tedd -őrjöngővé, hogy kövessen megint, a hova te viszed. Vedd elő azt az arany -hajszálat, mivel őt tőlünk elkötözted, s lánczold vissza hozzád. - -Julianna arczra veté magát és elkezdett zokogva sirni. - -– Ne sirj itten! Könnyed jéggé válik, a mint kihull. Hideg dolgokról -beszélek én most. Nincs ebben semmi érezni való. Adunk és veszünk. -Veszszük, a mire szükségünk van, s adjuk érte azt, a miért az -megkapható. Nekünk Andrássy Istvánra szükségünk van. Őt tartjuk a -legalkalmasabb fővezérünknek, ő van egy hatalmas várnak a birtokában, -fegyverrel, ágyúkkal ellátva. A régi kuruczság még most is bálványozza -őt. Ha ő kezébe kapja a zászlót, az egész ország, mint egy tábor -sereglik körüle. Őt nem vehetjük meg pénzzel, megveszszük tehát egy -asszony csókjaival. Kelj fel hát és emeld a fejedet magasra. Dicsőséges -dolgot mivelsz majd. - -Sértő, szivig bántó volt mindenik szava tanubizonysága a hideg -megvetésnek; a nő megszünt sirni, fölállt, összefonta karjait s azt -mondá: «jól van, odamegyek!» - -– No lásd! Ez okos szó. És már most vedd eszedbe utasításomat. Nem elég -az, hogy odamégy s visszajösz. Bizonyosság is kell felőle, hogy nem -jártál hiába. Ez a tanubizonyság az lesz. Most küldi a bécsi -kanczellária Gömörbe Andrássy Pétert, a legöregebb testvért, az -aulicust, a ki az alatt, míg valamennyi öcscse mind a szabadságért -harczolt, ő maga ott maradt Bécsben s megtartá a hűséget. Most ezt -nevezték ki gömöri főispánnak, a mi eddig Andrássy István vala. -Utasítása van, hogy egy labancz ezreddel szállja meg Krasznahorkát, mert -hisz a megye tanácskozó terme ebben a várban van; az öcscsét pedig, a -megkegyelmezett kurucz tábornokot, szállítsa ki a sikra, betléri -kastélyába. Ha te most elmégy és visszajösz s azután az fog történni, -hogy Andrássy István bezárja vára kapuját az új főispán előtt s -kiutasítja a labancz szállásmestereket, hát akkor ez annak a -tanubizonysága lesz, hogy két csillagnak még mindig van elég bűvsugára. - -Arra a két csillagra nehéz szempillák borultak. - -– Elvállalom, suttogá Julianna. - -– Akkor készen vagyunk, mondá a férfi s elővonva ködmene belsejéből az -elbocsátó lapot, ő is oda irta a neve után e szót: «vidi». - -S aztán oda nyujtá a nőnek. - -– Már most, ki balra, ki jobbra! - -Végezzék dolgukat. - -– Kérem kegyelmedet, szólt még Juliánna, segítsen e jégfalon -aláereszkednem. - -Igazság! ezt még meg kellett neki tenni. - -Mikor a kötelet dereka körül fűzte az asszonynak, mégis csak át kellett -őt fognia a két karjával, de csak még sem szorította őt magához. - -Julianna leült a szédületes jégfal párkányára, egészen rábizta magát a -kötelet tartó kézre. - -A mint így a tátongó örvény fölött libegve, lassan alászállott, arczát -fölfelé fordítá. Tekintetében az a gondolat tükröződött vissza, hátha -visszahuzza a kötelet, hátha megöleli, megcsókolja, s azt fogja mondani: -«nem mégy oda, hanem jösz én velem, viharok utjain!» De csak nem tette -azt a férj. Azután alácsüggeszté a fejét, maga alá nézve a sötét -örvénybe, a mi a lába alatt tátongott; s talán arra gondolt, hátha -elereszti a kötelet s hagyja őt a mélységbe hullani, utána kiáltva: «nem -oda, nem oda, hanem a halál országába!» De csak azt sem tette. - -Nem sokára elérte lábaival azt a keskeny párkányt, mely a jégfalon végig -fut, melyen idáig jött; akkor eresztették el ott fenn a kötelet. - -S aztán még csak egy istenhozzádot sem váltottak egymással. - -Az egyik gyertyafény távozott északnak, a másik délnek a jég -templomában. A tetőről lehulló vízcsepp számlálta a perczek -örökkévalóságát. - - - - -XXXV. FEJEZET. TRIPLEX PHYLOSOPHIA. - -Andrássy István azóta, hogy Krasznahorkára hazatért, hirt sem hallatott -magáról. - -A dandár, a melynek brigadérosa lett volna, masirozhatott, a merre neki -tetszett, több napiparancsot ő tőle a tisztek nem láttak. - -Megirhatták a szathmári békekötést, s meg eldobhatták, azt sem bánta. - -Bécsben, Pozsonyban talán nehezteltek is rá, hogy a nagy kegyelmet nem -sietett megköszönni, s további szolgálatait felajánlani, talán elő is -léptették volna egy rangfokkal, ha jelenti magát, de feléjük sem ment. - -Otthon, Gömörben a legtarkább hirek szállongtak felőle. A vára, mint -minden magyar főuré, mindig nyitva állt a vendégek előtt, akárki jött a -hajdani jó barátok közül látogatóba Krasznahorkára, azt a szokott -szivességgel fogadták a várnagy és a kulcsárok; ételben, italban, -kényelmes szobákban nem volt fogyatkozás. Hanem a házi gazdához nem -jutott be senki. - -Lehetett a vendég uraknak vadászattal is mulatozni, a vadászmesternek -utasítása volt e végett; meglőhették a medvét, a szarvast, a vadkant; -Andrássy abban sem vett részt. - -Ihattak a házi gazda egészségeért jó nagyokat, nem jött elő az áldomást -visszaköszönteni. Egészen félrevonultan élt abban a lakosztályban, a hol -egykor a felesége lakott, s a honnan a magán kápolnába lehet jutni. A -kiknek bejáratak volt hozzá, azok voltak az orvosa, a papja, meg a -tiszttartói. Azokat a czimerteremben fogadta, ha szüksége volt rájuk. A -fiai, a tanítójukkal a hálószobájában találkozhattak vele mindennap. Egy -benyilóban pedig volt a kanczellistája, az vitte ki az üzeneteit a -cselédeknek a pitvarba. - -Levél utján is hasztalan volt vele valami érintkezést kezdeni, mert -minden hozzáérkező levelet az iródeákjának adott át, hogy készítsen -belőle kivonatot s neki aztán csak a lajstromot mutassa be diákul. - -Abban az elenchusban aztán fordultak elő ilyenforma kivonatok. - -«Domicella N. de N. contra Stephanum baronem Andrássy de Csikszentkirály -et Krasznahorka: In causa cordis ruptae Impetratur restitutio in -integrum.»[2] - -Erre az a marginális jegyzet veresplajbászoztatott, hogy «ad acta -ponendum.»[3] - -Majd meg jött egy ilyen kivonat. - -«Dominus collonellus kurucensis, X. de Y. adversus baronem, generalem -Stephanum Andrássy. In causa perditæ patriæ. Proponit neoaquisticam.»[4] - -«Comburendum.» Felelt rá a veres plajbász. - -«Elégetendő.» - -Csak az olyan iratokat olvasta el a szövegük szerint, a mik valóságos -ügyekre vonatkoztak. Olyan is fordult elő elég. - -Hanem a gyöngéd nem egészen ki volt zárva a közelségéből. A vasrács -ajtón még cseléd alakban sem bocsátott be a portán fehérszemélyt hatvan -esztendőn alul. - -Mivel tölti hát az idejét? - -Azt mondják: philosophiai munkán dolgozik. Ez is csak az íródiák révén -szivárog ki, a kinek a mutató ujja már tyukszemet kapott a sok -másolástól. «Triplex philosophia» lesz czíme a könyvnek. Ki fogja -nyomtatni a lőcsei typhographiában. - -Rettenetes gondolat. Mágnásnak, hősnek könyvet irni. Hisz ez rosszabb a -remeteségnél. - -De még annál elszörnyesztőbb míveletek is szivárogtak ki elzárt -magányából. Ezeket meg a gazdatisztjei beszélték ki. - -Andrássy István rendezi a birtokait. Felviteti magához a tiszttartóktól -a számadásokat, azokat apróra megvizsgálja, észrevételekkel kiséri, -kegyetlen törléseket visz bennük véghez. - -Az még csak megjárja, hogy egy nagybirtoku főúr tudós könyvet irjon, de -hogy még kalkuláljon is, s számba vegye, hogy mit vesz be, mit ád ki? ez -túl megy a penitenczián is! - -Ezeket a hireket pedig mind meg kellett tudni Korponaynénak, ha az -igéretet, mit az urának tett, be akarta váltani. - -A legelső lépés lesz a legnehezebb: bejutni az elzárkózott remete -czellájába, a ki onnan sehova sem jár ki, csak épen a folyosón keresztül -abba a kis kertbe, a hol a felesége által ültetett szegfüvek nyilnak. -Ott sem láthatja őt senki más, csak a vén kertész. Mindennap le szokott -az uraság szakítani két szál szegfüvet s azt magával viszi. Az egyik -szál szegfüvet ott találja az iródeák a nagy könyvek közé lenyomtatva, -hát a másik hová lesz? - -A várbeli plébános minden reggel korán misét mond a kápolnában, azt az -úr az elrácsozott erkélyről hallgatja, a kápolnába bejöhet akárki, akit -az ájtatosság odahoz, de őt ott sem láthatja meg. - -Még csak annak a módját is nehéz kitalálni, hogy a szép asszony -bejelentesse magát, hogy itt van. - -De mégis kitalálta. - -Andrássynak volt egy megbizott antiquariusa, a ki számára hetedhét -országról összegyüjté azokat a pandektákat, a mikre annak szüksége volt. -Ezeket a mindenféle kötésü könyveket azután felszállíták a főúrhoz, -mellékelve azoknak a követelt árait. Néha maguk a régi könyvek -tulajdonosai is felfáradtak a várba. Mert a főúr alkudozni szeretett. -Aztán értette a maga portékáját. Tudta, hogy mi az igazi ritkaság? mi az -incunabulum? mi a copia? mi az apocryph? Nem hagyta rászedetni magát a -könyvgyűjtő szenvedélyénél fogva. A mi igazán becses mű volt, annak -nagyon megadta az árát, s más kézre nem eresztette. - -Hát egy reggel a felhordott kutyabőrös könyvek között egy czifra tábláju -akad a kezébe, marokinba kötve, türkizekkel kirakott kapcsok a két -sarkán, a mik kulcsra járnak. Szakasztott mása az ő elvesztett -«pantheonának». - -De nem lehet felnyitni, hogy megtudhatná ugyanaz-e? mert a kapcsok be -vannak zárva. - -– Ki hozta ide ezt a könyvet? kérdi az iródeáktól. - -– Az a görög asszony maga, a kié a könyv. - -– Hol van az az asszony? - -– Odakin van a pitvarban. - -– Kérd el tőle a könyvkapocs kulcsát. - -– Már kértem, de nem adja. Azt mondja, fél, hogy valami eltalál belőle -sikkadni, mert drága képek vannak benne. - -– Fiatal az a nő? - -– Én biz a képét elfelejtettem megnézni. (Kitelt tőle! Hanem azt hiszem, -hogy öreg lehet, mert mankóra támaszkodik. - -– Vezesd ide hozzám! - -«Kip-kop», hangzott a mankó, «klip-klap» hangzott a papucssarok a hosszú -termeken végig, aztán kinyilt az ajtó, s betipegett-tapogott rajta az -összegörnyedt anyóka, szemöldökig érő aranycsipkés fejkötőben, szájáig -körülbugyolálva patyolatkendővel, félmankóra támaszkodva. - -– Maradj kinn! mondá Andrássy az iródeáknak. - -Mikor aztán egyedül maradtak, a görög ruhás anyóka eldobta a mankót a -kezéből s délczeg sugár termetével felegyenesedett. Mindjárt -ráismerhetett, a ki egyszer látta. - -Andrássy a homlokához kapott a két kezével, úgy meg volt lepetve. - -– Mégis csak be tudtam jutni kegyelmedhez, suttogá az asszony. - -– Mi hozza ide kegyelmedet? kérdé Andrássy oly hangon, a miben több volt -a rémület, mint az örvendezés. - -– Hát a bünöm, meg annak a bánata. - -– Azóta, hogy egymást utoljára láttuk, nagyon sok változás történt, -vágott eléje a szónak Andrássy. - -– Valóban sok, mondá az asszony, elértve az útmutatást. S legjobban -megváltoztunk mi magunk. Nekem úgy tetszik, hogy az csak álom volt. S az -álmodó és a felébredt két külömböző ember. – Hát nem jól tettem-e, hogy -ezt a könyvet visszaszereztem és elhoztam kegyelmednek? - -– Megvallom igazán, hogy egy rémtől szabadít meg vele, a mi minden -órában kisértett. A mi rejtett kincs van a földben elásva, mind egy -halomban nem örvendeztetne úgy meg, mint ez a visszakerült könyv. Mit -adjak kegyelmednek érte? - -Csalogató szó volt. Vigyáznia kellett a szép asszonynak, hogy mit -feleljen rá? Egy téveteg szemsugár, egy kóbor mosoly az ajkon oly -büvrontó lehet, hogy a feltalált hajdani kedves egyszerre a jégpolus alá -távozik tőle. Nem, azt nem vette elő. Hosszan elhallgatott, fejét -aláhajtva, s kezét ajka elé téve, s aztán vontatott, szakadozott szóval -kezdé el szándékát elmondani. - -– Nagy árt kérek érte, nem is sejti, hogy mit? Azt mondá kegyelmed, egy -kisértő rémtől szabadítom meg akkor, a midőn e könyvet visszaadom. Hogy -mit adjon viszont érte? Egyenlő értéket. Az én lelkemnek is van egy -kisértő réme, a ki nyugodnom nem hagy, a ki földönfutóvá tesz, s a hova -menekülhetnék, az Istenhez való utamat elállja. Ajándékozzon meg engemet -ezzel a kisértetemmel! - -– Hogyan tehetem azt? - -– Volt kegyelmednek egy szent alakja, a kit életében én annyiszor -megbánték, a ki én miattam többet és rosszabbat szenvedett, mintsem a -martyrok. Az a csodaalak, a ki még holtában sem tud megválni attól, a -kit úgy szeretett. Engedjen odamennem, hozzá! Hadd boruljak le a -koporsója elé! Hadd gyónjam meg neki keserves bűnömet, s hadd -könyörögjem ki nemes bocsánatát. Akkor talán az én lelkem is megszabadul -az ő lidérczétől. - -Ez az egy érző húr maradt a nagy ember szivében. Hogy rátalált ez az -asszony! - -Át, meg át volt hatva. - -Valóban tartozott vele annak a halottnak, hogy odavezesse hozzá ezt az -asszonyt: «borulj arczra előtte, s áztasd a lábait könnyeiddel!» - -– Legyen meg. Mondá, kezét nyújtva Juliannának. - -Julianna a hála örömkitörésével csókolá meg a nyujtott kezet. S azzal -odaszökött az asztalhoz, melyen a «Pantheon» feküdt s mielőtt Andrássy -kitalálhatta volna, hogy mit akar vele? odafutott a kandallóhoz s -beledobta a drága szép könyvet a zsarátnok halomba, a láng körül -összecsapott rajta. - -– A kegyelmed kisértetei már hazatértek, suttogá a lángbaborult könyvre -mutatva, mely annyi közös emlékével volt tele visszaidézni nem való -óráknak. Talán vandalismus is volt, hogy azt tette? Hasonlatos ahhoz, -melylyel a latin keresztesek a bizánczi istenszobrokat szétrombolták. - -Mit adna most az archæolog világ érte, ha az a képgyüjtemény megmaradt -volna? - -– Jerünk innen, jerünk, unszolá a nő a férfit, mintha attól tartana, -hogy az még megsajnálja a tűzbe dobott kincset, s egy-két lapot még -megment belőle. Hadd égjen addig itt magában. Ez legyen a mi lelkeinknek -tisztitó tüze. Lám, csak nehány lépés a pokol ajtajától a mennyország -ajtajáig! Vezessen odáig! - -Valóban csak néhány lépés volt az. - -Csak két terem esett közbe. Az egyik a czimerterem, az Andrássyak -arczkép-csarnoka később, a másik a hajdani ebédlő, II. Rákóczy Ferencz -emlékezetes diszszekrényével, azután jön az előpitvar, abból nyilik a -hálószoba, hol Serédi Zsófia tanítá gyermekeit Istent imádni. Még most -is tanítja. - -Ott a hajdani nyoszolya helyén állt egy fekete bársonynyal bevont -ravatal, s azon egy diófa koporsó, egészen egyszerű (hiszen ostrom -idején készült) csak az a rendkívüli rajta, hogy a teteje üvegből van. - -Ez üvegfödél alatt szunnyadta a tulvilági álmot Andrássy Istvánné. - -A hold is nyolczszor megujult azóta. A fák kivirágzottak, a virágból -gyümölcs lett, lehullott, és ő még mindig alszik. - -Nem tudja, mi a halál? - -Enyészet? - -Annak nincs fölötte hatalma. - -A vonások szelidek, nyugodtak, fönségesen andalító az egész arcz -tekintete, a szempillák félig nyitva, mintha figyelnének a szemek, az -ajkakon a fájdalmas mosolygás, a gyöngysor fog tündököl ki közöttük. S a -jobbkéz félmagasan felemelve, mintha hivni, ölelni, inteni akarna -valakit. Hosszú fekete haja keblére omolva. - -Az alsó vánkosa tele van rakva szegfüvekkel. A tegnapiak még frissek, -illatosak, a régiebbek hervadtak, aszúk. - -Ezek az aszúvirágok beszélnek. - -Nagyobb csudák is vannak a világon, mint a miket a teremtő természet -talányul ad fel az emberi észnek. - -Hogy változik meg az emberi lélek a multja hangulatával egészen -ellenkező valamivé? Egy férfi sziv, mely tárva nyitva volt a világ -mámorító örömeinek, hogy zárkozik be, mikor ez örömöket nem tiltja senki -többé! Aki annyiszor hűtelen tudott lenni az élőhöz, milyen hűséges tud -lenni most a halotthoz! Mindennap elhozza neki a kedvencz virágát! - -Ezért zárkózik el az egész világtól. Ezért nem bocsát be magához dőzsölő -czimborát, dévaj asszonyfélét, hogy meg ne háborítsa senki az ő -titokteljes találkozásait az ő elmulhatatlan egyetlenével. - -Most már egyetlen neki! - -Nem az égé, nem a földé, egyedül az övé csupán. - -Nem várja az angyalokat, csupán őtet. - -Julianna reszketve rogyott térdre e koporsó előtt. - -Nem szólt, nem sírt, csak reszketett. - -Szót, sírást, mind be lehet tanulni. Zokogás, jajgatás, önátkozó beszéd -mind kitelik egy nagy szinésznőtől, ki valaki számára játszani akar, de -ezt a reszketést nem lehet akarva csinálni. Erre csak egy ismerhetlen -hatalom kényszerítheti az embert, a ki hivatlanul jő és láthatlan -jelenlétével kiforgat minden lényünkből. - -Úgy reszketett, hogy egy szót sem tudott kimondani. - -Szemei, mint az álomjáróé, meredtek az alvó tüneményre, ott az üveg -koporsóban. - -Mikor idejött, talán azt hitte, hogy majd beszélni fog hozzá, hogy -gyónni fog előtte; mikor meglátta, elállt a szava, elfeledett -gondolkozni. - -Andrássy felemelte a koporsóról az üvegfedelet. - -Nem áradt abból más, mint az aszu virágok illata széjjel. - -Aztán megállt a koporsó fejénél, összekulcsolt kezekkel s elnézte -hosszasan azt a kiszenvedett alabástrom arczot. - -A hidegnek is van fénye, a mi szétsugárzik. - -Julianna félve, borzadva csúszott közelebb a halotthoz. Tétovázva, -rémledezve emelkedett fel térdéről, odahajolt annak a félig felemelt -kezéhez, s áhitattal megcsókolá. Aztán félve tekinte félre az arczára, -nem haragudott-e meg érte? Nem, csak úgy mosolygott, mint az elébb. -Másodszor is ajkával érinté az átlátszó kezet, most már hosszasabban és -még egyszer harmadszor, Serédy Zsófia még akkor is mosolygott megölő -gyilkosára. - -Andrássy visszaereszté az üveg fedelet csodahalottja fölé. - -Julianna könnyült kebellel rebegé: - -– Köszönöm, hogy idevezetett. Nem fogok tőle rettegni többé. - -– Most már még egy tilalommal többet ismer kegyelmed, suttogá a férfi. - -– Azt fogom a legféltőbben őrizni, sugá vissza a nő. - -– Láthatja, hogy szigorúbb vagyok magamhoz, mintha karthausi zárda tagja -volnék. Az én halottam nem lett hamuvá, de én már azzá lettem. -Dicsőségem, hőstetteim, por és hamu. Álmaim a nagyságról, messzelátó -terveim por és hamu. A zászlók, a miket hordoztam, a zászlók, a miket -eldobtam, fonállá szétszedett gubancz. Undorodom a jókedvű emberektől, s -a kaczaj felháborít. Boszant a gondolat, hogy még lehetnek bolondok, a -kik remélnek valamit. Csak azzal próbálgatom magamon, hogy élek-e még, -hogy keresgetem, mi fájna még az életben, a mi bekövetkezhetnék rám. -Arra se találok. A nagyobbik fiam, a kit már azért is nagyon szeretek, -mert szakasztott képmása az anyjának, valami olyan bajban szenved, a -miben bizonyosan meg kell neki halni. Akkor kapta ezt meg, a mikor a -testvérem unszolására a kis ágyujával rám czélzott s a hintómat találta -golyójával. Attól a percztől fogva emészti valami kórság, a mi a szivén -támadja meg az embert. Nem lehet meggyógyítani, meg fog halni bele. És -én minden reggel látom őt folyvást gyengülve, fogyva, rosszabb színben. -Már ez sem fáj, hozzá vagyok szokva. - -Julianna nagyot sóhajtott. Mi vigasza legyen az oly szívnek, a minek már -nem is fájhat semmi? - -(Már pedig, szép asszony! lőcsei fehér asszony! téged azért küldtek ide, -hogy ezt a szivet még egyszer megfájítsd! Ki kell neked találnod annak a -módját, addig búcsút nem vehetsz.) - -– Beszéljünk egyébről. Hát kegyelmednek hogy folynak a dolgai mostan? - -– Köszönöm szives részvételét. Most otthon lakom az apámnál a kis -fiammal. - -– Igen? Szivesen fogadta az öreg? ő nagyon kemény szivű ember. - -– Eleinte zugolódott, dorgált, hanem aztán csak kiengesztelődött -irántam. - -– Megkapta kegyelmed a fia számára a donatiót? - -Erre a szóra könybe lábadtak az asszony szemei. - -– Oh, uram, ne említse fel ezt. Én nem keresem a fájdalmat, mint -kegyelmed, mégis rám talál az. S az én szivem nincsen kőből. Nem bárói -korona, nem földi nagy birtok az, a mit én most Istentől könyörgök; -hanem csupán az, hogy tartsa meg a kis magzatomat. Az én fiam is úgy -sinylődik, hogy kétségbeesem, mikor rágondolok, s nem kell nekem -olyankor semmi öröme, semmi dicsősége az Isten világának. Ha a -gyermekemet elveszítem, akkor minek élek tovább magam is? S oh mily -nagyon rettegek miatta! - -Andrássy megfogta a nőnek a kezét és önkénytelen megszorítá. - -Mégis volt hát valami közös a sziveikre nézve, az egyforma rettegés, -mindegyiknek a maga gyermekéért. - -És mind a kettő tudhatta magáról, hogy ez az érzés igaz. Hazugság lehet -minden a világon, ez az egy való. - -– Talán kegyelmezni fog az irgalmas Isten! sohajtá a férfi vigasztalóan. - -– Talán irgalmazni fog nekem «ő» is, szólt kitörő fájdalommal a nő. A -kis szoba ajtaja be volt már zárva, a hol a halott feküdt, visszafordult -oda s térdre rogyva az ajtó előtt s kezét a rézkilincsre téve, kiáltá -hozzá az ajtón keresztül: «oh ne vidd el az én gyermekemet «is»; óh légy -kegyelmes!» - -A férfinak föl kellett őt emelni a földről. - -Más tárgyra lehetett átvinni a beszédet. - -– Kegyelmed vissza fog térni az atyjához innen? - -– Még ebben az órában. - -– Hiszen ne siessen. Házam el van látva vendégfogadásra. - -– Igen köszönöm a marasztást, de ebédre a váraljai plébánosnál várnak s -a világ nyelvétől őrizkednem illik. - -– Mégis maradjon egy kevéssé. Valamit akarok átadni. Kegyelmed is hozott -nekem ajándékot, a minek az értékét nem lehet felbecsülni, azt -viszonozni kötelességem. Andrássy István soha adós nem volt. A -levéltáram régiségei közt van egy sajátkezű levele Zápolya János -királynak, melyben a Garamszegi Ghéczyek ősapját, harczban szerzett -kitünő érdemeiért megdicséri. A kegyelmed atyja sokszor kérte tőlem ezt -a családja büszkeségét képező nevezetes irást, én azonban nem akartam -attól soha megválni, mert régi okmánytáramnak ez egyik legféltettebb -kincse, Zápolya saját kézirása, királyi pecsétjével, a mi nagy ritkaság. -Ghéczy Zsigmond uram, tudva, hogy ilyesmi nálam pénzért nem eladó, -értékes cserét kinált helyette. Egy Pelsőczi Bebek-féle bronz-ágyút; a -mit ő valahol elrejtve tartogat. Én azt sem fogadtam el. Most átadom -kegyelmednek ezt a nagyon becses régi iratot, örvendeztesse meg vele az -öreget. Ezzel rovom le az árát a visszaadott Pantheonnak. - -Juliannának duplát villámlottak a szemei. - -– Köszönöm, oh uram, rebegé meghatottan, de lássa kegyelmed, ha én ezt a -nagy kincset érő levelet haza viszem az apámnak, azt fogja kérdeni, mi -áron kaptad azt te? s még majd rosszat gondol. - -Úgy elpirult hozzá. Azután folytatá: - -– Azt meg nem mondhatom el neki, hogy ilyen meg ilyen pantheon nevű -könyv volt a világon, a mi így meg így került a kezembe, a mi megint -kegyelmednek volt ezért meg ezért drága. Hát ezt mind el nem beszélhetem -az apámnak. - -– Hát hogy legyen? - -– Irjon kegyelmed egy sor irást mellé, a miben felajánlja apámnak, hogy -elfogadja tőle az ajánlott Bebek-féle ágyút cserébe, s küldi helyette a -magyar király levelét, a mit óhajtott megkapni. - -– Jó lesz. Azt megtehetem. - -A levéltárhoz, ha az udvarra nem akartak lekerülni, a kápolnán, -sekrestyén és azon a virágos kis kerten keresztül lehetett eljutni. - -Andrássy elvezette oda magával Korponaynét. - -Kicsiny kertecske az, a hol az Andrássyak ősanyjai, szegfűveik -pompájában gyönyörködve, várták hadjáratokból hazatérő uraikat, s -fésülgették ezüst fésűvel fiacskáik aranyhaját, megtakarítva minden -kihulló szálat, hogy fel ne szedje a madár. Alig nagyobb a tér hosszában -húsz, széltében tíz lépésnél. Annak is csak a déli oldala virágoknak -való, mert a másikon árnyékot tart az a tömör bástyafal, a melyiknek a -szegletéről egy Andrássy, Fischer predikátort, az evangelikus esperest -aládobatta. - -A szegfü volt az akkori kertészdivat uralkodó virága, ez a rokonszenves, -télen-nyáron mindig virító, állhatatos virág (talán azért olyan nagy -kegyencze a magyar asszonyoknak, hogy annak a jelképét minden -himzéseiknél használták). Egész tudomány volt azoknak a neveit mind -megtartani a fejben. Regényalakok és mythosi nevek, fejedelemnők, -diadalok emlékei voltak neki tulajdonul adva. Csak a vén franczia -kertész tudta elsorolni valamennyit; Apelles, Medor, Daon Royale, -Artamene, Victorie de Mastric, Feu de Ligny, Celimene, Grand Turque. -Többre ment a számuk kétszáznál, a színváltozatok minden pompájában, -szeszélyesen petyegetettek, irombán felemásak, csipkézettek, sávozottak, -sok színben vegyített talitarkák, jászvörösek, a vén kertész elmondta, -melyiket hol termesztették, ki volt a keresztapja? - -Julianna úgy járt végig a kis kerten, mint egy álmodó. Arra gondolt, -hogy milyen kegyetlen büntetés lett volna az, ha az első bűneset után a -lángpallosos angyal csak Évát kergette volna ki a paradicsomkertből, -Ádámot pedig benn hagyta volna, egyedül, hogy minden fűben-fában -megtalálja annak az emlékét, a kit elveszített. Egyszer megállt Julianna -egy szegfű előtt, mintha valami megállította volna. Annak a neve volt -«Rose blanche». Tiszta fehér virágú szegfű, mely egészen a rózsához -hasonlított. - -– Én ezt találom a legszebbnek, mondá a nő a kertésznek. - -– Valóban, megboldogult jó urasszonyunknak is ez volt a kedvencz virága, -viszonzá a kertész. - -A szegfüvön csak egy kinyilt virág volt, azt leszakítá a kertész s -kedveskedett vele az urától vezetett látogatónőnek. - -Julianna úgy vette azt reszkető kezébe, mintha azt nézné utána, nem -vérezte-e be a kezét a leszakított virág? - -A levéltárból, a hol a Ghéczyek családját érdeklő irás előkerült, -visszatértek Andrássy irószobájába. Az iróasztalon állt drágakövekkel -kirakott remek rámában Serédy Zsófiának menyasszonykori miniature képe, -Julianna mikor nem nézett rá senki, lopva odatűzte a rámához azt a fehér -«Rose blanche»-t. A kinek, a míg élt, a szive virágait nem sajnálta -gyökérrel kitépni, most félt e kedvencz szegfüvirágából egy szálat -elvinni magával. - -Andrássy István pedig a kandalló tüzébe bámult. - -A pantheon egészen elégett már, a kapcsai leváltak, az izzó papirlapok -egyenkint nyiladoztak szét egymástól, a fekete korommá égett lapokon még -futkároztak végig azok a tűzkigyócskák, a mik betüket látszanak irni a -halottá vált papirra. Talán ez a két ember el is tudta olvasni azokat az -ismeretlen tűzbetüket? Nem mondták el egymásnak, mit olvastak? - -Nagyon hosszú utat tettek meg mind a ketten azon nap óta, amelyen -legutoljára együtt forgatták kezeikben ezt a közös albumot, a mikor a -szép asszony művészi csinnal rajzolta az előtte ülő arczképét ezen könyv -lapjára. Milyen türelmetlenül várta ő akkor, hogy mikor lesz vége? Most -volt vége. - -Azóta körülkerülték a földet, hogy újra összetalálkozzanak. - -Azóta Andrássy filozof lett. Az is csak elméletben, a szivében nem -lakott a bölcsészek hideg megfontolása, az élettel leszámolt nyugalom, -hanem az ellentéte az eddigi szenvedélyes hajlamoknak, a méla -búskomorság. - -Az olyan éles asszonyi szem, mint Juliannáé, egy körültekintésre -felismerte ezt a változást. A hősből anachoréta lett. A könnyelmű ledér -férfi az elhagyott, elfeledett, halálra kínzott feleség emlékeit gyüjti -maga körül. Mit keres egy bölcsész szobájában egy kerekes rokka? egy -befejezetlen himzet, a rámára felfeszítve? A meghalt nő valószinüleg -idemenekült ezekkel az asszonyi foglalkozásaival az utolsó napokban, -mikor a dervis generális a várat megtöltötte a mezei hadakkal, ezt a -szobát (a könyvtárt!) respektálta a kurucz, s Andrássy István azután -mindent azon a helyen hagyatott, a hol a nő ott feledte, semmihez azóta -hozzá nem engedett nyulni. Valóságos cultus tárgya lett előtte minden, a -mi e házban az elhunyt feleségre emlékezteti. - -Hát még aztán a két gyermek? - -Még azokat is meg kellett látni Juliannának. - -A két fiu czivódva rontott be apjuk szobájába. Nekik szabad bejárásuk -volt hozzá. - -Azon czivódtak, hogy a kisebbik nem akarta megengedni a bátyjának, hogy -ma kilovagoljon, mert erős szél fú, megrontja magát, inkább ő is otthon -marad a kedveért s játszik vele türelemjátékot, bástyarakást. - -Mikor a szobába berohanó fiuk egy idegen asszonyt megláttak az apjuk -szentélyében, nagyot bámultak. Hogy került ez ide? mit akar ez itten? -Mind a ketten oda huzódtak az apjuk mellé. Talán eszükbe jutott, a mit -egykor a dervis generális bátya beszélt előttük és az anyjuk előtt arról -a szép asszonyról, a ki olyan irgalom nélkül tépi ki az ő anyjuk -szivéből az élet örömeit s gondolták: «nem ez az?» - -Mikor ott térdepeltek az apjuk arczképe előtt, mikor azért imádkoztak, -hogy szólaljon meg, védje magát e vád ellen? Nem úgy volt-e? Szótlanul -bámultak a nőre. - -Andrássy oda vonta a térdei közé a nagyobbik fiut s megczirógatta a -fejét. Látszott a fiu arczán a titokteljes kór ijesztő kifejezése, -túlságosan piros ajka, viaszsárga arczszine, s valami rémlátó tekintet a -szemekben úgy jósolták a számára megirt balvégzetet. S a beteg kinézést -még aggasztóbbá tette az az önvádterhes fájdalom, a mivel a fiu az apján -csüggött, a hogy annak a kezeit, orczáját csókolta. Minden csók egy -bűnbánat, egy bocsánatkérés volt, azért az önfeledt pillanatért, a mikor -az ágyút az apja ellen irányzá. - -Julianna a szemeit törlé. - -– Mintha a magamét látnám. - -Andrássy elhihette, hogy ezek igazi könyek. - -Őszinte érzelemmel nyujtá kezét Juliannának. - -– Maradunk ezentúl igaz jó barátok. - -– Azok maradjunk, mondá a nő. Talán tehetek is kegyelmednek egy jó -szolgálatot. Nekem is van egy beteg fiam, a kihez le akarom hozni -Lőcséről doktor Cornidest, a hires orvost, a kit kegyelmed is jól ismer. -Az itteni doktorok nem tudják kitalálni a baját. - -– Épen mint az én fiamét. - -– Ha rá birom venni a tudós doktort, hogy megtegye ez utat Gömörbe, -akkor elküldöm őt kegyelmedhez is Krasznahorkára, ha ugyan még itt fog -akkor a tábornok úr lenni a várában. - -Andrássy István félreértette ezt a mondást. - -– Láthatja kegyelmed, mondá Juliannának, mennyire nincs akaratom ezt a -helyet elhagyni valaha. - -S tekintetével azokra a megholt hitvesétől ott feledett tárgyakra -mutatott, míg végre gyermeke halavány arczán nyugodott meg vele. - -– A kegyelmed akarata, tudom, hogy meg nem ingatható, azonban vannak a -fátumnak oly erős hatalmai, a mik a mi akaratunkat megtörhetik. - -– Nem ismerek ilyen erőt, mondá a hős vezér nyugodtan s megcsókolgatva a -fiai orczáját, elbocsátá őket magától, gyöngéden sugdosva hozzájuk, hogy -csak legyenek jó testvérek és szeressék egymást, ma ki ne lovagoljanak, -mert erős szél fú; játszszanak inkább tekével. - -Azt nem mondta nekik, hogy mikor kimennek a szobából, üdvözöljék ezt az -urasszonyt idebenn. - -Aztán odalépett az iróasztalához, melyen megkezdett nagy filozofiai -munkájának ivei voltak elszórva. Julianna ott ült a karszékben az asztal -mellett. - -Andrássy hamis nyomon járt. - -Azt ugyan föltette erről az asszonyról, hogy csakugyan az érzés hozta -ide, a lelkiismeret nehéz lidércznyomása. Az asszonyszív csupa babona. A -képzelődés ad neki életirányt. Kedélyének szüksége van arra, hogy valami -vezekléssel meg legyen nyugtatva. Ez a csodatevő Boldogságos Szűzhöz nem -zarándokolhat, mert protestáns, tehát itt kellett neki keresni azt a -közbenjáró szentet, a kit saját keble pokolrémei ellen invocáljon. - -De ennek mégis kellett valami más okának is lenni az idejövetelre. - -Hogy ez a rejtett indok nem a szerelmi epekedés, azt elhitte Andrássy. A -ki ott tudta őt feledni a poprádi vendéglőben s még egy istenhozzádra -sem állt meg a kedvéért, hanem nyargalt egy hiu csalóka ábránd után, az -a nő nem érez mélyen. - -Hanem azt hitte felőle, hogy ez most a bécsi udvartól van ide küldve (az -ő jó barátaitól). Azok bizonyosan keveslik az eddig tett szolgálatait, -nem érik be azzal, hogy Andrássy Istvánt a fejedelem ügyétől -eltántorította, még azt is szeretnék, ha rábirná, hogy valósággal az ő -szolgálatukba álljon. Ott most nagy szükség van magyar kiváló főurakra, -ha az országot új alapon akarják rendezni. Ez volt a gyanuja. Nem is -sejtette, hogy az ellenkező oldalról ássák a futó-árkot. - -– Lássa kegyelmed, szólt Juliannához, szétszórt irataira mutatva. Ez az -én mindennapi foglalatosságom. Bölcs könyvek, a mik a világot megitélni -tanítanak. Minden hiuság, nagyravágyás oly idegen rám nézve, mint a -chinai szokások. Nincs az a fényes polcz, a miért ezt a könyv dohától -átjárt zúgot fölcserélném. Azokat a szegfüveket nem adnám a Bourbonok -liliomaiért, sem a római pápák arany rózsáiért. S a milyen nagyon -megszokták az udvari marsallok minden reggel megjelenni az uralkodó -levéején, s megkérdezni, hogyan nyugodott felséged? olyan megszokott -utam nekem, minden nap elmennem ahhoz az üvegkoporsóhoz, s megkérdeni: -«hogy aludtál, lelkem?» És ha a csaták trombitáit fúnák az ablakom -alatt, a falra akasztott kardom meg nem rezzenne tőle. Nincs -nagyravágyásom! - -Julianna nagyot sohajtott, aztán megszorítá Andrássy kezét. - -– Ezt mind tudom. Sőt értem. Az én nagyravágyó álmaim is felébresztett -álmok. Magam is keresem a buvóhelyet, s örülök, ha megtaláltam, -akármilyen szomoru is az. Minden élettelen tárgyban, a mi valami -emlékhez köt bennünket, megtaláljuk a beszélgető társat. Tudom én azt, -hogy mikor a fájó szív igy belenőtt az emlékeibe, olyan mint a -mandragoragyökér, hogy sír bele, ha erőszakkal kitépik. Annál -fájdalmasabban esik arra gondolnom, hogy kegyelmednek ezt a helyet -bizony itt kell hagyni. - -– Nekem? - -– Rövid időn pedig. - -– Mesemondás! Ha én nem akarom? Parancsol nekem valaki? - -– Azt hiszem, hogy olyan ember, a ki parancsoljon, akad az országban; a -kérdés csak az, hogy engedelmeskednek-e neki? Nem volna kegyelmednek még -tudomása róla, hogy Bécsben Andrássy Pétert nevezték ki gömöri -főispánnak? - -– Az nem lehet! Hisz a főispán én vagyok. - -– De miután kegyelmed Rákóczy hive volt, s a capitulatio után nem -sietett fel Bécsbe, homagiumát præstálni, a kanczellár kegyelmedet -szépen skártba tette. - -– Engem! Skártba! kiálta a főúr, olyat ütve az öklével a triplex -philosophia közé, hogy annak levelei szerteszét repültek. - -Meg is restelte a dolgot, s megint rendbeszedte a megbántott papirost s -nyugalmat erőszakolt magára. - -– Hát «fiat piscis!» – «Legyen lud, ha kövér!» Legyen Péter bátyám a -főispán, ha ért hozzá. - -– Az pedig ért hozzá, higyje el az uram! Mint jól értesültem, már útban -is vagyon egy ezred sziléziai muskétással, hogy beszálljon Krasznahorka -várába s átvegye kegyelmedtől a vármegye gyüléstermének és az -archivumnak a kulcsait, a mik a főispánt illetik meg. S miután a -sziléziai muskétások és a kegyelmed palotás hadai egy várban meg nem -férhetnek, az egyiknek ki kell innen vonulni. – Kegyelmed maga sem -maradhat e helyen, mert a hatalmas főispán a maga uri vendégeivel, a -karok és rendek seregével, a kik fel fognak gyülekezni, össze nem -szorulhat. – Ez már mind el van végezve s kegyelmed számára ki van -jelölve a betléri kastély, a hová a gyermekeivel együtt kitelepedhetik, -s viheti magával a bölcsesége könyveit, a kertje szegfüveit, még az -üvegkoporsóban alvó halottját is. - -– De Szentháromság ugy segélyjen! Azt ők nem érik meg! ordítá fel -haraggal a hős vezér, s olyat rúgott az útjába került kutyabőrös -eklektikuson, hogy az a szögletbe repült. - -Odavolt már mindenféle philosophia. Valamennyi bölcs mondásból, a mit -megörökítettek papyruslevelen, viaszktáblán, pergamenen, és obeliszkok -oldalain, csak ez az egy maradt érvényben: «ne bántsd a magyart!» a kard -lapjára beedzve. - -– Igen sajnálom, ha megzavartam ezzel a hírrel a kegyelmed nyugalmát, -szólt mentegetőzve Julianna és menni készült. - -– De sőt nagy hálával tartozom érte, várjon, míg a levelet megirom -Ghéczy Zsigmondhoz. - -Maga sem tudta tán, hogy mit ir ebben az indulatában. - -Julianna véghezvitte azt, a miért ideküldték. - - - - -XXXVI. FEJEZET. A VÁRT JUTALOM. - -A milyen mankón típegő anyókául jött be a várba Juliánna, éppen olyanul -távozott el onnan. Valódi alakjában csak a vén kertész látta őt és a két -gyermek. Egyik se beszélt a cselédséggel a család titkáról. Korponayné -eltünhetett nyomtalanul. - -Azontul aztán folyvást elváltoztatott alakban jelent meg hol itt, hol -amott; Dunáninnen, Dunántul. - -A mennyi viharnak a magját ez az asszony jártában keltében elvetette, az -elég volt egy országot felfordítani. És mindezt a nélkül, hogy a -szövevényének a szála valami be nem avatottnak a kezébe került volna. - -Andrássy István csakugyan beváltotta azt a szavát, a mit sértett szive -haragjában kimondott. Megizente a Péter bátyjának, hogy a ki -Krasznahorka várába be akar jönni az ő engedelme nélkül, tizenkét fontos -ágyúkat hozzon magával, mert az övéi is olyanok. A jó Andrássy Péter -aztán el se hozta magával Pozsonyból a sziléziai muskétás-ezredet, hanem -elütötte – vétette valahogy a dolgot Illésházynál, hogy hagyjanak békét -az Istvánnak, mert még most nagyon el van keseredve; a mig a -gyászesztendeje tart, ne háborgassák. A dolog aztán abban maradt. -Lehetett Gömörbe præsidiálisokat is küldeni, úgy sem fogadta meg senki. -Követet majd küldenek, ha lesz országgyülés, maguktól is. Ott van az -alispán, Gyöngyössy uram, elvégzi az. - -Hanem a kurucz összeesküvők ezt az ellenszegülését Andrássy Istvánnak -gyorsan a maguk terveibe tudták illeszteni. Bercsényi Lengyelországból -azt izente a Rákóczypárti főuraknak és hadvezetőknek, hogy az új -fölkeléshez igyekezzenek megnyerni a győrvári hőst; olyan jó hadvezére -nincs több a magyarnak. – Hogy bezáratta Krasznahorka kapuját a -labanczok előtt, ez egyszerre az egész kuruczság bálványává emelte -Andrássyt. Elhagyták a «korcsmageneralis» nótáját, s mást kezdtek -felőle: - - «Andrássy homlokán - Virul a borostyán» - «Esik eső karikára - Az Andrássy kalapjára, - Valahány csepp hullott rája, - Annyi áldás szálljon rája.» - -A palóczok meg ezt a nótát énekelték: - - «Andrássy lesz a fiskális; - Pöröl az a királylyal is.» - -Aztán az összeesküvésnek minden fonala a vén Ghéczy Zsigmond kezeibe -futott össze. Ő levelezett a mágnásokkal. A krasznahorkai siker után -teljes bizodalma volt a leányához. – Nem bánta ő, akármivel hódította is -meg Julianna a hős vezért; az ő dolguk! Nem is kérdezősködött a felől. -Gondolta, bizony nem a «szentek hegedüjéből» énekeltek, mikor magukra -voltak. - -Künn Európában is keveredett a világ: új háboru készült -Francziaországgal; a török szultán Rákóczyért küldött. Kedve támadt egy -kis hadakozásra; idebenn meg a bécsi magyar urak minden bölcseségüket -commassálták, hogy mentől több olyan bolondot tudjanak kitalálni, a -mivel a magyar nemzetet jobban elkeserítsék. Elfogatások, elkobzások -napi renden voltak, a becsületest üldözték, a bűnöst futni hagyták; a -vallási villongást ujra felélesztették; az elkobzott vagyon felett -egymás között ortályoskodtak; s mikor valami nagyot akartak tenni, akkor -nevetségessé lettek. - -Julianna épen egy veszedelmes körutból tért vissza. Rendre járta a -magyar főurak kastélyait; ott volt a Rádayaknál, Vayaknál, -Esterházyaknál, Ordódyaknál; leveleket hozott valamennyitől. Mikor -azokat a feje alá tette (vánkosába rejtve), mintha csak mérges viperákon -aludt volna! Egy kiszabaduljon belőlük s úgy megcsipi, hogy belehal. - -Ghéczy Zsigmond nagyon meg volt elégedve a leánya végzett dolgaival, -mikor ez a mindenünnen elhozott leveleket átadá neki. - -– Bonus, bonus! (Ez volt az öreg szavajárása, ha valamivel meg volt -elégedve.) Látom már, hogy megtartottad a hűséget. Nem vagy az anyád -leánya, hanem az apád ivadéka. Az elébbeni dolog legyen megbocsátva. - -S hogy a bünbocsánatát meg is pecsételje, előhivta Juliannának a kis -fiát. - -– Most már megengedem neked, hogy az anyádat megcsókold. Jó asszony, -szeretheted. - -Azt a világért sem tette volna, hogy ő maga adjon egy bűnbocsátó csókot -a leányának. Annyira tán soha sem is fog meglágyulni, csak a kis -porontyot szabadította fel a tilalom alól. - -No hát! Már van egy lélek a világon, a kinek szabad őt szeretni. – Talán -még majd a többiek is megbocsátanak. - -– Már most még egy utat kell megtenned, szólt az öreg. Ezeket a -leveleket, a miket az urak hozzám küldének, a fejedelem kezébe kell -juttatni. Érts meg, mi módon? – Te azonnal neki indulsz, egész -parádéval, mintha Lőcsére utaznál a régi barátnédat meglátogatni. Onnan -azonban kiosontasz Poprádra és megszállsz a vén Husz vendéglőjében. - -Juliannának ideges rángatózás fogta el az ajkait. Mire emlékezett -vissza? - -– Az egy jó kis félreeső hely, folytatá az öreg, egészen arra való, hogy -egy pár szerelmes a világ szeme elől elbujva, turbékolhasson benne. - -Julianna némán könyörögve kulcsolta össze a kezeit. - -Az öreg nevetett. - -– No hát nem szép apai gyöngédség ez tőlem, hogy a menyecskeleányomnak -még arról is gondoskodom, hogy a szerelmesével háborítatlanul -találkozhassék? - -Julianna eltakarta lángvörösre gyuladt arczát. - -Az öreg cholerikus nevetéssel döczögteté a szót. - -– Hát bizony van is azon mit pirulni? Hisz az egész világ tudta is, -hitte is, hogy szeretitek egymást. Még nagyobb igazságért ez a kis -poronty is ennek a tanubizonysága. Hát nem te ajándékoztad ezt az -apjának? - -– Az uram lesz ott? rebegé Julianna, s egymásután eltünt az arczáról az -a lángvörösség, de a helyébe állott halaványságnak édes mosolygó -kifejezése volt. - -– Az uram lesz ott! - -– Igen, ő vár ott rád. Lehet, hogy még más valaki is. Vagy pedig te -fogsz ő rá várni, ha hamarább érkezel. Elmondod neki élőszóval, a miket -tapasztalásból tudsz; meg a miket én tőlem hallottál. Elébb az ország -dolgáról beszélsz vele, csak azután a magadéról. Megmondhatod néki, hogy -én kiengesztelődtem irántad. Aztán tégy vele, a mit akarsz. Nem kell -téged arra tanítani. Az anyád is épen úgy tett. Nemcsak engemet csalt -meg a szeretőjeért, hanem a szeretőjét is megcsalta én végettem. Sokszor -ott hagyta a faképnél, mikor legjobban várt reá s hozzám jött – nekem -turbékolt. Olyanok az asszonyok. S a férfiak is arra valók, hogy igy -tegyenek velük. – Nem bánom én: nevetek rajta. Hanem csak arra az egyre -kérlek, hogy a rád bizott leveleket addig ne add a szerelmes urad -kezébe, a míg búcsúzni nem kezdtek. Ez legyen az utolsó. - -Julianna engedte ezt a hideg mérget a szivére csepegtetni. Szenvedett az -anyjáért is, meg magáért is. – És el kellett viselnie, mert igaz volt, a -mit az öreg mondott: - -«Te kunkora bajuszos dali legény, azt ne hidd valahogy, hogy csak a te -kedvedért csalják meg a deres szakállut! Épen annyiszor csalják meg a te -kunkora bajuszodat a deres szakállért. Gazdag az asszonyszív! Kétfelé -osztva is elég kincs kitelik belőle. Ma nekem, holnap neked! Egyszer a -majmon van a sor, másszor a medvén.» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Igaz volt az öreg mondása. Julianna most a férje után vágyott, azt -kivánta visszahódítani. - -Összehasonlítást tett a két férfi között, s ez nem ütött ki a titkosan -imádott javára. - -Andrássy Istvánnak az egész jellemén a kedély uralkodott, a hangulat -irányozta az egész életét. Egy nemes fellobbanás megdicsőitő hatása -alatt tudott a hősköltemények vezéralakjául kimagasodni, egy másik -kedélyhangulatban pedig lesülyedt a sybarita kéjmámor tunyaságába; – -mikor a szabadság nemtője csókolta meg, akkor félistenné alakult át, ha -a szép mænade ölelte meg, lett belőle szatir. Ennek sem maradt meg. Egy -halott arczától jéggé fagyott, lángjai kialudtak, eldobott kardot, -thyrsust, pán sipot a kezéből, eltemette magát a dohos könyvek közé; -búcsójárójává szegődött egy mumiának, philosophál, flagellálja magát és -hajdani kedvesének erényes prédikatiókat tart. – Most ilyen az uralkodó -kedélyhangulatja. Ez is meddig tart igy? – Mikor a lőcsei kis rejtek -szobában szöghajának egy fürtje össze volt fonva a szép asszony egy -arany fürtjével, hej nem bánta akkor, akárhány labancz muskétás ezred -lopózik is be azalatt a várba, akármi lesz hősi nagy hiréből! és most, -ni hogy elfeledte egyszerre philosoph elveit, ascetai ridegségét, nem is -kellett neki a harczi trombitákat fujni az ablaka alatt, elég volt egy -tollsip, mely büszkesége alvó dæmonát fölébreszté, hogy odadobja a -keztyűt vakmerően a császári udvarnak, és mindezt miért? azért, hogy meg -ne mozdítsák a helyéből azt az üvegfedelű koporsót, s le ne tapossák -azokat a szegfüveket a német pattantyusok. Most megint egy hős lett, de -kinek a hőse? Egy túlvilági alaké, egy halotté. – Az ilyen férfialak nem -lehet eszménykép. - -Mennyivel bámulatrakeltőbb az a másik alak, a kit igy hinak: «az én -uram». Az egész jellem abból az érczből van öntve, a min nem fog a -rozsda. Mindig ugyanaz, a ki volt; egy kimondott szavához sohasem -hűtelen. Gondolat, szó és tett ugyanaz mindig nála. A balsors meg nem -alázza, a bukás el nem ejti. Híve marad még az elveszett ügynek is, a -mely eszményképe. Daczol a halállal, s a sötét jövővel. Mily -állhatatosság! Mily igaz tiszta lélek! - -Ha még ennek a bocsánatát is ki lehetne érdemelni! - -S aztán megosztani vele a viszontagságokkal teljes életpályát! Együtt -futni sötét erdőkön, sivatag pusztákon keresztül, egy közös palásttal -betakarva, őrt állni az álmai felett s lesni az üldözők közelgő dobaját, -ott állni mellette, mikor harczol, s kilőtt fegyvereit ujratöltögetni, -sebét bekötözni, ölében tovább vinni, vele együtt halni. - -Ez volt most a legujabb ábrándja. - -Ő rajta is épen úgy a kedély uralkodott mindig; a hangulat vezette -tetteit, mint annál a férfinál. - -Asszonynak megbocsátják ezt. Azt mondják: gyöngeség a neved. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Julianna nem úgy tett, a hogy az apja mondá, hogy egész parádéval -utazzék fel a Szepességre. Megmaradt az eddigi rendszerénél. Volt egy -gyékényes paraszt szekere, megrakva szercsika almával. Ez a Muraközben -termett, a hol az idei fagy nem pusztított, annálfogva igen kelendő -árúczikk lehetett idefenn Magyarországon. Ezzel járta be az egész -vidéket. Maga volt a kocsis, senkit nem hordott magával. Volt a -szekerébe fogva két rossz dikhencz, a mik csak úgy czammogva húzták a -kisafát, azoknak mindig rángatni kellett szájukban a zablát, hogy -menjenek, külömben félre tértek a mezsgye szélére legelni, hanem a lógós -tüzes fiatal paripa volt, a minek csak egy ostorlegyintés kellett, s -aztán ragadta a szekeret, hegynek fel vágtatva, ha arra került a sor. -Ilyen módon minden feltünés nélkül bejárhatta a vakmerő asszony az egész -országot, csak azok előtt fedezve fel kilétét, a kikhez az apjától -levéllel küldve volt. - -Így indult neki a szepesi utnak is. - -Teste, lelke hozzá volt edzve az ilyen út kínfáradalmaihoz. Mint a -legjobb, munkához szokott parasztasszony, maga látta el a lovait, ha -valahol megszállt, s mindig künn hált a szekéren. Az utitarisznyából -élelmezte magát. Mindenféle nemzetnek a nyelvén tudott beszélni, s -ismerte a tájat: nem sokat kérdezősködött. - -Mikor hegynek fel haladt a szekere, leszállt az ülésből, s gyalog -hajtotta a lovakat. Útközben az erdőn, míg a szekér az országuton haladt -a csengős lovak nyomán, ő maga félretért a pázsitra s négylevelű lóherét -keresett, ezt a sejtelemtől gyötrött asszonyszivek gyógyító irfüvét. A -ki négylevelű lóherét talál útközben, annak a szive meggyógyul. - -Négylevelű lóherét keresett s a halállal játszott. Mindannyiszor az -urára gondolt; «ha te koczkára teszed a fejedet egyszer, én fel teszem -tízszer, úgy-e hogy csak méltó párod vagyok?» - -A Magas-Tátra már a háta mögött maradt: elérte Poprádot s ott megállt a -szekerével a Husz apó vendéglője előtt. Kivül állt meg az utczán, nem -akart meghálni. Csak onnan a kapuból kiabált fel a veranda alatt ülő -Husz apóra, hogy nem vesz-e almát? Az meg onnan vissza. «Hogy adja?» – -«Vékája két tallér.» – «Nagyon drága!» – «Csakhogy kapni! Slavoniából -hozom.» – «Törődött lesz az már!» – «Kend is törődött már, azért mégis -ember!» – «Nekem nincs már fogam, nem tudom megenni.» – «Nem is a kend -fogára való az, hanem az uri vendégeknek.» – «Jár is ide vendég ilyen -késő őszszel.» – «Bizonyosan most is vannak, érzem a konyhából a -tokányillatot.» - -E hangosan folytatott tereferére kinyilt a vendégház egyik ablakszárnya, -s egy férfiarcz tekintett ki rajta. Julianna rögtön megismerte az urát. - -– No vegyék kegyelmed szép szercsika almát! Kiáltott fel rá, a tenyerébe -fogva egy párt abból a szép karminnal pontozott grünspanzöld -gyümölcsből. - -– Hozzon fel az asszony hát egy vékával, hangzott az ablakból. - -– Parancsolatjára. - -Azzal a vékát megtetézve almával, a fejére tette s úgy lépkedett fel a -veranda hágcsóin nagy gangosan vele. - -A vendégszoba ajtaja kitárult előtte, s az asszony szerencsés jóestét -kivánva, belépett. - -Ott várták. - -Együtt voltak valamennyien azok, kikkel a jégbarlangban találkozott. -Regulájuk volt az összeesküvőknek, hogy kétszer egymásután soha azon -helyre egymásnak találkozót ne adjanak. - -– Beljebb, beljebb! szép menyecske! kiabáltak a belépő asszonyra, s a -mint bezárult mögötte az ajtó, megindult a dévánkodás, a milyen szokott -lenni egy borozó férfitársaságban, a mely közé, (vesztére, vagy -akaratból) egy kaczkiás parasztmenyecske odapottyan az égből. Hangzik -kaczaj, csintalan szó, tiltakozó sikongatás, vihánczolás vékony -asszonyhangon, a borizű férfiröhej közé vegyülve; ha valaki a -kulcslyukon hallgatózik, hallhatja jól. De ezt a dévaj lármát nem a most -érkezett asszony élesztgeti. Komédia az csak kémkedők elámítására, az -asszonyhangokat Pelargus hallatja, s a férfiak úgy kaczagnak, hogy az -arczuk meg sem mozdul hozzá. Maga az érkezett asszony, a nagy mázos -kályha mögé vonulva beszéli el ezalatt halk hangon, a mi izeneteket az -összeesküvők számára hozott. Korponay János veszi át a hireket, hátát a -kályhának vetve, a borozó-asztalnál ül Fabriczius, s egy palatáblára -jegyzi az elmondott titkokat. Ha rajtakapják, a nedves báránybőrsüveggel -egy percz alatt letörülheti az egészet. - -A míg a többiek lármáznak, ők csendesen beszélgetnek együtt. A többiek -csak az egyes neveket hallják. «Vay», «Ráday», «Ocskay Sándor», -«Csajághy». Mindeniktől hozott izenetet a «vihar galambja.» - -Dicső munkát végzett! Elvetette azt a magot, a miből fegyveres dandárok -nőnek ki a földből. Derék egy asszony! Talán nem is igaz, a mivel a -lőcsei árulásról hirbe hozták. - -Most ez a szó hallik az asztal végéről, Fabriczius dörmögi a társaknak: - -– Andrássy István kizárta a labanczot Krasznahorkából! - -– Vivát! ordít fel erre, magát elfeledve Kondorossy, s csak akkor veszi -észre, hogy micsoda áruló szót szalasztott ki a száján! de hirtelen -feltalálja magát s hangos csókot czuppant Pelargus arczára, s azt mondja -neki: «adj egy pofont, de csattanóst!» Azt meg is kapja. Akkor aztán az -egész társaság kiálthatja a vivátot arra a pofonra, a mit Andrássy -István adott a labancznak. - -– Ez olyan jó hir, hogy el se lehet hinni, dörmögé Pongrácz kurucz -ezredes. - -– Ha mondott szónak nem hisznek kegyelmetek, olvassák irásban, mondá -Julianna s elővonta a főkötőjébe rejtett levelet, a mit Andrássy István -írt Ghéczy Zsigmondnak. Ő volt minden levelek őrzője. - -A levél kézről-kézre járt; falták, úgy olvasták: - -«Vitézlő Garamszeghi Ghéczy Zsigmond, alezredes úrnak.» - -«Kedves jó öreg czimborám, vitéz bajnoktársam! - -Itt küldöm Te Neked, kedves leányod, nagyságos Korponay János, -főstrázsamesterné asszonyságtól, ki szegény beteg fiacskámnak -meggyógyítására orvosdoktor rekomendálni jő fel vala hozzám: a mennybéli -Isten áldja meg érette; ezt az Általad oly igen óhajtott levelét a -magyar királynak, és erdélyi fejedelemnek: őrizd meg gondosan. Ellenben -szivesen fogadom Te tőled, ha ama derék sugárágyút, a melylyel -biztattál, elküldenéd nekem ide Krasznahorkára: de lafféta nélkül, és -jól beburkolva, nehogy a labanczok, a kiknek ajtót mutaték, útközben -elkapják. - -Maradok, a Te igaz hű bajtársad és jó akaród: Báró Csikszentkirályi és -Krasznahorkai Andrássy István, brigadéros Generális, gömöri örökös -főispán és Krasznahorka várkapitánya.» - -Ez bizony csalhatatlan bizonyítvány volt. A hány mondás, annyi csapás. - -Azt is lehetett hinni, hogy a mit Zápolya Jánosról mond a levél, az II. -Rákóczy Ferenczre értetődik. - -Mindenki ismerte Andrássy irását, a kik elolvasták a levelet, mind -megcsókolták utána a leirt nevét. - -– Hm! mondá magában Julianna. Itt ugyan osztják a csókokat, hát nekem -jut-e vagy egy? - -Pelargus olvasta a levelet utóljára, ő adta azt vissza Korponaynénak. - -Azzal felkapott egy poharat az asztalról, s azt mondá: - -– No hát urak, nem valót mondtam-e? Hogy a ki mindezt véghez vitte, a mi -asszonyunk oly igaz és tiszta, mint az angyalok a mennyországban. Vivát -a dicső asszony! - -A poharak összecsördültek s mindenki utána kiáltá: - -«Vivát a dicső asszony!» - -De Julianna nem ügyelt arra, a mi a háta mögött történik, ő csak azt a -némaságot leste, a mi a férje ajkait halottá tette. Annak az arcza nem -mozdult meg. - -Fabriczius is csak a griflijét nyálazta, minélfogva az épen nem fogott a -palatábláján, mikor irni akart vele. - -Julianna oly kérő, oly esdő tekintettel nézett az ura szemébe, hogy -annak bizony e néma tekintetből is meg lehetett volna érteni szive -legtitkosabb gondolatját, de hogy az arcz csak mégsem akart meglágyulni, -hát végre is kénytelen volt az asszony a szóhoz folyamodni. - -– Én uram! Én kedves egyetlen egy galambom, drága férjem. Ne nézzen reám -kegyelmed ily kegyetlen hideg tekintettel. Ha nagy volt a vétkem, -százszorta nagyobb volt a bűnbánatom. Ime nem tartottam elégnek, hogy -megbünhődjem érte; meg is fizettem érte. Ha őrült nagyravágyásom egy -rossz lépést botlatott el velem, azért száz mértföldet barangoltam -össze, magam megalázva, hogy helyrehozhassam. Nem féltem vihartól, nem -féltem rémségtől, gyönge asszonyerőmet megsokszoroztam! férfiaktól -rettegett munkát elvégeztem, örömről lemondtam, lelkemet Istennek, -fejemet halálnak ajánlottam: a hová kegyelmed elküldött, nekem a pokol -pitvaránál is rettenetesebb helyre, elvándoroltam; tüzes sárkánytól -őrzött kincs nem nehezebb, mint a mit onnan én elhoztam… Nem érdemlek-e -meg valami jutalmat? - -S azzal térdre roskadt, két karját kitárva s könyező, bűnbánó, megtérő -szemeivel férje arczán élve. - -Bizony mindenki meg volt hatva e jelenettől. - -Korponay János ekkor odafordult Fabricziushoz. - -– A tett jó szolgálatok valóban megjutalmazandók, Fabriczius uram. -Fizessen ki kegyelmed a pénztárunkból ennek az asszonyságnak ezer darab -aranyat. - -Julianna erre a szóra mint egy veszett tigris ugrott fel a térdeiről, s -olyat ütött az öklével Korponay homlokára, hogy az három lépést -tántorodott hátra, s azzal széttaszigálva a körülálló férfiakat, -felszakítá az ajtót, lerohant a lépcsőn, ki az utczára, felkapott a -szekerébe, rávagdalt a lógósra s azzal, mint a kit veszteni visznek, -vágtatott el az erdők felé. Mindegy, akármerre! - - - - -XXXVII. FEJEZET. A PELARGUS FOGADÁSA. - -A dobsinai jégbarlangba leütött istennyila nem gubahitotta meg jobban a -követfujó urakat, mint ez a nem várt ökölcsapás. Erre az egyre nem volt -senki készen. Hogy a bűnbánó Magdolna egyszerre vad furiává alakuljon -át, ez mesemondásba való képtelenség. Mert hiszen azt mindenki érthette, -hogy biz az elég sértő szó volt Korponaytól, hogy a feleségét úgy -meggyalázta ennyi férfi előtt, hogy a midőn az előtte térdepel, és -igazán nagyon meg érdemelve a bűnbocsánatot, azt a jutalmát várja -önfeláldozó tetteinek, hogy a férj kezét nyujtsa neki, felemelje s tán -meg is csókolja, hát akkor az ki akarja őt fizetni aprópénzzel. Mert hát -egy várva-várt csók még ezer aranyra felváltva is csak aprópénz. Biz ez -kegyetlenség is volt Korponay János uramtól, meg bolondság is volt; ha -ez a mód kapna divatra, győznék azt Magyarország aranybányái! Nem -kellett volna az asszonyt (és még hozzá a hű szolgálót) így megsérteni. -S ha a megbántásért az asszony záporkönyekre fakad vala, a haját tépi, a -világot átkozza vala, hogyha még uriasabb szokást követve, ott menten -elájul, s egy óráig engedi magát vízzel locsoltatni, míg feléled, hát ez -egészen rendén következő jelenet lett volna, de ilyen vastag végén -kezdeni a dolgot, mégis csak olyan megfoghatatlan eset, hogy az embernek -a szeme-szája eláll bele. - -Azt persze az urak közül senki sem tudhatta, hogy ennek az asszonynak a -lelkében ott bujdosik már régóta egy veszett manó, egy másik «kifizetett -ezer arany» emlékében, s ezt a nyugtatványt az ezer aranyról régen ott -hordja már a markában, s csak az alkalomra vár, hogy kifizesse annak, a -ki rá talál duplázni, ha mindjárt a «kegyelmes» uram lesz is. - -Hát épen a kegyetlen uram duplázott rá. Meg is kapta. - -A nagy ijedtségben senkinek sem jutott eszébe, hogy ezzel az asszonynyal -valamit kellene tenni. Csak akkor ocsúdtak fel az elhüledezésből, mikor -a vágtató kocsi zörejét meghallák. - -Legelőször Korponaynak jött egy gondolatja. Ez a gondolat az volt, hogy -lekapott egy puskát a szegről s utána akart szaladni az asszonynak. - -Hanem Pelargus utját állta, s a hátát az ajtónak vetve, megragadta a -férj kezét. - -– Mit akarsz, czimborám? - -– Eredj az utamból. Meg akarom ölni! - -Erre a szóra többen is oda ugrottak melléje, s ránczigálni kezdték, hogy -ilyet ne tegyen. - -A kocsi is jó messze zörgött már, azt a golyó nem éri utól. - -Korponay halálsápadt volt a dühtől. - -Pongrácz ezredes átölelte két karral, s úgy vonszolta el az ajtótól. - -– Ne hogy utána lőjj, czimbora, mert akkor elárulsz bennünket -csoportostul. - -– Ha most nem ölöm meg, később kell őt megölnöm. Tehetném hazai -törvényeink szerint is. Szent László szabadságot ad a sértett férjnek, -hogy hűtelen nejét megölheti. De nem azért. Nem is azért az ütésért itt, -a kit soha életemben halandó ember csatán kívül meg nem ütött; még az -édes apám sem. Nem azért! Hanem hogy el ne árulhasson bennünket. Minden -titkunk a kezében van. Nemcsak a mienk: fél Magyarországé. Az egész -összeesküvés kapcsai, szálai: minden részvevőnek a neve. Ha ez az -asszony élve marad, mi ne az Istenhez imádkozzunk többé, hanem az -ördögökhöz, hogy el ne vigyenek bennünket. - -– Ezt akkor gondoltad volna meg, édes czimborám, szólt közbe Pelargus, a -mikor ily kegyetlenül megsértetted. Ne azt nézted volna, hogy a -feleséged térdepel előtted, hanem azt, hogy a mi leghasznosabb -szolgálattevő közbenjárónk kéri tőled a jutalmát. Mit fecsérled te a mi -aranyainkat, a mire olyan nagy szükségünk van? holott ő csak egy csókot -várt tőled, s bizony nem tört volna ki bele a fogad, ha megadod neki. - -– Kölyök! Ne tarts nekem leczkét. - -Fabriczius a huzalkodók közé veté magát. - -– Azt mondom, czimborák, hogy a veszekedést halaszszuk holnapra, most -pedig szedjük a sátorfát s igyekezzünk a lovainkhoz eljutni! mert -Kézsmárk ide csak egy óra járás, s két óra mulva a nyakunkon lehetnek a -Löffelholtz dragonyosai. - -– Az biz igaz! mondá Pongrácz, a hogy a szemeit szikrázni láttam, alig -hiszem, hogy ez az asszony le hagyja menni a napot, a nélkül, hogy -minden dolgunkat elárulja a labancznak. - -– De nem fogja elárulni! kiáltá Pelargus. Azt már én fogadom. - -– Te? ordított rá Korponay. Hogyan állsz jót érte? - -– Megmondom. Nem hiszem, hogy ez az asszony el tudja a rábizott titkokat -árulni valaha! Bármilyen haragért. Hogy egyenkint akármelyikünket -lekéselni képes, azt nagyon elhiszem. A sárgarépához sem ülnék le -vendégül többet, a mit az ő keze főzött. De hogy elárulja, hóhér -pallosának adja a tulajdon édes apját, pedig annak a feje van legfelül, -azt nem hiszem. Sohasem hiszem el. - -– Én arra is képesnek tartom, hörgé Korponay. - -– Te neked szabad őt nagyon rossznak tartanod, mert te tudod, hogy -milyen jó volt; nekem semmi okom sincs rá, hogy szeressem; tehát nem is -gyűlölöm. Lehetetlennek tartom, hogy egy asszony vérpadra vigye -mindazokat, a kiket szeretett. Ez egy rémalak volna, a milyent a -mythologia sem birt kitalálni. Hanem ez hát csak hit. Én bizonyosságot -akarok ti nektek nyujtani. Magamra vállalom, hogy utána megyek ennek az -asszonynak. Kisérni fogom őt nyomról-nyomra, mint a véreb. Se éjjel, se -nappal egy lépést nem fog tenni, hogy azt meg ne tudjam. Nekem mindenütt -vannak jó czimboráim, a kik segítenek. Úgy körülfogom őt, mintha hálóban -volna. És ha egyetlen egy lépést talál tenni, a mi azt mutatja, hogy -ügyünket elárulni készül, esküszöm az élő Istenre és apám, anyám örök -lelki üdvösségére, hogy akkor én viszem halálra azt az asszonyt, mielőtt -az árulást elkövethette volna. Ti járjatok a magatok utjain, én megyek -az enyimen. Mától fogva nem vagyok ember, csak a szegődött árnyéka egy -másik embernek. Ti gyűlöljétek őt, féljetek tőle, piszkoljátok a nevét. -Én szeretem őt, ragaszkodom hozzá s lemosom a nevéről a szennyet; ha -kell, a saját vére hullásával. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ráhagyták, hogy fusson hát utána; ők, a többiek, futottak a lengyel -határ felé. - - - - -XXXVIII. FEJEZET. RECIDIVA. - -Ő pedig futott, mint a szarvasgim a nyakába harapott hiúzzal. - -Ez a szó kergette világgá. - -«Fizessünk neki ezer aranyat!» - -Épen, a hogy a labanczok mondták: - -«Azért, hogy elárultad nekünk a fejedelmet, ezer aranyat kifizetünk.» - -És emezek is tudják már, hogy az ilyen szolgálatnak ilyen a jutalma. Nem -becsület, nem szeretet; pengő pénz, a mit erszénybe lehet seperni. - -Kihez fusson a panaszával? Ki érti meg? - -Az egyik férfi kikomplimentezi a házából, ájtatos, kegyes, philosophus -beszédekkel, a másik kitaszítja gorombán. - -«Fizessünk neki ezer aranyat!» - -Mi kellene még más? - -Csak nem kérdezhetik tőle azt, hogy hát a szived fáj-e? - -Ha fáj, ott a doktor, kérjen rá balzsamot. Patikában adják. - -Eszébe jutott a doktor. A tudós Cornides Lőcsén. Hiszen tulajdonképen -azért jött ide fel, hogy azzal beszéljen, s rábirja, hogy pakoltassa fel -magát s utazzék le Dobsináig meg Krasznahorkáig, a két beteg gyermeket -megkuruzsolni. Hanem ahhoz pénz kell, sok pénz, mert a doktor nem utazik -ingyen. Lám milyen okos dolog lett volna azt az ezer aranyat behurkolni, -és nem adni nyugtatványt róla. - -Az a másik ezer ugyan fogytán van már, tán alig cseng belőle egy pár a -tarsolyban, az egész gazdasága ez a szekér alma. Ha azt eladhatja, -viheti a tót parasztszekéren a finnyás doktort magával. - -Szó sincs róla. Csak olyan kódorgó vad gondolatok ezek. Nem gondol ő -most a beteg fiával sem. - -Ismét lejtőn fel visz az út, sűrű fenyőerdő között. A nő leszáll a -szekérről, hagyja czammogni a lovait, maga a füves útfélen bandukol -ostorpattogtatva. De nem keres négylevelű lóherét, hanem letépi -bokrétának azokat a haragos kék sisakvirágokat, a miknek kelyhében, Mars -sisakjában egy pár fehér galamb ül, Vénus galambjai. Szép virág, szebb -jelvény: de halálos méreg. «Farkasölő gyökérnek» nevezik a népek. Jól -mondta Pelargus, hogy nem szeretne ahhoz a sárgarépához leülni ebédre, a -mit ennek az asszonynak a keze fog főzni. - -Egyszer csak nagy trombitafuvással jön szembe reá egy postaszekér, mit -tizenkét dragonyos kisér, annak a jeléül, hogy valami előkelő rangbeli -személy utazik a hintóban. Van oka a fullajtárosnak olyan nagyon -trombitálni, mert Korponayné lovai már megint legelészni álltak az -útfélre s e közben a szekeret épen keresztbe állították az uton. A -postaszekérnek meg kell állnia, a postás pogányul fujja a trombitát, -hogy előidézze az erdőből a hanyag lóhajtót, a hintó belsejéből két -asszonyság feje dugódik előre, mind a ketten zsémbelnek, erősen szidják -az utjokat elálló parasztot. - -Julianna jól ismeri mind a kettőt. Az egyik Löffelholtz tábornokné, a -másik a kis Blumevitzné, a Fabriczius leány: Julianna kedvencz -kicsikéje. - -Egyszerre pajkos kedve támadt. Odafut a szekeréhez, s tele veszi a két -markát szercsikával s odaállva a hintóhágcsóhoz, palócz paraszt -kiejtéssel odakiált nekik: - -– No hát má nasságos asszonykák, nem vesz keetek egy kis szép aumát? - -Azok elszörnyedve csapják össze a kezeiket s felsikongatnak. - -– Julianna te! Korponayné! - -Ő meg kaczag, csak úgy reng bele a két válla. - -– Micsoda komédia ez? kérdé Löffelholtzné, az első ámulásból magához -térve. - -– Semmi komédia. Igen rendes dolog. Almát árulok. - -– Te almát árulsz? - -– Hát valami életmód után csak kell látnom, ha már nagyságos asszony nem -lehetek. - -– De te tréfálsz? - -– Hogy tréfálnék? Azt tudjátok, hogy az uram birtokait elkobozták; az -apámhoz nem mehetek, mert az agyonüt; valahány úri ismerősöm, módos -atyámfia, az mind eltagadja előlem magát. Sehol be nem fogadnak, hát -csak így az országúton kell éldegélnem. - -– Hát Andrássy? kérdé Löffelholtzné. Hiszen mikor itt voltál nálam nem -régiben, s visszakérted a képeskönyvét, a mi neki oly jó hasznára volt, -mert bizony mondom, hogy nagyon segített neki a kegyleveléhez, hát akkor -mondtad, hogy odaviszed hozzá. Azóta özvegy is lett. Hát nem fogadott -jól? - -Most kezdett még csak igazán kaczagni Julianna. - -– Hahaha! Andrássy! Az én Lovelaceom! Az remetévé lett, könyvet ír: -triplex philosophia a czíme; s minden reggel egy szegfüvet visz a -megholt feleségének, s ott imádkozik naponkint három óra hosszat. - -De erre már általános volt a kaczaj. - -Hahaha! Andrássy István imádkozik! Zsolozsmát énekel. A hátát -korbácsolja! Bőjtöt tart! Keresztet hány magára a szép asszony -közeledtére! Hahaha! Ezt el kell mesélni. - -Az asszonyok kiszálltak a hintóból, összeölelték, csókolták a véletlenül -feltalált barátnét; beleharapdáltak egy pár almájába, s aztán -késztették, hogy üljön be közéjük a hintójukba, majd az almás-szekeret -elhajtja a postaszolga, a ki kerékkötni van itt. - -– De biz almáimat nem bizom ebfogakra, mondá Julianna. Mert én az után -élek. - -– Ugyan ne bolondozz, unszolá Krisztina, a nyakába csimpeszkedve, nekem -bizony nem árulsz almát faluról-falura, mint a hienczek, odajösz hozzám -Lőcsére, s ott maradsz, soha nem eresztelek el. - -– Hiszen te magad is földönfutó lettél, elvették a bécsiek az apád -birtokát a kegyleveled daczára. - -Löffelholtzné közbeszólt: - -– De már visszaadták. Csak te jer most velünk. Százféle mondanivalónk -lesz, a mi rád nézve is igen örvendetes. Épen tegnap érkezett meg a -nyiltparancs, hogy Blumevitzné a Fabriczius-féle birtokokba -visszahelyeztessék, annak az örömére megyünk most Lőcsére. Alauda, meg -Belleville lovagok várnak ránk nagy ünnepélylyel. Az úton majd elmondjuk -a többit. - -– De így csak nem mehetek Lőcsére, ebben a parasztruhában, másféle -öltözet pedig nincsen velem. - -– Az sem baj. Adok én az én ruháimból egyet. Tudod, hogy rád illenek az -én öltözeteim, majd itt Poprádon megállunk a Husz apó vendéglőjében, ott -átöltözködhetel. - -– Poprádon? Husz apónál? Hahaha! Kaczagott Julianna, s aztán szilaj jó -kedvvel ugrott fel a hintóba. Ez fölséges lesz! - -Volt oka így kaczagni; eléggé csiklándozhatta a szivét az a tréfás -gondolat, hogy a nemes kurucz vezérek hogy fognak az ablakon kiugrálni, -mikor őt visszatérni látják azzal a tizenkét dragonyossal. - -Nem kérette magát tovább, beült a barátnéi közé s folyt aztán a vidám -terefere; egyszerre mind a hárman beszéltek és mesélték egymásnak, a mi -velük és körülöttük történt, s azért mind a hárman megértették egymást. -Az asszonyoknak megvan erre a különös adományuk. - -Juliannára nézve csakugyan fölöttébb érdekes tudósítások voltak azok, a -miket a barátnőitől megtudott. - -III. Károly, az új király, Spanyolországból megérkezett s azzal -egyszerre nagy fordulat állt be a bécsi kormányzatban. Illésházy -befolyása helyett Pálffy Jánosé érvényesült. A király megerősítette a -szathmári békeszerződést s annak minden következményeit érvényesíteni -sietett. Összehivta az országgyülést Pozsonyba, követválasztás lett az -egész országban, a királyi meghivók már szétküldettek. A zaklatások -megszüntek, a letartóztatott főurakat és nemeseket szabadon bocsátották, -sok elkobzott vagyont visszaadtak, sok megigértre új kilátást nyitottak. -Így jutott Blumevitzné is hirtelenében az apja birtokába vissza. Az -amnestia újra ki lett hirdetve, a visszatérőknek új időhaladék engedve. -A király azt óhajtja, hogy a nemzet teljesen kibékíttessék, mert az -ország rendeivel családjának örökösödési uralkodását akarja -elfogadtatni. - -Ezek mind nagyon «jó» hirek voltak Korponaynénak. - -Már tudniillik nem annak a Korponaynénak, a ki lázadást és összeesküvést -ojtogatni, beszemezgetni járt szerteszét az országban, mindenféle -vadonczba, gyékényes paraszt-szekéren, hanem annak a másik -Korponaynénak, a ki a kész érett arany almát leszedni jár, négy lovas -hintóval. - -Blumevitzné már megkapta a magáét, Löffelholtzné is erősen biztatva van, -hogy zöld ágra jut; most csak Pozsonyba kell menniök, s a formaságokat -elintézni a hivatalos dicasteriumoknál. Ime együtt mehetnének mind a -hárman, Korponayné is nyélbe süthetné most a maga dolgát. - -– Csak megvan a donatiós leveled, a lőcsei kapitulatióból? kérdé -Löffelholtzné. - -– Oh azt mindig magammal hordom, szólt Julianna, a keblére tapintva, s -nyomban ijedten kiálta fel: «Szentséges Isten!» - -– Mi az? Nincs nálad? - -Julianna ki akart ugrani a hintóból, szerencséjére visszatartották. - -– Nincs meg a donatiós leveled? - -Az megvolt. Hanem erről a levélről más jutott az eszébe Juliannának, a -miről e perczig csodamódon megfeledkezett. Az összeesküvők levelei. -Valamennyi veszedelmes levél, a miket, az apja utasítása szerint csak -akkor kellett lészen átszolgáltatni az urának, a mikor búcsút vesz tőle. -Szép búcsúvétel volt! Azok a levelek mind egy szarvasbőrvánkosba vannak -bevarrva, s ez a vánkos ott maradt az almás szekéren. - -– Hova akarsz szaladni? kérdé Löffelholtzné. A fél lába már kinn volt -Juliánnának a felhágón. - -– Ott hagytam a szekeremen. Futok vissza érte. - -– Minek futnál? Elnyargaltatunk érte egy dragonyost, az elhozza. Miben -volt? - -– Nem! Nem bizhatom idegen kézre. Magamnak kell érte mennem. - -(Hiszen ha azok a levelek a császáriak kezébe kerülnek, a legelső, a -kinek a feje gurulásnak indul, magáé a szép asszonyé!) - -– Hát akkor inkább visszafordulunk a hintóval. - -Szerencsére a véletlen kisegítette Juliannát e kétségbeejtő -szorongattatásból. Azaz, hogy nem a véletlen, mert ilyen nincs, hanem a -körülmények logikája. - -Az almás-szekérre delegált postalegény ugyanis, miután az ostornyelét -kipróbálta a rudason, meg a nyergesen, hogy azokat gyorsabb haladásra -birja, de minden siker nélkül, vesztében a lógósra talált egy nagyot -huzni, mire az telerugta a szemét, száját sárral, szügyébe vágva a -fejét, elkezdett vágtatni a szekérrel, magával ragadva a másik két párát -is. Így aztán nagyhamar nemcsak utolérte az almás-szekér a hintót, de -még el is hagyta, úgy kellett a bőszült Pegazusnak útját állni fegyveres -erővel. - -Julianna sietett is azonnal a szekeréhez. Az alma mind az ördögé lett, -hanem a szarvasbőrvánkos megkerült. - -– Hála Istennek. Csakhogy ez megvan. - -Azt azután nem is hagyta el többet magától, hanem ráült, vagy a hóna alá -vette, mikor leszálltak. - -Poprádra érve, a Husz apó vendéglője előtt nem következett be az a -tréfás jelenet, hogy a kuruczok az ablakon át vegyenek búcsút, azok rég -az erdőben jártak már akkor. Itt azután Julianna átöltözött -Löffelholtzné egyik gála köntösébe; Lőcsére már mint úri asszonyság -tartá bevonulását. - -A Fabriczius-ház előtt egész deputatio várta az érkezőket. Alauda biró -úr teljes hivatalos ornatusában fogadta Blumevitznét, bevezetve őt -visszanyert palotájába, s saját kezeivel tépte le a szobák ajtajairól a -sequestráló pecséteket. - -Odajött doktor Cornides is, felajánlva a most érkezett hölgyeknek a -konyháját, addig, a míg azok újból berendezkednek. - -Még humorizált is a tudós férfiu, mondván: - -– Első eset, hogy a doktor konyhájából egészséges emberek számára -præscribálnak. - -S a vendégség, a mit a doktor az egész úri társaságnak adott, -becsületére vált az egész orvosi karnak; azt mondták rá, hogy az -egészséges embereket még jobban meg tudja gyógyítani, mint a betegeket. - -Ott volt Belleville lovag is (még mindig császári helyparancsnok Lőcse -városában) s ezuttal szabadon udvarolhatott a szép szalmaözvegynek. - -Mikor a sok jó étel és ital feloldotta a nyelveket, aztán nem is igen -tartotta senki titokban az élményeit. El lettek fecsegve a várfeladás -éjszakáján történt tarka dolgok. Most már nevetni való tréfák. A ház -fiatal asszonya ott a Ketterhäuschenben! (Minő éj volt az!) A -megszabadítás furfangos bohózata. Léni asszony, a ki az ópium pilulákat -maga itta meg sörben a beteg helyett, s a félholt asszony, a kit a -doktor hasztalan elecktrika-masinázott. Hát még azután a jó Belleville -lovag, a ki a kapukulcs helyett a Ketterhäuschen kulcsait kapta meg s -majd a nyakát veszté a fél várossal támadt küzdelemben. - -Alauda uramnak a gombjai pattogtak le a mellényéről a nagy kaczagástól, -mikor ezeket elbeszélték, kiki hozzáadva a maga részéről tapasztaltakat. - -Egyszerre csak aztán a nagy féktelen jó kedvből aláesett a szép asszony -a nagy komolyságba. - -– Milyen jó kedvem van, tán vesztemet érzem? Még az én jó doktoromat is -hogy kifigurázom, pedig hiszen csak azért jöttem most Lőcsére, hogy -segítséget keressek nála a szegény kis fiacskám számára. - -S egyszerre tele lettek a szemei könynyel. - -Doktor Cornides minden állapotban kész volt a tudomány hatalmát -éreztetni. Kikérdé Juliannát a kis fiú betegségének jelenségei felől. -Complicált baj! De az orvosi tudomány meg tud küzdeni vele. (A régi -orvosi tudományt értjük, a mostani nem ér semmit.) Egész ív papiros -megtelt a recepttel, a mit a tudós férfiu e veszedelmes baj ellen -összeirt. Olyan arcanumok, a mikről a mostani orvosoknak sejtelmük -sincsen már, a föld öt részéből, tenger fenekéről, retorták mélyéből, -czethalak gyomrából előkerült szerek. - -– Ettől meg kell neki gyógyulnia, mondá a doktor az elbúsult anyának. -Hanem egyre figyelmeztetem. Ezt a receptet az egész országban csak egy -helyen tudják elkészíteni, mert sehol másutt porrátört baziliszkszivet -nem kaphatni, azt csak igen nagy urak szerezhetik meg. Azért ez csak -gróf Pálffy János ő kegyelmessége vöröskővári (Bibersburg) várában -elkészíthető, az ottani hires officinában. - -– No látod, mondá Löffelholtzné, most egygyel több okod lesz Pálffy -Jánost meglátogatnod. - -Julianna azt mondá erre aggóskodva, hogy nagyon sokba kerülhet egy ilyen -hosszú út. - -– Apropos! szólt közbe Alauda uram. Kegyelmednek, nagyságos asszonyom, -még valamit át kell adnom, mit a városnál felejtett. Az ám! Nem is -találja ki, hogy mit? Hát mikor Korponay János kapitány úr (még akkor -csak az volt) meg lett bizva azzal a bizonyos expeditióval, a lőpor és -élelembeszállítás végett, a tanács egy kétszáz aranyat nyomó lánczot -decretált a számára jutalmul. Korponay uram akkor ezt, bizonyos okoknál -fogva, nem vehette által. Most meg már aligha vehetné át. A láncz pedig -itt van. Azért én legczélszerűbbnek találom, ha azt a feleségének -szolgáltatom által. - -Soha jobbkor láncz nem érkezhetett! Mintha csak az égből esett volna le. - -Julianna ismét jókedvű lett. Azt sugta Alaudának, hogy csak adja vissza -azt a lánczot az ötvösnek, az aranyértékben s aztán fizesse ki belőle -azt a tartozását, a mivel egy itteni pipereárusnak csipkefátyoláért -adósa maradt, a többinek majd akad helye. Ime kétszáz arany már -megtérült a visszautasított ezerből. Pedig ezt is Korponay János -kereste! - - - - -XXXIX. FEJEZET. VÁRATLAN FORDULAT. - -Harmadnapig mulattak az asszonyságok együtt Blumevitzné házában Lőcsén. -Negyednap reggelre volt elhatározva az együtt utazásuk Pozsonyba. - -Elutazás előtti estén egészen magukra voltak. - -Löffelholtzné többször kérdezősködött Juliannának a férje után, és hogy -mi történt közöttük? - -Julianna egész hosszú mesét gondolt ki erről a thémáról, hogy ők már -egészen kibékültek, Korponay János ugyan még Lengyelországban van; de -már irt a feleségének, hogy haza kiván jönni; a király hűségére fog -állni, magának elfogadja az amnestiát, s jószágait a fia számára -visszakéri. Julianna minden órán várja a férje hazaérkezését; egyrészt -az is vezette ide a Szepességre, hogy itt remél vele találkozni. - -Mikor aztán legvakmerőbb phantasiával mesél a valósággal szembeszökő -kitalált dolgokat, felnyilik a szobaajtó, s belép rajta az, a kit sokat -emlegetnek: Korponay János, a férj. - -Ő az valóban, nem rémkép, nem tünemény; a valóságos Korponay János áll -ott, félvállra vetett köpönyegben, kezében a hiuzbőr süvege. - -Legelső, a ki őt fölismeri, Löffelholtzné. (Korponay valamikor a -császáriaknál szolgált, onnan ismerte még.) - -– Ah! hozta Isten kegyelmedet. «Farkast emlegettünk, s a kert alatt -kullog.» - -Juliannának az egész testét a jéghideg rémület állta el. Pedig ő neki -kellett legjobban örvendezni a betoppanó alak láttára. Hisz épen most -mesélte a barátnőinek, hogy őt várva várja, hogy milyen nagyon -óhajtoznak egymás után. - -Erőszakot kellett tenni elzsibbadó idegein és eléje sietni nagy -örvendező repeséssel az Istenhozta kedves vendégnek; ölelésre kitárva -karjait, s ajkait csókra kinálva. - -S a kedves férj megölelte, megcsókolta a kedves asszonyát, a hogy -patriarkhális szokás volt hazánkban. - -És az ölelő kezében nem volt tőr rejtve, a mit hátulról a szivéig -szurjon és ajkaira nem volt olasz méregfestvény kenve, a mivel a váltott -csókban nejét megmérgezze; inkább nagyon gyöngéden bánt vele; észrevéve, -hogy annak a térdei roskadoznak, oda vezette a karos székéhez, oda -leültette és aztán szépen kezet csókolva a tábornoknénak és a házi -asszonynak is, gavallérosan oda támaszkodott a szék támlányára. - -– Mi jó szél hozza ide kegyelmedet? kérdezé Löffelholtzné. - -– Engemet valóban igen jó szél hozott, felelt rá Korponay nyugodtan. Az -a szél, a mely átfujta hozzánk Lengyelországba a hirét, hogy az új -magyar király a hazatérőknek amnestiát adott. Én már torkig laktam a -lengyel barátsággal s nem kérek belőle, se eczettel, se mazsola -szőlővel, többet; hazasiettem, hogy az amnesztiában részesüljek. - -– No azt nagyon bölcsen és okosan cselekedte kegyelmed, helyeslé a -mondottakat Löffelholtzné, ennél helyesebbet nem tehetett. Biztosítom -kegyelmedet, hogy a mi tőlem és az uramtól telik, mindent el fogunk -követni, hogy kegyelmed a birtokába minél előbb visszahelyeztessék. - -– Hiszen épen egyenesen oda akarok menni: az osgyáni birtokomba, s ott -várom be a saját házamban, a mi velem történni fog. Úgy-e te is velem -jösz, kis feleségecském? - -Julianna a halál félelmei között rebegé (mosolyogva): - -– A hová kegyelmed magával viszen, oda megyek. - -– Mi pedig most épen Pozsonyba akartuk vinni a kegyelmed asszonykáját, -hogy bizonyos neki igért donatio ügyét, kedvező lévén rá az idő, -szorgalmazza. - -– Nem bánom, szólt Korponay, s még csak a homloka sem vonult ránczba. Ha -másfelé van menetele az asszonyomnak, én beleegyezem. - -Julianna alig hallhatóan suttogá: - -– Én az urammal fogok menni. - -Löffelholtzné elnevette magát. - -– Azon sem csodálkozom. Olyan hosszú távollét után az ember újból -vőlegény és menyasszony, s nem adná olyankor a maga csendes kuczkóját a -császár palotájaért. No hát majd ha a második mézes hetek leteltek, -akkor bocsássa fel kegyelmed az asszonyát Pozsonyba. - -Ez mind a legszivesebb enyelgés hangján folyt ebben a modorban. -Korponayt a háziasszony ott marasztá szállásra és vacsorára. - -Az estebéd végeztével tudatták Korponayval, hogy mint utas ember, ha -elfáradt, felmehet a számára elkészített szobába. Ugyanazon erkélyszoba -ez, a honnan egykor Julianna leste Belleville lovagnak a furcsa -küzdelmét a ráröffent polgárőrökkel, az ablakfüggöny mögül, meg a honnan -Korponay alákiabált a kurucz hajduknak, hogy nem kell megadni magukat, -hanem ütni kell a labanczot. Mind a kettőjükre nézve emlékezetes szoba -volt az. - -Julianna most találhatott volna valami ürügyet, hogy a férjét előre -bocsássa, s aztán mint egykor itt ezen a helyen, a hol őt a kardjával -ketté akarta vágni, megfusson előle, és szaladjon, míg a lábai birják, -világtalan világgá, de nem tette azt. Valami halálmegvető dacz -kényszerítette, hogy együtt menjen az urával, karját annak a válla körül -fűzve, fejével az arczához hajolva, kisérve a másik két asszony tréfás -nevetésétől. - -Mikor a lépcsőkön felhaladva az emeleti szobába felértek, a hol a széles -menyezetes ágy el volt készítve a számukra, a kandallóban ropogott a -tűz, az álló fali óra fel volt huzva és járt, Korponay letette az -asztalra a kezében hozott karos gyertyatartót, akkor Julianna széttárta -előtte a karjait s azt mondá neki: - -– Azért jöttél, hogy megölj? Itt vagyok. Végezd, nem fogok kiáltani. - -Korponay megfogta a kezét szeliden, s a másikkal megczirógatta azt. - -– Nem, Juliannám. Távol van tőlem ez a szándék. Sőt azért jöttem, hogy -visszavegyelek és veled maradjak. Épen az az ütés, melyet tőled kaptam, -(nézd most is itt a gyűrűdnek a sebhelye, a mit rajtam ejtél) ez győzött -meg felőle, hogy igaz lelkü és becsületes vagy. Akkor szerettelek meg -ujra. És már most rajta leszek, hogy te is szeress engem. - -S azzal az ölébe vonta és gyöngéden magához szorongatá, többször -megcsókolva a szép lesütött szemeit. - -Julianna szédelgő fejét odahajtá az ura keblére s sokáig úgy érezte, -mintha egy másvilágban volna, magánkívüli gyönyörben, míg egy hideg, -józan gondolat magához nem térítette. - -– Oh, én édes lelkem uram. Olyan nagy boldogság volna ez, a mit te én -velem osztasz, hogy magát a mennyországot sem kivánnám helyébe, ha egy -nehéz gondolat nem háborítana. Elhiszem, hogy nem azért jöttél, hogy -megölj, elhiszem, hogy velem fogsz maradni, de azt gondolom magamban, -(ne haragudjál meg érte, hogy titkos gondolatomat megvallom) hogy te -most azért kerestél csak fel engem, mivelhogy összeesküvő társaid így -határozták. Azok félnek, hogy én boszuból vagy haszonlesésből -elárulhatom az ő egész tervüket s ők határozták azt el, hogy te válj ki -közülök és térj vissza amnestiával, és azután őrizz magad mellett, mint -hites férjem és uram, hogy őket el ne árulhassam. - -S ez alatt a beszéd alatt úgy figyelt minden arczmozdulatára a férjének. - -Ez az arcz csak fanyar boszuságot mutatott. - -– Ah, kérlek, hagyd el azt! Van eszében valakinek még összeesküvést -szítani. A kinek még ezt a szót kimondják, hahotára fakad. Hiszen nem én -vagyok az első, a ki az amnestiát elfogadja, hanem találd ki, hogy -kicsoda? - -– Ebeczky? - -– Feljebb! - -– Bercsényi? - -– Még is feljebb! - -– Nem tudom kitalálni. - -– Maga a fejedelem, Rákóczy Ferencz. - -– Hihetetlen! - -– Én sem hittem, a míg bizonyosságot nem vettem felőle. Nem fog bele két -hét telni, hogy bejön a fejedelem egész parádéval Krakkó felől, -Nagy-Szombatig jön fel eléje Stella császári generális két század -dragonyossal, a kik díszkiséretül csatlakoznak hozzá s azokkal együtt -vonul fel a pozsonyi várba, a hol a nádor és a kanczellár fogadják. -Visszakapja a birtokait, a gyermekeit, a feleségét, meghagyják neki az -erdélyi fejedelemséget, úgy a hogy Apafy Mihály birta, német -helyőrségekkel a várakban, s új korszak kezdődik vele az egész -országban. A Rádayak, Vayak, Eszterházy Dánielek, Ebeczkyek, Csákyak, -Andrássyak mind főhivatalokba jutnak, s nagyobb hivei lesznek Károly -királynak, mint a milyen rebellisei voltak Lipótnak és Józsefnek. A -kurucz nevet lemossuk magunkról szappannal. - -S oly őszintén nevetett hozzá, hogy az asszonynak el kellett hinnie, -hogy igazat beszél. - -S a mit el nem hitt a szavainak, elhitte a csókjainak. Nem! Ilyen forrón -nem csókol az, a ki a szive fenekén haragot hordoz. - -Mikor kora hajnallal Julianna felébredt, azt hitte, hogy csak egy -varázsálom volt, a mit keresztül élt. A mint az ágy kárpitját -félrevonta, a betörő napsugár a csendesen alvó férj arczát világítá meg. -Hát ébren is tart még ez álom? - -A férjnek a feje azon a szarvasbőrvánkoson nyugodott, a melybe a -veszedelmes levelek voltak bevarrva. - -Julianna megcsókolta annak az ütésnek a helyét s hagyta őt tovább -aludni. - - - - -XL. FEJEZET. MI LEHET EGY ELEJTETT SZÓBÓL? - -Semmi kétség, hogy Korponay Jánost az az indító ok hozta haza, a mit -Julianna gyanakodó esze olyan hirtelen kitalált. - -Hogy az ő titoktartását biztosítani lehessen, erre ez volt az egyetlen -mód, visszatérni hozzá a férjnek, a ki a nőnek egyedül jogosult őriző -pásztora, s aztán ki nem bocsátani őt többé keze közül. - -Valóban az összeesküvők dolga volt az, hogy Korponayra rámérték ezt a -feladatot. - -Esküjök kötelezte őket, hogy a czélbavett feladatért, ha küldik, a -pokolba is elmenjen mindegyik. - -Ez pedig nagyon hasonlított a pokolhoz. - -Egy olyan szigorú, büszke jellemnek, mint Korponay, oda törni meg magát, -hogy hazajöjjön, kegyelmet kérni, hogy megsüvegelje az apró -potentátokat, a kik az útjába akadnak, s ha a régi czimborákkal -összetalálkozik, beszéljen velük az időjárásról, meg a cserebogarakról. -És aztán mindennap egy asztalhoz ülni azzal az asszonynyal, a kit jobban -gyűlöl, mint a labanczot és mindennap inni abból a pohárból, a miből már -más valaki ivott! Édelegni, andalogni, boldogságról beszélgetni azzal a -nővel, a kit emlékezetéből ki kellene tépnie! Viselni a homlokán annak -az ütésnek a helyét, a mit tőle kapott, s ez még nem a gonoszabbik emlék -a homlokán, a mit miatta visel. És most csókolgatni azt a kezet, mely őt -megsértette, azt a kezet, mely Lőcse kapuját az ellenségnek megnyitotta, -azt a kezet, mely az árulás bűndíját elfogadta! És csókolgatni azt a -hűtelen csalfa szép száját, nehogy elárulja a titkait! És óvni azt az -embert, a ki őt meggyalázta, hogy el ne árulja azt az ő felesége, ő neki -őrködni kell Andrássy élete fölött, a kinek halálát kellene kivánnia, -mert az a kiszemelt fővezér! És most még csak el sem taszíthatja ez -asszonyt magától, mert a magyar törvény szerint, ha a férj a hűtlen -feleségét egyszer visszafogadta, többé ellene semmi panaszt nem emelhet. - -Korponay úgy tett, a hogy rábizatott. - -Az a hír Rákóczy visszatértéről is az összeesküvők által szándékosan -terjesztett vaklárma volt. Ezzel takargatták el a rejtett útjaikat, a -királypártiakat ezzel áltatták el. S a vaklárma nagyon jól sikerült, tán -a szándékon túl is. Elhitte minden ember, hogy Rákóczy csakugyan a -király hűségére tért s haza jő, birtokait átvenni. Erre aztán a még -eddig agyarkodó apró kurucz kolomposok, faluszájai is ágy alá vágták a -piros csákós süveget, meg a kerecsentollat, felvették a birkaprémes -sapakot s siettek csapatostul fel Pozsonyba, hogy ki ne maradjanak -valahogy, mikor a kegyelmet osztják. - -Julianna maga is egészen elhitte ezt a mesét. Ezt is, meg a másikat is, -hogy ő vele most a férje boldog. - -Hisz ő is minden tudományát az asszonyi szívnek előveszi, hogy a férjét -boldogítsa. A kis fiát is hazahozatta a nagyapótól az osgyáni kastélyba, -s egész napját annak a gyügyögtetése foglalja el. - -Talán Korponay is elhitte azt a másik mesét, hogy egy asszony, mikor -csókol, nem gondol másra, csak erre a csókra. - -A boldog idyllt hát nem zavarta meg más, csak a prózai gondok. Korponay -birtoka még mindig zár alá volt vetve, s a felmentés késett. E miatt a -jövedelem nagyon összeszorult. - -Julianna többször említé a férjének, hogy jó volna felmenni Pozsonyba, -Pálffyval meg Illésházyval beszélni, de Korponay huzódozott tőle, hogy ő -átall a nagy urak ajtaján kopogtatni. - -– No hát kopogtatok én. Engedd meg, hogy én menjek hozzájuk. - -Korponay azt mondta neki rá: «eredj, én majd itthon maradok, – a kis -fiunak pépet főzni». - -Julianna nem annak örült jobban, hogy minő sikere lesz majd az ő -pozsonyi útjának, mint inkább annak a bizalomnak, hogy őt a férje -magában elereszti. - -Nem bizalom volt az. - -Még volt valaki más is, a ki ő reá vigyázott. Ott volt Pelargus. - -Abból, a mit ez az ifjú az utóbbi években Felső-Magyarországon -elkövetett, egy hősköltemény telne ki magából. Nekünk azonban csak azt -kell belőle megtudnunk, a mi Julianna történetével van kapcsolatban. - -Az akták szerint kilenczszáz embere volt Pelargusnak, a kikkel ezen az -egész vidéken rendszeres statum in statu tudott fentartani. -Egyszer-egyszer felbukkantak s rémületbe hozták a felső vármegyéket. Ha -megéheztek, raboltak, soha sem mást, csak enni valót. - -Mikor Julianna felutazott Pozsonyba, Pelargus és társai mindenütt -nyomában voltak. - -Pozsonyban már akkor olyan volt a sokadalom, a tömérdek instantiahozó -vendégseregtől, hogy a fogadóban csak nagy könyörgésre tudott Julianna -egy szobácskát kapni, a hintaját pedig haza kellett küldenie, mert a -lovak számára istálló nem volt kapható. - -És azután beletelt három nap, a míg Pálffy Jánosnál audientiát tudott -nyerni. Úgy látszik, nagyon elfelejtették már a nevét. - -Mégis csak bejutott nagy nehezen, a kegyelmes úr rá is ismert, ha nem is -fogadta valami kitüntető módon. - -Julianna előadá, a miért idejött, a férje birtokainak a lezárolás alóli -felmentéseért; a főúr megbiztatta, hogy csak viselje magát Korponay uram -csendesen, ha az ő dolgára kerül a sor, majd azt is elintézik. - -Korponayné azonban fel akarta használni az alkalmat, ha már egyszer -idáig jutott, hogy azt a másik dolgot is emlékezetbe hozza: a fiának -igért donatiót. - -– Hja asszonyom, mondá erre Pálffy kitérőleg. Az most nehezen megy. Mi -is a kegyelmed titulusa erre az impetratióra? - -Már elfelejtették! - -– Lőcsei capitulatio! mondá a hölgy, előkeresve a tarsolyából a rá -vonatkozó iratot. - -– Úgy? Tudom, tudom. De azért már kegyelmed kapott egyszer egy ezer -aranyat. - -Juliannának fejébe futott a vér. - -– Azt legjobban tudja kegyelmességed, szólt keserüen, hogy ezt az ezer -aranyat nekem Wratislaw adta, abból a czélból, hogy a kanczellár -futárját minden áron megelőzzem, a ki kegyelmességednek a visszahivó -decretumot vitte. S én ezt a feladatot végre is hajtottam. - -– Igaz biz az. Hanem ezt az érdemét az asszonynak nem igen lehet -felhordogatnom a kanczellár előtt, sőt kénytelen volnék a magam részéről -eltagadni, hogy tudomásom van róla. Már ebben csak nyugodjék meg -kegyelmed. Az a lőcsei história olyan csekély dolog most már, hogy azt -senki fel nem veszi a földről. Azt sem tudják már, hogy mi volt az a -Lőcse? A háborunak vége. A kuruczok seregestől jönnek az ajtónkra -hűségüket contestalni, a nagy loyalitási chorusban a kegyelmed kérelme -úgy elhangzik, hogy senki sem hallja meg. - -Erre a szóra valami alvó ördög ébredt föl az asszony szivében. Ördögnek -kellett lenni, más nem is lehetett, mert jótétlélek ilyen szót nem -diktált volna neki. - -– Vigyázzanak, kegyelmes uraim, mert még lehet egyszer más világ is. - -Megbánta mindjárt, a mint e szót kimondta, visszavette volna, ha -lehetne. – Átkozott szó volt ez. - -Az ország zászlósura e szóra hirtelen odalépett hozzá, haragtól szikrázó -szemekkel s megragadva a nő kezét, azt kiáltá a szeme közé: - -– Mit tudsz erről! Te asszony. - -Eddig kegyelmednek czímezte, most «te asszony!» - -Julianna elképedt. Érzé, hogy ez a kezét fogó kéz vasbilincs, s a ki -hozzá beszél, a vallató inquisitor, ő maga egy fogoly. - -Minden lélekjelenlétét össze kellett szednie, hogy a kezét ebből a -vasbilincsből kiszabadítsa. Annak csak egy módja volt. - -Az, felelni a haragos kérdésre, bizalmas mosolygással. - -– Igen is, tudok valamit. - -– Beszélj. - -– Ohó, kegyelmes uram! azt nem adják ingyen. Épen most volt szerencsém -megérteni, hogy a nagyurak igérete, meg a beteg ember fogadása egy húron -pendülnek. A tett szolgálatomra méltóztatott azt felelni, hogy «elmult -esőnek nem kell köpenyeg»… Ha új szolgálatot akar kegyelmességed tőlem, -előbb értesse meg velem, hogy mire becsüli azt? - -– Kivánhatsz, a mit akarsz. - -– Hát legelőször is azt kívánom, hogy miután én kegyelmességednek sem -leánya, sem huga nem vagyok, hagyjon fel a tegezéssel, s adja meg a -megillető czímemet. - -– Igaza van kegyelmednek. Tessék helyet foglalni itt a diványon, -főstrázsamesterné asszonyom. - -Julianna helyet foglalt s összeszedte minden eszét. - -– Hogy kegyelmed tudója valami nagy dolognak, azt én már a belépésekor -sejtettem, mondá Pálffy János. Kegyelmed az apjánál tartózkodott a -fegyverlerakás óta, s azt mi jól tudjuk, hogy az öreg Ghéczy Zsigmond a -totumfac valami új összeesküvésben, a mit Rákóczyék terveznek. - -– Nem, nem! Az apám nem tud semmiről! kiálta bele, önkénytelen -ijedséggel Julianna s ezzel a szavával még mélyebben keverte bele magát -a hinárba. - -– Ő nem tud semmiről? sietett a szóval Pálffy. Akkor kegyelmed megfogta -magát. Hát akkor ki az, a ki tud mindenről? - -Juliannát nem hagyta el az eszmélete. - -– Én magam tudok mindenről, felelé nyugodtan. - -– Vannak kegyelmednek irott bizonyítványai? Vannak valami levelek a -kezében? - -Julianna megértheté a főúr exaltált tekintetéből a helyzetét. Ha ő most -erre a kérdésre azt feleli: «nincsenek», akkor innen egyenesen a -börtönbe fogják vinni. - -Azt mondta rá: «igenis, vannak». - -– Hol vannak? - -– Csak csinján, kegyelmes uram. Elébb szeretném tudni, hogy ha én ilyen -fontos és nevezetes fölfedezéseket teszek, mi lesz érte a jutalmam? - -– Helyes. Hát ha kegyelmed ilyen nagybecsű correspondentiát nekem -átszolgáltat, akkor én nemesi becsületszavamat adom rá, sőt ha kivánja a -királyi jóváhagyást is ellőre meghozom kegyelmednek az iránt, hogy a -mely magyar főuraknak ily perduelliót bizonyító leveleit nekem kezembe -adandja, hát azon főuraknak a birtokai közül választhat magának tetszése -szerint, ha Károlyi van benne, veheti magának Erdődöt, ha Eszterházy, -Galanthát, ha Andrássy István, Krasznahorkát, s a fiának grófi czímet -vihet haza. – Elég lesz? - -Julianna szorongó kebellel kérdezé: - -– És ha nem szolgáltatnám át e leveleket? s a közben egy kezébe akadt -írótollal játszott. - -– Hát akkor, édes hugám, az történik veled, hogy először a jobb kezedet, -azután pedig a fejedet fogom levágatni. Már most mind a két kérdésedre -feleletet kaptál. E szerint te is felelhetsz az én kérdésemre, hol -vannak ezek az iratok? - -– Nem hordom őket magammal. - -– Az meglehet. Tehát hol vannak elrejtve? - -Most kellett kigondolni valami hazugságot, hogy időt és egérútat -nyerjen. - -– Magamnál nem tarthaték ily veszedelmes irásokat, nehogy a férjemet, -vagy az apámat bajba keverjem velük, hanem elküldtem azokat egy jó -barátomhoz megőrzés végett. - -– Ki az a jó barátja az asszonynak? - -– Viard tábornok, Kézsmárkon. - -– Császári tábornok. – S mi okból küldte ő hozzá ez iratokat? - -– Azért, hogy majd egyszer személyesen adhassam át ő felségének, s ezzel -magamnak a király kegyosztásához érdemeket szerezzek. Bocsásson -kegyelmességed Kézsmárkra, hogy elhozhassam a tábornoktól a neki küldött -irásokat. - -– Az nem úgy lesz. Te nem mégy Pozsonyból sehova. Ott a kezedben a toll, -itt a papiros, tinta; irj azonnal levelet Viardnak, hogy küldje el az -irásaidat, majd én egy biztos stafétát lóra ültetek vele. Három nap -alatt itt lesznek a leveleid. Addig szépen otthon maradj a -vendégfogadóban. - -Julianna megirta a levelet Viardhoz, azt lepecsételték s átadták a -futárnak. - -– A viszonttalálkozásig, mondá Pálffy János a nőnek. Innen már most vagy -grófi koronával megy kegyelmed haza, vagy fej nélkül. - -Julianna kitámolygott a teremből. Három napi idő haladék volt a számára -megnyerve. - - - - -XLI. FEJEZET. AZOK A VESZEDELMES LEVELEK. - -Korponayné neki indult a járásnak. - -Kiment a sétányra, végig a Zuckermantelen, meg vissza. Azután keresztül -a hajóhidon. A szent Nepomuk-szobornál megállt, belenézett a vízbe. Csak -egy hibbanás kellett volna, és meg van a felelet minden kérdésre. Átment -az Auba, előre-hátra barangolva a tekervény utakon. Észre sem vette, -hogy két ember folyton kiséri minden lépten-nyomon, késő este volt, mire -a vendéglőbe vissza került. Nem jutott eszébe, hogy ebédelt-e már ma, -vagy sem? Talán az a háta mögött járogató két ember jobban tudta, hogy -nem ebédelt, ők sem. - -Szobájába érve, bezárta az ajtaját, leeresztette az ablak függönyeit és -gyertyát gyujtott. - -Azután előkereste a bőröndje fenekéről azt a kis szarvasbőrvánkost. - -Fogott egy ollót, felfejtette vele a majczot. - -A lószőrtöltelék közül elővonta az aranyfonállal összekötött -levélcsomagot. - -Egyet kivéve (azt, a mit Andrássy István irt Ghéczy Zsigmondhoz), a -többiek mind le voltak pecsételve. - -Az ollóval felvagdalta a pecséteiket. - -A levelek Ráday Pál, Sennyey László, Eszterházy Dániel, Ebeczky István, -Török András, Winkler, Sréter János kéziratai voltak. Megannyi magyar -előkelő főúr, a legtöbb épen Pozsonyban jelenlevő országgyűlési követ. - -Végig olvasta valamennyit. - -A hány levél, annyi vérpadra készülő alak. - -Készek mindannyian, mintha összebeszéltek volna; azon végzik, hogy az új -felkelésnek nem lehet más a katonai vezére, mint Andrássy István. Ő a -legderekabb hadvezető. Egy erős vár birtokában, mely gyülekező helyül -szolgálhat a felkelő seregnek, a hol fegyvereket, ágyúkat kapnak. Vele -mindent, nála nélkül semmit, - -Kiegészíti a bizonyítékok sorát az ő saját levele Ghéczy Zsigmondhoz. - -Ezt az egész szép bokrétát mind kezében tartja most a szép asszony. Csak -oda kell azt nyujtania a tánczosának, s lesz belőle egy olyan -vérmenyegző, a milyent nem látott még Magyarország. - -S aztán mi neki e bokréta valamennyi virágszála? - -Tartozik ő megsiratni a Rádayakat, Eszterházyakat, Sennyeyeket? Visel-e -ő gyászruhát azoknak a halála miatt? - -De hát az Andrássyakat!? - -Valami fekete árnyék ott a háta mögött ilyeneket suttogott a fülébe. - -«Hát épen őtet? De miért? Mi ő neked? - -Egy mulató társ, a ki ivott a poharadból s aztán elhajította. - -Mikor nyomoruságodban odamentél hozzá, kelt-e csak egy mosoly az -orczáján a látásodra? - -Nem engedte-e, hogy porba alázd magadat előtte, s térdeiden csuszkálj az -ő halottja előtt és bocsánatot kérj attól, azért a bűnödért, a minek -fele az ő bűne volt. - -Aztán hagyott futni a világba. - -És az a két úri siheder, a ki a szemed közé bámult, s még csak annyira -sem méltatott, hogy jöttében, mentében egy betanult «treshumble -serviteurt» intézzen hozzád, hanem lenézett kevélyen. - -Hejh, hogy kidobhatod őket egy keztyűcsapással az egész várukból! -Mehetnek ők idegen ajtókra. - -És magát azt a csodatevő szentet, a ki holta után lett fölötted győztes, -hogy leszállíthatod katafalktrónusáról, eldugva a föld alá, a hol a -hazája, s magad járhatsz aztán végig a termeken, a mikben ő osztotta -egykor kegyeit a hódoló népségnek. Te lehetsz a vidék élő jóltevője! Ha -meghalsz, te hozzád járnak majd búcsúval a népek! - -Hadd veszszen Andrássy István is a többiekkel együtt! - -Kettő áll a koczkán: vagy az ő feje, vagy a tied! - -Tudod, hogy mi vár rád? Fejedet lesujtják, ha ezeket nem adod -váltságul!» - -Az az átkozott árny úgy suttogott, úgy csábítá, úgy rémíté, úgy ingerlé, -úgy kecsegteté váltig. A gyertya kanócza megkoppantatlan izzott előtte, -elgombásodva. - -Aztán eljött hozzá egy másik szellem: fényes arczczal, égi tekintettel; -egy szárnycsapása elűzte a rémet. - -A nő fogta az első levelet, Andrássy Istvánét s a gyertya fölé tartá. A -papir lángra lobbant, hagyta azt égni a végső csücskéig, azt is feldobta -a tenyerével a levegőbe, hogy a végső rongya is elégjen, a fekete hamv, -vándor szikráival, mint egy csillagos szemfödél szállt lassan alá a -földre. - -De a többi levél is mind tele volt Andrássy veszedelmével. - -Egyenkint valamennyi mind ott hamvadt el a gyertya lángjánál. - -Csak az utolsó volt már meg: a Sréter Jánosé. Ez a főúr őt egyszer -keservesen megsértette, rossz nőnek nevezte, nyilvánosan bevádolta, hát -ezt mit sajnálja? Ez az egy legalább fizessen meg a többiért. - -– Nem! Nem! Nem árulok el senkit. - -Az utolsó levél is elégett az ujjai közt. - -Akkor letérdelt a földre, összeseperte a papirhamvakat és mind egy -levélborítékba gyüjtötte. - -… Künn az ajtó előtt állt egy férfi alak: egy faczipős barát, a ki azt -az egész jelenetet kileste, a judáslyukon keresztül. - -Mikor a papírhamvakat összegyüjté Julianna, felnyitotta az ajtót, s ki -akart rajta menni, azzal a szándékkal, hogy az egész papirmaradványt a -kályhába veti, a mi kivülről fülik. - -Csaknem elsikoltá magát, mikor a kapuczinust maga előtt látta. - -Hanem az hirtelen a szájára tapasztá a kezét, s visszatolta a szobába, -újra bereteszelve az ajtót. Akkor felveté az arczáról a csuklyáját. - -– Pelargus! hörgé Julianna, félig ijedten, félig örömmel. - -– Ne mondd ki a nevem. - -– Mi dolgod itt? - -– Az, hogy téged megöljelek! - -– Hát tedd sietve. - -– Mi volt az, a mit most elégettél? - -– Láttad? - -– Itt néztelek az ajtón keresztül. - -– Csitt! Az összeesküvők levelei voltak. - -– Megsemmisítetted őket? - -Julianna oda adta a kezébe a hamuval telt borítékot. - -– Nincs ellenünk semmi bizonyíték többé. - -Pelargus elejté a csuhája bő ujjába rejtett három élű tőrt, s aztán -térdre esve, megcsókolá az asszony ruhájának a szegélyét. «Édes -szentem!» - -– Ne időzz itt! suttogá Julianna, mert mindkettőnket elveszítesz. Fuss -rögtön az atyámhoz, és mond meg neki, hogy minden el van árulva, fusson, -a meddig a két szeme lát, az uramat is ejtsd útba, mondd: ő ne féljen -semmitől, a kis fiamnak vidd ezt a csókot. - -Végre tehát Pelargus is megérte, hogy kapott a bálványozott asszonyától -egy csókot. - -– Hát te veled mi fog történni? kérdezé Juliannától. - -– Én nekem futnom kell innen, a merre a világnak nincsen szája. -Igyekezem kimenekülni Sziléziába. Siess! Lépteket hallok, itt ne -találjanak. - -Akárki volt a közeledő, egy alázatosan kolduló baráttal találkozott, a -ki deákul köszön minden embernek, s a kezeit a csuhája ujjaiból elő nem -húzza. - -Julianna csak egy nagy kendőt kapott a fejére, a mivel magát cselédek -módjára bebugyolálta, s azzal kisietett a folyosóra, le a lépcsőn, a -rácsajtónál várt reá az a másik ember. Az meg a Pálffy János kéme volt, -Juliannának csak egy tekintetet kellett rá vetni, hogy ezt kitalálja. - -– Ugyan édes földim, szólítá meg, hol van itt egy olyan korcsma, a hol -jó czidert (almabor) lehet kapni? Itt nincsen. - -– Majd én elvezetem az ifjasszonykát. Legjobb van a «Rother Hahn»-nál. - -Julianna hagyta magát odáig kisérni a kémtől. - -A veres kakas volt a szállója valamennyi szekeresnek, a ki -Magyarországtól Sziléziáig a közlekedést fentartotta. A nagy ivóterem -tömve volt fuvarosokkal, a kiknek a nemzetiségét már arról ki lehetett -találni, hogy mit isznak? A hanákok előtt seres kancsó áll, a krikehájok -előtt borovicskás kotyogó, a szamárevők előtt almaboros fakupa. - -Ott bement a korcsmaajtón, s a míg a kém ott leste a visszatértét, az -alatt ő a korcsmában összebeszélt egy hanák fuvarossal, jó pénzt adott -neki, s a hátulsó ajtón kiosonva, a hanák nagy ernyős szekéren szépen -kikocsizott a kapun keresztül. - -Szerencsésen kimenekült Pozsonyból, a nélkül, hogy a sorompónál -feltartóztatták volna. - -Titkolózónak nem lehet nevezni a szökését, a ki hanák szekéren utazik, -mert annak minden lószerszáma úgy tele van rakva rézcsattogókkal, s még -azon felül a tengelyein nagy aczél pengők csörömpölnek, hogy annak a -járását félórányira meg lehet hallani, mi arra jó, hogy a szűk hegyi -utakon a kitérőnél bevárja egyik szekér a másikat. - -Egész Mariathalig jutott már. Útközben megalkudott a fuvarossal, hogy őt -egész Sziléziáig elszállítsa. - -Mikor Mariathalból, egy etetés után, tovább indultak, még a faluvégi -keresztet sem hagyták el, a midőn egy Pozsony felől vágtató lovas csapat -utolérte a szekereket. - -Korponayné régóta figyelt már a kocsiernyő nyilásain keresztül valami -gyanus villogásra a hátuk mögött, a kardok csillámlása volt az a -csillagok fényében. Nem sokára a sisaktaréjokat is kivihette az úti -porfellegből. Üldözik! - -– Megállj, kiálta a hanákra a csapatvezető. - -Julianna ismerte azt a hangot. Teste-lelke megdermedt tőle. - -Sok olyan arcz volt a világon, a minek megjelenése fölért a -kisértetlátással, de azok között egy sem, a melyiktől annyi oka lett -volna megijedni, mint ettől. - -Ez Andernach lovag. - -A kapitány felemelte a szekér ponyvaernyőjének leffentyűjét, s meglátva -a szekér mélyén kuporgó asszonyságot, hangosan felkaczagott. - -– Kisztihand Madame! Van szerencsém ujra találkozhatni kegyelmeddel. -Ezúttal úgy hiszem, hogy nincsen itten a «du verfluchter Pintye Gregor, -meg a megbabonázott kantár!» - -Hasztalan lett volna minden alakoskodás. - -– Fordulj vissza, mondá Julianna a fuvarosnak. - -Ettől a percztől fogva rab volt. - - - - -XLII. FEJEZET. AZ IMÁDSÁGOSKÖNYV. - -A mi ezután következett, arról már egy terjedelmes perirat aktái -beszélnek. - -A Korponay Ghéczy Julianna felségárulási pere egyike a legnevezetesebb -lélektani tanulmányoknak. - -Hogy egy gyarló, veszendő asszony hogy tudott daczolni az ország minden -hatalmasaival, hogy tudott kifogni minden törvénytudóin és itélő biráin. - -Kigondolt egy mesét, egy regényt, a mit egész következetességgel végig -vitt, úgy, hogy nem lehetett semmi ellenmondáson rajta kapni. Pedig egy -szó sem volt belőle igaz. - -Megfordította a tényállást. Nem az általa megnevezett urak küldték -azokat a leveleket Rákóczyhoz, hanem Rákóczy küldte e leveleket azokhoz -az urakhoz. De ő e leveleket soha sem adta át nekik, és így azok egészen -ártatlanok. - -Az egész összeesküvés vezérletét, szervezését mind Pelargusra fogja. -Annak nem árthat vele: annak sem apja, sem anyja, sem felesége, sem -gyermeke, sem háza, sem telke, az elviselheti az egész vád terhét. A hol -csak zendülés volt az országban, néha egyszerre több helyen is, az mind -Pelargus műve volt. - -Bámulatraméltó az egész védelme. - -Okát adja igen szépen, hogy miért tartogatta ő ezeket a leveleket? -miután regényes jelenetekkel kiderítette, hogy miként jutott ezekhez -egész ártatlanul. És azután, hogy miért égette el? S mikor azt kérdezték -tőle, hogy mi volt hát azokban a levelekben? akkor azzal vágta ki magát, -hogy deákul voltak irva, meg hogy titkos irásjegyekkel voltak -szerkesztve. - -Nem volt emberi bölcseség, a mely ki birja forgatni állításaiból. - -Egy pár levele maradt fenn, miket börtönéből irt férjének, azok tele -vannak gyöngédséggel és nyugodt lemondással. - -Mikor aztán az itélőmesterek kifáradtak a vallatásában, semmit sem -birtak belőle kivenni: kemény parancs érkezett le Bécsből, hogy a makacs -asszonyt kínvallatás alá kell venni. - -A Judex curiæ s az itélőmesterek remonstráltak e parancsolat ellen, -hivatkozva a törvényre, mely nemes embert tortura alá vettetni nem -enged. - -Ekkor a bécsi kormány elvette a pert a királyi táblától s delegatum -judicium kezébe adta. Korponaynét Pozsonyból Győrbe vitték. - -Meg volt hagyva, hogy ha az első fokú tortura nem használ, a másod fokút -is kell alkalmazni. - -Korponaynénak tudtára lett adva, hogy kínvallatás alá fogják vetni. - -Előttevaló nap odaküldték hozzá a hóhérmestert, hogy mutogassa meg neki -a kinzó-eszközöket, s magyarázza meg azoknak a hatását. - -Az egyik volt a hüvelyk-szorító, a másik a hármasfakorona. - -Julianna hallgatta csendesen, hogy mi fog történni a szép fehér -kezeivel, a szép sima homlokával. Talán örökre is meg fog látszani annak -a nyoma? Örökre? Csak addig a pallos-csapásig. - -Hadd jöjjön minden egymás után! - -Ezen az éjszakán nem birta álomra lehunyni a szemét. A lélek gyötrelme -még kínzóbb, mint a testi fájdalom. Vajjon tud-e majd erős maradni? - -Alig várta, hogy vigyék hát már a birái elé. - -Mikor a hüvelykszorítókat rásrófolták a kezeire, (azokra a sokat -csókolgatott szép kezekre) szemtől szembe gúnyolta biráit, hogy csak -ennyit tudnak? ez a mesterségük? A kérdéseikre nem felelt többé semmit. - -Ekkor aztán a második fokú kínzást alkalmaztak nála, a mit krónikáink «a -hármas fával megkoronáztatás» czíme alatt emlegetnek. Ez három -összekötött fahasábból állt, a mit a vallatott fejére tettek, s aztán -lassankint mindig összébb huzták zsineggel a három fa végeit, hogy az a -közbeszorított koponyát folyvást jobban nyomta. - -Pokolbeli kín volt. - -S az egész kínzás alatt folyvást kaczagott a nő. - -Akármit kérdeztek tőle, nevetés volt a válasz. - -Csak azt szerették volna belőle kivenni, volt-e azokban a levelekben -Andrássy Istvánnak a neve felhozva? - -Kaczagott rajta. - -A hóhér még egyet csavart a háromfás koronán. - -Ekkor aztán ájultan rogyott össze. - -Mikor életre locsolták, s ismét eszméletéhez tért, azt mondá a biráinak, -hogy csak hozzák elő hamar a többi kinzó-szerszámokat is, a mik a -harmadfokú torturához valók. Óhajtana rajta keresztül esni. - -Elszörnyedtek e példátlan megátalkodottságon. Ehhez hasonló -megtörhetetlen lélek még férfitestben is ritkán lakott valaha. - -Visszavitték az asszonyt a börtönébe. - -S aztán itéletet tartottak fölötte. - -A meghozott itélet maga egy kis opus. - -Semmi vétséget nem lehetett rábizonyítani. Bűne az volt, hogy hazudott, -költött mesét mondott, nem akarta az igazat másokra kivallani. - -Ezért halálra itélték. - -A mely napon az itéletet kihirdették előtte, deák nyelven, a miről ő azt -állította, hogy nem érti, figyeltek az arczára, vajjon nem változik-e -el, mikor e szót meghallja «capitis plexio» («fejvesztés»)? Ekkor sem -árulta el magát, pedig tudott jól deákul. Megmaradt az arczán a szokott -alázatossággal vegyült gúny. - -Azt kérdezték tőle, akar-e a trón elé kegyelemért folyamodni. - -Azt felelte: «Nem». - -Akkor aztán nem vitték többé vissza a börtönébe, hanem a siralomházba. - -A városházának egy kis földszinti szobája volt az, melynek ablakából a -piaczra lehetett látni. - -Az ácsok rögtön hozzá fogtak a vérpad felállításához, Juliannának -lehetett azt nézni. - -Hogy róják az egyik gerendát a másikba? hogy helyezik el a középen azt -az alacsony tölgyfa széket? a környékét behintik vastagon homokkal. Az a -homok az ő vérét fogja felinni. - -Egy kóbor kutya odamegy szaglászni. Az egyik ácslegény oldalba rúgja, -durván kaczagva: «czoki kutya! nem tudsz holnapig várni?» - -Aztán megszólal a városháza tornyában egy repedt harang. Az utczán -zsivaj támad; gyerekhad, csőcselék fut, ocsmány kiabálással egy lovag -után, a ki koczogva vágtat végig az utczán: a görhes, szeplős gebe egy -összegöngyölt lóbőrt hurczol maga után, a mi kötéllel a farkához van -kötve. Egy csomó hajfürt húzódik utána a sárban, a mi a burokból -kimaradt. Valami kivégzett embert hurczolnak a vesztőhelyről a temetőbe; -a kinek a büntetéséhez az is hozzá tartozik, hogy végig seperjék vele az -utczát. - -Juliannának egész teste összeborzad. Holnap talán őt is így fogják -hurczolni. - -Most egy magas látogató érkezett hozzá: maga Pálffy János. - -Jó indulatot mutatott iránta: csupa nyájasság volt. - -– Látod, szegény asszony, hogy hová jutottál? Érdemeket gyüjtél s -azoknak az eltitkolásával magadat elvesztéd. Én ime elhoztam az -itéletednek mássát magyarra fordítva, hogy megérthessed, mire vagy -itélve. - -– Jól tudom: halálra. Itt látom, készítik a katafalkomat. - -– Gyalázatos halálra, a minek a szégyenfoltját örök időkön át semmi le -nem mossa az ivadékaidról. A helyett, hogy grófi, bárói koronát -szereztél volna a fiadnak: hoztál a fejére országos gyalázatot, megvetés -állapotját. Magad egy szavaddal tehetted volna őt nagygyá és boldoggá, -fényes úri familia törzsökévé; de te inkább tartoztál hűséggel a -bűnösöknek, a békeháborítóknak, az ország megrontóinak, a rablóknak, -gyujtogatóknak, mint a te koronás fejedelmednek, a te szegény -nyomorgatott hazádnak, s a te árva családodnak. Ember itéletét már -megkapád, Isten itéletét még ezután várd magadra, hogy ilyen rossz szívű -anya voltál. Akárhol legyen a helyed a másvilágon, gyermekednek átka fel -fog ott keresni, s nem hágy nyugodni még alvó porodban sem. - -Julianna meg volt rendülve e szemrehányásra. - -– Mit tehetnék mást? - -– Még most is tehetnél. Még most is megfordíthatnád magad és fiad -sorsát, a király kegyelme oly magasra fogna felemelni, a milyen mélyre -letaszít haragja. - -Julianna arcza, egész alakja elárulta a lelkében kelt tusát. - -– Magad is olyan fiatal vagy még, szerető urad van. El tudod őt hagyni? - -Igaz! Az élet nagyon szép. - -– Nem lesz az én uramnak bántódása miattam? kérdezé a főúrtól. - -– Azt nem mondhatom meg. De bizonyos, hogy makacsságod díját az egész -családod fogja megfizetni. Te elvégzed hamar: egy pallos ütéssel ki van -elégítve a sorsod. De mi lesz a gyermekedből? Pedig milyen nagyon -szeretted. - -– Ne szerettem volna bár, most nem volnék itten. - -– Szeresd egészen s kiszabadulsz innen. - -– Nincs már hitem emberek szavában. Ha megtartották volna azok, a kik -hatalmasok, minden igéreteiket, nem történt volna az meg, a mi -megtörtént. Hiszen irásba volt adva, király pecsétjével megerősítve, még -is elvetették; azt mondták, semmi az! Keress magadnak új érdemeket! Hát -minek küldtek el, hogy keressem? Ezt találtam. - -– Nem igaz! Megtaláltad, a mit kerestél. Az egész titokban szőtt-font -összeesküvést. Kezedben volt minden bizonyítványaival. De te azokat -elégetted! Milliókat érő kincseket adtál a lángok martalékául. És még -most is úgy vagy, mint Sybilla volt a könyveivel. A megmaradtért is -kérheted azt az árt, a mit az elégetettekért követeltél volna. Most már -csak az összeesküvők neveit kell felfedezned, s czélt érsz. Ha ezt a -titkot magaddal viszed a más világra, lappangó tüzet hagysz itt a -hazádnak; a mi ha fellobban, nagyobb pokol lesz a te lelkednek, mint -maga a gyehenna. - -Julianna meg volt rendülve ez utolsó szavakra. - -Hiszen a hazaszeretetnek is két pólusa van. - -– Küldjön kegyelmességed hozzám hitembeli lelkészt. Lelki istápolásra -van szükségem e nagy szorongattatásomban. - -E szó megtérésre mutatott. - -A főúr azzal az igérettel távozott el, hogy teljesíteni fogja az asszony -ohajtását. - -Hogy mennyire terjed a főúr jóakarata, azt nem sokára tapasztalhatá az -elitélt. - -Alig telt bele egy óra, hogy őt elhagyá, ismét felnyilt a siralomház -ajtaja; de a porkoláb helyett a fürmender jött be hozzá; háromszor is -hátra kaparva a lábával tiszteletteljesen, s tudatá vele, hogy más -kényelmesebb szobába fog átvezettetni. - -Az a szoba az emeleten volt. - -Annak az ablakából is le lehetett látni a piaczra; de az ijesztő látvány -még sem tolakodott olyan közvetlenül a szem elé. - -A cserébe kapott szoba egész ódon pompával volt butorozva; a hogy az -magas vendégek számára készülhetett ekként, a minők Győr városát gyakran -látogatták. - -Volt benne kényelmes mennyezetes ágy, selyem párnákkal, üveges szekrény, -a minek karikáin keresztül meg lehetett látni, hogy függőpecsétes -pergamenek vannak benne. A falra volt akasztva egy nagy velenczei tükör, -köszörült üvegrámában. - -Az elitélt nő nem állhatta meg, hogy bele ne tekintsen abba a tükörbe. -Majdnem azt kérdezte, ki ez a szép asszony? Az a veres vonal a homlokán, -a mit a kínzó korona hagyott hátra, még nem is áll rosszul. Olyan, -mintha egy homloknásfa volna. Hát ez a szétbomlott haj? Bizony régen nem -volt megfésülve, nap-nap óta csak a tíz körmével tépte, lelki testi -kínlódásaiban. Az asztalkán a tükör alatt pedig volt egy elefántcsont -fésü, mintha a számára lett volna odakészítve. Asszony volt, mikor -tükröt látott, nem állhatta meg, hogy le ne bontsa zilált haját s meg ne -fésülködjék. - -Milyen szép selyem zuhatag! - -De kár lesz ezt a hóhér ollójának adni! - -Mikor elkészült a haja befonásával, széttekintett a szobában. - -Ez nem börtön, ez nem siralomház. - -A szögletben nagy álló óra ketyeg. Genfi remekmű, a mi az órákon kívül a -holdjárást, napfelköltét, még az évszakokat is mutatja. Olyan emberek -számára való óra, a kiknek hosszú idejük van még élni. És neki már csak -egy nap felköltét fogja ez az óra mutatni? Az ő földi világa már csak -óranegyedekre van felosztva. - -Kereste, hogy mivel ölje el ezt a kis időt még? Hisz a halál előtti órák -rettenetes hosszúk! - -Az üveg szárnyajtós szekrényben benne feledték a kulcsot. - -Talán szándékosan hagyták benne. - -Felnyitotta, belenézett. - -Mindenféle pergamenek voltak annak fiókjaiban egymás mellé rakva, úgy -hogy a zsinóros pecsétek tokjai alá csüngtek. - -Egyet-kettől elővett belőlük. - -Nevezetes okiratok voltak azok. - -Donatiós levelek, hű magyar főurak számára. - -Új, fehér volt még mindenik pergamen, az initialékon ragyogott az arany, -ez aláirásról még le sem hullott a porzó. Csak a dátum hiányzott -valamennyiről. - -Azokat az urakat mind jól ismerte Julianna, a kiknek a nevei arany -betűkkel voltak a pergamenre irva, neki csak az ujját kellett volna -végig húzni némelyik név alatt, hogy az aranyozás vérpirossá váljon. - -Ezek élni fognak, hirük magasra nő, családfáik szerte ágaznak a jövő -századokban. - -És ő ezeket a családfákat úgy téphetné most ki félkezével, mint a hogy -az érett kendert kinyövik a földből! - -Szépen összehajtogatta, visszarakta valamennyit. - -Mikor aztán a legeslegutolsó pergament is szétnyitotta, majd kiejté azt -a kezéből: a két térde megroskadt alatta. - -Nem akart hinni a két szemének; azt vélte, kápráznak; az ablakhoz futott -az irással. - -Reszketett a kezében a pergamen, az az aranynyal irott név úgy tánczolt -a sok egymásba folyó betűsor közepében. - -«Korponay Gábor!» - -Ez az ő fiának az adománylevele! - -Ez nem érzékcsalódás, íme ide van irva. - -Hiszen nincs több Korponay Gábor a Garamszeghiek közt, egyedül az ő fia; -ő neki van ajándékozva, a miről anyja álmodott, a szép sztropkói -uradalom, nem csak az, egy üres sor van utána hagyva, a mi még -betöltetlen: és a mágnási rang! - -Talán csak tréfa ez? - -Nem lehet. Ott van aláirva a király neve és a kanczellárjáé, csak a -kelet napja hiányzik róla, mint a többiről mind; de a hely már fel van -irva: «Pozsonyban». - -Az országgyülés berekesztésével lesznek ezek kihirdetve. - -Azt hitte, hogy álmodik. - -Talán az a veres vonal ott a homlokán nem is a kínpad emléke, hanem -igazi gyémántos feroniére? - -Ekkor elkezdte elejétől végig olvasni azt a talált okiratot. - -Ez aztán felébreszté. - -A királyi adománylevelekben fel szokták sorolni azokat az érdemeket, -miket a megjutalmazott a trón szolgálatában szerzett, örök emlékezetnek -okáért. - -A kis tíz esztendős Korponay Gáborkának halhatatlan emlékű érdemeként az -volt feljegyezve, hogy volt neki egy anyja, a ki az országot fenyegető -nagy kiterjedésű összeesküvést felfedezte, s annak részeseit a büntető -igazság kezébe szolgáltatá. - -Tehát azért hozták őt ebbe a szobába, hogy ezt a levelet megtalálja! - -Csak lerogyott egy karszékbe az asztal mellé, mereven bámulva abba a -kiterített irásba. - -És ezalatt újra megjelent az a sötét árny Julianna előtt, a ki azt -suttogja, hogy milyen édes az élet, még mások halálának az árán is! - -Végig vonultak a lelke előtt a mult élményei és álmadozásai. Miket -remélt, miket szenvedett? Mennyi küzdése volt egy csábító czél felé: -miket áldozott fel érte? És most, mikor oly közel áll a czélhoz, hogy -azt már a kezével elérheti, a fejére felteheti, inkább hagyja levágatni -ezt a kezet, ezt a fejet! Hát nem bolondság ez? - -Ha az eddigi koholt mese helyett elmondaná az igaz történetet, milyen -nagy érdemet szerezne magának, egész ivadékának a hatalmasok előtt. - -Kinn az ácsok szekerczéje csattog, a kik a vérpadot építik. - -Pedig milyen szép derült az ég. - -És neki már holnap meg kell halni. - -Meghalni gyalázatos halállal, hóhér pallosától, bámuló néptömeg -látványosságául. - -Mit tegyen? mit mondjon? - -Egy emlékezetébe jutó szó borzadoztatá végig a lelkét. - -Mikor a vén apja elbocsátá őt az útra azokkal a veszélyes levelekkel, -így szólt hozzá: - -«Ha pedig te neked valaha az az átkozott gondolat támadna a lelkedben, -hogy ügyünket a mit rád bizék eláruld: a mely pillanatban ez a gondolat -megfogamzott, abban a pillanatban oltsa ki az Isten a te fiadnak az -életét!» - -Ha az ilyen átokmondásnak foganatja volna! - -Még nem tudott kiszabadulni az örvényből, mely lelkét magával sodorta. - -Vissza-vissza tette azt a pecsétes irást az üvegszekrénybe; meg-meg -elővette, újra elolvasta. - -Végig-végig járta a hangos szobát, nagyokat ijedve maga magától, ha a -tükörbe tekintett. - -Este lett az idő, midőn újra zörögtek az ajtaján, Pálffy János tért -vissza, a lelkészt is hozta magával. - -A lutheránus tiszteletes fiatal ember volt, csak segédlelkész még, maga -az esperes, a győri pap nem jöhetett holmi akadályok miatt. Ő maga is be -volt börtönözve perduellio vádja miatt, a mit rá költöttek az -ellenségei, egy hirtelen került ifju theologus suppleltálta addig. - -Jámbor alázatos fiu volt, arcza halvány, teste sovány a sok tanulástól; -az egyik vála is magasabban áll, mint a másik, a sok irás miatt. - -Julianna összerezzent, mikor a hozzálépő káplán arczába tekintett. - -Pelargus volt ez. - -Pelargus, a ki ellen hét vármegye tart hajtóvadászatot, s a ki azalatt -Luther Márton bő kantusában, azt az asszonyt jő vigasztalni a börtönébe, -a ki az egész összeesküvés terhét az ő fejére halmozta. - -Reszketett minden tagja az asszonynak. - -– Isten malasztja szállja meg lelkedet! szólt kenetteljes hangon az -ifju. - -Juliannát nem birták a lábai, leroskadt térdére. - -Itélő birája, vagy őrangyala érkezett-e most meg? - -Pelargusnak egy feketetáblás imakönyv volt a kezében. Ezt elébb a -jelenlevő főúr elvette tőle, és ugyan átvizsgálta, nincs-e benne valami -eldugott czédula, vagy a margóra irt jegyzet? Nem talált benne semmi -gyanura méltót s visszaadta neki az imádságos könyvét. - -Az ifju aztán felnyitotta azt egy helyen s odanyujtá a könyvet így -kinyitva a térdeplő asszonynak. - -A mint az beletekinte az imakönyvbe, egyszerre ráhanyatlott arra az -arczával, s elkezdett hangosan zokogni. - -A könyv e fejezetnél volt felnyitva: - -«Imádkozás egy megholt gyermek mennyei üdvéért». - -Megholt a gyermek! - -Ez volt az utolsó fonál, a mi a világhoz kötötte, most ez is elszakadt. - -Pelargus azért jött, élte veszélyeztetésével, hogy ezt hírül adja. - -És a szíve közepén talált anyának még csak jajgatni sem szabad; még csak -azt sem mondhatja: «szegény kis pulyácskám! szegény kis árvácskám; de -nagyon siettél! én nekem de nagy fájdalmat okoztál!» Nem szabad -jajveszékelni, hogy el ne árulja az izenethozót. - -Ott lehet már a függő pecsétes pergamen! Ragyoghat már az a gyermeknév -az aranytól! Ha a szemei nem ragyognak többé! - -– Fordulj Isten szinéhez, leányom, rebegé Pelargus. Az ő irgalma minden -földi fájdalmat meggyógyít. - -Julianna letörlé könyeit s aztán csendesen, magában végig olvasá a -megholt gyermek mennyei üdvéért könyörgő imát. - -Akkor összecsukta a könyvet s visszaadta a káplánnak. Pelargus azt -mondá, hogy csak tartsa meg azt: keresse benne vigasztalását. - -A főúr azért volt ott, hogy a lelkész és az elitélt közötti szóváltást -ellenőrizze és följegyezze. - -Nem sok följegyezni valója volt. - -– Szabad-e izenetet küldenem az én lelkem jó uramnak a káplán úr által? - -– Teheti. - -– Kérem, tiszteletességedet, ha összejön vele, mondja meg az én egyetlen -édes jó uramnak, hogy a szivemben nem lakozott soha senki rajta kívül; s -a mit vétettem ellene, bizony megbüntetett érte engem az én lelkem. - -– Elfogom neki mondani. - -– Ha pedig az én édes uramatyámmal találkozik kegyelmed… - -Itt a szavába vágott a főúr. - -– Azzal ugyan a káplán úr nem fog találkozni, mert az elszökék vala, a -sáfrányillatot megérezve, Lengyelországba. - -Julianna megkönnyebbült szívvel sohajta fel. Tehát az atyja -megszabadult. - -Az állelkész kézszorítása mondott neki valamit. - -– (Találkozni fogok vele. Tudom, hogy mit mondjak neki.) - -– Hát a kis fiának nem izen kegyelmed semmit? kérdezé a főúr. - -– Annak azt izenem… rebegé az asszony… hogy nem sokára együtt leszünk, -megdicsőülve mind a ketten, s aztán soha el nem veszítjük többé egymást. - -Ezután a káplán részesíté a nőt az utolsó úrvacsorájában, a mit magával -hozott. - -Akkor felállt a nő térdéről s odafordult a főúrhoz. - -– Kegyelmes uram. Én Isten kezébe tettem le sorsomat. Lelkem kész -megtérni mennybéli uramhoz. Semmi szavam nincs többé földön lakó -urakhoz. - -A főúr elszörnyedve kiálta fel: - -– Te makacs, megátalkodott asszony! Menj hát vesztedbe, a hová indultál! - -Julianna a káplánhoz szólt még. - -– Holnap hajnalban kisérni fog még tiszteletességed utolsó utamon. - -Ezzel bezárult rá az ajtó. - -Magára maradt. - -Semmi tusakodás nem volt már a lelkében. Ha a kedves fiu elköltözött, mi -van még ezen a világon szeretni való? - -Áhította már a halált. - -Elővette az imakönyvet; de nem tudott belőle mást imádkozni, csak azt az -egyet. A többinek nincs semmi értelme rá nézve, csak ennek az egynek. - -Ugy találta ott a hajnal, ébren imádkozva. - -Már éjfél után elfoglalta a katonaság a tért, négyszög sorfalat képezve, -a külső tért ellepte a népség. - -A hóhér és legényei elfoglalták a vérpadot. - -Kitekintett az ablakon. Látta maga előtt a piaczot, a vérpadot. Nem -rettenté meg semmi többé. - -Hisz mi az az emelvény? A Jákob lajtorjája, mely az égbe vezet. - -Mi az a fényes kivont pallos? A mennyország kulcsa! - -Mik azok a hóhérlegények a zöld ruhákban? Az úr angyalai, a kik az útat -egyengetik. - -Mi az a fekete kocsi odalent, azzal a darócz takaróval? Az Éliás -tűzszekere. - -Elvesztette már a halál minden félelmetességét. Nem kivánatos a -napfeljövetele többé. - -Ütheti az óra az utolsó negyedet! - -Készen várták. - -Tompa dobpörgés mellett jött elő a hivatalos gyászkiséret, közepette -alabárdosoktól közrefogva az elitélt. Szép sűrű sárga haja magasra volt -feltűzve a fején, kérte, hogy azt ne vágják el, ő maga feltűzi olyan -szépen, hogy nem fog akadályul lenni. - -Olyan fenkölt tekintettel járult előre, mint egy rózsakirályné, a kit -megkoszoruzni visznek, félkarjával Pelargus vállára támaszkodva, s az -imakönyvet kebléhez szorítva. - -A vérpad lépcsői elé érve, még egyszer megállították, hogy a törvényszék -jegyzője az itéletet felolvassa előtte, az egész nép hallatára. - -Az itélet felolvasása után megfogta a kezét a törvényszék itélőmestere -(Győrmegye alispánja) s utolsó kisérletet intéze hozzá: - -– Szerencsétlen asszony! Térj lelkedbe és valld meg a tiszta igazságot. -Kegyelem vár érte! - -Julianna elrántá a kezét. - -– Ne vesztegessük az időt. Sietek. A fiacskám vár! - -S azzal minden másra támaszkodás nélkül, gyorsan felhágott a vérpad -lépcsőin s nyájasan üdvözölve a bakót, leült a számára odatett alacsony -tölgyfaszékbe, az imakönyvét pedig odaadta a kisérő káplánnak. - -A hóhér egy ollóval levagdalá hófehér nyakáról azokat a göndör -aranyfürtöcskéket, a mik művészetének akadályul szolgálnának. Pelargus -azokat mind összeszedegette s elrakta az imakönyvbe. - -Valamennyi dob elkezdett pörögni a téren, «fiacskám! jövök már!» suttogá -az asszony; valami villámlott a fényes napsugárban, s már akkor ott -volt, a hová vágyott. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -És egy egész rémséges összeesküvésnek a titkát mind magával vitte. - -Száz főúr, tízezer nemes, és egy egész ország szabadult meg az -üldöztetéstől. - - - - -UTÓHANG. - -Nem volt igaz a kis fiuról szóló halálhír. - -Ezt csak Pelargus találta ki, azért, hogy az utolsó órák nehéz -próbájában megőrizze az imádott asszonyát az elbukástól. Tudta, hogy ha -a fia halálhirét hozzák neki, akkor erős marad, elszánt a halálra. - -Megigérte pedig, esküvel fogadta, hogy tisztára mossa ennek az -asszonynak a nevét, ha kell, annak kihulló vérével. - -A kis Korponay Gábor nagy ember lett, testben, lélekben és rangbeli -állásban; hires nevezetes családnak a feje. - -Hanem Andrássy Istvánnak a fiát, azt a legkedvesebbet csakugyan elvitte -rövid időn az a titokteljes kór, a minek a számára nem termett orvosság -e földön. - -E második csapás után, a nagy, históriai nevezetességű ember egészen -elveszett a világra nézve. - -Azt a csodálatos halottat az üvegfödelű koporsóban átszállították a -várallyai templom sírboltjába. Száz éven keresztül volt az a köznépnek -bucsújárási tárgya; emlékét a népajk tartotta fenn. - -Csak ennek a századnak az első tizedeiben hatott fel a népmonda a -várlakba is. Ekkor keresték föl a bámulatkeltő halottat a családtagok a -falusi templom kriptájában, a honnan aztán nagy ünnepélyességgel -szállíták fel ismét Krasznahorka várába; hat férfitagja az Andrássy és -rokon családoknak emelte a vállán a koporsót egész fel a hajdani -nyugvóhelyéig; a csendes kis szobáig, a hol Serédy Zsófia egykor a kis -fiával levelet iratott a veszélytől fenyegetett apjának. - -Most ott aluszsza tovább az örök álmot, mint egy látható symboluma a -feltámadásnak. - -Az a másik asszony pedig ott él most is a lőcsei bástya rejtett ajtaján. - -Elmondtam, a mit a krónikák a két nőről, és az ő világukról -feljegyeztek; hozzá illesztettem, a mit saját lelkem látott; nagy -szeretettel foglalkoztam velük, s szinte fáj magamnak, mikor azt kell -mondanom, hogy a történetnek vége. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: II. Rákóczy Ferencz Emlékirataiban elmondja a panaszát a -hizelgései által oly nagy döntő csapást szerzett szép asszony ellen s -Thaly Kálmán a Századokban igazolja a névnek és a személynek -azonosságát. - -J. M.] - -[Footnote 2: N. de N. hölgyecske, Andrássy István ellen. Tört szive -ügyében. Kéretik épségbe visszahelyeztetés.] - -[Footnote 3: Iratok közé teendő.] - -[Footnote 4: «X. de Y. kurucz ezredes úr. Andrássy István tábornok -ellenében. Elvesztett haza ügyében. Inditványoz ujra visszaszerzést.»] - - - - -TARTALOM. - - XXIII. A szenvedések leánya 1 - XXIV. Azok a kis ágyúk 12 - XXV. Nagy a dinom-dánom 34 - XXVI. A levelek tragédiája 49 - XXVII. Egy király, a kitől mindenki fél, s egy asszony, a ki - senkitől sem fél 67 - XXVIII. A nyaktörő versenyfuttatás 74 - XXIX. Pintye Gregor képmása 92 - XXX. A hajporos hölgy. A kaszált rend a majthényi pusztán 111 - XXXI. Viszontlátás és jutalom 133 - XXXII. Egy ember, a ki senkitől sem fél, csak az ur Istentől, - s egy gyermek, a ki semmitől sem fél, még a haláltól - sem 168 - XXXIII. A dühös oroszlán az üvegkalitban 185 - XXXIV. A jégbarlang 195 - XXXV. Triplex philosophia 212 - XXXVI. A várt jutalom 230 - XXXVII. A Pelargus fogadása 241 - XXXVIII. Recidiva 245 - XXXIX. Váratlan fordulat 253 - XL. Mi lehet egy elejtett szóból 258 - XLI. Azok a veszedelmes levelek 265 - XLII. Az imádságos könyv 270 - Utóhang 285 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - - - - * * * * * * - - - - -Transcriber's note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -44 |Wenczeszlauznak. sőt |Wenczeszlauznak, sőt - -64 |Ures hintó |Üres hintó - -71 |ís kész |is kész - -193 |Arulónak fognak |Árulónak fognak - - - -***END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LŐCSEI FEHÉR ASSZONY (II. -RÉSZ)*** - - -******* This file should be named 62458-0.txt or 62458-0.zip ******* - - -This and all associated files of various formats will be found in: -http://www.gutenberg.org/dirs/6/2/4/5/62458 - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - diff --git a/old/62458-0.zip b/old/62458-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 6f5e978..0000000 --- a/old/62458-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62458-h.zip b/old/62458-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 8c724e6..0000000 --- a/old/62458-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62458-h/62458-h.htm b/old/62458-h/62458-h.htm deleted file mode 100644 index 933cf9d..0000000 --- a/old/62458-h/62458-h.htm +++ /dev/null @@ -1,10191 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=UTF-8" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of A lőcsei fehér asszony (II. rész), by Mór Jókai</title> -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -h2 span.smaller { - font-size: 80%; - line-height: 300%; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { -/* margin-left:5%; */ -/* width: 90%; */ - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i2 { - display: block; - margin-left: 1em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -.TOC .roman { - width: 4em; - display: inline-block; - text-align: right; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ - - - h1.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 190%; - margin-top: 0em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - line-height: 1; } - h2.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 135%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - page-break-before: avoid; - line-height: 1; } - h3.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 110%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - line-height: 1; } - h4.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 100%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - line-height: 1; } - hr.pgx { width: 100%; - margin-top: 3em; - margin-bottom: 0em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - height: 4px; - border-width: 4px 0 0 0; /* remove all borders except the top one */ - border-style: solid; - border-color: #000000; - clear: both; } -</style> -</head> -<body> -<h1 class="pgx" title="">The Project Gutenberg eBook, A lőcsei fehér asszony (II. rész), by Mór -Jókai</h1> -<p>This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States -and most other parts of the world at no cost and with almost no -restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it -under the terms of the Project Gutenberg License included with this -eBook or online at <a -href="http://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you are not -located in the United States, you'll have to check the laws of the -country where you are located before using this ebook.</p> -<p>Title: A lőcsei fehér asszony (II. rész)</p> -<p> Regény</p> -<p>Author: Mór Jókai</p> -<p>Release Date: June 23, 2020 [eBook #62458]</p> -<p>Language: Hungarian</p> -<p>Character set encoding: UTF-8</p> -<p>***START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LŐCSEI FEHÉR ASSZONY (II. RÉSZ)***</p> -<p> </p> -<h4 class="pgx" title="">E-text prepared by Albert László<br /> - from page images generously made available by<br /> - the Google Books Library Project<br /> - (<a href="https://books.google.com">https://books.google.com</a>)</h4> -<p> </p> -<table border="0" style="background-color: #ccccff;margin: 0 auto;" cellpadding="10"> - <tr> - <td valign="top"> - Note: - </td> - <td> - Project Gutenberg has the other part of this work.<br /> - <a href="http://www.gutenberg.org/files/62457/62457-h/62457-h.htm">Part I</a>: see http://www.gutenberg.org/files/62457/62457-h/62457-h.htm - </td> - </tr> -</table> -<p> </p> -<div class="transnote"> -<h3>Megjegyzések:</h3> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_287">287</a>. oldalon -található.</p> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"http://books.google.com/books?id=-vViAAAAMAAJ">http://books.google.com/books?id=-vViAAAAMAAJ</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<p> </p> -<hr class="pgx" /> -<p> </p> -<p> </p> -<p> </p> -<p> </p> - -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR<br /> -ÖSSZES MŰVEI</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">NEMZETI KIADÁS</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">LXXII. KÖTET</span></p> -<p class="center"><span class="caption">A LŐCSEI FEHÉR ASSZONY. -II.</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1897</span></p> -<hr class="chap" /> -<h1>A LŐCSEI FEHÉR ASSZONY</h1> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">REGÉNY</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">JÓKAI MÓR</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">II. RÉSZ</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -TULAJDONA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1897</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">XXIII. FEJEZET.</span><br /> -A SZENVEDÉSEK LEÁNYA.</h2> -<p>Mikor Andrássy Miklós ezt a szót kiejté a száján, Zsófia csak -szótlanul bámult rá egy ideig, mint a ki delelő napfényről föld -alatti sötét pinczeboltba lép be. Rá nézve ez egy olyan sötétséggel -teljes világ volt, a miben nem tudott semmit megkülömböztetni. Más -asszonyok, a kiknek a szeme megszokta már azt, nagyon is jól tudnak -látni a gyanakodás homályában; de ő előtte mind ez névtelen eszme -volt. Egy férj, a ki a feleségén kivül más nőt szeret! A sphinx, a -griff, az egyszarvú hamarább képzelhetők eleven alakban.</p> -<p>Miklósnak nem volt ez iránt semmi érzéke, soha semmi gyöngédebb -indulat nem szállta meg a lelkét. A zárdában ascetának nevelték, -onnan egyenesen a csatatérre került: a kegyetlenség iskolájába. Mit -tudott ő arról, hogy egy csupa érzelmekből összealkotott női -szívvilágot egy szó, egy lehellet képes romba dönteni? De mit is -törődött vele? Ezek az érzékeny szivek csak akadályára vannak az -erős emberek szándékainak. Ha tudta volna, hogy mit tesz, akkor is -megtette volna. De hát épen nem tudta. Hozzá volt szokva, hogy az -urak, mágnások, generálisok nem is nagyon titkolózók a szerelmi -csapongások dolgában. Tivornyáikon szabad szájjal példálóznak -egymás latorságára, s azt az asszonyok is hallhatják és mosolyognak -rajta. Még tetszik nekik, ha a férjeikről azt a hirt hallják, hogy -az asszonyok bolondulnak utánuk. Nem szégyen az, hanem virtus. A -kit vádolnak vele, egyet feszít a <span class="pagenum"><a name= -"Page_2" id="Page_2">-2-</a></span> mellén, mintha érdemrendet -kapott volna. Aztán mi is van abban? A katonák nem tették le a -votum castitatist, mint a monachusok.</p> -<p>Még több oka is volt kegyetlennek lenni.</p> -<p>Gyülölte azt az asszonyt, a ki felől tudta, hogy ő ragadta -magával hódító ölelésével Andrássy Istvánt arról a magaslatról alá, -a hová hőstettei emelték. Hőstettein kivül mind a négy testvérének -a vitézsége, a nemzet ragaszkodása. S ez az asszony czélt ért. -Elrabolt egy hőst, hogy egy főkötő bábot csináljon belőle magának. -Át akarta oltani azt a gyülöletet Zsófiának a szivébe, hogy váljon -ölő méreggé a szivében a hitvesi szeretet az áruló és annak a -kedvese iránt.</p> -<p>– Igen! szólt rideg, kemény hangon; ez az ember, ez a mosolygó -kép itten, a hogy elárulta a hazáját, fejedelmét, úgy árulta el a -hitvesét, a családi tűzhelyét is. Te itt türsz, szenvedsz, -imádkozol, ő pedig a lőcsei Circe karjai közt kaczagja a te -szenvedéseidet és a hazáét.</p> -<p>Zsófia, mint az álomból felriasztott, ijedten és haraggal -takarta palástjába nagyobbik fiának a fejét, hogy ne hallja, a mit -apjáról beszél a nagybátyja. A kisebbiket nem kellett oltalmazni; -annak a lelke még nem vett be e szavakból semmit. Az csak bámult az -érthetetlen szavakon.</p> -<p>– Sohse takargasd a kis öcsém füleit! mondá Miklós. Többet tud -az már eddig is az elégnél. Hisz minden cseléd, inas, pesztonka, -lovász széltiben beszél már a lőcsei fehér asszonyról, a szép -Korponaynéról, s uton-utfélen danolják a «korcsmagenerális meg a -szép asszony» nótáját. Eldanolja neked azt a Ferkó, úgy hogy -szebben se kell.</p> -<p>E szónál oly hevesen ragadta meg két erőszakos kézzel Zsófia a -nagyobbik fiát, mintha rögtön meg akarná őt fojtani. A gyermek -megijedt s menekülni akart.</p> -<p>Hanem aztán a pillanatnyi felhevülés elmultával, ismét -szeretetteljesen vonta őt az ölébe, s megcsókolgatá a szőke fejét, -gyöngéden rebegve: <span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<p>– Hiszen te nem tehetsz róla: azok a bűnösök, a kik téged erre -megtanítottak.</p> -<p>– Azok a bűnösök, a kikről a nóta szól! mondá Miklós. Ha ugyan -egyáltalában bűn a más feleségével együtt nevetni. Én ugyan ezért -pokolra nem kárhoztatok senkit. Miattam, hogyha török basa lesz is -bátyám uram, s háremet tart, se veszem elő ez exorczizáló -füstölőmet érte. S ha megfizeti az árát a tiltott örömnek, azt -mondom rá: drágán adják, mert jó; urak veszik, mert tehetik. Nem -bánom, ha egy kastélylyal fizet is meg minden örömnapért. De bánom -és megtorlom, ha egy édes ölelésért a hazát adja kelengyéül; s az -én zászlómat kapczának tépi szét a szeretője számára.</p> -<p>– Hazudsz! rágalom minden szavad! kiálta indulatosan felugorva -helyéből Zsófia, s azzal megragadva mind a két fia kezét, oda -vonszolta őket magával apjuk arczképe elé, s ott térdre nyomta -őket, és maga is közéjük térdepelt s aztán kezeiket saját -összekulcsolt kezei közé szorítva, felemelé az arczkép felé s úgy -könyörgött hozzá.</p> -<p>– Oh édes jó uram; szerelmes bálványom! Te vigasztaló képem! -Védd magad! Szólalj meg! Mondd, hogy nem igazak, a mikkel vádolnak! -Mondd, hogy szeretsz minket. Ne hagyj bennünket megcsúfolni!</p> -<p>Miklós ebben az egész jelenetben csak nevetnivaló ostobaságot -látott.</p> -<p>– Oh bizony, ha elevenen állna itt előtted, épen olyan jól -rimánkodhatnál előtte. «Mit gondolsz? hogy hinnéd felőlem? Tehetnék -én ilyet?» Hiszen három szó elég egy asszonyt bolonddá tenni! Még -csókot is adna hozzá, bizonyosan nem vetettek a szájára lakatot. Az -asszonyok boldogsága nem egyéb, mint az örök elámíttatás. A mit -álmodtok, az a ti világotok. Dühöngtök arra, a ki fel mer -ébreszteni.</p> -<p>A nő egész testében megrázkódva állt föl, és szembeállt -kinzójával.</p> -<p>– Hát mindent meg akarsz-e tagadni e mai napon? <span class= -"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span></p> -<p>– Csak azt hiszem, a miről valódi tudomásom van.</p> -<p>– Azért, mert rossz, hiszed; s elég, hogy megtagadd, azt tudnod, -hogy jó.</p> -<p>– Hát ne legyek én az, a ki az ördögöt képviseli, s mindent -tagad, a mi jó, és mindent állít, a mi rossz. Itt van, fogd ezt a -levelet; és aztán olvasd el, mikor egyedül leszesz. Én kérdést sem -teszek hozzád többet.</p> -<p>Az Korponay János levele volt Andrássy Miklóshoz a lőcsei -catastropha után.</p> -<p>Korponay János tudatta az eddig történteket. Hat órával később -jött ez a levél Krasznahorkára, mint Andrássy István hirnöke.</p> -<p>Ha Miklós az aqua toffanával és Hecaténak, Locustának minden -mérgeivel itatta volna meg Zsófiát, nem ölte volna meg oly -kegyetlenül, mint ezzel a levéllel.</p> -<p>Miket irhat egy férj az első dühében, a ki meggyűlölte a -feleségét? Abban a forró lázában a haraggá vált szerelemnek, a -mikor ki akarja tépni még az emlékét is a szivéből, ha mindjárt a -szív maga utána szakad is.</p> -<p>S ez a férj még azonkívül rajongó híve a fejedelemnek, a kit az -az asszony elárult. Az ő neve, a mit az asszonynak adott, lesz -beégetve, mint a hóhérbélyeg, a világtörténetbe, a hová a -szabadságharcz végcatastropháját be fogják jegyezni.</p> -<p>Még a fiát is ellopta tőle, s árulásának jutalmát annak az -örökségévé tette.</p> -<p>Korponay őrjöngő dühében mindenfelé leveleket irt, a hol csak -Andrássy Istvánnak rokonai, barátai, vezértársai laktak, tele -keserü vádakkal.</p> -<p>A lőcsei hű polgárok, kik vele együtt menekültek a városból, -egész mondakört tudtak neki mesélni azokról a kalandokról, miket a -szószátyár pletykahír a piaczra kikürtöl. A megcsalt férjnek -szolgálni mindenki baráti kötelességének tartja.</p> -<p>A megcsalt férj olyan, mint a kinek a köntöse meggyuladt; -<span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> -fut vele, s mentül jobban rohan, annál jobban körülfogják a -lángok.</p> -<p>Hiszi még azt is, a mi lehetetlen. Elhiszi még azt is, a minek -az ellenkezőjét bizonyosan tudja. S aztán nem elég neki, hogy maga -hiszi, azt akarja, hogy minden ember tudja és segítsen neki -átkozódni. Leirja levélbe a gyalázatát, hogy olvassák.</p> -<p>És ezt adták a kezébe Zsófiának, hogy világosítsa fel az elméjét -vele.</p> -<p>Tanulja meg belőle, hogy az a bálvány, a mit ő imádott, -cserépből van.</p> -<p>Tudja meg, hogy a szerelem csak mese, a hit csak babona. A -bűnösöké a mennyország. A pokol a jók, a hívek számára van -feltalálva.</p> -<p>Veszítsen el mindent, a mi e világhoz köti, a túlvilághoz -vonzza.</p> -<p>Köd fogja körül a helyet, a hol az Istent keresi!</p> -<p>Ebbe a fájdalomba bele kell neki halni!</p> -<p>… Nevetik ezt a bölcsek! Hogy ölhetne meg valakit olyan -fájdalom, melynek nincs a zsigerekben fészke. A mi nem méreg, nem -ragály, nem miasma. A minek nincsenek bacillusai, sporái. A mi nem -más, csak egy gondolat, egy semmi; része egy másik semminek: a -léleknek. És még is meg tudja emészteni ezt a mindenttudó testet, -úgy, mintha maró mirigy volna. Egy seben keresztül, melynek sehol -sincs seb ajka, elhull cseppenkint a vér. Látják haldokolni és -senki sem tudja, miben hal meg?</p> -<p>De soha nem hallotta senki egy panaszszavát.</p> -<p>Megértette, hogy a várából ki kell takarodniok az ott ápolt -nyomorultaknak; arra fordította minden gondját, hogy azoknak a -sorsát tegye elviselhetővé. Elosztotta őket az uradalmához tartozó -falvakba, mindenütt menhelyet állított fel a számukra s naponkint -sorra járta a falvakat, személyesen tekintve utánuk, nincs-e valami -panaszuk?</p> -<p>Fenn a várban azalatt Miklós intézkedhetett úgy, a hogy -ellenségre váró hadvezérnek tetszik, gyüjthette a <span class= -"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> mezei -hadakat, őröltethette a puskaport, főzethette a salétromot, -töltethette a bombákat. Esztendős ostromhoz készült. A mellett a -felvidékről levezető szoros utakat is megszállatta s különösen nagy -furfangos kelepczét készített a straczenói völgy sziklakapujánál, a -merre legközelebb utja van Gömörnek a Szepességből.</p> -<p>Zsófia azonban a maga mindennapos útjában még valami egyebet is -tett, mint a szenvedő népség bajainak orvosolgatását. Nap-nap után -levelet irt a férjének, valamelyik falusi parasztház -kemenczepadkáján ülve, s azt egy jól megfizetett posta által -elküldé Lőcsére.</p> -<p>Azok a levelek mind ezeken a szavakon kezdődnek:</p> -<p>«Kedves édes egyetlen jó uram.»</p> -<p>S végződtek igy: «a te sírig híven szerető hitvesed.»</p> -<p>Nem volt azokban még csak egy árnyéka sem a bubánatnak, nemhogy -a szemrehányásnak; tiszta merő szeretet volt, a mi végig hajnallott -rajtuk. Egy panaszhang sem tévedt a közé. Boldognak nevezi magát, -hogy férje leveléből megérthette, miszerint az nemsokára haza fog -térni az övéi közé. Hozza az Isten szerencsésen. Szerető szivek, -ölelő karok várják. Ir neki a gyermekek felől is. Mindennap imáikba -foglalják jó apjukat. (Igazat mond benne; mert ő térdepelteti le -őket minden este a hálószobájában lefekvés előtt, s elmondja -előttük az imát a távollevő apáért, azok utána mondják azt: a -nagyobb nagy ásítozva, a kisebbik elég figyelmesen.) Aztán -tudósítja őt a gazdasági állapotokról, a környékben történt jó és -balszerencse hireiről. Hozzá teszi, hogy a mindenható őrizze meg -minden veszélytől és kisértetektől az ő szerelmes drága jó -urát.</p> -<p>Végül jön egy Postscriptum is.</p> -<p>Nem hallgathatja el az ő hites ura előtt, hogy Krasznahorkán egy -kis zenebona támadt a lőcsei kapitulatió hirére. Miklós öcs feni a -kardját s kapczáskodni készül. Azért úgy vigyázzon a -hazajövetelénél, hogy itt meglehet, <span class="pagenum"><a name= -"Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> összekoczczanása lesz a -testvérével, kinek Isten bűnül ne vegye az ő hóbortjait.</p> -<p>Arra különösen figyelmezteté az urát, hogy a straczenói völgynek -ne vegye az útját, mert ott a sziklakapunál egynémely tüzes -kuruczok kelepczét akarnak vetni a számára, hogy tőrbe csalják, -mint Ocskay Lászlót.</p> -<p>Egyébiránt mindenben megnyugszik, és mindent úgy talál jónak, a -hogy az ura cselekszi.</p> -<p>Nem volt ebben semmi tettetés, semmi lelki erőszaktétel: mert ez -tiszta angyalszív volt.</p> -<p>Elveszthette az ura szerelmét; de a magáét nem. Amabba bele fog -halni; de ezt még a halálon túl is elviszi magával.</p> -<p>Ama levél átadása után hetekig nem került a szeme elé Miklós. -Annak is másutt volt dolga; ő is sokat távol időzött a várból, -össze sem jöhettek.</p> -<p>Hanem egy este, a mint épen nagy förmeteges zivatar közepett -hazaérkezett a várba Zsófia, alig váltott más ruhákat, az uti -gúnyája össze lévén ázva, a mint bekoczogtat hozzá a -dervisgenerális.</p> -<p>Azóta folyvást bőjtöt tart, bort nem iszik; annál többet -mérgelődik, ezért az arczszine olyan fakó már, mint az irhabőr.</p> -<p>Zsófia nem tudta neki azt mondani, hogy «hozott Isten». Talán a -sejtelme sugta, hogy új halálkínt hoznak a számára. Egyébért miért -jönne hozzá ez az ember?</p> -<p>– Édes ángyom, kezdé Miklós, száraz, kemény hangon. Te mind -megrontod magad azzal a szanaszét kóborlással ilyen zegernye -időben.</p> -<p>Zsófiának egyéb védelme nem volt, mint a határtalan -szelidség.</p> -<p>– Nem érzem semmi változásomat, Miklós. Légy megnyugodva -felőlem. Egészen jól vagyok.</p> -<p>– Azt csak mondod. Én az ellenkezőt látom. Arczod napról-napra -hervad, olyan vagy már, mint az árnyék.</p> -<p>– Talán nem is a testi gyöngeségtől van az. <span class= -"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span></p> -<p>– Az ilyen változó időben nem asszonynak való a künn -járás-kelés. Egyszer a nap süt, másszor a hó esik, ma meg épen -villámlott; mennykő hullott, mikor uton voltál.</p> -<p>– Nem árt meg énnekem az a zivatar, a mi odakünn van.</p> -<p>– Talán az bánt, a mit belül viselsz?</p> -<p>– Hagyjuk ezt, jó Miklós. Én nem szólok bele a te dolgaidba, te -ne szólj bele az enyimekbe. Te egész hatalmu úr vagy itt e várban. -Az én uram tett azzá. De a falvainkban én vagyok az asszony. Azt is -az uram hagyta így. Ha te kiküldözted a várból az én lázáraimat, -nekem odalenn a faluban kellett őket fedél alá tennem. Ezt a -hivatalt bizta rám az Isten; ezt teljesítem, a míg testemet -birom.</p> -<p>– Hát teljesítsd, nem bánom, süttess, főzess a számukra, küldj -nekik akószámra mediczinát, rendelj tüzelő fát a kemenczéjükbe, de -magadat ne fáraszd utánuk.</p> -<p>– Köszönöm a jó szivedet.</p> -<p>– Nem jó biz az, nincs mit köszönj rajta. Csak olyan, mint eddig -volt, s azt még eddig senki se fogta rám, hogy gyönge szivü vagyok. -Hazudozni sem szokásom. Az epémből beszélek. Ha helytelenítem a -szanaszét kóborlásaidat, nem azért teszem, mintha esőtől, széltől -féltenélek; hanem azért, mert te – a nagy koldusápolás mellett – -még azt is teszed, hogy levelet irsz az uradnak.</p> -<p>– S ez tégedet bánt? kérdé Zsófia elbámulva.</p> -<p>– Nem biz engem. Csak megerősít abban a hitemben, hogy egyik -asszony csak olyan, mint a másik. Ha férfit bántottak volna meg -úgy, a hogy téged, halálos boszúra gyulladna miatta. De te asszony -vagy, nem jobb, mint a török kádinák, a kik meg tudnak osztozni egy -férfi szerelmén – hárman négyen.</p> -<p>– A kolostorban tanultad ezt?</p> -<p>– Ott is. A gyóntatószék az asszonyok tükre. Senki sem ismeri -jobban a fajodat, mint a pap. Annak a keblébe rakják le az -asszonyok bűneik vallomását. <span class="pagenum"><a name="Page_9" -id="Page_9">-9-</a></span></p> -<p>– Tehát bűne a feleségnek, ha a férjéhez hű marad, még akkor is, -ha az a szivébe tőröket üt?</p> -<p>– Nem bűne, de gyöngesége. Állati ösztön, semmi más. Te -megbocsáthatsz neki azért, a mit ellened vétett. Semmi közöm hozzá. -Könyörögj neki a szerelme morzsáiért, hogy ajándékozzon neked is -belőle. Kérd szépen, hogy tartson meg asszonyának.</p> -<p>Zsófia büszkén emelé föl fejét.</p> -<p>– Én több is vagyok mint asszony, én anya is vagyok.</p> -<p>– Mondhatnád: a Grachusok anyja. De nem úgy van. Te gyermekeidet -csuszómászó rabszolgáknak neveled, azért, hogy az apjukhoz hasonlók -legyenek.</p> -<p>Zsófia szivében feltámadt a harag erre a szóra.</p> -<p>– Távozzál előlem. Ez az én szobám itt!</p> -<p>– Szeretem, hogy valahára tűzbe jönni látlak. Azt hittem, -fogadásod tartja, meg nem haragudni soha. Most már hogy haragszol, -éppen nem megyek innen, mert most lehet már veled beszélni. A szoba -a tied, hanem a szobának az ajtaja az enyim.</p> -<p>– Hát porkolábom vagy?</p> -<p>– Az vagyok. Te mondád. Magad szolgáltál rá. Mit bánom én azt, -ha te mindennap százszor irod is Andrássy Istvánnak azt, hogy: -édesem, kedvesem, drágám, szerelmesem, s küldözgetsz neki levélben -ezernyi ezer csókot! De te tudósításokat küldesz az ellenségnek a -hadikészületekről, a mik e várban folynak s ez árulás! Ennek útját -állom.</p> -<p>Zsófia megrettent. Elállt a szava e megtámadásra.</p> -<p>Miklós folytatá a vádat.</p> -<p>– Ugy-e, megírtad neki azt is, hogy ha jön Gömörbe, elkerülje a -straczenói völgyet, mert a sziklakapunál kelepcze vár reá s -Dobsinán seregestül elfogják? S ime a te figyelmeztetésedre -Andrássy István egyszerre csak megváltoztatja az utrendét, mikor -már fele útján van, s a kerülő útnak fordul. Ez a te munkád -volt.</p> -<p>Zsófia elszörnyedve hátrált vissza ez ember elől. <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span></p> -<p>– Te! lihegé. És te neked lett volna lelked a testvéredet -veszedelmébe csalni?</p> -<p>– Lett volna és lesz is! És még valami mást is tenni vele.</p> -<p>– Csodák történnek a világon! suttogá elámulva a nő.</p> -<p>– Kell, hogy történjenek! Olyan csodák, a miket tiz nemzedék -megemlegessen. Példákat kell adni ennek a nemzetnek, a mik a -sziveket megerősítsék. Hóhérpallost a futó rabszolgahadnak! Addig -nem fog győzni a szabadság ügye, a míg a magyar nemzet saját áruló -korcsivadékának hulláiból olyan hegyet nem rak, mint a Mátra s a -döghalom tetején az utolsó áruló apát a saját fia nem nyakazza -le!</p> -<p>Zsófiának minden tagját meglepte a láz e szavakra. Dideregve -burkolta magát palástjába. Úgy nézett a dühöngő alakra, mint egy -rossz álomképre.</p> -<p>Az pedig, bátyja arczképe felé fordulva, folytatta fenyegető -kifakadásait.</p> -<p>– Mert ilyenek azok, a kik bársonyban, nyestprémben -kevélykednek, gyémántos nyaklánczon ökölnyi medált fityegetnek, -fejedelmek ajándékát, s aztán egy új mentekötőért, egy drágább -medálért elcserélik a régit, s vele a régi gazdát. Ezek azok a -fejei a népnek, a kik csak a dicsőséget, az uraságot, a pompát -keresik, magukra raknák a fél ország kincsét, akik azt mondják: -édes hazám! a míg a hazának van mit osztogatni; de ha pusztulásnak -indul, ha nem adhat semmit, akkor félrerugják, visszaesküszik a -hűségüket s csakhogy urak maradjanak, beállnak ellenségnek!</p> -<p>Ez a fanatikus düh egészen hozzá illett ahoz a durva -szőrkámzsához, a mi a dervisgenerális termetét hosszan beburkolta. -Nem volt az már fehér, de fakó a viszontagságoktól, goromba -öltésekkel itt-ott összevarrva, kard-, lándzsadöfés rajta, -golyólyuk perzselése, tüzes gránát pecsét helye emlékül hagyva -rajta, de még azért mindig barátkámzsa. <span class= -"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span></p> -<p>Megragadta két kézzel mellén ezt a durva csuhát.</p> -<p>– Ez a darócz fog rajtatok boszut állni! ez a kopott darócz! A -kinek a foltját nem kell takargatni semmi arany gyapju! Ez a kóczos -szakáll! (úgy megrángatta azt, mintha haragban volna vele). Ennek -nem kell szép asszonyok csókja! Ezt nem czirógatják szerelmes szép -kezek! Ezt nem fonogatják selyemhajuk közé! Én vagyok az, aki -elitéllek!</p> -<p>Azzal megfordult és üdvözlés nélkül kiment.</p> -<p>Többet nem beszélt Zsófiával.</p> -<p>Csak a cselédjétől tudta meg az asszony, hogy Miklós szigorú -parancsot adott, hogy Zsófiát többé a várkapun ki ne bocsássák.</p> -<p>Ugy sem ment volna már. Ez a rémjelenet lábáról leverte.</p> -<p>A frajjának azt is megmondta a dervisgenerális, hogy ha csak egy -makulányi irást is ki mer hozni az urasszonyától, hát szurokba -mártatja, s úgy égetteti meg. (Hiszen talán nem tette volna meg, de -nagyon megijesztette vele a jámbort).</p> -<p>Most már tehát nem is irhatott többé a férjének Zsófia. Ez a -könnyebbülés is el volt véve a lelkétől. Nem maradt számára más, -mint az a babona, a miben a szerető asszonyok hisznek, ha valaki -éjjel a szeretettjéről álmodott s arra fölébred, megfordítja a -vánkosát a feje alatt, s erre annak a messze távol levőnek is ő -róla kell viszont álmodnia. Ilyen bohóságok is boldogítanak!</p> -<p>Az egyedüli vigasztalása csak a két gyermekében volt még. Azok -ugyan egész nap a nagybátyjuk nevelése alatt voltak, de éjszakára -az anyjuk szobájába kerültek vissza. Ő fektette le őket, ő -imádkoztatta reggel, este.</p> -<p>A nagyobbik, a Ferkó, az ugyan csintalan egy fiu volt, sohasem -akart elaludni, mindig játszani szeretett volna kártyát, obletánt a -dajkával; nagy biztatásba került rávenni, hogy imádkozzék már, s -akkor is még mindig pajkosságokon törte a fejét, a miatyánkot -mindig elczifrázta, <span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span> hol így kezdé: «Mi atyánk, ki vagy -Bécsben», hol így végezte: «de szabadíts meg minket a némettől!» -hol meg a helyett, hogy «bocsásd meg a mi bűneinket, miként mi is -megbocsátunk ellenünk vétetteknek» ezt mondta: «büntess meg minket -a mi vétkeinkért, miként mi is megfizetünk azoknak, a kik ellenünk -vétettek».</p> -<p>Az anyja megfeddé az ilyen helytelenségekért; Istennel tréfálni -nem szabad! Tudta jól, hogy ez mind a Miklós bátya mesterkedése. Ő -róla ragadnak a fiura az ilyen pajkosságok.</p> -<p>Hanem a kisebbik annál gyöngédebben ragaszkodott hozzá. A kis -Jóska reggelenkint, mikor még a bátyja aludt, kiszökött a közös -ágyból s odabujt az anyjához s aztán suttogva mondott el neki -mindent, hogy mi történik odakinn a várban. Ő volt a hirhordó. -Szemfüles gyerek volt. Pedig ki se nézte volna az ember, hogy oda -figyel. De még azt is meg tudta itélni, hogy ki milyen rosszban -töri a fejét? A Ferkó milyen csunya nótákat dalol a kurucz katonák -után! De, hogy mik azok a nóták, azt nem mondta el az anyjának.</p> -<h2><span class="smaller">XXIV. FEJEZET.</span><br /> -AZOK A KIS ÁGYÚK.</h2> -<p>A mint a tavaszi napok hosszabbodtak, úgy fogyott perczenkint -Zsófiának az életereje.</p> -<p>Óhajtotta azt, a mitől rettegett: férje hazatértét.</p> -<p>Mi fog történni akkor? Minő lesz a találkozás a bátya és az öcs -között? De hát még a férj és feleség között!</p> -<p>Azt is megtudta már a nő (a cselédek mindent kibeszélnek), hogy -Miklós megirta a bátyjának a választ a levelére, s abban szemére -hányta neje iránti hűtlen, csapodár életét, s tudatta vele, hogy ő -erről Zsófiát értesíté, maga Korponay János levele által. Azért -csak maradjon ott a <span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span> lőcsei szép asszonynál, mert idehaza -semmi jó sem vár rá.</p> -<p>Ez alatt a vár megtelt fegyelmetlen mezei hadakkal. A zabolátlan -fegyveres kurucznép lármája mindennap behatolt Zsófia szobájába. -Termek, tornáczok tele voltak már mindenünnen összecsődült -hajdusággal. Egész éjjel hallhatá a danáikat, mosdatlan száju -szátyárkodásaikat.</p> -<p>A szobáját nem hagyta el többé. Nem volt már annyi ereje, hogy -az ágyból fölkeljen. Az egész étele csak kóstolgatás volt. Csak a -lelki erő tartotta még életben; orvost messze földről nem lehetett -kapni, olyan orvost pedig, a ki az ő baján segítsen, sehol a -világon. Az akkori idők rende szerint minden háziasszony maga volt -a háznép gyógyítója, a patika az ő konyhájához tartozott. Vastag -kötet könyvek voltak a háziasszonyok rendelkezésére, hogyan, mivel -gyógyítsák a csodálatos nevezetü bajokat. Fő főtudomány volt a -betegségek signaturáit a gyógyfüvek signaturáival összeegyeztetni. -A mi növénynek kőmagja van, az jó a kőbetegség ellen; a birsalma -leve, minthogy a gyümölcse bolyhos, meggyógyítja a kopaszságot, a -süketséget meggyógyítják a csigák, mert a csigahéj a fülre tartva -zúg; a dió hasonlít az emberi koponyához, azért az abból készült -Quinta essentia meggyógyítja a fejfájást, a nyilallások ellen segít -a bogáncs, mivel hogy tövises a levele; a veres czékla, mivel -veres, elállítja a vérzéseket; az antimonium, mivel hogy az aranyat -megtisztítja, tehát a beleket is megtisztítja. Az iramszarvas, -mivel hogy a hátulsó lába patájával szokta a fülét megvakarni, -mégis állva tud maradni, annálfogva, ha valaki az iramkörömmel a -fülét dörzsöli, a nehéz nyavalyától megszabadul. A rókának a tüdeje -meggyógyítja a tüdőbajokat, s a szarvasmarhák szivéből készült -essentia igazi gyógyszere a szívfájdalomnak. Ez volt az akkori -orvosi tudomány.</p> -<p>Nem csoda, ha Zsófia nem folyamodott a szarvas szivéből készült -essentiához. Az ő halálos baját nem gyógyították <span class= -"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> meg sem az -aqua vitæk, sem az aurum potabilek, sem az oleum philosophicumok, -sem a spiritus ardentis saturni, sem a balsamum cœleste, sem a -balneum Mariæ, minden theriacok, julepek és vincetoxiconok, a -mikkel tele volt az ősi almárium. Nem az ő baja ellen voltak azok -feltalálva. De talán még ma sem tudják az orvosok, mi ennek a -bajnak az orvossága.</p> -<p>Ha tudták volna, sem segített volna semmi rajta. Nem akart -meggyógyulni.</p> -<p>Egy este, mikor a gyermekeit imádkoztatta Zsófia, az ágya -mellett térdepeltetve, nem kerülte ki az éles figyelmét, hogy a -Ferkó fiu, mikor az ima végén ezt kell mondani:</p> -<p>«Adjon Isten nyugodalmas jó éjszakát édesapámnak, anyámnak» az -«apám» szót elhagyja a fogai közt elmorzsolt mondásból.</p> -<p>– Te nem imádkoztál az apádért! szólt hozzá félig kérdező -hangon.</p> -<p>– Nem! felelt a fiu daczosan.</p> -<p>– Miért nem?</p> -<p>– Megtiltotta Miklós bátyám.</p> -<p>– Megtiltotta, hogy az apádért imádkozzál? Miért?</p> -<p>– Azért, mert hazaáruló lett.</p> -<p>Zsófia arczra fordult az ágyában és sirt keservesen.</p> -<p>Ez volt a kegyelemdöfés a szivének.</p> -<p>A kisebbik fiu rátámadt a bátyjára.</p> -<p>– Miért rikattad meg az anyámat?</p> -<p>– Ejh! Te gyerek vagy! Nem értesz ahoz.</p> -<p>S ment daczosan lefeküdni.</p> -<p>A kisebbik ott maradt az anyja mellett és kérlelte.</p> -<p>– Ne sirj anyám. Hát hisz az Isten egy gyereknek az imádságát is -meghallja: majd én inkább a bátyám helyett is elmondom.</p> -<p>Az a másik fiu pedig térdre emelkedett az ágyában, -összekulcsolta a kezeit s hőségtől lihegő szóval rebegé:</p> -<p>«Tartsd meg Isten a mi hazánkat, az édest; pusztítsd el minden -ellenségeit, most és örök időkre! Amen. <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span></p> -<p>– Oh te rettenetes hazaszeretet! zokogá a kínzott asszony.</p> -<p>Másnap csak egyedül jött be az esteli órában a kisebbik fiu az -anyja szobájába. A Ferkó inkább akar a nagybácsinál hálni. A Józsi -aztán magában nem is akart a maga nyoszolyájába feküdni, hanem oda -kérezkedett az anyja mellé.</p> -<p>Zsófia nagyon oda volt már a testi lelki gyötrelemtől, meg sem -szólalt, az imádságot sem mondta el a kis fia előtt, az maga -dönögte azt el, kétszer is elmondva az apáért, anyáért szóló imát, -egyszer a bátyja helyett. Zsófia szótlanul feküdt, mint egy halott -s nem viszonozta a gyermek hizelkedő gyügyögéseit.</p> -<p>Egyszer aztán a nyakába borult a kis fiu s keserves zokogással -kiáltá:</p> -<p>– Anyácskám! Ne halj meg!</p> -<p>Zsófia hirtelen fölnyitá a szemeit e szóra s rábámult nagy sötét -szemeivel a gyermekre. A halálos beteg szemei messze látnak.</p> -<p>Megérté egy szóból, hogy azok odakünn sokszor mondogatják már -egymás közt: «de jól járna, ha meghalna!»</p> -<p>Ha nem érné meg az ura hazajövetelét.</p> -<p>Magához ölelte a gyermekét s megcsókolgatá szeliden.</p> -<p>– Ha ti jók lesztek, akkor nem megyek el, suttogá a fülébe.</p> -<p>– Én nem eresztelek el! Beléd kapaszkodom. Nem hagylak -elmenni.</p> -<p>Most aztán Zsófia kezdte el a gyermeket beczézni.</p> -<p>Hogy elmulaszsza róla a sirást, a reszketést, ezt kérdezte -tőle:</p> -<p>– Hát mit játszottatok, mit tanultatok ma egész nap?</p> -<p>– Czélba lövöldöztünk a kis ágyúnkkal. A ki czélba talált, -narancsot kapott Miklós bácsitól.</p> -<p>– No és te hány narancsot kaptál?</p> -<p>– Egyet sem. Mind a Ferkó kapta.</p> -<p>– Hát te olyan ügyetlenke lettél? <span class="pagenum"><a name= -"Page_16" id="Page_16">-16-</a></span></p> -<p>– Készakarva nem czéloztam jól.</p> -<p>– De hát miért?</p> -<p>– Hogy lássák, milyen rosszul lövök.</p> -<p>– Kik?</p> -<p>– Hát akik ott néztek bennünket, a hadnagyok meg Miklós -bátya.</p> -<p>– S te azt akartad, hogy azok azt lássák, milyen rosszul lősz -te? Hát miért akartad te azt?</p> -<p>A gyermek odahúzta magához az anyja fejét, hogy a fülébe -sugdoshasson.</p> -<p>– Én hallottam, hogy mit beszéltek a hadnagyok! Ugy mondták, -hogy mi is halljuk. Tudod már, hogy apánk megjött?</p> -<p>A nő szive nagyot dobbant.</p> -<p>– Kitől tudnám? Madár sem hozhat nekem hírt atyátok felől.</p> -<p>– Hát én megmondom. Itt van már Szomolnokon, csak a hegy választ -el tőle.</p> -<p>– Hát elkerülte a straczenói kelepczét?</p> -<p>– El ám! Hej, hogy szitkozódtak a hadnagyok!</p> -<p>– Engem szidtak érte? Megmondhatod. Nem haragszom érte.</p> -<p>– Ó dehogy téged szidtak. A kassai kapitányt szidták. Arról -beszéltek, hogy a szomolnoki úton nem kerülhetett volna apám -Krasznahorka alá, ha a kassai út fel nem szabadult volna. -Bizonyosan a kassai kapitány is hazaáruló már. Feladta a várost a -császárnak. Haragudtak, rossz kedvük volt.</p> -<p>Itt aztán elhallgatott a fiu; nem akart tovább beszélni.</p> -<p>Zsófia azzal az éleslátással, a mi az életvilágosság utolsó -lobogványával jár együtt, kezdé magában a gyermek zila beszédének -összefüggését keresni. Rátalált. Azt vélte, hogy kitalálta a -rejtélyt. Rémséges ötlet volt! Nem akart helyet adni e -szörnyeszmének a szivében. Nem akarta, hogy róla álmodjék. -<span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span></p> -<p>– De hát azért, hogy a hadnagy urak haragudtak, miért kellett te -neked rosszul lőnöd a czélba, kis fiacskám?</p> -<p>A gyermek, a ki már eldugta a fejét a takaró alá, ismét előbujt -s anyja kezét a szivéhez szorítá.</p> -<p>– Apám levelet irt Miklós bácsinak Szomolnokról. Miklós bácsi -fölolvasta azt a hadnagyok előtt, úgy hogy mi is hallottuk. Apánk -irja, hogy ő itt van egész hadsereggel Szomolnokon. Van faltörő -ágyuja is elég. De ő nem fog úgy jönni Krasznahorkára, mint -ellenség; hanem mint a családjának apja. Egyedül, egymagában, egy -hintón ülve fog a kapun behajtani; s majd meglátja s a szemébe néz, -kinek lesz bátorsága őt akár golyóval, akár rossz szóval -fogadni?</p> -<p>– S mit mondott erre Miklós? kérdezé heves szivdobogások közt -Zsófia.</p> -<p>A gyermek nagy lélekzetet vett.</p> -<p>– Hát ekkor azt mondá Miklós bácsi: «no hát csak hadd jőjjön a -hazaáruló! egyedül egymagában. Én sem állítok vele hadsereget -szembe. Hanem odaállítom a várkapu elé a saját két fiát ezzel a két -kis ágyuval, s a saját gyermekeivel lövöldöztetem meg.</p> -<p>– Jézus Mária, irgalmazz! sikolta fel a nő kétségbe esetten, s -oly erőszakosan szorítá kebléhez a kis fiát, hogy szinte -megfojtotta az ölelésével.</p> -<p>A dervisgenerális képes beváltani a fenyegetőzését.</p> -<p>Hát a gyermekek?</p> -<p>Hisz a gyermekkedélyt legkönnyebb a fanatizmus lángjával -felgyujtani. A természethazudtoló indulatok ragálya a -gyermeksziveket lepi meg legkönnyebben.</p> -<p>Ez a kisebbik még visszaborzad tőle, de a nagyobbiknak a vérét -már áthatotta ez a szent miasma: a halálos rajongás a hazáért, mely -megtagadja az apát, az anyát, a testvért, s felgyujtja az ősi -házat.</p> -<p>A kisebbik még csak azt teszi, hogy rosszul lő, de a nagyobbik -már jól fog a czélba lőni. Azt mondják neki, az a <span class= -"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> czélpont, -a hazaáruló szive. Oda fog czélozni. Ha mindjárt az apja is az!</p> -<p>Zsófia reszketett a láztól.</p> -<p>– Látod, megbetegítettelek azzal, a mit mondtam! rebegé a -gyermek.</p> -<p>– Nem. Nem. Jól tetted azt. Nem fogok én reszketni. Mindjárt -vége lesz annak. Csak te ölelj meg, majd attól elmulik.</p> -<p>S az anya és a gyermek szive addig dobogott egymáson, míg -elcsendesítették egymást.</p> -<p>– Hát ha azt akarod, hogy meg ne haljak, itt maradjak: légy te -nekem jó kis fiam, suttogá Zsófia.</p> -<p>– Az leszek anyácskám. Bizony az leszek.</p> -<p>– Szállj le csendesen, hozd ide az irószereimet az ágyhoz.</p> -<p>A gyermek kereste az irószereket. Toll, tinta lett volna, de -papir nem volt sehol. Azt elvitette Miklós egyszer, mikor Zsófia -aludt, a cselédjével, hogy levelet ne irhasson.</p> -<p>– Hozd ide az imádságos könyvemet, suttogá Zsófia.</p> -<p>Abból még kitelt egy levélnek való papiros.</p> -<p>A táblán belől volt egy üres lap. Nem is egészen üres. Az egyik -oldalára e sorok voltak irva: «Az én szeretett mátkámnak, Serédy -Zsófiának, ajánlom szivemből ezt az imádságos könyvet. Andrássy -István. Anno 1697. (Csak 14 esztendeje! – De nagy idő!)</p> -<p>Ennek a lapnak a tulsó oldalára lehet még irni egy levelet s -aztán kiszakítani az imakönyvből s szélnek ereszteni!</p> -<p>De hogyan szélnek ereszteni? Ki viszi azt innen oda, a hova -szól?</p> -<p>Nagyon reszketett már a keze a levélirónak s a szemei kápráztak, -úgy tánczolt előttük minden betü. Pedig apró betüket kellett irni, -hogy ráférjen a papirra minden elmondani való. Ő maga, -elhomályosult szemeivel el sem tudta olvasni, a mit leirt: a kis -fiunak kellett azt elszótagolni előtte. Aztán még mindig jutott -valami eszébe. <span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span></p> -<p>Az Isten irgalmára kérte Andrássy Istvánt, hagyjon fel azzal a -szándékával, hogy Krasznahorkára jőjjön most. Ne engedje -megtörténni a világon a legrettenetesebbet. Várjon a jobb időkre. -Majd elmulik a harag.</p> -<p>Végre kihullott a kezéből a toll, nem látott a szemeivel többé. -Halálos ájulás kerülgette az agyát.</p> -<p>Arra tért magához, mikor a kis fia a királynévizzel locsolgatta -az arczát. Emlékezett rá a gyermek, hogy azt így tették máskor -is.</p> -<p>– Hol van a levél? kérdé a gyermektől.</p> -<p>– Eldugtam már – a süvegem bélésébe, sugá a kis Józsi fiú.</p> -<p>– Hát te tudod, hogy mit akarok vele?</p> -<p>– Elküldeni az apának.</p> -<p>– Megigéred nekem, hogy azt megteszed?</p> -<p>A gyermek csak a szempilláival intett.</p> -<p>– Tudsz valami hüséges embert, a kire rá lehet azt bizni?</p> -<p>– Azt a czigányt, a ki apámnak a levelét hozta Lőcséről. Az -szokott velem játszani mindig.</p> -<p>– Huzd ki a fiókomat, ott találsz egy szarvasbőrerszényt, a -miben arany áll. Végy ki belőle tiz aranyat. Azt add majd a -levélvivőnek. Vigyázz, hogy meg ne találják nálad.</p> -<p>– Óh, tudom én azt, hogy rejtem el: vannak nekem -tolvaj-polturáim.</p> -<p>– Mik azok? kis fiam.</p> -<p>– Hát te még nem tudod? Akkor, látod, én többet tudok, mint te. -Vannak ilyen vastag polturák, a miket kétfelé lehet srófolni, belül -üresek, hogy egy arany elfér bennük. Arról ismerni meg őket, hogy -az irás, meg a fej a két oldalon egymás ellenébe van fordítva. -Ezeket nekem egy vak koldus hordta össze, a kinek mindig egy dénárt -adtam érte cserébe. Ő az ujjahegyével ráismert a tolvaj-polturára. -Azt mondta, az ilyeneket azért készítették, hogy a kolduló barátok -elrejtsék benne az aranyaikat, a tolvaj ne <span class= -"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> lásson -náluk mást, mint rézpénzt. Most ezekbe jó lesz nekem az aranyakat -elrejteni.</p> -<p>Zsófia hálát emelt az Istenhez, hogy fiának nemcsak jó szivet -adott, hanem éveit meghaladó észt is.</p> -<p>Az után tudott nyugodtan aludni.</p> -<p>Korán reggel felkölté a kis fiát, s kiküldte, hogy keresse fel -azt a czigányt, a kitől a levelet el fogja küldeni.</p> -<p>Az izgalom új erőt adott az idegeinek. Fel tudott kelni, -felöltöztette magát a frajjával s odavezetteté az ablakzsámolyhoz, -a honnan ki lehetett látni a szomolnoki hegyek felé vezető -útra.</p> -<p>Könnyebbnek érezte magát. Délfelé még azt is kérdezte a -frajjától, nincsen-e még ebéd ideje?</p> -<p>Kiszámítá, hogy a déli harangszó után, a mikor az őröket -felváltják a kapuban s a fahordó szekereket üresen kieresztik, -akkor mehet ki azokkal együtt az ő levélvivője is.</p> -<p>Azért várta olyan nehezen a déli harangszót.</p> -<p>Az elkongott már, de a szokott szekérzörgés még nem következett -be.</p> -<p>A helyett gyors léptek dobaját hallotta közeledni a lépcsőn -fölfelé, melynek gádorát csak egy fal választá el a szobájától, s -egyuttal Miklós száraz, rekedthangu kiáltozását.</p> -<p>Az ajtaját hevesen felszakították s betoppant rajta a -dervisgenerális, egyik kezében a kis Józsit hurczolva karjánál -fogva, másikban Zsófia levelét tartva.</p> -<p>A gyermek rémült tekintettel nézett fel az erőszakos ember -arczába.</p> -<p>– Tetten kaptalak most! hörgé indulatosan Miklós.</p> -<p>Zsófiának az indulat annyi erőt adott, hogy föl tudott emelkedni -helyéről s parancsoló mozdulattal nyujtá ki karját.</p> -<p>– Bocsásd el a gyermekemet! kiálta s még piros is lett az arcza -egy pillanatra. A szeretet lángja volt az rajta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span></p> -<p>Miklós oda lódítá anyjához a fiut, s aztán a kinyujtott -tenyerébe fektetett levélre csapott az öklével.</p> -<p>– Micsoda ez? rikácsolá.</p> -<p>– Mindenek előtt tanuld magadat tisztességes ember módjára -viselni egy asszony szobájában.</p> -<p>– Úgy? Elfeledtem, hogy szépen be kell koczogtatni elébb s -szerencsés jó reggelt kivánni. Majd máskor úgy teszek. Most nagyon -sietős dolgom volt. Röptében kaptam nyakon az árulást. Ha az édes -apámfia tette volna ezt, főbe lövetném érte.</p> -<p>– Tedd azt az én fiammal is. Legalább együtt jön velem. Inkább -kövess el te rajta testvérgyilkosságot, mint hogy az én gyermekemet -lázítsd fel apagyilkosságra, istentelen!</p> -<p>Zsófia úgy állt ott az ablakban, mint egy szellem, mint egy -földöntúli tünemény. Egy dúvadnak is meg kellett juhászodni -tekintetétől.</p> -<p>Miklós éppen úgy, magában morogva fordítá félre a fejét, mint -azok a vadállatok, a mik nem birják kiállani a szelidítő -szemsugárzatát.</p> -<p>– Miért keltél föl az ágyadból? zsémbelt, alábbhangolva a -haragos támadást. Mit erőlteted magadat? Mit állsz az ablakba, -mikor olyan nehéz beteg vagy? Tán jelt akarsz adni annak az -embernek, mikor közeledik: hogy fusson innen!</p> -<p>– Hogy ide siessen!</p> -<p>– Nem hiszed, hogy én beváltom azt, a mivel megfenyegettem?</p> -<p>– Hogy te beváltod, hiszem, de hogy én meg fogom akadályozni, -azt fogadom. Hiába zársz el. Ott fogok lenni. Ha élek, élve, ha -halok, halva. Ott a fiam mellett, a mikor ez égrekiáltó -szörnyüséget el készül követni, s megragadom a kezét. Meglátod!</p> -<p>Mint egy látomány, mint egy éjféli kisértő lélek közelített e -szavaknál az a légben lebegni látszó alak Miklós felé, nagy ragyogó -szemeiből bűvöletet árasztva, ajkairól úgy hangzott a beszéd, mint -egy túlvilági szózat. <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span></p> -<p>– Esztelen asszony! dörmögé Miklós, a fejét lesütve, s nem -várta, míg hozzá közel ér, s az a kinyujtott kéz megérinti; -megfordult és elhagyta a szobát.</p> -<p>Zsófia kimerülten rogyott az ágyára.</p> -<p>A cseléd levetkőzteté, betakargatta.</p> -<p>– Ne félj anyácskám, suttogá a gyermek, mikor a cseléd -kifordult, majd elviszem én azt a levelet magam az apámnak. Éjjel -kötelet fonok lepedőkből s leereszkedem az ablakból; elfutok -Szomolnokig.</p> -<p>– Oh! a farkasok összetépnének!</p> -<p>– Nem félek én úgy a farkasoktól, mint Miklós bátyámtól.</p> -<p>– Hát aztán kim maradna nekem, ha te itthagynál? Soha sem látnál -engem többet.</p> -<p>Erre a szóra a gyermek megbánta, a mit előbb mondott.</p> -<p>– Nem hagylak el, anyám. De te se hagyj itt engem.</p> -<p>– Nem, fiacskám. Bizony nem hagylak itt.</p> -<p>Ezzel aztán meg voltak nyugtatva mind a ketten; összeölelkeztek, -együtt sirtak.</p> -<p>A nő pedig érezte már, hogy jön közelebb az ég! Hangzik valami, -a mit nem a füldob, hanem a szív hall meg. Látszik valami, a mit -eddig nem létezett érzékek ismernek meg. Jön az a tudás, amit nem -tanultunk…</p> -<p>Közeledik az a dicsőséges világ, a minek leirásához hiányzik -minden szó, a mit át nem ölel emberi gondolat.</p> -<p>És ő megigérte, megfogadta, hogy még azért a szentséges szent -boldog túlvilágért sem hagyja itt ezt a ködök és árnyak világát, -ezt az éjszakától körüljárt földet, ezt a felhőkbe takart földet, -ezt a vérrel megáztatott földet, a melynek kerekségén a jajkiáltás -egy perczig el nem hallgat soha! Megigérte, hogy itt marad, -megvédeni azokat, a kiket oly nagyon szeret.</p> -<p>A gyóntató papjáért küldött s fölvette a halotti -szentségeket.</p> -<p>Megkisérlé azután a cselédje által magához hivatni a -<span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span> nagyobbik fiát. Hasztalan volt. Miklós -nem bocsátá a cselédet a gyermekhez. Annak most dolga van.</p> -<p>A fraj pedig mondá neki, hogy a bárónő haldoklik.</p> -<p>– Ejh! Nem adják azt olyan könnyen! torkolá le Miklós. Hisz az -elébb még kivert a szobájából!</p> -<p>Azután gyóntatóját kérte fel Zsófia, hogy beszéljen a lelkére -Miklósnak, bocsássa hozzá a Ferencz fiát. Bizony halála óráján való -kivánsága ez.</p> -<p>A prépost fel is kereste Miklóst s elmondá neki, hogy egy -haldokló kivánságát közli most vele.</p> -<p>– Fungum! – ordítá rá a dervis-generális. Non facias mihi -sculptile: verba sacerdotis sunt pura mendacia. Fui quandocumque -ipse unus ex illis.</p> -<p>Ezzel aztán nem lehetett tovább folytatni a beszédet.</p> -<p>Az anyjánál maradt kisebbik fiú a sok sirástól elálmosodott, -korán le kivánt feküdni.</p> -<p>Az anyja megcsókolgatta az orczáját, mikor lefektette.</p> -<p>– De aztán itt ne hagyj azalatt, a míg alszom, köté ki a -gyermek.</p> -<p>– Aludjál csak. Én virrasztok.</p> -<p>Azzal a gyermek álomnak ereszté a fejét.</p> -<p>Pedig bizony itt hagyta őt az anyja az alatt, a míg aludt.</p> -<p>Reggel korán a lélekharang megcsendült a toronyban.</p> -<p>A dervis-generális ébren volt, nem tudott aludni, jól -hallotta.</p> -<p>– Ejh, hátha a harang is hazudik! hisz annak a kötele is -egyházfi kezében van.</p> -<p>Mégis bizonyosat akart tudni. Kiment az udvarra. Az uri -lakosztály lépcső-ajtajánál szemben találkozott a préposttal.</p> -<p>– Quid novi? kérdé tőle.</p> -<p>– Consummatum est. Felelt a prépost, s ment fel a -templomlépcsőkön, rendeleteket adni.</p> -<p>Miklós a Zsófia szobaajtajában találta a jajveszéklő cselédet. -<span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span></p> -<p>– Meghalt az áldott jó asszonyunk!</p> -<p>Az ajtó félig nyitva maradt. Miklós a küszöbön megállva lesett -be a szobába.</p> -<p>A szürkület fénye sápadt világot derengetett az ablak zöld -üvegkarikáin keresztül.</p> -<p>A kiszenvedett martyr ott feküdt csendesen az ágyán. Mellette a -kis fia. Mind a ketten aludtak.</p> -<p>Vajjon melyiknek az álma volt mélyebb?</p> -<p>A fiucska még arra sem ébredt föl, mikor a nőcselédek kiemelték -az ágyból és átvitték a saját nyoszolyájába. Ott folytatta az -alvást.</p> -<p>Hátha az a másik alvó többet tudott erről a világról?</p> -<p>– Jól járt, szegény ángyom, dörmögé Miklós, messziről nézve a -márványfehér arczra, melynek a halál felséges nyugalma királyi -tekintetet adott.</p> -<p>Megölte őt az eltitkolt bánat. Mert eltagadta a szive fájását, -belehalt.</p> -<p>Nem hinné az ember, hogy ilyen semmitől is meg lehet halni!</p> -<p>Miklós elhagyta a halott szobáját. Mélyen el volt keseredve -miatta.</p> -<p>Milyen asszony volt! Csupa szeretetből alkotva! Mint a tűz a -meleget, úgy árasztotta maga körül a boldogságot. S ezt a tüzet -oltotta ki az, a ki legjobban melegedett nála. Engesztelhetetlen -haraggal gondolt a bátyjára. Neki, a hajdani szerzetesnek, az -asszonyok felől csak a gyóntató székből volt tudomása, a hol azok -az esendő dolgaikat vallják meg a titok szent zára alatt.</p> -<p>Hideg flegmával ítélt az egész nemről.</p> -<p>Ez az egy emelkedett ki az egész fajzatból, mint egy szent: ez -egyesíté magában az asszonyok minden drága jóságait. És ezt az -eszményképét a nőnek fel tudta cserélni az, a kit minden földi és -égi lánczok hozzá kötöttek, azzal a másik asszonynyal, a ki nemének -minden kárhozatos csábját éreztetni született – férfiak romlására. -Ezt itt hagyta hervadni magában, hogy amazzal örömeit megoszsza. -<span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span> Tán ebben az órában is azt költögeti -mámoros álmából, gyöngéd csókjaival, mikor ezt itten már fel nem -költi senki. S ez a martyrnő el tudta titkolni a fájdalmat, a mi -halála volt; még az utolsó világánál is földi eszméletének a -hűtelen férj megszabadításában pazarlá el végső erejét.</p> -<p>Ide ne hozza most rossz végzete István bátyját! Mert bizony be -fog rajta teljesülni a testvér fenyegetése!</p> -<p>Miklós felment a szobájába, mely a főkapu fölött volt. Ugyanaz a -szoba, a melyben Gyöngyösi rágta a pennáját, mikor Charikleát irta. -Az összefutó csúcsivek magas boltozatot képeznek, melynek keleti -oldalán két széles nagy ablak nyilik, csak egy karcsú oszlop által -egymástól elválasztva. Ez ablakból nagy messzeségig ellátni. A -tölgyerdős hegyek közül a falvak fehér házikói, karcsú toronytetői -kandikálnak elő.</p> -<p>A szoba két fülkéjében két egyszerü hárs ágy volt, medvebőrökkel -leterítve; az egyiken aludt Ferencz, a nagyobbik fiú.</p> -<p>Az éjjel sokáig fenn tivornyáztak a kurucz hadnagy urak a -dervis-generálissal együtt. A fogadott bőjt ideje letelt, -elkezdődött megint a borivás s a fiú is ott velük végig hallgatta -az épületes beszédeiket, még bort is ivott. Most aztán aluszik -erősen.</p> -<p>Miklós nyugtalanul járta keresztbe-hosszába a szobáját. Annak a -padlata úgy van alkotva, hogy az alatta levő boltozat meghajlik, -mikor az ember végig megy rajta. Szív kell hozzá, megszokni ez -ingadozó talajon való járást, pedig hát ez csak az építész -mesterkedése, nem más.</p> -<p>Minden tudomány arra való, hogy ámítsanak vele.</p> -<p>Egyszerre dobpörgés riasztá fel hallgatag tusakodásából. Eszébe -jutott, hogy mára rendelte a várőrség fölötti szemle -megtartását.</p> -<p>Ezen nem változtat a közbejött gyászeset.</p> -<p>A gyermek mélyen aludt, Miklós rátakarta a czifra pokróczot, a -mit az lerugdalt magáról s aztán felkötötte <span class= -"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> a kardját, -feltette a hegyesvégü rézsisakot a fejére s lesietett a -csapatjaihoz.</p> -<p>Azok már fel voltak állítva a hadnagyaik által a várudvaron. -Csupa lövészek. Lovasságra itt nem volt szükség. Külön a -kálvinista, külön a pápista barkók, palóczok s mindkettőtől -elkülönítve a mohamedánhitü tatárok és arnótok.</p> -<p>Mikor a dervisgenerális megjelent a csapatok előtt, azok -egyszerre mindkét kézre kapott puskáikkal tisztelegtek előtte.</p> -<p>Ekkor megkondult a vár öreg harangja. Ezuttal az volt a szava, -hogy «mortous plango».</p> -<p>S erre a harangszóra egyszerre azt látja Miklós, hogy csapatjai -mind mozgásba jönnek, a mit ő nem vezényelt, a pápista csapatok -térdre ereszkednek, a kálvinisták lábhoz bocsátják a fegyvert s a -kezeiket összekulcsolják a mellükön, a mohamedhivők pedig arczra -borulnak, «Allah akbár!» mormogással.</p> -<p>A hosszú folyosón, mely az uri lakosztályból a templomba vezet, -most viszik végig a koporsót, a felöltöztetett halottal.</p> -<p>Ez ám hatalmasabb parancsoló, mint a generális!</p> -<p>Miklós karjait összefonva a mellén, nézi kemény tekintetű -arczczal, a mint elviszik előtte a halottat. Fekete selyemruhába -van öltöztetve; ajkai, szemei lezárva, két keze összetéve a keblén -s egymáshoz foglalva a körüle csavart olvasóval.</p> -<p>Mindenki imádkozik, a míg a harangkongás tart.</p> -<p>Csak ő nem: a szerzetes.</p> -<p>Ott áll valamennyi között egyenesen, felemelt fővel, még a -sisakját sem veszi le.</p> -<p>Most van igazán istentagadó kedvében. – Hát ez a mennyei -igazság? Hát van mit keresni odafenn a levegő ég párázatai -közt?</p> -<p>«Patientia = barát táncz», mormogta, mikor a pap elmegy előtte. -<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span></p> -<p>A koporsót kisérik a siránkozó cselédek; a kis Jóska fiút vezeti -az egyik kézen fogva.</p> -<p>– Hol a Ferkó bátyám? kérdezi a gyermek, széttekintve a sokaság -között. Mért nem hiják ide a bátyámat?</p> -<p>A gyászmenet a koporsóval együtt átvonul a folyosón a templomba; -a harangszó elhallgat.</p> -<p>A katonák ismét összeszedik magukat s kezükbe kapják a -fegyvert.</p> -<p>Miklós boszankodik rájuk. Mind egyforma bigott ez valamennyi. -Csak abban különböznek, hogy az egyik zölden eszi meg a szénát, a -másik szárazon.</p> -<p>Kedve volna kikergetni valamennyit a várból.</p> -<p>Most meg a várnagy jön oda hozzá s megszólítja.</p> -<p>– Kegyelmes uram!</p> -<p>– Hát neked mi bajod?</p> -<p>– A templom tornyára fel kellene húzni a zászlót.</p> -<p>– Hát vak vagy? Ott lobog; nem látod?</p> -<p>A szél lobogtatta a torony ablakban a kitüzött veres zászlót: a -szabadságharczosok zászlóját.</p> -<p>– Másikat gondoltam. A feketét kellene felhúzni.</p> -<p>– Fekete zászlót ostromolt várban csak a lazarétum fölé szoktak -kitüzni, hogy ha embersége van az ellennek, oda ne lövöldözzön. A -toronyban ez a zászló marad. Hallottad?</p> -<p>Miklós nem akarta, hogy a bátyja megtudja a felesége halálát. -Még a fekete zászló se sejtesse azt vele.</p> -<p>Boszantotta, hogy így olvadoznak ezek a kemény emberek; azért, -mert egy asszony meghalt.</p> -<p>A mint a toronyablakból lobogó zászlóhoz feltekintett, a -toronyőr alakját látta az ablakban megjelenni, a ki hosszú tülkét -előre tolva, nagyot tutult rajta.</p> -<p>– Mit jelentesz? kiálta fel rá.</p> -<p>– Négylovas hintó közelít a szomolnoki úton.</p> -<p>– Ez ő lesz! dörmögé magában Miklós, s maga is felsietett a -toronyba. <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<p>Az őr jól látott. Úri fogat volt, négy paripával, a mi vágtatva -közelített a völgy felől.</p> -<p>A felvert por miatt a kocsiban ülő alakokat még nem lehetett -kivenni; hanem a hintó narancssárga színe messze virított: erről -ráismerni.</p> -<p>Ő jön! Egyedül, a hogy megizente.</p> -<p>Miklós ott hagyta a csapatjait, lábhoz eresztett fegyverrel, s -felsietett a szobájába.</p> -<p>Ferencz még akkor is aludt.</p> -<p>Felrángatta a fiút álmából s nagy nehezen lelket vert belé.</p> -<p>Annak még nem ment ki az éjjeli mámor a fejéből; panaszkodott, -hogy olyan nehéz a feje, mint egy hombár.</p> -<p>– Patkót kell ütni a macska lábára, mondá Miklós.</p> -<p>– Hogyan?</p> -<p>– Hát mikor az embert kínozza a tegnapi bortól a macska: hegyibe -kell önteni egy korty reggeli pálinkát, attól elmulik.</p> -<p>A fiú elhitte s magába hagyta dictálni a kupicza lengyel -alamáziát.</p> -<p>Attól aztán egyszerre kigyulladt az arcza, a két szeme égett és -keresztbe állt.</p> -<p>– No ugorj bele a saruidba hamar; aztán gyere legény, mutasd -meg, hogy mit tud egy igazi Andrássy, a kinek még nem vált az -ereiben az ősi vér káposztalévé.</p> -<p>A gyermek felöltözött s aztán követte a nagybátyját az -udvarra.</p> -<p>– Hová megyünk? kérdé ottan, széttekintve.</p> -<p>– Most megyünk az examenre. Majd meglássuk, hogy felel a legény -a kérdésre?</p> -<p>– Micsoda kérdésre?</p> -<p>– Bizony nem is arra ám, hogy «hányat tojik a pityer?»</p> -<p>– Dejsz arra tudom a feleletet! Hol többet, hol kevesebbet.</p> -<p>– Habes eminentiam! Hát most majd azt mutasd meg az -examinatoroknak, hogy a kis ágyuddal hogy tudsz igazi czélba lőni? -Nem látsz-e kettőt ilyenkor? <span class="pagenum"><a name= -"Page_29" id="Page_29">-29-</a></span></p> -<p>– Bizony nem látok én!</p> -<p>– No azt majd mindjárt megpattintsuk. Húzasd ki a kerekes -ágyudat.</p> -<p>– Aztán hová?</p> -<p>– Csak oda a várkapuba.</p> -<p>A kis ágyut odavontatták a kapu előtti emelkedett lonkára, a -hová egyenesen vezetett fel az út az erdőből.</p> -<p>Egy széles bükkerdő terült el a várhegy lábánál, azon kellett -keresztüljönni bármely égsark felől érkezőnek.</p> -<p>– Hát a Jóska gyerek nem jön versenyt lőni? kérdé a Ferkó -Miklóstól.</p> -<p>– Nem lő az többet. Mert az elmegy kispapnak Nagyszombatba, -püspök lesz belőle. Te vagy csak az igazi Andrássy ivadék. -Katonának való. A milyen a nagyapád volt, a ki a császári vezért, -Salm uramat úgy elverte Krasznahorka alól, hogy még a parókája is -lemaradt a fejéről.</p> -<p>Ezzel megnevetteté a gyermeket.</p> -<p>– Te fogod majd, édes öcsém, letisztítani az Andrássy névről azt -a makulát, a mi rajta esett! Biztatá őt tovább Miklós. Ha ma jól -lősz a czélba, rögtön kinevezlek kapitánynak a fejedelem -hadseregében.</p> -<p>– Kapitánynak? Teringettét! Én is két sastollat kapok a süvegem -mellé?</p> -<p>– Nagy lesz a hired az egész hazában!</p> -<p>A hadnagyok is odagyültek mind a kapu elé, azok is mind tüzelték -a fiút tehetségük szerint.</p> -<p>– Csak az anyám nézné az ablakból, mikor czélba lövök. Hadd -mondjam meg neki!</p> -<p>– Csak te maradj itt most. Mindjárt jön a sorod.</p> -<p>A visszhangzó erdő előre jelenté a közeledő kocsi zörgését.</p> -<p>Nemsokára kibukkant az a fák sürüjéből, s a mint az erdő -szélében felkanyarodott a meredek domboldalra, már jól lehetett -ráismerni a benne ülőre.</p> -<p>Ő volt az: Andrássy István tábornok. Egyedül magában. -<span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span></p> -<p>Alig volt háromszáz lépés a távolság a hintó és a várkapu előtti -lonka között. Ő is felismerheté azokat, a kik ottan állnak. Az -öcscsét, a fehér barátcsuhában, s az első szülöttét. Szép meggyszín -kamuka dolmány volt rajta, arany gombokkal, szedrázsia világoskék -nadrág és sárga sarkantyus csizma. Bizony szép fiú volt! Olyan -régen nem látta az apja. Hogy megnőtt azóta!</p> -<p>A mint a lonkán állók megpillantották Andrássy Istvánt, az -elkeseredett düh ordításával kiáltának fel egyszerre:</p> -<p>«Ott jön az áruló! A ki eladta hazáját. A nemzet Judása! -Harmincz ezüst pénzért a mi megváltónkat, a fejedelmünket! Átok a -fejére! Halálra vele! Pokolra vele!»</p> -<p>A fanatizmus lángja a gyermek lelkét is őrjöngésbe hozta. Azt -hitte, hőstettet követ el, ha az apját, a kiről azt mondják, hogy -hazaáruló lett, maga itéli el.</p> -<p>– No hát most czélozz jól! mondá neki Miklós.</p> -<p>Ferencz letérdelt az ágyu elé és czélzott.</p> -<p>A hintó jó czélpont volt, azzal a messzevirító narancsszín -csónakával.</p> -<p>– Fogd a vasrudat!</p> -<p>A hosszú vasrudat a kezébe nyomták a fiunak. A vas tüzes vége -megérinté az ágyucska lőserpenyőjét, a lövés elpukkant, de az -ágyucső az elsütés közben félremozdult, s a nyolcz latos vasgolyó -csak a hintó hátulsó faládáját érte, szerteszét szórva annak a -tépett szilánkjait.</p> -<p>Erre a lövésre az apa elborultan takarta el arczát palástjába. -Egy ilyen látványtól meg kell tébolyodni! «Hajts vissza!» kiáltá a -kocsisának, mire a hintó megfordult.</p> -<p>– Lásd, rosszul czéloztál! kiálta pokoli örömtől sugárzó -tekintettel Miklós. No most tölts újra! Lőjj jobban, mig el nem fut -előled.</p> -<p>De a gyermek nem tette azt, a mit mondott neki.</p> -<p>Mint a holt föld, olyan sárga lett az arcza. Az egyik kezét -szivére nyomta, a másikkal a fülét tapasztá be; a szája nyitva -volt, mint a fuldoklóé. <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span></p> -<p>– No mi lelt?</p> -<p>– Az anyám! hebegé a fiú.</p> -<p>– Mit akarsz vele?</p> -<p>– Nem hallottátok? A hogy a fülembe kiáltott! Mikor lőttem, -megkapta a szivemet a kezével.</p> -<p>– Az ágyulövés cseng a füledben, kölykem! Rázz egyet rajta. Lőjj -utána még egyszer, a míg eléred.</p> -<p>– Nem lövök! Átkozott legyen a szerszámod. Nem lövök többet az -apámra. Ah, hogy szorítja most is a szivemet! ki akarja tépni. -Ereszszetek az anyámhoz! Anyám! Anyám! Ereszd el a szivem! Ne -szorítsd oly nagyon!</p> -<p>S azzal fuldokolva futott a fiú a várba fel; egyszer térdre is -esett, alig birt fölkelni.</p> -<p>– Görcsöt kapott a gyerek. Biztatá a hadnagyokat Miklós, a kik -szintén visszasiettek a várba, a mint azt látták, hogy Andrássy -István megfordult s az erdőben eltünt. Egy kis kólika az egész a -gyereknél. Nem szokta még meg a gyomra az erős papramorgót.</p> -<p>A lépcsőhöz érve már összerogyott a gyermek s nem birt odább -menni, úgy elfojtá az a szívszorítás.</p> -<p>Ott jött rá szemközt a prépost a templomajtó felől.</p> -<p>– Az anyámhoz, az anyámhoz akarok menni, rebegé a fiú, a pap -kezébe kapaszkodva. Ő fogja a szivemet. Odahúz magához.</p> -<p>– Jól mondod, fiam! szólt a pap, ki maga is reszketett a -meghatottságtól. Ő hivogat magához bizonynyal.</p> -<p>– Eh mit! kiálta nyers hatalmaskodással Miklós. Nem hokuszpókusz -kell ennek, hanem meleg lábvíz, mustárral.</p> -<p>– Jőjjön csak oda kegyelmed, monda a pap, és lásson egy csodát, -a mihez foghatót ember még nem látott.</p> -<p>S azzal a fiut félig karjain emelve, felvitte a templomhoz -vezető lépcsőkön. Miklós és a hadnagyok utána fanyalogtak.</p> -<p>A mint a gyermek meglátta a templom közepén felállított -ravatalt, sikoltva rohant oda az anyjához.</p> -<p>– Anyám, anyám! ne szoríts úgy ezzel a kezeddel! <span class= -"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span></p> -<p>A többiek rémülten álltak meg a templom előterében.</p> -<p>A halottnak a jobb keze fel volt emelve félig magasra, mint a ki -véd, a ki visszatart. Az olvasó, mely a két kezét összefoglalva -tartá, el volt szakítva, fehér és kék gyöngyszemei elszórva a -halotti köntösön. És az ajkai, a mik az imént még csukva voltak, -most mintha kiáltásra volnának felnyilva fájdalmasan, míg félig -fölemelt szempillái alól a szemszivárványok halotti fénye világlott -elő.</p> -<p>Maga a hitetlen ember is összeborzadt. Hisz ő neki mondá az a -nő:</p> -<p>– «Meggátolom az istentelenséget… ott leszek, ha élek, élve, ha -halok, halva… de megragadom a fiamnak a kezét!»</p> -<p>Megigérte s beváltotta.</p> -<p>Hát van olyan rettenetes szerelem a világon, a mi még a halált -is túléli? Van-e olyan szörnyű akarat, mely legyőzi az örök -természet változhatatlan törvényeit? Mely mozdulatra birja a földdé -vált emberi alakot?</p> -<p>Ott van! meg lehet tapintani.</p> -<p>És a gyermeknek, a mint a könyei megeredtek, anyjára borultan: -egyszerre elmult az a kinzó fájdalom a szivéről.</p> -<p>Akkor aztán a másik testvérével összeölelkezve, megcsókolták -egymást.</p> -<p>Eh! nincsenek csodák! dörmögé Miklós, erőszakot téve megingatott -hitetlenségén. Le kell zárni a halott ajkait és szemeit újra, s a -karját visszahajtani.</p> -<p>– Ne bántsátok az anyámat! Ne nyuljatok hozzá! kiáltá a kisebbik -fiu. Nem látjátok, hogy él? Hiszen reánk néz.</p> -<p>Nem is mert senki hozzányulni.</p> -<p>Végre maga Miklós lépett oda a koporsóhoz, azzal a szándékkal, -hogy visszahajtja a halott karját kebléhez.</p> -<p>Csakhogy arra emberi erő nem képes. A halottak erős emberek!</p> -<p>Fel kellett vele hagynia.</p> -<p>A két fiu azalatt valamit suttogott egymással. <span class= -"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span></p> -<p>– Így pedig, a felemelt kéz miatt nem lehet a koporsófödelet -rátenni, okoskodék Miklós hidegvért tettetve.</p> -<p>Ekkor a két fiú, egymás kezét fogva, oda lépett eléje s a -nagyobbik így szólt:</p> -<p>– Hallod-e te barát! (Te barát!) Neked a mi anyánk koporsója -mellett semmi dolgod. Mi az öcsémmel összebeszéltünk, hogy egyikünk -itt fog mindig mellette virrasztani; s mi nem engedjük meg, hogy őt -eltemessék, míg apánk haza nem jő.</p> -<p>– Hiszen nem halt meg! szólt utána az öcscse. Nekem megigérte, -hogy velünk marad; nem hágy el soha. Nézzétek, hogyan mosolyog?</p> -<p>S valamennyien, a kik odanéztek, azt hitték (tán a könnyeik -prizmáin keresztül), hogy az arcz valóban mosolyog.</p> -<p>Tizenhét napig minden reggel beharangoztak a temetésre. Minden -délelőtt feljöttek a papok a környékből, a megholt úrnő -végtisztesség tételére. Minden este haza mentek azon módon.</p> -<p>A halott folyvást nézett és mosolygott.</p> -<p>(Még most is azt teszi!)</p> -<p>A dervisgenerális mindennap hosszabb időn át állt ott a nyitott -koporsó előtt, hátát az oltárnak támasztva, s nézte azt az örökké -változatlan képet; maga is oly mozdulatlan alak, mint az.</p> -<p>A tizennyolczadik napon ezt irta levélben Andrássy -Istvánnak.</p> -<p>«Édes bátyám.</p> -<p>A feleséged meghalt ezelőtt tizennyolcz napokkal. Azóta folyvást -a koporsóban fekszik, a templom közepén. Rád vár, addig nem akar -elmulni. Siess haza. Én ma elbocsátom a hadakat a várból, s az -éjjel megyek vissza a kolostoromba s felkötöm a cingulumot. Isten -irgalmazzon a mi szegény bünös lelkeinknek.</p> -<p class="right">Frater Nicolaus.»</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span></p> -<p>Többet nem tudni Andrássy Miklósról. Arczképe, a krasznahorkai -várban, ájtatosan tartja két kezében az evangeliumot. Itt végezte a -dervisgenerális.</p> -<h2><span class="smaller">XXV. FEJEZET.</span><br /> -NAGY A DINOMDÁNOM.</h2> -<p>Andrássy István eleinte nagyon tragice fogta fel a dolgot, hogy -a saját fiával ágyuztattak rá, mikor a várába akart hazatérni. -Hanem aztán később kiheverte az elkeseredését s iparkodott azt -egyszerüen megérthető okokkal kimagyarázni maga előtt.</p> -<p>Miklós öcscse válaszából megértette, hogy az ő ismeretsége -Korponaynéval már Krasznahorkán is jól el van hiresztelve; nemcsak -a feleség van róla felvilágosítva, de még a fiuk is danolják már a -szép asszony nótáját! Elképzelé, mennyire haragusznak rá e miatt! -Vannak nők, a kik a hűtlen férjet képesek halálnak vetni.</p> -<p>A míg Lőcsén volt, mindennap kapott levelet Zsófiától. Soha -egyet sem bontott fel közülök. Odarakta őket mind egymásra. -Elképzelé, hogy mi lehet azokban? Keserű szemrehányások. -Átkozódásai egy felháborodott kedélynek, a ki teljes igazságában -van. S minek olvasson végig az ember kellemetlen vádakat, a miknek -azonfelül még igazuk is van? Úgy tett velük, mintha kezéhez sem -jutottak volna.</p> -<p>Hogy a straczenói völgyben ellene készített kelepczébe bele nem -gázolt, annak megint más oka volt, mint a felesége óvó -figyelmeztetése, a mit el sem olvasott.</p> -<p>Szathmáron nagyban folytak már a békealkudozások Pálffy bán és -Károlyi Sándor között, a császári és fejedelmi párt részéről s -ezeknek a folyamatára fegyverszünet volt kötve.</p> -<p>Andrássy Istvánnak, a ki a saját átpártolt csapatján -<span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span> kívül még a Blumewitz dragonyosait is -vezényelte, az a feladata volt, hogy a gömöri várakat, szép -szerével, behódítsa. Murányvár kapitányának csak izennie kellett; -az egész Poprádig küldé eléje a capitulatiót.</p> -<p>Annak az embereitől hallotta meg, hogy a krasznahorkaiak miben -törik a fejüket. A dervisgenerális a straczenói hegyi útban -szándékozik a bátyja számára egy olyan exodust rögtönözni, a -milyennel Róbert Károlyt eresztette el Bazerád a Havasalföldről. Ez -a hely valóságos egérfogó.</p> -<p>Andrássy Istvánnak azonban utasítása volt a fővezérségtől, hogy -mindenféle fegyveres összeütközést kerüljön a kuruczokkal, a mivel -a fegyverszünetet megsértené. Ezért került más útnak.</p> -<p>Szabad volt már a járás mindenfelé. Kapitulált a hatalmas Kassa -és a hires Eger vár is. Rákóczy kapitányai egymásután rakták le a -fegyvert, nyitogatták meg a várkapukat. A nemzet ki volt fáradva, s -a király kegyelmet kinált.</p> -<p>Ezért nem jött Andrássy István Szomolnoknál idább fegyveres -hadával. Ha akarta volna sem volt szabad ostrommal támadnia meg a -saját várát.</p> -<p>Egyedül akarta azt visszafoglalni.</p> -<p>Bizott személyes megjelenésének varázsában, melynek férfi sem -birt ellenállni soha, hát még asszony! Majd meghódolnak a -körülsánczolt szivek, csak egyszer az ő szemeinek tüze ostromolja -őket.</p> -<p>Hogy aztán máskép ütött ki a dolog, az először elbusította, -azután csak elmérgesítette.</p> -<p>Az a látvány, a mikor a saját kis fia lő rá a kis ágyujával, s -hogy a lövés komoly volt, arról tanuskodott a szétzúzott hintóláda, -az első pillanatban végtelen fájdalommal tölté el atyai szivét; -hanem aztán, hogy tovább gondolkozott rajta, emlékezetébe került -mindenféle hasonló történet. Felfordult világ van! Erények és bünök -egymással boszorkánytánczot járnak; ma az egyik kezén van a fehér -keztyű, holnap a másikén. Az emberi észjárás <span class= -"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> ki van -forgatva sarkaiból. A rajongás leigázza az érzést. Íme Ocskay -Lászlót is nem a saját testvére Sándor szúrta-e meg dákossal az -érsekujvári csatában? Miklós, a dervisgenerális elég hóbortos, hogy -hasonlót tegyen. Inni is bőven szokott. Aztán micsoda könnyű -mesterség egy éretlen eszű gyermeket fellovalni, hogy eszköze -legyen egy ilyen fanatikus tüntetésnek! Az egyik részeg, bolond, a -másik éretlen kölyök. Majd kijózanodnak, majd megbánják!</p> -<p>Hanem az asszony számára nem talált mentséget.</p> -<p>Hogy ő nem birta a fiát ettől a csuf, vakmerő tettől -visszatartóztatni. Hogy nagyobb volt a gyülölete a férj hűtlensége -miatt, mint az emlékezete az egykori boldog szerelemre!</p> -<p>Hiszen ha még lélek van a szivében egy anyának, meg kell neki -ragadnia a fia kezét, a midőn az ezt ily istentelenségre -kinyujtja!</p> -<p>(Nem volt már lélek a szivében, még is megragadta.)</p> -<p>De ezt Andrássy István még csak nem is sejté. Még a toronyból -sem hirdeté a fekete zászló, hogy halott van a várban.</p> -<p>Senkire sem haragudott olyan nagyon, mint az asszonyára.</p> -<p>Ezzel az indulattal a szivében tért vissza Szomolnokra a -csapatjához.</p> -<p>Blumevitznek nem mondta el, hogy mi történt vele Krasznahorka -alatt; csak annyit tudatott vele, hogy az öcscse védelmi állást -foglalt el a várban, s visszautasította a meghódolást. A -fegyverszünet alatt úgy sem lehet a vár ellen semmit kezdeni, azért -csak feküdjék itt veszteg Blumevitz, mint helyettes parancsnok, a -míg ő felsiet Löffelholtz táborszernagyhoz, bővebb informátiókat -venni.</p> -<p>Blumevitz azt mondta rá mosolyogva, hogy «jól van» s köszöntette -általa a feleségét (a Blumevitzét).</p> -<p>Andrássy boszusan csettentett a nyelvével. Pedig biz az találó -tréfa volt.</p> -<p>Tudta azt Blumevitz jól, hogy nem Löffelholtz tábornokot -<span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span> siet felkeresni Andrássy István, hanem -Lőcsére szalad vissza.</p> -<p>Ott hagyta a szép menyecskét.</p> -<p>Aztán még az a nevezetes dolog is történt, hogy a kapitulált -Lőcse katonai parancsnokává a császári fővezér épen azt a -Belleville lovagot nevezte ki, a ki olyan jó szolgálatokat tett a -város ostrománál.</p> -<p>S ez most természetesen ugyanazon házban lakik, melyben nem rég -Andrássy István lakott, Julianna pedig maradt a Thurzó házban.</p> -<p>És Andrássy István Belleville lovagot épen annak a kecskének -tartotta, a kire nem jó bizni a kertészkedést.</p> -<p>Vajjon nem fecsegett-e ki valamit ez a Blumevitz annak az -átjárónak a titkáról, a honnan egyszer a fehér asszony elélebbent a -négycsövű pisztolylyal őt megriasztani?</p> -<p>És vajjon meg van-e még töltve az a négycsövű pisztoly?</p> -<p>Ezzel a mardosó féreggel vágtatott vissza Lőcsére.</p> -<p>Az egyik asszonyra haragudott, a másikra féltékeny volt. -Utoljára úgy összezavarta a gondolatait, hogy azt sem tudta, -melyikre dühösködjék jobban.</p> -<p>Még az nap késő este megérkezett Lőcsére, lóhalálában. Tíz -mértföldet vágtatott egy huzamban.</p> -<p>Legelső dolga volt fölszaladni a hajdani lakására, melyben most -Belleville regnál.</p> -<p>Andrássynak elég finom érzéke volt beletalálni magát a változott -helyzetbe. Eddig ő tábornoka volt a colonellusnak, s lóhátról -beszélhetett hozzá; de most egy olyan átpártolt kurucz generális, -mint ő, nagyon hasonlít a leskártolt kártyához, míg a megvásárolt -mérnökkari főtiszt most is ér valamit. Aztán ő csak «menesztetett»; -de az «ment», s ez sokat változtat az eddigi helyzeten.</p> -<p>– Főparancsnok úr; így szólítá tegnapelőtti alattvalóját. Sürgős -ügyeim visszahoztak Lőcsére. Szállást kérek.</p> -<p>– Tábornok úr! mondá Belleville. De mi az ördögöt tituláljuk mi -egymást? Legyünk, mint állapotunkhoz illik, frére et cochon. -<span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span></p> -<p>– Nem bánom. Hát én leszek a «frére» szólt Andrássy nevetve. -Belleville szekundált neki. Mindig jó fiu volt.</p> -<p>– Hát én biz azt mondanám, hogy «hozott Isten!» Ámbár én nem is -sejtem, minő sürgetős ügyeid vannak Lőcsén, s meddig tart azoknak -rendbehozatala? Felajánlanám a saját szállásomat: maradj itt -mindjárt ebben a hajdani szobádban, a hol a télen át tanyáztál. -Hanem hát őszintén meg kell mondanom, hogy ennek a szobának van egy -bizonyos maleficiuma.</p> -<p>– Maleficiuma? szólt a tábornok, összeránczolva a szemöldökét, -mint a ki haragudni szeretne.</p> -<p>Hanem Belleville még egyre nevetett.</p> -<p>– Az ám: szólt, odalépve ahhoz a nevezetes fali táblához, s -rákoppantva az ujja bütykével.</p> -<p>A tábornok arcza haragra pirult.</p> -<p>– Fecsegett volna előtted Blumevitz? (Ezt kérdezé. Azt meg sem -akarta engedni még gondolatban sem, hogy a szép asszony maga árulta -volna ezt el.)</p> -<p>– Dehogy Blumevitz! kaczagott Belleville.</p> -<p>– Hát kicsoda? kérdé a kurucz vezér, s már főtt a feje -mindenféle rossz indulattól.</p> -<p>– Nézz csak ide, mondá Belleville lovag, s félretolta az -elmozdítható táblát.</p> -<p>Az átjáró fülke be volt falazva.</p> -<p>Andrássynak a keble egészen megkönnyebbült.</p> -<p>– Biz ezt berakták téglával azon a szent napon, a melyen én ide -beszállásoltam magamat, s a hogy a csupasz téglák bizonyítják, a -túlsó oldalról intézték a befalazást.</p> -<p>Ekkor aztán levetette magát a kerevetre, s a két térdét a két -keze közé fogta, úgy nevetett.</p> -<p>Andrássy csak a bajuszát kunkorgatta a három ujja között s -szeretett volna olyasmit mondani Belleville lovagnak, hogy «ugyan -mit kaczagsz most?», de tartott tőle, hogy még jobban fog akkor -kaczagni.</p> -<p>Egészben véve nagyon meg kellett elégedve lennie ezzel -<span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span> a felfedezéssel. A befalazott rejtek arra -mutat, hogy őt nem árulta el az asszony.</p> -<p>– Hát ezért nem találom nagylelkűségnek részemről, hogy ezt a -kedves emlékű szobácskát részedre beszálló kvártélyul felajánljam. -Hanem tudok a számodra ennél valami jobbat. Itt a szomszéd házban -van Fabricziusnak az üresen hagyott szállása, azt -elfoglalhatod.</p> -<p>– Kinek az engedelmével?</p> -<p>– Hát az enyémmel. No csak ne nézz rám olyan nagy szemekkel. -Egészen jogos alappal birok a rendelkezésre. A perduellióba esett -Fabriczius házát lefoglalta a fiscus; az most már az állam -tulajdona. S «l’état c’est moi». Így adok én neked kvártélyt a -Thurzó-házban. No hát meg vagy velem elégedve?</p> -<p>Andrássy nem hálálkodott ezért a nagy barátságért, valami -ironikus vonás vegyült a franczia bonhomiájába, a mit az ő éles -megfigyelő szemének észre kellett venni.</p> -<p>– No hát csak foglald el a Thurzó-ház hátsó lakosztályát. Úgy -mehetsz oda, mintha otthon volnál.</p> -<p>Hiszen máskor is ment már ő abba a házba, ugy mintha otthonába -menne, de hogy ilyenféle jogon (a fiscus jogán) tekintse azt -magáénak: ahhoz a gondolathoz előbb szokni kellett.</p> -<p>Hátha ennek a szállásnak is van valami maleficiuma?</p> -<p>Persze, hogy volt.</p> -<p>Az udvart léhütő cselédnéppel találta már tele Andrássy. Ott -volt megint valamennyi elzüllesztett kenyérpusztító egész a -kengyelfutóig: nem kellett már a magistratus engedelmével méretni a -számukra a berbécshúst. Azok már mind ismerték a tábornokot. (Sok -borravalója bánta.) Mindenki kezet csókolt neki, a kit csak útban -talált.</p> -<p>Alig rendezkedett el Fabriczius szobáiban, öltönyt váltott s a -Korponayné szállásának lépcsőjére kerülve, sietett látogatást -tenni.</p> -<p>Ott is minden ember kézcsókkal fogadta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span></p> -<p>A palotás inastól kérdezé a tábornok, itthon van-e az -«aszony»?</p> -<p>Az inas azt felelte rá, hogy csak tessék besétálni: odabenn van -mind a két báróné.</p> -<p>– Két báróné? szólt megakadva Andrássy. De hát ki az egyik s ki -a másik?</p> -<p>– No hát a nagyságos Korponay óbesterné az egyik.</p> -<p>(Vagy úgy? Juliánna asszony magára veszi a fia számára impetrált -titulust, nagyon természetesnek találva, hogy egy bárónak az anyja -nem lehet más, mint báróné.)</p> -<p>– De hát a másik?</p> -<p>– Az meg méltóságos Löffelholtz generálisné asszonyság.</p> -<p>Hát az is itt lakik?</p> -<p>– Igen is. Egy szállást tartanak.</p> -<p>Itt van a maleficium!</p> -<p>Egy asszony helyett kettő van a kalitban.</p> -<p>No még ez nem volna magában valami nagy veszedelem. A -minnelovagok törvénye volt: «nem számlálni az ellenséget!» Még ha -asszony is. S Andrássy ebben a tekintetben is diadalhoz szokott hős -volt.</p> -<p>Hanem aztán, mikor az ellenség arczvonalát meglátta, mégis csak -vert embernek érezte magát.</p> -<p>A szobában, a melybe benyitott, nem is ketten voltak, hanem -hárman: Korponaynén és Löffelholtznén kívül még Blumevitznek a -felesége is: a Ketterhäuschen ártatlan galambja.</p> -<p>Löffelholtzné tökéletes másodlata volt asszonyi kiadásban az -apjának. Zrinyi Ilona hűtelen titkárát, Absolont pedig úgy ismeri -az egész világ, mint a kihez hasonló rút férfit még pénzért sem -látni. Jobb arról nem beszélni. Hogy Löffelholtz hogy tudott bele -szeretni? az megoldhatatlan kérdés.</p> -<p>És mind a mellett, hogy ennyire nem volt szép, mégis nagyon -erényes és vakbuzgó volt a tábornokné. Egy lutheránából convertált -pápista úrnő! Tudjuk, hogy mi az? <span class="pagenum"><a name= -"Page_41" id="Page_41">-41-</a></span></p> -<p>Épen most is mind a hárman egy templomi zászló himzésével -foglalkoznak, mely a jezsuiták számára készül. (Itt vannak már! -megkapták a tőlük elvett templomot.)</p> -<p>Andrássyt megismerteté Korponayné a tábornoknéval, a ki ámbár -született magyar asszony volt, de azért még sem volt rábirható, -hogy valami hozzá intézett magyar megszólítást megértsen.</p> -<p>– Was sagt er, mein Kind? kérdezé Krisztinához fordulva, mikor -Andrássy azt kérdezé, hogy mi lesz ez a munka, a min most -dolgoznak.</p> -<p>Andrássy aztán csak azért is francziára forgatta a társalgási -nyelvet, a mit megérteni már a bon tonhoz tartozott, de azért arra -is csak németül felelt Absolon leánya. Következetes volt a nagy -hűségben.</p> -<p>Tartott azután előadást a hozzá intézett kérdésre per longum et -latum, olyan bőbeszédüséggel, hogy senki tőle szóhoz nem juthatott; -s ez alkalommal egy egész valláspolitikai programmot fejtett ki, a -miben a hitetlen Andrássynak nagyon kevés gyönyörűsége telt.</p> -<p>És ez alatt még csak egy pillantást sem válthatott Juliannával. -Úgy őrizte azt Löffelholtzné, mint a baziliszk. Nem csak a saját -erényét, hanem még a körülötte levő asszonyokét is meg tudta -védelmezni. Még a viseletük is olyan volt, a mi az ostrommal -daczoló kerített várakra emlékeztet. A legújabb bécsi divat: az a -minden asszonyi alakot laposra szorító halhéjpánczél; fültakaró -keményitett fodrokkal, az áll alatt átszorítva; minden asszony -olyan benne, mint egy szalmafonatu rozsolisos palaczk.</p> -<p>A homlokról egyenesen felhúzott hajtorony, behintve hajporral. -Hollófürt, aranyhullám nincs többé: az csak frázis. Szürke lett -minden asszony.</p> -<p>Még az sem volna nagy baj: de a mellett a rettenetes garde des -damesnak az a stratagémája van, hogy minden kérdésre, a mit az -ellenség (egy férfi) a többi hölgyekhez intéz: ő maga válaszol. -Azoknak nincs szavuk.</p> -<p>Andrássy még csak nem is közelíthetett Juliannához, a -<span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> nagy himző ráma miatt, mely a fél szobát -elfoglalta. Különben Julianna is úgy tett, mintha rá sem ügyelne, -egészen Krisztinával volt elfoglalva; annak rajzolta a himzeni való -czifrákat a selyemre fehér plajbászszal, s gyügyögtetve oktatta, -mint anya a gyermekét. Így ketten egymás mellett az ártatlanság és -szelidség festeni való mintaképei voltak.</p> -<p>Egyszer aztán megszólalt a Jezsuiták templomában a harang. -Misére kell menni! A hölgyek felálltak: Löffelholtzné alkalmat -nyujtott Andrássynak a hölgyek iránt udvariasságát, párosulva az -áhitatossággal, kifejezni: «Nem kiván-e bennünket a templomba -kisérni?» de Andrássy megköszönte a grácziát, azt mondta, sok dolga -van.</p> -<p>A tábornokné aztán meginvitálta estére, egy csésze tejes kávéra -s barátságos beszélgetésre, a mit sokkal örömestebb elfogadott.</p> -<p>– Kicsiny, de válogatott társaság szokott nálunk összegyülni -esténkint. Itt lesz Alauda főbiró ur, a fiával együtt; azután a -házban lakó dr. Cornides.</p> -<p>– Hát Belleville lovag nem jön el? kérdé odavetőleg -Andrássy.</p> -<p>A miért aztán szépen kikapott.</p> -<p>– Mit gondol méltóságod? Egy olyan könnyű erkölcsi fogalmakról -hirhedett férfi, mint Belleville lovag? soha egy báró Löffelholtz -tábornokné háza küszöbén belül!</p> -<p>Tartott aztán Andrássynak egy olyan prédikácziót az istentelen -nőcsábító férfiakról, a kik a pokol útjára rózsákat hintenek az -asszonyok elé; valóságos verbunkos hadnagyai Belzebubnak! hogy még -a háta is borsózott bele a tábornoknak.</p> -<p>Ugyan áldotta a sorsot, mikor ebből az áhitatos farkasveremből -kiszabadulhatott.</p> -<p>Így nehéz lesz összekötni az elszakadt fonalat.</p> -<p>No majd talán estére, ha többen lesznek együtt, könnyebb lesz -szót váltani Juliannával; a többi aztán majd következik egymásból. -<span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span></p> -<p>Ha az akarja, (pedig hát az iránt kétsége sem lehet) lehetetlen, -hogy módot ne találjon megszabadulni alkalmatlan felügyelőjétől. -Hisz nincs hozzá varrva. Mehet, a hová neki tetszik. Csak arra -legyen egy pillanatnyi alkalom, hogy egymással megegyezzenek, merre -lehet innen elmenni? és hová? és mi módon? Természetesen, a külső -decorum teljes megőrzése mellett, a mire most sokkal több szüksége -volt Juliannának, mint valaha. Neki a legjobb referencziákkal -kellett birnia Bécsben, hogy tervei sikerüljenek. Be kellett -bizonyítania, hogy érdemes mind arra, a mit a fiának kér.</p> -<p>A kávéestélyen Andrássy volt az utolsó a megjelenésben, a többi -urak már ott voltak, az asszonyságaikkal együtt. Nagy társaság -volt, az egész elfogadóterem tele volt velük. Egy hosszú asztalt -ültek körül és «Hammer und Glocke»-t játszottak, czinderlingben; a -mi igen kegyes és ártatlan mulatság. A mellett kávét és kuglupfot -élveztek.</p> -<p>Löffelholtzné kérdezé Andrássytól, hogy szereti-e a «Hammer und -Glockét?» A mire azt felelte neki Andrássy, hogy «ez az én -szenvedélyem!» Arra aztán neki is helyet adtak az asztalnál. Azért -jó játék ez, hogy annyi ember vehet benne részt, a hány csak az -ablaktól a kályhasutig elfér a szobában.</p> -<p>De hát a kuruczgenerális még ebben az istenfélő emberek számára -feltalált játékban is tudott olyan revolutiót előidézni, mely -minden társadalmi rendet felforgatott. A «Schimmelt», meg a -«Haus»-t úgy felliczitálta, hogy senki sem birt vele konkurrálni, s -ezzel a hazardirozással hol nagyokat hagyott nyerni a Brodsitzer -gregarius játszónépnek, hol meg az utolsó obolusát is elnyerte az -egész társaságnak. Akkor aztán Wenczeszlaus revanchet akart venni, -még jobban felliczitálta a «Haus»-t, rajta maradt; de az első -tourban kivetették a koczkán a kaszszát, s az ő háza a nyakán -veszett. És ez által tökéletesen bankrottá lett. Szétnézett a papa -után, hogy a virtuális örökségére <span class="pagenum"><a name= -"Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> nem előlegezhetne-e tőle -egynéhány kurta forintot? hanem Alauda urnak az a circumspektus -szokása volt, hogy mikor a fiát veszteni látta, hirtelen eltünt a -szobából; tudva, hogy ennek az lesz a következése, hogy tőle kér -kölcsön.</p> -<p>Ez a körülmény kényszeríté Wenczeszlaust egy időre felhagyni az -önálló üzlettel s bibiczkedésre adni a fejét.</p> -<p>– Nem! Ezt a hazard játékot nem nézhetem tovább! szólt igaz -keresztyéni elszörnyedés hangján Löffelholtzné s felállt a -helyéről, átadva a székét a helyettesül behívott Blumevitznénak, ki -eddigelé a konyhára és a szervirozásra ügyelt fel. Az kezdte el a -maga csengő, leányos hangjával árulni a fehér lovat, meg a házat, -ki ád többet érte?</p> -<p>No ez most kedvező alkalom Juliannával egy pár szót váltani! -gondolá Andrássy, s odafordult a háta mögött égbenyuló -Wenczezlauszhoz.</p> -<p>– No öcsém, nem folytatnád helyettem a játékot? itt hagyom mind -a pénzt; veszítsd el, te értesz hozzá.</p> -<p>De nagyon tetszett ez az inditvány Wenczeszlauznak, sőt az egész -társaságnak. Egy ilyen nagy úr, a ki csak úgy dobálózik a pénzzel, -nem való játszótársnak az ilyen kedélyes társaságba, a ki mulatni -akar a maga krajczárjaiért.</p> -<p>De a mint Andrássy az asztal egyik oldalán felkelt a székéről, -Julianna is egyszerre elhagyta a helyét s ugyanazon ajtó felé -sietett, a melyen Löffelholtzné eltávozott. Andrássy csodálkozva -nézett utána, a míg az asszony az ajtóhoz nem ért, s ott hirtelen -visszafordulva, a mutató ujja hegyét az ajka elé tette s a szemével -jelentésteljesen intett.</p> -<p>Ezt már megértette. Sietett ő is utána. A társaságot hagyta -osztozni a prédán.</p> -<p>A mint benyitott a harmadik szobába, kicsinyben mult, hogy -valami váratlan meglepetés nem érte. Az ajtóban álló hölgyet -csaknem megölelte, pedig az nagy hiba lett <span class= -"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> volna; -mert az Löffelholtzné volt, a ki őt ott várta. A szoba ugyanis -sötét volt; csak egy asztalon égett valami lámpás, ernyővel -letakarva, mely épen csak az előtte ülőalakra vetett világot, az -pedig a sánta doktor volt.</p> -<p>– Jőjjön csak méltóságod; suttogá az eddigitől egészen elütő -bizalmas hangon Löffelholtzné. Más mulatság van itt, mint -czinderlingre koczkázni. Üljön le, kérem, oda a doktor mellé s -segítsen neki.</p> -<p>Andrássy csak akkor kezdte a félhomályban levő alakokat -felismergetni. Az egyik volt Alauda, a másik Julianna.</p> -<p>Az asztalon mindenféle felnyitott levelek voltak.</p> -<p>A mint Andrássy leült a doktor mellé, a tábornokné csendesen -betolta az ajtózár reteszét, hogy senki se jöhessen utánuk.</p> -<p>A doktor nagyhirtelen informálta Andrássyt az asztalon heverő -levelek mivoltáról.</p> -<p>Egy része azoknak Bécsből jő, más része Szathmárból. A postaút -Bécsnek a Szepességen keresztül visz, másfelé most járatlanok és -nem biztosak az utak. A két futár itt Lőcsén várja be egymást, s -azután a bécsi átveszi a szathmári leveleket, a szathmári a -bécsieket, a mivel fele út meg van takarítva.</p> -<p>A levelek addig a város archivumában vannak letéve. Annak az -őrizője pedig Alauda úr.</p> -<p>Alauda úr úgy őrzi meg az államtitkokkal terhes leveleket, hogy -idehozza őket a köpenyege alatt Löffelholtznéhoz. A beavatott -doktor a maga ezermesteri tudományával fel tudja nyitni a levelek -borítékát, a pecséteket ismét helyrepótolni s nyelvészeti ismeretei -azoknak a tartalmát is segítenek lehüvelyezni, s így a két -asszonyság mindent megtud, a mi ez idő szerint Bécsben és -Szathmárban történik, vagy csak négy fal között is kimondatik. Sőt -a mi kimondatlan gondolat ember agyában meg is szülemlik.</p> -<p>De hát mi szüksége van ennek a két úrhölgynek ezekre a titkokra? -<span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span></p> -<p>Erről mindjárt felvilágosítást nyert Andrássy, a mint a most -felbontott levelek tartalmát megismeré.</p> -<p>A békekötés alkudozásai folytak Bécs és Szathmár között. Mint a -telített érczvíznek csak egy beléhulló mákszemnyi kavics kellett, -hogy kristálylyá alakuljon egyszerre.</p> -<p>Nagyban és általánosságban mindenik fél óhajtotta már a békét, -hanem a részletekben volt a sok akadály. Azokban annyi személyes -érdek, ellenszenv, ambitió, gyanakodás, alattomos furfang dolgozott -egymáson keresztül-kasul, hogy a legélesebb eszű diplomatát is -kétségbeejtette.</p> -<p>Legtöbb baj volt ezzel a három szóval: enyém, tied, övé.</p> -<p>Ennek a három szónak a fogalma úgy össze volt zavarva, hogy a -hány ember, annyiféleképen értette.</p> -<p>Micsoda birtokok kiknek adassanak vissza? kiktől vétessenek -el?</p> -<p>A kurucz főnemeseknek csak azokat a jószágaikat biztosítsa-e a -békekötés, a miknek birtokában vannak? vagy azokat is -visszakapják-e, a miket már elvettek tőlük s régen másnak adtak? -vagy épen még arra is igényt tarthassanak, a miket Rákóczy -fejedelem vett el a királypártiaktól s aztán a maga hiveinek -adományozott? Némely birtoknak három gazdája is akadt, a ki igényt -tartott hozzá. Egy sereg felköltött reménység követelte -kézzelfogható valósággá alakítását. Ezer egymásba ütköző érdek, -vágy, aspirátió dolgozott nyiltan és titokban, álutakon, kerülőkön; -igéretek, kinálatok és fenyegetőzések alakjában.</p> -<p>Ezek mind ott játszották el a szerepeiket azon a kis asztalka -színpadán, a lőcsei Thurzó-házban. Komœdiának is mulatságos volt, -összeolvasni a bécsi és a szathmári bonyodalmakat. Látni magát a -tüzet, a mi a boszorkányüstöt forralja.</p> -<p>De ezeknek az uraknak és asszonyságoknak nem épen a mulatság -volt czéljuk ezzel a kiváncsisággal. Ők maguk is érdekelve voltak -mind abban, a mi Bécs és Szathmár között történik. A mit elvben -elhatároznak itt, vagy amott, <span class="pagenum"><a name= -"Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> az rájuk nézve birtok és -hatalom kérdése. Voltak nekik hű kovácsaik itt is, amott is, a kik -ütötték a vasat, míg tüzes. Löffelholtzék nem egyszer lettek -említve e levelekben. Keresték, hogy hol tegyék meg őket -földesuraknak.</p> -<p>Ez nem volt olyan könnyű feladat, mert a mint egyik vagy másik -Rákóczy-párti úrnak a birtokát odaigérték Bécsben, már jött -Szathmárból Pálffytól az ellenmondás, hogy az Istenért, azt ne -bántsák, hisz az titokban a legnagyobb híve a kibékülésnek a kurucz -táborban. Erre viszont a bécsi udvartól jött a replica, hogy a ki a -hűséget manifestálni akarja, térjen meg azonnal. Pálffy megint -visszairt nekik, hogy a mihez nem értenek, ugyan ne szóljanak -hozzá.</p> -<p>Egy helyütt Andrássy Istvánról is volt szó. Példaképen említék, -hogy milyen okosan tette, hogy idejekorán megtért a király -hűségére, most lám az ő birtokait nem háborgatja senki, kezében van -a király kegyelmi diplomája. Köszönje a jó angyalának, a ki azt -neki sugta.</p> -<p>(Jó angyalának! Mások meg az ördögének nevezték azt a -tanácsadóját! Ilyen zavar volt a fogalmak világában akkor.)</p> -<p>Egyik nagyhatalmu főúr odavetőleg említi, hogy még Andrássy nem -volt Bécsben, a legmagasabb helyen megköszönni az élvezett -kegyelmet. Mentségére szolgál azonban a táborban levő -elfoglaltatása.</p> -<p>(Az összetalálkozó szempillantások mondtak erre valamit.)</p> -<p>Most már nem találta Andrássy olyan unalmasnak a Löffelholtzék -kávéestélyeit, de ezentúl első volt a megjelenésben.</p> -<p>A mindennap érkező levelekből azt is meg lehetett tudni, hogy -hanyatlik rohamosan Rákóczy ügye lefelé. Mindennap elpártol tőle az -utolsó hívek csoportjából nehány ismeretes név, s siet a «majthényi -síkra». (Itt rakta le a fegyvert az utolsó tizennégyezer kurucz.) -Lám, milyen jó volt az első elpártolók között lenni! mondák -ilyenkor <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span> az Andrássyra vetődő tekintetek; utoljára -mikor végkép elhagyja az országot Rákóczy, már csak igen kevés -kisérő neve említtetik, azok között Korponay.</p> -<p>Ennek a helye bizony «vacat»! Juliannával azonban még mindig nem -beszélhetett Andrássy; a kedélyvilág sem arra való volt. -Juliannának az arczáról látszott, hogy most nem ő róla gondolkozik, -– nem a szerelemről.</p> -<p>Egy este a felbontott bécsi levelek egyikében különös jó hir -volt Korponaynéra nézve. Az alkudozó nádornak megküldték azt a -lajstromot, melyben a fejedelem által donátiót nyerteknek a nevei -foglaltatnak, a kik később a királynak olyan szolgálatokat tettek, -hogy érdemeseknek találtattak e donatiókban való legfelsőbb -megerősítésre. S ezek között volt Korponayné fiának a neve is. -Intra parenthesim megjegyeztetett «nem az apjának, hanem az -anyjának az érdemeiért». Az illető adománylevelek a rangosztási -diplomákkal együtt, már mind ki vannak állítva, minden hivatalon -keresztül mentek, jelenben már ő felsége cabinetirodájában -feküsznek s csak a legfelsőbb névaláirásra várnak.</p> -<p>Erre a hírre rögtön visszatért Julianna arczára a rég nem látott -jókedv. Mintha egy nehéz varázstól szabadult volna meg, mely -tiltotta neki eddig, hogy élvezze az élet örömeit.</p> -<p>Tehát a fia megkapja a nagy birtokot és a főrangot hozzá, a mi -egész életének nyugtalan ábrándja volt.</p> -<p>Most azután ő neki is megjött az adakozó kedve. Lehetett volna -tőle kérni akármit – bárkinek. Volt azonban egy ember, a kinek -kérni sem kellett: eléje hozta.</p> -<p>– Mit szólsz hozzá kedves barátném? fordult Löffelholtznéhoz. -Nem volna-e nekem czélszerű magamnak felmenni minél előbb Bécsbe, ő -felsége kegyelmét elfogadni és megköszönni?</p> -<p>– Nehezen várod, míg helyedbe jön, úgy-e? Én magam is azt -tenném, hogy felmennék.</p> -<p>– Úgy lesz! Holnapután azonnal indulok. De nem, <span class= -"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> nem! szólt -a kalendáriumot előkapva. Akkor Boldogasszony napja van. Ünnepnap -nem indulok. Hanem az után való nap.</p> -<p>Erről a szóról «ünnepnap» aztán olyan ügyesen belecsavarta a -beszédet a vallásos discussio sodrába, hogy egyszer csak azt vette -észre az egész társaság, hogy benne vannak a reformátió fölötti -vitában s azon disputálnak, hogy ki volt nagyobb, Luther-e vagy -Calvin?</p> -<p>Utoljára Julianna odafordult Andrássyhoz, ezzel a kérdéssel:</p> -<p>– Ugyan tábornok úr, most nem jut eszembe, mi volt a neve annak -a cseh papnak, a ki legelőször kezdte a reformatiót, a kit aztán a -constanczi zsinaton megégettek?</p> -<p>– Husz! Husz! kiálták egyszerre a jelenlevők mind.</p> -<p>– Igen! «Husz» volt. Hogy nem jutott eszembe. Pedig olyan -ismeretes név! Eszembe juthatott volna a jó Husz apóról, a poprádi -vendéglősről, mert hisz holnapután annál fogok éjszakára -megszállni. Tehát Husz…</p> -<p>Itt aztán elkezdte Huszt magasztalni, de nem a poprádi -korcsmárost; hanem a martyrt, s védelmezte azt, mint hajdan Giskra, -a túlnyomó többség ellen.</p> -<p>Csak Andrássy nem szólt bele a vitába. Ő tudta azt jól, hogy még -is csak Husz apóról, a poprádi korcsmárosról van itt voltaképen -szó; s az egész akademiai vita csak azért volt kezdve, hogy ő vele -tudassák, hol fog harmadnap este a szép asszony megszállni? – -Amanti pauca!</p> -<h2><span class="smaller">XXVI. FEJEZET.</span><br /> -A LEVELEK TRAŒDIÁJA.</h2> -<p>A mi hősünknek nem kellett több kémszemlészet, hogy a haditervét -megállapítsa. Ismerte már a terepet egészen.</p> -<p>Megkerülni az ellenség hadállását és lesbe állni: ez kipróbált -kurucz taktika volt. <span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span></p> -<p>Andrássy is nagyon jól ismerte a Husz apó vendéglőjét Poprádon. -Emberemlékezet óta mindig Husz apó volt annak a vendéglőse, öregapa -nélkül soha sem volt a ház; ha egy meghalt, már akkor a fia is -öregapó volt. Ennek a korcsmának már nemessége volt. Bátran -folyamodhatott volna az arany-gyapjas rendért, mert ki tudott -mutatni tizennyolcz őst. És azok mind hiresek voltak a jó -boraikról, a kitünő konyhájukról, a puritán becsületességükről és a -souverain gorombaságukról. Szepességi úr, még ha Felkáról -Farkasfalvára utazott is, meg nem állhatá, hogy ebédre, vagy -vacsorára ott ne maradjon Poprádon Husz apónál. S ha valakinek -nagyon sietős volt a dolga, legalább egy itatásra is megállt a -poprádi vendéglő előtt s megtölteté az átalagát igazi hegyaljai -máslással, a milyet messze földön nem kapni.</p> -<p>Tehát Andrássynak az volt a haditerve, hogy ő nem szól senkinek, -hanem felül egy három lovas szánkóra s egyedül, minden -szolgakiséret nélkül előre elvágtat Poprádra, egy nappal hamarább, -mint Julianna; ott megrendeli a szállást, a vacsorát, s az utóbb -érkezőt már készre várja.</p> -<p>Elég finom érzéke volt annak a felfogására, hogy ezúttal nagyon -kimélni kell Julianna jó hirét, mert az most Bécsbe megy, a hol -most a legszigorubb erkölcsi nézetek uralkodnak, s a legkisebb -botrány annak minden eddig kivívott sikerét koczkáztatná. -Tudniillik, hogy titokban mindent szabad az embereknek kicserélni, -a mi azért adatott kinek-kinek, hogy mást tegyen vele boldoggá, -hanem a nyilvánosság előtt még csak a keztyütlen kéznek az -odanyujtása is bűnjelnek számíttatik be.</p> -<p>Ő tehát előtte való nap úgy tett, a hogy tervezé. A -bástya-utczán át távozott el: nem a saját hintaján, hanem egy -iramszarvasbőrös szánon (még a Szepességen hó volt), jól behúzva -magát a farkasbőr bundájába, s az asztrakán süvegébe, hogy csak a -szemei látszottak ki belőle.</p> -<p>Az öreg kapunál azonban megállította a strázsa. <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span></p> -<p>Az őrmester előjött a kapuszobából s meg akarta tudni, hogy -kinek hivják azt, a ki a városból kimenni szándékozik.</p> -<p>Ezt a tábornok jó jelnek vette, hogy a katona nem ismert rá; -pedig nem rég alattvalója volt, ő tudta annak a nevét. A Czelder -Orbán német hajdui közt szolgált, a kik a minapi betörésnél -átpártoltak.</p> -<p>«Szentkirályi István, katonatiszt.»</p> -<p>A strázsamester megbiztatta, hogy csak várjon, míg ő -visszajön.</p> -<p>Kis idő mulva aztán visszatért s azt mondta, hogy kegyeskedjék a -tisztelt pasasér úr felsétálni a kapitány úrhoz, a ki látni -akarja.</p> -<p>Andrássy nagy mérgesen ugrott ki a bundájából, össze -adtateremtettézve a németjét, s kénytelen-kelletlen felment a -toronyban lakó kapitányhoz.</p> -<p>Akkor volt aztán a meglepetése tökéletes, mikor azt maga előtt -látta. A kis Serédy volt az a kapitány, az ő távoli sógora.</p> -<p>Nagyon boszus volt rá, hogy minek hivatta fel!</p> -<p>– Hát miért nem tette a nevéhez oda urambátyám, hogy -Csik-Szentkirályi? Akkor tudtam volna hogy ki az, de így nem -találtam ilyen nevet sem a jelenlevők schematismusában, sem a -passusregestrumban, hát kételkednem kellett. Mivelhogy a városunkon -mostanság annyi szélhámos, kém és félkéz kalmár jár keresztül…</p> -<p>– De minthogy én egyik sem vagyok, hát nyittasd ki a kaput s -ereszsz utamra.</p> -<p>– Hát hiszen eresztem. Adja ide a salva guardiáját.</p> -<p>– Micsoda?</p> -<p>– Hát, hogy vidimáljam.</p> -<p>– Miféle salva guardiát?</p> -<p>– No, a Platzkommendánstól valót. Hát nem adott urambátyámnak -Belleville ilyet? Nem is kérte talán? Hja, urambátyám, ne gondolja, -hogy most is a régi Magyarországban vagyunk. Most rendezett -államban élünk. Utazni csak salva guardia mellett lehet. -<span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span></p> -<p>– De hisz nem utazom én az operentiákra, hanem csak ide a -szomszédba.</p> -<p>– És ha nyulat lőni megy is ki urambátyám a kapun, ahhoz is -pecsétes levél kell, azért csak ne sajnáljon visszafáradni -Belleville ezredes úrhoz; most még otthon találja, és vegyen tőle -egy pázsurát, mert az én katonáim addig, a míg azt a kétfejü sast -meg nem látják, ki nem eresztik a kapun.</p> -<p>Andrássy servust sem mondott a kis sógorának, mérgesen vágta be -maga után az ajtót s pokolra kivánta ezt az egész ostoba -intézkedést, mely minden légyottnak elveszi az alapját, a kellő -titoktartást.</p> -<p>De hát kénytelen volt Bellevillehez visszafáradni. Azt csakugyan -otthon találta s elmondta neki, hogy mi hozta ide.</p> -<p>Az az irónia még mindig ott volt Belleville barátságos -mosolygásában.</p> -<p>A tábornok igyekezett lehető legközönyösebb arczot csinálni az -előadásához.</p> -<p>– Minthogy nálatok most az a rend, hogy a városból kimenőnek -salva guardiát kell előmutatni, kérlek, adass nekem egyet. Itt vár -a szánkóm. Sietek.</p> -<p>– Készséggel: azonnal! Mit parancsolsz a salva guardiába -fölvétetni?</p> -<p>– Én? a salva guardiába?</p> -<p>– No, igen. A marschroutát illetőleg.</p> -<p>– De hát ahhoz mi köze valakinek, hogy én hova és meddig utazom? -Teringettét! Kapom magam, idejövök az egész dandárommal s kiteszem -a szürötöket innen!</p> -<p>Belleville nagyot nevetett.</p> -<p>– Hiszen nem arravaló ez a kérdés, hahaha! mintha valaki -korlátozni akarna a szabad járás-kelésben, hanem csupán arra való, -hahaha, hogy minden statióra, a hol lovat akarsz váltani, előre -izenhessek stafétával, hogy ott készen várjanak a postaháznál az -előfogatok. Hahaha!</p> -<p>– Hahaha? <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span></p> -<p>Ez is olyan bolond dolog, a min az egyik ember nevet, a másik -meg boszankodik.</p> -<p>– Ejh, én nekem nincs szükségem a ti gondoskodásotokra, ha én -kihúzom a szarvasbőr erszényemet s megcsördítem benne a tallérokat, -hát az nekem nagyobb készséggel előteremti az előfogatokat, mint a -cs. kir. Platzkommando avisoja.</p> -<p>– Pedig hidd el, hogy jól tennéd, ha elfogadnád. Épen most -akarom útnak indítani a lovas stafétát utasításokkal a -postamesterekhez egy másik magas utazó kellő ellátása végett, egy -füst alatt részedre is meg lehetne tenni a rendelkezést. A szép -istenasszony indul holnap Bécsbe.</p> -<p>Andrássy erre a szóra rákvörös lett. Hanem aztán csak jónak -látta mosolygós arczot csinálni a boszantáshoz.</p> -<p>– No, én nem akarok olyan messze utazni.</p> -<p>– No, hát csak a legelső státióig? úgy-e bár? Elég lesz, ha -Poprádig fog szólni a salva guardia? Husz apónál lesz egy kis -dinom-dánom?</p> -<p>Andrássy közel volt hozzá, hogy ezt mondja: no, hát nem megyek -sehová! Itt maradok!</p> -<p>Hanem a franczia hirtelen lefegyverezé a boszuságát. Kordialisan -megszorítá a kezét s azt sugta a fülébe:</p> -<p>– Tudod, hogy én mindig hűséges czimbora voltam. Ezután is én -tartom a létrát.</p> -<p>Andrássy vállat vont, mint a ki érti is, nem is, miről van -szó.</p> -<p>Belleville kiment az irodájába, utasítást adni a mentslevél -kiállítására. Mikor visszajött, azt mondá:</p> -<p>– De már most ne menj azon a három lovas szánkón, mert az -utazásod elvesztvén az incognitóját itt Lőcsén, ezzel csak bajt -okoznál; hanem fogasd a hintódba a négy almásszürkét s indulj ki -csengőkkel. Hiszen te nagy úr vagy, generális vagy, mi köze a -filiszterségnek azt találgatni, hogy te merre utazol? Az intrigua -közöttünk marad. Tudod te azt, hogy ki az a Belleville? Egyszer már -a nyakamat is koczkáztattam a gavalléri titoktartásért. -<span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span></p> -<p>Erre Andrássynak is jól kellett emlékezni, hisz ő volt az egyik -elnöke annak a vészbiróságnak, a hol Belleville lába majd -spanyolcsizmát fogott.</p> -<p>Tehát a lovag felől egészen meg lehetett nyugodva.</p> -<p>A minnelovagok törvénye szerint, egyik vetélytárs a másikat -tartozik elősegíteni a közös ellenség (az asszony) elleni -haditervben.</p> -<p>Andrássy tehát, a míg az irkafirkát elkészíték, még onnan az -ezredesi lakból leküldött egy ordinánczot, hogy meneszsze haza a -szánkóját, ellenben keresse fel a korcsmában a parádés kocsisát, -hogy fogja be a négy szürkét a hintóba s aztán hajtasson ide a -Platzkommandó elé.</p> -<p>Mikor aztán Belleville aláirta, meg is pecsételte a salva -guardiát, azt mondá Andrássynak:</p> -<p>– És már most csak egyet mondok még neked, mélyen tisztelt -barátom.</p> -<p>– Hallgatom.</p> -<p>– Az egész intrika a legszebben van elintézve. Te ma elmégy -Poprádra. Holnap utánad megy a szép menyecske. Hanem egy -veszedelemre figyelmeztetlek, a mitől a fejedet megóvni nem áll -hatalmamban.</p> -<p>– Mi az? Talán kuruczbandák ólálkodnak, hogy utamat állják?</p> -<p>– Azok ellen tudnék tenni. Aztán van is azoknak eszökben -ilyesmit tenni! Ha utadat állnák, legfeljebb azért tennék, hogy -kegyes pártfogásodat kikérjék. Más veszély az.</p> -<p>– Csak nem esznek meg tán a farkasok?</p> -<p>– Nem. Kegyelmes uram, drága barátom. Nem ezt hivom én -veszedelemnek. Hanem a mitől óvlak, ez az: «vigyázz magadra, nehogy -ez a szoknyás ördög neked is a Ketterhäuschen kulcsait nyomja a -markodba a hálószobáé helyett!»</p> -<p>De már erre Andrássy volt az, a ki felkaczagott. Vele nem -történnek ilyen tévedések! <span class="pagenum"><a name="Page_55" -id="Page_55">-55-</a></span></p> -<p>A hintó előjárt, jöttek jelenteni. A két egymást megértett -minnelovag megölelte egymást s azzal Andrássy a diadal előérzetét -ragyogó orczával távozott el onnan s az őrség tisztelgése mellett -ült fel a hintajába, nagy ostorpattogással indulva az útnak.</p> -<p>Ez alkalommal a strázsa nem állt az útjába az ó-kapunál, hanem -«Kverauz»-t kiáltott torkaszakadtából, a kaput nyitották nagy -sietve, a csapóhid csörömpölve hullott le s a kirukkolt kapuőrség -fegyverrel tisztelgett az elvágtatónak. Serédy öcsém vidimatiójára -sem volt semmi szükség.</p> -<p>Szentkirályi Istvánt, azt megfogják, kivallatják, hanem -Csikszentkirályi és Krasznahorkai Andrássy István generális előtt -glédába állnak és presentálnak.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ezen napnak az estéjén Andrássy nélkül tartották meg a -Thurzó-házban a szokott felolvasásokat.</p> -<p>Minden ember tudta, hogy a tábornok elutazott valamerre. Minden -ember nagyot hunyított rá, s gondolt hozzá valamit.</p> -<p>Az, a mi útközben történik, nem tartozik az -erkölcsbiróságra.</p> -<p>Julianna alig birta rejteni az izgatottságát, egyszer-egyszer -azon vette észre magát, hogy dalolni kezd, hirtelen a szájára -ütött, «Uram, bocsásd bűnömet! jobb volna bizony, ha -imádkoznám».</p> -<p>Ezuttal Bécsből csak egy levél érkezett, az Pálffy nádornak -szólt, attól a bizonyos anonymustól, a ki a császárhoz igen közel -állott.</p> -<p>Ez a levél titkos chiffrekkel volt irva, a minek a kulcsát -azonban Löffelholtzék szintén meg tudták szerezni a barátaik -által.</p> -<p>Kiváncsian lesték a doktor arczmozdulatait, a míg a titkos irást -megfejtegeté. Az pedig tökéletes doktori arcz volt, a minek a beteg -előtt nem szabad elárulni a diagnosis alatt, hogy mi véleménye van -a baja felől, megél-e, vagy meghal? <span class="pagenum"><a name= -"Page_56" id="Page_56">-56-</a></span></p> -<p>Mikor az egész levéllel készen volt, akkor egyet hemgetett.</p> -<p>– Hm! Egy kis baj van.</p> -<p>– Mit? Mi az? kérdék megrettenve az asszonyok és Alauda.</p> -<p>– De igazán komoly baj. Igen, nagy baj! A császár -megbetegedett…</p> -<p>– Az Isten szerelméért! kiálta fel Julianna, kezeit egymásba -csapva.</p> -<p>– Ez a levél is azon kezdődik. «Az Isten szerelméért! Végezzék -be kegyelmességtek a békekötést rögtön, minden áron. A császár -veszélyesen megbetegedett. Orvosai a legrosszabbtól félnek. Ha be -talál következni a catastrópha, az egész egyezkedés porrá omlik. A -trónörökös tanácsosai mind a háborupárthoz tartoznak. Tudassa -kegyelmességed azt a hirt Károlyival. Ne skrupulisáljanak most. -Kössék meg a békét, a mint ezt a levelet megkapják. Még most -mindent tehet kegyelmed a császár plenipotentiájával. De ha a -császár meg talál halni, a mit ne adjon Isten, a plenipotentia -erejét veszti. Kegyelmességed helyébe egy német tábornagyot fognak -küldeni a Rákóczyánusokra, a ki föltétlen megadást fog követelni s -senkinek sem ád meg semmit az eddig tett igéretekből. Summum -periculum in mora.»</p> -<p>E levél hallatára Julianna elájult, alig tudták életre hozni. -Ezuttal komolyan szükség volt az orvos életserkentő szereire.</p> -<p>Mikor aztán magához tért, akkor rögtön útra akart kelni, hogy ő -megy Bécsbe.</p> -<p>– De ugyan minek? A császárt úgy sem gyógyítja meg.</p> -<p>– Beszélni akarok vele. Eléje kell jutnom, ha az egeket -ostromlom is meg!</p> -<p>Nagy nehezen tudták rávenni, hogy legyen türelemmel, várja be a -holnap reggelt. Éjjel nem tanácsos utazni, s a mi legfőbb akadály, -a relais-k mindenütt későbbre vannak <span class="pagenum"><a name= -"Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> a számára rendelve, azokra -úgyis várakoznia kellene minden állomáson félnapig, jobb ha azt az -időt itthon tölti, nyugodalmasan ágyban fekve.</p> -<p>Alig várhatta, hogy megvirradjon. Útra kelt, Löffelholtzné, -mikor a kávénál megjelent, már csak az üres csészéket találta az -asztalon, kettőt pedig, mert Korponayné Krisztinát is magával -vitte.</p> -<p>– Csodálatos nagy barátság! szörnyűködék a tábornokné. Ez a -fiatal menyecske jobban szereti barátnéját, mint a férjét. Ezt -hagyja egyedül utazni a táborba, pedig már nincs háboru, s amazt -elkiséri Bécsbe, a hol a himlő pusztít. Mit fog mondani Blumevitz, -ha ezt megtudja? Minek bizta a feleségét erre a bolondos asszonyra? -Nem érti az ember az ő dolgaikat.</p> -<p>A kegyes úrhölgy nem mulasztá el imádkozni barátnéja utazásának -szerencsés kimeneteléért.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Andrássy István gyors erdélyi lovaival késő délután érkezett meg -a poprádi vendéglő elé. A hintót lépésben húzták a lovak; az úr, a -vadász és a hajdu pedig gyalog jöttek mellette.</p> -<p>A vén Husz nagyapó künn ült a tornácz alatt és pipázott.</p> -<p>Andrássy nagy sietve ment fel a tornácz lépcsőin. Husz apó még -csak a bagósüvegét sem emelte meg, nem hogy maga emelkedett volna -ki a karos lóczájából.</p> -<p>– Beste lélek kurafia! szitkozódék a betoppanó vendég, jónap -kivánás helyett.</p> -<p>– Az én titulusom ez? kérdé Husz apó, a pipát a szája egyik -szegletéből a másikba igazítva.</p> -<p>– Dehogy a kendé! Ezt a karóba húzni való kocsist szidom. A -gazember nem nézett utána a hintónak. Útközben kelle észrevennem, -hogy mind a négy keréktalpon lóg az abroncs! Jó, hogy a kocsi össze -nem tört az úton. Van-e itt valami kovács, a ki ért a -hintóvasaláshoz?</p> -<p>Ekkora sértés Poprádnak! <span class="pagenum"><a name="Page_58" -id="Page_58">-58-</a></span></p> -<p>– Van! felelt Husz apó, még mélyebbre nyomva a süvegét a -szemöldökére. Annyi kovács van, mint Lőcsén főbiró, s egy sincs -megbolondulva. Olyan kovács, a ki az óráját is megcsinálja az -úrnak, ha romlott.</p> -<p>– No hát szaporán! el kell vontatni a hintót a kovácshoz, húzza -fel a sineket hamar, egy, kettő, három! Két óra mulva minden készen -legyen, hadd utazzam odább.</p> -<p>– Te Náczi gyerek! kiálta Husz apó, s aztán egyet füttyentett a -két ujján keresztül. Miért nem szaladsz, mikor hívlak, te -tacskó?</p> -<p>Pedig sietett az eléggé a tulsó lépcsőn fel a tornáczra.</p> -<p>Ez volt a legöregebb fia Husz apónak. Lehetett már a tacskó -valami ötvenhat éves. Már messziről lehúzta a süvegét, úgy jött az -apja elé, s megállt előtte katonásan.</p> -<p>– Eredj, kölyök, hord fel a kegyelmes úrnak a bagázsiáját a -hintóból a zöld szobába, fűts be a kandallóba, tedd fel a -bográcsot. Anyádnak mondd meg, hogy készüljön a vacsorához. A -vendég úr itt hál, itt marad két napig.</p> -<p>– Ördög mennykőt maradok! toporzékolt Andrássy.</p> -<p>– No, no, nem kell ördögöt emlegetni; torkolá le Husz apó. Nagy -úr az; ne kössünk bele. Azt csak minden okos ember tudja, hogy négy -keréksint levenni, megnádalni, újra felhúzni nem egy Miatyánk alatt -esik meg. A poprádi kovács nem szent Péter apostol, a ki a ló lábát -levágta s úgy verte fel rá a patkót. Áldhatja a nagyságos úr a -szenteket, ha holnap estig visszakapja a hintaját.</p> -<p>(Hiszen maga is így számította azt ki Andrássy.)</p> -<p>Hanem azért csak tovább játszotta a boszus utazót, a kinek nagy -dolgai múlnak a késedelem miatt.</p> -<p>– Ezer milliom mennykő!</p> -<p>– No no. Geduld bringt Rosen, biztatá őt csendesen Husz apó, s -megtöltve újra a pipáját, Andrássyt is megkinálta a -dohányzacskójával, hogy tegyen hasonlóul.</p> -<p>– Nem vagyok pipás! töröm a lencséteket! Most itt <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> -rostokoljak, mint a kecske a kútban. Hogy verje agyon az ember az -időt ebben az átkozott fészekben? Mi van itt valami mulatságra -való?</p> -<p>– Van medve, felelt nagy flegmával a vendéglős.</p> -<p>– Hol volna?</p> -<p>– Arra ni, a vigályosban! mutatá Husz apó a papucsa orrával az -irányt. Lehet rá vadászni.</p> -<p>– Csak olyan poprádi medve lesz az.</p> -<p>– Mit? poprádi medve? tüzelt az öreg úr. Vannak ott akkora -medvék, mint az úr maga. Ha meglátja, tudom, hogy elfelejti mi az -«ursus»-nak a genitivusa?</p> -<p>– No azt már szeretném látni.</p> -<p>Husz apó most sziszegve füttyentett, a hogy a galamboknak -szoktak a csalogatók s a legvékonyabb hangon kiáltott.</p> -<p>– Te, Hanzi gyerek!</p> -<p>A Hanzi gyerek volt a legfiatalabb az egyenes utódai között, -körülbelül egyidejű a tábornokkal.</p> -<p>– Vedd csak a puskádat, vezesd ezt a vendég urat az erdőbe, -mutass neki medvét.</p> -<p>Andrássynak tetszett ez a mulatság. Eszébe jutott, hogy Juliánna -sokszor emlegette, milyen kiváncsi volna megizlelni, milyen lehet a -medvetalp kocsonyája. Most egészen alkalmi szerencse volna, ha -valami bolond maczkó a szép asszony kedvéért idehozná a -mancsait.</p> -<p>Ő is vállára kapta a dupla puskáját, csizmaszára mellé dugta a -török kését, s aztán a fiatal Husz Hanzi vezetése mellett neki -indult az erdőnek, egyedül.</p> -<p>Rég ideje már, hogy a vadászat nemes mulatságát nem gyakorolta, -a hosszú ostromzár alatt nem volt rá alkalma. S szent Hubertus -különösen kedvezett a mai cserkészetnek. Egy szembejövő anyamedvét -volt szerencséje, egy lövéssel homlokon találva, leteríteni; a -tavalyi bocsok egyikét meg Hanzi durrantotta le. A tábornok az -elejtett medvének csak a mancsait hozta el magával, de Hanzi a -nyakába vette a maga tropheumát s hazáig czipelte. <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span></p> -<p>Husz apó azzal dicsérte meg a hazatérő vadászt, hogy «no ugy-e -hát, van Poprádon medve?»</p> -<p>A mancsokat odaadták az asszonynak, készítse el őket holnapra -fainul borssal és babérral, meg szerecsendióval, -medvetalp-kocsonyának. Talán több vendég is érkezik még hozzá.</p> -<p>Husz apó nagy tapasztalású férfiu volt! Nem először történik az -Poprádon, hogy a hintós uraságnak elvész az útközben a hintajáról -egy sróf, a miért kénytelen ott maradni, s aztán nemsokára érkezik -egy másik hintóval egy asszonyság, a ki megtalálta az elveszett -srófot. Akkor aztán mehetnének odább, hanem ott maradnak. Nem -először fordul ez így. Azért van az a zöld szoba úgy berendezve, -hogy abból egy másik szoba nyilik, a melyiknek az ajtaján erős -tolózár van. Becsukták-e vagy nyitva felejtették? gyónják meg a -papnak!</p> -<p>A vadászat fáradalmai után jókor álomnak hajtá a fejét a -tábornok.</p> -<p>Bizony nem feküdt a vetett dunnáságyba, hanem a -mellékszobácskában volt egy hárságy, arra heveredett le, a -bundájába takaródzva s nem kellett neki ringatás; nem is álmodott -semmit, pedig reggel Husz anyó megkérdezte tőle: ha álmodott volna -valamit, abból megjövendölte volna neki, hogy szerencse éri-e ma, -vagy szerencsétlenség?</p> -<p>Reggel sokáig is el talált aludni, mert ködösre fordult az idő, -mikor fölneszelt s kinézett az ablakon, a fák csupa ezüstből voltak -a zuzmarától. «Gergely» utoljára rázta meg a szakállát.</p> -<p>Az ilyen ónos idő még vadászatra sem való, az ember igazán nem -tehet egyebet, mint hogy a tornáczba kiül, Husz apóval -«Langepuffot» játszani, meg a fiataloknak a vadász kalandjait -hallgatja s hozzá szürcsöli az anyóka által erjesztett méhsert a -forgácsfánk mellé, a minek a neve «borkorcsolya» volna, de azért -«sör-szánkának» is beválik. <span class="pagenum"><a name="Page_61" -id="Page_61">-61-</a></span></p> -<p>Andrássy úgy számított az idővel, a hogy Juliannától hallá.</p> -<p>A szép asszony azt vetette oda (a Hussus és Hyeronimus felől -folytatott értekezésben), hogy ő Poprádon Husz apónál fogja tölteni -a Boldogasszony napja utáni éjszakát. Ilyenformán alkonyatra kell -neki megérkeznie, mert különben nem volna elfogadható ürügy a -gyorsutazóra nézve, hogy miért maradjon meg éjszakára egy közbeeső -állomáson, holott Liptó-Szent-Miklósig is eljuthat még.</p> -<p>Annál nagyobb volt a meglepetése, a mint déltájon a köd -felszakadozván, s a vidék egyszerre kitárulván, a legkisebb -Husz-ivadék azzal a hirrel lepte meg a poharazókat, hogy a -kakas-lomniczi út felől négylovas hintó jön vágtatva Poprád felé. A -hintó karmazsinpiros.</p> -<p>Ilyen színű hintaja az egész ismeretes világban csak Juliannának -volt. A rikító színeket csak excentrikus emberek szeretik az -utazóhintajaikon.</p> -<p>Bizonyos volt felőle, hogy Julianna az, a ki érkezik.</p> -<p>Ugyancsak siet a találkozóra a menyecske!</p> -<p>Fölkelt az asztal mellől s lesietett a vendéglő kapujába, hogy ő -lehessen az első, a ki az érkezőt fogadja s őt a hintóból -leemeli.</p> -<p>A karmazsinpiros hintó vágtatva jött a négy paripával a -kakas-lomniczi kanyarodón alá, a postakocsis a nyeregből vezetett s -a városba érve, hatalmasan fujta a trombitát, hogy a szemközt -jövőket kitérésre ösztönözze.</p> -<p>A hintó bőrfüggönyei le voltak húzva, s azokon csak egy kerek -üvegablakcsa volt, ólomkarikába foglalva, amin keresztül a bennülők -kitekinthettek. Kívülről nem lehetett a hintóba belátni.</p> -<p>A bakon azonban felismerte Andrássy Julianna belső inasát és a -szobaleányát, már messziről.</p> -<p>Egész bizalmassággal közelített a kapuból a hintó felé.</p> -<p>Ez azonban, nagy bámulatára, nem hogy megállt volna a vendéglő -előtt, vagy hogy behajtott volna annak az udvarára, sőt inkább itt -kezdett el a postakocsis a leghatalmasabban <span class= -"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> -trombitálni, s mikor azt elvégezte, fogta a hosszú ostort s nagy -pattogatással ösztönzé a gyeplüst, meg az ostorhegyest a sebesebb -vágtatásra. A hintó elrobogott Andrássy mellett, a nélkül, hogy a -bőrfüggöny meg is mozdult volna.</p> -<p>Andrássy csak nézett utána egy darabig, a míg beláthatta az -utczán. Eleinte az hivé, tán Juliannának is az az ötlete támadt, -hogy a hintaját, kigondolt ürügy alatt a kovácsnál hagyja, a kinek -a műhelye épen ide látszik, a rigó-sárga hintó most is ott áll a -műhely előtt s vár a keréktalpvasalásra.</p> -<p>Azonban a karmazsinpiros hintó a kovács előtt sem állt meg, -hanem gördült tovább.</p> -<p>– Mi ebben a tréfa? kérdezé magában a tábornok. Egy perczre -eszébe jutott Bellevillenek az a fatális figyelmeztetése: «vigyázz -magadra, nehogy az a szoknyás dæmon neked is a Ketterhäuschen -kulcsát nyomja a markodba a hálószobájáé helyett!» hanem ennek -sehogy sem akart helyet engedni. Nagyon el volt kényeztetve az -asszonyok által, őt még nem csalta meg egy is.</p> -<p>Hogy őt még csak meg sem látták volna, az útfélen állva.</p> -<p>Ez lehetetlenség!</p> -<p>Addig kereste, mig talált ki valami magyarázatot.</p> -<p>Julianna eszesen óvatos. Ki akarja játszani a mendemondát. -Bizonyosan a város túlsó végén fekvő postamesteri házhoz hajtatott. -Ott természetesen meg kell pihennie, míg az új előfogatot -előkerítik a számára, a magyarországi postáknál pedig az a -jelmondás, hogy «gyorsaság nem boszorkányság!» Annak, a ki érti a -dolgát, nem kell ide sok magyarázat.</p> -<p>Kezébe vette az ezüstfejű fokosát, s neki indult gyalog a város -tulsó végén levő postaházat felkeresni.</p> -<p>Semmi kétsége sem volt az iránt, hogy Julianna ott fogja őt -bevárni.</p> -<p>«Ovatosság a bölcseség anyja!» <span class="pagenum"><a name= -"Page_63" id="Page_63">-63-</a></span></p> -<p>Mire azonban a postaházig ért, már akkor nem volt ott a -hintó.</p> -<p>Egy csoport veréb osztozott az elhullatott abrakon a kapu előtt, -s egy háziszolga czepelte be az abrakos jászolkákat a kapun.</p> -<p>– Nem volt itt a karmazsin szinü hintó az imént? kérdé a főúr a -szolgától.</p> -<p>Az felelt neki valamit szepesi nyelven, a mitől nem lett -okosabb.</p> -<p>– Lélekadta pemákja! dörmögé Andrássy s bement a -postamesterhez.</p> -<p>Az pedig már valóságos felső-ausztriai német volt, száraz és -goromba, most importálták ide.</p> -<p>– Nem volt itt az imént egy asszonyság, egy karmazsin piros -hintóval?</p> -<p>– Asszonyság? Mit tudom én, hogy asszonyság-e, vagy uraság? -Látok én keresztül a kocsibőrön?</p> -<p>– Jól van. Nem álltak itt meg, lovakat váltani?</p> -<p>– Nem. Itt csak egy abrakot adtak a lovaiknak. A relais a -következő állomáson van megrendelve.</p> -<p>– Nem hagyott itt nekem egy levelet az, a ki a kocsin -utazott?</p> -<p>– Nekem! Nekem! Ki az a nekem? Tartozom én tudni, hogy kinek -híják az urat?</p> -<p>– Igaza van. A nevem báró Csikszentkirályi és Krasznahorkai -Andrássy István tábornok.</p> -<p>– Várjunk csak! Aligha nem lesz. Szólt a postamester s -bürocratai pedántériával húzta elő a littera «C» alá sorozott -csomagot, egyenkint hajigálva az asztalra az abba sorozott -leveleket, s folyvást mondogatva magában «Csiki» «Csiki». Itten van -egy «Csiki» etcætera, István generális. Már a tizedik postastátió -van rajta. Ugyan keresték vele az urat «ibi ubi». Kassa, Eger, -Tokaj, Eperjes, Lőcse. No most megvan. Hogyan mondta csak?</p> -<p>«Csikszentkirályi és Krasznahorkai Andrássy István». -<span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span></p> -<p>– Richtig! úgy van. – Hohó! Elébb kérem a négy garast.</p> -<p>– Micsoda négy garast?</p> -<p>– Hát a portó. Micsoda négy garast? Azt gondolja az úr, most is -a régi Magyarországban élünk? Most rendezett államban élünk. Nem -hordja a czigánypostás a levelet ingyen, hanem fizetni kell érte az -ærariumnak négy garast.</p> -<p>S addig meg sem hagyta nézni a levelet, a míg a tábornok elő nem -keresett neki egy máriást a tarsolyából.</p> -<p>Akkor aztán megkapta a levelet.</p> -<p>Meg sem nézte jól, csak eldugta a dolmányába, s akkor vette elő, -mikor már künn volt az utczán.</p> -<p>Nagy boszankodására az öcscsének, a dervisgenerálisnak a -kezekörmekaparását ismerte fel a levélborítékon.</p> -<p>No iszen elképzelte, hogy mi van a levélben belül? Szitkozódás, -piszkolódás, hetvenkedés.</p> -<p>Arra sem tartotta érdemesnek, hogy feltörje rajta a -pecsétet.</p> -<p>El nem tudta képzelni, hogy mi történhetett ezzel az -asszonynyal, hogy az őt itt hagyja a faképnél?</p> -<p>Félelem-e az tőle, vagy tulságos óvatosság? Vagy talán -hűtelenség?</p> -<p>Nem talált sehol megnyugvást. Visszabandukolt a Husz apó -vendéglőjébe. Az a homályos képzelődése volt, hogy a csalfa asszony -őt csak megakarta boszantani. Üres hintó volt az, a mit előre -bocsátott. Ő maga ezután érkezik az iramszarvas szánján. Talán -azóta már ott is van a Husz apó vendéglőjében? Összebeszélt -mindenkivel, hogy titkolják el a megérkeztét. Aztán majd mikor ő -nagy boszusan és kedvetlenül végig nyitogat az üres szobákon, a -zöld szobából a kis benyilóba: egyszer csak az ajtó mögül a nyakába -ugrik, s azt mondja: «no ugy-e megijesztettelek?»</p> -<p>Szokásuk ez a szép asszonyoknak, elébb megkínozni jól a rájuk -várakozót, azután kárpótolni a megkínzásért. <span class= -"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span></p> -<p>Hanem ezuttal ez a képzelődése nem teljesült.</p> -<p>Husz apó vendéglőjében nem várt rá a szép tündér.</p> -<p>Ki nem tudta találni, mi történhetett vele?</p> -<p>Már arra a gondolatra vetemedett, hogy utána fog vágtatni -lóháton a piros hintónak, valahol csak utóléri. Hanem aztán a -jobbik esze csak azt mondta neki, hogy annyira még se tegye ki se a -maga nevét, se azét az asszonyét a mendemondának. Hátha mégis -levélben fogja értesíteni arról, hogy miért másította meg a -szándékát.</p> -<p>Erről a szóról «levél» eszébe jutott az öcscsének az -epistolája.</p> -<p>Most előveheti és elolvashatja. Hisz az egyik méreg épen arra -jó, hogy a másik méregnek a hatását elveszi.</p> -<p>Feltörte hát és elolvasta.</p> -<p>Az volt az utolsó levele Miklósnak, a miben a krasznahorkai -csodaeseményekről tudósítja a bátyját.</p> -<p>A levél végén utóirattal volt néhány sor a nagyobb fiutól.</p> -<p>«Kedves édes apám. Jöjjön haza kegyelmed. Azóta én halál beteg -vagyok!»</p> -<p>Andrássy István mint a gutaütött, rogyott össze, egy álló -helyében, e levél olvasta után.</p> -<p>Idő telt bele, míg magához tudott térni e szédítő csapástól.</p> -<p>Ekkor aztán ujra elővette az öcscse levelét s végig tanulta -annak a sorait.</p> -<p>Elgondolta, hogy az a nő, a kit ő annyira elkárhoztatott, már -azon a napon, a melyen ő Krasznahorka alá megérkezett, halva volt. -Nem tarthatta vissza a fia kezét.</p> -<p>S ugyanaz a kéz most azt irja neki: «jöjj haza, halálomon -vagyok». És a nő, a ki már hetek óta halva van, még most is vár reá -s nem engedi magát eltemettetni.</p> -<p>Az élő kedves ime cserben hagyta, hanem a holt kedves, az még -most is hű hozzá.</p> -<p>Nem volt maradása tovább. <span class="pagenum"><a name= -"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span></p> -<p>Uti iszákjából előkeresé azokat az egy csomagba kötözött -leveleket, a miket sajnált elolvasni, még csak felbontani is, azt -hitte, szemrehányásokkal vannak azok tele, most eltevé őket a -tarsolyába.</p> -<p>Azután a puskáját a vállára vetve, kiment a tornáczra. Kifizette -Husz apónak a vendéglői tartozását, szót sem szólva tovább, a -kovácshoz sietett, a hol a hintaját tatarozták. Azt mondta, hogy -hagyják abba: hogy minden jól van úgy, a hogy van. A keréksinek -eltartanak így is hazáig. A kocsis fogja be a lovakat azonnal. Ő -maga nem vár reá, hanem elindul gyalog Hrunó felé, a kocsi menjen -utána.</p> -<p>Hrunó a Hernádon túl fekszik, a mi a gömöri utat átszeli. Ez az -út vezet a Feketehegy szorosai felé, a hol a félelmes sztraczenói -sziklakapu van, s a rossz hirü dobsinai barlang: kóbor martalóczok -menedéke. Ezt az utat erős kiséret nélkül nem szokták járni.</p> -<p>És Andrássy elindult ezen az úton egyes egyedül, gyalog, nem -várva be, míg a hintaja elé a lovakat befogják, s a zuzmarától -ropogó gyepen végig haladva, egyenkint tördelé fel a hetek előtt -hozzá irt leveleket, s olvasá azoknak a tartalmát.</p> -<p>Mily megmérhetetlen mélysége a szerelemnek, mily végeláthatatlan -magassága a megbocsátásnak volt ezekben a sorokban. Angyali jóság, -semmi egyéb!</p> -<p>Hogy óvta őt a védangyala az őt fenyegető veszélyektől! hogy -kérte, könyörgött, vigyázzon magára. És semmi bünét nem vetette a -szemére!</p> -<p>Most tudta csak meg, hogy mi volt az, a mit elveszített.</p> -<p>Egyszer csak azt vette észre, hogy a Hernád partján áll, messze -eltérve a rendes úttól. Jó szerencse, hogy a hintaja ott állt meg a -Hernád hidján, különben gyalog ment volna haza Krasznahorkára. Lett -volna oka e búcsujárásra. <span class="pagenum"><a name="Page_67" -id="Page_67">-67-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">XXVII. FEJEZET.</span><br /> -EGY KIRÁLY, A KITŐL MINDENKI FÉL, S EGY ASSZONY, A KI SENKITŐL SEM -FÉL.</h2> -<p>Korponayné nem utazott egyedül.</p> -<p>Magával vitte Krisztinát is, Blumevitz fiatal feleségét.</p> -<p>Azzal is el tudta hitetni, hogy nagy szüksége van a Bécsbe -utazásra. Az atyjának, a Rákóczyhoz még most is hű, a kibujdosott -Fabricziusnak a vagyonát lefoglalták, sietni kell vele, hogy az -öregnek amnestiát nyerjenek, míg valahol el nem fogatja valamelyik -császári hadvezér s úgy nem tesz vele, mint a kézsmárki -polgármesterrel, Krayval tett Heister, hogy a míg a kért kegyelem -leérkezett a számára, addig hamarosan leüttette a fejét.</p> -<p>Tehát ketten utaztak együtt, Julianna a fiáért, Krisztina az -apjáért sietett könyörögni.</p> -<p>Bizony igaz érzés volt ez mind a kettőnél. Csodálatos világ az -asszonyi szív, hogy abban annyiféle provincia elfér, s a mint a -globus fordul, hol az egyiket világítja meg a nap, hol a -másikat.</p> -<p>Mind a két asszony ott hagyta a szerelmét, még Krisztina sem írt -levelet a nyugtalankodó férjének. Tudta, hogy annak semmi örömet -sem csinálna vele, ha azzal a hírrel lepné meg, hogy most Bécsbe -utazott.</p> -<p>Bécs félelmes város volt akkor. A ki csak tehette, menekült -belőle. Az egész útvonalon csupa szemköztjövő hintókkal találkoztak -az asszonyok, a mik tömve voltak asszonynéppel, gyermekekkel. -Bécsben a himlő pusztít!</p> -<p>Oda ilyenkor csak az megy, a ki Istent akar kisérteni.</p> -<p>Válogathattak a megérkezettek a bécsi vendéglőkben: üres volt az -mind.</p> -<p>Rögtön a kocsiról leszállás után, sietett Korponayné a feladatát -megkezdeni. <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span></p> -<p>Gyalog ment ki: a gyaloghintók átkozott hírben állottak most; -nem lehetett tudni, melyikben szállítottak egy órával előbb -himlőbeteget. Krisztinát is magával hurczolta.</p> -<p>A savoyai herczeg palotáját sietett felkeresni. Nem használt -semmit az elutasítás, betörtek hozzá erőszakkal. A herczeg galant -ember volt, megbocsátott a szép asszonyoknak az -erőszakoskodásért.</p> -<p>A mint egyszer aztán Julianna odaszoríthatta az ablak közé a -zentai hőst, az addig onnan ugyan meg nem menekül, míg az ő egész -causáját és a Fabriczius leányáét apróra meg nem értette.</p> -<p>A herczegnek nem volt kellemetlen a cerniroztatás, türte az -approchokat, csupán azt a kérdést bátorkodott a szép fiscálishoz -intézni, hogy:</p> -<p>– Én nem vonom kétségbe, hogy kegyelmeteknek egészen igazságos -az ügye, csak azt nem értem, miként jutok én ahhoz a szerencséhez, -hogy kegyelmetek épen én hozzám fordulnak ezzel az egész -informatióval, a ki nem vagyok kormányférfi, hanem simpla hadvezér, -a ki államügyekbe, administratióba, udvari intritikába soha nem -avatkoztam, a magyar ügyekhez pedig épen semmi közöm. Miért nem -fordul kegyelmed inkább Illésházy kanczellárhoz, a ki kegyelmednek -hazafia s a magyar ügyeknek épen hivatott elintézője?</p> -<p>Oh, szegény herczeg! milyen embuscadeba hagyta magát csalatni -ezzel a kirohanással: hiszen a megszálló fél épen ide akarta őt -hozni a maga contreescarpejai közé.</p> -<p>Julianna azokból a Lőcsén felnyitogatott levelekből bőséges -tudomással birt a felől, hogy a magyarokkal való kibékülést, még -nagy áldozatok árán is, épen ez a hős hadvezér sürgeti legjobban az -udvarnál; az ő levele volt az épen, mely Pálffy Jánost az Isten -szerelmére kéri, hogy siessen azonnal megkötni a békét Károlyi -Sándorral, mert a király nagy beteg, ha meg talál halni, más -államférfiak kerülnek a hatalomra, a kik a magyarok erőszakos -leverését <span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span> kivánják, s akkor ismét vérbe, lángba -borul az ország!</p> -<p>Ő keresztül látott a herczegen. De ezt nem árulta el előtte.</p> -<p>– Megvallom őszintén, szólt asszonyi színjátszásának művészi -szerénységével, nekem a saját honfitársaimhoz: a Bécsben lakó -főurakhoz nem lehet bizodalmam. Azoknak ellenkezők az érdekeik, -mint a békés kiegyezés. A hű Eszterházyak, a császárpárti -Andrássyak azt szeretik, ha a rebellis Eszterházyak, a Rákóczypárti -Andrássyak maradnának számkivetve, elitélve, hogy azoknak a -birtokai reájuk szállnának. Illésházy valamennyi Rákóczyánus főnök -javait mind a maga számára szeretné commassálni. Azok a trón előtt -nekünk megkegyelmezetteknek természetes pörlekedő ellenfeleink, -nemhogy pártfogóink volnának.</p> -<p>Eugén herczeg egészen meg volt lepetve ennek az asszonynak az -éles esze által. Hisz ez úgy beszél, mint egy államférfi, mint a -legtapasztaltabb diplomata. (Könnyü volt neki, mikor mindezt a -felnyitogatott levelekből tudta.)</p> -<p>A hős hadvezető kezdte észrevenni, hogy most mindjárt el lesz -vágva a visszavonulási útja.</p> -<p>– Hát ebben lehet valami. Azonban mégis mi oka van -kegyelmeteknek asszonyaim azt képzelni, hogy én tehetek ebben a -dologban valamit?</p> -<p>Hogy elfogták aztán ekkor mindenestül!</p> -<p>– Serenissime! Hogy ne fordulnának kegyelmességed felé minden -országból a szerencsétlenek szemei? Kegyelmed szabadította föl -vitézlő jobbjával egész országunkat a rabiga alól. Kegyelmed nem -akarhat mi ránk a balkezével más rabigát tenni. Kegyelmed tudja, -hogy mi az a háború, learatta annak minden babérjait, de azt is -legjobban tudja, hogy mibe kerül a harczi dicsőség s milyen nyomor -marad a diadalmak után hátra. Kegyelmednek annyi része volt már a -dicsőségből, hogy nem vágyódhatik <span class="pagenum"><a name= -"Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> apró hadi kalandok után. Az -igazi békének csak az igazi hős lehet az apostola. Kegyelmed minket -nem azért szabadított meg, hogy elveszítsen. Kegyelmed idegen mi -köztünk, épen azért igazságos biránk.</p> -<p>És ez valóban így is volt.</p> -<p>Savojai Jenő azt hallotta magáról elmondatni, a mi szivének -legmélyebb titka volt: hogy ő, az idegen, ezt a megérthetetlen -magyar fajt, melyet annyiszor látott maga mellett és maga ellen -küzdeni, jobban érti, mint az maga magát, jobban szereti azt, mint -a saját nagyjai.</p> -<p>Meg volt fogva egészen. Engednie kellett ennek az asszonynak, -hogy kitűzze a zászlaját tartózkodása várára.</p> -<p>– Nem tagadom, – szólt meghatottan a herczeg, – hogy szivem -szerint jó indulattal vagyok kegyelmetek iránt, a hol lehet, a hol -kezem ügyébe esik, kész vagyok segíteni azokon, a kik -Magyarországról hozzám folyamodnak pártfogásért, de mit tehetek a -kegyelmetek ügyében? Nem látok semmi stratagémát, a mivel hozzá -kezdjek.</p> -<p>– Óh én nekem van egy tervem, csak ebben segítsen elő -serenissime, én azután helyt állok mindnyájunkért.</p> -<p>– Tehát egész kész haditerv? Adja elő kegyelmed. Hol akarja -elkezdeni?</p> -<p>– Nekem be kell jutnom a királyhoz.</p> -<p>– A királyhoz! kiálta elszörnyedve Jenő herczeg. Talán nem tudná -kegyelmed, hogy a király minő betegségben szenved?</p> -<p>– Tudom. A variolákban.</p> -<p>– Akkor talán nem ismeri kegyelmed azt a borzasztó vészt, a -mitől minden tizedik ember, ha megszabadul, de az is, a ki -megmenekült ebből a halál keselyüivel folytatott tusából, úgy -szétmarczangolva kerül vissza onnan, hogy minden ember rámutat: íme -ez már a másvilágról került vissza, a hol az Isten képét ott -feledte az arczáról.</p> -<p>– Jól tudom azt.</p> -<p>– Hát azt nem tudja-e, hogy elég egy ilyen betegnek <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> az ajtaján -benyitni, elég annak egy öltönydarabjához hozzáérni, hogy azok a -dögvész keselyüi rögtön belevágják a körmeiket? hogy a királyon ez -a vész a legnagyobb mértékben kitört? hogy az ajtaján be nem mer -lépni senki: – se a legmagasabb családtagok, se a legközelebb álló -kormányférfiak, – még a cselédjei sem; előszobák, audienczia-termek -olyan üresek, mintha ki volna halva a császári várlak, maguk az -orvosok is csak aromatikus kendőkkel kötözve be orrukat, szájukat, -közelítenek a nagy beteg kínfekhelyéhez, a végszentségeket hozó pap -tömjénnel füstölteti magát körül, és senki a felséges úr fekhelye -körül nem mer helyt maradni, egyedül az önfeláldozó parabolána -apáczák.</p> -<p>– No hát ilyen parabolána akarok én lenni, hogy oda mehessek a -királyhoz.</p> -<p>– Mit akar ön?</p> -<p>– Ápolni a királyt, a mikor deliriumban van, s ha egyszer -magához tér (pedig úgy tudom, hogy a halál előtti órákban teljes -eszméletét visszanyeri a haldokló), akkor elmondom neki, hogy -szerencsétlen anya vagyok, ki a gyermekéért még ilyen irtóztató -úton is kész volt a trón zsámolyáig elhatolni; megmutatom neki az -irást, melyről csak az ő neve hiányzik, hogy üdvözültté tegyen egy -elkárhozottat, kezébe adom a tollat, s azt mondom neki: Uram! egy -kézvonásod megnyitja én előttem is, de te előtted is a -mennyországot, mert minden harangszó és misemondás nem töri be oly -erőszakkal az egek kapuját, mint egy anyának a hálaimája. S a -király meg fog engemet érteni. És akkor nem lesz közöttünk semmi -közbenjáró, csak egyedül a halál angyala. Az azután, nem bánom, -hadd jöjjön értem, ha egyszer a fiam boldogságát a kezemben tartom. -Vigyen el magával, akár örök birám elé, oda tárom eléje szivemet: -«nézz bele! Te látsz azon keresztül. A mit vétettem, szeretetből -vétettem. Itélj felettem! Vagy huzza le a mirigy mérges körme -arczomról ezt a sokat szidalmazott szépséget, azzal sem törődöm: a -himlő ragyái <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span> nem lesznek azon a legszégyenlendőbb -foltok! Engedd óh uram, hogy a királyhoz mehessek!</p> -<p>Jenő herczeg meg volt rendülve az elemszerü kitörésétől az -asszonyi indulatnak. Csaknem hihetetlen, hogy az érzések -legszelidebbike, az anyai szeretet, ily vad szenvedélylyé -fajulhasson el. Ki ismerne rá a «madonná»-ra, ha egyszer csak -felkapná magasra a fejét, a mit eddig a kebléhez simuló gyermekére -hajtott le szeliden. S azt kiáltaná fel az égre: «nem adom oda! nem -hagyom keresztre feszíteni!»</p> -<p>Jenő herczeg azt mondta: «jól van asszonyom!»</p> -<p>Azzal sajátkezüleg két levelet irt: az egyiket a parabolána -apáczák fejedelemasszonyához, a másikat Wratislaw osztrák -kanczellárhoz. Ez is a kibékülés híve volt, a ki azt magával -Rákóczyval is megkisérté, még I. József trónra jutásakor, az -érsekujvári nevezetes találkozásnál, de sikertelenül. Julianna a -titkos levelekből megértette, hogy Wratislawban is legjobb -pártolójára fog találni.</p> -<p>Akkor Jenő herczeg a saját hintaját fogatta be a számára, hogy -gyorsan eljárhasson a dolgában.</p> -<p>Mikor elváltak, megszorítá Julianna kezét. Köny ragyogott a -szemében.</p> -<p>– Szivem szerint kivánok önnek legjobb sikert, asszonyom. Ön egy -hősnő!</p> -<p>Szerelmes menyasszony nem sietett nagyobb örömmel a lakodalmára, -mint Julianna az ajánló leveleivel a rettenetes halállal adott -találkozóra.</p> -<p>Krisztina reszketve követte.</p> -<p>– Te nem jösz oda velem, kicsikém, mondá neki Julianna. Nem! Te -nem való vagy az ilyen csatába. Te félsz. A halál harapós kutyái -azt, a ki megszalad előlük, megmarják. De én rájuk kiáltok: «juhoz -kormos!» s elkotródnak. Engem ne félts! Ha felfordítottam Lőcsét, -felfordítom én még Bécset is. Megmutatom én azt, hogy még két -villámsugárt is csomóra kötök, s nem égetem meg vele a kezemet. Te -csak maradj veszteg a vendéglődben, <span class="pagenum"><a name= -"Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> míg a diadallal a kezemben -érted jövök. Én elhozom a te apád amnestia-levelét is, ha Isten -megsegít!</p> -<p>És volt gyémántkemény szíve megtenni mind azt, a mit agyában -kifőzött.</p> -<p>A parabolána apáczák köntösében behatolt a halálkínt szenvedő -király fekhelyéig. Ott virrasztott rettenetes éjszakákat keresztül. -Keblébe dugva tartá az iratokat, a miktől gyermekének sorsa és -Fabriczius élete függött. Az bálványa, ez ellensége volt; de -megigérte Krisztinának, hogy apját megmenti, s a mit asszony -asszonynak igér, azt megtartja.</p> -<p>Csak órákra engedte magát felváltani, s akkor is a haldokló -melletti szobában heveredett le, rövid álomra, meghagyva a -helyettesítő apáczának, hogy a mint a szenvedő király magához tér, -világosan beszél, őt hijja be.</p> -<p>Maga is mindent elkövetett, hogy a király betegségében a kedvező -válságot előidézze.</p> -<p>Ő ujítá meg a fekélyektől elcsufitott arczon a hűsítő -borítékokat, ő adta be neki arany kanálkával az orvosi kotyvalékot, -a mit gyógyszernek neveztek.</p> -<p>Az orvosi tudomány tehetetlen volt.</p> -<p>Az egész fakultás bölcsesége sem birta itt marasztani ezt az egy -életet, a kire annyi népnek szüksége volt!</p> -<p>A király folyvást hagymázban volt, iszonyu látványokkal -harczolt, kínzott agyának rémei végtől-végig betöltötték a -nyitvahagyott ajtaju termeket s kiszálltak az ablakon, a hogy a -beteg rémkiáltásai szárnyra kelték őket. Futott e szobákból minden -élő lélek s még a kapu előtt őrt álló granátosnak is tetőtől talpig -reszketett minden ize, mikor ezeket a hangokat hallotta; csak -Julianna maradt meg a helyén rendületlenül, s számlálta a beteg -üterén, mikor kezd az érverés csillapodni?</p> -<p>Egyszer aztán megjött az óra, a mikor az ér lüktetése halkabb -lesz. Itt a forduló válság.</p> -<p>A király föleszmélt, lázálmai megszüntek. Szomjat <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> érzett. -Julianna odatartá égő ajkaihoz a kristálypoharat a -mandulatejjel.</p> -<p>– Ki van itt? kérdé a haldokló király.</p> -<p>– Isten szolgálója, mondá Julianna.</p> -<p>– Add kezembe a feszületet.</p> -<p>Julianna előhozta a kis elefántcsont feszületet, mely mindig a -király ágya előtti asztalon állt, s odatette azt a kezébe.</p> -<p>Most már egészen eszméleténél volt a király, most lehetett vele -beszélni.</p> -<p>De annak mással volt beszéde mostan.</p> -<p>Imádkozni kezdett.</p> -<p>«Mi atyánk, ki vagy a mennyekben.»</p> -<p>Julianna utána rebegte az Ur imáját.</p> -<p>«Amen!» sohajtá a király.</p> -<p>«Amen!» rebegé utána az ápoló hölgy.</p> -<p>A király a két összetett kezében tartott feszületet szájához -emelte, s Jézus képmását erősen szorítá ajkai fölé.</p> -<p>«Fölséges királyom!» rebegé Julianna.</p> -<p>Már akkor az nem volt többé király; maga is ott állott az ő -királya előtt, a csillagok fölött.</p> -<p>Julianna egy holt emberhez beszélt.</p> -<h2><span class="smaller">XXVIII. FEJEZET.</span><br /> -A NYAKTÖRŐ VERSENYFUTTATÁS.</h2> -<p>Egy pillanatra elzsibbasztá a rémület Julianna minden -idegeit.</p> -<p>A halál jelent meg előtte.</p> -<p>Az az oroszlánfejű angyal, a kinek az arczát nem látta ember, -mégis tudja róla, hogy ez az oroszlán, az állatok királya, az -embert is odaértve az állatok közé.</p> -<p>Ha egy gyermeket ragad is el magával, akkor is borzalom az ő -láthatatlan arczába tekinteni, a nem hallott <span class= -"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> lépteit -neszelni, hát még mikor egy királyért jön el, hogy elvigye -innen!</p> -<p>Egy lehellete elég, hogy a kit a holt király mellett talál, azt -is magával ragadja.</p> -<p>De csak egy pillanatig tartott az asszonynál ez a -lélekzsibbasztó dermenet, a másik pillanatban már megint úr volt a -lomha idegek fölött a megfékezhetetlen csodalény, a lélek, ez az -örök ellenfele annak az öldöklő nemtőnek. Csak a sártömeg reszket -előtte, ez az aristokrata izomhalmaz, a mi fél visszaváltozni azzá, -a mi volt, paraszt porrá. A lélek tusára kel vele! A királyi -dæmonnal a demagog lélek!</p> -<p>«Juhoz, kormos!»</p> -<p>A másik pillanatban már megszületett az agyában valami uj terv; -talán elébb is gondolkozott már rajta, a hosszu rémséges -éjszakákon, a míg a haldokló király deliriumának hangjai tarták -ébren az éjt.</p> -<p>Ha egy csata elveszett, készülni kell a másikhoz.</p> -<p>Betakarta a halott arczát a kámforos borékkal, s kiment a -mellékszobában alvó apáczához, a kinek fel kelle őt váltani. Azt -felkölté s ezt sugta a fülébe:</p> -<p>– A király elaludt, csendesen szunnyad. Ne engedj, testvér, -senkit hozzája bemenni, a míg nem hallod a neszt, hogy fölébredt. -Az orvosok ha jönnek, mondd nekik, hogy a király csendesen alszik, -magához tért; inni kért, imádkozott, úgy aludt el.</p> -<p>Ezzel a kegyes hazugsággal nyerni remélt hat órai időt.</p> -<p>Lesietett a svájczi lépcsőn keresztül a vár udvarra, s onnan ki -az utczára.</p> -<p>Vehette észre, hogy az utczán járó közönség hogy oldalog el -mellőle, s igyekszik át a tulsó gyalogjáróra, a mint a parabolánák -köntösét meglátja rajta. Minden ember tudja, hogy ezek ápolják a -himlőbetegeket. Mikor hazaért a vendéglőbe a «veres háztetőhöz», be -sem eresztették, hanem a mint megmondta, hogy ő ideszállt vendég: -egyenesen a fürdőszobába vitték, ott le kellett vetnie az -<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> öltönyeit, magának egy kámforos eczettel -telitett fürdőbe beleülni, úgy hozatták le a szállásán hagyott -ruháit, hogy oda felmehessen. S ez nagyon helyesen történt így, -mert a rettegett apáczaköntösben máshová sem nyerhetett volna -bebocsáttatást.</p> -<p>– Készülj rögtön az utra, mondá Krisztinának; fogass be, s hajts -a kocsival a karinthi kapu elé; ott várj reám, míg megérkezem. -Csomagolj össze sok ennivalót az utra; mert hosszu utunk lesz, s a -körmünk közül kell élnünk. Egyebet most ne kérdj.</p> -<p>Azzal sietett Wratislawhoz.</p> -<p>A kanczellártól kapott passe partout mellett rögtön -bebocsátották az államférfihoz, ki az ő jövetelére kituszkolt az -ajtón egy pár excellencziást és Durchlauchtot, a kik nála voltak; -olyan nevezetes személy volt előtte ez az asszony.</p> -<p>– Nos, ifjasszony! Mi hir a császárról? kérdé tőle, midőn -egyedül maradtak.</p> -<p>– Meghalt.</p> -<p>A kanczelláron észrevehető volt az összerezzenés.</p> -<p>– Tudja már valaki?</p> -<p>– Rajtam kívül még senki sem. A virrasztó apáczának azt mondtam, -hogy a király alszik, ne hagyjon hozzá senkit bemenni, még az -orvosokat sem. Ezzel öt-hat órai időt remélek nyerni.</p> -<p>– S mit nyer az ifjasszony ezzel az időhaladékkal?</p> -<p>– Megelőzhetem a futárt, a kit a király halálhirével Szathmárra -fognak küldeni.</p> -<p>– Ah! – Az államférfi érzeni kezdé azt a meleget, a mi ennek az -asszonynak a szemeiből kisugárzik.</p> -<p>– Ön Szathmárra akar innen futni! Gyorsabban, mint maga a -staféta?</p> -<p>– Kegyelmességed érteni fogja, hogy miért. A király halva van: ő -nem szentesíthet többé semmit, sem azokat a nagy országos -szerződéseket, sem az apró emberek kegyleveleit, a mik tőle várták -valósulásukat. De van még egy <span class="pagenum"><a name= -"Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> ember, a ki a király -személyét képviseli: Pálffy nádor, a király teljhatalmazottja. A -mit ő szentesít, mielőtt a király halálhirével együtt a -teljhatalmat megszüntető parancsot megkapja, az szent marad. -Kegyelmeteknek még öt-hat órájuk van, hogy két ország béke és -háború kérdését befejezzék. Bizza rám: én odasietek vele s -megelőzöm az ellenfelei küldönczét.</p> -<p>– Egy asszony akar versenyezni egy férfival?</p> -<p>– Ah mit! Ha férfi is az, csak ember!</p> -<p>(Nem egészítette ki a mondást: «én nem asszony vagyok, hanem -dæmon.»)</p> -<p>A helyett természetes magyarázatul tevé hozzá:</p> -<p>– A futárt csak a kötelessége fogja siettetni, de engemet a -kétségbeesés, a fiam boldogsága, az anyaszeretet lángdühe korbácsol -a futásban.</p> -<p>Wratislaw rábólintott a fejével.</p> -<p>– Hát az ifjasszony sietni fog Pálffyhoz, hogy a királyi -kegylevelet ő vele irassa alá.</p> -<p>– A hogy a többi magyar urakét is, a kurucz fővezérekét. Mind, -mind ő nála vannak. Csak egy intő szóra van szükség -kegyelmességedtől és minden tökéletessé válik.</p> -<p>A kanczellár kezdte hinni, hogy az asszonyi akarat az első -nagyhatalom a földön.</p> -<p>– Hát lássuk, hogy kezd az ifjasszony hozzá?</p> -<p>– Legelőször is azonnal útra indulok, a hintóm már itt áll a -karinthi kapu előtt; az első állomáson hat lovat fogatok eléje, s a -gänserndorfi postának valamennyi lovát felfogadom a szomszéd -helységekbe küldve. Onnan túl azután vágtatva sietek, éjjelt -nappallá téve, keresztül a Szepességen, s minden postaállomásnál -magammal viszek minden rendelkezés alatt levő fogatot.</p> -<p>– Ez az ifjasszonynak sok pénzébe fog kerülni. Engedje meg, hogy -én is járulhassak hozzá.</p> -<p>Azzal a kanczellár a szekrényéből kivett öt darab tekercset. -Ezer arany volt azokban. <span class="pagenum"><a name="Page_78" -id="Page_78">-78-</a></span></p> -<p>– Ezzel segíthet magán az út közben. Tehát csak tegyen úgy, a -hogy mondta. Foglaljon le minden lovat az állomásokon: ne engedjen -magának pihenést. Ha szerencsésen megérkezik Szathmárra Pálffyhoz, -mutassa meg neki a tőlem kapott passe partout, s azután mondja el -neki élőszóval, a mit megtudott és azt is, hogy egy másik futár jön -a nyomában a visszahívó rendelettel. De hátha az a futár utól -találja az ifjasszonyt érni valahol az ecsedi láp feneketlen -utain?</p> -<p>– Az annak lesz baj, nem nekem!</p> -<p>Ehhez a mondáshoz olyan ördöngős fenyegető arczot tudott mutatni -az asszony, hogy a kanczellár hinni kezdett abban a fogadásában: -«én még a kettészakadt villámsugárt is csomóra fogom kötni!»</p> -<p>A villámsugár pedig ugyan ketté volt szakadva!</p> -<p>– Nincs veszteni való pillanat: én bucsuzom kegyelmességedtől a -viszontlátásig.</p> -<p>– Ne siessen még, ifjasszony. Egy kérdés még függőben van. Hátha -Illésházyék a hirmondójukat nem azon az útvonalon futtatják végig, -a melyen kegyelmed elindul?</p> -<p>– Adná a magasságos ég, hogy azt tennék. Vajha a bölcs -tanácsuraknak az az áldott spuriusuk jönne, hogy a mappát vegyék a -kezükbe s czirkalommal mérjék ki, melyik a rövidebb útvonal s azon -eresztenék el a stafétájukat. Mert azt mondja a magyar példabeszéd, -hogy «arra közelebb; erre hamarább». A hosszabb út a Vág mellékén -vezet végig, Liptón, Szepesen át Lőcséig, onnan le Kassára. -Tokajnál átvisz a Tiszán; onnan a Nyirségnek, Nyiregyházának, -Nagy-Károlyig. Az egész Felső Magyarországon mindenütt csinált -kőutak vannak, a Nyirben tavaszszal még barátságos a homok, csak a -Szamos közelében, az ecsedi lápon keresztül lesz keserves az -utazás. Aztán ezek itt mind meghódolt vidékek, vendégszerető nemesi -házakkal. De a rövidebb út, Pesten, Szolnokon át egész Debreczenig, -a Hajduságon keresztül, az most csak <span class="pagenum"><a name= -"Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> annak való, akit halálért -küldenek. Ha ott nem vész a sárban, bizonyosan agyonverik a hajdúk. -A Tiszán túl nagyobb bátorságot ád az asszonyköntös, mint a -császári uniformis. Engem nem bántanak se a hajdúk, se a betyárok, -ha közéjük tévedek, eléneklem a nótájukat, iszom a kulacsukból, s -még ők fognak a pusztákon, nádasokon keresztül elvezetni.</p> -<p>– No hát, Isten segítse az ifjasszonyt.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Arra nem jól számított Korponayné, hogy a király halálát öt-hat -óráig nem fogják megtudni. Az orvost nem lehetett a király -fekhelyétől visszatartani, s az mindjárt megtudta, hogy az az álom -az örökkévalóság álma. Hanem más körülmény jött a segítségére az -előresiető asszonynak. Az özvegy császárné, Eleonora, midőn az -országnagyok, a császár halálhirére, odasiettek hozzá, hivatalos -állásaikat rendelkezésére bocsátani, midőn Wratislaw is letette a -kezébe az ország pecsétjét, – nem fogadta el a leköszönésöket, -hanem arra kérte az urakat, hogy kiki maradjon meg a helyén, míg a -trónörökös, Károly megérkezik, s a kormányzat iránt intézkedik. -Károly akkor Spanyolországban volt. Előbb őt kellett tudósítani -bátyja váratlan haláláról, a ki után ő következett a trónra. – Csak -ennek az elintézése után lehetett arra gondolni, hogy Pálffy nádort -is értesítsék a király kimultáról, s teljhatalma megszüntéről.</p> -<p>Hanem ekkor a békét ellenző főurak épen a tulbuzgóságukkal -rontottak a stratagemájukon; ők azt akarták, hogy Pálffyt rögtön -hívja vissza az anyakirálynő, s szakítson félbe minden alkudozást a -magyar fölkelés vezéreivel. E fölött aztán hosszu vita támadt, -melyben Wratislaw és Savojai Jenő herczeg is részt vettek. A hős -vezér talán valamennyi csatája előtt nem tartott annyi beszédet, -mint most e szóharczban. Az mind Korponayné javára vált. Végre -Eleonora császárné azzal vágta ketté a vitatkozást, hogy Pálffynak -csupán az iránt kell dekretumot küldeni, <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> hogy -függeszsze fel a békekötést a trónörökös haza érkeztéig. Ezt a -határozatot Illésházynak, mint magyar korlátnoknak kellett -elkészíteni, s az özvegy királyné aláirásával elláttatni.</p> -<p>A míg ez mind rendbejött, az alatt szépen beesteledett, úgy, -hogy a dekretumot vivő megbizott csak angelus harangszó után -ülhetett a csézájába.</p> -<p>A megbizott futárt Andernach Wilibald lovagnak hitták, kapitány -volt a veres sisakos furirezrednél: bátor és ügyes fiatal -ember.</p> -<p>Andernach lovagot már az első állomáson meglepte, hogy a -postaházból minden lovat elvittek előle, s minden hatalmaskodása -mellett is egy pár órai késedelembe került, a míg a városban -magánosoktól drágán megfizetett fogatot kerítettek a számára.</p> -<p>Azt a barátságot azonban még nem tette meg Korponaynénak, hogy -más utat válaszszon Szolnok és Debreczen felé, hanem haladt -mindenütt a nyomában a biztos útvonalon.</p> -<p>Tudott segíteni magán. Ha a postaháznál nem kapott lovakat, -kiállt az útszélre s a legelső utazót feltartóztatta, felvont -pisztolylyal a kezében, kifogatta a lovait annak a hintójából, a -saját kocsija elé köttette. A császári stafétának ehhez kegyetlen -privilegiuma volt.</p> -<p>Ilyenformán minden pénzvesztegetés, borravalóosztás és szép -szóval könyörgés mellett is alig volt több megnyert egérutja -Andernach lovag előtt Korponaynénak, mikor Lőcsére megérkeztek, -mint mikor Bécsből kiindultak.</p> -<p>Andernach lovag útközben csak annyit tudott felfedezni, hogy -előtte «egy» asszonyság utazik (a másik nem mutatta magát) a ki az -összes istállókészletet elviszi előle, s annak is felsőbb rendelete -van, a mit érvényesít. Hanem még arra nem jött rá, hogy ez neki -versenytársa.</p> -<p>Mikor Julianna Lőcsére megérkezett, egyenesen Alauda háza elé -hajtatott, valamit irt egy czédulára s azt felküldte <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> a -kocsissal a biróhoz. Korponayné ki sem nézett a hintó ablakán, -hanem odavárta Alauda uramat; az beült hozzájuk a hintóba s ott -maradt addig, míg a friss lovakat befogták a hintóba, akkor -kiszállt onnan s sietett a városházára.</p> -<p>Már innen kezdve nem ért semmit az a fogás, hogy a postalovakat -mind kiárendálják; mert Lőcsén elkezdődött a császári seregek -pivotja, s azok mindenütt el vannak látva elégséges vonó állattal; -a császári staféta könnyen segít magán: rekvirálja a -podgyászszekerek fogatait.</p> -<p>Tehát itt valami mást kellett kigondolni.</p> -<p>Korponayné és Blumevitzné déli harangszókor hagyták el Lőcsét, a -nélkül, hogy Alaudán kívül valaki látta volna őket; hat lóval -vágtattak odább. Hat órát kongta, mikor az ókapun berobogott -Andernach lovag csézája. Az sem sokat időzött a városban; a mint a -friss fogat gyeplűben, hámban állt, tovább indult. Hanem a kaput, a -min bejött, zárva találta maga előtt.</p> -<p>Azt gondolta, hogy ha nagyon kiabál, hát mindjárt kinyitják.</p> -<p>Mondták aztán neki, hogy senki sem süket itt: soha se rontsa a -tüdejét; a kapukon nem szabad kimenni egy teremtett léleknek sem -holnap reggelig. A biró parancsolta így.</p> -<p>– Mit nekem a biró! pattogott Andernach lovag. Hol van az a -biró? hadd beszéljek a fejével.</p> -<p>Az biz a városházán volt a kis tanácsszobában földszint.</p> -<p>– Melyik itt a biró? Az úr az? Hogy meri az úr a város kapuját -bezáratni előttem, a ki a császár stafétája vagyok?</p> -<p>– Azt akárki mondhatná, szólt Alauda uram. Hol az irás?</p> -<p>Az irás kéznél volt: Illésházy kanczellár nyilt parancsa minden -útbaeső előljárókhoz, hogy a stafétát vivő futárt elősegítsék, -feltartóztatni ne próbálják.</p> -<p>Alauda uram elővette a szemüvegét, megnézte közelről -<span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> is, távolról is az irást, azután a -nagyító üveget hozatta ki a kanczelláriából, azon keresztül -vizsgálta meg az iraton levő pecsétet nagy figyelemmel.</p> -<p>– Nos! Eléggé megtanulta már kegyelmed, hogy mi van abban a -levélben? Kiáltá rá nyersen a lovag, erősen boszankodva, hogy a -filiszter még őt birálgatni meri.</p> -<p>– Még nem eléggé, szólt Alauda, s a kiterjesztett irást az ablak -felé tartá, hogy a viznyomatot tanulmánya tárgyává tehesse. – De -ebből hiányzik a személyleirás.</p> -<p>– Úgy? No hát azzal is szolgálok. Itt a bécsi rendőrfőnök passe -par toutja. Tessék kielégíteni a kiváncsiságát.</p> -<p>Alauda uram leült az asztalhoz, s annak a fiókjából egy -összegyűrt czédulát vett elő s aztán a két iratot úgy olvasta -össze, hogy hol az egyikbe, hol a másikba tekintett.</p> -<p>– Üm, ühm! Dünnyögött a biró. Ez bizony egészen összecsappan. -Hallja csak, lovag úr! Ma reggel kaptam ezt a titkos jelentést -legmegbizhatóbb kútforrásból: «E napokban fog Lőcsén keresztül -utazni Péter czárnak egy titkos megbizottja, Rákóczy izenetével, a -kinek feladata a Szepességet insurgáltatni.»</p> -<p>Következik a személy leirása.</p> -<p>«Fej: alul keskeny, felül széles.»</p> -<p>«Arcz: sovány.»</p> -<p>«Szemek: szürkék.»</p> -<p>«Száj: többnyire nyitva.»</p> -<p>«Fogak: nagyok.»</p> -<p>«Szemöldök: láthatatlan.»</p> -<p>«Haj: szőke. Allonge-parókát visel.»</p> -<p>«Bajusz, szakáll: kenderszin.»</p> -<p>«Termet: magas.»</p> -<p>«Különös ismertető jelei: egyik lába golyólövéstől merev.»</p> -<p>– No az én vagyok.</p> -<p>– Ez az úr, valósággal. Itt ebben a másikban is így van leirva. -Beszél: magyarul, németül, tótul, francziául – az egyik leirás -szerint. A másik leirásban hozzá van téve <span class= -"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> még: -oroszul és lengyelül, az idegen nyelveket lengyel kiejtéssel.</p> -<p>– Veszszek el, ha csak a csizmám talpa is tud lengyelül -csikorogni!</p> -<p>– Beszéd! Beszéd! – Azt majd mindjárt kitudjuk. Mondja az úr -utánam ezt a phrasist: «Weine nicht mein lieber Löwe.»</p> -<p>– Mi a mendergetett mennykőnek?</p> -<p>– Csak mondja utánam az úr. Majd abból megtudjuk, hogy miféle -nemzet.</p> -<p>Andernach lovag hát elmondta azt az öt szót.</p> -<p>– Ott van ni! kiálta fel diadalmasan Alauda uram. Minden szóban -elárulja magát a lengyel accentus: «vájnye nyicht majn lyiber -lyőve».</p> -<p>– De ezer szakkerment! én nem ejtem úgy ki, hogy «vájnye nyicht -mein lyiber lyőve!» Én becsületesen ejtem azt ki, a hogy mi -Stájerországban szoktuk, odavaló vagyok! Soha se beszéltem -lengyelül.</p> -<p>– Nem használ semmit. Az úr gyanus személy. Más császári staféta -rendesen föl szokott jönni a városházára, mikor Lőcsére érkezik, s -itt átadja a szathmári stafétának a paksamétáit; az úr csak úgy -suttyomban akart keresztül osonni a városon. Nekem a titkos -feljelentés következtében kötelességem az urat átadni a -hadbiróságnak, hogy ejtse meg a vizsgálatot.</p> -<p>– Ezer milliom ördög! Ez ellen én protestálok! Nekem sürgetős -küldetésem van a magas kanczelláriától. Minden óra egy világot ér -fel most.</p> -<p>– Majd tessék az úrnak a hadbiróságnál előadni a kifogásait. -Nekem kötelességem az ország békességét megőrizni, s a gyanus -személyeket in flagranti deteneálni. Tessék az úrnak a drabantok -által a platzkommendáns úr quártélyára vezettetni magát.</p> -<p>Andernach lovagnak még a fogai is csattogtak dühében.</p> -<p>– Figyelmeztetem az urat, hogy a mikor engem letartóztat, a -fejével játszik! <span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span></p> -<p>– Az nekem szokásom, felelt Alauda, elpusztíthatatlan humorral. -Mikor kuglizunk, le szoktam srófolni a koponyámat, egyet gurítok -vele, s mikor visszajön, megint visszasrófolom a helyére.</p> -<p>– Ön átkozott élczes, uram!</p> -<p>– Arra nekünk privilegiumunk van, lőcseieknek, Lengyel László -királytól kaptuk.</p> -<p>– Majd én körülmetélem a kendtek privilegiumát.</p> -<p>– Akkor meg épen pogányok leszünk.</p> -<p>– No hát ha meg kell lenni a benevolisatiónak, hát csak végezze -az úr hamarosan! mert az én időm drága.</p> -<p>Hamar bizony!</p> -<p>– Tessék addig odakünn az őrszobában pipára gyujtani, a míg a -comitivát megirom, mondá Alauda uram, s leült az iróasztalhoz és -beledugta pennáját a nagy ólomkalamárisba.</p> -<p>Aztán csak hamarosan!</p> -<p>De bizony azt tapasztalá Andernach lovag, – hogy az egész -utazásában a leghosszabb stácziót a lőcsei biró kalamárisától a -névaláirásig való távolság képezi.</p> -<p>Jó sötét este lett, a mire Alauda uram a rapportot elkészítette -a katonai parancsnokhoz; az pedig ilyenkor már a Heinrich-házban -ült és bankot adott.</p> -<p>Már aztán csak kövesse meg magát Andernach lovag, ha abban az -illusióban él, hogy egy bankadó, olyankor, mikor nagy vesztés után -a szerencse egyszerre megfordul s kezdi regressirozni magát, akárki -fia stafétájának a kedvéért ott hagyja a székét és megretiráljon – -az ütközet derekán!</p> -<p>Belleville lovag bizony el sem olvasta addig Alauda értesítését, -a míg a bankját szét nem robbantották.</p> -<p>Akkor meg aztán elképzelhető, hogy milyen mérges volt. Végig -nézte a rapportot. Gyanus embert fogtak. – Muszka kém; Rákóczy -küldötte. Kedve lett volna rögtön főbe lövetni első furiájában.</p> -<p>– Be kell csukni! Várjon a gézengúz! <span class= -"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span></p> -<p>Aztán még is azt gondolta ki boszujában, hogy azokat a tiszt -urakat, a kik legnagyobb szerencsében voltak, válogassa ki a zöld -asztal mellől, hogy megalakítsa belőlük a hadi törvényszéket, hogy -azoknak is elrontsa a mulatságát. Azok könyörögtek, hogy csak «még -egy osztást!»</p> -<p>Éjfél is volt már, mire fixumfertig ott ült a haditörvényszék, -melynek minden tagja nagyon áhítozott vissza ahhoz a másik zöld -asztalhoz, a honnan elzavarták.</p> -<p>Andernach lovag reszketett már a dühtől, mikor az élet-halál -felett biráskodó tribunál elé bevezették. Nem is tett lakatot a -szájára; hanem teljes májából lehordta az egész lőcsei hivatalos -apparatust, mely a császári stafétákat kémek helyett -elfogdossa.</p> -<p>A mint Andernach lovag a maga igazoló «docé»-it előmutatta, azok -között a királyné által aláirt decretum öt pecsétes csomagát is, -melyre kívül ez volt keresztbe irva: «cito! cito! citissime! Ibi: -ubi!» hát akkor Belleville ezredes mindjárt átlátta, hogy Alauda -uram itten nagy subscust ejtett; Andernach lovag valóban császári -stafétavivő és nem orosz emissarius; aztán nincs is a kiejtésében -semmi lengyeles; de meg a logikával is tökéletesen ellenkezik, hogy -ha valaki kémnek jön be Lőcsére, itt körül se tekintsen, senkivel -szót ne váltson, hanem sarkon fordulva, rögtön tovább hajtasson. -Hisz ezt nem kellett volna galléron ragadni!</p> -<p>Ekkor aztán Alaudára lett dühös Belleville. Annak -tulajdonította, hogy a Landsknechtnél szerencsétlenségbe került: az -az átkozott rapport elfoglalta a figyelmét; szeleskedett, mikor a -contenantiáját meg kellett volna őriznie.</p> -<p>– Ez impertinentia. Ez hivatali visszaélés! harsogott az -ezredes. Kegyelmednek, kapitány úr, ecclatans elégtételt kell -kapnia. Hol van az a biró? Ide kell czitálni, meg kell neki -ünnepélyesen követni a lovag urat. Satisfactiót kell adni, -fényeset, mikor egy czivilista egy katonatisztet így compromittál; -a portepée becsületét fenn kell tartani a «digák» előtt. -<span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span></p> -<p>Ezt valóban Andernach lovagnak is minden porczikája megkivánta. -Tisztelet, becsület az államügyeknek; de a magánbecsület s -különösen a katonatiszti becsület még azoktól is megkivánja, hogy -álljanak félre és várjanak sorukra, míg teljes elégtétel fog -adatni.</p> -<p>– Hiják ide a birót!</p> -<p>A biró pedig éjfél után két órakor már nincs ezen a világon, -hanem a boldog álomvilág paradicsomkertjében osztja a -parancsolatokat az instantiát hozó angyalkáknak; a kapuja is be van -zárva. A míg azt a kaput nagy dörömbözésre kinyitják; a míg a -kapussal meg a belső drabanttal megértetik, hogy nem arról van szó, -hogy tűz van a városban, vagy az ellenség betört volna a «mészáros -toronyba»; hanem hogy a colonellus úr parancsolja a biró úrnak, -hogy azonnal keljen fel és menjen fel hozzá: idő telik abba. Ez -megint egy kis jegyzékváltásra adott alkalmat. Alauda úr, mint -főbiró, és mint minden álmából felvert ember, haragos volt, s azt -izente vissza az ezredesnek, hogy az ő lakása épen annyi lépés az -ezredeséhez, mint az ezredesé ő hozzá. Hanem ezt a geometriai -axiomát megczáfolta az a hajdu, a ki kettőt lépett egy helyett, -mikor másodszor is visszaloholt a biróhoz azzal a categoricus -parancsolattal, hogy ha rögtön nem siet fel a haditörvényszék elé -biró uram, katonapikétet fognak érte küldeni s muskéták között -vitetik fel.</p> -<p>Ezzel mégis csak capacitálni hagyta magát Alauda, s felöltözve -teljes hivatalos parádéba, lámpásvivő drabantjai kiséretében -átvonult a főparancsnoki szállásra.</p> -<p>Ott aztán megkapta a mi dukált, a főparancsnok lehordta érdeme -szerint; a többi tiszt urak secundáltak neki.</p> -<p>Alauda úr egész prosopopœiával neki fohászkodott a maga mentsége -előadásának, s elfoglalt állását kellő világításba helyezé. -Előszedegetett tarisznyaszámra igazoló leveleket, melyekben őt a -hamu alatt lappangó tűzre, a kiűzött kuruczok titkos -összeesküvésére figyelmeztetik, s ezekkel kapcsolatban a -csalhatatlan bizonyítékait az orosz <span class="pagenum"><a name= -"Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> beavatkozásnak; mikor már -két óra hosszat beszélt és magyarázott, Andernach lovag az Isten -szerelmére is kérte, hogy hagyja már abba: elhiszi neki, hogy -kötelessége szerint cselekedett, nem kiván több bizonyítékot; -inkább ő kér bocsánatot Alauda uramtól; csak ereszsze már az -útjára!</p> -<p>De biz azt Alauda uram aztán el nem hagyta vétetni magától, hogy -a hivatalos buzgalmában elkövetett sértésért megkövető ünnepélyes -bocsánatkéréssel ne szolgáltasson teljes elégtételt egy ok nélkül -megsértett lovag úrnak; s tette ezt a megkövetést az eloquentiának -oly tetézett mértékével, az ornata syntaxisnak és a poétai -hasonlatoknak, nem különben a classicusokból szedett citatumoknak -oly conglomerálásával, hogy annak épen a hajnali harangszó vetette -végét.</p> -<p>– Phüh! fujt nagyot Andernach lovag, a ki jobban ki volt fáradva -a hallgatásban, mint Alauda uram a beszélésben, az óráját előrántva -a zsebéből; – én ugyan teljes satisfactiót kaptam; de teljes -tizenegy órát elvesztettem az úti időmből.</p> -<p>No, hogy teljes tizenkét óra legyen belőle: még arról is -gondoskodott Alauda uram.</p> -<p>A bocsánatkérés után ugyanis kezet szorítván egymással az -akaratán kívül sértő és a sértett fél, a barátságos hangulatnak -kelle felváltani a törvényszéki szigor tenorát.</p> -<p>– De már most el nem bocsátom ám kegyelmedet addig, a még a -kibékülés poharát együtt meg nem iszszuk. Úgy sem früstökölt még a -kapitány úr.</p> -<p>De bizony nem is vacsorált a lovag. A természet is követelte a -magáét. Belleville és tiszttársai is körülfogták, hogy de bizony, -ha már ennyit késett, még egy kis félórai ráadás nem a világ; a -kocsija úgy sincs befogva, a lovakat bekötötték az istállóba; a míg -azokat előhozzák, addig egy kvaterkára nem árt lemenni a lőcsei -híres városházpinczébe.</p> -<p>Ha pedig egyszer már odalenn van az ember, tiszta <span class= -"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> vétek -volna, ha sorba nem kóstolná az apostolok neveit viselő hirhedett -hordókat. Mire Andernach lovag előkerült a városház pinczéjéből, -már jó világos volt.</p> -<p>Alauda uramnak sikerült éppen tizenkét órai haladékot -kiszédelegni Korponayné számára a versenytársa felett.</p> -<p>És Andernach lovag még mindig nem tudta, hogy honnan fázik.</p> -<p>Pedig mindennapra volt gondoskodva a számára valami új meg új -meglepetésről.</p> -<p>Sirokánál a mély hegyi utat a faluvégi vendéglő előtt egészen -elzárva találta fenyőszálakat szállító pemákoktól, akik miatt nem -tudott hintajával odább hatolni. A pemákok minden áron annak az -asszonyságnak az urát akarták benne feltalálni, aki egy nappal -előbb ezeket a fenyőket megvásárolta tőlük s elrendelte, hogy a -sirokai szoros útnál várjanak az utána jövő férjére, aki azokat ki -fogja fizetni; adott rá nekik felpénzt öt aranyat; de a pemákok még -tizet követeltek s nem akarták odább ereszteni a lovagot, amíg a -fenyőiket át nem veszi. Utoljára is, hogy biró elé ne vigyék, -kifizette a fenyők árát, s csak úgy tudott megszabadulni.</p> -<p>Eperjesnél egész sereg mindenféle falusi ember várta egész -csődülettel, akik között valaki elterjesztette azt a hírt, hogy ő -az a császári biztos, a ki azért járja be a vidéket, hogy a -hadjárat alatt okozott pusztításokat összeirja és kifizesse; -körülfogták a kocsiját, telerakták instantiákkal s majd hogy -széjjel nem szedték a keserves rimánkodásaikkal s ez a mulatság -tartott rá nézve egész Kassáig, megujulva minden faluban, ahol csak -lovat váltani megállt.</p> -<p>Itt már kezdett olyasmit sejteni, hogy ő előtte aligha nem fut -valaki, mint az ichneumon a krokodil előtt, a ki fellármázza a -világot.</p> -<p>Kassa alá érve pedig az a nagy tisztesség érte, hogy az egész -katholikus népség a papsággal és a templomi zászlókkal az élén -kijött eléje és elállta az útját. Kapott egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> üdvözlő -szónoklatot az egyik paptól, egy historico-theologico archæologiai -értekezést a másiktól, hosszúakat természetesen, s mikor aztán a -türelméből kihozva, rájuk rivallt, hogy mi a kék csodát akarnak -tőle? akkor sült ki, hogy a kassai székesegyházát féltik tőle, a -mit csak most kaptak vissza a protestánsoktól; az a híre, hogy a -békekötéskor ezt ismét vissza akarják adni azoknak, hát az ellen -jöttek protestálni, minthogy az ő rá van bizva. De bizonyára be sem -eresztik Kassára, ha ezt a decretumot hozza magával. Andernach -lovagnak ünnepélyes esküt kellett letenni a kapun kívül, hogy semmi -ilyen decretumot nem hoz magával. Akkor azután processióval -kísérték végig a városon – lépésben, kantárszáron vezetve a lovait -kétfelől.</p> -<p>Most már mégis kezdett élni a gyanuperrel, hogy az ő útjában -talán nem is egészen maguktól teremnek ezek a válogatott -galibák.</p> -<p>Annyit már kitudott, hogy Bécstől elkezdve az egész uton végig -egy skarlátszinű hintó jár előtte, a miben egy asszonyság utazik, a -ki bőséges borravalókat osztogat, s a hol megszáll, ilyen czifra -híreket terjeszt az utána jövőről.</p> -<p>A mint Kassán alul Németinél a Hernádon át kanyarodik az út, ott -már kezdődik az áldott buzatermő fekete föld; nagyon jó föld az, -csak utazásra rossz – tavaszi időben; itt már kezdődik az előnye a -könnyű csézának a nehéz uti hintó felett. – Mikor Andernach lovag -Tokaj alá megérkezett, ott ismét meg kellett pihennie, mert az -innenső parton nem talált semmiféle járművet; dereglyék, csónakok, -halászladikok mind a tulsó oldalon voltak; a repülő hidnak a kompja -is ott vesztegelt a rakamazi révben. Azt mondták, hogy elszakadt a -vontató kötele. Alkalmasint újat készítenek helyette, mert napestig -sem jön vissza a hidlás; a tokaji révben már egymás hátán van a sok -szekér, a mi át szeretne menni a Tiszán.</p> -<p>Egy-egy súgva elejtett szóból azt veszi ki Andernach lovag, hogy -egy császári hadtest érkezését várják Tokaj <span class= -"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> alá, mely -átkelendő a Tiszán, azért van odaát minden vizi jármű. Hát ezt -ugyan ki hiresztelhette el?</p> -<p>Egy vigasztalása azonban volt a kényszerített pihenés alatt: az, -hogy a rakamazi révfogadó kapuja előtt ott látta vesztegelni azt a -bizonyos skarlátszinű hintót, a mely őt előtte futtában üldözi (a -mi valóságos ellenmondás az összeállításban).</p> -<p>«Aha! Annak bizonyosan valami porczikája eltörött; kovácsok -forgolódnak körülötte; azt tatarozzák. Most már majd csak -megtudjuk, hogy ki ül benne, s mit visz olyan nagy sietve?»</p> -<p>Végre hát a repülő hid kötele is elkészült, a hidlás átvádolt az -innenső partra. Andernach lovag, hivatalos tekintélyének egész -erőhatalmát felhasználva, szerencsésen kieszközölte, hogy az ő -csézáját is begurítsák a kompba; így aztán Neptun segítségével -valahogy csak átjutott a kivánt révpartra.</p> -<p>A mint a három lovát befogták a csézája elé, egyenesen a -révfogadóhoz hajtatott, a hol a veres hintó állt kinn a szabadban. -Két kovácslegény kalapált rajta kegyetlenül.</p> -<p>– Héj atyafiak! szólt Andernach lovag, elővéve a magyar -nyelvtudományát. Kinek a hintaja ez?</p> -<p>A kovácslegények egymás között szarka nyelven beszéltek, azon -felelt az egyik a kérdezőnek vissza:</p> -<p>«Ergeb kérgédirgi kurgutyarga bárgánjarga».</p> -<p>A lovag nagyot bámult rá: hisz ezek tatárul beszélnek. Pedig azt -teszi az, ha a szarkacsergést kiveszszük belőle, hogy «eb kérdi, -kutya bánja!»</p> -<p>Bement a vendéglőbe s előzaklatta a fogadóst.</p> -<p>– Ki annak a hintónak a gazdája odakinn?</p> -<p>Az sokáig nem akarta megérteni, hogy miről van szó? Elébb -beszélt neki egy lengyel úrról, a ki borokat vásárolni megy a -Nyirbe (!), azután egy gazdag zsidó kereskedő jutott neki az -eszébe, a ki sertéseket vásárol, majd meg egy matyó fuvaros, a ki -sót szállított Pestre s most visszatéret diákokat visz Debreczenbe. -Míg egyszer aztán egyenesen <span class="pagenum"><a name="Page_91" -id="Page_91">-91-</a></span> azzal a kérdéssel szorítá a falhoz a -lovag, hogy «hát az az asszonyság, a ki ezen a veres hintón -jött?</p> -<p>– Úgy? Az a veres hintó. Hát annak bizony eltörött a hátulsó -rugója, aztán meg a ferhéczének elveszett a muttedlije; a kerékagya -puskájának megtágult az egzergáziája…</p> -<p>– Nem bánom én, akármi történt a hintóval, de hol van az -asszonyság, a ki rajta utazott? Azt nekem látnom kell.</p> -<p>– Hát akkor csak vegye elő az úr a perspektiváját, ha van s úgy -nézzen utána, mert az még tegnap elutazott a frajjával együtt.</p> -<p>– A hintaja nélkül?</p> -<p>– Hát ki a bolond indulna neki hintóval a Nyirnek, földárja -idején, mikor ekhós szekéren jár minden okos ember.</p> -<p>Ezzel Andernach lovag is okosabb lett. Az őt megelőző rejtélyes -útitárs megrovott előéletű piros hintaját ott hagyta a parton, hogy -az utána érkezővel elhitesse ottrekedését; bízonyosan ő hiresztelte -el a császári ármádia közeledését is, s fogadni lehet rá, hogy a -repülőhid bajának is ő volt a mestere. Az alatt pedig maga felült -egy könnyű, ekhós tetejű szekérre, s jól elhajtatott előre.</p> -<p>Most már kétségtelen volt Andernach lovag előtt, hogy az a -valaki az ő általa vitt decretum megérkeztét akarja megelőzni. -Andernach lovag is elővette hát egész férfiui erélyét s hozzáfogott -a komoly versenyhez az asszonyi furfang ellenében.</p> -<p>Ő is ott hagyta a rakamazi révfogadóban a csézáját, hátas lovat -requirált, nyereg és lószerszám készen volt nála minden -eshetőségre, az okiratait a nyeregkápába tette, kulacscsal, úti -elemozsiával ellátta magát két napra, s akkor aztán neki indult -lóháton versenyt futtatni az előre kapott asszonynyal. <span class= -"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">XXIX. FEJEZET.</span><br /> -PINTYE GREGÓR KÉPMÁSA.</h2> -<p>Az út csakugyan elképzelhetetlen rossz volt a Nyirségen -keresztül, a földárja tengerré változtatta az egész sikságot, a -miből nagy távol Tisza-Eszlár tornya meredt elő. Azután -feltünedeztek a sik láthatáron a többi tornyok (egyedüli útmutatók) -Nyiregyháza, Nagy-Kálló, Nyir-Bátor, végtére Nagy-Károly. Ha az -ember néhol szárazföldre talált, a hol nem tolta a tengely a sarat, -ott az utasok leszálltak pihenni, s gyalog jártában igyekezett kiki -egymáshoz illeszteni megint a szekér döczögéstől szétrázott -porczikáit.</p> -<p>Még mindig nem érte utól Korponaynét a kanczellár futárja. A -patkót soha nem ismert szabolcsi lovak, meg a bőséges borravalók -csodákat míveltek. Éjjel-nappal szakadatlan tartott az utazás, még -ha szakadt is a zápor.</p> -<p>Nagy-Károlytól aztán határozottan keletnek fordul az út s -kezdődik egy messzeterjedő szikes avar.</p> -<p>Gyönyörű lefesteni való kép! A föld olyan fehér, mintha hóval -volna borítva; ujjnyi vastagon takarja a szikpor, a miben zegzugos -vonalakat rajzolnak a vízi gázlók, meg a rókák sétanyomai; egy-egy -kajla nyir ereszti búnak a virgácstermő ágait valami emeltebb -buczka tetején, hanem a messze rónaság tele van hintve apróbb -nagyobb tömpölyökkel s azoknak a partjain díszlik aztán a -buzogányos nád, az élesmosó sás, s a zsurlók és páfrányok -mindenféle nemzetsége. Az alkonyodó ég lángvörös, s annak a -visszfényétől a pocséták országa biborpiros színben ragyog vissza, -melyből a vízi növények dárda levelei feketén meredeznek elő.</p> -<p>Julianna is egészen szépnek találta ezt a látványt, egy tárgynak -a kivételével. A hátrahagyott kanyargó úton fel-feltünt előtte, -amint egy hepehupás halomra felkapott, <span class= -"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> egy -magányos lovagnak az alakja; nem lehetett már közöttük nagyobb a -különbség egy magyar félmértföldnél.</p> -<p>Kitalálta, hogy ez az ő embere!</p> -<p>Volt dolga a boros kulacsnak, hogy a kocsis kedve el ne aludjék -valahogy.</p> -<p>Az északi láthatáron látszott közeledni valami rejtélyes -sötétség, a mit még az alkony biborfénye sem volt képes -megszelidíteni: az az ecsedi láp. Kelet felől mered föl hegyesen -Domahida kakasvégű tornya.</p> -<p>– Csak odáig elérjünk még éjszaka előtt! Hajtson bácsi, hajtson! -biztatja a vén hajdufuvarost Korponayné, szivreható szóval.</p> -<p>– Odáig eljutunk, gyémántom! Hanem hogy aztán a vármegye gátján -hogy gázol kegyelmed keresztül ezzel a szekérrel? azt én meg nem -mondom.</p> -<p>A nap egészen lenyugodott, mérges sugárküllőket lövellve végig a -háromfelé vágott égen; már a kaszáscsillag is ragyogott, s az ég -még mindig sávokra volt osztva, az egyik kék volt, a másik -opálsárga. Egyszerre aztán rögtön beállt a sötétség, a láthatár -eltünt, csak a fekete vonal a fehér szikesföldön mutatta, hogy -merre van az út.</p> -<p>Julianna gyakran tekintgetett hátra a szekér bőrernyője alul. A -vén hajdu kitalálta, mit néz?</p> -<p>– Az «ipse» is oda igyekezik úgy-e? kérdé fogai közé szorítva a -makra pipát.</p> -<p>A hallgatást feleletnek vette.</p> -<p>– «Német?» kérdé aztán kis vártatva.</p> -<p>Megint olyan választ kapott.</p> -<p>– No hát majd segítünk az «ipsén», csak azon a hidon túl legyünk -la!</p> -<p>Az ecsedi lápnak egyik lefolyása fölé építtetett a vármegye egy -dobogó hidat, a mi jó magas ívre volt alkotva, hogy a vízáradás el -ne vigye.</p> -<p>Mikor Korponayné szekere túljutott a hidon, azt mondá a vén -hajdu kocsis: <span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span></p> -<p>– No nagyasszonyom; már most hagyjuk abba az imádkozást s -tegyünk magunk valamit. Ha tud segíteni, hát csinálhatunk egy kis -tréfát.</p> -<p>Julianna leszállt a szekérről s visszament a kocsissal a dobogó -hidra.</p> -<p>Az bizony tiszta kriminalitás volt, a mit az öreg tréfának -nevezett; de azért csak megtették. Négy padlógerendát kiemeltek -szépen három lépésnyi közökben a hid közepéből, s azokat a mellvéd -mellé rakták. A sötétben utánok jövő lovasnak valamelyik résbe csak -bele kell botlani, s akkor a lova menthetlenül kitöri a lábát.</p> -<p>Olyan egyszerű ez, mint a Columbus tojása.</p> -<p>Akkor aztán felültek megint a szekérre s nagy lelki nyugalommal -csörtettek a sötétségben arra felé, a honnan egy kivilágított ablak -vezérfénye pislogott eléjük.</p> -<p>Az a vármegye gátja előtti fogadónak az ablaka.</p> -<p>A fogadós egyúttal bérlője is a vármegyének, a ki vámot szed az -utasoktól, a miért az ecsedi lápon át szabad nekik menni szekérrel. -Az a hír van felőle, hogy ő nála előfogatokat is lehet kapni; mely -hirnek a valósága azonban egészen a körülményektől függ.</p> -<p>Korponayné megérkeztekor például egészen ellenkező körülmények -voltak napirenden.</p> -<p>A hosszú, nagy istállóban egyetlen egy ló sem volt található. Az -okát is megmondták. Tavaly nem lehetett szénát takarítani a sok -esőzés miatt: a boglyák, kupaczok most is ott úsznak a vízben, -fenékig elrohadva; az eleség mind az utolsó szalmaszálig elfogyott -a télen, a lovakat, ökröket mind ki kellett csapni a füre: azok -legalább is két óra járásnyira vannak kinn a karámnál. Idehaza -nincs más, csak a bivalyok: azok megeszik még a siskát is, csak -legyen. De nem is viszi ám át a szekeret most semmi más négy lábú -állat a vármegye gátján, csak a bivaly.</p> -<p>Szép kilátás! Bivalyvontatta szekérrel ragadni el a verseny -pálmáját.</p> -<p>Korponayné megkisértette a vén hajdu kocsist lekenyerezni, -<span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span> hogy ha a lovai kipihenik magukat, vigye -őt tovább Szathmárig.</p> -<p>– Nem ettem bolondgombát, dohogott az öreg. Hogy lovaimmal neki -vágjak a vármegye gátjának, hiszen mind az öt lovamnak a bőrét -hoznám haza a hátamon.</p> -<p>Nem is volt tovább beszélgetésre bírható. Vette a bundáját, -békóba tette a lovait s kicsapta a fűre, maga ott rakott tüzet -csereklyéből s lefeküdt melléje.</p> -<p>Hát így is majd megélünk, mondá Korponayné. Be kell hát fogni -azokat a bivalyokat szaporán a szekerembe. Hány van itthon? Nyolcz? -Tehát mind a nyolczat!</p> -<p>– Még az éjjel tetszik? kérdé a korcsmáros.</p> -<p>– Hát természetesen.</p> -<p>Azután elővette az irószerszámját Korponayné s hirtelenében -néhány sort irt egy darabka papirra, azt összehajtotta, -lepecsételte s czimezte Pálffy János nádornak.</p> -<p>Azután suttogva szólt Krisztinához:</p> -<p>– Fogd ezt a levelet kicsikém; aztán ülj fel a szekérbe, ne félj -semmitől. A mint megérkezel Szathmárra, siess vele a nádorhoz és -add át neki.</p> -<p>Krisztina csak elhült erre a megbizásra.</p> -<p>– Nos! Csak nem bánt talán a félsz? Hiszen hajtottál te már -ennél merészebb megbizást is végre. Emlékezzél csak a lőcsei -földalatti útra. Gondold, hogy most is úgy üldöznek mind a -kettőnket.</p> -<p>– Nem magamért vagyok megijedve. De mi lesz veled? Te itt akarsz -maradni?</p> -<p>– Itt bizony. Már most akarom, hogy az az utánunk vágtató úr -utolérjen. Kerüljünk hát egy födél alá! Azért válunk mi most ketté. -Te előre mégy, én hátramaradok.</p> -<p>A vendéglős komolyan hozzálátott a bivalyok befogatásához az -utazó szekérbe. Úgy látszik, nem új dolog az ilyen éjszakai gyors -utazás ezen a tájon. Fáklyavivő béresek is vannak készen, a kik -majd elől mennek gyalog, s megvilágítják az utat, az ecsedi lápon -keresztül.</p> -<p>Az alatt Korponayné szétnézett a tágas ebédlőben, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> minek az -egyik szegletét a bormérő söntés foglalta el, a másikat meg egy -nagy kandallóforma tűzhely, a melyen tőzeggel tüzeltek.</p> -<p>A vedlett falakon üvegtelen rámákban képek voltak felaggatva: -Rákóczy, Tököli, Bocskay István, rikító szinekkel kifestett -rézmetszetek; egy arczkép fejjel alá felé lógott le a szegről: ez -volt Ocskay Lászlóé, az árulóé. (Andrássy István szerencséjére nem -került oda.)</p> -<p>De legnagyobb tisztességben részesült az a kép, mely a benyiló -ajtajára volt felszegezve: az volt Pintye Gregor képmása, a -hirhedett rablóvezéré. Ez volt a legtarkább színekkel kipingálva; a -mint félmázsás buzogányát a feje fölé emelve tartja az egyik -kezében, a másikban pedig azt a húsz fontos lánczos golyóbist, -mivel az üldözőit szokta meghajigálni.</p> -<p>A talitarka kép alá gyönyörüséges szép versek voltak irva, a mik -a nép ajkán örökké élő hőst, a nagybányai barlanglakó vitézt -megéneklik.</p> -<p>Korponayné tisztában volt már egészen magával.</p> -<p>Mikor a korcsmáros lépteit közeledni hallá, odaállt Rákóczy -arczképe elé s a szemét törülgette.</p> -<p>– Szegény urunk! sóhajta nagyot a csaplár hallatára.</p> -<p>– Szegény urunk! dörmögé oda a vén csaplár: miért volna ő -szegény? Nem mult még el a diószegi vásár. Lesz még szőlő, lágy -kenyér! Annyit a kerék fél, a hányat alá!</p> -<p>– Hiszen csak az én irásomat kaphatnák meg a magyar urak oda át, -hamarább, mint a bécsi staféta ideér, tudom, hogy lenne még egyszer -országos dáridó. Mormogá fogai közül az asszony.</p> -<p>– Hát talán az ifjasszonyka izenetet hoz a mi urunktól? Ugyan -mondja meg, mi van benne? Én nekem megmondhatja. Igazhitű hajdu -ember vagyok, ha ketté fürészelnek, sem veszik ki belőlem.</p> -<p>– Nem is kell azt titokban tartani, de bár egy akkora trombitám -volna, hogy az egész hajduságnak egyszerre <span class= -"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> -elkiálthatnám vele, hogy nem kell hinni a németnek. Vége van már a -hatalmának. A franczia háború megint kitört, a császár kénytelen -minden hadait kihivni Magyarországból s a mint az meglesz, jön -Lengyelország felől a muszka a segítségünkre, csak minket le ne -vegyenek addig a lábunkról.</p> -<p>– De szeretem az ilyen szót hallani. Eszem a lelkét az -ifjasszonynak. Hát ezt irta meg a levélben? Na, ha azt tudom, magam -megyek a szekérrel s úgy elviszem azt a másik ifjasszonykát, hogy a -lába sem éri a földet Szathmár-Némethiig. De hát lelkem, maga mért -akar itt maradni?</p> -<p>– Hát azt is megmondom. Azért, mert itt jön a nyomunkban a -császár hirmondója, a ki azt hozza a pecsétes levélben, hogy meg -kell kötni a békét a kuruczokkal minden áron, akármibe kerül; -igérni kell nekik mindent, csak hogy tegyék le a fegyvert. Azok le -is teszik, ha biztatást nem kapnak.</p> -<p>– De hát azt megkapják; már arról felelek. Azt a kurirt meg úgy -lesomodorintjuk itt a nádasban, hogy a kutya sem ugat többet -felőle.</p> -<p>– Azt nem jó lenne tenni, mert magunknak csinálnánk bajt vele. -Inkább hadd járja meg a bolondját. Én teszem őtet meg. Van-e -kegyelmednek valami szolgálója, a kinek a ruhája rám illenék?</p> -<p>– De van bizony egy menyecske leányom; annak a gunyáját mintha -csak a termetére szabták volna az ifjasszonynak. Gyere elő Tercsa! -Add rá az ünneplő ruhádat erre az úri asszonyságra.</p> -<p>Mire a szekér előállt a nyolcz bivalyos fogattal, Julianna is ki -volt öltözve kaczkiás hajdu menyecskének; a sárga haja bekötve -tarkaszélű piros keszkenővel, patkós piros csizma a lábán, két-szél -kötény a csipejére kötve.</p> -<p>Mindjárt hozzá is látott a tésztagyuráshoz, úgy illett a kezébe -a sodrófa, mintha mindig azt forgatta volna. Olyan hamar -megteremtette a Terka segítségével a vacsorát, a paprikás csirkét -meg a turós csipedettet, hogy <span class="pagenum"><a name= -"Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> kivánni sem lehetett -gyorsabban. Csak azon serénykedett, hogy a Krisztina vacsoráljon -meg hevenyén, aztán induljon Isten hirével. A pinczetokot az -asszúborokkal hagyják itten.</p> -<p>A csaplár meggyujtatta a fáklyákat, s maga ment el vezetőnek egy -darabon a szekérrel, megmutatni a dülő utat, a merre a veszedelmes -kátyút ki lehet kerülni mindjárt a kezdetén a vármegye -gátjának.</p> -<p>Korponayné ott maradt a csárdában, s vigan dalolva mosogatta el -a tányérokat a vacsora után: az a másik menyecske alig jutott tőle -valami dologhoz.</p> -<p>Hát a mikor már éppen a tüzet betakarni készülnének, nagy -dobogás támad odakinn a tornáczban; valaki azzal a hangosan -nyilvánított véleménynyel közeledik az ajtó felé, hogy ezt a -világot az ördög teremtette.</p> -<p>Julianna veszi az asztalon álló drótozott lámpást s az ajtón -kaparászónak eléje világít.</p> -<p>Ő az, a várva várt. Senki más, mint Andernach lovag. Siralmas -egy alak. Ha a fülén tul volna valamije, még az is sáros volna. -Csak úgy fujtat elpilledve a nagy fáradtságtól. A hosszú egyenes -kardját mankónak használja; az egyik vállán czepeli a nyerget, a -másikon a zsabrákot, meg a kantárt.</p> -<p>– Ördög teremtette pogány országotok. Azt hittem, soha sem jutok -el idáig. Hol van a korcsmáros? Adjatok valamit innom, kiszakad a -gégém!</p> -<p>Julianna szaladt a söntésbe s hirtelen előhozott a szomorú -vendégnek egy korsó sört.</p> -<p>– Hát a lova hol van? kérdi tőle nagy gondoskodással.</p> -<p>– Hol hát? Ott van a pokolban, az átkozott lyukas hidatokon. -Beleesett a hézagba, kitörött a lába. Magam czepelem egy -mértföldről a hátamon a nyerget, hogy az isten nyila…</p> -<p>– No no, lovag uram, minek az a káromkodás. Hát hiszen megesik -az más emberen is, nem kell azért mindjárt úgy ungorkodni. -<span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span></p> -<p>– Te meg ne trécselj! Hol van a gazdád?</p> -<p>– Kérem! Én vagyok a korcsmárosné.</p> -<p>– No hát, tekintetes korcsmárosné, hallja kend! Hol van az -ura?</p> -<p>– Az bizony elment annak a nagyságos asszonynak a szekerét -elvezetni a vármegye gátjáig, a ki még az éjjel tovább akart utazni -Szatmárnémetibe.</p> -<p>– Nagyságos asszony, úgy-e? Minden lovat magával vitt?</p> -<p>– Nem vitt biz az, lelkem. Nem járják lovas hintóval ilyenkor az -ecsedi lápot. Nyolcz bivalyt fogtak a szekerébe, úgy vontatják.</p> -<p>– Bivalyfogattal? Akkor frissen nekem egy hátas lovat ide!</p> -<p>– Ejnye no! Hát még csak vacsorálni sem akar nálunk?</p> -<p>– Lesz szalonna, kenyér; elköltöm az úton. Rögtön akarok tovább -indulni.</p> -<p>– Abból pedig semmi sem lesz édes lelkem, mert egy ló sincs a -háznál. Mind kinn vannak a karámnál.</p> -<p>– No hát ki kell futtatni egy szolgalegényt a karámhoz, hogy -hozzon be nekem egy lovat; nem bánom ha táltos lesz is.</p> -<p>– Az ám, galambom, nyalka kurir, de egy teremtett férfilélek -sincs a háznál, mind elment, ki bivalyt hajtani, ki fáklyát vinni a -nagyságos asszonynyal; magunk vagyunk ketten idehaza a Tercsával; -meg az öreg Dorka nénő! de bizony mi egyikünk se kódorgunk ilyen -sötétben ki a pusztára. Már csak meg kell kegyelmednek várni, míg -az uram, a kocsmáros hazakerül a gát mellől; nem soká tart az, -régen elment. Addig bizony el is készíthetem a jó paprikás -csirkét.</p> -<p>– No hát csak szaporán.</p> -<p>– Gyere Tercsa, lámpással. Segíts csirkét fogni a -félszerben.</p> -<p>Andernach lovag ezalatt, a míg a két menyecske a csirkét -<span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span> vadászta, rikatta, koppasztotta, ráért -az unalmát üzni, s a hogy tudta, végig nézegette a falra aggatott -képeket, leszótagolta a kés hegyével felkarczolt mondatokat a -falról; végig nézegette a korcsmáros albumát, már t. i. azt a -hosszú keresztlábu asztalt, a mibe a vendégek belefaragták a -neveiket, utoljára megakadt a figyelme a benyiló ajtajára szegezett -pikturián, Pintye Gregor képmásán.</p> -<p>Végig olvasgatta az egy szál faggyugyertyánál azokat a szép -verseket, a mik a népies Herakles tizenkét facinusát (jelent -hőstettet is, meg gonosztettet is) elzengedezik. Egyik -hihetetlenebb, mint a másik, s mind igaz történet.</p> -<p>– Du verfluchter Kerl! dörmögé Andernach lovag, a csodálkozás és -bámulat önkénytelen támadó kifejezésével.</p> -<p>S aztán a míg egymagában volt, s hangosan fütyörészve járta -végig a hosszú ivószobát, minden fordulónál megállt a rabló hős -képe előtt fejcsóválva: «De jó, hogy már meg vagy lőve!»</p> -<p>Az asszonyok nem sokára előkerültek a koppasztott csirkével. Egy -görbehátú vén banya, a kit Julianna Dorka nénőnek szólongatott, egy -nyaláb tőzegpogácsát hozott utánuk, új tűz élesztésére.</p> -<p>– Aztán hallja kend, vén anyó! kiálta a visszaczammogó öreg után -Andernach lovag. Odakinn van a tornáczon a nyergem, zsabrákom, -lószerszámom, csupa sár mind, tisztogassa meg kend.</p> -<p>A vén banya bizonyosan süket volt, nem felelt rá semmit.</p> -<p>A sörös kancsó ez alatt kiürült, a lovag bort akart inni, -elmondva a példabeszédet: «Sörre bor mindenkor: borra ser soha -sem.»</p> -<p>– Átkozott rossz vinkó! mondá rá, mikor megkóstolta.</p> -<p>– Hát biz a nyiri máslás ilyen! tréfált vele Tercsa.</p> -<p>Ezalatt meg Julianna a tűzhelyhez látott, s nemsokára kellemes, -zsírbahányt hagyma illata tölté be az ivószobát, a mi messziről is -behivja a vendéget. <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span></p> -<p>– Szereti a galuskát is a paprikás csirkéhez? kérdé Julianna a -lovagtól.</p> -<p>Szeretett az most mindent, mert agyonéhes volt. De a közben az -is szemet szurt nála, hogy ej de szép gömbölyű karjai vannak ennek -a korcsmárosnénak!</p> -<p>Egyszer csak hangzott aztán a nagy kutyaugatás odakünn. A -komondorok mind elmentek a gazdával, azért jöhetett be a lovag -olyan észrevétlenül; most megint jöttek vele vissza, mint az -avantgarde, előre rohanva.</p> -<p>– Itt az uram! mondá Julianna a lovagnak.</p> -<p>Az nagyon meg volt lepve, mikor a betoppanót megpillantá. Ejnye, -ugyan hogy kerülhetett egy ilyen rücskös pofáju, bibircsós orru vén -salabakterhez egy ilyen csinos menyecske feleségül?</p> -<p>Julianna szóhoz sem hagyta jutni az öreget.</p> -<p>– Ennek a kurir úrnak egy hátas ló kell a ménesről! kiálta eléje -vágva, s azért félbe sem hagyta a galuskaszakgatást.</p> -<p>– Most? éjszaka! Hát aztán ki legyen az a ló, a ki azt a lovat -elhozza?</p> -<p>– Kelmed maga! igazgatá az asszony. Ennek az úrnak nagyon kell, -megfizet érte.</p> -<p>– Ötven aranyat adok egy lóért, innen Szatmárig, ott visszakapja -kend, sietett az igérettel Andernach lovag.</p> -<p>Ötven arany! Az nagyon szép pénz.</p> -<p>Az öreg kurucz hajdu minden szilárd elvei bomlásnak indultak az -ilyen nagy igéret előtt. Aztán a Julianna is odavágott neki a -beszédes szemével, hogy csak menjen.</p> -<p>– «Másnak» száz aranyért se tenném meg! De hát ha a császár -parancsolja! (Hát a mi urunk mit szól ehhez?)</p> -<p>Azzal csak vette megint a hosszú nyelű fokosát, nyakába veté a -karikást s kettőt a komondorok közül magával szólítva, kiindult a -pusztára.</p> -<p>Julianna aztán szépen felterítette a veres csíkos abroszt az -asztal végére, czíntányért, kalázlit, sótartót rendén odakészített -s még egyszer megforgatva a paprikás csirkét <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> a -galuskákkal együtt a tejfeles levében, odaállította azt -bográcsostul a lovag elébe.</p> -<p>– No most lelkem, kurirocskám, vacsoráljon meg kegyelmed egész -ápitussal; elég ideje van rá. Megtart két óráig az uramnak -kiczammogni a pusztára; a míg ott egy lovat elfognak, a míg azzal -előkerülnek, lesz másik két óra, bizvást lefekhetik kegyelmed addig -a paplanos ágyba, jól fog esni a fáradt testének.</p> -<p>Andernach lovagnak valami villámlott az agyába, talán ennek a -menyecskének a hamis két szeme sugára? A gazda vén toprongyos, a -menyecske fiatal, tűzről pattant Éva leánya: lehet ebből kellemetes -kaland. Az elkésés úgy is megvan, a helyrepótlás úgy is meglesz, -lóháton a bivalyfogatot megelőzni, ha hat órai előnyben van is, nem -lesz nagy mesterség. A mit Isten adott, azt el kell fogadni.</p> -<p>– No hát gyönyörűséges szép korcsmárosné, ide nekem a legjobb -borából! Aranynyal fizetem.</p> -<p>– Hej én is «számlálatlan adom, számlálatlan veszem!» Dalolt -csapodár negéddel a szépséges szép asszony s hozott neki abból a -borából, a mi a pinczetokban volt: az igazi tokajiból; azzal -traktálta meg. Izlett a lovagnak! Mind a vacsora, mind a bor, mind -a szép asszony enyelgése, a ki odaült mellé a padra s nem -haragudott érte, ha a lovagnak a keze a csipeje körül tévedt.</p> -<p>Andernach lovagnak pedig kezdett a feje egyre nehezebb -lenni.</p> -<p>Vajjon a közé a megivott ser, bor közé nem tévedt-e egy pár a -doktor Kornidesz cynoglossum labdacsaiból?</p> -<p>Száz fortélya van az asszonynak!</p> -<p>Hogy megdalolt, mikor a paplanos ágyat megvetette a lovag -számára:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Nem fekszem én -nyoszolyára,<br /></span> <span class="i0">Mert elalszom -éjszakára»,<br /></span> <span class="i2">«Ne félj, majd felköltlek -jókor;<br /></span> <span class="i2">Éjfél után egy -órakor.»<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span></p> -<p>Nagyon tetszett a lovagnak ez a nóta!</p> -<p>Ennél szebb idyllt már a poéták sem tudnának kigondolni.</p> -<p>Nem sokára horkolt a lovag a tarka dunnák közé eltemetve, de -Julianna nem dalolgatott az ő édes álmai felett. Hanem más egyebet -végzett, a kurir uram tarsolya körül, a mihez még az ajtót is -bezárta, hogy a Tercsa se lássa. Egyszer aztán lódobogást hallott -közeledni. Kisietett a kis ajtóba.</p> -<p>Két lovas volt kivehető a felkelő hold világánál; erősen ügetve -jöttek. Nagyon is hamar megjárta a csaplár az utat, mintha igazán -fiatal felesége volna otthon.</p> -<p>A másik lovas egy fiatal csikós legény volt.</p> -<p>– Itt vagyunk la; dörmögé az öreg, a lóról leszállva. Hol van az -a kurir?</p> -<p>– Alszik az most, mint a bunda. Hadd horkoljon. Én viszem el azt -a lovat.</p> -<p>– Hogyan?</p> -<p>– Hát úgy, hogy felülök rá.</p> -<p>– De hát az én ötven aranyam?</p> -<p>– Én adok kendnek a lováért százat.</p> -<p>– Isten áldja meg a mi urunkat! Tudtam én, hogy nem szolgálja az -én lovam a császárt soha. Azért is hoztam kettőt. Az egyiken megy a -fiam, útmutatónak.</p> -<p>Julianna egy oldalpillantást vetett a fiatal lovasra. Igazi -eredeti betyáralak volt, csigákban leomló fekete hajjal, karikára -pödört bajuszszal, lobogó ingujjakkal, tulipános szürrel, rézgombos -rájthuzlival, hosszúnyelű rézfokos a jobb kezében, darutoll a -süvege mellett.</p> -<p>– Hát csak szaporán hozza ki a nyerget, meg a kantárt, ott van -az ambituson, aztán fel kell szerszámozni a lovamat.</p> -<p>– De hisz a nyereg, meg a kantár azé a kuriré odabenn.</p> -<p>– Hát bánom is én akárkié! Nekem szükségem van rá; ott veszem, a -hol kapom. <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span></p> -<p>A csaplár a tenyerébe csapott.</p> -<p>– De szeretem, hogy egy hiten vagyunk!</p> -<p>Az ő tíz parancsolatában is így volt az megirva.</p> -<p>A fiatal legény még jobban pödörgette a bajuszát; neki is az -volt a nótája: «Isten adta, nem vettem, szép szerivel -szereztem.»</p> -<p>Az öreg bement a tornáczba, kihozta a nyerget, lószerszámot, -felszerelte vele a bojtorjános rémondát.</p> -<p>– Ez se hitte volna, hogy ilyen uraság éri.</p> -<p>Ezen asztán mind a hárman nevettek.</p> -<p>– Hiszen ha még csak a nyergét emelném el a jámbornak! Dörmögé -bizalmaskodva az úrhölgy a csaplár fülébe.</p> -<p>Az elértette, hogy miről van szó.</p> -<p>– Hát már is megvan! Teremtucscse derék asszony! Kezet csókolnék -neki, ha a hitem nem tiltaná, hogy valakinek kezet csókoljak. Hát -csak előre «hopp hirével». Szép holdvilág süt.</p> -<p>Julianna egy szökéssel fenn termett a lovon; férfi módra ülve -meg a nyerget. Nem tesz semmit, hogy a piros csizmaszáron fölül a -hófehér lábikrákból is kivillog egy tenyérnyi. Annak baj az, a ki -meglátja.</p> -<p>Egész jártas férfi módra szedte a bal markába a kantárt, -megtapogatta a nyeregkápákat: ott vannak-e a pisztolyok; a kulacsot -megtöltette a maradék aszuval, a kengyelszijat rövidebbre húzatta s -aztán onnan a magas lóhátról adta oda a száz aranyas tekercset a -csaplárnak az elvitt lóért. Az még csak a süvegét sem billentette -meg köszönet fejében; hanem a helyett nagylelkűen átengedé a merész -lovag nőnek a saját karikás ostorát, megtanítva rá, hogy az nem a -lovat ütögetni való, hanem csak sebesen vágtatás közben kell -kiereszteni s nagyokat kongatni vele; ha például a komondorok a -pusztán, vagy a csikasz farkasok a berekben üldözőbe vennék: «Aztán -te kölyök úgy vigyázz ám rá, mint a két szemed fényére.»</p> -<p>Julianna a fiatal lovashoz fordult most. <span class= -"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span></p> -<p>– Hát fiacskám, nem tudnál-e az ecsedi lápon keresztül egy -rövidebb utat, a min a vármegye gátját el lehetne kerülni?</p> -<p>– Dehogy nem!</p> -<p>A két férfi jelentésteljes összekacsintást váltott.</p> -<p>– Hát a «gyih te lopott! tolvaj hajt!» útja? dörmögé az öreg, -rábólintva a fejével, mintha helyeslését adná rá, hogy «ennek» -szabad azt felfedezni.</p> -<p>– Tíz arany borravalót kapsz érte, mondá Julianna.</p> -<p>A legény kétfelé törülte a pörge bajszát.</p> -<p>– Jobb szeretném, ha kilencz aranyat kapnék, meg egy csókot.</p> -<p>– Ej ha, fiacskám, hisz így te eltékozlod még az apád mentéjét -is, ha egy aranyat adsz egy csókért. No hát vedd szaporán. A -kilencz aranyat majd megkapod, ha oda át leszünk.</p> -<p>S onnan a lóhátról megadta a betyárnak a kért csókot, nagyot is -nevetett hozzá, mint a ki jó vásárt csinált vele.</p> -<p>Arra aztán a legény szilaj jó kedvében neki is indult a -vágtatásnak, csak úgy duzzadt a lobogós ingujja, mint két fehér -vitorla. Julianna biztos kézzel fékezve a keményszájú lovat, -robogott utána; nem sokára eltakarta mind a két alakot a parti -rekettye bozótja.</p> -<p>Az a rejtett út, a mit csak a beavatottak ismertek, folyvást -bozóton, nádason vezetett keresztül, s neve gyaníttatja, hogy ezen -szokták egyik vármegyéből a másikba áthajtani azt a lovat, azt a -marhát, a mi gazdát cserélt az első gazdája akarata nélkül.</p> -<p>Éjfél után volt az idő, szép holdvilág sütött, nagy csend ülte a -mocsárvilágot, csak a bölömbikamadár mély hangja búgott a -zsombékból; a fiait szoptató farkas vonított néha a berekben, s a -mocsár fülemüléje, a nádiveréb patvarkodott rikongatásaival az -éjszakában. A nádas még nem nőtt ki magasra, tavaszi idő volt, a -tukorcza (a friss nádhajtás) még most hegyesedett ki, a télen -levágott nád nagy kúpokba rakva ágaskodott a dombos hegyeken: -egy-egy <span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span> sánczforma földturáson buslakodott egy -félig kiégett, félig kizöldült törzsü reves fűzfa.</p> -<p>A gyepes út folyvást czuppogott a lovak lába alatt, a fű gyökere -mind a vizet éri. Néhol ingadozik a talaj, s az előre baktató -csikóslegény figyelmeztette az utána jövő amazont, hogy maradjon -hátra: bürü következik; így hívják azt a nádgyökérből, zsombékból, -szederinda szövevényből századon át összetömörült pallót, mely -mintha ruggyantából volna, lobbálódik a rajtajáró teher alatt; -alatta mély mocsárvíz, fölötte zöld moha, mellette fehérlő lófejek, -ökörkoponyák, állatok maradványai, a mik valamikor ott vesztek a -dágványban.</p> -<p>– Nem kell semmit félni! dörmög hátrafordulva a csikós.</p> -<p>Nem is fél ez az asszony semmitől sem; még tőled sem -fiacskám!</p> -<p>A gönczölszekere már egészen fölfelé fordult a saroglyajával, a -fiastyuk magasan járt az égbolton, a mocsárvilág ébredezni kezdett, -közel volt a hajnal. Vadkacsa hápogott, kócsag sikoltozott, daru, -gém durrogott a sáserdő mélyén, a hold körül szivárványos udvar -szérüje ivellett, kisértetes világot terjengetve az emberlaktalan -világ fölött. Egyszerre csak egy széles viztükör állta el az -utat.</p> -<p>– Itten van a Kraszna! mondá a vezető legény, megfordítva a -lovát a rekettyés parton, melyen túl a nymphæa széles bőrleveleivel -s az urticularia apró sárga virágaival bekerített víztükör -kezdődött.</p> -<p>Az innenső parton volt egy hátahoporjás halom, azon épült egy -nádkunyhó, befuttatva földi tökkel és alkekengivel; körülötte -nyiltak a nadálytők és gólyahirek, egymásra hullatva rózsaszin és -aranysárga tavaszvirágaikat. A kunyhó háta mögötti lapályon egy -csoport tüneményes láng tánczolt; lidérczfény, bolygótűz: a -mocsárvilág rejtélyes meteorja.</p> -<p>Az egész partmentét a tavaszi nyárbokor, vadánis és <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> -gyökönke friss hajtásai lepik, éjszaka kipárolgásukkal valami -édesen kábító illatot terjesztve szét a légben.</p> -<p>– Itt meg kell pihennünk. Mondá a csikós Juliannának.</p> -<p>– Miért? Ki van elfáradva? kérdé Julianna.</p> -<p>– Előttünk a Kraszna.</p> -<p>– No hát legyen mentül előbb a hátunk mögött.</p> -<p>– Nehéz ám éjszaka a gázlót eltalálnunk.</p> -<p>– Ha el nem tálaljuk, majd keresztül usztatunk rajta.</p> -<p>A csikós szemei úgy villogtak, jobban, mint a lidércztűz, -jobban, mint a «pásztorcsillag»: odaléptetett Julianna mellé.</p> -<p>– Mondok, hogy szép asszony! Szeretném én az én díjamat előre: -azt a kilencz aranyat, de fölváltva: egyszerre, kilencz tüzes -csókra fölváltva!</p> -<p>Julianna csendesen, nyugodtan húzta elő a nyeregkápából azt az -egyik pisztolyt s odairányozva a legény villogó szemének, azt mondá -neki nagy szeliden:</p> -<p>– Kapsz, fiacskám, csókot; de tüzeset pedig, ebben a nyomban, -hogy soha se kivánsz többet, ha még egyszer hátra mered fordítani a -pofádat hozzám. Most fordulj és vezess!</p> -<p>– Az ördög látott ilyen asszonyt! dörmögé a csikós. Azt -gondoltam, hogy fenékig tejfel.</p> -<p>Azzal meggondolta magát, az arany még is jobb, mint az ólom. -Boszujában elővette a pipáját, kicsiholt, rágyujtott.</p> -<p>– No hát tessék utánam sétálni.</p> -<p>S csak azért is a legmélyebb viznek vezette az utitársnéját.</p> -<p>Az nem törődött azzal, hogy a lónak szügyéig ér a hullám, csak a -pisztolyokat őrizte a felázástól.</p> -<p>Mikor a szétterült lomha Kraszna vizén keresztül gázoltak, már -virradni kezdett. A mocsárvilág egyszerre fölzendült. Mikor a sík -rónán szétlövelt a fellegbontó napsugár, a madárkiáltástól, -békabrekegéstől még a szatmári harangszót sem lehetett hallani. -<span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span></p> -<p>A mocsár véget ért; Szatmárnémeti tornyai ott meredtek már a -keleti láthatáron.</p> -<p>Julianna nagyot sóhajtott a derült égre, czélnál volt már.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Andernach lovagot is felkölté mély álmából a nagy -ludgágogás.</p> -<p>– Hu, mi a menykő! kiálta, kikeczmelegve a sok tarka dunna, -vánkos közül. Én ugyan elalvám.</p> -<p>S kezdte homályosan tájékozni magát, hogy mint került ide, s mik -történtek vele tegnap óta.</p> -<p>Legelső dolga volt az uti táskáját megvizsgálni, nem hiányzik-e -belőle valami? Nagy megnyugvására mindent rendben talált: az öt -pecsétes levél ott volt sértetlenül.</p> -<p>– Héj korcsmáros gazda!</p> -<p>– Mi baj, kurér uram?</p> -<p>– Miért nem költött fel hamarább az úr?</p> -<p>– Költöttem; de ha nem ébredt.</p> -<p>– Átkozott máslása! Hogy elaludtam tőle!</p> -<p>– Máslás! Nyiri máslás? tisztelem a torkának a garatját, ha a -karczosunkat is máslásként öntögette fel rá.</p> -<p>– Hát van-e már ló a számomra?</p> -<p>– Hogy ne volna? Éjfél óta itt áll a sövényhez kötve.</p> -<p>– Akkor csak siessünk!</p> -<p>Andernach lovag hirtelen összeszedte az uti holmiját s sietett -ki a kis ajtóba, a hol a lóval várt reá a gazda.</p> -<p>– No hát frissen a kantárt, meg a nyerget.</p> -<p>– Miféle kantárt, miféle nyerget?</p> -<p>– Hát a magamét, a mit ide hoztam.</p> -<p>– Hol van hát?</p> -<p>– Oda tettem le a tornáczba.</p> -<p>– A tornáczba? akkor azt a kantárt, nyerget úgy hivják már, hogy -«szervusz neked!» Régen lába kelt már annak! Máskor, ha az úr az -ecsedi láp szélén reggel is akar még beszélni a nyergével, tegye a -feje alá este, úgy aludjék rajta. Ellopunk itt mindent, a mi le -nincs szegezve. <span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span></p> -<p>– Jól van! Köszönöm a tanácsot, majd máskor úgy teszek; hanem -már most teremtsen kend nekem frissen más szerszámot.</p> -<p>– Elébb gondolkoznom kell, hogy hol vegyem? A kuruczok mind -elvitték a háboruba.</p> -<p>– No hiszen majd visszaadják nem sokára!</p> -<p>A csapláros kerített aztán a lovag számára valahonnan a -padlásról valami pókhálós szerszámot, a mi aligha a tatárfutásból -nem maradt hátra: a nyeregnek két nagy bolond szarva volt -előlhátul, a kengyelvasat meg valami fapapucs pótolta.</p> -<p>De azért még a lovag tartozott köszönettel, hogy ötven aranyért -ráadásba még lószerszámot is kapott.</p> -<p>Nem bánta már, akármilyen volt a paripa és a készség, csakhogy -egyszer megindulhatott alatta.</p> -<p>A soha embert nem hordozott csikó ugyan kipróbálta eleinte a -lovasát, ha nem dobhatná e le a hátáról, karikába forgott vele, -hanem azután, mikor látta, hogy emberére akadt, csak kötélnek állt, -lesunyta a két fülét s ment, a merre hajtották. Egy darabig a -kocsmáros maga is segített a lovagnak elindulni, egy hosszú -fűzfaruddal hátul biztatva a kanit.</p> -<p>A kani külömben nem volt rossz ló; ha bele melegedett, úgy vitte -a lovasát, mint a táltos; s tudta már, hogy ott legjobb a járás, a -hol legnagyobb a sár.</p> -<p>Délfelé Andernach lovag utólérte a vármegye gátján az ekhós -szekeret.</p> -<p>A sárból készült töltés fenékig volt ázva; a bivalyosoknak -minden száz lépésnyire státiót kellett tartani s bicsakkal -lefaragni a kerekekről a sarat, a mi minden küllőt egymáshoz -tapasztott. Akkor aztán hozzáfogtak újra a bivalyok mozgásba -hozatalához. Ostor nem használt ott semmit, csak a vasvilla.</p> -<p>Még akkor épen csak a Kraszna hidjánál voltak. Az épen fele útja -lehet Szatmár-Németinek.</p> -<p>Andernach lovag tehát mégis csak diadalmaskodott a <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> bécsi -versenyfuttatóján: egy egész lóhosszával, meg a maga hosszával.</p> -<p>Mikor az ekhós szekér előtt elment, kiváncsian bekukkantott az -ernyő alá. Látta, hogy egy asszonyság ül oda bent. Ez az a -bizonyos. Az arczát nem láthatta; mert le volt fátyolozva.</p> -<p>– Karsamadiner, madám! kiáltott oda neki gúnyos udvariassággal. -Szerencsés utat kivánok.</p> -<p>Meg is verte nyomban az Isten, mert a mint a kocsit kikerülte, -úgy belesüppedt a lova a sárba, hogy nem tudott belőle kivergődni; -utoljára is le kellett szállnia a hátáról s úgy vontatni ki a -kantárjánál fogva; a bivalyosok segítettek neki ruddal kiemelni a -kanit.</p> -<p>De hát azért mégis csak ő ért be hamarább Szatmár-Németibe, mint -az ekhós szekér.</p> -<p>Szatmár-Németi akkoriban még kerített vár volt, híres a sokáig -kiállt ostromáról Rákóczy ellenében; azután is nagy hadszálló hely, -püspöki város, s mind a mellett két kálvinista templom fenntartója. -Andernach lovag már a város kapujában őrtálló tisztnek elmondá, -hogy kinek a küldötte, s hogy haladéktalanul a nádorhoz -vezessék.</p> -<p>Pálffy a Károlyi kastélyban volt szállva, fényes kiséretével -együtt. Andernach lovag azon módon sárosan, mosdatlanul bevezetteté -magát a magyar főurak és diplomaták legfinomabbikához, a ki őt -elfogadó termében várta.</p> -<p>A nádornál császári tisztek és kurucz főtisztek vegyest voltak -jelen; egy pár asszonyság is volt látható, hátrább huzódva, a kik -valószinűleg valamelyik főúrhoz tartoztak, bécsi divat szerint -öltözve.</p> -<p>Andernach lovag, minden gavallérsága mellett sem törődött most -az asszonyok szemügyelésével, hanem egyenesen a nádorhoz sietett, s -a magával hozott ötpecsétes levelet kivette a tarsolyából.</p> -<p>«Illustrissime Domine, Comes Palatine! Kanczellár ő -excellentiája megbizásából van szerencsém ezen stafétát -átszolgáltatni. Andernach lovag a nevem.» <span class= -"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span></p> -<p>A nádor átvette a levelet, ollót kért az asztaláról, azzal -felmetszette a pecséteket s kivette a levél tartalmát.</p> -<p>Minden ember feszülten leste a nádor arczán a hatást. Mit fog -megtudni? Csak Andernach volt bizonyos a maga dolgáról. Ő tudta, -mit adott át a nádornak. A visszahivatásáról szóló decretumot: a -császár halálának rémhirét. Ez lesujtó hatásu lesz.</p> -<p>És Pálffy nádor, a mint kibontotta az összehajtott papirost, -először elámult, szeme szája nyitva maradt, aztán meg elkezdett -hahotával kaczagni.</p> -<p>Szegény főúr! mondá magában Andernach lovag, a nagy csapás -elvette az eszét: megtébolyodott!</p> -<p>Hanem aztán a többi urak is, a kik a nádor háta mögött álltak, s -beleláthattak a széttárt ív papirosba, szintén mind elkezdtek ki -csendesen, ki hangosan nevetni; a szerényebbek a markukba fojtották -a kiprüsszenő jó kedvet.</p> -<p>Andernach lovag csak bámult, mint egy álomjáró.</p> -<p>– Hát mit jelentsen ez, lovag úr? kérdé a nádor a szétbontott -ivet a tartalmas oldalával a sürgönyhozó felé fordítva.</p> -<p>Az a decretum – Pintye Gregornak az arczképe volt, a hozzáirt -versekkel együtt, a hogy az a domahidai csárda ajtajára fel volt -valaha szegezve.</p> -<p>Andernach lovagnak az ajkait ez önkénytelen visszatérő szavak -hagyták el e látványra:</p> -<p>– Du ver – fluchter – Kerl!</p> -<h2><span class="smaller">XXX. FEJEZET.</span><br /> -A HAJPOROS HÖLGY. A KASZÁLT REND A MAJTHÉNYI PUSZTÁN.</h2> -<p>Andernach lovag Illésházy magyarországi korlátnoknak a -legbizalmasabb embere volt, tehát nemcsak azt tudta jól, hogy mit -tartalmaz az általa nagy sietséggel küldött levél, hanem arról is -értesülve volt, hogy ennek minő <span class="pagenum"><a name= -"Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> fordulatot kell okozni a -két ország történetében? A háborut folytatni fogják, a mi most már -nem végződhetik másként, mint a kuruczok teljes leveretésével. Az -egész kurucz hadsereg nem tesz már többet tizenhárom ezer lovasnál, -a gyalogság a várakba bezárva, vagy capitulatio alatt, a -maradványnyal könnyű lesz elbánni. S akkor aztán prédára esik -mindene a legyőzöttnek: («væ victis!») ingóbingója, még a hazája -is. A hívek meglépesednek!</p> -<p>Nagyon szépen ki volt ez a terv főzve.</p> -<p>Magának Andernach lovagnak is kilátása volt bizonyosan valami -bitang dominiumocskára, vagy talán egy egész mezővárosra, -olyanformára, mint Hódmezővásárhely, vagy Szarvas, vagy legalább is -egy olyan falura, mint Békés-Csaba (akkor még falu volt tízezer -lakossal).</p> -<p>És mindezeket a szép légvárakat, légkastélyokat, légfalvakat -ellopta a «du verfluchter» Pintye Gregor.</p> -<p>Életében sokat rabolt ez a hirhedett haramia vezér, de még -akkora zsákmánylást nem követett el, mint most. Aztán ezuttal is -úgy tett, mint hajdanában, hogy mikor egy kereskedő karavánt -kifosztott, az elrablott posztót kiosztotta a szegény parasztok -között, rőf hiányában egyik fától a másikig mérve a sing -hosszát.</p> -<p>Andernach lovag sorba bámult a nevető arczokon. No, ilyen -nyiltnak nem képzelte ezt a társaságot, minden embernek beláthatott -a szájába, úgy kaczagtak körülötte. Talán nem kaczagnának, ha -megmondaná nekik, hogy a mi abban a levélborítékban volt, az a -császár halálhire! De hátha épen ezért kaczagnak, mert tudják már -és fel vannak rá szabadítva, hogy még se tudják? Itt a talány!</p> -<p>Nem előzhette-e őt meg mégis valaki? Az a bivalyos szekéren -hátrahagyott hölgy csakugyan egy személy-e azzal, a ki Bécstől -Domahidáig ő vele versenyt futtatott?</p> -<p>Egyszerre megakadt a szeme egy arczon a társaságban, melyre nem -ragadt el a nevetés.</p> -<p>Több hölgy is volt jelen a teremben (a nádor kiséretéhez tartozó -főurak nejei talán, vagy olyan hölgyek, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> kiket a -nádor közbenjárásra használt föl a királypártiak s a kuruczok -között?) nemzeti viseletben, vagy divat szerint öltözve. Azok -között volt egy magas, karcsú alak, széles abroncs-szoknyában, -bouffantsokkal, szalüppel, toronymagas frizurával, a haja fehérre -beporozva, az arcza etiquetteszabály szerint kifestve, s a szokásos -szépséglegyecskékkel ellátva, szemöldei és szempillái feketék -(lehet, hogy chinai tustól azok), könyökig meztelen karjai a reczés -keztyűn keresztül villogó alabastromfehérek, s kezének ujjai, miket -a félkeztyű fedetlen hágy, azzal az előkelő finomsággal birnak, a -mi ritka adomány; szép arcz, termet mindennapi jelenet, de egy szép -kéz tünemény.</p> -<p>S ez az egy nő nem nevet Andernach lovag tréfás helyzetén. Mikor -a Pintye Gregor képmása kézről-kézre jár, ő is átveszi azt azokkal -a visszahajló végű, rózsaszinbe játszó ujjaival, s azt kérdi a -mellette álló dámától hideg ábrázattal:</p> -<p>– Qu’est que cela? C’est drole!</p> -<p>– Pokolra szekerezzek, dörmögé Andernach lovag, ha ez a hölgy -nekem a mult este paprikás csirkét nem készített. Ezek a -rózsaszinű, hátrahajló ujjak! Nagyon megnéztem őket, mikor a -galuskát szakgatta a főzőkanállal.</p> -<p>A márványarczú hölgy azonban őt figyelmére sem méltatta; úgy -látszik, neki volt valami komoly oka, hogy részt ne vegyen az -általános derültségben. Instans nő volt! Kiderült abból, hogy a -mint a kaczajvihar egy kissé lecsillapodott, elegáns lengéssel -odalebbent a nádor elé, szép kiejtésű francziasággal ajánlva még -egyszer az ügyét ő magassága kegyelmébe.</p> -<p>A nádor kezet nyujtott a folyamodó hölgynek s igen meleg hangon -biztosítá őt kérelmének teljesítése felől. Számolhat a -leghatározottabb pártfogására. És azután egész a terem ajtajáig -kisérte őt s méltóságos asszonynak czímezte. <span class= -"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span></p> -<p>– Azért mégis ketten együtt törtük mi el tegnap a paprikás -csirkének a sarkantyuját, gondolá Andernach lovag. Furfangos tréfa -biz ez, mondá aztán a nádorhoz fordulva. Bizonyosan tudom, hogy hol -tették meg rajtam ezt az elcsempészését a hozott levélnek, engedjen -magasságod pár napi haladékot nekem, hogy utána járhassak s az -elcserélt iratot visszakeríthessem.</p> -<p>A nádor egész jóakaratú komolysággal biztosítá a lovagot, hogy -türelmesen fogja várni az elveszett levél előtüntetését.</p> -<p>Andernach lovag sietett bucsút venni. Künn a várakozó teremben -megkérdezte a nádor kamarásától, hogy ki volt az a szép hölgy, a ki -épen most eltávozott.</p> -<p>Megmondták neki a nevét és állását: «Korponay Jánosné, született -Garamszeghi Ghéczy Julianna, kurucz főstrázsamester hitvese».</p> -<p>Most azután még jobban meg volt confundálva a lovag.</p> -<p>Ha ez a kurucz alvezér asszonya: akkor mit keresett volna -Bécsben? S ha nem onnan jött, hogyan tudhatott volna valamit arról, -hogy ő mit hoz Bécsből magával?</p> -<p>A legegyenesebb mód lett volna erre a kérdésre választ kapni, ha -felkeresi Korponaynét és kiveszi belőle ezt a titkot. Csak épen -újra kellene equipálnia magát, mert ilyen sárosan, szurtosan, mint -staféta, prezentálhatja magát valaki a nádornál, de nem tehet -látogatást egy elegáns úrhölgynél. Görög bolt van Szathmáron elég, -a hol kész öltözeteket árulnak. (Bizonyosan Korponayné is onnan -kölcsönözte a divatöltönyét.) Hanem ezalatt elszalaszt valami más -sakkfigurát, ez a bivalyos szekéren utazó hölgy.</p> -<p>Ez okvetlenül azonos azzal a rejtélyes személylyel, a ki Bécstől -elkezdve az egész úton ő előtte futott, akadályokat rakva mindenütt -az ő útján keresztül. Ezzel neki találkoznia kell, mielőtt -Szathmár-Németibe érkezhetnék, még az úton. <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span></p> -<p>Sietett új lovat vásárolni, s a mint az nyereg alatt volt, -felkapott rá s visszaügetett azon az úton, a mit nem rég -megtett.</p> -<p>Az echós szekeret csakugyan megtalálta még az ecsedi láp szélén. -A nap forrón sütött, a bivalyokat csipte a légy, belefeküdtek a -pocsolyába, csak az orruk látszott ki belőle; semmi ösztökélés ki -nem birta őket onnan mozdítani.</p> -<p>Az echós szekér künn állt a parton, a zsombikok között, a hová -ezt a béresek kivontatták, a mig a bivalyoknak méltóztatik a -fürdést megelégelni, s a hivatalos órát újra megtartani. Az úrhölgy -ott ült az ernyő alatt, köröskörül tocsogó sömlyék volt, csak úgy -ugráltak a ló lábai elől a békák mindenfelé, a mint Andernach lovag -odaléptetett hozzá.</p> -<p>A lovag azt gondolta, hogy no most mégis csak a kezében tartja -egy fonalát annak a gubancznak, a mibe belekeveredett. Belekötött a -menekülésre képtelen hölgybe.</p> -<p>– Legalázatosabb szolgája, asszonyom! Nem Korponayné -asszonysághoz van szerencsém?</p> -<p>A lovag nagyon csalafinta akart lenni, azt gondolta, hogy erre a -névre majd valamiképen reflectálni fog az a delnő.</p> -<p>Csakhogy Krisztina már akkor kijárta Juliannának az iskoláját, -be volt tanítva minden eshetőségre.</p> -<p>A ki csak hazudni tud, az nem tud hazudni, de a ki az igazsággal -tudja keverni a hazugságot, aztán hol alatta, hol mellette -elsurranni, ez birja az igazi tudományt.</p> -<p>– Nem, kapitány úr! felelt Krisztina, a fátyolát hátravetve, -hogy az arcza még őszintébb legyen. Én Blumevitz császári királyi -ezredes felesége vagyok.</p> -<p>– Tisztelem, urasszonyom. Én pedig Andernach lovag cs. kir. -kapitány vagyok, Korponay Jánosné asszonyságot keresem, a kinek -igen fontos izenetet kellene átadnom.</p> -<p>– Hát csak keresse, kapitány úr. <span class="pagenum"><a name= -"Page_116" id="Page_116">-116-</a></span></p> -<p>A lovag nem tágított.</p> -<p>– Ezer bocsánat, urasszonyom! Nem asszonyságod volt az, a ki -Bécstől kezdve folyvást előttem utazott, egész a Tiszáig egy -karmazsinpiros hintón?</p> -<p>– De én voltam az.</p> -<p>– Ugyan örülök, hogy van szerencsém megismerkedhetni -asszonyságoddal. Nem mondhatná meg nekem, miért igyekezett engem -olyan halálos sietséggel megelőzni?</p> -<p>– Őszintén megmondom, kapitány úr. Én azért mentem fel Bécsbe, -hogy ő felségénél szerencsétlen atyámért könyörögjek, a ki fej- és -vagyonvesztésre van itélve, talán nevéről ismeri kegyelmed, -Fabriczius lőcsei főbiró. Kegyelmet kértem a számára. Rémületemre -azt a hírt kellett meghallanom, hogy a császár hirtelen meghalt. -Ekkor az a gondolatom támadt, hogy lesiessek Pálffy bánhoz, a ki a -felség teljhatalmazottja, s tőle kérjem az atyám számára a -kegyelmet, a kinek ezt megadni egész addig hatalma van, a míg -vissza nem hívják. Ezért akartam a kapitány urat megelőzni, mert -azt hittem, hogy kegyelmed hozza Pálffy bánnak a visszahivó -decretumot. Sajnos, hogy mégis megelőzött kegyelmed, s ezzel -szegény atyámnak az ügye veszve van.</p> -<p>Krisztina szemében két könycsepp ragyogott. A köny egészen igaz -volt, hanem az alapjául szolgáló indok nem volt az. S Andernach -lovagot megcsalták a könyek.</p> -<p>– Ne keseregjen, urasszonyom. Semmi sincs elvesztve a kegyelmed -részéről. Mehet egész csendességgel a bivalyfogatán Szathmárig, én -nem hoztam Pálffy bánnak semmiféle visszahivó decretumot. Hanem -elhoztam neki a Pintye Gregor figuráját.</p> -<p>Krisztina arczán az az őszinte, tudatlan elbámulás látszott e -név hallatára, a mi kétségtelenné tette, hogy ő sem a névről, sem -annak a viselőjéről nem tud semmit. Azután pedig rögtön az -eltitkolhatatlan öröm ragyogása látszott rajta, egész hévvel -kérdezé: «Hát nem hozta kegyelmed a visszahivó decretumot?» -<span class="pagenum"><a name="Page_117" id= -"Page_117">-117-</a></span></p> -<p>– Nem ám.</p> -<p>– Menjünk, emberek! menjünk! kiálta Krisztina a heverő hadnak. -Sem ember, sem bivaly nem akart mozdulni.</p> -<p>Azzal Andernach lovag udvariasan üdvözölte a hölgyet s -megfordította a lovát, a vármegye gátja felé.</p> -<p>Ujra meg kellett tennie az utat azon az elátkozott sártöltésen -keresztül.</p> -<p>Megint este lett, mire a domahidai csárdához elvergődött.</p> -<p>Ezuttal bevezette a lovát a pitvarba s odakötötte a kantárját az -ajtókilincshez.</p> -<p>A fogadására természetesen nem jött elő senki.</p> -<p>A fogadósnak dolga volt oda bent, dohányt vágott a hosszú -asztalon egy kettétört fringiával, s tudomást sem igen vett a -belépő vendégről.</p> -<p>– Jó napot, korcsmáros! köszönte be a lovag.</p> -<p>– Ha jó, edd meg! dörmögé a bajusza közül a vendéglős.</p> -<p>– Megint itt vagyok ám.</p> -<p>– Bánja a ménkü.</p> -<p>– Hát nem ismer tán kend?</p> -<p>– Ismeri a ménkü.</p> -<p>– Én vagyok az a vendég, a ki tegnap itt hált!</p> -<p>– Vendég? Ezer vendég hál én nálam naponta, mit tudom én melyik -a kesely, melyik a fakó?</p> -<p>– De arra csak emlékezhetnék kend, hogy én vettem kendtől tegnap -egy remonda lovat ötven aranyért.</p> -<p>Már erre a szóra csak kinézett a korcsmáros onnan a süveg -karimája alól a félszemével.</p> -<p>– Hát talán visszahozta az úr a lovat, hogy most meg én vegyem -meg?</p> -<p>– Hoztam a gutát. Eladtam én azt még Szathmárban.</p> -<p>– A lócsiszárnak?</p> -<p>– Dehogy a lócsiszárnak, cserzővargának.</p> -<p>– No az jól járt vele, mert több volt azon a bőr, mint más -lovon. <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span></p> -<p>– Nem azért jöttem én vissza, hanem a kend feleségével szeretnék -beszélni.</p> -<p>– Az én feleségemmel? Ha csak ez a kivánsága az úrnak, hát az -megtörténhetik iziben. Hej Dorka te! Gyere csak be! A kapitány úr -akar veled enyelegni.</p> -<p>Erre a hivásra csak beállít a terembe az a vén banya, a ki -egészen hozzá illő párja volt a korcsmárosnak.</p> -<p>– Tessék vele diskurálni. Akár magukra hagyom.</p> -<p>– Mi a csoda ez? Hát ez a kend felesége?</p> -<p>– Fájdalom, hogy az! még pedig ötvenhárom esztendő óta.</p> -<p>– De hiszen nem ez volt a tegnapi, hanem egy szép fiatal, karcsú -termetű, kökényszemű, sáfrány hajú menyecske volt, a ki itt danolt, -sütött-főzött, nekem tokaji bort töltögetett.</p> -<p>Erre a szóra a korcsmáros azzal felelt, hogy öklébe szorította a -dohányvágó félkardot s megfenyegette vele a vén asszonyt, olyan -haragos pofával, a miből kirítt a félelem s mérgesen dörmögé:</p> -<p>– Heh! Te fertelmes gonosz csont! Már megint gonoszban törted a -fejedet! No megállj! Feladlak a törvényszéknek, csak bekerüljek -Szathmárba!</p> -<p>– De nem erről a vén banyáról beszélek én! szólt, türelmét -vesztve Andernach, hisz ezzel csak annyi dolgom volt, hogy neki -adtam oda a nyergemet, meg a kantáromat, hogy tisztogassa meg.</p> -<p>– Ahun van ni! kiálta föl erre méltatlankodva a fogadós s -ledobta az asztalra a félkardot. Kegyelmed maga hát akkor a hibás! -Minek az ilyen asszonynak nyerget, meg kantárt adni a kezébe? -Micsoda rettenetes nagy hiba volt ez már!</p> -<p>Aközben forogtak a szemei, hányta magára a keresztet s dörmögött -olyasmit, hogy «tüske a talpad alá!»</p> -<p>Andernach lovag nem értette a dolgot.</p> -<p>– No hát mi lesz már? <span class="pagenum"><a name="Page_119" -id="Page_119">-119-</a></span></p> -<p>– Ni, hogy keresztbe állnak már a szemei! dörmögé a korcsmáros, -s úgy reszketett, majd a hideg rázta.</p> -<p>Az igaz, hogy a vén asszony csunyául tudott kancsalítani, az -ember soha sem tudta, hogy melyik szemével néz rá?</p> -<p>– Hát hallja az úr, suttogá a korcsmáros, megmondom az igazat, -de adjon rá parolát, hogy nem mondja odább, egy teremtett léleknek -sem.</p> -<p>– No, parolát adok rá.</p> -<p>Andernach lovag odanyujtá a kezét a vendéglősnek, az a mutató -ujjával elébb egy karikát rajzolt a tenyerébe s azután belecsapott -csattanósan. Ezt úgy hivják, hogy «karikás parola», ez a rajzolt -kör képviseli a L. S.-t (Locus Sigilli).</p> -<p>– Már most hát megmondom igazán. Ez az én feleségem boszorkány, -valóságos czéhbeli boszorkány, azoknak is a kapitánya. Ha ennek -este, gyertyagyujtat után, kantár, meg nyereg akad a kezébe, a -kinek azt a nyakába veti, a hátára dobja, abból repülő ló lesz -egyszeribe, de hogyha embert, vagy kutyát, disznót nem kap, a min -legörömestebb nyargal, hát akár egy üres hordót is fölkantároz, az -is elrepül vele, csak azt mondja: hipp-hopp! Ott legyek, a hol -akarok! Egy fütty alatt ott terem a Szent-Gellért hegyen, elhozza -magával a bűbájos írt, a mivel aztán ha bekente magát, egyszerre -átváltozik csodálatos szép tündérré, az ember azt hinné, hogy -farsangi új menyecske. Kegyelmed is így botlott rajta keresztül, -köszönje a szenteknek, hogy meg nem ütötte benne a bokáját, szép -szerével megszabadult.</p> -<p>– Dehogy szabadultam! Inkább nagyon is rajta vesztettem. -Elbolondított a danolásával, leitatott a máslással!</p> -<p>– Danolással? A bizony, hollókárogással! Máslással? De bizony -nyiri karczossal! Nem alszik el ettől ember. Halottnak beadják, -felébred tőle, olyan savanyú. Boszorkányság volt az. A csonka -hegyről hozta, a hol a boszorkányok pinczéje van. <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p> -<p>– Bánom is én, akárhonnan hozta! hanem az én tarisznyámból -kilopta a levelet, a mit Bécsből hoztam. Egy drága irást, a mire -nagy szükség van Szathmáron.</p> -<p>– Micsoda?! kiálta fel a korcsmáros, kétfelé törülve a bajuszát. -Azt mondja az úr, hogy meglopták? Az én házamban? Tudja meg az úr, -hogy én nemes ember vagyok. Bocskay nemese! Engem ne merjen -dehonestálni. Az én házamnál soha egy gombostűt el nem loptak.</p> -<p>(Gombostűt az igaz, hogy nem.)</p> -<p>– Hát a lószerszámom! kiáltá mérgesen a lovag.</p> -<p>– Azt sem lopták el! Minek adta az úr a boszorkány kezébe? Dorka -te, Dorka! Becsüld meg magad! Szépen kérlek. A Herkópáter nevére! -Hozd vissza a lovag úrnak a készségét. Ne bolondozz!</p> -<p>A vén banya bebújt a kályhalyukba, ott kaparászott, csörömpölt, -s aztán csak előbujt megint, az eltűnt nyerget és kantárt hozva -nyalábban. Odadobta a padra.</p> -<p>A lovag bámulva ismert rá az elveszett holmijára. A pisztolyai -is ott voltak a nyeregkápában, csak az egyikén volt a kakas -felhúzva.</p> -<p>(Ezt bizonyosan visszaküldte Korponayné a vezető legény által, a -ki a mocsári úton került előre.)</p> -<p>– Ez hát megkerült volna, dörmögé a lovag, már most bárcsak a -levelem is előkerülne, adnék érte kemény száz tallérokat, a ki -visszaadná!</p> -<p>– Száz tallér! A császár levele volt? kérdé a korcsmáros. (A -száz tallér megint nagyot rendített a pártállásán.) Milyen volt az -a levél?</p> -<p>– Öt pecsét volt rajta a császári sassal, de hisz a boríték nem -is veszett el, a pecsétek is mind rajta maradtak, hanem a belét -vették ki s mást tettek helyébe.</p> -<p>– No ez már boszorkányság volt! mondá fogvaczogással a -korcsmáros. Ehhez tudnak a boszorkányok. Még a gyereket is -kicserélik, mikor a bábaasszony keresztelni viszi, a maguk -porontyát odaváltják a selyemtakaró alá, az úrfit meg eladják a -czigányoknak. Hova tetted, te <span class="pagenum"><a name= -"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> gonosz csont, a császár -levelét? Add elő mindjárt! vagy négyfelé hasítlak.</p> -<p>(Ellenben a kályháig retirált féltében a gazda.)</p> -<p>– Nem láttam semmit… dörmögé a vén banya, leülve a rokka mellé s -rákezdve a csepüfonást.</p> -<p>– Valld meg mindgyárt, hogy mit dugtál a levél helyébe? vagy -cziherre teszlek, hamuvá égetlek.</p> -<p>– Nem tettem semmit! motyogá az anyóka, térdéig görbítve a -lesunyt fejét.</p> -<p>– Dehogy nem! allegált a lovag. Azt az átkozott zsivány -figuráját tette a helyébe, azt húzta ki a borítékból a Pálffy bán, -mikor felvágta a pecsétet rajta.</p> -<p>– Micsoda zsiványét? kérdé meghőkölve a vendéglős.</p> -<p>– No hát azét a hires rablóét, a Pintye Gregorét, a mi ide volt -a benyiló ajtajára szegezve.</p> -<p>(A benyiló ajtaja akkor épen befelé volt tárva.)</p> -<p>– Azt a verses képet innen az ajtóról? kérdé a gazda.</p> -<p>– Hát persze, hogy azt az ebszülöttét!</p> -<p>Most már még a süvegét is lekapta a fejéről a gazda, úgy hányta -magára a keresztet.</p> -<p>– Szent Habakuk, ne hagyj magamra! s aztán lábhegyen settenkedve -lopódzott a benyilóig, a befelé tárt ajtót kihúzta s odamutatott, -babonás borzalommal. Nézze a lovag úr, hiszen most is itt van.</p> -<p>A biz oda volt kiszegezve most is, az a bizonyos Pintye Gregor, -azokkal a szép versekkel, a miket valami falusi poéta -esztergált.</p> -<p>A lovag bámultában leült a padra, rámeresztett szemekkel.</p> -<p>– Du verfluchter Kerl!</p> -<p>(Persze, hogy ez is azon az úton került vissza, a min a -lószerszám, a lovagot megelőzve.)</p> -<p>Most már csakugyan szentül hitte, hogy boszorkányság van a -dologban.</p> -<p>Már most hát köttesse be kend a lovamat az istállóba, -<span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span> éjszakára mégis csak itt kell maradnom -ebben a boszorkányos hajlékban. Szólítsa menyecskeleányát.</p> -<p>– Tercsa te! jer elő. Készíts jó vacsorát.</p> -<p>Még az a halovány reménysége volt a lovagnak, hogy talán ettől a -menyecskétől tudhat ki valamit, hogy ki volt az a tegnapi «czifra -asszony», a kivel ő olyan jól mulatott volna, ha el nem aludt -volna? hanem a Tercsa, ha a fejét lefürészelik, sem emlékezik -másra, mint az «édes szülémre», az pedig tegnap sem volt se szebb, -se fiatalabb, mint ma.</p> -<p>– Igy van ám az, magyarázá a gazda, tudós jártassággal, hogy -ezek a gonosz boszorkányok úgy tudják magukat elváltoztatni, hogy -csak az látja őket bűbájos czifra asszonynak, a kinek a szemeit -megbabonázták, a többi meg mind csak ilyen toprongyos vén -csoroszlyát lát maga előtt la.</p> -<p>Ehhez aztán a Tercsa is tódított, a mennyit csak tudott s a -vacsoránál úgy jól tartották Andernach lovagot paprikás bürgével, -meg boszorkány históriákkal, hogy annak a szája égett, a háta meg -fázott.</p> -<p>A vén Dorka pedig hallgatta mindezt csendesen, s mekegtette -egyformán a kecskerokkát; a fekete kandur ott dorombolt mellette a -kályhapadkán.</p> -<p>Mikor aztán lefektették a lovagot a dunnaverembe s rácsukták a -benyiló ajtaját, akkor összefogóztak mind a hárman: a gazda, meg a -leánya, meg a vén Dorka, s úgy tánczolták hármasban a -kalamajkát.</p> -<p>Andernach lovag komolyan elhihette a boszorkány históriát, mert -ő jó nevelésben részesült a vorarlbergi minoriták kolostorában, de -ezek itt czudar, hitetlen eretnekek, a kik nem hisznek semmit, még -boszorkányokat sem.</p> -<p>Másnap reggelig ráért a lovag álmodni róla, hogy mit tegyen már -most, merre felé fordítsa a lova fejét? Elég diplomatiai jártassága -volt felfogni a fatális helyzetet, a mit a decretum elvesztésével -okozott. Hazamenni Bécsbe <span class="pagenum"><a name="Page_123" -id="Page_123">-123-</a></span> s megint visszatérni, kétheti -időveszteség. Azalatt Pálffy és Károlyi azt tehetik, a mit akarnak. -A bivalyosszekér is megérkezett azóta, s Blumevitzné tudatta az -urakkal, hogy a császár meghalt. Hivatalos tudomást azonban erről -Pálffy nem kénytelen venni s az időhaladék az ő szövetségese.</p> -<p>Már kora hajnalban sietett nyergeltetni a lovag, azzal a -szándékkal, hogy mégis visszatér Szathmárba és élőszóval mondja meg -a bánnak, hogy az uralkodó egy hét óta nincs az élők között.</p> -<p>A mint azonban a vármegye gátjáig jutott, ott nagy népcsődület -állította meg; száz meg száz szekér, tizszer annyi paraszt, egy -egész ezred granicsár. A szekerek meg voltak rakva rőzsekötegekkel, -nádkévékkel. Lárma, kiabálás volt elég. Lovas szerezsánok -segítettek a zürzavart szaporítani.</p> -<p>Andernach lovag nem birt közöttük előrehaladni.</p> -<p>Nagy nehezen akadt egy granicsár őrnagyra, a ki tudott németül. -Attól megtudta, hogy nem szabad neki a vármegye gátján keresztül -menni. A bán parancsolta, hogy két nap alatt az egész gát, a milyen -hosszu, járhatóvá legyen téve, mert az egész császári hadseregnek, -a mi a Kraszna tulsó oldalán állt, át kell rajta jönni -Nagy-Károlyba. Addig pedig senkit a gátra ráereszteni nem -szabad.</p> -<p>Ennek az intézkedésnek az okát aztán könnyű volt Andernach -lovagnak, a politikai helyzettel való ismeretsége mellett, -kihüvelyezni.</p> -<p>A királyi teljhatalmazott, Pálffy bán és Rákóczy meghatalmazott -fővezére, Károlyi Sándor, addig az alkudozások alatt, a seregeikkel -együtt farkasszemet néztek egymással, ha az alkudozás félbeszakad, -a verekedésre azonnal készek. Ha Pálffy most a Kraszna jobb -partjára átvonul seregével, egész Nagy-Károlyig, ez azt jelenti, -hogy a két meghatalmazott már megkötötte és aláirta a békét s most -már csak a befejezési parádéja következik a <span class= -"pagenum"><a name="Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> hosszu -háborunak. A kuruczok kevély népek: nem akarják letenni a fegyvert -a csatarendben álló ellenség tábora előtt. Ezért küldi át a seregét -az ecsedi láp tulsó oldalára a bán.</p> -<p>De még egyéb oka is volt annak, a mit Andernach nem -tudhatott.</p> -<p>Rákóczy Ferencz odakinn Lengyelországban épen olyan gyorsan -értesült I. József haláláról, s ő is azonnal gyors futárt indított -Károlyihoz, azzal a parancscsal, hogy a fővezér rögtön szakítsa -félbe az alkudozásokat, s készüljön a had folytatására. Ha nincs -király, nincs kivel egyezkedni.</p> -<p>A fejedelem futárja Korponay János volt.</p> -<p>Ápril 17-én halt meg József király.</p> -<p>Betegségének sulyos fordulata előtt az özvegy császárnénak és a -miniszterének megküldé irásban azon végóhajtását: hogy ha ő meghal -is, Magyarországot kibékítsék; a nemzettel és Rákóczyval igazságos -békét kössenek, Wratisláw és Savojai Eugen csak az uralkodó -végakaratát teljesíték annak halála után. A becsület az ő részükön -volt. A fondorkodás a Bécsben lakó magyar főuraktól származott. -Ezuttal a becsületes emberek csaltak. Szabad volt nekik: -kötelességük volt.</p> -<p>Ápril 24-én érkezett meg Korponay Jánosné a bán főhadiszállására -a király halálhirével és a visszahivó decretummal. Nem lett az -elsikkasztva; eljutott oda, a hova küldve volt. Julianna átadta azt -Pálffy bánnak. Abból megértheté a főúr, hogy felhatalmazása vissza -lett vonva; helyette Cusani tábornok lett kinevezve a császári -hadsereg vezérévé; őt magát Bécsbe hivják: a békealkudozásnak -vége.</p> -<p>Pálffy bán zsebébe dugta a visszahivó parancsot, s rögtön -futtatá a megbizottját a kurucz táborba Károlyi Sándorhoz, azzal az -izenettel, hogy ő kész aláirni azt a békeokmányt, a mit együtt -szerkesztettek. Károlyi jőjjön a seregével Szathmárra; ő a császári -sereggel Nagy-Károlyig fog előle visszahuzódni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span></p> -<p>Azt is tudatta Károlyival, hogy mit kapott Bécsből.</p> -<p>A két fővezér átlátta, hogy itt egy napot sem szabad -elveszteni.</p> -<p>Épen ezen módon dugta el a tarsolyába Károlyi Sándor a -fejedelemnek ápril 19-én Kukizovból kelt levelét, melyben Rákóczy e -békekötés halogatására ösztönzi, s Husztra hivja össze az -országgyűlést. Még akkor nem tudhatta a király halálát.</p> -<p>Ápril 27-én érkezett meg Korponay János Rákóczynak azzal a -levelével, a mit már a király halálhirének vétele után irt. Nagy -kerülőt kellett tennie a marmarosi hegyi utakon keresztül.</p> -<p>Szathmárra utasították.</p> -<p>Már akkor sem a császári, sem a nemzeti hadsereg nem volt ott. -Egy nap alatt úgy megrakták a vármegye gátját rőzsével, náddal, -hogy ágyutelep, lovasság, podgyászszekér mind átkelhetett rajta. Az -ecsedi láp tulsó oldalán álltak már.</p> -<p>Korponay János az elhagyott főhadiszálláson, a szathmári -Károlyi-palotában, csak egy csapat kurucz muskétást talált még. -Régi jó ismerősök voltak, a lőcsei önkéntesek, a kik a város -feladásakor vele együtt törtek keresztül az ostromzároló császári -harczvonalon, utolsó hivei Rákóczy Ferencznek. A parancsnokuk az -ősz Fabriczius volt.</p> -<p>A mint meglátták egymást, összeölelkeztek.</p> -<p>– Mit hoztál, fiam? kérdé Fabriczius a kurucz vitéztől.</p> -<p>– A fejedelem parancsát, s a király halálhirét.</p> -<p>– Elkéstél vele, fiam. A vezérek ma irták alá a békekötést. -Nincs már fejedelem.</p> -<p>Korponaynak egyszerre megeredt a szeméből a köny.</p> -<p>Sírt, mint egy gyermek.</p> -<p>Azután dühöngni kezdett: «hogy történhetett ez meg?»</p> -<p>– Három nap alatt összeboronálták a dolgot. Éjjel-nappal -tanácskoztak, lélekzethez jönni sem engedtek senkit. Most már odaát -vannak: holnap utoljára lövik ki az ágyúkat, puskákat, salve -gyanánt az eltemetett dicsőségre. <span class="pagenum"><a name= -"Page_126" id="Page_126">-126-</a></span></p> -<p>– Ki sugalhatta ezt nekik?</p> -<p>– Hát ki? Az, a ki a király halálhirét Bécsből hamarább -meghozta, mint te.</p> -<p>– Hamarább, mint én?</p> -<p>– Három nappal hamarább, mint te.</p> -<p>– Hisz én éjjel, nappal, hóban, zivatarban vágtattam; három -lovat agyon hajtottam.</p> -<p>– De az repült!</p> -<p>– Akkor ördög volt, ha engem meg tudott előzni!</p> -<p>– Jól mondod. A feleséged volt.</p> -<p>Korponay a fogait csikorgatta dühében!</p> -<p>– Ha én egyszer még azt az asszonyt a tőrömnek a hegyével -elérhetném!</p> -<p>A mocsár tulsó oldalán meg Andernach lovag dühöngött ellene.</p> -<p>– Ha én egyszer még annak az asszonynak, a ki nekem paprikás -csirkét főzött, a selyem kendőjét a nyakán a markomba -kaphatnám.</p> -<p>Szegény asszony! De nagyon készülnek ellene!</p> -<p>Május első napja volt, a midőn Nagy-Károlyban, a gróf -Károlyi-palota termében, nyitott ajtóknál felolvasták azt a -korszakalapító okmányt, melynek szathmári békeszerződés a neve. A -czím a kuruczoknak tett engedmény volt, az ő főhadiszállásuk volt -Szathmár-Németi, a császáriaké Nagy-Károly.</p> -<p>«Mi első József, Isten kegyelméből stb. stb.» kezdődik az -okmány.</p> -<p>I. József már akkor a díszravatalon feküdt, bebalzsamozva, a -lobogó viaszgyertyák vetették rá sárga világukat. De bizonyára az ő -akarata volt az: hogy kizöldüljön a fű a kiontott vér helyén egész -országszerte.</p> -<p>Azt a tizennégy napot, a mi alatt egy koronás halottnak ott kell -feküdni, országai czimereivel felpompázott ravatalán, jól -felhasználta a halott: kibékítette az országait. A mit elkezdett -élve, bevégezte holtan.</p> -<p>Nagy esemény volt ez: millió és millió embernek öröme, -<span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span> ugyanannyinak keserűsége, a legtöbbnek -együtt keverve mind a kettő. A napok megszüntek fényesek lenni, de -az éjszakák sem olyan sötétek: nincs remény, de rettegés sincs. -Nincs győztes, de nincs legyőzött sem.</p> -<p>S hogy senki se maradjon az országban, a ki az 1711-iki május -elsejét meg ne emlegesse, maga a felséges természet, a szent -geodæmon is megörökítette azt a maga hozzájárulásával. A május első -reggelére virradó éjszakán olyan általános fagyot eresztett az -országra, hogy a Kárpátoktól a Vellebitig minden növény gyümölcse -virágjában elromlott. Az idén nem lesz se buza, se bor. Siessen -minden ember haza, alászántani a leforrázott vetést s tönkölyt, -tatárkát, tengerit vetni, a míg lehet.</p> -<p>A felkelő nap előtt dértől megőszült rónák terülnek el; a -zuzmarától csillogó lombok lankadtan csüngnek alá a gyümölcsfákról. -Épen ilyen lankadtan csüngnek a zászlónyeleken a lobogók, a «pro -libertate» aranyfakó betüivel.</p> -<p>Tizenháromezer kurucz vitéz áll ezredekre sorakozva a majthényi -rónának egy négyszögű terén; utolsó maradványa annak a hadseregnek, -mely tizenkét éven át egy darab világtörténetet csinált.</p> -<p>Ma irják meg az utolsó lapját ennek a történetnek s aztán porzót -hintenek rá.</p> -<p>Nincs fegyverlerakásról szó; ez nem capitulatió, ez szabad -akaratú békekötés. A tizenháromezer kurucz vitézt nem fogja körül -ellenséges tábor, nincsenek ágyuütegek ellene fordítva, a király -személyesítője, Pálffy bán, csupán egy escadron savojai -dragonyostól, mint díszkisérettől követve, jön ki Nagy-Károlyból a -sereg elé s ott szemben jön reá egy, az ő díszkiséretét számra -meghaladó fényes lovagcsapat: Károlyi Sándor vezér, a kurucz -tisztekkel.</p> -<p>Sokszor összecsengett ezeknek a kardja amazokéival, nem fog -csattogni többé.</p> -<p>Ezek azok a kurucz tisztek, a kik még tegnap letették a hűségi -esküt, a szathmári gyűlésteremben Pálffy titkára, <span class= -"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> Pulay -János előtt; a kik eddigi rangjukban most már a királyi zászlók -alatt fognak szolgálni.</p> -<p>Károlyi bemutatja őket névszerint Pálffy bánnak, s akkor ő maga -is a szabad ég alatt, fedetlen fővel leteszi a hűségi esküt Pálffy -bán kezébe.</p> -<p>Akkor aztán felolvassák a hadirendben álló kurucz sereg előtt a -békekötés levelét.</p> -<p>Közbocsánatot kap minden ember, a kicsinytől a legnagyobbig. -Maga Rákóczy Ferencz is visszakapja birtokait, túszul tartott -gyermekeit; csak a fejedelmi czímét veszti.</p> -<p>Visszaadják mindenkinek az elkobzott vagyonát, megerősítenek -kit-kit a fejedelem által adományozottakban; az özvegyeket, árvákat -üldözni nem engedik, senkit a multakért kérdőre nem vonnak.</p> -<p>Helyreállítják az ország szabadságát, a vallásszabadságot; az -elvett templomokat visszaadják.</p> -<p>Összehivják az országgyűlést s a mi sérelme van a nemzetnek, ott -azt mind megorvosolják.</p> -<p>És végtére nem kivánják a kurucz seregtől, hogy fegyverét -lerakva, kard nélkül az oldalán világ csúfjára oszoljon szerteszét; -mindenki megtartja az ősi kardját, a magyar viselet kiegészítő -alkatrészét, csak a karabinokat rakják le; azokat sem -capitulatióképen, hanem tisztességes árban, minden lőfegyverért kap -a tulajdonosa hat rénes forintot; a mi árnak igen tisztességes.</p> -<p>Az átadás előtt ezredszámra lövik ki vezényszóra a karabinokat, -végső tisztességül, mint a temetésnél, s azután lerakják szép -sorban egymás mellé.</p> -<p>Igazi festői látvány, minőt soha a világ egy rakáson nem fog -találni többé, ez a kurucz sereg. Mindenik ezrednek más az -egyenruhája: zöld, piros, kék, narancsszinű dolmányok, más-más -szinű nadrágokkal és csizmákkal, a mikből csak a zöld szín hiányzik -(ez megbélyegző volt); a kalpagok, kucsmák, csákók és sisakok -formája is annyifelé változik; a dolmány zsinórzata fehér, vagy -fekete. Az ezredek nagy zászlói, a kornéták, majd biborpirosak, -<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span> majd fehérek, majd zöldek, rajtok az -ország czimere, a Rákóczy czimer, vagy a Boldogságos szűz, s az -aranyhimzésű szavak: pro libertate; azután minden ezrednél a -századoknak külön lobogóik, a miknek csikjai azon ezredek -egyenruháinak szineit képviselik: arra valók, hogy a harczi -zűrzavarban a szétrobbant vitézek oda találjanak megint a saját -zászlóikhoz. Ennek a szép tudománynak mind vége van most már. A -tárogatók utolsó takarodót fújnak.</p> -<p>A vezérek eskütétele után leszállnak a zászlótartók lovaikról, s -leütik a földbe a zászlónyeleket; a zászlók mögött következik a -sorba lerakott karabinok rendje, olyan az, mint egy lekaszált -gabonarend, középett a nagy kereszttel, a kornétával, körülrakva a -tábori rézdoboktól, azok sem jelzik már többé a riadót.</p> -<p>A két csoport, a kurucz tisztikar s a császári lovas kiséret -egybe vegyül, egy csoporttá gomolyodik, s megindul Nagy-Károly -felé, s ezzel ki van adja a nagy jelszó: «mehet kiki a merre -lát!»</p> -<p>A nemzeti hadsereg a szélrózsára van bizva. Az ezredek -csapatokra bomlanak, megszünt a parancsszó, a fegyelem; nincs -tiszt, nincs közlegény többé; az a kérdés, ki, mely vidékre tart? A -Szathmár felé fordulóknak keserves a dolga. Az ecsedi láp gázlóin -nem lehet most áthatolni, mert ott ujjnyi vastag jég fagyott a -vízre, a mi a ló alatt beszakad s a lábát összemetéli, csak a -vármegye útján kell végig hatolni, a hol a felturt sár göröngyei -csonttá vannak fagyva. Van nagy káromkodás!</p> -<p>S aztán a lovas csapatok után egy másik tábor kezd hozzá a -kibontakozáshoz, a szekerek tábora. Ezer meg ezer kocsi, hintó, -szekér, tele menekült néppel, asszony, gyermek, öreg ember, a ki a -visszavonuló kurucz sereggel együtt futott, minden mértföldnél -növekedve, mint a lavina, bomladozik most már szerte-széjjel s -keresi az utat, melyen hazájába visszatérhet.</p> -<p>A szekértömeg közt poroszkál előre, meg-megakadva, a -<span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span> torlaszban az ekhós szekér is, mely a -két asszonyt viszi, Juliannát és Krisztinát.</p> -<p>Ők még Majthényben ebédeltek meg, a gazdag mezővárosban, melyet -itt a hajduvilág közepében csupa német gazdák laknak, hires -gyümölcstermesztők. Innen keltek útra alkonyatfelé, mikor már a -szétoszló nemzeti sereg lovasai, a kik a keleti országrész felé -laktak, elvonultak az uton; addig a Majthénynál álló szekértábor -nem indulhatott meg.</p> -<p>Akkor pedig, mihelyt szabad lett az út, ugyan indulni kellett, -mert Majthény már ki volt élve.</p> -<p>Ötezer szekér volt egy rakáson! Egész tábor!</p> -<p>Annak futni kellett saját maga elől egy várossal odább. S a mint -azt megszállták, megint hamar odább, az éhinség elől, míg a tenger -apródonkint szét nem oszlik apró folyamaiba.</p> -<p>Korponayné ugyan jól ellátta magát élelmi szerekkel, az -ismeretes közmondás szerint: «télen kenyeredet, nyáron meg ruhádat -el ne hagyd», mert a vendégszeretet egy egész tábor megérkezésekor -még Magyarországon sem gyakorolható.</p> -<p>Eddig a két asszony nem sokat gondolt éhséggel, szomjusággal. -Bámulatos az, hogy ebben a tekintetben mennyit képesek az asszonyok -kiállni. Azután a gond, az aggodalom nagyon jó asztalnok és -pohárnok, úgy jól tudja tartani az embert, hogy nincs olyan -vendéglős. Hanem most már ennek a gyomorterhelőnek mind vége van. -El lett érve a czél, megkapták, a miért fáradtak, van nagy öröm s -az öröm étvágyat csinál.</p> -<p>Hát hiszen erről gondoskodva van; hanem fenmaradt egy másik baj: -a takarmány kérdés. Az utazóknak lovaik is vannak. Szénának, -zabnak, s egyéb abrakfélének hire sincsen. Azon is segített a -véletlen. Itt a sok elfagyott őszi vetés. A szép tábla rozsvetések -most már nem valók egyébre, mint lekaszálni, fölétetni. Az egész út -mentében aratnak, kaszálnak, mint derék nyárban. Szomoru aratás: -nem köt kévét senki! <span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span></p> -<p>Az út mellett, Majthényon túl, egy nagy rozstábla szélében -kaszál egy pőrére vetkőzött nagy szál férfi. Kettő vagy három a -tábla tulsó oldalán heverész a levágott rend végében, mint a ki -napi munkáját végezte már; ez az egy még vágja erősen az -embervállig érő vetést. Mögöttük egy egész tarló látszik már, a -melyiket a ledöntött gabona hosszú sorban takar.</p> -<p>S a hol a levágott rozs megszünik, kezdődik egy másik tarló. Egy -nagy négyszögű parlag mezőt végtől-végig betakarnak az egymás mellé -rakott karabélyok, a miket a kurucz sereg ottan hagyott. Miként egy -lekaszált tarló! A hajdani dicsőség tarlója. Ez is a mult éjszaka -fagyott le. A sorba lerakott fegyversor mintha csak a folytatását -mimelné a kárbament rozs kaszált rendének. Hát azok a póznák ott a -közepén minden sornak micsodák? azokkal a fecskefarkkal végződő -rongyokkal? Madárijesztők! Valamikor zászlók voltak, a mik repültek -a szélben, mikor diadalra robogtak, körülöttük a felrugott dobok, -üres edények!</p> -<p>Ez az a hires majthényi síkság, a min azóta olyan nagyot nőttek -a fák. A tizennyolczadik évtized járja már, hogy ott terül e -földdarab körül árkolva, egy darab senki földje. Senki sem nevezi -magáénak, ingyen sem kell, nincs gazdája. Fák, bokrok, összevissza -nőnek a területén sűrű bozóttá, soha azokat emberkéz nem irtja, nem -hordanak belőle tüzelőnek valót: még egy ostornyelet sem vágnak a -gesztjéből. Minden vadnak biztos menedéke, oda vadász nem megy: ez -a majthényi puszta, a hol a nemzeti sereg a fegyvereit a földre -lerakta.</p> -<p>A nap le volt már alkonyodva, de az ég csupa arany volt még; az -alkonyfényben a két tarló között állt mereven az a férfi, az a nagy -szál ember, s a kaszáját fente. Háttal állt a nyugati égnek, arcza -és alakja feketének tünt fel, mintha vasból volna.</p> -<p>Korponayné megállíttatá a szekerét, s a kocsisának azt mondá, -hogy jó lenne ezt az embert megszólitani: talán <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> adna jó -pénzért abból a most lekaszált rozsból a kiéhült lovak számára egy -jó kötélre valót.</p> -<p>– Hej atyafi! kiálta a kocsis onnan az ülésből.</p> -<p>A kaszás ember rá sem ügyelt, mintha nem hallotta volna. «Tán -nem tud magyarul? sváb lesz az istenadta.»</p> -<p>Ekkor Julianna maga hajolt ki a kocsiernyő alól s odakiáltott a -kaszásra, csengő, hizelgő hangjával.</p> -<p>– Ugyan édes jó barátom, nem lenne szives ide fáradni egy -szóra?</p> -<p>A megszólított férfi erre vállára vetette a kaszáját, s átugorva -az út melletti árkon, odasietett a szekérhez s ott megállt és a -szeme közé nézett a szép asszonynak.</p> -<p>Az a rémülettől eldermedve veté magát a kocsi hátsó ülésébe -vissza, a hol barátnéja, a másik instansnő aludt csendesdeden. -Ennek a kaszás embernek az arcza olyan ismerős volt! Mintha -Fabriczius volna, a lőcsei biró.</p> -<p>Hogy néz rá mereven!</p> -<p>Vagy tán csak álom ez? Hallucinatio. Érzékek káprázata.</p> -<p>Úgy tetszik, mintha beszélne. Mintha azt mondaná, kaszájával -arra a nagy négyszögű pusztára mutatva, a sorba rakott -fegyverekkel, a rongyos zászlókkal:</p> -<p>«Hát hogy tetszik az aratás? A te vetésed ez! Nézd csak! Ez a te -dominiumod! A míg a világ világ lesz: el nem veszíted ezt. A mi -rajta terem, száz meg száz éveken át, örökké, mindig a tied lesz. -Nézd, milyen nagy uraságod van.»</p> -<p>Julianna reszketve húzta magát a kocsi mélyébe, arczát eltakarva -e félelmes tekintet elől; de hallania kellett, a mit ez ember -mondott, akárhogy elburkolta előle a fejét. Az az ember őt -megátkozta.</p> -<p>– Verjen meg az Isten a magad kezével! Ott bűnhödjél meg, a hová -legjobban sietsz. Mikor olyan magasra hágtál, a mennyire vágytál, -onnan legyen meg a lebukásod. Az öljön meg, a kit legjobban -szeretsz. Azért halj meg, a kit elárultál. <span class= -"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span></p> -<p>Julianna menteni akarta magát; de nem jött a szó a nyelvére, -barátnéját hítta védelmére, mutassa fel az atyjának a megszerzett -amnestialevelet; hisz ő érte is fáradtak, neki is megszerezték a -bocsánatot, visszakapja a vagyonát, nem ütik le a fejét, mint -leütötték a kézsmárki biróét! De Krisztinát nem tudta -fölébreszteni, az olyan mélyen aludt.</p> -<p>Az átokmondás után nagyot kaczagott a kaszás férfi, s az a -kaczaj még rettenetesebb volt a mondott szavaknál is. Julianna -nagyott sikoltott s a mellette ülő Krisztinára vetette magát.</p> -<p>– No, mi baj kedveském? kérdezé ez fölébredve.</p> -<p>– Nem láttad őt? kérdé Julianna.</p> -<p>– Kit?</p> -<p>– Azt az embert, a ki ide jött a szekerünkhöz. Az apád volt az, -Fabriczius!</p> -<p>– Nem, kedvesem, én szundikáltam.</p> -<p>Julianna félve húzta széjjel a kocsiernyő bőrkárpitját, -kikémlelve a nyiláson: előtte terült el a majthényi róna, a hosszú -rakott rendek, a karabélysorok, a letüzött zászlókkal, odább meg -más dült rendek, a learatott fagyverte rozs. Az árokparton állt egy -magas szál férfi, fedetlen fővel s egykedvűen köszörülte a -fenőkővel a kaszáját.</p> -<p>Julianna egész testében reszketett, talán az esteli hideg harmat -miatt?</p> -<h2><span class="smaller">XXXI. FEJEZET.</span><br /> -VISZONTLÁTÁS ÉS JUTALOM.</h2> -<p>Rakamaznál meglepetés várt az utazó hölgyekre. Ott találták -Blumevitz ezredest; a ki három hét óta lót-fut a felesége után -előre-hátra az országban, mint a veszett csikó, míg végre rátalál a -karmazsinpiros hintóra a tiszaparti vendéglőnél s ott megragad, -várva, míg annak az utazói megint visszakerülnek a hintajukhoz. -<span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span></p> -<p>Nem is hagyták azt ott.</p> -<p>Hanem a lovag dühös volt Korponaynéra.</p> -<p>– Én nem úgy értettem azt, mikor kegyelmedre biztam a kis -feleségemet, hogy már most hurczolja magával ungon-berken -keresztül, pusztákon, mocsárokon át, lóhalálában; hogy én majd -futó-bolonddá lettem az utána való szaladgálásban.</p> -<p>Korponayné nyugodtan válaszolt neki; de némi keserüséggel.</p> -<p>– Pedig bizony higyje el kegyelmed, hogy hálával tartozik nekem -azért, hogy a feleségét magammal hurczoltam.</p> -<p>Krisztina is iparkodott a férjét megengesztelni.</p> -<p>– Az atyám megkegyelmeztetése miatt jártunk. Lásd, itt van az -amnestialevele nálam. Ezért fáradtunk.</p> -<p>– Ejh, szólt boszusan Blumevitz, mit nekem a te bolond apádnak -az amnestia-levele? Azért, ha megkapják valahol, ha száz -amnestialevél van is a számára nálad, leütik a fejét.</p> -<p>Erre a szóra sirva fakadt az asszonyka.</p> -<p>Julianna neheztelve szólalt fel.</p> -<p>– No ez ugyan szép gavallérság kegyelmedtől, az első -viszontlátásnál azon kezdeni, hogy megrikatja a feleségét. Már -elfelejtette kegyelmed, hogy mit tett ez a kicsi gyönge portéka a -kegyelmedhez való szeretetből, mikor éjszaka a földalatti úton -kiment a berekbe, hogy felkeresse.</p> -<p>– No hisz az az emlékezet meg épen nem tesz hajlandóbbá az öreg -iránt. Elfeledjem talán a Ketterhäuschent? Nem akarta-e -lenyakaztatni a saját leányát? S most ez a megkínzott, halálra -üldözött, meggyalázott teremtés még maga töri magát Pontiustól -Pilátusig, hogy egy ilyen eszeveszett bolondnak a fejét -megmentse.</p> -<p>– Ismerje meg kegyelmed e maga kincsét; a ki még akkor sem -tagadja meg a szeretetet, a mikor azt gyülölettel viszonozzák.</p> -<p>– Én pedig nem akarom, hogy a feleségem mást is <span class= -"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> -szeressen, mint engemet; még az apját sem. Én nem akarom őt tovább -a kegyelmed iskolájába járatni.</p> -<p>– Kegyelmed keresi az összeveszést velem? Kérdé Julianna -harczias tekintettel.</p> -<p>Erre aztán Blumevitz elnevette magát, s kezét nyujtva, mondá -Juliannának.</p> -<p>– Dehogy keresem, szép asszony; hiszen mi régóta jó czimborák -vagyunk; egyik kéz a másikat mossa. Lehet még egymásra szükségünk. -Hanem a feleségemet nem kölcsönzöm ki kegyelmednek többé -használatra. Ezt az egyet bocsássa meg. Ismerjük mi egymást! No -nevesse el magát kérem, ne húzza úgy össze a szemöldökét! -Emlékezzék csak vissza arra a bizonyos légyottra közöttünk. Ezt -tudom, hogy nem mondta el a feleségemnek.</p> -<p>Julianna kénytelen volt elnevetni magát. A mire aztán Krisztina -megdöbbenő gyanakodással bámult rá nagyot.</p> -<p>– Az szép kis téte-a-téte volt! folytatá Blumevitz. Igazán tüzes -találkozás! Az istenasszonyok legszebbike azon kezdé, hogy egy -kétcsövű pisztolyt irányzott a homlokom közepének.</p> -<p>Krisztina ijedten takará be a tenyerével a férje homlokát, s -zila tekintettel nézett a kedves barátnéjára.</p> -<p>– Aztán úgy enyelegtünk tovább; ő a pisztoly ravaszán tartva azt -a szép rózsaszínű ujjacskáját, én meg a pisztoly csöveibe -kacsintgatva.</p> -<p>– De hát mi volt az? kérdé Krisztina, a ki nem tudta, hogy -tréfára kell-e ezt venni vagy komolyan?</p> -<p>– Hát azt mi tudjuk ketten, szólt Blumevitz, mialatt Julianna, -mint aféle rajtakapott asszony, vonogatta a vállát, – s ha erre -visszaemlékezik kegyelmed, szép tündérnő, akkor egy levelkét -hagyott az asztalon.</p> -<p>– Kérem, uram!</p> -<p>– Hiszen nem mondom el a feleségem előtt, hogy mi volt a -levélben. Hadd higyje, hogy billet doux volt az, s legyen -kegyelmedre ezentul féltékeny. Hanem azt el kell mondanom, hogy -ennek a levélnek kegyelmedre nézve <span class="pagenum"><a name= -"Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> igen messzeható -következése lett. A kegyelmed kivánsága belejött a lőcsei -capitulátiós levélbe.</p> -<p>– Ah!</p> -<p>– Igen bizony. Itt van nálam az eredeti conceptusa annak az -irásnak, a hogy azt azzal a másik úrral együtt elkészítettük, -minden törlésekkel és igazításokkal együtt. Erre most már senkinek -sincs szüksége; de kegyelmednek még lehet.</p> -<p>– Nekem?</p> -<p>– Az ám. Kegyelmednek. Mert nem lehet ám nekem azzal a szóval -port hinteni a szemembe, hogy kegyelmed azt a mostani nagy -lófuttatást a feleségem társaságában azért követte el, hogy -pályadíjul a vén Fabriczius buksi fejét megtartsa a nyakához nőve; -hanem inkább az én asszonyom segített kegyelmednek, ki tudja, -hogyan? mi módon? a kegyelmed dolgát nyélbe sütni; a minek az -alapja az a bizonyos lőcsei capitulátió.</p> -<p>– No, és ha úgy van? Valami vétket követtem el benne?</p> -<p>– Korántsem. Az egyik asszony az apját, a másik a fiát akarta -megmenteni. Azért szöktek meg az uraiktól. No én már visszakaptam a -magamét, a multakért amnesztiát adhatok. Kegyelmednek pedig, -asszonyom, átadhatom ezt az eredeti egyezséget a lőcsei -capitulatióról, a minek a marginalis punctatiói kegyelmedre nézve -olyan fontosak, hanem egy föltétel alatt.</p> -<p>– Mi az?</p> -<p>– Hogy tőlem a feleségemet soha el nem fogja szöktetni -többé.</p> -<p>Julianna nevetve nyujtott kezet Blumevitznek, ki az összehajtott -nevezetes irást átadta neki.</p> -<p>De Krisztina duzzogott érte.</p> -<p>– Látod, te rossz ember vagy. Elszakítasz bennünket, mikor mi -úgy szerettük egymást, mintha egy test, egy lélek volnánk.</p> -<p>– De én csak egyiteket akarlak szeretni. Vagy téged, vagy a -másikat. Válaszsz! <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span></p> -<p>– Eredj! Bohó vagy. Van ő neki, a kit szeressen.</p> -<p>Erre impertinensül elkaczagta magát Blumevitz. A sértő kaczajra -eleinte haragvörösre gyult Julianna arcza; hanem aztán csak ő rá is -elragadt a nevetés. – Hát hadd legyen! «Kinek van; annak van!»</p> -<p>Ezzel aztán helyreállt a régi bizalmasság. Egy alföldi vendéglő -extraszobájában összeszorulva, egész kedélyesen cseveghetett a -három tagból álló társaság mindenféle ügyeiről s a világ -folyásáról. Senki sem itélte meg érte; senki sem tudott a -kilétükről.</p> -<p>– Hát már most a sok közül melyiket keresi fel legelébb, szép -asszonyom? kérdezé Blumevitz, lakoma után boros kedvében.</p> -<p>– Még nem tudom, felelt az mosolyogva.</p> -<p>– Korponay János uramat, úgy hiszem, alig-alig…</p> -<p>– Az csak ő tőle függ.</p> -<p>– Maradhat legutoljára, a míg eszéhez tér. Ha addig le nem -vágják. Milyen jól illenék kegyelmednek az özvegyi ruha.</p> -<p>– Rossz órában legyen mondva.</p> -<p>– Egyiket a többi közül már utolérte ez a gyász. Andrássy István -generális uram már özvegy ember lett.</p> -<p>– Ugyan? suttogá Julianna; egyszerre átmelegült tekintettel; úgy -nézett a két karikára felnyitott szemével, mintha két telehold -volna.</p> -<p>– A bizony, meghalt ő kegyelmének a felesége. Isten -nyugosztalja!</p> -<p>– Mikor?</p> -<p>– Éppen azon a napon, a melyen a generális haza akart menni -Krasznahorkára. Engem hagyott hátra a szomszéd faluban a seregénél -s egyedül indult el a hintajával, minden kiséret nélkül. Aztán nagy -hirtelen megint visszakerült. Nekem nem mondta meg miért? Az -öcscséről beszélt valamit, a ki félbolond, a dervisgenerálisról, s -aztán elszaladt egyenesen Lőcsére. Ott talán látta is kegyelmed? -Csak később tudtam meg, hogy a derék jó <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> -Andrássy Istvánné meghalt épen annak a napnak reggelén.</p> -<p>Juliannának egész tenger zúgott végig az agyán.</p> -<p>Tengernél is nagyobb az a mérhetetlen talány, hogy lehessen egy -férfi, olyan nagy lélekkel, mint Andrássy István, a ki azon a -napon, a melyen a felesége meghal, a háza ajtajából egyszerre -visszafordul s egyenesen visszasiet ahhoz az asszonyhoz, a ki még -«él!»</p> -<p>Ez több a varázslatnál! Ez az istennők hatalma az emberi szivek -fölött. Büszkeség töltötte el egész lelkét; mint a ki csak most -tudja meg, hogy milyen hatalomnak ura?</p> -<p>S aztán ezt a dæmonoktól eredt lángot hogy nem érezte ő meg a -lobogásáról! Hogy felejtette őt ottan egy egész felgyujtott pokol -közepette a poprádi vendéglőben; még csak meg sem állva a kedvéért, -hogy megmondja neki, mi sietteti e kétségbeesett útra.</p> -<p>Az ijedelem, az önzés olyan fagyasztó erővel bir-e?</p> -<p>Még csak egy pár sorban, egy futó levélben sem értesítette róla, -hogy mi oka volt őt ily hirtelen elhagyni?</p> -<p>A sebes szivdobogás vádolta belül.</p> -<p>Hátha kialudt már ez a láng, s csak a hamuja maradt meg?</p> -<p>– Hol van most a tábornok? kérdezé közönyt szinlelve.</p> -<p>– Én bizony nem tudom. Mert én, a mint Kassa kapitulált s a mi -hadtestünk a Szepességre visszavonatott, siettem fel Lőcsére, a -feleségemhez. Ott hallottam meg, hogy kegyelmed elvitte magával az -asszonyomat Bécsbe; azóta mind a nyomukat kergetem. A míg Lőcsén -voltam, Bellevilletől hallám, hogy a generális a poprádi erdőkben -medvére vadászik. No ha őt nem, hát Bellevillet mindenesetre ott -fogja találni kegyelmed.</p> -<p>Julianna boszusan csettentett a nyelvével.</p> -<p>– Van is nekem Bellevillere gondom!</p> -<p>– Ez nagy megnyugtatás a lőcsei puskaporos tornyokra nézve! -példálózék az ezredes. <span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span></p> -<p>Krisztina nem tudta, hogy mi nevetni való van ezen?</p> -<p>– Ha pedig egy várossal odább megy kegyelmed, szép asszonyom, -teszem föl Kézsmárkra, ott megint megtalálhatja kegyelmed egy másik -imádóját: a jó Czelder Orbánt. Hanem akkor jó lesz sietni, mert az -alatt meglehet, hogy hűtelen lesz kegyelmedhez.</p> -<p>– Hogyan? Talán házasodik?</p> -<p>– Olyanforma történik vele.</p> -<p>(Czelder Orbán tudniillik halálra volt itélve, fejét készültek -venni; ez volt az az «olyanforma».)</p> -<hr class="tb" /> -<p>Csakhogy már Eperjesen megtudá, hogy a tábornok nincs többé a -Szepességen, hazament Krasznahorkára.</p> -<p>A donatiós levelének a kihirdetését pedig csak úgy eszközölheté, -ha előbb a magyar kanczellária meghagyását elhozza magával; a -nélkül az alispán a jószágba igtatást nem eszközölheti.</p> -<p>Juliannának tehát most a legsürgősebb dolga az lett volna, hogy -a legegyenesebb úton siessen Eperjesről Bécsbe. Azonban ehhez már -most az egész asszonyi fegyverzetére volt szüksége: a Lőcsén -hátrahagyott drágaságaira, fényes öltözeteire, a mikre az úton -semmi szüksége nem volt; de annál több lesz Bécsben, a hol ez -alkalommal nem az esedezők gyászköntösében, hanem a kegyosztásért -hálálkodók rangbeli pompájában illik megjelennie.</p> -<p>Lőcsén, a Thurzó-házbeli szállásán már nem találta -Löffelholtznét. Doctor Cornidestől megtudta, hogy a tábornokné -Kézsmárkra költözött át, a hol a férje főparancsnok a szepességi -császári hadtestnél. Blumevitz felment Marmarosba, a hol még az -utolsó kurucz vár ellenállt, annak az ostromában résztvenni (csak -szinleges ostrom volt az már), a feleségét is oda vitte -magával.</p> -<p>Hogy a békekötés a császáriak és a magyarok között már alá van -irva, s hogy annak a szövege mit tartalmaz, <span class= -"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> még -ezen a vidéken nem tudta senki. A Majthény alól hazaballagó -csapatok csak annyit mondtak el, hogy lerakta a sereg a puskát meg -a zászlót; de hogy ezt valami rendes szerződés előzte volna meg, -ezt minden hazatérő vitéz tagadta. Árulás volt az! Hogy ismerné el -a közkatona, hogy ő kapitulált! Elárulták a tisztjei!</p> -<p>Lőcsén pedig még mindig Belleville volt a térparancsnok.</p> -<p>A beszédes doctor Cornides azt is elmondá Korponaynénak, hogy a -szegény Czelder Orbán ugyancsak megjárta. Mivelhogy fegyverrel a -kezében fogatott el, s mert korábban a császári hadseregnél -szolgált, mint szökevényt a haditörvényszék elé állították s -halálra itélték. Hogy még le nem vágták a fejét, csak annak -köszönheti, hogy a két generális, Löffelholtz és Heister, -összeveszett az illetékesség fölött; az egyik Kassán, a másik -Kézsmárkon akarja kivégeztetni.</p> -<p>Ez a hír megzavarta Julianna útitervét.</p> -<p>Szegény Czelder Orbán! Ez is egyike volt a hét planétának. -Eszébe jutott, hogy mennyit mulatott furcsaságain ennek az ő -leghivebb imádójának! Annak a veszedelme fölött elfelejtette a -saját ügyének a sürgősségét. Hiszen ő megmentheti ennek az embernek -az életét! Könnyelmű asszony volt. Akármelyik imádóját ott tudta -felejteni a szerelmi találkán, ha más tréfája akadt; hanem ha egy -közülök halálos veszedelembe került, azt nem tudta elhagyni.</p> -<p>Nem sokat gondolkozott rajta, hogy mit tegyen. A bécsi útja -előtt átrándult Kézsmárkra Löffelholtzékhoz.</p> -<p>Löffelholtz tábornok, egy régi német nemesi család ivadéka, a ki -különben is sógorságban volt a magyarokkal, Absolon Dávidnak, -Zrinyi Ilona titkárjának a leányát birva feleségül, a többi -császári vezérek között a legösszeférhetőbb kedélyű katona volt, a -ki a pallost nem örömest használta hátrakötött kezű emberek -ellenében. Korponaynénak egyébiránt nemcsak a lőcsei furfangért, -mely Löffelholtznak <span class="pagenum"><a name="Page_141" id= -"Page_141">-141-</a></span> a generalmajori állást szerezte meg, -hanem azért is jóakarója volt, mert a feleségének leánykori -barátnéját ismerte benne.</p> -<p>Korponayné előmutatta a tábornoknak a szathmári békekötés -másolatát, a mit ő Pálffytól kapott meg. Löffelholtz ebből értesült -először a megkötött békességről.</p> -<p>Julianna figyelmezteté a tábornokot a békeszövetségnek arra a -pontjára, mely teljes bocsánatot biztosít minden fogságban levő -kurucz tisztnek, s az amnestiát kiterjeszti a császári seregből -átpártolt tisztekre is.</p> -<p>– Remélem, hogy kegyelmességed rögtön intézkedni fog, hogy a -fogoly Czelder Orbánt azonnal szabadon bocsássák! sietett azonnal -az inditványát megtenni a szép asszony.</p> -<p>A tábornok csóválta a fejét.</p> -<p>– Madame csak úgy früstökre kéri tőlem mindjárt a gavallérja -fejét.</p> -<p>– Inkább azt kérem, hogy hagyja meg neki! Nem vagyok én -Heródiás.</p> -<p>– Ugyan mit kap ezen a csuf madárijesztőn?</p> -<p>– Hát azt én tudom.</p> -<p>– Furcsa gusztus! – Egyébiránt én nem tartoznám tudomásul venni -ezt a békeszerződést, a mit kegyed közölt velem, mert nekem -hivatalosan még meg nem küldetett, s ha akarnám, azonnal -kivitethetném Czelder uramat a piaczra a vesztőkő elé, s úgy -tehetnék vele, mint Krayval tett Heister, hogy leüttette a fejét, -mikor már jött a staféta a megkegyelmezéssel.</p> -<p>– De azt a tábornok úr nem fogja tenni, mert kegyelmességed -először is nem Heister, azonkivül pedig sokkal lovagiasabb ember, -mint hogy énnekem szomoruságot akarjon okozni.</p> -<p>– Tehát igazán örömet csinálok vele a madamenak, ha a -kuruczvezért futni hagyom?</p> -<p>– Nekem örömet, a Heisternek boszuságot, s ez dupla ár. -<span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span></p> -<p>– Maradjunk csak az első rubrikánál. A madame kedvéért tudomásul -veszem a szathmári békeszerződést, s azonnal szabadon bocsátok -minden kurucz foglyot, a ki az én kezem alatt van, köztük Czelder -Orbánt is.</p> -<p>– Örök hálára fog vele lekötelezni tábornok úr. Kegyelmességed -tudja azt jól, hogy ennek az embernek a vére az én lelkemet -terhelné.</p> -<p>– No e miatt ne legyenek lelkiismeret-furdalásai, madame. Ez az -ember előbb-utóbb el fog szaladni a fejétől. Ha ma nem, holnapután. -Nem az az ember, a kit érdemes megajándékozni a saját fejével. Nem -fog nyugodni, a míg azt viseli. Ezúttal hadd köszönje a -megmaradását kegyelmednek. Hanem egy dologra kérem a szép asszonyt. -Ne találkozzék a kurucz ezredessel a kiszabadulása után. Én ugyan -elhiszem, hogy kegyed ideálját találja ebben a telegrafkelephez -hasonlatos lovagban, de azért mégis türtőztesse az indulatát s ne -tartson vele semmiféle találkozót.</p> -<p>– Azt se tudassam vele, hogy én szabadítottam meg?</p> -<p>– De éppen senkivel se tudassa ön azt. Nem lenne hasznára. -Kegyelmednek nagy pozicziója van az érdemek könyvében feljegyezve, -arról legyen bizonyos, de ha kegyelmed apródonkint kiszedegeti a -kegyelmet, majd egyszer azt veszi észre, hogy nagyon kevés marad -benn a kapitálisból. Ha ennek és annak kéreget kegyed az udvarnál -hol egyet, hol mást, elkoptatja vele a szükséges jó indulatot -odafenn. Azért még egyszer figyelmeztetem rá, hogy elhallgassa -mindenki előtt, miként eszközölte ki a kurucz vezér kiszabadulását. -Arra is gondoljon, hogy ez a tüzesfejű ember minden bizonynyal bele -fogja magát ártani valami galibába a mint kiszabadul, s akkor az -azután történtekért nagyon rosszul fizetnének meg a barátságos -kiszabadítónak.</p> -<p>Hanem azért Julianna e bölcs tanács daczára sem állhatta meg, -hogy legalább akkor, a midőn a foglyokat <span class= -"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> a -börtönből kibocsátják, a hintajával oda ne hajtasson a börtön -közelébe.</p> -<p>Sokkal inkább asszony volt, semhogy megállhatta volna, hogy -mikor azt mondják neki valamire, hogy «ebből ne egyél, mert -megárt!» hát azt meg ne kóstolja.</p> -<p>Neki látnia kellett azt, hogy az ő pártfogoltja miként lép ki a -börtönajtón.</p> -<p>Ez magában nem lett volna baj, hanem az is meglátta őtet.</p> -<p>S aztán őt meglátni és minden haragot, gyanút, keserűséget, -megkínoztatást, hűtlenséget, árulást elfelejteni, az egy dolog -volt.</p> -<p>A kuruczvezér megint csak az imádott napját látta maga előtt, a -kinek üstökös csillagává szegődött. Az üstökösnek nagy elliptikus -útja van, mégis visszatér a maga napjához. No a lőcsei kapu -küszöbétől a késmárki vesztőhely grádicsáig való pálya szintén elég -nagy ellipsisnek nevezhető.</p> -<p>Czelder Orbán, a mint a hintajából kikandikáló szép asszonyt -megismerte, felkapta a süvegét a fejéről magasra a másik kezével -meg a tarkójához kapott, léczalakjával valósággal azt a figurát -képezve, mint mikor a régi módi távirókelep azt jelzi: «fegyverbe -az őrség!» s odakiáltott az imádott szép hölgynek:</p> -<p>«Mire megujul a hold: a nap is meg fog ujulni!»</p> -<p>Ez pedig olyan szó, mint az a csodálatos mustármag, a miről a -biblia azt bizonyítja, hogy pálmafa nő fel belőle.</p> -<p>Julianna hátravetette magát a hintajába, valami eszes állat (a -mi nem lakik az emberben, csak úgy körüle kóvályog) azt sugdosta -neki, hogy nagy hiba volt ezt az ő kedves barátját nem engedi -szétvágatni.</p> -<p>Azzal aztán sietett a maga dolga után, fel Bécsbe.</p> -<p>Ezt Löffelholtz tanácsolta neki, a ki megértve a váratlan -fordulatot, előre látta, ami arra következni fog. Ő jól be volt -avatva az udvarnál folyó cselszövényekbe. József <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> király -halálával egészen más kezekbe kerül az ország ügyeinek vezetése. S -az irott papiros nem sokat ér, ha azt az, a kinek a kezébe kellene -venni, a talpa alá teszi.</p> -<p>Azzal a nehány nappal, a mit Czelder Orbán kiszabadításával -töltött el Julianna, elszalasztotta az időt, a míg hatalmas két -pártfogóját, savoyai Eugen herczeget és Wratisláw cseh kanczellárt -Bécsben feltalálhatá vala.</p> -<p>A bécsi kormány, a magyar szabadságharcz megszüntével nem -szorult többé a hős hadvezér kardjára: itthon pedig egy ilyen magas -piedestálon élő szobor nagyon alkalmatlan. Elküldték Angliába, a -britt kormányférfiakkal értekezni. Mutassa meg, hogy hát a szájával -milyen hős tud lenni? Wratisláwot pedig felruházták teljhatalommal, -s elküldték Csehországba.</p> -<p>Bécsben a magyar főuraké maradt a tér.</p> -<p>Semmi sem volt természetesebb, mint hogy a nagy nemzeti háború -bevégeztével azok a magyar főurak kerüljenek az ország kormányára, -a kik az egész hosszu háború alatt folyvást hűségesen a trón körül -csoportosultak. Hanem még a főhivatalok magas székeivel nem volt -rajtuk segítve. Őket a hadjárat alatt a kuruczok kizavarták -birtokaikból, kastélyaikat felprédálták, istállóikat kiürítették, -jobbágyaikat katonákká tették; jövedelmeik nagy része oda veszett, -nevöket a proscriptionális táblákra irták fel, s gyalázattal -tetézték. A boszu szomjas és éhes. A németekkel csak kibékültek a -magyarok, de nem a magyarokkal, a bécsi magyarokkal.</p> -<p>Julianna a Vág völgyén végig utazva, minden ismerős kastélyban, -a hová píhenőre beszállt, csupa aggodalmas arczokkal találkozott, a -suttogásokból kiveheté, hogy rossz hirek szállongnak, a háborúból -visszatért urakat kastélyaikból éjszaka elhurczolják, hasztalan -hivatkoznak az általános amnesztiára, viszik őket Pozsonyba, az -itélőmesterek elé állítják, s úgy elzárják, hogy a hozzátartozóik -nem is beszélhetnek velük. A mi foglyokat Löffelholtz, a német -generális, szabadon bocsátott, azokat <span class= -"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> otthon -házaiknál fogdostatja össze Illésházy, a magyar főkanczellár.</p> -<p>Ezek a rémhirek előéreztették Korponaynéval, hogy mi vár ő rá, -ha a bécsi főurak grácziájára talál szorulni.</p> -<p>Rossz sejtelme növekedett, a mikor Bécsbe érve megtudta, hogy -sem savoyai Jenő, sem Wratislaw nincsenek a rezidencziában, a -magyarországi ügyekkel mindenkit a magyar kanczellárhoz utasítanak, -Illésházy Miklóshoz.</p> -<p>Hogyne ismerte volna Korponayné Illésházy Miklóst? Ők egy -tekintetben riválisok voltak. Ugyan két ellenkező pályán, de -hasonló sikerrel futának.</p> -<p>A hogy a szép Korponaynéról hirlelé a fáma, hogy minden férfit, -a kivel összetalálkozik, menten rabszolgájává tesz, s nincs előtte -sem magas, sem alacsony, herczeget, diákot egyformán meghódít, -éppen ilyen szép hire volt Illésházy Miklósnak az asszonyi szivek -ellen folytatott hadjáratában. Ő róla is az a hir járt, hogy minden -virágot leszakaszt, akár pálmafán nyilott az, akár tüskebokor -alatt.</p> -<p>És így némileg versenytársak voltak. Úgy lehettek, mint két -hires birkózó, a kik közül az egyik Európában, a másik Amerikában -nem talál ellenfélre, a kit le ne gyűrjön, s végre vágyat kap -egymással szembekerülni, s koczkára tenni győzhetetlen hirét.</p> -<p>Illésházy Miklósnak még a rámában levő arczképe is tanuskodik -róla, hogy korának egyik legszebb férfia volt. Délczeg, daliás -termet, athléta vállakkal, azon egy igazi Jupiter fő, csakhogy -szakáll és bajusz nélkül, s fehér bodros parókával, szép metszésü -szája, öntetszésselteljes szegleteivel, hódító szemöldökei, -varázsló sötét szemei, kevély nagy boltozatos homloka még így -festve is elárulják azt a nagy büverőt, a mi ezt, a hajdani -köznemesből grófi rangra, s az ország legmagasabb méltóságára -emelkedett férfit, egykor ellenállhatatlanná tette.</p> -<p>Hanem ha a másik dalia, Andrássy István mellé állítják a képet, -ott minden előnye kárba vesz. Illésházy szépsége <span class= -"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> kihivó, -mesterséggel ápolt, cziczomázott; Andrássyé természettől eredt, -egyszerű, keresetlen: azért leigézőbb; Andrássy arczát az ábrándos -rajongás, Illésházyét a követelő önzés jellemzi. És aztán Andrássy -a valódi magyar nemzeti typus képviselője, míg Illésházy idegen; -amannak az öltözete a kaczagányos kurúcz jelmez, ezé az -udvaronczszabásu divat-viselet, a min csak a paszománt nemzeti. -Andrássy Istvánban még a harczi dulakodás után is, ha portól be van -lepve, még a tivornya közepett is, ha bortól el van ázva, meg lehet -találni az igazi nemest, a kit a szive jóságánál a gyermek is -megfoghat, míg Illésházy Miklósban ott van az udvari ünnepélyek -ragyogása közepett is az erőszakoskodó, dölyfös kastélyos úr.</p> -<p>Korponaynénak előre be kellett jelentetnie magát a hatalmas -kanczellárnál a kért kihallgatásra. Köszönettel tartozott érte, -hogy nagyon meg nem várakoztatták.</p> -<p>Ellátta magát nemcsak a szépséget emelő piperével, hanem az -igazaihoz tartozó mindennemű okiratokkal is.</p> -<p>Illésházy kanczellári palotája előtt egész sora állt a hintóknak -és gyalogszekereknek, mikor Julianna megérkezett a kihallgatásra. -Sokan megelőzték.</p> -<p>Mindamellett az elsők között volt, a kik a várakozási teremből a -kihallgatásra bebocsáttattak.</p> -<p>A magyar kanczellár kihallgatási terme ugyanazon gobelin -szőnyegekkel volt feldiszítve, a mik mostanság a magyar delegáczió -gyüléstermét ékesítik: mythologiai képcsoportok, Venus és a -grácziák, Ariadne és a bacchansnők, fürdő nymphák a szerelmeskedő -istennőkkel, csak hogy akkor még elevenebb szineik voltak, a -butorzat luxuosus és luxuriosus, a mely két szót gyakran -összetévesztik; nehéz granátszin selyemdamaszt függönyök az -ablakokon, a mik a szobát félhomályban tartják, hasonlószinű -kárpitok takarnak egy mélyebb alkovent, felbuggyant redői alól -kitündöklő aranyozott fehér butorzatával; az oldaltálló velenczei -tükörből egészen a fenekéig látni a vakszobának, a falon levő Danae -képpel, a <span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span> rokoko iróasztalon a hátrafelé néző -Vénusz márványszobra, az iróeszköz zománczozott bronzremekmű, -miniatur remek festésekkel, benne kékre, rózsaszínre festett -tollak, a padlót vastag, puha szőnyeg fedi, a butorzatról lefüggő -csillár üvegprizmái, az ablakon át belopózó napsugártól -szivárványszínű bolygó tüzeket vetnek szerteszét a szoba -félhomályába, a mik előre-hátra tánczolnak, szineiket váltva. És az -egész szobát eltölti valami keleti füstölőnek mámorító éd-illata. -Ez nem egy államférfinak, hanem egy élni tudó gyönyörvadásznak a -szobája.</p> -<p>Ide lépett be Julianna, két duplaajtón keresztül, a mik közül a -külsőt alabárdos testőrök strázsálják.</p> -<p>Rajta és a kanczelláron kívül még két élő személy volt a -szobában. Nem éppen emberi lények, de azokhoz legközelebb állók, -egy majom és egy papagáj. Ha a tudósok feltalálták tetteinkben a -családi eredetet a majomtól, követelhetjük, hogy ugyanazt keressék -föl beszédünk alapján a papagályoknál. Egy ős még nem nemesít meg: -legyen kettő.</p> -<p>A madárember pompásan tud fecsegni, jó tanítója lehetett, -legkedvesebb szójárása az, «Sei nicht spröde! Frau schöne! Ein Kuss -thut nicht weh!» s akkor elkezd csókolni a csókzene minden -fiorituráin keresztül. A négykezű ember eleinte azzal mulatja -magát, hogy egy kicsiny sípláda tekerőjét forgatva, a divatos -behizelgő franczia chansonokat hangoztatja, de majd később odamegy -a szép asszonyhoz, s leülve a lába elé, tolvajkodó kézzel babrál a -czipője szalag-csokrán s vigyorgó pofával sandalog fölfelé.</p> -<p>Az országhirű szép asszony szemközt állt a világhirű szép -férfival. Mind a kettő azzal a szándékkal volt, hogy a másikat -lefegyverezze. Ez a fagyos önérzet volt kifejezve arczaikon.</p> -<p>A kanczellár megkínálta udvariasan a hölgyet a kerevetre -üléssel, Julianna megköszönte azt.</p> -<p>– Kérelmező vagyok, állnom illik. <span class="pagenum"><a name= -"Page_148" id="Page_148">-148-</a></span></p> -<p>S azzal röviden, világos mondatokban, minden affektanczia nélkül -előadta ügyét. Úgy beszélt, mint a ki egy befejezett ügyet ad elő, -a minek az elintézéséhez már semmi szó nem fér; csupán a -végrehajtása van még hátra, annak az elrendelését kéri a -kanczellártól.</p> -<p>Illésházy éppen olyan jéghideg tudott lenni vele szemközt.</p> -<p>– Igen sajnálom, nagyasszonyom, hogy kérését nem teljesíthetem. -A mi a bárói czímet illeti, azt gyermekeknek nem szokták osztani, -hanem férfiaknak, kitünő érdemekért. Ha a kegyelmed fia atyjának -vannak ilyen érdemei, azokat előadhatja, méltatva lesznek. A -sztropkói uradalom iránti igényei pedig nagyon kétségesek. Azt az -uradalmat pedig hárman is impetrálják, először a Pethő család, -melytől azt Rákóczy elkobozta, azután az özvegy Ocskay Lászlóné, a -kinek férjét, mivel áttért a király hűségére, a kuruczok -Érsekujvárott lefejeztették. A harmadik megint kegyelmed. És én -mondhatom, hogy a három közül egyik sem fogja megkapni, mert az -ilyen gazdátlan uradalmakra mások is tarthatnak igényt, a kik nem -későn, bünbánva tértek meg a trónhoz, mikor már a felkelés ügyét -hanyatlani látták, hanem a kik eleitől fogva rendületlenül -megállták a hűséget, s itt őrzék a trónust akkor is, a midőn -Rákóczy hadai Bécs város kapuit döngették a fokosaikkal.</p> -<p>Korponayné láthatta, hogy az apocalypsis legrettentőbb -unicornisával áll szemközt: az önzéssel. Minden más fenevadnak van -szíve, ennek nincs, ennek csak gyomra van.</p> -<p>Még sem hagyott fel a tusával.</p> -<p>Elővette iratai közül a szathmári békeszerződés másolatát, s -allegált belőle a kanczellárnak, akár egy fiskális. Ráolvasta, hogy -minden birtok azé marad, a kinek azt a király legutoljára -adományozta, és semmi korábbi jogczímen az ellen pert indítani nem -szabad. Ez volt a legtovább vitatott kérdés, a mihez a kuruczok -ragaszkodtak, s csak ennek a részükre történt eldöntése után -kötötték meg a békét. <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span></p> -<p>Erre nyers dölyffel válaszolt a kanczellár.</p> -<p>– Ezen az iráson bátran kalácsot süthet a nagyasszony! Mert az -egész úgynevezett szathmári békekötés erőtelen és haszontalan. -Pálffy János jogtalanul kötötte azt meg, s a diaeta meg fogja -semmisíteni. A mikor e szerződést aláirta Pálffy, valamint a -kegyelmed donacziós levelét, már akkor I-ső József császár és -király a megdicsőültek sorában volt, s Pálffynak a visszahivatása -megküldetett Bécsből.</p> -<p>– De Pálffy jóhiszeműleg kötötte meg a békét, s egész bona fide -élt a királyi teljhatalommal, mert a visszahivatása dekretumát nem -kapta meg.</p> -<p>– Hogy tudja ezt kegyelmed?</p> -<p>– Úgy tudom, hogy akkor épen ott voltam kihallgatási termében, -Szathmáron, a mikor a futár megérkezett hozzá, a hozott levélben -nem volt semmi dekretum, hanem holmi allotriák.</p> -<p>A kanczellár látta, hogy az elenfele jól tud parirozni.</p> -<p>– Hát majd ezen nagy kérdések felett dönteni fog az -országgyülés. Addig várhat kegyelmed a prætensióival.</p> -<p>– Bocsánatot kérek, de nem akarok odáig várni, sem az -országgyülés határozatától a magam igazait függővé tenni. Nekem -semmi közöm ahoz, hogy elismeri-e a magas kormány és a tekintetes -Karok és Rendek a szathmári békepontozatok érvényességét: az én -igazságom a lőcsei kapituláczió pontozataiba van foglalva, a miket -bátor vagyok excellencziádnak ime bemutatni, az eredeti -fogalmazásban. Ez még József császár életében lett aláirva, a -császár meghatalmazottja, Löffelholtz tábornok által. Ennek az -erejét se kormány, se országgyűlés meg nem gyöngítheti. A -stipulacziók között ott van, hogy Andrássy István tábornoknak Lőcse -átadásáért minden birtokai visszaadatnak, s ugyanott van a -kegyadomány, a mivel én jutalmaztatom. Andrássy István meg is kapta -a királyi kegylevelet, s minden birtokába be lett helyezve, pedig -Lőcse átadásának nehéz munkájában enyém volt <span class= -"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> az -oroszlánrész, ő csak tűrte, a mivel kénytelen volt, de a -kényszerítés én valék!</p> -<p>A kanczellár megdöbbent, hogy most mindjárt legyőzik. Kénytelen -volt egy lépést hátrálni a támadás elől.</p> -<p>– Andrássy István csak azt kapta vissza, a mi az övé volt: a -maga ősi birtokait. Ha ez jutalom, úgy abban kegyelmed is -részesülhet. A lázadó férje, Korponay János s a hóbortos apja, -Ghéczy András birtokait nem háborgatja senki.</p> -<p>– Oh kegyelmes uram, az csak a mesében járja, hogy a jutalmat -kérő gólyának, a miért a farkast a torkán akadt csonttól -megszabadította, azt válaszolja a megmentett: «Köszönd meg, hogy le -nem haraptam a fejedet, mikor a fogaim között volt.»</p> -<p>S egy kis kalk nevetés is hangzott e ripost után.</p> -<p>– Hm! dünnyögé a főember, csipőjére feszítve a kezét. S ezt a -nagyasszony csakugyan nem tartja kegyelemnek? Hogy a hatalom -megbocsátja a korábbi vétkeket, azoknak egész hosszú sorát egyetlen -későbbi érdemért? Ámde még ebben sincs kimondva az «amen». -Megmondhatja kegyelmed Andrássy Istvánnak, hogy a győrvári -vereséget nagyon soványul takarja a lőcsei kapituláczió, hogy a mi -a királyi kegylevélben nincsen megemlítve, a gömöri főispánság nem -is száll rá vissza, hanem a bátyja Péter, a mindig hű királypárti -fog helyette a székbe ülni, s ő tartja a gyüléseket Krasznahorka -vármegye termében.</p> -<p>Julianna belevágott a főúr szavába s nem hagyta tovább -beszélni.</p> -<p>– Ha izenete van excellentiádnak Andrássy István generálishoz, -küldje el postával; én sem kegyelmességednek, sem ő -kegyelmességének izenethordozója nem vagyok. Én ügyemet előadtam, -kértem, a mihez alapos igazságom van; több szavam nincsen -kegyelmességedhez.</p> -<p>A végszót erősen megnyomta, hogy értse meg belőle a kanczellár, -mi mindenre képes ez az asszony? Ez képes <span class= -"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> az új -királyt is felkeresni, mikor az még kívül jár Németországban, s -informálni fogja a bécsi és magyarországi állapotokról.</p> -<p>Ha így bocsátja el Korponaynét maga elől, akkor ő lesz a megvert -fél.</p> -<p>– Maradjon még nagyasszonyom, szólt, nyájasságot erőltetve -arczára. Még nekem van egy szavam kegyelmedhez. De már most kérem, -foglaljon helyet itt a pamlagon, míg az irataim közül valamit -előkeresek.</p> -<p>Korponayné letelepedett a pamlagra, s a kis kapuczinus majommal -enyelgett, a ki oda kuporodott melléje, s bujósdit játszott a -karját körüldudorló csipkefodrok között, el-eldugva azok közé -ocsmánykedves pofácskáját; a kanczellár ez alatt az iróasztala -kihuzott fiókjában keresgetett valamit. Vártatva rátalált.</p> -<p>Aztán egy karosszéket odahuzva a pamlag elé, a hol a hölgy ült, -kibontá a megtalált iratot.</p> -<p>– Itt van, nagyasszonyom, a kegyelmed rubrikája. Meggyőződhetik -belőle kegyelmed, hogy mind az, a mit cselekedett, nincs a -feledékenység szeleibe szórva. Ezeket a jegyzeteket maga Wratislaw -irta fel, az ő titkos archivumából lettek a «hungarica»-k között -hozzám átszármaztatva, mikor ő excellentiája Prágába áttette -lakását. Tehát itt van: «Korponay Jánosné». Érdemei és -jutalmaztatása, egész chronologice datálva. Itt van a «lőcsei -capitulatio», «Andrássy István» stb. stb., nem kivánja, hogy -részletesen felolvassam? Veres tintával aláhuzott recommendatio. -Azután ápril 17-én (épen ő felsége halála napján) Korponay -Jánosnénak ezer darab arany.</p> -<p>Julianna megrettent az 1000 darab arany szóra. Arcza elsápadt, -mint a ki vívás közben sebet kapott, s még nem tudja, hogy -halálosat-e?</p> -<p>A kanczellár észrevette a hatást s elég kiméletlen volt a kapott -előnyt felhasználni.</p> -<p>– Itt áll: ezer darab arany. Ezt nem fogja kegyelmed eltagadni. -Wratislav sajátkezű irása. <span class="pagenum"><a name="Page_152" -id="Page_152">-152-</a></span></p> -<p>– Az az ezer darab arany… hebegé Julianna zavarodottan.</p> -<p>– Nos? Kezéhez jutott-e kegyelmednek vagy sem?</p> -<p>– Igen, de amaz ezer arany…</p> -<p>Nem állhatott elő vele, hogy az neki mi czélra lett adva? Hogy -ezt azért nyomták a kezébe, hogy minden áron, minden vesztegetés -felhasználásával előzze meg a cabinet futárát, a ki a visszahivó -decretumot viszi Pálffynak; hogy ez neki sikerült is, de a siker -mellett az összeg jóformán el is lett használva. Hisz ha ezt -felfedezi a kanczellárnak, akkor annak a leghatalmasabb érvet -szolgáltatja a kezébe az egész szathmári békekötés felforgatására, -s ezzel elveszt óriási nagy dolgokat, helyreállt békességet, magas -pártfogóit s azonkívül saját magát is. Neki nem szabad arról az -ezer aranyról beszélni.</p> -<p>– Kevesli talán a nagyasszony a tett szolgálatért azt az -összeget? kérdé a kanczellár. Én mondhatom, igen szép summa pénz. -Kegyelmed ezzel igen jól meg lett fizetve.</p> -<p>Megfizetve!</p> -<p>Buzogánycsapás nem sujthatott volna le kegyetlenebbül, mint ez a -szó. Megfizetve! A hogy egy világ leányát, a hogy egy árulót -szoktak megfizetni, s aztán nem ismerik többé! A világ forogni -kezdett szédülő agya körül; keze a szemei előtt járt, ajka -egyszerre száraz lett és szederjes, a szivdobogása majd -megfojtotta. Az ájulás kezdé környékezni. Az előtte álló alak s a -pompás úri terem helyett a majthényi síkot látta maga előtt, a -kaszált buzarenddel, s annak a folytatásával, a lerakott fegyverek -soraival, és azt a kaszás embert, a ki átkozódik, s homályos -rémarcza Fabricziuséhoz hajaz. De erőt tudott venni magán, -összeszorítá a fogait és az ökleit, hogy megrázkódott bele. Nem -szabad neki elveszteni az eszméletét! Kényszeríté a szemeit, hogy -hagyják ott azt a kaszált tarlót, azt az átkozódó rémet s lássák -meg azt a másikat, azt a mosolygót. <span class="pagenum"><a name= -"Page_153" id="Page_153">-153-</a></span></p> -<p>A főúr most már mosolygott kegyesen. A legyőzöttet megilleti a -kegy.</p> -<p>Közelebb huzta székét a szép hölgyhöz.</p> -<p>– Megbocsásson szép asszonyom, hogy ily őszintén nyilatkoztam. -Kegyelmednek a multban levő érdemei már meg vannak jutalmazva. Ha -többre vágyik, szerezzen magának új érdemeket.</p> -<p>S az a sovár tekintet megmagyarázta, hogy mik legyenek azok az -új érdemek.</p> -<p>A papagáj ott a rézkalitban úgy csattogtatta a csókokat, keverve -az asszonyi rimánkodás, nyafogás jól utánozott hangjaival.</p> -<p>Juliannának egyszerre lángveres lett az arcza.</p> -<p>Szép festék az az ifju női arczon!</p> -<p>S csak egy mozdulata a szempilláknak kellett volna hozzá, hogy e -lángtól égő arcz a bűbáj varázsával legyen elárasztva; csak a -szemérmes gyöngeségtől kellett volna aláhanyatlania azoknak a -hosszú selyem pilláknak a kék szemekre, a mikben ilyenkor éjsugáros -kék ég borong, s meg lettek volna szerezve az új érdemek. Hanem a -szempillák nem azt a mozdulatot tették, de felnyiltak kerekre, s -ilyenkor ezek a szép szemek zöldek, mint a dúvad szemei; a lángban -égő arcz, ezzel a szilajon felnyitott szempárral, nem igéző, hanem -fenyegető.</p> -<p>A nő felállt és fejét büszkén fölemelte.</p> -<p>Haragtól tompított, keserűségtől reszkettetett hangon -rebegé:</p> -<p>– Fogok új érdemeket szerezni!</p> -<p>S azzal, még csak az etiquettszerű bók-görnyedést sem végezve, -kisietett a kanczellár szobájából.</p> -<p>A várakozási terem tele volt instáns néppel. Jámbor öreg -matronák álltak és üldögéltek, irásaikkal kezeikben.</p> -<p>A kilépő szép asszony tekintetéből rossz előjeleket olvashattak -le. A hol így lángol az ég, ott vihar következik. Mankós lábú -hadastyánok dörmögék magukban: «Si hoc <span class= -"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> in -viridi, quid adhuc in arido?» (Ha a zöld ág is így jár, hát akkor a -száraz ágra mi vár?)</p> -<p>Meg is bukik ma minden esedezés, a mi ő kegyelmessége keze -ügyébe kerül.</p> -<p>Julianna futott a kapott sebével, mint a megnyilazott szarvas. -Kereste a magányt, hogy tanácsot üljön magával, valjon -kigyógyulhat-e ebből?</p> -<p>Még nem akarta elhinni, hogy beteljesült a fején amaz öreg ember -szava: «mikor legmagasabbra eljutottál, onnan essél le!»</p> -<p>Nem tudta kiszakítani szivéből azt a nyilat: «meg lettél -fizetve!» Ha igaz volna is, és ha ezernyi-ezer lett volna az -összeg; ez a szó «megfizettünk!» kavicscsá változtatná az aranyat, -a milyenné Szent László változtatta a kunok elszórt pénzét.</p> -<p>Első gondolatja az volt, hogy Wratislawot keresi fel; hanem -aztán jobban megérlelve letett róla: annak a pártfogása most csak -rontaná az ügyét.</p> -<p>Az új király elé is hasztalan vinné a panaszát, az ismét csak a -magyar kanczelláriához utasítaná vele.</p> -<p>Az eltagadhatatlan ezer arany miatt le kell tennie a lőcsei -capitulatióba foglalt igényéről s ragaszkodni egyszerűen a Pálffy -által a király nevében aláirt adománylevélhez, a minek a -jogosultsága a szathmári békekötés pontozatain nyugszik.</p> -<p>Ez pedig olyan alap, mint a gránit.</p> -<p>Tehát Pálffy Jánoshoz kell fordulnia oltalomért a kanczellárral -szemben.</p> -<p>Azt tudta jól, hogy ezek ellenfelek, mert versenytársak.</p> -<p>Egy közös országos titok: a visszatartóztatott decretum -comœdiája, mindenkor igényt ád az abban főszerepet vitt tényezőnek -magas pártfogójára és szövetségére apellálhatni.</p> -<p>Csak azt kellett még megtudnia magas összeköttetései nyomán, -hogy hol találhatja most meg a bánt?</p> -<p>Annak még a szathmári békekötés után jó darab munkája -<span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span> volt, Munkács vára ostromával, melyet -Rákóczy utolsó hű vezére, Sennyey István védelmezett az utolsó -ágyúkkal.</p> -<p>No de azok is elnémultak már; Pálffy János megkapta Munkácsot, s -a várral együtt a nagyteremben halomra rakott százhatvankilencz -császári zászlót, a mit a kuruczok harczaikban elfoglaltak.</p> -<p>Most már Kassán van Pálffy s ott hozza rendbe a dolgokat.</p> -<p>Hogy micsoda dolgokat hoz rendbe a bán? S miféle eszközökkel? -azt nem mondták meg Korponaynénak; őt sem nagyon érdekelte, hogy -ezek felől kérdezősködjék. Sietett utazni.</p> -<p>Korponayné Gömörön keresztül utazott Kassára.</p> -<p>Mikor Rozsnyótól Szomolnok felé haladt az országuton, csak egy -kürtfuvásnyi távolban maradt el mellette a hatalmas várkastély, -Krasznahorka.</p> -<p>A míg csak láthatta ezt a várat, le nem vette róla a szemeit. -Miket érzett? miket gondolt ez alatt? Csak egyet nem, azt, hogy -kitérjen utjából s felhajtasson egy látogatásra oda.</p> -<p>Pedig tehetné, Andrássynak nincs már felesége, özvegy embert -látogatni szabad szép asszonynak, szalmaözvegynek.</p> -<p>S ennél meg is találhatná azt a hatalmas pártfogót, a ki -könnyebben segíthetne a baján, mint saját maga. Andrássy Istvánnak -nem kerülne az nagyobb fáradságába, mint elhagyni a sziklafészkét, -felmenni Bécsbe, ott az olyan főurat tárt karral fogadják, a mit -kimond, ezt kivánom, már meg van adva. Csak tűrnie kellene a -kitüntetését s az magától hullana az ölébe. Ha megmondaná neki -valaki, mennyire várják odafenn, szinte neheztelnek érte, hogy oly -soká késik magát prezentálni. Akkor aztán az édeskedvesnek csak egy -elvetett szava kellene hozzá, hogy a szép asszony követelése -erősebb alapot nyerjen minden békekötéseknél és capitulatióknál. -Talán a szive is beszélt valamit. <span class="pagenum"><a name= -"Page_156" id="Page_156">-156-</a></span></p> -<p>De még sem tehette, hogy felmenjen hozzá. Ez az egy ember volt, -a ki előtt szerette titokban tartani igazi ábrázatját, a ki előtt -óhajtott annak látszani, a minek a világ tartja: könnyelmű -asszonynak. Inkább higyje róla azt, hogy a midőn őt szerette, -szivből vétkező volt, mintsem megtudja azt, hogy minden -ledérségeinek indoka egy rögeszmévé izmosodott vágy volt: egyetlen -fiából nagy urat csinálni.</p> -<p>Lehetetlen, hogy ő Andrássy Istvánnak elmondja ezeket.</p> -<p>– Emlékezel-e rá, mikor a szófán a te nótádat vertem, a kedvest? -mikor a hajamat a hajaddal összefontam, az aranyost? mikor az -éjjeli órát siettettem a ráakasztott kulcsokkal? emlékezel-e még -arra a forró csókra? Akkor csak arra gondoltam, hogy a vasketrecz -kulcsait megkaphassam tőled s kiszabadíthassam azt a leányt, a ki -Lőcse földalatti bejáratát el tudja árulni. Fiamra gondoltam és az -árulásra; te magad csak egy súly voltál a mérlegben, a mely az -enyimet magasabbra nyomja. S nézd, hogyan megcsaltak! Nem adják meg -a díjt, a miért annyiszor vétkeztem, annyit elárultam! Még tégedet -is hozzá!</p> -<p>Nem. Andrássy István előtt soha sem lesz szabad neki elmondani -ezt a panaszát. Inkább higyje őt elkárhozott szerelmes asszonynak; -de ne felejtse el a szerelmét! de ne gyógyuljon ki a szive -fájásából.</p> -<p>És talán ő maga is igazán szerette ezt az embert?</p> -<p>A krasznahorkai vár bástyaormán egy férfi alakot lát állni, a ki -mozdulatlanul néz a távolba. Talán ő az? Talán ez is azt a hintót -nézi, mely a fehér úton végig felveri a port maga után? Talán, ha a -hintóból kihajolna s fehér kendőjével feléje intene, az a -mozdulatlan alak is vissza intene rá. Azt sem tette, kiverte a -fejéből a szerelmes emlékezet izzó csalképeit s futott tovább a -rögeszméje után.</p> -<p>Mindig azzal édelgette a kis fiacskáját: «majd hozok én neked -aranyos hintót; ez az aranyos hintó futott előtte mindenütt -szárnyas hyppogryphoktól röpítve; néha már <span class= -"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> azt -hitte, hogy elérte, megfogta s megint elragadták előle a -griffparipák.</p> -<p>Mennyire szerette ezt a kis porontyot! s mégis úgy el tudta -hagyni, hogy már fél év óta hírt sem hallott felőle. Az az -öregapjánál volt Garamszegen, s oda nagy okai voltak Juliannának, -ez idő szerint, el nem látogatni. (Az öreg úr fanatikus hive volt -Rákóczynak: maga is vakmerő seregvezető, a míg egy villámcsapás -idegkórossá nem tette, azóta még szenvedélyesebb ellensége -mindennek, a mi a császártól jön.) Magánál sem tarthatta a kedves -fiát Julianna. Ahhoz a nagy hajszához, a miben ő álomképe igért -kincseit kergette, a gyermek nagy teher lenne. Egyre változtatnia -kellett a szerepét. Vakmerő kalandornő, cselszövő diplomata, -csapodár világhölgy, hős amazon, czifra divatbáb, paraszt -korcsmárosné, tündér, boszorkány, minden lehetett ő, csak anya nem, -a ki kis fia ágyacskája mellett virraszt s meséket mond az aludni -nem akarónak.</p> -<p>De ha egyszer meg lesz az «aranyos hintó»!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Másnap este, Krasznahorka után eljutott Korponayné Kassa -alá.</p> -<p>Az akkori Kassát ma hiába keresné az ember. Magán a gyönyörű -székesegyházon s a Szt.-Mihály templomán kívül csak néhány -középület és főúri palota az, a mely eredetét ezen korig -felviszi.</p> -<p>A krónikák Magyarország öt királyi fővárosa között Kassát -nevezik rangra elsőnek (Buda, Pozsony, Székes-Fehérvár, Nagyvárad a -másik négy.)</p> -<p>A hatalmas várnak, mely évekig tartó ostromokban egész seregek -rohamát visszaverte, még csak egy köve sem látható már. S a város -maga még hatalmasabb erősség volt, mint a vár; hármas kőfallal -körülkerítve, mik ágyúkkal voltak megrakva. Megtörtént, hogy az -ostromló éjjeli <span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span> meglepéssel elfoglalta a várat, de még -azzal Kassát le nem győzte; akkor a város harczolt a vár ellen.</p> -<p>A hatalmas falaknak is alig van már nyoma, itt-amott, mint -kerítés, támaszfal tűnik elő az új házsorok közül egy-egy -időkormozta bástyadarab: a tornyos kapuk felvonó hídjaikkal -eltüntek. Hát még a vízárkok sánczkarózataikkal! de még az a patak -is, mely kétszáz év előtt Kassa városát szigetekre osztá, hogy -harmincz hidon át kellett egyik utczából a másikba járni.</p> -<p>Már messziről uralkodó méltósággal emelkedik ki a csupa -palotákból alkotott belváros symmetricus tömbje, párkányos -bástyáinak rámájában megkoronázva a Szent Erzsébet egyház -monumentalis remek épületével. És a palotáknak nincsenek tetejeik. -Magas rizalithfalak takarják a homlokzataikat s azokon belül lapos -födélzetek vannak, ólommal, márvány lapokkal fedve. Fölül mind -erkélyekkel ellátva, úgy, hogy a háztetőkön sétálni lehet. Az -ostromlók tűzgolyói nem árthatnak nekik. A székes egyház -harangtornyának teteje dúsan aranyozott réz, jegenyeként magasra -emelkedő, felül az arany kakassal. (Ma már ez is változtatta -alakját.)</p> -<p>A külvárosokat tágas pázsitterek választják el a belváros -bástyafalaitól, a glacis-kon szokták tartani a hetivásárokat, a -mikre a vármegye minden népe felsereglik.</p> -<p>Mikor Julianna a szőlőhegyek alá ért, az itató kútnál -megállíttatá a hintaját, szokás szerint. Az utasok itt pihenőt -szoktak tartani – tájékozás végett.</p> -<p>Mert Kassán nagy a rend!</p> -<p>A városnak két kapuja van: keleti és nyugati. De egyszerre soha -sincs nyitva mind a kettő. Nehogy árulással lophassa meg a várost -az ellenség, vagy a «martalóczság». Mikor az egyik kaput kinyitják, -akkor a másikat bezárják. Mindenik kapunak két zárja van, az -egyiknek a kulcsa a főbirónál van letéve, a másikat a katonai -parancsnok birja. Mikor a zárt kaput ki akarják nyitni, száz katona -vonul ki fegyverben s ugyanannyi polgár, buzogányokkal <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> -kezében, zeneszó mellett, s ezek őrzik ott a kaput és egymást, -éjjel-nappal. Nem lehet itt árulást elkövetni.</p> -<p>S hogy a heti vásárra jövő nép már a város alatt tájékozhassa -magát, valahányszor az egyik kaput felnyitják, a toronyőr a -harangtoronynak azon kapu felé forduló erkélyén egy óriási dobon -mennydörgő nagyokat üt, hogy annak puffanását Gönczig is -meghallani. Erről aztán a vásáros nép megtudja, hogy a két vásártér -közül melyiken telepedjék le a szekerével?</p> -<p>A belvárosba pedig behajtatni nem szabad. Oda csak hintónak -engedtetik a bejárás. Magát a gyalog népet is csak csoportonkint -eresztik be a kapun, s a mi ütő, vágó eszközt hoz magával, azt a -kaputornáczban lerakatják vele.</p> -<p>Ezen a napon a nyugati kapu felől hangzottak a jeladó dobütések, -mely a székesegyház homlokzatával szemben nyilik. A dobütések után -a torony öreg harangja kezdte rá a kongást, mély, búskomor, zúgó -hangjával, még pedig úgy, a hogy tűzvész alkalmával szokott kongni -a harang, csak a féloldalát ütve.</p> -<p>Valami veszedelem van odabenn.</p> -<p>Korponayné látta, mikor a vásártéren végig hajtatott, hogy a -vidékről feljött vásáros nép odahagyja a szekereit, s tódul a -megnyitott kapu felé, alig tudott a hintajával lépésben haladni a -sokaság között.</p> -<p>A felvonó hidnál aztán épen megtorlott a tömeg, a drabantoknak -úgy kellett furkósbotokkal utat nyitni a hintó előtt, hogy a kapun -keresztül mehessen.</p> -<p>Valami veszedelem van itt; pedig füst nem látszik, hogy -tűzveszély volna.</p> -<p>– Mit jelent ez a harangfélreverés? kérdé Julianna a kapuőrség -parancsnokától.</p> -<p>Az régi ismerős volt, hajdani kurucz hadnagy, most pedig hadnagy -a császáriaknál, nevén szólítá Korponaynét. Ő is a lőcsei -kapitulatio alkalmával szegődött át, hogy ne ismerte volna a -«lőcsei szép asszonyt»? a kié <span class="pagenum"><a name= -"Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> az oroszlánrész ebben a -munkában; de inkább igen nagy tisztelője volt.</p> -<p>– Nincs semmi veszedelem, nagyságos asszonyom! Csak tessék -igyekezni a szentháromság piaczra, épen jókor fog érkezni a nagy -parádéra. Ugyan sajnálom, hogy nem lehetek kisérője. De nekem itt -kell rostokolnom ezen az átkozott vártán, hogy el ne lopják a -várost, de majd rendelek kegyelmed kocsija mellé két drabantot, -hogy szabadítsanak utat a népség között. Hej, hogy én nem láthatom -azt a czifra dolgot.</p> -<p>«Nagy parádé! Czifra dolog!» Most már maga Korponayné is kezdett -kiváncsi lenni, hogy mi lehet az? s igen kedves szolgálatnak vette, -hogy a két drabant az alabárdjaival megkönnyíté az előhaladását az -egyre sűrűbbé tömörülő néptömeg között.</p> -<p>Úgy látszott, mintha az egész vidék felcsődült volna a kassai -főutczára, a mit a hajdan emlegetett patak hasított kétfelé, -közepén egy kis szigetet képezve. Ezen a helyen áll most a pestis -emlékére, királyi bőkezűségből emelt szoborcsoportozat, abban az -időben pedig egy lánczos kolonczokkal körülfogott emelvény foglalta -el a helyet, öt széles kőlépcső talapzatán egy három oldalon -mellvéddel zárt négyszögű márvány.</p> -<p>De sok vér csorgott le hajdanában a négyszögű kövek eresztékei -közt: bűnös kalandorok, vétkes szép asszonyok, vitézlő -szabadsághősök, hitbuzgó vértanúk kiontott vére. Ez volt a -vesztőhely.</p> -<p>Ha valaki összeszedné a történet lapjaiból a rémjeleneteket, a -mik e szinpadon lejátszattak, mióta Nagy Lajos király vérhatalommal -ruházta fel a várost!</p> -<p>Oldalt e szomorú sziget mellett állt III. Ferdinánd király -palotája, melyből Rákóczy alatt kiüzték a jezsuitákat; az utolsó -harcz alatt ugyanazt a kassai főkapitányok használták; nemrég még a -kuruczok; most már a császáriak. A palotának a kapuja felett izmos -oszlopokon nyugvó kőerkély volt, a minek kőpaizsáról a czímert -<span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span> lekopácsolták valamikor; de a -kőoroszlán ott tartá körmei közt a bíborszín zászlót, a kétfejű -sassal; a miről mindenki tudhatta, hogy ott maga lakik Pálffy -János, a főhadvezér.</p> -<p>A hol a főutcza piaczczá szélesül, ott négyszöget képezve zárja -be a tért három sor muskétás és katona. A székesegyház felőli téren -s a főhadparancsnokság épülete előtt pedig két erős csapat -dragonyos lovasság van felállítva.</p> -<p>Az utcza két oldalát képező épületek ablakai tömve vannak -kiváncsi nézőkkel, minden ház teteje tarkállik a néptől; az egész -város itt van, a falusiaké az utcza.</p> -<p>Korponayné hintójának lehetetlen tovább hatolni, az Arany bárány -vendéglő bejáratát elzárta a lovasság; kénytelen ott maradni a -népsokaság között.</p> -<p>És még most sem találja ki, hogy mi lesz az a czifra dolog, a -minek annyi bámulója csődült össze?</p> -<p>Talán most hirdetik ki ünnepélyesen a szatmári békekötést?</p> -<p>Csak akkor támadt előtte világosság, mikor a körül csoportosuló -nép elkezd kiabálni: «Ott jönnek már! Az az! A -medvebőrsüveges!»</p> -<p>Még csak a medvebőrsüvegét látni, de majd nem sokára látható -lesz a skarlátvörös palástja is, a mint az emelvény kőfokain -fellépdegél; a vörös dolmánya, s a bőrtokba dugott hosszú nagy -pallosa. Ez a hóhér!</p> -<p>Utána hozza két csamangó az alacsony tölgyfaszéket, a minek -kurta lábai és támlánya vasszorítókkal vannak ellátva.</p> -<p>Itt kivégzés készül.</p> -<p>Juliannának erre a látványra zúgni kezdett az agya. Nem volt ő -elkényeztetve: gyakran látott csatákban vérontó jeleneteket; a -szeme láttára harczoltak néha azok, a kiket szeretett; s azután az -akkori idők megszokott halálneme volt az, hogy a nagy emberek fejét -levágják, mint, hogy ha azt halljuk, hogy a hajós a vízbe fuladt. – -De azért mégis zsibbadás szállta meg eszét és idegeit, <span class= -"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> mikor -megtudta, hogy ez a vesztőhely itten, s hogy nem menekülhet innen: -végig kell várni, a míg le lesz játszva a «czifra dolog.»</p> -<p>A hóhér levetette a palástját s lehuzatta magáról a legényeivel -a veres dolmányát. Látszott a tekintetén, milyen büszke arra, hogy -őt most annyian nézik és rettegik.</p> -<p>«Ott jönnek az urak!» kiabált most a népség, a palota erkélye -felé mutogatva.</p> -<p>Korponayné odanézett s az erkélyre kilépegető urak között több -ismerőst talált, azok között volt Pálffy János maga, aranytól -ragyogó díszöltözetben; ő maga az erkély közepén áll, a többiek -körüle sorakoznak.</p> -<p>Most trombitarecsegés hangzik: a kapu előtt álló lovasság -kétfelé bontakozik s a szabadon hagyott térre a kapugádor alól -előjön egy csoport férfi, a kiknek csak a fövegeit látni; egy -közöttük fedetlen fővel van.</p> -<p>Annak az egynek az arczát nem láthatja Julianna; mert az -elitéltet háttal vezetik a vesztőhely felé.</p> -<p>Most újabb trombitaszóra egy hivatalos zamatú hang olvas fel -valamit: az bizonyosan a halálitélet. Nem érteni belőle semmit; -csak az hallik, hogy valaki nagyon kiabál.</p> -<p>Az itélet felolvasása alatt a polgárok leveszik a -fövegeiket.</p> -<p>Mikor vége van, egy katona jön az erkélyre Pálffy Jánoshoz. Ez a -szokásos kegyelemkérő, a ki a fekete pálczát nyujtja.</p> -<p>A főparancsnok ketté töri a kegyelem botját s ledobja az utcza -kövezetére.</p> -<p>Ekkor felzendül a lovasságtól körülvett tér közepéről valami -mélabús karének, a lutheranus diákok éneklik a gyászdalt a -halálra-menőnek.</p> -<p>«Nostrast végeznek ki!» jegyzi meg Julianna magában.</p> -<p>Az a névtelen iszonyat, mely egész testét reszketésben tartá, -úgy készté, úgy kényszeríté, hogy vesse magát hátra hintaja -belsejébe, huzza be a bőrfüggönyöket, rántsa a <span class= -"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> fejére -a palástját, hogy ne lásson és ne halljon többet semmit! – De a -kiváncsiság erősebb volt a rettegésnél. Addig csak takarva tudta -tartani a szemeit, a míg a gyászének hangzott; hanem a mint annak -vége szakadt s a népzúgásból kivehette, hogy a nap hőse ott áll már -a halál trónusán, erőt vett rajta az ösztön, s egy pillanatra oda -tekintett a vesztőhelyre.</p> -<p>Felsikoltott. Az a férfi, a ki ott a vesztőhelyen áll, Czelder -Orbán.</p> -<p>Olyan szép most az alakja! Nincs asszony, a ki most belé ne -szeressen ebben a pillanatban! Olyan délczeg, méltóságteljes, az -arcza ragyogni látszik.</p> -<p>A nép zúg, az ablakokból sírás hangzik; e nagy zajban ki -hallaná, mit sikoltoz ez az idegen asszonyszemély, a ki a tömeg -közé szorult hintajából kihajlik s oda kiabál az erkélyen álló -főurakhoz s a két kezében egy szétterjesztett irást lobogtat -feléjük. «Kegyelmes úr! Te Pálffy bán! Itt van a szatmári -békeszerződés! Te irtad alá. Amnestiát adtál mindenkinek! -Megesküdtetek rá! Él az Isten, a ki meghallotta! Kegyelmet! -Igazságot! Emberek! Nagy urak! Erős Isten! Ne hagyjátok a vérét -ontani! Hát nincs Isten? Nem hall ég, föld, senki!?»</p> -<p>Dehogy hallgattak rá! Hiszen ilyen kiabálást más asszonyok is -szoktak produkálni, az az ő virtusuk.</p> -<p>Most az elitélt a magas emelvényről a néphez kezd szólani. Csak -egy pár szavát hallani: «szabadság! haza!» a dobok repedésig -recsegnek, elnyomnak férfihangot, asszonysikoltozást, el a -szörnyűködés kitörő zúgását.</p> -<p>Valami villámlik a levegőben.</p> -<p>A napsugár villant meg a hóhér pallosa tükrén.</p> -<p>A másik perczben aztán elégedettség morajává alakul át a -néptenger zúgása. «Nagyon szépen levágta!»</p> -<p>A halál szolgája üstökénél fogva emeli fel magasra a hirhedett -kuruczvezér fejét.</p> -<p>Az az asszonyszemély ott a piros hintóban rongyokra szakgatja a -kezében hánytorgatott irást, marokkal szórja <span class= -"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> azt -arra felé, a hol az ő hatalmas pártfogója ott az erkélyen – most -épen hátat fordít.</p> -<p>A szathmári békekötés másolata volt az az írás. A szél, mely -tudvalevőleg minden kivégzésnél fel szokott támadni, szerteszét -repkedteti az iratrongy libegő pilléit: – a halál -boszorkánypilléit.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Hová és merre most?</p> -<p>Közöttük a tenger! Ő és hatalmas pártfogója között. Nagyobb -veres tenger, mint a milyenen Mózes átvezette a népét: – Czelder -Orbán kiontott vére!</p> -<p>Nem akart érzékeinek hinni, nem akarta a szemeinek, füleinek -elhinni, hogy ez valóság lehetett, hogy az a legmagasabb polczon -álló magyar főúr, Pálffy János, a ki nemzete kibékítését oly merész -felhasználásával minden lehető és lehetetlen eszköznek sietett -végrehajtani, a legelső lépését azzal kezdje meg, hogy vérpadra -hurczolja azokat a szabadsághősöket, a kiknek az arany függő -pecsétes királyi szerződés általános bűnbocsánatot biztosított; -hogy ugyanazt a Czelder Orbánt, a kit a német tábornok, a külföldön -született idegen, a szigorú tábori regulától elkérgesült szívű -zsoldos, szabadon bocsát, egyszerű előmutatására annak a -békeszerződésnek, a minek a létéről ő tudomást sem tartozott venni, -hogy ugyanazt a derék hőst, a kuruczok bálványát, a csatamezők -daliáját, maga az a Pálffy, a ki azt az országos szerződést -aláírta, hitetlenül elfogassa, és rendes birái nélkül az ország -törvényei kigunyolásával kivégeztesse!</p> -<p>Kit védelmez hát meg akkor az a telefirkált papiros?</p> -<p>Azt ugyan Korponayné megtudhatta volna, ha felmegy Pálffyhoz, -hogy mi oka volt neki Czelder Orbánt lenyakaztatni, de mégis jobban -tette, hogy nem kérdezte.</p> -<p>Igen rossz órájában találta volna a bánt.</p> -<p>A vitéz kurucz ezredes mondott valamit akkor, a midőn a -börtönajtóban azt kiáltá a hintajában ülő megszabadítójának: -<span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span> «mire megujul a hold, a nap is meg fog -ujulni.»</p> -<p>Voltak, a kik ezt a szót feljegyezték, voltak mások, a kik -értelmezni tudták és aztán megint mások, a kik utána jártak.</p> -<p>Mert Czelder Orbán az a makacs ember volt, a kit holmi olyas -csekélységgel, mint a saját visszaajándékozott feje, nem lehetett -lekenyerezni. Azért, hogy a vérpadot átugrotta, ő soha egy órára -sem szünt meg ott folytatni, a hol elhagyta.</p> -<p>A «Fekete hegyektől» a «Fehér hegyekig» nagyon sok szép regényes -tájék van. Azoknak a rejtekeit mind jól ismerte a kurucz vezér. -Tizenkét esztendeig mind azt tanulta. Hol őt kergették ott, hol ő -kergetett mást. Szétverték a seregét? Eltünt az egyszerre, mintha a -föld nyelte volna el. Mire megujult a hold, megint talpon volt a -sereg, mintha csupa lepkebábból pattant volna elő. S fegyvere volt -elég: ki tudja hol vette. Évtizeden át folyt ez a mulatság. Ismert -ő már ottan minden falut, a nép szájait, a verekedésre kész nemes -legényeket, a hadakozó papokat, a kibékíthetetlen csizmadiákat. A -bibor és paszománt pacificálva van már, de még a darócz szűr nincs -megfordítva! a sarkantyús csizma leszállt már a kengyelből; de még -a bocskor talpon van! Az urak és uraságok, a főméltóságok hadd -alkudozzanak; a nép «veto»-ja még hátra van.</p> -<p>Alig, hogy a késmárki börtönnek hátat fordíthatott, sietett a -fekete hegyek közé, felbiztatta, feleszelte a falvaiba hazatért -hajduságot, rendezte az új népfelkelést, összeakadt egy magához -hasonló kurucz ezredessel, Pongráczczal, Ocskay Lászlónak hajdani -vitéz alvezérével; ketten együtt merész tervet koholtak ki: Pálffy -bánnak volt az szánva. Csak egyben számították el magukat: azt nem -vették eszükbe, hogy az ellenség, a kit meg akarnak lepni, maga is -magyar; a királypártra áttért kurucz maga is érti a régi -stratagémát, a merész vállalatnak siralmas <span class= -"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> vége -lett. Czeldert megrohanták a maga erdejében, Pongrácz elmenekült a -kelepczéből; ő pedig magára maradva, foglyul esett; úgy vitték el -lánczok közt Kassára. S biz a jámbor kuruczok, a kik arra vártak, -hogy zászlóval a kezében jön közéjük s akkor mellé állnak, a -labanczra másznak: azt is csak eljöttek megnézni, mikor a hóhér -megsuhintja a híres vezér feje fölött a pallost, s azt mondják rá: -«ugyan jól leütötte!»</p> -<p>Tehát nem hitszegő módra végeztette ki a békekötésben -biztosított amnestia daczára a vitézt Pálffy János, a hogy -Julianna, s vele együtt az egész világ hitte, a ki a felolvasott -itéletet nem hallotta; hanem egy újabb felkelési kisérletért; – és -ha Korponayné ezen a napon a bán elé járult volna, daczára a -szépenkérő szemeinek, biztatás helyett a legkiméletlenebb -szemrehányásokat kapta volna; mert ő volt az egyenes és közvetlen -okozója ennek a veszedelemnek, a ki Czelder Orbánt a késmárki -börtönből kikönyörögte s ezzel a diadalával úton-útfélen minden -ismerősének eldicsekedett, nem gondolva Löffelholz bölcs óvásával, -hogy erről mélyen hallgasson. Most ezzel még Löffelholznak is -boszúságot szerzett.</p> -<p>Így állt a szekerével ott rekedve a néptömeg közepett a kassai -piaczon. Máskor legalább a lelke tudott repülni és látni, most az -is béna volt és vak.</p> -<p>Mikor ezt a csupa emberfejekből álló tengert látta, hallotta, -érezte maga körül, azt képzelte, hogy neki ebbe a tengerbe bele -kell fuladnia.</p> -<p>S hol ennek a tengernek a partja?</p> -<p>A milyen széles az ország, olyan széles ez a néptenger; s annak -minden hulláma ellensége a benne kétségbeesetten uszónak.</p> -<p>Ő az egyedüli hajótörött rajta.</p> -<p>Mit küzdött, mit áldozott azért, hogy a czélhoz jusson!… Hitvesi -hűséget, családi boldogságot, az otthon édes nyugalmát mind -koczkára tette… s a mit nyert helyébe, tiltott boldogságot, lángoló -szerelmet, azt is <span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span> utána dobta… okos emberekből őrjöngő -bolondokat csinált… egy ártatlan lánykát, ki hozzá gyermekül -ragaszkodott, megátkoztatott a saját apjával, s az átokból maga is -kivette a részét, beleavatkozott az óriások harczába s bálványokat -segített ledöntögetni… s szerzett magának utoljára olyan nagy hírt, -nevet, hogy minden ajtót becsapnak előtte, s a piaczon ujjal -mutogatnak rá, s még a világtörténetben is ott fog az maradni, a -hol legsötétebb a folt.<a name="FNanchor_1" id= -"FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a></p> -<p>És mind ezt miért? Mit nyert vele? Egy kártyavárat, a mire -ráfujtak s összedült.</p> -<p>Hát ezért kellett egy tél, tavasz, nyár évadján keresztül -nélkülözni annak az édes csevegő gyermekajknak mindennapi -csókját?</p> -<p>Csevegő gyermekajk!</p> -<p>A parttalan nagy ellenséges tenger közepett van még egy kis -sziget, – a mit az a gyermek játékszereivel körülrak; itt egy -pálczaló, ott egy zengő körte, meg egy doboló nyul, aztán egy -fakard, egy tábornokkalap czifra papirosból, a varázskör egész -zodiacusa.</p> -<p>Az aranyos hintót nem hozzák el a játékszerek közé, hanem hoznak -helyette egy összetört, kifacsart, minden hitétől, és minden -reményétől megfosztott nyughatatlan szívet.</p> -<p>Korponayné még az nap elutazott Kassáról, a nélkül, hogy az -egész városban egy uri emberrel is szóba állott volna.</p> -<p>Mikor kihajtatott a kapun, még egyszer találkozott egykori -imádójával. Oda volt neki a feje tűzve egy hosszú póznára. Erős -szél fujt, a fej köszöngetve bókolt, agyiő szép asszony! -<span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">XXXII. FEJEZET.</span><br /> -EGY EMBER, A KI SENKITŐL SEM FÉL, CSAK AZ ÚR ISTENTŐL S EGY -GYERMEK, A KI SEMMITŐL SEM FÉL, MÉG A HALÁLTÓL SEM.</h2> -<p>Garamszeghi Ghéczy Zsigmond volt az az ember, a ki arról volt -nevezetes, hogy senkitől sem félt a világon.</p> -<p>Minden forradalomban, összeesküvésben, a mi csak Bethlen Gábor -óta lefolyt Magyarországon, ott kellett neki lenni.</p> -<p>A Zrinyi-Nádasdy összeesküvés leveretése után egy odvas fából -nézte, mikor a vezértársát, Köröskényi Gáspárt Kobb Farkas, -császári vezér, huszadmagával karóba huzatta; ő lett volna a -huszonegyedik, ha rátalálnak.</p> -<p>Azt mondta rá: «csigavér!» A mint kimenekülhetett az egyik -veszedelemből, sietett a másikba, fel az öreg Tökölyhöz, Árva -várába, annak az egész ostromát végig kiállta s mikor már -elfoglalták a várat, ő volt az, a ki a fiatal Tököly Imrét -földalatti pinczeboltokon keresztül megszökteté s aztán az -embernemjárta hegyszakadékon át az üldözők seregei közül -kimenekíté.</p> -<p>Akkor az erdélyi összeesküvők közé állt, azoknak az izeneteit -hordta a portához, folyvást két pallos között válogatva, hogy -melyiknek jobb az éle, a török szultáné-e vagy Apafi Mihályé. Épen -csak a szele érte mind a kettőnek, mikor elugrott előle.</p> -<p>Épen úgy nem törődött vele, mint a hogy nem törődik az ember egy -mellette elhajtó kocsival, a mi bizony elgázolhatta volna, ha el -nem ugrott volna előle.</p> -<p>Hogy egy pár vértörvényszéknek a halálitélete, mint az -eperjesié, meg a kassaié, ő kegyelmének a fejvétele végett, minden -város kapujára ki van szegezve, az már csak az <span class= -"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> álmát -sem rontotta el; hiszen minden vételnél kettőn áll a vásár.</p> -<p>Egyszer megcsipték már éjjel, bujdostában, Fügedi Nagy Endre -házánál s a pozsonyi törvényszék elé hurczolták a szállásadójával -együtt. Kettőjük közül az egyiknek a fejét ott kellett hagyni. Az -övé volt súlyos vádakkal terhelve, Fügedyé csak azzal, hogy őt -szállásra befogadta. Azonban Fügedynek nagy dominiuma és sok pénze, -kincse volt, ő neki pedig csak egy udvartelke és a rézbányája, a -min nem lehet a biráknak megosztozni, tehát levágatták Fügedynek a -fejét, az övét pedig futni hagyták a maga lábán.</p> -<p>Még ez a csere sem gyógyította ki a vakmerőségéből. Ha a császár -ellen nem mehetett, neki fordult a papoknak. Feluszította a népet a -templomfoglaló váradi püspök, Várady György ellen s azt Turalukán -félholtra verette. Ezzel aztán magára vonta az egész papság és -jezsuita rend haragját.</p> -<p>Ekkor volt csak elemében!</p> -<p>A míg a császári vezérek Kendével, Szuhayval dulakodtak a Sajó -mellett, ő felbiztatta a lutheránus tótokat Árvában s azokkal -megrohanva Árva várát, azt nagy hirtelen elfoglalta s onnan kezdte -el a Pilátus-kergetést. Árva várát ugyan nemsokára visszafoglalták -a császáriak, de Zsigmond úr szépen kimenekült a várból egy megölt -Pálffy ezredbeli muskétásnak az öltözetében s fittyet vetett az -akasztófának, a mire aztán helyette a jámbor Pika Gáspár birót -huzatta fel Spork tábornok.</p> -<p>Hát hiszen a kit megkaphatott, ő sem sajnálta azt válogatott -halálnemével költöztetni ki ebből a világból: az elfogott -jezsuitákat csalánban, tövisben hengergetteté meg, csupaszon az -utczákon végig tánczoltatta korbácsütésekkel, a meztelen sarkaikra -patkókat veretett s hátukon dohányt vágatott (a hogy ezt a -katholikus rendek a soproni országgyűlésen felpanaszolták.) Ha -ezért némely társai szemrehányást tettek neki, azt mondá: «hát -mikor az oláh elevenen nyuzza meg a kecskét, hogy porhanyóbb -<span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span> legyen a husa!» A kecske pedig csak -kiméletre méltóbb állat, mint a labancz.</p> -<p>Ő vállalkozott Absolon Dániellel (akkor még nagy jó barátjával) -Varsóba kimenni s ott az osztrák követnek csaknem a füle hallatára, -megkötni a szövetséget a francziával, a minek aztán meg is lett a -gyümölcse: a Tökölyi Imre-féle támadásban.</p> -<p>Zsigmond úr ezt is végig verekedte. Egynehányszor úgy vágta -magát keresztül hatalmas öklével, kardjával az ellenség sorain, -mert soha sem akarta elhinni, hogy a kuruczok elvesztették az -ütközetet; de ez nála veszedelem számba sem ment, ez csak mulatság -volt. S ha sebet kapott, hát ez nála csak helyettesíté az érvágást, -a mivel úgy is tartozik minden okos ember a diæteticának minden -æquinoctiumkor.</p> -<p>Hogy Zentánál egy egész éjszakát a halottak közt fekve töltött: -ezt számítá a legédesdedebb álmai közé, s mikor aztán a hold -lementével előbujt a hullagarmadából s keresztül úszta a Tiszát, a -míg ellenséges őrök golyói mellette csapkodtak le a vizbe, ez rá -nézve csak egy kis fürdői sport volt.</p> -<p>A híres Józsa István prédikátort, a kuruczok hatalmas vezérét, a -kit a labanczok elfogtak s Kassán fogva tartottak, ő szabadítá ki -vakmerő furfangossággal a börtönéből, s akkor e népvezérrel együtt -megrohanta a bányavárosokat s azokból a császáriaknak tömérdek -ezüstjét, aranyát szekérszámra elzsákmányolta. Rövid időn aztán -Józsa István árulóvá lett, elpártolt a hiveivel együtt a -királyiakhoz; Ghéczy Zsigmondot ez sem hozta zavarba, meg maradt -hiveivel utána ment a hűtlen jóbarátnak s azt Tállya körül -utolérve, megtámadta, seregét szétverte, őt magát megölte, a sok -ezüst, arany kincset elrejté valahová, úgy, hogy azt meg nem tudta -senki. Mivelhogy a maga szükségére nem adott ki több pénzt, mint -akármely napszámos, csak ha háborura, zenebonára kellett, akkor -nyult az elrejtett kincsekhez. <span class="pagenum"><a name= -"Page_171" id="Page_171">-171-</a></span></p> -<p>Mikor Tököly Imre Teleki Mihálylyal összejött Somlyón, -barátságos lakomára, a minek kibékülés volt a czélja a két magyar -fővezér között (mivelhogy Tököly visszaküldé a jegygyűrűt Teleki -Mihály leányának), hát akkor mind a két nagy úr igen gyanakodott a -másikra, s nem mert a lakomán a feltett boros kupához nyulni, pedig -ugyancsak tele voltak töltve a «verejtékes» ezüst kancsók, azt -hitte mindenki, hogy a bor meg van mérgezve: hát akkor egyedül -Ghéczy Zsigmondnak volt az a «disznó szive», hogy felragadjon egyet -a rettegett kupákból, s azt fenékig ürítse a jó barátságra. Ezzel a -bátor tettével lett aztán megtörve a jég a két főúr között.</p> -<p>De még jobban bebizonyítá Ghéczy Zsigmond semmi látható és -láthatatlan lénytől nem félő természetét, mikor a nagy háború -közepett kitört a keleti dögvész az országban: úgy hullott az -ember, mint az őszi légy. Maga Ampringen uram, a híres kormányzó is -szedte a sátorfáját s úgy elinalt az országból, mintha soha -proclamátiót nem adott volna ki; hát akkor Ghéczy Zsigmond csinálta -meg azt a tréfát, hogy a mely városból a labanczok a dögmirigy -miatt kénytelenül kitakarodtak, ő abba rögtön beköltözött a -kuruczcsapatjaival, s nem félt lefeküdni abba a nyoszolyába, a -miből előtte egy nappal egy labanczvezér szállt alá poklokra.</p> -<p>De hogy mennyire erős szive vagyon, s hogy nem fél semmi -teremtett lélektől, azt a két háboru közti interregnum alatt -bizonyítá be legjobban: a Tököly és Rákóczy közötti időszakban.</p> -<p>Ekkor már ötven esztendős volt s ilyen idős korában szánta rá a -fejét, hogy megházasodjék.</p> -<p>Ez már a vakmerőségnek az igazi netovábbja.</p> -<p>Ebbe a merész vállalatba aligha bele is nem törött Ghéczy -Zsigmondnak a fejszéje. De annyi bizonyos, hogy a Garamszegi Ghéczy -családfa levelei között e név után: I. Zsigmond, nem áll ott -parenthesisben, a hogy minden többi névnél szokás, a hitves társnak -a neve; hanem csak <span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span> alája van írva, hogy a leánya volt -Julianna, Korponay Jánosné.</p> -<p>Azt sem tudni hová lett az asszony, a ki Juliannának az anyja -lehetett? Megölték? Elzüllött? Semmi szó nincs róla.</p> -<p>Ellenben azt tudni, hogy Juliannát kora gyermeksége óta Absolon -Dávidék nevelték, együtt a saját leányukkal; azt az apja, saját -veszedelmes kalandozó életmódja mellett magánál nem tarthatta, -Absolonéknál pedig igen jó nevelésben részesült, ők a fejedelmi -pompával ékeskedő Munkács várában laktak, a családfő Tököly belső -titkárja, megbizott embere, Zrinyi Ilonának legbuzgóbb híve volt, a -míg el nem árulta.</p> -<p>Munkács vára és Zrinyi Ilona elárulása után Ghéczy Zsigmond -hazavitte a leányát Absolonéktól, akiknek az egész pereputyjukkal -együtt örök halálos boszut esküdött, megtagadva minden eddigi jó -barátságot egymás között.</p> -<p>Otthon Gömörben a szép hajadon, a ki már akkor tizenhat éves -volt, megismerkedett a szomszéd Murány vár kapitányával, Korponay -Jánossal, a ki beleszeretett, s megkérte a kezét.</p> -<p>Ghéczy Zsigmond azt a föltételt szabta a kérő elé, hogy térjen -át a Rákóczy pártjára.</p> -<p>Hogy Korponay János otthagyta a császári zászlót, s átpártolt a -fejedelemhez, azt szó nélkül megmagyarázzák Julianna veszedelmes -szép szemei. A labancz vezérből kurucz lett, egy kacsintó -szempillavágásért.</p> -<p>Ghéczy Zsigmond már akkor közelebb járt a hetvenhez, mint a -hatvanhoz.</p> -<p>Szép, hatalmas öreg ember volt, egész sátort képző sűrü, fehér -hajjal, nagy, hullámokban aláomló, ezüst csillogású szakállal.</p> -<p>Az eretnek kuruczok, a kik a szentségeket nem igen respectálták, -úgy is hitták maguk között, hogy az «öreg úr Isten». Neki magának -is tetszett ez a titulus, s nagy önelégültséggel szokta végig -húzogatni a tíz ujját a hosszú <span class="pagenum"><a name= -"Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> szakállában, s -szándékosan is odaállt a pápista templomban az oltár elé, hadd -tünjék fel, milyen nagy a hasonlatossága az ő halandó fejének azzal -a képpel, a melynek jelvényében a teremtőt tisztelik.</p> -<p>Pedig hát nem jó az Istennel komázni!</p> -<p>Három évvel a lőcsei catastropha előtt történt az az eset az -öreg kurucz vezérrel, hogy egy juliusi délután ágyuöntéshez való -rezet szállított társzekerekkel a sztraczenói völgyön át Kassa -felé, s a zivatar útban kapta, kezdte záporral, folytatta -jégesővel, Zsigmond úr káromkodása versenyzett mind a kettővel. -Mikor legjobban osztaná az instructiókat a mennydörgő mennykőnek, -hogy hová csapjon le, az egyszer csak kapja magát, úgy bele csap -abba a szekérbe, a melyen maga Zsigmond úr ült, hogy ő már csak azt -a recsegő hangot hallotta, a mi a lecsapó villámütést megelőzi, s a -mi hasonló ahhoz, mintha ezer deszkaszálat repesztenének egyszerre -szilánkokká. Jó szerencséje, hogy a szekér tele volt rézrudakkal, a -villám azokon oszlott szét, őtet csak a lángja perzselte meg, a -tigrisbőr kaczagánya volt a vállán s a mennykő a macskaszőrt nem -szereti. Hanem azért mégis alig tudták magához téríteni, s a teste -a jobb vállától a sarkáig, olyan fekete lett, mint a pukovai -posztó.</p> -<p>Ettől a villámcsapástól fogva nagyot változott az öreg úr -természete. Az előtt lármás kötekedő volt, most hallgatag gyanakodó -lett, senkinek sem hitt; fürkésző, kételkedő tudott lenni, a ki -máskor hebe-hurgya, és nyiltszivű volt, s a rettenthetlen férfinak -voltak órái, a mikben gyávaság lepte meg.</p> -<p>Mikor valami zivatar közeledett.</p> -<p>Azt ő előre megtudta érezni. A villám ütötte váll olyankor -sajátságosan bizseregni kezdett. Ilyenkor nem lehetett vele emberi -dolgokról beszélni. Egy csinyt tett gyerkőcz megfenyítésére nem -volt elég erélye. S ha a mennydörgést meghallotta, a hangja -egyszerre megvékonyodott, olyan lett, mint egy kappané, -arczkifejezése a tehetetlenség makutyi <span class= -"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> -mélaságába lágyult bele, nem tudott egyebet, mint az istennyilától -félni.</p> -<p>Még akkor azt hitték, hogy a villám afféle Zeus által használt -zsebpisztoly. Aristoteles nyomán a tudós világ égékeny levegőnek -tartotta, a mi a felhők surlódásától meggyullad. Még akkor Franklin -nem született.</p> -<p>Tehát az lett az egyedüli félelme Zsigmond urnak: az «Isten -haragja».</p> -<p>Ő azonban tudós ember volt: kitanult bányász és chymista; -dobsinai bányájában, rézen kivül, piskoltot és kénesőt is termelt s -azokkal messze külföldre elpályázott. Az ilyen tudós tudja a -módját, hogy kell magát a halandó embernek a földfeletti hatalmak -ellen megvédeni.</p> -<p>A mennykőnek már akkor is kitanulták a sympathiáit és -antipathiáit. Tudták, hogy mik azok az elementumok, a miket a -villám perhorrescál.</p> -<p>E czélból Ghéczy Zsigmond egész stratagémát készített magának, a -mivel megvédje magát a rettegett Isten haragja ellen.</p> -<p>A legbelső szobája közepén volt egy gömbölyü asztal lignum -sanctumból, annak a teteje be volt öntve gyantával, azon volt egy -embermagasságú kalitka üveglemezekből, a mik spanyolviaszszal -voltak egymáshoz ragasztva, fölötte pedig egy selyemernyő volt -kifeszítve halcsont bordákra.</p> -<p>A mint egy villámlást meglátott, vagy egy mennydörgés moraját -meghallá Ghéczy Zsigmond, egyszerre abba hagyott minden dolgot, -discurzust, édes álmot, nyakába keríté a fekete macskabőrből varrt -palástot s beült az üveg kalitkába.</p> -<p>Innen az «insulából» várta végig a zivatar elmultát.</p> -<p>Fenyegethették ott akár tüzzel, akár vassal, nem félt ő -semmitől, csak az úr Istentől.</p> -<p>Itt aztán igazán tréfás alak volt: egy Jupiter, a ki fél a -mennykőtől.</p> -<p>Pedig ez a rettegés nála igen komoly betegség volt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> Tudta -jól, hogy mennyire erőt vett az idegein, s gyülölte s rettegte -saját magát, a miért ebben az egyben úgy el lett gyalázva. Csak -télen volt élő ember, a mikor a mi klimánk alatt nincsenek -zivatarok, nyáron holt ember volt. Tudta jól, hogy Szentgyörgy nap -után nem vehet kardot a kezébe, mert a mint egyet dördül az ég, el -fogja dobni a kezéből, nem ülhet lóra, mert az a végzetes villám a -minap még a sarkantyut is leszakította a sarujáról.</p> -<p>Pedig ha valamikor, most volt egy egész világ terhe a -vállán.</p> -<p>Eddig is ott volt, csakhogy az eddig egy fennálló világ volt, -könnyü volt emelni, de most egy összeomló világ lett belőle!</p> -<p>Voltak, a kik nem hitték el, hogy vége mindennek. Ujra is lehet -azt kezdeni.</p> -<p>A kibékülhetetlenek őse, tanácsadó lelke volt Ghéczy -Zsigmond.</p> -<p>Elrejtőzve a gömöri hegyek egy olyan szakadékában, a mi félre -esik minden hadjárás útjából, maga a lakóháza egy mély völgy -fenekén, elrejtve régi bányahordás kupjai közé, toronymagas -fenyőfák sűrüjébe, a honnan annyi lik-luk vezet hegyoldalba vájt -tárnák folyosóiba, hogy azokba egy dandárt el lehet rejteni, minden -fajta szökevénynek menedékül szolgált a háza; hát ha a szomszéd -Dobsina meg volt is rakva labanczokkal, a kik az erdők útjain -éjjel-nappal portyáztak, azért az öreg Ghéczy Zsigmondnak mégis -módjában volt a szétzüllött kuruczokkal folyvást összeköttetésben -maradni. Hozzá jöttek külföldről a bujdosó vezérek utasításai, s -azokat ő közölte az idebenn lappangó hivekkel, a kikkel tele volt -erdő, berek, hegyszakadék. Erre a feladatra csak ő volt -alkalmas.</p> -<p>Csak ne félt volna attól az egytől: a villámtól!</p> -<p>Ide jött haza Julianna: a fehér asszony, a ki feladta Lőcsét a -császárnak.</p> -<p>A míg a felföldi hegyvidéken végig utazott Julianna, -tanulmányozhatta az emberek köszönésmódjából a nép <span class= -"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> -hangulatát. Eleinte csak hangzik a falvakban a hintón utazó elé az -«adjon Isten», a válasz rá «fogadj Isten!» (a kálvinistáknál), a -«dicsértessék» – «mindörökké» (a pápista helyeken), hanem a mint -beljebb nyomúl az erdő közé az út, ott már a palóczok humorizálnak -s az «adjon Isten» mellé, a szép asszonynak azt ragasztja a legény -«engem kendnek!» s a «dicsértessék» után a fogai közt azt mormogja: -«a szép asszony». – Ezek már kuruczok voltak.</p> -<p>Még odább következnek a tótok, de nem az «indios fideles»-ei a -magyar felsővidéknek, a jámbor tótok, a kik messziről leveszik a -kalapot az utazó uraság előtt, s a háta mögött mondják el a «pan -Boh dájt»-t; ezek az «indios bravos»-ok, a nem köszönő tótok, a kik -vasvilla tekintettel néznek a malomkő karimáju kalap alól az -idegenre s el nem árulnák, kogy beszélni tudnak; a házaikat is úgy -építik, hogy azt a kert, meg a felfutó tök eltakarja a szem elől, a -templomukat eldugják a völgybe, s az országutat a helységen -keresztül úgy hagyják, hogy azon tengelytöréssel jár az -átvádolás.</p> -<p>Otthontalan, kényelmetlen érzés üli el a keblet, mikor egy ily -haragos falu záródik be az utazó háta mögött, s a mi utána -következik, még szomorúbb otthon. Egy félig elpusztított falu, a -mit a hadjárat alatt vagy ellenség vagy jó barát felpörkölt és -kirabolt. Csupa koldus lakja. Rongyos nép, a ki az utazó elé -kicsődül az utczára, elállja az útját, belekapaszkodik a hintajába, -sirva, rimánkodva, fenyegetőzve, szitkozódva unszolja az -alamizsnát; egy csoport félmeztelen gyerek, rongyos asszony -félmérföldnyire elüldözi a hintót, mint az éhes farkassereg, azért -a keserves rézfillérért szerencsétlenkedve.</p> -<p>Még mélyebben a hegyek közé hatolva, aztán egy egészen -elpusztult faluba kerül az utas, a mit nagyon régen porig égettek -már s azóta nem szállta meg senki. A házomladékokat benőtte a -laboda, a tetőtlen torony ablakából aláhajlik a vadszeder; valami -nagy emeletes épület <span class="pagenum"><a name="Page_177" id= -"Page_177">-177-</a></span> üres ablakain keresztül kasul látni az -eget; a piaczot benőtte a bogáncs, a lósóska, az utczai kút -kankalinjáról egy emberkoponya függ alá, a kútkámva csontokkal -megtöltve, egy fenekével felfordított kőkoporsó oda van dobva az út -közepére, a kocsijárás kikerüli azt kétfelől, mint egy közbenmaradt -szigetet. A sekrestye ablakából egy rókacsalád kandikál elő, – az -övék a patronátus, az egész helység fölött lármázó varju, holló -sereg zavarog: – az övék az allodium. A neve nincs már feljegyezve -a falunak sehol. A hogy a piacz közepén elkezdődik az a buja -rekettyebozót, úgy folytatja azt a mező, egy elsemlyékesült patak -mentén, embermagas virágtermő ligetet verve föl a völgy lankaságán, -a min keresztül sötétzöld vassalakból vert országút vezet, elárulva -a közelben levő vasbányákat.</p> -<p>Ez volt az utolsó falu, nem emberlakta hely, a nagy világ és -Julianna szülötte helye között.</p> -<p>Julianna atyja nem abból az ágából volt a Ghéczy családnak, mely -az ősi prædicatumos birtokot, Garamszeget birta. Ezeknek csak a -dobsinai bányabirtok jutott. Egy másik Ghéczy Zsigmond -unokatestvére, szintén ezredese volt Rákóczynak, de korán megtért a -király hűségére, hanem azért elég alkalma volt összetévesztetni az -unokabátyjával, Zsigmond urral s nem egyszer megülte ő kegyelme -helyett a pozsonyi koronatorony tömlöczét, míg kiderült a -veszedelmes személycsere, Zsigmond úr pedig az alatt olyan biztosan -ült otthon a maga odujában, hogy ha csak hadsereget nem küldtek -ellene, őt ugyan ki nem fogták onnan.</p> -<p>Az elpusztult falutól kezdve a hegyoldalak egyre meredekebbé -tornyosulva húzódnak tölcsér alakúan össze, míg egyszer csak -elzárja a völgyet egy rézsut keresztbe fekvő sziklafal, melynek -megmászhatatlan oldalaiból magas fenyőszálak nyúlnak ki egyenest, -póklábforma gyökereikkel megkapaszkodva a sziklahasadékokba.</p> -<p>Emberi tudomány nem alakíthatta volna ennél külömb <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> remekét -a hadépítészetnek. Ez egy bevehetetlen sáncz, a mi egy egész -vidéket elzár.</p> -<p>A sziklafal fenekén, egyenlő magasban az úttal, tátong egy -természetalkotta kapuboltozat, alig tágasabb, mint hogy egy -társzekér keresztül férjen rajta, ez a híres sztraczenói -sziklakapu.</p> -<p>Mélysége nem több, mint egy átjáró házé, a tulsó völgy mint egy -rámába foglalt tájkép tünik ki belőle.</p> -<p>Ez a völgy a sztraczenói sziklaszoros.</p> -<p>Két oldalt meredek sziklafalak emelkednek a magasba, csak egy -keskeny égszalagot láttatva odafenn, melyen a mint keresztül -szaladnak a felhők, az érzékcsalódás azt hiteti el a feltekintővel, -hogy a sziklafal lódult meg.</p> -<p>Egy rohanó hegyipatak zuhog végig a völgyön, majd zöld, majd -vörhenyes, a milyen sziklán végig vágtat, mélyen alávágva a -kőfalat, úgy, hogy néhol egészen eltünik a bércztömeg alá, s másutt -tör ismét harsogva elő. A kanyargó sziklafolyosó festői szépségben -váltakozva bontakozik tovább, mint egy fölséges cyclorama.</p> -<p>Ha ötven elszánt ember fölteszi magában, hogy a sztraczenói -sziklakapun be ne eresszen egy egész hadsereget, hát bizvást ura -maradhat a fogadásának.</p> -<p>Mikor Julianna keresztűl hajtatott a bérczfolyosón, a minek -homlokfalára két keresztbe tett kalapács van festve, a bányászok -jelvénye, a kapu két oldalán innen is, túl is a fűben heverésző -emberek ütötték fel a fejeiket, a kiknek az orczáikba nem láthatott -a nagy kalapkarima miatt, úgy látszott, mintha ezek a kapu őrei -volnának. Mikor azt látták, hogy a hintóban nem ül más, csak egy -asszony, megint visszaheveredtek a fű közé.</p> -<p>A belső folyosón azonban egy gubás alak szegődött a hintaja -mellé, a ki a süvegéről itélve hevér lehetett, csakhogy a gubája -alól kikandikáló puskacső épen nem tartozik a bányászok eszközei -közé. Ez belefogózva a hintó bakjába, nagy lépésekkel tartott -együtt a koczogó lovakkal, s a közben mindenféléről beszédbe -elegyedett a kocsissal, <span class="pagenum"><a name="Page_179" -id="Page_179">-179-</a></span> honnan jönnek, hová igyekeznek? -aztán egyszer csak eltünt a sziklák között egy kanyarulatnál; s -rövid időn ott látta ez alakot Julianna fenn a sziklafal ormán -előbbre haladni: ki tudja, hogy jutott fel oda?</p> -<p>Ez a vidék volt az ő szomorú hazája.</p> -<p>Soha sem szeretett itten lakni, olyan volt az, mint egy -természetalkotta börtön, a hol az emberek nagy része a föld alatt -lakik, a bányákban. Mindenütt látszanak a hegyoldalban a turzások, -letarolt erdők aljában a kőtörmelékből garmadolt kuphegyek, -patakok, a mik gálicztól kékek, vasrozsdától veresek, salaktól -feketék; őserdők, a miknek döbbentő magányában a medve és vadkan -tanyázik, s ez az örökös dobogása az érczzuzó kallónak, mely a mély -völgyből felhangzik, ez a golyvásnyakú köznép kínos beszédjével, és -ez az egész összeszorított vidék, a hol már ebéd után beáll az est, -nyári gyümölcs csak késő őszszel érik, mind olyan kellemetlen emlék -volt rá nézve. Talán még egyéb is. A visszaemlékezések a -gyermekévekre. Talán a viharos jelenetekre az apa és anya között? -Aztán a titokteljes árván maradás, a miről nem volt szabad -beszélni, a félelemben eltöltött éjszakák, a miken a poroszlók -jövetelét lesték, a kik az összeesküvőket elfogdosni jönnek, s még -az asszonyok szobáit is felkutatják. Egyetlen egy kedves emléke sem -volt, a mi őt a szülői házhoz csalogatta volna, mind csupa szomorú -rémledezések.</p> -<p>Csupán csak a gyermeke hozta vissza.</p> -<p>Arra is készen kellett lennie, hogy az apja, a mint eléje lép, -az első dühében fog egy pisztolyt és keresztül lövi, vagy még azt -sem várja, hogy belépjen a házba, hanem a mint megismeri a -hintaját, még a tornáczajtóból elkezd rá puskázni.</p> -<p>Kitelik az attól, a milyen hevesvérű.</p> -<p>S magában azt mondta, hogy meg is érdemli, mert bizony nagy -gyalázatot hozott a fejére.</p> -<p>Hanem hát mikor egy asszony a fejébe vette, hogy valakit -meglásson, a kit szeret, az akkor nem becsüli semmire <span class= -"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> a -veszedelmeket: átmegy az a borotvahidon is! Hát még ha ez a valaki -a kis fia?</p> -<p>Addig el tudta őt magától hagyni, a míg az aranyos hintót -hajtotta fel a számára; most aztán, hogy minden reménye álommá -foszlott szét, annál erőszakosabban tért vissza a szívébe a -megtagadott érzés. Nem csinált belőle nagy urat, nem nagyságos -urat: megmaradt kis emberkének, ölbevaló, csókolgatni való kicsiny -emberkének.</p> -<p>Meg akarta látni, bármi lesz az ára.</p> -<p>Eszébe jutott, hogy ő most a kis fiát jő látogatni és semmi -ajándékot sem hoz a számára, erre nem is gondolt. Pedig milyen -hires a kassai mézeskalács. Nem volt akkor arra gondja. Pedig üres -kézzel érkezni nem lesz szép.</p> -<p>Mikor a sziklák utján haladt a hintó, visszaemlékezett rá, hogy -itt valamelyik bérczvápa napos oldalában, mint gyermek leány -gyakran talált nemes gyopárt (Edelweisz), tán most is tenyészik az -ottan? Egy kis ruhaszaggatással jár biz oda felmászni; de azért -megtette, felkapaszkodott az ismerős sziklafalon, s rátalált a -nemes gyopárra, épen virított az.</p> -<p>Sok időt is el talált ezzel tölteni.</p> -<p>Kocsisa, a kinek ez alatt az uton várni kellett, figyelmezteté -az égen tornyosuló felhőkre, hogy jó lesz sietni, mert zivatar jön, -nehogy itt kapja az útfélen. Azt mondá neki, hogy csak menjen előre -az országúton; a míg a hintó az egész völgyet körül kerüli, addig ő -az ismerős hegyi ösvényen gyalog hazatalál a kastélyba.</p> -<p>Csokorba kötötte a virágot, a minek levele, szirma, kelyhe csupa -ezüst, s aztán a hintót előre bocsátva, maga egy ideig a patak -partján haladt gyalogolva, majd egy karfátlan gyaloghidon átkelve, -egy buja növényzettel fedett réten keresztül vágott, a hol fel -kellett akasztania a ruháját, hogy össze ne harmatozza.</p> -<p>Hogy ez a szép séta itt a virágos réten keresztül halálos utja -is lehet, azt sejtette, de nem gondolt vele. <span class= -"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span></p> -<p>Csak azt főzte magában, hogy láthassa meg a kicsikéjét.</p> -<p>A tornyosuló fellegek nyomásától oly forró lett a lég az -összeszorult völgyben, mint egy érczolvasztó pitvarában. Ilyenkor a -gyermekek bizonyosan odakinn játszanak a kertben, katonásdit vagy -kapókövet; ott leghamarább meg fogja kaphatni a kis fiát.</p> -<p>A réten túl következett egy hatalmas szál erdő háromszázadlátott -bükkfákból; az be sem volt kerítve; annak az oldalában volt a -palánkkal körülvett kastélykert, a min keresztül folyt a patak: itt -még kristálytiszta volt a vize, tele ficzkándozó pisztrángokkal, -csak alább került az érczmosók közé, a miket a szál erdő takarva -tartott. A kert rendbeültetett gyümölcsfákból és bogyárbokrokból -volt rendezve, szőlőlugasokkal, a miken sohse szoktak megérni a -fürtök.</p> -<p>Gyümölcs egy szem se volt a fákon; az első májusi fagy itt is -leszüretelt; annál több volt a hernyó, azok úgy lógtak le hosszú -pókfonalaikon a fákról. Julianna arra emlékezett, hogy hányszor -összeégette a nyakát ebben a kertben az az átkozott méregszőrü -féreg.</p> -<p>Nem hallott semmi gyermeklármát a kertben. Persze nincs -gyümölcs: mit vágyna ide a gyermek?</p> -<p>Megállt a csalánnal végig nőtt kerti ut közepén és -hallgatózott.</p> -<p>Egyszer aztán valami szomorú dudolást kezdett neszelni, mintha -temetési dalt dudolna gyermekhang. A kert egyik szögletéből jött -az.</p> -<p>Arra felé törtetett a bokrokon keresztül, s csakugyan ott -találta a kis fiát, egyedül, magában.</p> -<p>Hogy megütötte a szive! Ki hinné, hogy idegen ököl nem tud olyan -nagyot ütni, mint az a szív ott belül.</p> -<p>Mivé lett az a gyermek, a mióta nem látta! Hogy -megváltozott!</p> -<p>Hová lett az a piros alma kép: az a nevető, fecsegő, csókosztó -száj, azok a ragyogó szemek? Most a gyermek olyan sápadt, az arcza -majd átlátszik; halántékain keresztül <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> -kéklenek az erek, ajkai elvékonyultak; s azok a mindig ragyogó -szemek, a mik a duzzadt pofáktól folyvást nevetésre álltak, most, -mintha megnőttek volna, kerekre nyilva néznek és bámulnak.</p> -<p>Még akkor is bámulnak, mikor az édes anyát látják, olyan hosszú -idő óta. Nem fejez ki ez a tekintet se örömet, se meglepetést, csak -csodálkozást; s a gyermek nem ugrik fel a földről, hogy eléje -szaladjon, nem hagyja abba se a dudolást, se a játékot.</p> -<p>Micsoda játék ez?</p> -<p>A kertfal és a palánk szögletében épített a gyermek mindenféle -tarka kövekből, érczsalakokból egy kriptát, kápolnát tornyocskával, -valóságos kis remekmű volna az; de milyen szomoru ötlet! A családi -sirbolt utánzása. Építészi lángész nyilatkozik ebben a gyermekben. -De miért épen kriptát?</p> -<p>– Mit csinálsz itten kis fiam? kérdi Juliánna megdöbbenve.</p> -<p>– Temetést csinálok.</p> -<p>– Temetést? Hát te avval játszol?</p> -<p>– Mivel játszanám? A gyerekek rosszak, lármáznak, verekszenek. -Nekem nem kellenek. A selyembogaraim most kötik be magukat. Azokat -elnézem. Ha én is úgy beköthetném magamat! Mikor egy meghal -belőlük: csinálok neki kis koporsót s idehozom a kriptába. Egy -egész sor kicsi koporsócska volt már végig rakva a kis sírboltba, -tarkára festett apró kis koporsók, a miket a gyermek maga faragott -zsindelyből.</p> -<p>– Micsoda szomorú mulatság ez? szörnyedt el Julianna, a gyermek -mellé telepedve a pimpimpárévirágos fűbe.</p> -<p>– Jaj, anyókám, itt minden szomoru.</p> -<p>Julianna magához ölelte a gyermekét, összevissza csókolta annak -halavány arczát; az csak türte, de nem adta vissza sem a csókot, -sem az ölelést.</p> -<p>– Hát nem szeretsz engem? kérdé Julianna, nyugtalan, esengő -szóval. <span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span></p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Nem? Te nem szeretsz engem?</p> -<p>– Senki sem szeret téged.</p> -<p>– Miért nem?</p> -<p>– Mert te sem szeretsz senkit.</p> -<p>– Ki mondta azt neked? Nagyapád mondta?</p> -<p>– Senki sem mondta. Magamtól tudom. Szeretnek engem a -selyembogaraim. Rámásznak az ujjamra, mikor etetem őket. Szeretnek -engem a fecskék. Odajönnek énekelni hozzám az ablakvasra. Szeret -engem a Cziczke kutyám. Oda fekszik a lábamhoz, nem hágy el, ha -enni hívják sem. Tudom én, hogy ki szeret engem!</p> -<p>Julianna szemei megteltek könynyel.</p> -<p>– Hogy mondhatod azt nekem, hogy én nem szeretlek téged? -Egyetlenem! Azért, hogy olyan soká távol voltam tőled. Hisz csak -teérted jártam a világot.</p> -<p>– Hát mit hoztál nekem? kérdé a kis fiu, egy ötven éves -philosophus egoista tekintetével.</p> -<p>Ez ám a fogas kérdés! hát mit hoztál a kis fiadnak? Hetedhét -országról? Hol a vásárfia? Az «aranyos hintó»? Elrepültek azzal a -bagolyfejü pillék!</p> -<p>Julianna kivette a kebléből az ezüstgyopár csokrot s azt nyujtá -a kis fiának.</p> -<p>– Hm! mondá az, azzal a bölcs biráló tekintettel szemlélve meg -az ajándékot, a milyennel a hozzáértők szokták felbecsülni a kapott -kincs értékét: igaz-e az, vagy hamis?</p> -<p>Aztán csendesen bólintott a fejével.</p> -<p>– Köszönöm szépen. Ez épen jó lesz ide az én kriptámhoz -koszorunak az én kis halottaim számára.</p> -<p>S odatüzte a kis gyopárcsokrot a kis épületke homlokfalába.</p> -<p>Julianna kétségbeesetten kulcsolta össze a kezeit.</p> -<p>– Fiacskám! kis angyalom! Mit játszol te a halállal? Nem félsz -tőle?</p> -<p>– Nem, anyókám. Nem félek én semmitől. Látod, mikor <span class= -"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> -elküldtél magadtól: kis leánynak öltöztettél, azt mondtad maskarába -megyünk! Jaj de rossz dolog volt! Ha te azt megtudnád! Majd -megfagytunk; majd éhen elvesztünk. A farkasok is kergettek. Azután -sokáig feküdtem az ágyban. De sokat kiabáltam utánad éjszaka, mikor -rémitettek! iszonyukat láttam! De te csak nem jöttél! Aztán csak -elpihentem. Azt mondják, meghaltam. Már a kis koporsómat is -megcsináltatták. Megláthatod, ott van a tornáczban. Nem olyan rossz -ám az! Mikor halva voltam, nem álmodtam rosszat. Nem is tudom, -minek költöttek fel? Nézd: a szép hajam, hogy ott maradt a -másvilágon.</p> -<p>Ezek voltak aztán azok a gyilokdöfések, a mik keresztül járják -azt a dölyfös, nagyravágyó lelket; ezek a fulánkok, a mik -beleszakadnak abba a ravaszsággal, kiszámitással teljes szivbe! Hát -van-e a heraldikának annyi águ koronája, a melyik kárpótlást adjon -azért az aranyhajért, a mi e gyermekfőről eltünt? A világ minden -fénye, gazdagsága mentségnek elég-e egy elmulasztott éjszakáért a -beteg gyermek kórágya mellett?</p> -<p>Julianna a földön fetrengve sirt, és a homlokát verte a -kezeivel.</p> -<p>A gyermek pedig nem segített neki sirni.</p> -<p>Gondosan betámasztá egy nehéz kővel a miniatur kripta nyilását, -hogy sirdúló bogarak be ne törhessenek, s aztán nagy okosan -rátámasztva az állát az öklére, ilyen bölcs reflexiókkal oktatá az -anyját:</p> -<p>– Én nem félek a haláltól, anyókám; de te félhetsz tőle. Előre -megmondom, hogy vigyázz magadra. Nagyapó azt mondta, hogy a mikor -meglát, rögtön meg fog ölni.</p> -<p>– No hát lásson meg. Rebegé Julianna és felkelt a földről.</p> -<p>A kis bölcs férfiu azonban megfogta a köntöse ránczát és -visszatartá:</p> -<p>– Várj még. Ne siess. Ott jön egy felhő. Villámlik. Várd meg, -míg mennydörögni fog. Nagyapótól akkor nem kell félni. Akkor ő fél. -Bebujik az üveg kalitkába. Én meg <span class="pagenum"><a name= -"Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> nevetek rajta. Én nem -félek a villámlástól, mennydörgéstől. Egész éjjel elnézném. Ő meg -fél tőle. Várj addig. Én aztán majd odavezetlek.</p> -<p>S mint a ki bölcs tanácsadása után még arról is meg van -győződve, hogy magas pártfogása mennyi sulylyal bir a jelen -esetben, felkérezkedett az anyja ölébe, s átkarolta annak a nyakát -– protectióból.</p> -<h2><span class="smaller">XXXIII. FEJEZET.</span><br /> -A DÜHÖS OROSZLÁN AZ ÜVEGKALITBAN.</h2> -<p>Az öreg Ghéczy Zsigmond kastélya nem olyan volt, milyenek más -rendes uri házak szoktak lenni, a miknél a főszempont a -lakályosság. Ez egy valóságos labyrinth volt, örökké csukott -ajtókkal, a miknek a zárait tudomány volt kinyitni, se kulcs, se -kilincs nem engedelmeskedett ott a rendes erőműtani szabályoknak: -azt ki kellett tanulni, hogy mint kell a kilincset fél kézzel -lenyomni, aztán a zárpléhet másik kézzel felemelni, akkor hirtelen -a térddel egyet taszítani az ajtón, hogy felnyiljék. Azután -következett egy hosszú folyosó, a melyiknek a közepén van egy ajtó. -Azt ki lehet nyitni. Van benne egy sok fióku állvány, tele -tányérokkal és csészékkel. Azt az ember becsukja s békét hágy neki. -A folyosó végén van egy szűk lépcső, azon fölmegy az ember, talál -maga előtt egy másik folyosót, annak a közepén van egy ajtó, azon -benyit, s egy fülkében találja magát, mely tele van bundákkal. Ott -nem marad: tovább keres; a folyosó tulsó végén talál egy másik -lépcsőt, azon megint lemehet s ott van, a hol az előbb volt, a -bejáratnál. Élő teremtésre pedig nem talál, a ki megmagyarázza -neki, hogy ha ezt meg amazt a rézkarikát így meg amúgy elfordítja, -hát akkor kimozdul a sarkából az egész tányéros állvány s annak az -üregében következik egy igazi lépcső, a melyen aztán felmehet a ház -belsejébe, <span class="pagenum"><a name="Page_186" id= -"Page_186">-186-</a></span> s ha ott még egynéhány csapó ajtóval -meg tudott alkudni, s az üres, lakatlan szobák, tornáczok -tévesztőin el nem vesztette magát, valahogy elvégre ráakad arra a -donjonforma kerek toronyszobára, a hol az öreg úr megtalálható, ha -csakugyan otthon van. Ennek a toronyszobának vastag pohárfenék -üvegekből készült teteje van, azon keresztül kapja a világosságot, -azonkivül három lőrésforma szük ablaka, egyik szögletében pedig van -egy sülyesztő, melynek fogaskerekü gépezetével a szobából egész a -pinczébe lehet leereszkedni, a honnan aztán kijárás van a rézbánya -tárnáiba, s azokon keresztül az erdők mélységeibe.</p> -<p>Zsigmond úrnak ezen napon különösen szorgos munkája volt. -Levelei érkeztek külföldről, Lengyelországból és Törökországból, a -menekült kuruczok vezéreitől. Azokban fontos utasítások voltak az -idebenn bujdosó kurucz vezérekhez. Új felkelést terveztek. Rákóczy -nem ismerte el a szatmári békekötést, épen úgy, mint a bécsi magyar -urak sem. Ő is folytatni akarta a harczot. Voltak új szövetségesek, -a kik ellenállásra biztatták, az orosz czár, I. Péter és a török -szultán. XIV. Lajos is igért, a mit igérhetett. Több volt mind -ennél az elkeseredés ide benn, a mit a bécsi urak garázdálkodása -okozott. A fegyvert lerakott sereg fő-fő emberei meg voltak sértve -büszkeségükben, fenyegetve, elmellőzve. Erről mind értesíté Ghéczy -Zsigmond a fejedelmet.</p> -<p>Királya sincs az országnak ez idő szerint, fejetlen az -ellenfél.</p> -<p>Az új összeesküvésnek minden szála Ghéczy Zsigmond kezében fut -össze.</p> -<p>Ma valami elhatározó lépésnek kell végbemenni.</p> -<p>A kastély kiholtnak látszik, csak az udvar hátulján levő -ispánlakban volt valami élet. Ott lakik az öreg Ghéczy Julianna, -Zsigmond úrnak a nénje, egy évvel idősebb, mint ő, évek óta ágyban -fekszik már, hanem azért az esze most is helyén van, s onnan a -nyoszolya dunnái közül vezeti az egész gazdaságát az öcscsének, aki -azzal nem <span class="pagenum"><a name="Page_187" id= -"Page_187">-187-</a></span> törődik. Ennél főznek is Zsigmond úr -számára, ha eszébe jut az ebéd ideje, de sokszor elfelejti s -napokig beéri egy darab kenyérrel, meg avas szalonnával, mikor -nagyon benne van a munkában.</p> -<p>Ma is csak úgy a kezéből kollácziózgatott, az éles görbe késsel -nyiszálva a szalonnát a kenyérhéjon, miközben a titkos -irásjegyekkel szerzett leveleket betüzgeté.</p> -<p>Finom hallását már régóta ütögeti valami közeledő moraj, de még -nem birja kivenni, hogy mi az? kocsizörej-e vagy égdörgés?</p> -<p>Egyszer aztán közelebb jön a dübörgés. Hintó gördült be az -udvarra.</p> -<p>Zsigmond úr az ablakhoz rohan s kikémlel az udvarra. Nem akar -hinni a szemeinek. Ez a hintó? Ez a leánya hintaja! Nem az ő -leánya! az ördögé! A kocsisára is ráismer. Ide mert jönni az -átkozott! A «lőcsei fehér asszony!» Haza mert jönni a kigyó, a -dühös oroszlán barlangjába, nem fél tőle, hogy összetépi?</p> -<p>A hintó megáll a bejárat alatt s nemsokára hallja Ghéczy -Zsigmond a hiradó jeleket, hogy jön valaki fel hozzá. Minden ajtó -el van látva csengetyüvel, a mi megszólal, a mint felnyitják.</p> -<p>Ghéczy Zsigmond első furiájában ökölre fogja azt a görbe kést s -úgy szaladgál alá s fel a szobájában; majd a lőrésen kiabálva ki a -kocsisnak: «Fordulj vissza! ki ne fogj! Takarodjatok innen!» majd -meg a szomszéd szobába a leánya ellen: «Be ne tedd a lábad! Kiontom -a véred! Te pokolvirága! Te Jézabel! Te Goneril! Te gyilkos -Darvulia! Puskát fogok rátok!»</p> -<p>Ekkor aztán jött egy másik dörgés; de ez már nem hintógördülés -volt, hanem a felhők beszéde egymással; a zivatar üdvözlése. S erre -a hangra egyszerre eldobta kezéből az öreg azt a kést, azt a -villámvonzó vasat; elkezdett reszketni, délczeg alakja -összegörnyedt, arcza zöldes fakó szinre sápadt; az ajkai még -ismételték a szitokneveket, de már vékony, félelemtől reszketős -hangon: «eh te <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span> Jezabel! hej te Darvulia, czudar! s a -közben rakta le magáról, a mi érczféle volt: zsebéből az órát, -derekáról az ezüstcsattos övet, saruiról a felkötött sarkantyukat -oldozgatta le, s aztán sietett, mint a hidegleléstől rázott beteg -az ágyba, a maga menedékébe, a gyantaszigeten épült üvegkalitkába, -a hol összekuporodva meghúzta magát s onnan már most elő nem mer -jönni, a mig csak a zivatar utolsó dörgését visszhangozzák a -bérczek.</p> -<p>Az a rettenthetetlen szivű ember, a ki daczolni mert mindennap a -királyok pallosaival, a ki neki rohant a kartácsos ágyuknak, -egyszerre gyávább lett a kisértetmeséktől reszkető gyermeknél, a -mint az égdörgést meghallotta. Már egyszer megkapta az ütését ennek -a rettentő lángpallosnak. Akkor még csak a lapjával ütött rá. De az -ütésnek emléke, a vakító lángoszlop rettentő csapása rabbá tette -minden érzékeit. Mikor villámlott, mennydörgött, hasonlatos volt -azokhoz, a kik már a túlvilágra mentek, az ismeretlen regiókba, s -ott állnak az örök itélő biró előtt; csakhogy ő még ezt a büszke -alakot hordozza magával e rettenetes törvényszék elé, hogy tanuljon -reszketni.</p> -<p>Hanem azért nem imádkozik. Védi magát a tudomány paizsával. Az -üvegen nem tör keresztül a mennykő.</p> -<p>Ott kuporog már az üveg ketreczben, mikor a leánya belép a -szobájába, karján a gyermekével.</p> -<p>A mint őt meglátja, csaknem erőt vesz a bőszült indulat az -ösztönszerű félelmen. Közel van hozzá, hogy szétrúgja maga körül az -egész üvegkalitkát, s nem törődve égzengéssel, villámlással, -rárohanjon erre az asszonyra s kitépje belőle a lelket! Azt hiszi, -ez most őt boszantani jön; megtudva, hogy minő igézet alatt tartják -ilyenkor az idegei: felhasználja azt az órát, a mikor az apját -erőtlenné teszi az Isten haragjától való félelem, s gunyolódni -akar.</p> -<p>Még jobban elkeserítette az, hogy a gyermekét az ölében hozza. -Hát nem eléggé meggyülöltette ő ezzel a fiuval az anyját? Nem -mondta el neki, micsoda kigyó, micsoda <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> -boszorkány az ő anyja, számtalanszor? Elég volt egy találkozás, egy -hizelgő szó, egy ölelés, s újra megszerette? Megszeretteti ez magát -mindenkivel, a kinek gyülölnie kellene őt: még a kis gyerekével is! -Mert varázsló boszorkány!</p> -<p>Hanem egy hatalmas csattanás, mely úgy hangzott, mintha a -kastélyba csapott volna le a villám, egyszerre kioltá az öreg -haragtüzét. Az egész épület rengett, a míg a sziklák visszadörögték -a villámcsattanást; s a mint a zápor egyszerre elkezdett szakadni, -éjjeli sötétet támasztva, ebben a sötétben úgy fénylett, valami -rejtelmes, villó derengésben minden ércztárgya a szobának; és még -az is, a mi nem volt érczből: annak az asszonynak az alakja.</p> -<p>Olyan volt, mint egy rémlátvány, mint egy kisértet.</p> -<p>Odament, a gyermekével karján, ahoz az elszigetelt asztalhoz, a -hol az a félő öreg ember, azzal az öreg Istent ábrázoló -tiszteletreméltó fővel ül, a villámoktól elzárkózva.</p> -<p>S ott letérdepel eléje.</p> -<p>– Miért jöttél ide? kérdi fogvaczogva az öreg. Te bünös -asszony!</p> -<p>– Az vagyok! szól Julianna, nyugodt, szelid szóval. Hozzád -jöttem, a ki birám vagy. Elmondok előtted mindent, a mit tettem; te -itéld meg mekkora volt bünöm, hogy bünhödjem érte.</p> -<p>– Hazudsz, hazafutsz, apád mellé kuporodsz, ott is egy nagyot -hazudsz! (Ezzel a mondással szokták a hazug gyermekeket -gunyolni.)</p> -<p>– Többet fogok neked elmondani, mint a miket az ellenségeim -beszélnek felőlem: tetteket és járásokat, a miket csak Isten és én -magam tudok; még a titkos érzéseimet is meggyónom, a miket soha meg -nem találna a szivemben senki.</p> -<p>– S lesz bátorságod a gyermeked előtt beszélni?</p> -<p>– Sőt szükséges, hogy ő azokat hallja. Nem fogja megérteni; nem -foghatja még fel, mi volt az mind, a miért meg kellett az anyjának -halni? (Mert bizonyára, ha mindent <span class="pagenum"><a name= -"Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> elmondok előtted, te -engem élve nem hagysz; s ha magad nem, másokkal öletsz meg.) De -arra az egyre vissza fog emlékezni, a míg csak élte tart, hogy a -mit vétettem, ő miatta tettem. Én nagy bolondságaim, én sürű -vétkeim, engem kárhoztatnak el; de a miből mindaz ered vala, az én -végtelen nagy szerelmem volt az én szegény kis árvámhoz. Kérlek, -hallgasd végig, a miket elmondok.</p> -<p>Julianna elkezdett vallani. Nyilt szívvel, őszintén, a -legtitkosabb részleteiben elmondta egész életének titkát, a melyről -olyan hiressé lett. Egy-egy égdördülés, egy-egy apaátok osztotta -szakaszokra ezt a rémmesét. Odafenn a jégzápor verte az üvegtetőt, -idebenn a fogoly öreg ember ökleivel a homlokát. A nő folytatta -csendesen. A gyermek hallgatva bámult, s azt gondolta magában, -milyen szép ez a villámlás, milyen szép az ilyen bűnös asszony.</p> -<p>Az öreg a hosszú fehér hajával törülgette a könnyeket szeméből: -a szégyen és keserüség adóját.</p> -<p>Csak a vallomást tevő nem sirt.</p> -<p>Mikor aztán végtül-végig elmondott mindent az apjának, -következett a befejező catastropha, a csalódás.</p> -<p>A kassai téren látott rémjelenetre való visszaemlékezés úgy -elzsibbasztá erejét Juliannának, hogy nem birta azt végig -elmondani. Ha csak színjátszás volna az, a mit most mivel, lett -volna elég alkalma a sikoltozásokra, a rémlátó elmeredezésre, a -hajtépő átkozódásra, a tragikus kitörésekre: semmit sem tett meg -abból. Eltakarta két kezével az arczát s lecsüggesztett fővel -rebegé: «ott voltam, mikor Czelder Orbánt lefejezték».</p> -<p>Ez a nehéz, elfulladó hangon ejtett szó erősebb hatású volt -minden pathetikus előadásnál.</p> -<p>De hisz ő neki a gyermeke álmára is kellett gondolni.</p> -<p>Ghéczy Zsigmond meggyőződhetett róla, hogy a miket a leánya most -elmondott, az mind igaz volt. Sokkal rosszabb dolgokat beszélt el -magáról, mint a miket a leggonoszabb rágalmazói hirleltek el -felőle. Akkor tehát a megbánása is igaz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span></p> -<p>– Hát most miért jöttél ide? kérdezé a leányától.</p> -<p>– Hogy a gyermekemet meglássam, és meghaljak.</p> -<p>– A gyermekedet láttad már; hát meghalni hogyan akarsz?</p> -<p>– Most, hogy fiamat látom, szeretnék addig élni, a míg újra -egészséges lesz s aztán megint szeretni fog.</p> -<p>– Látod, hogy mivé tetted?</p> -<p>– Én nagy bűnöm.</p> -<p>– De nem kapod ám őt vissza soha.</p> -<p>– Soha?</p> -<p>– Ha csak az itéleten keresztül nem mégy.</p> -<p>– Kinek az itéletén?</p> -<p>– Mindenikén, a ki csak birád. Birád az ország, az Isten, az -apád, a férjed, még a fiad is.</p> -<p>– A fiam itéletét már megkaptam. Megmondta, hogy nem szeret. Ez -még fájt, a többitől nem rettegek.</p> -<p>– Hát halld meg a többiekét is. Igazán megbántad, hogy oly -átkozott árulást követtél el?</p> -<p>– Az égbe vágytam, s a porba estem, van ennél nagyobb bánat?</p> -<p>– Hallod, hogy dörög odafenn! Engem már lesujtott egyszer az -Isten haragja; pedig én nem árultam el a hazámat, csak az Isten -nevét káromoltam. Az álnokságért harmadiziglen, az Isten -káromlásért ezeriziglen bünteti meg a Zebaoth a gyermekeket. -Melyikünknek a büneért akarod, hogy az ivadékaid lakoljanak? Van-e -lelked egy ilyen zimankó idején kimenni az erdőre, a hol most a -villámtól felgyujtott fenyőfák lobognak, s azt az Istenharagot, a -mitől én reszketve bujok el üvegbarlangomba, a fejedre lehivni?</p> -<p>– Ha elűzesz magadtól, úgy sincs hová mennem, mint a villámos ég -alá.</p> -<p>– Dehogy űzlek. Inkább nagyon is szépen kérlek, hogy eredj. Te -elmondtad nekem a magad keserüségét. Elhiszem, keserű. Most én -elmondom neked az én gyönyörüségemet. Te hidd el nekem, hogy édes. -Pedig egy dolog <span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span> a kettő. Az enyimet úgy hiják, hogy -boszuállás. Akarsz belőle kóstolni?</p> -<p>– Hogyan?</p> -<p>– Akarod visszafizetve látni azt a nagy tartozást, a mivel a -kevélyek kapujai alól elkergettek? Megalázni azt a dölyfös hadat, a -melyiknek nem volt elég, hogy a magyar férfiaknak a becsületét csak -úgy szárazon egye meg, még az asszonyainknak a gyalázata is kellett -neki hozzá, hogy abba mártogassa, mint a czvibakot a -csokoládéba!</p> -<p>Julianna felugrott a térdeiről s daczosan felemelte a fejét, a -szemei ragyogtak.</p> -<p>– Bizz rám akármit! Bármilyen nagy dolgot.</p> -<p>– No hát «édes?» Azt szeretem. Belehalhatsz, ha beveszed. Mert -méreg. Hát hallgass ide. Nekem ma épen ebben az órában el kellene -mennem egy olyan helyre, a hol az ilyen fajta új poklot készítik, -azoknak a számára, a kik bele valók.</p> -<p>– Új összeesküvés? kérdé Julianna, a kis fiucskát kötényével -eltakargatva.</p> -<p>– Ne féltsd te őtet. Tud ő mindent, s nem fecseg ki semmit. Nem -új összeesküvés, csak folytatása a réginek. Itt vannak a közelben. -Én rám várnak. Az én dolgom átadni nekik az izeneteket a -távollevőktől, a kik velünk egy czélt akarnak. És még más dolgom is -van. A cselekvéshez pénz kell, ingyen a halált sem adják. S azt, -hogy hol van elrejtve az a pénz, a mi a munka megindítására -szükséges, csak én tudom. Soha senki rá nem fog akadni. A hány -esztendő elmulik, annyival mélyebben lesz elrejtve. Ma és ebben az -órában kellene azt nekik megmondanom. Ők nem jöhetnek ide hozzám; -mert a labanczok minden utat, a mi a házamhoz vezet, megraktak -kémekkel, vadászaik, dragonyosaik el vannak helyezve az erdőben, -szénégetők, pásztorkunyhók, tárnabejárások közé; az én hiveim a -napvilágon nem mutathatják magukat. Hanem én odamehetnék hozzájuk a -magam buvó útjain. Ők várnak rám. De én nem tudok megmozdulni. -Rettegek a villámlástól. Meg <span class="pagenum"><a name= -"Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> vagyok átkozva. Gyáva -vagyok. Árulónak fognak tartani, s aztán szélylyel mennek; ember -soká nem állhatja ki azon a helyen, a hol ők összegyültek. És én -még sem mehetek oda, a míg ez a zivatar tombol a fejem fölött. -Emberi szó nem fejezheti ki azt a félelmet, a mi engem kínoz. -Minden villámlás a szivemen nyilal keresztül, s a mennydörgéstől -olyan a szivem, mintha két malomkő közé szorult volna. Ha most egy -pálczával összezúznád ezt az üveg kalitkát a fejem fölött, bizony -rögtön szörnyet halnék a rémület miá’.</p> -<p>Julianna még a selyemkendőjét is levetette a nyakáról, azt is -rátakarta az üvegkalitra. Tudta, hogy a selymet is perhorrescálja -az égi tűz.</p> -<p>– Hát oda mernél menni most helyettem azok közé, a kik rám -várnak?</p> -<p>– Oda megyek.</p> -<p>– Ebben a zivatarban?</p> -<p>– Felveszem a «gyöngyösi privilégiumot», nem ázom meg.</p> -<p>(Gyöngyösi privilégiumnak hítták valaha azt a köpönyeget, a min -semmi zápor keresztül nem hatolt; ma már nincsen.)</p> -<p>– Elvinnéd azokat a leveleket, a miket ha a labancz portyázók -megkapnak nálad, egy fokkal magasabbra akasztanak fel, mint a -levelek iróit?</p> -<p>– Nagyobbat is végeztem én annál.</p> -<p>– És azután leszállnál egy szál kötélen egy mély oduba, a minél -a pokol kürtője semmivel sem rettenetesebb, hogy ott felkeress -eldugott pénzes zsákokat, a miket a sárkányok őriznek?</p> -<p>– Nem hiszek a rémekben.</p> -<p>– Hát nem hiszesz a rémekben. Pedig elhihetnéd, hogy vannak -olyanok. Teszem: ha csak egyszerre eléd toppanna az urad, Korponay -János?</p> -<p>– Az valóban rémítőbb volna rám nézve minden kisértő léleknél. -<span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span></p> -<p>– Aztán meg az öreg Fabriczius, azzal a hosszú kardjával.</p> -<p>– A hóhér a maga pallosával nem volna rám nézve -iszonytatóbb.</p> -<p>– No hát ott, a hová küldelek, megtalálod az uradat, meg az öreg -Fabricziust.</p> -<p>Julianna összeborzadt. Fásultságát megtörte ez a két név. Nem -bátorság volt az, a mi őt biztatta, csak megvetése mindennek, a mi -él. Hanem ezt a kettőt nem tudta megvetni. Ingadozott.</p> -<p>– Ne félj, anyókám, szólalt meg a kis öreg ott mellette. Én majd -veled megyek, a nyakadba kapaszkodom. Nem bánt senki, ha engem -meglátnak.</p> -<p>Ez a szó megolvasztá a jeges szivét, odaborult térdre a kis fiu -mellé; elkezdett zokogni: ölelte, csókolta; majd hogy meg nem ette. -Hát mégis csak szereti!</p> -<p>– Nem, pulyácskám, tégedet itt hagylak zálogban a nagyapónál, -hogy bizonyos legyen róla: a mit rám bizott, elvégzem, megint -visszajövök. Te csucsulj el, aludjál addig szépen. Mondja kelmed -apám uram, mit végezzek? Ha az Isten haragjától nem rettegek, az -uram haragjával is majd csak szembeszállok. Ő fogja ereszteni a -kötelet, a min a mélységbe szállok, az öreg Fabriczius pedig -mellette fog állni a nagy pallossal. Mondja kegyelmed a többit.</p> -<p>Azzal elkezdte dönczölgetni a kis fiát az ölében s dudolta neki -a legújabb nótát:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Hová lettél nyalka -kurucz,<br /></span> <span class="i0">Ki kevély voltál, mint a -strucz!»<br /></span></div> -</div> -<p>Addig dudolta, addig ringatta, a míg szépen elaltatta.</p> -<p>Az öreg Ghéczy Zsigmond azalatt elmondta reszkető szóval, merre -legyen a járása, mi legyen a mondása? A mennydörgő mennykő csak úgy -hullott jobbra-balra; a dörgés egy pillanatig sem szünt; néha az -egész házat megrázta, hogy az üvegek a háztetőn csak úgy -csörömpöltek bele. <span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">XXXIV. FEJEZET.</span><br /> -A JÉGBARLANG.</h2> -<p>A magyar föld természeti ritkaságainak Kohinoorja, a dobsinai -jégbarlang még akkor csak kevés ember előtt volt ismerve. A kik -tudtak róla, nehéz eskü alatt kötelezték magukat nem beszélni -felőle másnak, mint a híveknek.</p> -<p>Itt e hegy mélyében lakik az egyik demiurgus, a földszellem, a -ki jégből alakít. Aeonok óta foly a munka. Kezdi mint bányász, mély -üregeket váj, vízzel, szénsavval, azután folytatja mint építész, -óriási boltozatokat emel a mélységek fölé, rengeteg oszlopokkal -jégből, építészi remekeiben utánozza a zuhatagot, a lugast, a -szőnyegeket, nem kellenek neki a doriai, a korynthi módok. Aztán -oltárt emel, magasat, széles grádicsokkal. Nem feledkezik meg a -boltozatos folyosókról sem, miknek karzatain csak párosával lehet -áthaladni, vannak szép tündér grottái, alvó szobácskák talán, -czirádákkal, czikornyákkal felcziczomázva, aztán egy-egy fejszédítő -harántlap, csapinós eséssel mélyed alá a sötét végtelenbe, mint egy -pyramid oldala, óriásoknak való szánkapálya, a mesebeli üveghegy, -hanem a főtermében a tükörpadlaton egész mulatozó emberi társaság -számára van elég hely. Azután beáll kárpitosnak, ezüstművesnek, a -colossusi építményeket betakargatja drága szőnyegekkel, mik a -légben függnek, egymást emelik, fentartják, finom jégkristályból -szőtt, font, filigránozott, zsinegmódra tekert czafrangjaik le a -padlatig érnek, rengeteg sátorok csupa kristálytűkből. Mikor épít, -vakmerő, mint egy titán, mikor diszít, gyöngéd, mint egy -tündér.</p> -<p>Mikor a földlakók itt ünnepet tartanak, ezernyi mesterséges -fénynyel világítva be a barlang üregeit, akkor az egész isteni -alhambra átlátszó lesz, át meg át ragyog az <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> óriási -jégdóm, mintha gyöngyházzal volna kirakva, szivárvány töréseket -tündököltet, a kárpitok ezüstje összefoly a merész zuhatagok -átlátszó zöldjével, a belül üreges oszlopok, az oltárok tovább -adják a keresztül törő fényt. Kívül felczifrázva fantasztikus -képletekkel, a mik virágot, madarat, lófarkat, csipkézetet -mimelnek; áttört ötvösmunkával, gyöngyfüzérekkel pazaron befonva. -És a látogató elkezdi számlálni az óriás jégfalon, mely mellett -elhalad, az évek sorait. A hány esztendő, annyi réteg. Mint egy -nagy könyv egymáson fekvő lapjai. A meddig a világosság eléri, -talán ezerig is el lehet számlálni. De hát a mi a jégpadlón alul -van, hány ezredévet számlálhat az?</p> -<p>E jégbarlang bejárását a Gölnitz-völgy felől rég ismerték a -dobsinaiak. Azt is tudták, hogy ott jég van. Nyári mulatságaik -alkalmával odaeresztették le a seres hordóikat, de leszállni bele -csak e század utolsó évtizedeiben mert két fiatal tudós, a ki -azután ez isteni remeket a világ előtt feltárta.</p> -<p>A Rákóczy hadjárat idejében ez volt a találkozási rejteke a -kurucz összesküvőknek.</p> -<p>Rendesen ott a barlang előtt ütöttek össze egy lábtót -fenyőszálakból, a miken leszálltak a barlangba, s mikor -visszajöttek, a lábtót összetörték, elégették.</p> -<p>Hogy a gölnitzvölgyi szádán kivül még egy másik bejárata is van -a jégbarlangnak, ez csak a Ghéczy titka volt.</p> -<p>Mikor a közelmult években e barlang hirre kapott, egy dobsinai -vén lakos felemlegeté, hogy ő is volt már ebben a barlangban fiatal -korában; de egészen más nyiláson jutott bele, a «Hanneshöhe» -oldalán. De nem tudott a helyre rávezetni többé.</p> -<p>Ez volt az a bejárat, melyen keresztül a Ghéczy Zsigmond -kastélyából ide lehetett jutni, a hegyoldalból előtörő patak mentén -lóháton.</p> -<p>Mikor Ghéczy Zsigmond az ő hajdan kedves czimboráját, Józsa -István prédikátor-kapitányt áruló átszökése után <span class= -"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span> azon -forrójában utolérte s agyonverte, egyúttal azokat a kincseket is -prédára ejté, a miket ők együtt Körmöcz- és Selmeczbányából -elhoztak, sok hordóra menő arany- és ezüstpénzt. Ezt ő akkor -hazahozta a gölnitzvölgyi kastélyba, s aztán zsákokba töltögetve -áthordta a hanneshöhei üregen át a jégbarlangba, ottan dugdosta el. -Nem mind egy helyre. Fiókokra osztá. Számozva voltak; ennyi ezer -itt, annyi amott. Ez volt az igazi Wertheim-pénztár! Hatalmas egy -szekrény: igazán felnyithatatlan. A jégtündér már az első -esztendőben betakarta a rejteket egy réteggel; minden évben egy új -lapot borított rá. Nincsen ennek a zárnak kulcsa. – Ha majd egyszer -szükség lesz rá, ha minden segítség elfogyott, akkor előadja Ghéczy -Zsigmond az eldugott kincset. Addig érjék be a jó czimborák azzal, -a mit a rézbányája keres. Ő maga beéri szalonnával, kenyérrel.</p> -<p>Hát most itt volt az idő. Újra kellett szervezni a szétzüllött -kurucztábort. Izeneteket kellett hozni jószágaikba visszatért -hajdani vezérektől, s az országon kivül történtekről; aztán -csoportba gyüjtött lappangó hadaknak fentartásáról gondoskodni. Fel -kellett nyitni a pénztárt.</p> -<p>Ez hozta ide a régi bajtársakat, a kiknek egyike jött -Lengyelországból Rákóczytól, a másik Temesvárról, a török -nagyvezértől, a harmadik Erdélyből, a többi innen-onnan az -erdőkből, a pusztákról, a Fehérhegyekből, az ecsedi lápból, a hol -még fegyverfogásra kész ezrek lesik a jelszót; mind valamennyinek -egy utasítása volt: ezen napon, holdújsággal délután a -gölnitzvölgyi jégbarlangban megjelenni, s ott várni Ghéczy -Zsigmondra, a ki átadja a kincseket, s a kincsetérő leveleket a -kurucz főuraktól.</p> -<p>Ezeknek már hajnalelőtt, mikor még sötét volt, át kellett -vonulni az erdőkön, hogy a dobsinai labanczok figyelmét -kijátszszák, s elhelyezkedni a jégbarlangban. Hoztak magukkal -bundát, nem fagytak meg. Tüzet rakniok nem volt tanácsos, mert a -kiszüremlő füst elárulta volna, hogy itt emberek vannak. -<span class="pagenum"><a name="Page_198" id= -"Page_198">-198-</a></span></p> -<p>Lehettek valami huszan. Közöttük volt Fabriczius, a ki most -járta be a Szepességet, Pongrácz, a ki a Czelder Orbán -catastrophája elől menekült, s újra összeszedte a szétrebbent -hajduit, Korponay János, a ki a fejedelemtől érkezett, és a többek -között Pelargus, valamennyinek a közös izenethordója. Ez most is -parasztleány ruhában volt, a többiek mind gölnitzvidéki hevérnek -öltözve.</p> -<p>Három szál viaszgyertya tartott világosságot a sátorban, a hol -letelepedtek. Most «beduinsátornak» hivják azt a jéggrottát.</p> -<p>Az urak, untokban, a jövő terveit fejtegették egymás előtt. Mind -nagyszerü volt az, és mind kivihető, csakhogy mindegyikhez pénz -kellett. Azt pedig honnan venni? A «libertás» rézforintoknak még az -anyamintáit is összetörték már, s ki lett hirdetve, hogy a -szabadságpénz egy fabatkát sem ér többé.</p> -<p>Azalatt Pelargus egy jégtaburetten ülve, jegyezgetett valamit -egy darab pergamentre.</p> -<p>– Mit kalkulálsz, fiacskám? kérdezé Korponay.</p> -<p>– Azt számítom össze, hogy a jelenlevő uraknak a fejeire, kire -mennyi díj vagyon kitüzve. Ha a fejeinket úgy el lehetne adnunk, a -mennyire azok becsülve vannak, mindjárt nem kellene a fejünket -törnünk, hogy hol vegyük a pénzt?</p> -<p>Jót nevettek a tréfán. – Igazán kellemes érzés egy olyan -társaságban lenni, a hol minden ember azzal a tudattal hordja fenn -a fejét, hogy erre száz, erre meg kétszáz arany van kitüzve. -Legtöbbet ért a Korponayé, mert az háromszáz aranyat képviselt.</p> -<p>– De mégis legtöbbet ér az én buksim, enyelgett Pelargus, mert -ha kevesebb is, de minden városban van rá feltéve valami. Hol -ötven, hol száz tallér. Ha összeszámítom, megüti az ezret.</p> -<p>– No, majd meghozza a nervus bellit a Zsiga bátyánk.</p> -<p>Csakhogy a Zsiga bátya nagyon soká váratott magára. Fabriczius -ezüst órája már mutatta a holdújságot. Jönni <span class= -"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> kellene -már neki. Itt a jégpalotában nem kellemes a várakozás. Csak a -lengyel pálinka melegített. Aztán meg valami más. – Bolondság!</p> -<p>Már erősen zugolódott minden ember. Beszéltek cserbenhagyásról, -gyávaságról, egy mormogó hang árulást is emlegetett. Egyszer csak -megneszeli Pelargus éleshalló füle a föld felett dühöngő vihar -moraját.</p> -<p>– Zivatar van odafenn. Akkor mi szépen süthetjük itt a makkot, -mert az én Zsiga bátyám neki megy ugyan minden ördögnek, még az -olyannak is, a ki a farkát a fején viseli, de az úr Istentől -szertelenül retteg. A tizenkét zsidó patriárka, szent Dáviddal a -hegyében, együtt nem félt úgy a Zebaóth Istentől, mint a jó Ghéczy -Zsigmond, a mióta a tüzes mennykővel megczirógatta. Az most nekünk -ki nem jön az üvegkalitkájából, ha mi adunk is neki annyi aranyat, -a mennyit ő tőle akarunk kapni.</p> -<p>Lett erre nagy káromkodás.</p> -<p>A kurucz különben sem igen szokta kapiczányon tartani a nyelvét, -mikor a mennybeli hatalmakkal kellett feleselni, most pedig épen -tehette, mert itt nagyon biztos helyen volt a jégbarlangban.</p> -<p>S a zivatar csak nem akart mulni. A körül fekvő hegyek belseje -csupa vas, azzal pedig a villám szeret csókolódni; minden mennykő a -hegyoldalba csap le, s a sujtott szikla fenékig megrendül.</p> -<p>Az összeesküvők türelmetlensége chorusban tör elő; az az -istenesebb, a ki jobban átkozódik.</p> -<p>Egyszer aztán egy olyan földrengéssel járó zuhanat rázza meg az -egész jégbarlangot, hogy a kristályfalak és oszlopok megrendülnek -bele; a villám oly apocalypticus hatalommal sujtott le a «hegyes -bérczre», hogy betörte annak a tetejét, keresztülfúrta magát a -sziklákon, lehatolt a jégbarlangba, egy pillanatra túlvilági -ragyogványnyal árasztva el a felséges kristályépületet, minden -oszlopaival, boltozataival, hogy e káprázatos fénytől a szem -elveszté világát; a következő pillanatban aztán sűrű sötétség lett, -<span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span> a miben rémséges zuhanatok hosszantartó -dörgése rémíté el a szivet; a hegytető beomlott.</p> -<p>(Ez a hegyomlás ma is látható fenn a tetőn s alant a barlangban -a lezuhant tömérdek sziklatömeg.)</p> -<p>S az iszonyu légnyomás eloltotta mind a három gyertyát.</p> -<p>Addig, a mig a lezuhanó sziklák robogása hangzott, miknek -némelyike a száz ölnyi mélységbe gördült le (a mit most «pokol»-nak -czimeznek), addig emberi hang nem szólalt meg ide lent. S mikor már -a zuhanatnak vége volt, még sokáig lehetett rá lesni, hogy -pendülnek, kondulnak meg a jégkolosszok, meg-megrepedezve, hogy -cziterázik a magasból aláhulló jégkristályok permetege a -jégtáblákon.</p> -<p>– Meg kellene gyujtani a gyertyákat, suttogá valaki a -sötétben.</p> -<p>Erre a szóra többen elővették a tűzszerszámaikat; azt mindenki -magával hordta; volt hozzá kénfonal is. De nem lehetett kicsiholni. -A tapló úgy meg volt nyirkosodva, hogy nem kapott bele a szikra. -Utoljára mind valamennyien elkezdtek a tűzkővel, kovával dolgozni… -Olyan volt az, mintha dæmontábor szórná a szikrákat maga körül, -pokoli sötétség közepében. Semmi sikere nem volt. A kioltott -gyertyákat nem lehetett újra meggyújtani.</p> -<p>Most következett el még csak a rémület ideje.</p> -<p>A kik ide lenn vannak, e vak sötétségben, soha ki nem találnak a -jégtömkelegből az Isten világára.</p> -<p>Kétségbeeshettek.</p> -<p>Előttük a csúf halál, a mi ellen semmi ész, semmi erő nem való a -védelemre.</p> -<p>E szívzsibbasztó csüggedés közepett úgy tetszik, mintha a -barlang mélyéből valami derengés hajnallana fel.</p> -<p>Pelargus vette azt legelőször észre.</p> -<p>– Világosságot látok! kiáltá, oda mutatva.</p> -<p>– Az a Ghéczy Zsiga! mondák a kurucz urak s elkezdének -happ-happot kiabálni, hogy észrevegye őket a sötétben <span class= -"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> a -közelítő. S aztán megint elővették a tűzszerszámaikat s nekieredtek -a csiholásnak, hogy hollétük helyét észrevétessék a jég -Bábelben.</p> -<p>Mert nem olyan könnyü annak az alsó részéből a felső emeletébe -áthatolni. A feljárás meredek és tükörsima, megszakgatva széles -rianásoktól, mik feneketlen mélységet mutatnak.</p> -<p>A világosság azonban közeledett. Már ki lehetett venni az -emberalakot, mely azt magával hozta.</p> -<p>Férfi alaknak látszott, bányász öltözetben. A világosságot egy -szál viaszgyertya terjeszté, mely magas, nemezből készült süvegébe -volt tüzve, mint egy tartóba. Hogy miért nem hozott magával inkább -bányászlámpát, a mit a bőrövre akasztanak, azt megmagyarázta a sűrű -előre-hátra bukdosása a sikos jégúton; estében kialudt volna a -lámpa, míg a süveg felül maradt a gyertyával.</p> -<p>Keserves küzködése volt, a míg a jégbarlang felső emeletébe fel -tudott jutni; félig meggörnyedve haladt felmentében a párkányzaton -végig, vaskampós botjával meg-megkapaszkodva. Térdeire kötött -vaskarmokkal kúszott fel egy meredélyen, gémberedő kézzel fogózva a -jégkolonczokba, s szeges talpu saruival akadályozva -lecsuszamodását.</p> -<p>Már odáig jutott, hogy csak egy meredek, kürtőforma mélyedésen -kellett felhatolnia. Itt egy kötelet leoldott a derekáról, s azt a -végére kötött vaskapocscsal felhajítá a párkányzat orgonasíp alaku -jégcsapjaira, s aztán a térdvasai segélyével elkezdett egy faderék -vastagságu jégcsapon felfelé kúszni.</p> -<p>– Ez nem a Ghéczy Zsiga! dörmögé Pelargus. Nem látom a nagy -fehér szakállát.</p> -<p>– Csak nem őrült meg, hogy másra bizza a titkainkat! mondá rá -Fabriczius.</p> -<p>Korponay azonban segíteni akart a felmászással küzködőnek, s -kampós botjával lenyulva a horgával megkapaszkodott kötélért, -annálfogva elkezdte azt felfelé vontatni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_202" id="Page_202">-202-</a></span></p> -<p>– Ez nem az öreg Ghéczy! dörmögék valamennyien, a mint az alak a -mélységből fölmerült. A mint a kezével megkaphatta a jégmellvédet, -egy pattanós szökéssel fölveté magát a sík jégpadlóra.</p> -<p>– Nem! Hanem a leánya, suttogá fuldokló hangon a megérkezett, -lekapva fejéről a bányászsüveget az égő gyertyával: szép sárga haja -izzadságtól csapzottan hullott lángoló arczába.</p> -<p>– Árulás! ordítá Fabriczius, s rohant a jégsátorhoz, hogy valami -fegyvert kapjon a kezébe.</p> -<p>Korponay János pedig ugyanazt a kötelet, a melyen felhúzta a -feleségét, hirtelen annak a nyaka körül keríté s úgy nézett annak -az arczába, mint egy őrült. Nem szólt neki semmit, csak a szemeivel -ölte, a kötél két hurokszálát egy markában tartá összeszorítva.</p> -<p>Julianna még csak egy mozdulatot sem tett a védelmére.</p> -<p>Ha azt a kezében tartott süveget gyertyástól a földhöz vágja, -hát azzal eltemeti magát is, meg valamennyit a pokol sötétjében. -Akkor aztán az jár jobban, a kit hamarább megölnek.</p> -<p>De nem tette. Odanyújtá a legközelebb állónak az égő gyertyát, s -a legcsendesebb hangon szólalt meg.</p> -<p>– Itt vagyok, uraim. Apám küldött. Nektek hoztam üzenetet. -Hallgassátok azt meg, aztán tehetitek velem, a mit haragtok rám -mért.</p> -<p>– Meg ne hagyd szólalni a kigyót, Korponay! ordítá Fabriczius a -jégsátorból; fojtsd bele a szót: mert megront, ha beszélni -hagyod.</p> -<p>Korponay még szilajabb dühvel nézett Julianna szemébe s kezdte -szorosabbra húzni az öklébe szorított hurkot.</p> -<p>– De biz azt a bolondot nem teszed! kiáltá Pelargus, s odaugorva -Korponay mellé, sarlóforma éles késével kettévágta a kötelet s -kirántva az asszonyt az ura kezéből, odaállt eléje, saját testével -védve azt mindenki ellen. <span class="pagenum"><a name="Page_203" -id="Page_203">-203-</a></span> «Hozzá ne nyuljon valaki az én -asszonyomhoz, mert akkor nem ismerek sem Istent, sem embert! – Hát -megbolondultatok, hogy megakarjátok ölni, a ki minket megszabadít? -Az üzenethozót. Pongrácz ezredes úr! parancsoljon kegyelmed a -kapitányoknak, vagy vér folyik köztünk!»</p> -<p>A kurucz vezérek csakugyan közbevetették magukat, hogy a dühöngő -Korponayt félreczibálják, s az átkozódó Fabricziust elcsitítsák; -amaz szidta a tacskó Pelargust, mit avatkozik az ő felesége -dolgába, holott még szeretője sem volt, csak üvegen keresztül -nyalta a mézet: az asszony bolondja.</p> -<p>– Bolond az, a ki kihallgatás nélkül itél! vágta vissza -Pelargus. Eddig csak vádolták, de nem védte senki! Igazság ez? Egy -gyönge asszony ellen annyi férfinak összeröffenni! Leventeség ez? A -hitves asszonyát a saját urának elrágalmazni! Becsület ez? – Nem -bánom, mondjatok bolondnak: én nem hiszek el felőle semmi rosszat! -Csak az irigyei találtak ki rá minden csihést a szépsége miatt!</p> -<p>Julianna megsimogatta a gyermekhős fejét.</p> -<p>– Köszönöm jó Pelargus, hogy védelmemre keltél, magad vagy ebben -a világban. – Hagyd abba, s azzal odalépve a férfiak csoportjába, -megállt közöttük nyugodtan, ölébe leeresztett kezekkel: «Uraim! -Biráim! Nincsen mit tagadnom. Hogy elkövettem az árulást az ország -ellen Lőcsén, azt bevallom. Hogy vétkemet megbántam, azt bizonyítja -az, hogy itten állok. Hogy helyre hozhatom-e azt? itéljétek meg, ha -azt, a mi rám lett bizva, átadtam és elvégeztem. Ha úgy találjátok, -hogy a jó, a mit ügyetekért teszek, felér azzal a roszszal, a mit -ellene tettem, akkor feloldotok; – ha abban állapodtok meg, hogy -marad fenn tartozásom: itt vagyok: végezhetitek életem; senki sem -sirat meg. – És aztán, ha ti föl találtok menteni, még marad itt -egy birám, ki fölöttem itél: az én hites uram. A mi közöttünk van, -az nem dolga senkinek, csak a mi <span class="pagenum"><a name= -"Page_204" id="Page_204">-204-</a></span> kettőnké. Ti hagyjatok -bennünket kettőnket hátra, mikor eltávoztok a gölnitzi szádon. Az -uram majd később utánatok megyen. Hogy én merre mentem el: -jobbra-e, balra-e, lefelé vagy fölfelé? Azt csak az Isten tudja -meg.</p> -<p>A daliák e nyugodt beszéd által egészen meg voltak nyerve. Maga -Fabriczius és Korponay is elhallgattak, hanem azért egymás mellé -álltak, kezüket egymás vállára téve. Pongrácz ezredes volt köztük a -fő; neki mondá el Julianna Ghéczy Zsigmond üzeneteit; az ő kezébe -tette le a leveleket, a mik a hajdani kurucz főuraktól jöttek. És -azután, atyja kipéczézése nyomán rávezette őket azokra a -rejtekekre, a mikben a bányavárosokból elhozott arany- és ezüstpénz -el voltak dugva. Minden előkerült. A kezdethez elég. Annyi kincs, -hogy minden itt levőnek jut belőle czipelni való.</p> -<p>– Bevégeztem küldetésemet, szólt Julianna, mikor a rejtekekből -előhordott pénzes zsákok egymás mellé voltak rakva, s azzal -egyenesen Fabriczius felé fordult. Kegyelmed főbiró uram, ezen -hivatalában legtudósabb, mondja ki rám az itéletet.</p> -<p>De bizony a jó Pelargus nem hagyta azt megtörténni, hogy -itéletet mondjanak ki – prókátor közbejötte nélkül, odafurakodott -Fabriczius elé, s az egyik kezével megfogta a biró vállán a puffos -bányász mándlit, a másikkal pedig hevesen hadonázva, magyarázva, s -a biró mellét ugyan ütögetve, megtartá a competens védőreplicát az -ő imádott szép asszonya mellett.</p> -<p>– Hát ti urak, hogyha birák akartok lenni, ismeritek a just, -ismeritek a logikát, ismeritek a principiumokat. Tudjátok, hogy mi -az «in dubiis charitas». Ha tudna azzal az angyalarczczal, azzal a -galambtekintettel asszony oly szörnyü árulást elkövetni, a -milyennel őt ti, a férje, az egész világ és az ő saját szája is -vádolják: hát nem módjában lett volna százszorta nagyobb és -sulyosabb árulást elkövetni most, a midőn egy intés, egy szó -kellett volna csak tőle, hogy mindnyájunkat a hóhér kezére adjon, -hogy egy új <span class="pagenum"><a name="Page_205" id= -"Page_205">-205-</a></span> felkelés tervét még a csirájában -elfojtsa? Ha lehető volna, hogy ebbe a szivbe a hitszegés -beleférjen, hát nem siethetett volna az a rábizott levelekkel -egyenest az ellenségeinkhez, s felfedezve az összesküvésünket, nem -vihetett volna-e annyi főurat a vérpadra, hogy ugyancsak -válogathatott volna a birtokaik közül vérdíj fejében? Ha ennek az -asszonynak itt, csak úri pompa, fényűzés, duskálkodás -gyönyörködtetné szivét-lelkét: így állna-e itt most közöttünk, -sáros, tépett hevérruhában, összekarczolt kezekkel, hogy nekünk -rejtett pénzbányák oduit fedezgesse fel, holott elhordhatta volna -innen azokat a kincseket a maga gyönyörüségére, úgy hogy még a -kakas sem kukorítana utána? Ilyen ábrázata van a bűnnek? Így -festik-e a rossz lelkiismeretet? – Ime, nem csúsz-mász térdepelve -előttetek, kezeit tördelve; nem vagdalja magát a földhöz, a hogy a -bűnösök szokták. – Itt áll nyugodtan, mint egy martyr a római -circusban az oroszlánok között. Nem hivogat sem szenteket -segítségül, sem élőket tanubizonyságul, nem szépíti tettét, nem -magyarázza, nem tagadja. Azt mondja, a mit tettem, megtettem. Nagy -okai lehettek rá. Magában áll-e? Nem! Százan, ezren tették azt, a -mit ő. Hittek a csábító szónak, biztak az esküvésben, a hatalmasok -pecsétes leveleiben. Hány férfi, hány fővezér közülünk tette le a -zászlóját egy ilyen mézes-mázos szóért. S ő, a gyönge asszony -vétett volna csupán, mikor ráhallgatott? S mi az elpártoltat, ha -megutálja tettét, s ismét hozzánk tért, tárt karral fogadjuk. Itt a -leveleik a kezeinkben, áhitattal olvassuk, gyönyörködünk a -megtérésükben; kérve-kérjük, jertek vissza, legyetek újra -vezéreink, tanácsadóink; emeljük őket a fejünk fölé. Csak ezt az -egyet dobjuk le a mélységbe? Azért mert asszony? azért, mert gyönge -asszony? Azért, mert szép asszony? A mennydörgő ég odafenn, s ez a -jégpokol idelenn úgy tartson meg és úgy veszítsen engem, a hogy -esküvel bizonyitom, hogy ez az asszony ártatlan és igaz, mint ez a -szűz jégoszlop itt előttünk. Fejemmel állok jót érte! <span class= -"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span></p> -<p>Az ifjú trubadur lángja elharapózott a többi keblekbe is. Az -urak helyeslő mormogása hangzott közbe. A birói serpenyő mérlege -valóban a szép asszony részére hajlott. Az érdemei súlya lenyomta a -bűneiét. A megtérőt be kell fogadni, kivált a ki ily erős próbát -kiállt, miként ez.</p> -<p>Az öreg Fabriczius intett a kezével, hogy legyenek csendesen. Ő -maga leült egy jégkolonczra, mint valami birói karszékbe, a többiek -körülállták.</p> -<p>Valamennyi gyertyát meggyujtottak már most, a jégsátor egész -világos lett bele.</p> -<p>Fabricziusnak egy kasza volt a kezében, ő kaszás hanáknak volt -álczázva. Úgy nézett ki vele, mint a vén Kronosz. Azzal, ha akarta, -le is üthette a nyakát az előtte állónak.</p> -<p>Megszólalt, nehéz csend után.</p> -<p>– Halljad a mit mondok, te, kinek nincs neve, «lőcsei fehér -asszony». Nem mondok én te rád itéletet. Az az Isten dolga. El is -fogja hozni. De elveszem fejedről fenyegető kezemet s azt mondom, -senki se bántson. Nem tudom, ki vagy? Nem ismerlek. Elfelejtem, -hogy valaha utamon keresztül mentél. Te emlékezni fogsz rá, hogy -miket vétettél, más ne emlékezzék. Nem azért, a miket ez a nederes -fiú beszélt a védelmedre, nem azért a csengő érczekért, a miket -kezünkbe adtál, nem azért a gyertyavilágért, a mivel bennünket a -pokoli sötétségből megváltottál, a ki nélkül veszve lettünk volna, -nem ezzel váltottad meg magadat. Hanem azzal, hogy az apádtól -küldve jösz most ide. Csak egy embert ismerek a világon, a ki -nálamnál törhetlenebb szivű, csak egy embert, a ki hazáját -irtóztatóbb lélekkel szereti, mint én, az a te apád. S csak egy -ember van a világon, a ki ellen nagyobbat vétettél, mint én -ellenem, mert nagyobb csorbát ütöttél a czimerén, mint az enyémen; -s a ki ezért téged jobban keresett a halálra, mint a hogy én -kerestelek: ez az apád. Ha te meg tudtad venni Garamszegi Ghéczy -Zsigmond szivét, ha ő te rád bizta azon titkait, miket soha -senkinek el nem mondott: akkor valami varázslat jár veled, a -<span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span> mibe az én véges eszem be nem tud -hatolni. Térj vissza apádhoz, a mely uton jöttél, s vidd el neki -azt a levelet, a mit neked adok, nem sok szó lesz benne, de elég: -«leányod betölté küldetését».</p> -<p>Fabriczius papirost kért a körülállóktól, mert nála nem volt. A -többinél sem volt. Pelargus oda adta neki azt a darab pergament, a -mire az imént társai nevét felfirkálta, utánuk téve a fejeikre -kitűzött díjakat.</p> -<p>– Ez jó lesz, monda a biró. Már a neveink is rajta vannak.</p> -<p>Azzal a pergamen elejére felirta azt a három szót.</p> -<p>A pergamen sorra járt; mindegyik vezér oda írta a neve után: -«vidi».</p> -<p>Szándékosan hagyták Korponayt utoljára.</p> -<p>Ő nem irta a neve után a «láttam»-ot, hanem bedugta a pergament -a köntösébe.</p> -<p>Igaz. A nagy hazafiak, a törhetlen szabadságharczosok -elintézhették a maguk perpatvarát azzal, a ki őket egyszer -elárulta. Ha másszor jó szolgálatot tett: ki van egyenlítve a -rovás. De hát a férj számadása ki van-e?</p> -<p>Az még nehéz egy szó lehet.</p> -<p>Nem mondtak ellene. Összeszólalkoztak. Kiki felvett a vállára a -pénzes zsákok közül; fogta a gyertyát s indult a jégbarlang kifelé -vezető sikátora felé. A távozó alakokat egyenkint eltakarták a -jégkárpitok, a bolygó fények eltünedeztek az átlátszó falak mögött. -Csak két gyertya maradt hátra: Korponayé és az asszonyáé.</p> -<p>Ott álltak egymással szemközt: körülöttük a fehér éjszaka, a -csillámló jégpokol. A padmalyról perczenkint egy-egy vízcsepp -hullott alá a jégsátorra, mint egy folytonos óraütés számlálva az -örökkévaló időt.</p> -<p>Julianna a férfiöltözetben is tökéletesen asszonynak látszott -most: kérő, esdeklő meghajlása, összekulcsolt kezei, mik térdeit -érinték meghajoltában, lecsüggesztett feje, árnyékvető szempillái -alól kisugárzó szemei rávallottak, hogy asszony. <span class= -"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span></p> -<p>Szava nem volt, csak azt tette, hogy az összefogott két kezét -felemelé lassan s úgy nyujtá ki karjait ama másik alak felé, a -kinek még a jégfalra vetett árnyéka is tudatá, hogy férfi.</p> -<p>Visszautasítólag intett a kezével.</p> -<p>– Ne szólj hozzám. Mind hasztalan volna. Ha ezt az egész -jégbarlangot meg tudnád is olvasztani egy lehelleteddel, engem nem -olvasztanál meg benne. Nincs közöttünk semmi közös érzés: még a -gyülölet sem.</p> -<p>– Elfelejthednéd-e kis árva gyermekünket? rebegé az asszony.</p> -<p>– Ne hozd elő, mert még megátkozom az órát, a mikor -született.</p> -<p>– Az volt a vétkem, hogy őt oly nagyon szerettem.</p> -<p>– Tudom. Azért akarnám elfeledni, hogy fiam van. Mert jobban -tettem volna, hogyha szétzuzom a fejét, minthogy keresztvizre -tartám, mert az én dicsőségem az, hogy egy poronty született, egy -Antikrisztus, a ki nem megváltója, hanem elvesztője lett a -világnak! Ott lesz a nép imádságaiban: «fogantatott a gonosz -lélektől!» örömhír lesz rám, ha azt hallom, hogy meghalt.</p> -<p>– Az Isten szerelméért! Hogy mondhatod ki ezt a szót?</p> -<p>– Térjünk másra. Hisz nincs nekünk semmi okunk a czivakodásra. -Megcsaltak, úgy-e? A kik arany hegyeket igértek. Hogyne csaltak -volna meg? Hisz Fabriczius leányát is kiforgatták az apja -birtokából; pedig azt császári tiszthez adtad, hitét elhagyattad -vele; apját, szülővárosát elárulni te tanítottad meg. Most az is -földönfutó, mint te.</p> -<p>Ez egy új nehéz kő volt Julianna szivére. Hát az ő kedvenczét is -szerencsétlenné tették azok, a kikben bizott? Ez is az ő lelkére -támadó vád, az ő álmainak réme?</p> -<p>– Értelek már most egészen, mondá Korponay. Csalva vagy, sértve -vagy, semmivé vagy téve. Magad üldözöd magadat. Dehogy kergetlek, -dehogy állom el az utadat; hagylak magad elől futni. Velünk egy -uton futsz most, azt látom; el is hiszem; belekerültél abba a -forgószélbe, <span class="pagenum"><a name="Page_209" id= -"Page_209">-209-</a></span> a mi bennünket sodor magával. Boszut -akarunk állni, mink is, te is. Ebben találkozánk s még úgy jöhet, -hogy sokszor fogunk egymás jöttére várni, a hogy ma vártunk s az is -meglehet, hogy egyszer a hóhér a fejeinket egy kosárba dobja. De az -én ajkam a tiedet megcsókolni még ottan sem fogja. Rám nézve nem -vagy asszony, nemnélküli lény vagy. Úgy beszélek hozzád.</p> -<p>– Hallgatok csendesen.</p> -<p>– S felelsz egyenesen. Még én nem irtam alá az elbocsátó -leveledet, elébb meg kell alkudnod velem. Mondd meg, hova tüntél -akkor, a mikor még annyira tele volt veled a szivem, hogy -haragomban meg akartalak ölni?</p> -<p>– Ott voltam a közeledben, a fali tükör mögött levő -rejtekben.</p> -<p>– Az volt a titkos átjáró a szomszédházba?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– A honnan «ő» is átjöhetett te hozzád, te is «ő» hozzá, a mikor -tetszett?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Mikor előlem menekültél, oda mentél ő hozzá?</p> -<p>– Akkor nem, mert a vezérek és a senátorok ott voltak nála s a -capitulatióról tanakodtak. Hanem korábban voltam ott. A mint a -császáriak megrohanták a szobájában s kelepczébe keríték. Akkor -segítségére siettem.</p> -<p>– Hát e szerint a tábornok nem tud semmit az árulásról?</p> -<p>– Semmit sem. Mikor a rejtett átjárót felnyitottam, akkor épen -karddal készült magát életre-halálra védelmezni a császári katonák -ellen, a kik szobájába tódultak.</p> -<p>– S te hogy segítettél rajta?</p> -<p>– Pisztolyt szegeztem a főtiszt homlokának s arra ő -kiparancsolta a szobából a muskétásokat s azután tanácskozhattak -egyenlő sors mellett.</p> -<p>– S hogy nem menekült «ő» ki azon az uton, a melyen te -bejutottál hozzá?</p> -<p>– Mert kényes volt az én asszonyi becsületemre. <span class= -"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span></p> -<p>– «Ő» az volt, te nem! Tehát Andrássy egész tudatlan volt a -lőcsei árulásban? Te voltál az, a ki őt elcsábítottad; a te mézes -szavad, a te sugáros két szemed, a te varázstudó ajkad volt az a -titkos hatalom, a mi őt megfordította. Nem arany gyapjuval, hanem -arany hajszállal huzták ki a helyéből.</p> -<p>– Úgy van.</p> -<p>– Hát ez «úgy van». Már most hallgasd meg, a mit mondani fogok -én, urad, birád, gyilkosod, czimborád, a hogy akarod, választhatsz. -Te elcsábítottad a magyar hadsereg egyik legjobbik vezérét, a -győrvári viadort, a hősök mustráját, hogy eltántoruljon a nemzet -zászlajától s átbukjék az ellenségei közé; most eredj oda hozzá és -csábítsd őt vissza.</p> -<p>– Hogyan? kérdé a nő, elsápadva szörnyen.</p> -<p>– Hogyan? Azt te tudod! Ugyanazokkal a mézszavakkal, ugyanazzal -a varázslattal, csókkal, öleléssel, a mivel a tévutra vitted, hozd -az igaz utra vissza. Adj neki mindent, a mit a szív kiván, hozd -mámorba, tedd őrjöngővé, hogy kövessen megint, a hova te viszed. -Vedd elő azt az arany hajszálat, mivel őt tőlünk elkötözted, s -lánczold vissza hozzád.</p> -<p>Julianna arczra veté magát és elkezdett zokogva sirni.</p> -<p>– Ne sirj itten! Könnyed jéggé válik, a mint kihull. Hideg -dolgokról beszélek én most. Nincs ebben semmi érezni való. Adunk és -veszünk. Veszszük, a mire szükségünk van, s adjuk érte azt, a miért -az megkapható. Nekünk Andrássy Istvánra szükségünk van. Őt tartjuk -a legalkalmasabb fővezérünknek, ő van egy hatalmas várnak a -birtokában, fegyverrel, ágyúkkal ellátva. A régi kuruczság még most -is bálványozza őt. Ha ő kezébe kapja a zászlót, az egész ország, -mint egy tábor sereglik körüle. Őt nem vehetjük meg pénzzel, -megveszszük tehát egy asszony csókjaival. Kelj fel hát és emeld a -fejedet magasra. Dicsőséges dolgot mivelsz majd.</p> -<p>Sértő, szivig bántó volt mindenik szava tanubizonysága -<span class="pagenum"><a name="Page_211" id= -"Page_211">-211-</a></span> a hideg megvetésnek; a nő megszünt -sirni, fölállt, összefonta karjait s azt mondá: «jól van, -odamegyek!»</p> -<p>– No lásd! Ez okos szó. És már most vedd eszedbe utasításomat. -Nem elég az, hogy odamégy s visszajösz. Bizonyosság is kell felőle, -hogy nem jártál hiába. Ez a tanubizonyság az lesz. Most küldi a -bécsi kanczellária Gömörbe Andrássy Pétert, a legöregebb testvért, -az aulicust, a ki az alatt, míg valamennyi öcscse mind a -szabadságért harczolt, ő maga ott maradt Bécsben s megtartá a -hűséget. Most ezt nevezték ki gömöri főispánnak, a mi eddig -Andrássy István vala. Utasítása van, hogy egy labancz ezreddel -szállja meg Krasznahorkát, mert hisz a megye tanácskozó terme ebben -a várban van; az öcscsét pedig, a megkegyelmezett kurucz -tábornokot, szállítsa ki a sikra, betléri kastélyába. Ha te most -elmégy és visszajösz s azután az fog történni, hogy Andrássy István -bezárja vára kapuját az új főispán előtt s kiutasítja a labancz -szállásmestereket, hát akkor ez annak a tanubizonysága lesz, hogy -két csillagnak még mindig van elég bűvsugára.</p> -<p>Arra a két csillagra nehéz szempillák borultak.</p> -<p>– Elvállalom, suttogá Julianna.</p> -<p>– Akkor készen vagyunk, mondá a férfi s elővonva ködmene -belsejéből az elbocsátó lapot, ő is oda irta a neve után e szót: -«vidi».</p> -<p>S aztán oda nyujtá a nőnek.</p> -<p>– Már most, ki balra, ki jobbra!</p> -<p>Végezzék dolgukat.</p> -<p>– Kérem kegyelmedet, szólt még Juliánna, segítsen e jégfalon -aláereszkednem.</p> -<p>Igazság! ezt még meg kellett neki tenni.</p> -<p>Mikor a kötelet dereka körül fűzte az asszonynak, mégis csak át -kellett őt fognia a két karjával, de csak még sem szorította őt -magához.</p> -<p>Julianna leült a szédületes jégfal párkányára, egészen rábizta -magát a kötelet tartó kézre.</p> -<p>A mint így a tátongó örvény fölött libegve, lassan alászállott, -<span class="pagenum"><a name="Page_212" id= -"Page_212">-212-</a></span> arczát fölfelé fordítá. Tekintetében az -a gondolat tükröződött vissza, hátha visszahuzza a kötelet, hátha -megöleli, megcsókolja, s azt fogja mondani: «nem mégy oda, hanem -jösz én velem, viharok utjain!» De csak nem tette azt a férj. -Azután alácsüggeszté a fejét, maga alá nézve a sötét örvénybe, a mi -a lába alatt tátongott; s talán arra gondolt, hátha elereszti a -kötelet s hagyja őt a mélységbe hullani, utána kiáltva: «nem oda, -nem oda, hanem a halál országába!» De csak azt sem tette.</p> -<p>Nem sokára elérte lábaival azt a keskeny párkányt, mely a -jégfalon végig fut, melyen idáig jött; akkor eresztették el ott -fenn a kötelet.</p> -<p>S aztán még csak egy istenhozzádot sem váltottak egymással.</p> -<p>Az egyik gyertyafény távozott északnak, a másik délnek a jég -templomában. A tetőről lehulló vízcsepp számlálta a perczek -örökkévalóságát.</p> -<h2><span class="smaller">XXXV. FEJEZET.</span><br /> -TRIPLEX PHYLOSOPHIA.</h2> -<p>Andrássy István azóta, hogy Krasznahorkára hazatért, hirt sem -hallatott magáról.</p> -<p>A dandár, a melynek brigadérosa lett volna, masirozhatott, a -merre neki tetszett, több napiparancsot ő tőle a tisztek nem -láttak.</p> -<p>Megirhatták a szathmári békekötést, s meg eldobhatták, azt sem -bánta.</p> -<p>Bécsben, Pozsonyban talán nehezteltek is rá, hogy a nagy -kegyelmet nem sietett megköszönni, s további szolgálatait -felajánlani, talán elő is léptették volna egy rangfokkal, ha -jelenti magát, de feléjük sem ment.</p> -<p>Otthon, Gömörben a legtarkább hirek szállongtak felőle. A vára, -mint minden magyar főuré, mindig nyitva <span class= -"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> állt a -vendégek előtt, akárki jött a hajdani jó barátok közül látogatóba -Krasznahorkára, azt a szokott szivességgel fogadták a várnagy és a -kulcsárok; ételben, italban, kényelmes szobákban nem volt -fogyatkozás. Hanem a házi gazdához nem jutott be senki.</p> -<p>Lehetett a vendég uraknak vadászattal is mulatozni, a -vadászmesternek utasítása volt e végett; meglőhették a medvét, a -szarvast, a vadkant; Andrássy abban sem vett részt.</p> -<p>Ihattak a házi gazda egészségeért jó nagyokat, nem jött elő az -áldomást visszaköszönteni. Egészen félrevonultan élt abban a -lakosztályban, a hol egykor a felesége lakott, s a honnan a magán -kápolnába lehet jutni. A kiknek bejáratak volt hozzá, azok voltak -az orvosa, a papja, meg a tiszttartói. Azokat a czimerteremben -fogadta, ha szüksége volt rájuk. A fiai, a tanítójukkal a -hálószobájában találkozhattak vele mindennap. Egy benyilóban pedig -volt a kanczellistája, az vitte ki az üzeneteit a cselédeknek a -pitvarba.</p> -<p>Levél utján is hasztalan volt vele valami érintkezést kezdeni, -mert minden hozzáérkező levelet az iródeákjának adott át, hogy -készítsen belőle kivonatot s neki aztán csak a lajstromot mutassa -be diákul.</p> -<p>Abban az elenchusban aztán fordultak elő ilyenforma -kivonatok.</p> -<p>«Domicella N. de N. contra Stephanum baronem Andrássy de -Csikszentkirály et Krasznahorka: In causa cordis ruptae Impetratur -restitutio in integrum.»<a name="FNanchor_2" id= -"FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a></p> -<p>Erre az a marginális jegyzet veresplajbászoztatott, hogy «ad -acta ponendum.»<a name="FNanchor_3" id="FNanchor_3"></a><a href= -"#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a></p> -<p>Majd meg jött egy ilyen kivonat.</p> -<p>«Dominus collonellus kurucensis, X. de Y. adversus <span class= -"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> -baronem, generalem Stephanum Andrássy. In causa perditæ patriæ. -Proponit neoaquisticam.»<a name="FNanchor_4" id= -"FNanchor_4"></a><a href="#Footnote_4" class="fnanchor">4)</a></p> -<p>«Comburendum.» Felelt rá a veres plajbász.</p> -<p>«Elégetendő.»</p> -<p>Csak az olyan iratokat olvasta el a szövegük szerint, a mik -valóságos ügyekre vonatkoztak. Olyan is fordult elő elég.</p> -<p>Hanem a gyöngéd nem egészen ki volt zárva a közelségéből. A -vasrács ajtón még cseléd alakban sem bocsátott be a portán -fehérszemélyt hatvan esztendőn alul.</p> -<p>Mivel tölti hát az idejét?</p> -<p>Azt mondják: philosophiai munkán dolgozik. Ez is csak az íródiák -révén szivárog ki, a kinek a mutató ujja már tyukszemet kapott a -sok másolástól. «Triplex philosophia» lesz czíme a könyvnek. Ki -fogja nyomtatni a lőcsei typhographiában.</p> -<p>Rettenetes gondolat. Mágnásnak, hősnek könyvet irni. Hisz ez -rosszabb a remeteségnél.</p> -<p>De még annál elszörnyesztőbb míveletek is szivárogtak ki elzárt -magányából. Ezeket meg a gazdatisztjei beszélték ki.</p> -<p>Andrássy István rendezi a birtokait. Felviteti magához a -tiszttartóktól a számadásokat, azokat apróra megvizsgálja, -észrevételekkel kiséri, kegyetlen törléseket visz bennük -véghez.</p> -<p>Az még csak megjárja, hogy egy nagybirtoku főúr tudós könyvet -irjon, de hogy még kalkuláljon is, s számba vegye, hogy mit vesz -be, mit ád ki? ez túl megy a penitenczián is!</p> -<p>Ezeket a hireket pedig mind meg kellett tudni Korponaynénak, ha -az igéretet, mit az urának tett, be akarta váltani. <span class= -"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span></p> -<p>A legelső lépés lesz a legnehezebb: bejutni az elzárkózott -remete czellájába, a ki onnan sehova sem jár ki, csak épen a -folyosón keresztül abba a kis kertbe, a hol a felesége által -ültetett szegfüvek nyilnak. Ott sem láthatja őt senki más, csak a -vén kertész. Mindennap le szokott az uraság szakítani két szál -szegfüvet s azt magával viszi. Az egyik szál szegfüvet ott találja -az iródeák a nagy könyvek közé lenyomtatva, hát a másik hová -lesz?</p> -<p>A várbeli plébános minden reggel korán misét mond a kápolnában, -azt az úr az elrácsozott erkélyről hallgatja, a kápolnába bejöhet -akárki, akit az ájtatosság odahoz, de őt ott sem láthatja meg.</p> -<p>Még csak annak a módját is nehéz kitalálni, hogy a szép asszony -bejelentesse magát, hogy itt van.</p> -<p>De mégis kitalálta.</p> -<p>Andrássynak volt egy megbizott antiquariusa, a ki számára -hetedhét országról összegyüjté azokat a pandektákat, a mikre annak -szüksége volt. Ezeket a mindenféle kötésü könyveket azután -felszállíták a főúrhoz, mellékelve azoknak a követelt árait. Néha -maguk a régi könyvek tulajdonosai is felfáradtak a várba. Mert a -főúr alkudozni szeretett. Aztán értette a maga portékáját. Tudta, -hogy mi az igazi ritkaság? mi az incunabulum? mi a copia? mi az -apocryph? Nem hagyta rászedetni magát a könyvgyűjtő szenvedélyénél -fogva. A mi igazán becses mű volt, annak nagyon megadta az árát, s -más kézre nem eresztette.</p> -<p>Hát egy reggel a felhordott kutyabőrös könyvek között egy czifra -tábláju akad a kezébe, marokinba kötve, türkizekkel kirakott -kapcsok a két sarkán, a mik kulcsra járnak. Szakasztott mása az ő -elvesztett «pantheonának».</p> -<p>De nem lehet felnyitni, hogy megtudhatná ugyanaz-e? mert a -kapcsok be vannak zárva.</p> -<p>– Ki hozta ide ezt a könyvet? kérdi az iródeáktól.</p> -<p>– Az a görög asszony maga, a kié a könyv. <span class= -"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span></p> -<p>– Hol van az az asszony?</p> -<p>– Odakin van a pitvarban.</p> -<p>– Kérd el tőle a könyvkapocs kulcsát.</p> -<p>– Már kértem, de nem adja. Azt mondja, fél, hogy valami eltalál -belőle sikkadni, mert drága képek vannak benne.</p> -<p>– Fiatal az a nő?</p> -<p>– Én biz a képét elfelejtettem megnézni. (Kitelt tőle! Hanem azt -hiszem, hogy öreg lehet, mert mankóra támaszkodik.</p> -<p>– Vezesd ide hozzám!</p> -<p>«Kip-kop», hangzott a mankó, «klip-klap» hangzott a papucssarok -a hosszú termeken végig, aztán kinyilt az ajtó, s -betipegett-tapogott rajta az összegörnyedt anyóka, szemöldökig érő -aranycsipkés fejkötőben, szájáig körülbugyolálva patyolatkendővel, -félmankóra támaszkodva.</p> -<p>– Maradj kinn! mondá Andrássy az iródeáknak.</p> -<p>Mikor aztán egyedül maradtak, a görög ruhás anyóka eldobta a -mankót a kezéből s délczeg sugár termetével felegyenesedett. -Mindjárt ráismerhetett, a ki egyszer látta.</p> -<p>Andrássy a homlokához kapott a két kezével, úgy meg volt -lepetve.</p> -<p>– Mégis csak be tudtam jutni kegyelmedhez, suttogá az -asszony.</p> -<p>– Mi hozza ide kegyelmedet? kérdé Andrássy oly hangon, a miben -több volt a rémület, mint az örvendezés.</p> -<p>– Hát a bünöm, meg annak a bánata.</p> -<p>– Azóta, hogy egymást utoljára láttuk, nagyon sok változás -történt, vágott eléje a szónak Andrássy.</p> -<p>– Valóban sok, mondá az asszony, elértve az útmutatást. S -legjobban megváltoztunk mi magunk. Nekem úgy tetszik, hogy az csak -álom volt. S az álmodó és a felébredt két külömböző ember. – Hát -nem jól tettem-e, hogy ezt a könyvet visszaszereztem és elhoztam -kegyelmednek? <span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span></p> -<p>– Megvallom igazán, hogy egy rémtől szabadít meg vele, a mi -minden órában kisértett. A mi rejtett kincs van a földben elásva, -mind egy halomban nem örvendeztetne úgy meg, mint ez a visszakerült -könyv. Mit adjak kegyelmednek érte?</p> -<p>Csalogató szó volt. Vigyáznia kellett a szép asszonynak, hogy -mit feleljen rá? Egy téveteg szemsugár, egy kóbor mosoly az ajkon -oly büvrontó lehet, hogy a feltalált hajdani kedves egyszerre a -jégpolus alá távozik tőle. Nem, azt nem vette elő. Hosszan -elhallgatott, fejét aláhajtva, s kezét ajka elé téve, s aztán -vontatott, szakadozott szóval kezdé el szándékát elmondani.</p> -<p>– Nagy árt kérek érte, nem is sejti, hogy mit? Azt mondá -kegyelmed, egy kisértő rémtől szabadítom meg akkor, a midőn e -könyvet visszaadom. Hogy mit adjon viszont érte? Egyenlő értéket. -Az én lelkemnek is van egy kisértő réme, a ki nyugodnom nem hagy, a -ki földönfutóvá tesz, s a hova menekülhetnék, az Istenhez való -utamat elállja. Ajándékozzon meg engemet ezzel a kisértetemmel!</p> -<p>– Hogyan tehetem azt?</p> -<p>– Volt kegyelmednek egy szent alakja, a kit életében én -annyiszor megbánték, a ki én miattam többet és rosszabbat -szenvedett, mintsem a martyrok. Az a csodaalak, a ki még holtában -sem tud megválni attól, a kit úgy szeretett. Engedjen odamennem, -hozzá! Hadd boruljak le a koporsója elé! Hadd gyónjam meg neki -keserves bűnömet, s hadd könyörögjem ki nemes bocsánatát. Akkor -talán az én lelkem is megszabadul az ő lidérczétől.</p> -<p>Ez az egy érző húr maradt a nagy ember szivében. Hogy rátalált -ez az asszony!</p> -<p>Át, meg át volt hatva.</p> -<p>Valóban tartozott vele annak a halottnak, hogy odavezesse hozzá -ezt az asszonyt: «borulj arczra előtte, s áztasd a lábait -könnyeiddel!»</p> -<p>– Legyen meg. Mondá, kezét nyújtva Juliannának. <span class= -"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span></p> -<p>Julianna a hála örömkitörésével csókolá meg a nyujtott kezet. S -azzal odaszökött az asztalhoz, melyen a «Pantheon» feküdt s mielőtt -Andrássy kitalálhatta volna, hogy mit akar vele? odafutott a -kandallóhoz s beledobta a drága szép könyvet a zsarátnok halomba, a -láng körül összecsapott rajta.</p> -<p>– A kegyelmed kisértetei már hazatértek, suttogá a lángbaborult -könyvre mutatva, mely annyi közös emlékével volt tele visszaidézni -nem való óráknak. Talán vandalismus is volt, hogy azt tette? -Hasonlatos ahhoz, melylyel a latin keresztesek a bizánczi -istenszobrokat szétrombolták.</p> -<p>Mit adna most az archæolog világ érte, ha az a képgyüjtemény -megmaradt volna?</p> -<p>– Jerünk innen, jerünk, unszolá a nő a férfit, mintha attól -tartana, hogy az még megsajnálja a tűzbe dobott kincset, s egy-két -lapot még megment belőle. Hadd égjen addig itt magában. Ez legyen a -mi lelkeinknek tisztitó tüze. Lám, csak nehány lépés a pokol -ajtajától a mennyország ajtajáig! Vezessen odáig!</p> -<p>Valóban csak néhány lépés volt az.</p> -<p>Csak két terem esett közbe. Az egyik a czimerterem, az -Andrássyak arczkép-csarnoka később, a másik a hajdani ebédlő, II. -Rákóczy Ferencz emlékezetes diszszekrényével, azután jön az -előpitvar, abból nyilik a hálószoba, hol Serédi Zsófia tanítá -gyermekeit Istent imádni. Még most is tanítja.</p> -<p>Ott a hajdani nyoszolya helyén állt egy fekete bársonynyal -bevont ravatal, s azon egy diófa koporsó, egészen egyszerű (hiszen -ostrom idején készült) csak az a rendkívüli rajta, hogy a teteje -üvegből van.</p> -<p>Ez üvegfödél alatt szunnyadta a tulvilági álmot Andrássy -Istvánné.</p> -<p>A hold is nyolczszor megujult azóta. A fák kivirágzottak, a -virágból gyümölcs lett, lehullott, és ő még mindig alszik. -<span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span></p> -<p>Nem tudja, mi a halál?</p> -<p>Enyészet?</p> -<p>Annak nincs fölötte hatalma.</p> -<p>A vonások szelidek, nyugodtak, fönségesen andalító az egész arcz -tekintete, a szempillák félig nyitva, mintha figyelnének a szemek, -az ajkakon a fájdalmas mosolygás, a gyöngysor fog tündököl ki -közöttük. S a jobbkéz félmagasan felemelve, mintha hivni, ölelni, -inteni akarna valakit. Hosszú fekete haja keblére omolva.</p> -<p>Az alsó vánkosa tele van rakva szegfüvekkel. A tegnapiak még -frissek, illatosak, a régiebbek hervadtak, aszúk.</p> -<p>Ezek az aszúvirágok beszélnek.</p> -<p>Nagyobb csudák is vannak a világon, mint a miket a teremtő -természet talányul ad fel az emberi észnek.</p> -<p>Hogy változik meg az emberi lélek a multja hangulatával egészen -ellenkező valamivé? Egy férfi sziv, mely tárva nyitva volt a világ -mámorító örömeinek, hogy zárkozik be, mikor ez örömöket nem tiltja -senki többé! Aki annyiszor hűtelen tudott lenni az élőhöz, milyen -hűséges tud lenni most a halotthoz! Mindennap elhozza neki a -kedvencz virágát!</p> -<p>Ezért zárkózik el az egész világtól. Ezért nem bocsát be magához -dőzsölő czimborát, dévaj asszonyfélét, hogy meg ne háborítsa senki -az ő titokteljes találkozásait az ő elmulhatatlan egyetlenével.</p> -<p>Most már egyetlen neki!</p> -<p>Nem az égé, nem a földé, egyedül az övé csupán.</p> -<p>Nem várja az angyalokat, csupán őtet.</p> -<p>Julianna reszketve rogyott térdre e koporsó előtt.</p> -<p>Nem szólt, nem sírt, csak reszketett.</p> -<p>Szót, sírást, mind be lehet tanulni. Zokogás, jajgatás, önátkozó -beszéd mind kitelik egy nagy szinésznőtől, ki valaki számára -játszani akar, de ezt a reszketést nem lehet akarva csinálni. Erre -csak egy ismerhetlen hatalom kényszerítheti az embert, a ki -hivatlanul jő és láthatlan jelenlétével kiforgat minden lényünkből. -<span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span></p> -<p>Úgy reszketett, hogy egy szót sem tudott kimondani.</p> -<p>Szemei, mint az álomjáróé, meredtek az alvó tüneményre, ott az -üveg koporsóban.</p> -<p>Mikor idejött, talán azt hitte, hogy majd beszélni fog hozzá, -hogy gyónni fog előtte; mikor meglátta, elállt a szava, elfeledett -gondolkozni.</p> -<p>Andrássy felemelte a koporsóról az üvegfedelet.</p> -<p>Nem áradt abból más, mint az aszu virágok illata széjjel.</p> -<p>Aztán megállt a koporsó fejénél, összekulcsolt kezekkel s -elnézte hosszasan azt a kiszenvedett alabástrom arczot.</p> -<p>A hidegnek is van fénye, a mi szétsugárzik.</p> -<p>Julianna félve, borzadva csúszott közelebb a halotthoz. -Tétovázva, rémledezve emelkedett fel térdéről, odahajolt annak a -félig felemelt kezéhez, s áhitattal megcsókolá. Aztán félve tekinte -félre az arczára, nem haragudott-e meg érte? Nem, csak úgy -mosolygott, mint az elébb. Másodszor is ajkával érinté az átlátszó -kezet, most már hosszasabban és még egyszer harmadszor, Serédy -Zsófia még akkor is mosolygott megölő gyilkosára.</p> -<p>Andrássy visszaereszté az üveg fedelet csodahalottja fölé.</p> -<p>Julianna könnyült kebellel rebegé:</p> -<p>– Köszönöm, hogy idevezetett. Nem fogok tőle rettegni többé.</p> -<p>– Most már még egy tilalommal többet ismer kegyelmed, suttogá a -férfi.</p> -<p>– Azt fogom a legféltőbben őrizni, sugá vissza a nő.</p> -<p>– Láthatja, hogy szigorúbb vagyok magamhoz, mintha karthausi -zárda tagja volnék. Az én halottam nem lett hamuvá, de én már azzá -lettem. Dicsőségem, hőstetteim, por és hamu. Álmaim a nagyságról, -messzelátó terveim por és hamu. A zászlók, a miket hordoztam, a -zászlók, a miket eldobtam, fonállá szétszedett gubancz. Undorodom a -jókedvű emberektől, s a kaczaj felháborít. Boszant a gondolat, hogy -még lehetnek bolondok, a kik remélnek <span class= -"pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221">-221-</a></span> -valamit. Csak azzal próbálgatom magamon, hogy élek-e még, hogy -keresgetem, mi fájna még az életben, a mi bekövetkezhetnék rám. -Arra se találok. A nagyobbik fiam, a kit már azért is nagyon -szeretek, mert szakasztott képmása az anyjának, valami olyan bajban -szenved, a miben bizonyosan meg kell neki halni. Akkor kapta ezt -meg, a mikor a testvérem unszolására a kis ágyujával rám czélzott s -a hintómat találta golyójával. Attól a percztől fogva emészti -valami kórság, a mi a szivén támadja meg az embert. Nem lehet -meggyógyítani, meg fog halni bele. És én minden reggel látom őt -folyvást gyengülve, fogyva, rosszabb színben. Már ez sem fáj, hozzá -vagyok szokva.</p> -<p>Julianna nagyot sóhajtott. Mi vigasza legyen az oly szívnek, a -minek már nem is fájhat semmi?</p> -<p>(Már pedig, szép asszony! lőcsei fehér asszony! téged azért -küldtek ide, hogy ezt a szivet még egyszer megfájítsd! Ki kell -neked találnod annak a módját, addig búcsút nem vehetsz.)</p> -<p>– Beszéljünk egyébről. Hát kegyelmednek hogy folynak a dolgai -mostan?</p> -<p>– Köszönöm szives részvételét. Most otthon lakom az apámnál a -kis fiammal.</p> -<p>– Igen? Szivesen fogadta az öreg? ő nagyon kemény szivű -ember.</p> -<p>– Eleinte zugolódott, dorgált, hanem aztán csak kiengesztelődött -irántam.</p> -<p>– Megkapta kegyelmed a fia számára a donatiót?</p> -<p>Erre a szóra könybe lábadtak az asszony szemei.</p> -<p>– Oh, uram, ne említse fel ezt. Én nem keresem a fájdalmat, mint -kegyelmed, mégis rám talál az. S az én szivem nincsen kőből. Nem -bárói korona, nem földi nagy birtok az, a mit én most Istentől -könyörgök; hanem csupán az, hogy tartsa meg a kis magzatomat. Az én -fiam is úgy sinylődik, hogy kétségbeesem, mikor rágondolok, s nem -kell nekem olyankor semmi öröme, semmi dicsősége az Isten -világának. Ha a gyermekemet elveszítem, akkor <span class= -"pagenum"><a name="Page_222" id="Page_222">-222-</a></span> minek -élek tovább magam is? S oh mily nagyon rettegek miatta!</p> -<p>Andrássy megfogta a nőnek a kezét és önkénytelen megszorítá.</p> -<p>Mégis volt hát valami közös a sziveikre nézve, az egyforma -rettegés, mindegyiknek a maga gyermekéért.</p> -<p>És mind a kettő tudhatta magáról, hogy ez az érzés igaz. -Hazugság lehet minden a világon, ez az egy való.</p> -<p>– Talán kegyelmezni fog az irgalmas Isten! sohajtá a férfi -vigasztalóan.</p> -<p>– Talán irgalmazni fog nekem «ő» is, szólt kitörő fájdalommal a -nő. A kis szoba ajtaja be volt már zárva, a hol a halott feküdt, -visszafordult oda s térdre rogyva az ajtó előtt s kezét a -rézkilincsre téve, kiáltá hozzá az ajtón keresztül: «oh ne vidd el -az én gyermekemet «is»; óh légy kegyelmes!»</p> -<p>A férfinak föl kellett őt emelni a földről.</p> -<p>Más tárgyra lehetett átvinni a beszédet.</p> -<p>– Kegyelmed vissza fog térni az atyjához innen?</p> -<p>– Még ebben az órában.</p> -<p>– Hiszen ne siessen. Házam el van látva vendégfogadásra.</p> -<p>– Igen köszönöm a marasztást, de ebédre a váraljai plébánosnál -várnak s a világ nyelvétől őrizkednem illik.</p> -<p>– Mégis maradjon egy kevéssé. Valamit akarok átadni. Kegyelmed -is hozott nekem ajándékot, a minek az értékét nem lehet -felbecsülni, azt viszonozni kötelességem. Andrássy István soha adós -nem volt. A levéltáram régiségei közt van egy sajátkezű levele -Zápolya János királynak, melyben a Garamszegi Ghéczyek ősapját, -harczban szerzett kitünő érdemeiért megdicséri. A kegyelmed atyja -sokszor kérte tőlem ezt a családja büszkeségét képező nevezetes -irást, én azonban nem akartam attól soha megválni, mert régi -okmánytáramnak ez egyik legféltettebb kincse, Zápolya saját -kézirása, királyi pecsétjével, a mi nagy ritkaság. Ghéczy Zsigmond -uram, tudva, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_223" id= -"Page_223">-223-</a></span> ilyesmi nálam pénzért nem eladó, -értékes cserét kinált helyette. Egy Pelsőczi Bebek-féle -bronz-ágyút; a mit ő valahol elrejtve tartogat. Én azt sem fogadtam -el. Most átadom kegyelmednek ezt a nagyon becses régi iratot, -örvendeztesse meg vele az öreget. Ezzel rovom le az árát a -visszaadott Pantheonnak.</p> -<p>Juliannának duplát villámlottak a szemei.</p> -<p>– Köszönöm, oh uram, rebegé meghatottan, de lássa kegyelmed, ha -én ezt a nagy kincset érő levelet haza viszem az apámnak, azt fogja -kérdeni, mi áron kaptad azt te? s még majd rosszat gondol.</p> -<p>Úgy elpirult hozzá. Azután folytatá:</p> -<p>– Azt meg nem mondhatom el neki, hogy ilyen meg ilyen pantheon -nevű könyv volt a világon, a mi így meg így került a kezembe, a mi -megint kegyelmednek volt ezért meg ezért drága. Hát ezt mind el nem -beszélhetem az apámnak.</p> -<p>– Hát hogy legyen?</p> -<p>– Irjon kegyelmed egy sor irást mellé, a miben felajánlja -apámnak, hogy elfogadja tőle az ajánlott Bebek-féle ágyút cserébe, -s küldi helyette a magyar király levelét, a mit óhajtott -megkapni.</p> -<p>– Jó lesz. Azt megtehetem.</p> -<p>A levéltárhoz, ha az udvarra nem akartak lekerülni, a kápolnán, -sekrestyén és azon a virágos kis kerten keresztül lehetett -eljutni.</p> -<p>Andrássy elvezette oda magával Korponaynét.</p> -<p>Kicsiny kertecske az, a hol az Andrássyak ősanyjai, szegfűveik -pompájában gyönyörködve, várták hadjáratokból hazatérő uraikat, s -fésülgették ezüst fésűvel fiacskáik aranyhaját, megtakarítva minden -kihulló szálat, hogy fel ne szedje a madár. Alig nagyobb a tér -hosszában húsz, széltében tíz lépésnél. Annak is csak a déli oldala -virágoknak való, mert a másikon árnyékot tart az a tömör bástyafal, -a melyiknek a szegletéről egy Andrássy, Fischer predikátort, az -evangelikus esperest aládobatta. <span class="pagenum"><a name= -"Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p> -<p>A szegfü volt az akkori kertészdivat uralkodó virága, ez a -rokonszenves, télen-nyáron mindig virító, állhatatos virág (talán -azért olyan nagy kegyencze a magyar asszonyoknak, hogy annak a -jelképét minden himzéseiknél használták). Egész tudomány volt -azoknak a neveit mind megtartani a fejben. Regényalakok és mythosi -nevek, fejedelemnők, diadalok emlékei voltak neki tulajdonul adva. -Csak a vén franczia kertész tudta elsorolni valamennyit; Apelles, -Medor, Daon Royale, Artamene, Victorie de Mastric, Feu de Ligny, -Celimene, Grand Turque. Többre ment a számuk kétszáznál, a -színváltozatok minden pompájában, szeszélyesen petyegetettek, -irombán felemásak, csipkézettek, sávozottak, sok színben vegyített -talitarkák, jászvörösek, a vén kertész elmondta, melyiket hol -termesztették, ki volt a keresztapja?</p> -<p>Julianna úgy járt végig a kis kerten, mint egy álmodó. Arra -gondolt, hogy milyen kegyetlen büntetés lett volna az, ha az első -bűneset után a lángpallosos angyal csak Évát kergette volna ki a -paradicsomkertből, Ádámot pedig benn hagyta volna, egyedül, hogy -minden fűben-fában megtalálja annak az emlékét, a kit elveszített. -Egyszer megállt Julianna egy szegfű előtt, mintha valami -megállította volna. Annak a neve volt «Rose blanche». Tiszta fehér -virágú szegfű, mely egészen a rózsához hasonlított.</p> -<p>– Én ezt találom a legszebbnek, mondá a nő a kertésznek.</p> -<p>– Valóban, megboldogult jó urasszonyunknak is ez volt a kedvencz -virága, viszonzá a kertész.</p> -<p>A szegfüvön csak egy kinyilt virág volt, azt leszakítá a kertész -s kedveskedett vele az urától vezetett látogatónőnek.</p> -<p>Julianna úgy vette azt reszkető kezébe, mintha azt nézné utána, -nem vérezte-e be a kezét a leszakított virág?</p> -<p>A levéltárból, a hol a Ghéczyek családját érdeklő irás -<span class="pagenum"><a name="Page_225" id= -"Page_225">-225-</a></span> előkerült, visszatértek Andrássy -irószobájába. Az iróasztalon állt drágakövekkel kirakott remek -rámában Serédy Zsófiának menyasszonykori miniature képe, Julianna -mikor nem nézett rá senki, lopva odatűzte a rámához azt a fehér -«Rose blanche»-t. A kinek, a míg élt, a szive virágait nem sajnálta -gyökérrel kitépni, most félt e kedvencz szegfüvirágából egy szálat -elvinni magával.</p> -<p>Andrássy István pedig a kandalló tüzébe bámult.</p> -<p>A pantheon egészen elégett már, a kapcsai leváltak, az izzó -papirlapok egyenkint nyiladoztak szét egymástól, a fekete korommá -égett lapokon még futkároztak végig azok a tűzkigyócskák, a mik -betüket látszanak irni a halottá vált papirra. Talán ez a két ember -el is tudta olvasni azokat az ismeretlen tűzbetüket? Nem mondták el -egymásnak, mit olvastak?</p> -<p>Nagyon hosszú utat tettek meg mind a ketten azon nap óta, -amelyen legutoljára együtt forgatták kezeikben ezt a közös albumot, -a mikor a szép asszony művészi csinnal rajzolta az előtte ülő -arczképét ezen könyv lapjára. Milyen türelmetlenül várta ő akkor, -hogy mikor lesz vége? Most volt vége.</p> -<p>Azóta körülkerülték a földet, hogy újra összetalálkozzanak.</p> -<p>Azóta Andrássy filozof lett. Az is csak elméletben, a szivében -nem lakott a bölcsészek hideg megfontolása, az élettel leszámolt -nyugalom, hanem az ellentéte az eddigi szenvedélyes hajlamoknak, a -méla búskomorság.</p> -<p>Az olyan éles asszonyi szem, mint Juliannáé, egy körültekintésre -felismerte ezt a változást. A hősből anachoréta lett. A könnyelmű -ledér férfi az elhagyott, elfeledett, halálra kínzott feleség -emlékeit gyüjti maga körül. Mit keres egy bölcsész szobájában egy -kerekes rokka? egy befejezetlen himzet, a rámára felfeszítve? A -meghalt nő valószinüleg idemenekült ezekkel az asszonyi -foglalkozásaival az utolsó napokban, mikor a dervis generális a -várat megtöltötte a mezei hadakkal, ezt a szobát (a könyvtárt!) -<span class="pagenum"><a name="Page_226" id= -"Page_226">-226-</a></span> respektálta a kurucz, s Andrássy István -azután mindent azon a helyen hagyatott, a hol a nő ott feledte, -semmihez azóta hozzá nem engedett nyulni. Valóságos cultus tárgya -lett előtte minden, a mi e házban az elhunyt feleségre -emlékezteti.</p> -<p>Hát még aztán a két gyermek?</p> -<p>Még azokat is meg kellett látni Juliannának.</p> -<p>A két fiu czivódva rontott be apjuk szobájába. Nekik szabad -bejárásuk volt hozzá.</p> -<p>Azon czivódtak, hogy a kisebbik nem akarta megengedni a -bátyjának, hogy ma kilovagoljon, mert erős szél fú, megrontja -magát, inkább ő is otthon marad a kedveért s játszik vele -türelemjátékot, bástyarakást.</p> -<p>Mikor a szobába berohanó fiuk egy idegen asszonyt megláttak az -apjuk szentélyében, nagyot bámultak. Hogy került ez ide? mit akar -ez itten? Mind a ketten oda huzódtak az apjuk mellé. Talán eszükbe -jutott, a mit egykor a dervis generális bátya beszélt előttük és az -anyjuk előtt arról a szép asszonyról, a ki olyan irgalom nélkül -tépi ki az ő anyjuk szivéből az élet örömeit s gondolták: «nem ez -az?»</p> -<p>Mikor ott térdepeltek az apjuk arczképe előtt, mikor azért -imádkoztak, hogy szólaljon meg, védje magát e vád ellen? Nem úgy -volt-e? Szótlanul bámultak a nőre.</p> -<p>Andrássy oda vonta a térdei közé a nagyobbik fiut s -megczirógatta a fejét. Látszott a fiu arczán a titokteljes kór -ijesztő kifejezése, túlságosan piros ajka, viaszsárga arczszine, s -valami rémlátó tekintet a szemekben úgy jósolták a számára megirt -balvégzetet. S a beteg kinézést még aggasztóbbá tette az az -önvádterhes fájdalom, a mivel a fiu az apján csüggött, a hogy annak -a kezeit, orczáját csókolta. Minden csók egy bűnbánat, egy -bocsánatkérés volt, azért az önfeledt pillanatért, a mikor az ágyút -az apja ellen irányzá.</p> -<p>Julianna a szemeit törlé.</p> -<p>– Mintha a magamét látnám. <span class="pagenum"><a name= -"Page_227" id="Page_227">-227-</a></span></p> -<p>Andrássy elhihette, hogy ezek igazi könyek.</p> -<p>Őszinte érzelemmel nyujtá kezét Juliannának.</p> -<p>– Maradunk ezentúl igaz jó barátok.</p> -<p>– Azok maradjunk, mondá a nő. Talán tehetek is kegyelmednek egy -jó szolgálatot. Nekem is van egy beteg fiam, a kihez le akarom -hozni Lőcséről doktor Cornidest, a hires orvost, a kit kegyelmed is -jól ismer. Az itteni doktorok nem tudják kitalálni a baját.</p> -<p>– Épen mint az én fiamét.</p> -<p>– Ha rá birom venni a tudós doktort, hogy megtegye ez utat -Gömörbe, akkor elküldöm őt kegyelmedhez is Krasznahorkára, ha ugyan -még itt fog akkor a tábornok úr lenni a várában.</p> -<p>Andrássy István félreértette ezt a mondást.</p> -<p>– Láthatja kegyelmed, mondá Juliannának, mennyire nincs akaratom -ezt a helyet elhagyni valaha.</p> -<p>S tekintetével azokra a megholt hitvesétől ott feledett -tárgyakra mutatott, míg végre gyermeke halavány arczán nyugodott -meg vele.</p> -<p>– A kegyelmed akarata, tudom, hogy meg nem ingatható, azonban -vannak a fátumnak oly erős hatalmai, a mik a mi akaratunkat -megtörhetik.</p> -<p>– Nem ismerek ilyen erőt, mondá a hős vezér nyugodtan s -megcsókolgatva a fiai orczáját, elbocsátá őket magától, gyöngéden -sugdosva hozzájuk, hogy csak legyenek jó testvérek és szeressék -egymást, ma ki ne lovagoljanak, mert erős szél fú; játszszanak -inkább tekével.</p> -<p>Azt nem mondta nekik, hogy mikor kimennek a szobából, üdvözöljék -ezt az urasszonyt idebenn.</p> -<p>Aztán odalépett az iróasztalához, melyen megkezdett nagy -filozofiai munkájának ivei voltak elszórva. Julianna ott ült a -karszékben az asztal mellett.</p> -<p>Andrássy hamis nyomon járt.</p> -<p>Azt ugyan föltette erről az asszonyról, hogy csakugyan az érzés -hozta ide, a lelkiismeret nehéz lidércznyomása. Az asszonyszív -csupa babona. A képzelődés ad neki életirányt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span> -Kedélyének szüksége van arra, hogy valami vezekléssel meg legyen -nyugtatva. Ez a csodatevő Boldogságos Szűzhöz nem zarándokolhat, -mert protestáns, tehát itt kellett neki keresni azt a közbenjáró -szentet, a kit saját keble pokolrémei ellen invocáljon.</p> -<p>De ennek mégis kellett valami más okának is lenni az -idejövetelre.</p> -<p>Hogy ez a rejtett indok nem a szerelmi epekedés, azt elhitte -Andrássy. A ki ott tudta őt feledni a poprádi vendéglőben s még egy -istenhozzádra sem állt meg a kedvéért, hanem nyargalt egy hiu -csalóka ábránd után, az a nő nem érez mélyen.</p> -<p>Hanem azt hitte felőle, hogy ez most a bécsi udvartól van ide -küldve (az ő jó barátaitól). Azok bizonyosan keveslik az eddig tett -szolgálatait, nem érik be azzal, hogy Andrássy Istvánt a fejedelem -ügyétől eltántorította, még azt is szeretnék, ha rábirná, hogy -valósággal az ő szolgálatukba álljon. Ott most nagy szükség van -magyar kiváló főurakra, ha az országot új alapon akarják rendezni. -Ez volt a gyanuja. Nem is sejtette, hogy az ellenkező oldalról -ássák a futó-árkot.</p> -<p>– Lássa kegyelmed, szólt Juliannához, szétszórt irataira -mutatva. Ez az én mindennapi foglalatosságom. Bölcs könyvek, a mik -a világot megitélni tanítanak. Minden hiuság, nagyravágyás oly -idegen rám nézve, mint a chinai szokások. Nincs az a fényes polcz, -a miért ezt a könyv dohától átjárt zúgot fölcserélném. Azokat a -szegfüveket nem adnám a Bourbonok liliomaiért, sem a római pápák -arany rózsáiért. S a milyen nagyon megszokták az udvari marsallok -minden reggel megjelenni az uralkodó levéején, s megkérdezni, -hogyan nyugodott felséged? olyan megszokott utam nekem, minden nap -elmennem ahhoz az üvegkoporsóhoz, s megkérdeni: «hogy aludtál, -lelkem?» És ha a csaták trombitáit fúnák az ablakom alatt, a falra -akasztott kardom meg nem rezzenne tőle. Nincs nagyravágyásom! -<span class="pagenum"><a name="Page_229" id= -"Page_229">-229-</a></span></p> -<p>Julianna nagyot sohajtott, aztán megszorítá Andrássy kezét.</p> -<p>– Ezt mind tudom. Sőt értem. Az én nagyravágyó álmaim is -felébresztett álmok. Magam is keresem a buvóhelyet, s örülök, ha -megtaláltam, akármilyen szomoru is az. Minden élettelen tárgyban, a -mi valami emlékhez köt bennünket, megtaláljuk a beszélgető társat. -Tudom én azt, hogy mikor a fájó szív igy belenőtt az emlékeibe, -olyan mint a mandragoragyökér, hogy sír bele, ha erőszakkal -kitépik. Annál fájdalmasabban esik arra gondolnom, hogy -kegyelmednek ezt a helyet bizony itt kell hagyni.</p> -<p>– Nekem?</p> -<p>– Rövid időn pedig.</p> -<p>– Mesemondás! Ha én nem akarom? Parancsol nekem valaki?</p> -<p>– Azt hiszem, hogy olyan ember, a ki parancsoljon, akad az -országban; a kérdés csak az, hogy engedelmeskednek-e neki? Nem -volna kegyelmednek még tudomása róla, hogy Bécsben Andrássy Pétert -nevezték ki gömöri főispánnak?</p> -<p>– Az nem lehet! Hisz a főispán én vagyok.</p> -<p>– De miután kegyelmed Rákóczy hive volt, s a capitulatio után -nem sietett fel Bécsbe, homagiumát præstálni, a kanczellár -kegyelmedet szépen skártba tette.</p> -<p>– Engem! Skártba! kiálta a főúr, olyat ütve az öklével a triplex -philosophia közé, hogy annak levelei szerteszét repültek.</p> -<p>Meg is restelte a dolgot, s megint rendbeszedte a megbántott -papirost s nyugalmat erőszakolt magára.</p> -<p>– Hát «fiat piscis!» – «Legyen lud, ha kövér!» Legyen Péter -bátyám a főispán, ha ért hozzá.</p> -<p>– Az pedig ért hozzá, higyje el az uram! Mint jól értesültem, -már útban is vagyon egy ezred sziléziai muskétással, hogy -beszálljon Krasznahorka várába s átvegye kegyelmedtől a vármegye -gyüléstermének és az archivumnak a kulcsait, a mik a főispánt -illetik meg. S miután a <span class="pagenum"><a name="Page_230" -id="Page_230">-230-</a></span> sziléziai muskétások és a kegyelmed -palotás hadai egy várban meg nem férhetnek, az egyiknek ki kell -innen vonulni. – Kegyelmed maga sem maradhat e helyen, mert a -hatalmas főispán a maga uri vendégeivel, a karok és rendek -seregével, a kik fel fognak gyülekezni, össze nem szorulhat. – Ez -már mind el van végezve s kegyelmed számára ki van jelölve a -betléri kastély, a hová a gyermekeivel együtt kitelepedhetik, s -viheti magával a bölcsesége könyveit, a kertje szegfüveit, még az -üvegkoporsóban alvó halottját is.</p> -<p>– De Szentháromság ugy segélyjen! Azt ők nem érik meg! ordítá -fel haraggal a hős vezér, s olyat rúgott az útjába került -kutyabőrös eklektikuson, hogy az a szögletbe repült.</p> -<p>Odavolt már mindenféle philosophia. Valamennyi bölcs mondásból, -a mit megörökítettek papyruslevelen, viaszktáblán, pergamenen, és -obeliszkok oldalain, csak ez az egy maradt érvényben: «ne bántsd a -magyart!» a kard lapjára beedzve.</p> -<p>– Igen sajnálom, ha megzavartam ezzel a hírrel a kegyelmed -nyugalmát, szólt mentegetőzve Julianna és menni készült.</p> -<p>– De sőt nagy hálával tartozom érte, várjon, míg a levelet -megirom Ghéczy Zsigmondhoz.</p> -<p>Maga sem tudta tán, hogy mit ir ebben az indulatában.</p> -<p>Julianna véghezvitte azt, a miért ideküldték.</p> -<h2><span class="smaller">XXXVI. FEJEZET.</span><br /> -A VÁRT JUTALOM.</h2> -<p>A milyen mankón típegő anyókául jött be a várba Juliánna, éppen -olyanul távozott el onnan. Valódi alakjában csak a vén kertész -látta őt és a két gyermek. Egyik se beszélt a cselédséggel a család -titkáról. Korponayné eltünhetett nyomtalanul. <span class= -"pagenum"><a name="Page_231" id="Page_231">-231-</a></span></p> -<p>Azontul aztán folyvást elváltoztatott alakban jelent meg hol -itt, hol amott; Dunáninnen, Dunántul.</p> -<p>A mennyi viharnak a magját ez az asszony jártában keltében -elvetette, az elég volt egy országot felfordítani. És mindezt a -nélkül, hogy a szövevényének a szála valami be nem avatottnak a -kezébe került volna.</p> -<p>Andrássy István csakugyan beváltotta azt a szavát, a mit sértett -szive haragjában kimondott. Megizente a Péter bátyjának, hogy a ki -Krasznahorka várába be akar jönni az ő engedelme nélkül, tizenkét -fontos ágyúkat hozzon magával, mert az övéi is olyanok. A jó -Andrássy Péter aztán el se hozta magával Pozsonyból a sziléziai -muskétás-ezredet, hanem elütötte – vétette valahogy a dolgot -Illésházynál, hogy hagyjanak békét az Istvánnak, mert még most -nagyon el van keseredve; a mig a gyászesztendeje tart, ne -háborgassák. A dolog aztán abban maradt. Lehetett Gömörbe -præsidiálisokat is küldeni, úgy sem fogadta meg senki. Követet majd -küldenek, ha lesz országgyülés, maguktól is. Ott van az alispán, -Gyöngyössy uram, elvégzi az.</p> -<p>Hanem a kurucz összeesküvők ezt az ellenszegülését Andrássy -Istvánnak gyorsan a maguk terveibe tudták illeszteni. Bercsényi -Lengyelországból azt izente a Rákóczypárti főuraknak és -hadvezetőknek, hogy az új fölkeléshez igyekezzenek megnyerni a -győrvári hőst; olyan jó hadvezére nincs több a magyarnak. – Hogy -bezáratta Krasznahorka kapuját a labanczok előtt, ez egyszerre az -egész kuruczság bálványává emelte Andrássyt. Elhagyták a -«korcsmageneralis» nótáját, s mást kezdtek felőle:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Andrássy -homlokán<br /></span> <span class="i0">Virul a -borostyán»<br /></span> <span class="i0">«Esik eső -karikára<br /></span> <span class="i0">Az Andrássy -kalapjára,<br /></span> <span class="i0">Valahány csepp hullott -rája,<br /></span> <span class="i0">Annyi áldás szálljon -rája.»<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_232" id= -"Page_232">-232-</a></span></p> -<p>A palóczok meg ezt a nótát énekelték:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Andrássy lesz a -fiskális;<br /></span> <span class="i0">Pöröl az a királylyal -is.»<br /></span></div> -</div> -<p>Aztán az összeesküvésnek minden fonala a vén Ghéczy Zsigmond -kezeibe futott össze. Ő levelezett a mágnásokkal. A krasznahorkai -siker után teljes bizodalma volt a leányához. – Nem bánta ő, -akármivel hódította is meg Julianna a hős vezért; az ő dolguk! Nem -is kérdezősködött a felől. Gondolta, bizony nem a «szentek -hegedüjéből» énekeltek, mikor magukra voltak.</p> -<p>Künn Európában is keveredett a világ: új háboru készült -Francziaországgal; a török szultán Rákóczyért küldött. Kedve támadt -egy kis hadakozásra; idebenn meg a bécsi magyar urak minden -bölcseségüket commassálták, hogy mentől több olyan bolondot -tudjanak kitalálni, a mivel a magyar nemzetet jobban elkeserítsék. -Elfogatások, elkobzások napi renden voltak, a becsületest üldözték, -a bűnöst futni hagyták; a vallási villongást ujra felélesztették; -az elkobzott vagyon felett egymás között ortályoskodtak; s mikor -valami nagyot akartak tenni, akkor nevetségessé lettek.</p> -<p>Julianna épen egy veszedelmes körutból tért vissza. Rendre járta -a magyar főurak kastélyait; ott volt a Rádayaknál, Vayaknál, -Esterházyaknál, Ordódyaknál; leveleket hozott valamennyitől. Mikor -azokat a feje alá tette (vánkosába rejtve), mintha csak mérges -viperákon aludt volna! Egy kiszabaduljon belőlük s úgy megcsipi, -hogy belehal.</p> -<p>Ghéczy Zsigmond nagyon meg volt elégedve a leánya végzett -dolgaival, mikor ez a mindenünnen elhozott leveleket átadá -neki.</p> -<p>– Bonus, bonus! (Ez volt az öreg szavajárása, ha valamivel meg -volt elégedve.) Látom már, hogy megtartottad a hűséget. Nem vagy az -anyád leánya, hanem az apád ivadéka. Az elébbeni dolog legyen -megbocsátva. <span class="pagenum"><a name="Page_233" id= -"Page_233">-233-</a></span></p> -<p>S hogy a bünbocsánatát meg is pecsételje, előhivta Juliannának a -kis fiát.</p> -<p>– Most már megengedem neked, hogy az anyádat megcsókold. Jó -asszony, szeretheted.</p> -<p>Azt a világért sem tette volna, hogy ő maga adjon egy bűnbocsátó -csókot a leányának. Annyira tán soha sem is fog meglágyulni, csak a -kis porontyot szabadította fel a tilalom alól.</p> -<p>No hát! Már van egy lélek a világon, a kinek szabad őt szeretni. -– Talán még majd a többiek is megbocsátanak.</p> -<p>– Már most még egy utat kell megtenned, szólt az öreg. Ezeket a -leveleket, a miket az urak hozzám küldének, a fejedelem kezébe kell -juttatni. Érts meg, mi módon? – Te azonnal neki indulsz, egész -parádéval, mintha Lőcsére utaznál a régi barátnédat meglátogatni. -Onnan azonban kiosontasz Poprádra és megszállsz a vén Husz -vendéglőjében.</p> -<p>Juliannának ideges rángatózás fogta el az ajkait. Mire -emlékezett vissza?</p> -<p>– Az egy jó kis félreeső hely, folytatá az öreg, egészen arra -való, hogy egy pár szerelmes a világ szeme elől elbujva, -turbékolhasson benne.</p> -<p>Julianna némán könyörögve kulcsolta össze a kezeit.</p> -<p>Az öreg nevetett.</p> -<p>– No hát nem szép apai gyöngédség ez tőlem, hogy a -menyecskeleányomnak még arról is gondoskodom, hogy a szerelmesével -háborítatlanul találkozhassék?</p> -<p>Julianna eltakarta lángvörösre gyuladt arczát.</p> -<p>Az öreg cholerikus nevetéssel döczögteté a szót.</p> -<p>– Hát bizony van is azon mit pirulni? Hisz az egész világ tudta -is, hitte is, hogy szeretitek egymást. Még nagyobb igazságért ez a -kis poronty is ennek a tanubizonysága. Hát nem te ajándékoztad ezt -az apjának?</p> -<p>– Az uram lesz ott? rebegé Julianna, s egymásután eltünt az -arczáról az a lángvörösség, de a helyébe állott halaványságnak édes -mosolygó kifejezése volt. <span class="pagenum"><a name="Page_234" -id="Page_234">-234-</a></span></p> -<p>– Az uram lesz ott!</p> -<p>– Igen, ő vár ott rád. Lehet, hogy még más valaki is. Vagy pedig -te fogsz ő rá várni, ha hamarább érkezel. Elmondod neki élőszóval, -a miket tapasztalásból tudsz; meg a miket én tőlem hallottál. Elébb -az ország dolgáról beszélsz vele, csak azután a magadéról. -Megmondhatod néki, hogy én kiengesztelődtem irántad. Aztán tégy -vele, a mit akarsz. Nem kell téged arra tanítani. Az anyád is épen -úgy tett. Nemcsak engemet csalt meg a szeretőjeért, hanem a -szeretőjét is megcsalta én végettem. Sokszor ott hagyta a faképnél, -mikor legjobban várt reá s hozzám jött – nekem turbékolt. Olyanok -az asszonyok. S a férfiak is arra valók, hogy igy tegyenek velük. – -Nem bánom én: nevetek rajta. Hanem csak arra az egyre kérlek, hogy -a rád bizott leveleket addig ne add a szerelmes urad kezébe, a míg -búcsúzni nem kezdtek. Ez legyen az utolsó.</p> -<p>Julianna engedte ezt a hideg mérget a szivére csepegtetni. -Szenvedett az anyjáért is, meg magáért is. – És el kellett -viselnie, mert igaz volt, a mit az öreg mondott:</p> -<p>«Te kunkora bajuszos dali legény, azt ne hidd valahogy, hogy -csak a te kedvedért csalják meg a deres szakállut! Épen annyiszor -csalják meg a te kunkora bajuszodat a deres szakállért. Gazdag az -asszonyszív! Kétfelé osztva is elég kincs kitelik belőle. Ma nekem, -holnap neked! Egyszer a majmon van a sor, másszor a medvén.»</p> -<hr class="tb" /> -<p>Igaz volt az öreg mondása. Julianna most a férje után vágyott, -azt kivánta visszahódítani.</p> -<p>Összehasonlítást tett a két férfi között, s ez nem ütött ki a -titkosan imádott javára.</p> -<p>Andrássy Istvánnak az egész jellemén a kedély uralkodott, a -hangulat irányozta az egész életét. Egy nemes fellobbanás -megdicsőitő hatása alatt tudott a hősköltemények vezéralakjául -kimagasodni, egy másik kedélyhangulatban pedig lesülyedt a sybarita -kéjmámor tunyaságába; – mikor a szabadság nemtője csókolta meg, -akkor félistenné <span class="pagenum"><a name="Page_235" id= -"Page_235">-235-</a></span> alakult át, ha a szép mænade ölelte -meg, lett belőle szatir. Ennek sem maradt meg. Egy halott arczától -jéggé fagyott, lángjai kialudtak, eldobott kardot, thyrsust, pán -sipot a kezéből, eltemette magát a dohos könyvek közé; -búcsójárójává szegődött egy mumiának, philosophál, flagellálja -magát és hajdani kedvesének erényes prédikatiókat tart. – Most -ilyen az uralkodó kedélyhangulatja. Ez is meddig tart igy? – Mikor -a lőcsei kis rejtek szobában szöghajának egy fürtje össze volt -fonva a szép asszony egy arany fürtjével, hej nem bánta akkor, -akárhány labancz muskétás ezred lopózik is be azalatt a várba, -akármi lesz hősi nagy hiréből! és most, ni hogy elfeledte egyszerre -philosoph elveit, ascetai ridegségét, nem is kellett neki a harczi -trombitákat fujni az ablaka alatt, elég volt egy tollsip, mely -büszkesége alvó dæmonát fölébreszté, hogy odadobja a keztyűt -vakmerően a császári udvarnak, és mindezt miért? azért, hogy meg ne -mozdítsák a helyéből azt az üvegfedelű koporsót, s le ne tapossák -azokat a szegfüveket a német pattantyusok. Most megint egy hős -lett, de kinek a hőse? Egy túlvilági alaké, egy halotté. – Az ilyen -férfialak nem lehet eszménykép.</p> -<p>Mennyivel bámulatrakeltőbb az a másik alak, a kit igy hinak: «az -én uram». Az egész jellem abból az érczből van öntve, a min nem fog -a rozsda. Mindig ugyanaz, a ki volt; egy kimondott szavához sohasem -hűtelen. Gondolat, szó és tett ugyanaz mindig nála. A balsors meg -nem alázza, a bukás el nem ejti. Híve marad még az elveszett ügynek -is, a mely eszményképe. Daczol a halállal, s a sötét jövővel. Mily -állhatatosság! Mily igaz tiszta lélek!</p> -<p>Ha még ennek a bocsánatát is ki lehetne érdemelni!</p> -<p>S aztán megosztani vele a viszontagságokkal teljes életpályát! -Együtt futni sötét erdőkön, sivatag pusztákon keresztül, egy közös -palásttal betakarva, őrt állni az álmai felett s lesni az üldözők -közelgő dobaját, ott állni mellette, mikor harczol, s kilőtt -fegyvereit ujratöltögetni, sebét bekötözni, ölében tovább vinni, -vele együtt halni. <span class="pagenum"><a name="Page_236" id= -"Page_236">-236-</a></span></p> -<p>Ez volt most a legujabb ábrándja.</p> -<p>Ő rajta is épen úgy a kedély uralkodott mindig; a hangulat -vezette tetteit, mint annál a férfinál.</p> -<p>Asszonynak megbocsátják ezt. Azt mondják: gyöngeség a neved.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Julianna nem úgy tett, a hogy az apja mondá, hogy egész -parádéval utazzék fel a Szepességre. Megmaradt az eddigi -rendszerénél. Volt egy gyékényes paraszt szekere, megrakva -szercsika almával. Ez a Muraközben termett, a hol az idei fagy nem -pusztított, annálfogva igen kelendő árúczikk lehetett idefenn -Magyarországon. Ezzel járta be az egész vidéket. Maga volt a -kocsis, senkit nem hordott magával. Volt a szekerébe fogva két -rossz dikhencz, a mik csak úgy czammogva húzták a kisafát, azoknak -mindig rángatni kellett szájukban a zablát, hogy menjenek, külömben -félre tértek a mezsgye szélére legelni, hanem a lógós tüzes fiatal -paripa volt, a minek csak egy ostorlegyintés kellett, s aztán -ragadta a szekeret, hegynek fel vágtatva, ha arra került a sor. -Ilyen módon minden feltünés nélkül bejárhatta a vakmerő asszony az -egész országot, csak azok előtt fedezve fel kilétét, a kikhez az -apjától levéllel küldve volt.</p> -<p>Így indult neki a szepesi utnak is.</p> -<p>Teste, lelke hozzá volt edzve az ilyen út kínfáradalmaihoz. Mint -a legjobb, munkához szokott parasztasszony, maga látta el a lovait, -ha valahol megszállt, s mindig künn hált a szekéren. Az -utitarisznyából élelmezte magát. Mindenféle nemzetnek a nyelvén -tudott beszélni, s ismerte a tájat: nem sokat kérdezősködött.</p> -<p>Mikor hegynek fel haladt a szekere, leszállt az ülésből, s -gyalog hajtotta a lovakat. Útközben az erdőn, míg a szekér az -országuton haladt a csengős lovak nyomán, ő maga félretért a -pázsitra s négylevelű lóherét keresett, ezt a sejtelemtől gyötrött -asszonyszivek gyógyító irfüvét. A ki <span class="pagenum"><a name= -"Page_237" id="Page_237">-237-</a></span> négylevelű lóherét talál -útközben, annak a szive meggyógyul.</p> -<p>Négylevelű lóherét keresett s a halállal játszott. Mindannyiszor -az urára gondolt; «ha te koczkára teszed a fejedet egyszer, én fel -teszem tízszer, úgy-e hogy csak méltó párod vagyok?»</p> -<p>A Magas-Tátra már a háta mögött maradt: elérte Poprádot s ott -megállt a szekerével a Husz apó vendéglője előtt. Kivül állt meg az -utczán, nem akart meghálni. Csak onnan a kapuból kiabált fel a -veranda alatt ülő Husz apóra, hogy nem vesz-e almát? Az meg onnan -vissza. «Hogy adja?» – «Vékája két tallér.» – «Nagyon drága!» – -«Csakhogy kapni! Slavoniából hozom.» – «Törődött lesz az már!» – -«Kend is törődött már, azért mégis ember!» – «Nekem nincs már -fogam, nem tudom megenni.» – «Nem is a kend fogára való az, hanem -az uri vendégeknek.» – «Jár is ide vendég ilyen késő őszszel.» – -«Bizonyosan most is vannak, érzem a konyhából a tokányillatot.»</p> -<p>E hangosan folytatott tereferére kinyilt a vendégház egyik -ablakszárnya, s egy férfiarcz tekintett ki rajta. Julianna rögtön -megismerte az urát.</p> -<p>– No vegyék kegyelmed szép szercsika almát! Kiáltott fel rá, a -tenyerébe fogva egy párt abból a szép karminnal pontozott -grünspanzöld gyümölcsből.</p> -<p>– Hozzon fel az asszony hát egy vékával, hangzott az -ablakból.</p> -<p>– Parancsolatjára.</p> -<p>Azzal a vékát megtetézve almával, a fejére tette s úgy lépkedett -fel a veranda hágcsóin nagy gangosan vele.</p> -<p>A vendégszoba ajtaja kitárult előtte, s az asszony szerencsés -jóestét kivánva, belépett.</p> -<p>Ott várták.</p> -<p>Együtt voltak valamennyien azok, kikkel a jégbarlangban -találkozott. Regulájuk volt az összeesküvőknek, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> kétszer -egymásután soha azon helyre egymásnak találkozót ne adjanak.</p> -<p>– Beljebb, beljebb! szép menyecske! kiabáltak a belépő -asszonyra, s a mint bezárult mögötte az ajtó, megindult a -dévánkodás, a milyen szokott lenni egy borozó férfitársaságban, a -mely közé, (vesztére, vagy akaratból) egy kaczkiás parasztmenyecske -odapottyan az égből. Hangzik kaczaj, csintalan szó, tiltakozó -sikongatás, vihánczolás vékony asszonyhangon, a borizű férfiröhej -közé vegyülve; ha valaki a kulcslyukon hallgatózik, hallhatja jól. -De ezt a dévaj lármát nem a most érkezett asszony élesztgeti. -Komédia az csak kémkedők elámítására, az asszonyhangokat Pelargus -hallatja, s a férfiak úgy kaczagnak, hogy az arczuk meg sem mozdul -hozzá. Maga az érkezett asszony, a nagy mázos kályha mögé vonulva -beszéli el ezalatt halk hangon, a mi izeneteket az összeesküvők -számára hozott. Korponay János veszi át a hireket, hátát a -kályhának vetve, a borozó-asztalnál ül Fabriczius, s egy -palatáblára jegyzi az elmondott titkokat. Ha rajtakapják, a nedves -báránybőrsüveggel egy percz alatt letörülheti az egészet.</p> -<p>A míg a többiek lármáznak, ők csendesen beszélgetnek együtt. A -többiek csak az egyes neveket hallják. «Vay», «Ráday», «Ocskay -Sándor», «Csajághy». Mindeniktől hozott izenetet a «vihar -galambja.»</p> -<p>Dicső munkát végzett! Elvetette azt a magot, a miből fegyveres -dandárok nőnek ki a földből. Derék egy asszony! Talán nem is igaz, -a mivel a lőcsei árulásról hirbe hozták.</p> -<p>Most ez a szó hallik az asztal végéről, Fabriczius dörmögi a -társaknak:</p> -<p>– Andrássy István kizárta a labanczot Krasznahorkából!</p> -<p>– Vivát! ordít fel erre, magát elfeledve Kondorossy, s csak -akkor veszi észre, hogy micsoda áruló szót szalasztott ki a száján! -de hirtelen feltalálja magát s hangos csókot czuppant Pelargus -arczára, s azt mondja neki: <span class="pagenum"><a name= -"Page_239" id="Page_239">-239-</a></span> «adj egy pofont, de -csattanóst!» Azt meg is kapja. Akkor aztán az egész társaság -kiálthatja a vivátot arra a pofonra, a mit Andrássy István adott a -labancznak.</p> -<p>– Ez olyan jó hir, hogy el se lehet hinni, dörmögé Pongrácz -kurucz ezredes.</p> -<p>– Ha mondott szónak nem hisznek kegyelmetek, olvassák irásban, -mondá Julianna s elővonta a főkötőjébe rejtett levelet, a mit -Andrássy István írt Ghéczy Zsigmondnak. Ő volt minden levelek -őrzője.</p> -<p>A levél kézről-kézre járt; falták, úgy olvasták:</p> -<p>«Vitézlő Garamszeghi Ghéczy Zsigmond, alezredes úrnak.»</p> -<p>«Kedves jó öreg czimborám, vitéz bajnoktársam!</p> -<p>Itt küldöm Te Neked, kedves leányod, nagyságos Korponay János, -főstrázsamesterné asszonyságtól, ki szegény beteg fiacskámnak -meggyógyítására orvosdoktor rekomendálni jő fel vala hozzám: a -mennybéli Isten áldja meg érette; ezt az Általad oly igen óhajtott -levelét a magyar királynak, és erdélyi fejedelemnek: őrizd meg -gondosan. Ellenben szivesen fogadom Te tőled, ha ama derék -sugárágyút, a melylyel biztattál, elküldenéd nekem ide -Krasznahorkára: de lafféta nélkül, és jól beburkolva, nehogy a -labanczok, a kiknek ajtót mutaték, útközben elkapják.</p> -<p>Maradok, a Te igaz hű bajtársad és jó akaród: Báró -Csikszentkirályi és Krasznahorkai Andrássy István, brigadéros -Generális, gömöri örökös főispán és Krasznahorka várkapitánya.»</p> -<p>Ez bizony csalhatatlan bizonyítvány volt. A hány mondás, annyi -csapás.</p> -<p>Azt is lehetett hinni, hogy a mit Zápolya Jánosról mond a levél, -az II. Rákóczy Ferenczre értetődik.</p> -<p>Mindenki ismerte Andrássy irását, a kik elolvasták a levelet, -mind megcsókolták utána a leirt nevét.</p> -<p>– Hm! mondá magában Julianna. Itt ugyan osztják a csókokat, hát -nekem jut-e vagy egy? <span class="pagenum"><a name="Page_240" id= -"Page_240">-240-</a></span></p> -<p>Pelargus olvasta a levelet utóljára, ő adta azt vissza -Korponaynénak.</p> -<p>Azzal felkapott egy poharat az asztalról, s azt mondá:</p> -<p>– No hát urak, nem valót mondtam-e? Hogy a ki mindezt véghez -vitte, a mi asszonyunk oly igaz és tiszta, mint az angyalok a -mennyországban. Vivát a dicső asszony!</p> -<p>A poharak összecsördültek s mindenki utána kiáltá:</p> -<p>«Vivát a dicső asszony!»</p> -<p>De Julianna nem ügyelt arra, a mi a háta mögött történik, ő csak -azt a némaságot leste, a mi a férje ajkait halottá tette. Annak az -arcza nem mozdult meg.</p> -<p>Fabriczius is csak a griflijét nyálazta, minélfogva az épen nem -fogott a palatábláján, mikor irni akart vele.</p> -<p>Julianna oly kérő, oly esdő tekintettel nézett az ura szemébe, -hogy annak bizony e néma tekintetből is meg lehetett volna érteni -szive legtitkosabb gondolatját, de hogy az arcz csak mégsem akart -meglágyulni, hát végre is kénytelen volt az asszony a szóhoz -folyamodni.</p> -<p>– Én uram! Én kedves egyetlen egy galambom, drága férjem. Ne -nézzen reám kegyelmed ily kegyetlen hideg tekintettel. Ha nagy volt -a vétkem, százszorta nagyobb volt a bűnbánatom. Ime nem tartottam -elégnek, hogy megbünhődjem érte; meg is fizettem érte. Ha őrült -nagyravágyásom egy rossz lépést botlatott el velem, azért száz -mértföldet barangoltam össze, magam megalázva, hogy -helyrehozhassam. Nem féltem vihartól, nem féltem rémségtől, gyönge -asszonyerőmet megsokszoroztam! férfiaktól rettegett munkát -elvégeztem, örömről lemondtam, lelkemet Istennek, fejemet halálnak -ajánlottam: a hová kegyelmed elküldött, nekem a pokol pitvaránál is -rettenetesebb helyre, elvándoroltam; tüzes sárkánytól őrzött kincs -nem nehezebb, mint a mit onnan én elhoztam… Nem érdemlek-e meg -valami jutalmat?</p> -<p>S azzal térdre roskadt, két karját kitárva s könyező, bűnbánó, -megtérő szemeivel férje arczán élve. <span class="pagenum"><a name= -"Page_241" id="Page_241">-241-</a></span></p> -<p>Bizony mindenki meg volt hatva e jelenettől.</p> -<p>Korponay János ekkor odafordult Fabricziushoz.</p> -<p>– A tett jó szolgálatok valóban megjutalmazandók, Fabriczius -uram. Fizessen ki kegyelmed a pénztárunkból ennek az asszonyságnak -ezer darab aranyat.</p> -<p>Julianna erre a szóra mint egy veszett tigris ugrott fel a -térdeiről, s olyat ütött az öklével Korponay homlokára, hogy az -három lépést tántorodott hátra, s azzal széttaszigálva a körülálló -férfiakat, felszakítá az ajtót, lerohant a lépcsőn, ki az utczára, -felkapott a szekerébe, rávagdalt a lógósra s azzal, mint a kit -veszteni visznek, vágtatott el az erdők felé. Mindegy, -akármerre!</p> -<h2><span class="smaller">XXXVII. FEJEZET.</span><br /> -A PELARGUS FOGADÁSA.</h2> -<p>A dobsinai jégbarlangba leütött istennyila nem gubahitotta meg -jobban a követfujó urakat, mint ez a nem várt ökölcsapás. Erre az -egyre nem volt senki készen. Hogy a bűnbánó Magdolna egyszerre vad -furiává alakuljon át, ez mesemondásba való képtelenség. Mert hiszen -azt mindenki érthette, hogy biz az elég sértő szó volt Korponaytól, -hogy a feleségét úgy meggyalázta ennyi férfi előtt, hogy a midőn az -előtte térdepel, és igazán nagyon meg érdemelve a bűnbocsánatot, -azt a jutalmát várja önfeláldozó tetteinek, hogy a férj kezét -nyujtsa neki, felemelje s tán meg is csókolja, hát akkor az ki -akarja őt fizetni aprópénzzel. Mert hát egy várva-várt csók még -ezer aranyra felváltva is csak aprópénz. Biz ez kegyetlenség is -volt Korponay János uramtól, meg bolondság is volt; ha ez a mód -kapna divatra, győznék azt Magyarország aranybányái! Nem kellett -volna az asszonyt (és még hozzá a hű szolgálót) így megsérteni. S -ha a megbántásért az asszony záporkönyekre fakad vala, a haját -tépi, a világot <span class="pagenum"><a name="Page_242" id= -"Page_242">-242-</a></span> átkozza vala, hogyha még uriasabb -szokást követve, ott menten elájul, s egy óráig engedi magát vízzel -locsoltatni, míg feléled, hát ez egészen rendén következő jelenet -lett volna, de ilyen vastag végén kezdeni a dolgot, mégis csak -olyan megfoghatatlan eset, hogy az embernek a szeme-szája eláll -bele.</p> -<p>Azt persze az urak közül senki sem tudhatta, hogy ennek az -asszonynak a lelkében ott bujdosik már régóta egy veszett manó, egy -másik «kifizetett ezer arany» emlékében, s ezt a nyugtatványt az -ezer aranyról régen ott hordja már a markában, s csak az alkalomra -vár, hogy kifizesse annak, a ki rá talál duplázni, ha mindjárt a -«kegyelmes» uram lesz is.</p> -<p>Hát épen a kegyetlen uram duplázott rá. Meg is kapta.</p> -<p>A nagy ijedtségben senkinek sem jutott eszébe, hogy ezzel az -asszonynyal valamit kellene tenni. Csak akkor ocsúdtak fel az -elhüledezésből, mikor a vágtató kocsi zörejét meghallák.</p> -<p>Legelőször Korponaynak jött egy gondolatja. Ez a gondolat az -volt, hogy lekapott egy puskát a szegről s utána akart szaladni az -asszonynak.</p> -<p>Hanem Pelargus utját állta, s a hátát az ajtónak vetve, -megragadta a férj kezét.</p> -<p>– Mit akarsz, czimborám?</p> -<p>– Eredj az utamból. Meg akarom ölni!</p> -<p>Erre a szóra többen is oda ugrottak melléje, s ránczigálni -kezdték, hogy ilyet ne tegyen.</p> -<p>A kocsi is jó messze zörgött már, azt a golyó nem éri utól.</p> -<p>Korponay halálsápadt volt a dühtől.</p> -<p>Pongrácz ezredes átölelte két karral, s úgy vonszolta el az -ajtótól.</p> -<p>– Ne hogy utána lőjj, czimbora, mert akkor elárulsz bennünket -csoportostul.</p> -<p>– Ha most nem ölöm meg, később kell őt megölnöm. Tehetném hazai -törvényeink szerint is. Szent László szabadságot <span class= -"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> ad a -sértett férjnek, hogy hűtelen nejét megölheti. De nem azért. Nem is -azért az ütésért itt, a kit soha életemben halandó ember csatán -kívül meg nem ütött; még az édes apám sem. Nem azért! Hanem hogy el -ne árulhasson bennünket. Minden titkunk a kezében van. Nemcsak a -mienk: fél Magyarországé. Az egész összeesküvés kapcsai, szálai: -minden részvevőnek a neve. Ha ez az asszony élve marad, mi ne az -Istenhez imádkozzunk többé, hanem az ördögökhöz, hogy el ne -vigyenek bennünket.</p> -<p>– Ezt akkor gondoltad volna meg, édes czimborám, szólt közbe -Pelargus, a mikor ily kegyetlenül megsértetted. Ne azt nézted -volna, hogy a feleséged térdepel előtted, hanem azt, hogy a mi -leghasznosabb szolgálattevő közbenjárónk kéri tőled a jutalmát. Mit -fecsérled te a mi aranyainkat, a mire olyan nagy szükségünk van? -holott ő csak egy csókot várt tőled, s bizony nem tört volna ki -bele a fogad, ha megadod neki.</p> -<p>– Kölyök! Ne tarts nekem leczkét.</p> -<p>Fabriczius a huzalkodók közé veté magát.</p> -<p>– Azt mondom, czimborák, hogy a veszekedést halaszszuk holnapra, -most pedig szedjük a sátorfát s igyekezzünk a lovainkhoz eljutni! -mert Kézsmárk ide csak egy óra járás, s két óra mulva a nyakunkon -lehetnek a Löffelholtz dragonyosai.</p> -<p>– Az biz igaz! mondá Pongrácz, a hogy a szemeit szikrázni -láttam, alig hiszem, hogy ez az asszony le hagyja menni a napot, a -nélkül, hogy minden dolgunkat elárulja a labancznak.</p> -<p>– De nem fogja elárulni! kiáltá Pelargus. Azt már én -fogadom.</p> -<p>– Te? ordított rá Korponay. Hogyan állsz jót érte?</p> -<p>– Megmondom. Nem hiszem, hogy ez az asszony el tudja a rábizott -titkokat árulni valaha! Bármilyen haragért. Hogy egyenkint -akármelyikünket lekéselni képes, azt nagyon elhiszem. A -sárgarépához sem ülnék le vendégül <span class="pagenum"><a name= -"Page_244" id="Page_244">-244-</a></span> többet, a mit az ő keze -főzött. De hogy elárulja, hóhér pallosának adja a tulajdon édes -apját, pedig annak a feje van legfelül, azt nem hiszem. Sohasem -hiszem el.</p> -<p>– Én arra is képesnek tartom, hörgé Korponay.</p> -<p>– Te neked szabad őt nagyon rossznak tartanod, mert te tudod, -hogy milyen jó volt; nekem semmi okom sincs rá, hogy szeressem; -tehát nem is gyűlölöm. Lehetetlennek tartom, hogy egy asszony -vérpadra vigye mindazokat, a kiket szeretett. Ez egy rémalak volna, -a milyent a mythologia sem birt kitalálni. Hanem ez hát csak hit. -Én bizonyosságot akarok ti nektek nyujtani. Magamra vállalom, hogy -utána megyek ennek az asszonynak. Kisérni fogom őt nyomról-nyomra, -mint a véreb. Se éjjel, se nappal egy lépést nem fog tenni, hogy -azt meg ne tudjam. Nekem mindenütt vannak jó czimboráim, a kik -segítenek. Úgy körülfogom őt, mintha hálóban volna. És ha egyetlen -egy lépést talál tenni, a mi azt mutatja, hogy ügyünket elárulni -készül, esküszöm az élő Istenre és apám, anyám örök lelki -üdvösségére, hogy akkor én viszem halálra azt az asszonyt, mielőtt -az árulást elkövethette volna. Ti járjatok a magatok utjain, én -megyek az enyimen. Mától fogva nem vagyok ember, csak a szegődött -árnyéka egy másik embernek. Ti gyűlöljétek őt, féljetek tőle, -piszkoljátok a nevét. Én szeretem őt, ragaszkodom hozzá s lemosom a -nevéről a szennyet; ha kell, a saját vére hullásával.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ráhagyták, hogy fusson hát utána; ők, a többiek, futottak a -lengyel határ felé. <span class="pagenum"><a name="Page_245" id= -"Page_245">-245-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">XXXVIII. FEJEZET.</span><br /> -RECIDIVA.</h2> -<p>Ő pedig futott, mint a szarvasgim a nyakába harapott -hiúzzal.</p> -<p>Ez a szó kergette világgá.</p> -<p>«Fizessünk neki ezer aranyat!»</p> -<p>Épen, a hogy a labanczok mondták:</p> -<p>«Azért, hogy elárultad nekünk a fejedelmet, ezer aranyat -kifizetünk.»</p> -<p>És emezek is tudják már, hogy az ilyen szolgálatnak ilyen a -jutalma. Nem becsület, nem szeretet; pengő pénz, a mit erszénybe -lehet seperni.</p> -<p>Kihez fusson a panaszával? Ki érti meg?</p> -<p>Az egyik férfi kikomplimentezi a házából, ájtatos, kegyes, -philosophus beszédekkel, a másik kitaszítja gorombán.</p> -<p>«Fizessünk neki ezer aranyat!»</p> -<p>Mi kellene még más?</p> -<p>Csak nem kérdezhetik tőle azt, hogy hát a szived fáj-e?</p> -<p>Ha fáj, ott a doktor, kérjen rá balzsamot. Patikában adják.</p> -<p>Eszébe jutott a doktor. A tudós Cornides Lőcsén. Hiszen -tulajdonképen azért jött ide fel, hogy azzal beszéljen, s rábirja, -hogy pakoltassa fel magát s utazzék le Dobsináig meg -Krasznahorkáig, a két beteg gyermeket megkuruzsolni. Hanem ahhoz -pénz kell, sok pénz, mert a doktor nem utazik ingyen. Lám milyen -okos dolog lett volna azt az ezer aranyat behurkolni, és nem adni -nyugtatványt róla.</p> -<p>Az a másik ezer ugyan fogytán van már, tán alig cseng belőle egy -pár a tarsolyban, az egész gazdasága ez a szekér <span class= -"pagenum"><a name="Page_246" id="Page_246">-246-</a></span> alma. -Ha azt eladhatja, viheti a tót parasztszekéren a finnyás doktort -magával.</p> -<p>Szó sincs róla. Csak olyan kódorgó vad gondolatok ezek. Nem -gondol ő most a beteg fiával sem.</p> -<p>Ismét lejtőn fel visz az út, sűrű fenyőerdő között. A nő leszáll -a szekérről, hagyja czammogni a lovait, maga a füves útfélen -bandukol ostorpattogtatva. De nem keres négylevelű lóherét, hanem -letépi bokrétának azokat a haragos kék sisakvirágokat, a miknek -kelyhében, Mars sisakjában egy pár fehér galamb ül, Vénus -galambjai. Szép virág, szebb jelvény: de halálos méreg. «Farkasölő -gyökérnek» nevezik a népek. Jól mondta Pelargus, hogy nem szeretne -ahhoz a sárgarépához leülni ebédre, a mit ennek az asszonynak a -keze fog főzni.</p> -<p>Egyszer csak nagy trombitafuvással jön szembe reá egy -postaszekér, mit tizenkét dragonyos kisér, annak a jeléül, hogy -valami előkelő rangbeli személy utazik a hintóban. Van oka a -fullajtárosnak olyan nagyon trombitálni, mert Korponayné lovai már -megint legelészni álltak az útfélre s e közben a szekeret épen -keresztbe állították az uton. A postaszekérnek meg kell állnia, a -postás pogányul fujja a trombitát, hogy előidézze az erdőből a -hanyag lóhajtót, a hintó belsejéből két asszonyság feje dugódik -előre, mind a ketten zsémbelnek, erősen szidják az utjokat elálló -parasztot.</p> -<p>Julianna jól ismeri mind a kettőt. Az egyik Löffelholtz -tábornokné, a másik a kis Blumevitzné, a Fabriczius leány: Julianna -kedvencz kicsikéje.</p> -<p>Egyszerre pajkos kedve támadt. Odafut a szekeréhez, s tele veszi -a két markát szercsikával s odaállva a hintóhágcsóhoz, palócz -paraszt kiejtéssel odakiált nekik:</p> -<p>– No hát má nasságos asszonykák, nem vesz keetek egy kis szép -aumát?</p> -<p>Azok elszörnyedve csapják össze a kezeiket s felsikongatnak.</p> -<p>– Julianna te! Korponayné! <span class="pagenum"><a name= -"Page_247" id="Page_247">-247-</a></span></p> -<p>Ő meg kaczag, csak úgy reng bele a két válla.</p> -<p>– Micsoda komédia ez? kérdé Löffelholtzné, az első ámulásból -magához térve.</p> -<p>– Semmi komédia. Igen rendes dolog. Almát árulok.</p> -<p>– Te almát árulsz?</p> -<p>– Hát valami életmód után csak kell látnom, ha már nagyságos -asszony nem lehetek.</p> -<p>– De te tréfálsz?</p> -<p>– Hogy tréfálnék? Azt tudjátok, hogy az uram birtokait -elkobozták; az apámhoz nem mehetek, mert az agyonüt; valahány úri -ismerősöm, módos atyámfia, az mind eltagadja előlem magát. Sehol be -nem fogadnak, hát csak így az országúton kell éldegélnem.</p> -<p>– Hát Andrássy? kérdé Löffelholtzné. Hiszen mikor itt voltál -nálam nem régiben, s visszakérted a képeskönyvét, a mi neki oly jó -hasznára volt, mert bizony mondom, hogy nagyon segített neki a -kegyleveléhez, hát akkor mondtad, hogy odaviszed hozzá. Azóta -özvegy is lett. Hát nem fogadott jól?</p> -<p>Most kezdett még csak igazán kaczagni Julianna.</p> -<p>– Hahaha! Andrássy! Az én Lovelaceom! Az remetévé lett, könyvet -ír: triplex philosophia a czíme; s minden reggel egy szegfüvet visz -a megholt feleségének, s ott imádkozik naponkint három óra -hosszat.</p> -<p>De erre már általános volt a kaczaj.</p> -<p>Hahaha! Andrássy István imádkozik! Zsolozsmát énekel. A hátát -korbácsolja! Bőjtöt tart! Keresztet hány magára a szép asszony -közeledtére! Hahaha! Ezt el kell mesélni.</p> -<p>Az asszonyok kiszálltak a hintóból, összeölelték, csókolták a -véletlenül feltalált barátnét; beleharapdáltak egy pár almájába, s -aztán késztették, hogy üljön be közéjük a hintójukba, majd az -almás-szekeret elhajtja a postaszolga, a ki kerékkötni van itt.</p> -<p>– De biz almáimat nem bizom ebfogakra, mondá Julianna. Mert én -az után élek. <span class="pagenum"><a name="Page_248" id= -"Page_248">-248-</a></span></p> -<p>– Ugyan ne bolondozz, unszolá Krisztina, a nyakába -csimpeszkedve, nekem bizony nem árulsz almát faluról-falura, mint a -hienczek, odajösz hozzám Lőcsére, s ott maradsz, soha nem -eresztelek el.</p> -<p>– Hiszen te magad is földönfutó lettél, elvették a bécsiek az -apád birtokát a kegyleveled daczára.</p> -<p>Löffelholtzné közbeszólt:</p> -<p>– De már visszaadták. Csak te jer most velünk. Százféle -mondanivalónk lesz, a mi rád nézve is igen örvendetes. Épen tegnap -érkezett meg a nyiltparancs, hogy Blumevitzné a Fabriczius-féle -birtokokba visszahelyeztessék, annak az örömére megyünk most -Lőcsére. Alauda, meg Belleville lovagok várnak ránk nagy -ünnepélylyel. Az úton majd elmondjuk a többit.</p> -<p>– De így csak nem mehetek Lőcsére, ebben a parasztruhában, -másféle öltözet pedig nincsen velem.</p> -<p>– Az sem baj. Adok én az én ruháimból egyet. Tudod, hogy rád -illenek az én öltözeteim, majd itt Poprádon megállunk a Husz apó -vendéglőjében, ott átöltözködhetel.</p> -<p>– Poprádon? Husz apónál? Hahaha! Kaczagott Julianna, s aztán -szilaj jó kedvvel ugrott fel a hintóba. Ez fölséges lesz!</p> -<p>Volt oka így kaczagni; eléggé csiklándozhatta a szivét az a -tréfás gondolat, hogy a nemes kurucz vezérek hogy fognak az ablakon -kiugrálni, mikor őt visszatérni látják azzal a tizenkét -dragonyossal.</p> -<p>Nem kérette magát tovább, beült a barátnéi közé s folyt aztán a -vidám terefere; egyszerre mind a hárman beszéltek és mesélték -egymásnak, a mi velük és körülöttük történt, s azért mind a hárman -megértették egymást. Az asszonyoknak megvan erre a különös -adományuk.</p> -<p>Juliannára nézve csakugyan fölöttébb érdekes tudósítások voltak -azok, a miket a barátnőitől megtudott.</p> -<p>III. Károly, az új király, Spanyolországból megérkezett s azzal -egyszerre nagy fordulat állt be a bécsi kormányzatban. Illésházy -befolyása helyett Pálffy Jánosé érvényesült. <span class= -"pagenum"><a name="Page_249" id="Page_249">-249-</a></span> A -király megerősítette a szathmári békeszerződést s annak minden -következményeit érvényesíteni sietett. Összehivta az országgyülést -Pozsonyba, követválasztás lett az egész országban, a királyi -meghivók már szétküldettek. A zaklatások megszüntek, a -letartóztatott főurakat és nemeseket szabadon bocsátották, sok -elkobzott vagyont visszaadtak, sok megigértre új kilátást -nyitottak. Így jutott Blumevitzné is hirtelenében az apja birtokába -vissza. Az amnestia újra ki lett hirdetve, a visszatérőknek új -időhaladék engedve. A király azt óhajtja, hogy a nemzet teljesen -kibékíttessék, mert az ország rendeivel családjának örökösödési -uralkodását akarja elfogadtatni.</p> -<p>Ezek mind nagyon «jó» hirek voltak Korponaynénak.</p> -<p>Már tudniillik nem annak a Korponaynénak, a ki lázadást és -összeesküvést ojtogatni, beszemezgetni járt szerteszét az -országban, mindenféle vadonczba, gyékényes paraszt-szekéren, hanem -annak a másik Korponaynénak, a ki a kész érett arany almát leszedni -jár, négy lovas hintóval.</p> -<p>Blumevitzné már megkapta a magáét, Löffelholtzné is erősen -biztatva van, hogy zöld ágra jut; most csak Pozsonyba kell menniök, -s a formaságokat elintézni a hivatalos dicasteriumoknál. Ime együtt -mehetnének mind a hárman, Korponayné is nyélbe süthetné most a maga -dolgát.</p> -<p>– Csak megvan a donatiós leveled, a lőcsei kapitulatióból? kérdé -Löffelholtzné.</p> -<p>– Oh azt mindig magammal hordom, szólt Julianna, a keblére -tapintva, s nyomban ijedten kiálta fel: «Szentséges Isten!»</p> -<p>– Mi az? Nincs nálad?</p> -<p>Julianna ki akart ugrani a hintóból, szerencséjére -visszatartották.</p> -<p>– Nincs meg a donatiós leveled?</p> -<p>Az megvolt. Hanem erről a levélről más jutott az eszébe -Juliannának, a miről e perczig csodamódon megfeledkezett. -<span class="pagenum"><a name="Page_250" id= -"Page_250">-250-</a></span> Az összeesküvők levelei. Valamennyi -veszedelmes levél, a miket, az apja utasítása szerint csak akkor -kellett lészen átszolgáltatni az urának, a mikor búcsút vesz tőle. -Szép búcsúvétel volt! Azok a levelek mind egy szarvasbőrvánkosba -vannak bevarrva, s ez a vánkos ott maradt az almás szekéren.</p> -<p>– Hova akarsz szaladni? kérdé Löffelholtzné. A fél lába már kinn -volt Juliánnának a felhágón.</p> -<p>– Ott hagytam a szekeremen. Futok vissza érte.</p> -<p>– Minek futnál? Elnyargaltatunk érte egy dragonyost, az elhozza. -Miben volt?</p> -<p>– Nem! Nem bizhatom idegen kézre. Magamnak kell érte mennem.</p> -<p>(Hiszen ha azok a levelek a császáriak kezébe kerülnek, a -legelső, a kinek a feje gurulásnak indul, magáé a szép -asszonyé!)</p> -<p>– Hát akkor inkább visszafordulunk a hintóval.</p> -<p>Szerencsére a véletlen kisegítette Juliannát e kétségbeejtő -szorongattatásból. Azaz, hogy nem a véletlen, mert ilyen nincs, -hanem a körülmények logikája.</p> -<p>Az almás-szekérre delegált postalegény ugyanis, miután az -ostornyelét kipróbálta a rudason, meg a nyergesen, hogy azokat -gyorsabb haladásra birja, de minden siker nélkül, vesztében a -lógósra talált egy nagyot huzni, mire az telerugta a szemét, száját -sárral, szügyébe vágva a fejét, elkezdett vágtatni a szekérrel, -magával ragadva a másik két párát is. Így aztán nagyhamar nemcsak -utolérte az almás-szekér a hintót, de még el is hagyta, úgy kellett -a bőszült Pegazusnak útját állni fegyveres erővel.</p> -<p>Julianna sietett is azonnal a szekeréhez. Az alma mind az ördögé -lett, hanem a szarvasbőrvánkos megkerült.</p> -<p>– Hála Istennek. Csakhogy ez megvan.</p> -<p>Azt azután nem is hagyta el többet magától, hanem ráült, vagy a -hóna alá vette, mikor leszálltak.</p> -<p>Poprádra érve, a Husz apó vendéglője előtt nem következett be az -a tréfás jelenet, hogy a kuruczok az ablakon <span class= -"pagenum"><a name="Page_251" id="Page_251">-251-</a></span> át -vegyenek búcsút, azok rég az erdőben jártak már akkor. Itt azután -Julianna átöltözött Löffelholtzné egyik gála köntösébe; Lőcsére már -mint úri asszonyság tartá bevonulását.</p> -<p>A Fabriczius-ház előtt egész deputatio várta az érkezőket. -Alauda biró úr teljes hivatalos ornatusában fogadta Blumevitznét, -bevezetve őt visszanyert palotájába, s saját kezeivel tépte le a -szobák ajtajairól a sequestráló pecséteket.</p> -<p>Odajött doktor Cornides is, felajánlva a most érkezett -hölgyeknek a konyháját, addig, a míg azok újból berendezkednek.</p> -<p>Még humorizált is a tudós férfiu, mondván:</p> -<p>– Első eset, hogy a doktor konyhájából egészséges emberek -számára præscribálnak.</p> -<p>S a vendégség, a mit a doktor az egész úri társaságnak adott, -becsületére vált az egész orvosi karnak; azt mondták rá, hogy az -egészséges embereket még jobban meg tudja gyógyítani, mint a -betegeket.</p> -<p>Ott volt Belleville lovag is (még mindig császári helyparancsnok -Lőcse városában) s ezuttal szabadon udvarolhatott a szép -szalmaözvegynek.</p> -<p>Mikor a sok jó étel és ital feloldotta a nyelveket, aztán nem is -igen tartotta senki titokban az élményeit. El lettek fecsegve a -várfeladás éjszakáján történt tarka dolgok. Most már nevetni való -tréfák. A ház fiatal asszonya ott a Ketterhäuschenben! (Minő éj -volt az!) A megszabadítás furfangos bohózata. Léni asszony, a ki az -ópium pilulákat maga itta meg sörben a beteg helyett, s a félholt -asszony, a kit a doktor hasztalan elecktrika-masinázott. Hát még -azután a jó Belleville lovag, a ki a kapukulcs helyett a -Ketterhäuschen kulcsait kapta meg s majd a nyakát veszté a fél -várossal támadt küzdelemben.</p> -<p>Alauda uramnak a gombjai pattogtak le a mellényéről a nagy -kaczagástól, mikor ezeket elbeszélték, kiki hozzáadva a maga -részéről tapasztaltakat. <span class="pagenum"><a name="Page_252" -id="Page_252">-252-</a></span></p> -<p>Egyszerre csak aztán a nagy féktelen jó kedvből aláesett a szép -asszony a nagy komolyságba.</p> -<p>– Milyen jó kedvem van, tán vesztemet érzem? Még az én jó -doktoromat is hogy kifigurázom, pedig hiszen csak azért jöttem most -Lőcsére, hogy segítséget keressek nála a szegény kis fiacskám -számára.</p> -<p>S egyszerre tele lettek a szemei könynyel.</p> -<p>Doktor Cornides minden állapotban kész volt a tudomány hatalmát -éreztetni. Kikérdé Juliannát a kis fiú betegségének jelenségei -felől. Complicált baj! De az orvosi tudomány meg tud küzdeni vele. -(A régi orvosi tudományt értjük, a mostani nem ér semmit.) Egész ív -papiros megtelt a recepttel, a mit a tudós férfiu e veszedelmes baj -ellen összeirt. Olyan arcanumok, a mikről a mostani orvosoknak -sejtelmük sincsen már, a föld öt részéből, tenger fenekéről, -retorták mélyéből, czethalak gyomrából előkerült szerek.</p> -<p>– Ettől meg kell neki gyógyulnia, mondá a doktor az elbúsult -anyának. Hanem egyre figyelmeztetem. Ezt a receptet az egész -országban csak egy helyen tudják elkészíteni, mert sehol másutt -porrátört baziliszkszivet nem kaphatni, azt csak igen nagy urak -szerezhetik meg. Azért ez csak gróf Pálffy János ő kegyelmessége -vöröskővári (Bibersburg) várában elkészíthető, az ottani hires -officinában.</p> -<p>– No látod, mondá Löffelholtzné, most egygyel több okod lesz -Pálffy Jánost meglátogatnod.</p> -<p>Julianna azt mondá erre aggóskodva, hogy nagyon sokba kerülhet -egy ilyen hosszú út.</p> -<p>– Apropos! szólt közbe Alauda uram. Kegyelmednek, nagyságos -asszonyom, még valamit át kell adnom, mit a városnál felejtett. Az -ám! Nem is találja ki, hogy mit? Hát mikor Korponay János kapitány -úr (még akkor csak az volt) meg lett bizva azzal a bizonyos -expeditióval, a lőpor és élelembeszállítás végett, a tanács egy -kétszáz aranyat nyomó lánczot decretált a számára jutalmul. -Korponay <span class="pagenum"><a name="Page_253" id= -"Page_253">-253-</a></span> uram akkor ezt, bizonyos okoknál fogva, -nem vehette által. Most meg már aligha vehetné át. A láncz pedig -itt van. Azért én legczélszerűbbnek találom, ha azt a feleségének -szolgáltatom által.</p> -<p>Soha jobbkor láncz nem érkezhetett! Mintha csak az égből esett -volna le.</p> -<p>Julianna ismét jókedvű lett. Azt sugta Alaudának, hogy csak adja -vissza azt a lánczot az ötvösnek, az aranyértékben s aztán fizesse -ki belőle azt a tartozását, a mivel egy itteni pipereárusnak -csipkefátyoláért adósa maradt, a többinek majd akad helye. Ime -kétszáz arany már megtérült a visszautasított ezerből. Pedig ezt is -Korponay János kereste!</p> -<h2><span class="smaller">XXXIX. FEJEZET.</span><br /> -VÁRATLAN FORDULAT.</h2> -<p>Harmadnapig mulattak az asszonyságok együtt Blumevitzné házában -Lőcsén. Negyednap reggelre volt elhatározva az együtt utazásuk -Pozsonyba.</p> -<p>Elutazás előtti estén egészen magukra voltak.</p> -<p>Löffelholtzné többször kérdezősködött Juliannának a férje után, -és hogy mi történt közöttük?</p> -<p>Julianna egész hosszú mesét gondolt ki erről a thémáról, hogy ők -már egészen kibékültek, Korponay János ugyan még Lengyelországban -van; de már irt a feleségének, hogy haza kiván jönni; a király -hűségére fog állni, magának elfogadja az amnestiát, s jószágait a -fia számára visszakéri. Julianna minden órán várja a férje -hazaérkezését; egyrészt az is vezette ide a Szepességre, hogy itt -remél vele találkozni.</p> -<p>Mikor aztán legvakmerőbb phantasiával mesél a valósággal -szembeszökő kitalált dolgokat, felnyilik a szobaajtó, s belép rajta -az, a kit sokat emlegetnek: Korponay János, a férj. <span class= -"pagenum"><a name="Page_254" id="Page_254">-254-</a></span></p> -<p>Ő az valóban, nem rémkép, nem tünemény; a valóságos Korponay -János áll ott, félvállra vetett köpönyegben, kezében a hiuzbőr -süvege.</p> -<p>Legelső, a ki őt fölismeri, Löffelholtzné. (Korponay valamikor a -császáriaknál szolgált, onnan ismerte még.)</p> -<p>– Ah! hozta Isten kegyelmedet. «Farkast emlegettünk, s a kert -alatt kullog.»</p> -<p>Juliannának az egész testét a jéghideg rémület állta el. Pedig ő -neki kellett legjobban örvendezni a betoppanó alak láttára. Hisz -épen most mesélte a barátnőinek, hogy őt várva várja, hogy milyen -nagyon óhajtoznak egymás után.</p> -<p>Erőszakot kellett tenni elzsibbadó idegein és eléje sietni nagy -örvendező repeséssel az Istenhozta kedves vendégnek; ölelésre -kitárva karjait, s ajkait csókra kinálva.</p> -<p>S a kedves férj megölelte, megcsókolta a kedves asszonyát, a -hogy patriarkhális szokás volt hazánkban.</p> -<p>És az ölelő kezében nem volt tőr rejtve, a mit hátulról a -szivéig szurjon és ajkaira nem volt olasz méregfestvény kenve, a -mivel a váltott csókban nejét megmérgezze; inkább nagyon gyöngéden -bánt vele; észrevéve, hogy annak a térdei roskadoznak, oda vezette -a karos székéhez, oda leültette és aztán szépen kezet csókolva a -tábornoknénak és a házi asszonynak is, gavallérosan oda -támaszkodott a szék támlányára.</p> -<p>– Mi jó szél hozza ide kegyelmedet? kérdezé Löffelholtzné.</p> -<p>– Engemet valóban igen jó szél hozott, felelt rá Korponay -nyugodtan. Az a szél, a mely átfujta hozzánk Lengyelországba a -hirét, hogy az új magyar király a hazatérőknek amnestiát adott. Én -már torkig laktam a lengyel barátsággal s nem kérek belőle, se -eczettel, se mazsola szőlővel, többet; hazasiettem, hogy az -amnesztiában részesüljek.</p> -<p>– No azt nagyon bölcsen és okosan cselekedte kegyelmed, helyeslé -a mondottakat Löffelholtzné, ennél helyesebbet <span class= -"pagenum"><a name="Page_255" id="Page_255">-255-</a></span> nem -tehetett. Biztosítom kegyelmedet, hogy a mi tőlem és az uramtól -telik, mindent el fogunk követni, hogy kegyelmed a birtokába minél -előbb visszahelyeztessék.</p> -<p>– Hiszen épen egyenesen oda akarok menni: az osgyáni birtokomba, -s ott várom be a saját házamban, a mi velem történni fog. Úgy-e te -is velem jösz, kis feleségecském?</p> -<p>Julianna a halál félelmei között rebegé (mosolyogva):</p> -<p>– A hová kegyelmed magával viszen, oda megyek.</p> -<p>– Mi pedig most épen Pozsonyba akartuk vinni a kegyelmed -asszonykáját, hogy bizonyos neki igért donatio ügyét, kedvező lévén -rá az idő, szorgalmazza.</p> -<p>– Nem bánom, szólt Korponay, s még csak a homloka sem vonult -ránczba. Ha másfelé van menetele az asszonyomnak, én -beleegyezem.</p> -<p>Julianna alig hallhatóan suttogá:</p> -<p>– Én az urammal fogok menni.</p> -<p>Löffelholtzné elnevette magát.</p> -<p>– Azon sem csodálkozom. Olyan hosszú távollét után az ember -újból vőlegény és menyasszony, s nem adná olyankor a maga csendes -kuczkóját a császár palotájaért. No hát majd ha a második mézes -hetek leteltek, akkor bocsássa fel kegyelmed az asszonyát -Pozsonyba.</p> -<p>Ez mind a legszivesebb enyelgés hangján folyt ebben a modorban. -Korponayt a háziasszony ott marasztá szállásra és vacsorára.</p> -<p>Az estebéd végeztével tudatták Korponayval, hogy mint utas -ember, ha elfáradt, felmehet a számára elkészített szobába. -Ugyanazon erkélyszoba ez, a honnan egykor Julianna leste Belleville -lovagnak a furcsa küzdelmét a ráröffent polgárőrökkel, az -ablakfüggöny mögül, meg a honnan Korponay alákiabált a kurucz -hajduknak, hogy nem kell megadni magukat, hanem ütni kell a -labanczot. Mind a kettőjükre nézve emlékezetes szoba volt az.</p> -<p>Julianna most találhatott volna valami ürügyet, hogy a férjét -előre bocsássa, s aztán mint egykor itt ezen a helyen, <span class= -"pagenum"><a name="Page_256" id="Page_256">-256-</a></span> a hol -őt a kardjával ketté akarta vágni, megfusson előle, és szaladjon, -míg a lábai birják, világtalan világgá, de nem tette azt. Valami -halálmegvető dacz kényszerítette, hogy együtt menjen az urával, -karját annak a válla körül fűzve, fejével az arczához hajolva, -kisérve a másik két asszony tréfás nevetésétől.</p> -<p>Mikor a lépcsőkön felhaladva az emeleti szobába felértek, a hol -a széles menyezetes ágy el volt készítve a számukra, a kandallóban -ropogott a tűz, az álló fali óra fel volt huzva és járt, Korponay -letette az asztalra a kezében hozott karos gyertyatartót, akkor -Julianna széttárta előtte a karjait s azt mondá neki:</p> -<p>– Azért jöttél, hogy megölj? Itt vagyok. Végezd, nem fogok -kiáltani.</p> -<p>Korponay megfogta a kezét szeliden, s a másikkal megczirógatta -azt.</p> -<p>– Nem, Juliannám. Távol van tőlem ez a szándék. Sőt azért -jöttem, hogy visszavegyelek és veled maradjak. Épen az az ütés, -melyet tőled kaptam, (nézd most is itt a gyűrűdnek a sebhelye, a -mit rajtam ejtél) ez győzött meg felőle, hogy igaz lelkü és -becsületes vagy. Akkor szerettelek meg ujra. És már most rajta -leszek, hogy te is szeress engem.</p> -<p>S azzal az ölébe vonta és gyöngéden magához szorongatá, többször -megcsókolva a szép lesütött szemeit.</p> -<p>Julianna szédelgő fejét odahajtá az ura keblére s sokáig úgy -érezte, mintha egy másvilágban volna, magánkívüli gyönyörben, míg -egy hideg, józan gondolat magához nem térítette.</p> -<p>– Oh, én édes lelkem uram. Olyan nagy boldogság volna ez, a mit -te én velem osztasz, hogy magát a mennyországot sem kivánnám -helyébe, ha egy nehéz gondolat nem háborítana. Elhiszem, hogy nem -azért jöttél, hogy megölj, elhiszem, hogy velem fogsz maradni, de -azt gondolom magamban, (ne haragudjál meg érte, hogy titkos -gondolatomat megvallom) hogy te most azért kerestél csak -<span class="pagenum"><a name="Page_257" id= -"Page_257">-257-</a></span> fel engem, mivelhogy összeesküvő -társaid így határozták. Azok félnek, hogy én boszuból vagy -haszonlesésből elárulhatom az ő egész tervüket s ők határozták azt -el, hogy te válj ki közülök és térj vissza amnestiával, és azután -őrizz magad mellett, mint hites férjem és uram, hogy őket el ne -árulhassam.</p> -<p>S ez alatt a beszéd alatt úgy figyelt minden arczmozdulatára a -férjének.</p> -<p>Ez az arcz csak fanyar boszuságot mutatott.</p> -<p>– Ah, kérlek, hagyd el azt! Van eszében valakinek még -összeesküvést szítani. A kinek még ezt a szót kimondják, hahotára -fakad. Hiszen nem én vagyok az első, a ki az amnestiát elfogadja, -hanem találd ki, hogy kicsoda?</p> -<p>– Ebeczky?</p> -<p>– Feljebb!</p> -<p>– Bercsényi?</p> -<p>– Még is feljebb!</p> -<p>– Nem tudom kitalálni.</p> -<p>– Maga a fejedelem, Rákóczy Ferencz.</p> -<p>– Hihetetlen!</p> -<p>– Én sem hittem, a míg bizonyosságot nem vettem felőle. Nem fog -bele két hét telni, hogy bejön a fejedelem egész parádéval Krakkó -felől, Nagy-Szombatig jön fel eléje Stella császári generális két -század dragonyossal, a kik díszkiséretül csatlakoznak hozzá s -azokkal együtt vonul fel a pozsonyi várba, a hol a nádor és a -kanczellár fogadják. Visszakapja a birtokait, a gyermekeit, a -feleségét, meghagyják neki az erdélyi fejedelemséget, úgy a hogy -Apafy Mihály birta, német helyőrségekkel a várakban, s új korszak -kezdődik vele az egész országban. A Rádayak, Vayak, Eszterházy -Dánielek, Ebeczkyek, Csákyak, Andrássyak mind főhivatalokba jutnak, -s nagyobb hivei lesznek Károly királynak, mint a milyen rebellisei -voltak Lipótnak és Józsefnek. A kurucz nevet lemossuk magunkról -szappannal. <span class="pagenum"><a name="Page_258" id= -"Page_258">-258-</a></span></p> -<p>S oly őszintén nevetett hozzá, hogy az asszonynak el kellett -hinnie, hogy igazat beszél.</p> -<p>S a mit el nem hitt a szavainak, elhitte a csókjainak. Nem! -Ilyen forrón nem csókol az, a ki a szive fenekén haragot -hordoz.</p> -<p>Mikor kora hajnallal Julianna felébredt, azt hitte, hogy csak -egy varázsálom volt, a mit keresztül élt. A mint az ágy kárpitját -félrevonta, a betörő napsugár a csendesen alvó férj arczát világítá -meg. Hát ébren is tart még ez álom?</p> -<p>A férjnek a feje azon a szarvasbőrvánkoson nyugodott, a melybe a -veszedelmes levelek voltak bevarrva.</p> -<p>Julianna megcsókolta annak az ütésnek a helyét s hagyta őt -tovább aludni.</p> -<h2><span class="smaller">XL. FEJEZET.</span><br /> -MI LEHET EGY ELEJTETT SZÓBÓL?</h2> -<p>Semmi kétség, hogy Korponay Jánost az az indító ok hozta haza, a -mit Julianna gyanakodó esze olyan hirtelen kitalált.</p> -<p>Hogy az ő titoktartását biztosítani lehessen, erre ez volt az -egyetlen mód, visszatérni hozzá a férjnek, a ki a nőnek egyedül -jogosult őriző pásztora, s aztán ki nem bocsátani őt többé keze -közül.</p> -<p>Valóban az összeesküvők dolga volt az, hogy Korponayra rámérték -ezt a feladatot.</p> -<p>Esküjök kötelezte őket, hogy a czélbavett feladatért, ha küldik, -a pokolba is elmenjen mindegyik.</p> -<p>Ez pedig nagyon hasonlított a pokolhoz.</p> -<p>Egy olyan szigorú, büszke jellemnek, mint Korponay, oda törni -meg magát, hogy hazajöjjön, kegyelmet kérni, hogy megsüvegelje az -apró potentátokat, a kik az útjába akadnak, s ha a régi -czimborákkal összetalálkozik, beszéljen <span class= -"pagenum"><a name="Page_259" id="Page_259">-259-</a></span> velük -az időjárásról, meg a cserebogarakról. És aztán mindennap egy -asztalhoz ülni azzal az asszonynyal, a kit jobban gyűlöl, mint a -labanczot és mindennap inni abból a pohárból, a miből már más -valaki ivott! Édelegni, andalogni, boldogságról beszélgetni azzal a -nővel, a kit emlékezetéből ki kellene tépnie! Viselni a homlokán -annak az ütésnek a helyét, a mit tőle kapott, s ez még nem a -gonoszabbik emlék a homlokán, a mit miatta visel. És most -csókolgatni azt a kezet, mely őt megsértette, azt a kezet, mely -Lőcse kapuját az ellenségnek megnyitotta, azt a kezet, mely az -árulás bűndíját elfogadta! És csókolgatni azt a hűtelen csalfa szép -száját, nehogy elárulja a titkait! És óvni azt az embert, a ki őt -meggyalázta, hogy el ne árulja azt az ő felesége, ő neki őrködni -kell Andrássy élete fölött, a kinek halálát kellene kivánnia, mert -az a kiszemelt fővezér! És most még csak el sem taszíthatja ez -asszonyt magától, mert a magyar törvény szerint, ha a férj a hűtlen -feleségét egyszer visszafogadta, többé ellene semmi panaszt nem -emelhet.</p> -<p>Korponay úgy tett, a hogy rábizatott.</p> -<p>Az a hír Rákóczy visszatértéről is az összeesküvők által -szándékosan terjesztett vaklárma volt. Ezzel takargatták el a -rejtett útjaikat, a királypártiakat ezzel áltatták el. S a vaklárma -nagyon jól sikerült, tán a szándékon túl is. Elhitte minden ember, -hogy Rákóczy csakugyan a király hűségére tért s haza jő, birtokait -átvenni. Erre aztán a még eddig agyarkodó apró kurucz kolomposok, -faluszájai is ágy alá vágták a piros csákós süveget, meg a -kerecsentollat, felvették a birkaprémes sapakot s siettek -csapatostul fel Pozsonyba, hogy ki ne maradjanak valahogy, mikor a -kegyelmet osztják.</p> -<p>Julianna maga is egészen elhitte ezt a mesét. Ezt is, meg a -másikat is, hogy ő vele most a férje boldog.</p> -<p>Hisz ő is minden tudományát az asszonyi szívnek előveszi, hogy a -férjét boldogítsa. A kis fiát is hazahozatta a <span class= -"pagenum"><a name="Page_260" id="Page_260">-260-</a></span> -nagyapótól az osgyáni kastélyba, s egész napját annak a -gyügyögtetése foglalja el.</p> -<p>Talán Korponay is elhitte azt a másik mesét, hogy egy asszony, -mikor csókol, nem gondol másra, csak erre a csókra.</p> -<p>A boldog idyllt hát nem zavarta meg más, csak a prózai gondok. -Korponay birtoka még mindig zár alá volt vetve, s a felmentés -késett. E miatt a jövedelem nagyon összeszorult.</p> -<p>Julianna többször említé a férjének, hogy jó volna felmenni -Pozsonyba, Pálffyval meg Illésházyval beszélni, de Korponay -huzódozott tőle, hogy ő átall a nagy urak ajtaján kopogtatni.</p> -<p>– No hát kopogtatok én. Engedd meg, hogy én menjek hozzájuk.</p> -<p>Korponay azt mondta neki rá: «eredj, én majd itthon maradok, – a -kis fiunak pépet főzni».</p> -<p>Julianna nem annak örült jobban, hogy minő sikere lesz majd az ő -pozsonyi útjának, mint inkább annak a bizalomnak, hogy őt a férje -magában elereszti.</p> -<p>Nem bizalom volt az.</p> -<p>Még volt valaki más is, a ki ő reá vigyázott. Ott volt -Pelargus.</p> -<p>Abból, a mit ez az ifjú az utóbbi években Felső-Magyarországon -elkövetett, egy hősköltemény telne ki magából. Nekünk azonban csak -azt kell belőle megtudnunk, a mi Julianna történetével van -kapcsolatban.</p> -<p>Az akták szerint kilenczszáz embere volt Pelargusnak, a kikkel -ezen az egész vidéken rendszeres statum in statu tudott fentartani. -Egyszer-egyszer felbukkantak s rémületbe hozták a felső -vármegyéket. Ha megéheztek, raboltak, soha sem mást, csak enni -valót.</p> -<p>Mikor Julianna felutazott Pozsonyba, Pelargus és társai -mindenütt nyomában voltak.</p> -<p>Pozsonyban már akkor olyan volt a sokadalom, a tömérdek -instantiahozó vendégseregtől, hogy a fogadóban csak <span class= -"pagenum"><a name="Page_261" id="Page_261">-261-</a></span> nagy -könyörgésre tudott Julianna egy szobácskát kapni, a hintaját pedig -haza kellett küldenie, mert a lovak számára istálló nem volt -kapható.</p> -<p>És azután beletelt három nap, a míg Pálffy Jánosnál audientiát -tudott nyerni. Úgy látszik, nagyon elfelejtették már a nevét.</p> -<p>Mégis csak bejutott nagy nehezen, a kegyelmes úr rá is ismert, -ha nem is fogadta valami kitüntető módon.</p> -<p>Julianna előadá, a miért idejött, a férje birtokainak a -lezárolás alóli felmentéseért; a főúr megbiztatta, hogy csak -viselje magát Korponay uram csendesen, ha az ő dolgára kerül a sor, -majd azt is elintézik.</p> -<p>Korponayné azonban fel akarta használni az alkalmat, ha már -egyszer idáig jutott, hogy azt a másik dolgot is emlékezetbe hozza: -a fiának igért donatiót.</p> -<p>– Hja asszonyom, mondá erre Pálffy kitérőleg. Az most nehezen -megy. Mi is a kegyelmed titulusa erre az impetratióra?</p> -<p>Már elfelejtették!</p> -<p>– Lőcsei capitulatio! mondá a hölgy, előkeresve a tarsolyából a -rá vonatkozó iratot.</p> -<p>– Úgy? Tudom, tudom. De azért már kegyelmed kapott egyszer egy -ezer aranyat.</p> -<p>Juliannának fejébe futott a vér.</p> -<p>– Azt legjobban tudja kegyelmességed, szólt keserüen, hogy ezt -az ezer aranyat nekem Wratislaw adta, abból a czélból, hogy a -kanczellár futárját minden áron megelőzzem, a ki kegyelmességednek -a visszahivó decretumot vitte. S én ezt a feladatot végre is -hajtottam.</p> -<p>– Igaz biz az. Hanem ezt az érdemét az asszonynak nem igen lehet -felhordogatnom a kanczellár előtt, sőt kénytelen volnék a magam -részéről eltagadni, hogy tudomásom van róla. Már ebben csak -nyugodjék meg kegyelmed. Az a lőcsei história olyan csekély dolog -most már, hogy azt senki fel nem veszi a földről. Azt sem tudják -már, hogy mi volt az a Lőcse? A háborunak vége. A kuruczok -<span class="pagenum"><a name="Page_262" id= -"Page_262">-262-</a></span> seregestől jönnek az ajtónkra hűségüket -contestalni, a nagy loyalitási chorusban a kegyelmed kérelme úgy -elhangzik, hogy senki sem hallja meg.</p> -<p>Erre a szóra valami alvó ördög ébredt föl az asszony szivében. -Ördögnek kellett lenni, más nem is lehetett, mert jótétlélek ilyen -szót nem diktált volna neki.</p> -<p>– Vigyázzanak, kegyelmes uraim, mert még lehet egyszer más világ -is.</p> -<p>Megbánta mindjárt, a mint e szót kimondta, visszavette volna, ha -lehetne. – Átkozott szó volt ez.</p> -<p>Az ország zászlósura e szóra hirtelen odalépett hozzá, haragtól -szikrázó szemekkel s megragadva a nő kezét, azt kiáltá a szeme -közé:</p> -<p>– Mit tudsz erről! Te asszony.</p> -<p>Eddig kegyelmednek czímezte, most «te asszony!»</p> -<p>Julianna elképedt. Érzé, hogy ez a kezét fogó kéz vasbilincs, s -a ki hozzá beszél, a vallató inquisitor, ő maga egy fogoly.</p> -<p>Minden lélekjelenlétét össze kellett szednie, hogy a kezét ebből -a vasbilincsből kiszabadítsa. Annak csak egy módja volt.</p> -<p>Az, felelni a haragos kérdésre, bizalmas mosolygással.</p> -<p>– Igen is, tudok valamit.</p> -<p>– Beszélj.</p> -<p>– Ohó, kegyelmes uram! azt nem adják ingyen. Épen most volt -szerencsém megérteni, hogy a nagyurak igérete, meg a beteg ember -fogadása egy húron pendülnek. A tett szolgálatomra méltóztatott azt -felelni, hogy «elmult esőnek nem kell köpenyeg»… Ha új szolgálatot -akar kegyelmességed tőlem, előbb értesse meg velem, hogy mire -becsüli azt?</p> -<p>– Kivánhatsz, a mit akarsz.</p> -<p>– Hát legelőször is azt kívánom, hogy miután én -kegyelmességednek sem leánya, sem huga nem vagyok, hagyjon fel a -tegezéssel, s adja meg a megillető czímemet. <span class= -"pagenum"><a name="Page_263" id="Page_263">-263-</a></span></p> -<p>– Igaza van kegyelmednek. Tessék helyet foglalni itt a diványon, -főstrázsamesterné asszonyom.</p> -<p>Julianna helyet foglalt s összeszedte minden eszét.</p> -<p>– Hogy kegyelmed tudója valami nagy dolognak, azt én már a -belépésekor sejtettem, mondá Pálffy János. Kegyelmed az apjánál -tartózkodott a fegyverlerakás óta, s azt mi jól tudjuk, hogy az -öreg Ghéczy Zsigmond a totumfac valami új összeesküvésben, a mit -Rákóczyék terveznek.</p> -<p>– Nem, nem! Az apám nem tud semmiről! kiálta bele, önkénytelen -ijedséggel Julianna s ezzel a szavával még mélyebben keverte bele -magát a hinárba.</p> -<p>– Ő nem tud semmiről? sietett a szóval Pálffy. Akkor kegyelmed -megfogta magát. Hát akkor ki az, a ki tud mindenről?</p> -<p>Juliannát nem hagyta el az eszmélete.</p> -<p>– Én magam tudok mindenről, felelé nyugodtan.</p> -<p>– Vannak kegyelmednek irott bizonyítványai? Vannak valami -levelek a kezében?</p> -<p>Julianna megértheté a főúr exaltált tekintetéből a helyzetét. Ha -ő most erre a kérdésre azt feleli: «nincsenek», akkor innen -egyenesen a börtönbe fogják vinni.</p> -<p>Azt mondta rá: «igenis, vannak».</p> -<p>– Hol vannak?</p> -<p>– Csak csinján, kegyelmes uram. Elébb szeretném tudni, hogy ha -én ilyen fontos és nevezetes fölfedezéseket teszek, mi lesz érte a -jutalmam?</p> -<p>– Helyes. Hát ha kegyelmed ilyen nagybecsű correspondentiát -nekem átszolgáltat, akkor én nemesi becsületszavamat adom rá, sőt -ha kivánja a királyi jóváhagyást is ellőre meghozom kegyelmednek az -iránt, hogy a mely magyar főuraknak ily perduelliót bizonyító -leveleit nekem kezembe adandja, hát azon főuraknak a birtokai közül -választhat magának tetszése szerint, ha Károlyi van benne, veheti -magának Erdődöt, ha Eszterházy, Galanthát, ha Andrássy István, -Krasznahorkát, s a fiának grófi czímet vihet haza. – Elég lesz? -<span class="pagenum"><a name="Page_264" id= -"Page_264">-264-</a></span></p> -<p>Julianna szorongó kebellel kérdezé:</p> -<p>– És ha nem szolgáltatnám át e leveleket? s a közben egy kezébe -akadt írótollal játszott.</p> -<p>– Hát akkor, édes hugám, az történik veled, hogy először a jobb -kezedet, azután pedig a fejedet fogom levágatni. Már most mind a -két kérdésedre feleletet kaptál. E szerint te is felelhetsz az én -kérdésemre, hol vannak ezek az iratok?</p> -<p>– Nem hordom őket magammal.</p> -<p>– Az meglehet. Tehát hol vannak elrejtve?</p> -<p>Most kellett kigondolni valami hazugságot, hogy időt és egérútat -nyerjen.</p> -<p>– Magamnál nem tarthaték ily veszedelmes irásokat, nehogy a -férjemet, vagy az apámat bajba keverjem velük, hanem elküldtem -azokat egy jó barátomhoz megőrzés végett.</p> -<p>– Ki az a jó barátja az asszonynak?</p> -<p>– Viard tábornok, Kézsmárkon.</p> -<p>– Császári tábornok. – S mi okból küldte ő hozzá ez -iratokat?</p> -<p>– Azért, hogy majd egyszer személyesen adhassam át ő felségének, -s ezzel magamnak a király kegyosztásához érdemeket szerezzek. -Bocsásson kegyelmességed Kézsmárkra, hogy elhozhassam a tábornoktól -a neki küldött irásokat.</p> -<p>– Az nem úgy lesz. Te nem mégy Pozsonyból sehova. Ott a kezedben -a toll, itt a papiros, tinta; irj azonnal levelet Viardnak, hogy -küldje el az irásaidat, majd én egy biztos stafétát lóra ültetek -vele. Három nap alatt itt lesznek a leveleid. Addig szépen otthon -maradj a vendégfogadóban.</p> -<p>Julianna megirta a levelet Viardhoz, azt lepecsételték s átadták -a futárnak.</p> -<p>– A viszonttalálkozásig, mondá Pálffy János a nőnek. Innen már -most vagy grófi koronával megy kegyelmed haza, vagy fej nélkül. -<span class="pagenum"><a name="Page_265" id= -"Page_265">-265-</a></span></p> -<p>Julianna kitámolygott a teremből. Három napi idő haladék volt a -számára megnyerve.</p> -<h2><span class="smaller">XLI. FEJEZET.</span><br /> -AZOK A VESZEDELMES LEVELEK.</h2> -<p>Korponayné neki indult a járásnak.</p> -<p>Kiment a sétányra, végig a Zuckermantelen, meg vissza. Azután -keresztül a hajóhidon. A szent Nepomuk-szobornál megállt, -belenézett a vízbe. Csak egy hibbanás kellett volna, és meg van a -felelet minden kérdésre. Átment az Auba, előre-hátra barangolva a -tekervény utakon. Észre sem vette, hogy két ember folyton kiséri -minden lépten-nyomon, késő este volt, mire a vendéglőbe vissza -került. Nem jutott eszébe, hogy ebédelt-e már ma, vagy sem? Talán -az a háta mögött járogató két ember jobban tudta, hogy nem ebédelt, -ők sem.</p> -<p>Szobájába érve, bezárta az ajtaját, leeresztette az ablak -függönyeit és gyertyát gyujtott.</p> -<p>Azután előkereste a bőröndje fenekéről azt a kis -szarvasbőrvánkost.</p> -<p>Fogott egy ollót, felfejtette vele a majczot.</p> -<p>A lószőrtöltelék közül elővonta az aranyfonállal összekötött -levélcsomagot.</p> -<p>Egyet kivéve (azt, a mit Andrássy István irt Ghéczy -Zsigmondhoz), a többiek mind le voltak pecsételve.</p> -<p>Az ollóval felvagdalta a pecséteiket.</p> -<p>A levelek Ráday Pál, Sennyey László, Eszterházy Dániel, Ebeczky -István, Török András, Winkler, Sréter János kéziratai voltak. -Megannyi magyar előkelő főúr, a legtöbb épen Pozsonyban jelenlevő -országgyűlési követ.</p> -<p>Végig olvasta valamennyit.</p> -<p>A hány levél, annyi vérpadra készülő alak.</p> -<p>Készek mindannyian, mintha összebeszéltek volna; <span class= -"pagenum"><a name="Page_266" id="Page_266">-266-</a></span> azon -végzik, hogy az új felkelésnek nem lehet más a katonai vezére, mint -Andrássy István. Ő a legderekabb hadvezető. Egy erős vár -birtokában, mely gyülekező helyül szolgálhat a felkelő seregnek, a -hol fegyvereket, ágyúkat kapnak. Vele mindent, nála nélkül -semmit,</p> -<p>Kiegészíti a bizonyítékok sorát az ő saját levele Ghéczy -Zsigmondhoz.</p> -<p>Ezt az egész szép bokrétát mind kezében tartja most a szép -asszony. Csak oda kell azt nyujtania a tánczosának, s lesz belőle -egy olyan vérmenyegző, a milyent nem látott még Magyarország.</p> -<p>S aztán mi neki e bokréta valamennyi virágszála?</p> -<p>Tartozik ő megsiratni a Rádayakat, Eszterházyakat, Sennyeyeket? -Visel-e ő gyászruhát azoknak a halála miatt?</p> -<p>De hát az Andrássyakat!?</p> -<p>Valami fekete árnyék ott a háta mögött ilyeneket suttogott a -fülébe.</p> -<p>«Hát épen őtet? De miért? Mi ő neked?</p> -<p>Egy mulató társ, a ki ivott a poharadból s aztán -elhajította.</p> -<p>Mikor nyomoruságodban odamentél hozzá, kelt-e csak egy mosoly az -orczáján a látásodra?</p> -<p>Nem engedte-e, hogy porba alázd magadat előtte, s térdeiden -csuszkálj az ő halottja előtt és bocsánatot kérj attól, azért a -bűnödért, a minek fele az ő bűne volt.</p> -<p>Aztán hagyott futni a világba.</p> -<p>És az a két úri siheder, a ki a szemed közé bámult, s még csak -annyira sem méltatott, hogy jöttében, mentében egy betanult -«treshumble serviteurt» intézzen hozzád, hanem lenézett -kevélyen.</p> -<p>Hejh, hogy kidobhatod őket egy keztyűcsapással az egész -várukból! Mehetnek ők idegen ajtókra.</p> -<p>És magát azt a csodatevő szentet, a ki holta után lett fölötted -győztes, hogy leszállíthatod katafalktrónusáról, eldugva a föld -alá, a hol a hazája, s magad járhatsz aztán <span class= -"pagenum"><a name="Page_267" id="Page_267">-267-</a></span> végig a -termeken, a mikben ő osztotta egykor kegyeit a hódoló népségnek. Te -lehetsz a vidék élő jóltevője! Ha meghalsz, te hozzád járnak majd -búcsúval a népek!</p> -<p>Hadd veszszen Andrássy István is a többiekkel együtt!</p> -<p>Kettő áll a koczkán: vagy az ő feje, vagy a tied!</p> -<p>Tudod, hogy mi vár rád? Fejedet lesujtják, ha ezeket nem adod -váltságul!»</p> -<p>Az az átkozott árny úgy suttogott, úgy csábítá, úgy rémíté, úgy -ingerlé, úgy kecsegteté váltig. A gyertya kanócza megkoppantatlan -izzott előtte, elgombásodva.</p> -<p>Aztán eljött hozzá egy másik szellem: fényes arczczal, égi -tekintettel; egy szárnycsapása elűzte a rémet.</p> -<p>A nő fogta az első levelet, Andrássy Istvánét s a gyertya fölé -tartá. A papir lángra lobbant, hagyta azt égni a végső csücskéig, -azt is feldobta a tenyerével a levegőbe, hogy a végső rongya is -elégjen, a fekete hamv, vándor szikráival, mint egy csillagos -szemfödél szállt lassan alá a földre.</p> -<p>De a többi levél is mind tele volt Andrássy veszedelmével.</p> -<p>Egyenkint valamennyi mind ott hamvadt el a gyertya -lángjánál.</p> -<p>Csak az utolsó volt már meg: a Sréter Jánosé. Ez a főúr őt -egyszer keservesen megsértette, rossz nőnek nevezte, nyilvánosan -bevádolta, hát ezt mit sajnálja? Ez az egy legalább fizessen meg a -többiért.</p> -<p>– Nem! Nem! Nem árulok el senkit.</p> -<p>Az utolsó levél is elégett az ujjai közt.</p> -<p>Akkor letérdelt a földre, összeseperte a papirhamvakat és mind -egy levélborítékba gyüjtötte.</p> -<p>… Künn az ajtó előtt állt egy férfi alak: egy faczipős barát, a -ki azt az egész jelenetet kileste, a judáslyukon keresztül.</p> -<p>Mikor a papírhamvakat összegyüjté Julianna, felnyitotta az -ajtót, s ki akart rajta menni, azzal a szándékkal, <span class= -"pagenum"><a name="Page_268" id="Page_268">-268-</a></span> hogy az -egész papirmaradványt a kályhába veti, a mi kivülről fülik.</p> -<p>Csaknem elsikoltá magát, mikor a kapuczinust maga előtt -látta.</p> -<p>Hanem az hirtelen a szájára tapasztá a kezét, s visszatolta a -szobába, újra bereteszelve az ajtót. Akkor felveté az arczáról a -csuklyáját.</p> -<p>– Pelargus! hörgé Julianna, félig ijedten, félig örömmel.</p> -<p>– Ne mondd ki a nevem.</p> -<p>– Mi dolgod itt?</p> -<p>– Az, hogy téged megöljelek!</p> -<p>– Hát tedd sietve.</p> -<p>– Mi volt az, a mit most elégettél?</p> -<p>– Láttad?</p> -<p>– Itt néztelek az ajtón keresztül.</p> -<p>– Csitt! Az összeesküvők levelei voltak.</p> -<p>– Megsemmisítetted őket?</p> -<p>Julianna oda adta a kezébe a hamuval telt borítékot.</p> -<p>– Nincs ellenünk semmi bizonyíték többé.</p> -<p>Pelargus elejté a csuhája bő ujjába rejtett három élű tőrt, s -aztán térdre esve, megcsókolá az asszony ruhájának a szegélyét. -«Édes szentem!»</p> -<p>– Ne időzz itt! suttogá Julianna, mert mindkettőnket -elveszítesz. Fuss rögtön az atyámhoz, és mond meg neki, hogy minden -el van árulva, fusson, a meddig a két szeme lát, az uramat is ejtsd -útba, mondd: ő ne féljen semmitől, a kis fiamnak vidd ezt a -csókot.</p> -<p>Végre tehát Pelargus is megérte, hogy kapott a bálványozott -asszonyától egy csókot.</p> -<p>– Hát te veled mi fog történni? kérdezé Juliannától.</p> -<p>– Én nekem futnom kell innen, a merre a világnak nincsen szája. -Igyekezem kimenekülni Sziléziába. Siess! Lépteket hallok, itt ne -találjanak.</p> -<p>Akárki volt a közeledő, egy alázatosan kolduló baráttal -<span class="pagenum"><a name="Page_269" id= -"Page_269">-269-</a></span> találkozott, a ki deákul köszön minden -embernek, s a kezeit a csuhája ujjaiból elő nem húzza.</p> -<p>Julianna csak egy nagy kendőt kapott a fejére, a mivel magát -cselédek módjára bebugyolálta, s azzal kisietett a folyosóra, le a -lépcsőn, a rácsajtónál várt reá az a másik ember. Az meg a Pálffy -János kéme volt, Juliannának csak egy tekintetet kellett rá vetni, -hogy ezt kitalálja.</p> -<p>– Ugyan édes földim, szólítá meg, hol van itt egy olyan korcsma, -a hol jó czidert (almabor) lehet kapni? Itt nincsen.</p> -<p>– Majd én elvezetem az ifjasszonykát. Legjobb van a «Rother -Hahn»-nál.</p> -<p>Julianna hagyta magát odáig kisérni a kémtől.</p> -<p>A veres kakas volt a szállója valamennyi szekeresnek, a ki -Magyarországtól Sziléziáig a közlekedést fentartotta. A nagy -ivóterem tömve volt fuvarosokkal, a kiknek a nemzetiségét már arról -ki lehetett találni, hogy mit isznak? A hanákok előtt seres kancsó -áll, a krikehájok előtt borovicskás kotyogó, a szamárevők előtt -almaboros fakupa.</p> -<p>Ott bement a korcsmaajtón, s a míg a kém ott leste a -visszatértét, az alatt ő a korcsmában összebeszélt egy hanák -fuvarossal, jó pénzt adott neki, s a hátulsó ajtón kiosonva, a -hanák nagy ernyős szekéren szépen kikocsizott a kapun -keresztül.</p> -<p>Szerencsésen kimenekült Pozsonyból, a nélkül, hogy a sorompónál -feltartóztatták volna.</p> -<p>Titkolózónak nem lehet nevezni a szökését, a ki hanák szekéren -utazik, mert annak minden lószerszáma úgy tele van rakva -rézcsattogókkal, s még azon felül a tengelyein nagy aczél pengők -csörömpölnek, hogy annak a járását félórányira meg lehet hallani, -mi arra jó, hogy a szűk hegyi utakon a kitérőnél bevárja egyik -szekér a másikat.</p> -<p>Egész Mariathalig jutott már. Útközben megalkudott a fuvarossal, -hogy őt egész Sziléziáig elszállítsa.</p> -<p>Mikor Mariathalból, egy etetés után, tovább indultak, -<span class="pagenum"><a name="Page_270" id= -"Page_270">-270-</a></span> még a faluvégi keresztet sem hagyták -el, a midőn egy Pozsony felől vágtató lovas csapat utolérte a -szekereket.</p> -<p>Korponayné régóta figyelt már a kocsiernyő nyilásain keresztül -valami gyanus villogásra a hátuk mögött, a kardok csillámlása volt -az a csillagok fényében. Nem sokára a sisaktaréjokat is kivihette -az úti porfellegből. Üldözik!</p> -<p>– Megállj, kiálta a hanákra a csapatvezető.</p> -<p>Julianna ismerte azt a hangot. Teste-lelke megdermedt tőle.</p> -<p>Sok olyan arcz volt a világon, a minek megjelenése fölért a -kisértetlátással, de azok között egy sem, a melyiktől annyi oka -lett volna megijedni, mint ettől.</p> -<p>Ez Andernach lovag.</p> -<p>A kapitány felemelte a szekér ponyvaernyőjének leffentyűjét, s -meglátva a szekér mélyén kuporgó asszonyságot, hangosan -felkaczagott.</p> -<p>– Kisztihand Madame! Van szerencsém ujra találkozhatni -kegyelmeddel. Ezúttal úgy hiszem, hogy nincsen itten a «du -verfluchter Pintye Gregor, meg a megbabonázott kantár!»</p> -<p>Hasztalan lett volna minden alakoskodás.</p> -<p>– Fordulj vissza, mondá Julianna a fuvarosnak.</p> -<p>Ettől a percztől fogva rab volt.</p> -<h2><span class="smaller">XLII. FEJEZET.</span><br /> -AZ IMÁDSÁGOSKÖNYV.</h2> -<p>A mi ezután következett, arról már egy terjedelmes perirat aktái -beszélnek.</p> -<p>A Korponay Ghéczy Julianna felségárulási pere egyike a -legnevezetesebb lélektani tanulmányoknak.</p> -<p>Hogy egy gyarló, veszendő asszony hogy tudott daczolni az ország -minden hatalmasaival, hogy tudott kifogni minden törvénytudóin és -itélő biráin. <span class="pagenum"><a name="Page_271" id= -"Page_271">-271-</a></span></p> -<p>Kigondolt egy mesét, egy regényt, a mit egész következetességgel -végig vitt, úgy, hogy nem lehetett semmi ellenmondáson rajta kapni. -Pedig egy szó sem volt belőle igaz.</p> -<p>Megfordította a tényállást. Nem az általa megnevezett urak -küldték azokat a leveleket Rákóczyhoz, hanem Rákóczy küldte e -leveleket azokhoz az urakhoz. De ő e leveleket soha sem adta át -nekik, és így azok egészen ártatlanok.</p> -<p>Az egész összeesküvés vezérletét, szervezését mind Pelargusra -fogja. Annak nem árthat vele: annak sem apja, sem anyja, sem -felesége, sem gyermeke, sem háza, sem telke, az elviselheti az -egész vád terhét. A hol csak zendülés volt az országban, néha -egyszerre több helyen is, az mind Pelargus műve volt.</p> -<p>Bámulatraméltó az egész védelme.</p> -<p>Okát adja igen szépen, hogy miért tartogatta ő ezeket a -leveleket? miután regényes jelenetekkel kiderítette, hogy miként -jutott ezekhez egész ártatlanul. És azután, hogy miért égette el? S -mikor azt kérdezték tőle, hogy mi volt hát azokban a levelekben? -akkor azzal vágta ki magát, hogy deákul voltak irva, meg hogy -titkos irásjegyekkel voltak szerkesztve.</p> -<p>Nem volt emberi bölcseség, a mely ki birja forgatni -állításaiból.</p> -<p>Egy pár levele maradt fenn, miket börtönéből irt férjének, azok -tele vannak gyöngédséggel és nyugodt lemondással.</p> -<p>Mikor aztán az itélőmesterek kifáradtak a vallatásában, semmit -sem birtak belőle kivenni: kemény parancs érkezett le Bécsből, hogy -a makacs asszonyt kínvallatás alá kell venni.</p> -<p>A Judex curiæ s az itélőmesterek remonstráltak e parancsolat -ellen, hivatkozva a törvényre, mely nemes embert tortura alá -vettetni nem enged.</p> -<p>Ekkor a bécsi kormány elvette a pert a királyi táblától -<span class="pagenum"><a name="Page_272" id= -"Page_272">-272-</a></span> s delegatum judicium kezébe adta. -Korponaynét Pozsonyból Győrbe vitték.</p> -<p>Meg volt hagyva, hogy ha az első fokú tortura nem használ, a -másod fokút is kell alkalmazni.</p> -<p>Korponaynénak tudtára lett adva, hogy kínvallatás alá fogják -vetni.</p> -<p>Előttevaló nap odaküldték hozzá a hóhérmestert, hogy mutogassa -meg neki a kinzó-eszközöket, s magyarázza meg azoknak a -hatását.</p> -<p>Az egyik volt a hüvelyk-szorító, a másik a hármasfakorona.</p> -<p>Julianna hallgatta csendesen, hogy mi fog történni a szép fehér -kezeivel, a szép sima homlokával. Talán örökre is meg fog látszani -annak a nyoma? Örökre? Csak addig a pallos-csapásig.</p> -<p>Hadd jöjjön minden egymás után!</p> -<p>Ezen az éjszakán nem birta álomra lehunyni a szemét. A lélek -gyötrelme még kínzóbb, mint a testi fájdalom. Vajjon tud-e majd -erős maradni?</p> -<p>Alig várta, hogy vigyék hát már a birái elé.</p> -<p>Mikor a hüvelykszorítókat rásrófolták a kezeire, (azokra a sokat -csókolgatott szép kezekre) szemtől szembe gúnyolta biráit, hogy -csak ennyit tudnak? ez a mesterségük? A kérdéseikre nem felelt -többé semmit.</p> -<p>Ekkor aztán a második fokú kínzást alkalmaztak nála, a mit -krónikáink «a hármas fával megkoronáztatás» czíme alatt emlegetnek. -Ez három összekötött fahasábból állt, a mit a vallatott fejére -tettek, s aztán lassankint mindig összébb huzták zsineggel a három -fa végeit, hogy az a közbeszorított koponyát folyvást jobban -nyomta.</p> -<p>Pokolbeli kín volt.</p> -<p>S az egész kínzás alatt folyvást kaczagott a nő.</p> -<p>Akármit kérdeztek tőle, nevetés volt a válasz.</p> -<p>Csak azt szerették volna belőle kivenni, volt-e azokban a -levelekben Andrássy Istvánnak a neve felhozva?</p> -<p>Kaczagott rajta. <span class="pagenum"><a name="Page_273" id= -"Page_273">-273-</a></span></p> -<p>A hóhér még egyet csavart a háromfás koronán.</p> -<p>Ekkor aztán ájultan rogyott össze.</p> -<p>Mikor életre locsolták, s ismét eszméletéhez tért, azt mondá a -biráinak, hogy csak hozzák elő hamar a többi kinzó-szerszámokat is, -a mik a harmadfokú torturához valók. Óhajtana rajta keresztül -esni.</p> -<p>Elszörnyedtek e példátlan megátalkodottságon. Ehhez hasonló -megtörhetetlen lélek még férfitestben is ritkán lakott valaha.</p> -<p>Visszavitték az asszonyt a börtönébe.</p> -<p>S aztán itéletet tartottak fölötte.</p> -<p>A meghozott itélet maga egy kis opus.</p> -<p>Semmi vétséget nem lehetett rábizonyítani. Bűne az volt, hogy -hazudott, költött mesét mondott, nem akarta az igazat másokra -kivallani.</p> -<p>Ezért halálra itélték.</p> -<p>A mely napon az itéletet kihirdették előtte, deák nyelven, a -miről ő azt állította, hogy nem érti, figyeltek az arczára, vajjon -nem változik-e el, mikor e szót meghallja «capitis plexio» -(«fejvesztés»)? Ekkor sem árulta el magát, pedig tudott jól deákul. -Megmaradt az arczán a szokott alázatossággal vegyült gúny.</p> -<p>Azt kérdezték tőle, akar-e a trón elé kegyelemért -folyamodni.</p> -<p>Azt felelte: «Nem».</p> -<p>Akkor aztán nem vitték többé vissza a börtönébe, hanem a -siralomházba.</p> -<p>A városházának egy kis földszinti szobája volt az, melynek -ablakából a piaczra lehetett látni.</p> -<p>Az ácsok rögtön hozzá fogtak a vérpad felállításához, -Juliannának lehetett azt nézni.</p> -<p>Hogy róják az egyik gerendát a másikba? hogy helyezik el a -középen azt az alacsony tölgyfa széket? a környékét behintik -vastagon homokkal. Az a homok az ő vérét fogja felinni.</p> -<p>Egy kóbor kutya odamegy szaglászni. Az egyik ácslegény -<span class="pagenum"><a name="Page_274" id= -"Page_274">-274-</a></span> oldalba rúgja, durván kaczagva: «czoki -kutya! nem tudsz holnapig várni?»</p> -<p>Aztán megszólal a városháza tornyában egy repedt harang. Az -utczán zsivaj támad; gyerekhad, csőcselék fut, ocsmány kiabálással -egy lovag után, a ki koczogva vágtat végig az utczán: a görhes, -szeplős gebe egy összegöngyölt lóbőrt hurczol maga után, a mi -kötéllel a farkához van kötve. Egy csomó hajfürt húzódik utána a -sárban, a mi a burokból kimaradt. Valami kivégzett embert -hurczolnak a vesztőhelyről a temetőbe; a kinek a büntetéséhez az is -hozzá tartozik, hogy végig seperjék vele az utczát.</p> -<p>Juliannának egész teste összeborzad. Holnap talán őt is így -fogják hurczolni.</p> -<p>Most egy magas látogató érkezett hozzá: maga Pálffy János.</p> -<p>Jó indulatot mutatott iránta: csupa nyájasság volt.</p> -<p>– Látod, szegény asszony, hogy hová jutottál? Érdemeket gyüjtél -s azoknak az eltitkolásával magadat elvesztéd. Én ime elhoztam az -itéletednek mássát magyarra fordítva, hogy megérthessed, mire vagy -itélve.</p> -<p>– Jól tudom: halálra. Itt látom, készítik a katafalkomat.</p> -<p>– Gyalázatos halálra, a minek a szégyenfoltját örök időkön át -semmi le nem mossa az ivadékaidról. A helyett, hogy grófi, bárói -koronát szereztél volna a fiadnak: hoztál a fejére országos -gyalázatot, megvetés állapotját. Magad egy szavaddal tehetted volna -őt nagygyá és boldoggá, fényes úri familia törzsökévé; de te inkább -tartoztál hűséggel a bűnösöknek, a békeháborítóknak, az ország -megrontóinak, a rablóknak, gyujtogatóknak, mint a te koronás -fejedelmednek, a te szegény nyomorgatott hazádnak, s a te árva -családodnak. Ember itéletét már megkapád, Isten itéletét még ezután -várd magadra, hogy ilyen rossz szívű anya voltál. Akárhol legyen a -helyed a másvilágon, gyermekednek átka fel fog ott keresni, s nem -hágy nyugodni még alvó porodban sem. <span class="pagenum"><a name= -"Page_275" id="Page_275">-275-</a></span></p> -<p>Julianna meg volt rendülve e szemrehányásra.</p> -<p>– Mit tehetnék mást?</p> -<p>– Még most is tehetnél. Még most is megfordíthatnád magad és -fiad sorsát, a király kegyelme oly magasra fogna felemelni, a -milyen mélyre letaszít haragja.</p> -<p>Julianna arcza, egész alakja elárulta a lelkében kelt tusát.</p> -<p>– Magad is olyan fiatal vagy még, szerető urad van. El tudod őt -hagyni?</p> -<p>Igaz! Az élet nagyon szép.</p> -<p>– Nem lesz az én uramnak bántódása miattam? kérdezé a -főúrtól.</p> -<p>– Azt nem mondhatom meg. De bizonyos, hogy makacsságod díját az -egész családod fogja megfizetni. Te elvégzed hamar: egy pallos -ütéssel ki van elégítve a sorsod. De mi lesz a gyermekedből? Pedig -milyen nagyon szeretted.</p> -<p>– Ne szerettem volna bár, most nem volnék itten.</p> -<p>– Szeresd egészen s kiszabadulsz innen.</p> -<p>– Nincs már hitem emberek szavában. Ha megtartották volna azok, -a kik hatalmasok, minden igéreteiket, nem történt volna az meg, a -mi megtörtént. Hiszen irásba volt adva, király pecsétjével -megerősítve, még is elvetették; azt mondták, semmi az! Keress -magadnak új érdemeket! Hát minek küldtek el, hogy keressem? Ezt -találtam.</p> -<p>– Nem igaz! Megtaláltad, a mit kerestél. Az egész titokban -szőtt-font összeesküvést. Kezedben volt minden bizonyítványaival. -De te azokat elégetted! Milliókat érő kincseket adtál a lángok -martalékául. És még most is úgy vagy, mint Sybilla volt a -könyveivel. A megmaradtért is kérheted azt az árt, a mit az -elégetettekért követeltél volna. Most már csak az összeesküvők -neveit kell felfedezned, s czélt érsz. Ha ezt a titkot magaddal -viszed a más világra, lappangó tüzet hagysz itt a hazádnak; a mi ha -fellobban, nagyobb pokol lesz a te lelkednek, mint maga a gyehenna. -<span class="pagenum"><a name="Page_276" id= -"Page_276">-276-</a></span></p> -<p>Julianna meg volt rendülve ez utolsó szavakra.</p> -<p>Hiszen a hazaszeretetnek is két pólusa van.</p> -<p>– Küldjön kegyelmességed hozzám hitembeli lelkészt. Lelki -istápolásra van szükségem e nagy szorongattatásomban.</p> -<p>E szó megtérésre mutatott.</p> -<p>A főúr azzal az igérettel távozott el, hogy teljesíteni fogja az -asszony ohajtását.</p> -<p>Hogy mennyire terjed a főúr jóakarata, azt nem sokára -tapasztalhatá az elitélt.</p> -<p>Alig telt bele egy óra, hogy őt elhagyá, ismét felnyilt a -siralomház ajtaja; de a porkoláb helyett a fürmender jött be hozzá; -háromszor is hátra kaparva a lábával tiszteletteljesen, s tudatá -vele, hogy más kényelmesebb szobába fog átvezettetni.</p> -<p>Az a szoba az emeleten volt.</p> -<p>Annak az ablakából is le lehetett látni a piaczra; de az ijesztő -látvány még sem tolakodott olyan közvetlenül a szem elé.</p> -<p>A cserébe kapott szoba egész ódon pompával volt butorozva; a -hogy az magas vendégek számára készülhetett ekként, a minők Győr -városát gyakran látogatták.</p> -<p>Volt benne kényelmes mennyezetes ágy, selyem párnákkal, üveges -szekrény, a minek karikáin keresztül meg lehetett látni, hogy -függőpecsétes pergamenek vannak benne. A falra volt akasztva egy -nagy velenczei tükör, köszörült üvegrámában.</p> -<p>Az elitélt nő nem állhatta meg, hogy bele ne tekintsen abba a -tükörbe. Majdnem azt kérdezte, ki ez a szép asszony? Az a veres -vonal a homlokán, a mit a kínzó korona hagyott hátra, még nem is -áll rosszul. Olyan, mintha egy homloknásfa volna. Hát ez a -szétbomlott haj? Bizony régen nem volt megfésülve, nap-nap óta csak -a tíz körmével tépte, lelki testi kínlódásaiban. Az asztalkán a -tükör alatt pedig volt egy elefántcsont fésü, mintha a számára lett -volna odakészítve. Asszony volt, mikor tükröt <span class= -"pagenum"><a name="Page_277" id="Page_277">-277-</a></span> látott, -nem állhatta meg, hogy le ne bontsa zilált haját s meg ne -fésülködjék.</p> -<p>Milyen szép selyem zuhatag!</p> -<p>De kár lesz ezt a hóhér ollójának adni!</p> -<p>Mikor elkészült a haja befonásával, széttekintett a -szobában.</p> -<p>Ez nem börtön, ez nem siralomház.</p> -<p>A szögletben nagy álló óra ketyeg. Genfi remekmű, a mi az órákon -kívül a holdjárást, napfelköltét, még az évszakokat is mutatja. -Olyan emberek számára való óra, a kiknek hosszú idejük van még -élni. És neki már csak egy nap felköltét fogja ez az óra mutatni? -Az ő földi világa már csak óranegyedekre van felosztva.</p> -<p>Kereste, hogy mivel ölje el ezt a kis időt még? Hisz a halál -előtti órák rettenetes hosszúk!</p> -<p>Az üveg szárnyajtós szekrényben benne feledték a kulcsot.</p> -<p>Talán szándékosan hagyták benne.</p> -<p>Felnyitotta, belenézett.</p> -<p>Mindenféle pergamenek voltak annak fiókjaiban egymás mellé -rakva, úgy hogy a zsinóros pecsétek tokjai alá csüngtek.</p> -<p>Egyet-kettől elővett belőlük.</p> -<p>Nevezetes okiratok voltak azok.</p> -<p>Donatiós levelek, hű magyar főurak számára.</p> -<p>Új, fehér volt még mindenik pergamen, az initialékon ragyogott -az arany, ez aláirásról még le sem hullott a porzó. Csak a dátum -hiányzott valamennyiről.</p> -<p>Azokat az urakat mind jól ismerte Julianna, a kiknek a nevei -arany betűkkel voltak a pergamenre irva, neki csak az ujját kellett -volna végig húzni némelyik név alatt, hogy az aranyozás vérpirossá -váljon.</p> -<p>Ezek élni fognak, hirük magasra nő, családfáik szerte ágaznak a -jövő századokban.</p> -<p>És ő ezeket a családfákat úgy téphetné most ki félkezével, mint -a hogy az érett kendert kinyövik a földből! <span class= -"pagenum"><a name="Page_278" id="Page_278">-278-</a></span></p> -<p>Szépen összehajtogatta, visszarakta valamennyit.</p> -<p>Mikor aztán a legeslegutolsó pergament is szétnyitotta, majd -kiejté azt a kezéből: a két térde megroskadt alatta.</p> -<p>Nem akart hinni a két szemének; azt vélte, kápráznak; az -ablakhoz futott az irással.</p> -<p>Reszketett a kezében a pergamen, az az aranynyal irott név úgy -tánczolt a sok egymásba folyó betűsor közepében.</p> -<p>«Korponay Gábor!»</p> -<p>Ez az ő fiának az adománylevele!</p> -<p>Ez nem érzékcsalódás, íme ide van irva.</p> -<p>Hiszen nincs több Korponay Gábor a Garamszeghiek közt, egyedül -az ő fia; ő neki van ajándékozva, a miről anyja álmodott, a szép -sztropkói uradalom, nem csak az, egy üres sor van utána hagyva, a -mi még betöltetlen: és a mágnási rang!</p> -<p>Talán csak tréfa ez?</p> -<p>Nem lehet. Ott van aláirva a király neve és a kanczellárjáé, -csak a kelet napja hiányzik róla, mint a többiről mind; de a hely -már fel van irva: «Pozsonyban».</p> -<p>Az országgyülés berekesztésével lesznek ezek kihirdetve.</p> -<p>Azt hitte, hogy álmodik.</p> -<p>Talán az a veres vonal ott a homlokán nem is a kínpad emléke, -hanem igazi gyémántos feroniére?</p> -<p>Ekkor elkezdte elejétől végig olvasni azt a talált okiratot.</p> -<p>Ez aztán felébreszté.</p> -<p>A királyi adománylevelekben fel szokták sorolni azokat az -érdemeket, miket a megjutalmazott a trón szolgálatában szerzett, -örök emlékezetnek okáért.</p> -<p>A kis tíz esztendős Korponay Gáborkának halhatatlan emlékű -érdemeként az volt feljegyezve, hogy volt neki egy anyja, a ki az -országot fenyegető nagy kiterjedésű összeesküvést felfedezte, s -annak részeseit a büntető igazság kezébe szolgáltatá. <span class= -"pagenum"><a name="Page_279" id="Page_279">-279-</a></span></p> -<p>Tehát azért hozták őt ebbe a szobába, hogy ezt a levelet -megtalálja!</p> -<p>Csak lerogyott egy karszékbe az asztal mellé, mereven bámulva -abba a kiterített irásba.</p> -<p>És ezalatt újra megjelent az a sötét árny Julianna előtt, a ki -azt suttogja, hogy milyen édes az élet, még mások halálának az árán -is!</p> -<p>Végig vonultak a lelke előtt a mult élményei és álmadozásai. -Miket remélt, miket szenvedett? Mennyi küzdése volt egy csábító -czél felé: miket áldozott fel érte? És most, mikor oly közel áll a -czélhoz, hogy azt már a kezével elérheti, a fejére felteheti, -inkább hagyja levágatni ezt a kezet, ezt a fejet! Hát nem bolondság -ez?</p> -<p>Ha az eddigi koholt mese helyett elmondaná az igaz történetet, -milyen nagy érdemet szerezne magának, egész ivadékának a hatalmasok -előtt.</p> -<p>Kinn az ácsok szekerczéje csattog, a kik a vérpadot építik.</p> -<p>Pedig milyen szép derült az ég.</p> -<p>És neki már holnap meg kell halni.</p> -<p>Meghalni gyalázatos halállal, hóhér pallosától, bámuló néptömeg -látványosságául.</p> -<p>Mit tegyen? mit mondjon?</p> -<p>Egy emlékezetébe jutó szó borzadoztatá végig a lelkét.</p> -<p>Mikor a vén apja elbocsátá őt az útra azokkal a veszélyes -levelekkel, így szólt hozzá:</p> -<p>«Ha pedig te neked valaha az az átkozott gondolat támadna a -lelkedben, hogy ügyünket a mit rád bizék eláruld: a mely -pillanatban ez a gondolat megfogamzott, abban a pillanatban oltsa -ki az Isten a te fiadnak az életét!»</p> -<p>Ha az ilyen átokmondásnak foganatja volna!</p> -<p>Még nem tudott kiszabadulni az örvényből, mely lelkét magával -sodorta.</p> -<p>Vissza-vissza tette azt a pecsétes irást az üvegszekrénybe; -meg-meg elővette, újra elolvasta. <span class="pagenum"><a name= -"Page_280" id="Page_280">-280-</a></span></p> -<p>Végig-végig járta a hangos szobát, nagyokat ijedve maga magától, -ha a tükörbe tekintett.</p> -<p>Este lett az idő, midőn újra zörögtek az ajtaján, Pálffy János -tért vissza, a lelkészt is hozta magával.</p> -<p>A lutheránus tiszteletes fiatal ember volt, csak segédlelkész -még, maga az esperes, a győri pap nem jöhetett holmi akadályok -miatt. Ő maga is be volt börtönözve perduellio vádja miatt, a mit -rá költöttek az ellenségei, egy hirtelen került ifju theologus -suppleltálta addig.</p> -<p>Jámbor alázatos fiu volt, arcza halvány, teste sovány a sok -tanulástól; az egyik vála is magasabban áll, mint a másik, a sok -irás miatt.</p> -<p>Julianna összerezzent, mikor a hozzálépő káplán arczába -tekintett.</p> -<p>Pelargus volt ez.</p> -<p>Pelargus, a ki ellen hét vármegye tart hajtóvadászatot, s a ki -azalatt Luther Márton bő kantusában, azt az asszonyt jő vigasztalni -a börtönébe, a ki az egész összeesküvés terhét az ő fejére -halmozta.</p> -<p>Reszketett minden tagja az asszonynak.</p> -<p>– Isten malasztja szállja meg lelkedet! szólt kenetteljes hangon -az ifju.</p> -<p>Juliannát nem birták a lábai, leroskadt térdére.</p> -<p>Itélő birája, vagy őrangyala érkezett-e most meg?</p> -<p>Pelargusnak egy feketetáblás imakönyv volt a kezében. Ezt elébb -a jelenlevő főúr elvette tőle, és ugyan átvizsgálta, nincs-e benne -valami eldugott czédula, vagy a margóra irt jegyzet? Nem talált -benne semmi gyanura méltót s visszaadta neki az imádságos -könyvét.</p> -<p>Az ifju aztán felnyitotta azt egy helyen s odanyujtá a könyvet -így kinyitva a térdeplő asszonynak.</p> -<p>A mint az beletekinte az imakönyvbe, egyszerre ráhanyatlott arra -az arczával, s elkezdett hangosan zokogni.</p> -<p>A könyv e fejezetnél volt felnyitva:</p> -<p>«Imádkozás egy megholt gyermek mennyei üdvéért».</p> -<p>Megholt a gyermek! <span class="pagenum"><a name="Page_281" id= -"Page_281">-281-</a></span></p> -<p>Ez volt az utolsó fonál, a mi a világhoz kötötte, most ez is -elszakadt.</p> -<p>Pelargus azért jött, élte veszélyeztetésével, hogy ezt hírül -adja.</p> -<p>És a szíve közepén talált anyának még csak jajgatni sem szabad; -még csak azt sem mondhatja: «szegény kis pulyácskám! szegény kis -árvácskám; de nagyon siettél! én nekem de nagy fájdalmat okoztál!» -Nem szabad jajveszékelni, hogy el ne árulja az izenethozót.</p> -<p>Ott lehet már a függő pecsétes pergamen! Ragyoghat már az a -gyermeknév az aranytól! Ha a szemei nem ragyognak többé!</p> -<p>– Fordulj Isten szinéhez, leányom, rebegé Pelargus. Az ő irgalma -minden földi fájdalmat meggyógyít.</p> -<p>Julianna letörlé könyeit s aztán csendesen, magában végig olvasá -a megholt gyermek mennyei üdvéért könyörgő imát.</p> -<p>Akkor összecsukta a könyvet s visszaadta a káplánnak. Pelargus -azt mondá, hogy csak tartsa meg azt: keresse benne -vigasztalását.</p> -<p>A főúr azért volt ott, hogy a lelkész és az elitélt közötti -szóváltást ellenőrizze és följegyezze.</p> -<p>Nem sok följegyezni valója volt.</p> -<p>– Szabad-e izenetet küldenem az én lelkem jó uramnak a káplán úr -által?</p> -<p>– Teheti.</p> -<p>– Kérem, tiszteletességedet, ha összejön vele, mondja meg az én -egyetlen édes jó uramnak, hogy a szivemben nem lakozott soha senki -rajta kívül; s a mit vétettem ellene, bizony megbüntetett érte -engem az én lelkem.</p> -<p>– Elfogom neki mondani.</p> -<p>– Ha pedig az én édes uramatyámmal találkozik kegyelmed…</p> -<p>Itt a szavába vágott a főúr.</p> -<p>– Azzal ugyan a káplán úr nem fog találkozni, mert az elszökék -vala, a sáfrányillatot megérezve, Lengyelországba. <span class= -"pagenum"><a name="Page_282" id="Page_282">-282-</a></span></p> -<p>Julianna megkönnyebbült szívvel sohajta fel. Tehát az atyja -megszabadult.</p> -<p>Az állelkész kézszorítása mondott neki valamit.</p> -<p>– (Találkozni fogok vele. Tudom, hogy mit mondjak neki.)</p> -<p>– Hát a kis fiának nem izen kegyelmed semmit? kérdezé a -főúr.</p> -<p>– Annak azt izenem… rebegé az asszony… hogy nem sokára együtt -leszünk, megdicsőülve mind a ketten, s aztán soha el nem veszítjük -többé egymást.</p> -<p>Ezután a káplán részesíté a nőt az utolsó úrvacsorájában, a mit -magával hozott.</p> -<p>Akkor felállt a nő térdéről s odafordult a főúrhoz.</p> -<p>– Kegyelmes uram. Én Isten kezébe tettem le sorsomat. Lelkem -kész megtérni mennybéli uramhoz. Semmi szavam nincs többé földön -lakó urakhoz.</p> -<p>A főúr elszörnyedve kiálta fel:</p> -<p>– Te makacs, megátalkodott asszony! Menj hát vesztedbe, a hová -indultál!</p> -<p>Julianna a káplánhoz szólt még.</p> -<p>– Holnap hajnalban kisérni fog még tiszteletességed utolsó -utamon.</p> -<p>Ezzel bezárult rá az ajtó.</p> -<p>Magára maradt.</p> -<p>Semmi tusakodás nem volt már a lelkében. Ha a kedves fiu -elköltözött, mi van még ezen a világon szeretni való?</p> -<p>Áhította már a halált.</p> -<p>Elővette az imakönyvet; de nem tudott belőle mást imádkozni, -csak azt az egyet. A többinek nincs semmi értelme rá nézve, csak -ennek az egynek.</p> -<p>Ugy találta ott a hajnal, ébren imádkozva.</p> -<p>Már éjfél után elfoglalta a katonaság a tért, négyszög sorfalat -képezve, a külső tért ellepte a népség.</p> -<p>A hóhér és legényei elfoglalták a vérpadot.</p> -<p>Kitekintett az ablakon. Látta maga előtt a piaczot, a vérpadot. -Nem rettenté meg semmi többé. <span class="pagenum"><a name= -"Page_283" id="Page_283">-283-</a></span></p> -<p>Hisz mi az az emelvény? A Jákob lajtorjája, mely az égbe -vezet.</p> -<p>Mi az a fényes kivont pallos? A mennyország kulcsa!</p> -<p>Mik azok a hóhérlegények a zöld ruhákban? Az úr angyalai, a kik -az útat egyengetik.</p> -<p>Mi az a fekete kocsi odalent, azzal a darócz takaróval? Az Éliás -tűzszekere.</p> -<p>Elvesztette már a halál minden félelmetességét. Nem kivánatos a -napfeljövetele többé.</p> -<p>Ütheti az óra az utolsó negyedet!</p> -<p>Készen várták.</p> -<p>Tompa dobpörgés mellett jött elő a hivatalos gyászkiséret, -közepette alabárdosoktól közrefogva az elitélt. Szép sűrű sárga -haja magasra volt feltűzve a fején, kérte, hogy azt ne vágják el, ő -maga feltűzi olyan szépen, hogy nem fog akadályul lenni.</p> -<p>Olyan fenkölt tekintettel járult előre, mint egy rózsakirályné, -a kit megkoszoruzni visznek, félkarjával Pelargus vállára -támaszkodva, s az imakönyvet kebléhez szorítva.</p> -<p>A vérpad lépcsői elé érve, még egyszer megállították, hogy a -törvényszék jegyzője az itéletet felolvassa előtte, az egész nép -hallatára.</p> -<p>Az itélet felolvasása után megfogta a kezét a törvényszék -itélőmestere (Győrmegye alispánja) s utolsó kisérletet intéze -hozzá:</p> -<p>– Szerencsétlen asszony! Térj lelkedbe és valld meg a tiszta -igazságot. Kegyelem vár érte!</p> -<p>Julianna elrántá a kezét.</p> -<p>– Ne vesztegessük az időt. Sietek. A fiacskám vár!</p> -<p>S azzal minden másra támaszkodás nélkül, gyorsan felhágott a -vérpad lépcsőin s nyájasan üdvözölve a bakót, leült a számára -odatett alacsony tölgyfaszékbe, az imakönyvét pedig odaadta a -kisérő káplánnak.</p> -<p>A hóhér egy ollóval levagdalá hófehér nyakáról azokat a göndör -aranyfürtöcskéket, a mik művészetének akadályul <span class= -"pagenum"><a name="Page_284" id="Page_284">-284-</a></span> -szolgálnának. Pelargus azokat mind összeszedegette s elrakta az -imakönyvbe.</p> -<p>Valamennyi dob elkezdett pörögni a téren, «fiacskám! jövök már!» -suttogá az asszony; valami villámlott a fényes napsugárban, s már -akkor ott volt, a hová vágyott.</p> -<hr class="tb" /> -<p>És egy egész rémséges összeesküvésnek a titkát mind magával -vitte.</p> -<p>Száz főúr, tízezer nemes, és egy egész ország szabadult meg az -üldöztetéstől.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_285" id= -"Page_285">-285-</a></span></p> -<h2>UTÓHANG.</h2> -<p>Nem volt igaz a kis fiuról szóló halálhír.</p> -<p>Ezt csak Pelargus találta ki, azért, hogy az utolsó órák nehéz -próbájában megőrizze az imádott asszonyát az elbukástól. Tudta, -hogy ha a fia halálhirét hozzák neki, akkor erős marad, elszánt a -halálra.</p> -<p>Megigérte pedig, esküvel fogadta, hogy tisztára mossa ennek az -asszonynak a nevét, ha kell, annak kihulló vérével.</p> -<p>A kis Korponay Gábor nagy ember lett, testben, lélekben és -rangbeli állásban; hires nevezetes családnak a feje.</p> -<p>Hanem Andrássy Istvánnak a fiát, azt a legkedvesebbet csakugyan -elvitte rövid időn az a titokteljes kór, a minek a számára nem -termett orvosság e földön.</p> -<p>E második csapás után, a nagy, históriai nevezetességű ember -egészen elveszett a világra nézve.</p> -<p>Azt a csodálatos halottat az üvegfödelű koporsóban -átszállították a várallyai templom sírboltjába. Száz éven keresztül -volt az a köznépnek bucsújárási tárgya; emlékét a népajk tartotta -fenn.</p> -<p>Csak ennek a századnak az első tizedeiben hatott fel a népmonda -a várlakba is. Ekkor keresték föl a bámulatkeltő halottat a -családtagok a falusi templom kriptájában, a honnan aztán nagy -ünnepélyességgel szállíták fel ismét Krasznahorka várába; hat -férfitagja az Andrássy és rokon családoknak emelte a vállán a -koporsót egész fel a hajdani nyugvóhelyéig; a csendes kis szobáig, -a hol Serédy Zsófia <span class="pagenum"><a name="Page_286" id= -"Page_286">-286-</a></span> egykor a kis fiával levelet iratott a -veszélytől fenyegetett apjának.</p> -<p>Most ott aluszsza tovább az örök álmot, mint egy látható -symboluma a feltámadásnak.</p> -<p>Az a másik asszony pedig ott él most is a lőcsei bástya rejtett -ajtaján.</p> -<p>Elmondtam, a mit a krónikák a két nőről, és az ő világukról -feljegyeztek; hozzá illesztettem, a mit saját lelkem látott; nagy -szeretettel foglalkoztam velük, s szinte fáj magamnak, mikor azt -kell mondanom, hogy a történetnek vége.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> II. Rákóczy Ferencz -Emlékirataiban elmondja a panaszát a hizelgései által oly nagy -döntő csapást szerzett szép asszony ellen s Thaly Kálmán a -Századokban igazolja a névnek és a személynek azonosságát.</p> -<p class="right">J. M.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> N. de N. -hölgyecske, Andrássy István ellen. Tört szive ügyében. Kéretik -épségbe visszahelyeztetés.</p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Iratok közé -teendő.</p> -<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href= -"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> «X. de Y. kurucz -ezredes úr. Andrássy István tábornok ellenében. Elvesztett haza -ügyében. Inditványoz ujra visszaszerzést.»</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_287" id= -"Page_287">-287-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li><span class="roman">XXIII.</span> A szenvedések leánya -<span class="ralign"><a href="#Page_1">1</a></span></li> -<li><span class="roman">XXIV.</span> Azok a kis ágyúk <span class= -"ralign"><a href="#Page_12">12</a></span></li> -<li><span class="roman">XXV.</span> Nagy a dinom-dánom <span class= -"ralign"><a href="#Page_34">34</a></span></li> -<li><span class="roman">XXVI.</span> A levelek tragédiája -<span class="ralign"><a href="#Page_49">49</a></span></li> -<li><span class="roman">XXVII.</span> Egy király, a kitől mindenki -fél, s egy asszony, a ki senkitől sem fél <span class= -"ralign"><a href="#Page_67">67</a></span></li> -<li><span class="roman">XXVIII.</span> A nyaktörő versenyfuttatás -<span class="ralign"><a href="#Page_74">74</a></span></li> -<li><span class="roman">XXIX.</span> Pintye Gregor képmása -<span class="ralign"><a href="#Page_92">92</a></span></li> -<li><span class="roman">XXX.</span> A hajporos hölgy. A kaszált -rend a majthényi pusztán <span class="ralign"><a href= -"#Page_111">111</a></span></li> -<li><span class="roman">XXXI.</span> Viszontlátás és jutalom -<span class="ralign"><a href="#Page_133">133</a></span></li> -<li><span class="roman">XXXII.</span> Egy ember, a ki senkitől sem -fél, csak az ur Istentől, s egy gyermek, a ki semmitől sem fél, még -a haláltól sem <span class="ralign"><a href= -"#Page_168">168</a></span></li> -<li><span class="roman">XXXIII.</span> A dühös oroszlán az -üvegkalitban <span class="ralign"><a href= -"#Page_185">185</a></span></li> -<li><span class="roman">XXXIV.</span> A jégbarlang <span class= -"ralign"><a href="#Page_195">195</a></span></li> -<li><span class="roman">XXXV.</span> Triplex philosophia -<span class="ralign"><a href="#Page_212">212</a></span></li> -<li><span class="roman">XXXVI.</span> A várt jutalom <span class= -"ralign"><a href="#Page_230">230</a></span></li> -<li><span class="roman">XXXVII.</span> A Pelargus fogadása -<span class="ralign"><a href="#Page_241">241</a></span></li> -<li><span class="roman">XXXVIII.</span> Recidiva <span class= -"ralign"><a href="#Page_245">245</a></span></li> -<li><span class="roman">XXXIX.</span> Váratlan fordulat -<span class="ralign"><a href="#Page_253">253</a></span></li> -<li><span class="roman">XL.</span> Mi lehet egy elejtett szóból -<span class="ralign"><a href="#Page_258">258</a></span></li> -<li><span class="roman">XLI.</span> Azok a veszedelmes levelek -<span class="ralign"><a href="#Page_265">265</a></span></li> -<li><span class="roman">XLII.</span> Az imádságos könyv -<span class="ralign"><a href="#Page_270">270</a></span></li> -<li>Utóhang <span class="ralign"><a href= -"#Page_285">285</a></span></li> -</ul> -<p class="center">FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<h3>Javítások.</h3> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_44">44</a></td> -<td>Wenczeszlauznak. sőt</td> -<td>Wenczeszlauznak, sőt</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_64">64</a></td> -<td>Ures hintó</td> -<td>Üres hintó</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_71">71</a></td> -<td>ís kész</td> -<td>is kész</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_193">193</a></td> -<td>Arulónak fognak</td> -<td>Árulónak fognak</td> -</tr> -</table> -</div> - -<p> </p> -<p> </p> -<hr class="pgx" /> -<p>***END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LŐCSEI FEHÉR ASSZONY (II. RÉSZ)***</p> -<p>******* This file should be named 62458-h.htm or 62458-h.zip *******</p> -<p>This and all associated files of various formats will be found in:<br /> -<a href="http://www.gutenberg.org/dirs/6/2/4/5/62458">http://www.gutenberg.org/6/2/4/5/62458</a></p> -<p> -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed.</p> - -<p>Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. -</p> - -<h2 class="pgx" title="Full Project Gutenberg License">START: FULL LICENSE<br /> -<br /> -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</h2> - -<p>To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license.</p> - -<h3 class="pgx" title="Section 1. General Terms">Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm electronic works</h3> - -<p>1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8.</p> - -<p>1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below.</p> - -<p>1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others.</p> - -<p>1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States.</p> - -<p>1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:</p> - -<p>1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed:</p> - -<blockquote><p>This eBook is for the use of anyone anywhere in the United - States and most other parts of the world at no cost and with almost - no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use - it under the terms of the Project Gutenberg License included with - this eBook or online - at <a href="http://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you'll have to check the laws - of the country where you are located before using this - ebook.</p></blockquote> - -<p>1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.</p> - -<p>1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work.</p> - -<p>1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.</p> - -<p>1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License.</p> - -<p>1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.</p> - -<p>1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.</p> - -<p>1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that</p> - -<ul> -<li>You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation."</li> - -<li>You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works.</li> - -<li>You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work.</li> - -<li>You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works.</li> -</ul> - -<p>1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.</p> - -<p>1.F.</p> - -<p>1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment.</p> - -<p>1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE.</p> - -<p>1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem.</p> - -<p>1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.</p> - -<p>1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions.</p> - -<p>1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. </p> - -<h3 class="pgx" title="Section 2. The Mission of Project Gutenberg">Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm</h3> - -<p>Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life.</p> - -<p>Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org.</p> - -<h3 class="pgx" title="Section 3. The Project Gutenberg Literary">Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation</h3> - -<p>The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws.</p> - -<p>The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact</p> - -<p>For additional contact information:</p> - -<p> Dr. Gregory B. Newby<br /> - Chief Executive and Director<br /> - gbnewby@pglaf.org</p> - -<h3 class="pgx" title="Section 4. Donations to PGLAF">Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation</h3> - -<p>Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS.</p> - -<p>The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit <a href="http://www.gutenberg.org/donate">www.gutenberg.org/donate</a>.</p> - -<p>While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate.</p> - -<p>International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.</p> - -<p>Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate</p> - -<h3 class="pgx" title="Section 5. Project Gutenberg Electronic Works">Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works.</h3> - -<p>Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support.</p> - -<p>Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition.</p> - -<p>Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org</p> - -<p>This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.</p> - -</body> -</html> - diff --git a/old/62458-h/images/cover.jpg b/old/62458-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index faf9a0e..0000000 --- a/old/62458-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
