diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62136-0.txt | 7214 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62136-0.zip | bin | 155644 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62136-h.zip | bin | 241494 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62136-h/62136-h.htm | 6940 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62136-h/images/cover.jpg | bin | 58368 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62136-h/images/i001.png | bin | 18616 -> 0 bytes |
9 files changed, 17 insertions, 14154 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..777f310 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #62136 (https://www.gutenberg.org/ebooks/62136) diff --git a/old/62136-0.txt b/old/62136-0.txt deleted file mode 100644 index a4a93ea..0000000 --- a/old/62136-0.txt +++ /dev/null @@ -1,7214 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook, A leányvári boszorkány, by Károly Lovik - - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - - - - -Title: A leányvári boszorkány - Regény - - -Author: Károly Lovik - - - -Release Date: May 15, 2020 [eBook #62136] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - - -***START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LEáNYVáRI BOSZORKáNY*** - - -E-text prepared by Albert László from page images digitized by the -Google Books Library Project (https://books.google.com) and generously -made available by HathiTrust Digital Library (https://www.hathitrust.org/) - - - -Note: Images of the original pages are available through - HathiTrust Digital Library. See - https://hdl.handle.net/2027/hvd.hnpvwn - - - - - -LOVIK KÁROLY - -A LEÁNYVÁRI BOSZORKÁNY - -Regény - - - - - - -Budapest -Singer és Wolfner kiadása -1904 - -_Minden jog fentartva._ - -BUDAPESTI HIRLAP NYOMDÁJA. - - - - -Egy különös zálog. - -Judex Mátyás – de genere Melius – Selmecbánya szab. kir. város érdemes -zálogosa, egy őszi nap délutánján különös vendéget kapott. A derék -férfiu éppen raktára ódon irodájában dolgozott, amikor az ajtó előtt -patkócsattogás és lónyerítés hallatszott. Judex uram rá se ért, hogy -zöld szemernyőjét félretolván, az ablak felé nézzen, amikor a zálogház -nagy vasajtaja kinyilott s a küszöbön egy ijedten horkanó ló, nyergében -egy barnaképü fiatalemberrel léptetett be. Judex Mátyás, amint az nemes -emberhez még jogos haragjában is illik, egyszerü méltósággal nézett -végig a furcsa vendégen és így szólt: - -– Meg tetszett bolondulni, tisztelt uram, hogy korcsmának nézi a munka e -szerény hajlékát? Méltóztassék tudomásul venni, hogy fényes dél van, -hogy nékem elfoglaltságaim vannak s hogy ha uraságod azonnal el nem -hagyja e küszöböt, úgy szolgalegényeimmel tétetem ki az ön és e paripa -szürét. - -Ezzel nyugodtan és csöndesen visszaült íróasztalához, visszahúzta -szemére a zöld ernyőt és tovább irogatta az árkusos könyvet. - -Az idegenre, aki Hertelendi Tamás akadémiai hallgató volt, e szavak -semmiképp se hatottak. Mosolyogva csúszott le a nyeregből, fölhúzta a -kengyelvasat és a szár végét kezébe véve, így szólott: - -– Hogy fényes dél van, hogy önnek dolga van, Judex úr, az tudomásul -szolgál s ellene nincs is kifogásom. De hogy ön házi legényeivel akar -kidobatni bennünket, az ellen tiltakozom: a városi szabályrendelet ama -pontja értelmében, amely önt a zálogvevésre és kölcsönadásra -följogosítja, de egyúttal kötelezi. Ön zálogháztulajdonos, én pedig -zálogot hoztam, amelyet ön visszavethet vagy elfogadhat, ahogy tetszik, -de invisis nincs joga fölötte ítéletet mondani. - -– Ez így is van – bólintott ősz fejével Judex uram. – Mindig -szerencsémnek tartom, hogy önt vagy bárkit kiszolgálhatok. De a munka -hajlékában nem szokás, legalább nálunk nem, lóháton járni. - -– Ez ellen megint kifogást emelek. Ha nincsen zálog, nincsen kölcsön. -Zálogom pedig éppen ez a derék állat, amelyen ide bejöttem. - -Mint látjuk, nem közönséges esettel állunk szemben. Lovat zálogházba -vinni: az még a legkurucabb jogászok agyában sem villant föl, nemhogy -egy selmecbányai erdészhallgatóéban. A lovat, ha az ember meg akar válni -tőle, vagy eladja vagy lebunkózza, de zálogba vinni, ez nem fér össze -azzal a gavallérfölfogással, amely bennünket a lóval összefűz. Judex -Mátyás azonban nem volt ujonc ezen a téren. Selmecbánya víg diákjai az -idők folyamán a legkülönbözőbb értéktárgyakat helyezték el nála. Így -volt már a raktárán: vas-kályha, táncrend-gyüjtemény, mátyásmadár, -középkori vaslovag, cséplőgép, érettségi bizonyítvány, szerelmi napló, -vadászeb, családfa, sőt akadt egy szépen virágzó oleander is, s így mi -föltünő se lehetett benne, hogy valaki egy nap paripával állítson be -hozzá. Azért a zálogháztulajdonos nyugodtan fölállott, megbiccentette -fejét és így szólt: - -– Ez esetben bocsássa meg uraságod tévedésemet. Állok rendelkezésére. - -Helyén valónak tartom, hogy a Judex-családról itt egyet s mást -elmondjak. - -Judex Mátyás nem tartozott, amint az már eddig is látható, a -zálogháztulajdonosok közismert tipusához. Nemes ember volt, mint annak -idején Selmecbánya minden érdemesebb kereskedője, akiket még Mária -Terézia ruházott föl előnevekkel és címerekkel. A bölcs királynő ebben -is nagy leleményességet fejtett ki: a kereskedők címerei a mellett, hogy -a heraldikába derüt öntöttek, fontos közgazdasági célt szolgáltak. Így -teszem: a gyógyszerész családi jelvényül kék és vörös mezőben pompázó -piócát nyert, a zálogházas pedig ugyanolyan színből kiemelkedő -halálfejet, mint annak szimbólumát, hogy a sok összegyüjtött kincs -hívságos és mulandó. A királynő ezzel azt akarta elérni, hogy a -kereskedők házai állandóan egy ugyanazon, már jól kipróbált család -kezében maradjanak. Ezt a célját el is érte: a zálogos fiai nem -vágyódtak gyógyszerészeknek, mert hogy festett volna patika-cégérnek a -halálfej? A gyógyszerész gyermekei pedig még úgyse akartak zálogosok -lenni, mert a kifüggesztett pióca valóban nem csábító egy -lombard-kölcsönnel foglalkozó család üzlete előtt. Így a Judexek -évtizedek hosszu során át megmaradtak ősük foglalkozásánál: minden fiu a -Mátyás nevet és az üzletet nyerte, ha pedig netalán több erősebb nemü -magzat lett volna, azoknak más szepesi városban kerestek helyet. - -Nemes Judex Mátyás (IV.) uram – történetünkben ő a hős, – leszármazóinál -azonban, sajnos, ez az eset nem következhetett be. Az ég Rössler -Magdolnával való házasságát csak két leánygyermekkel ajándékozta meg s -bármennyire járt is Magda asszony a kegyhelyekre, nem tudta Szent -Antaltól a fiut kikönyörögni. Ilyenformán Judex a címerfordítás szomoru -eseménye előtt állott. Amily mértékben őszültek hajfürtei, olyan -arányban keseredett el szíve. Ha reggel az üzlet nagy vasajtaját -kinyította, az ódon, I. Mátyástól származó, egérszínü cégtábla bánatosan -köszöntött felé: - -– Két évszázad dicső harcai után lekerülök innét. Zálogot venni tudtál, -de jövőm zálogát nem adtad meg. - -Ha pedig az üzletbe lépett, a kék és vörös halálfej szólította meg: - -– Oh, jaj nekem, helyemet a zöld oroszlán, avagy talán éppen a pióca -foglalja el… Isten veletek zsebórák, Isten veletek télikabátok, mostohát -fogtok kapni… - -És Mátyás uramnak úgy rémlett, mintha az üres szemgolyókból kék és piros -könycseppek peregnének alá. - -Amint mondám, a derék férfiúnak két leánya volt: Helén és Málika. Helén -volt az idősebbik, de Málika az ügyesebbik. Helén álmodozásra hajló, -gyönge violaszál volt, Málika erélyes, okos és vidám, mintha a családi -halálfő itt önmagát tagadta volna meg. Mi több, Málika annyira élénk és -pajkos volt, hogy a selmecbányai fiatalság, – tekintettel a város -hagyományára, – a leányvári boszorkány nevével ruházta őt föl. Az égben -tehát, amint látszik, eredetileg meg volt a hajlandóság, hogy Judexéknek -fiut adjon, de fájdalom, útközben az Úr meggondolta magát és leánynyá -változtatta az oly kíváló fiútulajdonságokkal fölruházott Málikát. -Mátyás uram különben egyik gyermekével sem volt megelégedve, s -gyakrabban így nyilatkozott: - -– Helén, te olyan együgyü vagy, hogy két hónap mulva a sírba viszel, te -meg Máli, olyan szeles, hogy fél év alatt tébolydába kergetsz… - -Hogy a halottaknak van-e tébolydájuk, arra Judex uram, úgy látszik, -hirtelenében nem gondolt. - -Málikával az öreg úrnak egyébként tervei voltak: fiúsítani szerette -volna. Csöndes téli estéken, amikor a Judex-házban a Harang és Kalapács -honolt, a családfő azon gondolkodott, hogy elmegy a felséges úrhoz és -kieszközli a fiúsítást. Tervezgetéseit azonban a leány minduntalan -semmivé tette, olyan pajkos és meggondolatlan volt, hogy Judexnek egy -időre elment a kedve Málika vállaira helyezni a kék-vörös halálfőt. Ami -a másik leányát, Helént illette, annak éppen semmi fogékonysága se volt -az üzlet iránt. Az öreg úr ugyanis megpróbálta és hosszabb-rövidebb -időre leányaira bízta az üzlet vezetését. Helént ilyenkor az erdészek -tökéletesen kifosztották. Ismervén gyenge szívét, dugóhúzókat, -csizmakeféket, kilőtt patronokat hoztak a zálogházba és szívszaggatóan -mondták el, hogy nagynénjük végső óráit éli s nekik váltott lovakkal -kellene a temetésre sietni. Helén ellágyult s kiutalványozta a szükséges -összeget, mialatt a prózai zálogjegyet könnyei nedvesítették meg. -Jószívüségének nagy sikere volt: az összes nagynénik meggyógyultak. Mint -afféle érzelgős kisleány, a virágokat és madarakat természetesen fölötte -kedvelte. Mialatt a boltban ült, azzal foglalkozott, hogy mindenféle -cserepeket rakjon el s egy hónap mulva a zord vaslovag fejéből viruló -lonc szaladt a becsapott kályha felé. Egy mátyás-madarat, amely szintén -lombard-úton jutott a boltba, Helén különböző szép mondásokra tanított, -így erre: „Jó reggelt, jó reggelt“, meg arra, hogy: „Mátyás nagy kópé, -Mátyás nagy zsivány“ stb., a mire már ilyen madarakat szokás. Kedves -olvasó, elképzelheted-e, mi történt akkor, amidőn egy ízben Judex úr -(akit mint megírtam, szintén Mátyásnak hívtak), üzletében ült, egy -idegen zálogával bejött, a madár pedig rákezdte: - -– Jó reggelt! Jó reggelt! Mátyás nagy kópé! Mátyás nagy zsivány! - -Helén azóta nem mutatkozott a boltban. - -Málikáról azonban el kell ismerni, hogy pajkosságától eltekintve, -kitünően értett az üzlethez. Nincs az a vén uzsorás, aki hirtelenében -úgy meg tudta volna különböztetni az anker- és cilinder-órákat, a nyolc- -és tizennégy karátos aranyat, a régi és az új erdészuniformisokat, mint -ő. Amikor tehát oly ritka zálog, mint egy eleven ló, került az üzletbe, -érthető, hogy Judex uram kinyitotta a folyosóra nyíló ajtót és -elkiáltotta magát: - -– Gyere le, Málika, egy lovat hoztak! - -A szó nyolcszor visszhangzott, mert tudni kell, hogy Selmecbányán a -házaknak fölötte sok zeg-zúgos folyosója van; sőt vannak házak, amelyek, -– nem tudom miért, – csak folyosókból állanak. - -A vendég, valljuk be, meg volt döbbenve. - -– A leányát hívja? Minek hívja a leányát? – kérdezte zavartan, mert -végre is nem kellemes, ha egy fiatalember efféle bizalmi üzletek -elintézésénél ifju és szép hölgyekkel találkozik. - -– Málika mindenhez ért, – világosította föl Judex. – Addig is tessék -helyet foglalni. - -Tamás úrfi zavara csak pillanatig tartott, azután megoldotta magában a -csomót s nyugodtan várta a fejleményeket. Málika léptei már -hallatszottak. Elsőbb a legfelső folyosón zörrentek, halkan, mint az -esti szél, aztán jobbról jött a hang, majd megerősödve, balról, végül -egész közelről, hogy aztán ismét eltompuljon, aminek magyarázatát az -akusztikában találhatja meg az olvasó. Végre betoppant a szobába. - -Nagyon csinos leány volt: fiatal, szőke és egy csöppet fölényes -tekintetü. Fehér ruha volt rajta, az övében egy pár szál jázmin, a -nyakán kis fekete kereszt, amelyben egy szem topáz csillogott. Amikor -meglátta az előkelősdit játszó Hertelendit, egy pillanatra csodálkozva -nézett rá, aztán az üzlethez mérten elkomolyodott és száraz hangon -kérdezte: - -– Mit parancsol, atyám? - -Ama rövid idő alatt, amelyet Hertelendi, mint leendő erdész, Selmecen -töltött, utcán, színházban, már gyakran találkozott a leánynyal, -miközben Tamásnak mindig akadt egy barátja, a széles Vitnyédi, akit -olyan hangosan, hogy Málikának is hallani kellett, fölvilágosítani -szokott, hogy: „Nagyon csinos leány“. Ez a kisérő, úgy látszik, kissé -nehéz értelmü fiatalember volt, mert Tamás egy hónap alatt legalább -húszszor mondta el neki ezt az arany igazságot… - -Judex átment a raktárba, hogy helyet keressen a lónak. - -Hertelendi megragadta a kedvező alkalmat, hogy kivágja magát a csávából. - -– Csak azért tettem e lépést, – mondta nonchalance-szal, – hogy önnel -megismerkedhessem. Cseróczy sok szépet mesélt önről. - -A leányvári boszorkányt a Cseróczy név mintha eltalálta volna. Piros -lett, de aztán gúnyosan vetette a fiatalemberre tekintetét. - -– Csodálatos, – szólt, – hogy minden erdész első ízben ezt mondja. De -ennek dacára szükségesnek tartják, hogy tízszer-húszszor is -megismerkedjenek velem… Itt vannak, – tette hozzá a zálogok halmazára -mutatva, – a bizonyítékok. Nem sokat érnek. - -Hertelendi mosolygott, jóllehet, alapjában egy kicsit boszankodott. - -– Nem tudtam, hogy a selmecbányai fiatalság többi tagja is ilyen elmés, -– jegyezte meg egyszerüen. - -Judex visszatért és a lóhoz ment, amelyet Málikával együtt vizsgálgatni -kezdtek. Miután a pej csikónak rendben volt a lába, a szeme, a tüdeje, -megkockáztattak rá kétszáz forintot. Málika megírta a rózsaszínü -cédulát. - -– Itt a pénz, – számolta ki Mátyás uram az összeget. - -A fiatalember könnyed mozdulattal gyűrte zsebre a lány írását. - -– Legyen máskor is szerencsém, – emelte meg Judex a sapkáját. - -Hertelendi szórakozottan vette át a bankókat. A rácsos iroda falán egy -persely lógott ezzel a fölirattal: _Selmecbánya siketnémáinak_. A -fiatalember összehajtogatta a gyürött pénzt és beledobta a perselybe, -azzal ajánlotta magát és távozott. Meg volt róla győződve, hogy lefőzte -a leányvári boszorkányt. - -– Ez az úr, úgy látszik, imponálni akar – kockáztatta meg, ajkát -bigyesztve, Málika. - -– Ez a fiatalember szamár – volt Judex véleménye. Ezzel kantáron fogta a -paripát és átvezette a raktár ama részébe, ahol a már föntebb említett -vizsla volt elhelyezve. A vizsla, négy hónapi társtalan élet után, -kitörő csaholással üdvözölte az új lakótársát, amely némi -megilletődéssel helyezkedett el jászola előtt. - - - - -Egy pár csirke. - -A kövér Vitnyédi, akivel már föntebb volt szerencsénk futólagosan -megismerkedni, e műtét alatt a kapu előtt állott és az erkélyre bámult. -Az erkélyen ült Judex Helén és a galambokat etette. - -– Micsoda asszony! – suttogta Vitnyédi magában, mert mint minden sörivó, -ő is a poétikusabb női fejekhez huzódott. Hogy miért nevezte őt -asszonynak, Vitnyédi pszikológiájában rejlik. Vitnyédi Sárosból, a -magyar Gascogne-ból származott s gyermekkorától fogva minden dolgot, -hogy óvatosan fejezzük ki magunkat, túlozott. Ha két fürjet látott, azt -mondta: egy egész falka fogoly repült föl előttem; ha két pohár sört -ivott meg, egy akót kebelezett be; ha három hatost vesztett a -piramidlin, megesküdött, hogy az egész vagyona ezen a hitvány játékon -pusztul el; ha egy lány rámosolygott, meg volt győződve, hogy egész -Selmecbánya bomlik utána; ha valaki ferdén nézett rá, kétségbeesett, -hogy széles e világ mindenki összeesküdött ellene. - -– Barátom – mondta az üzletből kilejtő Hertelendinek – két órája várom -már, hogy elvégezd a dolgodat. Ám ezuttal megbocsájtok, mert ezen az -erkélyen ül a világ legszebb asszonya! - -– Ugyan eredj, – tekintett föl Tamás az emeletre, – hisz ez leány, a -Málika nővére. - -– Leány? Lehetetlen! De ha te mondod… Szóval csodálatos leány; én még -ilyet nem láttam. - -– Dehogy nem láttad. Minden második nap találkozunk vele. - -– Igen? Mindegy. Ilyen szépnek még nem láttam. Isteni! - -– Szerelmes vagy? - -– Mit, szerelmes?! Meg vagyok bolondulva. Barátom, én még ilyesmit nem -éreztem. Micsoda bájos fej, micsoda két szem, micsoda termet! Isteni!… -De térjünk a dologra. Mennyi pénzt hoztál? - -– No, találd ki. - -– Tízezer forintot. - -– Sok. - -– Sok? Ezért a lóért? Potomság! Nincs még egy ilyen paripa a világon. De -tekintsünk a pénzpiac kedvezőtlen helyzetére és mondjunk háromezeret. - -– Nem teszem próbára türelmedet, – nevetett Hertelendi. – Szóval kétszáz -forintot kaptam… - -– Hallatlan! – tört ki Vitnyédi. – Ez a világ legnagyobb -igazságtalansága; esküszöm, hogy az! - -– De egy fityinget se hoztam ki, – tette hozzá nyugodtan a diák. - -– Hogy mondtad? – hebegte Vitnyédi. – Egy fityinget se? És miért? - -– Csak. Büszkeségből. Az üzletben volt Málika is le akart főzni. Le -akart fújni. Erre én kivágtam az ősi virtust és a siketnémák perselyébe -dobtam a kétszáz forintot. - -– Őrült vagy, – mondta Vitnyédi lesújtva. – Mit fogunk most csinálni? - -– Mit? Egyelőre hazamegyünk, gondolkozunk és koplalunk. Tudod, ez az -úgynevezett gavallérság. Noblesse oblige. - -Szomorúan indultak meg a Steingruben felé. A paripa elzálogosításának -eszméjét hosszu, sívár napok előzték meg. Hazulról sehogyan sem akart -pénz érkezni, a helyi hitel is kimerült s így végső konzekvenciaként -kellett a szegény pejkóra, Hertelendi szemefényére gondolni. És -Hertelendi egy könnyelmü pillanatban ezt is ellökte magától… -Lehorgasztott fejjel érkeztek meg szállásukra. Palkó, az inas, akit jobb -idők tanujaként fogadtak föl, s aki együtt érzett velük, szomorúan -nyitott kaput. - -Csüggedten lépkedtek végig a hosszu folyosókon, aztán levetették magukat -a karosszékbe és gondolkoztak. Az őszi verőfény gúnyosan világított -szobájukba, künt hivogatólag zizegtek az ákácok: milyen szép volna most -Hodrusra kocsizni. Közben a gyomor is megkövetelte a magáét: éhesek -voltak, de rögtön rá eszükbe jutott, hogy a vendéglősnek mára igértek -pénzt, tehát oda se mehetnek. Mit csináljanak? Szemügyre vették -ingóságaikat: a fölszerelés egy kitömött vidrából, három tucat -inggallérból, egy bambusz-horgászbotból és egy csomó keresztüllőtt -céltáblából állott. - -– Hogy volna, ha Palkót zálogosítanók el? – villant meg egyszerre -Vitnyédi fejében. - -Hertelendi lemondólag intett kezével. - -– Lóra kölcsönöz Judex, de szamárra nem… - -– De én éhes vagyok, – ellenkezett a lakótárs, – mi több: meghalok az -éhségtől és enni akarok! Ki kell eszelnünk valamit. Én éhes vagyok! - -Hertelendi fölállott s az ablakhoz ment. Az udvarban szemtelenül -csipogott a háztulajdonos, Simonideszné asszony csirketenyésztése. - -– Hogy élnek a gazemberek! – förmedt föl Tamás. – Ingyen isszák a vizet -és ingyen eszik a gyöpöt! Csak nekünk kell a kosztért fizetni. - -– Mi volna, ha elvinnénk belőlük egyet? – ébredt föl Vitnyédiben a -sátán. - -– Ugyan eredj, – nyugtatta meg Hertelendi. – Csak nem vagyunk -csirkefogók? És különben is, – tette hozzá, mert úgy érezte, hogy gyomra -apellál e szigoru ítélet ellen, – Simonideszné egész nap az ablakban -kuksol. Okvetetlenül meglátná, ha valaki az udvarra menne. - -Az éhes lakótárs egy ideig föl s alájárt, aztán egyszerre homlokára -csapva, izgatottan így szólt: - -– Hát nem kell éppen lemenni… Az ablakból is elvégezhetjük… - -Arca valami nagy eszmét árult el: így bámulhatott Newton, mikor az -emlékezetes almafáról egy gyümölcs az orrára esett s ő fölfedezte a -nehézkedés törvényét. - -– Nem értem, – mondta Tamás, a ki nem bízott lakótársa logikájában. – -Fejezd ki magadat érthetőbben. - -– Itt a horgászó-bot, – suttogta a diák titokzatosan. – A világ legjobb -horgászó-botja! - -Tamás szeme fölragyogott. - -– Hah! – kiáltotta. – Azt akarod mondani, hogy horgászszunk csirkékre?!… -Pokoli eszme, pokoli!… Végre is horgászni még csak nem is tilos dolog, – -nyugtatta meg lelkiismeretét, – hiszen van halászjegyünk… nemde, Palkó? - -A becsületbírónak felhivott Palkó feltétlenül igazat adott neki. Ő is -éhes volt. - -Előszedték a bambuszpálcát, a melyet annak idején pisztrángászás -céljából vásároltak és a zsineg végére óvatosan függesztettek egy kis -kenyérbelet. Most lebocsátották a horgot a kertbe és izgatottan lesték -az eredményt. Vajon sikerül-e? - -A csirkék nem egykönnyen adták meg magukat. Gyanakodva kerülgették a -furcsa gilisztát, majd óvatosan csippentettek belőle egy morzsányit, -hogy megint odébb szaladjanak. Egy fiatal kakast aztán hirtelen elfogott -az irigység, el akarta kapni a belet társai elől és – hopp! – lenyelte a -horgot. - -– Hal! hal! – örvendezett Palkó, Tamás pedig fölrántotta a zsineget, -amelyen kétségbeesetten ficánkodott a préda. Pillanatba se telt és a -kakas már Palkó kegyetlen körmei közé került. - -– Vivat sequens, – mondta Vitnyédi s most ő vetette ki a horgot. Az -előbbi jelenet ismétlődött. A csirkék egy ideig gyanakolva nézték a -horgot, de megint akadt egy bolond, a melyik beléje kapott. A lakótárs -diadalmasan húzta föl a „halat“. - -– Micsoda óriási állat, – lelkesedett Vitnyédi, – valóságos cápa! Isten -fölruházta a mezők liliomait! - -– Már most az a kérdés, hogy főzzük meg ezt a zsákmányt? – kérdezte -továbbgondolkodva a körültekintőbb Tamás. – Van-e zsír? - -– Az nincs, – rázta fejét Palkó. – Legföljebb, ha a pántlikás kalapomat -kifőzném… - -De Vitnyédi már vérszemet kapott. A magyar Newton szabályosan tovább -fejtette az egyenletet. Kihajolt az ablakból és torkaszakadtából -kiabált: - -– Simonideszné! Simonideszné! - -Az udvarban egy vizsgaszemü, szigoruarcu asszony jelent meg, a házigazda -felesége. - -– Öreganyám, lelkem, – kiáltott rá Vitnyédi. – Jöjjön csak föl! - -– Megőrültél? – esett kétségbe Hertelendi. – Meglátja a tollakat! - -A lakótárs legyintett a kezével. Ő már a helyzet magaslatán állott. A -nehézkedés törvénye mindjárt föl lesz fedezve. - -Simonideszné belépett s gyanakodva nézte a fiatalembereket. Tudta, hogy -ilyen eseteknél valami merénylet készül ellene: vagy bort vagy vacsorát -akarnak tőle kicsalni. Már útközben elhatározta, hogy ezúttal nem áll -kötélnek s a hitelt végleg beszüntetettnek jelenti ki. - -– Simonideszné, – kezdte Vitnyédi, – kitünő üzletet kinálok önnek. -Tessék leülni és rám figyelni. - -A gazdasszony gúnyosan mosolygott. Ismerte ezeket a bevezetéseket, -amelyek azzal végződtek, hogy valamit a nyakára akartak sózni. Egy ízben -a két diák nyulat adott el neki. Délután vadászni voltak s egy kis üregi -nyúl a puskájuk csövébe szaladt. Odakinálták Simonidesznénak. Az kezébe -vette s megnyugtatóan súlyosnak érezte. Miután a nyúl olyan fiatalnak -bizonyult, hogy füle egy tépésre papirlapként szakadt össze s mégis -tekintélyes nehézségü volt: jó üzlet reményében megvette. Később derült -ki, hogy a füles gyomrába Vitnyédi egy sulyzót varrt bele. - -– Nézzen ide öreganyám, lelkem, – mondta Newton, – az édesanyám egy pár -csirkét küldött nekem. - -– Szép, szép, – jegyezte meg az asszony tartózkodó hűvösséggel. - -– Amennyiben ön nekünk e csirkéket megsütné, az egyiket -nagyrabecsülésünk jeléül önnek engednők át. Nos, mit szól hozzá? - -Simonideszné alapjában fukar természetü volt, s így az ajánlatra -fölvillant a szeme. - -– De nincs-e megint súlyzó belevarrva? – kérdezte szigoruan. - -– Tessék megvizsgálni, – felelt Vitnyédi méltatlankodva. - -Az asszony töviről-hegyire végignézte a csirkéket, főleg a gyomrukat -tapogatta ki, aztán helybenhagyólag bólintott. Az üzlet meg volt kötve. -Simonideszné mosolyogva ment lefelé: milyen jó vásárt csinált. A nyúl -csorbája ki van köszörülve. Boldogan vitte le kötényében a saját -kakasát… - -Egy óra mulva asztalon állott a vacsora. Bor az volt. Mert az emberek -nem kölcsönöznek se pénzt, se búzát, se értéktárgyakat, hanem bort -mindig lehet hitelbe kapni. A borban lakik az ördög s amikor az ember -lelkiüdvössége forog szóban, az emberek is ördögökké lesznek s hitelt -adnak az egymás lelkére. - -Vitnyédi és Hertelendi két szál gyertyafénynél nekiláttak az evésnek. -Derék munka volt. Hosszu ideig egyebet se lehetett hallani, mint a -csontok ropogását és a munkától kissé elszokott fogak csattogását. - -Amikor végre a dőre csirke feje is eltünt, a két jóbarát elkezdett -beszélgetni. - -– Nem megy ki a fejemből az a lány, – szólalt meg Vitnyédi és rágyujtott -debreceni pipájára. (Ez már így van. Kassán prágai sódart esznek az -emberek, Tordán kolozsvári pogácsát és Selmecen debreceni pipából -szívnak.) – Azt hiszem, ez életem legnagyobb szerelme. - -És sejtvén, hogy szavai kételkedést ébresztenek, így folytatta: - -– Esküszöm rá, hogy az. De az eskü is kevés. Hirtelenében nem is tudom -mivel bizonyitani. - -– Akkor, barátom, rossz helyen vesztetted el a fejedet, – válaszolt -Hertelendi. – Ismered te az öreg Judexet? Én ismerem; legalább a -gondolkozását. Az ő leánya egy sókereskedőhöz, mondjuk, legjobb esetben -egy kaszakereskedőhöz fog férjhezmenni. - -– Hát akkor beállok sókereskedőnek vagy lőporegyedárusnak. Nekem egészen -mindegy; sőt: voltam én már jogász, katona, technikus és medikus, miért -ne fordulnék egyszer a praktikus élethez? Ez a legszebb dolog a világon, -szavamra: az. - -– És apád? - -– Az apám? Az mindent helybenhagy, csak már valami foglalkozásban -lásson. Tudod, hogy hány szemeszterem van már? - -– Nem foglalkozom felsőbb matézissel. - -– Ezt okosan teszed. Azt akarom mondani: az apám, aki már igen megunta -selmeci halhatatlanságomat, egyszer már kieszközölt nekem valami állást -a bányájánál. Mi több meg is próbálkoztam vele. Ez igen érdekes ügy… -Reggel nyolckor kellett volna hivatalba mennem. Amikor a cseléd hétkor -fölkeltett, azt mondtam: „Adnék öt forintot, ha tizig alhatnám“. S -miután véletlenül volt pénzem, tényleg tizig aludtam… Másnap -megismétlődött a dolog. Megint hétkor kellett volna kelnem s megint -adtam volna öt forintot, ha tovább alhatom. És tovább aludtam. Barátom: -egy hónapban harminc nap van; harmincszor öt, az, ugyebár, százötven. A -fizetésem pedig csak száz forint lett volna. Tehát ráfizetnék ötvenet… -Érdemes hát szolgálni? - -– Elég, elég. Belőled már megint a bor beszél, – tiltakozott Hertelendi -a rémes logika ellen. - -– Nem, csak el vagyok kábulva. Micsoda leány! Tamás! van egy eszmém. -Gyerünk az ablaka alá és rendezzünk szerenádot. - -– De megiszunk még egy pohár bort, – kötötte ki. - -– Itt? – nézett Vitnyédi az üres palackokra. - -– Dehogy… Majd csak akad valami dezentor. Minek a hitel húrjait a -végsőig feszegetni? - -Mialatt két barátunk beburkolózik ódon felleghajtójába, mondjuk el, ki -az a rejtélyesen megemlitett dezentor és hogy lehet Selmecen ingyen bort -inni? - -Vitnyédi és Hertelendi, mint föntebb láttuk, a Steingrubenben laktak. Ez -afféle Quartier Latin, ahol a selmeci diákok testületté állnak össze; -van zenekaruk, olvasókörük, bírót választanak, éjjeli őrt tartanak. Az -intézmény szelleme: az ifjuságot jó erkölcsökre oktatni és a -korhelykedéstől távol tartani. Ennek – hogy a feleslegesét ne említsem – -egyik pontja az, hogy esti kilenc óra után kimaradni csak a „bíró“ -engedelmével szabad. Takarodó után az éjjeli őr – maga is akadémikus – -kellőképp fölalabárdozva, végigjárja Selmec összes korcsmáit és -kávéházait. Ha valahol steingrubeni diákra talál, azt igazolásra -szólítja föl. Ha van kimaradási engedélye, mulathat, ha nincs, úgy -büntetést fizet. A büntetés persze kissé különös: hat liter bor, ami ott -nyomban meg is ivódik… - -Ennek az intézménynek nem az a konzekvenciája, hogy a diákok jobb -erkölcsöket tanulnak, hanem a következő. Amikor az éjjeli őr körútjára -indul, egy csomó diák abban a reményben, hogy dezentorokra találnak, -vele tart. Amint engedelemnélküli mulatóra bukkanak, a bakter suite-je -berohan a korcsmába és elfogyasztja a büntetésül stante pede lefizetett -hat liter bort. - - - - -Mihi est propositum in taberna mori. - -A Scharff-kertből hervadt levelek szaga áradt az alvó városra. Vitnyédi -és Hertelendi kilépve az utcára, egy percre megálltak és figyeltek. -Selmec keleti oldaláról bizonytalan zaj hallatszott, mintha egy rozzant -kerekes kút nyikorogna s közben kalapácscsal döngetnék az oldalát. - -– Ez az, – mondta Vitnyédi olyan arccal, mint amikor a bőrharisnya a -szellő áramlatában megérezte az idegen lovas szagát. Mindkettőjük szeme -fölcsillant s lépteik sebes ütemben visszhangoztak az ódon falakon. - -Amint a hang forrásához közeledtek, a rozzant kút egyre jobban nyivákolt -s a döngetés fokozódott. Amikor már csak száz lépésre voltak, a kút -nyikorgás: a steingrubeni banda játszott… E zenekar, amint már -említettem, az ifjúság kebeléből alakult, lehető exotikus alapon. Így -fuvolás egy volt, trombitás kettő, nagybőgős azonban tíz. Ezt a -hangszert mindenki a legvidámabbnak tartotta s e mellett praktikus -haszna is volt. Zajos éjszakákon a sikerültebb élcek közé tartozik bort -önteni a bőgőbe. Miért? Ki tudná megmondani! Talán azért, hogy ez a -hangszer mindig csak dörmög és ellentmond s az ilyen medvéket a világ -érdekében jobb kedvre kell hangolni. Szóval, egy nagybőgőbe, ha a -társaság vidám, tizhusz liter bor is beléfúlt. Valaki rájött, hogy ezt -az italt érdemes volna az életnek visszaadni és egy napon elmés -bádogtartálylyal dolgoztatta ki a bőgője belsejét, reggel pedig szépen -lepalackozta az itókát. Mivelhogy több nap van, mint kolbász, a sovány -hetekben jól esett az elprédált bor, amelyet a nélkül talán a g-kulcs -ivott volna meg… E példán okulva, minden nagybőgős lassan pincetokká -alakította át hangszerét. - -Hogy a korcsmában – nemes Gerstacker Ármin uramnál – a steingrubeni -banda működött, annak bizonyítéka, hogy az éjjeli őr már a helyzet -magaslatára emelkedett és beszüntette a további nyomozást. - -Vitnyédi és Hertelendi ilyenformán nyugodt lélekkel léptek a sötét -helyiségbe, amelyből csak úgy tódult a pipafüst és a káposztaszag. -Alacsony homloku, hosszu terem volt, gyalulatlan fapadokkal és -asztalokkal; a falakon végigfestve Hofer András egész tragédiája. A jobb -sarokban ült az erdészegyenruhás zenekar, előtte pedig egy hórihorgas -fiatalember állt s poharával az asztalt döngetve énekelt: - - Mihi est propositum in taberna mori - Vinum sit appositum morientis ori, - Ut dicant, quum venerint angelorum chori: - Deus sit propitius huic potatori. - -A zenekar a strófa után letette szerszámait és az énekes után bömbölte a -refraint: - - Ut dicant, quum venerint angelorum chori: - Deus sit propitius huic potatori! - -A hórihorgas fiatalember megelégedéssel hallgatta a kórust, aztán tovább -folytatta: - - Poculis accenditur animi lucerna - Cor imbutum nectare, volat ad superna; - Mihi sapit dulcius vinum in taberna, - Quam quod acqua miscuit praesulis pincerna! - -A zenekar fuvolával, trombitával ütve a taktust, harsogta: - - Mihi sapit dulcius vinum in taberna, - Quam quod acpua miscuit praesulis pincerna! - -Az ifju, aki oly szeretettel énekelt latin dalokat, a már föntebb -Málikával kapcsolatban említett Cseróczy, Selmec legfélelmetesebb alakja -volt. Széles, kemény legény, telve határozottsággal és életerővel, amely -egyelőre nem talált más utat, minthogy cégtáblákat rombolt, vásári -komédiásokkal bírkózott és négykrajcárosokat lapított szét. Ez az erő, -mely arca kemény vonásairól, izmos melléről, hatalmas koponyájáról a -világba bámult, megszépítette különben nyers alakját és az ifjut társai -fölé emelte. Mindenki elismerte, hogy köztük Cseróczy a legkeményebb, a -legerősebb, a legvadabb, annyival inkább, mert a vezér nem élt vissza -hatalmával s erejét nem társain bizonyította be. Nevéhez a tarka -kalandok hosszu sorozata fűződött. Annyi affairje volt rendőrökkel, -hitelezőkkel, tanárokkal, egyéb filiszterekkel, hogy az egész -akadémiának elég lehetett volna. Nem maradt el hét, hogy ad audiendum -verbum ne hívták volna s hogy a nagytekintetü tanári kar nem csapta ki, -csak annak köszönhette, hogy mindig nagy figyelmet tanusított a -professzori kisasszonyok iránt s jégen, bálban bőven helyrehozta azt, -ami csorbát hírnevén könnyelmü éjszakákon ütött. - -Amikor Vitnyédi és Hertelendi alakja a küszöbön megjelent, dörgő vivát -fogadta őket. A zenekar fantasztikus tust húzott és Cseróczy -félbeszakította a latin verset. - -– Egy ember! egy ember! – kiáltotta tele torokkal, – egy ember, akit -régen keresek! - -– Már mint engem? – kérdezte Vitnyédi, örömmel látván, hogy az éjjeli őr -teljesen el van ázva s az alabárdját ölelgeti. – A tizedik pohár bor -bejelent az audienciára! - -– Gerstacker! Gerstacker! – harsogott karban. – Bort! bort! bort! - -Nemes Gerstacker Ármin, egy lapátszakálu komoly ember, tele köténynyel -jelent meg s a hosszu asztalra rakta az italt. A két vendég hamarosan -beleilleszkedett a helyzetbe, mialatt Cseróczy ismét a zenekar elé -állott és folytatta: - - Suum cuique proprium dat natura munus, - Ego nunquam potui scribere jejunus; - Me jejunum vincere posset puer unus, - Sitim et jejunium odi tanquam funus. - Tales versus facio, quale vinum bibo - Neque possum… - -– Silentium! – dörögte Vitnyédi, aki, mint látszott, hamar elkészült az -audiencia előzményeivel, – Cseróczy beszéljen! Rendelkezésére állok! - -A dalnok abbahagyta az éneket és Vitnyédi mellé ült. Teljesen józannak -látszott: nála ez volt a veszedelem… Napközben olyan volt, mintha mindig -egy kis spice volna, de ha alaposan beivott, – avagy _beütött_, mint -selmeci tolvajnyelven mondják, – egyszerre rendkívül komoly, sőt -tekintélyes arcot vágott. Az ember azt hihette volna, egy törvényszéki -elnök, aki végtárgyalásra megy, holott forgott vele a világ és a nyelve -bolondokat beszélt. - -– Hallgass rám, Vitnyédi, – kezdte szigorúan – és intézkedjél. Te e -világon már minden voltál, jogász, katona, mérnök és medikus. Igenis: -medikus és ebben a minőségben szállok az úrhoz. - -– Állok elébe, – emelte föl poharát Aesculap volt növendéke. - -– Nézz ide és csodálkozzál, – bólintott Cseróczy. – Csodálkozásod pedig -fúljon borba. - -Valamenyien varázsütésre kiitták borukat s figyeltek. - -Cseróczy a zsebébe nyúlt s egy selyempapírba göngyölt kis topázszemet -vett elő. Kemény vonásai némileg ellágyultak, nagy szájából apró sóhaj -röppent a világba… Az óriásoknak is van szívök. - -Hertelendinek valami megvillant az eszében. Mintha már látta volna ezt a -követ ma. De hol is? Teringettét, persze! a Málika nyakán lógó -keresztben csillogott topáz. No, ez hamar átkerült Cseróczyhoz… - -– Gyönyörü! – ordított az egész társaság. – Ezt nemde elisszuk? – -kérdezték örvendezve. - -Cseróczy körülnézett, mire csönd támadt. - -– Ezt én kaptam, – szólt közömbösen, de a hangja egy csöppet mégis -megcsuklott, – hogy kitől, mellékes… A fő, hogy – - -Mindenki tudta, mi következik, az, hogy _igyunk_ s máris egy pillanat -alatt kiürültek a poharak. A balekok[1] friss bort hoztak. - -Cseróczy hangja dörmögövé vált, ami nála ellágyulás-félét jelentett. - -– De jól el kell tennem az ajándékot, filiszter meg ne lássa, el ne -vehesse, magam el ne veszíthessem, el ne prédikáljam. Szóval, talizmán -legyen, a mely minden utamon elkisér. - -– Ez férfias elhatározás, – lelkesedett Vitnyédi, – de vajjon hová -teszed?… Megvan. Hogy volna, ha Judexnél helyeznéd el? Annak tűzmentes -vasszekrényei vannak és az ember még pénzt is látna… - -– Olvaszd föl egy pohár borban, mint Cleopátra, – indítványozta -Hertelendi, akivel már forgott a világ, – és idd meg! - -– Nagyszerü! nagyszerü! – lelkesedett a kar. - -– Nem, – jegyezte meg Cseróczy szárazon, – szebbet gondoltam. Vitnyédi, -te ugyebár medikus voltál? - -– Meghiszem! A legelsők közül való! – tódította szokása szerint a kövér. - -A diák szünetet tartott, aztán ünnepélyesen így szólt társához: - -– Itt a karom, vágj bele a késeddel (és Cseróczy fölgyűrte kabátját, -amely alól egy Herkules izmai villantak föl), tedd oda a topázt és varrd -össze. Ásó-kapa se választhatja el tőlem! - -Zajos vivát tört ki az eszme nyomán. Vitnyédi azonban a fületövét -vakargatta. - -– Barátom, – mondta, – ilyen operációt még nem végeztem. Sőt, hogy -őszinte legyek, egyáltalán nem értek az ilyen mesterséghez… Én a medikát -javarészt a Báthoriban hallgattam s ott legfeljebb zsebeket metszettek, -nem húst. Hanem az elhatározás férfias, lovagias, gyönyörü, Jaquin -Vilmosra[2] mondva, hatalmas! Hallottatok már ilyet? fiuk, balekok, -valéták,[3] ebből okuljatok, hogy kell tisztelni a nőket! Ez isteni -eszmének nem szabad füstté válnia. - -Fölemelte poharát és egy hajtásra kiitta. Mindenki tudta, kinek szól az -ital s fenékig ürítették a kupákat. Aztán a földre tették a poharakat és -összetiporták őket: más ne igyék belőle. Így szokás leányok egészségére -inni. - -Hertelendi fölugrott az asztal tetejére és kiadta a jelszót: - -– Föl doktor Blumhoz! A topázt neki kell elhelyezni! És pedig rögtön, -uraim! - -Doktor Blum az ifjuság kedvenc sebésze volt, aki abszenciák esetén egy -jó szóért orvosi bizonyítványokat állított ki és párbajoknál a -titoktartás szelleme volt. (Meg kell ugyanis jegyezni, hogy a tanári kar -szigoruan üldözte a duellumokat, a miről később részletesen lesz szó.) - -Zenészek, balekok, valéták összeszedelőzködtek és indultak. - - - - -Libasorban. - -A raj kitódult a ködös utcára. - -Libasorban vonultak végig a lejtős utakon: elől Cseróczy, hátul a tíz -nagy bőgős, vállukon a komoly instrumentumokkal, amelyek csendesen -kotyogtak az éjszakába. Sehol ember nem járt, a világosság is gyér volt. -A város régebben kimondta, hogy a petróleum-égetés csak a lumpok számát -neveli s ezért beszüntette az éjfél után való fényosztogatást. Itt-ott -egy rendőr alakja suhant a mellékutcák hátterébe. Amióta az ifjúság -kicserélte őket, lehetőleg nem avatkoztak az akadémikusok ügyeibe. -Hogyan cserélték ki őket? - -Elmondom pár szóval. - -Egy zajos éjszakán a selmeci rendőri kar szükségesnek tartotta, hogy az -ifjuságot a csendzavarás jogi következményeire figyelmeztesse. Az -akadémikusok tisztelettel fogadták az intést és elcsendesedtek. Propter -bonum pacis aztán meghívták a rend őreit egy pohár borra. Egy pohárból -kettő, kettőből tizenkettő lett, végül Hermandad összes hívei -elkészültek. Most pokoli dolog következett. Az éj sötétjéből tíz fiakker -kocsi állt elő s a homály leple alatt Garam-Berzencére vitte a -társaságot, rendőrt, akadémikust vegyest. A garam-berzencei rendőrség -fölötte megörült kollégáik látogatásának s a diákok fölszólításának, -hogy igyanak együtt egy pohár bort, nem tudtak ellentállni. Egy pohárból -kettő, kettőből tizenkettő lett, végül a berzencei rendőrség is -elkészült. - -Most a diákok a berzencei közbiztonságot ültették kocsira és Selmecre -vitték, a selmecieket pedig Berzencén hagyták. A rendőrök az utóbbi -merényletről már nem tudtak semmit. Úgy aludtak, mint a tej, s -képzelhetni megdöbbenésüket, amikor reggelre kelve vadidegen viszonyok -közt találták magukat… Nem tudták mire vélni a dolgot, hogy Berzence -egyszerre zeg-zúgos és lejtős lett, Selmec pedig síma és egyenes. Azt -hitték, hogy még a macskajaj dolgozik bennök s nem mertek szólni. -Végezték tehát teendőiket, kiálltak az utca-sarokra, kergették a -csiszlikeket, közbe pedig egyre kereszteket vetettek: vajh Isten -mulasztaná el ez ördöngösséget! talán ismét kitört a Paradicsom-hegy és -lávával öntötte el a vidéket? avagy a Garam árasztá el a várost és -változtatta meg a képét? Minden más; a házak, a polgármester arca, a -boltok, az emberek, csak a rendőrkollégáik ugyanazok. Délben audienciára -mentek a kapitányukhoz, de a kapitányuk is más volt! A selmecinek -szakálla volt, a berzencei pedig csupaszra borotválkozott! Tovább már -nem bírták, térdre estek előttük s akkor derült ki a csalafintaság. Még -aznap a legnagyobb csöndben visszacserélték őket s az akadémikusokat -megkérték, hogy a városok érdekében hallgassák el a különös esetet. Ez -meg is történt s azóta a rendőrség nagy reverenciával viseltetett az -ifjúság iránt. - -Tehát, hogy visszatérjünk történetünk fonalára: – Föl doktor Blumhoz! - -Doktor Blum jókedvü, apró, csupa szakáll ember volt, fogékony az ifjúság -tréfái iránt. Maga is szívesen csinált élceket: vendégségeknél -észrevétlenül pezsgőport töltött a poharakba, úgy hogy amikor bort -öntöttek beléjük, a hab a padmalyig szökött, vagy viszkető port hintett -el s ilyesfélét egyebet cselekedett, ami átkozotul megtréfálta a -társaságot. Amikor tehát a jókedvü ifjak letépték a csengőjét, nem -haragudott meg, hanem kinyitotta az ablakot s egy rejtélyes alaku -vízi-fecskendővel a diákok közé lőtt. A víz azonban hamarább elfogyott, -mint az ifjúság türelme. Doktor Blum végre is megadta magát s nehogy -tovább döngesék vadonatúj kapuját, ledobta a kulcsot. - -– De ha megint megisszátok a preperatumaimat, agyonlőlek! – kiabálta le -útravalóul. Egy ízben ugyanis vacsorára diák-vendégei voltak, akik -megitták a borát, sörét, borovicskáját s végül a spirituszba rakott -csodalényeit: egy kétfejü békát meg egy hatlábu nyulat. - -A fiatalság betódult a házba és Cseróczy szép beszédben előadta kérését. - -Doktor Blum halálra nevette magát. Hogy ő talán ékszerész? Soha; azonnal -elvennék a diplomáját. És egészséges embert vágjon? Hátha inficiál -valamit, ha a seb genyed s Cseróczynak le kell vágni a karját? Mivel -emeli föl akkor a boros poharat? - -De a fiatalember megmaradt kivánságánál. A többiek is elhatározottan -ütötték az asztalokat: - -– Rajta! rajta! rajta! - -Doktor Blum látva a harcias hangulatot, engedett. - -– Jó, nem állok ellent a közóhajnak, – szólt meghajolva. – Beléd fogom -ültetni a topázt. Nyisd ki a szádat!… Bele plombálom a fogadba! – tette -hozzá diadalmasan. - -A diákok tapsolták. - -– Óriási! – lelkesedett Vitnyédi. – Ez a legbölcsebb megoldás. Benned -lesz és mégsem kell vérnek folynia! Ez lesz a világ legbecsesebb foga. - -– Nem bánom, – szólt vállat vonva Cseróczy és kinyitotta a száját. – De -vigyázz a bölcseségfogamra. - -– Engedd meg, hogy egy orvosi meghatározással feleljek, – szólt dr. -Blum. – Dixit olim Szekeres, ubi nincs ott ne keress. - -Ezzel nekigyűrközött a munkának, fúrt, faragott, izzadott s végre a -sajátos plombe-ot beleillesztette az egyik zápfogba. Amikor elkészült, -az egész kar csodálkozva nézte a gyönyörü műtétet. Doktor Blumot -vállaikra emelték s körülhordozták a termen, vadul énekelve: - - Zwar bin ich gescheidter, als alle die Laffen, - Doktoren, Magister, Schreiber und Pfaffen; - Mich plagen keine Scrupel, noch Zweifel, - Fürchte mich weder vor Hölle, noch Teufel! - -Azután letették a prüszkölő doctissime-t és távoztak. - -A folyosón egyikük kiadta a jelszót: - -– A Judex-ház elé! - -– A Judex-ház elé! – hangzott föl karban. - -Megint az utcán voltak és döngő léptekkel haladtak a belső város felé. - -Az idő már nagyon előrehaladt. A csillagok lassan halványodni kezdtek; -fönt a Leányvárban kemény, komor kalapálás jelezte, hogy az éjjeli -bányamunkásokat most váltják föl. Virradni kezdett. A selmeci dupla -fedelek halaványzöld háttérre rajzolódtak. - -A Judex-ház feketén bámult a világba, a hajnali szellő lassan lóbálta a -halálfejes cégért. - -Valamennyien levették fövegüket és megálltak, azután elkezdtek énekelni. -Eleintén mindenféle latin és német dalokat: a „Mihi nunquam spiritus -prophetiae datur“-t meg az „Ein Hering liebt eine Auster im kühlen -Meeresgrund“-ot, sok érzéssel, de semmi hatással. A fekete épület meg se -mozdult, az ablakok sötétek maradtak. Akkor összenéztek és elkezdték: - - Zöld erdő harmatát, - Piros csizmám nyomát - Hóval lepi bé a tél, - Hóval lepi bé a tél… - -Erre aztán megmozdult a Judex-ház vidéke. Tudni kell ugyanis, mit jelent -ez a nóta a régi Selmecen. Azt, amit negyvennyolc után az, hogy: -„Debrecenben kidobolták, hogy a dongót ne danolják, csak azért is -dongó!“; magát a revoluciót. A bányaváros mindenben német volt s -különösen a forradalom lezajlása után bizonyult annak. Az akadémián -német nyelven tanítottak, a város szelleme és polgársága is az volt. A -kiegyezés után nehéz volt a változás: a professzoroknak meg kellett -tanulni a magyar nyelvet, de ez még könnyebb volt, mint a polgárságnak -elfeledni a németet. Sok fej tört be, amíg a memória lassan megpuhult. A -magyar elemet az ifjúság képviselte, köröskörül azonban minden germán -volt, le a bányagróftól, egész Szfenyóig, a sánta hordárig. - -Minden kis városban a diákság régi ösmert éjjeli harcos ellenfelei a -mesterlegények. Ki tudná megmondani, honnét ered e viszály, amely oly -régi, mint a filiszteusok és a zsidók küzdelmei? Diák és mesterlegény -nappal sosem látják egymást, éjjel azonban pontosan, mint a szerető pár, -egymásra akadnak, s akkor a fütykösé a szó. Így van ez Patakon, -Eperjesen, Egerben, Kassán, mindenütt. A selmeci ifjúság nem volt az a -kivétel, amely e szabályt megerősíti. Gyönyörü küzdelmeik voltak a -mesterlegényekkel, szívós harcaik, amelynek nyomát ott viselték -ábrázatukon, s Bellaria kedvezése szerint hátukon vagy mellükön. - -A mesterlegény-csapat erős volt, de fegyelmezetlen, míg a diákság -összetartott s szubordinációval dolgozott. Az utóbbiak vezére Cseróczy, -az előbbieké „der lange Sepi“ volt. A hosszu Sepi péklegény vala, -hihetetlen hosszu karokkal, amelyekkel a harcban szélmalomként kalapált; -akit eltalált, egy pár hétre harcképtelen lett. Még veszélyesebb volt, -ha kimerülvén a hadonázásban, lekapta fapapucsait s azokkal vett valakit -célba. A mesterlegények természetesen vadnémetek voltak, s ha magyar -nótát hallottak, mintha kígyó csípte volna meg őket. Akkor biztos volt a -verekedés. Most is az alvégben tivoliztak, amikor egy hirnök megüzente -nekik, hogy a Judex-ház előtt a diákok magyarul énekelnek. Ez piros -posztó volt. A hosszu Sepi iziben fölkapta papucsait és szaladni -kezdett, a többiek dákókkal, asztallábakal, botokkal fölfegyverkezve -utánuk. A legényeknek is volt egy törzs-nótájuk, ez: - - Wo a kleins Hüttla steht, - Ist a kleins Gütle, - Wo a kleins Hüttla steht, - Ist a kleins Gut. - -Amikor a német csatadal fölhangzott, a diákság tisztában volt a -helyzettel, azonnal rendbe sorakozott s készen várta az ostromot. Nem is -tökéletes egy átdorbézolt éj, ha nem jár vele verekedés. Tehát: rajta, -rajta! - -A csata élénk volt. A legények új rendszert akartak kipróbálni és hátat -háthoz támasztva, nagy gomolyagban támadtak a diákokra. A magyarok ezzel -szemben a rajvonal védelmét választották, hosszu közökben állottak föl, -készen arra, hogy egy ember föláldozza magát a többiért. - -A mesterlegények bősz üvöltéssel rohantak neki Vitnyédinek és úgy -fellökték, mint a foxterrier az egeret. Amikor azonban püfölni kezdték a -földön heverő széles diákot, a magyarok gyürüje egyszerre összezárult -körültük s a következő pillanatban a németeket trombitákkal és flótákkal -hatalmasan döngetni kezdték. - -Most élénk tusa kerekedett. A legények ki akarták magukat vágni, a -diákok meg nem engedték. Zuhanások, ütések, káromkodások hallatszottak, -míg a steingrubeni banda karmestere egy okarinán kétségbeesve fújta a -rajta-rajtát. A hosszu Sepi lekapta a fapapucsait és azzal csépelt maga -körül, míg Cseróczy egy bőgővel úgy verte a legényeket, mint csapóval a -legyet. Rémes lárma volt; mindenütt kinyíltak az ablakok és hálósapkás -alakok jelentek meg bennük, részben kétségbeesve, részben dühösen -kiabálva le a csatázókra, akik azonban nem láttak és nem hallottak -semmit, csak csépeltek és csépeltek… - -Egy pillanatra rendőr is fölbukkant a látóhatáron, de megpillantva a -diákokat, szédítő gyorsasággal távozott. - -A legények nem tudtak a körből szabadulni s minden bizalmuk már csak a -hosszu Sepiben összpontosult. A péklegény, meg kell hagyni, derekasan -működött, fapapucsai nagyokat csattogtak s lőcslábaival úgy rugott, mint -egy mustang. Egy pillanatig nem állt nyugodtan, jobbra-balra forgott, -püfölt, buzdította társait és rekedtre ordította magát. De az ő ereje se -tartott örökké, izmai lankadni kezdtek… Ekkor új terve támadt. Amikor -már keze kifáradt, a nyakát, mint a bika, lecsapta és fejjel rohant neki -két diáknak, hogy föllökvén őket, utat vágjon a körben. De a terv nem -sikerült. Abban a pillanatban, ahogy neki akart rugaszkodni az -ellenfeleknek, hátulról egy izmos kar megragadta a kabátját és olyat -rántott rajta, hogy Sepinek mind lepattogtak a gombjai. - -– Én vagyok itt! – kiáltott Cseróczy, mert ő kapta el a Sepi frakkját. – -Most végre le fogunk számolni! - -A két csapat vezére tehát, mint az époszokban szokás, egymásra talált s -nekem itt segítségül kellene hívnom a Múzsát, hogy támogasson a harc -leírásában. Ezt azonban nem teszem, nem mintha tiszteletlen volnék a -régi formák és a költészet nemtője iránt, hanem mert a küzdelem, sajnos, -éppen nem méltó rá, hogy a Múzsa szemtanuja legyen. Mert, mi történt? - -Amint a hosszu Sepi észrevette Cseróczyt, olyat ugrott, mint egy kakas -és elüvöltötte magát. - -– Most megvagy! – kiabálta és zsebébe nyúlva, egy marék lisztet kapott -ki belőle. – Nesze pajtás! – folytatta szavait és Cseróczy szemébe -csapta a lisztet. A diák arca olyan lett, mint a bohócé. - -De most rajta volt a sor. A magyarok vezére nem sokat válogatott. Eszébe -jutott neki Lehel, aki kürtjét vágta a német ellenség koponyájához és ő -is úgy tett. Fölkapta a nagybőgőt s úgy hozzácsapta Sepi fejéhez, hogy -az instrumentum eltört s a beléje öntött bor zuhatagként ömlött a -péklegényre. Az meg volt zavarodva; vele is már megtörtént, hogy boros -edényt vágott valakihez, de sohasem telit… Most, hogy a bőgőből csőstül -ömlött rá az ital, mód nélkül megijedt s nagy szájával, mint a partra -húzott harcsa kapkodott. Összehúzta magát és mint a kutya, mikor ostort -lát, a diák fenyegetően felemelt ökle előtt meghunyászkodott… Ezzel a -csata eldőlt, a mesterlegények ijedten borultak térdre és kegyelemért -könyörögtek. A hosszu Sepi szégyenszemre pardont kért. - -– Meine Herren, – kezdte sápadtan, elfojtott dühvel, – ich… - -– Magyarul! – dörgött oda Cseróczy. – Magyarul, ha jót akarsz. - -Sepinek vérbe borult a szeme. Önkéntelenül a papucsa után kapott. - -– Vigyázz! – szólt Cseróczy vésztjóslóan és megmutatta neki a nagybőgő -roncsait. - -A péklegény lehorgasztotta nagy fejét. - -– Bocsánat, – dörmögte ökleit összeszorítva. - -A magyarok nagylelkűen elengedték a legényeket. Azok a legyőzöttek -némaságával kullogtak északnak. Amikor azonban a sarokhoz értek, a -hosszu Sepi fölemelte az öklét: - -– Megbánod ezt még Cseróczy! – kiáltotta s aztán futva menekült -társaival. - -A diákok nevettek, győzelmüket ez már nem kisebbítette. - -A hegyek mögül előbújt a nap és csodálkozva nézte Lehel kürtjének -második kiadását. - -– A nagybőgő e fényes diadala egy eszmét ád ajkamra, – kiáltotta -Hertelendi. – Verjük a többieket csapra! - -Csakugyan: erre nagy szükség volt. A harc hevében kiszáradtak a torkok s -a korcsmák már zárva voltak. Valahonnan előkerítettek egy csapot s -poharakat, a bőgőket rátették a házak előtt álló padokra s egymásután -léket ütöttek beléjük, akárcsak söröshordók lettek volna. Látszott, hogy -e műveletet sok szakértelem vezette, a csap jelesen működött s ha az -italnak némi gyantaíze is volt, azért jól esett és hamar elfogyott. - -… Fönt a Judex-házban pedig Málika keservesen sírt és párnájába fojtotta -zokogását. - -A leány egész éjjel hallotta, hogy lent mi történik, hallotta az éneket, -a verekedés zaját és Cseróczy hangját, amelynek veszedelmes ingadozásai -elárulták gazdája állapotát. Sírt és eszébe jutott, hogy mire kérte a -diákot délelőtt, s minden nap, hogy tartson mértéket a korhelykedésben, -mit ígért meg neki a fiatalember és mennyi ideig tartotta meg… - -Helén se aludt. Könyökére támaszkodva figyelt az éjszakába. - -– Milyen kedvesek ezek a fiúk, – mondotta. - -Aztán egy idő mulva hozzátette: - -– A papa üzlete holnap megint jól fog menni. - - - - -A Judex-ház. - -Előlről nézve a Judex-ház, magas homloka és bástyaszerü falai ellenére -nem látszott olyan nagynak, amilyen tényleg volt. Mint minden felvidéki -városban, amely hajdan falakkal volt körülvéve, Selmecbányán is a házak -hosszában, keskeny, de messzire futó udvarokkal és melléképületekkel -vannak kiépitve. Az utcára két, legfeljebb három ablak nyilik, s ezek -közül is olykor egy az üvegfülkébe bújtatott Szent Nepomuké vagy Szűz -Máriáé, a tulajdonképpeni lakosztályok befelé vannak. A Judex-ház egyike -volt a legnagyobb selmecbányai házaknak. Régi épület volt, de kitünően -megalkotva, tölgyfapadlókkal, tiszafa-ajtókkal, vassá szögezett kapuval, -széles falakkal s óriási tetővel, amelynek belső szerkezete száz és száz -gerendán nyugodott. Az udvart tulajdonképpen három lakóház foglalta el, -azonban valamennyit folyosók és ódon toronylépcsők egygyé kapcsolták -össze. E házak nemcsak nagyságukra, de alakjukra is különböztek. A -homlokzaton álló főépület úgynevezett Grassalkovich-stilusban, dupla -fedéllel, naiv barokkban készült, az udvarban álló ház apró ablakaival, -fehérre meszelt széles falaival lőportoronyhoz hasonlított, a harmadik, -amely már az alsó utcára nyilott, vaskosaraival, vértezett kapujával és -harcias rézkakasaival vár-maradványnak látszott. - -Az egész házban mélységes csönd honolt. Ha a kapu nyilott, ha valaki -végigment a folyosókon, a visszhang felelt rá. Judex a polgári erények -egyik legszebbjének tartotta a nyugalmat s vigyázott, nehogy megszegjék. -Vásári lárma, veszekedés nem zavarta meg a háza békéjét. Az egyetlen élő -lények, amelyeknek hangját nem korlátozták, a méhek voltak. Az udvar -kerti részében takaros, zöld vesszőfonta épületben laktak s mint halk -tremoló kísérték a ház nyugodt életét. Szabad nyári napjait Judex Mátyás -a méhek és virágok közt töltötte el. Egyik öröme volt, hogy Karácsony -napján az Úr oltárán az ő két viaszgyertyája égjen s utána a tisztelendő -nála egye meg az ünnepi mézeskalácsot, amely e napra egy éven át -készült. Ezért tartotta a méheket. Az egyszerü szokásból lassan az idők -folyamán ünnep lett s amikor Judex Mátyás Karácsony előtt megjelent a -lelkészi hivatalban, hogy átadja a két vastag, zöld és piros -virágfestményekkel ellátott gyertyaszálat, az egész presbitérium -összegyült s kellő szolemmitással vette át őket. Másnap ugyancsak az -egész előljáróság megjelent a Judex-házban, illő komolysággal ette meg a -mézeskalácsot s ott maradt ebédre. - -Ez ebédek a régi kor tünedező maradványai voltak. - -Az asszony szekrényéből egész éven át nem használt gyönyörü szepesi -damaszt került az asztalra. Ódon, kovácsolt gyertyatartók világították -meg a termet s a késmárki fa-csillárról ez egy napon levették a fátyolt. -Tizenkét karosszék, amelynek magas támláira hajdan a város szenátusa -támaszkodott, állott az asztal mellett, s a díszhelyen, régi német -szokás szerint, nem az asszony, hanem a háziúr ült. Az ételek mind nagy -ezüst tálakban kerültek az asztalra s hogy némelyik milyen terjedelmü -volt, mutatja, hogy ugyancsak tradiciók szerint, mindannyiszor egy őz -került az asztalra, amelyet Judex Mátyás kellő méltósággal ott a hely -szinén szeldelt darabokra. Az ételek is mind a multéi voltak: vajas -levesek, kürtös kalácsok, besózott halak, gyömbérbe főzött husok, -szagosított italok, remekművü cukros tészták. - -Az ebéd imával kezdődött s végig fölötte komolyan folyt le. Javarészt -egyházi ügyekről s az iskoláról folyt a szó, csak olykor vetődött föl -egy-egy társadalmi kérdés, teszem azt, hová építik az árvaházat s a -polgármester hol tölti a nyarat? - -Ebéd után Judex Mátyás meghúzta a zenélő óra szalagját, s a zörgő -szerkezet eljátszotta Telemach búcsúdalát, vagy a _Kőszobor, mint -vendég_ cavatináját. Ujabb ima után az urak átmentek Judex szobájába s -minden esztendőben híven végignézték könyvtárát s növénygyüjteményét. Ez -volt a háziúr másik kedves tartózkodási helye. Köröskörül a falon -zöldfüggönyös könyvespolcok sorakoztak, tele egyformán barna bőrbe -kötött munkákkal. Kitünőbb látványosság volt az Elzevirek első _Orbis -pictusa_, az Eulenspiegel legjobb kiadása, a _Messiás_ egy kézirata s -egy rézkarcokkal ékesített ódon Luther-biblia. A polcok fölött képek -lógtak, részben portrait-k, részben tájképek. Az utóbbiak kevés -változatossággal dicsekedhettek, többé-kevésbbé dombos mezőket -ábrázoltak tehenekkel s egy komoly arccal tilinkózó pásztorral vagy -vadászszal, hozzájuk képest egy csendélet, amely két fölszelt dinnyét s -egy halat egyesített, valósággal élet és levegő volt. Az arcképek a -család régi tagjait mutatták. Jobbra az urak képei lógtak, balra az -asszonyoké. Az urak fabábként álltak üvegzöld frakkjaikban, magas -nyakkendővel, csipkés ingmellükkel; kezükben papírtekercset tartottak, -ujjukon négyszögletü, nagy pecsétgyűrű volt. Valamennyi bajusza le volt -borotválva, olyiknak azonban kecskeszakálla akadt. Hogy itt is -megemlítsem a legkiválóbbat: feltünt egy fehér parókás, rózsaszínü arcu, -piroskabátos öreg úr, aki kalpagját a hóna alatt tartotta, míg -pecsétgyűrűs keze hosszu ébenfapálcára támaszkodott. Ez volt Judex -Mátyás I., Selmec egykori soltésza. - -Az asszonyok arcképei a másik oldalon lógtak. Széles szoknyáju, vuklis -asszonyságok valának, kezökben néhány szál rózsa vagy viola, amelyek épp -oly merevek voltak, mint a hölgyek arca és tekintete. Ezen a helyen, -mint mondtuk, érezte magát Judex télen a legjobban. A széles falak, a -hármas ablakok fölfogták az utca zaját, a templomcsendü helyiség -alkalmatos volt a gondolatok zsongására. Itt üldögélt esténkint, nagyító -üvegjével a könyveket olvasgatva, s közben el-elgondolkozva az élet -csöndes folyásán, amely évekn át egyforma volt, mint a lombok közé -rejtett, szerény pataké. - -A Judex-ház az elősorolt helyiségeken kivül még egy csomó szobából -állott. A középső traktusban laktak a leányok, hátul pedig az asszonyok, -mert a két lánynak nemcsak anyja, hanem nagyanyja, sőt dédanyja is élt. -Csodálatosan egyforma három asszonyság volt ez: az öregség oly -hasonlatossá tette őket, mintha testvérek volnának: mindhármuknak -egyenes, határozott arcéle volt, akár egy öreg római katonának s -valamennyi nagyot hallott. Szobáik olyan tiszták voltak, mint a kápolna: -az öreg asszonyságok egyebet se tettek, mint törölgettek, lerakták a -polcokat s aztán megint visszatették rájuk a holmit. Ezzel telt el -napjuk, mert a pletykázást Judex szigoruan eltiltotta. Az öregek -egyébként egész héten nem mozdultak ki szobáikból, csak vasárnap -csináltak vuklis frizurát, föltették a gyöngyszemü főkötőt, selyembe -öltöztek és parazolt meg keszkenőt véve kezökbe, templomba mentek. A -templomban állandóan keservesen sírtak a prédikációnak. Hogy miért, nem -tudnám megmondani; hiszen egy kukkot sem hallottak belőle s a -tiszteletes úr javarészt arról beszélt, hogyan lett Saulusból Paulus és -mint űzte ki Urunk a templomból a galamb- és pénzkufárokat… - -A vasárnap egyébként békés ünnepe volt az egész háznak. Ezen a napon egy -szál cérnát sem volt szabad befűzni s szép német szokás szerint a -cselédek is az asztalnál ebédeltek. Mindenki a legujabb s a legfeszesebb -ruháját vette föl, kinézett az ablakon, végigsétált a fősoron s aztán -egész ebéd alatt szorgosan ügyelt rá, nehogy foltot ejtsen az új -asztalkendőn. Délután, ha szép idő volt, elküldtek Vietoriszhoz, a -fuvaroshoz, egy pár kölcsön-lóért. Hintaja tudniillik volt a háznak, egy -ódon bárka, amely a kapu alatt állott s csöndesen küzködött a rája -telepedő porral. Bakjában békés tücsök lakott s vígan hegedült egész -nap, a pincetok helyén tyukok költöttek. - -Alkonyat felé kikocsiztak Hodrusra vagy a tóhoz, amelyhez csodálatos -babonák fűződnek, avagy Vihnyére, s fölvirágozva tértek haza. Mindenki -meg volt elégedve a gyönyörü délutánnal s az estét Harang és Kalapács -játékkal vagy tépéscsinálással töltötték el. Néha elvetődött hozzájuk -egy pár komolyabb fiatal ember: Hrehus, a gyógyszerész vagy -Heiligenbluth, a postamester fia. A két fiatalember hegedült és -fuvolázott, amíg a pulpitus gyertyái le nem égtek s a kakukóra nyolcat -nem jelentett… - -A család hétköznapokon az ambituson találkozott. Ambitus alatt nem kell -folyosót érteni: ez egy terasz féle, tágas, üvegfalu helyiség, amely a -széjjel fekvő szobák közt kapcsolatot létesít s amellett minden -házimunkára alkalmatos. Budapesten télikertnek neveznék, a felvidéki -szerénység beéri a folyosó cimmel. Itt készitik a nőiruhákat, amelyek -szabási lim-lomjainak tág tere van, itt pipázhat legkényelmesebben a ház -ura, itt rendezik a befőtteket, a lányok itt vagdossák ki cifra papirból -a lámpa- és ablakdíszeket, szóval, mindenki napi tevékenységének alkalom -és hely nyilik. Itt hányják-vetik meg a hétköznapi dolgokat: mit főznek -holnapra, melyik malac kerül kés alá, mikor kell fölrakni a téli -ablaktáblákat, hány zsák krumplit hoz a hodrusi föld? Itt lüktet a ház -szíve, mellette van a gyomra: a konyha. - -E szó fölött nem lehet ily gyorsan tovasiklani, ez a főzőhelyiség a -komolyság és ünnepiesség. Tág, világos terület, akár egy fegyverterem; -falain lógnak az asszonyok félelmetes szerszámai: hegyes, hosszu -nyársak, rézvörös vedrek és edények, különböző alaku sütők és fazekak, -olyan fedelekkel, mint egy-egy pajzs. Hatalmas tölgyfaszekrény rejti a -konyha gyógyszertárát: a gyömbért, szegfüszeget, vaniliát, borsot, -babérlevelet s egyéb ingredienciákat, amelyek hervadt szaga kicsap a -fiókokból s jelentős részt követel a konyha vegyes illatából. Mert -különböző szaggal van tele a helyiség: emitt a fenyőfa parázsának -kellemes füstje kavarog, odébb a pecsenye egészséges, erős illata -száldogál, egy kondérból az égetett cukor édeskés szaga árad, míg arrébb -a nyers hus hirdeti jelenlétét, s velök összevegyül, terjed a friss -káposzta, a fokhagyma, a sült kenyér, a meleg bor, a fagyott burgonya, a -frissen párolt gyümölcs szaga. Két helyről indul szét az illat: a kis -tűzhelyből, amelyen a napi ételek készülnek s a nagy, bástyaszerü -kemencéből, amelynek belseje olyan, mint a tűzokádó hegy krátere. Ebben -készülnek a nagy ebédek, az egydarabban sült őzek és disznók, a hatalmas -kenyerek, amelyeknek elkészítése mindig huszonnégy órás munkával járt, a -régi német szilvás és gesztenyés kalácsok, amelyek heteken át -süstörögnek a gádorban. A leghatalmasabb eféle tészta karácsonyra -készült, még pedig nyolc nappal az ünnep előtt. A tésztába -pénzdarabokat, apró ékszert dobtak, s aki mit magának leszelt, azt -megtartotta… Természetes, hogy a konyhának az illatokhoz meg volt a maga -zenéje is: itt egy huspároló fazék pöfögött csöndes méltósággal, emitt a -saját zsirjában sülő hal sziszegett, ott, mint nyári záporeső pattogott -a frissen sülő husszelet, itt lassu sercegéssel készült az ünnepi -tészta, ott a nagy kemence vadul lobogó lángjának zihálása hallatszott. -Csupa élet volt a nagy konyha, telve színnel és asszonyos tudománynyal, -méltó a Brillat Savarin, s nem az én tollamra. - -A Judexék konyhája hires, nevezetes volt az egész felvidéken. Ha valaki -leányát férjhez adni akarta, nem mulasztotta el, hogy tiszteletét ne -tegye Judexnénál, meginstálván őt, hogy leányát néhány heti oktatásra -vegye föl. Judexnének hizelgett a megtiszteltetés és hat hét alatt -megtanította az ifju lánykát ama művészetre, amelynek felvidéki konyha a -neve. Recipéit messze földre vitték el s még a székely menyecskék is -megcsodálták. - -Egy-egy főztjének híre, – akár ma egy párbajé – országszerint -tovaszállt. S ha hozzájuk ment vendégségbe, a bányagróf is tizenkét órát -éhezett, hogy annál nagyobb ájtatossággal kezelje a nagykanalat. A -konyha mellett volt az éléskamra: méltó a szomszédjához. A hosszu polcok -görnyedésig rakva befőttekkel, konzervekkel, rizikével, gombákkal, még -egy hordó kolozsvári káposzta is akadt, amelyből minden héten egyszer -levettek egy réteget, a többit pedig gondosan eltették. Itt lógtak a -hatalmas sódarok, az oldalasok, odébb csillogó zsiros bödönök -sorakoztak, mellettük gyönyörü tégla vajak és turók, friss gyümölcsök, -hideg pecsenyék, aztán téli főzelékek takaros zsákokban, utánuk óriás -ecetes üvegek, amelyeknek peremén teleszítt szivacsként áll az anyaecet. -Ki tudná felsorolni mindazt a gazdagságot, amely e két teremben -összetalálkozott s földolgoztatását várta? - -Még meg kell emlékeznem egy sajátos szobáról, amely ma már szintén a -multé. Ez a lomkamra, telve évszázadok elnyűtt, régi portékáival, -molyokkal és békén nyugvó emlékekkel. A Judex-házban nem dobták félre az -elhasznált holmikat, mert ki tudja, mit mire lehet még fölhasználni? Itt -van például az óriás, évszázados foltzsák, amelyről a mai kor emberei -már alig tudnak. Mint a mult hiénája fogyasztja el mindazt, amit az idő -a csatatéren hagyott. Van benne velencei selyem, török rongy, rácvászon, -spanyol, virágos rokokó és sok tarka fátyol, foszlány, szövet meg -szepesi posztó, sőt még egy bőrköpönyeg romjai is itt lesték -metamorfózisukat. A kortörténet ismerője visszamehetett volna a -tizenhatodik századig. Vele rokon egy másik, kisebb zsák, amely a -gombokat őrizte. Ez is tarka begyü volt: kezdve az empire pillangós -bronz csattocskáin, a tizenhetedik század polgármesteri gombjáig, -amelylyel törököt lehetett volna agyonütni, a mándli-pitykétől a -karneólig, megtalálhattad itt minden divat maradványait. A fakult -aranypaszomántok, prémek és zsinegek ott hevertek mellettük. Oldalt a -falakon s fennt a padmalyon ócska függönyök, madárkalitok, foszlott -esernyők, kézi lámpák, gyerekbölcsők, összecsuklott, zöldülni kezdő -csizmák, paradicsomkarók, régi újságok, szakadozott kosarak, rozsdás -egérfogók és – egy finom, virágokkal ékesített, kék és piros színekkel -váltakozó selyemnapernyő álltak tarka sorban. Hát ez hogy került ide? - -A napernyő egykor Málikáé volt, de, amint Judex a „maskarát“ -megpillantotta, apai szigorát latba vetette s a cifraságot kiküszöbölte -a házából. Ilyen napernyőt csak színésznők viselnek, – mondotta a -családfő, aki ennél szigorúbb ítéletet nem tudott. Ez tehát nyakát -szegte a tarka jószágnak. A szegény napernyő most egy drótozott fazék s -egy molyette vadászmellény közt várta megújhodását… - - - - -Málika kérői. - -Amint a két leány eladó sorba jutott, a házhoz szállingózni kezdtek a -kérők. - -A Judex-családnak a felvidéken mindenütt voltak ismerősei. Már tizenhat -esztendő óta, ha a ház ura kimozdult Selmecbányáról vagy valamelyik -ismerőse keresztülutazott a bányavároson, Judex szóba hozta a _leányt_ s -a vendég a _fiut_, aki akkor még gimnáziumba, vagy elemibe járt. Akit -Judex ezzel a bizalommal megtisztelt, jó emberének kellett lennie, de -így is voltak vagy tizenketten, akikkel valamelyes hallgatólagos -egyezségre lépett. Eperjesen, Gölnicbányán, Szomolnokhután, Iglón, -Lőcsén, Körmöcbányán, de sőt még Brassóban is volt egy-egy barátja, akit -évszázados hospitális viszony fűzött a családhoz. Amikor az idő haladt, -a régi barátok sorban visszaemlékeztek a rég elmult téli esték bizalmas -beszélgetéseire s egy-egy napon megjelentek Judexnél. A háziúr régi -szeretettel fogadta őket, megcsókolta az apát s a fiút, aki illemtudó -szerénységgel egész nap egy szót sem szólt, hanem figyelmesen hallgatta -az öregek beszélgetését, s nem mert Málikára nézni. A vendégek egy hétig -voltak ott, átadták ajándékaikat: egy-egy darab szepesi vásznat vagy -dobsinai hímes tojást, szomolnoki fenyőfákból faragott asztalkendőgyürüt -s effélét egyebet, aztán továbbmentek, jövő esztendőben visszatértek s -folytatták a barátkozást. - -Amikor az első háztűznéző megérkezett, Judex családi tanácsot tartott. -Szobájába hítta az asszonyokat meg Málikát, s midőn elhelyezkedtek s egy -percnyi mély csönd keletkezett, kifejtette a házasságról való nézeteit. -Az öreg asszonyok mindjárt az első szónál sírni kezdtek s végig sírták a -fejtegetést, jóllehet, amint tudjuk, az egészből édes keveset hallottak. -Judex okos ember volt s szépen beszélt. Egyszerü színekkel festette meg -a kor romlottságát, amely immáron a legnemesebb intézményeket is aláásta -s a házasság egykori szent bástyáit is lerombolja. Hitszerü kötelessége -azoknak, akik magukat becsületes embereknek gondolják, e sáncokat -megvédeni. Azt is kifejtette, hogy nem barátja az egyéni szabadság -korlátozásának; a leány akaratát figyelembe kell venni. Éppen azért -tetszésére bízza, hogy ama válogatott tizenkét fiatalember közül, -akiknek családját a Judex-házhoz évszázadok kipróbált barátsága -csatolja, annak nyújtsa kezét, akit leginkább megkedvelt. Ne hamarkodja -el a dolgot, fejtegette tovább, Jákob is évek hosszu során át várt -Sárára, s ő maga is hat évig járt jegyben feleségével. Idő nélkül az -érzelem gyökér nélküli virág… Miután mindezeket puritán méltósággal -elmondotta volna, közölte Málikával annak a tizenkét fiatalembernek a -nevét, akiket méltónak tartott arra, hogy valamelyikét vejéül fogadja. - -A következő esztendők tehát a házasság előkészületeinek szóltak. Az -ambituson már készültek a Málika fehérnemüi s ruhái, Judex pedig -elutazott a Garamra s egy régi kipróbált asztalosnál, a híres Bischofnál -rendelte meg a tiszafa-butorokat. Málika tehát válogathatott, s egyúttal -a világba is lépett. A téli hangversenyekre elvitték, sőt részt vettek -egy valéta-bálon is. Itt ismerkedett meg Málika Cseróczyval… - -A szíves olvasó, akit kitéréseim eddig is bizonynyal kifárasztottak, -engedje meg, hogy még egyszer visszaéljek türelmével és egy valéta-bál -rövid leirásával próbálkozzam meg. - -Valétának hívják Selmecen, mint fentebb is jeleztem, az akadémiát -végzett tanulót, aki a régi dal szerint így távozik: „az út hazámba -visszaint, filiszter leszek ott megint“. Elvégezvén tanulmányait, -fenékig ürítve a diákélet serlegét, megy vissza a maga csöndes kis -városkájába erdőt őrizni, fát eladni, deszkát fürészelni s a szép -diákéletnek menthetetlenül vége. Természetes, hogy ez alkalom bizonyos -ünnepélyességgel van egybekötve, rendesen pedig táncvigalom keretében -zajlik le. A táncolók közt könnyü a távozó ifjakat észrevenni. A valéták -között ugyanis egy sincs, akinek váll-szalagja ne volna; tanulói -pályájának ez a legszebb trofeája. Hosszú, széles selyemöv ez, amelyet a -jobb váltól a bal csípőig keresztbe húzva viselnek. - -A zöld vagy kék színü pántot egy-egy selmeci szép leány olykor egész -esztendőn át hímezte s adta örök emlékül… Ha megfordulsz valamelyik öreg -erdész házában, a fegyverek közt elfakult, régi időkről beszélő szalagot -fogsz látni. Ha megkérdezed gazdájától, mit jelentsen e különös -selyemhímzés, az öreg vadász szeme talán könybe fog lábadni. -Zászlómaradvány az: az ifjúság, a boldogság, a szerelem egykor diadalmas -lobogójának foszlánya… - -A valéták utolsó mulatságára egész Selmec, élén a bányagróffal és a -tanári testülettel, megjelent. Ez nem a rendes vad táncestély volt, ahol -az ifjúság tűze szertecsapkod s lángba borítja az egész termet: a -kedélyeket a jövő ismeretlensége, az emlékek varázsa és az élet -változandóságának érzése tartotta bilincsben, a fiatalság lángja csak -megötvözte a hangulatokat. - -Judex Málikának ez volt az első bálja: a családi otthon csöndes, örökké -változatlan s multban, jövőben egyforma képe után egy új világ sajátos -színei jelentek meg előtte. Összeakadt egy csomó emberrel, akik eleintén -furcsák, nevetségesek, aztán őszinteségük s közvetlenségük révén -érdekesek, majd kedvesek lettek előtte. Nyugtalanságuk, lelkesedésük és -csüggedésük, erejük, szilajságuk az ifjúságot hirdette, a gyors -fergeteget, amely telve izgalommal, rejtelemmel és ismeretlen érzéssel. -Amikor a leány először indult táncba, idegenkedve símult a fiatalemberek -karjához: így férfi őt még nem érintette, ily különös, szinte lázba -borító levegőt nem ismert. De csakhamar fölébredt ő benne is a -fiatalság, lelkéből egy csomó idegen, szilaj és meleg érzés fakadt; -érezte, hogy az ifjúság összekapcsolja őket s gyönyörrel engedte át -magát az új világ rejtelmes lázának, amely fölvillanyozta s minden -gondolatát mint egy csapásra megváltoztatta. Alig fordult meg párszor a -teremben s már úgy látta, hogy csupa régi ismerős közt jár s amikor -táncosa karjához símulva szemét félig lehunyta, a hideg, komoly szülői -ház messze, ködös távolban maradt mögötte… Furcsának, lehetetlennek -látszott a rendes esti családi kör, a békén világító lámpa, az ódon -falak, a néma környezet… Milyen más világ ez! Hogy is lehet, hogy eddig -nem tudott róla? - -A fiatalság csakhamar megérezte, hogy új szövetségesre akadt; Málika a -bál királynője lett, körülötte hemzsegett a táncos had, őt ünnepelték -valamennyien s ő is oly kedvesnek, oly ragaszkodónak s hozzája -tartozónak látta valamennyit. Amikor éjfél beköszöntött, a terem zajos -hangulata kissé leszűrődött. Most következett a valéták búcsúzója. - -A táncosok hosszu félkörben állottak föl s lassu sétára indultak. A -teremben csak a gyertyák sercegése hallatszott, mindenkin ünnepies -hangulat vett erőt. Elől ment az akadémia akkori büszkesége: Ocsovai, -egy deres haju, élete delén levő férfi, aki nemrég szabadult ki -Kufsteinból s azóta látott neki a tanulmányoknak. Utána a többi -valetáns, míg a fiatalabb diákok oldalt sorakozva, tiszteletteljes -csöndben nézték végig a fölvonulást. Málika Cseróczyval állt a terem egy -sarkában. - -A menet egyszer megkerülte a termet, aztán hirtelen minden lámpa kialudt -s a széles helyiséget egy szál gyertya világította meg. Csöndesen -zendült meg a régi diáknóta: - - Ballag már a vén diák tovább. - Isten hozzátok cimborák – tovább! - Az ut hazánkba visszaint, - Filiszter leszek ott megint, - Tovább! tovább! tovább! - Fel bucsucsókra cimborák! - -Isten tudja, ennek a nótának a szövegében nincs semmi rendkívüli -gondolat s a melódiája se szárnyal magasan, mégis a mint kísérteties -világításban, őszintén, a szívből, mintegy az elmult fiatalság panaszos -sóhajaként fölhangzott, szem nem maradt szárazon a teremben. Málika azt -érezte, hogy Cseróczy erősebben fogja meg a karját s félig -elérzékenyülve, félig elkábulva az ösmeretlen, nem sejtett képtől, a -diákélet allegóriájától, amelyben a saját lelke visszfényét látta, -önkéntelen odasímult a fiatalemberhez, az ifjúsághoz, az élethez. Azután -fokozatosan lassu zsongással véget ért a dal s a terem megint -kivilágosodott. - -Málika végighúzta kezét homlokán s a fiatalember szemébe nézett. Vére -lüktetett, feje egy cseppet szédült s édes láz rázkódtatta meg testét. -Behúnyta szemét s átengedte magát új gondolatok és hangulatok -hullámainak, Cseróczy pedig érezte, hogy a leány repkényként símul -hozzá, amint végigröpülnek a termen… - -A búcsúének után az ifjúság jókedve magasra csapott. A lámpákat újra -fölgyújtották s a zenekar víg nótába kezdett. A kép most más. A terem -telis-tele csupa féktelen táncossal, akik úgy robognak végig az ócska -fenyőpadlón, mintha rohamra mennének. A cigány nem bírja a muzsikálást, -szüntelenül húznia kell, de a táncos párok fáradhatatlanul nyargaltak -föl s alá. Egy-egy sarokban éveken át egymáshoz nőtt s most mindörökre -elváló diákok csókolóznak össze, az étteremből, mintha szüntelenül -csilingelnének, poharak összeütése hallatszik. Málika körül tömött -sorokban állottak a fiatalemberek, boldog volt, aki egy percre -körültáncolhatott vele; mindannyian megállapodtak benne, hogy ő az est -dicsősége. Málika nevetett, tréfált és valamennyivel egy csöppet -kacérkodott is. Bűn-e a kacérság? Hogyan volna, hisz az egész ifjúság -kacérság: az élettel, a jövővel, a szerencsével, a boldogsággal; csalóka -ígéretek szószólója, dőre remények ébresztője, tarka lonc eltakarta -sötét szakadék. Széles jókedvvel élte hát világát a fiatal leány is. -Málikára még ez éjen ráragadt a leányvári boszorkány neve. - -A nap már magasan járt az égen, amikor a mulatság véget ért s Judexék -hazatértek. Mikor az ódon ház hűvös levegője megcsapta, a leány úgy -érezte, mintha börtönbe menne s minden csöpp vére visszakívánkozott oda, -ahonnét megtért, a fiatalság, az élet közé. Félrehajtotta csipkés -fátylát s még egyszer visszamosolygott a kocsi mellett álló Cseróczyra, -azután fölszaladt szobájába, a párnák közé rejtette arcát és sírt, -könyzáporban zokogott. - -Helén fölébredt és ijedten gyújtott gyertyát. - -– Mi bajod van, Málika? – kérdezte ijedten. – Megbántott valaki? - -– Olyan boldog vagyok, Helén – felelt a leány és kipirult arcáról -patakban folytak a könyek – oly végtelenül boldog… - -Helén csodálkozva nézett rá, aztán neki is könybe lábadt a szeme és -együtt sírtak tovább. - -Így szeretett Málika Cseróczyba. - -Ezen az éjszakán az ifju leány megnőtt, megszépült, kicserélődött. - -Történetünk mai pontjáig az emlékezetes első báltól félesztendő mult el -s ez idő alatt a lány hamarosan rászolgált a neki adományozott névre. A -fiatalabb diákság, amelynek szíve még szabad volt, Judex Málikára -esküdött, nagy szomorúságára a selmeci kisasszonyoknak, akik mint minden -kisvárosi fiatal hölgyek irígységökben sárgaságba estek. Ha Málika -valahol megjelent, a hangulat egyszerre magasabbra szökött s az ifjúság -hajlandó volt a legképtelenebb erőpróbákra. Természetes, hogy ennek -számtalan lovagias következménye lett, mert Málika köré nemcsak diákok, -hanem egyébb fiatalság: lateinerek, hivatalnokok, keresedők sorakoztak. -A párbajok, mióta Málika fölbukkant, ijesztően elszaporodtak, jóllehet a -tanári kar mindig kellő erélylyel üldözte a „középkori furort“, amint -ezt számos edictuma bizonyítja. Tényleg: Selmecen ez időben megverekedni -nehéz dolog is volt: amelyik diákra rábizonyult, hogy lovagias utakon -jár, könyörtelenül relegálták. Ezért az ifjúság nagy elővigyázattal -intézte aféle ügyeit, magánlakásokban vívott meg s a résztvevők -becsületszavukkal fogadták, hogy se eleven, se holt nem tudja meg -harcukat. De a professzori kar is éber volt: a pedellusok szüntelen -kifürkészték a viaskodási helyeket; amelyik ifjú pedig összekarcolt -arccal, felkötött karral jelent meg az előadáson, minden ellentmondás -dacára a párbajt sujtó paragrafusoknak esett áldozatul. Miután azonban -verekedni muszáj, az ifjúság bűne leplezésére a következő utat találta -ki. - -Ebben az esztendőben ugyanis a korcsolyázási szezón sok balesettel járt. -A dolog következőképp állott. A korcsolyahelyen egész Selmec s az egész -tanári kar megfordult. Vegyük most már ezt az esetet: egy diák -párbajozott s a bicepsén vitte haza a lovagiasság útlevelét. A seb elég -mély volt, de lefeküdni nem volt szabad, mert akkor a professzorok _ex -offo_ küldöttek orvost, aki könyörtelenül leplezte le a bűnt. De a kezet -legalább is föl kellett kötni, máskülönben az egész jobb kar az ördögé -lett volna. Ilyenkor a diák úgy segített magán, hogy elment a -jégpályára, kinézte magának, hol iringál a direktor s aztán fájó kezével -óvatosan, éppen előtte esett orra. - -– Jaj, jaj – nyögte – oda a karom! oda a karom! Direktor ur, eltörött a -kezem… - -Véletlenül ott korcsolyázott persze doktor Blum is, aki gyorsan ápolás -alá vette a diákot s a megijedt rektornak szomorúan jelentette be, hogy -a „kartörés esete, kisebb folytonossági hiányokkal forog fenn.“ A diák -másnap felkötött karral jelenhetett meg az előadáson, s nem is -relegálták, mert az sehol sincs megírva, hogy aki nem tud korcsolyázni, -azt ki kell csapni. Amikor Judex Málika virágában állott, a tudós -direktor egyebet se látott a jégpályán, mint csupa szerencsétlenséget. -Jobbra is, balra is folyton orra estek előtte a diákok s az akadémia -lassan kórházzá alakult. - -– Soha ilyen ügyefogyott fiatalságot – dörmögte az öreg úr, aki nem -győzött csodálkozni, hogy neki magas kora dacára még sose esett a jégen -baja. - -A korcsolyapálya átkozott helylyé lett s az óvatosabb családok lassan -abba is hagyták a veszedelmes sportot. - -Mindezzel azt akarom mondani, hogy Málika töviről-hegyire fölforgatta -Selmecet. Az öreg Judexnek ez nem volt inyére; az eladó leányt nem -ilyennek képzelte. A leánya körül sürgő-forgó fiatalemberek éppen nem -tetszettek neki: javarészt, mint tudjuk, igen közelről ismerte őket. Az -ő üzletének szelleme minden más prakszissal ellenkezett. Ha az ember jó -szobrász akar lenni, járjon sokat akadémiákba, ha jó zenész, -hangversenyekre, ha jó orvos, a klinikára, de aki jó zálogos akar lenni, -maga lehetőleg mentől kevesebbet forgolódjék ilyen üzletekben. - -Akinek e téren nagy gyakorlata van, az nem jó kereskedő, hanem csapni -való korhely. Micsoda vő telne ebből a társaságból, akik állandó -törzsvendégei az ő üzletének? - -Málika hospitalis jellegü kérőinek sem tetszett a dolog. Ők jól nevelt, -kitünő gazdasszonyt, egyszerü leányt kerestek s a szépségtől részben -eltekintettek volna, ahelyett azonban egy bájos, okos és éles nyelvü -kisasszonyt találtak, akinek modern hajlamai és fölfogásai voltak. Ez -természetesen csalódásokra vezetett. Hogy járt például a gölnicbányai -gazdag kaszacsináló: Knappe Farkas? Német polgár volt, még fiatal, de -megállapodott és jeles üzleti ember, akinek kaszái elárasztották az -Alföldet. Mint a Judex család ugyancsak hospitalis barátja, egy nap ő is -megjelent apjával, akinél szebb kecskeszakálla az egész felvidéken -senkinek sem volt, s átnyujtván ajándékcikkét: egy kovácsolt vasból -készült rózsacsokrot, egyúttal átadta hódolatát is Málikának. Este -valami kirándúlás féle volt Kis-Iblyére s tánc kerekedett. A diákok -furcsa nótát húzattak: a szövege csak ennyi volt: „Alsó Weisz – Felső -Weisz“, de a zene elkacskaringózott félóráig s a diákok ki nem fogyó -lelkesedéssel folyton ezt énekelték: „Alsó Weisz – Felső Weisz.“ Úgy -mulattak rajta, mintha a szöveg a világ összes szellemességeit fogta -volna együvé. Knappe, aki nem értett magyarul, csak nézte, nézte a -jókedvü arcokat, hallgatta a minden sor végén feltörő kacagást s végül -megkért valakit, ugyan fordítaná le neki németre ezt a mulatságos -poemát, amely Málika tetszését oly nagy mértékben nyerte meg. A -fölszólított engedett a kivánságnak és átültette a költeményt: „Oberer -Weiss, unterer Weisz.“ - -– No és tovább? – tudakolta Knappe. - -– Tovább? Nincs tovább. A sor folyton ismétlődik: „Oberer Weiss, unterer -Weiss.“ - -Knappe azt hitte, hogy meg akarják tréfálni s mint alapos emberhez -illik, még egy urat kért meg, hogy fordítsa le neki a sajátos verset. Az -ugyanezt tolmácsolta, mint elődje. Erre Knappe apjával egyetemben még az -este összecsomagolt és gyorsan hazautazott Gölnicbányára… - -Mind e dolgok az öreg Judexet egyre komorabbá tették. Hozzájárult ehhez, -hogy háza éjjeli nyugalma is megzavarodott. Alig mult nap, hogy -éjféltájt zene és énekszó nem csendült volna meg ablakai alatt s amikor -egy ízben egy korsó vizet öntött a csendháborgatókra, a diákok nagy -nyugalommal nyitották föl esernyőjüket s úgy énekeltek tovább… A -mérgesedő ügyet betetőzte, amikor egy éjjel komoly cégtábláját a -szomszéd bundakereskedőével fölcserélték s reggel a zálogház kapuja -előtt ilyen fölirat fityegett: „Itt mindenféle bőrök nyúzatnak, -kifordíttatnak és átalakíttatnak.“ Most már erélyesen követelte -Málikától, hogy hagyjon föl a diákokkal kötött barátsággal és térjen -végre észre. - -De ez már nehéz volt. A jókedv a szívben gyökeredzik, az észből nem -fakadnak tréfák, s a Málika jókedvének szálai is a szívéig futottak… -Amikor az akadémiai esztendő véget ért s a diákság elszéledt, a leány -gondolatai a Garam gyors habjai felé szálltak, oda, amerre egy könnyelmü -vérü, de jószívü fiu eltünt. Amikor pedig Selmecre csönd borult s a -tanulók nélkül való város visszasülyedt a maga ódonságába, a Málika -jókedve is alább hagyott. A leányvári boszorkány hallgatag, ábrándozó -leány lett, szeme a nyugatra szálló felhőket nézte, dehogy volt kedve -tréfálózni, dehogy ültette föl a hospitális kérőket… Az öreg Judex már -megnyugodott, hogy immáron rendben van. - - - - -Téli esték. - -Annyit tudunk már, hogy ezen az őszön az akadémia hallgatósága néhány -becsesebb erővel szaporodott meg, így Hertelendivel és a kövér -Vitnyédivel, akik csakhamar jelesen illeszkedtek be az ifjúság -aranygyürüjébe. Hertelendi hivatva volt rá, hogy majdan népszerüség -dolgában átvegye Cseróczy örökét. Tréfákat kieszelni, végrehajtani, -professzorok orra alá borsot törni, táncolni, inni s mulatni csakúgy -tudott, mint Cseróczy s amellett alapjában szintoly jó fiu volt, mint -barátja. Vitnyédi nem sokkal maradt mögötte, de az ő temperamentuma -csöndesebb volt s ennek következtében inkább passziv szerepet játszott, -hátteret alkotott, s a sörivók kényelmes álláspontjáról nézte a világot. -Hertelendinek úri passziói voltak: amikor Selmecre jött, lovat tartott -(szomoru végét ismerjük), Vitnyédi ellenben mindig a takarékosságot -tartotta szem előtt. Ez a jellemzés az előzmények után paradokszonnak -tetszik s tényleg Vitnyédi takarékosséga kissé furcsa jellegü volt. -Tudjuk róla, hogyan számította ki, hogy sokkal több pénzt keres, ha nem -vállal hivatalt s ez értesülésünket még a következő adatokkal lehet -kiegészíteni. Vitnyédi elvből későn feküdt le, mert ilyenformán későn is -kelt s megtakarította a reggelit; ha a hónap vége közeledett, nem -engedte, hogy tűzifára költsenek, hanem a tankönyveivel fütött be; egy -egész esztendőt erdészkedett Leobenben, kiszámítva, hogy ott a sör -literenkint hat krajcárral olcsóbb, következésképp neki, aki egy nap -nyolc-tíz kancsó árpalét elfogyaszt, meg kell gazdagodnia és így tovább. -Bajban, örömben e temperamentumbéli különbségek ellenére egyformán -elválhatatlan jóbarátok voltak s Cseróczyval együtt azt a bizonyos -társaságot alkották, amelyet a világ összes professzorai minden -iskolában trifólium pratense cím alatt gúnyos diadallal szoktak -felfedezni. - -Barátságuk még erősebb lett, amikor észrevették, hogy Judex felösmerte -bennük az ellenséget, akik a leányára pályáznak. Judex régen nem jó -szemmel nézte Cseróczyt s lehetőleg távoltartani iparkodott tőle a -leányát. A fiatalemberrel azonban nem lehetett olyan könnyen végezni, -szívósan védelmezte pozicióját s minden alkalmat megragadott, hogy -úton-útfélen vele találkozhassék. A szerelmeseknek postájuk is volt, még -pedig furfangos. Cseróczy néhány házzal magasabban lakott, mint Judexék, -de mindkét épület udvarát egy, a völgybe szaladó patak érintette. Amikor -ebédre harangoztak, a patakon egy kis papiroshajócska indult el s Vénusz -kedvezéséből zavartalanul ért a Judex-udvarba, ahol Málika már várta s -óvatosan kihalászta. A csónak hozta az üzeneteket, meg egy szál -aranyvirágot. De jött a tél s a patak befagyott; ekkor sajátos -galambposta lépett életbe. Mint minden jóravaló családnak, Judexéknak is -volt egy tehenük, amely nap-nap után még zord időben is kiment a -csordára legelni. Cseróczy volt olyan élelmes, hogy kisétáljon a -tehénpázstra és a riska kolompjába rejtse mondanivalóit. „Kis galambom -merre szállsz, arra száll a szívem“, énekelte, amikor a postás-barom -útnak indult s gyanutlanul kocogott haza, nem sejtve, hogy gazdáját -árulta el. De ha nagy hó volt, a tehén otthon maradt s ekkor ismét más -úton kellett érintkezni. Hát ez hogy volt? Anno dazumal Selmecen még nem -volt a mai gázvilágítás s a fényt ódon lámpások árasztották. - -A lámpák vasszegen lógtak s láncra jártak; ha az alkonyat beállott, a -lámpagyujtogató leeresztette a rozzant készüléket, meggyújtotta kanócát -s ismét fölhúzta az első emeletig. Csak meg kellett várni, amikor az -utca egy pillanatra üres, aztán Cseróczy követte a lámpagyújtogató -példáját, lebocsátotta a világító szerszámot, beletette a levélkéjét s -fölszállította a magasba. Ha Málika kinyújtotta kezét az ablakon, éppen -elérte a lámpást. Ime, a szerelem találékonysága. - -Ilyen körülmények között persze bajos volt Málikát a választottak közül -valamelyikhez férjhez adni. Arról nem is kell szólanom, hogy Cseróczy -esetleges jelöltsége leküzdhetetlen akadályokba ütközött. Egy világ állt -közte és Judex Mátyás közt; gondolkozásban, tettben, indulatban, -érzésben és nyelvben oly messze voltak egymástól, mint a porosz gránicok -a tiszai révektől. Judex testestől-lelkestől régi német polgár volt, aki -a multban élt, annak szentesített tradicióit követte és semmiféle előnyt -se talált egy korhely diákban, akinek tanulmányai oly lassan haladtak, -mint az Al-Duna az Oderához képest. Ilyen tervről tehát szó sem -lehetett. - -Hogy a baj ne járjon egyedül, még Helén is galibát okozott. - -Vitnyédi, ama emlékezetes délután óta, amikor Hertelendi oly méltósággal -mutatkozott félelem és gáncs nélküli lovagnak, folyton az ablakok alatt -kószált. Ha Hertelendi tagadhatatlan genialitással és kitartással tudta -szerelmét örök életben tartani, Vitnyédi maga a szerencsétlenség -szelleme volt. Mint egy ügyetlen satyr forgolódott dryadja körül, -esetlenül s nevetségesen, egyre-másra fizetve meg szíve érzéseit. Látva, -hogy Hertelendi mily sikerrel használ föl minden alkalmat, hogy -Málikával érintkezhessék, hosszas lelki tusa után, – mert Vitnyédi -szörnyü testi ereje dacára bátortalan és ügyefogyott volt világéletében, -– ő is megpróbálta egyszer, hogy a lámpáson át juttassa Helénhez -nagyrabecsülése csekély jelét. - -Itt azonban valamit előre kell bocsájtanom. - -Hogyha az egész világ nevetségesnek is látta Vitnyédit, amint félénken, -akadozva és esetlenül küzdött Helén rokonszenvéért, a fiatalabbik -Judex-leány, aki tele volt bizonyos könyv-poézissel, meghatónak és -gyönyörűnek tartotta gavallérja nemes és félénk harcát. Helén nagy -mértékben fogékony volt minden romantika iránt s ha Vitnyédi kövérsége -teljes gyámoltalanságában megjelent az utcasarkon s búsan sóhajtott az -ablakok felé, a leány maga előtt látta Rómeót, amint Julia után eped s -meg volt róla győződve, hogy a szegény fiu tüdősorvadásban fog elhunyni. -Tekintettel Vitnyédi kétszázhúsz bécsi fontjára, ez mégse volt -valószínü. - -Helén mindig mélyen volt meghatva, ha a fiatalember vele szóba állott s -túláradó boldogsággal válaszolt minden kérdésére. Ennek dacára Vitnyédi -folyton rémeket látott, kétségbe volt esve, hogy őt senki se szereti a -világon s az egész női nem csak gúnyt és megvetést tartogat számára. De -ne veszítsem el a fonalat. Egy téli estén, amikor Helén és Vitnyédi -együtt korcsolyáztak s a fiatalember egész délután egy szót sem szólt, -míg Helén úgy csacsogott, mint a fogságból kiszabadult kis tengelic, -Vitnyédi végül komoran és akadozva így szólalt meg: - -– Helén kisasszony… szabad… szabad valamit kérdezni? - -Helén mélyen elpirult és félrefordítva fejét, ezt suttogta: - -– Szabad… - -Vitnyédi kétségbeesve nézett körül és így gondolkozott: - -– Mily rideg hozzám, mily végtelenül rideg; íme, alig válaszolt! Oh, -hogy megvet az egész világ!… - -Aztán összeszedte magát és nagynehezen ennyit mondott: - -– Megengedi, hogy önnek egy csekélységet… egy kis emléket… úgy mint -Tamás… (nagyot nyelt s a torka megkottyant) küldjek… A lámpán át… ha meg -nem veti… - -Helén boldogan intett fejével és szívdobogva leste a folytatást. -Vitnyédinek azonban éppen elég volt ennyi, szörnyen megijedt a saját -bátorságától s erről a tárgyról dehogy mert volna egy szót is többet -szólani. Az arca égett és a szíve hevesen dobogott… Egész délután az -állami csemete-kertekről beszélgetett Helénnel, aki sóhajtva hallgatta -az erdőkultura magvas tételeit… - -Korcsolyázás után a diák hazament, a tükör elé ült és előszedvén a -papírvágó ollót, legszebb hajfürtjét, – titokban már egy hónap óta -nevelte erre a célra, – levágta és zsebébe rejtette. Amikor már egészen -besötétedett és szép Selmecre csöndes havas felhő borult, Vitnyédi -Fiescoként beburkolózott köpenyegébe és elindult rejtelmes útjára. Az -idő kedvezett: sehol egy lélek sem volt. Amikor a lámpát leeresztette, -az ég is kedvezett szándékának s egyszerre sürü havas záport bocsájtott -az utcára. Vitnyédi elhelyezte a hajfürtöt s gyorsan fölhúzta a lámpást, -maga pedig vacogó foggal a sarokról leste a hatást. A hatás tényleg nagy -volt. A lámpa meggyujtotta a fürtöket, aminek következtében az ódon -üvegtáblák széjjelpattantak, az utcára pokoli bűz áradt. Az üveg -csörömpölésére Judex kinyította az ablakokat és méltó haraggal kiabált -rendőr és tüzoltó után. Vitnyédi menekült, de siettében még hallotta, -amint Judex szigoru hangon konstatálta, hogy valaki kutya szőrével tömte -meg a lámpáját, s hogy sikerültebb élcet is látott már életében… A diák -kétségbeesve sompolygott odébb; ily szomoru véget udvariasság még nem -ért. Csak Helén méltányolta törekvését, ő látta a szándék tisztaságát és -a fiatalember meleg érzését. Amikor a házilegények letépték az égő -lámpát, lopva kiment az utcára és összeszedte az elégett fürtök -maradványait. Olyan szaguk volt, mint a füsfaragó cirokseprőjének, de -Helénnek úgy rémlett, mintha rezedaillatot érezne… - -A szerencsétlen kisérlet után Vitnyédi egy ideig nem mert mutatkozni. -Sötéten, meghasonolva járt-kelt a világban, készen arra, hogy bármely -pillanatban gyufaoldatot igyék. Amint így komoran, magába vonulva -morzsolta napjait, egy délután a posta levelet hozott neki. Az írás -rövid volt; gyöngyvirágos, rózsaszínü papírlapon ez állott: „Igaz -szívből köszöni az emléket Tusnelda.“ Mellékelve egy hajfürt s egy -csinos kis matric, amilyet iskolás gyerekek szoktak gyüjteni, s amely -egy nyíl által keresztüllőtt szívet ábrázolt. A levélkében, bár rövid -volt, körülbelül benne rejlett Helén egész jelleme. A matric volt a -naivitás, a hajfürt a ragaszkodás, a Tusnelda álnév a poézis. - -Vitnyédi nem tudta, mire vélni a levelet. In camera caritatis megmutatta -Hertelendinek, megjegyezvén, hogy ez bizonynyal ama kiméletlen gúny, -amelyet Helén részéről már több ízben volt alkalma tapasztalni. - -Hertelendi kacagott. - -– Soha ne légy szerelmesebb, mint Helén tebeléd, – mondta. – Mit tegyen -még egyebet? A szívét csak nem teheti postára? Hátha a levélhordó nem -kézbesíti, hanem magának tartja meg? - -– Te is csak gúnyolsz, Tamás, – szólt Vitnyédi zordonan. – Az útszéli -ebet nem rugdalják meg úgy, mint engem… - -Hertelendit fojtogatta a kacagás. Elmagyarázta barátjának az egész -esetet: mily nagy dolog az, ha egy szép leány valakinek levelet, hát még -hajfürtöt küld, ha megengedi, hogy ez emléktárgyakat viszonozzuk, ha -mindig ott van az ablakban, amikor arrafelé sétálunk, ha pirulva -fordítja félre fejét, amikor azt mondjuk: – Szabad öntől valamit -kérdezni, Helén kisasszony? – s ha végül Tusnelda név alatt érintkezik -velünk. Igen: a Tusnelda szó a legfőbb bizonyíték, az a költészet, a -bizalom, a szerelem! - -Vitnyédit, aki mint szeretettel mondogatta: a hangulatok embere volt, -végre is meggyőzték az érvelések. Balsejtelmei elszálltak. Szokása -szerint egyszerre a másik szélsőségbe esett. - -– Mit gondolsz, mit tegyek ezután? – kérdezte élénken barátjától. – -Kérjem meg a kezét? Szöktessem meg? - -– Természetesen viszonoznod kell a figyelmet, – vélte Hertelendi. – A te -helyedben mindenekelőtt egy szép rózsacsokrot rendelnék. - -– Meg fogom venni az egész selmeci kertészetet, – ébredt föl Vitnyédiben -a magyar Gascogne. De rögtön előbújt belőle a takarékosság szelleme és -eszébe juttatta, hogy tél van, a rózsák pedig méregdrágák. – Tönkre -fogok menni, – sóhajtotta, – de nem bánom. Három rózsaszálat fogok venni -Glatznál. De hogy jutassam el? - -Hertelendi egy ideig gondolkozott, aztán így szólt: - -– Kitünő eszmém van, méltó arra, hogy egy hölgyért epedő lovag -megvalósítsa. - -Vitnyédi most már lánggal égett. - -– Beszélj: menjek a tűzbe, vagy hozzam le a göncölszekerét? Öljek vagy -raboljak? Menjek az oroszlánketrecbe? - -– Az bizonyos, – fejtegette nyugodtan a lakótárs, – hogy postán nem -küldheted ajándékodat. Hordár még úgy se viheti; mind a két út Judexen -át vezet. Tehát elszállítod magad! - -Vitnyédi összeborzadt. Ő maga merészkedjék be az oroszlán barlangjába? - -– Judex agyon fog verni, föl fog nyársalni s aztán ki fog dobni, – -ellenkezett szerényen. - -– Álruhában mégy! – pattantotta ki a nagy eszmét Hertelendi. – Mily -gyönyörü eszme: álruhában, mint a középkori dalnokok… Már van is hozzá -gondolatom: mint drótos tót mégy be. Te úgyis sárosi vagy, az arcod is -tótos, beszélni is tudsz tótul, csak be kell öltöznöd. Zsebedbe teszed a -rózsákat, aztán bekiáltasz a házba: drótozni, fótozni – s ha szerencséd -van, ott lesz az udvaron Helén is. Vagy inkább a lámpással próbálsz -szerencsét? - -– Nem, nem, – tiltakozott Vitnyédi, aki még nem felejtkezett meg a -hajfürtök szomoru sorsáról. – Meg fogom kisérelni eszmédet, mert valóban -gyönyörü és szerelmes szívhez illő. A tűzbe ugyan szívesebben mennék -Helénért, de végre is, az igaz érzelem minden áldozatra kész. - -Drótostót pillanat alatt akadt, a felvidéken minden második ember -drótostót. Egy pohár pálinkáért az atyafi átengedte gúnyáját. Vitnyédi -szívdobogva szaladt el Glatzhoz, három darab rózsáért s aztán felöltötte -a bocskort, meg a darócujjast. - -Félóra mulva már ott járt Judexék háza előtt és vacogó fogakkal -támolygott be az udvarba. - -– Drótozni, fótozni! – kiáltotta szomorúan, mialatt a ház vadul forgott -körülötte. A kerítés olyanokat ugrott, mint egy bakkecske, s a méhes -szilaj keringőt járt. Az udvar köveit mintha jobbra-balra rángatták -volna a lába alatt… - -Széjjelnézett az udvaron. Helén nem volt ott, helyette Judex sétálgatott -a kert dermedt rózsafácskái között. - -– Drótozni, fótozni! – ismételte Vitnyédi még egyszer s kalapját mélyen -szemére húzta. - -Judex visszafordult. - -– Várjon csak, barátocskám, – szólt jóakaratulag, mert látta, hogy a -szegény tótlegény nagyon didereg, – talán van itt egy pár rossz lábas. -Anna! – kiáltott föl az ambitusra a cselédnek. – Hozzátok le az -összetört tálakat… - -Vitnyédi fogai hangosan vacogtak. Mi lesz itt? Csak nem drótoztatnak -vele? Az udvar most már nem forgott vele, hanem repült, repült a -végtelen ürbe, a sötétségbe, a megsemmisülésbe. Úgy reszketett, hogy a -bocskorai csoszogni kezdtek, akárha jégen járna, pedig tapodtat se -mozdult. - -– Szegény pernehajder, – esett meg Judex jó szíve, – ülj ide az -istállóba, itt melegebb van, jobban dolgozhatsz. Annyi munkát kapsz, -hogy estig se készülsz el vele. Ne félj, lesz kenyérre. - -– Zekujem, – nyögte az akadémikus megtörve. - -A fiatalember belépett az ólba; a tehén – Cseróczy postillion d’ -amourja, – bizalmas bőgéssel fogadta s kaputjához dörzsölte széles -orrát. - -– No én szép csávába kerültem, – konstatálta magában a gavallér és -teljesen megtörve leült a szalmára. - -Csakhamar egész halom tört tálat, fazekat, csuprot raktak eléje. Judex -sehogyse akart mellőle tágítani. Őt, mint dolgos embert, minden munka, -így a tótok foldozása is felette érdekelték. Neki kellett hát látni a -szomoru munkának. Vitnyédi sohase hitte volna, hogy a drótozás ily -komoly és előtanulmányokat kivánó munka. Verejtékezve övezte körül a -tálakat és forrasztotta össze a bögréket. Félóráig tartott, míg egy -drótot összebogozott a másikkal s hamar körülhálózta az egész fazekat, -egyszerre zsupsz, a háló kicsúszott a kezéből s ott volt, ahol kezdte… A -diák e percben a csillagászattannál is nehezebb tanulmánynak vallotta a -drótozást… Nyögve és fogcsikorgatva haladt tányérról-tányérra. Végre, -délben a háziúr fölment ebédelni s az ifju földhöz vághatta az egész -pereputtyot. Kiszaladt az udvarra; az emeleti folyosón éppen akkor ment -Helén az ebédlő felé. Tehát legalább némi kárpótlás! A fiatalember -balkezét sokat mondólag szorította szívére, jobbjával pedig a rózsák -után nyúlt… Nyúlt, nyúlt, de semmit se talált zsebében… A tehén kiette -őket a kaputjából… Szégyenében félig elsülyedve támolygott ki a házból, -míg Helén keserü könycseppeket ejtett utána… Ő azért mégis szerette a -drótos tótot. - -Látni való, hogy ilyeténképpen Judex méltán félthette a leányait. - -– Ezek az átkozott diákok, – mondogatta a család matrónáinak, – vajjon -mit találnak rajtuk a leányok? Isznak, énekelnek, korhelykednek, s -együttvéve nem érnek egy fakovát! - -Az asszonyok bólintgattak; ők mindenre bólintottak, amit Judex mondott. - -– Ideje volna, hogy rendet csináljak, – szólt később a ház ura s az -asszonyok megint bólintottak, – Valóban ideje, – tette hozzá -meggyőződéssel. - -Judex, mint a nyugodt véráramlat képviselője, lassan gondolkodott s csak -félóra mulva szólalt meg ismét. - -– Különösen ez a Cseróczy, – jegyezte meg. – Ez elinná a Dárius kincsét -s valamennyi bányavárost. Csak már ezt ne látnám itt az ablakom alatt -ólálkodni. Minden komoly embert elriaszt a háztól. Amióta megint -visszajött az akadémiára, Málika ki van cserélve, nem lehet vele bírni. -Ha ezt egyszer relegálnák, egy új csillárt adnék a templomnak. - -A diákok tényleg egymásután üzték tova a legkomolyabb kérőket. Knappe -gyászos távozásának okait ismerjük s meg kell említenünk, a lőcsei -Fabricziuszt és az eperjesi Markusovszkit szintén a diákok riasztották -el. Az ifjak nem dolgoztak a nyers erőszak fegyvereivel, ellenkezőleg, -éppen a nyájasságukkal és udvariasságukkal törték ki ellenfeleik nyakát. -Teszem azt: mit csináltak Markusovszkival? Ez a fiatalember -bányatudományokkal foglalkozott, s az akkoriban tért ölelő -gázvilágításnak volt híve. Cseróczy megismerkedett vele s azt mondta, -hogy kitünő, eddig még kellőképpen nem méltányolt világító testeket -ismer. Egy gyönyörü meleg délutánon elvezette Markusovszkit a bélabányai -rétekre s az ott álló ezerjófüvek köré sétáltatta. Cseróczy hanyagul, -cigarettázva ment a furcsa növények körül, amelyek illó ólaja, amint égő -szivarkájával közelükbe ért, lángra lobbant. Markusovszki, aki -úgylátszik, nem volt elég járatos a botanikában, csodálkozva nézte a -tüneményt. - -– Hát ez mi? – kérdezte a diáktól. – Sose láttam ilyet! - -A diák csodálkozva nézett rá vissza. - -– Ezt nem ismeri? Ugyan ne tréfáljon… - -Markusovszki tiltakozott. - -– Ha mondom… Sejtelmem sincs róla, hogy mi ég itt? - -Az ifju magyarázatba kezdett. - -– Ami itt ég, az az ezerjófű. A mint hozzáérek a cigarettával, – és -szivarkájától újra lángra lobbant a fű, – úgy meggyullad, mint egy -gyertya vagy egy petroleumlámpás… Sőt a fénye még kellemesebb is… Az -egész pedig fölötte olcsó, mondhatnám, ingyen van. Képzeljen el egy -gyertyát, amelynek tucatja egy krajcárba kerül… - -Markusovszki elképzelte s fantáziája rögtön működni kezdett. Micsoda -üzlet volna ezeket a gyertyákat akár csak krajcárjával eladni, városokat -velük megvilágítani, részvénytársaságot alakítani stb. Itt hever a -vagyon a földön, csak föl kell szedni… Hisz ez a magyar Kalifornia! S -ezek a bolond selmeciek nem tudják, milyen kincs fekszik közöttük… Nem -szólt a diáknak semmit, hanem másnap tíz szekér füvet vásárolt össze s -már látta a gyöpöt aranynyá változni. Szegény flótás! csak így jött rá, -hogy száraz állapotban az érdekes növény legföljebb szépítő víznek -használható… Markusovszki szégyennel távozott, mert akivel Selmecen -összeakadt, mindenki csak azt kérdezte tőle, mikor vezeti be már a -városba az ezerjófű-világítást? - -Még hamarabb végeztek a diákok Fabricziuszszal, akit vadászatra -csábítottak. Fabricziusz fösvény természetü volt s amikor a hajtások -véget értek, mindig a legnehezebb nyulat választotta ki magának. A -diákok egyszer egy vízbefult vékonypénzü nyulat találtak a patak -partján. Fölvágták a hasát s kövekkel rakták teli. Természetesen az volt -a legsúlyosabb vad. Fabricziusz a vadászat után mérlegeléseket téve, -szerencsésen ezt a példányt választotta ki, nagy diadallal vitte haza s -fölajánlotta Málikának. A leányban volt annyi humor, hogy másnap -vacsorára egy csomó követ tálalt föl Fabricziusznak, aki sietve és -megsemmisülve hagyta el Selmecet. - -Mind e tréfák az egész város tetszését megnyerték, de Judexnek éppen nem -voltak inyére. A kiszemelt tizenkét fiatalemberből hat már -kiselejteződött s Málika még mindig nem választott. - -Egy szép estén végre az apa elhatározta, hogy komolyan fog beszélni -leányával. Hogy szavának súlyt és ünnepélyességet adjon, magához kérette -a tiszteletes urat, Institórisz Fülöpöt s akkor vonta kérdőre a leányt. -A kihallgatás fölötte szolemnis volt. - -– Édes leányom, – kezdte Institorisz Fülöp uram, jól ápolt kezének ujja -végeit mellén összeérintvén, – atyád és lelki nevelőd, aki a konfirmáció -szentségében részesített, akarnak veled beszélni. - -Ünnepélyes szünetet tartott, szemét komoly méltósággal jártatta körül a -szobában s aztán tovább folytatta: - -– Komoly és életbevágó, jól megfontolandó kérdésről van szó. Atyádnak, a -keresztény gyülekezet egyik előljáró hű sáfárjának akarata, hogy -magadhoz illő párt keressél. Ez az Írás szerint és helyesen vagyon. Én -plántáltam a te lelkedet az Úr szőlejébe s azért bizalmasan szólok -hozzád: érleld meg immáron elhatározásodat s tekints körül azon -tiszteletreméltó ifjak során, akik atyád bizalmával is dicsekedhetnek s -néked is becsületedre válnak. Mert meg vagyon írva: nem jó egyedül -lenni. - -Málika köteles tisztelettel hallgatta a szavakat s aztán válaszolt. - -– Hogy tudnék köztük választani, főtisztelendő uram? – szólt hasonló -ünnepélyességgel és biblikus szavakkal. – A testnek, – tanítottak az -iskolában, – az Írás szerint a szem a lámpása. - -– Úgy van, – bólintotta Institorisz. - -– Azért, ha a te szemed homályos leend, az egész tested is homályos -lészen, mondja tovább az Írás. Ha azért a benned való világosság, -homályosság: a homályosság mennyivel nagyobb lészen? Ám az én szememnek -nem tetszenek azok, akiket atyám választott. Senki nem szolgálhat két -úrnak: mert vagy egyiket gyűlöli, a másikat szereti, vagy az egyikhez -ragaszkodik, a másikat megutálja. Hogy szolgálhatok hát én egyszerre -szememnek, testem lámpásának és atyám akaratának? - -– Mindez helyes, gyermekem, – szólt Institorisz, akit meglepett e -bibliai tudomány, – látom, jól megtanultad az Írást. De atyád akarata -összeegyeztethető a te akaratoddal. Nem teremthet a jó fa hitvány -gyümölcsöket, mondja ugyancsak Máté apostol, s így a te gondolatod -egyúttal atyád gondolata is és fordítva. Nem értem hát, miért nem -választasz e derék fiatal emberek sorából? Beszélj, gyermekem. - -Málika kissé hátrahajtotta fejét, behunyta szemét és sápadtan, de -elhatározottan mondta: - -– Én Cseróczyt szeretem. - -Judex egyszerre kiesett a bibliai hangulatból és összecsapta kezét. - -– Meg vagy bolondulva? – kiáltott föl. – Ezt a korhelyt? Ezt a -léhaságot? Hiszen már egy házat vehetnék azon, amit zálogok kamatján -rajta kerestem! (– Ime, tehát már az is baj, ha valakit gazdaggá -teszünk.) - -Maga Institorisz is álmélkodott, s világi hangot ütött meg. - -– De leányom, egy diák! Egy csélcsap! Egy senki fia! Honnét tartson el, -honnét adja meg neked azt a kényelmet, nyugalmat, amelyet édes atyád -házában élveztél? - -– Tekintsetek az égi madarakra, mert azok nem vetnek, sem aratnak, sem a -csürbe nem takarnak, – vetette ellen egy csep gúnynyal Málika. – Salamon -minden királyi dicsőségében nem öltözött úgy, mint ezek közül egy, -mondja az Írás… Nemde, tiszteletes uram? - -– De a madarak nem isznak reggelig Gerstäkkernél, – tiltakozott a -lelkész. – Ugyancsak Máté mondja, hogy a bölcs ember kősziklán építi -házát. Honnét építsen a korhely? - -– Ne itéljetek, hogy ti is ne itéltessetek, – fejezte be Málika. - -Judex látta, hogy dogmatikus alapon nem halad a dolog s azért két -kezével az asztalra támaszkodva, mint nagy őse, a soltész, amikor -itéletet mondott ki, így szólt: - -– Vége legyen a höbörtnek, gyermekem. Még egyszer mondom: nem akarom -elhatározásodat befolyásolni. Ime tizenkét derék fiatal ember van itt: -válassz köztük. Én nem vagyok az _Ármány és szerelem_ apaalakja, -tisztelem a meggyőződést és az érzelmet. De ha e tizenkettő közül nem -tudsz, recte: nem akarsz választani, úgy nem marad egyéb hátra, minthogy -magam szemeljem ki a legérdemesebbet. Sic volo, sic jubeo. - -Málika végigsimított homlokán és lassan fölindulva így szólt: - -– Én Cseróczyt szeretem. Mi kifogástok van ellene? Rosszabb a szíve, -mint akárkié? Gonoszabb, mint a tizenkettő? Hogy korhely?… Miért ne -legyen az? Mindenkinek olyan szomoru, csöndes az ifjúsága, mint az -enyém, amely lehetne egy oszlopé, egy butordarabé, de nem egy fiatal -lányé? Ezért rójjátok meg? Akkor itéljétek meg a lombot, mert zöld és a -szívet, mert vér van benne. - -Dacosan vetette hátra fejét. - -– Ha én akarom, akkor nem lesz korhely, – mondta nyugodtan. – Ha én -szólok neki, akkor erkölcsösebb lesz, mint Markusovszki, Knappe és -Heiligenbluth összevéve. Érzem és tudom, mert a szívem mondja. - -Judex nem követte erre a térre. - -– Látom, hogy ma nem lehet veled okosan beszélni. Zeit bringt Rath. A -kérdésről módunkban lesz nyugodtabban és emelkedettebb álláspontról -szólani. Idővel be fogod látni, hogy igazam van. Köszönöm főtisztelendő -úr szives támogatását és kérem jövőre is. Béke velünk! - -Institorisz még egyszer fölemelte jobb keze mutatóujját és -kenet-baritonon szólalt meg. - -– Leányom, gondold meg, hogy atyádnak köszönheted életedet, létedet, s -az Úr után ő az első, akinek felelősséggel tartozol. Isten világosítsa -meg az ő orcáját rajtad! Gondolkozzál ez irányban, leányom. - -Málika lámpával kezében kísérte le a papot. - -– Főtisztelendő úr, szólt szerényen és szendén, – holnap elküldjük a -karácsonyi csirkéket. - -Institorisz szeme fölragyogott. Minden karácsonykor egy tucat csirkét -szokott kapni Judextól. - -– Szépek, Málika húgom, szépek? – kérdezte egyszerre világi tenoron, -mert maga is szerette s meg tudta becsülni az ízléses falatokat. – -Vajjon mifélék? - -– Van kendermagos és van plymouth. - -– Plymouth? – lelkesedett Institorisz, ajkait összecsűcsösítve. – -Plymouth? Gyönyörü! - -– De a plymouthból nem küldhetek tisztelendő úrnak… Bizonynyal nem -szereti… - -– Én? Ne szeretném? Honnét gondolod Málika? Ez bizonynyal tévedés. - -– Mert édesapám a kendermagosokat választotta a tisztelendő úrnak. - -Institórisz egy pillanatra megállt a lépcsőn. (Nézze meg az ember a vén -fukarját, – gondolta magában. – Lelkiatyját ilyen aprópénzzel akarja -kifizetni?) - -– Azért csak küld a plymouthokat, leányom, – mondta. – Én jobban -szeretem s végre is: én eszem meg őket. - -– Értem, – felelt Málika. – Pedig édesatyám tud választani… - -– Ugyan hagyd el, – felelte Institórisz kezével legyintve, – a plymouth -csak többet ér, nem? Hogy tudna atyád jót választani? Ő már öreg és -elfogult… - -A tisztelendő úr nyugodtan ment haza, de amikor a lakása kapuja elé ért, -megállt és megdörzsölte a homlokát. - -– Terringettét, – mondta, mert lassan szeretett gondolkozni, – ez a kis -fruska mintha rám olvasott volna a tyúkokkal. Hiszen, nemcsak a -csirkéket, de a férjet is ő választotta ki… - - - - -A bor. - -– Cseróczy, – szólt Málika, amikor pár nap mulva az ifjúsági bálon vad -táncban robogtak végig a termen, – ígérjen meg nekem valamit. - -– Mindent megígérek, – szólt Cseróczy meggyőződéssel. – Törjem be a -nagytükröt? - -– Nem. Ellenkezőleg; arra akarom birni, tegyen le ezekről a rossz -szokásokról. Lássa: az egész világ azt mondja, hogy korhely, csélcsap, -soha semmi se lesz belőle. - -– Az nem fáj nekem. - -– Nekem fáj. Beszéljünk okosan, Cseróczy, hallgasson rám egyszer. Tegye -meg a kedvemért, hogy ne igyék és ne korhelykedjék. - -Cseróczy mosolygott. Málika egy ideig hallgatott, aztán látva, hogy a -diák nem felel, kiegyenesedett és így szólt: - -– Nem tűröm, hogy korhelykedjék. - -– Az más, – felelte a fiatalember fejét meghajtva. – És miért nem tűri? - -A legnagyobb forgatagban táncoltak, a notabilitások páholya előtt. -Málika tudta, hogy mindenki szeme rajta csüng, s ezért nyugodtan, -komolyan nézett Cseróczy szemébe. - -– Mert szeretem, nagyon szeretem magát, – suttogta halkan. - -Ez a pár szó, amely egyszerűen volt mondva, hogy senki észre ne vegye, -miről van szó, lángba borította a fiatalembert. Málika bájos volt e -percben, amint okossága, nyugodtsága lassan szerelmes tekintetbe olvadt -és arca lassankint biborszínüvé változott. Egy ideig kiállta a -fiatalember tekintetét, aztán mikor a forgatagból kiértek s egy -pillanatra a déli növények eltakarták őket, feje Cseróczy vállára -hanyatlott. - -– Ígérem, szentül ígérem, – mondta a fiatalember és gyöngéden magához -szorította a leányt. - -Cseróczynak e pillanat óta tehát nem lett volna szabad korhelykednie, -ott kellett hagynia a bort és a víg társaságot. De a bor nem az a barát, -amelyen, ha nincs szükségünk rá, szó nélkül tovább lehet adni. Mert, -Istenem, hányszor az életben volt már nekünk szükségünk ő rá? Ha baj ér, -ha a leány megcsal, ha az élet sivárnak tetszik, ha fiatalságunk meg -akar szökni, ha bizalmunk az emberekben megdől, mindig a bor az, amely -híven kitart mellettünk. Csak annyit kell érte fáradnunk, amennyi -munkába kerül, hogy a poharat a szájunkig vigyük s már ott van -mellettünk, fölfrissíti vérünket, megedzi szívünket. Ezt a hű társat nem -lehet egyszerűen a pokolba kergetni, ez a barátság kötelez. Meg kell -gondolnunk, hányszor éltünk vissza a szívességével, hányszor riasztottuk -föl éjnek idején, hóban, fagyban, rekkenő hőségben, porban, zivatarban, -s volt-e rá eset, hogy cserben hagyott volna? Odaült mellénk és mint a -jó anya, aki minden percben, éjjel-nappal ott van gügyögő gyermeke -mellett, ölébe vett és mesélt, mesélt csodálatos emberekről, káprázatos -vidékekről, kábulatos érzésekről. S mi nyomon követtük az ő sajátos -országába, ahol az utcák aranyból vannak, és az arany sárból, ahol a -gondolatok cikázva, sziporkázva suhannak jobbra-balra, ahol isteni -következetlenség, bűbájos fejetlenség és csillogó haszontalanság -hullámai ringatnak édes álomra. S amikor egy este a ragaszkodó Eckehardt -oda akar mellénk ülni, hogy elbeszélgessen velünk multról meg -jövendőről, ridegen vetjük oda neki: - -– Takarodjál, korhely vagy, haszontalan vagy, borissza vagy… Nem kellesz -többé! - -– Bántottalak valaha? – kérdi erre szomorúan a bor. – Rád tukmáltam -magamat? Megcsaltalak? Elárultalak? Odaadtam neked mindenemet: erőmet, -tüzemet, bátorságomat, s te most, íme, cserben hagysz? - -– Most cserben hagysz? – Igen, Cseróczy tisztán hallotta, amint a bor -szelleme ezt súgta feléje. Legrégibb kenyeres pajtásától kellett -megválnia, suttyomban, baráti kézszorítás nélkül. Hát lehet ez? Amikor a -táncteremből kiment, az ebédlő minden sarkából, minden szemből -rámosolygott az öreg barát. Kiszaladt a friss levegőre, ott se volt -nyugta: a máskor csillogó, színekkel telt éjszaka ma üres és fekete -volt, mint a pincegádor. Milyen más volt azelőtt: jobbra is, balra is -tőle incselkedő szellemek cikáztak el, a fülébe súgtak valamit s -megkápráztatták a szemét; ma olyan szaga volt a levegőnek, mint a sült -töknek. Megint visszament a terembe és a diákok közé ült. - -– Hadd szorítsak veled hát utóljára kezet, – dörmögte maga elé s -hatalmas serleget rakott az asztalra. – Búcsúzzunk a bortól. - -Belenézett a csillogó folyadékba, a fölületén mosolygott az öreg barát -ábrázata. - -– Málikáról fogok mesélni, – dörmögte feléje. – Jer velem, cimbora! - -Cseróczy megragadta a poharat és fenékig üritette. Hiszen utoljára -történik ez… Az első poharat követte a második, a harmadik, a tizedik s -a fiatalemberrel forogni kezdett a világ. Szörnyen komoly és kimért -lett: nála ez volt a becsípés biztos jele; arca tiszteletet parancsoló -vonásokba burkolódzott, hangja mélyen és ünnepélyesen csengett, -jóllehet, a feje zúgott, mint az ördögmotola. A szék, amelyen ült, -nagyokat ugrott vele, de ő fölséges gőggel ült rajta, mint a régi -püspökök, amikor háborúba vezették seregeiket. Néha fölemelte kezét, -mint a királyok, amikor megnyitják az országgyűlést… - -Amikor Málika arra ment, azonnal tisztában volt a helyzettel, s a torka -összeszorult. - -– Judex de genere Melius Amália úrhölgy, – állott föl előtte a -fiatalember, – kitűntet azzal a bizalommal, hogy velem egy táncot -ellejt? - -A leánynak először köny szökött a szemébe, azután összeszorította ajkát -és nem válaszolt. - -– Úgy, – mondta Cseróczy egy szeptemvir komolyságával és homlokát -összeráncolta, – ön, kisasszony, tehát nem hajlandó, hogy e kegyet velem -szemben gyakorolja. Tudomásul vétetik: tiszteletteljesen és változatlan -indulattal. - -Ezzel, mint egy dölyfös grand, ismét leült és olympusi nyugalommal -öntött sót, paprikát és gyufafejeket italába, amelyet egy hörpintésre -eltűntetett a világból… - -Málikának ökölbe szorultak az újjai. Szeme a haragtól könybe lábadt, de -aztán összeszedte magát és odalépett a diákok asztalához. - -– Cseróczy, – szólt izgatottságával küzködve, – maga megint be van -csipve… Maga… maga el van ázva… - -A megtisztelt újra fölállott és szemét az ég felé fordította. Most -körmondatokban szónokolt: - -– Mely méltatlan és rút visszavonás tolmácsolta ezt önnek? – szólt -csodálkozva. – Megállapíthatom, hogy a józanság jegyében állok és nem -szolgálok rá e, mindenesetre igen tisztelt oldalról, amelynek -jóindulatát kétségbe nem vonom, de mégis igaztalanul jövő inszinuációra… - -Mindezt nyugodtan, a parlamenti rétorok ösmert modorában mondotta el. Ha -józan volt, nem tudott két összetett mondatot egymás mellé állítani. A -diákok kacagtak. - -– Ne nevessenek, – szólt Málika kipirulva, – inkább szégyeljék magukat s -vigyék el a barátjukat aludni! - -Cseróczy megnyugtató mozdulatot tett. - -– Erre semmi szükség sincs. Gyertyaszál nem lehet egyenesebb, kőszikla -biztosabb, mint én. Szólítsam tán föl táncra az öreg Judexet s -bizonyítsam be rajta, mily szabályosan tudok ugrálni is? - -– Cseróczy! – felelt Málika most már haragosan, – ha azonnal el nem -takarodik, többet nem beszélek vele. Menjen, – tette hozzá és egyszerre -eszébe jutott az apjával és a tiszteletessel való jelenete s hangja -megcsuklott, ajkai megremegtek. – Menjen… – ismételte halkabban. - -A diákok hirtelen elcsöndesedtek, megérezték a leány szaván a rejtett -bánatot és lesütötték szemüket. Málika szeméből könycsep csordult ki. -Cseróczy ránézett s egyszerre lehorgasztotta a fejét. - -– Üssön nyakon, Málika, – szólt akadozva, amiből látszott, hogy hirtelen -kijózanodott, – üssön nyakon, ha egy kissé becsül… - -A leány nem tette meg neki ezt a szívességet s faképnél hagyta; -szótlanul visszament szüleihez a terembe. Nagyon el volt keseredve, úgy -érezte, hogy a szíve ki akar ugrani a kebléből. Nem sírt, de arca -sápadtsága és ajka rángatódzása elárulta izgatottságát. Ennyire becsüli -hát Cseróczy, ennyit ér adott szava? És csak ennyi hatalma van fölötte?… - -A diák egyedül maradva, kétségbeesetten kiabált: - -– Hát nincs senki a világon, aki nyakon üt? Üssetek már nyakon, ha -valamire becsültök! - -Nem akadt senki. A diák megivott egy óriás kancsó bort. - -– Hány embernek tettem meg ezt a szívességet, – panaszkodott -szomorkodva, – s most senki se viszonozza. Gyalázat, hálátlanság! Hej, -pedig de megérdemelném! Azt a jégen kopogóját, de megérdemelném! - -Judexék hazamentek. Vitnyédi is kétségbe volt esve. - -– Épp ebben a pillanatban akartam Helénnek szólani, – mondta, – s épp -most viszik el. - -Ez az „éppen ebben a pillanatban“ már hetek óta tartott. Ha Helénnel -találkozott, mindig föltette magában, hogy érzelmeit leleplezi, de -amikor együtt voltak, folyton halasztgatta a nyilatkozatot, amelynek -visszautasításáról különben szentül volt meggyőződve. Csak azért akart -neki „szólani“, hogy lelkén könnyítsen. Nehogy valaki szemrehányást -tehessen magának. Hiszen az ember dőre, még a lehetetlenben is hisz… -Vitnyédi elszontyolodva vetődött Cseróczy asztalához. - -– Barátom, – kiáltott föl Cseróczy, akit az újabb ital megint komolylyá -tett, Vitnyédit megpillantva, – itt az idő, hogy újra nagyot s nemeset -alkossunk! Itt az idő! Átkozott bor, tönkretesz, elpusztít -valamennyiünket. Igen, igen, cimbora. Ime, például mit csinált belőlem? -Szószegő, hitvány frátert, aki méltó a közmegvetésre. Azt bizony. Ez már -szörnyűség s nekünk: a haza reményének ezt tovább tűrnünk nem lehet. -Igazam van-e fiúk? - -A diákok egyhangulag igazat adtak neki. - -– Fogat fogért: meg kell boszulnunk magunkat, rajta. Megboszulni; e szó -nem menti bűneit; egyszerűen kipusztítjuk a világból a bort, a világ -legnagyobb bűnét. Akkor békesség lészen. - -– Ez az emberiség legszebb eszméje, – lelkesedett Vitnyédi. – Csak a -kivitellel nem vagyok tisztában. Le akarod szúrni, mint egy kutyát? - -– A kivitel? Egyszerü. A föladat az: a bort kiirtani a földről, akkor -nem lesz módja bennünket romlásba dönteni. Ez csak világos. Ime, -nézzétek, így kell cselekedni! - -Hatalmas karjával fölemelte a boros üvegekkel telirakott asztalt, -meglóbálta a levegőben s aztán földhöz csapta. Az ital a padmalyig -fecskendezett, üvegcserepek és asztaldarabok röpültek szét, a lámpa -leszakadt és tüzes esőt borított a teremre. A selmeci polgárok rémülten -menekültek ki a szobából. Vége a a bálnak, következik a verekedés! -Gyorsan haza! - -– Utánam! – vezényelte Cseróczy és sipkáját szemére vágva elindult a -hideg éjszakába. – Föl Gerstakkerhez! Boszunk szörnyü lesz! A bor ma meg -fog halni! Igenis, meg fog halni, uraim! - -Dalolva vonultak végig a holdvilágos utcákon Gerstakkerhez. - -A korcsmáros már aludt; a selmeci csaplárosok egyébként is mintaszerü -emberek voltak. Este hét órakor, ha a polgárság megitta a maga kancsó -étvágycsináló sörét, bezárták az ajtót s lefeküdtek. Ha valakinek éjjel -volt kedve mulatni, az az ablak deszkáin dörömbölt. A korcsmáros -ilyenkor fölkelt, lámpát gyújtott, s megkérdezte, mivel szolgálhat. - -– Gerstäkker Ármin, – szólt Cseróczy zordonan, – lilientháli Gerstäkker -Ármin, van önnek kedve egy szép munkához kezet nyújtani? - -A korcsmáros illemtudóan emelte meg taplósipkáját. - -– Hogyne, Cseróczy uram, – felelte, – állok rendelkezésére. - -– Helyes, – folytatta a vezér. – Nos hát, hány hordó bora van a -pincéjében? Tudja pontosan? - -– Szót sem érdemel. Van egy tízakós, meg tán két ötakós hordóm, no meg -egy-kettő apró. - -– Im, ezek a bűn tartályai, – szólt Cseróczy komoran. – Conburantur ex -sententia. Mit szól hozzá Gerstäkker uram? - -– Res convenit inter nos, – felelt Gerstäkker. – Usu venit. Önök -megvásárolják a hordókat? - -– Sequitur. Megvásároltatnak. A többi az én dolgom. - -Gerstäkker többet nem szólt, hanem egy ódon, óriási tölgyfaszekrényhez -lépett s kinyitotta. Ez volt az ő Wertheim-szekrénye, még pedig -följegyzésre ugyancsak érdemes pénztára. Nem volt abban ugyanis egy -krajcár sem, hanem – egy nagy szobaajtó, telerajzolva kréta-vonásokkal. -Ezt így kell érteni: nappal az ajtó az ivószobát választotta el -Gerstakker lakásától s ha valaki hitelbe ivott, úgy a korcsmáros rája -írta a követelését. Éjjelre azonban, mint jó üzletemberhez illik, el -kellett csukni a főkönyvet s ekkor Gerstakker kiemelte sarkából az ajtót -s a tölgyfaszekrénybe zárta… Egyébként évtizedek hosszu ideje alatt soha -sem esett meg, hogy bárkivel is differenciája lett volna. A diák elment -Selmecről, erdőhivatalnok vagy bányász lett s pontosan fizette a maga -részleteit. Az akadémia becsületébe nyílt ez az ajtó, – mindenki -respektálta. Gerstakker tehát elővette a főkönyvet s bejegyezte a -tartozást. - -Most a pincekulcsokra került a sor. - -A lakatokat a ház asszony kezeli, a korcsmáros tehát fölkeltette a -feleségét. - -Pár perc mulva, rendes fekete ruhájában, főkötővel, övén a kulcsokkal -megjelent Gerstakkerné és a pincébe vezette a társaságot. - -Minden simán ment. - -Egymásután görgették föl a nagy hordókat, amelyek komoran, ormótlanul -álltak az éjszakában. Miután az anyagi rész el volt intézve, a házaspár -visszavonult. Bor már nincs, hát korcsmáros sem kell. - -A diákok most megkezdték a munkát. - -Tudni kell, hogy Selmec lejtőn épült, amely a mai vasútállomástól a -városházáig emelkedik. Az ifjúság szépen fölcipelte a hordókat a város -legmagasabb pontjára. Itt Cseróczy még egyszer megragadta a szót és -terjengős vádbeszéd után halálra ítélte a bort, minden gonoszság -kútforrását. A diákok hozzájárultak az itélethez és végrehajtásához -láttak. A hordókat le fogják gördíteni… Amikor az első hordót -meglódították, az eleintén lassan, majd egyre gyorsabban indult neki s -végül lavinaként rohant le a völgybe. Pokoli robaj verte föl az -éjszakát, a hordók nagyokat ugorva, döngve, csattogva futották be -útjukat, némelyik útközben darabokra tört és nagyot pukkanva -locscsantotta szét tartalmát, a másik nekiment egy-egy háznak s magával -sodorta a pihenő padokat, útszéli fákat, a harmadik nyilegyenesen, -magasra porozva a havat, mint az ördög szánkája, vágtatott le a völgybe. -Egy-egy ablak a nagy zajra kinyilott s a békés polgárok megijedve -kiáltottak éjjeli őr után. De a bakter rémülten bújt el, ő meg volt -győződve, hogy a Paradicsom-hegy újra kitört… A hordók viszontagságos -utat futva be, a legmélyebben fekvő Judex-ház előtt állottak meg, az -ódon épület bortengerből emelkedett ki. Még ilyen botrány Selmecen nem -volt! - -Amikor már egy bűnös sem akadt a hordók közt, a diákok rebus bene gestis -lementek a Judex-házhoz. - -– Gyönyörü munka volt, – mondta Cseróczy megelégedéssel. – Most már -nincs több bor Selmecen! Most már lelkeink megmenekedtek a kárhozattól. -Gloria in excelsis! - -Judex az irtózatos zajra fölébredt s kezébe kapva egy ősi alabárdot, -amely nyáron laboda-gyomlálásra szolgált, úgy szaladt ki az utcára; nem -gondolhatott mást, minthogy a csehek újra betörtek Felső-Magyarországba. -Látva a rettenetes pusztulást, egy percre elsápadt s egy ideig nem -jutott szóhoz. Aztán fölébredt benne a takarékos ember, s vedrek után -kiabált, hogy a még megmenthető italt összegyűjtsék. - -– Nem, – szólt komoran Cseróczy, – a bűn e fertőjéhez nem szabad emberi -kézzel hozzányúlni. Hadd részegedjék meg tőle a hó, legalább vídám -telünk lesz. - -Judex csakhamar átlátta, hogy részegekkel van dolga. - -– Önök, tisztelt uraim, – mondotta dühösen, – kötni való bolondok. Bár -már a poklok fenekén láthatnám önöket. Jó éjszakát! - -Ezzel összeszedelőzködött s visszafeküdt tornyos ágyába… - -A hó lassan fölitta a bort. Maradt ugyan valami az árok szélén, de azzal -nem törődött senki. Mindössze annyi baj volt, hogy amikor reggel a -csorda legelőre vonult, megitta a szeszt s aznap minden tehénnek spicce -volt… - -Az ifjúság tehát boldog volt, Málika azonban nem volt megelégedve. -Kisírt szemekkel, kábultan ült egy karosszékben s kétségbeesetten nézett -maga elé. A hajnali világossággal együtt szeme előtt egy tudat kezdett -derengeni, hogy apjának mégis igaza van s ez a Cseróczy rossz, -elvetemült, szívtelen ember. - - - - -A szép Meluzina. - -Időközben Málikának két újabb kérője akadt: Frundsberg és Petrides. - -Frundsberg a Szepességből jött, Petrides Sárosból. Az első szárított -gombákkal és borókával kereskedett és szép vagyonra tett szert, a másik -bányászkötényekből gazdagodott meg. Ez kissé csodálatos előttünk, -újdivatu emberek előtt, akik búzából, papírokból vagy gyapjuból, sőt -regényekből akarunk vagyont szerezni, de alapjában természetes. Mert -búzával és papírokkal minden második ember foglalkozik, de ki gondol -arra, hogy gombákat szárítson és bányászkötényeket csináljon? - -Senki; ugyan érdemes is volna, – mondják az emberek. - -De szárított gombákra és kötényekre szükség vagyon s az az egy -Frundsberg vagy Petrides az egész országot árasztja el termékeivel. -Ilyenformán tehát szintén meg lehet gazdagodni, ahogy versenytárs -híjában még kormos üvegből vagy sült tökből is meg kell tollasodni. -Frundsberg is, Petrides is a Málika kedvéért jöttek el Selmecre, mind a -kettő komoly, meglett ember volt, mentek az ifjúság hóbortjaitól. - -Judex örömmel fogadta őket házában s jó kedve még nagyobb lett, amikor -észrevette, hogy Málika se idegenkedik tőlük. - -A leányban forrott a harag. Már hetek óta nem beszélt Cseróczyval, -akinek utolsó csinjét nem tudta elfeledni. - -Ám a fiatalembert e rossz bánásmód még úgy se javította meg. Igaz ugyan, -hogy szóbeszéd közben már régebben is megígérte Málikának, hogy az -úgynevezett jobb útra tér, de soha oly szentül, mint ama emlékezetes -estén, amikor a leány okossága, szépsége és szeretete egész melegével -fogta körül. Most, hogy Málika elfordult tőle, köszöntését nem -viszonozta és útját elkerülte, elkeseredésében még vadabb lett, mint -annak előtte. - -A leány viszont sértett önérzetében elhatározta, hogy addig nem áll -szóba Cseróczyval, amíg az javulásának világos próbáját nem adja. Bár -nagyon szerette a diákot, azért okos fejecskéjével a jövőt is tisztán -látta: micsoda élet várha rá egy részeges, csélcsap fiatalember oldalán? -Nem jobb-e akkor pártában elhervadni s visszavonulva a világtól, -csöndes, szomoru napokat pergetni le a Judex-házban, amelynek komorsága, -némasága soha oly erővel nem nehezedett le rá, mint most. Cseróczyra ez -természetesen nem hatott. Málika magatartását visszautasításnak vélte s -e fölött való bánatában és dacában egészen a korhelykedésnek adta magát. -Az a fiatalos erő, amely izmos karjaiban, domboru mellkasában lakott, -kikivánkozott s addig nem nyugodott, míg boszúját valamin vagy valakin -ki nem tölthette. Éj-éj után Selmec zajos botrányoknak volt háttere. -Amint a toronyórák éjfelet jeleztek, már hallatszott a helyzet -magaslatára emelkedett Cseróczy hangja, amelyet nyomon követett -összetört ablakok, bezúzott tükrök, földhöz vágott székek és asztalok -fülsiketítő zaja. S ez így ment hajnalig. Asztalosok, üvegesek soha -annyit nem kerestek, mint ebben az időben. Egy sovány tótocska, aki -három hónap előtt egy szál bocskorban meg nyolc tábla üveggel a hátán -jött le Zboróból, már egy kis krumpliföldet vett magának a hodrusi -határban és kuba-szivart szítt… Csak azért is! - -Málika életének az volt a legnagyobb martiriuma, hogy mindezt hallania -és látnia kellett. Amikor éjjel kétségbeesve töprengett szobájában, -egyszerre fölcsendült Cseróczy borízü hangja s a vele járó pokoli -macskazene, asztalok és tükrök halálkiáltása. Ha reggel a leány kiment a -piacra, az emberek egyébről se beszéltek, mint a diák legutóbbi éjjeli -garázdálkodásáról és a piacon a főkötős polgárasszonyok álmélkodva, -szörnyűködve csapták össze kezöket. Amikor pedig délben a Judex-család -sétálni ment a bányagrófság előtti, divatos sikátorkorzóra, egy kúszált -haju ifju suhant el mellettük, akit Cseróczynak hívtak. Mögötte nagyokat -nevetve, visítva, füttyentve haladtak Selmec csiszlikjei… - -A fiatalember megpróbálta ugyan a jobb utat is és egy este az -engesztelődés jeléül egy pár késői aranyvirágot tett a fali lámpába. De -hiába: a virágok ott hervadtak el a kanóc melegében. E helyett az -ablakpárnán egy csokor begónia bukkant föl. Tüntetőleg néztek az utcára, -ahogy vidéki leányos házaknál szokás: lássa az egész világ, hogy van, -aki ránk gondol. Cseróczyt mód nélkül elkeserítette ez a kellemetlen -válasz. Bizonyosan Frundsberg és Petrides küldték a virágokat, hiszen -állandóan a leány körül voltak és Málika tettetett jókedvvel -beszélgetett el velük. De csak kerüljön valamelyikük a kezeügyébe! – -gondolta a diák. Ám Frundsberg és Petrides szerencsére sokkal bölcsebb -emberek voltak, semhogy ezt a szívességet megcselekedték volna neki. -Messziről kitértek Selmecbánya rosszának az útjából. A fiatalember még -egy szerencsét próbált s a legelőn fölkereste a tehenet. De a jámbor -postásnak nem volt már kolompja. - -Cseróczy végre belátta, hogy kifelé áll a szekere rúdja s szíve sértett -hiúságában vadul forrongott. Málika nélkül üresnek tetszett neki az -egész világ, sajátságos gondolkodásának úgy rémlett, mintha egy nagy -pincében járna, ahonnét kiveszett az utolsó csepp bor… Gondolatai ez -időben javarészt a leányhűség fogalma körül forgolódtak s ajkáról ki nem -vesztek az erre vonatkozó összes magyar népdalok. Kriza János -mindenesetre jól járt volna, ha ekkor megismerkedik a selmeci diákkal. -Cseróczy meg volt róla győződve, hogy az egész női nem csapodár, hogy -szerelme rövidebb az egynapos légy életénél s nagy érzelmekre csak a -férfi van hivatva. Igen, például ő tud szeretni. Ha most szembe jönne -vele egy bőszült bika s valaki azt mondaná: „Nos, ha szereted Málikát, -úgy gyűrd le ezt a vadállatot!“ hát szó nélkül nekimenne a bikának. -Képes-e erre egy nő? Nem, mert nincs meg benne a férfi akaratereje, -bátorsága és végtelen szerelme. S e furcsa logika szent tudatában -egyszerre megállapította a férfi és a nő közötti nagy különbséget, -látta, hogy testileg, lelkileg mennyire állnak ezek fölötte amazoknak és -elhatározta, hogy mindennek konzekvenciájaképpen nem fog megalázkodni -Málika előtt, hanem erős lesz és leszámol ifjúsága gyöngeségével. Ha a -leány visszautasítja, jó, ő is dacos lesz, s ha Málika szakítani akar -vele, hát nem fog koldúsként eléje állani és szerelemért könyörögni… -Gombház, ha leszakad, lesz más… Egy ép fiatalembernek nem kell -kétségbeesni, hogy szerelem híjján pusztul el… - -Fogta magát és gyors elhatározással elment dr. Blumhoz. Az éppen egy -furcsa belet rakott spirituszba. - -– Öreg, – szólt Cseróczy zordonan, – szívességet fogsz nekem tenni. - -– Megint párbaj? – kérdezte a doktor és ügyet se vetve vendégére tovább -bíbelődött a preperátummal. - -– Nem, – felelt a diák. – A dolog egyszerűbb: foghúzásról van szó. - -– Fáj a fogad? – kérdezte a doktor közömbösen. – És ezért vágsz ilyen -siralmas arcot? Ki fogjuk húzni. - -– Tulajdonképp a szívem fáj, – nyögte Cseróczy és leült egy székre. - -Dr. Blum csodálkozva nézett rá. - -– Hallod, – szólt, – ha be vagy csípve, akkor feküdj le, de ne zavard a -rendelési óráimat. A szomszéd szobában találsz egy divánt, az kell -neked, nem foghúzás. - -Cseróczy szomorúan rázta meg fejét. - -– Doktorkám, – mondotta, – te félreösmersz. Én most teljesen józan -vagyok. A fog és a szív pedig mégis összefüggésben van, bár a medika nem -tud róla. - -Nagyot sóhajtott, aztán így folytatta: - -– Emlékszel arra az éjszakára, amikor földörömböztünk és te a vizi -fecskendővel közénk lőttél… Óh be szép éjszaka volt… - -– Gyönyörü. Mind összetörtétek a bútoraimat meg a sejtszöveteimet. - -– Akkor arra kértelek, hogy ültetnél el bennem egy szem topázt, a -karomba vagy a szívem fölé a bordákba… Te ezt nem tetted meg, hanem a -fogamba plombáltad a drágakövet… Emlékszel? - -– Hogyne emlékezném. Amikor a ráspolylyal a szájadba nyúltam, úgy -megharaptál, hogy négy hétig éreztem. - -– Nos, hát, doktorkám, ezt a fogamat húzd ki. - -Dr. Blum a homlokára tette a pápaszemét. Kezdte érteni a dolgot. - -– Komolyan kivánod ezt, Cseróczy? – kérdezte nyugodtan s ajkáról eltünt -a rendes gúnyos mosoly. - -– Komolyan. - -A doktor vállat vont. Már nagyobb őrültségekhez is meg volt szokva. -Tehát rajta. Cseróczy biztatóan tátotta ki hatalmas száját… Egy erős -rántás… A topázos fog kint volt… - -– Köszönöm, doktorkám, – rebegte a diák hálásan. – Örökké adósod -maradok. - -Az orvos valamit dörmögött. - -– Inkább a füledet kellett volna kihúznom, – gondolta magában, de aztán -kezet fogott páciensével és visszatért a csodálatos bélhez. Ez a bél e -pillanatban érdekesebb volt előtte a legbetegebb szívnél… - -Cseróczy egy kuvertába tette zápfogát és az utcasarkon megfogta a sánta -hordárt, a diákság totumfacját. - -– Szfeno, – szólt hozzá, – ezt a levelet elviszed Judex Málika -kisasszonynak és a saját kezébe adod. Érted? - -– Igenis, értem, – ugrott egyet a hordár, – Válasz nem lesz? - -– Nem kell válasz. Sőt ajánlom, hogy amint átadtad a boritékot, azonnal -állj odébb, mert nincs kizárva, hogy egy korsó vizet öntenek a fejedre… -Indulj! - -Szfeno elsietett. - -Amikor már a sarokhoz ért, Cseróczy egyszerre úgy érezte, hogy utána -kellene szaladni s ki kellene venni kezéből a levelet… A szíve dobogott, -a torka összeszorult… Kiáltani akart, de nem tudott… - -A hordár eltünt a Judex-házban. Tehát késő! - -– Eh! – gondolta magában Cseróczy. – Most legalább túl vagyok rajta! -Vége van! - -Céltalanul, rosszkedvüen bolyongott az utcákon, a máskor vidám Selmec -halálosan unalmas volt. A cukrászdában nem volt senki, Márkus, a -tulajdonos ott bóbiskolt a pudli mögött, kezéből kiesett a légycsapó. A -terrasz is üres volt, a szél sárga leveleket kergetett rajta. A diák -éppen be akart fordúlni az ifjúsági körbe, hogy bánatán egy partie -piramidlivel enyhítsen, amikor szeme egyszerre egy plakátra tévedt. -Hosszu piros papiroson ez állott: - - Chevalier-czirkusz. - - A szép Meluzina, akrobatanő - a világ nyolczadik csodája. - - Továbbá: - - Jörgl ur - a havasi óriás kretin, 30 rostélyost eszik meg - egymásután. - - Ezenkivül a fényes műsor, Chevalier ur szabad - idomitásával. - - !!!Csak néhány napig!!! - -Cseróczyt, mint atlétát, ez természetesen érdekelte, főleg Jörgl úr, -mert enni ő is sokat tudott, jóllehet nem szerette volna, ha ezért a -havasi óriás kretin címmel tüntetik ki. Azt ugyan még nem próbálta meg, -hogy harminc rostélyost egy helyben le tudna-e gyűrni, de hivatottságot -érzett magában rá, tehát igen kiváncsi volt, Jörgl úr hogyan oldja meg e -problémát. Fordult egyet és elment a Chevalier-cirkuszba. - -Az előadás éppen elkezdődött, a piactéri szellős sátor tele volt -nézőkkel. Először a direktor mutatott be, mérsékelt érdeklődés között, -néhány idomított bolhát. Gyér taps hangzott föl. Most a szép Meluzina -következett, egy hatalmas, hordótermetü hölgy, paszomántos pruszlikban -és lengyel csákóval a fején. Különböző tornászati dolgokat mutatott be: -súlyokat emelt, láncokat szakította szét, végül pedig mellére emelte a -zenekart, amely vígan játszott egy cepperl-polkát… Ez a mutatvány már -nagyobb tetszést aratott s a szép Meluzina kalapnagyságu kacsóival -számos csókot hinthetett széjjel… - -Most következett az est clouja: Jörgl úr. - -A cirkuszban az izgatottság moraja hallatszott, amikor a jelt adó -csengetyü megszólalt, sőt némelyek az előleges bizalom jeléül tapsolni -is kezdtek. - -A havasi óriás kretin kilépett a porondra, s meghajlott. Közel két méter -magas volt, akkora kezekkel, mint egy hordó. Tiroli öltözetet viselt: -rövid bőrnadrágot és tollas vadászkalapot, golyvás nyakát az ing -szabadon hagyta. Olyan volt, mint az osztrák hegyek parasztkamaszai, -csupaszképü, nagyfogu, esetlen és előrehajlott fejü, a szokott tiroli -alakoknál nagyobb kiadásban. A butaság, ha szabad ezt a kifejezést -használnom, sugárzott róla csöndesen, de állandóan vigyorgott s a szeme -bambán meredt ki. Chevalier úr diadalmasan mutatta be a nézőknek: - -– Ime, Jörgl úr, a havasi óriás kretin. - -A tiroli oly büszkén hajtotta meg magát, mintha azt kiáltották volna ki -róla: Jörgl úr, az Académie Francaise tagja. - -– Jörgl úr, – folytatta Chevalier beszédét, – a világ legnagyobb evője s -e téren a rekordot évek óta tartja. Jörgl úr megeszik egyhuzamban hatvan -pár virstlit, vagy hetven szafaládét, avagy huszonöt adag töltött -káposztát, vagy ami a legnehezebb, harminc rostélyost, hozzá -tizenöt-husz kenyérrel. Kivánatra megeszik akár egy egész borjut és -megiszik rá huszonöt liter sört… Amit éppen az urak rendelnek neki, – -tette hozzá diszkrétül mosolyogva. - -A csendes fölszólításnak foganata volt. A diákok hamarosan gyüjtést -rendeztek és harminc rostélyosban állapodtak meg. - -– Tehát harminc rostélyos, – szólt Chevalier úr méltósággal. – Jörgl, – -fordult a kretinhez németül: – Heut frisst’ dreisich Rosbratl. - -A kretin boldogan vigyorgott. Mialatt a legények átszaladtak -Gerstakkerhez a rostélyosért, a direktor még egy megjegyzést tett: - -– Jörgl úrral a kontinensen már többen föl akarták venni a harcot, de -minden próbálkozás alapos kudarccal végződött. Meg kell ugyanis -mondanom, hogy aki Jörgl urat legyőzi, az egy nagy aranyérmet kap, -selyemszalagon. Van talán valakinek kedve az urak közül Jörgl úrral -megmérkőzni? - -Csend volt, – ugyan ki mert volna ilyen vállalatba bocsájtkozni, – és a -direktor már tovább akart beszélni, mikor egyszerre egy erélyes hang -hallatszott: - -– Én fölveszem vele a küzdelmet! - -Mindenki fölugrott és kiváncsian nézett a hang irányába. A közbeszóló -Cseróczy volt… - -A közönség meg volt lepve. Egyik része azt mondta, hogy a diák -őrültséget követ el, de barátai, akik e téren való képességét ismerték, -zajosan helyeseltek és éljeneztek. Cseróczy az erő nyugalmával nézett -körül a cirkuszban. - -– Legyen szerencsém, – szólt a direktor és gyanakodva nézegette a diák -hatalmas testi arányait. Jörgl úr vigyorgott és pillantásra se -érdemesítette vetélytársát; hülyén bámult maga elé és várta a -rostélyosokat. - -A cirkuszszolgák ezalatt terített asztalt hoztak a porondra s aztán -föltálalták az első tucat pecsenyét. Jörgl úr mohón startolt és felébe -vágva a húst, gyorsan tömte szájába. Cseróczy sokkal nyugodtabban ment a -harcba. Gondosan megélesítette kését, asztalkendőt kötött a nyakába, -megsózta, megpaprikázta a húst és szabályos részekre vagdalva kezdte -enni. Az első tucat rostélyos a nézők izgatottsága közben gyorsan -elfogyott mind a két versenyzőnél. Jörgl úr sört ivott, azonban -Cseróczy, aki tudta, hogy az árpalé hamar megtölti a gyomrot, karcost -rendelt, amelyet apró kortyokban töltött magába. - -A második tucat pecsenye is aránylag gyorsan tűnt el a gyomrokban, -azonban Jörgl úr már lassabban kezdett enni, sőt olykor-olykor pihenőt -is tartott. A közönség most már lélekzetvisszafojtva várta a csatát -eldöntő harmadik tucatot. Látszott, hogy kemény küzdelem lesz. - -A szolgák behozták a harmadik részletet. - -Az első néhány falat hamar elfogyott, de a negyedik rostélyosnál Jörgl -úr már gyanakodva nézte a diákot. Cseróczy, bár ő is torkig volt, -hidegen viszonozta a kretin tekintetét és megnyalogatta a száját, mintha -most jönne meg az étvágya… A tiroli egy csöppet megborzadt, aztán -összeszedte magát és halálmegvetéssel gyűrte le két rostélyost. - -– Harminc, – jegyezte meg Chevalier úr és ő is kissé sápadtan pillantott -a diákra. - -Az nagy nyugalommal nyelte le a harmincadik pecsenyét és a -harmincegyedikbe kezdett… Jörgl úron már a fáradtság jelei mutatkoztak, -szája lassan mozgott s a halántékán néhány csepp verejték gyöngyözött. - -– Ne hagyd magad, – súgta neki oda a direktor. – Most mutasd meg, hogy -igazi kretin vagy. - -A kretinnek, mint a lónak, ha a végső küzdelemben ostor éri, még egyszer -fölcsillant a szeme és utolsó erőmegfeszítéssel fölfalt egy adag húst. -Cseróczy olimpusi flegmával cselekedte meg ugyanezt… A nézők ezalatt a -nagy izgalomban mind fölálltak és úgy buzdították a versenyzőket. - -– Előre, Jörgl! - -– Ne hagyd magad, Cseróczy! Húzd le! - -Amint Jörgl úr halálsápadtan a harmincegyedik rostélyost megette, nem -bírta tovább. Fölállt, révetegen nézett körül, aztán egyszerre mint a -zsák zuhant le a porondra. - -A közönség, mintha valami igen örvendetes dolog játszódna le előtte, -látva a kretin elájulását, lelkes éljenzésbe tört ki. Cseróczy a -tapsviharban könnyen fogyasztotta el a harmincegyedik adagot, sőt, hogy -fölényét bebizonyítsa, még egy harminckettediket is bevágott. Mialatt a -sápadt direktor egy lavor vizet öntött legyőzött starjára, a diákok -vállukra kapták Cseróczyt és a zenekar éles tussa mellett hordták körül -az arénában… A havasi óriás kretin tehát le volt győzve, a magyar -nemzeti érzelem fennen loboghatott… Mátyás király a Dunán nem kapott -annyi éljent, mint a selmeci diák, aki harminckét rostélyost tudott -bekebelezni… A közönség örömmámorban úszott, a haza becsülete meg volt -mentve, a magyar Szent György legyőzte a sárkányt. - -Amikor Cseróczy diadala helyéről később Gerstakker felé tartott, az est -homályában egy izmos alak ugrott rá és kétszer hatalmasan pofonütötte. -Legalább a fiatalember nyakleveseket érzett. Cseróczy meg volt róla -győződve, hogy ez a kretin boszúja, s éppen viszontszolgálatra készült. -Ám tévedett: aki ráugrott, nem Jörglnek bizonyult, hanem a szép -Meluzinának, s a két pofon két csók volt, amelyet a hírneves akrobata nő -az ifju arcára nyomott. Cseróczy, aki mint mondom, éppen viszonozni -akarta a pofonokat s csak a döntő pillanatban vette észre, hogy -hölgygyel áll szemben, nagyot sóhajtott fájdalmában s aztán udvariasan -megkérdezte, mivel szolgált rá a kegyre? - -A szép Meluzina lelkesedve beszélt: - -– Uram! Amit ön ma művelt, az a világ legszebb rekordjai közé tartozik. -Bevallom, életemben már sok művészt láttam, egy szlahcic Lembergben öt -nyúzott macskát evett meg s lőporos kantusovkát ivott rá, de a szlahcic -másnap fölfordult s így ez a produkció nem számít, különben is az egyik -macskáról kiderült, hogy csak patkány volt. De ön valóságos harminckét -rostélyost evett meg és eddig sem föl nem fordult, sem pedig nem csalt -patkányok igénybevételével. Ez hőstett! Én önt csodálom s tisztelem, -mert ön, uram, igazi művész! - -Cseróczy meghajtotta magát. - -– Nagysád, – felelt zavartan, – le vagyok kötelezve. Örvendek, hogy -iparkodásomat méltányolni tudja. Ön nyilván szakértő e téren? - -– Óh, én értek hozzá, – jegyezte meg a szép Meluzina, – magam is -szeretem a rostélyost… - -– Ha nagysádnak nincs ellenére, – szólt előzékenyen, – talán elmehetnénk -együtt Gerstäkkerhez. - -A következő pillanatban Cseróczy úgy érezte, mintha két százfontos -vasrudat akasztottak volna bicepsére: a szép Meluzina a karjába -kapaszkodott. Együtt mentek el Gerstäkkerhez, ahol csakhamar kiderült, -hogy a művésznő nem ok nélkül mondott véleményt a rostélyosevés terén. -Bizony szép néhány adagot vágott be. No, ez nem a legbájosabb nőiesség, -de végre szépség és gyomor még nem zárják ki egymást. Hogy ugyanis -igazságos legyek, meg kell jegyeznem, hogy a Meluzina neve elé tett szép -szó, – vidéki mértékhez – képest, némi igazságot tartalmazott. Bár nem -volt sokkal könnyebb, mint a Szentháromság-szobor és öklei olyanok -voltak, mintha kéz helyett ágyúgolyók lógnának a karja végén, mégis az -erő és egészség rokonszenvessé tette és kackiás arca, amelynek vonásai -olyanok voltak, mintha bárddal faragták volna ki őket, a mérsékeltebb -igényeket joggal kielégíthette. Oroszlánsörényre emlékeztető haja, -pompás fogai voltak s általában minden vonása szabályos volt, csak -fölötte nagy: mintha az ember közelről nézne távcsővel egy formás -fehércselédet. - -Cseróczy megsodorta a bajuszát és a szép Meluzina szemébe nézett. Az -akrobata nő visszamosolygott s az asztal alatt úgy megszorította a -fiatalember kezét, hogy annak a karja beléroppant. - -Cseróczynak tetszett a mulatság és visszaszorította Meluzina kacsóját, -úgy hogy ujjai mint a sortűz pattogtak. Ez az ismerkedés így folyt egy -ideig s a barátság rohamlépésben nevelődött. Éjféltájt a szép Meluzina -megevett négy nagy almástortát és megivott rá egy pint bort, majd -Cseróczy fölültette a csaposlegényeket az asztalra s fölemelte őket a -levegőbe. Később a szép Meluzina a fogaival kapta meg Cseróczyt és -körülhordozta a teremben, majd a fiatalember cselekedte meg ugyanezt. -Nagyon kedélyes mulatság volt, bár nem éppen ideális alapu, de hol van -az a regényíró, aki a szívek egymáshoz való vonzalmának titkát -megfejthetné? Egyik embernek az tetszik, ha az asszony gyenge violaszál, -a másiknak kedvesebb a tölgyfa. - -Innét datálódott kettejük barátsága, amely másnap már szóbeszéd tárgya -volt. Amíg a Chevalier-cirkusz Selmecen működött, Cseróczy mindennap ott -volt a manégeben és tüntetőleg gyönyörködött a szép Meluzinában. -Viszonyuk olyan volt, mintha a jegesmedve és a bölény barátkoznának és -kétségtelen mulatságára szolgált a bányavárosnak. Cseróczy egyszerre -csak azon vette magát észre, hogy Selmecbánya mind csak róluk pletykáz. -Vállat vont s nem törődött vele; ha már Málika haragszik rá, hát legyen -a pohár csordulásig tele… Legalább megmutatja a leányvári boszorkánynak, -hogy nem nehéz női szívre találni! Ime, itt az új gombház, sőt -gombpalota, ha az arányokat figyelembe vesszük. - -A szép Meluzina egyébként, legyünk végig őszinték, nem kis mértékben -mulattatta; ha vállára borult, a diák azt hitte, hogy a Paradicsomhegy -esett rája; ha a nő nevetett, az utca népe megállt és ijedten nézett az -ég felé, vajjon nem griffmadár rikolt-e, s ha sírt, a keserves bőgésre -köréje gyűlt Selmecbánya valamennyi ebe s vele együtt bömbölt… Az -akrobatanő t. i. amilyen hatalmas fehércseléd volt, úgy szeretett sírni; -ha a kakas ferdén nézett rá, már elpityeredett és egy vitorlát sírt -tele. A női gyöngeség különben is jelentékeny jellemvonása volt: -szeretett dalolni, még pedig virágokról és pillangókról, szerette a -verseket és olyanokat sóhajtott, hogy két szélmalmot hajthatott volna el -vele. Cseróczy belekábult e sok furcsaságba, s azért nem volt ellenére, -ha a szép Meluzina, mielőtt az előadáson négy vizeshordót emelt föl -lábaival, bánatos mosolyt röpített felé… - -Persze a liaison híre hamar elrepült a Judex-házba. - -Málika dacosan is vállat vont és nem szólt semmit. De azért a hír -megsebezte dacos szívét. Aznap délután visszavonult a szobájába és órák -hosszat mozdulatlanul ült a nagy karosszékben. Gondolkodni akart, de nem -tudott, agya zsongott, a szemei előtt szürke kárpit huzódott: a -boldogtalanság sötét fátyla. Nemcsak a lelke volt ólomnehéz, minden -tagja fájt, mintha egy hosszu, fáradtságos utat járt volna végig, -amelynek tüskéi, rögei megtépték, megtörték… Lehunyta a szemét és várt, -maga se tudta, hogy mire… Talán arra, hogy álom az egész, gonosz -lidércnyomás, amely egyszerre el fog szállani, s minden újra úgy lesz, -ahogy régen volt? Hátha csak káprázatban él, amely varázsütésre el fog -oszlani, hátha minden hazugság, ami történt, s az igazság az, hogy ő meg -Cseróczy most is, mindörökké úgy szeretik egymást, mint azelőtt? Lehet-e -férfi oly szívtelen, hogy ilyet cselekedjen meg vele s lehet-e a sors -oly irigy, hogy ezt a kis boldogságot is elrabolja tőle?… Az égen -panaszos varjuk károgtak, szavuk azt mondta: „Vége mindennek“… Álom -volt, mikor azt hitte, hogy van valaki, aki szereti, tiszteli, aki -hűséges társa lesz minden földi úton, a valóság pedig az, hogy nincs -senkije, nem szereti senki s szegény fiatal lelke megdermedve vergődik a -havas szürkeségben… - -Végisimította hideg homlokát és átment édesapjához. - -– Atyám, – szólt Málika halkan, de elhatározottan, – beszélni akarok -veled. - -A zálogos látta gyermeke sápadtságán, hogy komoly dologról van szó. -Becsukta a codexet és fölállott. - -– Atyám, – folytatta Málika, szemét félig lehunyva és gyorsan lélekezve. -– Beláttam, hogy igazad volt, amikor sorsomról gondoskodni akartál… -Belátom, hogy dőre voltam és meggondolatlanságot akartam cselekedni… De -most már higgadtabb vagyok és komolyabb… Édes atyám bizonyára szívén -viseli az én sorsomat és úgy tesz, ahogy Isten és ember előtt a -leghelyesebb. - -Judex komolyan bólintott fejével. - -– Én tehát alkalmazkodom akaratához… – folytatta a leány. Egyik kezével -az asztalra támaszkodott, a feje, mint a megserétezett fogolyé, -lehanyatlott. Nem tudott tovább beszélni. - -Az apa megsimogatta Málika haját. - -– Tudtam, – így szólt kimérten, – hogy az én vérem vagy és nem fogsz -dőreséget elkövetni. Azt is tudtam, hogy jó gyermek vagy, aki belátod, -hogy édesatyád a te sorsodat épp oly szeretettel, épp oly gonddal nézi, -mint az önmagáét. Ezért elvállalom a felelősséget Isten előtt. - -Egy kis szünetet tartott, aztán így folytatta. - -– Beszéljünk hát komolyan. Házunkhoz ez idő szerint két derék ifju jár -kérőként: Frundsberg és Petrides. Mindakettő egyenlő jeles családból -származik, mindkettőt egyformán becsületes embernek ismerem. -Akármelyiket szívesen fogadom vőmnek és meg vagyok róla győződve, hogy -kipróbált kézbe teszem le gyermekem sorsát. Melyikhez érzesz több -vonzalmat, gyermekem? - -Málika zúgó fejjel állott apja előtt. - -– Nos, melyiket választod, Málika? – kérdezte Judex még egyszer. – -Petridest avagy Frundsberget? - -A leány megbillentette fejét az utóbbi szóra. - -– Tehát Frundsberget, – mondotta az apa ünnepélyesen. - - - - -A szép Meluzina vége. - -Másnap köztudomásu lett a dolog: Judex meghívta régi jóbarátait és -rokonságát a kézfogóra. Az egész város érdeklődött az eljegyzés iránt; -előrelátható volt, hogy a családi ünnep a legfényesebb lesz, amilyen -Selmecen kevés esik tíz esztendőben. Rá volt ez írva a ház utolsó zugára -is: kárpitosok és ácsok érkeztek, akik a szobákat átalakították, -fölcifrázták, sőt az udvaron deszkasátort is építettek, hogy a vidékről -érkező vendégeket mind elhelyezni lehessen. Az esztergomi delizsánc -nap-nap után hordta a málhákat: bársonyokat, szőnyegeket, ajándékokat, -déligyümölcsöt, szalagokat, kössöntyüket, szöveteket, ruhákat s egyéb -cifraságot, amelyre netán még szükség lehetett. Berzencéről négy -erdőlegény vállára vetett póznákon hozott egy óriás vaddisznót, Liptóból -hordóstul érkezett az ostyepka meg a túró, Sárosból a mézeskalács, -Tiszolcról a fenyőpálinka. Csoda volt, hogy az óriási házban mindennek -helyet lehetett találni; pedig az ő kebléből is sok minden fölszínre -került. Az almáriumokból előszedték a híres gölnici, harminc rőf hosszu -damaszt abroszokat, az üvegszekrényből a gyönyörü Brenner-ezüstöt, a -szekrények mélyéből az ünnepi arany főkötőket meg a selyemkendőket, a -pincéből a legmohosabb palackokat, a padlásról a cselédség üvegzöld -libériáit. Fiókos szekrényét kinyitotta a nagyanya is és legféltettebb -kincsei közül egy évszázados lókoponyát szedett elő. Ennek nagy -jelentősége van. Ha az eljegyzés előtt kiszögezik a kapu fölé, elűzi a -gonosz lidérceket, amelyek meg akarják rontani az új frigy boldogságát. - -Az a láz, amely az elkövetkezendő ünnepségeket jelentette, természetesen -nem hagyhatta érintetlenül a diákokat sem. De a hatás itt más volt. A -víg társaságra egyszerre csöndes ború szállt alá. Hogy a dolog így -fejlődjék, senki, legkevésbbé Cseróczy hitte volna. Ő meg volt győződve -róla, hogy Málika csak dacol vele, de azért, ha jobban meggondolja a -dolgot, mégis csak megbékél vele. Ebben a várakozásban most egyszerre -rettenetesen megcsalódott, a derült égből lecsapott a mennykő. - -A diák éppen Gerstakkernél ült és az akrobatanővel vacsorázott, amikor -Hertelendi sápadtan rontott be. Alig bírt szólani. - -– Tudod, mi ujság? – kérdezte lelkendezve Cseróczytól. - -– Talán Jörgl úr megint párbajozni akar? – kérdezte a diák. - -– Ne tréfálj! – pattant föl mérgesen Hertelendi. – Málika eljegyezte -magát Frundsberggel! - -Cseróczy nem akarta elhinni barátja szavait. Mosolygott, mintha tudná, -hogy nála nélkül az ilyesmi nem eshetik meg. - -– Ne nevess, szerencsétlen, – ordította már most Hertelendi. – Menj ki -az utcára és kérdezz meg akárkit, mindenki tudja már. És ha éppen -bizonyiték kell, hát itt az eljegyzési kártya. - -Egy aranyszegésü kártyalapot dobott az asztalra. A papíroson frissen -nyomott cifra betükkel ez állott: Frundsberg Sámuel, Judex Amália: -jegyesek, Selmec. Cseróczy úgy összerázkódott, hogy a szép Meluzina, aki -ott ült mellette, azt hitte, a villám csapott beléje. Álla leesett, -szeme kidőlt s egy pillanatig oly kétségbeesetten nézett maga elé, mint -mikor matézis-vizsgán több ösmeretlenből álló egyenletet kellett -megfejtenie. A következő percben aztán fölugrott, messzire kirúgta maga -alól a széket, öklével az asztalra csapott s így kiáltott barátnőjére: - -– El mellőlem sátán, el! Azonnal el, vagy valami rettenetes fog -történni! - -A szép Meluzina ijedten nézett rá. - -– De édesem, – mondta selypítve, ahogy akkor beszélt, ha kedveskedni -akart, – de édesem, nem értem a dolgot… - -Cseróczy újra az asztalra csapott. Az asztal érezte, hogy e drasztikus -gesztusok ismétlődni fognak s azért szó nélkül kettéhasadt. - -– Én értem, – bömbölt Cseróczy, – teljesen értem! Haszontalan, csapni -való gazember vagyok, megértetted? Igenis, az vagyok s nem tűrök -ellentmondást! Az vagyok! - -Le akart csapni az asztalra, de miután asztal már nem volt, lábának adta -át a szerepet s olyat dobbantott, hogy Gerstakker ijedten szaladt föl a -pincéből. Attól tartott, hogy végre bekövetkezik az, amitől mindig -rettegett: hogy a szép Meluzina alatt leszakad a padló. - -– Köztünk vége mindennek, – kiáltotta oda Cseróczy a művésznőnek, – -menthetetlenül vége! Óh, én hitvány földönfutó! Én gazember, én -himpellér! Van-e gonoszabb ember nálam a föld kerekségén? - -A szép Meluzina sírva fakadt; könycseppjei megtöltöttek volna egy vizes -csöbört. - -– Elkergeted magadtól a te kis mókuskádat? – kérdezte s a mókuska -egyszerre úgy elkezdett bömbölni, hogy az ablakok belereszkettek s a -padmalyról egy meglazult malterdarab esett le. – Elhagysz, eltaszítasz?… -hűtlenül… igen?… megtudod hasítani e szívet? elűzöd a te kis -prücsködet?… - -Cseróczy nem válaszolt. Legjobban szerette volna, ha a szép Meluzina -nekiront s fejbe vágja, ah, micsoda gyönyörűség lett volna, ha most -valaki jól elveri! Soha ember még úgy meg nem érdemelte volna! Most -látta csak, hogy mit követett el, milyen hitvány a jelleme, mennyire nem -érdemelte meg, hogy egy tisztaszívü leány feléje fordítsa a tekintetét. -Örökké hálásnak, alázatosnak kellett volna neki lennie, tenyerén kellett -volna hordania Málikát, s ő e helyett ivott, dorbézolt s egy haszontalan -fehércseléddel adta össze magát. Óh, hogy megvetette magát, hogy útálta -az életét! - -Forgott vele a szoba, a tető rá akart szakadni. Fölugrott és föveg, -kabát nélkül rohant ki az utcára. Vakon rohant, amerre lábai vitték. - -Csikorgó hideg volt odakint. Ó-Bánya felől metsző szél fújt, de ő nem -érezte. Egy pár diák üdvözölte, nem vette észre. Céltalanul bolyongott -föl s alá az utcákon, lement Hodrusig és vissza, aztán a Leányvárra, -anélkül, hogy tudta volna, mit cselekszik. Nem tudott, nem is akart -gondolkozni, azt érezte, mintha a szíve óriási sziklatömb volna s ott -kalapálna a torkában. A polgárok kitértek az útjából, csak egy kóbor eb, -akár a bánat jelképe, csatlakozott hozzá s kullogott vele. Nyilván épp -oly nyomorúltnak érezte magát, mint Cseróczy s nyomorúságának -osztályosát találta meg benne. - -A Leányváron a tűzőr, – egy öreg, értelmes magyar ember, – ráismert -Cseróczyra, s látta, hogy baj van. - -A fiatalember haja, bajusza csupa zúzmara volt, a homlokáról verejték -csurgott. Amikor a tűzőr karonfogta, ki akarta magát tépni a kezéből. De -az őr is még erős legény volt, nem engedte a diákot szabadon. Birkózni -kezdtek az éjszakában. - -– Mit akarsz? – kérdezte Cseróczy tompán. – Hadd menjek az útamra! - -– Nem engedem így el a tekintetes urat, – ellenkezett az őr. – Akinek -ilyen az ábrázata, meg a a ruhája, az nem jóban jár. Tessék bejönni -velem szép szerével a toronyba, vagy elősípolom a legényeket s majd csak -elbánunk a diák úrral! - -Cseróczy még egy ideig küzdött, aztán csüggedten eresztette le karját. - -– Vigyél hát be, – szólt dörmögve. – Nekem már úgyis mindegy minden… - -Bementek a kis szobába. - -A diák mozdulatlanul ült és komoran nézett a kemence tüzébe. Az öreg -kétszer is beszédbe próbált vele elegyedni, de nem kapott választ, -hagyta hát kedvére búsúlni… Sejtette, hogy miről van szó, de azt is -tudta, hogy az ilyesmire az idő a legjobb orvosság. Csöndesen rágyújtott -pipájára és visszaemlékezett valami fehércselédre, aki miatt egyszer ő -is le akart ugrani a toronyból. Régen volt, talán már nem is igaz. - -Igy ültek egy ideig, aztán az óra nyolcat ütött, harangozni kellett. Az -őr fölkelt a kemence padkájáról. - -– Nekem most harangozni muszáj, – szólt pipáját letéve. – Itt marad a -tekintetes úr, vagy bejön a kötelekhez? Ha itt marad, – tette hozzá -nyugodtan, – akkor rázárom az ajtót, nehogy elszökjék. - -– Veled megyek, – dörmögött Cseróczy és kitámolygott a szobából. - -Lementek a haranglábhoz. A kötelek ott lógtak szépen sorjában, itt a -régi püspöki harangé, amott az estélié, emez pedig az elszállt lelkeké. -A tűzőr ledobta kabátját és munkához akart kezdeni. Mielőtt azonban -belefoghatott volna, Cseróczy megfogta a kezét és kivette belőle a -kötelet. - -– Add nekem, – szólt, – jól fog esni a munka. - -Meghúzta a kötelet s fönt mély hangján megszólalt az esti harang. -Tömören, keményen és mégis megnyugtatóan röpültek világgá a harang -szavai: békét, nyugalmat hirdetve a városnak. Cseróczynak eszébe jutott -a messze tiszamenti falu, ahol született: a nagyharangnak éppen ilyen -volt a szava s ha vasárnapra megkondult, gyermeki hittel ment -édesanyjával a templomba, az Úr színe elé, akit jónak és öregnek -képzelt, mint egy melegszívü nagyapót. Hogy tudott hozzá imádkozni és -hogyan hitte, hogy szeme állandóan rajta csüng! Amikor kijöttek az -Istenházából s ő titokban megvallotta volt a jóságos atyának, hány -madárfészket rabolt ki s hányszor verte meg a pajtásait, szíve -fölújhódott, ragyogónak látta az egész világot s a gyermekek repeső -boldogságával ment haza. Talán azóta sem volt templomban… Húzta-húzta a -harangot s egyszerre megtalálta azt, amit hiába keresett a Hodruson, a -havas lejtőkön s a néma erdőben: megeredtek a könyei és záporként -patakzottak érdes arcára… Isten tudja, mióta nem sírt, talán soha -életében. Pedig milyen jóleső érzés fölolvasztani a bánatot, kizokogni -azt, ami a szívet nyomja s érezni, hogy az ember, az élet, a boldogság -véges, s egy örökkévaló csak: a szomorúság. A könyek lassan peregnek a -földre s a hány kifakad a szemből, annyival könnyebb lesz a bánat, amely -a lelken rágódik. - -– Elég lesz már a harangozásból, tekintetes úr, – szólt a tűzőr. – Hol -lakik a deák úr? - -– A Steingrubenben, – felelt Cseróczy, eleresztve a kötelet. - -– Le fogom kísérni. Most váltanak föl. - -Tényleg éppen jött is a másik őr, átvette a kulcsokat meg a kürtöt. A -diák és a tűzőr lassan elindultak a város felé. Amikor néhány percig -mentek, találkoztak Hertelendivel meg Vitnyédivel, akik Cseróczynak a -vendéglőben hagyott köpönyegjét, kalapját cipelve keresték a diákot. -Jobbról is, balról is rögtön belekapaszkodtak Cseróczyba és vitték -magukkal haza… - -Egyikük sem szólt egy szót sem. A hó erősen hullott. Szép Selmec fekete -falai szomorúan tetszettek át a fehér fátyolon. - -… Amikor reggel Hertelendi fölébredt, Cseróczy már nem volt ott. Alig -aludt el két bajtársa, fölkelt, fölöltözött és hazatért. Ott levette a -falról vadászfegyverét, tölténytáskáját és zsákját, s azzal elindult az -Érchegységbe. Egy öreg erdőmester barátja már régen hítta a rengetegbe s -most úgy érezte, hogy a magány meg fogja vígasztalni. Az öreg úr a -Szitnya mögött lakott gyönyörü fenyves óriások között, félig elfeledve, -félig maga felejtkezve meg a világról s annak sok bajáról. Cseróczy -gyalog vágott neki a havas végtelenségnek. Az utolsók, akik látták, a -szomszéd falubeli legények voltak, akik a bacsófalvi tavon jégbottal -dobálóztak. - - - - -Farsang. - -Selmec hangos volt a vígasságtól, az útcákon álarcos, maskarás alakok -tolongtak, a korcsmákban szólt a bányászzenekar, a mulatságok egymást -érték. A Judex-ház is megnyílt a honorációrok számára: hadd mulassa ki -magát még egyszer a menyasszony, úgyis közel az eljegyzés. Ekkor -rendezték a Judexék házában azt a híres álarcos bált, amelyről sokáig -volt szó a városban, sőt a vidéken is s amelyről épp azért részletesen -meg kell emlékeznem. - -Miután az őrültségben is van rendszer, a bolond estélynek is magva kell, -hogy legyen. A Judexék mulatsága egy akkori időben fölötte népszerü -középkori bányászünnep volt és ehhez alkalmazkodtak a résztvevők ruhában -és tréfákban. A német bányatörténetek, mint tudjuk, Tacitus óta -meglehetősen egyformák: vezető szerepet játszik benne a bányarém, a zöld -vadász, Perchta istenasszony és a velencei ember, aki a sziklaoldalakban -sasszemével minden szem aranyat fölfedez s azonnal magához is kaparítja, -végül a jó és rossz manók. E vékonyka szálakat történetté csomózni -évszázadok írói kisérlették meg. Nem sikerült: én se próbálok vele -szerencsét. Elég az hozzá, hogy a velencei ember ezúttal is -megkisérlette hogy a bánya kincsét, – ezt a szerepet Málika játszotta, – -elragadja, de a manók nem hagyták magukat s miután pro meg kontra a -rémek, sellők, villik, boszorkányok, tündérek fölvonultak és táncok -alakjában harcokat vívtak, a velencei ember megszégyenülten volt -kénytelen odébb állani s a Selmec város címerében álló két zöld gyík -vídám polkában járta körül a termet. Ebből állott az ünnep. - -A fölvonulásban részt vett a diákság is, azonfölül egész Selmecbánya -apraja-nagyja. Menjünk hát el mi is a vendégszerető Judex-házba és -nézzük végig az ünnepséget. Ime, éppen jön is a menet. Elől harsogó -zenekar léptet, sípon és dobon játszva a régi bányászindulót. Utána -haladnak a kardtáncosok, tizenkét fehérruhás bányász, szablyájukat -magasan fejük fölé tartva. Nyomukban ugrál egy csomó manó, zöldek, -fehérek és feketék, hosszu szakállal, nagy potrohhal, kezükben -vesszőkkel, amelyeknek a legenda szerint aranynyá kellene változni. -Utánuk a tél és a nyár allegóriái következtek: amaz prémes sipkában, -kezében zuzmarás fenyőfácska és száncsöngő, ez szalmakalapban, -napernyővel és övében egy csokor rezedával. A tél szerepére Vitnyédit -kérték föl, a nyarat Helén adta. A furcsa párt a jó Perchta asszony -követte, összefogott kötényében a mondabeli ajándékokkal, leányoknak -pántlika meg lentekercsek, fiatalembereknek szivar és bicska. Szomszédja -volt a rejtélyes Saint Germain gróf, a bűvész, selyemfrakkban, zöld -pápaszemmel, nyakába akasztott árusító deszkáján ott hevernek a jövendő -tolmácsai: tükrök, amelyekben következendő időket lehet látni, aztán egy -hatalmas suholy, amely a mátkánk arcképét húzza ki egy dobozból, továbbá -lenmag, amelyet fiatal leány, ha tudni akarja, ki lesz a férje, el ne -mulaszszon megvásárolni; szentelt ostor, amely a boszorkányokat elűzi; -pentagrammok, bűvös kréták s más efféle csodálatos holmi; jelentőségüket -javarészt már csak Magdolna asszony, a nagyanya ismeri. Az öreg asszony -ott halad a bűvész mellett: jobbról is, balról is cifra ruhás apródok -vezetik, harsonával adva jelt, hogy mindenki tisztelettel köszöntse. -Nincs az a bűbáj, amelynek legyőzéséhez a matróna nem értene, ő volt a -család kalendárioma, orvosa és gazdája. Például, ő mindjárt -megmagyarázza a járatlanoknak, hogy kell a lenmagot használni: ha a kis -leány Luca-napján lefekszik, dobja a magot háta mögé s akkor álmában -meglátja a férjét. Tudja azt is, hogy a zöld vadászt úgy kerüli el az -ember, ha leguggol előtte, a leányvári boszorkányt, – az igazit, – pedig -ostorpattogtatás űzi el. De jaj annak, aki jó tündér jelenlétében -pattogtatja korbácsát, a szellem tovaszáll és soha többet föl nem keresi -a házadat. Csak az öreg asszony tudja megérteni Karácsony éjszakáján a -beszélő állatokat, ő tudja a köszvény gyógyszerét, a cserezetlen -birkabőrt alkalmazni, ő ismeri legjobban a sempervivum menykőelhárító -jelentőségét, ő tudja, hogyan kell a boszorkányszögeket megrajzolni, s a -bányászok ünnepén a Borbála-nap jelentőségének, szokásainak ő a -megmondhatója. Hajdan mint klenódium szállt anyáról leányra e sokféle -ismeret, ma már nincs szükség rá, megfejtette őket a tudomány és a -kalendáriomcsinálók. Minden gazdasági zsebnaptár elárulja, hogy -Márton-havában kell a fát ültetni, Jakab rázza meg a gyümölcsöt és -Mihály szedi le, Orbánkor megyünk hegyi legelőre, a tehenek betegsége -ellen pedig többet ér egy ügyes veterinárius, mint a dupla háromszög. - -De térjünk vissza a menethez. - -Az öreg asszony után következett az erdő szelleme; szakálla mohával van -benőve, csipője gyökérben végződik. Mellette megy a zöld vadász, rémes -mordálylyal, megdermedt jobbkézzel, párja a leányvári boszorkány, míg -utánuk egy csomó csaholó, röfögő, bömbölő európai és afrikai vad halad, -amelyek immár több mint háromszáz esztendeje űzik a szerencsétlen -vadászt. Nem kevesebb borzalmat kelt a víziember, akit Hertelendi -személyesített sok méltósággal. A habok réme csupa moszat és víz volt, -balkezében halat tartott, zsebretett jobbjában pedig teleitatott szivacs -volt, hogy a monda ama kivánságainak, miszerint a vízi király zsebéből -víz csurog, kellőleg megfelelhessen. De nem akarok hosszadalmas lenni, -kikoptam a báli riportokból. Még csak Frundsberget, a boldog vőlegényt -említem meg, aki a velencei embert játszotta, – zöld frakk, csattos cipő -és fehér paróka, – meg Judexet, aki a bányagróf méltóságos szerepében -aratott nagy sikert. - -A fölvonulás általános tetszést aratott, csak Frundsberg, a velencei -ember érezte magát kellemetlenül. A víziember ugyanis minden fordulónál -hozzá dörzsölődött, úgy hogy Frundsberg zöld frakkja csupa víz meg -moszat lett. Nem kisebb kellemetlenséget okozott neki egy bakkecske, -amelynek tulajdonképpen a zöld vadászt kellett volna üldöznie, ehelyett -azonban folyton a vőlegényt böködte. Nem nehéz volt kitalálni, hogy ez a -diákság boszúja volt. Frundsberg egy ízben kissé izgatottan meg is kérte -a kecskét, hogy kímélje őt meg tréfáitól, de a kecske zokon vette a -dolgot, a két hátsó lábára állott és az állattan méltó megdöbbenésére -átnyújtotta a névjegyét… Frundsberg most már látta, hogy aknamunka -készül ellene, de nem tehetett ellene semmit. Egész estéje nem volt -egyéb, mint kínszenvedés. Most a bűvész sanzsirozott ki orrából egy -szamárfület, itt egy boszorkány csípett rajta nagyot, majd a bohóc esett -neki és öntötte le liszttel, végül pedig egy óvatatlan pillanatban -melléje tették a suholyt, amely óriási derültség között húzta ki füléből -a gyapotot. (Frundsberg nagyon félt a léghuzamtól s állandóan gyapottal -tömte be a fülét.) Mit tehetett? Megadással viselte sorsát s vígasztalta -a tudat, hogy a legszebb leány mégis az övé. - -Még egy szerencsétlen ember akadt a teremben: ez Vitnyédi, a rideg tél -volt. Egész este Helénnel volt együtt s egy szó nem jött a torkára. - -– Egy pillanatra se hagynak egyedül, – sóhajtott kétségbeesve, pedig -mindenki látta, hogy szerelmes párt alkotnak és tiszteletteljes -távolságban maradtak tőlük. - -Helén elragadó nyár volt, csupa öröm, napfény és melegség. A télnek -tulajdonképp el kellett volna olvadnia, a helyett zordabb volt, mint a -hógörgető január. - -Amint így zord arccal járt-kelt s Leander harcaira gondolt, egyszerre -nyakon csípi egy jegesmedve. - -– Amice, – szólt a furcsa állat, – gyere csak ide az ebédlőbe. - -Vitnyédi követte a medvét, aki hátra tolta álarcát és föltette -pápaszemét. A különös fenevad, amely szemüveget viselt, doktor Blum -volt, az orvos. Leültek egy szögletbe. - -– Kedves barátom, – szólt a doktor szigorúan, – neked valami bajod van… -Már az est kezdetétől megfigyellek. Sápadt vagy, majd az arcod kigyúl, a -szemed csillog. A hábitusod nem jót igér, mutasd a nyelvedet. - -A diák megrémült, vágtató fantáziája rendes szokása szerint meg volt -róla győződve, hogy meg kell halnia. Messzire kinyújtotta a nyelvét. - -– Ahá! – szólt dr. Blum. – Megmondtam… A gyomrodban nincs elég szénsav. -Mindjárt láttam, hogy baj van. - -Vitnyédi megtörülgette homlokát. - -– Honnét vegyek én szénsavat a gyomromba? – kérdezte ijedten. – A patika -már be van zárva. - -Dr. Blum gondolkozott, aztán így szólt: - -– Hm… Majd folyékony szénsavval próbálunk szerencsét… Mindenekelőtt ülj -le és meríts erőt, mert két liter folyékony szénsavat kell bevenned. -Nemsokára visszatérek. - -Ezzel elment és ott hagyta a fogvacogó diákot. Pár pillanat mulva egy -hatalmas sötétzöld palackkal tért vissza. Vitnyédi félve kémlelte a -flaskó tartalmát, de nem tudta kifürkészni, hogy mi lehet. A sötétzöld -üvegen át csak annyi látszott, hogy a folyékony szénsav erősen habzik… - -– Állj föl, – szólt komoran az orvos, – és nyisd ki a szájadat. Vigyázz -jól arra, amit mondok. Addig igyál, míg azt nem mondom: elég. Én, meg -Nádaskai majd tartjuk az üveget, te pedig nyelj, egyfolytában nyelj. - -A diák kitátotta száját s a két doktor kezdte önteni belé az italt. -Vitnyédi azt hitte, hogy valami émelyítő históriát fognak beléje -diktálni s most kellemetesen volt meglepve: az ital ugyan kissé keserü -volt, de éppen nem rosszizü. Mentől tovább nyelte, annál jobban esett, a -folyékony szénsavnak ize hasonlított a söréhez… A doktor már régen azt -mondta, hogy: elég, de Vitnyédi még nagyokat szívott az üvegből… Amikor -a végére ért, kellemes szédülést érzett, a szeme csillogott. - -– Most gyorsan eredj táncolni, – szólt dr. Blum, – hogy a vérkeringésed -ismét fölélénküljön. Nézd, ott ül Helén, eredj és kérd föl egy táncra… - -A jégember a „folyékony szénsav“ hatása alatt kicserélődött: ugrált, -táncolt, kurjantott, sőt szerepe méltóságáról teljesen megfeledkezve, -prémes sapkáját is több izben a földhöz vágta. A jó fiu rémes -gyorsasággal keringett végig Helénnel a termen s a nyelve is megeredt. - -– Helén kisasszony, – mondta kissé bizonytalanul, de határozottan, – ha -ön meg is vet és gyülöl, de nem tudom tovább magamba fojtani: én önt -szeretem, nagyon szeretem… - -A lány – mit tehetett egyebet – elpirúlt. - -– Most pedig üssön nyakon szemtelenségemért, – tette hozzá Vitnyédi, -megijedve a bátorságától. - -– De Gáspár, – szólt halkan Helén, – vétettem én valaha önnek? - -A diák szembe nézett a leánynyal és gyorsan galoppozva át a termen, még -egyszer megkockáztatta a kérdést: - -– Szeret, vagy nem szeret? Öljön meg vagy emeljen föl! - -Ebben a pillanatban kellemetlen dolog történt. Vitnyédi megbotlott egy -uszályban, a fizika centrifugális törvényénél fogva, hosszu ívben röpült -végig a termen s a zenekar közé gurult. Szerencsére Helénnek nem történt -baja, a diák a döntő pillanatban lovagiasan eleresztette a kezét. A -vigyázatlan táncost hamar lábrasegítették, neki se tört el semmije, csak -az orra vére indult meg. Dr. Blum, – immár ez estén másodszor – gyorsan -kikurálta… Pár perc mulva a tél ismét ott volt Helénnél. - -– Igen, – felelt a kis leány a diáknak a bukás előtt hozzá intézett -kérdésére, mert félt, hogy mint már annyiszor, Vitnyédinek ismét elszáll -a bátorsága, – szeretem magát és hogy többé ne legyen kétsége, hát idő -közben föl is irtam magának egy darab papirosra… - -Átadott neki egy cédulát, amelyen komoly betükkel ez állott: „Én, Judex -Helén szeretem magát. Judex Helén, saját kezével…“ - -A mulatság menetét ez az intermezzo nem zavarta meg. - -Éjfélkor újabb alakok jelentek meg a teremben, mindenféle tarka álarcok, -óriások, remeték, harcosok, bolondok, cifra dominós dámák, akik nyílván -előre megfontolt szándékkal mind Frundsbergre vetették szemüket. A -szegény vőlegényjelöltnek keserves küzdelmet kellett vívnia, a hölgyek, -– akiknek föltünő, nagy, csizmás lábuk s gyanusan piros kezük volt, – -mind csak vele akartak táncolni s valósággal elárasztották -kedveskedéseikkel. Frundsbergnek tehát táncolni kellett, miközben -egyre-másra megtörtént, hogy táncosnője megbotlott s vele együtt gurult -végig a termen… Szóval, a vőlegénynek oka volt rá, hogy az esttel -sehogyan se legyen megelégedve, amihez hozzájárult, hogy Málika is olyan -volt hozzá, mint rendesen; közömbös, hallgatag, kedveszegett. Éjfél felé -Hertelendi táncolt a leánynyal. - -– Tudja-e, mi újság? – kérdezte tőle a diák. - -A lány kérdőleg nézett rá. - -– Cseróczy nyomtalanul eltűnt, – mondta Hertelendi komoran. - -Málika megijedve fordult feléje. - -– Tegnapelőtt még velünk volt és most sehol sem találjuk. Selmecen -sincs, s az utolsók, akik látták, a bacsófalvi legények voltak, fönt a -rengetegben. - -Málika nem szólt semmit, csak nagyon sápadt lett és önkéntelenül a kis -nyakláncához kapott, amelynek medaillonjában hordta a fiatalember -arcképét. Aztán tovább forgott a báli levegőben, mialatt feje zúgott s a -szíve vadul lüktetett. Mint az árnyék suhant táncosról-táncosra, hogy -elkábuljon, de muzsikán, aranyfüstön, csillárok fényén át ott lebegett -előtte a sötét havason egy vihartépett, szerencsétlen alakja. - -Kilopózott a teremből s átment a kis utcai szobába, amelynek ablakából -annyiszor leste Cseróczy lépteit. Itt nem volt senki, az apró helyiséget -ruhatárrá alakították át. Málika az ablakhoz lépett s fölhúzta a -függönyt. Az utca néma volt, a lámpásokat eloltották, a havas tájra gyér -holdvilág hintette szomoru sugarait. - -A sarok felé nézett: a szél búsan lengette a kopár hárs ágait, a másik -végen egy sovány, kóbor kutya didergett, – talán éppen az, amelyik -Cseróczyt éjjeli sétáján elkisérte. A kis leány levette a keblére tűzött -ibolyacsokrot, egy pár szálat kitépett belőle, hosszan, némán -megcsókolta őket s aztán kinyitva az ablakot a lámpásba tette a -virágokat. Mint régen… - -Tudta, hogy senki sem fogja őket elvinni, de szíve mégis megkönnyebbült. -A szél megrázta a fákat s a lámpást, amely tagadólag integetett, ócska -vasával, mintha ezt csikorogta volna: „Soha többé, soha többé.“ Málika -összeborzongott, becsukta az ablakot. Félig elalélva ült le az ódon -karosszékbe s ajkáról kúsza, panaszos ima szállott az Úrhoz, hogy védje -meg Cseróczyt a tévelygésektől, a bűnöktől, a kisértetektől, meg a rossz -gondolatoktól és bírja rá a fiatalembert, hogy hóban járva, jól -begombolja a télikabátját… - -Amikor elvégezte fohászát, nyugodtabb lett s megint visszatért a -táncterembe. Leült egy sarokba és várt, várt valamire, maga se tudta, -mire. Talán arra, hogy egyszerre kinyilik az ajtó, a diák belép és -táncra kéri… De nem jött más csak Frundsberg és limonádét hozott neki. - -A mulatság magas fokra hágott. A fiatalság magával ragadta az öregeket -is, sőt maga Judex is megpróbálkozott egy polonaise-zel. Saint Germain -gróf pokolba dobta csodaszerszámait és egy sellő szeméből próbálta -kiolvasni jövendőjét, az erdő szelleme kigúnyolva a természetrajzot, egy -struccal lejtette a galoppot, a vízi király pedig a világ minden vizét s -vele együtt szívét ajánlotta föl egy szőke bányatündérnek, aki már egész -estén sok kedvességgel kacérkodott vele. A zenekar is átalakult: a -legtöbb muzsikus kidült, helyöket ambiciózus erdésznövendékek foglalták -el és fazékfedőkkel, kereplőkkel, fakanalakkal próbálták helyettesíteni -a trombitásokat. A levegő forró volt, mint a fiatalság vére. Málikának -eszébe jutott az emlékezetes valéta-bál, amikor az ifjúság szellője -ugyanígy kapta meg. Milyen másnak képzelte akkor az életet, mennyivel -szebbnek a jövendőt és milyen mások voltak a gondolatai. Akkor erős és -fiatal volt, míg lelke most megöregedett, megtört és fázott. Egyszerre -vágy szállta meg, hogy még egyszer fiatal és boldog legyen, még egyszer -kivegye részét az ifjúságból, amely megillette. - -Körülötte voltak mind a fiúk, arcukba írva az erő, az élet, a gyönyörü -jókedv, csak Cseróczy hiányzott a sorból. De lélekben talán ő is itt -járt a facsillárok alatt és nézte Málikát. A leánynak fejébe szállt a -vér. - -– Fiúk, – mondta a körülötte álló diákoknak, – még egyszer mulassuk ki -magunkat. Aztán úgyis vége mindennek és soha többet nem találkozunk! - -Nem kellett még egyszer mondania, a következő percben a zenekar már vad -riadót fújt, s aztán izgató, gyors galoppot játszott. Ijesztő -sebességgel rohantak végig a termen: a táncmester kétségbeesve látta -volna a művészet szabályainak kigúnyolását, de aki az erőt és -fiatalságot a formáknál többre becsüli, gyönyörüséggel nézte ezt a vad, -közvetlen és éppen azért szép, magával ragadó táncot. Málika sorra -táncolta végig minden gavallérját; úgy érezte, mintha kiröpülne a -házból, a világból s a hó koronázta hegyek közé szállana. - -– Fiúk, rajta… gyorsabban, – tüzelte táncosait. – Ki tudja, mi lesz -holnap? - -Nem kellett őket bátorítani: döngött a padló, a vén csillár gyertyái -ijedten lobogtak, a zene alig bírta a kiséretet. Málika arcán látszott, -hogy nem a tánc szelleme, a szíve érzése, hanem a keserűség és a feledés -vágya hajtják. A vendégek lassan oszlani is kezdtek már, de a leány még -egyre táncolt. Csak az akadémikusok bírták, a többi fiatalság kimerülten -nézte a vad hajszát. - -– A reggeli! – kiáltotta a teremben Judex. – Elég lesz már, -fiatalemberek! - -Az ebédlőben frissen terített asztalon párolgott a kávé meg a bivalytej. -A vendégek átmentek a szomszéd terembe, a tánchelyiségben csak az -akadémikusok meg Málika maradtak és fáradhatatlanul táncoltak tovább. -Már alig bírták lábukat, de azért a világért se hagyták volna abba. - -– Nem jön át? – kérdezte a leánytól a velencei emberke, akinek az ügy -sehogy sem tetszett. - -– Csak menjen, – nyugtatta meg Málika, – mindjárt ott leszek. Elbúcsúzom -az ifjúságtól, az én szomoru ifjúságomtól… – tette hozzá. – Aztán örökre -a magáé leszek úgyis… - -Frundsberg meghajtotta magát, kiment a szobából, de az ajtónál elfogta a -féltékenység s az oleanderek mögül nézte a búcsúzást. Senki sem törődött -vele. - -A diákok körülfogták Málikát. - -A leány intett a zenekarnak, hogy hallgasson el. A kimerült zenészek -letették agyonhajszolt szerszámaikat. Málika visszasimította homlokán a -haját és így szólt: - -– Énekeljetek valamit… - -Mély csönd támadt, aztán a diákok kezdetben halkan, majd egyre jobban -belemelegedve kezdtek énekelni. - - Gaudeamus igitur, juvenes dum sumus; - Post jucundam juventutem, post molestam senectutem - Nos habetit humus. - -Málika hangja is belévegyült az énekbe. Elég éjszakán hallotta ezt a -nótát, betéve ismerte mindenik sorát. - - Ubi sunt, qui ante nos in mundo fuere? - Vadite ad superos, transite ad inferos! - Ubi jam, fuere! - -– Mi van ezen sírni való? – elmélkedett magában a velencei emberke. – -Mind sírnak… Mégis csak nevetséges… - -A kar tovább dalolt: - - Vita nostra brevis est, brevi finietur, - Venit mors velociter, rapit nos atrociter, - Nemini parcetur. - -– Ezek jól beittak, – jegyezte meg Frundsberg mosolyogva. – Bizonyos, -hogy az élet rövid s a halál nem kegyelmez, de azt Institorisz uram a -szószéken is ki szokta fejtegetni s ilyenkor ezek a fiatal urak inkább -arra kiváncsiak, miféle szép lányok ülnek az első padban… - -Az ének tovább zengett: - - Vivat academia, vivant professores, - Vivat membrum quodlibet, vivant membra quaelibet. - Semper sint in flore! - -Málika abbahagyta az éneket. Feje lehanyatlott mellére, a néma fájdalom -elfojtotta hangját. - -– Ha még a diákok sírnak, azt értem, – dörmögött a velencei emberke, – -de Málika még csak latinul sem tud… Furcsa társaság, s mindenesetre -különös viselkedés… - -A nóta tovább folyt s Frundsberg egyre idegesebb lett. Amikor az utolsó -strófa következett, lassan odament a daloló csoporthoz. Akár ott se lett -volna, senki se vette figyelembe. Mintha zsolozsmát énekelnének, olyan -áhítattal rebegték a könnyüvérü sorokat: - - Pereat tristitia, pereant osores, - Pereat diabolus, qui vis antiburschius, - Atque irrisores! - -Lassan halt el az utolsó hang. - -– Isten veletek, fiúk! – zokogott Málika. – Isten veletek és gondoljatok -rám… Szerettelek mindnyájatokat… - -A fiúk lehajtott fővel álltak előtte. A lány kezet szorított mindegyik -könnyüvérü, de becsületes érzésü gyerekkel s amikor az utolsóra került a -sor, egyszerre hangosan sírva fakadt s ráborúlt a mellette álló diák -vállára. - -– Isten áldjon, jó barátok… – rebegte és megcsókolta a fiút. Talán azt -se tudta, hogy kicsoda az illető: a búcsúcsók valamennyiöknek, a -jóbarátoknak, az elszállt ifjúságnak szólott… - -A napsugár fénykoszorut vont homloka köré. Frundsberg káprázó szemmel -nézte a búcsúzás e furcsa módját. A vére forrt, fölébredt benne jogainak -tudata, Málikához lépett és a karját nyújtotta. - -– A kisasszony látszik, nem tudja, hogy mit cselekszik, – mondta -hidegen. – Ezért nem is veszem komolyan e különös jelenetet. -Kötelességem azonban lépései fölött őrt állani s fölkérem, kövessen édes -apjához. Ő majd elintézi kegyeddel a dolgot. - -A leány végignézett rajta, aztán közömbösen nyujtotta neki karját s -átment vele a szomszéd terembe. - -Így ért véget az ünnepély. - -A vendégek hazamentek s mialatt lépteik csöndesen kopogtak végig a néma -utcákon, fejöket csóválták és így szóltak: - -– A leányvári boszorkány… igen ez a második leányvári boszorkány. Hogy -tehet úrileány ilyet? - - - - -Hol van Cseróczy? - -Reggel Judex maga elé hívta a leányát és így szólt hozzá: - -– Torkig vagyok a könnyelmüségeddel. Röviden beszélek: jövő héten -megüljük az eljegyzést, két hétre rá lesz a lakodalom. Legfőbb ideje, -hogy a fejedet bekössék. Törődjön a férjed a hóbortjaiddal, nekem elég -volt. - -Málika nem válaszolt. Ő már mindenbe beletörődött. Amióta nem látta -Cseróczyt, szíve elfásúlt s lelke ólmos szürkeségben bolyongott. - -Az eljegyzés előkészületei gyorsan haladtak előre. A házat ellepték a -munkások, varrónők, messzi földről jövő rokonok, díszitők, cselédek. -Haladt minden a maga rendes útján. Lássuk, hova lett ezalatt Cseróczy? - -A fiatal ember csak pár napig maradt öreg barátjánál, aztán a vándorlás -vágya ébredt föl szívében. Összeszedte cók-mókját és diák módjára -gyalogosan járta be az Érchegységet. Hó borította a hatalmas erdőket, a -befagyott tavakat; köztük a régi fekete tárnák olyanok voltak, mintha -őskori szörnyetegek kiátott szájai lennének s a gyanútlan idegent -lesnék. Néma tél uralkodott a hegyek között, a szelet elzárták a -gránit-bástyák, úgy hogy a tölgyek levelei még azon sárgán lógtak a -komor óriásokon. Fájó szíveknek balzsamos írja ez az éles hegi levegő, a -farkasok bőgése, a fagynak engedő fák és kövek pattogása. Cseróczy -céltalanúl bolyongott köztük. Napközben magasan a völgyek fölött járt, -estére leereszkedett egy-egy falucskába, szalmán aludt, parasztokkal -beszélgetett s azután folytatta kóborlását. A tarka perspektivákban -innét is, onnét is föl-fölbukkant Selmec képe; ilyenkor beljebb vonúlt a -hegyek közé, hogy ne lássa a tarka fedeleket, a fekete tornyokat, -amelyek sajgóvá tették fájó szívét. Így ment végig a hegységeken, amikor -egy nap Vihnye vidékére vetődött. - -Cseróczy azt gondolta, hogy a fürdőhely bizonynyal üres lesz s azért -bemerészkedett az apró villák közé. Annál nagyobb volt csodálkozása, -amikor a korcsma épületéből füstöt látott kacskaringózni az ég felé s a -tisztára sepert utak azt hirdették, hogy emberek közelébe juott. -Kiváncsi lett, vajjon ki járhat ilyenkor itt és beljebb került. - -Amit látott, tényleg furcsa dolog volt: Vihnyének fürdővendége volt. Nem -fürdővendégei, hanem singularis fürdővendége s miután ez – bár hazai -viszonyok szerint éppen nem ritka, – de a mi szempontunkból bizonyos -tekintetben érdekes, pár szóval meg kell róla emlékeznünk. - -A vendég Radákovics, a jól ismert selmeci őshallgató volt. Ott sétált -bundában, prémes sapkával, a zenekar emelvénye előtt s nagy nyugalommal -nézegette a felhők járását. Kövér, jól táplált alak volt, látszott, hogy -munkával nem nagyon erőlteti magát. - -Radákovics tudniillik nyaralt, jóllehet, csikorgó tél volt. - -Julius elején vetődött Vihnyére s eredetileg szeptember végéig akart -szórakozni. Gazdag bácskai fiu volt, de az apját rendkívül fukar -természetünek ismerték, akinek semmi kedve sem volt, hogy a fia által -összezúzott tükrök s megnyúzott billiárdasztalok árát megfizesse. Téved, -aki azt hiszi, hogy az ifju Radákovicsot ez kizökkentette a rendes -kerékvágásból: ő a türelem embere volt. Hitel tekintetében kitünően -állott, Höllenbach, a korcsmáros ismerte az öreg úr tehermentes földeit, -óriás gulyáit s egyéb ingó meg ingatlanját, minek következtében soha -számlával elő nem állott. Radákovics viszont nem kérte a számlát s nagy -nyugalommal várta, hogy apja végre is kiváltja Vihnyéről. E dualizmusnak -az volt a következménye, hogy amikor a fürdővendégek már mind -hazautaztak, Radákovics zálognak továbbra is Vihnyén maradt és használta -a kúrát… Így múlt el a szeptember, október s december is, a nélkül, hogy -az öreg úr a füle botját megmozdította volna s a különös fürdővendég nem -távozott Vihnyéről. - -– Rajtam ki nem fogsz, – gondolta Radákovics nagy nyugalommal és egyre -tovább nyaralt. - -Kivüle még egy pincér, meg a korcsmáros időztek a fürdőhelyen, egyéb -személyzetre nem volt szükség. Lustán és nyugodtan éltek, csak olykor -frissült föl vérök, amikor egy farkas vagy medve vetődött az -eszplanádra… Akkor puskát fogtak s lelőtték a hivatlan vendéget. -Egyébként pedig ledöntötték a társadalmi kaszinok köztük álló falait s -egész nap preferance-ot játszottak. - -– Radákovics! – kiáltott föl Cseróczy, amikor barátja széles alakját -megpillantotta. – Azt hittem, hogy elvégezted az akadémiát s régen -hazautaztál… Mit keresel e kietlen helyen? - -– Nyaralok, pajtás, – szólt, – üdülök, julius elseje óta itt üdülök. -Tizennégy kilót híztam s ha Isten megsegít, husvétra elérem a száz -kilót… Ez a világ legjobb fürdőhelye… - -Elmesélte kalandos nyaralása hosszu történetét Cseróczynak, akinek -bánata dacára is hangosan föl kellett nevetnie. - -– Remélem, velem tartasz? – tette hozzá elbeszélése végén. – Az élet itt -igen kellemes: majd rendezünk krumplisütést, kirándulásokat, sőt ha -valamivel korábban jössz, még táncmulatságban is lehetett volna részed. -Múlt héten engedtük el a cigánybandát. Hanem e helyett krampampulit -főzhetünk és eljárjuk a kállai kettőst. - -– Barátom, elment nekem az afféléktől a kedvem, – intett kezével a diák. -– Két hete kószálok már a hegyek között, céltalanul, kétségbeesve. - -– Mi baj, öreg? – dörmögte Radákovics jóindulatuan. - -Cseróczy a szívére mutatott. - -– Annál inkább maradj hát itt, – erősködött a fürdővendég, – ez a biztos -feledés helye. Nem hiszed? Nos, hallgasd csak. Huzamos itt tartózkodásom -alatt megfeledkeztem a világról, az emberekről s főként összes -hitelezőimről. Egyikre se gondolok és sejtelmem sincs már, kinek -tartozom Selmecen… Gyöngyéletünk lesz, Cseróczy, annyit mondok. Hej, -Höllenbach! - -A korcsmáros megjelent s megemelte sipkáját. - -– Vihnye klimatikus gyógyfürdő lesz, – mondott Radákovics. – Ime, már a -második vendég is megérkezett. - -Höllenbach meghajtotta magát. - -– Jó szobát a nemzetes úrnak, – intézkedett az ősnyaraló. – Semmiben -hiány ne legyen! - -A korcsmáros fönhangon gondolkozott a szobák felől. - -– Az egyesbe beesik a hó, a kettesben denevérek húzták meg magukat, a -hármasnak úgy befagyott ajtaja, ablaka, hogy majd csak a tavaszszal -nyílik ki. A négyes is kellemetlen, éjjel épp ott ordít a farkas. Volna -tehát az ötös: gyönyörü kilátás a hegyekre és jó stand vaddisznókra. Az -ne alterálja, ha reggelre befagy a mosdóban a víz. A szolga majd másikat -hoz… Tetszik ismerni a preferánsz-játékot? – tette hozzá magára is -gondolva. - -– Persze, hogy ismeri, – intett Radákovics. – Azért diák. Nagy -szükségünk van ugyanis egy jó harmadikra. Jancsi már nagyon -szemérmetlenül csal… Maradj hát itt, öreg és temetkezz a magányba, az -ösmeretlenségbe, a mindent meggyógyító unalomba. - -Cseróczynak megtetszett a terv: fölcsapott… - -Bealkonyodott; beljebb kerültek. A korcsmáros szobájában nagy hasábokban -égett a tűz, mellette a krampampuli terjesztett kisérteties fényt. A -helyzet barátságos volt… A korcsmáros négy furcsa alaku mécsest gyújtott -meg, amelyek kisérteties fényt árasztottak. Cseróczy kérdőleg nézett az -alkoholszagu kandeláberekre. - -– Kár, hogy annyira el vagyunk zárva a világtól, – mentegetőzött -Höllenbach, – semmi érintkezésünk sincs Selmeccel, az útakat befújta a -hó… Igy hát némely dologban úgy kell segíteni magunkon, ahogy tudunk. A -gyertyánk és petroleumunk például egészen elfogyott s így rummal -világítunk. Kissé költséges, de nagyon szép fény… Poharas mécsbe tesszük -s aztán meggyújtjuk, akár a gázt. - -A pincér ezalatt nekilátott a vacsorának. Vaddisznózsírral főzött, cukor -helyett lépesmézet használt s ecetet úgy készített, hogy sót öntött a -borba. Az ételek egyszerüek voltak: medvetalp, nyúlpecsenye, s egyéb -vad. Nem nagy művészettel készült, de miután sokat voltak a szabad -levegőn: az étel jól izlett. Vacsora után megkezdődött a -preferánsz-partie. A játékosoknak kissé elnézőknek kellett lenniök. A -kártyacsomag ugyanis hiányos volt: a zöld királyt egy névjegy -helyettesítette, a piros hetest egy pezsgősvignetta. Sörétbe játszottak, -a nagy téteket golyók helyettesítették. Éjfélig mulattak így. Höllenbach -egy afrikai vadász-expedicióra való munciót nyert össze, aztán kiki -kezébe véve rumos mécsesét és lefeküdt aludni. - -Az éjszaka is víg volt: az erdőben bőgtek az állatok, vijogtak a -fölriasztott ragadozómadarak, olykor a kuvik az ablakhoz verődött s -vésztjóslóan rikkantott. A vad hangverseny tetszett Cseróczynak, odaállt -az ablakba s egész éjjel nézte, hogy iramodnak a gyáva nyulak s hogy -indul portyázásra egy-egy róka. Néha hatalmas szélroham támadt s úgy -megrázta a rozoga nyaralót, mint a vércse a fiókfoglyot. A diák bánatos -szívének jól esett ez a rémes éj, amely mintha az egész világot el -akarta volna pusztítani. - -Másnap előlről kezdődött a história. Kedélyesen telt el a nap és zajosan -az éjszaka. Harmadnap azonban elemi csapás érte őket, amint javában -preferánszoznak, egyszerre feldől a rumos mécses, a tűz végig szalad az -asztalon s minden tiszteletet félretéve, megemészti a királyokat, -tizeseket, disznókat. Maga Tell Vilmos is odaveszett, nemkülönben -jóbarátai: Stauffacher Werner és Harras Rudolf… Pokoli bűz maradt -utánuk; ez is bizonyítja, hogy a kártyában ördög lakik. - -A szórakozásnak ilyenformán vége szakadt, mély sajnálatára -Höllenbachnak, aki épp aznap összes seréteit, sőt patkószögeit is -elvesztette s revanchera nem számíthatott. - -Valamivel szomorúbb napok köszöntöttek most be, a társaság dologtalanul -ült egymás mellett, csak olykor akadt egy meggondolatlan róka, amely -munkát adott nekik. Egy este Radákovics unalmában a legvégsőre határozta -el magát, olvasni valót keresett s a szobájában csomó könyvre akadt. -Tankönyvek voltak: római jog, közigazgatás, egyházjog, valami nyaraló -diák feledhette ott. Bizony, ez nem mulatságos dolog, egy sem. De ha -jobb nincs, ez is valami. Szétosztották maguk között s miután sürü -havazás állott be, végigolvasták a nyomtatványok minden betüjét. -Jancsinak jutott a matézis, Radákovicsnak a növénytan, Cseróczynak a -váltójog, míg Höllenbach nem tagadhatta meg korcsmárosi lelkét s őszinte -vonzalommal a vegytant választotta… - -Amikor esténkint összeültek, az olvasmányokról folyt a szó, s kiki -előadta a maga tanulmányait. Miután mindegyik átböngészte volt a maga -könyvét, kicserélték a tudomány forrását s most Jancsinak jutott a -vegytan, Radákovicsnak a matézis, Höllenbachnak a váltójog… A magyar -tanulóifjúság szégyenére föl kell jegyeznem, hogy a legszebb előmenetelt -az utóbbi tette: két nap mulva annyira tisztába jött a fogalmakkal, s a -hitel jelentőségével, hogy Radákovicscsal váltót állíttatott ki -tartozásáról… - -Miután pedig pokoli unalmukban állandóan a könyveket forgatták, -egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy jelesen készültek el az -említett tantárgyakból, miután pedig a Selmeccel való összeköttetés még -egyre szünetelt, sorra vették a többi tankönyvet is, s néhány hét alatt -kitünően készültek el minden tantárgyból a vendéglős is, a pincér is… -Ime, mivé vedlik egy preferansz-partie kártya nélkül s hogyan keletkezik -a tudományosság Magyarországon… - -A dolog eddig tehát rendben lett volna, egy nap azonban betoppant -Vitnyédi, aki már napok óta mindenfelé kereste bajtársát. A jó barát nem -nézhette szótlanul az ügyek veszedelmesre fordulását. Amikor látta, hogy -Málika tényleg megmarad elhatározásánál és bajt akar csinálni, -fölszedelőzött s végigkószálta a hegyvidéket. A pragmatikus rendszer -híve volt s ezért a korcsmákat kereste föl. - -– Fogyott-e az utóbbi időben sok bor? – kérdezte a gazdától. - -Ha a vendéglős tagadólag intett, a diák tovább vágtatott szánkójával, -meg lehetett róla győződve, hogy arra nem járt a barátja… Igy került el -Vihnyéig s miután mindenben rendet akart tartani, itt is beköszöntött a -söntésbe. Éppen meg akarta kérdezni, fogyott-e sok bor, amikor -megpillantotta pajtását. - -– Vége a világnak! – kiáltotta minden bevezetés nélkül, amint Cseróczyt -meglátta. – Málika férjhez megy! - -A fiu elsápadt, de nem válaszolt. - -– Azonnal gyere be Selmecre, ha jót akarsz, – lenkedezett tovább a véres -kard körülhordozója, – ennek nem szabad megtörténnie! Egy-kettő, vedd a -bundádat! - -Cseróczy vállat vont. - -– Málika üzeni ezt? – kérdezte nyugodtan. - -– Micsoda beszéd! – csapott az asztalra Vitnyédi. – Minek ezt kérdezni? -Ez nem tartozik a tárgyhoz. Szeretitek egymást s bolond fejjel -széjjelválnátok! Esküszöm, hogy egész életemben nem láttam ilyesmit! -Esküszöm, hogy nem láttam! Kérlek, ne taníts meg az ellenkezőre! Vedd -már a kabátodat és hagyd itt ezt a korhelyt! - -– Az a leány, aki szeret, nem igéri oda másnak a kezét. - -– Mit értesz te a nőkhöz? – pattant föl Vitnyédi, – én öregebb vagyok, -tudok is hozzájuk valamit! no! Mégis azt mondom: rögtön gyere! - -– Én megpróbáltam kiengesztelni, – szólt Cseróczy hidegen, – nem -sikerült. Elvágta az érintkezés minden szálát: nem felelt leveleimre s -még akkor se adott hírt, amikor az ajándékait visszaküldtem. Én is -büszke vagyok, érted? - -– Barátom, csak annyit mondok – heveskedett a jóbarát, – hogy abból az -esküvőből, Frundsberggel, a második havasi kretinnel, nem lesz és nem -lehet semmi. Én magam fogok az oltárhoz rohanni és völegény meg -menyasszony közé vetem magamat. Majd meglátjátok! - -– Ezt bolondul fogod cselekedni. Ha Málika egy csöppet szívlelne, csak -egy szemernyi jelet kellett volna adnia. Most már hiába… Eh, hagyjuk ezt -– intett rosszkedvüen. - -– Málika is dacos. Soha ilyen bolond komédiát. Nem foglalkozom nőkkel, – -tette hozzá Vitnyédi, szokás szerint egyszerre megfeledkezve előbb -mondott szavairól, – megvetem az asszonyi dolgokat, nem is igen konyítok -hozzájuk, de ami sok, az sok. Gyere velem és ne bolondozz. Ma este lesz -az eljegyzés. - -– Ma este? – rezzent meg Cseróczy. - -Szívét végtelen keserűség öntötte el. Egyszerre teljes közvetlenséggel -jelent meg előtte Málika alakja: szép, okos arca, finom vonásai, -amelyeken, mint a hattyu tollán végigperrenő vízcsepp szaladt le egy -könycsepp, puha fehér keze, amelylyel, néhanap végig-végig simogatta a -diák kúsza üstökét. S mindez elvész a téli ködben visszavonhatatlanul, -reménytelenül… - -– Megyek, veled megyek! – kiáltotta egyszerre, mintha félne, hogy egy -perc alatt minden semmivé lesz. – Induljunk, azonnal induljunk! - -– Csakhogy eszedre tértél, – dörmögött Vitnyédi. – Ezt elébb is -beláthattad volna. Van podgyászod? - -– Semmim sincs, – felelt Cseróczy türelmetlenül. – Minek akarsz -tartóztatni? Nem érted, hogy rögtön indulnunk kell? A podgyászom a -kezemben van. Menjünk! - -Téli délután volt; a hegyekről már leszállt a sötétség. Cseróczy magára -kapta köpönyegét és a szánkóhoz indult. Itt azonban meglepetés várta. A -lovak előtt állott Radákovics, kezében egy nagy üveg törkölylyel és -jószívüen mosolygott. - -– Szegény párák, – sajnálkozott rajtok, – meg vannak gémberedve. Egy kis -pálinkás kenyeret adtam nekik… Hát ti hová akartok menni? – fordult -barátaihoz. - -– Selmecre, még pedig rögtön! – türelmetlenkedett Cseróczy. - -– Nem oda Buda! – kiáltotta Radákovics. – Az én vendégeim nem állhatnak -csak úgy tovább. Vitnyédi még le sem ült és már menni akar, hogy elvigye -az álmomat? Nix dájcs! - -– Ne bolondozz, öreg, – szólt a fiatalember. - -– Nagy dologról van szó. - -– Ugyan eredj! – nevetett Radákovics. – Talán beszakadt Selmec? A vén -Krestyánszky, az uzsorások ősapja is odaveszett? Akkor még magam is -bemennék. - -– Másról van szó, pajtás. Engedj utunkra, pillanatig se vesztegelhetünk. - -– Akkor éppen nem engedlek – ellenkezett a fürdővendég. – Meg kell inni -a Szent János áldását, ezt a közjog is előírja. - -Azzal pedig, hogy a dolgában egész biztos legyen, gyorsan kivette -bicskáját és elvágta a két ló istrángját. - -Vitnyédi fölordított. - -– A romlásba döntesz, boldogtalan! Málika eljegyzése lesz ma! Oh, te -javíthatatlan korhely, mit tettél? - -A vihnyei remete kezdte érteni a dolgot… Cseróczy szereti a leányt, -máshoz akarják kényszeríteni, ma este lesz a kézfogó és ő -megakadályozta, hogy bajtársai idején ott lehessenek… Teringettét! -Gyorsan másik istrángot! - -Nem volt másik hám s így egyéb segítség után kellet nézni. Fölvetették -az egész házat, de szíj nem volt sehol; végre is úgy segítettek a bajon, -hogy levágták a csillár zsinórját, a csöngetyük szalagpántjait s a -hózentrágereiket. Nagy nehezen mégis csak befogták a lovakat s -elindultak. - -A Vihnyén maradottak illő módon búcsúztak vendégeiktől. Radákovics -elsütötte a pisztolyait, Höllenbach pedig régi lakodalmi szokás szerint -utánuk öntött egy veder bort; így indulnak el a felvidéken a kézfogóra… -A szánkó eltűnt az alkonyatban. - -Amikor a toronyőr tizenegy órát jelzett, a diákok befordultak Selmec -első utcájába. A két lóról szakadt a hab, amikor Vitnyédi megállította -őket térdre estek s nem bírtak fölkelni. - -Cseróczy leugrott a bakról. - -– Megvolt az eljegyzés? – kérdezte elfuló hangon, azt se tudva, kihez -beszél. – Hogy meg volt-e az eljegyzés, kérdeztem! – kiáltotta -nyomatékosabban. - -A rendőrök eleintén bámultak, aztán vihogni kezdtek. - -– Mit röhögtök?! – kiáltott az akadémikus. – Beszéljetek, ha jót -akartok! Meg volt-e már az eljegyzés?! - -Senkise válaszolt; látva kipirult arcát, az emberek elhallgattak s -tanácsosabbnak látták valamivel odébb vonulni. Ebben a percben -Frundsberg jelent meg a kapuban. Nagyon föl volt izgatva, szeme kidőlt, -szakálla remegett. - -– Hol van Málika és mi történt?! – ugrott eléje rosszat sejtve Cseróczy. -– Valami baja történt? beszéljen! - -Frundsberg bárgyu ijedtséggel nézett rá, aztán dadogva válaszolt: - -– Málika? Nem tudom. Megszökött… vagy eltünt… nincs itt… nem tudom… - -– Hová lett?! – ragadta meg a fiatalember torkánál a vőlegényt. – Önt -teszem felelőssé, hová lett?! Mondja, mit csináltak Málikával?!… - -Frundsberg végre összeszedte magát. - -– Hagyjon engem az úr békében! – kiáltotta. – Ez hallatlan injuria, amit -velem tettek! Mi vagyok én, ki vagyok én, hogy így rám törjenek?! Az a -kisasszony, ha éppen tudni akarja, egy fiatalemberrel megszökött. Itt a -levele, amit nekem hátra hagyott. Azt írja benne, hogy reggelre majd -mindent megtudok! Tessék elolvasni, tisztelt úr! - -Kipirult és a magas vékony hangja fisztulába csapott át. Pillanat alatt -megvénült, megráncosodott és ha lehet, még csúnyább lett. - -– Reggelre! reggelre! – kacagott reszkető hangon. – És én talán aztán -vegyem el! Nem rossz! Én, aki egész életemben becsületes és tisztességes -ember voltam! Hát hol fogja tölteni a kisasszony az éjszakát?! Nem -mondaná ezt meg, tisztelt úr? - -Cseróczy mintha lázban hallotta volna e szavakat. Eleintén elkábult, -aztán kiverte a hideg verejték s amikor Frundsberg mondata végére ért, a -fiatalember fölordított, vércseként lecsapott a vőlegényre, a hóba -tiporta s irgalmatlanul elpáholta. A rendőrök és cselédek alig tudták az -akadémikus körméből kiszabadítani Frundsberget, aki krákogva, prüszkölve -köpködte a havat és folyton ezt az egy szót kiabálta: – Mordio! Mordio! - -Körülöttük ezalatt összecsődült az egész város, az emberek föl voltak -izgatva, hadonászva kiabáltak és javarészt Frundsbergnek fogták pártját. - -– Igazat beszélt… Mi is láttuk a levelet… Hallatlan, hogy így bánnak -becsületes polgárokkal… Meg kell verni a diákokat, ki kell űzni a -magyarokat… – ezek a szavak hallatszottak ki az egyre fokozódó morajból. -Itt-ott már egy-egy fütykös is fölemelkedett. - -– Hozzám ne nyúljon, akinek kedves az élete! – bömbölte Cseróczy. – Ki -merészeli meggyanúsítani Málikát? Beszéljen, ha bátorsága van! Tessék -felelni, majd számolok vele! - -Egy pillanatra csönd lett, aztán látszott, hogy valaki hátulról -széjjellöki az embereket és utat csinál magának. Mindenki arra fordult. -Egy hórihorgas alak törtetett előre. A hosszu Sepi volt; egyik kezében -fütykös, a másikban félelmetes papucsa. Hosszu szája vigyorgott; -szemtelenül nézett a két diákra. Egészen hozzájuk ment és így szólt: - -– Nohát, én láttam a kisasszonyt, ezelőtt másfél órával. Ha az urak oly -rettenetesen kiváncsiak, tudják meg: Hertelendi úr lakására ment. Ez az -igazság! - -Cseróczy egy lökéssel a hóba terítette. Még ilyen vadnak és erősnek nem -érezte magát. Az izmos péklegény, mint a pléhkatona görbült meg kezében, -de ha ötször olyan erős lett volna, akkor is pozdorjává kellett volna -törnie. Sepi messzire elvágódott a hóban s fektében védelmezve emelte -föl a kezét. De Cseróczy nem ütött feléje. - -– Állj föl! – ordított rá. – Csak állj föl, himpellér és védjed magadat, -ahogy tudod. Ki a fütykössel! Urral van dolgod! - -Sepi egy pillantás alatt fölkelt és fütykösével nekiszaladt a diáknak. A -bot nagyot puffant Cseróczy fején. Kemény koponya volt, nem érezte meg, -csak a süvege hullott a hóba. Most ő következett. Két kezével megkapta a -legény torkát s pillanat alatt megint a hóba lökte. A hosszu Sepi, mint -a lisztes zsák, puffant a földre. - -– Csak állj föl! – ordította vadul a diák. – Csak állj föl! - -De Sepinek elég volt a két zuhanás. Fölugrott ugyan, de nem támadott -többet, hanem vinyogva menekült el. Amikor már ötven lépére volt, -megállt, megtörölte az ábrázatát és gúnyosan ordított Cseróczy felé. - -– Azért a kisasszony mégis a Hertelendi úr szeretője. Én láttam! ezt nem -lehet pofonnal elintézni. Alászolgája! - -A két diák rémülten, eltorzult arccal bámult egymásra. A polgárok -zajongani kezdtek. - -– Az egész városra szégyent hoznak… Mindenkit megtámadnak… Ezt nem -tűrjük! – elégedetlenkedtek. – Menjünk a tanári karhoz! - -– Hallgassatok! – ordította Cseróczy. – Csőcselék vagytok! -megértettétek?! Fogjátok be a szájatokat! - -Fekete szeme félelmesen forgott. Mintha ólomgolyó ugrálna körül a -fejeken – mindenki egy csöppet megbiccentette koponyáját a diák -pillantása alatt. - -– Aki egy rossz szót szól, azt elpáholom, – tette hozzá vadul Cseróczy -és senki sem mert neki ellentmondani. Az emberek meghuzták magukat, mint -az elvert öleb. A diák egy ideig várt, hogy talán valaki még szól egyet, -de rémes csönd maradt, senkinek se volt kedve az akadémikussal kikötni. - -Cseróczy lassan megindult Vitnyédivel Herteleni lakása felé. - -A nép sokáig maradt csomóban és föllélekezve, hogy Cseróczy alakja -eltünt, megbeszélték a történteket. Elhatározták, hogy nem türik tovább -a zsarnokságot, s ha nem kapnak jogorvoslást a tanári kartól vagy a -rendőrségtől, a miniszterhez fordulnak, hogy vessen véget e szörnyü -selmeci állapotoknak. - - - - -Az eljegyzés. - -Hadd mondjam el az előbbi csattanó előzményeit. Térjünk tehát vissza -néhány nappal. - -Málika fásultan, csüggedten várta az eljegyzést. Feje tele volt bús -gondolatokkal. Cseróczy nem jött vissza: Cseróczy szívtelen, rossz, -hűtlen ember! Ha csak valami fűzné hozzá, megérezné, hogy vissza kell -térnie, bocsánatot kell kérni és mindent jóvá tenni. De nem jött, nem -jön, talán végigkószálja az ország valamennyi korcsmáját, talán utána -szaladt a szép Meluzinának és tovább éli vele csunya világát… Talán már -azt se tudja, ki az a Judex Málika, akinek egykor örök hűséget igért. S -ebben talán igaza is van, hiszen az egykori Judex Málika eltünt: aki itt -a karosszékben szomorkodik, az egy másik nő, egy elcsüggedt, kifáradt, -megvénült leány, akinek már nincs az életben semmi öröme, semmi vígasza, -akinek csak egy vágya van: felejteni, mindent felejteni… Avagy talán -megalázkodjék, utána üzenjen – ő, akit úgy megbántott, akinek kérő -szavára korhelykedésekkel válaszolt?… Nem, soha: ő is megmutatja, hogy -büszke tud lenni, ha mindjárt ketté is hasad a szíve. Nem is szereti őt -Cseróczy, ha térden állva nem jön bocsánatot kérni s nem érdemeli meg -azt a szeretetet, amely szívében iránta lobogott s még most is ég a hamu -alatt… - -De a diák nem jött. S az eljegyzés napja egy reggelen tényleg -fölvirradt. Milyen szép ünnepség volt ez és mégis mily szomoru! A tarka -színeket mintha az ősz dere csípte volna meg. - -A Judex-ház tehát egy napon újra vendégeket látott: az eljegyzésre -eljött az egész presbytérium, valamennyi céh küldötte, a tanács, sőt a -rendőrség és a tűzoltóság is. Ünnepi dísz várta a vendégeket; az ódon -tornyon zászló lengett, a vaskosaras ablakból virágfüzérek és szőnyegek -lógta le. A kapuban állott Judex, a polgárt ékesítő egyszerü fekete -kabátban, kibontott inggallérral, hajadon fővel, ahogy egykoron a -jobbágy fogadta várurát. Fönt az emeleten a ház asszonya várakozott – ő -már brokátban, arany főkötőben, nehéz bársonyban és csipkében, régi -Brenner-klenódiumokkal – és kenyeret meg sót kínált az érkezőknek. A -barátság és bizalom jele ez. Köröskörül asztalokon, padokon, székeken -kirakva a ház minden ékessége: régi selymek, ezüstök, jelvények, -zászlók, kardok, kalapácsok, közepén Mária Terézia adományozó-levele. A -háttérben temérdek cseléd, mind fehérbe öltözve, homlokukon fejkendővel, -övükben kulcscsal, tollseprővel, fakanállal, a helyes gazdálkodás -szimbólumaival. - -Estére harangoztak, amikor mindenki elhelyezkedett s német szokás -szerint végre a vőlegény is a házba lépett. A kapunál álló Judex karon -fogta s végigvezette a ház valamennyi szobáján, udvarán, sőt még -istállóin is, ahova Frundsberg cselédsége ősi szokás szerint már -előzetesen egy fölpántlikázott borjut állított. Elvégezvén útjukat, -amely annak bizonyságául szolgált, hogy a házban minden rendes és jó -módra valló. Frundsberg átadta a maga ajándékát: egy szép aranyművü -nyakláncot, amelyet Málika egy szál rozmaringgal viszonozott. - -Most átmentek a főterembe, ahol ünnepélyes csöndben, kört alkotva, -álltak a vendégek. Frundsberget négy ifju leány vezette, a szoba -közepére, Málikát négy bányász. Az urak és hölgyek most szemügyre vették -az ifju párt és helybenhagyólag bólintottak. A vőlegény ugyan nem volt -valami híres legény, de a férjnél nem is ezt kell megkivánni. Annak -legyen jó esze, jó szíve és jó karja, a ház díszét az asszony adja meg. -Már pedig ez a rózsabimbó gyönyörü lesz, ha kelyhe kinyílik. Sápadtsága -dacára Málika bájos volt e percben. Régi, rókatorku német ruha volt -rajta, barna selyemből, telirakva színes gyöngygyel; a fején -kócsag-bóbita, a nyakán nehéz, multszázadbeli aranylánc, haja régi -módira fölfelé simítva… Olyan volt, mint amikor a kis unoka belebujik -nagyanyja ruhájába, az ódon keretből rózsásan világított ki ifjúsága, -amelyet az öltözet ellentéte még szebbé tett. Aki ránézett, az -ünnepélyes jelenet ellenére is jóindulatuan mosolygott, mint májusi -reggelen, amikor a harmatos rózsafán az első bimbót vesszük észre. - -Most a főtisztelendő, Institórisz lépett elő. Ceremóniája rövid volt, -miután az egyház hivatalosan nem segédkezik az eljegyzésnél, de a rövid -aktus ellenére, a pap sok méltóságot tudott kifejteni. Lassan a terem -közepére lépett, megállott, szünetet tartott, – szünetet tartani fölötte -szeretett, – s aztán csöndes imát mormolt. Ujabb pauza után, amely -közben a legyek röptét is meglehetett hallani, a főtisztelendő úr -megfogta a mátkák kezét, összetette azokat és egy régimívü serlegből -bort öntött rájuk… A leány megrázkódott egész testében… Mintha tüzes -harapófogó érintette volna ujjait, amint keze a Frundsbergéhez ért s a -bor nem volt nedü, hanem izzó zsarátnok, amely fájó sebet égetett rajta… -Szédülve emelte föl eddig lesütött szemét, mintha keresne valakit, aki -kimentse e szörnyü helyzetből. De senki sem akadt, ellenkezőleg, a -vendégek természetesnek találták az egész jelenetet és helybenhagyólag -bólintottak fejükkel… A leány ismét visszasülyedt letargiájába és -megadta magát. Fátyol mögül látta a világot, a papot, szüleit, a -kifésült vendégeket és vőlegényét, aki most gyöngéden fogta karon és a -szomszéd terem felé vezette. Itt ültek le a gazdag vacsorához, amely nem -kevesebb ceremóniával járt. - -Beszéden, ábrázaton, viselkedésen, mintha a mult támadt volna föl: régi -szövetek zizegtek-susogtak, az emberek köröskörül mind fakók, öregek és -hallgatagok voltak a mondókákban és szokásokban eltűnt idők emlékei -elevenedtek meg. A mult szelleme járt az asztal fölött, az oltotta el -egyszerre a terem valamennyi gyertyáit is. Mert az ebéd nem kezdődött -levessel meg jóétvágy kínálással, hanem az ételek hódolatával, amihez -sötétség kell. Ki emlékszik ma még erre a ceremóniára? Hogy is volt hát? -Harminc cselédleány állott föl sorjába a konyhában, harminc étel került -az asztalra: főként vadak, halak, (mert ez jellemzi a nemesembert), -továbbá kalácsok, mult századbeli pástétomok, fánkok, pecsenyék, -tészták, cukrostornyok s a többi, s a többi. Valamennyi hosszu -ezüstedényeken állott, amelyek peremén kis viaszgyertya lobogott. A -sötét terem ettől a fénytől lett világos. A szolgálók sorjában Málika -elé járultak, mindegyikük mondott egy-két jó szót a pecsenyéről s aztán -mélyen meghajolva a menyasszony elé tette. A disznókról, őzekről és -borjufejekről kisérteties fény áradt a nézőre, úgy látszott, mintha nem -a polgárok ennék meg őket, hanem e tátott száju fenevadak akarnák -fölfalni a vendégeket. Azután ismét kivilágosodott a terem s a vendégek -jóétvágyat kivánva egymásnak, nekiláttak a tálaknak, amelyeknek súlya -alatt a nehéz tölgyasztal meg-megremegett. - -A vacsora soha véget nem ért volna, ha egyszerre az ablakok alatt meg -nem riannak a régi városi kürtök. A vendégek fölkeltek székeikről s az -erkélyre tólultak. A lejtőről kígyóvonalban hosszu menet közeledett, -élén, fáklyásoktól kisérve, a bányazenekarral, végén a kiváncsi nép -fekete tömegével. Hozták a menyasszony ajándékait. Ki tudná elszámlálni -azt a tömérdek bútort, holmit, jószágot, amely kocsira rakodva az -ablak alatt elvonult? Knappe, az asztalos, valóban kitett magáért, -ilyen szép hozománya leánynak még nem volt Selmecen. Elől a nehéz -tiszafa-szekrények, karosszékek, asztalok, fiókos ládák, ruhásszekrények -és egyéb bútorok, mind művészi gonddal, kézzel kifaragva, nehéz -pántokkal ékesítve. - -Aztán két szekér a fehérneművel, ami len a Garam völgyében egy éven át -termett mind itt találkozott össze. Utána következtek a ház fényűzési -fölszerelései: gyönyörü máramarosi üvegcsillárok, káprázatos fényü -arany- és ezüstevőeszközök, gyertyatartók, ékszeres ládák, tükrök, -csipkék, selymek, úgy helyezve el nagy gonddal, hogy mindenki -megcsodálhassa őket. Az utána döcögő kocsin a gazdag konyha jelvényei -sorakoztak, rengeteg üstök és csebrek, sárgaréz kondérok, fazekak, -tepsik, nyársak, közöttük a faedények sárga halmaza. Nyomon követte őket -az éléskamra fölszerelése: nehéz zsákok töltve kávéval, babbal, -borsóval, gyömbérrel, ánizszsal, gesztenyével, köménynyel, majd a zsiros -bödönök páncélos csoportja villogott, mellettük boros, káposztás, -pálinkás hordók sorakoztak. A menyasszony fehér tehene csöndesen -léptetett utánuk. - -Málika szomorúan nézte a fölvonulást s egy könycsepp hullott szűzi -ruhájára. - -– Síró menyasszony, nevető asszony, – bólogattak helybenhagyólag a -vendégek. - -A hordók kocsija után egy nagy szekér következett, megrakva mindenféle -édességgel, kalácsokkal, lepényekkel, fánkokkal, meg perecekkel, a -melyeket egy markos fehércseléd osztott szét az utca lármás népének. -Utána forgácscsal földíszített sörös kocsi haladt, egy csapos -derűre-borúra mérte az árpalét, ezen a napon Selmecen még a kutyák is -sört ihattak, ha akartak. A menyasszony végigjártatta tekintetét a két -elemózsiás szekéren, s aztán a következő alkalmatosságra pillantott… S -ekkor a szíve verése egyszerre elállott s a torka összeszorult. A szeme -előtt az ünnepély kezdete óta lebegő fátyol még sötétebb lett s a feje -elszédült. Azután egyszerre a szíve hevesen kezdett dobogni s ki akart -ugrani a testéből… - -Mi volt az, ami Málikát ennyire indulatba hozta? Ártatlan, régi német -szokás okozta. Mult századbeli germán családok azzal akarták a -házasságba vetett bizalmukat kifejezni, hogy a hozomány ajándékai közé -egy selyemmel, bársonynyal ékesített bölcsőt is tettek… - -S ez a szimbólum az összes eddigi képeknél, az eljegyzésnél, a jelképes -vacsoránál, a pap szavainál erősebben, közvetlenebbül mutatta a leánynak -jövendőjét, életét, egész nyomorúságát. Nem tudta tovább kiállani az -ablaknál, félt, hogy a háztető rája szakad. - -Fölugrott és átszaladt az apjához, aki egy percre visszavonult a -szobájába, hogy a tűzijátékot rendezgesse. - -Málika pihegve rogyott le előtte és megragadta Judex kezét. El akarta -mondani összes szenvedéseit, föl akarta tárni szíve szörnyü csatáját és -soha meg nem szűnő szeretetét a selmeci diák iránt, de görcsösen vonagló -ajka mást nem tudott mondani, mint ezt: - -– Sohasem, édes jó atyám, soha, sohasem!… - -Judex letette a kezében levő görögtüzet és ránézett a sápadt gyermekre. - -– Hogy értsem ezt? – kérdezte hidegen. – Magyarázd meg a szavaidat. - -A leány ki akart egyenesedni s újra megkísérlette, hogy elmondja azt, -ami a szívét nyomja. De csak kúszált mondatokban tudta magát kifejezni. - -– Nem tudok a lelkem ellen cselekedni, – zokogta, – nem birom tovább… -Olyan szerencsétlen, olyan nagyon szerencsétlen vagyok… - -Feje lehanyatlott gyorsan emelkedő keblére. Judex kelletlenül símogatta -szakállát, mint amikor haragudni szokott. - -– Kérlek, ne beszélj félre, – mondta szárazon. – Mire jó újból zavart -csinálni? Már minden, ahogy illett, rendben volt, és most újra kezded? -Nem szeretem az ilyen színpadi jeleneteket, torkig vagyok velük. - -Rosszkedvűen, összeráncolt homlokkal járt föl és alá a könyvespolcok -között, aztán megállt Málika előtt. - -– Nem hogy megköszönnéd szüleid jóindulatát, amely kedvezővé tette -jövődet, most újra össze akarod bogozni a csomót. Azt hiszed, örökké -rabszolgái leszünk szeszélyeidnek? Hogy tréfát űzhetsz emberrel, -becsülettel, Istennel? Nagyon tévedsz, nem tűröm házamban az ilyen -dolgokat! - -Élete legnagyobb büszkesége volt az a három szó: „az én házamban“. A -mintaszerűség, tökéletesség és a legfőbb erények jelvényét látta bennök. -Az „ő házában“ élni gyönyörűség és kitüntetés lehetett földön, mennyben -egyaránt. Ott soha helytelen dolog nem történhetik, ott senkinek oka -nincs a sorsa ellen tiltakozni s ott minden úgy van jól, ahogy a -családfő akarja. Ilyen az ő háza; boldog, aki falai közt élhet, -békességben, tiszta polgári becsületben és boldogságban… Nincs több -ilyen ház az egész világon… Nem csoda, ha megrészegedett e kedves -szavától. Az asztal elé állt s így kiáltott: - -– Nem tűröm, hogy tréfát űzzél belőlem, hogy pellengérre állítsd e -becsületes falakat és botránynyal szennyezd be e mocsoktalan házat! -Megértetted?! Eddig van! - -Málika fölemelte sápadt arcát. - -– Nem akarok semmit sem hallani! – rázta dühösen fejét Judex. – Most már -az én becsületemről, adott szavamról és személyemről van szó! És ha a -Paradicsom-hegy megindúl is, a Frundsberg felesége leszel! Punktum! - -Soha még ilyennek nem látta atyját: a kis emberke arca mintha óriásivá -nőtt volna, szeme akkora volt, mint egy ágyúgolyó, szája, mint a barlang -torka. Málika megrázkódott. Látta, hogy hiába volna ellenmondani, apja -szigoru, hideg arcán tükröződött a szilárd elhatározás, amelynek most -már minden áron érvényt szerzett volna… Ez volt hát az élet, amelynek -borzalmairól iskolában és könyvekben annyit olvasott, ez a jövendő! -Lelkében egyre nagyobb lett az undor, mintha keze, arca, szája, minden -porcikája útálatos sárral érintkezne s neki bele kellene fúlnia. A lány -egy ideig tétován nézte, lassankint hogy sülyed belé a mocsárba és hogy -nő szívében a gyűlölet mindenki, minden, első sorban önmaga ellen. -Azután fölébredt benne az önvédelem, galambnak érezte magát, -amelyet kegyetlen vércse üldöz s kétségbeesve tekintett, amibe -belékapaszkodhatnék mentőkar után. De sehol semmi. Az ódon óra nyugodtan -percegett, a vén butorok és képek közönyösen néztek rá, ők már -bizonynyal láttak ilyen jeleneteket a Judex-házban… Az apa -összeszorított ököllel állott a sarokban, az utcáról fölvilágító piros -fáklyafény még zordabbá tette ábrázatát… Lentről egyre jobban -hallatszott a bányász-zenekar muzsikája s a vendégek zsivaja… - -A leány összeszedte magát s föltápászkodott. Szíve nyugtalanul vert, -fülében két szó zúgott: „nem lehet, nem szabad!“ Nem lehet, hogy élete -ily üresen, rettenetesen végződjék, nem szabad, hogy lelke megadja -magát. És ha megindul a Paradicsom-hegy, temesse őt el, de soha sem lesz -a Frundsberg felesége… Lehajtotta fejét s magára hagyta apját. - -Kitámolygott az ajtón s kis szobájába ment. - -Üres és néma volt az egykor víg leányszoba, a bútorok egy részét már -elvitték, a többi félszegen, idegenül álldogált szerteszét. Odalépett -egy almáriom elé s kiszedte azt a sok apróságot, amelyet egykoron -Cseróczytól kapott. Tarkán össze-vissza hevert a sok csip-csup, amelyet -a szerelem manója aranyozott meg: hervadt virágok, szalagok, -lövész-monéták, madártollak, fényképek, táncrendek. Maga elé rakta őket -és sírva nézte végig valamennyit, tanácsot, segítséget, kérve tőlük. -Össze-vissza beszélt a sok régi emlék, egyik panaszosan, a másik -jóakaróan, a harmadik keserü szemrehányást téve. Régi, meghitt barátok -voltak, hű tanui a leányszoba minden örömének és bánatának. Tudták, -hogyan kell a szívhez beszélni s tudták, hogy szerencsétlen kis gazdájuk -nagy bajban van, az egész világ megrendült körülőtte… - -S amint a leány hallgatta őket, amint visszahozhatatlan időkről mondtak -bús regét, a különösebbnél különösebb tervek vonultak föl előtte. -Elszökni… zárdába menni… térden állva könyörögni az atyja előtt, akinek -kell, hogy szíve legyen… széjjel marcangolni e csinos arcot, amely -mindennek oka… Avagy: meghalni… eltünni a havas éjszakában mindörökre… -Oh, be jó is lenne a puha, illatos hóba temetkezni… - -A nagyteremből víg zene harsogott föl. - -– A vánkostánc! Kezdődik a vánkostánc! – hallatszott egy éles hang. - -A bevezető muzsika elvégezvén néhány ütemét, elhallgatott; hallatszott, -amint a vendégek vidám zajban csoszogtak sorba. - -– Mindjárt keresni fognak, – riadt föl Málika. - -Fölugrott és sietve kapta magára köpönyegét. Nem tudta, hogy mit fog -tenni, csak azt tudta, hogy menekülnie kell e szörnyü házból, amelynek -falai börtönként övezték testét-lelkét. - -– Kezdődik a vánkostánc! – hallatszott még élesebben. – Hol a -menyasszony? - -Eloltotta a lámpát, nehogy rája akadjanak. Azután tollat keresett s a -kivülről beszürdő félhomályban pár kúsza sorral tudatta Frundsberggel, -hogy nem lesz az övé. Reggelre majd megtud mindent… Vajjon mi lesz az a -minden, még ő sem sejtette… - -Az ámbituson cipőkopogás hallatszott, Frundsberg meg a rendező keresték -a menyasszonyt. Kinyították az ajtót s benéztek a szobába. - -– Nincs bent senki, – dörmögött a rendező, látva, hogy sötét a szoba. - -Frundsberg tétován állott az ajtóban. Fejének árnyéka az ámbitus falán -olyan volt, mint egy vén asszonyé. Málika önkéntelenül elmosolyodott s e -derü bizalmat, bátorságot öntött szívébe. Most már nyugodtabban várta, -hogy a keresők odébb menjenek… - -Amikor a vőlegény és a vőfély eltüntek a szomszéd folyosón, gyorsan -kisurrant az udvarra és csipkekendőjét arcára szorítva, kiszaladt az -utcára. Nem látta meg senki… - -Üde, éles levegő csapta meg arcát: óh, be jól esett a petroleum- és -limonádé-szagu báli levegő után! A város még élénk volt ugyan, de az -emberek csoportokba verődve tárgyalták, mennyi kincscsel terhelve -vonultak föl a hozomány-vivő szekerek s így senkise törődött vele. Azt -hitték, valami korán távozó vendég. - -– Bodog fickó! – mondta valaki, a ház felé mutatva pipájával. – Így én -is megházasodnám! - -Málika nevetett. Hiszen jól járna, ha így nősülne meg! Még az eljegyzés -napján megszökik a menyasszonya. Egyszerre visszanyerte önuralmát s mint -az élet nagy pillanatai előtt, amikor hirtelen szembe kerülünk a -rettegett eseménynyel s íme, egyszerre csodálatosan természetesnek s -könnyünek látjuk a megoldandó dolgot: ő is szinte magától értetődőnek -tartotta, hogy éj idején egyedül megy végig a városban, valami -titokzatos, de éppen nem ijesztő szakadék: a jövendő felé… Hiszen mindez -egyszerü: akit gyűlölünk, ahhoz nem megyünk feleségül s a szabadságot, -épp úgy, mint a szeretetet az Isten oltotta a szívünkbe. Ez ellen nem -lehet cselekedni… Visszanézett, a Judex-ház párás ablakán fény tódult az -utcára. Az éjjeli világításban szinte rá sem ismert a szülei házra. - -Az első utcán balra kanyarodott föl. A nagy zaj után egyszerre nagy -némaság fogadta. Itt nem járt senki, léptei ijesztően visszhangoztak s -az utca sötét gádora mintha el akarta volna nyelni karcsu alakját. Nem -félt tőle: sőt érdekesnek találta a furcsa helyzetet. Még sohase járt -ily késő éjszakában gyalog az utcán. Pedig érdekes Selmec ilyenkor is. -Milyen különösek a púpos, fekete házak, nyakukban a hófehér prémmel, -milyen titokzatosak a mélyen lógó, sürü, csillagtalan felhők, akárha itt -gyülnének tanácsra, holnap ki melyik országba vándoroljon, milyen -sajátságosak a kopár fák, amelyek hosszu, bogos ágaikkal, mintha meg -volnának fordítva: a gyökerek állnak ég felé, a lombok pedig télen a -föld alatt virulnak. A város koronájaként szögletes vonalaival ott -emelkedik az Angyal-vár, hófehéren, érintetlenül, mintha cukorból -faragták volna ki. Málika tágra nyílt szemmel nézte, mint a gyerek a -cukrász kirakatába tett édességből csinált házakat. - -Jobbra a gyertyamártótól alacsony, sötét ház terpeszkedett: papírral -átragasztott, összetört ablaktábláin és nyitott kapuján meglátszott, -hogy diákkvártély. Minek a kapukulcs ott, ahol éjjel élénkebb a -forgalom, mint nappal s ellopni amúgy se lehet semmitse? Málika tudta, -hogy Hertelendi meg Vitnyédi itt laknak; ha errefelé sétált, a két -fiatalembert mindig az ablakban láthatta. Tudta azt is, hogy egész -Selmecen ezek a leghívebb emberei s azért védelmet keresve, gondolkodás -nélkül fordult be a kapun. Ezek a jó fiúk csak nem hagyják el élete e -nehéz pillanatában? Ha azt kivánná tőlük, menjenek a tűzbe, elmennének, -ha azt, hogy hozzák le a napot az égről, azt is megtennék. - -… Az utcán pedig akkor suhant végig a hosszu péklegény árnyéka… - - - - -A diáktanyán. - -Hertelendi nagy munkában volt: meg kellett erőltetnie minden sejt eszét, -hogy fütőanyagot fedezzen föl. Rossz idők jártak a diákra, az apja -hallani sem akart róla, s a fia legfurfangosabb ötleteinek sem ült föl -többé. Pedig vele sokáig el lehetett bánni, mert az öregnek, -közbevetőleg jegyezve meg, gavalléros hajlamai voltak s ha itt tudta -megfogni, akkor a diáknak nyert ügye volt. De Tamás a húrt a végsőig -feszítette. Ha kifogyott a pénzből, párbajafférekbe ment bele s ezen az -immár nem egész szokatlan úton sarcolta meg az öreget. Orvos, terem, -bepaukolás… Gentleman apa nem térhet ki ily kiadások elől. A valóságban -pedig a diákok az erdőben verekedtek s tiszteletbeli doktornak Blumot -vitték magukkal. Nehogy különben valaki azt gondolja, hogy a lovagias -ügyek egyoldaluak voltak, ennyire naiv nem volt az apa. Tamásnak haza -kellett küldenie a jegyzőkönyveket, sőt amikor az afférok nagyon -elszaporodtak, az öreg úr a hiteles hely bizonylatát kivánta be… Nagyobb -baj volt, hogy végül már nem akadt senki, aki Hertelendivel mérkőzni -akart volna. A fiatalember nem riadt volna vissza attól sem, hogy -proviziót adjon ellenfeleinek, sőt a reverzálistól sem, amelyben -biztosította őket, hogy semmi kárt sem tesz bennük, de az emberek -lemondtak a dicsőségről. Így hát Hertelendi szénája kezdett rosszul -állani. Egy geniális eszme rövid időre fölszínen tartotta még. Apja -gavalléros gondolkozására számítva, fogott egy stróhmannt, akit -bepörölt. Állitólag követelni valója lett volna rajta, egy -szabályszerüer lejárt és óvatolt váltó. Amikor az öreg Hertelendi, egy -gőgös, tizennégy ősös földesúr a pört megtudta, dühösen robogott be -Selmecre. Már a lépcsőn káromkodott. - -– Ilyen szégyent hozol a fejemre, hogy pörlekedel, mint az örmény -pénzváltók!? – kiáltotta fiához betoppanva. – Váltóra adsz ki pénzt? Egy -Hertelendi… Nem szégyeled magad? És még be is pörölöd a szerencsétlent! -Ez gyalázat! Nemes ember nem tesz ilyet! - -Tamás azzal védekezett, hogy másképp nem tud megélni, sok az adóssága, -az élet drága, minden fillért értékesíteni kell és végre is azt a pénzt -becsületes úton, kártyán nyerte. - -– Mennyi hát az adósságod? – bömbölte az öreg erre a vallomásra. - -Hertelendi bevallotta az összeget s az apa… nos, mit tehet egy -becsületében sértett apa: szépen kifizette. Ő, aki soha sem adott egy -fityinget se, ha arról volt szó, hogy a fia váltója lejárt, most, amikor -a fia váltót óvatolt, mint a jómódu bankárok szokták, szó nélkül -fizetett, mert a családi becsület kockán forgott… - -– Soha többet meg ne történjék ilyesmi, vagy kitagadlak! – kiáltotta még -távozáskor is. - -Dehát ez is régen volt. Hertelendire és Vitnyédire csakhamar újból a hét -sovány esztendő köszöntött be. Színi való csak lett volna, mert a -szárított kukoricaszár apróra vágva s bepaprikázva nem a legrosszabb -dohány s holmi élelmességgel ebédelni is tud az ember, de a hideg, az -átkozott tél nem ismer se hitelt, se részletfizetést. Füteni kell. A két -diák sokáig megbírkózott a válsággal. Példának okáért: mire szükségesek -a szekrények hátsó falai? Ott sem tolvaj hozzájuk nem férkőzik, sem egér -be nem bujhatik. Ez tehát jobb lesz fütőanyagnak. Kiszedték Simonideszné -siffonérjainak hátsó deszkáit s vígan fűtöttek vele. Simonideszné, -akármilyen ravasz némber is lett légyen, arra ugyan soha sem gondolt, -hogy a szekrények hátsó falait megvizsgálja. Ki is gondolna ilyen -csalafintaságra? Amikor ez az anyag is elfogyott, a szalmazsákokra -került a dolog s miután azok is a tűz martalékává lettek, s az ágyak -vékonyak voltak, mint egy héring, a székek és asztalok lábait nyirbálták -meg. Ez is jobb ügyhöz méltó pszihológiára vall, mert ugyan ki venné -észre, hogy az asztal eredetileg három hüvelykkel magasabb volt?… Az a -fő, hogy mind a négy láb a műtét után egyformán hosszu maradjon… De -mindennek egyszer vége szakad s amikor az asztalok alig voltak -nagyobbak, mint egy rattler, a műveletet be kellett szüntetni. -Simonidesznénak különben egyszer föltünt a dolog s meg is kérdezte -Hertelendit, mi az oka, hogy a bútorok mintha összezsugorodnának? - -– Ezt a fizika magyarázza meg, – mondta a fiatalember magisteri -ábrázattal, – a meleg ugyanis kinyújtja, a hideg pedig összevonja a -testeket… Adjon kölcsön egy pár zsák fát, fütsünk be jól és meglássa, -hogy az összehúzódás meg fog szünni. - -Ám Simonideszné nem volt hajlandó ezen az áron fizikát tanulni s így a -testek még jobban összezsugorodtak. - -Hertelendi most is, mint mondottuk, nehéz föladaton törte az eszét. -Vajjon mi lesz a fütéssel? Egy elkeseredett pillanatban már a kitömött -vidrával próbált szerencsét és a tűzbe lökte, de a vidra oly bűzzel -égett, hogy kénytelen volt újra kirántani a kályhából. Kezét lóbálva -sétált föl s alá, s éppen meg akarta magát adni a sorsnak, amikor -egyszerre kopogást hallott ajtaján. A diák kinézett a deszkahasadáson s -egy nőt pillantott meg. - -– Ez nem lehet más, mint a mosóné, – gondolta ijedten s pillanat alatt a -szekrénybe ugrott, hogy a kellemetlen vendég senkit se találjon otthon. -Ijedtében még azt is elfelejtette, hogy ily késő esti órában a mosónők -már alszanak. - -Málika belépett és körülnézett. Miután senkit se látott, szépen leült és -elhatározta, hogy várni fog. Szemeit kiváncsian jártatta körül a -szobában. Ilyet még nem látott, s azért érdeklődéssel vette szemügyre a -berendezést. A szobát rendetlensége ellenére sem találta kellemetlennek, -sőt tetszett neki a diákszállás: az üres üvegekre tűzött -gyertyamaradványok, a csipős dohányszag, a céltábláknak kitűzött ócska -kalapok, az összedrótozott kályha, a beragasztott ablaküvegek, a lámpa, -amelynek eltört ernyőjét egy kézelő helyettesítette s az egész szoba, -amelyben szinte süvöltött a hideg. Mennyivel frissebb, fiatalabb és -szebb ez, mint az ócska Judex-ház hideg pontosságával és szörnyü -rendszeretetével… Hertelendi magához térve rémültéből, óvatosan -kipillantott a szekrényből. Szinte kővé meredt, amikor vendégét -megpillantotta. - -– Málika, – hebegte ijedtében kigurulva rejtekéből, – mit keres itt -Málika? - -A leány kezet fogott vele és így szólt: - -– Ha nem felejtették még el, amit nekem igértek, meg fognak védeni… – -Halkan tette hozzá: – Szerencsétlen, elhagyatott vagyok… - -Hertelendi nem értette, mit beszél. - -– De éjjel… egyedül… s én is egyedül vagyok, – dadogta. - -A leány kissé elsápadt s hátrább lépett. - -– És Vitnyédi?… Azt hittem, hogy együtt laknak… nem? - -– Vitnyédi már két hete Cseróczyt keresi… Málika, ez nagy könnyelmüség, -végtelen könnyelmüség, – fakadt ki belőle egyszerre. – Ön egy percet sem -maradhat itt. - -Málika ránézett. - -– Ön egyedül is épp oly jó fiu, mint Vitnyédivel együtt, – mondta -egyszerüen. – Itt maradok, mert szükségem van a védelmére. - -Leült a kis székre s maga elé bámult. - -– Olyan nagyon boldogtalan vagyok, – sóhajtotta. - -Hertelendi hallgatott: soha életében nem volt ily különös helyzetben. -Zavartan húzta le ujjairól a vívókeztyüt, amelyben éjjelente aludni -szokott, hogy a hideg ellen védekezzék. - -– Nagyon zord az idő, – mondotta mentegetőzőleg s tüzelő után nézett. – -Nem parancsol teát? - -Málika is fázott, tehát ráhagyólag intett. - -Hertelendi most már nem sokat habozott, hanem kitéve magát Simonideszné -teljes haragjának, fölkapott egy széket, darabokra törte s aztán -befűtött vele. Pár perc alatt vidám tűz lobogott, fényével és melegével -enyhébbé téve a szoba rideg hangulatát. - -A téa elkészült, Málika kitöltötte két ócska pohárba. - -A fiatalember tétován ült le mellé. Egy szót sem tudott szólani; bár -máskülönben elég bátor legény volt, most nem jött hang ajkára. Egy ideig -így ültek egymás mellett, végre a leány törte meg a csendet. - -– Mit gondol, mit tegyek már most? – szólt. - -Minden átmenet nélkül csak büszke fejét hátra szegezve tette hozzá: - -– Olyan nagyon, nagyon szeretem Cseróczyt… - -Hertelendi a tűzbe bámult. - -– De ha valaki megtudja, hogy itt járt… – mondta megborzongva. – Mi lesz -akkor? - -– Maga fél? – kérdezte a leány. - -– Én megverem az egész várost, – jegyezte meg Hertelendi meggyőződéssel. -– Önért mindenre kész vagyok. - -Egy ideig újra csönd volt. - -– Mit tehetnénk? – töprengett a diák. – Én Isten ucscse oly ostoba -vagyok: ha kell, sosem jut semmi az eszembe, – tette hozzá dühösen. - -A leány látva barátja ügyefogyottságát, önkéntelenül elmosolyodott. - -– Akkor hát hallgassa meg, – mondotta, – hogyan gondolkozom én a -helyzetről. Amint pirkad, ön elvisz Gölnicbányára a nagynénémhez, egy -áldottlelkü, okos asszonyhoz, aki bizonynyal nem hágy el a bajban. Ha -keresni is fognak odahaza, senki sem sejti, hogy itt vagyok. Hogy is -gondolhatnának ilyet? Reggel tehát az ön felelőssége megszünik. - -– Aláírom. Bárcsak már hajnalodna, – tette hozzá önkéntelenül -Hertelendi. - -– Ugyan szívesen látja a vendégeit, – biggyesztette föl ajkát Málika. – -Hány óra most? - -– Tizenegy. - -– Álmos? - -– Egy időre kiment szememből az álom. - -– Hát mulattasson egy kicsit. Nekem majd leragadnak a pilláim. -Képzelheti, hogy nem nagyon sokat aludtam az utolsó napokban… Még -eltalálok aludni ezen a széken. - -Hertelendi szolgálatkészen ugrott föl. Egyéb hijján bemutatta a -szállásukat. - -– Íme, itt van lakásunk minden dísze, – szólt körüljárva a lakást, – egy -havasi kürt, egy pár puska, kardok, plasztronok, vívóálarcok… Érdeklik -ezek a dolgok? - -Málika biccentett a fejével. - -– Fujjak bele a havasi kürtbe? Nagyon szép hangja van. Ha úgy -parancsolja… - -Belefújt a hosszu tölcsérbe, amely panaszos, nyikorgó hangot adott, mint -egy kenetlen szekér, azután vaktöltéssel ellövöldözgette egy gyertya -lángját, majd bemutatta a vívóálarcot, mint teaszűrőt. Szabadalmat -lehetett volna rá kérni: a sodronyháló kitünően fogta föl a tea -leveleit. Még az ébresztésre berendezett fali órát kellett -megmagyarázni. Ez is pátens volt. Úgy volt konstruálva, hogy amint a -láncra fűzött súly bizonyos mélységig leereszkedett, feldöntött egy -polcra állított korsót, amelynek tartalma az alvó ábrázatára fordult. - -Málika megitta téáját, amelynek kellemes melege elbágyasztotta. Csak -most érezte a nap fáradalmait és izgalmait, amelyek emléke ott -zúgott-búgott a fülében. Úgy rémlett, mintha egy nagy fekete madár -repdesne előtte és hol a szeméhez, hol a füléhez csapdosná nagy, sötét -szárnyait… Hess, csunya madár!… A teaforraló lassan zsongott, mint az -jól nevelt regényekben szokásos… Amint a leány szemét félig lehúnyva -Hertelendire figyelt, feje egyszerre csak lecsuklott s a következő -pillanatban a vendég elaludt… A diák ijedten nézte az újabb fordulatot. -Málika már mosolygott is álmában. - -– Nohát, ez gyönyörü helyzet. Most már egyenesen meg kell őrülni! – -állapította meg a fiatalember és nagyot fújt. - -Hozzálépett és gyöngéden megérintette a leány vállát. - -– De amikor oly nagyon szeretem, – sóhajtott Málika álmában. – Olyan -nagyon… - -Nem volt szíve, hogy fölébreszsze: szegény gyermek, hadd álmodjék -szépet, úgyis ki tudja mi lesz holnap? - -Lábujjhegyen a fogashoz lépett és minden eshetőséggel számítva, -megtöltötte a fegyvert. Úgy sejtette, hogy ma még lesz valami. Azután -nyakába terítette köpönyegét és kiment a folyosóra. Leült a földre és a -csillagtalan éjbe bámult. - -– Vajjon mi lesz mindebből? – kérdezte magától. - -Szerencsére nem volt képzelődő lélek, hanem mindent úgy vett át, ahogy -az élet adta. A holnappal nem szokott törődni, az messze volt tőle, mint -az ifjúkor a hófehér öregségtől. Nos, majd csak eligazodik hát ez a -dolog is; nagyobb esetek is előfordulnak s azért a városháza meg az -akadémia mégis csak áll, s ha az Úristen úgy akarja, évszázadokon át sem -omlik össze… - -Csöndesen pipázott a folyosón, nehogy ő is elaludjon. - -Jó félóra mulott így el, aztán egyszerre csöndes zsongás hallatszott a -piac felől, mintha méhraj szabadult volna el. Aztán megint néma lett -minden. De pár perc mulva újra zaj hallatszott, most már közelebbről. -Lépések kopogtak, egy-egy hang kitörtetett a többi közül és elrepült a -Simonidesz-házig. - -– Bizonyosan a mesterlegények, – gondolta Hertelendi és visszaemlékezett -az utolsó nevezetes csatára, amikor Sepinek a nagybőgőt a fejéhez -vágták. – Nyilván Gerstakkerhez mennek, – tette hozzá az associatio -idearum nyomán. - -De a hangok egyre jobban közeledtek; most a szomszéd sarkon dörmögtek, -most már az utcában vannak, s egyszerre olyan vadul harsognak, mintha -egy hegyi patak szabadult volna Selmec közepére. Itt valami baj van, az -bizonyos. Sokan lehettek az utcában, a lábak kopogásán hallatszott. Mind -egyszerre beszéltek, úgy, hogy egy szót sem lehetett érteni, csak azt, -mikor egy öblös torok ezt kiáltotta: - -– Ez az a ház! - -A következő percben már száz ököl kezdte döngetni a rozoga kaput. - -– No, ez szép dolog, – gondolta a diák és szépen letette a pipát az -ablakpárkányra, maga pedig fölkelt. – Úgy látszik, tudják már, hová lett -Málika! - -Lent Simonideszné vijjogása hallatszott. - -– Mordio! – kiabálta szünet nélkül. – Mordio! mordio! (A felvidéken úgy -látszik ez a legnagyobb rémület szava.) - -A tömeg kivülről rákontrázott. - -– Nyisd ki! – ordította az előbbi öblös hang, – vagy beverjük a kaput! - -A háziasszonynak se kellett több, úgy megijedt, hogy fogvacogva -leszaladt a pincébe és egy hordó mögé bújt. Meg volt róla győződve, hogy -a hussziták, a felvidék rémei, amelyekről annyit hallott nagyapjától, -betörtek a városba s mindenkit megölnek, fölperzselnek, a házakat, a -kerteket, az embereket, a tyukokat, még a kanári madarakat is… - -A tömeg látva, hogy belülről nem mutatkozik senki, nem sokat -teketóriázott, hanem egy-kettő, nekifeszült a kapunak, s nagy recsegés, -ropogás közt kilökte sarkaiból. Pillanat alatt az udvar tele lett -izgatott, hadonászó, kiabáló polgárokkal, rendőrökkel, bányászokkal, -fehércselédekkel. Ott volt, halálsápadtan, esti díszruhájában Judex is, -mellette Frundsberg, aki reszketett, mint a nyárfalevél s az egész -vendégkoszoru, némelyiknek még a szalvéta is a nyakában fityegett… A -furcsa képre néhány hirtelenében előszedett istállólámpa vetett halvány -fényt… Az eljegyzés ugyan furcsán végződött. - -Az udvarra jutva, egy pillanatra megállott a helyi viszonyokkal -ismeretlen tömeg, de csakhamar egy szabó, aki sokat járt pénzért a -diákokhoz, kijelentette, hogy Hertelendi az emeleten lakik. Mindnyájan -iziben nekiugrottak a lépcsőnek, s kettesével, tizesével rohantak föl a -lépcsőn. - -Amint az első csoport a folyosóra ért s jobbra akart kanyarodni, a -sötétből valaki rájuk szólt: - -– Megálljatok, egy tapodtat se tovább! - -Hertelendi volt, aki egy kissé elsápadva, de mindenre eltökélve várta a -történendőket. A fegyver a kezében volt. - -– Puska van nála! – rémült halálra Frundsberg, aki csaknem belészaladt a -csőbe. – Meg akarnak ölni! Segítsetek! - -Gyorsan visszaugrott a lépcsőház bolthajtásának védelme alá, s példáját -többen követték. A selmeci filiszterekben nem sok bátorság lakott. Ám -egy ember nem ijedt meg, kibontakozott a tömegből és a diák elé állt… -Judex volt. - -– Csak lőjjön keresztül, uracskám! – kiáltotta magából kikelve. – Csak -bátran, hiszen csupán az apja vagyok! Ez legalább méltó befejezése lesz -a komédiának! - -Hertelendi látta, hogy kétségbeesett emberrel van dolga. Leeresztette a -fegyver csövét. - -– Ez az én lakásom, – szólt határozottan, – ide belépni senkinek sincs -joga. Nem is értem, hogy mit akarnak itt éjnek idején? - -Judex közbe vágott. - -– A leányomat! a leányomat akarom! – kiáltotta, de hangja egyszerre -megcsuklott, erőtlenné lett. – Uram, – tette hozzá szinte könyörögve, -hogy tagadó választ kapjon, – csakugyan itt van a leányom? - -Kínos volt nézni az erős, kemény ember vergődését. Az arca halotthalvány -volt, az ajka bizonytalanul ejtette ki a szavakat. Apró szeme körül -sötét, idegesen rángatózó ráncok feküdtek. Tíz évvel öregebbnek -látszott, magasan hordott kemény feje előrehajlott. - -– Nincs itt, – szólt Hertelendi halkan, de nem tudott Judex szemébe -nézni, félre kellett fordítani a fejét. - -– De itt van! – kiáltotta Frundsberg a lépcsőház oltalma alól. – A -péklegény is látta, hogy idejött s ha nem volna itt, akkor ön beengedne -a szobába. - -Az udvaron álló emberek belevegyültek a lármába: – Nem engedjük, hogy -tisztes polgárokkal így bánjanak, – pattantak föl. – Majd megmutatjuk, -ki parancsol Selmecen? Mi, akik adót fizetünk, s teljesítjük polgári -kötelességünket, vagy azok a naplopó ficsurak?! Ki kell őket söprüzni a -városból! - -Föltüzelve e szavaktól, a tömeg újra nekirohant a lépcsőnek s egymást -buzdítva, ugrált föl a fokokon. - -A helyzet aggályossá vált. Hertelendi dacosan hátraszegezte a fejét, -fölemelte fegyverét és mindenre elkészülve, ezt kiáltotta: - -– Jaj annak, aki egy ujjal hozzám nyúl! Keresztüllőlek, hitványok! - -Ebben a pillanatban megnyilt a szoba ajtaja és Málika lépett ki. - -– Itt vagyok, – mondotta halkan és lehajtotta a fejét. - -Judex visszahökkent s a rohanó tömeg egyszerre megállt. Halálos csönd -támadt. De az apa megdöbbenése csak egy pillanatig tartott, aztán Judex -kiegyenesedett, szeme szikrázott s kétségbeesett ordítással vetette -magát a leányra. - -– Most meghalsz! – kiáltotta és fölemelte nehéz öklét. – Most véged van! - -De a szülői ököl nem tudott lezuhanni. Hertelendi közéjük vetette magát -s megragadva Judex kezét, félrelökte az apát. - -– Még ön se fog hozzányúlni! – kiáltotta rá Judexre. – És ha darabokra -téptek, sem juttok a közelébe! – Hangja félelmetesen csengett a -visszhangzó házban. Az emberek, akikben elsősorban a csúnya kiváncsiság -működött, nem óhajtották próbára tenni fegyverét. Végre is, nem érdemes -golyót kapni egy leányért, aki diákok szállására megy… Ők megvédeni -jöttek Judexet, de segíteni itt úgy látszik már nem lehet. Végezzék el -egymás közt a többit. Az éjjeli alakok egyenkint haza kezdtek -szállingózni. - -Judex egy pár lépést hátra tántorodott a lökéstől, amely kijózanította. -Leeresztette öklét, nem kiabált, fásultan nézett maga elé. A nagy -izgalom után egyszerre mintha minden idege megtompult volna, gyöngeség -fogta el. Letörölte verejtékező homlokát és sóhajtott. - -– Menj el, – fordult Frundsberghez. – Mindnyájan menjetek el… Hadd -maradjunk egyedül… - -A nép engedett akaratának. Az udvar lassan kiürült, az emberek zaja -egyre messzebbről hallatszott. - -Judex tétován állt egy ideig a folyosón. Hertelendi az ajkát harapta. - -– Menjünk a szobába, – szólott egy idő mulva az apa a diákhoz és a -márványszoborként álló Málikához. - -Bementek a diákszállásba. Judex lehanyatlott egy székbe s becsukta a -szemét. A melle zihált, a keze remegett. Hertelendi szólni akart, hogy -megmagyarázza az előzményeket, de nem találta a megfelelő szavakat. -Végre aztán belefogott. - -– Ön félreismeri a helyzetet, Judex úr. A mi itt történt, az… - -Judex fáradtan intett kezével. - -– Hagyja el, – felelte, – itt nem lehet magyarázni. Majd én próbálok -beszélni, ha kicsit összeszedtem magamat… - -Csönd támadt. A lámpa halovány fénye szomorúan világította meg a három -embert, a kályhából kiváncsi szemek, – pislákoló parázs – lesték a -történendőket. - -Végre az apa sóhajtott egyet és megszólalt: - -– Hallgasson rám, uram, – kezdte, de a szeme csukva maradt. – Be fogja -látni, hogyha romba döntötte házamat, tönkretette életemet, -becsületemet, legalább az elégtétel némi látszatával tartozik egy -tisztességes embernek. - -A diák meghajtotta fejét. - -– Most éjfél van, – folytatta Judex. – A reggel nincs már messze. Akkor -elmegyünk Institóriszhoz és ha ön, – itt fölemelte szempilláit és égő -tekintetét rávetette Hertelendire – és ha ön, mondom, tisztességes -ember, akkor elveszi a leányomat. Ennyivel tartozik a becsületemnek, de -talán az önének is. - -A _tisztességes_ szót élesen hangsulyozva mondta, mintha egy kis gúny is -lett volna benne. - -A diák keményen viszonozta a tekintetet. - -– Ahogy ön kivánja, – mondta férfiasan. – Az én becsületem éppen annyit -ér, mint a Judexéké. - -Az apa intett a fejével. - -– Jőjjön a lakásomra, – fejezte be szavait. – Reggelig elintézzük az -elvégzendő formalitásokat, azután istenhozzádot mondunk egymásnak -mindörökre. - -Málika rémülten nézett az apjára s meg akarta fogni a kezét. De Judex -elhárította magától leányát s megindult az ajtó felé. - -Málika utána szaladt és eléje állt: - -– Apám! – sikoltotta kétségbeesetten. – Apám! Ez lehetetlen! Ezt nem -kivánhatja! - -Judex kiegyenesedett és két arca vérpiros lett. - -– Akarom! – kiáltotta és szeme sötéten, vésztjóslóan csillogott. – -Akarom és összezúzlak, ha ellenkezni próbálsz! - -A leány még nem látta ilyennek Judexet, egy más, egy új ember állott -előtte, egy szörnyü árnyék, akinek szeme vérben forog, s akin látszik, -hogy beváltja azt, amit igér. Málika reszketve hajtotta le fejét előtte -és nem szólt többet. - -Szótlanul mentek végig az üres gyalogjárókon. - -A Judex-házon a hajnali szellő meglengette az ünnepi zászlókat és a -virágdíszt. - - - - -Az esküvő. - -Borús, havas reggel virradt. Amikor hazulról elindultak, még sötét volt, -a kereskedők lámpa mellett tettek-vettek a boltokban. A kocsi -jobbról-balra csúszott a fagyos havon, csak nagysokára ért el -Institórisz uramhoz. A nagy parókia lassan bontakozott ki a homályból. A -tisztelendő úr már dolgozószobájában volt és vasárnapi prédikációján -dolgozott. Judex visszavonult a tiszteletessel, hogy az akadályokat -elhárítsák. A jegyespár egyedül maradt. - -– Mi fog most történni? – kérdezte Málika megtörten. - -A diák dacosan vetette föl fejét: - -– A feleségem lesz. Ennyivel adósok vagyunk a becsületnek. Hogy aztán mi -lesz a folytatása? Egyszerü. Főbelövöm magamat s akkor ön megint szabad -lesz. - -– Hertelendi! – kiáltott rá a leány. – Ha ilyet beszél, leugrom az -emeletről. Elég embert tettem már tönkre, nem birom tovább ezt a -nyomorúságot. Ne legyen ön is ellenségem! - -A diák megcsóválta a fejét. - -– Én más utat nem látok. Különben is, – tette hozzá könnyüvérüen, – -tulajdonképp mi szükség rám a világon? Egy rossz erdészszel több vagy -kevesebb, egészen mindegy. Nem sirat meg senki; sőt legalább helye lesz -a többinek. - -– Ne beszéljen! – csattant föl a leány. – Nem tudom mit teszek, ha ilyet -mond. Nem szabad ilyesmire gondolnia… Adja a kezét, hogy lemond erről a -balgaságról. - -Megragadta a diák kezét. - -– Majd Isten megsegít, hiszen sohasem vétettem ellene, – suttogta -megtörten. - -Hertelendi meghajtotta a fejét. Ő csak azt tudta, hogy az ő fejét -előbb-utóbb beverik; tehát inkább előbb, mint utóbb. De ha Málika a -halasztás mellett van, neki nincs kifogása ez ellen sem. - -– De valamit csak kell tennünk, – jegyezte meg. – Csak nem akar tényleg -a feleségem lenni? - -Judex két kaputos ember kiséretében visszatért. Ismét a régi kimért, -komoly ember volt, csak sápadt vonásain látszott meg, hogy valami -kizavarta a nyugalmából. - -– Készen vagyunk; ha úgy tetszik, mehetünk, – mondta. – Van szerencsém -bemutatni a tanúkat: Möller, sekrestyés, Marsalkó, vargamester. - -A jegyespár kezet szorított velük. Átmentek a templomba. A szentélyben -nem volt senki sem, az oltáron álló két gyertyaszál komor árnyékokat -vetett a falra. A ceremónia gyorsan folyt le. Institórisz uram látható -rosszkedvvel végezte a szertartást. - -Öt perc mulva férj és feleség voltak. - -Judex kezet szorított Hertelendivel. - -– Isten vele! – szólt fagyosan és a kalapja után nyult. - -Ezzel elment, Málikához egy szót sem szólt. - -A leány egy pillanatig ijedten nézett rá, aztán dacosan szegte meg -fejét. - -– Nem cselekedtem rosszat, nem szolgáltam rá megvetésedre, – mondta -keményen. – Béke veled! - -Judex nem válaszolt. - -A tanúk és az új pár magukra maradtak. - -– Parancsoljon velem, – szólt a diák magát meghajtva. - -– Azonnal el akarok utazni, – felelt Málika határozottan. – Küldjön el -Eperjesre a nagybátyámhoz. Gyűlölöm Selmecet, a világot, mindenkit! - -Marsalkó uram, aki az egész dologból egy szót sem értett, elszaladt a -fuvaroshoz. Nem kellett sokáig várni, újabb öt perc mulva már ott állt -az ócska bárka. A fiatal asszony egy ideig töprengve nézett maga elé, -aztán leoldotta a nyakláncát és a diák felé fordult. - -– Tesz nekem egy szívességet? – kérdezte férjétől. - -– Rendelkezzék velem. - -– Ha valahol… ha találkozik Cseróczyval… – szólt ellágyulva, – akkor -adja át neki ezt a nyakláncot… Ez meg fogja védeni… - -Szeme könybe lábadt. - -– Meg fogom őt találni, akárhol is, – dörmögte a diák és megszorította -Málika kezét. - -– És mondja meg neki… hogy becsülöm, szeretem… Ne keressen föl, nekünk -az életben többet nem szabad találkoznunk… De örökké szeretem… mindig is -szerettem. - -– Meg fogom neki mondani. - -– Mindhalálig, – emelte föl fejét a leány. – Ön egy derék, becsületes -fiú… – tette hozzá elérzékenyedve, – soha meg nem tudom hálálni azt, -amit érettem tett. Isten vele!… - -A két tanu tétovázva nézett egymásra. Különös egy história! A -menyasszony sír és a vőlegénynek is köny csillog a szemében, amikor egy -harmadik úrról beszélnek. - -– Te, Möller, – súgta oda társának Marsalkó, – ki az a Cseróczy? Talán a -nagysága valami rokona? - -– Cseróczy? – felelt a kérdezett. – Az diák… ezelőtt, úgy emlékszem, -nagyon udvarolt a Judex-kisasszonynak. - -– Fura egy dolog! – csóválta fejét a vargamester. - -Málika fölszállott a kocsiba. Abban a pillanatban odaszaladt Helén és -sírva borult a nyakába. A kis leány hófehér volt az izgalomtól. - -– Málikám, édes Málikám, – zokogott keservesen. – Ne hagyj el, ne hagyd -el a te szegény Helénedet! - -A fiatal asszony eleintén vissza akarta hárítani az öleléseket, óh, -miért is szaladt ide ez az ostoba kis gyerek? de csak egy percig bírta -elérzékenyülését visszafojtani, aztán ő is sírva fakadt, kínpadra vont -szíve sűrü könyeket kergetett szemébe. - -– Én nem hagylak el, Málika, – zokogta Helén, – én veled megyek! - -Málika újra vissza akarta hárítani ölelését. - -– Ne tedd még nehezebbé a szívemet, – mondta könyeit letörölve. – Menj -szépen vissza és gondolj néha rám. Ha el is szakadunk egymástól, azért -szerető jó testvéred maradok… - -De a kisleánynyal nem lehetett birni. Görcsösen kapaszkodott nővérébe s -oly keservesen sírt, hogy a kőnek is megesett volna rajta a szíve. - -– Te jó, te drága, – símogatta meg haját Málika. – Te csak mindig -szerettél… Te voltál az egyetlen, aki abban a sötét házban szerettél… Ha -elmégy, én leugrom a toronyból, – fakadt ki a kisleányból az -elkeseredés. Aztán összeszedte magát, beugrott a hintóba és odakiáltott -a kocsisnak: - -– Hajts! Hajts! - -Málika megadta magát. - -– Ha Isten is úgy akarja, hát gyere velem… – szólt. – Induljunk, kocsis. - -A bárka megindult a két síró leánynyal. Hertelendi levette a kalapját és -szomoruan nézett a kocsi után. A komor téli köd már az első fordulónál -elnyelte a bárkát… - -Marsalkó tétován nézett társára. Beletellett egy pár percbe, amíg -magához tért. - -– Ugyan Möller, – kérdezte megzavarodva, – miféle furcsa házasság volt -ez? - -Möller a sekrestyések öntudatos komolyságával válaszolt: - -– Hallottál már valamit a szerelmi házasságokról? Regényekben lehet -olvasni, hogy a gróf máshoz akarja kényszeríteni leányát, de az -megszökik kedvesével s titokban egybekelnek. - -– Olvastam ilyenfélét. Nagyon lehet sírni rajta. Azt hiszem, színházban -is láttam már, de a darab címére nem emlékszem. - -– Nohát ez szerelmi házasság volt, – bólintott Möller uram és tubákkal -kínálta meg a megdöbbent vargamestert. - - - - -A botrány után. - -Bezzeg hangos volt eznap Selmecbánya. - -A szakácsnék odaégették a pecsenyéket, a toronyőr elfelejtett -harangozni, még a bányászok is kibújtak a Glanzenberg-kapun és csomóba -verődve tárgyalták a leányvári boszorkány esetét. A terasse-on ember -ember hátán állt, elzárva a forgalmat s jelentékeny kárt okozva a -kereskedelemnek. Csak Márkus, a cukrász emlegette meg a délutánt, a kis -bolt tele volt látogatókkal, akik ide jöttek megtudni az újabb -fordulatokat. A hangulat izgatott volt; jóllehet, a kiváncsiság kaján -hívei prédához jutottak, a nagy többség azon a nézeten volt, hogy -Judexnek valami elégtételt kell adni. Hogy milyet, arra nézve eltértek a -vélemények, de mindannyian követelték, hogy a diákságot végre -megfékezzék s a maga sorompói közé szorítsák. Hiszen már a polgárok -személyi, vagyoni biztonságán kívül becsületük is veszedelemnek volt -kitéve. Itt tenni kellene valamit, hallatszott mindenfelől. Oszvald, a -mészáros, a verekedés mellett volt, az okosabbak azonban, okulva a -multakon, amelyekben rendesen a polgárság húzta a rövidebbet, a -törvényesség szigoru terére akartak lépni. Legfőbb ideje, hogy rend -legyen, a városban alig volt ember, akinek a diáksággal ügye nem lett -volna. A kék foltok egyszerre föltámadtak s boszúért kiáltottak. - -A dolog vége az lett, hogy deputáció ment föl a tekintetes tanári -testülethez, hogy egész tekintélyét latba vetve, immáron vessen véget a -közbotrányoknak. A küldöttség szónoka azt kívánta, hogy a notórius -skandalumcsinálókat tiltsák ki az akadémiáról, a többit pedig, akik a -főcinkosoknak csupán tehetetlen eszközei, szigoru fenyítékkel büntessék -meg. Immáron a város érdeke az, hogy a nyugalom visszatérjen a szívekbe. - -A beszéd nagyon szép volt, becsületére vált az e célra kiszemelt -Molitórisz uramnak. A rektor nagy figyelemmel is hallgatta s olykor -bólintott egyet fejével. Ő maga is egyetértett a kivánsággal. A tanári -testület azonnal összeült s kellő alapossággal és méltósággal -petraktálta a kellemetlen ügyet. Szerencse, hogy az ilyen üléseken nem -eszik meg a levest olyan forrón, ahogy föltálalják s mielőtt a döntés -bekövetkeznék, pro és contra megforgatják az érveket, különben a diákok -pórul jártak volna. És hogy ez a megfontolás bölcs dolog volt, az -alábbiak mutatják. - -A tanári kar első ülésén ugyanis a hangulat igen izgatott volt, mindenki -relegálással dobálózott, s csak a tartózkodva ítélő rektor tudta a -heveskedőket megnyugtatni. „Aludjunk rá egyet“ mondta az öreg úr, akinek -ez volt az élet-regulája. Németül ezt úgy mondják: „Zeit bringt Rath“, -vagyis jó a dolgokat megrágni. Ami ma még fekete, egy éjjelen át fehér -lehet, hogyha hó esik; ami most még meleg, reggelre kihülhet, mint a -pékzsemle. Az ember napról-napra változik: a tegnapi heveskedő holnapra -nyugodt lesz, aki mosolyog rajta, milyen bolondságot akart egy nap előtt -elkövetni. Szóval, a rektor nem hagyott határozatot hozni, hanem -elhalasztotta az ülést huszonnégy órára és nyugodalmas alvást kivánt. -Hiszen fiatal emberek állanak a zöld asztal előtt. - -Az ügyhöz természetesen a diákság is hozzája kivánt szólni. Selmecen nem -volt szokásos, hogy az ifjuság csak úgy, sonica, beleegyezzék abba, amit -a professzori kar a nyakába akart varrni. Ohó, kettőn áll a vásár. A -tanároknak éppen olyan szükségük van diákokra, mint a diákoknak tanárra. -Sőt: ha nincs tanár, még mindig van diák, de ha diák nincs, akkor -csakugyan nem létezhetik tanár, vagy ha létezik, az „nem olyan“. E -kétoldaluság tudata fölvilágosította az ifjúságot, hogy nem olyan -könnyen lehet velök elbánni. - -Nem is lehetett az adott esetben sem. Gerstakkernél még az éj folyamán -diák-gyülés volt, ahol néhány épületes szónoklat után elhatározták, hogy -azonosítják magukat a relegálandókkal, s ha tényleg többeket akarnának -az akadémiáról eltávolítani, úgy a diákság szépen sztrájkolni fog. - -Reggel tényleg a tanári szobában feküdt a határozat, aláírva valamennyi -diák nevével. Az írás vörös volt, vérbe vagy piros borba mártották-e a -tollat, én nem tudom. De akárhogy íródott is a hevesen tiltakozó, -munkabeszüntetéssel fenyegetőző felirat, a professzorokra nem volt -hatással. A tudós szepességi arcok mosolyogtak. „Csak sztrájkoljatok! -Legalább nem kell előadást tartani“, – vélték az opportunus tudósok, – -„s az ember mégis megkapja a járandóságát. Csak sztrájkoljatok, fiaim“, -– gondolták. - -Az ifjuság tudomásul vévén e ravasz ellenvetést, meghajlott az érv -előtt; tényleg, ezzel sem érnek el semmit. A tanárok legföljebb még -jobban elhíznak. Hamarosan ujabb gyülést tartottak s itt általános -helyeslés mellett macskazenével egybekötött ablakbedobálást határoztak -el. Ilyesmi úgyis régen nem volt Selmecen; hadd keressenek egyszer az -üvegesek is a diákokon. Ők is emberek, nemcsak a korcsmárosok és a -cukrászok. A rektor, aki az akadémiai épületben lakott, kacagott, amikor -a hírt meghozták neki. - -– Istenem, – szólt, – bár így volna! Legalább a kormány új ablakokat -csináltatna. A régi táblákon már úgy fúj be a szél, mintha hegyek közt -járna az ember! - -Ennek az embernek is igaza volt. Ezzel újra csak a professzoroknak -segítenének. Ezt a tervet is föl kellett áldozni. A harmadik ifjúsági -ülés is összeült. De mit lehetett volna még csinálni: a sztrájkkal, meg -a macskazenével az ifjúság leleményessége kifogyott. Nincs több eszköz. -A munició elfogyott. A diákok tétován nézték egymást és tehetetlenül -vonogatták a vállaikat. A gyülés elnöke hiába várta a szónokokat, senki -sem jelentkezett. - -– Akkor hát le kell tenni a fegyvert, – lóbálta meg a praeses szomoruan -a csengőt. – Fuimus Troaes! - -Már éppen föl akart állani, hogy a csúfos határozatot kihirdesse, amikor -a háttérből fölemelkedett Simonkai, egy piros szepesi fiú, akit az egész -akadémián a legravaszabb rókának ismertek. Mindig valami csalafintaságon -törte a fejét, hol azon, hogyan lehetne a sédákat meghamisítani, hol -azon, hogyan lehet a fekete tábla sarkára ceruzával írni föl egy -matematikai bevezetést, amit a professzor nem láthat meg s amit csak le -kell írni krétával, meg több effélén. Most is a tizenkettedik órában -volt egy terve s a diákok ismerve észjárását, feszült figyelemmel -hallgattak rá. - -– Kedves polgártársak, – kezdte a piros Simonkai beszédét, amelyet -érdekessége miatt egész terjedelmében közlök, – kedves polgártársak; -órákhosszat törjük a fejünket a szőnyegen levő kérdésen, jóllehet, a -megoldás fölötte egyszerü, mondhatnám, kézen fekvő. Csodálom, hogy -senkinek se jutott az eszébe, pedig ez a Kolumbus második tojása. - -Itt megköszörülte a torkát és a tudós fölényével nézett végig társain, -akik közül néhányan a kezére néztek, csakugyan ott fekszik-e a megoldás? -s látván, hogy nincs ott, „halljuk, halljuk“-ot kiáltottak. - -– Tehát halljátok, – folytatta Simonkai nyugodtan. – A tétel az, hogy a -professzorok relegálni akarnak, mi pedig a szolidaritás mezejére lépünk. -Ez szép, szükséges azonban, hogy módunk legyen a t. tanári kart -hatalmunkban tartani. Ha látják, hogy semmik vagyunk, nem hederítenek -ránk, ha látják, hogy a sarkunkra tudunk állani, akkor kalapot fognak -előttünk emelni. Nos, mi ezt szimplán kivánjuk bebizonyítani. Mi nem -fogunk sem ablakot betörni, sem sztrájkolni, sem macskazenélni, hanem… -nos, kedves polgártársaim, hanem: egyszerűen – tanulni fogunk. Igenis: -tanulni. Értsetek jól meg: tanulni. - -A gyülekezet álla egyszerre leesett. No, ez megadta; talán a -professzorok vesztegették meg, hogy ilyen tervvel huzakodik elő? Micsoda -bosszu az, ha tanulnak, hiszen ez a megadás, a gyászos leszerelés. A kis -diákot büntetik meg úgy, hogy verset vagy egyebet magoltatnak be vele. -Sokan kacagtak, néhányan fütyültek is. De Simonkai nem zavartatta magát. - -– Nem hagytok kibeszélni, – mondta csöndesen, – következtetni pedig nem -tudtok. Mert aki következtetni tud, az már most levonta volna a helyes -konzekvenciákat. (Halljuk! halljuk!) Nos, tehát. A tanulás igérete csak -első pillanatban látszik értelmetlen elhatározásnak, de közelebbről -tekintve, ott látjátok benne, kedves polgártársaim, a fullánkot, amely -halálra fogja sebezni a tanári kar bosszúra fölemelt karját. (Tetszés.) -Azt mondom: tanuljunk jól, olyan jól, hogy senki meg ne bukjék -(Ellentmondások.) Mert mit jelent ez? Azt, hogy ha nem bukik meg senki, -nincs pótvizsga. És mit jelent az, hogyha nincs pótvizsga? Azt, kedves -elégedetlenkedő polgártársak, hogy nincs pótvizsgapénz! És mit jelent e -szó: pótvizsgapénz? A t. tanári kar legkedvesebb, legkellemesebb -mellékjövedelmi forrását! (Halljuk! halljuk!) Miből vett Werther -professzor úr nyaralót a Hodruson? A szépen összegyüjtött -pótvizsgapénzekből! (Zajos helyeslés.) Miből báloztatja Berzencén a -leányait Schultze professzor úr? A pótvizsgapénzekből! (Zajos tetszés.) -És miből telik Götz professzor úrnak két lóra meg bricskára? A -pótvizsgapénzekből! (Zajos tetszés.) De, uraim, – tette hozzá emelt -hangon, – ha egyszer tanulni fogunk, ha senki meg nem bukik, akkor -Schultze uram soha férjhez nem adja a leányait, Werther úr szépen -Selmecen nyaral és Götz úr gyalogszerrel mehet, ha csak az ördög hátára -nem ül! (Óriási tetszés.) Tehát mondjuk ki a határozatot, hogy ezentúl -tanulni fogunk, meg nem bukunk s ezzel együtt legérzékenyebb pontján -támadjuk meg az igen tisztelt professzorokat, akiket az Úristen -egyébként sokáig éltessen. (Zajos éljenzés, szónokot számosan üdvözlik.) - -Az ifjúság megértvén a bölcs beszédet, vállain hordozta körül a ravasz -Simonkait, s még aznap tudtára adta a tanári karnak elhatározását. A -professzorok a fejüket vakarták. Teringettét! ezek a ravasz rókák megint -kifogtak rajtuk. És még csak a miniszterhez se lehet fordulni -jogorvoslásért, kormánybiztosért, akadémia bezárásért, mert hiszen az -ifjúság, csak a kötelességét teljesíti, amikor tanul, sőt dicséretet is -érdemel érte. A tanári kar ujabb értekezletre gyült össze, s itt a -hangulat már korántsem volt oly izgatott, mint első napon. A relegálás -szó elszállott a hegyek fölé, csak arról folyt a vita, hogyan lehetne a -tanárikar tekintélyének sérelme nélkül az ügyet elintézni. Hosszu -tanácskozás után végre meghozták az ítéletet, amely jóval enyhébb volt, -mint a milyennek az utolsó hirek jelezték. A tekintetes tanári kar -megelégedett azzal, hogy az ifjúság fejét általánosságban keményen -megmosta, a három főbűnöst: Cseróczyt, Hertelendit és Vitnyédit pedig -félévre eltiltotta az aulától. Ellenben kimondotta, hogy ha a félévet, -mint az erdőrendezés nehéz műveletének dijtalan segédei, hasznos -munkával töltik el, úgy a tanárok szíve irgalmat fog ismerni s -elvesztett szemeszteröket javukra tudja be. Immár rajtok áll, hogy -bűnüket jóvá tegyék. Ebbe az ifjúság belenyugodhatott. - -Az erdőrendezés az alkotmányos éra kezdetével akkor folyt országszerte. -A szabadságharcot követő időkben a felvidéki tót és német lakosság -ugyanis rajta volt, hogy a zavarost mentől jobban meghalászsza. Az egyes -emberek és községek határai ugyancsak kibővültek, az állami erdők pedig -szemmelláthatólag összezsugorodtak. Ilyenformán uj felmérésre volt -szükség s a nagy munka az egész erdészeti kart mobilizálta. Hogy nem -volt könnyü föladat, följebb is jeleztem; elképzelhetjük, hogy az -alacsonyabb néposztály nem szívesen egyezett bele néhány év óta -kellemesen élvezett határai helyesbítésébe s így a véres összeütközések -napirenden voltak. Az erdőrendezésnél szolgálni annyi volt, mint -háboruba menni. Nos, erre a munkára jelölték ki a három jóbarátot. - -Mialatt a diákok útjokra indultak, lássuk, mit csinálnak a Judex-lányok -az emlékezetes esküvő óta? - -Helén és Málika ezalatt elérkeztek Eperjesre. A családnak volt egy -javithatatlan bácsija, aki itt töltötte öreg korát. Javithatatlanság -alatt azt kell érteni, hogy egykoron katona volt, – a familia ama -bizonyos, úgynevezett rossz útra tért sarja, – aztán megunta a -verekedést és mellében egy golyóval, rajta egy érdemjellel, visszatért a -porosz gránicról. Kis kuriájában szítta a pipákat és nem rosszakaratból, -sem lelki szükségből, hanem szórakozásból nagyokat mondogatott. Hajdan -szép asszonyoknak hazudott, most, öregkorában nem volt oly válogatós s -bárkit megtisztelt kalandos fantáziájával. Soha szebb környezetet nem -találhatott volna, mint a magyar Gascogne-t: itt megértették és -méltányolták, mert a szívével és nem az eszével hazudott, s erről lehet -a sárosi embert megismerni. Amint tehát az öreg úr ott üldögél -pipatóriumában és nézi, hogy szállnak át Lengyelországból a havas -felhők, egyszerre csak betoppan hozzá két unokahuga, s kijelenti, hogy -most már itt fognak nála lakni. - -Az öreg szó nélkül fölugrott. - -– Fényesen lesztek itt, – szólt. – Tudtam én, hogy ez lesz a vége, -megmondtam apátoknak már negyvennyolcban (akkor még egyik lány sem élt) -nem való nektek az a vén bagolyles! - -S ezzel az ügy el volt intézve, többet sor rá nem került. A két testvér -visszavonultan, csöndesen élt a szomorúan szép felvidéki városkában. -Egyik nap követte a másikat anélkül, hogy az idő tengeréből kagylót -vetett volna föl. Eperjes csöndesebb, mint Selmec s a síkon fekvő -városok néma hangulata még jobban megtompítja a színeit. Az ember itt -messzire követheti a felhők járását s a szíve tovább fáj, ha -elgondolkozik, hová repül a boldog égi vándor. Látnivaló nincs sok a -városon, a kopár, törmelékké vedlő torony egy csomó egyforma, hosszu -udvaru házba néz, az utcák szerények és hallgatagok, a tótok szomorúak s -megdermedtek. Ha pedig kimégy a városból, a világ csupa cirokkerítés, -agyagos vacak és juhkosár; a hegyi legelőkön nagy szikladarabok -hevernek, mintha nyomtatéknak lennének a füvön, nehogy a szél az egész -mindenséget elhordja. Mert a szél a legnagyobb úr errefelé. Végigsívit a -Branyickótól a messze fenyves erdőkig és sehol semmi sincsen, ami neki -ellentálljon: földig hajlanak előtte a vékony nyárfák, a borókás bokrok, -a szegénység virága: a mák meg a napraforgó s maguk a tótok is, akiknek -még szentelt gyertyára se telik, ami az alföldi magyart az ilyen -istentelen időjárástól megvédi… - -A két lány egyetlen szórakozása az volt, hogy kisétálgattak a távoli -hegyekhez, a sóvári bányák, vagy a borkút felé s azután visszatérve -oltárterítőket himeztek, meg a furcsaalaku, alacsonyan járó sárosi -felhőket nézték. Málikát a viszontagságok komolylyá és hallgataggá -tették, Helén pedig egyre sírt, anélkül, hogy lelke közelről is annyit -szenvedett volna, mint nénjéé. Sírt, ha aludt, sírt, ha sétált, sírt, -amikor puliszkát evett, sírt, amikor csinosította magát és sírva-ríva -egyre jobban hízott s olyan pirospozsgás lett, mint az alma. Az öreg úr -nem szerette ezt a szomorúságot, s hogy megvigasztalja a két bánatos -virágszálat, próbálta őket társaságba, emberek közé vinni. Hiszen a -magyar Gascogneban, tessék csak rám hallgatni, lehet ám mulatni is! - -Sárosban nem ritkák azok az emberek, akik augusztusban kukoricát, -szeptemberben krumplit, októberben puliszkát, novemberben borsót s -decemberben káposztát, januárban száraz babot ebédelnek, februárban -azonban csörgős négyes fogaton járnak Zborótól Abaujig s még a kutyákat -is feketekávéval traktálják. Február a sárosi Saturnália hónapja. Akkor -tartják a híres megyebálokat, a disznótorokat, az eljegyzéseket, meg -egyéb cécókat, amelyek gyülekezésre szólítják a sárosi szlahcicokat. A -megye egyszerre csodálatosan átváltozik: a cigányok leteszik a vályogot -s hegedüt meg klarinétot ragadnak, a Cincinnatusok elmennek az eke -mellől és kipödörvén bajszukat, berobognak Eperjesre, a lovakat tök -helyett zabra veszik s megnyírják, megvasalják, kicifrázzák, a lakásokba -új függönyök meg butordarabok kerülnek, az asszonyok, akik egész nyáron -gyöngélkedtek, nehogy a tavalyi kalapjukban kelljen járniok, iziben -suhogó selyembe ruházkodva sétálnak végig a főtéren s maga az egész -megye mintha nekifiatalodnék s a Tarca meg a Tapoly közti tér bálterem -volna, ahol még a szalmafedeles viskók kalapja is félre van csapva. -Egész éven át a nehéz sor az úr, februárban következik el a Saturnália s -a röghöz csapott, hétszilvafás nemes Kosciusko gőgjével mulatja el a -gyapju meg a pohánka árát. Itt még van érzék a régi világ előkelő -gyönyörüségei iránt; ócska rudasokon meg nyergeseken hajtóvadászatot -rendeznek farkasra meg rókára s útmestereket, végrehajtókat, megyei -irnokokat, piros frakkban, kezökben hajító dárdával és oly büszkén, mint -lord Durham láthatsz lovagolni; mesés lampiónos, muzsikás -szánkó-kirándulások történnek Ceméthére, majd hatalmas körvadászatok -következnek s ebédnél cigány játszik, tokaji bor folyik; a kaszinóban -híres ferblitársaságok verődnek össze; a táncterem tele van gyönyörü, -királynői megjelenésü lánykákkal. - -Mindenütt terített asztal, fűtött kemence: a nagy kürtőkből -kacskaringózó füst az égbe is hírül viszi, hogy van pénz vendégségre. S -ha elmúlt február, egyszerre varázsütésre az éj homályába vész a -látomány, a lovakról leszedik a csipkés szerszámot meg a csörgő -zablákat, a parforce-lovasok hallgatagon másolják a belügyminiszteri -rendeleteket, a híres polonaise-táncosok visszavonulnak apró, fekete -kúriáikba s a drága fa helyett kukoricacsutkával fűtenek, az asszonyok -pedig megint betegeskednek, mert új kalapra csak jövő februárban telik… -De mindez természetes, megszokott és senkisem sajnálja az eltékozlott -garasokat, senki sem kéri vissza a cigánytól a nagy bankót, senki -kétségbe nem esik a sors forgandóságán. S nem a dínom-dánom: ez az igazi -virtus, a mulatság után kiállani a borús következményeket, derűs -megadással viselni a nehéz gazdasági helyzetet s lemondani minden -hívságos költekezésről. - -Aranyos vármegye, amely szerényen tud szegény lenni s gőgösen gazdag, -okosságában balga s balgaságában okos. - -Amikor a februári nagy cécók megindultak, az öreg úr megpróbálta, hogy -Málikát és Helént is belevigye a kellemes örvénybe. De bizony nem -sikerült a terve. Hiába húzta reggelig a cigány, hiába aprózta előttük a -táncot a legdélcegebb Szinnyei-Merse, hiába szólott ablakuk alatt -reggelig a nóta, a két Judex-leány kedve csak nem akart földerülni, s -piros ajkuk körül nem játszott mosoly. A fantasztikus sárosi mulatságok -nyomtalanul siklottak el mellettük, a nagy jókedvből szemernyi sem -ragadt rájuk és bár szépségüknek ezer bámulója akadt, ők csak hidegek, -némák, bánatosak maradtak. Az öreg úr egy ideig próbálgatta, hogy jobb -kedvre hangolja őket, maga is rendezett egy mulatságot, amelyen ő járta -el az első keringőt, de hiába, a jókedv madara nem akart a háztetőre -szállni… A két Judex-leány csak a Garam felé vonuló nagy felhőket nézte -és odasúgott nekik valamit, hogy vigyék magukkal hosszu égi utjukra… A -lelkük, az vele szállt a felhőkkel, át a hegyeken és ott lebegett a -zeg-zugos Selmec fölött, amelynek tarka házfalai szomorúan gubbaszkodtak -a februári szürkeségben… - -Hagyjuk hát magára a két leányt az ablak mellett álmodni és lássunk az -eltűnt Cseróczy után. - -Vitnyédi a nagy eset után ismét Cseróczyt ment keresni. Ezúttal -nehezebben akadt nyomra, mint mikor barátja Vihnyén üdült. A -korcsmárosok nem adhattak fölvilágosítást s a vidéki mesterlegények, -akikkel Cseróczy kóborlásai között nagy szeretettel szokott megbirkózni, -sajnálattal vonták meg vállukat: ezúttal senki sem verte be a fejüket. -Sokáig hasztalanul kóborolt így, amikor végre fáradozását egy nap siker -koronázta. Egy üveges tót vezette nyomra: a csöndes felvidéki vándor egy -fiatal úriembert látott az erdőben, aki a favágónak segített fát -dönteni… Ez rávallott a diákra: ha fájdalom érte, mindig testi -megerőltetéssel próbálta szívét legyőzni. A jóbarát rögtön elindult e -nyomon s amint beljebb hatolt az erdőbe, csakugyan rá is akadt -barátjára. - -Épp egy csomó favágó közt ült s egy leterített óriás fenyőben -gyönyörködött, kabátja a földön hevert, izzadt üstökét fagyos szél -lóbálta… A munkások csodálkozva nézték hatalmas alakját s fölgyűrt inge -alól elődomborodó izmait. - -Amikor megpillantotta Vitnyédit, a diák arca egyszerre borussá vált és -rosszkedvüen lökte félre a baltát. - -– Mit akarsz? – förmedt rá barátjára. – Nem akarok semmiről sem tudni. -Hagyjatok engem békében. Én már leszámoltam veletek. Én se kereslek -titeket, mi közötök hát nektek hozzám?! - -Vitnyédi egy pillanatig bambán nézett maga elé, aztán egyszerre -pulykapiros lett és botjával a hóba csapott. - -– Hogy mi közünk van hozzád? Hogy mi közünk? – bömbölte. – Az a közünk, -hogy nem türjük, hogy bolondságot csinálj. Igen: ez és semmi, egyéb. Én -jó fiú vagyok, de ebben a dologban nem tűrök tréfát! Talán egész -életeden végig fát akarsz vágni?… Őrült vagy, igenis őrült! Ez a közöm a -dologhoz, akár tetszik, akár nem! - -Cseróczy egy pillanatra meghökkent, míg Vitnyédi tűzbe jött s -megrészegedve szavától folytatta: - -– Velem fogsz jönni! – ordította. – Azonnal velem jösz! Ha pedig nem -akarsz, hát viszlek! - -– Viszel? Minő jogon? – pattant föl Cseróczy. - -– Milyen jogon? egyszerüen zsebre raklak és viszlek! - -– Nohát: nem megyek! – jelentette ki a favágó-diák. - -– Nem-e? majd elválik! - -Vitnyédi nem vette tréfára a dolgot, ledobta bundáját, kalapját s ökölre -ment barátjával. Tudja Isten: a nagy elhatározás vagy a harag adott neki -erőt, annyi bizonyos, hogy pokoli tűzzel támadt rá Cseróczyra. A széles -Vitnyédi életében most birkózott először, arra sose volt szíve, hogy az -ellenségeit bántsa. De jóbarátokkal szemben kötelességeink vannak: -Cseróczyt le kellett gyűrni. Gyönyörü küzdelem támadt tehát, lábuk alatt -porzott a hó, karjukon megroppant az izom. Az összegyüjtött erő ugyacsak -működött s miután különben sem volt gyönge legény, Vitnyédi néhány perc -mulva legyőzte a félelmetes Cseróczyt. Az ellenfél válla a havat -érintette. - -Cseróczyval ez még nem esett meg, csodálkozva, hitetlenül nézett maga -elé. - -– Nohát jösz?! – bőgte Vitnyédi. - -Cseróczy terrorizálva volt. - -– Látom, hogy nagyon szeretsz, – dörmögte maga elé, – majd, majd… -beszélünk a dologról. - -A bukás egészen összezavarta az eszét. Kishitü lett. - -– Az embernek vannak kötelességei önmaga s a társadalom iránt, – -parancsolt rá Vitnyédi az erősebb intoleranciájával, – s ez megköveteli, -hogy velem gyere. (A logika gyönge volt, de szívből fakadó.) Mit akarsz -itt csinálni? Kóborolni? Fát aprítani? Akkor, barátom, inkább lődd magad -főbe… Mindenekelőtt azonban vedd föl a kabátodat, mert meghülsz és aztán -induljunk! - -– No jó, hát veled megyek, – dünnyögte Cseróczy, – de mi hasznod belőle? - -– Az majd elválik; valahogy csak lesz. Az volna szép, ha az ilyen -bikaerejü fiatalemberekre Magyarországon nem volna szükség. Gyere már! – -kiáltott rá, – vagy viszlek! Még minden jóra fordulhat. A tanári kar is -ezt tartja. Induljunk! - -Nekivágtak a hegynek Selmec felé. A leányvár lassan bontakozott ki a -távol ködéből. A birkózás után tele tüdővel szítták magukba az erős -levegőt. - -Cseróczy ajka többször megmozdúlt, de aztán megint csak elhallgatott. -Végre összeszedte magát s megkérdezte barátjától: - -– És Málika… - -Vitnyédi intett a kezével. - -– Úgy történt, ahogy kellett, – mondta komoran. – Hertelendi feleségül -vette. - -A diák megállt és fölordított. - -– Nőül vette?! Hát mit akarsz tőlem, ember? És ezek után tovább menjek -veled?! Kivánhatod, hogy tovább menjek?! - -Vitnyédi ránézett. - -– Hát természetesen, – mondta, mintha a legegyszerübb dologról volna -szó. – Tehetett volna Hertelendi egyebet? - -– De… - -– Semmi de. Válaszolj őszintén. Másként cselekedhetett volna -tisztességes ember létére az adott helyzetben? - -– Igaz, – sóhajtotta Cseróczy megadással. - -– És mersz-e talán azért rosszat gondolni Málikáról? – ordított rá -ökölbe szorított kézzel a jó barát. – No, beszélj! - -A fiatalembernek köny gyült a szemébe. - -– Hogyan gondolhatnék ilyet róla… De minek is van az embernek esze meg -szeme… S a világ oly rossz… Azt a pillanatot soha el nem feledem, amikor -Vihnyéről hazatértem… de hidd meg, csak a gondolkozásom hitvány, a -szívem egy percig sem kételkedhetett… - -– De mit tehetett mást Málika? Védelmet keresett nálunk s a helyett -éppen vesztébe rohant. Csak lettem volna én otthon, minden rendben lett -volna. De nekem, – tette hozzá dühösen – utánad kellett csavarognom! Te -okoztad az egész bajt s most még őt vádolnád! - -– Igaz, igaz, – bólintott szomorúan Cseróczy. – Én vagyok a világ -leghaszontalanabb embere! - -– Ide akartam kilyukadni én is, – hagyta helyben Vitnyédi. – Sőt én -tovább megyek, haszontalan vagyok én is, Hertelendi is, valamennyien! Mi -volt a mi életünk? Korhelykedés, verekedés, bakafántoskodás, naplopás, -semmi más. Amint egyedül baktattam végig az erdőkön, ezt a kérdést -vetettem föl magam elé: „Minek is éltünk tulajdonképpen a világon? Mi -szükség van reánk? Hogy a vendéglősöket gazdagítsuk, hogy a csavargók -számát szaporítsuk, hogy a levegőt rontsuk? Kinek a kedvéért létezünk és -kinek van öröme az exisztálásunkban?“ És arra a következtetésre -jutottam, hogy senkinek. Még a férgekre is szükség van e világon, – mert -miből táplálkoznának a fecskék, meg a fülemülék? – még a vadembernek is -hasznát látjuk, csak mi nem nyomunk semmit a latban, mi nem érdemeljük -meg, hogy az Úristen napja ránk süssön, mert nálunk nélkül ez a világ -épp úgy elforogna, mint így. Cél, tartalom nélkül élünk napról-napra, -mint az élősdiek, s ha egyszer a lelkünk mélyébe néznénk, meg kellene -tőle undorodnunk. Fiatalság, erő, egészség – ez a te életed? Csak annyit -érsz, hogy ablakokat tudsz bezúzni, csak arra vagy jó, hogy a bor erejét -kibírd? Pfúj, – tette hozzá megvetéssel, – nyakon tudnám magamat ütni, -ha elmult korhelyexisztenciámra gondolok. - -Cseróczy szomorúan bólintgatva hallgatta barátját. - -– Igazad van, – szólott megvetéssel, – csapni való naplopók vagyunk. Nem -érdemeljük meg, hogy a nap ránk süssön. - -Vitnyédi nem zavartatta magát. - -– A bánkódás nem ér semmit, – folytatta tovább elmélkedve. – Azzal nem -megyünk előbbre, ha azt mondjuk: mea culpa, és a mellünket verjük. Itt -tenni kell valamit, itt meg kell mérni magunkat, tulajdonképp mennyit is -érünk. Ha azt látjuk, hogy csakugyan haszontalanok vagyunk, akkor akár -vissza se menjünk a világba! Ha pedig érezzük, hogy mégis van bennünk -valami nemesebb tartalom, akkor ki kell fejteni lelkünkből a salakot és -mindenek előtt: ki kell váltani a nemes fémet. - -– A zálogházból? – kérdezte Cseróczy ártatlanul. - -– A lelkünkből! – ordított rá Vitnyédi megzavartatva logikájában. – Azt -akarom mondani, hogy meg kell vizsgálnunk magunkat és meg kell kisérelni -végre, hasznára tudnánk-e lenni a világnak vagy csakugyan csiszlikek -vagyunk? - -– De hogyan? – vetette föl a kérdést Cseróczy. - -– Hogyan?… Elég sokat haszontalankodtunk, most próbáljunk meg egyszer -komolyan élni, ahogy a többi tisztességes emberek… Próbáljunk dolgozni, -próbáljunk nemesebb tartalomra szert tenni… Legfőbb ideje, hogy a fejünk -lágya benőjjön. - -Cseróczy ránézett barátjára. - -– Dolgozni? – mondta. – De hol? Kinek a számára? - -Vitnyédi előadta tervét. - -– Az akadémia félévre eltiltott az aulától, te ezt persze még nem tudod. -Egyben azonban fölszólított, hogy vegyünk részt az erdőrendezésben… Ha -jól viseljük magunkat, akkor megbocsátják vétkeinket, ha nem, akkor -mehetünk a pokolba. Nekem ez tetszik. Akkor legalább vége mindennek, be -lesz bizonyítva, hogy megértünk a kötélre… De én azt hiszem, vagy -legalább próbálom hinni, hogy nem ez a sors van a mi életünk lapjára -írva, én azt hiszem, hogy mi, igenis, tudunk dolgozni, tudunk -tisztességes, rendes emberek lenni s reánk, igenis, szüksége van a -világnak… Legalább ami engem illet, és azt hiszem, ez áll rólad és -Hertelendiről is… Én ismerlek benneteket és tudom, hogy alapjában -jóravaló fiúk vagytok, csak a körülmények rontottak el, úgy mint -jómagamat is. És éppen azért, mert tudom, hogy a lelketek tiszta, -hiszem, hogy sikerrel fogjátok megállani e próbákat és félév mulva mint -becsületes, megkomolyodott, derék emberek fogtok visszatérni. - -– És te hiszel benne? – kérdezte Cseróczy fölcsillanó szemmel. – -Gondolod, hogy még jóra is fordulhat minden? - -– A világon már nagyobb csodák is megestek, – jegyezte meg Vitnyédi -áhitatosan. – E hat hónapra ki vagyunk küldve a rendezőséghez. Ha -tudtunk bálokat és verekedéseket rendezni, talán az erdővel is tisztába -jövünk. - -Lassan tovább haladtak. A leányvár nyájasan, biztatóan mosolygott -feléjük. Az öreg harangok lassu kongással üdvözölték a megtért -vándorokat… - -Estére beérkeztek Selmecre s még aznap jelentkeztek a tanári karnál s -tudomásul vették az itéletet. Azután útra csomagoltak: egy vadászzsákba -belefért minden holmijuk: egy pokróc, fehérnemü, egy teaforraló, egypár -könyv, meg egypár pisztoly. Ennyi éppen elég a kéthónapi csavargásra. - -Amint összekészültek, megjelent Hertelendi is. Csak egy pillanatra -néztek össze s aztán szemök megértette egymást, Cseróczy megölelte -barátját, az viszonozta ölelését s kezet szorított vele. - -Amint Cseróczy kinyitotta kezét, ott találta benne Málika nyakláncát… -Szeme egyszerre megtelt könynyel s a kemény legény zokogott, mint a -gyermek. - - - - -Az erdőkben. - -A februárius dermesztő hideggel illeszkedett a tél havas keretébe. -Amikor a hónap végén a diákok útra keltek, még olyan fehér volt a világ, -mint karácsonykor. Az égbolt kék volt, éjjel gyönyörűen csillagos, -mintha kedvére volna a pattogó hideg, amely határozott, kemény vonásokat -adott a vidéknek. Úgy látszott, mintha a tél ezúttal nem könyörülne a -természeten és jogarát harcba akarná vinni a messziről közeledő -tavaszszal, amikor egy nap egy lanyha fuvallat ereszkedett s a Tátra -„könyezni kezdett“. - -A gyertyánfák csodálkozva rázkódtak össze és a hó lecsúszott róluk a -földre. „Lehetséges-e?“ A nagy fenyők kiemelkedtek társaik sorából és -zöld fejükkel kémkedve tekintettek a völgybe, látják-e már a tavaszt? S -azután visszailleszkedtek a zöld sorba és lassan azt mondták, hogy igen, -jön már, nemsokára itt is lesz… Kora tavasz az erdőben, sejtéseiddel, -halk leheleteiddel, titokzatos hangjaiddal be szép vagy! Milyen nehéz -lesz a szív, ha estere elborul az égbolt, csak nehezen mondva búcsút az -ébredésnek, s a párás fehér hótakarók fölött könnyü lehelet száll -északnak. Milyen mohón szívod magadba a friss föld szagát, amelynek -illata átnyomul a hó szagán! A fülednek mily bájos zene, amikor, engedve -a langyos szellőknek, a jég, a hó, a fák, a kövek pattogva, hosszan -zúgva törik szét a tél bilincseit s a zajtól megriadva, messziről egy -fácán karattyol vagy egy róka ugat… - -Az ifjaknak azonban nem lehetett a természetben gyönyörködni, amint az -idő enyhült, elkezdődött a mérési munka. - -Egyhangu és sívár föladat volt ez, egész nap nem láttak egyebet, mint a -mérőpóznát s a piszkossárga sárba olvadó havat, este tűz köré ültek s -rosszkedvüen szárították átázott ruháikat, éjjel pedig nyirkos, jéghideg -sátrakban háltak. Magasan a városok és falvak fölött jártak, élelmiszert -hétszámra kellett magukkal vinni, az is elposhadt, megromlott, tiszta és -szép, csak az istenadta víz volt, amely csillogó patakokban, -szivárványszínü port hintve a nyomorúságos, elrothadt levelekre, s egyéb -tavalyi avatagra szaladt úton, útfélen. - -Haladtak, lassan haladtak az Alacsony-Tátra gránitpadozatán, a Polyána -trachitján át a messze Hernád-völgy felé. Már hetek óta végezték a -robotot. Egyik nap olyan volt, mint a másik, tele munkával, -fáradtsággal, nyomorúsággal. A természet lassan elvesztette előttük -varázsát, a hatalmas tölgyek összezsugorodtak, a szakadások eltűntek, -mintha mindig ebben a környezetben forogtak volna… Semmi ujság, semmi -változás: mindig csak kövek, bundapálinka, nyirkos fák, piszkos bárányok -és kormos szénégetők. Még a felhők is bárány- meg szénégető alakot -öltöttek, a folyókban is ez tükröződött vissza, az álomban is az -kisértett. Mikor találkoznak már legalább egyszer egy kecskével? - -Egy nap aztán lecsapott rá a válasz; elkezdődtek a villongások. A tótok -nem engedték talpuk alól a földet kihúzni s az unalmat csatazaj váltotta -föl. - -A nép, amely télen vacakjaiban aludta medveálmát, arra a hírre, hogy a -mérések megkezdődtek, egyszerre talpra állt s nyomon követte a csapatot. -Akármerre jártak, mindenütt megjelent a község bírája, egy hatalmas tót -s a nyomában járó tömeg nevében tiltakozott a közigazgatás ellen. Ez már -nem volt tréfa. A nép még emlékezett a szabadságharci véres időkre s -kaszával, villával fölfegyverkezve erősítgette jogait. A tót máskülönben -jámbor, isten- és emberfélő, de ha a földről van szó, amelyet véres -verejtékével táplál, nem ismer sem Istent, sem embert s legkevésbbé -félti a maga szegény bőrét. Nem volt nap, hogy kisebb-nagyobb -összeütközések elő ne fordultak volna s a kirendeltség háborus életre -rendezkedett be. Eleintén próbáltak szép szóval, rábeszéléssel, aztán -szigorúsággal meggyőzni az embereket, de egyik eszközzel se boldogultak. -Akkor nem maradt más hátra, mint a puskatus. Bizony, ha nem tudták -másként a bírónak megmagyarázni az enyémet meg a tiédet, előkapták a -karabélyt s azzal diktálták bele a törvénytiszteletet. Azt megértette, -de persze, ez nem ment olyan símán. - -Akárhányszor megesett, hogy egy-egy diák munkájánál az erdő sűrűjéből -puskadörrenés hallatszott s a mérő-készülék darabokra zúzódott. Egy-két -szem sörét a mérnököt is érte. A sebesültnek ilyenkor nem volt szabad -teketóriázni, beléfújt havasi kürtjébe, amely bajtársainak a veszedelmet -jelentette, s aztán uccu! rohant neki a lesipuskásnak. Ha elcsípte, jól -elnadrágolta, de megtörtént az is, hogy egész csomó vad ábrázatu tótra -akadt s akkor a golyónak is dolga akadt. Heves, hosszu csaták -következtek, a mérnököknek minden erejüket kellett megfeszíteniük, hogy -megállják helyüket. Ha csak egyszer is engednek, elvesztek volna, de -látva elhatározottságukat s erejüket, a tótok az utolsó pillanatban -mindig meggondolták a dolgot s apróbb-nagyobb sebek árán visszavonultak. -Akkor az erdőrendezőségnek volt egy percnyi ideje pihenni, kiszedni a -bicskát és kikaparni a bőr alól a sörétet, aztán megint hosszu -rajvonalra bomlottak föl s mintha mi sem történt volna, folytatták -munkájukat. Az emlékezésre s elmélázásra nem sok idő maradt. - -A három diák méltóan állotta meg a helyét, most látszott csak, hogy -Selmec minden ízében tudományos város, még a verekedésre is jól -kioktatta őket. Vitnyédinek és Hertelendinek is akadt egy-két szép -munkája, de mindenek előtt járt Cseróczy. Ez neki való hivatás volt. -Goromba és könyörtelen volt a tótokkal, az állam jogát nem hagyta -megcsorbulni s ha a legkisebb morgást hallotta, már fölkapta Vojteket -vagy Velikit, a bírót s vele páholta el a többit. Elszántsága lassan a -vakmerőségbe csapott át, a legmegbízhatatlanabb munkással járt, dacos -megvetéssel mindig hátat fordított a veszedelmet rejtő erdőnek, s ha úgy -tetszett, még puskát sem vitt magával. Amíg társai kétes esetekben -inkább engedtek egyet-mást a népnek, Cseróczynak hiába jött ki a falu -apraja-nagyja a pappal az élén, egy paraszthajszálnyit sem tágított az -állam területéről. S ez az elszántság hatott, a nép nem mert a diákkal -kikezdeni s ha esett is rá a rejtekből egy-két lövés, látva, hogy -Cseróczyt ez éppen nem alterálja, csak arra a meggyőződésre lyukadtak, -hogy az ördöggel cimborál s bőre sebezhetetlen. A három jóbarát példája -egyébként lassan az egész rendezőségre átragadt: mindenki szégyelte -volna, ha elmarad mellőlük, valamennyien az ő bátor rendszerük szerint -dolgoztak s a munka haladt is, mint a karikacsapás. - -Ünnep volt, ha város közelébe értek, kettős ünnep, ha legalább pár napig -benne lakhattak. Már hosszu ideje kószáltak hegyről-völgyre, – a tavaszi -erdőben szalonkák berregtek, – amikor elvetődtek Lőcsére. A tótokat -cipszerek váltották föl, kevésbbé elszántak, de ravaszabbak amazoknál. -Ezekkel már nehezebb elbánni. A cipszer mindjárt egy macskaugrással az -örmény után következik. Ők már tudták, hogy a régi határokat cserepek -jelzik s azért nem vasvillát, sem dorongot nem ragadtak, hanem szépen -meghamisították a jelző-dombocskákat, megsemmisítették a régieket és -újakat építettek, persze a saját tetszésük szerint, a saját imitált -cserepeikkel megtöltve. - -– Most légy okos Domokos! – szólt Osztropszki, a rendezőség vezetője, -amikor az első hamisított határjelzőre bukkantak. – Itt a világ vége. Az -örményt tíz zsidóból főzik, a cipszert pedig tíz örményből. Most -visszatérhetünk Selmecre, mert ezeken nem fogunk ki. - -A rendezőség lehorgasztott fejjel tanakodott, mitévők legyenek? A régi -térképek elpusztultak a szabadságharcban, a községi följegyzések pedig -valószínüleg éppen olyan hamisak, mint a földbe dugott cserepek. -Osztropszki esze megállt, fogta hát magát, leült és hosszu jelentést -küldött a minisztériumnak, hogy mitévők legyenek? Míg a válasz -megérkezett, a társaság kiülhetett a Poprád partjára pipázni és lapos -kavicsokkal kacsázni. Két napig szórakoztak ilyen módon, amikor egy -délután Cseróczy, aki valami nagy dolgon törhette az eszét, mert egész -nap föl és alá járt és nagyokat fújt, diadalmas arccal állott -Osztropszki elé. - -– Mester uram, – szólt büszkén. – A cipszerek meg vannak fogva. - -Tekintetén látszott, hogy valami különös dologra bukkant, ezért a parton -kacsázó társaság egyszerre talpra ugrott és kiváncsian fogta körül. - -A diák egy ideig gyönyörködött az általános izgalomban, aztán néhány -torokköszörüléssel még jobban feszítette meg a kiváncsiság amúgy se laza -húrját s végül így szólt: - -– Tisztelt uraim! Aki foglalkozott valaha pincészettel, – s én -foglalkoztam vele, – az tudhatja, hogy a földbe dugott borospalackok -üvege, aszerint, hogy rövidebb-hosszabb ideig a homokban fekszik, -színben lassan átváltozik. Látom csalódott ábrázatukról, hogy ezt -mindenki tudja. A kérdés azonban azon fordul meg, milyen módon változik -meg a palackok színe? A legtöbben azt hiszik, hogy az üveg a homokban -megtompul. No, ez nem áll. A frissen elásott palack ugyanis, uraim, -csillogni fog, mert a homok ahelyett, hogy megtompítaná, az ásás -súrlódása révén még fényesebbé teszi az üveget. Két-három év kell hozzá, -míg a palackok színe tompulni kezd, egy évtized míg színe elborul. De a -pincészetnek egy másik titka, a rája boruló homok után ítélni meg az -elásott palack korát. A frissen elföldelt üvegről, uraim, a homok -magától pereg le, amint a palackot kiássuk. De az évek során át elásott -üvegen a homok már úgy tapad, hogy kezünkkel két-háromszor kell rajta -végigsimítani, hogy a por elváljék tőle… Ezt jól megtanultam -Gerstakkernél s most az uraknak rendelkezésére bocsájtom, ama megjegyzés -kiséretében, hogy Selmecen még a korcsmákban is tudományon táplálkozik -az ember. - -Osztropszki a homlokára ütött. Hogy az neki nem jutott eszébe! -Természetes, hogy így van, nem is lehet másképen, a Columbus tojása nem -volt egyszerűbb. Azonnal kimentek a határba és megvizsgálták az -üvegcserepeket. Bizony azok csillogtak, mint a jég a napon s a homok -pergett róluk, mintha fizetnék… Osztropszki arca ragyogott az örömtől, -egyszerre azonban elborult. Megvakarta a fejét. - -– Mindez nagyon szép, – szólt nyájasan, – de mit érünk vele, ha a -cipszerek tagadnak? Mit tehetünk, ha kétségbevonják a fizika törvényeit? -Hátha azt állítják, hogy a szepességi üvegcserepek mások, mint a -hontiak? - -Cseróczyt ez se hozta zavarba. - -– Erre is gondoltam, – felelt homlokára mutatva. – Adjatok egy üveg -mohos rajnai bort s holnapra a kérdés másik része is meg lesz oldva. - -Osztropszki ránézett. Egy üveg rajnai bor? Hát az mire jó? Talán a diák -be akar csípni, hogy aztán megálmodja a megoldást? Avagy talán meg -akarja tréfálni a főnökét?… Tagadólag intett fejével. - -Cseróczy vállat vont. - -– Nekem úgy is jó, – mondta és rágyújtva pipájára, elindult sétálni. – -Alászolgája. - -Az erdőrendező gondolkodóba esett. Hátha tényleg tud valamit az a -fiatalember? Az előbbi bevezetése is teljesen logikus volt s végre is, -Cseróczy annyi időt töltött a különböző pincékben, hogy bizonyára -gyakorlata van e téren… - -– Megálljon, – szólt Osztropszky hirtelen. – Az üveg rajnai bor -rendelkezésére áll, de ha felültet, akkor fegyelmi jogomnál fogva három -annyira itélem… Megértette? - -Cseróczy bólintott s bement a városba. A vendéglősnél kiválasztotta a -legrégibb palackot, – amelyen moha nőtt s amelynek homokját késsel -kellett levakarni – s aztán elindúlt az erdőbe. A titokzatos útra nem -vitt magával senki emberfiát, csak Treffet, öreg vizsláját, amelynek, -mint a diák mondogatta, annyi esze volt, hogy egy fejben nem is fért el. -Éppen azért a kutya a fele eszét kiadta albérletbe a selmeci patikusnak. -(Mint látjuk, a gyógyszerészek szellemi képességét már akkor is kevésre -becsülte a rosszindulat.) - -Az erdő mélyébe érkezve, Cseróczy mindenekelőtt leült egy mohos törzsre -és élvezvén az ébredő tavasz szépségeit, lassan kiszürcsölte a palack -nemes tartalmát. Amikor ez megtörtént, a földhöz vágta az üveget s aztán -egy cserepet megköpött – ahogy azt a falusi gyerekek kövekkel szokták, -mikor apportirozni tanítják a fiatal kuvaszokat – és a bokrok közé -dobta. Az öreg vizsla természetesen, szó nélkül bement a rekettyébe és -óvatosan kihozta az üvegdarabot. Cseróczy megsimogatta az eb fejét, -aztán párszor még megújrázta a produkciót, a vizslának mindannyiszor -odadörmögve: - -– Hozd el az üveget! - -Amikor a kutya már járatos volt a kutatásban és meg tudta különböztetni -az üveg mohos szagát. Cseróczy egy fához kötötte Treffet s maga -puskalövésnyire ment az erdőbe s ottan elásta az egyik cserepet. - -– Hozd el az üveget! – szólt ekkor a kutyára. - -Treff elment, összevissza kereste a cserjést, farkával izgatottan -verdeste a páfrányokat, kotort, fújt, jobbra-balra ugrott, de végre is -diadalmasan hozta elő az üveget… Ezzel meg volt oldva a probléma. A diák -másnap kora reggel kiment a határba és Treff egy-kettőre kifürkészte hol -vannak a mohos cserepek elásva… Mire társai kiértek, a diák már ott -pipázott egy frissen felbontott halomnál és ártatlan arccal kérdezte meg -a községi bírót, vajon hogyan kerültek a cserepek egyszerre száz -méterrel beljebb? A szepesi bírónak e boszorkányság láttára leesett az -álla, fogai vacogtak és siralmas arccal vallotta be, hogy a határ -végesvégig meg van hamisítva. Egyszerre előkerültek a községi írások is -s huszonnégy óra alatt az egész farkasvölgyi járás föl volt mérve… - -Osztropszki csak vakarta a füle tövét és álmélkodott. - -– Ebből az emberből még erdőfelügyelő lesz, – mondta. – Erről vegyetek -példát! Vajjon, hogyan csinálta ezt a boszorkányságot? - -De Cseróczy nem árulta el titkát, csak később mondta el a dolgot úgy, -ahogy én, bona fide, szavai nyomán föntebb leírtam. Bona fide – mondom, -– mert a dolog, akármennyire becsülöm is a vizslákat – kissé gyanusnak -látszik, mint a legtöbb kutyahistória. Különösen gyanus volt pedig -azért, mert ez időben a diák sokat trécselt a bíró tenyerestalpas -lányával, akinek az ügy érdekében vaskos bókokat mondogatott s aki -szintén sejtett valamit a vizsla buzgólkodásán. Ám ez mellékes, a -fődolog az, hogy a kérdés meg volt oldva, a munka szaporán haladt. - -Mielőtt azonban a diákok búcsút mondtak volna a zeg-zúgos Szepességnek, -el kell mondanunk Hertelendi egy különös kalandját, amelynek előzményei -gyanánt jegyezzünk meg annyit, hogy mint az akkori időben a felvidéken -mindenütt: a Szepességben is két párt állott egymással szemben: a magyar -és a német, amelyek közt a gyűlölet, rosszakarat és bosszu építette -falak emelkedtek. - -A német párt egyik kemény embere volt Höller, a vászonkereskedő. Háza a -vén sáncok tövében, takaros kert közepén állott. Igazi, otthonos kis -német telek volt: a fenyőtetős ház barátságos, mint egy nagy puha -fészek, a szobák mindmegannyi régi hangulatu zugolyok; bútorokon, -embereken, minden tárgyon jómódu otthonosság és bizalom. A német ház -szép erényét, a családot két fiatal leány képviselte, mindakettő üde és -fiatal, mint a romokon végigfutó lonc. Amikor a diákok egy reggel a -hegyek felé siettek, a kerítés mögött víg nevetést és magyar szót -hallottak. Hertelendi, aki minden iránt érdeklődött, megállt s -bekandikált a rácson. A két fiatal Höller-leány ült ott s megijedve -néztek rá, azt hitték, hogy valami német polgár fedezte föl őket s most -beárulja őket atyjuknak. - -Hertelendi meglóbálta kalapját a magyar szóra. - -– Háromszoros éljen! – kiáltotta s aztán társai után sietett. - -Amikor este a sáncok felé kerültek haza, a két leány künt állt a kert -előtt és mikor Hertelendi erre került, félig szégyenkezve, félig -pajkosan mosolyogtak maguk elé. - -A diák úgy gondolta, hogy illő bemutatkoznia. A kisasszonyok zavartan -néztek rá, de aztán megbiccentették fejüket s kezet nyújtottak. Csak -első pillanatban voltak elfogultak, aztán tetszett nekik a csiny, hogy -szülőik akarata ellen magyarokkal, pláne diákokkal barátkoznak s -huncutkodva nevettek össze. - -Amikor másnap Hertelendi találkozott velük, már bizalmas barátként -üdvözölték egymást. Elmondták neki, hogy titokban magyarul tanultak meg, -mert apjuk mindig haragra gyúlt, ha magyar szót hallott. Akkor pedig -kell benne valami kellemesnek lennie, mert hiszen tiltott gyömölcs volt, -– a cigarettával is úgy voltak. De ha apjuk megtudja mire vetemedtek, -kitagadja őket. Pedig a magyar nyelv nagyon szép, – mondották -rapszodikusan, – tetszik is nekik, kivált a népdalok… Talán Hertelendi -is tud egyet-kettőt? - -Hogyne tudna, hiszen tisztavidéki; azonnal elő is állt egypár régi -nótával Rózsa Sándorról meg Bogár Imréről. - -– Jaj de szép, – tapsolt Linka kisasszony és utána próbálta énekelni. – -Hanem tud ön németül? - -Hertelendi bevallotta, hogy selmeci tartózkodása dacára, elvből egy szó -sem ragadt rá. - -– Ez hiba, – mondta Linka. – Megeshetik ugyanis, hogy apánk meglep, -akkor ugyanis jaj nekünk. De tudja-e mit? Azt fogjuk neki mondani, hogy -ön vándorló csipkekereskedő. Az ilyenek csomóstul fordulnak meg -errefelé. Tudja mit? Majd megtanítjuk egypár német szóra s ha a papával -össze találunk akadni, majd gyorsan németre fordítjuk a szót… Csak azt -ne árulja el neki, hogy magyar diák! - -– Kitünő! – lelkesedett Hertelendi. – Természetesen, elveim föntartása -mellett. Mi lesz az a pár szó? – Megpödörte a bajszát és hozzátette. – -Egy német szót tudok. Így hangzik: Liebe! Jó lesz? - -Linka meg Klári összenéztek s aztán elmosolyodtak. - -– Majd inkább mást, – szólt az idősebbik. – Tudja, a papa szegény már -nem hall valami nagyon jól. Ha esetleg németül szólanánk önhöz, felelje -csak azt: „Allerdings bin ich im Zechgelage einigermassen dumm -geworden…“ Ő erre megnyugszik, a „Zechgelage“ meg az „einigermassen“ oly -törzs német szavak, hogy minden szepesinek öröm, ha őket hallja s nem -törődik többet önnel. A Zechgelaget az, aki Magyarországon tanult -németül, sose használja. Az Wirtshaust mond. - -Hertelendi gyanútlanul bólintott. - -– Allerdings… Zechgelage… Zechgelage… einigermassen… valóban gyönyörü, – -mondta – szörnyen ősnémetül hangzik. - -A lányok összenevettek: ezt a diákot jól megtréfálták. Ha ez tudná, hogy -mit mond! - -Az első próba, majd az első föllépés kitünően sikerült. Hertelendi egy -nap épp a rács előtt beszélt a hölgyekkel, amikor az öreg Höller -megjelent. - -– Ki ez az úr? – kérdezte az apa Linkától s gyanakodva nézte a -fiatalembert. - -Klári a füléhez hajolt és belekiáltott. - -– A csipkeverőket keresi, papa. - -– Fahrender Kaufmann? – kérdezte Höller jóakaró leereszkedéssel. - -– Allerdings bin ich, – vetette oda a diák kellő szemtelenséggel. Szép -porosz akcentussal beszélt, nem hiába, szép lányok tanították. - -Az öreg bólintott. - -– Wohl eingekauft? - -– Im Zechgelage einigermassen, – tette hozzá Hertelendi, jobbra-balra -mozgó fejbólintással, ahogy a kereskedők szokták. - -Höller helybenhagyólag bólintott. A csipkeverőket tényleg legjobban a -kocsmában lehet megfogni. Ha két pohárral megisznak, fejökbe száll a -mindenség s elkótyavetyélik a holmit. Ki ne becsülné többre a bort, mint -a cérnát? Az okos kereskedő kihasználva a csipkeverők mámorát itt -csinálja a legkitünőbb üzleteket. - -Höller tovább sétált. - -– Dumm geworden – szólt még a diák, sok méltósággal, de azt már az öreg -nem hallotta. Beszélni különben sem szeretett sokat, kivált idegenekkel, -akik előtt röstelte a süketségét. A Zechgelage szó teljesen -megnyugtatta, aki magyar szón nevelkedett, ugyan sose érti meg, hogy -lehet ily uri csengésü szóval a dorbézolást illusztrálni… - -Hertelendi ez idő alatt mérnöki kötelességeit kissé lazán teljesítette, -de mentségére legyen mondva, hogy a magyar kulturának tett szolgálatot. -Különösen az egyik kis leányra: Linkára volt befolyással; az oly szépen -tanulta meg tőle a magyar nótákat és szokásokat, hogy egy napon -Hertelendi azon vette észre magát, hogy nemcsak a dalai meg a mondásai, -hanem a szíve is átköltözött hozzá… - -Ez a meglepetés egy mulatságon – a rendezőség elutazása előtt – pattant -ki és pedig így. - -Hertelendi a legnagyobb nyugalommal táncolt kedves barátnőivel. Ha -németek közelébe jöttek, egyszerűen előszedte szókincseit s nem törődött -vele, hogy háta mögött ugyancsak nevettek rajta. Amikor pedig nyugodt, -kém nélküli területeken galoppoztak, akkor nagyokat sóhajtott, a torkát -köszörülte és folyton ezt mondta: - -– Csak szivesen! - -Vajon tud-e ennek női szív ellentállani, ha egy csinos ifju egész éjjel -a torkát köszörüli és ezt mondja: Csak szívesen? Én azt hiszem, nem. A -Linkáé sem tudott, csakhamar fülig szerelmes volt a diákba, aki egyre -sóhajtott s egyre csak a torkát köszörülte… - -Eljött a tavasz. Az előszobában megjelent a mérnökök vezető munkása s -jelentette, hogy a kocsik készen állanak. Búcsúzni kellett A diák -szivére nehéz boru szállott. - -– Linka kisasszony, – szólt elcsüggedve, – távoznom kell… - -A kis lány ijedten nézett rája, úgy megszeppent, mint a kis fogoly, -mikor először találkozik vizslával. - -– Köszönöm önnek azt a jóindulatot, – folytatta a diák, – amelylyel -fogadott s amelyet soha nem fogok elfelejteni… Isten önnel Linka -kisasszony… - -Kezét nyújtotta. Linka tétovázva adta oda ujjacskáit, egy szót sem -tudott szólani. Hertelendi nagyot sóhajtott, aztán megköszörülte a -torkát… Akkor vetődött arrafelé Höller. Hertelendi ijedten váltotta át -szavait. - -– Allerdings bin ich… dumm geworden… - -Ez több volt, mint amennyit a kislány szíve elbírt volna. Egyszerre -eszébe jutott első találkozásuk, a séták a bástya mellett, az első zöld -rügy, melyet Hertelendi egy fa tetejéről hozott le neki, az a néhány -nap, amit együtt töltöttek el, minden, minden, főleg az, hogyan -tanította meg a selmeci diákot németül s szemébe könyek gyűltek, -hangosan sírva fakadt… - -A körülállók csodálkozva néztek össze: a _dumm geworden_ szó ily bűvös -hatásu? - -Kétségbeesésében – mire nem képes az asszonyi desperáció! – Linka -apjához fordult. - -– Papa, édes jó papa, – borult a nyakába. - -Az öreg ama bizonyos csöndes német tipushoz tartozott, amely a -szigoru, de alapjában jószívü apát szereti játszani. Ez a tipus -mordizom-adtázig, prüszköl, pattog, de alapjában egy darab kenyérre lehet -fölkenni… Höller látta, hogy baj van s hízelgett neki a tudat, hogy egy -szemöldök-mozdulatára minden ismét jóra fordulhat. - -– No, no, csak nem kell sírni, – dormögte jóakaróan, – hát mi baj? he? - -Nem kellett megmondani: rá volt írva a két gyerek arcára. Höller is volt -valaha fiatalember. Karon fogta a diákot, átvezette a szomszédszobába, -jóindulatu ünnepélyességgel a szemébe nézett s aztán – természetesen -németül, – így szólt: - -– Fogja szeretni ezt a kis leányt? - -Hertelendi zavartan dörmögte: - -– Dumm geworden… dumm geworden… - -Höller elmosolyodott zavarán. - -– Hogy szereti-e? – kérdezte még egyszer. - -– Feleljen bátran, csipkekereskedő barátom. - -A diák most elszántan csukta le szemét és kivágta magyarul. - -– Szeretem és mindig szeretni is fogom! - -Az öreg hátrahökkent, Linka pedig kétségbeesetten kezdett el sírni. Mi a -manó?! ez magyar? pattogott Höller, fölugrott és összeborzolta a -bajuszát, ez volt nála a harag legnagyobb jele. - -– No, no, – csak annyit tudott mondani mérgében és levegő után -kapkodott, mint a partra lökött csuka. – No de… Ezer bomba! ezer bomba, -ha mondom! no! - -Dühösen járt föl és alá, aztán megállott egy pillanatra, nagyot -szippantott tubákos szelencéjéből, olyant tüsszentett, hogy a konyhából -a szakácsné ijedten szaladt be, mert azt hitte, hogy a petróleumos lámpa -robbant föl, aztán tovább folytatta sétáját. Hertelendi nyugodtan állt -és várakozott. Ő fatalista volt, aki bízott benne, hogy a sors könyvében -előre van minden megírva, jó, rossz, még az is, vajon egy Höller nevü -vászonkereskedő felspékeli-e őt avagy nem… Ez ellen úgy se lehet tenni… - -A vászonkereskedő egy ideig dühöngött, aztán elkezdett gondolkodni. Az -örök német logika megmagyarázta neki, hogy szeretni magyarul épp úgy -lehet, mint németül, hogy a történelem számos példát tud róla, hogy női -szívek magyarba bolondúltak, hogy… De hát vigye a kánya: végre is nem ő -házasodik, hanem a leánya s ha már megfőzte, egye is meg a kását… -Legelébb legyen boldog a kis haszontalan! - -Höller még egyet prüsszögött, villámokat lövelt a szeméből, aztán -megfogta a két gyerek kezét. - -– Legyetek egymáséi, – harsogta szigoruan. – Imposztorok vagytok! - -A diák boldogan hajtotta meg magát, de aztán… Aztán valami rémes dolog -kezdett előtte derengeni… A múlt homályából egy szörnyü sejtés -emelkedett ki, amely rögtön keserü valósággá jegecesedett… - -– Szent Isten! – sóhajtotta az ifju, szerényen Linka felé. – Valamiről -egészen megfeledkeztem… - -Apa és lány kérdően néztek rá. - -– Nekem tudniillik már van egy feleségem, – jegyezte meg a diák -szerényen. - -Az apa nem értette meg a csattanót, amely szerencsére magyarul volt -elmondva. De bezzeg, megértette Linka, egyszerre eleresztette a diák -kezét és újra sírva fakadt, hogy csak no. - -– Felesége van?… és ezt most mondja? – csattant föl. – Most?… Felesége -van! Óh, én szerencsétlen, én a világ legszerencsétlenebb alkotása! - -– Teremtése, – javította ki Hertelendi, szokásszerűleg, – az alkotás -szót csak tárgyra alkalmazzuk. - -– Az mindegy, – ellenkezett Linka, – azért kikaparom a szemét! Menjen! -menjen tőlem! Soha többet ne lássam! Maga kékszakáll! - -Az öreg egy szót sem értett s tétován nézett hol az egyikre, hol a -másikra. Vajjon mi történhetett? - -– Engedjen meg Linka kisasszony, – szólt a diák nyugodtan, – ez a -feleség egészen különös feleség, hogy úgy mondjam, tiszteletbeli hitves. -A történet hosszu, de becsületszavamat adom, hogy ha elméselem -töviről-hegyire, nem fog rám haragudni. Ám ha most elmondja a kedves -papájának, hogy nekem hitvesem van, mindörökre vége mindennek; neki nem -tudom hirtelenében a dolgot német nyelven megmagyarázni s akkor nincs -más hátra, – tette hozzá mosolyogva, nehogy az öreg megsejtse, miről -beszélnek, – minthogy a karikagyűrűt, amelyet nekem ajándékozott, a -pisztolyba fojtom s agyonlövöm magamat. Isten engem úgy segéljen. - -Linka halálra ijedt. Kétségbeesve kapta el a diák kezét; azt hitte, hogy -az rögtön a pisztolyhoz nyúl. - -– Mit beszélgettek oly sokáig? – dörmögött Höller. – Talán adósságai -vannak a fiatal úrnak? He? No, csak nem kell semmit eltitkolni. - -– Azt mondta, – válaszolt Linka elpirulva, – hogy én vagyok az első -szerelme… - -– Persze, azért sírt! – nyugodott meg az öreg. – Minden menyasszony sír. -Már az én koromban is így volt. - -Hertelendi visszament a leánynyal a terembe s elmagyarázta neki különös -házassága körülményeit, kezdve Cseróczyn, áttérve a selmeci élet -különösségeire, a mellékkörülményekre, s befejezve Möller meg Marsalkó -uramon. A leány eleintén gyanakodva, aztán érdeklődve s végül keservesen -sírva hallgatta az éppoly furcsa, mint bánatos történetet. A legyezője, -amely eltakarta arcát, csupa harmatos köny volt. - -– Szegény Málika, mily nyomorúságosan kellett férjhezmennie, – mondta -résztvevően. - -– Kérem, kérem, – igazította ki Hertelendi, – ne felejtse, hogy én -vagyok a férje… - -Linka maga elé nézett: még mindig a leányvári boszorkány története -foglalkoztatta. - -– És mi lesz a történet vége? – kérdezte. – Mi lesz most mivelünk? - -A diák összehúzta bozontos szemöldökét, gondolkozott. Aztán így szólt: - -– Hm… Lássuk csak. Én következőkép nézem a dolgot. Málika végre is -becsül valamelyest. Ha nagyon szépen megkérem, hát talán gyűlölni fog. -Nem? - -– Gyűlölni? Mit beszél? – nézett rá Linka. - -– Engesztelhetetlenül gyűlölni. Ez ugyanis fontos válási ok… Ha igen: -úgy egy év alatt legkésőbb széjjel leszünk választva, s akkor az -úgynevezett ásó-kapa se választ el többet. - -– Óh, bárcsak gyűlölné… – rebegte a kis lány, kezét összekulcsolva. – -Majd imádkozni fogok, hogy gyűlölje… - -A vendégek oszlani kezdtek. A mérnökök, látva, hogy Hertelendit nem -képesek elmozdítani, már régen útra keltek. Az ablakon napsugár szökött -be. - -– Isten vele, Linkám, – mondta a diák és kezet csókolt a leánynak, – -mindent el fogok követni, hogy úgy legyen. Isten vele! Három hét múlva -megint itt leszek. Addig az öreg úrnak semmit sem szabad tudni. - -– Hogy lehetne téged gyűlölni, – súgta csöndesen maga elé a leány. - -… Hertelendi fölkapott egy ócska fiakerre és lóhalálában vágtatott a -rendezőség után. A hegyek alatt utólérte őket s boldogan ugrott fel kis -huzuljára. Csöndesen, a szokott hosszu rajban ballagtak tovább, de -milyen más volt ma a vidék: az ébredő erdőből erős földszag és nyíló -ibolya illata áradt, a mosolygó kék ég, ez a nagy piktor még a pocsolyák -szomoru világát is égszínkékre festette át, ha pedig megálltak, hallani -lehetett a rügyek csöndes pattanását. A fácánok vígan karattyoltak, a -seregélyek magasra röpködtek föl s látva a tavasz jöttét, zajosan -csipogva hirdették közeledését. A harkályok udvariasan megkopoktatták a -fákat: - -– Szabad belépni? - -A tavaszi szellő megbólintotta az ágakat: - -– Szabad, szabad! - -– Mit akarok kérdezni, – fordult egyszerre Hertelendi társához, – ti -tudtok németül. Fordítsátok le nekem ezt a mondatot: „Allerdings bin ich -im Zechgelage einigermassen dumm geworden“… Ez valami érzelmes német -versből van, mi? - -Bajtársai összenevettek. - -– Talán valaki megtisztelt ezzel a mondással? – kérdezte Vitnyédi, a fő -párbaj-segéd, aki állandóan lovagias ügyekben utazott. - -Hertelendi szerényen mosolygott. - -– Körülbelül. Sejtelmem sincs, mit jelenthet, de nagyon szépnek kell -lennie… - -– Óh igen. Azt jelenti, hogy „a korcsmázásban mindenesetre kellőleg -elbutultam“. - -A diák kétkedve nézett rája. - -– Te talán föl akarsz ültetni, hé? – szólt felfortyanva. - -Vitnyédi tiltakozott. - -– Örökké szárnyon vadászszak, ha nem azt teszi. Remélem, provokáltad az -illetőt? - -Hertelendi megcsóválta a fejét és kacagott. - -– Dehogy is… Éppen ellenkezőleg, eljegyeztem: a menyasszonyom volt. - -– Gratulálunk, – kiáltották a fiúk kalaplengetve, – végre egy nő, aki -megértett… De szerencsére, igen velősen is fejezted ki magadat… - -… S míg a diákok tovább haladtak a rejtelmesen zúgó erdőben, Linka -bezárta kis szobája ajtaját, leült az íróasztalához és hosszu levelet -írt Judex Málikának. - -Az epistola így kezdődött: - -– Kedves jó asszonyom, akit nem ösmerek és mégis mélyen tisztelek! Ha -van foganata egy szegény, szerencsétlen kis lány könyörgésének, arra -kérem, hallgasson meg és ne ítéljen el. Az ön kezeiben van sorsom -letéve, öntől függ boldogságom. Kérésem talán különös, de szívből jövő. -Arra kérem, legyen oly szíves és gyülölje Hertelendi Tamás urat, az ön -férjét, gyűlölje őt, mert én nagyon, nagyon… - -A levél többi részét elmosták záporként hulló sűrű könyei. - - - - -A Hernád völgye. - -Amint a rendezőség tapodtatról-tapodtatra haladt, egy tiszta reggelen -megpillantották az igéret földét, a végcélt: a Hernád völgyét. Ott -kanyargott kormos fűzfák jelzőoszlopai között a régen várt folyó -csöndesen, szerényen, meg-meglapulva a sovány partok között. Jámbor ez a -víz, mint a felvidéki riska; jóakaró és minden munkára alkalmas, akár a -sárosi mindenes, akit ma paradés kocsisnak használhatsz, holnap eke elé -foghatsz; halban, vadban szegény, mint a nép, amelynek szolgája s -barátja. Hullámai nem hasonlítanak a topázra, büszke taréjük sincs, -medre nem hordoz karcsu hidakat, csak szerény pallókat, árja nem vet -termékeny iszapot, hanem öklömnyi kavicsot, élete csöndes és egyszerü, -ha teheti, elbujik a szederindák közé s apró fodru hullámai fölé -ködfátyolt tűz. Körülötte apró faluk, kukoricafedelü viskók, tépett -juh-kosarak, omlatag malmok, amikre mind ő keres. Ha ősz tájon partján -végigjársz, erősen kenderszagu a vidék s a vékonypénzü pázsitokon fakó -rongyokat szárít a szél; ha télen arra vetődsz, jeges országutat -találsz, amelyen legbiztosabban vándorol a felvidék drótos tótja, vásárt -kereső asszonya, supplikáns diákja: a Hernád nem téved el. Itt is, ott -is eret vágnak rajta s habjai fűrészmalmokat mozgatnak, egy-két szálkás -hal is akad benne, kacsa is puskacső elé kerül, a szarvasmarha pedig -jobb szereti vizét, mint a kórós sarjut. Ilyen derék és sokoldalu jószág -a Hernád. Nem csoda, ha a tót ragaszkodik hozzá, megemlékszik róla -imájában s husvétkor „odaáldoz“ neki egy csöp pálinkát vagy zabos -vakarcsot… - -Tehát már nem kellett messzire menni, a diákság szíve megkönnyebbült. A -munka is simábban haladt, a sárosi tótok nem akarnak földet elvenni -senki elől. Ki tudná megművelni? Napszámosra nincsen pénz, itt még a pap -is maga fogja meg az eke szarvát s hétköznap gereblyével a kezében tart -a szántóföldén hivatalos órákat. Takarékosan kell hát bánni kenyérrel, -földdel, sőt még a hittel is. Amint egy pap van csak messzi földön, a -vallás is csak egy. - -Nagyapám Girálton volt lelkész s ifjúságom egy részét, a nyári -hónapokat, ott töltöttem. Istenem! beh különös volt a fővárosból -odaszakadt s finoman kiélezett vallásban nevekedett serdülő -gyerekésznek, (hiszen tanáraim révén azt is tudtam, hogy keresztény és -keresztyén közt óriási a különbség), amikor a templomba vetődtem s a -szertartást végignéztem. Bizony összeolvadt benne a protestáns, a -katolikus, sőt még az orosz ritus különböző vonása; a pap a kórushoz -énekelt, mint a pápistáknál, az ó-hitüek a mellüket verték s a -luteránusok úrvacsorát szedtek. A falakon Mária-képek, szentek -szobrocskái sorakoztak, senkinek nem volt ellene kifogása, csak úgy mint -az ellen sem, hogy a protestánsok nem vetettek keresztet s nem hajtottak -térdet. Azért szépen összefértek valamennyien, s úgy hiszem, az Úrnak -sem volt ellenvetése, mert nagyatyám ritka magas kort ért, s amikor -meghalt, az égen komor felhők úsztak, mintha odafönn is szomorkodnának a -jó pásztor elhunytán. - -A munka vége felé közeledett. - -A rendezőséget vezető erdőmester egy nap Budapestre utazott, hogy a -kormánynak eljárásukról jelentést tegyen. A távozását megelőző éjjelen -lopás történt: Cseróczynak eltűnt a fűzfahusángja, amely nemcsak arról -volt nevezetes, hogy non sine gloria közreműködött az ellentétek -elsimításában, hanem mint vésési remekmű is elismerésre tarthatott -számot. A diák ugyanis, a bot egyik oldalán csinos reliefekben -örökítette meg a bejárt terület térképét, a másik oldalon pedig -számokkal véste föl ama négyzetölek számát, amelyet idegen kézből -sikerült visszahódítania. Az erdőmester távozásakor még egy ember tűnt -el: Hertelendi is kereket oldott s merész elhatározással Eperjes felé -ment… A feleségéhez! - -Lássuk, mit végzett hát Presován (ez t. i. Eperjes neve tótul). - -Málika és Helén szomorú időket éltek. Hírt sem hallottak egykori -jóbarátaikról, szüleikről, a világról, amely mintha kivülök élt és -virult volna. A jelennek nem tudtak élni, a multnak nem mertek, a -jövőtől ijedten riadtak vissza. Mily szomoru fiatalság! - -Az oltárterítők száma nőtt, nőtt s ahány volt, mindmegannyi keserü -könycseppet tett le az Ur asztalára. Az öreg úr hasztalan próbálgatta -őket vidítani, csodálatos meséi, évről-évre regényesebb megemlékezései a -katonaságnál töltött ifjúságáról: a lengyel citerásleányról meg a -bresciai esetekről vigasztalanul tűntek a semmiségbe. Pedig már -olyanokat füllentett, hogy maga is megrémült… De hiába, nem segített a -bajon. A fiatal leányoknak csak az tetszik, ha fiatalemberek hazudnak az -öregek füllentései nem érdeklik… A két Judex-leány szomorúan ült az -ablaknál és sóhajtva nézte a felhők járását… - -Ez időben érkezett Eperjesre Hertelendi. Fejében már elkészült a -szabadulási terv, ki volt az dolgozva az utolsó betüig. Mindenekelőtt -bement a kollégiumba s a teológusok közül két urat fölkért, hogy legyen -hiteles tanúja. - -– Nagyon szívesen, – mondták a papnövendékek, – végrendeletről van szó? -Vagy esküvő? - -– Nem, – felelte a diák, – a feleségemet akarom meglátogatni. - -A teológusok gyanakodva néztek rá. Talán őrülttel van dolguk? - -– Küldtem az alumneumnak egy kecskét, – jegyezte meg gyorsan Hertelendi, -hogy megnyugtassa őket. - -Ah! ez már értelmes beszéd. Az alumneum, mint tudjuk, jótékony -alapítványokon nevelkedett intézmény, amely részben ingyen, részben -pedig csekély pénzért kosztot ád a szegény diákoknak. Persze, az élelem -is szerény, délre egy kis hús meg brugó, estére főzelék. Vannak azonban -jószívü emberbarátok, akik néhanap küldöznek egy fél disznót, öreg -kotlósokat, miegymást, amiből aztán telik néha vacsorára is. Ez az -ünnepnap. Egy kecskéért tehát érdemes segédkezet nyújtani, még ha -őrültségről is van szó. - -Fölkeresték az asszonyt. Amikor Málika megpillantotta Hertelendit, -elsápadt, kipirult, s aztán mintegy félve, hogy a látomány eltünik, -megragadta kezét. Hát mégis él még a régi világ? Nem álom, hogy valaha -Selmecen volt, szeretett és a szíve boldogan dobogott? - -– Bocsánat, – szólt Hertelendi, kezét kivonva a leányéból (én már csak -leánynak nevezem) – nekünk gyűlölnünk kell egymást. Megkapta a -menyasszonyom levelét? - -– Megkaptam, – bólintott Málika. – Óh, milyen boldog vagyok, – fordult -ki egyszerre szívéből az öröm, – hogy önt láthatom… olyan nagyon boldog… -Hát van még valaki, aki nem felejtett el? - -Hertelendi sokat jelentően bólintott. - -– Legyen nyugodt: van, – szólt egyszerüen. – De mindez még korai tárgy a -beszélgetésre. Tartsunk rendet és legyen szíves a dolgok intézését reám -bízni. Van szerencsém, – tette hozzá a teológusokra mutatva: – Zima és -Bentsik urakat bemutatni. - -Kézcsók, meghajlás. Leültek a kerek asztal köré, amelyen kiirthatatlan -vidéki szokás szerint egy plüssalbum és több hagymaalaku tengeri kagyló -feküdt. Hertelendi vette föl a szót: - -– Asszonyom, – kezdte hivatalos arccal, – ezennel e tiszteletreméltó -tanuk előtt megkérdezem önt, hajlandó-e engem gyülölni? Igen vagy nem? - -Málika ránézett a teológusokra. Kezdte érteni a dolgot. A teológusok -annál kevésbbé. Zavartan néztek maguk elé és olykor sóhajtottak egyet. - -– Gyűlölöm önt, – szólt a feleség halkan. - -– Jól jegyezzék meg az urak, – fordult a diák a tanúk felé. – Tehát -engesztelhetetlenül gyülöl. Most gyerünk tovább. Nemde, uraim, az -engesztelhetetlen harag méltó ok a válásra s épp oly ok az is, ha a -házastársak egyike bántalmazza a másikat? - -A teológusok megdöbbenve néztek egymásra. Mégis csak őrültek közé -kerültek. Bentsik uram az ajtó felé pislogott. Mekkorát fog ő ugrani. -Zima úr komoran mosolygott, mintha vadalmába harapott volna és így -felelt: - -– Bizonyára súlyos válási ok, servus humillimus. - -A diák egy kis szünetet tartott, aztán folytatta: - -– Kedves Málika… Tegyen nekem egy szívességet és itt a tanu urak előtt -ne sajnáljon tőlem egy nyaklevest. - -Málika mosolyogva nézett rá. Óh, be rég nem nevetett, szinte fájt most -belé az ajka. - -– Nagyon kéri? – kérdezte. - -– Sírig lekötelez vele. - -A kis leány fölemelte puha kis kezét és a következő pillanatban egy elég -erélyes pofon csattant el a diák arcán. - -– Jól látták az urak? – fordult Hertelendi boldogan a tanúk felé. – Ha -nem látták jól, megismételhetjük… - -A teológusok nem kivánták a repetációt. – (Bárcsak már kint lennénk, – -gondolták szepegve.) - -– Akkor kérem vegyék föl a jegyzőkönyvet, – szólt Hertelendi. Soha pofon -embert még ily boldoggá nem tett. Az arca ragyogott az örömtől. - -Leültek az asztalhoz és megfogalmazták a protokollumot. A diák még azon -melegében elment a lelkészi hivatalba s a másolatot megküldte -Institórisz uramnak. Ugyanakkor fiskálist fogadott, hogy indítsa meg a -válópört. Azután, – újra tanuk kiséretében, mert a világ nyelve rossz, – -meglátogatta a két leányt s elbúcsúzott tőlük. - -– Hertelendi úr, – szólt szerényen Helén, – most már bizonyos, hogy -Málika megkapja azt, akit szeret? - -– A nyilatkozat s a pofon után, remélem, övé lesz, akihez szíve -vonzódik, – vélte a diák. - -Helén elgondolkozva nézett maga elé. - -– Milyen síma a dolog, istenem… - -Azután kérőleg és szégyenkezve emelte tekintetét Tamásra. - -– Nem volna szabad… nem lehetne… hogy én is nyakon üssem magát? - -A diák kacagott. - -– Hogy is ne!… Az ön ügye talán nyakleves nélkül is menni fog. És ha már -pofozni kell, akkor a nyakleves Vitnyédit illeti meg, nem engem, amiért -már régen meg nem kérte az ilyen bájos és kedves leány kezét. - -Bentsik és Zima urak a határig kisérték el a diákot, (biztosak akartak -benne lenni a megőrült akadémikus tényleg elhagyja-e a várost?) s aztán -visszatértek Presovára. A kecske finom volt, nemkülönben az a kis hordó -bor is, amelyet Hertelendi a jól teljesített feladat ráadásaként az -alumneumba küldött. A két pap ma is őrzi a kecskeszarvakat, mint életük -egyik legkülönösebb epizódjának emlékét… - -Amíg Eperjesen a helyzet így tisztázódott, Osztropszki, az erdőmester, -megérkezett Budapestre s a miniszter elé járult. - -– Kegyelmes uram, – szólt az audiencián, ahová egy furcsa alaku -fűzfadoronggal ment, – van szerencsém jelenteni, hogy az állami erdők -területei, – ezzel átnyújtott egy kék ívet s a botot, – 127.000 -négyzetöllel szaporodtak. - -A kegyelmes úr megbiccentette fejét s kezet szorított Osztropszkival. - -– Egyelőre fogadja az én köszönetemet. Valóban kitünő munkát végeztek. -Becsületes hivatalnok: az arcára van írva. - -– Hát még a fiatalemberekére, – tette hozzá meghajolva az erdőmester. – -Szerencsére már beheggedtek a nyomok. - -A miniszter nevetett. - -– Látom ezen a boton, hogy mire céloz. Sok bajuk volt a parasztokkal? - -Mosolyogva nézte a viharedzett fütyköst. - -– Ez a bot Cseróczy akadémikusé, – magyarázta Osztropszki. – A rendezés -körül legtöbb érdem az övé. Ha megengedi, kegyelmes uram, elmondom a -szepesi üvegek történetét… - -Elmesélte, hogy különböztette meg Cseróczy a régi és új palackok színét. -A kegyelmes úrnak a könyei csurogtak. - -– Hiszen ez klasszikus adoma! – melegedett föl. – Ez napoleoni vonás! -Gondunk lesz erre a fiatalemberre! Még egyszer: melegen köszönöm. - -Amikor este elment a klubba, mindenkinek föltette a kérdést, hogyan -tudná egy határdomb hitelességét megállapítani? Senkise tudta. Amikor -azután megfejtette a Columbus tojását, elmondott anekdotái sikereinek -egyik legszebbjét nyerte el. Hiába, e haza az adomák országa. Másnap -meleg levél ment az akadémiához, kiváló figyelemre méltatva Cseróczyt, -akinek a miniszter külön levélben köszönte meg fáradozásait. Ebből a -fiatalemberből országos főerdőmester lesz, akárki meglássa. - -Selmecen is némileg megváltoztak ez idő alatt a viszonyok. - -– Az öreg Judex kifogásolja, hogy vígan vagyunk? Az öreg bepanaszol, -hogy mértéken fölül élünk? – mondták a diákok. – No, jól van. Majd addig -nyújtózunk, ameddig a takarónk ér; légyen az ő hite szerint. - -S e naptól kezdve, – halljátok csak! – többet diák föl nem kereste a -zálogházat. - -Judex eleintén nem törődött a dologgal, csakhamar azonban ijedten látta -be, hogy kellemetlen helyzetbe került. Selmecen mindenki polgárias és -takarékos: a bányászok, a vadászok, a hivatalnokok, a kereskedők, a -honorációrok, – a becsületes zálogos csak a diákokból tud megélni. Mi -lesz, ha épp a legjobb emberei hagyják cserben? Pedig úgy indult a -dolog. A máskor oly forgalmas üzlet egy-kettőre kongott az ürességtől, -csak olykor akadt egy-egy mesterlegény, aki talléros óraláncát jött -elhelyezni. Azután ismét méla csönd honolt a termekben. Judex kezdett -annak tudatára jönni, hogy a korhelykedés még sem haszontalan dolog, sőt -ellenkezőleg: az Uristen bölcseségének kifolyása, mert valamint, ha a -látszólag szintén fölösleges hernyót nem alkotja meg, nincs éneklő -madár, úgy bor és dáridó nélkül nincsen zálogház. A világot Isten, -hiába, bölcsen alkotta. Mivelhogy okos ember volt, csakhamar tisztába -jött azzal is, hogy a diákokkal jó lesz kibékülni, mielőtt üzleti -bukását várná be. - -– Küldök nekik egy hordó bort, – határozta el egy nap magában. - -Csakhogy a diákokon nem lehetett ily könnyen kifogni. Nem fogadták el az -italt. Ők már csak erkölcsösek akarnak lenni. A zálogház tovább kongott -az ürességtől. - -– Terringettét, – csóválta a fejét Judex, – ezt úgy látszik alaposan -megcsináltam… No, de szerencsére jóbarátom a direktor. Talán ő segíthet -a bajomon. Hol a kalapom? Rögtön fölkeresem. - -Elment az igazgatóhoz. - -– Servus humillimus, – mondta, barátja kezét melegen megszorítva, – nagy -szívességre kérlek. El kell vesznem, ha ez még soká így tart… Ez az -ifjúság rosszabb a templáriusoknál, vérszopóbb a tatárnál. Mit -cselekedtek ismét, hallgasd csak. - -A direktor helybenhagyólag bólintotta meg tar koponyáját. - -– Persze, persze… Furor juvenilis… A bor, a nóta, a muzsika… nagy -bibaxok mindahány, barátom uram; piget me. - -Judex türelmetlenül simogatta kurta szakállát. Ezúttal nem tetszett neki -az erénykedés. - -– Igérem, – folytatta az igazgató meleg jóakarattal, – hogy ami módomban -van, meg fog történni. Valamennyiünk érdeke a jó erkölcs, számíthatsz -rám, barátom uram, számíthatsz. - -A látogató zavarban volt. Egyet köhintett. - -– Hogy a tárgyra térjek, – szólt, – tulajdonképp nem is erről van szó… -vagy talán: nem ily értelemben… Szinte azt mondhatnám, hogy az ifjúság -egyszerre túlzott mértékben hódol az erénynek. Az eset a következő: -amióta peticióval jártunk a tekintetes tanári kar elé, elkerülik -házamat, nem keresik föl üzletemet, minek folytán kereskedői hivatásom -idővel válság elé fog jutni… Érted, kedves barátom uram? - -A direktor tágra nyílt szemmel nézett rá. És ezt Judex mondja, a -korhelykedés ádáz ellensége? - -– Arra akarlak tehát kérni, – folytatta Judex, – hassál oly irányban, -hogy ez a gyűlölet megszünjék, hogy az ifjúság… szóval, hogy… nem is -tudom magamat helyesen kifejezni… - -Az igazgató kezdte sejteni a dolgot… Quae mutatio rerum! - -– Értem, értem, – mondta elgondolkozva, – neked károd van a túlhajtott -puritánságból… A zálogház nem megy. A diákok szolidak. - -– Igen, igen, – bólintott a vendég. – S e tekintetben véleményem több -tisztes polgáréval egyezik. Gerstakker, Markus, Cserni, Gregor, Kreuzer, -mind megérzik e dacot. Mi végre is nagy költségekkel rendezkedtünk be, -úgy hogy a diákság igényeinek megfelelhessünk, az üzem pénzbe kerül s ha -nincs jövedelem, a tisztes kereskedelem veszedelembe jut… Ezt figyelembe -kell venni, nemde? Kérem hát jóakaratodat ez irányban. - -A direktor helybenhagyólag bólintott. - -– Meglesz; servus humillimus. Én is szívemen viselem a város érdekét. - -– Végre is: fiatalemberek, nemde? – kérdezte méltatlankodva Judex, – nem -pedig remeték… Mi is voltunk fiatalok, de azért sosem akartuk a tisztes -kereskedők romlását! - -Tárgyalások kezdődtek, amelyekben egyrészről a diákság küldöttei, -másrészt, mint legöregebb kereskedő: Judex vettek részt. A diákok ez -egyszer kurucul viselkedtek s szónokuk nem kisebb dolgot kivánt, -minthogy Judex fogadja vissza elűzött leányát s a szükséges egyházi -korrektura után igaz szívvel adja oda Cseróczynak… - -A zálogos hallani sem akart a dologról. - -Soha! - -Két napig sebzett vadként járt föl és alá irodájában. Egyetlen lélek sem -zavarta. Oh, hogy fájt neki, hogy az üzlete, élete büszkesége üres volt! -Az ajtóra tett csengő egyszer sem szólalt meg egész napon… hogy neki ezt -meg kellett érnie! A Judex-zálogházat be fogják zárni, mint egy csődbe -jutott rőföskereskedést… Harmadnap beállított az öreg kapitány s a -szívére próbált beszélni, negyednap Institórisz a válópörről -értesítette. Egy csöppet megingott, de azért tartotta magát. Ujabb négy -nap telt el; egy ember nem vetődött boltjába. Szíve vonaglott. Érteni -kellett őt. Judex elsősorban szenvedélyből, családi hajlamból s -szeretetből volt üzletember; boldogsága volt a serény munka, a szépen -pergő forgalom, a kereskedelem szabályos, nyugodt lüktetése. Ám, ha így -halad a dolog, be kell csukni üzletét, el kell veszteni szívéhez nőtt -foglalkozását, amelyet úgy kedvelt, mint szobrász a vésőjét, író a -tollát, s a homlokfalról le fog kerülni a kék-vörös halálfő, évszázados -családi pálya hirdetője… Álmában megjelent előtte az adományozó királyné -s rosszalólag csóválta koronás fejét… Nem! az nem lehet, hogy a zászló -odaveszszen, a királyné bizalma kudarcot valljon! Az nem lehet, hogy az -első selmeci kereskedő üzletét bezárják, ez szégyen a családra, a -multra, a városra, az egész felvidékre. Ennek semmi áron se szabad -megtörténnie! - -Megtört, megalázkodott s magához kérette a diákok küldöttségét. - -– Le vagyok győzve, – szólt csöndesen, – elfogadom a föltételeket… - -Hetek óta ez volt az első nyugodt éjszakája. Milyen boldogság volt -hallani a diákok énekét, a kurjantásokat, a jövedelemhozó vad muzsikát! -A győzelemnek örvendő fiatalság hangos jókedvvel járta be az utcákat: -csörömpöltek az ablaktáblák, döngtek a kapuk, harsogott a trombita s -Judex álmába, mint a szférák zenéje szűrődött e zürzavar… Holnap tele -lesz a zálogház!… - -Történetemnek ezzel, íme, végére értem. - -Pár nap mulva megérkezett Málika és Helén, velük egyidőben a miniszter -köszönő s az akadémiához Cseróczy érdekében küldött hivatalos levele. Ez -az üröm utolsó csöppeit is kiüzte Judex szívéből. Amikor Cseróczy -megjelent, nemcsak a diákok, hanem a kereskedők is, élükön a zálogossal -kivonultak eléje. A diákot egymásután fogadták a meglepetések: Málika, a -kegyelmes úr üzenete, Judex szíves jóakarata, a tanári kar üdvözlete, -boldogsága teljes földerülése… Karjába zárta menyasszonyát s a -jelenlevők zajos éljenzése mellett karon fogva vezette a sokat ostromolt -s végre megnyert ódon Judex-házba. Az általános örömből Vitnyédi is -bátorságot merített s szerényen, félve kérdezte meg Helént, vajjon -számíthat-e jóindulatára? A kis leány okulva a multon, úgy -belekapaszkodott udvarlója karjába, hogy máig sem eresztette el… - -Mit mondjak még el? A félesztendő elmulásával Cseróczy summa cum laude -tette le vizsgáit s amikor elfoglalta állását a rózsahegyi -erdőhivatalnál, az esküvőt is kitűzték. Ez volt aztán az igazi -valétálás, búcsú a bajtól, csalódástól, keserűségektől, búcsú a fiatalos -könnyelműségtől, a bortól, az éjszakától, üdvözlet egy új életnek, amely -tele van rózsákkal, munkával, szeretettel, hittel. - -Amikor fölült a diligence-ra az egész diákság, – köztük menyasszonyostul -Vitnyédi és Hertelendi. – Bélabányáig kísérte el, sőt ott voltak Selmec -megbékélt polgárai is, a szabók, cukrászok, vendéglősök, kávésok mi egy -más, mert hiszen belátták, hogy az ifjúság az ő érdekeiket is szolgálja -s a diákok mulatozásai az ő üzleteiket lendíti föl. Átadták hát -üdvözletüket ők is és Cz. Márkus, a cukrász, csinos beszéddel -köszöntötte a távozó párt. - -Az ódon bárka föl volt virágozva, a lovak vígan szaladtak a lejtőn -lefelé. Az ég kéken, jókedvüen nevetett le rájuk s a hegyek visszhangja -harsogva énekelte velük a régi, sok vihart látott diáknótát, amely száz -torokból szállt az ég felé: - - Ballag már a vén diák tovább. - Isten hozzátok cimborák – tovább - Az ut hazámba visszaint, - Filiszter leszek ott megint, - Tovább! Tovább! Tovább! - Fel bucsucsókra cimborák! - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Első éves hallgatók.] - -[Footnote 2: Az akadémia első professzora.] - -[Footnote 3: A tanulmányaikat befejezendő akadémikusok neve.] - - - - - * * * * * * - - - - -Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -7 |nagy leleményességett |nagy leleményességet - -33 |lesz szó. |lesz szó.) - -41 |magát a töbiért |magát a többiért - -62 |fiaalság panaszos |fiatalság panaszos - -65 |selmeci kisaszonyoknak |selmeci kisasszonyoknak - -67 |Midezzel azt |Mindezzel azt - -68 |fogyó lekesedéssel |fogyó lelkesedéssel - -75 |juttassa Helénsez |juttassa Helénhez - -85 |fögtön működni |rögtön működni - -87 |bólíntotta Institorisz |bólintotta Institorisz - -127 |most egyszrre |most egyszerre - -160 |hét alattt |hét alatt - -168 |föl a kzét |föl a kezét - -168 |és gnyosan |és gúnyosan - -172 |szmügyre vették |szemügyre vették - -212 |lehetnea |lehetne a - -213 |tanári hart |tanári kart - -239 |rendekezésére áll |rendelkezésére áll - -266 |tovább kongot |tovább kongott - -246 |elsőzobában megjelent |előszobában megjelent - - - -***END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LEáNYVáRI BOSZORKáNY*** - - -******* This file should be named 62136-0.txt or 62136-0.zip ******* - - -This and all associated files of various formats will be found in: -http://www.gutenberg.org/dirs/6/2/1/3/62136 - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - diff --git a/old/62136-0.zip b/old/62136-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 748f0d0..0000000 --- a/old/62136-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62136-h.zip b/old/62136-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index c834027..0000000 --- a/old/62136-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62136-h/62136-h.htm b/old/62136-h/62136-h.htm deleted file mode 100644 index e3be4cf..0000000 --- a/old/62136-h/62136-h.htm +++ /dev/null @@ -1,6940 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=UTF-8" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of A leányvári boszorkány, by Károly Lovik</title> -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; -} - -h2,h3 { - line-height: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.bbox { - border: solid 2px; - padding: 1em; - display: inline-block; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { -/* margin-left:5%; */ -/* width: 90%; */ - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} -/*]]>*/ - - - h1.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 190%; - margin-top: 0em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - line-height: 1; } - h2.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 135%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - page-break-before: avoid; - line-height: 1; } - h3.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 110%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - line-height: 1; } - h4.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 100%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - line-height: 1; } - hr.pgx { width: 100%; - margin-top: 3em; - margin-bottom: 0em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - height: 4px; - border-width: 4px 0 0 0; /* remove all borders except the top one */ - border-style: solid; - border-color: #000000; - clear: both; } -</style> -</head> -<body> -<h1 class="pgx" title="">The Project Gutenberg eBook, A leányvári boszorkány, by Károly Lovik</h1> -<p>This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States -and most other parts of the world at no cost and with almost no -restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it -under the terms of the Project Gutenberg License included with this -eBook or online at <a -href="http://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you are not -located in the United States, you'll have to check the laws of the -country where you are located before using this ebook.</p> -<p>Title: A leányvári boszorkány</p> -<p> Regény</p> -<p>Author: Károly Lovik</p> -<p>Release Date: May 15, 2020 [eBook #62136]</p> -<p>Language: Hungarian</p> -<p>Character set encoding: UTF-8</p> -<p>***START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LEáNYVáRI BOSZORKáNY***</p> -<p> </p> -<h4 class="pgx" title="">E-text prepared by Albert László<br /> - from page images digitized by<br /> - the Google Books Library Project<br /> - (<a href="https://books.google.com">https://books.google.com</a>)<br /> - and generously made available by<br /> - HathiTrust Digital Library<br /> - (<a href="https://www.hathitrust.org/">https://www.hathitrust.org/</a>)</h4> -<p> </p> -<div class="transnote"> -<h3 title="">Megjegyzések:</h3> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"https://hdl.handle.net/2027/hvd.hnpvwn">https://hdl.handle.net/2027/hvd.hnpvwn</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<p> </p> -<hr class="pgx" /> -<p> </p> -<p> </p> -<p> </p> -<p> </p> - -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<div class="figcenter"><img src="images/i001.png" alt= -"Vidám könyvek" title="Vidám könyvek" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">LOVIK KÁROLY</span></p> -<p> </p> -<h1>A LEÁNYVÁRI<br /> -BOSZORKÁNY</h1> -<p class="center"><span class="caption-large">Regény</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">Budapest</span></p> -<p class="center"><span class="caption">Singer és Wolfner -kiadása</span></p> -<p class="center"><span class="caption">1904</span></p> -<p class="center"><i>Minden jog fentartva.</i></p> -<p class="center"><span class="caption-small">BUDAPESTI HIRLAP -NYOMDÁJA.</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span></p> -<h2>Egy különös zálog.</h2> -<p>Judex Mátyás – de genere Melius – Selmecbánya szab. kir. város -érdemes zálogosa, egy őszi nap délutánján különös vendéget kapott. -A derék férfiu éppen raktára ódon irodájában dolgozott, amikor az -ajtó előtt patkócsattogás és lónyerítés hallatszott. Judex uram rá -se ért, hogy zöld szemernyőjét félretolván, az ablak felé nézzen, -amikor a zálogház nagy vasajtaja kinyilott s a küszöbön egy ijedten -horkanó ló, nyergében egy barnaképü fiatalemberrel léptetett be. -Judex Mátyás, amint az nemes emberhez még jogos haragjában is -illik, egyszerü méltósággal nézett végig a furcsa vendégen és így -szólt:</p> -<p>– Meg tetszett bolondulni, tisztelt uram, hogy korcsmának nézi a -munka e szerény hajlékát? Méltóztassék tudomásul venni, hogy fényes -dél van, hogy nékem elfoglaltságaim vannak s hogy ha uraságod -azonnal el nem hagyja e küszöböt, úgy szolgalegényeimmel tétetem ki -az ön és e paripa szürét. <span class="pagenum"><a name="Page_6" -id="Page_6">-6-</a></span></p> -<p>Ezzel nyugodtan és csöndesen visszaült íróasztalához, -visszahúzta szemére a zöld ernyőt és tovább irogatta az árkusos -könyvet.</p> -<p>Az idegenre, aki Hertelendi Tamás akadémiai hallgató volt, e -szavak semmiképp se hatottak. Mosolyogva csúszott le a nyeregből, -fölhúzta a kengyelvasat és a szár végét kezébe véve, így -szólott:</p> -<p>– Hogy fényes dél van, hogy önnek dolga van, Judex úr, az -tudomásul szolgál s ellene nincs is kifogásom. De hogy ön házi -legényeivel akar kidobatni bennünket, az ellen tiltakozom: a városi -szabályrendelet ama pontja értelmében, amely önt a zálogvevésre és -kölcsönadásra följogosítja, de egyúttal kötelezi. Ön -zálogháztulajdonos, én pedig zálogot hoztam, amelyet ön -visszavethet vagy elfogadhat, ahogy tetszik, de invisis nincs joga -fölötte ítéletet mondani.</p> -<p>– Ez így is van – bólintott ősz fejével Judex uram. – Mindig -szerencsémnek tartom, hogy önt vagy bárkit kiszolgálhatok. De a -munka hajlékában nem szokás, legalább nálunk nem, lóháton -járni.</p> -<p>– Ez ellen megint kifogást emelek. Ha nincsen zálog, nincsen -kölcsön. Zálogom pedig éppen ez a derék állat, amelyen ide -bejöttem.</p> -<p>Mint látjuk, nem közönséges esettel állunk szemben. Lovat -zálogházba vinni: az még a legkurucabb jogászok agyában sem villant -föl, nemhogy egy selmecbányai erdészhallgatóéban. A lovat, ha az -<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> -ember meg akar válni tőle, vagy eladja vagy lebunkózza, de zálogba -vinni, ez nem fér össze azzal a gavallérfölfogással, amely -bennünket a lóval összefűz. Judex Mátyás azonban nem volt ujonc -ezen a téren. Selmecbánya víg diákjai az idők folyamán a -legkülönbözőbb értéktárgyakat helyezték el nála. Így volt már a -raktárán: vas-kályha, táncrend-gyüjtemény, mátyásmadár, középkori -vaslovag, cséplőgép, érettségi bizonyítvány, szerelmi napló, -vadászeb, családfa, sőt akadt egy szépen virágzó oleander is, s így -mi föltünő se lehetett benne, hogy valaki egy nap paripával -állítson be hozzá. Azért a zálogháztulajdonos nyugodtan fölállott, -megbiccentette fejét és így szólt:</p> -<p>– Ez esetben bocsássa meg uraságod tévedésemet. Állok -rendelkezésére.</p> -<p>Helyén valónak tartom, hogy a Judex-családról itt egyet s mást -elmondjak.</p> -<p>Judex Mátyás nem tartozott, amint az már eddig is látható, a -zálogháztulajdonosok közismert tipusához. Nemes ember volt, mint -annak idején Selmecbánya minden érdemesebb kereskedője, akiket még -Mária Terézia ruházott föl előnevekkel és címerekkel. A bölcs -királynő ebben is nagy leleményességet fejtett ki: a kereskedők -címerei a mellett, hogy a heraldikába derüt öntöttek, fontos -közgazdasági célt szolgáltak. Így teszem: a gyógyszerész családi -jelvényül kék és vörös mezőben pompázó piócát nyert, a zálogházas -pedig ugyanolyan színből kiemelkedő <span class="pagenum"><a name= -"Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> halálfejet, mint annak -szimbólumát, hogy a sok összegyüjtött kincs hívságos és mulandó. A -királynő ezzel azt akarta elérni, hogy a kereskedők házai állandóan -egy ugyanazon, már jól kipróbált család kezében maradjanak. Ezt a -célját el is érte: a zálogos fiai nem vágyódtak gyógyszerészeknek, -mert hogy festett volna patika-cégérnek a halálfej? A gyógyszerész -gyermekei pedig még úgyse akartak zálogosok lenni, mert a -kifüggesztett pióca valóban nem csábító egy lombard-kölcsönnel -foglalkozó család üzlete előtt. Így a Judexek évtizedek hosszu -során át megmaradtak ősük foglalkozásánál: minden fiu a Mátyás -nevet és az üzletet nyerte, ha pedig netalán több erősebb nemü -magzat lett volna, azoknak más szepesi városban kerestek -helyet.</p> -<p>Nemes Judex Mátyás (IV.) uram – történetünkben ő a hős, – -leszármazóinál azonban, sajnos, ez az eset nem következhetett be. -Az ég Rössler Magdolnával való házasságát csak két leánygyermekkel -ajándékozta meg s bármennyire járt is Magda asszony a kegyhelyekre, -nem tudta Szent Antaltól a fiut kikönyörögni. Ilyenformán Judex a -címerfordítás szomoru eseménye előtt állott. Amily mértékben -őszültek hajfürtei, olyan arányban keseredett el szíve. Ha reggel -az üzlet nagy vasajtaját kinyította, az ódon, I. Mátyástól -származó, egérszínü cégtábla bánatosan köszöntött felé:</p> -<p>– Két évszázad dicső harcai után lekerülök <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> innét. -Zálogot venni tudtál, de jövőm zálogát nem adtad meg.</p> -<p>Ha pedig az üzletbe lépett, a kék és vörös halálfej szólította -meg:</p> -<p>– Oh, jaj nekem, helyemet a zöld oroszlán, avagy talán éppen a -pióca foglalja el… Isten veletek zsebórák, Isten veletek -télikabátok, mostohát fogtok kapni…</p> -<p>És Mátyás uramnak úgy rémlett, mintha az üres szemgolyókból kék -és piros könycseppek peregnének alá.</p> -<p>Amint mondám, a derék férfiúnak két leánya volt: Helén és -Málika. Helén volt az idősebbik, de Málika az ügyesebbik. Helén -álmodozásra hajló, gyönge violaszál volt, Málika erélyes, okos és -vidám, mintha a családi halálfő itt önmagát tagadta volna meg. Mi -több, Málika annyira élénk és pajkos volt, hogy a selmecbányai -fiatalság, – tekintettel a város hagyományára, – a leányvári -boszorkány nevével ruházta őt föl. Az égben tehát, amint látszik, -eredetileg meg volt a hajlandóság, hogy Judexéknek fiut adjon, de -fájdalom, útközben az Úr meggondolta magát és leánynyá változtatta -az oly kíváló fiútulajdonságokkal fölruházott Málikát. Mátyás uram -különben egyik gyermekével sem volt megelégedve, s gyakrabban így -nyilatkozott:</p> -<p>– Helén, te olyan együgyü vagy, hogy két hónap <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> mulva a -sírba viszel, te meg Máli, olyan szeles, hogy fél év alatt -tébolydába kergetsz…</p> -<p>Hogy a halottaknak van-e tébolydájuk, arra Judex uram, úgy -látszik, hirtelenében nem gondolt.</p> -<p>Málikával az öreg úrnak egyébként tervei voltak: fiúsítani -szerette volna. Csöndes téli estéken, amikor a Judex-házban a -Harang és Kalapács honolt, a családfő azon gondolkodott, hogy -elmegy a felséges úrhoz és kieszközli a fiúsítást. Tervezgetéseit -azonban a leány minduntalan semmivé tette, olyan pajkos és -meggondolatlan volt, hogy Judexnek egy időre elment a kedve Málika -vállaira helyezni a kék-vörös halálfőt. Ami a másik leányát, Helént -illette, annak éppen semmi fogékonysága se volt az üzlet iránt. Az -öreg úr ugyanis megpróbálta és hosszabb-rövidebb időre leányaira -bízta az üzlet vezetését. Helént ilyenkor az erdészek tökéletesen -kifosztották. Ismervén gyenge szívét, dugóhúzókat, csizmakeféket, -kilőtt patronokat hoztak a zálogházba és szívszaggatóan mondták el, -hogy nagynénjük végső óráit éli s nekik váltott lovakkal kellene a -temetésre sietni. Helén ellágyult s kiutalványozta a szükséges -összeget, mialatt a prózai zálogjegyet könnyei nedvesítették meg. -Jószívüségének nagy sikere volt: az összes nagynénik meggyógyultak. -Mint afféle érzelgős kisleány, a virágokat és madarakat -természetesen fölötte kedvelte. Mialatt a boltban ült, azzal -foglalkozott, hogy mindenféle cserepeket rakjon <span class= -"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> el s egy -hónap mulva a zord vaslovag fejéből viruló lonc szaladt a becsapott -kályha felé. Egy mátyás-madarat, amely szintén lombard-úton jutott -a boltba, Helén különböző szép mondásokra tanított, így erre: „Jó -reggelt, jó reggelt“, meg arra, hogy: „Mátyás nagy kópé, Mátyás -nagy zsivány“ stb., a mire már ilyen madarakat szokás. Kedves -olvasó, elképzelheted-e, mi történt akkor, amidőn egy ízben Judex -úr (akit mint megírtam, szintén Mátyásnak hívtak), üzletében ült, -egy idegen zálogával bejött, a madár pedig rákezdte:</p> -<p>– Jó reggelt! Jó reggelt! Mátyás nagy kópé! Mátyás nagy -zsivány!</p> -<p>Helén azóta nem mutatkozott a boltban.</p> -<p>Málikáról azonban el kell ismerni, hogy pajkosságától -eltekintve, kitünően értett az üzlethez. Nincs az a vén uzsorás, -aki hirtelenében úgy meg tudta volna különböztetni az anker- és -cilinder-órákat, a nyolc- és tizennégy karátos aranyat, a régi és -az új erdészuniformisokat, mint ő. Amikor tehát oly ritka zálog, -mint egy eleven ló, került az üzletbe, érthető, hogy Judex uram -kinyitotta a folyosóra nyíló ajtót és elkiáltotta magát:</p> -<p>– Gyere le, Málika, egy lovat hoztak!</p> -<p>A szó nyolcszor visszhangzott, mert tudni kell, hogy -Selmecbányán a házaknak fölötte sok zeg-zúgos folyosója van; sőt -vannak házak, amelyek, – nem tudom miért, – csak folyosókból -állanak. <span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span></p> -<p>A vendég, valljuk be, meg volt döbbenve.</p> -<p>– A leányát hívja? Minek hívja a leányát? – kérdezte zavartan, -mert végre is nem kellemes, ha egy fiatalember efféle bizalmi -üzletek elintézésénél ifju és szép hölgyekkel találkozik.</p> -<p>– Málika mindenhez ért, – világosította föl Judex. – Addig is -tessék helyet foglalni.</p> -<p>Tamás úrfi zavara csak pillanatig tartott, azután megoldotta -magában a csomót s nyugodtan várta a fejleményeket. Málika léptei -már hallatszottak. Elsőbb a legfelső folyosón zörrentek, halkan, -mint az esti szél, aztán jobbról jött a hang, majd megerősödve, -balról, végül egész közelről, hogy aztán ismét eltompuljon, aminek -magyarázatát az akusztikában találhatja meg az olvasó. Végre -betoppant a szobába.</p> -<p>Nagyon csinos leány volt: fiatal, szőke és egy csöppet fölényes -tekintetü. Fehér ruha volt rajta, az övében egy pár szál jázmin, a -nyakán kis fekete kereszt, amelyben egy szem topáz csillogott. -Amikor meglátta az előkelősdit játszó Hertelendit, egy pillanatra -csodálkozva nézett rá, aztán az üzlethez mérten elkomolyodott és -száraz hangon kérdezte:</p> -<p>– Mit parancsol, atyám?</p> -<p>Ama rövid idő alatt, amelyet Hertelendi, mint leendő erdész, -Selmecen töltött, utcán, színházban, már gyakran találkozott a -leánynyal, miközben Tamásnak mindig akadt egy barátja, a széles -Vitnyédi, <span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span> akit olyan hangosan, hogy Málikának is -hallani kellett, fölvilágosítani szokott, hogy: „Nagyon csinos -leány“. Ez a kisérő, úgy látszik, kissé nehéz értelmü fiatalember -volt, mert Tamás egy hónap alatt legalább húszszor mondta el neki -ezt az arany igazságot…</p> -<p>Judex átment a raktárba, hogy helyet keressen a lónak.</p> -<p>Hertelendi megragadta a kedvező alkalmat, hogy kivágja magát a -csávából.</p> -<p>– Csak azért tettem e lépést, – mondta nonchalance-szal, – hogy -önnel megismerkedhessem. Cseróczy sok szépet mesélt önről.</p> -<p>A leányvári boszorkányt a Cseróczy név mintha eltalálta volna. -Piros lett, de aztán gúnyosan vetette a fiatalemberre -tekintetét.</p> -<p>– Csodálatos, – szólt, – hogy minden erdész első ízben ezt -mondja. De ennek dacára szükségesnek tartják, hogy tízszer-húszszor -is megismerkedjenek velem… Itt vannak, – tette hozzá a zálogok -halmazára mutatva, – a bizonyítékok. Nem sokat érnek.</p> -<p>Hertelendi mosolygott, jóllehet, alapjában egy kicsit -boszankodott.</p> -<p>– Nem tudtam, hogy a selmecbányai fiatalság többi tagja is ilyen -elmés, – jegyezte meg egyszerüen. <span class="pagenum"><a name= -"Page_14" id="Page_14">-14-</a></span></p> -<p>Judex visszatért és a lóhoz ment, amelyet Málikával együtt -vizsgálgatni kezdtek. Miután a pej csikónak rendben volt a lába, a -szeme, a tüdeje, megkockáztattak rá kétszáz forintot. Málika -megírta a rózsaszínü cédulát.</p> -<p>– Itt a pénz, – számolta ki Mátyás uram az összeget.</p> -<p>A fiatalember könnyed mozdulattal gyűrte zsebre a lány -írását.</p> -<p>– Legyen máskor is szerencsém, – emelte meg Judex a -sapkáját.</p> -<p>Hertelendi szórakozottan vette át a bankókat. A rácsos iroda -falán egy persely lógott ezzel a fölirattal: <i>Selmecbánya -siketnémáinak</i>. A fiatalember összehajtogatta a gyürött pénzt és -beledobta a perselybe, azzal ajánlotta magát és távozott. Meg volt -róla győződve, hogy lefőzte a leányvári boszorkányt.</p> -<p>– Ez az úr, úgy látszik, imponálni akar – kockáztatta meg, ajkát -bigyesztve, Málika.</p> -<p>– Ez a fiatalember szamár – volt Judex véleménye. Ezzel kantáron -fogta a paripát és átvezette a raktár ama részébe, ahol a már -föntebb említett vizsla volt elhelyezve. A vizsla, négy hónapi -társtalan élet után, kitörő csaholással üdvözölte az új lakótársát, -amely némi megilletődéssel helyezkedett el jászola előtt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span></p> -<h2>Egy pár csirke.</h2> -<p>A kövér Vitnyédi, akivel már föntebb volt szerencsénk -futólagosan megismerkedni, e műtét alatt a kapu előtt állott és az -erkélyre bámult. Az erkélyen ült Judex Helén és a galambokat -etette.</p> -<p>– Micsoda asszony! – suttogta Vitnyédi magában, mert mint minden -sörivó, ő is a poétikusabb női fejekhez huzódott. Hogy miért -nevezte őt asszonynak, Vitnyédi pszikológiájában rejlik. Vitnyédi -Sárosból, a magyar Gascogne-ból származott s gyermekkorától fogva -minden dolgot, hogy óvatosan fejezzük ki magunkat, túlozott. Ha két -fürjet látott, azt mondta: egy egész falka fogoly repült föl -előttem; ha két pohár sört ivott meg, egy akót kebelezett be; ha -három hatost vesztett a piramidlin, megesküdött, hogy az egész -vagyona ezen a hitvány játékon pusztul el; ha egy lány -rámosolygott, meg volt győződve, hogy egész Selmecbánya bomlik -utána; ha valaki ferdén nézett rá, kétségbeesett, hogy széles e -világ mindenki összeesküdött ellene. <span class="pagenum"><a name= -"Page_16" id="Page_16">-16-</a></span></p> -<p>– Barátom – mondta az üzletből kilejtő Hertelendinek – két órája -várom már, hogy elvégezd a dolgodat. Ám ezuttal megbocsájtok, mert -ezen az erkélyen ül a világ legszebb asszonya!</p> -<p>– Ugyan eredj, – tekintett föl Tamás az emeletre, – hisz ez -leány, a Málika nővére.</p> -<p>– Leány? Lehetetlen! De ha te mondod… Szóval csodálatos leány; -én még ilyet nem láttam.</p> -<p>– Dehogy nem láttad. Minden második nap találkozunk vele.</p> -<p>– Igen? Mindegy. Ilyen szépnek még nem láttam. Isteni!</p> -<p>– Szerelmes vagy?</p> -<p>– Mit, szerelmes?! Meg vagyok bolondulva. Barátom, én még -ilyesmit nem éreztem. Micsoda bájos fej, micsoda két szem, micsoda -termet! Isteni!… De térjünk a dologra. Mennyi pénzt hoztál?</p> -<p>– No, találd ki.</p> -<p>– Tízezer forintot.</p> -<p>– Sok.</p> -<p>– Sok? Ezért a lóért? Potomság! Nincs még egy ilyen paripa a -világon. De tekintsünk a pénzpiac kedvezőtlen helyzetére és -mondjunk háromezeret.</p> -<p>– Nem teszem próbára türelmedet, – nevetett Hertelendi. – Szóval -kétszáz forintot kaptam…</p> -<p>– Hallatlan! – tört ki Vitnyédi. – Ez a világ legnagyobb -igazságtalansága; esküszöm, hogy az! <span class="pagenum"><a name= -"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span></p> -<p>– De egy fityinget se hoztam ki, – tette hozzá nyugodtan a -diák.</p> -<p>– Hogy mondtad? – hebegte Vitnyédi. – Egy fityinget se? És -miért?</p> -<p>– Csak. Büszkeségből. Az üzletben volt Málika is le akart főzni. -Le akart fújni. Erre én kivágtam az ősi virtust és a siketnémák -perselyébe dobtam a kétszáz forintot.</p> -<p>– Őrült vagy, – mondta Vitnyédi lesújtva. – Mit fogunk most -csinálni?</p> -<p>– Mit? Egyelőre hazamegyünk, gondolkozunk és koplalunk. Tudod, -ez az úgynevezett gavallérság. Noblesse oblige.</p> -<p>Szomorúan indultak meg a Steingruben felé. A paripa -elzálogosításának eszméjét hosszu, sívár napok előzték meg. -Hazulról sehogyan sem akart pénz érkezni, a helyi hitel is kimerült -s így végső konzekvenciaként kellett a szegény pejkóra, Hertelendi -szemefényére gondolni. És Hertelendi egy könnyelmü pillanatban ezt -is ellökte magától… Lehorgasztott fejjel érkeztek meg szállásukra. -Palkó, az inas, akit jobb idők tanujaként fogadtak föl, s aki -együtt érzett velük, szomorúan nyitott kaput.</p> -<p>Csüggedten lépkedtek végig a hosszu folyosókon, aztán levetették -magukat a karosszékbe és gondolkoztak. Az őszi verőfény gúnyosan -világított szobájukba, künt hivogatólag zizegtek az ákácok: milyen -szép volna most Hodrusra kocsizni. Közben a <span class= -"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> gyomor is -megkövetelte a magáét: éhesek voltak, de rögtön rá eszükbe jutott, -hogy a vendéglősnek mára igértek pénzt, tehát oda se mehetnek. Mit -csináljanak? Szemügyre vették ingóságaikat: a fölszerelés egy -kitömött vidrából, három tucat inggallérból, egy -bambusz-horgászbotból és egy csomó keresztüllőtt céltáblából -állott.</p> -<p>– Hogy volna, ha Palkót zálogosítanók el? – villant meg -egyszerre Vitnyédi fejében.</p> -<p>Hertelendi lemondólag intett kezével.</p> -<p>– Lóra kölcsönöz Judex, de szamárra nem…</p> -<p>– De én éhes vagyok, – ellenkezett a lakótárs, – mi több: -meghalok az éhségtől és enni akarok! Ki kell eszelnünk valamit. Én -éhes vagyok!</p> -<p>Hertelendi fölállott s az ablakhoz ment. Az udvarban szemtelenül -csipogott a háztulajdonos, Simonideszné asszony -csirketenyésztése.</p> -<p>– Hogy élnek a gazemberek! – förmedt föl Tamás. – Ingyen isszák -a vizet és ingyen eszik a gyöpöt! Csak nekünk kell a kosztért -fizetni.</p> -<p>– Mi volna, ha elvinnénk belőlük egyet? – ébredt föl Vitnyédiben -a sátán.</p> -<p>– Ugyan eredj, – nyugtatta meg Hertelendi. – Csak nem vagyunk -csirkefogók? És különben is, – tette hozzá, mert úgy érezte, hogy -gyomra apellál e szigoru ítélet ellen, – Simonideszné egész nap az -ablakban kuksol. Okvetetlenül meglátná, ha valaki az udvarra menne. -<span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span></p> -<p>Az éhes lakótárs egy ideig föl s alájárt, aztán egyszerre -homlokára csapva, izgatottan így szólt:</p> -<p>– Hát nem kell éppen lemenni… Az ablakból is elvégezhetjük…</p> -<p>Arca valami nagy eszmét árult el: így bámulhatott Newton, mikor -az emlékezetes almafáról egy gyümölcs az orrára esett s ő -fölfedezte a nehézkedés törvényét.</p> -<p>– Nem értem, – mondta Tamás, a ki nem bízott lakótársa -logikájában. – Fejezd ki magadat érthetőbben.</p> -<p>– Itt a horgászó-bot, – suttogta a diák titokzatosan. – A világ -legjobb horgászó-botja!</p> -<p>Tamás szeme fölragyogott.</p> -<p>– Hah! – kiáltotta. – Azt akarod mondani, hogy horgászszunk -csirkékre?!… Pokoli eszme, pokoli!… Végre is horgászni még csak nem -is tilos dolog, – nyugtatta meg lelkiismeretét, – hiszen van -halászjegyünk… nemde, Palkó?</p> -<p>A becsületbírónak felhivott Palkó feltétlenül igazat adott neki. -Ő is éhes volt.</p> -<p>Előszedték a bambuszpálcát, a melyet annak idején pisztrángászás -céljából vásároltak és a zsineg végére óvatosan függesztettek egy -kis kenyérbelet. Most lebocsátották a horgot a kertbe és izgatottan -lesték az eredményt. Vajon sikerül-e?</p> -<p>A csirkék nem egykönnyen adták meg magukat. Gyanakodva -kerülgették a furcsa gilisztát, majd <span class="pagenum"><a name= -"Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> óvatosan csippentettek -belőle egy morzsányit, hogy megint odébb szaladjanak. Egy fiatal -kakast aztán hirtelen elfogott az irigység, el akarta kapni a belet -társai elől és – hopp! – lenyelte a horgot.</p> -<p>– Hal! hal! – örvendezett Palkó, Tamás pedig fölrántotta a -zsineget, amelyen kétségbeesetten ficánkodott a préda. Pillanatba -se telt és a kakas már Palkó kegyetlen körmei közé került.</p> -<p>– Vivat sequens, – mondta Vitnyédi s most ő vetette ki a horgot. -Az előbbi jelenet ismétlődött. A csirkék egy ideig gyanakolva -nézték a horgot, de megint akadt egy bolond, a melyik beléje -kapott. A lakótárs diadalmasan húzta föl a „halat“.</p> -<p>– Micsoda óriási állat, – lelkesedett Vitnyédi, – valóságos -cápa! Isten fölruházta a mezők liliomait!</p> -<p>– Már most az a kérdés, hogy főzzük meg ezt a zsákmányt? – -kérdezte továbbgondolkodva a körültekintőbb Tamás. – Van-e -zsír?</p> -<p>– Az nincs, – rázta fejét Palkó. – Legföljebb, ha a pántlikás -kalapomat kifőzném…</p> -<p>De Vitnyédi már vérszemet kapott. A magyar Newton szabályosan -tovább fejtette az egyenletet. Kihajolt az ablakból és -torkaszakadtából kiabált:</p> -<p>– Simonideszné! Simonideszné!</p> -<p>Az udvarban egy vizsgaszemü, szigoruarcu asszony jelent meg, a -házigazda felesége. <span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span></p> -<p>– Öreganyám, lelkem, – kiáltott rá Vitnyédi. – Jöjjön csak -föl!</p> -<p>– Megőrültél? – esett kétségbe Hertelendi. – Meglátja a -tollakat!</p> -<p>A lakótárs legyintett a kezével. Ő már a helyzet magaslatán -állott. A nehézkedés törvénye mindjárt föl lesz fedezve.</p> -<p>Simonideszné belépett s gyanakodva nézte a fiatalembereket. -Tudta, hogy ilyen eseteknél valami merénylet készül ellene: vagy -bort vagy vacsorát akarnak tőle kicsalni. Már útközben elhatározta, -hogy ezúttal nem áll kötélnek s a hitelt végleg beszüntetettnek -jelenti ki.</p> -<p>– Simonideszné, – kezdte Vitnyédi, – kitünő üzletet kinálok -önnek. Tessék leülni és rám figyelni.</p> -<p>A gazdasszony gúnyosan mosolygott. Ismerte ezeket a -bevezetéseket, amelyek azzal végződtek, hogy valamit a nyakára -akartak sózni. Egy ízben a két diák nyulat adott el neki. Délután -vadászni voltak s egy kis üregi nyúl a puskájuk csövébe szaladt. -Odakinálták Simonidesznénak. Az kezébe vette s megnyugtatóan -súlyosnak érezte. Miután a nyúl olyan fiatalnak bizonyult, hogy -füle egy tépésre papirlapként szakadt össze s mégis tekintélyes -nehézségü volt: jó üzlet reményében megvette. Később derült ki, -hogy a füles gyomrába Vitnyédi egy sulyzót varrt bele.</p> -<p>– Nézzen ide öreganyám, lelkem, – mondta <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> Newton, – -az édesanyám egy pár csirkét küldött nekem.</p> -<p>– Szép, szép, – jegyezte meg az asszony tartózkodó -hűvösséggel.</p> -<p>– Amennyiben ön nekünk e csirkéket megsütné, az egyiket -nagyrabecsülésünk jeléül önnek engednők át. Nos, mit szól -hozzá?</p> -<p>Simonideszné alapjában fukar természetü volt, s így az ajánlatra -fölvillant a szeme.</p> -<p>– De nincs-e megint súlyzó belevarrva? – kérdezte szigoruan.</p> -<p>– Tessék megvizsgálni, – felelt Vitnyédi méltatlankodva.</p> -<p>Az asszony töviről-hegyire végignézte a csirkéket, főleg a -gyomrukat tapogatta ki, aztán helybenhagyólag bólintott. Az üzlet -meg volt kötve. Simonideszné mosolyogva ment lefelé: milyen jó -vásárt csinált. A nyúl csorbája ki van köszörülve. Boldogan vitte -le kötényében a saját kakasát…</p> -<p>Egy óra mulva asztalon állott a vacsora. Bor az volt. Mert az -emberek nem kölcsönöznek se pénzt, se búzát, se értéktárgyakat, -hanem bort mindig lehet hitelbe kapni. A borban lakik az ördög s -amikor az ember lelkiüdvössége forog szóban, az emberek is -ördögökké lesznek s hitelt adnak az egymás lelkére.</p> -<p>Vitnyédi és Hertelendi két szál gyertyafénynél nekiláttak az -evésnek. Derék munka volt. Hosszu <span class="pagenum"><a name= -"Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> ideig egyebet se lehetett -hallani, mint a csontok ropogását és a munkától kissé elszokott -fogak csattogását.</p> -<p>Amikor végre a dőre csirke feje is eltünt, a két jóbarát -elkezdett beszélgetni.</p> -<p>– Nem megy ki a fejemből az a lány, – szólalt meg Vitnyédi és -rágyujtott debreceni pipájára. (Ez már így van. Kassán prágai -sódart esznek az emberek, Tordán kolozsvári pogácsát és Selmecen -debreceni pipából szívnak.) – Azt hiszem, ez életem legnagyobb -szerelme.</p> -<p>És sejtvén, hogy szavai kételkedést ébresztenek, így -folytatta:</p> -<p>– Esküszöm rá, hogy az. De az eskü is kevés. Hirtelenében nem is -tudom mivel bizonyitani.</p> -<p>– Akkor, barátom, rossz helyen vesztetted el a fejedet, – -válaszolt Hertelendi. – Ismered te az öreg Judexet? Én ismerem; -legalább a gondolkozását. Az ő leánya egy sókereskedőhöz, mondjuk, -legjobb esetben egy kaszakereskedőhöz fog férjhezmenni.</p> -<p>– Hát akkor beállok sókereskedőnek vagy lőporegyedárusnak. Nekem -egészen mindegy; sőt: voltam én már jogász, katona, technikus és -medikus, miért ne fordulnék egyszer a praktikus élethez? Ez a -legszebb dolog a világon, szavamra: az.</p> -<p>– És apád?</p> -<p>– Az apám? Az mindent helybenhagy, csak <span class= -"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> már valami -foglalkozásban lásson. Tudod, hogy hány szemeszterem van már?</p> -<p>– Nem foglalkozom felsőbb matézissel.</p> -<p>– Ezt okosan teszed. Azt akarom mondani: az apám, aki már igen -megunta selmeci halhatatlanságomat, egyszer már kieszközölt nekem -valami állást a bányájánál. Mi több meg is próbálkoztam vele. Ez -igen érdekes ügy… Reggel nyolckor kellett volna hivatalba mennem. -Amikor a cseléd hétkor fölkeltett, azt mondtam: „Adnék öt forintot, -ha tizig alhatnám“. S miután véletlenül volt pénzem, tényleg tizig -aludtam… Másnap megismétlődött a dolog. Megint hétkor kellett volna -kelnem s megint adtam volna öt forintot, ha tovább alhatom. És -tovább aludtam. Barátom: egy hónapban harminc nap van; harmincszor -öt, az, ugyebár, százötven. A fizetésem pedig csak száz forint lett -volna. Tehát ráfizetnék ötvenet… Érdemes hát szolgálni?</p> -<p>– Elég, elég. Belőled már megint a bor beszél, – tiltakozott -Hertelendi a rémes logika ellen.</p> -<p>– Nem, csak el vagyok kábulva. Micsoda leány! Tamás! van egy -eszmém. Gyerünk az ablaka alá és rendezzünk szerenádot.</p> -<p>– De megiszunk még egy pohár bort, – kötötte ki.</p> -<p>– Itt? – nézett Vitnyédi az üres palackokra.</p> -<p>– Dehogy… Majd csak akad valami dezentor. Minek a hitel húrjait -a végsőig feszegetni? <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span></p> -<p>Mialatt két barátunk beburkolózik ódon felleghajtójába, mondjuk -el, ki az a rejtélyesen megemlitett dezentor és hogy lehet Selmecen -ingyen bort inni?</p> -<p>Vitnyédi és Hertelendi, mint föntebb láttuk, a Steingrubenben -laktak. Ez afféle Quartier Latin, ahol a selmeci diákok testületté -állnak össze; van zenekaruk, olvasókörük, bírót választanak, éjjeli -őrt tartanak. Az intézmény szelleme: az ifjuságot jó erkölcsökre -oktatni és a korhelykedéstől távol tartani. Ennek – hogy a -feleslegesét ne említsem – egyik pontja az, hogy esti kilenc óra -után kimaradni csak a „bíró“ engedelmével szabad. Takarodó után az -éjjeli őr – maga is akadémikus – kellőképp fölalabárdozva, -végigjárja Selmec összes korcsmáit és kávéházait. Ha valahol -steingrubeni diákra talál, azt igazolásra szólítja föl. Ha van -kimaradási engedélye, mulathat, ha nincs, úgy büntetést fizet. A -büntetés persze kissé különös: hat liter bor, ami ott nyomban meg -is ivódik…</p> -<p>Ennek az intézménynek nem az a konzekvenciája, hogy a diákok -jobb erkölcsöket tanulnak, hanem a következő. Amikor az éjjeli őr -körútjára indul, egy csomó diák abban a reményben, hogy -dezentorokra találnak, vele tart. Amint engedelemnélküli mulatóra -bukkanak, a bakter suite-je berohan a korcsmába és elfogyasztja a -büntetésül stante pede lefizetett hat liter bort.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span></p> -<h2>Mihi est propositum in taberna mori.</h2> -<p>A Scharff-kertből hervadt levelek szaga áradt az alvó városra. -Vitnyédi és Hertelendi kilépve az utcára, egy percre megálltak és -figyeltek. Selmec keleti oldaláról bizonytalan zaj hallatszott, -mintha egy rozzant kerekes kút nyikorogna s közben kalapácscsal -döngetnék az oldalát.</p> -<p>– Ez az, – mondta Vitnyédi olyan arccal, mint amikor a -bőrharisnya a szellő áramlatában megérezte az idegen lovas szagát. -Mindkettőjük szeme fölcsillant s lépteik sebes ütemben -visszhangoztak az ódon falakon.</p> -<p>Amint a hang forrásához közeledtek, a rozzant kút egyre jobban -nyivákolt s a döngetés fokozódott. Amikor már csak száz lépésre -voltak, a kút nyikorgás: a steingrubeni banda játszott… E zenekar, -amint már említettem, az ifjúság kebeléből alakult, lehető exotikus -alapon. Így fuvolás egy volt, trombitás kettő, nagybőgős azonban -tíz. Ezt a hangszert mindenki a legvidámabbnak <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> tartotta s -e mellett praktikus haszna is volt. Zajos éjszakákon a sikerültebb -élcek közé tartozik bort önteni a bőgőbe. Miért? Ki tudná -megmondani! Talán azért, hogy ez a hangszer mindig csak dörmög és -ellentmond s az ilyen medvéket a világ érdekében jobb kedvre kell -hangolni. Szóval, egy nagybőgőbe, ha a társaság vidám, tizhusz -liter bor is beléfúlt. Valaki rájött, hogy ezt az italt érdemes -volna az életnek visszaadni és egy napon elmés bádogtartálylyal -dolgoztatta ki a bőgője belsejét, reggel pedig szépen lepalackozta -az itókát. Mivelhogy több nap van, mint kolbász, a sovány hetekben -jól esett az elprédált bor, amelyet a nélkül talán a g-kulcs ivott -volna meg… E példán okulva, minden nagybőgős lassan pincetokká -alakította át hangszerét.</p> -<p>Hogy a korcsmában – nemes Gerstacker Ármin uramnál – a -steingrubeni banda működött, annak bizonyítéka, hogy az éjjeli őr -már a helyzet magaslatára emelkedett és beszüntette a további -nyomozást.</p> -<p>Vitnyédi és Hertelendi ilyenformán nyugodt lélekkel léptek a -sötét helyiségbe, amelyből csak úgy tódult a pipafüst és a -káposztaszag. Alacsony homloku, hosszu terem volt, gyalulatlan -fapadokkal és asztalokkal; a falakon végigfestve Hofer András egész -tragédiája. A jobb sarokban ült az erdészegyenruhás zenekar, előtte -pedig egy hórihorgas <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span> fiatalember állt s poharával az asztalt -döngetve énekelt:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Mihi est propositum in taberna -mori<br /></span> <span class="i0">Vinum sit appositum morientis -ori,<br /></span> <span class="i0">Ut dicant, quum venerint -angelorum chori:<br /></span> <span class="i0">Deus sit propitius -huic potatori.<br /></span></div> -</div> -<p>A zenekar a strófa után letette szerszámait és az énekes után -bömbölte a refraint:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Ut dicant, quum venerint -angelorum chori:<br /></span> <span class="i0">Deus sit propitius -huic potatori!<br /></span></div> -</div> -<p>A hórihorgas fiatalember megelégedéssel hallgatta a kórust, -aztán tovább folytatta:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Poculis accenditur animi -lucerna<br /></span> <span class="i0">Cor imbutum nectare, volat ad -superna;<br /></span> <span class="i0">Mihi sapit dulcius vinum in -taberna,<br /></span> <span class="i0">Quam quod acqua miscuit -praesulis pincerna!<br /></span></div> -</div> -<p>A zenekar fuvolával, trombitával ütve a taktust, harsogta:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Mihi sapit dulcius vinum in -taberna,<br /></span> <span class="i0">Quam quod acpua miscuit -praesulis pincerna!<br /></span></div> -</div> -<p>Az ifju, aki oly szeretettel énekelt latin dalokat, a már -föntebb Málikával kapcsolatban említett Cseróczy, Selmec -legfélelmetesebb alakja volt. Széles, kemény legény, telve -határozottsággal és életerővel, amely egyelőre nem talált más utat, -minthogy cégtáblákat <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> rombolt, vásári komédiásokkal bírkózott -és négykrajcárosokat lapított szét. Ez az erő, mely arca kemény -vonásairól, izmos melléről, hatalmas koponyájáról a világba bámult, -megszépítette különben nyers alakját és az ifjut társai fölé -emelte. Mindenki elismerte, hogy köztük Cseróczy a legkeményebb, a -legerősebb, a legvadabb, annyival inkább, mert a vezér nem élt -vissza hatalmával s erejét nem társain bizonyította be. Nevéhez a -tarka kalandok hosszu sorozata fűződött. Annyi affairje volt -rendőrökkel, hitelezőkkel, tanárokkal, egyéb filiszterekkel, hogy -az egész akadémiának elég lehetett volna. Nem maradt el hét, hogy -ad audiendum verbum ne hívták volna s hogy a nagytekintetü tanári -kar nem csapta ki, csak annak köszönhette, hogy mindig nagy -figyelmet tanusított a professzori kisasszonyok iránt s jégen, -bálban bőven helyrehozta azt, ami csorbát hírnevén könnyelmü -éjszakákon ütött.</p> -<p>Amikor Vitnyédi és Hertelendi alakja a küszöbön megjelent, dörgő -vivát fogadta őket. A zenekar fantasztikus tust húzott és Cseróczy -félbeszakította a latin verset.</p> -<p>– Egy ember! egy ember! – kiáltotta tele torokkal, – egy ember, -akit régen keresek!</p> -<p>– Már mint engem? – kérdezte Vitnyédi, örömmel látván, hogy az -éjjeli őr teljesen el van ázva s az alabárdját ölelgeti. – A -tizedik pohár bor bejelent az audienciára! <span class= -"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span></p> -<p>– Gerstacker! Gerstacker! – harsogott karban. – Bort! bort! -bort!</p> -<p>Nemes Gerstacker Ármin, egy lapátszakálu komoly ember, tele -köténynyel jelent meg s a hosszu asztalra rakta az italt. A két -vendég hamarosan beleilleszkedett a helyzetbe, mialatt Cseróczy -ismét a zenekar elé állott és folytatta:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Suum cuique proprium dat -natura munus,<br /></span> <span class="i0">Ego nunquam potui -scribere jejunus;<br /></span> <span class="i0">Me jejunum vincere -posset puer unus,<br /></span> <span class="i0">Sitim et jejunium -odi tanquam funus.<br /></span> <span class="i0">Tales versus -facio, quale vinum bibo<br /></span> <span class="i0">Neque -possum…<br /></span></div> -</div> -<p>– Silentium! – dörögte Vitnyédi, aki, mint látszott, hamar -elkészült az audiencia előzményeivel, – Cseróczy beszéljen! -Rendelkezésére állok!</p> -<p>A dalnok abbahagyta az éneket és Vitnyédi mellé ült. Teljesen -józannak látszott: nála ez volt a veszedelem… Napközben olyan volt, -mintha mindig egy kis spice volna, de ha alaposan beivott, – avagy -<i>beütött</i>, mint selmeci tolvajnyelven mondják, – egyszerre -rendkívül komoly, sőt tekintélyes arcot vágott. Az ember azt -hihette volna, egy törvényszéki elnök, aki végtárgyalásra megy, -holott forgott vele a világ és a nyelve bolondokat beszélt.</p> -<p>– Hallgass rám, Vitnyédi, – kezdte szigorúan – és intézkedjél. -Te e világon már minden voltál, <span class="pagenum"><a name= -"Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> jogász, katona, mérnök és -medikus. Igenis: medikus és ebben a minőségben szállok az -úrhoz.</p> -<p>– Állok elébe, – emelte föl poharát Aesculap volt növendéke.</p> -<p>– Nézz ide és csodálkozzál, – bólintott Cseróczy. – -Csodálkozásod pedig fúljon borba.</p> -<p>Valamenyien varázsütésre kiitták borukat s figyeltek.</p> -<p>Cseróczy a zsebébe nyúlt s egy selyempapírba göngyölt kis -topázszemet vett elő. Kemény vonásai némileg ellágyultak, nagy -szájából apró sóhaj röppent a világba… Az óriásoknak is van -szívök.</p> -<p>Hertelendinek valami megvillant az eszében. Mintha már látta -volna ezt a követ ma. De hol is? Teringettét, persze! a Málika -nyakán lógó keresztben csillogott topáz. No, ez hamar átkerült -Cseróczyhoz…</p> -<p>– Gyönyörü! – ordított az egész társaság. – Ezt nemde elisszuk? -– kérdezték örvendezve.</p> -<p>Cseróczy körülnézett, mire csönd támadt.</p> -<p>– Ezt én kaptam, – szólt közömbösen, de a hangja egy csöppet -mégis megcsuklott, – hogy kitől, mellékes… A fő, hogy –</p> -<p>Mindenki tudta, mi következik, az, hogy <i>igyunk</i> s máris -egy pillanat alatt kiürültek a poharak. A balekok<a name= -"FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class= -"fnanchor">1)</a> friss bort hoztak. <span class="pagenum"><a name= -"Page_32" id="Page_32">-32-</a></span></p> -<p>Cseróczy hangja dörmögövé vált, ami nála ellágyulás-félét -jelentett.</p> -<p>– De jól el kell tennem az ajándékot, filiszter meg ne lássa, el -ne vehesse, magam el ne veszíthessem, el ne prédikáljam. Szóval, -talizmán legyen, a mely minden utamon elkisér.</p> -<p>– Ez férfias elhatározás, – lelkesedett Vitnyédi, – de vajjon -hová teszed?… Megvan. Hogy volna, ha Judexnél helyeznéd el? Annak -tűzmentes vasszekrényei vannak és az ember még pénzt is látna…</p> -<p>– Olvaszd föl egy pohár borban, mint Cleopátra, – indítványozta -Hertelendi, akivel már forgott a világ, – és idd meg!</p> -<p>– Nagyszerü! nagyszerü! – lelkesedett a kar.</p> -<p>– Nem, – jegyezte meg Cseróczy szárazon, – szebbet gondoltam. -Vitnyédi, te ugyebár medikus voltál?</p> -<p>– Meghiszem! A legelsők közül való! – tódította szokása szerint -a kövér.</p> -<p>A diák szünetet tartott, aztán ünnepélyesen így szólt -társához:</p> -<p>– Itt a karom, vágj bele a késeddel (és Cseróczy fölgyűrte -kabátját, amely alól egy Herkules izmai villantak föl), tedd oda a -topázt és varrd össze. Ásó-kapa se választhatja el tőlem!</p> -<p>Zajos vivát tört ki az eszme nyomán. Vitnyédi azonban a -fületövét vakargatta. <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span></p> -<p>– Barátom, – mondta, – ilyen operációt még nem végeztem. Sőt, -hogy őszinte legyek, egyáltalán nem értek az ilyen mesterséghez… Én -a medikát javarészt a Báthoriban hallgattam s ott legfeljebb -zsebeket metszettek, nem húst. Hanem az elhatározás férfias, -lovagias, gyönyörü, Jaquin Vilmosra<a name="FNanchor_2" id= -"FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a> -mondva, hatalmas! Hallottatok már ilyet? fiuk, balekok, -valéták,<a name="FNanchor_3" id="FNanchor_3"></a><a href= -"#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a> ebből okuljatok, hogy kell -tisztelni a nőket! Ez isteni eszmének nem szabad füstté válnia.</p> -<p>Fölemelte poharát és egy hajtásra kiitta. Mindenki tudta, kinek -szól az ital s fenékig ürítették a kupákat. Aztán a földre tették a -poharakat és összetiporták őket: más ne igyék belőle. Így szokás -leányok egészségére inni.</p> -<p>Hertelendi fölugrott az asztal tetejére és kiadta a jelszót:</p> -<p>– Föl doktor Blumhoz! A topázt neki kell elhelyezni! És pedig -rögtön, uraim!</p> -<p>Doktor Blum az ifjuság kedvenc sebésze volt, aki abszenciák -esetén egy jó szóért orvosi bizonyítványokat állított ki és -párbajoknál a titoktartás szelleme volt. (Meg kell ugyanis -jegyezni, hogy a tanári kar szigoruan üldözte a duellumokat, a -miről később részletesen lesz szó.)</p> -<p>Zenészek, balekok, valéták összeszedelőzködtek és indultak.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span></p> -<h2>Libasorban.</h2> -<p>A raj kitódult a ködös utcára.</p> -<p>Libasorban vonultak végig a lejtős utakon: elől Cseróczy, hátul -a tíz nagy bőgős, vállukon a komoly instrumentumokkal, amelyek -csendesen kotyogtak az éjszakába. Sehol ember nem járt, a -világosság is gyér volt. A város régebben kimondta, hogy a -petróleum-égetés csak a lumpok számát neveli s ezért beszüntette az -éjfél után való fényosztogatást. Itt-ott egy rendőr alakja suhant a -mellékutcák hátterébe. Amióta az ifjúság kicserélte őket, lehetőleg -nem avatkoztak az akadémikusok ügyeibe. Hogyan cserélték ki -őket?</p> -<p>Elmondom pár szóval.</p> -<p>Egy zajos éjszakán a selmeci rendőri kar szükségesnek tartotta, -hogy az ifjuságot a csendzavarás jogi következményeire -figyelmeztesse. Az akadémikusok tisztelettel fogadták az intést és -elcsendesedtek. Propter bonum pacis aztán meghívták a rend őreit -egy pohár borra. Egy pohárból kettő, kettőből tizenkettő lett, -végül Hermandad összes hívei elkészültek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> Most -pokoli dolog következett. Az éj sötétjéből tíz fiakker kocsi állt -elő s a homály leple alatt Garam-Berzencére vitte a társaságot, -rendőrt, akadémikust vegyest. A garam-berzencei rendőrség fölötte -megörült kollégáik látogatásának s a diákok fölszólításának, hogy -igyanak együtt egy pohár bort, nem tudtak ellentállni. Egy pohárból -kettő, kettőből tizenkettő lett, végül a berzencei rendőrség is -elkészült.</p> -<p>Most a diákok a berzencei közbiztonságot ültették kocsira és -Selmecre vitték, a selmecieket pedig Berzencén hagyták. A rendőrök -az utóbbi merényletről már nem tudtak semmit. Úgy aludtak, mint a -tej, s képzelhetni megdöbbenésüket, amikor reggelre kelve vadidegen -viszonyok közt találták magukat… Nem tudták mire vélni a dolgot, -hogy Berzence egyszerre zeg-zúgos és lejtős lett, Selmec pedig síma -és egyenes. Azt hitték, hogy még a macskajaj dolgozik bennök s nem -mertek szólni. Végezték tehát teendőiket, kiálltak az utca-sarokra, -kergették a csiszlikeket, közbe pedig egyre kereszteket vetettek: -vajh Isten mulasztaná el ez ördöngösséget! talán ismét kitört a -Paradicsom-hegy és lávával öntötte el a vidéket? avagy a Garam -árasztá el a várost és változtatta meg a képét? Minden más; a -házak, a polgármester arca, a boltok, az emberek, csak a -rendőrkollégáik ugyanazok. Délben audienciára mentek a -kapitányukhoz, de a kapitányuk <span class="pagenum"><a name= -"Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> is más volt! A selmecinek -szakálla volt, a berzencei pedig csupaszra borotválkozott! Tovább -már nem bírták, térdre estek előttük s akkor derült ki a -csalafintaság. Még aznap a legnagyobb csöndben visszacserélték őket -s az akadémikusokat megkérték, hogy a városok érdekében hallgassák -el a különös esetet. Ez meg is történt s azóta a rendőrség nagy -reverenciával viseltetett az ifjúság iránt.</p> -<p>Tehát, hogy visszatérjünk történetünk fonalára: – Föl doktor -Blumhoz!</p> -<p>Doktor Blum jókedvü, apró, csupa szakáll ember volt, fogékony az -ifjúság tréfái iránt. Maga is szívesen csinált élceket: -vendégségeknél észrevétlenül pezsgőport töltött a poharakba, úgy -hogy amikor bort öntöttek beléjük, a hab a padmalyig szökött, vagy -viszkető port hintett el s ilyesfélét egyebet cselekedett, ami -átkozotul megtréfálta a társaságot. Amikor tehát a jókedvü ifjak -letépték a csengőjét, nem haragudott meg, hanem kinyitotta az -ablakot s egy rejtélyes alaku vízi-fecskendővel a diákok közé lőtt. -A víz azonban hamarább elfogyott, mint az ifjúság türelme. Doktor -Blum végre is megadta magát s nehogy tovább döngesék vadonatúj -kapuját, ledobta a kulcsot.</p> -<p>– De ha megint megisszátok a preperatumaimat, agyonlőlek! – -kiabálta le útravalóul. Egy ízben ugyanis vacsorára diák-vendégei -voltak, akik megitták a borát, sörét, borovicskáját s végül a -spirituszba <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span> rakott csodalényeit: egy kétfejü békát -meg egy hatlábu nyulat.</p> -<p>A fiatalság betódult a házba és Cseróczy szép beszédben előadta -kérését.</p> -<p>Doktor Blum halálra nevette magát. Hogy ő talán ékszerész? Soha; -azonnal elvennék a diplomáját. És egészséges embert vágjon? Hátha -inficiál valamit, ha a seb genyed s Cseróczynak le kell vágni a -karját? Mivel emeli föl akkor a boros poharat?</p> -<p>De a fiatalember megmaradt kivánságánál. A többiek is -elhatározottan ütötték az asztalokat:</p> -<p>– Rajta! rajta! rajta!</p> -<p>Doktor Blum látva a harcias hangulatot, engedett.</p> -<p>– Jó, nem állok ellent a közóhajnak, – szólt meghajolva. – Beléd -fogom ültetni a topázt. Nyisd ki a szádat!… Bele plombálom a -fogadba! – tette hozzá diadalmasan.</p> -<p>A diákok tapsolták.</p> -<p>– Óriási! – lelkesedett Vitnyédi. – Ez a legbölcsebb megoldás. -Benned lesz és mégsem kell vérnek folynia! Ez lesz a világ -legbecsesebb foga.</p> -<p>– Nem bánom, – szólt vállat vonva Cseróczy és kinyitotta a -száját. – De vigyázz a bölcseségfogamra.</p> -<p>– Engedd meg, hogy egy orvosi meghatározással feleljek, – szólt -dr. Blum. – Dixit olim Szekeres, ubi nincs ott ne keress. -<span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span></p> -<p>Ezzel nekigyűrközött a munkának, fúrt, faragott, izzadott s -végre a sajátos plombe-ot beleillesztette az egyik zápfogba. Amikor -elkészült, az egész kar csodálkozva nézte a gyönyörü műtétet. -Doktor Blumot vállaikra emelték s körülhordozták a termen, vadul -énekelve:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Zwar bin ich gescheidter, als -alle die Laffen,<br /></span> <span class="i0">Doktoren, Magister, -Schreiber und Pfaffen;<br /></span> <span class="i0">Mich plagen -keine Scrupel, noch Zweifel,<br /></span> <span class="i0">Fürchte -mich weder vor Hölle, noch Teufel!<br /></span></div> -</div> -<p>Azután letették a prüszkölő doctissime-t és távoztak.</p> -<p>A folyosón egyikük kiadta a jelszót:</p> -<p>– A Judex-ház elé!</p> -<p>– A Judex-ház elé! – hangzott föl karban.</p> -<p>Megint az utcán voltak és döngő léptekkel haladtak a belső város -felé.</p> -<p>Az idő már nagyon előrehaladt. A csillagok lassan halványodni -kezdtek; fönt a Leányvárban kemény, komor kalapálás jelezte, hogy -az éjjeli bányamunkásokat most váltják föl. Virradni kezdett. A -selmeci dupla fedelek halaványzöld háttérre rajzolódtak.</p> -<p>A Judex-ház feketén bámult a világba, a hajnali szellő lassan -lóbálta a halálfejes cégért.</p> -<p>Valamennyien levették fövegüket és megálltak, azután elkezdtek -énekelni. Eleintén mindenféle latin <span class="pagenum"><a name= -"Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> és német dalokat: a „Mihi -nunquam spiritus prophetiae datur“-t meg az „Ein Hering liebt eine -Auster im kühlen Meeresgrund“-ot, sok érzéssel, de semmi hatással. -A fekete épület meg se mozdult, az ablakok sötétek maradtak. Akkor -összenéztek és elkezdték:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Zöld erdő -harmatát,<br /></span> <span class="i0">Piros csizmám -nyomát<br /></span> <span class="i0">Hóval lepi bé a -tél,<br /></span> <span class="i0">Hóval lepi bé a -tél…<br /></span></div> -</div> -<p>Erre aztán megmozdult a Judex-ház vidéke. Tudni kell ugyanis, -mit jelent ez a nóta a régi Selmecen. Azt, amit negyvennyolc után -az, hogy: „Debrecenben kidobolták, hogy a dongót ne danolják, csak -azért is dongó!“; magát a revoluciót. A bányaváros mindenben német -volt s különösen a forradalom lezajlása után bizonyult annak. Az -akadémián német nyelven tanítottak, a város szelleme és polgársága -is az volt. A kiegyezés után nehéz volt a változás: a -professzoroknak meg kellett tanulni a magyar nyelvet, de ez még -könnyebb volt, mint a polgárságnak elfeledni a németet. Sok fej -tört be, amíg a memória lassan megpuhult. A magyar elemet az -ifjúság képviselte, köröskörül azonban minden germán volt, le a -bányagróftól, egész Szfenyóig, a sánta hordárig.</p> -<p>Minden kis városban a diákság régi ösmert éjjeli <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> harcos -ellenfelei a mesterlegények. Ki tudná megmondani, honnét ered e -viszály, amely oly régi, mint a filiszteusok és a zsidók küzdelmei? -Diák és mesterlegény nappal sosem látják egymást, éjjel azonban -pontosan, mint a szerető pár, egymásra akadnak, s akkor a fütykösé -a szó. Így van ez Patakon, Eperjesen, Egerben, Kassán, mindenütt. A -selmeci ifjúság nem volt az a kivétel, amely e szabályt megerősíti. -Gyönyörü küzdelmeik voltak a mesterlegényekkel, szívós harcaik, -amelynek nyomát ott viselték ábrázatukon, s Bellaria kedvezése -szerint hátukon vagy mellükön.</p> -<p>A mesterlegény-csapat erős volt, de fegyelmezetlen, míg a -diákság összetartott s szubordinációval dolgozott. Az utóbbiak -vezére Cseróczy, az előbbieké „der lange Sepi“ volt. A hosszu Sepi -péklegény vala, hihetetlen hosszu karokkal, amelyekkel a harcban -szélmalomként kalapált; akit eltalált, egy pár hétre harcképtelen -lett. Még veszélyesebb volt, ha kimerülvén a hadonázásban, lekapta -fapapucsait s azokkal vett valakit célba. A mesterlegények -természetesen vadnémetek voltak, s ha magyar nótát hallottak, -mintha kígyó csípte volna meg őket. Akkor biztos volt a verekedés. -Most is az alvégben tivoliztak, amikor egy hirnök megüzente nekik, -hogy a Judex-ház előtt a diákok magyarul énekelnek. Ez piros posztó -volt. A hosszu Sepi iziben fölkapta papucsait és szaladni kezdett, -a többiek dákókkal, asztallábakal, <span class="pagenum"><a name= -"Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> botokkal fölfegyverkezve -utánuk. A legényeknek is volt egy törzs-nótájuk, ez:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Wo a kleins Hüttla -steht,<br /></span> <span class="i0">Ist a kleins -Gütle,<br /></span> <span class="i0">Wo a kleins Hüttla -steht,<br /></span> <span class="i0">Ist a kleins -Gut.<br /></span></div> -</div> -<p>Amikor a német csatadal fölhangzott, a diákság tisztában volt a -helyzettel, azonnal rendbe sorakozott s készen várta az ostromot. -Nem is tökéletes egy átdorbézolt éj, ha nem jár vele verekedés. -Tehát: rajta, rajta!</p> -<p>A csata élénk volt. A legények új rendszert akartak kipróbálni -és hátat háthoz támasztva, nagy gomolyagban támadtak a diákokra. A -magyarok ezzel szemben a rajvonal védelmét választották, hosszu -közökben állottak föl, készen arra, hogy egy ember föláldozza magát -a többiért.</p> -<p>A mesterlegények bősz üvöltéssel rohantak neki Vitnyédinek és -úgy fellökték, mint a foxterrier az egeret. Amikor azonban püfölni -kezdték a földön heverő széles diákot, a magyarok gyürüje egyszerre -összezárult körültük s a következő pillanatban a németeket -trombitákkal és flótákkal hatalmasan döngetni kezdték.</p> -<p>Most élénk tusa kerekedett. A legények ki akarták magukat vágni, -a diákok meg nem engedték. Zuhanások, ütések, káromkodások -hallatszottak, míg a <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> steingrubeni banda karmestere egy -okarinán kétségbeesve fújta a rajta-rajtát. A hosszu Sepi lekapta a -fapapucsait és azzal csépelt maga körül, míg Cseróczy egy bőgővel -úgy verte a legényeket, mint csapóval a legyet. Rémes lárma volt; -mindenütt kinyíltak az ablakok és hálósapkás alakok jelentek meg -bennük, részben kétségbeesve, részben dühösen kiabálva le a -csatázókra, akik azonban nem láttak és nem hallottak semmit, csak -csépeltek és csépeltek…</p> -<p>Egy pillanatra rendőr is fölbukkant a látóhatáron, de -megpillantva a diákokat, szédítő gyorsasággal távozott.</p> -<p>A legények nem tudtak a körből szabadulni s minden bizalmuk már -csak a hosszu Sepiben összpontosult. A péklegény, meg kell hagyni, -derekasan működött, fapapucsai nagyokat csattogtak s lőcslábaival -úgy rugott, mint egy mustang. Egy pillanatig nem állt nyugodtan, -jobbra-balra forgott, püfölt, buzdította társait és rekedtre -ordította magát. De az ő ereje se tartott örökké, izmai lankadni -kezdtek… Ekkor új terve támadt. Amikor már keze kifáradt, a nyakát, -mint a bika, lecsapta és fejjel rohant neki két diáknak, hogy -föllökvén őket, utat vágjon a körben. De a terv nem sikerült. Abban -a pillanatban, ahogy neki akart rugaszkodni az ellenfeleknek, -hátulról egy izmos kar megragadta a kabátját és olyat rántott -rajta, hogy Sepinek mind lepattogtak a gombjai. <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span></p> -<p>– Én vagyok itt! – kiáltott Cseróczy, mert ő kapta el a Sepi -frakkját. – Most végre le fogunk számolni!</p> -<p>A két csapat vezére tehát, mint az époszokban szokás, egymásra -talált s nekem itt segítségül kellene hívnom a Múzsát, hogy -támogasson a harc leírásában. Ezt azonban nem teszem, nem mintha -tiszteletlen volnék a régi formák és a költészet nemtője iránt, -hanem mert a küzdelem, sajnos, éppen nem méltó rá, hogy a Múzsa -szemtanuja legyen. Mert, mi történt?</p> -<p>Amint a hosszu Sepi észrevette Cseróczyt, olyat ugrott, mint egy -kakas és elüvöltötte magát.</p> -<p>– Most megvagy! – kiabálta és zsebébe nyúlva, egy marék lisztet -kapott ki belőle. – Nesze pajtás! – folytatta szavait és Cseróczy -szemébe csapta a lisztet. A diák arca olyan lett, mint a -bohócé.</p> -<p>De most rajta volt a sor. A magyarok vezére nem sokat -válogatott. Eszébe jutott neki Lehel, aki kürtjét vágta a német -ellenség koponyájához és ő is úgy tett. Fölkapta a nagybőgőt s úgy -hozzácsapta Sepi fejéhez, hogy az instrumentum eltört s a beléje -öntött bor zuhatagként ömlött a péklegényre. Az meg volt zavarodva; -vele is már megtörtént, hogy boros edényt vágott valakihez, de -sohasem telit… Most, hogy a bőgőből csőstül ömlött rá az ital, mód -nélkül megijedt s nagy szájával, mint a partra húzott harcsa -kapkodott. Összehúzta magát és mint a <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> kutya, -mikor ostort lát, a diák fenyegetően felemelt ökle előtt -meghunyászkodott… Ezzel a csata eldőlt, a mesterlegények ijedten -borultak térdre és kegyelemért könyörögtek. A hosszu Sepi -szégyenszemre pardont kért.</p> -<p>– Meine Herren, – kezdte sápadtan, elfojtott dühvel, – ich…</p> -<p>– Magyarul! – dörgött oda Cseróczy. – Magyarul, ha jót -akarsz.</p> -<p>Sepinek vérbe borult a szeme. Önkéntelenül a papucsa után -kapott.</p> -<p>– Vigyázz! – szólt Cseróczy vésztjóslóan és megmutatta neki a -nagybőgő roncsait.</p> -<p>A péklegény lehorgasztotta nagy fejét.</p> -<p>– Bocsánat, – dörmögte ökleit összeszorítva.</p> -<p>A magyarok nagylelkűen elengedték a legényeket. Azok a -legyőzöttek némaságával kullogtak északnak. Amikor azonban a -sarokhoz értek, a hosszu Sepi fölemelte az öklét:</p> -<p>– Megbánod ezt még Cseróczy! – kiáltotta s aztán futva menekült -társaival.</p> -<p>A diákok nevettek, győzelmüket ez már nem kisebbítette.</p> -<p>A hegyek mögül előbújt a nap és csodálkozva nézte Lehel -kürtjének második kiadását.</p> -<p>– A nagybőgő e fényes diadala egy eszmét ád ajkamra, – kiáltotta -Hertelendi. – Verjük a többieket csapra! <span class= -"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span></p> -<p>Csakugyan: erre nagy szükség volt. A harc hevében kiszáradtak a -torkok s a korcsmák már zárva voltak. Valahonnan előkerítettek egy -csapot s poharakat, a bőgőket rátették a házak előtt álló padokra s -egymásután léket ütöttek beléjük, akárcsak söröshordók lettek -volna. Látszott, hogy e műveletet sok szakértelem vezette, a csap -jelesen működött s ha az italnak némi gyantaíze is volt, azért jól -esett és hamar elfogyott.</p> -<p>… Fönt a Judex-házban pedig Málika keservesen sírt és párnájába -fojtotta zokogását.</p> -<p>A leány egész éjjel hallotta, hogy lent mi történik, hallotta az -éneket, a verekedés zaját és Cseróczy hangját, amelynek veszedelmes -ingadozásai elárulták gazdája állapotát. Sírt és eszébe jutott, -hogy mire kérte a diákot délelőtt, s minden nap, hogy tartson -mértéket a korhelykedésben, mit ígért meg neki a fiatalember és -mennyi ideig tartotta meg…</p> -<p>Helén se aludt. Könyökére támaszkodva figyelt az éjszakába.</p> -<p>– Milyen kedvesek ezek a fiúk, – mondotta.</p> -<p>Aztán egy idő mulva hozzátette:</p> -<p>– A papa üzlete holnap megint jól fog menni.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span></p> -<h2>A Judex-ház.</h2> -<p>Előlről nézve a Judex-ház, magas homloka és bástyaszerü falai -ellenére nem látszott olyan nagynak, amilyen tényleg volt. Mint -minden felvidéki városban, amely hajdan falakkal volt körülvéve, -Selmecbányán is a házak hosszában, keskeny, de messzire futó -udvarokkal és melléképületekkel vannak kiépitve. Az utcára két, -legfeljebb három ablak nyilik, s ezek közül is olykor egy az -üvegfülkébe bújtatott Szent Nepomuké vagy Szűz Máriáé, a -tulajdonképpeni lakosztályok befelé vannak. A Judex-ház egyike volt -a legnagyobb selmecbányai házaknak. Régi épület volt, de kitünően -megalkotva, tölgyfapadlókkal, tiszafa-ajtókkal, vassá szögezett -kapuval, széles falakkal s óriási tetővel, amelynek belső -szerkezete száz és száz gerendán nyugodott. Az udvart -tulajdonképpen három lakóház foglalta el, azonban valamennyit -folyosók és ódon toronylépcsők egygyé kapcsolták össze. E házak -nemcsak nagyságukra, de alakjukra is különböztek. A homlokzaton -álló főépület <span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span> úgynevezett Grassalkovich-stilusban, -dupla fedéllel, naiv barokkban készült, az udvarban álló ház apró -ablakaival, fehérre meszelt széles falaival lőportoronyhoz -hasonlított, a harmadik, amely már az alsó utcára nyilott, -vaskosaraival, vértezett kapujával és harcias rézkakasaival -vár-maradványnak látszott.</p> -<p>Az egész házban mélységes csönd honolt. Ha a kapu nyilott, ha -valaki végigment a folyosókon, a visszhang felelt rá. Judex a -polgári erények egyik legszebbjének tartotta a nyugalmat s -vigyázott, nehogy megszegjék. Vásári lárma, veszekedés nem zavarta -meg a háza békéjét. Az egyetlen élő lények, amelyeknek hangját nem -korlátozták, a méhek voltak. Az udvar kerti részében takaros, zöld -vesszőfonta épületben laktak s mint halk tremoló kísérték a ház -nyugodt életét. Szabad nyári napjait Judex Mátyás a méhek és -virágok közt töltötte el. Egyik öröme volt, hogy Karácsony napján -az Úr oltárán az ő két viaszgyertyája égjen s utána a tisztelendő -nála egye meg az ünnepi mézeskalácsot, amely e napra egy éven át -készült. Ezért tartotta a méheket. Az egyszerü szokásból lassan az -idők folyamán ünnep lett s amikor Judex Mátyás Karácsony előtt -megjelent a lelkészi hivatalban, hogy átadja a két vastag, zöld és -piros virágfestményekkel ellátott gyertyaszálat, az egész -presbitérium összegyült s kellő szolemmitással vette át őket. -Másnap ugyancsak az egész előljáróság <span class= -"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> megjelent -a Judex-házban, illő komolysággal ette meg a mézeskalácsot s ott -maradt ebédre.</p> -<p>Ez ebédek a régi kor tünedező maradványai voltak.</p> -<p>Az asszony szekrényéből egész éven át nem használt gyönyörü -szepesi damaszt került az asztalra. Ódon, kovácsolt gyertyatartók -világították meg a termet s a késmárki fa-csillárról ez egy napon -levették a fátyolt. Tizenkét karosszék, amelynek magas támláira -hajdan a város szenátusa támaszkodott, állott az asztal mellett, s -a díszhelyen, régi német szokás szerint, nem az asszony, hanem a -háziúr ült. Az ételek mind nagy ezüst tálakban kerültek az asztalra -s hogy némelyik milyen terjedelmü volt, mutatja, hogy ugyancsak -tradiciók szerint, mindannyiszor egy őz került az asztalra, amelyet -Judex Mátyás kellő méltósággal ott a hely szinén szeldelt -darabokra. Az ételek is mind a multéi voltak: vajas levesek, kürtös -kalácsok, besózott halak, gyömbérbe főzött husok, szagosított -italok, remekművü cukros tészták.</p> -<p>Az ebéd imával kezdődött s végig fölötte komolyan folyt le. -Javarészt egyházi ügyekről s az iskoláról folyt a szó, csak olykor -vetődött föl egy-egy társadalmi kérdés, teszem azt, hová építik az -árvaházat s a polgármester hol tölti a nyarat?</p> -<p>Ebéd után Judex Mátyás meghúzta a zenélő óra szalagját, s a -zörgő szerkezet eljátszotta Telemach <span class="pagenum"><a name= -"Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> búcsúdalát, vagy a -<i>Kőszobor, mint vendég</i> cavatináját. Ujabb ima után az urak -átmentek Judex szobájába s minden esztendőben híven végignézték -könyvtárát s növénygyüjteményét. Ez volt a háziúr másik kedves -tartózkodási helye. Köröskörül a falon zöldfüggönyös könyvespolcok -sorakoztak, tele egyformán barna bőrbe kötött munkákkal. Kitünőbb -látványosság volt az Elzevirek első <i>Orbis pictusa</i>, az -Eulenspiegel legjobb kiadása, a <i>Messiás</i> egy kézirata s egy -rézkarcokkal ékesített ódon Luther-biblia. A polcok fölött képek -lógtak, részben portrait-k, részben tájképek. Az utóbbiak kevés -változatossággal dicsekedhettek, többé-kevésbbé dombos mezőket -ábrázoltak tehenekkel s egy komoly arccal tilinkózó pásztorral vagy -vadászszal, hozzájuk képest egy csendélet, amely két fölszelt -dinnyét s egy halat egyesített, valósággal élet és levegő volt. Az -arcképek a család régi tagjait mutatták. Jobbra az urak képei -lógtak, balra az asszonyoké. Az urak fabábként álltak üvegzöld -frakkjaikban, magas nyakkendővel, csipkés ingmellükkel; kezükben -papírtekercset tartottak, ujjukon négyszögletü, nagy pecsétgyűrű -volt. Valamennyi bajusza le volt borotválva, olyiknak azonban -kecskeszakálla akadt. Hogy itt is megemlítsem a legkiválóbbat: -feltünt egy fehér parókás, rózsaszínü arcu, piroskabátos öreg úr, -aki kalpagját a hóna alatt tartotta, míg pecsétgyűrűs keze hosszu -ébenfapálcára <span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span> támaszkodott. Ez volt Judex Mátyás I., -Selmec egykori soltésza.</p> -<p>Az asszonyok arcképei a másik oldalon lógtak. Széles szoknyáju, -vuklis asszonyságok valának, kezökben néhány szál rózsa vagy viola, -amelyek épp oly merevek voltak, mint a hölgyek arca és tekintete. -Ezen a helyen, mint mondtuk, érezte magát Judex télen a legjobban. -A széles falak, a hármas ablakok fölfogták az utca zaját, a -templomcsendü helyiség alkalmatos volt a gondolatok zsongására. Itt -üldögélt esténkint, nagyító üvegjével a könyveket olvasgatva, s -közben el-elgondolkozva az élet csöndes folyásán, amely évekn át -egyforma volt, mint a lombok közé rejtett, szerény pataké.</p> -<p>A Judex-ház az elősorolt helyiségeken kivül még egy csomó -szobából állott. A középső traktusban laktak a leányok, hátul pedig -az asszonyok, mert a két lánynak nemcsak anyja, hanem nagyanyja, -sőt dédanyja is élt. Csodálatosan egyforma három asszonyság volt -ez: az öregség oly hasonlatossá tette őket, mintha testvérek -volnának: mindhármuknak egyenes, határozott arcéle volt, akár egy -öreg római katonának s valamennyi nagyot hallott. Szobáik olyan -tiszták voltak, mint a kápolna: az öreg asszonyságok egyebet se -tettek, mint törölgettek, lerakták a polcokat s aztán megint -visszatették rájuk a holmit. Ezzel telt el napjuk, mert a -pletykázást Judex szigoruan eltiltotta. Az öregek egyébként -<span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span> egész héten nem mozdultak ki szobáikból, -csak vasárnap csináltak vuklis frizurát, föltették a gyöngyszemü -főkötőt, selyembe öltöztek és parazolt meg keszkenőt véve kezökbe, -templomba mentek. A templomban állandóan keservesen sírtak a -prédikációnak. Hogy miért, nem tudnám megmondani; hiszen egy kukkot -sem hallottak belőle s a tiszteletes úr javarészt arról beszélt, -hogyan lett Saulusból Paulus és mint űzte ki Urunk a templomból a -galamb- és pénzkufárokat…</p> -<p>A vasárnap egyébként békés ünnepe volt az egész háznak. Ezen a -napon egy szál cérnát sem volt szabad befűzni s szép német szokás -szerint a cselédek is az asztalnál ebédeltek. Mindenki a legujabb s -a legfeszesebb ruháját vette föl, kinézett az ablakon, végigsétált -a fősoron s aztán egész ebéd alatt szorgosan ügyelt rá, nehogy -foltot ejtsen az új asztalkendőn. Délután, ha szép idő volt, -elküldtek Vietoriszhoz, a fuvaroshoz, egy pár kölcsön-lóért. -Hintaja tudniillik volt a háznak, egy ódon bárka, amely a kapu -alatt állott s csöndesen küzködött a rája telepedő porral. Bakjában -békés tücsök lakott s vígan hegedült egész nap, a pincetok helyén -tyukok költöttek.</p> -<p>Alkonyat felé kikocsiztak Hodrusra vagy a tóhoz, amelyhez -csodálatos babonák fűződnek, avagy Vihnyére, s fölvirágozva tértek -haza. Mindenki meg volt elégedve a gyönyörü délutánnal s az -<span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span> estét Harang és Kalapács játékkal vagy -tépéscsinálással töltötték el. Néha elvetődött hozzájuk egy pár -komolyabb fiatal ember: Hrehus, a gyógyszerész vagy Heiligenbluth, -a postamester fia. A két fiatalember hegedült és fuvolázott, amíg a -pulpitus gyertyái le nem égtek s a kakukóra nyolcat nem -jelentett…</p> -<p>A család hétköznapokon az ambituson találkozott. Ambitus alatt -nem kell folyosót érteni: ez egy terasz féle, tágas, üvegfalu -helyiség, amely a széjjel fekvő szobák közt kapcsolatot létesít s -amellett minden házimunkára alkalmatos. Budapesten télikertnek -neveznék, a felvidéki szerénység beéri a folyosó cimmel. Itt -készitik a nőiruhákat, amelyek szabási lim-lomjainak tág tere van, -itt pipázhat legkényelmesebben a ház ura, itt rendezik a -befőtteket, a lányok itt vagdossák ki cifra papirból a lámpa- és -ablakdíszeket, szóval, mindenki napi tevékenységének alkalom és -hely nyilik. Itt hányják-vetik meg a hétköznapi dolgokat: mit -főznek holnapra, melyik malac kerül kés alá, mikor kell fölrakni a -téli ablaktáblákat, hány zsák krumplit hoz a hodrusi föld? Itt -lüktet a ház szíve, mellette van a gyomra: a konyha.</p> -<p>E szó fölött nem lehet ily gyorsan tovasiklani, ez a -főzőhelyiség a komolyság és ünnepiesség. Tág, világos terület, akár -egy fegyverterem; falain lógnak az asszonyok félelmetes szerszámai: -hegyes, <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> hosszu nyársak, rézvörös vedrek és -edények, különböző alaku sütők és fazekak, olyan fedelekkel, mint -egy-egy pajzs. Hatalmas tölgyfaszekrény rejti a konyha -gyógyszertárát: a gyömbért, szegfüszeget, vaniliát, borsot, -babérlevelet s egyéb ingredienciákat, amelyek hervadt szaga kicsap -a fiókokból s jelentős részt követel a konyha vegyes illatából. -Mert különböző szaggal van tele a helyiség: emitt a fenyőfa -parázsának kellemes füstje kavarog, odébb a pecsenye egészséges, -erős illata száldogál, egy kondérból az égetett cukor édeskés szaga -árad, míg arrébb a nyers hus hirdeti jelenlétét, s velök -összevegyül, terjed a friss káposzta, a fokhagyma, a sült kenyér, a -meleg bor, a fagyott burgonya, a frissen párolt gyümölcs szaga. Két -helyről indul szét az illat: a kis tűzhelyből, amelyen a napi -ételek készülnek s a nagy, bástyaszerü kemencéből, amelynek belseje -olyan, mint a tűzokádó hegy krátere. Ebben készülnek a nagy ebédek, -az egydarabban sült őzek és disznók, a hatalmas kenyerek, -amelyeknek elkészítése mindig huszonnégy órás munkával járt, a régi -német szilvás és gesztenyés kalácsok, amelyek heteken át -süstörögnek a gádorban. A leghatalmasabb eféle tészta karácsonyra -készült, még pedig nyolc nappal az ünnep előtt. A tésztába -pénzdarabokat, apró ékszert dobtak, s aki mit magának leszelt, azt -megtartotta… Természetes, hogy a konyhának az illatokhoz meg volt a -maga zenéje is: <span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span> itt egy huspároló fazék pöfögött csöndes -méltósággal, emitt a saját zsirjában sülő hal sziszegett, ott, mint -nyári záporeső pattogott a frissen sülő husszelet, itt lassu -sercegéssel készült az ünnepi tészta, ott a nagy kemence vadul -lobogó lángjának zihálása hallatszott. Csupa élet volt a nagy -konyha, telve színnel és asszonyos tudománynyal, méltó a Brillat -Savarin, s nem az én tollamra.</p> -<p>A Judexék konyhája hires, nevezetes volt az egész felvidéken. Ha -valaki leányát férjhez adni akarta, nem mulasztotta el, hogy -tiszteletét ne tegye Judexnénál, meginstálván őt, hogy leányát -néhány heti oktatásra vegye föl. Judexnének hizelgett a -megtiszteltetés és hat hét alatt megtanította az ifju lánykát ama -művészetre, amelynek felvidéki konyha a neve. Recipéit messze -földre vitték el s még a székely menyecskék is megcsodálták.</p> -<p>Egy-egy főztjének híre, – akár ma egy párbajé – országszerint -tovaszállt. S ha hozzájuk ment vendégségbe, a bányagróf is tizenkét -órát éhezett, hogy annál nagyobb ájtatossággal kezelje a -nagykanalat. A konyha mellett volt az éléskamra: méltó a -szomszédjához. A hosszu polcok görnyedésig rakva befőttekkel, -konzervekkel, rizikével, gombákkal, még egy hordó kolozsvári -káposzta is akadt, amelyből minden héten egyszer levettek egy -réteget, a többit pedig gondosan eltették. Itt lógtak a hatalmas -sódarok, az oldalasok, odébb csillogó zsiros bödönök <span class= -"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> -sorakoztak, mellettük gyönyörü tégla vajak és turók, friss -gyümölcsök, hideg pecsenyék, aztán téli főzelékek takaros -zsákokban, utánuk óriás ecetes üvegek, amelyeknek peremén teleszítt -szivacsként áll az anyaecet. Ki tudná felsorolni mindazt a -gazdagságot, amely e két teremben összetalálkozott s -földolgoztatását várta?</p> -<p>Még meg kell emlékeznem egy sajátos szobáról, amely ma már -szintén a multé. Ez a lomkamra, telve évszázadok elnyűtt, régi -portékáival, molyokkal és békén nyugvó emlékekkel. A Judex-házban -nem dobták félre az elhasznált holmikat, mert ki tudja, mit mire -lehet még fölhasználni? Itt van például az óriás, évszázados -foltzsák, amelyről a mai kor emberei már alig tudnak. Mint a mult -hiénája fogyasztja el mindazt, amit az idő a csatatéren hagyott. -Van benne velencei selyem, török rongy, rácvászon, spanyol, virágos -rokokó és sok tarka fátyol, foszlány, szövet meg szepesi posztó, -sőt még egy bőrköpönyeg romjai is itt lesték metamorfózisukat. A -kortörténet ismerője visszamehetett volna a tizenhatodik századig. -Vele rokon egy másik, kisebb zsák, amely a gombokat őrizte. Ez is -tarka begyü volt: kezdve az empire pillangós bronz csattocskáin, a -tizenhetedik század polgármesteri gombjáig, amelylyel törököt -lehetett volna agyonütni, a mándli-pitykétől a karneólig, -megtalálhattad itt minden divat maradványait. A fakult -aranypaszomántok, <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span> prémek és zsinegek ott hevertek -mellettük. Oldalt a falakon s fennt a padmalyon ócska függönyök, -madárkalitok, foszlott esernyők, kézi lámpák, gyerekbölcsők, -összecsuklott, zöldülni kezdő csizmák, paradicsomkarók, régi -újságok, szakadozott kosarak, rozsdás egérfogók és – egy finom, -virágokkal ékesített, kék és piros színekkel váltakozó -selyemnapernyő álltak tarka sorban. Hát ez hogy került ide?</p> -<p>A napernyő egykor Málikáé volt, de, amint Judex a „maskarát“ -megpillantotta, apai szigorát latba vetette s a cifraságot -kiküszöbölte a házából. Ilyen napernyőt csak színésznők viselnek, – -mondotta a családfő, aki ennél szigorúbb ítéletet nem tudott. Ez -tehát nyakát szegte a tarka jószágnak. A szegény napernyő most egy -drótozott fazék s egy molyette vadászmellény közt várta -megújhodását…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span></p> -<h2>Málika kérői.</h2> -<p>Amint a két leány eladó sorba jutott, a házhoz szállingózni -kezdtek a kérők.</p> -<p>A Judex-családnak a felvidéken mindenütt voltak ismerősei. Már -tizenhat esztendő óta, ha a ház ura kimozdult Selmecbányáról vagy -valamelyik ismerőse keresztülutazott a bányavároson, Judex szóba -hozta a <i>leányt</i> s a vendég a <i>fiut</i>, aki akkor még -gimnáziumba, vagy elemibe járt. Akit Judex ezzel a bizalommal -megtisztelt, jó emberének kellett lennie, de így is voltak vagy -tizenketten, akikkel valamelyes hallgatólagos egyezségre lépett. -Eperjesen, Gölnicbányán, Szomolnokhután, Iglón, Lőcsén, -Körmöcbányán, de sőt még Brassóban is volt egy-egy barátja, akit -évszázados hospitális viszony fűzött a családhoz. Amikor az idő -haladt, a régi barátok sorban visszaemlékeztek a rég elmult téli -esték bizalmas beszélgetéseire s egy-egy napon megjelentek -Judexnél. A háziúr régi szeretettel fogadta őket, megcsókolta az -apát s a fiút, aki illemtudó szerénységgel egész <span class= -"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> nap egy -szót sem szólt, hanem figyelmesen hallgatta az öregek -beszélgetését, s nem mert Málikára nézni. A vendégek egy hétig -voltak ott, átadták ajándékaikat: egy-egy darab szepesi vásznat -vagy dobsinai hímes tojást, szomolnoki fenyőfákból faragott -asztalkendőgyürüt s effélét egyebet, aztán továbbmentek, jövő -esztendőben visszatértek s folytatták a barátkozást.</p> -<p>Amikor az első háztűznéző megérkezett, Judex családi tanácsot -tartott. Szobájába hítta az asszonyokat meg Málikát, s midőn -elhelyezkedtek s egy percnyi mély csönd keletkezett, kifejtette a -házasságról való nézeteit. Az öreg asszonyok mindjárt az első -szónál sírni kezdtek s végig sírták a fejtegetést, jóllehet, amint -tudjuk, az egészből édes keveset hallottak. Judex okos ember volt s -szépen beszélt. Egyszerü színekkel festette meg a kor romlottságát, -amely immáron a legnemesebb intézményeket is aláásta s a házasság -egykori szent bástyáit is lerombolja. Hitszerü kötelessége azoknak, -akik magukat becsületes embereknek gondolják, e sáncokat megvédeni. -Azt is kifejtette, hogy nem barátja az egyéni szabadság -korlátozásának; a leány akaratát figyelembe kell venni. Éppen azért -tetszésére bízza, hogy ama válogatott tizenkét fiatalember közül, -akiknek családját a Judex-házhoz évszázadok kipróbált barátsága -csatolja, annak nyújtsa kezét, akit leginkább megkedvelt. Ne -hamarkodja el a dolgot, fejtegette <span class="pagenum"><a name= -"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> tovább, Jákob is évek hosszu -során át várt Sárára, s ő maga is hat évig járt jegyben -feleségével. Idő nélkül az érzelem gyökér nélküli virág… Miután -mindezeket puritán méltósággal elmondotta volna, közölte Málikával -annak a tizenkét fiatalembernek a nevét, akiket méltónak tartott -arra, hogy valamelyikét vejéül fogadja.</p> -<p>A következő esztendők tehát a házasság előkészületeinek szóltak. -Az ambituson már készültek a Málika fehérnemüi s ruhái, Judex pedig -elutazott a Garamra s egy régi kipróbált asztalosnál, a híres -Bischofnál rendelte meg a tiszafa-butorokat. Málika tehát -válogathatott, s egyúttal a világba is lépett. A téli -hangversenyekre elvitték, sőt részt vettek egy valéta-bálon is. Itt -ismerkedett meg Málika Cseróczyval…</p> -<p>A szíves olvasó, akit kitéréseim eddig is bizonynyal -kifárasztottak, engedje meg, hogy még egyszer visszaéljek -türelmével és egy valéta-bál rövid leirásával próbálkozzam meg.</p> -<p>Valétának hívják Selmecen, mint fentebb is jeleztem, az -akadémiát végzett tanulót, aki a régi dal szerint így távozik: „az -út hazámba visszaint, filiszter leszek ott megint“. Elvégezvén -tanulmányait, fenékig ürítve a diákélet serlegét, megy vissza a -maga csöndes kis városkájába erdőt őrizni, fát eladni, deszkát -fürészelni s a szép diákéletnek menthetetlenül vége. Természetes, -hogy ez alkalom bizonyos ünnepélyességgel <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> van -egybekötve, rendesen pedig táncvigalom keretében zajlik le. A -táncolók közt könnyü a távozó ifjakat észrevenni. A valéták között -ugyanis egy sincs, akinek váll-szalagja ne volna; tanulói -pályájának ez a legszebb trofeája. Hosszú, széles selyemöv ez, -amelyet a jobb váltól a bal csípőig keresztbe húzva viselnek.</p> -<p>A zöld vagy kék színü pántot egy-egy selmeci szép leány olykor -egész esztendőn át hímezte s adta örök emlékül… Ha megfordulsz -valamelyik öreg erdész házában, a fegyverek közt elfakult, régi -időkről beszélő szalagot fogsz látni. Ha megkérdezed gazdájától, -mit jelentsen e különös selyemhímzés, az öreg vadász szeme talán -könybe fog lábadni. Zászlómaradvány az: az ifjúság, a boldogság, a -szerelem egykor diadalmas lobogójának foszlánya…</p> -<p>A valéták utolsó mulatságára egész Selmec, élén a bányagróffal -és a tanári testülettel, megjelent. Ez nem a rendes vad táncestély -volt, ahol az ifjúság tűze szertecsapkod s lángba borítja az egész -termet: a kedélyeket a jövő ismeretlensége, az emlékek varázsa és -az élet változandóságának érzése tartotta bilincsben, a fiatalság -lángja csak megötvözte a hangulatokat.</p> -<p>Judex Málikának ez volt az első bálja: a családi otthon csöndes, -örökké változatlan s multban, jövőben egyforma képe után egy új -világ sajátos színei jelentek meg előtte. Összeakadt egy csomó -emberrel, <span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span> akik eleintén furcsák, nevetségesek, -aztán őszinteségük s közvetlenségük révén érdekesek, majd kedvesek -lettek előtte. Nyugtalanságuk, lelkesedésük és csüggedésük, erejük, -szilajságuk az ifjúságot hirdette, a gyors fergeteget, amely telve -izgalommal, rejtelemmel és ismeretlen érzéssel. Amikor a leány -először indult táncba, idegenkedve símult a fiatalemberek karjához: -így férfi őt még nem érintette, ily különös, szinte lázba borító -levegőt nem ismert. De csakhamar fölébredt ő benne is a fiatalság, -lelkéből egy csomó idegen, szilaj és meleg érzés fakadt; érezte, -hogy az ifjúság összekapcsolja őket s gyönyörrel engedte át magát -az új világ rejtelmes lázának, amely fölvillanyozta s minden -gondolatát mint egy csapásra megváltoztatta. Alig fordult meg -párszor a teremben s már úgy látta, hogy csupa régi ismerős közt -jár s amikor táncosa karjához símulva szemét félig lehunyta, a -hideg, komoly szülői ház messze, ködös távolban maradt mögötte… -Furcsának, lehetetlennek látszott a rendes esti családi kör, a -békén világító lámpa, az ódon falak, a néma környezet… Milyen más -világ ez! Hogy is lehet, hogy eddig nem tudott róla?</p> -<p>A fiatalság csakhamar megérezte, hogy új szövetségesre akadt; -Málika a bál királynője lett, körülötte hemzsegett a táncos had, őt -ünnepelték valamennyien s ő is oly kedvesnek, oly ragaszkodónak s -hozzája tartozónak látta valamennyit. Amikor éjfél <span class= -"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> -beköszöntött, a terem zajos hangulata kissé leszűrődött. Most -következett a valéták búcsúzója.</p> -<p>A táncosok hosszu félkörben állottak föl s lassu sétára -indultak. A teremben csak a gyertyák sercegése hallatszott, -mindenkin ünnepies hangulat vett erőt. Elől ment az akadémia akkori -büszkesége: Ocsovai, egy deres haju, élete delén levő férfi, aki -nemrég szabadult ki Kufsteinból s azóta látott neki a -tanulmányoknak. Utána a többi valetáns, míg a fiatalabb diákok -oldalt sorakozva, tiszteletteljes csöndben nézték végig a -fölvonulást. Málika Cseróczyval állt a terem egy sarkában.</p> -<p>A menet egyszer megkerülte a termet, aztán hirtelen minden lámpa -kialudt s a széles helyiséget egy szál gyertya világította meg. -Csöndesen zendült meg a régi diáknóta:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Ballag már a vén diák -tovább.<br /></span> <span class="i0">Isten hozzátok cimborák – -tovább!<br /></span> <span class="i0">Az ut hazánkba -visszaint,<br /></span> <span class="i0">Filiszter leszek ott -megint,<br /></span> <span class="i0">Tovább! tovább! -tovább!<br /></span> <span class="i0">Fel bucsucsókra -cimborák!<br /></span></div> -</div> -<p>Isten tudja, ennek a nótának a szövegében nincs semmi rendkívüli -gondolat s a melódiája se szárnyal magasan, mégis a mint -kísérteties világításban, őszintén, a szívből, mintegy az elmult -fiatalság panaszos sóhajaként fölhangzott, szem nem maradt -<span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span> szárazon a teremben. Málika azt érezte, -hogy Cseróczy erősebben fogja meg a karját s félig elérzékenyülve, -félig elkábulva az ösmeretlen, nem sejtett képtől, a diákélet -allegóriájától, amelyben a saját lelke visszfényét látta, -önkéntelen odasímult a fiatalemberhez, az ifjúsághoz, az élethez. -Azután fokozatosan lassu zsongással véget ért a dal s a terem -megint kivilágosodott.</p> -<p>Málika végighúzta kezét homlokán s a fiatalember szemébe nézett. -Vére lüktetett, feje egy cseppet szédült s édes láz rázkódtatta meg -testét. Behúnyta szemét s átengedte magát új gondolatok és -hangulatok hullámainak, Cseróczy pedig érezte, hogy a leány -repkényként símul hozzá, amint végigröpülnek a termen…</p> -<p>A búcsúének után az ifjúság jókedve magasra csapott. A lámpákat -újra fölgyújtották s a zenekar víg nótába kezdett. A kép most más. -A terem telis-tele csupa féktelen táncossal, akik úgy robognak -végig az ócska fenyőpadlón, mintha rohamra mennének. A cigány nem -bírja a muzsikálást, szüntelenül húznia kell, de a táncos párok -fáradhatatlanul nyargaltak föl s alá. Egy-egy sarokban éveken át -egymáshoz nőtt s most mindörökre elváló diákok csókolóznak össze, -az étteremből, mintha szüntelenül csilingelnének, poharak -összeütése hallatszik. Málika körül tömött sorokban állottak a -fiatalemberek, boldog volt, aki egy percre körültáncolhatott vele; -<span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span> mindannyian megállapodtak benne, hogy ő -az est dicsősége. Málika nevetett, tréfált és valamennyivel egy -csöppet kacérkodott is. Bűn-e a kacérság? Hogyan volna, hisz az -egész ifjúság kacérság: az élettel, a jövővel, a szerencsével, a -boldogsággal; csalóka ígéretek szószólója, dőre remények -ébresztője, tarka lonc eltakarta sötét szakadék. Széles jókedvvel -élte hát világát a fiatal leány is. Málikára még ez éjen ráragadt a -leányvári boszorkány neve.</p> -<p>A nap már magasan járt az égen, amikor a mulatság véget ért s -Judexék hazatértek. Mikor az ódon ház hűvös levegője megcsapta, a -leány úgy érezte, mintha börtönbe menne s minden csöpp vére -visszakívánkozott oda, ahonnét megtért, a fiatalság, az élet közé. -Félrehajtotta csipkés fátylát s még egyszer visszamosolygott a -kocsi mellett álló Cseróczyra, azután fölszaladt szobájába, a -párnák közé rejtette arcát és sírt, könyzáporban zokogott.</p> -<p>Helén fölébredt és ijedten gyújtott gyertyát.</p> -<p>– Mi bajod van, Málika? – kérdezte ijedten. – Megbántott -valaki?</p> -<p>– Olyan boldog vagyok, Helén – felelt a leány és kipirult -arcáról patakban folytak a könyek – oly végtelenül boldog…</p> -<p>Helén csodálkozva nézett rá, aztán neki is könybe lábadt a szeme -és együtt sírtak tovább.</p> -<p>Így szeretett Málika Cseróczyba. <span class="pagenum"><a name= -"Page_65" id="Page_65">-65-</a></span></p> -<p>Ezen az éjszakán az ifju leány megnőtt, megszépült, -kicserélődött.</p> -<p>Történetünk mai pontjáig az emlékezetes első báltól félesztendő -mult el s ez idő alatt a lány hamarosan rászolgált a neki -adományozott névre. A fiatalabb diákság, amelynek szíve még szabad -volt, Judex Málikára esküdött, nagy szomorúságára a selmeci -kisasszonyoknak, akik mint minden kisvárosi fiatal hölgyek -irígységökben sárgaságba estek. Ha Málika valahol megjelent, a -hangulat egyszerre magasabbra szökött s az ifjúság hajlandó volt a -legképtelenebb erőpróbákra. Természetes, hogy ennek számtalan -lovagias következménye lett, mert Málika köré nemcsak diákok, hanem -egyébb fiatalság: lateinerek, hivatalnokok, keresedők sorakoztak. A -párbajok, mióta Málika fölbukkant, ijesztően elszaporodtak, -jóllehet a tanári kar mindig kellő erélylyel üldözte a „középkori -furort“, amint ezt számos edictuma bizonyítja. Tényleg: Selmecen ez -időben megverekedni nehéz dolog is volt: amelyik diákra -rábizonyult, hogy lovagias utakon jár, könyörtelenül relegálták. -Ezért az ifjúság nagy elővigyázattal intézte aféle ügyeit, -magánlakásokban vívott meg s a résztvevők becsületszavukkal -fogadták, hogy se eleven, se holt nem tudja meg harcukat. De a -professzori kar is éber volt: a pedellusok szüntelen kifürkészték a -viaskodási helyeket; amelyik ifjú pedig összekarcolt arccal, -felkötött karral jelent meg <span class="pagenum"><a name="Page_66" -id="Page_66">-66-</a></span> az előadáson, minden ellentmondás -dacára a párbajt sujtó paragrafusoknak esett áldozatul. Miután -azonban verekedni muszáj, az ifjúság bűne leplezésére a következő -utat találta ki.</p> -<p>Ebben az esztendőben ugyanis a korcsolyázási szezón sok -balesettel járt. A dolog következőképp állott. A korcsolyahelyen -egész Selmec s az egész tanári kar megfordult. Vegyük most már ezt -az esetet: egy diák párbajozott s a bicepsén vitte haza a -lovagiasság útlevelét. A seb elég mély volt, de lefeküdni nem volt -szabad, mert akkor a professzorok <i>ex offo</i> küldöttek orvost, -aki könyörtelenül leplezte le a bűnt. De a kezet legalább is föl -kellett kötni, máskülönben az egész jobb kar az ördögé lett volna. -Ilyenkor a diák úgy segített magán, hogy elment a jégpályára, -kinézte magának, hol iringál a direktor s aztán fájó kezével -óvatosan, éppen előtte esett orra.</p> -<p>– Jaj, jaj – nyögte – oda a karom! oda a karom! Direktor ur, -eltörött a kezem…</p> -<p>Véletlenül ott korcsolyázott persze doktor Blum is, aki gyorsan -ápolás alá vette a diákot s a megijedt rektornak szomorúan -jelentette be, hogy a „kartörés esete, kisebb folytonossági -hiányokkal forog fenn.“ A diák másnap felkötött karral jelenhetett -meg az előadáson, s nem is relegálták, mert az sehol sincs megírva, -hogy aki nem tud korcsolyázni, azt ki kell csapni. Amikor Judex -Málika virágában állott, a tudós direktor egyebet se látott a -jégpályán, mint <span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span> csupa szerencsétlenséget. Jobbra is, -balra is folyton orra estek előtte a diákok s az akadémia lassan -kórházzá alakult.</p> -<p>– Soha ilyen ügyefogyott fiatalságot – dörmögte az öreg úr, aki -nem győzött csodálkozni, hogy neki magas kora dacára még sose esett -a jégen baja.</p> -<p>A korcsolyapálya átkozott helylyé lett s az óvatosabb családok -lassan abba is hagyták a veszedelmes sportot.</p> -<p>Mindezzel azt akarom mondani, hogy Málika töviről-hegyire -fölforgatta Selmecet. Az öreg Judexnek ez nem volt inyére; az eladó -leányt nem ilyennek képzelte. A leánya körül sürgő-forgó -fiatalemberek éppen nem tetszettek neki: javarészt, mint tudjuk, -igen közelről ismerte őket. Az ő üzletének szelleme minden más -prakszissal ellenkezett. Ha az ember jó szobrász akar lenni, járjon -sokat akadémiákba, ha jó zenész, hangversenyekre, ha jó orvos, a -klinikára, de aki jó zálogos akar lenni, maga lehetőleg mentől -kevesebbet forgolódjék ilyen üzletekben.</p> -<p>Akinek e téren nagy gyakorlata van, az nem jó kereskedő, hanem -csapni való korhely. Micsoda vő telne ebből a társaságból, akik -állandó törzsvendégei az ő üzletének?</p> -<p>Málika hospitalis jellegü kérőinek sem tetszett a dolog. Ők jól -nevelt, kitünő gazdasszonyt, egyszerü leányt kerestek s a -szépségtől részben eltekintettek <span class="pagenum"><a name= -"Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> volna, ahelyett azonban egy -bájos, okos és éles nyelvü kisasszonyt találtak, akinek modern -hajlamai és fölfogásai voltak. Ez természetesen csalódásokra -vezetett. Hogy járt például a gölnicbányai gazdag kaszacsináló: -Knappe Farkas? Német polgár volt, még fiatal, de megállapodott és -jeles üzleti ember, akinek kaszái elárasztották az Alföldet. Mint a -Judex család ugyancsak hospitalis barátja, egy nap ő is megjelent -apjával, akinél szebb kecskeszakálla az egész felvidéken senkinek -sem volt, s átnyujtván ajándékcikkét: egy kovácsolt vasból készült -rózsacsokrot, egyúttal átadta hódolatát is Málikának. Este valami -kirándúlás féle volt Kis-Iblyére s tánc kerekedett. A diákok furcsa -nótát húzattak: a szövege csak ennyi volt: „Alsó Weisz – Felső -Weisz“, de a zene elkacskaringózott félóráig s a diákok ki nem -fogyó lelkesedéssel folyton ezt énekelték: „Alsó Weisz – Felső -Weisz.“ Úgy mulattak rajta, mintha a szöveg a világ összes -szellemességeit fogta volna együvé. Knappe, aki nem értett -magyarul, csak nézte, nézte a jókedvü arcokat, hallgatta a minden -sor végén feltörő kacagást s végül megkért valakit, ugyan fordítaná -le neki németre ezt a mulatságos poemát, amely Málika tetszését oly -nagy mértékben nyerte meg. A fölszólított engedett a kivánságnak és -átültette a költeményt: „Oberer Weiss, unterer Weisz.“</p> -<p>– No és tovább? – tudakolta Knappe. <span class= -"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span></p> -<p>– Tovább? Nincs tovább. A sor folyton ismétlődik: „Oberer Weiss, -unterer Weiss.“</p> -<p>Knappe azt hitte, hogy meg akarják tréfálni s mint alapos -emberhez illik, még egy urat kért meg, hogy fordítsa le neki a -sajátos verset. Az ugyanezt tolmácsolta, mint elődje. Erre Knappe -apjával egyetemben még az este összecsomagolt és gyorsan -hazautazott Gölnicbányára…</p> -<p>Mind e dolgok az öreg Judexet egyre komorabbá tették. -Hozzájárult ehhez, hogy háza éjjeli nyugalma is megzavarodott. Alig -mult nap, hogy éjféltájt zene és énekszó nem csendült volna meg -ablakai alatt s amikor egy ízben egy korsó vizet öntött a -csendháborgatókra, a diákok nagy nyugalommal nyitották föl -esernyőjüket s úgy énekeltek tovább… A mérgesedő ügyet betetőzte, -amikor egy éjjel komoly cégtábláját a szomszéd bundakereskedőével -fölcserélték s reggel a zálogház kapuja előtt ilyen fölirat -fityegett: „Itt mindenféle bőrök nyúzatnak, kifordíttatnak és -átalakíttatnak.“ Most már erélyesen követelte Málikától, hogy -hagyjon föl a diákokkal kötött barátsággal és térjen végre -észre.</p> -<p>De ez már nehéz volt. A jókedv a szívben gyökeredzik, az észből -nem fakadnak tréfák, s a Málika jókedvének szálai is a szívéig -futottak… Amikor az akadémiai esztendő véget ért s a diákság -elszéledt, a leány gondolatai a Garam gyors habjai felé -<span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span> szálltak, oda, amerre egy könnyelmü vérü, -de jószívü fiu eltünt. Amikor pedig Selmecre csönd borult s a -tanulók nélkül való város visszasülyedt a maga ódonságába, a Málika -jókedve is alább hagyott. A leányvári boszorkány hallgatag, -ábrándozó leány lett, szeme a nyugatra szálló felhőket nézte, -dehogy volt kedve tréfálózni, dehogy ültette föl a hospitális -kérőket… Az öreg Judex már megnyugodott, hogy immáron rendben -van.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span></p> -<h2>Téli esték.</h2> -<p>Annyit tudunk már, hogy ezen az őszön az akadémia hallgatósága -néhány becsesebb erővel szaporodott meg, így Hertelendivel és a -kövér Vitnyédivel, akik csakhamar jelesen illeszkedtek be az -ifjúság aranygyürüjébe. Hertelendi hivatva volt rá, hogy majdan -népszerüség dolgában átvegye Cseróczy örökét. Tréfákat kieszelni, -végrehajtani, professzorok orra alá borsot törni, táncolni, inni s -mulatni csakúgy tudott, mint Cseróczy s amellett alapjában szintoly -jó fiu volt, mint barátja. Vitnyédi nem sokkal maradt mögötte, de -az ő temperamentuma csöndesebb volt s ennek következtében inkább -passziv szerepet játszott, hátteret alkotott, s a sörivók kényelmes -álláspontjáról nézte a világot. Hertelendinek úri passziói voltak: -amikor Selmecre jött, lovat tartott (szomoru végét ismerjük), -Vitnyédi ellenben mindig a takarékosságot tartotta szem előtt. Ez a -jellemzés az előzmények után paradokszonnak tetszik s tényleg -Vitnyédi takarékosséga <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span> kissé furcsa jellegü volt. Tudjuk róla, -hogyan számította ki, hogy sokkal több pénzt keres, ha nem vállal -hivatalt s ez értesülésünket még a következő adatokkal lehet -kiegészíteni. Vitnyédi elvből későn feküdt le, mert ilyenformán -későn is kelt s megtakarította a reggelit; ha a hónap vége -közeledett, nem engedte, hogy tűzifára költsenek, hanem a -tankönyveivel fütött be; egy egész esztendőt erdészkedett -Leobenben, kiszámítva, hogy ott a sör literenkint hat krajcárral -olcsóbb, következésképp neki, aki egy nap nyolc-tíz kancsó árpalét -elfogyaszt, meg kell gazdagodnia és így tovább. Bajban, örömben e -temperamentumbéli különbségek ellenére egyformán elválhatatlan -jóbarátok voltak s Cseróczyval együtt azt a bizonyos társaságot -alkották, amelyet a világ összes professzorai minden iskolában -trifólium pratense cím alatt gúnyos diadallal szoktak -felfedezni.</p> -<p>Barátságuk még erősebb lett, amikor észrevették, hogy Judex -felösmerte bennük az ellenséget, akik a leányára pályáznak. Judex -régen nem jó szemmel nézte Cseróczyt s lehetőleg távoltartani -iparkodott tőle a leányát. A fiatalemberrel azonban nem lehetett -olyan könnyen végezni, szívósan védelmezte pozicióját s minden -alkalmat megragadott, hogy úton-útfélen vele találkozhassék. A -szerelmeseknek postájuk is volt, még pedig furfangos. Cseróczy -néhány házzal magasabban lakott, mint Judexék, de <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> mindkét -épület udvarát egy, a völgybe szaladó patak érintette. Amikor -ebédre harangoztak, a patakon egy kis papiroshajócska indult el s -Vénusz kedvezéséből zavartalanul ért a Judex-udvarba, ahol Málika -már várta s óvatosan kihalászta. A csónak hozta az üzeneteket, meg -egy szál aranyvirágot. De jött a tél s a patak befagyott; ekkor -sajátos galambposta lépett életbe. Mint minden jóravaló családnak, -Judexéknak is volt egy tehenük, amely nap-nap után még zord időben -is kiment a csordára legelni. Cseróczy volt olyan élelmes, hogy -kisétáljon a tehénpázstra és a riska kolompjába rejtse -mondanivalóit. „Kis galambom merre szállsz, arra száll a szívem“, -énekelte, amikor a postás-barom útnak indult s gyanutlanul kocogott -haza, nem sejtve, hogy gazdáját árulta el. De ha nagy hó volt, a -tehén otthon maradt s ekkor ismét más úton kellett érintkezni. Hát -ez hogy volt? Anno dazumal Selmecen még nem volt a mai gázvilágítás -s a fényt ódon lámpások árasztották.</p> -<p>A lámpák vasszegen lógtak s láncra jártak; ha az alkonyat -beállott, a lámpagyujtogató leeresztette a rozzant készüléket, -meggyújtotta kanócát s ismét fölhúzta az első emeletig. Csak meg -kellett várni, amikor az utca egy pillanatra üres, aztán Cseróczy -követte a lámpagyújtogató példáját, lebocsátotta a világító -szerszámot, beletette a levélkéjét s fölszállította a magasba. Ha -Málika kinyújtotta <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span> kezét az ablakon, éppen elérte a lámpást. -Ime, a szerelem találékonysága.</p> -<p>Ilyen körülmények között persze bajos volt Málikát a -választottak közül valamelyikhez férjhez adni. Arról nem is kell -szólanom, hogy Cseróczy esetleges jelöltsége leküzdhetetlen -akadályokba ütközött. Egy világ állt közte és Judex Mátyás közt; -gondolkozásban, tettben, indulatban, érzésben és nyelvben oly -messze voltak egymástól, mint a porosz gránicok a tiszai révektől. -Judex testestől-lelkestől régi német polgár volt, aki a multban -élt, annak szentesített tradicióit követte és semmiféle előnyt se -talált egy korhely diákban, akinek tanulmányai oly lassan haladtak, -mint az Al-Duna az Oderához képest. Ilyen tervről tehát szó sem -lehetett.</p> -<p>Hogy a baj ne járjon egyedül, még Helén is galibát okozott.</p> -<p>Vitnyédi, ama emlékezetes délután óta, amikor Hertelendi oly -méltósággal mutatkozott félelem és gáncs nélküli lovagnak, folyton -az ablakok alatt kószált. Ha Hertelendi tagadhatatlan genialitással -és kitartással tudta szerelmét örök életben tartani, Vitnyédi maga -a szerencsétlenség szelleme volt. Mint egy ügyetlen satyr -forgolódott dryadja körül, esetlenül s nevetségesen, egyre-másra -fizetve meg szíve érzéseit. Látva, hogy Hertelendi mily sikerrel -használ föl minden alkalmat, hogy Málikával érintkezhessék, hosszas -lelki tusa után, <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span> – mert Vitnyédi szörnyü testi ereje -dacára bátortalan és ügyefogyott volt világéletében, – ő is -megpróbálta egyszer, hogy a lámpáson át juttassa Helénhez -nagyrabecsülése csekély jelét.</p> -<p>Itt azonban valamit előre kell bocsájtanom.</p> -<p>Hogyha az egész világ nevetségesnek is látta Vitnyédit, amint -félénken, akadozva és esetlenül küzdött Helén rokonszenvéért, a -fiatalabbik Judex-leány, aki tele volt bizonyos könyv-poézissel, -meghatónak és gyönyörűnek tartotta gavallérja nemes és félénk -harcát. Helén nagy mértékben fogékony volt minden romantika iránt s -ha Vitnyédi kövérsége teljes gyámoltalanságában megjelent az -utcasarkon s búsan sóhajtott az ablakok felé, a leány maga előtt -látta Rómeót, amint Julia után eped s meg volt róla győződve, hogy -a szegény fiu tüdősorvadásban fog elhunyni. Tekintettel Vitnyédi -kétszázhúsz bécsi fontjára, ez mégse volt valószínü.</p> -<p>Helén mindig mélyen volt meghatva, ha a fiatalember vele szóba -állott s túláradó boldogsággal válaszolt minden kérdésére. Ennek -dacára Vitnyédi folyton rémeket látott, kétségbe volt esve, hogy őt -senki se szereti a világon s az egész női nem csak gúnyt és -megvetést tartogat számára. De ne veszítsem el a fonalat. Egy téli -estén, amikor Helén és Vitnyédi együtt korcsolyáztak s a -fiatalember egész délután egy szót sem szólt, míg Helén úgy -csacsogott, mint a fogságból kiszabadult kis tengelic, Vitnyédi -<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> végül komoran és akadozva így szólalt -meg:</p> -<p>– Helén kisasszony… szabad… szabad valamit kérdezni?</p> -<p>Helén mélyen elpirult és félrefordítva fejét, ezt suttogta:</p> -<p>– Szabad…</p> -<p>Vitnyédi kétségbeesve nézett körül és így gondolkozott:</p> -<p>– Mily rideg hozzám, mily végtelenül rideg; íme, alig válaszolt! -Oh, hogy megvet az egész világ!…</p> -<p>Aztán összeszedte magát és nagynehezen ennyit mondott:</p> -<p>– Megengedi, hogy önnek egy csekélységet… egy kis emléket… úgy -mint Tamás… (nagyot nyelt s a torka megkottyant) küldjek… A lámpán -át… ha meg nem veti…</p> -<p>Helén boldogan intett fejével és szívdobogva leste a folytatást. -Vitnyédinek azonban éppen elég volt ennyi, szörnyen megijedt a -saját bátorságától s erről a tárgyról dehogy mert volna egy szót is -többet szólani. Az arca égett és a szíve hevesen dobogott… Egész -délután az állami csemete-kertekről beszélgetett Helénnel, aki -sóhajtva hallgatta az erdőkultura magvas tételeit…</p> -<p>Korcsolyázás után a diák hazament, a tükör elé ült és előszedvén -a papírvágó ollót, legszebb hajfürtjét, <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> – titokban -már egy hónap óta nevelte erre a célra, – levágta és zsebébe -rejtette. Amikor már egészen besötétedett és szép Selmecre csöndes -havas felhő borult, Vitnyédi Fiescoként beburkolózott köpenyegébe -és elindult rejtelmes útjára. Az idő kedvezett: sehol egy lélek sem -volt. Amikor a lámpát leeresztette, az ég is kedvezett szándékának -s egyszerre sürü havas záport bocsájtott az utcára. Vitnyédi -elhelyezte a hajfürtöt s gyorsan fölhúzta a lámpást, maga pedig -vacogó foggal a sarokról leste a hatást. A hatás tényleg nagy volt. -A lámpa meggyujtotta a fürtöket, aminek következtében az ódon -üvegtáblák széjjelpattantak, az utcára pokoli bűz áradt. Az üveg -csörömpölésére Judex kinyította az ablakokat és méltó haraggal -kiabált rendőr és tüzoltó után. Vitnyédi menekült, de siettében még -hallotta, amint Judex szigoru hangon konstatálta, hogy valaki kutya -szőrével tömte meg a lámpáját, s hogy sikerültebb élcet is látott -már életében… A diák kétségbeesve sompolygott odébb; ily szomoru -véget udvariasság még nem ért. Csak Helén méltányolta törekvését, ő -látta a szándék tisztaságát és a fiatalember meleg érzését. Amikor -a házilegények letépték az égő lámpát, lopva kiment az utcára és -összeszedte az elégett fürtök maradványait. Olyan szaguk volt, mint -a füsfaragó cirokseprőjének, de Helénnek úgy rémlett, mintha -rezedaillatot érezne…</p> -<p>A szerencsétlen kisérlet után Vitnyédi egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> ideig nem -mert mutatkozni. Sötéten, meghasonolva járt-kelt a világban, készen -arra, hogy bármely pillanatban gyufaoldatot igyék. Amint így -komoran, magába vonulva morzsolta napjait, egy délután a posta -levelet hozott neki. Az írás rövid volt; gyöngyvirágos, rózsaszínü -papírlapon ez állott: „Igaz szívből köszöni az emléket Tusnelda.“ -Mellékelve egy hajfürt s egy csinos kis matric, amilyet iskolás -gyerekek szoktak gyüjteni, s amely egy nyíl által keresztüllőtt -szívet ábrázolt. A levélkében, bár rövid volt, körülbelül benne -rejlett Helén egész jelleme. A matric volt a naivitás, a hajfürt a -ragaszkodás, a Tusnelda álnév a poézis.</p> -<p>Vitnyédi nem tudta, mire vélni a levelet. In camera caritatis -megmutatta Hertelendinek, megjegyezvén, hogy ez bizonynyal ama -kiméletlen gúny, amelyet Helén részéről már több ízben volt alkalma -tapasztalni.</p> -<p>Hertelendi kacagott.</p> -<p>– Soha ne légy szerelmesebb, mint Helén tebeléd, – mondta. – Mit -tegyen még egyebet? A szívét csak nem teheti postára? Hátha a -levélhordó nem kézbesíti, hanem magának tartja meg?</p> -<p>– Te is csak gúnyolsz, Tamás, – szólt Vitnyédi zordonan. – Az -útszéli ebet nem rugdalják meg úgy, mint engem…</p> -<p>Hertelendit fojtogatta a kacagás. Elmagyarázta barátjának az -egész esetet: mily nagy dolog az, <span class="pagenum"><a name= -"Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> ha egy szép leány valakinek -levelet, hát még hajfürtöt küld, ha megengedi, hogy ez -emléktárgyakat viszonozzuk, ha mindig ott van az ablakban, amikor -arrafelé sétálunk, ha pirulva fordítja félre fejét, amikor azt -mondjuk: – Szabad öntől valamit kérdezni, Helén kisasszony? – s ha -végül Tusnelda név alatt érintkezik velünk. Igen: a Tusnelda szó a -legfőbb bizonyíték, az a költészet, a bizalom, a szerelem!</p> -<p>Vitnyédit, aki mint szeretettel mondogatta: a hangulatok embere -volt, végre is meggyőzték az érvelések. Balsejtelmei elszálltak. -Szokása szerint egyszerre a másik szélsőségbe esett.</p> -<p>– Mit gondolsz, mit tegyek ezután? – kérdezte élénken -barátjától. – Kérjem meg a kezét? Szöktessem meg?</p> -<p>– Természetesen viszonoznod kell a figyelmet, – vélte -Hertelendi. – A te helyedben mindenekelőtt egy szép rózsacsokrot -rendelnék.</p> -<p>– Meg fogom venni az egész selmeci kertészetet, – ébredt föl -Vitnyédiben a magyar Gascogne. De rögtön előbújt belőle a -takarékosság szelleme és eszébe juttatta, hogy tél van, a rózsák -pedig méregdrágák. – Tönkre fogok menni, – sóhajtotta, – de nem -bánom. Három rózsaszálat fogok venni Glatznál. De hogy jutassam -el?</p> -<p>Hertelendi egy ideig gondolkozott, aztán így szólt: <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span></p> -<p>– Kitünő eszmém van, méltó arra, hogy egy hölgyért epedő lovag -megvalósítsa.</p> -<p>Vitnyédi most már lánggal égett.</p> -<p>– Beszélj: menjek a tűzbe, vagy hozzam le a göncölszekerét? -Öljek vagy raboljak? Menjek az oroszlánketrecbe?</p> -<p>– Az bizonyos, – fejtegette nyugodtan a lakótárs, – hogy postán -nem küldheted ajándékodat. Hordár még úgy se viheti; mind a két út -Judexen át vezet. Tehát elszállítod magad!</p> -<p>Vitnyédi összeborzadt. Ő maga merészkedjék be az oroszlán -barlangjába?</p> -<p>– Judex agyon fog verni, föl fog nyársalni s aztán ki fog dobni, -– ellenkezett szerényen.</p> -<p>– Álruhában mégy! – pattantotta ki a nagy eszmét Hertelendi. – -Mily gyönyörü eszme: álruhában, mint a középkori dalnokok… Már van -is hozzá gondolatom: mint drótos tót mégy be. Te úgyis sárosi vagy, -az arcod is tótos, beszélni is tudsz tótul, csak be kell öltöznöd. -Zsebedbe teszed a rózsákat, aztán bekiáltasz a házba: drótozni, -fótozni – s ha szerencséd van, ott lesz az udvaron Helén is. Vagy -inkább a lámpással próbálsz szerencsét?</p> -<p>– Nem, nem, – tiltakozott Vitnyédi, aki még nem felejtkezett meg -a hajfürtök szomoru sorsáról. – Meg fogom kisérelni eszmédet, mert -valóban gyönyörü és szerelmes szívhez illő. A tűzbe <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> ugyan -szívesebben mennék Helénért, de végre is, az igaz érzelem minden -áldozatra kész.</p> -<p>Drótostót pillanat alatt akadt, a felvidéken minden második -ember drótostót. Egy pohár pálinkáért az atyafi átengedte gúnyáját. -Vitnyédi szívdobogva szaladt el Glatzhoz, három darab rózsáért s -aztán felöltötte a bocskort, meg a darócujjast.</p> -<p>Félóra mulva már ott járt Judexék háza előtt és vacogó fogakkal -támolygott be az udvarba.</p> -<p>– Drótozni, fótozni! – kiáltotta szomorúan, mialatt a ház vadul -forgott körülötte. A kerítés olyanokat ugrott, mint egy bakkecske, -s a méhes szilaj keringőt járt. Az udvar köveit mintha jobbra-balra -rángatták volna a lába alatt…</p> -<p>Széjjelnézett az udvaron. Helén nem volt ott, helyette Judex -sétálgatott a kert dermedt rózsafácskái között.</p> -<p>– Drótozni, fótozni! – ismételte Vitnyédi még egyszer s kalapját -mélyen szemére húzta.</p> -<p>Judex visszafordult.</p> -<p>– Várjon csak, barátocskám, – szólt jóakaratulag, mert látta, -hogy a szegény tótlegény nagyon didereg, – talán van itt egy pár -rossz lábas. Anna! – kiáltott föl az ambitusra a cselédnek. – -Hozzátok le az összetört tálakat…</p> -<p>Vitnyédi fogai hangosan vacogtak. Mi lesz itt? Csak nem -drótoztatnak vele? Az udvar most már <span class="pagenum"><a name= -"Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> nem forgott vele, hanem -repült, repült a végtelen ürbe, a sötétségbe, a megsemmisülésbe. -Úgy reszketett, hogy a bocskorai csoszogni kezdtek, akárha jégen -járna, pedig tapodtat se mozdult.</p> -<p>– Szegény pernehajder, – esett meg Judex jó szíve, – ülj ide az -istállóba, itt melegebb van, jobban dolgozhatsz. Annyi munkát -kapsz, hogy estig se készülsz el vele. Ne félj, lesz kenyérre.</p> -<p>– Zekujem, – nyögte az akadémikus megtörve.</p> -<p>A fiatalember belépett az ólba; a tehén – Cseróczy postillion d’ -amourja, – bizalmas bőgéssel fogadta s kaputjához dörzsölte széles -orrát.</p> -<p>– No én szép csávába kerültem, – konstatálta magában a gavallér -és teljesen megtörve leült a szalmára.</p> -<p>Csakhamar egész halom tört tálat, fazekat, csuprot raktak eléje. -Judex sehogyse akart mellőle tágítani. Őt, mint dolgos embert, -minden munka, így a tótok foldozása is felette érdekelték. Neki -kellett hát látni a szomoru munkának. Vitnyédi sohase hitte volna, -hogy a drótozás ily komoly és előtanulmányokat kivánó munka. -Verejtékezve övezte körül a tálakat és forrasztotta össze a -bögréket. Félóráig tartott, míg egy drótot összebogozott a másikkal -s hamar körülhálózta az egész fazekat, egyszerre zsupsz, a háló -kicsúszott a kezéből s ott volt, ahol kezdte… A diák e percben a -csillagászattannál is <span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span> nehezebb tanulmánynak vallotta a -drótozást… Nyögve és fogcsikorgatva haladt tányérról-tányérra. -Végre, délben a háziúr fölment ebédelni s az ifju földhöz vághatta -az egész pereputtyot. Kiszaladt az udvarra; az emeleti folyosón -éppen akkor ment Helén az ebédlő felé. Tehát legalább némi -kárpótlás! A fiatalember balkezét sokat mondólag szorította -szívére, jobbjával pedig a rózsák után nyúlt… Nyúlt, nyúlt, de -semmit se talált zsebében… A tehén kiette őket a kaputjából… -Szégyenében félig elsülyedve támolygott ki a házból, míg Helén -keserü könycseppeket ejtett utána… Ő azért mégis szerette a drótos -tótot.</p> -<p>Látni való, hogy ilyeténképpen Judex méltán félthette a -leányait.</p> -<p>– Ezek az átkozott diákok, – mondogatta a család matrónáinak, – -vajjon mit találnak rajtuk a leányok? Isznak, énekelnek, -korhelykednek, s együttvéve nem érnek egy fakovát!</p> -<p>Az asszonyok bólintgattak; ők mindenre bólintottak, amit Judex -mondott.</p> -<p>– Ideje volna, hogy rendet csináljak, – szólt később a ház ura s -az asszonyok megint bólintottak, – Valóban ideje, – tette hozzá -meggyőződéssel.</p> -<p>Judex, mint a nyugodt véráramlat képviselője, lassan -gondolkodott s csak félóra mulva szólalt meg ismét.</p> -<p>– Különösen ez a Cseróczy, – jegyezte meg. <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> – Ez -elinná a Dárius kincsét s valamennyi bányavárost. Csak már ezt ne -látnám itt az ablakom alatt ólálkodni. Minden komoly embert -elriaszt a háztól. Amióta megint visszajött az akadémiára, Málika -ki van cserélve, nem lehet vele bírni. Ha ezt egyszer relegálnák, -egy új csillárt adnék a templomnak.</p> -<p>A diákok tényleg egymásután üzték tova a legkomolyabb kérőket. -Knappe gyászos távozásának okait ismerjük s meg kell említenünk, a -lőcsei Fabricziuszt és az eperjesi Markusovszkit szintén a diákok -riasztották el. Az ifjak nem dolgoztak a nyers erőszak -fegyvereivel, ellenkezőleg, éppen a nyájasságukkal és -udvariasságukkal törték ki ellenfeleik nyakát. Teszem azt: mit -csináltak Markusovszkival? Ez a fiatalember bányatudományokkal -foglalkozott, s az akkoriban tért ölelő gázvilágításnak volt híve. -Cseróczy megismerkedett vele s azt mondta, hogy kitünő, eddig még -kellőképpen nem méltányolt világító testeket ismer. Egy gyönyörü -meleg délutánon elvezette Markusovszkit a bélabányai rétekre s az -ott álló ezerjófüvek köré sétáltatta. Cseróczy hanyagul, -cigarettázva ment a furcsa növények körül, amelyek illó ólaja, -amint égő szivarkájával közelükbe ért, lángra lobbant. -Markusovszki, aki úgylátszik, nem volt elég járatos a botanikában, -csodálkozva nézte a tüneményt.</p> -<p>– Hát ez mi? – kérdezte a diáktól. – Sose láttam ilyet! -<span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span></p> -<p>A diák csodálkozva nézett rá vissza.</p> -<p>– Ezt nem ismeri? Ugyan ne tréfáljon…</p> -<p>Markusovszki tiltakozott.</p> -<p>– Ha mondom… Sejtelmem sincs róla, hogy mi ég itt?</p> -<p>Az ifju magyarázatba kezdett.</p> -<p>– Ami itt ég, az az ezerjófű. A mint hozzáérek a cigarettával, – -és szivarkájától újra lángra lobbant a fű, – úgy meggyullad, mint -egy gyertya vagy egy petroleumlámpás… Sőt a fénye még kellemesebb -is… Az egész pedig fölötte olcsó, mondhatnám, ingyen van. Képzeljen -el egy gyertyát, amelynek tucatja egy krajcárba kerül…</p> -<p>Markusovszki elképzelte s fantáziája rögtön működni kezdett. -Micsoda üzlet volna ezeket a gyertyákat akár csak krajcárjával -eladni, városokat velük megvilágítani, részvénytársaságot alakítani -stb. Itt hever a vagyon a földön, csak föl kell szedni… Hisz ez a -magyar Kalifornia! S ezek a bolond selmeciek nem tudják, milyen -kincs fekszik közöttük… Nem szólt a diáknak semmit, hanem másnap -tíz szekér füvet vásárolt össze s már látta a gyöpöt aranynyá -változni. Szegény flótás! csak így jött rá, hogy száraz állapotban -az érdekes növény legföljebb szépítő víznek használható… -Markusovszki szégyennel távozott, mert akivel Selmecen összeakadt, -mindenki csak azt kérdezte tőle, mikor vezeti be már a városba az -ezerjófű-világítást? <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span></p> -<p>Még hamarabb végeztek a diákok Fabricziuszszal, akit vadászatra -csábítottak. Fabricziusz fösvény természetü volt s amikor a -hajtások véget értek, mindig a legnehezebb nyulat választotta ki -magának. A diákok egyszer egy vízbefult vékonypénzü nyulat találtak -a patak partján. Fölvágták a hasát s kövekkel rakták teli. -Természetesen az volt a legsúlyosabb vad. Fabricziusz a vadászat -után mérlegeléseket téve, szerencsésen ezt a példányt választotta -ki, nagy diadallal vitte haza s fölajánlotta Málikának. A leányban -volt annyi humor, hogy másnap vacsorára egy csomó követ tálalt föl -Fabricziusznak, aki sietve és megsemmisülve hagyta el Selmecet.</p> -<p>Mind e tréfák az egész város tetszését megnyerték, de Judexnek -éppen nem voltak inyére. A kiszemelt tizenkét fiatalemberből hat -már kiselejteződött s Málika még mindig nem választott.</p> -<p>Egy szép estén végre az apa elhatározta, hogy komolyan fog -beszélni leányával. Hogy szavának súlyt és ünnepélyességet adjon, -magához kérette a tiszteletes urat, Institórisz Fülöpöt s akkor -vonta kérdőre a leányt. A kihallgatás fölötte szolemnis volt.</p> -<p>– Édes leányom, – kezdte Institorisz Fülöp uram, jól ápolt -kezének ujja végeit mellén összeérintvén, – atyád és lelki nevelőd, -aki a konfirmáció szentségében részesített, akarnak veled beszélni. -<span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span></p> -<p>Ünnepélyes szünetet tartott, szemét komoly méltósággal jártatta -körül a szobában s aztán tovább folytatta:</p> -<p>– Komoly és életbevágó, jól megfontolandó kérdésről van szó. -Atyádnak, a keresztény gyülekezet egyik előljáró hű sáfárjának -akarata, hogy magadhoz illő párt keressél. Ez az Írás szerint és -helyesen vagyon. Én plántáltam a te lelkedet az Úr szőlejébe s -azért bizalmasan szólok hozzád: érleld meg immáron elhatározásodat -s tekints körül azon tiszteletreméltó ifjak során, akik atyád -bizalmával is dicsekedhetnek s néked is becsületedre válnak. Mert -meg vagyon írva: nem jó egyedül lenni.</p> -<p>Málika köteles tisztelettel hallgatta a szavakat s aztán -válaszolt.</p> -<p>– Hogy tudnék köztük választani, főtisztelendő uram? – szólt -hasonló ünnepélyességgel és biblikus szavakkal. – A testnek, – -tanítottak az iskolában, – az Írás szerint a szem a lámpása.</p> -<p>– Úgy van, – bólintotta Institorisz.</p> -<p>– Azért, ha a te szemed homályos leend, az egész tested is -homályos lészen, mondja tovább az Írás. Ha azért a benned való -világosság, homályosság: a homályosság mennyivel nagyobb lészen? Ám -az én szememnek nem tetszenek azok, akiket atyám választott. Senki -nem szolgálhat két úrnak: mert vagy egyiket gyűlöli, a másikat -szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, a másikat megutálja. Hogy -<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span> szolgálhatok hát én egyszerre szememnek, -testem lámpásának és atyám akaratának?</p> -<p>– Mindez helyes, gyermekem, – szólt Institorisz, akit meglepett -e bibliai tudomány, – látom, jól megtanultad az Írást. De atyád -akarata összeegyeztethető a te akaratoddal. Nem teremthet a jó fa -hitvány gyümölcsöket, mondja ugyancsak Máté apostol, s így a te -gondolatod egyúttal atyád gondolata is és fordítva. Nem értem hát, -miért nem választasz e derék fiatal emberek sorából? Beszélj, -gyermekem.</p> -<p>Málika kissé hátrahajtotta fejét, behunyta szemét és sápadtan, -de elhatározottan mondta:</p> -<p>– Én Cseróczyt szeretem.</p> -<p>Judex egyszerre kiesett a bibliai hangulatból és összecsapta -kezét.</p> -<p>– Meg vagy bolondulva? – kiáltott föl. – Ezt a korhelyt? Ezt a -léhaságot? Hiszen már egy házat vehetnék azon, amit zálogok -kamatján rajta kerestem! (– Ime, tehát már az is baj, ha valakit -gazdaggá teszünk.)</p> -<p>Maga Institorisz is álmélkodott, s világi hangot ütött meg.</p> -<p>– De leányom, egy diák! Egy csélcsap! Egy senki fia! Honnét -tartson el, honnét adja meg neked azt a kényelmet, nyugalmat, -amelyet édes atyád házában élveztél?</p> -<p>– Tekintsetek az égi madarakra, mert azok nem vetnek, sem -aratnak, sem a csürbe nem takarnak, <span class="pagenum"><a name= -"Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> – vetette ellen egy csep -gúnynyal Málika. – Salamon minden királyi dicsőségében nem öltözött -úgy, mint ezek közül egy, mondja az Írás… Nemde, tiszteletes -uram?</p> -<p>– De a madarak nem isznak reggelig Gerstäkkernél, – tiltakozott -a lelkész. – Ugyancsak Máté mondja, hogy a bölcs ember kősziklán -építi házát. Honnét építsen a korhely?</p> -<p>– Ne itéljetek, hogy ti is ne itéltessetek, – fejezte be -Málika.</p> -<p>Judex látta, hogy dogmatikus alapon nem halad a dolog s azért -két kezével az asztalra támaszkodva, mint nagy őse, a soltész, -amikor itéletet mondott ki, így szólt:</p> -<p>– Vége legyen a höbörtnek, gyermekem. Még egyszer mondom: nem -akarom elhatározásodat befolyásolni. Ime tizenkét derék fiatal -ember van itt: válassz köztük. Én nem vagyok az <i>Ármány és -szerelem</i> apaalakja, tisztelem a meggyőződést és az érzelmet. De -ha e tizenkettő közül nem tudsz, recte: nem akarsz választani, úgy -nem marad egyéb hátra, minthogy magam szemeljem ki a -legérdemesebbet. Sic volo, sic jubeo.</p> -<p>Málika végigsimított homlokán és lassan fölindulva így -szólt:</p> -<p>– Én Cseróczyt szeretem. Mi kifogástok van ellene? Rosszabb a -szíve, mint akárkié? <span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span> Gonoszabb, mint a tizenkettő? Hogy -korhely?… Miért ne legyen az? Mindenkinek olyan szomoru, csöndes az -ifjúsága, mint az enyém, amely lehetne egy oszlopé, egy -butordarabé, de nem egy fiatal lányé? Ezért rójjátok meg? Akkor -itéljétek meg a lombot, mert zöld és a szívet, mert vér van -benne.</p> -<p>Dacosan vetette hátra fejét.</p> -<p>– Ha én akarom, akkor nem lesz korhely, – mondta nyugodtan. – Ha -én szólok neki, akkor erkölcsösebb lesz, mint Markusovszki, Knappe -és Heiligenbluth összevéve. Érzem és tudom, mert a szívem -mondja.</p> -<p>Judex nem követte erre a térre.</p> -<p>– Látom, hogy ma nem lehet veled okosan beszélni. Zeit bringt -Rath. A kérdésről módunkban lesz nyugodtabban és emelkedettebb -álláspontról szólani. Idővel be fogod látni, hogy igazam van. -Köszönöm főtisztelendő úr szives támogatását és kérem jövőre is. -Béke velünk!</p> -<p>Institorisz még egyszer fölemelte jobb keze mutatóujját és -kenet-baritonon szólalt meg.</p> -<p>– Leányom, gondold meg, hogy atyádnak köszönheted életedet, -létedet, s az Úr után ő az első, akinek felelősséggel tartozol. -Isten világosítsa meg az ő orcáját rajtad! Gondolkozzál ez -irányban, leányom.</p> -<p>Málika lámpával kezében kísérte le a papot. <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span></p> -<p>– Főtisztelendő úr, szólt szerényen és szendén, – holnap -elküldjük a karácsonyi csirkéket.</p> -<p>Institorisz szeme fölragyogott. Minden karácsonykor egy tucat -csirkét szokott kapni Judextól.</p> -<p>– Szépek, Málika húgom, szépek? – kérdezte egyszerre világi -tenoron, mert maga is szerette s meg tudta becsülni az ízléses -falatokat. – Vajjon mifélék?</p> -<p>– Van kendermagos és van plymouth.</p> -<p>– Plymouth? – lelkesedett Institorisz, ajkait összecsűcsösítve. -– Plymouth? Gyönyörü!</p> -<p>– De a plymouthból nem küldhetek tisztelendő úrnak… Bizonynyal -nem szereti…</p> -<p>– Én? Ne szeretném? Honnét gondolod Málika? Ez bizonynyal -tévedés.</p> -<p>– Mert édesapám a kendermagosokat választotta a tisztelendő -úrnak.</p> -<p>Institórisz egy pillanatra megállt a lépcsőn. (Nézze meg az -ember a vén fukarját, – gondolta magában. – Lelkiatyját ilyen -aprópénzzel akarja kifizetni?)</p> -<p>– Azért csak küld a plymouthokat, leányom, – mondta. – Én jobban -szeretem s végre is: én eszem meg őket.</p> -<p>– Értem, – felelt Málika. – Pedig édesatyám tud választani…</p> -<p>– Ugyan hagyd el, – felelte Institórisz kezével <span class= -"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> legyintve, -– a plymouth csak többet ér, nem? Hogy tudna atyád jót választani? -Ő már öreg és elfogult…</p> -<p>A tisztelendő úr nyugodtan ment haza, de amikor a lakása kapuja -elé ért, megállt és megdörzsölte a homlokát.</p> -<p>– Terringettét, – mondta, mert lassan szeretett gondolkozni, – -ez a kis fruska mintha rám olvasott volna a tyúkokkal. Hiszen, -nemcsak a csirkéket, de a férjet is ő választotta ki…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span></p> -<h2>A bor.</h2> -<p>– Cseróczy, – szólt Málika, amikor pár nap mulva az ifjúsági -bálon vad táncban robogtak végig a termen, – ígérjen meg nekem -valamit.</p> -<p>– Mindent megígérek, – szólt Cseróczy meggyőződéssel. – Törjem -be a nagytükröt?</p> -<p>– Nem. Ellenkezőleg; arra akarom birni, tegyen le ezekről a -rossz szokásokról. Lássa: az egész világ azt mondja, hogy korhely, -csélcsap, soha semmi se lesz belőle.</p> -<p>– Az nem fáj nekem.</p> -<p>– Nekem fáj. Beszéljünk okosan, Cseróczy, hallgasson rám -egyszer. Tegye meg a kedvemért, hogy ne igyék és ne -korhelykedjék.</p> -<p>Cseróczy mosolygott. Málika egy ideig hallgatott, aztán látva, -hogy a diák nem felel, kiegyenesedett és így szólt:</p> -<p>– Nem tűröm, hogy korhelykedjék.</p> -<p>– Az más, – felelte a fiatalember fejét meghajtva. – És miért -nem tűri? <span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span></p> -<p>A legnagyobb forgatagban táncoltak, a notabilitások páholya -előtt. Málika tudta, hogy mindenki szeme rajta csüng, s ezért -nyugodtan, komolyan nézett Cseróczy szemébe.</p> -<p>– Mert szeretem, nagyon szeretem magát, – suttogta halkan.</p> -<p>Ez a pár szó, amely egyszerűen volt mondva, hogy senki észre ne -vegye, miről van szó, lángba borította a fiatalembert. Málika bájos -volt e percben, amint okossága, nyugodtsága lassan szerelmes -tekintetbe olvadt és arca lassankint biborszínüvé változott. Egy -ideig kiállta a fiatalember tekintetét, aztán mikor a forgatagból -kiértek s egy pillanatra a déli növények eltakarták őket, feje -Cseróczy vállára hanyatlott.</p> -<p>– Ígérem, szentül ígérem, – mondta a fiatalember és gyöngéden -magához szorította a leányt.</p> -<p>Cseróczynak e pillanat óta tehát nem lett volna szabad -korhelykednie, ott kellett hagynia a bort és a víg társaságot. De a -bor nem az a barát, amelyen, ha nincs szükségünk rá, szó nélkül -tovább lehet adni. Mert, Istenem, hányszor az életben volt már -nekünk szükségünk ő rá? Ha baj ér, ha a leány megcsal, ha az élet -sivárnak tetszik, ha fiatalságunk meg akar szökni, ha bizalmunk az -emberekben megdől, mindig a bor az, amely híven kitart mellettünk. -Csak annyit kell érte fáradnunk, amennyi munkába kerül, hogy a -poharat a szájunkig vigyük s már ott van mellettünk, <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> -fölfrissíti vérünket, megedzi szívünket. Ezt a hű társat nem lehet -egyszerűen a pokolba kergetni, ez a barátság kötelez. Meg kell -gondolnunk, hányszor éltünk vissza a szívességével, hányszor -riasztottuk föl éjnek idején, hóban, fagyban, rekkenő hőségben, -porban, zivatarban, s volt-e rá eset, hogy cserben hagyott volna? -Odaült mellénk és mint a jó anya, aki minden percben, éjjel-nappal -ott van gügyögő gyermeke mellett, ölébe vett és mesélt, mesélt -csodálatos emberekről, káprázatos vidékekről, kábulatos érzésekről. -S mi nyomon követtük az ő sajátos országába, ahol az utcák aranyból -vannak, és az arany sárból, ahol a gondolatok cikázva, sziporkázva -suhannak jobbra-balra, ahol isteni következetlenség, bűbájos -fejetlenség és csillogó haszontalanság hullámai ringatnak édes -álomra. S amikor egy este a ragaszkodó Eckehardt oda akar mellénk -ülni, hogy elbeszélgessen velünk multról meg jövendőről, ridegen -vetjük oda neki:</p> -<p>– Takarodjál, korhely vagy, haszontalan vagy, borissza vagy… Nem -kellesz többé!</p> -<p>– Bántottalak valaha? – kérdi erre szomorúan a bor. – Rád -tukmáltam magamat? Megcsaltalak? Elárultalak? Odaadtam neked -mindenemet: erőmet, tüzemet, bátorságomat, s te most, íme, cserben -hagysz?</p> -<p>– Most cserben hagysz? – Igen, Cseróczy tisztán hallotta, amint -a bor szelleme ezt súgta feléje. <span class="pagenum"><a name= -"Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> Legrégibb kenyeres -pajtásától kellett megválnia, suttyomban, baráti kézszorítás -nélkül. Hát lehet ez? Amikor a táncteremből kiment, az ebédlő -minden sarkából, minden szemből rámosolygott az öreg barát. -Kiszaladt a friss levegőre, ott se volt nyugta: a máskor csillogó, -színekkel telt éjszaka ma üres és fekete volt, mint a pincegádor. -Milyen más volt azelőtt: jobbra is, balra is tőle incselkedő -szellemek cikáztak el, a fülébe súgtak valamit s megkápráztatták a -szemét; ma olyan szaga volt a levegőnek, mint a sült töknek. Megint -visszament a terembe és a diákok közé ült.</p> -<p>– Hadd szorítsak veled hát utóljára kezet, – dörmögte maga elé s -hatalmas serleget rakott az asztalra. – Búcsúzzunk a bortól.</p> -<p>Belenézett a csillogó folyadékba, a fölületén mosolygott az öreg -barát ábrázata.</p> -<p>– Málikáról fogok mesélni, – dörmögte feléje. – Jer velem, -cimbora!</p> -<p>Cseróczy megragadta a poharat és fenékig üritette. Hiszen -utoljára történik ez… Az első poharat követte a második, a -harmadik, a tizedik s a fiatalemberrel forogni kezdett a világ. -Szörnyen komoly és kimért lett: nála ez volt a becsípés biztos -jele; arca tiszteletet parancsoló vonásokba burkolódzott, hangja -mélyen és ünnepélyesen csengett, jóllehet, a feje zúgott, mint az -ördögmotola. A szék, amelyen ült, nagyokat ugrott vele, de -<span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span> ő fölséges gőggel ült rajta, mint a régi -püspökök, amikor háborúba vezették seregeiket. Néha fölemelte -kezét, mint a királyok, amikor megnyitják az országgyűlést…</p> -<p>Amikor Málika arra ment, azonnal tisztában volt a helyzettel, s -a torka összeszorult.</p> -<p>– Judex de genere Melius Amália úrhölgy, – állott föl előtte a -fiatalember, – kitűntet azzal a bizalommal, hogy velem egy táncot -ellejt?</p> -<p>A leánynak először köny szökött a szemébe, azután -összeszorította ajkát és nem válaszolt.</p> -<p>– Úgy, – mondta Cseróczy egy szeptemvir komolyságával és -homlokát összeráncolta, – ön, kisasszony, tehát nem hajlandó, hogy -e kegyet velem szemben gyakorolja. Tudomásul vétetik: -tiszteletteljesen és változatlan indulattal.</p> -<p>Ezzel, mint egy dölyfös grand, ismét leült és olympusi -nyugalommal öntött sót, paprikát és gyufafejeket italába, amelyet -egy hörpintésre eltűntetett a világból…</p> -<p>Málikának ökölbe szorultak az újjai. Szeme a haragtól könybe -lábadt, de aztán összeszedte magát és odalépett a diákok -asztalához.</p> -<p>– Cseróczy, – szólt izgatottságával küzködve, – maga megint be -van csipve… Maga… maga el van ázva…</p> -<p>A megtisztelt újra fölállott és szemét az ég felé fordította. -Most körmondatokban szónokolt: <span class="pagenum"><a name= -"Page_98" id="Page_98">-98-</a></span></p> -<p>– Mely méltatlan és rút visszavonás tolmácsolta ezt önnek? – -szólt csodálkozva. – Megállapíthatom, hogy a józanság jegyében -állok és nem szolgálok rá e, mindenesetre igen tisztelt oldalról, -amelynek jóindulatát kétségbe nem vonom, de mégis igaztalanul jövő -inszinuációra…</p> -<p>Mindezt nyugodtan, a parlamenti rétorok ösmert modorában -mondotta el. Ha józan volt, nem tudott két összetett mondatot -egymás mellé állítani. A diákok kacagtak.</p> -<p>– Ne nevessenek, – szólt Málika kipirulva, – inkább szégyeljék -magukat s vigyék el a barátjukat aludni!</p> -<p>Cseróczy megnyugtató mozdulatot tett.</p> -<p>– Erre semmi szükség sincs. Gyertyaszál nem lehet egyenesebb, -kőszikla biztosabb, mint én. Szólítsam tán föl táncra az öreg -Judexet s bizonyítsam be rajta, mily szabályosan tudok ugrálni -is?</p> -<p>– Cseróczy! – felelt Málika most már haragosan, – ha azonnal el -nem takarodik, többet nem beszélek vele. Menjen, – tette hozzá és -egyszerre eszébe jutott az apjával és a tiszteletessel való -jelenete s hangja megcsuklott, ajkai megremegtek. – Menjen… – -ismételte halkabban.</p> -<p>A diákok hirtelen elcsöndesedtek, megérezték a leány szaván a -rejtett bánatot és lesütötték szemüket. Málika szeméből könycsep -csordult ki. Cseróczy ránézett s egyszerre lehorgasztotta a fejét. -<span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span></p> -<p>– Üssön nyakon, Málika, – szólt akadozva, amiből látszott, hogy -hirtelen kijózanodott, – üssön nyakon, ha egy kissé becsül…</p> -<p>A leány nem tette meg neki ezt a szívességet s faképnél hagyta; -szótlanul visszament szüleihez a terembe. Nagyon el volt keseredve, -úgy érezte, hogy a szíve ki akar ugrani a kebléből. Nem sírt, de -arca sápadtsága és ajka rángatódzása elárulta izgatottságát. -Ennyire becsüli hát Cseróczy, ennyit ér adott szava? És csak ennyi -hatalma van fölötte?…</p> -<p>A diák egyedül maradva, kétségbeesetten kiabált:</p> -<p>– Hát nincs senki a világon, aki nyakon üt? Üssetek már nyakon, -ha valamire becsültök!</p> -<p>Nem akadt senki. A diák megivott egy óriás kancsó bort.</p> -<p>– Hány embernek tettem meg ezt a szívességet, – panaszkodott -szomorkodva, – s most senki se viszonozza. Gyalázat, hálátlanság! -Hej, pedig de megérdemelném! Azt a jégen kopogóját, de -megérdemelném!</p> -<p>Judexék hazamentek. Vitnyédi is kétségbe volt esve.</p> -<p>– Épp ebben a pillanatban akartam Helénnek szólani, – mondta, – -s épp most viszik el.</p> -<p>Ez az „éppen ebben a pillanatban“ már hetek óta tartott. Ha -Helénnel találkozott, mindig föltette magában, hogy érzelmeit -leleplezi, de amikor együtt <span class="pagenum"><a name= -"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> voltak, folyton -halasztgatta a nyilatkozatot, amelynek visszautasításáról különben -szentül volt meggyőződve. Csak azért akart neki „szólani“, hogy -lelkén könnyítsen. Nehogy valaki szemrehányást tehessen magának. -Hiszen az ember dőre, még a lehetetlenben is hisz… Vitnyédi -elszontyolodva vetődött Cseróczy asztalához.</p> -<p>– Barátom, – kiáltott föl Cseróczy, akit az újabb ital megint -komolylyá tett, Vitnyédit megpillantva, – itt az idő, hogy újra -nagyot s nemeset alkossunk! Itt az idő! Átkozott bor, tönkretesz, -elpusztít valamennyiünket. Igen, igen, cimbora. Ime, például mit -csinált belőlem? Szószegő, hitvány frátert, aki méltó a -közmegvetésre. Azt bizony. Ez már szörnyűség s nekünk: a haza -reményének ezt tovább tűrnünk nem lehet. Igazam van-e fiúk?</p> -<p>A diákok egyhangulag igazat adtak neki.</p> -<p>– Fogat fogért: meg kell boszulnunk magunkat, rajta. -Megboszulni; e szó nem menti bűneit; egyszerűen kipusztítjuk a -világból a bort, a világ legnagyobb bűnét. Akkor békesség -lészen.</p> -<p>– Ez az emberiség legszebb eszméje, – lelkesedett Vitnyédi. – -Csak a kivitellel nem vagyok tisztában. Le akarod szúrni, mint egy -kutyát?</p> -<p>– A kivitel? Egyszerü. A föladat az: a bort kiirtani a földről, -akkor nem lesz módja bennünket romlásba dönteni. Ez csak világos. -Ime, nézzétek, így kell cselekedni! <span class="pagenum"><a name= -"Page_101" id="Page_101">-101-</a></span></p> -<p>Hatalmas karjával fölemelte a boros üvegekkel telirakott -asztalt, meglóbálta a levegőben s aztán földhöz csapta. Az ital a -padmalyig fecskendezett, üvegcserepek és asztaldarabok röpültek -szét, a lámpa leszakadt és tüzes esőt borított a teremre. A selmeci -polgárok rémülten menekültek ki a szobából. Vége a a bálnak, -következik a verekedés! Gyorsan haza!</p> -<p>– Utánam! – vezényelte Cseróczy és sipkáját szemére vágva -elindult a hideg éjszakába. – Föl Gerstakkerhez! Boszunk szörnyü -lesz! A bor ma meg fog halni! Igenis, meg fog halni, uraim!</p> -<p>Dalolva vonultak végig a holdvilágos utcákon Gerstakkerhez.</p> -<p>A korcsmáros már aludt; a selmeci csaplárosok egyébként is -mintaszerü emberek voltak. Este hét órakor, ha a polgárság megitta -a maga kancsó étvágycsináló sörét, bezárták az ajtót s lefeküdtek. -Ha valakinek éjjel volt kedve mulatni, az az ablak deszkáin -dörömbölt. A korcsmáros ilyenkor fölkelt, lámpát gyújtott, s -megkérdezte, mivel szolgálhat.</p> -<p>– Gerstäkker Ármin, – szólt Cseróczy zordonan, – lilientháli -Gerstäkker Ármin, van önnek kedve egy szép munkához kezet -nyújtani?</p> -<p>A korcsmáros illemtudóan emelte meg taplósipkáját.</p> -<p>– Hogyne, Cseróczy uram, – felelte, – állok rendelkezésére. -<span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span></p> -<p>– Helyes, – folytatta a vezér. – Nos hát, hány hordó bora van a -pincéjében? Tudja pontosan?</p> -<p>– Szót sem érdemel. Van egy tízakós, meg tán két ötakós hordóm, -no meg egy-kettő apró.</p> -<p>– Im, ezek a bűn tartályai, – szólt Cseróczy komoran. – -Conburantur ex sententia. Mit szól hozzá Gerstäkker uram?</p> -<p>– Res convenit inter nos, – felelt Gerstäkker. – Usu venit. Önök -megvásárolják a hordókat?</p> -<p>– Sequitur. Megvásároltatnak. A többi az én dolgom.</p> -<p>Gerstäkker többet nem szólt, hanem egy ódon, óriási -tölgyfaszekrényhez lépett s kinyitotta. Ez volt az ő -Wertheim-szekrénye, még pedig följegyzésre ugyancsak érdemes -pénztára. Nem volt abban ugyanis egy krajcár sem, hanem – egy nagy -szobaajtó, telerajzolva kréta-vonásokkal. Ezt így kell érteni: -nappal az ajtó az ivószobát választotta el Gerstakker lakásától s -ha valaki hitelbe ivott, úgy a korcsmáros rája írta a követelését. -Éjjelre azonban, mint jó üzletemberhez illik, el kellett csukni a -főkönyvet s ekkor Gerstakker kiemelte sarkából az ajtót s a -tölgyfaszekrénybe zárta… Egyébként évtizedek hosszu ideje alatt -soha sem esett meg, hogy bárkivel is differenciája lett volna. A -diák elment Selmecről, erdőhivatalnok vagy bányász lett s pontosan -fizette a maga részleteit. Az akadémia becsületébe nyílt ez az -ajtó, – mindenki respektálta. <span class="pagenum"><a name= -"Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> Gerstakker tehát elővette -a főkönyvet s bejegyezte a tartozást.</p> -<p>Most a pincekulcsokra került a sor.</p> -<p>A lakatokat a ház asszony kezeli, a korcsmáros tehát fölkeltette -a feleségét.</p> -<p>Pár perc mulva, rendes fekete ruhájában, főkötővel, övén a -kulcsokkal megjelent Gerstakkerné és a pincébe vezette a -társaságot.</p> -<p>Minden simán ment.</p> -<p>Egymásután görgették föl a nagy hordókat, amelyek komoran, -ormótlanul álltak az éjszakában. Miután az anyagi rész el volt -intézve, a házaspár visszavonult. Bor már nincs, hát korcsmáros sem -kell.</p> -<p>A diákok most megkezdték a munkát.</p> -<p>Tudni kell, hogy Selmec lejtőn épült, amely a mai -vasútállomástól a városházáig emelkedik. Az ifjúság szépen -fölcipelte a hordókat a város legmagasabb pontjára. Itt Cseróczy -még egyszer megragadta a szót és terjengős vádbeszéd után halálra -ítélte a bort, minden gonoszság kútforrását. A diákok hozzájárultak -az itélethez és végrehajtásához láttak. A hordókat le fogják -gördíteni… Amikor az első hordót meglódították, az eleintén lassan, -majd egyre gyorsabban indult neki s végül lavinaként rohant le a -völgybe. Pokoli robaj verte föl az éjszakát, a hordók nagyokat -ugorva, döngve, csattogva futották be útjukat, némelyik útközben -darabokra tört és nagyot <span class="pagenum"><a name="Page_104" -id="Page_104">-104-</a></span> pukkanva locscsantotta szét -tartalmát, a másik nekiment egy-egy háznak s magával sodorta a -pihenő padokat, útszéli fákat, a harmadik nyilegyenesen, magasra -porozva a havat, mint az ördög szánkája, vágtatott le a völgybe. -Egy-egy ablak a nagy zajra kinyilott s a békés polgárok megijedve -kiáltottak éjjeli őr után. De a bakter rémülten bújt el, ő meg volt -győződve, hogy a Paradicsom-hegy újra kitört… A hordók -viszontagságos utat futva be, a legmélyebben fekvő Judex-ház előtt -állottak meg, az ódon épület bortengerből emelkedett ki. Még ilyen -botrány Selmecen nem volt!</p> -<p>Amikor már egy bűnös sem akadt a hordók közt, a diákok rebus -bene gestis lementek a Judex-házhoz.</p> -<p>– Gyönyörü munka volt, – mondta Cseróczy megelégedéssel. – Most -már nincs több bor Selmecen! Most már lelkeink megmenekedtek a -kárhozattól. Gloria in excelsis!</p> -<p>Judex az irtózatos zajra fölébredt s kezébe kapva egy ősi -alabárdot, amely nyáron laboda-gyomlálásra szolgált, úgy szaladt ki -az utcára; nem gondolhatott mást, minthogy a csehek újra betörtek -Felső-Magyarországba. Látva a rettenetes pusztulást, egy percre -elsápadt s egy ideig nem jutott szóhoz. Aztán fölébredt benne a -takarékos ember, s vedrek után kiabált, hogy a még megmenthető -italt összegyűjtsék. <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span></p> -<p>– Nem, – szólt komoran Cseróczy, – a bűn e fertőjéhez nem szabad -emberi kézzel hozzányúlni. Hadd részegedjék meg tőle a hó, legalább -vídám telünk lesz.</p> -<p>Judex csakhamar átlátta, hogy részegekkel van dolga.</p> -<p>– Önök, tisztelt uraim, – mondotta dühösen, – kötni való -bolondok. Bár már a poklok fenekén láthatnám önöket. Jó -éjszakát!</p> -<p>Ezzel összeszedelőzködött s visszafeküdt tornyos ágyába…</p> -<p>A hó lassan fölitta a bort. Maradt ugyan valami az árok szélén, -de azzal nem törődött senki. Mindössze annyi baj volt, hogy amikor -reggel a csorda legelőre vonult, megitta a szeszt s aznap minden -tehénnek spicce volt…</p> -<p>Az ifjúság tehát boldog volt, Málika azonban nem volt -megelégedve. Kisírt szemekkel, kábultan ült egy karosszékben s -kétségbeesetten nézett maga elé. A hajnali világossággal együtt -szeme előtt egy tudat kezdett derengeni, hogy apjának mégis igaza -van s ez a Cseróczy rossz, elvetemült, szívtelen ember.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span></p> -<h2>A szép Meluzina.</h2> -<p>Időközben Málikának két újabb kérője akadt: Frundsberg és -Petrides.</p> -<p>Frundsberg a Szepességből jött, Petrides Sárosból. Az első -szárított gombákkal és borókával kereskedett és szép vagyonra tett -szert, a másik bányászkötényekből gazdagodott meg. Ez kissé -csodálatos előttünk, újdivatu emberek előtt, akik búzából, -papírokból vagy gyapjuból, sőt regényekből akarunk vagyont -szerezni, de alapjában természetes. Mert búzával és papírokkal -minden második ember foglalkozik, de ki gondol arra, hogy gombákat -szárítson és bányászkötényeket csináljon?</p> -<p>Senki; ugyan érdemes is volna, – mondják az emberek.</p> -<p>De szárított gombákra és kötényekre szükség vagyon s az az egy -Frundsberg vagy Petrides az egész országot árasztja el termékeivel. -Ilyenformán tehát szintén meg lehet gazdagodni, ahogy versenytárs -híjában még kormos üvegből vagy sült tökből is meg kell tollasodni. -Frundsberg is, Petrides is a <span class="pagenum"><a name= -"Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> Málika kedvéért jöttek el -Selmecre, mind a kettő komoly, meglett ember volt, mentek az -ifjúság hóbortjaitól.</p> -<p>Judex örömmel fogadta őket házában s jó kedve még nagyobb lett, -amikor észrevette, hogy Málika se idegenkedik tőlük.</p> -<p>A leányban forrott a harag. Már hetek óta nem beszélt -Cseróczyval, akinek utolsó csinjét nem tudta elfeledni.</p> -<p>Ám a fiatalembert e rossz bánásmód még úgy se javította meg. -Igaz ugyan, hogy szóbeszéd közben már régebben is megígérte -Málikának, hogy az úgynevezett jobb útra tér, de soha oly szentül, -mint ama emlékezetes estén, amikor a leány okossága, szépsége és -szeretete egész melegével fogta körül. Most, hogy Málika elfordult -tőle, köszöntését nem viszonozta és útját elkerülte, -elkeseredésében még vadabb lett, mint annak előtte.</p> -<p>A leány viszont sértett önérzetében elhatározta, hogy addig nem -áll szóba Cseróczyval, amíg az javulásának világos próbáját nem -adja. Bár nagyon szerette a diákot, azért okos fejecskéjével a -jövőt is tisztán látta: micsoda élet várha rá egy részeges, -csélcsap fiatalember oldalán? Nem jobb-e akkor pártában elhervadni -s visszavonulva a világtól, csöndes, szomoru napokat pergetni le a -Judex-házban, amelynek komorsága, némasága soha oly erővel nem -nehezedett le rá, mint most. Cseróczyra ez természetesen -<span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span> nem hatott. Málika magatartását -visszautasításnak vélte s e fölött való bánatában és dacában -egészen a korhelykedésnek adta magát. Az a fiatalos erő, amely -izmos karjaiban, domboru mellkasában lakott, kikivánkozott s addig -nem nyugodott, míg boszúját valamin vagy valakin ki nem tölthette. -Éj-éj után Selmec zajos botrányoknak volt háttere. Amint a -toronyórák éjfelet jeleztek, már hallatszott a helyzet magaslatára -emelkedett Cseróczy hangja, amelyet nyomon követett összetört -ablakok, bezúzott tükrök, földhöz vágott székek és asztalok -fülsiketítő zaja. S ez így ment hajnalig. Asztalosok, üvegesek soha -annyit nem kerestek, mint ebben az időben. Egy sovány tótocska, aki -három hónap előtt egy szál bocskorban meg nyolc tábla üveggel a -hátán jött le Zboróból, már egy kis krumpliföldet vett magának a -hodrusi határban és kuba-szivart szítt… Csak azért is!</p> -<p>Málika életének az volt a legnagyobb martiriuma, hogy mindezt -hallania és látnia kellett. Amikor éjjel kétségbeesve töprengett -szobájában, egyszerre fölcsendült Cseróczy borízü hangja s a vele -járó pokoli macskazene, asztalok és tükrök halálkiáltása. Ha reggel -a leány kiment a piacra, az emberek egyébről se beszéltek, mint a -diák legutóbbi éjjeli garázdálkodásáról és a piacon a főkötős -polgárasszonyok álmélkodva, szörnyűködve csapták össze kezöket. -Amikor pedig délben a Judex-család <span class="pagenum"><a name= -"Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> sétálni ment a -bányagrófság előtti, divatos sikátorkorzóra, egy kúszált haju ifju -suhant el mellettük, akit Cseróczynak hívtak. Mögötte nagyokat -nevetve, visítva, füttyentve haladtak Selmec csiszlikjei…</p> -<p>A fiatalember megpróbálta ugyan a jobb utat is és egy este az -engesztelődés jeléül egy pár késői aranyvirágot tett a fali -lámpába. De hiába: a virágok ott hervadtak el a kanóc melegében. E -helyett az ablakpárnán egy csokor begónia bukkant föl. Tüntetőleg -néztek az utcára, ahogy vidéki leányos házaknál szokás: lássa az -egész világ, hogy van, aki ránk gondol. Cseróczyt mód nélkül -elkeserítette ez a kellemetlen válasz. Bizonyosan Frundsberg és -Petrides küldték a virágokat, hiszen állandóan a leány körül voltak -és Málika tettetett jókedvvel beszélgetett el velük. De csak -kerüljön valamelyikük a kezeügyébe! – gondolta a diák. Ám -Frundsberg és Petrides szerencsére sokkal bölcsebb emberek voltak, -semhogy ezt a szívességet megcselekedték volna neki. Messziről -kitértek Selmecbánya rosszának az útjából. A fiatalember még egy -szerencsét próbált s a legelőn fölkereste a tehenet. De a jámbor -postásnak nem volt már kolompja.</p> -<p>Cseróczy végre belátta, hogy kifelé áll a szekere rúdja s szíve -sértett hiúságában vadul forrongott. Málika nélkül üresnek tetszett -neki az egész világ, sajátságos gondolkodásának úgy rémlett, mintha -egy nagy pincében járna, ahonnét kiveszett az utolsó <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> csepp -bor… Gondolatai ez időben javarészt a leányhűség fogalma körül -forgolódtak s ajkáról ki nem vesztek az erre vonatkozó összes -magyar népdalok. Kriza János mindenesetre jól járt volna, ha ekkor -megismerkedik a selmeci diákkal. Cseróczy meg volt róla győződve, -hogy az egész női nem csapodár, hogy szerelme rövidebb az egynapos -légy életénél s nagy érzelmekre csak a férfi van hivatva. Igen, -például ő tud szeretni. Ha most szembe jönne vele egy bőszült bika -s valaki azt mondaná: „Nos, ha szereted Málikát, úgy gyűrd le ezt a -vadállatot!“ hát szó nélkül nekimenne a bikának. Képes-e erre egy -nő? Nem, mert nincs meg benne a férfi akaratereje, bátorsága és -végtelen szerelme. S e furcsa logika szent tudatában egyszerre -megállapította a férfi és a nő közötti nagy különbséget, látta, -hogy testileg, lelkileg mennyire állnak ezek fölötte amazoknak és -elhatározta, hogy mindennek konzekvenciájaképpen nem fog -megalázkodni Málika előtt, hanem erős lesz és leszámol ifjúsága -gyöngeségével. Ha a leány visszautasítja, jó, ő is dacos lesz, s ha -Málika szakítani akar vele, hát nem fog koldúsként eléje állani és -szerelemért könyörögni… Gombház, ha leszakad, lesz más… Egy ép -fiatalembernek nem kell kétségbeesni, hogy szerelem híjján pusztul -el…</p> -<p>Fogta magát és gyors elhatározással elment dr. Blumhoz. Az éppen -egy furcsa belet rakott spirituszba. <span class="pagenum"><a name= -"Page_111" id="Page_111">-111-</a></span></p> -<p>– Öreg, – szólt Cseróczy zordonan, – szívességet fogsz nekem -tenni.</p> -<p>– Megint párbaj? – kérdezte a doktor és ügyet se vetve vendégére -tovább bíbelődött a preperátummal.</p> -<p>– Nem, – felelt a diák. – A dolog egyszerűbb: foghúzásról van -szó.</p> -<p>– Fáj a fogad? – kérdezte a doktor közömbösen. – És ezért vágsz -ilyen siralmas arcot? Ki fogjuk húzni.</p> -<p>– Tulajdonképp a szívem fáj, – nyögte Cseróczy és leült egy -székre.</p> -<p>Dr. Blum csodálkozva nézett rá.</p> -<p>– Hallod, – szólt, – ha be vagy csípve, akkor feküdj le, de ne -zavard a rendelési óráimat. A szomszéd szobában találsz egy divánt, -az kell neked, nem foghúzás.</p> -<p>Cseróczy szomorúan rázta meg fejét.</p> -<p>– Doktorkám, – mondotta, – te félreösmersz. Én most teljesen -józan vagyok. A fog és a szív pedig mégis összefüggésben van, bár a -medika nem tud róla.</p> -<p>Nagyot sóhajtott, aztán így folytatta:</p> -<p>– Emlékszel arra az éjszakára, amikor földörömböztünk és te a -vizi fecskendővel közénk lőttél… Óh be szép éjszaka volt…</p> -<p>– Gyönyörü. Mind összetörtétek a bútoraimat meg a -sejtszöveteimet. <span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span></p> -<p>– Akkor arra kértelek, hogy ültetnél el bennem egy szem topázt, -a karomba vagy a szívem fölé a bordákba… Te ezt nem tetted meg, -hanem a fogamba plombáltad a drágakövet… Emlékszel?</p> -<p>– Hogyne emlékezném. Amikor a ráspolylyal a szájadba nyúltam, -úgy megharaptál, hogy négy hétig éreztem.</p> -<p>– Nos, hát, doktorkám, ezt a fogamat húzd ki.</p> -<p>Dr. Blum a homlokára tette a pápaszemét. Kezdte érteni a -dolgot.</p> -<p>– Komolyan kivánod ezt, Cseróczy? – kérdezte nyugodtan s ajkáról -eltünt a rendes gúnyos mosoly.</p> -<p>– Komolyan.</p> -<p>A doktor vállat vont. Már nagyobb őrültségekhez is meg volt -szokva. Tehát rajta. Cseróczy biztatóan tátotta ki hatalmas száját… -Egy erős rántás… A topázos fog kint volt…</p> -<p>– Köszönöm, doktorkám, – rebegte a diák hálásan. – Örökké adósod -maradok.</p> -<p>Az orvos valamit dörmögött.</p> -<p>– Inkább a füledet kellett volna kihúznom, – gondolta magában, -de aztán kezet fogott páciensével és visszatért a csodálatos -bélhez. Ez a bél e pillanatban érdekesebb volt előtte a legbetegebb -szívnél…</p> -<p>Cseróczy egy kuvertába tette zápfogát és az utcasarkon megfogta -a sánta hordárt, a diákság totumfacját. <span class= -"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span></p> -<p>– Szfeno, – szólt hozzá, – ezt a levelet elviszed Judex Málika -kisasszonynak és a saját kezébe adod. Érted?</p> -<p>– Igenis, értem, – ugrott egyet a hordár, – Válasz nem lesz?</p> -<p>– Nem kell válasz. Sőt ajánlom, hogy amint átadtad a boritékot, -azonnal állj odébb, mert nincs kizárva, hogy egy korsó vizet -öntenek a fejedre… Indulj!</p> -<p>Szfeno elsietett.</p> -<p>Amikor már a sarokhoz ért, Cseróczy egyszerre úgy érezte, hogy -utána kellene szaladni s ki kellene venni kezéből a levelet… A -szíve dobogott, a torka összeszorult… Kiáltani akart, de nem -tudott…</p> -<p>A hordár eltünt a Judex-házban. Tehát késő!</p> -<p>– Eh! – gondolta magában Cseróczy. – Most legalább túl vagyok -rajta! Vége van!</p> -<p>Céltalanul, rosszkedvüen bolyongott az utcákon, a máskor vidám -Selmec halálosan unalmas volt. A cukrászdában nem volt senki, -Márkus, a tulajdonos ott bóbiskolt a pudli mögött, kezéből kiesett -a légycsapó. A terrasz is üres volt, a szél sárga leveleket -kergetett rajta. A diák éppen be akart fordúlni az ifjúsági körbe, -hogy bánatán egy partie piramidlivel enyhítsen, amikor szeme -egyszerre egy plakátra tévedt. Hosszu piros papiroson ez állott: -<span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span></p> -<div class="figcenter"> -<div class="bbox"> -<p class="center"><span class= -"caption-150">Chevalier-czirkusz.</span></p> -<hr class="tb" /> -<p class="center"><span class="caption-large">A szép Meluzina, -akrobatanő</span><br /> -a világ nyolczadik csodája.</p> -<p class="center">Továbbá:</p> -<p class="center"><span class="caption-large">Jörgl ur</span><br /> -a havasi óriás kretin, 30 rostélyost eszik meg<br /> -egymásután.</p> -<p class="center">Ezenkivül a fényes műsor, Chevalier ur -szabad<br /> -idomitásával.</p> -<p class="center">!!!Csak néhány napig!!!</p> -</div> -</div> -<p>Cseróczyt, mint atlétát, ez természetesen érdekelte, főleg Jörgl -úr, mert enni ő is sokat tudott, jóllehet nem szerette volna, ha -ezért a havasi óriás kretin címmel tüntetik ki. Azt ugyan még nem -próbálta meg, hogy harminc rostélyost egy helyben le tudna-e -gyűrni, de hivatottságot érzett magában rá, tehát igen kiváncsi -volt, Jörgl úr hogyan oldja meg e problémát. Fordult egyet és -elment a Chevalier-cirkuszba.</p> -<p>Az előadás éppen elkezdődött, a piactéri szellős sátor tele volt -nézőkkel. Először a direktor mutatott be, mérsékelt érdeklődés -között, néhány idomított bolhát. Gyér taps hangzott föl. Most a -szép Meluzina következett, egy hatalmas, hordótermetü hölgy, -paszomántos pruszlikban és lengyel csákóval a fején. Különböző -tornászati dolgokat mutatott be: súlyokat emelt, láncokat -szakította szét, végül pedig mellére emelte a zenekart, amely vígan -<span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span> játszott egy cepperl-polkát… Ez a -mutatvány már nagyobb tetszést aratott s a szép Meluzina -kalapnagyságu kacsóival számos csókot hinthetett széjjel…</p> -<p>Most következett az est clouja: Jörgl úr.</p> -<p>A cirkuszban az izgatottság moraja hallatszott, amikor a jelt -adó csengetyü megszólalt, sőt némelyek az előleges bizalom jeléül -tapsolni is kezdtek.</p> -<p>A havasi óriás kretin kilépett a porondra, s meghajlott. Közel -két méter magas volt, akkora kezekkel, mint egy hordó. Tiroli -öltözetet viselt: rövid bőrnadrágot és tollas vadászkalapot, -golyvás nyakát az ing szabadon hagyta. Olyan volt, mint az osztrák -hegyek parasztkamaszai, csupaszképü, nagyfogu, esetlen és -előrehajlott fejü, a szokott tiroli alakoknál nagyobb kiadásban. A -butaság, ha szabad ezt a kifejezést használnom, sugárzott róla -csöndesen, de állandóan vigyorgott s a szeme bambán meredt ki. -Chevalier úr diadalmasan mutatta be a nézőknek:</p> -<p>– Ime, Jörgl úr, a havasi óriás kretin.</p> -<p>A tiroli oly büszkén hajtotta meg magát, mintha azt kiáltották -volna ki róla: Jörgl úr, az Académie Francaise tagja.</p> -<p>– Jörgl úr, – folytatta Chevalier beszédét, – a világ legnagyobb -evője s e téren a rekordot évek óta tartja. Jörgl úr megeszik -egyhuzamban hatvan pár virstlit, vagy hetven szafaládét, avagy -huszonöt <span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span> adag töltött káposztát, vagy ami a -legnehezebb, harminc rostélyost, hozzá tizenöt-husz kenyérrel. -Kivánatra megeszik akár egy egész borjut és megiszik rá huszonöt -liter sört… Amit éppen az urak rendelnek neki, – tette hozzá -diszkrétül mosolyogva.</p> -<p>A csendes fölszólításnak foganata volt. A diákok hamarosan -gyüjtést rendeztek és harminc rostélyosban állapodtak meg.</p> -<p>– Tehát harminc rostélyos, – szólt Chevalier úr méltósággal. – -Jörgl, – fordult a kretinhez németül: – Heut frisst’ dreisich -Rosbratl.</p> -<p>A kretin boldogan vigyorgott. Mialatt a legények átszaladtak -Gerstakkerhez a rostélyosért, a direktor még egy megjegyzést -tett:</p> -<p>– Jörgl úrral a kontinensen már többen föl akarták venni a -harcot, de minden próbálkozás alapos kudarccal végződött. Meg kell -ugyanis mondanom, hogy aki Jörgl urat legyőzi, az egy nagy -aranyérmet kap, selyemszalagon. Van talán valakinek kedve az urak -közül Jörgl úrral megmérkőzni?</p> -<p>Csend volt, – ugyan ki mert volna ilyen vállalatba bocsájtkozni, -– és a direktor már tovább akart beszélni, mikor egyszerre egy -erélyes hang hallatszott:</p> -<p>– Én fölveszem vele a küzdelmet!</p> -<p>Mindenki fölugrott és kiváncsian nézett a hang irányába. A -közbeszóló Cseróczy volt…</p> -<p>A közönség meg volt lepve. Egyik része azt <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> mondta, -hogy a diák őrültséget követ el, de barátai, akik e téren való -képességét ismerték, zajosan helyeseltek és éljeneztek. Cseróczy az -erő nyugalmával nézett körül a cirkuszban.</p> -<p>– Legyen szerencsém, – szólt a direktor és gyanakodva nézegette -a diák hatalmas testi arányait. Jörgl úr vigyorgott és pillantásra -se érdemesítette vetélytársát; hülyén bámult maga elé és várta a -rostélyosokat.</p> -<p>A cirkuszszolgák ezalatt terített asztalt hoztak a porondra s -aztán föltálalták az első tucat pecsenyét. Jörgl úr mohón startolt -és felébe vágva a húst, gyorsan tömte szájába. Cseróczy sokkal -nyugodtabban ment a harcba. Gondosan megélesítette kését, -asztalkendőt kötött a nyakába, megsózta, megpaprikázta a húst és -szabályos részekre vagdalva kezdte enni. Az első tucat rostélyos a -nézők izgatottsága közben gyorsan elfogyott mind a két -versenyzőnél. Jörgl úr sört ivott, azonban Cseróczy, aki tudta, -hogy az árpalé hamar megtölti a gyomrot, karcost rendelt, amelyet -apró kortyokban töltött magába.</p> -<p>A második tucat pecsenye is aránylag gyorsan tűnt el a -gyomrokban, azonban Jörgl úr már lassabban kezdett enni, sőt -olykor-olykor pihenőt is tartott. A közönség most már -lélekzetvisszafojtva várta a csatát eldöntő harmadik tucatot. -Látszott, hogy kemény küzdelem lesz.</p> -<p>A szolgák behozták a harmadik részletet. <span class= -"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span></p> -<p>Az első néhány falat hamar elfogyott, de a negyedik rostélyosnál -Jörgl úr már gyanakodva nézte a diákot. Cseróczy, bár ő is torkig -volt, hidegen viszonozta a kretin tekintetét és megnyalogatta a -száját, mintha most jönne meg az étvágya… A tiroli egy csöppet -megborzadt, aztán összeszedte magát és halálmegvetéssel gyűrte le -két rostélyost.</p> -<p>– Harminc, – jegyezte meg Chevalier úr és ő is kissé sápadtan -pillantott a diákra.</p> -<p>Az nagy nyugalommal nyelte le a harmincadik pecsenyét és a -harmincegyedikbe kezdett… Jörgl úron már a fáradtság jelei -mutatkoztak, szája lassan mozgott s a halántékán néhány csepp -verejték gyöngyözött.</p> -<p>– Ne hagyd magad, – súgta neki oda a direktor. – Most mutasd -meg, hogy igazi kretin vagy.</p> -<p>A kretinnek, mint a lónak, ha a végső küzdelemben ostor éri, még -egyszer fölcsillant a szeme és utolsó erőmegfeszítéssel fölfalt egy -adag húst. Cseróczy olimpusi flegmával cselekedte meg ugyanezt… A -nézők ezalatt a nagy izgalomban mind fölálltak és úgy buzdították a -versenyzőket.</p> -<p>– Előre, Jörgl!</p> -<p>– Ne hagyd magad, Cseróczy! Húzd le!</p> -<p>Amint Jörgl úr halálsápadtan a harmincegyedik rostélyost -megette, nem bírta tovább. Fölállt, révetegen nézett körül, aztán -egyszerre mint a zsák zuhant le a porondra. <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span></p> -<p>A közönség, mintha valami igen örvendetes dolog játszódna le -előtte, látva a kretin elájulását, lelkes éljenzésbe tört ki. -Cseróczy a tapsviharban könnyen fogyasztotta el a harmincegyedik -adagot, sőt, hogy fölényét bebizonyítsa, még egy harminckettediket -is bevágott. Mialatt a sápadt direktor egy lavor vizet öntött -legyőzött starjára, a diákok vállukra kapták Cseróczyt és a zenekar -éles tussa mellett hordták körül az arénában… A havasi óriás kretin -tehát le volt győzve, a magyar nemzeti érzelem fennen loboghatott… -Mátyás király a Dunán nem kapott annyi éljent, mint a selmeci diák, -aki harminckét rostélyost tudott bekebelezni… A közönség -örömmámorban úszott, a haza becsülete meg volt mentve, a magyar -Szent György legyőzte a sárkányt.</p> -<p>Amikor Cseróczy diadala helyéről később Gerstakker felé tartott, -az est homályában egy izmos alak ugrott rá és kétszer hatalmasan -pofonütötte. Legalább a fiatalember nyakleveseket érzett. Cseróczy -meg volt róla győződve, hogy ez a kretin boszúja, s éppen -viszontszolgálatra készült. Ám tévedett: aki ráugrott, nem Jörglnek -bizonyult, hanem a szép Meluzinának, s a két pofon két csók volt, -amelyet a hírneves akrobata nő az ifju arcára nyomott. Cseróczy, -aki mint mondom, éppen viszonozni akarta a pofonokat s csak a döntő -pillanatban vette észre, hogy hölgygyel áll szemben, nagyot -sóhajtott fájdalmában <span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span> s aztán udvariasan megkérdezte, mivel -szolgált rá a kegyre?</p> -<p>A szép Meluzina lelkesedve beszélt:</p> -<p>– Uram! Amit ön ma művelt, az a világ legszebb rekordjai közé -tartozik. Bevallom, életemben már sok művészt láttam, egy szlahcic -Lembergben öt nyúzott macskát evett meg s lőporos kantusovkát ivott -rá, de a szlahcic másnap fölfordult s így ez a produkció nem -számít, különben is az egyik macskáról kiderült, hogy csak patkány -volt. De ön valóságos harminckét rostélyost evett meg és eddig sem -föl nem fordult, sem pedig nem csalt patkányok igénybevételével. Ez -hőstett! Én önt csodálom s tisztelem, mert ön, uram, igazi -művész!</p> -<p>Cseróczy meghajtotta magát.</p> -<p>– Nagysád, – felelt zavartan, – le vagyok kötelezve. Örvendek, -hogy iparkodásomat méltányolni tudja. Ön nyilván szakértő e -téren?</p> -<p>– Óh, én értek hozzá, – jegyezte meg a szép Meluzina, – magam is -szeretem a rostélyost…</p> -<p>– Ha nagysádnak nincs ellenére, – szólt előzékenyen, – talán -elmehetnénk együtt Gerstäkkerhez.</p> -<p>A következő pillanatban Cseróczy úgy érezte, mintha két -százfontos vasrudat akasztottak volna bicepsére: a szép Meluzina a -karjába kapaszkodott. Együtt mentek el Gerstäkkerhez, ahol -csakhamar kiderült, hogy a művésznő nem ok nélkül mondott véleményt -<span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span> a rostélyosevés terén. Bizony szép -néhány adagot vágott be. No, ez nem a legbájosabb nőiesség, de -végre szépség és gyomor még nem zárják ki egymást. Hogy ugyanis -igazságos legyek, meg kell jegyeznem, hogy a Meluzina neve elé tett -szép szó, – vidéki mértékhez – képest, némi igazságot tartalmazott. -Bár nem volt sokkal könnyebb, mint a Szentháromság-szobor és öklei -olyanok voltak, mintha kéz helyett ágyúgolyók lógnának a karja -végén, mégis az erő és egészség rokonszenvessé tette és kackiás -arca, amelynek vonásai olyanok voltak, mintha bárddal faragták -volna ki őket, a mérsékeltebb igényeket joggal kielégíthette. -Oroszlánsörényre emlékeztető haja, pompás fogai voltak s általában -minden vonása szabályos volt, csak fölötte nagy: mintha az ember -közelről nézne távcsővel egy formás fehércselédet.</p> -<p>Cseróczy megsodorta a bajuszát és a szép Meluzina szemébe -nézett. Az akrobata nő visszamosolygott s az asztal alatt úgy -megszorította a fiatalember kezét, hogy annak a karja -beléroppant.</p> -<p>Cseróczynak tetszett a mulatság és visszaszorította Meluzina -kacsóját, úgy hogy ujjai mint a sortűz pattogtak. Ez az ismerkedés -így folyt egy ideig s a barátság rohamlépésben nevelődött. -Éjféltájt a szép Meluzina megevett négy nagy almástortát és -megivott rá egy pint bort, majd Cseróczy fölültette a -csaposlegényeket az asztalra <span class="pagenum"><a name= -"Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> s fölemelte őket a -levegőbe. Később a szép Meluzina a fogaival kapta meg Cseróczyt és -körülhordozta a teremben, majd a fiatalember cselekedte meg -ugyanezt. Nagyon kedélyes mulatság volt, bár nem éppen ideális -alapu, de hol van az a regényíró, aki a szívek egymáshoz való -vonzalmának titkát megfejthetné? Egyik embernek az tetszik, ha az -asszony gyenge violaszál, a másiknak kedvesebb a tölgyfa.</p> -<p>Innét datálódott kettejük barátsága, amely másnap már szóbeszéd -tárgya volt. Amíg a Chevalier-cirkusz Selmecen működött, Cseróczy -mindennap ott volt a manégeben és tüntetőleg gyönyörködött a szép -Meluzinában. Viszonyuk olyan volt, mintha a jegesmedve és a bölény -barátkoznának és kétségtelen mulatságára szolgált a bányavárosnak. -Cseróczy egyszerre csak azon vette magát észre, hogy Selmecbánya -mind csak róluk pletykáz. Vállat vont s nem törődött vele; ha már -Málika haragszik rá, hát legyen a pohár csordulásig tele… Legalább -megmutatja a leányvári boszorkánynak, hogy nem nehéz női szívre -találni! Ime, itt az új gombház, sőt gombpalota, ha az arányokat -figyelembe vesszük.</p> -<p>A szép Meluzina egyébként, legyünk végig őszinték, nem kis -mértékben mulattatta; ha vállára borult, a diák azt hitte, hogy a -Paradicsomhegy esett rája; ha a nő nevetett, az utca népe megállt -és ijedten nézett az ég felé, vajjon nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> -griffmadár rikolt-e, s ha sírt, a keserves bőgésre köréje gyűlt -Selmecbánya valamennyi ebe s vele együtt bömbölt… Az akrobatanő t. -i. amilyen hatalmas fehércseléd volt, úgy szeretett sírni; ha a -kakas ferdén nézett rá, már elpityeredett és egy vitorlát sírt -tele. A női gyöngeség különben is jelentékeny jellemvonása volt: -szeretett dalolni, még pedig virágokról és pillangókról, szerette a -verseket és olyanokat sóhajtott, hogy két szélmalmot hajthatott -volna el vele. Cseróczy belekábult e sok furcsaságba, s azért nem -volt ellenére, ha a szép Meluzina, mielőtt az előadáson négy -vizeshordót emelt föl lábaival, bánatos mosolyt röpített felé…</p> -<p>Persze a liaison híre hamar elrepült a Judex-házba.</p> -<p>Málika dacosan is vállat vont és nem szólt semmit. De azért a -hír megsebezte dacos szívét. Aznap délután visszavonult a szobájába -és órák hosszat mozdulatlanul ült a nagy karosszékben. Gondolkodni -akart, de nem tudott, agya zsongott, a szemei előtt szürke kárpit -huzódott: a boldogtalanság sötét fátyla. Nemcsak a lelke volt -ólomnehéz, minden tagja fájt, mintha egy hosszu, fáradtságos utat -járt volna végig, amelynek tüskéi, rögei megtépték, megtörték… -Lehunyta a szemét és várt, maga se tudta, hogy mire… Talán arra, -hogy álom az egész, gonosz lidércnyomás, amely egyszerre el fog -szállani, s minden újra úgy lesz, ahogy régen <span class= -"pagenum"><a name="Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> volt? -Hátha csak káprázatban él, amely varázsütésre el fog oszlani, hátha -minden hazugság, ami történt, s az igazság az, hogy ő meg Cseróczy -most is, mindörökké úgy szeretik egymást, mint azelőtt? Lehet-e -férfi oly szívtelen, hogy ilyet cselekedjen meg vele s lehet-e a -sors oly irigy, hogy ezt a kis boldogságot is elrabolja tőle?… Az -égen panaszos varjuk károgtak, szavuk azt mondta: „Vége mindennek“… -Álom volt, mikor azt hitte, hogy van valaki, aki szereti, tiszteli, -aki hűséges társa lesz minden földi úton, a valóság pedig az, hogy -nincs senkije, nem szereti senki s szegény fiatal lelke megdermedve -vergődik a havas szürkeségben…</p> -<p>Végisimította hideg homlokát és átment édesapjához.</p> -<p>– Atyám, – szólt Málika halkan, de elhatározottan, – beszélni -akarok veled.</p> -<p>A zálogos látta gyermeke sápadtságán, hogy komoly dologról van -szó. Becsukta a codexet és fölállott.</p> -<p>– Atyám, – folytatta Málika, szemét félig lehunyva és gyorsan -lélekezve. – Beláttam, hogy igazad volt, amikor sorsomról -gondoskodni akartál… Belátom, hogy dőre voltam és -meggondolatlanságot akartam cselekedni… De most már higgadtabb -vagyok és komolyabb… Édes atyám bizonyára szívén viseli az én -sorsomat és úgy tesz, ahogy Isten és ember előtt a leghelyesebb. -<span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span></p> -<p>Judex komolyan bólintott fejével.</p> -<p>– Én tehát alkalmazkodom akaratához… – folytatta a leány. Egyik -kezével az asztalra támaszkodott, a feje, mint a megserétezett -fogolyé, lehanyatlott. Nem tudott tovább beszélni.</p> -<p>Az apa megsimogatta Málika haját.</p> -<p>– Tudtam, – így szólt kimérten, – hogy az én vérem vagy és nem -fogsz dőreséget elkövetni. Azt is tudtam, hogy jó gyermek vagy, aki -belátod, hogy édesatyád a te sorsodat épp oly szeretettel, épp oly -gonddal nézi, mint az önmagáét. Ezért elvállalom a felelősséget -Isten előtt.</p> -<p>Egy kis szünetet tartott, aztán így folytatta.</p> -<p>– Beszéljünk hát komolyan. Házunkhoz ez idő szerint két derék -ifju jár kérőként: Frundsberg és Petrides. Mindakettő egyenlő jeles -családból származik, mindkettőt egyformán becsületes embernek -ismerem. Akármelyiket szívesen fogadom vőmnek és meg vagyok róla -győződve, hogy kipróbált kézbe teszem le gyermekem sorsát. -Melyikhez érzesz több vonzalmat, gyermekem?</p> -<p>Málika zúgó fejjel állott apja előtt.</p> -<p>– Nos, melyiket választod, Málika? – kérdezte Judex még egyszer. -– Petridest avagy Frundsberget?</p> -<p>A leány megbillentette fejét az utóbbi szóra.</p> -<p>– Tehát Frundsberget, – mondotta az apa ünnepélyesen.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span></p> -<h2>A szép Meluzina vége.</h2> -<p>Másnap köztudomásu lett a dolog: Judex meghívta régi jóbarátait -és rokonságát a kézfogóra. Az egész város érdeklődött az eljegyzés -iránt; előrelátható volt, hogy a családi ünnep a legfényesebb lesz, -amilyen Selmecen kevés esik tíz esztendőben. Rá volt ez írva a ház -utolsó zugára is: kárpitosok és ácsok érkeztek, akik a szobákat -átalakították, fölcifrázták, sőt az udvaron deszkasátort is -építettek, hogy a vidékről érkező vendégeket mind elhelyezni -lehessen. Az esztergomi delizsánc nap-nap után hordta a málhákat: -bársonyokat, szőnyegeket, ajándékokat, déligyümölcsöt, szalagokat, -kössöntyüket, szöveteket, ruhákat s egyéb cifraságot, amelyre netán -még szükség lehetett. Berzencéről négy erdőlegény vállára vetett -póznákon hozott egy óriás vaddisznót, Liptóból hordóstul érkezett -az ostyepka meg a túró, Sárosból a mézeskalács, Tiszolcról a -fenyőpálinka. Csoda volt, hogy az óriási házban mindennek helyet -lehetett találni; pedig az ő kebléből is sok minden fölszínre -került. Az almáriumokból <span class="pagenum"><a name="Page_127" -id="Page_127">-127-</a></span> előszedték a híres gölnici, harminc -rőf hosszu damaszt abroszokat, az üvegszekrényből a gyönyörü -Brenner-ezüstöt, a szekrények mélyéből az ünnepi arany főkötőket -meg a selyemkendőket, a pincéből a legmohosabb palackokat, a -padlásról a cselédség üvegzöld libériáit. Fiókos szekrényét -kinyitotta a nagyanya is és legféltettebb kincsei közül egy -évszázados lókoponyát szedett elő. Ennek nagy jelentősége van. Ha -az eljegyzés előtt kiszögezik a kapu fölé, elűzi a gonosz -lidérceket, amelyek meg akarják rontani az új frigy -boldogságát.</p> -<p>Az a láz, amely az elkövetkezendő ünnepségeket jelentette, -természetesen nem hagyhatta érintetlenül a diákokat sem. De a hatás -itt más volt. A víg társaságra egyszerre csöndes ború szállt alá. -Hogy a dolog így fejlődjék, senki, legkevésbbé Cseróczy hitte -volna. Ő meg volt győződve róla, hogy Málika csak dacol vele, de -azért, ha jobban meggondolja a dolgot, mégis csak megbékél vele. -Ebben a várakozásban most egyszerre rettenetesen megcsalódott, a -derült égből lecsapott a mennykő.</p> -<p>A diák éppen Gerstakkernél ült és az akrobatanővel vacsorázott, -amikor Hertelendi sápadtan rontott be. Alig bírt szólani.</p> -<p>– Tudod, mi ujság? – kérdezte lelkendezve Cseróczytól.</p> -<p>– Talán Jörgl úr megint párbajozni akar? – kérdezte a diák. -<span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span></p> -<p>– Ne tréfálj! – pattant föl mérgesen Hertelendi. – Málika -eljegyezte magát Frundsberggel!</p> -<p>Cseróczy nem akarta elhinni barátja szavait. Mosolygott, mintha -tudná, hogy nála nélkül az ilyesmi nem eshetik meg.</p> -<p>– Ne nevess, szerencsétlen, – ordította már most Hertelendi. – -Menj ki az utcára és kérdezz meg akárkit, mindenki tudja már. És ha -éppen bizonyiték kell, hát itt az eljegyzési kártya.</p> -<p>Egy aranyszegésü kártyalapot dobott az asztalra. A papíroson -frissen nyomott cifra betükkel ez állott: Frundsberg Sámuel, Judex -Amália: jegyesek, Selmec. Cseróczy úgy összerázkódott, hogy a szép -Meluzina, aki ott ült mellette, azt hitte, a villám csapott beléje. -Álla leesett, szeme kidőlt s egy pillanatig oly kétségbeesetten -nézett maga elé, mint mikor matézis-vizsgán több ösmeretlenből álló -egyenletet kellett megfejtenie. A következő percben aztán -fölugrott, messzire kirúgta maga alól a széket, öklével az asztalra -csapott s így kiáltott barátnőjére:</p> -<p>– El mellőlem sátán, el! Azonnal el, vagy valami rettenetes fog -történni!</p> -<p>A szép Meluzina ijedten nézett rá.</p> -<p>– De édesem, – mondta selypítve, ahogy akkor beszélt, ha -kedveskedni akart, – de édesem, nem értem a dolgot…</p> -<p>Cseróczy újra az asztalra csapott. Az asztal <span class= -"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> érezte, -hogy e drasztikus gesztusok ismétlődni fognak s azért szó nélkül -kettéhasadt.</p> -<p>– Én értem, – bömbölt Cseróczy, – teljesen értem! Haszontalan, -csapni való gazember vagyok, megértetted? Igenis, az vagyok s nem -tűrök ellentmondást! Az vagyok!</p> -<p>Le akart csapni az asztalra, de miután asztal már nem volt, -lábának adta át a szerepet s olyat dobbantott, hogy Gerstakker -ijedten szaladt föl a pincéből. Attól tartott, hogy végre -bekövetkezik az, amitől mindig rettegett: hogy a szép Meluzina -alatt leszakad a padló.</p> -<p>– Köztünk vége mindennek, – kiáltotta oda Cseróczy a -művésznőnek, – menthetetlenül vége! Óh, én hitvány földönfutó! Én -gazember, én himpellér! Van-e gonoszabb ember nálam a föld -kerekségén?</p> -<p>A szép Meluzina sírva fakadt; könycseppjei megtöltöttek volna -egy vizes csöbört.</p> -<p>– Elkergeted magadtól a te kis mókuskádat? – kérdezte s a -mókuska egyszerre úgy elkezdett bömbölni, hogy az ablakok -belereszkettek s a padmalyról egy meglazult malterdarab esett le. – -Elhagysz, eltaszítasz?… hűtlenül… igen?… megtudod hasítani e -szívet? elűzöd a te kis prücsködet?…</p> -<p>Cseróczy nem válaszolt. Legjobban szerette volna, ha a szép -Meluzina nekiront s fejbe vágja, ah, micsoda gyönyörűség lett -volna, ha most valaki jól <span class="pagenum"><a name="Page_130" -id="Page_130">-130-</a></span> elveri! Soha ember még úgy meg nem -érdemelte volna! Most látta csak, hogy mit követett el, milyen -hitvány a jelleme, mennyire nem érdemelte meg, hogy egy tisztaszívü -leány feléje fordítsa a tekintetét. Örökké hálásnak, alázatosnak -kellett volna neki lennie, tenyerén kellett volna hordania Málikát, -s ő e helyett ivott, dorbézolt s egy haszontalan fehércseléddel -adta össze magát. Óh, hogy megvetette magát, hogy útálta az -életét!</p> -<p>Forgott vele a szoba, a tető rá akart szakadni. Fölugrott és -föveg, kabát nélkül rohant ki az utcára. Vakon rohant, amerre lábai -vitték.</p> -<p>Csikorgó hideg volt odakint. Ó-Bánya felől metsző szél fújt, de -ő nem érezte. Egy pár diák üdvözölte, nem vette észre. Céltalanul -bolyongott föl s alá az utcákon, lement Hodrusig és vissza, aztán a -Leányvárra, anélkül, hogy tudta volna, mit cselekszik. Nem tudott, -nem is akart gondolkozni, azt érezte, mintha a szíve óriási -sziklatömb volna s ott kalapálna a torkában. A polgárok kitértek az -útjából, csak egy kóbor eb, akár a bánat jelképe, csatlakozott -hozzá s kullogott vele. Nyilván épp oly nyomorúltnak érezte magát, -mint Cseróczy s nyomorúságának osztályosát találta meg benne.</p> -<p>A Leányváron a tűzőr, – egy öreg, értelmes magyar ember, – -ráismert Cseróczyra, s látta, hogy baj van.</p> -<p>A fiatalember haja, bajusza csupa zúzmara <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> volt, a -homlokáról verejték csurgott. Amikor a tűzőr karonfogta, ki akarta -magát tépni a kezéből. De az őr is még erős legény volt, nem -engedte a diákot szabadon. Birkózni kezdtek az éjszakában.</p> -<p>– Mit akarsz? – kérdezte Cseróczy tompán. – Hadd menjek az -útamra!</p> -<p>– Nem engedem így el a tekintetes urat, – ellenkezett az őr. – -Akinek ilyen az ábrázata, meg a a ruhája, az nem jóban jár. Tessék -bejönni velem szép szerével a toronyba, vagy elősípolom a -legényeket s majd csak elbánunk a diák úrral!</p> -<p>Cseróczy még egy ideig küzdött, aztán csüggedten eresztette le -karját.</p> -<p>– Vigyél hát be, – szólt dörmögve. – Nekem már úgyis mindegy -minden…</p> -<p>Bementek a kis szobába.</p> -<p>A diák mozdulatlanul ült és komoran nézett a kemence tüzébe. Az -öreg kétszer is beszédbe próbált vele elegyedni, de nem kapott -választ, hagyta hát kedvére búsúlni… Sejtette, hogy miről van szó, -de azt is tudta, hogy az ilyesmire az idő a legjobb orvosság. -Csöndesen rágyújtott pipájára és visszaemlékezett valami -fehércselédre, aki miatt egyszer ő is le akart ugrani a toronyból. -Régen volt, talán már nem is igaz.</p> -<p>Igy ültek egy ideig, aztán az óra nyolcat ütött, harangozni -kellett. Az őr fölkelt a kemence padkájáról. <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span></p> -<p>– Nekem most harangozni muszáj, – szólt pipáját letéve. – Itt -marad a tekintetes úr, vagy bejön a kötelekhez? Ha itt marad, – -tette hozzá nyugodtan, – akkor rázárom az ajtót, nehogy -elszökjék.</p> -<p>– Veled megyek, – dörmögött Cseróczy és kitámolygott a -szobából.</p> -<p>Lementek a haranglábhoz. A kötelek ott lógtak szépen sorjában, -itt a régi püspöki harangé, amott az estélié, emez pedig az -elszállt lelkeké. A tűzőr ledobta kabátját és munkához akart -kezdeni. Mielőtt azonban belefoghatott volna, Cseróczy megfogta a -kezét és kivette belőle a kötelet.</p> -<p>– Add nekem, – szólt, – jól fog esni a munka.</p> -<p>Meghúzta a kötelet s fönt mély hangján megszólalt az esti -harang. Tömören, keményen és mégis megnyugtatóan röpültek világgá a -harang szavai: békét, nyugalmat hirdetve a városnak. Cseróczynak -eszébe jutott a messze tiszamenti falu, ahol született: a -nagyharangnak éppen ilyen volt a szava s ha vasárnapra megkondult, -gyermeki hittel ment édesanyjával a templomba, az Úr színe elé, -akit jónak és öregnek képzelt, mint egy melegszívü nagyapót. Hogy -tudott hozzá imádkozni és hogyan hitte, hogy szeme állandóan rajta -csüng! Amikor kijöttek az Istenházából s ő titokban megvallotta -volt a jóságos atyának, hány madárfészket rabolt ki s hányszor -<span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span> verte meg a pajtásait, szíve -fölújhódott, ragyogónak látta az egész világot s a gyermekek repeső -boldogságával ment haza. Talán azóta sem volt templomban… -Húzta-húzta a harangot s egyszerre megtalálta azt, amit hiába -keresett a Hodruson, a havas lejtőkön s a néma erdőben: megeredtek -a könyei és záporként patakzottak érdes arcára… Isten tudja, mióta -nem sírt, talán soha életében. Pedig milyen jóleső érzés -fölolvasztani a bánatot, kizokogni azt, ami a szívet nyomja s -érezni, hogy az ember, az élet, a boldogság véges, s egy örökkévaló -csak: a szomorúság. A könyek lassan peregnek a földre s a hány -kifakad a szemből, annyival könnyebb lesz a bánat, amely a lelken -rágódik.</p> -<p>– Elég lesz már a harangozásból, tekintetes úr, – szólt a tűzőr. -– Hol lakik a deák úr?</p> -<p>– A Steingrubenben, – felelt Cseróczy, eleresztve a kötelet.</p> -<p>– Le fogom kísérni. Most váltanak föl.</p> -<p>Tényleg éppen jött is a másik őr, átvette a kulcsokat meg a -kürtöt. A diák és a tűzőr lassan elindultak a város felé. Amikor -néhány percig mentek, találkoztak Hertelendivel meg Vitnyédivel, -akik Cseróczynak a vendéglőben hagyott köpönyegjét, kalapját -cipelve keresték a diákot. Jobbról is, balról is rögtön -belekapaszkodtak Cseróczyba és vitték magukkal haza…</p> -<p>Egyikük sem szólt egy szót sem. A hó erősen <span class= -"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> -hullott. Szép Selmec fekete falai szomorúan tetszettek át a fehér -fátyolon.</p> -<p>… Amikor reggel Hertelendi fölébredt, Cseróczy már nem volt ott. -Alig aludt el két bajtársa, fölkelt, fölöltözött és hazatért. Ott -levette a falról vadászfegyverét, tölténytáskáját és zsákját, s -azzal elindult az Érchegységbe. Egy öreg erdőmester barátja már -régen hítta a rengetegbe s most úgy érezte, hogy a magány meg fogja -vígasztalni. Az öreg úr a Szitnya mögött lakott gyönyörü fenyves -óriások között, félig elfeledve, félig maga felejtkezve meg a -világról s annak sok bajáról. Cseróczy gyalog vágott neki a havas -végtelenségnek. Az utolsók, akik látták, a szomszéd falubeli -legények voltak, akik a bacsófalvi tavon jégbottal dobálóztak.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span></p> -<h2>Farsang.</h2> -<p>Selmec hangos volt a vígasságtól, az útcákon álarcos, maskarás -alakok tolongtak, a korcsmákban szólt a bányászzenekar, a -mulatságok egymást érték. A Judex-ház is megnyílt a honorációrok -számára: hadd mulassa ki magát még egyszer a menyasszony, úgyis -közel az eljegyzés. Ekkor rendezték a Judexék házában azt a híres -álarcos bált, amelyről sokáig volt szó a városban, sőt a vidéken is -s amelyről épp azért részletesen meg kell emlékeznem.</p> -<p>Miután az őrültségben is van rendszer, a bolond estélynek is -magva kell, hogy legyen. A Judexék mulatsága egy akkori időben -fölötte népszerü középkori bányászünnep volt és ehhez -alkalmazkodtak a résztvevők ruhában és tréfákban. A német -bányatörténetek, mint tudjuk, Tacitus óta meglehetősen egyformák: -vezető szerepet játszik benne a bányarém, a zöld vadász, Perchta -istenasszony és a velencei ember, aki a sziklaoldalakban -sasszemével minden szem aranyat fölfedez s azonnal magához is -kaparítja, végül <span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span> a jó és rossz manók. E vékonyka -szálakat történetté csomózni évszázadok írói kisérlették meg. Nem -sikerült: én se próbálok vele szerencsét. Elég az hozzá, hogy a -velencei ember ezúttal is megkisérlette hogy a bánya kincsét, – ezt -a szerepet Málika játszotta, – elragadja, de a manók nem hagyták -magukat s miután pro meg kontra a rémek, sellők, villik, -boszorkányok, tündérek fölvonultak és táncok alakjában harcokat -vívtak, a velencei ember megszégyenülten volt kénytelen odébb -állani s a Selmec város címerében álló két zöld gyík vídám polkában -járta körül a termet. Ebből állott az ünnep.</p> -<p>A fölvonulásban részt vett a diákság is, azonfölül egész -Selmecbánya apraja-nagyja. Menjünk hát el mi is a vendégszerető -Judex-házba és nézzük végig az ünnepséget. Ime, éppen jön is a -menet. Elől harsogó zenekar léptet, sípon és dobon játszva a régi -bányászindulót. Utána haladnak a kardtáncosok, tizenkét fehérruhás -bányász, szablyájukat magasan fejük fölé tartva. Nyomukban ugrál -egy csomó manó, zöldek, fehérek és feketék, hosszu szakállal, nagy -potrohhal, kezükben vesszőkkel, amelyeknek a legenda szerint -aranynyá kellene változni. Utánuk a tél és a nyár allegóriái -következtek: amaz prémes sipkában, kezében zuzmarás fenyőfácska és -száncsöngő, ez szalmakalapban, napernyővel és övében egy csokor -rezedával. A tél szerepére Vitnyédit kérték föl, a nyarat Helén -adta. <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span> A furcsa párt a jó Perchta asszony -követte, összefogott kötényében a mondabeli ajándékokkal, -leányoknak pántlika meg lentekercsek, fiatalembereknek szivar és -bicska. Szomszédja volt a rejtélyes Saint Germain gróf, a bűvész, -selyemfrakkban, zöld pápaszemmel, nyakába akasztott árusító -deszkáján ott hevernek a jövendő tolmácsai: tükrök, amelyekben -következendő időket lehet látni, aztán egy hatalmas suholy, amely a -mátkánk arcképét húzza ki egy dobozból, továbbá lenmag, amelyet -fiatal leány, ha tudni akarja, ki lesz a férje, el ne mulaszszon -megvásárolni; szentelt ostor, amely a boszorkányokat elűzi; -pentagrammok, bűvös kréták s más efféle csodálatos holmi; -jelentőségüket javarészt már csak Magdolna asszony, a nagyanya -ismeri. Az öreg asszony ott halad a bűvész mellett: jobbról is, -balról is cifra ruhás apródok vezetik, harsonával adva jelt, hogy -mindenki tisztelettel köszöntse. Nincs az a bűbáj, amelynek -legyőzéséhez a matróna nem értene, ő volt a család kalendárioma, -orvosa és gazdája. Például, ő mindjárt megmagyarázza a -járatlanoknak, hogy kell a lenmagot használni: ha a kis leány -Luca-napján lefekszik, dobja a magot háta mögé s akkor álmában -meglátja a férjét. Tudja azt is, hogy a zöld vadászt úgy kerüli el -az ember, ha leguggol előtte, a leányvári boszorkányt, – az igazit, -– pedig ostorpattogtatás űzi el. De jaj annak, aki jó tündér -jelenlétében pattogtatja korbácsát, a szellem tovaszáll -<span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span> és soha többet föl nem keresi a -házadat. Csak az öreg asszony tudja megérteni Karácsony éjszakáján -a beszélő állatokat, ő tudja a köszvény gyógyszerét, a cserezetlen -birkabőrt alkalmazni, ő ismeri legjobban a sempervivum -menykőelhárító jelentőségét, ő tudja, hogyan kell a -boszorkányszögeket megrajzolni, s a bányászok ünnepén a Borbála-nap -jelentőségének, szokásainak ő a megmondhatója. Hajdan mint -klenódium szállt anyáról leányra e sokféle ismeret, ma már nincs -szükség rá, megfejtette őket a tudomány és a kalendáriomcsinálók. -Minden gazdasági zsebnaptár elárulja, hogy Márton-havában kell a -fát ültetni, Jakab rázza meg a gyümölcsöt és Mihály szedi le, -Orbánkor megyünk hegyi legelőre, a tehenek betegsége ellen pedig -többet ér egy ügyes veterinárius, mint a dupla háromszög.</p> -<p>De térjünk vissza a menethez.</p> -<p>Az öreg asszony után következett az erdő szelleme; szakálla -mohával van benőve, csipője gyökérben végződik. Mellette megy a -zöld vadász, rémes mordálylyal, megdermedt jobbkézzel, párja a -leányvári boszorkány, míg utánuk egy csomó csaholó, röfögő, bömbölő -európai és afrikai vad halad, amelyek immár több mint háromszáz -esztendeje űzik a szerencsétlen vadászt. Nem kevesebb borzalmat -kelt a víziember, akit Hertelendi személyesített sok méltósággal. A -habok réme csupa moszat és víz volt, balkezében halat tartott, -zsebretett jobbjában pedig teleitatott <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> szivacs -volt, hogy a monda ama kivánságainak, miszerint a vízi király -zsebéből víz csurog, kellőleg megfelelhessen. De nem akarok -hosszadalmas lenni, kikoptam a báli riportokból. Még csak -Frundsberget, a boldog vőlegényt említem meg, aki a velencei embert -játszotta, – zöld frakk, csattos cipő és fehér paróka, – meg -Judexet, aki a bányagróf méltóságos szerepében aratott nagy -sikert.</p> -<p>A fölvonulás általános tetszést aratott, csak Frundsberg, a -velencei ember érezte magát kellemetlenül. A víziember ugyanis -minden fordulónál hozzá dörzsölődött, úgy hogy Frundsberg zöld -frakkja csupa víz meg moszat lett. Nem kisebb kellemetlenséget -okozott neki egy bakkecske, amelynek tulajdonképpen a zöld vadászt -kellett volna üldöznie, ehelyett azonban folyton a vőlegényt -böködte. Nem nehéz volt kitalálni, hogy ez a diákság boszúja volt. -Frundsberg egy ízben kissé izgatottan meg is kérte a kecskét, hogy -kímélje őt meg tréfáitól, de a kecske zokon vette a dolgot, a két -hátsó lábára állott és az állattan méltó megdöbbenésére átnyújtotta -a névjegyét… Frundsberg most már látta, hogy aknamunka készül -ellene, de nem tehetett ellene semmit. Egész estéje nem volt egyéb, -mint kínszenvedés. Most a bűvész sanzsirozott ki orrából egy -szamárfület, itt egy boszorkány csípett rajta nagyot, majd a bohóc -esett neki és öntötte le liszttel, végül pedig egy óvatatlan -pillanatban melléje tették a suholyt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> amely -óriási derültség között húzta ki füléből a gyapotot. (Frundsberg -nagyon félt a léghuzamtól s állandóan gyapottal tömte be a fülét.) -Mit tehetett? Megadással viselte sorsát s vígasztalta a tudat, hogy -a legszebb leány mégis az övé.</p> -<p>Még egy szerencsétlen ember akadt a teremben: ez Vitnyédi, a -rideg tél volt. Egész este Helénnel volt együtt s egy szó nem jött -a torkára.</p> -<p>– Egy pillanatra se hagynak egyedül, – sóhajtott kétségbeesve, -pedig mindenki látta, hogy szerelmes párt alkotnak és -tiszteletteljes távolságban maradtak tőlük.</p> -<p>Helén elragadó nyár volt, csupa öröm, napfény és melegség. A -télnek tulajdonképp el kellett volna olvadnia, a helyett zordabb -volt, mint a hógörgető január.</p> -<p>Amint így zord arccal járt-kelt s Leander harcaira gondolt, -egyszerre nyakon csípi egy jegesmedve.</p> -<p>– Amice, – szólt a furcsa állat, – gyere csak ide az -ebédlőbe.</p> -<p>Vitnyédi követte a medvét, aki hátra tolta álarcát és föltette -pápaszemét. A különös fenevad, amely szemüveget viselt, doktor Blum -volt, az orvos. Leültek egy szögletbe.</p> -<p>– Kedves barátom, – szólt a doktor szigorúan, – neked valami -bajod van… Már az est kezdetétől megfigyellek. Sápadt vagy, majd az -arcod <span class="pagenum"><a name="Page_141" id= -"Page_141">-141-</a></span> kigyúl, a szemed csillog. A hábitusod -nem jót igér, mutasd a nyelvedet.</p> -<p>A diák megrémült, vágtató fantáziája rendes szokása szerint meg -volt róla győződve, hogy meg kell halnia. Messzire kinyújtotta a -nyelvét.</p> -<p>– Ahá! – szólt dr. Blum. – Megmondtam… A gyomrodban nincs elég -szénsav. Mindjárt láttam, hogy baj van.</p> -<p>Vitnyédi megtörülgette homlokát.</p> -<p>– Honnét vegyek én szénsavat a gyomromba? – kérdezte ijedten. – -A patika már be van zárva.</p> -<p>Dr. Blum gondolkozott, aztán így szólt:</p> -<p>– Hm… Majd folyékony szénsavval próbálunk szerencsét… -Mindenekelőtt ülj le és meríts erőt, mert két liter folyékony -szénsavat kell bevenned. Nemsokára visszatérek.</p> -<p>Ezzel elment és ott hagyta a fogvacogó diákot. Pár pillanat -mulva egy hatalmas sötétzöld palackkal tért vissza. Vitnyédi félve -kémlelte a flaskó tartalmát, de nem tudta kifürkészni, hogy mi -lehet. A sötétzöld üvegen át csak annyi látszott, hogy a folyékony -szénsav erősen habzik…</p> -<p>– Állj föl, – szólt komoran az orvos, – és nyisd ki a szájadat. -Vigyázz jól arra, amit mondok. Addig igyál, míg azt nem mondom: -elég. Én, meg Nádaskai majd tartjuk az üveget, te pedig nyelj, -egyfolytában nyelj.</p> -<p>A diák kitátotta száját s a két doktor kezdte <span class= -"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> önteni -belé az italt. Vitnyédi azt hitte, hogy valami émelyítő históriát -fognak beléje diktálni s most kellemetesen volt meglepve: az ital -ugyan kissé keserü volt, de éppen nem rosszizü. Mentől tovább -nyelte, annál jobban esett, a folyékony szénsavnak ize hasonlított -a söréhez… A doktor már régen azt mondta, hogy: elég, de Vitnyédi -még nagyokat szívott az üvegből… Amikor a végére ért, kellemes -szédülést érzett, a szeme csillogott.</p> -<p>– Most gyorsan eredj táncolni, – szólt dr. Blum, – hogy a -vérkeringésed ismét fölélénküljön. Nézd, ott ül Helén, eredj és -kérd föl egy táncra…</p> -<p>A jégember a „folyékony szénsav“ hatása alatt kicserélődött: -ugrált, táncolt, kurjantott, sőt szerepe méltóságáról teljesen -megfeledkezve, prémes sapkáját is több izben a földhöz vágta. A jó -fiu rémes gyorsasággal keringett végig Helénnel a termen s a nyelve -is megeredt.</p> -<p>– Helén kisasszony, – mondta kissé bizonytalanul, de -határozottan, – ha ön meg is vet és gyülöl, de nem tudom tovább -magamba fojtani: én önt szeretem, nagyon szeretem…</p> -<p>A lány – mit tehetett egyebet – elpirúlt.</p> -<p>– Most pedig üssön nyakon szemtelenségemért, – tette hozzá -Vitnyédi, megijedve a bátorságától.</p> -<p>– De Gáspár, – szólt halkan Helén, – vétettem én valaha önnek? -<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span></p> -<p>A diák szembe nézett a leánynyal és gyorsan galoppozva át a -termen, még egyszer megkockáztatta a kérdést:</p> -<p>– Szeret, vagy nem szeret? Öljön meg vagy emeljen föl!</p> -<p>Ebben a pillanatban kellemetlen dolog történt. Vitnyédi -megbotlott egy uszályban, a fizika centrifugális törvényénél fogva, -hosszu ívben röpült végig a termen s a zenekar közé gurult. -Szerencsére Helénnek nem történt baja, a diák a döntő pillanatban -lovagiasan eleresztette a kezét. A vigyázatlan táncost hamar -lábrasegítették, neki se tört el semmije, csak az orra vére indult -meg. Dr. Blum, – immár ez estén másodszor – gyorsan kikurálta… Pár -perc mulva a tél ismét ott volt Helénnél.</p> -<p>– Igen, – felelt a kis leány a diáknak a bukás előtt hozzá -intézett kérdésére, mert félt, hogy mint már annyiszor, Vitnyédinek -ismét elszáll a bátorsága, – szeretem magát és hogy többé ne legyen -kétsége, hát idő közben föl is irtam magának egy darab -papirosra…</p> -<p>Átadott neki egy cédulát, amelyen komoly betükkel ez állott: -„Én, Judex Helén szeretem magát. Judex Helén, saját kezével…“</p> -<p>A mulatság menetét ez az intermezzo nem zavarta meg.</p> -<p>Éjfélkor újabb alakok jelentek meg a teremben, mindenféle tarka -álarcok, óriások, remeték, <span class="pagenum"><a name="Page_144" -id="Page_144">-144-</a></span> harcosok, bolondok, cifra dominós -dámák, akik nyílván előre megfontolt szándékkal mind Frundsbergre -vetették szemüket. A szegény vőlegényjelöltnek keserves küzdelmet -kellett vívnia, a hölgyek, – akiknek föltünő, nagy, csizmás lábuk s -gyanusan piros kezük volt, – mind csak vele akartak táncolni s -valósággal elárasztották kedveskedéseikkel. Frundsbergnek tehát -táncolni kellett, miközben egyre-másra megtörtént, hogy táncosnője -megbotlott s vele együtt gurult végig a termen… Szóval, a -vőlegénynek oka volt rá, hogy az esttel sehogyan se legyen -megelégedve, amihez hozzájárult, hogy Málika is olyan volt hozzá, -mint rendesen; közömbös, hallgatag, kedveszegett. Éjfél felé -Hertelendi táncolt a leánynyal.</p> -<p>– Tudja-e, mi újság? – kérdezte tőle a diák.</p> -<p>A lány kérdőleg nézett rá.</p> -<p>– Cseróczy nyomtalanul eltűnt, – mondta Hertelendi komoran.</p> -<p>Málika megijedve fordult feléje.</p> -<p>– Tegnapelőtt még velünk volt és most sehol sem találjuk. -Selmecen sincs, s az utolsók, akik látták, a bacsófalvi legények -voltak, fönt a rengetegben.</p> -<p>Málika nem szólt semmit, csak nagyon sápadt lett és önkéntelenül -a kis nyakláncához kapott, amelynek medaillonjában hordta a -fiatalember arcképét. Aztán tovább forgott a báli levegőben, -mialatt <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span> feje zúgott s a szíve vadul lüktetett. -Mint az árnyék suhant táncosról-táncosra, hogy elkábuljon, de -muzsikán, aranyfüstön, csillárok fényén át ott lebegett előtte a -sötét havason egy vihartépett, szerencsétlen alakja.</p> -<p>Kilopózott a teremből s átment a kis utcai szobába, amelynek -ablakából annyiszor leste Cseróczy lépteit. Itt nem volt senki, az -apró helyiséget ruhatárrá alakították át. Málika az ablakhoz lépett -s fölhúzta a függönyt. Az utca néma volt, a lámpásokat eloltották, -a havas tájra gyér holdvilág hintette szomoru sugarait.</p> -<p>A sarok felé nézett: a szél búsan lengette a kopár hárs ágait, a -másik végen egy sovány, kóbor kutya didergett, – talán éppen az, -amelyik Cseróczyt éjjeli sétáján elkisérte. A kis leány levette a -keblére tűzött ibolyacsokrot, egy pár szálat kitépett belőle, -hosszan, némán megcsókolta őket s aztán kinyitva az ablakot a -lámpásba tette a virágokat. Mint régen…</p> -<p>Tudta, hogy senki sem fogja őket elvinni, de szíve mégis -megkönnyebbült. A szél megrázta a fákat s a lámpást, amely -tagadólag integetett, ócska vasával, mintha ezt csikorogta volna: -„Soha többé, soha többé.“ Málika összeborzongott, becsukta az -ablakot. Félig elalélva ült le az ódon karosszékbe s ajkáról kúsza, -panaszos ima szállott az Úrhoz, hogy védje meg Cseróczyt a -tévelygésektől, a bűnöktől, <span class="pagenum"><a name= -"Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> a kisértetektől, meg a -rossz gondolatoktól és bírja rá a fiatalembert, hogy hóban járva, -jól begombolja a télikabátját…</p> -<p>Amikor elvégezte fohászát, nyugodtabb lett s megint visszatért a -táncterembe. Leült egy sarokba és várt, várt valamire, maga se -tudta, mire. Talán arra, hogy egyszerre kinyilik az ajtó, a diák -belép és táncra kéri… De nem jött más csak Frundsberg és limonádét -hozott neki.</p> -<p>A mulatság magas fokra hágott. A fiatalság magával ragadta az -öregeket is, sőt maga Judex is megpróbálkozott egy polonaise-zel. -Saint Germain gróf pokolba dobta csodaszerszámait és egy sellő -szeméből próbálta kiolvasni jövendőjét, az erdő szelleme kigúnyolva -a természetrajzot, egy struccal lejtette a galoppot, a vízi király -pedig a világ minden vizét s vele együtt szívét ajánlotta föl egy -szőke bányatündérnek, aki már egész estén sok kedvességgel -kacérkodott vele. A zenekar is átalakult: a legtöbb muzsikus -kidült, helyöket ambiciózus erdésznövendékek foglalták el és -fazékfedőkkel, kereplőkkel, fakanalakkal próbálták helyettesíteni a -trombitásokat. A levegő forró volt, mint a fiatalság vére. -Málikának eszébe jutott az emlékezetes valéta-bál, amikor az -ifjúság szellője ugyanígy kapta meg. Milyen másnak képzelte akkor -az életet, mennyivel szebbnek a jövendőt és milyen mások voltak a -gondolatai. Akkor erős és fiatal volt, míg lelke most megöregedett, -megtört <span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span> és fázott. Egyszerre vágy szállta meg, -hogy még egyszer fiatal és boldog legyen, még egyszer kivegye -részét az ifjúságból, amely megillette.</p> -<p>Körülötte voltak mind a fiúk, arcukba írva az erő, az élet, a -gyönyörü jókedv, csak Cseróczy hiányzott a sorból. De lélekben -talán ő is itt járt a facsillárok alatt és nézte Málikát. A -leánynak fejébe szállt a vér.</p> -<p>– Fiúk, – mondta a körülötte álló diákoknak, – még egyszer -mulassuk ki magunkat. Aztán úgyis vége mindennek és soha többet nem -találkozunk!</p> -<p>Nem kellett még egyszer mondania, a következő percben a zenekar -már vad riadót fújt, s aztán izgató, gyors galoppot játszott. -Ijesztő sebességgel rohantak végig a termen: a táncmester -kétségbeesve látta volna a művészet szabályainak kigúnyolását, de -aki az erőt és fiatalságot a formáknál többre becsüli, -gyönyörüséggel nézte ezt a vad, közvetlen és éppen azért szép, -magával ragadó táncot. Málika sorra táncolta végig minden -gavallérját; úgy érezte, mintha kiröpülne a házból, a világból s a -hó koronázta hegyek közé szállana.</p> -<p>– Fiúk, rajta… gyorsabban, – tüzelte táncosait. – Ki tudja, mi -lesz holnap?</p> -<p>Nem kellett őket bátorítani: döngött a padló, a vén csillár -gyertyái ijedten lobogtak, a zene alig bírta a kiséretet. Málika -arcán látszott, hogy nem a tánc szelleme, a szíve érzése, hanem a -keserűség és <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span> a feledés vágya hajtják. A vendégek -lassan oszlani is kezdtek már, de a leány még egyre táncolt. Csak -az akadémikusok bírták, a többi fiatalság kimerülten nézte a vad -hajszát.</p> -<p>– A reggeli! – kiáltotta a teremben Judex. – Elég lesz már, -fiatalemberek!</p> -<p>Az ebédlőben frissen terített asztalon párolgott a kávé meg a -bivalytej. A vendégek átmentek a szomszéd terembe, a -tánchelyiségben csak az akadémikusok meg Málika maradtak és -fáradhatatlanul táncoltak tovább. Már alig bírták lábukat, de azért -a világért se hagyták volna abba.</p> -<p>– Nem jön át? – kérdezte a leánytól a velencei emberke, akinek -az ügy sehogy sem tetszett.</p> -<p>– Csak menjen, – nyugtatta meg Málika, – mindjárt ott leszek. -Elbúcsúzom az ifjúságtól, az én szomoru ifjúságomtól… – tette -hozzá. – Aztán örökre a magáé leszek úgyis…</p> -<p>Frundsberg meghajtotta magát, kiment a szobából, de az ajtónál -elfogta a féltékenység s az oleanderek mögül nézte a búcsúzást. -Senki sem törődött vele.</p> -<p>A diákok körülfogták Málikát.</p> -<p>A leány intett a zenekarnak, hogy hallgasson el. A kimerült -zenészek letették agyonhajszolt szerszámaikat. Málika -visszasimította homlokán a haját és így szólt:</p> -<p>– Énekeljetek valamit… <span class="pagenum"><a name="Page_149" -id="Page_149">-149-</a></span></p> -<p>Mély csönd támadt, aztán a diákok kezdetben halkan, majd egyre -jobban belemelegedve kezdtek énekelni.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Gaudeamus igitur, juvenes dum -sumus;<br /></span> <span class="i0">Post jucundam juventutem, post -molestam senectutem<br /></span> <span class="i0">Nos habetit -humus.<br /></span></div> -</div> -<p>Málika hangja is belévegyült az énekbe. Elég éjszakán hallotta -ezt a nótát, betéve ismerte mindenik sorát.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Ubi sunt, qui ante nos in -mundo fuere?<br /></span> <span class="i0">Vadite ad superos, -transite ad inferos!<br /></span> <span class="i0">Ubi jam, -fuere!<br /></span></div> -</div> -<p>– Mi van ezen sírni való? – elmélkedett magában a velencei -emberke. – Mind sírnak… Mégis csak nevetséges…</p> -<p>A kar tovább dalolt:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Vita nostra brevis est, brevi -finietur,<br /></span> <span class="i0">Venit mors velociter, rapit -nos atrociter,<br /></span> <span class="i0">Nemini -parcetur.<br /></span></div> -</div> -<p>– Ezek jól beittak, – jegyezte meg Frundsberg mosolyogva. – -Bizonyos, hogy az élet rövid s a halál nem kegyelmez, de azt -Institorisz uram a szószéken is ki szokta fejtegetni s ilyenkor -ezek a fiatal urak inkább arra kiváncsiak, miféle szép lányok ülnek -az első padban…</p> -<p>Az ének tovább zengett: <span class="pagenum"><a name="Page_150" -id="Page_150">-150-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Vivat academia, vivant -professores,<br /></span> <span class="i0">Vivat membrum quodlibet, -vivant membra quaelibet.<br /></span> <span class="i0">Semper sint -in flore!<br /></span></div> -</div> -<p>Málika abbahagyta az éneket. Feje lehanyatlott mellére, a néma -fájdalom elfojtotta hangját.</p> -<p>– Ha még a diákok sírnak, azt értem, – dörmögött a velencei -emberke, – de Málika még csak latinul sem tud… Furcsa társaság, s -mindenesetre különös viselkedés…</p> -<p>A nóta tovább folyt s Frundsberg egyre idegesebb lett. Amikor az -utolsó strófa következett, lassan odament a daloló csoporthoz. Akár -ott se lett volna, senki se vette figyelembe. Mintha zsolozsmát -énekelnének, olyan áhítattal rebegték a könnyüvérü sorokat:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Pereat tristitia, pereant -osores,<br /></span> <span class="i0">Pereat diabolus, qui vis -antiburschius,<br /></span> <span class="i0">Atque -irrisores!<br /></span></div> -</div> -<p>Lassan halt el az utolsó hang.</p> -<p>– Isten veletek, fiúk! – zokogott Málika. – Isten veletek és -gondoljatok rám… Szerettelek mindnyájatokat…</p> -<p>A fiúk lehajtott fővel álltak előtte. A lány kezet szorított -mindegyik könnyüvérü, de becsületes érzésü gyerekkel s amikor az -utolsóra került a sor, egyszerre hangosan sírva fakadt s ráborúlt a -mellette álló diák vállára. <span class="pagenum"><a name= -"Page_151" id="Page_151">-151-</a></span></p> -<p>– Isten áldjon, jó barátok… – rebegte és megcsókolta a fiút. -Talán azt se tudta, hogy kicsoda az illető: a búcsúcsók -valamennyiöknek, a jóbarátoknak, az elszállt ifjúságnak -szólott…</p> -<p>A napsugár fénykoszorut vont homloka köré. Frundsberg káprázó -szemmel nézte a búcsúzás e furcsa módját. A vére forrt, fölébredt -benne jogainak tudata, Málikához lépett és a karját nyújtotta.</p> -<p>– A kisasszony látszik, nem tudja, hogy mit cselekszik, – mondta -hidegen. – Ezért nem is veszem komolyan e különös jelenetet. -Kötelességem azonban lépései fölött őrt állani s fölkérem, kövessen -édes apjához. Ő majd elintézi kegyeddel a dolgot.</p> -<p>A leány végignézett rajta, aztán közömbösen nyujtotta neki -karját s átment vele a szomszéd terembe.</p> -<p>Így ért véget az ünnepély.</p> -<p>A vendégek hazamentek s mialatt lépteik csöndesen kopogtak végig -a néma utcákon, fejöket csóválták és így szóltak:</p> -<p>– A leányvári boszorkány… igen ez a második leányvári -boszorkány. Hogy tehet úrileány ilyet?</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span></p> -<h2>Hol van Cseróczy?</h2> -<p>Reggel Judex maga elé hívta a leányát és így szólt hozzá:</p> -<p>– Torkig vagyok a könnyelmüségeddel. Röviden beszélek: jövő -héten megüljük az eljegyzést, két hétre rá lesz a lakodalom. -Legfőbb ideje, hogy a fejedet bekössék. Törődjön a férjed a -hóbortjaiddal, nekem elég volt.</p> -<p>Málika nem válaszolt. Ő már mindenbe beletörődött. Amióta nem -látta Cseróczyt, szíve elfásúlt s lelke ólmos szürkeségben -bolyongott.</p> -<p>Az eljegyzés előkészületei gyorsan haladtak előre. A házat -ellepték a munkások, varrónők, messzi földről jövő rokonok, -díszitők, cselédek. Haladt minden a maga rendes útján. Lássuk, hova -lett ezalatt Cseróczy?</p> -<p>A fiatal ember csak pár napig maradt öreg barátjánál, aztán a -vándorlás vágya ébredt föl szívében. Összeszedte cók-mókját és diák -módjára gyalogosan járta be az Érchegységet. Hó borította a -hatalmas <span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span> erdőket, a befagyott tavakat; köztük a -régi fekete tárnák olyanok voltak, mintha őskori szörnyetegek -kiátott szájai lennének s a gyanútlan idegent lesnék. Néma tél -uralkodott a hegyek között, a szelet elzárták a gránit-bástyák, úgy -hogy a tölgyek levelei még azon sárgán lógtak a komor óriásokon. -Fájó szíveknek balzsamos írja ez az éles hegi levegő, a farkasok -bőgése, a fagynak engedő fák és kövek pattogása. Cseróczy -céltalanúl bolyongott köztük. Napközben magasan a völgyek fölött -járt, estére leereszkedett egy-egy falucskába, szalmán aludt, -parasztokkal beszélgetett s azután folytatta kóborlását. A tarka -perspektivákban innét is, onnét is föl-fölbukkant Selmec képe; -ilyenkor beljebb vonúlt a hegyek közé, hogy ne lássa a tarka -fedeleket, a fekete tornyokat, amelyek sajgóvá tették fájó szívét. -Így ment végig a hegységeken, amikor egy nap Vihnye vidékére -vetődött.</p> -<p>Cseróczy azt gondolta, hogy a fürdőhely bizonynyal üres lesz s -azért bemerészkedett az apró villák közé. Annál nagyobb volt -csodálkozása, amikor a korcsma épületéből füstöt látott -kacskaringózni az ég felé s a tisztára sepert utak azt hirdették, -hogy emberek közelébe juott. Kiváncsi lett, vajjon ki járhat -ilyenkor itt és beljebb került.</p> -<p>Amit látott, tényleg furcsa dolog volt: Vihnyének fürdővendége -volt. Nem fürdővendégei, hanem singularis fürdővendége s miután ez -– bár hazai <span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span> viszonyok szerint éppen nem ritka, – de -a mi szempontunkból bizonyos tekintetben érdekes, pár szóval meg -kell róla emlékeznünk.</p> -<p>A vendég Radákovics, a jól ismert selmeci őshallgató volt. Ott -sétált bundában, prémes sapkával, a zenekar emelvénye előtt s nagy -nyugalommal nézegette a felhők járását. Kövér, jól táplált alak -volt, látszott, hogy munkával nem nagyon erőlteti magát.</p> -<p>Radákovics tudniillik nyaralt, jóllehet, csikorgó tél volt.</p> -<p>Julius elején vetődött Vihnyére s eredetileg szeptember végéig -akart szórakozni. Gazdag bácskai fiu volt, de az apját rendkívül -fukar természetünek ismerték, akinek semmi kedve sem volt, hogy a -fia által összezúzott tükrök s megnyúzott billiárdasztalok árát -megfizesse. Téved, aki azt hiszi, hogy az ifju Radákovicsot ez -kizökkentette a rendes kerékvágásból: ő a türelem embere volt. -Hitel tekintetében kitünően állott, Höllenbach, a korcsmáros -ismerte az öreg úr tehermentes földeit, óriás gulyáit s egyéb ingó -meg ingatlanját, minek következtében soha számlával elő nem állott. -Radákovics viszont nem kérte a számlát s nagy nyugalommal várta, -hogy apja végre is kiváltja Vihnyéről. E dualizmusnak az volt a -következménye, hogy amikor a fürdővendégek már mind hazautaztak, -Radákovics zálognak továbbra is Vihnyén maradt és használta a -kúrát… Így múlt el a szeptember, október s december is, a nélkül, -hogy <span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span> az öreg úr a füle botját megmozdította -volna s a különös fürdővendég nem távozott Vihnyéről.</p> -<p>– Rajtam ki nem fogsz, – gondolta Radákovics nagy nyugalommal és -egyre tovább nyaralt.</p> -<p>Kivüle még egy pincér, meg a korcsmáros időztek a fürdőhelyen, -egyéb személyzetre nem volt szükség. Lustán és nyugodtan éltek, -csak olykor frissült föl vérök, amikor egy farkas vagy medve -vetődött az eszplanádra… Akkor puskát fogtak s lelőtték a hivatlan -vendéget. Egyébként pedig ledöntötték a társadalmi kaszinok köztük -álló falait s egész nap preferance-ot játszottak.</p> -<p>– Radákovics! – kiáltott föl Cseróczy, amikor barátja széles -alakját megpillantotta. – Azt hittem, hogy elvégezted az akadémiát -s régen hazautaztál… Mit keresel e kietlen helyen?</p> -<p>– Nyaralok, pajtás, – szólt, – üdülök, julius elseje óta itt -üdülök. Tizennégy kilót híztam s ha Isten megsegít, husvétra elérem -a száz kilót… Ez a világ legjobb fürdőhelye…</p> -<p>Elmesélte kalandos nyaralása hosszu történetét Cseróczynak, -akinek bánata dacára is hangosan föl kellett nevetnie.</p> -<p>– Remélem, velem tartasz? – tette hozzá elbeszélése végén. – Az -élet itt igen kellemes: majd rendezünk krumplisütést, -kirándulásokat, sőt ha valamivel korábban jössz, még -táncmulatságban is lehetett volna részed. Múlt héten engedtük el a -cigánybandát. <span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span> Hanem e helyett krampampulit főzhetünk -és eljárjuk a kállai kettőst.</p> -<p>– Barátom, elment nekem az afféléktől a kedvem, – intett kezével -a diák. – Két hete kószálok már a hegyek között, céltalanul, -kétségbeesve.</p> -<p>– Mi baj, öreg? – dörmögte Radákovics jóindulatuan.</p> -<p>Cseróczy a szívére mutatott.</p> -<p>– Annál inkább maradj hát itt, – erősködött a fürdővendég, – ez -a biztos feledés helye. Nem hiszed? Nos, hallgasd csak. Huzamos itt -tartózkodásom alatt megfeledkeztem a világról, az emberekről s -főként összes hitelezőimről. Egyikre se gondolok és sejtelmem sincs -már, kinek tartozom Selmecen… Gyöngyéletünk lesz, Cseróczy, annyit -mondok. Hej, Höllenbach!</p> -<p>A korcsmáros megjelent s megemelte sipkáját.</p> -<p>– Vihnye klimatikus gyógyfürdő lesz, – mondott Radákovics. – -Ime, már a második vendég is megérkezett.</p> -<p>Höllenbach meghajtotta magát.</p> -<p>– Jó szobát a nemzetes úrnak, – intézkedett az ősnyaraló. – -Semmiben hiány ne legyen!</p> -<p>A korcsmáros fönhangon gondolkozott a szobák felől.</p> -<p>– Az egyesbe beesik a hó, a kettesben denevérek húzták meg -magukat, a hármasnak úgy befagyott ajtaja, ablaka, hogy majd csak a -tavaszszal nyílik ki. <span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span> A négyes is kellemetlen, éjjel épp ott -ordít a farkas. Volna tehát az ötös: gyönyörü kilátás a hegyekre és -jó stand vaddisznókra. Az ne alterálja, ha reggelre befagy a -mosdóban a víz. A szolga majd másikat hoz… Tetszik ismerni a -preferánsz-játékot? – tette hozzá magára is gondolva.</p> -<p>– Persze, hogy ismeri, – intett Radákovics. – Azért diák. Nagy -szükségünk van ugyanis egy jó harmadikra. Jancsi már nagyon -szemérmetlenül csal… Maradj hát itt, öreg és temetkezz a magányba, -az ösmeretlenségbe, a mindent meggyógyító unalomba.</p> -<p>Cseróczynak megtetszett a terv: fölcsapott…</p> -<p>Bealkonyodott; beljebb kerültek. A korcsmáros szobájában nagy -hasábokban égett a tűz, mellette a krampampuli terjesztett -kisérteties fényt. A helyzet barátságos volt… A korcsmáros négy -furcsa alaku mécsest gyújtott meg, amelyek kisérteties fényt -árasztottak. Cseróczy kérdőleg nézett az alkoholszagu -kandeláberekre.</p> -<p>– Kár, hogy annyira el vagyunk zárva a világtól, – mentegetőzött -Höllenbach, – semmi érintkezésünk sincs Selmeccel, az útakat -befújta a hó… Igy hát némely dologban úgy kell segíteni magunkon, -ahogy tudunk. A gyertyánk és petroleumunk például egészen elfogyott -s így rummal világítunk. Kissé költséges, de nagyon szép fény… -Poharas mécsbe tesszük s aztán meggyújtjuk, akár a gázt. -<span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span></p> -<p>A pincér ezalatt nekilátott a vacsorának. Vaddisznózsírral -főzött, cukor helyett lépesmézet használt s ecetet úgy készített, -hogy sót öntött a borba. Az ételek egyszerüek voltak: medvetalp, -nyúlpecsenye, s egyéb vad. Nem nagy művészettel készült, de miután -sokat voltak a szabad levegőn: az étel jól izlett. Vacsora után -megkezdődött a preferánsz-partie. A játékosoknak kissé elnézőknek -kellett lenniök. A kártyacsomag ugyanis hiányos volt: a zöld -királyt egy névjegy helyettesítette, a piros hetest egy -pezsgősvignetta. Sörétbe játszottak, a nagy téteket golyók -helyettesítették. Éjfélig mulattak így. Höllenbach egy afrikai -vadász-expedicióra való munciót nyert össze, aztán kiki kezébe véve -rumos mécsesét és lefeküdt aludni.</p> -<p>Az éjszaka is víg volt: az erdőben bőgtek az állatok, vijogtak a -fölriasztott ragadozómadarak, olykor a kuvik az ablakhoz verődött s -vésztjóslóan rikkantott. A vad hangverseny tetszett Cseróczynak, -odaállt az ablakba s egész éjjel nézte, hogy iramodnak a gyáva -nyulak s hogy indul portyázásra egy-egy róka. Néha hatalmas -szélroham támadt s úgy megrázta a rozoga nyaralót, mint a vércse a -fiókfoglyot. A diák bánatos szívének jól esett ez a rémes éj, amely -mintha az egész világot el akarta volna pusztítani.</p> -<p>Másnap előlről kezdődött a história. Kedélyesen telt el a nap és -zajosan az éjszaka. Harmadnap azonban <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> elemi -csapás érte őket, amint javában preferánszoznak, egyszerre feldől a -rumos mécses, a tűz végig szalad az asztalon s minden tiszteletet -félretéve, megemészti a királyokat, tizeseket, disznókat. Maga Tell -Vilmos is odaveszett, nemkülönben jóbarátai: Stauffacher Werner és -Harras Rudolf… Pokoli bűz maradt utánuk; ez is bizonyítja, hogy a -kártyában ördög lakik.</p> -<p>A szórakozásnak ilyenformán vége szakadt, mély sajnálatára -Höllenbachnak, aki épp aznap összes seréteit, sőt patkószögeit is -elvesztette s revanchera nem számíthatott.</p> -<p>Valamivel szomorúbb napok köszöntöttek most be, a társaság -dologtalanul ült egymás mellett, csak olykor akadt egy -meggondolatlan róka, amely munkát adott nekik. Egy este Radákovics -unalmában a legvégsőre határozta el magát, olvasni valót keresett s -a szobájában csomó könyvre akadt. Tankönyvek voltak: római jog, -közigazgatás, egyházjog, valami nyaraló diák feledhette ott. -Bizony, ez nem mulatságos dolog, egy sem. De ha jobb nincs, ez is -valami. Szétosztották maguk között s miután sürü havazás állott be, -végigolvasták a nyomtatványok minden betüjét. Jancsinak jutott a -matézis, Radákovicsnak a növénytan, Cseróczynak a váltójog, míg -Höllenbach nem tagadhatta meg korcsmárosi lelkét s őszinte -vonzalommal a vegytant választotta… <span class="pagenum"><a name= -"Page_160" id="Page_160">-160-</a></span></p> -<p>Amikor esténkint összeültek, az olvasmányokról folyt a szó, s -kiki előadta a maga tanulmányait. Miután mindegyik átböngészte volt -a maga könyvét, kicserélték a tudomány forrását s most Jancsinak -jutott a vegytan, Radákovicsnak a matézis, Höllenbachnak a -váltójog… A magyar tanulóifjúság szégyenére föl kell jegyeznem, -hogy a legszebb előmenetelt az utóbbi tette: két nap mulva annyira -tisztába jött a fogalmakkal, s a hitel jelentőségével, hogy -Radákovicscsal váltót állíttatott ki tartozásáról…</p> -<p>Miután pedig pokoli unalmukban állandóan a könyveket forgatták, -egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy jelesen készültek el -az említett tantárgyakból, miután pedig a Selmeccel való -összeköttetés még egyre szünetelt, sorra vették a többi tankönyvet -is, s néhány hét alatt kitünően készültek el minden tantárgyból a -vendéglős is, a pincér is… Ime, mivé vedlik egy preferansz-partie -kártya nélkül s hogyan keletkezik a tudományosság -Magyarországon…</p> -<p>A dolog eddig tehát rendben lett volna, egy nap azonban -betoppant Vitnyédi, aki már napok óta mindenfelé kereste bajtársát. -A jó barát nem nézhette szótlanul az ügyek veszedelmesre -fordulását. Amikor látta, hogy Málika tényleg megmarad -elhatározásánál és bajt akar csinálni, fölszedelőzött s -végigkószálta a hegyvidéket. A pragmatikus rendszer híve volt s -ezért a korcsmákat kereste föl. <span class="pagenum"><a name= -"Page_161" id="Page_161">-161-</a></span></p> -<p>– Fogyott-e az utóbbi időben sok bor? – kérdezte a gazdától.</p> -<p>Ha a vendéglős tagadólag intett, a diák tovább vágtatott -szánkójával, meg lehetett róla győződve, hogy arra nem járt a -barátja… Igy került el Vihnyéig s miután mindenben rendet akart -tartani, itt is beköszöntött a söntésbe. Éppen meg akarta kérdezni, -fogyott-e sok bor, amikor megpillantotta pajtását.</p> -<p>– Vége a világnak! – kiáltotta minden bevezetés nélkül, amint -Cseróczyt meglátta. – Málika férjhez megy!</p> -<p>A fiu elsápadt, de nem válaszolt.</p> -<p>– Azonnal gyere be Selmecre, ha jót akarsz, – lenkedezett tovább -a véres kard körülhordozója, – ennek nem szabad megtörténnie! -Egy-kettő, vedd a bundádat!</p> -<p>Cseróczy vállat vont.</p> -<p>– Málika üzeni ezt? – kérdezte nyugodtan.</p> -<p>– Micsoda beszéd! – csapott az asztalra Vitnyédi. – Minek ezt -kérdezni? Ez nem tartozik a tárgyhoz. Szeretitek egymást s bolond -fejjel széjjelválnátok! Esküszöm, hogy egész életemben nem láttam -ilyesmit! Esküszöm, hogy nem láttam! Kérlek, ne taníts meg az -ellenkezőre! Vedd már a kabátodat és hagyd itt ezt a korhelyt!</p> -<p>– Az a leány, aki szeret, nem igéri oda másnak a kezét. -<span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span></p> -<p>– Mit értesz te a nőkhöz? – pattant föl Vitnyédi, – én öregebb -vagyok, tudok is hozzájuk valamit! no! Mégis azt mondom: rögtön -gyere!</p> -<p>– Én megpróbáltam kiengesztelni, – szólt Cseróczy hidegen, – nem -sikerült. Elvágta az érintkezés minden szálát: nem felelt -leveleimre s még akkor se adott hírt, amikor az ajándékait -visszaküldtem. Én is büszke vagyok, érted?</p> -<p>– Barátom, csak annyit mondok – heveskedett a jóbarát, – hogy -abból az esküvőből, Frundsberggel, a második havasi kretinnel, nem -lesz és nem lehet semmi. Én magam fogok az oltárhoz rohanni és -völegény meg menyasszony közé vetem magamat. Majd meglátjátok!</p> -<p>– Ezt bolondul fogod cselekedni. Ha Málika egy csöppet -szívlelne, csak egy szemernyi jelet kellett volna adnia. Most már -hiába… Eh, hagyjuk ezt – intett rosszkedvüen.</p> -<p>– Málika is dacos. Soha ilyen bolond komédiát. Nem foglalkozom -nőkkel, – tette hozzá Vitnyédi, szokás szerint egyszerre -megfeledkezve előbb mondott szavairól, – megvetem az asszonyi -dolgokat, nem is igen konyítok hozzájuk, de ami sok, az sok. Gyere -velem és ne bolondozz. Ma este lesz az eljegyzés.</p> -<p>– Ma este? – rezzent meg Cseróczy.</p> -<p>Szívét végtelen keserűség öntötte el. Egyszerre teljes -közvetlenséggel jelent meg előtte Málika <span class= -"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> alakja: -szép, okos arca, finom vonásai, amelyeken, mint a hattyu tollán -végigperrenő vízcsepp szaladt le egy könycsepp, puha fehér keze, -amelylyel, néhanap végig-végig simogatta a diák kúsza üstökét. S -mindez elvész a téli ködben visszavonhatatlanul, reménytelenül…</p> -<p>– Megyek, veled megyek! – kiáltotta egyszerre, mintha félne, -hogy egy perc alatt minden semmivé lesz. – Induljunk, azonnal -induljunk!</p> -<p>– Csakhogy eszedre tértél, – dörmögött Vitnyédi. – Ezt elébb is -beláthattad volna. Van podgyászod?</p> -<p>– Semmim sincs, – felelt Cseróczy türelmetlenül. – Minek akarsz -tartóztatni? Nem érted, hogy rögtön indulnunk kell? A podgyászom a -kezemben van. Menjünk!</p> -<p>Téli délután volt; a hegyekről már leszállt a sötétség. Cseróczy -magára kapta köpönyegét és a szánkóhoz indult. Itt azonban -meglepetés várta. A lovak előtt állott Radákovics, kezében egy nagy -üveg törkölylyel és jószívüen mosolygott.</p> -<p>– Szegény párák, – sajnálkozott rajtok, – meg vannak gémberedve. -Egy kis pálinkás kenyeret adtam nekik… Hát ti hová akartok menni? – -fordult barátaihoz.</p> -<p>– Selmecre, még pedig rögtön! – türelmetlenkedett Cseróczy.</p> -<p>– Nem oda Buda! – kiáltotta Radákovics. <span class= -"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> – Az én -vendégeim nem állhatnak csak úgy tovább. Vitnyédi még le sem ült és -már menni akar, hogy elvigye az álmomat? Nix dájcs!</p> -<p>– Ne bolondozz, öreg, – szólt a fiatalember.</p> -<p>– Nagy dologról van szó.</p> -<p>– Ugyan eredj! – nevetett Radákovics. – Talán beszakadt Selmec? -A vén Krestyánszky, az uzsorások ősapja is odaveszett? Akkor még -magam is bemennék.</p> -<p>– Másról van szó, pajtás. Engedj utunkra, pillanatig se -vesztegelhetünk.</p> -<p>– Akkor éppen nem engedlek – ellenkezett a fürdővendég. – Meg -kell inni a Szent János áldását, ezt a közjog is előírja.</p> -<p>Azzal pedig, hogy a dolgában egész biztos legyen, gyorsan -kivette bicskáját és elvágta a két ló istrángját.</p> -<p>Vitnyédi fölordított.</p> -<p>– A romlásba döntesz, boldogtalan! Málika eljegyzése lesz ma! -Oh, te javíthatatlan korhely, mit tettél?</p> -<p>A vihnyei remete kezdte érteni a dolgot… Cseróczy szereti a -leányt, máshoz akarják kényszeríteni, ma este lesz a kézfogó és ő -megakadályozta, hogy bajtársai idején ott lehessenek… Teringettét! -Gyorsan másik istrángot!</p> -<p>Nem volt másik hám s így egyéb segítség után kellet nézni. -Fölvetették az egész házat, de szíj nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> volt -sehol; végre is úgy segítettek a bajon, hogy levágták a csillár -zsinórját, a csöngetyük szalagpántjait s a hózentrágereiket. Nagy -nehezen mégis csak befogták a lovakat s elindultak.</p> -<p>A Vihnyén maradottak illő módon búcsúztak vendégeiktől. -Radákovics elsütötte a pisztolyait, Höllenbach pedig régi lakodalmi -szokás szerint utánuk öntött egy veder bort; így indulnak el a -felvidéken a kézfogóra… A szánkó eltűnt az alkonyatban.</p> -<p>Amikor a toronyőr tizenegy órát jelzett, a diákok befordultak -Selmec első utcájába. A két lóról szakadt a hab, amikor Vitnyédi -megállította őket térdre estek s nem bírtak fölkelni.</p> -<p>Cseróczy leugrott a bakról.</p> -<p>– Megvolt az eljegyzés? – kérdezte elfuló hangon, azt se tudva, -kihez beszél. – Hogy meg volt-e az eljegyzés, kérdeztem! – -kiáltotta nyomatékosabban.</p> -<p>A rendőrök eleintén bámultak, aztán vihogni kezdtek.</p> -<p>– Mit röhögtök?! – kiáltott az akadémikus. – Beszéljetek, ha jót -akartok! Meg volt-e már az eljegyzés?!</p> -<p>Senkise válaszolt; látva kipirult arcát, az emberek elhallgattak -s tanácsosabbnak látták valamivel odébb vonulni. Ebben a percben -Frundsberg jelent meg a kapuban. Nagyon föl volt izgatva, szeme -kidőlt, szakálla remegett. <span class="pagenum"><a name="Page_166" -id="Page_166">-166-</a></span></p> -<p>– Hol van Málika és mi történt?! – ugrott eléje rosszat sejtve -Cseróczy. – Valami baja történt? beszéljen!</p> -<p>Frundsberg bárgyu ijedtséggel nézett rá, aztán dadogva -válaszolt:</p> -<p>– Málika? Nem tudom. Megszökött… vagy eltünt… nincs itt… nem -tudom…</p> -<p>– Hová lett?! – ragadta meg a fiatalember torkánál a vőlegényt. -– Önt teszem felelőssé, hová lett?! Mondja, mit csináltak -Málikával?!…</p> -<p>Frundsberg végre összeszedte magát.</p> -<p>– Hagyjon engem az úr békében! – kiáltotta. – Ez hallatlan -injuria, amit velem tettek! Mi vagyok én, ki vagyok én, hogy így -rám törjenek?! Az a kisasszony, ha éppen tudni akarja, egy -fiatalemberrel megszökött. Itt a levele, amit nekem hátra hagyott. -Azt írja benne, hogy reggelre majd mindent megtudok! Tessék -elolvasni, tisztelt úr!</p> -<p>Kipirult és a magas vékony hangja fisztulába csapott át. -Pillanat alatt megvénült, megráncosodott és ha lehet, még csúnyább -lett.</p> -<p>– Reggelre! reggelre! – kacagott reszkető hangon. – És én talán -aztán vegyem el! Nem rossz! Én, aki egész életemben becsületes és -tisztességes ember voltam! Hát hol fogja tölteni a kisasszony az -éjszakát?! Nem mondaná ezt meg, tisztelt úr?</p> -<p>Cseróczy mintha lázban hallotta volna e szavakat. Eleintén -elkábult, aztán kiverte a hideg verejték <span class= -"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> s -amikor Frundsberg mondata végére ért, a fiatalember fölordított, -vércseként lecsapott a vőlegényre, a hóba tiporta s irgalmatlanul -elpáholta. A rendőrök és cselédek alig tudták az akadémikus -körméből kiszabadítani Frundsberget, aki krákogva, prüszkölve -köpködte a havat és folyton ezt az egy szót kiabálta: – Mordio! -Mordio!</p> -<p>Körülöttük ezalatt összecsődült az egész város, az emberek föl -voltak izgatva, hadonászva kiabáltak és javarészt Frundsbergnek -fogták pártját.</p> -<p>– Igazat beszélt… Mi is láttuk a levelet… Hallatlan, hogy így -bánnak becsületes polgárokkal… Meg kell verni a diákokat, ki kell -űzni a magyarokat… – ezek a szavak hallatszottak ki az egyre -fokozódó morajból. Itt-ott már egy-egy fütykös is -fölemelkedett.</p> -<p>– Hozzám ne nyúljon, akinek kedves az élete! – bömbölte -Cseróczy. – Ki merészeli meggyanúsítani Málikát? Beszéljen, ha -bátorsága van! Tessék felelni, majd számolok vele!</p> -<p>Egy pillanatra csönd lett, aztán látszott, hogy valaki hátulról -széjjellöki az embereket és utat csinál magának. Mindenki arra -fordult. Egy hórihorgas alak törtetett előre. A hosszu Sepi volt; -egyik kezében fütykös, a másikban félelmetes papucsa. Hosszu szája -vigyorgott; szemtelenül nézett a két diákra. Egészen hozzájuk ment -és így szólt:</p> -<p>– Nohát, én láttam a kisasszonyt, ezelőtt másfél <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> órával. -Ha az urak oly rettenetesen kiváncsiak, tudják meg: Hertelendi úr -lakására ment. Ez az igazság!</p> -<p>Cseróczy egy lökéssel a hóba terítette. Még ilyen vadnak és -erősnek nem érezte magát. Az izmos péklegény, mint a pléhkatona -görbült meg kezében, de ha ötször olyan erős lett volna, akkor is -pozdorjává kellett volna törnie. Sepi messzire elvágódott a hóban s -fektében védelmezve emelte föl a kezét. De Cseróczy nem ütött -feléje.</p> -<p>– Állj föl! – ordított rá. – Csak állj föl, himpellér és védjed -magadat, ahogy tudod. Ki a fütykössel! Urral van dolgod!</p> -<p>Sepi egy pillantás alatt fölkelt és fütykösével nekiszaladt a -diáknak. A bot nagyot puffant Cseróczy fején. Kemény koponya volt, -nem érezte meg, csak a süvege hullott a hóba. Most ő következett. -Két kezével megkapta a legény torkát s pillanat alatt megint a hóba -lökte. A hosszu Sepi, mint a lisztes zsák, puffant a földre.</p> -<p>– Csak állj föl! – ordította vadul a diák. – Csak állj föl!</p> -<p>De Sepinek elég volt a két zuhanás. Fölugrott ugyan, de nem -támadott többet, hanem vinyogva menekült el. Amikor már ötven -lépére volt, megállt, megtörölte az ábrázatát és gúnyosan ordított -Cseróczy felé.</p> -<p>– Azért a kisasszony mégis a Hertelendi úr <span class= -"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> -szeretője. Én láttam! ezt nem lehet pofonnal elintézni. -Alászolgája!</p> -<p>A két diák rémülten, eltorzult arccal bámult egymásra. A -polgárok zajongani kezdtek.</p> -<p>– Az egész városra szégyent hoznak… Mindenkit megtámadnak… Ezt -nem tűrjük! – elégedetlenkedtek. – Menjünk a tanári karhoz!</p> -<p>– Hallgassatok! – ordította Cseróczy. – Csőcselék vagytok! -megértettétek?! Fogjátok be a szájatokat!</p> -<p>Fekete szeme félelmesen forgott. Mintha ólomgolyó ugrálna körül -a fejeken – mindenki egy csöppet megbiccentette koponyáját a diák -pillantása alatt.</p> -<p>– Aki egy rossz szót szól, azt elpáholom, – tette hozzá vadul -Cseróczy és senki sem mert neki ellentmondani. Az emberek meghuzták -magukat, mint az elvert öleb. A diák egy ideig várt, hogy talán -valaki még szól egyet, de rémes csönd maradt, senkinek se volt -kedve az akadémikussal kikötni.</p> -<p>Cseróczy lassan megindult Vitnyédivel Herteleni lakása felé.</p> -<p>A nép sokáig maradt csomóban és föllélekezve, hogy Cseróczy -alakja eltünt, megbeszélték a történteket. Elhatározták, hogy nem -türik tovább a zsarnokságot, s ha nem kapnak jogorvoslást a tanári -kartól vagy a rendőrségtől, a miniszterhez fordulnak, hogy vessen -véget e szörnyü selmeci állapotoknak.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span></p> -<h2>Az eljegyzés.</h2> -<p>Hadd mondjam el az előbbi csattanó előzményeit. Térjünk tehát -vissza néhány nappal.</p> -<p>Málika fásultan, csüggedten várta az eljegyzést. Feje tele volt -bús gondolatokkal. Cseróczy nem jött vissza: Cseróczy szívtelen, -rossz, hűtlen ember! Ha csak valami fűzné hozzá, megérezné, hogy -vissza kell térnie, bocsánatot kell kérni és mindent jóvá tenni. De -nem jött, nem jön, talán végigkószálja az ország valamennyi -korcsmáját, talán utána szaladt a szép Meluzinának és tovább éli -vele csunya világát… Talán már azt se tudja, ki az a Judex Málika, -akinek egykor örök hűséget igért. S ebben talán igaza is van, -hiszen az egykori Judex Málika eltünt: aki itt a karosszékben -szomorkodik, az egy másik nő, egy elcsüggedt, kifáradt, megvénült -leány, akinek már nincs az életben semmi öröme, semmi vígasza, -akinek csak egy vágya van: felejteni, mindent felejteni… Avagy -talán megalázkodjék, utána üzenjen – ő, akit úgy megbántott, akinek -kérő szavára korhelykedésekkel <span class="pagenum"><a name= -"Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> válaszolt?… Nem, soha: ő -is megmutatja, hogy büszke tud lenni, ha mindjárt ketté is hasad a -szíve. Nem is szereti őt Cseróczy, ha térden állva nem jön -bocsánatot kérni s nem érdemeli meg azt a szeretetet, amely -szívében iránta lobogott s még most is ég a hamu alatt…</p> -<p>De a diák nem jött. S az eljegyzés napja egy reggelen tényleg -fölvirradt. Milyen szép ünnepség volt ez és mégis mily szomoru! A -tarka színeket mintha az ősz dere csípte volna meg.</p> -<p>A Judex-ház tehát egy napon újra vendégeket látott: az -eljegyzésre eljött az egész presbytérium, valamennyi céh küldötte, -a tanács, sőt a rendőrség és a tűzoltóság is. Ünnepi dísz várta a -vendégeket; az ódon tornyon zászló lengett, a vaskosaras ablakból -virágfüzérek és szőnyegek lógta le. A kapuban állott Judex, a -polgárt ékesítő egyszerü fekete kabátban, kibontott inggallérral, -hajadon fővel, ahogy egykoron a jobbágy fogadta várurát. Fönt az -emeleten a ház asszonya várakozott – ő már brokátban, arany -főkötőben, nehéz bársonyban és csipkében, régi -Brenner-klenódiumokkal – és kenyeret meg sót kínált az érkezőknek. -A barátság és bizalom jele ez. Köröskörül asztalokon, padokon, -székeken kirakva a ház minden ékessége: régi selymek, ezüstök, -jelvények, zászlók, kardok, kalapácsok, közepén Mária Terézia -adományozó-levele. A háttérben temérdek cseléd, mind fehérbe -öltözve, homlokukon <span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span> fejkendővel, övükben kulcscsal, -tollseprővel, fakanállal, a helyes gazdálkodás szimbólumaival.</p> -<p>Estére harangoztak, amikor mindenki elhelyezkedett s német -szokás szerint végre a vőlegény is a házba lépett. A kapunál álló -Judex karon fogta s végigvezette a ház valamennyi szobáján, -udvarán, sőt még istállóin is, ahova Frundsberg cselédsége ősi -szokás szerint már előzetesen egy fölpántlikázott borjut állított. -Elvégezvén útjukat, amely annak bizonyságául szolgált, hogy a -házban minden rendes és jó módra valló. Frundsberg átadta a maga -ajándékát: egy szép aranyművü nyakláncot, amelyet Málika egy szál -rozmaringgal viszonozott.</p> -<p>Most átmentek a főterembe, ahol ünnepélyes csöndben, kört -alkotva, álltak a vendégek. Frundsberget négy ifju leány vezette, a -szoba közepére, Málikát négy bányász. Az urak és hölgyek most -szemügyre vették az ifju párt és helybenhagyólag bólintottak. A -vőlegény ugyan nem volt valami híres legény, de a férjnél nem is -ezt kell megkivánni. Annak legyen jó esze, jó szíve és jó karja, a -ház díszét az asszony adja meg. Már pedig ez a rózsabimbó gyönyörü -lesz, ha kelyhe kinyílik. Sápadtsága dacára Málika bájos volt e -percben. Régi, rókatorku német ruha volt rajta, barna selyemből, -telirakva színes gyöngygyel; a fején kócsag-bóbita, a nyakán nehéz, -multszázadbeli aranylánc, haja régi módira fölfelé simítva… Olyan -volt, mint amikor <span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span> a kis unoka belebujik nagyanyja -ruhájába, az ódon keretből rózsásan világított ki ifjúsága, amelyet -az öltözet ellentéte még szebbé tett. Aki ránézett, az ünnepélyes -jelenet ellenére is jóindulatuan mosolygott, mint májusi reggelen, -amikor a harmatos rózsafán az első bimbót vesszük észre.</p> -<p>Most a főtisztelendő, Institórisz lépett elő. Ceremóniája rövid -volt, miután az egyház hivatalosan nem segédkezik az eljegyzésnél, -de a rövid aktus ellenére, a pap sok méltóságot tudott kifejteni. -Lassan a terem közepére lépett, megállott, szünetet tartott, – -szünetet tartani fölötte szeretett, – s aztán csöndes imát mormolt. -Ujabb pauza után, amely közben a legyek röptét is meglehetett -hallani, a főtisztelendő úr megfogta a mátkák kezét, összetette -azokat és egy régimívü serlegből bort öntött rájuk… A leány -megrázkódott egész testében… Mintha tüzes harapófogó érintette -volna ujjait, amint keze a Frundsbergéhez ért s a bor nem volt -nedü, hanem izzó zsarátnok, amely fájó sebet égetett rajta… -Szédülve emelte föl eddig lesütött szemét, mintha keresne valakit, -aki kimentse e szörnyü helyzetből. De senki sem akadt, -ellenkezőleg, a vendégek természetesnek találták az egész jelenetet -és helybenhagyólag bólintottak fejükkel… A leány ismét -visszasülyedt letargiájába és megadta magát. Fátyol mögül látta a -világot, a papot, szüleit, a kifésült vendégeket és vőlegényét, aki -most gyöngéden fogta karon <span class="pagenum"><a name="Page_174" -id="Page_174">-174-</a></span> és a szomszéd terem felé vezette. -Itt ültek le a gazdag vacsorához, amely nem kevesebb ceremóniával -járt.</p> -<p>Beszéden, ábrázaton, viselkedésen, mintha a mult támadt volna -föl: régi szövetek zizegtek-susogtak, az emberek köröskörül mind -fakók, öregek és hallgatagok voltak a mondókákban és szokásokban -eltűnt idők emlékei elevenedtek meg. A mult szelleme járt az asztal -fölött, az oltotta el egyszerre a terem valamennyi gyertyáit is. -Mert az ebéd nem kezdődött levessel meg jóétvágy kínálással, hanem -az ételek hódolatával, amihez sötétség kell. Ki emlékszik ma még -erre a ceremóniára? Hogy is volt hát? Harminc cselédleány állott -föl sorjába a konyhában, harminc étel került az asztalra: főként -vadak, halak, (mert ez jellemzi a nemesembert), továbbá kalácsok, -mult századbeli pástétomok, fánkok, pecsenyék, tészták, -cukrostornyok s a többi, s a többi. Valamennyi hosszu -ezüstedényeken állott, amelyek peremén kis viaszgyertya lobogott. A -sötét terem ettől a fénytől lett világos. A szolgálók sorjában -Málika elé járultak, mindegyikük mondott egy-két jó szót a -pecsenyéről s aztán mélyen meghajolva a menyasszony elé tette. A -disznókról, őzekről és borjufejekről kisérteties fény áradt a -nézőre, úgy látszott, mintha nem a polgárok ennék meg őket, hanem e -tátott száju fenevadak akarnák fölfalni a vendégeket. Azután ismét -kivilágosodott a terem s a vendégek jóétvágyat kivánva egymásnak, -nekiláttak a <span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span> tálaknak, amelyeknek súlya alatt a -nehéz tölgyasztal meg-megremegett.</p> -<p>A vacsora soha véget nem ért volna, ha egyszerre az ablakok -alatt meg nem riannak a régi városi kürtök. A vendégek fölkeltek -székeikről s az erkélyre tólultak. A lejtőről kígyóvonalban hosszu -menet közeledett, élén, fáklyásoktól kisérve, a bányazenekarral, -végén a kiváncsi nép fekete tömegével. Hozták a menyasszony -ajándékait. Ki tudná elszámlálni azt a tömérdek bútort, holmit, -jószágot, amely kocsira rakodva az ablak alatt elvonult? Knappe, az -asztalos, valóban kitett magáért, ilyen szép hozománya leánynak még -nem volt Selmecen. Elől a nehéz tiszafa-szekrények, karosszékek, -asztalok, fiókos ládák, ruhásszekrények és egyéb bútorok, mind -művészi gonddal, kézzel kifaragva, nehéz pántokkal ékesítve.</p> -<p>Aztán két szekér a fehérneművel, ami len a Garam völgyében egy -éven át termett mind itt találkozott össze. Utána következtek a ház -fényűzési fölszerelései: gyönyörü máramarosi üvegcsillárok, -káprázatos fényü arany- és ezüstevőeszközök, gyertyatartók, -ékszeres ládák, tükrök, csipkék, selymek, úgy helyezve el nagy -gonddal, hogy mindenki megcsodálhassa őket. Az utána döcögő kocsin -a gazdag konyha jelvényei sorakoztak, rengeteg üstök és csebrek, -sárgaréz kondérok, fazekak, tepsik, nyársak, közöttük a faedények -sárga halmaza. Nyomon követte <span class="pagenum"><a name= -"Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> őket az éléskamra -fölszerelése: nehéz zsákok töltve kávéval, babbal, borsóval, -gyömbérrel, ánizszsal, gesztenyével, köménynyel, majd a zsiros -bödönök páncélos csoportja villogott, mellettük boros, káposztás, -pálinkás hordók sorakoztak. A menyasszony fehér tehene csöndesen -léptetett utánuk.</p> -<p>Málika szomorúan nézte a fölvonulást s egy könycsepp hullott -szűzi ruhájára.</p> -<p>– Síró menyasszony, nevető asszony, – bólogattak helybenhagyólag -a vendégek.</p> -<p>A hordók kocsija után egy nagy szekér következett, megrakva -mindenféle édességgel, kalácsokkal, lepényekkel, fánkokkal, meg -perecekkel, a melyeket egy markos fehércseléd osztott szét az utca -lármás népének. Utána forgácscsal földíszített sörös kocsi haladt, -egy csapos derűre-borúra mérte az árpalét, ezen a napon Selmecen -még a kutyák is sört ihattak, ha akartak. A menyasszony -végigjártatta tekintetét a két elemózsiás szekéren, s aztán a -következő alkalmatosságra pillantott… S ekkor a szíve verése -egyszerre elállott s a torka összeszorult. A szeme előtt az -ünnepély kezdete óta lebegő fátyol még sötétebb lett s a feje -elszédült. Azután egyszerre a szíve hevesen kezdett dobogni s ki -akart ugrani a testéből…</p> -<p>Mi volt az, ami Málikát ennyire indulatba hozta? Ártatlan, régi -német szokás okozta. Mult századbeli germán családok azzal akarták -a házasságba <span class="pagenum"><a name="Page_177" id= -"Page_177">-177-</a></span> vetett bizalmukat kifejezni, hogy a -hozomány ajándékai közé egy selyemmel, bársonynyal ékesített -bölcsőt is tettek…</p> -<p>S ez a szimbólum az összes eddigi képeknél, az eljegyzésnél, a -jelképes vacsoránál, a pap szavainál erősebben, közvetlenebbül -mutatta a leánynak jövendőjét, életét, egész nyomorúságát. Nem -tudta tovább kiállani az ablaknál, félt, hogy a háztető rája -szakad.</p> -<p>Fölugrott és átszaladt az apjához, aki egy percre visszavonult a -szobájába, hogy a tűzijátékot rendezgesse.</p> -<p>Málika pihegve rogyott le előtte és megragadta Judex kezét. El -akarta mondani összes szenvedéseit, föl akarta tárni szíve szörnyü -csatáját és soha meg nem szűnő szeretetét a selmeci diák iránt, de -görcsösen vonagló ajka mást nem tudott mondani, mint ezt:</p> -<p>– Sohasem, édes jó atyám, soha, sohasem!…</p> -<p>Judex letette a kezében levő görögtüzet és ránézett a sápadt -gyermekre.</p> -<p>– Hogy értsem ezt? – kérdezte hidegen. – Magyarázd meg a -szavaidat.</p> -<p>A leány ki akart egyenesedni s újra megkísérlette, hogy elmondja -azt, ami a szívét nyomja. De csak kúszált mondatokban tudta magát -kifejezni.</p> -<p>– Nem tudok a lelkem ellen cselekedni, – zokogta, <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> – nem -birom tovább… Olyan szerencsétlen, olyan nagyon szerencsétlen -vagyok…</p> -<p>Feje lehanyatlott gyorsan emelkedő keblére. Judex kelletlenül -símogatta szakállát, mint amikor haragudni szokott.</p> -<p>– Kérlek, ne beszélj félre, – mondta szárazon. – Mire jó újból -zavart csinálni? Már minden, ahogy illett, rendben volt, és most -újra kezded? Nem szeretem az ilyen színpadi jeleneteket, torkig -vagyok velük.</p> -<p>Rosszkedvűen, összeráncolt homlokkal járt föl és alá a -könyvespolcok között, aztán megállt Málika előtt.</p> -<p>– Nem hogy megköszönnéd szüleid jóindulatát, amely kedvezővé -tette jövődet, most újra össze akarod bogozni a csomót. Azt hiszed, -örökké rabszolgái leszünk szeszélyeidnek? Hogy tréfát űzhetsz -emberrel, becsülettel, Istennel? Nagyon tévedsz, nem tűröm házamban -az ilyen dolgokat!</p> -<p>Élete legnagyobb büszkesége volt az a három szó: „az én -házamban“. A mintaszerűség, tökéletesség és a legfőbb erények -jelvényét látta bennök. Az „ő házában“ élni gyönyörűség és -kitüntetés lehetett földön, mennyben egyaránt. Ott soha helytelen -dolog nem történhetik, ott senkinek oka nincs a sorsa ellen -tiltakozni s ott minden úgy van jól, ahogy a családfő akarja. Ilyen -az ő háza; boldog, aki falai közt élhet, békességben, tiszta -polgári becsületben és <span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span> boldogságban… Nincs több ilyen ház az -egész világon… Nem csoda, ha megrészegedett e kedves szavától. Az -asztal elé állt s így kiáltott:</p> -<p>– Nem tűröm, hogy tréfát űzzél belőlem, hogy pellengérre állítsd -e becsületes falakat és botránynyal szennyezd be e mocsoktalan -házat! Megértetted?! Eddig van!</p> -<p>Málika fölemelte sápadt arcát.</p> -<p>– Nem akarok semmit sem hallani! – rázta dühösen fejét Judex. – -Most már az én becsületemről, adott szavamról és személyemről van -szó! És ha a Paradicsom-hegy megindúl is, a Frundsberg felesége -leszel! Punktum!</p> -<p>Soha még ilyennek nem látta atyját: a kis emberke arca mintha -óriásivá nőtt volna, szeme akkora volt, mint egy ágyúgolyó, szája, -mint a barlang torka. Málika megrázkódott. Látta, hogy hiába volna -ellenmondani, apja szigoru, hideg arcán tükröződött a szilárd -elhatározás, amelynek most már minden áron érvényt szerzett volna… -Ez volt hát az élet, amelynek borzalmairól iskolában és könyvekben -annyit olvasott, ez a jövendő! Lelkében egyre nagyobb lett az -undor, mintha keze, arca, szája, minden porcikája útálatos sárral -érintkezne s neki bele kellene fúlnia. A lány egy ideig tétován -nézte, lassankint hogy sülyed belé a mocsárba és hogy nő szívében a -gyűlölet mindenki, minden, első sorban önmaga ellen. Azután -fölébredt benne az önvédelem, galambnak <span class= -"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> érezte -magát, amelyet kegyetlen vércse üldöz s kétségbeesve tekintett, -amibe belékapaszkodhatnék mentőkar után. De sehol semmi. Az ódon -óra nyugodtan percegett, a vén butorok és képek közönyösen néztek -rá, ők már bizonynyal láttak ilyen jeleneteket a Judex-házban… Az -apa összeszorított ököllel állott a sarokban, az utcáról -fölvilágító piros fáklyafény még zordabbá tette ábrázatát… Lentről -egyre jobban hallatszott a bányász-zenekar muzsikája s a vendégek -zsivaja…</p> -<p>A leány összeszedte magát s föltápászkodott. Szíve nyugtalanul -vert, fülében két szó zúgott: „nem lehet, nem szabad!“ Nem lehet, -hogy élete ily üresen, rettenetesen végződjék, nem szabad, hogy -lelke megadja magát. És ha megindul a Paradicsom-hegy, temesse őt -el, de soha sem lesz a Frundsberg felesége… Lehajtotta fejét s -magára hagyta apját.</p> -<p>Kitámolygott az ajtón s kis szobájába ment.</p> -<p>Üres és néma volt az egykor víg leányszoba, a bútorok egy részét -már elvitték, a többi félszegen, idegenül álldogált szerteszét. -Odalépett egy almáriom elé s kiszedte azt a sok apróságot, amelyet -egykoron Cseróczytól kapott. Tarkán össze-vissza hevert a sok -csip-csup, amelyet a szerelem manója aranyozott meg: hervadt -virágok, szalagok, lövész-monéták, madártollak, fényképek, -táncrendek. Maga elé rakta őket és sírva nézte végig valamennyit, -tanácsot, segítséget, kérve tőlük. Össze-vissza beszélt a sok régi -<span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span> emlék, egyik panaszosan, a másik -jóakaróan, a harmadik keserü szemrehányást téve. Régi, meghitt -barátok voltak, hű tanui a leányszoba minden örömének és bánatának. -Tudták, hogyan kell a szívhez beszélni s tudták, hogy szerencsétlen -kis gazdájuk nagy bajban van, az egész világ megrendült -körülőtte…</p> -<p>S amint a leány hallgatta őket, amint visszahozhatatlan időkről -mondtak bús regét, a különösebbnél különösebb tervek vonultak föl -előtte. Elszökni… zárdába menni… térden állva könyörögni az atyja -előtt, akinek kell, hogy szíve legyen… széjjel marcangolni e csinos -arcot, amely mindennek oka… Avagy: meghalni… eltünni a havas -éjszakában mindörökre… Oh, be jó is lenne a puha, illatos hóba -temetkezni…</p> -<p>A nagyteremből víg zene harsogott föl.</p> -<p>– A vánkostánc! Kezdődik a vánkostánc! – hallatszott egy éles -hang.</p> -<p>A bevezető muzsika elvégezvén néhány ütemét, elhallgatott; -hallatszott, amint a vendégek vidám zajban csoszogtak sorba.</p> -<p>– Mindjárt keresni fognak, – riadt föl Málika.</p> -<p>Fölugrott és sietve kapta magára köpönyegét. Nem tudta, hogy mit -fog tenni, csak azt tudta, hogy menekülnie kell e szörnyü házból, -amelynek falai börtönként övezték testét-lelkét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span></p> -<p>– Kezdődik a vánkostánc! – hallatszott még élesebben. – Hol a -menyasszony?</p> -<p>Eloltotta a lámpát, nehogy rája akadjanak. Azután tollat -keresett s a kivülről beszürdő félhomályban pár kúsza sorral -tudatta Frundsberggel, hogy nem lesz az övé. Reggelre majd megtud -mindent… Vajjon mi lesz az a minden, még ő sem sejtette…</p> -<p>Az ámbituson cipőkopogás hallatszott, Frundsberg meg a rendező -keresték a menyasszonyt. Kinyították az ajtót s benéztek a -szobába.</p> -<p>– Nincs bent senki, – dörmögött a rendező, látva, hogy sötét a -szoba.</p> -<p>Frundsberg tétován állott az ajtóban. Fejének árnyéka az ámbitus -falán olyan volt, mint egy vén asszonyé. Málika önkéntelenül -elmosolyodott s e derü bizalmat, bátorságot öntött szívébe. Most -már nyugodtabban várta, hogy a keresők odébb menjenek…</p> -<p>Amikor a vőlegény és a vőfély eltüntek a szomszéd folyosón, -gyorsan kisurrant az udvarra és csipkekendőjét arcára szorítva, -kiszaladt az utcára. Nem látta meg senki…</p> -<p>Üde, éles levegő csapta meg arcát: óh, be jól esett a petroleum- -és limonádé-szagu báli levegő után! A város még élénk volt ugyan, -de az emberek csoportokba verődve tárgyalták, mennyi kincscsel -terhelve vonultak föl a hozomány-vivő szekerek s így senkise -törődött vele. Azt hitték, valami korán távozó vendég. <span class= -"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span></p> -<p>– Bodog fickó! – mondta valaki, a ház felé mutatva pipájával. – -Így én is megházasodnám!</p> -<p>Málika nevetett. Hiszen jól járna, ha így nősülne meg! Még az -eljegyzés napján megszökik a menyasszonya. Egyszerre visszanyerte -önuralmát s mint az élet nagy pillanatai előtt, amikor hirtelen -szembe kerülünk a rettegett eseménynyel s íme, egyszerre -csodálatosan természetesnek s könnyünek látjuk a megoldandó dolgot: -ő is szinte magától értetődőnek tartotta, hogy éj idején egyedül -megy végig a városban, valami titokzatos, de éppen nem ijesztő -szakadék: a jövendő felé… Hiszen mindez egyszerü: akit gyűlölünk, -ahhoz nem megyünk feleségül s a szabadságot, épp úgy, mint a -szeretetet az Isten oltotta a szívünkbe. Ez ellen nem lehet -cselekedni… Visszanézett, a Judex-ház párás ablakán fény tódult az -utcára. Az éjjeli világításban szinte rá sem ismert a szülei -házra.</p> -<p>Az első utcán balra kanyarodott föl. A nagy zaj után egyszerre -nagy némaság fogadta. Itt nem járt senki, léptei ijesztően -visszhangoztak s az utca sötét gádora mintha el akarta volna nyelni -karcsu alakját. Nem félt tőle: sőt érdekesnek találta a furcsa -helyzetet. Még sohase járt ily késő éjszakában gyalog az utcán. -Pedig érdekes Selmec ilyenkor is. Milyen különösek a púpos, fekete -házak, nyakukban a hófehér prémmel, milyen titokzatosak a mélyen -lógó, sürü, csillagtalan felhők, akárha itt gyülnének tanácsra, -<span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span> holnap ki melyik országba vándoroljon, -milyen sajátságosak a kopár fák, amelyek hosszu, bogos ágaikkal, -mintha meg volnának fordítva: a gyökerek állnak ég felé, a lombok -pedig télen a föld alatt virulnak. A város koronájaként szögletes -vonalaival ott emelkedik az Angyal-vár, hófehéren, érintetlenül, -mintha cukorból faragták volna ki. Málika tágra nyílt szemmel -nézte, mint a gyerek a cukrász kirakatába tett édességből csinált -házakat.</p> -<p>Jobbra a gyertyamártótól alacsony, sötét ház terpeszkedett: -papírral átragasztott, összetört ablaktábláin és nyitott kapuján -meglátszott, hogy diákkvártély. Minek a kapukulcs ott, ahol éjjel -élénkebb a forgalom, mint nappal s ellopni amúgy se lehet semmitse? -Málika tudta, hogy Hertelendi meg Vitnyédi itt laknak; ha errefelé -sétált, a két fiatalembert mindig az ablakban láthatta. Tudta azt -is, hogy egész Selmecen ezek a leghívebb emberei s azért védelmet -keresve, gondolkodás nélkül fordult be a kapun. Ezek a jó fiúk csak -nem hagyják el élete e nehéz pillanatában? Ha azt kivánná tőlük, -menjenek a tűzbe, elmennének, ha azt, hogy hozzák le a napot az -égről, azt is megtennék.</p> -<p>… Az utcán pedig akkor suhant végig a hosszu péklegény -árnyéka…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span></p> -<h2>A diáktanyán.</h2> -<p>Hertelendi nagy munkában volt: meg kellett erőltetnie minden -sejt eszét, hogy fütőanyagot fedezzen föl. Rossz idők jártak a -diákra, az apja hallani sem akart róla, s a fia legfurfangosabb -ötleteinek sem ült föl többé. Pedig vele sokáig el lehetett bánni, -mert az öregnek, közbevetőleg jegyezve meg, gavalléros hajlamai -voltak s ha itt tudta megfogni, akkor a diáknak nyert ügye volt. De -Tamás a húrt a végsőig feszítette. Ha kifogyott a pénzből, -párbajafférekbe ment bele s ezen az immár nem egész szokatlan úton -sarcolta meg az öreget. Orvos, terem, bepaukolás… Gentleman apa nem -térhet ki ily kiadások elől. A valóságban pedig a diákok az erdőben -verekedtek s tiszteletbeli doktornak Blumot vitték magukkal. Nehogy -különben valaki azt gondolja, hogy a lovagias ügyek egyoldaluak -voltak, ennyire naiv nem volt az apa. Tamásnak haza kellett -küldenie a jegyzőkönyveket, sőt amikor az afférok nagyon -elszaporodtak, az öreg úr a hiteles hely bizonylatát <span class= -"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> kivánta -be… Nagyobb baj volt, hogy végül már nem akadt senki, aki -Hertelendivel mérkőzni akart volna. A fiatalember nem riadt volna -vissza attól sem, hogy proviziót adjon ellenfeleinek, sőt a -reverzálistól sem, amelyben biztosította őket, hogy semmi kárt sem -tesz bennük, de az emberek lemondtak a dicsőségről. Így hát -Hertelendi szénája kezdett rosszul állani. Egy geniális eszme rövid -időre fölszínen tartotta még. Apja gavalléros gondolkozására -számítva, fogott egy stróhmannt, akit bepörölt. Állitólag követelni -valója lett volna rajta, egy szabályszerüer lejárt és óvatolt -váltó. Amikor az öreg Hertelendi, egy gőgös, tizennégy ősös -földesúr a pört megtudta, dühösen robogott be Selmecre. Már a -lépcsőn káromkodott.</p> -<p>– Ilyen szégyent hozol a fejemre, hogy pörlekedel, mint az -örmény pénzváltók!? – kiáltotta fiához betoppanva. – Váltóra adsz -ki pénzt? Egy Hertelendi… Nem szégyeled magad? És még be is pörölöd -a szerencsétlent! Ez gyalázat! Nemes ember nem tesz ilyet!</p> -<p>Tamás azzal védekezett, hogy másképp nem tud megélni, sok az -adóssága, az élet drága, minden fillért értékesíteni kell és végre -is azt a pénzt becsületes úton, kártyán nyerte.</p> -<p>– Mennyi hát az adósságod? – bömbölte az öreg erre a -vallomásra.</p> -<p>Hertelendi bevallotta az összeget s az apa… <span class= -"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> nos, -mit tehet egy becsületében sértett apa: szépen kifizette. Ő, aki -soha sem adott egy fityinget se, ha arról volt szó, hogy a fia -váltója lejárt, most, amikor a fia váltót óvatolt, mint a jómódu -bankárok szokták, szó nélkül fizetett, mert a családi becsület -kockán forgott…</p> -<p>– Soha többet meg ne történjék ilyesmi, vagy kitagadlak! – -kiáltotta még távozáskor is.</p> -<p>Dehát ez is régen volt. Hertelendire és Vitnyédire csakhamar -újból a hét sovány esztendő köszöntött be. Színi való csak lett -volna, mert a szárított kukoricaszár apróra vágva s bepaprikázva -nem a legrosszabb dohány s holmi élelmességgel ebédelni is tud az -ember, de a hideg, az átkozott tél nem ismer se hitelt, se -részletfizetést. Füteni kell. A két diák sokáig megbírkózott a -válsággal. Példának okáért: mire szükségesek a szekrények hátsó -falai? Ott sem tolvaj hozzájuk nem férkőzik, sem egér be nem -bujhatik. Ez tehát jobb lesz fütőanyagnak. Kiszedték Simonideszné -siffonérjainak hátsó deszkáit s vígan fűtöttek vele. Simonideszné, -akármilyen ravasz némber is lett légyen, arra ugyan soha sem -gondolt, hogy a szekrények hátsó falait megvizsgálja. Ki is -gondolna ilyen csalafintaságra? Amikor ez az anyag is elfogyott, a -szalmazsákokra került a dolog s miután azok is a tűz martalékává -lettek, s az ágyak vékonyak voltak, mint egy héring, a székek és -asztalok lábait nyirbálták meg. Ez is jobb <span class= -"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> ügyhöz -méltó pszihológiára vall, mert ugyan ki venné észre, hogy az asztal -eredetileg három hüvelykkel magasabb volt?… Az a fő, hogy mind a -négy láb a műtét után egyformán hosszu maradjon… De mindennek -egyszer vége szakad s amikor az asztalok alig voltak nagyobbak, -mint egy rattler, a műveletet be kellett szüntetni. Simonidesznénak -különben egyszer föltünt a dolog s meg is kérdezte Hertelendit, mi -az oka, hogy a bútorok mintha összezsugorodnának?</p> -<p>– Ezt a fizika magyarázza meg, – mondta a fiatalember magisteri -ábrázattal, – a meleg ugyanis kinyújtja, a hideg pedig összevonja a -testeket… Adjon kölcsön egy pár zsák fát, fütsünk be jól és -meglássa, hogy az összehúzódás meg fog szünni.</p> -<p>Ám Simonideszné nem volt hajlandó ezen az áron fizikát tanulni s -így a testek még jobban összezsugorodtak.</p> -<p>Hertelendi most is, mint mondottuk, nehéz föladaton törte az -eszét. Vajjon mi lesz a fütéssel? Egy elkeseredett pillanatban már -a kitömött vidrával próbált szerencsét és a tűzbe lökte, de a vidra -oly bűzzel égett, hogy kénytelen volt újra kirántani a kályhából. -Kezét lóbálva sétált föl s alá, s éppen meg akarta magát adni a -sorsnak, amikor egyszerre kopogást hallott ajtaján. A diák kinézett -a deszkahasadáson s egy nőt pillantott meg.</p> -<p>– Ez nem lehet más, mint a mosóné, – gondolta <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> ijedten -s pillanat alatt a szekrénybe ugrott, hogy a kellemetlen vendég -senkit se találjon otthon. Ijedtében még azt is elfelejtette, hogy -ily késő esti órában a mosónők már alszanak.</p> -<p>Málika belépett és körülnézett. Miután senkit se látott, szépen -leült és elhatározta, hogy várni fog. Szemeit kiváncsian jártatta -körül a szobában. Ilyet még nem látott, s azért érdeklődéssel vette -szemügyre a berendezést. A szobát rendetlensége ellenére sem -találta kellemetlennek, sőt tetszett neki a diákszállás: az üres -üvegekre tűzött gyertyamaradványok, a csipős dohányszag, a -céltábláknak kitűzött ócska kalapok, az összedrótozott kályha, a -beragasztott ablaküvegek, a lámpa, amelynek eltört ernyőjét egy -kézelő helyettesítette s az egész szoba, amelyben szinte süvöltött -a hideg. Mennyivel frissebb, fiatalabb és szebb ez, mint az ócska -Judex-ház hideg pontosságával és szörnyü rendszeretetével… -Hertelendi magához térve rémültéből, óvatosan kipillantott a -szekrényből. Szinte kővé meredt, amikor vendégét -megpillantotta.</p> -<p>– Málika, – hebegte ijedtében kigurulva rejtekéből, – mit keres -itt Málika?</p> -<p>A leány kezet fogott vele és így szólt:</p> -<p>– Ha nem felejtették még el, amit nekem igértek, meg fognak -védeni… – Halkan tette hozzá: – Szerencsétlen, elhagyatott -vagyok…</p> -<p>Hertelendi nem értette, mit beszél. <span class= -"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span></p> -<p>– De éjjel… egyedül… s én is egyedül vagyok, – dadogta.</p> -<p>A leány kissé elsápadt s hátrább lépett.</p> -<p>– És Vitnyédi?… Azt hittem, hogy együtt laknak… nem?</p> -<p>– Vitnyédi már két hete Cseróczyt keresi… Málika, ez nagy -könnyelmüség, végtelen könnyelmüség, – fakadt ki belőle egyszerre. -– Ön egy percet sem maradhat itt.</p> -<p>Málika ránézett.</p> -<p>– Ön egyedül is épp oly jó fiu, mint Vitnyédivel együtt, – -mondta egyszerüen. – Itt maradok, mert szükségem van a -védelmére.</p> -<p>Leült a kis székre s maga elé bámult.</p> -<p>– Olyan nagyon boldogtalan vagyok, – sóhajtotta.</p> -<p>Hertelendi hallgatott: soha életében nem volt ily különös -helyzetben. Zavartan húzta le ujjairól a vívókeztyüt, amelyben -éjjelente aludni szokott, hogy a hideg ellen védekezzék.</p> -<p>– Nagyon zord az idő, – mondotta mentegetőzőleg s tüzelő után -nézett. – Nem parancsol teát?</p> -<p>Málika is fázott, tehát ráhagyólag intett.</p> -<p>Hertelendi most már nem sokat habozott, hanem kitéve magát -Simonideszné teljes haragjának, fölkapott egy széket, darabokra -törte s aztán befűtött vele. Pár perc alatt vidám tűz lobogott, -fényével és melegével enyhébbé téve a szoba rideg hangulatát. -<span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span></p> -<p>A téa elkészült, Málika kitöltötte két ócska pohárba.</p> -<p>A fiatalember tétován ült le mellé. Egy szót sem tudott szólani; -bár máskülönben elég bátor legény volt, most nem jött hang ajkára. -Egy ideig így ültek egymás mellett, végre a leány törte meg a -csendet.</p> -<p>– Mit gondol, mit tegyek már most? – szólt.</p> -<p>Minden átmenet nélkül csak büszke fejét hátra szegezve tette -hozzá:</p> -<p>– Olyan nagyon, nagyon szeretem Cseróczyt…</p> -<p>Hertelendi a tűzbe bámult.</p> -<p>– De ha valaki megtudja, hogy itt járt… – mondta megborzongva. – -Mi lesz akkor?</p> -<p>– Maga fél? – kérdezte a leány.</p> -<p>– Én megverem az egész várost, – jegyezte meg Hertelendi -meggyőződéssel. – Önért mindenre kész vagyok.</p> -<p>Egy ideig újra csönd volt.</p> -<p>– Mit tehetnénk? – töprengett a diák. – Én Isten ucscse oly -ostoba vagyok: ha kell, sosem jut semmi az eszembe, – tette hozzá -dühösen.</p> -<p>A leány látva barátja ügyefogyottságát, önkéntelenül -elmosolyodott.</p> -<p>– Akkor hát hallgassa meg, – mondotta, – hogyan gondolkozom én a -helyzetről. Amint pirkad, ön elvisz Gölnicbányára a nagynénémhez, -egy áldottlelkü, okos asszonyhoz, aki bizonynyal nem hágy el a -bajban. Ha keresni is fognak odahaza, senki sem <span class= -"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> sejti, -hogy itt vagyok. Hogy is gondolhatnának ilyet? Reggel tehát az ön -felelőssége megszünik.</p> -<p>– Aláírom. Bárcsak már hajnalodna, – tette hozzá önkéntelenül -Hertelendi.</p> -<p>– Ugyan szívesen látja a vendégeit, – biggyesztette föl ajkát -Málika. – Hány óra most?</p> -<p>– Tizenegy.</p> -<p>– Álmos?</p> -<p>– Egy időre kiment szememből az álom.</p> -<p>– Hát mulattasson egy kicsit. Nekem majd leragadnak a pilláim. -Képzelheti, hogy nem nagyon sokat aludtam az utolsó napokban… Még -eltalálok aludni ezen a széken.</p> -<p>Hertelendi szolgálatkészen ugrott föl. Egyéb hijján bemutatta a -szállásukat.</p> -<p>– Íme, itt van lakásunk minden dísze, – szólt körüljárva a -lakást, – egy havasi kürt, egy pár puska, kardok, plasztronok, -vívóálarcok… Érdeklik ezek a dolgok?</p> -<p>Málika biccentett a fejével.</p> -<p>– Fujjak bele a havasi kürtbe? Nagyon szép hangja van. Ha úgy -parancsolja…</p> -<p>Belefújt a hosszu tölcsérbe, amely panaszos, nyikorgó hangot -adott, mint egy kenetlen szekér, azután vaktöltéssel -ellövöldözgette egy gyertya lángját, majd bemutatta a vívóálarcot, -mint teaszűrőt. Szabadalmat lehetett volna rá kérni: a sodronyháló -kitünően fogta föl a tea leveleit. Még az ébresztésre berendezett -<span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span> fali órát kellett megmagyarázni. Ez is -pátens volt. Úgy volt konstruálva, hogy amint a láncra fűzött súly -bizonyos mélységig leereszkedett, feldöntött egy polcra állított -korsót, amelynek tartalma az alvó ábrázatára fordult.</p> -<p>Málika megitta téáját, amelynek kellemes melege elbágyasztotta. -Csak most érezte a nap fáradalmait és izgalmait, amelyek emléke ott -zúgott-búgott a fülében. Úgy rémlett, mintha egy nagy fekete madár -repdesne előtte és hol a szeméhez, hol a füléhez csapdosná nagy, -sötét szárnyait… Hess, csunya madár!… A teaforraló lassan zsongott, -mint az jól nevelt regényekben szokásos… Amint a leány szemét félig -lehúnyva Hertelendire figyelt, feje egyszerre csak lecsuklott s a -következő pillanatban a vendég elaludt… A diák ijedten nézte az -újabb fordulatot. Málika már mosolygott is álmában.</p> -<p>– Nohát, ez gyönyörü helyzet. Most már egyenesen meg kell -őrülni! – állapította meg a fiatalember és nagyot fújt.</p> -<p>Hozzálépett és gyöngéden megérintette a leány vállát.</p> -<p>– De amikor oly nagyon szeretem, – sóhajtott Málika álmában. – -Olyan nagyon…</p> -<p>Nem volt szíve, hogy fölébreszsze: szegény gyermek, hadd -álmodjék szépet, úgyis ki tudja mi lesz holnap?</p> -<p>Lábujjhegyen a fogashoz lépett és minden eshetőséggel -<span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span> számítva, megtöltötte a fegyvert. Úgy -sejtette, hogy ma még lesz valami. Azután nyakába terítette -köpönyegét és kiment a folyosóra. Leült a földre és a csillagtalan -éjbe bámult.</p> -<p>– Vajjon mi lesz mindebből? – kérdezte magától.</p> -<p>Szerencsére nem volt képzelődő lélek, hanem mindent úgy vett át, -ahogy az élet adta. A holnappal nem szokott törődni, az messze volt -tőle, mint az ifjúkor a hófehér öregségtől. Nos, majd csak -eligazodik hát ez a dolog is; nagyobb esetek is előfordulnak s -azért a városháza meg az akadémia mégis csak áll, s ha az Úristen -úgy akarja, évszázadokon át sem omlik össze…</p> -<p>Csöndesen pipázott a folyosón, nehogy ő is elaludjon.</p> -<p>Jó félóra mulott így el, aztán egyszerre csöndes zsongás -hallatszott a piac felől, mintha méhraj szabadult volna el. Aztán -megint néma lett minden. De pár perc mulva újra zaj hallatszott, -most már közelebbről. Lépések kopogtak, egy-egy hang kitörtetett a -többi közül és elrepült a Simonidesz-házig.</p> -<p>– Bizonyosan a mesterlegények, – gondolta Hertelendi és -visszaemlékezett az utolsó nevezetes csatára, amikor Sepinek a -nagybőgőt a fejéhez vágták. – Nyilván Gerstakkerhez mennek, – tette -hozzá az associatio idearum nyomán.</p> -<p>De a hangok egyre jobban közeledtek; most a <span class= -"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> -szomszéd sarkon dörmögtek, most már az utcában vannak, s egyszerre -olyan vadul harsognak, mintha egy hegyi patak szabadult volna -Selmec közepére. Itt valami baj van, az bizonyos. Sokan lehettek az -utcában, a lábak kopogásán hallatszott. Mind egyszerre beszéltek, -úgy, hogy egy szót sem lehetett érteni, csak azt, mikor egy öblös -torok ezt kiáltotta:</p> -<p>– Ez az a ház!</p> -<p>A következő percben már száz ököl kezdte döngetni a rozoga -kaput.</p> -<p>– No, ez szép dolog, – gondolta a diák és szépen letette a pipát -az ablakpárkányra, maga pedig fölkelt. – Úgy látszik, tudják már, -hová lett Málika!</p> -<p>Lent Simonideszné vijjogása hallatszott.</p> -<p>– Mordio! – kiabálta szünet nélkül. – Mordio! mordio! (A -felvidéken úgy látszik ez a legnagyobb rémület szava.)</p> -<p>A tömeg kivülről rákontrázott.</p> -<p>– Nyisd ki! – ordította az előbbi öblös hang, – vagy beverjük a -kaput!</p> -<p>A háziasszonynak se kellett több, úgy megijedt, hogy fogvacogva -leszaladt a pincébe és egy hordó mögé bújt. Meg volt róla győződve, -hogy a hussziták, a felvidék rémei, amelyekről annyit hallott -nagyapjától, betörtek a városba s mindenkit megölnek, -fölperzselnek, a házakat, a kerteket, az embereket, a tyukokat, még -a kanári madarakat is… <span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span></p> -<p>A tömeg látva, hogy belülről nem mutatkozik senki, nem sokat -teketóriázott, hanem egy-kettő, nekifeszült a kapunak, s nagy -recsegés, ropogás közt kilökte sarkaiból. Pillanat alatt az udvar -tele lett izgatott, hadonászó, kiabáló polgárokkal, rendőrökkel, -bányászokkal, fehércselédekkel. Ott volt, halálsápadtan, esti -díszruhájában Judex is, mellette Frundsberg, aki reszketett, mint a -nyárfalevél s az egész vendégkoszoru, némelyiknek még a szalvéta is -a nyakában fityegett… A furcsa képre néhány hirtelenében előszedett -istállólámpa vetett halvány fényt… Az eljegyzés ugyan furcsán -végződött.</p> -<p>Az udvarra jutva, egy pillanatra megállott a helyi viszonyokkal -ismeretlen tömeg, de csakhamar egy szabó, aki sokat járt pénzért a -diákokhoz, kijelentette, hogy Hertelendi az emeleten lakik. -Mindnyájan iziben nekiugrottak a lépcsőnek, s kettesével, tizesével -rohantak föl a lépcsőn.</p> -<p>Amint az első csoport a folyosóra ért s jobbra akart kanyarodni, -a sötétből valaki rájuk szólt:</p> -<p>– Megálljatok, egy tapodtat se tovább!</p> -<p>Hertelendi volt, aki egy kissé elsápadva, de mindenre eltökélve -várta a történendőket. A fegyver a kezében volt.</p> -<p>– Puska van nála! – rémült halálra Frundsberg, aki csaknem -belészaladt a csőbe. – Meg akarnak ölni! Segítsetek!</p> -<p>Gyorsan visszaugrott a lépcsőház bolthajtásának <span class= -"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span> védelme -alá, s példáját többen követték. A selmeci filiszterekben nem sok -bátorság lakott. Ám egy ember nem ijedt meg, kibontakozott a -tömegből és a diák elé állt… Judex volt.</p> -<p>– Csak lőjjön keresztül, uracskám! – kiáltotta magából kikelve. -– Csak bátran, hiszen csupán az apja vagyok! Ez legalább méltó -befejezése lesz a komédiának!</p> -<p>Hertelendi látta, hogy kétségbeesett emberrel van dolga. -Leeresztette a fegyver csövét.</p> -<p>– Ez az én lakásom, – szólt határozottan, – ide belépni senkinek -sincs joga. Nem is értem, hogy mit akarnak itt éjnek idején?</p> -<p>Judex közbe vágott.</p> -<p>– A leányomat! a leányomat akarom! – kiáltotta, de hangja -egyszerre megcsuklott, erőtlenné lett. – Uram, – tette hozzá szinte -könyörögve, hogy tagadó választ kapjon, – csakugyan itt van a -leányom?</p> -<p>Kínos volt nézni az erős, kemény ember vergődését. Az arca -halotthalvány volt, az ajka bizonytalanul ejtette ki a szavakat. -Apró szeme körül sötét, idegesen rángatózó ráncok feküdtek. Tíz -évvel öregebbnek látszott, magasan hordott kemény feje -előrehajlott.</p> -<p>– Nincs itt, – szólt Hertelendi halkan, de nem tudott Judex -szemébe nézni, félre kellett fordítani a fejét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span></p> -<p>– De itt van! – kiáltotta Frundsberg a lépcsőház oltalma alól. – -A péklegény is látta, hogy idejött s ha nem volna itt, akkor ön -beengedne a szobába.</p> -<p>Az udvaron álló emberek belevegyültek a lármába: – Nem engedjük, -hogy tisztes polgárokkal így bánjanak, – pattantak föl. – Majd -megmutatjuk, ki parancsol Selmecen? Mi, akik adót fizetünk, s -teljesítjük polgári kötelességünket, vagy azok a naplopó ficsurak?! -Ki kell őket söprüzni a városból!</p> -<p>Föltüzelve e szavaktól, a tömeg újra nekirohant a lépcsőnek s -egymást buzdítva, ugrált föl a fokokon.</p> -<p>A helyzet aggályossá vált. Hertelendi dacosan hátraszegezte a -fejét, fölemelte fegyverét és mindenre elkészülve, ezt -kiáltotta:</p> -<p>– Jaj annak, aki egy ujjal hozzám nyúl! Keresztüllőlek, -hitványok!</p> -<p>Ebben a pillanatban megnyilt a szoba ajtaja és Málika lépett -ki.</p> -<p>– Itt vagyok, – mondotta halkan és lehajtotta a fejét.</p> -<p>Judex visszahökkent s a rohanó tömeg egyszerre megállt. Halálos -csönd támadt. De az apa megdöbbenése csak egy pillanatig tartott, -aztán Judex kiegyenesedett, szeme szikrázott s kétségbeesett -ordítással vetette magát a leányra.</p> -<p>– Most meghalsz! – kiáltotta és fölemelte nehéz öklét. – Most -véged van! <span class="pagenum"><a name="Page_199" id= -"Page_199">-199-</a></span></p> -<p>De a szülői ököl nem tudott lezuhanni. Hertelendi közéjük -vetette magát s megragadva Judex kezét, félrelökte az apát.</p> -<p>– Még ön se fog hozzányúlni! – kiáltotta rá Judexre. – És ha -darabokra téptek, sem juttok a közelébe! – Hangja félelmetesen -csengett a visszhangzó házban. Az emberek, akikben elsősorban a -csúnya kiváncsiság működött, nem óhajtották próbára tenni -fegyverét. Végre is, nem érdemes golyót kapni egy leányért, aki -diákok szállására megy… Ők megvédeni jöttek Judexet, de segíteni -itt úgy látszik már nem lehet. Végezzék el egymás közt a többit. Az -éjjeli alakok egyenkint haza kezdtek szállingózni.</p> -<p>Judex egy pár lépést hátra tántorodott a lökéstől, amely -kijózanította. Leeresztette öklét, nem kiabált, fásultan nézett -maga elé. A nagy izgalom után egyszerre mintha minden idege -megtompult volna, gyöngeség fogta el. Letörölte verejtékező -homlokát és sóhajtott.</p> -<p>– Menj el, – fordult Frundsberghez. – Mindnyájan menjetek el… -Hadd maradjunk egyedül…</p> -<p>A nép engedett akaratának. Az udvar lassan kiürült, az emberek -zaja egyre messzebbről hallatszott.</p> -<p>Judex tétován állt egy ideig a folyosón. Hertelendi az ajkát -harapta.</p> -<p>– Menjünk a szobába, – szólott egy idő mulva az apa a diákhoz és -a márványszoborként álló Málikához. <span class="pagenum"><a name= -"Page_200" id="Page_200">-200-</a></span></p> -<p>Bementek a diákszállásba. Judex lehanyatlott egy székbe s -becsukta a szemét. A melle zihált, a keze remegett. Hertelendi -szólni akart, hogy megmagyarázza az előzményeket, de nem találta a -megfelelő szavakat. Végre aztán belefogott.</p> -<p>– Ön félreismeri a helyzetet, Judex úr. A mi itt történt, -az…</p> -<p>Judex fáradtan intett kezével.</p> -<p>– Hagyja el, – felelte, – itt nem lehet magyarázni. Majd én -próbálok beszélni, ha kicsit összeszedtem magamat…</p> -<p>Csönd támadt. A lámpa halovány fénye szomorúan világította meg a -három embert, a kályhából kiváncsi szemek, – pislákoló parázs – -lesték a történendőket.</p> -<p>Végre az apa sóhajtott egyet és megszólalt:</p> -<p>– Hallgasson rám, uram, – kezdte, de a szeme csukva maradt. – Be -fogja látni, hogyha romba döntötte házamat, tönkretette életemet, -becsületemet, legalább az elégtétel némi látszatával tartozik egy -tisztességes embernek.</p> -<p>A diák meghajtotta fejét.</p> -<p>– Most éjfél van, – folytatta Judex. – A reggel nincs már -messze. Akkor elmegyünk Institóriszhoz és ha ön, – itt fölemelte -szempilláit és égő tekintetét rávetette Hertelendire – és ha ön, -mondom, tisztességes ember, akkor elveszi a leányomat. Ennyivel -tartozik a becsületemnek, de talán az önének is. <span class= -"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span></p> -<p>A <i>tisztességes</i> szót élesen hangsulyozva mondta, mintha -egy kis gúny is lett volna benne.</p> -<p>A diák keményen viszonozta a tekintetet.</p> -<p>– Ahogy ön kivánja, – mondta férfiasan. – Az én becsületem éppen -annyit ér, mint a Judexéké.</p> -<p>Az apa intett a fejével.</p> -<p>– Jőjjön a lakásomra, – fejezte be szavait. – Reggelig -elintézzük az elvégzendő formalitásokat, azután istenhozzádot -mondunk egymásnak mindörökre.</p> -<p>Málika rémülten nézett az apjára s meg akarta fogni a kezét. De -Judex elhárította magától leányát s megindult az ajtó felé.</p> -<p>Málika utána szaladt és eléje állt:</p> -<p>– Apám! – sikoltotta kétségbeesetten. – Apám! Ez lehetetlen! Ezt -nem kivánhatja!</p> -<p>Judex kiegyenesedett és két arca vérpiros lett.</p> -<p>– Akarom! – kiáltotta és szeme sötéten, vésztjóslóan csillogott. -– Akarom és összezúzlak, ha ellenkezni próbálsz!</p> -<p>A leány még nem látta ilyennek Judexet, egy más, egy új ember -állott előtte, egy szörnyü árnyék, akinek szeme vérben forog, s -akin látszik, hogy beváltja azt, amit igér. Málika reszketve -hajtotta le fejét előtte és nem szólt többet.</p> -<p>Szótlanul mentek végig az üres gyalogjárókon.</p> -<p>A Judex-házon a hajnali szellő meglengette az ünnepi zászlókat -és a virágdíszt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span></p> -<h2>Az esküvő.</h2> -<p>Borús, havas reggel virradt. Amikor hazulról elindultak, még -sötét volt, a kereskedők lámpa mellett tettek-vettek a boltokban. A -kocsi jobbról-balra csúszott a fagyos havon, csak nagysokára ért el -Institórisz uramhoz. A nagy parókia lassan bontakozott ki a -homályból. A tisztelendő úr már dolgozószobájában volt és vasárnapi -prédikációján dolgozott. Judex visszavonult a tiszteletessel, hogy -az akadályokat elhárítsák. A jegyespár egyedül maradt.</p> -<p>– Mi fog most történni? – kérdezte Málika megtörten.</p> -<p>A diák dacosan vetette föl fejét:</p> -<p>– A feleségem lesz. Ennyivel adósok vagyunk a becsületnek. Hogy -aztán mi lesz a folytatása? Egyszerü. Főbelövöm magamat s akkor ön -megint szabad lesz.</p> -<p>– Hertelendi! – kiáltott rá a leány. – Ha ilyet beszél, leugrom -az emeletről. Elég embert tettem már tönkre, nem birom tovább ezt a -nyomorúságot. Ne legyen ön is ellenségem! <span class= -"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span></p> -<p>A diák megcsóválta a fejét.</p> -<p>– Én más utat nem látok. Különben is, – tette hozzá -könnyüvérüen, – tulajdonképp mi szükség rám a világon? Egy rossz -erdészszel több vagy kevesebb, egészen mindegy. Nem sirat meg -senki; sőt legalább helye lesz a többinek.</p> -<p>– Ne beszéljen! – csattant föl a leány. – Nem tudom mit teszek, -ha ilyet mond. Nem szabad ilyesmire gondolnia… Adja a kezét, hogy -lemond erről a balgaságról.</p> -<p>Megragadta a diák kezét.</p> -<p>– Majd Isten megsegít, hiszen sohasem vétettem ellene, – -suttogta megtörten.</p> -<p>Hertelendi meghajtotta a fejét. Ő csak azt tudta, hogy az ő -fejét előbb-utóbb beverik; tehát inkább előbb, mint utóbb. De ha -Málika a halasztás mellett van, neki nincs kifogása ez ellen -sem.</p> -<p>– De valamit csak kell tennünk, – jegyezte meg. – Csak nem akar -tényleg a feleségem lenni?</p> -<p>Judex két kaputos ember kiséretében visszatért. Ismét a régi -kimért, komoly ember volt, csak sápadt vonásain látszott meg, hogy -valami kizavarta a nyugalmából.</p> -<p>– Készen vagyunk; ha úgy tetszik, mehetünk, – mondta. – Van -szerencsém bemutatni a tanúkat: Möller, sekrestyés, Marsalkó, -vargamester.</p> -<p>A jegyespár kezet szorított velük. Átmentek a templomba. A -szentélyben nem volt senki sem, az <span class="pagenum"><a name= -"Page_204" id="Page_204">-204-</a></span> oltáron álló két -gyertyaszál komor árnyékokat vetett a falra. A ceremónia gyorsan -folyt le. Institórisz uram látható rosszkedvvel végezte a -szertartást.</p> -<p>Öt perc mulva férj és feleség voltak.</p> -<p>Judex kezet szorított Hertelendivel.</p> -<p>– Isten vele! – szólt fagyosan és a kalapja után nyult.</p> -<p>Ezzel elment, Málikához egy szót sem szólt.</p> -<p>A leány egy pillanatig ijedten nézett rá, aztán dacosan szegte -meg fejét.</p> -<p>– Nem cselekedtem rosszat, nem szolgáltam rá megvetésedre, – -mondta keményen. – Béke veled!</p> -<p>Judex nem válaszolt.</p> -<p>A tanúk és az új pár magukra maradtak.</p> -<p>– Parancsoljon velem, – szólt a diák magát meghajtva.</p> -<p>– Azonnal el akarok utazni, – felelt Málika határozottan. – -Küldjön el Eperjesre a nagybátyámhoz. Gyűlölöm Selmecet, a világot, -mindenkit!</p> -<p>Marsalkó uram, aki az egész dologból egy szót sem értett, -elszaladt a fuvaroshoz. Nem kellett sokáig várni, újabb öt perc -mulva már ott állt az ócska bárka. A fiatal asszony egy ideig -töprengve nézett maga elé, aztán leoldotta a nyakláncát és a diák -felé fordult. <span class="pagenum"><a name="Page_205" id= -"Page_205">-205-</a></span></p> -<p>– Tesz nekem egy szívességet? – kérdezte férjétől.</p> -<p>– Rendelkezzék velem.</p> -<p>– Ha valahol… ha találkozik Cseróczyval… – szólt ellágyulva, – -akkor adja át neki ezt a nyakláncot… Ez meg fogja védeni…</p> -<p>Szeme könybe lábadt.</p> -<p>– Meg fogom őt találni, akárhol is, – dörmögte a diák és -megszorította Málika kezét.</p> -<p>– És mondja meg neki… hogy becsülöm, szeretem… Ne keressen föl, -nekünk az életben többet nem szabad találkoznunk… De örökké -szeretem… mindig is szerettem.</p> -<p>– Meg fogom neki mondani.</p> -<p>– Mindhalálig, – emelte föl fejét a leány. – Ön egy derék, -becsületes fiú… – tette hozzá elérzékenyedve, – soha meg nem tudom -hálálni azt, amit érettem tett. Isten vele!…</p> -<p>A két tanu tétovázva nézett egymásra. Különös egy história! A -menyasszony sír és a vőlegénynek is köny csillog a szemében, amikor -egy harmadik úrról beszélnek.</p> -<p>– Te, Möller, – súgta oda társának Marsalkó, – ki az a Cseróczy? -Talán a nagysága valami rokona?</p> -<p>– Cseróczy? – felelt a kérdezett. – Az diák… ezelőtt, úgy -emlékszem, nagyon udvarolt a Judex-kisasszonynak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span></p> -<p>– Fura egy dolog! – csóválta fejét a vargamester.</p> -<p>Málika fölszállott a kocsiba. Abban a pillanatban odaszaladt -Helén és sírva borult a nyakába. A kis leány hófehér volt az -izgalomtól.</p> -<p>– Málikám, édes Málikám, – zokogott keservesen. – Ne hagyj el, -ne hagyd el a te szegény Helénedet!</p> -<p>A fiatal asszony eleintén vissza akarta hárítani az öleléseket, -óh, miért is szaladt ide ez az ostoba kis gyerek? de csak egy -percig bírta elérzékenyülését visszafojtani, aztán ő is sírva -fakadt, kínpadra vont szíve sűrü könyeket kergetett szemébe.</p> -<p>– Én nem hagylak el, Málika, – zokogta Helén, – én veled -megyek!</p> -<p>Málika újra vissza akarta hárítani ölelését.</p> -<p>– Ne tedd még nehezebbé a szívemet, – mondta könyeit letörölve. -– Menj szépen vissza és gondolj néha rám. Ha el is szakadunk -egymástól, azért szerető jó testvéred maradok…</p> -<p>De a kisleánynyal nem lehetett birni. Görcsösen kapaszkodott -nővérébe s oly keservesen sírt, hogy a kőnek is megesett volna -rajta a szíve.</p> -<p>– Te jó, te drága, – símogatta meg haját Málika. – Te csak -mindig szerettél… Te voltál az egyetlen, aki abban a sötét házban -szerettél… Ha elmégy, én leugrom a toronyból, – fakadt ki -<span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span> a kisleányból az elkeseredés. Aztán -összeszedte magát, beugrott a hintóba és odakiáltott a -kocsisnak:</p> -<p>– Hajts! Hajts!</p> -<p>Málika megadta magát.</p> -<p>– Ha Isten is úgy akarja, hát gyere velem… – szólt. – Induljunk, -kocsis.</p> -<p>A bárka megindult a két síró leánynyal. Hertelendi levette a -kalapját és szomoruan nézett a kocsi után. A komor téli köd már az -első fordulónál elnyelte a bárkát…</p> -<p>Marsalkó tétován nézett társára. Beletellett egy pár percbe, -amíg magához tért.</p> -<p>– Ugyan Möller, – kérdezte megzavarodva, – miféle furcsa -házasság volt ez?</p> -<p>Möller a sekrestyések öntudatos komolyságával válaszolt:</p> -<p>– Hallottál már valamit a szerelmi házasságokról? Regényekben -lehet olvasni, hogy a gróf máshoz akarja kényszeríteni leányát, de -az megszökik kedvesével s titokban egybekelnek.</p> -<p>– Olvastam ilyenfélét. Nagyon lehet sírni rajta. Azt hiszem, -színházban is láttam már, de a darab címére nem emlékszem.</p> -<p>– Nohát ez szerelmi házasság volt, – bólintott Möller uram és -tubákkal kínálta meg a megdöbbent vargamestert.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span></p> -<h2>A botrány után.</h2> -<p>Bezzeg hangos volt eznap Selmecbánya.</p> -<p>A szakácsnék odaégették a pecsenyéket, a toronyőr elfelejtett -harangozni, még a bányászok is kibújtak a Glanzenberg-kapun és -csomóba verődve tárgyalták a leányvári boszorkány esetét. A -terasse-on ember ember hátán állt, elzárva a forgalmat s -jelentékeny kárt okozva a kereskedelemnek. Csak Márkus, a cukrász -emlegette meg a délutánt, a kis bolt tele volt látogatókkal, akik -ide jöttek megtudni az újabb fordulatokat. A hangulat izgatott -volt; jóllehet, a kiváncsiság kaján hívei prédához jutottak, a nagy -többség azon a nézeten volt, hogy Judexnek valami elégtételt kell -adni. Hogy milyet, arra nézve eltértek a vélemények, de mindannyian -követelték, hogy a diákságot végre megfékezzék s a maga sorompói -közé szorítsák. Hiszen már a polgárok személyi, vagyoni biztonságán -kívül becsületük is veszedelemnek volt kitéve. Itt tenni kellene -valamit, hallatszott mindenfelől. <span class="pagenum"><a name= -"Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> Oszvald, a mészáros, a -verekedés mellett volt, az okosabbak azonban, okulva a multakon, -amelyekben rendesen a polgárság húzta a rövidebbet, a törvényesség -szigoru terére akartak lépni. Legfőbb ideje, hogy rend legyen, a -városban alig volt ember, akinek a diáksággal ügye nem lett volna. -A kék foltok egyszerre föltámadtak s boszúért kiáltottak.</p> -<p>A dolog vége az lett, hogy deputáció ment föl a tekintetes -tanári testülethez, hogy egész tekintélyét latba vetve, immáron -vessen véget a közbotrányoknak. A küldöttség szónoka azt kívánta, -hogy a notórius skandalumcsinálókat tiltsák ki az akadémiáról, a -többit pedig, akik a főcinkosoknak csupán tehetetlen eszközei, -szigoru fenyítékkel büntessék meg. Immáron a város érdeke az, hogy -a nyugalom visszatérjen a szívekbe.</p> -<p>A beszéd nagyon szép volt, becsületére vált az e célra kiszemelt -Molitórisz uramnak. A rektor nagy figyelemmel is hallgatta s olykor -bólintott egyet fejével. Ő maga is egyetértett a kivánsággal. A -tanári testület azonnal összeült s kellő alapossággal és -méltósággal petraktálta a kellemetlen ügyet. Szerencse, hogy az -ilyen üléseken nem eszik meg a levest olyan forrón, ahogy -föltálalják s mielőtt a döntés bekövetkeznék, pro és contra -megforgatják az érveket, különben a diákok pórul jártak volna. És -hogy ez a megfontolás bölcs dolog volt, az alábbiak mutatják. -<span class="pagenum"><a name="Page_210" id= -"Page_210">-210-</a></span></p> -<p>A tanári kar első ülésén ugyanis a hangulat igen izgatott volt, -mindenki relegálással dobálózott, s csak a tartózkodva ítélő rektor -tudta a heveskedőket megnyugtatni. „Aludjunk rá egyet“ mondta az -öreg úr, akinek ez volt az élet-regulája. Németül ezt úgy mondják: -„Zeit bringt Rath“, vagyis jó a dolgokat megrágni. Ami ma még -fekete, egy éjjelen át fehér lehet, hogyha hó esik; ami most még -meleg, reggelre kihülhet, mint a pékzsemle. Az ember napról-napra -változik: a tegnapi heveskedő holnapra nyugodt lesz, aki mosolyog -rajta, milyen bolondságot akart egy nap előtt elkövetni. Szóval, a -rektor nem hagyott határozatot hozni, hanem elhalasztotta az ülést -huszonnégy órára és nyugodalmas alvást kivánt. Hiszen fiatal -emberek állanak a zöld asztal előtt.</p> -<p>Az ügyhöz természetesen a diákság is hozzája kivánt szólni. -Selmecen nem volt szokásos, hogy az ifjuság csak úgy, sonica, -beleegyezzék abba, amit a professzori kar a nyakába akart varrni. -Ohó, kettőn áll a vásár. A tanároknak éppen olyan szükségük van -diákokra, mint a diákoknak tanárra. Sőt: ha nincs tanár, még mindig -van diák, de ha diák nincs, akkor csakugyan nem létezhetik tanár, -vagy ha létezik, az „nem olyan“. E kétoldaluság tudata -fölvilágosította az ifjúságot, hogy nem olyan könnyen lehet velök -elbánni.</p> -<p>Nem is lehetett az adott esetben sem. Gerstakkernél még az éj -folyamán diák-gyülés volt, <span class="pagenum"><a name="Page_211" -id="Page_211">-211-</a></span> ahol néhány épületes szónoklat után -elhatározták, hogy azonosítják magukat a relegálandókkal, s ha -tényleg többeket akarnának az akadémiáról eltávolítani, úgy a -diákság szépen sztrájkolni fog.</p> -<p>Reggel tényleg a tanári szobában feküdt a határozat, aláírva -valamennyi diák nevével. Az írás vörös volt, vérbe vagy piros borba -mártották-e a tollat, én nem tudom. De akárhogy íródott is a -hevesen tiltakozó, munkabeszüntetéssel fenyegetőző felirat, a -professzorokra nem volt hatással. A tudós szepességi arcok -mosolyogtak. „Csak sztrájkoljatok! Legalább nem kell előadást -tartani“, – vélték az opportunus tudósok, – „s az ember mégis -megkapja a járandóságát. Csak sztrájkoljatok, fiaim“, – -gondolták.</p> -<p>Az ifjuság tudomásul vévén e ravasz ellenvetést, meghajlott az -érv előtt; tényleg, ezzel sem érnek el semmit. A tanárok legföljebb -még jobban elhíznak. Hamarosan ujabb gyülést tartottak s itt -általános helyeslés mellett macskazenével egybekötött -ablakbedobálást határoztak el. Ilyesmi úgyis régen nem volt -Selmecen; hadd keressenek egyszer az üvegesek is a diákokon. Ők is -emberek, nemcsak a korcsmárosok és a cukrászok. A rektor, aki az -akadémiai épületben lakott, kacagott, amikor a hírt meghozták -neki.</p> -<p>– Istenem, – szólt, – bár így volna! Legalább a kormány új -ablakokat csináltatna. A régi táblákon <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> már úgy -fúj be a szél, mintha hegyek közt járna az ember!</p> -<p>Ennek az embernek is igaza volt. Ezzel újra csak a -professzoroknak segítenének. Ezt a tervet is föl kellett áldozni. A -harmadik ifjúsági ülés is összeült. De mit lehetett volna még -csinálni: a sztrájkkal, meg a macskazenével az ifjúság -leleményessége kifogyott. Nincs több eszköz. A munició elfogyott. A -diákok tétován nézték egymást és tehetetlenül vonogatták a -vállaikat. A gyülés elnöke hiába várta a szónokokat, senki sem -jelentkezett.</p> -<p>– Akkor hát le kell tenni a fegyvert, – lóbálta meg a praeses -szomoruan a csengőt. – Fuimus Troaes!</p> -<p>Már éppen föl akart állani, hogy a csúfos határozatot -kihirdesse, amikor a háttérből fölemelkedett Simonkai, egy piros -szepesi fiú, akit az egész akadémián a legravaszabb rókának -ismertek. Mindig valami csalafintaságon törte a fejét, hol azon, -hogyan lehetne a sédákat meghamisítani, hol azon, hogyan lehet a -fekete tábla sarkára ceruzával írni föl egy matematikai bevezetést, -amit a professzor nem láthat meg s amit csak le kell írni krétával, -meg több effélén. Most is a tizenkettedik órában volt egy terve s a -diákok ismerve észjárását, feszült figyelemmel hallgattak rá.</p> -<p>– Kedves polgártársak, – kezdte a piros Simonkai beszédét, -amelyet érdekessége miatt egész <span class="pagenum"><a name= -"Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> terjedelmében közlök, – -kedves polgártársak; órákhosszat törjük a fejünket a szőnyegen levő -kérdésen, jóllehet, a megoldás fölötte egyszerü, mondhatnám, kézen -fekvő. Csodálom, hogy senkinek se jutott az eszébe, pedig ez a -Kolumbus második tojása.</p> -<p>Itt megköszörülte a torkát és a tudós fölényével nézett végig -társain, akik közül néhányan a kezére néztek, csakugyan ott -fekszik-e a megoldás? s látván, hogy nincs ott, „halljuk, -halljuk“-ot kiáltottak.</p> -<p>– Tehát halljátok, – folytatta Simonkai nyugodtan. – A tétel az, -hogy a professzorok relegálni akarnak, mi pedig a szolidaritás -mezejére lépünk. Ez szép, szükséges azonban, hogy módunk legyen a -t. tanári kart hatalmunkban tartani. Ha látják, hogy semmik -vagyunk, nem hederítenek ránk, ha látják, hogy a sarkunkra tudunk -állani, akkor kalapot fognak előttünk emelni. Nos, mi ezt szimplán -kivánjuk bebizonyítani. Mi nem fogunk sem ablakot betörni, sem -sztrájkolni, sem macskazenélni, hanem… nos, kedves polgártársaim, -hanem: egyszerűen – tanulni fogunk. Igenis: tanulni. Értsetek jól -meg: tanulni.</p> -<p>A gyülekezet álla egyszerre leesett. No, ez megadta; talán a -professzorok vesztegették meg, hogy ilyen tervvel huzakodik elő? -Micsoda bosszu az, ha tanulnak, hiszen ez a megadás, a gyászos -leszerelés. A kis diákot büntetik meg úgy, hogy verset vagy egyebet -magoltatnak be vele. Sokan kacagtak, néhányan fütyültek is. De -Simonkai nem zavartatta magát. <span class="pagenum"><a name= -"Page_214" id="Page_214">-214-</a></span></p> -<p>– Nem hagytok kibeszélni, – mondta csöndesen, – következtetni -pedig nem tudtok. Mert aki következtetni tud, az már most levonta -volna a helyes konzekvenciákat. (Halljuk! halljuk!) Nos, tehát. A -tanulás igérete csak első pillanatban látszik értelmetlen -elhatározásnak, de közelebbről tekintve, ott látjátok benne, kedves -polgártársaim, a fullánkot, amely halálra fogja sebezni a tanári -kar bosszúra fölemelt karját. (Tetszés.) Azt mondom: tanuljunk jól, -olyan jól, hogy senki meg ne bukjék (Ellentmondások.) Mert mit -jelent ez? Azt, hogy ha nem bukik meg senki, nincs pótvizsga. És -mit jelent az, hogyha nincs pótvizsga? Azt, kedves elégedetlenkedő -polgártársak, hogy nincs pótvizsgapénz! És mit jelent e szó: -pótvizsgapénz? A t. tanári kar legkedvesebb, legkellemesebb -mellékjövedelmi forrását! (Halljuk! halljuk!) Miből vett Werther -professzor úr nyaralót a Hodruson? A szépen összegyüjtött -pótvizsgapénzekből! (Zajos helyeslés.) Miből báloztatja Berzencén a -leányait Schultze professzor úr? A pótvizsgapénzekből! (Zajos -tetszés.) És miből telik Götz professzor úrnak két lóra meg -bricskára? A pótvizsgapénzekből! (Zajos tetszés.) De, uraim, – -tette hozzá emelt hangon, – ha egyszer tanulni fogunk, ha senki meg -nem bukik, akkor Schultze uram soha férjhez nem adja a leányait, -Werther úr szépen Selmecen nyaral és Götz úr gyalogszerrel mehet, -ha csak az ördög hátára nem ül! (Óriási tetszés.) Tehát -<span class="pagenum"><a name="Page_215" id= -"Page_215">-215-</a></span> mondjuk ki a határozatot, hogy ezentúl -tanulni fogunk, meg nem bukunk s ezzel együtt legérzékenyebb -pontján támadjuk meg az igen tisztelt professzorokat, akiket az -Úristen egyébként sokáig éltessen. (Zajos éljenzés, szónokot -számosan üdvözlik.)</p> -<p>Az ifjúság megértvén a bölcs beszédet, vállain hordozta körül a -ravasz Simonkait, s még aznap tudtára adta a tanári karnak -elhatározását. A professzorok a fejüket vakarták. Teringettét! ezek -a ravasz rókák megint kifogtak rajtuk. És még csak a miniszterhez -se lehet fordulni jogorvoslásért, kormánybiztosért, akadémia -bezárásért, mert hiszen az ifjúság, csak a kötelességét teljesíti, -amikor tanul, sőt dicséretet is érdemel érte. A tanári kar ujabb -értekezletre gyült össze, s itt a hangulat már korántsem volt oly -izgatott, mint első napon. A relegálás szó elszállott a hegyek -fölé, csak arról folyt a vita, hogyan lehetne a tanárikar -tekintélyének sérelme nélkül az ügyet elintézni. Hosszu tanácskozás -után végre meghozták az ítéletet, amely jóval enyhébb volt, mint a -milyennek az utolsó hirek jelezték. A tekintetes tanári kar -megelégedett azzal, hogy az ifjúság fejét általánosságban keményen -megmosta, a három főbűnöst: Cseróczyt, Hertelendit és Vitnyédit -pedig félévre eltiltotta az aulától. Ellenben kimondotta, hogy ha a -félévet, mint az erdőrendezés nehéz műveletének dijtalan segédei, -hasznos munkával töltik el, <span class="pagenum"><a name= -"Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> úgy a tanárok szíve -irgalmat fog ismerni s elvesztett szemeszteröket javukra tudja be. -Immár rajtok áll, hogy bűnüket jóvá tegyék. Ebbe az ifjúság -belenyugodhatott.</p> -<p>Az erdőrendezés az alkotmányos éra kezdetével akkor folyt -országszerte. A szabadságharcot követő időkben a felvidéki tót és -német lakosság ugyanis rajta volt, hogy a zavarost mentől jobban -meghalászsza. Az egyes emberek és községek határai ugyancsak -kibővültek, az állami erdők pedig szemmelláthatólag -összezsugorodtak. Ilyenformán uj felmérésre volt szükség s a nagy -munka az egész erdészeti kart mobilizálta. Hogy nem volt könnyü -föladat, följebb is jeleztem; elképzelhetjük, hogy az alacsonyabb -néposztály nem szívesen egyezett bele néhány év óta kellemesen -élvezett határai helyesbítésébe s így a véres összeütközések -napirenden voltak. Az erdőrendezésnél szolgálni annyi volt, mint -háboruba menni. Nos, erre a munkára jelölték ki a három -jóbarátot.</p> -<p>Mialatt a diákok útjokra indultak, lássuk, mit csinálnak a -Judex-lányok az emlékezetes esküvő óta?</p> -<p>Helén és Málika ezalatt elérkeztek Eperjesre. A családnak volt -egy javithatatlan bácsija, aki itt töltötte öreg korát. -Javithatatlanság alatt azt kell érteni, hogy egykoron katona volt, -– a familia ama bizonyos, úgynevezett rossz útra tért sarja, – -aztán megunta a verekedést és mellében egy golyóval, rajta egy -érdemjellel, visszatért a porosz gránicról. Kis <span class= -"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> -kuriájában szítta a pipákat és nem rosszakaratból, sem lelki -szükségből, hanem szórakozásból nagyokat mondogatott. Hajdan szép -asszonyoknak hazudott, most, öregkorában nem volt oly válogatós s -bárkit megtisztelt kalandos fantáziájával. Soha szebb környezetet -nem találhatott volna, mint a magyar Gascogne-t: itt megértették és -méltányolták, mert a szívével és nem az eszével hazudott, s erről -lehet a sárosi embert megismerni. Amint tehát az öreg úr ott -üldögél pipatóriumában és nézi, hogy szállnak át Lengyelországból a -havas felhők, egyszerre csak betoppan hozzá két unokahuga, s -kijelenti, hogy most már itt fognak nála lakni.</p> -<p>Az öreg szó nélkül fölugrott.</p> -<p>– Fényesen lesztek itt, – szólt. – Tudtam én, hogy ez lesz a -vége, megmondtam apátoknak már negyvennyolcban (akkor még egyik -lány sem élt) nem való nektek az a vén bagolyles!</p> -<p>S ezzel az ügy el volt intézve, többet sor rá nem került. A két -testvér visszavonultan, csöndesen élt a szomorúan szép felvidéki -városkában. Egyik nap követte a másikat anélkül, hogy az idő -tengeréből kagylót vetett volna föl. Eperjes csöndesebb, mint -Selmec s a síkon fekvő városok néma hangulata még jobban -megtompítja a színeit. Az ember itt messzire követheti a felhők -járását s a szíve tovább fáj, ha elgondolkozik, hová repül a boldog -égi vándor. Látnivaló nincs sok a városon, a kopár, törmelékké -<span class="pagenum"><a name="Page_218" id= -"Page_218">-218-</a></span> vedlő torony egy csomó egyforma, hosszu -udvaru házba néz, az utcák szerények és hallgatagok, a tótok -szomorúak s megdermedtek. Ha pedig kimégy a városból, a világ csupa -cirokkerítés, agyagos vacak és juhkosár; a hegyi legelőkön nagy -szikladarabok hevernek, mintha nyomtatéknak lennének a füvön, -nehogy a szél az egész mindenséget elhordja. Mert a szél a -legnagyobb úr errefelé. Végigsívit a Branyickótól a messze fenyves -erdőkig és sehol semmi sincsen, ami neki ellentálljon: földig -hajlanak előtte a vékony nyárfák, a borókás bokrok, a szegénység -virága: a mák meg a napraforgó s maguk a tótok is, akiknek még -szentelt gyertyára se telik, ami az alföldi magyart az ilyen -istentelen időjárástól megvédi…</p> -<p>A két lány egyetlen szórakozása az volt, hogy kisétálgattak a -távoli hegyekhez, a sóvári bányák, vagy a borkút felé s azután -visszatérve oltárterítőket himeztek, meg a furcsaalaku, alacsonyan -járó sárosi felhőket nézték. Málikát a viszontagságok komolylyá és -hallgataggá tették, Helén pedig egyre sírt, anélkül, hogy lelke -közelről is annyit szenvedett volna, mint nénjéé. Sírt, ha aludt, -sírt, ha sétált, sírt, amikor puliszkát evett, sírt, amikor -csinosította magát és sírva-ríva egyre jobban hízott s olyan -pirospozsgás lett, mint az alma. Az öreg úr nem szerette ezt a -szomorúságot, s hogy megvigasztalja a két bánatos virágszálat, -próbálta őket <span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span> társaságba, emberek közé vinni. Hiszen -a magyar Gascogneban, tessék csak rám hallgatni, lehet ám mulatni -is!</p> -<p>Sárosban nem ritkák azok az emberek, akik augusztusban -kukoricát, szeptemberben krumplit, októberben puliszkát, -novemberben borsót s decemberben káposztát, januárban száraz babot -ebédelnek, februárban azonban csörgős négyes fogaton járnak -Zborótól Abaujig s még a kutyákat is feketekávéval traktálják. -Február a sárosi Saturnália hónapja. Akkor tartják a híres -megyebálokat, a disznótorokat, az eljegyzéseket, meg egyéb cécókat, -amelyek gyülekezésre szólítják a sárosi szlahcicokat. A megye -egyszerre csodálatosan átváltozik: a cigányok leteszik a vályogot s -hegedüt meg klarinétot ragadnak, a Cincinnatusok elmennek az eke -mellől és kipödörvén bajszukat, berobognak Eperjesre, a lovakat tök -helyett zabra veszik s megnyírják, megvasalják, kicifrázzák, a -lakásokba új függönyök meg butordarabok kerülnek, az asszonyok, -akik egész nyáron gyöngélkedtek, nehogy a tavalyi kalapjukban -kelljen járniok, iziben suhogó selyembe ruházkodva sétálnak végig a -főtéren s maga az egész megye mintha nekifiatalodnék s a Tarca meg -a Tapoly közti tér bálterem volna, ahol még a szalmafedeles viskók -kalapja is félre van csapva. Egész éven át a nehéz sor az úr, -februárban következik el a Saturnália s a röghöz csapott, -hétszilvafás nemes Kosciusko gőgjével <span class= -"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span> mulatja -el a gyapju meg a pohánka árát. Itt még van érzék a régi világ -előkelő gyönyörüségei iránt; ócska rudasokon meg nyergeseken -hajtóvadászatot rendeznek farkasra meg rókára s útmestereket, -végrehajtókat, megyei irnokokat, piros frakkban, kezökben hajító -dárdával és oly büszkén, mint lord Durham láthatsz lovagolni; mesés -lampiónos, muzsikás szánkó-kirándulások történnek Ceméthére, majd -hatalmas körvadászatok következnek s ebédnél cigány játszik, tokaji -bor folyik; a kaszinóban híres ferblitársaságok verődnek össze; a -táncterem tele van gyönyörü, királynői megjelenésü lánykákkal.</p> -<p>Mindenütt terített asztal, fűtött kemence: a nagy kürtőkből -kacskaringózó füst az égbe is hírül viszi, hogy van pénz -vendégségre. S ha elmúlt február, egyszerre varázsütésre az éj -homályába vész a látomány, a lovakról leszedik a csipkés szerszámot -meg a csörgő zablákat, a parforce-lovasok hallgatagon másolják a -belügyminiszteri rendeleteket, a híres polonaise-táncosok -visszavonulnak apró, fekete kúriáikba s a drága fa helyett -kukoricacsutkával fűtenek, az asszonyok pedig megint betegeskednek, -mert új kalapra csak jövő februárban telik… De mindez természetes, -megszokott és senkisem sajnálja az eltékozlott garasokat, senki sem -kéri vissza a cigánytól a nagy bankót, senki kétségbe nem esik a -sors forgandóságán. S nem a dínom-dánom: ez az igazi virtus, a -mulatság után kiállani a borús következményeket, <span class= -"pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221">-221-</a></span> derűs -megadással viselni a nehéz gazdasági helyzetet s lemondani minden -hívságos költekezésről.</p> -<p>Aranyos vármegye, amely szerényen tud szegény lenni s gőgösen -gazdag, okosságában balga s balgaságában okos.</p> -<p>Amikor a februári nagy cécók megindultak, az öreg úr -megpróbálta, hogy Málikát és Helént is belevigye a kellemes -örvénybe. De bizony nem sikerült a terve. Hiába húzta reggelig a -cigány, hiába aprózta előttük a táncot a legdélcegebb -Szinnyei-Merse, hiába szólott ablakuk alatt reggelig a nóta, a két -Judex-leány kedve csak nem akart földerülni, s piros ajkuk körül -nem játszott mosoly. A fantasztikus sárosi mulatságok nyomtalanul -siklottak el mellettük, a nagy jókedvből szemernyi sem ragadt rájuk -és bár szépségüknek ezer bámulója akadt, ők csak hidegek, némák, -bánatosak maradtak. Az öreg úr egy ideig próbálgatta, hogy jobb -kedvre hangolja őket, maga is rendezett egy mulatságot, amelyen ő -járta el az első keringőt, de hiába, a jókedv madara nem akart a -háztetőre szállni… A két Judex-leány csak a Garam felé vonuló nagy -felhőket nézte és odasúgott nekik valamit, hogy vigyék magukkal -hosszu égi utjukra… A lelkük, az vele szállt a felhőkkel, át a -hegyeken és ott lebegett a zeg-zugos Selmec fölött, amelynek tarka -házfalai szomorúan gubbaszkodtak a februári szürkeségben… -<span class="pagenum"><a name="Page_222" id= -"Page_222">-222-</a></span></p> -<p>Hagyjuk hát magára a két leányt az ablak mellett álmodni és -lássunk az eltűnt Cseróczy után.</p> -<p>Vitnyédi a nagy eset után ismét Cseróczyt ment keresni. Ezúttal -nehezebben akadt nyomra, mint mikor barátja Vihnyén üdült. A -korcsmárosok nem adhattak fölvilágosítást s a vidéki -mesterlegények, akikkel Cseróczy kóborlásai között nagy szeretettel -szokott megbirkózni, sajnálattal vonták meg vállukat: ezúttal senki -sem verte be a fejüket. Sokáig hasztalanul kóborolt így, amikor -végre fáradozását egy nap siker koronázta. Egy üveges tót vezette -nyomra: a csöndes felvidéki vándor egy fiatal úriembert látott az -erdőben, aki a favágónak segített fát dönteni… Ez rávallott a -diákra: ha fájdalom érte, mindig testi megerőltetéssel próbálta -szívét legyőzni. A jóbarát rögtön elindult e nyomon s amint beljebb -hatolt az erdőbe, csakugyan rá is akadt barátjára.</p> -<p>Épp egy csomó favágó közt ült s egy leterített óriás fenyőben -gyönyörködött, kabátja a földön hevert, izzadt üstökét fagyos szél -lóbálta… A munkások csodálkozva nézték hatalmas alakját s fölgyűrt -inge alól elődomborodó izmait.</p> -<p>Amikor megpillantotta Vitnyédit, a diák arca egyszerre borussá -vált és rosszkedvüen lökte félre a baltát.</p> -<p>– Mit akarsz? – förmedt rá barátjára. – Nem akarok semmiről sem -tudni. Hagyjatok engem <span class="pagenum"><a name="Page_223" id= -"Page_223">-223-</a></span> békében. Én már leszámoltam veletek. Én -se kereslek titeket, mi közötök hát nektek hozzám?!</p> -<p>Vitnyédi egy pillanatig bambán nézett maga elé, aztán egyszerre -pulykapiros lett és botjával a hóba csapott.</p> -<p>– Hogy mi közünk van hozzád? Hogy mi közünk? – bömbölte. – Az a -közünk, hogy nem türjük, hogy bolondságot csinálj. Igen: ez és -semmi, egyéb. Én jó fiú vagyok, de ebben a dologban nem tűrök -tréfát! Talán egész életeden végig fát akarsz vágni?… Őrült vagy, -igenis őrült! Ez a közöm a dologhoz, akár tetszik, akár nem!</p> -<p>Cseróczy egy pillanatra meghökkent, míg Vitnyédi tűzbe jött s -megrészegedve szavától folytatta:</p> -<p>– Velem fogsz jönni! – ordította. – Azonnal velem jösz! Ha pedig -nem akarsz, hát viszlek!</p> -<p>– Viszel? Minő jogon? – pattant föl Cseróczy.</p> -<p>– Milyen jogon? egyszerüen zsebre raklak és viszlek!</p> -<p>– Nohát: nem megyek! – jelentette ki a favágó-diák.</p> -<p>– Nem-e? majd elválik!</p> -<p>Vitnyédi nem vette tréfára a dolgot, ledobta bundáját, kalapját -s ökölre ment barátjával. Tudja Isten: a nagy elhatározás vagy a -harag adott neki erőt, annyi bizonyos, hogy pokoli tűzzel támadt rá -<span class="pagenum"><a name="Page_224" id= -"Page_224">-224-</a></span> Cseróczyra. A széles Vitnyédi életében -most birkózott először, arra sose volt szíve, hogy az ellenségeit -bántsa. De jóbarátokkal szemben kötelességeink vannak: Cseróczyt le -kellett gyűrni. Gyönyörü küzdelem támadt tehát, lábuk alatt porzott -a hó, karjukon megroppant az izom. Az összegyüjtött erő ugyacsak -működött s miután különben sem volt gyönge legény, Vitnyédi néhány -perc mulva legyőzte a félelmetes Cseróczyt. Az ellenfél válla a -havat érintette.</p> -<p>Cseróczyval ez még nem esett meg, csodálkozva, hitetlenül nézett -maga elé.</p> -<p>– Nohát jösz?! – bőgte Vitnyédi.</p> -<p>Cseróczy terrorizálva volt.</p> -<p>– Látom, hogy nagyon szeretsz, – dörmögte maga elé, – majd, -majd… beszélünk a dologról.</p> -<p>A bukás egészen összezavarta az eszét. Kishitü lett.</p> -<p>– Az embernek vannak kötelességei önmaga s a társadalom iránt, – -parancsolt rá Vitnyédi az erősebb intoleranciájával, – s ez -megköveteli, hogy velem gyere. (A logika gyönge volt, de szívből -fakadó.) Mit akarsz itt csinálni? Kóborolni? Fát aprítani? Akkor, -barátom, inkább lődd magad főbe… Mindenekelőtt azonban vedd föl a -kabátodat, mert meghülsz és aztán induljunk!</p> -<p>– No jó, hát veled megyek, – dünnyögte Cseróczy, – de mi hasznod -belőle? <span class="pagenum"><a name="Page_225" id= -"Page_225">-225-</a></span></p> -<p>– Az majd elválik; valahogy csak lesz. Az volna szép, ha az -ilyen bikaerejü fiatalemberekre Magyarországon nem volna szükség. -Gyere már! – kiáltott rá, – vagy viszlek! Még minden jóra -fordulhat. A tanári kar is ezt tartja. Induljunk!</p> -<p>Nekivágtak a hegynek Selmec felé. A leányvár lassan bontakozott -ki a távol ködéből. A birkózás után tele tüdővel szítták magukba az -erős levegőt.</p> -<p>Cseróczy ajka többször megmozdúlt, de aztán megint csak -elhallgatott. Végre összeszedte magát s megkérdezte barátjától:</p> -<p>– És Málika…</p> -<p>Vitnyédi intett a kezével.</p> -<p>– Úgy történt, ahogy kellett, – mondta komoran. – Hertelendi -feleségül vette.</p> -<p>A diák megállt és fölordított.</p> -<p>– Nőül vette?! Hát mit akarsz tőlem, ember? És ezek után tovább -menjek veled?! Kivánhatod, hogy tovább menjek?!</p> -<p>Vitnyédi ránézett.</p> -<p>– Hát természetesen, – mondta, mintha a legegyszerübb dologról -volna szó. – Tehetett volna Hertelendi egyebet?</p> -<p>– De…</p> -<p>– Semmi de. Válaszolj őszintén. Másként cselekedhetett volna -tisztességes ember létére az adott helyzetben?</p> -<p>– Igaz, – sóhajtotta Cseróczy megadással. <span class= -"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span></p> -<p>– És mersz-e talán azért rosszat gondolni Málikáról? – ordított -rá ökölbe szorított kézzel a jó barát. – No, beszélj!</p> -<p>A fiatalembernek köny gyült a szemébe.</p> -<p>– Hogyan gondolhatnék ilyet róla… De minek is van az embernek -esze meg szeme… S a világ oly rossz… Azt a pillanatot soha el nem -feledem, amikor Vihnyéről hazatértem… de hidd meg, csak a -gondolkozásom hitvány, a szívem egy percig sem kételkedhetett…</p> -<p>– De mit tehetett mást Málika? Védelmet keresett nálunk s a -helyett éppen vesztébe rohant. Csak lettem volna én otthon, minden -rendben lett volna. De nekem, – tette hozzá dühösen – utánad -kellett csavarognom! Te okoztad az egész bajt s most még őt -vádolnád!</p> -<p>– Igaz, igaz, – bólintott szomorúan Cseróczy. – Én vagyok a -világ leghaszontalanabb embere!</p> -<p>– Ide akartam kilyukadni én is, – hagyta helyben Vitnyédi. – Sőt -én tovább megyek, haszontalan vagyok én is, Hertelendi is, -valamennyien! Mi volt a mi életünk? Korhelykedés, verekedés, -bakafántoskodás, naplopás, semmi más. Amint egyedül baktattam végig -az erdőkön, ezt a kérdést vetettem föl magam elé: „Minek is éltünk -tulajdonképpen a világon? Mi szükség van reánk? Hogy a -vendéglősöket gazdagítsuk, hogy a csavargók számát szaporítsuk, -hogy a levegőt rontsuk? Kinek a kedvéért <span class= -"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> -létezünk és kinek van öröme az exisztálásunkban?“ És arra a -következtetésre jutottam, hogy senkinek. Még a férgekre is szükség -van e világon, – mert miből táplálkoznának a fecskék, meg a -fülemülék? – még a vadembernek is hasznát látjuk, csak mi nem -nyomunk semmit a latban, mi nem érdemeljük meg, hogy az Úristen -napja ránk süssön, mert nálunk nélkül ez a világ épp úgy elforogna, -mint így. Cél, tartalom nélkül élünk napról-napra, mint az -élősdiek, s ha egyszer a lelkünk mélyébe néznénk, meg kellene tőle -undorodnunk. Fiatalság, erő, egészség – ez a te életed? Csak annyit -érsz, hogy ablakokat tudsz bezúzni, csak arra vagy jó, hogy a bor -erejét kibírd? Pfúj, – tette hozzá megvetéssel, – nyakon tudnám -magamat ütni, ha elmult korhelyexisztenciámra gondolok.</p> -<p>Cseróczy szomorúan bólintgatva hallgatta barátját.</p> -<p>– Igazad van, – szólott megvetéssel, – csapni való naplopók -vagyunk. Nem érdemeljük meg, hogy a nap ránk süssön.</p> -<p>Vitnyédi nem zavartatta magát.</p> -<p>– A bánkódás nem ér semmit, – folytatta tovább elmélkedve. – -Azzal nem megyünk előbbre, ha azt mondjuk: mea culpa, és a -mellünket verjük. Itt tenni kell valamit, itt meg kell mérni -magunkat, tulajdonképp mennyit is érünk. Ha azt látjuk, hogy -csakugyan haszontalanok vagyunk, akkor akár vissza <span class= -"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span> se -menjünk a világba! Ha pedig érezzük, hogy mégis van bennünk valami -nemesebb tartalom, akkor ki kell fejteni lelkünkből a salakot és -mindenek előtt: ki kell váltani a nemes fémet.</p> -<p>– A zálogházból? – kérdezte Cseróczy ártatlanul.</p> -<p>– A lelkünkből! – ordított rá Vitnyédi megzavartatva -logikájában. – Azt akarom mondani, hogy meg kell vizsgálnunk -magunkat és meg kell kisérelni végre, hasznára tudnánk-e lenni a -világnak vagy csakugyan csiszlikek vagyunk?</p> -<p>– De hogyan? – vetette föl a kérdést Cseróczy.</p> -<p>– Hogyan?… Elég sokat haszontalankodtunk, most próbáljunk meg -egyszer komolyan élni, ahogy a többi tisztességes emberek… -Próbáljunk dolgozni, próbáljunk nemesebb tartalomra szert tenni… -Legfőbb ideje, hogy a fejünk lágya benőjjön.</p> -<p>Cseróczy ránézett barátjára.</p> -<p>– Dolgozni? – mondta. – De hol? Kinek a számára?</p> -<p>Vitnyédi előadta tervét.</p> -<p>– Az akadémia félévre eltiltott az aulától, te ezt persze még -nem tudod. Egyben azonban fölszólított, hogy vegyünk részt az -erdőrendezésben… Ha jól viseljük magunkat, akkor megbocsátják -vétkeinket, ha nem, akkor mehetünk a pokolba. Nekem ez tetszik. -Akkor legalább vége mindennek, be lesz <span class= -"pagenum"><a name="Page_229" id="Page_229">-229-</a></span> -bizonyítva, hogy megértünk a kötélre… De én azt hiszem, vagy -legalább próbálom hinni, hogy nem ez a sors van a mi életünk -lapjára írva, én azt hiszem, hogy mi, igenis, tudunk dolgozni, -tudunk tisztességes, rendes emberek lenni s reánk, igenis, szüksége -van a világnak… Legalább ami engem illet, és azt hiszem, ez áll -rólad és Hertelendiről is… Én ismerlek benneteket és tudom, hogy -alapjában jóravaló fiúk vagytok, csak a körülmények rontottak el, -úgy mint jómagamat is. És éppen azért, mert tudom, hogy a lelketek -tiszta, hiszem, hogy sikerrel fogjátok megállani e próbákat és -félév mulva mint becsületes, megkomolyodott, derék emberek fogtok -visszatérni.</p> -<p>– És te hiszel benne? – kérdezte Cseróczy fölcsillanó szemmel. – -Gondolod, hogy még jóra is fordulhat minden?</p> -<p>– A világon már nagyobb csodák is megestek, – jegyezte meg -Vitnyédi áhitatosan. – E hat hónapra ki vagyunk küldve a -rendezőséghez. Ha tudtunk bálokat és verekedéseket rendezni, talán -az erdővel is tisztába jövünk.</p> -<p>Lassan tovább haladtak. A leányvár nyájasan, biztatóan -mosolygott feléjük. Az öreg harangok lassu kongással üdvözölték a -megtért vándorokat…</p> -<p>Estére beérkeztek Selmecre s még aznap jelentkeztek a tanári -karnál s tudomásul vették az itéletet. Azután útra csomagoltak: egy -vadászzsákba belefért <span class="pagenum"><a name="Page_230" id= -"Page_230">-230-</a></span> minden holmijuk: egy pokróc, fehérnemü, -egy teaforraló, egypár könyv, meg egypár pisztoly. Ennyi éppen elég -a kéthónapi csavargásra.</p> -<p>Amint összekészültek, megjelent Hertelendi is. Csak egy -pillanatra néztek össze s aztán szemök megértette egymást, Cseróczy -megölelte barátját, az viszonozta ölelését s kezet szorított -vele.</p> -<p>Amint Cseróczy kinyitotta kezét, ott találta benne Málika -nyakláncát… Szeme egyszerre megtelt könynyel s a kemény legény -zokogott, mint a gyermek.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_231" id= -"Page_231">-231-</a></span></p> -<h2>Az erdőkben.</h2> -<p>A februárius dermesztő hideggel illeszkedett a tél havas -keretébe. Amikor a hónap végén a diákok útra keltek, még olyan -fehér volt a világ, mint karácsonykor. Az égbolt kék volt, éjjel -gyönyörűen csillagos, mintha kedvére volna a pattogó hideg, amely -határozott, kemény vonásokat adott a vidéknek. Úgy látszott, mintha -a tél ezúttal nem könyörülne a természeten és jogarát harcba akarná -vinni a messziről közeledő tavaszszal, amikor egy nap egy lanyha -fuvallat ereszkedett s a Tátra „könyezni kezdett“.</p> -<p>A gyertyánfák csodálkozva rázkódtak össze és a hó lecsúszott -róluk a földre. „Lehetséges-e?“ A nagy fenyők kiemelkedtek társaik -sorából és zöld fejükkel kémkedve tekintettek a völgybe, látják-e -már a tavaszt? S azután visszailleszkedtek a zöld sorba és lassan -azt mondták, hogy igen, jön már, nemsokára itt is lesz… Kora tavasz -az erdőben, sejtéseiddel, halk leheleteiddel, titokzatos -hangjaiddal <span class="pagenum"><a name="Page_232" id= -"Page_232">-232-</a></span> be szép vagy! Milyen nehéz lesz a szív, -ha estere elborul az égbolt, csak nehezen mondva búcsút az -ébredésnek, s a párás fehér hótakarók fölött könnyü lehelet száll -északnak. Milyen mohón szívod magadba a friss föld szagát, amelynek -illata átnyomul a hó szagán! A fülednek mily bájos zene, amikor, -engedve a langyos szellőknek, a jég, a hó, a fák, a kövek pattogva, -hosszan zúgva törik szét a tél bilincseit s a zajtól megriadva, -messziről egy fácán karattyol vagy egy róka ugat…</p> -<p>Az ifjaknak azonban nem lehetett a természetben gyönyörködni, -amint az idő enyhült, elkezdődött a mérési munka.</p> -<p>Egyhangu és sívár föladat volt ez, egész nap nem láttak egyebet, -mint a mérőpóznát s a piszkossárga sárba olvadó havat, este tűz -köré ültek s rosszkedvüen szárították átázott ruháikat, éjjel pedig -nyirkos, jéghideg sátrakban háltak. Magasan a városok és falvak -fölött jártak, élelmiszert hétszámra kellett magukkal vinni, az is -elposhadt, megromlott, tiszta és szép, csak az istenadta víz volt, -amely csillogó patakokban, szivárványszínü port hintve a -nyomorúságos, elrothadt levelekre, s egyéb tavalyi avatagra szaladt -úton, útfélen.</p> -<p>Haladtak, lassan haladtak az Alacsony-Tátra gránitpadozatán, a -Polyána trachitján át a messze Hernád-völgy felé. Már hetek óta -végezték a robotot. Egyik nap olyan volt, mint a másik, tele -munkával, <span class="pagenum"><a name="Page_233" id= -"Page_233">-233-</a></span> fáradtsággal, nyomorúsággal. A -természet lassan elvesztette előttük varázsát, a hatalmas tölgyek -összezsugorodtak, a szakadások eltűntek, mintha mindig ebben a -környezetben forogtak volna… Semmi ujság, semmi változás: mindig -csak kövek, bundapálinka, nyirkos fák, piszkos bárányok és kormos -szénégetők. Még a felhők is bárány- meg szénégető alakot öltöttek, -a folyókban is ez tükröződött vissza, az álomban is az kisértett. -Mikor találkoznak már legalább egyszer egy kecskével?</p> -<p>Egy nap aztán lecsapott rá a válasz; elkezdődtek a villongások. -A tótok nem engedték talpuk alól a földet kihúzni s az unalmat -csatazaj váltotta föl.</p> -<p>A nép, amely télen vacakjaiban aludta medveálmát, arra a hírre, -hogy a mérések megkezdődtek, egyszerre talpra állt s nyomon követte -a csapatot. Akármerre jártak, mindenütt megjelent a község bírája, -egy hatalmas tót s a nyomában járó tömeg nevében tiltakozott a -közigazgatás ellen. Ez már nem volt tréfa. A nép még emlékezett a -szabadságharci véres időkre s kaszával, villával fölfegyverkezve -erősítgette jogait. A tót máskülönben jámbor, isten- és emberfélő, -de ha a földről van szó, amelyet véres verejtékével táplál, nem -ismer sem Istent, sem embert s legkevésbbé félti a maga szegény -bőrét. Nem volt nap, hogy kisebb-nagyobb összeütközések elő ne -fordultak volna s a kirendeltség háborus életre rendezkedett -<span class="pagenum"><a name="Page_234" id= -"Page_234">-234-</a></span> be. Eleintén próbáltak szép szóval, -rábeszéléssel, aztán szigorúsággal meggyőzni az embereket, de egyik -eszközzel se boldogultak. Akkor nem maradt más hátra, mint a -puskatus. Bizony, ha nem tudták másként a bírónak megmagyarázni az -enyémet meg a tiédet, előkapták a karabélyt s azzal diktálták bele -a törvénytiszteletet. Azt megértette, de persze, ez nem ment olyan -símán.</p> -<p>Akárhányszor megesett, hogy egy-egy diák munkájánál az erdő -sűrűjéből puskadörrenés hallatszott s a mérő-készülék darabokra -zúzódott. Egy-két szem sörét a mérnököt is érte. A sebesültnek -ilyenkor nem volt szabad teketóriázni, beléfújt havasi kürtjébe, -amely bajtársainak a veszedelmet jelentette, s aztán uccu! rohant -neki a lesipuskásnak. Ha elcsípte, jól elnadrágolta, de megtörtént -az is, hogy egész csomó vad ábrázatu tótra akadt s akkor a golyónak -is dolga akadt. Heves, hosszu csaták következtek, a mérnököknek -minden erejüket kellett megfeszíteniük, hogy megállják helyüket. Ha -csak egyszer is engednek, elvesztek volna, de látva -elhatározottságukat s erejüket, a tótok az utolsó pillanatban -mindig meggondolták a dolgot s apróbb-nagyobb sebek árán -visszavonultak. Akkor az erdőrendezőségnek volt egy percnyi ideje -pihenni, kiszedni a bicskát és kikaparni a bőr alól a sörétet, -aztán megint hosszu rajvonalra bomlottak föl s mintha mi sem -történt volna, folytatták munkájukat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_235" id="Page_235">-235-</a></span> Az -emlékezésre s elmélázásra nem sok idő maradt.</p> -<p>A három diák méltóan állotta meg a helyét, most látszott csak, -hogy Selmec minden ízében tudományos város, még a verekedésre is -jól kioktatta őket. Vitnyédinek és Hertelendinek is akadt egy-két -szép munkája, de mindenek előtt járt Cseróczy. Ez neki való hivatás -volt. Goromba és könyörtelen volt a tótokkal, az állam jogát nem -hagyta megcsorbulni s ha a legkisebb morgást hallotta, már fölkapta -Vojteket vagy Velikit, a bírót s vele páholta el a többit. -Elszántsága lassan a vakmerőségbe csapott át, a -legmegbízhatatlanabb munkással járt, dacos megvetéssel mindig hátat -fordított a veszedelmet rejtő erdőnek, s ha úgy tetszett, még -puskát sem vitt magával. Amíg társai kétes esetekben inkább -engedtek egyet-mást a népnek, Cseróczynak hiába jött ki a falu -apraja-nagyja a pappal az élén, egy paraszthajszálnyit sem tágított -az állam területéről. S ez az elszántság hatott, a nép nem mert a -diákkal kikezdeni s ha esett is rá a rejtekből egy-két lövés, -látva, hogy Cseróczyt ez éppen nem alterálja, csak arra a -meggyőződésre lyukadtak, hogy az ördöggel cimborál s bőre -sebezhetetlen. A három jóbarát példája egyébként lassan az egész -rendezőségre átragadt: mindenki szégyelte volna, ha elmarad -mellőlük, valamennyien az ő bátor rendszerük szerint dolgoztak s a -munka haladt is, mint a karikacsapás. <span class= -"pagenum"><a name="Page_236" id="Page_236">-236-</a></span></p> -<p>Ünnep volt, ha város közelébe értek, kettős ünnep, ha legalább -pár napig benne lakhattak. Már hosszu ideje kószáltak -hegyről-völgyre, – a tavaszi erdőben szalonkák berregtek, – amikor -elvetődtek Lőcsére. A tótokat cipszerek váltották föl, kevésbbé -elszántak, de ravaszabbak amazoknál. Ezekkel már nehezebb elbánni. -A cipszer mindjárt egy macskaugrással az örmény után következik. Ők -már tudták, hogy a régi határokat cserepek jelzik s azért nem -vasvillát, sem dorongot nem ragadtak, hanem szépen meghamisították -a jelző-dombocskákat, megsemmisítették a régieket és újakat -építettek, persze a saját tetszésük szerint, a saját imitált -cserepeikkel megtöltve.</p> -<p>– Most légy okos Domokos! – szólt Osztropszki, a rendezőség -vezetője, amikor az első hamisított határjelzőre bukkantak. – Itt a -világ vége. Az örményt tíz zsidóból főzik, a cipszert pedig tíz -örményből. Most visszatérhetünk Selmecre, mert ezeken nem fogunk -ki.</p> -<p>A rendezőség lehorgasztott fejjel tanakodott, mitévők legyenek? -A régi térképek elpusztultak a szabadságharcban, a községi -följegyzések pedig valószínüleg éppen olyan hamisak, mint a földbe -dugott cserepek. Osztropszki esze megállt, fogta hát magát, leült -és hosszu jelentést küldött a minisztériumnak, hogy mitévők -legyenek? Míg a válasz megérkezett, a társaság kiülhetett a Poprád -partjára <span class="pagenum"><a name="Page_237" id= -"Page_237">-237-</a></span> pipázni és lapos kavicsokkal kacsázni. -Két napig szórakoztak ilyen módon, amikor egy délután Cseróczy, aki -valami nagy dolgon törhette az eszét, mert egész nap föl és alá -járt és nagyokat fújt, diadalmas arccal állott Osztropszki elé.</p> -<p>– Mester uram, – szólt büszkén. – A cipszerek meg vannak -fogva.</p> -<p>Tekintetén látszott, hogy valami különös dologra bukkant, ezért -a parton kacsázó társaság egyszerre talpra ugrott és kiváncsian -fogta körül.</p> -<p>A diák egy ideig gyönyörködött az általános izgalomban, aztán -néhány torokköszörüléssel még jobban feszítette meg a kiváncsiság -amúgy se laza húrját s végül így szólt:</p> -<p>– Tisztelt uraim! Aki foglalkozott valaha pincészettel, – s én -foglalkoztam vele, – az tudhatja, hogy a földbe dugott -borospalackok üvege, aszerint, hogy rövidebb-hosszabb ideig a -homokban fekszik, színben lassan átváltozik. Látom csalódott -ábrázatukról, hogy ezt mindenki tudja. A kérdés azonban azon fordul -meg, milyen módon változik meg a palackok színe? A legtöbben azt -hiszik, hogy az üveg a homokban megtompul. No, ez nem áll. A -frissen elásott palack ugyanis, uraim, csillogni fog, mert a homok -ahelyett, hogy megtompítaná, az ásás súrlódása révén még fényesebbé -teszi az üveget. Két-három év kell hozzá, míg a palackok színe -tompulni kezd, egy évtized míg színe elborul. De a pincészetnek -<span class="pagenum"><a name="Page_238" id= -"Page_238">-238-</a></span> egy másik titka, a rája boruló homok -után ítélni meg az elásott palack korát. A frissen elföldelt -üvegről, uraim, a homok magától pereg le, amint a palackot kiássuk. -De az évek során át elásott üvegen a homok már úgy tapad, hogy -kezünkkel két-háromszor kell rajta végigsimítani, hogy a por -elváljék tőle… Ezt jól megtanultam Gerstakkernél s most az uraknak -rendelkezésére bocsájtom, ama megjegyzés kiséretében, hogy Selmecen -még a korcsmákban is tudományon táplálkozik az ember.</p> -<p>Osztropszki a homlokára ütött. Hogy az neki nem jutott eszébe! -Természetes, hogy így van, nem is lehet másképen, a Columbus tojása -nem volt egyszerűbb. Azonnal kimentek a határba és megvizsgálták az -üvegcserepeket. Bizony azok csillogtak, mint a jég a napon s a -homok pergett róluk, mintha fizetnék… Osztropszki arca ragyogott az -örömtől, egyszerre azonban elborult. Megvakarta a fejét.</p> -<p>– Mindez nagyon szép, – szólt nyájasan, – de mit érünk vele, ha -a cipszerek tagadnak? Mit tehetünk, ha kétségbevonják a fizika -törvényeit? Hátha azt állítják, hogy a szepességi üvegcserepek -mások, mint a hontiak?</p> -<p>Cseróczyt ez se hozta zavarba.</p> -<p>– Erre is gondoltam, – felelt homlokára mutatva. – Adjatok egy -üveg mohos rajnai bort s holnapra a kérdés másik része is meg lesz -oldva.</p> -<p>Osztropszki ránézett. Egy üveg rajnai bor? <span class= -"pagenum"><a name="Page_239" id="Page_239">-239-</a></span> Hát az -mire jó? Talán a diák be akar csípni, hogy aztán megálmodja a -megoldást? Avagy talán meg akarja tréfálni a főnökét?… Tagadólag -intett fejével.</p> -<p>Cseróczy vállat vont.</p> -<p>– Nekem úgy is jó, – mondta és rágyújtva pipájára, elindult -sétálni. – Alászolgája.</p> -<p>Az erdőrendező gondolkodóba esett. Hátha tényleg tud valamit az -a fiatalember? Az előbbi bevezetése is teljesen logikus volt s -végre is, Cseróczy annyi időt töltött a különböző pincékben, hogy -bizonyára gyakorlata van e téren…</p> -<p>– Megálljon, – szólt Osztropszky hirtelen. – Az üveg rajnai bor -rendelkezésére áll, de ha felültet, akkor fegyelmi jogomnál fogva -három annyira itélem… Megértette?</p> -<p>Cseróczy bólintott s bement a városba. A vendéglősnél -kiválasztotta a legrégibb palackot, – amelyen moha nőtt s amelynek -homokját késsel kellett levakarni – s aztán elindúlt az erdőbe. A -titokzatos útra nem vitt magával senki emberfiát, csak Treffet, -öreg vizsláját, amelynek, mint a diák mondogatta, annyi esze volt, -hogy egy fejben nem is fért el. Éppen azért a kutya a fele eszét -kiadta albérletbe a selmeci patikusnak. (Mint látjuk, a -gyógyszerészek szellemi képességét már akkor is kevésre becsülte a -rosszindulat.)</p> -<p>Az erdő mélyébe érkezve, Cseróczy mindenekelőtt <span class= -"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> leült -egy mohos törzsre és élvezvén az ébredő tavasz szépségeit, lassan -kiszürcsölte a palack nemes tartalmát. Amikor ez megtörtént, a -földhöz vágta az üveget s aztán egy cserepet megköpött – ahogy azt -a falusi gyerekek kövekkel szokták, mikor apportirozni tanítják a -fiatal kuvaszokat – és a bokrok közé dobta. Az öreg vizsla -természetesen, szó nélkül bement a rekettyébe és óvatosan kihozta -az üvegdarabot. Cseróczy megsimogatta az eb fejét, aztán párszor -még megújrázta a produkciót, a vizslának mindannyiszor -odadörmögve:</p> -<p>– Hozd el az üveget!</p> -<p>Amikor a kutya már járatos volt a kutatásban és meg tudta -különböztetni az üveg mohos szagát. Cseróczy egy fához kötötte -Treffet s maga puskalövésnyire ment az erdőbe s ottan elásta az -egyik cserepet.</p> -<p>– Hozd el az üveget! – szólt ekkor a kutyára.</p> -<p>Treff elment, összevissza kereste a cserjést, farkával -izgatottan verdeste a páfrányokat, kotort, fújt, jobbra-balra -ugrott, de végre is diadalmasan hozta elő az üveget… Ezzel meg volt -oldva a probléma. A diák másnap kora reggel kiment a határba és -Treff egy-kettőre kifürkészte hol vannak a mohos cserepek elásva… -Mire társai kiértek, a diák már ott pipázott egy frissen felbontott -halomnál és ártatlan arccal kérdezte meg a községi bírót, vajon -hogyan kerültek a cserepek egyszerre száz méterrel <span class= -"pagenum"><a name="Page_241" id="Page_241">-241-</a></span> -beljebb? A szepesi bírónak e boszorkányság láttára leesett az álla, -fogai vacogtak és siralmas arccal vallotta be, hogy a határ -végesvégig meg van hamisítva. Egyszerre előkerültek a községi -írások is s huszonnégy óra alatt az egész farkasvölgyi járás föl -volt mérve…</p> -<p>Osztropszki csak vakarta a füle tövét és álmélkodott.</p> -<p>– Ebből az emberből még erdőfelügyelő lesz, – mondta. – Erről -vegyetek példát! Vajjon, hogyan csinálta ezt a boszorkányságot?</p> -<p>De Cseróczy nem árulta el titkát, csak később mondta el a dolgot -úgy, ahogy én, bona fide, szavai nyomán föntebb leírtam. Bona fide -– mondom, – mert a dolog, akármennyire becsülöm is a vizslákat – -kissé gyanusnak látszik, mint a legtöbb kutyahistória. Különösen -gyanus volt pedig azért, mert ez időben a diák sokat trécselt a -bíró tenyerestalpas lányával, akinek az ügy érdekében vaskos -bókokat mondogatott s aki szintén sejtett valamit a vizsla -buzgólkodásán. Ám ez mellékes, a fődolog az, hogy a kérdés meg volt -oldva, a munka szaporán haladt.</p> -<p>Mielőtt azonban a diákok búcsút mondtak volna a zeg-zúgos -Szepességnek, el kell mondanunk Hertelendi egy különös kalandját, -amelynek előzményei gyanánt jegyezzünk meg annyit, hogy mint az -akkori időben a felvidéken mindenütt: a Szepességben is két párt -állott egymással szemben: a <span class="pagenum"><a name= -"Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> magyar és a német, -amelyek közt a gyűlölet, rosszakarat és bosszu építette falak -emelkedtek.</p> -<p>A német párt egyik kemény embere volt Höller, a vászonkereskedő. -Háza a vén sáncok tövében, takaros kert közepén állott. Igazi, -otthonos kis német telek volt: a fenyőtetős ház barátságos, mint -egy nagy puha fészek, a szobák mindmegannyi régi hangulatu -zugolyok; bútorokon, embereken, minden tárgyon jómódu otthonosság -és bizalom. A német ház szép erényét, a családot két fiatal leány -képviselte, mindakettő üde és fiatal, mint a romokon végigfutó -lonc. Amikor a diákok egy reggel a hegyek felé siettek, a kerítés -mögött víg nevetést és magyar szót hallottak. Hertelendi, aki -minden iránt érdeklődött, megállt s bekandikált a rácson. A két -fiatal Höller-leány ült ott s megijedve néztek rá, azt hitték, hogy -valami német polgár fedezte föl őket s most beárulja őket -atyjuknak.</p> -<p>Hertelendi meglóbálta kalapját a magyar szóra.</p> -<p>– Háromszoros éljen! – kiáltotta s aztán társai után -sietett.</p> -<p>Amikor este a sáncok felé kerültek haza, a két leány künt állt a -kert előtt és mikor Hertelendi erre került, félig szégyenkezve, -félig pajkosan mosolyogtak maguk elé.</p> -<p>A diák úgy gondolta, hogy illő bemutatkoznia. A kisasszonyok -zavartan néztek rá, de aztán megbiccentették <span class= -"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> fejüket -s kezet nyújtottak. Csak első pillanatban voltak elfogultak, aztán -tetszett nekik a csiny, hogy szülőik akarata ellen magyarokkal, -pláne diákokkal barátkoznak s huncutkodva nevettek össze.</p> -<p>Amikor másnap Hertelendi találkozott velük, már bizalmas -barátként üdvözölték egymást. Elmondták neki, hogy titokban -magyarul tanultak meg, mert apjuk mindig haragra gyúlt, ha magyar -szót hallott. Akkor pedig kell benne valami kellemesnek lennie, -mert hiszen tiltott gyömölcs volt, – a cigarettával is úgy voltak. -De ha apjuk megtudja mire vetemedtek, kitagadja őket. Pedig a -magyar nyelv nagyon szép, – mondották rapszodikusan, – tetszik is -nekik, kivált a népdalok… Talán Hertelendi is tud egyet-kettőt?</p> -<p>Hogyne tudna, hiszen tisztavidéki; azonnal elő is állt egypár -régi nótával Rózsa Sándorról meg Bogár Imréről.</p> -<p>– Jaj de szép, – tapsolt Linka kisasszony és utána próbálta -énekelni. – Hanem tud ön németül?</p> -<p>Hertelendi bevallotta, hogy selmeci tartózkodása dacára, elvből -egy szó sem ragadt rá.</p> -<p>– Ez hiba, – mondta Linka. – Megeshetik ugyanis, hogy apánk -meglep, akkor ugyanis jaj nekünk. De tudja-e mit? Azt fogjuk neki -mondani, hogy ön vándorló csipkekereskedő. Az ilyenek csomóstul -fordulnak meg errefelé. Tudja mit? Majd <span class= -"pagenum"><a name="Page_244" id="Page_244">-244-</a></span> -megtanítjuk egypár német szóra s ha a papával össze találunk -akadni, majd gyorsan németre fordítjuk a szót… Csak azt ne árulja -el neki, hogy magyar diák!</p> -<p>– Kitünő! – lelkesedett Hertelendi. – Természetesen, elveim -föntartása mellett. Mi lesz az a pár szó? – Megpödörte a bajszát és -hozzátette. – Egy német szót tudok. Így hangzik: Liebe! Jó -lesz?</p> -<p>Linka meg Klári összenéztek s aztán elmosolyodtak.</p> -<p>– Majd inkább mást, – szólt az idősebbik. – Tudja, a papa -szegény már nem hall valami nagyon jól. Ha esetleg németül -szólanánk önhöz, felelje csak azt: „Allerdings bin ich im -Zechgelage einigermassen dumm geworden…“ Ő erre megnyugszik, a -„Zechgelage“ meg az „einigermassen“ oly törzs német szavak, hogy -minden szepesinek öröm, ha őket hallja s nem törődik többet önnel. -A Zechgelaget az, aki Magyarországon tanult németül, sose -használja. Az Wirtshaust mond.</p> -<p>Hertelendi gyanútlanul bólintott.</p> -<p>– Allerdings… Zechgelage… Zechgelage… einigermassen… valóban -gyönyörü, – mondta – szörnyen ősnémetül hangzik.</p> -<p>A lányok összenevettek: ezt a diákot jól megtréfálták. Ha ez -tudná, hogy mit mond!</p> -<p>Az első próba, majd az első föllépés kitünően <span class= -"pagenum"><a name="Page_245" id="Page_245">-245-</a></span> -sikerült. Hertelendi egy nap épp a rács előtt beszélt a hölgyekkel, -amikor az öreg Höller megjelent.</p> -<p>– Ki ez az úr? – kérdezte az apa Linkától s gyanakodva nézte a -fiatalembert.</p> -<p>Klári a füléhez hajolt és belekiáltott.</p> -<p>– A csipkeverőket keresi, papa.</p> -<p>– Fahrender Kaufmann? – kérdezte Höller jóakaró -leereszkedéssel.</p> -<p>– Allerdings bin ich, – vetette oda a diák kellő -szemtelenséggel. Szép porosz akcentussal beszélt, nem hiába, szép -lányok tanították.</p> -<p>Az öreg bólintott.</p> -<p>– Wohl eingekauft?</p> -<p>– Im Zechgelage einigermassen, – tette hozzá Hertelendi, -jobbra-balra mozgó fejbólintással, ahogy a kereskedők szokták.</p> -<p>Höller helybenhagyólag bólintott. A csipkeverőket tényleg -legjobban a kocsmában lehet megfogni. Ha két pohárral megisznak, -fejökbe száll a mindenség s elkótyavetyélik a holmit. Ki ne -becsülné többre a bort, mint a cérnát? Az okos kereskedő -kihasználva a csipkeverők mámorát itt csinálja a legkitünőbb -üzleteket.</p> -<p>Höller tovább sétált.</p> -<p>– Dumm geworden – szólt még a diák, sok méltósággal, de azt már -az öreg nem hallotta. Beszélni különben sem szeretett sokat, kivált -idegenekkel, akik előtt röstelte a süketségét. A Zechgelage -<span class="pagenum"><a name="Page_246" id= -"Page_246">-246-</a></span> szó teljesen megnyugtatta, aki magyar -szón nevelkedett, ugyan sose érti meg, hogy lehet ily uri csengésü -szóval a dorbézolást illusztrálni…</p> -<p>Hertelendi ez idő alatt mérnöki kötelességeit kissé lazán -teljesítette, de mentségére legyen mondva, hogy a magyar kulturának -tett szolgálatot. Különösen az egyik kis leányra: Linkára volt -befolyással; az oly szépen tanulta meg tőle a magyar nótákat és -szokásokat, hogy egy napon Hertelendi azon vette észre magát, hogy -nemcsak a dalai meg a mondásai, hanem a szíve is átköltözött -hozzá…</p> -<p>Ez a meglepetés egy mulatságon – a rendezőség elutazása előtt – -pattant ki és pedig így.</p> -<p>Hertelendi a legnagyobb nyugalommal táncolt kedves barátnőivel. -Ha németek közelébe jöttek, egyszerűen előszedte szókincseit s nem -törődött vele, hogy háta mögött ugyancsak nevettek rajta. Amikor -pedig nyugodt, kém nélküli területeken galoppoztak, akkor nagyokat -sóhajtott, a torkát köszörülte és folyton ezt mondta:</p> -<p>– Csak szivesen!</p> -<p>Vajon tud-e ennek női szív ellentállani, ha egy csinos ifju -egész éjjel a torkát köszörüli és ezt mondja: Csak szívesen? Én azt -hiszem, nem. A Linkáé sem tudott, csakhamar fülig szerelmes volt a -diákba, aki egyre sóhajtott s egyre csak a torkát köszörülte…</p> -<p>Eljött a tavasz. Az előszobában megjelent a <span class= -"pagenum"><a name="Page_247" id="Page_247">-247-</a></span> -mérnökök vezető munkása s jelentette, hogy a kocsik készen állanak. -Búcsúzni kellett A diák szivére nehéz boru szállott.</p> -<p>– Linka kisasszony, – szólt elcsüggedve, – távoznom kell…</p> -<p>A kis lány ijedten nézett rája, úgy megszeppent, mint a kis -fogoly, mikor először találkozik vizslával.</p> -<p>– Köszönöm önnek azt a jóindulatot, – folytatta a diák, – -amelylyel fogadott s amelyet soha nem fogok elfelejteni… Isten -önnel Linka kisasszony…</p> -<p>Kezét nyújtotta. Linka tétovázva adta oda ujjacskáit, egy szót -sem tudott szólani. Hertelendi nagyot sóhajtott, aztán -megköszörülte a torkát… Akkor vetődött arrafelé Höller. Hertelendi -ijedten váltotta át szavait.</p> -<p>– Allerdings bin ich… dumm geworden…</p> -<p>Ez több volt, mint amennyit a kislány szíve elbírt volna. -Egyszerre eszébe jutott első találkozásuk, a séták a bástya -mellett, az első zöld rügy, melyet Hertelendi egy fa tetejéről -hozott le neki, az a néhány nap, amit együtt töltöttek el, minden, -minden, főleg az, hogyan tanította meg a selmeci diákot németül s -szemébe könyek gyűltek, hangosan sírva fakadt…</p> -<p>A körülállók csodálkozva néztek össze: a <i>dumm geworden</i> -szó ily bűvös hatásu? <span class="pagenum"><a name="Page_248" id= -"Page_248">-248-</a></span></p> -<p>Kétségbeesésében – mire nem képes az asszonyi desperáció! – -Linka apjához fordult.</p> -<p>– Papa, édes jó papa, – borult a nyakába.</p> -<p>Az öreg ama bizonyos csöndes német tipushoz tartozott, amely a -szigoru, de alapjában jószívü apát szereti játszani. Ez a tipus -mordizom-adtázig, prüszköl, pattog, de alapjában egy darab kenyérre -lehet fölkenni… Höller látta, hogy baj van s hízelgett neki a -tudat, hogy egy szemöldök-mozdulatára minden ismét jóra -fordulhat.</p> -<p>– No, no, csak nem kell sírni, – dormögte jóakaróan, – hát mi -baj? he?</p> -<p>Nem kellett megmondani: rá volt írva a két gyerek arcára. Höller -is volt valaha fiatalember. Karon fogta a diákot, átvezette a -szomszédszobába, jóindulatu ünnepélyességgel a szemébe nézett s -aztán – természetesen németül, – így szólt:</p> -<p>– Fogja szeretni ezt a kis leányt?</p> -<p>Hertelendi zavartan dörmögte:</p> -<p>– Dumm geworden… dumm geworden…</p> -<p>Höller elmosolyodott zavarán.</p> -<p>– Hogy szereti-e? – kérdezte még egyszer.</p> -<p>– Feleljen bátran, csipkekereskedő barátom.</p> -<p>A diák most elszántan csukta le szemét és kivágta magyarul.</p> -<p>– Szeretem és mindig szeretni is fogom!</p> -<p>Az öreg hátrahökkent, Linka pedig kétségbeesetten <span class= -"pagenum"><a name="Page_249" id="Page_249">-249-</a></span> kezdett -el sírni. Mi a manó?! ez magyar? pattogott Höller, fölugrott és -összeborzolta a bajuszát, ez volt nála a harag legnagyobb jele.</p> -<p>– No, no, – csak annyit tudott mondani mérgében és levegő után -kapkodott, mint a partra lökött csuka. – No de… Ezer bomba! ezer -bomba, ha mondom! no!</p> -<p>Dühösen járt föl és alá, aztán megállott egy pillanatra, nagyot -szippantott tubákos szelencéjéből, olyant tüsszentett, hogy a -konyhából a szakácsné ijedten szaladt be, mert azt hitte, hogy a -petróleumos lámpa robbant föl, aztán tovább folytatta sétáját. -Hertelendi nyugodtan állt és várakozott. Ő fatalista volt, aki -bízott benne, hogy a sors könyvében előre van minden megírva, jó, -rossz, még az is, vajon egy Höller nevü vászonkereskedő -felspékeli-e őt avagy nem… Ez ellen úgy se lehet tenni…</p> -<p>A vászonkereskedő egy ideig dühöngött, aztán elkezdett -gondolkodni. Az örök német logika megmagyarázta neki, hogy szeretni -magyarul épp úgy lehet, mint németül, hogy a történelem számos -példát tud róla, hogy női szívek magyarba bolondúltak, hogy… De hát -vigye a kánya: végre is nem ő házasodik, hanem a leánya s ha már -megfőzte, egye is meg a kását… Legelébb legyen boldog a kis -haszontalan!</p> -<p>Höller még egyet prüsszögött, villámokat lövelt a szeméből, -aztán megfogta a két gyerek kezét. <span class="pagenum"><a name= -"Page_250" id="Page_250">-250-</a></span></p> -<p>– Legyetek egymáséi, – harsogta szigoruan. – Imposztorok -vagytok!</p> -<p>A diák boldogan hajtotta meg magát, de aztán… Aztán valami rémes -dolog kezdett előtte derengeni… A múlt homályából egy szörnyü -sejtés emelkedett ki, amely rögtön keserü valósággá -jegecesedett…</p> -<p>– Szent Isten! – sóhajtotta az ifju, szerényen Linka felé. – -Valamiről egészen megfeledkeztem…</p> -<p>Apa és lány kérdően néztek rá.</p> -<p>– Nekem tudniillik már van egy feleségem, – jegyezte meg a diák -szerényen.</p> -<p>Az apa nem értette meg a csattanót, amely szerencsére magyarul -volt elmondva. De bezzeg, megértette Linka, egyszerre eleresztette -a diák kezét és újra sírva fakadt, hogy csak no.</p> -<p>– Felesége van?… és ezt most mondja? – csattant föl. – Most?… -Felesége van! Óh, én szerencsétlen, én a világ legszerencsétlenebb -alkotása!</p> -<p>– Teremtése, – javította ki Hertelendi, szokásszerűleg, – az -alkotás szót csak tárgyra alkalmazzuk.</p> -<p>– Az mindegy, – ellenkezett Linka, – azért kikaparom a szemét! -Menjen! menjen tőlem! Soha többet ne lássam! Maga kékszakáll!</p> -<p>Az öreg egy szót sem értett s tétován nézett hol az egyikre, hol -a másikra. Vajjon mi történhetett? <span class="pagenum"><a name= -"Page_251" id="Page_251">-251-</a></span></p> -<p>– Engedjen meg Linka kisasszony, – szólt a diák nyugodtan, – ez -a feleség egészen különös feleség, hogy úgy mondjam, tiszteletbeli -hitves. A történet hosszu, de becsületszavamat adom, hogy ha -elméselem töviről-hegyire, nem fog rám haragudni. Ám ha most -elmondja a kedves papájának, hogy nekem hitvesem van, mindörökre -vége mindennek; neki nem tudom hirtelenében a dolgot német nyelven -megmagyarázni s akkor nincs más hátra, – tette hozzá mosolyogva, -nehogy az öreg megsejtse, miről beszélnek, – minthogy a -karikagyűrűt, amelyet nekem ajándékozott, a pisztolyba fojtom s -agyonlövöm magamat. Isten engem úgy segéljen.</p> -<p>Linka halálra ijedt. Kétségbeesve kapta el a diák kezét; azt -hitte, hogy az rögtön a pisztolyhoz nyúl.</p> -<p>– Mit beszélgettek oly sokáig? – dörmögött Höller. – Talán -adósságai vannak a fiatal úrnak? He? No, csak nem kell semmit -eltitkolni.</p> -<p>– Azt mondta, – válaszolt Linka elpirulva, – hogy én vagyok az -első szerelme…</p> -<p>– Persze, azért sírt! – nyugodott meg az öreg. – Minden -menyasszony sír. Már az én koromban is így volt.</p> -<p>Hertelendi visszament a leánynyal a terembe s elmagyarázta neki -különös házassága körülményeit, kezdve Cseróczyn, áttérve a selmeci -élet különösségeire, a mellékkörülményekre, s befejezve -<span class="pagenum"><a name="Page_252" id= -"Page_252">-252-</a></span> Möller meg Marsalkó uramon. A leány -eleintén gyanakodva, aztán érdeklődve s végül keservesen sírva -hallgatta az éppoly furcsa, mint bánatos történetet. A legyezője, -amely eltakarta arcát, csupa harmatos köny volt.</p> -<p>– Szegény Málika, mily nyomorúságosan kellett férjhezmennie, – -mondta résztvevően.</p> -<p>– Kérem, kérem, – igazította ki Hertelendi, – ne felejtse, hogy -én vagyok a férje…</p> -<p>Linka maga elé nézett: még mindig a leányvári boszorkány -története foglalkoztatta.</p> -<p>– És mi lesz a történet vége? – kérdezte. – Mi lesz most -mivelünk?</p> -<p>A diák összehúzta bozontos szemöldökét, gondolkozott. Aztán így -szólt:</p> -<p>– Hm… Lássuk csak. Én következőkép nézem a dolgot. Málika végre -is becsül valamelyest. Ha nagyon szépen megkérem, hát talán -gyűlölni fog. Nem?</p> -<p>– Gyűlölni? Mit beszél? – nézett rá Linka.</p> -<p>– Engesztelhetetlenül gyűlölni. Ez ugyanis fontos válási ok… Ha -igen: úgy egy év alatt legkésőbb széjjel leszünk választva, s akkor -az úgynevezett ásó-kapa se választ el többet.</p> -<p>– Óh, bárcsak gyűlölné… – rebegte a kis lány, kezét -összekulcsolva. – Majd imádkozni fogok, hogy gyűlölje…</p> -<p>A vendégek oszlani kezdtek. A mérnökök, <span class= -"pagenum"><a name="Page_253" id="Page_253">-253-</a></span> látva, -hogy Hertelendit nem képesek elmozdítani, már régen útra keltek. Az -ablakon napsugár szökött be.</p> -<p>– Isten vele, Linkám, – mondta a diák és kezet csókolt a -leánynak, – mindent el fogok követni, hogy úgy legyen. Isten vele! -Három hét múlva megint itt leszek. Addig az öreg úrnak semmit sem -szabad tudni.</p> -<p>– Hogy lehetne téged gyűlölni, – súgta csöndesen maga elé a -leány.</p> -<p>… Hertelendi fölkapott egy ócska fiakerre és lóhalálában -vágtatott a rendezőség után. A hegyek alatt utólérte őket s -boldogan ugrott fel kis huzuljára. Csöndesen, a szokott hosszu -rajban ballagtak tovább, de milyen más volt ma a vidék: az ébredő -erdőből erős földszag és nyíló ibolya illata áradt, a mosolygó kék -ég, ez a nagy piktor még a pocsolyák szomoru világát is égszínkékre -festette át, ha pedig megálltak, hallani lehetett a rügyek csöndes -pattanását. A fácánok vígan karattyoltak, a seregélyek magasra -röpködtek föl s látva a tavasz jöttét, zajosan csipogva hirdették -közeledését. A harkályok udvariasan megkopoktatták a fákat:</p> -<p>– Szabad belépni?</p> -<p>A tavaszi szellő megbólintotta az ágakat:</p> -<p>– Szabad, szabad!</p> -<p>– Mit akarok kérdezni, – fordult egyszerre Hertelendi társához, -– ti tudtok németül. Fordítsátok <span class="pagenum"><a name= -"Page_254" id="Page_254">-254-</a></span> le nekem ezt a mondatot: -„Allerdings bin ich im Zechgelage einigermassen dumm geworden“… Ez -valami érzelmes német versből van, mi?</p> -<p>Bajtársai összenevettek.</p> -<p>– Talán valaki megtisztelt ezzel a mondással? – kérdezte -Vitnyédi, a fő párbaj-segéd, aki állandóan lovagias ügyekben -utazott.</p> -<p>Hertelendi szerényen mosolygott.</p> -<p>– Körülbelül. Sejtelmem sincs, mit jelenthet, de nagyon szépnek -kell lennie…</p> -<p>– Óh igen. Azt jelenti, hogy „a korcsmázásban mindenesetre -kellőleg elbutultam“.</p> -<p>A diák kétkedve nézett rája.</p> -<p>– Te talán föl akarsz ültetni, hé? – szólt felfortyanva.</p> -<p>Vitnyédi tiltakozott.</p> -<p>– Örökké szárnyon vadászszak, ha nem azt teszi. Remélem, -provokáltad az illetőt?</p> -<p>Hertelendi megcsóválta a fejét és kacagott.</p> -<p>– Dehogy is… Éppen ellenkezőleg, eljegyeztem: a menyasszonyom -volt.</p> -<p>– Gratulálunk, – kiáltották a fiúk kalaplengetve, – végre egy -nő, aki megértett… De szerencsére, igen velősen is fejezted ki -magadat…</p> -<p>… S míg a diákok tovább haladtak a rejtelmesen zúgó erdőben, -Linka bezárta kis szobája ajtaját, leült az íróasztalához és hosszu -levelet írt Judex Málikának. <span class="pagenum"><a name= -"Page_255" id="Page_255">-255-</a></span></p> -<p>Az epistola így kezdődött:</p> -<p>– Kedves jó asszonyom, akit nem ösmerek és mégis mélyen -tisztelek! Ha van foganata egy szegény, szerencsétlen kis lány -könyörgésének, arra kérem, hallgasson meg és ne ítéljen el. Az ön -kezeiben van sorsom letéve, öntől függ boldogságom. Kérésem talán -különös, de szívből jövő. Arra kérem, legyen oly szíves és gyülölje -Hertelendi Tamás urat, az ön férjét, gyűlölje őt, mert én nagyon, -nagyon…</p> -<p>A levél többi részét elmosták záporként hulló sűrű könyei.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_256" id= -"Page_256">-256-</a></span></p> -<h2>A Hernád völgye.</h2> -<p>Amint a rendezőség tapodtatról-tapodtatra haladt, egy tiszta -reggelen megpillantották az igéret földét, a végcélt: a Hernád -völgyét. Ott kanyargott kormos fűzfák jelzőoszlopai között a régen -várt folyó csöndesen, szerényen, meg-meglapulva a sovány partok -között. Jámbor ez a víz, mint a felvidéki riska; jóakaró és minden -munkára alkalmas, akár a sárosi mindenes, akit ma paradés kocsisnak -használhatsz, holnap eke elé foghatsz; halban, vadban szegény, mint -a nép, amelynek szolgája s barátja. Hullámai nem hasonlítanak a -topázra, büszke taréjük sincs, medre nem hordoz karcsu hidakat, -csak szerény pallókat, árja nem vet termékeny iszapot, hanem -öklömnyi kavicsot, élete csöndes és egyszerü, ha teheti, elbujik a -szederindák közé s apró fodru hullámai fölé ködfátyolt tűz. -Körülötte apró faluk, kukoricafedelü viskók, tépett juh-kosarak, -omlatag malmok, amikre mind ő keres. Ha ősz tájon partján -végigjársz, erősen kenderszagu a vidék s a vékonypénzü <span class= -"pagenum"><a name="Page_257" id="Page_257">-257-</a></span> -pázsitokon fakó rongyokat szárít a szél; ha télen arra vetődsz, -jeges országutat találsz, amelyen legbiztosabban vándorol a -felvidék drótos tótja, vásárt kereső asszonya, supplikáns diákja: a -Hernád nem téved el. Itt is, ott is eret vágnak rajta s habjai -fűrészmalmokat mozgatnak, egy-két szálkás hal is akad benne, kacsa -is puskacső elé kerül, a szarvasmarha pedig jobb szereti vizét, -mint a kórós sarjut. Ilyen derék és sokoldalu jószág a Hernád. Nem -csoda, ha a tót ragaszkodik hozzá, megemlékszik róla imájában s -husvétkor „odaáldoz“ neki egy csöp pálinkát vagy zabos -vakarcsot…</p> -<p>Tehát már nem kellett messzire menni, a diákság szíve -megkönnyebbült. A munka is simábban haladt, a sárosi tótok nem -akarnak földet elvenni senki elől. Ki tudná megművelni? Napszámosra -nincsen pénz, itt még a pap is maga fogja meg az eke szarvát s -hétköznap gereblyével a kezében tart a szántóföldén hivatalos -órákat. Takarékosan kell hát bánni kenyérrel, földdel, sőt még a -hittel is. Amint egy pap van csak messzi földön, a vallás is csak -egy.</p> -<p>Nagyapám Girálton volt lelkész s ifjúságom egy részét, a nyári -hónapokat, ott töltöttem. Istenem! beh különös volt a fővárosból -odaszakadt s finoman kiélezett vallásban nevekedett serdülő -gyerekésznek, (hiszen tanáraim révén azt is tudtam, hogy keresztény -és keresztyén közt óriási a különbség), amikor a templomba vetődtem -s a szertartást végignéztem. <span class="pagenum"><a name= -"Page_258" id="Page_258">-258-</a></span> Bizony összeolvadt benne -a protestáns, a katolikus, sőt még az orosz ritus különböző vonása; -a pap a kórushoz énekelt, mint a pápistáknál, az ó-hitüek a -mellüket verték s a luteránusok úrvacsorát szedtek. A falakon -Mária-képek, szentek szobrocskái sorakoztak, senkinek nem volt -ellene kifogása, csak úgy mint az ellen sem, hogy a protestánsok -nem vetettek keresztet s nem hajtottak térdet. Azért szépen -összefértek valamennyien, s úgy hiszem, az Úrnak sem volt -ellenvetése, mert nagyatyám ritka magas kort ért, s amikor meghalt, -az égen komor felhők úsztak, mintha odafönn is szomorkodnának a jó -pásztor elhunytán.</p> -<p>A munka vége felé közeledett.</p> -<p>A rendezőséget vezető erdőmester egy nap Budapestre utazott, -hogy a kormánynak eljárásukról jelentést tegyen. A távozását -megelőző éjjelen lopás történt: Cseróczynak eltűnt a fűzfahusángja, -amely nemcsak arról volt nevezetes, hogy non sine gloria -közreműködött az ellentétek elsimításában, hanem mint vésési -remekmű is elismerésre tarthatott számot. A diák ugyanis, a bot -egyik oldalán csinos reliefekben örökítette meg a bejárt terület -térképét, a másik oldalon pedig számokkal véste föl ama négyzetölek -számát, amelyet idegen kézből sikerült visszahódítania. Az -erdőmester távozásakor még egy ember tűnt el: Hertelendi is kereket -oldott s merész elhatározással Eperjes felé ment… A feleségéhez! -<span class="pagenum"><a name="Page_259" id= -"Page_259">-259-</a></span></p> -<p>Lássuk, mit végzett hát Presován (ez t. i. Eperjes neve -tótul).</p> -<p>Málika és Helén szomorú időket éltek. Hírt sem hallottak egykori -jóbarátaikról, szüleikről, a világról, amely mintha kivülök élt és -virult volna. A jelennek nem tudtak élni, a multnak nem mertek, a -jövőtől ijedten riadtak vissza. Mily szomoru fiatalság!</p> -<p>Az oltárterítők száma nőtt, nőtt s ahány volt, mindmegannyi -keserü könycseppet tett le az Ur asztalára. Az öreg úr hasztalan -próbálgatta őket vidítani, csodálatos meséi, évről-évre regényesebb -megemlékezései a katonaságnál töltött ifjúságáról: a lengyel -citerásleányról meg a bresciai esetekről vigasztalanul tűntek a -semmiségbe. Pedig már olyanokat füllentett, hogy maga is megrémült… -De hiába, nem segített a bajon. A fiatal leányoknak csak az -tetszik, ha fiatalemberek hazudnak az öregek füllentései nem -érdeklik… A két Judex-leány szomorúan ült az ablaknál és sóhajtva -nézte a felhők járását…</p> -<p>Ez időben érkezett Eperjesre Hertelendi. Fejében már elkészült a -szabadulási terv, ki volt az dolgozva az utolsó betüig. -Mindenekelőtt bement a kollégiumba s a teológusok közül két urat -fölkért, hogy legyen hiteles tanúja.</p> -<p>– Nagyon szívesen, – mondták a papnövendékek, – végrendeletről -van szó? Vagy esküvő? <span class="pagenum"><a name="Page_260" id= -"Page_260">-260-</a></span></p> -<p>– Nem, – felelte a diák, – a feleségemet akarom -meglátogatni.</p> -<p>A teológusok gyanakodva néztek rá. Talán őrülttel van -dolguk?</p> -<p>– Küldtem az alumneumnak egy kecskét, – jegyezte meg gyorsan -Hertelendi, hogy megnyugtassa őket.</p> -<p>Ah! ez már értelmes beszéd. Az alumneum, mint tudjuk, jótékony -alapítványokon nevelkedett intézmény, amely részben ingyen, részben -pedig csekély pénzért kosztot ád a szegény diákoknak. Persze, az -élelem is szerény, délre egy kis hús meg brugó, estére főzelék. -Vannak azonban jószívü emberbarátok, akik néhanap küldöznek egy fél -disznót, öreg kotlósokat, miegymást, amiből aztán telik néha -vacsorára is. Ez az ünnepnap. Egy kecskéért tehát érdemes -segédkezet nyújtani, még ha őrültségről is van szó.</p> -<p>Fölkeresték az asszonyt. Amikor Málika megpillantotta -Hertelendit, elsápadt, kipirult, s aztán mintegy félve, hogy a -látomány eltünik, megragadta kezét. Hát mégis él még a régi világ? -Nem álom, hogy valaha Selmecen volt, szeretett és a szíve boldogan -dobogott?</p> -<p>– Bocsánat, – szólt Hertelendi, kezét kivonva a leányéból (én -már csak leánynak nevezem) – nekünk gyűlölnünk kell egymást. -Megkapta a menyasszonyom levelét? <span class="pagenum"><a name= -"Page_261" id="Page_261">-261-</a></span></p> -<p>– Megkaptam, – bólintott Málika. – Óh, milyen boldog vagyok, – -fordult ki egyszerre szívéből az öröm, – hogy önt láthatom… olyan -nagyon boldog… Hát van még valaki, aki nem felejtett el?</p> -<p>Hertelendi sokat jelentően bólintott.</p> -<p>– Legyen nyugodt: van, – szólt egyszerüen. – De mindez még korai -tárgy a beszélgetésre. Tartsunk rendet és legyen szíves a dolgok -intézését reám bízni. Van szerencsém, – tette hozzá a teológusokra -mutatva: – Zima és Bentsik urakat bemutatni.</p> -<p>Kézcsók, meghajlás. Leültek a kerek asztal köré, amelyen -kiirthatatlan vidéki szokás szerint egy plüssalbum és több -hagymaalaku tengeri kagyló feküdt. Hertelendi vette föl a szót:</p> -<p>– Asszonyom, – kezdte hivatalos arccal, – ezennel e -tiszteletreméltó tanuk előtt megkérdezem önt, hajlandó-e engem -gyülölni? Igen vagy nem?</p> -<p>Málika ránézett a teológusokra. Kezdte érteni a dolgot. A -teológusok annál kevésbbé. Zavartan néztek maguk elé és olykor -sóhajtottak egyet.</p> -<p>– Gyűlölöm önt, – szólt a feleség halkan.</p> -<p>– Jól jegyezzék meg az urak, – fordult a diák a tanúk felé. – -Tehát engesztelhetetlenül gyülöl. Most gyerünk tovább. Nemde, -uraim, az engesztelhetetlen harag méltó ok a válásra s épp oly ok -az is, ha a házastársak egyike bántalmazza a másikat?</p> -<p>A teológusok megdöbbenve néztek egymásra. Mégis csak őrültek -közé kerültek. Bentsik uram az <span class="pagenum"><a name= -"Page_262" id="Page_262">-262-</a></span> ajtó felé pislogott. -Mekkorát fog ő ugrani. Zima úr komoran mosolygott, mintha vadalmába -harapott volna és így felelt:</p> -<p>– Bizonyára súlyos válási ok, servus humillimus.</p> -<p>A diák egy kis szünetet tartott, aztán folytatta:</p> -<p>– Kedves Málika… Tegyen nekem egy szívességet és itt a tanu urak -előtt ne sajnáljon tőlem egy nyaklevest.</p> -<p>Málika mosolyogva nézett rá. Óh, be rég nem nevetett, szinte -fájt most belé az ajka.</p> -<p>– Nagyon kéri? – kérdezte.</p> -<p>– Sírig lekötelez vele.</p> -<p>A kis leány fölemelte puha kis kezét és a következő pillanatban -egy elég erélyes pofon csattant el a diák arcán.</p> -<p>– Jól látták az urak? – fordult Hertelendi boldogan a tanúk -felé. – Ha nem látták jól, megismételhetjük…</p> -<p>A teológusok nem kivánták a repetációt. – (Bárcsak már kint -lennénk, – gondolták szepegve.)</p> -<p>– Akkor kérem vegyék föl a jegyzőkönyvet, – szólt Hertelendi. -Soha pofon embert még ily boldoggá nem tett. Az arca ragyogott az -örömtől.</p> -<p>Leültek az asztalhoz és megfogalmazták a protokollumot. A diák -még azon melegében elment a lelkészi hivatalba s a másolatot -megküldte Institórisz <span class="pagenum"><a name="Page_263" id= -"Page_263">-263-</a></span> uramnak. Ugyanakkor fiskálist fogadott, -hogy indítsa meg a válópört. Azután, – újra tanuk kiséretében, mert -a világ nyelve rossz, – meglátogatta a két leányt s elbúcsúzott -tőlük.</p> -<p>– Hertelendi úr, – szólt szerényen Helén, – most már bizonyos, -hogy Málika megkapja azt, akit szeret?</p> -<p>– A nyilatkozat s a pofon után, remélem, övé lesz, akihez szíve -vonzódik, – vélte a diák.</p> -<p>Helén elgondolkozva nézett maga elé.</p> -<p>– Milyen síma a dolog, istenem…</p> -<p>Azután kérőleg és szégyenkezve emelte tekintetét Tamásra.</p> -<p>– Nem volna szabad… nem lehetne… hogy én is nyakon üssem -magát?</p> -<p>A diák kacagott.</p> -<p>– Hogy is ne!… Az ön ügye talán nyakleves nélkül is menni fog. -És ha már pofozni kell, akkor a nyakleves Vitnyédit illeti meg, nem -engem, amiért már régen meg nem kérte az ilyen bájos és kedves -leány kezét.</p> -<p>Bentsik és Zima urak a határig kisérték el a diákot, (biztosak -akartak benne lenni a megőrült akadémikus tényleg elhagyja-e a -várost?) s aztán visszatértek Presovára. A kecske finom volt, -nemkülönben az a kis hordó bor is, amelyet Hertelendi a jól -teljesített feladat ráadásaként az alumneumba küldött. A két pap ma -is őrzi a kecskeszarvakat, <span class="pagenum"><a name="Page_264" -id="Page_264">-264-</a></span> mint életük egyik legkülönösebb -epizódjának emlékét…</p> -<p>Amíg Eperjesen a helyzet így tisztázódott, Osztropszki, az -erdőmester, megérkezett Budapestre s a miniszter elé járult.</p> -<p>– Kegyelmes uram, – szólt az audiencián, ahová egy furcsa alaku -fűzfadoronggal ment, – van szerencsém jelenteni, hogy az állami -erdők területei, – ezzel átnyújtott egy kék ívet s a botot, – -127.000 négyzetöllel szaporodtak.</p> -<p>A kegyelmes úr megbiccentette fejét s kezet szorított -Osztropszkival.</p> -<p>– Egyelőre fogadja az én köszönetemet. Valóban kitünő munkát -végeztek. Becsületes hivatalnok: az arcára van írva.</p> -<p>– Hát még a fiatalemberekére, – tette hozzá meghajolva az -erdőmester. – Szerencsére már beheggedtek a nyomok.</p> -<p>A miniszter nevetett.</p> -<p>– Látom ezen a boton, hogy mire céloz. Sok bajuk volt a -parasztokkal?</p> -<p>Mosolyogva nézte a viharedzett fütyköst.</p> -<p>– Ez a bot Cseróczy akadémikusé, – magyarázta Osztropszki. – A -rendezés körül legtöbb érdem az övé. Ha megengedi, kegyelmes uram, -elmondom a szepesi üvegek történetét…</p> -<p>Elmesélte, hogy különböztette meg Cseróczy a <span class= -"pagenum"><a name="Page_265" id="Page_265">-265-</a></span> régi és -új palackok színét. A kegyelmes úrnak a könyei csurogtak.</p> -<p>– Hiszen ez klasszikus adoma! – melegedett föl. – Ez napoleoni -vonás! Gondunk lesz erre a fiatalemberre! Még egyszer: melegen -köszönöm.</p> -<p>Amikor este elment a klubba, mindenkinek föltette a kérdést, -hogyan tudná egy határdomb hitelességét megállapítani? Senkise -tudta. Amikor azután megfejtette a Columbus tojását, elmondott -anekdotái sikereinek egyik legszebbjét nyerte el. Hiába, e haza az -adomák országa. Másnap meleg levél ment az akadémiához, kiváló -figyelemre méltatva Cseróczyt, akinek a miniszter külön levélben -köszönte meg fáradozásait. Ebből a fiatalemberből országos -főerdőmester lesz, akárki meglássa.</p> -<p>Selmecen is némileg megváltoztak ez idő alatt a viszonyok.</p> -<p>– Az öreg Judex kifogásolja, hogy vígan vagyunk? Az öreg -bepanaszol, hogy mértéken fölül élünk? – mondták a diákok. – No, -jól van. Majd addig nyújtózunk, ameddig a takarónk ér; légyen az ő -hite szerint.</p> -<p>S e naptól kezdve, – halljátok csak! – többet diák föl nem -kereste a zálogházat.</p> -<p>Judex eleintén nem törődött a dologgal, csakhamar azonban -ijedten látta be, hogy kellemetlen helyzetbe került. Selmecen -mindenki polgárias és takarékos: a bányászok, a vadászok, a -hivatalnokok, <span class="pagenum"><a name="Page_266" id= -"Page_266">-266-</a></span> a kereskedők, a honorációrok, – a -becsületes zálogos csak a diákokból tud megélni. Mi lesz, ha épp a -legjobb emberei hagyják cserben? Pedig úgy indult a dolog. A máskor -oly forgalmas üzlet egy-kettőre kongott az ürességtől, csak olykor -akadt egy-egy mesterlegény, aki talléros óraláncát jött elhelyezni. -Azután ismét méla csönd honolt a termekben. Judex kezdett annak -tudatára jönni, hogy a korhelykedés még sem haszontalan dolog, sőt -ellenkezőleg: az Uristen bölcseségének kifolyása, mert valamint, ha -a látszólag szintén fölösleges hernyót nem alkotja meg, nincs -éneklő madár, úgy bor és dáridó nélkül nincsen zálogház. A világot -Isten, hiába, bölcsen alkotta. Mivelhogy okos ember volt, csakhamar -tisztába jött azzal is, hogy a diákokkal jó lesz kibékülni, mielőtt -üzleti bukását várná be.</p> -<p>– Küldök nekik egy hordó bort, – határozta el egy nap -magában.</p> -<p>Csakhogy a diákokon nem lehetett ily könnyen kifogni. Nem -fogadták el az italt. Ők már csak erkölcsösek akarnak lenni. A -zálogház tovább kongott az ürességtől.</p> -<p>– Terringettét, – csóválta a fejét Judex, – ezt úgy látszik -alaposan megcsináltam… No, de szerencsére jóbarátom a direktor. -Talán ő segíthet a bajomon. Hol a kalapom? Rögtön fölkeresem.</p> -<p>Elment az igazgatóhoz. <span class="pagenum"><a name="Page_267" -id="Page_267">-267-</a></span></p> -<p>– Servus humillimus, – mondta, barátja kezét melegen -megszorítva, – nagy szívességre kérlek. El kell vesznem, ha ez még -soká így tart… Ez az ifjúság rosszabb a templáriusoknál, vérszopóbb -a tatárnál. Mit cselekedtek ismét, hallgasd csak.</p> -<p>A direktor helybenhagyólag bólintotta meg tar koponyáját.</p> -<p>– Persze, persze… Furor juvenilis… A bor, a nóta, a muzsika… -nagy bibaxok mindahány, barátom uram; piget me.</p> -<p>Judex türelmetlenül simogatta kurta szakállát. Ezúttal nem -tetszett neki az erénykedés.</p> -<p>– Igérem, – folytatta az igazgató meleg jóakarattal, – hogy ami -módomban van, meg fog történni. Valamennyiünk érdeke a jó erkölcs, -számíthatsz rám, barátom uram, számíthatsz.</p> -<p>A látogató zavarban volt. Egyet köhintett.</p> -<p>– Hogy a tárgyra térjek, – szólt, – tulajdonképp nem is erről -van szó… vagy talán: nem ily értelemben… Szinte azt mondhatnám, -hogy az ifjúság egyszerre túlzott mértékben hódol az erénynek. Az -eset a következő: amióta peticióval jártunk a tekintetes tanári kar -elé, elkerülik házamat, nem keresik föl üzletemet, minek folytán -kereskedői hivatásom idővel válság elé fog jutni… Érted, kedves -barátom uram?</p> -<p>A direktor tágra nyílt szemmel nézett rá. És ezt Judex mondja, a -korhelykedés ádáz ellensége? <span class="pagenum"><a name= -"Page_268" id="Page_268">-268-</a></span></p> -<p>– Arra akarlak tehát kérni, – folytatta Judex, – hassál oly -irányban, hogy ez a gyűlölet megszünjék, hogy az ifjúság… szóval, -hogy… nem is tudom magamat helyesen kifejezni…</p> -<p>Az igazgató kezdte sejteni a dolgot… Quae mutatio rerum!</p> -<p>– Értem, értem, – mondta elgondolkozva, – neked károd van a -túlhajtott puritánságból… A zálogház nem megy. A diákok -szolidak.</p> -<p>– Igen, igen, – bólintott a vendég. – S e tekintetben véleményem -több tisztes polgáréval egyezik. Gerstakker, Markus, Cserni, -Gregor, Kreuzer, mind megérzik e dacot. Mi végre is nagy -költségekkel rendezkedtünk be, úgy hogy a diákság igényeinek -megfelelhessünk, az üzem pénzbe kerül s ha nincs jövedelem, a -tisztes kereskedelem veszedelembe jut… Ezt figyelembe kell venni, -nemde? Kérem hát jóakaratodat ez irányban.</p> -<p>A direktor helybenhagyólag bólintott.</p> -<p>– Meglesz; servus humillimus. Én is szívemen viselem a város -érdekét.</p> -<p>– Végre is: fiatalemberek, nemde? – kérdezte méltatlankodva -Judex, – nem pedig remeték… Mi is voltunk fiatalok, de azért sosem -akartuk a tisztes kereskedők romlását!</p> -<p>Tárgyalások kezdődtek, amelyekben egyrészről a diákság -küldöttei, másrészt, mint legöregebb kereskedő: Judex vettek részt. -A diákok ez egyszer <span class="pagenum"><a name="Page_269" id= -"Page_269">-269-</a></span> kurucul viselkedtek s szónokuk nem -kisebb dolgot kivánt, minthogy Judex fogadja vissza elűzött leányát -s a szükséges egyházi korrektura után igaz szívvel adja oda -Cseróczynak…</p> -<p>A zálogos hallani sem akart a dologról.</p> -<p>Soha!</p> -<p>Két napig sebzett vadként járt föl és alá irodájában. Egyetlen -lélek sem zavarta. Oh, hogy fájt neki, hogy az üzlete, élete -büszkesége üres volt! Az ajtóra tett csengő egyszer sem szólalt meg -egész napon… hogy neki ezt meg kellett érnie! A Judex-zálogházat be -fogják zárni, mint egy csődbe jutott rőföskereskedést… Harmadnap -beállított az öreg kapitány s a szívére próbált beszélni, negyednap -Institórisz a válópörről értesítette. Egy csöppet megingott, de -azért tartotta magát. Ujabb négy nap telt el; egy ember nem -vetődött boltjába. Szíve vonaglott. Érteni kellett őt. Judex -elsősorban szenvedélyből, családi hajlamból s szeretetből volt -üzletember; boldogsága volt a serény munka, a szépen pergő -forgalom, a kereskedelem szabályos, nyugodt lüktetése. Ám, ha így -halad a dolog, be kell csukni üzletét, el kell veszteni szívéhez -nőtt foglalkozását, amelyet úgy kedvelt, mint szobrász a vésőjét, -író a tollát, s a homlokfalról le fog kerülni a kék-vörös halálfő, -évszázados családi pálya hirdetője… Álmában megjelent előtte az -adományozó királyné s rosszalólag csóválta koronás fejét… -<span class="pagenum"><a name="Page_270" id= -"Page_270">-270-</a></span> Nem! az nem lehet, hogy a zászló -odaveszszen, a királyné bizalma kudarcot valljon! Az nem lehet, -hogy az első selmeci kereskedő üzletét bezárják, ez szégyen a -családra, a multra, a városra, az egész felvidékre. Ennek semmi -áron se szabad megtörténnie!</p> -<p>Megtört, megalázkodott s magához kérette a diákok -küldöttségét.</p> -<p>– Le vagyok győzve, – szólt csöndesen, – elfogadom a -föltételeket…</p> -<p>Hetek óta ez volt az első nyugodt éjszakája. Milyen boldogság -volt hallani a diákok énekét, a kurjantásokat, a jövedelemhozó vad -muzsikát! A győzelemnek örvendő fiatalság hangos jókedvvel járta be -az utcákat: csörömpöltek az ablaktáblák, döngtek a kapuk, harsogott -a trombita s Judex álmába, mint a szférák zenéje szűrődött e -zürzavar… Holnap tele lesz a zálogház!…</p> -<p>Történetemnek ezzel, íme, végére értem.</p> -<p>Pár nap mulva megérkezett Málika és Helén, velük egyidőben a -miniszter köszönő s az akadémiához Cseróczy érdekében küldött -hivatalos levele. Ez az üröm utolsó csöppeit is kiüzte Judex -szívéből. Amikor Cseróczy megjelent, nemcsak a diákok, hanem a -kereskedők is, élükön a zálogossal kivonultak eléje. A diákot -egymásután fogadták a meglepetések: Málika, a kegyelmes úr üzenete, -Judex szíves jóakarata, a tanári kar üdvözlete, boldogsága teljes -<span class="pagenum"><a name="Page_271" id= -"Page_271">-271-</a></span> földerülése… Karjába zárta -menyasszonyát s a jelenlevők zajos éljenzése mellett karon fogva -vezette a sokat ostromolt s végre megnyert ódon Judex-házba. Az -általános örömből Vitnyédi is bátorságot merített s szerényen, -félve kérdezte meg Helént, vajjon számíthat-e jóindulatára? A kis -leány okulva a multon, úgy belekapaszkodott udvarlója karjába, hogy -máig sem eresztette el…</p> -<p>Mit mondjak még el? A félesztendő elmulásával Cseróczy summa cum -laude tette le vizsgáit s amikor elfoglalta állását a rózsahegyi -erdőhivatalnál, az esküvőt is kitűzték. Ez volt aztán az igazi -valétálás, búcsú a bajtól, csalódástól, keserűségektől, búcsú a -fiatalos könnyelműségtől, a bortól, az éjszakától, üdvözlet egy új -életnek, amely tele van rózsákkal, munkával, szeretettel, -hittel.</p> -<p>Amikor fölült a diligence-ra az egész diákság, – köztük -menyasszonyostul Vitnyédi és Hertelendi. – Bélabányáig kísérte el, -sőt ott voltak Selmec megbékélt polgárai is, a szabók, cukrászok, -vendéglősök, kávésok mi egy más, mert hiszen belátták, hogy az -ifjúság az ő érdekeiket is szolgálja s a diákok mulatozásai az ő -üzleteiket lendíti föl. Átadták hát üdvözletüket ők is és Cz. -Márkus, a cukrász, csinos beszéddel köszöntötte a távozó párt.</p> -<p>Az ódon bárka föl volt virágozva, a lovak vígan szaladtak a -lejtőn lefelé. Az ég kéken, jókedvüen nevetett le rájuk s a hegyek -visszhangja harsogva énekelte <span class="pagenum"><a name= -"Page_272" id="Page_272">-272-</a></span> velük a régi, sok vihart -látott diáknótát, amely száz torokból szállt az ég felé:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Ballag már a vén diák -tovább.<br /></span> <span class="i0">Isten hozzátok cimborák – -tovább<br /></span> <span class="i0">Az ut hazámba -visszaint,<br /></span> <span class="i0">Filiszter leszek ott -megint,<br /></span> <span class="i0">Tovább! Tovább! -Tovább!<br /></span> <span class="i0">Fel bucsucsókra -cimborák!<br /></span></div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Első éves -hallgatók.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Az akadémia első -professzora.</p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> A tanulmányaikat -befejezendő akadémikusok neve.</p> -</div> -</div> -<p> </p> -<hr class="chap" /> -<p> </p> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<h3>Javítások.</h3> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_7">7</a></td> -<td>nagy leleményességett</td> -<td>nagy leleményességet</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_33">33</a></td> -<td>lesz szó.</td> -<td>lesz szó.)</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_41">41</a></td> -<td>magát a töbiért</td> -<td>magát a többiért</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_62">62</a></td> -<td>fiaalság panaszos</td> -<td>fiatalság panaszos</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_65">65</a></td> -<td>selmeci kisaszonyoknak</td> -<td>selmeci kisasszonyoknak</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_67">67</a></td> -<td>Midezzel azt</td> -<td>Mindezzel azt</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_68">68</a></td> -<td>fogyó lekesedéssel</td> -<td>fogyó lelkesedéssel</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_75">75</a></td> -<td>juttassa Helénsez</td> -<td>juttassa Helénhez</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_85">85</a></td> -<td>fögtön működni</td> -<td>rögtön működni</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_87">87</a></td> -<td>bólíntotta Institorisz</td> -<td>bólintotta Institorisz</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_127">127</a></td> -<td>most egyszrre</td> -<td>most egyszerre</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_160">160</a></td> -<td>hét alattt</td> -<td>hét alatt</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_168">168</a></td> -<td>föl a kzét</td> -<td>föl a kezét</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_168">168</a></td> -<td>és gnyosan</td> -<td>és gúnyosan</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_172">172</a></td> -<td>szmügyre vették</td> -<td>szemügyre vették</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_212">212</a></td> -<td>lehetnea</td> -<td>lehetne a</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_213">213</a></td> -<td>tanári hart</td> -<td>tanári kart</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_239">239</a></td> -<td>rendekezésére áll</td> -<td>rendelkezésére áll</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_266">266</a></td> -<td>tovább kongot</td> -<td>tovább kongott</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_246">246</a></td> -<td>elsőzobában megjelent</td> -<td>előszobában megjelent</td> -</tr> -</table> -</div> - -<p> </p> -<p> </p> -<hr class="pgx" /> -<p>***END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LEáNYVáRI BOSZORKáNY***</p> -<p>******* This file should be named 62136-h.htm or 62136-h.zip *******</p> -<p>This and all associated files of various formats will be found in:<br /> -<a href="http://www.gutenberg.org/dirs/6/2/1/3/62136">http://www.gutenberg.org/6/2/1/3/62136</a></p> -<p> -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed.</p> - -<p>Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. -</p> - -<h2 class="pgx" title="Full Project Gutenberg License">START: FULL LICENSE<br /> -<br /> -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</h2> - -<p>To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license.</p> - -<h3 class="pgx" title="Section 1. General Terms">Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm electronic works</h3> - -<p>1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8.</p> - -<p>1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below.</p> - -<p>1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others.</p> - -<p>1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States.</p> - -<p>1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:</p> - -<p>1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed:</p> - -<blockquote><p>This eBook is for the use of anyone anywhere in the United - States and most other parts of the world at no cost and with almost - no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use - it under the terms of the Project Gutenberg License included with - this eBook or online - at <a href="http://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you'll have to check the laws - of the country where you are located before using this - ebook.</p></blockquote> - -<p>1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.</p> - -<p>1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work.</p> - -<p>1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.</p> - -<p>1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License.</p> - -<p>1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.</p> - -<p>1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.</p> - -<p>1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that</p> - -<ul> -<li>You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation."</li> - -<li>You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works.</li> - -<li>You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work.</li> - -<li>You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works.</li> -</ul> - -<p>1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.</p> - -<p>1.F.</p> - -<p>1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment.</p> - -<p>1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE.</p> - -<p>1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem.</p> - -<p>1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.</p> - -<p>1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions.</p> - -<p>1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. </p> - -<h3 class="pgx" title="Section 2. The Mission of Project Gutenberg">Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm</h3> - -<p>Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life.</p> - -<p>Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org.</p> - -<h3 class="pgx" title="Section 3. The Project Gutenberg Literary">Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation</h3> - -<p>The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws.</p> - -<p>The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact</p> - -<p>For additional contact information:</p> - -<p> Dr. Gregory B. Newby<br /> - Chief Executive and Director<br /> - gbnewby@pglaf.org</p> - -<h3 class="pgx" title="Section 4. Donations to PGLAF">Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation</h3> - -<p>Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS.</p> - -<p>The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit <a href="http://www.gutenberg.org/donate">www.gutenberg.org/donate</a>.</p> - -<p>While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate.</p> - -<p>International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.</p> - -<p>Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate</p> - -<h3 class="pgx" title="Section 5. Project Gutenberg Electronic Works">Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works.</h3> - -<p>Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support.</p> - -<p>Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition.</p> - -<p>Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org</p> - -<p>This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.</p> - -</body> -</html> - diff --git a/old/62136-h/images/cover.jpg b/old/62136-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 7e25de5..0000000 --- a/old/62136-h/images/cover.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/62136-h/images/i001.png b/old/62136-h/images/i001.png Binary files differdeleted file mode 100644 index c1c175d..0000000 --- a/old/62136-h/images/i001.png +++ /dev/null |
