diff options
Diffstat (limited to 'old/62136-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/62136-0.txt | 7214 |
1 files changed, 0 insertions, 7214 deletions
diff --git a/old/62136-0.txt b/old/62136-0.txt deleted file mode 100644 index a4a93ea..0000000 --- a/old/62136-0.txt +++ /dev/null @@ -1,7214 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook, A leányvári boszorkány, by Károly Lovik - - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - - - - -Title: A leányvári boszorkány - Regény - - -Author: Károly Lovik - - - -Release Date: May 15, 2020 [eBook #62136] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - - -***START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LEáNYVáRI BOSZORKáNY*** - - -E-text prepared by Albert László from page images digitized by the -Google Books Library Project (https://books.google.com) and generously -made available by HathiTrust Digital Library (https://www.hathitrust.org/) - - - -Note: Images of the original pages are available through - HathiTrust Digital Library. See - https://hdl.handle.net/2027/hvd.hnpvwn - - - - - -LOVIK KÁROLY - -A LEÁNYVÁRI BOSZORKÁNY - -Regény - - - - - - -Budapest -Singer és Wolfner kiadása -1904 - -_Minden jog fentartva._ - -BUDAPESTI HIRLAP NYOMDÁJA. - - - - -Egy különös zálog. - -Judex Mátyás – de genere Melius – Selmecbánya szab. kir. város érdemes -zálogosa, egy őszi nap délutánján különös vendéget kapott. A derék -férfiu éppen raktára ódon irodájában dolgozott, amikor az ajtó előtt -patkócsattogás és lónyerítés hallatszott. Judex uram rá se ért, hogy -zöld szemernyőjét félretolván, az ablak felé nézzen, amikor a zálogház -nagy vasajtaja kinyilott s a küszöbön egy ijedten horkanó ló, nyergében -egy barnaképü fiatalemberrel léptetett be. Judex Mátyás, amint az nemes -emberhez még jogos haragjában is illik, egyszerü méltósággal nézett -végig a furcsa vendégen és így szólt: - -– Meg tetszett bolondulni, tisztelt uram, hogy korcsmának nézi a munka e -szerény hajlékát? Méltóztassék tudomásul venni, hogy fényes dél van, -hogy nékem elfoglaltságaim vannak s hogy ha uraságod azonnal el nem -hagyja e küszöböt, úgy szolgalegényeimmel tétetem ki az ön és e paripa -szürét. - -Ezzel nyugodtan és csöndesen visszaült íróasztalához, visszahúzta -szemére a zöld ernyőt és tovább irogatta az árkusos könyvet. - -Az idegenre, aki Hertelendi Tamás akadémiai hallgató volt, e szavak -semmiképp se hatottak. Mosolyogva csúszott le a nyeregből, fölhúzta a -kengyelvasat és a szár végét kezébe véve, így szólott: - -– Hogy fényes dél van, hogy önnek dolga van, Judex úr, az tudomásul -szolgál s ellene nincs is kifogásom. De hogy ön házi legényeivel akar -kidobatni bennünket, az ellen tiltakozom: a városi szabályrendelet ama -pontja értelmében, amely önt a zálogvevésre és kölcsönadásra -följogosítja, de egyúttal kötelezi. Ön zálogháztulajdonos, én pedig -zálogot hoztam, amelyet ön visszavethet vagy elfogadhat, ahogy tetszik, -de invisis nincs joga fölötte ítéletet mondani. - -– Ez így is van – bólintott ősz fejével Judex uram. – Mindig -szerencsémnek tartom, hogy önt vagy bárkit kiszolgálhatok. De a munka -hajlékában nem szokás, legalább nálunk nem, lóháton járni. - -– Ez ellen megint kifogást emelek. Ha nincsen zálog, nincsen kölcsön. -Zálogom pedig éppen ez a derék állat, amelyen ide bejöttem. - -Mint látjuk, nem közönséges esettel állunk szemben. Lovat zálogházba -vinni: az még a legkurucabb jogászok agyában sem villant föl, nemhogy -egy selmecbányai erdészhallgatóéban. A lovat, ha az ember meg akar válni -tőle, vagy eladja vagy lebunkózza, de zálogba vinni, ez nem fér össze -azzal a gavallérfölfogással, amely bennünket a lóval összefűz. Judex -Mátyás azonban nem volt ujonc ezen a téren. Selmecbánya víg diákjai az -idők folyamán a legkülönbözőbb értéktárgyakat helyezték el nála. Így -volt már a raktárán: vas-kályha, táncrend-gyüjtemény, mátyásmadár, -középkori vaslovag, cséplőgép, érettségi bizonyítvány, szerelmi napló, -vadászeb, családfa, sőt akadt egy szépen virágzó oleander is, s így mi -föltünő se lehetett benne, hogy valaki egy nap paripával állítson be -hozzá. Azért a zálogháztulajdonos nyugodtan fölállott, megbiccentette -fejét és így szólt: - -– Ez esetben bocsássa meg uraságod tévedésemet. Állok rendelkezésére. - -Helyén valónak tartom, hogy a Judex-családról itt egyet s mást -elmondjak. - -Judex Mátyás nem tartozott, amint az már eddig is látható, a -zálogháztulajdonosok közismert tipusához. Nemes ember volt, mint annak -idején Selmecbánya minden érdemesebb kereskedője, akiket még Mária -Terézia ruházott föl előnevekkel és címerekkel. A bölcs királynő ebben -is nagy leleményességet fejtett ki: a kereskedők címerei a mellett, hogy -a heraldikába derüt öntöttek, fontos közgazdasági célt szolgáltak. Így -teszem: a gyógyszerész családi jelvényül kék és vörös mezőben pompázó -piócát nyert, a zálogházas pedig ugyanolyan színből kiemelkedő -halálfejet, mint annak szimbólumát, hogy a sok összegyüjtött kincs -hívságos és mulandó. A királynő ezzel azt akarta elérni, hogy a -kereskedők házai állandóan egy ugyanazon, már jól kipróbált család -kezében maradjanak. Ezt a célját el is érte: a zálogos fiai nem -vágyódtak gyógyszerészeknek, mert hogy festett volna patika-cégérnek a -halálfej? A gyógyszerész gyermekei pedig még úgyse akartak zálogosok -lenni, mert a kifüggesztett pióca valóban nem csábító egy -lombard-kölcsönnel foglalkozó család üzlete előtt. Így a Judexek -évtizedek hosszu során át megmaradtak ősük foglalkozásánál: minden fiu a -Mátyás nevet és az üzletet nyerte, ha pedig netalán több erősebb nemü -magzat lett volna, azoknak más szepesi városban kerestek helyet. - -Nemes Judex Mátyás (IV.) uram – történetünkben ő a hős, – leszármazóinál -azonban, sajnos, ez az eset nem következhetett be. Az ég Rössler -Magdolnával való házasságát csak két leánygyermekkel ajándékozta meg s -bármennyire járt is Magda asszony a kegyhelyekre, nem tudta Szent -Antaltól a fiut kikönyörögni. Ilyenformán Judex a címerfordítás szomoru -eseménye előtt állott. Amily mértékben őszültek hajfürtei, olyan -arányban keseredett el szíve. Ha reggel az üzlet nagy vasajtaját -kinyította, az ódon, I. Mátyástól származó, egérszínü cégtábla bánatosan -köszöntött felé: - -– Két évszázad dicső harcai után lekerülök innét. Zálogot venni tudtál, -de jövőm zálogát nem adtad meg. - -Ha pedig az üzletbe lépett, a kék és vörös halálfej szólította meg: - -– Oh, jaj nekem, helyemet a zöld oroszlán, avagy talán éppen a pióca -foglalja el… Isten veletek zsebórák, Isten veletek télikabátok, mostohát -fogtok kapni… - -És Mátyás uramnak úgy rémlett, mintha az üres szemgolyókból kék és piros -könycseppek peregnének alá. - -Amint mondám, a derék férfiúnak két leánya volt: Helén és Málika. Helén -volt az idősebbik, de Málika az ügyesebbik. Helén álmodozásra hajló, -gyönge violaszál volt, Málika erélyes, okos és vidám, mintha a családi -halálfő itt önmagát tagadta volna meg. Mi több, Málika annyira élénk és -pajkos volt, hogy a selmecbányai fiatalság, – tekintettel a város -hagyományára, – a leányvári boszorkány nevével ruházta őt föl. Az égben -tehát, amint látszik, eredetileg meg volt a hajlandóság, hogy Judexéknek -fiut adjon, de fájdalom, útközben az Úr meggondolta magát és leánynyá -változtatta az oly kíváló fiútulajdonságokkal fölruházott Málikát. -Mátyás uram különben egyik gyermekével sem volt megelégedve, s -gyakrabban így nyilatkozott: - -– Helén, te olyan együgyü vagy, hogy két hónap mulva a sírba viszel, te -meg Máli, olyan szeles, hogy fél év alatt tébolydába kergetsz… - -Hogy a halottaknak van-e tébolydájuk, arra Judex uram, úgy látszik, -hirtelenében nem gondolt. - -Málikával az öreg úrnak egyébként tervei voltak: fiúsítani szerette -volna. Csöndes téli estéken, amikor a Judex-házban a Harang és Kalapács -honolt, a családfő azon gondolkodott, hogy elmegy a felséges úrhoz és -kieszközli a fiúsítást. Tervezgetéseit azonban a leány minduntalan -semmivé tette, olyan pajkos és meggondolatlan volt, hogy Judexnek egy -időre elment a kedve Málika vállaira helyezni a kék-vörös halálfőt. Ami -a másik leányát, Helént illette, annak éppen semmi fogékonysága se volt -az üzlet iránt. Az öreg úr ugyanis megpróbálta és hosszabb-rövidebb -időre leányaira bízta az üzlet vezetését. Helént ilyenkor az erdészek -tökéletesen kifosztották. Ismervén gyenge szívét, dugóhúzókat, -csizmakeféket, kilőtt patronokat hoztak a zálogházba és szívszaggatóan -mondták el, hogy nagynénjük végső óráit éli s nekik váltott lovakkal -kellene a temetésre sietni. Helén ellágyult s kiutalványozta a szükséges -összeget, mialatt a prózai zálogjegyet könnyei nedvesítették meg. -Jószívüségének nagy sikere volt: az összes nagynénik meggyógyultak. Mint -afféle érzelgős kisleány, a virágokat és madarakat természetesen fölötte -kedvelte. Mialatt a boltban ült, azzal foglalkozott, hogy mindenféle -cserepeket rakjon el s egy hónap mulva a zord vaslovag fejéből viruló -lonc szaladt a becsapott kályha felé. Egy mátyás-madarat, amely szintén -lombard-úton jutott a boltba, Helén különböző szép mondásokra tanított, -így erre: „Jó reggelt, jó reggelt“, meg arra, hogy: „Mátyás nagy kópé, -Mátyás nagy zsivány“ stb., a mire már ilyen madarakat szokás. Kedves -olvasó, elképzelheted-e, mi történt akkor, amidőn egy ízben Judex úr -(akit mint megírtam, szintén Mátyásnak hívtak), üzletében ült, egy -idegen zálogával bejött, a madár pedig rákezdte: - -– Jó reggelt! Jó reggelt! Mátyás nagy kópé! Mátyás nagy zsivány! - -Helén azóta nem mutatkozott a boltban. - -Málikáról azonban el kell ismerni, hogy pajkosságától eltekintve, -kitünően értett az üzlethez. Nincs az a vén uzsorás, aki hirtelenében -úgy meg tudta volna különböztetni az anker- és cilinder-órákat, a nyolc- -és tizennégy karátos aranyat, a régi és az új erdészuniformisokat, mint -ő. Amikor tehát oly ritka zálog, mint egy eleven ló, került az üzletbe, -érthető, hogy Judex uram kinyitotta a folyosóra nyíló ajtót és -elkiáltotta magát: - -– Gyere le, Málika, egy lovat hoztak! - -A szó nyolcszor visszhangzott, mert tudni kell, hogy Selmecbányán a -házaknak fölötte sok zeg-zúgos folyosója van; sőt vannak házak, amelyek, -– nem tudom miért, – csak folyosókból állanak. - -A vendég, valljuk be, meg volt döbbenve. - -– A leányát hívja? Minek hívja a leányát? – kérdezte zavartan, mert -végre is nem kellemes, ha egy fiatalember efféle bizalmi üzletek -elintézésénél ifju és szép hölgyekkel találkozik. - -– Málika mindenhez ért, – világosította föl Judex. – Addig is tessék -helyet foglalni. - -Tamás úrfi zavara csak pillanatig tartott, azután megoldotta magában a -csomót s nyugodtan várta a fejleményeket. Málika léptei már -hallatszottak. Elsőbb a legfelső folyosón zörrentek, halkan, mint az -esti szél, aztán jobbról jött a hang, majd megerősödve, balról, végül -egész közelről, hogy aztán ismét eltompuljon, aminek magyarázatát az -akusztikában találhatja meg az olvasó. Végre betoppant a szobába. - -Nagyon csinos leány volt: fiatal, szőke és egy csöppet fölényes -tekintetü. Fehér ruha volt rajta, az övében egy pár szál jázmin, a -nyakán kis fekete kereszt, amelyben egy szem topáz csillogott. Amikor -meglátta az előkelősdit játszó Hertelendit, egy pillanatra csodálkozva -nézett rá, aztán az üzlethez mérten elkomolyodott és száraz hangon -kérdezte: - -– Mit parancsol, atyám? - -Ama rövid idő alatt, amelyet Hertelendi, mint leendő erdész, Selmecen -töltött, utcán, színházban, már gyakran találkozott a leánynyal, -miközben Tamásnak mindig akadt egy barátja, a széles Vitnyédi, akit -olyan hangosan, hogy Málikának is hallani kellett, fölvilágosítani -szokott, hogy: „Nagyon csinos leány“. Ez a kisérő, úgy látszik, kissé -nehéz értelmü fiatalember volt, mert Tamás egy hónap alatt legalább -húszszor mondta el neki ezt az arany igazságot… - -Judex átment a raktárba, hogy helyet keressen a lónak. - -Hertelendi megragadta a kedvező alkalmat, hogy kivágja magát a csávából. - -– Csak azért tettem e lépést, – mondta nonchalance-szal, – hogy önnel -megismerkedhessem. Cseróczy sok szépet mesélt önről. - -A leányvári boszorkányt a Cseróczy név mintha eltalálta volna. Piros -lett, de aztán gúnyosan vetette a fiatalemberre tekintetét. - -– Csodálatos, – szólt, – hogy minden erdész első ízben ezt mondja. De -ennek dacára szükségesnek tartják, hogy tízszer-húszszor is -megismerkedjenek velem… Itt vannak, – tette hozzá a zálogok halmazára -mutatva, – a bizonyítékok. Nem sokat érnek. - -Hertelendi mosolygott, jóllehet, alapjában egy kicsit boszankodott. - -– Nem tudtam, hogy a selmecbányai fiatalság többi tagja is ilyen elmés, -– jegyezte meg egyszerüen. - -Judex visszatért és a lóhoz ment, amelyet Málikával együtt vizsgálgatni -kezdtek. Miután a pej csikónak rendben volt a lába, a szeme, a tüdeje, -megkockáztattak rá kétszáz forintot. Málika megírta a rózsaszínü -cédulát. - -– Itt a pénz, – számolta ki Mátyás uram az összeget. - -A fiatalember könnyed mozdulattal gyűrte zsebre a lány írását. - -– Legyen máskor is szerencsém, – emelte meg Judex a sapkáját. - -Hertelendi szórakozottan vette át a bankókat. A rácsos iroda falán egy -persely lógott ezzel a fölirattal: _Selmecbánya siketnémáinak_. A -fiatalember összehajtogatta a gyürött pénzt és beledobta a perselybe, -azzal ajánlotta magát és távozott. Meg volt róla győződve, hogy lefőzte -a leányvári boszorkányt. - -– Ez az úr, úgy látszik, imponálni akar – kockáztatta meg, ajkát -bigyesztve, Málika. - -– Ez a fiatalember szamár – volt Judex véleménye. Ezzel kantáron fogta a -paripát és átvezette a raktár ama részébe, ahol a már föntebb említett -vizsla volt elhelyezve. A vizsla, négy hónapi társtalan élet után, -kitörő csaholással üdvözölte az új lakótársát, amely némi -megilletődéssel helyezkedett el jászola előtt. - - - - -Egy pár csirke. - -A kövér Vitnyédi, akivel már föntebb volt szerencsénk futólagosan -megismerkedni, e műtét alatt a kapu előtt állott és az erkélyre bámult. -Az erkélyen ült Judex Helén és a galambokat etette. - -– Micsoda asszony! – suttogta Vitnyédi magában, mert mint minden sörivó, -ő is a poétikusabb női fejekhez huzódott. Hogy miért nevezte őt -asszonynak, Vitnyédi pszikológiájában rejlik. Vitnyédi Sárosból, a -magyar Gascogne-ból származott s gyermekkorától fogva minden dolgot, -hogy óvatosan fejezzük ki magunkat, túlozott. Ha két fürjet látott, azt -mondta: egy egész falka fogoly repült föl előttem; ha két pohár sört -ivott meg, egy akót kebelezett be; ha három hatost vesztett a -piramidlin, megesküdött, hogy az egész vagyona ezen a hitvány játékon -pusztul el; ha egy lány rámosolygott, meg volt győződve, hogy egész -Selmecbánya bomlik utána; ha valaki ferdén nézett rá, kétségbeesett, -hogy széles e világ mindenki összeesküdött ellene. - -– Barátom – mondta az üzletből kilejtő Hertelendinek – két órája várom -már, hogy elvégezd a dolgodat. Ám ezuttal megbocsájtok, mert ezen az -erkélyen ül a világ legszebb asszonya! - -– Ugyan eredj, – tekintett föl Tamás az emeletre, – hisz ez leány, a -Málika nővére. - -– Leány? Lehetetlen! De ha te mondod… Szóval csodálatos leány; én még -ilyet nem láttam. - -– Dehogy nem láttad. Minden második nap találkozunk vele. - -– Igen? Mindegy. Ilyen szépnek még nem láttam. Isteni! - -– Szerelmes vagy? - -– Mit, szerelmes?! Meg vagyok bolondulva. Barátom, én még ilyesmit nem -éreztem. Micsoda bájos fej, micsoda két szem, micsoda termet! Isteni!… -De térjünk a dologra. Mennyi pénzt hoztál? - -– No, találd ki. - -– Tízezer forintot. - -– Sok. - -– Sok? Ezért a lóért? Potomság! Nincs még egy ilyen paripa a világon. De -tekintsünk a pénzpiac kedvezőtlen helyzetére és mondjunk háromezeret. - -– Nem teszem próbára türelmedet, – nevetett Hertelendi. – Szóval kétszáz -forintot kaptam… - -– Hallatlan! – tört ki Vitnyédi. – Ez a világ legnagyobb -igazságtalansága; esküszöm, hogy az! - -– De egy fityinget se hoztam ki, – tette hozzá nyugodtan a diák. - -– Hogy mondtad? – hebegte Vitnyédi. – Egy fityinget se? És miért? - -– Csak. Büszkeségből. Az üzletben volt Málika is le akart főzni. Le -akart fújni. Erre én kivágtam az ősi virtust és a siketnémák perselyébe -dobtam a kétszáz forintot. - -– Őrült vagy, – mondta Vitnyédi lesújtva. – Mit fogunk most csinálni? - -– Mit? Egyelőre hazamegyünk, gondolkozunk és koplalunk. Tudod, ez az -úgynevezett gavallérság. Noblesse oblige. - -Szomorúan indultak meg a Steingruben felé. A paripa elzálogosításának -eszméjét hosszu, sívár napok előzték meg. Hazulról sehogyan sem akart -pénz érkezni, a helyi hitel is kimerült s így végső konzekvenciaként -kellett a szegény pejkóra, Hertelendi szemefényére gondolni. És -Hertelendi egy könnyelmü pillanatban ezt is ellökte magától… -Lehorgasztott fejjel érkeztek meg szállásukra. Palkó, az inas, akit jobb -idők tanujaként fogadtak föl, s aki együtt érzett velük, szomorúan -nyitott kaput. - -Csüggedten lépkedtek végig a hosszu folyosókon, aztán levetették magukat -a karosszékbe és gondolkoztak. Az őszi verőfény gúnyosan világított -szobájukba, künt hivogatólag zizegtek az ákácok: milyen szép volna most -Hodrusra kocsizni. Közben a gyomor is megkövetelte a magáét: éhesek -voltak, de rögtön rá eszükbe jutott, hogy a vendéglősnek mára igértek -pénzt, tehát oda se mehetnek. Mit csináljanak? Szemügyre vették -ingóságaikat: a fölszerelés egy kitömött vidrából, három tucat -inggallérból, egy bambusz-horgászbotból és egy csomó keresztüllőtt -céltáblából állott. - -– Hogy volna, ha Palkót zálogosítanók el? – villant meg egyszerre -Vitnyédi fejében. - -Hertelendi lemondólag intett kezével. - -– Lóra kölcsönöz Judex, de szamárra nem… - -– De én éhes vagyok, – ellenkezett a lakótárs, – mi több: meghalok az -éhségtől és enni akarok! Ki kell eszelnünk valamit. Én éhes vagyok! - -Hertelendi fölállott s az ablakhoz ment. Az udvarban szemtelenül -csipogott a háztulajdonos, Simonideszné asszony csirketenyésztése. - -– Hogy élnek a gazemberek! – förmedt föl Tamás. – Ingyen isszák a vizet -és ingyen eszik a gyöpöt! Csak nekünk kell a kosztért fizetni. - -– Mi volna, ha elvinnénk belőlük egyet? – ébredt föl Vitnyédiben a -sátán. - -– Ugyan eredj, – nyugtatta meg Hertelendi. – Csak nem vagyunk -csirkefogók? És különben is, – tette hozzá, mert úgy érezte, hogy gyomra -apellál e szigoru ítélet ellen, – Simonideszné egész nap az ablakban -kuksol. Okvetetlenül meglátná, ha valaki az udvarra menne. - -Az éhes lakótárs egy ideig föl s alájárt, aztán egyszerre homlokára -csapva, izgatottan így szólt: - -– Hát nem kell éppen lemenni… Az ablakból is elvégezhetjük… - -Arca valami nagy eszmét árult el: így bámulhatott Newton, mikor az -emlékezetes almafáról egy gyümölcs az orrára esett s ő fölfedezte a -nehézkedés törvényét. - -– Nem értem, – mondta Tamás, a ki nem bízott lakótársa logikájában. – -Fejezd ki magadat érthetőbben. - -– Itt a horgászó-bot, – suttogta a diák titokzatosan. – A világ legjobb -horgászó-botja! - -Tamás szeme fölragyogott. - -– Hah! – kiáltotta. – Azt akarod mondani, hogy horgászszunk csirkékre?!… -Pokoli eszme, pokoli!… Végre is horgászni még csak nem is tilos dolog, – -nyugtatta meg lelkiismeretét, – hiszen van halászjegyünk… nemde, Palkó? - -A becsületbírónak felhivott Palkó feltétlenül igazat adott neki. Ő is -éhes volt. - -Előszedték a bambuszpálcát, a melyet annak idején pisztrángászás -céljából vásároltak és a zsineg végére óvatosan függesztettek egy kis -kenyérbelet. Most lebocsátották a horgot a kertbe és izgatottan lesték -az eredményt. Vajon sikerül-e? - -A csirkék nem egykönnyen adták meg magukat. Gyanakodva kerülgették a -furcsa gilisztát, majd óvatosan csippentettek belőle egy morzsányit, -hogy megint odébb szaladjanak. Egy fiatal kakast aztán hirtelen elfogott -az irigység, el akarta kapni a belet társai elől és – hopp! – lenyelte a -horgot. - -– Hal! hal! – örvendezett Palkó, Tamás pedig fölrántotta a zsineget, -amelyen kétségbeesetten ficánkodott a préda. Pillanatba se telt és a -kakas már Palkó kegyetlen körmei közé került. - -– Vivat sequens, – mondta Vitnyédi s most ő vetette ki a horgot. Az -előbbi jelenet ismétlődött. A csirkék egy ideig gyanakolva nézték a -horgot, de megint akadt egy bolond, a melyik beléje kapott. A lakótárs -diadalmasan húzta föl a „halat“. - -– Micsoda óriási állat, – lelkesedett Vitnyédi, – valóságos cápa! Isten -fölruházta a mezők liliomait! - -– Már most az a kérdés, hogy főzzük meg ezt a zsákmányt? – kérdezte -továbbgondolkodva a körültekintőbb Tamás. – Van-e zsír? - -– Az nincs, – rázta fejét Palkó. – Legföljebb, ha a pántlikás kalapomat -kifőzném… - -De Vitnyédi már vérszemet kapott. A magyar Newton szabályosan tovább -fejtette az egyenletet. Kihajolt az ablakból és torkaszakadtából -kiabált: - -– Simonideszné! Simonideszné! - -Az udvarban egy vizsgaszemü, szigoruarcu asszony jelent meg, a házigazda -felesége. - -– Öreganyám, lelkem, – kiáltott rá Vitnyédi. – Jöjjön csak föl! - -– Megőrültél? – esett kétségbe Hertelendi. – Meglátja a tollakat! - -A lakótárs legyintett a kezével. Ő már a helyzet magaslatán állott. A -nehézkedés törvénye mindjárt föl lesz fedezve. - -Simonideszné belépett s gyanakodva nézte a fiatalembereket. Tudta, hogy -ilyen eseteknél valami merénylet készül ellene: vagy bort vagy vacsorát -akarnak tőle kicsalni. Már útközben elhatározta, hogy ezúttal nem áll -kötélnek s a hitelt végleg beszüntetettnek jelenti ki. - -– Simonideszné, – kezdte Vitnyédi, – kitünő üzletet kinálok önnek. -Tessék leülni és rám figyelni. - -A gazdasszony gúnyosan mosolygott. Ismerte ezeket a bevezetéseket, -amelyek azzal végződtek, hogy valamit a nyakára akartak sózni. Egy ízben -a két diák nyulat adott el neki. Délután vadászni voltak s egy kis üregi -nyúl a puskájuk csövébe szaladt. Odakinálták Simonidesznénak. Az kezébe -vette s megnyugtatóan súlyosnak érezte. Miután a nyúl olyan fiatalnak -bizonyult, hogy füle egy tépésre papirlapként szakadt össze s mégis -tekintélyes nehézségü volt: jó üzlet reményében megvette. Később derült -ki, hogy a füles gyomrába Vitnyédi egy sulyzót varrt bele. - -– Nézzen ide öreganyám, lelkem, – mondta Newton, – az édesanyám egy pár -csirkét küldött nekem. - -– Szép, szép, – jegyezte meg az asszony tartózkodó hűvösséggel. - -– Amennyiben ön nekünk e csirkéket megsütné, az egyiket -nagyrabecsülésünk jeléül önnek engednők át. Nos, mit szól hozzá? - -Simonideszné alapjában fukar természetü volt, s így az ajánlatra -fölvillant a szeme. - -– De nincs-e megint súlyzó belevarrva? – kérdezte szigoruan. - -– Tessék megvizsgálni, – felelt Vitnyédi méltatlankodva. - -Az asszony töviről-hegyire végignézte a csirkéket, főleg a gyomrukat -tapogatta ki, aztán helybenhagyólag bólintott. Az üzlet meg volt kötve. -Simonideszné mosolyogva ment lefelé: milyen jó vásárt csinált. A nyúl -csorbája ki van köszörülve. Boldogan vitte le kötényében a saját -kakasát… - -Egy óra mulva asztalon állott a vacsora. Bor az volt. Mert az emberek -nem kölcsönöznek se pénzt, se búzát, se értéktárgyakat, hanem bort -mindig lehet hitelbe kapni. A borban lakik az ördög s amikor az ember -lelkiüdvössége forog szóban, az emberek is ördögökké lesznek s hitelt -adnak az egymás lelkére. - -Vitnyédi és Hertelendi két szál gyertyafénynél nekiláttak az evésnek. -Derék munka volt. Hosszu ideig egyebet se lehetett hallani, mint a -csontok ropogását és a munkától kissé elszokott fogak csattogását. - -Amikor végre a dőre csirke feje is eltünt, a két jóbarát elkezdett -beszélgetni. - -– Nem megy ki a fejemből az a lány, – szólalt meg Vitnyédi és rágyujtott -debreceni pipájára. (Ez már így van. Kassán prágai sódart esznek az -emberek, Tordán kolozsvári pogácsát és Selmecen debreceni pipából -szívnak.) – Azt hiszem, ez életem legnagyobb szerelme. - -És sejtvén, hogy szavai kételkedést ébresztenek, így folytatta: - -– Esküszöm rá, hogy az. De az eskü is kevés. Hirtelenében nem is tudom -mivel bizonyitani. - -– Akkor, barátom, rossz helyen vesztetted el a fejedet, – válaszolt -Hertelendi. – Ismered te az öreg Judexet? Én ismerem; legalább a -gondolkozását. Az ő leánya egy sókereskedőhöz, mondjuk, legjobb esetben -egy kaszakereskedőhöz fog férjhezmenni. - -– Hát akkor beállok sókereskedőnek vagy lőporegyedárusnak. Nekem egészen -mindegy; sőt: voltam én már jogász, katona, technikus és medikus, miért -ne fordulnék egyszer a praktikus élethez? Ez a legszebb dolog a világon, -szavamra: az. - -– És apád? - -– Az apám? Az mindent helybenhagy, csak már valami foglalkozásban -lásson. Tudod, hogy hány szemeszterem van már? - -– Nem foglalkozom felsőbb matézissel. - -– Ezt okosan teszed. Azt akarom mondani: az apám, aki már igen megunta -selmeci halhatatlanságomat, egyszer már kieszközölt nekem valami állást -a bányájánál. Mi több meg is próbálkoztam vele. Ez igen érdekes ügy… -Reggel nyolckor kellett volna hivatalba mennem. Amikor a cseléd hétkor -fölkeltett, azt mondtam: „Adnék öt forintot, ha tizig alhatnám“. S -miután véletlenül volt pénzem, tényleg tizig aludtam… Másnap -megismétlődött a dolog. Megint hétkor kellett volna kelnem s megint -adtam volna öt forintot, ha tovább alhatom. És tovább aludtam. Barátom: -egy hónapban harminc nap van; harmincszor öt, az, ugyebár, százötven. A -fizetésem pedig csak száz forint lett volna. Tehát ráfizetnék ötvenet… -Érdemes hát szolgálni? - -– Elég, elég. Belőled már megint a bor beszél, – tiltakozott Hertelendi -a rémes logika ellen. - -– Nem, csak el vagyok kábulva. Micsoda leány! Tamás! van egy eszmém. -Gyerünk az ablaka alá és rendezzünk szerenádot. - -– De megiszunk még egy pohár bort, – kötötte ki. - -– Itt? – nézett Vitnyédi az üres palackokra. - -– Dehogy… Majd csak akad valami dezentor. Minek a hitel húrjait a -végsőig feszegetni? - -Mialatt két barátunk beburkolózik ódon felleghajtójába, mondjuk el, ki -az a rejtélyesen megemlitett dezentor és hogy lehet Selmecen ingyen bort -inni? - -Vitnyédi és Hertelendi, mint föntebb láttuk, a Steingrubenben laktak. Ez -afféle Quartier Latin, ahol a selmeci diákok testületté állnak össze; -van zenekaruk, olvasókörük, bírót választanak, éjjeli őrt tartanak. Az -intézmény szelleme: az ifjuságot jó erkölcsökre oktatni és a -korhelykedéstől távol tartani. Ennek – hogy a feleslegesét ne említsem – -egyik pontja az, hogy esti kilenc óra után kimaradni csak a „bíró“ -engedelmével szabad. Takarodó után az éjjeli őr – maga is akadémikus – -kellőképp fölalabárdozva, végigjárja Selmec összes korcsmáit és -kávéházait. Ha valahol steingrubeni diákra talál, azt igazolásra -szólítja föl. Ha van kimaradási engedélye, mulathat, ha nincs, úgy -büntetést fizet. A büntetés persze kissé különös: hat liter bor, ami ott -nyomban meg is ivódik… - -Ennek az intézménynek nem az a konzekvenciája, hogy a diákok jobb -erkölcsöket tanulnak, hanem a következő. Amikor az éjjeli őr körútjára -indul, egy csomó diák abban a reményben, hogy dezentorokra találnak, -vele tart. Amint engedelemnélküli mulatóra bukkanak, a bakter suite-je -berohan a korcsmába és elfogyasztja a büntetésül stante pede lefizetett -hat liter bort. - - - - -Mihi est propositum in taberna mori. - -A Scharff-kertből hervadt levelek szaga áradt az alvó városra. Vitnyédi -és Hertelendi kilépve az utcára, egy percre megálltak és figyeltek. -Selmec keleti oldaláról bizonytalan zaj hallatszott, mintha egy rozzant -kerekes kút nyikorogna s közben kalapácscsal döngetnék az oldalát. - -– Ez az, – mondta Vitnyédi olyan arccal, mint amikor a bőrharisnya a -szellő áramlatában megérezte az idegen lovas szagát. Mindkettőjük szeme -fölcsillant s lépteik sebes ütemben visszhangoztak az ódon falakon. - -Amint a hang forrásához közeledtek, a rozzant kút egyre jobban nyivákolt -s a döngetés fokozódott. Amikor már csak száz lépésre voltak, a kút -nyikorgás: a steingrubeni banda játszott… E zenekar, amint már -említettem, az ifjúság kebeléből alakult, lehető exotikus alapon. Így -fuvolás egy volt, trombitás kettő, nagybőgős azonban tíz. Ezt a -hangszert mindenki a legvidámabbnak tartotta s e mellett praktikus -haszna is volt. Zajos éjszakákon a sikerültebb élcek közé tartozik bort -önteni a bőgőbe. Miért? Ki tudná megmondani! Talán azért, hogy ez a -hangszer mindig csak dörmög és ellentmond s az ilyen medvéket a világ -érdekében jobb kedvre kell hangolni. Szóval, egy nagybőgőbe, ha a -társaság vidám, tizhusz liter bor is beléfúlt. Valaki rájött, hogy ezt -az italt érdemes volna az életnek visszaadni és egy napon elmés -bádogtartálylyal dolgoztatta ki a bőgője belsejét, reggel pedig szépen -lepalackozta az itókát. Mivelhogy több nap van, mint kolbász, a sovány -hetekben jól esett az elprédált bor, amelyet a nélkül talán a g-kulcs -ivott volna meg… E példán okulva, minden nagybőgős lassan pincetokká -alakította át hangszerét. - -Hogy a korcsmában – nemes Gerstacker Ármin uramnál – a steingrubeni -banda működött, annak bizonyítéka, hogy az éjjeli őr már a helyzet -magaslatára emelkedett és beszüntette a további nyomozást. - -Vitnyédi és Hertelendi ilyenformán nyugodt lélekkel léptek a sötét -helyiségbe, amelyből csak úgy tódult a pipafüst és a káposztaszag. -Alacsony homloku, hosszu terem volt, gyalulatlan fapadokkal és -asztalokkal; a falakon végigfestve Hofer András egész tragédiája. A jobb -sarokban ült az erdészegyenruhás zenekar, előtte pedig egy hórihorgas -fiatalember állt s poharával az asztalt döngetve énekelt: - - Mihi est propositum in taberna mori - Vinum sit appositum morientis ori, - Ut dicant, quum venerint angelorum chori: - Deus sit propitius huic potatori. - -A zenekar a strófa után letette szerszámait és az énekes után bömbölte a -refraint: - - Ut dicant, quum venerint angelorum chori: - Deus sit propitius huic potatori! - -A hórihorgas fiatalember megelégedéssel hallgatta a kórust, aztán tovább -folytatta: - - Poculis accenditur animi lucerna - Cor imbutum nectare, volat ad superna; - Mihi sapit dulcius vinum in taberna, - Quam quod acqua miscuit praesulis pincerna! - -A zenekar fuvolával, trombitával ütve a taktust, harsogta: - - Mihi sapit dulcius vinum in taberna, - Quam quod acpua miscuit praesulis pincerna! - -Az ifju, aki oly szeretettel énekelt latin dalokat, a már föntebb -Málikával kapcsolatban említett Cseróczy, Selmec legfélelmetesebb alakja -volt. Széles, kemény legény, telve határozottsággal és életerővel, amely -egyelőre nem talált más utat, minthogy cégtáblákat rombolt, vásári -komédiásokkal bírkózott és négykrajcárosokat lapított szét. Ez az erő, -mely arca kemény vonásairól, izmos melléről, hatalmas koponyájáról a -világba bámult, megszépítette különben nyers alakját és az ifjut társai -fölé emelte. Mindenki elismerte, hogy köztük Cseróczy a legkeményebb, a -legerősebb, a legvadabb, annyival inkább, mert a vezér nem élt vissza -hatalmával s erejét nem társain bizonyította be. Nevéhez a tarka -kalandok hosszu sorozata fűződött. Annyi affairje volt rendőrökkel, -hitelezőkkel, tanárokkal, egyéb filiszterekkel, hogy az egész -akadémiának elég lehetett volna. Nem maradt el hét, hogy ad audiendum -verbum ne hívták volna s hogy a nagytekintetü tanári kar nem csapta ki, -csak annak köszönhette, hogy mindig nagy figyelmet tanusított a -professzori kisasszonyok iránt s jégen, bálban bőven helyrehozta azt, -ami csorbát hírnevén könnyelmü éjszakákon ütött. - -Amikor Vitnyédi és Hertelendi alakja a küszöbön megjelent, dörgő vivát -fogadta őket. A zenekar fantasztikus tust húzott és Cseróczy -félbeszakította a latin verset. - -– Egy ember! egy ember! – kiáltotta tele torokkal, – egy ember, akit -régen keresek! - -– Már mint engem? – kérdezte Vitnyédi, örömmel látván, hogy az éjjeli őr -teljesen el van ázva s az alabárdját ölelgeti. – A tizedik pohár bor -bejelent az audienciára! - -– Gerstacker! Gerstacker! – harsogott karban. – Bort! bort! bort! - -Nemes Gerstacker Ármin, egy lapátszakálu komoly ember, tele köténynyel -jelent meg s a hosszu asztalra rakta az italt. A két vendég hamarosan -beleilleszkedett a helyzetbe, mialatt Cseróczy ismét a zenekar elé -állott és folytatta: - - Suum cuique proprium dat natura munus, - Ego nunquam potui scribere jejunus; - Me jejunum vincere posset puer unus, - Sitim et jejunium odi tanquam funus. - Tales versus facio, quale vinum bibo - Neque possum… - -– Silentium! – dörögte Vitnyédi, aki, mint látszott, hamar elkészült az -audiencia előzményeivel, – Cseróczy beszéljen! Rendelkezésére állok! - -A dalnok abbahagyta az éneket és Vitnyédi mellé ült. Teljesen józannak -látszott: nála ez volt a veszedelem… Napközben olyan volt, mintha mindig -egy kis spice volna, de ha alaposan beivott, – avagy _beütött_, mint -selmeci tolvajnyelven mondják, – egyszerre rendkívül komoly, sőt -tekintélyes arcot vágott. Az ember azt hihette volna, egy törvényszéki -elnök, aki végtárgyalásra megy, holott forgott vele a világ és a nyelve -bolondokat beszélt. - -– Hallgass rám, Vitnyédi, – kezdte szigorúan – és intézkedjél. Te e -világon már minden voltál, jogász, katona, mérnök és medikus. Igenis: -medikus és ebben a minőségben szállok az úrhoz. - -– Állok elébe, – emelte föl poharát Aesculap volt növendéke. - -– Nézz ide és csodálkozzál, – bólintott Cseróczy. – Csodálkozásod pedig -fúljon borba. - -Valamenyien varázsütésre kiitták borukat s figyeltek. - -Cseróczy a zsebébe nyúlt s egy selyempapírba göngyölt kis topázszemet -vett elő. Kemény vonásai némileg ellágyultak, nagy szájából apró sóhaj -röppent a világba… Az óriásoknak is van szívök. - -Hertelendinek valami megvillant az eszében. Mintha már látta volna ezt a -követ ma. De hol is? Teringettét, persze! a Málika nyakán lógó -keresztben csillogott topáz. No, ez hamar átkerült Cseróczyhoz… - -– Gyönyörü! – ordított az egész társaság. – Ezt nemde elisszuk? – -kérdezték örvendezve. - -Cseróczy körülnézett, mire csönd támadt. - -– Ezt én kaptam, – szólt közömbösen, de a hangja egy csöppet mégis -megcsuklott, – hogy kitől, mellékes… A fő, hogy – - -Mindenki tudta, mi következik, az, hogy _igyunk_ s máris egy pillanat -alatt kiürültek a poharak. A balekok[1] friss bort hoztak. - -Cseróczy hangja dörmögövé vált, ami nála ellágyulás-félét jelentett. - -– De jól el kell tennem az ajándékot, filiszter meg ne lássa, el ne -vehesse, magam el ne veszíthessem, el ne prédikáljam. Szóval, talizmán -legyen, a mely minden utamon elkisér. - -– Ez férfias elhatározás, – lelkesedett Vitnyédi, – de vajjon hová -teszed?… Megvan. Hogy volna, ha Judexnél helyeznéd el? Annak tűzmentes -vasszekrényei vannak és az ember még pénzt is látna… - -– Olvaszd föl egy pohár borban, mint Cleopátra, – indítványozta -Hertelendi, akivel már forgott a világ, – és idd meg! - -– Nagyszerü! nagyszerü! – lelkesedett a kar. - -– Nem, – jegyezte meg Cseróczy szárazon, – szebbet gondoltam. Vitnyédi, -te ugyebár medikus voltál? - -– Meghiszem! A legelsők közül való! – tódította szokása szerint a kövér. - -A diák szünetet tartott, aztán ünnepélyesen így szólt társához: - -– Itt a karom, vágj bele a késeddel (és Cseróczy fölgyűrte kabátját, -amely alól egy Herkules izmai villantak föl), tedd oda a topázt és varrd -össze. Ásó-kapa se választhatja el tőlem! - -Zajos vivát tört ki az eszme nyomán. Vitnyédi azonban a fületövét -vakargatta. - -– Barátom, – mondta, – ilyen operációt még nem végeztem. Sőt, hogy -őszinte legyek, egyáltalán nem értek az ilyen mesterséghez… Én a medikát -javarészt a Báthoriban hallgattam s ott legfeljebb zsebeket metszettek, -nem húst. Hanem az elhatározás férfias, lovagias, gyönyörü, Jaquin -Vilmosra[2] mondva, hatalmas! Hallottatok már ilyet? fiuk, balekok, -valéták,[3] ebből okuljatok, hogy kell tisztelni a nőket! Ez isteni -eszmének nem szabad füstté válnia. - -Fölemelte poharát és egy hajtásra kiitta. Mindenki tudta, kinek szól az -ital s fenékig ürítették a kupákat. Aztán a földre tették a poharakat és -összetiporták őket: más ne igyék belőle. Így szokás leányok egészségére -inni. - -Hertelendi fölugrott az asztal tetejére és kiadta a jelszót: - -– Föl doktor Blumhoz! A topázt neki kell elhelyezni! És pedig rögtön, -uraim! - -Doktor Blum az ifjuság kedvenc sebésze volt, aki abszenciák esetén egy -jó szóért orvosi bizonyítványokat állított ki és párbajoknál a -titoktartás szelleme volt. (Meg kell ugyanis jegyezni, hogy a tanári kar -szigoruan üldözte a duellumokat, a miről később részletesen lesz szó.) - -Zenészek, balekok, valéták összeszedelőzködtek és indultak. - - - - -Libasorban. - -A raj kitódult a ködös utcára. - -Libasorban vonultak végig a lejtős utakon: elől Cseróczy, hátul a tíz -nagy bőgős, vállukon a komoly instrumentumokkal, amelyek csendesen -kotyogtak az éjszakába. Sehol ember nem járt, a világosság is gyér volt. -A város régebben kimondta, hogy a petróleum-égetés csak a lumpok számát -neveli s ezért beszüntette az éjfél után való fényosztogatást. Itt-ott -egy rendőr alakja suhant a mellékutcák hátterébe. Amióta az ifjúság -kicserélte őket, lehetőleg nem avatkoztak az akadémikusok ügyeibe. -Hogyan cserélték ki őket? - -Elmondom pár szóval. - -Egy zajos éjszakán a selmeci rendőri kar szükségesnek tartotta, hogy az -ifjuságot a csendzavarás jogi következményeire figyelmeztesse. Az -akadémikusok tisztelettel fogadták az intést és elcsendesedtek. Propter -bonum pacis aztán meghívták a rend őreit egy pohár borra. Egy pohárból -kettő, kettőből tizenkettő lett, végül Hermandad összes hívei -elkészültek. Most pokoli dolog következett. Az éj sötétjéből tíz fiakker -kocsi állt elő s a homály leple alatt Garam-Berzencére vitte a -társaságot, rendőrt, akadémikust vegyest. A garam-berzencei rendőrség -fölötte megörült kollégáik látogatásának s a diákok fölszólításának, -hogy igyanak együtt egy pohár bort, nem tudtak ellentállni. Egy pohárból -kettő, kettőből tizenkettő lett, végül a berzencei rendőrség is -elkészült. - -Most a diákok a berzencei közbiztonságot ültették kocsira és Selmecre -vitték, a selmecieket pedig Berzencén hagyták. A rendőrök az utóbbi -merényletről már nem tudtak semmit. Úgy aludtak, mint a tej, s -képzelhetni megdöbbenésüket, amikor reggelre kelve vadidegen viszonyok -közt találták magukat… Nem tudták mire vélni a dolgot, hogy Berzence -egyszerre zeg-zúgos és lejtős lett, Selmec pedig síma és egyenes. Azt -hitték, hogy még a macskajaj dolgozik bennök s nem mertek szólni. -Végezték tehát teendőiket, kiálltak az utca-sarokra, kergették a -csiszlikeket, közbe pedig egyre kereszteket vetettek: vajh Isten -mulasztaná el ez ördöngösséget! talán ismét kitört a Paradicsom-hegy és -lávával öntötte el a vidéket? avagy a Garam árasztá el a várost és -változtatta meg a képét? Minden más; a házak, a polgármester arca, a -boltok, az emberek, csak a rendőrkollégáik ugyanazok. Délben audienciára -mentek a kapitányukhoz, de a kapitányuk is más volt! A selmecinek -szakálla volt, a berzencei pedig csupaszra borotválkozott! Tovább már -nem bírták, térdre estek előttük s akkor derült ki a csalafintaság. Még -aznap a legnagyobb csöndben visszacserélték őket s az akadémikusokat -megkérték, hogy a városok érdekében hallgassák el a különös esetet. Ez -meg is történt s azóta a rendőrség nagy reverenciával viseltetett az -ifjúság iránt. - -Tehát, hogy visszatérjünk történetünk fonalára: – Föl doktor Blumhoz! - -Doktor Blum jókedvü, apró, csupa szakáll ember volt, fogékony az ifjúság -tréfái iránt. Maga is szívesen csinált élceket: vendégségeknél -észrevétlenül pezsgőport töltött a poharakba, úgy hogy amikor bort -öntöttek beléjük, a hab a padmalyig szökött, vagy viszkető port hintett -el s ilyesfélét egyebet cselekedett, ami átkozotul megtréfálta a -társaságot. Amikor tehát a jókedvü ifjak letépték a csengőjét, nem -haragudott meg, hanem kinyitotta az ablakot s egy rejtélyes alaku -vízi-fecskendővel a diákok közé lőtt. A víz azonban hamarább elfogyott, -mint az ifjúság türelme. Doktor Blum végre is megadta magát s nehogy -tovább döngesék vadonatúj kapuját, ledobta a kulcsot. - -– De ha megint megisszátok a preperatumaimat, agyonlőlek! – kiabálta le -útravalóul. Egy ízben ugyanis vacsorára diák-vendégei voltak, akik -megitták a borát, sörét, borovicskáját s végül a spirituszba rakott -csodalényeit: egy kétfejü békát meg egy hatlábu nyulat. - -A fiatalság betódult a házba és Cseróczy szép beszédben előadta kérését. - -Doktor Blum halálra nevette magát. Hogy ő talán ékszerész? Soha; azonnal -elvennék a diplomáját. És egészséges embert vágjon? Hátha inficiál -valamit, ha a seb genyed s Cseróczynak le kell vágni a karját? Mivel -emeli föl akkor a boros poharat? - -De a fiatalember megmaradt kivánságánál. A többiek is elhatározottan -ütötték az asztalokat: - -– Rajta! rajta! rajta! - -Doktor Blum látva a harcias hangulatot, engedett. - -– Jó, nem állok ellent a közóhajnak, – szólt meghajolva. – Beléd fogom -ültetni a topázt. Nyisd ki a szádat!… Bele plombálom a fogadba! – tette -hozzá diadalmasan. - -A diákok tapsolták. - -– Óriási! – lelkesedett Vitnyédi. – Ez a legbölcsebb megoldás. Benned -lesz és mégsem kell vérnek folynia! Ez lesz a világ legbecsesebb foga. - -– Nem bánom, – szólt vállat vonva Cseróczy és kinyitotta a száját. – De -vigyázz a bölcseségfogamra. - -– Engedd meg, hogy egy orvosi meghatározással feleljek, – szólt dr. -Blum. – Dixit olim Szekeres, ubi nincs ott ne keress. - -Ezzel nekigyűrközött a munkának, fúrt, faragott, izzadott s végre a -sajátos plombe-ot beleillesztette az egyik zápfogba. Amikor elkészült, -az egész kar csodálkozva nézte a gyönyörü műtétet. Doktor Blumot -vállaikra emelték s körülhordozták a termen, vadul énekelve: - - Zwar bin ich gescheidter, als alle die Laffen, - Doktoren, Magister, Schreiber und Pfaffen; - Mich plagen keine Scrupel, noch Zweifel, - Fürchte mich weder vor Hölle, noch Teufel! - -Azután letették a prüszkölő doctissime-t és távoztak. - -A folyosón egyikük kiadta a jelszót: - -– A Judex-ház elé! - -– A Judex-ház elé! – hangzott föl karban. - -Megint az utcán voltak és döngő léptekkel haladtak a belső város felé. - -Az idő már nagyon előrehaladt. A csillagok lassan halványodni kezdtek; -fönt a Leányvárban kemény, komor kalapálás jelezte, hogy az éjjeli -bányamunkásokat most váltják föl. Virradni kezdett. A selmeci dupla -fedelek halaványzöld háttérre rajzolódtak. - -A Judex-ház feketén bámult a világba, a hajnali szellő lassan lóbálta a -halálfejes cégért. - -Valamennyien levették fövegüket és megálltak, azután elkezdtek énekelni. -Eleintén mindenféle latin és német dalokat: a „Mihi nunquam spiritus -prophetiae datur“-t meg az „Ein Hering liebt eine Auster im kühlen -Meeresgrund“-ot, sok érzéssel, de semmi hatással. A fekete épület meg se -mozdult, az ablakok sötétek maradtak. Akkor összenéztek és elkezdték: - - Zöld erdő harmatát, - Piros csizmám nyomát - Hóval lepi bé a tél, - Hóval lepi bé a tél… - -Erre aztán megmozdult a Judex-ház vidéke. Tudni kell ugyanis, mit jelent -ez a nóta a régi Selmecen. Azt, amit negyvennyolc után az, hogy: -„Debrecenben kidobolták, hogy a dongót ne danolják, csak azért is -dongó!“; magát a revoluciót. A bányaváros mindenben német volt s -különösen a forradalom lezajlása után bizonyult annak. Az akadémián -német nyelven tanítottak, a város szelleme és polgársága is az volt. A -kiegyezés után nehéz volt a változás: a professzoroknak meg kellett -tanulni a magyar nyelvet, de ez még könnyebb volt, mint a polgárságnak -elfeledni a németet. Sok fej tört be, amíg a memória lassan megpuhult. A -magyar elemet az ifjúság képviselte, köröskörül azonban minden germán -volt, le a bányagróftól, egész Szfenyóig, a sánta hordárig. - -Minden kis városban a diákság régi ösmert éjjeli harcos ellenfelei a -mesterlegények. Ki tudná megmondani, honnét ered e viszály, amely oly -régi, mint a filiszteusok és a zsidók küzdelmei? Diák és mesterlegény -nappal sosem látják egymást, éjjel azonban pontosan, mint a szerető pár, -egymásra akadnak, s akkor a fütykösé a szó. Így van ez Patakon, -Eperjesen, Egerben, Kassán, mindenütt. A selmeci ifjúság nem volt az a -kivétel, amely e szabályt megerősíti. Gyönyörü küzdelmeik voltak a -mesterlegényekkel, szívós harcaik, amelynek nyomát ott viselték -ábrázatukon, s Bellaria kedvezése szerint hátukon vagy mellükön. - -A mesterlegény-csapat erős volt, de fegyelmezetlen, míg a diákság -összetartott s szubordinációval dolgozott. Az utóbbiak vezére Cseróczy, -az előbbieké „der lange Sepi“ volt. A hosszu Sepi péklegény vala, -hihetetlen hosszu karokkal, amelyekkel a harcban szélmalomként kalapált; -akit eltalált, egy pár hétre harcképtelen lett. Még veszélyesebb volt, -ha kimerülvén a hadonázásban, lekapta fapapucsait s azokkal vett valakit -célba. A mesterlegények természetesen vadnémetek voltak, s ha magyar -nótát hallottak, mintha kígyó csípte volna meg őket. Akkor biztos volt a -verekedés. Most is az alvégben tivoliztak, amikor egy hirnök megüzente -nekik, hogy a Judex-ház előtt a diákok magyarul énekelnek. Ez piros -posztó volt. A hosszu Sepi iziben fölkapta papucsait és szaladni -kezdett, a többiek dákókkal, asztallábakal, botokkal fölfegyverkezve -utánuk. A legényeknek is volt egy törzs-nótájuk, ez: - - Wo a kleins Hüttla steht, - Ist a kleins Gütle, - Wo a kleins Hüttla steht, - Ist a kleins Gut. - -Amikor a német csatadal fölhangzott, a diákság tisztában volt a -helyzettel, azonnal rendbe sorakozott s készen várta az ostromot. Nem is -tökéletes egy átdorbézolt éj, ha nem jár vele verekedés. Tehát: rajta, -rajta! - -A csata élénk volt. A legények új rendszert akartak kipróbálni és hátat -háthoz támasztva, nagy gomolyagban támadtak a diákokra. A magyarok ezzel -szemben a rajvonal védelmét választották, hosszu közökben állottak föl, -készen arra, hogy egy ember föláldozza magát a többiért. - -A mesterlegények bősz üvöltéssel rohantak neki Vitnyédinek és úgy -fellökték, mint a foxterrier az egeret. Amikor azonban püfölni kezdték a -földön heverő széles diákot, a magyarok gyürüje egyszerre összezárult -körültük s a következő pillanatban a németeket trombitákkal és flótákkal -hatalmasan döngetni kezdték. - -Most élénk tusa kerekedett. A legények ki akarták magukat vágni, a -diákok meg nem engedték. Zuhanások, ütések, káromkodások hallatszottak, -míg a steingrubeni banda karmestere egy okarinán kétségbeesve fújta a -rajta-rajtát. A hosszu Sepi lekapta a fapapucsait és azzal csépelt maga -körül, míg Cseróczy egy bőgővel úgy verte a legényeket, mint csapóval a -legyet. Rémes lárma volt; mindenütt kinyíltak az ablakok és hálósapkás -alakok jelentek meg bennük, részben kétségbeesve, részben dühösen -kiabálva le a csatázókra, akik azonban nem láttak és nem hallottak -semmit, csak csépeltek és csépeltek… - -Egy pillanatra rendőr is fölbukkant a látóhatáron, de megpillantva a -diákokat, szédítő gyorsasággal távozott. - -A legények nem tudtak a körből szabadulni s minden bizalmuk már csak a -hosszu Sepiben összpontosult. A péklegény, meg kell hagyni, derekasan -működött, fapapucsai nagyokat csattogtak s lőcslábaival úgy rugott, mint -egy mustang. Egy pillanatig nem állt nyugodtan, jobbra-balra forgott, -püfölt, buzdította társait és rekedtre ordította magát. De az ő ereje se -tartott örökké, izmai lankadni kezdtek… Ekkor új terve támadt. Amikor -már keze kifáradt, a nyakát, mint a bika, lecsapta és fejjel rohant neki -két diáknak, hogy föllökvén őket, utat vágjon a körben. De a terv nem -sikerült. Abban a pillanatban, ahogy neki akart rugaszkodni az -ellenfeleknek, hátulról egy izmos kar megragadta a kabátját és olyat -rántott rajta, hogy Sepinek mind lepattogtak a gombjai. - -– Én vagyok itt! – kiáltott Cseróczy, mert ő kapta el a Sepi frakkját. – -Most végre le fogunk számolni! - -A két csapat vezére tehát, mint az époszokban szokás, egymásra talált s -nekem itt segítségül kellene hívnom a Múzsát, hogy támogasson a harc -leírásában. Ezt azonban nem teszem, nem mintha tiszteletlen volnék a -régi formák és a költészet nemtője iránt, hanem mert a küzdelem, sajnos, -éppen nem méltó rá, hogy a Múzsa szemtanuja legyen. Mert, mi történt? - -Amint a hosszu Sepi észrevette Cseróczyt, olyat ugrott, mint egy kakas -és elüvöltötte magát. - -– Most megvagy! – kiabálta és zsebébe nyúlva, egy marék lisztet kapott -ki belőle. – Nesze pajtás! – folytatta szavait és Cseróczy szemébe -csapta a lisztet. A diák arca olyan lett, mint a bohócé. - -De most rajta volt a sor. A magyarok vezére nem sokat válogatott. Eszébe -jutott neki Lehel, aki kürtjét vágta a német ellenség koponyájához és ő -is úgy tett. Fölkapta a nagybőgőt s úgy hozzácsapta Sepi fejéhez, hogy -az instrumentum eltört s a beléje öntött bor zuhatagként ömlött a -péklegényre. Az meg volt zavarodva; vele is már megtörtént, hogy boros -edényt vágott valakihez, de sohasem telit… Most, hogy a bőgőből csőstül -ömlött rá az ital, mód nélkül megijedt s nagy szájával, mint a partra -húzott harcsa kapkodott. Összehúzta magát és mint a kutya, mikor ostort -lát, a diák fenyegetően felemelt ökle előtt meghunyászkodott… Ezzel a -csata eldőlt, a mesterlegények ijedten borultak térdre és kegyelemért -könyörögtek. A hosszu Sepi szégyenszemre pardont kért. - -– Meine Herren, – kezdte sápadtan, elfojtott dühvel, – ich… - -– Magyarul! – dörgött oda Cseróczy. – Magyarul, ha jót akarsz. - -Sepinek vérbe borult a szeme. Önkéntelenül a papucsa után kapott. - -– Vigyázz! – szólt Cseróczy vésztjóslóan és megmutatta neki a nagybőgő -roncsait. - -A péklegény lehorgasztotta nagy fejét. - -– Bocsánat, – dörmögte ökleit összeszorítva. - -A magyarok nagylelkűen elengedték a legényeket. Azok a legyőzöttek -némaságával kullogtak északnak. Amikor azonban a sarokhoz értek, a -hosszu Sepi fölemelte az öklét: - -– Megbánod ezt még Cseróczy! – kiáltotta s aztán futva menekült -társaival. - -A diákok nevettek, győzelmüket ez már nem kisebbítette. - -A hegyek mögül előbújt a nap és csodálkozva nézte Lehel kürtjének -második kiadását. - -– A nagybőgő e fényes diadala egy eszmét ád ajkamra, – kiáltotta -Hertelendi. – Verjük a többieket csapra! - -Csakugyan: erre nagy szükség volt. A harc hevében kiszáradtak a torkok s -a korcsmák már zárva voltak. Valahonnan előkerítettek egy csapot s -poharakat, a bőgőket rátették a házak előtt álló padokra s egymásután -léket ütöttek beléjük, akárcsak söröshordók lettek volna. Látszott, hogy -e műveletet sok szakértelem vezette, a csap jelesen működött s ha az -italnak némi gyantaíze is volt, azért jól esett és hamar elfogyott. - -… Fönt a Judex-házban pedig Málika keservesen sírt és párnájába fojtotta -zokogását. - -A leány egész éjjel hallotta, hogy lent mi történik, hallotta az éneket, -a verekedés zaját és Cseróczy hangját, amelynek veszedelmes ingadozásai -elárulták gazdája állapotát. Sírt és eszébe jutott, hogy mire kérte a -diákot délelőtt, s minden nap, hogy tartson mértéket a korhelykedésben, -mit ígért meg neki a fiatalember és mennyi ideig tartotta meg… - -Helén se aludt. Könyökére támaszkodva figyelt az éjszakába. - -– Milyen kedvesek ezek a fiúk, – mondotta. - -Aztán egy idő mulva hozzátette: - -– A papa üzlete holnap megint jól fog menni. - - - - -A Judex-ház. - -Előlről nézve a Judex-ház, magas homloka és bástyaszerü falai ellenére -nem látszott olyan nagynak, amilyen tényleg volt. Mint minden felvidéki -városban, amely hajdan falakkal volt körülvéve, Selmecbányán is a házak -hosszában, keskeny, de messzire futó udvarokkal és melléképületekkel -vannak kiépitve. Az utcára két, legfeljebb három ablak nyilik, s ezek -közül is olykor egy az üvegfülkébe bújtatott Szent Nepomuké vagy Szűz -Máriáé, a tulajdonképpeni lakosztályok befelé vannak. A Judex-ház egyike -volt a legnagyobb selmecbányai házaknak. Régi épület volt, de kitünően -megalkotva, tölgyfapadlókkal, tiszafa-ajtókkal, vassá szögezett kapuval, -széles falakkal s óriási tetővel, amelynek belső szerkezete száz és száz -gerendán nyugodott. Az udvart tulajdonképpen három lakóház foglalta el, -azonban valamennyit folyosók és ódon toronylépcsők egygyé kapcsolták -össze. E házak nemcsak nagyságukra, de alakjukra is különböztek. A -homlokzaton álló főépület úgynevezett Grassalkovich-stilusban, dupla -fedéllel, naiv barokkban készült, az udvarban álló ház apró ablakaival, -fehérre meszelt széles falaival lőportoronyhoz hasonlított, a harmadik, -amely már az alsó utcára nyilott, vaskosaraival, vértezett kapujával és -harcias rézkakasaival vár-maradványnak látszott. - -Az egész házban mélységes csönd honolt. Ha a kapu nyilott, ha valaki -végigment a folyosókon, a visszhang felelt rá. Judex a polgári erények -egyik legszebbjének tartotta a nyugalmat s vigyázott, nehogy megszegjék. -Vásári lárma, veszekedés nem zavarta meg a háza békéjét. Az egyetlen élő -lények, amelyeknek hangját nem korlátozták, a méhek voltak. Az udvar -kerti részében takaros, zöld vesszőfonta épületben laktak s mint halk -tremoló kísérték a ház nyugodt életét. Szabad nyári napjait Judex Mátyás -a méhek és virágok közt töltötte el. Egyik öröme volt, hogy Karácsony -napján az Úr oltárán az ő két viaszgyertyája égjen s utána a tisztelendő -nála egye meg az ünnepi mézeskalácsot, amely e napra egy éven át -készült. Ezért tartotta a méheket. Az egyszerü szokásból lassan az idők -folyamán ünnep lett s amikor Judex Mátyás Karácsony előtt megjelent a -lelkészi hivatalban, hogy átadja a két vastag, zöld és piros -virágfestményekkel ellátott gyertyaszálat, az egész presbitérium -összegyült s kellő szolemmitással vette át őket. Másnap ugyancsak az -egész előljáróság megjelent a Judex-házban, illő komolysággal ette meg a -mézeskalácsot s ott maradt ebédre. - -Ez ebédek a régi kor tünedező maradványai voltak. - -Az asszony szekrényéből egész éven át nem használt gyönyörü szepesi -damaszt került az asztalra. Ódon, kovácsolt gyertyatartók világították -meg a termet s a késmárki fa-csillárról ez egy napon levették a fátyolt. -Tizenkét karosszék, amelynek magas támláira hajdan a város szenátusa -támaszkodott, állott az asztal mellett, s a díszhelyen, régi német -szokás szerint, nem az asszony, hanem a háziúr ült. Az ételek mind nagy -ezüst tálakban kerültek az asztalra s hogy némelyik milyen terjedelmü -volt, mutatja, hogy ugyancsak tradiciók szerint, mindannyiszor egy őz -került az asztalra, amelyet Judex Mátyás kellő méltósággal ott a hely -szinén szeldelt darabokra. Az ételek is mind a multéi voltak: vajas -levesek, kürtös kalácsok, besózott halak, gyömbérbe főzött husok, -szagosított italok, remekművü cukros tészták. - -Az ebéd imával kezdődött s végig fölötte komolyan folyt le. Javarészt -egyházi ügyekről s az iskoláról folyt a szó, csak olykor vetődött föl -egy-egy társadalmi kérdés, teszem azt, hová építik az árvaházat s a -polgármester hol tölti a nyarat? - -Ebéd után Judex Mátyás meghúzta a zenélő óra szalagját, s a zörgő -szerkezet eljátszotta Telemach búcsúdalát, vagy a _Kőszobor, mint -vendég_ cavatináját. Ujabb ima után az urak átmentek Judex szobájába s -minden esztendőben híven végignézték könyvtárát s növénygyüjteményét. Ez -volt a háziúr másik kedves tartózkodási helye. Köröskörül a falon -zöldfüggönyös könyvespolcok sorakoztak, tele egyformán barna bőrbe -kötött munkákkal. Kitünőbb látványosság volt az Elzevirek első _Orbis -pictusa_, az Eulenspiegel legjobb kiadása, a _Messiás_ egy kézirata s -egy rézkarcokkal ékesített ódon Luther-biblia. A polcok fölött képek -lógtak, részben portrait-k, részben tájképek. Az utóbbiak kevés -változatossággal dicsekedhettek, többé-kevésbbé dombos mezőket -ábrázoltak tehenekkel s egy komoly arccal tilinkózó pásztorral vagy -vadászszal, hozzájuk képest egy csendélet, amely két fölszelt dinnyét s -egy halat egyesített, valósággal élet és levegő volt. Az arcképek a -család régi tagjait mutatták. Jobbra az urak képei lógtak, balra az -asszonyoké. Az urak fabábként álltak üvegzöld frakkjaikban, magas -nyakkendővel, csipkés ingmellükkel; kezükben papírtekercset tartottak, -ujjukon négyszögletü, nagy pecsétgyűrű volt. Valamennyi bajusza le volt -borotválva, olyiknak azonban kecskeszakálla akadt. Hogy itt is -megemlítsem a legkiválóbbat: feltünt egy fehér parókás, rózsaszínü arcu, -piroskabátos öreg úr, aki kalpagját a hóna alatt tartotta, míg -pecsétgyűrűs keze hosszu ébenfapálcára támaszkodott. Ez volt Judex -Mátyás I., Selmec egykori soltésza. - -Az asszonyok arcképei a másik oldalon lógtak. Széles szoknyáju, vuklis -asszonyságok valának, kezökben néhány szál rózsa vagy viola, amelyek épp -oly merevek voltak, mint a hölgyek arca és tekintete. Ezen a helyen, -mint mondtuk, érezte magát Judex télen a legjobban. A széles falak, a -hármas ablakok fölfogták az utca zaját, a templomcsendü helyiség -alkalmatos volt a gondolatok zsongására. Itt üldögélt esténkint, nagyító -üvegjével a könyveket olvasgatva, s közben el-elgondolkozva az élet -csöndes folyásán, amely évekn át egyforma volt, mint a lombok közé -rejtett, szerény pataké. - -A Judex-ház az elősorolt helyiségeken kivül még egy csomó szobából -állott. A középső traktusban laktak a leányok, hátul pedig az asszonyok, -mert a két lánynak nemcsak anyja, hanem nagyanyja, sőt dédanyja is élt. -Csodálatosan egyforma három asszonyság volt ez: az öregség oly -hasonlatossá tette őket, mintha testvérek volnának: mindhármuknak -egyenes, határozott arcéle volt, akár egy öreg római katonának s -valamennyi nagyot hallott. Szobáik olyan tiszták voltak, mint a kápolna: -az öreg asszonyságok egyebet se tettek, mint törölgettek, lerakták a -polcokat s aztán megint visszatették rájuk a holmit. Ezzel telt el -napjuk, mert a pletykázást Judex szigoruan eltiltotta. Az öregek -egyébként egész héten nem mozdultak ki szobáikból, csak vasárnap -csináltak vuklis frizurát, föltették a gyöngyszemü főkötőt, selyembe -öltöztek és parazolt meg keszkenőt véve kezökbe, templomba mentek. A -templomban állandóan keservesen sírtak a prédikációnak. Hogy miért, nem -tudnám megmondani; hiszen egy kukkot sem hallottak belőle s a -tiszteletes úr javarészt arról beszélt, hogyan lett Saulusból Paulus és -mint űzte ki Urunk a templomból a galamb- és pénzkufárokat… - -A vasárnap egyébként békés ünnepe volt az egész háznak. Ezen a napon egy -szál cérnát sem volt szabad befűzni s szép német szokás szerint a -cselédek is az asztalnál ebédeltek. Mindenki a legujabb s a legfeszesebb -ruháját vette föl, kinézett az ablakon, végigsétált a fősoron s aztán -egész ebéd alatt szorgosan ügyelt rá, nehogy foltot ejtsen az új -asztalkendőn. Délután, ha szép idő volt, elküldtek Vietoriszhoz, a -fuvaroshoz, egy pár kölcsön-lóért. Hintaja tudniillik volt a háznak, egy -ódon bárka, amely a kapu alatt állott s csöndesen küzködött a rája -telepedő porral. Bakjában békés tücsök lakott s vígan hegedült egész -nap, a pincetok helyén tyukok költöttek. - -Alkonyat felé kikocsiztak Hodrusra vagy a tóhoz, amelyhez csodálatos -babonák fűződnek, avagy Vihnyére, s fölvirágozva tértek haza. Mindenki -meg volt elégedve a gyönyörü délutánnal s az estét Harang és Kalapács -játékkal vagy tépéscsinálással töltötték el. Néha elvetődött hozzájuk -egy pár komolyabb fiatal ember: Hrehus, a gyógyszerész vagy -Heiligenbluth, a postamester fia. A két fiatalember hegedült és -fuvolázott, amíg a pulpitus gyertyái le nem égtek s a kakukóra nyolcat -nem jelentett… - -A család hétköznapokon az ambituson találkozott. Ambitus alatt nem kell -folyosót érteni: ez egy terasz féle, tágas, üvegfalu helyiség, amely a -széjjel fekvő szobák közt kapcsolatot létesít s amellett minden -házimunkára alkalmatos. Budapesten télikertnek neveznék, a felvidéki -szerénység beéri a folyosó cimmel. Itt készitik a nőiruhákat, amelyek -szabási lim-lomjainak tág tere van, itt pipázhat legkényelmesebben a ház -ura, itt rendezik a befőtteket, a lányok itt vagdossák ki cifra papirból -a lámpa- és ablakdíszeket, szóval, mindenki napi tevékenységének alkalom -és hely nyilik. Itt hányják-vetik meg a hétköznapi dolgokat: mit főznek -holnapra, melyik malac kerül kés alá, mikor kell fölrakni a téli -ablaktáblákat, hány zsák krumplit hoz a hodrusi föld? Itt lüktet a ház -szíve, mellette van a gyomra: a konyha. - -E szó fölött nem lehet ily gyorsan tovasiklani, ez a főzőhelyiség a -komolyság és ünnepiesség. Tág, világos terület, akár egy fegyverterem; -falain lógnak az asszonyok félelmetes szerszámai: hegyes, hosszu -nyársak, rézvörös vedrek és edények, különböző alaku sütők és fazekak, -olyan fedelekkel, mint egy-egy pajzs. Hatalmas tölgyfaszekrény rejti a -konyha gyógyszertárát: a gyömbért, szegfüszeget, vaniliát, borsot, -babérlevelet s egyéb ingredienciákat, amelyek hervadt szaga kicsap a -fiókokból s jelentős részt követel a konyha vegyes illatából. Mert -különböző szaggal van tele a helyiség: emitt a fenyőfa parázsának -kellemes füstje kavarog, odébb a pecsenye egészséges, erős illata -száldogál, egy kondérból az égetett cukor édeskés szaga árad, míg arrébb -a nyers hus hirdeti jelenlétét, s velök összevegyül, terjed a friss -káposzta, a fokhagyma, a sült kenyér, a meleg bor, a fagyott burgonya, a -frissen párolt gyümölcs szaga. Két helyről indul szét az illat: a kis -tűzhelyből, amelyen a napi ételek készülnek s a nagy, bástyaszerü -kemencéből, amelynek belseje olyan, mint a tűzokádó hegy krátere. Ebben -készülnek a nagy ebédek, az egydarabban sült őzek és disznók, a hatalmas -kenyerek, amelyeknek elkészítése mindig huszonnégy órás munkával járt, a -régi német szilvás és gesztenyés kalácsok, amelyek heteken át -süstörögnek a gádorban. A leghatalmasabb eféle tészta karácsonyra -készült, még pedig nyolc nappal az ünnep előtt. A tésztába -pénzdarabokat, apró ékszert dobtak, s aki mit magának leszelt, azt -megtartotta… Természetes, hogy a konyhának az illatokhoz meg volt a maga -zenéje is: itt egy huspároló fazék pöfögött csöndes méltósággal, emitt a -saját zsirjában sülő hal sziszegett, ott, mint nyári záporeső pattogott -a frissen sülő husszelet, itt lassu sercegéssel készült az ünnepi -tészta, ott a nagy kemence vadul lobogó lángjának zihálása hallatszott. -Csupa élet volt a nagy konyha, telve színnel és asszonyos tudománynyal, -méltó a Brillat Savarin, s nem az én tollamra. - -A Judexék konyhája hires, nevezetes volt az egész felvidéken. Ha valaki -leányát férjhez adni akarta, nem mulasztotta el, hogy tiszteletét ne -tegye Judexnénál, meginstálván őt, hogy leányát néhány heti oktatásra -vegye föl. Judexnének hizelgett a megtiszteltetés és hat hét alatt -megtanította az ifju lánykát ama művészetre, amelynek felvidéki konyha a -neve. Recipéit messze földre vitték el s még a székely menyecskék is -megcsodálták. - -Egy-egy főztjének híre, – akár ma egy párbajé – országszerint -tovaszállt. S ha hozzájuk ment vendégségbe, a bányagróf is tizenkét órát -éhezett, hogy annál nagyobb ájtatossággal kezelje a nagykanalat. A -konyha mellett volt az éléskamra: méltó a szomszédjához. A hosszu polcok -görnyedésig rakva befőttekkel, konzervekkel, rizikével, gombákkal, még -egy hordó kolozsvári káposzta is akadt, amelyből minden héten egyszer -levettek egy réteget, a többit pedig gondosan eltették. Itt lógtak a -hatalmas sódarok, az oldalasok, odébb csillogó zsiros bödönök -sorakoztak, mellettük gyönyörü tégla vajak és turók, friss gyümölcsök, -hideg pecsenyék, aztán téli főzelékek takaros zsákokban, utánuk óriás -ecetes üvegek, amelyeknek peremén teleszítt szivacsként áll az anyaecet. -Ki tudná felsorolni mindazt a gazdagságot, amely e két teremben -összetalálkozott s földolgoztatását várta? - -Még meg kell emlékeznem egy sajátos szobáról, amely ma már szintén a -multé. Ez a lomkamra, telve évszázadok elnyűtt, régi portékáival, -molyokkal és békén nyugvó emlékekkel. A Judex-házban nem dobták félre az -elhasznált holmikat, mert ki tudja, mit mire lehet még fölhasználni? Itt -van például az óriás, évszázados foltzsák, amelyről a mai kor emberei -már alig tudnak. Mint a mult hiénája fogyasztja el mindazt, amit az idő -a csatatéren hagyott. Van benne velencei selyem, török rongy, rácvászon, -spanyol, virágos rokokó és sok tarka fátyol, foszlány, szövet meg -szepesi posztó, sőt még egy bőrköpönyeg romjai is itt lesték -metamorfózisukat. A kortörténet ismerője visszamehetett volna a -tizenhatodik századig. Vele rokon egy másik, kisebb zsák, amely a -gombokat őrizte. Ez is tarka begyü volt: kezdve az empire pillangós -bronz csattocskáin, a tizenhetedik század polgármesteri gombjáig, -amelylyel törököt lehetett volna agyonütni, a mándli-pitykétől a -karneólig, megtalálhattad itt minden divat maradványait. A fakult -aranypaszomántok, prémek és zsinegek ott hevertek mellettük. Oldalt a -falakon s fennt a padmalyon ócska függönyök, madárkalitok, foszlott -esernyők, kézi lámpák, gyerekbölcsők, összecsuklott, zöldülni kezdő -csizmák, paradicsomkarók, régi újságok, szakadozott kosarak, rozsdás -egérfogók és – egy finom, virágokkal ékesített, kék és piros színekkel -váltakozó selyemnapernyő álltak tarka sorban. Hát ez hogy került ide? - -A napernyő egykor Málikáé volt, de, amint Judex a „maskarát“ -megpillantotta, apai szigorát latba vetette s a cifraságot kiküszöbölte -a házából. Ilyen napernyőt csak színésznők viselnek, – mondotta a -családfő, aki ennél szigorúbb ítéletet nem tudott. Ez tehát nyakát -szegte a tarka jószágnak. A szegény napernyő most egy drótozott fazék s -egy molyette vadászmellény közt várta megújhodását… - - - - -Málika kérői. - -Amint a két leány eladó sorba jutott, a házhoz szállingózni kezdtek a -kérők. - -A Judex-családnak a felvidéken mindenütt voltak ismerősei. Már tizenhat -esztendő óta, ha a ház ura kimozdult Selmecbányáról vagy valamelyik -ismerőse keresztülutazott a bányavároson, Judex szóba hozta a _leányt_ s -a vendég a _fiut_, aki akkor még gimnáziumba, vagy elemibe járt. Akit -Judex ezzel a bizalommal megtisztelt, jó emberének kellett lennie, de -így is voltak vagy tizenketten, akikkel valamelyes hallgatólagos -egyezségre lépett. Eperjesen, Gölnicbányán, Szomolnokhután, Iglón, -Lőcsén, Körmöcbányán, de sőt még Brassóban is volt egy-egy barátja, akit -évszázados hospitális viszony fűzött a családhoz. Amikor az idő haladt, -a régi barátok sorban visszaemlékeztek a rég elmult téli esték bizalmas -beszélgetéseire s egy-egy napon megjelentek Judexnél. A háziúr régi -szeretettel fogadta őket, megcsókolta az apát s a fiút, aki illemtudó -szerénységgel egész nap egy szót sem szólt, hanem figyelmesen hallgatta -az öregek beszélgetését, s nem mert Málikára nézni. A vendégek egy hétig -voltak ott, átadták ajándékaikat: egy-egy darab szepesi vásznat vagy -dobsinai hímes tojást, szomolnoki fenyőfákból faragott asztalkendőgyürüt -s effélét egyebet, aztán továbbmentek, jövő esztendőben visszatértek s -folytatták a barátkozást. - -Amikor az első háztűznéző megérkezett, Judex családi tanácsot tartott. -Szobájába hítta az asszonyokat meg Málikát, s midőn elhelyezkedtek s egy -percnyi mély csönd keletkezett, kifejtette a házasságról való nézeteit. -Az öreg asszonyok mindjárt az első szónál sírni kezdtek s végig sírták a -fejtegetést, jóllehet, amint tudjuk, az egészből édes keveset hallottak. -Judex okos ember volt s szépen beszélt. Egyszerü színekkel festette meg -a kor romlottságát, amely immáron a legnemesebb intézményeket is aláásta -s a házasság egykori szent bástyáit is lerombolja. Hitszerü kötelessége -azoknak, akik magukat becsületes embereknek gondolják, e sáncokat -megvédeni. Azt is kifejtette, hogy nem barátja az egyéni szabadság -korlátozásának; a leány akaratát figyelembe kell venni. Éppen azért -tetszésére bízza, hogy ama válogatott tizenkét fiatalember közül, -akiknek családját a Judex-házhoz évszázadok kipróbált barátsága -csatolja, annak nyújtsa kezét, akit leginkább megkedvelt. Ne hamarkodja -el a dolgot, fejtegette tovább, Jákob is évek hosszu során át várt -Sárára, s ő maga is hat évig járt jegyben feleségével. Idő nélkül az -érzelem gyökér nélküli virág… Miután mindezeket puritán méltósággal -elmondotta volna, közölte Málikával annak a tizenkét fiatalembernek a -nevét, akiket méltónak tartott arra, hogy valamelyikét vejéül fogadja. - -A következő esztendők tehát a házasság előkészületeinek szóltak. Az -ambituson már készültek a Málika fehérnemüi s ruhái, Judex pedig -elutazott a Garamra s egy régi kipróbált asztalosnál, a híres Bischofnál -rendelte meg a tiszafa-butorokat. Málika tehát válogathatott, s egyúttal -a világba is lépett. A téli hangversenyekre elvitték, sőt részt vettek -egy valéta-bálon is. Itt ismerkedett meg Málika Cseróczyval… - -A szíves olvasó, akit kitéréseim eddig is bizonynyal kifárasztottak, -engedje meg, hogy még egyszer visszaéljek türelmével és egy valéta-bál -rövid leirásával próbálkozzam meg. - -Valétának hívják Selmecen, mint fentebb is jeleztem, az akadémiát -végzett tanulót, aki a régi dal szerint így távozik: „az út hazámba -visszaint, filiszter leszek ott megint“. Elvégezvén tanulmányait, -fenékig ürítve a diákélet serlegét, megy vissza a maga csöndes kis -városkájába erdőt őrizni, fát eladni, deszkát fürészelni s a szép -diákéletnek menthetetlenül vége. Természetes, hogy ez alkalom bizonyos -ünnepélyességgel van egybekötve, rendesen pedig táncvigalom keretében -zajlik le. A táncolók közt könnyü a távozó ifjakat észrevenni. A valéták -között ugyanis egy sincs, akinek váll-szalagja ne volna; tanulói -pályájának ez a legszebb trofeája. Hosszú, széles selyemöv ez, amelyet a -jobb váltól a bal csípőig keresztbe húzva viselnek. - -A zöld vagy kék színü pántot egy-egy selmeci szép leány olykor egész -esztendőn át hímezte s adta örök emlékül… Ha megfordulsz valamelyik öreg -erdész házában, a fegyverek közt elfakult, régi időkről beszélő szalagot -fogsz látni. Ha megkérdezed gazdájától, mit jelentsen e különös -selyemhímzés, az öreg vadász szeme talán könybe fog lábadni. -Zászlómaradvány az: az ifjúság, a boldogság, a szerelem egykor diadalmas -lobogójának foszlánya… - -A valéták utolsó mulatságára egész Selmec, élén a bányagróffal és a -tanári testülettel, megjelent. Ez nem a rendes vad táncestély volt, ahol -az ifjúság tűze szertecsapkod s lángba borítja az egész termet: a -kedélyeket a jövő ismeretlensége, az emlékek varázsa és az élet -változandóságának érzése tartotta bilincsben, a fiatalság lángja csak -megötvözte a hangulatokat. - -Judex Málikának ez volt az első bálja: a családi otthon csöndes, örökké -változatlan s multban, jövőben egyforma képe után egy új világ sajátos -színei jelentek meg előtte. Összeakadt egy csomó emberrel, akik eleintén -furcsák, nevetségesek, aztán őszinteségük s közvetlenségük révén -érdekesek, majd kedvesek lettek előtte. Nyugtalanságuk, lelkesedésük és -csüggedésük, erejük, szilajságuk az ifjúságot hirdette, a gyors -fergeteget, amely telve izgalommal, rejtelemmel és ismeretlen érzéssel. -Amikor a leány először indult táncba, idegenkedve símult a fiatalemberek -karjához: így férfi őt még nem érintette, ily különös, szinte lázba -borító levegőt nem ismert. De csakhamar fölébredt ő benne is a -fiatalság, lelkéből egy csomó idegen, szilaj és meleg érzés fakadt; -érezte, hogy az ifjúság összekapcsolja őket s gyönyörrel engedte át -magát az új világ rejtelmes lázának, amely fölvillanyozta s minden -gondolatát mint egy csapásra megváltoztatta. Alig fordult meg párszor a -teremben s már úgy látta, hogy csupa régi ismerős közt jár s amikor -táncosa karjához símulva szemét félig lehunyta, a hideg, komoly szülői -ház messze, ködös távolban maradt mögötte… Furcsának, lehetetlennek -látszott a rendes esti családi kör, a békén világító lámpa, az ódon -falak, a néma környezet… Milyen más világ ez! Hogy is lehet, hogy eddig -nem tudott róla? - -A fiatalság csakhamar megérezte, hogy új szövetségesre akadt; Málika a -bál királynője lett, körülötte hemzsegett a táncos had, őt ünnepelték -valamennyien s ő is oly kedvesnek, oly ragaszkodónak s hozzája -tartozónak látta valamennyit. Amikor éjfél beköszöntött, a terem zajos -hangulata kissé leszűrődött. Most következett a valéták búcsúzója. - -A táncosok hosszu félkörben állottak föl s lassu sétára indultak. A -teremben csak a gyertyák sercegése hallatszott, mindenkin ünnepies -hangulat vett erőt. Elől ment az akadémia akkori büszkesége: Ocsovai, -egy deres haju, élete delén levő férfi, aki nemrég szabadult ki -Kufsteinból s azóta látott neki a tanulmányoknak. Utána a többi -valetáns, míg a fiatalabb diákok oldalt sorakozva, tiszteletteljes -csöndben nézték végig a fölvonulást. Málika Cseróczyval állt a terem egy -sarkában. - -A menet egyszer megkerülte a termet, aztán hirtelen minden lámpa kialudt -s a széles helyiséget egy szál gyertya világította meg. Csöndesen -zendült meg a régi diáknóta: - - Ballag már a vén diák tovább. - Isten hozzátok cimborák – tovább! - Az ut hazánkba visszaint, - Filiszter leszek ott megint, - Tovább! tovább! tovább! - Fel bucsucsókra cimborák! - -Isten tudja, ennek a nótának a szövegében nincs semmi rendkívüli -gondolat s a melódiája se szárnyal magasan, mégis a mint kísérteties -világításban, őszintén, a szívből, mintegy az elmult fiatalság panaszos -sóhajaként fölhangzott, szem nem maradt szárazon a teremben. Málika azt -érezte, hogy Cseróczy erősebben fogja meg a karját s félig -elérzékenyülve, félig elkábulva az ösmeretlen, nem sejtett képtől, a -diákélet allegóriájától, amelyben a saját lelke visszfényét látta, -önkéntelen odasímult a fiatalemberhez, az ifjúsághoz, az élethez. Azután -fokozatosan lassu zsongással véget ért a dal s a terem megint -kivilágosodott. - -Málika végighúzta kezét homlokán s a fiatalember szemébe nézett. Vére -lüktetett, feje egy cseppet szédült s édes láz rázkódtatta meg testét. -Behúnyta szemét s átengedte magát új gondolatok és hangulatok -hullámainak, Cseróczy pedig érezte, hogy a leány repkényként símul -hozzá, amint végigröpülnek a termen… - -A búcsúének után az ifjúság jókedve magasra csapott. A lámpákat újra -fölgyújtották s a zenekar víg nótába kezdett. A kép most más. A terem -telis-tele csupa féktelen táncossal, akik úgy robognak végig az ócska -fenyőpadlón, mintha rohamra mennének. A cigány nem bírja a muzsikálást, -szüntelenül húznia kell, de a táncos párok fáradhatatlanul nyargaltak -föl s alá. Egy-egy sarokban éveken át egymáshoz nőtt s most mindörökre -elváló diákok csókolóznak össze, az étteremből, mintha szüntelenül -csilingelnének, poharak összeütése hallatszik. Málika körül tömött -sorokban állottak a fiatalemberek, boldog volt, aki egy percre -körültáncolhatott vele; mindannyian megállapodtak benne, hogy ő az est -dicsősége. Málika nevetett, tréfált és valamennyivel egy csöppet -kacérkodott is. Bűn-e a kacérság? Hogyan volna, hisz az egész ifjúság -kacérság: az élettel, a jövővel, a szerencsével, a boldogsággal; csalóka -ígéretek szószólója, dőre remények ébresztője, tarka lonc eltakarta -sötét szakadék. Széles jókedvvel élte hát világát a fiatal leány is. -Málikára még ez éjen ráragadt a leányvári boszorkány neve. - -A nap már magasan járt az égen, amikor a mulatság véget ért s Judexék -hazatértek. Mikor az ódon ház hűvös levegője megcsapta, a leány úgy -érezte, mintha börtönbe menne s minden csöpp vére visszakívánkozott oda, -ahonnét megtért, a fiatalság, az élet közé. Félrehajtotta csipkés -fátylát s még egyszer visszamosolygott a kocsi mellett álló Cseróczyra, -azután fölszaladt szobájába, a párnák közé rejtette arcát és sírt, -könyzáporban zokogott. - -Helén fölébredt és ijedten gyújtott gyertyát. - -– Mi bajod van, Málika? – kérdezte ijedten. – Megbántott valaki? - -– Olyan boldog vagyok, Helén – felelt a leány és kipirult arcáról -patakban folytak a könyek – oly végtelenül boldog… - -Helén csodálkozva nézett rá, aztán neki is könybe lábadt a szeme és -együtt sírtak tovább. - -Így szeretett Málika Cseróczyba. - -Ezen az éjszakán az ifju leány megnőtt, megszépült, kicserélődött. - -Történetünk mai pontjáig az emlékezetes első báltól félesztendő mult el -s ez idő alatt a lány hamarosan rászolgált a neki adományozott névre. A -fiatalabb diákság, amelynek szíve még szabad volt, Judex Málikára -esküdött, nagy szomorúságára a selmeci kisasszonyoknak, akik mint minden -kisvárosi fiatal hölgyek irígységökben sárgaságba estek. Ha Málika -valahol megjelent, a hangulat egyszerre magasabbra szökött s az ifjúság -hajlandó volt a legképtelenebb erőpróbákra. Természetes, hogy ennek -számtalan lovagias következménye lett, mert Málika köré nemcsak diákok, -hanem egyébb fiatalság: lateinerek, hivatalnokok, keresedők sorakoztak. -A párbajok, mióta Málika fölbukkant, ijesztően elszaporodtak, jóllehet a -tanári kar mindig kellő erélylyel üldözte a „középkori furort“, amint -ezt számos edictuma bizonyítja. Tényleg: Selmecen ez időben megverekedni -nehéz dolog is volt: amelyik diákra rábizonyult, hogy lovagias utakon -jár, könyörtelenül relegálták. Ezért az ifjúság nagy elővigyázattal -intézte aféle ügyeit, magánlakásokban vívott meg s a résztvevők -becsületszavukkal fogadták, hogy se eleven, se holt nem tudja meg -harcukat. De a professzori kar is éber volt: a pedellusok szüntelen -kifürkészték a viaskodási helyeket; amelyik ifjú pedig összekarcolt -arccal, felkötött karral jelent meg az előadáson, minden ellentmondás -dacára a párbajt sujtó paragrafusoknak esett áldozatul. Miután azonban -verekedni muszáj, az ifjúság bűne leplezésére a következő utat találta -ki. - -Ebben az esztendőben ugyanis a korcsolyázási szezón sok balesettel járt. -A dolog következőképp állott. A korcsolyahelyen egész Selmec s az egész -tanári kar megfordult. Vegyük most már ezt az esetet: egy diák -párbajozott s a bicepsén vitte haza a lovagiasság útlevelét. A seb elég -mély volt, de lefeküdni nem volt szabad, mert akkor a professzorok _ex -offo_ küldöttek orvost, aki könyörtelenül leplezte le a bűnt. De a kezet -legalább is föl kellett kötni, máskülönben az egész jobb kar az ördögé -lett volna. Ilyenkor a diák úgy segített magán, hogy elment a -jégpályára, kinézte magának, hol iringál a direktor s aztán fájó kezével -óvatosan, éppen előtte esett orra. - -– Jaj, jaj – nyögte – oda a karom! oda a karom! Direktor ur, eltörött a -kezem… - -Véletlenül ott korcsolyázott persze doktor Blum is, aki gyorsan ápolás -alá vette a diákot s a megijedt rektornak szomorúan jelentette be, hogy -a „kartörés esete, kisebb folytonossági hiányokkal forog fenn.“ A diák -másnap felkötött karral jelenhetett meg az előadáson, s nem is -relegálták, mert az sehol sincs megírva, hogy aki nem tud korcsolyázni, -azt ki kell csapni. Amikor Judex Málika virágában állott, a tudós -direktor egyebet se látott a jégpályán, mint csupa szerencsétlenséget. -Jobbra is, balra is folyton orra estek előtte a diákok s az akadémia -lassan kórházzá alakult. - -– Soha ilyen ügyefogyott fiatalságot – dörmögte az öreg úr, aki nem -győzött csodálkozni, hogy neki magas kora dacára még sose esett a jégen -baja. - -A korcsolyapálya átkozott helylyé lett s az óvatosabb családok lassan -abba is hagyták a veszedelmes sportot. - -Mindezzel azt akarom mondani, hogy Málika töviről-hegyire fölforgatta -Selmecet. Az öreg Judexnek ez nem volt inyére; az eladó leányt nem -ilyennek képzelte. A leánya körül sürgő-forgó fiatalemberek éppen nem -tetszettek neki: javarészt, mint tudjuk, igen közelről ismerte őket. Az -ő üzletének szelleme minden más prakszissal ellenkezett. Ha az ember jó -szobrász akar lenni, járjon sokat akadémiákba, ha jó zenész, -hangversenyekre, ha jó orvos, a klinikára, de aki jó zálogos akar lenni, -maga lehetőleg mentől kevesebbet forgolódjék ilyen üzletekben. - -Akinek e téren nagy gyakorlata van, az nem jó kereskedő, hanem csapni -való korhely. Micsoda vő telne ebből a társaságból, akik állandó -törzsvendégei az ő üzletének? - -Málika hospitalis jellegü kérőinek sem tetszett a dolog. Ők jól nevelt, -kitünő gazdasszonyt, egyszerü leányt kerestek s a szépségtől részben -eltekintettek volna, ahelyett azonban egy bájos, okos és éles nyelvü -kisasszonyt találtak, akinek modern hajlamai és fölfogásai voltak. Ez -természetesen csalódásokra vezetett. Hogy járt például a gölnicbányai -gazdag kaszacsináló: Knappe Farkas? Német polgár volt, még fiatal, de -megállapodott és jeles üzleti ember, akinek kaszái elárasztották az -Alföldet. Mint a Judex család ugyancsak hospitalis barátja, egy nap ő is -megjelent apjával, akinél szebb kecskeszakálla az egész felvidéken -senkinek sem volt, s átnyujtván ajándékcikkét: egy kovácsolt vasból -készült rózsacsokrot, egyúttal átadta hódolatát is Málikának. Este -valami kirándúlás féle volt Kis-Iblyére s tánc kerekedett. A diákok -furcsa nótát húzattak: a szövege csak ennyi volt: „Alsó Weisz – Felső -Weisz“, de a zene elkacskaringózott félóráig s a diákok ki nem fogyó -lelkesedéssel folyton ezt énekelték: „Alsó Weisz – Felső Weisz.“ Úgy -mulattak rajta, mintha a szöveg a világ összes szellemességeit fogta -volna együvé. Knappe, aki nem értett magyarul, csak nézte, nézte a -jókedvü arcokat, hallgatta a minden sor végén feltörő kacagást s végül -megkért valakit, ugyan fordítaná le neki németre ezt a mulatságos -poemát, amely Málika tetszését oly nagy mértékben nyerte meg. A -fölszólított engedett a kivánságnak és átültette a költeményt: „Oberer -Weiss, unterer Weisz.“ - -– No és tovább? – tudakolta Knappe. - -– Tovább? Nincs tovább. A sor folyton ismétlődik: „Oberer Weiss, unterer -Weiss.“ - -Knappe azt hitte, hogy meg akarják tréfálni s mint alapos emberhez -illik, még egy urat kért meg, hogy fordítsa le neki a sajátos verset. Az -ugyanezt tolmácsolta, mint elődje. Erre Knappe apjával egyetemben még az -este összecsomagolt és gyorsan hazautazott Gölnicbányára… - -Mind e dolgok az öreg Judexet egyre komorabbá tették. Hozzájárult ehhez, -hogy háza éjjeli nyugalma is megzavarodott. Alig mult nap, hogy -éjféltájt zene és énekszó nem csendült volna meg ablakai alatt s amikor -egy ízben egy korsó vizet öntött a csendháborgatókra, a diákok nagy -nyugalommal nyitották föl esernyőjüket s úgy énekeltek tovább… A -mérgesedő ügyet betetőzte, amikor egy éjjel komoly cégtábláját a -szomszéd bundakereskedőével fölcserélték s reggel a zálogház kapuja -előtt ilyen fölirat fityegett: „Itt mindenféle bőrök nyúzatnak, -kifordíttatnak és átalakíttatnak.“ Most már erélyesen követelte -Málikától, hogy hagyjon föl a diákokkal kötött barátsággal és térjen -végre észre. - -De ez már nehéz volt. A jókedv a szívben gyökeredzik, az észből nem -fakadnak tréfák, s a Málika jókedvének szálai is a szívéig futottak… -Amikor az akadémiai esztendő véget ért s a diákság elszéledt, a leány -gondolatai a Garam gyors habjai felé szálltak, oda, amerre egy könnyelmü -vérü, de jószívü fiu eltünt. Amikor pedig Selmecre csönd borult s a -tanulók nélkül való város visszasülyedt a maga ódonságába, a Málika -jókedve is alább hagyott. A leányvári boszorkány hallgatag, ábrándozó -leány lett, szeme a nyugatra szálló felhőket nézte, dehogy volt kedve -tréfálózni, dehogy ültette föl a hospitális kérőket… Az öreg Judex már -megnyugodott, hogy immáron rendben van. - - - - -Téli esték. - -Annyit tudunk már, hogy ezen az őszön az akadémia hallgatósága néhány -becsesebb erővel szaporodott meg, így Hertelendivel és a kövér -Vitnyédivel, akik csakhamar jelesen illeszkedtek be az ifjúság -aranygyürüjébe. Hertelendi hivatva volt rá, hogy majdan népszerüség -dolgában átvegye Cseróczy örökét. Tréfákat kieszelni, végrehajtani, -professzorok orra alá borsot törni, táncolni, inni s mulatni csakúgy -tudott, mint Cseróczy s amellett alapjában szintoly jó fiu volt, mint -barátja. Vitnyédi nem sokkal maradt mögötte, de az ő temperamentuma -csöndesebb volt s ennek következtében inkább passziv szerepet játszott, -hátteret alkotott, s a sörivók kényelmes álláspontjáról nézte a világot. -Hertelendinek úri passziói voltak: amikor Selmecre jött, lovat tartott -(szomoru végét ismerjük), Vitnyédi ellenben mindig a takarékosságot -tartotta szem előtt. Ez a jellemzés az előzmények után paradokszonnak -tetszik s tényleg Vitnyédi takarékosséga kissé furcsa jellegü volt. -Tudjuk róla, hogyan számította ki, hogy sokkal több pénzt keres, ha nem -vállal hivatalt s ez értesülésünket még a következő adatokkal lehet -kiegészíteni. Vitnyédi elvből későn feküdt le, mert ilyenformán későn is -kelt s megtakarította a reggelit; ha a hónap vége közeledett, nem -engedte, hogy tűzifára költsenek, hanem a tankönyveivel fütött be; egy -egész esztendőt erdészkedett Leobenben, kiszámítva, hogy ott a sör -literenkint hat krajcárral olcsóbb, következésképp neki, aki egy nap -nyolc-tíz kancsó árpalét elfogyaszt, meg kell gazdagodnia és így tovább. -Bajban, örömben e temperamentumbéli különbségek ellenére egyformán -elválhatatlan jóbarátok voltak s Cseróczyval együtt azt a bizonyos -társaságot alkották, amelyet a világ összes professzorai minden -iskolában trifólium pratense cím alatt gúnyos diadallal szoktak -felfedezni. - -Barátságuk még erősebb lett, amikor észrevették, hogy Judex felösmerte -bennük az ellenséget, akik a leányára pályáznak. Judex régen nem jó -szemmel nézte Cseróczyt s lehetőleg távoltartani iparkodott tőle a -leányát. A fiatalemberrel azonban nem lehetett olyan könnyen végezni, -szívósan védelmezte pozicióját s minden alkalmat megragadott, hogy -úton-útfélen vele találkozhassék. A szerelmeseknek postájuk is volt, még -pedig furfangos. Cseróczy néhány házzal magasabban lakott, mint Judexék, -de mindkét épület udvarát egy, a völgybe szaladó patak érintette. Amikor -ebédre harangoztak, a patakon egy kis papiroshajócska indult el s Vénusz -kedvezéséből zavartalanul ért a Judex-udvarba, ahol Málika már várta s -óvatosan kihalászta. A csónak hozta az üzeneteket, meg egy szál -aranyvirágot. De jött a tél s a patak befagyott; ekkor sajátos -galambposta lépett életbe. Mint minden jóravaló családnak, Judexéknak is -volt egy tehenük, amely nap-nap után még zord időben is kiment a -csordára legelni. Cseróczy volt olyan élelmes, hogy kisétáljon a -tehénpázstra és a riska kolompjába rejtse mondanivalóit. „Kis galambom -merre szállsz, arra száll a szívem“, énekelte, amikor a postás-barom -útnak indult s gyanutlanul kocogott haza, nem sejtve, hogy gazdáját -árulta el. De ha nagy hó volt, a tehén otthon maradt s ekkor ismét más -úton kellett érintkezni. Hát ez hogy volt? Anno dazumal Selmecen még nem -volt a mai gázvilágítás s a fényt ódon lámpások árasztották. - -A lámpák vasszegen lógtak s láncra jártak; ha az alkonyat beállott, a -lámpagyujtogató leeresztette a rozzant készüléket, meggyújtotta kanócát -s ismét fölhúzta az első emeletig. Csak meg kellett várni, amikor az -utca egy pillanatra üres, aztán Cseróczy követte a lámpagyújtogató -példáját, lebocsátotta a világító szerszámot, beletette a levélkéjét s -fölszállította a magasba. Ha Málika kinyújtotta kezét az ablakon, éppen -elérte a lámpást. Ime, a szerelem találékonysága. - -Ilyen körülmények között persze bajos volt Málikát a választottak közül -valamelyikhez férjhez adni. Arról nem is kell szólanom, hogy Cseróczy -esetleges jelöltsége leküzdhetetlen akadályokba ütközött. Egy világ állt -közte és Judex Mátyás közt; gondolkozásban, tettben, indulatban, -érzésben és nyelvben oly messze voltak egymástól, mint a porosz gránicok -a tiszai révektől. Judex testestől-lelkestől régi német polgár volt, aki -a multban élt, annak szentesített tradicióit követte és semmiféle előnyt -se talált egy korhely diákban, akinek tanulmányai oly lassan haladtak, -mint az Al-Duna az Oderához képest. Ilyen tervről tehát szó sem -lehetett. - -Hogy a baj ne járjon egyedül, még Helén is galibát okozott. - -Vitnyédi, ama emlékezetes délután óta, amikor Hertelendi oly méltósággal -mutatkozott félelem és gáncs nélküli lovagnak, folyton az ablakok alatt -kószált. Ha Hertelendi tagadhatatlan genialitással és kitartással tudta -szerelmét örök életben tartani, Vitnyédi maga a szerencsétlenség -szelleme volt. Mint egy ügyetlen satyr forgolódott dryadja körül, -esetlenül s nevetségesen, egyre-másra fizetve meg szíve érzéseit. Látva, -hogy Hertelendi mily sikerrel használ föl minden alkalmat, hogy -Málikával érintkezhessék, hosszas lelki tusa után, – mert Vitnyédi -szörnyü testi ereje dacára bátortalan és ügyefogyott volt világéletében, -– ő is megpróbálta egyszer, hogy a lámpáson át juttassa Helénhez -nagyrabecsülése csekély jelét. - -Itt azonban valamit előre kell bocsájtanom. - -Hogyha az egész világ nevetségesnek is látta Vitnyédit, amint félénken, -akadozva és esetlenül küzdött Helén rokonszenvéért, a fiatalabbik -Judex-leány, aki tele volt bizonyos könyv-poézissel, meghatónak és -gyönyörűnek tartotta gavallérja nemes és félénk harcát. Helén nagy -mértékben fogékony volt minden romantika iránt s ha Vitnyédi kövérsége -teljes gyámoltalanságában megjelent az utcasarkon s búsan sóhajtott az -ablakok felé, a leány maga előtt látta Rómeót, amint Julia után eped s -meg volt róla győződve, hogy a szegény fiu tüdősorvadásban fog elhunyni. -Tekintettel Vitnyédi kétszázhúsz bécsi fontjára, ez mégse volt -valószínü. - -Helén mindig mélyen volt meghatva, ha a fiatalember vele szóba állott s -túláradó boldogsággal válaszolt minden kérdésére. Ennek dacára Vitnyédi -folyton rémeket látott, kétségbe volt esve, hogy őt senki se szereti a -világon s az egész női nem csak gúnyt és megvetést tartogat számára. De -ne veszítsem el a fonalat. Egy téli estén, amikor Helén és Vitnyédi -együtt korcsolyáztak s a fiatalember egész délután egy szót sem szólt, -míg Helén úgy csacsogott, mint a fogságból kiszabadult kis tengelic, -Vitnyédi végül komoran és akadozva így szólalt meg: - -– Helén kisasszony… szabad… szabad valamit kérdezni? - -Helén mélyen elpirult és félrefordítva fejét, ezt suttogta: - -– Szabad… - -Vitnyédi kétségbeesve nézett körül és így gondolkozott: - -– Mily rideg hozzám, mily végtelenül rideg; íme, alig válaszolt! Oh, -hogy megvet az egész világ!… - -Aztán összeszedte magát és nagynehezen ennyit mondott: - -– Megengedi, hogy önnek egy csekélységet… egy kis emléket… úgy mint -Tamás… (nagyot nyelt s a torka megkottyant) küldjek… A lámpán át… ha meg -nem veti… - -Helén boldogan intett fejével és szívdobogva leste a folytatást. -Vitnyédinek azonban éppen elég volt ennyi, szörnyen megijedt a saját -bátorságától s erről a tárgyról dehogy mert volna egy szót is többet -szólani. Az arca égett és a szíve hevesen dobogott… Egész délután az -állami csemete-kertekről beszélgetett Helénnel, aki sóhajtva hallgatta -az erdőkultura magvas tételeit… - -Korcsolyázás után a diák hazament, a tükör elé ült és előszedvén a -papírvágó ollót, legszebb hajfürtjét, – titokban már egy hónap óta -nevelte erre a célra, – levágta és zsebébe rejtette. Amikor már egészen -besötétedett és szép Selmecre csöndes havas felhő borult, Vitnyédi -Fiescoként beburkolózott köpenyegébe és elindult rejtelmes útjára. Az -idő kedvezett: sehol egy lélek sem volt. Amikor a lámpát leeresztette, -az ég is kedvezett szándékának s egyszerre sürü havas záport bocsájtott -az utcára. Vitnyédi elhelyezte a hajfürtöt s gyorsan fölhúzta a lámpást, -maga pedig vacogó foggal a sarokról leste a hatást. A hatás tényleg nagy -volt. A lámpa meggyujtotta a fürtöket, aminek következtében az ódon -üvegtáblák széjjelpattantak, az utcára pokoli bűz áradt. Az üveg -csörömpölésére Judex kinyította az ablakokat és méltó haraggal kiabált -rendőr és tüzoltó után. Vitnyédi menekült, de siettében még hallotta, -amint Judex szigoru hangon konstatálta, hogy valaki kutya szőrével tömte -meg a lámpáját, s hogy sikerültebb élcet is látott már életében… A diák -kétségbeesve sompolygott odébb; ily szomoru véget udvariasság még nem -ért. Csak Helén méltányolta törekvését, ő látta a szándék tisztaságát és -a fiatalember meleg érzését. Amikor a házilegények letépték az égő -lámpát, lopva kiment az utcára és összeszedte az elégett fürtök -maradványait. Olyan szaguk volt, mint a füsfaragó cirokseprőjének, de -Helénnek úgy rémlett, mintha rezedaillatot érezne… - -A szerencsétlen kisérlet után Vitnyédi egy ideig nem mert mutatkozni. -Sötéten, meghasonolva járt-kelt a világban, készen arra, hogy bármely -pillanatban gyufaoldatot igyék. Amint így komoran, magába vonulva -morzsolta napjait, egy délután a posta levelet hozott neki. Az írás -rövid volt; gyöngyvirágos, rózsaszínü papírlapon ez állott: „Igaz -szívből köszöni az emléket Tusnelda.“ Mellékelve egy hajfürt s egy -csinos kis matric, amilyet iskolás gyerekek szoktak gyüjteni, s amely -egy nyíl által keresztüllőtt szívet ábrázolt. A levélkében, bár rövid -volt, körülbelül benne rejlett Helén egész jelleme. A matric volt a -naivitás, a hajfürt a ragaszkodás, a Tusnelda álnév a poézis. - -Vitnyédi nem tudta, mire vélni a levelet. In camera caritatis megmutatta -Hertelendinek, megjegyezvén, hogy ez bizonynyal ama kiméletlen gúny, -amelyet Helén részéről már több ízben volt alkalma tapasztalni. - -Hertelendi kacagott. - -– Soha ne légy szerelmesebb, mint Helén tebeléd, – mondta. – Mit tegyen -még egyebet? A szívét csak nem teheti postára? Hátha a levélhordó nem -kézbesíti, hanem magának tartja meg? - -– Te is csak gúnyolsz, Tamás, – szólt Vitnyédi zordonan. – Az útszéli -ebet nem rugdalják meg úgy, mint engem… - -Hertelendit fojtogatta a kacagás. Elmagyarázta barátjának az egész -esetet: mily nagy dolog az, ha egy szép leány valakinek levelet, hát még -hajfürtöt küld, ha megengedi, hogy ez emléktárgyakat viszonozzuk, ha -mindig ott van az ablakban, amikor arrafelé sétálunk, ha pirulva -fordítja félre fejét, amikor azt mondjuk: – Szabad öntől valamit -kérdezni, Helén kisasszony? – s ha végül Tusnelda név alatt érintkezik -velünk. Igen: a Tusnelda szó a legfőbb bizonyíték, az a költészet, a -bizalom, a szerelem! - -Vitnyédit, aki mint szeretettel mondogatta: a hangulatok embere volt, -végre is meggyőzték az érvelések. Balsejtelmei elszálltak. Szokása -szerint egyszerre a másik szélsőségbe esett. - -– Mit gondolsz, mit tegyek ezután? – kérdezte élénken barátjától. – -Kérjem meg a kezét? Szöktessem meg? - -– Természetesen viszonoznod kell a figyelmet, – vélte Hertelendi. – A te -helyedben mindenekelőtt egy szép rózsacsokrot rendelnék. - -– Meg fogom venni az egész selmeci kertészetet, – ébredt föl Vitnyédiben -a magyar Gascogne. De rögtön előbújt belőle a takarékosság szelleme és -eszébe juttatta, hogy tél van, a rózsák pedig méregdrágák. – Tönkre -fogok menni, – sóhajtotta, – de nem bánom. Három rózsaszálat fogok venni -Glatznál. De hogy jutassam el? - -Hertelendi egy ideig gondolkozott, aztán így szólt: - -– Kitünő eszmém van, méltó arra, hogy egy hölgyért epedő lovag -megvalósítsa. - -Vitnyédi most már lánggal égett. - -– Beszélj: menjek a tűzbe, vagy hozzam le a göncölszekerét? Öljek vagy -raboljak? Menjek az oroszlánketrecbe? - -– Az bizonyos, – fejtegette nyugodtan a lakótárs, – hogy postán nem -küldheted ajándékodat. Hordár még úgy se viheti; mind a két út Judexen -át vezet. Tehát elszállítod magad! - -Vitnyédi összeborzadt. Ő maga merészkedjék be az oroszlán barlangjába? - -– Judex agyon fog verni, föl fog nyársalni s aztán ki fog dobni, – -ellenkezett szerényen. - -– Álruhában mégy! – pattantotta ki a nagy eszmét Hertelendi. – Mily -gyönyörü eszme: álruhában, mint a középkori dalnokok… Már van is hozzá -gondolatom: mint drótos tót mégy be. Te úgyis sárosi vagy, az arcod is -tótos, beszélni is tudsz tótul, csak be kell öltöznöd. Zsebedbe teszed a -rózsákat, aztán bekiáltasz a házba: drótozni, fótozni – s ha szerencséd -van, ott lesz az udvaron Helén is. Vagy inkább a lámpással próbálsz -szerencsét? - -– Nem, nem, – tiltakozott Vitnyédi, aki még nem felejtkezett meg a -hajfürtök szomoru sorsáról. – Meg fogom kisérelni eszmédet, mert valóban -gyönyörü és szerelmes szívhez illő. A tűzbe ugyan szívesebben mennék -Helénért, de végre is, az igaz érzelem minden áldozatra kész. - -Drótostót pillanat alatt akadt, a felvidéken minden második ember -drótostót. Egy pohár pálinkáért az atyafi átengedte gúnyáját. Vitnyédi -szívdobogva szaladt el Glatzhoz, három darab rózsáért s aztán felöltötte -a bocskort, meg a darócujjast. - -Félóra mulva már ott járt Judexék háza előtt és vacogó fogakkal -támolygott be az udvarba. - -– Drótozni, fótozni! – kiáltotta szomorúan, mialatt a ház vadul forgott -körülötte. A kerítés olyanokat ugrott, mint egy bakkecske, s a méhes -szilaj keringőt járt. Az udvar köveit mintha jobbra-balra rángatták -volna a lába alatt… - -Széjjelnézett az udvaron. Helén nem volt ott, helyette Judex sétálgatott -a kert dermedt rózsafácskái között. - -– Drótozni, fótozni! – ismételte Vitnyédi még egyszer s kalapját mélyen -szemére húzta. - -Judex visszafordult. - -– Várjon csak, barátocskám, – szólt jóakaratulag, mert látta, hogy a -szegény tótlegény nagyon didereg, – talán van itt egy pár rossz lábas. -Anna! – kiáltott föl az ambitusra a cselédnek. – Hozzátok le az -összetört tálakat… - -Vitnyédi fogai hangosan vacogtak. Mi lesz itt? Csak nem drótoztatnak -vele? Az udvar most már nem forgott vele, hanem repült, repült a -végtelen ürbe, a sötétségbe, a megsemmisülésbe. Úgy reszketett, hogy a -bocskorai csoszogni kezdtek, akárha jégen járna, pedig tapodtat se -mozdult. - -– Szegény pernehajder, – esett meg Judex jó szíve, – ülj ide az -istállóba, itt melegebb van, jobban dolgozhatsz. Annyi munkát kapsz, -hogy estig se készülsz el vele. Ne félj, lesz kenyérre. - -– Zekujem, – nyögte az akadémikus megtörve. - -A fiatalember belépett az ólba; a tehén – Cseróczy postillion d’ -amourja, – bizalmas bőgéssel fogadta s kaputjához dörzsölte széles -orrát. - -– No én szép csávába kerültem, – konstatálta magában a gavallér és -teljesen megtörve leült a szalmára. - -Csakhamar egész halom tört tálat, fazekat, csuprot raktak eléje. Judex -sehogyse akart mellőle tágítani. Őt, mint dolgos embert, minden munka, -így a tótok foldozása is felette érdekelték. Neki kellett hát látni a -szomoru munkának. Vitnyédi sohase hitte volna, hogy a drótozás ily -komoly és előtanulmányokat kivánó munka. Verejtékezve övezte körül a -tálakat és forrasztotta össze a bögréket. Félóráig tartott, míg egy -drótot összebogozott a másikkal s hamar körülhálózta az egész fazekat, -egyszerre zsupsz, a háló kicsúszott a kezéből s ott volt, ahol kezdte… A -diák e percben a csillagászattannál is nehezebb tanulmánynak vallotta a -drótozást… Nyögve és fogcsikorgatva haladt tányérról-tányérra. Végre, -délben a háziúr fölment ebédelni s az ifju földhöz vághatta az egész -pereputtyot. Kiszaladt az udvarra; az emeleti folyosón éppen akkor ment -Helén az ebédlő felé. Tehát legalább némi kárpótlás! A fiatalember -balkezét sokat mondólag szorította szívére, jobbjával pedig a rózsák -után nyúlt… Nyúlt, nyúlt, de semmit se talált zsebében… A tehén kiette -őket a kaputjából… Szégyenében félig elsülyedve támolygott ki a házból, -míg Helén keserü könycseppeket ejtett utána… Ő azért mégis szerette a -drótos tótot. - -Látni való, hogy ilyeténképpen Judex méltán félthette a leányait. - -– Ezek az átkozott diákok, – mondogatta a család matrónáinak, – vajjon -mit találnak rajtuk a leányok? Isznak, énekelnek, korhelykednek, s -együttvéve nem érnek egy fakovát! - -Az asszonyok bólintgattak; ők mindenre bólintottak, amit Judex mondott. - -– Ideje volna, hogy rendet csináljak, – szólt később a ház ura s az -asszonyok megint bólintottak, – Valóban ideje, – tette hozzá -meggyőződéssel. - -Judex, mint a nyugodt véráramlat képviselője, lassan gondolkodott s csak -félóra mulva szólalt meg ismét. - -– Különösen ez a Cseróczy, – jegyezte meg. – Ez elinná a Dárius kincsét -s valamennyi bányavárost. Csak már ezt ne látnám itt az ablakom alatt -ólálkodni. Minden komoly embert elriaszt a háztól. Amióta megint -visszajött az akadémiára, Málika ki van cserélve, nem lehet vele bírni. -Ha ezt egyszer relegálnák, egy új csillárt adnék a templomnak. - -A diákok tényleg egymásután üzték tova a legkomolyabb kérőket. Knappe -gyászos távozásának okait ismerjük s meg kell említenünk, a lőcsei -Fabricziuszt és az eperjesi Markusovszkit szintén a diákok riasztották -el. Az ifjak nem dolgoztak a nyers erőszak fegyvereivel, ellenkezőleg, -éppen a nyájasságukkal és udvariasságukkal törték ki ellenfeleik nyakát. -Teszem azt: mit csináltak Markusovszkival? Ez a fiatalember -bányatudományokkal foglalkozott, s az akkoriban tért ölelő -gázvilágításnak volt híve. Cseróczy megismerkedett vele s azt mondta, -hogy kitünő, eddig még kellőképpen nem méltányolt világító testeket -ismer. Egy gyönyörü meleg délutánon elvezette Markusovszkit a bélabányai -rétekre s az ott álló ezerjófüvek köré sétáltatta. Cseróczy hanyagul, -cigarettázva ment a furcsa növények körül, amelyek illó ólaja, amint égő -szivarkájával közelükbe ért, lángra lobbant. Markusovszki, aki -úgylátszik, nem volt elég járatos a botanikában, csodálkozva nézte a -tüneményt. - -– Hát ez mi? – kérdezte a diáktól. – Sose láttam ilyet! - -A diák csodálkozva nézett rá vissza. - -– Ezt nem ismeri? Ugyan ne tréfáljon… - -Markusovszki tiltakozott. - -– Ha mondom… Sejtelmem sincs róla, hogy mi ég itt? - -Az ifju magyarázatba kezdett. - -– Ami itt ég, az az ezerjófű. A mint hozzáérek a cigarettával, – és -szivarkájától újra lángra lobbant a fű, – úgy meggyullad, mint egy -gyertya vagy egy petroleumlámpás… Sőt a fénye még kellemesebb is… Az -egész pedig fölötte olcsó, mondhatnám, ingyen van. Képzeljen el egy -gyertyát, amelynek tucatja egy krajcárba kerül… - -Markusovszki elképzelte s fantáziája rögtön működni kezdett. Micsoda -üzlet volna ezeket a gyertyákat akár csak krajcárjával eladni, városokat -velük megvilágítani, részvénytársaságot alakítani stb. Itt hever a -vagyon a földön, csak föl kell szedni… Hisz ez a magyar Kalifornia! S -ezek a bolond selmeciek nem tudják, milyen kincs fekszik közöttük… Nem -szólt a diáknak semmit, hanem másnap tíz szekér füvet vásárolt össze s -már látta a gyöpöt aranynyá változni. Szegény flótás! csak így jött rá, -hogy száraz állapotban az érdekes növény legföljebb szépítő víznek -használható… Markusovszki szégyennel távozott, mert akivel Selmecen -összeakadt, mindenki csak azt kérdezte tőle, mikor vezeti be már a -városba az ezerjófű-világítást? - -Még hamarabb végeztek a diákok Fabricziuszszal, akit vadászatra -csábítottak. Fabricziusz fösvény természetü volt s amikor a hajtások -véget értek, mindig a legnehezebb nyulat választotta ki magának. A -diákok egyszer egy vízbefult vékonypénzü nyulat találtak a patak -partján. Fölvágták a hasát s kövekkel rakták teli. Természetesen az volt -a legsúlyosabb vad. Fabricziusz a vadászat után mérlegeléseket téve, -szerencsésen ezt a példányt választotta ki, nagy diadallal vitte haza s -fölajánlotta Málikának. A leányban volt annyi humor, hogy másnap -vacsorára egy csomó követ tálalt föl Fabricziusznak, aki sietve és -megsemmisülve hagyta el Selmecet. - -Mind e tréfák az egész város tetszését megnyerték, de Judexnek éppen nem -voltak inyére. A kiszemelt tizenkét fiatalemberből hat már -kiselejteződött s Málika még mindig nem választott. - -Egy szép estén végre az apa elhatározta, hogy komolyan fog beszélni -leányával. Hogy szavának súlyt és ünnepélyességet adjon, magához kérette -a tiszteletes urat, Institórisz Fülöpöt s akkor vonta kérdőre a leányt. -A kihallgatás fölötte szolemnis volt. - -– Édes leányom, – kezdte Institorisz Fülöp uram, jól ápolt kezének ujja -végeit mellén összeérintvén, – atyád és lelki nevelőd, aki a konfirmáció -szentségében részesített, akarnak veled beszélni. - -Ünnepélyes szünetet tartott, szemét komoly méltósággal jártatta körül a -szobában s aztán tovább folytatta: - -– Komoly és életbevágó, jól megfontolandó kérdésről van szó. Atyádnak, a -keresztény gyülekezet egyik előljáró hű sáfárjának akarata, hogy -magadhoz illő párt keressél. Ez az Írás szerint és helyesen vagyon. Én -plántáltam a te lelkedet az Úr szőlejébe s azért bizalmasan szólok -hozzád: érleld meg immáron elhatározásodat s tekints körül azon -tiszteletreméltó ifjak során, akik atyád bizalmával is dicsekedhetnek s -néked is becsületedre válnak. Mert meg vagyon írva: nem jó egyedül -lenni. - -Málika köteles tisztelettel hallgatta a szavakat s aztán válaszolt. - -– Hogy tudnék köztük választani, főtisztelendő uram? – szólt hasonló -ünnepélyességgel és biblikus szavakkal. – A testnek, – tanítottak az -iskolában, – az Írás szerint a szem a lámpása. - -– Úgy van, – bólintotta Institorisz. - -– Azért, ha a te szemed homályos leend, az egész tested is homályos -lészen, mondja tovább az Írás. Ha azért a benned való világosság, -homályosság: a homályosság mennyivel nagyobb lészen? Ám az én szememnek -nem tetszenek azok, akiket atyám választott. Senki nem szolgálhat két -úrnak: mert vagy egyiket gyűlöli, a másikat szereti, vagy az egyikhez -ragaszkodik, a másikat megutálja. Hogy szolgálhatok hát én egyszerre -szememnek, testem lámpásának és atyám akaratának? - -– Mindez helyes, gyermekem, – szólt Institorisz, akit meglepett e -bibliai tudomány, – látom, jól megtanultad az Írást. De atyád akarata -összeegyeztethető a te akaratoddal. Nem teremthet a jó fa hitvány -gyümölcsöket, mondja ugyancsak Máté apostol, s így a te gondolatod -egyúttal atyád gondolata is és fordítva. Nem értem hát, miért nem -választasz e derék fiatal emberek sorából? Beszélj, gyermekem. - -Málika kissé hátrahajtotta fejét, behunyta szemét és sápadtan, de -elhatározottan mondta: - -– Én Cseróczyt szeretem. - -Judex egyszerre kiesett a bibliai hangulatból és összecsapta kezét. - -– Meg vagy bolondulva? – kiáltott föl. – Ezt a korhelyt? Ezt a -léhaságot? Hiszen már egy házat vehetnék azon, amit zálogok kamatján -rajta kerestem! (– Ime, tehát már az is baj, ha valakit gazdaggá -teszünk.) - -Maga Institorisz is álmélkodott, s világi hangot ütött meg. - -– De leányom, egy diák! Egy csélcsap! Egy senki fia! Honnét tartson el, -honnét adja meg neked azt a kényelmet, nyugalmat, amelyet édes atyád -házában élveztél? - -– Tekintsetek az égi madarakra, mert azok nem vetnek, sem aratnak, sem a -csürbe nem takarnak, – vetette ellen egy csep gúnynyal Málika. – Salamon -minden királyi dicsőségében nem öltözött úgy, mint ezek közül egy, -mondja az Írás… Nemde, tiszteletes uram? - -– De a madarak nem isznak reggelig Gerstäkkernél, – tiltakozott a -lelkész. – Ugyancsak Máté mondja, hogy a bölcs ember kősziklán építi -házát. Honnét építsen a korhely? - -– Ne itéljetek, hogy ti is ne itéltessetek, – fejezte be Málika. - -Judex látta, hogy dogmatikus alapon nem halad a dolog s azért két -kezével az asztalra támaszkodva, mint nagy őse, a soltész, amikor -itéletet mondott ki, így szólt: - -– Vége legyen a höbörtnek, gyermekem. Még egyszer mondom: nem akarom -elhatározásodat befolyásolni. Ime tizenkét derék fiatal ember van itt: -válassz köztük. Én nem vagyok az _Ármány és szerelem_ apaalakja, -tisztelem a meggyőződést és az érzelmet. De ha e tizenkettő közül nem -tudsz, recte: nem akarsz választani, úgy nem marad egyéb hátra, minthogy -magam szemeljem ki a legérdemesebbet. Sic volo, sic jubeo. - -Málika végigsimított homlokán és lassan fölindulva így szólt: - -– Én Cseróczyt szeretem. Mi kifogástok van ellene? Rosszabb a szíve, -mint akárkié? Gonoszabb, mint a tizenkettő? Hogy korhely?… Miért ne -legyen az? Mindenkinek olyan szomoru, csöndes az ifjúsága, mint az -enyém, amely lehetne egy oszlopé, egy butordarabé, de nem egy fiatal -lányé? Ezért rójjátok meg? Akkor itéljétek meg a lombot, mert zöld és a -szívet, mert vér van benne. - -Dacosan vetette hátra fejét. - -– Ha én akarom, akkor nem lesz korhely, – mondta nyugodtan. – Ha én -szólok neki, akkor erkölcsösebb lesz, mint Markusovszki, Knappe és -Heiligenbluth összevéve. Érzem és tudom, mert a szívem mondja. - -Judex nem követte erre a térre. - -– Látom, hogy ma nem lehet veled okosan beszélni. Zeit bringt Rath. A -kérdésről módunkban lesz nyugodtabban és emelkedettebb álláspontról -szólani. Idővel be fogod látni, hogy igazam van. Köszönöm főtisztelendő -úr szives támogatását és kérem jövőre is. Béke velünk! - -Institorisz még egyszer fölemelte jobb keze mutatóujját és -kenet-baritonon szólalt meg. - -– Leányom, gondold meg, hogy atyádnak köszönheted életedet, létedet, s -az Úr után ő az első, akinek felelősséggel tartozol. Isten világosítsa -meg az ő orcáját rajtad! Gondolkozzál ez irányban, leányom. - -Málika lámpával kezében kísérte le a papot. - -– Főtisztelendő úr, szólt szerényen és szendén, – holnap elküldjük a -karácsonyi csirkéket. - -Institorisz szeme fölragyogott. Minden karácsonykor egy tucat csirkét -szokott kapni Judextól. - -– Szépek, Málika húgom, szépek? – kérdezte egyszerre világi tenoron, -mert maga is szerette s meg tudta becsülni az ízléses falatokat. – -Vajjon mifélék? - -– Van kendermagos és van plymouth. - -– Plymouth? – lelkesedett Institorisz, ajkait összecsűcsösítve. – -Plymouth? Gyönyörü! - -– De a plymouthból nem küldhetek tisztelendő úrnak… Bizonynyal nem -szereti… - -– Én? Ne szeretném? Honnét gondolod Málika? Ez bizonynyal tévedés. - -– Mert édesapám a kendermagosokat választotta a tisztelendő úrnak. - -Institórisz egy pillanatra megállt a lépcsőn. (Nézze meg az ember a vén -fukarját, – gondolta magában. – Lelkiatyját ilyen aprópénzzel akarja -kifizetni?) - -– Azért csak küld a plymouthokat, leányom, – mondta. – Én jobban -szeretem s végre is: én eszem meg őket. - -– Értem, – felelt Málika. – Pedig édesatyám tud választani… - -– Ugyan hagyd el, – felelte Institórisz kezével legyintve, – a plymouth -csak többet ér, nem? Hogy tudna atyád jót választani? Ő már öreg és -elfogult… - -A tisztelendő úr nyugodtan ment haza, de amikor a lakása kapuja elé ért, -megállt és megdörzsölte a homlokát. - -– Terringettét, – mondta, mert lassan szeretett gondolkozni, – ez a kis -fruska mintha rám olvasott volna a tyúkokkal. Hiszen, nemcsak a -csirkéket, de a férjet is ő választotta ki… - - - - -A bor. - -– Cseróczy, – szólt Málika, amikor pár nap mulva az ifjúsági bálon vad -táncban robogtak végig a termen, – ígérjen meg nekem valamit. - -– Mindent megígérek, – szólt Cseróczy meggyőződéssel. – Törjem be a -nagytükröt? - -– Nem. Ellenkezőleg; arra akarom birni, tegyen le ezekről a rossz -szokásokról. Lássa: az egész világ azt mondja, hogy korhely, csélcsap, -soha semmi se lesz belőle. - -– Az nem fáj nekem. - -– Nekem fáj. Beszéljünk okosan, Cseróczy, hallgasson rám egyszer. Tegye -meg a kedvemért, hogy ne igyék és ne korhelykedjék. - -Cseróczy mosolygott. Málika egy ideig hallgatott, aztán látva, hogy a -diák nem felel, kiegyenesedett és így szólt: - -– Nem tűröm, hogy korhelykedjék. - -– Az más, – felelte a fiatalember fejét meghajtva. – És miért nem tűri? - -A legnagyobb forgatagban táncoltak, a notabilitások páholya előtt. -Málika tudta, hogy mindenki szeme rajta csüng, s ezért nyugodtan, -komolyan nézett Cseróczy szemébe. - -– Mert szeretem, nagyon szeretem magát, – suttogta halkan. - -Ez a pár szó, amely egyszerűen volt mondva, hogy senki észre ne vegye, -miről van szó, lángba borította a fiatalembert. Málika bájos volt e -percben, amint okossága, nyugodtsága lassan szerelmes tekintetbe olvadt -és arca lassankint biborszínüvé változott. Egy ideig kiállta a -fiatalember tekintetét, aztán mikor a forgatagból kiértek s egy -pillanatra a déli növények eltakarták őket, feje Cseróczy vállára -hanyatlott. - -– Ígérem, szentül ígérem, – mondta a fiatalember és gyöngéden magához -szorította a leányt. - -Cseróczynak e pillanat óta tehát nem lett volna szabad korhelykednie, -ott kellett hagynia a bort és a víg társaságot. De a bor nem az a barát, -amelyen, ha nincs szükségünk rá, szó nélkül tovább lehet adni. Mert, -Istenem, hányszor az életben volt már nekünk szükségünk ő rá? Ha baj ér, -ha a leány megcsal, ha az élet sivárnak tetszik, ha fiatalságunk meg -akar szökni, ha bizalmunk az emberekben megdől, mindig a bor az, amely -híven kitart mellettünk. Csak annyit kell érte fáradnunk, amennyi -munkába kerül, hogy a poharat a szájunkig vigyük s már ott van -mellettünk, fölfrissíti vérünket, megedzi szívünket. Ezt a hű társat nem -lehet egyszerűen a pokolba kergetni, ez a barátság kötelez. Meg kell -gondolnunk, hányszor éltünk vissza a szívességével, hányszor riasztottuk -föl éjnek idején, hóban, fagyban, rekkenő hőségben, porban, zivatarban, -s volt-e rá eset, hogy cserben hagyott volna? Odaült mellénk és mint a -jó anya, aki minden percben, éjjel-nappal ott van gügyögő gyermeke -mellett, ölébe vett és mesélt, mesélt csodálatos emberekről, káprázatos -vidékekről, kábulatos érzésekről. S mi nyomon követtük az ő sajátos -országába, ahol az utcák aranyból vannak, és az arany sárból, ahol a -gondolatok cikázva, sziporkázva suhannak jobbra-balra, ahol isteni -következetlenség, bűbájos fejetlenség és csillogó haszontalanság -hullámai ringatnak édes álomra. S amikor egy este a ragaszkodó Eckehardt -oda akar mellénk ülni, hogy elbeszélgessen velünk multról meg -jövendőről, ridegen vetjük oda neki: - -– Takarodjál, korhely vagy, haszontalan vagy, borissza vagy… Nem kellesz -többé! - -– Bántottalak valaha? – kérdi erre szomorúan a bor. – Rád tukmáltam -magamat? Megcsaltalak? Elárultalak? Odaadtam neked mindenemet: erőmet, -tüzemet, bátorságomat, s te most, íme, cserben hagysz? - -– Most cserben hagysz? – Igen, Cseróczy tisztán hallotta, amint a bor -szelleme ezt súgta feléje. Legrégibb kenyeres pajtásától kellett -megválnia, suttyomban, baráti kézszorítás nélkül. Hát lehet ez? Amikor a -táncteremből kiment, az ebédlő minden sarkából, minden szemből -rámosolygott az öreg barát. Kiszaladt a friss levegőre, ott se volt -nyugta: a máskor csillogó, színekkel telt éjszaka ma üres és fekete -volt, mint a pincegádor. Milyen más volt azelőtt: jobbra is, balra is -tőle incselkedő szellemek cikáztak el, a fülébe súgtak valamit s -megkápráztatták a szemét; ma olyan szaga volt a levegőnek, mint a sült -töknek. Megint visszament a terembe és a diákok közé ült. - -– Hadd szorítsak veled hát utóljára kezet, – dörmögte maga elé s -hatalmas serleget rakott az asztalra. – Búcsúzzunk a bortól. - -Belenézett a csillogó folyadékba, a fölületén mosolygott az öreg barát -ábrázata. - -– Málikáról fogok mesélni, – dörmögte feléje. – Jer velem, cimbora! - -Cseróczy megragadta a poharat és fenékig üritette. Hiszen utoljára -történik ez… Az első poharat követte a második, a harmadik, a tizedik s -a fiatalemberrel forogni kezdett a világ. Szörnyen komoly és kimért -lett: nála ez volt a becsípés biztos jele; arca tiszteletet parancsoló -vonásokba burkolódzott, hangja mélyen és ünnepélyesen csengett, -jóllehet, a feje zúgott, mint az ördögmotola. A szék, amelyen ült, -nagyokat ugrott vele, de ő fölséges gőggel ült rajta, mint a régi -püspökök, amikor háborúba vezették seregeiket. Néha fölemelte kezét, -mint a királyok, amikor megnyitják az országgyűlést… - -Amikor Málika arra ment, azonnal tisztában volt a helyzettel, s a torka -összeszorult. - -– Judex de genere Melius Amália úrhölgy, – állott föl előtte a -fiatalember, – kitűntet azzal a bizalommal, hogy velem egy táncot -ellejt? - -A leánynak először köny szökött a szemébe, azután összeszorította ajkát -és nem válaszolt. - -– Úgy, – mondta Cseróczy egy szeptemvir komolyságával és homlokát -összeráncolta, – ön, kisasszony, tehát nem hajlandó, hogy e kegyet velem -szemben gyakorolja. Tudomásul vétetik: tiszteletteljesen és változatlan -indulattal. - -Ezzel, mint egy dölyfös grand, ismét leült és olympusi nyugalommal -öntött sót, paprikát és gyufafejeket italába, amelyet egy hörpintésre -eltűntetett a világból… - -Málikának ökölbe szorultak az újjai. Szeme a haragtól könybe lábadt, de -aztán összeszedte magát és odalépett a diákok asztalához. - -– Cseróczy, – szólt izgatottságával küzködve, – maga megint be van -csipve… Maga… maga el van ázva… - -A megtisztelt újra fölállott és szemét az ég felé fordította. Most -körmondatokban szónokolt: - -– Mely méltatlan és rút visszavonás tolmácsolta ezt önnek? – szólt -csodálkozva. – Megállapíthatom, hogy a józanság jegyében állok és nem -szolgálok rá e, mindenesetre igen tisztelt oldalról, amelynek -jóindulatát kétségbe nem vonom, de mégis igaztalanul jövő inszinuációra… - -Mindezt nyugodtan, a parlamenti rétorok ösmert modorában mondotta el. Ha -józan volt, nem tudott két összetett mondatot egymás mellé állítani. A -diákok kacagtak. - -– Ne nevessenek, – szólt Málika kipirulva, – inkább szégyeljék magukat s -vigyék el a barátjukat aludni! - -Cseróczy megnyugtató mozdulatot tett. - -– Erre semmi szükség sincs. Gyertyaszál nem lehet egyenesebb, kőszikla -biztosabb, mint én. Szólítsam tán föl táncra az öreg Judexet s -bizonyítsam be rajta, mily szabályosan tudok ugrálni is? - -– Cseróczy! – felelt Málika most már haragosan, – ha azonnal el nem -takarodik, többet nem beszélek vele. Menjen, – tette hozzá és egyszerre -eszébe jutott az apjával és a tiszteletessel való jelenete s hangja -megcsuklott, ajkai megremegtek. – Menjen… – ismételte halkabban. - -A diákok hirtelen elcsöndesedtek, megérezték a leány szaván a rejtett -bánatot és lesütötték szemüket. Málika szeméből könycsep csordult ki. -Cseróczy ránézett s egyszerre lehorgasztotta a fejét. - -– Üssön nyakon, Málika, – szólt akadozva, amiből látszott, hogy hirtelen -kijózanodott, – üssön nyakon, ha egy kissé becsül… - -A leány nem tette meg neki ezt a szívességet s faképnél hagyta; -szótlanul visszament szüleihez a terembe. Nagyon el volt keseredve, úgy -érezte, hogy a szíve ki akar ugrani a kebléből. Nem sírt, de arca -sápadtsága és ajka rángatódzása elárulta izgatottságát. Ennyire becsüli -hát Cseróczy, ennyit ér adott szava? És csak ennyi hatalma van fölötte?… - -A diák egyedül maradva, kétségbeesetten kiabált: - -– Hát nincs senki a világon, aki nyakon üt? Üssetek már nyakon, ha -valamire becsültök! - -Nem akadt senki. A diák megivott egy óriás kancsó bort. - -– Hány embernek tettem meg ezt a szívességet, – panaszkodott -szomorkodva, – s most senki se viszonozza. Gyalázat, hálátlanság! Hej, -pedig de megérdemelném! Azt a jégen kopogóját, de megérdemelném! - -Judexék hazamentek. Vitnyédi is kétségbe volt esve. - -– Épp ebben a pillanatban akartam Helénnek szólani, – mondta, – s épp -most viszik el. - -Ez az „éppen ebben a pillanatban“ már hetek óta tartott. Ha Helénnel -találkozott, mindig föltette magában, hogy érzelmeit leleplezi, de -amikor együtt voltak, folyton halasztgatta a nyilatkozatot, amelynek -visszautasításáról különben szentül volt meggyőződve. Csak azért akart -neki „szólani“, hogy lelkén könnyítsen. Nehogy valaki szemrehányást -tehessen magának. Hiszen az ember dőre, még a lehetetlenben is hisz… -Vitnyédi elszontyolodva vetődött Cseróczy asztalához. - -– Barátom, – kiáltott föl Cseróczy, akit az újabb ital megint komolylyá -tett, Vitnyédit megpillantva, – itt az idő, hogy újra nagyot s nemeset -alkossunk! Itt az idő! Átkozott bor, tönkretesz, elpusztít -valamennyiünket. Igen, igen, cimbora. Ime, például mit csinált belőlem? -Szószegő, hitvány frátert, aki méltó a közmegvetésre. Azt bizony. Ez már -szörnyűség s nekünk: a haza reményének ezt tovább tűrnünk nem lehet. -Igazam van-e fiúk? - -A diákok egyhangulag igazat adtak neki. - -– Fogat fogért: meg kell boszulnunk magunkat, rajta. Megboszulni; e szó -nem menti bűneit; egyszerűen kipusztítjuk a világból a bort, a világ -legnagyobb bűnét. Akkor békesség lészen. - -– Ez az emberiség legszebb eszméje, – lelkesedett Vitnyédi. – Csak a -kivitellel nem vagyok tisztában. Le akarod szúrni, mint egy kutyát? - -– A kivitel? Egyszerü. A föladat az: a bort kiirtani a földről, akkor -nem lesz módja bennünket romlásba dönteni. Ez csak világos. Ime, -nézzétek, így kell cselekedni! - -Hatalmas karjával fölemelte a boros üvegekkel telirakott asztalt, -meglóbálta a levegőben s aztán földhöz csapta. Az ital a padmalyig -fecskendezett, üvegcserepek és asztaldarabok röpültek szét, a lámpa -leszakadt és tüzes esőt borított a teremre. A selmeci polgárok rémülten -menekültek ki a szobából. Vége a a bálnak, következik a verekedés! -Gyorsan haza! - -– Utánam! – vezényelte Cseróczy és sipkáját szemére vágva elindult a -hideg éjszakába. – Föl Gerstakkerhez! Boszunk szörnyü lesz! A bor ma meg -fog halni! Igenis, meg fog halni, uraim! - -Dalolva vonultak végig a holdvilágos utcákon Gerstakkerhez. - -A korcsmáros már aludt; a selmeci csaplárosok egyébként is mintaszerü -emberek voltak. Este hét órakor, ha a polgárság megitta a maga kancsó -étvágycsináló sörét, bezárták az ajtót s lefeküdtek. Ha valakinek éjjel -volt kedve mulatni, az az ablak deszkáin dörömbölt. A korcsmáros -ilyenkor fölkelt, lámpát gyújtott, s megkérdezte, mivel szolgálhat. - -– Gerstäkker Ármin, – szólt Cseróczy zordonan, – lilientháli Gerstäkker -Ármin, van önnek kedve egy szép munkához kezet nyújtani? - -A korcsmáros illemtudóan emelte meg taplósipkáját. - -– Hogyne, Cseróczy uram, – felelte, – állok rendelkezésére. - -– Helyes, – folytatta a vezér. – Nos hát, hány hordó bora van a -pincéjében? Tudja pontosan? - -– Szót sem érdemel. Van egy tízakós, meg tán két ötakós hordóm, no meg -egy-kettő apró. - -– Im, ezek a bűn tartályai, – szólt Cseróczy komoran. – Conburantur ex -sententia. Mit szól hozzá Gerstäkker uram? - -– Res convenit inter nos, – felelt Gerstäkker. – Usu venit. Önök -megvásárolják a hordókat? - -– Sequitur. Megvásároltatnak. A többi az én dolgom. - -Gerstäkker többet nem szólt, hanem egy ódon, óriási tölgyfaszekrényhez -lépett s kinyitotta. Ez volt az ő Wertheim-szekrénye, még pedig -följegyzésre ugyancsak érdemes pénztára. Nem volt abban ugyanis egy -krajcár sem, hanem – egy nagy szobaajtó, telerajzolva kréta-vonásokkal. -Ezt így kell érteni: nappal az ajtó az ivószobát választotta el -Gerstakker lakásától s ha valaki hitelbe ivott, úgy a korcsmáros rája -írta a követelését. Éjjelre azonban, mint jó üzletemberhez illik, el -kellett csukni a főkönyvet s ekkor Gerstakker kiemelte sarkából az ajtót -s a tölgyfaszekrénybe zárta… Egyébként évtizedek hosszu ideje alatt soha -sem esett meg, hogy bárkivel is differenciája lett volna. A diák elment -Selmecről, erdőhivatalnok vagy bányász lett s pontosan fizette a maga -részleteit. Az akadémia becsületébe nyílt ez az ajtó, – mindenki -respektálta. Gerstakker tehát elővette a főkönyvet s bejegyezte a -tartozást. - -Most a pincekulcsokra került a sor. - -A lakatokat a ház asszony kezeli, a korcsmáros tehát fölkeltette a -feleségét. - -Pár perc mulva, rendes fekete ruhájában, főkötővel, övén a kulcsokkal -megjelent Gerstakkerné és a pincébe vezette a társaságot. - -Minden simán ment. - -Egymásután görgették föl a nagy hordókat, amelyek komoran, ormótlanul -álltak az éjszakában. Miután az anyagi rész el volt intézve, a házaspár -visszavonult. Bor már nincs, hát korcsmáros sem kell. - -A diákok most megkezdték a munkát. - -Tudni kell, hogy Selmec lejtőn épült, amely a mai vasútállomástól a -városházáig emelkedik. Az ifjúság szépen fölcipelte a hordókat a város -legmagasabb pontjára. Itt Cseróczy még egyszer megragadta a szót és -terjengős vádbeszéd után halálra ítélte a bort, minden gonoszság -kútforrását. A diákok hozzájárultak az itélethez és végrehajtásához -láttak. A hordókat le fogják gördíteni… Amikor az első hordót -meglódították, az eleintén lassan, majd egyre gyorsabban indult neki s -végül lavinaként rohant le a völgybe. Pokoli robaj verte föl az -éjszakát, a hordók nagyokat ugorva, döngve, csattogva futották be -útjukat, némelyik útközben darabokra tört és nagyot pukkanva -locscsantotta szét tartalmát, a másik nekiment egy-egy háznak s magával -sodorta a pihenő padokat, útszéli fákat, a harmadik nyilegyenesen, -magasra porozva a havat, mint az ördög szánkája, vágtatott le a völgybe. -Egy-egy ablak a nagy zajra kinyilott s a békés polgárok megijedve -kiáltottak éjjeli őr után. De a bakter rémülten bújt el, ő meg volt -győződve, hogy a Paradicsom-hegy újra kitört… A hordók viszontagságos -utat futva be, a legmélyebben fekvő Judex-ház előtt állottak meg, az -ódon épület bortengerből emelkedett ki. Még ilyen botrány Selmecen nem -volt! - -Amikor már egy bűnös sem akadt a hordók közt, a diákok rebus bene gestis -lementek a Judex-házhoz. - -– Gyönyörü munka volt, – mondta Cseróczy megelégedéssel. – Most már -nincs több bor Selmecen! Most már lelkeink megmenekedtek a kárhozattól. -Gloria in excelsis! - -Judex az irtózatos zajra fölébredt s kezébe kapva egy ősi alabárdot, -amely nyáron laboda-gyomlálásra szolgált, úgy szaladt ki az utcára; nem -gondolhatott mást, minthogy a csehek újra betörtek Felső-Magyarországba. -Látva a rettenetes pusztulást, egy percre elsápadt s egy ideig nem -jutott szóhoz. Aztán fölébredt benne a takarékos ember, s vedrek után -kiabált, hogy a még megmenthető italt összegyűjtsék. - -– Nem, – szólt komoran Cseróczy, – a bűn e fertőjéhez nem szabad emberi -kézzel hozzányúlni. Hadd részegedjék meg tőle a hó, legalább vídám -telünk lesz. - -Judex csakhamar átlátta, hogy részegekkel van dolga. - -– Önök, tisztelt uraim, – mondotta dühösen, – kötni való bolondok. Bár -már a poklok fenekén láthatnám önöket. Jó éjszakát! - -Ezzel összeszedelőzködött s visszafeküdt tornyos ágyába… - -A hó lassan fölitta a bort. Maradt ugyan valami az árok szélén, de azzal -nem törődött senki. Mindössze annyi baj volt, hogy amikor reggel a -csorda legelőre vonult, megitta a szeszt s aznap minden tehénnek spicce -volt… - -Az ifjúság tehát boldog volt, Málika azonban nem volt megelégedve. -Kisírt szemekkel, kábultan ült egy karosszékben s kétségbeesetten nézett -maga elé. A hajnali világossággal együtt szeme előtt egy tudat kezdett -derengeni, hogy apjának mégis igaza van s ez a Cseróczy rossz, -elvetemült, szívtelen ember. - - - - -A szép Meluzina. - -Időközben Málikának két újabb kérője akadt: Frundsberg és Petrides. - -Frundsberg a Szepességből jött, Petrides Sárosból. Az első szárított -gombákkal és borókával kereskedett és szép vagyonra tett szert, a másik -bányászkötényekből gazdagodott meg. Ez kissé csodálatos előttünk, -újdivatu emberek előtt, akik búzából, papírokból vagy gyapjuból, sőt -regényekből akarunk vagyont szerezni, de alapjában természetes. Mert -búzával és papírokkal minden második ember foglalkozik, de ki gondol -arra, hogy gombákat szárítson és bányászkötényeket csináljon? - -Senki; ugyan érdemes is volna, – mondják az emberek. - -De szárított gombákra és kötényekre szükség vagyon s az az egy -Frundsberg vagy Petrides az egész országot árasztja el termékeivel. -Ilyenformán tehát szintén meg lehet gazdagodni, ahogy versenytárs -híjában még kormos üvegből vagy sült tökből is meg kell tollasodni. -Frundsberg is, Petrides is a Málika kedvéért jöttek el Selmecre, mind a -kettő komoly, meglett ember volt, mentek az ifjúság hóbortjaitól. - -Judex örömmel fogadta őket házában s jó kedve még nagyobb lett, amikor -észrevette, hogy Málika se idegenkedik tőlük. - -A leányban forrott a harag. Már hetek óta nem beszélt Cseróczyval, -akinek utolsó csinjét nem tudta elfeledni. - -Ám a fiatalembert e rossz bánásmód még úgy se javította meg. Igaz ugyan, -hogy szóbeszéd közben már régebben is megígérte Málikának, hogy az -úgynevezett jobb útra tér, de soha oly szentül, mint ama emlékezetes -estén, amikor a leány okossága, szépsége és szeretete egész melegével -fogta körül. Most, hogy Málika elfordult tőle, köszöntését nem -viszonozta és útját elkerülte, elkeseredésében még vadabb lett, mint -annak előtte. - -A leány viszont sértett önérzetében elhatározta, hogy addig nem áll -szóba Cseróczyval, amíg az javulásának világos próbáját nem adja. Bár -nagyon szerette a diákot, azért okos fejecskéjével a jövőt is tisztán -látta: micsoda élet várha rá egy részeges, csélcsap fiatalember oldalán? -Nem jobb-e akkor pártában elhervadni s visszavonulva a világtól, -csöndes, szomoru napokat pergetni le a Judex-házban, amelynek komorsága, -némasága soha oly erővel nem nehezedett le rá, mint most. Cseróczyra ez -természetesen nem hatott. Málika magatartását visszautasításnak vélte s -e fölött való bánatában és dacában egészen a korhelykedésnek adta magát. -Az a fiatalos erő, amely izmos karjaiban, domboru mellkasában lakott, -kikivánkozott s addig nem nyugodott, míg boszúját valamin vagy valakin -ki nem tölthette. Éj-éj után Selmec zajos botrányoknak volt háttere. -Amint a toronyórák éjfelet jeleztek, már hallatszott a helyzet -magaslatára emelkedett Cseróczy hangja, amelyet nyomon követett -összetört ablakok, bezúzott tükrök, földhöz vágott székek és asztalok -fülsiketítő zaja. S ez így ment hajnalig. Asztalosok, üvegesek soha -annyit nem kerestek, mint ebben az időben. Egy sovány tótocska, aki -három hónap előtt egy szál bocskorban meg nyolc tábla üveggel a hátán -jött le Zboróból, már egy kis krumpliföldet vett magának a hodrusi -határban és kuba-szivart szítt… Csak azért is! - -Málika életének az volt a legnagyobb martiriuma, hogy mindezt hallania -és látnia kellett. Amikor éjjel kétségbeesve töprengett szobájában, -egyszerre fölcsendült Cseróczy borízü hangja s a vele járó pokoli -macskazene, asztalok és tükrök halálkiáltása. Ha reggel a leány kiment a -piacra, az emberek egyébről se beszéltek, mint a diák legutóbbi éjjeli -garázdálkodásáról és a piacon a főkötős polgárasszonyok álmélkodva, -szörnyűködve csapták össze kezöket. Amikor pedig délben a Judex-család -sétálni ment a bányagrófság előtti, divatos sikátorkorzóra, egy kúszált -haju ifju suhant el mellettük, akit Cseróczynak hívtak. Mögötte nagyokat -nevetve, visítva, füttyentve haladtak Selmec csiszlikjei… - -A fiatalember megpróbálta ugyan a jobb utat is és egy este az -engesztelődés jeléül egy pár késői aranyvirágot tett a fali lámpába. De -hiába: a virágok ott hervadtak el a kanóc melegében. E helyett az -ablakpárnán egy csokor begónia bukkant föl. Tüntetőleg néztek az utcára, -ahogy vidéki leányos házaknál szokás: lássa az egész világ, hogy van, -aki ránk gondol. Cseróczyt mód nélkül elkeserítette ez a kellemetlen -válasz. Bizonyosan Frundsberg és Petrides küldték a virágokat, hiszen -állandóan a leány körül voltak és Málika tettetett jókedvvel -beszélgetett el velük. De csak kerüljön valamelyikük a kezeügyébe! – -gondolta a diák. Ám Frundsberg és Petrides szerencsére sokkal bölcsebb -emberek voltak, semhogy ezt a szívességet megcselekedték volna neki. -Messziről kitértek Selmecbánya rosszának az útjából. A fiatalember még -egy szerencsét próbált s a legelőn fölkereste a tehenet. De a jámbor -postásnak nem volt már kolompja. - -Cseróczy végre belátta, hogy kifelé áll a szekere rúdja s szíve sértett -hiúságában vadul forrongott. Málika nélkül üresnek tetszett neki az -egész világ, sajátságos gondolkodásának úgy rémlett, mintha egy nagy -pincében járna, ahonnét kiveszett az utolsó csepp bor… Gondolatai ez -időben javarészt a leányhűség fogalma körül forgolódtak s ajkáról ki nem -vesztek az erre vonatkozó összes magyar népdalok. Kriza János -mindenesetre jól járt volna, ha ekkor megismerkedik a selmeci diákkal. -Cseróczy meg volt róla győződve, hogy az egész női nem csapodár, hogy -szerelme rövidebb az egynapos légy életénél s nagy érzelmekre csak a -férfi van hivatva. Igen, például ő tud szeretni. Ha most szembe jönne -vele egy bőszült bika s valaki azt mondaná: „Nos, ha szereted Málikát, -úgy gyűrd le ezt a vadállatot!“ hát szó nélkül nekimenne a bikának. -Képes-e erre egy nő? Nem, mert nincs meg benne a férfi akaratereje, -bátorsága és végtelen szerelme. S e furcsa logika szent tudatában -egyszerre megállapította a férfi és a nő közötti nagy különbséget, -látta, hogy testileg, lelkileg mennyire állnak ezek fölötte amazoknak és -elhatározta, hogy mindennek konzekvenciájaképpen nem fog megalázkodni -Málika előtt, hanem erős lesz és leszámol ifjúsága gyöngeségével. Ha a -leány visszautasítja, jó, ő is dacos lesz, s ha Málika szakítani akar -vele, hát nem fog koldúsként eléje állani és szerelemért könyörögni… -Gombház, ha leszakad, lesz más… Egy ép fiatalembernek nem kell -kétségbeesni, hogy szerelem híjján pusztul el… - -Fogta magát és gyors elhatározással elment dr. Blumhoz. Az éppen egy -furcsa belet rakott spirituszba. - -– Öreg, – szólt Cseróczy zordonan, – szívességet fogsz nekem tenni. - -– Megint párbaj? – kérdezte a doktor és ügyet se vetve vendégére tovább -bíbelődött a preperátummal. - -– Nem, – felelt a diák. – A dolog egyszerűbb: foghúzásról van szó. - -– Fáj a fogad? – kérdezte a doktor közömbösen. – És ezért vágsz ilyen -siralmas arcot? Ki fogjuk húzni. - -– Tulajdonképp a szívem fáj, – nyögte Cseróczy és leült egy székre. - -Dr. Blum csodálkozva nézett rá. - -– Hallod, – szólt, – ha be vagy csípve, akkor feküdj le, de ne zavard a -rendelési óráimat. A szomszéd szobában találsz egy divánt, az kell -neked, nem foghúzás. - -Cseróczy szomorúan rázta meg fejét. - -– Doktorkám, – mondotta, – te félreösmersz. Én most teljesen józan -vagyok. A fog és a szív pedig mégis összefüggésben van, bár a medika nem -tud róla. - -Nagyot sóhajtott, aztán így folytatta: - -– Emlékszel arra az éjszakára, amikor földörömböztünk és te a vizi -fecskendővel közénk lőttél… Óh be szép éjszaka volt… - -– Gyönyörü. Mind összetörtétek a bútoraimat meg a sejtszöveteimet. - -– Akkor arra kértelek, hogy ültetnél el bennem egy szem topázt, a -karomba vagy a szívem fölé a bordákba… Te ezt nem tetted meg, hanem a -fogamba plombáltad a drágakövet… Emlékszel? - -– Hogyne emlékezném. Amikor a ráspolylyal a szájadba nyúltam, úgy -megharaptál, hogy négy hétig éreztem. - -– Nos, hát, doktorkám, ezt a fogamat húzd ki. - -Dr. Blum a homlokára tette a pápaszemét. Kezdte érteni a dolgot. - -– Komolyan kivánod ezt, Cseróczy? – kérdezte nyugodtan s ajkáról eltünt -a rendes gúnyos mosoly. - -– Komolyan. - -A doktor vállat vont. Már nagyobb őrültségekhez is meg volt szokva. -Tehát rajta. Cseróczy biztatóan tátotta ki hatalmas száját… Egy erős -rántás… A topázos fog kint volt… - -– Köszönöm, doktorkám, – rebegte a diák hálásan. – Örökké adósod -maradok. - -Az orvos valamit dörmögött. - -– Inkább a füledet kellett volna kihúznom, – gondolta magában, de aztán -kezet fogott páciensével és visszatért a csodálatos bélhez. Ez a bél e -pillanatban érdekesebb volt előtte a legbetegebb szívnél… - -Cseróczy egy kuvertába tette zápfogát és az utcasarkon megfogta a sánta -hordárt, a diákság totumfacját. - -– Szfeno, – szólt hozzá, – ezt a levelet elviszed Judex Málika -kisasszonynak és a saját kezébe adod. Érted? - -– Igenis, értem, – ugrott egyet a hordár, – Válasz nem lesz? - -– Nem kell válasz. Sőt ajánlom, hogy amint átadtad a boritékot, azonnal -állj odébb, mert nincs kizárva, hogy egy korsó vizet öntenek a fejedre… -Indulj! - -Szfeno elsietett. - -Amikor már a sarokhoz ért, Cseróczy egyszerre úgy érezte, hogy utána -kellene szaladni s ki kellene venni kezéből a levelet… A szíve dobogott, -a torka összeszorult… Kiáltani akart, de nem tudott… - -A hordár eltünt a Judex-házban. Tehát késő! - -– Eh! – gondolta magában Cseróczy. – Most legalább túl vagyok rajta! -Vége van! - -Céltalanul, rosszkedvüen bolyongott az utcákon, a máskor vidám Selmec -halálosan unalmas volt. A cukrászdában nem volt senki, Márkus, a -tulajdonos ott bóbiskolt a pudli mögött, kezéből kiesett a légycsapó. A -terrasz is üres volt, a szél sárga leveleket kergetett rajta. A diák -éppen be akart fordúlni az ifjúsági körbe, hogy bánatán egy partie -piramidlivel enyhítsen, amikor szeme egyszerre egy plakátra tévedt. -Hosszu piros papiroson ez állott: - - Chevalier-czirkusz. - - A szép Meluzina, akrobatanő - a világ nyolczadik csodája. - - Továbbá: - - Jörgl ur - a havasi óriás kretin, 30 rostélyost eszik meg - egymásután. - - Ezenkivül a fényes műsor, Chevalier ur szabad - idomitásával. - - !!!Csak néhány napig!!! - -Cseróczyt, mint atlétát, ez természetesen érdekelte, főleg Jörgl úr, -mert enni ő is sokat tudott, jóllehet nem szerette volna, ha ezért a -havasi óriás kretin címmel tüntetik ki. Azt ugyan még nem próbálta meg, -hogy harminc rostélyost egy helyben le tudna-e gyűrni, de hivatottságot -érzett magában rá, tehát igen kiváncsi volt, Jörgl úr hogyan oldja meg e -problémát. Fordult egyet és elment a Chevalier-cirkuszba. - -Az előadás éppen elkezdődött, a piactéri szellős sátor tele volt -nézőkkel. Először a direktor mutatott be, mérsékelt érdeklődés között, -néhány idomított bolhát. Gyér taps hangzott föl. Most a szép Meluzina -következett, egy hatalmas, hordótermetü hölgy, paszomántos pruszlikban -és lengyel csákóval a fején. Különböző tornászati dolgokat mutatott be: -súlyokat emelt, láncokat szakította szét, végül pedig mellére emelte a -zenekart, amely vígan játszott egy cepperl-polkát… Ez a mutatvány már -nagyobb tetszést aratott s a szép Meluzina kalapnagyságu kacsóival -számos csókot hinthetett széjjel… - -Most következett az est clouja: Jörgl úr. - -A cirkuszban az izgatottság moraja hallatszott, amikor a jelt adó -csengetyü megszólalt, sőt némelyek az előleges bizalom jeléül tapsolni -is kezdtek. - -A havasi óriás kretin kilépett a porondra, s meghajlott. Közel két méter -magas volt, akkora kezekkel, mint egy hordó. Tiroli öltözetet viselt: -rövid bőrnadrágot és tollas vadászkalapot, golyvás nyakát az ing -szabadon hagyta. Olyan volt, mint az osztrák hegyek parasztkamaszai, -csupaszképü, nagyfogu, esetlen és előrehajlott fejü, a szokott tiroli -alakoknál nagyobb kiadásban. A butaság, ha szabad ezt a kifejezést -használnom, sugárzott róla csöndesen, de állandóan vigyorgott s a szeme -bambán meredt ki. Chevalier úr diadalmasan mutatta be a nézőknek: - -– Ime, Jörgl úr, a havasi óriás kretin. - -A tiroli oly büszkén hajtotta meg magát, mintha azt kiáltották volna ki -róla: Jörgl úr, az Académie Francaise tagja. - -– Jörgl úr, – folytatta Chevalier beszédét, – a világ legnagyobb evője s -e téren a rekordot évek óta tartja. Jörgl úr megeszik egyhuzamban hatvan -pár virstlit, vagy hetven szafaládét, avagy huszonöt adag töltött -káposztát, vagy ami a legnehezebb, harminc rostélyost, hozzá -tizenöt-husz kenyérrel. Kivánatra megeszik akár egy egész borjut és -megiszik rá huszonöt liter sört… Amit éppen az urak rendelnek neki, – -tette hozzá diszkrétül mosolyogva. - -A csendes fölszólításnak foganata volt. A diákok hamarosan gyüjtést -rendeztek és harminc rostélyosban állapodtak meg. - -– Tehát harminc rostélyos, – szólt Chevalier úr méltósággal. – Jörgl, – -fordult a kretinhez németül: – Heut frisst’ dreisich Rosbratl. - -A kretin boldogan vigyorgott. Mialatt a legények átszaladtak -Gerstakkerhez a rostélyosért, a direktor még egy megjegyzést tett: - -– Jörgl úrral a kontinensen már többen föl akarták venni a harcot, de -minden próbálkozás alapos kudarccal végződött. Meg kell ugyanis -mondanom, hogy aki Jörgl urat legyőzi, az egy nagy aranyérmet kap, -selyemszalagon. Van talán valakinek kedve az urak közül Jörgl úrral -megmérkőzni? - -Csend volt, – ugyan ki mert volna ilyen vállalatba bocsájtkozni, – és a -direktor már tovább akart beszélni, mikor egyszerre egy erélyes hang -hallatszott: - -– Én fölveszem vele a küzdelmet! - -Mindenki fölugrott és kiváncsian nézett a hang irányába. A közbeszóló -Cseróczy volt… - -A közönség meg volt lepve. Egyik része azt mondta, hogy a diák -őrültséget követ el, de barátai, akik e téren való képességét ismerték, -zajosan helyeseltek és éljeneztek. Cseróczy az erő nyugalmával nézett -körül a cirkuszban. - -– Legyen szerencsém, – szólt a direktor és gyanakodva nézegette a diák -hatalmas testi arányait. Jörgl úr vigyorgott és pillantásra se -érdemesítette vetélytársát; hülyén bámult maga elé és várta a -rostélyosokat. - -A cirkuszszolgák ezalatt terített asztalt hoztak a porondra s aztán -föltálalták az első tucat pecsenyét. Jörgl úr mohón startolt és felébe -vágva a húst, gyorsan tömte szájába. Cseróczy sokkal nyugodtabban ment a -harcba. Gondosan megélesítette kését, asztalkendőt kötött a nyakába, -megsózta, megpaprikázta a húst és szabályos részekre vagdalva kezdte -enni. Az első tucat rostélyos a nézők izgatottsága közben gyorsan -elfogyott mind a két versenyzőnél. Jörgl úr sört ivott, azonban -Cseróczy, aki tudta, hogy az árpalé hamar megtölti a gyomrot, karcost -rendelt, amelyet apró kortyokban töltött magába. - -A második tucat pecsenye is aránylag gyorsan tűnt el a gyomrokban, -azonban Jörgl úr már lassabban kezdett enni, sőt olykor-olykor pihenőt -is tartott. A közönség most már lélekzetvisszafojtva várta a csatát -eldöntő harmadik tucatot. Látszott, hogy kemény küzdelem lesz. - -A szolgák behozták a harmadik részletet. - -Az első néhány falat hamar elfogyott, de a negyedik rostélyosnál Jörgl -úr már gyanakodva nézte a diákot. Cseróczy, bár ő is torkig volt, -hidegen viszonozta a kretin tekintetét és megnyalogatta a száját, mintha -most jönne meg az étvágya… A tiroli egy csöppet megborzadt, aztán -összeszedte magát és halálmegvetéssel gyűrte le két rostélyost. - -– Harminc, – jegyezte meg Chevalier úr és ő is kissé sápadtan pillantott -a diákra. - -Az nagy nyugalommal nyelte le a harmincadik pecsenyét és a -harmincegyedikbe kezdett… Jörgl úron már a fáradtság jelei mutatkoztak, -szája lassan mozgott s a halántékán néhány csepp verejték gyöngyözött. - -– Ne hagyd magad, – súgta neki oda a direktor. – Most mutasd meg, hogy -igazi kretin vagy. - -A kretinnek, mint a lónak, ha a végső küzdelemben ostor éri, még egyszer -fölcsillant a szeme és utolsó erőmegfeszítéssel fölfalt egy adag húst. -Cseróczy olimpusi flegmával cselekedte meg ugyanezt… A nézők ezalatt a -nagy izgalomban mind fölálltak és úgy buzdították a versenyzőket. - -– Előre, Jörgl! - -– Ne hagyd magad, Cseróczy! Húzd le! - -Amint Jörgl úr halálsápadtan a harmincegyedik rostélyost megette, nem -bírta tovább. Fölállt, révetegen nézett körül, aztán egyszerre mint a -zsák zuhant le a porondra. - -A közönség, mintha valami igen örvendetes dolog játszódna le előtte, -látva a kretin elájulását, lelkes éljenzésbe tört ki. Cseróczy a -tapsviharban könnyen fogyasztotta el a harmincegyedik adagot, sőt, hogy -fölényét bebizonyítsa, még egy harminckettediket is bevágott. Mialatt a -sápadt direktor egy lavor vizet öntött legyőzött starjára, a diákok -vállukra kapták Cseróczyt és a zenekar éles tussa mellett hordták körül -az arénában… A havasi óriás kretin tehát le volt győzve, a magyar -nemzeti érzelem fennen loboghatott… Mátyás király a Dunán nem kapott -annyi éljent, mint a selmeci diák, aki harminckét rostélyost tudott -bekebelezni… A közönség örömmámorban úszott, a haza becsülete meg volt -mentve, a magyar Szent György legyőzte a sárkányt. - -Amikor Cseróczy diadala helyéről később Gerstakker felé tartott, az est -homályában egy izmos alak ugrott rá és kétszer hatalmasan pofonütötte. -Legalább a fiatalember nyakleveseket érzett. Cseróczy meg volt róla -győződve, hogy ez a kretin boszúja, s éppen viszontszolgálatra készült. -Ám tévedett: aki ráugrott, nem Jörglnek bizonyult, hanem a szép -Meluzinának, s a két pofon két csók volt, amelyet a hírneves akrobata nő -az ifju arcára nyomott. Cseróczy, aki mint mondom, éppen viszonozni -akarta a pofonokat s csak a döntő pillanatban vette észre, hogy -hölgygyel áll szemben, nagyot sóhajtott fájdalmában s aztán udvariasan -megkérdezte, mivel szolgált rá a kegyre? - -A szép Meluzina lelkesedve beszélt: - -– Uram! Amit ön ma művelt, az a világ legszebb rekordjai közé tartozik. -Bevallom, életemben már sok művészt láttam, egy szlahcic Lembergben öt -nyúzott macskát evett meg s lőporos kantusovkát ivott rá, de a szlahcic -másnap fölfordult s így ez a produkció nem számít, különben is az egyik -macskáról kiderült, hogy csak patkány volt. De ön valóságos harminckét -rostélyost evett meg és eddig sem föl nem fordult, sem pedig nem csalt -patkányok igénybevételével. Ez hőstett! Én önt csodálom s tisztelem, -mert ön, uram, igazi művész! - -Cseróczy meghajtotta magát. - -– Nagysád, – felelt zavartan, – le vagyok kötelezve. Örvendek, hogy -iparkodásomat méltányolni tudja. Ön nyilván szakértő e téren? - -– Óh, én értek hozzá, – jegyezte meg a szép Meluzina, – magam is -szeretem a rostélyost… - -– Ha nagysádnak nincs ellenére, – szólt előzékenyen, – talán elmehetnénk -együtt Gerstäkkerhez. - -A következő pillanatban Cseróczy úgy érezte, mintha két százfontos -vasrudat akasztottak volna bicepsére: a szép Meluzina a karjába -kapaszkodott. Együtt mentek el Gerstäkkerhez, ahol csakhamar kiderült, -hogy a művésznő nem ok nélkül mondott véleményt a rostélyosevés terén. -Bizony szép néhány adagot vágott be. No, ez nem a legbájosabb nőiesség, -de végre szépség és gyomor még nem zárják ki egymást. Hogy ugyanis -igazságos legyek, meg kell jegyeznem, hogy a Meluzina neve elé tett szép -szó, – vidéki mértékhez – képest, némi igazságot tartalmazott. Bár nem -volt sokkal könnyebb, mint a Szentháromság-szobor és öklei olyanok -voltak, mintha kéz helyett ágyúgolyók lógnának a karja végén, mégis az -erő és egészség rokonszenvessé tette és kackiás arca, amelynek vonásai -olyanok voltak, mintha bárddal faragták volna ki őket, a mérsékeltebb -igényeket joggal kielégíthette. Oroszlánsörényre emlékeztető haja, -pompás fogai voltak s általában minden vonása szabályos volt, csak -fölötte nagy: mintha az ember közelről nézne távcsővel egy formás -fehércselédet. - -Cseróczy megsodorta a bajuszát és a szép Meluzina szemébe nézett. Az -akrobata nő visszamosolygott s az asztal alatt úgy megszorította a -fiatalember kezét, hogy annak a karja beléroppant. - -Cseróczynak tetszett a mulatság és visszaszorította Meluzina kacsóját, -úgy hogy ujjai mint a sortűz pattogtak. Ez az ismerkedés így folyt egy -ideig s a barátság rohamlépésben nevelődött. Éjféltájt a szép Meluzina -megevett négy nagy almástortát és megivott rá egy pint bort, majd -Cseróczy fölültette a csaposlegényeket az asztalra s fölemelte őket a -levegőbe. Később a szép Meluzina a fogaival kapta meg Cseróczyt és -körülhordozta a teremben, majd a fiatalember cselekedte meg ugyanezt. -Nagyon kedélyes mulatság volt, bár nem éppen ideális alapu, de hol van -az a regényíró, aki a szívek egymáshoz való vonzalmának titkát -megfejthetné? Egyik embernek az tetszik, ha az asszony gyenge violaszál, -a másiknak kedvesebb a tölgyfa. - -Innét datálódott kettejük barátsága, amely másnap már szóbeszéd tárgya -volt. Amíg a Chevalier-cirkusz Selmecen működött, Cseróczy mindennap ott -volt a manégeben és tüntetőleg gyönyörködött a szép Meluzinában. -Viszonyuk olyan volt, mintha a jegesmedve és a bölény barátkoznának és -kétségtelen mulatságára szolgált a bányavárosnak. Cseróczy egyszerre -csak azon vette magát észre, hogy Selmecbánya mind csak róluk pletykáz. -Vállat vont s nem törődött vele; ha már Málika haragszik rá, hát legyen -a pohár csordulásig tele… Legalább megmutatja a leányvári boszorkánynak, -hogy nem nehéz női szívre találni! Ime, itt az új gombház, sőt -gombpalota, ha az arányokat figyelembe vesszük. - -A szép Meluzina egyébként, legyünk végig őszinték, nem kis mértékben -mulattatta; ha vállára borult, a diák azt hitte, hogy a Paradicsomhegy -esett rája; ha a nő nevetett, az utca népe megállt és ijedten nézett az -ég felé, vajjon nem griffmadár rikolt-e, s ha sírt, a keserves bőgésre -köréje gyűlt Selmecbánya valamennyi ebe s vele együtt bömbölt… Az -akrobatanő t. i. amilyen hatalmas fehércseléd volt, úgy szeretett sírni; -ha a kakas ferdén nézett rá, már elpityeredett és egy vitorlát sírt -tele. A női gyöngeség különben is jelentékeny jellemvonása volt: -szeretett dalolni, még pedig virágokról és pillangókról, szerette a -verseket és olyanokat sóhajtott, hogy két szélmalmot hajthatott volna el -vele. Cseróczy belekábult e sok furcsaságba, s azért nem volt ellenére, -ha a szép Meluzina, mielőtt az előadáson négy vizeshordót emelt föl -lábaival, bánatos mosolyt röpített felé… - -Persze a liaison híre hamar elrepült a Judex-házba. - -Málika dacosan is vállat vont és nem szólt semmit. De azért a hír -megsebezte dacos szívét. Aznap délután visszavonult a szobájába és órák -hosszat mozdulatlanul ült a nagy karosszékben. Gondolkodni akart, de nem -tudott, agya zsongott, a szemei előtt szürke kárpit huzódott: a -boldogtalanság sötét fátyla. Nemcsak a lelke volt ólomnehéz, minden -tagja fájt, mintha egy hosszu, fáradtságos utat járt volna végig, -amelynek tüskéi, rögei megtépték, megtörték… Lehunyta a szemét és várt, -maga se tudta, hogy mire… Talán arra, hogy álom az egész, gonosz -lidércnyomás, amely egyszerre el fog szállani, s minden újra úgy lesz, -ahogy régen volt? Hátha csak káprázatban él, amely varázsütésre el fog -oszlani, hátha minden hazugság, ami történt, s az igazság az, hogy ő meg -Cseróczy most is, mindörökké úgy szeretik egymást, mint azelőtt? Lehet-e -férfi oly szívtelen, hogy ilyet cselekedjen meg vele s lehet-e a sors -oly irigy, hogy ezt a kis boldogságot is elrabolja tőle?… Az égen -panaszos varjuk károgtak, szavuk azt mondta: „Vége mindennek“… Álom -volt, mikor azt hitte, hogy van valaki, aki szereti, tiszteli, aki -hűséges társa lesz minden földi úton, a valóság pedig az, hogy nincs -senkije, nem szereti senki s szegény fiatal lelke megdermedve vergődik a -havas szürkeségben… - -Végisimította hideg homlokát és átment édesapjához. - -– Atyám, – szólt Málika halkan, de elhatározottan, – beszélni akarok -veled. - -A zálogos látta gyermeke sápadtságán, hogy komoly dologról van szó. -Becsukta a codexet és fölállott. - -– Atyám, – folytatta Málika, szemét félig lehunyva és gyorsan lélekezve. -– Beláttam, hogy igazad volt, amikor sorsomról gondoskodni akartál… -Belátom, hogy dőre voltam és meggondolatlanságot akartam cselekedni… De -most már higgadtabb vagyok és komolyabb… Édes atyám bizonyára szívén -viseli az én sorsomat és úgy tesz, ahogy Isten és ember előtt a -leghelyesebb. - -Judex komolyan bólintott fejével. - -– Én tehát alkalmazkodom akaratához… – folytatta a leány. Egyik kezével -az asztalra támaszkodott, a feje, mint a megserétezett fogolyé, -lehanyatlott. Nem tudott tovább beszélni. - -Az apa megsimogatta Málika haját. - -– Tudtam, – így szólt kimérten, – hogy az én vérem vagy és nem fogsz -dőreséget elkövetni. Azt is tudtam, hogy jó gyermek vagy, aki belátod, -hogy édesatyád a te sorsodat épp oly szeretettel, épp oly gonddal nézi, -mint az önmagáét. Ezért elvállalom a felelősséget Isten előtt. - -Egy kis szünetet tartott, aztán így folytatta. - -– Beszéljünk hát komolyan. Házunkhoz ez idő szerint két derék ifju jár -kérőként: Frundsberg és Petrides. Mindakettő egyenlő jeles családból -származik, mindkettőt egyformán becsületes embernek ismerem. -Akármelyiket szívesen fogadom vőmnek és meg vagyok róla győződve, hogy -kipróbált kézbe teszem le gyermekem sorsát. Melyikhez érzesz több -vonzalmat, gyermekem? - -Málika zúgó fejjel állott apja előtt. - -– Nos, melyiket választod, Málika? – kérdezte Judex még egyszer. – -Petridest avagy Frundsberget? - -A leány megbillentette fejét az utóbbi szóra. - -– Tehát Frundsberget, – mondotta az apa ünnepélyesen. - - - - -A szép Meluzina vége. - -Másnap köztudomásu lett a dolog: Judex meghívta régi jóbarátait és -rokonságát a kézfogóra. Az egész város érdeklődött az eljegyzés iránt; -előrelátható volt, hogy a családi ünnep a legfényesebb lesz, amilyen -Selmecen kevés esik tíz esztendőben. Rá volt ez írva a ház utolsó zugára -is: kárpitosok és ácsok érkeztek, akik a szobákat átalakították, -fölcifrázták, sőt az udvaron deszkasátort is építettek, hogy a vidékről -érkező vendégeket mind elhelyezni lehessen. Az esztergomi delizsánc -nap-nap után hordta a málhákat: bársonyokat, szőnyegeket, ajándékokat, -déligyümölcsöt, szalagokat, kössöntyüket, szöveteket, ruhákat s egyéb -cifraságot, amelyre netán még szükség lehetett. Berzencéről négy -erdőlegény vállára vetett póznákon hozott egy óriás vaddisznót, Liptóból -hordóstul érkezett az ostyepka meg a túró, Sárosból a mézeskalács, -Tiszolcról a fenyőpálinka. Csoda volt, hogy az óriási házban mindennek -helyet lehetett találni; pedig az ő kebléből is sok minden fölszínre -került. Az almáriumokból előszedték a híres gölnici, harminc rőf hosszu -damaszt abroszokat, az üvegszekrényből a gyönyörü Brenner-ezüstöt, a -szekrények mélyéből az ünnepi arany főkötőket meg a selyemkendőket, a -pincéből a legmohosabb palackokat, a padlásról a cselédség üvegzöld -libériáit. Fiókos szekrényét kinyitotta a nagyanya is és legféltettebb -kincsei közül egy évszázados lókoponyát szedett elő. Ennek nagy -jelentősége van. Ha az eljegyzés előtt kiszögezik a kapu fölé, elűzi a -gonosz lidérceket, amelyek meg akarják rontani az új frigy boldogságát. - -Az a láz, amely az elkövetkezendő ünnepségeket jelentette, természetesen -nem hagyhatta érintetlenül a diákokat sem. De a hatás itt más volt. A -víg társaságra egyszerre csöndes ború szállt alá. Hogy a dolog így -fejlődjék, senki, legkevésbbé Cseróczy hitte volna. Ő meg volt győződve -róla, hogy Málika csak dacol vele, de azért, ha jobban meggondolja a -dolgot, mégis csak megbékél vele. Ebben a várakozásban most egyszerre -rettenetesen megcsalódott, a derült égből lecsapott a mennykő. - -A diák éppen Gerstakkernél ült és az akrobatanővel vacsorázott, amikor -Hertelendi sápadtan rontott be. Alig bírt szólani. - -– Tudod, mi ujság? – kérdezte lelkendezve Cseróczytól. - -– Talán Jörgl úr megint párbajozni akar? – kérdezte a diák. - -– Ne tréfálj! – pattant föl mérgesen Hertelendi. – Málika eljegyezte -magát Frundsberggel! - -Cseróczy nem akarta elhinni barátja szavait. Mosolygott, mintha tudná, -hogy nála nélkül az ilyesmi nem eshetik meg. - -– Ne nevess, szerencsétlen, – ordította már most Hertelendi. – Menj ki -az utcára és kérdezz meg akárkit, mindenki tudja már. És ha éppen -bizonyiték kell, hát itt az eljegyzési kártya. - -Egy aranyszegésü kártyalapot dobott az asztalra. A papíroson frissen -nyomott cifra betükkel ez állott: Frundsberg Sámuel, Judex Amália: -jegyesek, Selmec. Cseróczy úgy összerázkódott, hogy a szép Meluzina, aki -ott ült mellette, azt hitte, a villám csapott beléje. Álla leesett, -szeme kidőlt s egy pillanatig oly kétségbeesetten nézett maga elé, mint -mikor matézis-vizsgán több ösmeretlenből álló egyenletet kellett -megfejtenie. A következő percben aztán fölugrott, messzire kirúgta maga -alól a széket, öklével az asztalra csapott s így kiáltott barátnőjére: - -– El mellőlem sátán, el! Azonnal el, vagy valami rettenetes fog -történni! - -A szép Meluzina ijedten nézett rá. - -– De édesem, – mondta selypítve, ahogy akkor beszélt, ha kedveskedni -akart, – de édesem, nem értem a dolgot… - -Cseróczy újra az asztalra csapott. Az asztal érezte, hogy e drasztikus -gesztusok ismétlődni fognak s azért szó nélkül kettéhasadt. - -– Én értem, – bömbölt Cseróczy, – teljesen értem! Haszontalan, csapni -való gazember vagyok, megértetted? Igenis, az vagyok s nem tűrök -ellentmondást! Az vagyok! - -Le akart csapni az asztalra, de miután asztal már nem volt, lábának adta -át a szerepet s olyat dobbantott, hogy Gerstakker ijedten szaladt föl a -pincéből. Attól tartott, hogy végre bekövetkezik az, amitől mindig -rettegett: hogy a szép Meluzina alatt leszakad a padló. - -– Köztünk vége mindennek, – kiáltotta oda Cseróczy a művésznőnek, – -menthetetlenül vége! Óh, én hitvány földönfutó! Én gazember, én -himpellér! Van-e gonoszabb ember nálam a föld kerekségén? - -A szép Meluzina sírva fakadt; könycseppjei megtöltöttek volna egy vizes -csöbört. - -– Elkergeted magadtól a te kis mókuskádat? – kérdezte s a mókuska -egyszerre úgy elkezdett bömbölni, hogy az ablakok belereszkettek s a -padmalyról egy meglazult malterdarab esett le. – Elhagysz, eltaszítasz?… -hűtlenül… igen?… megtudod hasítani e szívet? elűzöd a te kis -prücsködet?… - -Cseróczy nem válaszolt. Legjobban szerette volna, ha a szép Meluzina -nekiront s fejbe vágja, ah, micsoda gyönyörűség lett volna, ha most -valaki jól elveri! Soha ember még úgy meg nem érdemelte volna! Most -látta csak, hogy mit követett el, milyen hitvány a jelleme, mennyire nem -érdemelte meg, hogy egy tisztaszívü leány feléje fordítsa a tekintetét. -Örökké hálásnak, alázatosnak kellett volna neki lennie, tenyerén kellett -volna hordania Málikát, s ő e helyett ivott, dorbézolt s egy haszontalan -fehércseléddel adta össze magát. Óh, hogy megvetette magát, hogy útálta -az életét! - -Forgott vele a szoba, a tető rá akart szakadni. Fölugrott és föveg, -kabát nélkül rohant ki az utcára. Vakon rohant, amerre lábai vitték. - -Csikorgó hideg volt odakint. Ó-Bánya felől metsző szél fújt, de ő nem -érezte. Egy pár diák üdvözölte, nem vette észre. Céltalanul bolyongott -föl s alá az utcákon, lement Hodrusig és vissza, aztán a Leányvárra, -anélkül, hogy tudta volna, mit cselekszik. Nem tudott, nem is akart -gondolkozni, azt érezte, mintha a szíve óriási sziklatömb volna s ott -kalapálna a torkában. A polgárok kitértek az útjából, csak egy kóbor eb, -akár a bánat jelképe, csatlakozott hozzá s kullogott vele. Nyilván épp -oly nyomorúltnak érezte magát, mint Cseróczy s nyomorúságának -osztályosát találta meg benne. - -A Leányváron a tűzőr, – egy öreg, értelmes magyar ember, – ráismert -Cseróczyra, s látta, hogy baj van. - -A fiatalember haja, bajusza csupa zúzmara volt, a homlokáról verejték -csurgott. Amikor a tűzőr karonfogta, ki akarta magát tépni a kezéből. De -az őr is még erős legény volt, nem engedte a diákot szabadon. Birkózni -kezdtek az éjszakában. - -– Mit akarsz? – kérdezte Cseróczy tompán. – Hadd menjek az útamra! - -– Nem engedem így el a tekintetes urat, – ellenkezett az őr. – Akinek -ilyen az ábrázata, meg a a ruhája, az nem jóban jár. Tessék bejönni -velem szép szerével a toronyba, vagy elősípolom a legényeket s majd csak -elbánunk a diák úrral! - -Cseróczy még egy ideig küzdött, aztán csüggedten eresztette le karját. - -– Vigyél hát be, – szólt dörmögve. – Nekem már úgyis mindegy minden… - -Bementek a kis szobába. - -A diák mozdulatlanul ült és komoran nézett a kemence tüzébe. Az öreg -kétszer is beszédbe próbált vele elegyedni, de nem kapott választ, -hagyta hát kedvére búsúlni… Sejtette, hogy miről van szó, de azt is -tudta, hogy az ilyesmire az idő a legjobb orvosság. Csöndesen rágyújtott -pipájára és visszaemlékezett valami fehércselédre, aki miatt egyszer ő -is le akart ugrani a toronyból. Régen volt, talán már nem is igaz. - -Igy ültek egy ideig, aztán az óra nyolcat ütött, harangozni kellett. Az -őr fölkelt a kemence padkájáról. - -– Nekem most harangozni muszáj, – szólt pipáját letéve. – Itt marad a -tekintetes úr, vagy bejön a kötelekhez? Ha itt marad, – tette hozzá -nyugodtan, – akkor rázárom az ajtót, nehogy elszökjék. - -– Veled megyek, – dörmögött Cseróczy és kitámolygott a szobából. - -Lementek a haranglábhoz. A kötelek ott lógtak szépen sorjában, itt a -régi püspöki harangé, amott az estélié, emez pedig az elszállt lelkeké. -A tűzőr ledobta kabátját és munkához akart kezdeni. Mielőtt azonban -belefoghatott volna, Cseróczy megfogta a kezét és kivette belőle a -kötelet. - -– Add nekem, – szólt, – jól fog esni a munka. - -Meghúzta a kötelet s fönt mély hangján megszólalt az esti harang. -Tömören, keményen és mégis megnyugtatóan röpültek világgá a harang -szavai: békét, nyugalmat hirdetve a városnak. Cseróczynak eszébe jutott -a messze tiszamenti falu, ahol született: a nagyharangnak éppen ilyen -volt a szava s ha vasárnapra megkondult, gyermeki hittel ment -édesanyjával a templomba, az Úr színe elé, akit jónak és öregnek -képzelt, mint egy melegszívü nagyapót. Hogy tudott hozzá imádkozni és -hogyan hitte, hogy szeme állandóan rajta csüng! Amikor kijöttek az -Istenházából s ő titokban megvallotta volt a jóságos atyának, hány -madárfészket rabolt ki s hányszor verte meg a pajtásait, szíve -fölújhódott, ragyogónak látta az egész világot s a gyermekek repeső -boldogságával ment haza. Talán azóta sem volt templomban… Húzta-húzta a -harangot s egyszerre megtalálta azt, amit hiába keresett a Hodruson, a -havas lejtőkön s a néma erdőben: megeredtek a könyei és záporként -patakzottak érdes arcára… Isten tudja, mióta nem sírt, talán soha -életében. Pedig milyen jóleső érzés fölolvasztani a bánatot, kizokogni -azt, ami a szívet nyomja s érezni, hogy az ember, az élet, a boldogság -véges, s egy örökkévaló csak: a szomorúság. A könyek lassan peregnek a -földre s a hány kifakad a szemből, annyival könnyebb lesz a bánat, amely -a lelken rágódik. - -– Elég lesz már a harangozásból, tekintetes úr, – szólt a tűzőr. – Hol -lakik a deák úr? - -– A Steingrubenben, – felelt Cseróczy, eleresztve a kötelet. - -– Le fogom kísérni. Most váltanak föl. - -Tényleg éppen jött is a másik őr, átvette a kulcsokat meg a kürtöt. A -diák és a tűzőr lassan elindultak a város felé. Amikor néhány percig -mentek, találkoztak Hertelendivel meg Vitnyédivel, akik Cseróczynak a -vendéglőben hagyott köpönyegjét, kalapját cipelve keresték a diákot. -Jobbról is, balról is rögtön belekapaszkodtak Cseróczyba és vitték -magukkal haza… - -Egyikük sem szólt egy szót sem. A hó erősen hullott. Szép Selmec fekete -falai szomorúan tetszettek át a fehér fátyolon. - -… Amikor reggel Hertelendi fölébredt, Cseróczy már nem volt ott. Alig -aludt el két bajtársa, fölkelt, fölöltözött és hazatért. Ott levette a -falról vadászfegyverét, tölténytáskáját és zsákját, s azzal elindult az -Érchegységbe. Egy öreg erdőmester barátja már régen hítta a rengetegbe s -most úgy érezte, hogy a magány meg fogja vígasztalni. Az öreg úr a -Szitnya mögött lakott gyönyörü fenyves óriások között, félig elfeledve, -félig maga felejtkezve meg a világról s annak sok bajáról. Cseróczy -gyalog vágott neki a havas végtelenségnek. Az utolsók, akik látták, a -szomszéd falubeli legények voltak, akik a bacsófalvi tavon jégbottal -dobálóztak. - - - - -Farsang. - -Selmec hangos volt a vígasságtól, az útcákon álarcos, maskarás alakok -tolongtak, a korcsmákban szólt a bányászzenekar, a mulatságok egymást -érték. A Judex-ház is megnyílt a honorációrok számára: hadd mulassa ki -magát még egyszer a menyasszony, úgyis közel az eljegyzés. Ekkor -rendezték a Judexék házában azt a híres álarcos bált, amelyről sokáig -volt szó a városban, sőt a vidéken is s amelyről épp azért részletesen -meg kell emlékeznem. - -Miután az őrültségben is van rendszer, a bolond estélynek is magva kell, -hogy legyen. A Judexék mulatsága egy akkori időben fölötte népszerü -középkori bányászünnep volt és ehhez alkalmazkodtak a résztvevők ruhában -és tréfákban. A német bányatörténetek, mint tudjuk, Tacitus óta -meglehetősen egyformák: vezető szerepet játszik benne a bányarém, a zöld -vadász, Perchta istenasszony és a velencei ember, aki a sziklaoldalakban -sasszemével minden szem aranyat fölfedez s azonnal magához is kaparítja, -végül a jó és rossz manók. E vékonyka szálakat történetté csomózni -évszázadok írói kisérlették meg. Nem sikerült: én se próbálok vele -szerencsét. Elég az hozzá, hogy a velencei ember ezúttal is -megkisérlette hogy a bánya kincsét, – ezt a szerepet Málika játszotta, – -elragadja, de a manók nem hagyták magukat s miután pro meg kontra a -rémek, sellők, villik, boszorkányok, tündérek fölvonultak és táncok -alakjában harcokat vívtak, a velencei ember megszégyenülten volt -kénytelen odébb állani s a Selmec város címerében álló két zöld gyík -vídám polkában járta körül a termet. Ebből állott az ünnep. - -A fölvonulásban részt vett a diákság is, azonfölül egész Selmecbánya -apraja-nagyja. Menjünk hát el mi is a vendégszerető Judex-házba és -nézzük végig az ünnepséget. Ime, éppen jön is a menet. Elől harsogó -zenekar léptet, sípon és dobon játszva a régi bányászindulót. Utána -haladnak a kardtáncosok, tizenkét fehérruhás bányász, szablyájukat -magasan fejük fölé tartva. Nyomukban ugrál egy csomó manó, zöldek, -fehérek és feketék, hosszu szakállal, nagy potrohhal, kezükben -vesszőkkel, amelyeknek a legenda szerint aranynyá kellene változni. -Utánuk a tél és a nyár allegóriái következtek: amaz prémes sipkában, -kezében zuzmarás fenyőfácska és száncsöngő, ez szalmakalapban, -napernyővel és övében egy csokor rezedával. A tél szerepére Vitnyédit -kérték föl, a nyarat Helén adta. A furcsa párt a jó Perchta asszony -követte, összefogott kötényében a mondabeli ajándékokkal, leányoknak -pántlika meg lentekercsek, fiatalembereknek szivar és bicska. Szomszédja -volt a rejtélyes Saint Germain gróf, a bűvész, selyemfrakkban, zöld -pápaszemmel, nyakába akasztott árusító deszkáján ott hevernek a jövendő -tolmácsai: tükrök, amelyekben következendő időket lehet látni, aztán egy -hatalmas suholy, amely a mátkánk arcképét húzza ki egy dobozból, továbbá -lenmag, amelyet fiatal leány, ha tudni akarja, ki lesz a férje, el ne -mulaszszon megvásárolni; szentelt ostor, amely a boszorkányokat elűzi; -pentagrammok, bűvös kréták s más efféle csodálatos holmi; jelentőségüket -javarészt már csak Magdolna asszony, a nagyanya ismeri. Az öreg asszony -ott halad a bűvész mellett: jobbról is, balról is cifra ruhás apródok -vezetik, harsonával adva jelt, hogy mindenki tisztelettel köszöntse. -Nincs az a bűbáj, amelynek legyőzéséhez a matróna nem értene, ő volt a -család kalendárioma, orvosa és gazdája. Például, ő mindjárt -megmagyarázza a járatlanoknak, hogy kell a lenmagot használni: ha a kis -leány Luca-napján lefekszik, dobja a magot háta mögé s akkor álmában -meglátja a férjét. Tudja azt is, hogy a zöld vadászt úgy kerüli el az -ember, ha leguggol előtte, a leányvári boszorkányt, – az igazit, – pedig -ostorpattogtatás űzi el. De jaj annak, aki jó tündér jelenlétében -pattogtatja korbácsát, a szellem tovaszáll és soha többet föl nem keresi -a házadat. Csak az öreg asszony tudja megérteni Karácsony éjszakáján a -beszélő állatokat, ő tudja a köszvény gyógyszerét, a cserezetlen -birkabőrt alkalmazni, ő ismeri legjobban a sempervivum menykőelhárító -jelentőségét, ő tudja, hogyan kell a boszorkányszögeket megrajzolni, s a -bányászok ünnepén a Borbála-nap jelentőségének, szokásainak ő a -megmondhatója. Hajdan mint klenódium szállt anyáról leányra e sokféle -ismeret, ma már nincs szükség rá, megfejtette őket a tudomány és a -kalendáriomcsinálók. Minden gazdasági zsebnaptár elárulja, hogy -Márton-havában kell a fát ültetni, Jakab rázza meg a gyümölcsöt és -Mihály szedi le, Orbánkor megyünk hegyi legelőre, a tehenek betegsége -ellen pedig többet ér egy ügyes veterinárius, mint a dupla háromszög. - -De térjünk vissza a menethez. - -Az öreg asszony után következett az erdő szelleme; szakálla mohával van -benőve, csipője gyökérben végződik. Mellette megy a zöld vadász, rémes -mordálylyal, megdermedt jobbkézzel, párja a leányvári boszorkány, míg -utánuk egy csomó csaholó, röfögő, bömbölő európai és afrikai vad halad, -amelyek immár több mint háromszáz esztendeje űzik a szerencsétlen -vadászt. Nem kevesebb borzalmat kelt a víziember, akit Hertelendi -személyesített sok méltósággal. A habok réme csupa moszat és víz volt, -balkezében halat tartott, zsebretett jobbjában pedig teleitatott szivacs -volt, hogy a monda ama kivánságainak, miszerint a vízi király zsebéből -víz csurog, kellőleg megfelelhessen. De nem akarok hosszadalmas lenni, -kikoptam a báli riportokból. Még csak Frundsberget, a boldog vőlegényt -említem meg, aki a velencei embert játszotta, – zöld frakk, csattos cipő -és fehér paróka, – meg Judexet, aki a bányagróf méltóságos szerepében -aratott nagy sikert. - -A fölvonulás általános tetszést aratott, csak Frundsberg, a velencei -ember érezte magát kellemetlenül. A víziember ugyanis minden fordulónál -hozzá dörzsölődött, úgy hogy Frundsberg zöld frakkja csupa víz meg -moszat lett. Nem kisebb kellemetlenséget okozott neki egy bakkecske, -amelynek tulajdonképpen a zöld vadászt kellett volna üldöznie, ehelyett -azonban folyton a vőlegényt böködte. Nem nehéz volt kitalálni, hogy ez a -diákság boszúja volt. Frundsberg egy ízben kissé izgatottan meg is kérte -a kecskét, hogy kímélje őt meg tréfáitól, de a kecske zokon vette a -dolgot, a két hátsó lábára állott és az állattan méltó megdöbbenésére -átnyújtotta a névjegyét… Frundsberg most már látta, hogy aknamunka -készül ellene, de nem tehetett ellene semmit. Egész estéje nem volt -egyéb, mint kínszenvedés. Most a bűvész sanzsirozott ki orrából egy -szamárfület, itt egy boszorkány csípett rajta nagyot, majd a bohóc esett -neki és öntötte le liszttel, végül pedig egy óvatatlan pillanatban -melléje tették a suholyt, amely óriási derültség között húzta ki füléből -a gyapotot. (Frundsberg nagyon félt a léghuzamtól s állandóan gyapottal -tömte be a fülét.) Mit tehetett? Megadással viselte sorsát s vígasztalta -a tudat, hogy a legszebb leány mégis az övé. - -Még egy szerencsétlen ember akadt a teremben: ez Vitnyédi, a rideg tél -volt. Egész este Helénnel volt együtt s egy szó nem jött a torkára. - -– Egy pillanatra se hagynak egyedül, – sóhajtott kétségbeesve, pedig -mindenki látta, hogy szerelmes párt alkotnak és tiszteletteljes -távolságban maradtak tőlük. - -Helén elragadó nyár volt, csupa öröm, napfény és melegség. A télnek -tulajdonképp el kellett volna olvadnia, a helyett zordabb volt, mint a -hógörgető január. - -Amint így zord arccal járt-kelt s Leander harcaira gondolt, egyszerre -nyakon csípi egy jegesmedve. - -– Amice, – szólt a furcsa állat, – gyere csak ide az ebédlőbe. - -Vitnyédi követte a medvét, aki hátra tolta álarcát és föltette -pápaszemét. A különös fenevad, amely szemüveget viselt, doktor Blum -volt, az orvos. Leültek egy szögletbe. - -– Kedves barátom, – szólt a doktor szigorúan, – neked valami bajod van… -Már az est kezdetétől megfigyellek. Sápadt vagy, majd az arcod kigyúl, a -szemed csillog. A hábitusod nem jót igér, mutasd a nyelvedet. - -A diák megrémült, vágtató fantáziája rendes szokása szerint meg volt -róla győződve, hogy meg kell halnia. Messzire kinyújtotta a nyelvét. - -– Ahá! – szólt dr. Blum. – Megmondtam… A gyomrodban nincs elég szénsav. -Mindjárt láttam, hogy baj van. - -Vitnyédi megtörülgette homlokát. - -– Honnét vegyek én szénsavat a gyomromba? – kérdezte ijedten. – A patika -már be van zárva. - -Dr. Blum gondolkozott, aztán így szólt: - -– Hm… Majd folyékony szénsavval próbálunk szerencsét… Mindenekelőtt ülj -le és meríts erőt, mert két liter folyékony szénsavat kell bevenned. -Nemsokára visszatérek. - -Ezzel elment és ott hagyta a fogvacogó diákot. Pár pillanat mulva egy -hatalmas sötétzöld palackkal tért vissza. Vitnyédi félve kémlelte a -flaskó tartalmát, de nem tudta kifürkészni, hogy mi lehet. A sötétzöld -üvegen át csak annyi látszott, hogy a folyékony szénsav erősen habzik… - -– Állj föl, – szólt komoran az orvos, – és nyisd ki a szájadat. Vigyázz -jól arra, amit mondok. Addig igyál, míg azt nem mondom: elég. Én, meg -Nádaskai majd tartjuk az üveget, te pedig nyelj, egyfolytában nyelj. - -A diák kitátotta száját s a két doktor kezdte önteni belé az italt. -Vitnyédi azt hitte, hogy valami émelyítő históriát fognak beléje -diktálni s most kellemetesen volt meglepve: az ital ugyan kissé keserü -volt, de éppen nem rosszizü. Mentől tovább nyelte, annál jobban esett, a -folyékony szénsavnak ize hasonlított a söréhez… A doktor már régen azt -mondta, hogy: elég, de Vitnyédi még nagyokat szívott az üvegből… Amikor -a végére ért, kellemes szédülést érzett, a szeme csillogott. - -– Most gyorsan eredj táncolni, – szólt dr. Blum, – hogy a vérkeringésed -ismét fölélénküljön. Nézd, ott ül Helén, eredj és kérd föl egy táncra… - -A jégember a „folyékony szénsav“ hatása alatt kicserélődött: ugrált, -táncolt, kurjantott, sőt szerepe méltóságáról teljesen megfeledkezve, -prémes sapkáját is több izben a földhöz vágta. A jó fiu rémes -gyorsasággal keringett végig Helénnel a termen s a nyelve is megeredt. - -– Helén kisasszony, – mondta kissé bizonytalanul, de határozottan, – ha -ön meg is vet és gyülöl, de nem tudom tovább magamba fojtani: én önt -szeretem, nagyon szeretem… - -A lány – mit tehetett egyebet – elpirúlt. - -– Most pedig üssön nyakon szemtelenségemért, – tette hozzá Vitnyédi, -megijedve a bátorságától. - -– De Gáspár, – szólt halkan Helén, – vétettem én valaha önnek? - -A diák szembe nézett a leánynyal és gyorsan galoppozva át a termen, még -egyszer megkockáztatta a kérdést: - -– Szeret, vagy nem szeret? Öljön meg vagy emeljen föl! - -Ebben a pillanatban kellemetlen dolog történt. Vitnyédi megbotlott egy -uszályban, a fizika centrifugális törvényénél fogva, hosszu ívben röpült -végig a termen s a zenekar közé gurult. Szerencsére Helénnek nem történt -baja, a diák a döntő pillanatban lovagiasan eleresztette a kezét. A -vigyázatlan táncost hamar lábrasegítették, neki se tört el semmije, csak -az orra vére indult meg. Dr. Blum, – immár ez estén másodszor – gyorsan -kikurálta… Pár perc mulva a tél ismét ott volt Helénnél. - -– Igen, – felelt a kis leány a diáknak a bukás előtt hozzá intézett -kérdésére, mert félt, hogy mint már annyiszor, Vitnyédinek ismét elszáll -a bátorsága, – szeretem magát és hogy többé ne legyen kétsége, hát idő -közben föl is irtam magának egy darab papirosra… - -Átadott neki egy cédulát, amelyen komoly betükkel ez állott: „Én, Judex -Helén szeretem magát. Judex Helén, saját kezével…“ - -A mulatság menetét ez az intermezzo nem zavarta meg. - -Éjfélkor újabb alakok jelentek meg a teremben, mindenféle tarka álarcok, -óriások, remeték, harcosok, bolondok, cifra dominós dámák, akik nyílván -előre megfontolt szándékkal mind Frundsbergre vetették szemüket. A -szegény vőlegényjelöltnek keserves küzdelmet kellett vívnia, a hölgyek, -– akiknek föltünő, nagy, csizmás lábuk s gyanusan piros kezük volt, – -mind csak vele akartak táncolni s valósággal elárasztották -kedveskedéseikkel. Frundsbergnek tehát táncolni kellett, miközben -egyre-másra megtörtént, hogy táncosnője megbotlott s vele együtt gurult -végig a termen… Szóval, a vőlegénynek oka volt rá, hogy az esttel -sehogyan se legyen megelégedve, amihez hozzájárult, hogy Málika is olyan -volt hozzá, mint rendesen; közömbös, hallgatag, kedveszegett. Éjfél felé -Hertelendi táncolt a leánynyal. - -– Tudja-e, mi újság? – kérdezte tőle a diák. - -A lány kérdőleg nézett rá. - -– Cseróczy nyomtalanul eltűnt, – mondta Hertelendi komoran. - -Málika megijedve fordult feléje. - -– Tegnapelőtt még velünk volt és most sehol sem találjuk. Selmecen -sincs, s az utolsók, akik látták, a bacsófalvi legények voltak, fönt a -rengetegben. - -Málika nem szólt semmit, csak nagyon sápadt lett és önkéntelenül a kis -nyakláncához kapott, amelynek medaillonjában hordta a fiatalember -arcképét. Aztán tovább forgott a báli levegőben, mialatt feje zúgott s a -szíve vadul lüktetett. Mint az árnyék suhant táncosról-táncosra, hogy -elkábuljon, de muzsikán, aranyfüstön, csillárok fényén át ott lebegett -előtte a sötét havason egy vihartépett, szerencsétlen alakja. - -Kilopózott a teremből s átment a kis utcai szobába, amelynek ablakából -annyiszor leste Cseróczy lépteit. Itt nem volt senki, az apró helyiséget -ruhatárrá alakították át. Málika az ablakhoz lépett s fölhúzta a -függönyt. Az utca néma volt, a lámpásokat eloltották, a havas tájra gyér -holdvilág hintette szomoru sugarait. - -A sarok felé nézett: a szél búsan lengette a kopár hárs ágait, a másik -végen egy sovány, kóbor kutya didergett, – talán éppen az, amelyik -Cseróczyt éjjeli sétáján elkisérte. A kis leány levette a keblére tűzött -ibolyacsokrot, egy pár szálat kitépett belőle, hosszan, némán -megcsókolta őket s aztán kinyitva az ablakot a lámpásba tette a -virágokat. Mint régen… - -Tudta, hogy senki sem fogja őket elvinni, de szíve mégis megkönnyebbült. -A szél megrázta a fákat s a lámpást, amely tagadólag integetett, ócska -vasával, mintha ezt csikorogta volna: „Soha többé, soha többé.“ Málika -összeborzongott, becsukta az ablakot. Félig elalélva ült le az ódon -karosszékbe s ajkáról kúsza, panaszos ima szállott az Úrhoz, hogy védje -meg Cseróczyt a tévelygésektől, a bűnöktől, a kisértetektől, meg a rossz -gondolatoktól és bírja rá a fiatalembert, hogy hóban járva, jól -begombolja a télikabátját… - -Amikor elvégezte fohászát, nyugodtabb lett s megint visszatért a -táncterembe. Leült egy sarokba és várt, várt valamire, maga se tudta, -mire. Talán arra, hogy egyszerre kinyilik az ajtó, a diák belép és -táncra kéri… De nem jött más csak Frundsberg és limonádét hozott neki. - -A mulatság magas fokra hágott. A fiatalság magával ragadta az öregeket -is, sőt maga Judex is megpróbálkozott egy polonaise-zel. Saint Germain -gróf pokolba dobta csodaszerszámait és egy sellő szeméből próbálta -kiolvasni jövendőjét, az erdő szelleme kigúnyolva a természetrajzot, egy -struccal lejtette a galoppot, a vízi király pedig a világ minden vizét s -vele együtt szívét ajánlotta föl egy szőke bányatündérnek, aki már egész -estén sok kedvességgel kacérkodott vele. A zenekar is átalakult: a -legtöbb muzsikus kidült, helyöket ambiciózus erdésznövendékek foglalták -el és fazékfedőkkel, kereplőkkel, fakanalakkal próbálták helyettesíteni -a trombitásokat. A levegő forró volt, mint a fiatalság vére. Málikának -eszébe jutott az emlékezetes valéta-bál, amikor az ifjúság szellője -ugyanígy kapta meg. Milyen másnak képzelte akkor az életet, mennyivel -szebbnek a jövendőt és milyen mások voltak a gondolatai. Akkor erős és -fiatal volt, míg lelke most megöregedett, megtört és fázott. Egyszerre -vágy szállta meg, hogy még egyszer fiatal és boldog legyen, még egyszer -kivegye részét az ifjúságból, amely megillette. - -Körülötte voltak mind a fiúk, arcukba írva az erő, az élet, a gyönyörü -jókedv, csak Cseróczy hiányzott a sorból. De lélekben talán ő is itt -járt a facsillárok alatt és nézte Málikát. A leánynak fejébe szállt a -vér. - -– Fiúk, – mondta a körülötte álló diákoknak, – még egyszer mulassuk ki -magunkat. Aztán úgyis vége mindennek és soha többet nem találkozunk! - -Nem kellett még egyszer mondania, a következő percben a zenekar már vad -riadót fújt, s aztán izgató, gyors galoppot játszott. Ijesztő -sebességgel rohantak végig a termen: a táncmester kétségbeesve látta -volna a művészet szabályainak kigúnyolását, de aki az erőt és -fiatalságot a formáknál többre becsüli, gyönyörüséggel nézte ezt a vad, -közvetlen és éppen azért szép, magával ragadó táncot. Málika sorra -táncolta végig minden gavallérját; úgy érezte, mintha kiröpülne a -házból, a világból s a hó koronázta hegyek közé szállana. - -– Fiúk, rajta… gyorsabban, – tüzelte táncosait. – Ki tudja, mi lesz -holnap? - -Nem kellett őket bátorítani: döngött a padló, a vén csillár gyertyái -ijedten lobogtak, a zene alig bírta a kiséretet. Málika arcán látszott, -hogy nem a tánc szelleme, a szíve érzése, hanem a keserűség és a feledés -vágya hajtják. A vendégek lassan oszlani is kezdtek már, de a leány még -egyre táncolt. Csak az akadémikusok bírták, a többi fiatalság kimerülten -nézte a vad hajszát. - -– A reggeli! – kiáltotta a teremben Judex. – Elég lesz már, -fiatalemberek! - -Az ebédlőben frissen terített asztalon párolgott a kávé meg a bivalytej. -A vendégek átmentek a szomszéd terembe, a tánchelyiségben csak az -akadémikusok meg Málika maradtak és fáradhatatlanul táncoltak tovább. -Már alig bírták lábukat, de azért a világért se hagyták volna abba. - -– Nem jön át? – kérdezte a leánytól a velencei emberke, akinek az ügy -sehogy sem tetszett. - -– Csak menjen, – nyugtatta meg Málika, – mindjárt ott leszek. Elbúcsúzom -az ifjúságtól, az én szomoru ifjúságomtól… – tette hozzá. – Aztán örökre -a magáé leszek úgyis… - -Frundsberg meghajtotta magát, kiment a szobából, de az ajtónál elfogta a -féltékenység s az oleanderek mögül nézte a búcsúzást. Senki sem törődött -vele. - -A diákok körülfogták Málikát. - -A leány intett a zenekarnak, hogy hallgasson el. A kimerült zenészek -letették agyonhajszolt szerszámaikat. Málika visszasimította homlokán a -haját és így szólt: - -– Énekeljetek valamit… - -Mély csönd támadt, aztán a diákok kezdetben halkan, majd egyre jobban -belemelegedve kezdtek énekelni. - - Gaudeamus igitur, juvenes dum sumus; - Post jucundam juventutem, post molestam senectutem - Nos habetit humus. - -Málika hangja is belévegyült az énekbe. Elég éjszakán hallotta ezt a -nótát, betéve ismerte mindenik sorát. - - Ubi sunt, qui ante nos in mundo fuere? - Vadite ad superos, transite ad inferos! - Ubi jam, fuere! - -– Mi van ezen sírni való? – elmélkedett magában a velencei emberke. – -Mind sírnak… Mégis csak nevetséges… - -A kar tovább dalolt: - - Vita nostra brevis est, brevi finietur, - Venit mors velociter, rapit nos atrociter, - Nemini parcetur. - -– Ezek jól beittak, – jegyezte meg Frundsberg mosolyogva. – Bizonyos, -hogy az élet rövid s a halál nem kegyelmez, de azt Institorisz uram a -szószéken is ki szokta fejtegetni s ilyenkor ezek a fiatal urak inkább -arra kiváncsiak, miféle szép lányok ülnek az első padban… - -Az ének tovább zengett: - - Vivat academia, vivant professores, - Vivat membrum quodlibet, vivant membra quaelibet. - Semper sint in flore! - -Málika abbahagyta az éneket. Feje lehanyatlott mellére, a néma fájdalom -elfojtotta hangját. - -– Ha még a diákok sírnak, azt értem, – dörmögött a velencei emberke, – -de Málika még csak latinul sem tud… Furcsa társaság, s mindenesetre -különös viselkedés… - -A nóta tovább folyt s Frundsberg egyre idegesebb lett. Amikor az utolsó -strófa következett, lassan odament a daloló csoporthoz. Akár ott se lett -volna, senki se vette figyelembe. Mintha zsolozsmát énekelnének, olyan -áhítattal rebegték a könnyüvérü sorokat: - - Pereat tristitia, pereant osores, - Pereat diabolus, qui vis antiburschius, - Atque irrisores! - -Lassan halt el az utolsó hang. - -– Isten veletek, fiúk! – zokogott Málika. – Isten veletek és gondoljatok -rám… Szerettelek mindnyájatokat… - -A fiúk lehajtott fővel álltak előtte. A lány kezet szorított mindegyik -könnyüvérü, de becsületes érzésü gyerekkel s amikor az utolsóra került a -sor, egyszerre hangosan sírva fakadt s ráborúlt a mellette álló diák -vállára. - -– Isten áldjon, jó barátok… – rebegte és megcsókolta a fiút. Talán azt -se tudta, hogy kicsoda az illető: a búcsúcsók valamennyiöknek, a -jóbarátoknak, az elszállt ifjúságnak szólott… - -A napsugár fénykoszorut vont homloka köré. Frundsberg káprázó szemmel -nézte a búcsúzás e furcsa módját. A vére forrt, fölébredt benne jogainak -tudata, Málikához lépett és a karját nyújtotta. - -– A kisasszony látszik, nem tudja, hogy mit cselekszik, – mondta -hidegen. – Ezért nem is veszem komolyan e különös jelenetet. -Kötelességem azonban lépései fölött őrt állani s fölkérem, kövessen édes -apjához. Ő majd elintézi kegyeddel a dolgot. - -A leány végignézett rajta, aztán közömbösen nyujtotta neki karját s -átment vele a szomszéd terembe. - -Így ért véget az ünnepély. - -A vendégek hazamentek s mialatt lépteik csöndesen kopogtak végig a néma -utcákon, fejöket csóválták és így szóltak: - -– A leányvári boszorkány… igen ez a második leányvári boszorkány. Hogy -tehet úrileány ilyet? - - - - -Hol van Cseróczy? - -Reggel Judex maga elé hívta a leányát és így szólt hozzá: - -– Torkig vagyok a könnyelmüségeddel. Röviden beszélek: jövő héten -megüljük az eljegyzést, két hétre rá lesz a lakodalom. Legfőbb ideje, -hogy a fejedet bekössék. Törődjön a férjed a hóbortjaiddal, nekem elég -volt. - -Málika nem válaszolt. Ő már mindenbe beletörődött. Amióta nem látta -Cseróczyt, szíve elfásúlt s lelke ólmos szürkeségben bolyongott. - -Az eljegyzés előkészületei gyorsan haladtak előre. A házat ellepték a -munkások, varrónők, messzi földről jövő rokonok, díszitők, cselédek. -Haladt minden a maga rendes útján. Lássuk, hova lett ezalatt Cseróczy? - -A fiatal ember csak pár napig maradt öreg barátjánál, aztán a vándorlás -vágya ébredt föl szívében. Összeszedte cók-mókját és diák módjára -gyalogosan járta be az Érchegységet. Hó borította a hatalmas erdőket, a -befagyott tavakat; köztük a régi fekete tárnák olyanok voltak, mintha -őskori szörnyetegek kiátott szájai lennének s a gyanútlan idegent -lesnék. Néma tél uralkodott a hegyek között, a szelet elzárták a -gránit-bástyák, úgy hogy a tölgyek levelei még azon sárgán lógtak a -komor óriásokon. Fájó szíveknek balzsamos írja ez az éles hegi levegő, a -farkasok bőgése, a fagynak engedő fák és kövek pattogása. Cseróczy -céltalanúl bolyongott köztük. Napközben magasan a völgyek fölött járt, -estére leereszkedett egy-egy falucskába, szalmán aludt, parasztokkal -beszélgetett s azután folytatta kóborlását. A tarka perspektivákban -innét is, onnét is föl-fölbukkant Selmec képe; ilyenkor beljebb vonúlt a -hegyek közé, hogy ne lássa a tarka fedeleket, a fekete tornyokat, -amelyek sajgóvá tették fájó szívét. Így ment végig a hegységeken, amikor -egy nap Vihnye vidékére vetődött. - -Cseróczy azt gondolta, hogy a fürdőhely bizonynyal üres lesz s azért -bemerészkedett az apró villák közé. Annál nagyobb volt csodálkozása, -amikor a korcsma épületéből füstöt látott kacskaringózni az ég felé s a -tisztára sepert utak azt hirdették, hogy emberek közelébe juott. -Kiváncsi lett, vajjon ki járhat ilyenkor itt és beljebb került. - -Amit látott, tényleg furcsa dolog volt: Vihnyének fürdővendége volt. Nem -fürdővendégei, hanem singularis fürdővendége s miután ez – bár hazai -viszonyok szerint éppen nem ritka, – de a mi szempontunkból bizonyos -tekintetben érdekes, pár szóval meg kell róla emlékeznünk. - -A vendég Radákovics, a jól ismert selmeci őshallgató volt. Ott sétált -bundában, prémes sapkával, a zenekar emelvénye előtt s nagy nyugalommal -nézegette a felhők járását. Kövér, jól táplált alak volt, látszott, hogy -munkával nem nagyon erőlteti magát. - -Radákovics tudniillik nyaralt, jóllehet, csikorgó tél volt. - -Julius elején vetődött Vihnyére s eredetileg szeptember végéig akart -szórakozni. Gazdag bácskai fiu volt, de az apját rendkívül fukar -természetünek ismerték, akinek semmi kedve sem volt, hogy a fia által -összezúzott tükrök s megnyúzott billiárdasztalok árát megfizesse. Téved, -aki azt hiszi, hogy az ifju Radákovicsot ez kizökkentette a rendes -kerékvágásból: ő a türelem embere volt. Hitel tekintetében kitünően -állott, Höllenbach, a korcsmáros ismerte az öreg úr tehermentes földeit, -óriás gulyáit s egyéb ingó meg ingatlanját, minek következtében soha -számlával elő nem állott. Radákovics viszont nem kérte a számlát s nagy -nyugalommal várta, hogy apja végre is kiváltja Vihnyéről. E dualizmusnak -az volt a következménye, hogy amikor a fürdővendégek már mind -hazautaztak, Radákovics zálognak továbbra is Vihnyén maradt és használta -a kúrát… Így múlt el a szeptember, október s december is, a nélkül, hogy -az öreg úr a füle botját megmozdította volna s a különös fürdővendég nem -távozott Vihnyéről. - -– Rajtam ki nem fogsz, – gondolta Radákovics nagy nyugalommal és egyre -tovább nyaralt. - -Kivüle még egy pincér, meg a korcsmáros időztek a fürdőhelyen, egyéb -személyzetre nem volt szükség. Lustán és nyugodtan éltek, csak olykor -frissült föl vérök, amikor egy farkas vagy medve vetődött az -eszplanádra… Akkor puskát fogtak s lelőtték a hivatlan vendéget. -Egyébként pedig ledöntötték a társadalmi kaszinok köztük álló falait s -egész nap preferance-ot játszottak. - -– Radákovics! – kiáltott föl Cseróczy, amikor barátja széles alakját -megpillantotta. – Azt hittem, hogy elvégezted az akadémiát s régen -hazautaztál… Mit keresel e kietlen helyen? - -– Nyaralok, pajtás, – szólt, – üdülök, julius elseje óta itt üdülök. -Tizennégy kilót híztam s ha Isten megsegít, husvétra elérem a száz -kilót… Ez a világ legjobb fürdőhelye… - -Elmesélte kalandos nyaralása hosszu történetét Cseróczynak, akinek -bánata dacára is hangosan föl kellett nevetnie. - -– Remélem, velem tartasz? – tette hozzá elbeszélése végén. – Az élet itt -igen kellemes: majd rendezünk krumplisütést, kirándulásokat, sőt ha -valamivel korábban jössz, még táncmulatságban is lehetett volna részed. -Múlt héten engedtük el a cigánybandát. Hanem e helyett krampampulit -főzhetünk és eljárjuk a kállai kettőst. - -– Barátom, elment nekem az afféléktől a kedvem, – intett kezével a diák. -– Két hete kószálok már a hegyek között, céltalanul, kétségbeesve. - -– Mi baj, öreg? – dörmögte Radákovics jóindulatuan. - -Cseróczy a szívére mutatott. - -– Annál inkább maradj hát itt, – erősködött a fürdővendég, – ez a biztos -feledés helye. Nem hiszed? Nos, hallgasd csak. Huzamos itt tartózkodásom -alatt megfeledkeztem a világról, az emberekről s főként összes -hitelezőimről. Egyikre se gondolok és sejtelmem sincs már, kinek -tartozom Selmecen… Gyöngyéletünk lesz, Cseróczy, annyit mondok. Hej, -Höllenbach! - -A korcsmáros megjelent s megemelte sipkáját. - -– Vihnye klimatikus gyógyfürdő lesz, – mondott Radákovics. – Ime, már a -második vendég is megérkezett. - -Höllenbach meghajtotta magát. - -– Jó szobát a nemzetes úrnak, – intézkedett az ősnyaraló. – Semmiben -hiány ne legyen! - -A korcsmáros fönhangon gondolkozott a szobák felől. - -– Az egyesbe beesik a hó, a kettesben denevérek húzták meg magukat, a -hármasnak úgy befagyott ajtaja, ablaka, hogy majd csak a tavaszszal -nyílik ki. A négyes is kellemetlen, éjjel épp ott ordít a farkas. Volna -tehát az ötös: gyönyörü kilátás a hegyekre és jó stand vaddisznókra. Az -ne alterálja, ha reggelre befagy a mosdóban a víz. A szolga majd másikat -hoz… Tetszik ismerni a preferánsz-játékot? – tette hozzá magára is -gondolva. - -– Persze, hogy ismeri, – intett Radákovics. – Azért diák. Nagy -szükségünk van ugyanis egy jó harmadikra. Jancsi már nagyon -szemérmetlenül csal… Maradj hát itt, öreg és temetkezz a magányba, az -ösmeretlenségbe, a mindent meggyógyító unalomba. - -Cseróczynak megtetszett a terv: fölcsapott… - -Bealkonyodott; beljebb kerültek. A korcsmáros szobájában nagy hasábokban -égett a tűz, mellette a krampampuli terjesztett kisérteties fényt. A -helyzet barátságos volt… A korcsmáros négy furcsa alaku mécsest gyújtott -meg, amelyek kisérteties fényt árasztottak. Cseróczy kérdőleg nézett az -alkoholszagu kandeláberekre. - -– Kár, hogy annyira el vagyunk zárva a világtól, – mentegetőzött -Höllenbach, – semmi érintkezésünk sincs Selmeccel, az útakat befújta a -hó… Igy hát némely dologban úgy kell segíteni magunkon, ahogy tudunk. A -gyertyánk és petroleumunk például egészen elfogyott s így rummal -világítunk. Kissé költséges, de nagyon szép fény… Poharas mécsbe tesszük -s aztán meggyújtjuk, akár a gázt. - -A pincér ezalatt nekilátott a vacsorának. Vaddisznózsírral főzött, cukor -helyett lépesmézet használt s ecetet úgy készített, hogy sót öntött a -borba. Az ételek egyszerüek voltak: medvetalp, nyúlpecsenye, s egyéb -vad. Nem nagy művészettel készült, de miután sokat voltak a szabad -levegőn: az étel jól izlett. Vacsora után megkezdődött a -preferánsz-partie. A játékosoknak kissé elnézőknek kellett lenniök. A -kártyacsomag ugyanis hiányos volt: a zöld királyt egy névjegy -helyettesítette, a piros hetest egy pezsgősvignetta. Sörétbe játszottak, -a nagy téteket golyók helyettesítették. Éjfélig mulattak így. Höllenbach -egy afrikai vadász-expedicióra való munciót nyert össze, aztán kiki -kezébe véve rumos mécsesét és lefeküdt aludni. - -Az éjszaka is víg volt: az erdőben bőgtek az állatok, vijogtak a -fölriasztott ragadozómadarak, olykor a kuvik az ablakhoz verődött s -vésztjóslóan rikkantott. A vad hangverseny tetszett Cseróczynak, odaállt -az ablakba s egész éjjel nézte, hogy iramodnak a gyáva nyulak s hogy -indul portyázásra egy-egy róka. Néha hatalmas szélroham támadt s úgy -megrázta a rozoga nyaralót, mint a vércse a fiókfoglyot. A diák bánatos -szívének jól esett ez a rémes éj, amely mintha az egész világot el -akarta volna pusztítani. - -Másnap előlről kezdődött a história. Kedélyesen telt el a nap és zajosan -az éjszaka. Harmadnap azonban elemi csapás érte őket, amint javában -preferánszoznak, egyszerre feldől a rumos mécses, a tűz végig szalad az -asztalon s minden tiszteletet félretéve, megemészti a királyokat, -tizeseket, disznókat. Maga Tell Vilmos is odaveszett, nemkülönben -jóbarátai: Stauffacher Werner és Harras Rudolf… Pokoli bűz maradt -utánuk; ez is bizonyítja, hogy a kártyában ördög lakik. - -A szórakozásnak ilyenformán vége szakadt, mély sajnálatára -Höllenbachnak, aki épp aznap összes seréteit, sőt patkószögeit is -elvesztette s revanchera nem számíthatott. - -Valamivel szomorúbb napok köszöntöttek most be, a társaság dologtalanul -ült egymás mellett, csak olykor akadt egy meggondolatlan róka, amely -munkát adott nekik. Egy este Radákovics unalmában a legvégsőre határozta -el magát, olvasni valót keresett s a szobájában csomó könyvre akadt. -Tankönyvek voltak: római jog, közigazgatás, egyházjog, valami nyaraló -diák feledhette ott. Bizony, ez nem mulatságos dolog, egy sem. De ha -jobb nincs, ez is valami. Szétosztották maguk között s miután sürü -havazás állott be, végigolvasták a nyomtatványok minden betüjét. -Jancsinak jutott a matézis, Radákovicsnak a növénytan, Cseróczynak a -váltójog, míg Höllenbach nem tagadhatta meg korcsmárosi lelkét s őszinte -vonzalommal a vegytant választotta… - -Amikor esténkint összeültek, az olvasmányokról folyt a szó, s kiki -előadta a maga tanulmányait. Miután mindegyik átböngészte volt a maga -könyvét, kicserélték a tudomány forrását s most Jancsinak jutott a -vegytan, Radákovicsnak a matézis, Höllenbachnak a váltójog… A magyar -tanulóifjúság szégyenére föl kell jegyeznem, hogy a legszebb előmenetelt -az utóbbi tette: két nap mulva annyira tisztába jött a fogalmakkal, s a -hitel jelentőségével, hogy Radákovicscsal váltót állíttatott ki -tartozásáról… - -Miután pedig pokoli unalmukban állandóan a könyveket forgatták, -egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy jelesen készültek el az -említett tantárgyakból, miután pedig a Selmeccel való összeköttetés még -egyre szünetelt, sorra vették a többi tankönyvet is, s néhány hét alatt -kitünően készültek el minden tantárgyból a vendéglős is, a pincér is… -Ime, mivé vedlik egy preferansz-partie kártya nélkül s hogyan keletkezik -a tudományosság Magyarországon… - -A dolog eddig tehát rendben lett volna, egy nap azonban betoppant -Vitnyédi, aki már napok óta mindenfelé kereste bajtársát. A jó barát nem -nézhette szótlanul az ügyek veszedelmesre fordulását. Amikor látta, hogy -Málika tényleg megmarad elhatározásánál és bajt akar csinálni, -fölszedelőzött s végigkószálta a hegyvidéket. A pragmatikus rendszer -híve volt s ezért a korcsmákat kereste föl. - -– Fogyott-e az utóbbi időben sok bor? – kérdezte a gazdától. - -Ha a vendéglős tagadólag intett, a diák tovább vágtatott szánkójával, -meg lehetett róla győződve, hogy arra nem járt a barátja… Igy került el -Vihnyéig s miután mindenben rendet akart tartani, itt is beköszöntött a -söntésbe. Éppen meg akarta kérdezni, fogyott-e sok bor, amikor -megpillantotta pajtását. - -– Vége a világnak! – kiáltotta minden bevezetés nélkül, amint Cseróczyt -meglátta. – Málika férjhez megy! - -A fiu elsápadt, de nem válaszolt. - -– Azonnal gyere be Selmecre, ha jót akarsz, – lenkedezett tovább a véres -kard körülhordozója, – ennek nem szabad megtörténnie! Egy-kettő, vedd a -bundádat! - -Cseróczy vállat vont. - -– Málika üzeni ezt? – kérdezte nyugodtan. - -– Micsoda beszéd! – csapott az asztalra Vitnyédi. – Minek ezt kérdezni? -Ez nem tartozik a tárgyhoz. Szeretitek egymást s bolond fejjel -széjjelválnátok! Esküszöm, hogy egész életemben nem láttam ilyesmit! -Esküszöm, hogy nem láttam! Kérlek, ne taníts meg az ellenkezőre! Vedd -már a kabátodat és hagyd itt ezt a korhelyt! - -– Az a leány, aki szeret, nem igéri oda másnak a kezét. - -– Mit értesz te a nőkhöz? – pattant föl Vitnyédi, – én öregebb vagyok, -tudok is hozzájuk valamit! no! Mégis azt mondom: rögtön gyere! - -– Én megpróbáltam kiengesztelni, – szólt Cseróczy hidegen, – nem -sikerült. Elvágta az érintkezés minden szálát: nem felelt leveleimre s -még akkor se adott hírt, amikor az ajándékait visszaküldtem. Én is -büszke vagyok, érted? - -– Barátom, csak annyit mondok – heveskedett a jóbarát, – hogy abból az -esküvőből, Frundsberggel, a második havasi kretinnel, nem lesz és nem -lehet semmi. Én magam fogok az oltárhoz rohanni és völegény meg -menyasszony közé vetem magamat. Majd meglátjátok! - -– Ezt bolondul fogod cselekedni. Ha Málika egy csöppet szívlelne, csak -egy szemernyi jelet kellett volna adnia. Most már hiába… Eh, hagyjuk ezt -– intett rosszkedvüen. - -– Málika is dacos. Soha ilyen bolond komédiát. Nem foglalkozom nőkkel, – -tette hozzá Vitnyédi, szokás szerint egyszerre megfeledkezve előbb -mondott szavairól, – megvetem az asszonyi dolgokat, nem is igen konyítok -hozzájuk, de ami sok, az sok. Gyere velem és ne bolondozz. Ma este lesz -az eljegyzés. - -– Ma este? – rezzent meg Cseróczy. - -Szívét végtelen keserűség öntötte el. Egyszerre teljes közvetlenséggel -jelent meg előtte Málika alakja: szép, okos arca, finom vonásai, -amelyeken, mint a hattyu tollán végigperrenő vízcsepp szaladt le egy -könycsepp, puha fehér keze, amelylyel, néhanap végig-végig simogatta a -diák kúsza üstökét. S mindez elvész a téli ködben visszavonhatatlanul, -reménytelenül… - -– Megyek, veled megyek! – kiáltotta egyszerre, mintha félne, hogy egy -perc alatt minden semmivé lesz. – Induljunk, azonnal induljunk! - -– Csakhogy eszedre tértél, – dörmögött Vitnyédi. – Ezt elébb is -beláthattad volna. Van podgyászod? - -– Semmim sincs, – felelt Cseróczy türelmetlenül. – Minek akarsz -tartóztatni? Nem érted, hogy rögtön indulnunk kell? A podgyászom a -kezemben van. Menjünk! - -Téli délután volt; a hegyekről már leszállt a sötétség. Cseróczy magára -kapta köpönyegét és a szánkóhoz indult. Itt azonban meglepetés várta. A -lovak előtt állott Radákovics, kezében egy nagy üveg törkölylyel és -jószívüen mosolygott. - -– Szegény párák, – sajnálkozott rajtok, – meg vannak gémberedve. Egy kis -pálinkás kenyeret adtam nekik… Hát ti hová akartok menni? – fordult -barátaihoz. - -– Selmecre, még pedig rögtön! – türelmetlenkedett Cseróczy. - -– Nem oda Buda! – kiáltotta Radákovics. – Az én vendégeim nem állhatnak -csak úgy tovább. Vitnyédi még le sem ült és már menni akar, hogy elvigye -az álmomat? Nix dájcs! - -– Ne bolondozz, öreg, – szólt a fiatalember. - -– Nagy dologról van szó. - -– Ugyan eredj! – nevetett Radákovics. – Talán beszakadt Selmec? A vén -Krestyánszky, az uzsorások ősapja is odaveszett? Akkor még magam is -bemennék. - -– Másról van szó, pajtás. Engedj utunkra, pillanatig se vesztegelhetünk. - -– Akkor éppen nem engedlek – ellenkezett a fürdővendég. – Meg kell inni -a Szent János áldását, ezt a közjog is előírja. - -Azzal pedig, hogy a dolgában egész biztos legyen, gyorsan kivette -bicskáját és elvágta a két ló istrángját. - -Vitnyédi fölordított. - -– A romlásba döntesz, boldogtalan! Málika eljegyzése lesz ma! Oh, te -javíthatatlan korhely, mit tettél? - -A vihnyei remete kezdte érteni a dolgot… Cseróczy szereti a leányt, -máshoz akarják kényszeríteni, ma este lesz a kézfogó és ő -megakadályozta, hogy bajtársai idején ott lehessenek… Teringettét! -Gyorsan másik istrángot! - -Nem volt másik hám s így egyéb segítség után kellet nézni. Fölvetették -az egész házat, de szíj nem volt sehol; végre is úgy segítettek a bajon, -hogy levágták a csillár zsinórját, a csöngetyük szalagpántjait s a -hózentrágereiket. Nagy nehezen mégis csak befogták a lovakat s -elindultak. - -A Vihnyén maradottak illő módon búcsúztak vendégeiktől. Radákovics -elsütötte a pisztolyait, Höllenbach pedig régi lakodalmi szokás szerint -utánuk öntött egy veder bort; így indulnak el a felvidéken a kézfogóra… -A szánkó eltűnt az alkonyatban. - -Amikor a toronyőr tizenegy órát jelzett, a diákok befordultak Selmec -első utcájába. A két lóról szakadt a hab, amikor Vitnyédi megállította -őket térdre estek s nem bírtak fölkelni. - -Cseróczy leugrott a bakról. - -– Megvolt az eljegyzés? – kérdezte elfuló hangon, azt se tudva, kihez -beszél. – Hogy meg volt-e az eljegyzés, kérdeztem! – kiáltotta -nyomatékosabban. - -A rendőrök eleintén bámultak, aztán vihogni kezdtek. - -– Mit röhögtök?! – kiáltott az akadémikus. – Beszéljetek, ha jót -akartok! Meg volt-e már az eljegyzés?! - -Senkise válaszolt; látva kipirult arcát, az emberek elhallgattak s -tanácsosabbnak látták valamivel odébb vonulni. Ebben a percben -Frundsberg jelent meg a kapuban. Nagyon föl volt izgatva, szeme kidőlt, -szakálla remegett. - -– Hol van Málika és mi történt?! – ugrott eléje rosszat sejtve Cseróczy. -– Valami baja történt? beszéljen! - -Frundsberg bárgyu ijedtséggel nézett rá, aztán dadogva válaszolt: - -– Málika? Nem tudom. Megszökött… vagy eltünt… nincs itt… nem tudom… - -– Hová lett?! – ragadta meg a fiatalember torkánál a vőlegényt. – Önt -teszem felelőssé, hová lett?! Mondja, mit csináltak Málikával?!… - -Frundsberg végre összeszedte magát. - -– Hagyjon engem az úr békében! – kiáltotta. – Ez hallatlan injuria, amit -velem tettek! Mi vagyok én, ki vagyok én, hogy így rám törjenek?! Az a -kisasszony, ha éppen tudni akarja, egy fiatalemberrel megszökött. Itt a -levele, amit nekem hátra hagyott. Azt írja benne, hogy reggelre majd -mindent megtudok! Tessék elolvasni, tisztelt úr! - -Kipirult és a magas vékony hangja fisztulába csapott át. Pillanat alatt -megvénült, megráncosodott és ha lehet, még csúnyább lett. - -– Reggelre! reggelre! – kacagott reszkető hangon. – És én talán aztán -vegyem el! Nem rossz! Én, aki egész életemben becsületes és tisztességes -ember voltam! Hát hol fogja tölteni a kisasszony az éjszakát?! Nem -mondaná ezt meg, tisztelt úr? - -Cseróczy mintha lázban hallotta volna e szavakat. Eleintén elkábult, -aztán kiverte a hideg verejték s amikor Frundsberg mondata végére ért, a -fiatalember fölordított, vércseként lecsapott a vőlegényre, a hóba -tiporta s irgalmatlanul elpáholta. A rendőrök és cselédek alig tudták az -akadémikus körméből kiszabadítani Frundsberget, aki krákogva, prüszkölve -köpködte a havat és folyton ezt az egy szót kiabálta: – Mordio! Mordio! - -Körülöttük ezalatt összecsődült az egész város, az emberek föl voltak -izgatva, hadonászva kiabáltak és javarészt Frundsbergnek fogták pártját. - -– Igazat beszélt… Mi is láttuk a levelet… Hallatlan, hogy így bánnak -becsületes polgárokkal… Meg kell verni a diákokat, ki kell űzni a -magyarokat… – ezek a szavak hallatszottak ki az egyre fokozódó morajból. -Itt-ott már egy-egy fütykös is fölemelkedett. - -– Hozzám ne nyúljon, akinek kedves az élete! – bömbölte Cseróczy. – Ki -merészeli meggyanúsítani Málikát? Beszéljen, ha bátorsága van! Tessék -felelni, majd számolok vele! - -Egy pillanatra csönd lett, aztán látszott, hogy valaki hátulról -széjjellöki az embereket és utat csinál magának. Mindenki arra fordult. -Egy hórihorgas alak törtetett előre. A hosszu Sepi volt; egyik kezében -fütykös, a másikban félelmetes papucsa. Hosszu szája vigyorgott; -szemtelenül nézett a két diákra. Egészen hozzájuk ment és így szólt: - -– Nohát, én láttam a kisasszonyt, ezelőtt másfél órával. Ha az urak oly -rettenetesen kiváncsiak, tudják meg: Hertelendi úr lakására ment. Ez az -igazság! - -Cseróczy egy lökéssel a hóba terítette. Még ilyen vadnak és erősnek nem -érezte magát. Az izmos péklegény, mint a pléhkatona görbült meg kezében, -de ha ötször olyan erős lett volna, akkor is pozdorjává kellett volna -törnie. Sepi messzire elvágódott a hóban s fektében védelmezve emelte -föl a kezét. De Cseróczy nem ütött feléje. - -– Állj föl! – ordított rá. – Csak állj föl, himpellér és védjed magadat, -ahogy tudod. Ki a fütykössel! Urral van dolgod! - -Sepi egy pillantás alatt fölkelt és fütykösével nekiszaladt a diáknak. A -bot nagyot puffant Cseróczy fején. Kemény koponya volt, nem érezte meg, -csak a süvege hullott a hóba. Most ő következett. Két kezével megkapta a -legény torkát s pillanat alatt megint a hóba lökte. A hosszu Sepi, mint -a lisztes zsák, puffant a földre. - -– Csak állj föl! – ordította vadul a diák. – Csak állj föl! - -De Sepinek elég volt a két zuhanás. Fölugrott ugyan, de nem támadott -többet, hanem vinyogva menekült el. Amikor már ötven lépére volt, -megállt, megtörölte az ábrázatát és gúnyosan ordított Cseróczy felé. - -– Azért a kisasszony mégis a Hertelendi úr szeretője. Én láttam! ezt nem -lehet pofonnal elintézni. Alászolgája! - -A két diák rémülten, eltorzult arccal bámult egymásra. A polgárok -zajongani kezdtek. - -– Az egész városra szégyent hoznak… Mindenkit megtámadnak… Ezt nem -tűrjük! – elégedetlenkedtek. – Menjünk a tanári karhoz! - -– Hallgassatok! – ordította Cseróczy. – Csőcselék vagytok! -megértettétek?! Fogjátok be a szájatokat! - -Fekete szeme félelmesen forgott. Mintha ólomgolyó ugrálna körül a -fejeken – mindenki egy csöppet megbiccentette koponyáját a diák -pillantása alatt. - -– Aki egy rossz szót szól, azt elpáholom, – tette hozzá vadul Cseróczy -és senki sem mert neki ellentmondani. Az emberek meghuzták magukat, mint -az elvert öleb. A diák egy ideig várt, hogy talán valaki még szól egyet, -de rémes csönd maradt, senkinek se volt kedve az akadémikussal kikötni. - -Cseróczy lassan megindult Vitnyédivel Herteleni lakása felé. - -A nép sokáig maradt csomóban és föllélekezve, hogy Cseróczy alakja -eltünt, megbeszélték a történteket. Elhatározták, hogy nem türik tovább -a zsarnokságot, s ha nem kapnak jogorvoslást a tanári kartól vagy a -rendőrségtől, a miniszterhez fordulnak, hogy vessen véget e szörnyü -selmeci állapotoknak. - - - - -Az eljegyzés. - -Hadd mondjam el az előbbi csattanó előzményeit. Térjünk tehát vissza -néhány nappal. - -Málika fásultan, csüggedten várta az eljegyzést. Feje tele volt bús -gondolatokkal. Cseróczy nem jött vissza: Cseróczy szívtelen, rossz, -hűtlen ember! Ha csak valami fűzné hozzá, megérezné, hogy vissza kell -térnie, bocsánatot kell kérni és mindent jóvá tenni. De nem jött, nem -jön, talán végigkószálja az ország valamennyi korcsmáját, talán utána -szaladt a szép Meluzinának és tovább éli vele csunya világát… Talán már -azt se tudja, ki az a Judex Málika, akinek egykor örök hűséget igért. S -ebben talán igaza is van, hiszen az egykori Judex Málika eltünt: aki itt -a karosszékben szomorkodik, az egy másik nő, egy elcsüggedt, kifáradt, -megvénült leány, akinek már nincs az életben semmi öröme, semmi vígasza, -akinek csak egy vágya van: felejteni, mindent felejteni… Avagy talán -megalázkodjék, utána üzenjen – ő, akit úgy megbántott, akinek kérő -szavára korhelykedésekkel válaszolt?… Nem, soha: ő is megmutatja, hogy -büszke tud lenni, ha mindjárt ketté is hasad a szíve. Nem is szereti őt -Cseróczy, ha térden állva nem jön bocsánatot kérni s nem érdemeli meg -azt a szeretetet, amely szívében iránta lobogott s még most is ég a hamu -alatt… - -De a diák nem jött. S az eljegyzés napja egy reggelen tényleg -fölvirradt. Milyen szép ünnepség volt ez és mégis mily szomoru! A tarka -színeket mintha az ősz dere csípte volna meg. - -A Judex-ház tehát egy napon újra vendégeket látott: az eljegyzésre -eljött az egész presbytérium, valamennyi céh küldötte, a tanács, sőt a -rendőrség és a tűzoltóság is. Ünnepi dísz várta a vendégeket; az ódon -tornyon zászló lengett, a vaskosaras ablakból virágfüzérek és szőnyegek -lógta le. A kapuban állott Judex, a polgárt ékesítő egyszerü fekete -kabátban, kibontott inggallérral, hajadon fővel, ahogy egykoron a -jobbágy fogadta várurát. Fönt az emeleten a ház asszonya várakozott – ő -már brokátban, arany főkötőben, nehéz bársonyban és csipkében, régi -Brenner-klenódiumokkal – és kenyeret meg sót kínált az érkezőknek. A -barátság és bizalom jele ez. Köröskörül asztalokon, padokon, székeken -kirakva a ház minden ékessége: régi selymek, ezüstök, jelvények, -zászlók, kardok, kalapácsok, közepén Mária Terézia adományozó-levele. A -háttérben temérdek cseléd, mind fehérbe öltözve, homlokukon fejkendővel, -övükben kulcscsal, tollseprővel, fakanállal, a helyes gazdálkodás -szimbólumaival. - -Estére harangoztak, amikor mindenki elhelyezkedett s német szokás -szerint végre a vőlegény is a házba lépett. A kapunál álló Judex karon -fogta s végigvezette a ház valamennyi szobáján, udvarán, sőt még -istállóin is, ahova Frundsberg cselédsége ősi szokás szerint már -előzetesen egy fölpántlikázott borjut állított. Elvégezvén útjukat, -amely annak bizonyságául szolgált, hogy a házban minden rendes és jó -módra valló. Frundsberg átadta a maga ajándékát: egy szép aranyművü -nyakláncot, amelyet Málika egy szál rozmaringgal viszonozott. - -Most átmentek a főterembe, ahol ünnepélyes csöndben, kört alkotva, -álltak a vendégek. Frundsberget négy ifju leány vezette, a szoba -közepére, Málikát négy bányász. Az urak és hölgyek most szemügyre vették -az ifju párt és helybenhagyólag bólintottak. A vőlegény ugyan nem volt -valami híres legény, de a férjnél nem is ezt kell megkivánni. Annak -legyen jó esze, jó szíve és jó karja, a ház díszét az asszony adja meg. -Már pedig ez a rózsabimbó gyönyörü lesz, ha kelyhe kinyílik. Sápadtsága -dacára Málika bájos volt e percben. Régi, rókatorku német ruha volt -rajta, barna selyemből, telirakva színes gyöngygyel; a fején -kócsag-bóbita, a nyakán nehéz, multszázadbeli aranylánc, haja régi -módira fölfelé simítva… Olyan volt, mint amikor a kis unoka belebujik -nagyanyja ruhájába, az ódon keretből rózsásan világított ki ifjúsága, -amelyet az öltözet ellentéte még szebbé tett. Aki ránézett, az -ünnepélyes jelenet ellenére is jóindulatuan mosolygott, mint májusi -reggelen, amikor a harmatos rózsafán az első bimbót vesszük észre. - -Most a főtisztelendő, Institórisz lépett elő. Ceremóniája rövid volt, -miután az egyház hivatalosan nem segédkezik az eljegyzésnél, de a rövid -aktus ellenére, a pap sok méltóságot tudott kifejteni. Lassan a terem -közepére lépett, megállott, szünetet tartott, – szünetet tartani fölötte -szeretett, – s aztán csöndes imát mormolt. Ujabb pauza után, amely -közben a legyek röptét is meglehetett hallani, a főtisztelendő úr -megfogta a mátkák kezét, összetette azokat és egy régimívü serlegből -bort öntött rájuk… A leány megrázkódott egész testében… Mintha tüzes -harapófogó érintette volna ujjait, amint keze a Frundsbergéhez ért s a -bor nem volt nedü, hanem izzó zsarátnok, amely fájó sebet égetett rajta… -Szédülve emelte föl eddig lesütött szemét, mintha keresne valakit, aki -kimentse e szörnyü helyzetből. De senki sem akadt, ellenkezőleg, a -vendégek természetesnek találták az egész jelenetet és helybenhagyólag -bólintottak fejükkel… A leány ismét visszasülyedt letargiájába és -megadta magát. Fátyol mögül látta a világot, a papot, szüleit, a -kifésült vendégeket és vőlegényét, aki most gyöngéden fogta karon és a -szomszéd terem felé vezette. Itt ültek le a gazdag vacsorához, amely nem -kevesebb ceremóniával járt. - -Beszéden, ábrázaton, viselkedésen, mintha a mult támadt volna föl: régi -szövetek zizegtek-susogtak, az emberek köröskörül mind fakók, öregek és -hallgatagok voltak a mondókákban és szokásokban eltűnt idők emlékei -elevenedtek meg. A mult szelleme járt az asztal fölött, az oltotta el -egyszerre a terem valamennyi gyertyáit is. Mert az ebéd nem kezdődött -levessel meg jóétvágy kínálással, hanem az ételek hódolatával, amihez -sötétség kell. Ki emlékszik ma még erre a ceremóniára? Hogy is volt hát? -Harminc cselédleány állott föl sorjába a konyhában, harminc étel került -az asztalra: főként vadak, halak, (mert ez jellemzi a nemesembert), -továbbá kalácsok, mult századbeli pástétomok, fánkok, pecsenyék, -tészták, cukrostornyok s a többi, s a többi. Valamennyi hosszu -ezüstedényeken állott, amelyek peremén kis viaszgyertya lobogott. A -sötét terem ettől a fénytől lett világos. A szolgálók sorjában Málika -elé járultak, mindegyikük mondott egy-két jó szót a pecsenyéről s aztán -mélyen meghajolva a menyasszony elé tette. A disznókról, őzekről és -borjufejekről kisérteties fény áradt a nézőre, úgy látszott, mintha nem -a polgárok ennék meg őket, hanem e tátott száju fenevadak akarnák -fölfalni a vendégeket. Azután ismét kivilágosodott a terem s a vendégek -jóétvágyat kivánva egymásnak, nekiláttak a tálaknak, amelyeknek súlya -alatt a nehéz tölgyasztal meg-megremegett. - -A vacsora soha véget nem ért volna, ha egyszerre az ablakok alatt meg -nem riannak a régi városi kürtök. A vendégek fölkeltek székeikről s az -erkélyre tólultak. A lejtőről kígyóvonalban hosszu menet közeledett, -élén, fáklyásoktól kisérve, a bányazenekarral, végén a kiváncsi nép -fekete tömegével. Hozták a menyasszony ajándékait. Ki tudná elszámlálni -azt a tömérdek bútort, holmit, jószágot, amely kocsira rakodva az -ablak alatt elvonult? Knappe, az asztalos, valóban kitett magáért, -ilyen szép hozománya leánynak még nem volt Selmecen. Elől a nehéz -tiszafa-szekrények, karosszékek, asztalok, fiókos ládák, ruhásszekrények -és egyéb bútorok, mind művészi gonddal, kézzel kifaragva, nehéz -pántokkal ékesítve. - -Aztán két szekér a fehérneművel, ami len a Garam völgyében egy éven át -termett mind itt találkozott össze. Utána következtek a ház fényűzési -fölszerelései: gyönyörü máramarosi üvegcsillárok, káprázatos fényü -arany- és ezüstevőeszközök, gyertyatartók, ékszeres ládák, tükrök, -csipkék, selymek, úgy helyezve el nagy gonddal, hogy mindenki -megcsodálhassa őket. Az utána döcögő kocsin a gazdag konyha jelvényei -sorakoztak, rengeteg üstök és csebrek, sárgaréz kondérok, fazekak, -tepsik, nyársak, közöttük a faedények sárga halmaza. Nyomon követte őket -az éléskamra fölszerelése: nehéz zsákok töltve kávéval, babbal, -borsóval, gyömbérrel, ánizszsal, gesztenyével, köménynyel, majd a zsiros -bödönök páncélos csoportja villogott, mellettük boros, káposztás, -pálinkás hordók sorakoztak. A menyasszony fehér tehene csöndesen -léptetett utánuk. - -Málika szomorúan nézte a fölvonulást s egy könycsepp hullott szűzi -ruhájára. - -– Síró menyasszony, nevető asszony, – bólogattak helybenhagyólag a -vendégek. - -A hordók kocsija után egy nagy szekér következett, megrakva mindenféle -édességgel, kalácsokkal, lepényekkel, fánkokkal, meg perecekkel, a -melyeket egy markos fehércseléd osztott szét az utca lármás népének. -Utána forgácscsal földíszített sörös kocsi haladt, egy csapos -derűre-borúra mérte az árpalét, ezen a napon Selmecen még a kutyák is -sört ihattak, ha akartak. A menyasszony végigjártatta tekintetét a két -elemózsiás szekéren, s aztán a következő alkalmatosságra pillantott… S -ekkor a szíve verése egyszerre elállott s a torka összeszorult. A szeme -előtt az ünnepély kezdete óta lebegő fátyol még sötétebb lett s a feje -elszédült. Azután egyszerre a szíve hevesen kezdett dobogni s ki akart -ugrani a testéből… - -Mi volt az, ami Málikát ennyire indulatba hozta? Ártatlan, régi német -szokás okozta. Mult századbeli germán családok azzal akarták a -házasságba vetett bizalmukat kifejezni, hogy a hozomány ajándékai közé -egy selyemmel, bársonynyal ékesített bölcsőt is tettek… - -S ez a szimbólum az összes eddigi képeknél, az eljegyzésnél, a jelképes -vacsoránál, a pap szavainál erősebben, közvetlenebbül mutatta a leánynak -jövendőjét, életét, egész nyomorúságát. Nem tudta tovább kiállani az -ablaknál, félt, hogy a háztető rája szakad. - -Fölugrott és átszaladt az apjához, aki egy percre visszavonult a -szobájába, hogy a tűzijátékot rendezgesse. - -Málika pihegve rogyott le előtte és megragadta Judex kezét. El akarta -mondani összes szenvedéseit, föl akarta tárni szíve szörnyü csatáját és -soha meg nem szűnő szeretetét a selmeci diák iránt, de görcsösen vonagló -ajka mást nem tudott mondani, mint ezt: - -– Sohasem, édes jó atyám, soha, sohasem!… - -Judex letette a kezében levő görögtüzet és ránézett a sápadt gyermekre. - -– Hogy értsem ezt? – kérdezte hidegen. – Magyarázd meg a szavaidat. - -A leány ki akart egyenesedni s újra megkísérlette, hogy elmondja azt, -ami a szívét nyomja. De csak kúszált mondatokban tudta magát kifejezni. - -– Nem tudok a lelkem ellen cselekedni, – zokogta, – nem birom tovább… -Olyan szerencsétlen, olyan nagyon szerencsétlen vagyok… - -Feje lehanyatlott gyorsan emelkedő keblére. Judex kelletlenül símogatta -szakállát, mint amikor haragudni szokott. - -– Kérlek, ne beszélj félre, – mondta szárazon. – Mire jó újból zavart -csinálni? Már minden, ahogy illett, rendben volt, és most újra kezded? -Nem szeretem az ilyen színpadi jeleneteket, torkig vagyok velük. - -Rosszkedvűen, összeráncolt homlokkal járt föl és alá a könyvespolcok -között, aztán megállt Málika előtt. - -– Nem hogy megköszönnéd szüleid jóindulatát, amely kedvezővé tette -jövődet, most újra össze akarod bogozni a csomót. Azt hiszed, örökké -rabszolgái leszünk szeszélyeidnek? Hogy tréfát űzhetsz emberrel, -becsülettel, Istennel? Nagyon tévedsz, nem tűröm házamban az ilyen -dolgokat! - -Élete legnagyobb büszkesége volt az a három szó: „az én házamban“. A -mintaszerűség, tökéletesség és a legfőbb erények jelvényét látta bennök. -Az „ő házában“ élni gyönyörűség és kitüntetés lehetett földön, mennyben -egyaránt. Ott soha helytelen dolog nem történhetik, ott senkinek oka -nincs a sorsa ellen tiltakozni s ott minden úgy van jól, ahogy a -családfő akarja. Ilyen az ő háza; boldog, aki falai közt élhet, -békességben, tiszta polgári becsületben és boldogságban… Nincs több -ilyen ház az egész világon… Nem csoda, ha megrészegedett e kedves -szavától. Az asztal elé állt s így kiáltott: - -– Nem tűröm, hogy tréfát űzzél belőlem, hogy pellengérre állítsd e -becsületes falakat és botránynyal szennyezd be e mocsoktalan házat! -Megértetted?! Eddig van! - -Málika fölemelte sápadt arcát. - -– Nem akarok semmit sem hallani! – rázta dühösen fejét Judex. – Most már -az én becsületemről, adott szavamról és személyemről van szó! És ha a -Paradicsom-hegy megindúl is, a Frundsberg felesége leszel! Punktum! - -Soha még ilyennek nem látta atyját: a kis emberke arca mintha óriásivá -nőtt volna, szeme akkora volt, mint egy ágyúgolyó, szája, mint a barlang -torka. Málika megrázkódott. Látta, hogy hiába volna ellenmondani, apja -szigoru, hideg arcán tükröződött a szilárd elhatározás, amelynek most -már minden áron érvényt szerzett volna… Ez volt hát az élet, amelynek -borzalmairól iskolában és könyvekben annyit olvasott, ez a jövendő! -Lelkében egyre nagyobb lett az undor, mintha keze, arca, szája, minden -porcikája útálatos sárral érintkezne s neki bele kellene fúlnia. A lány -egy ideig tétován nézte, lassankint hogy sülyed belé a mocsárba és hogy -nő szívében a gyűlölet mindenki, minden, első sorban önmaga ellen. -Azután fölébredt benne az önvédelem, galambnak érezte magát, -amelyet kegyetlen vércse üldöz s kétségbeesve tekintett, amibe -belékapaszkodhatnék mentőkar után. De sehol semmi. Az ódon óra nyugodtan -percegett, a vén butorok és képek közönyösen néztek rá, ők már -bizonynyal láttak ilyen jeleneteket a Judex-házban… Az apa -összeszorított ököllel állott a sarokban, az utcáról fölvilágító piros -fáklyafény még zordabbá tette ábrázatát… Lentről egyre jobban -hallatszott a bányász-zenekar muzsikája s a vendégek zsivaja… - -A leány összeszedte magát s föltápászkodott. Szíve nyugtalanul vert, -fülében két szó zúgott: „nem lehet, nem szabad!“ Nem lehet, hogy élete -ily üresen, rettenetesen végződjék, nem szabad, hogy lelke megadja -magát. És ha megindul a Paradicsom-hegy, temesse őt el, de soha sem lesz -a Frundsberg felesége… Lehajtotta fejét s magára hagyta apját. - -Kitámolygott az ajtón s kis szobájába ment. - -Üres és néma volt az egykor víg leányszoba, a bútorok egy részét már -elvitték, a többi félszegen, idegenül álldogált szerteszét. Odalépett -egy almáriom elé s kiszedte azt a sok apróságot, amelyet egykoron -Cseróczytól kapott. Tarkán össze-vissza hevert a sok csip-csup, amelyet -a szerelem manója aranyozott meg: hervadt virágok, szalagok, -lövész-monéták, madártollak, fényképek, táncrendek. Maga elé rakta őket -és sírva nézte végig valamennyit, tanácsot, segítséget, kérve tőlük. -Össze-vissza beszélt a sok régi emlék, egyik panaszosan, a másik -jóakaróan, a harmadik keserü szemrehányást téve. Régi, meghitt barátok -voltak, hű tanui a leányszoba minden örömének és bánatának. Tudták, -hogyan kell a szívhez beszélni s tudták, hogy szerencsétlen kis gazdájuk -nagy bajban van, az egész világ megrendült körülőtte… - -S amint a leány hallgatta őket, amint visszahozhatatlan időkről mondtak -bús regét, a különösebbnél különösebb tervek vonultak föl előtte. -Elszökni… zárdába menni… térden állva könyörögni az atyja előtt, akinek -kell, hogy szíve legyen… széjjel marcangolni e csinos arcot, amely -mindennek oka… Avagy: meghalni… eltünni a havas éjszakában mindörökre… -Oh, be jó is lenne a puha, illatos hóba temetkezni… - -A nagyteremből víg zene harsogott föl. - -– A vánkostánc! Kezdődik a vánkostánc! – hallatszott egy éles hang. - -A bevezető muzsika elvégezvén néhány ütemét, elhallgatott; hallatszott, -amint a vendégek vidám zajban csoszogtak sorba. - -– Mindjárt keresni fognak, – riadt föl Málika. - -Fölugrott és sietve kapta magára köpönyegét. Nem tudta, hogy mit fog -tenni, csak azt tudta, hogy menekülnie kell e szörnyü házból, amelynek -falai börtönként övezték testét-lelkét. - -– Kezdődik a vánkostánc! – hallatszott még élesebben. – Hol a -menyasszony? - -Eloltotta a lámpát, nehogy rája akadjanak. Azután tollat keresett s a -kivülről beszürdő félhomályban pár kúsza sorral tudatta Frundsberggel, -hogy nem lesz az övé. Reggelre majd megtud mindent… Vajjon mi lesz az a -minden, még ő sem sejtette… - -Az ámbituson cipőkopogás hallatszott, Frundsberg meg a rendező keresték -a menyasszonyt. Kinyították az ajtót s benéztek a szobába. - -– Nincs bent senki, – dörmögött a rendező, látva, hogy sötét a szoba. - -Frundsberg tétován állott az ajtóban. Fejének árnyéka az ámbitus falán -olyan volt, mint egy vén asszonyé. Málika önkéntelenül elmosolyodott s e -derü bizalmat, bátorságot öntött szívébe. Most már nyugodtabban várta, -hogy a keresők odébb menjenek… - -Amikor a vőlegény és a vőfély eltüntek a szomszéd folyosón, gyorsan -kisurrant az udvarra és csipkekendőjét arcára szorítva, kiszaladt az -utcára. Nem látta meg senki… - -Üde, éles levegő csapta meg arcát: óh, be jól esett a petroleum- és -limonádé-szagu báli levegő után! A város még élénk volt ugyan, de az -emberek csoportokba verődve tárgyalták, mennyi kincscsel terhelve -vonultak föl a hozomány-vivő szekerek s így senkise törődött vele. Azt -hitték, valami korán távozó vendég. - -– Bodog fickó! – mondta valaki, a ház felé mutatva pipájával. – Így én -is megházasodnám! - -Málika nevetett. Hiszen jól járna, ha így nősülne meg! Még az eljegyzés -napján megszökik a menyasszonya. Egyszerre visszanyerte önuralmát s mint -az élet nagy pillanatai előtt, amikor hirtelen szembe kerülünk a -rettegett eseménynyel s íme, egyszerre csodálatosan természetesnek s -könnyünek látjuk a megoldandó dolgot: ő is szinte magától értetődőnek -tartotta, hogy éj idején egyedül megy végig a városban, valami -titokzatos, de éppen nem ijesztő szakadék: a jövendő felé… Hiszen mindez -egyszerü: akit gyűlölünk, ahhoz nem megyünk feleségül s a szabadságot, -épp úgy, mint a szeretetet az Isten oltotta a szívünkbe. Ez ellen nem -lehet cselekedni… Visszanézett, a Judex-ház párás ablakán fény tódult az -utcára. Az éjjeli világításban szinte rá sem ismert a szülei házra. - -Az első utcán balra kanyarodott föl. A nagy zaj után egyszerre nagy -némaság fogadta. Itt nem járt senki, léptei ijesztően visszhangoztak s -az utca sötét gádora mintha el akarta volna nyelni karcsu alakját. Nem -félt tőle: sőt érdekesnek találta a furcsa helyzetet. Még sohase járt -ily késő éjszakában gyalog az utcán. Pedig érdekes Selmec ilyenkor is. -Milyen különösek a púpos, fekete házak, nyakukban a hófehér prémmel, -milyen titokzatosak a mélyen lógó, sürü, csillagtalan felhők, akárha itt -gyülnének tanácsra, holnap ki melyik országba vándoroljon, milyen -sajátságosak a kopár fák, amelyek hosszu, bogos ágaikkal, mintha meg -volnának fordítva: a gyökerek állnak ég felé, a lombok pedig télen a -föld alatt virulnak. A város koronájaként szögletes vonalaival ott -emelkedik az Angyal-vár, hófehéren, érintetlenül, mintha cukorból -faragták volna ki. Málika tágra nyílt szemmel nézte, mint a gyerek a -cukrász kirakatába tett édességből csinált házakat. - -Jobbra a gyertyamártótól alacsony, sötét ház terpeszkedett: papírral -átragasztott, összetört ablaktábláin és nyitott kapuján meglátszott, -hogy diákkvártély. Minek a kapukulcs ott, ahol éjjel élénkebb a -forgalom, mint nappal s ellopni amúgy se lehet semmitse? Málika tudta, -hogy Hertelendi meg Vitnyédi itt laknak; ha errefelé sétált, a két -fiatalembert mindig az ablakban láthatta. Tudta azt is, hogy egész -Selmecen ezek a leghívebb emberei s azért védelmet keresve, gondolkodás -nélkül fordult be a kapun. Ezek a jó fiúk csak nem hagyják el élete e -nehéz pillanatában? Ha azt kivánná tőlük, menjenek a tűzbe, elmennének, -ha azt, hogy hozzák le a napot az égről, azt is megtennék. - -… Az utcán pedig akkor suhant végig a hosszu péklegény árnyéka… - - - - -A diáktanyán. - -Hertelendi nagy munkában volt: meg kellett erőltetnie minden sejt eszét, -hogy fütőanyagot fedezzen föl. Rossz idők jártak a diákra, az apja -hallani sem akart róla, s a fia legfurfangosabb ötleteinek sem ült föl -többé. Pedig vele sokáig el lehetett bánni, mert az öregnek, -közbevetőleg jegyezve meg, gavalléros hajlamai voltak s ha itt tudta -megfogni, akkor a diáknak nyert ügye volt. De Tamás a húrt a végsőig -feszítette. Ha kifogyott a pénzből, párbajafférekbe ment bele s ezen az -immár nem egész szokatlan úton sarcolta meg az öreget. Orvos, terem, -bepaukolás… Gentleman apa nem térhet ki ily kiadások elől. A valóságban -pedig a diákok az erdőben verekedtek s tiszteletbeli doktornak Blumot -vitték magukkal. Nehogy különben valaki azt gondolja, hogy a lovagias -ügyek egyoldaluak voltak, ennyire naiv nem volt az apa. Tamásnak haza -kellett küldenie a jegyzőkönyveket, sőt amikor az afférok nagyon -elszaporodtak, az öreg úr a hiteles hely bizonylatát kivánta be… Nagyobb -baj volt, hogy végül már nem akadt senki, aki Hertelendivel mérkőzni -akart volna. A fiatalember nem riadt volna vissza attól sem, hogy -proviziót adjon ellenfeleinek, sőt a reverzálistól sem, amelyben -biztosította őket, hogy semmi kárt sem tesz bennük, de az emberek -lemondtak a dicsőségről. Így hát Hertelendi szénája kezdett rosszul -állani. Egy geniális eszme rövid időre fölszínen tartotta még. Apja -gavalléros gondolkozására számítva, fogott egy stróhmannt, akit -bepörölt. Állitólag követelni valója lett volna rajta, egy -szabályszerüer lejárt és óvatolt váltó. Amikor az öreg Hertelendi, egy -gőgös, tizennégy ősös földesúr a pört megtudta, dühösen robogott be -Selmecre. Már a lépcsőn káromkodott. - -– Ilyen szégyent hozol a fejemre, hogy pörlekedel, mint az örmény -pénzváltók!? – kiáltotta fiához betoppanva. – Váltóra adsz ki pénzt? Egy -Hertelendi… Nem szégyeled magad? És még be is pörölöd a szerencsétlent! -Ez gyalázat! Nemes ember nem tesz ilyet! - -Tamás azzal védekezett, hogy másképp nem tud megélni, sok az adóssága, -az élet drága, minden fillért értékesíteni kell és végre is azt a pénzt -becsületes úton, kártyán nyerte. - -– Mennyi hát az adósságod? – bömbölte az öreg erre a vallomásra. - -Hertelendi bevallotta az összeget s az apa… nos, mit tehet egy -becsületében sértett apa: szépen kifizette. Ő, aki soha sem adott egy -fityinget se, ha arról volt szó, hogy a fia váltója lejárt, most, amikor -a fia váltót óvatolt, mint a jómódu bankárok szokták, szó nélkül -fizetett, mert a családi becsület kockán forgott… - -– Soha többet meg ne történjék ilyesmi, vagy kitagadlak! – kiáltotta még -távozáskor is. - -Dehát ez is régen volt. Hertelendire és Vitnyédire csakhamar újból a hét -sovány esztendő köszöntött be. Színi való csak lett volna, mert a -szárított kukoricaszár apróra vágva s bepaprikázva nem a legrosszabb -dohány s holmi élelmességgel ebédelni is tud az ember, de a hideg, az -átkozott tél nem ismer se hitelt, se részletfizetést. Füteni kell. A két -diák sokáig megbírkózott a válsággal. Példának okáért: mire szükségesek -a szekrények hátsó falai? Ott sem tolvaj hozzájuk nem férkőzik, sem egér -be nem bujhatik. Ez tehát jobb lesz fütőanyagnak. Kiszedték Simonideszné -siffonérjainak hátsó deszkáit s vígan fűtöttek vele. Simonideszné, -akármilyen ravasz némber is lett légyen, arra ugyan soha sem gondolt, -hogy a szekrények hátsó falait megvizsgálja. Ki is gondolna ilyen -csalafintaságra? Amikor ez az anyag is elfogyott, a szalmazsákokra -került a dolog s miután azok is a tűz martalékává lettek, s az ágyak -vékonyak voltak, mint egy héring, a székek és asztalok lábait nyirbálták -meg. Ez is jobb ügyhöz méltó pszihológiára vall, mert ugyan ki venné -észre, hogy az asztal eredetileg három hüvelykkel magasabb volt?… Az a -fő, hogy mind a négy láb a műtét után egyformán hosszu maradjon… De -mindennek egyszer vége szakad s amikor az asztalok alig voltak -nagyobbak, mint egy rattler, a műveletet be kellett szüntetni. -Simonidesznénak különben egyszer föltünt a dolog s meg is kérdezte -Hertelendit, mi az oka, hogy a bútorok mintha összezsugorodnának? - -– Ezt a fizika magyarázza meg, – mondta a fiatalember magisteri -ábrázattal, – a meleg ugyanis kinyújtja, a hideg pedig összevonja a -testeket… Adjon kölcsön egy pár zsák fát, fütsünk be jól és meglássa, -hogy az összehúzódás meg fog szünni. - -Ám Simonideszné nem volt hajlandó ezen az áron fizikát tanulni s így a -testek még jobban összezsugorodtak. - -Hertelendi most is, mint mondottuk, nehéz föladaton törte az eszét. -Vajjon mi lesz a fütéssel? Egy elkeseredett pillanatban már a kitömött -vidrával próbált szerencsét és a tűzbe lökte, de a vidra oly bűzzel -égett, hogy kénytelen volt újra kirántani a kályhából. Kezét lóbálva -sétált föl s alá, s éppen meg akarta magát adni a sorsnak, amikor -egyszerre kopogást hallott ajtaján. A diák kinézett a deszkahasadáson s -egy nőt pillantott meg. - -– Ez nem lehet más, mint a mosóné, – gondolta ijedten s pillanat alatt a -szekrénybe ugrott, hogy a kellemetlen vendég senkit se találjon otthon. -Ijedtében még azt is elfelejtette, hogy ily késő esti órában a mosónők -már alszanak. - -Málika belépett és körülnézett. Miután senkit se látott, szépen leült és -elhatározta, hogy várni fog. Szemeit kiváncsian jártatta körül a -szobában. Ilyet még nem látott, s azért érdeklődéssel vette szemügyre a -berendezést. A szobát rendetlensége ellenére sem találta kellemetlennek, -sőt tetszett neki a diákszállás: az üres üvegekre tűzött -gyertyamaradványok, a csipős dohányszag, a céltábláknak kitűzött ócska -kalapok, az összedrótozott kályha, a beragasztott ablaküvegek, a lámpa, -amelynek eltört ernyőjét egy kézelő helyettesítette s az egész szoba, -amelyben szinte süvöltött a hideg. Mennyivel frissebb, fiatalabb és -szebb ez, mint az ócska Judex-ház hideg pontosságával és szörnyü -rendszeretetével… Hertelendi magához térve rémültéből, óvatosan -kipillantott a szekrényből. Szinte kővé meredt, amikor vendégét -megpillantotta. - -– Málika, – hebegte ijedtében kigurulva rejtekéből, – mit keres itt -Málika? - -A leány kezet fogott vele és így szólt: - -– Ha nem felejtették még el, amit nekem igértek, meg fognak védeni… – -Halkan tette hozzá: – Szerencsétlen, elhagyatott vagyok… - -Hertelendi nem értette, mit beszél. - -– De éjjel… egyedül… s én is egyedül vagyok, – dadogta. - -A leány kissé elsápadt s hátrább lépett. - -– És Vitnyédi?… Azt hittem, hogy együtt laknak… nem? - -– Vitnyédi már két hete Cseróczyt keresi… Málika, ez nagy könnyelmüség, -végtelen könnyelmüség, – fakadt ki belőle egyszerre. – Ön egy percet sem -maradhat itt. - -Málika ránézett. - -– Ön egyedül is épp oly jó fiu, mint Vitnyédivel együtt, – mondta -egyszerüen. – Itt maradok, mert szükségem van a védelmére. - -Leült a kis székre s maga elé bámult. - -– Olyan nagyon boldogtalan vagyok, – sóhajtotta. - -Hertelendi hallgatott: soha életében nem volt ily különös helyzetben. -Zavartan húzta le ujjairól a vívókeztyüt, amelyben éjjelente aludni -szokott, hogy a hideg ellen védekezzék. - -– Nagyon zord az idő, – mondotta mentegetőzőleg s tüzelő után nézett. – -Nem parancsol teát? - -Málika is fázott, tehát ráhagyólag intett. - -Hertelendi most már nem sokat habozott, hanem kitéve magát Simonideszné -teljes haragjának, fölkapott egy széket, darabokra törte s aztán -befűtött vele. Pár perc alatt vidám tűz lobogott, fényével és melegével -enyhébbé téve a szoba rideg hangulatát. - -A téa elkészült, Málika kitöltötte két ócska pohárba. - -A fiatalember tétován ült le mellé. Egy szót sem tudott szólani; bár -máskülönben elég bátor legény volt, most nem jött hang ajkára. Egy ideig -így ültek egymás mellett, végre a leány törte meg a csendet. - -– Mit gondol, mit tegyek már most? – szólt. - -Minden átmenet nélkül csak büszke fejét hátra szegezve tette hozzá: - -– Olyan nagyon, nagyon szeretem Cseróczyt… - -Hertelendi a tűzbe bámult. - -– De ha valaki megtudja, hogy itt járt… – mondta megborzongva. – Mi lesz -akkor? - -– Maga fél? – kérdezte a leány. - -– Én megverem az egész várost, – jegyezte meg Hertelendi meggyőződéssel. -– Önért mindenre kész vagyok. - -Egy ideig újra csönd volt. - -– Mit tehetnénk? – töprengett a diák. – Én Isten ucscse oly ostoba -vagyok: ha kell, sosem jut semmi az eszembe, – tette hozzá dühösen. - -A leány látva barátja ügyefogyottságát, önkéntelenül elmosolyodott. - -– Akkor hát hallgassa meg, – mondotta, – hogyan gondolkozom én a -helyzetről. Amint pirkad, ön elvisz Gölnicbányára a nagynénémhez, egy -áldottlelkü, okos asszonyhoz, aki bizonynyal nem hágy el a bajban. Ha -keresni is fognak odahaza, senki sem sejti, hogy itt vagyok. Hogy is -gondolhatnának ilyet? Reggel tehát az ön felelőssége megszünik. - -– Aláírom. Bárcsak már hajnalodna, – tette hozzá önkéntelenül -Hertelendi. - -– Ugyan szívesen látja a vendégeit, – biggyesztette föl ajkát Málika. – -Hány óra most? - -– Tizenegy. - -– Álmos? - -– Egy időre kiment szememből az álom. - -– Hát mulattasson egy kicsit. Nekem majd leragadnak a pilláim. -Képzelheti, hogy nem nagyon sokat aludtam az utolsó napokban… Még -eltalálok aludni ezen a széken. - -Hertelendi szolgálatkészen ugrott föl. Egyéb hijján bemutatta a -szállásukat. - -– Íme, itt van lakásunk minden dísze, – szólt körüljárva a lakást, – egy -havasi kürt, egy pár puska, kardok, plasztronok, vívóálarcok… Érdeklik -ezek a dolgok? - -Málika biccentett a fejével. - -– Fujjak bele a havasi kürtbe? Nagyon szép hangja van. Ha úgy -parancsolja… - -Belefújt a hosszu tölcsérbe, amely panaszos, nyikorgó hangot adott, mint -egy kenetlen szekér, azután vaktöltéssel ellövöldözgette egy gyertya -lángját, majd bemutatta a vívóálarcot, mint teaszűrőt. Szabadalmat -lehetett volna rá kérni: a sodronyháló kitünően fogta föl a tea -leveleit. Még az ébresztésre berendezett fali órát kellett -megmagyarázni. Ez is pátens volt. Úgy volt konstruálva, hogy amint a -láncra fűzött súly bizonyos mélységig leereszkedett, feldöntött egy -polcra állított korsót, amelynek tartalma az alvó ábrázatára fordult. - -Málika megitta téáját, amelynek kellemes melege elbágyasztotta. Csak -most érezte a nap fáradalmait és izgalmait, amelyek emléke ott -zúgott-búgott a fülében. Úgy rémlett, mintha egy nagy fekete madár -repdesne előtte és hol a szeméhez, hol a füléhez csapdosná nagy, sötét -szárnyait… Hess, csunya madár!… A teaforraló lassan zsongott, mint az -jól nevelt regényekben szokásos… Amint a leány szemét félig lehúnyva -Hertelendire figyelt, feje egyszerre csak lecsuklott s a következő -pillanatban a vendég elaludt… A diák ijedten nézte az újabb fordulatot. -Málika már mosolygott is álmában. - -– Nohát, ez gyönyörü helyzet. Most már egyenesen meg kell őrülni! – -állapította meg a fiatalember és nagyot fújt. - -Hozzálépett és gyöngéden megérintette a leány vállát. - -– De amikor oly nagyon szeretem, – sóhajtott Málika álmában. – Olyan -nagyon… - -Nem volt szíve, hogy fölébreszsze: szegény gyermek, hadd álmodjék -szépet, úgyis ki tudja mi lesz holnap? - -Lábujjhegyen a fogashoz lépett és minden eshetőséggel számítva, -megtöltötte a fegyvert. Úgy sejtette, hogy ma még lesz valami. Azután -nyakába terítette köpönyegét és kiment a folyosóra. Leült a földre és a -csillagtalan éjbe bámult. - -– Vajjon mi lesz mindebből? – kérdezte magától. - -Szerencsére nem volt képzelődő lélek, hanem mindent úgy vett át, ahogy -az élet adta. A holnappal nem szokott törődni, az messze volt tőle, mint -az ifjúkor a hófehér öregségtől. Nos, majd csak eligazodik hát ez a -dolog is; nagyobb esetek is előfordulnak s azért a városháza meg az -akadémia mégis csak áll, s ha az Úristen úgy akarja, évszázadokon át sem -omlik össze… - -Csöndesen pipázott a folyosón, nehogy ő is elaludjon. - -Jó félóra mulott így el, aztán egyszerre csöndes zsongás hallatszott a -piac felől, mintha méhraj szabadult volna el. Aztán megint néma lett -minden. De pár perc mulva újra zaj hallatszott, most már közelebbről. -Lépések kopogtak, egy-egy hang kitörtetett a többi közül és elrepült a -Simonidesz-házig. - -– Bizonyosan a mesterlegények, – gondolta Hertelendi és visszaemlékezett -az utolsó nevezetes csatára, amikor Sepinek a nagybőgőt a fejéhez -vágták. – Nyilván Gerstakkerhez mennek, – tette hozzá az associatio -idearum nyomán. - -De a hangok egyre jobban közeledtek; most a szomszéd sarkon dörmögtek, -most már az utcában vannak, s egyszerre olyan vadul harsognak, mintha -egy hegyi patak szabadult volna Selmec közepére. Itt valami baj van, az -bizonyos. Sokan lehettek az utcában, a lábak kopogásán hallatszott. Mind -egyszerre beszéltek, úgy, hogy egy szót sem lehetett érteni, csak azt, -mikor egy öblös torok ezt kiáltotta: - -– Ez az a ház! - -A következő percben már száz ököl kezdte döngetni a rozoga kaput. - -– No, ez szép dolog, – gondolta a diák és szépen letette a pipát az -ablakpárkányra, maga pedig fölkelt. – Úgy látszik, tudják már, hová lett -Málika! - -Lent Simonideszné vijjogása hallatszott. - -– Mordio! – kiabálta szünet nélkül. – Mordio! mordio! (A felvidéken úgy -látszik ez a legnagyobb rémület szava.) - -A tömeg kivülről rákontrázott. - -– Nyisd ki! – ordította az előbbi öblös hang, – vagy beverjük a kaput! - -A háziasszonynak se kellett több, úgy megijedt, hogy fogvacogva -leszaladt a pincébe és egy hordó mögé bújt. Meg volt róla győződve, hogy -a hussziták, a felvidék rémei, amelyekről annyit hallott nagyapjától, -betörtek a városba s mindenkit megölnek, fölperzselnek, a házakat, a -kerteket, az embereket, a tyukokat, még a kanári madarakat is… - -A tömeg látva, hogy belülről nem mutatkozik senki, nem sokat -teketóriázott, hanem egy-kettő, nekifeszült a kapunak, s nagy recsegés, -ropogás közt kilökte sarkaiból. Pillanat alatt az udvar tele lett -izgatott, hadonászó, kiabáló polgárokkal, rendőrökkel, bányászokkal, -fehércselédekkel. Ott volt, halálsápadtan, esti díszruhájában Judex is, -mellette Frundsberg, aki reszketett, mint a nyárfalevél s az egész -vendégkoszoru, némelyiknek még a szalvéta is a nyakában fityegett… A -furcsa képre néhány hirtelenében előszedett istállólámpa vetett halvány -fényt… Az eljegyzés ugyan furcsán végződött. - -Az udvarra jutva, egy pillanatra megállott a helyi viszonyokkal -ismeretlen tömeg, de csakhamar egy szabó, aki sokat járt pénzért a -diákokhoz, kijelentette, hogy Hertelendi az emeleten lakik. Mindnyájan -iziben nekiugrottak a lépcsőnek, s kettesével, tizesével rohantak föl a -lépcsőn. - -Amint az első csoport a folyosóra ért s jobbra akart kanyarodni, a -sötétből valaki rájuk szólt: - -– Megálljatok, egy tapodtat se tovább! - -Hertelendi volt, aki egy kissé elsápadva, de mindenre eltökélve várta a -történendőket. A fegyver a kezében volt. - -– Puska van nála! – rémült halálra Frundsberg, aki csaknem belészaladt a -csőbe. – Meg akarnak ölni! Segítsetek! - -Gyorsan visszaugrott a lépcsőház bolthajtásának védelme alá, s példáját -többen követték. A selmeci filiszterekben nem sok bátorság lakott. Ám -egy ember nem ijedt meg, kibontakozott a tömegből és a diák elé állt… -Judex volt. - -– Csak lőjjön keresztül, uracskám! – kiáltotta magából kikelve. – Csak -bátran, hiszen csupán az apja vagyok! Ez legalább méltó befejezése lesz -a komédiának! - -Hertelendi látta, hogy kétségbeesett emberrel van dolga. Leeresztette a -fegyver csövét. - -– Ez az én lakásom, – szólt határozottan, – ide belépni senkinek sincs -joga. Nem is értem, hogy mit akarnak itt éjnek idején? - -Judex közbe vágott. - -– A leányomat! a leányomat akarom! – kiáltotta, de hangja egyszerre -megcsuklott, erőtlenné lett. – Uram, – tette hozzá szinte könyörögve, -hogy tagadó választ kapjon, – csakugyan itt van a leányom? - -Kínos volt nézni az erős, kemény ember vergődését. Az arca halotthalvány -volt, az ajka bizonytalanul ejtette ki a szavakat. Apró szeme körül -sötét, idegesen rángatózó ráncok feküdtek. Tíz évvel öregebbnek -látszott, magasan hordott kemény feje előrehajlott. - -– Nincs itt, – szólt Hertelendi halkan, de nem tudott Judex szemébe -nézni, félre kellett fordítani a fejét. - -– De itt van! – kiáltotta Frundsberg a lépcsőház oltalma alól. – A -péklegény is látta, hogy idejött s ha nem volna itt, akkor ön beengedne -a szobába. - -Az udvaron álló emberek belevegyültek a lármába: – Nem engedjük, hogy -tisztes polgárokkal így bánjanak, – pattantak föl. – Majd megmutatjuk, -ki parancsol Selmecen? Mi, akik adót fizetünk, s teljesítjük polgári -kötelességünket, vagy azok a naplopó ficsurak?! Ki kell őket söprüzni a -városból! - -Föltüzelve e szavaktól, a tömeg újra nekirohant a lépcsőnek s egymást -buzdítva, ugrált föl a fokokon. - -A helyzet aggályossá vált. Hertelendi dacosan hátraszegezte a fejét, -fölemelte fegyverét és mindenre elkészülve, ezt kiáltotta: - -– Jaj annak, aki egy ujjal hozzám nyúl! Keresztüllőlek, hitványok! - -Ebben a pillanatban megnyilt a szoba ajtaja és Málika lépett ki. - -– Itt vagyok, – mondotta halkan és lehajtotta a fejét. - -Judex visszahökkent s a rohanó tömeg egyszerre megállt. Halálos csönd -támadt. De az apa megdöbbenése csak egy pillanatig tartott, aztán Judex -kiegyenesedett, szeme szikrázott s kétségbeesett ordítással vetette -magát a leányra. - -– Most meghalsz! – kiáltotta és fölemelte nehéz öklét. – Most véged van! - -De a szülői ököl nem tudott lezuhanni. Hertelendi közéjük vetette magát -s megragadva Judex kezét, félrelökte az apát. - -– Még ön se fog hozzányúlni! – kiáltotta rá Judexre. – És ha darabokra -téptek, sem juttok a közelébe! – Hangja félelmetesen csengett a -visszhangzó házban. Az emberek, akikben elsősorban a csúnya kiváncsiság -működött, nem óhajtották próbára tenni fegyverét. Végre is, nem érdemes -golyót kapni egy leányért, aki diákok szállására megy… Ők megvédeni -jöttek Judexet, de segíteni itt úgy látszik már nem lehet. Végezzék el -egymás közt a többit. Az éjjeli alakok egyenkint haza kezdtek -szállingózni. - -Judex egy pár lépést hátra tántorodott a lökéstől, amely kijózanította. -Leeresztette öklét, nem kiabált, fásultan nézett maga elé. A nagy -izgalom után egyszerre mintha minden idege megtompult volna, gyöngeség -fogta el. Letörölte verejtékező homlokát és sóhajtott. - -– Menj el, – fordult Frundsberghez. – Mindnyájan menjetek el… Hadd -maradjunk egyedül… - -A nép engedett akaratának. Az udvar lassan kiürült, az emberek zaja -egyre messzebbről hallatszott. - -Judex tétován állt egy ideig a folyosón. Hertelendi az ajkát harapta. - -– Menjünk a szobába, – szólott egy idő mulva az apa a diákhoz és a -márványszoborként álló Málikához. - -Bementek a diákszállásba. Judex lehanyatlott egy székbe s becsukta a -szemét. A melle zihált, a keze remegett. Hertelendi szólni akart, hogy -megmagyarázza az előzményeket, de nem találta a megfelelő szavakat. -Végre aztán belefogott. - -– Ön félreismeri a helyzetet, Judex úr. A mi itt történt, az… - -Judex fáradtan intett kezével. - -– Hagyja el, – felelte, – itt nem lehet magyarázni. Majd én próbálok -beszélni, ha kicsit összeszedtem magamat… - -Csönd támadt. A lámpa halovány fénye szomorúan világította meg a három -embert, a kályhából kiváncsi szemek, – pislákoló parázs – lesték a -történendőket. - -Végre az apa sóhajtott egyet és megszólalt: - -– Hallgasson rám, uram, – kezdte, de a szeme csukva maradt. – Be fogja -látni, hogyha romba döntötte házamat, tönkretette életemet, -becsületemet, legalább az elégtétel némi látszatával tartozik egy -tisztességes embernek. - -A diák meghajtotta fejét. - -– Most éjfél van, – folytatta Judex. – A reggel nincs már messze. Akkor -elmegyünk Institóriszhoz és ha ön, – itt fölemelte szempilláit és égő -tekintetét rávetette Hertelendire – és ha ön, mondom, tisztességes -ember, akkor elveszi a leányomat. Ennyivel tartozik a becsületemnek, de -talán az önének is. - -A _tisztességes_ szót élesen hangsulyozva mondta, mintha egy kis gúny is -lett volna benne. - -A diák keményen viszonozta a tekintetet. - -– Ahogy ön kivánja, – mondta férfiasan. – Az én becsületem éppen annyit -ér, mint a Judexéké. - -Az apa intett a fejével. - -– Jőjjön a lakásomra, – fejezte be szavait. – Reggelig elintézzük az -elvégzendő formalitásokat, azután istenhozzádot mondunk egymásnak -mindörökre. - -Málika rémülten nézett az apjára s meg akarta fogni a kezét. De Judex -elhárította magától leányát s megindult az ajtó felé. - -Málika utána szaladt és eléje állt: - -– Apám! – sikoltotta kétségbeesetten. – Apám! Ez lehetetlen! Ezt nem -kivánhatja! - -Judex kiegyenesedett és két arca vérpiros lett. - -– Akarom! – kiáltotta és szeme sötéten, vésztjóslóan csillogott. – -Akarom és összezúzlak, ha ellenkezni próbálsz! - -A leány még nem látta ilyennek Judexet, egy más, egy új ember állott -előtte, egy szörnyü árnyék, akinek szeme vérben forog, s akin látszik, -hogy beváltja azt, amit igér. Málika reszketve hajtotta le fejét előtte -és nem szólt többet. - -Szótlanul mentek végig az üres gyalogjárókon. - -A Judex-házon a hajnali szellő meglengette az ünnepi zászlókat és a -virágdíszt. - - - - -Az esküvő. - -Borús, havas reggel virradt. Amikor hazulról elindultak, még sötét volt, -a kereskedők lámpa mellett tettek-vettek a boltokban. A kocsi -jobbról-balra csúszott a fagyos havon, csak nagysokára ért el -Institórisz uramhoz. A nagy parókia lassan bontakozott ki a homályból. A -tisztelendő úr már dolgozószobájában volt és vasárnapi prédikációján -dolgozott. Judex visszavonult a tiszteletessel, hogy az akadályokat -elhárítsák. A jegyespár egyedül maradt. - -– Mi fog most történni? – kérdezte Málika megtörten. - -A diák dacosan vetette föl fejét: - -– A feleségem lesz. Ennyivel adósok vagyunk a becsületnek. Hogy aztán mi -lesz a folytatása? Egyszerü. Főbelövöm magamat s akkor ön megint szabad -lesz. - -– Hertelendi! – kiáltott rá a leány. – Ha ilyet beszél, leugrom az -emeletről. Elég embert tettem már tönkre, nem birom tovább ezt a -nyomorúságot. Ne legyen ön is ellenségem! - -A diák megcsóválta a fejét. - -– Én más utat nem látok. Különben is, – tette hozzá könnyüvérüen, – -tulajdonképp mi szükség rám a világon? Egy rossz erdészszel több vagy -kevesebb, egészen mindegy. Nem sirat meg senki; sőt legalább helye lesz -a többinek. - -– Ne beszéljen! – csattant föl a leány. – Nem tudom mit teszek, ha ilyet -mond. Nem szabad ilyesmire gondolnia… Adja a kezét, hogy lemond erről a -balgaságról. - -Megragadta a diák kezét. - -– Majd Isten megsegít, hiszen sohasem vétettem ellene, – suttogta -megtörten. - -Hertelendi meghajtotta a fejét. Ő csak azt tudta, hogy az ő fejét -előbb-utóbb beverik; tehát inkább előbb, mint utóbb. De ha Málika a -halasztás mellett van, neki nincs kifogása ez ellen sem. - -– De valamit csak kell tennünk, – jegyezte meg. – Csak nem akar tényleg -a feleségem lenni? - -Judex két kaputos ember kiséretében visszatért. Ismét a régi kimért, -komoly ember volt, csak sápadt vonásain látszott meg, hogy valami -kizavarta a nyugalmából. - -– Készen vagyunk; ha úgy tetszik, mehetünk, – mondta. – Van szerencsém -bemutatni a tanúkat: Möller, sekrestyés, Marsalkó, vargamester. - -A jegyespár kezet szorított velük. Átmentek a templomba. A szentélyben -nem volt senki sem, az oltáron álló két gyertyaszál komor árnyékokat -vetett a falra. A ceremónia gyorsan folyt le. Institórisz uram látható -rosszkedvvel végezte a szertartást. - -Öt perc mulva férj és feleség voltak. - -Judex kezet szorított Hertelendivel. - -– Isten vele! – szólt fagyosan és a kalapja után nyult. - -Ezzel elment, Málikához egy szót sem szólt. - -A leány egy pillanatig ijedten nézett rá, aztán dacosan szegte meg -fejét. - -– Nem cselekedtem rosszat, nem szolgáltam rá megvetésedre, – mondta -keményen. – Béke veled! - -Judex nem válaszolt. - -A tanúk és az új pár magukra maradtak. - -– Parancsoljon velem, – szólt a diák magát meghajtva. - -– Azonnal el akarok utazni, – felelt Málika határozottan. – Küldjön el -Eperjesre a nagybátyámhoz. Gyűlölöm Selmecet, a világot, mindenkit! - -Marsalkó uram, aki az egész dologból egy szót sem értett, elszaladt a -fuvaroshoz. Nem kellett sokáig várni, újabb öt perc mulva már ott állt -az ócska bárka. A fiatal asszony egy ideig töprengve nézett maga elé, -aztán leoldotta a nyakláncát és a diák felé fordult. - -– Tesz nekem egy szívességet? – kérdezte férjétől. - -– Rendelkezzék velem. - -– Ha valahol… ha találkozik Cseróczyval… – szólt ellágyulva, – akkor -adja át neki ezt a nyakláncot… Ez meg fogja védeni… - -Szeme könybe lábadt. - -– Meg fogom őt találni, akárhol is, – dörmögte a diák és megszorította -Málika kezét. - -– És mondja meg neki… hogy becsülöm, szeretem… Ne keressen föl, nekünk -az életben többet nem szabad találkoznunk… De örökké szeretem… mindig is -szerettem. - -– Meg fogom neki mondani. - -– Mindhalálig, – emelte föl fejét a leány. – Ön egy derék, becsületes -fiú… – tette hozzá elérzékenyedve, – soha meg nem tudom hálálni azt, -amit érettem tett. Isten vele!… - -A két tanu tétovázva nézett egymásra. Különös egy história! A -menyasszony sír és a vőlegénynek is köny csillog a szemében, amikor egy -harmadik úrról beszélnek. - -– Te, Möller, – súgta oda társának Marsalkó, – ki az a Cseróczy? Talán a -nagysága valami rokona? - -– Cseróczy? – felelt a kérdezett. – Az diák… ezelőtt, úgy emlékszem, -nagyon udvarolt a Judex-kisasszonynak. - -– Fura egy dolog! – csóválta fejét a vargamester. - -Málika fölszállott a kocsiba. Abban a pillanatban odaszaladt Helén és -sírva borult a nyakába. A kis leány hófehér volt az izgalomtól. - -– Málikám, édes Málikám, – zokogott keservesen. – Ne hagyj el, ne hagyd -el a te szegény Helénedet! - -A fiatal asszony eleintén vissza akarta hárítani az öleléseket, óh, -miért is szaladt ide ez az ostoba kis gyerek? de csak egy percig bírta -elérzékenyülését visszafojtani, aztán ő is sírva fakadt, kínpadra vont -szíve sűrü könyeket kergetett szemébe. - -– Én nem hagylak el, Málika, – zokogta Helén, – én veled megyek! - -Málika újra vissza akarta hárítani ölelését. - -– Ne tedd még nehezebbé a szívemet, – mondta könyeit letörölve. – Menj -szépen vissza és gondolj néha rám. Ha el is szakadunk egymástól, azért -szerető jó testvéred maradok… - -De a kisleánynyal nem lehetett birni. Görcsösen kapaszkodott nővérébe s -oly keservesen sírt, hogy a kőnek is megesett volna rajta a szíve. - -– Te jó, te drága, – símogatta meg haját Málika. – Te csak mindig -szerettél… Te voltál az egyetlen, aki abban a sötét házban szerettél… Ha -elmégy, én leugrom a toronyból, – fakadt ki a kisleányból az -elkeseredés. Aztán összeszedte magát, beugrott a hintóba és odakiáltott -a kocsisnak: - -– Hajts! Hajts! - -Málika megadta magát. - -– Ha Isten is úgy akarja, hát gyere velem… – szólt. – Induljunk, kocsis. - -A bárka megindult a két síró leánynyal. Hertelendi levette a kalapját és -szomoruan nézett a kocsi után. A komor téli köd már az első fordulónál -elnyelte a bárkát… - -Marsalkó tétován nézett társára. Beletellett egy pár percbe, amíg -magához tért. - -– Ugyan Möller, – kérdezte megzavarodva, – miféle furcsa házasság volt -ez? - -Möller a sekrestyések öntudatos komolyságával válaszolt: - -– Hallottál már valamit a szerelmi házasságokról? Regényekben lehet -olvasni, hogy a gróf máshoz akarja kényszeríteni leányát, de az -megszökik kedvesével s titokban egybekelnek. - -– Olvastam ilyenfélét. Nagyon lehet sírni rajta. Azt hiszem, színházban -is láttam már, de a darab címére nem emlékszem. - -– Nohát ez szerelmi házasság volt, – bólintott Möller uram és tubákkal -kínálta meg a megdöbbent vargamestert. - - - - -A botrány után. - -Bezzeg hangos volt eznap Selmecbánya. - -A szakácsnék odaégették a pecsenyéket, a toronyőr elfelejtett -harangozni, még a bányászok is kibújtak a Glanzenberg-kapun és csomóba -verődve tárgyalták a leányvári boszorkány esetét. A terasse-on ember -ember hátán állt, elzárva a forgalmat s jelentékeny kárt okozva a -kereskedelemnek. Csak Márkus, a cukrász emlegette meg a délutánt, a kis -bolt tele volt látogatókkal, akik ide jöttek megtudni az újabb -fordulatokat. A hangulat izgatott volt; jóllehet, a kiváncsiság kaján -hívei prédához jutottak, a nagy többség azon a nézeten volt, hogy -Judexnek valami elégtételt kell adni. Hogy milyet, arra nézve eltértek a -vélemények, de mindannyian követelték, hogy a diákságot végre -megfékezzék s a maga sorompói közé szorítsák. Hiszen már a polgárok -személyi, vagyoni biztonságán kívül becsületük is veszedelemnek volt -kitéve. Itt tenni kellene valamit, hallatszott mindenfelől. Oszvald, a -mészáros, a verekedés mellett volt, az okosabbak azonban, okulva a -multakon, amelyekben rendesen a polgárság húzta a rövidebbet, a -törvényesség szigoru terére akartak lépni. Legfőbb ideje, hogy rend -legyen, a városban alig volt ember, akinek a diáksággal ügye nem lett -volna. A kék foltok egyszerre föltámadtak s boszúért kiáltottak. - -A dolog vége az lett, hogy deputáció ment föl a tekintetes tanári -testülethez, hogy egész tekintélyét latba vetve, immáron vessen véget a -közbotrányoknak. A küldöttség szónoka azt kívánta, hogy a notórius -skandalumcsinálókat tiltsák ki az akadémiáról, a többit pedig, akik a -főcinkosoknak csupán tehetetlen eszközei, szigoru fenyítékkel büntessék -meg. Immáron a város érdeke az, hogy a nyugalom visszatérjen a szívekbe. - -A beszéd nagyon szép volt, becsületére vált az e célra kiszemelt -Molitórisz uramnak. A rektor nagy figyelemmel is hallgatta s olykor -bólintott egyet fejével. Ő maga is egyetértett a kivánsággal. A tanári -testület azonnal összeült s kellő alapossággal és méltósággal -petraktálta a kellemetlen ügyet. Szerencse, hogy az ilyen üléseken nem -eszik meg a levest olyan forrón, ahogy föltálalják s mielőtt a döntés -bekövetkeznék, pro és contra megforgatják az érveket, különben a diákok -pórul jártak volna. És hogy ez a megfontolás bölcs dolog volt, az -alábbiak mutatják. - -A tanári kar első ülésén ugyanis a hangulat igen izgatott volt, mindenki -relegálással dobálózott, s csak a tartózkodva ítélő rektor tudta a -heveskedőket megnyugtatni. „Aludjunk rá egyet“ mondta az öreg úr, akinek -ez volt az élet-regulája. Németül ezt úgy mondják: „Zeit bringt Rath“, -vagyis jó a dolgokat megrágni. Ami ma még fekete, egy éjjelen át fehér -lehet, hogyha hó esik; ami most még meleg, reggelre kihülhet, mint a -pékzsemle. Az ember napról-napra változik: a tegnapi heveskedő holnapra -nyugodt lesz, aki mosolyog rajta, milyen bolondságot akart egy nap előtt -elkövetni. Szóval, a rektor nem hagyott határozatot hozni, hanem -elhalasztotta az ülést huszonnégy órára és nyugodalmas alvást kivánt. -Hiszen fiatal emberek állanak a zöld asztal előtt. - -Az ügyhöz természetesen a diákság is hozzája kivánt szólni. Selmecen nem -volt szokásos, hogy az ifjuság csak úgy, sonica, beleegyezzék abba, amit -a professzori kar a nyakába akart varrni. Ohó, kettőn áll a vásár. A -tanároknak éppen olyan szükségük van diákokra, mint a diákoknak tanárra. -Sőt: ha nincs tanár, még mindig van diák, de ha diák nincs, akkor -csakugyan nem létezhetik tanár, vagy ha létezik, az „nem olyan“. E -kétoldaluság tudata fölvilágosította az ifjúságot, hogy nem olyan -könnyen lehet velök elbánni. - -Nem is lehetett az adott esetben sem. Gerstakkernél még az éj folyamán -diák-gyülés volt, ahol néhány épületes szónoklat után elhatározták, hogy -azonosítják magukat a relegálandókkal, s ha tényleg többeket akarnának -az akadémiáról eltávolítani, úgy a diákság szépen sztrájkolni fog. - -Reggel tényleg a tanári szobában feküdt a határozat, aláírva valamennyi -diák nevével. Az írás vörös volt, vérbe vagy piros borba mártották-e a -tollat, én nem tudom. De akárhogy íródott is a hevesen tiltakozó, -munkabeszüntetéssel fenyegetőző felirat, a professzorokra nem volt -hatással. A tudós szepességi arcok mosolyogtak. „Csak sztrájkoljatok! -Legalább nem kell előadást tartani“, – vélték az opportunus tudósok, – -„s az ember mégis megkapja a járandóságát. Csak sztrájkoljatok, fiaim“, -– gondolták. - -Az ifjuság tudomásul vévén e ravasz ellenvetést, meghajlott az érv -előtt; tényleg, ezzel sem érnek el semmit. A tanárok legföljebb még -jobban elhíznak. Hamarosan ujabb gyülést tartottak s itt általános -helyeslés mellett macskazenével egybekötött ablakbedobálást határoztak -el. Ilyesmi úgyis régen nem volt Selmecen; hadd keressenek egyszer az -üvegesek is a diákokon. Ők is emberek, nemcsak a korcsmárosok és a -cukrászok. A rektor, aki az akadémiai épületben lakott, kacagott, amikor -a hírt meghozták neki. - -– Istenem, – szólt, – bár így volna! Legalább a kormány új ablakokat -csináltatna. A régi táblákon már úgy fúj be a szél, mintha hegyek közt -járna az ember! - -Ennek az embernek is igaza volt. Ezzel újra csak a professzoroknak -segítenének. Ezt a tervet is föl kellett áldozni. A harmadik ifjúsági -ülés is összeült. De mit lehetett volna még csinálni: a sztrájkkal, meg -a macskazenével az ifjúság leleményessége kifogyott. Nincs több eszköz. -A munició elfogyott. A diákok tétován nézték egymást és tehetetlenül -vonogatták a vállaikat. A gyülés elnöke hiába várta a szónokokat, senki -sem jelentkezett. - -– Akkor hát le kell tenni a fegyvert, – lóbálta meg a praeses szomoruan -a csengőt. – Fuimus Troaes! - -Már éppen föl akart állani, hogy a csúfos határozatot kihirdesse, amikor -a háttérből fölemelkedett Simonkai, egy piros szepesi fiú, akit az egész -akadémián a legravaszabb rókának ismertek. Mindig valami csalafintaságon -törte a fejét, hol azon, hogyan lehetne a sédákat meghamisítani, hol -azon, hogyan lehet a fekete tábla sarkára ceruzával írni föl egy -matematikai bevezetést, amit a professzor nem láthat meg s amit csak le -kell írni krétával, meg több effélén. Most is a tizenkettedik órában -volt egy terve s a diákok ismerve észjárását, feszült figyelemmel -hallgattak rá. - -– Kedves polgártársak, – kezdte a piros Simonkai beszédét, amelyet -érdekessége miatt egész terjedelmében közlök, – kedves polgártársak; -órákhosszat törjük a fejünket a szőnyegen levő kérdésen, jóllehet, a -megoldás fölötte egyszerü, mondhatnám, kézen fekvő. Csodálom, hogy -senkinek se jutott az eszébe, pedig ez a Kolumbus második tojása. - -Itt megköszörülte a torkát és a tudós fölényével nézett végig társain, -akik közül néhányan a kezére néztek, csakugyan ott fekszik-e a megoldás? -s látván, hogy nincs ott, „halljuk, halljuk“-ot kiáltottak. - -– Tehát halljátok, – folytatta Simonkai nyugodtan. – A tétel az, hogy a -professzorok relegálni akarnak, mi pedig a szolidaritás mezejére lépünk. -Ez szép, szükséges azonban, hogy módunk legyen a t. tanári kart -hatalmunkban tartani. Ha látják, hogy semmik vagyunk, nem hederítenek -ránk, ha látják, hogy a sarkunkra tudunk állani, akkor kalapot fognak -előttünk emelni. Nos, mi ezt szimplán kivánjuk bebizonyítani. Mi nem -fogunk sem ablakot betörni, sem sztrájkolni, sem macskazenélni, hanem… -nos, kedves polgártársaim, hanem: egyszerűen – tanulni fogunk. Igenis: -tanulni. Értsetek jól meg: tanulni. - -A gyülekezet álla egyszerre leesett. No, ez megadta; talán a -professzorok vesztegették meg, hogy ilyen tervvel huzakodik elő? Micsoda -bosszu az, ha tanulnak, hiszen ez a megadás, a gyászos leszerelés. A kis -diákot büntetik meg úgy, hogy verset vagy egyebet magoltatnak be vele. -Sokan kacagtak, néhányan fütyültek is. De Simonkai nem zavartatta magát. - -– Nem hagytok kibeszélni, – mondta csöndesen, – következtetni pedig nem -tudtok. Mert aki következtetni tud, az már most levonta volna a helyes -konzekvenciákat. (Halljuk! halljuk!) Nos, tehát. A tanulás igérete csak -első pillanatban látszik értelmetlen elhatározásnak, de közelebbről -tekintve, ott látjátok benne, kedves polgártársaim, a fullánkot, amely -halálra fogja sebezni a tanári kar bosszúra fölemelt karját. (Tetszés.) -Azt mondom: tanuljunk jól, olyan jól, hogy senki meg ne bukjék -(Ellentmondások.) Mert mit jelent ez? Azt, hogy ha nem bukik meg senki, -nincs pótvizsga. És mit jelent az, hogyha nincs pótvizsga? Azt, kedves -elégedetlenkedő polgártársak, hogy nincs pótvizsgapénz! És mit jelent e -szó: pótvizsgapénz? A t. tanári kar legkedvesebb, legkellemesebb -mellékjövedelmi forrását! (Halljuk! halljuk!) Miből vett Werther -professzor úr nyaralót a Hodruson? A szépen összegyüjtött -pótvizsgapénzekből! (Zajos helyeslés.) Miből báloztatja Berzencén a -leányait Schultze professzor úr? A pótvizsgapénzekből! (Zajos tetszés.) -És miből telik Götz professzor úrnak két lóra meg bricskára? A -pótvizsgapénzekből! (Zajos tetszés.) De, uraim, – tette hozzá emelt -hangon, – ha egyszer tanulni fogunk, ha senki meg nem bukik, akkor -Schultze uram soha férjhez nem adja a leányait, Werther úr szépen -Selmecen nyaral és Götz úr gyalogszerrel mehet, ha csak az ördög hátára -nem ül! (Óriási tetszés.) Tehát mondjuk ki a határozatot, hogy ezentúl -tanulni fogunk, meg nem bukunk s ezzel együtt legérzékenyebb pontján -támadjuk meg az igen tisztelt professzorokat, akiket az Úristen -egyébként sokáig éltessen. (Zajos éljenzés, szónokot számosan üdvözlik.) - -Az ifjúság megértvén a bölcs beszédet, vállain hordozta körül a ravasz -Simonkait, s még aznap tudtára adta a tanári karnak elhatározását. A -professzorok a fejüket vakarták. Teringettét! ezek a ravasz rókák megint -kifogtak rajtuk. És még csak a miniszterhez se lehet fordulni -jogorvoslásért, kormánybiztosért, akadémia bezárásért, mert hiszen az -ifjúság, csak a kötelességét teljesíti, amikor tanul, sőt dicséretet is -érdemel érte. A tanári kar ujabb értekezletre gyült össze, s itt a -hangulat már korántsem volt oly izgatott, mint első napon. A relegálás -szó elszállott a hegyek fölé, csak arról folyt a vita, hogyan lehetne a -tanárikar tekintélyének sérelme nélkül az ügyet elintézni. Hosszu -tanácskozás után végre meghozták az ítéletet, amely jóval enyhébb volt, -mint a milyennek az utolsó hirek jelezték. A tekintetes tanári kar -megelégedett azzal, hogy az ifjúság fejét általánosságban keményen -megmosta, a három főbűnöst: Cseróczyt, Hertelendit és Vitnyédit pedig -félévre eltiltotta az aulától. Ellenben kimondotta, hogy ha a félévet, -mint az erdőrendezés nehéz műveletének dijtalan segédei, hasznos -munkával töltik el, úgy a tanárok szíve irgalmat fog ismerni s -elvesztett szemeszteröket javukra tudja be. Immár rajtok áll, hogy -bűnüket jóvá tegyék. Ebbe az ifjúság belenyugodhatott. - -Az erdőrendezés az alkotmányos éra kezdetével akkor folyt országszerte. -A szabadságharcot követő időkben a felvidéki tót és német lakosság -ugyanis rajta volt, hogy a zavarost mentől jobban meghalászsza. Az egyes -emberek és községek határai ugyancsak kibővültek, az állami erdők pedig -szemmelláthatólag összezsugorodtak. Ilyenformán uj felmérésre volt -szükség s a nagy munka az egész erdészeti kart mobilizálta. Hogy nem -volt könnyü föladat, följebb is jeleztem; elképzelhetjük, hogy az -alacsonyabb néposztály nem szívesen egyezett bele néhány év óta -kellemesen élvezett határai helyesbítésébe s így a véres összeütközések -napirenden voltak. Az erdőrendezésnél szolgálni annyi volt, mint -háboruba menni. Nos, erre a munkára jelölték ki a három jóbarátot. - -Mialatt a diákok útjokra indultak, lássuk, mit csinálnak a Judex-lányok -az emlékezetes esküvő óta? - -Helén és Málika ezalatt elérkeztek Eperjesre. A családnak volt egy -javithatatlan bácsija, aki itt töltötte öreg korát. Javithatatlanság -alatt azt kell érteni, hogy egykoron katona volt, – a familia ama -bizonyos, úgynevezett rossz útra tért sarja, – aztán megunta a -verekedést és mellében egy golyóval, rajta egy érdemjellel, visszatért a -porosz gránicról. Kis kuriájában szítta a pipákat és nem rosszakaratból, -sem lelki szükségből, hanem szórakozásból nagyokat mondogatott. Hajdan -szép asszonyoknak hazudott, most, öregkorában nem volt oly válogatós s -bárkit megtisztelt kalandos fantáziájával. Soha szebb környezetet nem -találhatott volna, mint a magyar Gascogne-t: itt megértették és -méltányolták, mert a szívével és nem az eszével hazudott, s erről lehet -a sárosi embert megismerni. Amint tehát az öreg úr ott üldögél -pipatóriumában és nézi, hogy szállnak át Lengyelországból a havas -felhők, egyszerre csak betoppan hozzá két unokahuga, s kijelenti, hogy -most már itt fognak nála lakni. - -Az öreg szó nélkül fölugrott. - -– Fényesen lesztek itt, – szólt. – Tudtam én, hogy ez lesz a vége, -megmondtam apátoknak már negyvennyolcban (akkor még egyik lány sem élt) -nem való nektek az a vén bagolyles! - -S ezzel az ügy el volt intézve, többet sor rá nem került. A két testvér -visszavonultan, csöndesen élt a szomorúan szép felvidéki városkában. -Egyik nap követte a másikat anélkül, hogy az idő tengeréből kagylót -vetett volna föl. Eperjes csöndesebb, mint Selmec s a síkon fekvő -városok néma hangulata még jobban megtompítja a színeit. Az ember itt -messzire követheti a felhők járását s a szíve tovább fáj, ha -elgondolkozik, hová repül a boldog égi vándor. Látnivaló nincs sok a -városon, a kopár, törmelékké vedlő torony egy csomó egyforma, hosszu -udvaru házba néz, az utcák szerények és hallgatagok, a tótok szomorúak s -megdermedtek. Ha pedig kimégy a városból, a világ csupa cirokkerítés, -agyagos vacak és juhkosár; a hegyi legelőkön nagy szikladarabok -hevernek, mintha nyomtatéknak lennének a füvön, nehogy a szél az egész -mindenséget elhordja. Mert a szél a legnagyobb úr errefelé. Végigsívit a -Branyickótól a messze fenyves erdőkig és sehol semmi sincsen, ami neki -ellentálljon: földig hajlanak előtte a vékony nyárfák, a borókás bokrok, -a szegénység virága: a mák meg a napraforgó s maguk a tótok is, akiknek -még szentelt gyertyára se telik, ami az alföldi magyart az ilyen -istentelen időjárástól megvédi… - -A két lány egyetlen szórakozása az volt, hogy kisétálgattak a távoli -hegyekhez, a sóvári bányák, vagy a borkút felé s azután visszatérve -oltárterítőket himeztek, meg a furcsaalaku, alacsonyan járó sárosi -felhőket nézték. Málikát a viszontagságok komolylyá és hallgataggá -tették, Helén pedig egyre sírt, anélkül, hogy lelke közelről is annyit -szenvedett volna, mint nénjéé. Sírt, ha aludt, sírt, ha sétált, sírt, -amikor puliszkát evett, sírt, amikor csinosította magát és sírva-ríva -egyre jobban hízott s olyan pirospozsgás lett, mint az alma. Az öreg úr -nem szerette ezt a szomorúságot, s hogy megvigasztalja a két bánatos -virágszálat, próbálta őket társaságba, emberek közé vinni. Hiszen a -magyar Gascogneban, tessék csak rám hallgatni, lehet ám mulatni is! - -Sárosban nem ritkák azok az emberek, akik augusztusban kukoricát, -szeptemberben krumplit, októberben puliszkát, novemberben borsót s -decemberben káposztát, januárban száraz babot ebédelnek, februárban -azonban csörgős négyes fogaton járnak Zborótól Abaujig s még a kutyákat -is feketekávéval traktálják. Február a sárosi Saturnália hónapja. Akkor -tartják a híres megyebálokat, a disznótorokat, az eljegyzéseket, meg -egyéb cécókat, amelyek gyülekezésre szólítják a sárosi szlahcicokat. A -megye egyszerre csodálatosan átváltozik: a cigányok leteszik a vályogot -s hegedüt meg klarinétot ragadnak, a Cincinnatusok elmennek az eke -mellől és kipödörvén bajszukat, berobognak Eperjesre, a lovakat tök -helyett zabra veszik s megnyírják, megvasalják, kicifrázzák, a lakásokba -új függönyök meg butordarabok kerülnek, az asszonyok, akik egész nyáron -gyöngélkedtek, nehogy a tavalyi kalapjukban kelljen járniok, iziben -suhogó selyembe ruházkodva sétálnak végig a főtéren s maga az egész -megye mintha nekifiatalodnék s a Tarca meg a Tapoly közti tér bálterem -volna, ahol még a szalmafedeles viskók kalapja is félre van csapva. -Egész éven át a nehéz sor az úr, februárban következik el a Saturnália s -a röghöz csapott, hétszilvafás nemes Kosciusko gőgjével mulatja el a -gyapju meg a pohánka árát. Itt még van érzék a régi világ előkelő -gyönyörüségei iránt; ócska rudasokon meg nyergeseken hajtóvadászatot -rendeznek farkasra meg rókára s útmestereket, végrehajtókat, megyei -irnokokat, piros frakkban, kezökben hajító dárdával és oly büszkén, mint -lord Durham láthatsz lovagolni; mesés lampiónos, muzsikás -szánkó-kirándulások történnek Ceméthére, majd hatalmas körvadászatok -következnek s ebédnél cigány játszik, tokaji bor folyik; a kaszinóban -híres ferblitársaságok verődnek össze; a táncterem tele van gyönyörü, -királynői megjelenésü lánykákkal. - -Mindenütt terített asztal, fűtött kemence: a nagy kürtőkből -kacskaringózó füst az égbe is hírül viszi, hogy van pénz vendégségre. S -ha elmúlt február, egyszerre varázsütésre az éj homályába vész a -látomány, a lovakról leszedik a csipkés szerszámot meg a csörgő -zablákat, a parforce-lovasok hallgatagon másolják a belügyminiszteri -rendeleteket, a híres polonaise-táncosok visszavonulnak apró, fekete -kúriáikba s a drága fa helyett kukoricacsutkával fűtenek, az asszonyok -pedig megint betegeskednek, mert új kalapra csak jövő februárban telik… -De mindez természetes, megszokott és senkisem sajnálja az eltékozlott -garasokat, senki sem kéri vissza a cigánytól a nagy bankót, senki -kétségbe nem esik a sors forgandóságán. S nem a dínom-dánom: ez az igazi -virtus, a mulatság után kiállani a borús következményeket, derűs -megadással viselni a nehéz gazdasági helyzetet s lemondani minden -hívságos költekezésről. - -Aranyos vármegye, amely szerényen tud szegény lenni s gőgösen gazdag, -okosságában balga s balgaságában okos. - -Amikor a februári nagy cécók megindultak, az öreg úr megpróbálta, hogy -Málikát és Helént is belevigye a kellemes örvénybe. De bizony nem -sikerült a terve. Hiába húzta reggelig a cigány, hiába aprózta előttük a -táncot a legdélcegebb Szinnyei-Merse, hiába szólott ablakuk alatt -reggelig a nóta, a két Judex-leány kedve csak nem akart földerülni, s -piros ajkuk körül nem játszott mosoly. A fantasztikus sárosi mulatságok -nyomtalanul siklottak el mellettük, a nagy jókedvből szemernyi sem -ragadt rájuk és bár szépségüknek ezer bámulója akadt, ők csak hidegek, -némák, bánatosak maradtak. Az öreg úr egy ideig próbálgatta, hogy jobb -kedvre hangolja őket, maga is rendezett egy mulatságot, amelyen ő járta -el az első keringőt, de hiába, a jókedv madara nem akart a háztetőre -szállni… A két Judex-leány csak a Garam felé vonuló nagy felhőket nézte -és odasúgott nekik valamit, hogy vigyék magukkal hosszu égi utjukra… A -lelkük, az vele szállt a felhőkkel, át a hegyeken és ott lebegett a -zeg-zugos Selmec fölött, amelynek tarka házfalai szomorúan gubbaszkodtak -a februári szürkeségben… - -Hagyjuk hát magára a két leányt az ablak mellett álmodni és lássunk az -eltűnt Cseróczy után. - -Vitnyédi a nagy eset után ismét Cseróczyt ment keresni. Ezúttal -nehezebben akadt nyomra, mint mikor barátja Vihnyén üdült. A -korcsmárosok nem adhattak fölvilágosítást s a vidéki mesterlegények, -akikkel Cseróczy kóborlásai között nagy szeretettel szokott megbirkózni, -sajnálattal vonták meg vállukat: ezúttal senki sem verte be a fejüket. -Sokáig hasztalanul kóborolt így, amikor végre fáradozását egy nap siker -koronázta. Egy üveges tót vezette nyomra: a csöndes felvidéki vándor egy -fiatal úriembert látott az erdőben, aki a favágónak segített fát -dönteni… Ez rávallott a diákra: ha fájdalom érte, mindig testi -megerőltetéssel próbálta szívét legyőzni. A jóbarát rögtön elindult e -nyomon s amint beljebb hatolt az erdőbe, csakugyan rá is akadt -barátjára. - -Épp egy csomó favágó közt ült s egy leterített óriás fenyőben -gyönyörködött, kabátja a földön hevert, izzadt üstökét fagyos szél -lóbálta… A munkások csodálkozva nézték hatalmas alakját s fölgyűrt inge -alól elődomborodó izmait. - -Amikor megpillantotta Vitnyédit, a diák arca egyszerre borussá vált és -rosszkedvüen lökte félre a baltát. - -– Mit akarsz? – förmedt rá barátjára. – Nem akarok semmiről sem tudni. -Hagyjatok engem békében. Én már leszámoltam veletek. Én se kereslek -titeket, mi közötök hát nektek hozzám?! - -Vitnyédi egy pillanatig bambán nézett maga elé, aztán egyszerre -pulykapiros lett és botjával a hóba csapott. - -– Hogy mi közünk van hozzád? Hogy mi közünk? – bömbölte. – Az a közünk, -hogy nem türjük, hogy bolondságot csinálj. Igen: ez és semmi, egyéb. Én -jó fiú vagyok, de ebben a dologban nem tűrök tréfát! Talán egész -életeden végig fát akarsz vágni?… Őrült vagy, igenis őrült! Ez a közöm a -dologhoz, akár tetszik, akár nem! - -Cseróczy egy pillanatra meghökkent, míg Vitnyédi tűzbe jött s -megrészegedve szavától folytatta: - -– Velem fogsz jönni! – ordította. – Azonnal velem jösz! Ha pedig nem -akarsz, hát viszlek! - -– Viszel? Minő jogon? – pattant föl Cseróczy. - -– Milyen jogon? egyszerüen zsebre raklak és viszlek! - -– Nohát: nem megyek! – jelentette ki a favágó-diák. - -– Nem-e? majd elválik! - -Vitnyédi nem vette tréfára a dolgot, ledobta bundáját, kalapját s ökölre -ment barátjával. Tudja Isten: a nagy elhatározás vagy a harag adott neki -erőt, annyi bizonyos, hogy pokoli tűzzel támadt rá Cseróczyra. A széles -Vitnyédi életében most birkózott először, arra sose volt szíve, hogy az -ellenségeit bántsa. De jóbarátokkal szemben kötelességeink vannak: -Cseróczyt le kellett gyűrni. Gyönyörü küzdelem támadt tehát, lábuk alatt -porzott a hó, karjukon megroppant az izom. Az összegyüjtött erő ugyacsak -működött s miután különben sem volt gyönge legény, Vitnyédi néhány perc -mulva legyőzte a félelmetes Cseróczyt. Az ellenfél válla a havat -érintette. - -Cseróczyval ez még nem esett meg, csodálkozva, hitetlenül nézett maga -elé. - -– Nohát jösz?! – bőgte Vitnyédi. - -Cseróczy terrorizálva volt. - -– Látom, hogy nagyon szeretsz, – dörmögte maga elé, – majd, majd… -beszélünk a dologról. - -A bukás egészen összezavarta az eszét. Kishitü lett. - -– Az embernek vannak kötelességei önmaga s a társadalom iránt, – -parancsolt rá Vitnyédi az erősebb intoleranciájával, – s ez megköveteli, -hogy velem gyere. (A logika gyönge volt, de szívből fakadó.) Mit akarsz -itt csinálni? Kóborolni? Fát aprítani? Akkor, barátom, inkább lődd magad -főbe… Mindenekelőtt azonban vedd föl a kabátodat, mert meghülsz és aztán -induljunk! - -– No jó, hát veled megyek, – dünnyögte Cseróczy, – de mi hasznod belőle? - -– Az majd elválik; valahogy csak lesz. Az volna szép, ha az ilyen -bikaerejü fiatalemberekre Magyarországon nem volna szükség. Gyere már! – -kiáltott rá, – vagy viszlek! Még minden jóra fordulhat. A tanári kar is -ezt tartja. Induljunk! - -Nekivágtak a hegynek Selmec felé. A leányvár lassan bontakozott ki a -távol ködéből. A birkózás után tele tüdővel szítták magukba az erős -levegőt. - -Cseróczy ajka többször megmozdúlt, de aztán megint csak elhallgatott. -Végre összeszedte magát s megkérdezte barátjától: - -– És Málika… - -Vitnyédi intett a kezével. - -– Úgy történt, ahogy kellett, – mondta komoran. – Hertelendi feleségül -vette. - -A diák megállt és fölordított. - -– Nőül vette?! Hát mit akarsz tőlem, ember? És ezek után tovább menjek -veled?! Kivánhatod, hogy tovább menjek?! - -Vitnyédi ránézett. - -– Hát természetesen, – mondta, mintha a legegyszerübb dologról volna -szó. – Tehetett volna Hertelendi egyebet? - -– De… - -– Semmi de. Válaszolj őszintén. Másként cselekedhetett volna -tisztességes ember létére az adott helyzetben? - -– Igaz, – sóhajtotta Cseróczy megadással. - -– És mersz-e talán azért rosszat gondolni Málikáról? – ordított rá -ökölbe szorított kézzel a jó barát. – No, beszélj! - -A fiatalembernek köny gyült a szemébe. - -– Hogyan gondolhatnék ilyet róla… De minek is van az embernek esze meg -szeme… S a világ oly rossz… Azt a pillanatot soha el nem feledem, amikor -Vihnyéről hazatértem… de hidd meg, csak a gondolkozásom hitvány, a -szívem egy percig sem kételkedhetett… - -– De mit tehetett mást Málika? Védelmet keresett nálunk s a helyett -éppen vesztébe rohant. Csak lettem volna én otthon, minden rendben lett -volna. De nekem, – tette hozzá dühösen – utánad kellett csavarognom! Te -okoztad az egész bajt s most még őt vádolnád! - -– Igaz, igaz, – bólintott szomorúan Cseróczy. – Én vagyok a világ -leghaszontalanabb embere! - -– Ide akartam kilyukadni én is, – hagyta helyben Vitnyédi. – Sőt én -tovább megyek, haszontalan vagyok én is, Hertelendi is, valamennyien! Mi -volt a mi életünk? Korhelykedés, verekedés, bakafántoskodás, naplopás, -semmi más. Amint egyedül baktattam végig az erdőkön, ezt a kérdést -vetettem föl magam elé: „Minek is éltünk tulajdonképpen a világon? Mi -szükség van reánk? Hogy a vendéglősöket gazdagítsuk, hogy a csavargók -számát szaporítsuk, hogy a levegőt rontsuk? Kinek a kedvéért létezünk és -kinek van öröme az exisztálásunkban?“ És arra a következtetésre -jutottam, hogy senkinek. Még a férgekre is szükség van e világon, – mert -miből táplálkoznának a fecskék, meg a fülemülék? – még a vadembernek is -hasznát látjuk, csak mi nem nyomunk semmit a latban, mi nem érdemeljük -meg, hogy az Úristen napja ránk süssön, mert nálunk nélkül ez a világ -épp úgy elforogna, mint így. Cél, tartalom nélkül élünk napról-napra, -mint az élősdiek, s ha egyszer a lelkünk mélyébe néznénk, meg kellene -tőle undorodnunk. Fiatalság, erő, egészség – ez a te életed? Csak annyit -érsz, hogy ablakokat tudsz bezúzni, csak arra vagy jó, hogy a bor erejét -kibírd? Pfúj, – tette hozzá megvetéssel, – nyakon tudnám magamat ütni, -ha elmult korhelyexisztenciámra gondolok. - -Cseróczy szomorúan bólintgatva hallgatta barátját. - -– Igazad van, – szólott megvetéssel, – csapni való naplopók vagyunk. Nem -érdemeljük meg, hogy a nap ránk süssön. - -Vitnyédi nem zavartatta magát. - -– A bánkódás nem ér semmit, – folytatta tovább elmélkedve. – Azzal nem -megyünk előbbre, ha azt mondjuk: mea culpa, és a mellünket verjük. Itt -tenni kell valamit, itt meg kell mérni magunkat, tulajdonképp mennyit is -érünk. Ha azt látjuk, hogy csakugyan haszontalanok vagyunk, akkor akár -vissza se menjünk a világba! Ha pedig érezzük, hogy mégis van bennünk -valami nemesebb tartalom, akkor ki kell fejteni lelkünkből a salakot és -mindenek előtt: ki kell váltani a nemes fémet. - -– A zálogházból? – kérdezte Cseróczy ártatlanul. - -– A lelkünkből! – ordított rá Vitnyédi megzavartatva logikájában. – Azt -akarom mondani, hogy meg kell vizsgálnunk magunkat és meg kell kisérelni -végre, hasznára tudnánk-e lenni a világnak vagy csakugyan csiszlikek -vagyunk? - -– De hogyan? – vetette föl a kérdést Cseróczy. - -– Hogyan?… Elég sokat haszontalankodtunk, most próbáljunk meg egyszer -komolyan élni, ahogy a többi tisztességes emberek… Próbáljunk dolgozni, -próbáljunk nemesebb tartalomra szert tenni… Legfőbb ideje, hogy a fejünk -lágya benőjjön. - -Cseróczy ránézett barátjára. - -– Dolgozni? – mondta. – De hol? Kinek a számára? - -Vitnyédi előadta tervét. - -– Az akadémia félévre eltiltott az aulától, te ezt persze még nem tudod. -Egyben azonban fölszólított, hogy vegyünk részt az erdőrendezésben… Ha -jól viseljük magunkat, akkor megbocsátják vétkeinket, ha nem, akkor -mehetünk a pokolba. Nekem ez tetszik. Akkor legalább vége mindennek, be -lesz bizonyítva, hogy megértünk a kötélre… De én azt hiszem, vagy -legalább próbálom hinni, hogy nem ez a sors van a mi életünk lapjára -írva, én azt hiszem, hogy mi, igenis, tudunk dolgozni, tudunk -tisztességes, rendes emberek lenni s reánk, igenis, szüksége van a -világnak… Legalább ami engem illet, és azt hiszem, ez áll rólad és -Hertelendiről is… Én ismerlek benneteket és tudom, hogy alapjában -jóravaló fiúk vagytok, csak a körülmények rontottak el, úgy mint -jómagamat is. És éppen azért, mert tudom, hogy a lelketek tiszta, -hiszem, hogy sikerrel fogjátok megállani e próbákat és félév mulva mint -becsületes, megkomolyodott, derék emberek fogtok visszatérni. - -– És te hiszel benne? – kérdezte Cseróczy fölcsillanó szemmel. – -Gondolod, hogy még jóra is fordulhat minden? - -– A világon már nagyobb csodák is megestek, – jegyezte meg Vitnyédi -áhitatosan. – E hat hónapra ki vagyunk küldve a rendezőséghez. Ha -tudtunk bálokat és verekedéseket rendezni, talán az erdővel is tisztába -jövünk. - -Lassan tovább haladtak. A leányvár nyájasan, biztatóan mosolygott -feléjük. Az öreg harangok lassu kongással üdvözölték a megtért -vándorokat… - -Estére beérkeztek Selmecre s még aznap jelentkeztek a tanári karnál s -tudomásul vették az itéletet. Azután útra csomagoltak: egy vadászzsákba -belefért minden holmijuk: egy pokróc, fehérnemü, egy teaforraló, egypár -könyv, meg egypár pisztoly. Ennyi éppen elég a kéthónapi csavargásra. - -Amint összekészültek, megjelent Hertelendi is. Csak egy pillanatra -néztek össze s aztán szemök megértette egymást, Cseróczy megölelte -barátját, az viszonozta ölelését s kezet szorított vele. - -Amint Cseróczy kinyitotta kezét, ott találta benne Málika nyakláncát… -Szeme egyszerre megtelt könynyel s a kemény legény zokogott, mint a -gyermek. - - - - -Az erdőkben. - -A februárius dermesztő hideggel illeszkedett a tél havas keretébe. -Amikor a hónap végén a diákok útra keltek, még olyan fehér volt a világ, -mint karácsonykor. Az égbolt kék volt, éjjel gyönyörűen csillagos, -mintha kedvére volna a pattogó hideg, amely határozott, kemény vonásokat -adott a vidéknek. Úgy látszott, mintha a tél ezúttal nem könyörülne a -természeten és jogarát harcba akarná vinni a messziről közeledő -tavaszszal, amikor egy nap egy lanyha fuvallat ereszkedett s a Tátra -„könyezni kezdett“. - -A gyertyánfák csodálkozva rázkódtak össze és a hó lecsúszott róluk a -földre. „Lehetséges-e?“ A nagy fenyők kiemelkedtek társaik sorából és -zöld fejükkel kémkedve tekintettek a völgybe, látják-e már a tavaszt? S -azután visszailleszkedtek a zöld sorba és lassan azt mondták, hogy igen, -jön már, nemsokára itt is lesz… Kora tavasz az erdőben, sejtéseiddel, -halk leheleteiddel, titokzatos hangjaiddal be szép vagy! Milyen nehéz -lesz a szív, ha estere elborul az égbolt, csak nehezen mondva búcsút az -ébredésnek, s a párás fehér hótakarók fölött könnyü lehelet száll -északnak. Milyen mohón szívod magadba a friss föld szagát, amelynek -illata átnyomul a hó szagán! A fülednek mily bájos zene, amikor, engedve -a langyos szellőknek, a jég, a hó, a fák, a kövek pattogva, hosszan -zúgva törik szét a tél bilincseit s a zajtól megriadva, messziről egy -fácán karattyol vagy egy róka ugat… - -Az ifjaknak azonban nem lehetett a természetben gyönyörködni, amint az -idő enyhült, elkezdődött a mérési munka. - -Egyhangu és sívár föladat volt ez, egész nap nem láttak egyebet, mint a -mérőpóznát s a piszkossárga sárba olvadó havat, este tűz köré ültek s -rosszkedvüen szárították átázott ruháikat, éjjel pedig nyirkos, jéghideg -sátrakban háltak. Magasan a városok és falvak fölött jártak, élelmiszert -hétszámra kellett magukkal vinni, az is elposhadt, megromlott, tiszta és -szép, csak az istenadta víz volt, amely csillogó patakokban, -szivárványszínü port hintve a nyomorúságos, elrothadt levelekre, s egyéb -tavalyi avatagra szaladt úton, útfélen. - -Haladtak, lassan haladtak az Alacsony-Tátra gránitpadozatán, a Polyána -trachitján át a messze Hernád-völgy felé. Már hetek óta végezték a -robotot. Egyik nap olyan volt, mint a másik, tele munkával, -fáradtsággal, nyomorúsággal. A természet lassan elvesztette előttük -varázsát, a hatalmas tölgyek összezsugorodtak, a szakadások eltűntek, -mintha mindig ebben a környezetben forogtak volna… Semmi ujság, semmi -változás: mindig csak kövek, bundapálinka, nyirkos fák, piszkos bárányok -és kormos szénégetők. Még a felhők is bárány- meg szénégető alakot -öltöttek, a folyókban is ez tükröződött vissza, az álomban is az -kisértett. Mikor találkoznak már legalább egyszer egy kecskével? - -Egy nap aztán lecsapott rá a válasz; elkezdődtek a villongások. A tótok -nem engedték talpuk alól a földet kihúzni s az unalmat csatazaj váltotta -föl. - -A nép, amely télen vacakjaiban aludta medveálmát, arra a hírre, hogy a -mérések megkezdődtek, egyszerre talpra állt s nyomon követte a csapatot. -Akármerre jártak, mindenütt megjelent a község bírája, egy hatalmas tót -s a nyomában járó tömeg nevében tiltakozott a közigazgatás ellen. Ez már -nem volt tréfa. A nép még emlékezett a szabadságharci véres időkre s -kaszával, villával fölfegyverkezve erősítgette jogait. A tót máskülönben -jámbor, isten- és emberfélő, de ha a földről van szó, amelyet véres -verejtékével táplál, nem ismer sem Istent, sem embert s legkevésbbé -félti a maga szegény bőrét. Nem volt nap, hogy kisebb-nagyobb -összeütközések elő ne fordultak volna s a kirendeltség háborus életre -rendezkedett be. Eleintén próbáltak szép szóval, rábeszéléssel, aztán -szigorúsággal meggyőzni az embereket, de egyik eszközzel se boldogultak. -Akkor nem maradt más hátra, mint a puskatus. Bizony, ha nem tudták -másként a bírónak megmagyarázni az enyémet meg a tiédet, előkapták a -karabélyt s azzal diktálták bele a törvénytiszteletet. Azt megértette, -de persze, ez nem ment olyan símán. - -Akárhányszor megesett, hogy egy-egy diák munkájánál az erdő sűrűjéből -puskadörrenés hallatszott s a mérő-készülék darabokra zúzódott. Egy-két -szem sörét a mérnököt is érte. A sebesültnek ilyenkor nem volt szabad -teketóriázni, beléfújt havasi kürtjébe, amely bajtársainak a veszedelmet -jelentette, s aztán uccu! rohant neki a lesipuskásnak. Ha elcsípte, jól -elnadrágolta, de megtörtént az is, hogy egész csomó vad ábrázatu tótra -akadt s akkor a golyónak is dolga akadt. Heves, hosszu csaták -következtek, a mérnököknek minden erejüket kellett megfeszíteniük, hogy -megállják helyüket. Ha csak egyszer is engednek, elvesztek volna, de -látva elhatározottságukat s erejüket, a tótok az utolsó pillanatban -mindig meggondolták a dolgot s apróbb-nagyobb sebek árán visszavonultak. -Akkor az erdőrendezőségnek volt egy percnyi ideje pihenni, kiszedni a -bicskát és kikaparni a bőr alól a sörétet, aztán megint hosszu -rajvonalra bomlottak föl s mintha mi sem történt volna, folytatták -munkájukat. Az emlékezésre s elmélázásra nem sok idő maradt. - -A három diák méltóan állotta meg a helyét, most látszott csak, hogy -Selmec minden ízében tudományos város, még a verekedésre is jól -kioktatta őket. Vitnyédinek és Hertelendinek is akadt egy-két szép -munkája, de mindenek előtt járt Cseróczy. Ez neki való hivatás volt. -Goromba és könyörtelen volt a tótokkal, az állam jogát nem hagyta -megcsorbulni s ha a legkisebb morgást hallotta, már fölkapta Vojteket -vagy Velikit, a bírót s vele páholta el a többit. Elszántsága lassan a -vakmerőségbe csapott át, a legmegbízhatatlanabb munkással járt, dacos -megvetéssel mindig hátat fordított a veszedelmet rejtő erdőnek, s ha úgy -tetszett, még puskát sem vitt magával. Amíg társai kétes esetekben -inkább engedtek egyet-mást a népnek, Cseróczynak hiába jött ki a falu -apraja-nagyja a pappal az élén, egy paraszthajszálnyit sem tágított az -állam területéről. S ez az elszántság hatott, a nép nem mert a diákkal -kikezdeni s ha esett is rá a rejtekből egy-két lövés, látva, hogy -Cseróczyt ez éppen nem alterálja, csak arra a meggyőződésre lyukadtak, -hogy az ördöggel cimborál s bőre sebezhetetlen. A három jóbarát példája -egyébként lassan az egész rendezőségre átragadt: mindenki szégyelte -volna, ha elmarad mellőlük, valamennyien az ő bátor rendszerük szerint -dolgoztak s a munka haladt is, mint a karikacsapás. - -Ünnep volt, ha város közelébe értek, kettős ünnep, ha legalább pár napig -benne lakhattak. Már hosszu ideje kószáltak hegyről-völgyre, – a tavaszi -erdőben szalonkák berregtek, – amikor elvetődtek Lőcsére. A tótokat -cipszerek váltották föl, kevésbbé elszántak, de ravaszabbak amazoknál. -Ezekkel már nehezebb elbánni. A cipszer mindjárt egy macskaugrással az -örmény után következik. Ők már tudták, hogy a régi határokat cserepek -jelzik s azért nem vasvillát, sem dorongot nem ragadtak, hanem szépen -meghamisították a jelző-dombocskákat, megsemmisítették a régieket és -újakat építettek, persze a saját tetszésük szerint, a saját imitált -cserepeikkel megtöltve. - -– Most légy okos Domokos! – szólt Osztropszki, a rendezőség vezetője, -amikor az első hamisított határjelzőre bukkantak. – Itt a világ vége. Az -örményt tíz zsidóból főzik, a cipszert pedig tíz örményből. Most -visszatérhetünk Selmecre, mert ezeken nem fogunk ki. - -A rendezőség lehorgasztott fejjel tanakodott, mitévők legyenek? A régi -térképek elpusztultak a szabadságharcban, a községi följegyzések pedig -valószínüleg éppen olyan hamisak, mint a földbe dugott cserepek. -Osztropszki esze megállt, fogta hát magát, leült és hosszu jelentést -küldött a minisztériumnak, hogy mitévők legyenek? Míg a válasz -megérkezett, a társaság kiülhetett a Poprád partjára pipázni és lapos -kavicsokkal kacsázni. Két napig szórakoztak ilyen módon, amikor egy -délután Cseróczy, aki valami nagy dolgon törhette az eszét, mert egész -nap föl és alá járt és nagyokat fújt, diadalmas arccal állott -Osztropszki elé. - -– Mester uram, – szólt büszkén. – A cipszerek meg vannak fogva. - -Tekintetén látszott, hogy valami különös dologra bukkant, ezért a parton -kacsázó társaság egyszerre talpra ugrott és kiváncsian fogta körül. - -A diák egy ideig gyönyörködött az általános izgalomban, aztán néhány -torokköszörüléssel még jobban feszítette meg a kiváncsiság amúgy se laza -húrját s végül így szólt: - -– Tisztelt uraim! Aki foglalkozott valaha pincészettel, – s én -foglalkoztam vele, – az tudhatja, hogy a földbe dugott borospalackok -üvege, aszerint, hogy rövidebb-hosszabb ideig a homokban fekszik, -színben lassan átváltozik. Látom csalódott ábrázatukról, hogy ezt -mindenki tudja. A kérdés azonban azon fordul meg, milyen módon változik -meg a palackok színe? A legtöbben azt hiszik, hogy az üveg a homokban -megtompul. No, ez nem áll. A frissen elásott palack ugyanis, uraim, -csillogni fog, mert a homok ahelyett, hogy megtompítaná, az ásás -súrlódása révén még fényesebbé teszi az üveget. Két-három év kell hozzá, -míg a palackok színe tompulni kezd, egy évtized míg színe elborul. De a -pincészetnek egy másik titka, a rája boruló homok után ítélni meg az -elásott palack korát. A frissen elföldelt üvegről, uraim, a homok -magától pereg le, amint a palackot kiássuk. De az évek során át elásott -üvegen a homok már úgy tapad, hogy kezünkkel két-háromszor kell rajta -végigsimítani, hogy a por elváljék tőle… Ezt jól megtanultam -Gerstakkernél s most az uraknak rendelkezésére bocsájtom, ama megjegyzés -kiséretében, hogy Selmecen még a korcsmákban is tudományon táplálkozik -az ember. - -Osztropszki a homlokára ütött. Hogy az neki nem jutott eszébe! -Természetes, hogy így van, nem is lehet másképen, a Columbus tojása nem -volt egyszerűbb. Azonnal kimentek a határba és megvizsgálták az -üvegcserepeket. Bizony azok csillogtak, mint a jég a napon s a homok -pergett róluk, mintha fizetnék… Osztropszki arca ragyogott az örömtől, -egyszerre azonban elborult. Megvakarta a fejét. - -– Mindez nagyon szép, – szólt nyájasan, – de mit érünk vele, ha a -cipszerek tagadnak? Mit tehetünk, ha kétségbevonják a fizika törvényeit? -Hátha azt állítják, hogy a szepességi üvegcserepek mások, mint a -hontiak? - -Cseróczyt ez se hozta zavarba. - -– Erre is gondoltam, – felelt homlokára mutatva. – Adjatok egy üveg -mohos rajnai bort s holnapra a kérdés másik része is meg lesz oldva. - -Osztropszki ránézett. Egy üveg rajnai bor? Hát az mire jó? Talán a diák -be akar csípni, hogy aztán megálmodja a megoldást? Avagy talán meg -akarja tréfálni a főnökét?… Tagadólag intett fejével. - -Cseróczy vállat vont. - -– Nekem úgy is jó, – mondta és rágyújtva pipájára, elindult sétálni. – -Alászolgája. - -Az erdőrendező gondolkodóba esett. Hátha tényleg tud valamit az a -fiatalember? Az előbbi bevezetése is teljesen logikus volt s végre is, -Cseróczy annyi időt töltött a különböző pincékben, hogy bizonyára -gyakorlata van e téren… - -– Megálljon, – szólt Osztropszky hirtelen. – Az üveg rajnai bor -rendelkezésére áll, de ha felültet, akkor fegyelmi jogomnál fogva három -annyira itélem… Megértette? - -Cseróczy bólintott s bement a városba. A vendéglősnél kiválasztotta a -legrégibb palackot, – amelyen moha nőtt s amelynek homokját késsel -kellett levakarni – s aztán elindúlt az erdőbe. A titokzatos útra nem -vitt magával senki emberfiát, csak Treffet, öreg vizsláját, amelynek, -mint a diák mondogatta, annyi esze volt, hogy egy fejben nem is fért el. -Éppen azért a kutya a fele eszét kiadta albérletbe a selmeci patikusnak. -(Mint látjuk, a gyógyszerészek szellemi képességét már akkor is kevésre -becsülte a rosszindulat.) - -Az erdő mélyébe érkezve, Cseróczy mindenekelőtt leült egy mohos törzsre -és élvezvén az ébredő tavasz szépségeit, lassan kiszürcsölte a palack -nemes tartalmát. Amikor ez megtörtént, a földhöz vágta az üveget s aztán -egy cserepet megköpött – ahogy azt a falusi gyerekek kövekkel szokták, -mikor apportirozni tanítják a fiatal kuvaszokat – és a bokrok közé -dobta. Az öreg vizsla természetesen, szó nélkül bement a rekettyébe és -óvatosan kihozta az üvegdarabot. Cseróczy megsimogatta az eb fejét, -aztán párszor még megújrázta a produkciót, a vizslának mindannyiszor -odadörmögve: - -– Hozd el az üveget! - -Amikor a kutya már járatos volt a kutatásban és meg tudta különböztetni -az üveg mohos szagát. Cseróczy egy fához kötötte Treffet s maga -puskalövésnyire ment az erdőbe s ottan elásta az egyik cserepet. - -– Hozd el az üveget! – szólt ekkor a kutyára. - -Treff elment, összevissza kereste a cserjést, farkával izgatottan -verdeste a páfrányokat, kotort, fújt, jobbra-balra ugrott, de végre is -diadalmasan hozta elő az üveget… Ezzel meg volt oldva a probléma. A diák -másnap kora reggel kiment a határba és Treff egy-kettőre kifürkészte hol -vannak a mohos cserepek elásva… Mire társai kiértek, a diák már ott -pipázott egy frissen felbontott halomnál és ártatlan arccal kérdezte meg -a községi bírót, vajon hogyan kerültek a cserepek egyszerre száz -méterrel beljebb? A szepesi bírónak e boszorkányság láttára leesett az -álla, fogai vacogtak és siralmas arccal vallotta be, hogy a határ -végesvégig meg van hamisítva. Egyszerre előkerültek a községi írások is -s huszonnégy óra alatt az egész farkasvölgyi járás föl volt mérve… - -Osztropszki csak vakarta a füle tövét és álmélkodott. - -– Ebből az emberből még erdőfelügyelő lesz, – mondta. – Erről vegyetek -példát! Vajjon, hogyan csinálta ezt a boszorkányságot? - -De Cseróczy nem árulta el titkát, csak később mondta el a dolgot úgy, -ahogy én, bona fide, szavai nyomán föntebb leírtam. Bona fide – mondom, -– mert a dolog, akármennyire becsülöm is a vizslákat – kissé gyanusnak -látszik, mint a legtöbb kutyahistória. Különösen gyanus volt pedig -azért, mert ez időben a diák sokat trécselt a bíró tenyerestalpas -lányával, akinek az ügy érdekében vaskos bókokat mondogatott s aki -szintén sejtett valamit a vizsla buzgólkodásán. Ám ez mellékes, a -fődolog az, hogy a kérdés meg volt oldva, a munka szaporán haladt. - -Mielőtt azonban a diákok búcsút mondtak volna a zeg-zúgos Szepességnek, -el kell mondanunk Hertelendi egy különös kalandját, amelynek előzményei -gyanánt jegyezzünk meg annyit, hogy mint az akkori időben a felvidéken -mindenütt: a Szepességben is két párt állott egymással szemben: a magyar -és a német, amelyek közt a gyűlölet, rosszakarat és bosszu építette -falak emelkedtek. - -A német párt egyik kemény embere volt Höller, a vászonkereskedő. Háza a -vén sáncok tövében, takaros kert közepén állott. Igazi, otthonos kis -német telek volt: a fenyőtetős ház barátságos, mint egy nagy puha -fészek, a szobák mindmegannyi régi hangulatu zugolyok; bútorokon, -embereken, minden tárgyon jómódu otthonosság és bizalom. A német ház -szép erényét, a családot két fiatal leány képviselte, mindakettő üde és -fiatal, mint a romokon végigfutó lonc. Amikor a diákok egy reggel a -hegyek felé siettek, a kerítés mögött víg nevetést és magyar szót -hallottak. Hertelendi, aki minden iránt érdeklődött, megállt s -bekandikált a rácson. A két fiatal Höller-leány ült ott s megijedve -néztek rá, azt hitték, hogy valami német polgár fedezte föl őket s most -beárulja őket atyjuknak. - -Hertelendi meglóbálta kalapját a magyar szóra. - -– Háromszoros éljen! – kiáltotta s aztán társai után sietett. - -Amikor este a sáncok felé kerültek haza, a két leány künt állt a kert -előtt és mikor Hertelendi erre került, félig szégyenkezve, félig -pajkosan mosolyogtak maguk elé. - -A diák úgy gondolta, hogy illő bemutatkoznia. A kisasszonyok zavartan -néztek rá, de aztán megbiccentették fejüket s kezet nyújtottak. Csak -első pillanatban voltak elfogultak, aztán tetszett nekik a csiny, hogy -szülőik akarata ellen magyarokkal, pláne diákokkal barátkoznak s -huncutkodva nevettek össze. - -Amikor másnap Hertelendi találkozott velük, már bizalmas barátként -üdvözölték egymást. Elmondták neki, hogy titokban magyarul tanultak meg, -mert apjuk mindig haragra gyúlt, ha magyar szót hallott. Akkor pedig -kell benne valami kellemesnek lennie, mert hiszen tiltott gyömölcs volt, -– a cigarettával is úgy voltak. De ha apjuk megtudja mire vetemedtek, -kitagadja őket. Pedig a magyar nyelv nagyon szép, – mondották -rapszodikusan, – tetszik is nekik, kivált a népdalok… Talán Hertelendi -is tud egyet-kettőt? - -Hogyne tudna, hiszen tisztavidéki; azonnal elő is állt egypár régi -nótával Rózsa Sándorról meg Bogár Imréről. - -– Jaj de szép, – tapsolt Linka kisasszony és utána próbálta énekelni. – -Hanem tud ön németül? - -Hertelendi bevallotta, hogy selmeci tartózkodása dacára, elvből egy szó -sem ragadt rá. - -– Ez hiba, – mondta Linka. – Megeshetik ugyanis, hogy apánk meglep, -akkor ugyanis jaj nekünk. De tudja-e mit? Azt fogjuk neki mondani, hogy -ön vándorló csipkekereskedő. Az ilyenek csomóstul fordulnak meg -errefelé. Tudja mit? Majd megtanítjuk egypár német szóra s ha a papával -össze találunk akadni, majd gyorsan németre fordítjuk a szót… Csak azt -ne árulja el neki, hogy magyar diák! - -– Kitünő! – lelkesedett Hertelendi. – Természetesen, elveim föntartása -mellett. Mi lesz az a pár szó? – Megpödörte a bajszát és hozzátette. – -Egy német szót tudok. Így hangzik: Liebe! Jó lesz? - -Linka meg Klári összenéztek s aztán elmosolyodtak. - -– Majd inkább mást, – szólt az idősebbik. – Tudja, a papa szegény már -nem hall valami nagyon jól. Ha esetleg németül szólanánk önhöz, felelje -csak azt: „Allerdings bin ich im Zechgelage einigermassen dumm -geworden…“ Ő erre megnyugszik, a „Zechgelage“ meg az „einigermassen“ oly -törzs német szavak, hogy minden szepesinek öröm, ha őket hallja s nem -törődik többet önnel. A Zechgelaget az, aki Magyarországon tanult -németül, sose használja. Az Wirtshaust mond. - -Hertelendi gyanútlanul bólintott. - -– Allerdings… Zechgelage… Zechgelage… einigermassen… valóban gyönyörü, – -mondta – szörnyen ősnémetül hangzik. - -A lányok összenevettek: ezt a diákot jól megtréfálták. Ha ez tudná, hogy -mit mond! - -Az első próba, majd az első föllépés kitünően sikerült. Hertelendi egy -nap épp a rács előtt beszélt a hölgyekkel, amikor az öreg Höller -megjelent. - -– Ki ez az úr? – kérdezte az apa Linkától s gyanakodva nézte a -fiatalembert. - -Klári a füléhez hajolt és belekiáltott. - -– A csipkeverőket keresi, papa. - -– Fahrender Kaufmann? – kérdezte Höller jóakaró leereszkedéssel. - -– Allerdings bin ich, – vetette oda a diák kellő szemtelenséggel. Szép -porosz akcentussal beszélt, nem hiába, szép lányok tanították. - -Az öreg bólintott. - -– Wohl eingekauft? - -– Im Zechgelage einigermassen, – tette hozzá Hertelendi, jobbra-balra -mozgó fejbólintással, ahogy a kereskedők szokták. - -Höller helybenhagyólag bólintott. A csipkeverőket tényleg legjobban a -kocsmában lehet megfogni. Ha két pohárral megisznak, fejökbe száll a -mindenség s elkótyavetyélik a holmit. Ki ne becsülné többre a bort, mint -a cérnát? Az okos kereskedő kihasználva a csipkeverők mámorát itt -csinálja a legkitünőbb üzleteket. - -Höller tovább sétált. - -– Dumm geworden – szólt még a diák, sok méltósággal, de azt már az öreg -nem hallotta. Beszélni különben sem szeretett sokat, kivált idegenekkel, -akik előtt röstelte a süketségét. A Zechgelage szó teljesen -megnyugtatta, aki magyar szón nevelkedett, ugyan sose érti meg, hogy -lehet ily uri csengésü szóval a dorbézolást illusztrálni… - -Hertelendi ez idő alatt mérnöki kötelességeit kissé lazán teljesítette, -de mentségére legyen mondva, hogy a magyar kulturának tett szolgálatot. -Különösen az egyik kis leányra: Linkára volt befolyással; az oly szépen -tanulta meg tőle a magyar nótákat és szokásokat, hogy egy napon -Hertelendi azon vette észre magát, hogy nemcsak a dalai meg a mondásai, -hanem a szíve is átköltözött hozzá… - -Ez a meglepetés egy mulatságon – a rendezőség elutazása előtt – pattant -ki és pedig így. - -Hertelendi a legnagyobb nyugalommal táncolt kedves barátnőivel. Ha -németek közelébe jöttek, egyszerűen előszedte szókincseit s nem törődött -vele, hogy háta mögött ugyancsak nevettek rajta. Amikor pedig nyugodt, -kém nélküli területeken galoppoztak, akkor nagyokat sóhajtott, a torkát -köszörülte és folyton ezt mondta: - -– Csak szivesen! - -Vajon tud-e ennek női szív ellentállani, ha egy csinos ifju egész éjjel -a torkát köszörüli és ezt mondja: Csak szívesen? Én azt hiszem, nem. A -Linkáé sem tudott, csakhamar fülig szerelmes volt a diákba, aki egyre -sóhajtott s egyre csak a torkát köszörülte… - -Eljött a tavasz. Az előszobában megjelent a mérnökök vezető munkása s -jelentette, hogy a kocsik készen állanak. Búcsúzni kellett A diák -szivére nehéz boru szállott. - -– Linka kisasszony, – szólt elcsüggedve, – távoznom kell… - -A kis lány ijedten nézett rája, úgy megszeppent, mint a kis fogoly, -mikor először találkozik vizslával. - -– Köszönöm önnek azt a jóindulatot, – folytatta a diák, – amelylyel -fogadott s amelyet soha nem fogok elfelejteni… Isten önnel Linka -kisasszony… - -Kezét nyújtotta. Linka tétovázva adta oda ujjacskáit, egy szót sem -tudott szólani. Hertelendi nagyot sóhajtott, aztán megköszörülte a -torkát… Akkor vetődött arrafelé Höller. Hertelendi ijedten váltotta át -szavait. - -– Allerdings bin ich… dumm geworden… - -Ez több volt, mint amennyit a kislány szíve elbírt volna. Egyszerre -eszébe jutott első találkozásuk, a séták a bástya mellett, az első zöld -rügy, melyet Hertelendi egy fa tetejéről hozott le neki, az a néhány -nap, amit együtt töltöttek el, minden, minden, főleg az, hogyan -tanította meg a selmeci diákot németül s szemébe könyek gyűltek, -hangosan sírva fakadt… - -A körülállók csodálkozva néztek össze: a _dumm geworden_ szó ily bűvös -hatásu? - -Kétségbeesésében – mire nem képes az asszonyi desperáció! – Linka -apjához fordult. - -– Papa, édes jó papa, – borult a nyakába. - -Az öreg ama bizonyos csöndes német tipushoz tartozott, amely a -szigoru, de alapjában jószívü apát szereti játszani. Ez a tipus -mordizom-adtázig, prüszköl, pattog, de alapjában egy darab kenyérre lehet -fölkenni… Höller látta, hogy baj van s hízelgett neki a tudat, hogy egy -szemöldök-mozdulatára minden ismét jóra fordulhat. - -– No, no, csak nem kell sírni, – dormögte jóakaróan, – hát mi baj? he? - -Nem kellett megmondani: rá volt írva a két gyerek arcára. Höller is volt -valaha fiatalember. Karon fogta a diákot, átvezette a szomszédszobába, -jóindulatu ünnepélyességgel a szemébe nézett s aztán – természetesen -németül, – így szólt: - -– Fogja szeretni ezt a kis leányt? - -Hertelendi zavartan dörmögte: - -– Dumm geworden… dumm geworden… - -Höller elmosolyodott zavarán. - -– Hogy szereti-e? – kérdezte még egyszer. - -– Feleljen bátran, csipkekereskedő barátom. - -A diák most elszántan csukta le szemét és kivágta magyarul. - -– Szeretem és mindig szeretni is fogom! - -Az öreg hátrahökkent, Linka pedig kétségbeesetten kezdett el sírni. Mi a -manó?! ez magyar? pattogott Höller, fölugrott és összeborzolta a -bajuszát, ez volt nála a harag legnagyobb jele. - -– No, no, – csak annyit tudott mondani mérgében és levegő után -kapkodott, mint a partra lökött csuka. – No de… Ezer bomba! ezer bomba, -ha mondom! no! - -Dühösen járt föl és alá, aztán megállott egy pillanatra, nagyot -szippantott tubákos szelencéjéből, olyant tüsszentett, hogy a konyhából -a szakácsné ijedten szaladt be, mert azt hitte, hogy a petróleumos lámpa -robbant föl, aztán tovább folytatta sétáját. Hertelendi nyugodtan állt -és várakozott. Ő fatalista volt, aki bízott benne, hogy a sors könyvében -előre van minden megírva, jó, rossz, még az is, vajon egy Höller nevü -vászonkereskedő felspékeli-e őt avagy nem… Ez ellen úgy se lehet tenni… - -A vászonkereskedő egy ideig dühöngött, aztán elkezdett gondolkodni. Az -örök német logika megmagyarázta neki, hogy szeretni magyarul épp úgy -lehet, mint németül, hogy a történelem számos példát tud róla, hogy női -szívek magyarba bolondúltak, hogy… De hát vigye a kánya: végre is nem ő -házasodik, hanem a leánya s ha már megfőzte, egye is meg a kását… -Legelébb legyen boldog a kis haszontalan! - -Höller még egyet prüsszögött, villámokat lövelt a szeméből, aztán -megfogta a két gyerek kezét. - -– Legyetek egymáséi, – harsogta szigoruan. – Imposztorok vagytok! - -A diák boldogan hajtotta meg magát, de aztán… Aztán valami rémes dolog -kezdett előtte derengeni… A múlt homályából egy szörnyü sejtés -emelkedett ki, amely rögtön keserü valósággá jegecesedett… - -– Szent Isten! – sóhajtotta az ifju, szerényen Linka felé. – Valamiről -egészen megfeledkeztem… - -Apa és lány kérdően néztek rá. - -– Nekem tudniillik már van egy feleségem, – jegyezte meg a diák -szerényen. - -Az apa nem értette meg a csattanót, amely szerencsére magyarul volt -elmondva. De bezzeg, megértette Linka, egyszerre eleresztette a diák -kezét és újra sírva fakadt, hogy csak no. - -– Felesége van?… és ezt most mondja? – csattant föl. – Most?… Felesége -van! Óh, én szerencsétlen, én a világ legszerencsétlenebb alkotása! - -– Teremtése, – javította ki Hertelendi, szokásszerűleg, – az alkotás -szót csak tárgyra alkalmazzuk. - -– Az mindegy, – ellenkezett Linka, – azért kikaparom a szemét! Menjen! -menjen tőlem! Soha többet ne lássam! Maga kékszakáll! - -Az öreg egy szót sem értett s tétován nézett hol az egyikre, hol a -másikra. Vajjon mi történhetett? - -– Engedjen meg Linka kisasszony, – szólt a diák nyugodtan, – ez a -feleség egészen különös feleség, hogy úgy mondjam, tiszteletbeli hitves. -A történet hosszu, de becsületszavamat adom, hogy ha elméselem -töviről-hegyire, nem fog rám haragudni. Ám ha most elmondja a kedves -papájának, hogy nekem hitvesem van, mindörökre vége mindennek; neki nem -tudom hirtelenében a dolgot német nyelven megmagyarázni s akkor nincs -más hátra, – tette hozzá mosolyogva, nehogy az öreg megsejtse, miről -beszélnek, – minthogy a karikagyűrűt, amelyet nekem ajándékozott, a -pisztolyba fojtom s agyonlövöm magamat. Isten engem úgy segéljen. - -Linka halálra ijedt. Kétségbeesve kapta el a diák kezét; azt hitte, hogy -az rögtön a pisztolyhoz nyúl. - -– Mit beszélgettek oly sokáig? – dörmögött Höller. – Talán adósságai -vannak a fiatal úrnak? He? No, csak nem kell semmit eltitkolni. - -– Azt mondta, – válaszolt Linka elpirulva, – hogy én vagyok az első -szerelme… - -– Persze, azért sírt! – nyugodott meg az öreg. – Minden menyasszony sír. -Már az én koromban is így volt. - -Hertelendi visszament a leánynyal a terembe s elmagyarázta neki különös -házassága körülményeit, kezdve Cseróczyn, áttérve a selmeci élet -különösségeire, a mellékkörülményekre, s befejezve Möller meg Marsalkó -uramon. A leány eleintén gyanakodva, aztán érdeklődve s végül keservesen -sírva hallgatta az éppoly furcsa, mint bánatos történetet. A legyezője, -amely eltakarta arcát, csupa harmatos köny volt. - -– Szegény Málika, mily nyomorúságosan kellett férjhezmennie, – mondta -résztvevően. - -– Kérem, kérem, – igazította ki Hertelendi, – ne felejtse, hogy én -vagyok a férje… - -Linka maga elé nézett: még mindig a leányvári boszorkány története -foglalkoztatta. - -– És mi lesz a történet vége? – kérdezte. – Mi lesz most mivelünk? - -A diák összehúzta bozontos szemöldökét, gondolkozott. Aztán így szólt: - -– Hm… Lássuk csak. Én következőkép nézem a dolgot. Málika végre is -becsül valamelyest. Ha nagyon szépen megkérem, hát talán gyűlölni fog. -Nem? - -– Gyűlölni? Mit beszél? – nézett rá Linka. - -– Engesztelhetetlenül gyűlölni. Ez ugyanis fontos válási ok… Ha igen: -úgy egy év alatt legkésőbb széjjel leszünk választva, s akkor az -úgynevezett ásó-kapa se választ el többet. - -– Óh, bárcsak gyűlölné… – rebegte a kis lány, kezét összekulcsolva. – -Majd imádkozni fogok, hogy gyűlölje… - -A vendégek oszlani kezdtek. A mérnökök, látva, hogy Hertelendit nem -képesek elmozdítani, már régen útra keltek. Az ablakon napsugár szökött -be. - -– Isten vele, Linkám, – mondta a diák és kezet csókolt a leánynak, – -mindent el fogok követni, hogy úgy legyen. Isten vele! Három hét múlva -megint itt leszek. Addig az öreg úrnak semmit sem szabad tudni. - -– Hogy lehetne téged gyűlölni, – súgta csöndesen maga elé a leány. - -… Hertelendi fölkapott egy ócska fiakerre és lóhalálában vágtatott a -rendezőség után. A hegyek alatt utólérte őket s boldogan ugrott fel kis -huzuljára. Csöndesen, a szokott hosszu rajban ballagtak tovább, de -milyen más volt ma a vidék: az ébredő erdőből erős földszag és nyíló -ibolya illata áradt, a mosolygó kék ég, ez a nagy piktor még a pocsolyák -szomoru világát is égszínkékre festette át, ha pedig megálltak, hallani -lehetett a rügyek csöndes pattanását. A fácánok vígan karattyoltak, a -seregélyek magasra röpködtek föl s látva a tavasz jöttét, zajosan -csipogva hirdették közeledését. A harkályok udvariasan megkopoktatták a -fákat: - -– Szabad belépni? - -A tavaszi szellő megbólintotta az ágakat: - -– Szabad, szabad! - -– Mit akarok kérdezni, – fordult egyszerre Hertelendi társához, – ti -tudtok németül. Fordítsátok le nekem ezt a mondatot: „Allerdings bin ich -im Zechgelage einigermassen dumm geworden“… Ez valami érzelmes német -versből van, mi? - -Bajtársai összenevettek. - -– Talán valaki megtisztelt ezzel a mondással? – kérdezte Vitnyédi, a fő -párbaj-segéd, aki állandóan lovagias ügyekben utazott. - -Hertelendi szerényen mosolygott. - -– Körülbelül. Sejtelmem sincs, mit jelenthet, de nagyon szépnek kell -lennie… - -– Óh igen. Azt jelenti, hogy „a korcsmázásban mindenesetre kellőleg -elbutultam“. - -A diák kétkedve nézett rája. - -– Te talán föl akarsz ültetni, hé? – szólt felfortyanva. - -Vitnyédi tiltakozott. - -– Örökké szárnyon vadászszak, ha nem azt teszi. Remélem, provokáltad az -illetőt? - -Hertelendi megcsóválta a fejét és kacagott. - -– Dehogy is… Éppen ellenkezőleg, eljegyeztem: a menyasszonyom volt. - -– Gratulálunk, – kiáltották a fiúk kalaplengetve, – végre egy nő, aki -megértett… De szerencsére, igen velősen is fejezted ki magadat… - -… S míg a diákok tovább haladtak a rejtelmesen zúgó erdőben, Linka -bezárta kis szobája ajtaját, leült az íróasztalához és hosszu levelet -írt Judex Málikának. - -Az epistola így kezdődött: - -– Kedves jó asszonyom, akit nem ösmerek és mégis mélyen tisztelek! Ha -van foganata egy szegény, szerencsétlen kis lány könyörgésének, arra -kérem, hallgasson meg és ne ítéljen el. Az ön kezeiben van sorsom -letéve, öntől függ boldogságom. Kérésem talán különös, de szívből jövő. -Arra kérem, legyen oly szíves és gyülölje Hertelendi Tamás urat, az ön -férjét, gyűlölje őt, mert én nagyon, nagyon… - -A levél többi részét elmosták záporként hulló sűrű könyei. - - - - -A Hernád völgye. - -Amint a rendezőség tapodtatról-tapodtatra haladt, egy tiszta reggelen -megpillantották az igéret földét, a végcélt: a Hernád völgyét. Ott -kanyargott kormos fűzfák jelzőoszlopai között a régen várt folyó -csöndesen, szerényen, meg-meglapulva a sovány partok között. Jámbor ez a -víz, mint a felvidéki riska; jóakaró és minden munkára alkalmas, akár a -sárosi mindenes, akit ma paradés kocsisnak használhatsz, holnap eke elé -foghatsz; halban, vadban szegény, mint a nép, amelynek szolgája s -barátja. Hullámai nem hasonlítanak a topázra, büszke taréjük sincs, -medre nem hordoz karcsu hidakat, csak szerény pallókat, árja nem vet -termékeny iszapot, hanem öklömnyi kavicsot, élete csöndes és egyszerü, -ha teheti, elbujik a szederindák közé s apró fodru hullámai fölé -ködfátyolt tűz. Körülötte apró faluk, kukoricafedelü viskók, tépett -juh-kosarak, omlatag malmok, amikre mind ő keres. Ha ősz tájon partján -végigjársz, erősen kenderszagu a vidék s a vékonypénzü pázsitokon fakó -rongyokat szárít a szél; ha télen arra vetődsz, jeges országutat -találsz, amelyen legbiztosabban vándorol a felvidék drótos tótja, vásárt -kereső asszonya, supplikáns diákja: a Hernád nem téved el. Itt is, ott -is eret vágnak rajta s habjai fűrészmalmokat mozgatnak, egy-két szálkás -hal is akad benne, kacsa is puskacső elé kerül, a szarvasmarha pedig -jobb szereti vizét, mint a kórós sarjut. Ilyen derék és sokoldalu jószág -a Hernád. Nem csoda, ha a tót ragaszkodik hozzá, megemlékszik róla -imájában s husvétkor „odaáldoz“ neki egy csöp pálinkát vagy zabos -vakarcsot… - -Tehát már nem kellett messzire menni, a diákság szíve megkönnyebbült. A -munka is simábban haladt, a sárosi tótok nem akarnak földet elvenni -senki elől. Ki tudná megművelni? Napszámosra nincsen pénz, itt még a pap -is maga fogja meg az eke szarvát s hétköznap gereblyével a kezében tart -a szántóföldén hivatalos órákat. Takarékosan kell hát bánni kenyérrel, -földdel, sőt még a hittel is. Amint egy pap van csak messzi földön, a -vallás is csak egy. - -Nagyapám Girálton volt lelkész s ifjúságom egy részét, a nyári -hónapokat, ott töltöttem. Istenem! beh különös volt a fővárosból -odaszakadt s finoman kiélezett vallásban nevekedett serdülő -gyerekésznek, (hiszen tanáraim révén azt is tudtam, hogy keresztény és -keresztyén közt óriási a különbség), amikor a templomba vetődtem s a -szertartást végignéztem. Bizony összeolvadt benne a protestáns, a -katolikus, sőt még az orosz ritus különböző vonása; a pap a kórushoz -énekelt, mint a pápistáknál, az ó-hitüek a mellüket verték s a -luteránusok úrvacsorát szedtek. A falakon Mária-képek, szentek -szobrocskái sorakoztak, senkinek nem volt ellene kifogása, csak úgy mint -az ellen sem, hogy a protestánsok nem vetettek keresztet s nem hajtottak -térdet. Azért szépen összefértek valamennyien, s úgy hiszem, az Úrnak -sem volt ellenvetése, mert nagyatyám ritka magas kort ért, s amikor -meghalt, az égen komor felhők úsztak, mintha odafönn is szomorkodnának a -jó pásztor elhunytán. - -A munka vége felé közeledett. - -A rendezőséget vezető erdőmester egy nap Budapestre utazott, hogy a -kormánynak eljárásukról jelentést tegyen. A távozását megelőző éjjelen -lopás történt: Cseróczynak eltűnt a fűzfahusángja, amely nemcsak arról -volt nevezetes, hogy non sine gloria közreműködött az ellentétek -elsimításában, hanem mint vésési remekmű is elismerésre tarthatott -számot. A diák ugyanis, a bot egyik oldalán csinos reliefekben -örökítette meg a bejárt terület térképét, a másik oldalon pedig -számokkal véste föl ama négyzetölek számát, amelyet idegen kézből -sikerült visszahódítania. Az erdőmester távozásakor még egy ember tűnt -el: Hertelendi is kereket oldott s merész elhatározással Eperjes felé -ment… A feleségéhez! - -Lássuk, mit végzett hát Presován (ez t. i. Eperjes neve tótul). - -Málika és Helén szomorú időket éltek. Hírt sem hallottak egykori -jóbarátaikról, szüleikről, a világról, amely mintha kivülök élt és -virult volna. A jelennek nem tudtak élni, a multnak nem mertek, a -jövőtől ijedten riadtak vissza. Mily szomoru fiatalság! - -Az oltárterítők száma nőtt, nőtt s ahány volt, mindmegannyi keserü -könycseppet tett le az Ur asztalára. Az öreg úr hasztalan próbálgatta -őket vidítani, csodálatos meséi, évről-évre regényesebb megemlékezései a -katonaságnál töltött ifjúságáról: a lengyel citerásleányról meg a -bresciai esetekről vigasztalanul tűntek a semmiségbe. Pedig már -olyanokat füllentett, hogy maga is megrémült… De hiába, nem segített a -bajon. A fiatal leányoknak csak az tetszik, ha fiatalemberek hazudnak az -öregek füllentései nem érdeklik… A két Judex-leány szomorúan ült az -ablaknál és sóhajtva nézte a felhők járását… - -Ez időben érkezett Eperjesre Hertelendi. Fejében már elkészült a -szabadulási terv, ki volt az dolgozva az utolsó betüig. Mindenekelőtt -bement a kollégiumba s a teológusok közül két urat fölkért, hogy legyen -hiteles tanúja. - -– Nagyon szívesen, – mondták a papnövendékek, – végrendeletről van szó? -Vagy esküvő? - -– Nem, – felelte a diák, – a feleségemet akarom meglátogatni. - -A teológusok gyanakodva néztek rá. Talán őrülttel van dolguk? - -– Küldtem az alumneumnak egy kecskét, – jegyezte meg gyorsan Hertelendi, -hogy megnyugtassa őket. - -Ah! ez már értelmes beszéd. Az alumneum, mint tudjuk, jótékony -alapítványokon nevelkedett intézmény, amely részben ingyen, részben -pedig csekély pénzért kosztot ád a szegény diákoknak. Persze, az élelem -is szerény, délre egy kis hús meg brugó, estére főzelék. Vannak azonban -jószívü emberbarátok, akik néhanap küldöznek egy fél disznót, öreg -kotlósokat, miegymást, amiből aztán telik néha vacsorára is. Ez az -ünnepnap. Egy kecskéért tehát érdemes segédkezet nyújtani, még ha -őrültségről is van szó. - -Fölkeresték az asszonyt. Amikor Málika megpillantotta Hertelendit, -elsápadt, kipirult, s aztán mintegy félve, hogy a látomány eltünik, -megragadta kezét. Hát mégis él még a régi világ? Nem álom, hogy valaha -Selmecen volt, szeretett és a szíve boldogan dobogott? - -– Bocsánat, – szólt Hertelendi, kezét kivonva a leányéból (én már csak -leánynak nevezem) – nekünk gyűlölnünk kell egymást. Megkapta a -menyasszonyom levelét? - -– Megkaptam, – bólintott Málika. – Óh, milyen boldog vagyok, – fordult -ki egyszerre szívéből az öröm, – hogy önt láthatom… olyan nagyon boldog… -Hát van még valaki, aki nem felejtett el? - -Hertelendi sokat jelentően bólintott. - -– Legyen nyugodt: van, – szólt egyszerüen. – De mindez még korai tárgy a -beszélgetésre. Tartsunk rendet és legyen szíves a dolgok intézését reám -bízni. Van szerencsém, – tette hozzá a teológusokra mutatva: – Zima és -Bentsik urakat bemutatni. - -Kézcsók, meghajlás. Leültek a kerek asztal köré, amelyen kiirthatatlan -vidéki szokás szerint egy plüssalbum és több hagymaalaku tengeri kagyló -feküdt. Hertelendi vette föl a szót: - -– Asszonyom, – kezdte hivatalos arccal, – ezennel e tiszteletreméltó -tanuk előtt megkérdezem önt, hajlandó-e engem gyülölni? Igen vagy nem? - -Málika ránézett a teológusokra. Kezdte érteni a dolgot. A teológusok -annál kevésbbé. Zavartan néztek maguk elé és olykor sóhajtottak egyet. - -– Gyűlölöm önt, – szólt a feleség halkan. - -– Jól jegyezzék meg az urak, – fordult a diák a tanúk felé. – Tehát -engesztelhetetlenül gyülöl. Most gyerünk tovább. Nemde, uraim, az -engesztelhetetlen harag méltó ok a válásra s épp oly ok az is, ha a -házastársak egyike bántalmazza a másikat? - -A teológusok megdöbbenve néztek egymásra. Mégis csak őrültek közé -kerültek. Bentsik uram az ajtó felé pislogott. Mekkorát fog ő ugrani. -Zima úr komoran mosolygott, mintha vadalmába harapott volna és így -felelt: - -– Bizonyára súlyos válási ok, servus humillimus. - -A diák egy kis szünetet tartott, aztán folytatta: - -– Kedves Málika… Tegyen nekem egy szívességet és itt a tanu urak előtt -ne sajnáljon tőlem egy nyaklevest. - -Málika mosolyogva nézett rá. Óh, be rég nem nevetett, szinte fájt most -belé az ajka. - -– Nagyon kéri? – kérdezte. - -– Sírig lekötelez vele. - -A kis leány fölemelte puha kis kezét és a következő pillanatban egy elég -erélyes pofon csattant el a diák arcán. - -– Jól látták az urak? – fordult Hertelendi boldogan a tanúk felé. – Ha -nem látták jól, megismételhetjük… - -A teológusok nem kivánták a repetációt. – (Bárcsak már kint lennénk, – -gondolták szepegve.) - -– Akkor kérem vegyék föl a jegyzőkönyvet, – szólt Hertelendi. Soha pofon -embert még ily boldoggá nem tett. Az arca ragyogott az örömtől. - -Leültek az asztalhoz és megfogalmazták a protokollumot. A diák még azon -melegében elment a lelkészi hivatalba s a másolatot megküldte -Institórisz uramnak. Ugyanakkor fiskálist fogadott, hogy indítsa meg a -válópört. Azután, – újra tanuk kiséretében, mert a világ nyelve rossz, – -meglátogatta a két leányt s elbúcsúzott tőlük. - -– Hertelendi úr, – szólt szerényen Helén, – most már bizonyos, hogy -Málika megkapja azt, akit szeret? - -– A nyilatkozat s a pofon után, remélem, övé lesz, akihez szíve -vonzódik, – vélte a diák. - -Helén elgondolkozva nézett maga elé. - -– Milyen síma a dolog, istenem… - -Azután kérőleg és szégyenkezve emelte tekintetét Tamásra. - -– Nem volna szabad… nem lehetne… hogy én is nyakon üssem magát? - -A diák kacagott. - -– Hogy is ne!… Az ön ügye talán nyakleves nélkül is menni fog. És ha már -pofozni kell, akkor a nyakleves Vitnyédit illeti meg, nem engem, amiért -már régen meg nem kérte az ilyen bájos és kedves leány kezét. - -Bentsik és Zima urak a határig kisérték el a diákot, (biztosak akartak -benne lenni a megőrült akadémikus tényleg elhagyja-e a várost?) s aztán -visszatértek Presovára. A kecske finom volt, nemkülönben az a kis hordó -bor is, amelyet Hertelendi a jól teljesített feladat ráadásaként az -alumneumba küldött. A két pap ma is őrzi a kecskeszarvakat, mint életük -egyik legkülönösebb epizódjának emlékét… - -Amíg Eperjesen a helyzet így tisztázódott, Osztropszki, az erdőmester, -megérkezett Budapestre s a miniszter elé járult. - -– Kegyelmes uram, – szólt az audiencián, ahová egy furcsa alaku -fűzfadoronggal ment, – van szerencsém jelenteni, hogy az állami erdők -területei, – ezzel átnyújtott egy kék ívet s a botot, – 127.000 -négyzetöllel szaporodtak. - -A kegyelmes úr megbiccentette fejét s kezet szorított Osztropszkival. - -– Egyelőre fogadja az én köszönetemet. Valóban kitünő munkát végeztek. -Becsületes hivatalnok: az arcára van írva. - -– Hát még a fiatalemberekére, – tette hozzá meghajolva az erdőmester. – -Szerencsére már beheggedtek a nyomok. - -A miniszter nevetett. - -– Látom ezen a boton, hogy mire céloz. Sok bajuk volt a parasztokkal? - -Mosolyogva nézte a viharedzett fütyköst. - -– Ez a bot Cseróczy akadémikusé, – magyarázta Osztropszki. – A rendezés -körül legtöbb érdem az övé. Ha megengedi, kegyelmes uram, elmondom a -szepesi üvegek történetét… - -Elmesélte, hogy különböztette meg Cseróczy a régi és új palackok színét. -A kegyelmes úrnak a könyei csurogtak. - -– Hiszen ez klasszikus adoma! – melegedett föl. – Ez napoleoni vonás! -Gondunk lesz erre a fiatalemberre! Még egyszer: melegen köszönöm. - -Amikor este elment a klubba, mindenkinek föltette a kérdést, hogyan -tudná egy határdomb hitelességét megállapítani? Senkise tudta. Amikor -azután megfejtette a Columbus tojását, elmondott anekdotái sikereinek -egyik legszebbjét nyerte el. Hiába, e haza az adomák országa. Másnap -meleg levél ment az akadémiához, kiváló figyelemre méltatva Cseróczyt, -akinek a miniszter külön levélben köszönte meg fáradozásait. Ebből a -fiatalemberből országos főerdőmester lesz, akárki meglássa. - -Selmecen is némileg megváltoztak ez idő alatt a viszonyok. - -– Az öreg Judex kifogásolja, hogy vígan vagyunk? Az öreg bepanaszol, -hogy mértéken fölül élünk? – mondták a diákok. – No, jól van. Majd addig -nyújtózunk, ameddig a takarónk ér; légyen az ő hite szerint. - -S e naptól kezdve, – halljátok csak! – többet diák föl nem kereste a -zálogházat. - -Judex eleintén nem törődött a dologgal, csakhamar azonban ijedten látta -be, hogy kellemetlen helyzetbe került. Selmecen mindenki polgárias és -takarékos: a bányászok, a vadászok, a hivatalnokok, a kereskedők, a -honorációrok, – a becsületes zálogos csak a diákokból tud megélni. Mi -lesz, ha épp a legjobb emberei hagyják cserben? Pedig úgy indult a -dolog. A máskor oly forgalmas üzlet egy-kettőre kongott az ürességtől, -csak olykor akadt egy-egy mesterlegény, aki talléros óraláncát jött -elhelyezni. Azután ismét méla csönd honolt a termekben. Judex kezdett -annak tudatára jönni, hogy a korhelykedés még sem haszontalan dolog, sőt -ellenkezőleg: az Uristen bölcseségének kifolyása, mert valamint, ha a -látszólag szintén fölösleges hernyót nem alkotja meg, nincs éneklő -madár, úgy bor és dáridó nélkül nincsen zálogház. A világot Isten, -hiába, bölcsen alkotta. Mivelhogy okos ember volt, csakhamar tisztába -jött azzal is, hogy a diákokkal jó lesz kibékülni, mielőtt üzleti -bukását várná be. - -– Küldök nekik egy hordó bort, – határozta el egy nap magában. - -Csakhogy a diákokon nem lehetett ily könnyen kifogni. Nem fogadták el az -italt. Ők már csak erkölcsösek akarnak lenni. A zálogház tovább kongott -az ürességtől. - -– Terringettét, – csóválta a fejét Judex, – ezt úgy látszik alaposan -megcsináltam… No, de szerencsére jóbarátom a direktor. Talán ő segíthet -a bajomon. Hol a kalapom? Rögtön fölkeresem. - -Elment az igazgatóhoz. - -– Servus humillimus, – mondta, barátja kezét melegen megszorítva, – nagy -szívességre kérlek. El kell vesznem, ha ez még soká így tart… Ez az -ifjúság rosszabb a templáriusoknál, vérszopóbb a tatárnál. Mit -cselekedtek ismét, hallgasd csak. - -A direktor helybenhagyólag bólintotta meg tar koponyáját. - -– Persze, persze… Furor juvenilis… A bor, a nóta, a muzsika… nagy -bibaxok mindahány, barátom uram; piget me. - -Judex türelmetlenül simogatta kurta szakállát. Ezúttal nem tetszett neki -az erénykedés. - -– Igérem, – folytatta az igazgató meleg jóakarattal, – hogy ami módomban -van, meg fog történni. Valamennyiünk érdeke a jó erkölcs, számíthatsz -rám, barátom uram, számíthatsz. - -A látogató zavarban volt. Egyet köhintett. - -– Hogy a tárgyra térjek, – szólt, – tulajdonképp nem is erről van szó… -vagy talán: nem ily értelemben… Szinte azt mondhatnám, hogy az ifjúság -egyszerre túlzott mértékben hódol az erénynek. Az eset a következő: -amióta peticióval jártunk a tekintetes tanári kar elé, elkerülik -házamat, nem keresik föl üzletemet, minek folytán kereskedői hivatásom -idővel válság elé fog jutni… Érted, kedves barátom uram? - -A direktor tágra nyílt szemmel nézett rá. És ezt Judex mondja, a -korhelykedés ádáz ellensége? - -– Arra akarlak tehát kérni, – folytatta Judex, – hassál oly irányban, -hogy ez a gyűlölet megszünjék, hogy az ifjúság… szóval, hogy… nem is -tudom magamat helyesen kifejezni… - -Az igazgató kezdte sejteni a dolgot… Quae mutatio rerum! - -– Értem, értem, – mondta elgondolkozva, – neked károd van a túlhajtott -puritánságból… A zálogház nem megy. A diákok szolidak. - -– Igen, igen, – bólintott a vendég. – S e tekintetben véleményem több -tisztes polgáréval egyezik. Gerstakker, Markus, Cserni, Gregor, Kreuzer, -mind megérzik e dacot. Mi végre is nagy költségekkel rendezkedtünk be, -úgy hogy a diákság igényeinek megfelelhessünk, az üzem pénzbe kerül s ha -nincs jövedelem, a tisztes kereskedelem veszedelembe jut… Ezt figyelembe -kell venni, nemde? Kérem hát jóakaratodat ez irányban. - -A direktor helybenhagyólag bólintott. - -– Meglesz; servus humillimus. Én is szívemen viselem a város érdekét. - -– Végre is: fiatalemberek, nemde? – kérdezte méltatlankodva Judex, – nem -pedig remeték… Mi is voltunk fiatalok, de azért sosem akartuk a tisztes -kereskedők romlását! - -Tárgyalások kezdődtek, amelyekben egyrészről a diákság küldöttei, -másrészt, mint legöregebb kereskedő: Judex vettek részt. A diákok ez -egyszer kurucul viselkedtek s szónokuk nem kisebb dolgot kivánt, -minthogy Judex fogadja vissza elűzött leányát s a szükséges egyházi -korrektura után igaz szívvel adja oda Cseróczynak… - -A zálogos hallani sem akart a dologról. - -Soha! - -Két napig sebzett vadként járt föl és alá irodájában. Egyetlen lélek sem -zavarta. Oh, hogy fájt neki, hogy az üzlete, élete büszkesége üres volt! -Az ajtóra tett csengő egyszer sem szólalt meg egész napon… hogy neki ezt -meg kellett érnie! A Judex-zálogházat be fogják zárni, mint egy csődbe -jutott rőföskereskedést… Harmadnap beállított az öreg kapitány s a -szívére próbált beszélni, negyednap Institórisz a válópörről -értesítette. Egy csöppet megingott, de azért tartotta magát. Ujabb négy -nap telt el; egy ember nem vetődött boltjába. Szíve vonaglott. Érteni -kellett őt. Judex elsősorban szenvedélyből, családi hajlamból s -szeretetből volt üzletember; boldogsága volt a serény munka, a szépen -pergő forgalom, a kereskedelem szabályos, nyugodt lüktetése. Ám, ha így -halad a dolog, be kell csukni üzletét, el kell veszteni szívéhez nőtt -foglalkozását, amelyet úgy kedvelt, mint szobrász a vésőjét, író a -tollát, s a homlokfalról le fog kerülni a kék-vörös halálfő, évszázados -családi pálya hirdetője… Álmában megjelent előtte az adományozó királyné -s rosszalólag csóválta koronás fejét… Nem! az nem lehet, hogy a zászló -odaveszszen, a királyné bizalma kudarcot valljon! Az nem lehet, hogy az -első selmeci kereskedő üzletét bezárják, ez szégyen a családra, a -multra, a városra, az egész felvidékre. Ennek semmi áron se szabad -megtörténnie! - -Megtört, megalázkodott s magához kérette a diákok küldöttségét. - -– Le vagyok győzve, – szólt csöndesen, – elfogadom a föltételeket… - -Hetek óta ez volt az első nyugodt éjszakája. Milyen boldogság volt -hallani a diákok énekét, a kurjantásokat, a jövedelemhozó vad muzsikát! -A győzelemnek örvendő fiatalság hangos jókedvvel járta be az utcákat: -csörömpöltek az ablaktáblák, döngtek a kapuk, harsogott a trombita s -Judex álmába, mint a szférák zenéje szűrődött e zürzavar… Holnap tele -lesz a zálogház!… - -Történetemnek ezzel, íme, végére értem. - -Pár nap mulva megérkezett Málika és Helén, velük egyidőben a miniszter -köszönő s az akadémiához Cseróczy érdekében küldött hivatalos levele. Ez -az üröm utolsó csöppeit is kiüzte Judex szívéből. Amikor Cseróczy -megjelent, nemcsak a diákok, hanem a kereskedők is, élükön a zálogossal -kivonultak eléje. A diákot egymásután fogadták a meglepetések: Málika, a -kegyelmes úr üzenete, Judex szíves jóakarata, a tanári kar üdvözlete, -boldogsága teljes földerülése… Karjába zárta menyasszonyát s a -jelenlevők zajos éljenzése mellett karon fogva vezette a sokat ostromolt -s végre megnyert ódon Judex-házba. Az általános örömből Vitnyédi is -bátorságot merített s szerényen, félve kérdezte meg Helént, vajjon -számíthat-e jóindulatára? A kis leány okulva a multon, úgy -belekapaszkodott udvarlója karjába, hogy máig sem eresztette el… - -Mit mondjak még el? A félesztendő elmulásával Cseróczy summa cum laude -tette le vizsgáit s amikor elfoglalta állását a rózsahegyi -erdőhivatalnál, az esküvőt is kitűzték. Ez volt aztán az igazi -valétálás, búcsú a bajtól, csalódástól, keserűségektől, búcsú a fiatalos -könnyelműségtől, a bortól, az éjszakától, üdvözlet egy új életnek, amely -tele van rózsákkal, munkával, szeretettel, hittel. - -Amikor fölült a diligence-ra az egész diákság, – köztük menyasszonyostul -Vitnyédi és Hertelendi. – Bélabányáig kísérte el, sőt ott voltak Selmec -megbékélt polgárai is, a szabók, cukrászok, vendéglősök, kávésok mi egy -más, mert hiszen belátták, hogy az ifjúság az ő érdekeiket is szolgálja -s a diákok mulatozásai az ő üzleteiket lendíti föl. Átadták hát -üdvözletüket ők is és Cz. Márkus, a cukrász, csinos beszéddel -köszöntötte a távozó párt. - -Az ódon bárka föl volt virágozva, a lovak vígan szaladtak a lejtőn -lefelé. Az ég kéken, jókedvüen nevetett le rájuk s a hegyek visszhangja -harsogva énekelte velük a régi, sok vihart látott diáknótát, amely száz -torokból szállt az ég felé: - - Ballag már a vén diák tovább. - Isten hozzátok cimborák – tovább - Az ut hazámba visszaint, - Filiszter leszek ott megint, - Tovább! Tovább! Tovább! - Fel bucsucsókra cimborák! - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Első éves hallgatók.] - -[Footnote 2: Az akadémia első professzora.] - -[Footnote 3: A tanulmányaikat befejezendő akadémikusok neve.] - - - - - * * * * * * - - - - -Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -7 |nagy leleményességett |nagy leleményességet - -33 |lesz szó. |lesz szó.) - -41 |magát a töbiért |magát a többiért - -62 |fiaalság panaszos |fiatalság panaszos - -65 |selmeci kisaszonyoknak |selmeci kisasszonyoknak - -67 |Midezzel azt |Mindezzel azt - -68 |fogyó lekesedéssel |fogyó lelkesedéssel - -75 |juttassa Helénsez |juttassa Helénhez - -85 |fögtön működni |rögtön működni - -87 |bólíntotta Institorisz |bólintotta Institorisz - -127 |most egyszrre |most egyszerre - -160 |hét alattt |hét alatt - -168 |föl a kzét |föl a kezét - -168 |és gnyosan |és gúnyosan - -172 |szmügyre vették |szemügyre vették - -212 |lehetnea |lehetne a - -213 |tanári hart |tanári kart - -239 |rendekezésére áll |rendelkezésére áll - -266 |tovább kongot |tovább kongott - -246 |elsőzobában megjelent |előszobában megjelent - - - -***END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LEáNYVáRI BOSZORKáNY*** - - -******* This file should be named 62136-0.txt or 62136-0.zip ******* - - -This and all associated files of various formats will be found in: -http://www.gutenberg.org/dirs/6/2/1/3/62136 - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |