diff options
Diffstat (limited to 'old/62122-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/62122-0.txt | 2746 |
1 files changed, 0 insertions, 2746 deletions
diff --git a/old/62122-0.txt b/old/62122-0.txt deleted file mode 100644 index dcb5c3f..0000000 --- a/old/62122-0.txt +++ /dev/null @@ -1,2746 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook, Magyar tükör, by Gyula Krúdy - - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - - - - -Title: Magyar tükör - - -Author: Gyula Krúdy - - - -Release Date: May 14, 2020 [eBook #62122] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - - -***START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGYAR TÜKÖR*** - - -E-text prepared by Albert László from page images digitized by the -Google Books Library Project (https://books.google.com) and generously -made available by HathiTrust Digital Library (https://www.hathitrust.org/) - - - -Note: Images of the original pages are available through - HathiTrust Digital Library. See - https://hdl.handle.net/2027/inu.30000121155935 - - - - - -KRÚDY GYULA - -MAGYAR TÜKÖR - -(1921) - - - - - - -BUDAPEST -AZ ATHENAEUM IRODALMI ÉS NYOMDAI R.-T. KIADÁSA -1921 - -10179. – Budapest, az Athenaeum r.-t. könyvnyomdája. - - - - -Az égett emberhez. - -Ne hajtsd búbánatnak fejed, jó magyarom; amit elvettek tőled a -hegyszorosban, ahová bekergettek a viszontagságok, balsorsok: amit -elvett a rossz szomszéd, nem veszett el, mert nem rejtheti el sehová, -mint a lopott subát, nem áshatja a föld alá, mint az orgazda a kincset, -el nem viheti helyéről, hogy túladjon rajta, mint az elkötött lovat a -vásárban… Helyén marad minden. Ott állnak a tornyok, a városok, a hidak, -ahol tegnap állottak. A temetőkből nem űzhetik ki ősi halottainkat, de -még a házakból sem eleven testvéreinket. Nem mondhatják a dicsőséges -korok harangjainak, hogy másképen konduljanak a mennybéli szentekről -elnevezett templomok felett, mint talán II. Rákóczi Ferenc alatt -kondultak; nem mondhatják az óráknak, hogy más időt mutassanak, és nem, -az elrejtett szíveknek, hogy ne érezzenek; nem fordíthatják ki a -gondolatot, az álmot, de még a szót sem, amelyre mától fogva titkon, de -halálos komolysággal tanítják a megszületendő gyermekeket; nem -tilthatják meg az imádságot, amely évről-évre lázadozóbb, hogy végül -megostromolja az eget; nem égethetik el a Károlyi Gáspár bibliájából Jób -szenvedéseit, nem semmisíthetik meg Vörösmarty verseit; nem törölhetik a -memóriákból ezer esztendő históriáját, sem a kálvinisták zsoltárait; nem -tehetnek semmit, hogy Szűz Mária elvegye pártfogását a szegény -magyaroktól; nem mondhatják, hogy Petőfi meghalt, és nem kelhetnek -versenyre a magyar kultúrával, amely bizonyosan fokozott mértékben, -minden erők megfeszítésével, minden gyümölcsöző energia felhasználásával -lendül új fejlődésnek, hisz olyan szegények lettünk, hogy a tihanyi -kecskekörmöt is meg kell ezentúl becsülnünk. - -Nem lesznek ágyúink, nem maradnak fegyvereink, se gazdag bányáink, -szövőgépeink, fürészmalmaink, aranyzúzót hajtó hegyi folyóink, sem -merengő várromjaink, piros háztetős felvidékeink, karácsonyfaerdőink, a -határszél felé kanyargó fehér országutaink, – de velünk a lelkünk, a -magyarok lelke, amelynek nincsen új országhatára, új vámsorompója, mert -az elmegy a fináncok orra előtt a széllel, amely a magyar nevű virágok -és fák hímporát is hátán hordja egyik határból a másikba; velünk a -költészetünk, amely a folyók habjainak sarkantyúpengésével szökik át az -idegen vámosok hídjai alatt; velünk a jövendő, amely ott ragyog -ugyanazon csillagsugárban, amelyet a kecskeméti pusztákon és az erdélyi -havasok között egyformán látunk. Velünk az Istenbe vetett bizodalom, -hogy zengő nyelvünket tündérek szőtték, nagyszakállú táltosok énekelték, -kobzosok pengették, Tisza selyemvize susogta, Kárpát mennydörögte, -tatár-török nem bírta, magyar költő kis mécsvilágánál imádkozva -idézgette, mint az aranyvarázsló az ő szellemeit. Ezt a nyelvet nem -tanulhatja meg más igazi kottáján, csak aki itt született. Ezt a nyelvet -nem felejtheti el, aki benne nevelkedett, bár kezét-lábát bilincsbe -verik. - -Ne hajtsd búbánatnak fejed, jó magyarom, hiszen amit elvettek tőlünk, -miénk marad. Nagy a lopott süveg a szomszéd fején, nem viselheti még -éjszaka sem. - -Csak egy kőhajításnyira leszünk testvéreinktől és mindig hallják a -hangunkat, a szívünk dobogását, a lélegzetvételünket, amint a tömlöc -falán át mi is mindvégig halljuk az ő sóhajtásukat. Mintha a rabbá tett -hitvest akarnák kényszeríteni, hogy felejtse el az ő hites jó urát. -Mintha a gyermekkel akarnák elhitetni, hogy édesanyja nem szereti őt. -Mintha az egy tőről fakadt virágoknak mondanák, hogy ne érezzék egymást. -Mintha a Göncölszekeréből szednék ki a csillagokat és azt mondanák -nekik, hogy többé nem tartoznak egymáshoz. - -* - -Most legalább látjuk, hogy mik voltunk, kik voltunk, amíg a magunk urai -voltunk Szűz Mária palástja védelmében. Most látjuk, hogy nem becsültük -meg magunkat, mostohák voltunk hegyvidéki, messze élő testvéreinkhez, -nem hallgattunk a furulyaszóra, amely vérszerint való hűséggel hangzott -a Kárpátról, a Királyhágóról, nem is nagyon tudtuk, hogy kik laknak ott, -ahol a bércek kezdődnek… - -Most látjuk ellutrizott, a sors kockájára dobott boldog gazdagságunkat, -koldusbotra juttatott szépszámú, derék családunkat, lefitymált -határszéli rokonságunkat, adófizető alanynak taksált messzi -atyafiságunkat. Most sírunk Kartágó romjain, a veszendő, elárvult -Magyarország felett, amikor az ország négy tája felől temetésre szólnak -a harangok. A latrok osztoznak a megfeszített köpenyegén. - -* - -A lelkiismeret furdaló hangján át azonban még mást is hallhat a leégett -magyar. Elszerencsétlenedett, félárvaságra jutott gyermekei között tán -észreveszi most a legreményteljesebbet, akinek tegnap még hamupipőke -módjára sarokban volt a helye. Észreveheti, hogy minden gazdagság, nagy -hatalom, önérzet mulandó, csak a kultúra örök. A kultúrát nem bírhatja -le még a háború sárkánya sem. A kultúra nem éghet el, mint a vetés; -főnixmadárként megszépülve, megnemesedve menekül meg a tűzvészből. A -nincstelen országnak azért nem kell koldusbotot venni a kezébe, mert -maradt kultúrája, amely ezentúl pótolja bányáit és várait. A javaitól, -kincseitől megfosztott nemzet új hódításait a szorgalmasan percegő -írótollakra is bízhatja. Az irodalom, a tudomány, a költészet és a -művészet az, ami ezentúl a nem csüggedt magyarság sorsmotorja lehet. -Ezek a lenézett élesfogú egérkék szabadítják ki talán bilincseiből az -oroszlánt. A közömbös vállvonogatás, amelyben eddig a nemzeti -irodalomnak része volt, most majd csendes csodálkozássá áhít. A kis -betűk átmennek, mint a fecskerajok a tömlöcfalakon, a dalok átszökdösnek -a fellegekkel a hegyhátakon, az új légátusok pedig kifúrt -vándorbotjaikban viszik tova a magyar tudományt. Emelhetnek falakat az -egykori és mostani Magyarország közé az idegen kezek: a delizsáncok -megtalálják a gázlókat a folyókon, a vándorlegények átúsznak a vizen a -csillagtalan éjszakán, erdők, hágók, ormok medvejárt ösvényein viszik a -tarisznyákban az új csittvári krónikákat, az új dalokat és új -tudományokat, amelyeket az anyaország küldözget rabgyermekeinek. - - - - -Ének a végekről. - -Hallottátok már a felvidéki harangokat? - -Milyen másképen szólnak a harangok a Felvidéken, mint az Alföldön! -Középkorias csengésükben történelmi zenekarok szólalnak meg, -kifinomodott hangjukra mindenféle látományok tűnnek fel szemeink előtt, -az ó-tornyok körül eszünkbe jutnak hazánk históriájából való jelenetek; -minden harangütés egy varázsló szó, amely csengve, zengve, énekelve mond -el borongó századokból való történeteket. Az ember egyszerre közelebb -érzi magát nemzeti históriájához, mikor a felvidéki városok harangjait -hallja: ősei is ugyanezen harangokat hallották, midőn az akkor még új -kockaköveken a templom felé lépegettek, keresztet vetettek, -felfohászkodtak és ugyanezen harangok gyönyörű zenéje mellett elvonultak -a város falai közül, hogy itt hagyják nekünk izgalmas vagy szomorú -történetüket, egy nevet vagy egy évszámot a múlt időkből. – Ha sohasem -jutna eszünkbe drágalátos történelmi multunk: a felvidéki harangok -szavára megelevenedik minden iskolai olvasmány, regény, tanultság, amit -hazánk történelméből szívünkbe zártunk. A harangöntők tán több ezüstöt -és aranyat kevertek a rézhez, mikor ezeket a harangokat öntötték. Vagy -talán az ősök lelke, fohászkodása, sóhajtása, öröme belévegyült a -harangok hangjába, mint egy örökös visszhang? Bármint múlik az idő, a -felvidéki harangok mindig a magyar középkorról beszélnek, mert akkor -tanulták meg az első hangot, amelyet kiejtettek. - -Az érc-zászlók a toronytetőn pontosan mutatják a hegyekből fujdogáló -szelek irányát, a városházán a pecsétes levelek megmondják, hogy ki a -király Magyarországon, a városi zenekar, amely néhol bányászok -társaságából, máshol zenekedvelő polgárokból alakul: minden ünnepélyes -alkalommal elfujja a Himnuszt vagy a Rákóczit, olyan meghatottsággal, -mintha az egykori magyar királyság mind a négy folyama mellől Késmárkra -irányodna minden figyelem: mily zenedarabokat játszik Szent István -napján a tűzoltózenekar? - -Takácsok szövőgépe kattog a téli délután kékségébe borult házikókból, -amely szövőszékeken egykor Krisztus urunk ingecskéjét szőtték, hogy -örökké az tartson s együtt növekedjen a gyermekkel… Aranymívesek, -régiségkereskedők, hímzéssel foglalkozó iparosok maradtak itt a -középkorból, akik oly szerelmesei mesterségüknek, mint messzi őseik, -akik a két királyságban (a lengyelben is) megbecsültették a szepességi -ipart. A fensíkon, amelyet a Tátra merőlegesen határol, mint valami -operai díszlet: furmányosok nyargalnak a gránic felé tokaji borral, -bélai borovicskával, vászonnal és felpirul az arcuk a meghatottságtól, -ha magyar nyelven szól hozzájuk az utazó. Ez az a táj, az egykori -szepesi grófság, ahol a lakosok mélyen megemelintették a kalapjukat a -magyar szó előtt. Mintha szegény leány ment volna dúsgazdag emberhez: -olyan büszkék voltak hatalmas urukra, Magyarországra a Poprád partjain. -A késmárki tornyok csengő, csilingelő, az örökös szélben foszladozott -melódiájú harangszava, óraütése a pergő magyar történelem számára -jelezte az elmúló órákat, esztendőket, – mintha a közelben állottak -volna a krónikások, akik minden alkalommal feljegyzik a Szepesség -hűségét a gyönyörű Magyarország iránt. Szegény lány volt ő, akinek -ártatlansága és hűsége a hozománya. - -E hegyes háztetők alatt, vasrácsos ablakok körül, döngő kapuboltozatok -mögött olyan magyarok laknak, akik életük büszkeségét, létezésük -pompáját, szívdobogásuknak egészségességét, lelküknek minden reménységét -abba a hitükbe vetették, hogy van valahol egy igen hatalmas, -mindenekfölött való magyar állam, amely dicsőséges kezével sujthat és -felemelhet. A hivatalnok-ünnepeket itt oly pontosan megtartották, mintha -a mindenkori kormányelnök aggodalmasan várná a jelentést a késmárkiak -viselkedéséről, a március tizenötödiki nap csaknem olyan ünnepnek -számított, mint a karácsony, mindenki a legjobb ruháját öltötte magára a -koronázás évfordulóján és a városi notabilitások ősz vagy kopasz -fejükkel megindultan bólongattak, mikor a polgármester a Méze-kertben -(rossz idő esetén a két kövér asszonyok vendégfogadójában) poharát -Ferenc Józsefre emelte. A városháza tanácstermében Ferenc József képe -uralkodott talpig olajban, piros huszárnadrágban és mielőtt a havasi -legelők bérbeadásáról határoztak volna a lojális szenátorok, talán -némelyiknek megfordult a fejében, hogy mit szólna a tanácsi határozathoz -őfelsége. - -Ebben a városban minden utcakő, minden cégtábla a boltok fölött, minden -hang a piarcon vagy a gyülekezetben arról beszélt, hogy a leghatalmasabb -nemzet a világon a magyar, amelyhez tartozni dicsőséges és jövedelmező -állapot. A romjaiban andalgó Thököly-vár mögött alföldi diákok tanulták -a leckét, a hársfaleveles promenádon karöltve sétálgató -_cipcer_-kisasszonyok tüntetőleg és hangosan fitogtatták a magyar szót, -a kis vasúti állomáson az esti vonat beérkezésekor korzózó hölgyek (a -városban egyetlen aszfalttal borított területen), amíg ropogva sétáltak, -magyar dalokat dúdolgattak, hogy a szárnyvonal masinisztája szívesen -időzött a késmárki állomáson. Csak messze, a külső utcákban maradt meg -egy-egy tábla, amely német szóval emlékezetben tartotta az utca régi -nevét, kérkedve, büszkén magyarul beszélt itt mindenki, ha a bérkocsisok -idegeneket hoztak az állomásról, a tánciskolában nemzeti öltözetben -jelentek meg a legjobb táncosnők, az öreg boltosok szégyenkezve hívták -elő fiukat vagy lányukat, ha a vevő magyarul szólalt meg. Még a városi -dobos is magyarul proklamálta mondanivalóit a külső telkeken és csak -suttyomban mondogatta el az öreg tótoknak anyanyelvükön a proklamáció -tartalmát. - -És a líceumban keménykötésű, soviniszta, többnyire függetlenségi érzelmű -professzorok nevelték az ifjúságot, mintha megbizatásukat még Rákóczi -Ferenctől vagy legalább is Kossuth Lajostól nyerték volna az ifjú szívek -felvilágosítására. Sehol Magyarországon nem szavalták bensőségesebb -meggyőződéssel Vörösmarty és Petőfi költeményeit, mint a líceum -önképzőkörében. Csak emlékezzetek, alföldi magyarok, kik néhány ifjú -esztendőtöket Késmárkon vagy más szepességi iskolában töltöttétek, mily -rajongása és földöntúli tisztelete volt itt a magyarságnak. Nemzetet a -végeken még nem imádtak úgy magyar hozzátartozói, mint itt, hideg, -hosszútelű, havas északon imádták a magyarságot szerény, félig-meddig -mostoha fiai, a szepességiek, a Kárpát fagyot és nélkülözést termő -fensíkján. Az esztendő nagyobbik felét mély csendességben élte át itt a -lakosság a fürészporral betömött ablakok mögött, félméteres hóval -borított háztetők alatt. A borzalmas kárpáti tél foga alatt megroppantak -a fenyőerdők, méteres hó borította a piarcot, a vicinális-vonat napokig -adós maradt a pesti újságokkal, idegen hétszámra nem érkezett a szép -Magyarországból e tájra, ám a diákok bálján, amelyet Vízkeresztkor -tartottak, a tűzoltó-zenekar szinte fáradhatatlanul fújta el -számtalanszor a Rákóczi-indulót, amelyre az ifjúság táncolt s az öregek -könnyes szemmel bólongattak. - -Most már a szélvész fújja a tárogatót a Thököly-vár bedőlt ablakain át. - - - - -A peleskei jegyző útján. - -Párisban nem tudják, hogy a szatmármegyei nemesség atyafiságban, vagy -legalább is komaságban van a bihariakkal, a szilágyiakkal, akiket most -elrekesztenek egymástól az új térképen? - -Bizonyosan nem tudják Párisban, hogy itt egy nagy darab földön egy -magyar család lakik (a híres köznemesség maradékai), mert ha tudják, -máshol állították volna fel a határt. A mostani határ annyira nem -számíthat, mint a falusi házak között levő garád (amelyet ezen a vidéken -sárból építenek és góréval, náddal födnek be). A garádon átbeszélget a -szomszéd, még a pipáját is odaát füstölteti, áthajlik a leány dereka, -átnyúlik a kikapós menyecske két teli karja, átpörög a vénasszony -nyelve. Csirke, tyúk átbúvik, házőrző eb itt csinálja magának az utat, -amelyen kiugrik… Hát ilyen az a határ, amelyet a magyarok és magyarok -közé vonnak kelet felé. Nem kell búsulni, hogy magja vész az atyafiságos -érzelemnek, az évszázados komaságnak, testvériségnek. Csak hadd mondják -Párisban, hogy Szilágyban, Biharban, Szatmárban ezentúl románok laknak. -Jóízűen mosolyog ezen a magyar ember, mintha adomát hallana a -Lidérc-kalendáriomból. Kund hadnagy ereszkedett erre hadaival, amikor a -tiszai nádasok Nagyváradig tartottak, tiszai csíkot fogtak a lápból -Szatmár alatt és a Nyirség, Hortobágy, ecsedi láp egy sátoralja birtoka -volt. Árpád valahol a Dunántúl ütötte fel vezéri zászlaját, a hadnagyok -a Tiszántúl a saját szakállukra és bölcsességükre kalandoztak. - -Ugyanazok a kezek emelték a nyirségi földvárat, amelyek a biharit. -Századokon át szaporodott itt a honfoglaló magyarság. Messzire nem -mehetett. Nem engedte a Tisza, a Királyhágó, ugyanazon földön legeltette -barmát, építette házát, az új királyok legfeljebb megerősítették a régi -nemesi leveleket. Itt volt a legerősebb a köznemesség az országban, mert -minden ember a honfoglalásból maradt itt. Még országgyűlést is -tartottak. Jó magyarság ez, amely megmaradott őseredeti alakjában, mint -a farkas, mely a nádasokat járja. A férfiak inkább csontosak, szívósak, -szárazak, nem igen elhízottak, mint másfelé az Alföldön. Az árvízzel, -alkotmánnyal, honfibúval való küzdelemben megszíjjasodtak az inaik. Kis -termetükkel, fekete gubájukban, magyaros bundájukban reggeltől napestig -guggolnak a rázós szekér oldalán. Gyalogszerrel is elbaktatnak nagy -messziségekbe. A nevét mind le tudja írni, mert magyar nemes. Az -udvarházakban arról beszélgetnek, hogy ősi alkotmányunk szerint minden -magyar nemes ember egyenrangú a királlyal és így az új királyválasztó -gyűlésen kikiálthatnák akár Költsey Pált királynak, de lehetne a király -tyukodi ember, de semmiesetre se kenézlői, mert az kún maradék. - -A legjobb magyarság lakik a Felső-Tiszától a Körösig, amelyet most -Romániának akarnak nevezni. A peleskei nótárius eleven alakban jár-kel -itt napjainkban is az eldugott falvakban. A magyar históriai arcok -lépten-nyomon feltünedeznek előttünk a náddal fedett házakban. -Bocskay-képű kisnemesek őgyelegnek a szatmári hetivásáron, -Rákóczi-arculatú férfiak egykedvűen nézik a tornácról a kocsin utazó -küzdelmét a kerékagyig érő sárral, az öregebb emberek az én -gyermekkoromban még fésűt viselnek a hajukban, a kántorok Arany János -pipás kántorai és „nemes, nemzetes és vitézlő“ prédikátumot vésnek a -fejfára, mert a temetőben ez a divat. Magyarság, amely századéveken át -egyetlen férfias örömét az alkotmányos harcokban, követválasztásokban -élte, ha épen nem volt háború. Magyarság, amelyben legerősebben élt a -jogérzet, amely mintha a honfoglalás óta maradt volna itt e tájon. Ezt a -magyarságot akarják elszakítani az anyaországtól, amelynek „első -foglalásból“ való földjei feltalálhatók minden határban, ahonnan a -legtöbb nemes embert mutatta ki az egykori nógrádi levéltáros, Nagy -Iván. Ahol minden ember ügyvéd, politikus születésénél fogva, amikor a -legénytoll kiütött állán. Itt akarják elhitetni a világgal, hogy -Nagy-Károlynál végződik Magyarország. (A nyirségieknek mindig -szerencséjük volt. Még a Tisza is jobban áradt a Szamos felé.) - -A köd, amely így télidőben együtt füstölög a kémények -foghagymás-füstjével: darab időre eltakarhatja előlünk az apró falvakat, -a két- meg háromszáz esztendős évszámokat a háztetők kéményein, a -történelmi redőzetű arcokat, a szép öregembereket, akik oly bölcsek és -tapasztaltak, mintha Bocskay óta élnének egyfolytában és már semmin sem -csodálkoznak, semmitől sem félnek, mert századokon át megismerhették -nemzetüket… A dér, a fagy, a hó, amely erős télen járhatatlanná teszi -errefelé az utakat, hogy a vendégszerető gazda az orrossal kénytelen -önmagát felköszönteni jóravaló vendég hiányában, majd elmúlik; -elindulhat a híres jegyző Gvadányi országútján; Bessenyei összeomlott -kuriáján nemcsak az éjféli kísértetjárásban hangzik magyar szó és a -szatmári piarcon a jézustársaságbeli atyák ismét sétálni viszik a kis -magyar fiúkat, akiket itt a legnagyobb gonddal nevelgettek. – Máskor is -volt tél, máskor is elmaradt a postakocsi, a nagy havakban hetekig élte -a maga elgondolkozó, tűnődő életét a falusi magyar, amikor bibliát vagy -Horáciust olvasott. Ez a tél talán hosszabb lesz, mint a régi telek. De -egyszer felszáll a köd a fehér nádasok felett, a lápokon kinyílik a -sokszínű flóra, a kanyargó országúton, a feszület mellett peregve elhajt -egy könnyű szekér, amelyről kis gubás ember ugrik le a hírrel: megint -csak Magyarország vagyunk… Talán mire a fecsegő nyirfák ezüst -pecsétviaszkot ütnek üvegzöld leveleikre, talán mikor a búskomoly, vén, -emberképű fűzfák a folyók partján hosszú ujjaikra finom csipkét szednek, -mire az áradó vizek elviszik az emberek rossz indulatait… a keresztútra -napraforgót ültetnek, mert ő mutatja a vegyesnyelvű vidékeken a magyar -falvakat. Az emberek megdörzsölik a szemüket: - -– Milyen rosszat álmodtunk! - - - - -A nemzet lelke északkeleten. - -Északkeleten, ahol a hegyszorosokat mutatja a térkép, amely -hegycsúcsokon át egykor a magyarok bevonultak a turulmadár után és -hegyhátról, őserdőből, történelmi völgyekből lefelé ereszkednek, míg a -tokaji Kopasz-hegy ormáról megpillantják a kanyargó Tiszát, amely oly -szeszélyesen fut a síkságon, mint hullámai között a jókedvű magyar hal: -a kecsege, megpillantják a tiszai nádasokon túl elterülő Kanaánt, a -folyókkal négyszögekre osztott Alföldet… északkeleten, az ázsiai úton -rabságba vetett testvéreink várják a szabadulást. Sátoraljaújhelyen túl -lakó magyarság, a békében is legszegényebb magyar sátoralja: idegen -igában nyög, mert gazdag testvérei háborút kezdtek. Mintha a -mostohagyermek fizetne az édesgyermeki adósságáért. Ungvár, Munkács, -Eperjes, Máramarossziget, amely helyek a magyar történelemnek mindig a -bánatos, veszteségteljes lapjain szerepelnek; – itt voltak „Rákóczi -földjei“, ahonnan elment minden épkézláb ember, amikor a gazda fegyvert -fogott (a vonat ma is körülbelül egy óra hosszáig iramodik népmondák, -legendák, regék tájképei között, az egykori Rákóczi-birtokon); az -eperjesi havas háztetők, a januárban hóviharos piarc, az öreg templom -már látták Karaffát, de látták a branyiszkói csatába farsangi bálból -hadrakelő honvédtiszteket; a galíciai piócák ennek a szegény népnek -sovány lábszáraiba kapaszkodtak először és a világháború hitregéhez -hasonlatos kárpáti harca (amikor még a nemzet lelke harcolt, hisz -területét, testét védelmezte 1914 borzalmas telén Duklánál és a többi -hegyszorosoknál), ezen a tájon gázolta még inkább a szegénységbe a -földhöz ragadt népet, – szinte a történelem könyvébe kell felírni, ha -egy falusi gazda disznót ölhetett ezen a télen… Ungvár, Munkács, -Eperjes, Máramarossziget: a magyarság történelmi kálváriájának -imádkozó-lépcsői. Talán most jutottak a krisztusi kálvária legutolsó -stációjához, midőn az történik velük, ami ezer esztendő előtt sohasem, -végleg elszakítani akarják a nemzet lelkét a nemzet testétől, középkori -kegyetlenséggel és eszeveszett hatalmi erőszakkal tépik ki az itteni -magyarok szívét a gyűlölet tüzes harapófogóival, mintha Karaffa -ítélkezne napjainkban is az eperjesi piarcon, Giskra hordóvárai -rejtőzködnének a hegyi utak mellett… de nincs többé Mátyás, akit -várhatnának. - -Északkeleten, ahol az őserdőkben az ezeresztendős fáknak az alkonyi -homályban olyan alakjuk van, mintha fiatalkorukban megcsodáltak volna -(terhes ifjú asszony módjára) egy medvére vadászó Árpád-királyt, akinek -arca a fa kérgébe vésődött, napjainkban is irtja a fát a rutén, de -visszhangos fejszecsapásai többé nem vonják szemeink elé a történelmi -képeket, amikor a honfoglaló magyaroknak, a kétkerekű szekereknek, -táltosok fehér lovának, ázsiai, hosszúfarkú lovakon érkező hét -sátoraljának vágták az utat ezek a fejszék… - -Északkeleten, ahol a Tisza forrásai úgy buggyantak ki a hegyekből, mint -a gazdag, vérbőséges magyarságnak vérhullámai, amelyek kelettől délig -megtermékenyítik azoknak a földjeit, akik egykor a Tisza futását, -vakmerő zuhanását követték itt a hegyek között, hogy Tokajnál végre -ráeszméljenek a jóslat ígéretföldjére… északkeleten a hegyoldalról -legördülő tutaj sápadtarcú menekülő magyarokat hoz a borús éjjeleken, a -harsogó jégtorlaszok között, akiknek panaszos szava úgy hangzik, mint -valamely históriai monda. Néhány hónap előtt is jöttek közénk magyarok, -akik a hidegedő Tiszán csónakon vagy úszva keltek át, – Zabolch vezér -átkelő helyén, Kenézlőnél mutatta az áradat a sűrű éjszakában az utat a -megmaradott Magyarország felé, – ámde most, jégzajláskor, csak a tutaj -tud eligazodni a magyar terület felé, a tokaji vashíd alá. - -Északkeleten, ahol egykor Ungvár fénylő lámpásai, -Gyöngyössy-társaságbeli írói, a máramarosszigeti nemzeti színművészet -vándorapostolai, ősnemes birtokos urak ismeretségei vidámították az -utazást; ahol a pesti délutáni gyorsvonat éjfélkor elérte az -országhatárt, az állomásokon medve-vadász bundákban várták a vonatot -Andrássyak, Majláthok és a perbenyiki vadászatokon oly meghatottsággal -emlegették a messze elterülő Magyarországot, mint Széchenyi és -Wesselényi korszakában emlékeztek meg a magyar Hazáról; ahol a falvak -bocskoros népe kiegyenesítette munkától meggörnyedt derekát, ha -_magyarnak_ nevezte őt a szolgabíró, adóvégrehajtó, csendőr, akivel -dolga volt ebből a tündéri, gyönyörű, hatalmas Magyarországból; ahol a -városok úgy fénylettek, mint egy-egy kis Budapest, a pesti műveltség, -divat, irodalom, művészet a fáradt határszéli vonaton úgy érkezett -idáig, mint akár az indiai gyarmatokra a londoni parfőm; ahol még -állanak a multszázadbeli úri magyarság kastélyai, udvarházai, amelyekben -pirosba és aranyba köttetik a modern magyar könyveket, mint egykor őseik -Kisfaludy Regéit, a kassai vagy eperjesi zárdákban nevelt kisasszonyok -egy sohasem látható magyar költőért rajonganak, a pesti szépirodalmi -ujságot (a Nyugatot) egykor lovasemberrel küldték egyik faluból a -másikba, feldobogott a szívük, ha egy nevezetesebb magyar politikus -mondta el beszédét a városi piarcon; ahol a nemzet lelke úgy értelmezte -a magyar állameszme fogalmát, mintha még mindig Árpád-királyok -parancsolnának Budán, vagy legalább is felsővadászi Rákóczi Ferenc -függesztené alá a munkácsi várból mélabús tekintetét beláthatatlan -birtokaira. - -Északkeleten: a nemzet lelke lakott. A fenyőóriásoktól őrzött -tölgyerdőkben a hitrege csodaszarvasa nyargalt holdfényes éjjeleken, az -ungvári pincék kormos falára bujdosó kurucok neve volt felírva, az -„unghi berkek“ az idegen hatalom elől „rejtezkedő magyarokat“ takarnak -és még a szél sem árulja el őket, a máramarosi magyar gyémánt fénylett -az emberek tekintetében, ha Magyarországról beszéltek és a magyar -hatóság fülön fogta az orosz agitátorokat, ha átszökdöstek a határon. -Kérdezzétek meg őket akár napjainkban is, a mostoha magyar uralom után, -amely vándorbotot nyomott a kivándorlók kezébe: magyarok akarnak maradni -vagy egyebek? – Én tudom, hogy ez az országrész felordítana, mint a -megsebzett medve a rengetegben. Magyar, magyar akar itt lenni mindenki. - -Ha járnak kísértetek, akkor ez az északkeleti Magyarország éjfélenkint -telve van a visszajáró nemzeti lélek búskomoly, soha el nem felejthető -kísérteteivel. A hósapkás hegycsúcsok a viharzó széllel átkiabálják -egymásnak, hogy mi újság Magyarországon, mint a pásztorkürtök -felelgetnek a havasi legelőkön. - - - - -Tiszántúl. - -A vadludak már kelet felé szállnak, mind hosszabbodik a nap járása az -égboltozaton, egyik határból a másikba ér az a láthatatlan kis dobos, -aki vidám szóval szerte hirdeti, hogy mától fogva szabad megszólalni az -énekes madaraknak a magyar népmesékből való hangjaikon, a füzesből -átfüttyenteneki a szőke folyón túlra, az ákácosba, a fekete földről a -homokra; lehelet-finom ágú nyirfáknak, meglapuló, ijedt dűlőutaknak, -elnémult, elcsodálkozott tanyaházaknak, alig látható árnyékú tornyoknak, -(mint a határ csőszeinek,) ámult szélmalmoknak, az iménti tél -búvában-bajában elkeseredett mezőknek, szótalan hidaknak, elbujdosott -tekintetű, elásott kedvű magyaroknak mondja meg a folyón áthangzó -kurjantás, hogy szabad már a madár magyar füttye a rekettyésben, költhet -a ruca a kenézlői nádasokban, karéjba fogózhatnak a gyerekek a pázsiton, -hogy ősi tavaszi dalainkat énekeljék, sujtásos magyar szóval káromkodhat -a télből ébredező öreg ember a nádasház eresze alatt, kiáshatja a föld -alól áldott járású ekéjét, boronáját gazda; kimerészkedhetik a mezőre -Szűz Mária leánya, a magyar menyecske, megszólalhat a Rákóczi-harang, -feldoboghat a szív a magyar zsoltárban, mutathatja a másnapi szép időt -az esti felhő, által mehet a Tiszán holló a fiához, mátkájához a -jegybenjáró, anya a lányához, mézeskalácsos a tavaszi vásárra, -gyantázhat a faluvégi cigány olyan nótákhoz, amelyek eddig tilosak -voltak; nem füttyent az őrszem golyója a hullám felett az éjszakában, -midőn a révészek halkkal megindítják a csónakot a túlsó part felé, a -tokaji vashídon kedvére sípolhat a masiniszta, amidőn az újra -viszontlátott Magyarországba átmegy… - -Az énekes madarak elzengik a tavaszi dalaikat és a tündéri furulyázást -minden teremtett lélek megtanulja egyszeri hallásra. A rejtőzködők, a -kemence mellé bújtak, a padláson üldögélők, a vermekben virrasztók, az -idegen katonák lépteire figyelő álmatlanok, az elsötétedett kedvű -hazafiak, a bátorító mesemondásban megöregedettek, a messzi idegenbe -menekültek egyszerre megértik, hogy tavaszodik a Tiszántúl hajnali -ködbe, vízi-párába borult mezőségei felett; a tétlenségre ítélt -kocsikerekek és utazási kedvek nagyot nyujtózkodva felébrednek a gonosz -varázslatból; a reggeli kiáltás bizakodva keltegeti a túlsó parton -éjszakázó révészlegényeket; a kántorok megköszörülik elnémult hangjukat -a hálaadó istentisztelethez; a mélázó szabolcsi földvárban megmozdulnak -a föld alatt rejtőzködő honfoglaló sarkantyúk, kardok, régi vasak, -magyarok találják meg őket, ha a föld szinére bátorkodnak; a délibáb a -Hortobágyon többé nem mutat ellenséges katonát a felhők között; és a -csillagok szeretettel pilongatnak alá régi pásztoraikra, kerülőikre, -fehér gúlyáikra, amelyeket újra áthajt csordásuk a nagy vizen. A tanyai -komondorok a régi hangjukat veszik elő, midőn a hold merőlegesen áll a -táj felett, a vándorlegényt magyarul szólítja meg a csendőr az -országúton, a csárdákba hangos szóval nyit be az utazó, a földesgazda -reménykedve számolhat alkonyi sétáján földjei felett, a dohányos kocsik -elindulhatnak a sáros országutakon és a papok megint prédikálhatnak -templomaikban harsogó magyar szóval a magyarság örökéletéről. A tiszai -nádasok már zöldülnek, a meggyfa és barackfa alig várja, hogy megmutassa -a napsugárnak gyönyörű hajadonságát, napról-napra későbben száll le az -esti köd a vizes mezőkre és az újhold hivogatólag mutatkozik az -égboltozaton, mintha a gazdát hívná álomba merült földjei -felébresztéséhez. A kis falusi temetőkben megmozdulnak a régi, idegen -őrjáratok elől elbujdosott kísértetek, nemzeti multunk dicsőségéről -mondanak tanítást a falusi mesterek, ismét látszik a kútágas a -kitavaszodó messzi legelőkön, hetykén durran a nyájőrző ostora, a -kovácsműhelyből messzire cseng a kalapács hangja, amint az utazók lovait -patkolják, a falusi bakter tovább kiáltja a maga százesztendős -mondanivalóját az éj csendjében és az útmester kipödrött bajusszal tart -szemlét a lerongálódott megyei utak felett. Félig elfelejtett nóták, -zugolyba húzódott kedves emberek, évfordulók és névnapok, rabságra ítélt -drágalátos hazai hangulatok és szokások térnek vissza. - -Messzi földről tér meg a régen látott testvér és a néma ölelésben -kimondhatatlan fájdalom és öröm. _(A megszállás után.)_ - - - - -Utazás Európa legszegényebb népei között. - -Európa legszegényebb népéről, az orosz-magyarokról, más nevén: -ruténekről szól ez az írás. Hívják még ezt a népet: kisorosznak is, az ő -nyelvükön ez: ruszin-nek hangzik; külföldön uher-nek _(magyarnak)_ -mondja ő magát. Neve tehát volna elég ennek a népnek, ami már jócskán -jellemzi szegénységét. A milliomos Esterházynak sohasem kellett -különösebben megjelölni magát. De az egykori szegény kurtanemes felrakta -névjegyére összes valódi s kölcsönzött predikátumait. - -A ruszin nép azonban nem hivalkodik származásával, a tudósok vitatkoznak -felette. Ő szegény megelégszik e nagy világ legkisebb címével, amely még -az egykori tisztelt címnél is kevesebb ma Európa nagyságos urai előtt: -szívesen, boldogan nevezi magát: _magyarnak_. Ez a nép büszke arra, ha -magyarnak mondják; közmondása, elragadtatása, dícsérete, ha valakire azt -mondhatja: - -– _Olyan, mint egy magyar._ - -A ruszinok földjén van legközelebb az Isten a néphez, mert messze van -tőle a „király“. - -Az Istenben való hit tartja a lelket századokon át a népben; száz évek -múlnak el s ő mindig várja a jobb esztendőt, amely bizonyosan -elkövetkezik. Addig is megelégedetten, csendben, jámboran éldegél, -mintha kiveszett volna lelkéből minden gonosz indulat a sanyargatásban. -A legszelídebb nép ez. Ábrándos, álmodozó, boldogan böjtölő. Csak meg -kell nézni egy igazi ruszinnak a jóságos szemét, indulat, dac nélküli -arcát, bárányszelíd homlokát! Ez a faj nem képes a gonoszságra. Igaz, -hogy élhetetlen, igaz, hogy gyermek még napjainkban is a megvénült, -cinikus, elkorhadt népek között, igaz, hogy a szenvedések, embertelen -nyomorúságok alázattal vonultak el felette: de épen ezért övé a _jövő_. -Ez az egészséges, szegénységében boldog, egyszerűségében bámulatosan -megelégedett nép egyszer még hallatni fog magáról. Ő annak a kisorosznak -az egyenes leszármazottja, akiről azt írja Csehov, a legnagyobb orosz -író, hogy: egykor beszélni fog róla az egész világ. Minden nemes emberi -tulajdonság megtalálható a magyar-oroszban. - -Szeretni senki sem tud úgy, mint ő. - -Hűségét századok óta kipróbálta mostohaapja, a magyar. - -Nagy bűnök, árulások, gazságok nem terhelik ennek a kis nemzetnek a -lelkiismeretét. Emelt fővel állhat a népek ítélőszéke előtt. Ő nem -bántott senkit, nem nyomorgatott, kínzott, rabolt ki szomszédot. Mindig -szegény volt és sohasem áhította a másét. Sziklás hegyeihez, komor -teleihez, fénylő folyóihoz és még fénylőbb tavaszaihoz ragaszkodott. Kis -földecskéjét a tenyerével védelmezte, mint kisdedét. Vallása ellen nem -vétett. A börtönöket alig ismerik a ruszkák tartományában. - -Lássuk közelebbről e népet, amint néha útközben megnézegettem őt régebbi -utazásaimban. - -* - -Európa árvája, Magyarország mostohagyermeke, a mai rutén vidék -földrajzilag Közép-Európa legszebb tájai közül való. Az orosz költő -(Lermontoff) a vad Kaukázusról világhírű művet írt. A mi rutén vidékünk -szépségében hasonlatos a muszka Kaukázushoz, ámde a nagyvilág keveset -tud e helyről, ahol a Tisza ered, a máramarosi só terem, ahol legzordabb -a Kárpát, hosszú, alig elviselhető a tél, aszú nyár soványkeblű földet -fonnyaszt, medve bőg a rengetegben és közel az országhatárhoz fénylő kis -város, egy második kis Budapest csillogtatja lámpásait, Ungvár nézegeti -magát az Ung folyóban. - -Ahol a Poprád elbúcsúzik Magyarországtól, hogy a régi történelemben -Gácsországnak nevezett Galíciában folytassa robogó útját: ott van a -ruténség legészakibb határa. A térkép Poprád-Remetének nevezi a -határközséget. A Kárpát itt az égbe nyúlik, sasok útja, túristák -szédülete, mindennapi járáskelése a szepesi furmányos-szekereseknek, -akik a Poprád völgyéből itt vitték ki a vásznat, bort az egykori lengyel -városokba. - -Ezen a vidéken minden utánozza a hegyek növekedését. A fenyő hosszúra -nyúlik, hogy a hegyek árnyékából néha megpillantsa a napsugarat. A -férfiak szálasak, megtermettek, mint a fenyőfa, amelyet úgy fuvaroznak, -mintha ágyút vinnének. A fenyőfa-szállító szekérnek elől van két kereke, -aztán hosszan nyúlik a fenyő szála, míg a végére ismét két kereket köt a -fuvaros. Ezek a hosszú, nyikorgó szekerek jönnek lefelé százesztendők -óta a Kárpát-hegységből. A kistermetű hegyilovak, néha még a tehénkék -is, csodálatos szorgalommal vonják a nehéz terhet. Egyik szekér követi a -másikat, mint a kalendáriumban a napok. A fenyőfavágó késő vénségéig -megmarad a mestersége mellett, hogy halála után átadja mesterségét a -fiának, aki azután ugyancsak nem tesz egyebet, mint fenyőfát szállít a -hegyekből. A hegység felett nyomtalanul múlnak az évszázadok. Az erdők -észre sem veszik, hogy az emberek fejszével vagdossák. Nyikorog a hosszú -szekér. Kidőlnek a fák, meghalnak a favágók. De mindig terem új fa és új -ember, aki a fát kivágja. - -Ha felfelé haladsz a Poprád völgyében, együtt a folyóval, _felfelé_, -számtalan faszállító szekérrel találkozhatsz a magasra kanyargó -országúton. A lovak csengői messziről jelentkeznek az útkanyarulatoknál. -Keskeny az országút. A hegyek között korán sötétedik. Nagy messziségből, -mély völgyből pislog idáig egy kis völgyi falu mécsese. Tán a gazdát -várják haza, aki elment fát vágni a hegyek közé. A lovak csengői -lassacskán közelednek, nagyokat nyikorog a kerék, amely eszi a -kocsikenőcsöt a hegyi úton. Néha még holdvilágnál is mennek, mendegélnek -a fenyőfás szekerek. A fenyőtörzsek nyugodalmasan feküsznek a kerekes -ravatalon. Bevégezték életüket fenn a hegyen, szemközt néztek ezer hideg -széllel, vadállat-kedvű viharral, álltak a felhők baljóslatú árnyékában, -villám kísérteties zengésében, halálos dermedtségében a hosszú télnek, -patakcsörgésében a tavasznak. - -A rutének fája: a fenyőfa. Ez a sudár, szépséges, délceg fa borítja a -ruszinok földjét. A völgyekben gyermekcipőben jár, bokor, cserje, -törpefenyő alakjában zöldül, míg fenn a hegyek között: a hősök viharos, -mogorva, magányos életét éli a fenyőóriás. Sötétzöld szoknyájában, -hideg, hegyes levelével, száraz gallyával, madárhangtalan sűrűségeivel, -beláthatatlan rengetegeivel végig benövi a Kárpát-hegyláncot. Kőből, -sziklából terem, gyökereit mélyen és messzire küldi, hogy táplálékát -megszerezzék a széllel vívódó koronának; mind távolabbra fut az -emberlakta vidékektől, a hegyvidék lemondó remetéje, életéről alig -tudunk, de halálában gyorsan ellobogó lángjával, piros melegével, -hirtelen tüzével mindnyájunknak jó ismerőse. Olyan hevesen szereti a -tüzet, mint a szűz a szerelmet. Tisztasága, hűvössége, magányossága -alatt vészes szenvedély lakik, olthatatlan vágya a tűz iránt. Mintha a -fenyőfában, amely a legtovább őrzi a tél halott havát, viseli a hideg -évszak dermesztő köpenyegét, a fenyőfában egy szenvedélyes szív lakna, -amely alig várja, hogy elhamvadhasson az egész életében nélkülözött -hőség karjai között. Sokszor ültem kályhámnál, amelyben vetekedve, -rohanva semmisültek meg a fenyők hasábjai. Elgondolkoztam e hideg -teremtmények tűzimádatán. Oly nagy lángot gerjesztenek, mint a szegények -szívei, amidőn egyszer rájuk süt az élet melegsége. - -Amerre a ruténeklakta vidék fekszik, mindenütt fenyők védelmezik a -hegyek csontos, köves hátát. Közöttük vonul az országút, lebátorkodnak a -falvak határáig, sötét rengetegeikben bársony-puhán őrzik meg a talajt, -az évről-évre egymásra hulló magokat, gallyakat, leveleket. A szerzetesi -csend, amely az erdőben honol, messzire visszhangozza a fejsze hangját. -Olyankor az egész erdő figyelni látszik, amint favágók kezdik munkájukat -az erdőszélen s a nagy fák panasztalanul dőlnek le a földre, amelynek -érintését azelőtt sohasem ismerték. - -Itt húzódnak a rutén vidék legészakibb részén (hol a Poprád folyó -Magyarországot elhagyja), azok a mély erdőségek, amelyek sűrűbbek a -Bakonynál, nemesebbek Svájc fáinál, dúsabbak, mint a Kaukázus kopár -hegyláncai. Bármilyen magosak itt a hegyek, a fenyő meghódítja őket. -Felkúszik ez a zöld hadsereg az áthághatatlan hegyláncokra. -Nyugodalmasan várja a nyolchónapos tél után a rövidke nyarat. Gyermekes -örömmel visszhangozza a fuvarosok csengetyűinek hangját, pedig azok az ő -elpusztítására jönnek fel a völgyekből. Boldogan lebeg el a fenyőerdők -felett a kis falucskáknak harangszava. Olyan szelíd a fenyőfa, mint az -emberek, akik ezen a tájon laknak. - -* - -A rutének földjének északi határán hírneves folyó a Poprád, amely -körülbelől a „Magos Tátrában“ ered s innen veszi azt a csodálatos -iramodást, hogy pályája legvégéig – túl Magyarország határain – mindig -_felfelé_, észak felé tud folyni. Átlép hegyeket, városokat, -vizimalmokat, mindvégig siet s úgy öleli meg az országhatárt, mintha -búcsúcsókot nyomna kedves Szepesmegyéje homlokára. - -Annyi mesélnivalója van ennek a folyónak, hogy el sem készül vele az -országhatárig. Régi kolostorok árnyában szalad el, ahol egykor szakállas -barátok, fegyveres szerzetesek szolgálták hűbéres uraikat, a lengyel -hercegeket. Kedves, színes, mesehangulatú kisvárosok mellett lappang, -ahol a háztetők pirosak, és kékek a női szemek. Juhászok egyhangú nótáit -hallgatja a hegyek között. Egy boldog kis országon szalad át, amelyben -vasorrú bábák, lenhajú lányok, jámbor menyecskék mossák ruháikat a hidak -alatt, kékkalapos Nepomuki Szent Jánosok őrködnek a városvégeken, minden -ember keresztet vet, ha megszólal a harangszó, a kísértetek sohasem -jönnek vissza a temetőkből, mert bűn nem terheli lelkiismeretüket. -Tánciskolák, haranglábak, kunyhók és temetők mellett igyekszik a Poprád -hegymászó útjában. Egy jókedvű vándorlegény ő, amely szívesen megáll -minden vendégfogadó, minden parasztház mellett, ahonnan a nép-ének -mélabús dallamai hangzanak. Kalauzolja útjukban a tollaskalapú -varázslókat, medvetáncoltatókat, szilvaárusokat, vásárosokat, akik -Lengyelországból jönnek és az egykori királyság pénzeit eldugják -tarisznyáikba. Ha pedig történelemről kezd mesélni a Poprád: Giskra cseh -rablóról, Rákóczi Ferenc nyalka kurucairól annyi mondanivalója van, hogy -napestig lehet hallgatni. Partjain hol lengyel fejedelmek, hol magyar -királyok uralkodtak. Minden város, minden falu, minden váromladék messzi -néz bele a történelem mélyeibe. Szelíd füzesekben szláv melódiáit -dúdolja a nép. A tájképek a fensíkon olyanok, mintha Oroszországból -volnának kimetszve. A názáreti szelídség ül a nép gyermekszemében. A -Poprád jóemberektől válik el, amikor végre elhagyja a határt. - -A rutén vidéknek három nagyobb városa van: Munkács (székváros), Ungvár -és Máramarossziget. A többi része falvakból áll, hol jámbor -egyszerűségben éli életét a jóravaló ruszin-nép. - -A falvak olyan egyformák, mint akár Oroszországban. - -A házak fából épültek, tetejük szalma, az egyetlen nagyobb épület a -korcsmárosé. Bibliai szegénység és megelégedettség lakik a -ruszinfalukban. Az élet mindennapiságát a vörösbetűs egyházi ünnepek -váltogatják. A ruszin hitbuzgó. Görögkatholikus vallásához híven -ragaszkodik. Papjai és tanítói ugyanolyan egyszerű emberek, mint ő maga. -A pap megfogja az eke-szarvát, a tanító éjszakára az iskolába köti -tehénkéjét s vele együttalszik. Az egyszerű kultúra hősei itt a -lelkipásztorok s a tanítómesterek. A legnagyobb eredmény, amit -elérhetnek, hogy írni meg olvasni tanítják meg a népet. Az évszázados -babonáktól, hegyvidéki népek szokásaitól, gyermekességeitől nem -térítheti el a népet semmi ékesszólás. A korcsmáról nem tudnak -lemondani. A dermesztő telek, csontigjáró hidegek, az életnek -egyhangúságai szinte természetszerűleg megkívántatják e néppel az -alkoholélvezet mámorát, melegét, felejtését. Minden tiszteletet -megérdemel az antialkoholisták bölcs prédikációja, de a ruszinnépnek is -igaza van, amikor nem tud lemondani az alkoholról. Adjatok más hazát -ennek a népnek, ahol véres verejték, végsőkig feszített testi munka -nélkül is megtalálhatja boldogulását. Adjatok neki a kopár, kegyetlen -hegyek helyett dúsan termő síkságokat. Adjatok neki ennivalót, amely a -pálinkát pótolja. Adjatok neki kultúrát, papot, tanítót, előljárót, aki -jó példával jár a nép előtt és nem tekinti maga is büntetésnek az -életet, amely a Kárpátok melankólikus világába száműzte őt. Adjatok neki -rövidebb telet, amely szörnyeteg tartósságával, járhatatlan -országutaival, kőkemény hidegségével, minden életet megállító -konokságával az esztendő felénél többet bebörtönöz a ruszin-életből. A -kis kunyhók, betapasztott ablakaikkal, ritkán nyíló ajtóikkal, -kétségbeesetten őrzött belső melegségükkel, korai estéikkel, lassú -virradásaikkal, tömlöc-életükkel úgy állnak a Kárpát között dúló -hófergetegben, mint az emberiség utolsó őrházikói. Lehetséges, hogy -északabbra még kegyetlenebb a téli szél, gyilkosabb a hideg, zordabb az -éghajlat: ámde Magyarországon mégis csak a szegény ruszinok állják ki a -szibériainak nevezett telet, – rossz esztendőben hét hónapig is – amíg, -ismét kibújhatnak házikóikból, amelyekben barmaikkal és gyermekeikkel -együtt végigszenvedték a tél kísérteties szakát. Északi írók, a jószemű -Lagerlöf Zelma, valamint Jakobsen is, írnak telekről, földbebujt, -elrejtőzött elszerencsétlenedett emberekről, akik „álomszuszékok“ -módjára nem veszik észre a napok fordulását. A mi rutén-népünknek -nincsenek világhírű költői, akik elpanaszolhatnák a boldog emberiségnek, -hogy mit szenvednek keletészak lakosai Magyarországon. Meg kell nézni -ezeket a kis falvakat, csűrjeikkel, földbebujt igénytelenségükkel, -ősemberi félelmükkel, szemrehányásnélküli megnyugvásukkal, -jámborságukkal és jóságukkal, midőn beköszönt a Kárpátba a tél vihara! -Néha már az október meghozza a havat, máskor még áprilisban is dagadnak -a hegyi folyók a hólétől. A hóesés úgy szakad rá e tájra, hogy imádkozva -hajt a kocsis az elszánt utazóval, két lépésnyire nem láthatni előre, az -utak eltűnnek, falvak egyenlőkké lesznek a földdel, csak az országúti -keresztfán látni néha a fekete varjút, megsemmisül élet, gondolat, -nagyravágyás, eszme. A sors igazságtalan büntetéséből északkeleti -Magyarország legjobb népe megfosztódik az élet örömeitől, emberiség, -műveltség, gondolkozás adományaitól. Álmoskönyv és kalendáriom járja -itt. Közeli rokona e népnek az orosz melankólia, amelyből Puskin -született. Mit tegyen tehát e nép, ha az életet elbutító alkohollal nem -gerjesztheti magát új reményekre, jövendő színes terveire, beköszöntő -tavaszaira? Halottak laknak itt zordon télidőben, amidőn a hegyhátak -mögött legélesebb hangjait próbálgatja a tél zenésze, a hó fehér -fergetegében elvakul a szem, a szívdobogás mélyen elhalkul, kis -áristomában szárnyait is elfelejti próbálgatni a lélek színes madárkája; -csak csend van, ereszekről nagy puffanással leszakad a hó, csattan a -jégcsap, rekedten ugat a házőrző, a tehénke nem bődül, mert családtag -lett, az álomnak tömjén-füstjében hajtja le fejét csaknem egymillió -ember! - -Adjatok a magyar-orosznak az esztendő 250 böjtnapja helyett ugyanannyi -evőnapot, amikor legalább megszokott táplálékát: a tengeriből készült -málékenyeret, a szegény burgonyát, a sovány paszulyt magához vehesse oly -bőségesen, hogy ne legyen szüksége testének az alkohol pillanatnyi, -keserves kamatú erejére. - -A rutén ember jóformán kétszer lakik jól életében. - -Először: mikor megházasodik. Egy hétig is tart némely vidéken a -lakodalom. - -Másodszor: jóllakik a halotti toron, amit az elhalt házastársért tart. A -temetés majdnem olyan ünnepély, mint a lakzi. Ilyenkor nem sajnálja a -magyar-orosz a terített asztalt sem magától, sem háznépétől, sem -falujától. Jóformán mindent megesznek egy esztendőre előre. Rántotta -(szalonnával), forralt édestej, tepertős galuska, töltött tyúk, töltött -káposzta, kaszáslé, gomba kerül az asztalra. Félliterszámra isszák a -mézes pálinkát, míg végül mindnyájan lerészegednek. Az evés és az ivás -boldog mámora után jön a kemény böjt, amelyet panasz nélkül visel az -orosz ember. Cifra és körülményes görög-katolikus egyháza szigorú -böjtnapjait még megtoldozza. Böjtöl ősszel, amikor közeleg az első hó, -bevégződik a mezei munka. Azok a gyönyörűséges kárpáti őszök, amelyek az -utazó előtt a legszebb Magyarországot tárják fel, – a néma, sárguló -erdők, a rőt hegyoldalak, a hallgató völgyek, Mednyánszky világhírű őszi -tájképei a bennszülött számára a böjt kezdetét jelentik. A mély -vízmosásokban, völgyekben meglapuló kis falvakban a legöregebb emberek -kimondják a böjt kezdését. - -– Elvitte a gólya az ebédet. - -A madárhang elhalkulásával, a vizimalmok messzire hangzó kelepelésével, -az árnyék hosszabbodásával, a nap rövidebb látogatásával, mintegy a -közelgő, szomorú, hosszú téli sötétség beálltával a magyar-orosz ismét -megkezdi a böjtöt, mintha gyászolná a korán elröppent, boldog nyarat. -Ezentúl csak kétszer esznek napjában a rutének földjén, délelőtt és -délután. Beáll a zordon évszak, mihamar járhatatlanok az utak a viharok -szárnyán megérkező hótól; a magyar-orosz népével, barmával behúzódik -kunyhójába és félálomban hallgatja a postaszán csilingelését. Milyen -bús, emberietlen élet folyik télidőben a rutén falvakban: arról csak -annak lehet fogalma, aki már elakadt útközben a hófergetegben ilyen -ringyes-rongyos falucskában! Az emberi és állati trágya közvetlenül a -lakóház ajtaja elé kerül, mert meleget tart az is, mint a betapasztott -ablak. Napközben alig látni valakit a szabadban, utcán, korcsmában. Az -eresz alatt füstölgő házikókban bujik el a falu népe s álmaival, -babonáival foglalkozik. Könyvnek, újságnak persze híre-hamva sincs. Az -asszonyok, lányok délután fonnak, szőnek. A háztetők felett zúgó vihar -alatt összebujnak a fiatal nők egy-egy kiválasztott háznál, mesét -mondanak és fonják, szövik egyszerű ruhájukat, az inget. Ha egy idegen -férfi betoppanna az ajtón, nyilván az ördögnek néznék. Pedig az -orosz-magyar nők, amíg fiatalok: oly üdék, mint a vadvirágok. Szőke -hajuk, lenvirág szemük, gyengédségük megigézi az utazót. Nekem mindig a -szerény kis nefelejts jutott eszembe, ha utazásaim közben erdők szélén, -patakok partján fiatal rutén nővel találkoztam. Ámde nem sokáig bírják e -nép tavaszi virágai az életmód zordonságát, a sorvasztó böjtöt. A -savanyú répa és káposzta, amelyet télidőben közös hordóból, kanál nélkül -fogyaszt a háznép: silány táplálék az életerő fenntartásához. Az -orosz-magyar azt mondja, hogy télen úgy sincs szüksége testi erejére s -ezért nem táplálkozik, mint akár a föld bogara, amely dermedt -mozdulatlanságban tölti a telet. Nem ritka az olyan fiatal orosz-magyar -férfi vagy hajadon, aki még sohasem evett húst életében, de pálinkától -már részeg volt az apja temetésén. - -Az egyház által kiszabott és az önként vállalt böjtölést kell -rendszabályozni ennek a szelíd, csendes népnek a történelmében. Meg kell -tanítani enni, táplálkozni, erőt és vidámságot gyűjteni nemcsak az -alkoholból. Meg kell tanítani őt a könyvek, olvasmányok örömére, az -életnek sok színére, az emberi boldogság pálinkamentes részeire. Meg -kell tanítani őt járni, mint a gyermeket. Beszélni, érezni, örvendezni, -mosolyogni, hogy az öregség ráncait eltüntethessük e népnek arculatáról, -amely búsan meghúzódik már a gyermek ajkszögletében, elhervasztja az -ifjú nőket, koravénségre ítéli a még életerős férfiakat. Meg kell -menteni e népet az önkéntes éhezéstől, a borzalmas böjtöléstől, hogy -ifjúsága ne egy-két esztendeig tartson csupán. A mult nyáron még üde, -szagos hajadon mosott a pataknál. Az idén fonnyadt vénasszony mereszti -rá fénytelen szemét az utazó kocsijára. A temetők telve sírokkal, -amelyekbe életerős emberek temetkeznek, a kuckókon korai aggastyánok -lesik a gyönge meleget, a nők alig képesek szoptatni gyermekeiket. -Életet kell adni ennek a népnek: mielőtt a pálinkáról akarjuk -leszoktatni. Ha most, nyomban megvonnánk az orosz-magyartól az alkoholt, -rövidesen kipusztulna az egész néptörzs. - -* - -Napfényben és hóviharban eleget utazgattam e tájon. Örvendeztem a -faluszéli csűrök szalmatetőinek, emberi hangon szólott hozzám az első -kutya, amely kocsimat vagy szánomat megugatta, sok mindent gondoltam az -ablakról, amelyet házikókon láttam fürészporral és sárral betapasztva, a -néma udvarokról, amelyeknek havában magányos gyalogösvényt tapos a -gazda. Úgy mentek, mendegéltek tova utam mellett a kis falvak, mint az -emberi nyomorúság, az örök szegénység változatlan, mindig egyforma -képecskéi. Nagyon ismerősnek kell lenni ezen a tájon, aki egyik embert -meg tudja különböztetni a másiktól. A ruházkodásuk egész vármegyékre -kiterjedően egyforma. Bús, szürke halina-posztóban, kopott gubában, -bocskorban vagy mezítláb jönnek ők elő az országutakon. A férfiak -borotválják az arcukat, rövidre nyírják a bajszukat, mert nem szeretnek -szakállt viselni, mint rokonaik, a nagyoroszok, akiket bakkecskének -csúfolnak. Széles, vastag, zsíros kalapjaik elpusztíthatatlanok, -örökségbe megy egyik nemzedékről a másikra. Még téli báránybőrsüvegüket -is csak nagyritkán cserélik. Szürke vagy fekete gubáikban, derékszíjjal -a derekukon, bőrtarisznyával az oldalukon itt élnek évszázadok óta és -látszólag semmit sem változtak. Nem lehet észrevenni, hogy a régi ember -kiment a ruhából a temetőbe, új ember büszkélkedik a rézszeggel, -gombokkal kivert tarisznyával. Még tán a nevük is ugyanaz marad. A -szegénység örökké talpon álló hadserege, lelkek, amelyek már eleven -testtel elkárhoztak a mindig ugyanolyan, egyforma életre, emberek, -akikkel nem történik semmi, mint apáikkal, élnek, hogy észre sem vették, -hogy elmúlott életük, böjtölnek, lerészegednek, karácsonyt, esküvőt -tartanak, aztán elmennek a temetőbe. Ugyanazok most is, akik száz -esztendővel előbb voltak. Ott tolonganak a határszéli vasúti -állomásokon, hosszú hajukat hátrafésülve, fedetlen fejjel állnak úr, -szolgabíró előtt, arcukon az örök alázat, lemondásos szürkeség, -fénytelen élet. Mennek, mendegélnek girbe-gurba országutaikon, mintha -sohasem gondolnának semmire, céltalanul barangolnak hegyeik között, -elmenekülnek a városokból, sőt falvaikat is nyomban elhagyják, amint -enged a szigorú idő. Künn élnek a havasokon, hegyhátakon, réteken, -fészekaljban, mint a vadmadarak. A háznép ritkán bomlik fel. Gyerekek, -öregek, asszonyok és háziállatok lehetőleg együtt vannak, addig, amíg -élnek. Egy test, egy lélek minden család. Ha valaki meghal közülük: -megsiratják, a holttest jelenlétében, szinte részvételével: -lerészegednek, aztán gyorsan felejtenek. - -Egyszer egy faluba érkeztem határszéli bolyongásaimban, ahol a pap (régi -ismerősöm) elvezetett egy házhoz, ahová ő halotti torra volt hivatalos. - -A halott, akinek torára készülődtünk, még élt, de az ágya már a -mestergerenda alá volt tolva, égő gyertyát adtak a kezébe és a kántor -fejére tette az evangeliumi könyvet és a könyv olyan lapon nyílt ki, -ahol alig volt vörös betű. Minden jel meg volt arra, hogy a beteg -rövidesen meghal. - -Öregember volt a beteg. Egykedvűen tartotta kezében a gyertyát, hisz már -délután megkapta az utolsó kenetet. Talán eszébe se jutott, hogy -reggelig éljen s résztvegyen a saját halotti torán, amelyre a háznép már -ugyancsak serénykedett. Az asztalt megterítették vászonnal, mert a -halottnak a helye a ládán lesz. Pálinkát, kenyeret készítettek a papnak, -kántornak, harangozónak. Ámde senkisem nyúlt a várvavárt elemózsiához, -mert az öregember még mindig tartotta a gyertyát. Lassan múlt az idő. A -kántor időtöltésül megpróbálgatta az evangeliumos könyvet az öregember -kopasz homlokán. Vállát vonogatva jelezte, hogy nem tehet róla. A könyv -mindig ugyanazon lapon nyílik, ahol kevés a vörös betű. A harangozó, -mint egy unatkozó strázsa, egyik lábáról a másikra nehezedett. A pap -székre ült és halkan kopogott az asztalon. - -– Bátyuska, nem félsz a haláltól? – kérdeztem. - -Az öregember szemét az égő gyertyára meresztette, mintha azt nézte -volna, hogy meddig tart még a gyertyaszál. Aztán hangtalanul megcsóválta -a fejét. - -A háznép tett-vett a szobában. Egy öregasszony, egy fiatal nő és egy -közömbös suhanc voltak az öreg hozzátartozói. Néha megtapogatták az -öregember kezét: vajjon elkezdhetik-e már a sírást? Künn a havas estében -lábak topogtak, suttogások hangzottak, szomszédok, akik majd zsoltárt -énekelnek. Mikor hangosodott a beszélgetés odakünn, a harangozó, mint -hivatalos személy, kinyitotta az ajtót és kiköpött. - -A bátyuska pedig nézte, kimeredt szemmel leste a kezében égő gyertyát. -Már nem figyelt semmire, ami körülötte történik. Nem is igen látott tán -egyebet, mint a piros nyelvecskét. Szinte pillanatok alatt megváltozott -az arca. Mind kisebb lett a feje. Végül kicsiny lett, mint abban az -időben, amikor anyja szíve alatt élte életét. Az élet visszafelé futott -az arcán. Talán átsuhant előtte minden, ami történt véle, mint egy -vándormadár képe vonul át az alkonyodó éghajláson. A gyertya reszketni -kezdett. Ingadozott, hajladozott, felágaskodott, meg lehanyatlott. Az -élet volt ez, amely most válik el a fiatalkor zöld erdőitől s a komor -vénség hervadt mezőitől. Képektől, arcoktól, melegségektől, ölelésektől, -az életben maradó szavaktól s a tovább pirosló hangoktól elmúlik egy kis -lehelet. A gyertya nagyot koppant a földön, az öregember feje -hátrahanyatlott és sötétebb lett a szobában egy lélekkel. - -A háziak nekiláttak, hogy az öreget az ágyból a ládára cipeljék. -Kimentem a házból. - -Januáriusi éjszaka volt, tiszta, szélmentes, csillagsugáros, amilyen -ritkaság itt a Kárpátok között. A csillagok az égboltozatra fagytak. -Ilyen hideg éjszakákon senki sem vágyódik a csillagokba. - -A hegyipatak a malomgátnál sustorgott, mint a főtt víz. Talán ezen az -éjszakán dermedt jéggé a zuhatag, amelyet idáig nem tudott gyeplőjébe -kapni a tél. Halottak a hegyek, a hótól szikrázó erdők. Mélyek a -völgyek, hogy feneküket sem láthatni. Áll a nagy éjszaka a világ felett, -mintha többé nem lenne feltámadás. A bádog Krisztus a falu végén -elárvultan terjeszti ki karjait. Az országút néptelen és a beláthatatlan -messziségbe visz. A halál éjszakája. Nem volna csoda, ha jéggé fagyott, -lepedős kísértetekkel találkoznék a gyalogúton. - - - - -Debrecen. - -A multja oly sok legendával, mesemondással van telve, mintha századokig -minden Debrecenben történt volna, amit a költőknek feljegyezni érdemes. -A Királyhágón túl Kolozsvár, a Tisza mentén Szeged, a Hortobágyon -Debrecen voltak azok a magyar városok, ahol a legendák, történetek -összegyülekeztek a tornyokon, mint vándormadarak. Jókai egy láda könyvet -írt Debrecenről, – mintha kétszáz esztendeig minden tréfás vagy regényes -magyar férfiú a debreceni kollégiumba járt volna. Mikszáth és mások is -elfuttatják mesemondó kedvüket a Péterfiára. Csokonai óta a kollégium -mögötti városrészből lépnek ki az olvasmányok hősei, akiknek -regényességét már azért is elhiheti az olvasó, mert Csokonai -Debrecenjéből származnak. S így az a magyar, aki a költők műveiből -ismeri meg Debrecent, azt hiheti, hogy a városban csupa felsrófolt -idegzetű, romantikában laboráló asszony és férfi járkál a piacon, holott -a debreceni nép oly józan, mint az egyszeregy. - -Lehetséges, hogy régebbi korokban, amelyeket dohos könyvekből vagy az -ó-temető fejfáiról ismerhetünk: valóban laktak itt józantalan -regényhősök, ámbár én csendesen azt gondolom magamban, hogy akinek itt -hajlama volt a regényeskedésre: rövid ideig szippantgatott a Hortobágy -felől szálló porfelhőkből. Petőfit a vándorlási kedv, Jókait a -szabadságharc balszerencséje hozta e városba. Csokonai pedig épen a -Quekker-puritánságú józanság miatt volt kényszerítve vándorbotot venni a -kezébe, hogy esztendőkre elhagyja a nádfödeles várost. – Ha egész -Magyarország oly józan és bölcs vérmérsékletű lett volna, mint Debrecen, -történelmünkből tán hiányoznának a nagyszerű lendületek és vértanúi -megpróbáltatások, de az ország gazdag és szerencsés lett volna. A -mélyenszántó, holnapra is néző, gyarapodásra való cívis-észjárás már a -török hódoltság alatt megmutatta, hogyan lehet gazdagodni és épségben -maradni idegen rabbilincsben. Bocskay és Rákóczi szabadságharcai nem -rombolták meg a várost gazdagodásában. Szerencse és bölcs mérséklet óvta -meg a várost a történelmi tragédiáktól. A nagytemplomban detronizált -habsburgi Ferenc József is vizitbe, békülni ment Debrecenbe, mert hisz a -trónfosztást Kossuth és a „jött-mentek“ földjéről összesereglett követek -vitték véghez, nem pedig a nyugodalmas temperamentumú debreceniek. - -Az alföldi homoktengernek Hamburgja a cívis-város. Nemcsak Manchesterben -élnek józan kereskedők, hanem erre kelet felé is, ahol a kereskedőknek -és termelőknek elsősorban egy állandóan harcban és bajban álló ország -gyújtogató viszontagságai ellen kellett védelmezniök városuk épségét; -kálvinista nyakassággal és meg nem szűnő magyar elszántsággal óvni a -lelkeket és vagyonokat a nemzeti könnyelműségektől, a rosszindulatú -politikai lázaktól, a meggondolatlan magyar kalandosságoktól. Amíg a -kollégiumi ifjúság tüzet nyelt és vért ivott a magyar történelem -tanításaiból, amíg költők és politikusok ragadták meg farkát a -bizonytalan állomású üstökös-csillagoknak, amelyek időről-időre -átszáguldottak a magyar égboltozaton: Debrecenbe istenfélelemmel hangzik -a zsoltár és győz a bölcs mérséklet a hóbortos elragadtatások -hullámzásain. A tiszta erkölcs, a honszeretet védte Debrecen vagyonát -századokon át… És most meglepték az oláh rablók és kirabolták a -magyarság, a magyar vagyon kaptárát! - - - - -Egy öreg ember elbeszélése. - -A mai öregek, akik a mult századból jöttenek át: láttak olyan dolgokat, -amelyekről az ifjúság legfeljebb memoárokban olvas. - -Egykor éltek emberek, akik Napoleont, Kossuthot, Petőfit a valóságban -látták. Megbámultuk őket, mint kivételes lényeket és mesemondásaikat -sokáig hallgattuk. A mai öregek beszélnek majd arról a Magyarországról, -amelyet többé nem láthatunk viszont; a kedves régi Pestről, amelyre rá -nem ismerhetünk; a jámbor polgárokról, akik a fülükre húzták a paplant, -ha elcsattant egy pofon a városban… Mesemondásaikba belefoglalják, hogy -ebben az országban mindenki fehér kenyeret evett, még a vándorlólegény -is, a faluzó koldus is és az ég madara, amely megette a -mérföldmutatókőre helyezett száraz kenyérszeletet; a bort gödrökbe -öntötték szüret után, mert nem volt elég edény; egy krajcárt adtak a -szegénynek és az imádságot mondott érte; kilencvenesztendős korukig -éltek a magyarok és még akkor se haltak meg könnyedén; annyi gyerek -termett, mint subagallér; a birkának, disznónak időt adtak a járványos -betegségben kedvére elpusztulni, nem siettek őt levágni; a cseresznyefák -oly bőséges terméssel hajoltak az országútra, mintha Krisztus urunk -járna még a földön; a halat ingyen adták a nagy folyamok partjain; a nők -ifjúságuktól öregségükig áldott állapotban voltak; a kalendáriumok és az -emberi szívek telve tréfaságokkal, nevetnivalóságokkal; a férfiak -ragaszkodtak politikai elveikhez és főbelőtték magukat, ha -tisztességtelen dologba keveredtek, gyenge karakternek volt ereje tovább -élni és Amerikába vitorlázni; az adott szó szent volt és a rágalomért -börtön járt; a társadalom egy nagy család volt, amelynek ítéleteit nem -lehetett megfelebbezni; és a gyermekeket úgy nevelték, hogy nem kellett -miattuk szégyenkezni, ha idegenbe vetődtek. - -* - -És ha a régi Pestről szól az agg mesemondó: szavai szinte hihetetlenül -hangzanak. - -Pest erkölcsös város volt, ahol nagy tiszteletben tartották a barátság -szentségét, a családi élet érintetlenségét, a nők hírnevét és a vallás -rendelkezéseit. A városi magisztrátus mindig azon törte a fejét, hogyan -lehetne szebbé, finomabbá építeni Budapestet. Hogyan lehetne azt elérni, -hogy itt a lakosság boldog és büszke életet éljen, hogy másoknak is -kedvük legyen megtelepedni a városban és munkájukkal hozzájárulni a -város fejlesztéséhez. Mindennek örvendeztek az öregek, amit e város -érdekében tehettek. Ünnepély volt, midőn a Dunapartról többé nem -szállott be a por a városba, midőn évről-évre újabb paloták emelkedtek a -nagykörúton, midőn a tramway csengetett, midőn a polgármester királyi -tanácsos lett. Az utcakövezők felfedeztek minden kis lyukat, amelynek -betöméséhez nyomban felállították munkásaikat. A locsoló-ember oly -udvariasan forgatta csövét a körúton, mintha Mazzantini iskolájában -végezte volna a kurzust. A nagy zöld kocsik a mellékutcákat mosták oly -tisztára, amely tisztaságot manapság a lakók arca sem közelíti meg. A -házmestert a rendőrségre taszigálták, ha szemetes volt az udvar. A -háziurat megbüntették, ha nem világított. A henteslegény kezet csókolt a -szakácsnéknak, a kora reggeli pék örvendezett az új vevőnek, a boltos -úgy dörzsölgette a kezét, hogy kénytelen voltál nála hitelben vásárolni. -Szodomát kiáltottak, ha egy nő nagyon festett arccal kibátorkodott az -utcára, az öregebb és gyakorlottabb szemű férfiak megismerték a foltot a -nők homlokán. - -A tisztességes nők pedig csak olyan mondásokat használtak a társaságban, -amelyet anyáiktól, azok pedig nagyanyáiktól hallottak. Az ő lábukat, -vállukat nem igen látta senki a városon végig, olyan bő és hosszú -ruhában jártak, hogy a cipőjük sarkát sem tették közprédává. A -sétatereken megelégedett, büszke nyugdíjasok üldögéltek, lenézték az -egész világot, amely nem élvezett penziót. A leányok jövendőbelieit már -a korai gyermekségben kiválasztották a gondos szülők, igen kapós -vőlegény volt az állami tisztviselő. A házak belsejében boldog, -megelégedett családok vonták meg magukat, akik a polgári jólétben, a -csendességben, a tiszta erkölcsben lepergették az éveket, mint -gyöngyszemeket. Furcsa, szigorú öregasszonyok éltek, akik az ifjúság -erkölcseit ellenőrizték. És virágvasárnapon a templomok környékén -tavaszi ruhában és tavaszi arccal mindig egy megifjodott Pest -mutatkozott. Minden lánynak volt új cipője, új kalapja, minden asszony -szebb lett és a családapák a budai hegyek rétjeit gusztálták, ahová -husvétvasárnapján kirándul a familia. - -Pest csak az idegenek és vidékiek előtt tűnt fel ama mulatságos és -könnyelmű alakjában, amilyennek a mult században elhíresztelték. A -tivornyás város lámpagyújtás után kezdte meg hentergését, a rendőrség -szigorúan vigyázott, hogy a templomba menő tisztességes nők napközben ne -kényszeríttessenek szemük lesütésére. A Kossuth-utcából, a korzóról -elzsuppolták a szemérmetlen, feltűnően öltözködő nőszemélyeket. A -polgárasszonyok jóillata töltötte meg vasárnaponkint a várost, szelid, -alattomosságmentes mosoly tündökölt a leányok arcán és a polgár -kidüllesztett mellel mehetett végig a városon, erkölcs, rend és -tisztelet uralkodott itt. - - - - -Ábrándos városok. - -… A tornyokon kereszt vagy kakas van, a luteránusok mohos zsindelyfedelű -templomai állnak szűk, nedves utcákon, – a hidaknál kékre vagy -piroskásra kopott Nepomukiak tartják fenn a rendet, hogy az útonjárók ne -káromkodjanak túlságosan, – vastagfalú, örökéletre épített vendéglők -extraszobáiban papok, honoráciorok, a mult század adomáskönyveiből itt -maradott tréfás emberek keverik parádival a bort, tót szóval a magyar -beszédet, – állomások, megyék, országrészek, ahol mindenki büszke arra, -hogy magyar (nem is úriember, aki nem olvas magyar újságot, az asszonyok -ugyan még csak tótocskáznak, de hát másképen nem értenék meg őket a -cselédeik, a piarci népek): ez volt valamikor a felvidék, ahová -behavazott vasutakon, kacskaringós szánutakon annyit jártunk valóságban -és képzeletben. - -Szerelmesek világa volt a felvidék. - -Itt mindenki szerelmes volt – Magyarországba. Olyan lágyan, -szláv-odaadással, szinte epekedve még nőkről is ritkán beszélnek a -férfiak, mint a felvidéki intelligencia Magyarországról gondolkozott. Ő, -a legkedvesebb, a legdúsabb, a legszebb és az elérhetetlen. Királynő, -akibe szerelmesek megkopott, messzire lakó gárdisták a Kárpát alatt. -Szürcsölve, mint Tokaj borát isszák, ejtik ki itt a szájak a magyar -nevet. Felpirosodnak az arcok, amikor a históriára fordul a beszélgetés. -Mikor a felvidéken csinálták Magyarország történelmét… „Azóta, sajnos, -mellőznek!“ – mondták, mintha új kedvese volna Hungáriának. - -Rajongók földje ez. Az adóhivatalnok, a tanfelügyelő, az alispán és -mindenki, aki a magyar államot szolgálja, oly büszkeséggel tölti be -hivatalát, mintha éjjel-nappal a szíve felett viselné a magyar címert. -Ezekből a furcsa, ábrándos városkákból, télen eltemetett falvakból, -korai estékből, kis ablakokból: oly gyönyörűnek látszott a messzi igazi -Magyarország, mint a tündérvilág. Innen figyelték epedő szemek az esti -vonatot, amely pesti havat hoz vagonjain, postakocsijában budapesti -újságot. Ezekben a télben halkan pirosló tüzű házakban, varjas, -elhagyott kastélyokban olvasták rajongással az írók munkáit. A helybeli -kereskedés kirakatában (a levéldobozok között) valóban feltűnést keltett -egy-egy új magyar könyv és „beszéltek“ róla még a kaszinóban is. A -legtöbb városnak volt irodalmi társasága. Mily lelkesedő úrihölgyek -látogatták például az ungvári Gyöngyössy-Társaság koncertjeit! A kassai -Kazinczy-kör oly ünnepélyesen fogadta a „fővárosi vendégeket“, mintha -eleven főhercegek jöttek volna látogatóba. Ezekben a vendégszerető, -drágalátos városkákban egy nap alatt megismerkedett mindenkivel az -utazó, barátai, kedveskedő ismerősei akadtak az idegennek. S büszkén -mutatták meg történelmi emlékeiket és élő nevezetességeiket. Friss -pezsdülés, izgalom, költekezés, ha vendég jött a fővárosból. A szemek, -arcok úgy figyeltek a messzi földről jött vándor szavaira, mintha a -legnagyobb titkok derülnének fel. - -Felvidék! Az egyetlen táj a földgömbön, hol a magyart úgy tisztelték, -mintha minden magyar háta mögött Árpád állna vitéz népével. A magyar faj -itt mutatta meg, hogy mennyi erő és báj lakik benne, s mily csodálatos -vonzása van nyelve ezüstpatakjának. Aki egyszer ivott a magyar szó -forrásából, nem felejtette el holta napjáig. Dalaink, mesemondásaink, -irodalmi kincseink olyan megbecsülésben éltek itt, mint sehol a tiszta -magyarság között. A hiában epekedő szerelmes áhitatosságával tisztelte a -magyarság minden lépését, cselekedetét a felvidék. Itt nem volt kritika, -kifogás, ellenmondás, csak a magyar fensőbbség iránti tiszteletnek olyan -foka, amely tisztelet nem okoskodik, hanem kiugrik az ablakból, ha az -imádott így kívánja. A hódoló szeretet és sokszor indokolatlan bámulat a -magyarság iránt: tette, hogy a felvidék többnyire leghűségesebb szolgája -volt a mindenkori magyar kormányzatnak. Csak magyar legyen… - -Amint hűvösödött a hegyek levegője Miskolcon túl, a szívek annál -melegebbek. Kassa, Sátoraljaujhely, Beregszász, Ungvár, a Szepesség, a -honfoglaló folyók völgyei, a Hernádmente, a Latorca völgye, a -Felső-Tisza… Úgy következtek a képek, mintha a históriában lapozgatnánk. -Deresbajszú, pirosarcú, recsegő hangú urak mókás jókedve, jóságos -tekintetű asszonyságok vendégszeretete, tót lelkületű lágysága a -barátságnak, büszke, hiú testvériesség, az atyafiasságos érzületnek -pompázatossága fogadta az utazót. Mintha csak azt akarta volna -megmutatni mindenki, hogy mily nagyra tartja a szerencsét, hogy -magyarnak számít. Mintha tanubizonyságot tenne város és falu, hogy nem -felejtette el a régi magyar erkölcsöket: itt valóban él még az a -nagyszerű magyar báj és kedvesség, amelyet maholnap csak anekdotás -könyvekből ismerünk. A piroshasú tornyok, mohos bástyák, százesztendős -bolthajtások egy régi magyar nemzet rokonságát hitték. Itt még egy -évtized előtt is azt vélték, hogy él valahol, az alföldön tán, az a -büszke, fejedelmi, gyönyörű nemzet, amelyhez tartozni a legnagyobb -gyönyörűség. Ők még történelmi festmények pompájában nézték hegyeik -közül a mindinkább leromló magyarságot. Ha látták volna, hogy pusztul, -szakad, züllik a magyarság alföldjein, városaiban, Budapestjében: -kiábrándultak volna és nagyon szerencsétlennek érzik vala magukat. Az a -büszke, honfoglaló, hatalmas nemzet, amelynek fiaikul ők oly dicsekedve -vallották magukat: ezalatt szerencsétlenül rohant vándorló útján -méltatlan sírja felé. - -Felvidék! Amely egykor úgy rajongta a lezüllött Magyarországot, – mily -háztetőmagas lángú szerelemmel fordul az újonnan éledt magyarság felé! -Hiszen ha valaha lehetett valóban rajongani a magyar nemzetért: most van -annak ideje, amikor a magyar hősiesen, oroszlán-erővel emeli fel a követ -sírja felett. Most jön az idő, amikor minden nemzetek ideája lehet a -magyar. - - - - -Akiket többé nem látunk. - -A pesti nők valaha oly csinosak és tiszták voltak, hogy senkinek se -kellett elkívánkozni a városból, aki itt nyugdíjából éldegélt: ingyen -legeltette a szemét. - -Az ember bizalommal várta öregségét. Lehetőleg teljes penzióval -visszavonul a hivatalából, vagy életjáradékot vesz, hogy minden -eshetőségre biztosítva legyen. Elhordja régi ruháit, a szalonkabátokat, -a hímzett fehérmellényeket, az ünnepélyekre tartogatott köcsögkalapot: a -nyugdíjas önmagát ünnepli, senkitől sem függ többé, senki előtt sem kell -meghajolni, gőgösen vágja könyvecskéjét a hónap elsején az adóhivatal -elé. Függetlenség és szabadság, minden nap. Az ember szert tett valamely -rendjelre vagy címre, amiért elnökké választják egy asztaltársaságban, -ahol kedélyes butaságokkal telik az idő. Hazamenet, amíg a bütykös, -fáradt lábak megszabadíttatnak a lábtyűtől: már kezdődik az elbeszélése -a mamának, hogy mit mondott ez vagy amaz, öreg pajtás, régi barát… És -így a mama is kiélvezi a magáét, mint akár fiatalkorában, midőn azok a -pajtások, barátok még buzgón udvaroltak, szépeket hazudtak és jószagú -pedrővel látták el bajszukat. Ha némi szerencséje és összeköttetése van -a nyugdíjasnak: kaszinó-elnök lehet valahol. Milyen hatalom, tekintély, -sőt ünnepély volt egy kaszinó-elnök például a Józsefvárosban, amikor a -polgárság még javában virágzott! A trafikban a legjobb szivart kapta. A -hentes, mészáros, fűszeres kedvében járt. Visszaköszöngetésekkel, -kézszorításokkal telt el sétája. Pártügyekben tanácskozott, kis -tanítónők tőle várták megválasztásukat, ezüstlakodalmán a polgármester -mondta a pohárköszöntőt és ha olykor éjfélig a kaszinóban maradt, a -familia otthon meg volt győződve, legalább is megbukott a kormány. - -A nyugdíjas volt a legboldogabb ember a városban. A szép időnek, -hamiskodó tavasznak, régi szeretős ősznek ő volt a legnagyobb élvezője. -Néki építették a Halász-bástyát, az ő részére tartották a zenés miséket, -a promenádon ő reá mosolyogtak a gyermekkertésznők, a börze előtti -játszótéren a nevelőnők az ő kedvéért vetették keresztbe a lábukat, hogy -a térdük látszott. A Sefánián korai tavaszkor a nyugdíjas tartott -szemlét és elefántcsontfejű sétapálcájával intett a városi őrnek, ha -valamit nem talált rendben. A ligetben levette a kalapját, amint a nap -sütni kezdett. Hiába harangoztak a Fasorban a toronyban, a nyugdíjas -csak akkor indult el hazafelé, amikor az ő órája mutatta a delet. Ezt az -órát a műegyetemi órához igazította és hetenként ellenőrizte -pontosságát, ami csak egy kis sétába került. Ő volt az, aki sohasem -dobta el újságját, miután kiolvasta. Gondosan összehajtogatva eltette -zsebébe. Milyen bolond a világ, ha az újságból nézi az ember! -Szerencsére nem minden igaz, amit a hírlap ír. Az írók pedig kötözni -valók. Némelyiket meg sem lehet érteni. Ő volt az, aki sohasem sietett -Pesten, ebben a rohanva élő városban. A cipője mindig fényesre volt -kefélve, a nadrágját otthon a mama vasalta, a kalapjáról a könyökével -dörzsölte le a port. A borbéllyal vitázott, ha nem borotválta elég -lassan és alaposan, – hiszen ő ráért. Méregbe gurult, ha valamely -portékának az ára egy krajcárral emelkedett. Ő tudta a messzi boltokat, -ahol olcsón lehet vásárolni. És ő tudta azokat a régi anekdotákat, -nótákat, amelyekre már senki sem emlékezett a városban. Már csak ő -találta meg az Ősz-utcát, az Ötpacsirta-utcát, a Zerge-utcát. De nem -tudta teljes biztonsággal, hogy merre van a Lipót-körút. A mosóintézetet -feljelentette, ha kirojtosodtak a gallérjai. A szabónak öt forintot -küldött minden elsején, – tán még az esküvői frakkját, a hivatalnoki -Ferenc József-kabátját, a tanácsosi bundáját törlesztette. Ő volt az, -akinek az „idejében“, „korában“ minden másképen volt. A nők vallásosak s -erkölcsösek. A férfiak tisztelettudók. Mindenkinek kijár a respektus -vagyona vagy rangja után. Ő volt az, aki büszke arra, hogy harmincöt -esztendeig ült a hivatalában és semmit sem csinált. Ő volt az, aki -kitalálta az újságpapirosból való ülőpárnát, amelytől nem fényesedik a -nadrág. Ő járt karonfogva az öreg élettársával temetésre, esküvőre s -egyéb ingyenmulatságra. Ő járt korán reggel vizet inni az -artézi-forráshoz, térzenét hallgatni (a bosnyák zenekar előadásában) a -császárfürdői platánok alá. Ő ment fel a Gellérthegyre napfölkeltét -nézni, ő rándult ki gyalog Mária-Remetére, ő szaladgált a kormányhoz, -hogy a nyugdíjasoknak is adjanak félárú vasúti jegyet, pedig soha -életében nem utazott sehová. Ő tudta krajcárig a bélyegilletéket, a -tisztviselői fizetéseket, hány krajcár van egy forintban és mennyit -keres a főpincér a borravalóból. Ő volt az, aki a szájától vont el -minden krajcárt, hogy öregségére gyűjtsön… Rakta, rakosgatta -harminc-negyven esztendeig a forintocskákat. És most itt áll -megöregedve, nyugdíjasan, élvezni vágyóan a takarékosság, munka -gyümölcsét. S ráeszmélt, hogy egész életének elvonultsága, -garasfogdosása, kielégületlen gyomrának korgása, aszkéta nyomorúsága mit -sem ért. Egy jó kalapot sem vehet azon a pénzen, amit azelőtt egy egész -esztendeig megtakargatott. Érdemes volt így élni? (1920.) - - - - -Polónyi Géza kalapja. - -Olyan nagy feje volt, hogy senki sem viselheti utána a kalapot. Ez a fej -– tán még a kalap is – a tizenkilencedik századbeli Magyarországból jött -és mindvégig megállotta a helyét a nagyméretű koponya s a kalap sem ment -ki a divatból. Hetvenhárom esztendős volt. - -* - -Mikor Eötvös Károly ment el, azt írták róla a meghatott tollak, hogy az -utolsó táblabíró ballag el az ősök által kitaposott országúton. - -Íme, mielőtt végleg lezárulna a kripta a régi Magyarország felett, még -jelentkezik más is, aki kopogtatásával helyet kér a tizenkilencedik -század magyarjainak sorában; ott, ahol úgy feküsznek halottaink nagy -meggondoltsággal, karbatett kézzel, mindenttudó bölcsességgel, – mint -általában a mult századbeli magyar politikusokat láttuk, elképzeltük, -emlékezetünkbe véstük. Ezek a századvégi magyar politikusok közvetlen -elődeiktől (sőt a még velük karonfogva járó öregektől) tanulták a -tempót, a megjelenést, a hazafias lendületet, a mellet dagasztó nemzeti -önérzetet, – tanulták a mély, bölcsenjáró táblabíráktól. Eötvös is, -Polónyi Géza is fiatalkori ideáljait olyan régi magyarokról választotta, -akikről mi már csak a históriában olvashattunk. S ezért tűnt föl -szemeink előtt néha félszegnek, máskor érthetetlennek, de mindenkor -imponálónak Polónyi és Eötvös is. - -Polónyi Géza fiatalsága például abba a korszakba nyúlik vissza, -amely még nem sokban különbözött Vas Gereben regényeinek légkörétől. -A szegénysorsú, tehetséges diák (aki a „Jurátus-életben“ -csizmatisztítással kezdi és a neve „audiat“), Polónyi Géza fiatalkorában -is a nélkülözés és küzdelem emberfölötti iskoláját járja, amit talán nem -is bírna meg egy huszadik századbeli fiatalember csüggedés, megtörés -nélkül. Az akkori fiatalemberek (akikből később valóban ember lett) nem -riadtak meg semmiféle viszontagságoktól. A szegény diáknak hét -kásahegyet kellett keresztülrágni, amíg tanulmányaiban előrehaladhatott; -a rongyos csizmák, pókhálós-vékony köpenyegek, esztendőkig viselt -süvegek fáradhatatlanul mentek egyik városból a másikba, régi iskolából -az újba, egyik küzdelmes megélhetésből, koplalásból, vidáman viselt -nyomorúságból a másik sorstragédiába, amíg gazdájuk legalább a -házitanító álmodott állomásáig eljuthatott. - -A faggyú-gyertya pisla világításánál, a rongyos szalmazsákon a kietlen -években fogyott egyik tankönyv a másik után, múlott egyik osztály -kitüntetéssel, mint a másik, a derék megfeszült, a korgó gyomor -parancsszóra hallgatott és a diák-kenyérnek, a savanyú brugónak mennyei -ízt tulajdonított az erős akarat. - -A vándor-diák sziget-felfedező útját járta meg ifjú lábaival az öreg -Polónyi. Bolyongásaiban bizonyosan látta a tétlenségében hervadozó -Magyarországot jó közelről, láthatta a düledező udvarházakat, amelyekből -félig már kilicitálták a tunya gazdát; az országúton találkozhatott a -tanulatlan magyar földesurasággal, aki utolsó lovát hetyke homokfutóban, -kutyabőr-keztyűben hajtotta a vásárra eladni; és diákpajtásaitól -hallhatta az előkelő állású atyafiakat felsorolni, amely atyafiakban -bizakodva (nem pedig tudományosságára támaszkodva) vágott neki az -életnek a legtöbb magyar ifjú. - -* - -Amit Polónyi Géza a régi Magyarországból látott: az mind csak arra -serkentette a szegény diákot, hogy eszét kimívelje, önerejére, -találékonyságára, bátorságára appellálva várja, midőn rákerül a sor e -tudatlanok országában. Még éltek ugyan a bölcs, nagykoncepciójú öregek, -akik a nagyszerű tizenkilencedik századot Magyarországon megteremtették, -de már búcsúzóban voltak és helyettük nem jöttek új koponyák. A meddő, -egyedül a protekcióban lélekző Tisza Kálmán-korszak járta. Egy éles elme -könnyedén vágott magának utat az akkori fiatalok között, ha az öregek -kivesző erényeit tartotta pajzs gyanánt. Polónyi Gézán késő öregségéig -meglátszott, hogy fiatal korában jól megtanulta a táblabírák tempóját – -szinte az ő gondolataikat, ravaszságaikat, okoskodásaikat folytatta, -figyelmen kívül hagyván maga körül az elléhásodott nemzedéket. S így -egyenes utóda volt azoknak a magyar politikusoknak, akik egykor az ész -és furfang fegyvereivel védelmezték Magyarországot a töröktől, paktáltak -franciával, túljártak az osztrák eszén: – amilyenek a tizenkilencedik -századbeli magyar táblabírák is voltak, akik bár körömszakadtáig -tartották vármegyéjüket, belenyugodtak Kossuthba, megalkudtak Deákkal a -haza és a nemzet egysége érdekében. - -Ha majd eltávolodnak tőlünk a mai évek és a nagyeszű Polónyi Gézát -messzebbről láthatjuk: ráeszmélünk, hogy évtizedeken át a lepergő -parlamenti évek szálait az ő kezei irányították. Olykor fiskális -furfanggal, máskor a Fráter György eszélyességével, majd a törvénykönyv -káprázatos ismeretével vágott közbe az alantas napi-politikától az orrok -hegyéig sem látó koponyák gondolatainak. Megállította a hájfejű -politikusok birkanyáját, mint a farkas. Vihart élesztett, indulatokat -keltett fel, szenvedélyek alá gyújtott tüzet, vad juhászkutyákat -eresztett szét, forgószélt hívott segítségül, amikor ölbetett kézzel, -fáradt szemhéjjal bóbiskolt körülötte a parlament. Egyszer olyan volt, -mint egy keserű bujdosó, máskor döngette az asztalt, mint egy erőszakos -vidéki kortes. Összevont szemöldökkel figyelt, héja módjára lecsapott, -furfangos úton biztosan haladt, – majd kedélyes volt, mintha egy -negyvenes évekbeli kalendáriumból vágták volna ki. Hetyke begyűrt -kalapja alatt úgy vitázott az utcán, mint egy tüntetésre készülő jogász; -máskor lekonyult ez a kalap, mint egy csatavesztett kortesé. Ez a kalap -mutatta, milyen a politikai helyzet. - -Mindig magyar volt és kitalálásaiban, ötleteiben, támadásaiban és -meggondoltságaiban a magyar élet útjain haladt, azon az úton, amit egy -szegény, nagyeszű ifjúnak a tíz körmével, az ereje megfeszítésével -kellett megásni, hogy végül Magyarország igazságügyminisztere lehessen. -Verbőczy volt a törvénytanítója és úgy fogta kezében a magyar -törvénytárat, mint a buzogányt. - -Polónyi Géza küzdelme, törekvése, győzedelmessége példa arra, hogy -Magyarországon az eszes ember is boldogulhat. Alakja lehetne egy -regénynek, amelyben az igazi Magyarországot írná meg egyszer valaki, a -közelmult országát. - - - - -Az ember, aki mindig vizitbe járt. - -Igen jól hallom az Athenaeum lelkes igazgatóinak, a könyvcsinálás -művészeinek és más kiváló nyomdászoknak panaszkodását: nincs papir, nem -tudunk könyvet nyomtatni. „Egy hónap mulva nemhogy könyvet, de egy -számlacédulát sem készíthetek!“ – mondja Pest egyik legelőkelőbb -könyvnyomtatója. Az írók, akik maguk adják ki könyveiket, maguk szerzik -meg hozzá a papirost. Tízezer példányban már az álmoskönyvet sem merik -nyomtatni. Középkori idők járnak fölöttünk, Gutenberg száz példányban -nyomja a Bibliát, a könyv ritkamadár és ára oly magas, hogy csak a -leggazdagabbak vehetik meg az új könyveket, mint egykor a fejedelmek, -hercegek, rablóvezérek. A könyv drágább a francia parfőmnél; a könyv -drágább a selyemszoknyánál; a könyv drágább a lisztnél, a bornál, a -szivarnál, a mindennapi ennivalónál. A könyv, minden időknek legtudósabb -óramutatója, nemzetek fénykorának vagy balsorsának hangos hírvivője: a -könyv ritka lesz, mint a fehér holló. A drágalátos könyvgyűjtők, akik -egy-egy csinosabb, újonnan megjelent könyvet úgy vittek haza a hónuk -alatt, mint menyasszonyukat; az amatőr-példányok, a ritkaságok -szenvedélyes vásárlói; az éjjeli olvasmányoktól sápadt arcú fiatal nők; -az új regénykönyvek rajongói, fénylőszemű asszonyok; a betegek és -lábtöröttek, akik minden új könyvben szomorú életük megvigasztalódását -remélték; a lemondók, a kályha mellett üldögélők, világcsalódottjai, -kunyhók és kastélyok lakói, a magányosok, a sebzett szívűek, az okosok -és a jámborok, akik megváltást, szívükre, életükre, fájdalmukra röppenő -fehérmadarat, a legbölcsebb tanácsadást, a mindentudó jóbarátot keresték -egy-egy új könyvben: 1920-ban megismerkednek a szükséggel. Ebben az -esztendőben nagyon kevés új magyar könyvet kínálnak a könyvesboltokban, -a nyomtatóműhelyek elhalkulnak, mintha Gutenberg tétovázó keze vezetné a -sajtógépet, az írók az asztalfiókjuk részére írják meg azt, ami eszükbe -jut… A nemzet, amely nemrégiben gőgösen verte a mellét, hogy -kultúrájával (amelyre ezelőtt vajmi keveset gondolt), szellemi -fennsőbbségével, minden európai népek között kimagasló, régi és modern -irodalmával, versengő tudományával: bármely ellenség megszállásának, -elhatalmasodásának, beolvasztó szándékának ellenállhat: a nemzet ma -eljutott a szegénység azon állapotába, hogy kalendáriumait sem -nyomtathatja. A könyvnyomtató műhelyekben napról-napra nagyobb hálót -fonnak a pókok. A könyvespolcokról elmerengve nézegetnek alá a tegnapi -szép könyvek, amelyeknek utódai nem születtek. - -* - -A könyvek szomorú esztendőjében gondolatom elszáll azokhoz a -vadászkalapos, tarka-barka beszédű, piros arcú, fáradhatatlan kedvű -férfiakhoz, akik újesztendő hetében útrakeltek, farkas-bundát és -árjegyzéket vittek magukkal, útrakeltek Magyarországba, mint az -aranyásók Kaliforniába: könyvet mentek eladni. Mily boldog ország volt -ez, ahol a könyvügynököket, a kultúra rettenthetetlen sürgönyhordóit: -szélhámosoknak bélyegzett a sajtó, közvélemény, mert működésük sikerében -furfangos beszélgetéssel segítették portékájukat! Mentek vonaton, -kocsin, gyalog. A legkisebb falu sem kerülte el figyelmüket. Vágtattak -csengős szánon az égbenyúló Kárpátok között, erdélyi rengetegben utaztak -oláh fuvarossal, vicinális vonalak apró állomásain bukkantak fel, -magányos kastélyok, udvarházak remete-lakóihoz állítottak be oly -előkelőséggel, mint eltévedt főúri vadászok, hóba temetkezett kis -falvakba nyomakodtak a búbos kemence mellett szendergő honoráciorhoz, ők -vitték Magyarország nagy képes történetét a nemzetiségi vidékeken -elrekedt magyarokhoz, vitték a Műveltség Könyvtárát falusi jegyzőknek, a -Természettudományi Könyvtárat a világtól elzárt körorvosnak, a magyar -írók regényeit az unatkozó falusi úriasszonyságnak… Árva tanyaházak -mellett tartottak stációt, nyakig sáros bricskán utaztak a nyírségi -vadvizek között, hogy megkérdezzék egy álomszuszék komposszesszortól, -hogy nem rendelné-e meg Krúdy Gyula összegyűjtött műveit havi kétkoronás -részletfizetésért, behatoltak mizantrópoki lezárt ajtaján, világtól -elvált, senkinek sem jó salabakterekhez nyitottak be vígan, fürgén, -frissen, mint előkelő vendégek, fővárosi hírlapírók, grófok, bárók, -képviselők, sohasem hallott bókot mondtak a háziasszonynak, -meghallgatták a gazda panaszait az idei termésről, behatoltak félvad -máramarosi falvakba, munkácsi zsidókhoz, szatócsokhoz és bérlőkhöz, -parasztokhoz és erdészekhez, könyvet sohase látott vakondokhoz, mérges -és jókedvű emberhez, hogy magyar könyvet sózzanak a nyakába havi -két-három korona részletfizetésért. - -És mily gyönyörű könyveket küldtek a könyvcsinálók a megrendelőknek! -Bőrbe, vászonba, selyembe voltak kötve a könyvek, a legfinomabb -papirosra nyomtatták, hogy századok mulva is használható, épséges -állapotban legyen, műgonddal választották a hozzávaló betűt, kipróbálták -a festéket, hónapokig tervezgettek, kalkuláltak egy-egy nagyobb munka -megjelenése előtt, a könyv-író oly izgalmat érzett, mint egy vőlegény s -az ügynökök börzéjén, a régi Newyork-kávéházban nem búsultak többé a -házbértartozás miatt. Felnyergeltek, nekivágtak a régi gazdag -Magyarországnak, ahol mindenre volt költekező-kedv, csak könyvekre nem. -Ám hiszen az egykori könyvügynök sem a dologtalan, könnyű munkához -szokott emberek sorából került ki. Ő volt az az ember, aki örökösen -vizithez volt öltözve. - -* - -A dobott, megvetett, senkinek sem kellő portéka: a könyv, a csontig -leszegényedett Magyarországban elérkezett a ritkaságok közé. Igaz, hogy -még napjainkban nem akad vállalkozó, hogy értékcsökkenőben lévő pénzét -könyvekbe „fektesse“, mint például divat most bélyeget vagy perzsa -szőnyeget vásárolni. De bizonyosan feleszmélnek rövid időn belül a -kalmárok és kalmárkodók, észreveszik a holdvilágként fogyó magyar -könyvtermelést és az új regényeket, tudományos könyveket lánckereskedők -árulják majd, mint a gyapjúszövetet. - - - - -Balaton révészei. - -Aki megelevenedett bibliai festményt akar látni, az keljen át Zamárdi és -Szántód között a kompon. A hajót azok az emberek hajtják evezőikkel, -akik már Jézust a tengeren hajókázták, akiknek arcmásait régi templomok -félhomályos boltozatain láttuk. Az evező ember, az evezésbe elmerült, -szinte átváltozott ember egyforma a biblia ezer esztendőinek -messziségében és a zamárdi kompon. A fárasztó testi munka az Üdvözítő -közelségébe vonja az emberi arcokat, a túlvilágra megy az arc fényekért, -szinekért, a halálosan elfárasztott testből kiválik a lélek és kiül a -szemekbe, mintha elrepülni készülne. Régen láttam szebb embereket, mint -az evező révészeket. - -Bús taktusa a munkának a legősibb. Az evezés ugyanaz volt ezerévek előtt -is. Hat legény, aki hajtja a nehéz kompot, egymás mellett ül párosával. -Mielőtt meghúznák a hosszú, nehéz lapátot, felemelkednek a deszkáról, -amelyen ülnek, aztán ugyanabban a másodpercben vetik hátra magukat, -amidőn meghúzzák a rudat. Előrevetik magukat, hátradőlnek, mintha egy -test, egy izom volna valamennyi. Nem késhet senki egy szempillantást, -nem pihenhet egyik sem egy másodpercet, nem takarékoskodhat a munkával -egy verejtékcseppet sem. Mint egy emberfölötti tánc, ősi ringatása a -testnek, megfeszülő és engedő kötele az izomzatnak, a testi munka -csodálatossága: folyik az evezés a kompon. Szakadatlanul, megállás -nélkül attól a perctől kezdve, amint az evezőket a vízbe merítik: -ringatóznak a testek, külön életet kezdenek élni a lábak, a karok, de -legfőképen a fejek, amelyek lassankint oldalvást dőlnek a -kimerültségtől. Az evező emberek testmozgásában van némi nyoma annak a -legmodernebb festőművészetnek, amelyet kubizmusnak, futurizmusnak -neveznek. Az evező ember testrészei valóban szétválani látszanak -egymástól a mozgás következtében. Egy pillanatban csak hátrafeszülő -karok látszanak: az emberek eltűnnek a karok mögött. A test többi része -elmúlik, levegővé, láthatatlanná válik. Tizenkét kar látszik csupán a -hat evezőn. A másik pillanatban: a karok válnak levegővé és helyüket -elfoglalják az emberi törzsek, amelyek átringanak egy másodpercre a hajó -orrában, mint elvonuló színészek a szinpadon. Aztán legvégül a fejek -maradnak csupán helyükön. Ezek az önfeledkezett, álarc, festéknélküli -fejek, amelyek olyan pírhoz, fényhez jutnak, mint a szentek fejei, -amelyeket egykor régi templomokban láttunk. Nem lehet leírni azt a -változást, amelyen a révészlegények általmennek, amire a Balaton -közepéig hintáztatják a kompot. A szélmarta, esőtépte, viharos arcok -elveszítik minden földi durvaságukat. Megnemesednek a homlokok, belső -fényekben égnek a szemek, alkonyati aranypírban fürdőznek a felhevült -arcok. Az a fiatal legény ott az ifjú János próféta, midőn jelenéseket -lát. Ez a rongyos katona az első padon, olyan, mint a Nepomuki, akinek -szobrait annyit láttuk vizek felett, hidak bejárásánál. Bibliai emberek -ők valamennyien, amint itt a haragos víz fölött, zöld ég alatt, sötét -hegy mögött a hajót vonják, húzzák, megszakadásig eveznek, nem is néznek -egymásra, mert mindegyik azt csinálja, mint a másik, a szemük a távolság -fátyolképeire szegeződik: vajjon mit látnak ott e nedves, örömtelen, -fájdalmas szemek? Fel, le, fel, le. Így folyik a munka megállás nélkül, -nekivetetten, szinte életre-halálra, a nagy víz közepén, távol -a hegyek visszhangjaitól, messzi a mezők dalaitól, földi életek -tarkabarkaságaitól. Fel, le, fel, le. A nagy víznek nincsen vége, a -hullám nem változik, végtelen szövetje a víznek egyforma kedvvel fogadja -a rávonuló gályát minden evezőhúzás után, a szél nem tud új nótát, -mindig csak egyet fuj, a hal nem dugja ki a fejét, hogy itt énekeljen az -evezőknek; komor az ég, zord a víz, reménytelen a csillag, amely a -felhők ablakán átpillant, mozdulatlan a köves part, igérettelen a -holnap, amely a nemsokára beköszöntő éjszaka után következik, a homályba -borult partokon a szél tudja a járást: – ők a vizet ismerik csupán, -amely hallgatva fogadja őket napról-napra, nem mondja nekik, hogy őket -szereti, nem ölelgeti, dédelgeti őket, holott mindig vele s benne -vannak, csak tűri, viszi őket, evezőiket, setét hajóikat, messzejáró -utasaikat, akiknek idegen sár szárad a lábukon, akik majd innen -nemsokára kikötnek s örökre felejtik a hajósokat, akik a víz közepén -minden izmuk megfeszítésével dolgoznak értük. Hátra sem fordulnak többé -a partról, vissza sem néznek a messziből, szürke homokszemként perdül le -az óra a többi közé, elhalaványodik az emlék, mint a felhő a távolban, -elsuhan a szél, mint az álom s a hajósnak nehéz, megszakadó munkától -átnemesedett arcából, ez eleven tüneményekből annyi sem marad meg az -emlékezés számára, mint a gyufa ellobbant lángjából a vak éjszakában. - -Fel, le. Fel, le vonják a kompot a legények, a tihanyi tanító mindig a -hullám közepének irányítja a kormányrudat, mert a hullám közepét kell -kettévágni a hajó orrának, ha céljához egyenes vonalban akar jutni, a -kocsilovak tünődve, ijedt mozdulatlansággal állanak, ismeretlen part -felé tétován kalandozik az utazó szeme, erőlködik a szél, mintha -megérkeztek volna segédei az alkonyattal, mély vízből jön fel a hullám -fehér torkával, a közelgő hegyeken már lábujjhegyen fut az alkonyat -pásztorfia; ásítozva buknak be az esti homályba az eddig fehérlő parti -házikók, vadkacsa-pár vonul a tó felett éji tanyára, lomposan roppanva -száll egy nagy madár, mintha megúnta volna már az életét, a csend -hírnökei futnak szét mindenfelé a kegyelemlevéllel, – csak a -révészlegények dolgoznak a végkimerülésig, inuk rogytáig, az égre nézve, -földet, vizet nem látva, közelgő partot nem érezve, fel, le, mint az -örökös dologban álló emberi nedvek, a verejtéknek ki nem fogyó forrása, -mozgásnak meg nem állása, álomnak leszállhatatlan kerengése, a munkának -elhallgatás nélküli búgása, másvilágig érő evezőcsapása… Amíg felsivít a -révészgazda sirályhangja. Állj. - -S akkor szökkenve, nyögve, feljajdulva állnak meg az örök evezők, messzi -útról térnek vissza a régi emberi arculatok, látni kezdenek a kimerült -szemek, a víz alól bukkannak fel a levegő után nyíló szájak, ernyedten -zuhannak le a karok, partra fut a nehéz alkotmány és oly fürgén -helyezkedik el az út irányában, mint egy táncosnő. - -Igazgatja, illegeti széles fenekét, a lovak robajjal rontanak le a -könnyű kocsival a veszedelmes helyről, a révészgazda beszedi az -útiköltséget a kéknadrágos suszterkétől, aki nem segített a komp -vonásában, a legények mozdulatlanul maradnak helyükön, evezőik mellett, -mintha nem tudnának megválni a fáradalmaknak e kemény deszkájától. -Lepihennek a szíjas, vadmadár-csontú karok, fekete kezek remegve -tapadnak a hídhoz, izmos derekak fájdalmasan összegörnyednek, -megmerevült fejek bágyadtan a mellre hanyatlanak, bajuszok hallgatva -lekonyulnak, szemek megmerevedve a vízre néznek, a kemény, csontot törő, -izmokat végsőkig megfeszítő munka után szinte ijedt ez a nyugalom. -Evezni, húzni, haladni: ez az élet, nem pedig egy helyben állani a -köves, vén partokon. Vadmadár módjára belevágódni a szélbe, a hullámba, -a baljóslatú Balatonba: ez az öröm, nem pedig tunyán pihenni a -deszkapadon. Repülni, utazni, utólérni az este lenyúló köpenyegét, vagy -a napsugár utolsó sarkantyúját elkapni a hullámon… Fütyülve venni a -lélekzetet, próbára tenni a szívet, birkózni az ellenálló vízzel, -legyőzni a vasvillás szelet, küzdeni, felragyogni, győzni a vizen… Ez az -élet, nem az üldögélés a kikötőben. Most egyszerre szegény -munkásemberekké válottak az apostolok… - -A bibliai kép helyett a mindennapi sáros országút következik. A balatoni -zúgás helyett kerekek egykedvű pergése viszi gondolatunkat. Az eső -nyakunk közé csap az út fordulójánál, mint egy lesben álló vándorló. Az -alant maradt tavon halottként marad a fekete komp. A vizionárius arcok -helyett fáradt legények ácsorognak a parton. Hörög a szél a hegynek -kapaszkodó úton. Mintha a boldogságos, fáradságos, biztosan célhoz érő -élet maradt volna odalent a vizen az egyszerű, szótalan, igénytelen -víziemberekkel, akik nem tudnak egyebet az egész világról, mint az -evezőik, vagy a halak, odalent a hullámokban. Az ifjú János apostol, a -rongyos katona és a többiek, akik egy órahossznyira úgy megszépültek, -megnemesedtek a nagy út mélyein: elmaradnak a setétségben. A bibliai -csendet, az evezők boldog hintáját, a hajó megszokott nyikorgását -felváltja a sanda országúti élet; a fájdalom és bánat, e két fütyörésző -szegénylegény kapaszkodik fel a kocsira az első emberi háznál. A -halszemű bibliai emberek helyett csigavonalalakú szemek jönnek szemközt -az országúton. - - - - -Vándorlegények. - -Gyógyszerész mindenét magával hordta, mint a csiga. - -Többnyire gyalogszerrel utazgatott, de szükség esetére volt egy vasúti -menetrend is a zsebében, amelyből tanácsot, útbaigazítást mondott, ha a -városok végén a vándorlók tanyáján megszállott. Ilyenkor nagy élvezettel -ejtette ki száján Püspökladány és más állomások nevét, amelyek mellé a -nyomdász keresztbe villát és kést helyezett. De nem kevésbé örült az -állomásoknak, amelyeknek neve mellett üvegpohár silbakolt: évekig, -változatlanul, amíg Gyógyszerész az állomásokra kívánkozott, de oda soha -el nem jutott. - -Gyógyszerész nevét valamely tömlöcben kapta, ahová sokadmagával volt -bezárva és a rabok unalmukban mindenféle nevekkel látták el egymást. Ő: -Gyógyszerész lett. Ki értené a börtönök filozófiáját? - -Egyszer egy nagy alföldi mezővárosba került Gyógyszerész, ahol még -divatban volt az a városvégi herberg, amelyben mindenféle vándorlegények -néhány rézpénzért kvártélyt kaptak. Harmadmagával vert itt tanyát -Gyógyszerész, szalmazsuppon, egy szálában, amelynek az egyik vége már -bedőlt volt s a holdvilág a vándorlegények fölött himbálódzott, mintha -csupán az ő kedvükért mászott volna az égre. Gyógyszerész előcsalogatta -a tücsköt odvából s az féllábon hegedült a legényeknek. Meglehetősen -felhős volt az ég, a vasúti menetrendből nem lehetett olvasni, előadni -szép utazások történetét, pipára gyújtani sem volt tanácsos a herberg -tulajdonosnéja, egy álmatlan vén banya miatt, Gyógyszerész tehát azzal -mulattatta útitársait, amivel tudta: az előcsalt tücsökkel. - -Az egyik hálótárs azt mondta magáról, hogy suszter, de sehol nem tud -munkát kapni Magyarországon. Füttyösszájú, szurokszínű, helyes legényke -volt. Gyógyszerész nem sokáig foglalkozott vele. Véleménye szerint: a -suszter majd fennakad egy asszonykötényen és aztán helyben marad. - -A másik útitárs kútmesternek mondta magát, de a beszélgetés során -kitűnt, hogy ért a disznóheréléshez, káposzta-gyaluláshoz, -harmónikajavításhoz, táncmesterséghez, toronymászáshoz is. Ez az ember -inkább kedvére volt Gyógyszerésznek, mert szikár, elvadult, -farkas-szakállas, hallgatag férfiú volt, aki lehetett ötven esztendős, -de harminc is. Nem csodálkozott, midőn közbiztonság szempontjából a vén -banya rácsukta az ajtót a vándorlókra. Lehet, hogy már többször rázárták -kívülről az ajtót. Bizalmatlan volt a tücsökkel szemben. Bizalmatlan az -állomások nevével, amelyeket Gyógyszerész a félhomályban emlékezetből -felsorolt. A világért sem mondta, hogy már megfordult valahol a -városokban. - -– Hát még Püspökladányban sem volt? – fakadt ki türelmetlenül -Gyógyszerész. - -A kútmester némán csóválta a fejét. - -– Talán nem engedték kiszállni a vonatból! – vakkantott közbe a kis -suszter, de tréfáján csak egymagában nevetett. - -Gyógyszerésznek rossz éjszakája volt. Megszokta, hogy útitársai, akikkel -mindenfelé megismerkedett, előbb-utóbb beszélgetésbe elegyedtek vele. -Nem hiába hordozta a cók-mókjában a vasúti menetrendet. Benne volt abban -minden város, ahol valaki megfordulhatott. Mindjárt megkezdődhetett a -beszélgetés. De ez a kútmester kemény diónak látszott. Olyan egykedvűen -feküdt a szalmán, mintha nem is sajnálná az álmatlan éjszakát. -Gyógyszerész pedig mindig haragudott az álmatlanságért. Szerette magát -rendesen kipihenni a szálláspénzért. A kutyák túlságosan sokat ugattak -ezen az éjszakán. Aztán nagyon csendesen, lépésben ment el egy kocsi az -úton, hogy alig zörögtek a kerekei. Vajjon mit visznek azon a kocsin? -Majd meg egy csizmásember bandukolt el a városvégén… Tétovázgatott, -meg-megállott, nézelődött, megkerülte a házat, krákogott, dünnyögött, de -zörgetni nem merészelt. - -– Valami vándorló van odakünn, aki erre a tanyára van szokva. Elkésett -az útban. Mert nem mer kopogtatni – szólt Gyógyszerész a kútmesterhez. - -A kútmester csak vállat vont. - -– Pedig, ha a tetőre fölkapaszkodna, bemászhatna. Van még itt hely egy -ember részére – folytatta Gyógyszerész. - -Hanem a csizmás megfontolta a dolgot, elbaktatott, mielőtt Gyógyszerész -jótanácsot adhatott volna. (Hej, lett volna reggel haddelhadd, a vén -banya tüzet kiáltozik a negyedik vendég láttára.) - -– Úgy látszik, magának nagyon jó szíve van – ásított a kútmester és -hátat fordított Gyógyszerésznek. - -* - -Másnap a suszter elmaradt, ketten folytatták az útjukat. - -Napvilágnál még inkább tetszett Gyógyszerésznek az útitársa. Volt annak -különösen egy mellénye, amely zöld posztóból volt varrva s apró -rézgombokkal felpiperézve. De ott volt a kalapján a káposztagyalulók -jelvénye: a zergeköröm is. A kabátja alatt mindenféle drótokkal -megrakott bőrtáska volt. A táncmesterséget tán a pepitanadrág -jelentette. A kútmester nem szólt semmit, csak hagyta maga mellett -lépegetni Gyógyszerészt. Majd elmarad, ha megúnja magát. - -Még alig reggeledett, de az országút már népes volt. - -– Vásár van valahol – jegyezte meg Gyógyszerész. Őt minden és mindenki -érdekelte. A lobogóhajú vándorcigányokat, keszeg vámszedőket, tulipiros -kenyeres kofákat, jószagú pecsenyés-asszonyokat, fürge koldusokat, -komoly parasztokat, varjúhangú vénembereket, recsegő, hangos -útmestereket úgy szemügyre vette, mintha először látta volna őket. -Megjegyzéseit közölte a kútmesterrel, de az ügyet sem vetett -Gyógyszerész sürgős mondanivalóira. Komolyan, hosszant lépkedett, mintha -legalább is üzleti ügyben vagy hivatalos dologban járna. - -Gyógyszerész szeretett volna megállani minden csárdánál, szóbaereszkedni -a szájtátókkal, az udvaron lézengőkkel, álmos udvaroslegényekkel, -részegeskedő fuvarosokkal. - -– Nem mennénk be? – kérdezte. - -– Nem – felelt a kútmester. - -Gyógyszerész kedvelője volt a barátkozásnak útközben. Tréfásan vagy -komolyan megszólongatott mindenkit. Menyecskék mellé oldalgott, akik -liba-lábbal kosarat vittek a fejükön, vagy fehér batyut a hátukon. -Jóízűen nevetett, ha az asszonyok szidták vénségéért. Babonákkal -szeretett traktálni hiszékeny parasztokat. A planéta-kereskedőtől üzlete -felől tudakozódott. A szélescsípőjű, vénvarjú módjára kocsinülő -csizmadia-asszonyoknak tréfaságokat kiáltott. Egy darabig egy hintóra -kapaszkodva tette meg az utat, aztán bevárta a kútmestert egy kőrakáson. - -– Maga olyan rendes, józan embernek látszik – kezdte Gyógyszerész. – -Vajjon minek vándorol az ilyen ember? - -– Dolgom van – felel az útitárs. – Sok dolgom van. - -– Csak a halálnak van sok dolga – kötekedett Gyógyszerész. – Aztán még -az sem végzi rendesen a dolgát. Annyi ember van a világon, hogy maholnap -helye se lesz valamennyinek. - -A kútmester nem felelt. Bizonyosan nem tartotta érdemesnek a szót -vesztegetni. Egyforma, katonás, fáradhatatlan léptekkel ment. -Gyógyszerész titokban irígykedett is. Milyen jó dolga van az ilyen -embernek, akit valahol vár valami tennivaló! - -Déltájban túrót evett a kútmester. Estére megint egy városvégi herbergbe -pihentek le, négy-öt falun is keresztülmentek. A kútmester sehol se -próbálkozott a mesterségeivel. - -És mentek másnap, mentek harmadnap. Gyógyszerész ballagott a néma -kútmester mögött, mint egy kutya. Elfáradt már a kérdezősködésben, -találékonysága megállott, a tréfákat rosszul mondta el, elfelejtett -megjegyzést tenni az országút vándorlóira; csak rászegezte a szemét a -kútmesterre, mint egy megbabonázott és ment, ment annak nagy talpai -után. Az pedig egy pillantást sem vetett rá. - -Negyednapra visszaérkeztek ahhoz a herberghez, amelynek be volt dőlve a -tetője, a vén banya a kapuban állott, a hold megint csak bevilágított a -szalmazsuppra, a kis suszternek ott feketéllett a neve („itt járt Pálcza -János“) a falon, ahová felírta… Gyógyszerész most már nem kérdezett -semmit. A vasúti kalendáriomot eszeágában sem volt fölnyitni, megbukott -a tudományával, elnyújtózott a szalmán, nem csalogatta elő a tücsköt, -mérges volt. - -A kútmester száraz sajtot evett. Becsattantotta a bicskáját és -félszemmel Gyógyszerészre nézett: - -– Maga nagyon kíváncsi embernek látszik, Gyógyszerész, szeret -szimatolni, leskelődni, az orrát mozgatja, mindenbe beleártja magát. - -Gyógyszerész fáradtan bólintott. - -A kútmester elterült a szalmán és a következő történetet mondta el (amin -Gyógyszerész ezután sokáig gondolkozott): - -– Volt nekem valaha feleségem, akinek az volt a kedvére, hogy -leszoktasson engem a vándoréletről. Úgyis történt. Otthon üldögéltem, -madarat neveltem, kutyát tanítottam szolgálni, kijavítottam a kerítést -meg a tetőt. Jó volt-e? Nagyon jó volt. - -Ámde nem hagyott békében a természetem. Menni kívántam. Fölébredtem, ha -szél fujt. Mikor esett, forgolódtam az ágyamban. Szegény feleségem -ilyenkor mindig és mindjárt megbetegedett. De nem úgy tréfából, amint az -asszonyok szokták, ha fejükbe vesznek valamit. Hanem komolyan, bajosan, -ágynak esve, hogy mindig lekerült a tarisznya a vállamról. Volt -forrósága, volt hideglelése, volt köhögése, volt mindenféle baja, mert -olyan gyönge volt, mint a madártoll. És csak akkor gyógyult meg, ha én -mellette voltam. Ha karomba vettem, ha megsimogattam, ha mellette -maradtam. Elszállott a forrósága, a kutya kapta kölcsönbe a köhögést, -még nevetni is csak velem tudott. - -Egyszer nagyon belémbujt az ördög, mehetnékem támadt. - -Az asszony megint köhögött, piros lett a forróságtól, ágynak esett és -összetett kézzel könyörgött, hogy maradnék otthon. - -De ez egyszer nem hallgattam rá. Elmentem, lehajtott fejjel, mérgesen és -mentem három napig, ugyanazon az úton, mint most. - -Mentem, pedig minden megállított. A jajgató szél, amely feldönteni -akart, a szoknyás országúti nagy fa, amely a kalapom után nyúlkált, a -felhő, amely a vállamra támaszkodott sötétségével, a szamártövis, -lábamnak, térdemnek akadálya. A kormos bika a mezőn felém bődült, a -pirosfoltos tehén megvadulva kergetett föl a fára, járomából az ökör -piros szemmel döfött felém a szarvával. Kutyák hemperegtek felém a poros -széllel, feketén, drótos háttal, habos szájjal kaptak a lábszáram után. -Mögöttem leültek a halomra és addig vonítottak, amíg láttak. Egy -korcsmaasztal, amely alatt az éjszakát töltöttem, bedőlt, csaknem maga -alá temetett. A gyalogút elbódorgott velem, mint valami eszeveszettel. -Vércse visított fejem fölött, járván légi táncát, huhogott a bagoly az -erdőszélen, amikor beléptem az erdőbe, a nagy fák ellenségesen mértek -végig, mintha valamennyien tudták volna, milyen hitvány ember vagyok, -odahaza sír a feleségem. A korcsmák, amelyekbe beléptem: mind üresek -voltak, mintha elszöktek volna előlem a vidám, beszédes, mindent -elfelejtető cimborák, a kemence odujából kimászott a rongyos vén cigány -és négykézláb menekült előlem, mint valami veszett ember elől. Azt -hiszem, valami baljóslatú jel volt ezekben a napokban a homlokomra írva, -hogy mindenki elkerült, akivel úton-útfélen találkoztam. Mintha a -feleségem járt volna előttem sírva, jajgatva, panaszkodva, árulkodva; -amerre mentem: komor, sötétlő arcaikat fordították felém az emberek. A -kilincs letépte a kabátomat, a kerítés a nadrágomat, szeg bujt a -csizmámba, az eső utólért és jeges korbáccsal verte a nyakamat, a -hátamat. A tűz nem gyulladt meg a kezemben, az elszabadult kocsikerék az -országúton nekem lódult és az árokba taszított. - -Mégsem fordultam vissza. - -Mentem könyörtelenül, mint egy gyilkos. - -Senkivel sem találkoztam, akinek kinyithattam volna a szívemet. Az -országút megszökött előlem az éj sötétjében, ha panaszkodni kezdtem. A -mezőre tévedtem el, ahol a szél hahotázott. - -Mire hazaértem: az asszony halott volt. - -Ki volt terítve, jéggé volt fagyva, hiába szólongattam, hívtam, -hitetlenül ráztam. Elment tőlem, itthagyott Most már aztán vándorolhatok -kedvemre. Nem szabad megnősülni az embernek. - - - - -Szemere de genere Huba. - -A sors csak annyit engedett meg néki, hogy egy rövidke pillantást vessen -a halottaiból feltámadt, mély sírjából legyengült inakkal kiszálló -hazája felé, aztán meghalt Bécsben, augusztus havában, néhány nappal a -Veresek uralkodásának bukása után. - -Nagy és bús hazafi, bánok, zászlósurak, ázsiai fejedelmek ivadéka: -búskomoly Szemere Miklós meghalt oly egyedül, mint hatvanötesztendős -koráig élt. Talán az utolsó gondolata is a hazája volt, mert pedigréje -szerint azoknak a bús magyaroknak aranyvonalából származott, akik a XIX. -század Magyarországát már egyszer megmentették az elsülyedéstől. -Mindennél jobban szerette hazáját, nem az olvasókönyvek iskolai -rövidlátásával, hanem fájdalmasan, nyitott szemmel, álmatlanul, amint -egy bűnbeesett asszonyt szeretnek tovább a férfiak. - -Ifjúsága azon a Pesten kezdődik, amelyen még nem cserélik fel a -gyalogjárót, amelyet Széchenyi és Wesselényi (ideáljai) lába taposott. A -belvárosi utcák girbe-gurbák, az újvilág-utcai Arany Sasban (ahol -lakott) vidéki urak reggelig huzatják a pestmegyei csárdást, de ő nem -vesz részt e korszak (a kiegyezés utáni időszak) duhaj mulatozásaiban, a -lábra kapó Pest vidékieket hevítő örömeiben, nagy célok felé halad, mint -egy trónkövetelő, olyan ambíciók hevítik, amilyeneket csak egy -zemplénvármegyei magyar nemes ifjú hozhat magával haza Oxfordból, A -mogyoró-orrú Szücs pátrival és a későbbi függetlenségi követtel, Lukáts -Gyulával, az egyetemi ifjúság öblös vezéreivel barátkozik és kardot visz -Konstantinápolyba a muszkaverő pasának… Milyen nagy dolog volt ez a régi -Magyarországon! Csak azok tudják, akik hallották felmelegedni e korszak -szereplőit ifjúkori emlékeiken. A nemzet aggódó és reménykedő álma -kísérte a pesti jogászokat Rákóczi Ferenc útján. S az Egyetértés vérmes -olvasói új török-magyar szövetségben reménykednek. - -Ámde Pest még nem tud feleszmélni a dabasi, nyáregyházi felrándulók -virtuskodásaiból, tovább pattog a pestmegyei csárdás, az ambíciózus -ifjak legfeljebb honibálat rendezhetnek a Redoutban, a politikai pályán -a bihari eredet a kvalifikáció, vagy a szürkülő zekszer a fül mellett, -amelyet átmentettek magukkal az öregek a kiegyezés utáni Magyarországba. -Korszak, amely többé nem szül Széchenyieket, Kossuthokat; úgynevezett -önmagukkal megbékélt és az ősi boldogulás felé arany középúton ballagó -hazafiak nevei, mint a borsószemek hullanak ki a szitából, ha e korszak -történetét megrázzuk. A legmérgesebb hazafiak, akik magukat igaz -magyaroknak nevezik: már elkezdik azt az évtizedekre terjedő vitát, -amelynek az a magva: áruló volt Görgei, vagy nem? Ámde a nagy többség, a -„mindent elfelejtő“, lojális Magyarország díszmagyarokat varrat, -rendjelekről álmodik s azon gondolkozik, hogy mit mond I. Ferenc -Józsefnek, ha egyszer Budára hivatja. A szélsőbaloldalon mind több az -áruló és a Sugár-úton olyan pompa kerekedik, mintha Bécset akarná -lefőzni. Ezt az országot hagyta itt Szemere Miklós, amikor megkezdi -szolgálatát a császári és királyi nagykövetségnél Rómában, Párisban, -Szentpétervárott. Pestről legfeljebb emlékét viszi el néhány uszálynak, -amelyet a nők a Drótszigeten táncközben ügyesen emeltek, a „nagy Róza“ -alig tizennyolc esztendős és szalonja falai még nem teltek meg -búskomoly, a mult időkből elhalaványodva visszatekintgélő gavallérok -arcképeivel… - -Százezer forint anyai ajándék van a tarsolyában, amelyet szerencsésen -elveszít Rómában egy este a nemesek kaszinójában a fiatal magyar. - -Férfikorában: midőn jellegzetes szakállával, kerecsen orrával, mélyen -bentülő fáradt sasszemeivel (amilyen tipusuk van a magyar honfoglaló -családok fiainak, így például a szabolcsi Kállayaknak is), meglehetős -széles vállaival, közepesnél valamivel (tán egy-két centiméterrel) -alacsonyabb termetével, napsütötte, sápadt, egykedvű, hallgatag arcával, -erős mellkasával, tétova, fáradtnak látszó lépéseivel (mintha ázsiai -papucs viseléséhez volna szokva a lába), halk, szinte lefojtott indulatú -hangjával, fehér kalapjában, arany- és ezüstszínű nyakkendőjével, -barátai és ismerősei iránt tanusított bőkezű áldozatkészségével, olykor -szinte fejedelmi pazarlásával, mintha legalább is a kínai falig -terjednének tartományai Ázsiában, – férfikorában viszontlátta őt Pest és -szinte egy nap alatt meghódította a lakosságot ebben a városban, amely -szerette őt anélkül, hogy tudná, miért? Csak az utóbbi évtizedek -sajtótámadásai, tarantella csípései zavarták meg a pesti közönség -szeretetét Szemere iránt. A sajtónak, az emlékezetes képviselőházi -beszéde miatt, amelyben a nagy napilapok pausáléit leplezte le, volt is -oka haragudni Szemerére. (Később maga Szemere belátta, hogy az írók és -hirlapírók nem felelősek a lapkiadók üzleteiért és épen e sorok írója -útján keresett többször érintkezést az akkori Otthon-kör íróival, midőn -persze nem maradt el a pezsgő és a hideg buffet. Szemerét végigkísérte a -francia pezsgő egész életén át, holott ő maga csak kis kortyokban s -keveset ivott.) A közönség azonban tovább szerette őt a turfon, mint -egykor a bécsi Grabenen kedvelték a kedélyes bécsiek „a mi -főhercegünket“. Utcán, – legfeljebb a Váci-utcában, – kávéházban, – -egyszer a nemzeti ellenállás idején a Balaton-kávéház törzsasztala -mellett, – színházban Pesten ritkán láthatta őt a közönség az utolsó -évtizedekben. A gyep volt az ő szalonja, ahol agglegényi furcsaságokkal -és különc emberekkel teli fogadói lakása helyett csevegett -hölgyismerőseivel, mindig volt néhány finom bókja az öregebb grófnők -számára, hódolata az ifjú szépeknek, ancien regime-ből itt maradott idős -urak részére megbeszélnivaló témája, politikusoknak friss külföldi -sürgönye, hirlapíróknak és színésznőknek tipje, bukmékereknek -elveszíteni való tízezer koronája, sárkány-nyakú versenyparipáknak -műértése és az eső ellen széles esernyője, vastag felöltője. És mégis -mindig egyedül volt. Mondják, hogy az elhalt Hadik gróf, aki olyan szép -ember volt, mintha régi balatonfüredi bálról vágták volna ki, bizalmasai -közé tartozott Pesten. Míg bécsi kvártélyán mindig ott találtam Kinsky -grófot, amint a cserépkályha mellett melengette hátát. Ámde én mégis azt -hiszem, hogy igazán bizalmas, nyilt, mindent feltáró senki előtt sem -lehetett. S hogy miért maradt agglegény, mikor úgy tisztelte a nőket, -mintha valamennyi édesanyja vagy húga lett volna? Ezt talán sok esztendő -mulva egy regényben lehetne megírni, könnyed olvasmányul s okulásul -fiatal hölgyeknek, medicinául szerelem miatt elkomorodott férfiaknak. - -A magányosság: ez volt Szemere Miklós. - -A nagy világ volt az eleme. – A társaságában: hol világos-zöld, -habkönnyű és sósízű szellők által bejárt angliai versenypályákon, -apróvirágos kalapot és ultramarinkék cilindert hordó lordok és ladyk -szomszédságába; hol meg esőverte, varjúkárogásos, mélázó udvarházakba -Zemplén és Ung vármegyékbe képzeltem magam, – pedig sokszor voltam -társaságában. Reggeltől estig kilincseltek ajtaján a látogatók. Erdélyi -Gyula öreg magyar író totyogott körülötte piros lovászmellényben és -mindig újságalapítási tervekkel, sok ezer emberrel ismerkedett meg -hatvanöt esztendős koráig: mégis mindig egyedül volt. Zordan, komolyan, -megvetőleg, gőgösen egyedül: ami csak kevés embernek adatik meg a földi -életben. Sohasem érezte szükségét annak, hogy bárkit bevonjon -panaszaiba, legbensőbb életébe. Zárkózott és titokzatos volt, mint -valami ázsiai fejedelem, akit nyomban megbuktatnak alattvalói, amint -gyengeségen rajtakapják. Állítólag sohasem volt beteg, pedig sokat -szenvedett testi fájdalmaktól zárt ajtó mögött, amíg künn a zöldben -majális volt és az ifjú s elszánt szép pesti leányok arról ábrándoztak, -hogy megédesítik öregségét a magyar nábobnak. Anyagi gondja annyi sincs, -mint a perzsa sahnak, – pedig minden forintjáról tud. - -És a magányosságban olyan látományai vannak, mint ideáljának: Széchenyi -Istvánnak. Bár elkerülte őt a döblingi alkonyat, Szemere csaknem oly -vátesze volt hazájának, mint ez a szentek vagy őrültek adománya. Már -évtized előtt elborúlva látja az ország pusztulását, a magyarság -romlását, az erkölcseit cserélő nemzet minden tünetét. Tehetetlenül, -egyedül áll az összeroskadó házban, hisz senkinek sincs ideje és kedve a -haza dolgaival törődni, – csak emlékezzünk, mint futottunk önös -érdekeink, apró céljaink, ma már nevetséges ambícióink után! Mindenki -szaladt az utcán, a városban, az életben, mintha nem akarná észrevenni a -haldokló ország sápadozó arcát. Szemere megindultan, máskor -elkeseredéssel, szinte kétségbeeséssel látta Magyarország rohanását -sírja felé. Nem akartuk meghallgatni aggodalmait. Egymásután írta -röpiratait, – de ez a kor nem volt a Széchenyi kora. Senki sem olvasta a -röpiratokat. A sajtónak legfeljebb egy vigyori mosolya volt a -proféciákra. Az ifjúság, akihez Szemere felebbezett, olyan romlott -kezdett lenni, mint az öregek. Napjainkban szinte könnybelábbad a -szemünk ennek a legendás férfiúnak vergődésén, aki nyitott szemmel látta -hazája romlását és nem segíthetett legszentebb szerelmén. Tréfa, gúny, -élc volt a jutalma a legromlottabb korszaktól, amely valaha volt -Magyarországon, amely a háborút előidézi. Mint Ninive felé a végzet: úgy -közeleg az öldöklések angyala az ország felé, már leszakadóban van az -ötesztendős éjszaka, amelynek hajnalodása előtt a csecsemőket is -meggyilkolják és Pest mulat, tobzódik, a bírák nem győzik elítélni a -csalókat, a vénasszonyok térdig érő szoknyát viselnek és esténként az -aszfalton táncol végig a bűn lidérclángja, mégsem eszmél senki. Csak egy -öreg úr ül magányos fogadói szobájában és látogatói előtt úgy szidja az -országot, mint a bokrot. „Kielégítetlen ambíciók“, gondoljuk magunkban -mi is, akik szeretjük. - -Aztán felnyílott a lap a jóslatok könyvében és kezdődött a csontok -tördelése. (1919.) - - - - -Elveszett Miatyánk. - -A zugligeti régi katonai temetőben a sisakos fejfa alatt azt mondja -magában a majór: „Már nem szeret…“ A kerepesi sírkertben a családi -kriptában hiába várja az egykori belvárosi polgár pazarló unokáját, hogy -meghúzogassa a fülét. Az édesanyák, a drága jó apák, a játékaik mellől -istenke kertjébe tévedt kisgyermekek egyedül maradnak azon az estén, -amelyre pedig már régen számítottak (mint az élők az ő karácsonyukra), -midőn boldog családi körben peregnek le az órák. A sokat szenvedett jó -hitvesek elhalaványodott, bús arcát, gondbaborult szívvel megvált apák -homlokát, karjainkban utolsót sóhajtó kedveseink emlékét nem -világíthatják meg a kis lámpások, gyertyácskák. Az este épen olyan bús a -temetőn, mint közönségesen. - -A szenvedők, a gyászolók, a vesztesek: – mindnyájan, akik Magyarországon -átéltük a szörnyűséges éveket – ennek az estének komor sötétségével is -részletet fizetnek a megmérhetetlen adóból, amelyet a végzet a -magyarságra rótt. Már alig emlékezünk a régi halotti estékre, amelyek -oly szeretetteljesen bandukoltak be az őszi naptár lapjain, mint a -vigasztaló, jólelkű barátok gyengéd szavai szívünk gyásszal bevont -hajlékába… Már alig emlékszünk a temetőben töltött novemberi estékre, -midőn az avart, az ősz-piros fákat és a nyugodalmas sírhantokat a -lámpácskák, mécsesek százai világították. - -A gyászmenet, amely a temetői feszületig vonult, ahol a karinges pap -vezérletével mindnyájan elmondtuk Miatyánkunkat, többé nem közeleg a -nedves, bús estében, mint az élők könyörgő küldöttsége a holtak boldog -nyugalmáért. A világosság, amely a nagyvárosi temetők kőfalai mögül -bőségesen omlott, mint egy nagyszabású ünnepély fénye, az ifjak -tisztelgése az ország nagy férfiainak hamvainál, a megsokasodott -temetőlátogatók meghatott mendegélése, az élők vetélkedése kedveseik -sírjainak megvilágításával, de még a kis falusi temetők barátkozó, -integető gyertyafényei is, midőn vonatunk a ködös tájon áthaladt: mindez -a felséges mult iránti tisztelet nyilvánítása volt. - -Az élők megbecsülték halottaikban azt az életet, amelyet ők annakidején -éltek és természetesen: boldogabban élték, mint mi a magunkét. S -elmondjuk értük ez estén Miatyánkunkat, mert ők már átléptek azon a -sötét kapun, amelytől mi borzadozva húzódozunk. Bármi legyen is e kapun -túl, mi segítségére voltunk halottainknak ez estén a Miatyánkkal. -Bármilyen sors várt rájuk a másvilágon: mi eljöttünk hozzájuk az örök -siralomházba, hogy megújítsuk a gyönyörű mult időket, amelyek az ő -életüket körülragyogták, körülandalogták, lágyan hintáztatták, mielőtt a -siralmak házába jutottak. S ha megállottunk egy-egy sírkő előtt, amelyre -a kőfaragó vésője a mult század számjegyeit rótta fel, halkan -felsóhajtottunk: milyen boldog korszakban éltek ők… - -A felséges mult, bár nem világítunk neki, megtalálja az utat a -temetőből a városba. Ezen az estén beszállingóznak otthonaikba a -boldogtalanok, akik a nemrégen elmúlt esztendők céltalanságában és -elmezavarodottságában ifjan, kínosan, erőszakosan lelték halálukat -(halovány arcuk bús szemrehányás, szomorú emlékezetük keserű vád -ellenünk, élvemaradottak ellen, mintha valamennyien részesei volnánk -ifjú halottaink meggyilkolásának), de eljönnek ez estén a boldog -halottak is a napról-napra tündéribbnek látszó tizenkilencedik -századból, akik békében s megerőltetés nélkül, energiájukat, -agyvelőjüket, munkakedvüket takarékosan beosztva éltek csöndes életet. -Megláttuk azokat az öreg embereket, akik télpiros arccal, izmosan, az -élettől késő vénségükre sem megerőltetve, rugalmas lélekkel és lábbal -mentek a kuglizóba, a budai korcsmába, a nyugdíjasok tisztára kefélt -cipőjében és kabátjában, mintha csak akkor kezdtek volna igazában az -élet örömeihez, midőn hivatali szolgálati évük betelt, hajuk kihullott -vagy megfehéredett. - -Fájdalmas sorsa az emberiségnek, hogy évszázadról-évszázadra többet kell -dolgoznia, hogy helyét megőrizhesse, melegét és élelmét feltalálhassa a -kihűlő, mind ridegebbé váló földgolyón. Ők – a multszázadbeliek felényi -terhét sem vitték ennek a magyar életnek, amely napjainkban, a második -Mohács után alig elviselhető. Mit tudták ők, akiknek sikerült jóidőben -születni és meghalni, hogy milyen élete van most a magyarnak! A régi -pesti polgár, aki a maga girbe-gurba belvárosában halkan totyogott a -keskeny gyalogjárón és nyolcvanesztendős korában vett búcsút Pestjétől; -a vidéki ember, aki a maga házikójában gondtalanul nézett a farkastorkú -tél elé (csak a mindenkori lengedező vándorlók és lábujjhegyen didergő -vagabundok fütyörésztek a hidegtől, éhségtől) – a multszázadbeli magyar -ember jóval szegényebb volt tudományokban, dicsőségekben, emberi -jogokban, politikai szabadságokban, de volt mit ennie, volt tűzhelye, -volt jó tölgyfakoporsója, amelyben egy másik nemzedék elmúlását is -kivárhatta a föld alatt. - -A nemzeti élet szelíd majálisa volt az eszméknek, vérbenforgó szemmel -senki sem járkált a városban éhségtől vagy politikától gyötörten, egy -tündérvilág volt a multszázadbeli magyar életének múldogálása, sírjukba -egy megelégedett lefolyású, csöndesen átlapozott, halkan szürcsölgetett, -békésen megemésztett életnek az emlékét vitték és a veteránzenekar -megnyugtatóan fujta a halotti marsot, amíg a temetésrendező befejezte -körülményes szertartását. Ó, felséges és tekintetes mult, aki -bandaszóval, egy szép élet langyosságából, a feltámadás törhetetlen -bizalmával és az el nem felejtés bizonyos hitével szállott sírba, a -magyar temetőkbe! Ó, nagyságos mult, aki jól tudta, hogy a halottak -karácsonyán nem feledkezik meg róluk az élő nemzedék, sírjaik -megvilágosodnak, hantjaikra érző szívek borulnak és a Miatyánkok a -gyertyák lángjaival együtt szálldosnak az ég felé… Az emlékezet -gyöngéden visszahívogatja őket a befűtött szobákba, az öregek -karosszékeibe, a családi kör szerető lámpafénye mellé, a homokként -szitáló álmokba, a tarka-barka elbeszélésekbe. - -Mily jó volt a mult században éldegélni, csak tekintetes úrnak is és a -szörnyű esztendők bibliai bekövetkezése előtt a halotti papucsot -felvonni s benne elosonni… Lehetséges, hogy akkor is voltak -boldogtalanok, küzdelmesek, halálosan gyötröttek, de mi volt az ő -szenvedésük e korszak kínjaihoz mérten! - -Ez a korszak mindenkinek adósa marad. A harcosoknak győzelem pálmájával, -a tudósoknak, az íróknak az elismerés jutalmával, az államférfiaknak az -építés örömével. Tüzelővel, élelemmel, a gyermekek tejével, a családi -élet csendjével, a férfiak munkakedvének kielégítésével. Az általános -adósságcsinálásban most adósok lettünk halottjainknak is a nekik járó -Miatyánkkal. - - - - -Esti olvasmányok. - -Átjön a szomszédasszony esténkint, – csak nagykendőben, csak egy percre, -mint faluhelyen szokás, mikor elkövetkeznek ezek az ádventi idők, ezek a -karácsony-inneni esték, a szegény vándorlegényként bokázó, fütyörésző -szelek, a kályha melletti hosszadalmas üldögélések, a pipafüstbe való -csendeskedvű merengések: milyen jó volna most valóban falun, egy olyan -régi, vastagfalú, kevésablakú, bolthajtásos, birsalma-illatú házban, -amilyenben a gyermekkorunk telt el s a szél csak messziről hallatszik a -pusztán, mint menekülő vándorcigányok kocsija… Milyen kár volt annyi -időt elpazarolni a nagyvárosban, csaknem húsz esztendőt eltölteni -léhaságokkal, cigarettaszippantásnyi ambíciókkal, kedélytelen emberekkel -üldögélni, akiktől annyit sem tanultunk, mint a vasúti restauráció -vásárosaitól; milyen hiba volt a gőzfűtéssel és a villannyal -megismerkedni, amikor a petróleumlámpa a leghívebb barát és a kályhában -ropogó fa mondja a legszebb tündérmeséket, amelyeket az erdőn tanult. -(Vajjon a fejfák, sírkeresztek, amelyekkel mostanában a temető körül -tüzelnek: elmondják-e egykori gazdáik élettörténetét, amíg nagyokat -pattannak az élők mulattatására?) - -Korán esteledik, a köd úgy eltakarja Pestet, mint a felejtés… Elővesszük -a „Víg cimbora“ naptárát, amelyet az 1902-ik évre adott ki Méhner -Vilmos. (Legalább is itt kellene tartani még az időnek, hogy némileg jól -érezhessük magunkat.) Ebben a kalendáriumban is keddi napra esett -Márton, mint az idén, de még akkor a hitközség hízott ludat vitt a bécsi -Burgba Ferenc Józsefnek, és a naptárakat arannyal, pirossal, zölddel, -kékkel nyomtatták. Annak a „Víg cimborának“, aki piros borral teli -pohárral köszönt a kalendárium borítékáról, olyan egészséges, nyár-színű -az arca, mintha örökké élne Méhner Vilmossal, a naptárkészítővel együtt. -Így is volt ez a régi Magyarországon, „Víg cimbora“ sírjukig kísérte a -kalendárium-vevőket, ő maga sohasem vénült… míg most az utóbbi években -aztán rákerült a sor. A naptár újabb évfolyamain már hiányzik az aranyos -nyomás, fakultak a színek, kopott, halovány a boríték. „Víg cimbora“ a -háború alatt évről-évre kopottabban jelent meg a naptáron. A nevetős -képű jegyző, a terjedelmes bíró, a csacsi-hasú plébános, a Blahánés -bíróné asszonyom, de még a pirosnyelvű komondor is, akik Víg cimbora -körül helyet foglalnak: évről-évre vénültek, szürkültek, rongyosodtak, -amint a nyomtatóműhelyekben hitványult a papir, a festék… Víg cimbora -körülbelül negyven esztendeig maradt meg pirosarcúnak, aranyosnak, -boldognak, nem bírt vele az idő: míg végre az utóbbi évek őt is -összetörték. Az idén tán már nem is látjuk viszont őt. - -S hová lettek ők, a többiek a kalendáriomból, akik a magyar embert -körülvették, elmulattatták a téli estéken? Hová lett az a két barna -vadász, aki lőporszarvval derekán Nyílas havának képében, egy -szalmatetős kunyhó körül mutatkozik? Egyik mindig csak céloz a -fenyőfa-erdőre, a másik mind veri a töltényvesszőt a puskacsőbe… Míg -most ötven esztendő után nyugalomba küldte őket a korszak. Hova lett az -„öreg gazda“, aki évről-évre jóslatait közölte a kalendáriom margóján? -„Ha Mindszentkor hideg, Márton nem lesz hideg.“ – mondta az „öreg -gazda“, de manapság már senki sem hallgat rá. A „100 éves“ naptár, amely -pontosan jósolja ezt a mai cudar szelet, hová lett? A lugosi „Fehér -sas“-patika hirdetései, amelyek minden betegséget meggyógyítottak, hogy -szinte örökélet látszott biztosítottnak a vevőnek? Hová lett az adomázó -zsidó, cigány, Kövéri és Soványi, az aggszűz, a víg kántor? Hová lett a -régi Magyarország mosolya és hahotája, barnapiros arca, pocakja, -egészsége? – Köd van a szigeten, a fák eltávolodnak, mint szellemalakok. -Fát teszek tüzemre és nagyot hallgatok. (1919.) - - - - -A történelmi osztály. - -Kedves, regényes és korszakunkat szép romantikával sugárzó ötletről -hallottam a napokban. - -Egy mélyérzésű, magyar ember kigondolta, hogy egyesítsük a történelmi -Magyarország családjait, – hisz úgyis atyafiak vagyunk! – ne -feledkezzünk meg a királyválasztó, az ország fenntartását ezeresztendőn -át viselő magyar nemesség maradékairól, adjunk kenyeret, iskolát, pályát -az ősnemes családok fiainak, akik föld nélkül maradtak az apák -hibájából, az apák önfeláldozásából, a soha meg nem hálálható -nagylelkűségéből, midőn a magyar nemesség a mult században lemondott -mindenéről, hogy megmentse a magyarságot. - -Nagyon érdekes jelensége korunknak, hogy ez a téma (amelyet egy -félszázadon keresztül szemérmetesen kerültek azok, akik mindenüket -feláldozták) most felbukkant az újjáalakuló Magyarország forrongásaiban. -Egy másodpercig olyan messzire lévő emberek alakjai tünedeznek fel -előttünk, mintha penzionált öreg katonákról volna szó, akik egykor -megnyerték a nemzet legnagyobb diadalát, – de vénségükre persze nem -törődik velük senki. A mai vulkánikus időjárás kellett ahhoz, hogy -felkotorja a csaknem századéve hamu alatt fekvő aranyat és értéket. A -magyarság végső nagy csatájának minden segedelmet összevonó erőfeszítése -lökte fel ezt a témát az elmúlt idők avarjából. A legnagyobb küzdelembe -induló magyarság tétova ötlete ez a mozdulat, amellyel az elfelejtett, -rozsdára ítélt, sokszor szinte kigúnyolt régi kardja után nyul a nemzet, -– a magyar nemességhez, amelyet hetven esztendőn át úgy elfelejtett, -mintha nem is mutatná a történelem ennek a nemességnek ezeresztendős -munkásságát. - -Most valakinek végre eszébe jutott, hogy hol is van az a magyar -nemesség, amely annyi vészben, égzengésben, földindulásban fenntartotta -és védelmezte ezt a darab földet? Hol van az ezeresztendős erő, amely -levegőt, vizet, kenyeret, életet adott a négy folyam országának? Hol -vannak az ősök fiai, akiknek ereiben az Árpádok, Hunyadiak, Rákócziak -vérsejtjei keringenek, mint soha el nem múló éltetői a honszerelemnek, -az önfeláldozásnak? Hol van a magyar nemesség? - -* - -Az íróasztalomon egy arckép áll nagyon régen, Szemere Miklós arcképe; a -könyvespolcom legtetején, ahová csak a szállongó por ér, könyvek -feküsznek: Nagy Iván könyvei, amely könyvekben utoljára sorolja fel -származása szerint a magyar nemes családokat az egykori nógrádi -levéltáros. Jól tudjuk, hogy mennyi gúny és részvétlenség volt -osztályrésze Szemere Miklósnak, mert a legmodernebb huszadik században -is magyar nemességük szerint kezelte az embereket. Ő volt az utolsó -magyar ember az elmúlt évtizedekben, aki rendületlenül, szinte ázsiai -fanatizmussal hitte, hogy a magyar nemesség nem halt meg, ennek a -nemességnek örökké kell élni és újra királyt választani a Rákoson. Már -csak az udvari kancelláriában számít a nemesi próba a kamarási-kulcs -szempontjából, – Szemere Miklós úgy beszél, ír és cselekszik, mintha még -élne szerte a folyamok mentén, a hegyek ölén az a negyvenezer magyar -nemes, aki a honfoglalás óta fenntartója volt az országnak. Az ő ideálja -volt (mint most e mélyérzésű kortársunké), hogy a magyar nemesség ne -hagyja szétforgácsolni testét, ne mondjon le végleg, ezeresztendő -fáradtságával a honfenntartó jogáról… „Lesz még királyválasztás -Magyarországon!“ – mondta jövőbe látó hangsúllyal. – És íme közeleg a -királyválasztás ideje, egy gyönge hang már hívogatja is a magyar -nemességet. Ki tudja, meghallják-e, megértik-e a maradékok, hogy alig -hetven esztendő elmúltával vissza kell térniök a felejtésből, a -nyugalomba vonulásból? - -Csak most látjuk, a nagy veszedelem tisztánlátásában, hogy e történelmi -napokban, midőn minden percben megnyílhat alattunk a föld, mily szükség -van a bölcs, nyugodt, mondjuk: maradi erényekre, mily életetadó a -mérséklet a sietésben, az elgondolkozás a zűrzavarban, a pipafüstnek -zavartalan fodra a viharban… Most látjuk, hogy mily bölcsek voltak -őseink, mily magasztosak apáink, mily sugárzó érzésűek nemeseink, akik -ezer esztendőn át megőrizték ezt a földet. Hol van hát az a sokszor -gúnyolt, figurázott magyar nemesség, amely ennek a nemzetnek -fundamentuma és bástyája volt? - -Ó, ha elindulnának a Nagy Iván könyveiből az ősi nevek viselői -(mindegyik név egy darab hazai történelem), ha jönnének a messziségekből -lóháton és gyalog, forsponton vagy delizsáncon (hisz ez mind -alkalmatosabb az utazáshoz, mint a vonat), ha összegyülekeznének a -Rákoson a zászlók repkedő nyelvei alatt: mily szomorú volna a -viszontlátás! Hetvenesztendő szegénysége, meg nem érettsége, -elhidegülése az arcokon és a szívekben. Már régen nem élnek az öregek, -akik a magyar nemesi kötelességekre nevelték az ifjakat. A régi királyok -pecsétes leveleit megették az egerek, az egykor vérrel szerzett neveket -mások viselik, az ősök sírjait idegen eke szántja fel, a legközelebbi -atyafiak, a századokon át volt szomszédok nem ismerik fel egymást, a -süvegek alatt bojtorjánozó gondolatokat idegen földről hozta az idegen -szél, a kézszorításban, a baráti szóban alig van erő és a történelmi -hivatás, amely oly bőségesen buzgott minden magyar nemes emberben, hogy -egyenlőnek érezte magát a királlyal (nem lehetett tudni, mikor kapja -vissza a nemzet régi királyválasztási jogát, amikor király lehet a -legkisebb nemesből is), a történelmi hivatás átalakult érvényesülési, -kenyérszerző küldetéssé, amelynek alapján az ezeresztendő óta itt élő -magyar helyet kér magának az országában. - -A mélyérzésű álmodozó is, aki most bizonyos szövetséget, régi rokonsági -felújítást tervez a magyar nemesi familiák között: ugyancsak nem akarhat -egyebet, mint pályát és megélhetést biztosítani a nemesi családok -fiainak. Az egykori Teréziánum, a Ludovika-Akadémia, a minisztériumok, a -vármegyék, amelyek eddig szívesen befogadták a nemes ifjakat: a kis -Magyarországban aligha tölthetnék be a régi feladatot. Az apáknak új -pályákról kell gondoskodni fiaik részére. S többet ne is várjunk ez új -egyesüléstől. Elég furcsa álom kószál most a magyarok között, amely -álmokon idő múltával mosolygunk vagy szégyenkezünk. Ne ábrándozzunk, -hogy a régi alakban kiléphetnénk önként választott sírboltunkból, magyar -nemesek! Sőt egészen új alakot kell öltenünk, – az éjjel és nappal -dolgozó, csupán a megélhetéssel törődő, a tízkörömmel verejtékes munkát -végző magyar alakját – hogy életben maradhassunk. Hetven esztendeig kell -dolgozni minden magyar nemes embernek, hogy helyrehozza a hibákat, -amelyeket hetven esztendő alatt elkövettünk. - - - - -TARTALOMMUTATÓ. - - Az égett emberhez 3 - Ének a végekről 8 - A peleskei jegyző útján 13 - A nemzet lelke északkeleten 17 - Tiszántúl 22 - Utazás Európa legszegényebb népei között 25 - Debrecen 42 - Egy öreg ember elbeszélése 45 - Ábrándos városok 49 - Akiket többé nem látunk 53 - Polónyi Géza kalapja 57 - Az ember, aki mindig vizitbe járt 62 - Balaton révészei 67 - Vándorlegények 73 - Szemere de genere Huba 82 - Elveszett Miatyánk 89 - Esti olvasmányok 94 - A történelmi osztály 97 - - - - - * * * * * * - - - - -Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -34 |egymillió enber |egymillió ember - -99 |a zűrzavarbtn |a zűrzavarban - - - -***END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGYAR TÜKÖR*** - - -******* This file should be named 62122-0.txt or 62122-0.zip ******* - - -This and all associated files of various formats will be found in: -http://www.gutenberg.org/dirs/6/2/1/2/62122 - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |