diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62111-0.txt | 7232 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62111-0.zip | bin | 113616 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62111-h.zip | bin | 121109 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62111-h/62111-h.htm | 5955 |
7 files changed, 17 insertions, 13187 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..ed39920 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #62111 (https://www.gutenberg.org/ebooks/62111) diff --git a/old/62111-0.txt b/old/62111-0.txt deleted file mode 100644 index c78159e..0000000 --- a/old/62111-0.txt +++ /dev/null @@ -1,7232 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Huszonegy novella, by Lajos Biró - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: Huszonegy novella - -Author: Lajos Biró - -Release Date: May 13, 2020 [EBook #62111] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK HUSZONEGY NOVELLA *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - - - - - - -Huszonegy novella. - -IRTA - -BIRÓ LAJOS. - -BUDAPEST, - -DEUTSCH ZSIGMOND ÉS TÁRSA. - -1908. - -MÁRKUS SAMU KÖNYVNYOMDÁJA, BUDAPEST. - - - - -ILKA. - -Történet egy vidéki városból. - - -I. - -A vonat megállott. Girálthy leugrott a perronra és körülnézett. A vonat -túlsó végén egy magas szőke fiatalember vizsgálta a kocsikat. Girálthy -rákiáltott: - -– Pista! - -A szőke fiatal ember megfordult és feléje sietett: - -– Szervusz, mondta, én a vonat másik végén kerestelek. - -Megölelték egymást. - -– Örülök, hogy itt vagy, szólt Girálthy. Féltem, hogy nem kapod meg a -táviratot, mert csak úgy címeztem: Gál István, Marosvár. - -– Dehogy nem kaptam meg, mondta Gál. Nem olyan nagy város Marosvár. - -– Annál jobb. Hát mi újság? - -– Hát fiam, eddig van a számodra kilenc portré-rendelésem, kétszáz, -háromszáz és négyszáz forintjával. Lesz még vagy öt. Nagy reklámot -csaptam neked. Megirattam a lapokba, hogy te vagy a budapesti szép -asszonyok festője. Öt hét alatt leőrlöd a dolgot és elviszel egy kétezer -forintot. - -– Jó. Köszönöm. Hát te mit csinálsz? - -– Vezetem az ügyvédi boltot. - -– Megy? - -– Igen. - -– Ez a legmulatságosabb dolog a világon, ez a te ügyvédséged. Egy -huszonnégy éves tacskó! Az ügyvédek mind öreg és vad vérszopók. - -– Én fiatal vérszopó vagyok. - -– Mindegy. Téged nem gyűlöllek. Te kedves vagy. - -Hordár hozta a Girálthy nagy kofferjét és felrakta egy fiakkerre. - -– A Hungáriába, mondta Gál a kocsisnak. - -Behajtattak a fogadóba, Girálthy átöltözködött. - -– Mit csinálunk most? – kérdezte Gáltól. - -– Vacsorázunk, azután átmegyünk a kávéházba. Megismertetlek a rendes -társaságommal. - -Lementek vacsorázni a hotel vendéglőjébe; azután átmentek a hotel -kávéházába. Kilenc óra felé járt az idő. A kávéházban nem volt sok -ember. Gál egy kerek asztal felé vezette Girálthyt, ahol néhány fiatal -ember ült már. Bemutatta: - -– Girálthy, a híres festő, az unokatestvérem. - -Girálthy kezet fogott velük. Szívesen fogadták. Tegezték. Azután -beszélgetni kezdtek vele. A beszélgetés azonban lassan ment. Nem volt -miről beszélniök. - -Tíz óra felé élénkség támadt a kávéházban. Nők jöttek be. - -– Mi az, kérdé Girálthy, az asszonyok is járnak nálatok kávéházba? - -– Csak színház után. - -Girálthy nézegette az asszonyokat. - -– Csinosak, mondta elégedetten. - -Gál bólintott a fejével. - -– Igen. Csinosak. – Iszol egy kis bort? - -– Egy pohárral, mondta Girálthy. - -Gál intett a pincérnek. Egy perc mulva pezsgős poharak álltak az -asztalon és ott volt a földön a pezsgőhűtő. Azután Girálthy hozatott két -üveg pezsgőt, azután a társaság egy másik tagja. - -Tizenegy órakor kiürült a kávéház. Az asszonyok mind hazamentek, a -billiárdasztalok játékosok nélkül állottak, a kártyaszobákban eloltották -a lámpákat. A Girálthyék asztala ekkor hangos lett. Pezsgős poharakat -vágtak a földhöz, cigányt hozattak. - -Két óra után oszlott szét a társaság. Girálthy még sétált egyet Gállal. - -– Kik ezek a fiúk voltaképen? – kérdezte Girálthy. Nem hallottam jól a -neveiket. - -– A huszár, a főhadnagy, az báró Kurt Ödön. - -– Micsoda báró? - -– Osztrák. Katonabáró. Az anyjától örökölt valamit. A fekete, -cigányképű, az Vécsy Pál. Szolgabíró itt a központi szolgabíróságnál. -Szegény. Kártyán szokta kinyerni azt a pénzt, ami még a fizetéséhez -kell. Vannak, akik azzal gyanusítják, hogy néha megkorrigálja a -szerencséjét. Jó fiú, de minden percben neki vadulhat. Akkor azután -kitör belőle a paraszt; durva, rabiátus, se istent, se embert nem -ismerő. Az a magas, barna fiú, aki a tükörbe vágta a poharat, az Rápolt -Kálmán. Aljegyző a vármegyénél. A kanonok-nagybátyjától kap még valami -pénzt. A csinos szőke fiú, aki hegedült, az Rácz János, a közjegyző fia. -Az apja nagyon gazdag. A nagyhajú, aki verseket szavalt, az Zemplény -Gyurka, az alispán fia. Félbolond. Volt már jogász, technikus, medikus. -Most verseket ír. Az anyja megőrült. Ő is meg fog őrülni. - -– És ez a te társaságod? – kérdezte Girálthy. - -– Ez. Mit akarsz? Még ez itt a legelőkelőbb. Ha Rápoltékkal nem volnék -távoli rokonságban, be se fogadtak volna. - -– És mit csinálsz velük? - -– Iszom. - -– Mindennap? - -– Majd mindennap. - -– Hát élvezet ez? - -– Mit akarsz? Kell, hogy valaki adja itt a dzsentrit a zsidók, -kereskedők és szeszgyárosok között. Hát mi adjuk. Unalmas mesterség és -széttörjük a fejünket, hogy valami változatosságot vigyünk beléje; de -még mindíg a legjobb mesterség itt. Nagyon imponál az embereknek. - -– Szegény fiú. És asszonydolgokban hogyan állasz? - -– Nem valami kitünően. A fiúk nem tartják érdemesnek asszonyok után -futkosni. Hát én se futkosom. Marad tehát a vásári holmi. - -– Szegény fiú, mondta Girálthy még egyszer őszinte részvéttel. - - -II. - -Gál másnap látogatóba vitte Girálthyt. Délben azután kimentek a korzóra. - -– Nálunk, mondta Gál, a Wesselényi-utcát híjják korzónak, mert délben -itt szokás sétálni. - -Megálltak egy sarkon és Girálthy nézte az asszonyokat. - -Egy finomfejű, barna asszony ment el előttük. Gömbölyű arca volt, kis -gödrökkel, szelid és meleg tekintete és teli, friss, naiv szája. Gál -köszönt neki. - -– Te, mondta Girálthy, ki ez az asszony? Én ezt ismerem. - -– Ez, fiam, Mertz Károlyné. Özvegyasszony. Gazdag. Egy öreg -építésvállalkozó volt a férje. - -– De a leánykori neve? - -– Gondolom: Tóthy vagy Fóthy… - -Girálthy csettintett a kezével. - -– Hohó, hogy ez nem jutott eszembe. Fóthy Ilka. Hiszen földim. Aradi. -Egy házban laktam vele. Sőt együtt játszottam vele, mikor ő nyolc éves -volt, én meg tizenegy. Ez az asszony most huszonnyolc éves. Hány éve -özvegy? - -– Négy. - -– És? - -– Mit: és? - -– Kihez fog férjhez menni? Ki a szeretője? Vagy kik a szeretői? - -– Senki és senkik. Ez az asszony jár színházba, bálba, jár korcsolyázni, -jár tenniszezni; jól mulat és jól él, de se férjhezmenni nem akar, se -szeretője nincs. - -– Bizonyos? - -– Egészen bizonyos. Ha volna, már második napon tudná az egész város. -Róla különösen. Mert őt különösen figyelik. - -– Miért? - -– Mert bosszantó dolog: látni ilyen nyugodtan, ilyen elégedetten, ilyen -gazdagon és ilyen hozzáférhetetlenül egy asszonyt. Az asszonyok -megpukkadnak, ha ránéznek. Ő különben se vigyáz nagyon a nyelvére és -mindenkinek mondott már egy-két sottise-t. Nagyon is biztos a maga -dolgában. Azonkívül: nem tartozik se a dzsentrihez, se a zsidókhoz, se a -Fehér kereszt-klikkhez, se a Népkonyha-klikkhez. Hát gyűlölik és -figyelik. - -– Mondd: buta ez az asszony? - -– Miért? - -– Csak buta asszony maradhat négy évig özvegyen vagy szerető nélkül, ha -ilyen teste van. És ha gazdag. - -– Na, nem épen buta. Nem is okos. Szép és ápolja a szépségét. - -Girálthy gondolkozott. - -– Visszajön még erre? – kérdezte azután. - -– Igen. - -– Mutass be neki. Felújítom vele a gyerekkori barátságot. - -– Szerencsét próbálsz? - -– Majd meglátjuk. - - -III. - -– Hát nem engedi meg? – kérdezte Girálthy. - -– Nem. - -– De miért az isten szerelmére? - -– Mert mások is hallhatják. Akkor azután van itt egy idegen úr -Budapestről, aki engem egyszerűen Ilkának szólít. - -– A gyerekkori barátság révén. - -– Azt mindenki mondhatja. És hiszi, aki akarja. - -Girálthy ránézett. Mégis buta ez az asszony, gondolta magában. De nagyon -szép, és jó volna feleségnek is, szeretőnek is. Odafordult az -asszonyhoz. - -– Nagyon büszke az erkölcsös hírére? – kérdezte tőle egy kicsit -lenézően. - -– Igen, – mondta határozottan az asszony. - -– Na!… Hát engedje meg, hogy lefessem. A magam örömére. A magam -gyönyörűségére. - -Az asszony habozott. - -– Festek magáról, mondta Girálthy, egy gyönyörű képet. Kiállítom -Budapesten. - -Az asszony elmosolyodott. - -– Ezt nyugodtan teheti, mondta Girálthy. Hiszen tíz asszonyt festek itt; -és nem árt egyikük hírének se. - -Az asszony beleegyezett. Girálthy már délután felvitette hozzá a -festőállványát és a festékes dobozát. Azután minden délután felment -hozzá. Jó képet akart róla festeni, hízelegni akart neki a képpel, a -munkát azonban szándékosan késleltette. Meg akarta szerezni az asszonyt. -Ez a munka azonban nehezebben ment, mint a festés. Az asszony jókedvű -volt, bizalmassá is lett, nevetett, egy-egy kézcsókot megengedett, de -Girálthy semmi komoly eredményt el nem ért. - -Egyszer festés közben letette az ecsetjét és odafordult az asszonyhoz: - -– Mondja, nem akarna maga feleségül jönni hozzám? - -– Isten ments! – szólt rémülten az asszony. - -– Miért? Olyan ijesztő vagyok a maga számára? - -– Nem maga ijesztő. A házasság. - -– Sohasem fog férjhez menni? - -– Sohasem. - -– Nagyon rossz tapasztalatokat tett a házasságban? - -Az asszony elpirult. - -– Ne kérdezzen, mondta zavarodottan. Nem akarok férjhez menni. - -Girálthy felkelt, odament az asszonyhoz és megfogta a kezét. Ekkor -igazán izgatott volt. - -– Ilka!… mondta neki könyörgő és forró hangon. - -Az asszony felugrott és kiment a szobából. Girálthy káromkodott és -hazafelé indult. - -Másnap ismét megpróbálkozott az asszony megnyerésével. - -– Itt hagyom, – fenyegette meg az asszony. - -– Inkább nem szólok semmit. - -– Borzasztó népség maguk férfiak, mondta azután panaszosan és kényesen -az asszony. Itt van már megint ez a Zemplény Gyurka… - -– Mit csinál Zemplény Gyurka? - -– A mult télen – egy hónapig – minden nap éjjeli zenét adott nekem és -egész nap itt járt az ablakom alatt. Most újra kezdi. És most verseket -is ír hozzám. Ezek a buta helyi újságok közlik. És mindenki tudja, hogy -rólam szólnak. - -– Hisz ez dicsőség, mondta egy kicsit csúfolódva Girálthy. - -– Szép dicsőség. Add nekem ifjú testedet: ha ezt ezer ember olvassa. És -egy vers, amelynek ez a refrénje: ha nem leszel enyém, hát meghalok. -Szép dicsőség. - -– Minek kacérkodott vele? - -– Én nem kacérkodtam vele. Beszéltem vele és táncoltam vele, mint -mindenki mással. - - -IV. - -– Öregem, mondta Girálthy, ennek rossz vége lesz. - -– Mi a baj? – kérdezte Gál. - -– Én komolyan szerelmes leszek ebbe az asszonyba. - -– És az asszony? - -– Ez épen a baj. Ő olyan hideg, mint egy sírkő. Tudni se akar semmiféle -szerelemről. És nagyon szép. És nagyon kívánom. - -– Hát mit mond? - -– Azon, amit mond, nehéz eligazodni. Buta egy kicsit. Amilyen szép, -olyan buta. De úgy képzelem: semmi öröme nem volt az első házasságon. A -férje öreg volt. - -– És? - -– És: vannak asszonyok, akik egészen hidegek maradnak egy rossz -házasságban. A férjük csak magával törődik. A szivüknek már kezdetben -sem volt semmi köze az egész dologhoz. És hidegen marad a vérük is. -Egyszer sem jöttek lázba. A házasélet egy rút ember számára való kínos -és piszkos kiszolgáltatás volt nekik. Utálattal gondolnak rá. Ilyen -lehet ez is. Az ilyen asszony érzés dolgában tudatlanabb, mint egy lány. -Örül, hogy nem kénytelen engedelmeskedni senkinek. Nem is sejti, hogy -van más szerelmi élet is, mint az, amit ő szerelmi életnek hisz. - -– Akkor elég rosszul áll a dolgod. - -– Nagyon rosszul. - -Girálthy összeszorította az öklét. - -– Csak egyszer tudnám lázba hozni, kiáltotta elkeseredetten. Csak -egyszer tudnék hozzáférni. Csak egyszer! Majd megmutatnám! - -Gál hallgatott. Girálthy idegesen tépegette a bajuszát. - -– No szervusz, mondta azután. - -– Hová mégy? - -– Felmegyek hozzá. - -– Hát szervusz. - -Girálthy felment az asszonyhoz. Esteledett már. - -– Későn jön, szólt az asszony. - -– Nem festeni jöttem. - -– Hanem? - -– Imádni magát. - -– Hagyjon békét nekem, kiáltotta haragosan az asszony. Nincs nekem elég -bajom Zemplényvel? - -– Mi baj van már megint Zemplényvel? - -– Az egészen meg van bolondulva. Egész éjjel nem hagyott aludni a bolond -muzsikájával. Azután reggel be akart ide jönni. Félóránként -vissza-visszajön ide az ablakom alá és itt áll egy negyed óráig. Délben -úgy zokogott itt, hogy az emberek megálltak az utcán. - -– Hol zokogott? - -– Bejött a kapun ide a kis kertbe a vasrács és az ablak közé, nekidőlt -az ablaknak és sírt. Egészen bolond. És azt hiszem egészen részeg. Azt -hiszem tegnap óta iszik. - -Girálthy próbált másról beszélni, az asszony azonban folyton visszatért -a bolond Zemplényre. - -Voltaképen hízeleg neki a dolog, gondolta Girálthy. Ennek az asszonynak -nem lehet másképen udvarolni, csak úgy, hogy az ember óraszámra és -naphosszat azt mondja neki, milyen szép, milyen szép, milyen szép. Csak -hiúsága van. Buta. De, – csakugyan nagyon szép. - -Nem tudtak beszélgetni. Girálthy rosszkedvű volt és el akart menni. -Felkelt, kezet csókolt az asszonynak. - -Az utca felől, a magas földszintes ablak alatt ekkor keserves zokogás -hangzott fel. Az asszony összerezzent. - -– Már megint itt van, mondta ijedten. - -– Miért nem viteti el rendőrrel? - -– Mit gondol, az alispán fia!… - -Girálthy dühös lett. - -– Hát akkor boldoguljon vele, ahogy tud. - -Menni akart. Az ablak alatt azonban ekkor megszünt a zokogás és egy -panaszos kiáltás hangzott fel: - -– Ilka, Ilka! - -Girálthy megállott. - -– Mit akar ez a bolond? – kérdezte az asszonytól. - -– Azt akarja, hogy odamenjek az ablakhoz. - -– Hát ugyan menjen oda. Küldje haza. - -– Nem megyek, mondta dacosan az asszony. - -– Hát ne menjen. Kezét csókolom. - -Az ablak alatt azonban még panaszosabban és még keservesebben bődült fel -a könyörgés. Egy síró, elcsukló, részeg hang zokogott be a szobába: - -– Ilka! Ilka! - -Az asszony a kis ujját vette a szájába és idegesen harapdálta. - -– Hát odamegyek, mondta azután. Hazaküldöm. De maradjon itt addig. - -– Jó, válaszolta Girálthy. - -Az asszony oda ment az ablakhoz. Kinyitotta az üvegtáblákat és kihajolt. -Egy negyedméterrel alacsonyabban, a falnak támaszkodva, egy virágágy -közepén ott állott a Zemplény-fiú. A kalapja a földön volt, a nagy haja -borzasan és nedvesen lógott le a füleire és a homlokára. Az ablaknyitás -zajára felemelte a fejét. Az arca ólomszínűen, ráncosan és torzultan -rángatódzott. A szája két szélén habos nyál csurgott le; a felfelé emelt -szeme nagy, zavaros és véres volt. - -– Nézze Zemplény, mondta neki reszkető hangon az asszony, menjen szépen -haza. - -A fiú még jobban felemelte a fejét, a zavaros szeme egészen kitágult. -Kinyitotta a száját. - -– Ha nem leszel enyém, hát meghalok, mondta rekedten és fuldokolva. - -Azután a zsebébe nyult és revolvert vett elő. Girálthy kiáltott egyet, -ki akart ugrani az ablakon, de még félre sem lökhette az asszonyt, a fiú -már a homlokához emelte a revolvert és elsütötte. - -Girálthyt egy vörös lobbanás vakította el; azután egy dördülés. Azután -egy csípő puskapor-felhőben vér sziporkázott a levegőbe fehér -agyvelőfoszlányokkal együtt és a homályos alkonyatban rápermetezett az -asszony fejére és az ő fejére, amint a rémülettől mozdulatlanul -kihajoltak. - -A fiú teste megdőlt, neki esett a falnak, onnan végigzuhant a földön a -virágok között. Girálthy kábultan ugrott vissza. Megfogta az asszonyt. - -Az asszony nem mozdult. Ájultan és mereven feküdt az ablakpárkányon. -Girálthy megfogta, lecsúsztatta a földre, azután feltette egy dívánra és -kisietett. - -– Hozzon gyorsan orvost, mondta egy cselédnek. - - -V. - -Az asszony egy karosszékben ült. Jött Girálthy. - -– Ma lesz a napja, mondta, hogy velem szépen kikocsikázik. - -– Nem, nem, szólt az asszony bágyadtan, nem merek emberek elé menni. - -– Emberek elé menni nem is fog. Egy óra mulva ideáll a ház elébe egy -zárt kocsi. Beülünk. Kikocsikázunk a városból és kinn a Fáczányos erdő -tájékán leeresztetem a kocsi tetejét. - -– Nem tudok… - -– Tud és jönni fog. - -– De mit szólnak az emberek? - -– Az emberek semmit se szólnak. Már el is felejtik az egész dolgot. -Három hét sok idő. És túlságosan sok arra, hogy maga még tovább is beteg -legyen. Nem elég, hogy a felriadozásokból, sikoltozásokból kigyógyult. -Egy hét alatt talpon is kell lennie. Érti? - -– Igen, mondta mosolyogva az asszony. Maga olyan jó hozzám. - -– Ha csakugyan jó vagyok, azt azzal kell meghálálnia, hogy siet a régi -vidám és erős asszony lenni. - -Az asszony mosolygott és egy óra mulva beült a kocsiba. Kinnt nagy -lélekzettel szítta be az erdő esti levegőjét és egy öt perces sétát is -tett. Mikor hazajöttek, piros volt az arca és mosolygott. Girálthy -mindennap kétszer ment fel hozzá és órákat töltött nála. Mulattatta és -megnevettette, udvarolt neki és szigorú volt hozzá, virágokat és -könyveket vitt neki, és az asszony tíz nap mulva egészséges volt. Pár -napra rá részt vett egy tennisz-partieban és az volt, aminek Girálthy -kívánta, a régi vidám és erős, mindenkinek tetsző és magának legjobban -tetsző asszony. - -Girálthy felment hozzá egy este. - -– Ilka, kérdezte tőle, Ilka, jól van? - -– Igen. - -– Egészen jól? - -– Nagyon jól. - -Girálthynak reszketett a hangja az izgalomtól. - -– Ilka, mondta, akkor meg kell most mondanom magának, hogy szeretem. - -Az asszony riadtan emelte fel a kezét: - -– Ne!… Nem!… mondta dadogva. - -– De igen. Ezt el kell mondanom és ezt meg kell hallgatnia. Hiszen -látnia kellett. - -A hangja mélyebb lett, hogy szinte hörgött az izgalomtól; az asszony -felé nyujtotta a karját. - -– Ilka, hát én imádom magát. Én megőrülök. Akarom magát. Maga kell -nekem. - -Az asszony ijedten húzódott össze a székén és nem szólt. - -– Ilka, mondta Girálthy csendesebben, legyen a feleségem. - -Az asszony rémülten egyenesedett ki. - -– Nem! Nem! Azt nem! – kiáltotta élesen. - -– Hát ha azt nem, hát akkor… akkor… Én nem bírom ki, Ilka. Miért nem -akar? Miért vonakodik? Miért zárja be a fülét? Ilka, maga fiatal, -élvezze az életét. Ilka, magának fogalma sincs róla, milyen -gyönyörűségeket utasít el magától. Ne legyen süket. Akarjon szeretni. A -maga fiatalságának szerelem kell. Ne fojtsa el magában ezt a hangot. -Éreznie kell ebből valamit. Hallgasson az erős, izmos, szép fiatal -testére. - -Odacsúszott az asszonyhoz, megfogta a kezét és a testére suttogta rá a -lázas könyörgését. - -– Ilka! Könyörgök! Ilka! - -Az asszony visszahúzta a kezét. - -– Nem! – mondta – nem, nem! - -Girálthy ekkor felállott. Verejtékes volt a homloka és reszketett az -egész teste. - -– Nem? – kérdezte keményen és élesen. Nem? Engem is elrúgsz? Te férfiölő -asszony akarsz lenni? - -Az asszony ijedten nézett rá és Girálthy dühödten, kegyetlenül és durván -beszélt le hozzá: - -– Teneked minden emberéletnél többet ér a te meddő tisztességed, a te -gyilkos és becstelen becsületed? Teneked emberéletek kellenek? - -Megállt egy másodpercig, azután minden kegyetlenséget egy mondatba -gyűjtve lassan és rekedten mondta: - -– Én is ideállok hát majd egy este az ablakod alá… - -Az asszony ekkor felugrott. Fehér volt az arca. A rémült szeméből -könnyek hullottak le. A Girálthy szájára tette a kezét és a keze hideg -volt. - -– Ne, dadogta reszkető ajakkal, ne, ezt ne mondja… Csak ezt ne… Inkább -akármit… - -Girálthy ránézett. Az asszony keze az ajkán volt. Megfogta és -odaszorította. Az asszonynak az egész teste reszketett és zokogás -töredezett fel az ajkán. - -– Ne, mondta halkan, csak azt ne. Inkább akármit… - -Girálthy ekkor átkarolta és magához szorította. Az asszony még -védekezett. Gyenge kézzel le akarta magáról fejteni a Girálthy karjait. -De Girálthy lihegve és fenyegetően mondta: - -– Ilka!… - -A szoba egészen besötétedett. És az asszony szepegő sírással, egy mély -sóhajtással megadta magát. - - -VI. - -– Ilka, mondta Girálthy, még egyszer megkérdezem: nem akarsz a feleségem -lenni? - -– Nem. - -– Hát ebbe bele kell nyugodnom. És nem akarsz Budapesten se lakni? - -– Nem. Itt jól érzem magamat. - -– Hát ez is jó. De én gyakran lejövök és te gyakran feljösz. Igen? - -– Igen. - -– Akkor rendben van. És szeretsz? - -– Igen. - -– Már – úgy-e? – amennyire te szeretni tudsz. - -– Igen. - -– De valld be, hogy nem bántál meg semmit. - -Az asszonynak lehúzódott a szája szöglete és pityergősen válaszolt: - -– Ezt nem vallom be. Mert nem igaz. Mert megbántam. Mert azóta minden -nap és minden órában megbánom. Mert tíz nap óta nincs nyugodt álmom. -Sírok éjszakánként. Nem tudok imádkozni. Nem merek gyónni. Nem merek -emberek közé menni. Nem merek senkinek a szeme közé nézni. - -Girálthy nevetett. - -– Majd elmúlik ez. - -– Nem múlik el. - -– Valld be legalább, hogy egészen hibás fogalmaid voltak és óriási -tévedésekben leledzettél. - -Az asszony elpirult és mosolygott. - -– Hát bevallom, mondta és félrefordította a fejét. - -Később megkérdezte a férfit: - -– Mikor utazol? - -– A féltizenkettős vonattal. Reggel Budapesten akarok lenni. Tíz óráig -itt maradok. - -Tiz órakor elbúcsúztak. Girálthy elment a hotelbe. A szobájában várta -Gál. Girálthy leküldette a holmiját. - -– Bemegyünk a kávéházba? – kérdezte Gál. - -– Nem. Menjünk a vasúthoz. - -– Még másfél óránk van. - -– Menjünk ki gyalog. Szivarozva kiballagunk egy óra alatt. - -Elindultak. Beszélgetést kezdtek, de nem tudták folytatni. Girálthy a -szivarját nézegette; Gál a botját suhogtatta. Hallgatva mentek. - -– Hát mikor jösz le megint? – kérdezte Gál. - -– Pár hét mulva, mondta természetes hangon Girálthy. - -– Úgy?… Örülök, hogy Marosvár annyira tetszik neked. - -Girálthy ekkor elmosolyodott, karonfogta Gált és nagyon melegen mondta -neki: - -– Fiam, hát ne bolondozzunk tovább. Nincs ennek semmi értelme. Hiszen -úgyis tudod, miért jövök én vissza három hét mulva. Az asszony kedvéért -jövök. És úgyis tudod, hol voltam én, mikor nem tudtátok, hogy hol -vagyok. Az asszonynál voltam. - -Gál mosolyogva intett. - -– Persze, hogy tudtam. Nekem nem hazudhattál. Tudtam és nagyon örültem -neki. Hát rendben van a dolgotok? - -– Igen. - -– Elveszed? - -– Nem. - -– Miért? - -– Nem akar. Szabad akar maradni. - -– És miért védekezett olyan makacsul…? - -– Úgy van, ahogy mondtam. Fogalma sem volt róla, hogy az asszonynak is -vannak jogai és örömei a szerelemben. - -– Mióta tart? - -– Tíz napja! - -Gál mosolyogva, jóindulattal kérdezősködött és Girálthy örömmel, -boldogan és bőbeszédűen adott elő mindent. - -– A te diszkréciódban, mondotta, úgy bízhatom, mint a magaméban. Most -hát van itt egy szép, kedves, fiatal szeretőm, aki sohasem lesz -terhemre, akit ellenben mindíg felkereshetek, amikor akarom. Aki semmit -se kíván, ellenben mindent ad. Aki nem nagyon okos, de legalább nem is -követelő. Ez csak irigylésre méltó. - -– Igen, – mondta Gál csendesen. - -Gondolkozott. - -– És mondd csak, kérdezte később, hogyan boldogultál mégis? - -Girálthy elbeszélte. Előbb az ápolást… A vallomást… - -– … Mikor azután hiába könyörögtem neki, akkor dühbe jöttem. Felállottam -és dühömben és keserűségemben azt kiáltottam: „hát neked emberélet -kell?“ Erre ő felugrott… - -Elbeszélte az egész történetet. - - -VII. - -Gál három nap mulva találkozott az asszonnyal egy tavaszi mulatságon. Az -asszonyon fehér csipkeruha volt, olyan, amelyik rászívódik a testre és -minden izomvonal mozdulását megmutatja. Gál, aki amúgy is érdeklődve -várta az asszonyt, megbámulta ezt a ruhát és egy negyedóráig nézte az -asszonyt, amint járkált, leült és beszélgetett, és az izmos, ruganyos -teste hullámzott, meghajlott és kiegyenesedett. - -– Az istenfáját, mondta magában dühösen, én csak most látom, milyen szép -ez az asszony. - -Úgy érezte, hogy most már későn van ez az észrevevés. Az asszonyt a -Girálthy jogos tulajdonának tartotta, és még azt a gondolatot is a -baráti hűség elárulásának érezte, hogy ő az asszony elhódításával -foglalkozzék. Rossz kedve támadt. Káromkodott. Később meggondolta a -dolgot és az asszonyhoz csatlakozott. - -– Attól az élvezettől, hogy táncoljak vele, gondolta, nem kell magamat -megfosztanom. - -Táncolt vele. Magához szorította az asszonyt, az asszony hozzáhajolt. -Gál forró vérhullámokat érzett a testében lüktetni, és a tánc alatt és a -tánc után lázasan és elkeseredetten udvarolt az asszonynak. Nevető -arccal, de nagyon komolyan mondta: - -– Nagyságos asszonyom, királynőt kellene itt választani és magát kellene -megválasztani. Egy trónra kellene ültetni. Én odaülnék a trón lábához és -imádnám magát. Lefeküdnék a porba és úgy néznék magára. - -– Gál, mondta nevetve az asszony, milyen bolondokat beszél maga! - -Gál is nevetett, de keserű nyugtalanságot érzett a szívében. Mikor késő -éjjel hazament, nem tudott elaludni. Reggel rosszkedvűen kelt fel és -elkeseredve állapította meg: - -– Szépen vagyok. Szerelmes lettem belé… - -Gyűlölte ezt a szerelmet, de nem tudott tőle szabadulni. Ha dolgozott, -ha aludni akart, ha ivott és ha felébredt, mindíg az asszonyra kellett -gondolnia: a fehér csipkeruhára, amelyben minden izomvonalnak a -mozdulása meglátszott. Elkeseredetten, lázasan kívánta az asszonyt. -Haragosan bizonyítgatta magának, hogy oktalanság is, gazság is, ha meg -akarja szerezni, de nem tudott parancsolni magának. Keresnie kellett az -asszonyt, utána kellett járnia, várnia kellett az utcán, udvarolnia -kellett neki. - -Egy párszor elment hozzá látogatóba. Az asszony szívesen fogadta. Gál -sáppadt volt, zavarodott, megtört, alázatos, az asszony azonban szívesen -vette ezt a hódolást is. Egy meleg júniusi délután Gál megint felment -hozzá. Az asszony egészséges és jókedvű volt, szép, friss és fiatal. Gál -szomorú volt, sáppadt, csendes, és amikor egy-egy szót szólt, érezte, -hogy a torka lázasan száraz. - -Nehezen beszélgettek. - -– Holnap, mondta azután Gál, el fogok utazni. - -– Hová? Meddig? Minek? - -– Nem tudom hová. Addig, amíg magát elfelejtem. Azért, hogy magát -elfelejtsem. - -– Ne bolondozzon Gál, mondta mosolyogva az asszony. - -Gál ekkor úgy érezte, hogy nem birja el tovább a tehetetlen vágyakozást -és az öldöklő keserűséget. Lehajtotta a fejét, könnyek buggyantak ki a -szeméből. Az arca elé emelte a kezét és sírt. - -Az asszony megdöbbenve állott fel. Odament hozzá. - -– Gál, mondta neki, az isten szerelmére, mit csinál? - -Gál felnézett hozzá és kétségbeesett könyörgéssel fakadt ki: - -– Legyen a feleségem. - -– Mi jut eszébe Gál, hiszen öregebb vagyok magánál. - -– De meghalok, úgy szeretem. Meghalok… - -Meg akarta fogni az asszony kezét. Az asszony elhúzta, Gál felnézett rá -és a szeme az asszony ijedt pillantásával találkozott. Ebben a percben -eszébe jutott az, ami az asszony és Girálthy között történt. És nem is -gondolkozva azon, mit csinál, csak a vágyakozásától hajtva, a szerelmes -ösztönétől kergetve, amely becsületen és gyöngédségen is átgázolva csak -kielégítést akart, félig öntudatlanul, kapkodva, vágytól lihegve, halkan -mondta: - -– Ideállok az ablaka alá és itt halok meg… - -Az asszony sikoltott egyet. Fehér arccal lépett hátra, a kezét előre -nyujtotta és dadogva kiáltotta: - -– Nem Gál!… Nem!… Nem!… Kérem!… Csak ezt ne mondja! - -Gál ránézett, és úgy érezte, hogy csak ezt kell mondania. Felugrott, -megfogta az asszony kezét és már a diadalt érezve, lihegve és lázasan -súgta neki: - -– De igen. Ezt mondom. Meghalok, ha nem leszel az enyém. Akarod, hogy -meghaljak? - -Az asszony ájuló szemmel nézett rá. Megtántorodott és leült egy -diványra. - -– Akarod, hogy meghaljak, – kérdezte még egyszer Gál. - -– Ne!… Nem!… – védekezett az asszony. - -– Akkor meghalok! – mondta Gál és a hangja diadalmas volt már. - -Az asszony előre nyujtotta a karját: - -– Ne!… Nem!… - -– Akkor meghalok! – mondta Gál lassan, tagoltan, keményen és -győzelmesen. - -Az asszony lehúnyó, fáradt szemmel nézett rá, a karjai leestek és nem -védekezett többé. - - -VIII. - -A vonat megállott. Girálthy leugrott a perronra. Gál várt rá. Kezet -fogtak. - -– Szervusz fiam, mondta Girálthy jókedvűen. - -– Szervusz, válaszolt halkan Gál. - -Kimentek az állomás elé. Gál sáppadt volt és remegett az ajka. - -– Üljünk kocsiba, mondta Girálthy. - -Gál egy kis sóhajtással, egy kicsit reszkető hangon válaszolt: - -– Menjünk gyalog, ha nincs terhedre. Egy fontos közlendőm van a -számodra. - -Girálthy kiváncsian nézett rá. Gál lesütötte a szemét és idegesen -szorongatta a botját. Elindultak. Gál halkan, remegő hangon és feszesen -beszélni kezdett: - -– Azt, amit közlök veled, másképen akartam közölni. Nem itt. És nem így. -De a táviratod olyan váratlanul jelentette be a jöveteledet, hogy rá -vagyok szorítva a közlésnek erre a módjára. Röviden azt kell veled -közölnöm – és kérlek, akármilyen érzelmekkel is, de vedd nyugodtan -tudomásul – azt a kérést kell veled közölnöm, hogy a közted és… Ilka -között volt összeköttetést tekintsd felbontottnak. - -Girálthy megállott. Nyitva maradt a szája és hebegni kezdett: - -– Mi?… Mit beszélsz?… Ilka? Ilka? Mit tekintsek felbontottnak? - -– A közted és… Ilka között volt összeköttetést. - -– De miért? De hogyan? Miért nevezed Ilkának? - -– Nagyon kérlek, ne kényszeríts mindkettőnknek kínos magyarázatokra, -hanem vedd tudomásul nyugodtan a megmásíthatatlan valóságot. - -Girálthy a földet rugdalta a lábával dühében: - -– Miért megmásithatatlan valóság? Hát mi történt? Mi történt. Miért jösz -ezzel a dologgal te? És mi jogon nevezed Ilkának? - -Gál nyelt egyet, és idegesen és sietve mondta: - -– A köztünk lévő viszony feljogosít rá. - -Girálthynak megint nyitva maradt a szája. Gúnyosan és keservesen kacagni -kezdett: - -– Áh? Áh? Áh? Úgy? A köztetek levő viszony? Hát köztetek viszony van? -Hát én elmentem és te sietve a helyembe fészkelted magad? Én kitettem a -lábamat és te belopakodtál? Én elmondtam neked, milyen a lakás és te -betörtél? Hat hete, hogy elmentem és te már egy viszony hírével fogadsz? -Egy hetes ez a viszony? Vagy hat hetes? Még meleg volt talán a helyem, -mikor tolvajmódra befészkelted magadat? - -Gál összeszorította az öklét és igyekezett nyugodtan beszélni: - -– Az érzelmeid jogosságát nem akarom vitatni. Ha lecsillapodsz, -szolgálok talán némi magyarázattal. Addig csak annyit mondok, hogy a -viszonyunk elég régi arra, hogy jogot adjon a következő kérésre: a mult -iránt való gyöngédségből és a gentlemant kötelező tapintatosságból ne -gyere be a városba, hanem utazz vissza Budapestre. - -Girálthy tombolt dühében: - -– Utazzam vissza? Sietve forduljak vissza? De mért? Ha néhány nap alatt -a helyembe jöhettél, most én is a helyedbe jöhetek néhány nap alatt. -Vagy minek jönnék a helyedbe? Megosztozhatunk. Az ilyen könnyű -személyeket, az ilyen buta nőstényeket nem szokás kizárólagosan bírni. -Az ilyen rongy azé, aki jön. - -Gál felemelte a botját és harsogva kiáltotta: - -– Azt az egyet pedig megtiltom neked, hogy azt az asszonyt becsméreld. - -Girálthy dühösen csúfolódott: - -– Megtiltod? Kis fiam, mit tiltasz te meg nekem? Tacskó! Az orrodat -törülöm meg… - -Gál ekkor leeresztette botját; a dühtől remegve állt egy percig, azután -felemelte a kezét és pofonvágta Girálthyt. Girálthy, a csattanó, -váratlan pofontól hátratántorodott. Gál megfordult és ott hagyta. -Girálthy utána akart menni; azután meggondolta a dolgot, visszafordult a -kocsiállomás felé és behajtatott a csendes, éjszakai városba. - - -IX. - -Reggel felkereste Vécsy Pált és megkérte, hogy vegyen maga mellé valakit -és provokálja Gált. Délután hat órakor a huszárkaszárnya -lovaglóiskolájában háromszor egymásra lőttek. Azután átmentek a -vívóterembe és karddal verekedtek. Az első összecsapásnál a Girálthy -nehéz lovassági kardja lezuhant a Gál fejére. Hallani lehetett a -zuhanását. A Gál arcát vér öntötte el. Megtántorodott, kiejtette a -kardot a kezéből és – csendesen összeomolva – lefeküdt a padlóra. - -Girálthy felöltözködött. Kijött hozzá Vécsy. - -– A seb, mondta, nagyon súlyos. A kard megrepesztette a csontot. -Agyrázkodást kapott. Kórházba kell vinni. - -Girálthy keserűen nézett maga elé. - -– Meghal? – kérdezte halkan, a foga közé szorítva a szót. - -– Nem. Valószínűleg nem. Feküdnie kell egy-két hónapot. - -Girálthy kifelé indult a kaszárnyából. Vécsy hozzácsatlakozott. - -– Hát ne búsulj öreg, mondta neki. Nem tudom, mi volt köztetek. De -akármi volt: ezt te is megkaphattad volna. - -– Félek, hogy belehal. - -– Hja pajtás, ez a dolog nem ment babra… - -Girálthy hallgatott. Terhére volt Vécsy, de nem rázhatta le magáról. - -– Durva, ostoba, cinikus fráter, gondolta. Miért nem mondhatom neki, -hogy menjen a pokolba? - -Hallgatott. Azután egyszerre feltámadt benne az a vágy, hogy felkeresse -az asszonyt. Küzdött magával. Nagyon vágyódott utána. Úgy képzelte egy -percig, hogy ha elmegy hozzá: visszahódítja. Egyszerűen, természetesen, -a győző jogán visszaveszi. Azután undorítónak találta ezt a gondolatot. -Undorítónak találta az osztozkodást. És Gálra gondolt és egyszerre -ellágyult a szive. Feltámadt a dühbe és haragba fullasztott szeretete a -fiú iránt, a hálája, a gyöngédsége, amelylyel régebben dédelgette, és -vissza kellett tartania a könnyeit, hogy ne sirassa. Talán meg is ölte… -Végig futott a hátán a hideg erre a gondolatra, és egyszerre ezt mondta -magában: - -– Az asszony az oka. - -Gyűlölni kezdte az asszonyt. - -– Becstelen, buta perszóna, mondta magában. Annak dobja oda magát, aki -jön. Hát érdemes az ilyen rongy arra, hogy két derék férfi gyűlölje és -gyilkolja egymást érte? - -Forrott benne a méreg. Vécsyvel vacsorázott együtt; azután az egész -társasággal együtt ivott. Dühösen, keserűen ivott, ádáz haraggal itta le -magát. A társaság zajosan ünnepelte. Girálthyból ekkor kitört a harag. - -– Komisz, szívtelen banda vagytok ti. Igy örültök, hogy a pajtástokat, a -barátotokat lovagiasan legyilkoltam. - -– Szamár vagy öreg, mondta neki Vécsy. Igyál! - -Girálthy dühödten ivott. Tizenegy órakor egészen részeg volt. Ekkor jött -a kocsi – amelyet megrendelt – hogy kivigye a vonathoz. - -– Öregem mondta neki Vécsy, te egészen részeg vagy. Kikisérlek, beraklak -a vonatba, mert még bajod esik. - -Beült vele a kocsiba. Girálthy sírt: - -– Megöltem a legjobb barátomat, a testvéremet. Megöltem Pistát. Megöltem -Pityut!… - -Odafordult Vécsyhez. Részegen dadogott: - -– Tudod miért öltem meg. Egy ringyó miatt. Egy rongy miatt. Akarod? Te -is megkaphatod. Menj hozzá és mondd neki, hogy megölöd magad, mint -Zemplény Gyurka. „Főbe lövöm magamat Ilka az ablakod alatt!“… Mondd -neki. Már megkaptad. Olyan buta. Csak ennyit mondjál és füttyents neki, -– már a tied. Ezért a rongyért öltem meg a testvéremet, Pityut!… - -– Részeg vagy te pajtás, mondta neki Vécsy. - -Azután berakta a vonatba. - - -X. - -Vécsy tíz nap mulva elment a kórházba. Beeresztették Gálhoz. - -– Szervusz fiú, köszönt neki, hát hogy vagy? - -Gál ágyban feküdt nagy kötéssel a fején. - -– Köszönöm, mondta, most már jobban. - -Beszélgettek; azután Gál félénken, halkan megkérdezte: - -– Te, tudják a városban, miért verekedtünk? - -– Annyit mindenki tud, hogy Mertzné miatt. Girálthy is sokat volt vele, -te is sokat voltál vele… - -Gál nyugtalanul sóhajtozott, azután nagy elhatározással megszólalt: - -– Pali, jóbarátom vagy te nekem? - -– Igen. - -– Rád bizhatom egy nagy ügyemet? - -– Igen. - -– Bízhatom a diszkréciódban? - -– Igen. - -– Talán ostobaság, amit csinálok. De nem bírom tovább. Menj el kérlek -Mertznéhez. És mondd meg neki… Mondd meg neki, hogyha tíz nap óta nem -érdeklődött is irántam, ha nem küldött egy üzenetet, egy levelet, egy jó -szót, én mégis mindig rá gondolok. És üzenje meg veled, hogy nem -haragszik rám. - -– Megmondom neki. - -– Mikor? - -– Még ma. - -Vécsy azután elment. Délután felkereste az asszonyt. Az asszony szép -volt: friss, elegáns, jókedvű. Mikor Vécsy elmondta neki az üzenetet, -elpirult és zavarba jött. - -– Kérem, mondta zavarodottan, mondja meg Gálnak, hogy én… Hogy én nem -haragszom rá. - -– Mást ne mondjak neki? - -– Mit mondhatna mást? - -– Nem üzen neki semmit? - -– Nincs mit üzennem… Nekem nagyon kínos ez a dolog. Én nem tehetek róla. -Én ártatlanul keveredtem bele. És az emberek úgyis annyit beszélnek. - -Vécsy dühbe jött a gyáva mentegetődzésre. - -– Minek hazudik? – mondta haragosan. Az a szegény fiú félholtan fekszik -a kórházban… - -Az asszony ijedten húzódott vissza. - -– De nekem, dadogta, semmi közöm sincs hozzá. - -Vécsyt elöntötte a méreg. Odalépett hozzá és megfogta a karját. - -– Minek hazudik? – kiáltott rá. - -Az asszony ijedten állott fel, Vécsy fogta a karját és maga mellett -érezte a kiegyenesedett testét. - -– Minek hazudik? – kérdezte halkabban. - -Az asszony félénken dadogott. - -– Én nem… én igazán… - -Vécsyt forró vágyakozás öntötte el ebben a percben. Még mindíg fogta az -asszony karját. Közelebb húzta magához és száraz torokkal súgta a -fülébe: - -– Maga azt akarja, hogy mind öljük magunkat magáért. - -Az asszony rémülten nézett rá. Vécsynek szikrázott a szeme és kitágultak -az orrlyukai. Görcsös karral rántotta magához az asszonyt és rekedten -recsegő hangon lehelte rá: - -– Én is ideállok az ablak alá, mint Zemplény Gyurka… - -Az asszony elsápadt, halálos rémülettel reszketett, beleesett a Vécsy -durva karjaiba és nem tudott védekezni. – - -Vécsy zavarodottan pödörte a bajuszát. Az asszony zokogva ült fel, és a -kezébe hajtotta a fejét. Nem tudtak szólni, Vécsy végre kínos zavarban -megszólalt: - -– Milyen üzenetet vigyek Gálnak? - -Az asszony elkeseredetten zokogott. - -– Semmit, mondta, semmit. - -– Valamit kell neki mondanom. - -– Semmit!… Ilyen gazság!… Ilyen becstelenség! - -Vécsy nem tudott kibontakozni a zavarodottságából. Végre megpróbálkozott -valamivel. Odament az asszonyhoz és megsimogatta a karját. Azután meg -akarta csókolni a nyakát. - -– Nem! – sikoltotta az asszony. Nem! Takarodjék! - -– De holnap eljövök, mondta Vécsy. - -– Nem. Utálom magát. Undorodom magától. - -Vécsy megpróbált könyörögni: - -– Hadd jöjjek el!… Szeretem magát! - -Az asszony erre felállott. Összeszorította az öklét és szembenézett -Vécsyvel. Egy percig hallgatott, azután szabadon eresztette a dühét. - -– Maga poltron. Gyáva gazember. Piszkos szemétfickó. Bitang kocsis. Az -ilyen pimaszok számára a leköpés is nagy megtiszteltetés. - -Zuhogott a férfire a haragos, elvakult, nem válogatós szidalma. Vécsy a -szemébe nevetett. - -– Most már beszélhetsz babám. Előbb szóltál volna. - -Az asszony piros lett a haragtól, teleszítta a száját levegővel és -háromszor egymásután a szemébe vágta: - -– Hamis kártyás! Hamis kártyás! Hamis kártyás! - -Vécsy elfehéredett. Ez a pletyka, amit most belecsaptak az arcába, -elevenére talált. Most egészen átalakult azzá a paraszttá, amivé néha -válni szokott. Az asszony még egyszer mondta, halkabban most már és -kissé ijedten: - -– Hamis kártyás. - -Vécsy hozzálépett, megfogta a csuklóját, megcsavarta és a földre -taszította. - -– Hallgatsz? – kiáltott rá. - -Az asszony ijedten hallgatott. Vécsy felemelte a lábát és a cipője orrát -hozzáérintette az asszonyhoz. - -– Na megállj! – mondta neki. - -Végignézett rajta és hozzátette: - -– Lotyó! - -Azután elment. - - -XI. - -Másnap felsétált a kórházba. - -– Mertzné, mondta Gálnak, azt üzeni, hogy nem haragszik rád. - -Gál rémülten nézett rá. - -– Ezt üzeni? Egyebet nem? - -– Nem. - -– Semmit? - -– Semmit. - -Gál lehúnyta a szemét. - -– Pajtás, mondta neki Vécsy, rossz asszony az. - -Gál felnyitotta a szemét. Ránézett. - -– Lehet, mondta. Lehet, hogy rossz asszony. Hát majd kigyógyulunk talán -ebből is. - -Vécsy azután elment. Délután találkozott a rendes társaságával. Akkor -félrehívta Rápolt Kálmánt. - -– Te Kálmán, mondta, vér van a te eredben vagy víz? - -– Vér van abban öregem, még pedig jó kún vér. - -– Hát Kálmán, kell-e szép asszony? - -– Kell. - -– De merni is kell ám azért valamit. - -– Merek én. - -– Szeretnéd-e Mertznét? - -Rápolt összeszorította a két ajkát és füttyentett egyet. - -– Hát szeretnéd? - -– Igen. - -– Csak tőled függ. Megkaphatod. Én is megkaptam. - -– Te?… Te?… Te…? - -– Igen. - -– Hát mondd. Mondd. Gyorsan. - -Végighallgatta a Vécsy elbeszélését. - -– Hát te kitől hallottad ezt? – kérdezte azután. - -– Girálthytól, mikor részeg volt. - -– És hát ha egy pofont kapok tőle? - -– Hát legfeljebb kaptál egy asszonypofont. - -– És hát ha botrány lesz belőle? - -– Légy nyugodt. Az asszony jobban fél a botránytól, mint te. - -– Hány óra? - -– Hat. - -– Rögtön megyek. - -– Eredj. A Hungáriában várlak. - - -XII. - -Nyolc óra elmult. Vécsy a Hungáriában ült a rendes társaságával és -türelmetlenül dobolt az asztalon. Negyed kilenckor bejött Rápolt. Vécsy -felugrott. - -– No? Széna vagy szalma? - -– Rápolt mosolygott és egy nagy lélegzetet vett: - -– Széna. - -Vécsy örömében a nyelvével csettintett. - -– Pincér, kiáltotta, Pommeryt! - -Azután odafordult Rápolthoz: - -– Most ülj ide az asztalhoz és mondj el mindent. - -Rápolt húzódozott: - -– Te! Csak nem mondom el… - -Vécsy ordított: - -– Lovagias görcs esett beléd? Felrúglak! Hat órakor még nem voltál ilyen -lovagias. Rögtön elmondasz mindent. - -Azután csendesebben folytatta: - -– Én úgyis mindent elmondok. - -Rápolt erre leült az asztalhoz. Felhajtott két pohár pezsgőt; a társaság -összébb húzódott; Rápolt elbeszélte a dolgot: - -– … Mikor elváltam Vécsytől, odamentem a Mertz-házhoz. Ott megrőkönyödve -vakargattam egy kicsit a fejemet… Azután meggondoltam a dolgot. -Visszatérni szégyen volna; azután meg mi történhetik velem? Legfeljebb -kidobat. Felmentem. Becsengettem. Az asszony egyedül volt otthon. -Kedvesen fogadott, mintha látogatóba jöttem volna. Én is úgy tettem, -mintha látogatóba jöttem volna. Beszélgettünk, beszélgettünk, -beszélgettünk. A dolog már unalmas volt. Erre összeszedtem minden -bátorságomat és ezt mondtam: „Én már régen meg akartam mondani magának, -hogy imádom. Most megmondom. Őrültül szeretem.“ – Erre felállott: „De -kérem“, – mondta sértődötten. – „Hallgasson meg“ mondtam erre. „Meg kell -hallgatnia.“ – „Nem!“ mondta haragosan. „Azonnal távozzék.“ – Úgy? -mondtam erre magamban. Te haragszol? No lássuk. – „Hallgasson meg“ -mondtam… „Gondolja meg, nem lett volna-e jobb, ha Zemplény Gyurka a -halála előtt egy nappal idejött volna: így mint én?“ – Erre elsáppadt és -leült. – „Kérem“ mondta könyörgő hangon „ne bántson; hagyjon el engem; -menjen szépen haza.“ Sírt. Olyan szépen könyörgött, hogy majdnem -eljöttem. De közben hozzáért a kezemhez a kezével, azután hozzám -súrlódott a szoknyája, és erre egyszerre eszem ágában sem volt menni. – -„Ha most elküld“ mondtam „akkor a halálba küld“. Összetette a kezét és -úgy könyörgött. „A halálba küld“ mondtam neki. Elsáppadt és el akart -ájulni. De én nem engedtem. Átkaroltam. „A halálba küld“ mondtam neki -még egyszer. Erre nem tudott védekezni. - -A társaság izgatottan kérdezte: - -– És? És? - -Rápolt büszkén mosolygott és ennyit mondott: - -– Én pedig nem vártam biztatást. - -Az asztal körül ideges hallgatás volt egy másodpercig. - -– Éljen! – kiáltotta ezután Vécsy. - -A társaság lelkesen éljenzett. Ujjongtak. Koccintottak. Lelkesedtek. -Tomboltak az örömtől. - -– Hogyan búcsúztál el tőle? – kérdezte Vécsy. - -Rápolt nevetett. - -– Megköszöntem neki, hogy megmentette az életemet. - -– És ő mit mondott? - -– Szomorú volt. - -– Majd felvidítjuk, mondta Vécsy. Éljen a jószívű, szép asszony! - -A társaság lelkesen éljenzett. Boldogak voltak. Ficánkoltak. És sokat -ittak. A társaság a részletek felől faggatta Rápoltot. Rápolt részeg -volt már egy kicsit és büszkén válaszolta: - -– Lovagias ember ilyen dolgokról nem beszél. - -Erre kinevették, pofonokkal fenyegették, és Rápolt erre előadta a -részleteket. - -– Holnap, mondta később, megint felmegyek hozzá. - -– Fenét mégy! – válaszolta Vécsy. Mindent magadnak akarsz? Másnak is -jusson. - -– Úgy van, kiáltották a többiek. - -– Sorsot húzunk, mondta Vécsy, hogy ki menjen fel hozzá holnap. - -A társaság lelkesedett ezért a tervért. Vécsy elővett egy forintot. - -– Két ember van soron, mondta. Kurt és Rácz Jani. Kurté a fej. Rácz -Janié az írás. - -A társaság üvöltött a gyönyörűségtől. Vécsy megpergette a forintot és -ott az asztalon Rácz Janit sorsolták ki másnapra. - - -XIII. - -A szőke Rácz Jani gyáva volt egy kicsit. Félt. Ebéd után inni kezdett -tehát és délután hat órára elég bátorságot ivott magának. - -Felment az asszonyhoz. Becsengetett. Egy szobalány jött ki. - -– A nagyságos asszony, mondta, senkit sem fogad. - -– Beszélnem kell vele, kiáltotta erre Rácz Jani. Nagyon fontos ügy. - -A szobalány erre bement és egy perc mulva visszajött. - -– Tessék besétálni. - -Rácz Jani bement a szobába. A járása egy kissé bizonytalan volt és a -félhomályban nem vette észre mindjárt az asszonyt. - -– Jó estét Rácz, mondta neki az asszony. Mit akar tőlem? - -Rácz Jani feléje fordult. Az asszony egy szék mellett állott: halványan -és komolyan. Rácz Jani odalépett hozzá és megölelte. Az asszony halkan -sikoltott és ellökte magától. - -Rácz Jani megtántorodott. De nem esett el. És erre energikus lett. - -– Férfiúi becsületszavamra fogadom, mondta, hogy ha ellök magától, -kimegyek ide az ablak alá, kiveszem a revolveremet és főbelövöm magamat. - -Az asszonyból felbuggyant a zokogás. Egy szék mögé menekült és -összekulcsolta a kezét. - -– Rácz! Kérem, könyörgök, ne bántson! - -Rácz Jani kérlelhetetlen volt. Odament az asszonyhoz: - -– Férfiúi becsületszavamra fogadom, hogy főbelövöm magam. - -Az asszony halkan és bágyadtan könyörgött még. De Rácz Jani nem engedett -és így neki kellett engednie. - - -XIV. - -Másnap délután Kurt báró csengedett be az asszony lakásába. Az ajtót -azonban nem nyitották ki. A szobalány az ajtó nyílásán át szólt ki: - -– A nagyságos asszony senkit sem fogad. - -– Fontos ügy… - -– A nagyságos asszony holnap elutazik és senkit se fogad. - -Kurt tárgyalni akart még, de a szobalány otthagyta az ajtó előtt. Kurt -megfordult és elment. - -Dühös volt. A társaságnak elmondta a dolgot. Kinevették. Ez még -dühösebbé tette. Káromkodott. - -– A keserves rézangyalát annak az asszonynak. Most becsukatja az -ajtaját. Mikor én jövök sorra. A lotyó! Csak épen én ne? - -Később inni kezdett és erre még dühösebb lett. Úgy érezte, hogy jogai -vannak az asszonyra, és hogy az asszony kijátszotta és megcsalta. - -Ivott. Tizenegy óra tájban egyszerre felugrott és menni készült. - -– Hová mégy? – kérdezték tőle. - -– Várjatok rám, mondta, eszembe jutott valami. - -Egy óra tájban visszajött. A sapkáját félre csapta, a kardját a kezében -hozta. Csillogott a szeme. Gőgösen fütyörészett. - -– Hol voltál? – kérdezték tőle kiváncsian. - -Kurt leült, várt egy kicsit, azután nagyon nyugodtan és nagyon -diadalmasan válaszolta: - -– A szép asszonynál! A szeretőmnél! - -– Mi? Hol? Kinél? - -– Ilkánál. - -A társaság elbámult. - -– Hogyan? Hogy csináltad ezt? - -Kurt boldogan élvezte a dicsőséget, azután csendesen és büszkén -elbeszélte a dolgot. - -– Nagyon egyszerű az ügy. Mikor innen elmentem, elmentem a Mertz-ház -elé. A kapú be volt csukva. Megnéztem a rácskerítést. Nem volt valami -magas. Átmászok én ezen, gondoltam magamban. Át is másztam, csak egy vas -kiszakította a nadrágomat. Hát átmásztam. Melyik lehet most az asszony -hálószobája? – gondoltam magamban. Kikombináltam, hogy az utolsó -sarokablak. Odamentem. Szépen bekocogtattam az ablakon. Kocogtattam -egyszer. Kocogtattam kétszer. Senki se válaszolt. Ráütöttem egyet az -ablakra. Erre láttam, hogy odajön az ablakhoz az asszony. Kinyitotta a -spalétát, de az ablakot nem nyitotta ki. Kérni kezdtem, hogy nyissa ki, -de nem akarta. Erre hangosabban kértem. Erre megijedt, hogy emberek -találnak jönni. Erre kinyitotta. Kért, hogy menjek el. Megigérte, hogy -holnap mehetek hozzá. De én nem adok semmit az ilyen igéretekre. -Elővettem a revolveremet, felhúztam a kakasát, nagyot pattant a rúgó, és -azt mondtam neki, hogyha be nem ereszt, ott rögtön az ablaka alatt -főbelövöm magamat, mint Zemplény Gyurka. - -Kurt elhallgatott. A társaság sürgette: - -– És? És? - -– És erre beeresztett, mondta Kurt nyugodtan. - - -XV. - -Az asszony egyedül maradt és előbb kábultan feküdt egy ideig. Azután a -csengőhöz ment és türelmetlenül, hosszasan csengetett. Azután újra -csengetett és azután megint haragosan, hosszasan nyomta a csengőt. - -Végre bejött az álmos szobalány. - -– Lidi, mondta neki az asszony, hozasson egy fiakkert. A két órás -gyorsvonattal utazunk. - -A szobalány elbámulva nézett rá. - -– Csak nem! – mondta. - -– De igen. Menjen. - -– Még be sincs minden pakolva. - -– Majd a szakácsné utánunk küld mindent. - -– De ilyenkor éjjel… - -– Fogja be a száját és kotródjék. - -Az asszony haragos volt, ideges, lázas, türelmetlen. Gyorsan -felöltözködött és várta a kocsit. Fel és alá járkált a lakásban, -toporzékolt, tombolt és sóhajtozott a türelmetlenségtől. - -A kocsi megjött. - -– Menjünk, mondta a szobalánynak. - -– Én még nem vagyok felöltözködve. És még egy óránk van. - -– Hát siessen, siessen már. Kint akarok lenni a vasútnál. - -Végre kocsiba ültek. Az asszony behúzódott az ülésébe és gyűlölettel -nézte a házakat, amelyek mellett elmentek. Kint az állomáson -lefátyolozta magát, beült a váróteremnek egyik zúgába, és reszketett -tőle, hogy ismerőse talál jönni. De nem jött senki. - -Két órakor végre beült a vonatba. Egyedül voltak egy fülkében. A -szobalány elaludt, az asszony pedig maga elé nézett és átvirrasztotta az -egész éjszakát. - -– Soha nem megyek vissza ebbe a becstelen fészekbe, gondolta. Minek -maradtam eddig is? Miért nem jöttem el? Miért nem utaztam? Legalább az -első után… Miért nem találtam ki hamarább, hogy kieszelt dolog? Miért -nem utáltam meg hamarább az egész várost? - -Egész éjjel ezzel a gondolattal foglalkozott: miért nem jött el -hamarább. Miért engedte, hogy újra meg újra meglepjék, torkon ragadják -becstelenebb és becstelenebb ötletekkel? Nem tudott válaszolni magának, -de egyre nagyobb és keserűbb undort érzett a város iránt. Nem -gondolkozott azon: mi történt vele? Nem is próbálta magyarázgatni. Csak -az az egy homályos érzése volt, hogy nagyon piszkos a teste. - -Budapesten hotelbe mentek. Az asszony itt megfürdött, azután fáradtan -lefeküdt és délutánig aludt. Délután még mindíg rosszkedvű volt. -Fáradtnak, elgyötröttnek, betegnek érezte magát. Nem mozdult ki a -szobájából, feküdt és kétségbeesve bámult maga elé. Negyednap úgy -érezte, hogy tennie kell valamit, ha nem akar belehalni a keserűségbe. - -– No Lidi, mondta a szobalányának, hová menjünk nyaralni. - -– Velencébe, mondta a szobalány. - -– Lidi, Velencébe nem szokás nyaralni menni. Velence nagyon meleg. - -Elhatározta, hogy először Ischlbe megy. Másnap már el is utazott. -Harmadnap ott volt. - -Ott eltöltött három hetet. Lassanként talpra állott, vidámabb lett, járt -kelt, és megint tudott nevetni. Azután Marienbadba ment, azután Svájcba. -Még mindíg messzebbre akart jutni Magyarországtól. Elment Vichybe. Itt -három hónapot töltött, három nyugodt és szép hónapot. - -Az első napokban megismerkedett egy magyar családdal. Eleinte el akarta -őket kerülni, de nagyon kedvesek voltak és mégis barátságot kötött -velük. - -Csak hárman voltak. Az apát Ozoray Balázsnak hítták; nyugalmazott bíró -volt, fehérhajú kedves öreg úr. Ott volt még a felesége: egy fehérhajú, -kedves öreg asszony. És a fiuk, ifjabb Ozoray Balázs, egy huszonhárom -éves fiatalember: csendes, szerény és jó modorú. - -Három hónapot töltöttek együtt zavartalan és jó barátságban. Szeptember -végén Ozorayék jelentették, hogy ők most lemennek a Rivierára. Az -asszony azt mondta, hogy velük megy. Nagyon örültek neki. - -Októberben le is mentek Beaulieube. Az asszony itt is csendesen, szépen, -nyugodtan és elégedetten élt. Nagyon megbarátkozott a fiatal Ozorayval. -Boldoggá tette, hogy a fiatalember udvarias, tapintatos, szelid, mint -egy fiatal lány. - -– Ime, mondta boldogan magában, egy izmos erős férfi hónapokig együtt -tud velem lenni, anélkül, hogy egy sértő szempillantáson rajta lehetne -kapni. - -Bizalommal és barátsággal sétált együtt vele, csónakázott, zongorázott, -olvasott vele. - -Decemberben egy napos, rivierai délutánon egyedül ültek a hotel -kertjében. Az öregek felmentek ebédutáni alvásra. - -– Egy kérésem van, mondta ekkor halkan a fiatal Ozoray. - -– Mi? - -– Kérem: jöjjön hozzám feleségül. - -Az asszony hátradőlt a székében és csodálkozva nézett rá. - -– És ezt csak így mondja? - -– Így. De alaposan meggondoltam. - -Az asszony ekkor előrehajolt és gyöngéden mondta: - -– Nem. Nem megyek. Hogy gondol ilyet? Hat évvel vagyok idősebb magánál. - -A fiatal Ozoray lehajtotta a fejét és a kavicsot turkálta. - -– Az nem tesz semmit. Én szeretem magát… - -– Nem. Én nem akarok férjhez menni. Soha és semmiképen. - -Ozoray elpirult és halkan mondta: - -– Nagyon szeretem. Nagyon szeretem. - -Az asszony tréfálni próbált: - -– Majd elmúlik az a szerelem. Fiatal emberek szerelme nem tart soká. - -– Ez máris soká tart. Szeretem. Szeressen engem. Szeressen engem. - -Lázasan, halkan, alázatosan könyörgött neki. - -Az asszony védekezett. - -– Nézze, mondta melegen, én nagyon sokra becsülöm a maga barátságát. De -én tisztességes asszony akarok maradni. - -– Hát jőjjön hozzám feleségül. - -– Azt nem. - -– Hát akkor… akkor szeressen… - -– Nem lehet. Nem tudnék az édesanyja szeme közé nézni. - -– Csak akkor tud, ha engem boldogtalanná tesz? - -– Majd elmúlik ez a boldogtalanság. - -A fiatal Ozoray halkan, alázatosan, állhatatosan könyörgött és az -asszony csendesen, kitartóan védekezett: - -– Tisztességes asszony akarok maradni. Én nem tudok másképen élni. Maga -is megvetne akkor… - -Később lejöttek az öregek. Este azonban megint egyedül maradtak. A fiú -újrakezdte a halk, alázatos, szelid könyörgést. Az asszony bágyadtan -védekezett. - -Éjjel lett, a tenger felől hűvös szellő támadt. A fiú halkan és lázasan -könyörgött. - -– Szerelmem, szép asszonyom, királynőm: könyörüljön rajtam. - -Az asszony körülnézett és látta, hogy már mindenki felment lefeküdni, és -hogy későre jár az idő. A fiú könyörgött. És ő ekkor előre hajolt a -fiúhoz és halkan és melegen azt mondta neki: - -– Más volna… - -A fiú felvillanó szemmel nézett rá. - -– Más volna, mondta szeliden az asszony, ha az életét menteném meg… - -A fiú zavarodottan nézett rá. Azután lihegve, sietve mondta: - -– Az életemet menti meg. - -– Ha a revolvert venném ki a kezéből, folytatta áldozatkészen az -asszony. - -A fiú kitágult szemmel nézett rá. - -– Fiatal embernél, mondta megrovóan és jóságosan az asszony, borzasztó -az ilyen gondolat. Erre nincs oka. És nincs joga sem. - -A fiú lázasan mondta: - -– Megölöm magamat, ha nem lesz az enyém. - -– Isten ments!… Ezt nem engedhetem, mondta melegen az asszony. - -És megsímogatta a fiú fejét. - - - - -MEGRETTENT VÁROS. - -A pályaudvar üvegteteje harsogva vert vissza minden zajt és a homályos, -kormos csarnok tele volt zúgással és lármával. A felső részen, a -vendéglő előtt furcsa sereg táborozott. Parasztok, magyarul beszélők, de -bocskorosok ültek, álltak, tolongtak és kiabáltak ott vagy kétszázan egy -zajos nagy tömegben. Kis batyu volt mindegyiknél és behajtott kasza. -Aratni mennek ezek valahová. - -Megálltunk és néztük őket. Egy vasutas járt-kelt közöttük, aztán odajött -hozzánk panaszkodni. - -– Nem lehet velük bírni. Hajnal óta vannak itt, azóta isznak és egészen -be vannak rúgva már. Az előbb be akartak vonulni a vendéglőbe. - -– Hová valók? - -– Szlavóniába. Nem hord máshol bocskort a magyar paraszt. Mennek le -Torontálba aratni. - -A szabadkai vonatot betolták a harmadik sínre. Indultunk beszállni. -Lassan mentünk végig a középső perronon. A hátunk mögött -torkaszakadtából ordította a mi vasutasunk a szlavóniai paraszttábornak: - -– Beszállni! Beszállni! - -Hátra néztünk. Az emberek üldögéltek a földön, egyik másik ki is -nyújtózkodott, beszélgettek, körüladogatták a pálinkás üvegeket és a -fülük bojtját se mozgatták. A vasutas kétségbeesetten ordította: -beszállni. Nem mozdultak. A vasutas odament egy csoporthoz és közéjük -ordította: itthagy a vonat. - -Az öt ember megmozdult. - -– Hol kell felülni? – kérdezték. - -– Kint, egészen kint. Gyertek utánam. - -Az öt ember megindult. Mögöttük huzakodás, csoszogás támadt a táborban. -Az emberek felkapták a batyujukat, a kaszájukat és most már mind -nekiindultak az első öt nyomán. – Azokkal sietett a vezetőjük, utána -egyesével, kettesével, kocogva, futó lépésben vagy galoppozva indultak a -többiek is. Az egész áradat ott ömlött el előttünk és símára söpörte az -utat. Egy alacsony zömök legény úgy fogta a behajtott kaszáját, mint -ahogy katonakorában a szuronyt foghatta. Jött felém és rámkiáltott: - -– Hé! Félre az útból. - -Félre mentem az útból. Be van rúgva. A legény röhögött, és a többiek -utánozták. Száz behajtott kasza szegeződött a belső perronnak és az -emberek rémülten menekültek. - -A vonat előtt egy vasúti tiszt állott. Torkaszakadtából kiabált a rohanó -emberekre: - -– Megálljatok. Hol a vezető? Megállni! Lassan! - -Senkisem hallgatott rá és úgy látszott, hogy a kaszások baj nélkül -rohannak végig a vonat előtt és baj nélkül bújnak be a vaggonokba. De -utolsónak még vagy három kaszás ügetett a többi után. A vasúti tiszt -elébük állott. - -– Megálljatok. Hol a vezető? - -Az emberek vágyódva pillantottak a társaik után és nem tudtak felelni. -Részegek voltak. - -– Addig nem mozdultok, kiáltott dühösen a vasutas, míg meg nem -mondjátok. - -Az egyik ember ekkor felemelte behajtott kaszáját és a végét – ahol nagy -csomóba egyesül az acél és a fa – ráejtette a vasutas-sapkára, amely a -tiltó hivatali hatalom jelvénye gyanánt állott előtte. A sapka roppant -egyet, a fej megrecscsent és a vasúti tiszt hang nélkül rogyott össze. - -A kaszások kikerülték a testét és nekieredtek, hogy utolérjék a többit. -Egy első osztályú kocsiból nagy lendüléssel ugrott ki ekkor egy magas, -barna úr és a nyakánál ragadta meg azt, amelyiknek a kaszája még véres -volt a bezúzott fejtől. A magas, barna úr kipirulva ordította: - -– Gazfickó, el akarsz illanni?… Rendőr! Rendőr! - -A paraszt makacsul és bután ráncigálta magát arrafelé, ahol a többiek -voltak. - -– Eresszen el, mondta, eresszen el az úr. - -– Disznó, kiáltotta az elfogója, azt mondd, hogy nagyságos ur. -Főszolgabíró vagyok én… Majd megtanítlak. - -A kocsikból kiugráltak az emberek. A paraszt kétségbeesetten ráncigálta -magát és amikor a nyaka köré egyre fájdalmasabban szorult a fojtogató -marok – a kaszáját fogta suhintásra. - -A főszolgabíró elugrott mellőle, a zsebébe nyult és revolvert vett elő. -A paraszt visszahökölt, azután megfordult és futni kezdett a többiek -felé. A főszolgabiró egy ugrással elébe került. A paraszt felemelte a -kaszáját, felemelkedett a revolver is. De ekkor már nagy tömeg tolongott -körülöttük. Öt ember rávetette magát a parasztra és kicsavarta a kezéből -a kaszát. Egy rendőr közeledett. A főszolgabíró elmondta neki az esetet. - -Az elfogott paraszt azonban levetette magát a földre, rúgott, ütött, -harapott, kitépte magát azokból a kezekből, amelyek fogták és tele -torokkal bőgött. - -Felülről lassan jöttek lefelé a társai. Értelmetlenül és megriadva -bámultak. De az elfogott ember ordításából egyszerre egy értelmes mondat -harsogott ki: - -– Meg akarnak ölni az urak. - -A parasztok mind kitolongtak a kocsikból. Bámulva álltak és csodálkozva -néztek egymásra. És egyszerre megértették a dolgot: - -– Az urak ölik a népet. - -Egy vállas, erős paraszt széttaszigálta az embereket és befurakodott -egészen oda, ahol a rendőr állott egy nagy csoportnak a közepén. - -– Eresszék el ezt az embert, – mondta – és rámutatott a földön ordító -társára. - -A főszolgabíró nyugodtan mondta neki: - -– Kotródj innen, semmi dolgod itt. - -A paraszt káromkodni kezdett. - -– De van annyi dolgom, mint az úrnak. Eresszék el ezt az embert. - -– Kotródj innen. - -A paraszt tölcsért csinált a kezéből: - -– Haj! Emberek! Ide csak emberek… - -Az aratók szétverték az embergyűrűt. Az ökleik elől riadtan menekült -mindenki. A rendőr maradt ott, a szolgabíró és még két ember, akik a -foglyot tartották. De most már tíz arató üvöltötte: - -– Eresszék el! - -Az egyik arató meglökte a főszolgabírót. Egy dühödt pofon csattant el -erre az arcán. A pofonütött ember megfordult, vette a kaszáját és főbe -vágta vele a főszolgabírót. A vágás leütötte a magas férfit, a sinek -közé. A rendőr kardot rántott. Egy félperc mulva véres fejjel feküdt a -földön. Mindenki más menekült. A parasztok egy-két másodpercig -tanácstalanul állottak, aztán megértették, mit kell tenniök. - -– Öljük meg az urakat, harsant fel az ordítás. - -Most ismét künn állottak valamennyien a vonat előtt. Néhányan leültek a -földre, hogy felverjék behajtott kaszájukat, egy csomó felugrált a -vonatra, hogy mindenkit kiverjen és a legnagyobb rész futva indult meg, -hogy a várótermeket meghódítsa. Egy másodperc alatt megértették, mit -kell tenniök és olyan gyorsan fogtak hozzá a szivük szerint való -munkához, hogy védekezésre még csak gondolni sem lehetett. Az utasok -sikoltozva, rémülten menekültek előlük. A baloldalon néhány vasutas -megpróbált elébük állni. De kétszer lezuhant az összehajtott kasza, két -ember véresen bukott fel, és a parasztok diadalmasan rohantak előre. A -pálinka, amit órák óta ittak, a vér, amelyet láttak, az erejük tudata és -az egymás eszeveszett diadalmas rikoltozása örjöngően részeggé tette -őket. - -– Minden urat megölünk most, ordította az egyik, és egy lokomotívra -ugrott fel. - -A fűtő lehajította. - -– Barom, mondta neki, én nem vagyok úr. - -– Nadrágot hordasz. Most meghalsz kutya. - -Nyolcan rohanták meg a lokomotívot és egy perc mulva véres fejjel -hajították át a fűtőt a mellvéden. A főroham a vendéglő felé indult. Az -üvegablakok csörömpölve hullottak szét az asztalokra, nehéz kaszák -csörrentek le, és egy félperc alatt el volt foglalva a vendéglő, a -konyha és a pince. - -Az utcán a kivert utasok és a vasúti személyzet köré óriási néptömeg -gyült össze. Az emberek elkeseredve szidták a rendőrséget. - -Öt perc mulva jött egy szakasz rendőr. Az érkezés oldala felől indultak -be a pályaudvarra. Átmentek a nyitott előcsarnokon kivont karddal és -készen tartott revolverrel. A bejáró ajtóknál nyolc paraszt üldögélt és -ivott. Likőrös palackok állottak előttük a vendéglői zsákmányból. Mikor -a rendőrök feléjük közeledtek, felugrottak. A kaszáik, most már mind -felverve, ott állottak a falhoz támasztva. Nyolc kasza suhogott a -levegőben. A rendőrparancsnok egy percre habozva állt meg. A kard itt -nem használ semmit. Elő a revolverrel. De megpróbálta, nem mehetne -inkább szép szóval valamire. - -A parasztok nem is válaszoltak a beszédre. Megindult a nyolc kasza. -Revolversortűz dördült el. Három ember felbukott, de öt éles villogó -kasza sustorogva, recsegve suhogott közéje a revolveres csapatnak. A -kasza suhintását nem lehet kivédeni, a kasza suhintása elől nem lehet -kitérni, a kasza suhintása eltépi a lábat, felszakítja a gyomrot és egy -recscsenéssel metszi el a torkot. Néhány revolverlövés eldördült még; de -a rendőrcsapat fele azután véresen vergődve feküdt a földön, a másik -fele pedig véresen rohant ki a szabadba. - -Künn eszeveszett rémület támadt. Az emberek tolongtak, ellökték, -megtaposták egymást, riadtan igyekeztek menekülni és a rémület -szétszórta a hírt: - -– A parasztok ki akarnak törni. Mindenkit le akarnak gyilkolni. - -Budapest egy percig – úgy tetszett – védelem nélkül, gyáván remeg, -kiszolgáltatva kétszáz kasza ellenállhatatlan, véres rohamának… Ha azok -ott benn kitörnek, nincs ami feltartsa őket. De a parasztokat -bennmarasztalta a vendéglői zsákmány. És az új tömeg, amelyet a -kiváncsiság künn a menekülők helyébe szorított, őrjöngve, dühösen -kiabálta: - -– Katonákat! Katonákat! - -A tömeg egyre nőtt. Elöntötte a pályaudvar környékét és lefolyt az egész -Kerepesi-útra. Vágtató kocsin jött ki a főkapitány, revolveres -rendőrcsapatokat állított minden kijáratra. - -– Ha csak mutatkozik is valamelyik, lőjjétek le. Nem szabad -kibocsátanunk őket, ha már benn ők az urak. - -Benn azonban részegen szervezkedtek a parasztok. Nem akartak kijönni. -Minden kijáró elé őrséget állítottak, néhány embert a pincébe küldtek le -és néhány fiatal legény ételt hordott a többieknek. - -A főkapitány a vasúti főnököt hivatta és megkérdezte tőle, -gondoskodott-e róla, hogy a vonatok ne jőjjenek be a belső pályaudvarra. -Az állomásfőnök elsáppadt: - -– Jézus Máriám, mondta, most jön a konstantinápolyi express. - -Rohanni kezdett felfelé. De már későn volt. Az üvegtető alá zakatolva, -harsogva rontott be az előkelő sárga vonat. A parasztok üvöltve -fogadták. A vonat utasai meglepetve, megriadva nézték a véres kaszájú -népet; de a csodálkozásra is alig volt idő. A parasztok felugráltak a -kocsikba, és egy félperc mulva a konstantinápolyi expressz ki volt -rabolva; néhány utasa véresen hevert a kocsipárnákon és az utasok többi -része összetörve véresen menekült ki az utcára. Künn harsogó zúgás, -felháborodott tombolás fogadta őket. - -– Borzasztó! Budapesten történjék ilyesmi… Európai botrány… Egy -nemzetközi vonat… - -A remegő menekülőket megnyugtatták róla, hogy ebben a tömegben nem -fenyegeti őket veszedelem. A főkapitány idegesen nézegetett a -kerepesi-út felé. - -– Nem hall trombitaszót? – kérdezte egy rendőrfelügyelőtől. - -– Nem. - -Végre felharsant a trombitaszó. Két század huszár jött, csendes lépésre -lassítván a tömegben lovai erős ügetését. Az ideges tömeg -megkönyebbülve, ujjongva fogadta őket. Viharos éljenzések -nyugtalanították a huszárlovakat, és az őrnagy, aki a csapat élén -lovagolt, káromkodott. A főkapitány odament hozzá és bemutatkozott neki. - -– Mit parancsol? – kérdezte az őrnagy. - -– Kérem, mondta a főkapitány, szállíttassa le az embereit, töltesse meg -a karabélyokat és tisztíttassa meg a pályaudvart. - -– Sajnálom mondta az őrnagy, erre nem vállalkozhatom, már csak azért -sem, mert nincs mivel megtöltetnem a karabélyokat. Nem hoztunk éles -töltést. - -– Akkor várunk a gyalogságra. Addig kérem, tessék kíméletesen -hátraszoríttatni onnan a tömeget a Kerepesi-út felé. - -A huszárok lassan belovagoltak a tömegbe és az emberek dühösen -káromkodva torlódtak visszafelé. Egy negyedóra mulva jött a gyalogság: -három század egy alezredes vezetése alatt. A főkapitány elmondta, mit -akar. Az alezredes bólintott. Kiadta a rendeletet, hogy három század -három oldalról induljon be a pályaudvarra, megtöltette a fegyvereket és -végül megparancsolta: - -– Nem szabad megvárni, míg közel jönnek a kaszákkal. Semmit sem szabad a -szuronyra bízni. Mindent golyóval. - -Odafordult a főkapitányhoz: - -– Kérem, tessék az egész környéket megtisztíttatni az emberektől, mert a -golyóink még a szomszéd házak falán is átmehetnek. - -A főkapitány összeráncolta a homlokát és azt kérdezte: - -– Nem gondolja jobbnak, alezredes úr, hogy most ne bántsuk ezeket? -Estére mind lerészegednek, akkor vérontás nélkül ártalmatlanná tesszük -őket. - -– Én jobbnak gondolom, mondta az alezredes, de nekem az engedelmesség a -kötelességem. - -– Akkor kérem, hagyjuk egyelőre az energikusabb eszközöket. Akkor csak -azt kérem, maradjon itt a három század és álljon rendelkezésemre, ha -szükségem lesz rá. Blokirozni fogjuk őket. Ne gyilkoljunk felesleges -módon. - -Az állomásfőnök is parancsot kapott: - -– Az összes vonatok a külső pályaudvaron álljanak meg. Onnan indulnak is -a vonatok. A csarnok kijáratát katonaság fogja őrizni. - -Három század új katona érkezett. Most már az egész pályaudvart -körülfogták és minden nyíláson és minden ajtón szuronyos puskacsövek -néztek befelé. Benn lárma volt, zúgás, csörömpölés. A parasztok mindent -összezúztak. A várótermek felszerelését széttépték és szétszórták, a -vendéglőben összetörtek mindent, ami összetörhető volt. Tíz-tizenöt -ember közülük – magasra emelve a kaszáját – déltájban megpróbált -kitörni. Az érkezés oldalán jöttek kifelé, azzal a harci kiáltással, -hogy megölik az urakat. Nekiindultak a szuronyoknak, amelyek elébük -szegződtek. Nyugodtan jöttek előre a magasra emelt kaszákkal. Ekkor -közébük lőttek. Hatan felbuktak, a többiek visszarohantak az üvegtető -alá. Azután benn maradtak. Benn még mindíg nőtt a lárma, azután vad -énekszó hallatszott ki. Künn álltak a katonák, mögöttük, elöntve az -egész Kerepesi-utat, tolongtak az emberek, és a tömeg mögött idegesen, -türelmetlenkedve, elképedve és haragosan várt Budapest. - -Lassan jött az este. Belülről tűzfény vöröslött ki. A parasztok az -összetört bútorokból máglyát raktak. Azután ujra énekszó hallatszott, -néha még valami csörömpölés. Jött az éjszaka és csend lett. Budapest -idegesen, elszoruló lélekzettel várt künn. - -Éjfél után teljes lett a csend. Ekkor megkezdődött a visszahódítás. A -katonák előreszegzett szuronyai mögött lassan, halkan, óvatos és -aggodalmasan vigyázó stratégiával benyomultak a rendőrök. A tető -villámlámpái össze voltak törve, kézi lámpásokkal világították meg az -utat, a perront, a várótermeket. A szuronyok idegesen rezzentek meg -néha. De ellentállás nem volt. A véres kaszák a földön hevertek. És az -üvegtető alatt, a várótermekben, a pincében, a bennmaradt vasúti -kocsikban egymásután szedték össze a rombolás, piszok, pálinka, pezsgő -és vér között részeg álomban fekvő aratókat. - - - - -A HARMADIK. - -Zsitvay csak egy heti szabadságot kapott. A gyárban tengersok volt a -munka és a mérnökökre reggeltől estig szükség volt. Egy hetes nászútra -nem volt érdemes menni. Felszaladtak a Tátrába, ott töltöttek hat napot -és a hetediken már bevonultak az új lakásukba. - -A lakás berendezve, készen várta őket. Három szobájuk volt: hálószoba, -ebédlő és férfiszoba, amely egy kicsit szalon is lesz. A három szobához -elég egy cseléd: ez is ott várta már őket a lakásban. Teréznek hítták, -sovány és formátlan nő volt, de elég barátságos és nem kellemetlen. - -Zsitvayék boldogan kezdtek neki az új életnek az új lakásban. Szerették -egymást. És nagyon fiatalok voltak. A türelmetlenül várt házasság, az -együttélés semmiféle kiábrándulást nem hozott a számukra; ellenkezőleg: -minden nap meglepetve állapították meg, milyen jó és hogyan lesz egyre -jobb együtt élni. Minden nappal közelebb jutottak egymáshoz, összébb -símultak, mámorosabbak, boldogabbak, megelégedettebbek lettek. - -Eltelt három, négy, öt hónap és nem változott meg a viszonyuk forrósága. -Az egyiknek a csókja még mindíg tartogatott meglepetést a másik számára. -Unottá az érintkezésük egy percre se lett; csak számítóbbá és -tudatosabbá. Hónapok multak el és még mindíg szeretői voltak egymásnak. -Fiatal és tüzes szeretői, és törvényes, tisztes, polgári szerelmük -orgiákat rendezett. - -A házasságuk negyedik hónapjában történt, hogy az asszony egy éjjel, -tizenegy órakor – egy órával a lefekvésük után – felkönyökölt a -párnájára és hallgatózott. - -– Mire figyelsz? – kérdezte tőle a férje. - -Az asszony még egy kicsit hallgatózott, azután rámutatott a hálószoba -becsukott ajtajára és rémülten mondta: - -– Valaki jár az ebédlőben. - -– Ugyan menj! - -– De igen. Hallottam a lépéseit. - -Zsitvay is hallgatózott; de nem hallott semmit. - -– Képzelődtél – mondta a feleségének. - -Az asszony megnyugodott és mind a ketten elaludtak. - -Harmadnap éjjel az asszony ismét sápadó arccal fordult a férje felé: - -– Megint jár valaki az ebédlőben. - -Zsitvay hallgatózott és most neki is úgy tetszett, mintha bent lépéseket -hallott volna. Felugrott az ágyból. - -– Ne, – sikoltott halkan az asszony – ne! Ne menj ki. Hátha tolvaj! - -Zsitvay belenyúlt az éjjeli szekrény fiókjába, kivette a revolverét, -odament az ajtóhoz és kinyitotta. A hálószoba lámpájának a fénye hosszú, -széles csíkban esett be az ebédlőbe. Zsitvay körülnézett. Nem látott -senkit. Meggyujtotta az ebédlő villamos lámpáját. A szoba üres volt. -Bement a harmadik szobába, kiment az előszobába, revolverrel a kezében -benyitott a kamrákba, a konyhába. Nem talált senkit. Bekopogtatott a -cselédszobába. - -– Teréz! Ébren van? - -– Igen. - -– Nem hallott itt kinn járni valakit? - -– Nem. Senkit se hallottam. - -Zsitvay visszament a feleségéhez. - -– Azt hiszem, mondta neki, mind a ketten ideges csacsik vagyunk. Senkit -se találtam. Minthogy pedig kísértetek nincsenek, mi alighanem -valamelyik bútornak a ropogását képzeltük lépések zajának. - -Az asszony megnyugodott. Négy nap mulva ismét lépések zaját hallották az -ebédlőben. Zsitvay ismét nem talált kint senkit. Az asszony ismét -megnyugodott, de azt kívánta, zárják be ezentúl kulcscsal a hálószoba -ajtaját éjszakára. - -A lépések zajával, azzal a ropogással, amelyet az emberi láb okoz a -könnyen síró parketten, nem törődtek már. Minthogy semmi baj sem -történt, belenyugodtak abba a magyarázatba, hogy a bútorok ropognak. És -aggódás nélkül szerették egymást. A szerelmük nyugtalan volt és -találékony. - -Egy éjjel azonban nemcsak lépések zaját hallották az ebédlőből, hanem -egy sóhajtás zaját is. Egy, keserves, fájdalomból font, a szívnek a -sajgó fenekéről felszakadt, hosszú sóhajtást. Meglepetve bámultak -egymásra. A bezárt ajtó megtompította a hangját, de ez sóhajtás volt: -visszatarthatatlan, szomorú, kétségbeesett sóhajtás. - -Zsitvay kiugrott az ágyból. Az ajtóhoz sietett, kinyitotta, belépett az -ebédlőbe, de a szoba akkor már üres volt. Megismételte az első kutatást, -de nem talált senkit. A lakás üres volt. Teréz régen aludt. - -Zsitvay bosszankodva tért vissza a feleségéhez. - -– Ez mégis csak hallatlan – mondta. – Hát mi lehet ez? - -Találgatott egy ideig, azután ezt mondta: - -– Vagy emberi sóhajtás volt és akkor valamelyik szomszéd lakásból -hallatszott át. Vagy valami kívülről jövő hang volt: ajtónyikorgás, -macskanyávogás, kéménycsörömpölés és akkor csak a mi tökéletlen fülünk -és izgékony idegrendszerünk hallotta sóhajtásnak. - -Kénytelenek voltak ezzel a magyarázattal megelégedni. Egy hétig csend is -volt ezután, de akkor újra kezdődött a ropogás, és egyszer ismét -hallottak egy hosszú, keserves sóhajtást. Zsitvay most már nevetett. - -– Bizonyos, – mondotta – hogy valami kémény nyikorog itt fölöttünk. -Szamarak voltunk, hogy megijedtünk tőle. - -A dologgal ezután nem törődtek. Szerették egymást, boldogak voltak. -Örültek, amikor egyedül maradhattak és szerették az éjszakát. - -Öt hét mulva egy este, mikor egyedül maradtak, a férfi megcsókolta az -asszony nyakát. Az asszony odasimult hozzá, odafektette a nyakát az -ajkára, és a gyöngédségnek egy turbékoló hangján elnyujtva és remegve -mondta: - -– Te drága!… Te édes!… - -A férfi magához szorította és egy ideges, remegő mellhangon dédelgette: - -– Irén!… Irén!… Irén!… - -Ebben a percben a bezárt ajtajukon kívül, az ajtó tőszomszédságában, -olyan közel az ajtóhoz, hogy szinte megreccsent belé a fa, egy harsogó -zokogás tört fel. Egy emberi, egy félreismerhetetlenül emberi zokogás, -egy visszatarthatatlan, elbődülő, kiáltó emberi sírás. - -Az asszony elsápadt; a férfi gyors elhatározással abban a pillanatban -kiugrott az ágyból, egy ugrással ott termett az ajtónál, kinyitotta, és -belépett az ebédlőbe. - -Belenézett a szoba félhomályába. A másik ajtón egy meghajlott, barna -alak surrant át a harmadik szobába. Zsitvayban forrott a düh. Két -ugrással kinn volt az előszobában: harmadik szobájuk ajtaja előtt. -Felrántotta az ajtót, amelyet már belülről is nyitottak. Egy emberi nyak -akadt a keze közé: megmarkolta ezt a nyakat, megszorította és dühöngő -kegyetlenséggel nyomta le a földre: - -– Most megvagy, disznó! - -Jobb kezével az idegen nyakat tartotta, balkezével pedig a sötét -szobában a villamos lámpa csavaróját kereste. - -A lámpa kigyuladt. A szoba világos lett. Zsitvay egészen felemelkedett, -eleresztette a torkot, amelyet szorongatott, és felállott. Előtte a -földön egy zokogó, pihegő gomolyagban ott feküdt a cselédjük, Teréz. - -Zsitvay előbb elbámult, azután mértéktelen dühbe jött. - -– Teréz! – ordította. Teréz, maga volt az? - -Teréz nem válaszolt. Sírt. - -– Teréz, ordította Zsitvay. Feleljen rögtön, vagy széttaposom. Maga járt -ott éjszakánként az ebédlőben? - -Teréz nem válaszolt. Behúzta a fejét, összekuporodott a földön és sírt. - -– Felelj, ordította Zsitvay, vagy ütlek. Te jártál éjszakánként az -ebédlőben? - -A barna gomolyagból ekkor halk, síró válasz jött: - -– Igen. - -A Zsitvay dühe erre egyszerre lecsillapodott. Kényelmetlenül érezte -magát. Zavarodott lett. Csendesebben kérdezte: - -– Teréz! Mit csinált maga éjjel az ebédlőben? - -Teréz nem válaszolt. Zsitvay attól kezdett félni, hogy eltalálta. - -– Hallgatózott? – kérdezte idegesen. - -– Igen. - -Zsitvayn végigfutott a hideg. Szégyelni kezdte magát. - -A szoba ajtajában ekkor megjelent a felesége: remegve, rémülten, ingben. -Zsitvay szégyelte a maga ruhátlanságát is. Az asszonyét még jobban. - -– Menj be – mondta neki. – Mindjárt megmagyarázok mindent. - -Az asszony elámulva nézte a földön fekvő cselédet. - -– Menj be – mondta idegesen Zsitvay. - -Az asszony visszament a hálószobába. Zsitvay egy karosszék mögé állott, -hogy az egész teste el legyen takarva és csendesen szólt: - -– Hát miért tette ezt, Teréz? - -A hangjában részvét, szánalom, lágyság és jóság volt. A nő felemelte a -fejét erre a hangra. Könnyek hullottak a szeméből. - -– Hát miért tette Teréz? – kérdezte Zsitvay. - -Terézből erre kitört a vallomása. Áradva, hebegve, sírásban elcsuklóan -hadarta: - -– Láttam, hogy hogyan szeretik egymást. Eleinte kibírtam. De eltelt -három hónap is… Egyszer véletlenül hallottam… Nem tehetek róla… De -azután mindíg hallani akartam… - -Zsitvay elhülve állott. Hideg borzongás futott végig a hátán. - -– Hány éves maga, Teréz? – kérdezte megdöbbenve. - -– Huszonnégy. - -Zsitvay elámult. Legalább harmincnégynek tartotta. - -Ekkor újra megdobbant a szive. - -– Teréz, mondta, asszony maga? - -Teréz sötétvörösre pirult, a szeméből újra könnyek kezdtek hullani és -lehajtott fővel dadogta: - -– Lány vagyok. - -Zsitvay látta rajta, hogy igazat mond. Nagyon is igazat. - -– Menjen ki, Teréz, – mondta neki csendesen. - -A leány kisurrant. Zsitvay visszament a feleségéhez. Röviden és kínos -zavarodottsággal elmondta neki a dolgot. Azután hallgattak. Eszükbe -jutott a sok éjszaka, amelyet az ebédlő parkettjének a roppanásai -kísértek. - -És ők még arra sem gondoltak soha, lány-e ez a Teréz és nem kellene-e -előtte titkolózniok. Egy lánynyal éltek együtt: a polgári menage -kicsisége egy lány, egy szűz előtt tárta ki a házasélet titkait és -örömeit, sóhajtásait és öleléseit. - -– Kicsikém, mondta Zsitvay, nagy nyomorúságok vannak a világon. - -Hallgattak. Nagyon szégyelték magukat és nagyon szomorúak voltak. - - - - -SZÍNÉSZEK. - - -I. ÖREG BARACS ISTVÁN. - -Rácz, az újságíró felment a színpadra. Baracs Istvánt kereste. Az első -felvonáshoz felhúzták már a függönyt, a kórístalányok nagy csapatban -várták, mikor kell a színpadra betódulniok, az öreg színész pedig egy -ládán ült a folyosóra nyíló ajtó mellett, kinyújtotta a lábát és maga -elé nézett. Rácz oda ment hozzá. - -– Szervusz, Pista, szervusz, öreg Pista, – mondta neki nagyon melegen. - -Baracs felnézett rá, kezet nyújtott neki és keményen megszorította a -kezét. - -– Szervusz, – mondta neki, hogy kerülsz te ide? - -– Én már három éve pesti újságíró vagyok. Örülök, hogy te is ide -kerültél. - -Baracs összehúzta a szemöldökét, kibiggyesztette a száját, felállott, -rátette a kezét a fiatalember vállára és halkan, röviden mondta: - -– Ne örülj. Ne örülj. Ne örülj. - -– Ohó, öreg Pista, mi bajod? - -Baracs felemelte a fejét, gondolkozott és azt kérdezte: - -– Te írtad talán a Fővárosi Lapokba azt a cikket, amelyikben az én -szerződtetésemről is szó volt? - -– Igen. „R“ jegy volt aláírva. - -Az öreg színész gőgösen emelte fel a fejét, hidegen végignézte a -fiatalembert és elfordult. - -– Úgy? Isten velünk!… - -Egészen elfordult és indult kifelé a folyosóra. Az újságíró utána ment -és megfogta a karját. - -– No Pista, – mondta, – öreg Pista, ne bolondozz. - -A színész megfordult. - -– Talán azt várja az úr, hogy udvaroljak neki? A nagyhatalmú kritikus -talán alázatosságot kíván szegény szolgájától? - -Az újságíró nevetett. - -– Fenét kívánok én, öreg Pista, nem alázatosságot. Hiszen olyan gőgös -vagy, mint egy uralkodó herceg… ördögöt, mint egy bolond, vén színész. -Ne szamárkodj, öreg Pista. Úgy örültem, mikor hallottam, hogy itt vagy. -Siettem hozzád és erre úgy bánsz velem, mintha – kiittam volna a -borodat. - -Az öreg színész megfordult és durcásan nézett farkasszemet az -újságíróval. - -– No öreg Pista, – mondta Rácz, – hát ne bolondozz. Gondolj azokra a -szép éjszakákra az Arany sasban, a jó vidéken… - -Baracs hunyorgatni kezdett a szemével, azután karon fogta az újságírót -és kivitte a folyosóra. - -– Igaz, – mondta, – hiszen te jó fiú vagy. Nem olyan gazember, mint a -többi. De miért írtad azt a cikket? - -– Hiszen csupa jót írtam rólad. - -– Túlságos jókat… Túlságos sokat. Most az egész országban tudják, hogy -én idejutottam. Én: öreg Baracs Pista… A Dalos Színházba… -Operett-buffónak… Pfúj! - -Mély undorral köpött egyet, azután újra odafordult az újságíróhoz: - -– Azt írtad erről a helyről, hogy ez műintézet… Hát tudod, mi ez? Majd -én megmondom. Olvastad te Zolát? Persze, hogy olvastad, hiszen nem vagy -te buta színész. Hát tudod, minek nevezi Bordenave a Nanában a maga -színházát? Tudod? Hát ez a színház az, aminek Bordenave a maga színházát -nevezi… Az. Nem műintézet. - -Kipirult a heves beszédtől. Az újságíró átkarolta és halkan súgta neki: - -– Öreg Pista, hány hétig akarsz itt maradni? - -A vén színész ránézett, leeresztette a karjait és csendesen mondta: - -– Igazad van. Megférhetetlen vén bolond komédiás vagyok… - -– No ne búsulj, öreg Pista. Vén bolond komédiás vagy, de nagyszerű -komédiás vagy. - -– Látod, mondta Baracs, voltaképpen szeretnem kellene ezt a Serényit… -Virágvasárnap után, mikor szerződés nélkül maradtam, mikor nem volt -vidéki direktor, amelyiknek kellettem volna, mikor az egész banda -kimondta, hogy Abád-Szalókra se vagyok jó, amikor már csak két hatosom -volt, akkor eljött hozzám; felkeresett ő maga; szerződtetett; adott jó -gázsit; adott előleget… De gyűlölöm. Mert lealjasítja a színházát és -lealjasít engem… Nézz rám… - -Az újságíró végignézte. Az öreg színész fantasztikus spanyol ruhába volt -bujtatva. Vékony, csontos lábain vörös trikó feszült meg; rövid sárga -bugyogó volt rajta; nevetséges kis gallér lógott a nyakában, az oldalán -rövid spádé volt, a fején pedig barett, amelyen három óriási structoll -hajladozott. Hegyesre kifent álbajuszt ragasztott, amelyre szomorúan -hajolt rá nagy orra. Amint szétterpesztette sovány, bütykös lábait és -lehajtotta szomorú nagy orrát: olyan szánalmas volt, olyan kétségbeejtő -volt a cifra ruhában, hogy sírni lehetett rajta. - -– Öreg Pista, mondotta az újságíró mély részvéttel, mégse játssza úgy -senki III. Richardot mint te. - -Baracs vonogatta a vállát: - -– Mégis más játssza, nem én. Otellót is más játssza, meg Falstaffot is -más játssza. És Borkmannt is más játssza és Rankot is. Mindent más -játszik. Én pedig táncolok és kuplékat énekelek. - -Az újságíró nem tudott szólni. A színész megfogta a karját. - -– Gyere, – mondta, – igyunk egy kis bort. - -Bort hozatott, ivott és beszélt: - -– Van a Ferencvárosban egy kis kocsma. A gazdájának nagy vendéglője volt -valamikor Debrecenben. De az is marha volt. Szerette a művészetet. Arra -azután ráment a vendéglője. Most egy kis kocsmája van. Odajárok minden -nap… Ott olcsó a bor. - -A folyosón mozgás támadt. Vége volt a felvonásnak. A színpad felől -Baracsot hívta valaki: - -– Baracs! Baracs! - -Az öreg színész nem mozdult. Egy fiatalember szaladt ki a folyosóra: - -– Baracs!… Tábor Panni hivat. - -Az öreg rántott egyet a vállán. - -– Tábor Panni hivat! – mondta újra a fiatalember. - -– Ha akar valamit, dörmögte dacosan a vén színész, jőjjön ide. Nem -vagyok én a kiskutyája, mint te. - -A fiatalember elszörnyedve fordult meg, és ekkor a színpadra nyíló -ajtóban megjelent Tábor Panni. Rövid, csillogó szoknya volt rajta, -kivágott derék és színes, cifra, spanyol mantilla. - -– Jó estét Rácz, – köszönt az újságírónak. - -– Csókolom a kezét. - -– Baracstól akarok kérni valamit, mondta a színésznő. Öregem, kérlek egy -percre. - -Baracs mogorván kelt fel; a színésznő félrevonta és beszélni kezdett: - -– Öregem, kérlek, ha majd a duettünk végén a karodra hajlok… - -Az újságíró nem hallotta a többit. A színésznő azután köszönt, elment és -Baracs visszajött. - -– A disznó, – mondta dühösen. - -– Kire haragszol? – kérdezte Rácz. - -– Kire? Erre a disznóra, erre a Tábor Pannira. - -– Miért? Nagyon kedves volt hozzád. - -– Kedves mindenkihez, mert azt akarja, hogy jó kollégának tartsák. De -alapjában lenéz minden színészt. A grófjain kívül nem ismer embert. Az -egész színészet arra való neki, hogy drágábban árulhassa magát. És ez -parancsol itt. Ennek engedelmeskedik itt mindenki. Ezért van az egész -színház, ez a… műintézet. És ez tetszik nektek. Ezért vagytok -megbolondulva. Ezért a károgó varjúért. Ezért a vércséért. - -Lihegett a dühtől, bort hozatott és szomjasan ivott. - -– Látod, mondta azután, nekünk színészeknek nem volna szabad lenéznünk a -közönséget. Érte vagyunk, érte komédiázunk, amit ő akar, nekünk az az -igazság. De ha látom, hogy ezért a varjúért egész Budapest őrjöng, akkor -oda tudnék állni a lámpákhoz és le tudnám köpni őket… - -Megint ivott. - -– Ez a vércse – mondta azután, – kegyetlenebbül uralkodik itt, mint -Erzsébet cárnő. Mindenkire féltékeny és kimar mindenkit, akire -féltékeny. Még a férfiakra is. Rajta kívűl senki sem lehet ügyes, jó, -szép. Mindenki legyen ocsmány, botorkáló, undorító, hogy őt szebbnek -lássák. Majd meglátod, mit fogok művelni. A gyomrod émelyedik. Tudod mit -mondott most? Hogy a duettünk után, mielőtt pofon ütne, amikor kergetem -és a karomra hajlik, – a vágyódástól a nyelvemet is nyújtsam ki, mielőtt -pofon üt… Azután majd pofon üt, édesen kacag és elszalad és ötvenszer -hívják ki. - -Megint ivott. - -– Nem vagyok én hiú, – mondta. – Tudok én nevetséges és undorító lenni. -De ezért a bestiáért! Ezért a varjúért! Én: öreg Baracs István, én: öreg -Baracs István, én: öreg Baracs István… - -Az újságíró aggódva nézett rá. - -– Vigyázz, öregem, – mondta, – sokat ne igyál. - -A vén színész büszkén felelt: - -– Ne félts te engem, fiam. Holtrészegen is mentem én már színpadra, -mégse vette észre senki. - -Bort hozatott és újra ivott. Az újságíró rosszul érezte magát. - -– Vigyázz, öregem – mondta – vigyázz. - -A színész kiabálva válaszolt: - -– Ne félts engem. Öreg Baracs István vagyok én. - -Elkeseredett: - -– Idejutottam – mondta és szinte zokogott a hangja – idejutottam én: -öreg Baracs István, idejutottam… - -Az újságíró meg volt hatva és kínos zavarban volt. Fájt neki ez a -jelenet és féltette a vén színészt. Az öreg ivott. - -Végre csengettek. Az ügyelő kiabált: - -– Baracs. Színpadra, Baracs. - -Az öreg színész felkelt. Az újságíró aggódva pillantott rá. De az öreg -nem tántorgott. Gőgösen felfeszítette a fejét, kiegyenesítette a derekát -és ment a színpad felé. Az újságíró elkísérte. Baracs ránézett. - -– Utálom – mondta, – ezt a bódét. A gazdáját is, azt a bítang Serényit. -És azt a varjút, azt a vércsét… - -A függöny felment. Baracs belépett a színpadra. Az újságíró egy kulissza -mellé húzódott és aggódva nézte. De az aggodalom csakugyan felesleges -volt. Az öregen nem látszott meg, hogy bort ivott. A szerepét tudta, és -biztosan mozgott. Egy spanyol rendőrfőnököt játszott; mulatságos volt, -és ahol a sekélyke, silány, otromba szerep megengedte, ott áradt belőle -a meleg, finom humor. Rácz bámulva mondta magában: - -– Csakugyan nagy művész az öreg. - -A finom humornak azonban hamar vége lett. Jöttek a vaskos és otromba -részletek. Jött Tábor Panni, Sevilla gyöngye, a szép -cigarettasodró-lány, és az öregnek undorítónak és otrombának kellett -lennie, hogy a primadonna annál szebb legyen. Hát undorító volt és -otromba. Csetlett-botlott, lihegett, énekelt, szaladt és táncolt. -Táncolt! A sovány lábaszárát ide-oda ingatta, nevettek rajta, Tábor -Panni szép volt, és az újságírónak fájt a szíve. - -Egyszer kijött a színfalak közé. Megállott, lehajtotta a fejét és -szomorú nagy orra bánatosan ereszkedett lefelé. - -– Menj el innen, – mondta az újságírónak, – menj el innen, szégyenlem -magam. - -– Ugyan öregem. - -A nézőtérről dübörgő taps hangzott fel, Tábor Panni benn a színpadon -nevetve hajtotta meg a fejét, és Baracs újra dühbe jött. - -– Ez a bestia, ez tetszik nekik. Ez a varjú, ez a vércse. - -Ujra bement a színpadra. Következett a duett. A szövegíró gyenge -ötletessége a férfinak alig juttatott valami énekszöveget. Csak állati -hangokat juttatott neki. A nő énekelt, disznócskámnak, kutyácskámnak, -galambocskámnak nevezte a férfit és a férfinek bele kellett röfögnie, -ugatnia és turbékolnia az énekbe. Kergetnie kellett a nőt és röfögnie -kellett. Tábor Panni hajladozott, kisiklott az ölelésből és Baracs, öreg -Baracs István röfögött, ugatott és turbékolt. Rácz felháborodva mondta -magában: - -– Ez förtelmes. - -A duett a vége felé járt. A spanyol rendőrkapitány ugrált, röfögött és -turbékolt; a szép cigarettasodró-lány hajladozott, csillogott és -énekelt. - -Jött a duett vége, amikor a férfinek lihegnie kell, a lány hátrahajlítva -a derekát a karjára dől, a férfi nagy vágyakozásában kinyújtja a -nyelvét, egy pofont kap és a lány csillogva és csengő kacagással -elszalad. - -De a szegény spanyol rendőrkapitánynak ekkorra elfogyott az ereje. Még -táncolt, még turbékolt egy kicsit, de mire a lány hátrahajlította a -derekát és a karjára dőlt, akkorra nem tudott többé undorító lenni. A -kacagtató vágyódás eltűnt az arcáról, nagy hideg szomorúság borult el -bánatos orra körül, a hegyes bajusz mögött a fagyos keserűség két ránca -jelent meg, és a kacér, csillogó lányra, – aki a karjára hajlott – -hidegen, merev arccal és fájdalmas szemmel pillantott le. - -Tábor Panni még jobban hátrafeszítette a derekát és türelmetlenül súgta: - -– No! No! - -Öreg Baracs István nézett rá hidegen, keserűen, részegen, és nem -lihegett, nem nyújtotta ki a nyelvét, nem hajolt föléje, hogy -megcsókolja. - -– Hajolj hát le, – súgta Tábor Panni. - -Öreg Baracs István mozdulatlanul, keserűen nézett le rá. - -Tábor Panni bosszúsan mondta, majdnem kiáltotta, hallani lehetett a -színfalak mögött is: - -– Te szamár! Elcsapatlak, te vén szamár! - -Ekkor megmozdult öreg Baracs István. Balkarján feküdt a lány; felemelte -a jobb kezét is. És felemelt jobb kezével, ott a színpadon, ezer ember -bámuló szeme előtt, eszeveszett dühvel, keserű, dühödt haraggal fogta -meg a lány meztelen, fehér torkát és megszorította, úgy, hogy ropogtak a -csontjai és hörögni kezdett a mosolygó száj. - - -II. KANIZSAI. - -A színkör előtt, a poros akácfák alatt néhány színész álldogált. - -– Mi újság? – kérdeztem tőlük. - -Vonogatták a vállukat. Az otromba, nagy faépület, az aréna ajtaja ekkor -kinyílt és kirohant rajta Kanizsai, a direktor. Borotválatlan volt, -ritkuló haja szétborzolódott, a szemei tévedezve és rémülettel néztek a -levegőbe. A hosszú ember maga volt az esztelenül rohanó kétségbeesés. -Megállítottam. - -– Hohó, mi újság? - -Értelmetlenül nézett rám. - -– Árverezni akarnak, mondta azután hirtelen és dadogva, árverezni… - -Tovább rohant. Hosszú lábai kétségbeesve kalimpáltak, nyurga alakja -bánatosan ingott a poros, nyári utcán. - -Indultam a város felé. A Fő-utcán hangosan kiáltozott felém valaki. -Megfordultam. Rábay volt, aki otthon bolond bárónak hívtak, mert nagyon -okos volt. - -– Halló, halló, tisztelt barátom, mit csinál itt? - -– Míndig itthon töltök nehány napot a szabadságomból. Hát a báró úr? - -– Lejöttem mulatni egy kicsit. - -– No, itt kevés a mulatság. - -– Dehogy kevés; a rokonságomon mulatok; nincs Budapesten ilyen -szórakozás. - -Tovább mentünk a Fő-utcán. A báró egyszerre megkapja a karomat. - -– Ki ez az asszony? - -Egy királyi szépségű nő ment el mellettünk Karcsú, izmos, szőke, a -vörösnek izgató árnyalatával. - -– Én azt hittem – mondta a báró – hogy mindenkit ismerek itthon. Ki ez? - -– Idegen. - -– Ismeri? - -– Igen. Kanizsainak, a színigazgatónak a felesége. - -A báró kérdésekkel vallatott és én elmondtam, amit az asszonyról tudtam. - -– Varróleány volt Lőcsén vagy Késmárkon. Kanizsai egyszer arra vetődött. -Meglátta. Másnap megkérte, három hét mulva feleségül vette. Az asszony -most a társulat primadonnája. Ő játssza Oféliát, meg Szép Helénát is. -Eleinte egy szép bábu volt a szinpadon, most azonban már meglepő -dolgokat csinál, Budapestről ábrándozik, gyilkos módon hálátlan az ura -iránt, aki kinevelte, és a szegény Kanizsainak nagy harcokat kellett -vívnia, hogy eddig is megőrizze. - -– Micsoda ember ez a Kanizsai? – kérdezte a báró. - -– Nem hallotta a hírét? A legkedvesebb bolond a világon. Valamikor -telekkönyvi iktató volt. Örökölt vagy húszezer forintot és erre kitört -belőle az elnyomott és titkolt hajlandóság. Színész lett, sőt -színigazgató. Az a mániája, hogy kulturmissziót teljesit, tehát makacsul -Shakesperet és Moliéret játssza a vidéknek. A vidék ezt azzal -viszonozza, hogy makacsul nem jár színházba. A húszezer forint -elfogyott, és ma akarják elárverezni a holmiját. - -A báró elgondolkozott. Utána nézett az asszonynak és ezt mondta: - -– Ki fogom fizetni az adósságait. - -Ránéztem. Megértettem. Okos báró ez a bolond báró. Némi lelki furdalásom -volt: – szegény Kanizsai. De végre is, én nem tehetek róla… - -– Kérem, – mondta a báró, – mutasson be engem annak a Kanizsainak. - -Elmentünk a színház felé. A poros akácok alatt ott állott Kanizsai -nehány színésszel. Messziről látszott, hogy veszekednek. Odaértünk. - -– Direktor úr, – mondtam, – kérem egy szóra. - -– Tessék. - -– Rábay báró úr akart önnel megismerkedni. - -Kanizsai szomorúan örült. - -– Kérem, – mondta Rábay, – sajnálattal hallom, hogy önnek némi -financiális kellemetlenségei vannak. - -– Igen, igen… - -A báró nagyúri szerénységgel, leírhatatlanul előkelően mondta: - -– Nagy hálára kötelezne, ha megengedné, hogy a hitelezőit én elégítsem -ki. - -Kanizsai nem értette a dolgot. Kérdezett, dadogott, csuklott, elpirult -és elsápadt, hadonászott a karjaival, és végül meg akarta csókolni a -Rábay kezét. A báró, akinek a művészi érdeklődése soha fölül nem -emelkedett az operettek pásztorlánykáin, nemesen mondta: - -– Ismerem az ön magas törekvéseit és kötelességemnek tartom a hazai -színművészetet tőlem telhetőleg támogatni. - -Kanizsai szótlanul emelgette az ég felé a karjait… - -A báró csakugyan fizetett vagy hétezer forintot, este megjelent az -előadáson, felment a színpadra, gratulált a mámoros Kanizsainak, -bemutattatta magát az asszonynak, és előadás után az igazgató-párt velem -együtt meghívta vacsorára. - -A színkör mellett volt a vendéglő. Átmentünk. Külön szobát nyitottak ki. -A báró vacsorát rendelt, pezsgőt hűttetett be, és az asszony mellé ült. -Nem sietett; úgy bánt vele, mint egy hercegnővel, sőt a boldogságtól vak -Kanizsai részéről állandóan az a veszedelem fenyegetett, hogy nekiesik a -Rábay kezének. Elcsukló hangon belefogott egy patetikus felköszöntőbe -is, de Rábay erőszakkal leültette. - -A vacsora azonban haladt előre. Kanizsai ivott, a pezsgő még jobban -fűtötte a mámorát és akadozó nyelvvel egyre beszélt. Egy kicsit nekem, -de inkább magának. A beszédének az volt a veleje, hogy van isten, és -hogy ő most már meghódítja az igazi művészetnek ezt a rongy országot. - -A báró ezalatt közel húzódott az asszonyhoz. Félfüllel hallottam, miket -mond neki: - -– Nagyságos asszonyomnak mindenesetre fel kell jönnie Budapestre… Örök -kár és hallatlan ostobaság volna vidéken maradnia… Oh, be kell látnia -ezt tisztelt férjének is… Én majd meggyőzöm róla… Magamra vállalom, hogy -Budapesten szerződést eszközlök ki… Mindenről én gondoskodom. - -Az asszony, aki eddig is türelmetlenül rángatta a hitvesi -kötelességeknek és a hálának a fékjét, és akit a kisvárosi gavallérok -ostromától is alig tudott megvédelmezni a férje, el volt veszve. Kigyúlt -szemmel hallgatta Rábayt, remegett a türelmetlenségtől, a jövő -lehelletétől, és rögtön indult volna. A helyzet kínos volt. El akartam -menni. - -De már későn volt. Kanizsai akinek az áradozásaira már nem válaszoltam, -egyszerre elhallgatott. Ránézett Rábayra, aki suttogva simult az -asszonyhoz, nézte őket két másodpercig, és egyszerre kijózanodott. A -kettős mámor eltünt a szeméből, és világos, élesen látó pillantással -mérte végig őket. Mi lesz most? A következő félperc olyan kinos volt, -hogy szinte dideregtem belé. - -Kanizsai nézte a másik kettőt, és eleven színészarcáról érthetően -kiabált le minden gondolata. Most egyszerre megértette, honnan jött a -menekülése, egyszerre látta, hogy nem a hazai művészet szeretetének -köszönheti a segítséget, egyszerre világos volt előtte, hogy a feleségét -akarják. Megvonaglott az arcán a féltékenység, eszébe jutott a sok -küzdelem, amelyet az asszonyért vívott és látta, hogy most már -elvesztette a harcot. Feltámadt a férfi-méltóság is benne egy percre; de -azonnal megszólalt a nagyobb érzés: ha a pénzét az arcába vágja ennek az -embernek, akkor jön az árverés. Szörnyü egy perc volt; kinos egy -vonaglás. De azután befejeződött a küzdelem. - -Győzött a színház… Remegő lábbal kelt fel; reszketve, ádáz és mardosó -nagylelkűséggel, őrült és eszeveszett gavalérossággal fizetett: – -átengedte az asszonyt. Kiment. - -Bennem didergett az undor és a felindulás. Azok ketten észre sem vettek -semmit. Most már sietve indultam. A sötét folyosón szaladtam végig. A -folyosó végén színházi kulisszák hevertek egy halomban. Itt állt -Kanizsai és a rongy vászonfalakra dőlve zokogott. - - - - -ÁLMOK. - - -I. - -Gyöngyösi bekopogtatott a feleségéhez: - -– Magda, itthon vagyok. Siess szívem, mert elkésünk. - -– Mindjárt készen leszek, mondta az asszony. - -Öt perc múlva kijött. Kivágott báli ruha volt rajta. Gyöngyösi -megcsókolta a nyakát, és az asszony hálásan mosolygott rá. - -Azután lementek és kocsiba ültek. - -– Igaz is, mondta Gyöngyösi, akarsz megismerkedni Ysard-ral? Fürst, az -impresszáriója, meghívott, vacsorázzunk együtt vele koncert után. - -– Igen, mondta az asszony. Ugyis vendéglőben vacsoráztunk volna. - -Felértek a terembe, leültek és nemsokára kezdődött a koncert. Az asszony -el volt ragadtatva, minden zongoraszám új szenzációkat hozott a számára, -és lelkesen tapsolt. Mikor a hangversenynek vége volt, Gyöngyösi újra -megkérdezte: - -– Hát együtt vacsorázzunk vele? - -– Igen, válaszolta lelkesen az asszony, igen, igen. Micsoda muzsikus ez. -A világ első zongorása. És a saját dolgai elsőrangúak. - -Felvették a téli kabátjaikat, átmentek a vendéglőbe, és megkeresték a -Fürst külön szobáját. Az impresszárió vagy tizennégy vendéget hívott meg -és a vendégek már mind ott voltak. Tíz perc múlva jött Ysard is. -Megismerkedett a társasággal, azután vacsorához ültek. Gyöngyösiné a -muzsikus mellé kerűlt, eleinte egy kicsit ideges volt, de Ysard őszinte -és nyílt tetszéssel nézegette szép, szőke fejét; beszélgetni kezdtek, az -asszony boldog volt, hogy jól tud franciául, és azután kipirulva, -vidáman és bátran kérdezett és felelt. - -– Mester, mondta, el vagyok ragadtatva magától. - -– Asszonyom, mondta Ysard, én hasonlóképen el vagyok ragadtatva magától. - -– Én a muzsikára értettem. - -– Én magára értettem. - -Azután beszélgettek muzsikáról, operákról, Párisról, Berlinről, és két -óra volt amikor hazafelé indultak. Elbúcsuztak Ysardtól és kocsiba -ültek. Az asszony fáradt volt és álmos; de izgatottan és boldogan -nyujtózkodott. Örült, hogy szép volt és hogy tetszett, örült, hogy -hallotta Ysardt és hogy megismerkedett vele. A muzsika és a tetszés, a -társaság és a kis pezsgő, amit ívott, az egész színes és érdekes éjszaka -megborzongatta és felizgatta. - -Azonban álmos volt és mikor hazaértek, gyorsan le akart feküdni. - -– Én írok még egy levelet mondta a férje, hogy holnap délelőtt nem -megyek tárgyalásra. - -– Jó, válaszolta az asszony; azután lefeküdt. - -Öt perc alatt elaludt. Mire a férje visszajött, mélyen aludt. Gyöngyösi -föléje hajolt, látta, hogy alszik, és ő is lefeküdt. - -Az asszony álma éber volt és nyugtalan. Össze-vissza kavargott a fejében -a mai este, elmúlt események és elmúlt esték, és többször felébredt. -Reggel felé megszűnt a lázas, értelmetlenül rohanó, össze-vissza -kavargó, fantasztikus és kínzó álmodás; nem hánykolódott többé, -csendesen, lágyan és mélyen elaludt, és egy világos, tiszta és nyugodt -álma keletkezett. - -… A szalonban ült a diványon. Vele szemben ült Ysard és franciáúl -beszélgettek. A muzsikus azután felkelt, melléje ült, és megfogta a -kezét. - -– Asszonyom – mondta – el vagyok ragadtatva magától. - -Azután megszorította a kezét, és lassan feléje hajolt. Elérte az ajkát -és csendesen megcsókolta… És mindez oly símán, olyan természetesen és -egyszerűen történt, mindez olyan ellenállhatatlan volt, a csók és az -ölelés olyan kábítóan és olyan mámorítóan ereszkedett le rá, az egész -esemény olyan ködösen, homályosan és édesen burkolta be őt, hogy az -elméjének és a lelkiismeretének egy rezzenése, a szemérmességének és a -hűségének egyetlen tiltakozó mozdulása nélkül adta át magát. - -Világos reggel volt, amikor felébredt. Zavarodottan nézett körűl, azután -eszébe jutott, mi történt vele. A szíve rémülten dobbant meg, és riadtan -kérdezte magától, hogyan volt mindez lehetséges. Nem tudott válaszolni -magának, és rettenetes szégyenkezés rohanta meg. Mit csinált? Hová -vitték a gondolatai, hová vitte egy galád és csúfos álom? Hogyan -történt, hogy kiszolgáltatta magát egy idegen férfinek, akit nem szeret, -és elárulta a férjét, akit szeret? Szégyelte magát és gyűlölte magát. - -– Istenem, gondolta, egy félévi házasság után!… - -Világos volt előtte, hogy megcsalta a férjét. Gyűlölettel gondolt a -tegnapi estére, Ysardra, a muzsikára; remegett a félelemtől és attól a -fájdalomtól, hogy semmít sem tehet jóvá; reszketve nézett körűl… - -A férje jött. - -– Magda, drágám, jó reggelt, – szólt és meg akarta csókolni. - -Az asszony ekkor keserves, lázas, réműlt zokogásba tört ki. - -– Magda, szívem, mi baj van? – kérdezte ijedten Gyöngyösi. - -Az asszony szégyenkezve szorította be a fejét a párnájába, és -kétségbeesetten, fájdalmasan sírt. - -– Mi bajod, mi történt? – könyörgött a férje. - -Az asszony sírt és végre szégyenkezve és halkan mondta: - -– Semmi… nincs semmi. Valami… rosszat álmodtam. - -– Óh drága, bolond asszonykám, azért nem kell sírni, mondta Gyöngyösi. - -És megnyugodva ment el. - - -II. - -Az asszonyt sokáig kínozta az álma. - -– Álmában ismeri meg az ember önönmagát. Álmában ismeri meg az ember a -rejtett tulajdonságait, mondta magában. Hát én rossz asszony volnék? - -Sokáig kínozta ez a kérdés. Eltelt egy év, két év, és még mindíg eszébe -jutott néha az álma, és még mindíg szégyenkezett, ha eszébe jutott, még -mindig zavarodva fordult el a férjétől, az ajkába harapott és elpirúlt. -Lassanként azonban megnyugodott. Kezdte elfelejteni az álmát, -megállapította nyugodtan és biztosan, hogy hűséges feleség, aki szereti -a férjét és akit már csak a kényes ízlése is visszatart a csalástól; -Ysardra sem gondolt többé félelemmel és undorral; a nagy muzsikusra való -emlékezése zavartalan és kedves emlékezés volt. - -Eltelt tíz év, harmincegy éves lett és nyugodtan és szépen élt. - -– Magda – mondta ekkor egy napon a férje – el kell mennünk a -Losonczy-bankettre. - -– Menj egyedül. - -– Nem lehet. Nagyon rossz néven vennék, ha nem jönnél el. - -Így elment az asszony is. A bankett zajos volt és rettentően unalmas. -Ismerős kevés volt; az unalmas ismeretleneknek egy egész hadseregre -mutatkozott be és az asszony kétségbeesve gondolt rá, hogy éjfélig nem -szabadulhat meg. Mikor asztalhoz ültek, még egy idegent mutatott be a -férje. - -– Geréb László kollégám. - -Leültek a vacsorához. Az asszony jobboldalán ült a férje, a baloldalán -Geréb ült le. Keveset beszéltek. Geréb apró szolgálatokat tett az -asszonynak, de nem igen szólt hozzá. - -Később a férjével beszélgetett – rajta keresztül – jogi dolgokról. - -Az asszony unatkozott. Egyszer-kétszer ránézett a szomszédjára és -találkozott a a pillantásuk. A férfinek mély és tüzes pillantása volt. A -feje is szép formájú, finom fej. Az ajkai keskenyek, az álla gőgös; és -nyilvánvalóan nagyon unatkozott. - -Az asszonyt bántotta ez az unatkozás, ő kezdett beszélgetést, de a -szavaik egy percre sem melegedtek fel. Az asszony boszankodott. - -Azután hazamentek. Az asszony úgy érezte, hogy megsértették; szépnek -tudta magát, és fájt, hogy a szépségét nem vették észre; ostoba és -jelentéktelen ember, – mondta haragosan; de kénytelen volt mégis Gerébre -gondolni, és nagy keserűséget érzett, mikor elaludt. - -Nyugtalan álma volt; néhányszor felébredt, reggel felé azonban lágyan és -mélyen elaludt, és világos, tiszta és nyugodt álma keletkezett. - -… A szalonban ült és mellette ült Geréb. Megfogta a kezét és halkan ezt -mondta: - -– Magda! - -Őt elfutotta az öröm és csodálkozva és diadalmasan gondolt: – hát mégis -tetszem neki. - -Geréb ekkor feléje hajlott, elérte az ajkát, és ő simán, természetesen, -egyszerűen és boldogan átadta magát. - -… Mikor felébredt, világos reggel volt. Kinyitotta a szemét és -körűlnézett; kinyújtózkodott, ásitott és álmosan mosolygott. - -– Szervusz szívem, mondta a férje, jó kedved van. - -– Igen, szólt nyugodtan az asszony, jól aludtam. - -A férje megsimogatta az arcát és nyugodtan indult kifelé. - - - - -MÁSODSZOR. - -Sárga alkonyat volt. A házak falán sárga fény porzott szét, az árnyékok -is egy fájdalmas sárga skálába sorakoztak, tele volt az ég, a levegő, az -utca ezzel a kínos, vihart jelentő, aggodalmas alkonyati sárgasággal. -Kornisnak fájt a rút szín őrjöngő tombolása, bántotta a szemét, -hunyorgatott belé és fuldokolva keresett új, friss, üdítő színeket. -Reggel feküdt le egy kártyával és borral viharos éjszaka után és amint -estefelé felkelt, szemének és agyának reszkető idegeit az őszi este -lágyságával és puha színeivel akarta csillapítani. E helyett itt van ez -a sárga áradás. Remegett a türelmetlenségtől és tombolt az utálattól. -Kiment a Dunapartra és sietve szökött vissza: ott is sárgán hullámzott -az alkonyat. Beteg idegei őrjöngve pattogtak. - -Az utcán gyújtogatták a lámpákat, és amint egy nő jött szembe vele a -meggyújtott lámpák alatt, egyszerre olyan rémület nyilalt bele minden -csontjába, hogy megtántorodott a fájdalomtól. Meg kellett támaszkodnia. -Összetört testtel dőlt egy házfalhoz és őrült, didergő félelemmel nézett -a nő után. - -Viaskodott a rémületével. Lehetetlen. Képtelenség. Nem ő az. De, amint -utána tekintett és a puha járását nézte, a finom nyakat a kósza -hajfürtökkel, akkor reszketve újra azt kellett mondania, hogy ő az. Még -a ruhája is az. Esztelenség. Őrület. Téboly. - -– Én, – mondta kiáltva magában, – én láttam holtan, én láttam, amint -koporsóba tették, én ott állottam a sír mellett, mikor rög hullott a -koporsójára, vergődtem miatta bánatban és lelkifurdalásban másfél évig. -Én láttam holtan. - -És mégis ő az. Felrázta minden erejét és utána sietett. Elébe került. -Hihetetlen, rettentő, de ő az. Ő az, a csodálatos szemekkel, amelyek -alatt olyan árnyék van, mint a ciprusok árnyéka. Kinek van még rajta -kívül olyan arca, amelynek a kimondhatatlan finomságú színéhez csak a -régi elefántcsont patinája hasonlítható. Az orra, a szája, a pillantás, -az, az, az. Ő az: az egyetlen nő, a felséges szerető, a halott, a -meghalt, a halálba űzött. - -Mi történt? Mi ez? Micsoda rettentő és borzalmas csoda? Mi van a -sírokkal hát és mik az élet és a halál törvényei? A borzalom görcsösen -rázta meg a testét. Jeges lett a szíve és eltikkadva bámult utána, -amikor eltünt egy kapu alatt. - -Az éjszakája a rémület éjszakája volt. - -Másnap estefelé ismét ott sétált a ház körül. Lágy őszi alkonyat volt, -amely nem tépte az idegeit már. A leány megint jött puhán és lassan. -Elébe állott: megismerné-e vajjon? Nem ismerte meg, nem szólott, de egy -lassú pillantás tündöklő sugárkévéjét vetette rá. Azután bement a házba. - -Most nyugodtan és teli tüdővel szívta be a hűvös est levegőjét. Ő az. -Hogyan jött, miért jött, azon nem töprengett már. - -– Csoda történt, – mondta, – valami megfoghatatlan, valami káprázatos, -valami észkábító csoda. Szerencsém van, valami királyi, valami istenien -irgalmas szerencsém. Aki meghalt, az nem halott. Aki nem halott, annak -jóvátehetek mindent; aki él, azt imádhatom, annak virágokat szórhatok az -útjára, annak boldogságot teregethetek elébe. - -… Minden nap várta a lányt. Nemcsak este; reggel is, délben is. A lány -mindíg az ő alázatos, könyörgő, lángoló pillantásával találkozott. -Megismerkedtek. És alázattal, gyöngédséggel, rabszolga-szerelemmel, -ravaszsággal, fáradsággal, minden beteg idegének és minden izmának -feszült munkájával hódította meg újra a a maga számára. - -– Nem is kérdezi, – mondta a lány az első napon, – hogy hívnak, ki -vagyok? - -– Tudom, – mondta nyugodtan a férfi, – Fehér Máriának hívják, tanítónő -és a kövesdi papnak a lánya. - -– Dehogy, – mondta nevetve a lány, – Horvát Annának hívnak, az egyetemre -járok, és orvos az apám Erdélyben. - -A férfi intett a kezével. Mondhat, amit akar, ő tudja, amit tud. Minden -kétsége eltünt, amely eleinte néha még feltámadt. Próbálta azt mondani a -hangjáról, hogy ez más hang. De olyan mézédességű volt ennek az -aranymódra ömlő hangnak a csengése, hogy lehetetlen volt mást mondania: -ez az ő hangja. A lelkében mindíg erősődött, mindíg izmosodott, mindíg -biztosabbá vált, hogy ez ő. Ez ő. Nevet viselhet akármilyent, mondhat -akármit, csoda történt, ő jött vissza, aki meghalt. - -A lány szerelmesen kezdett hozzá hajolni; nem kérdezte tőle, el akarja-e -venni; és amikor a férfi a családját említette, egy megáradt nagy -szerelem királyi nagylelkűségével, az asszonyi, a fejedelmi bőkezűség -természetességével átadta magát neki. Csak ezt mondta: - -– Ha nem szeretsz, meghalok. - -– Tudom, – mondta magában a férfi, – már meghaltál egyszer. - -Csókolta a leány kezét és hálásan, boldogan és ujjongva mondta neki: - -– Most szeretni foglak. Az elmúlt öt esztendő minden gyötrelme -szerelemmé vált a szívemben. Az első két évben nagyon beteg voltam. -Gyógyítottak. Minden reggel és minden este akkor az sikoltozott a -lelkemben, mért hagytalak el. És azóta is mindíg az sajgott minden -idegszálamban, mért nem szerettelek eléggé. Ezért tomboltam át az -éjszakát a nappalba és ezért vonaglott betegen minden idegem. De most -itt vagy. Visszahozott valami istenien irgalmas csoda. És most úgy -szeretlek, a bűnbánat, az élet és az egészség minden erejével úgy -szeretlek… - -– Hasonlítok valakire, – kérdezte a lány, – akit szerettél? - -– Nem. Téged szerettelek. Te voltál az. - -A lány mosolygott. - -– Te voltál, – mondta türelmetlenül a férfi, – te voltál tulajdon -mivoltodban. - -A lány belenyugodott. Neki csak szerelem kellett. A férfi szerette -szerelemmel, hálával és a lelkifurdalás elpihenésével, mámorosan, -lázasan, beteg idegekkel és szomjazva a bűnbánat eloszlásáért. Azután -megnyugodott, elpihent a lelke és el is fáradt. - -… Tavasszal ritkábban járt már a lakásba, amelyet a lánynak kivett. Nem -volt pontos, elmaradozott. A lány sírt. - -– Hol voltál? – kérdezte tőle, mikor egyszer órákig várta. - -– Dolgom volt. - -– Nincs semmi dolgod. - -– Ne avatkoz bele az ügyeimbe. Ha azt mondom, hogy dolgom volt, ennyi -elég. - -Szemben állottak. A lány könnyes szemében fájdalom reszketett, a férfi -pillantása hidegen és idegenül nézte a lányt. Ez az örökös zaklatás, ez -az örökös siránkozás… - -– Unom ezeket az ostoba jeleneteket, – mondta neki. - -– Hát mit csináljak, szólt kétségbeesve a lány, mikor mindíg egyedül -hagysz? - -– Csinálj, amit akarsz. - -A lány felsóhajtott. A férfit ez a néma kétségbeesés egészen dühbe -hozta. Izléstelennek, ügyetlennek, formátlannak látta a lányt. - -– Csinálj, amit akarsz. Bánom is én. - -A lány felsikoltott. - -– Ezt mondod? Most. Most. Amikor… - -A férfiban háborgott a kíméletlen düh. Igen, ez ugyanaz a spekulálás a -nagylelkűségre, ugyanaz a gyöngédség-zsarolás, mint akkor. - -– Pénzt kaphatsz, mondta szándékos durvasággal, ha akarsz. - -A leány felállott és elforditotta a fejét. - -– Menj, mondta, menj… - -A férfi fogta a kalapját és dacosan elment. - -Az utcán jól érezte magát. Szabad volt, ez jól esett. Mégis a szabadság -ér legtöbbet. Végre is utálatos dolog lekötve lenni, örökké egy arcot -látni, mindíg szemrehányó szavakat hallani és fájdalmas pillantásokat -nézni. Mindíg egy nő… Igaz, a többiek nem szerelmesek, könnyű -teremtések, de változatosak. Válogatni lehet bennök. Nem kívánnak -gyöngédséget, pontosságot, nem kívánnak semmit. Szabadnak jó lenni. - -Gondolkozott, hová menjen. Most övé az este, övé a holnap is, a -holnapután is. Igy jó élni. Rettenetes a lekötöttség. Végre is ő nem -rossz ember, de ez tűrhetetlen. - -Elment a télikertbe. Leült egy asztalhoz, a pincér alázatosan sietett -eléje, és a nők a régi bizalmas mosollyal üdvözölték. Jó itt. Kezében -tartotta az étlapot és válogatott. A gondolatai eliramlottak a -vacsorától és egyszerre világosan gondolta magában: - -– Holnap reggel egy polgári rendőr jön hozzám és levelet hoz. A levelet -a hídon találták, egy fiatal nő hagyta ott, aki leugrott. Három nap -mulva megidéznek, menjek el a morgueba, megismerem-e a halottat. -Megismerem. Azután koporsóba teszik, kikísérem a temetőbe és nézni -fogom, hogyan hull a koporsóra a rög. - -Habozott. - -– Most másodszor, – mondta magában. - -… Ha hazasietne, akkor mindennek elejét lehetne venni. De akkor jönne -újra a rabság. És milyen jó itt. És milyen jó a lustaság. És úgyis -mindegy. Megrendelte a vacsorát. - - - - -A JÓ EMBER ÉS A ROSSZ EMBER. - -A jó Breuer átfutotta előbb a berlini lapokat, azután magyar lapot kért -a pincértől. Kinyitotta a magyar újságot és átlapozta. A szeme egy -ismerős néven akadt meg. Pándy Viktor… nagy sikkasztás a Magyar Bankban… -Olaszország felé szökött. - -Breuer letette az újságot és elhülve bámult maga elé. Pándy! Pándy -Viktor sikkasztott! Az elegancia professzora, a lovagiasság főpapja és a -becsület nagy-inkvizitora sikkasztott! - -Breuert egyenesen megrázta ez a hír. Lassan magához tért azonban, és -ekkor csendesen, halkan, óvatosan örülni kezdett a hazai hírnek. -Voltaképen Pándy üldözte őt ki otthonról, Pándy tette tűrhetetlenné az -életét a bankban. Pándy utazott rá. Előbb segédje volt valami ügyben és -párbajba akarta őt beugratni, azután – hogy ez nem sikerült – gúnyos -megjegyzésekkel üldözte. Ha találkoztak, köszönés helyett halkan és -komolyan, mintha valami nagyon jelentőséges dolgot mondana, odaszólt -neki: - -– Pfuj! - -Vagy még halkabban és még nyomatékosabban: - -– Pfuj, Breuer! - -A köszönésnek ez a módja ragadóssá lett. A bankban egyre többen -köszöntek így – halkan és komolyan – Breuernek. Végre ott kellett -hagynia a bankot. - -És most Pándy!… Breuer lassanként összeszedte a bátorságát és -határozottan örült a hirnek. Ez a Pándy rossz ember. Nagyon rossz. -Hideg, kegyetlen, gyilkos-természet, akinek örömet szerez a rosszaság. – -Breuer jó kedvvel indult a hivatalába és egész nap jó kedvvel dolgozott. -Vacsora után elindult a Viktória kávéházba. És a Viktoria-hotel -kapujában majdnem összeütközött egy magas, borotvált arcú úrral, aki a -kapúból jött ki. - -Szemben állottak egymással és Breuernek nagyot dobbant a szíve. -Felemelte a kezét és előrenyújtotta. A borotvált arcú úr felkapta a -fejét, kétszer egymásután, mintha vissza akarna fordulni, vagy el akarna -szaladni, de a Breuer arca és a mozdulatai olyan világosan beszéltek, -hogy a felismertetése nyilvánvaló volt, és hogy futni bizonyosan -ostobaság lett volna. - -Kissé udvariason, kissé meglepetve és igen könyörögve megszólalt hát: – -Breuer!… - -Breuer erre megnyugodott. Az izgatottsága lecsillapodott és higgadtan -válaszolt: - -– Pándy úr!… Leborotváltatta a bajuszát, de én mindjárt megismertem. - -Lassan tovább indultak és Pándy izgatottan kérdezte: - -– Olvasta? - -– Igen. - -Hallgattak. Pándy erre ismét megszólalt. - -– Breuer úr! Nézze, maga okos ember. Mi haszna van abból, ha engem -feljelent? Olvastam Münchenben, hogy a bank rongyos négyezer koronát -tűzött ki… Breuer úr, én fizetek magának ötször annyit, ha nem jelent -fel. - -Breuer méltatlankodva pillantott rá és egy tiltakozó mozdulatot tett a -kezével. Pándy izgatottan folytatta: - -– Minek akar maga a banknak szívességet tenni? Marad ott még pénz. Engem -meg új élethez segít. Maga is szép pénzhez jut. - -Breuer ekkor megmagyarázta végre a méltatlankodását: - -– Csak nem fogadok el pénzt! – mondta nagyon őszintén. - -– És nem jelent fel? - -– Nem. - -– Az elutazásom után se? - -– Nem. - -– A becsületszavát adja erre? – kérdezte még heroikusan Pándy. - -– Igen, mondta lovagiasan Breuer. - -Kezet fogtak és ezután nyugodtan sétáltak tovább. Breuer kellemes -langyosságot érzett a szíve tájékán. Jól esett neki, hogy Pándyhoz -ennyire közel jutott, hogy megmenthette, hogy Pándy elfogadta tőle a -szabadságát és az életét. - -– Hát hová akar menni? – kérdezte az idősebb barát jóindulatú hangján. - -– Hamburgba. Onnan Amerikába. A rendőrséget félrevezettem az -olaszországi úttal. - -– Hamburg? – mondta Breuer megfontoltan. Hamburg nem lesz nagyon jó. -Túlságosan éber a rendőrség. Menjen inkább át Hollandiába és ott üljön -hajóra. - -– Helyes. Mikor megy a legközelebbi vonat? - -– Még ma éjjel. Aztán vigyázzon ám a pénzére. Nehogy Spaaba menjen, vagy -Osztendébe: elrulettezni a sok drága pénzt. Maga nagy kártyás! - -Pándy kijelentette, hogy nem kártyázik többé, hanem új életet akar -kezdeni. Breuer elkisérte a hotelbe, onnan kikísérte a vasúthoz, és a -vonat indulásakor meleg kézszorítással búcsúzott el tőle. - -Nagyon meg volt elégedve magával. - -– Most lehetne húszezer koronám, gondolta. Lehetne több is. Annyit -srófolhattam volna ki, amennyit akarok. - -Egy futó kis bánatot érzett, mikor a sok pénzre gondolt. -Megvígasztalódott azonban azzal, hogy jó volt, nagylelkű volt, -gavalléros volt, kábítóan generózus volt. Pándyt lesújtotta, -lefegyverezte, meghatotta. Az elegáns, a rideg Pándynak fölébe került. -Megmutatta, hogy ki ő. - -Meg volt elégedve. Jókedvben és munkában teltek a napjai hat hétig, -akkor azt olvasta egy újságban, hogy Pándyt Osztendében elfogták. A -pénzét elmulatta és elkártyázta, a hotelben sem tudott fizetni, -felismerték, elfogták. Breuer megrendülve olvasta ezt a hírt. A pénzre -gondolt először. Elkártyázni annyi pénzt! Annyi sok drága pénzt! -Kétszázezer koronánál több volt! Szimpátiával gondolt rá. Sajnálta. Fájt -neki a sorsa. - -Félév mulva Breuer hazament Budapestre. Egy héttel a hazaérkezése után -idézést kapott: jelenjék meg tanúnak a Pándy-féle főtárgyaláson. - -Breuer elment a törvényszék épületébe. Felkereste a tárgyaló termet és -várt, míg rákerül a sor. - -Déltájban behívták a terembe. - -– Önt, mondta neki az elnök, a védelem kérésére idéztük meg, mert a védő -úr értesült róla, hogy ön a napokban Budapestre érkezett. Mondja el, mit -tud a dologról. - -Breuer körülnézett és megpillantotta Pándyt. Az elegáns Pándy kopott -ruhában ült egy padon, és gúnyosan mosolyogva nézegette őt. Breuer -zavarba jött. Kijelentette azonban, hogy ő semmi említésre méltót nem -tud a dologról. - -– Ön találkozott Berlinben a vádlottal? - -– Igen. - -– Kikésérte őt a vonathoz? - -– Igen. - -– Tanácsokat adott neki az utazásra nézve? - -– Igen. - -– Hát nem tudta ön, hogy Pándy sikkasztott? - -Breuer ismét zavarba jött. Izzadtság ütődött ki a homlokán és a kezei -remegtek. - -– Nem! – válaszolt azután keményen. - -– Nem olvas ön újságot? - -– De igen. Rendesen olvasok… aznap nem olvastam… vagy elkerülte a -figyelmemet. - -A kihallgatás befejeződött és az elnök odafordult az ügyészhez és a -védőhöz: kívánják-e a tanú megesketését. Az ügyész nem kívánta. A védő -igen. A bíróság elrendelte a megesketést. - -Breuer a szívére tette a kezét. A homloka izzadtságban fürdött, a szíve -hangosan dobogott a hangja reszketett és halkan mondta: - -– Én: Breuer Gergely, esküszöm az élő istenre, hogy… csak az igazat -mondottam. Isten engem úgy segéljen! - -Az eskünek vége volt. Breuer nagyot lélegzett, meghajolt és menni akart. -Menekülni akart. Ekkor csendes, károgó kacagás hangzott fel mögötte. -Breuer visszafordult. Pándy nevetett. Nevetett, azután felállott a -padról, odafordult az elnök felé és nyugodtan jelentette be: - -– Breuer hazudott. Tudta hogy sikkasztottam. Olvasta az újságban. -Hamisan esküdött. - -A jó Breuer halálsápadtan bámult rá, Pándy csúfolódva vigyorgott feléje, -és méltatlankodva, halkan és nyomatékosan mondta: - -– Pfuj Breuer! - - - - -A LÁNY ELŐTT. - -… Igy történt. A társaságukba sehogy sem tudtam bejutni. Ezek a -Korláthok exkluzivebbek, mint az angol high tory. Épen mert cím és rang -nélkül valók, a főnemességükre féltékenyen és gőgösen őrködnek és hideg -büszkeséggel emlegetik holmi száz esztendős grófságokkal szemben Huba -vezért, akitől származnak. Hiába voltam én huszonnyolc évvel egyetemi -tanár, az öreg Korláth egyszerűen keresztülnézett rajtam, mikor -bemutattak neki. Mert az apám bádogos mesterségen kezdte a -vagyonszerzést. - -Ha a fürdő rendes heti táncmulatságain táncra kértem a lányt, némán, -fagyosan és szótlanul támaszkodott a karomra harminc másodpercig, azután -meghajtotta a fejét és én el voltam bocsátva. A társaságuk egyszerűen -kinézett. - -Elveszítettem minden reményemet. De mivel napról-napra szerelmesebb -lettem Ágnesbe, körülöttük voltam mindíg. Óvatosan, számítva és -furfanggal kerestem a közelségüket. Véletlen találkozásokat rendeztem az -erdőben, a Kékes-hegyen. A vendéglőben úgy ültem, hogy őt lássam és – -egyre reszketve a nevetségességtől – szerelmesen, kétségbeesve és -könyörögve bámultam. Soha én olyan szemeket nem láttam, mint az ő -végtelen mélységű, csodaszép, komoly, szürke szemei. Az arca csupa nemes -vonal és szűz harmónia… - -Egy napon észrevettem, hogy az én szerelmes, ostoba nézésemet viszonozza -valaki. Egy asszonyi szempár kapcsolódott az enyémbe kíváncsian, -érdeklődéssel és tüzesen. - -Waldorf báróné volt, az egykor híres-szép Korláth-lány, a gazdagságáról -nevezetes diplomata özvegye. Annyit tudtam róla, hogy mert igen gazdag -és igen okos asszony, nagy tekintélye van a családjában és hogy felette -imponál az öreg Korláthnak is. Először a rajtakapottság -szégyenkezésével, ijedten kaptam el a szememet, azután megnéztem az -asszonyt. Dús fekete haj, két villogó fekete szem, ragadozó-módon szép -fogsor, gyönyörű termet és vakító, tudatos és művészi elegáncia, – ez -volt a báróné. - -Néztem. A tekintete egyszerre újra felém fordult és nyugodt, biztos, de -tüzes pillantása egy félpercig szikrázott a szemembe. Alig tudtam vele -szembenézni. Megdobbant a szívem. Tetszem, tetszem, tetszem ennek az -asszonynak… Nem a hiúság tombolt bennem, hanem egy hirtelen felvillant -gondolatnak az öröme: ez a tetszés bejuttathat abba a társaságba, az -Ágnes közelébe és – valamennyit bíztam is magamban – a többi az én -dolgom. - -Másnap viharos pillantásokkal ostromoltam a bárónét, harmadnap – tánc -volt – bemutattattam magamat neki és három perzselő tourt táncoltam -vele, negyednap azt mondta a társaságának az ebédnél, felém intve: „jól -kellene bánni ezzel az emberrel, azt hallottam, miniszter lesz“; és -ötödnap, mikor az erdőben, véletlenül találkoztunk, az öreg Korláth azt -dörmögte a fogai között: - -– Ülj az asztalunkhoz néha, öcsém, ha kedved van rá. - -A báróné hihetetlenül eredményesen reklámozott állítólagos európai -híremmel és leendő miniszterségemmel. Ágnes mosolygott rám. Tele voltam -örömmel és reménységgel. De a második napon már láttam, milyen nehéz, -furcsa és kínos a helyzetem. A vérem minden cseppje Ágnesért égett, a -szívem, a szerelmem érte ordított, én őt, csak őt akartam, csak neki -akartam tetszeni – és a bárónénak kellett udvarolnom. Kellett, kellett. -Mert abban a társaságban addig voltam, ameddig ő akarja, és amelyik -napon nem tetszem neki, azon dob ki. Kétségbeejtett ez a feladat: -meghódítani valakit, akit félve kell titkolnom, hogy szeretek. -Szerelemre bírni valakit, akihez ha szólok, gondosan kell vigyáznom, -hogy a hangom melegebben ne csengjen a kötelező udvariasság együgyű -hangjánál. Megértetni egy nővel, hogy őt szeretem, mikor a szomszédjának -suttogok a fülébe. - -… Segítségemre jött valami. Az tudniillik, hogy Lujza báróné egy esti -sétán tudtomra adta, hogy ha egy óra tájban a parkon átlopózom a -Flóra-pavilonhoz, a jobb saroktól számított harmadik ablak mögött -megtalálom őt. Ha tudniillik, beugrom az ablakon. - -Természetesen beugrottam. És mikor hajnalban búcsúztam tőle, a báróné -így szólt hozzám: - -– Vigyáznunk kell: észre ne vegyék, hogy… Foglalkozz ezentúl kevesebbet -velem. Udvarolj Ágnesnek. - -… Hát Ágnessel foglalkoztam. A szívem, az agyam, az elmém, még az izmaim -is hihetetlen erőfeszítéssel dolgoztak a szerelmem szolgálatában. -Sziklákra másztam egy virágért. Sohasem hittem, hogy szellemes és elmés -tudnék lenni és az voltam; szerelmesen, lelkesen, félve és számítva, – -míg éjszakánként a Flóra-villa ablakain jártam ki-be, – hódítottam meg -lépésről-lépésre azt a makacs, hideg és tiszta leányszívet. - -Sikerült. A mosolygása egyre bizalmasabb lett, a pillantása meleg -sugárral borított el, várt már, ha nem jöttem és egy napon – evoe, evoe -– megszorította a kezemet. Azt hittem, hogy aznap sírnom kell az -örömtől, a mámortól, a dicsőséges, győzelmes, szerelmes boldogságtól. - -Augusztus végére járt az idő. Úgy volt, hogy szeptember közepéig -maradnak az apjával a fürdőn. Úgy gondoltam, hogy a fürdőn én nem is -kérdezem meg, akar-e a feleségem lenni. Majd ha hazamennek Kőrösvárra, a -báróné pedig megkezdi téli életét Budapesten, Bécsben, – akkor egy napon -elmegyek hozzájuk és másnap isten és ember előtt a menyasszonyom lesz; -ha minden vén gőg és minden asszonyi féltékenység összeesküszik is a -szerelmem ellen. - -Vallomásra nem volt szükségem. Sohasem mondtam neki, hogy szeretem és ő -sohasem mondta, hogy szeret. De az arcából, a pillantásából, a rám -mosolygásából, a felém hajlásából egész tündöklő pompájában kisugárzott -a szerelem. - -Egy este sétáltunk. Valahogyan előre kerültünk vele. Mögöttünk jött a -báróné két símára fésült fiatalemberrel. Ott, ahol az út kicsit meredek -lett, a karomat nyújtottam neki. Úgy mentünk. És ő megszorította a -karomat, reám támaszkodott és hozzám símult. Az illata elkábított, az -agyamba szökkent a vér, átkaroltam és megcsókoltam. Szótlanul, odaadón, -szerelmesen csókolt vissza. - -Azt hittem, senki sem látta. Harminc lépésről, sötétben! De két -féltékeny, gyanakvó asszonyi szem átég a sötétségen is… Meglátta!… - -Akkor nem tudtam, de éreztem, hogy a következő napokban gyanakodva, -bizalmatlanul kutat a pillantása bennünket. Én játszottam a közömbös -udvarlás játékát, de Ágnes, Ágnes, a szegény, az édes, a szép, az immár -szerelmes Ágnes nem tudta, hogy vigyáznia, titkolóznia, óvatoskodnia -kell. És az a két éles pillantású és élésen látó, ravasz, okos és -gyanakvó asszonyi szem meglátott mindent. - -Én azt gondoltam akkor: ha megtudja is és ha haragszik is egy ideig, -majd elfelejti az egészet. Az ő életének én elvégre alighanem csak egy -jelentéktelen epizódja vagyok. De elfelejtettem, hogy állatian szép -fogsorát milyen dühös bosszúvágy csikorgatta meg előttem is -egyszer-kétszer, hogy engem csalónak tart – joggal, hogy magát -kijátszottnak tartja, – joggal, és végül, hogy én nem egy epizódja -vagyok az életének, hanem az utolsók egyike, talán az utolsó, hogy -negyven éves, és hogy engem negyven évének – a fenyegető alkony e -kritikus korszakának – minden kétségbeesett, görcsös, szenvedelmes és -vakmerő szerelmével szeret. Én az én mámoros szerelmemben, ostoba, -tudatlan boldogságomban mindebből semmit sem sejtettem. - -Az utolsó napok egyikén – még három nap volt hátra – délután megtudtam, -hogy meg vannak híva valami felette zártkörű mulatságra egyik szomszéd -kastélyba, hogy a báróné nem megy el, és hogy a Flóra-pavillon ablaka -tizenegy órakor nyitva lesz. - -Ágnestől elbúcsúztam. Vigasztalásul szerelmesen rám mosolygott és -megszorította a kezemet. Reszketett a szívem az örömtől… És tizenegy -órakor beléptem a Flóra-pavillon ablakán. Előbb gondolkoztam: menjek-e? -Útáltam magamat. De végre így okoskodtam: - -– Lehetetlen nem mennem. Nemcsak azért, mert férfi nem csalhat meg ilyen -elmaradással asszonyt, hanem azért is, mert ez az asszony tönkreteheti -az egész szerelmemet. - -… És mentem. A báróné olyan volt, mint mindíg: csupa viharos szenvedély -és tüzes csók. Átöleltem és magamban ezt mondtam áhitattal: Ágnes! -Ágnes! - -– Aludj – mondta és lefogta a szememet. - -És én – mint máskor is – elszunnyadtam. Sötét volt a szobában és -mellettem egy bosszúra vágyó, kijátszott és kétségbeesetten szerelmes -asszony volt. És én aludtam ostobán, bárgyún, bután, bolondul. - -… Egy hang ébresztett fel. Egy édes, csengő, meleg hang. - -– Lujza, alszol? - -Az ébredés kábult zavarosságában is megdermedt a vérem. Ez az Ágnes -hangja. - -– Lujza, alszol? - -A szívem verése megállott. Az agyamra röppen még az emlékezés: hogy -Ágnes lefekvés előtt minden este be szokott jönni a bárónéhoz. Átvillan -a gondolat: ezt ördögi tervezéssel maga az asszony csinálta így, hogy -vagy megtartson, vagy ha elveszít is, a másikkal boldog ne lehessek. Még -átvonaglik az a gondolat az elmémen, hogy könyörögni kellene neki -irgalomért, kegyelemért, igérvén, hogy lemondok mindenről: szerelemről, -reménységről. De már minden késő. A karcsú leányalak az ajtóból beljebb -lép. Az asszony mellettem haragos gyűlölettel csikorgatja meg a fogát, -odanyúl a villamos-lámpa felé, egy fordítás és… - -És a kigyuló fényben ott fekszem én. Ott!… Úgy!… A mellett az asszony -mellett! Az előtt a leány előtt! Az előtt a leány előtt! - - - - -KUNSZÁLLÁS. - -Menni akartam. Déghy lenyomott a karosszékbe: - -– De ha egyszer mondom, hogy nincs terhemre. - -– Bizonyos, mester? - -– Bizonyos, ha mondom. Egészséges vagyok. Jó kedvem van. - -– Akkor jó. Én ráérek bemenni a redakcióba. Beszéljen akkor valami -érdekeset, mester. - -– Érdekeset? Tudja mit, mondok valami érdekeset. Nem megírni való. De -emberi dokumentum, ahogy maguk, Zola óta, mondják. Talán nem is nagyon -érdekes. Az: hogy nekem most jó kedvem van… - -– Mester, ez magában is nagyon örvendetes dolog, de nem értem, miért -emberi dokumentum. - -– Megmondom. Én – én: Déghy Pál – most azért vagyok jókedvű, mert -Kunszállásról levelet kaptam, hogy deputáció jön hozzám. Meg akarnak -kérni, csináljak nekik egy hangversenyt. - -– Mester, még mindíg nem értem. - -– Mindjárt megérti. Kunszállás az én szülővárosom. Hatezer magyar -lakossal, szolgabírósággal, járásbírósággal és telekkönyvvel. -Kunszálláson volt az én apámnak vegyeskereskedése negyven évvel ezelőtt. -Kunszálláson nőttem én fel és Kunszálláson tettem rá fogadalmat, hogy -büszkék lesznek még rám a kunszállásiak. Senki se voltam ott és semmi se -voltam ott: rongyos, borzas diák, a szatócsnak a fia. A szolgabírósági -irnok magasan fölöttem állott, és a járásbíróhoz már fel se tudtam -nézni. A kunszállási úri társaságban én voltam a legalsó lépcsőfok. -Mindenki fölöttem volt, és olyannyira senki se voltam, és annyira -semmibe se vettek, hogy csikorgattam a fogamat néha és éjszakánként ha -rá gondoltam, a verejték ütött ki a homlokomon. Megfogadtam: fogok én -még imponálni a kunszállásiaknak. Tizenöt év telt el azóta, hogy -utoljára voltam Kunszálláson. Húszéves voltam akkor. Azóta jártam -Berlinben és Londonban és Szentpéterváron. Azóta eljutottam oda, hogy -ezer forintot fizetnek, ha hegedűt veszek a kezembe. Azóta adják a -dolgaimat a párisi operában és a berliniben és a belgrádiban és -mindenütt. Azóta nagyjában elértem mindent, amiről álmodtam és amit egy -muzsikus elérhet. És – kinevethet, ha akar – sohasem voltam igazán -boldog, mert nem tudtam, mit szólnak mindehhez Kunszálláson, mert a -tapsokban nem éreztem Kunszállás tapsát és a sikereimnél nem éreztem, -hogy Kunszállás is jóváhagyja a dolgot. - -Nevessen ki: összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy az a muzsika, -amit én művelek, talán nem tetszik Kunszálláson. Páris után és Berlin -után és minden után megkérdeztem magamtól: vajjon olvassák-e ezt -Kunszálláson, vajjon nem kerülte-e el a figyelmüket az a pár sor, ami a -sikeremről a magyar lapokban megjelent. Minden sikerem után azt -kérdeztem magamtól: vajjon mit szól ehhez Szákics úr, aki elegáns -szolgabírósági irnok volt az én időmben Kunszálláson, Kovácsi úr, aki -segédtelekkönyvvezető volt és hogy a többiekről ne is beszéljek, vajjon -hogyan dönti el a vitát felebbezhetetlen ítéletével a két főhatalmasság: -Rovics, a járásbíró és Kerevey a szolgabíró. Én Kunszállásért harcoltam, -Kunszállás tapsáért verekedtem; hogy Kunszállásnak imponáljak, azért -szereztem meg rendjeleket útáló ember létemre a becsületrendet, és most, -hogy hazajöttem, higyje el, szorongó szívvel kérdeztem, hogy ha itthon -jól fogadnak a sajtóban és ha sikerem lesz és ha a banketten a miniszter -felköszönt, hát vajjon imponálni fog-e ez Kunszálláson? - -– És? - -Déghy ragyogó arccal mondta: - -– Úgy látszik: igen. Levelet kaptam, hogy küldöttség jön hozzám. -Jótékonycélú hangversenyt akarnak. Szerepeljek ingyen. Megteszem. -Ajándékozom nekik ezt az ezer forintot. És ha lemegyek: két kézzel adom -a pénzt mindenre, tűzoltófelszerelésre, artézi kútra, – amire akarják. -Imponálni akarok Kunszállásnak. Nevessen ki, ha akar: én most boldog -vagyok és imponálni akarok Kunszállásnak. - -Nem nevettem ki. Csak mosolyogtam. Azután menni készültem. Déghy -megfogta a karomat: - -– Kérem, mondta könyörgő hangon, kedves barátom, maradjon most itt még. -Azt akarom, hogy itt legyen, amikor… - -– Mikor? - -– Amikor jönnek… Mindjárt itt lesz a küldöttség. Nézze, szégyenlem a -dolgot egy kicsit, de akarom, hogy most már lássa. - -Ott maradtam. Jött a küldöttség: öt fekete kabátos úr. Egyikük -szónoklatot tartott. Olvasták, hogy a magyar művészet egének csillaga -itthon időzik; eljöttek megkérni, hogy mielőtt Párisba megy, kápráztassa -el bűvös művészetével szülővárosát, amely büszkén őrzi keblében nagy -fiának emlékét… - -Pocsék egy beszéd volt. Déghy sugárzó arccal hallgatta. És arra a -beszédre, amelyet én nem tudtam mosolygás nélkül állni, meghatva – -igazán meghatva – válaszolt. Lemegy, szívesen hegedül nekik, pontosan -ott lesz, kinyomathatják a meghivókat. - -Az urak azután elmentek. Déghy ekkor hozzám fordult: - -– Van önhöz egy nagyon, nagyon, nagyon nagy kérésem. - -– Parancsoljon. - -– Jőjjön le velem Kunszállásra. - -– De mester, mit csinálok én… - -– Kérem!… Könyörgök, jőjjön le. Ön előtt nem szégyenlem magamat. És azt -akarom, hogy lássa. - -* - -Egy hét múlva lementem vele. Reggel indultunk Budapestről, délután -értünk Kunszállásra. A vonatnál senki sem várt bennünket. Beültünk egy -rozoga fiakkerbe és elhajtattunk egy még rozogább fogadóba. Mindez nem -rontotta a Déghy kedvét. Izgatott volt, jókedvű volt, nevetett örömében. - -Az állomástól befelé menet lemutatott a Tisza felé, ahol füzes erdők -látszottak. - -– Azokban az erdőkben hevertem át a fűben, mondta, egész délutánokat. -Nem volt egy garasom se és milliókról álmodoztam. - -– Itt van, mondta azután, az öreg Steiner boltja. Nem akart nekem egy -nyakkendőt hitelezni, pedig én majálisra akartam menni. - -Az emlékei szaporán bugyborékoltak fel és ujjongó örömet szereztek neki. - -– Most, mondta diadalmasan, mégis csak imponálok a kunszállásiaknak. - -… A fogadóban kocsit rendeltünk és bekocsikáztuk a várost. Azután -elmentünk a városházára és felkerestük a jegyzőt. A jegyző jóindulatú -leereszkedéssel fogadott bennünket. Déghy elmondta, miért jött. Szeretne -valami csekélységet jótékony célokra adni abból az alkalomból, hogy -hosszú távollét után itthon van; a jegyző úr szíves tanácsát kéri tehát, -mire volna a legjobb ezt a csekélységet fordítani. - -– Na, – mondta a jegyző, – ha az artézi kútra vagy a kórház-alapra -tetszik adni… - -Déghy kivette a tárcáját. - -– Ha jegyző úr szíves volna elfogadni a város nevében, akkor adok ötszáz -forintot az artézi kútra, ezer forintot a kórház-alapra és ötszáz -forintot a város szegényei között való kiosztásra. - -A jegyző elbámulva nézett rá, és a meglepetéstől remegett a keze, -ahogyan átvette a pénzt. Mikor kimentünk, Déghy megszorította a karomat. - -– Hát ennek, – mondta boldogan – hát ennek csak imponáltam? - -Később visszamentünk a fogadóba és átöltöztünk. Déghy frakkot vett, és a -nyakkendője alá elhelyezett egy arany rendjel-csillagot. - -– Ilyet – mondta boldogan – még nem láttak Kunszálláson. - -Hét órakor kocsiba ültünk, és elhajttattunk a kaszinóba, ahol a -hangverseny volt. Nagy, kék máslis rendezők fogadtak bennünket. És Déghy -csakugyan imponált nekik. Az adományainak a hírét tudta mindenki, és a -rendjel-csillagot megbámulták. Déghy kedves volt: szelíd és udvarias, -mint egy fiatal leány és boldog, mint egy menyasszony. - -A hangverseny-terem hamar megtelt. Mi egy kis kártyaszobában voltunk, -amelyet megtettek művész-szobának. Beszélgettünk a rendezőkkel. Egyikük -Déghy felé hajolt és nagyon szeretetreméltóan mondotta: - -– Déghy úr játéka a harmadik szám. - -– Más szereplők is vannak? – kérdezte Déghy meglepetve. - -– Igen, Rovics Zoltán prológot mond, azután Horthy Mariska monológot ad -elő; azután jön Déghy úr hegedűjátéka; azután Pálossy Endre a verseiből -szaval, és utolsó számnak Viczay Ili zongorázik. - -Déghy összehúzta a homlokát; azután szépen megköszönte a szíves -felvilágosítást, és engedelmesen várta a koncert kezdetét. Én bementem a -terembe. - -Nyolc órakor tele volt a terem és kezdődött a hangverseny. Rovics Zoltán -elmondta a prológját. Rovics Zoltán csinos, szőke fiatal ember volt, a -járásbíró fia; amint értesültem, joghallgató Budapesten. A prológja -izetlen volt, és lapos, mint egy üres zseb. Tetszett. - -Utána Horthy Mariska lépett – egy rendező karján – a dobogóra. Horthy -Mariska gömbölyű barna lány volt; a közjegyző leánya, amint velem -közölték. Halkan és némi lámpalázzal küzdve egy monológot adott elő: az -első bálról, polkákról, valcerekről, szerelemről. Nagyon tetszett. -Négyszer kellett a dobogóra visszatérnie, hogy a tapsokat megköszönje. -Ekkor jött végre Déghy. Fellépett a dobogóra és meghajtotta magát. A -finom szája körül csendes mosolygás volt és a szeme csillogott. Most le -fogja gyűrni a kúnszállásiakat. - -A teremben mozgás támadt, az emberek összehajoltak, hogy megjegyzéseiket -sietve közöljék még egymással. A belépésével határozott, nagy sikere -volt Déghynek. Tetszett. Megbámulták. Imponált. - -Déghy felemelte a hegedűjét és ebben a percben világos, derüs, örömmel -teli mosoly futott át az arcán… most a kezemben vagytok!… ezt -gondolhatta ebben a percben. - -Játszani kezdett. Én a közönséget akartam, figyelni, de nem tudtam. -Rábámultam Déghyre, és nem tudtam máshová nézni. Rá kellett néznem. -Déghy ráhajtotta a fejét a hegedűjére, és úgy játszott, hogy nekem is új -volt, ahogyan játszott. Szeretettel, lobogó lelkesedéssel, fanatikusan, -könyörögve, sírva és ujjongva. Ahogyan az ember az első sikerért -verekszik és ahogyan az első asszonynak szerelméért könyörög: úgy -játszott. Könyörgött, harcolt és viaskodott. A terem tele lett zengő, -tömör, sikoltozó és ujjongó hanghullámokkal. Csodálatos volt és -megindító. - -Előbb a maga híres hegedű-koncertjét játszotta. Tapsoltak. Azután egy -eszeveszett technikájú Sarasate-t játszott. Megint tapsoltak. Azután egy -királyi Bachot… Ekkor is tapsoltak. - -Déghy körülnézett: játsszon-e még. Azután lement a dobogóról. Még -tapsoltak. Déghy bement a művészszobába. Én is bementem. Déghy -visszafordult a terem felé. Bent azonban a taps ekkorra megritkult. -Déghy tehát letette a hegedűjét az asztalra és leült egy székre. Bent -elhallgatott a taps. - -A Déghy homloka verejtékes volt. Végig törölte és egy zavarodott -pillantással rám nézett. Elkaptam a szememet: én nem akartam ránézni. - -Hallgattunk. Bent a teremben új szám következett. Verseket szavalt egy -nagyhajú és büszkefiatal ember. A saját verseit. Nem hallottam belőlük -semmit. De a közönségnek nagyon tetszettek. - -Mikor a tapsoknak vége volt, Déghy odafordult egy rendezőhöz. - -– Ha nem volna az uraknak terhére, – mondta – az volna az alázatos -kérésem, adjanak egy helyet a teremben. Szeretném meghallgatni a -következő számot. - -Bementünk a terembe. Leültem Déghy mellé. Jött a hangverseny utolsó -száma: Viczay Ili zongorajátéka. Viczay Ili szép szőke leány volt; a -legszebb leány Kunszálláson, amint mondták, és a leggazdagabb -földbirtokos leánya. - -Viczay Ili leült a zongorához. Körülnézett. Felemelte a fejét és -belemosolygott a terembe. Aztán felemelte a kezét, és teljes -biztossággal és nyugalommal ráütött a zongorára. A Zöld erdőben kezdetű -magyar népdalt játszotta. Azután áttért a Kis angyalom kezdetű dalra és -utána a Ha elmegyek kezdetű dalra. Ezek szomorú dalok voltak: hallgatók. -Azután átcsapott a frissbe. Csárdás nótákat játszott: gyorsan, tüzesen, -cigányos cifrázatokkal. - -Hallatlan sikere volt. Az a bizonyos lelki összeköttetés, amelynek az -előadó művész és a közönsége között lennie kell, egy perc alatt megvolt -közötte és a hallgatósága között. Minden billentyű ütését fejek -bólintása és szemek kigyulladása kísérte, és ő a billentyűkről -egyszer-kétszer biztosan és nyugodtan belemosolygott a terembe. Az -embereken a kitörni akaró tetszés mozgása hullámzott át, és amikor a -lány felkelt a zongora mellől, egy őrjöngő, lázas tapszivatar zúgott -fel. - -Viczay Ilinek újra le kellett ülnie a zongorához. Ezúttal egy -operett-potpourrit adott elő. Azután még egy ráadást kellett adnia. Egy -indulót játszott el, egy friss kellemes kis galoppot. Tomboltak. - -Azután vége volt a hangversenynek. Déghy felállott. Sáppadt volt; az -ajka reszketett: vértelenül és fázós lilán. - -A teremből kihordták a székeket. A cigányok pengették a húrjaikat. A -közönség tánchoz készülődött. A fiatalság jókedvűen ficánkolt. - -Két-három ember odajött Déghyhez. Gratuláltak – elismerően gratuláltak – -neki. Déghy odafordult az egyikhez. - -– Úgy-e kérem féltizenkettőkor megy a vonat Budapestre? - -– Igen. - -– Azzal megyünk vissza. - -– Csak nem? A táncot csak nem hagyja itt? - -– De igen. Sürgős dolgom van. - -Elmentünk. A fogadóban átöltöztünk. Kimentünk a vasútra. Beszálltunk. -Ketten voltunk egy fülkében. Déghy lefeküdt. Nem tudtam egy szót se -szólni. Egész éjjel hallgattunk. Déghy befordult a fal felé, és éreztem, -hogy eltorzul az arca és rágja az ajkát. - - - - -SZODOMA PUSZTULÁSA. - -Hétfő volt. Az akácos udvaron asztalok állottak. A gázt meggyújtották és -a meleg nyári estében kellemes és kívánatos látvány volt az udvar. De -vendég nem jött. A lányok unatkozva járkáltak és a sovány asszony -dühösen nézegette őket. - -– Csúnya békák vagytok, – fakadt ki – nem kelletek senkinek. - -Azután kiabálni kezdett: - -– Peti, Peti! - -A lányok nevetve hajszolták ki vackából a ragyás kis cigányt. Peti ott -állott az asszony előtt. - -– Peti, – mondta az asszony szigorúan – indulj. Nincs vendég. Hozz -valamit. - -Peti nekivágott a városnak. A fényes, nagy utcákat elkerülte, de a -sötét, szűk utcákat biztos és ravasz pillantással suhanta végig kis -szeme. Nem volt semmi. Peti indult a vasút felé. - -A kijárót nagy ívben kerülgette, közel nem mert menni a rendőrök miatt, -de az esti világításnál száz lépésről megismerte: ki a vidéki, kiből néz -ki pénz, ki a balek. De nem volt semmi. - -Az üvegtető alá új vonat robogott be. Gyorsan kiürült és az utasok -átömlöttek a szűk ajtón. Künn Peti vizsgálta őket, benn pedig a vonat -előtt két ember maradt állva. Két bosnyák: sötétbarna bőrű, óriási -legények. Piros fez volt rajtok, bő, durvaszövetű, lompos nadrág és -mellényszerű kabát. A két bosnyák ott állott a vonat előtt. Mindenki -elment és ők nem tudtak mozdulni. - -Egy rendőr lépett oda hozzájuk. Megszólította őket. A bosnyákok sötét, -komor pillantása kiderült és csendes nagy gesztusokkal, mély torokhangon -beszélni kezdtek. Szaporán magyaráztak a rendőrnek és a rendőr sűrűen -bólintgatott. Azután megindultak – együtt – kifelé. A rendőr elől ment, -utána a két bosnyák. Bámuló pillantások kísérték őket. - -A rendőr a villamos állomáshoz vezette a két embert. Ott vártak. A többi -várakozók érdeklődve nézték a két barna óriást, akik most már nyugodtan -és méltóságosan állottak. Peti a távolból megpillantotta őket és -felvillant a szeme. A villamos késett és a várakozók kérdezősködtek a -rendőrtől. - -– Honnan jönnek ezek? - -– Onnan lentről, Mosztár mögül. - -– Maga tud beszélni velük? - -– Rácul tudok, azután meg ott voltam katona Mosztárban. A pályaudvarhoz -mindíg olyan embert rendelnek, aki tud az ilyenekkel beszélni. - -– Minek jöttek Budapestre? - -A rendőr félrehúzta egy kicsit a száját. - -– Veszett kutya marta meg őket. Felküldték őket a Pasteur-intézetbe. - -A várakozók kissé ijedten húzódtak hátra. A két bosnyák azonban -nyugodtan és méltóságosan állott. Jött a villamos. A rendőr föltuszkolta -a bosnyákokat. - -– A kőrútig viszi őket – mondta a kalauznak – ott átszállnak majd. A -Pasteur-intézetbe mennek, igazítsa útba őket: hova szálljanak fel -azután. - -A kocsi elindult. A két bosnyák ijedt pillantást vetett az elmaradt -rendőrre, Peti pedig lelke szakadtából futni kezdett, mikor látta, hogy -a rendőr nem jön. A kocsival együtt ért a következő állomásra. -Felszállott. A bosnyákok akkor fizettek a jegyért. Egy-egy aranyat -kaparásztak elő. Petinek felvillant a szeme. A két bosnyák nyugodtan ült -s meglepetve pillantott a kalauzra, mikor az egy halom ezüstpénzt adott -vissza nekik. Látszott rajtuk, hogy azt hitték, egy aranyba kerül az -útjok. Peti ujjongott. - -A körútnál megállott a kocsi. A kalauz letuszkolta a bosnyákokat és -kézzel-lábbal magyarázta nekik, hogy az utcán át kell menniök a másik -megállóhoz. A bosnyákok értelmetlenül bámultak rá. - -– Majd én elvezetem őket, – mondta egy ember. - -A kalauz örült, hogy megszabadul tőlük, becsapta az ajtót és csengetett. -A kocsi elindult. Az ember átvezette a bosnyákokat a túlsó oldalra és -ott megállott velük. Jött egy kocsi. Az ember sietett, elveszítette -türelmét és így szólt a bosnyákokhoz: - -– Én az Andrássy-útra megyek. Maguk majd egy másik kocsira szálljanak -fel. - -A bosnyákok egy szót sem értettek a beszédből. Az ember felszállott. A -bosnyákok is fel akartak szállni. - -– Nem, nem, – hadonászott az ember – maguk másik kocsira szállnak. - -Visszatolta őket. A két óriás félénken hátrált, az ember visszafelé -mutogatott és a kocsi elindult. - -Jött másik kocsi is, de erre a bosnyákok már nem mertek felszállani. -Csilingelés, kocsirobogás, tülkölés, emberi zaj és csörömpölés -hallatszott mindenfelől és a tehetetlen óriások úgy állottak ott, -megsüketítve, elkábítva, megvakítva, mint két szomorú, nagy állat. Sötét -szemük bánatosan, zavartan és értelmetlenül kutatta végig a -ház-óriásokat, a kövezet csodáit, a villamos kocsik rejtelmét, és -megfélemlítve, riadtan és tehetetlenül fordultak egymás felé. Nem jött -senki hozzájuk. A sok ember mind elszaladt mellettük. Nyüzsgött, -kiabált, csikorgott, lármázott és vakítóan fényeskedett az utca, de -velük semmi és senki törődött. - -Ekkor jött Peti. Megszólította őket. A két óriás összerezzent. A törpe -cigány nagy leereszkedéssel beszélt velük. A szavát nem értették, de a -hangját értették, és a hangban érdeklődést, tehát jóságot éreztek. A -vonásaik megszelidültek, és mint két gyerek, panaszosan és halkan -beszélték el neki a bajukat. Peti egy szót sem értett, de leereszkedőleg -bólintott, veregette a karjukat – a vállukig nem ért fel – és ütögette a -mellét: - -– Majd én segítek a bajon. Én vagyok az, aki segítek. - -A bosnyákok megnyugvással és hálával néztek rá, és bizalommal -bólintottak, amikor Peti megadta a jelt: - -– No, most induljunk. - -Megérkeztek a ház elé. A kapuban a cigány megállította őket. - -– Itt – mutatta nekik – várni, míg én visszajövök. - -A bosnyákok bólintottak, hogy értik. Peti berohant a házba és tombolva -visította: - -– Itt vannak. Megvannak. Pénzük van. Arany. - -Az asszony megállította az újjongó cigányt: - -– Ne táncolj. Kik? - -– Két bosnyák. A vonattól hozom őket. Nem tudnak egy szót se magyarul. -De arannyal fizetnek. - -Az asszony rendelkezett: - -– Beviszed őket a hátsó szeparéba. Itt maradnak, amíg pénzük van. - -Peti bevezette a két embert. A rongy plüss butorok között a bosnyákok -álmélkodva néztek szét. Nem mertek leülni. Peti végigheveredett előttük -a diványon és a két ember tágranyitott szemmel bámulta a bátorságát. -Azután leültek. Türelmesen vártak egy ideig, azután beszélni kezdtek: - -– Ezek éhesek lesznek, – gondolta Peti. - -Kiment. - -– Adjanak nekik vacsorát, – mondta az asszonynak. - -– Már csináltatok, – válaszolt az asszony. – Majd az egyik lány beviszi. -Csak egy menjen be. El ne riasszuk őket. - -A vacsora elkészült. A lány bevitte a szobába és odatette e két ember -elé. A bosnyákok rázták a fejüket. A lány értelmetlenül bámult rájuk. A -két bosnyák mutogatta, hogy a kis embert akarják. - -Peti bejött. A bosnyákok szaporán beszéltek neki és az ételre -mutogattak. - -– Csak egyétek meg, – buzdította őket Peti. - -Az egyik bosnyák felemelte a lábát; fájdalmas arccal húzta végig kezét a -combján. A másiknak is elsötétült az arca. Ő is felemelte a lábát és -mutogatta a kutya harapását. - -Peti nem értette. - -– Tán köszvényesek ezek, hogy így vinnyognak? – gondolta. – Vagy -fáradtak csak? - -De megértő arccal hallgatta őket, bólingatott a fejével és mutogatta a -tálat: - -– Egyetek csak. - -A lány bort hozott be. Peti felkapta az üveget: - -– Ezt, ezt igyátok. - -Mutogatott a lábukra: - -– Ez gyógyítja a köszvényt. Ez. - -A két bosnyák engedelmesen ivott. A lány leült az asztalhoz. A két -bosnyák kérdő nagy szemmel nézett a cigányra - -– Igyatok csak, – mondta Peti. - -A bosnyákok a lábukat emelgették. Peti felhúzta a szemét és -összecsucsorította az ajkát. - -– Igen, igen ez való ez ellen. Csak igyatok. - -A kiürült üveg mellé új üveg került. A bosnyákok szaporán ittak. Egy új -lány húzódott be a szobába. Új üveg is. A bosnyákok arca kigyulladt, -lassú ütemű, ismeretlen nótákat kezdtek zümmögni és ütögették az -asztalt. - -– Milyen szép emberek, – mondta a második lány, és rátette a kezét az -egyiknek a vállára. A bosnyák óriásnak reszketni kezdett az orra -cimpája, és kigyult szemmel nézett a lányra. - -Az ivás egyre szaporább lett. A két ember verte az asztalt. A lányokat -magukhoz merték szorítani és ez a szorítás olyan volt, mint egy medve -ölelése. A lányok is énekeltek, és hamarosan az ölébe ült mindegyik a -párjának. Peti kilopta magát. Bejött az asszony és kinyújtotta a -tenyerét. A bosnyákok értelmetlenül néztek rá. Az asszony pénzt mutatott -nekik: - -– Ez kell. Ilyent adjatok. - -A bosnyákok engedelmesen kotorásztak elő egy-egy aranyat. - -– Még, – jelezte az asszony. - -Adtak még. - -– Még, – mutatta az asszony. - -A bosnyákok zacskót szedtek elő és abból fizettek. Most csak nyolc -aranyat szedett el tőlük az asszony, de künn ujjongva mondotta: - -– Telik egy hétre. Egy zacskóval van aranyuk. - -Benn a lányok énekeltek. A vékony hangokat lassan, mélyen kísérte a két -óriás dörmögése, és az ivásból orgia lett. - -A bosnyákok mámorosan ott dőltek le aludni a szoba padlójára. Mély és -tompa részegségüket hosszan és nehezen aludták ki. Déltájban ébredeztek, -és kábultságuk még tartott, mikor ismét étel és bor került elébük. Két -új lány vitte be. Künn nevetve mondták: - -– A lábukat emelgetik és a vádlijukra mutogatnak. - -Peti tanította őket: - -– Csak integessetek nekik, hogy igyanak, az ital való a köszvény ellen. - -A lányok integettek és a bosnyákok engedelmesen ittak. A kábultságból -ismét mámorba estek, a mámorból a részegség orgiájába kerültek, mély, -részeg álomba zuhantak, és az ébredés kábultságából újra ivásba -jutottak. Amint felébredtek, újra inniok kellett, és amint részegek -lettek, ismét fizettek. - -– Mindíg a lábukat mutogatják, – nevettek a lányok, akik sorban mentek -be hozzájuk. - -A két óriás hatalmas ereje bírta a mámort és az orgiákat. Szálfatermetük -nem roppant meg és részegségükben is nagyok, erősek, hatalmasak voltak. -A lányok szerették őket: vad engedelmességük, óriás szelídségük, -törhetetlen erejük és egész különös, exotikus, idegen mivoltuk meglepte -és meghódította őket. – Egy hete voltak már a házban. Az utolsó napon -szédülve, reszketve, ólomszínű arccal támolygott a két ember. Fekete -szemcsillaguk félelmes volt a szemgolyó kitágult reszkető fehérsége -közepette. Töméntelen sokat kellett inniok, hogy mámorosakká váljanak. - -– Holnapig, holnaputánig – mondta az asszony – tart a pénzük. Azután -kidobom őket. - -Ekkor már be merték vinni a két bosnyákot a szalonba is. A két ember -engedelmesen ment be és csendesen leült. Délután volt, egyedül voltak. A -lányok mind bejöttek. A két bosnyák barna arcán aggasztó volt a petyhüdt -sápadtság. Dideregve ültek és vacogott a foguk. Szemük nyugtalanul -forgott és fuldokló, nehéz sóhajtásuk úgy szakadozott fel óriási -mellükből, mint a hörgés. - -– Adjatok bort nekik, – parancsolta az asszony. - -Bort hoztak. A két ember nem nyúlt hozzá. Dideregtek. - -– Igyatok hát, – kiáltotta az asszony. - -A bosnyákok a hangra ráemelték nehéz szemüket; az asszony megijedt a -pillantásuktól. - -– Igyatok hát, – rikoltotta, – igyatok. - -A két bosnyák nem mozdult. Nagy csend lett. Hallani lehetett, amint a -foguk vacog. - -Az asszony bosszankodott, a félelme miatt is, és őrjöngő dühbe dolgozta -be magát. - -– Igyatok, igyatok, disznók, – üvöltötte. - -A bosnyákok szótlanul ültek. Alsó állkapcsuk egyre mozgott és nehezen -túrta fel magát. Az asszony a vállukba kapaszkodott és rázta őket. - -– Igyatok, igyatok. - -Az egyik ember szája szélén hab jelent. Az ajak nehezen túrta a -tajtékot. Az ember felállott. A szája kinyílott és egy harsanó hang, egy -üvöltés erejű hördülés tört ki rajta. A hang megerősödött, egy pillanat -alatt tompa bőgéssé vált, az óriási kezek megragadták a sovány asszonyt -és a tajtékzó száj tágra nyílva meredt feléje. - -A lányok sikoltozni kezdtek. Ekkor felállott a másik bosnyák is. Hörögve -ontotta szája a tajtékot és egy kékruhás, vastag, fekete lányt kapott -meg egyik kezével. A lány őrjöngve sikoltozott. Az óriás felemelte, -összeroppantotta, hogy szinte érezni lehetett a csontjai szakadozását és -beleharapott a fejébe. A másik ember mereven tartotta a dermedt, sovány -asszonyt, de a sikoltozás hangjára felemelte magához és végigmart az -arcán. - -A lányok menekülni akartak. De a két óriás megindult. Előre rohantak és -a szűk ajtónál összetorlódott csoportba estek. Óriási öklük belemarkolt -a puha hústömegbe, zúztak, gázoltak, haraptak, üvöltve, hörögve és -tajtékot túrva. Vakon, veszettül ütöttek, gázoltak és martak. Az ütésük -és a marásuk nyomán vér bugyogott ki. - -Letiportak, leharaptak mindenkit. A falat ütötték, az asztalt harapták -és a székeket zúzták össze. A padlón leütve hevert az asszony és a -lányok, a két bosnyák habos szájjal rohant fel és le, összeakadt és újra -szétvált, tombolt és verte a levegőt és nekizuhanva a falnak, ők is oda -hanyatlottak végre görcsökben fetrengve az asszony és a lányok mellé. - - - - -SÜKET MÉLYSÉGEK. - - -I. - -Aszódi négy hete járkált már állás nélkül, és külföldre készült. Egy -este, mikor hazament, levelet talált az asztalán. A levél rövid volt: - -Kérem, szíveskedjék engem holnap déli tizenkét órakor hivatalomban -felkeresni. - -Krausz. - -Aszódi dühbe jött: - -– Ki ez a Krausz? Mi ez a királyi Krausz? Hogy mer ez engem déli -tizenkét órára a hivatalába rendelni? - -Elhajította a levelet. - -– Ha akar valamit tőlem, mondta dühösen, jöjjön el hozzám. - -Lefeküdt, olvasott, azután eloltotta a lámpát. De nem tudott aludni. A -kurta levélen járt a feje, amelyet kapott; azután eszébe ötlött valami, -meggyújtotta a lámpát, újra előkereste a levelet és figyelmesen -elolvasta. Erre az összegyűrt boritékot kaparta ki az asztal alól, -kisimította és ekkor felkiáltott. A boriték balszögletében két keresztbe -tett kalapács rajza volt, alatta pedig körben, finom, vékony nyomással -ez a két szó: Magyar Iparbank. - -– Ohó, mondta Aszódi, hát ez a Krausz az Iparbank igazgatója? Hiszen ez -nem is minden jogcím nélkül olyan királyi. De miért téteti csak a -borítékra rá a két kalapácsot? - -Ezen még bosszankodott egy kicsit, azután lefeküdt, eloltotta a lámpát -és nyugodtan elaludt. Másnap délben, pontosan tizenkét órakor ott volt a -bankban. - -Krausz várta, leültette és szivarral kínálta meg. - -– Kérem, szólt azután, elmondom, miért kértem ide. Ön tudja, hogy a -képviselőház megszavazta a tisza-görgői csatornát. - -– Igen. - -– A főrendiházban biztos a dolog; most tehát az építésre kell -gondolnunk. Azt az ajánlatot teszem önnek, vállalja el az építés -vezetését. - -Aszódinak nyitva maradt a szája a meglepetéstől. - -– A vezetését? – kérdezte kételkedve. - -– Igen. Húszezer forint fizetéssel és jutalékkal a megtakarítások után. - -– De Robertson… - -– Az öreg itt marad Budapesten. Kímélem az érzékenységét és igazgatói -címet adatok neki. De a vezetést, az igazi vezetést önre akarom bízni. - -– De a konzorcium… - -– A konzorcium azt teszi, amit én akarok. És én önt akarom. - -– De… - -– Ugyan kérem, ne aggodalmaskodjék annyit. Akarja, vagy nem akarja? - -– Igen. De… - -– Hát nézze, a dolog így áll. Én tudom, hogy a pályázatnál az ön terve -volt a legjobb. De Robertson, az öreg panamista, megszerezte a dolgot -magának, és más panamistákkal együtt azt is megcsinálta, hogy a csatorna -ne arra menjen, amerre ön tervezte és amerre a legjobb volna. Hát a -dolog megvan, ahogy van. Csakhogy már ennyire jutottunk. De ha már így -van a dolog, azt akarom, hogy legalább az építés menjen tisztességesen. -Megkérdeztem Károlyi professzort, kit tart önmaga után az első -szakembernek a vízépítésben. Azt mondta: „Aszódit, de nagyon -megférhetetlen ember.“ Utána jártam a dolognak, és megtudtam, hogy ön -csakugyan megférhetetlen ember volt eddig, mert szamarak és tolvajok -voltak a parancsolói. Hát most senki se lesz a parancsolója. Teljes -önállósággal vezethet mindent, Robertson meg se mukkanhat. Akarja? - -– Igen. - -– Gondoltam. Tessék a szerződés. Írja alá a másolatát. - -Aszódi kábultan írta alá a szerződést. Krausz eltette a nagy papírívet. -Aszódi összehajtotta a maga ívét, zsebre tette, nyugodtabb lett és -elmosolyodott. - -– Mit nevet? – kérdezte az igazgató. - -– Azt, hogy én már ajánlkoztam Robertsonnál. - -– Tudom. Osztályvezető mérnöknek. Megalázta magát. És kidobták. - -– Igen. - -– Hát annál rosszabb rájuk nézve. Rendben vagyunk? - -– Igen. - -– De nekem még van valami mondani valóm. Ön a napokban mindenesetre -elutazik Tisza-Görgőre. Hiszen a dolgokkal tisztában van; de nem árt már -most körülnézni. Hát nézzen körül. Az építés öt évre van tervezve. -Robertson azt mondta: lehetetlen rövidebb idő alatt; nekünk pedig -aranyat ér minden hét, amellyel hamarább készülnénk el. Hát nézzen -körül. És ha ön azt hiszi, hogy hamarább is elkészülhetünk, táviratozzon -nekem ennyit: igen. Akkor én küldök önnek egy pótszerződést, amelyben a -konzorcium kötelezi magát, hogy minden hét megnyeréseért önnek -kétszázötven forint külön honoráriumot fizet. Helyes? - -– Igen! - -– Mikor utazik? - -– Ma éjjel. - -– Helyes. Isten vele. - -Kezet fogtak és Aszódi elment. - - -II. - -Másnap Tisza-Görgőn volt. Kocsit fogadott, Bejárta az építendő csatorna -útját, amely most még nagy búzatáblákon, homoki szőlőkön és -dohányföldeken vezet keresztül, és harmadnap tért vissza a vendéglőbe, -ahol megszállt. Innen táviratot küldött Krausznak, és másnap már kezében -volt a pótszerződés. - -Tisza-Görgőről ekkor el se mozdult egy évig. Két hónap mulva kezdődött a -munka, és ő ekkor kora reggeltől késő estig írt, számolt, dolgozott, -lovon járta be az épülő csatornavonalat, tanított, veszekedett és -esténként holtrafáradva került ágyba. Egy év mulva áttette az irodáját -egy kis faluba, azután ismét visszatért Görgőre. Boldog volt. Az a -kábító öröm, amelyet akkor érzett, mikor a szegénységből, a -sikertelenségből, a nyomorúságból valami hallatlan szerencsével, -valósággal csodamódon egyszerre kiemelkedett, megmaradt a szívében. - -– Most, mondta magában, megmutatom, mit tudok. És pénzt szerzek. És -vagyont gyűjtök magamnak. - -A fizetésének a negyedrészét sem tudta elkölteni, a megtakarítások révén -is áradt a pénz hozzá, és biztosra vette, hogy legalább egy évvel -hamarább megcsinálja a csatornát, mint ahogy tervezték. - -– Ohó, mondogatta boldogan nevetve magában, gazdag ember leszek. - -Boldog volt. Amint a nagy munka haladt előre, és a mérnökök és a -munkások beletanultak a dologba, a harmadik év végén az ő munkája -kevesbedett. Néha volt egy-egy szabad órája. Eleinte úgy élvezte ezeket -a szabad órákat, mint egy iskolásfiú, azután átment néha – estefelé – -Törökhöz, a konzorcium görgői ügyvédjéhez. Itt meghívták vacsorára, az -akácos udvaron borozgattak az öreg ügyvéddel, és néha kártyáztak. - -Egy este, mikor átment Törökékhez, az asztal mellől karcsú szőke lány -állott fel. Aszódi kezet csókolt az öreg asszonynak, kezet fogott az -ügyvéddel és bemutatkozott a lánynak. - -– Hiszen mi ismerjük egymást, – mondta a lány nevetve. - -Aszódi csodálkozott: - -– Honnan? - -– Mikor először jött hozzánk és várnia kellett, mert a papánál volt -valaki, én vittem be magának konyakot és szivart. - -– A lányom, – mondta boldogan az öreg Török. Intézetben volt egy évig. - -Aszódi csodálkozott. A kis Török-lány vézna, zöld gyerek volt, mikor -először látta. Azontúl észre se vette soha. Ez pedig egy finom, meleg, -puha szépségű asszony. Aznap este tovább maradt ott, mint rendesen, és -azontúl még gyakrabban járt át. - -Érdekelte a leány. Kiváncsi volt rá. Soha életében lánnyal nem -foglalkozott. Asszonnyal sem. Diákkorában nyomorgott, azután pedig -keservesen dolgozott és verekedett a sikerért. Tizperces találkozásokból -állott eddig a szerelmi élete, és soha egy indulat meg nem remegtette a -vérét. Ez a lány pedig lány volt, fiatal volt, meleg üde, mosolygós és -kivirágzó, nem eszes, de kedves, nem elragadó, de bájos. - -Egy este megfogta a kezét. - -– Ilonka, mondta neki, akarna a feleségem lenni? - -– Igen, válaszolta a lány. - -Megmondták Töröknek, megmondták az asszonynak. Mindaketten sírtak -örömükben. - -Aszódi, mikor éjjel hazament, mámoros volt a boldogságtól. Felemelte a -fejét és a csendes, nyári éjszakában kitárta a karját. - -– Oh, mondotta, milyen fejedelmien szerencsés vagyok. Milyen nagyon szép -az élet. Milyen mámorítóan szép. Olyan boldog vagyok, olyan tökéletesen -és megzavarhatatlanul boldog: erős, szerencsés, szerelmes, gazdag, -fiatal. Nem volt ilyen emberi boldogság még a földön. - - -III. - -Úgy határozták, hogy az esküvő egy év mulva lesz. Előbb legyen készen a -nagy munka, jőjjön a siker, a dicsőség, a vagyon. Egy hétre rá legyen -meg az esküvő. - -Aszódinak ekkor már minden estéje szabad volt. Minden este átment -Törökékhez, együtt vacsorázott velük, vacsora után pedig a -menyasszonyával sétált. Lementek a Tisza-partra, elsétáltak a -Püspök-kertbe, karonfogva járkáltak az óriási platánok alatt, -összebújtak egy padon, és csókolóztak. Szerették egymást. Aszódi a -vágynak soha nem érzett szenzációit érezte, a lány újjának az -érintésétől is mámoros lett, és a puha, tiszta, üde leányszájnak a -csókja részeggé tette. Érezte, hogyan érik a karjai között a lány -asszonnyá; és amikor a karcsú, izmos fiatal teste remegett az -ölelésétől, sajnálta azt az időt, amelyet még munkájával kell eltölteni. -Részeg, lihegő, forró szerelmes esték voltak a nyári esték, és -mindaketten kergetni szerették volna a napokat. - -A nyár eltelt, a Püspök-kert útai levelekkel voltak tele, és esténkint -didergett a lány és nem akart többé sétálni menni. Aszódinak ismét sok -volt a dolga, sietni kellett a tél miatt. - -Egy novemberi napon az íróasztala előtt ült. Az öreg Török jött be -hozzá. Komoly volt az arca, majdnem hideg. Aszódi meglepetve kérdezte: - -– Mit hozott át ilyenkor? - -– Kérlek, mondta komolyan az öreg Török, most már mégis tartsuk meg az -esküvőt. - -Aszódi csodálkozott. - -– Hiszen ha kívánjátok, mondta, nekem végre is semmi kifogásom ellene. -Sőt örülök neki. De mi okozza ezt a változást? Hiszen magatok -kívántátok, hogy várjunk, mert Ilonka fiatal. - -– Nagyon jól tudod, hogy alapos okaink vannak arra, hogy az -elhatározásunkat megváltoztassuk. - -– Mi? – kérdezte Aszódi. - -Az öreg Török elkeseredve fakadt ki: - -– Meg kell mondanom, hogy csalódtam benned. Hiszen jó: a feleséged lesz… -De ezt mégsem vártam tőled. - -Aszódi felugrott. - -– De mit beszélsz? – kiáltotta. – Mit akarsz ezzel mondani? - -Az öreg Töröknek könnyek gyűltek a szemébe. - -– Mi, mondta majdnem sírva, rád bíztuk a lányunkat. Nem őrizgettük. -Bíztunk benned. Átadtuk neked. Egyedül hagytunk vele. És te így -viszonoztad a bizalmunkat. - -Aszódi elfehéredett. Odament az öreg emberhez és megmarkolta a karját. - -– De hát mi történt? De hát mi történt? - -Török majdnem zokogott. - -– Az történt, mondta, az történt, hogy Ilonka ma reggel elájult. -Elhivattuk a doktort. Megvizsgálta. És megállapította, hogy… - -– Hogy? Hogy? - -– Hiszen tudhatod… Hogy gyermeke lesz… - -Aszódinak elsötétedett a szeme. Megszédült, és egy székbe kellett -kapaszkodnia. Leült, szédülve simogatta a homlokát és ájultan zavaros -lett a szeme. Az öreg Török megrémült. - -– No, – mondotta, no hát ne vedd olyan nagyon a szívedre. Hát nem olyan -nagy baj. Hát hiszen a feleséged lesz. No! Hát hiszen el lehettél rá -készülve. - -Aszódi ekkor felemelte a kezét, reszketve szorította ökölbe, és -kétségbeesve, rekedten, hörögve tiltakozott. - -– De nem, nem. Én nem. Hát én nem tudom. Én nem értem. - -Az öreg Török rámeredt. - -– Te nem? - -Aszódi nem tudta mit mondjon. Az öreg Török megrázta. Kiáltott neki. - -– Mit mondasz? Te nem? Hát beszélj, hát beszélj már. - -Aszódi érezte, hogy lehetetlen hallgatnia. - -– Én nem, mondta kétségbeesve. Esküszöm. Én nem. - -Halványan bámultak egymásra. Egyik sem tudta, mit szóljon, és riadtan -keresték egymás arcán a magyarázatot. - -– Gyere át hozzánk, – szólt ezután Török. - -Átmentek. Egy cseléddel találkoztak. - -– Hol van a kisasszony? – kérdezte Török. - -– A szobájában. - -Bementek a szobájába. A leány ágyban feküdt és sikoltva emelte fel a -kezét, mikor Aszódit meglátta. - -– Ő, mondta, ne jőjjön be, ő ne jőjjön be. - -– Maradj künn, mondta Török. Várj meg. - -Aszódi várt. Lihegve járkált és az öklét harapta türelmetlenségében. Egy -hosszú félóra telt el. Ekkor jött az öreg Török. - -– Te, mondta Aszódinak, menj most el. És ne jöjj vissza többet. - -– De mi történt? Hát mi történt?… - -– Ne jöjj vissza. - -– De könyörgök… Esedezem… Mi történt? Tudnom kell. - -– Veled töltötte az estéket. Szeretett. Érzésben asszonnyá tetted. -Hazajött. És van itt egy irnokom, egy rongy, egy semmi, akit nem is -szeret, aki nem is érdekli, egy canaille, az felhasználta ezt. Ez -történt. - -Az öreg ember arcán vonaglott a fájdalom. - -– Menj el, mondta Aszódinak, és ne jöjj vissza… - -Aszódi ingadozott egy percig. A szemei nem láttak és nem hallottak -semmiféle hangot. Vak lett és süket lett a fájdalomtól. Nagyon szerette -a lányt, és ennek a hallatlan, ennek az irtózatosan váratlan -katasztrófának a fájdalma minden idegét vaskörmökkel tépte. Hogy -történhetett ez? Honnan zuhant rá ez a szerencsétlenség? Mi történt -vele? Úgy érezte, hogy az elméjére száll egy borulás, és didergett, mert -nem tudott sírni. Nehezen sóhajtott és megértette, hogy az élet -rettenetes valami, hogy akkor nyílnak meg irtózatos örvényei, amikor -gőgösen és boldogan haladunk előre, és amikor azt hisszük, hogy felfelé -visz az út, akkor zuhanunk le kábultan és tehetetlenül süket és vak -mélységekbe. - -Körülnézett, megfordult és lassan indult hazafelé. - - - - -LEVÉL FIRENZÉBE. - -_Giovanni Boccacionak Pietro Alighieri üdvözletét küldi._ - -Tegnap alkonyatkor olyan hírt hallottam egy honfitársadtól, kitűnő és -hírneves Boccacio, amelytől előbb felindultan kezdett reszketni minden -tagom és amely utóbb a csendes és tiszta öröm édességét hagyta hátra -szívemben. Honfitársad, akit itt derék és szavahihető embernek ismernek, -azt adta hírül nekem, hogy a firenzei köztársaság kormánya téged bízott -meg: olvasnád és magyaráznád Firenze népének ama Comoedia-t, amelyet -Italia máris divina-nak nevez és amelyet öt évtizeddel ezelőtt Dante -Alighieri írt, az a férfiú, aki nekem atyám volt. Alkonyatkor hallotta -fülem és szívem ezt a hírt. Az ősi Ravenna felé fordultam ekkor arccal, -és hajnalig ott időztek gondolataim a San Pietro Maggiore mellett, ahol -sírba tették atyámat. És így szóltam hozzá gondolatban: - -– Róma legszebb és leghíresebb leánya egykor kivetett oly édes -kebeléből, melyben születtél és táplálkoztál. Vitorla és kormány nélküli -hajó voltál, melyet a gyászos szegénység száraz szele más-más révbe, -torkolatba és partra hány és vet és – amiként sírva sikoltottál fel – -silánynak látszottál sokak szemében, akik tán némi hírnevednél fogva -másnak képzeltek. De itt van most a dicsőséges visszahívás, amelylyel -Dante Alighierit, aki három lustrumon át szenvedte a száműzetést, -visszaszólítják hazájába… - -Így szóltam, és amikor száműzöttsége keserveit végig gondoltam, a -könnyek szivárogtak szememből. Valóban, hírneves és tiszteletreméltó -Boccacio, a száműzöttnek dicsőséges visszatérés ez a guelf sas városába, -ahol egykor máglyára vetették volna őt, ha égő vágya az Arno partjára -viszi. Dicsőséges visszatérés ez, és a régi fájdalmaknak és a szivárgó -könnyeknek egy éjszakája után tiszta és könnyű lélekkel, az öröm -édességével szívemben fordulok feléd, nemes Boccacio, hogy üdvözöljelek -és hogy a veled való társalgással lelkemet üdítsem. - -Tudnod kell, Boccacio, hogy én a jogtudományt műveltem és bíró voltam -Veronában, abban a városban, amely atyámnak többször adott menedéket és -amelynek most is lakója vagyok. De amióta kétszeres testvérgyilkosság -szennyezte be a feledhetetlen Can Grande trónját, azóta futva menekült -el innen az igazság szelleme, és azóta nem lelem kedvemet másban, mint a -könyvekkel való foglalkozásban. Így hírneveden kívül, mely betölti -Italiát, műveid sem voltak ismeretlenek előttem. Szerelmes dalaidat -olvastam, Visio-don okultam, ottava stanzaid ügyességét bámultam és a -tíz nap elbeszélései csodálattal töltöttek el. Az életrajzot, amelyet -atyámról írtál, hűnek, szépnek és becsületesnek ítélem, és ennek az -ítéletnek talán tulajdonítasz valamely értéket. Örvendek, hogy a -köztársaság kormánya téged szólított fel arra, hogy a Comoedia-t olvasd -és magyarázd, és levelemnek az üdvözleten és köszöneten kívül az a -célja, hogy még egy sugárral megvilágítsa előtted annak a férfiúnak -alakját, akit Dantenek híttak. Előtted, csupán előtted Boccacio. Amit -elmondok, hiányzik az életrajzból, amelyet írtál; és hiányozzék is -belőle. Firenze népének sem mondhatod el ezt Boccacio, mert a köznép egy -része olyan, hogy nem tudja tűrni azt, ami korlátolt hitével ellenkezik, -és mert sokan mások pedig félnek a dominikánusoktól. - -De én öreg ember vagyok és nincs már mitől félnem, te pedig, ha a pogány -istenekről szóló művedet jól olvastam, egyetértesz velem abban, hogy az -istenek értéke egyforma, és nincsen rá okunk, hogy egyik istent többre -becsüljük a másiknál. Elbeszélem hát neked mesteremnek, az én atyámnak -utolsó napjait kemény vívódásaival és csendes megnyugvásával. - -* * * - -… Mikor a velencei követségből hazatért a ciprusos Ravennába, ahol a -nagylelkű Guido Novello oltalma, szeretete és pártfogása várt rá, beteg -volt már. Tagjait fáradtaknak érezte és megszokott hallgatagsága még -mélyebb, komorabb és fenyegetőbb volt, mint hajdan. Napokig ült könyves -szobájában, szeméről látszott, hogy lelke ismét messze tájak felett -repdes, és én csendesen jártam a szobában, hogy meg ne zavarjam -elmélkedését és álmodását. A Comoedia, amelyet csak halála után -ismertettem meg Italiával, készen volt már ekkor. A három cantica énekei -külön-külön összegyüjtve ott hevertek előtte asztalán, és ha szeme rájuk -tévedt, pillantása elborulva szállt tovább a messzeségbe. Nagy műve -foglalkoztatta minden percét, az életről és a halálról tépelődött és -lelkének szárnya egyre a Pokol tüzei felett suhogott. - -A latin és görög írókat ismerte már ő jól, de korának szelleme más volt, -mint korunk szelleme; a felséges kételkedés akkor még távol volt az -elméktől, és a hit meséi iránt való közömbösségben senki nem tudta még -utánozni Szicilia költő-uralkodóját, a dicsőséges Hohenstaufot. Igazi -mestere, tanítója és példaképe – kell-e neked mondanom – nem Virgil -volt, hanem Tamás, az aquinói. Lelke Tamásba fogózott, hite Tamásra -épült, érzései és indulatai úgy fogták körül Tamást, mint ahogy -Diocletian ravennai oszlopát a futó rózsák körülfogják. - -És ezekben a bús napokban, az elmélkedés és álmodás e bús szeptemberében -rettentő dolog történt. Az oszlop megingott. Az oszlop lezuhant. Dante -Alighieri kételkedni kezdett aquinoi Tamásban. Majd: nem hitt többé -benne. - -Rettentő zuhanás volt ez. Hitének az eget perzselő lángolása kialudt, -szent és nagyszerű mámora eltűnt, és erősségeitől megfosztott lelke -sebzetten vergődött. És hangos jajszóval kiáltott segítségért. Rettentő -zuhanás volt. - -Hogyan kezdődött: minek mondjam el neked? Az embernek a jó és rossz -között adatott választhatásáról támadtak legelőbb kételkedései; és azt -kérdezte: Brutus, akit pokolra vetett, tehetett-e mást, mint amit tett; -és Francesca, akit pokolra vetett, tehetett-e mást, mint hogy szelíden -odahajlott Paolóhoz… Végül daczosan és türelmetlenül kérdezte mesterét, -nem tud-e az igazi boldogságról többet mondani, mint azt, hogy az -értelem az első ok lényegéig hasson be. Lázongott a henye szavak ellen, -a homályosságok és az értelmetlenségek ellen; és eljutott a teljes -tagadásig. - -Itt visszarettent. Ott feküdt előtte nagy műve, és vajjon nem ő dobta-e -isten tagadóit a pokol legszörnyűbb fenekére és vajjon az eretnekség nem -lángoló sirokban bűnhődik-e itt? Rettegve és kétségbeesve tekintett -művére, és gyötrően viaskodott lelkében a kételkedés és a félelem, a -tagadás és annak a büntetésnek lángoló és szörnyű képe, amellyel ő -sujtotta a tagadót. - -És lelkének ebben a harcában, oh Boccacio, a tagadás győzött. És amikor -ez a fájdalmas és félelmes győzelem teljes volt, akkor harsogva áradt -szívéből a kétségbeesés, és marokra fogván az első cantica lapjait, -hangos szóval így kiáltott: - -– Miért írtam én ezt, ha nem az Ő dicsőségére és szolgálatára? Miért -fáradtam én ezzel éjeken és napokon át, ha nem azért, mert az Úr, az -Isten úgy akarta, és mert neki kedves volt a munkám? Miért éljenek ezek -a hitvány lapok és ezek a silány betűk, ha az Isten bölcsesége nem adott -mély alapokat a pokolnak? - -Keze úgy ragadta meg a fehér lapokat, mintha görcsös szorítással -szerteszét akarná tépni őket; és én rémülten kiáltottam: - -– Atyám, hát valóban úgy hitted, hogy a kárhozaton vezettettél végig az -ő akaratából emelt kapu mögött, és hogy azt írtad le csak, amit e -reményeket vesztő kapun láttál? - -Rámnézett, szeme zavarodott volt és könnyek csillogtak a mélyén. A -gyűrött lapokat leejtette az asztalra. - -– Nem, szólt előbb halkan, nem, kiáltotta azután az ég felé emelve a -kezét, azt hittem, hogy Ő utánozza majd, amit leírtam. - -Borzongás futotta át a testemet, lehajoltam, és nem kezét csókoltam meg, -amint a fiúi alázattal szoktam, hanem ruhája szélét. - -– Atyám, mondtam, nagy vagy te a költők között. - -… Lelke háborgása lassan lecsillapodott. A hitbeli vívódásoktól és -kétségektől nagy műve felé fordult minden figyelme és csendesen -bólintott, amikor így szóltam neki: - -– Atyám, arról, ami a halál után jön, biztosak nem lehetünk. A túlvilág -talán csak a hivő lelkekben él. De hivő és hitetlen lelkek között -egyformán él majd Dante Alighieri neve. - -Ágyban feküdt már ekkor és olvasnom kellett neki. Megjelölte a ternizát, -amelynél kezdjem, és hallgatta olvasásomat. Firenzéről kívánt hallani -sokat, a liliomos városról, a bűbájos Fiorenzáról, ahol eltemettetni -szeretett volna… Amikor azonban egyszer Bonifácról, az átkozott pápáról -olvastam, akit pokolra szánt, így szóltam hozzá: - -– Atyám, soha senki úgy meg nem büntette ellenségeit, mint te. Pokolra -vetve, átadva évszázadok megvetésének… - -Rám nézett, a harmadik canticára mutatott, és szeliden szólt: - -– De soha senki úgy meg nem jutalmazta híveit és barátait. - -Ezután megnyugodott lélekkel, békében és csendben elszunnyadt. Így halt -meg, nemes és tiszteletreméltó Boccacio, az a férfi, az a költő, akit -Dantenak hittak, és akinek fia atyja dicsőségén újjongva üdvözletét és -szeretetének hírét küldi el most neked az Arno-parti városba. - - - - -A TALÁLKOZÓ. - -A kórházi pavillonok között két lakás volt: az igazgató-főorvosé és -Kálmán doktoré. A kórházba mindennap egész csomó beteget szállítottak. A -járvány kegyetlenül dühöngött és az orvosok mindennap halálra fáradtak -az emésztő munkában. - -A fáradt Kálmán doktorhoz délben egy szolga jött be. - -– Az igazgató úr kéreti a doktor urat. - -Kálmán bosszankodva ment át az igazgatói lakásba. Az asszony jött elébe. -Fátyolos szemében öröm lobogott, és forró hangon súgta Kálmánnak: - -– Elutazik. - -Belépett a főorvos; rideg, száraz ember, egy magas, szemüveges váz. - -– Holnapután, csütörtökön reggel elutazom. Az új szérumot magam akarom -átvenni. Pénteken hazajövök. Kérem, rendezze úgy el a dolgait, hogy a -távollétem alatt állandóan itt lehessen. - -– Igen, igazgató úr. - -– Köszönöm. - -Kálmán meghajtotta magát, a tekintete találkozott az asszonyéval. Az -igazgató elfogta ezt a pillantást, és fuldokolva mondotta magában: - -– Hazajövök csütörtök éjjel. Ha meglepem őket, ha meglepem!… - -Mikor elutazott, magához vette a revolverét és gondosan megtöltötte. - -… Az órák kétségbeejtő lassúsággal multak, és éjféltájban, mikor minden -elcsendesült, Kálmán lábújjhegyen lopózott az igazgatói lakás felé. Az -asszony várta. - -Forró fiatal vágyuk lángolva kereste egymást hónapok óta. A falakon át a -másikhoz repült minden gondolatuk, és a magas, rideg ember pillantása -eltiltotta őket egymástól. Álmadozva, keseregve, lihegve várták a -találkozást. - -Az ajkuk most egymásra talált. A szoba sötétségében villámok cikkáztak, -lilaszínű derengéssel telt meg a homály, a csendbe belezúgott a vérük, a -vágyuk, az örömük: - -– Te édes, te drága! - -… Eltelt a második óra is; mire hűvös, árnyékos, sötét lett a szoba, -akkor beszélni kezdett az asszony: - -– Hogy vártalak, hogy vártalak! Ez alatt a két nap alatt különösen, -mikor már tudtam, hogy jönni fogsz! Nem hiszed el, hogy belebetegedtem a -várakozásba. Szédültem egész nap, tegnap és ma, támolyogtam. Rosszul -voltam a vágytól, és elbújtam, eltagadtam a rosszullétemet, mert ő még -itthon maradt volna. - -A férfinak is volt már gondolata a csókokon kívül másra. Észrevette, -hogy az asszony teste forró, karjait, amelyekkel átölelte, úgy sütötte, -mintha sugárzó tűz lett volna. Az asszony ajkai mintha tüzes bélyeget -hagytak volna az arcán. Egy gondolat döbbentette meg: - -– Rosszul voltál? - -– Igen. - -Megfogta az asszony pulzusát: rendetlenül kalapált. Kérdezősködött: -milyen volt a rosszulléte, mit érzett, mi baja volt. - -És az éjszaka csendjében és sötétjében, a szerelmes átkarolásban dermedt -rémület rohanta meg. Az asszony beteg; szerelmese, akit forró vággyal -ölelt, beteg; két nap óta megejtette a járvány, az irtózatos. Forró -találkozóra, ő a dögvészes, átkozott, sárga rémhez jött. Itt van -kettejükkel a diadalmas, pusztító úr, a kolera. - -Rémülten húzódott el az asszonytól. - -– Margit, te beteg vagy és most már alighanem én is… - -Az asszony megértette. Egyszerre megérezte a láznak a gyötrelmét, amit -eddig vágya elfojtott, az észre sem vett fájdalmakat, és halálos félelem -rázta meg. - -– Meghalok, meghalok. - -A férfi zavarodottan, tehetetlenül állott az ágy előtt. - -– Mit tegyünk? - -Künn ajtók nyitása, gyors lépések zaja hallatszott és a kilincsre egy -kéz nehezedett rá. - -– Margit, nyisd ki. - -A reszkető asszonyt a halálos félelem egy új rohama lepte meg. Dideregve -feküdt és a csendes szobában hallani lehetett, amint a fogai vacognak. - -Az ajtón egy dühödt ökölcsapás remegett: - -– Nyissátok ki. - -Kálmán lámpát gyújtott. - -– Most meghalok, – gondolta magában és a kulcshoz lépett. - -Az ajtó feltárult. A rideg száraz ember előrehajolva, eltorzult arccal -állott ott. A kezében a revolvere. Most talán csak egy perc van hátra az -életből. Kálmánban megmozdult az élet ösztöne. - -– Igazgató úr, – dadogta reszkető hadarással – cholera, casus gravis. - -A magas ember gyűlölettel telt, kételkedő és lenéző pillantással mérte -végig Kálmánt és odalépett az asszonyhoz. Megfogta a kezét, a fejét. -Állt. - -Nehéz lihegéssel nézte a didergő asszonyt; ölni akart és a halál magától -állott elébe. A revolverét a zsebébe tette. Megfordult; farkasszemet -nézett a krétafehér Kálmánnal, és szakadozva, kínnal törtek ki a -torkából a szavak. - -– A kocsimban van a szérum. Hozza fel. Hozzon fel egy szérum-fecskendőt. -Hozzon mindent, ami az oltáshoz kell. - - - - -TRIBUN. - -Jelentkeztem az ütegnél. A kapitány azt mondta: - -– Az önkéntes a mai kirukkoláson ordonánc lesz. - -Lóra ültem és lassan poroszkáltam mögötte. Kiértünk a hegyek közé. A -kapitány egyszerre figyelmeztetően, fenyegetően, hangosan elkiáltotta -magát: - -– Tribun! Tribun! - -Az ütegben mozgolódás támadt. A hadnagy a második szakasznál idegesen -forgolódott a nyergében, a hajtótüzérek szaporán mozgolódtak a lovaikon. - -– Tribun nem húz semmit! Tribun szerszáma lóg! Tribun ne táncoljon. - -Délig, amíg hazafelé nem indultak, mindíg Tribunnal volt baj. A -kaszárnyában siettem kérdezősködni Tribunról. - -… Tribun a negyedik üteg negyedik ágyújának rudas lova volt. A kincstári -lovak egyszerű élettörténetétől, becsületes és ügybuzgó pályafutásától -azonban jelentékenyen különbözött az övé. Tribunt a zsadányi gróf -méneséből vásárolta csikókorában egy cirkuszigazgató. Úgy volt, hogy a -széles hátú, erős inú, izmos félvér majd a manége-ben fog finom táncokat -lejteni előkelő közönség előtt. Ebből azonban nem lett semmi. A -cirkuszban egyszerűen nem bírtak vele. Pedig sok dacos paripának a -büszkeségét törték már ott meg mindenféle kegyetlen fortélylyal. De nem -bírtak vele. A cirkuszigazgató hát el akarta adni. Becsületesen -megmondta, hogy bizony kemény állat ez, nem birt vele. Az ezredes -azonban, akinek nehéz úri testét bajosan röpítették galoppban a vékony -combú lovacskák, kedvtelve nézegette Tribunt, szemmel méregette az -erejét és nyugodtan mondta: - -– No, mi majd bírunk vele. - -Azonban ő is nagyon csalódott. Bizony nem bírt Tribunnal a katonai -lovaglóiskola sok kegyetlen fortélya sem. Szégyenszemre az egész ezred -előtt fordult Tribun más irányba, mint ahová az ezredes úr ő nagysága -akarta, sőt egyszer lefeküdt vele, sőt egyszer rútul lehajította széles -hátáról. Így adta el Tribunt a kincstárnak az ezredes, így került a -negyedik üteg negyedik ágyújához a ló. A hámba az ágyú előtt majd -beletörik. Azonban nem törött be. Hátasló korában is lótól sohasem -látott csalárdságokat eszelt ki: elnyújtott galoppban egyszerre csak -megfordult egy száznyolcvan fokos szögben, bokkolt, harapott, rúgott és -lefeküdt, és amikor pár heti színlelése után azt hitték, hogy mindezt -elfelejtette, egyszerre csak veszett kedvvel újra kezdte. De ez mind -semmi se volt ahhoz, amit az ágyú előtt művelt. Az ágyú elé fogott -tüzérlovak komoly, nehéz, nyugodt és kötelességtudó állatok. Közöttük -nincs ficánkolás, hetyke táncolás, könnyelmű ágaskodás, mint holmi -könnyű, ledér hátaslovak között. Itt mindenki megteszi a maga -kötelességét, komolyan, egyszerűen, ügybuzgóan húzza az ágyút, akármi -történik, mert mi lenne akkor a renddel, ha minden ágyúnak mind a hat -lova nem húzna becsülettel, hanem csalni akarna, laza hámban akarna -járni, a többiekre akarná hárítani a terhet? Nos, két éve volt Tribun az -ütegnél, és arra, hogy ő csak egyszer is húzott volna, arra nem -emlékezett senki. A Tribun hám-szíjja mindíg lazán lógott; ha ütötték – -pedig ütni nem igen szabad – táncolt. Órák hosszat táncolt, egy komoly, -nehéz tüzér-ló. - -A felsőbbség gyűlölte Tribunt, mert minden fáradság, minden furfang, -minden előírás és minden tiszti ész megtörött rajta. Őt hiába csalták -zabos tarisznyával, hiába fogták be az istállóban is egy olyan ravasz -szerkezetbe, hogy ha zabhoz, szénához akart jutni, súlyos kilogrammokat -kellett húznia, Tribun húzott addig, amíg szüksége volt rá a zab és a -széna szempontjából, azután nem. Az istennek sem. Tribunnak elvei -voltak. Egy-egy haragos altiszt néha megkötötte, ütötte, éheztette, mind -nem használt. Tribunnak elvei voltak. - -A tüzérek maguk féltek tőle. Aki Tribun mellé került, az el volt ítélve -arra, hogy verejtékes harcot vívjon egy pokolbeli erejű, rosszindulatú -bestiával, és ez a harc csőstül hozta még a felsőbbség záporos átkait és -büntetéseit is. Az oláh fahrkanonierok félelme babona lett. Az ördögöt -emlegették, amely Tribunba bújt… - -… Elmentünk nagygyakorlatra. Tribun nem húzott. Vigye a fene. Ebbe már -beletörődött mindenki, majd húz a többi öt ló, azért ló. Tribun tehát -győzött. De voltaképen nem győzött. Tribun azt is sokalta, hogy -egyáltalában hámban kell járnia. Megkezdte tehát a lázadást ezen a -vonalon. - -… Az ágyúk szaporán ropogtak, mikor egy ordonánc vágtatott a -kapitányhoz. Elhadarta a parancsot: - -– Az ezredes úr parancsára a negyedik üteg rögtön az erdő déli végére. -Én mutatom az utat. - -Az üteg gyorsan, szapora ügetésben indult meg. Egyszerre felharsant a -vezényszó: - -– Lépés! - -Mély hegyszakadék volt előttünk, széles, meredek falú mélység. A -kapitány dühösen fordult az ordonánchoz: - -– Itt kell átmennünk? - -– Itt. - -Az ágyúk egyenként ereszkedtek le a szakadék meredék falán. A kerekeket -megkötötték, a legénység vastag kötéllel fékezte a csúszást, és a -lassan, óvatosan, tapogatózva botorkáló lovak mögött mozdulatlan, -megkötött kerekein, a síma pázsiton lassan csúszott le a nehéz ágyú. - -Három lejutott. Jött a negyedik. A lovak óvatosan lépegettek. De Tribun -únta a dolgot. A zabláját hiába rántották vissza az utolsó percben: most -belefeküdt Tribun a hámba. Húzott dühödten, szívós izmainak minden -erőfeszítésével. A símán csusszanó ágyú megcsúszott, a kötelet tartó -legények egymásra bukfenceztek, a lovak megbotlottak, az ágyú zuhant -lefelé, és a szakadék fenekén állott meg. Ágyú ló és ember egy horkoló, -kiabáló, zürzavaros gomolyag volt. - -Nem történt semmi baj. A lovakat talpraállították, az emberek -felugráltak, nem törött senki és semmi. Tribunon végigvágtak vagy -húszszor-harmincszor, és indultunk tovább. - -Most ki kellett jutni a szakadékból. A másik oldal azonban sűrűn tele -volt nőve bozóttal, cserjével, alacsony, kemény elágazó gyökerű, bütykös -fákkal. Felfelé egyetlen út volt, egy keskeny ösvény. A jobboldalán sűrű -bozót, amelynek gyökerei az útat is benőtték, a baloldalán aggasztó -mélység. Három ágyú feljutott rajta. Jött a negyedik. - -– Galopp! - -Az ilyen nehéz úton legjobb vágtatva áthajszolni az ágyút. A kanonirok -forgatták rövid ostoraikat, biztatták a lovakat, tiltott kiáltozás és -füttyentés is hangzott. Öt ló iparkodott is. És Tribun? Tribun most nem -húzott. Megakadtunk. Az ágyú az út közepén zökkent egyet és megállott. - -A kapitány káromkodott, az altisztek sóhajtoztak, és a kanonirok -törölgették a homlokukat. - -– Jobbra tartani, jobbra tartani – kiáltotta a kapitány. - -Jobbra bozótosan emelkedett felfelé a hegy, balra a mélység volt. Tehát -jobbra a keskeny ösvényen. Jobbra? – gondolta magában Tribun a rúd -mellett. A többi öt ló engedelmesen fordult jobbra, és pihent, hogy -kifújja magát. Tribun pedig? Tribun most húzott. Belefeküdt a -szerszámjába és egész erejével, hátra, balfelé, a mélység felé rántotta -az előtte álló négy lovat. A két ló-pár megingott, kapaszkodott, de -Tribun húzott, és a négy ló két lovasával hanyatt-homlok bukfencezett le -a bozótos mélységbe. Az ágyú csak azért nem zuhant utánuk, mert egy -gyökérben fennakadt, és mert a lezuhant lovak szerszámjait gyorsan -elvagdosták. Káromkodás, dühös kiabálás, izgatott parancs hallatszott, -lenn egy-egy lólábat és egy-egy emberfejet lehetett csak összekavarodva -látni, Tribun pedig nyugodtan, csendesen és ártatlanul állott. - -Kimentették a lovakat és az embereket is. Csodálatos módon senkinek sem -történt baja, holott legalább két ló agyonlövésre készültek már az -ütegben. Az embereken zöld foltok, véres horzsolások voltak, a lovak -bőrén három arasznyi véres repedések piroslottak. Szóval nem történt -baj. Hanem Tribun. Megállj, Tribun! Wart, du Bestie! - -… Tribun másnap nem kapott enni. Este várt, forgatta a fejét, -türelmetlenül nyihogott. Ő nem kapott semmit. Fogta magát és éjjel -felfalta a szalmát, amelyet alája terítettek. Másnap szalmát sem kapott. - -Mikor az izzó mezőkön és országutakon át pihenőhöz jutott az üteg és a -kanonirok vászonvedrekben vizet hordtak a szomjas lovaknak, Tribun -táguló orrlyukakkal várta az italt. Engedték, hogy beleüsse az orrát a -vederbe. Azután elkapták előle. - -Mikor befogták, a farkát odakötötték a hámfához. Majd nem ugrál így. A -szomszéd lóra ráültették a legkeményebb kanonirt. - -– Ütheted, ahogy akarod. - -Az ütötte is. Rövid ostorát megfordította és a nyelével döfölte a lovat. -Ezt jobban érzi. A Tribun hátán ökölnyi daganatok voltak. A kanonirok -nevették: - -– Feltörte a nyereg, pedig nincs is nyerge. - -A szélső kanonir a háta mögött ostort kapott és ezt a parancsot: - -– Üsd. - -Ütötte. Nem a hátát, az nem fáj eléggé és túlságosan látszik. Hanem a -hasát, a szügyét. Finoman, ügyes számítással, minden öt percben pontosan -becsapott az ostor a hasa alá, ahol gyenge a ló bőre. A Tribun hasát -véres csíkok tarkázták. - -Tribun táncolt. Nyihogott. Keserűen fújt és mélyen hörgött. El akart -iramlani, és olyant rántott egymaga a nehéz ágyún, hogy recsegett belé. -Habzott a szája, véresre rágta a zablát és verejtékes és tajtékos volt a -teste. De nem húzott. A forró augusztusi napban hörögve, toporzékolva, -kétségbeesett rándításokkal verte át magát tüzes heteken. De nem húzott. - -– Hiszen beledöglik – mondtam egyszer. - -Felvilágosítottak: - -– Hiszen ezt akarjuk. Ha megdöglik, egyszerűen jelentjük, hogy -megdöglött. Akkor rendben van. Másképen nem szabadulunk meg tőle. - -A nagygyakorlatnak vége volt. Az ezred indult hazafelé. Az önkénteseket -szabadságolták. Még egyszer megnéztem Tribunt. Lesoványodva, remegő -lábakkal állott az üres vályú előtt. Csodálatos formájú feje kemény, -bütykös vonalaival nem volt lófej. Néztem a szemét. A lószem homályos, -nyálkás, nedves barnaság. Ez más volt. Ennek a mélyen tűz égett, lobogó -száraz, tiszta tűz, dühös értelmes lángolás. Csendesen figyeltem. És a -ló rám nézett. Állat sohase néz szembe az emberrel. Ez szembenézett. A -szeme mélyén lobogott az ádáz tűz. Megborzongtam és elmentem. - -Félév mulva találkoztam az ezredből valakivel. - -– Mi van Tribunnal? – kérdeztem. - -– Megdöglött. - -Elszomorodtam. Nemsokára megint találkoztam valakivel. - -– Hát Tribun megdöglött? – kérdeztem. - -– Dehogy. Megtörött. Engedelmesen húz. Semmi baj vele. - -Még jobban elszomorodtam vele. A lázadóból alázatos szolga lett hát. -Eszembe jutott a szeme. Megborzongtam. Én nem hiszek a -lélekvándorlásban. Ki hinne benne. - -De ha mégis vándorol a lélek, micsoda hajthatatlan, makacs, tüzes lélek -él az én hősömben, az én szomorú lázadó lovamban? Berlichingeni Götz? -Eh: – Lucifer. - - - - -AZ ISPÁNNÉ. - -Tass bámulva nézte a lányt. - -– Szeréna, csakugyan maga az? - -A lány vérvörös arccal állott előtte és idegesen morzsolta a keztyűjét. - -– No, Szeréna, nevetett gúnyosan a férfi, szépen vagyunk. -Csík-Tárkányból ötven év óta nem került fel senki Budapestre, csak mi -ketten. És mi szép dolgokat művelünk itt. - -– Ne csúfolódjon. - -– Nem csúfolódom, drágám. Csakhogy tudom, mit jelent az, mikor valaki az -Olympiába kerül. Én egy éve ölöm itt magamat. Örülök, hogy most már -ketten pusztulunk itt bérces hazánk nagyobb dicsőségére. - -A lány mély meggyőződéssel mondta: - -– Maga nagyon rossz ember. - -– Észrevette? – kérdezte Tass nevetve. - -A lány leült melléje. A szeme könnyes lett, és halkan, könyörögve -mondta: - -– Ne szóljon itt senkinek arról, hogy hínak engem, hova való vagyok. - -– Ellenkezőleg, – kegyetlenkedett Tass. Nemcsak megmondom mindenkinek, -hanem ki is írom az újságba, hogy Szeréna, a csík-tárkányi zsidó kántor -lánya, aki engem kidobott, idekerült az Olympiába… - -A lány szeméből kibuggyantak a könnyek. - -– No, mondta nagylelkűen Tass, hát nem mondom meg senkinek. - -– Igazán? - -– Igazán. - -– Becsületszavára mondja? – kérdezte a lány reménykedve. - -– Becsületszavamra. - -– Tudja, mondta a lány most már bizalommal, az nagy baj volna. - -– De miért? Hiszen előbb-utóbb úgyis megtudják. - -– Nem. Nem tudják meg, mondta diadalmasan a lány. Ide nem jön Tárkányból -senki, és én rögtön hazamegyek, mihelyt együtt lesz a hozományom. - -Tass elámulva nyitotta ki a száját: - -– A ho-zo-mánya? - -– Igen, – mondta bizalommal a lány. Látja, én láttam, hogy a varrással -semmire se megyek. A világ pedig olyan, hogy a szegény lány nem kell -senkinek. - -– Hát mennyi hozományt akar gyűjteni? - -– Ezer forintot, – mondta büszkén a lány. - -Tass hátradőlt a puha diványon és hahotázott: - -– Gyönyörű. Pompás. És itt akarja összegyűjteni a hozományát. Itt. - -– Igen. - -– És ki a boldog vőlegény, ha szabad tudnom? - -– Még nincs – mondta a lány. De majd lesz. - -– Szeréna, Szeréna, nem lesz abból a házasságból semmi. Nem tud maga -elmenni innen. - -– Én, mondta szikrázó szemmel a lány, én? Utálom ezt a helyet, utálok -itt minden embert. Asszony akarok lenni, tisztességes becsületes -asszony. - -Tass elkomolyodott: - -– Hát jól van, Szeréna. Amit igértem, azt megtartom. De igérje meg, hogy -ha majd elmegy innen, szól nekem. - -– Szólok. - -… A férfi megtartotta az igéretet, a lány nem. Egy napon eltünt. Tass -kérdezősködött utána. - -– Már négy napja nem jött el, válaszolták neki. - -Tass elgondolkozott. Érdekesnek találta ezt a furcsa lányt az ő -kiirthatatlan családi hajlandóságaival. Most talán együtt van már a -hozománya és keresi a férjét. Azután nem foglalkozott vele tovább. -Elfelejtette. - -Három év mulva, nyár elején együtt volt Csákánynyal, a barátjával. - -– Hová mégy nyárra? – kérdezte Csákány. - -– Mindössze egy hónapos szabadságom van. Hegyek közé valahová. - -– Hát gyere már el egyszer hozzám. Meglátod: a Csákány-major jó hely. - -Július elején Tass csakugyan megérkezett a Csákány-majorba. Jó hely -volt; nagy ház, majdnem kastély; óriási kert, majdnem park, és fejedelmi -kényelem. - -– Kérlek, mondta Csákány, engem egy kissé elfoglalnak az aratásdolgok; -rendezkedj be úgy, mintha te volnál a gazda. - -Tass berendezkedett. A harmadik napon délelőtt a verandán ült, és lustán -nézett kifelé a szikrázó napba. Messziről, a kerten át, az egyik -ispán-ház felől egy piros, női ruha közeledett feléje. Tass lustán -nézte. A piros ruha előtte volt már. A lustasága eltünt és meglepetve -ugrott fel: - -– Szeréna. - -Az asszony fehér arccal meredt rá, és a szikrázó napon, a piros ruhában -dideregni kezdett. - -– Tass úr, Tass úr, – hebegte félig ájultan. - -– No, Szeréna, ne ijedjen meg, mondta Tass. Nem szólok senkinek. - -Az asszony kezet akart csókolni neki. - -– Hát asszony lett, Szeréna? - -– Igen. - -– Itt laknak? - -– Igen. Ispán az uram a Csákány nagyságos úrnál. - -Azután elváltak. Egy hét mulva rettenetesen unatkozott Tass. A major -szép volt, a kert jó volt, a kényelem fejedelmi volt, de naphosszat nem -látott egy emberi lelket se. Délelőtt tíz óra tájban ekkor átsétált az -ispán-ház felé. A ház előtt két apró gyerek játszott, a konyha ajtaja -nyitva volt. Tass bement. Az ajtóban találkozott az asszonnyal. Alig -volt ideje meglátni a felgyűrött újjú, gömbölyű karját, már elárasztotta -a suttogó, rémült, felháborodott kitiltás: - -– Menjen innen. Hogy jöhetett ide. Meglátják. Nem szabad idejönnie. -Rögtön menjen. Azonnal. - -Tass elámulva nézte a sápadt, riadt asszonyt. - -– Szeréna, ne bolondozzon. - -– Rögtön menjen. Rögtön. - -Tass dühbe jött. - -– El akarok jönni egyszer, mondta, mikor egyedül van. - -– Nem. Nem. - -– Maga nem volt mindíg ilyen erényes. - -– Takarodjék. - -Tass nem akart veszekedni. Elment; de halálosan unatkozott, és -boszantotta ez a nagy erkölcsösség. Ez nem komoly dolog. Nevetséges. -Másnap délelőtt megint átsétált. Az asszony sötét, csendes gyűlölettel -fogadta. - -– No, Szeréna, mondta Tass, csak nem komoly dolog ez. - -– Menjen. Takarodjék. - -Tass dühbe jött. - -– Holnap délelőtt tíz óráig, mondta, meggondolási időt adok. Ha nem -gondolja meg a dolgot, furcsa történetet fognak tőlem hallani a -Csákány-majorban. - -Az asszonynak remegett a teste egy nagy belső didergéstől. Tass most már -dühösen kegyetlenkedett: - -– Délelőtt tíz óra, – mondta ridegen. - -Délután a veranda elé került az asszony. Tass egyedül volt. Odament -hozzá. - -– No, mondta Tass, látja, ezt szeretem, ha okos. Egy olyan szép asszony, -mint maga… - -– Nem, válaszolt sápadtan, az asszony, nem azért jöttem. - -– Hanem? - -– Tass úr, könyörgök, ne bántson. - -Tass dühösen rázta meg a fejét: - -– Tass úr, hebegte az asszony, a jóságos isten szerelmére… - -– Eh, mondta Tass, hagyjon békét nekem. Az Olympiában nem volt ilyen -kényes. Csak nem hiszi, hogy komolyan veszem a maga tisztességét? - -Az asszony egy nagyot lélekzett, ránézett, és elment. - -Másnap reggel nyolc óra tájban kelt fel Tass. A verandán Csákánynyal -találkozott. - -– Te még itt vagy? – kérdezte tőle. Vége a három órás felkelésnek? - -– Dehogy, – válaszolt bosszankodva Csákány. Dolgom van. Az ispánném -agyonlőtte magát. - -Tass megszédült. - -– Az ispánnéd? Melyik? - -– Az a gömbölyű asszony, az a pirosruhás, amelyiket láttál. - -Csákány elment. Tass remegő lábakkal állott, és szédülve fogózott a -korlátba. Belebámult a friss, meleg nyári reggelbe. Görcsös fájdalom -csavarta össze a szívét. Nem tudott gondolkozni, és nem tudott -álmélkodni se ezen a kétségbeesett, hallatlan becsületességen. Csak azt -érezte, hogy nem is akarta igazán az asszonyt, hogy csak szeszélyből és -bosszúságból zsarnokoskodott vele, hogy egy tiszta emberi életre úgy -taposott rá, mint ahogy egy féregre tapos gondtalanul az ember. Nagy -árnyék borult rá könnyelmű lelkére és dühödt magakínzással mondta el -magának: - -– Becstelen, gaz gyilkos vagyok. - - - - -A KEGYELMES ASSZONY. - -A tiroli vadászok szapora puskaropogása lassanként elhallgatott, a -szürke uniformisok a cserjés túlsó végén bújtak ki, a tábori kórházba -már bolgár sebesültekkel tértek vissza a sebesült-hordozók, a szélső -üteg egy shrapnelt küldött még a szétszórt ellenség után, és egy rikoltó -kürtjelre kezdtek összeszedelőzködni az innenső részén is a csapatok. A -vadászok künn maradtak előőrsön, a huszárokat, akiknek napok óta nem -volt dolguk, előre küldte portyázásra az altábornagy, a négy gyalogezred -pedig fáradtan, de muzsikával vonult be a faluba. Utánuk jött a négy -tüzérüteg. Az alacsony házak ajtajában nehány öreg macedón nézte a -bevonulást. - -Az ordonáncok erős galoppban vitték szét a rendelkezéseket. A gyalogság -a faluban marad, a tüzérlovak a kastély istállójába kerülnek. A -hadosztály irodája a kastélyban van. Ott lakik az altábornagy is. - -A törzskar a kastély felé lovagolt. Hanak altábornagy, a divizionárius a -tolmácsot kérdezgette: - -– Kié a kastély? - -– Egy szófiai bankáré. - -– A berendezése? - -– Fényes. Harminc szobája van. A fejedelem is volt benne vendég. - -Kavicsos úton lovagoltak fölfelé, és ott voltak a kastély előtt. Nagy, -cifra épület volt, ízléstelen, de nyilván kényelmes. Az altábornagy -leugrott a lováról. A kastély ajtajában egy kis nőcske jelent meg, egy -szőke apróság. - -– Ohó, kérdezte az altábornagy a tolmácstól, hát a kastélyt nem hagyták -itt a gazdái? - -– Kérem, szólt franciául a szőke nő, ne bántsanak. - -– Madame, válaszolt lovagiasan és büszkén az altábornagy, mi osztrák -katonák vagyunk. - -A kis nő megnyugodott. A félelme nem is volt igazi, a megnyugtatás után -pedig csillogni kezdett a szeme, felszabadult a nyelve és csiripelt, -mint egy merész, kis veréb. Kiderült, hogy őt itt hagyták, ő francia -nevelőnő, Lyonból való, Aline Arboissiére a neve, és nagyon örül, hogy a -lovagias osztrák hadsereggel megismerkedik. A cselédség felett ő -rendelkezik, és rajta lesz, hogy az urak jól érezzék magukat. - -Az urak tele voltak izgalommal. Hetek óta bujkáltak az átkozott balkáni -hegyek között, hetek óta nem aludtak ágyban és különösen hetek óta nem -láttak egy asszonyi lelket, egy női szoknyát. Most itt volt ez a hetyke -kis szőkeség, ez a merész és csinos francia leány. Az urak izgatottak -voltak. - -Vacsorára a nagy ebédlőben terítettek. Az asztalfőn a francia leány ült, -a jobb oldalán az altábornagy. Az urak csinosak voltak, borotváltak, -megmosakodottak. A rongyos bluzok eltüntek, sőt mindenkin tiszta ing -volt. Bor került az asztalra, és az urak mámorosan élvezték a -tisztaságnak, a kényelemnek, a biztosságnak ezt a régen érzett érzését. -És az asztalfőn ott volt a francia lány. - -Az urak keservesen erőlködtek, hogy elmésen csevegjenek franciául. Az -erőlködés kevés sikerrel jár. Inkább a bajuszukat pödörgették hát és -igyekeztek a legelőnyösebb állásokba helyezkedni a vídám és hangos -francia leány előtt. Hanak altábornagy gavalléros szolgálatot tett neki: -feléje nyújtotta a sót és vizet öntött neki. Az urak egymást méregették, -és egyikük se látott okot rá, miért volna épen a másiknak szerencséje. - -Tizenegy óra tájban elbúcsúzott a francia lány a társaságtól. Az urak is -eloszlottak, csak az altábornagy szivarozgatott néhányadmagával az -ebédlőben. Félóra mulva rémült sikoltozás hallatszott az emeletről. Az -altábornagy meglepetve nézett a többiekre. Felsiettek a lépcsőn. A -folyosón Kerner ezredessel találkoztak. - -– Mi történt? – kérdezte az altábornagy. - -Az ezredes dadogott: - -– Félreértés… kínos félreértés. - -A francia lány könnyes szemekkel rohant az altábornagyhoz: - -– Mentsen meg, ön mentsen meg, sikoltozta. Fél óra óta öten támadtak -meg. - -Az altábornagy villámos szemmel nézett a rémült ezredesre. - -– Ez gazság, mondta felháborodva. Majd számolok én ezekkel az urakkal. -Kisasszony, ön az én személyes védelmem alatt áll. - -– Uram, sikongott a leány, olyan rút az élet. Egy tisztességes szegény -leánynak oly nehéz a sorsa… - -A zokogása nem akart megszűnni. Az öreg katona meghatva simogatta a -haját. Az ordonánc-tisztje, egy fiatal dragonyoshadnagy gúnyosan -mosolygott mögötte. Az altábornagy hozzáfordult, és a fiatal ember arca -egyszerre megmerevedett. - -– Ronszky, kérem, mondta az altábornagy, kísérje a kisasszonyt a -szobájába. A többiről majd beszélünk. - -Ronszky a karját nyújtotta a leánynak. A leány még lihegett egy kicsit, -de mikor a szobájába értek, féloldalt kacérul rámosolygott a kísérőjére. -A katona észrevette ezt a mosolygást, és elismerő hangon mondta: - -– Ezt ügyesen csinálta. - -A leány habozott egy kicsit, felrántotta a vállát, és azután nevetve -szólt: - -– Úgy-e? - -A fiatal katona meghajolt, összeütötte a sarkantyúját és menni készült: - -– Megy? – kérdezte a leány. - -– Igen. A generális vár. De előbb mondok valamit. Az én nevem gróf -Ronszky. Tartalékos tiszt vagyok. - -Belenyult a zsebébe és egy kék bankjegyet vett ki. - -– Tudja, mi ez? – kérdezte. - -– Igen. Osztrák ezres. - -– Az. Ha a többieket kidobta, igaza volt. - -Kettérepesztette a kék papirt, és az egyik felét átadta a leánynak. - -– Ha én jönnék, mondta udvarias meghajlással, magammal hoznám ennek a -másik felét. - -Újra meghajolt és elment. - -Az altábornagy másnap rettenetesen összeszídta a tiszteket, az asztalnál -nagy csend volt, és a leány alázatos, olvadó, forró és hálás -pillantásokat vetett az öreg katonára, aki ismét gavalléros -szolgálatokat tett neki a sótartó és a vizesüveg körül. Ebéd után -Ronszky beszélgetett a lánnyal. - -– Lehet, mondta neki, hogy már holnap tovább megyünk. - -A leány körülnézett, gyors pillantást vetett a többiekre, és lesütötte a -szemét. - -– Elvihetem a másik felét? – kérdezte halkan a fiatal dragonyos. - -– Igen, – válaszolt a leány. - -Másnap az altábornagy azt mondta az asztalnál: - -– Úgy látszik, mégsem megyünk tovább. Lehet, hogy két hétig is maradunk. - -A francia leány feléje hajolt. - -– Nagyon örülök, – mondta neki. - -– Örül, hogy itt maradunk? - -– Örülök, hogy ön itt marad, súgta lesütött szemmel a leány. - -Az altábornagynak vér szökött az arcába, idegesen harapta be a bajuszát, -és zavartan mondta: - -– Oh, egy ilyen öreg katona… - -A leány alázatosan, kitartóan, makacsul udvarolt az altábornagynak. Az -öreg katona megzavarodott. Kezébe fogta a leány kezét, mondani akart -neki valamit, azután abbahagyta, és hosszan nézegette a ravasz, szőke -fejét. A leány lesütötte a szemét. - -Egy reggelen puskaropogás hallatszott az előőrsök felől. A szapora -kattogásba ágyúk is beleszóltak. Az udvarra egy huszár vágtatott be, -riadót fújtak, és sietve nyergelték fel az altábornagy lovát. - -A francia leány könnyes szemekkel sietett elő. - -– Csata lesz? – kérdezte reszketve. - -Az altábornagy mosolygott. - -– Talán. Félt bennünket? - -– Csak egy embert féltek, – mondta hevesen a leány. - -Lehajolt és megcsókolta az altábornagy kezét. Az öreg katona vérvörös -lett, szólni akart valamit, azután homlokon csókolta a leányt, és -nyeregbe ült. - -– Mikor visszajövünk, szólt le a nyeregből, lesz valami mondani valóm. - -A puskaropogás egyre szaporodott, az ágyúütegek sorban galoppoztak fel -egy domboldalba és a széles völgyben lassanként kifejlődőtt a csata. - -Délután a sebesült-hordozó katonák jöttek a kastély fele. A beteghordó -ágyon az altábornagy feküdt. Kék zubbonya tele volt vérrel, a feje nagy -kötésben, sápadtan feküdt a köpenyegén, amelyet párnának tettek alá. -Ronszky kísérte. A francia leány sikoltozva rohant elébe. - -– Aline, mondta fáradtan az altábornagy, kedves kis leányom, mikor -elmentem, megigértem, hogy mondok valamit. Lehet, hogy most meghalok, de -azért elmondom. Én öreg katona vagyok, semmim sincs, csak a nevem, és ha -meghalok, az özvegyemnek csak a nyugdíj maradna. Elfogadná ezt? - -Ronszky megdöbbenve nézett az altábornagyra. Tiltakozni akart: - -– Aber, Excellenz… - -Az altábornagy megsímogatta a leány fejét, és nyugodtan mondta: - -– Ronszky, semmi ellenvetés. A papot akarom. Rögtön. Galopp. - -Ronszky lóra ült. A leány zokogva csókolta az altábornagy kezét. A pap -megérkezett. - -– Mondd, páter, kérdezte az altábornagy, a házasság úgy-e érvényes lesz -írások nélkül és mindenféle előzetes ceremónia nélkül is? - -– Igen, kegyelmes uram, mondta a pap, de… - -– Semmi de. Fogj hozzá. - -A leány kisírt szemmel térdelt az ágy előtt, az altábornagy fogta a -kezét. Ronszky hátrahúzódott és hallgatott. - -Estére megszűnt az ágyúdörgés. A csapatok visszavonultak a falúba. A -kastély felé lovas társaság közeledett. Az egyik dandárparancsnok -lovagolt elől. Ronszky elébe ment, és amikor a generális leszállt a -lóról, feszesen jelentette neki: - -– Tábornok urnak alássan jelentem, Hanak altábornagy kiszenvedett. A -holttest mellett… a kegyelmes asszony viraszt. - - - - -AZ UNOKA. - -Az öreg Reicher hazajött a délelőtti sétájáról. Terítve volt már. Leült -az asztalhoz szembe a feleségével. Hallgatott; azután végigsimogatta a -fehér szakállát és csendesen megszólalt: - -– A sétatéren voltam. Mennyi szép gyerek! - -Az asszony ránézett, felhúzta a vállát; megráncosodott ajkát kicsit -gúnyosan, kicsit fájdalmasan felbigyesztette, és idegesen, keserűen -válaszolt: - -– Minek mondod. Minek emlegeted. Nekünk úgyse lesz már unokánk. - -Reicher is ideges lett. Ráütött az asztalra – nem nagyon, csak úgy, hogy -egy kicsit megcsörrenjenek a tányérok – és haragosan, hebegve válaszolt. - -– Ilyet nem lehet mondani. Ilyet nem szabad mondani. Hogy tudhatod azt? -Honnan tudhatod azt? - -– Ilon öt éve van férjnél, Laci négy éve házas. - -– Azért nem lehet mondani… - -Az asszony lehajtotta a fejét, az ajka két szöglete elnyúlt lefelé, és -bánatosan, halkan keseregte bele a tányérjába: - -– Sohse lesz már nekünk unokánk. - -Könnyes lett a szeme. Erre az öreg Reicher is sírni kezdett. Sírtak -egészen addig, míg a levest be nem hozta a szobalány. - -Ez így volt mindennap. Vagy az egyikük, vagy a másikuk mindíg beszélni -kezdett az unokáról, az unokákról, akiket kétségbeesett, forró -vágyakozással vártak. Előbb összevesztek egy kicsit. Azután elsírták -magukat. Ez így volt mindennap. - -Mikor a lányuk férjhez ment és amikor a fiuk megházasodott, eleinte -türelmesen és reménykedve vártak. De azután eltelt egy év, két év, három -év, négy év. És nekik semmi dolguk nem volt – az öreg Reicher -visszavonult az üzlettől – csak az unokákat várták. A türelmük és -reménységük lassan elfogyott. A két házasságon nem segített se orvosi -vizsgálat, se fürdőkúra, se imádság. És az öregek lassan kétségbeestek, -veszekedni kezdtek, sírtak. - -Tavasz volt; az öreg Reicher délelőtt bekóborolta a várost, azután -felment a lányához. Az öreg asszony a fiukhoz ment gyakrabban. Mikor -azután találkoztak: egy kérdő pillantás rögtön felvetette az egyetlen -nagy kérdést, amelylyel foglalkoztak. A kérdezést azután egy tagadó -fejbólintás elintézte. Ekkor jött a panasz, az összeveszés és a sírás. - -Egy délben az öreg asszony lihegve és kipirultan sietett haza. A kapúban -találkozott a férjével; megfogta a karját és türelmetlenül cipelte fel -magával. - -– Mi az, mi az? – kérdezte ijedten az öreg Reicher. - -Az asszony nem szólt semmit. Mikor fenn voltak a lakásban, akkor letette -a kalapját, letette a kabátját, előre hajolt és lihegve mondta: - -– Tudod?… Tudod, mi történt? - -– Mi történt? Mi történt? - -– Felmentem Laciékhoz. Nem csengettem. A konyhán keresztül mentem be. -Bementem előbb a hálószobába, onnan be akartam menni a szalonba. A -szalonban ott ült Olga, ott ült a Gervay ölében. Ott ült és csókolóztak. - -Az öreg Reicher kinyitott szájjal bámult az asszonyra. Szólni akart, de -nem tudott, és kinyitott szájjal ült egy ideig. - -– Melyik Gervay? – dadogta azután. Az orvos? A háziorvos? - -– Igen. - -Az öreg Reicher összetörve ült le egy székbe és kétségbeesve bámult maga -elé. - -– Én – mondta még az asszony – visszahúzódtam és kimentem. Mondtam a -szakácsnénak, hogy nem megyek be, mert látogató van. - -Az öreg Reicher kétségbeesve szorongatta az egyik kezével a másikat. -Azután mindaketten sírni kezdtek. - -Két hét múlva egy reggel felrohant hozzájuk a fiuk. Az öreg asszonynyal -találkozott előbb. - -– Édes anyám, kiáltotta, csak egy percre jöttem fel. Be akarom -jelenteni, hogy nemsokára megjön az első unoka. Mondd meg apának is. - -A fiú azután elment, az öreg asszony elmondotta a férjének a dolgot, és -kétségbeesve bámultak egymásra. Két hét óta – az öreg asszony -felfedezése óta – tele voltak kétségekkel és új kétségbeeséssel. Nem -tudták, szóljanak-e a fiuknak, vagy eltitkolják-e a dolgot. Vagy csak az -asszonynak szóljanak-e. Éjszakánként nem aludtak, hanem az egész -éjszakát átbeszélgették keserves töprengésekben. A tisztességük, a -családi érzésük, harminc éves hűséges házaséletük, a fiukhoz való -szeretetük lázongott a csalás ellen, amelynek ők is palástolói lettek. -És most jön ez az új, keserves, nagy kérdés. Teljesen elveszítették a -fejüket. - -Másnap betegek voltak mind a ketten, és ágyban maradtak. Harmadnap is. -Negyednap végre elindultak a fiukhoz. Még most sem tudták elhatározni, -mit csináljanak. Felmennek – gondolták – és a többit majd meglátják. - -Fél tizenkettő volt, amikor becsengettek a lakásba. A szobaleány -nyitotta ki az ajtót zavarodott arccal. Bementek az ebédlőbe és a -fiukkal találkoztak. - -– Te már itthon vagy? Ilyen korán? – kérdezte meglepetve az öreg -Reicher. - -– Igen. Siettem ma. És jó volt sietnem. - -A hálószobából ekkor felöltözve, kabátban, kalapban kijött a menyük. A -szeme sírástól volt piros. Odafordult a férjéhez és könyörögve mondta: - -– Laci! - -Az öregek megdöbbenve bámultak rájuk. - -A fiuk felemelte az öklét és haragosan ordította: - -– Menj el. Takarodj el. Köszönd, hogy így mehetsz el - -Az asszony zokogott. - -– Laci! Laci! - -– Takarodj, – ordította a férfi. - -Az asszony kiment. Hallatszott, amint az előszoba ajtaja becsukódik -mögötte. Benn csend volt. Az öregek félve bámultak a fiukra. - -Azután megtudták, mi történt. Laci korábban jött haza, mintahogy -szokott. Az asszonyt együtt találta Gervay doktorral. A doktort -felpofozta. Az asszonyt kivallatta: mióta tart a dolog. Egy féléve tart. -Hát elküldte. Nem bántotta, – az állapota miatt, – csak elküldte. Az -asszony azzal védekezett, hogy ő elhanyagolta, nem törődött vele… - -Az öregek rémülten hallgattak egy darabig. Azután az öreg Reicher -szólalt meg: - -– Igazad van. - -Az öreg asszony is ezt mondta: - -– Igazad van. - -Felszabadultak a nagy megriadásból, és haragosan, dühösen, tombolva -szidták az asszonyt, aki megcsalta a fiukat is és megcsalta őket is. - -– Hogy elhanyagoltad, azzal védekezett, – mondta méltatlankodva az öreg -asszony. – Hát még ha igaz is, szabad azért komisznak lenni? - -– Komisz asszony, gyalázatos asszony, becstelen asszony! – dühöngött az -öreg Reicher. - -Szidták az asszonyt gyűlölettel és undorodással. - -Azután hazamentek és nagyon szomorúak voltak. Nagyon szomorúak voltak a -következő héten is és az egész hónapban. Nekik már nem lesz több örömük -az életben. Itt van a sok baj, a sok bánat. Örömre pedig semmi -reménység. Unokájuk nem lesz már nekik. - -A tavasz vége felé járt, meleg nyári napok jöttek és egy délután, későn -estefelé feljött a lányuk. Félrehívta az anyját. - -– Mama, mondta, én azt hiszem… - -– Mi… mit? – dadogta az öreg asszony. – Csak nem? - -– De igen, – felelte mosolyogva a lányuk. - -Az öreg asszony erre kikérdezte, kifaggatta, megvizsgálta, és azután -kiabálva rontott be a harmadik szobába. - -– Hallgasd csak, hallgasd csak, Ilon azt hiszi… - -Az öreg ember kipirulva ugrott fel és amikor elmondták neki a dolgot, -sírni kezdett örömében. Az öreg asszony is sírt. A leányuk is. - -A lányuk azután elment. Az öregek boldogok voltak, mámorosak voltak, nem -találták a helyüket, nem tudtak mihez fogni, és fél éjszaka az -unokájukról beszélgettek. - -Egy hét mulva délben hazajött a lányuk. - -– Nálatok ebédelek, – mondta. - -– Hát Károly? – kérdezték tőle. - -– Dolga van. - -Délután eljött Károly. Félrehívta az asszonyt egy szobába, és hevesen, -hangosan vitatkozott vele. Az asszony azután kijött a szobából. - -– Apa, – mondta, – védjen meg a Károly inzultusai ellen. - -Az öreg ember ijedten ment elébe. Mögötte ekkor kipirulva, összevont -homlokkal megjelent a férje. - -– Mi történt? – kérdezték ijedten az öregek. - -Az asszony elmondta. Károly névtelen levelet kapott, amelyben őt – az -asszonyt – denunciálják, hogy minden második, harmadik nap délután öt, -hat, hét óra tájban besurran a Püspök-utca huszadik számú házába, ahol a -földszinten lakik Batlay, a színész. Károly most azt kívánja, adjon neki -számot minden délutánjáról, esküdjön meg neki, hogy ebből semmi se igaz. -Ő pedig szóba sem akar állni az ilyen piszkos gyanúsítással. Károly -ugyan elhanyagolta; és sokszor heteken át nem látta egész nap a férjét; -de az ő tisztessége annyira fölötte áll minden gyanúnak… - -Az öreg asszony végighallgatta ezt az előadást, és azután a haragtól -remegve fordult a férfihez: - -– Károly, meg vagy őrülve? - -– Csak azt kívánom, mondta a férfi, hogy igazolja magát. - -Az öreg Reicher szólt ekkor közbe. - -– De ez sértő, mondta dadogva, ez sértő, ez a kívánság. Ezzel -lealacsonyítod. Vagy bízol a feleségedben, vagy nem. Gyötörni! Ilyen -állapotban gyötörni!… - -– Inkább törődtél volna vele egy kicsit, kiáltotta az öreg asszony, ne -hagytad volna naphosszat egyedül. Te vagy a hibás, te vagy a bűnös, és -te kérsz számon valamit. Mikor lesned kellene minden kívánságát, épen -most Szégyeld magad. - -Elárasztották szemrehányással, váddal és panasszal. A férfi -megzavarodott, ingadozni kezdett, és végül bocsánatot kért az -asszonytól. Az asszony megbocsátott. Kibékültek. - -Együtt maradtak egész este. Mindnyájan boldogak voltak. Szép, örömmel és -reménységekkel teli este volt. Mikor azután a fiatalok elmentek, az öreg -Reicher nyugtalankodva, idegesen járt fel és alá. Aggódva toporzékolt, -és félénken nézett néha-néha a feleségére. Az asszony kerülte a -pillantását. Lefeküdtek. Hallgattak. Eltelt egy óra. Ekkor az öreg -Reicher a sötétben suttogva, izgatottan, rekedten, sietve mondta a -feleségének: - -– Jó lesz megmondani Ilonnak, hogy vigyázzon. Én is láttam bemenni egy -este oda, a Püspök-utcában. - -Az asszony hallgatott, azután halkan és szégyenkezve suttogta: - -– Majd megmondom neki. - - - - -A TISZA. - -Kádár lassan lopózott ki a füzesből. Odalépett a kerítéshez. Várt, míg a -kutyák észreveszik. A nagy csaholást akkor egy halk morgással -elcsittította. A kutyák megismerték, és hangtalanul állottak, amikor -átmászott a kerítésen. - -Az udvar csendes volt. Kádár lábujjhegyen ment a ház felé, és óvatosan -rátette a kezét a kerti ajtó kilincsére. Az ajtó nyílott. Kádár mély -lélekzetet vett; és a sötétben tapogatózva haladt előre. Két szobán -átment és ott állott a felesége szobája előtt. A fülét rászorította az -ajtóra. Hangokat hallott, bátor, bizalmas nyugodt beszélgetést. A -kilincsre tette a kezét. Az ajtó csukva volt. Ekkor elborította az agyát -a vér, megsüketítette és megvakította. Nem szólt. Nekivetette rettenetes -vállát az ajtónak, és egyetlen lökésére pattant a zár, törött a vas és -repedt a fa. Ropogva, robbanva, kábítóan és érthetetlenül egyszerre ott -volt a szobában. - -Benn homályos lámpa égett. A homályban két rémült szempár reszketett, a -szoba mélyén két didergő ember bámult rá halálos félelemben. A felesége -és a másik. Kádár odalépett hozzájuk. Lassan mozgott, szótalanul és -hangtalanul. Odalépett hozzájuk, és kinyujtotta két óriási öklét. A -másik kettő várta, hogy szóljon, hogy mondjon valamit, hogy átkozódjék -vagy káromkodjék legalább. Kádár egy szót sem szólt. Amint a kettő ott -volt egymás mellett, a torkukat ragadta meg. Fehér torkukon összeszorult -a keze. Hangtalansága olyan volt, mint egy óriási gépnek a nesztelen -dolgozása. Az ökle összeszorult, hörgés, vonaglás, hadonászás csapkodott -körülötte, ökle acélosan, dühödten, makacsul szorította a két torkot, és -azután csend lett. Még mindig a torkukat markolta esztelen, veszett -dühvel, és a két halotton még mindíg tombolni akart a bosszúja. De a -szobában csend volt és homály. Felemelte a kezét és rájuk nézett. -Csendesen, fehéren feküdtek egymás mellett. - -Kádár leült. A düh lassanként lecsillapodott benne; a karja megrezzent -még egyszer-kétszer, mintha ütni akarna. Azután megnyugodott. Leült. - -– No! – mondta halkan. - -Nézte a két halottat. Ez tiszta munka volt. Most mit kell tennie? A nagy -számadással, amelyet elvégzett, végzett a multtal. Ez rendben van. Most -mi legyen? - -Az órájára nézett. Éjfél elmult. Még gondolkozott egy kicsit, azután -felkelt. A két halottat felfogta, egy csomó ruhát szedett össze, pénzt -szedett ki a szekrényből, a szobát felforgatta és mindent, amit -összeszedett, a két holttesttel együtt, vitte kifelé. - -– Milyen könnyűek, – gondolta magában. - -Átgázolt velük az udvaron. A kutyák körülfogták. Egyet oldalba rúgott: -az eb vinnyogva kotródott el, és a többiek is szétmentek az útjából. -Átkapaszkodott a kerítésen és lement a füzesbe. Lassan haladt előre, -halkan és óvatosan. De nem félt. A füzesen át végre kicsillámlott a -csendes Tisza. Az agyagos parton botorkálva ment le a csónakjához és -nyugodtan a fenékre helyezte az egész súlyos terhet, amelyet cipelt. -Beült a csónakba, kirántotta a cöveket, amelylyel a csónakját kikötötte, -kezébe fogta az evezőt, és lassan haladt lefelé. Nyugodtan kormányozott -és a víz folyása vitte lefelé. - -Egy jó óra hosszat haladt. Azután a parthoz evezett. A cöveket ismét -leverte és kikötött. A parton nagy kövek hevertek. Négy súlyos, nagy -kőtömböt hordott a csónakjába, azután dolgozni kezdett. A két holttestet -összekötötte; a ruhával együtt, amit elhozott, a két hideg test egyetlen -lomha, formátlan tömeggé vált. Köteleivel, zsineggel és drótokkal azután -a köveket kötözte át. A kövek így rajta függtek a két formátlan testen. -Mikor készen volt, a víz közepére evezett. És itt a legmélyebb helyen, -egyetlen lódítással az egész tömeget belevetette a vízbe. A víz nagyot -csobbant, a csónak megbillent, inogva táncolt a vizen egy kicsit, a -kövek azután lesülyedtek a mélybe, és a karikázó víz lassanként -nyugodtan, fodrosan folyt ismét tovább. - -Kádár ekkor megfordította csónakját, két óra hosszat evezett felfelé, és -mire hajnalodott, kikötött a túlsó szigeten, ahol vadászni szokott. A -kutyája éberen szaladt elébe. A fűben lefeküdt aludni. Déltájban -felkelt, délután vadászott, és az éjszakát ismét a szigeten töltötte. -Másnap hazaindult. A csónakját kikötötte és nyugodtan haladt felfelé. A -háza kapujában a cselédei várták. - -– Mit akartok? – kérdezte. - -A cselédek gyáván bujtak össze. A kocsis előlépett: - -– Nagyságos úr, – jelentette remegve, de katonásan, – a nagyságos -asszony elment. - -– Elment? Hová? - -– Nem tudjuk. - -– Kivel? - -– A gyakornok úrral. - -Kádár az illendőség kedvéért pofonvágta a kocsist, azután bement a -házba. Megállapította, hogy a felesége tegnapelőtt éjjel megszökött -tőle, a szökést bejelentette mindenütt, ahol kellett, és azután -szétkergette az egész háznépet, amely örült, hogy ilyen olcsón szabadult -meg. Kádár azután a dolgai után látott, és eszébe sem jutott -nyugtalankodni azért, ami történt. - -Öt évig élt nyugodtan és békésen, és ha a feleségéről volt szó, -csodálkozva rázta a fejét: - -– Hová tudtak úgy elszökni? - -Néha felmutatott a Tisza eredete felé. - -– Hacsak Lengyelországba nem mentek… - -Az ötödik évben vadászatra hívták meg. Pikáns, izgató, tavaszi -vadászatra Szolnokba. Elment. - -– Négyen leszünk – mondotta a házigazdája. Hajnalban csónakon kimegyünk -a Görbe-szigetre. - -Hajnalban elindultak a megáradt Tiszán. Jó vadászat volt. Déltájban -vissza akartak indulni. Nem találták a csónakjukat. A házigazda -káromkodott: - -– Nézzétek, – mondta – reggel óta mekkorát áradt a víz. Elvitte a -csónakunkat. - -Elvitte bizony. A társaság mulatott a kalandon. - -– Hát itt maradunk egy kicsit, – mondta az egyik. Majd csak értünk -jönnek. - -Letelepedtek. Ennivalójuk volt, és italt is hoztak magukkal. De eltelt a -délután, és senki sem jött értük. A Tisza egyre áradt és tarajos -hullámokat vetett. - -– Nem szokta elárasztani a szigetet? – kérdezte egyikük. - -– Nem. Soha, – mondta a gazda. A dombot sohasem éri el. - -Az éjszakát ott töltötték. A víz dühösen nőtt, és felfordult csónakokat, -elszakított malmokat hozott magával. - -– No, egy ideig itt kell maradnunk, mondta a gazda. Ezen a vizen senki -sem jöhet értünk. - -Ott maradtak. Tüzet raktak, és a vadászzsákmányukat fogyasztották el. De -az italuk elfogyott. - -– Bor nincs, – mondta a gazda, – be kell érnünk Tisza-vízzel. - -Lement a vízhez meríteni. Sorba kínálta a többieket. Ittak. Mikor -Kádárhoz került a pohár, a nagy ember visszakapta a fejét. Gyilkos -utálat fogta el. Sápadtan mondta: - -– Ebből a vízből nem iszom. - -Nevettek rajta: - -– Majd iszol még. Más nincs. - -Két nap telt el. A Tisza bömbölve haladt felfelé, és a vadászok a dombra -szorultak. Kádár nem ivott. Undorodva és rettegve nézett a vízre. Fent, -fent a szabolcsi partok között, a legmélyebb fenéken összekötözve -fekszik két holttest. A víz tépi, mossa, marcangolja őket. Mindíg egy -kicsit, mindíg egy foszlányt, mindíg egy darabot. Az egész nagy áradás -tele van velük, minden vízcseppben benne vannak, és zúgva jönnek lefelé… - -Három éjszaka telt el. Kisütött a tavaszi nap, és megtöltötte forró -párákkal a dombot, amelyen meghúzódtak. Kádár lihegett ebben a gyilkos -levegőben, és fuldoklott a szomjúságtól. Lefeküdt és felkelt; felugrott -és dühödten járta körül a szigetüket. A Tisza kérlelhetetlenül dőlt neki -a partnak. - -– Igyál, – mondták neki a többiek. - -Kádár kétségbeesve védekezett: - -– Nem, nem! - -Az ájulás környékezte. Meg fogok halni, – mondta, – de inkább haljak -meg. Azonban nem lehetett meghalni. A negyedik napon vizet hoztak neki, -és ő elepedve, félig ájultan, gyilkos szomjúsággal ivott. - -Talpraállott. Szédülve tekintett körül az óriási vizen. A becstelen, a -bosszúálló, a gyilkos vizen. A belsejét égette, tépte, marta a víz. -Óriási teste betegen reszketett. És megadva magát a Tiszának, lázasan, -panaszosan alázatosan és félig eszméletlenül dadogta el a többieknek: - -– Ezelőtt öt évvel a Tiszába temettem a feleségemet… - - - - -ÖT EZÜST FORINT. - -Egy tavaszi este – beszélte nekem a kedves, okos, jó doktor – tíz óra -után szivarra gyujtottam, és beleültem egy karosszékbe. Elővettem egy -Anatole France kötetet. A szivar jó volt, a karosszék puha volt, és a -könyv fejedelmi volt. Nyugodtnak, jónak és boldognak éreztem magamat. - -Tizenegy óra tájban csengetés hallatszott az előszobából. A szobalány -jött be: - -– Egy ember jött a nagyságos úrért. - -Bosszankodtam. Kimentem az előszobába. Egy termetes tót napszámos állott -az ajtóban. A kezében tartotta a kalapját. - -– Mi baj van? – kérdeztem. - -– Doktor úr, mondta rossz magyarsággal, a feleségem beteg. Tessék velem -jönni. - -Felöltőt vettem és kalapot, és elindultam. A körútról bekanyarodtunk egy -mellékutcába, öt percig mentünk kifelé a kültelkek irányában; a tót -akkor megállott egy ház előtt, és becsengetett a kapun. - -– Oh, mondtam kellemesen meglepetve, nincs is olyan messze. - -A ház is egészen formás, tisztának látszó kétemeletes ház volt, nem -olyan külvárosi viskó, mint amilyent vártam. - -A kapu kinyílott és mi bementünk. A tót vezetett. A lépcsőház mellett -elhaladt, és kiment az udvarra. Itt nagy sötétség volt. Néhol csillant -meg egy-egy tócsa, egyébként bukdácsolva, a botommal tapogatózva tudtam -csak utána haladni a vezetőmnek. Fertelmes egy hely lehet nappal ez az -udvar, gondoltam. - -Az udvar hátsó részében földszintes ház állott. Egyik ablaka világos -volt. Itt megállottunk. A tót bekopogtatott a világos ablakon. Bennt -mozgás támadt, és a szomszéd ajtót gyorsan kinyitották. Egy nő állott az -ajtóban nyomorék kis petroleumlámpával a kezében. Felemelte a lámpát és -ránk világított. - -– Jó estét, doktor úr, mondta, csakhogy itt tetszik már lenni. - -Ekkor megismertem. Bábaasszony volt a kerületből. - -– Jó estét Novákné, köszöntem neki. - -Novákné világított a nyomorúságos petroleumlámpával, és én átléptem a -küszöbön: egy alacsony tetejű, széles szobába. Rettenetes atmoszféra -volt benne. Körülnéztem, és észrevettem, hogy nem is szoba ez, hanem -konyha. Egyik sarkában ott állott a tűzhely. A többi részét fekvőhelyek -foglalták el. Hat-nyolc fekvőhely volt – ágynak nem lehet ezeket a -vackokat nevezni – egymás mellé helyezve. A petroleumlámpa silány -világosságánál láttam, hogy egymás mellett fekszenek férfiak, nők, -három-négy pár. Családok élete folyik le ebben a pokolbeli veremben. -Rettentő undor fogott el. - -– A másik szobába tessék doktor úr, mondta Novákné. - -Átmentem a másik szobába. Az ablak közelében itt ágy állott. A szoba -hátsó részében gyerekek feküdtek. Kisebb-nagyobb porontyok vagy nyolcan. -Nyugodtan aludtak. Az ágyban egy lázas arcú asszony feküdt. Mellette egy -pólyás csecsemő. - -– Mi baja az asszonynak? – kérdeztem Nováknétól. - -– Délután fia született; este elhívtak, hogy vérzése támadt; elküldtem a -férjét, hogy hívja a legelső doktort. - -Megvizsgáltam az asszonyt. Nem volt nagy baja; egy könnyű operáció segít -rajta. De az ágya – úgy éreztem – tapad a piszoktól; és egy vértócsában -feküdt. - -Levetettem a felöltőmet, a kabátomat és a mansettáimat. - -– Adjanak egy széket, mondtam, amire rátehetem ezeket. - -A szék sehogysem akart előkerülni; felakasztottam a holmimat az ablakra. - -– Meleg vizet! – mondtam dühösen. – A kezemet akarom megmosni. - -– Már egy félórával ezelőtt szóltam, hogy melegítsenek, – jelentette -Novákné – de a víz nem akar megmelegedni. - -– Hát adjanak hideg vizet. - -Megmostam a kezemet; előszedtem a műszereimet, és tíz perc alatt -elvégeztem az operációt. A sarokban aludtak a gyerekek… - -– Most minden rendben lesz, mondtam Nováknénak. Ha mégis volna valami -baj, rögtön küldjenek értem. - -Megmostam a kezemet, és sietve öltözködtem fel. - -A férj, a tót napszámos, aki eddig hátul támolygott, most előrelépett és -a zsebében kotorászott. - -– No, mondta neki Novákné, fizessen a doktor úrnak. - -Az ember ezüst forintosokat huzgált ki a zsebéből, és egyik nehéz -kezével a másikba rakta. - -– Csak nem fogadok el pénzt ettől az embertől, mondtam. - -– Dehogyis nem, – válaszolt méltatlankodva Novákné. Ne tessék félni, -keres ez; van ennek pénze. - -A tótnak öt ezüst forint volt a baltenyerében. Ezzel felém közeledett. -Egy elutasító mozdulatot tettem. - -– Tessék elfogadni, – mondta Novákné. - -– Doktor úr, – szólt a tót, – tessék… - -Eltoltam a kezét. - -– Eh, – mondtam, tartsa meg. Fektessék tiszta ágyba az asszonyt. - -Novákné rosszalóan rázta a fejét, a tót kimeresztette a szemét, és én -sietve mentem el. - -Az ember kikísért a kapuig. Türelmetlenül vártam a házmestert. Végre -jött, és én kiértem az utcára. Nagy lélegzettel szívtam a tiszta, -tavaszi levegőt. El voltam telve undorral, felháborodással és -keserűséggel. Hát ilyen életek is vannak a világon… Hát így élnek ezren -és százezren, öt percnyire a körúttól és a mi tiszta, szép, levegős -lakásainktól… Hazaértem és nagyon szomorú voltam. - -… Ez tavasszal történt. A tótok között – az ötödik kerületben és a -hatodikban, a külső részeken – híre futott, hogy nem fogadtam el a -pénzt. És a rendelőszobámat elárasztották a tótok. Az előszobám minden -nap tele volt tótokkal. A bútoraim bepiszkolódtak, a szőnyegeim -elrongálódtak. A felaggatott ruhákat poloskák árasztották el. Rettenetes -harcot kellett vívni a tisztátlansággal, a piszokkal, a szörnyű, a -kétségbeejtő, a fertőzetes szegénységgel. Rettenetes volt. – - -Késő ősszel egy este – tíz óra után – újra becsengettek az előszobámba. -Kimentem. Megint egy tót napszámos volt. A felesége nagy beteg. Gyereket -várnak. Nála van a bába és orvosért küldte… - -Felszedelőzködtem és vele mentem. Öt perc mulva ott voltunk. Másik ház -volt, de épen olyan szennyes, mint az, amelyikben tavasszal jártam. -Másik lakás volt, de épen olyan piszkos és galádul telezsúfolt, mint a -tavaszi. Novákné volt a vajudó asszonynál. - -– Doktor úr, mondta, operációra van szükség. - -A nagybeteg asszony ágyban feküdt. A szobában rajta kívül még vagy tizen -feküdtek nyomorúságos vackokon. Most nem tudtam ezt eltűrni. Kikergettem -mindenkit. Bejöhetnek, majd ha vége lesz a dolognak. - -Az operáció gyorsan és símán ment végbe. Az asszony egy félóra mulva -megszülte a gyerekét. Menni készültem. - -Ekkor előkerült a férj, a tót napszámos. Pénzt tartott a kezében, és -felém közeledett. Felemeltem a kezemet, hogy felretoljam. - -– Doktor úr, – mondta intő hangon Novákné, – tessék elfogadni. - -Az ajkamba haraptam és elfordultam. - -– Doktor úr, mondta tovább intő hangon Novákné, tessék visszaemlékezni a -nyári dolgokra. - -Ekkor eszembe jutottak a nyári dolgok. - -… A tót napszámos odalépett hozzám. Novákné még egyszer megszólalt intő -hangon: - -– Doktor úr! - -A tót napszámos kinyujtotta a kezét. És én odatartottam a markomat. És -éreztem, hogy ezüst forintosok csúsznak belé. És zsebretettem a pénzt. -És sietve indultam kifelé. És irtózatosan szégyeltem magamat, és ordítva -tudtam volna sírni ennek a világnak tengersok piszkos nyomorúsága -felett. - - - - -AZ ERŐS. - -Csák kezébe vette a papirlapot. - -– Ez minden? Mind itt van? - -– Igen, válaszolta a fia. - -Kocsiba ültek. Felkeresték a fiú összes hitelezőit, gyanus bankárokat, -zúgüzleteket, uzsorásokat. Csák mindenütt fizetett. - -– Nincs több? - -– Nincs. - -– Akkor megyek haza. Kisérj ki a vasútra. - -Hallgatva ültek egymás mellett a kocsiban. Mielőtt a vonatba szállt -volna, Csák odafordult a fiához: - -– Géza! Kijelentem neked, hogy két évig egy fillért sem kapsz tőlem a -havi pénzeden kívül. Nem bántam volna, hogy adósságokat csinálsz. De egy -vagyonnyit három hónap alatt, és most már másodszor, és ilyen ügyetlen, -ostoba, gyáva módon… Meg kell mutatnod, hogy másképen is tudsz élni, -hogy egyáltalában tudsz élni. A Csák-birtok nem lesz egy félbolondé. Két -évig egy fillért sem kapsz a havi pénzeden kívül. - -A sápadt, gyenge fiú lehajtott fővel állott hatalmas, erős, délceg apja -előtt. Kettőjük közül az apa volt fiatalabb. Szó nélkül váltak el. - -Négy hónap mulva levelet kapott Csák a fiától: – kérek négyezer -forintot. Csák nem válaszolt a levélre. Harmadnap távirat jött. Csák -széttépte a táviratot. Két napra rá megjött a hire, hogy a fia -agyonlőtte magát. - -Csák vonatra ült. Keserűen vivódott magával. Marcangolta a lelkét; rongy -négyezer forintért engedte meghalni a fiát. Próbálta megnyugtatni a -lelkiismeretét: nem tehet róla, nem tehetett másképen, erősnek kellett -lennie. - -Megérkezett. A fiának egy barátja várta. - -– Hogy történt? Miért? - -– Horr Lona miatt, az átkozott Horr Lonáért, – tört ki a fiuból a -keserűség. - -– Ki az a Horr Lona? - -– Táncosnő. Excentrique. Bestia. A Francia Mulatóban. - -Az eset egyszerű volt. A fiú minden pénzt ráköltött a leányra. Ujra -adósságokat csinált. Rá kellett írnia az apja nevét a váltókra. Jött a -lejárat. Pénz is kellett volna újra, főbe lőtte magát. - -Csák nézte a holttestet és kínzottan nyögte: - -– Az anyja még nem tudja. - -Másnap volt a temetés. Kevesen voltak, a fiúnak egy pár jóbarátja. A sír -előtt lehajtott fejjel állott Csák. Körülötte mozgolódás támadt. Egy -kocsiból gyászruhás, sötéten elfátyolozott nő lépett ki. Aranyosan -csillogott a szőke haja. - -– Ki ez? – kérdezte Csák. - -– Horr Lona. - -Csáknak megrándult a karja. Az ajka megvonaglott és szikrázó düh gyult -ki a szemében. - -Az egyik fiu megfogta a karját: - -– Bátyám, az isten szerelméért, csak nem csinálsz semmit. Itt!… - -Csák lehajtotta a fejét. Igaz. Még botrány is legyen? Csendesen állott, -de egyszer-kétszer odanézett a leányra dühös haraggal és vad -undorodással. Miatta! E miatt a rongy miatt, e miatt a bestia miatt. -Erősnek érezte magát, nagynak, keménynek. Oh, ezzel a gyenge fiúval -könnyű volt elbánni; ha férfival volna dolga… - -A temetés után hazautazott. Most jött a legnehezebb feladat: elmondani -mindent a feleségének és a lányának. Elmondta. Az asszonyok zokogtak, és -ő a kezébe hajtotta a fejét. - -… Következő nyáron tenger mellé mentek. A felesége beteg volt; az orvos -ajánlotta a tengert. A vendéglőben az első napon egy szőke nő mellé -kerültek. Csák ránézett és ismerősnek találta. - -– Milyen elegáns, szólt a leánya; és Csák törte a fejét, ki lehet. - -Egyszerre megdobbant a szive. Hiszen ez Horr Lona. A gyászfátyolon -keresztül nem látta jól az arcát, de mégis ráismert. A muló fájdalom -újra felcsapott a szivében, és vad gyűlölettel nézte. - -– Emiatt, e miatt a rongy miatt!… - -Hallgatott. A többiek semmit sem tudtak Horr Lonáról. Nekik egy mesét -mondott el, valami boldogtalan szerelemről, nem akarta bepiszkitani – -mondta akkor magában – a fia emlékét ezzel itt. - -A lányt azután mindennap látták. Csák gőgösen tekintett el felette, de a -lány is megismerte, és kék szeme szelid, alázatos, megindult tekintettel -bolygott ott körülöttük. Csák ügyet sem vetett rá eleinte, de a lány -tekintete később zavarni kezdte. A többieket már nem is nézte a leány; -alázatos tekintetéből eltünt a megindultság is, és csak bámulat és -tetszés volt benne. Tetszett neki Csák, és a pillantása nyíltan beszélt -erről a tetszésről. A férfi dühöngött: - -– A becstelen… - -Egy napon egyedül sétált a tengerparton. Szembe jött vele a nő. Kitérni -már nem lehetett, felszegte hát a fejét, és gőgösen akart tovább -haladni. A lány hozzáfordult. - -– Uram, mondta, két szót csak… - -Csák haragtól égő szemmel tekintett rá, és tovább akart menni. - -– Nem, nem – könyörgött a lány. Meg kell hallgatnia. Ne gyűlöljön engem, -én nem tehetek róla. Én nem tudtam semmiről. Én nem tudtam, hogy Gézának -nincs pénze, nekem mindíg azt monta, hogy annyi van, amennyit akar. Ha -tudtam volna, ha csak sejtettem volna… Ne gyűlöljön engem, nem tehetek -róla. - -Zokogni kezdett. Csák kinosan feszengett: - -– Kérem, kérem… igen. Igen elhiszem. Géza gyenge volt. - -Elváltak. Csák bosszankodott. Ostoba nő. De Géza csakugyan gyenge volt. -Gyenge, gyenge fiú, az életre nem való. Persze, hogy nem merte -bevallani, hogy az apjától kéri a pénzt. Gyenge volt. - -Kiegyenesítette a derekát, és nagyon erősnek érezte magát. - -A lány szeme állandóan követte. Most már kacérkodott vele. Alázatos -pillantása kigyúlt néha, összevont pillákkal, fátyolos, álmodó -tekintettel nézett rá. Csák most már nem tudta gyűlölni. Ezt gondolta -magában: - -– Oh, ha egyszer egy férfivel volna dolgod… - -A felesége és a lánya elé ment egy napon a tenger felé. Egy harmadik nő -is volt a társaságukban. Csák elhülve nézte. Horr Lona. - -A felesége bemutatta a lánynak és hozzátette: - -– A tengernek köszönhetjük ezt a kedves ismeretséget. - -Csák két perc mulva odasúgta a lánynak: - -– Gézáról egy szót se. Nem tudják. - -Egy hálás pillantás volt a válasz. Mikor elváltak. Csák a feleségéhez -fordult: - -– Az isten szerelmére, micsoda ismeretségeket kötsz? Ez valami -orfeuménekesnő. - -– A lányoddal veszekedj, válaszolt az asszony. Különben, fürdőn nem kell -az embernek nagyon válogatósnak lennie. Kedves, ennyi elég. - -– Oh, olyan kedves volt hozzám, mondta a leány. - -Csák hallgatott. Nem tudott már Horr Lonára haragudni. Vakmerő egy nő, -gondolta magában. Utána nézett. A távolból csak a szőke haját látta és a -karcsu termetét. Szépnek találta. - -Azután gyakran voltak együtt. Horr Lona urinő volt, diszkrét volt, -elmés, kedves, mulatságos; de a szeme titokban tüzesen lobbant néha -Csákra. A férfi érezte, hogyan zavarják meg a nyugalmát ezek a szemek. -Ideges lett, zavart, ingerült; küzdött a lány hatalma ellen, de a -nyugtalansága egyre növekedett. Látni kívánta már és róla álmodott. A -leány akaratosan, könyörögve, álmodozva, mámorosan simogatta a -pillantásával. - -Egy este szivarozva sétált a kertben. A többiek lefeküdtek már. -Találkozott a lánynyal. Zavarodottan állott meg. - -– Hová megy? – kérdezte azután. - -– Felmegyek lefeküdni, – válaszolt a lány és a kezét nyujtotta neki. - -Csákon forróság futott át. - -– Felmegy, felmegy… mondta dadogva. - -– Igen. - -A lány megszorította a kezét hosszan, tartósan, égetően, és lesütött -szemmel ment el. - -Csák megállott. Pirult, szégyenkezett, megvetette magát, a feleségére -gondolt és a leányára, akik itt vannak a szomszédban; a fiára gondolt; -de forró láz futott át a tagjain, égető szomjuság tikkasztotta el a -torkát a meleg nyári éjszakában, és a leány után indult. - - - - -A CSÁSZÁR MEGHAL. - -A bizottság vasúton jött Cuvervilleig; ott vártak már rájuk az udvari -kocsik. A kastélyban mindent elkészítettek az érkezésükre, a földszinti -nagy teremben buffet-t állítottak fel, a szolgák díszbe öltöztek, és -Beauvais-Ruel professzor lent sétált a főkapu előtt. Féltizenkettőkor a -bálteremsimaságú országúton feltűntek a kocsik, és félperc mulva frissen -ugráltak ki a hintókból az urak. Előbb vídáman beszélgettek még, most -feszesek, komolyak és méltóságosak voltak, és igyekeztek a -megindultságukat a viselkedésükkel is kifejezni. Ezért magasra emelték a -fejüket, és a kastélyt és a messzehúzódó nagy kőfalat bólogatva és -összevont szemmel nézegették, aminek a férfias, de filozófus melankóliát -kellett kifejeznie. - -A professzor mély meghajlással fogadta őket, és sorban kezet fogott -velük. Mindnyájukat ismerte. A parlamenti bizottság tagjain kívül nem -jött más, csak Kurt tábornagy, a felségnek egykor legkedveltebb -katonája. Ularsky, a bizottság elnöke halkan és szertartásosan mondta: - -– Tanár úr, a törvényhozás megbízásából jövünk, hogy – mint minden évben -– meggyőződést szerezzünk róla, nem állott-e be változás a felség -állapotában. - -– Kegyelmes uram, – válaszolt a tanár, – a felség állapota, sajnos, -változatlan. - -Ularsky megértő és bánatos kézmozdulattal jelezte, hogy ez a jelentés -nem váratlan. A tanár meghajolt és udvarias mozdulattal mutatta az utat -befelé. Az urak felhaladtak a lépcsőn, és bejutottak a földszinti -nagyterembe. A buffet mögött két lakáj állott mozdulatlanul. A tanár -helylyel kínálta meg az urakat, rámutatott az asztalra és udvariasan -mondta: - -– Egy kis frissítő. - -Az urak odamentek a buffethez, tányért adattak, válogattak, italt -tölttettek maguknak, leültek a karosszékekbe, és három perc mulva -jókedvűen és hangosan beszélgettek. - -– Kedves tanár úr, – kérdezte az egyik, – honnan veszi itt ezt a kitűnő -pisztrángot? - -– Konzerv. Egy cuvervillei kereskedő hozatja nekem. - -– De kérem, uraim, kóstolják meg ezt a pisztrángot. Bámulatos. - -Egy lelkes hang válaszolt: - -– A bor, csak a bor!… Ez a rajnai! Hiába, a császári pincék… - -Az urak úgy érezték magukat, mintha udvari ebéden volnának, anélkül, -hogy az uralkodó jelenléte feszessé tenné a mozgást és gátolná a konyha -örömeinek az élvezését. Néhányan szivarra gyújtottak, mások a sötétsárga -bort nézegették és koccintottak… Ularsky az óráját vette elő és -felkiáltott: - -– Uraim, félegy. Egy óra mulva indul a vonat. Ha még ma otthon akarunk -lenni, hozzá kell fognunk. - -A szivarokból még egyet szippantottak, a rajnaiból gyorsan még egyet -hörpintettek, azután összeszedték az arcukat, elhallgattak és -méltóságosan vonultak fel az emeletre. A nagy teremben megálltak, és -félkört alkottak. Most hallgattak, Ularskynak idegesen rángatózott a -válla, és Kurt gyorsan pödörgette a bajuszát. A tanár átsietett a -szomszédszobába, intett egy lakájnak, a lakáj kisietett a folyosóra, a -tanár visszament a terembe és jelentette, hogy rögtön itt lesz, a két -szárnyas ajtó feltárult, és az ideges, sápadt és hunyorgató társaság -előtt megjelent a császár. - -Két óriási lakáj kísérte; nem, hozta. A karját fogták és cipelték. -Óvatosan és alázatosan, de megmarkolták a karját a hóna alatt, és úgy -emelték előre. - -A császár kövér volt. Régi karcsúsága egészen eltűnt, hájtömegek -borították a testét és a fejét, az arcát, a nemes Meroving-arcot is. -Fínom arcéle eltűnt, szeme lélektelenül ült a puffadt hájtömegben, és -bozontos szakáll fedte az állát. A két lakáj megállott vele a terem -közepén. Szótlanul és mereven álltak, a császár azonban le akart -feküdni; minden erejüket meg kellett feszíteniök, hogy egyenesen -tartsák, az arcuk kipirosodott és verítékcseppek jelentek meg a -homlokukon. - -Ularsky egy lépést tett előre, és rekedten szólt: - -– Császári felség, eljöttünk… - -A császár előretolta a lábát, és az egész felső testével ránehezedett a -két karra, amely tartotta. Le akart feküdni. - -Ularsky elhallgatott. Hátrafordult a társasághoz és egy kétségbeesett -mozdulattal jelezte, hogy úgyis hiábavaló minden fáradság. Az urak -intettek a fejükkel, de Kurt tábornagy előrelépett és a felindulástól -rekedten, kiáltva mondta: - -– Felséges uram… - -Az urak felkapták a fejüket és feszült várakozással néztek a császárra. -A császár még jobban előre nyújtotta a lábát, és még jobban ránehezedett -a két lakájra. Le akart feküdni. - -Kurt visszafordult, és kisietett a teremből. Lement a lépcsőn a -földszintre. Ularsky halkan mondta: - -– Köszönjük, tanár úr. - -A tanár intett a lakáj-ápolóknak. A két óriás megfordult, és lihegve -cipelte ki terhét. A császár mindenáron le akart feküdni. - -A bizottság szótlanul ment le a lépcsőn. A nagyteremben idegesen -járt-kelt az altábornagy. - -– Nem tudtam tovább nézni, – mondta, és sápadtan törülgette a homlokát. - -Azután kétségbeesve fordult a tanár felé, és panaszosan kiáltotta: - -– De mért van civilben? - -A tanár nyugodtan mondta: - -– Amíg a felség még egy bizonyos élénk, bár zavart, szellemi életet élt, -és különösen amíg a Napoleon-gondolatokkal foglalkozott, állandóan -uniformisba öltöztettük. Most azonban, amikor szellemi élete, sajnos, -teljesen megszűnt, áttértünk a kényelmesebb civilruhára. - -Azután hozzátette: - -– Ezt is alig tudjuk ráerőszakolni. - -A tábornagy szomorúan és makacsul felelte: - -– Mégsem volna szabad civilbe öltöztetni. Sohasem járt civilben. Katona -volt. Katona volt. Ezt nem volna szabad… - -A tanár vonogatta a vállát, és ismét a buffethez invitálta az urakat. -Ismét fogyott a rajnai bor, az urak folytatták a szivarozást és vége -volt a rosszkedvnek. - -– Ha excellenciád megengedi, – mondta a tanár Ularskynak, – az utazásban -én is a társasággal tartok; dolgom van a fővárosban. - -– Kérem. A legnagyobb örömmel. - -Ularsky ekkor megint az órájára nézett és azt mondta: - -– Menjünk uraim. Legfőbb ideje. Csak le ne késsünk. - -Az urak is megnézték az órájukat, és sietve hörpintették le a borukat. - -– Elkésünk, – mondta az egyik. – Siessünk, siessünk. - -A kocsik készen állottak. Az urak felugráltak és türelmetlenül mondták a -kocsisoknak: - -– Gyorsan, gyorsan, hogy idejében kinn legyünk. - -Az utolsó kocsira Beauvais-Ruel ült fel. Egy magas barna fiatal ember -kísérte el a kocsiig. - -– Kedves Dönning, – mondta neki a tanár, – holnapután itthon leszek. -Vigyázzon, hogy minden rendben menjen. - -– Igen, tanár úr. - -A kocsi elvágtatott, és a fiatalember mosolyogva nézett utána. Azután -felpillantott az emeletre. A sarokablakból a császár egyik óriási -ápolója nézett ki. Dönning a kezével jelezte neki, hogy a kocsik -elmentek. - -A lakáj visszahúzódott az ablakból, és bement a társához, aki azon -erőlködött, hogy egy karosszékben ülve tartsa a császárt. A császár -mindenáron le akart feküdni. - -– Elmentek, – mondta neki. - -– Az öreg is? - -– Az is. - -– No akkor rajta. - -Megragadták a császárt és kivitték a folyosóra. A császár le akart -feküdni. Most már nem erőlködtek rajta, hogy egyenesen tartsák; félig -fekve hurcolták végig a folyosón kipárnázott, rostélyos ablakú -hálószobájáig. Az ajtónál felemelték és belódították a szobába. A -császár térdre esett. Az egyik ekkor hátulról beléje rúgott. - -– Hát most feküdj le, – kiáltotta dühösen, – egész délelőtt úgyis -mindenáron le akartál feküdni. - -A császár végigfeküdt a szőnyeges padlón. - -A két lakáj kiment a folyosóra, és bezárta a szoba ajtaját. A lépcsőn -Dönning jött felfelé. A császár szobája felé intett: - -– Mit csinál? – kérdezte a két lakájtól. - -– Fekszik bent a földön, – mondta az egyik, – és röfög. - -– Remélem, nem bántottátok. Mondtam már, hogy vigyázni kell. Észre -találják venni. - -– Dehogy bántottuk, doktor úr, dehogy bántottuk, – válaszolt nevetve az -egyik, – csak belérúgtunk kicsit. - -A doktor vállat vont, és így szólt: - -– Az öreg holnapután hazajön. Ezt mondjátok meg mindenkinek, és meg ne -történjék, hogy megint az utolsó percben lássak innen nőket kisurranni. -Holnapután reggel minden rendben legyen. - -– Igen, – mondta a két lakáj. - -– Mihály, – szólt ezután egyikükhöz a doktor, – befogsz a kiskocsiba, és -kihozod a kisasszonyt. - -– Igenis, – mondta a lakáj. – A Gizit is kihozhatom? - -– Kihozhatod, de a bakon üljön. - -– Igenis. - -Egy negyedóra mulva a főkapun kihajtott a kis sárga kocsi Cuverville -felé, és alkonyatkor az óriási kert egyik mellékkapujánál állott meg. A -kisasszony leszállott róla; a doktor már várta, és karonfogva távoztak -el a kastély balszárnya felé, ahol az orvosi lakások voltak. - -A lakáj leszállította a Gizit is, behajtott a főkapun, gyorsan kifogta a -lovakat, és a Gizivel eltávozott a hosszú, földszintes cselédház felé. -Itt már nagy sürgés-forgás volt. Asszonyok surrantak ki és be, és akik -ismerték egymást, összenevettek, amikor találkoztak. A kastélyból és az -egész környékről szigorú parancs tiltotta el az asszonynépséget, mert a -császárt dühöngő tombolásra ingerelte minden szoknya látása. A -szerzetesi életre szorított férfitábor – inasok, kocsisok, kertészek, -szakácsok – olyankor kárpótolták magukat, mikor a szigorú Beauvais-Ruel -egy-egy napra elutazott. Cuvervilleben ilyenkor felkerekedtek a -feleségek és a szeretők, és a gyors értesítés után siető asszonytábor -rebbent a kastély felé. - -A nagy cselédház hangos volt. A közös öröm megszüntette a hívatali -gőgöt, és a főszakács barátságosan beszélgetett a kertészlegényekkel is. -A jókedv előbb a lakásokba húzódott vissza, azután közös vacsora volt az -összes nőkkel, borok kerültek az asztalra, az éjszakába csillogva -világítottak a cselédház ablakai, és énekszó, kurjongatás és -csiklandozott sikoltások hangzottak ki mögüle fel a kastély felé, ahol -párnázott szobájába csukva, a földön feküdt a császár. - -… Másnap déltájban bekopogtatott Dönning doktorhoz Mihály, az inas. - -– Bocsánatot kérek doktor úr, – mondta, – az alkalmatlankodásért, de -Napoleonnak valami baja van. - -– Mi baja? - -– Két lábra állt és üti az ajtót… - -A doktor gondolkozott. - -– Ahá, – mondta azután, – a tavaszt érzi. Vigyétek le a kertbe és -hagyjátok ott estig. - -– Igenis. - -A doktor utána kiáltott még. - -– De jól becsukjatok minden kaput, és a közelébe ne jusson idegen. - -A lakáj elsietett, és tiz perc mulva lenn volt a kertben a császár. Két -lábon járt, és hadonászott a karjaival. Fakó szeme megtüzesedett egy -kicsit, és nehéz, de lázasan gyors lélekzettel, nagy kortyokban itta a -tavaszi levegőt. Mikor az ápolói eleresztették, sietve hentergőzött meg -a zöld pázsiton, azután felkelt, és úgy sietett előre, mintha tudná, -hogy hová akar menni. A két lakáj bámulva nézte egy ideig, azután -kimentek a kertből, becsukták a kaput, és a cselédházban sietve közölték -a társasággal: - -– Napoleon meg van bolondulva. Úgy tesz, mintha esze volna. - -A társaság, amely a császárt akkor nevezte el Napoleonnak, mikor az -őrültségében még volt valami rendszer és amikor fiatal korzikai -hadnagynak képzelte magát, jól mulatott a híradáson. - -A Gizi azonban elgondolkozott és három óra tájban, amikor a társaság -ebédutáni alvásra vonult vissza, így szólt Mihályhoz, a lakájhoz: - -– Vajjon mit csinál most? - -– Ki? - -– Hát az a… Napoleon. - -Mihály vállat vont. - -– Mit tudom én. Futkároz. Vagy talán röfög. - -– Azt is szokott? - -– Azt is. - -A lány ismét elgondolkozott. - -– Mihály, – mondta azután, – mutasd meg nekem. - -– Nem! Nem szabad. - -– Mutasd meg, – könyörgött a lány. – Még sohse láttam. És most mindenki -alszik. - -Három percnyi könyörgés, szemrehányás, igérgetés és sírás után -elindultak a kert felé. A lakáj elől ment, kinyitotta a kaput és -kulcscsal zárta be ismét maga mögött. A lány izgatottan súgta: - -– Hol van? - -– Nem tudom, – válaszolt a férfi. – Néha elbujik. Meg kell keresni. - -A napfényes, illatos, virágos, tavaszi kertben elindultak a császárt -keresni. A lakáj káromkodott. - -– Istentelenül nagy ez a kert… Minek ez egy hülyének… Biztosan megint -beleásta magát valami bokorba… - -Azonban nem ásta be magát. Egy útfordulónál, egy cserjesor mögött -egyszerre előttük állott. Ezuttal nem ásta be magát. Két lábon állott, a -fejét magasra emelte, horkolva szítta be a tavaszi levegőt, és -hadonászott a karjaival. Riadtan állottak meg vele szemben, a császár -felemelte a karjait, egy csattanó ordítás harsant fel a száján, és véres -szemmel és habos ajakkal rohant a lány felé. - -A lány arca fehér lett a rémülettől, sikoltott egyet, és futni kezdett. -A császár utána rohant. A harmadik volt a lakáj. A lány nem talált utat -kifelé, virágágyak és bokrok között kanyargott jobbra-balra, a -szoknyáját felemelte, hogy jobban tudjon futni, és eszeveszetten -sikoltozott, mikor érezte hogy nem bírja tovább a futást és az üldözője -mögötte van. - -A császár utólérte a lányt. A lány térdre bukott. Ekkor ért oda a lakáj. -Lerántotta a lányról a császárt, és belérúgott egyet. De a császár most -nem engedelmeskedett és nem tűrt. A lány felé rohant, és amikor útjába -állott a lakáj, a lakájt támadta meg. Birkózni kezdtek. Összeölelkőztek. -A lány reszketve térdelt a földön. - -A lakáj dühöngött: - -– Ó, harapsz, te disznó… - -Gáncsot vetett neki. A császár erős volt és őrjöngött, de a lakáj egy -óriás volt. Még vonszolták, húzták, ütötték egymást egy ideig, térdre -estek, hempergőztek a földön, de aztán hátán fekve mozdulatlanul -lihegett a császár; a lakáj a mellén ült és a torkát fogta. - -A zsebébe nyúlt és kulcsot vett ki. Odadobta a lánynak. - -– Menj ki, – mondta, – a kertből és a kapunál várj rám. Ha odaérsz, -kiálts egyet. - -A lány futva indult a kapu felé. A lakáj ekkor lenézett a császárra és -felemelte az egyik kezét. - -– Fojtogatni? – kérdezte. - -És a keze újra lecsapott a császár fejére. - -– Harapni? – kérdezte. - -És a keze lecsapott a császár fejére. - -A kapú felől a lány kiáltása hallatszott. A lakáj ekkor felkelt. A -császár mozdulatlanul feküdt. A lakáj ránézett. A császár felnyitotta a -szemét. - -– Te!… – mondta neki a lakáj. - -De a torkán akadt a szó. A császár szeme tiszta volt. Világos és -értelmes pillantású. Szomorú. Olyan, amilyennek még sohse látta. -Megborzongott és elsietett a kapú felé. - -A császár egyedül maradt és felfelé nézett. Később felkelt és lassan -vánszorgott előre. A fejéhez nyúlt, és érezte az ütések nyomait. Az -egyik virágágyon egy zsákot talált, amelyben magok voltak. A magokat -kiszórta és a zsákot nagy figyelemmel összecsavargatta. - -… Estefelé, a sötétedés idején keresték a kertben. És Mihály, az inas -reszketve rontott be a doktorhoz. - -– Doktor úr!… kiáltotta sápadtan. - -– Mi baj? Megint baj van vele? - -A lakáj dadogott: - -– A… a… felséges úr… öngyilkosságot követett el… - - - - -TARTALOMJEGYZÉK. - - 1. Ilka 3 - 2. A megrettent város 50 - 3. A harmadik 61 - 4. Szinészek 69 - 5. Álmok 85 - 6. Másodszor 92 - 7. A jó ember és a rossz ember 99 - 8. A lány előtt 105 - 9. Kunszállás 112 - 10. Szodoma pusztulása 122 - 11. Süket mélységek 133 - 12. Levél Firenzébe 144 - 13. A találkozás 151 - 14. Tribun 155 - 15. Az ispánné 164 - 16. A kegyelmes asszony 171 - 17. Az unoka 179 - 18. A Tisza 187 - 19. Öt ezüst forint 194 - 20. Az erős 200 - 21. A császár meghal 206 - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -64 |Zsítvay most |Zsitvay most - -74 |amít ő akar |amit ő akar - -78 |esszeveszett dühvel |eszeveszett dühvel - -100 |még nyomatékossabban |még nyomatékosabban - -136 |kötelezi magat |kötelezi magát - -138 |Aszódi csodalkozott: |Aszódi csodálkozott: - -140 |karonfogva jarkáltak |karonfogva járkáltak - -141 |zavaros ett |zavaros lett - -154 |Kalmán lámpát |Kálmán lámpát - -156 |széles hatú |széles hátú] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Huszonegy novella, by Lajos Biró - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK HUSZONEGY NOVELLA *** - -***** This file should be named 62111-0.txt or 62111-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/1/1/62111/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/62111-0.zip b/old/62111-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 349023a..0000000 --- a/old/62111-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62111-h.zip b/old/62111-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 788287c..0000000 --- a/old/62111-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62111-h/62111-h.htm b/old/62111-h/62111-h.htm deleted file mode 100644 index 6fe1d6a..0000000 --- a/old/62111-h/62111-h.htm +++ /dev/null @@ -1,5955 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Huszonegy novella by Lajos -Biró</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; -} - -h2,h3 { - line-height: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -em.gesperrt { - font-style: normal; - font-weight: normal; - letter-spacing: 0.2em; - padding-left: 0.2em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - - -<pre> - -The Project Gutenberg EBook of Huszonegy novella, by Lajos Biró - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: Huszonegy novella - -Author: Lajos Biró - -Release Date: May 13, 2020 [EBook #62111] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK HUSZONEGY NOVELLA *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -</pre> - -<div class="transnote"> -<h3>Megjegyzések:</h3> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_219">219</a>. oldalon -található.</p> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"http://books.google.com/books?id=1XpLAQAAMAAJ">http://books.google.com/books?id=1XpLAQAAMAAJ</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<h1>Huszonegy novella.</h1> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">BIRÓ -LAJOS.</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST,</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">DEUTSCH ZSIGMOND ÉS -TÁRSA.</span></p> -<p class="center"><span class="caption">1908.</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">MÁRKUS SAMU -KÖNYVNYOMDÁJA, BUDAPEST.</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<h2>ILKA.</h2> -<p class="center">Történet egy vidéki városból.</p> -<h3>I.</h3> -<p>A vonat megállott. Girálthy leugrott a perronra és körülnézett. -A vonat túlsó végén egy magas szőke fiatalember vizsgálta a -kocsikat. Girálthy rákiáltott:</p> -<p>– Pista!</p> -<p>A szőke fiatal ember megfordult és feléje sietett:</p> -<p>– Szervusz, mondta, én a vonat másik végén kerestelek.</p> -<p>Megölelték egymást.</p> -<p>– Örülök, hogy itt vagy, szólt Girálthy. Féltem, hogy nem kapod -meg a táviratot, mert csak úgy címeztem: Gál István, Marosvár.</p> -<p>– Dehogy nem kaptam meg, mondta Gál. Nem olyan nagy város -Marosvár.</p> -<p>– Annál jobb. Hát mi újság?</p> -<p>– Hát fiam, eddig van a számodra kilenc portré-rendelésem, -kétszáz, háromszáz és négyszáz forintjával. Lesz még vagy öt. Nagy -reklámot csaptam neked. Megirattam a lapokba, hogy te vagy a -budapesti szép asszonyok festője. Öt <span class="pagenum"><a name= -"Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> hét alatt leőrlöd a dolgot és -elviszel egy kétezer forintot.</p> -<p>– Jó. Köszönöm. Hát te mit csinálsz?</p> -<p>– Vezetem az ügyvédi boltot.</p> -<p>– Megy?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Ez a legmulatságosabb dolog a világon, ez a te ügyvédséged. -Egy huszonnégy éves tacskó! Az ügyvédek mind öreg és vad -vérszopók.</p> -<p>– Én fiatal vérszopó vagyok.</p> -<p>– Mindegy. Téged nem gyűlöllek. Te kedves vagy.</p> -<p>Hordár hozta a Girálthy nagy kofferjét és felrakta egy -fiakkerre.</p> -<p>– A Hungáriába, mondta Gál a kocsisnak.</p> -<p>Behajtattak a fogadóba, Girálthy átöltözködött.</p> -<p>– Mit csinálunk most? – kérdezte Gáltól.</p> -<p>– Vacsorázunk, azután átmegyünk a kávéházba. Megismertetlek a -rendes társaságommal.</p> -<p>Lementek vacsorázni a hotel vendéglőjébe; azután átmentek a -hotel kávéházába. Kilenc óra felé járt az idő. A kávéházban nem -volt sok ember. Gál egy kerek asztal felé vezette Girálthyt, ahol -néhány fiatal ember ült már. Bemutatta:</p> -<p>– Girálthy, a híres festő, az unokatestvérem.</p> -<p>Girálthy kezet fogott velük. Szívesen fogadták. Tegezték. Azután -beszélgetni kezdtek vele. A beszélgetés azonban lassan ment. Nem -volt miről beszélniök.</p> -<p>Tíz óra felé élénkség támadt a kávéházban. Nők jöttek be. -<span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span></p> -<p>– Mi az, kérdé Girálthy, az asszonyok is járnak nálatok -kávéházba?</p> -<p>– Csak színház után.</p> -<p>Girálthy nézegette az asszonyokat.</p> -<p>– Csinosak, mondta elégedetten.</p> -<p>Gál bólintott a fejével.</p> -<p>– Igen. Csinosak. – Iszol egy kis bort?</p> -<p>– Egy pohárral, mondta Girálthy.</p> -<p>Gál intett a pincérnek. Egy perc mulva pezsgős poharak álltak az -asztalon és ott volt a földön a pezsgőhűtő. Azután Girálthy -hozatott két üveg pezsgőt, azután a társaság egy másik tagja.</p> -<p>Tizenegy órakor kiürült a kávéház. Az asszonyok mind hazamentek, -a billiárdasztalok játékosok nélkül állottak, a kártyaszobákban -eloltották a lámpákat. A Girálthyék asztala ekkor hangos lett. -Pezsgős poharakat vágtak a földhöz, cigányt hozattak.</p> -<p>Két óra után oszlott szét a társaság. Girálthy még sétált egyet -Gállal.</p> -<p>– Kik ezek a fiúk voltaképen? – kérdezte Girálthy. Nem hallottam -jól a neveiket.</p> -<p>– A huszár, a főhadnagy, az báró Kurt Ödön.</p> -<p>– Micsoda báró?</p> -<p>– Osztrák. Katonabáró. Az anyjától örökölt valamit. A fekete, -cigányképű, az Vécsy Pál. Szolgabíró itt a központi -szolgabíróságnál. Szegény. Kártyán szokta kinyerni azt a pénzt, ami -még a fizetéséhez kell. Vannak, akik azzal gyanusítják, hogy néha -megkorrigálja a szerencséjét. <span class="pagenum"><a name= -"Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> Jó fiú, de minden percben neki -vadulhat. Akkor azután kitör belőle a paraszt; durva, rabiátus, se -istent, se embert nem ismerő. Az a magas, barna fiú, aki a tükörbe -vágta a poharat, az Rápolt Kálmán. Aljegyző a vármegyénél. A -kanonok-nagybátyjától kap még valami pénzt. A csinos szőke fiú, aki -hegedült, az Rácz János, a közjegyző fia. Az apja nagyon gazdag. A -nagyhajú, aki verseket szavalt, az Zemplény Gyurka, az alispán fia. -Félbolond. Volt már jogász, technikus, medikus. Most verseket ír. -Az anyja megőrült. Ő is meg fog őrülni.</p> -<p>– És ez a te társaságod? – kérdezte Girálthy.</p> -<p>– Ez. Mit akarsz? Még ez itt a legelőkelőbb. Ha Rápoltékkal nem -volnék távoli rokonságban, be se fogadtak volna.</p> -<p>– És mit csinálsz velük?</p> -<p>– Iszom.</p> -<p>– Mindennap?</p> -<p>– Majd mindennap.</p> -<p>– Hát élvezet ez?</p> -<p>– Mit akarsz? Kell, hogy valaki adja itt a dzsentrit a zsidók, -kereskedők és szeszgyárosok között. Hát mi adjuk. Unalmas mesterség -és széttörjük a fejünket, hogy valami változatosságot vigyünk -beléje; de még mindíg a legjobb mesterség itt. Nagyon imponál az -embereknek.</p> -<p>– Szegény fiú. És asszonydolgokban hogyan állasz?</p> -<p>– Nem valami kitünően. A fiúk nem tartják <span class= -"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> érdemesnek -asszonyok után futkosni. Hát én se futkosom. Marad tehát a vásári -holmi.</p> -<p>– Szegény fiú, mondta Girálthy még egyszer őszinte -részvéttel.</p> -<h3>II.</h3> -<p>Gál másnap látogatóba vitte Girálthyt. Délben azután kimentek a -korzóra.</p> -<p>– Nálunk, mondta Gál, a Wesselényi-utcát híjják korzónak, mert -délben itt szokás sétálni.</p> -<p>Megálltak egy sarkon és Girálthy nézte az asszonyokat.</p> -<p>Egy finomfejű, barna asszony ment el előttük. Gömbölyű arca -volt, kis gödrökkel, szelid és meleg tekintete és teli, friss, naiv -szája. Gál köszönt neki.</p> -<p>– Te, mondta Girálthy, ki ez az asszony? Én ezt ismerem.</p> -<p>– Ez, fiam, Mertz Károlyné. Özvegyasszony. Gazdag. Egy öreg -építésvállalkozó volt a férje.</p> -<p>– De a leánykori neve?</p> -<p>– Gondolom: Tóthy vagy Fóthy…</p> -<p>Girálthy csettintett a kezével.</p> -<p>– Hohó, hogy ez nem jutott eszembe. Fóthy Ilka. Hiszen földim. -Aradi. Egy házban laktam vele. Sőt együtt játszottam vele, mikor ő -nyolc éves volt, én meg tizenegy. Ez az asszony most huszonnyolc -éves. Hány éve özvegy?</p> -<p>– Négy.</p> -<p>– És? <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span></p> -<p>– Mit: és?</p> -<p>– Kihez fog férjhez menni? Ki a szeretője? Vagy kik a -szeretői?</p> -<p>– Senki és senkik. Ez az asszony jár színházba, bálba, jár -korcsolyázni, jár tenniszezni; jól mulat és jól él, de se -férjhezmenni nem akar, se szeretője nincs.</p> -<p>– Bizonyos?</p> -<p>– Egészen bizonyos. Ha volna, már második napon tudná az egész -város. Róla különösen. Mert őt különösen figyelik.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert bosszantó dolog: látni ilyen nyugodtan, ilyen -elégedetten, ilyen gazdagon és ilyen hozzáférhetetlenül egy -asszonyt. Az asszonyok megpukkadnak, ha ránéznek. Ő különben se -vigyáz nagyon a nyelvére és mindenkinek mondott már egy-két -sottise-t. Nagyon is biztos a maga dolgában. Azonkívül: nem -tartozik se a dzsentrihez, se a zsidókhoz, se a Fehér -kereszt-klikkhez, se a Népkonyha-klikkhez. Hát gyűlölik és -figyelik.</p> -<p>– Mondd: buta ez az asszony?</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Csak buta asszony maradhat négy évig özvegyen vagy szerető -nélkül, ha ilyen teste van. És ha gazdag.</p> -<p>– Na, nem épen buta. Nem is okos. Szép és ápolja a -szépségét.</p> -<p>Girálthy gondolkozott.</p> -<p>– Visszajön még erre? – kérdezte azután.</p> -<p>– Igen. <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span></p> -<p>– Mutass be neki. Felújítom vele a gyerekkori barátságot.</p> -<p>– Szerencsét próbálsz?</p> -<p>– Majd meglátjuk.</p> -<h3>III.</h3> -<p>– Hát nem engedi meg? – kérdezte Girálthy.</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– De miért az isten szerelmére?</p> -<p>– Mert mások is hallhatják. Akkor azután van itt egy idegen úr -Budapestről, aki engem egyszerűen Ilkának szólít.</p> -<p>– A gyerekkori barátság révén.</p> -<p>– Azt mindenki mondhatja. És hiszi, aki akarja.</p> -<p>Girálthy ránézett. Mégis buta ez az asszony, gondolta magában. -De nagyon szép, és jó volna feleségnek is, szeretőnek is. -Odafordult az asszonyhoz.</p> -<p>– Nagyon büszke az erkölcsös hírére? – kérdezte tőle egy kicsit -lenézően.</p> -<p>– Igen, – mondta határozottan az asszony.</p> -<p>– Na!… Hát engedje meg, hogy lefessem. A magam örömére. A magam -gyönyörűségére.</p> -<p>Az asszony habozott.</p> -<p>– Festek magáról, mondta Girálthy, egy gyönyörű képet. Kiállítom -Budapesten.</p> -<p>Az asszony elmosolyodott.</p> -<p>– Ezt nyugodtan teheti, mondta Girálthy. Hiszen tíz asszonyt -festek itt; és nem árt egyikük hírének se. <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span></p> -<p>Az asszony beleegyezett. Girálthy már délután felvitette hozzá a -festőállványát és a festékes dobozát. Azután minden délután felment -hozzá. Jó képet akart róla festeni, hízelegni akart neki a képpel, -a munkát azonban szándékosan késleltette. Meg akarta szerezni az -asszonyt. Ez a munka azonban nehezebben ment, mint a festés. Az -asszony jókedvű volt, bizalmassá is lett, nevetett, egy-egy -kézcsókot megengedett, de Girálthy semmi komoly eredményt el nem -ért.</p> -<p>Egyszer festés közben letette az ecsetjét és odafordult az -asszonyhoz:</p> -<p>– Mondja, nem akarna maga feleségül jönni hozzám?</p> -<p>– Isten ments! – szólt rémülten az asszony.</p> -<p>– Miért? Olyan ijesztő vagyok a maga számára?</p> -<p>– Nem maga ijesztő. A házasság.</p> -<p>– Sohasem fog férjhez menni?</p> -<p>– Sohasem.</p> -<p>– Nagyon rossz tapasztalatokat tett a házasságban?</p> -<p>Az asszony elpirult.</p> -<p>– Ne kérdezzen, mondta zavarodottan. Nem akarok férjhez -menni.</p> -<p>Girálthy felkelt, odament az asszonyhoz és megfogta a kezét. -Ekkor igazán izgatott volt.</p> -<p>– Ilka!… mondta neki könyörgő és forró hangon.</p> -<p>Az asszony felugrott és kiment a szobából. Girálthy káromkodott -és hazafelé indult. <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span></p> -<p>Másnap ismét megpróbálkozott az asszony megnyerésével.</p> -<p>– Itt hagyom, – fenyegette meg az asszony.</p> -<p>– Inkább nem szólok semmit.</p> -<p>– Borzasztó népség maguk férfiak, mondta azután panaszosan és -kényesen az asszony. Itt van már megint ez a Zemplény Gyurka…</p> -<p>– Mit csinál Zemplény Gyurka?</p> -<p>– A mult télen – egy hónapig – minden nap éjjeli zenét adott -nekem és egész nap itt járt az ablakom alatt. Most újra kezdi. És -most verseket is ír hozzám. Ezek a buta helyi újságok közlik. És -mindenki tudja, hogy rólam szólnak.</p> -<p>– Hisz ez dicsőség, mondta egy kicsit csúfolódva Girálthy.</p> -<p>– Szép dicsőség. <em class="gesperrt">Add nekem ifjú -testedet</em>: ha ezt ezer ember olvassa. És egy vers, amelynek ez -a refrénje: <em class="gesperrt">ha nem leszel enyém, hát -meghalok</em>. Szép dicsőség.</p> -<p>– Minek kacérkodott vele?</p> -<p>– Én nem kacérkodtam vele. Beszéltem vele és táncoltam vele, -mint mindenki mással.</p> -<h3>IV.</h3> -<p>– Öregem, mondta Girálthy, ennek rossz vége lesz.</p> -<p>– Mi a baj? – kérdezte Gál.</p> -<p>– Én komolyan szerelmes leszek ebbe az asszonyba.</p> -<p>– És az asszony? <span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span></p> -<p>– Ez épen a baj. Ő olyan hideg, mint egy sírkő. Tudni se akar -semmiféle szerelemről. És nagyon szép. És nagyon kívánom.</p> -<p>– Hát mit mond?</p> -<p>– Azon, amit mond, nehéz eligazodni. Buta egy kicsit. Amilyen -szép, olyan buta. De úgy képzelem: semmi öröme nem volt az első -házasságon. A férje öreg volt.</p> -<p>– És?</p> -<p>– És: vannak asszonyok, akik egészen hidegek maradnak egy rossz -házasságban. A férjük csak magával törődik. A szivüknek már -kezdetben sem volt semmi köze az egész dologhoz. És hidegen marad a -vérük is. Egyszer sem jöttek lázba. A házasélet egy rút ember -számára való kínos és piszkos kiszolgáltatás volt nekik. Utálattal -gondolnak rá. Ilyen lehet ez is. Az ilyen asszony érzés dolgában -tudatlanabb, mint egy lány. Örül, hogy nem kénytelen -engedelmeskedni senkinek. Nem is sejti, hogy van más szerelmi élet -is, mint az, amit ő szerelmi életnek hisz.</p> -<p>– Akkor elég rosszul áll a dolgod.</p> -<p>– Nagyon rosszul.</p> -<p>Girálthy összeszorította az öklét.</p> -<p>– Csak egyszer tudnám lázba hozni, kiáltotta elkeseredetten. -Csak egyszer tudnék hozzáférni. Csak egyszer! Majd megmutatnám!</p> -<p>Gál hallgatott. Girálthy idegesen tépegette a bajuszát.</p> -<p>– No szervusz, mondta azután.</p> -<p>– Hová mégy?</p> -<p>– Felmegyek hozzá. <span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span></p> -<p>– Hát szervusz.</p> -<p>Girálthy felment az asszonyhoz. Esteledett már.</p> -<p>– Későn jön, szólt az asszony.</p> -<p>– Nem festeni jöttem.</p> -<p>– Hanem?</p> -<p>– Imádni magát.</p> -<p>– Hagyjon békét nekem, kiáltotta haragosan az asszony. Nincs -nekem elég bajom Zemplényvel?</p> -<p>– Mi baj van már megint Zemplényvel?</p> -<p>– Az egészen meg van bolondulva. Egész éjjel nem hagyott aludni -a bolond muzsikájával. Azután reggel be akart ide jönni. -Félóránként vissza-visszajön ide az ablakom alá és itt áll egy -negyed óráig. Délben úgy zokogott itt, hogy az emberek megálltak az -utcán.</p> -<p>– Hol zokogott?</p> -<p>– Bejött a kapun ide a kis kertbe a vasrács és az ablak közé, -nekidőlt az ablaknak és sírt. Egészen bolond. És azt hiszem egészen -részeg. Azt hiszem tegnap óta iszik.</p> -<p>Girálthy próbált másról beszélni, az asszony azonban folyton -visszatért a bolond Zemplényre.</p> -<p>Voltaképen hízeleg neki a dolog, gondolta Girálthy. Ennek az -asszonynak nem lehet másképen udvarolni, csak úgy, hogy az ember -óraszámra és naphosszat azt mondja neki, milyen szép, milyen szép, -milyen szép. Csak hiúsága van. Buta. De, – csakugyan nagyon -szép.</p> -<p>Nem tudtak beszélgetni. Girálthy rosszkedvű volt és el akart -menni. Felkelt, kezet csókolt az asszonynak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span></p> -<p>Az utca felől, a magas földszintes ablak alatt ekkor keserves -zokogás hangzott fel. Az asszony összerezzent.</p> -<p>– Már megint itt van, mondta ijedten.</p> -<p>– Miért nem viteti el rendőrrel?</p> -<p>– Mit gondol, az alispán fia!…</p> -<p>Girálthy dühös lett.</p> -<p>– Hát akkor boldoguljon vele, ahogy tud.</p> -<p>Menni akart. Az ablak alatt azonban ekkor megszünt a zokogás és -egy panaszos kiáltás hangzott fel:</p> -<p>– Ilka, Ilka!</p> -<p>Girálthy megállott.</p> -<p>– Mit akar ez a bolond? – kérdezte az asszonytól.</p> -<p>– Azt akarja, hogy odamenjek az ablakhoz.</p> -<p>– Hát ugyan menjen oda. Küldje haza.</p> -<p>– Nem megyek, mondta dacosan az asszony.</p> -<p>– Hát ne menjen. Kezét csókolom.</p> -<p>Az ablak alatt azonban még panaszosabban és még keservesebben -bődült fel a könyörgés. Egy síró, elcsukló, részeg hang zokogott be -a szobába:</p> -<p>– Ilka! Ilka!</p> -<p>Az asszony a kis ujját vette a szájába és idegesen -harapdálta.</p> -<p>– Hát odamegyek, mondta azután. Hazaküldöm. De maradjon itt -addig.</p> -<p>– Jó, válaszolta Girálthy.</p> -<p>Az asszony oda ment az ablakhoz. Kinyitotta az üvegtáblákat és -kihajolt. Egy negyedméterrel alacsonyabban, a falnak támaszkodva, -egy virágágy közepén ott állott a Zemplény-fiú. <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> A kalapja -a földön volt, a nagy haja borzasan és nedvesen lógott le a füleire -és a homlokára. Az ablaknyitás zajára felemelte a fejét. Az arca -ólomszínűen, ráncosan és torzultan rángatódzott. A szája két szélén -habos nyál csurgott le; a felfelé emelt szeme nagy, zavaros és -véres volt.</p> -<p>– Nézze Zemplény, mondta neki reszkető hangon az asszony, menjen -szépen haza.</p> -<p>A fiú még jobban felemelte a fejét, a zavaros szeme egészen -kitágult. Kinyitotta a száját.</p> -<p>– <em class="gesperrt">Ha nem leszel enyém, hát meghalok</em>, -mondta rekedten és fuldokolva.</p> -<p>Azután a zsebébe nyult és revolvert vett elő. Girálthy kiáltott -egyet, ki akart ugrani az ablakon, de még félre sem lökhette az -asszonyt, a fiú már a homlokához emelte a revolvert és -elsütötte.</p> -<p>Girálthyt egy vörös lobbanás vakította el; azután egy dördülés. -Azután egy csípő puskapor-felhőben vér sziporkázott a levegőbe -fehér agyvelőfoszlányokkal együtt és a homályos alkonyatban -rápermetezett az asszony fejére és az ő fejére, amint a rémülettől -mozdulatlanul kihajoltak.</p> -<p>A fiú teste megdőlt, neki esett a falnak, onnan végigzuhant a -földön a virágok között. Girálthy kábultan ugrott vissza. Megfogta -az asszonyt.</p> -<p>Az asszony nem mozdult. Ájultan és mereven feküdt az -ablakpárkányon. Girálthy megfogta, lecsúsztatta a földre, azután -feltette egy dívánra és kisietett.</p> -<p>– Hozzon gyorsan orvost, mondta egy cselédnek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span></p> -<h3>V.</h3> -<p>Az asszony egy karosszékben ült. Jött Girálthy.</p> -<p>– Ma lesz a napja, mondta, hogy velem szépen kikocsikázik.</p> -<p>– Nem, nem, szólt az asszony bágyadtan, nem merek emberek elé -menni.</p> -<p>– Emberek elé menni nem is fog. Egy óra mulva ideáll a ház elébe -egy zárt kocsi. Beülünk. Kikocsikázunk a városból és kinn a -Fáczányos erdő tájékán leeresztetem a kocsi tetejét.</p> -<p>– Nem tudok…</p> -<p>– Tud és jönni fog.</p> -<p>– De mit szólnak az emberek?</p> -<p>– Az emberek semmit se szólnak. Már el is felejtik az egész -dolgot. Három hét sok idő. És túlságosan sok arra, hogy maga még -tovább is beteg legyen. Nem elég, hogy a felriadozásokból, -sikoltozásokból kigyógyult. Egy hét alatt talpon is kell lennie. -Érti?</p> -<p>– Igen, mondta mosolyogva az asszony. Maga olyan jó hozzám.</p> -<p>– Ha csakugyan jó vagyok, azt azzal kell meghálálnia, hogy siet -a régi vidám és erős asszony lenni.</p> -<p>Az asszony mosolygott és egy óra mulva beült a kocsiba. Kinnt -nagy lélekzettel szítta be az erdő esti levegőjét és egy öt perces -sétát is tett. Mikor hazajöttek, piros volt az arca és mosolygott. -<span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span> Girálthy mindennap kétszer ment fel hozzá -és órákat töltött nála. Mulattatta és megnevettette, udvarolt neki -és szigorú volt hozzá, virágokat és könyveket vitt neki, és az -asszony tíz nap mulva egészséges volt. Pár napra rá részt vett egy -tennisz-partieban és az volt, aminek Girálthy kívánta, a régi vidám -és erős, mindenkinek tetsző és magának legjobban tetsző -asszony.</p> -<p>Girálthy felment hozzá egy este.</p> -<p>– Ilka, kérdezte tőle, Ilka, jól van?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Egészen jól?</p> -<p>– Nagyon jól.</p> -<p>Girálthynak reszketett a hangja az izgalomtól.</p> -<p>– Ilka, mondta, akkor meg kell most mondanom magának, hogy -szeretem.</p> -<p>Az asszony riadtan emelte fel a kezét:</p> -<p>– Ne!… Nem!… mondta dadogva.</p> -<p>– De igen. Ezt el kell mondanom és ezt meg kell hallgatnia. -Hiszen látnia kellett.</p> -<p>A hangja mélyebb lett, hogy szinte hörgött az izgalomtól; az -asszony felé nyujtotta a karját.</p> -<p>– Ilka, hát én imádom magát. Én megőrülök. Akarom magát. Maga -kell nekem.</p> -<p>Az asszony ijedten húzódott össze a székén és nem szólt.</p> -<p>– Ilka, mondta Girálthy csendesebben, legyen a feleségem.</p> -<p>Az asszony rémülten egyenesedett ki.</p> -<p>– Nem! Nem! Azt nem! – kiáltotta élesen.</p> -<p>– Hát ha azt nem, hát akkor… akkor… <span class= -"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> Én nem -bírom ki, Ilka. Miért nem akar? Miért vonakodik? Miért zárja be a -fülét? Ilka, maga fiatal, élvezze az életét. Ilka, magának fogalma -sincs róla, milyen gyönyörűségeket utasít el magától. Ne legyen -süket. Akarjon szeretni. A maga fiatalságának szerelem kell. Ne -fojtsa el magában ezt a hangot. Éreznie kell ebből valamit. -Hallgasson az erős, izmos, szép fiatal testére.</p> -<p>Odacsúszott az asszonyhoz, megfogta a kezét és a testére -suttogta rá a lázas könyörgését.</p> -<p>– Ilka! Könyörgök! Ilka!</p> -<p>Az asszony visszahúzta a kezét.</p> -<p>– Nem! – mondta – nem, nem!</p> -<p>Girálthy ekkor felállott. Verejtékes volt a homloka és -reszketett az egész teste.</p> -<p>– Nem? – kérdezte keményen és élesen. Nem? Engem is elrúgsz? Te -férfiölő asszony akarsz lenni?</p> -<p>Az asszony ijedten nézett rá és Girálthy dühödten, kegyetlenül -és durván beszélt le hozzá:</p> -<p>– Teneked minden emberéletnél többet ér a te meddő tisztességed, -a te gyilkos és becstelen becsületed? Teneked emberéletek -kellenek?</p> -<p>Megállt egy másodpercig, azután minden kegyetlenséget egy -mondatba gyűjtve lassan és rekedten mondta:</p> -<p>– Én is ideállok hát majd egy este az ablakod alá…</p> -<p>Az asszony ekkor felugrott. Fehér volt az arca. A rémült -szeméből könnyek hullottak le. A Girálthy szájára tette a kezét és -a keze hideg volt. <span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span></p> -<p>– Ne, dadogta reszkető ajakkal, ne, ezt ne mondja… Csak ezt ne… -Inkább akármit…</p> -<p>Girálthy ránézett. Az asszony keze az ajkán volt. Megfogta és -odaszorította. Az asszonynak az egész teste reszketett és zokogás -töredezett fel az ajkán.</p> -<p>– Ne, mondta halkan, csak azt ne. Inkább akármit…</p> -<p>Girálthy ekkor átkarolta és magához szorította. Az asszony még -védekezett. Gyenge kézzel le akarta magáról fejteni a Girálthy -karjait. De Girálthy lihegve és fenyegetően mondta:</p> -<p>– Ilka!…</p> -<p>A szoba egészen besötétedett. És az asszony szepegő sírással, -egy mély sóhajtással megadta magát.</p> -<h3>VI.</h3> -<p>– Ilka, mondta Girálthy, még egyszer megkérdezem: nem akarsz a -feleségem lenni?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Hát ebbe bele kell nyugodnom. És nem akarsz Budapesten se -lakni?</p> -<p>– Nem. Itt jól érzem magamat.</p> -<p>– Hát ez is jó. De én gyakran lejövök és te gyakran feljösz. -Igen?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Akkor rendben van. És szeretsz?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Már – úgy-e? – amennyire te szeretni tudsz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span></p> -<p>– Igen.</p> -<p>– De valld be, hogy nem bántál meg semmit.</p> -<p>Az asszonynak lehúzódott a szája szöglete és pityergősen -válaszolt:</p> -<p>– Ezt nem vallom be. Mert nem igaz. Mert megbántam. Mert azóta -minden nap és minden órában megbánom. Mert tíz nap óta nincs -nyugodt álmom. Sírok éjszakánként. Nem tudok imádkozni. Nem merek -gyónni. Nem merek emberek közé menni. Nem merek senkinek a szeme -közé nézni.</p> -<p>Girálthy nevetett.</p> -<p>– Majd elmúlik ez.</p> -<p>– Nem múlik el.</p> -<p>– Valld be legalább, hogy egészen hibás fogalmaid voltak és -óriási tévedésekben leledzettél.</p> -<p>Az asszony elpirult és mosolygott.</p> -<p>– Hát bevallom, mondta és félrefordította a fejét.</p> -<p>Később megkérdezte a férfit:</p> -<p>– Mikor utazol?</p> -<p>– A féltizenkettős vonattal. Reggel Budapesten akarok lenni. Tíz -óráig itt maradok.</p> -<p>Tiz órakor elbúcsúztak. Girálthy elment a hotelbe. A szobájában -várta Gál. Girálthy leküldette a holmiját.</p> -<p>– Bemegyünk a kávéházba? – kérdezte Gál.</p> -<p>– Nem. Menjünk a vasúthoz.</p> -<p>– Még másfél óránk van.</p> -<p>– Menjünk ki gyalog. Szivarozva kiballagunk egy óra alatt.</p> -<p>Elindultak. Beszélgetést kezdtek, de nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> tudták -folytatni. Girálthy a szivarját nézegette; Gál a botját suhogtatta. -Hallgatva mentek.</p> -<p>– Hát mikor jösz le megint? – kérdezte Gál.</p> -<p>– Pár hét mulva, mondta természetes hangon Girálthy.</p> -<p>– Úgy?… Örülök, hogy Marosvár annyira tetszik neked.</p> -<p>Girálthy ekkor elmosolyodott, karonfogta Gált és nagyon melegen -mondta neki:</p> -<p>– Fiam, hát ne bolondozzunk tovább. Nincs ennek semmi értelme. -Hiszen úgyis tudod, miért jövök én vissza három hét mulva. Az -asszony kedvéért jövök. És úgyis tudod, hol voltam én, mikor nem -tudtátok, hogy hol vagyok. Az asszonynál voltam.</p> -<p>Gál mosolyogva intett.</p> -<p>– Persze, hogy tudtam. Nekem nem hazudhattál. Tudtam és nagyon -örültem neki. Hát rendben van a dolgotok?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Elveszed?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Nem akar. Szabad akar maradni.</p> -<p>– És miért védekezett olyan makacsul…?</p> -<p>– Úgy van, ahogy mondtam. Fogalma sem volt róla, hogy az -asszonynak is vannak jogai és örömei a szerelemben.</p> -<p>– Mióta tart?</p> -<p>– Tíz napja!</p> -<p>Gál mosolyogva, jóindulattal kérdezősködött <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> és -Girálthy örömmel, boldogan és bőbeszédűen adott elő mindent.</p> -<p>– A te diszkréciódban, mondotta, úgy bízhatom, mint a magaméban. -Most hát van itt egy szép, kedves, fiatal szeretőm, aki sohasem -lesz terhemre, akit ellenben mindíg felkereshetek, amikor akarom. -Aki semmit se kíván, ellenben mindent ad. Aki nem nagyon okos, de -legalább nem is követelő. Ez csak irigylésre méltó.</p> -<p>– Igen, – mondta Gál csendesen.</p> -<p>Gondolkozott.</p> -<p>– És mondd csak, kérdezte később, hogyan boldogultál mégis?</p> -<p>Girálthy elbeszélte. Előbb az ápolást… A vallomást…</p> -<p>– … Mikor azután hiába könyörögtem neki, akkor dühbe jöttem. -Felállottam és dühömben és keserűségemben azt kiáltottam: „hát -neked emberélet kell?“ Erre ő felugrott…</p> -<p>Elbeszélte az egész történetet.</p> -<h3>VII.</h3> -<p>Gál három nap mulva találkozott az asszonnyal egy tavaszi -mulatságon. Az asszonyon fehér csipkeruha volt, olyan, amelyik -rászívódik a testre és minden izomvonal mozdulását megmutatja. Gál, -aki amúgy is érdeklődve várta az asszonyt, megbámulta ezt a ruhát -és egy negyedóráig nézte az asszonyt, amint járkált, leült és -beszélgetett, és az izmos, ruganyos teste hullámzott, meghajlott és -kiegyenesedett. <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span></p> -<p>– Az istenfáját, mondta magában dühösen, én csak most látom, -milyen szép ez az asszony.</p> -<p>Úgy érezte, hogy most már későn van ez az észrevevés. Az -asszonyt a Girálthy jogos tulajdonának tartotta, és még azt a -gondolatot is a baráti hűség elárulásának érezte, hogy ő az asszony -elhódításával foglalkozzék. Rossz kedve támadt. Káromkodott. Később -meggondolta a dolgot és az asszonyhoz csatlakozott.</p> -<p>– Attól az élvezettől, hogy táncoljak vele, gondolta, nem kell -magamat megfosztanom.</p> -<p>Táncolt vele. Magához szorította az asszonyt, az asszony -hozzáhajolt. Gál forró vérhullámokat érzett a testében lüktetni, és -a tánc alatt és a tánc után lázasan és elkeseredetten udvarolt az -asszonynak. Nevető arccal, de nagyon komolyan mondta:</p> -<p>– Nagyságos asszonyom, királynőt kellene itt választani és magát -kellene megválasztani. Egy trónra kellene ültetni. Én odaülnék a -trón lábához és imádnám magát. Lefeküdnék a porba és úgy néznék -magára.</p> -<p>– Gál, mondta nevetve az asszony, milyen bolondokat beszél -maga!</p> -<p>Gál is nevetett, de keserű nyugtalanságot érzett a szívében. -Mikor késő éjjel hazament, nem tudott elaludni. Reggel rosszkedvűen -kelt fel és elkeseredve állapította meg:</p> -<p>– Szépen vagyok. Szerelmes lettem belé…</p> -<p>Gyűlölte ezt a szerelmet, de nem tudott tőle szabadulni. Ha -dolgozott, ha aludni akart, ha ivott és ha felébredt, mindíg az -asszonyra kellett <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> gondolnia: a fehér csipkeruhára, amelyben -minden izomvonalnak a mozdulása meglátszott. Elkeseredetten, -lázasan kívánta az asszonyt. Haragosan bizonyítgatta magának, hogy -oktalanság is, gazság is, ha meg akarja szerezni, de nem tudott -parancsolni magának. Keresnie kellett az asszonyt, utána kellett -járnia, várnia kellett az utcán, udvarolnia kellett neki.</p> -<p>Egy párszor elment hozzá látogatóba. Az asszony szívesen -fogadta. Gál sáppadt volt, zavarodott, megtört, alázatos, az -asszony azonban szívesen vette ezt a hódolást is. Egy meleg júniusi -délután Gál megint felment hozzá. Az asszony egészséges és jókedvű -volt, szép, friss és fiatal. Gál szomorú volt, sáppadt, csendes, és -amikor egy-egy szót szólt, érezte, hogy a torka lázasan száraz.</p> -<p>Nehezen beszélgettek.</p> -<p>– Holnap, mondta azután Gál, el fogok utazni.</p> -<p>– Hová? Meddig? Minek?</p> -<p>– Nem tudom hová. Addig, amíg magát elfelejtem. Azért, hogy -magát elfelejtsem.</p> -<p>– Ne bolondozzon Gál, mondta mosolyogva az asszony.</p> -<p>Gál ekkor úgy érezte, hogy nem birja el tovább a tehetetlen -vágyakozást és az öldöklő keserűséget. Lehajtotta a fejét, könnyek -buggyantak ki a szeméből. Az arca elé emelte a kezét és sírt.</p> -<p>Az asszony megdöbbenve állott fel. Odament hozzá. <span class= -"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span></p> -<p>– Gál, mondta neki, az isten szerelmére, mit csinál?</p> -<p>Gál felnézett hozzá és kétségbeesett könyörgéssel fakadt ki:</p> -<p>– Legyen a feleségem.</p> -<p>– Mi jut eszébe Gál, hiszen öregebb vagyok magánál.</p> -<p>– De meghalok, úgy szeretem. Meghalok…</p> -<p>Meg akarta fogni az asszony kezét. Az asszony elhúzta, Gál -felnézett rá és a szeme az asszony ijedt pillantásával találkozott. -Ebben a percben eszébe jutott az, ami az asszony és Girálthy között -történt. És nem is gondolkozva azon, mit csinál, csak a -vágyakozásától hajtva, a szerelmes ösztönétől kergetve, amely -becsületen és gyöngédségen is átgázolva csak kielégítést akart, -félig öntudatlanul, kapkodva, vágytól lihegve, halkan mondta:</p> -<p>– Ideállok az ablaka alá és itt halok meg…</p> -<p>Az asszony sikoltott egyet. Fehér arccal lépett hátra, a kezét -előre nyujtotta és dadogva kiáltotta:</p> -<p>– Nem Gál!… Nem!… Nem!… Kérem!… Csak ezt ne mondja!</p> -<p>Gál ránézett, és úgy érezte, hogy csak ezt kell mondania. -Felugrott, megfogta az asszony kezét és már a diadalt érezve, -lihegve és lázasan súgta neki:</p> -<p>– De igen. Ezt mondom. Meghalok, ha nem leszel az enyém. Akarod, -hogy meghaljak?</p> -<p>Az asszony ájuló szemmel nézett rá. Megtántorodott és leült egy -diványra. <span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span></p> -<p>– Akarod, hogy meghaljak, – kérdezte még egyszer Gál.</p> -<p>– Ne!… Nem!… – védekezett az asszony.</p> -<p>– Akkor meghalok! – mondta Gál és a hangja diadalmas volt -már.</p> -<p>Az asszony előre nyujtotta a karját:</p> -<p>– Ne!… Nem!…</p> -<p>– Akkor meghalok! – mondta Gál lassan, tagoltan, keményen és -győzelmesen.</p> -<p>Az asszony lehúnyó, fáradt szemmel nézett rá, a karjai leestek -és nem védekezett többé.</p> -<h3>VIII.</h3> -<p>A vonat megállott. Girálthy leugrott a perronra. Gál várt rá. -Kezet fogtak.</p> -<p>– Szervusz fiam, mondta Girálthy jókedvűen.</p> -<p>– Szervusz, válaszolt halkan Gál.</p> -<p>Kimentek az állomás elé. Gál sáppadt volt és remegett az -ajka.</p> -<p>– Üljünk kocsiba, mondta Girálthy.</p> -<p>Gál egy kis sóhajtással, egy kicsit reszkető hangon -válaszolt:</p> -<p>– Menjünk gyalog, ha nincs terhedre. Egy fontos közlendőm van a -számodra.</p> -<p>Girálthy kiváncsian nézett rá. Gál lesütötte a szemét és -idegesen szorongatta a botját. Elindultak. Gál halkan, remegő -hangon és feszesen beszélni kezdett:</p> -<p>– Azt, amit közlök veled, másképen akartam <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> közölni. -Nem itt. És nem így. De a táviratod olyan váratlanul jelentette be -a jöveteledet, hogy rá vagyok szorítva a közlésnek erre a módjára. -Röviden azt kell veled közölnöm – és kérlek, akármilyen érzelmekkel -is, de vedd nyugodtan tudomásul – azt a kérést kell veled közölnöm, -hogy a közted és… Ilka között volt összeköttetést tekintsd -felbontottnak.</p> -<p>Girálthy megállott. Nyitva maradt a szája és hebegni -kezdett:</p> -<p>– Mi?… Mit beszélsz?… Ilka? Ilka? Mit tekintsek -felbontottnak?</p> -<p>– A közted és… Ilka között volt összeköttetést.</p> -<p>– De miért? De hogyan? Miért nevezed Ilkának?</p> -<p>– Nagyon kérlek, ne kényszeríts mindkettőnknek kínos -magyarázatokra, hanem vedd tudomásul nyugodtan a megmásíthatatlan -valóságot.</p> -<p>Girálthy a földet rugdalta a lábával dühében:</p> -<p>– Miért megmásithatatlan valóság? Hát mi történt? Mi történt. -Miért jösz ezzel a dologgal te? És mi jogon nevezed Ilkának?</p> -<p>Gál nyelt egyet, és idegesen és sietve mondta:</p> -<p>– A köztünk lévő viszony feljogosít rá.</p> -<p>Girálthynak megint nyitva maradt a szája. Gúnyosan és keservesen -kacagni kezdett:</p> -<p>– Áh? Áh? Áh? Úgy? A köztetek levő viszony? Hát köztetek viszony -van? Hát én elmentem és te sietve a helyembe fészkelted -<span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span> magad? Én kitettem a lábamat és te -belopakodtál? Én elmondtam neked, milyen a lakás és te betörtél? -Hat hete, hogy elmentem és te már egy viszony hírével fogadsz? Egy -hetes ez a viszony? Vagy hat hetes? Még meleg volt talán a helyem, -mikor tolvajmódra befészkelted magadat?</p> -<p>Gál összeszorította az öklét és igyekezett nyugodtan -beszélni:</p> -<p>– Az érzelmeid jogosságát nem akarom vitatni. Ha lecsillapodsz, -szolgálok talán némi magyarázattal. Addig csak annyit mondok, hogy -a viszonyunk elég régi arra, hogy jogot adjon a következő kérésre: -a mult iránt való gyöngédségből és a gentlemant kötelező -tapintatosságból ne gyere be a városba, hanem utazz vissza -Budapestre.</p> -<p>Girálthy tombolt dühében:</p> -<p>– Utazzam vissza? Sietve forduljak vissza? De mért? Ha néhány -nap alatt a helyembe jöhettél, most én is a helyedbe jöhetek néhány -nap alatt. Vagy minek jönnék a helyedbe? Megosztozhatunk. Az ilyen -könnyű személyeket, az ilyen buta nőstényeket nem szokás -kizárólagosan bírni. Az ilyen rongy azé, aki jön.</p> -<p>Gál felemelte a botját és harsogva kiáltotta:</p> -<p>– Azt az egyet pedig megtiltom neked, hogy azt az asszonyt -becsméreld.</p> -<p>Girálthy dühösen csúfolódott:</p> -<p>– Megtiltod? Kis fiam, mit tiltasz te meg nekem? Tacskó! Az -orrodat törülöm meg…</p> -<p>Gál ekkor leeresztette botját; a dühtől <span class= -"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> remegve -állt egy percig, azután felemelte a kezét és pofonvágta Girálthyt. -Girálthy, a csattanó, váratlan pofontól hátratántorodott. Gál -megfordult és ott hagyta. Girálthy utána akart menni; azután -meggondolta a dolgot, visszafordult a kocsiállomás felé és -behajtatott a csendes, éjszakai városba.</p> -<h3>IX.</h3> -<p>Reggel felkereste Vécsy Pált és megkérte, hogy vegyen maga mellé -valakit és provokálja Gált. Délután hat órakor a huszárkaszárnya -lovaglóiskolájában háromszor egymásra lőttek. Azután átmentek a -vívóterembe és karddal verekedtek. Az első összecsapásnál a -Girálthy nehéz lovassági kardja lezuhant a Gál fejére. Hallani -lehetett a zuhanását. A Gál arcát vér öntötte el. Megtántorodott, -kiejtette a kardot a kezéből és – csendesen összeomolva – lefeküdt -a padlóra.</p> -<p>Girálthy felöltözködött. Kijött hozzá Vécsy.</p> -<p>– A seb, mondta, nagyon súlyos. A kard megrepesztette a csontot. -Agyrázkodást kapott. Kórházba kell vinni.</p> -<p>Girálthy keserűen nézett maga elé.</p> -<p>– Meghal? – kérdezte halkan, a foga közé szorítva a szót.</p> -<p>– Nem. Valószínűleg nem. Feküdnie kell egy-két hónapot.</p> -<p>Girálthy kifelé indult a kaszárnyából. Vécsy hozzácsatlakozott. -<span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span></p> -<p>– Hát ne búsulj öreg, mondta neki. Nem tudom, mi volt köztetek. -De akármi volt: ezt te is megkaphattad volna.</p> -<p>– Félek, hogy belehal.</p> -<p>– Hja pajtás, ez a dolog nem ment babra…</p> -<p>Girálthy hallgatott. Terhére volt Vécsy, de nem rázhatta le -magáról.</p> -<p>– Durva, ostoba, cinikus fráter, gondolta. Miért nem mondhatom -neki, hogy menjen a pokolba?</p> -<p>Hallgatott. Azután egyszerre feltámadt benne az a vágy, hogy -felkeresse az asszonyt. Küzdött magával. Nagyon vágyódott utána. -Úgy képzelte egy percig, hogy ha elmegy hozzá: visszahódítja. -Egyszerűen, természetesen, a győző jogán visszaveszi. Azután -undorítónak találta ezt a gondolatot. Undorítónak találta az -osztozkodást. És Gálra gondolt és egyszerre ellágyult a szive. -Feltámadt a dühbe és haragba fullasztott szeretete a fiú iránt, a -hálája, a gyöngédsége, amelylyel régebben dédelgette, és vissza -kellett tartania a könnyeit, hogy ne sirassa. Talán meg is ölte… -Végig futott a hátán a hideg erre a gondolatra, és egyszerre ezt -mondta magában:</p> -<p>– Az asszony az oka.</p> -<p>Gyűlölni kezdte az asszonyt.</p> -<p>– Becstelen, buta perszóna, mondta magában. Annak dobja oda -magát, aki jön. Hát érdemes az ilyen rongy arra, hogy két derék -férfi gyűlölje és gyilkolja egymást érte?</p> -<p>Forrott benne a méreg. Vécsyvel vacsorázott <span class= -"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> együtt; -azután az egész társasággal együtt ivott. Dühösen, keserűen ivott, -ádáz haraggal itta le magát. A társaság zajosan ünnepelte. -Girálthyból ekkor kitört a harag.</p> -<p>– Komisz, szívtelen banda vagytok ti. Igy örültök, hogy a -pajtástokat, a barátotokat lovagiasan legyilkoltam.</p> -<p>– Szamár vagy öreg, mondta neki Vécsy. Igyál!</p> -<p>Girálthy dühödten ivott. Tizenegy órakor egészen részeg volt. -Ekkor jött a kocsi – amelyet megrendelt – hogy kivigye a -vonathoz.</p> -<p>– Öregem mondta neki Vécsy, te egészen részeg vagy. Kikisérlek, -beraklak a vonatba, mert még bajod esik.</p> -<p>Beült vele a kocsiba. Girálthy sírt:</p> -<p>– Megöltem a legjobb barátomat, a testvéremet. Megöltem Pistát. -Megöltem Pityut!…</p> -<p>Odafordult Vécsyhez. Részegen dadogott:</p> -<p>– Tudod miért öltem meg. Egy ringyó miatt. Egy rongy miatt. -Akarod? Te is megkaphatod. Menj hozzá és mondd neki, hogy megölöd -magad, mint Zemplény Gyurka. „<em class="gesperrt">Főbe lövöm -magamat Ilka az ablakod alatt!</em>“… Mondd neki. Már megkaptad. -Olyan buta. Csak ennyit mondjál és füttyents neki, – már a tied. -Ezért a rongyért öltem meg a testvéremet, Pityut!…</p> -<p>– Részeg vagy te pajtás, mondta neki Vécsy.</p> -<p>Azután berakta a vonatba. <span class="pagenum"><a name= -"Page_32" id="Page_32">-32-</a></span></p> -<h3>X.</h3> -<p>Vécsy tíz nap mulva elment a kórházba. Beeresztették Gálhoz.</p> -<p>– Szervusz fiú, köszönt neki, hát hogy vagy?</p> -<p>Gál ágyban feküdt nagy kötéssel a fején.</p> -<p>– Köszönöm, mondta, most már jobban.</p> -<p>Beszélgettek; azután Gál félénken, halkan megkérdezte:</p> -<p>– Te, tudják a városban, miért verekedtünk?</p> -<p>– Annyit mindenki tud, hogy Mertzné miatt. Girálthy is sokat -volt vele, te is sokat voltál vele…</p> -<p>Gál nyugtalanul sóhajtozott, azután nagy elhatározással -megszólalt:</p> -<p>– Pali, jóbarátom vagy te nekem?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Rád bizhatom egy nagy ügyemet?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Bízhatom a diszkréciódban?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Talán ostobaság, amit csinálok. De nem bírom tovább. Menj el -kérlek Mertznéhez. És mondd meg neki… Mondd meg neki, hogyha tíz -nap óta nem érdeklődött is irántam, ha nem küldött egy üzenetet, -egy levelet, egy jó szót, én mégis mindig rá gondolok. És üzenje -meg veled, hogy nem haragszik rám.</p> -<p>– Megmondom neki.</p> -<p>– Mikor?</p> -<p>– Még ma.</p> -<p>Vécsy azután elment. Délután felkereste az asszonyt. Az asszony -szép volt: friss, elegáns, <span class="pagenum"><a name="Page_33" -id="Page_33">-33-</a></span> jókedvű. Mikor Vécsy elmondta neki az -üzenetet, elpirult és zavarba jött.</p> -<p>– Kérem, mondta zavarodottan, mondja meg Gálnak, hogy én… Hogy -én nem haragszom rá.</p> -<p>– Mást ne mondjak neki?</p> -<p>– Mit mondhatna mást?</p> -<p>– Nem üzen neki semmit?</p> -<p>– Nincs mit üzennem… Nekem nagyon kínos ez a dolog. Én nem -tehetek róla. Én ártatlanul keveredtem bele. És az emberek úgyis -annyit beszélnek.</p> -<p>Vécsy dühbe jött a gyáva mentegetődzésre.</p> -<p>– Minek hazudik? – mondta haragosan. Az a szegény fiú félholtan -fekszik a kórházban…</p> -<p>Az asszony ijedten húzódott vissza.</p> -<p>– De nekem, dadogta, semmi közöm sincs hozzá.</p> -<p>Vécsyt elöntötte a méreg. Odalépett hozzá és megfogta a -karját.</p> -<p>– Minek hazudik? – kiáltott rá.</p> -<p>Az asszony ijedten állott fel, Vécsy fogta a karját és maga -mellett érezte a kiegyenesedett testét.</p> -<p>– Minek hazudik? – kérdezte halkabban.</p> -<p>Az asszony félénken dadogott.</p> -<p>– Én nem… én igazán…</p> -<p>Vécsyt forró vágyakozás öntötte el ebben a percben. Még mindíg -fogta az asszony karját. Közelebb húzta magához és száraz torokkal -súgta a fülébe:</p> -<p>– Maga azt akarja, hogy mind öljük magunkat magáért.</p> -<p>Az asszony rémülten nézett rá. Vécsynek <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> szikrázott -a szeme és kitágultak az orrlyukai. Görcsös karral rántotta magához -az asszonyt és rekedten recsegő hangon lehelte rá:</p> -<p>– Én is ideállok az ablak alá, mint Zemplény Gyurka…</p> -<p>Az asszony elsápadt, halálos rémülettel reszketett, beleesett a -Vécsy durva karjaiba és nem tudott védekezni. –</p> -<p>Vécsy zavarodottan pödörte a bajuszát. Az asszony zokogva ült -fel, és a kezébe hajtotta a fejét. Nem tudtak szólni, Vécsy végre -kínos zavarban megszólalt:</p> -<p>– Milyen üzenetet vigyek Gálnak?</p> -<p>Az asszony elkeseredetten zokogott.</p> -<p>– Semmit, mondta, semmit.</p> -<p>– Valamit kell neki mondanom.</p> -<p>– Semmit!… Ilyen gazság!… Ilyen becstelenség!</p> -<p>Vécsy nem tudott kibontakozni a zavarodottságából. Végre -megpróbálkozott valamivel. Odament az asszonyhoz és megsimogatta a -karját. Azután meg akarta csókolni a nyakát.</p> -<p>– Nem! – sikoltotta az asszony. Nem! Takarodjék!</p> -<p>– De holnap eljövök, mondta Vécsy.</p> -<p>– Nem. Utálom magát. Undorodom magától.</p> -<p>Vécsy megpróbált könyörögni:</p> -<p>– Hadd jöjjek el!… Szeretem magát!</p> -<p>Az asszony erre felállott. Összeszorította az öklét és -szembenézett Vécsyvel. Egy percig hallgatott, azután szabadon -eresztette a dühét.</p> -<p>– Maga poltron. Gyáva gazember. Piszkos <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> -szemétfickó. Bitang kocsis. Az ilyen pimaszok számára a leköpés is -nagy megtiszteltetés.</p> -<p>Zuhogott a férfire a haragos, elvakult, nem válogatós szidalma. -Vécsy a szemébe nevetett.</p> -<p>– Most már beszélhetsz babám. Előbb szóltál volna.</p> -<p>Az asszony piros lett a haragtól, teleszítta a száját levegővel -és háromszor egymásután a szemébe vágta:</p> -<p>– Hamis kártyás! Hamis kártyás! Hamis kártyás!</p> -<p>Vécsy elfehéredett. Ez a pletyka, amit most belecsaptak az -arcába, elevenére talált. Most egészen átalakult azzá a paraszttá, -amivé néha válni szokott. Az asszony még egyszer mondta, halkabban -most már és kissé ijedten:</p> -<p>– Hamis kártyás.</p> -<p>Vécsy hozzálépett, megfogta a csuklóját, megcsavarta és a földre -taszította.</p> -<p>– Hallgatsz? – kiáltott rá.</p> -<p>Az asszony ijedten hallgatott. Vécsy felemelte a lábát és a -cipője orrát hozzáérintette az asszonyhoz.</p> -<p>– Na megállj! – mondta neki.</p> -<p>Végignézett rajta és hozzátette:</p> -<p>– Lotyó!</p> -<p>Azután elment.</p> -<h3>XI.</h3> -<p>Másnap felsétált a kórházba.</p> -<p>– Mertzné, mondta Gálnak, azt üzeni, hogy nem haragszik rád. -<span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span></p> -<p>Gál rémülten nézett rá.</p> -<p>– Ezt üzeni? Egyebet nem?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Semmit?</p> -<p>– Semmit.</p> -<p>Gál lehúnyta a szemét.</p> -<p>– Pajtás, mondta neki Vécsy, rossz asszony az.</p> -<p>Gál felnyitotta a szemét. Ránézett.</p> -<p>– Lehet, mondta. Lehet, hogy rossz asszony. Hát majd -kigyógyulunk talán ebből is.</p> -<p>Vécsy azután elment. Délután találkozott a rendes társaságával. -Akkor félrehívta Rápolt Kálmánt.</p> -<p>– Te Kálmán, mondta, vér van a te eredben vagy víz?</p> -<p>– Vér van abban öregem, még pedig jó kún vér.</p> -<p>– Hát Kálmán, kell-e szép asszony?</p> -<p>– Kell.</p> -<p>– De merni is kell ám azért valamit.</p> -<p>– Merek én.</p> -<p>– Szeretnéd-e Mertznét?</p> -<p>Rápolt összeszorította a két ajkát és füttyentett egyet.</p> -<p>– Hát szeretnéd?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Csak tőled függ. Megkaphatod. Én is megkaptam.</p> -<p>– Te?… Te?… Te…?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Hát mondd. Mondd. Gyorsan. <span class="pagenum"><a name= -"Page_37" id="Page_37">-37-</a></span></p> -<p>Végighallgatta a Vécsy elbeszélését.</p> -<p>– Hát te kitől hallottad ezt? – kérdezte azután.</p> -<p>– Girálthytól, mikor részeg volt.</p> -<p>– És hát ha egy pofont kapok tőle?</p> -<p>– Hát legfeljebb kaptál egy asszonypofont.</p> -<p>– És hát ha botrány lesz belőle?</p> -<p>– Légy nyugodt. Az asszony jobban fél a botránytól, mint te.</p> -<p>– Hány óra?</p> -<p>– Hat.</p> -<p>– Rögtön megyek.</p> -<p>– Eredj. A Hungáriában várlak.</p> -<h3>XII.</h3> -<p>Nyolc óra elmult. Vécsy a Hungáriában ült a rendes társaságával -és türelmetlenül dobolt az asztalon. Negyed kilenckor bejött -Rápolt. Vécsy felugrott.</p> -<p>– No? Széna vagy szalma?</p> -<p>– Rápolt mosolygott és egy nagy lélegzetet vett:</p> -<p>– Széna.</p> -<p>Vécsy örömében a nyelvével csettintett.</p> -<p>– Pincér, kiáltotta, Pommeryt!</p> -<p>Azután odafordult Rápolthoz:</p> -<p>– Most ülj ide az asztalhoz és mondj el mindent.</p> -<p>Rápolt húzódozott:</p> -<p>– Te! Csak nem mondom el…</p> -<p>Vécsy ordított: <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span></p> -<p>– Lovagias görcs esett beléd? Felrúglak! Hat órakor még nem -voltál ilyen lovagias. Rögtön elmondasz mindent.</p> -<p>Azután csendesebben folytatta:</p> -<p>– Én úgyis mindent elmondok.</p> -<p>Rápolt erre leült az asztalhoz. Felhajtott két pohár pezsgőt; a -társaság összébb húzódott; Rápolt elbeszélte a dolgot:</p> -<p>– … Mikor elváltam Vécsytől, odamentem a Mertz-házhoz. Ott -megrőkönyödve vakargattam egy kicsit a fejemet… Azután meggondoltam -a dolgot. Visszatérni szégyen volna; azután meg mi történhetik -velem? Legfeljebb kidobat. Felmentem. Becsengettem. Az asszony -egyedül volt otthon. Kedvesen fogadott, mintha látogatóba jöttem -volna. Én is úgy tettem, mintha látogatóba jöttem volna. -Beszélgettünk, beszélgettünk, beszélgettünk. A dolog már unalmas -volt. Erre összeszedtem minden bátorságomat és ezt mondtam: „Én már -régen meg akartam mondani magának, hogy imádom. Most megmondom. -Őrültül szeretem.“ – Erre felállott: „De kérem“, – mondta -sértődötten. – „Hallgasson meg“ mondtam erre. „Meg kell -hallgatnia.“ – „Nem!“ mondta haragosan. „Azonnal távozzék.“ – Úgy? -mondtam erre magamban. Te haragszol? No lássuk. – „Hallgasson meg“ -mondtam… „Gondolja meg, <em class="gesperrt">nem lett volna-e jobb, -ha Zemplény Gyurka a halála előtt egy nappal idejött volna</em>: -így mint én?“ – Erre elsáppadt és leült. – „Kérem“ mondta könyörgő -hangon „ne <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span> bántson; hagyjon el engem; menjen szépen -haza.“ Sírt. Olyan szépen könyörgött, hogy majdnem eljöttem. De -közben hozzáért a kezemhez a kezével, azután hozzám súrlódott a -szoknyája, és erre egyszerre eszem ágában sem volt menni. – „Ha -most elküld“ mondtam „akkor a halálba küld“. Összetette a kezét és -úgy könyörgött. „A halálba küld“ mondtam neki. Elsáppadt és el -akart ájulni. De én nem engedtem. Átkaroltam. „A halálba küld“ -mondtam neki még egyszer. Erre nem tudott védekezni.</p> -<p>A társaság izgatottan kérdezte:</p> -<p>– És? És?</p> -<p>Rápolt büszkén mosolygott és ennyit mondott:</p> -<p>– Én pedig nem vártam biztatást.</p> -<p>Az asztal körül ideges hallgatás volt egy másodpercig.</p> -<p>– Éljen! – kiáltotta ezután Vécsy.</p> -<p>A társaság lelkesen éljenzett. Ujjongtak. Koccintottak. -Lelkesedtek. Tomboltak az örömtől.</p> -<p>– Hogyan búcsúztál el tőle? – kérdezte Vécsy.</p> -<p>Rápolt nevetett.</p> -<p>– Megköszöntem neki, hogy megmentette az életemet.</p> -<p>– És ő mit mondott?</p> -<p>– Szomorú volt.</p> -<p>– Majd felvidítjuk, mondta Vécsy. Éljen a jószívű, szép -asszony!</p> -<p>A társaság lelkesen éljenzett. Boldogak voltak. Ficánkoltak. És -sokat ittak. A társaság a <span class="pagenum"><a name="Page_40" -id="Page_40">-40-</a></span> részletek felől faggatta Rápoltot. -Rápolt részeg volt már egy kicsit és büszkén válaszolta:</p> -<p>– Lovagias ember ilyen dolgokról nem beszél.</p> -<p>Erre kinevették, pofonokkal fenyegették, és Rápolt erre előadta -a részleteket.</p> -<p>– Holnap, mondta később, megint felmegyek hozzá.</p> -<p>– Fenét mégy! – válaszolta Vécsy. Mindent magadnak akarsz? -Másnak is jusson.</p> -<p>– Úgy van, kiáltották a többiek.</p> -<p>– Sorsot húzunk, mondta Vécsy, hogy ki menjen fel hozzá -holnap.</p> -<p>A társaság lelkesedett ezért a tervért. Vécsy elővett egy -forintot.</p> -<p>– Két ember van soron, mondta. Kurt és Rácz Jani. Kurté a fej. -Rácz Janié az írás.</p> -<p>A társaság üvöltött a gyönyörűségtől. Vécsy megpergette a -forintot és ott az asztalon Rácz Janit sorsolták ki másnapra.</p> -<h3>XIII.</h3> -<p>A szőke Rácz Jani gyáva volt egy kicsit. Félt. Ebéd után inni -kezdett tehát és délután hat órára elég bátorságot ivott -magának.</p> -<p>Felment az asszonyhoz. Becsengetett. Egy szobalány jött ki.</p> -<p>– A nagyságos asszony, mondta, senkit sem fogad.</p> -<p>– Beszélnem kell vele, kiáltotta erre Rácz Jani. Nagyon fontos -ügy. <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span></p> -<p>A szobalány erre bement és egy perc mulva visszajött.</p> -<p>– Tessék besétálni.</p> -<p>Rácz Jani bement a szobába. A járása egy kissé bizonytalan volt -és a félhomályban nem vette észre mindjárt az asszonyt.</p> -<p>– Jó estét Rácz, mondta neki az asszony. Mit akar tőlem?</p> -<p>Rácz Jani feléje fordult. Az asszony egy szék mellett állott: -halványan és komolyan. Rácz Jani odalépett hozzá és megölelte. Az -asszony halkan sikoltott és ellökte magától.</p> -<p>Rácz Jani megtántorodott. De nem esett el. És erre energikus -lett.</p> -<p>– Férfiúi becsületszavamra fogadom, mondta, hogy ha ellök -magától, kimegyek ide az ablak alá, kiveszem a revolveremet és -főbelövöm magamat.</p> -<p>Az asszonyból felbuggyant a zokogás. Egy szék mögé menekült és -összekulcsolta a kezét.</p> -<p>– Rácz! Kérem, könyörgök, ne bántson!</p> -<p>Rácz Jani kérlelhetetlen volt. Odament az asszonyhoz:</p> -<p>– Férfiúi becsületszavamra fogadom, hogy főbelövöm magam.</p> -<p>Az asszony halkan és bágyadtan könyörgött még. De Rácz Jani nem -engedett és így neki kellett engednie.</p> -<h3>XIV.</h3> -<p>Másnap délután Kurt báró csengedett be az asszony lakásába. Az -ajtót azonban nem nyitották ki. A szobalány az ajtó nyílásán át -szólt ki: <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span></p> -<p>– A nagyságos asszony senkit sem fogad.</p> -<p>– Fontos ügy…</p> -<p>– A nagyságos asszony holnap elutazik és senkit se fogad.</p> -<p>Kurt tárgyalni akart még, de a szobalány otthagyta az ajtó -előtt. Kurt megfordult és elment.</p> -<p>Dühös volt. A társaságnak elmondta a dolgot. Kinevették. Ez még -dühösebbé tette. Káromkodott.</p> -<p>– A keserves rézangyalát annak az asszonynak. Most becsukatja az -ajtaját. Mikor én jövök sorra. A lotyó! Csak épen én ne?</p> -<p>Később inni kezdett és erre még dühösebb lett. Úgy érezte, hogy -jogai vannak az asszonyra, és hogy az asszony kijátszotta és -megcsalta.</p> -<p>Ivott. Tizenegy óra tájban egyszerre felugrott és menni -készült.</p> -<p>– Hová mégy? – kérdezték tőle.</p> -<p>– Várjatok rám, mondta, eszembe jutott valami.</p> -<p>Egy óra tájban visszajött. A sapkáját félre csapta, a kardját a -kezében hozta. Csillogott a szeme. Gőgösen fütyörészett.</p> -<p>– Hol voltál? – kérdezték tőle kiváncsian.</p> -<p>Kurt leült, várt egy kicsit, azután nagyon nyugodtan és nagyon -diadalmasan válaszolta:</p> -<p>– A szép asszonynál! A szeretőmnél!</p> -<p>– Mi? Hol? Kinél?</p> -<p>– Ilkánál.</p> -<p>A társaság elbámult.</p> -<p>– Hogyan? Hogy csináltad ezt?</p> -<p>Kurt boldogan élvezte a dicsőséget, azután csendesen és büszkén -elbeszélte a dolgot. <span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span></p> -<p>– Nagyon egyszerű az ügy. Mikor innen elmentem, elmentem a -Mertz-ház elé. A kapú be volt csukva. Megnéztem a rácskerítést. Nem -volt valami magas. Átmászok én ezen, gondoltam magamban. Át is -másztam, csak egy vas kiszakította a nadrágomat. Hát átmásztam. -Melyik lehet most az asszony hálószobája? – gondoltam magamban. -Kikombináltam, hogy az utolsó sarokablak. Odamentem. Szépen -bekocogtattam az ablakon. Kocogtattam egyszer. Kocogtattam kétszer. -Senki se válaszolt. Ráütöttem egyet az ablakra. Erre láttam, hogy -odajön az ablakhoz az asszony. Kinyitotta a spalétát, de az ablakot -nem nyitotta ki. Kérni kezdtem, hogy nyissa ki, de nem akarta. Erre -hangosabban kértem. Erre megijedt, hogy emberek találnak jönni. -Erre kinyitotta. Kért, hogy menjek el. Megigérte, hogy holnap -mehetek hozzá. De én nem adok semmit az ilyen igéretekre. Elővettem -a revolveremet, felhúztam a kakasát, nagyot pattant a rúgó, és azt -mondtam neki, hogyha be nem ereszt, ott rögtön az ablaka alatt -főbelövöm magamat, mint Zemplény Gyurka.</p> -<p>Kurt elhallgatott. A társaság sürgette:</p> -<p>– És? És?</p> -<p>– És erre beeresztett, mondta Kurt nyugodtan.</p> -<h3>XV.</h3> -<p>Az asszony egyedül maradt és előbb kábultan feküdt egy ideig. -Azután a csengőhöz ment és türelmetlenül, hosszasan csengetett. -<span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span> Azután újra csengetett és azután megint -haragosan, hosszasan nyomta a csengőt.</p> -<p>Végre bejött az álmos szobalány.</p> -<p>– Lidi, mondta neki az asszony, hozasson egy fiakkert. A két -órás gyorsvonattal utazunk.</p> -<p>A szobalány elbámulva nézett rá.</p> -<p>– Csak nem! – mondta.</p> -<p>– De igen. Menjen.</p> -<p>– Még be sincs minden pakolva.</p> -<p>– Majd a szakácsné utánunk küld mindent.</p> -<p>– De ilyenkor éjjel…</p> -<p>– Fogja be a száját és kotródjék.</p> -<p>Az asszony haragos volt, ideges, lázas, türelmetlen. Gyorsan -felöltözködött és várta a kocsit. Fel és alá járkált a lakásban, -toporzékolt, tombolt és sóhajtozott a türelmetlenségtől.</p> -<p>A kocsi megjött.</p> -<p>– Menjünk, mondta a szobalánynak.</p> -<p>– Én még nem vagyok felöltözködve. És még egy óránk van.</p> -<p>– Hát siessen, siessen már. Kint akarok lenni a vasútnál.</p> -<p>Végre kocsiba ültek. Az asszony behúzódott az ülésébe és -gyűlölettel nézte a házakat, amelyek mellett elmentek. Kint az -állomáson lefátyolozta magát, beült a váróteremnek egyik zúgába, és -reszketett tőle, hogy ismerőse talál jönni. De nem jött senki.</p> -<p>Két órakor végre beült a vonatba. Egyedül voltak egy fülkében. A -szobalány elaludt, az asszony pedig maga elé nézett és -átvirrasztotta az egész éjszakát. <span class="pagenum"><a name= -"Page_45" id="Page_45">-45-</a></span></p> -<p>– Soha nem megyek vissza ebbe a becstelen fészekbe, gondolta. -Minek maradtam eddig is? Miért nem jöttem el? Miért nem utaztam? -Legalább az első után… Miért nem találtam ki hamarább, hogy -kieszelt dolog? Miért nem utáltam meg hamarább az egész várost?</p> -<p>Egész éjjel ezzel a gondolattal foglalkozott: miért nem jött el -hamarább. Miért engedte, hogy újra meg újra meglepjék, torkon -ragadják becstelenebb és becstelenebb ötletekkel? Nem tudott -válaszolni magának, de egyre nagyobb és keserűbb undort érzett a -város iránt. Nem gondolkozott azon: mi történt vele? Nem is -próbálta magyarázgatni. Csak az az egy homályos érzése volt, hogy -nagyon piszkos a teste.</p> -<p>Budapesten hotelbe mentek. Az asszony itt megfürdött, azután -fáradtan lefeküdt és délutánig aludt. Délután még mindíg rosszkedvű -volt. Fáradtnak, elgyötröttnek, betegnek érezte magát. Nem mozdult -ki a szobájából, feküdt és kétségbeesve bámult maga elé. Negyednap -úgy érezte, hogy tennie kell valamit, ha nem akar belehalni a -keserűségbe.</p> -<p>– No Lidi, mondta a szobalányának, hová menjünk nyaralni.</p> -<p>– Velencébe, mondta a szobalány.</p> -<p>– Lidi, Velencébe nem szokás nyaralni menni. Velence nagyon -meleg.</p> -<p>Elhatározta, hogy először Ischlbe megy. Másnap már el is -utazott. Harmadnap ott volt.</p> -<p>Ott eltöltött három hetet. Lassanként talpra állott, vidámabb -lett, járt kelt, és megint tudott nevetni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> Azután -Marienbadba ment, azután Svájcba. Még mindíg messzebbre akart jutni -Magyarországtól. Elment Vichybe. Itt három hónapot töltött, három -nyugodt és szép hónapot.</p> -<p>Az első napokban megismerkedett egy magyar családdal. Eleinte el -akarta őket kerülni, de nagyon kedvesek voltak és mégis barátságot -kötött velük.</p> -<p>Csak hárman voltak. Az apát Ozoray Balázsnak hítták; -nyugalmazott bíró volt, fehérhajú kedves öreg úr. Ott volt még a -felesége: egy fehérhajú, kedves öreg asszony. És a fiuk, ifjabb -Ozoray Balázs, egy huszonhárom éves fiatalember: csendes, szerény -és jó modorú.</p> -<p>Három hónapot töltöttek együtt zavartalan és jó barátságban. -Szeptember végén Ozorayék jelentették, hogy ők most lemennek a -Rivierára. Az asszony azt mondta, hogy velük megy. Nagyon örültek -neki.</p> -<p>Októberben le is mentek Beaulieube. Az asszony itt is csendesen, -szépen, nyugodtan és elégedetten élt. Nagyon megbarátkozott a -fiatal Ozorayval. Boldoggá tette, hogy a fiatalember udvarias, -tapintatos, szelid, mint egy fiatal lány.</p> -<p>– Ime, mondta boldogan magában, egy izmos erős férfi hónapokig -együtt tud velem lenni, anélkül, hogy egy sértő szempillantáson -rajta lehetne kapni.</p> -<p>Bizalommal és barátsággal sétált együtt vele, csónakázott, -zongorázott, olvasott vele.</p> -<p>Decemberben egy napos, rivierai délutánon egyedül ültek a hotel -kertjében. Az öregek felmentek ebédutáni alvásra. <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span></p> -<p>– Egy kérésem van, mondta ekkor halkan a fiatal Ozoray.</p> -<p>– Mi?</p> -<p>– Kérem: jöjjön hozzám feleségül.</p> -<p>Az asszony hátradőlt a székében és csodálkozva nézett rá.</p> -<p>– És ezt csak így mondja?</p> -<p>– Így. De alaposan meggondoltam.</p> -<p>Az asszony ekkor előrehajolt és gyöngéden mondta:</p> -<p>– Nem. Nem megyek. Hogy gondol ilyet? Hat évvel vagyok idősebb -magánál.</p> -<p>A fiatal Ozoray lehajtotta a fejét és a kavicsot turkálta.</p> -<p>– Az nem tesz semmit. Én szeretem magát…</p> -<p>– Nem. Én nem akarok férjhez menni. Soha és semmiképen.</p> -<p>Ozoray elpirult és halkan mondta:</p> -<p>– Nagyon szeretem. Nagyon szeretem.</p> -<p>Az asszony tréfálni próbált:</p> -<p>– Majd elmúlik az a szerelem. Fiatal emberek szerelme nem tart -soká.</p> -<p>– Ez máris soká tart. Szeretem. Szeressen engem. Szeressen -engem.</p> -<p>Lázasan, halkan, alázatosan könyörgött neki.</p> -<p>Az asszony védekezett.</p> -<p>– Nézze, mondta melegen, én nagyon sokra becsülöm a maga -barátságát. De én tisztességes asszony akarok maradni.</p> -<p>– Hát jőjjön hozzám feleségül.</p> -<p>– Azt nem.</p> -<p>– Hát akkor… akkor szeressen… <span class="pagenum"><a name= -"Page_48" id="Page_48">-48-</a></span></p> -<p>– Nem lehet. Nem tudnék az édesanyja szeme közé nézni.</p> -<p>– Csak akkor tud, ha engem boldogtalanná tesz?</p> -<p>– Majd elmúlik ez a boldogtalanság.</p> -<p>A fiatal Ozoray halkan, alázatosan, állhatatosan könyörgött és -az asszony csendesen, kitartóan védekezett:</p> -<p>– Tisztességes asszony akarok maradni. Én nem tudok másképen -élni. Maga is megvetne akkor…</p> -<p>Később lejöttek az öregek. Este azonban megint egyedül maradtak. -A fiú újrakezdte a halk, alázatos, szelid könyörgést. Az asszony -bágyadtan védekezett.</p> -<p>Éjjel lett, a tenger felől hűvös szellő támadt. A fiú halkan és -lázasan könyörgött.</p> -<p>– Szerelmem, szép asszonyom, királynőm: könyörüljön rajtam.</p> -<p>Az asszony körülnézett és látta, hogy már mindenki felment -lefeküdni, és hogy későre jár az idő. A fiú könyörgött. És ő ekkor -előre hajolt a fiúhoz és halkan és melegen azt mondta neki:</p> -<p>– Más volna…</p> -<p>A fiú felvillanó szemmel nézett rá.</p> -<p>– Más volna, mondta szeliden az asszony, ha az életét menteném -meg…</p> -<p>A fiú zavarodottan nézett rá. Azután lihegve, sietve mondta:</p> -<p>– Az életemet menti meg.</p> -<p>– Ha a revolvert venném ki a kezéből, folytatta áldozatkészen az -asszony. <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span></p> -<p>A fiú kitágult szemmel nézett rá.</p> -<p>– Fiatal embernél, mondta megrovóan és jóságosan az asszony, -borzasztó az ilyen gondolat. Erre nincs oka. És nincs joga sem.</p> -<p>A fiú lázasan mondta:</p> -<p>– Megölöm magamat, ha nem lesz az enyém.</p> -<p>– Isten ments!… Ezt nem engedhetem, mondta melegen az -asszony.</p> -<p>És megsímogatta a fiú fejét.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span></p> -<h2>MEGRETTENT VÁROS.</h2> -<p>A pályaudvar üvegteteje harsogva vert vissza minden zajt és a -homályos, kormos csarnok tele volt zúgással és lármával. A felső -részen, a vendéglő előtt furcsa sereg táborozott. Parasztok, -magyarul beszélők, de bocskorosok ültek, álltak, tolongtak és -kiabáltak ott vagy kétszázan egy zajos nagy tömegben. Kis batyu -volt mindegyiknél és behajtott kasza. Aratni mennek ezek -valahová.</p> -<p>Megálltunk és néztük őket. Egy vasutas járt-kelt közöttük, aztán -odajött hozzánk panaszkodni.</p> -<p>– Nem lehet velük bírni. Hajnal óta vannak itt, azóta isznak és -egészen be vannak rúgva már. Az előbb be akartak vonulni a -vendéglőbe.</p> -<p>– Hová valók?</p> -<p>– Szlavóniába. Nem hord máshol bocskort a magyar paraszt. Mennek -le Torontálba aratni.</p> -<p>A szabadkai vonatot betolták a harmadik sínre. Indultunk -beszállni. Lassan mentünk végig a középső perronon. A hátunk mögött -torkaszakadtából ordította a mi vasutasunk a szlavóniai -paraszttábornak:</p> -<p>– Beszállni! Beszállni! <span class="pagenum"><a name="Page_51" -id="Page_51">-51-</a></span></p> -<p>Hátra néztünk. Az emberek üldögéltek a földön, egyik másik ki is -nyújtózkodott, beszélgettek, körüladogatták a pálinkás üvegeket és -a fülük bojtját se mozgatták. A vasutas kétségbeesetten ordította: -beszállni. Nem mozdultak. A vasutas odament egy csoporthoz és -közéjük ordította: itthagy a vonat.</p> -<p>Az öt ember megmozdult.</p> -<p>– Hol kell felülni? – kérdezték.</p> -<p>– Kint, egészen kint. Gyertek utánam.</p> -<p>Az öt ember megindult. Mögöttük huzakodás, csoszogás támadt a -táborban. Az emberek felkapták a batyujukat, a kaszájukat és most -már mind nekiindultak az első öt nyomán. – Azokkal sietett a -vezetőjük, utána egyesével, kettesével, kocogva, futó lépésben vagy -galoppozva indultak a többiek is. Az egész áradat ott ömlött el -előttünk és símára söpörte az utat. Egy alacsony zömök legény úgy -fogta a behajtott kaszáját, mint ahogy katonakorában a szuronyt -foghatta. Jött felém és rámkiáltott:</p> -<p>– Hé! Félre az útból.</p> -<p>Félre mentem az útból. Be van rúgva. A legény röhögött, és a -többiek utánozták. Száz behajtott kasza szegeződött a belső -perronnak és az emberek rémülten menekültek.</p> -<p>A vonat előtt egy vasúti tiszt állott. Torkaszakadtából kiabált -a rohanó emberekre:</p> -<p>– Megálljatok. Hol a vezető? Megállni! Lassan!</p> -<p>Senkisem hallgatott rá és úgy látszott, hogy a kaszások baj -nélkül rohannak végig a vonat <span class="pagenum"><a name= -"Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> előtt és baj nélkül bújnak -be a vaggonokba. De utolsónak még vagy három kaszás ügetett a többi -után. A vasúti tiszt elébük állott.</p> -<p>– Megálljatok. Hol a vezető?</p> -<p>Az emberek vágyódva pillantottak a társaik után és nem tudtak -felelni. Részegek voltak.</p> -<p>– Addig nem mozdultok, kiáltott dühösen a vasutas, míg meg nem -mondjátok.</p> -<p>Az egyik ember ekkor felemelte behajtott kaszáját és a végét – -ahol nagy csomóba egyesül az acél és a fa – ráejtette a -vasutas-sapkára, amely a tiltó hivatali hatalom jelvénye gyanánt -állott előtte. A sapka roppant egyet, a fej megrecscsent és a -vasúti tiszt hang nélkül rogyott össze.</p> -<p>A kaszások kikerülték a testét és nekieredtek, hogy utolérjék a -többit. Egy első osztályú kocsiból nagy lendüléssel ugrott ki ekkor -egy magas, barna úr és a nyakánál ragadta meg azt, amelyiknek a -kaszája még véres volt a bezúzott fejtől. A magas, barna úr -kipirulva ordította:</p> -<p>– Gazfickó, el akarsz illanni?… Rendőr! Rendőr!</p> -<p>A paraszt makacsul és bután ráncigálta magát arrafelé, ahol a -többiek voltak.</p> -<p>– Eresszen el, mondta, eresszen el az úr.</p> -<p>– Disznó, kiáltotta az elfogója, azt mondd, hogy nagyságos ur. -Főszolgabíró vagyok én… Majd megtanítlak.</p> -<p>A kocsikból kiugráltak az emberek. A paraszt kétségbeesetten -ráncigálta magát és amikor a nyaka köré egyre fájdalmasabban -szorult <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> a fojtogató marok – a kaszáját fogta -suhintásra.</p> -<p>A főszolgabíró elugrott mellőle, a zsebébe nyult és revolvert -vett elő. A paraszt visszahökölt, azután megfordult és futni -kezdett a többiek felé. A főszolgabiró egy ugrással elébe került. A -paraszt felemelte a kaszáját, felemelkedett a revolver is. De ekkor -már nagy tömeg tolongott körülöttük. Öt ember rávetette magát a -parasztra és kicsavarta a kezéből a kaszát. Egy rendőr közeledett. -A főszolgabíró elmondta neki az esetet.</p> -<p>Az elfogott paraszt azonban levetette magát a földre, rúgott, -ütött, harapott, kitépte magát azokból a kezekből, amelyek fogták -és tele torokkal bőgött.</p> -<p>Felülről lassan jöttek lefelé a társai. Értelmetlenül és -megriadva bámultak. De az elfogott ember ordításából egyszerre egy -értelmes mondat harsogott ki:</p> -<p>– Meg akarnak ölni az urak.</p> -<p>A parasztok mind kitolongtak a kocsikból. Bámulva álltak és -csodálkozva néztek egymásra. És egyszerre megértették a dolgot:</p> -<p>– Az urak ölik a népet.</p> -<p>Egy vállas, erős paraszt széttaszigálta az embereket és -befurakodott egészen oda, ahol a rendőr állott egy nagy csoportnak -a közepén.</p> -<p>– Eresszék el ezt az embert, – mondta – és rámutatott a földön -ordító társára.</p> -<p>A főszolgabíró nyugodtan mondta neki:</p> -<p>– Kotródj innen, semmi dolgod itt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span></p> -<p>A paraszt káromkodni kezdett.</p> -<p>– De van annyi dolgom, mint az úrnak. Eresszék el ezt az -embert.</p> -<p>– Kotródj innen.</p> -<p>A paraszt tölcsért csinált a kezéből:</p> -<p>– Haj! Emberek! Ide csak emberek…</p> -<p>Az aratók szétverték az embergyűrűt. Az ökleik elől riadtan -menekült mindenki. A rendőr maradt ott, a szolgabíró és még két -ember, akik a foglyot tartották. De most már tíz arató -üvöltötte:</p> -<p>– Eresszék el!</p> -<p>Az egyik arató meglökte a főszolgabírót. Egy dühödt pofon -csattant el erre az arcán. A pofonütött ember megfordult, vette a -kaszáját és főbe vágta vele a főszolgabírót. A vágás leütötte a -magas férfit, a sinek közé. A rendőr kardot rántott. Egy félperc -mulva véres fejjel feküdt a földön. Mindenki más menekült. A -parasztok egy-két másodpercig tanácstalanul állottak, aztán -megértették, mit kell tenniök.</p> -<p>– Öljük meg az urakat, harsant fel az ordítás.</p> -<p>Most ismét künn állottak valamennyien a vonat előtt. Néhányan -leültek a földre, hogy felverjék behajtott kaszájukat, egy csomó -felugrált a vonatra, hogy mindenkit kiverjen és a legnagyobb rész -futva indult meg, hogy a várótermeket meghódítsa. Egy másodperc -alatt megértették, mit kell tenniök és olyan gyorsan fogtak hozzá a -szivük szerint való munkához, hogy védekezésre még csak gondolni -sem lehetett. <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span> Az utasok sikoltozva, rémülten menekültek -előlük. A baloldalon néhány vasutas megpróbált elébük állni. De -kétszer lezuhant az összehajtott kasza, két ember véresen bukott -fel, és a parasztok diadalmasan rohantak előre. A pálinka, amit -órák óta ittak, a vér, amelyet láttak, az erejük tudata és az -egymás eszeveszett diadalmas rikoltozása örjöngően részeggé tette -őket.</p> -<p>– Minden urat megölünk most, ordította az egyik, és egy -lokomotívra ugrott fel.</p> -<p>A fűtő lehajította.</p> -<p>– Barom, mondta neki, én nem vagyok úr.</p> -<p>– Nadrágot hordasz. Most meghalsz kutya.</p> -<p>Nyolcan rohanták meg a lokomotívot és egy perc mulva véres -fejjel hajították át a fűtőt a mellvéden. A főroham a vendéglő felé -indult. Az üvegablakok csörömpölve hullottak szét az asztalokra, -nehéz kaszák csörrentek le, és egy félperc alatt el volt foglalva a -vendéglő, a konyha és a pince.</p> -<p>Az utcán a kivert utasok és a vasúti személyzet köré óriási -néptömeg gyült össze. Az emberek elkeseredve szidták a -rendőrséget.</p> -<p>Öt perc mulva jött egy szakasz rendőr. Az érkezés oldala felől -indultak be a pályaudvarra. Átmentek a nyitott előcsarnokon kivont -karddal és készen tartott revolverrel. A bejáró ajtóknál nyolc -paraszt üldögélt és ivott. Likőrös palackok állottak előttük a -vendéglői zsákmányból. Mikor a rendőrök feléjük közeledtek, -felugrottak. A kaszáik, most már mind felverve, ott állottak a -falhoz támasztva. Nyolc kasza suhogott a <span class= -"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> levegőben. -A rendőrparancsnok egy percre habozva állt meg. A kard itt nem -használ semmit. Elő a revolverrel. De megpróbálta, nem mehetne -inkább szép szóval valamire.</p> -<p>A parasztok nem is válaszoltak a beszédre. Megindult a nyolc -kasza. Revolversortűz dördült el. Három ember felbukott, de öt éles -villogó kasza sustorogva, recsegve suhogott közéje a revolveres -csapatnak. A kasza suhintását nem lehet kivédeni, a kasza suhintása -elől nem lehet kitérni, a kasza suhintása eltépi a lábat, -felszakítja a gyomrot és egy recscsenéssel metszi el a torkot. -Néhány revolverlövés eldördült még; de a rendőrcsapat fele azután -véresen vergődve feküdt a földön, a másik fele pedig véresen rohant -ki a szabadba.</p> -<p>Künn eszeveszett rémület támadt. Az emberek tolongtak, ellökték, -megtaposták egymást, riadtan igyekeztek menekülni és a rémület -szétszórta a hírt:</p> -<p>– A parasztok ki akarnak törni. Mindenkit le akarnak -gyilkolni.</p> -<p>Budapest egy percig – úgy tetszett – védelem nélkül, gyáván -remeg, kiszolgáltatva kétszáz kasza ellenállhatatlan, véres -rohamának… Ha azok ott benn kitörnek, nincs ami feltartsa őket. De -a parasztokat bennmarasztalta a vendéglői zsákmány. És az új tömeg, -amelyet a kiváncsiság künn a menekülők helyébe szorított, őrjöngve, -dühösen kiabálta:</p> -<p>– Katonákat! Katonákat!</p> -<p>A tömeg egyre nőtt. Elöntötte a pályaudvar <span class= -"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> környékét -és lefolyt az egész Kerepesi-útra. Vágtató kocsin jött ki a -főkapitány, revolveres rendőrcsapatokat állított minden -kijáratra.</p> -<p>– Ha csak mutatkozik is valamelyik, lőjjétek le. Nem szabad -kibocsátanunk őket, ha már benn ők az urak.</p> -<p>Benn azonban részegen szervezkedtek a parasztok. Nem akartak -kijönni. Minden kijáró elé őrséget állítottak, néhány embert a -pincébe küldtek le és néhány fiatal legény ételt hordott a -többieknek.</p> -<p>A főkapitány a vasúti főnököt hivatta és megkérdezte tőle, -gondoskodott-e róla, hogy a vonatok ne jőjjenek be a belső -pályaudvarra. Az állomásfőnök elsáppadt:</p> -<p>– Jézus Máriám, mondta, most jön a konstantinápolyi express.</p> -<p>Rohanni kezdett felfelé. De már későn volt. Az üvegtető alá -zakatolva, harsogva rontott be az előkelő sárga vonat. A parasztok -üvöltve fogadták. A vonat utasai meglepetve, megriadva nézték a -véres kaszájú népet; de a csodálkozásra is alig volt idő. A -parasztok felugráltak a kocsikba, és egy félperc mulva a -konstantinápolyi expressz ki volt rabolva; néhány utasa véresen -hevert a kocsipárnákon és az utasok többi része összetörve véresen -menekült ki az utcára. Künn harsogó zúgás, felháborodott tombolás -fogadta őket.</p> -<p>– Borzasztó! Budapesten történjék ilyesmi… Európai botrány… Egy -nemzetközi vonat…</p> -<p>A remegő menekülőket megnyugtatták róla, hogy ebben a tömegben -nem fenyegeti őket <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span> veszedelem. A főkapitány idegesen -nézegetett a kerepesi-út felé.</p> -<p>– Nem hall trombitaszót? – kérdezte egy rendőrfelügyelőtől.</p> -<p>– Nem.</p> -<p>Végre felharsant a trombitaszó. Két század huszár jött, csendes -lépésre lassítván a tömegben lovai erős ügetését. Az ideges tömeg -megkönyebbülve, ujjongva fogadta őket. Viharos éljenzések -nyugtalanították a huszárlovakat, és az őrnagy, aki a csapat élén -lovagolt, káromkodott. A főkapitány odament hozzá és bemutatkozott -neki.</p> -<p>– Mit parancsol? – kérdezte az őrnagy.</p> -<p>– Kérem, mondta a főkapitány, szállíttassa le az embereit, -töltesse meg a karabélyokat és tisztíttassa meg a pályaudvart.</p> -<p>– Sajnálom mondta az őrnagy, erre nem vállalkozhatom, már csak -azért sem, mert nincs mivel megtöltetnem a karabélyokat. Nem -hoztunk éles töltést.</p> -<p>– Akkor várunk a gyalogságra. Addig kérem, tessék kíméletesen -hátraszoríttatni onnan a tömeget a Kerepesi-út felé.</p> -<p>A huszárok lassan belovagoltak a tömegbe és az emberek dühösen -káromkodva torlódtak visszafelé. Egy negyedóra mulva jött a -gyalogság: három század egy alezredes vezetése alatt. A főkapitány -elmondta, mit akar. Az alezredes bólintott. Kiadta a rendeletet, -hogy három század három oldalról induljon be a pályaudvarra, -megtöltette a fegyvereket és végül megparancsolta:</p> -<p>– Nem szabad megvárni, míg közel jönnek <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> a -kaszákkal. Semmit sem szabad a szuronyra bízni. Mindent -golyóval.</p> -<p>Odafordult a főkapitányhoz:</p> -<p>– Kérem, tessék az egész környéket megtisztíttatni az -emberektől, mert a golyóink még a szomszéd házak falán is -átmehetnek.</p> -<p>A főkapitány összeráncolta a homlokát és azt kérdezte:</p> -<p>– Nem gondolja jobbnak, alezredes úr, hogy most ne bántsuk -ezeket? Estére mind lerészegednek, akkor vérontás nélkül -ártalmatlanná tesszük őket.</p> -<p>– Én jobbnak gondolom, mondta az alezredes, de nekem az -engedelmesség a kötelességem.</p> -<p>– Akkor kérem, hagyjuk egyelőre az energikusabb eszközöket. -Akkor csak azt kérem, maradjon itt a három század és álljon -rendelkezésemre, ha szükségem lesz rá. Blokirozni fogjuk őket. Ne -gyilkoljunk felesleges módon.</p> -<p>Az állomásfőnök is parancsot kapott:</p> -<p>– Az összes vonatok a külső pályaudvaron álljanak meg. Onnan -indulnak is a vonatok. A csarnok kijáratát katonaság fogja -őrizni.</p> -<p>Három század új katona érkezett. Most már az egész pályaudvart -körülfogták és minden nyíláson és minden ajtón szuronyos -puskacsövek néztek befelé. Benn lárma volt, zúgás, csörömpölés. A -parasztok mindent összezúztak. A várótermek felszerelését -széttépték és szétszórták, a vendéglőben összetörtek mindent, ami -összetörhető volt. Tíz-tizenöt ember közülük – magasra emelve a -kaszáját – déltájban megpróbált <span class="pagenum"><a name= -"Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> kitörni. Az érkezés oldalán -jöttek kifelé, azzal a harci kiáltással, hogy megölik az urakat. -Nekiindultak a szuronyoknak, amelyek elébük szegződtek. Nyugodtan -jöttek előre a magasra emelt kaszákkal. Ekkor közébük lőttek. Hatan -felbuktak, a többiek visszarohantak az üvegtető alá. Azután benn -maradtak. Benn még mindíg nőtt a lárma, azután vad énekszó -hallatszott ki. Künn álltak a katonák, mögöttük, elöntve az egész -Kerepesi-utat, tolongtak az emberek, és a tömeg mögött idegesen, -türelmetlenkedve, elképedve és haragosan várt Budapest.</p> -<p>Lassan jött az este. Belülről tűzfény vöröslött ki. A parasztok -az összetört bútorokból máglyát raktak. Azután ujra énekszó -hallatszott, néha még valami csörömpölés. Jött az éjszaka és csend -lett. Budapest idegesen, elszoruló lélekzettel várt künn.</p> -<p>Éjfél után teljes lett a csend. Ekkor megkezdődött a -visszahódítás. A katonák előreszegzett szuronyai mögött lassan, -halkan, óvatos és aggodalmasan vigyázó stratégiával benyomultak a -rendőrök. A tető villámlámpái össze voltak törve, kézi lámpásokkal -világították meg az utat, a perront, a várótermeket. A szuronyok -idegesen rezzentek meg néha. De ellentállás nem volt. A véres -kaszák a földön hevertek. És az üvegtető alatt, a várótermekben, a -pincében, a bennmaradt vasúti kocsikban egymásután szedték össze a -rombolás, piszok, pálinka, pezsgő és vér között részeg álomban -fekvő aratókat.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span></p> -<h2>A HARMADIK.</h2> -<p>Zsitvay csak egy heti szabadságot kapott. A gyárban tengersok -volt a munka és a mérnökökre reggeltől estig szükség volt. Egy -hetes nászútra nem volt érdemes menni. Felszaladtak a Tátrába, ott -töltöttek hat napot és a hetediken már bevonultak az új -lakásukba.</p> -<p>A lakás berendezve, készen várta őket. Három szobájuk volt: -hálószoba, ebédlő és férfiszoba, amely egy kicsit szalon is lesz. A -három szobához elég egy cseléd: ez is ott várta már őket a -lakásban. Teréznek hítták, sovány és formátlan nő volt, de elég -barátságos és nem kellemetlen.</p> -<p>Zsitvayék boldogan kezdtek neki az új életnek az új lakásban. -Szerették egymást. És nagyon fiatalok voltak. A türelmetlenül várt -házasság, az együttélés semmiféle kiábrándulást nem hozott a -számukra; ellenkezőleg: minden nap meglepetve állapították meg, -milyen jó és hogyan lesz egyre jobb együtt élni. Minden nappal -közelebb jutottak egymáshoz, összébb símultak, mámorosabbak, -boldogabbak, megelégedettebbek lettek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span></p> -<p>Eltelt három, négy, öt hónap és nem változott meg a viszonyuk -forrósága. Az egyiknek a csókja még mindíg tartogatott meglepetést -a másik számára. Unottá az érintkezésük egy percre se lett; csak -számítóbbá és tudatosabbá. Hónapok multak el és még mindíg szeretői -voltak egymásnak. Fiatal és tüzes szeretői, és törvényes, tisztes, -polgári szerelmük orgiákat rendezett.</p> -<p>A házasságuk negyedik hónapjában történt, hogy az asszony egy -éjjel, tizenegy órakor – egy órával a lefekvésük után – -felkönyökölt a párnájára és hallgatózott.</p> -<p>– Mire figyelsz? – kérdezte tőle a férje.</p> -<p>Az asszony még egy kicsit hallgatózott, azután rámutatott a -hálószoba becsukott ajtajára és rémülten mondta:</p> -<p>– Valaki jár az ebédlőben.</p> -<p>– Ugyan menj!</p> -<p>– De igen. Hallottam a lépéseit.</p> -<p>Zsitvay is hallgatózott; de nem hallott semmit.</p> -<p>– Képzelődtél – mondta a feleségének.</p> -<p>Az asszony megnyugodott és mind a ketten elaludtak.</p> -<p>Harmadnap éjjel az asszony ismét sápadó arccal fordult a férje -felé:</p> -<p>– Megint jár valaki az ebédlőben.</p> -<p>Zsitvay hallgatózott és most neki is úgy tetszett, mintha bent -lépéseket hallott volna. Felugrott az ágyból.</p> -<p>– Ne, – sikoltott halkan az asszony – ne! Ne menj ki. Hátha -tolvaj!</p> -<p>Zsitvay belenyúlt az éjjeli szekrény fiókjába, <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> kivette a -revolverét, odament az ajtóhoz és kinyitotta. A hálószoba -lámpájának a fénye hosszú, széles csíkban esett be az ebédlőbe. -Zsitvay körülnézett. Nem látott senkit. Meggyujtotta az ebédlő -villamos lámpáját. A szoba üres volt. Bement a harmadik szobába, -kiment az előszobába, revolverrel a kezében benyitott a kamrákba, a -konyhába. Nem talált senkit. Bekopogtatott a cselédszobába.</p> -<p>– Teréz! Ébren van?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Nem hallott itt kinn járni valakit?</p> -<p>– Nem. Senkit se hallottam.</p> -<p>Zsitvay visszament a feleségéhez.</p> -<p>– Azt hiszem, mondta neki, mind a ketten ideges csacsik vagyunk. -Senkit se találtam. Minthogy pedig kísértetek nincsenek, mi -alighanem valamelyik bútornak a ropogását képzeltük lépések -zajának.</p> -<p>Az asszony megnyugodott. Négy nap mulva ismét lépések zaját -hallották az ebédlőben. Zsitvay ismét nem talált kint senkit. Az -asszony ismét megnyugodott, de azt kívánta, zárják be ezentúl -kulcscsal a hálószoba ajtaját éjszakára.</p> -<p>A lépések zajával, azzal a ropogással, amelyet az emberi láb -okoz a könnyen síró parketten, nem törődtek már. Minthogy semmi baj -sem történt, belenyugodtak abba a magyarázatba, hogy a bútorok -ropognak. És aggódás nélkül szerették egymást. A szerelmük -nyugtalan volt és találékony.</p> -<p>Egy éjjel azonban nemcsak lépések zaját <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> hallották -az ebédlőből, hanem egy sóhajtás zaját is. Egy, keserves, -fájdalomból font, a szívnek a sajgó fenekéről felszakadt, hosszú -sóhajtást. Meglepetve bámultak egymásra. A bezárt ajtó -megtompította a hangját, de ez sóhajtás volt: visszatarthatatlan, -szomorú, kétségbeesett sóhajtás.</p> -<p>Zsitvay kiugrott az ágyból. Az ajtóhoz sietett, kinyitotta, -belépett az ebédlőbe, de a szoba akkor már üres volt. Megismételte -az első kutatást, de nem talált senkit. A lakás üres volt. Teréz -régen aludt.</p> -<p>Zsitvay bosszankodva tért vissza a feleségéhez.</p> -<p>– Ez mégis csak hallatlan – mondta. – Hát mi lehet ez?</p> -<p>Találgatott egy ideig, azután ezt mondta:</p> -<p>– Vagy emberi sóhajtás volt és akkor valamelyik szomszéd -lakásból hallatszott át. Vagy valami kívülről jövő hang volt: -ajtónyikorgás, macskanyávogás, kéménycsörömpölés és akkor csak a mi -tökéletlen fülünk és izgékony idegrendszerünk hallotta -sóhajtásnak.</p> -<p>Kénytelenek voltak ezzel a magyarázattal megelégedni. Egy hétig -csend is volt ezután, de akkor újra kezdődött a ropogás, és egyszer -ismét hallottak egy hosszú, keserves sóhajtást. Zsitvay most már -nevetett.</p> -<p>– Bizonyos, – mondotta – hogy valami kémény nyikorog itt -fölöttünk. Szamarak voltunk, hogy megijedtünk tőle.</p> -<p>A dologgal ezután nem törődtek. Szerették egymást, boldogak -voltak. Örültek, amikor <span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span> egyedül maradhattak és szerették az -éjszakát.</p> -<p>Öt hét mulva egy este, mikor egyedül maradtak, a férfi -megcsókolta az asszony nyakát. Az asszony odasimult hozzá, -odafektette a nyakát az ajkára, és a gyöngédségnek egy turbékoló -hangján elnyujtva és remegve mondta:</p> -<p>– Te drága!… Te édes!…</p> -<p>A férfi magához szorította és egy ideges, remegő mellhangon -dédelgette:</p> -<p>– Irén!… Irén!… Irén!…</p> -<p>Ebben a percben a bezárt ajtajukon kívül, az ajtó -tőszomszédságában, olyan közel az ajtóhoz, hogy szinte megreccsent -belé a fa, egy harsogó zokogás tört fel. Egy emberi, egy -félreismerhetetlenül emberi zokogás, egy visszatarthatatlan, -elbődülő, kiáltó emberi sírás.</p> -<p>Az asszony elsápadt; a férfi gyors elhatározással abban a -pillanatban kiugrott az ágyból, egy ugrással ott termett az -ajtónál, kinyitotta, és belépett az ebédlőbe.</p> -<p>Belenézett a szoba félhomályába. A másik ajtón egy meghajlott, -barna alak surrant át a harmadik szobába. Zsitvayban forrott a düh. -Két ugrással kinn volt az előszobában: harmadik szobájuk ajtaja -előtt. Felrántotta az ajtót, amelyet már belülről is nyitottak. Egy -emberi nyak akadt a keze közé: megmarkolta ezt a nyakat, -megszorította és dühöngő kegyetlenséggel nyomta le a földre:</p> -<p>– Most megvagy, disznó!</p> -<p>Jobb kezével az idegen nyakat tartotta, <span class= -"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> balkezével -pedig a sötét szobában a villamos lámpa csavaróját kereste.</p> -<p>A lámpa kigyuladt. A szoba világos lett. Zsitvay egészen -felemelkedett, eleresztette a torkot, amelyet szorongatott, és -felállott. Előtte a földön egy zokogó, pihegő gomolyagban ott -feküdt a cselédjük, Teréz.</p> -<p>Zsitvay előbb elbámult, azután mértéktelen dühbe jött.</p> -<p>– Teréz! – ordította. Teréz, maga volt az?</p> -<p>Teréz nem válaszolt. Sírt.</p> -<p>– Teréz, ordította Zsitvay. Feleljen rögtön, vagy széttaposom. -Maga járt ott éjszakánként az ebédlőben?</p> -<p>Teréz nem válaszolt. Behúzta a fejét, összekuporodott a földön -és sírt.</p> -<p>– Felelj, ordította Zsitvay, vagy ütlek. Te jártál éjszakánként -az ebédlőben?</p> -<p>A barna gomolyagból ekkor halk, síró válasz jött:</p> -<p>– Igen.</p> -<p>A Zsitvay dühe erre egyszerre lecsillapodott. Kényelmetlenül -érezte magát. Zavarodott lett. Csendesebben kérdezte:</p> -<p>– Teréz! Mit csinált maga éjjel az ebédlőben?</p> -<p>Teréz nem válaszolt. Zsitvay attól kezdett félni, hogy -eltalálta.</p> -<p>– Hallgatózott? – kérdezte idegesen.</p> -<p>– Igen.</p> -<p>Zsitvayn végigfutott a hideg. Szégyelni kezdte magát. -<span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span></p> -<p>A szoba ajtajában ekkor megjelent a felesége: remegve, rémülten, -ingben. Zsitvay szégyelte a maga ruhátlanságát is. Az asszonyét még -jobban.</p> -<p>– Menj be – mondta neki. – Mindjárt megmagyarázok mindent.</p> -<p>Az asszony elámulva nézte a földön fekvő cselédet.</p> -<p>– Menj be – mondta idegesen Zsitvay.</p> -<p>Az asszony visszament a hálószobába. Zsitvay egy karosszék mögé -állott, hogy az egész teste el legyen takarva és csendesen -szólt:</p> -<p>– Hát miért tette ezt, Teréz?</p> -<p>A hangjában részvét, szánalom, lágyság és jóság volt. A nő -felemelte a fejét erre a hangra. Könnyek hullottak a szeméből.</p> -<p>– Hát miért tette Teréz? – kérdezte Zsitvay.</p> -<p>Terézből erre kitört a vallomása. Áradva, hebegve, sírásban -elcsuklóan hadarta:</p> -<p>– Láttam, hogy hogyan szeretik egymást. Eleinte kibírtam. De -eltelt három hónap is… Egyszer véletlenül hallottam… Nem tehetek -róla… De azután mindíg hallani akartam…</p> -<p>Zsitvay elhülve állott. Hideg borzongás futott végig a -hátán.</p> -<p>– Hány éves maga, Teréz? – kérdezte megdöbbenve.</p> -<p>– Huszonnégy.</p> -<p>Zsitvay elámult. Legalább harmincnégynek tartotta.</p> -<p>Ekkor újra megdobbant a szive. <span class="pagenum"><a name= -"Page_68" id="Page_68">-68-</a></span></p> -<p>– Teréz, mondta, asszony maga?</p> -<p>Teréz sötétvörösre pirult, a szeméből újra könnyek kezdtek -hullani és lehajtott fővel dadogta:</p> -<p>– Lány vagyok.</p> -<p>Zsitvay látta rajta, hogy igazat mond. Nagyon is igazat.</p> -<p>– Menjen ki, Teréz, – mondta neki csendesen.</p> -<p>A leány kisurrant. Zsitvay visszament a feleségéhez. Röviden és -kínos zavarodottsággal elmondta neki a dolgot. Azután hallgattak. -Eszükbe jutott a sok éjszaka, amelyet az ebédlő parkettjének a -roppanásai kísértek.</p> -<p>És ők még arra sem gondoltak soha, lány-e ez a Teréz és nem -kellene-e előtte titkolózniok. Egy lánynyal éltek együtt: a polgári -menage kicsisége egy lány, egy szűz előtt tárta ki a házasélet -titkait és örömeit, sóhajtásait és öleléseit.</p> -<p>– Kicsikém, mondta Zsitvay, nagy nyomorúságok vannak a -világon.</p> -<p>Hallgattak. Nagyon szégyelték magukat és nagyon szomorúak -voltak.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span></p> -<h2>SZÍNÉSZEK.</h2> -<h3>I.<br /> -ÖREG BARACS ISTVÁN.</h3> -<p>Rácz, az újságíró felment a színpadra. Baracs Istvánt kereste. -Az első felvonáshoz felhúzták már a függönyt, a kórístalányok nagy -csapatban várták, mikor kell a színpadra betódulniok, az öreg -színész pedig egy ládán ült a folyosóra nyíló ajtó mellett, -kinyújtotta a lábát és maga elé nézett. Rácz oda ment hozzá.</p> -<p>– Szervusz, Pista, szervusz, öreg Pista, – mondta neki nagyon -melegen.</p> -<p>Baracs felnézett rá, kezet nyújtott neki és keményen -megszorította a kezét.</p> -<p>– Szervusz, – mondta neki, hogy kerülsz te ide?</p> -<p>– Én már három éve pesti újságíró vagyok. Örülök, hogy te is ide -kerültél.</p> -<p>Baracs összehúzta a szemöldökét, kibiggyesztette a száját, -felállott, rátette a kezét a fiatalember vállára és halkan, röviden -mondta:</p> -<p>– Ne örülj. Ne örülj. Ne örülj.</p> -<p>– Ohó, öreg Pista, mi bajod? <span class="pagenum"><a name= -"Page_70" id="Page_70">-70-</a></span></p> -<p>Baracs felemelte a fejét, gondolkozott és azt kérdezte:</p> -<p>– Te írtad talán a Fővárosi Lapokba azt a cikket, amelyikben az -én szerződtetésemről is szó volt?</p> -<p>– Igen. „R“ jegy volt aláírva.</p> -<p>Az öreg színész gőgösen emelte fel a fejét, hidegen végignézte a -fiatalembert és elfordult.</p> -<p>– Úgy? Isten velünk!…</p> -<p>Egészen elfordult és indult kifelé a folyosóra. Az újságíró -utána ment és megfogta a karját.</p> -<p>– No Pista, – mondta, – öreg Pista, ne bolondozz.</p> -<p>A színész megfordult.</p> -<p>– Talán azt várja az úr, hogy udvaroljak neki? A nagyhatalmú -kritikus talán alázatosságot kíván szegény szolgájától?</p> -<p>Az újságíró nevetett.</p> -<p>– Fenét kívánok én, öreg Pista, nem alázatosságot. Hiszen olyan -gőgös vagy, mint egy uralkodó herceg… ördögöt, mint egy bolond, vén -színész. Ne szamárkodj, öreg Pista. Úgy örültem, mikor hallottam, -hogy itt vagy. Siettem hozzád és erre úgy bánsz velem, mintha – -kiittam volna a borodat.</p> -<p>Az öreg színész megfordult és durcásan nézett farkasszemet az -újságíróval.</p> -<p>– No öreg Pista, – mondta Rácz, – hát ne bolondozz. Gondolj -azokra a szép éjszakákra az Arany sasban, a jó vidéken…</p> -<p>Baracs hunyorgatni kezdett a szemével, <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> azután -karon fogta az újságírót és kivitte a folyosóra.</p> -<p>– Igaz, – mondta, – hiszen te jó fiú vagy. Nem olyan gazember, -mint a többi. De miért írtad azt a cikket?</p> -<p>– Hiszen csupa jót írtam rólad.</p> -<p>– Túlságos jókat… Túlságos sokat. Most az egész országban -tudják, hogy én idejutottam. Én: öreg Baracs Pista… A Dalos -Színházba… Operett-buffónak… Pfúj!</p> -<p>Mély undorral köpött egyet, azután újra odafordult az -újságíróhoz:</p> -<p>– Azt írtad erről a helyről, hogy ez műintézet… Hát tudod, mi -ez? Majd én megmondom. Olvastad te Zolát? Persze, hogy olvastad, -hiszen nem vagy te buta színész. Hát tudod, minek nevezi Bordenave -a Nanában a maga színházát? Tudod? Hát ez a színház az, aminek -Bordenave a maga színházát nevezi… Az. Nem műintézet.</p> -<p>Kipirult a heves beszédtől. Az újságíró átkarolta és halkan -súgta neki:</p> -<p>– Öreg Pista, <em class="gesperrt">hány hétig akarsz itt -maradni</em>?</p> -<p>A vén színész ránézett, leeresztette a karjait és csendesen -mondta:</p> -<p>– Igazad van. Megférhetetlen vén bolond komédiás vagyok…</p> -<p>– No ne búsulj, öreg Pista. Vén bolond komédiás vagy, de -nagyszerű komédiás vagy.</p> -<p>– Látod, mondta Baracs, voltaképpen szeretnem kellene ezt a -Serényit… Virágvasárnap <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span> után, mikor szerződés nélkül maradtam, -mikor nem volt vidéki direktor, amelyiknek kellettem volna, mikor -az egész banda kimondta, hogy Abád-Szalókra se vagyok jó, amikor -már csak két hatosom volt, akkor eljött hozzám; felkeresett ő maga; -szerződtetett; adott jó gázsit; adott előleget… De gyűlölöm. Mert -lealjasítja a színházát és lealjasít engem… Nézz rám…</p> -<p>Az újságíró végignézte. Az öreg színész fantasztikus spanyol -ruhába volt bujtatva. Vékony, csontos lábain vörös trikó feszült -meg; rövid sárga bugyogó volt rajta; nevetséges kis gallér lógott a -nyakában, az oldalán rövid spádé volt, a fején pedig barett, -amelyen három óriási structoll hajladozott. Hegyesre kifent -álbajuszt ragasztott, amelyre szomorúan hajolt rá nagy orra. Amint -szétterpesztette sovány, bütykös lábait és lehajtotta szomorú nagy -orrát: olyan szánalmas volt, olyan kétségbeejtő volt a cifra -ruhában, hogy sírni lehetett rajta.</p> -<p>– Öreg Pista, mondotta az újságíró mély részvéttel, mégse -játssza úgy senki III. Richardot mint te.</p> -<p>Baracs vonogatta a vállát:</p> -<p>– Mégis más játssza, nem én. Otellót is más játssza, meg -Falstaffot is más játssza. És Borkmannt is más játssza és Rankot -is. Mindent más játszik. Én pedig táncolok és kuplékat -énekelek.</p> -<p>Az újságíró nem tudott szólni. A színész megfogta a karját. -<span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span></p> -<p>– Gyere, – mondta, – igyunk egy kis bort.</p> -<p>Bort hozatott, ivott és beszélt:</p> -<p>– Van a Ferencvárosban egy kis kocsma. A gazdájának nagy -vendéglője volt valamikor Debrecenben. De az is marha volt. -Szerette a művészetet. Arra azután ráment a vendéglője. Most egy -kis kocsmája van. Odajárok minden nap… Ott olcsó a bor.</p> -<p>A folyosón mozgás támadt. Vége volt a felvonásnak. A színpad -felől Baracsot hívta valaki:</p> -<p>– Baracs! Baracs!</p> -<p>Az öreg színész nem mozdult. Egy fiatalember szaladt ki a -folyosóra:</p> -<p>– Baracs!… Tábor Panni hivat.</p> -<p>Az öreg rántott egyet a vállán.</p> -<p>– Tábor Panni hivat! – mondta újra a fiatalember.</p> -<p>– Ha akar valamit, dörmögte dacosan a vén színész, jőjjön ide. -Nem vagyok én a kiskutyája, mint te.</p> -<p>A fiatalember elszörnyedve fordult meg, és ekkor a színpadra -nyíló ajtóban megjelent Tábor Panni. Rövid, csillogó szoknya volt -rajta, kivágott derék és színes, cifra, spanyol mantilla.</p> -<p>– Jó estét Rácz, – köszönt az újságírónak.</p> -<p>– Csókolom a kezét.</p> -<p>– Baracstól akarok kérni valamit, mondta a színésznő. Öregem, -kérlek egy percre.</p> -<p>Baracs mogorván kelt fel; a színésznő félrevonta és beszélni -kezdett:</p> -<p>– Öregem, kérlek, ha majd a duettünk végén a karodra hajlok… -<span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span></p> -<p>Az újságíró nem hallotta a többit. A színésznő azután köszönt, -elment és Baracs visszajött.</p> -<p>– A disznó, – mondta dühösen.</p> -<p>– Kire haragszol? – kérdezte Rácz.</p> -<p>– Kire? Erre a disznóra, erre a Tábor Pannira.</p> -<p>– Miért? Nagyon kedves volt hozzád.</p> -<p>– Kedves mindenkihez, mert azt akarja, hogy jó kollégának -tartsák. De alapjában lenéz minden színészt. A grófjain kívül nem -ismer embert. Az egész színészet arra való neki, hogy drágábban -árulhassa magát. És ez parancsol itt. Ennek engedelmeskedik itt -mindenki. Ezért van az egész színház, ez a… műintézet. És ez -tetszik nektek. Ezért vagytok megbolondulva. Ezért a károgó -varjúért. Ezért a vércséért.</p> -<p>Lihegett a dühtől, bort hozatott és szomjasan ivott.</p> -<p>– Látod, mondta azután, nekünk színészeknek nem volna szabad -lenéznünk a közönséget. Érte vagyunk, érte komédiázunk, amit ő -akar, nekünk az az igazság. De ha látom, hogy ezért a varjúért -egész Budapest őrjöng, akkor oda tudnék állni a lámpákhoz és le -tudnám köpni őket…</p> -<p>Megint ivott.</p> -<p>– Ez a vércse – mondta azután, – kegyetlenebbül uralkodik itt, -mint Erzsébet cárnő. Mindenkire féltékeny és kimar mindenkit, akire -féltékeny. Még a férfiakra is. Rajta kívűl senki sem lehet ügyes, -jó, szép. Mindenki legyen ocsmány, botorkáló, undorító, hogy őt -szebbnek <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span> lássák. Majd meglátod, mit fogok művelni. -A gyomrod émelyedik. Tudod mit mondott most? Hogy a duettünk után, -mielőtt pofon ütne, amikor kergetem és a karomra hajlik, – a -vágyódástól a nyelvemet is nyújtsam ki, mielőtt pofon üt… Azután -majd pofon üt, édesen kacag és elszalad és ötvenszer hívják ki.</p> -<p>Megint ivott.</p> -<p>– Nem vagyok én hiú, – mondta. – Tudok én nevetséges és undorító -lenni. De ezért a bestiáért! Ezért a varjúért! Én: öreg Baracs -István, én: öreg Baracs István, én: öreg Baracs István…</p> -<p>Az újságíró aggódva nézett rá.</p> -<p>– Vigyázz, öregem, – mondta, – sokat ne igyál.</p> -<p>A vén színész büszkén felelt:</p> -<p>– Ne félts te engem, fiam. Holtrészegen is mentem én már -színpadra, mégse vette észre senki.</p> -<p>Bort hozatott és újra ivott. Az újságíró rosszul érezte -magát.</p> -<p>– Vigyázz, öregem – mondta – vigyázz.</p> -<p>A színész kiabálva válaszolt:</p> -<p>– Ne félts engem. Öreg Baracs István vagyok én.</p> -<p>Elkeseredett:</p> -<p>– Idejutottam – mondta és szinte zokogott a hangja – idejutottam -én: öreg Baracs István, idejutottam…</p> -<p>Az újságíró meg volt hatva és kínos zavarban volt. Fájt neki ez -a jelenet és féltette a vén színészt. Az öreg ivott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span></p> -<p>Végre csengettek. Az ügyelő kiabált:</p> -<p>– Baracs. Színpadra, Baracs.</p> -<p>Az öreg színész felkelt. Az újságíró aggódva pillantott rá. De -az öreg nem tántorgott. Gőgösen felfeszítette a fejét, -kiegyenesítette a derekát és ment a színpad felé. Az újságíró -elkísérte. Baracs ránézett.</p> -<p>– Utálom – mondta, – ezt a bódét. A gazdáját is, azt a bítang -Serényit. És azt a varjút, azt a vércsét…</p> -<p>A függöny felment. Baracs belépett a színpadra. Az újságíró egy -kulissza mellé húzódott és aggódva nézte. De az aggodalom csakugyan -felesleges volt. Az öregen nem látszott meg, hogy bort ivott. A -szerepét tudta, és biztosan mozgott. Egy spanyol rendőrfőnököt -játszott; mulatságos volt, és ahol a sekélyke, silány, otromba -szerep megengedte, ott áradt belőle a meleg, finom humor. Rácz -bámulva mondta magában:</p> -<p>– Csakugyan nagy művész az öreg.</p> -<p>A finom humornak azonban hamar vége lett. Jöttek a vaskos és -otromba részletek. Jött Tábor Panni, Sevilla gyöngye, a szép -cigarettasodró-lány, és az öregnek undorítónak és otrombának -kellett lennie, hogy a primadonna annál szebb legyen. Hát undorító -volt és otromba. Csetlett-botlott, lihegett, énekelt, szaladt és -táncolt. Táncolt! A sovány lábaszárát ide-oda ingatta, nevettek -rajta, Tábor Panni szép volt, és az újságírónak fájt a szíve.</p> -<p>Egyszer kijött a színfalak közé. Megállott, <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> lehajtotta -a fejét és szomorú nagy orra bánatosan ereszkedett lefelé.</p> -<p>– Menj el innen, – mondta az újságírónak, – menj el innen, -szégyenlem magam.</p> -<p>– Ugyan öregem.</p> -<p>A nézőtérről dübörgő taps hangzott fel, Tábor Panni benn a -színpadon nevetve hajtotta meg a fejét, és Baracs újra dühbe -jött.</p> -<p>– Ez a bestia, ez tetszik nekik. Ez a varjú, ez a vércse.</p> -<p>Ujra bement a színpadra. Következett a duett. A szövegíró gyenge -ötletessége a férfinak alig juttatott valami énekszöveget. Csak -állati hangokat juttatott neki. A nő énekelt, disznócskámnak, -kutyácskámnak, galambocskámnak nevezte a férfit és a férfinek bele -kellett röfögnie, ugatnia és turbékolnia az énekbe. Kergetnie -kellett a nőt és röfögnie kellett. Tábor Panni hajladozott, -kisiklott az ölelésből és Baracs, öreg Baracs István röfögött, -ugatott és turbékolt. Rácz felháborodva mondta magában:</p> -<p>– Ez förtelmes.</p> -<p>A duett a vége felé járt. A spanyol rendőrkapitány ugrált, -röfögött és turbékolt; a szép cigarettasodró-lány hajladozott, -csillogott és énekelt.</p> -<p>Jött a duett vége, amikor a férfinek lihegnie kell, a lány -hátrahajlítva a derekát a karjára dől, a férfi nagy vágyakozásában -kinyújtja a nyelvét, egy pofont kap és a lány csillogva és csengő -kacagással elszalad.</p> -<p>De a szegény spanyol rendőrkapitánynak ekkorra elfogyott az -ereje. Még táncolt, még <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span> turbékolt egy kicsit, de mire a lány -hátrahajlította a derekát és a karjára dőlt, akkorra nem tudott -többé undorító lenni. A kacagtató vágyódás eltűnt az arcáról, nagy -hideg szomorúság borult el bánatos orra körül, a hegyes bajusz -mögött a fagyos keserűség két ránca jelent meg, és a kacér, -csillogó lányra, – aki a karjára hajlott – hidegen, merev arccal és -fájdalmas szemmel pillantott le.</p> -<p>Tábor Panni még jobban hátrafeszítette a derekát és -türelmetlenül súgta:</p> -<p>– No! No!</p> -<p>Öreg Baracs István nézett rá hidegen, keserűen, részegen, és nem -lihegett, nem nyújtotta ki a nyelvét, nem hajolt föléje, hogy -megcsókolja.</p> -<p>– Hajolj hát le, – súgta Tábor Panni.</p> -<p>Öreg Baracs István mozdulatlanul, keserűen nézett le rá.</p> -<p>Tábor Panni bosszúsan mondta, majdnem kiáltotta, hallani -lehetett a színfalak mögött is:</p> -<p>– Te szamár! Elcsapatlak, te vén szamár!</p> -<p>Ekkor megmozdult öreg Baracs István. Balkarján feküdt a lány; -felemelte a jobb kezét is. És felemelt jobb kezével, ott a -színpadon, ezer ember bámuló szeme előtt, eszeveszett dühvel, -keserű, dühödt haraggal fogta meg a lány meztelen, fehér torkát és -megszorította, úgy, hogy ropogtak a csontjai és hörögni kezdett a -mosolygó száj.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span></p> -<h3>II.<br /> -KANIZSAI.</h3> -<p>A színkör előtt, a poros akácfák alatt néhány színész -álldogált.</p> -<p>– Mi újság? – kérdeztem tőlük.</p> -<p>Vonogatták a vállukat. Az otromba, nagy faépület, az aréna -ajtaja ekkor kinyílt és kirohant rajta Kanizsai, a direktor. -Borotválatlan volt, ritkuló haja szétborzolódott, a szemei -tévedezve és rémülettel néztek a levegőbe. A hosszú ember maga volt -az esztelenül rohanó kétségbeesés. Megállítottam.</p> -<p>– Hohó, mi újság?</p> -<p>Értelmetlenül nézett rám.</p> -<p>– Árverezni akarnak, mondta azután hirtelen és dadogva, -árverezni…</p> -<p>Tovább rohant. Hosszú lábai kétségbeesve kalimpáltak, nyurga -alakja bánatosan ingott a poros, nyári utcán.</p> -<p>Indultam a város felé. A Fő-utcán hangosan kiáltozott felém -valaki. Megfordultam. Rábay volt, aki otthon bolond bárónak hívtak, -mert nagyon okos volt.</p> -<p>– Halló, halló, tisztelt barátom, mit csinál itt? <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span></p> -<p>– Míndig itthon töltök nehány napot a szabadságomból. Hát a báró -úr?</p> -<p>– Lejöttem mulatni egy kicsit.</p> -<p>– No, itt kevés a mulatság.</p> -<p>– Dehogy kevés; a rokonságomon mulatok; nincs Budapesten ilyen -szórakozás.</p> -<p>Tovább mentünk a Fő-utcán. A báró egyszerre megkapja a -karomat.</p> -<p>– Ki ez az asszony?</p> -<p>Egy királyi szépségű nő ment el mellettünk Karcsú, izmos, szőke, -a vörösnek izgató árnyalatával.</p> -<p>– Én azt hittem – mondta a báró – hogy mindenkit ismerek itthon. -Ki ez?</p> -<p>– Idegen.</p> -<p>– Ismeri?</p> -<p>– Igen. Kanizsainak, a színigazgatónak a felesége.</p> -<p>A báró kérdésekkel vallatott és én elmondtam, amit az asszonyról -tudtam.</p> -<p>– Varróleány volt Lőcsén vagy Késmárkon. Kanizsai egyszer arra -vetődött. Meglátta. Másnap megkérte, három hét mulva feleségül -vette. Az asszony most a társulat primadonnája. Ő játssza Oféliát, -meg Szép Helénát is. Eleinte egy szép bábu volt a szinpadon, most -azonban már meglepő dolgokat csinál, Budapestről ábrándozik, -gyilkos módon hálátlan az ura iránt, aki kinevelte, és a szegény -Kanizsainak nagy harcokat kellett vívnia, hogy eddig is -megőrizze.</p> -<p>– Micsoda ember ez a Kanizsai? – kérdezte a báró. <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span></p> -<p>– Nem hallotta a hírét? A legkedvesebb bolond a világon. -Valamikor telekkönyvi iktató volt. Örökölt vagy húszezer forintot -és erre kitört belőle az elnyomott és titkolt hajlandóság. Színész -lett, sőt színigazgató. Az a mániája, hogy kulturmissziót teljesit, -tehát makacsul Shakesperet és Moliéret játssza a vidéknek. A vidék -ezt azzal viszonozza, hogy makacsul nem jár színházba. A húszezer -forint elfogyott, és ma akarják elárverezni a holmiját.</p> -<p>A báró elgondolkozott. Utána nézett az asszonynak és ezt -mondta:</p> -<p>– Ki fogom fizetni az adósságait.</p> -<p>Ránéztem. Megértettem. Okos báró ez a bolond báró. Némi lelki -furdalásom volt: – szegény Kanizsai. De végre is, én nem tehetek -róla…</p> -<p>– Kérem, – mondta a báró, – mutasson be engem annak a -Kanizsainak.</p> -<p>Elmentünk a színház felé. A poros akácok alatt ott állott -Kanizsai nehány színésszel. Messziről látszott, hogy veszekednek. -Odaértünk.</p> -<p>– Direktor úr, – mondtam, – kérem egy szóra.</p> -<p>– Tessék.</p> -<p>– Rábay báró úr akart önnel megismerkedni.</p> -<p>Kanizsai szomorúan örült.</p> -<p>– Kérem, – mondta Rábay, – sajnálattal hallom, hogy önnek némi -financiális kellemetlenségei vannak.</p> -<p>– Igen, igen…</p> -<p>A báró nagyúri szerénységgel, leírhatatlanul előkelően mondta: -<span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span></p> -<p>– Nagy hálára kötelezne, ha megengedné, hogy a hitelezőit én -elégítsem ki.</p> -<p>Kanizsai nem értette a dolgot. Kérdezett, dadogott, csuklott, -elpirult és elsápadt, hadonászott a karjaival, és végül meg akarta -csókolni a Rábay kezét. A báró, akinek a művészi érdeklődése soha -fölül nem emelkedett az operettek pásztorlánykáin, nemesen -mondta:</p> -<p>– Ismerem az ön magas törekvéseit és kötelességemnek tartom a -hazai színművészetet tőlem telhetőleg támogatni.</p> -<p>Kanizsai szótlanul emelgette az ég felé a karjait…</p> -<p>A báró csakugyan fizetett vagy hétezer forintot, este megjelent -az előadáson, felment a színpadra, gratulált a mámoros Kanizsainak, -bemutattatta magát az asszonynak, és előadás után az igazgató-párt -velem együtt meghívta vacsorára.</p> -<p>A színkör mellett volt a vendéglő. Átmentünk. Külön szobát -nyitottak ki. A báró vacsorát rendelt, pezsgőt hűttetett be, és az -asszony mellé ült. Nem sietett; úgy bánt vele, mint egy -hercegnővel, sőt a boldogságtól vak Kanizsai részéről állandóan az -a veszedelem fenyegetett, hogy nekiesik a Rábay kezének. Elcsukló -hangon belefogott egy patetikus felköszöntőbe is, de Rábay -erőszakkal leültette.</p> -<p>A vacsora azonban haladt előre. Kanizsai ivott, a pezsgő még -jobban fűtötte a mámorát és akadozó nyelvvel egyre beszélt. Egy -kicsit nekem, de inkább magának. A beszédének az volt a veleje, -hogy van isten, és hogy ő most <span class="pagenum"><a name= -"Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> már meghódítja az igazi -művészetnek ezt a rongy országot.</p> -<p>A báró ezalatt közel húzódott az asszonyhoz. Félfüllel -hallottam, miket mond neki:</p> -<p>– Nagyságos asszonyomnak mindenesetre fel kell jönnie -Budapestre… Örök kár és hallatlan ostobaság volna vidéken maradnia… -Oh, be kell látnia ezt tisztelt férjének is… Én majd meggyőzöm -róla… Magamra vállalom, hogy Budapesten szerződést eszközlök ki… -Mindenről én gondoskodom.</p> -<p>Az asszony, aki eddig is türelmetlenül rángatta a hitvesi -kötelességeknek és a hálának a fékjét, és akit a kisvárosi -gavallérok ostromától is alig tudott megvédelmezni a férje, el volt -veszve. Kigyúlt szemmel hallgatta Rábayt, remegett a -türelmetlenségtől, a jövő lehelletétől, és rögtön indult volna. A -helyzet kínos volt. El akartam menni.</p> -<p>De már későn volt. Kanizsai akinek az áradozásaira már nem -válaszoltam, egyszerre elhallgatott. Ránézett Rábayra, aki suttogva -simult az asszonyhoz, nézte őket két másodpercig, és egyszerre -kijózanodott. A kettős mámor eltünt a szeméből, és világos, élesen -látó pillantással mérte végig őket. Mi lesz most? A következő -félperc olyan kinos volt, hogy szinte dideregtem belé.</p> -<p>Kanizsai nézte a másik kettőt, és eleven színészarcáról -érthetően kiabált le minden gondolata. Most egyszerre megértette, -honnan jött a menekülése, egyszerre látta, hogy nem a hazai -<span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span> művészet szeretetének köszönheti a -segítséget, egyszerre világos volt előtte, hogy a feleségét -akarják. Megvonaglott az arcán a féltékenység, eszébe jutott a sok -küzdelem, amelyet az asszonyért vívott és látta, hogy most már -elvesztette a harcot. Feltámadt a férfi-méltóság is benne egy -percre; de azonnal megszólalt a nagyobb érzés: ha a pénzét az -arcába vágja ennek az embernek, akkor jön az árverés. Szörnyü egy -perc volt; kinos egy vonaglás. De azután befejeződött a -küzdelem.</p> -<p><em class="gesperrt">Győzött a színház</em>… Remegő lábbal kelt -fel; reszketve, ádáz és mardosó nagylelkűséggel, őrült és -eszeveszett gavalérossággal <em class="gesperrt">fizetett</em>: – -átengedte az asszonyt. Kiment.</p> -<p>Bennem didergett az undor és a felindulás. Azok ketten észre sem -vettek semmit. Most már sietve indultam. A sötét folyosón szaladtam -végig. A folyosó végén színházi kulisszák hevertek egy halomban. -Itt állt Kanizsai és a rongy vászonfalakra dőlve zokogott.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span></p> -<h2>ÁLMOK.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Gyöngyösi bekopogtatott a feleségéhez:</p> -<p>– Magda, itthon vagyok. Siess szívem, mert elkésünk.</p> -<p>– Mindjárt készen leszek, mondta az asszony.</p> -<p>Öt perc múlva kijött. Kivágott báli ruha volt rajta. Gyöngyösi -megcsókolta a nyakát, és az asszony hálásan mosolygott rá.</p> -<p>Azután lementek és kocsiba ültek.</p> -<p>– Igaz is, mondta Gyöngyösi, akarsz megismerkedni Ysard-ral? -Fürst, az impresszáriója, meghívott, vacsorázzunk együtt vele -koncert után.</p> -<p>– Igen, mondta az asszony. Ugyis vendéglőben vacsoráztunk -volna.</p> -<p>Felértek a terembe, leültek és nemsokára kezdődött a koncert. Az -asszony el volt ragadtatva, minden zongoraszám új szenzációkat -hozott a számára, és lelkesen tapsolt. Mikor a hangversenynek vége -volt, Gyöngyösi újra megkérdezte:</p> -<p>– Hát együtt vacsorázzunk vele?</p> -<p>– Igen, válaszolta lelkesen az asszony, igen, igen. Micsoda -muzsikus ez. A világ első zongorása. És a saját dolgai elsőrangúak. -<span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span></p> -<p>Felvették a téli kabátjaikat, átmentek a vendéglőbe, és -megkeresték a Fürst külön szobáját. Az impresszárió vagy tizennégy -vendéget hívott meg és a vendégek már mind ott voltak. Tíz perc -múlva jött Ysard is. Megismerkedett a társasággal, azután -vacsorához ültek. Gyöngyösiné a muzsikus mellé kerűlt, eleinte egy -kicsit ideges volt, de Ysard őszinte és nyílt tetszéssel nézegette -szép, szőke fejét; beszélgetni kezdtek, az asszony boldog volt, -hogy jól tud franciául, és azután kipirulva, vidáman és bátran -kérdezett és felelt.</p> -<p>– Mester, mondta, el vagyok ragadtatva magától.</p> -<p>– Asszonyom, mondta Ysard, én hasonlóképen el vagyok ragadtatva -magától.</p> -<p>– Én a muzsikára értettem.</p> -<p>– Én magára értettem.</p> -<p>Azután beszélgettek muzsikáról, operákról, Párisról, Berlinről, -és két óra volt amikor hazafelé indultak. Elbúcsuztak Ysardtól és -kocsiba ültek. Az asszony fáradt volt és álmos; de izgatottan és -boldogan nyujtózkodott. Örült, hogy szép volt és hogy tetszett, -örült, hogy hallotta Ysardt és hogy megismerkedett vele. A muzsika -és a tetszés, a társaság és a kis pezsgő, amit ívott, az egész -színes és érdekes éjszaka megborzongatta és felizgatta.</p> -<p>Azonban álmos volt és mikor hazaértek, gyorsan le akart -feküdni.</p> -<p>– Én írok még egy levelet mondta a férje, hogy holnap délelőtt -nem megyek tárgyalásra. <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span></p> -<p>– Jó, válaszolta az asszony; azután lefeküdt.</p> -<p>Öt perc alatt elaludt. Mire a férje visszajött, mélyen aludt. -Gyöngyösi föléje hajolt, látta, hogy alszik, és ő is lefeküdt.</p> -<p>Az asszony álma éber volt és nyugtalan. Össze-vissza kavargott a -fejében a mai este, elmúlt események és elmúlt esték, és többször -felébredt. Reggel felé megszűnt a lázas, értelmetlenül rohanó, -össze-vissza kavargó, fantasztikus és kínzó álmodás; nem -hánykolódott többé, csendesen, lágyan és mélyen elaludt, és egy -világos, tiszta és nyugodt álma keletkezett.</p> -<p>… A szalonban ült a diványon. Vele szemben ült Ysard és -franciáúl beszélgettek. A muzsikus azután felkelt, melléje ült, és -megfogta a kezét.</p> -<p>– Asszonyom – mondta – el vagyok ragadtatva magától.</p> -<p>Azután megszorította a kezét, és lassan feléje hajolt. Elérte az -ajkát és csendesen megcsókolta… És mindez oly símán, olyan -természetesen és egyszerűen történt, mindez olyan ellenállhatatlan -volt, a csók és az ölelés olyan kábítóan és olyan mámorítóan -ereszkedett le rá, az egész esemény olyan ködösen, homályosan és -édesen burkolta be őt, hogy az elméjének és a lelkiismeretének egy -rezzenése, a szemérmességének és a hűségének egyetlen tiltakozó -mozdulása nélkül adta át magát.</p> -<p>Világos reggel volt, amikor felébredt. Zavarodottan nézett -körűl, azután eszébe jutott, mi <span class="pagenum"><a name= -"Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> történt vele. A szíve -rémülten dobbant meg, és riadtan kérdezte magától, hogyan volt -mindez lehetséges. Nem tudott válaszolni magának, és rettenetes -szégyenkezés rohanta meg. Mit csinált? Hová vitték a gondolatai, -hová vitte egy galád és csúfos álom? Hogyan történt, hogy -kiszolgáltatta magát egy idegen férfinek, akit nem szeret, és -elárulta a férjét, akit szeret? Szégyelte magát és gyűlölte -magát.</p> -<p>– Istenem, gondolta, egy félévi házasság után!…</p> -<p>Világos volt előtte, hogy megcsalta a férjét. Gyűlölettel -gondolt a tegnapi estére, Ysardra, a muzsikára; remegett a -félelemtől és attól a fájdalomtól, hogy semmít sem tehet jóvá; -reszketve nézett körűl…</p> -<p>A férje jött.</p> -<p>– Magda, drágám, jó reggelt, – szólt és meg akarta csókolni.</p> -<p>Az asszony ekkor keserves, lázas, réműlt zokogásba tört ki.</p> -<p>– Magda, szívem, mi baj van? – kérdezte ijedten Gyöngyösi.</p> -<p>Az asszony szégyenkezve szorította be a fejét a párnájába, és -kétségbeesetten, fájdalmasan sírt.</p> -<p>– Mi bajod, mi történt? – könyörgött a férje.</p> -<p>Az asszony sírt és végre szégyenkezve és halkan mondta:</p> -<p>– Semmi… nincs semmi. Valami… rosszat álmodtam. <span class= -"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span></p> -<p>– Óh drága, bolond asszonykám, azért nem kell sírni, mondta -Gyöngyösi.</p> -<p>És megnyugodva ment el.</p> -<h3>II.</h3> -<p>Az asszonyt sokáig kínozta az álma.</p> -<p>– Álmában ismeri meg az ember önönmagát. Álmában ismeri meg az -ember a rejtett tulajdonságait, mondta magában. Hát én rossz -asszony volnék?</p> -<p>Sokáig kínozta ez a kérdés. Eltelt egy év, két év, és még mindíg -eszébe jutott néha az álma, és még mindíg szégyenkezett, ha eszébe -jutott, még mindig zavarodva fordult el a férjétől, az ajkába -harapott és elpirúlt. Lassanként azonban megnyugodott. Kezdte -elfelejteni az álmát, megállapította nyugodtan és biztosan, hogy -hűséges feleség, aki szereti a férjét és akit már csak a kényes -ízlése is visszatart a csalástól; Ysardra sem gondolt többé -félelemmel és undorral; a nagy muzsikusra való emlékezése -zavartalan és kedves emlékezés volt.</p> -<p>Eltelt tíz év, harmincegy éves lett és nyugodtan és szépen -élt.</p> -<p>– Magda – mondta ekkor egy napon a férje – el kell mennünk a -Losonczy-bankettre.</p> -<p>– Menj egyedül.</p> -<p>– Nem lehet. Nagyon rossz néven vennék, ha nem jönnél el.</p> -<p>Így elment az asszony is. A bankett zajos volt és rettentően -unalmas. Ismerős kevés volt; az unalmas ismeretleneknek egy egész -hadseregre <span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span> mutatkozott be és az asszony kétségbeesve -gondolt rá, hogy éjfélig nem szabadulhat meg. Mikor asztalhoz -ültek, még egy idegent mutatott be a férje.</p> -<p>– Geréb László kollégám.</p> -<p>Leültek a vacsorához. Az asszony jobboldalán ült a férje, a -baloldalán Geréb ült le. Keveset beszéltek. Geréb apró -szolgálatokat tett az asszonynak, de nem igen szólt hozzá.</p> -<p>Később a férjével beszélgetett – rajta keresztül – jogi -dolgokról.</p> -<p>Az asszony unatkozott. Egyszer-kétszer ránézett a szomszédjára -és találkozott a a pillantásuk. A férfinek mély és tüzes pillantása -volt. A feje is szép formájú, finom fej. Az ajkai keskenyek, az -álla gőgös; és nyilvánvalóan nagyon unatkozott.</p> -<p>Az asszonyt bántotta ez az unatkozás, ő kezdett beszélgetést, de -a szavaik egy percre sem melegedtek fel. Az asszony -boszankodott.</p> -<p>Azután hazamentek. Az asszony úgy érezte, hogy megsértették; -szépnek tudta magát, és fájt, hogy a szépségét nem vették észre; -ostoba és jelentéktelen ember, – mondta haragosan; de kénytelen -volt mégis Gerébre gondolni, és nagy keserűséget érzett, mikor -elaludt.</p> -<p>Nyugtalan álma volt; néhányszor felébredt, reggel felé azonban -lágyan és mélyen elaludt, és világos, tiszta és nyugodt álma -keletkezett.</p> -<p>… A szalonban ült és mellette ült Geréb. Megfogta a kezét és -halkan ezt mondta:</p> -<p>– Magda! <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span></p> -<p>Őt elfutotta az öröm és csodálkozva és diadalmasan gondolt: – -hát mégis tetszem neki.</p> -<p>Geréb ekkor feléje hajlott, elérte az ajkát, és ő simán, -természetesen, egyszerűen és boldogan átadta magát.</p> -<p>… Mikor felébredt, világos reggel volt. Kinyitotta a szemét és -körűlnézett; kinyújtózkodott, ásitott és álmosan mosolygott.</p> -<p>– Szervusz szívem, mondta a férje, jó kedved van.</p> -<p>– Igen, szólt nyugodtan az asszony, jól aludtam.</p> -<p>A férje megsimogatta az arcát és nyugodtan indult kifelé.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span></p> -<h2>MÁSODSZOR.</h2> -<p>Sárga alkonyat volt. A házak falán sárga fény porzott szét, az -árnyékok is egy fájdalmas sárga skálába sorakoztak, tele volt az -ég, a levegő, az utca ezzel a kínos, vihart jelentő, aggodalmas -alkonyati sárgasággal. Kornisnak fájt a rút szín őrjöngő tombolása, -bántotta a szemét, hunyorgatott belé és fuldokolva keresett új, -friss, üdítő színeket. Reggel feküdt le egy kártyával és borral -viharos éjszaka után és amint estefelé felkelt, szemének és agyának -reszkető idegeit az őszi este lágyságával és puha színeivel akarta -csillapítani. E helyett itt van ez a sárga áradás. Remegett a -türelmetlenségtől és tombolt az utálattól. Kiment a Dunapartra és -sietve szökött vissza: ott is sárgán hullámzott az alkonyat. Beteg -idegei őrjöngve pattogtak.</p> -<p>Az utcán gyújtogatták a lámpákat, és amint egy nő jött szembe -vele a meggyújtott lámpák alatt, egyszerre olyan rémület nyilalt -bele minden csontjába, hogy megtántorodott a fájdalomtól. Meg -kellett támaszkodnia. Összetört testtel dőlt egy házfalhoz és -őrült, didergő félelemmel nézett a nő után. <span class= -"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span></p> -<p>Viaskodott a rémületével. Lehetetlen. Képtelenség. Nem ő az. De, -amint utána tekintett és a puha járását nézte, a finom nyakat a -kósza hajfürtökkel, akkor reszketve újra azt kellett mondania, hogy -ő az. Még a ruhája is az. Esztelenség. Őrület. Téboly.</p> -<p>– Én, – mondta kiáltva magában, – én láttam holtan, én láttam, -amint koporsóba tették, én ott állottam a sír mellett, mikor rög -hullott a koporsójára, vergődtem miatta bánatban és -lelkifurdalásban másfél évig. Én láttam holtan.</p> -<p>És mégis ő az. Felrázta minden erejét és utána sietett. Elébe -került. Hihetetlen, rettentő, de ő az. Ő az, a csodálatos -szemekkel, amelyek alatt olyan árnyék van, mint a ciprusok árnyéka. -Kinek van még rajta kívül olyan arca, amelynek a kimondhatatlan -finomságú színéhez csak a régi elefántcsont patinája hasonlítható. -Az orra, a szája, a pillantás, az, az, az. Ő az: az egyetlen nő, a -felséges szerető, a halott, a meghalt, a halálba űzött.</p> -<p>Mi történt? Mi ez? Micsoda rettentő és borzalmas csoda? Mi van a -sírokkal hát és mik az élet és a halál törvényei? A borzalom -görcsösen rázta meg a testét. Jeges lett a szíve és eltikkadva -bámult utána, amikor eltünt egy kapu alatt.</p> -<p>Az éjszakája a rémület éjszakája volt.</p> -<p>Másnap estefelé ismét ott sétált a ház körül. Lágy őszi alkonyat -volt, amely nem tépte az idegeit már. A leány megint jött puhán és -lassan. <span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span> Elébe állott: megismerné-e vajjon? Nem -ismerte meg, nem szólott, de egy lassú pillantás tündöklő -sugárkévéjét vetette rá. Azután bement a házba.</p> -<p>Most nyugodtan és teli tüdővel szívta be a hűvös est levegőjét. -Ő az. Hogyan jött, miért jött, azon nem töprengett már.</p> -<p>– Csoda történt, – mondta, – valami megfoghatatlan, valami -káprázatos, valami észkábító csoda. Szerencsém van, valami királyi, -valami istenien irgalmas szerencsém. Aki meghalt, az nem halott. -Aki nem halott, annak jóvátehetek mindent; aki él, azt imádhatom, -annak virágokat szórhatok az útjára, annak boldogságot teregethetek -elébe.</p> -<p>… Minden nap várta a lányt. Nemcsak este; reggel is, délben is. -A lány mindíg az ő alázatos, könyörgő, lángoló pillantásával -találkozott. Megismerkedtek. És alázattal, gyöngédséggel, -rabszolga-szerelemmel, ravaszsággal, fáradsággal, minden beteg -idegének és minden izmának feszült munkájával hódította meg újra a -a maga számára.</p> -<p>– Nem is kérdezi, – mondta a lány az első napon, – hogy hívnak, -ki vagyok?</p> -<p>– Tudom, – mondta nyugodtan a férfi, – Fehér Máriának hívják, -tanítónő és a kövesdi papnak a lánya.</p> -<p>– Dehogy, – mondta nevetve a lány, – Horvát Annának hívnak, az -egyetemre járok, és orvos az apám Erdélyben.</p> -<p>A férfi intett a kezével. Mondhat, amit <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> akar, ő -tudja, amit tud. Minden kétsége eltünt, amely eleinte néha még -feltámadt. Próbálta azt mondani a hangjáról, hogy ez más hang. De -olyan mézédességű volt ennek az aranymódra ömlő hangnak a csengése, -hogy lehetetlen volt mást mondania: ez az ő hangja. A lelkében -mindíg erősődött, mindíg izmosodott, mindíg biztosabbá vált, hogy -ez ő. Ez ő. Nevet viselhet akármilyent, mondhat akármit, csoda -történt, ő jött vissza, aki meghalt.</p> -<p>A lány szerelmesen kezdett hozzá hajolni; nem kérdezte tőle, el -akarja-e venni; és amikor a férfi a családját említette, egy -megáradt nagy szerelem királyi nagylelkűségével, az asszonyi, a -fejedelmi bőkezűség természetességével átadta magát neki. Csak ezt -mondta:</p> -<p>– Ha nem szeretsz, meghalok.</p> -<p>– Tudom, – mondta magában a férfi, – már meghaltál egyszer.</p> -<p>Csókolta a leány kezét és hálásan, boldogan és ujjongva mondta -neki:</p> -<p>– Most szeretni foglak. Az elmúlt öt esztendő minden gyötrelme -szerelemmé vált a szívemben. Az első két évben nagyon beteg voltam. -Gyógyítottak. Minden reggel és minden este akkor az sikoltozott a -lelkemben, mért hagytalak el. És azóta is mindíg az sajgott minden -idegszálamban, mért nem szerettelek eléggé. Ezért tomboltam át az -éjszakát a nappalba és ezért vonaglott betegen minden idegem. De -most itt vagy. Visszahozott valami istenien irgalmas csoda. És most -úgy szeretlek, <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> a bűnbánat, az élet és az egészség minden -erejével úgy szeretlek…</p> -<p>– Hasonlítok valakire, – kérdezte a lány, – akit szerettél?</p> -<p>– Nem. Téged szerettelek. Te voltál az.</p> -<p>A lány mosolygott.</p> -<p>– Te voltál, – mondta türelmetlenül a férfi, – te voltál -tulajdon mivoltodban.</p> -<p>A lány belenyugodott. Neki csak szerelem kellett. A férfi -szerette szerelemmel, hálával és a lelkifurdalás elpihenésével, -mámorosan, lázasan, beteg idegekkel és szomjazva a bűnbánat -eloszlásáért. Azután megnyugodott, elpihent a lelke és el is -fáradt.</p> -<p>… Tavasszal ritkábban járt már a lakásba, amelyet a lánynak -kivett. Nem volt pontos, elmaradozott. A lány sírt.</p> -<p>– Hol voltál? – kérdezte tőle, mikor egyszer órákig várta.</p> -<p>– Dolgom volt.</p> -<p>– Nincs semmi dolgod.</p> -<p>– Ne avatkoz bele az ügyeimbe. Ha azt mondom, hogy dolgom volt, -ennyi elég.</p> -<p>Szemben állottak. A lány könnyes szemében fájdalom reszketett, a -férfi pillantása hidegen és idegenül nézte a lányt. Ez az örökös -zaklatás, ez az örökös siránkozás…</p> -<p>– Unom ezeket az ostoba jeleneteket, – mondta neki.</p> -<p>– Hát mit csináljak, szólt kétségbeesve a lány, mikor mindíg -egyedül hagysz?</p> -<p>– Csinálj, amit akarsz. <span class="pagenum"><a name="Page_97" -id="Page_97">-97-</a></span></p> -<p>A lány felsóhajtott. A férfit ez a néma kétségbeesés egészen -dühbe hozta. Izléstelennek, ügyetlennek, formátlannak látta a -lányt.</p> -<p>– Csinálj, amit akarsz. Bánom is én.</p> -<p>A lány felsikoltott.</p> -<p>– Ezt mondod? Most. Most. Amikor…</p> -<p>A férfiban háborgott a kíméletlen düh. Igen, ez ugyanaz a -spekulálás a nagylelkűségre, ugyanaz a gyöngédség-zsarolás, mint -akkor.</p> -<p>– Pénzt kaphatsz, mondta szándékos durvasággal, ha akarsz.</p> -<p>A leány felállott és elforditotta a fejét.</p> -<p>– Menj, mondta, menj…</p> -<p>A férfi fogta a kalapját és dacosan elment.</p> -<p>Az utcán jól érezte magát. Szabad volt, ez jól esett. Mégis a -szabadság ér legtöbbet. Végre is utálatos dolog lekötve lenni, -örökké egy arcot látni, mindíg szemrehányó szavakat hallani és -fájdalmas pillantásokat nézni. Mindíg egy nő… Igaz, a többiek nem -szerelmesek, könnyű teremtések, de változatosak. Válogatni lehet -bennök. Nem kívánnak gyöngédséget, pontosságot, nem kívánnak -semmit. Szabadnak jó lenni.</p> -<p>Gondolkozott, hová menjen. Most övé az este, övé a holnap is, a -holnapután is. Igy jó élni. Rettenetes a lekötöttség. Végre is ő -nem rossz ember, de ez tűrhetetlen.</p> -<p>Elment a télikertbe. Leült egy asztalhoz, a pincér alázatosan -sietett eléje, és a nők a régi bizalmas mosollyal üdvözölték. Jó -itt. Kezében tartotta az étlapot és válogatott. A gondolatai -<span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span> eliramlottak a vacsorától és egyszerre -világosan gondolta magában:</p> -<p>– Holnap reggel egy polgári rendőr jön hozzám és levelet hoz. A -levelet a hídon találták, egy fiatal nő hagyta ott, aki leugrott. -Három nap mulva megidéznek, menjek el a morgueba, megismerem-e a -halottat. Megismerem. Azután koporsóba teszik, kikísérem a temetőbe -és nézni fogom, hogyan hull a koporsóra a rög.</p> -<p>Habozott.</p> -<p>– <em class="gesperrt">Most másodszor</em>, – mondta -magában.</p> -<p>… Ha hazasietne, akkor mindennek elejét lehetne venni. De akkor -jönne újra a rabság. És milyen jó itt. És milyen jó a lustaság. És -úgyis mindegy. Megrendelte a vacsorát.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span></p> -<h2>A JÓ EMBER ÉS A ROSSZ EMBER.</h2> -<p>A jó Breuer átfutotta előbb a berlini lapokat, azután magyar -lapot kért a pincértől. Kinyitotta a magyar újságot és átlapozta. A -szeme egy ismerős néven akadt meg. Pándy Viktor… nagy sikkasztás a -Magyar Bankban… Olaszország felé szökött.</p> -<p>Breuer letette az újságot és elhülve bámult maga elé. Pándy! -Pándy Viktor sikkasztott! Az elegancia professzora, a lovagiasság -főpapja és a becsület nagy-inkvizitora sikkasztott!</p> -<p>Breuert egyenesen megrázta ez a hír. Lassan magához tért -azonban, és ekkor csendesen, halkan, óvatosan örülni kezdett a -hazai hírnek. Voltaképen Pándy üldözte őt ki otthonról, Pándy tette -tűrhetetlenné az életét a bankban. Pándy utazott rá. Előbb segédje -volt valami ügyben és párbajba akarta őt beugratni, azután – hogy -ez nem sikerült – gúnyos megjegyzésekkel üldözte. Ha találkoztak, -köszönés helyett halkan és komolyan, mintha valami nagyon -jelentőséges dolgot mondana, odaszólt neki: <span class= -"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span></p> -<p>– Pfuj!</p> -<p>Vagy még halkabban és még nyomatékosabban:</p> -<p>– Pfuj, Breuer!</p> -<p>A köszönésnek ez a módja ragadóssá lett. A bankban egyre többen -köszöntek így – halkan és komolyan – Breuernek. Végre ott kellett -hagynia a bankot.</p> -<p>És most Pándy!… Breuer lassanként összeszedte a bátorságát és -határozottan örült a hirnek. Ez a Pándy rossz ember. Nagyon rossz. -Hideg, kegyetlen, gyilkos-természet, akinek örömet szerez a -rosszaság. – Breuer jó kedvvel indult a hivatalába és egész nap jó -kedvvel dolgozott. Vacsora után elindult a Viktória kávéházba. És a -Viktoria-hotel kapujában majdnem összeütközött egy magas, borotvált -arcú úrral, aki a kapúból jött ki.</p> -<p>Szemben állottak egymással és Breuernek nagyot dobbant a szíve. -Felemelte a kezét és előrenyújtotta. A borotvált arcú úr felkapta a -fejét, kétszer egymásután, mintha vissza akarna fordulni, vagy el -akarna szaladni, de a Breuer arca és a mozdulatai olyan világosan -beszéltek, hogy a felismertetése nyilvánvaló volt, és hogy futni -bizonyosan ostobaság lett volna.</p> -<p>Kissé udvariason, kissé meglepetve és igen könyörögve megszólalt -hát: – Breuer!…</p> -<p>Breuer erre megnyugodott. Az izgatottsága lecsillapodott és -higgadtan válaszolt:</p> -<p>– Pándy úr!… Leborotváltatta a bajuszát, de én mindjárt -megismertem. <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span></p> -<p>Lassan tovább indultak és Pándy izgatottan kérdezte:</p> -<p>– Olvasta?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>Hallgattak. Pándy erre ismét megszólalt.</p> -<p>– Breuer úr! Nézze, maga okos ember. Mi haszna van abból, ha -engem feljelent? Olvastam Münchenben, hogy a bank rongyos négyezer -koronát tűzött ki… Breuer úr, én fizetek magának ötször annyit, ha -nem jelent fel.</p> -<p>Breuer méltatlankodva pillantott rá és egy tiltakozó mozdulatot -tett a kezével. Pándy izgatottan folytatta:</p> -<p>– Minek akar maga a banknak szívességet tenni? Marad ott még -pénz. Engem meg új élethez segít. Maga is szép pénzhez jut.</p> -<p>Breuer ekkor megmagyarázta végre a méltatlankodását:</p> -<p>– Csak nem fogadok el pénzt! – mondta nagyon őszintén.</p> -<p>– És nem jelent fel?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Az elutazásom után se?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– A becsületszavát adja erre? – kérdezte még heroikusan -Pándy.</p> -<p>– Igen, mondta lovagiasan Breuer.</p> -<p>Kezet fogtak és ezután nyugodtan sétáltak tovább. Breuer -kellemes langyosságot érzett a szíve tájékán. Jól esett neki, hogy -Pándyhoz ennyire közel jutott, hogy megmenthette, hogy Pándy -elfogadta tőle a szabadságát és az életét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span></p> -<p>– Hát hová akar menni? – kérdezte az idősebb barát jóindulatú -hangján.</p> -<p>– Hamburgba. Onnan Amerikába. A rendőrséget félrevezettem az -olaszországi úttal.</p> -<p>– Hamburg? – mondta Breuer megfontoltan. Hamburg nem lesz nagyon -jó. Túlságosan éber a rendőrség. Menjen inkább át Hollandiába és -ott üljön hajóra.</p> -<p>– Helyes. Mikor megy a legközelebbi vonat?</p> -<p>– Még ma éjjel. Aztán vigyázzon ám a pénzére. Nehogy Spaaba -menjen, vagy Osztendébe: elrulettezni a sok drága pénzt. Maga nagy -kártyás!</p> -<p>Pándy kijelentette, hogy nem kártyázik többé, hanem új életet -akar kezdeni. Breuer elkisérte a hotelbe, onnan kikísérte a -vasúthoz, és a vonat indulásakor meleg kézszorítással búcsúzott el -tőle.</p> -<p>Nagyon meg volt elégedve magával.</p> -<p>– Most lehetne húszezer koronám, gondolta. Lehetne több is. -Annyit srófolhattam volna ki, amennyit akarok.</p> -<p>Egy futó kis bánatot érzett, mikor a sok pénzre gondolt. -Megvígasztalódott azonban azzal, hogy jó volt, nagylelkű volt, -gavalléros volt, kábítóan generózus volt. Pándyt lesújtotta, -lefegyverezte, meghatotta. Az elegáns, a rideg Pándynak fölébe -került. Megmutatta, hogy ki ő.</p> -<p>Meg volt elégedve. Jókedvben és munkában teltek a napjai hat -hétig, akkor azt olvasta egy újságban, hogy Pándyt Osztendében -elfogták. <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> A pénzét elmulatta és elkártyázta, a -hotelben sem tudott fizetni, felismerték, elfogták. Breuer -megrendülve olvasta ezt a hírt. A pénzre gondolt először. -Elkártyázni annyi pénzt! Annyi sok drága pénzt! Kétszázezer -koronánál több volt! Szimpátiával gondolt rá. Sajnálta. Fájt neki a -sorsa.</p> -<p>Félév mulva Breuer hazament Budapestre. Egy héttel a -hazaérkezése után idézést kapott: jelenjék meg tanúnak a Pándy-féle -főtárgyaláson.</p> -<p>Breuer elment a törvényszék épületébe. Felkereste a tárgyaló -termet és várt, míg rákerül a sor.</p> -<p>Déltájban behívták a terembe.</p> -<p>– Önt, mondta neki az elnök, a védelem kérésére idéztük meg, -mert a védő úr értesült róla, hogy ön a napokban Budapestre -érkezett. Mondja el, mit tud a dologról.</p> -<p>Breuer körülnézett és megpillantotta Pándyt. Az elegáns Pándy -kopott ruhában ült egy padon, és gúnyosan mosolyogva nézegette őt. -Breuer zavarba jött. Kijelentette azonban, hogy ő semmi említésre -méltót nem tud a dologról.</p> -<p>– Ön találkozott Berlinben a vádlottal?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Kikésérte őt a vonathoz?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Tanácsokat adott neki az utazásra nézve?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Hát nem tudta ön, hogy Pándy sikkasztott?</p> -<p>Breuer ismét zavarba jött. Izzadtság ütődött ki a homlokán és a -kezei remegtek. <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span></p> -<p>– Nem! – válaszolt azután keményen.</p> -<p>– Nem olvas ön újságot?</p> -<p>– De igen. Rendesen olvasok… aznap nem olvastam… vagy elkerülte -a figyelmemet.</p> -<p>A kihallgatás befejeződött és az elnök odafordult az ügyészhez -és a védőhöz: kívánják-e a tanú megesketését. Az ügyész nem -kívánta. A védő igen. A bíróság elrendelte a megesketést.</p> -<p>Breuer a szívére tette a kezét. A homloka izzadtságban fürdött, -a szíve hangosan dobogott a hangja reszketett és halkan mondta:</p> -<p>– Én: Breuer Gergely, esküszöm az élő istenre, hogy… csak az -igazat mondottam. Isten engem úgy segéljen!</p> -<p>Az eskünek vége volt. Breuer nagyot lélegzett, meghajolt és -menni akart. Menekülni akart. Ekkor csendes, károgó kacagás -hangzott fel mögötte. Breuer visszafordult. Pándy nevetett. -Nevetett, azután felállott a padról, odafordult az elnök felé és -nyugodtan jelentette be:</p> -<p>– Breuer hazudott. Tudta hogy sikkasztottam. Olvasta az -újságban. Hamisan esküdött.</p> -<p>A jó Breuer halálsápadtan bámult rá, Pándy csúfolódva vigyorgott -feléje, és méltatlankodva, halkan és nyomatékosan mondta:</p> -<p>– Pfuj Breuer!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span></p> -<h2>A LÁNY ELŐTT.</h2> -<p>… Igy történt. A társaságukba sehogy sem tudtam bejutni. Ezek a -Korláthok exkluzivebbek, mint az angol <em class="gesperrt">high -tory</em>. Épen mert cím és rang nélkül valók, a főnemességükre -féltékenyen és gőgösen őrködnek és hideg büszkeséggel emlegetik -holmi száz esztendős grófságokkal szemben Huba vezért, akitől -származnak. Hiába voltam én huszonnyolc évvel egyetemi tanár, az -öreg Korláth egyszerűen keresztülnézett rajtam, mikor bemutattak -neki. Mert az apám bádogos mesterségen kezdte a vagyonszerzést.</p> -<p>Ha a fürdő rendes heti táncmulatságain táncra kértem a lányt, -némán, fagyosan és szótlanul támaszkodott a karomra harminc -másodpercig, azután meghajtotta a fejét és én el voltam bocsátva. A -társaságuk egyszerűen kinézett.</p> -<p>Elveszítettem minden reményemet. De mivel napról-napra -szerelmesebb lettem Ágnesbe, körülöttük voltam mindíg. Óvatosan, -számítva és furfanggal kerestem a közelségüket. Véletlen -találkozásokat rendeztem az erdőben, a Kékes-hegyen. <span class= -"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> A -vendéglőben úgy ültem, hogy őt lássam és – egyre reszketve a -nevetségességtől – szerelmesen, kétségbeesve és könyörögve -bámultam. Soha én olyan szemeket nem láttam, mint az ő végtelen -mélységű, csodaszép, komoly, szürke szemei. Az arca csupa nemes -vonal és szűz harmónia…</p> -<p>Egy napon észrevettem, hogy az én szerelmes, ostoba nézésemet -viszonozza valaki. Egy asszonyi szempár kapcsolódott az enyémbe -kíváncsian, érdeklődéssel és tüzesen.</p> -<p>Waldorf báróné volt, az egykor híres-szép Korláth-lány, a -gazdagságáról nevezetes diplomata özvegye. Annyit tudtam róla, hogy -mert igen gazdag és igen okos asszony, nagy tekintélye van a -családjában és hogy felette imponál az öreg Korláthnak is. Először -a rajtakapottság szégyenkezésével, ijedten kaptam el a szememet, -azután megnéztem az asszonyt. Dús fekete haj, két villogó fekete -szem, ragadozó-módon szép fogsor, gyönyörű termet és vakító, -tudatos és művészi elegáncia, – ez volt a báróné.</p> -<p>Néztem. A tekintete egyszerre újra felém fordult és nyugodt, -biztos, de tüzes pillantása egy félpercig szikrázott a szemembe. -Alig tudtam vele szembenézni. Megdobbant a szívem. Tetszem, -tetszem, tetszem ennek az asszonynak… Nem a hiúság tombolt bennem, -hanem egy hirtelen felvillant gondolatnak az öröme: ez a tetszés -bejuttathat abba a társaságba, az Ágnes közelébe és – valamennyit -bíztam is magamban – a többi az én dolgom. <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span></p> -<p>Másnap viharos pillantásokkal ostromoltam a bárónét, harmadnap – -tánc volt – bemutattattam magamat neki és három perzselő tourt -táncoltam vele, negyednap azt mondta a társaságának az ebédnél, -felém intve: „jól kellene bánni ezzel az emberrel, azt hallottam, -miniszter lesz“; és ötödnap, mikor az erdőben, véletlenül -találkoztunk, az öreg Korláth azt dörmögte a fogai között:</p> -<p>– Ülj az asztalunkhoz néha, öcsém, ha kedved van rá.</p> -<p>A báróné hihetetlenül eredményesen reklámozott állítólagos -európai híremmel és leendő miniszterségemmel. Ágnes mosolygott rám. -Tele voltam örömmel és reménységgel. De a második napon már láttam, -milyen nehéz, furcsa és kínos a helyzetem. A vérem minden cseppje -Ágnesért égett, a szívem, a szerelmem érte ordított, én őt, csak őt -akartam, csak neki akartam tetszeni – és a bárónénak kellett -udvarolnom. Kellett, kellett. Mert abban a társaságban addig -voltam, ameddig ő akarja, és amelyik napon nem tetszem neki, azon -dob ki. Kétségbeejtett ez a feladat: meghódítani valakit, akit -félve kell titkolnom, hogy szeretek. Szerelemre bírni valakit, -akihez ha szólok, gondosan kell vigyáznom, hogy a hangom melegebben -ne csengjen a kötelező udvariasság együgyű hangjánál. Megértetni -egy nővel, hogy őt szeretem, mikor a szomszédjának suttogok a -fülébe.</p> -<p>… Segítségemre jött valami. Az tudniillik, hogy Lujza báróné egy -esti sétán tudtomra <span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span> adta, hogy ha egy óra tájban a parkon -átlopózom a Flóra-pavilonhoz, a jobb saroktól számított harmadik -ablak mögött megtalálom őt. Ha tudniillik, beugrom az ablakon.</p> -<p>Természetesen beugrottam. És mikor hajnalban búcsúztam tőle, a -báróné így szólt hozzám:</p> -<p>– Vigyáznunk kell: észre ne vegyék, hogy… Foglalkozz ezentúl -kevesebbet velem. Udvarolj Ágnesnek.</p> -<p>… Hát Ágnessel foglalkoztam. A szívem, az agyam, az elmém, még -az izmaim is hihetetlen erőfeszítéssel dolgoztak a szerelmem -szolgálatában. Sziklákra másztam egy virágért. Sohasem hittem, hogy -szellemes és elmés tudnék lenni és az voltam; szerelmesen, -lelkesen, félve és számítva, – míg éjszakánként a Flóra-villa -ablakain jártam ki-be, – hódítottam meg lépésről-lépésre azt a -makacs, hideg és tiszta leányszívet.</p> -<p>Sikerült. A mosolygása egyre bizalmasabb lett, a pillantása -meleg sugárral borított el, várt már, ha nem jöttem és egy napon – -evoe, evoe – megszorította a kezemet. Azt hittem, hogy aznap sírnom -kell az örömtől, a mámortól, a dicsőséges, győzelmes, szerelmes -boldogságtól.</p> -<p>Augusztus végére járt az idő. Úgy volt, hogy szeptember közepéig -maradnak az apjával a fürdőn. Úgy gondoltam, hogy a fürdőn én nem -is kérdezem meg, akar-e a feleségem lenni. Majd ha hazamennek -Kőrösvárra, a báróné pedig megkezdi téli életét Budapesten, -Bécsben, – akkor egy napon elmegyek hozzájuk és másnap isten és -ember előtt a menyasszonyom <span class="pagenum"><a name= -"Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> lesz; ha minden vén gőg -és minden asszonyi féltékenység összeesküszik is a szerelmem -ellen.</p> -<p>Vallomásra nem volt szükségem. Sohasem mondtam neki, hogy -szeretem és ő sohasem mondta, hogy szeret. De az arcából, a -pillantásából, a rám mosolygásából, a felém hajlásából egész -tündöklő pompájában kisugárzott a szerelem.</p> -<p>Egy este sétáltunk. Valahogyan előre kerültünk vele. Mögöttünk -jött a báróné két símára fésült fiatalemberrel. Ott, ahol az út -kicsit meredek lett, a karomat nyújtottam neki. Úgy mentünk. És ő -megszorította a karomat, reám támaszkodott és hozzám símult. Az -illata elkábított, az agyamba szökkent a vér, átkaroltam és -megcsókoltam. Szótlanul, odaadón, szerelmesen csókolt vissza.</p> -<p>Azt hittem, senki sem látta. Harminc lépésről, sötétben! De két -féltékeny, gyanakvó asszonyi szem átég a sötétségen is… -Meglátta!…</p> -<p>Akkor nem tudtam, de éreztem, hogy a következő napokban -gyanakodva, bizalmatlanul kutat a pillantása bennünket. Én -játszottam a közömbös udvarlás játékát, de Ágnes, Ágnes, a szegény, -az édes, a szép, az immár szerelmes Ágnes nem tudta, hogy -vigyáznia, titkolóznia, óvatoskodnia kell. És az a két éles -pillantású és élésen látó, ravasz, okos és gyanakvó asszonyi szem -meglátott mindent.</p> -<p>Én azt gondoltam akkor: ha megtudja is és ha haragszik is egy -ideig, majd elfelejti az egészet. Az ő életének én elvégre -alighanem csak egy jelentéktelen epizódja vagyok. De elfelejtettem, -<span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span> hogy állatian szép fogsorát milyen -dühös bosszúvágy csikorgatta meg előttem is egyszer-kétszer, hogy -engem csalónak tart – joggal, hogy magát kijátszottnak tartja, – -joggal, és végül, hogy én nem egy epizódja vagyok az életének, -hanem az utolsók egyike, talán az utolsó, hogy negyven éves, és -hogy engem negyven évének – a fenyegető alkony e kritikus -korszakának – minden kétségbeesett, görcsös, szenvedelmes és -vakmerő szerelmével szeret. Én az én mámoros szerelmemben, ostoba, -tudatlan boldogságomban mindebből semmit sem sejtettem.</p> -<p>Az utolsó napok egyikén – még három nap volt hátra – délután -megtudtam, hogy meg vannak híva valami felette zártkörű mulatságra -egyik szomszéd kastélyba, hogy a báróné nem megy el, és hogy a -Flóra-pavillon ablaka tizenegy órakor nyitva lesz.</p> -<p>Ágnestől elbúcsúztam. Vigasztalásul szerelmesen rám mosolygott -és megszorította a kezemet. Reszketett a szívem az örömtől… És -tizenegy órakor beléptem a Flóra-pavillon ablakán. Előbb -gondolkoztam: menjek-e? Útáltam magamat. De végre így -okoskodtam:</p> -<p>– Lehetetlen nem mennem. Nemcsak azért, mert férfi nem csalhat -meg ilyen elmaradással asszonyt, hanem azért is, mert ez az asszony -tönkreteheti az egész szerelmemet.</p> -<p>… És mentem. A báróné olyan volt, mint mindíg: csupa viharos -szenvedély és tüzes csók. Átöleltem és magamban ezt mondtam -áhitattal: Ágnes! Ágnes! <span class="pagenum"><a name="Page_111" -id="Page_111">-111-</a></span></p> -<p>– Aludj – mondta és lefogta a szememet.</p> -<p>És én – mint máskor is – elszunnyadtam. Sötét volt a szobában és -mellettem egy bosszúra vágyó, kijátszott és kétségbeesetten -szerelmes asszony volt. És én aludtam ostobán, bárgyún, bután, -bolondul.</p> -<p>… Egy hang ébresztett fel. Egy édes, csengő, meleg hang.</p> -<p>– Lujza, alszol?</p> -<p>Az ébredés kábult zavarosságában is megdermedt a vérem. Ez az -Ágnes hangja.</p> -<p>– Lujza, alszol?</p> -<p>A szívem verése megállott. Az agyamra röppen még az emlékezés: -hogy Ágnes lefekvés előtt minden este be szokott jönni a bárónéhoz. -Átvillan a gondolat: ezt ördögi tervezéssel maga az asszony -csinálta így, hogy vagy megtartson, vagy ha elveszít is, a másikkal -boldog ne lehessek. Még átvonaglik az a gondolat az elmémen, hogy -könyörögni kellene neki irgalomért, kegyelemért, igérvén, hogy -lemondok mindenről: szerelemről, reménységről. De már minden késő. -A karcsú leányalak az ajtóból beljebb lép. Az asszony mellettem -haragos gyűlölettel csikorgatja meg a fogát, odanyúl a -villamos-lámpa felé, egy fordítás és…</p> -<p>És a kigyuló fényben ott fekszem én. Ott!… Úgy!… A mellett az -asszony mellett! Az előtt a leány előtt! Az előtt a leány -előtt!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span></p> -<h2>KUNSZÁLLÁS.</h2> -<p>Menni akartam. Déghy lenyomott a karosszékbe:</p> -<p>– De ha egyszer mondom, hogy nincs terhemre.</p> -<p>– Bizonyos, mester?</p> -<p>– Bizonyos, ha mondom. Egészséges vagyok. Jó kedvem van.</p> -<p>– Akkor jó. Én ráérek bemenni a redakcióba. Beszéljen akkor -valami érdekeset, mester.</p> -<p>– Érdekeset? Tudja mit, mondok valami érdekeset. Nem megírni -való. De emberi dokumentum, ahogy maguk, Zola óta, mondják. Talán -nem is nagyon érdekes. Az: hogy nekem most jó kedvem van…</p> -<p>– Mester, ez magában is nagyon örvendetes dolog, de nem értem, -miért emberi dokumentum.</p> -<p>– Megmondom. Én – én: Déghy Pál – most azért vagyok jókedvű, -mert Kunszállásról levelet kaptam, hogy deputáció jön hozzám. Meg -akarnak kérni, csináljak nekik egy hangversenyt.</p> -<p>– Mester, még mindíg nem értem. <span class="pagenum"><a name= -"Page_113" id="Page_113">-113-</a></span></p> -<p>– Mindjárt megérti. Kunszállás az én szülővárosom. Hatezer -magyar lakossal, szolgabírósággal, járásbírósággal és -telekkönyvvel. Kunszálláson volt az én apámnak vegyeskereskedése -negyven évvel ezelőtt. Kunszálláson nőttem én fel és Kunszálláson -tettem rá fogadalmat, hogy büszkék lesznek még rám a kunszállásiak. -Senki se voltam ott és semmi se voltam ott: rongyos, borzas diák, a -szatócsnak a fia. A szolgabírósági irnok magasan fölöttem állott, -és a járásbíróhoz már fel se tudtam nézni. A kunszállási úri -társaságban én voltam a legalsó lépcsőfok. Mindenki fölöttem volt, -és olyannyira senki se voltam, és annyira semmibe se vettek, hogy -csikorgattam a fogamat néha és éjszakánként ha rá gondoltam, a -verejték ütött ki a homlokomon. Megfogadtam: fogok én még imponálni -a kunszállásiaknak. Tizenöt év telt el azóta, hogy utoljára voltam -Kunszálláson. Húszéves voltam akkor. Azóta jártam Berlinben és -Londonban és Szentpéterváron. Azóta eljutottam oda, hogy ezer -forintot fizetnek, ha hegedűt veszek a kezembe. Azóta adják a -dolgaimat a párisi operában és a berliniben és a belgrádiban és -mindenütt. Azóta nagyjában elértem mindent, amiről álmodtam és amit -egy muzsikus elérhet. És – kinevethet, ha akar – sohasem voltam -igazán boldog, mert nem tudtam, mit szólnak mindehhez Kunszálláson, -mert a tapsokban nem éreztem Kunszállás tapsát és a sikereimnél nem -éreztem, hogy Kunszállás is jóváhagyja a dolgot. <span class= -"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span></p> -<p>Nevessen ki: összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy az a -muzsika, amit én művelek, talán nem tetszik Kunszálláson. Páris -után és Berlin után és minden után megkérdeztem magamtól: vajjon -olvassák-e ezt Kunszálláson, vajjon nem kerülte-e el a figyelmüket -az a pár sor, ami a sikeremről a magyar lapokban megjelent. Minden -sikerem után azt kérdeztem magamtól: vajjon mit szól ehhez Szákics -úr, aki elegáns szolgabírósági irnok volt az én időmben -Kunszálláson, Kovácsi úr, aki segédtelekkönyvvezető volt és hogy a -többiekről ne is beszéljek, vajjon hogyan dönti el a vitát -felebbezhetetlen ítéletével a két főhatalmasság: Rovics, a -járásbíró és Kerevey a szolgabíró. Én Kunszállásért harcoltam, -Kunszállás tapsáért verekedtem; hogy Kunszállásnak imponáljak, -azért szereztem meg rendjeleket útáló ember létemre a -becsületrendet, és most, hogy hazajöttem, higyje el, szorongó -szívvel kérdeztem, hogy ha itthon jól fogadnak a sajtóban és ha -sikerem lesz és ha a banketten a miniszter felköszönt, hát vajjon -imponálni fog-e ez Kunszálláson?</p> -<p>– És?</p> -<p>Déghy ragyogó arccal mondta:</p> -<p>– Úgy látszik: igen. Levelet kaptam, hogy küldöttség jön hozzám. -Jótékonycélú hangversenyt akarnak. Szerepeljek ingyen. Megteszem. -Ajándékozom nekik ezt az ezer forintot. És ha lemegyek: két kézzel -adom a pénzt mindenre, tűzoltófelszerelésre, artézi kútra, – amire -akarják. Imponálni akarok Kunszállásnak. Nevessen <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> ki, ha -akar: én most boldog vagyok és imponálni akarok Kunszállásnak.</p> -<p>Nem nevettem ki. Csak mosolyogtam. Azután menni készültem. Déghy -megfogta a karomat:</p> -<p>– Kérem, mondta könyörgő hangon, kedves barátom, maradjon most -itt még. Azt akarom, hogy itt legyen, amikor…</p> -<p>– Mikor?</p> -<p>– Amikor jönnek… Mindjárt itt lesz a küldöttség. Nézze, -szégyenlem a dolgot egy kicsit, de akarom, hogy most már lássa.</p> -<p>Ott maradtam. Jött a küldöttség: öt fekete kabátos úr. Egyikük -szónoklatot tartott. Olvasták, hogy a magyar művészet egének -csillaga itthon időzik; eljöttek megkérni, hogy mielőtt Párisba -megy, kápráztassa el bűvös művészetével szülővárosát, amely büszkén -őrzi keblében nagy fiának emlékét…</p> -<p>Pocsék egy beszéd volt. Déghy sugárzó arccal hallgatta. És arra -a beszédre, amelyet én nem tudtam mosolygás nélkül állni, meghatva -– igazán meghatva – válaszolt. Lemegy, szívesen hegedül nekik, -pontosan ott lesz, kinyomathatják a meghivókat.</p> -<p>Az urak azután elmentek. Déghy ekkor hozzám fordult:</p> -<p>– Van önhöz egy nagyon, nagyon, nagyon nagy kérésem.</p> -<p>– Parancsoljon.</p> -<p>– Jőjjön le velem Kunszállásra.</p> -<p>– De mester, mit csinálok én…</p> -<p>– Kérem!… Könyörgök, jőjjön le. Ön <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> előtt -nem szégyenlem magamat. És azt akarom, hogy lássa.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Egy hét múlva lementem vele. Reggel indultunk Budapestről, -délután értünk Kunszállásra. A vonatnál senki sem várt bennünket. -Beültünk egy rozoga fiakkerbe és elhajtattunk egy még rozogább -fogadóba. Mindez nem rontotta a Déghy kedvét. Izgatott volt, -jókedvű volt, nevetett örömében.</p> -<p>Az állomástól befelé menet lemutatott a Tisza felé, ahol füzes -erdők látszottak.</p> -<p>– Azokban az erdőkben hevertem át a fűben, mondta, egész -délutánokat. Nem volt egy garasom se és milliókról álmodoztam.</p> -<p>– Itt van, mondta azután, az öreg Steiner boltja. Nem akart -nekem egy nyakkendőt hitelezni, pedig én majálisra akartam -menni.</p> -<p>Az emlékei szaporán bugyborékoltak fel és ujjongó örömet -szereztek neki.</p> -<p>– Most, mondta diadalmasan, mégis csak imponálok a -kunszállásiaknak.</p> -<p>… A fogadóban kocsit rendeltünk és bekocsikáztuk a várost. -Azután elmentünk a városházára és felkerestük a jegyzőt. A jegyző -jóindulatú leereszkedéssel fogadott bennünket. Déghy elmondta, -miért jött. Szeretne valami csekélységet jótékony célokra adni -abból az alkalomból, hogy hosszú távollét után itthon van; a jegyző -úr szíves tanácsát kéri tehát, mire volna a legjobb ezt a -csekélységet fordítani. <span class="pagenum"><a name="Page_117" -id="Page_117">-117-</a></span></p> -<p>– Na, – mondta a jegyző, – ha az artézi kútra vagy a -kórház-alapra tetszik adni…</p> -<p>Déghy kivette a tárcáját.</p> -<p>– Ha jegyző úr szíves volna elfogadni a város nevében, akkor -adok ötszáz forintot az artézi kútra, ezer forintot a kórház-alapra -és ötszáz forintot a város szegényei között való kiosztásra.</p> -<p>A jegyző elbámulva nézett rá, és a meglepetéstől remegett a -keze, ahogyan átvette a pénzt. Mikor kimentünk, Déghy megszorította -a karomat.</p> -<p>– Hát ennek, – mondta boldogan – hát ennek csak imponáltam?</p> -<p>Később visszamentünk a fogadóba és átöltöztünk. Déghy frakkot -vett, és a nyakkendője alá elhelyezett egy arany -rendjel-csillagot.</p> -<p>– Ilyet – mondta boldogan – még nem láttak Kunszálláson.</p> -<p>Hét órakor kocsiba ültünk, és elhajttattunk a kaszinóba, ahol a -hangverseny volt. Nagy, kék máslis rendezők fogadtak bennünket. És -Déghy csakugyan imponált nekik. Az adományainak a hírét tudta -mindenki, és a rendjel-csillagot megbámulták. Déghy kedves volt: -szelíd és udvarias, mint egy fiatal leány és boldog, mint egy -menyasszony.</p> -<p>A hangverseny-terem hamar megtelt. Mi egy kis kártyaszobában -voltunk, amelyet megtettek művész-szobának. Beszélgettünk a -rendezőkkel. Egyikük Déghy felé hajolt és nagyon szeretetreméltóan -mondotta: <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span></p> -<p>– Déghy úr játéka a harmadik szám.</p> -<p>– Más szereplők is vannak? – kérdezte Déghy meglepetve.</p> -<p>– Igen, Rovics Zoltán prológot mond, azután Horthy Mariska -monológot ad elő; azután jön Déghy úr hegedűjátéka; azután Pálossy -Endre a verseiből szaval, és utolsó számnak Viczay Ili -zongorázik.</p> -<p>Déghy összehúzta a homlokát; azután szépen megköszönte a szíves -felvilágosítást, és engedelmesen várta a koncert kezdetét. Én -bementem a terembe.</p> -<p>Nyolc órakor tele volt a terem és kezdődött a hangverseny. -Rovics Zoltán elmondta a prológját. Rovics Zoltán csinos, szőke -fiatal ember volt, a járásbíró fia; amint értesültem, joghallgató -Budapesten. A prológja izetlen volt, és lapos, mint egy üres zseb. -Tetszett.</p> -<p>Utána Horthy Mariska lépett – egy rendező karján – a dobogóra. -Horthy Mariska gömbölyű barna lány volt; a közjegyző leánya, amint -velem közölték. Halkan és némi lámpalázzal küzdve egy monológot -adott elő: az első bálról, polkákról, valcerekről, szerelemről. -Nagyon tetszett. Négyszer kellett a dobogóra visszatérnie, hogy a -tapsokat megköszönje. Ekkor jött végre Déghy. Fellépett a dobogóra -és meghajtotta magát. A finom szája körül csendes mosolygás volt és -a szeme csillogott. Most le fogja gyűrni a kúnszállásiakat.</p> -<p>A teremben mozgás támadt, az emberek összehajoltak, hogy -megjegyzéseiket sietve közöljék <span class="pagenum"><a name= -"Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> még egymással. A -belépésével határozott, nagy sikere volt Déghynek. Tetszett. -Megbámulták. Imponált.</p> -<p>Déghy felemelte a hegedűjét és ebben a percben világos, derüs, -örömmel teli mosoly futott át az arcán… most a kezemben vagytok!… -ezt gondolhatta ebben a percben.</p> -<p>Játszani kezdett. Én a közönséget akartam, figyelni, de nem -tudtam. Rábámultam Déghyre, és nem tudtam máshová nézni. Rá kellett -néznem. Déghy ráhajtotta a fejét a hegedűjére, és úgy játszott, -hogy nekem is új volt, ahogyan játszott. Szeretettel, lobogó -lelkesedéssel, fanatikusan, könyörögve, sírva és ujjongva. Ahogyan -az ember az első sikerért verekszik és ahogyan az első asszonynak -szerelméért könyörög: úgy játszott. Könyörgött, harcolt és -viaskodott. A terem tele lett zengő, tömör, sikoltozó és ujjongó -hanghullámokkal. Csodálatos volt és megindító.</p> -<p>Előbb a maga híres hegedű-koncertjét játszotta. Tapsoltak. -Azután egy eszeveszett technikájú Sarasate-t játszott. Megint -tapsoltak. Azután egy királyi Bachot… Ekkor is tapsoltak.</p> -<p>Déghy körülnézett: játsszon-e még. Azután lement a dobogóról. -Még tapsoltak. Déghy bement a művészszobába. Én is bementem. Déghy -visszafordult a terem felé. Bent azonban a taps ekkorra megritkult. -Déghy tehát letette a hegedűjét az asztalra és leült egy székre. -Bent elhallgatott a taps.</p> -<p>A Déghy homloka verejtékes volt. Végig törölte és egy zavarodott -pillantással rám nézett. <span class="pagenum"><a name="Page_120" -id="Page_120">-120-</a></span> Elkaptam a szememet: én nem akartam -ránézni.</p> -<p>Hallgattunk. Bent a teremben új szám következett. Verseket -szavalt egy nagyhajú és büszkefiatal ember. A saját verseit. Nem -hallottam belőlük semmit. De a közönségnek nagyon tetszettek.</p> -<p>Mikor a tapsoknak vége volt, Déghy odafordult egy -rendezőhöz.</p> -<p>– Ha nem volna az uraknak terhére, – mondta – az volna az -alázatos kérésem, adjanak egy helyet a teremben. Szeretném -meghallgatni a következő számot.</p> -<p>Bementünk a terembe. Leültem Déghy mellé. Jött a hangverseny -utolsó száma: Viczay Ili zongorajátéka. Viczay Ili szép szőke leány -volt; a legszebb leány Kunszálláson, amint mondták, és a -leggazdagabb földbirtokos leánya.</p> -<p>Viczay Ili leült a zongorához. Körülnézett. Felemelte a fejét és -belemosolygott a terembe. Aztán felemelte a kezét, és teljes -biztossággal és nyugalommal ráütött a zongorára. <em class= -"gesperrt">A Zöld erdőben</em> kezdetű magyar népdalt játszotta. -Azután áttért a <em class="gesperrt">Kis angyalom</em> kezdetű -dalra és utána a <em class="gesperrt">Ha elmegyek</em> kezdetű -dalra. Ezek szomorú dalok voltak: hallgatók. Azután átcsapott a -frissbe. Csárdás nótákat játszott: gyorsan, tüzesen, cigányos -cifrázatokkal.</p> -<p>Hallatlan sikere volt. Az a bizonyos lelki összeköttetés, -amelynek az előadó művész és a közönsége között lennie kell, egy -perc alatt megvolt közötte és a hallgatósága között. Minden -billentyű ütését fejek bólintása és szemek kigyulladása -<span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span> kísérte, és ő a billentyűkről -egyszer-kétszer biztosan és nyugodtan belemosolygott a terembe. Az -embereken a kitörni akaró tetszés mozgása hullámzott át, és amikor -a lány felkelt a zongora mellől, egy őrjöngő, lázas tapszivatar -zúgott fel.</p> -<p>Viczay Ilinek újra le kellett ülnie a zongorához. Ezúttal egy -operett-potpourrit adott elő. Azután még egy ráadást kellett adnia. -Egy indulót játszott el, egy friss kellemes kis galoppot. -Tomboltak.</p> -<p>Azután vége volt a hangversenynek. Déghy felállott. Sáppadt -volt; az ajka reszketett: vértelenül és fázós lilán.</p> -<p>A teremből kihordták a székeket. A cigányok pengették a -húrjaikat. A közönség tánchoz készülődött. A fiatalság jókedvűen -ficánkolt.</p> -<p>Két-három ember odajött Déghyhez. Gratuláltak – elismerően -gratuláltak – neki. Déghy odafordult az egyikhez.</p> -<p>– Úgy-e kérem féltizenkettőkor megy a vonat Budapestre?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Azzal megyünk vissza.</p> -<p>– Csak nem? A táncot csak nem hagyja itt?</p> -<p>– De igen. Sürgős dolgom van.</p> -<p>Elmentünk. A fogadóban átöltöztünk. Kimentünk a vasútra. -Beszálltunk. Ketten voltunk egy fülkében. Déghy lefeküdt. Nem -tudtam egy szót se szólni. Egész éjjel hallgattunk. Déghy befordult -a fal felé, és éreztem, hogy eltorzul az arca és rágja az -ajkát.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span></p> -<h2>SZODOMA PUSZTULÁSA.</h2> -<p>Hétfő volt. Az akácos udvaron asztalok állottak. A gázt -meggyújtották és a meleg nyári estében kellemes és kívánatos -látvány volt az udvar. De vendég nem jött. A lányok unatkozva -járkáltak és a sovány asszony dühösen nézegette őket.</p> -<p>– Csúnya békák vagytok, – fakadt ki – nem kelletek senkinek.</p> -<p>Azután kiabálni kezdett:</p> -<p>– Peti, Peti!</p> -<p>A lányok nevetve hajszolták ki vackából a ragyás kis cigányt. -Peti ott állott az asszony előtt.</p> -<p>– Peti, – mondta az asszony szigorúan – indulj. Nincs vendég. -Hozz valamit.</p> -<p>Peti nekivágott a városnak. A fényes, nagy utcákat elkerülte, de -a sötét, szűk utcákat biztos és ravasz pillantással suhanta végig -kis szeme. Nem volt semmi. Peti indult a vasút felé.</p> -<p>A kijárót nagy ívben kerülgette, közel nem mert menni a rendőrök -miatt, de az esti világításnál <span class="pagenum"><a name= -"Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> száz lépésről megismerte: -ki a vidéki, kiből néz ki pénz, ki a balek. De nem volt semmi.</p> -<p>Az üvegtető alá új vonat robogott be. Gyorsan kiürült és az -utasok átömlöttek a szűk ajtón. Künn Peti vizsgálta őket, benn -pedig a vonat előtt két ember maradt állva. Két bosnyák: sötétbarna -bőrű, óriási legények. Piros fez volt rajtok, bő, durvaszövetű, -lompos nadrág és mellényszerű kabát. A két bosnyák ott állott a -vonat előtt. Mindenki elment és ők nem tudtak mozdulni.</p> -<p>Egy rendőr lépett oda hozzájuk. Megszólította őket. A bosnyákok -sötét, komor pillantása kiderült és csendes nagy gesztusokkal, mély -torokhangon beszélni kezdtek. Szaporán magyaráztak a rendőrnek és a -rendőr sűrűen bólintgatott. Azután megindultak – együtt – kifelé. A -rendőr elől ment, utána a két bosnyák. Bámuló pillantások kísérték -őket.</p> -<p>A rendőr a villamos állomáshoz vezette a két embert. Ott vártak. -A többi várakozók érdeklődve nézték a két barna óriást, akik most -már nyugodtan és méltóságosan állottak. Peti a távolból -megpillantotta őket és felvillant a szeme. A villamos késett és a -várakozók kérdezősködtek a rendőrtől.</p> -<p>– Honnan jönnek ezek?</p> -<p>– Onnan lentről, Mosztár mögül.</p> -<p>– Maga tud beszélni velük?</p> -<p>– Rácul tudok, azután meg ott voltam katona Mosztárban. A -pályaudvarhoz mindíg <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span> olyan embert rendelnek, aki tud az -ilyenekkel beszélni.</p> -<p>– Minek jöttek Budapestre?</p> -<p>A rendőr félrehúzta egy kicsit a száját.</p> -<p>– Veszett kutya marta meg őket. Felküldték őket a -Pasteur-intézetbe.</p> -<p>A várakozók kissé ijedten húzódtak hátra. A két bosnyák azonban -nyugodtan és méltóságosan állott. Jött a villamos. A rendőr -föltuszkolta a bosnyákokat.</p> -<p>– A kőrútig viszi őket – mondta a kalauznak – ott átszállnak -majd. A Pasteur-intézetbe mennek, igazítsa útba őket: hova -szálljanak fel azután.</p> -<p>A kocsi elindult. A két bosnyák ijedt pillantást vetett az -elmaradt rendőrre, Peti pedig lelke szakadtából futni kezdett, -mikor látta, hogy a rendőr nem jön. A kocsival együtt ért a -következő állomásra. Felszállott. A bosnyákok akkor fizettek a -jegyért. Egy-egy aranyat kaparásztak elő. Petinek felvillant a -szeme. A két bosnyák nyugodtan ült s meglepetve pillantott a -kalauzra, mikor az egy halom ezüstpénzt adott vissza nekik. -Látszott rajtuk, hogy azt hitték, egy aranyba kerül az útjok. Peti -ujjongott.</p> -<p>A körútnál megállott a kocsi. A kalauz letuszkolta a bosnyákokat -és kézzel-lábbal magyarázta nekik, hogy az utcán át kell menniök a -másik megállóhoz. A bosnyákok értelmetlenül bámultak rá.</p> -<p>– Majd én elvezetem őket, – mondta egy ember. <span class= -"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span></p> -<p>A kalauz örült, hogy megszabadul tőlük, becsapta az ajtót és -csengetett. A kocsi elindult. Az ember átvezette a bosnyákokat a -túlsó oldalra és ott megállott velük. Jött egy kocsi. Az ember -sietett, elveszítette türelmét és így szólt a bosnyákokhoz:</p> -<p>– Én az Andrássy-útra megyek. Maguk majd egy másik kocsira -szálljanak fel.</p> -<p>A bosnyákok egy szót sem értettek a beszédből. Az ember -felszállott. A bosnyákok is fel akartak szállni.</p> -<p>– Nem, nem, – hadonászott az ember – maguk másik kocsira -szállnak.</p> -<p>Visszatolta őket. A két óriás félénken hátrált, az ember -visszafelé mutogatott és a kocsi elindult.</p> -<p>Jött másik kocsi is, de erre a bosnyákok már nem mertek -felszállani. Csilingelés, kocsirobogás, tülkölés, emberi zaj és -csörömpölés hallatszott mindenfelől és a tehetetlen óriások úgy -állottak ott, megsüketítve, elkábítva, megvakítva, mint két -szomorú, nagy állat. Sötét szemük bánatosan, zavartan és -értelmetlenül kutatta végig a ház-óriásokat, a kövezet csodáit, a -villamos kocsik rejtelmét, és megfélemlítve, riadtan és -tehetetlenül fordultak egymás felé. Nem jött senki hozzájuk. A sok -ember mind elszaladt mellettük. Nyüzsgött, kiabált, csikorgott, -lármázott és vakítóan fényeskedett az utca, de velük semmi és senki -törődött.</p> -<p>Ekkor jött Peti. Megszólította őket. A két óriás összerezzent. A -törpe cigány nagy leereszkedéssel <span class="pagenum"><a name= -"Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> beszélt velük. A szavát -nem értették, de a hangját értették, és a hangban érdeklődést, -tehát jóságot éreztek. A vonásaik megszelidültek, és mint két -gyerek, panaszosan és halkan beszélték el neki a bajukat. Peti egy -szót sem értett, de leereszkedőleg bólintott, veregette a karjukat -– a vállukig nem ért fel – és ütögette a mellét:</p> -<p>– Majd én segítek a bajon. Én vagyok az, aki segítek.</p> -<p>A bosnyákok megnyugvással és hálával néztek rá, és bizalommal -bólintottak, amikor Peti megadta a jelt:</p> -<p>– No, most induljunk.</p> -<p>Megérkeztek a ház elé. A kapuban a cigány megállította őket.</p> -<p>– Itt – mutatta nekik – várni, míg én visszajövök.</p> -<p>A bosnyákok bólintottak, hogy értik. Peti berohant a házba és -tombolva visította:</p> -<p>– Itt vannak. Megvannak. Pénzük van. Arany.</p> -<p>Az asszony megállította az újjongó cigányt:</p> -<p>– Ne táncolj. Kik?</p> -<p>– Két bosnyák. A vonattól hozom őket. Nem tudnak egy szót se -magyarul. De arannyal fizetnek.</p> -<p>Az asszony rendelkezett:</p> -<p>– Beviszed őket a hátsó szeparéba. Itt maradnak, amíg pénzük -van.</p> -<p>Peti bevezette a két embert. A rongy plüss butorok között a -bosnyákok álmélkodva néztek <span class="pagenum"><a name= -"Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> szét. Nem mertek leülni. -Peti végigheveredett előttük a diványon és a két ember tágranyitott -szemmel bámulta a bátorságát. Azután leültek. Türelmesen vártak egy -ideig, azután beszélni kezdtek:</p> -<p>– Ezek éhesek lesznek, – gondolta Peti.</p> -<p>Kiment.</p> -<p>– Adjanak nekik vacsorát, – mondta az asszonynak.</p> -<p>– Már csináltatok, – válaszolt az asszony. – Majd az egyik lány -beviszi. Csak egy menjen be. El ne riasszuk őket.</p> -<p>A vacsora elkészült. A lány bevitte a szobába és odatette e két -ember elé. A bosnyákok rázták a fejüket. A lány értelmetlenül -bámult rájuk. A két bosnyák mutogatta, hogy a kis embert -akarják.</p> -<p>Peti bejött. A bosnyákok szaporán beszéltek neki és az ételre -mutogattak.</p> -<p>– Csak egyétek meg, – buzdította őket Peti.</p> -<p>Az egyik bosnyák felemelte a lábát; fájdalmas arccal húzta végig -kezét a combján. A másiknak is elsötétült az arca. Ő is felemelte a -lábát és mutogatta a kutya harapását.</p> -<p>Peti nem értette.</p> -<p>– Tán köszvényesek ezek, hogy így vinnyognak? – gondolta. – Vagy -fáradtak csak?</p> -<p>De megértő arccal hallgatta őket, bólingatott a fejével és -mutogatta a tálat:</p> -<p>– Egyetek csak.</p> -<p>A lány bort hozott be. Peti felkapta az üveget: <span class= -"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p> -<p>– Ezt, ezt igyátok.</p> -<p>Mutogatott a lábukra:</p> -<p>– Ez gyógyítja a köszvényt. Ez.</p> -<p>A két bosnyák engedelmesen ivott. A lány leült az asztalhoz. A -két bosnyák kérdő nagy szemmel nézett a cigányra</p> -<p>– Igyatok csak, – mondta Peti.</p> -<p>A bosnyákok a lábukat emelgették. Peti felhúzta a szemét és -összecsucsorította az ajkát.</p> -<p>– Igen, igen ez való ez ellen. Csak igyatok.</p> -<p>A kiürült üveg mellé új üveg került. A bosnyákok szaporán ittak. -Egy új lány húzódott be a szobába. Új üveg is. A bosnyákok arca -kigyulladt, lassú ütemű, ismeretlen nótákat kezdtek zümmögni és -ütögették az asztalt.</p> -<p>– Milyen szép emberek, – mondta a második lány, és rátette a -kezét az egyiknek a vállára. A bosnyák óriásnak reszketni kezdett -az orra cimpája, és kigyult szemmel nézett a lányra.</p> -<p>Az ivás egyre szaporább lett. A két ember verte az asztalt. A -lányokat magukhoz merték szorítani és ez a szorítás olyan volt, -mint egy medve ölelése. A lányok is énekeltek, és hamarosan az -ölébe ült mindegyik a párjának. Peti kilopta magát. Bejött az -asszony és kinyújtotta a tenyerét. A bosnyákok értelmetlenül néztek -rá. Az asszony pénzt mutatott nekik:</p> -<p>– Ez kell. Ilyent adjatok.</p> -<p>A bosnyákok engedelmesen kotorásztak elő egy-egy aranyat.</p> -<p>– Még, – jelezte az asszony. <span class="pagenum"><a name= -"Page_129" id="Page_129">-129-</a></span></p> -<p>Adtak még.</p> -<p>– Még, – mutatta az asszony.</p> -<p>A bosnyákok zacskót szedtek elő és abból fizettek. Most csak -nyolc aranyat szedett el tőlük az asszony, de künn ujjongva -mondotta:</p> -<p>– Telik egy hétre. Egy zacskóval van aranyuk.</p> -<p>Benn a lányok énekeltek. A vékony hangokat lassan, mélyen -kísérte a két óriás dörmögése, és az ivásból orgia lett.</p> -<p>A bosnyákok mámorosan ott dőltek le aludni a szoba padlójára. -Mély és tompa részegségüket hosszan és nehezen aludták ki. -Déltájban ébredeztek, és kábultságuk még tartott, mikor ismét étel -és bor került elébük. Két új lány vitte be. Künn nevetve -mondták:</p> -<p>– A lábukat emelgetik és a vádlijukra mutogatnak.</p> -<p>Peti tanította őket:</p> -<p>– Csak integessetek nekik, hogy igyanak, az ital való a köszvény -ellen.</p> -<p>A lányok integettek és a bosnyákok engedelmesen ittak. A -kábultságból ismét mámorba estek, a mámorból a részegség orgiájába -kerültek, mély, részeg álomba zuhantak, és az ébredés kábultságából -újra ivásba jutottak. Amint felébredtek, újra inniok kellett, és -amint részegek lettek, ismét fizettek.</p> -<p>– Mindíg a lábukat mutogatják, – nevettek a lányok, akik sorban -mentek be hozzájuk.</p> -<p>A két óriás hatalmas ereje bírta a mámort és az orgiákat. -Szálfatermetük nem roppant meg <span class="pagenum"><a name= -"Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> és részegségükben is -nagyok, erősek, hatalmasak voltak. A lányok szerették őket: vad -engedelmességük, óriás szelídségük, törhetetlen erejük és egész -különös, exotikus, idegen mivoltuk meglepte és meghódította őket. – -Egy hete voltak már a házban. Az utolsó napon szédülve, reszketve, -ólomszínű arccal támolygott a két ember. Fekete szemcsillaguk -félelmes volt a szemgolyó kitágult reszkető fehérsége közepette. -Töméntelen sokat kellett inniok, hogy mámorosakká váljanak.</p> -<p>– Holnapig, holnaputánig – mondta az asszony – tart a pénzük. -Azután kidobom őket.</p> -<p>Ekkor már be merték vinni a két bosnyákot a szalonba is. A két -ember engedelmesen ment be és csendesen leült. Délután volt, -egyedül voltak. A lányok mind bejöttek. A két bosnyák barna arcán -aggasztó volt a petyhüdt sápadtság. Dideregve ültek és vacogott a -foguk. Szemük nyugtalanul forgott és fuldokló, nehéz sóhajtásuk úgy -szakadozott fel óriási mellükből, mint a hörgés.</p> -<p>– Adjatok bort nekik, – parancsolta az asszony.</p> -<p>Bort hoztak. A két ember nem nyúlt hozzá. Dideregtek.</p> -<p>– Igyatok hát, – kiáltotta az asszony.</p> -<p>A bosnyákok a hangra ráemelték nehéz szemüket; az asszony -megijedt a pillantásuktól.</p> -<p>– Igyatok hát, – rikoltotta, – igyatok.</p> -<p>A két bosnyák nem mozdult. Nagy csend lett. Hallani lehetett, -amint a foguk vacog. <span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span></p> -<p>Az asszony bosszankodott, a félelme miatt is, és őrjöngő dühbe -dolgozta be magát.</p> -<p>– Igyatok, igyatok, disznók, – üvöltötte.</p> -<p>A bosnyákok szótlanul ültek. Alsó állkapcsuk egyre mozgott és -nehezen túrta fel magát. Az asszony a vállukba kapaszkodott és -rázta őket.</p> -<p>– Igyatok, igyatok.</p> -<p>Az egyik ember szája szélén hab jelent. Az ajak nehezen túrta a -tajtékot. Az ember felállott. A szája kinyílott és egy harsanó -hang, egy üvöltés erejű hördülés tört ki rajta. A hang -megerősödött, egy pillanat alatt tompa bőgéssé vált, az óriási -kezek megragadták a sovány asszonyt és a tajtékzó száj tágra nyílva -meredt feléje.</p> -<p>A lányok sikoltozni kezdtek. Ekkor felállott a másik bosnyák is. -Hörögve ontotta szája a tajtékot és egy kékruhás, vastag, fekete -lányt kapott meg egyik kezével. A lány őrjöngve sikoltozott. Az -óriás felemelte, összeroppantotta, hogy szinte érezni lehetett a -csontjai szakadozását és beleharapott a fejébe. A másik ember -mereven tartotta a dermedt, sovány asszonyt, de a sikoltozás -hangjára felemelte magához és végigmart az arcán.</p> -<p>A lányok menekülni akartak. De a két óriás megindult. Előre -rohantak és a szűk ajtónál összetorlódott csoportba estek. Óriási -öklük belemarkolt a puha hústömegbe, zúztak, gázoltak, haraptak, -üvöltve, hörögve és tajtékot túrva. Vakon, veszettül ütöttek, -gázoltak és martak. <span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span> Az ütésük és a marásuk nyomán vér -bugyogott ki.</p> -<p>Letiportak, leharaptak mindenkit. A falat ütötték, az asztalt -harapták és a székeket zúzták össze. A padlón leütve hevert az -asszony és a lányok, a két bosnyák habos szájjal rohant fel és le, -összeakadt és újra szétvált, tombolt és verte a levegőt és -nekizuhanva a falnak, ők is oda hanyatlottak végre görcsökben -fetrengve az asszony és a lányok mellé.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span></p> -<h2>SÜKET MÉLYSÉGEK.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Aszódi négy hete járkált már állás nélkül, és külföldre készült. -Egy este, mikor hazament, levelet talált az asztalán. A levél rövid -volt:</p> -<p>Kérem, szíveskedjék engem holnap déli tizenkét órakor -hivatalomban felkeresni.</p> -<p class="right">Krausz.</p> -<p>Aszódi dühbe jött:</p> -<p>– Ki ez a Krausz? Mi ez a királyi Krausz? Hogy mer ez engem déli -tizenkét órára a hivatalába rendelni?</p> -<p>Elhajította a levelet.</p> -<p>– Ha akar valamit tőlem, mondta dühösen, jöjjön el hozzám.</p> -<p>Lefeküdt, olvasott, azután eloltotta a lámpát. De nem tudott -aludni. A kurta levélen járt a feje, amelyet kapott; azután eszébe -ötlött valami, meggyújtotta a lámpát, újra előkereste a levelet és -figyelmesen elolvasta. Erre az összegyűrt boritékot kaparta ki az -asztal alól, kisimította <span class="pagenum"><a name="Page_134" -id="Page_134">-134-</a></span> és ekkor felkiáltott. A boriték -balszögletében két keresztbe tett kalapács rajza volt, alatta pedig -körben, finom, vékony nyomással ez a két szó: Magyar Iparbank.</p> -<p>– Ohó, mondta Aszódi, hát ez a Krausz az Iparbank igazgatója? -Hiszen ez nem is minden jogcím nélkül olyan királyi. De miért -téteti csak a borítékra rá a két kalapácsot?</p> -<p>Ezen még bosszankodott egy kicsit, azután lefeküdt, eloltotta a -lámpát és nyugodtan elaludt. Másnap délben, pontosan tizenkét -órakor ott volt a bankban.</p> -<p>Krausz várta, leültette és szivarral kínálta meg.</p> -<p>– Kérem, szólt azután, elmondom, miért kértem ide. Ön tudja, -hogy a képviselőház megszavazta a tisza-görgői csatornát.</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– A főrendiházban biztos a dolog; most tehát az építésre kell -gondolnunk. Azt az ajánlatot teszem önnek, vállalja el az építés -vezetését.</p> -<p>Aszódinak nyitva maradt a szája a meglepetéstől.</p> -<p>– A vezetését? – kérdezte kételkedve.</p> -<p>– Igen. Húszezer forint fizetéssel és jutalékkal a -megtakarítások után.</p> -<p>– De Robertson…</p> -<p>– Az öreg itt marad Budapesten. Kímélem az érzékenységét és -igazgatói címet adatok neki. De a vezetést, az igazi vezetést önre -akarom bízni.</p> -<p>– De a konzorcium… <span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span></p> -<p>– A konzorcium azt teszi, amit én akarok. És én önt akarom.</p> -<p>– De…</p> -<p>– Ugyan kérem, ne aggodalmaskodjék annyit. Akarja, vagy nem -akarja?</p> -<p>– Igen. De…</p> -<p>– Hát nézze, a dolog így áll. Én tudom, hogy a pályázatnál az ön -terve volt a legjobb. De Robertson, az öreg panamista, megszerezte -a dolgot magának, és más panamistákkal együtt azt is megcsinálta, -hogy a csatorna ne arra menjen, amerre ön tervezte és amerre a -legjobb volna. Hát a dolog megvan, ahogy van. Csakhogy már ennyire -jutottunk. De ha már így van a dolog, azt akarom, hogy legalább az -építés menjen tisztességesen. Megkérdeztem Károlyi professzort, kit -tart önmaga után az első szakembernek a vízépítésben. Azt mondta: -„Aszódit, de nagyon megférhetetlen ember.“ Utána jártam a dolognak, -és megtudtam, hogy ön csakugyan megférhetetlen ember volt eddig, -mert szamarak és tolvajok voltak a parancsolói. Hát most senki se -lesz a parancsolója. Teljes önállósággal vezethet mindent, -Robertson meg se mukkanhat. Akarja?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Gondoltam. Tessék a szerződés. Írja alá a másolatát.</p> -<p>Aszódi kábultan írta alá a szerződést. Krausz eltette a nagy -papírívet. Aszódi összehajtotta a maga ívét, zsebre tette, -nyugodtabb lett és elmosolyodott. <span class="pagenum"><a name= -"Page_136" id="Page_136">-136-</a></span></p> -<p>– Mit nevet? – kérdezte az igazgató.</p> -<p>– Azt, hogy én már ajánlkoztam Robertsonnál.</p> -<p>– Tudom. Osztályvezető mérnöknek. Megalázta magát. És -kidobták.</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Hát annál rosszabb rájuk nézve. Rendben vagyunk?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– De nekem még van valami mondani valóm. Ön a napokban -mindenesetre elutazik Tisza-Görgőre. Hiszen a dolgokkal tisztában -van; de nem árt már most körülnézni. Hát nézzen körül. Az építés öt -évre van tervezve. Robertson azt mondta: lehetetlen rövidebb idő -alatt; nekünk pedig aranyat ér minden hét, amellyel hamarább -készülnénk el. Hát nézzen körül. És ha ön azt hiszi, hogy hamarább -is elkészülhetünk, táviratozzon nekem ennyit: igen. Akkor én küldök -önnek egy pótszerződést, amelyben a konzorcium kötelezi magát, hogy -minden hét megnyeréseért önnek kétszázötven forint külön -honoráriumot fizet. Helyes?</p> -<p>– Igen!</p> -<p>– Mikor utazik?</p> -<p>– Ma éjjel.</p> -<p>– Helyes. Isten vele.</p> -<p>Kezet fogtak és Aszódi elment. <span class="pagenum"><a name= -"Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> -<h3>II.</h3> -<p>Másnap Tisza-Görgőn volt. Kocsit fogadott, Bejárta az építendő -csatorna útját, amely most még nagy búzatáblákon, homoki szőlőkön -és dohányföldeken vezet keresztül, és harmadnap tért vissza a -vendéglőbe, ahol megszállt. Innen táviratot küldött Krausznak, és -másnap már kezében volt a pótszerződés.</p> -<p>Tisza-Görgőről ekkor el se mozdult egy évig. Két hónap mulva -kezdődött a munka, és ő ekkor kora reggeltől késő estig írt, -számolt, dolgozott, lovon járta be az épülő csatornavonalat, -tanított, veszekedett és esténként holtrafáradva került ágyba. Egy -év mulva áttette az irodáját egy kis faluba, azután ismét -visszatért Görgőre. Boldog volt. Az a kábító öröm, amelyet akkor -érzett, mikor a szegénységből, a sikertelenségből, a nyomorúságból -valami hallatlan szerencsével, valósággal csodamódon egyszerre -kiemelkedett, megmaradt a szívében.</p> -<p>– Most, mondta magában, megmutatom, mit tudok. És pénzt szerzek. -És vagyont gyűjtök magamnak.</p> -<p>A fizetésének a negyedrészét sem tudta elkölteni, a -megtakarítások révén is áradt a pénz hozzá, és biztosra vette, hogy -legalább egy évvel hamarább megcsinálja a csatornát, mint ahogy -tervezték.</p> -<p>– Ohó, mondogatta boldogan nevetve magában, gazdag ember -leszek.</p> -<p>Boldog volt. Amint a nagy munka haladt <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> előre, -és a mérnökök és a munkások beletanultak a dologba, a harmadik év -végén az ő munkája kevesbedett. Néha volt egy-egy szabad órája. -Eleinte úgy élvezte ezeket a szabad órákat, mint egy iskolásfiú, -azután átment néha – estefelé – Törökhöz, a konzorcium görgői -ügyvédjéhez. Itt meghívták vacsorára, az akácos udvaron borozgattak -az öreg ügyvéddel, és néha kártyáztak.</p> -<p>Egy este, mikor átment Törökékhez, az asztal mellől karcsú szőke -lány állott fel. Aszódi kezet csókolt az öreg asszonynak, kezet -fogott az ügyvéddel és bemutatkozott a lánynak.</p> -<p>– Hiszen mi ismerjük egymást, – mondta a lány nevetve.</p> -<p>Aszódi csodálkozott:</p> -<p>– Honnan?</p> -<p>– Mikor először jött hozzánk és várnia kellett, mert a papánál -volt valaki, én vittem be magának konyakot és szivart.</p> -<p>– A lányom, – mondta boldogan az öreg Török. Intézetben volt egy -évig.</p> -<p>Aszódi csodálkozott. A kis Török-lány vézna, zöld gyerek volt, -mikor először látta. Azontúl észre se vette soha. Ez pedig egy -finom, meleg, puha szépségű asszony. Aznap este tovább maradt ott, -mint rendesen, és azontúl még gyakrabban járt át.</p> -<p>Érdekelte a leány. Kiváncsi volt rá. Soha életében lánnyal nem -foglalkozott. Asszonnyal sem. Diákkorában nyomorgott, azután pedig -keservesen dolgozott és verekedett a sikerért. <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> -Tizperces találkozásokból állott eddig a szerelmi élete, és soha -egy indulat meg nem remegtette a vérét. Ez a lány pedig lány volt, -fiatal volt, meleg üde, mosolygós és kivirágzó, nem eszes, de -kedves, nem elragadó, de bájos.</p> -<p>Egy este megfogta a kezét.</p> -<p>– Ilonka, mondta neki, akarna a feleségem lenni?</p> -<p>– Igen, válaszolta a lány.</p> -<p>Megmondták Töröknek, megmondták az asszonynak. Mindaketten -sírtak örömükben.</p> -<p>Aszódi, mikor éjjel hazament, mámoros volt a boldogságtól. -Felemelte a fejét és a csendes, nyári éjszakában kitárta a -karját.</p> -<p>– Oh, mondotta, milyen fejedelmien szerencsés vagyok. Milyen -nagyon szép az élet. Milyen mámorítóan szép. Olyan boldog vagyok, -olyan tökéletesen és megzavarhatatlanul boldog: erős, szerencsés, -szerelmes, gazdag, fiatal. Nem volt ilyen emberi boldogság még a -földön.</p> -<h3>III.</h3> -<p>Úgy határozták, hogy az esküvő egy év mulva lesz. Előbb legyen -készen a nagy munka, jőjjön a siker, a dicsőség, a vagyon. Egy -hétre rá legyen meg az esküvő.</p> -<p>Aszódinak ekkor már minden estéje szabad volt. Minden este -átment Törökékhez, együtt vacsorázott velük, vacsora után pedig a -menyasszonyával sétált. Lementek a Tisza-partra, elsétáltak -<span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span> a Püspök-kertbe, karonfogva járkáltak -az óriási platánok alatt, összebújtak egy padon, és csókolóztak. -Szerették egymást. Aszódi a vágynak soha nem érzett szenzációit -érezte, a lány újjának az érintésétől is mámoros lett, és a puha, -tiszta, üde leányszájnak a csókja részeggé tette. Érezte, hogyan -érik a karjai között a lány asszonnyá; és amikor a karcsú, izmos -fiatal teste remegett az ölelésétől, sajnálta azt az időt, amelyet -még munkájával kell eltölteni. Részeg, lihegő, forró szerelmes -esték voltak a nyári esték, és mindaketten kergetni szerették volna -a napokat.</p> -<p>A nyár eltelt, a Püspök-kert útai levelekkel voltak tele, és -esténkint didergett a lány és nem akart többé sétálni menni. -Aszódinak ismét sok volt a dolga, sietni kellett a tél miatt.</p> -<p>Egy novemberi napon az íróasztala előtt ült. Az öreg Török jött -be hozzá. Komoly volt az arca, majdnem hideg. Aszódi meglepetve -kérdezte:</p> -<p>– Mit hozott át ilyenkor?</p> -<p>– Kérlek, mondta komolyan az öreg Török, most már mégis tartsuk -meg az esküvőt.</p> -<p>Aszódi csodálkozott.</p> -<p>– Hiszen ha kívánjátok, mondta, nekem végre is semmi kifogásom -ellene. Sőt örülök neki. De mi okozza ezt a változást? Hiszen -magatok kívántátok, hogy várjunk, mert Ilonka fiatal.</p> -<p>– Nagyon jól tudod, hogy alapos okaink vannak arra, hogy az -elhatározásunkat megváltoztassuk. <span class="pagenum"><a name= -"Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p> -<p>– Mi? – kérdezte Aszódi.</p> -<p>Az öreg Török elkeseredve fakadt ki:</p> -<p>– Meg kell mondanom, hogy csalódtam benned. Hiszen jó: a -feleséged lesz… De ezt mégsem vártam tőled.</p> -<p>Aszódi felugrott.</p> -<p>– De mit beszélsz? – kiáltotta. – Mit akarsz ezzel mondani?</p> -<p>Az öreg Töröknek könnyek gyűltek a szemébe.</p> -<p>– Mi, mondta majdnem sírva, rád bíztuk a lányunkat. Nem -őrizgettük. Bíztunk benned. Átadtuk neked. Egyedül hagytunk vele. -És te így viszonoztad a bizalmunkat.</p> -<p>Aszódi elfehéredett. Odament az öreg emberhez és megmarkolta a -karját.</p> -<p>– De hát mi történt? De hát mi történt?</p> -<p>Török majdnem zokogott.</p> -<p>– Az történt, mondta, az történt, hogy Ilonka ma reggel elájult. -Elhivattuk a doktort. Megvizsgálta. És megállapította, hogy…</p> -<p>– Hogy? Hogy?</p> -<p>– Hiszen tudhatod… Hogy gyermeke lesz…</p> -<p>Aszódinak elsötétedett a szeme. Megszédült, és egy székbe -kellett kapaszkodnia. Leült, szédülve simogatta a homlokát és -ájultan zavaros lett a szeme. Az öreg Török megrémült.</p> -<p>– No, – mondotta, no hát ne vedd olyan nagyon a szívedre. Hát -nem olyan nagy baj. Hát hiszen a feleséged lesz. No! Hát hiszen el -lehettél rá készülve. <span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span></p> -<p>Aszódi ekkor felemelte a kezét, reszketve szorította ökölbe, és -kétségbeesve, rekedten, hörögve tiltakozott.</p> -<p>– De nem, nem. <em class="gesperrt">Én nem</em>. Hát én nem -tudom. Én nem értem.</p> -<p>Az öreg Török rámeredt.</p> -<p>– Te nem?</p> -<p>Aszódi nem tudta mit mondjon. Az öreg Török megrázta. Kiáltott -neki.</p> -<p>– Mit mondasz? Te nem? Hát beszélj, hát beszélj már.</p> -<p>Aszódi érezte, hogy lehetetlen hallgatnia.</p> -<p>– Én nem, mondta kétségbeesve. Esküszöm. Én nem.</p> -<p>Halványan bámultak egymásra. Egyik sem tudta, mit szóljon, és -riadtan keresték egymás arcán a magyarázatot.</p> -<p>– Gyere át hozzánk, – szólt ezután Török.</p> -<p>Átmentek. Egy cseléddel találkoztak.</p> -<p>– Hol van a kisasszony? – kérdezte Török.</p> -<p>– A szobájában.</p> -<p>Bementek a szobájába. A leány ágyban feküdt és sikoltva emelte -fel a kezét, mikor Aszódit meglátta.</p> -<p>– Ő, mondta, ne jőjjön be, ő ne jőjjön be.</p> -<p>– Maradj künn, mondta Török. Várj meg.</p> -<p>Aszódi várt. Lihegve járkált és az öklét harapta -türelmetlenségében. Egy hosszú félóra telt el. Ekkor jött az öreg -Török.</p> -<p>– Te, mondta Aszódinak, menj most el. És ne jöjj vissza -többet.</p> -<p>– De mi történt? Hát mi történt?… <span class="pagenum"><a name= -"Page_143" id="Page_143">-143-</a></span></p> -<p>– Ne jöjj vissza.</p> -<p>– De könyörgök… Esedezem… Mi történt? Tudnom kell.</p> -<p>– Veled töltötte az estéket. Szeretett. Érzésben asszonnyá -tetted. Hazajött. És van itt egy irnokom, egy rongy, egy semmi, -akit nem is szeret, aki nem is érdekli, egy canaille, az -felhasználta ezt. Ez történt.</p> -<p>Az öreg ember arcán vonaglott a fájdalom.</p> -<p>– Menj el, mondta Aszódinak, és ne jöjj vissza…</p> -<p>Aszódi ingadozott egy percig. A szemei nem láttak és nem -hallottak semmiféle hangot. Vak lett és süket lett a fájdalomtól. -Nagyon szerette a lányt, és ennek a hallatlan, ennek az irtózatosan -váratlan katasztrófának a fájdalma minden idegét vaskörmökkel -tépte. Hogy történhetett ez? Honnan zuhant rá ez a -szerencsétlenség? Mi történt vele? Úgy érezte, hogy az elméjére -száll egy borulás, és didergett, mert nem tudott sírni. Nehezen -sóhajtott és megértette, hogy az élet rettenetes valami, hogy akkor -nyílnak meg irtózatos örvényei, amikor gőgösen és boldogan haladunk -előre, és amikor azt hisszük, hogy felfelé visz az út, akkor -zuhanunk le kábultan és tehetetlenül süket és vak mélységekbe.</p> -<p>Körülnézett, megfordult és lassan indult hazafelé.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span></p> -<h2>LEVÉL FIRENZÉBE.</h2> -<p class="center"><i>Giovanni Boccacionak Pietro Alighieri -üdvözletét küldi.</i></p> -<p>Tegnap alkonyatkor olyan hírt hallottam egy honfitársadtól, -kitűnő és hírneves Boccacio, amelytől előbb felindultan kezdett -reszketni minden tagom és amely utóbb a csendes és tiszta öröm -édességét hagyta hátra szívemben. Honfitársad, akit itt derék és -szavahihető embernek ismernek, azt adta hírül nekem, hogy a -firenzei köztársaság kormánya téged bízott meg: olvasnád és -magyaráznád Firenze népének ama Comoedia-t, amelyet Italia máris -divina-nak nevez és amelyet öt évtizeddel ezelőtt Dante Alighieri -írt, az a férfiú, aki nekem atyám volt. Alkonyatkor hallotta fülem -és szívem ezt a hírt. Az ősi Ravenna felé fordultam ekkor arccal, -és hajnalig ott időztek gondolataim a San Pietro Maggiore mellett, -ahol sírba tették atyámat. És így szóltam hozzá gondolatban:</p> -<p>– Róma legszebb és leghíresebb leánya egykor kivetett oly édes -kebeléből, melyben születtél és táplálkoztál. Vitorla és kormány -nélküli <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span> hajó voltál, melyet a gyászos -szegénység száraz szele más-más révbe, torkolatba és partra hány és -vet és – amiként sírva sikoltottál fel – silánynak látszottál sokak -szemében, akik tán némi hírnevednél fogva másnak képzeltek. De itt -van most a dicsőséges visszahívás, amelylyel Dante Alighierit, aki -három lustrumon át szenvedte a száműzetést, visszaszólítják -hazájába…</p> -<p>Így szóltam, és amikor száműzöttsége keserveit végig gondoltam, -a könnyek szivárogtak szememből. Valóban, hírneves és -tiszteletreméltó Boccacio, a száműzöttnek dicsőséges visszatérés ez -a guelf sas városába, ahol egykor máglyára vetették volna őt, ha -égő vágya az Arno partjára viszi. Dicsőséges visszatérés ez, és a -régi fájdalmaknak és a szivárgó könnyeknek egy éjszakája után -tiszta és könnyű lélekkel, az öröm édességével szívemben fordulok -feléd, nemes Boccacio, hogy üdvözöljelek és hogy a veled való -társalgással lelkemet üdítsem.</p> -<p>Tudnod kell, Boccacio, hogy én a jogtudományt műveltem és bíró -voltam Veronában, abban a városban, amely atyámnak többször adott -menedéket és amelynek most is lakója vagyok. De amióta kétszeres -testvérgyilkosság szennyezte be a feledhetetlen Can Grande trónját, -azóta futva menekült el innen az igazság szelleme, és azóta nem -lelem kedvemet másban, mint a könyvekkel való foglalkozásban. Így -hírneveden kívül, mely betölti Italiát, műveid sem voltak -ismeretlenek előttem. Szerelmes dalaidat olvastam, Visio-don -okultam, ottava stanzaid <span class="pagenum"><a name="Page_146" -id="Page_146">-146-</a></span> ügyességét bámultam és a tíz nap -elbeszélései csodálattal töltöttek el. Az életrajzot, amelyet -atyámról írtál, hűnek, szépnek és becsületesnek ítélem, és ennek az -ítéletnek talán tulajdonítasz valamely értéket. Örvendek, hogy a -köztársaság kormánya téged szólított fel arra, hogy a Comoedia-t -olvasd és magyarázd, és levelemnek az üdvözleten és köszöneten -kívül az a célja, hogy még egy sugárral megvilágítsa előtted annak -a férfiúnak alakját, akit Dantenek híttak. Előtted, csupán előtted -Boccacio. Amit elmondok, hiányzik az életrajzból, amelyet írtál; és -hiányozzék is belőle. Firenze népének sem mondhatod el ezt -Boccacio, mert a köznép egy része olyan, hogy nem tudja tűrni azt, -ami korlátolt hitével ellenkezik, és mert sokan mások pedig félnek -a dominikánusoktól.</p> -<p>De én öreg ember vagyok és nincs már mitől félnem, te pedig, ha -a pogány istenekről szóló művedet jól olvastam, egyetértesz velem -abban, hogy az istenek értéke egyforma, és nincsen rá okunk, hogy -egyik istent többre becsüljük a másiknál. Elbeszélem hát neked -mesteremnek, az én atyámnak utolsó napjait kemény vívódásaival és -csendes megnyugvásával.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>… Mikor a velencei követségből hazatért a ciprusos Ravennába, -ahol a nagylelkű Guido Novello oltalma, szeretete és pártfogása -várt rá, beteg volt már. Tagjait fáradtaknak érezte és megszokott -hallgatagsága még mélyebb, komorabb <span class="pagenum"><a name= -"Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> és fenyegetőbb volt, mint -hajdan. Napokig ült könyves szobájában, szeméről látszott, hogy -lelke ismét messze tájak felett repdes, és én csendesen jártam a -szobában, hogy meg ne zavarjam elmélkedését és álmodását. A -Comoedia, amelyet csak halála után ismertettem meg Italiával, -készen volt már ekkor. A három cantica énekei külön-külön -összegyüjtve ott hevertek előtte asztalán, és ha szeme rájuk -tévedt, pillantása elborulva szállt tovább a messzeségbe. Nagy műve -foglalkoztatta minden percét, az életről és a halálról tépelődött -és lelkének szárnya egyre a Pokol tüzei felett suhogott.</p> -<p>A latin és görög írókat ismerte már ő jól, de korának szelleme -más volt, mint korunk szelleme; a felséges kételkedés akkor még -távol volt az elméktől, és a hit meséi iránt való közömbösségben -senki nem tudta még utánozni Szicilia költő-uralkodóját, a -dicsőséges Hohenstaufot. Igazi mestere, tanítója és példaképe – -kell-e neked mondanom – nem Virgil volt, hanem Tamás, az aquinói. -Lelke Tamásba fogózott, hite Tamásra épült, érzései és indulatai -úgy fogták körül Tamást, mint ahogy Diocletian ravennai oszlopát a -futó rózsák körülfogják.</p> -<p>És ezekben a bús napokban, az elmélkedés és álmodás e bús -szeptemberében rettentő dolog történt. Az oszlop megingott. Az -oszlop lezuhant. Dante Alighieri kételkedni kezdett aquinoi -Tamásban. Majd: nem hitt többé benne.</p> -<p>Rettentő zuhanás volt ez. Hitének az eget perzselő lángolása -kialudt, szent és nagyszerű <span class="pagenum"><a name= -"Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> mámora eltűnt, és -erősségeitől megfosztott lelke sebzetten vergődött. És hangos -jajszóval kiáltott segítségért. Rettentő zuhanás volt.</p> -<p>Hogyan kezdődött: minek mondjam el neked? Az embernek a jó és -rossz között adatott választhatásáról támadtak legelőbb -kételkedései; és azt kérdezte: Brutus, akit pokolra vetett, -tehetett-e mást, mint amit tett; és Francesca, akit pokolra vetett, -tehetett-e mást, mint hogy szelíden odahajlott Paolóhoz… Végül -daczosan és türelmetlenül kérdezte mesterét, nem tud-e az igazi -boldogságról többet mondani, mint azt, hogy az értelem az első ok -lényegéig hasson be. Lázongott a henye szavak ellen, a -homályosságok és az értelmetlenségek ellen; és eljutott a teljes -tagadásig.</p> -<p>Itt visszarettent. Ott feküdt előtte nagy műve, és vajjon nem ő -dobta-e isten tagadóit a pokol legszörnyűbb fenekére és vajjon az -eretnekség nem lángoló sirokban bűnhődik-e itt? Rettegve és -kétségbeesve tekintett művére, és gyötrően viaskodott lelkében a -kételkedés és a félelem, a tagadás és annak a büntetésnek lángoló -és szörnyű képe, amellyel ő sujtotta a tagadót.</p> -<p>És lelkének ebben a harcában, oh Boccacio, a tagadás győzött. És -amikor ez a fájdalmas és félelmes győzelem teljes volt, akkor -harsogva áradt szívéből a kétségbeesés, és marokra fogván az első -cantica lapjait, hangos szóval így kiáltott:</p> -<p>– Miért írtam én ezt, ha nem az Ő dicsőségére <span class= -"pagenum"><a name="Page_149" id="Page_149">-149-</a></span> és -szolgálatára? Miért fáradtam én ezzel éjeken és napokon át, ha nem -azért, mert az Úr, az Isten úgy akarta, és mert neki kedves volt a -munkám? Miért éljenek ezek a hitvány lapok és ezek a silány betűk, -ha az Isten bölcsesége nem adott mély alapokat a pokolnak?</p> -<p>Keze úgy ragadta meg a fehér lapokat, mintha görcsös szorítással -szerteszét akarná tépni őket; és én rémülten kiáltottam:</p> -<p>– Atyám, hát valóban úgy hitted, hogy a kárhozaton vezettettél -végig az ő akaratából emelt kapu mögött, és hogy azt írtad le csak, -amit e reményeket vesztő kapun láttál?</p> -<p>Rámnézett, szeme zavarodott volt és könnyek csillogtak a mélyén. -A gyűrött lapokat leejtette az asztalra.</p> -<p>– Nem, szólt előbb halkan, nem, kiáltotta azután az ég felé -emelve a kezét, azt hittem, hogy <em class="gesperrt">Ő utánozza -majd, amit leírtam</em>.</p> -<p>Borzongás futotta át a testemet, lehajoltam, és nem kezét -csókoltam meg, amint a fiúi alázattal szoktam, hanem ruhája -szélét.</p> -<p>– Atyám, mondtam, nagy vagy te a költők között.</p> -<p>… Lelke háborgása lassan lecsillapodott. A hitbeli vívódásoktól -és kétségektől nagy műve felé fordult minden figyelme és csendesen -bólintott, amikor így szóltam neki:</p> -<p>– Atyám, arról, ami a halál után jön, biztosak nem lehetünk. A -túlvilág talán csak a hivő lelkekben él. De hivő és hitetlen lelkek -között egyformán él majd Dante Alighieri neve. <span class= -"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span></p> -<p>Ágyban feküdt már ekkor és olvasnom kellett neki. Megjelölte a -ternizát, amelynél kezdjem, és hallgatta olvasásomat. Firenzéről -kívánt hallani sokat, a liliomos városról, a bűbájos Fiorenzáról, -ahol eltemettetni szeretett volna… Amikor azonban egyszer -Bonifácról, az átkozott pápáról olvastam, akit pokolra szánt, így -szóltam hozzá:</p> -<p>– Atyám, soha senki úgy meg nem büntette ellenségeit, mint te. -Pokolra vetve, átadva évszázadok megvetésének…</p> -<p>Rám nézett, a harmadik canticára mutatott, és szeliden -szólt:</p> -<p>– De soha senki úgy meg nem jutalmazta híveit és barátait.</p> -<p>Ezután megnyugodott lélekkel, békében és csendben elszunnyadt. -Így halt meg, nemes és tiszteletreméltó Boccacio, az a férfi, az a -költő, akit Dantenak hittak, és akinek fia atyja dicsőségén -újjongva üdvözletét és szeretetének hírét küldi el most neked az -Arno-parti városba.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span></p> -<h2>A TALÁLKOZÓ.</h2> -<p>A kórházi pavillonok között két lakás volt: az igazgató-főorvosé -és Kálmán doktoré. A kórházba mindennap egész csomó beteget -szállítottak. A járvány kegyetlenül dühöngött és az orvosok -mindennap halálra fáradtak az emésztő munkában.</p> -<p>A fáradt Kálmán doktorhoz délben egy szolga jött be.</p> -<p>– Az igazgató úr kéreti a doktor urat.</p> -<p>Kálmán bosszankodva ment át az igazgatói lakásba. Az asszony -jött elébe. Fátyolos szemében öröm lobogott, és forró hangon súgta -Kálmánnak:</p> -<p>– Elutazik.</p> -<p>Belépett a főorvos; rideg, száraz ember, egy magas, szemüveges -váz.</p> -<p>– Holnapután, csütörtökön reggel elutazom. Az új szérumot magam -akarom átvenni. Pénteken hazajövök. Kérem, rendezze úgy el a -dolgait, hogy a távollétem alatt állandóan itt lehessen.</p> -<p>– Igen, igazgató úr. <span class="pagenum"><a name="Page_152" -id="Page_152">-152-</a></span></p> -<p>– Köszönöm.</p> -<p>Kálmán meghajtotta magát, a tekintete találkozott az -asszonyéval. Az igazgató elfogta ezt a pillantást, és fuldokolva -mondotta magában:</p> -<p>– Hazajövök csütörtök éjjel. Ha meglepem őket, ha meglepem!…</p> -<p>Mikor elutazott, magához vette a revolverét és gondosan -megtöltötte.</p> -<p>… Az órák kétségbeejtő lassúsággal multak, és éjféltájban, mikor -minden elcsendesült, Kálmán lábújjhegyen lopózott az igazgatói -lakás felé. Az asszony várta.</p> -<p>Forró fiatal vágyuk lángolva kereste egymást hónapok óta. A -falakon át a másikhoz repült minden gondolatuk, és a magas, rideg -ember pillantása eltiltotta őket egymástól. Álmadozva, keseregve, -lihegve várták a találkozást.</p> -<p>Az ajkuk most egymásra talált. A szoba sötétségében villámok -cikkáztak, lilaszínű derengéssel telt meg a homály, a csendbe -belezúgott a vérük, a vágyuk, az örömük:</p> -<p>– Te édes, te drága!</p> -<p>… Eltelt a második óra is; mire hűvös, árnyékos, sötét lett a -szoba, akkor beszélni kezdett az asszony:</p> -<p>– Hogy vártalak, hogy vártalak! Ez alatt a két nap alatt -különösen, mikor már tudtam, hogy jönni fogsz! Nem hiszed el, hogy -belebetegedtem a várakozásba. Szédültem egész nap, tegnap és ma, -támolyogtam. Rosszul voltam a vágytól, és elbújtam, eltagadtam a -rosszullétemet, mert ő még itthon maradt volna. <span class= -"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span></p> -<p>A férfinak is volt már gondolata a csókokon kívül másra. -Észrevette, hogy az asszony teste forró, karjait, amelyekkel -átölelte, úgy sütötte, mintha sugárzó tűz lett volna. Az asszony -ajkai mintha tüzes bélyeget hagytak volna az arcán. Egy gondolat -döbbentette meg:</p> -<p>– Rosszul voltál?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>Megfogta az asszony pulzusát: rendetlenül kalapált. -Kérdezősködött: milyen volt a rosszulléte, mit érzett, mi baja -volt.</p> -<p>És az éjszaka csendjében és sötétjében, a szerelmes átkarolásban -dermedt rémület rohanta meg. Az asszony beteg; szerelmese, akit -forró vággyal ölelt, beteg; két nap óta megejtette a járvány, az -irtózatos. Forró találkozóra, ő a dögvészes, átkozott, sárga rémhez -jött. Itt van kettejükkel a diadalmas, pusztító úr, a kolera.</p> -<p>Rémülten húzódott el az asszonytól.</p> -<p>– Margit, te beteg vagy és most már alighanem én is…</p> -<p>Az asszony megértette. Egyszerre megérezte a láznak a -gyötrelmét, amit eddig vágya elfojtott, az észre sem vett -fájdalmakat, és halálos félelem rázta meg.</p> -<p>– Meghalok, meghalok.</p> -<p>A férfi zavarodottan, tehetetlenül állott az ágy előtt.</p> -<p>– Mit tegyünk?</p> -<p>Künn ajtók nyitása, gyors lépések zaja hallatszott és a -kilincsre egy kéz nehezedett rá.</p> -<p>– Margit, nyisd ki. <span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span></p> -<p>A reszkető asszonyt a halálos félelem egy új rohama lepte meg. -Dideregve feküdt és a csendes szobában hallani lehetett, amint a -fogai vacognak.</p> -<p>Az ajtón egy dühödt ökölcsapás remegett:</p> -<p>– Nyissátok ki.</p> -<p>Kálmán lámpát gyújtott.</p> -<p>– Most meghalok, – gondolta magában és a kulcshoz lépett.</p> -<p>Az ajtó feltárult. A rideg száraz ember előrehajolva, eltorzult -arccal állott ott. A kezében a revolvere. Most talán csak egy perc -van hátra az életből. Kálmánban megmozdult az élet ösztöne.</p> -<p>– Igazgató úr, – dadogta reszkető hadarással – <em class= -"gesperrt">cholera, casus gravis</em>.</p> -<p>A magas ember gyűlölettel telt, kételkedő és lenéző pillantással -mérte végig Kálmánt és odalépett az asszonyhoz. Megfogta a kezét, a -fejét. Állt.</p> -<p>Nehéz lihegéssel nézte a didergő asszonyt; ölni akart és a halál -magától állott elébe. A revolverét a zsebébe tette. Megfordult; -farkasszemet nézett a krétafehér Kálmánnal, és szakadozva, kínnal -törtek ki a torkából a szavak.</p> -<p>– A kocsimban van a szérum. Hozza fel. Hozzon fel egy -szérum-fecskendőt. Hozzon mindent, ami az oltáshoz kell.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span></p> -<h2>TRIBUN.</h2> -<p>Jelentkeztem az ütegnél. A kapitány azt mondta:</p> -<p>– Az önkéntes a mai kirukkoláson ordonánc lesz.</p> -<p>Lóra ültem és lassan poroszkáltam mögötte. Kiértünk a hegyek -közé. A kapitány egyszerre figyelmeztetően, fenyegetően, hangosan -elkiáltotta magát:</p> -<p>– Tribun! Tribun!</p> -<p>Az ütegben mozgolódás támadt. A hadnagy a második szakasznál -idegesen forgolódott a nyergében, a hajtótüzérek szaporán -mozgolódtak a lovaikon.</p> -<p>– Tribun nem húz semmit! Tribun szerszáma lóg! Tribun ne -táncoljon.</p> -<p>Délig, amíg hazafelé nem indultak, mindíg Tribunnal volt baj. A -kaszárnyában siettem kérdezősködni Tribunról.</p> -<p>… Tribun a negyedik üteg negyedik ágyújának rudas lova volt. A -kincstári lovak egyszerű élettörténetétől, becsületes és ügybuzgó -pályafutásától azonban jelentékenyen különbözött <span class= -"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> az övé. -Tribunt a zsadányi gróf méneséből vásárolta csikókorában egy -cirkuszigazgató. Úgy volt, hogy a széles hátú, erős inú, izmos -félvér majd a manége-ben fog finom táncokat lejteni előkelő -közönség előtt. Ebből azonban nem lett semmi. A cirkuszban -egyszerűen nem bírtak vele. Pedig sok dacos paripának a büszkeségét -törték már ott meg mindenféle kegyetlen fortélylyal. De nem bírtak -vele. A cirkuszigazgató hát el akarta adni. Becsületesen megmondta, -hogy bizony kemény állat ez, nem birt vele. Az ezredes azonban, -akinek nehéz úri testét bajosan röpítették galoppban a vékony combú -lovacskák, kedvtelve nézegette Tribunt, szemmel méregette az erejét -és nyugodtan mondta:</p> -<p>– No, mi majd bírunk vele.</p> -<p>Azonban ő is nagyon csalódott. Bizony nem bírt Tribunnal a -katonai lovaglóiskola sok kegyetlen fortélya sem. Szégyenszemre az -egész ezred előtt fordult Tribun más irányba, mint ahová az ezredes -úr ő nagysága akarta, sőt egyszer lefeküdt vele, sőt egyszer rútul -lehajította széles hátáról. Így adta el Tribunt a kincstárnak az -ezredes, így került a negyedik üteg negyedik ágyújához a ló. A -hámba az ágyú előtt majd beletörik. Azonban nem törött be. Hátasló -korában is lótól sohasem látott csalárdságokat eszelt ki: -elnyújtott galoppban egyszerre csak megfordult egy száznyolcvan -fokos szögben, bokkolt, harapott, rúgott és lefeküdt, és amikor pár -heti színlelése után azt hitték, hogy mindezt elfelejtette, -egyszerre csak veszett kedvvel <span class="pagenum"><a name= -"Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> újra kezdte. De ez mind -semmi se volt ahhoz, amit az ágyú előtt művelt. Az ágyú elé fogott -tüzérlovak komoly, nehéz, nyugodt és kötelességtudó állatok. -Közöttük nincs ficánkolás, hetyke táncolás, könnyelmű ágaskodás, -mint holmi könnyű, ledér hátaslovak között. Itt mindenki megteszi a -maga kötelességét, komolyan, egyszerűen, ügybuzgóan húzza az ágyút, -akármi történik, mert mi lenne akkor a renddel, ha minden ágyúnak -mind a hat lova nem húzna becsülettel, hanem csalni akarna, laza -hámban akarna járni, a többiekre akarná hárítani a terhet? Nos, két -éve volt Tribun az ütegnél, és arra, hogy ő csak egyszer is -<em class="gesperrt">húzott</em> volna, arra nem emlékezett senki. -A Tribun hám-szíjja mindíg lazán lógott; ha ütötték – pedig ütni -nem igen szabad – táncolt. Órák hosszat táncolt, egy komoly, nehéz -tüzér-ló.</p> -<p>A felsőbbség gyűlölte Tribunt, mert minden fáradság, minden -furfang, minden előírás és minden tiszti ész megtörött rajta. Őt -hiába csalták zabos tarisznyával, hiába fogták be az istállóban is -egy olyan ravasz szerkezetbe, hogy ha zabhoz, szénához akart jutni, -súlyos kilogrammokat kellett húznia, Tribun húzott addig, amíg -szüksége volt rá a zab és a széna szempontjából, azután nem. Az -istennek sem. Tribunnak elvei voltak. Egy-egy haragos altiszt néha -megkötötte, ütötte, éheztette, mind nem használt. Tribunnak elvei -voltak.</p> -<p>A tüzérek maguk féltek tőle. Aki Tribun mellé került, az el volt -ítélve arra, hogy verejtékes <span class="pagenum"><a name= -"Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> harcot vívjon egy -pokolbeli erejű, rosszindulatú bestiával, és ez a harc csőstül -hozta még a felsőbbség záporos átkait és büntetéseit is. Az oláh -fahrkanonierok félelme babona lett. Az ördögöt emlegették, amely -Tribunba bújt…</p> -<p>… Elmentünk nagygyakorlatra. Tribun nem húzott. Vigye a fene. -Ebbe már beletörődött mindenki, majd húz a többi öt ló, azért ló. -Tribun tehát győzött. De voltaképen nem győzött. Tribun azt is -sokalta, hogy egyáltalában hámban kell járnia. Megkezdte tehát a -lázadást ezen a vonalon.</p> -<p>… Az ágyúk szaporán ropogtak, mikor egy ordonánc vágtatott a -kapitányhoz. Elhadarta a parancsot:</p> -<p>– Az ezredes úr parancsára a negyedik üteg rögtön az erdő déli -végére. Én mutatom az utat.</p> -<p>Az üteg gyorsan, szapora ügetésben indult meg. Egyszerre -felharsant a vezényszó:</p> -<p>– <em class="gesperrt">Lépés!</em></p> -<p>Mély hegyszakadék volt előttünk, széles, meredek falú mélység. A -kapitány dühösen fordult az ordonánchoz:</p> -<p>– Itt kell átmennünk?</p> -<p>– Itt.</p> -<p>Az ágyúk egyenként ereszkedtek le a szakadék meredék falán. A -kerekeket megkötötték, a legénység vastag kötéllel fékezte a -csúszást, és a lassan, óvatosan, tapogatózva botorkáló lovak mögött -mozdulatlan, megkötött kerekein, a síma pázsiton lassan csúszott le -a nehéz ágyú. <span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span></p> -<p>Három lejutott. Jött a negyedik. A lovak óvatosan lépegettek. De -Tribun únta a dolgot. A zabláját hiába rántották vissza az utolsó -percben: <em class="gesperrt">most belefeküdt Tribun a hámba</em>. -Húzott dühödten, szívós izmainak minden erőfeszítésével. A símán -csusszanó ágyú megcsúszott, a kötelet tartó legények egymásra -bukfenceztek, a lovak megbotlottak, az ágyú zuhant lefelé, és a -szakadék fenekén állott meg. Ágyú ló és ember egy horkoló, kiabáló, -zürzavaros gomolyag volt.</p> -<p>Nem történt semmi baj. A lovakat talpraállították, az emberek -felugráltak, nem törött senki és semmi. Tribunon végigvágtak vagy -húszszor-harmincszor, és indultunk tovább.</p> -<p>Most ki kellett jutni a szakadékból. A másik oldal azonban sűrűn -tele volt nőve bozóttal, cserjével, alacsony, kemény elágazó -gyökerű, bütykös fákkal. Felfelé egyetlen út volt, egy keskeny -ösvény. A jobboldalán sűrű bozót, amelynek gyökerei az útat is -benőtték, a baloldalán aggasztó mélység. Három ágyú feljutott -rajta. Jött a negyedik.</p> -<p>– Galopp!</p> -<p>Az ilyen nehéz úton legjobb vágtatva áthajszolni az ágyút. A -kanonirok forgatták rövid ostoraikat, biztatták a lovakat, tiltott -kiáltozás és füttyentés is hangzott. Öt ló iparkodott is. És -Tribun? <em class="gesperrt">Tribun most nem húzott</em>. -Megakadtunk. Az ágyú az út közepén zökkent egyet és megállott.</p> -<p>A kapitány káromkodott, az altisztek sóhajtoztak, és a kanonirok -törölgették a homlokukat. <span class="pagenum"><a name="Page_160" -id="Page_160">-160-</a></span></p> -<p>– Jobbra tartani, jobbra tartani – kiáltotta a kapitány.</p> -<p>Jobbra bozótosan emelkedett felfelé a hegy, balra a mélység -volt. Tehát jobbra a keskeny ösvényen. Jobbra? – <em class= -"gesperrt">gondolta</em> magában Tribun a rúd mellett. A többi öt -ló engedelmesen fordult jobbra, és pihent, hogy kifújja magát. -Tribun pedig? <em class="gesperrt">Tribun most húzott.</em> -Belefeküdt a szerszámjába és egész erejével, hátra, balfelé, a -mélység felé rántotta az előtte álló négy lovat. A két ló-pár -megingott, kapaszkodott, de Tribun húzott, és a négy ló két -lovasával hanyatt-homlok bukfencezett le a bozótos mélységbe. Az -ágyú csak azért nem zuhant utánuk, mert egy gyökérben fennakadt, és -mert a lezuhant lovak szerszámjait gyorsan elvagdosták. Káromkodás, -dühös kiabálás, izgatott parancs hallatszott, lenn egy-egy lólábat -és egy-egy emberfejet lehetett csak összekavarodva látni, Tribun -pedig nyugodtan, csendesen és ártatlanul állott.</p> -<p>Kimentették a lovakat és az embereket is. Csodálatos módon -senkinek sem történt baja, holott legalább két ló agyonlövésre -készültek már az ütegben. Az embereken zöld foltok, véres -horzsolások voltak, a lovak bőrén három arasznyi véres repedések -piroslottak. Szóval nem történt baj. Hanem Tribun. Megállj, Tribun! -<em class="gesperrt">Wart, du Bestie!</em></p> -<p>… Tribun másnap nem kapott enni. Este várt, forgatta a fejét, -türelmetlenül nyihogott. Ő nem kapott semmit. Fogta magát és éjjel -felfalta <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span> a szalmát, amelyet alája terítettek. -Másnap szalmát sem kapott.</p> -<p>Mikor az izzó mezőkön és országutakon át pihenőhöz jutott az -üteg és a kanonirok vászonvedrekben vizet hordtak a szomjas -lovaknak, Tribun táguló orrlyukakkal várta az italt. Engedték, hogy -beleüsse az orrát a vederbe. Azután elkapták előle.</p> -<p>Mikor befogták, a farkát odakötötték a hámfához. Majd nem ugrál -így. A szomszéd lóra ráültették a legkeményebb kanonirt.</p> -<p>– Ütheted, ahogy akarod.</p> -<p>Az ütötte is. Rövid ostorát megfordította és a nyelével döfölte -a lovat. Ezt jobban érzi. A Tribun hátán ökölnyi daganatok voltak. -A kanonirok nevették:</p> -<p>– Feltörte a nyereg, pedig nincs is nyerge.</p> -<p>A szélső kanonir a háta mögött ostort kapott és ezt a -parancsot:</p> -<p>– Üsd.</p> -<p>Ütötte. Nem a hátát, az nem fáj eléggé és túlságosan látszik. -Hanem a hasát, a szügyét. Finoman, ügyes számítással, minden öt -percben pontosan becsapott az ostor a hasa alá, ahol gyenge a ló -bőre. A Tribun hasát véres csíkok tarkázták.</p> -<p>Tribun táncolt. Nyihogott. Keserűen fújt és mélyen hörgött. El -akart iramlani, és olyant rántott egymaga a nehéz ágyún, hogy -recsegett belé. Habzott a szája, véresre rágta a zablát és -verejtékes és tajtékos volt a teste. <em class="gesperrt">De</em> -<span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span> <em class="gesperrt">nem húzott.</em> A -forró augusztusi napban hörögve, toporzékolva, kétségbeesett -rándításokkal verte át magát tüzes heteken. De nem húzott.</p> -<p>– Hiszen beledöglik – mondtam egyszer.</p> -<p>Felvilágosítottak:</p> -<p>– Hiszen ezt akarjuk. Ha megdöglik, egyszerűen jelentjük, hogy -megdöglött. Akkor rendben van. Másképen nem szabadulunk meg -tőle.</p> -<p>A nagygyakorlatnak vége volt. Az ezred indult hazafelé. Az -önkénteseket szabadságolták. Még egyszer megnéztem Tribunt. -Lesoványodva, remegő lábakkal állott az üres vályú előtt. -Csodálatos formájú feje kemény, bütykös vonalaival nem volt lófej. -Néztem a szemét. A lószem homályos, nyálkás, nedves barnaság. Ez -más volt. Ennek a mélyen tűz égett, lobogó száraz, tiszta tűz, -dühös értelmes lángolás. Csendesen figyeltem. És a ló rám nézett. -Állat sohase néz szembe az emberrel. Ez szembenézett. A szeme -mélyén lobogott az ádáz tűz. Megborzongtam és elmentem.</p> -<p>Félév mulva találkoztam az ezredből valakivel.</p> -<p>– Mi van Tribunnal? – kérdeztem.</p> -<p>– Megdöglött.</p> -<p>Elszomorodtam. Nemsokára megint találkoztam valakivel.</p> -<p>– Hát Tribun megdöglött? – kérdeztem.</p> -<p>– Dehogy. Megtörött. Engedelmesen húz. Semmi baj vele.</p> -<p>Még jobban elszomorodtam vele. A lázadóból alázatos szolga lett -hát. Eszembe jutott a szeme. <span class="pagenum"><a name= -"Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> Megborzongtam. Én nem -hiszek a lélekvándorlásban. Ki hinne benne.</p> -<p>De ha mégis vándorol a lélek, micsoda hajthatatlan, makacs, -tüzes lélek él az én hősömben, az én szomorú lázadó lovamban? -Berlichingeni Götz? Eh: – Lucifer.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span></p> -<h2>AZ ISPÁNNÉ.</h2> -<p>Tass bámulva nézte a lányt.</p> -<p>– Szeréna, csakugyan maga az?</p> -<p>A lány vérvörös arccal állott előtte és idegesen morzsolta a -keztyűjét.</p> -<p>– No, Szeréna, nevetett gúnyosan a férfi, szépen vagyunk. -Csík-Tárkányból ötven év óta nem került fel senki Budapestre, csak -mi ketten. És mi szép dolgokat művelünk itt.</p> -<p>– Ne csúfolódjon.</p> -<p>– Nem csúfolódom, drágám. Csakhogy tudom, mit jelent az, mikor -valaki az Olympiába kerül. Én egy éve ölöm itt magamat. Örülök, -hogy most már ketten pusztulunk itt bérces hazánk nagyobb -dicsőségére.</p> -<p>A lány mély meggyőződéssel mondta:</p> -<p>– Maga nagyon rossz ember.</p> -<p>– Észrevette? – kérdezte Tass nevetve.</p> -<p>A lány leült melléje. A szeme könnyes lett, és halkan, -könyörögve mondta:</p> -<p>– Ne szóljon itt senkinek arról, hogy hínak engem, hova való -vagyok.</p> -<p>– Ellenkezőleg, – kegyetlenkedett Tass. <span class= -"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> Nemcsak -megmondom mindenkinek, hanem ki is írom az újságba, hogy Szeréna, a -csík-tárkányi zsidó kántor lánya, aki engem kidobott, idekerült az -Olympiába…</p> -<p>A lány szeméből kibuggyantak a könnyek.</p> -<p>– No, mondta nagylelkűen Tass, hát nem mondom meg senkinek.</p> -<p>– Igazán?</p> -<p>– Igazán.</p> -<p>– Becsületszavára mondja? – kérdezte a lány reménykedve.</p> -<p>– Becsületszavamra.</p> -<p>– Tudja, mondta a lány most már bizalommal, az nagy baj -volna.</p> -<p>– De miért? Hiszen előbb-utóbb úgyis megtudják.</p> -<p>– Nem. Nem tudják meg, mondta diadalmasan a lány. Ide nem jön -Tárkányból senki, és én rögtön hazamegyek, mihelyt együtt lesz a -hozományom.</p> -<p>Tass elámulva nyitotta ki a száját:</p> -<p>– A ho-zo-mánya?</p> -<p>– Igen, – mondta bizalommal a lány. Látja, én láttam, hogy a -varrással semmire se megyek. A világ pedig olyan, hogy a szegény -lány nem kell senkinek.</p> -<p>– Hát mennyi hozományt akar gyűjteni?</p> -<p>– Ezer forintot, – mondta büszkén a lány.</p> -<p>Tass hátradőlt a puha diványon és hahotázott:</p> -<p>– Gyönyörű. Pompás. És itt akarja összegyűjteni a hozományát. -Itt. <span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span></p> -<p>– Igen.</p> -<p>– És ki a boldog vőlegény, ha szabad tudnom?</p> -<p>– Még nincs – mondta a lány. De majd lesz.</p> -<p>– Szeréna, Szeréna, nem lesz abból a házasságból semmi. Nem tud -maga elmenni innen.</p> -<p>– Én, mondta szikrázó szemmel a lány, én? Utálom ezt a helyet, -utálok itt minden embert. Asszony akarok lenni, tisztességes -becsületes asszony.</p> -<p>Tass elkomolyodott:</p> -<p>– Hát jól van, Szeréna. Amit igértem, azt megtartom. De igérje -meg, hogy ha majd elmegy innen, szól nekem.</p> -<p>– Szólok.</p> -<p>… A férfi megtartotta az igéretet, a lány nem. Egy napon eltünt. -Tass kérdezősködött utána.</p> -<p>– Már négy napja nem jött el, válaszolták neki.</p> -<p>Tass elgondolkozott. Érdekesnek találta ezt a furcsa lányt az ő -kiirthatatlan családi hajlandóságaival. Most talán együtt van már a -hozománya és keresi a férjét. Azután nem foglalkozott vele tovább. -Elfelejtette.</p> -<p>Három év mulva, nyár elején együtt volt Csákánynyal, a -barátjával.</p> -<p>– Hová mégy nyárra? – kérdezte Csákány.</p> -<p>– Mindössze egy hónapos szabadságom van. Hegyek közé -valahová.</p> -<p>– Hát gyere már el egyszer hozzám. Meglátod: a Csákány-major jó -hely. <span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span></p> -<p>Július elején Tass csakugyan megérkezett a Csákány-majorba. Jó -hely volt; nagy ház, majdnem kastély; óriási kert, majdnem park, és -fejedelmi kényelem.</p> -<p>– Kérlek, mondta Csákány, engem egy kissé elfoglalnak az -aratásdolgok; rendezkedj be úgy, mintha te volnál a gazda.</p> -<p>Tass berendezkedett. A harmadik napon délelőtt a verandán ült, -és lustán nézett kifelé a szikrázó napba. Messziről, a kerten át, -az egyik ispán-ház felől egy piros, női ruha közeledett feléje. -Tass lustán nézte. A piros ruha előtte volt már. A lustasága eltünt -és meglepetve ugrott fel:</p> -<p>– Szeréna.</p> -<p>Az asszony fehér arccal meredt rá, és a szikrázó napon, a piros -ruhában dideregni kezdett.</p> -<p>– Tass úr, Tass úr, – hebegte félig ájultan.</p> -<p>– No, Szeréna, ne ijedjen meg, mondta Tass. Nem szólok -senkinek.</p> -<p>Az asszony kezet akart csókolni neki.</p> -<p>– Hát asszony lett, Szeréna?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Itt laknak?</p> -<p>– Igen. Ispán az uram a Csákány nagyságos úrnál.</p> -<p>Azután elváltak. Egy hét mulva rettenetesen unatkozott Tass. A -major szép volt, a kert jó volt, a kényelem fejedelmi volt, de -naphosszat nem látott egy emberi lelket se. Délelőtt tíz óra tájban -ekkor átsétált az ispán-ház felé. A ház <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> előtt -két apró gyerek játszott, a konyha ajtaja nyitva volt. Tass bement. -Az ajtóban találkozott az asszonnyal. Alig volt ideje meglátni a -felgyűrött újjú, gömbölyű karját, már elárasztotta a suttogó, -rémült, felháborodott kitiltás:</p> -<p>– Menjen innen. Hogy jöhetett ide. Meglátják. Nem szabad -idejönnie. Rögtön menjen. Azonnal.</p> -<p>Tass elámulva nézte a sápadt, riadt asszonyt.</p> -<p>– Szeréna, ne bolondozzon.</p> -<p>– Rögtön menjen. Rögtön.</p> -<p>Tass dühbe jött.</p> -<p>– El akarok jönni egyszer, mondta, mikor egyedül van.</p> -<p>– Nem. Nem.</p> -<p>– Maga nem volt mindíg ilyen erényes.</p> -<p>– Takarodjék.</p> -<p>Tass nem akart veszekedni. Elment; de halálosan unatkozott, és -boszantotta ez a nagy erkölcsösség. Ez nem komoly dolog. -Nevetséges. Másnap délelőtt megint átsétált. Az asszony sötét, -csendes gyűlölettel fogadta.</p> -<p>– No, Szeréna, mondta Tass, csak nem komoly dolog ez.</p> -<p>– Menjen. Takarodjék.</p> -<p>Tass dühbe jött.</p> -<p>– Holnap délelőtt tíz óráig, mondta, meggondolási időt adok. Ha -nem gondolja meg a dolgot, furcsa történetet fognak tőlem hallani a -Csákány-majorban.</p> -<p>Az asszonynak remegett a teste egy nagy <span class= -"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> belső -didergéstől. Tass most már dühösen kegyetlenkedett:</p> -<p>– Délelőtt tíz óra, – mondta ridegen.</p> -<p>Délután a veranda elé került az asszony. Tass egyedül volt. -Odament hozzá.</p> -<p>– No, mondta Tass, látja, ezt szeretem, ha okos. Egy olyan szép -asszony, mint maga…</p> -<p>– Nem, válaszolt sápadtan, az asszony, nem azért jöttem.</p> -<p>– Hanem?</p> -<p>– Tass úr, könyörgök, ne bántson.</p> -<p>Tass dühösen rázta meg a fejét:</p> -<p>– Tass úr, hebegte az asszony, a jóságos isten szerelmére…</p> -<p>– Eh, mondta Tass, hagyjon békét nekem. Az Olympiában nem volt -ilyen kényes. Csak nem hiszi, hogy komolyan veszem a maga -tisztességét?</p> -<p>Az asszony egy nagyot lélekzett, ránézett, és elment.</p> -<p>Másnap reggel nyolc óra tájban kelt fel Tass. A verandán -Csákánynyal találkozott.</p> -<p>– Te még itt vagy? – kérdezte tőle. Vége a három órás -felkelésnek?</p> -<p>– Dehogy, – válaszolt bosszankodva Csákány. Dolgom van. Az -ispánném agyonlőtte magát.</p> -<p>Tass megszédült.</p> -<p>– Az ispánnéd? Melyik?</p> -<p>– Az a gömbölyű asszony, az a pirosruhás, amelyiket láttál.</p> -<p>Csákány elment. Tass remegő lábakkal állott, <span class= -"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span> és -szédülve fogózott a korlátba. Belebámult a friss, meleg nyári -reggelbe. Görcsös fájdalom csavarta össze a szívét. Nem tudott -gondolkozni, és nem tudott álmélkodni se ezen a kétségbeesett, -hallatlan becsületességen. Csak azt érezte, hogy nem is akarta -igazán az asszonyt, hogy csak szeszélyből és bosszúságból -zsarnokoskodott vele, hogy egy tiszta emberi életre úgy taposott -rá, mint ahogy egy féregre tapos gondtalanul az ember. Nagy árnyék -borult rá könnyelmű lelkére és dühödt magakínzással mondta el -magának:</p> -<p>– Becstelen, gaz gyilkos vagyok.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span></p> -<h2>A KEGYELMES ASSZONY.</h2> -<p>A tiroli vadászok szapora puskaropogása lassanként elhallgatott, -a szürke uniformisok a cserjés túlsó végén bújtak ki, a tábori -kórházba már bolgár sebesültekkel tértek vissza a -sebesült-hordozók, a szélső üteg egy shrapnelt küldött még a -szétszórt ellenség után, és egy rikoltó kürtjelre kezdtek -összeszedelőzködni az innenső részén is a csapatok. A vadászok künn -maradtak előőrsön, a huszárokat, akiknek napok óta nem volt dolguk, -előre küldte portyázásra az altábornagy, a négy gyalogezred pedig -fáradtan, de muzsikával vonult be a faluba. Utánuk jött a négy -tüzérüteg. Az alacsony házak ajtajában nehány öreg macedón nézte a -bevonulást.</p> -<p>Az ordonáncok erős galoppban vitték szét a rendelkezéseket. A -gyalogság a faluban marad, a tüzérlovak a kastély istállójába -kerülnek. A hadosztály irodája a kastélyban van. Ott lakik az -altábornagy is.</p> -<p>A törzskar a kastély felé lovagolt. Hanak altábornagy, a -divizionárius a tolmácsot kérdezgette: <span class= -"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span></p> -<p>– Kié a kastély?</p> -<p>– Egy szófiai bankáré.</p> -<p>– A berendezése?</p> -<p>– Fényes. Harminc szobája van. A fejedelem is volt benne -vendég.</p> -<p>Kavicsos úton lovagoltak fölfelé, és ott voltak a kastély előtt. -Nagy, cifra épület volt, ízléstelen, de nyilván kényelmes. Az -altábornagy leugrott a lováról. A kastély ajtajában egy kis nőcske -jelent meg, egy szőke apróság.</p> -<p>– Ohó, kérdezte az altábornagy a tolmácstól, hát a kastélyt nem -hagyták itt a gazdái?</p> -<p>– Kérem, szólt franciául a szőke nő, ne bántsanak.</p> -<p>– Madame, válaszolt lovagiasan és büszkén az altábornagy, mi -osztrák katonák vagyunk.</p> -<p>A kis nő megnyugodott. A félelme nem is volt igazi, a -megnyugtatás után pedig csillogni kezdett a szeme, felszabadult a -nyelve és csiripelt, mint egy merész, kis veréb. Kiderült, hogy őt -itt hagyták, ő francia nevelőnő, Lyonból való, Aline Arboissiére a -neve, és nagyon örül, hogy a lovagias osztrák hadsereggel -megismerkedik. A cselédség felett ő rendelkezik, és rajta lesz, -hogy az urak jól érezzék magukat.</p> -<p>Az urak tele voltak izgalommal. Hetek óta bujkáltak az átkozott -balkáni hegyek között, hetek óta nem aludtak ágyban és különösen -hetek óta nem láttak egy asszonyi lelket, egy női szoknyát. Most -itt volt ez a hetyke kis szőkeség, ez a merész és csinos francia -leány. Az urak izgatottak voltak. <span class="pagenum"><a name= -"Page_173" id="Page_173">-173-</a></span></p> -<p>Vacsorára a nagy ebédlőben terítettek. Az asztalfőn a francia -leány ült, a jobb oldalán az altábornagy. Az urak csinosak voltak, -borotváltak, megmosakodottak. A rongyos bluzok eltüntek, sőt -mindenkin tiszta ing volt. Bor került az asztalra, és az urak -mámorosan élvezték a tisztaságnak, a kényelemnek, a biztosságnak -ezt a régen érzett érzését. És az asztalfőn ott volt a francia -lány.</p> -<p>Az urak keservesen erőlködtek, hogy elmésen csevegjenek -franciául. Az erőlködés kevés sikerrel jár. Inkább a bajuszukat -pödörgették hát és igyekeztek a legelőnyösebb állásokba helyezkedni -a vídám és hangos francia leány előtt. Hanak altábornagy gavalléros -szolgálatot tett neki: feléje nyújtotta a sót és vizet öntött neki. -Az urak egymást méregették, és egyikük se látott okot rá, miért -volna épen a másiknak szerencséje.</p> -<p>Tizenegy óra tájban elbúcsúzott a francia lány a társaságtól. Az -urak is eloszlottak, csak az altábornagy szivarozgatott -néhányadmagával az ebédlőben. Félóra mulva rémült sikoltozás -hallatszott az emeletről. Az altábornagy meglepetve nézett a -többiekre. Felsiettek a lépcsőn. A folyosón Kerner ezredessel -találkoztak.</p> -<p>– Mi történt? – kérdezte az altábornagy.</p> -<p>Az ezredes dadogott:</p> -<p>– Félreértés… kínos félreértés.</p> -<p>A francia lány könnyes szemekkel rohant az altábornagyhoz:</p> -<p>– Mentsen meg, ön mentsen meg, sikoltozta. Fél óra óta öten -támadtak meg. <span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span></p> -<p>Az altábornagy villámos szemmel nézett a rémült ezredesre.</p> -<p>– Ez gazság, mondta felháborodva. Majd számolok én ezekkel az -urakkal. Kisasszony, ön az én személyes védelmem alatt áll.</p> -<p>– Uram, sikongott a leány, olyan rút az élet. Egy tisztességes -szegény leánynak oly nehéz a sorsa…</p> -<p>A zokogása nem akart megszűnni. Az öreg katona meghatva -simogatta a haját. Az ordonánc-tisztje, egy fiatal dragonyoshadnagy -gúnyosan mosolygott mögötte. Az altábornagy hozzáfordult, és a -fiatal ember arca egyszerre megmerevedett.</p> -<p>– Ronszky, kérem, mondta az altábornagy, kísérje a kisasszonyt a -szobájába. A többiről majd beszélünk.</p> -<p>Ronszky a karját nyújtotta a leánynak. A leány még lihegett egy -kicsit, de mikor a szobájába értek, féloldalt kacérul rámosolygott -a kísérőjére. A katona észrevette ezt a mosolygást, és elismerő -hangon mondta:</p> -<p>– Ezt ügyesen csinálta.</p> -<p>A leány habozott egy kicsit, felrántotta a vállát, és azután -nevetve szólt:</p> -<p>– Úgy-e?</p> -<p>A fiatal katona meghajolt, összeütötte a sarkantyúját és menni -készült:</p> -<p>– Megy? – kérdezte a leány.</p> -<p>– Igen. A generális vár. De előbb mondok valamit. Az én nevem -gróf Ronszky. Tartalékos tiszt vagyok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span></p> -<p>Belenyult a zsebébe és egy kék bankjegyet vett ki.</p> -<p>– Tudja, mi ez? – kérdezte.</p> -<p>– Igen. Osztrák ezres.</p> -<p>– Az. Ha a többieket kidobta, igaza volt.</p> -<p>Kettérepesztette a kék papirt, és az egyik felét átadta a -leánynak.</p> -<p>– Ha én jönnék, mondta udvarias meghajlással, magammal hoznám -ennek a másik felét.</p> -<p>Újra meghajolt és elment.</p> -<p>Az altábornagy másnap rettenetesen összeszídta a tiszteket, az -asztalnál nagy csend volt, és a leány alázatos, olvadó, forró és -hálás pillantásokat vetett az öreg katonára, aki ismét gavalléros -szolgálatokat tett neki a sótartó és a vizesüveg körül. Ebéd után -Ronszky beszélgetett a lánnyal.</p> -<p>– Lehet, mondta neki, hogy már holnap tovább megyünk.</p> -<p>A leány körülnézett, gyors pillantást vetett a többiekre, és -lesütötte a szemét.</p> -<p>– Elvihetem a másik felét? – kérdezte halkan a fiatal -dragonyos.</p> -<p>– Igen, – válaszolt a leány.</p> -<p>Másnap az altábornagy azt mondta az asztalnál:</p> -<p>– Úgy látszik, mégsem megyünk tovább. Lehet, hogy két hétig is -maradunk.</p> -<p>A francia leány feléje hajolt.</p> -<p>– Nagyon örülök, – mondta neki.</p> -<p>– Örül, hogy itt maradunk? <span class="pagenum"><a name= -"Page_176" id="Page_176">-176-</a></span></p> -<p>– Örülök, hogy ön itt marad, súgta lesütött szemmel a leány.</p> -<p>Az altábornagynak vér szökött az arcába, idegesen harapta be a -bajuszát, és zavartan mondta:</p> -<p>– Oh, egy ilyen öreg katona…</p> -<p>A leány alázatosan, kitartóan, makacsul udvarolt az -altábornagynak. Az öreg katona megzavarodott. Kezébe fogta a leány -kezét, mondani akart neki valamit, azután abbahagyta, és hosszan -nézegette a ravasz, szőke fejét. A leány lesütötte a szemét.</p> -<p>Egy reggelen puskaropogás hallatszott az előőrsök felől. A -szapora kattogásba ágyúk is beleszóltak. Az udvarra egy huszár -vágtatott be, riadót fújtak, és sietve nyergelték fel az -altábornagy lovát.</p> -<p>A francia leány könnyes szemekkel sietett elő.</p> -<p>– Csata lesz? – kérdezte reszketve.</p> -<p>Az altábornagy mosolygott.</p> -<p>– Talán. Félt bennünket?</p> -<p>– Csak egy embert féltek, – mondta hevesen a leány.</p> -<p>Lehajolt és megcsókolta az altábornagy kezét. Az öreg katona -vérvörös lett, szólni akart valamit, azután homlokon csókolta a -leányt, és nyeregbe ült.</p> -<p>– Mikor visszajövünk, szólt le a nyeregből, lesz valami mondani -valóm.</p> -<p>A puskaropogás egyre szaporodott, az ágyúütegek sorban -galoppoztak fel egy domboldalba <span class="pagenum"><a name= -"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> és a széles völgyben -lassanként kifejlődőtt a csata.</p> -<p>Délután a sebesült-hordozó katonák jöttek a kastély fele. A -beteghordó ágyon az altábornagy feküdt. Kék zubbonya tele volt -vérrel, a feje nagy kötésben, sápadtan feküdt a köpenyegén, amelyet -párnának tettek alá. Ronszky kísérte. A francia leány sikoltozva -rohant elébe.</p> -<p>– Aline, mondta fáradtan az altábornagy, kedves kis leányom, -mikor elmentem, megigértem, hogy mondok valamit. Lehet, hogy most -meghalok, de azért elmondom. Én öreg katona vagyok, semmim sincs, -csak a nevem, és ha meghalok, az özvegyemnek csak a nyugdíj -maradna. Elfogadná ezt?</p> -<p>Ronszky megdöbbenve nézett az altábornagyra. Tiltakozni -akart:</p> -<p>– Aber, Excellenz…</p> -<p>Az altábornagy megsímogatta a leány fejét, és nyugodtan -mondta:</p> -<p>– Ronszky, semmi ellenvetés. A papot akarom. Rögtön. Galopp.</p> -<p>Ronszky lóra ült. A leány zokogva csókolta az altábornagy kezét. -A pap megérkezett.</p> -<p>– Mondd, páter, kérdezte az altábornagy, a házasság úgy-e -érvényes lesz írások nélkül és mindenféle előzetes ceremónia nélkül -is?</p> -<p>– Igen, kegyelmes uram, mondta a pap, de…</p> -<p>– Semmi de. Fogj hozzá.</p> -<p>A leány kisírt szemmel térdelt az ágy előtt, az altábornagy -fogta a kezét. Ronszky hátrahúzódott és hallgatott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span></p> -<p>Estére megszűnt az ágyúdörgés. A csapatok visszavonultak a -falúba. A kastély felé lovas társaság közeledett. Az egyik -dandárparancsnok lovagolt elől. Ronszky elébe ment, és amikor a -generális leszállt a lóról, feszesen jelentette neki:</p> -<p>– Tábornok urnak alássan jelentem, Hanak altábornagy -kiszenvedett. A holttest mellett… a kegyelmes asszony viraszt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span></p> -<h2>AZ UNOKA.</h2> -<p>Az öreg Reicher hazajött a délelőtti sétájáról. Terítve volt -már. Leült az asztalhoz szembe a feleségével. Hallgatott; azután -végigsimogatta a fehér szakállát és csendesen megszólalt:</p> -<p>– A sétatéren voltam. Mennyi szép gyerek!</p> -<p>Az asszony ránézett, felhúzta a vállát; megráncosodott ajkát -kicsit gúnyosan, kicsit fájdalmasan felbigyesztette, és idegesen, -keserűen válaszolt:</p> -<p>– Minek mondod. Minek emlegeted. Nekünk úgyse lesz már -unokánk.</p> -<p>Reicher is ideges lett. Ráütött az asztalra – nem nagyon, csak -úgy, hogy egy kicsit megcsörrenjenek a tányérok – és haragosan, -hebegve válaszolt.</p> -<p>– Ilyet nem lehet mondani. Ilyet nem szabad mondani. Hogy -tudhatod azt? Honnan tudhatod azt?</p> -<p>– Ilon öt éve van férjnél, Laci négy éve házas.</p> -<p>– Azért nem lehet mondani…</p> -<p>Az asszony lehajtotta a fejét, az ajka két <span class= -"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> -szöglete elnyúlt lefelé, és bánatosan, halkan keseregte bele a -tányérjába:</p> -<p>– Sohse lesz már nekünk unokánk.</p> -<p>Könnyes lett a szeme. Erre az öreg Reicher is sírni kezdett. -Sírtak egészen addig, míg a levest be nem hozta a szobalány.</p> -<p>Ez így volt mindennap. Vagy az egyikük, vagy a másikuk mindíg -beszélni kezdett az unokáról, az unokákról, akiket kétségbeesett, -forró vágyakozással vártak. Előbb összevesztek egy kicsit. Azután -elsírták magukat. Ez így volt mindennap.</p> -<p>Mikor a lányuk férjhez ment és amikor a fiuk megházasodott, -eleinte türelmesen és reménykedve vártak. De azután eltelt egy év, -két év, három év, négy év. És nekik semmi dolguk nem volt – az öreg -Reicher visszavonult az üzlettől – csak az unokákat várták. A -türelmük és reménységük lassan elfogyott. A két házasságon nem -segített se orvosi vizsgálat, se fürdőkúra, se imádság. És az -öregek lassan kétségbeestek, veszekedni kezdtek, sírtak.</p> -<p>Tavasz volt; az öreg Reicher délelőtt bekóborolta a várost, -azután felment a lányához. Az öreg asszony a fiukhoz ment -gyakrabban. Mikor azután találkoztak: egy kérdő pillantás rögtön -felvetette az egyetlen nagy kérdést, amelylyel foglalkoztak. A -kérdezést azután egy tagadó fejbólintás elintézte. Ekkor jött a -panasz, az összeveszés és a sírás.</p> -<p>Egy délben az öreg asszony lihegve és kipirultan sietett haza. A -kapúban találkozott a <span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span> férjével; megfogta a karját és -türelmetlenül cipelte fel magával.</p> -<p>– Mi az, mi az? – kérdezte ijedten az öreg Reicher.</p> -<p>Az asszony nem szólt semmit. Mikor fenn voltak a lakásban, akkor -letette a kalapját, letette a kabátját, előre hajolt és lihegve -mondta:</p> -<p>– Tudod?… Tudod, mi történt?</p> -<p>– Mi történt? Mi történt?</p> -<p>– Felmentem Laciékhoz. Nem csengettem. A konyhán keresztül -mentem be. Bementem előbb a hálószobába, onnan be akartam menni a -szalonba. A szalonban ott ült Olga, ott ült a Gervay ölében. Ott -ült és csókolóztak.</p> -<p>Az öreg Reicher kinyitott szájjal bámult az asszonyra. Szólni -akart, de nem tudott, és kinyitott szájjal ült egy ideig.</p> -<p>– Melyik Gervay? – dadogta azután. Az orvos? A háziorvos?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>Az öreg Reicher összetörve ült le egy székbe és kétségbeesve -bámult maga elé.</p> -<p>– Én – mondta még az asszony – visszahúzódtam és kimentem. -Mondtam a szakácsnénak, hogy nem megyek be, mert látogató van.</p> -<p>Az öreg Reicher kétségbeesve szorongatta az egyik kezével a -másikat. Azután mindaketten sírni kezdtek.</p> -<p>Két hét múlva egy reggel felrohant hozzájuk a fiuk. Az öreg -asszonynyal találkozott előbb.</p> -<p>– Édes anyám, kiáltotta, csak egy percre <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> jöttem -fel. Be akarom jelenteni, hogy nemsokára megjön az első unoka. -Mondd meg apának is.</p> -<p>A fiú azután elment, az öreg asszony elmondotta a férjének a -dolgot, és kétségbeesve bámultak egymásra. Két hét óta – az öreg -asszony felfedezése óta – tele voltak kétségekkel és új -kétségbeeséssel. Nem tudták, szóljanak-e a fiuknak, vagy -eltitkolják-e a dolgot. Vagy csak az asszonynak szóljanak-e. -Éjszakánként nem aludtak, hanem az egész éjszakát átbeszélgették -keserves töprengésekben. A tisztességük, a családi érzésük, harminc -éves hűséges házaséletük, a fiukhoz való szeretetük lázongott a -csalás ellen, amelynek ők is palástolói lettek. És most jön ez az -új, keserves, nagy kérdés. Teljesen elveszítették a fejüket.</p> -<p>Másnap betegek voltak mind a ketten, és ágyban maradtak. -Harmadnap is. Negyednap végre elindultak a fiukhoz. Még most sem -tudták elhatározni, mit csináljanak. Felmennek – gondolták – és a -többit majd meglátják.</p> -<p>Fél tizenkettő volt, amikor becsengettek a lakásba. A szobaleány -nyitotta ki az ajtót zavarodott arccal. Bementek az ebédlőbe és a -fiukkal találkoztak.</p> -<p>– Te már itthon vagy? Ilyen korán? – kérdezte meglepetve az öreg -Reicher.</p> -<p>– Igen. Siettem ma. És jó volt sietnem.</p> -<p>A hálószobából ekkor felöltözve, kabátban, kalapban kijött a -menyük. A szeme sírástól volt piros. Odafordult a férjéhez és -könyörögve mondta: <span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span></p> -<p>– Laci!</p> -<p>Az öregek megdöbbenve bámultak rájuk.</p> -<p>A fiuk felemelte az öklét és haragosan ordította:</p> -<p>– Menj el. Takarodj el. Köszönd, hogy így mehetsz el</p> -<p>Az asszony zokogott.</p> -<p>– Laci! Laci!</p> -<p>– Takarodj, – ordította a férfi.</p> -<p>Az asszony kiment. Hallatszott, amint az előszoba ajtaja -becsukódik mögötte. Benn csend volt. Az öregek félve bámultak a -fiukra.</p> -<p>Azután megtudták, mi történt. Laci korábban jött haza, mintahogy -szokott. Az asszonyt együtt találta Gervay doktorral. A doktort -felpofozta. Az asszonyt kivallatta: mióta tart a dolog. Egy féléve -tart. Hát elküldte. Nem bántotta, – az állapota miatt, – csak -elküldte. Az asszony azzal védekezett, hogy ő elhanyagolta, nem -törődött vele…</p> -<p>Az öregek rémülten hallgattak egy darabig. Azután az öreg -Reicher szólalt meg:</p> -<p>– Igazad van.</p> -<p>Az öreg asszony is ezt mondta:</p> -<p>– Igazad van.</p> -<p>Felszabadultak a nagy megriadásból, és haragosan, dühösen, -tombolva szidták az asszonyt, aki megcsalta a fiukat is és -megcsalta őket is.</p> -<p>– Hogy elhanyagoltad, azzal védekezett, – mondta méltatlankodva -az öreg asszony. – Hát még ha igaz is, szabad azért komisznak -lenni? <span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span></p> -<p>– Komisz asszony, gyalázatos asszony, becstelen asszony! – -dühöngött az öreg Reicher.</p> -<p>Szidták az asszonyt gyűlölettel és undorodással.</p> -<p>Azután hazamentek és nagyon szomorúak voltak. Nagyon szomorúak -voltak a következő héten is és az egész hónapban. Nekik már nem -lesz több örömük az életben. Itt van a sok baj, a sok bánat. Örömre -pedig semmi reménység. Unokájuk nem lesz már nekik.</p> -<p>A tavasz vége felé járt, meleg nyári napok jöttek és egy -délután, későn estefelé feljött a lányuk. Félrehívta az anyját.</p> -<p>– Mama, mondta, én azt hiszem…</p> -<p>– Mi… mit? – dadogta az öreg asszony. – Csak nem?</p> -<p>– De igen, – felelte mosolyogva a lányuk.</p> -<p>Az öreg asszony erre kikérdezte, kifaggatta, megvizsgálta, és -azután kiabálva rontott be a harmadik szobába.</p> -<p>– Hallgasd csak, hallgasd csak, Ilon azt hiszi…</p> -<p>Az öreg ember kipirulva ugrott fel és amikor elmondták neki a -dolgot, sírni kezdett örömében. Az öreg asszony is sírt. A leányuk -is.</p> -<p>A lányuk azután elment. Az öregek boldogok voltak, mámorosak -voltak, nem találták a helyüket, nem tudtak mihez fogni, és fél -éjszaka az unokájukról beszélgettek.</p> -<p>Egy hét mulva délben hazajött a lányuk.</p> -<p>– Nálatok ebédelek, – mondta. <span class="pagenum"><a name= -"Page_185" id="Page_185">-185-</a></span></p> -<p>– Hát Károly? – kérdezték tőle.</p> -<p>– Dolga van.</p> -<p>Délután eljött Károly. Félrehívta az asszonyt egy szobába, és -hevesen, hangosan vitatkozott vele. Az asszony azután kijött a -szobából.</p> -<p>– Apa, – mondta, – védjen meg a Károly inzultusai ellen.</p> -<p>Az öreg ember ijedten ment elébe. Mögötte ekkor kipirulva, -összevont homlokkal megjelent a férje.</p> -<p>– Mi történt? – kérdezték ijedten az öregek.</p> -<p>Az asszony elmondta. Károly névtelen levelet kapott, amelyben őt -– az asszonyt – denunciálják, hogy minden második, harmadik nap -délután öt, hat, hét óra tájban besurran a Püspök-utca huszadik -számú házába, ahol a földszinten lakik Batlay, a színész. Károly -most azt kívánja, adjon neki számot minden délutánjáról, esküdjön -meg neki, hogy ebből semmi se igaz. Ő pedig szóba sem akar állni az -ilyen piszkos gyanúsítással. Károly ugyan elhanyagolta; és sokszor -heteken át nem látta egész nap a férjét; de az ő tisztessége -annyira fölötte áll minden gyanúnak…</p> -<p>Az öreg asszony végighallgatta ezt az előadást, és azután a -haragtól remegve fordult a férfihez:</p> -<p>– Károly, meg vagy őrülve?</p> -<p>– Csak azt kívánom, mondta a férfi, hogy igazolja magát.</p> -<p>Az öreg Reicher szólt ekkor közbe. <span class= -"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span></p> -<p>– De ez sértő, mondta dadogva, ez sértő, ez a kívánság. Ezzel -lealacsonyítod. Vagy bízol a feleségedben, vagy nem. Gyötörni! -Ilyen állapotban gyötörni!…</p> -<p>– Inkább törődtél volna vele egy kicsit, kiáltotta az öreg -asszony, ne hagytad volna naphosszat egyedül. Te vagy a hibás, te -vagy a bűnös, és te kérsz számon valamit. Mikor lesned kellene -minden kívánságát, épen most Szégyeld magad.</p> -<p>Elárasztották szemrehányással, váddal és panasszal. A férfi -megzavarodott, ingadozni kezdett, és végül bocsánatot kért az -asszonytól. Az asszony megbocsátott. Kibékültek.</p> -<p>Együtt maradtak egész este. Mindnyájan boldogak voltak. Szép, -örömmel és reménységekkel teli este volt. Mikor azután a fiatalok -elmentek, az öreg Reicher nyugtalankodva, idegesen járt fel és alá. -Aggódva toporzékolt, és félénken nézett néha-néha a feleségére. Az -asszony kerülte a pillantását. Lefeküdtek. Hallgattak. Eltelt egy -óra. Ekkor az öreg Reicher a sötétben suttogva, izgatottan, -rekedten, sietve mondta a feleségének:</p> -<p>– Jó lesz megmondani Ilonnak, hogy vigyázzon. Én is láttam -bemenni egy este oda, a Püspök-utcában.</p> -<p>Az asszony hallgatott, azután halkan és szégyenkezve -suttogta:</p> -<p>– Majd megmondom neki.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_187" id= -"Page_187">-187-</a></span></p> -<h2>A TISZA.</h2> -<p>Kádár lassan lopózott ki a füzesből. Odalépett a kerítéshez. -Várt, míg a kutyák észreveszik. A nagy csaholást akkor egy halk -morgással elcsittította. A kutyák megismerték, és hangtalanul -állottak, amikor átmászott a kerítésen.</p> -<p>Az udvar csendes volt. Kádár lábujjhegyen ment a ház felé, és -óvatosan rátette a kezét a kerti ajtó kilincsére. Az ajtó nyílott. -Kádár mély lélekzetet vett; és a sötétben tapogatózva haladt előre. -Két szobán átment és ott állott a felesége szobája előtt. A fülét -rászorította az ajtóra. Hangokat hallott, bátor, bizalmas nyugodt -beszélgetést. A kilincsre tette a kezét. Az ajtó csukva volt. Ekkor -elborította az agyát a vér, megsüketítette és megvakította. Nem -szólt. Nekivetette rettenetes vállát az ajtónak, és egyetlen -lökésére pattant a zár, törött a vas és repedt a fa. Ropogva, -robbanva, kábítóan és érthetetlenül egyszerre ott volt a -szobában.</p> -<p>Benn homályos lámpa égett. A homályban két rémült szempár -reszketett, a szoba mélyén két didergő ember bámult rá halálos -félelemben. A felesége és a másik. Kádár odalépett hozzájuk. -<span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span> Lassan mozgott, szótalanul és -hangtalanul. Odalépett hozzájuk, és kinyujtotta két óriási öklét. A -másik kettő várta, hogy szóljon, hogy mondjon valamit, hogy -átkozódjék vagy káromkodjék legalább. Kádár egy szót sem szólt. -Amint a kettő ott volt egymás mellett, a torkukat ragadta meg. -Fehér torkukon összeszorult a keze. Hangtalansága olyan volt, mint -egy óriási gépnek a nesztelen dolgozása. Az ökle összeszorult, -hörgés, vonaglás, hadonászás csapkodott körülötte, ökle acélosan, -dühödten, makacsul szorította a két torkot, és azután csend lett. -Még mindig a torkukat markolta esztelen, veszett dühvel, és a két -halotton még mindíg tombolni akart a bosszúja. De a szobában csend -volt és homály. Felemelte a kezét és rájuk nézett. Csendesen, -fehéren feküdtek egymás mellett.</p> -<p>Kádár leült. A düh lassanként lecsillapodott benne; a karja -megrezzent még egyszer-kétszer, mintha ütni akarna. Azután -megnyugodott. Leült.</p> -<p>– No! – mondta halkan.</p> -<p>Nézte a két halottat. Ez tiszta munka volt. Most mit kell -tennie? A nagy számadással, amelyet elvégzett, végzett a multtal. -Ez rendben van. Most mi legyen?</p> -<p>Az órájára nézett. Éjfél elmult. Még gondolkozott egy kicsit, -azután felkelt. A két halottat felfogta, egy csomó ruhát szedett -össze, pénzt szedett ki a szekrényből, a szobát felforgatta és -mindent, amit összeszedett, a két holttesttel együtt, vitte -kifelé.</p> -<p>– Milyen könnyűek, – gondolta magában. <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span></p> -<p>Átgázolt velük az udvaron. A kutyák körülfogták. Egyet oldalba -rúgott: az eb vinnyogva kotródott el, és a többiek is szétmentek az -útjából. Átkapaszkodott a kerítésen és lement a füzesbe. Lassan -haladt előre, halkan és óvatosan. De nem félt. A füzesen át végre -kicsillámlott a csendes Tisza. Az agyagos parton botorkálva ment le -a csónakjához és nyugodtan a fenékre helyezte az egész súlyos -terhet, amelyet cipelt. Beült a csónakba, kirántotta a cöveket, -amelylyel a csónakját kikötötte, kezébe fogta az evezőt, és lassan -haladt lefelé. Nyugodtan kormányozott és a víz folyása vitte -lefelé.</p> -<p>Egy jó óra hosszat haladt. Azután a parthoz evezett. A cöveket -ismét leverte és kikötött. A parton nagy kövek hevertek. Négy -súlyos, nagy kőtömböt hordott a csónakjába, azután dolgozni -kezdett. A két holttestet összekötötte; a ruhával együtt, amit -elhozott, a két hideg test egyetlen lomha, formátlan tömeggé vált. -Köteleivel, zsineggel és drótokkal azután a köveket kötözte át. A -kövek így rajta függtek a két formátlan testen. Mikor készen volt, -a víz közepére evezett. És itt a legmélyebb helyen, egyetlen -lódítással az egész tömeget belevetette a vízbe. A víz nagyot -csobbant, a csónak megbillent, inogva táncolt a vizen egy kicsit, a -kövek azután lesülyedtek a mélybe, és a karikázó víz lassanként -nyugodtan, fodrosan folyt ismét tovább.</p> -<p>Kádár ekkor megfordította csónakját, két óra hosszat evezett -felfelé, és mire hajnalodott, <span class="pagenum"><a name= -"Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> kikötött a túlsó -szigeten, ahol vadászni szokott. A kutyája éberen szaladt elébe. A -fűben lefeküdt aludni. Déltájban felkelt, délután vadászott, és az -éjszakát ismét a szigeten töltötte. Másnap hazaindult. A csónakját -kikötötte és nyugodtan haladt felfelé. A háza kapujában a cselédei -várták.</p> -<p>– Mit akartok? – kérdezte.</p> -<p>A cselédek gyáván bujtak össze. A kocsis előlépett:</p> -<p>– Nagyságos úr, – jelentette remegve, de katonásan, – a -nagyságos asszony elment.</p> -<p>– Elment? Hová?</p> -<p>– Nem tudjuk.</p> -<p>– Kivel?</p> -<p>– A gyakornok úrral.</p> -<p>Kádár az illendőség kedvéért pofonvágta a kocsist, azután bement -a házba. Megállapította, hogy a felesége tegnapelőtt éjjel -megszökött tőle, a szökést bejelentette mindenütt, ahol kellett, és -azután szétkergette az egész háznépet, amely örült, hogy ilyen -olcsón szabadult meg. Kádár azután a dolgai után látott, és eszébe -sem jutott nyugtalankodni azért, ami történt.</p> -<p>Öt évig élt nyugodtan és békésen, és ha a feleségéről volt szó, -csodálkozva rázta a fejét:</p> -<p>– Hová tudtak úgy elszökni?</p> -<p>Néha felmutatott a Tisza eredete felé.</p> -<p>– Hacsak Lengyelországba nem mentek…</p> -<p>Az ötödik évben vadászatra hívták meg. Pikáns, izgató, tavaszi -vadászatra Szolnokba. Elment. <span class="pagenum"><a name= -"Page_191" id="Page_191">-191-</a></span></p> -<p>– Négyen leszünk – mondotta a házigazdája. Hajnalban csónakon -kimegyünk a Görbe-szigetre.</p> -<p>Hajnalban elindultak a megáradt Tiszán. Jó vadászat volt. -Déltájban vissza akartak indulni. Nem találták a csónakjukat. A -házigazda káromkodott:</p> -<p>– Nézzétek, – mondta – reggel óta mekkorát áradt a víz. Elvitte -a csónakunkat.</p> -<p>Elvitte bizony. A társaság mulatott a kalandon.</p> -<p>– Hát itt maradunk egy kicsit, – mondta az egyik. Majd csak -értünk jönnek.</p> -<p>Letelepedtek. Ennivalójuk volt, és italt is hoztak magukkal. De -eltelt a délután, és senki sem jött értük. A Tisza egyre áradt és -tarajos hullámokat vetett.</p> -<p>– Nem szokta elárasztani a szigetet? – kérdezte egyikük.</p> -<p>– Nem. Soha, – mondta a gazda. A dombot sohasem éri el.</p> -<p>Az éjszakát ott töltötték. A víz dühösen nőtt, és felfordult -csónakokat, elszakított malmokat hozott magával.</p> -<p>– No, egy ideig itt kell maradnunk, mondta a gazda. Ezen a vizen -senki sem jöhet értünk.</p> -<p>Ott maradtak. Tüzet raktak, és a vadászzsákmányukat -fogyasztották el. De az italuk elfogyott.</p> -<p>– Bor nincs, – mondta a gazda, – be kell érnünk -Tisza-vízzel.</p> -<p>Lement a vízhez meríteni. Sorba kínálta a <span class= -"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> -többieket. Ittak. Mikor Kádárhoz került a pohár, a nagy ember -visszakapta a fejét. Gyilkos utálat fogta el. Sápadtan mondta:</p> -<p>– Ebből a vízből nem iszom.</p> -<p>Nevettek rajta:</p> -<p>– Majd iszol még. Más nincs.</p> -<p>Két nap telt el. A Tisza bömbölve haladt felfelé, és a vadászok -a dombra szorultak. Kádár nem ivott. Undorodva és rettegve nézett a -vízre. Fent, fent a szabolcsi partok között, a legmélyebb fenéken -összekötözve fekszik két holttest. A víz tépi, mossa, marcangolja -őket. Mindíg egy kicsit, mindíg egy foszlányt, mindíg egy darabot. -Az egész nagy áradás tele van velük, minden vízcseppben benne -vannak, és zúgva jönnek lefelé…</p> -<p>Három éjszaka telt el. Kisütött a tavaszi nap, és megtöltötte -forró párákkal a dombot, amelyen meghúzódtak. Kádár lihegett ebben -a gyilkos levegőben, és fuldoklott a szomjúságtól. Lefeküdt és -felkelt; felugrott és dühödten járta körül a szigetüket. A Tisza -kérlelhetetlenül dőlt neki a partnak.</p> -<p>– Igyál, – mondták neki a többiek.</p> -<p>Kádár kétségbeesve védekezett:</p> -<p>– Nem, nem!</p> -<p>Az ájulás környékezte. Meg fogok halni, – mondta, – de inkább -haljak meg. Azonban nem lehetett meghalni. A negyedik napon vizet -hoztak neki, és ő elepedve, félig ájultan, gyilkos szomjúsággal -ivott.</p> -<p>Talpraállott. Szédülve tekintett körül az <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> óriási -vizen. A becstelen, a bosszúálló, a gyilkos vizen. A belsejét -égette, tépte, marta a víz. Óriási teste betegen reszketett. És -megadva magát a Tiszának, lázasan, panaszosan alázatosan és félig -eszméletlenül dadogta el a többieknek:</p> -<p>– Ezelőtt öt évvel a Tiszába temettem a feleségemet…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span></p> -<h2>ÖT EZÜST FORINT.</h2> -<p>Egy tavaszi este – beszélte nekem a kedves, okos, jó doktor – -tíz óra után szivarra gyujtottam, és beleültem egy karosszékbe. -Elővettem egy Anatole France kötetet. A szivar jó volt, a karosszék -puha volt, és a könyv fejedelmi volt. Nyugodtnak, jónak és -boldognak éreztem magamat.</p> -<p>Tizenegy óra tájban csengetés hallatszott az előszobából. A -szobalány jött be:</p> -<p>– Egy ember jött a nagyságos úrért.</p> -<p>Bosszankodtam. Kimentem az előszobába. Egy termetes tót -napszámos állott az ajtóban. A kezében tartotta a kalapját.</p> -<p>– Mi baj van? – kérdeztem.</p> -<p>– Doktor úr, mondta rossz magyarsággal, a feleségem beteg. -Tessék velem jönni.</p> -<p>Felöltőt vettem és kalapot, és elindultam. A körútról -bekanyarodtunk egy mellékutcába, öt percig mentünk kifelé a -kültelkek irányában; a tót akkor megállott egy ház előtt, és -becsengetett a kapun.</p> -<p>– Oh, mondtam kellemesen meglepetve, nincs is olyan messze. -<span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span></p> -<p>A ház is egészen formás, tisztának látszó kétemeletes ház volt, -nem olyan külvárosi viskó, mint amilyent vártam.</p> -<p>A kapu kinyílott és mi bementünk. A tót vezetett. A lépcsőház -mellett elhaladt, és kiment az udvarra. Itt nagy sötétség volt. -Néhol csillant meg egy-egy tócsa, egyébként bukdácsolva, a botommal -tapogatózva tudtam csak utána haladni a vezetőmnek. Fertelmes egy -hely lehet nappal ez az udvar, gondoltam.</p> -<p>Az udvar hátsó részében földszintes ház állott. Egyik ablaka -világos volt. Itt megállottunk. A tót bekopogtatott a világos -ablakon. Bennt mozgás támadt, és a szomszéd ajtót gyorsan -kinyitották. Egy nő állott az ajtóban nyomorék kis -petroleumlámpával a kezében. Felemelte a lámpát és ránk -világított.</p> -<p>– Jó estét, doktor úr, mondta, csakhogy itt tetszik már -lenni.</p> -<p>Ekkor megismertem. Bábaasszony volt a kerületből.</p> -<p>– Jó estét Novákné, köszöntem neki.</p> -<p>Novákné világított a nyomorúságos petroleumlámpával, és én -átléptem a küszöbön: egy alacsony tetejű, széles szobába. -Rettenetes atmoszféra volt benne. Körülnéztem, és észrevettem, hogy -nem is szoba ez, hanem konyha. Egyik sarkában ott állott a tűzhely. -A többi részét fekvőhelyek foglalták el. Hat-nyolc fekvőhely volt – -ágynak nem lehet ezeket a vackokat nevezni – egymás mellé helyezve. -A petroleumlámpa silány világosságánál láttam, hogy egymás -<span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span> mellett fekszenek férfiak, nők, -három-négy pár. Családok élete folyik le ebben a pokolbeli -veremben. Rettentő undor fogott el.</p> -<p>– A másik szobába tessék doktor úr, mondta Novákné.</p> -<p>Átmentem a másik szobába. Az ablak közelében itt ágy állott. A -szoba hátsó részében gyerekek feküdtek. Kisebb-nagyobb porontyok -vagy nyolcan. Nyugodtan aludtak. Az ágyban egy lázas arcú asszony -feküdt. Mellette egy pólyás csecsemő.</p> -<p>– Mi baja az asszonynak? – kérdeztem Nováknétól.</p> -<p>– Délután fia született; este elhívtak, hogy vérzése támadt; -elküldtem a férjét, hogy hívja a legelső doktort.</p> -<p>Megvizsgáltam az asszonyt. Nem volt nagy baja; egy könnyű -operáció segít rajta. De az ágya – úgy éreztem – tapad a piszoktól; -és egy vértócsában feküdt.</p> -<p>Levetettem a felöltőmet, a kabátomat és a mansettáimat.</p> -<p>– Adjanak egy széket, mondtam, amire rátehetem ezeket.</p> -<p>A szék sehogysem akart előkerülni; felakasztottam a holmimat az -ablakra.</p> -<p>– Meleg vizet! – mondtam dühösen. – A kezemet akarom -megmosni.</p> -<p>– Már egy félórával ezelőtt szóltam, hogy melegítsenek, – -jelentette Novákné – de a víz nem akar megmelegedni.</p> -<p>– Hát adjanak hideg vizet. <span class="pagenum"><a name= -"Page_197" id="Page_197">-197-</a></span></p> -<p>Megmostam a kezemet; előszedtem a műszereimet, és tíz perc alatt -elvégeztem az operációt. A sarokban aludtak a gyerekek…</p> -<p>– Most minden rendben lesz, mondtam Nováknénak. Ha mégis volna -valami baj, rögtön küldjenek értem.</p> -<p>Megmostam a kezemet, és sietve öltözködtem fel.</p> -<p>A férj, a tót napszámos, aki eddig hátul támolygott, most -előrelépett és a zsebében kotorászott.</p> -<p>– No, mondta neki Novákné, fizessen a doktor úrnak.</p> -<p>Az ember ezüst forintosokat huzgált ki a zsebéből, és egyik -nehéz kezével a másikba rakta.</p> -<p>– Csak nem fogadok el pénzt ettől az embertől, mondtam.</p> -<p>– Dehogyis nem, – válaszolt méltatlankodva Novákné. Ne tessék -félni, keres ez; van ennek pénze.</p> -<p>A tótnak öt ezüst forint volt a baltenyerében. Ezzel felém -közeledett. Egy elutasító mozdulatot tettem.</p> -<p>– Tessék elfogadni, – mondta Novákné.</p> -<p>– Doktor úr, – szólt a tót, – tessék…</p> -<p>Eltoltam a kezét.</p> -<p>– Eh, – mondtam, tartsa meg. Fektessék tiszta ágyba az -asszonyt.</p> -<p>Novákné rosszalóan rázta a fejét, a tót kimeresztette a szemét, -és én sietve mentem el.</p> -<p>Az ember kikísért a kapuig. Türelmetlenül <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> vártam -a házmestert. Végre jött, és én kiértem az utcára. Nagy lélegzettel -szívtam a tiszta, tavaszi levegőt. El voltam telve undorral, -felháborodással és keserűséggel. Hát ilyen életek is vannak a -világon… Hát így élnek ezren és százezren, öt percnyire a körúttól -és a mi tiszta, szép, levegős lakásainktól… Hazaértem és nagyon -szomorú voltam.</p> -<p>… Ez tavasszal történt. A tótok között – az ötödik kerületben és -a hatodikban, a külső részeken – híre futott, hogy nem fogadtam el -a pénzt. És a rendelőszobámat elárasztották a tótok. Az előszobám -minden nap tele volt tótokkal. A bútoraim bepiszkolódtak, a -szőnyegeim elrongálódtak. A felaggatott ruhákat poloskák -árasztották el. Rettenetes harcot kellett vívni a tisztátlansággal, -a piszokkal, a szörnyű, a kétségbeejtő, a fertőzetes szegénységgel. -Rettenetes volt. –</p> -<p>Késő ősszel egy este – tíz óra után – újra becsengettek az -előszobámba. Kimentem. Megint egy tót napszámos volt. A felesége -nagy beteg. Gyereket várnak. Nála van a bába és orvosért -küldte…</p> -<p>Felszedelőzködtem és vele mentem. Öt perc mulva ott voltunk. -Másik ház volt, de épen olyan szennyes, mint az, amelyikben -tavasszal jártam. Másik lakás volt, de épen olyan piszkos és -galádul telezsúfolt, mint a tavaszi. Novákné volt a vajudó -asszonynál.</p> -<p>– Doktor úr, mondta, operációra van szükség.</p> -<p>A nagybeteg asszony ágyban feküdt. A <span class= -"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> -szobában rajta kívül még vagy tizen feküdtek nyomorúságos vackokon. -Most nem tudtam ezt eltűrni. Kikergettem mindenkit. Bejöhetnek, -majd ha vége lesz a dolognak.</p> -<p>Az operáció gyorsan és símán ment végbe. Az asszony egy félóra -mulva megszülte a gyerekét. Menni készültem.</p> -<p>Ekkor előkerült a férj, a tót napszámos. Pénzt tartott a -kezében, és felém közeledett. Felemeltem a kezemet, hogy -felretoljam.</p> -<p>– Doktor úr, – mondta intő hangon Novákné, – tessék -elfogadni.</p> -<p>Az ajkamba haraptam és elfordultam.</p> -<p>– Doktor úr, mondta tovább intő hangon Novákné, tessék -visszaemlékezni a nyári dolgokra.</p> -<p>Ekkor eszembe jutottak a nyári dolgok.</p> -<p>… A tót napszámos odalépett hozzám. Novákné még egyszer -megszólalt intő hangon:</p> -<p>– Doktor úr!</p> -<p>A tót napszámos kinyujtotta a kezét. És én odatartottam a -markomat. És éreztem, hogy ezüst forintosok csúsznak belé. És -zsebretettem a pénzt. És sietve indultam kifelé. És irtózatosan -szégyeltem magamat, és ordítva tudtam volna sírni ennek a világnak -tengersok piszkos nyomorúsága felett.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span></p> -<h2>AZ ERŐS.</h2> -<p>Csák kezébe vette a papirlapot.</p> -<p>– Ez minden? Mind itt van?</p> -<p>– Igen, válaszolta a fia.</p> -<p>Kocsiba ültek. Felkeresték a fiú összes hitelezőit, gyanus -bankárokat, zúgüzleteket, uzsorásokat. Csák mindenütt fizetett.</p> -<p>– Nincs több?</p> -<p>– Nincs.</p> -<p>– Akkor megyek haza. Kisérj ki a vasútra.</p> -<p>Hallgatva ültek egymás mellett a kocsiban. Mielőtt a vonatba -szállt volna, Csák odafordult a fiához:</p> -<p>– Géza! Kijelentem neked, hogy két évig egy fillért sem kapsz -tőlem a havi pénzeden kívül. Nem bántam volna, hogy adósságokat -csinálsz. De egy vagyonnyit három hónap alatt, és most már -másodszor, és ilyen ügyetlen, ostoba, gyáva módon… Meg kell -mutatnod, hogy másképen is tudsz élni, hogy egyáltalában tudsz -élni. A Csák-birtok nem lesz egy félbolondé. Két évig egy fillért -sem kapsz a havi pénzeden kívül. <span class="pagenum"><a name= -"Page_201" id="Page_201">-201-</a></span></p> -<p>A sápadt, gyenge fiú lehajtott fővel állott hatalmas, erős, -délceg apja előtt. Kettőjük közül az apa volt fiatalabb. Szó nélkül -váltak el.</p> -<p>Négy hónap mulva levelet kapott Csák a fiától: – kérek négyezer -forintot. Csák nem válaszolt a levélre. Harmadnap távirat jött. -Csák széttépte a táviratot. Két napra rá megjött a hire, hogy a fia -agyonlőtte magát.</p> -<p>Csák vonatra ült. Keserűen vivódott magával. Marcangolta a -lelkét; rongy négyezer forintért engedte meghalni a fiát. Próbálta -megnyugtatni a lelkiismeretét: nem tehet róla, nem tehetett -másképen, erősnek kellett lennie.</p> -<p>Megérkezett. A fiának egy barátja várta.</p> -<p>– Hogy történt? Miért?</p> -<p>– Horr Lona miatt, az átkozott Horr Lonáért, – tört ki a fiuból -a keserűség.</p> -<p>– Ki az a Horr Lona?</p> -<p>– Táncosnő. Excentrique. Bestia. A Francia Mulatóban.</p> -<p>Az eset egyszerű volt. A fiú minden pénzt ráköltött a leányra. -Ujra adósságokat csinált. Rá kellett írnia az apja nevét a -váltókra. Jött a lejárat. Pénz is kellett volna újra, főbe lőtte -magát.</p> -<p>Csák nézte a holttestet és kínzottan nyögte:</p> -<p>– Az anyja még nem tudja.</p> -<p>Másnap volt a temetés. Kevesen voltak, a fiúnak egy pár -jóbarátja. A sír előtt lehajtott fejjel állott Csák. Körülötte -mozgolódás támadt. Egy kocsiból gyászruhás, sötéten elfátyolozott -nő lépett ki. Aranyosan csillogott a szőke haja.</p> -<p>– Ki ez? – kérdezte Csák. <span class="pagenum"><a name= -"Page_202" id="Page_202">-202-</a></span></p> -<p>– Horr Lona.</p> -<p>Csáknak megrándult a karja. Az ajka megvonaglott és szikrázó düh -gyult ki a szemében.</p> -<p>Az egyik fiu megfogta a karját:</p> -<p>– Bátyám, az isten szerelméért, csak nem csinálsz semmit. -Itt!…</p> -<p>Csák lehajtotta a fejét. Igaz. Még botrány is legyen? Csendesen -állott, de egyszer-kétszer odanézett a leányra dühös haraggal és -vad undorodással. Miatta! E miatt a rongy miatt, e miatt a bestia -miatt. Erősnek érezte magát, nagynak, keménynek. Oh, ezzel a gyenge -fiúval könnyű volt elbánni; ha férfival volna dolga…</p> -<p>A temetés után hazautazott. Most jött a legnehezebb feladat: -elmondani mindent a feleségének és a lányának. Elmondta. Az -asszonyok zokogtak, és ő a kezébe hajtotta a fejét.</p> -<p>… Következő nyáron tenger mellé mentek. A felesége beteg volt; -az orvos ajánlotta a tengert. A vendéglőben az első napon egy szőke -nő mellé kerültek. Csák ránézett és ismerősnek találta.</p> -<p>– Milyen elegáns, szólt a leánya; és Csák törte a fejét, ki -lehet.</p> -<p>Egyszerre megdobbant a szive. Hiszen ez Horr Lona. A -gyászfátyolon keresztül nem látta jól az arcát, de mégis ráismert. -A muló fájdalom újra felcsapott a szivében, és vad gyűlölettel -nézte.</p> -<p>– Emiatt, e miatt a rongy miatt!…</p> -<p>Hallgatott. A többiek semmit sem tudtak Horr Lonáról. Nekik egy -mesét mondott el, valami <span class="pagenum"><a name="Page_203" -id="Page_203">-203-</a></span> boldogtalan szerelemről, nem akarta -bepiszkitani – mondta akkor magában – a fia emlékét ezzel itt.</p> -<p>A lányt azután mindennap látták. Csák gőgösen tekintett el -felette, de a lány is megismerte, és kék szeme szelid, alázatos, -megindult tekintettel bolygott ott körülöttük. Csák ügyet sem -vetett rá eleinte, de a lány tekintete később zavarni kezdte. A -többieket már nem is nézte a leány; alázatos tekintetéből eltünt a -megindultság is, és csak bámulat és tetszés volt benne. Tetszett -neki Csák, és a pillantása nyíltan beszélt erről a tetszésről. A -férfi dühöngött:</p> -<p>– A becstelen…</p> -<p>Egy napon egyedül sétált a tengerparton. Szembe jött vele a nő. -Kitérni már nem lehetett, felszegte hát a fejét, és gőgösen akart -tovább haladni. A lány hozzáfordult.</p> -<p>– Uram, mondta, két szót csak…</p> -<p>Csák haragtól égő szemmel tekintett rá, és tovább akart -menni.</p> -<p>– Nem, nem – könyörgött a lány. Meg kell hallgatnia. Ne -gyűlöljön engem, én nem tehetek róla. Én nem tudtam semmiről. Én -nem tudtam, hogy Gézának nincs pénze, nekem mindíg azt monta, hogy -annyi van, amennyit akar. Ha tudtam volna, ha csak sejtettem volna… -Ne gyűlöljön engem, nem tehetek róla.</p> -<p>Zokogni kezdett. Csák kinosan feszengett:</p> -<p>– Kérem, kérem… igen. Igen elhiszem. Géza gyenge volt. -<span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span></p> -<p>Elváltak. Csák bosszankodott. Ostoba nő. De Géza csakugyan -gyenge volt. Gyenge, gyenge fiú, az életre nem való. Persze, hogy -nem merte bevallani, hogy az apjától kéri a pénzt. Gyenge volt.</p> -<p>Kiegyenesítette a derekát, és nagyon erősnek érezte magát.</p> -<p>A lány szeme állandóan követte. Most már kacérkodott vele. -Alázatos pillantása kigyúlt néha, összevont pillákkal, fátyolos, -álmodó tekintettel nézett rá. Csák most már nem tudta gyűlölni. Ezt -gondolta magában:</p> -<p>– Oh, ha egyszer egy férfivel volna dolgod…</p> -<p>A felesége és a lánya elé ment egy napon a tenger felé. Egy -harmadik nő is volt a társaságukban. Csák elhülve nézte. Horr -Lona.</p> -<p>A felesége bemutatta a lánynak és hozzátette:</p> -<p>– A tengernek köszönhetjük ezt a kedves ismeretséget.</p> -<p>Csák két perc mulva odasúgta a lánynak:</p> -<p>– Gézáról egy szót se. Nem tudják.</p> -<p>Egy hálás pillantás volt a válasz. Mikor elváltak. Csák a -feleségéhez fordult:</p> -<p>– Az isten szerelmére, micsoda ismeretségeket kötsz? Ez valami -orfeuménekesnő.</p> -<p>– A lányoddal veszekedj, válaszolt az asszony. Különben, fürdőn -nem kell az embernek nagyon válogatósnak lennie. Kedves, ennyi -elég.</p> -<p>– Oh, olyan kedves volt hozzám, mondta a leány.</p> -<p>Csák hallgatott. Nem tudott már Horr Lonára <span class= -"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> -haragudni. Vakmerő egy nő, gondolta magában. Utána nézett. A -távolból csak a szőke haját látta és a karcsu termetét. Szépnek -találta.</p> -<p>Azután gyakran voltak együtt. Horr Lona urinő volt, diszkrét -volt, elmés, kedves, mulatságos; de a szeme titokban tüzesen -lobbant néha Csákra. A férfi érezte, hogyan zavarják meg a -nyugalmát ezek a szemek. Ideges lett, zavart, ingerült; küzdött a -lány hatalma ellen, de a nyugtalansága egyre növekedett. Látni -kívánta már és róla álmodott. A leány akaratosan, könyörögve, -álmodozva, mámorosan simogatta a pillantásával.</p> -<p>Egy este szivarozva sétált a kertben. A többiek lefeküdtek már. -Találkozott a lánynyal. Zavarodottan állott meg.</p> -<p>– Hová megy? – kérdezte azután.</p> -<p>– Felmegyek lefeküdni, – válaszolt a lány és a kezét nyujtotta -neki.</p> -<p>Csákon forróság futott át.</p> -<p>– Felmegy, felmegy… mondta dadogva.</p> -<p>– Igen.</p> -<p>A lány megszorította a kezét hosszan, tartósan, égetően, és -lesütött szemmel ment el.</p> -<p>Csák megállott. Pirult, szégyenkezett, megvetette magát, a -feleségére gondolt és a leányára, akik itt vannak a szomszédban; a -fiára gondolt; de forró láz futott át a tagjain, égető szomjuság -tikkasztotta el a torkát a meleg nyári éjszakában, és a leány után -indult.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_206" id= -"Page_206">-206-</a></span></p> -<h2>A CSÁSZÁR MEGHAL.</h2> -<p>A bizottság vasúton jött Cuvervilleig; ott vártak már rájuk az -udvari kocsik. A kastélyban mindent elkészítettek az érkezésükre, a -földszinti nagy teremben buffet-t állítottak fel, a szolgák díszbe -öltöztek, és Beauvais-Ruel professzor lent sétált a főkapu előtt. -Féltizenkettőkor a bálteremsimaságú országúton feltűntek a kocsik, -és félperc mulva frissen ugráltak ki a hintókból az urak. Előbb -vídáman beszélgettek még, most feszesek, komolyak és méltóságosak -voltak, és igyekeztek a megindultságukat a viselkedésükkel is -kifejezni. Ezért magasra emelték a fejüket, és a kastélyt és a -messzehúzódó nagy kőfalat bólogatva és összevont szemmel -nézegették, aminek a férfias, de filozófus melankóliát kellett -kifejeznie.</p> -<p>A professzor mély meghajlással fogadta őket, és sorban kezet -fogott velük. Mindnyájukat ismerte. A parlamenti bizottság tagjain -kívül nem jött más, csak Kurt tábornagy, a felségnek egykor -legkedveltebb katonája. Ularsky, a bizottság elnöke halkan és -szertartásosan mondta: <span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span></p> -<p>– Tanár úr, a törvényhozás megbízásából jövünk, hogy – mint -minden évben – meggyőződést szerezzünk róla, nem állott-e be -változás a felség állapotában.</p> -<p>– Kegyelmes uram, – válaszolt a tanár, – a felség állapota, -sajnos, változatlan.</p> -<p>Ularsky megértő és bánatos kézmozdulattal jelezte, hogy ez a -jelentés nem váratlan. A tanár meghajolt és udvarias mozdulattal -mutatta az utat befelé. Az urak felhaladtak a lépcsőn, és -bejutottak a földszinti nagyterembe. A buffet mögött két lakáj -állott mozdulatlanul. A tanár helylyel kínálta meg az urakat, -rámutatott az asztalra és udvariasan mondta:</p> -<p>– Egy kis frissítő.</p> -<p>Az urak odamentek a buffethez, tányért adattak, válogattak, -italt tölttettek maguknak, leültek a karosszékekbe, és három perc -mulva jókedvűen és hangosan beszélgettek.</p> -<p>– Kedves tanár úr, – kérdezte az egyik, – honnan veszi itt ezt a -kitűnő pisztrángot?</p> -<p>– Konzerv. Egy cuvervillei kereskedő hozatja nekem.</p> -<p>– De kérem, uraim, kóstolják meg ezt a pisztrángot. -Bámulatos.</p> -<p>Egy lelkes hang válaszolt:</p> -<p>– A bor, csak a bor!… Ez a rajnai! Hiába, a császári pincék…</p> -<p>Az urak úgy érezték magukat, mintha udvari ebéden volnának, -anélkül, hogy az uralkodó jelenléte feszessé tenné a mozgást és -gátolná a konyha örömeinek az élvezését. Néhányan <span class= -"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> -szivarra gyújtottak, mások a sötétsárga bort nézegették és -koccintottak… Ularsky az óráját vette elő és felkiáltott:</p> -<p>– Uraim, félegy. Egy óra mulva indul a vonat. Ha még ma otthon -akarunk lenni, hozzá kell fognunk.</p> -<p>A szivarokból még egyet szippantottak, a rajnaiból gyorsan még -egyet hörpintettek, azután összeszedték az arcukat, elhallgattak és -méltóságosan vonultak fel az emeletre. A nagy teremben megálltak, -és félkört alkottak. Most hallgattak, Ularskynak idegesen -rángatózott a válla, és Kurt gyorsan pödörgette a bajuszát. A tanár -átsietett a szomszédszobába, intett egy lakájnak, a lakáj kisietett -a folyosóra, a tanár visszament a terembe és jelentette, hogy -rögtön itt lesz, a két szárnyas ajtó feltárult, és az ideges, -sápadt és hunyorgató társaság előtt megjelent a császár.</p> -<p>Két óriási lakáj kísérte; nem, hozta. A karját fogták és -cipelték. Óvatosan és alázatosan, de megmarkolták a karját a hóna -alatt, és úgy emelték előre.</p> -<p>A császár kövér volt. Régi karcsúsága egészen eltűnt, hájtömegek -borították a testét és a fejét, az arcát, a nemes Meroving-arcot -is. Fínom arcéle eltűnt, szeme lélektelenül ült a puffadt -hájtömegben, és bozontos szakáll fedte az állát. A két lakáj -megállott vele a terem közepén. Szótlanul és mereven álltak, a -császár azonban le akart feküdni; minden erejüket meg kellett -feszíteniök, hogy egyenesen tartsák, <span class="pagenum"><a name= -"Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> az arcuk kipirosodott és -verítékcseppek jelentek meg a homlokukon.</p> -<p>Ularsky egy lépést tett előre, és rekedten szólt:</p> -<p>– Császári felség, eljöttünk…</p> -<p>A császár előretolta a lábát, és az egész felső testével -ránehezedett a két karra, amely tartotta. Le akart feküdni.</p> -<p>Ularsky elhallgatott. Hátrafordult a társasághoz és egy -kétségbeesett mozdulattal jelezte, hogy úgyis hiábavaló minden -fáradság. Az urak intettek a fejükkel, de Kurt tábornagy -előrelépett és a felindulástól rekedten, kiáltva mondta:</p> -<p>– Felséges uram…</p> -<p>Az urak felkapták a fejüket és feszült várakozással néztek a -császárra. A császár még jobban előre nyújtotta a lábát, és még -jobban ránehezedett a két lakájra. Le akart feküdni.</p> -<p>Kurt visszafordult, és kisietett a teremből. Lement a lépcsőn a -földszintre. Ularsky halkan mondta:</p> -<p>– Köszönjük, tanár úr.</p> -<p>A tanár intett a lakáj-ápolóknak. A két óriás megfordult, és -lihegve cipelte ki terhét. A császár mindenáron le akart -feküdni.</p> -<p>A bizottság szótlanul ment le a lépcsőn. A nagyteremben idegesen -járt-kelt az altábornagy.</p> -<p>– Nem tudtam tovább nézni, – mondta, és sápadtan törülgette a -homlokát.</p> -<p>Azután kétségbeesve fordult a tanár felé, és panaszosan -kiáltotta:</p> -<p>– De mért van civilben? <span class="pagenum"><a name="Page_210" -id="Page_210">-210-</a></span></p> -<p>A tanár nyugodtan mondta:</p> -<p>– Amíg a felség még egy bizonyos élénk, bár zavart, szellemi -életet élt, és különösen amíg a Napoleon-gondolatokkal -foglalkozott, állandóan uniformisba öltöztettük. Most azonban, -amikor szellemi élete, sajnos, teljesen megszűnt, áttértünk a -kényelmesebb civilruhára.</p> -<p>Azután hozzátette:</p> -<p>– Ezt is alig tudjuk ráerőszakolni.</p> -<p>A tábornagy szomorúan és makacsul felelte:</p> -<p>– Mégsem volna szabad civilbe öltöztetni. Sohasem járt civilben. -Katona volt. Katona volt. Ezt nem volna szabad…</p> -<p>A tanár vonogatta a vállát, és ismét a buffethez invitálta az -urakat. Ismét fogyott a rajnai bor, az urak folytatták a -szivarozást és vége volt a rosszkedvnek.</p> -<p>– Ha excellenciád megengedi, – mondta a tanár Ularskynak, – az -utazásban én is a társasággal tartok; dolgom van a fővárosban.</p> -<p>– Kérem. A legnagyobb örömmel.</p> -<p>Ularsky ekkor megint az órájára nézett és azt mondta:</p> -<p>– Menjünk uraim. Legfőbb ideje. Csak le ne késsünk.</p> -<p>Az urak is megnézték az órájukat, és sietve hörpintették le a -borukat.</p> -<p>– Elkésünk, – mondta az egyik. – Siessünk, siessünk.</p> -<p>A kocsik készen állottak. Az urak felugráltak és türelmetlenül -mondták a kocsisoknak: <span class="pagenum"><a name="Page_211" id= -"Page_211">-211-</a></span></p> -<p>– Gyorsan, gyorsan, hogy idejében kinn legyünk.</p> -<p>Az utolsó kocsira Beauvais-Ruel ült fel. Egy magas barna fiatal -ember kísérte el a kocsiig.</p> -<p>– Kedves Dönning, – mondta neki a tanár, – holnapután itthon -leszek. Vigyázzon, hogy minden rendben menjen.</p> -<p>– Igen, tanár úr.</p> -<p>A kocsi elvágtatott, és a fiatalember mosolyogva nézett utána. -Azután felpillantott az emeletre. A sarokablakból a császár egyik -óriási ápolója nézett ki. Dönning a kezével jelezte neki, hogy a -kocsik elmentek.</p> -<p>A lakáj visszahúzódott az ablakból, és bement a társához, aki -azon erőlködött, hogy egy karosszékben ülve tartsa a császárt. A -császár mindenáron le akart feküdni.</p> -<p>– Elmentek, – mondta neki.</p> -<p>– Az öreg is?</p> -<p>– Az is.</p> -<p>– No akkor rajta.</p> -<p>Megragadták a császárt és kivitték a folyosóra. A császár le -akart feküdni. Most már nem erőlködtek rajta, hogy egyenesen -tartsák; félig fekve hurcolták végig a folyosón kipárnázott, -rostélyos ablakú hálószobájáig. Az ajtónál felemelték és -belódították a szobába. A császár térdre esett. Az egyik ekkor -hátulról beléje rúgott.</p> -<p>– Hát most feküdj le, – kiáltotta dühösen, – egész délelőtt -úgyis mindenáron le akartál feküdni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_212" id="Page_212">-212-</a></span></p> -<p>A császár végigfeküdt a szőnyeges padlón.</p> -<p>A két lakáj kiment a folyosóra, és bezárta a szoba ajtaját. A -lépcsőn Dönning jött felfelé. A császár szobája felé intett:</p> -<p>– Mit csinál? – kérdezte a két lakájtól.</p> -<p>– Fekszik bent a földön, – mondta az egyik, – és röfög.</p> -<p>– Remélem, nem bántottátok. Mondtam már, hogy vigyázni kell. -Észre találják venni.</p> -<p>– Dehogy bántottuk, doktor úr, dehogy bántottuk, – válaszolt -nevetve az egyik, – csak belérúgtunk kicsit.</p> -<p>A doktor vállat vont, és így szólt:</p> -<p>– Az öreg holnapután hazajön. Ezt mondjátok meg mindenkinek, és -meg ne történjék, hogy megint az utolsó percben lássak innen nőket -kisurranni. Holnapután reggel minden rendben legyen.</p> -<p>– Igen, – mondta a két lakáj.</p> -<p>– Mihály, – szólt ezután egyikükhöz a doktor, – befogsz a -kiskocsiba, és kihozod a kisasszonyt.</p> -<p>– Igenis, – mondta a lakáj. – A Gizit is kihozhatom?</p> -<p>– Kihozhatod, de a bakon üljön.</p> -<p>– Igenis.</p> -<p>Egy negyedóra mulva a főkapun kihajtott a kis sárga kocsi -Cuverville felé, és alkonyatkor az óriási kert egyik -mellékkapujánál állott meg. A kisasszony leszállott róla; a doktor -már várta, és karonfogva távoztak el a kastély balszárnya felé, -ahol az orvosi lakások voltak. <span class="pagenum"><a name= -"Page_213" id="Page_213">-213-</a></span></p> -<p>A lakáj leszállította a Gizit is, behajtott a főkapun, gyorsan -kifogta a lovakat, és a Gizivel eltávozott a hosszú, földszintes -cselédház felé. Itt már nagy sürgés-forgás volt. Asszonyok -surrantak ki és be, és akik ismerték egymást, összenevettek, amikor -találkoztak. A kastélyból és az egész környékről szigorú parancs -tiltotta el az asszonynépséget, mert a császárt dühöngő tombolásra -ingerelte minden szoknya látása. A szerzetesi életre szorított -férfitábor – inasok, kocsisok, kertészek, szakácsok – olyankor -kárpótolták magukat, mikor a szigorú Beauvais-Ruel egy-egy napra -elutazott. Cuvervilleben ilyenkor felkerekedtek a feleségek és a -szeretők, és a gyors értesítés után siető asszonytábor rebbent a -kastély felé.</p> -<p>A nagy cselédház hangos volt. A közös öröm megszüntette a -hívatali gőgöt, és a főszakács barátságosan beszélgetett a -kertészlegényekkel is. A jókedv előbb a lakásokba húzódott vissza, -azután közös vacsora volt az összes nőkkel, borok kerültek az -asztalra, az éjszakába csillogva világítottak a cselédház ablakai, -és énekszó, kurjongatás és csiklandozott sikoltások hangzottak ki -mögüle fel a kastély felé, ahol párnázott szobájába csukva, a -földön feküdt a császár.</p> -<p>… Másnap déltájban bekopogtatott Dönning doktorhoz Mihály, az -inas.</p> -<p>– Bocsánatot kérek doktor úr, – mondta, – az -alkalmatlankodásért, de Napoleonnak valami baja van. <span class= -"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span></p> -<p>– Mi baja?</p> -<p>– Két lábra állt és üti az ajtót…</p> -<p>A doktor gondolkozott.</p> -<p>– Ahá, – mondta azután, – a tavaszt érzi. Vigyétek le a kertbe -és hagyjátok ott estig.</p> -<p>– Igenis.</p> -<p>A doktor utána kiáltott még.</p> -<p>– De jól becsukjatok minden kaput, és a közelébe ne jusson -idegen.</p> -<p>A lakáj elsietett, és tiz perc mulva lenn volt a kertben a -császár. Két lábon járt, és hadonászott a karjaival. Fakó szeme -megtüzesedett egy kicsit, és nehéz, de lázasan gyors lélekzettel, -nagy kortyokban itta a tavaszi levegőt. Mikor az ápolói -eleresztették, sietve hentergőzött meg a zöld pázsiton, azután -felkelt, és úgy sietett előre, mintha tudná, hogy hová akar menni. -A két lakáj bámulva nézte egy ideig, azután kimentek a kertből, -becsukták a kaput, és a cselédházban sietve közölték a -társasággal:</p> -<p>– Napoleon meg van bolondulva. Úgy tesz, mintha esze volna.</p> -<p>A társaság, amely a császárt akkor nevezte el Napoleonnak, mikor -az őrültségében még volt valami rendszer és amikor fiatal korzikai -hadnagynak képzelte magát, jól mulatott a híradáson.</p> -<p>A Gizi azonban elgondolkozott és három óra tájban, amikor a -társaság ebédutáni alvásra vonult vissza, így szólt Mihályhoz, a -lakájhoz:</p> -<p>– Vajjon mit csinál most? <span class="pagenum"><a name= -"Page_215" id="Page_215">-215-</a></span></p> -<p>– Ki?</p> -<p>– Hát az a… Napoleon.</p> -<p>Mihály vállat vont.</p> -<p>– Mit tudom én. Futkároz. Vagy talán röfög.</p> -<p>– Azt is szokott?</p> -<p>– Azt is.</p> -<p>A lány ismét elgondolkozott.</p> -<p>– Mihály, – mondta azután, – mutasd meg nekem.</p> -<p>– Nem! Nem szabad.</p> -<p>– Mutasd meg, – könyörgött a lány. – Még sohse láttam. És most -mindenki alszik.</p> -<p>Három percnyi könyörgés, szemrehányás, igérgetés és sírás után -elindultak a kert felé. A lakáj elől ment, kinyitotta a kaput és -kulcscsal zárta be ismét maga mögött. A lány izgatottan súgta:</p> -<p>– Hol van?</p> -<p>– Nem tudom, – válaszolt a férfi. – Néha elbujik. Meg kell -keresni.</p> -<p>A napfényes, illatos, virágos, tavaszi kertben elindultak a -császárt keresni. A lakáj káromkodott.</p> -<p>– Istentelenül nagy ez a kert… Minek ez egy hülyének… Biztosan -megint beleásta magát valami bokorba…</p> -<p>Azonban nem ásta be magát. Egy útfordulónál, egy cserjesor -mögött egyszerre előttük állott. Ezuttal nem ásta be magát. Két -lábon állott, a fejét magasra emelte, horkolva szítta be a tavaszi -levegőt, és hadonászott a karjaival. <span class="pagenum"><a name= -"Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> Riadtan állottak meg vele -szemben, a császár felemelte a karjait, egy csattanó ordítás -harsant fel a száján, és véres szemmel és habos ajakkal rohant a -lány felé.</p> -<p>A lány arca fehér lett a rémülettől, sikoltott egyet, és futni -kezdett. A császár utána rohant. A harmadik volt a lakáj. A lány -nem talált utat kifelé, virágágyak és bokrok között kanyargott -jobbra-balra, a szoknyáját felemelte, hogy jobban tudjon futni, és -eszeveszetten sikoltozott, mikor érezte hogy nem bírja tovább a -futást és az üldözője mögötte van.</p> -<p>A császár utólérte a lányt. A lány térdre bukott. Ekkor ért oda -a lakáj. Lerántotta a lányról a császárt, és belérúgott egyet. De a -császár most nem engedelmeskedett és nem tűrt. A lány felé rohant, -és amikor útjába állott a lakáj, a lakájt támadta meg. Birkózni -kezdtek. Összeölelkőztek. A lány reszketve térdelt a földön.</p> -<p>A lakáj dühöngött:</p> -<p>– Ó, harapsz, te disznó…</p> -<p>Gáncsot vetett neki. A császár erős volt és őrjöngött, de a -lakáj egy óriás volt. Még vonszolták, húzták, ütötték egymást egy -ideig, térdre estek, hempergőztek a földön, de aztán hátán fekve -mozdulatlanul lihegett a császár; a lakáj a mellén ült és a torkát -fogta.</p> -<p>A zsebébe nyúlt és kulcsot vett ki. Odadobta a lánynak.</p> -<p>– Menj ki, – mondta, – a kertből és a kapunál várj rám. Ha -odaérsz, kiálts egyet.</p> -<p>A lány futva indult a kapu felé. A lakáj <span class= -"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> ekkor -lenézett a császárra és felemelte az egyik kezét.</p> -<p>– Fojtogatni? – kérdezte.</p> -<p>És a keze újra lecsapott a császár fejére.</p> -<p>– Harapni? – kérdezte.</p> -<p>És a keze lecsapott a császár fejére.</p> -<p>A kapú felől a lány kiáltása hallatszott. A lakáj ekkor felkelt. -A császár mozdulatlanul feküdt. A lakáj ránézett. A császár -felnyitotta a szemét.</p> -<p>– Te!… – mondta neki a lakáj.</p> -<p>De a torkán akadt a szó. A császár szeme tiszta volt. Világos és -értelmes pillantású. Szomorú. Olyan, amilyennek még sohse látta. -Megborzongott és elsietett a kapú felé.</p> -<p>A császár egyedül maradt és felfelé nézett. Később felkelt és -lassan vánszorgott előre. A fejéhez nyúlt, és érezte az ütések -nyomait. Az egyik virágágyon egy zsákot talált, amelyben magok -voltak. A magokat kiszórta és a zsákot nagy figyelemmel -összecsavargatta.</p> -<p>… Estefelé, a sötétedés idején keresték a kertben. És Mihály, az -inas reszketve rontott be a doktorhoz.</p> -<p>– Doktor úr!… kiáltotta sápadtan.</p> -<p>– Mi baj? Megint baj van vele?</p> -<p>A lakáj dadogott:</p> -<p>– A… a… felséges úr… öngyilkosságot követett el…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_218" id= -"Page_218">-218-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_219" id="Page_219"><br /> --219-</a></span></p> -<h2>TARTALOMJEGYZÉK.</h2> -<ul class="TOC"> -<li>1. Ilka <span class="ralign"><a href= -"#Page_3">3</a></span></li> -<li>2. A megrettent város <span class="ralign"><a href= -"#Page_50">50</a></span></li> -<li>3. A harmadik <span class="ralign"><a href= -"#Page_61">61</a></span></li> -<li>4. Szinészek <span class="ralign"><a href= -"#Page_69">69</a></span></li> -<li>5. Álmok <span class="ralign"><a href= -"#Page_85">85</a></span></li> -<li>6. Másodszor <span class="ralign"><a href= -"#Page_92">92</a></span></li> -<li>7. A jó ember és a rossz ember <span class="ralign"><a href= -"#Page_99">99</a></span></li> -<li>8. A lány előtt <span class="ralign"><a href= -"#Page_105">105</a></span></li> -<li>9. Kunszállás <span class="ralign"><a href= -"#Page_112">112</a></span></li> -<li>10. Szodoma pusztulása <span class="ralign"><a href= -"#Page_122">122</a></span></li> -<li>11. Süket mélységek <span class="ralign"><a href= -"#Page_133">133</a></span></li> -<li>12. Levél Firenzébe <span class="ralign"><a href= -"#Page_144">144</a></span></li> -<li>13. A találkozás <span class="ralign"><a href= -"#Page_151">151</a></span></li> -<li>14. Tribun <span class="ralign"><a href= -"#Page_155">155</a></span></li> -<li>15. Az ispánné <span class="ralign"><a href= -"#Page_164">164</a></span></li> -<li>16. A kegyelmes asszony <span class="ralign"><a href= -"#Page_171">171</a></span></li> -<li>17. Az unoka <span class="ralign"><a href= -"#Page_179">179</a></span></li> -<li>18. A Tisza <span class="ralign"><a href= -"#Page_187">187</a></span></li> -<li>19. Öt ezüst forint <span class="ralign"><a href= -"#Page_194">194</a></span></li> -<li>20. Az erős <span class="ralign"><a href= -"#Page_200">200</a></span></li> -<li>21. A császár meghal <span class="ralign"><a href= -"#Page_206">206</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<h3>Javítások.</h3> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_64">64</a></td> -<td>Zsítvay most</td> -<td>Zsitvay most</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_74">74</a></td> -<td>amít ő akar</td> -<td>amit ő akar</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_78">78</a></td> -<td>esszeveszett dühvel</td> -<td>eszeveszett dühvel</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_100">100</a></td> -<td>még nyomatékossabban</td> -<td>még nyomatékosabban</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_136">136</a></td> -<td>kötelezi magat</td> -<td>kötelezi magát</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_138">138</a></td> -<td>Aszódi csodalkozott:</td> -<td>Aszódi csodálkozott:</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_140">140</a></td> -<td>karonfogva jarkáltak</td> -<td>karonfogva járkáltak</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_141">141</a></td> -<td>zavaros ett</td> -<td>zavaros lett</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_154">154</a></td> -<td>Kalmán lámpát</td> -<td>Kálmán lámpát</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_156">156</a></td> -<td>széles hatú</td> -<td>széles hátú</td> -</tr> -</table> -</div> - - - - - - - -<pre> - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Huszonegy novella, by Lajos Biró - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK HUSZONEGY NOVELLA *** - -***** This file should be named 62111-h.htm or 62111-h.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/1/1/62111/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - - -</pre> - -</body> -</html> |