diff options
Diffstat (limited to 'old/61912-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/61912-0.txt | 10232 |
1 files changed, 0 insertions, 10232 deletions
diff --git a/old/61912-0.txt b/old/61912-0.txt deleted file mode 100644 index fbff448..0000000 --- a/old/61912-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10232 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Az elátkozott család, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll -have to check the laws of the country where you are located before using -this ebook. - - - -Title: Az elátkozott család - Regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: April 24, 2020 [EBook #61912] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ELÁTKOZOTT CSALÁD *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -XXXI. KÖTET - -AZ ELÁTKOZOTT CSALÁD - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1895 - - - - - - -AZ ELÁTKOZOTT CSALÁD - -REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -A FRANKLIN-TÁRSULAT TULAJDONA - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1895 - - - - -A HARAGVÓ ISTEN. - -Most kilenczvenhat éve annak, hogy ez esemény történt. - -Nem él már senki azok közül, kik ama napot élő szemmel látták, még a kik -azon évben születtek is, rég a sírokban feküsznek mind, de a nap emléke -ünnepül maradt a késő unokákra, s mindazokra, a kik ama város kapuin -belül laknak, melynek a közelmult évek újabb historiai nevet adtak. -(1852.) - -Mikor e nap megvirrad, minden lélek, minden felekezet, úr és szegény, -bűnös és szenvedő, igaz és boldog Istenéhez siet, háromszor látogatja -meg a templomot aznap, bőjtöl, imádkozik, abbahagy üzletet, mulatságot, -pörpatvarkodást, s az atheista, kinek szemei nem keresték az égben az -áldások Istenét soha, megdöbbenve emlékezik a rettenetes Istenre, kinek -ott alant a föld alatt is van birodalma, onnan szólal meg azok ellen, -kik büszkeségük emlékeivel beépíték a földet. - -Szép, csendes lanyha éjszaka volt, a milyennel a mi békességes kis -városunkban keveset szoktak törődni. Éjfél körül itt már minden ember -alszik, kivált a rosszhirű tizenkét órától egyig; ekkor még az éji őr -sem jár az utczán, mert a kisértetek ráijesztettek. Egyszer egy vakmerő -éji őr azt a hallatlan bátorságot vette magának, hogy az éjféli órára is -el merte mondani a verset; de az a rettentő eset történt vele, hogy -valami láthatatlan lélek, valami kitalálhatatlan helyről, bizonyosan a -föld alól, vagy a kriptaajtóból visszakiáltá rá, a mit mondott, még -pedig a mint ő, szépen érthetően hangoztatá: - -«Tizenkettőt vert az óra. Ember vigyázz ezen szóra», a gonosz kisértő -megfordítva kiáltá azt vissza neki: «Aró za trev tőtteknezit. Arósz neze -zzágyiv rebme!» a mi nyilván nem telhetett ki mástól, mint valami -pokolbeli kóbor szellemtől, és ezért a tizenkét órát a mi kis -városunkban többé nem szokás kiáltani. Azonkívül pedig mindenki nyugton -alszik a maga kapuin belül s ha a nagy csendességben mégis úgy ugatnak a -házőrző ebek egyik utczáról a másikra felelgetve, az az ő magánügyeikhez -tartozik. - -Utczai lámpásnak még híre sincs abban az időben, csupán a Dunapart -mellett látni mintegy tizenkét pislogó mécsecskét: azok ott a sorba -felállított kalváriai statiok rácsain belül égő lámpácskák, miket kegyes -hagyományok tartanak ébren, s mik úgy látszanak reszketni abban a nagy -sötétségben, kivált ha egy ellenséges szellő végigfuvall a parton. - -A Duna vizén, a sziget orra felett egy sor fekete malom bujkál egymás -háta mögött, egypár közülök erősen kelepel, mintha félne csendesen -maradni a puszta víz hátán ilyen sötét éjjel. - -Igen-igen nagy távolból hallani valami végtelenül szomorú, aggasztó -hangot, a miről gyermekkoromban mindig azt hittem, hogy valami közelgő -rosszat jelenthet, mert sohasem láttam színről-színre, mi adja azt a -hangot; valami útra kelt gabonáshajó tárogató tülke az, mely két-három -mérföldnyi távolból hangzik ide; ha a város alatt fúnák meg, minden -ember kiugranék ágyából, kifutna az utczára és azt kérdené, hogy mi -történt? - -Pedig sokkal jobb volna, ha az csak a tárogató hangjára történnék. - -Az órák egyet ütöttek, sorba mindegyik toronyban; a fiatalabbak siettek -megelőzni az öregeket vékony csengő hangjaikkal, a vén Szent András öreg -harangja magának tartotta fenn az utolsó szót, úgy kondítá rá, mély, -tekintélyes hangján az «egyet». - -Az éji őrök megint megkezdték körjáratukat; csak az óraütésre vártak. -Talán mondák is magukban, milyen sokáig zúg az ütés után még a harang. -Nem is akar elmulni ez a zúgás, sőt erősödik még, mintha valami erős -vihar hangja volna az, pedig hiszen szélcsend van; meleg, lanyha éjszaka -van, és mégis olyan hidegen jár keresztül ez a zúgás annak a szivén, a -ki azt meghallja. - -Egyszerre megrázkódott a föld az ő terhei alatt. - -Nem mondta senkinek: «legyetek ébren», nem külde mennydörgést, vakító -villámot, csak egy mozdulattal tudtul adá, hogy él. Hogy ébredt fel -mindenki egyszerre legédesebb álmából, hogy rohantak ki csöndes -házaikból az emberek! öltözetlen, készületlen, csak a hogy ágyaikból -felszöktek; hogy feledték házaik ajtait nyitva, és rohantak a piaczokra -és kérdezék egymástól: «mi történt?» - -Oh irgalmas Isten, ki tudna erre felelni? - -A föld folyvást reszketett, mintha valami borzongató láz gyötörné belül, -egyes apró lökéseket érzett minden ember maga alatt, mintha nagy gonosz -óriások akarnának fejeikkel keresztültörni a földön, hogy a két Duna -folyamban ezer meg ezer szökőkut gyanánt lövelt fel egyenesre a víz, s a -megbomlott toronyórák újra meg újra ütötték az egyet. - -A közben ama bántó süketes szélmoraj, az az ismeretlen hang, mely mintha -mérföldekről jőne s mégis egészen közel volna, – körül és alant és -mindenütt! – folyvást tompa bugással tölté be a levegőt, a nélkül, hogy -valaki tudná, merre lehet előle menekülni? - -A házi ebek riadtan futottak végig az utczákon, megállva, hogy -visszaüvöltsenek az elhagyott városra; elvadult macskák szökdeltek egyik -tetőről a másikra s a zugó légben felriadt galambok, verebek és vércsék -csoportosultak, félénken kerülgetve a toronytetőket. - -És a föld minden állatai között legrémültebb volt az ember. Amazok csak -a halál lehelletét érzék, de ez tudta, hogy itt Isten van közel; őt a -reszkető föld nemcsak sírjára emlékezteté, hanem a mi még azon alól van. -– Mi lehet még a síron alól? – Mindenki sápadtnak látta a mellette -állót, elhagyta az ész, a bátorság a lelket, mindenki érzé, hogy itt az -emberi kéz hatalmának vége. - -Megküzd az ember a tűzzel, a viharral, nyerget vet a hullámzó tenger -hátára, csatába száll minden elemmel, csatába önmagával; – de ha az élő -föld haragja támad ellene, mivel védje magát? - -A föld egyre rázkódott, a zugás egyre hallatszott, mint valami -szétpattanni készülő katlan forrongása, s időközönkint, ha a vízirányos -vibratio erősebb rengésben tört ki, meg-megkondultak egyszerre minden -toronyban a harangok; a nagy, vastag érczharangokat úgy rázta a vész, -mint apró csengetyűket. - -A rémes harangszóra hirtelen egy kétségbeesett remény szikrája kapott a -zsibbatag szivekbe: «az Isten hivogat bennünket». - -A templomba! a templomba! - -Az egyházak ajtai feltárultak, a nép betódult, a ki nem fért be, ott -künn térdepelt le, a lépcsőkön, az utcza kövezetén s belevegyíté énekét -a szent boltozatok közül kihangzó zsolozsmába. Oh az emberek olyan jó -énekesek, mikor megvannak rémülve! - -De az énekhangon is keresztül tört a földalatti zugás, az a hangváltozás -nélküli pokolbeli zenekiséret, az éneklők saját szavaikon -keresztülhallák azt, átjárta a szívet, a lelket, s beteggé tette az -embereket. Gyönge nők, öreg emberek ájuldozva, szédelegve hagyták oda a -templomot s künn lefeküdtek a kövezetre, a többiek éjnek éjszakáján -énekelték tovább a bűnbánó éneket: - - «Uram bűneink sokasága… - … Irgalmazz nékünk!» - -Hajnal felé ama bántó zugás lassankint elcsendesült, a vele küzdő szent -énekhangok mindinkább erőt látszottak rajta venni, végre egészen -elenyészett, vele együtt a föld rengése is; csak néha koronkint, egy -perczre rázkódott még meg a föld, mintha az ég és csillagok -mindannyiszor valami rettentő gondolatot szóltak volna hozzá, a mitől -összeborzadt; végre az is elmult. Az éj szürkülni kezdett, az ég -világosodott; a szorult keblek terhei enyésztek. A nép egy része -hazatért házát meglátni, családját összekeresni, a többi «hosannát» -énekelt a templomokban. - -A mint a kelő nap világa át kezde törni a magas templom-ablakokon, -elhalaványítva az oltár gyertyáit, mik eddig gyér világot vetének a -roppant teremben, megtért a bizalom is a szivekbe, az a jótékony érzés, -mi átélt veszély után foglal helyet a lélekben; egy fiatal szerzetes -fölment a szószékbe, s beszélni kezde magasztos dolgokat a néphez. - -Egyszerűk, keresetlenek lehettek e szavak, a hogy azok egyenesen a -szívből jőnek, de jól esett hallani azokat a hivőknek, az ajkak úgy -mondák utána némán az imát. - -A pap elvégzé beszédét, kimondta az ament. Hallatszott utána az a -templomi sohaj, mi ezrek fohászából származik egyszerre… E pillanatban, -mintha mennydörgő szekerek rohannának végig a föld mélyében, egy -hömpölygő dördülés futott végig a város alatt; a föld színe az elmult -reszketés helyett egy irtóztató taszítást kapott alulról, s azon -perczben lehullottak a tornyok a földre, egy irtóztató roppanás hangja -tölté be a levegőt, a legmagasabb épületek mennydörögve dűltek össze, a -kábító zuhanatban az utolsó órát üték a messzehajított harangok… - -Azután csendesség lett ismét. - -Másfélezer ember feküdt halottan az összedűlt templom romjai közt; -ajkaikon a kimondott amennel, sziveikben a bűnbánat igaz keservével. Nem -halhattak volna meg üdvösebb pillanatban. - -Csak a prédikáló szerzetes maradt életben egyedül. - -Az emberek meg voltak némulva, elveszték a segélykiáltás hangját, -elfeledtek beszélni. Nem volt kit híni segélyül. Maga az Isten háza is -romban feküdt. - -Futottak tébolyodott zavarban az utczákon végig szótlanul; egy-egy futó -némber hurczolt maga után kezénél fogva valami elkapott gyermeket, kit -tán fiának vélt, véres fejű ősz emberek tántorogtak erőszakosan -kapaszkodva izmosabb férfiak ruháiba; percz mulva megint vissza azon az -utczán ugyanazon alakok, a gyermeket hurczoló nők, a véres ősz emberek, -a lihegő férfiak. A várost mindkét oldalról víz fogja körül, nincs hová -menekülni. - -Másodszor újra hallatszott a futó hömpölygő dördülés a föld alatt, a -mint morogva gördült végig és mindig közelebb, mintha feljebb jönne. -Messziről lehete látni a rém közeledését; a merre elhaladt, az élőfák -meghajták előtte fejeiket, jobbra-balra a földet csókolva sudaraikkal, s -mikor a város alá ért, a futó népek elestek taszítása miatt; a ki állva -maradt, azt lábnyi magasra hányta fel a rejtelmes erőszak s ismét ment -tovább hömpölyögve, zuhogva, az élőfák jobbra-balra hajlongtak útjában, -kivált azok a hosszú sor jegenyék ott a fűzes sziget partján mint -bókoltak előtte egész a fekete víz színéig, mely oly ijedten látszott -hullámzani előttük. - -A félelem csodái egyre szaporodtak; a kalvária melletti apró házak -között egyszerre több helyen tűz ütött ki; nehány bátor férfi, a ki -oltani sietett, borzadva vevé észre, hogy a kutakból egyszerre kiapadt a -víz, a veder magasra feltorlódott kavicsos homokba ütődik s a belvárosi -kutakból is valami forró párázat kezd felszürődni, a minek olyan fojtó -sárvíz szaga van. A legnagyobb iszonyat végre a megyeház utczáján adá -jelenségét, a hol a föld keresztben megnyilt, át a házsorokon, egy erős -kőépület kapujánál közepén ketté vált s a mint egy percz mulva a -rémületes tátvány összecsukódott, a szétszakasztott házat úgy nyomta -ismét össze, hogy a nyilásba szorult gerendák mind az ég felé meredtek, -a támadt nyiláson át pedig valami forró, nyúlós, fekete sár önté el -messzire az utczát. - -– Elsülyed a város! ordíták az emberek. Fussunk a Dunára! – A föld nem -adott többé menedéket, a vizekhez kellett folyamodni. - -– Fusson a malmokra, a hajókra minden ember! A város elsülyed. - -A partokra siető népre ott várt a legnagyobb rémület. - -Az Öreg-Duna, a hogy itt a Csallóköz-szöget képező folyam szélesebb -karját nevezik, a város alatt ismét két ágra szakad, s épen átellenben a -várossal egy kisded szigetet képez. A keskenyebbik ág a város és a -sziget között foly el: ezt szokták kikötőül használni itt van télen a -malmok réve és a repülőhid, a hajótömő műhelyek, a halászok bárkái. - -A menekülést kereső nép megrettenve látá, hogy a Dunának e keskeny ága -nincs többé: a háborgó föld úgy felemelte annak a medrét, hogy a víz a -szigeten keresztül a szélesebb ágba futott át, s a város előtt nem volt -más, mint egy nagy zátonyos mocsár: az eltünt folyamág titokteljes -medre, az évek előtt elsülyedt hajók romjai, elveszett vasmacskák, -elsüppedt málhacsomagok, rémletes tárgyak, mik évek óta a vizek -éjszakájába voltak eltemetve, álltak ijesztőleg a napfény csodájának -kitéve; a meder közepén valami kettős boltozatos kőfal maradványa: tán a -sokszor emlegetett alagut romjai… és a kikötőbeli hajók, a halászbárkák, -a malmok, a repülőhid mind a vízfenék zátonyain ültek, megrémült -lakosaikkal, kik bámulva tekintének az alóluk elfutó víz után, mely -harsogva huzódott folyvást odább. - -Ez a bámulatos látvány, mely több csodát mutatott a szemnek, mint a -mennyit az emlék össze birna szedni, így tartott két-három perczig; – -akkor egy új földhullámzás a tulsó Dunaág medrét emelte föl s ismét a -keskenyebbet sülyeszté alá. - -A roppant víztömeg zúgva rohant vissza egy percz alatt az elhagyott -mederbe, mint egy átlátszó hegyláncz, a közbeesett szigetet el látszott -seperni gátjaival és jegenyesoraival együtt, a jégtörők karóit -széttörte, mint gyermekjátékszert s a mint a sziget gátjaiban -megütődött, felemelte tajtékzó gerinczét, mintha el akarná azt nyelni, s -azzal lecsapott a tulsó mederbe. - -A partra gyűlt tömeg rémült ordítással veté magát vissza a városba, az -omladékos utczákba, a tátongó földre a hullámcsapás elől, míg az -harsogva, tombolva tölté meg keskenyebb medrét, felkapva a zátonyon ülő -hajókat, malmokat örvényző árjaiba, s letépve azokat vastag -horgonyköteleikről, ragadta magával, túl az elsepert vízgáton, bevitte a -városba, odatolta az utczák közepére, odavagdalta a házak szögleteihez, -odacsavargatta köteleiket a közkutak rácsozatához, a szentszobrok -lábaihoz, s azután ismét oly sebesen, ahogy jött, zúdult vissza, a piacz -közepén hagyva az odáig vitt hajókat, malmokat, felforgatott -dereglyéket, s ragadva magával, kiket útjában elkapott. - -Egy halálkiáltás hangzott a meglátogatott város utczáiról az éghez. - -A kétségbeesés visszakapta szavát. – Nem volt menekülés. Az emberek nem -láttak szabadulás után, nem futottak többé; hanem összebujtak -meghunyászkodva, megsemmisülve és kiáltozák Isten nevét, míg alattuk a -föld rengett, körül a hullám csattogott, s a föld repedésein kirohanó -forró lég bőgve tört magának utat, undok posványt és forró érczolvadékot -túrva ki maga körül… - -Oh én uram és Istenem! De erős a te ostorod, midőn haragodnak dicsőségét -megmutatod a te földi férgeidnek!… - - - - -AZ ÚR SÁTORA. - -Ez így tartott két egész hétig… - -Tizennégy nap és tizennégy éjjel látogatá meg a rettenetes ostorozó -haragjának kiválasztott városát: eljött reggel, eljött este, eljött a -nappal és éjjel minden órájában és tanítá reszketni a földet szörnyű -lépései alatt. - -A második, harmadik napon megadták magukat az emberek a csapás -szörnyeinek, a kétségbeesést keresztyéni türelem váltá fel; az okosabbak -tanácsadása kezdett kihallatszani a közjajveszékelésből, kezdtek -gondolkozni védszerekről, mik a helyzet rendkívüliségét elviselhetővé -tegyék, építettek fagunyhókat a szabadabb térekre, a gyöngébbek -lakásául; odakötötték a sátorajtókhoz a csónakokat, hogy -menekülhessenek, ha ismét véletlenül jön az ár; s készen tartották -kádakban a vizet, ha a földalatti tűz valahol a romok közt gyujtogat, és -azután csináltak az apró gunyhók közé egy-egy nagy gunyhót is, s azt a -nagy gunyhót elnevezték templomnak. - -Merész férfiak előkeresték a romok közől az oltári szentségeket, a -búcsujáró zászlókat, fölkeresték a legkisebb iskolai csengetyűt, mely -egész maradt, annak csináltak kis haranglábat és ismét harangszó hívá a -népséget Isten színe elé, és ismét hangzottak a buzgóság imái a nagy -fagunyhóban, melynek templom volt a neve; ilyen aprócska templomok -voltak minden szabadabb téren, mert a nép egyben úgy sem fért volna el, -kivált most, a midőn mindenki sietett oda. Ah, mint figyeltek az emberek -arra a kis csengetyű szavára! hogy siettek minden utczából, imádságos -könyveikkel kezeikben! hogy szólíták meg a szemközt találkozókat: -«harangoztak már, mehetünk». - -Ilyenkor olyan rosszul esett látni a buzgóknak, hogy itt-amott a házak -kapujában hallgatag emberek ültek, a kiket nem buzdított fel a -harangszó; a kik zárt ajakkal, bánatos arczczal néztek fel az égre, -mintha nekik csak szenvedni volna szabad, és nem panaszolni. - -Voltak egész utczasorok, a honnan senki sem jött elő a csengetyűszóra, a -honnan senki sem csatlakozott a búcsujáró menethez, ott volt -legszomorúbb a rombolt város képe. - -A szomszédok, az ismerősök gyakran beszólaltak e hallgató emberekhez: -«hát ti mért nem imádkoztok? Miért nem kéritek Istent, hogy e csapást -elfordítsa rólunk?» - -Azok pedig felelének nagyszomorúan: - -– Avagy hogyan imádkozhatnánk mi Istenhez, a midőn nekünk nem szabad -templomot emelnünk ez helyen? - -Miért nem volt nekik szabad templomot építeniök azon városban? azt -bizonyára én sem tudom, más sem tudja. Régen volt az idő; elfeledte -mindenki. - -Annyi bizonyos, hogy a népesség egy harmadának nem volt szabad templomot -építeni azon kis városban. Ki parancsolta azt úgy, ki tartotta fenn? -holott az uralkodók ezt egészen másképen rendelék, arra ismét tudatlan -volna a felelet. Annyi mondható, hogy még akkor a kis urak igen nagy -urak voltak hazánkban, s a mit helybenhagyának a nagy királyok, e «kis -királyok» gyakran hiúvá tették. - -No de azt én reám nem bízta senki, hogy én itt az országok sorsát -intézgessem, azért jobb lesz, ha folytatom a mi szomorú történetünket. - -Történt az ötödik napján az Isten látogatásának, mely nap épen -vasárnapra esék, – szomorú vasárnap, – hogy azon a téren, mely mostanság -szép kúpozatos kápolnával, s hozzá ékes fasorokkal s mind ehez illő szép -névvel bír, Rozália-térnek neveztetvén, s melyet gyermekkoromban még -disznópiacznak hivogattak, az én nagyapám gyermekkorában pedig régi rácz -temető név alatt ismertek, nem sokat gondolván a benne fekvők -emlékezetével, mint a mely helységből hordták a városba a fazekasok -számára való földet, tehát e historiai nevezetességű helyen két -sajátságos csapat találkozék egymással össze, mely úgy látszik, hogy -szántszándékos találkát rendezett itt egymás számára. - -Azok, a kik jövének a megyercsi utcza felől, mind kék mente-dolmányba -öltözött férfiak; nagy, massiv kerek kalapokban, széles szalagokkal, jó -kordován, ránczba szedett torkú csizma lábukon; mentéiken nemcsak szép -filigrános ezüst gombok, hanem azon felül egyik válltul a másikra -kapcsolt függő lánczok, nagy pengő szemekkel s roppant medaillonnal a -közepén; mind valódi tizenhárom próbás ezüstből. És e nagy tekintélylyel -járuló személyek társasága nem más, mint az érdemes csizmadia-czéh, a -becsületes szekeres gazdák és a nagyon tisztelt hajóslegények, mint a -kik képezék azon idők szerint a nemes város legsolidabb polgári -osztályát. - -A velük szemközt jövő csapat férfiai ellenkezőleg zöld mentéket -viselnek, zöld nadrágot zöld zsinórral kihánytatva, helylyel-közzel -molnárszínű szürke dolmányokat, lapos ezüst pitykékkel és fekete -báránybőr-süveget hozzá. Ezek pedig a nemes város takácsmesterei, -szűrszabói és molnármesterei, kiket eleitől fogva mindenki a -legbékeszeretőbb polgárok gyanánt szokott elfogadni. - -Midőn e két szemközt jövő csapat e fennnevezett téren egymáshoz mintegy -húsz lépésnyi távolságra ért, ott megállapodának mind a ketten, s a -zöldbeliek közül kiválva egy kitünő egyéniség, fölemelt rezes -nádpálczával inte a többieknek, hogy várjanak és hallgassanak: azzal -kilépett a középre. - -Hosszú, száraz férfi volt az említett, még soványabb az által, hogy -öltönyének minden része feszesen állt rajta, prémes mentéje szinte -megfeszült a hátán s lábait úgy szedegette fel, mintha minden lépésnél -megégette volna a talpát; szikár orczáját rendkívül ékesíté két hosszan -lefüggő bajuszzsinór, olyan kacskaringósra csavargatva, mint egy-egy -kigyó. - -Tudnunk kell pedig, hogy e derék férfiú a becsületes takács-czéh -atyamestere; érdemes Kanál Ignácz uram ő kegyelme. - -Tudnunk kell továbbá, hogy az érdemes takács-czéh tagjai mind zöldben -járnak, mind soványak és mind igaz katholikusok; az érdemes -szűrszabó-czéh tagjai is zöldben járnak és kevés kivétellel -katholikusok; a molnárok között már nagyobb a megoszlás hit dolgában, de -öltönyük azért egyszínű. Határozottan kék azonban az érdemes csizmadiák -ruházata, és ezek kivétel nélkül kálvinisták, túlnyomó e szín és -hitvallás a szekeres gazdáknál s határozott a hajóslegények osztályánál. - -E szerint e pillanatban két pártfelekezetet látunk magunk előtt, mind -megannyi testületekben. Ne feledjük el azonban, hogy a föld reszket -alattunk. - -Nem is perlekedni jött össze a két felekezet; nem mint Konstantinápoly -lakói, a végpusztulás napján a «que» fölött vitatkozni – hanem egészen -más szándékból. - -A mint érdemes Kanál Ignácz atyamester uram kilépett az őt követők -közől, a tulsó csoportozat közől szintén előlépe nemes Bajcsy András -uram, a csizmadiák érdemes czéhmestere, ki nemcsak oly izmos vállakkal, -oly gömbölyű termettel, még nagyobb ezüst gombokkal volt megáldva, -miként tagtársai, hanem azonfelül nemes ember is volt és diákul is -tudott, sőt még szakállat is mert viselni az álla alatt körül, s a -bajusza előre volt hegyezve, mint egy villa. - -E két derék férfiú tehát egymás elé sietett, a tér közepén találkozának, -ott Kanál Ignácz uram előre nyújtá reszkető kezét, nemes Bajcsy András -uram belecsapott abba barna tenyerével s ott rázogatták egymás kezét -legalább öt perczig folyvást, a nélkül, hogy valami szót tudnának -egymással szólani; mind addig, míg a két derék férfiú szeméből -megeredének a könyek; és azután kénytelenek valának elővenni -zsebkendőiket és szemeiket megtörülgetni s akként kezdeni a dologhoz. - -– Nemes Bajcsy András uram… - -– Érdemes Kanál Ignácz uram… - -– Meglátogatott az Isten bennünket nagyon… - -– Nagyon meglátogatott bennünket az Isten… - -– Tele vagyon a mi szívünk keserűséggel. - -– A mienk is csordultig vagyon. - -– Avagy mikor fordul el rólunk e csapás? - -– Sőt nem kell-e elvesznünk mindnyájunknak abban? - -– Mi éjjel nappal könyörgünk az egek urához. - -Bajcsy András uram nagyot sóhajtott e szóra. - -– Nekünk nincs helyünk, a hol könyörögjünk. - -És azután elhallgatott mind a kettő. - -E hallgatás alatt pedig mind a két csoportozat úgy közelíte egymáshoz, -hogy mintegy kört képezének a két férfiú körül. Kanál Ignácz vevé fel -ismét a szót. - -– Nemes Bajcsy András uram. Nem olyan igaz emberek-e a kegyelmetek hívei -is, mint a mieink? - -– Valóban azok. - -– Nem azt az Istent tisztelik-e ők is, a kit mi? - -– Valóban ugyanazt. - -– Nem azt a csapást szenvedjük-e mi is, a mit kegyelmetek? - -– Bizony igaz, hogy azt. - -– Vétettünk-e mi egymás ellen valaha? Csaltuk-e meg egymást? rontottuk-e -egymás családját, mesterségét? Nem járnak-e a mi koldusaink is a -kegyelmetek ajtajára? nem esik-e az eső a kegyelmetek földjére is úgy, -mint a mieinkre? Nem az-e a mi hazánk, nem az-e a mi szülötte földünk, a -mi kegyelmeteké? Nem egy nyelvet beszélünk-e, nem egy kenyeret eszünk-e -egymással? és mégis egyik gyülöletes a másik előtt, s egyik nem -imádkozhatik a másik miatt. - -Bajcsy uram erre megint csak azt felelhette, hogy megfogá a takácsok -atyamesterének jobbját s megrázá azt szíve szerint. - -Kanál uram megerősíté magát, letűzte keze alá rezes botját s egészen más -hangot váltva, mondá: - -– Érdemes lakostársaim, nemes czéhmester úr, becsületes mester urak: -minthogy mi más felekezeten lévő együgyű emberek átláttuk, mennyire -keservetes dolog kegyelmetekre nézve, hogy a szomorú, iszonyatos -napokban, a midőn mindnyájunknak vigasztalása egyedül az irgalmas Isten, -kegyelmetektől e vigasztalás meg vagyon vonva az által, hogy e nemes -város privilegiumai fejében nem szabad kegyelmeteknek ez helyen -templomot építeni, hanem kénytelenek a szomszéd kulcsos mezővárosba -átjárni isteni tiszteletre, a midőn azt a vizek engedik… - -– Úgy vagyon, – szólalt meg egy hajóslegény hatgalléros köpönyegben, – a -szekeres gazdák szekéren hordanak át bennünket minden vasárnap. - -Nemes Bajcsy uram komoly szigorúsággal tekinte hátra a közbeszólamlóra. - -– Ne zavarják kegyelmetek az atyamester urat az ő contextusában. – Azzal -buzdítólag fordult az atyamesterhez: «quoniam; – ergo – minthogy; -tehátlan… Így következik.» - -– Tehátlan, – folytatá Kanál Ignácz uram, – előfordult a mi érdemes -polgári czéhünk gyűlésében az a szó, hogy im e gyászos napokat -használnák fel mindnyájan azon üdvös cselekedetekre, mely szerint -építenének kegyelmetek is egy sátort a mieink hasonlatosságára, a holott -az Istent imádhatnák s ne kényszerülnének elvándorolni minden úr napján -szomszéd helységekbe, hanem segítenének szivök szerinti imádságaikkal -megengesztelni az úr Istennek az ő haragját, mely alatt bizony annyit -szenvednek kegyelmetek is, miként mi szenvedünk. - -Ez nagy szó volt: igen nagy mondás… Ha valami költő volnék, a ki képzelt -dolgokat mesélni állt elő, világért nem mernék ilyeket adni emberem -szájába, de miután nem vagyok más, mint jámbor krónikairó, a ki -elbeszéli azt, a mit öreg emberek beszéltek fiatal embereknek, úgy -maradt meg az emlékezetben, bízvást megírhatom a mostani ivadéknak, hogy -ott azon a kerek téren egykor összegyűltek a nép együgyűi, a -publicanusok és tudatlanok, a minők közől a nazareti király válogatá az -ő apostolait, és ott azok, a kik hatalmasabbak voltak, azt mondák a -gyöngébbeknek: - -«Ime, e helyen, a hol állunk, építsetek sátort az Úrnak, a melyben -imádkozzatok.» - -Az érdemes atyamester nem tudott tovább szónokolni az elérzékenyülés -miatt; a helyett egyre szorongatá a hozzá közel esők kezeit s szemeivel -mutogatott a háta mögé furakodó becsületes német polgár ácsmesterre, -kiben régen meglátszott, hogy szeretne valamit mondani, a mit meg is -tett, a mint szóhoz juthatott, kezeivel magyarázva, a hol nyelve -hibázott. - -– Mi nem ellenzünk ám az! Mi nem haragszunk rá egymásnak. Mi jó -embereket lehetünk. Ne félje magát senki. - -Azután egy emberséges kovácsmester tört magának útat a középhez, a hol -beszélni lehetett, s felgyűrte jobb karjáról az inget, mintha azt máskép -elmondani nem is lehetne, mint neki gyürkőzve; harsogó hangon bocsátá -közre jámbor ötletét. - -– Atyámfiai, jó barátaim; én azt mondom, hogy építsetek itt, a hol -állunk, egy akkora sátort, hogy minden nemzetségtek elférjen benne, -híjátok ide fiaitokat, feleségeiteket s a mennyi helyen megférnek, -akkorát kerekítünk innen s ott álljon a templom; torony is legyen rajta, -csengetyű is legyen benne. - -A derék férfiú homlokáról csorgott az izzadtság az utolsó szavaknál, -olyan igyekezettel szónokolt, s szerette volna látni, ki mondhat neki -ellent, midőn ingujjával végig törülte orczáját? - -Nem mondott senki ellent, sőt mindenki iparkodott felebarátjával -megértetni, mennyire idegen dolog volt szivétől minden harag ez ideig -is, s mint fogják ők ezentúl is szeretni és becsülni egymást, akár -engedi meg az országgyűlés, akár nem. - -Nemes Bajcsy András uram mind e jelenet alatt összefogott kezekkel -állott a középen, komoly orczáján egy vonást meg nem változtatva s -figyelmesen végig hallgatva minden beszélőt, és senkit meg nem szakítva -abban, mint a ki valami nagy szót akar mondani s azt a végére -tartogatja. - -Midőn azután venné észre, hogy mindnyájan ő reá vetik szemeiket, leemelé -nagy süvegét szénfekete szögkemény hajáról s két kezével melléhez nyomva -azt, felsóhajta, tekintélyéhez méltó nyelven: - -– Gloria in excelsis omnipotenti Deo! Dicsőség az magasságban az -mindenható Istennek. - -És akkor szemeivel megválván az égtől, visszafordula érdemes -lakostársaihoz és mondá: - -– Az Úr parancsolá, – kegyelmetek tudtunkra adák, – mi pedig meg fogjuk -cselekedni; a ki igaz ember és Istent tiszteli, akként cselekszik, a -hogy én. Mészáros János gazduram. Minthogy kegyelmednek köpönyege -vagyon, terítse azt ide elém a földre. - -Mészáros János ellenvetés nélkül szót fogadott, s leteríté a sok gallérú -pukovai posztóköpenyt az érdemes czéhmester úr elé. - -Akkor nemes Bajcsy András uram kivonta csizmaszára mellől rézpitykés -bicskáját s kinyitá azt és a köpeny közepére álla, mint egy áldozatra -készülő táltos a régi napimádó magyarok közől; kezében a fölemelt -késsel. - -Mindenki áhitattal leste szavait, mert azt jól tudta, hogy nemes Bajcsy -András uram bárha némelykor furcsa előkészületeket tesz is, de mindig -okosat és nyomatékosat mond. - -– Szerelmetes hitsorsosaim! – kezdé a jeles férfiú, olyszerű helyzetet -véve a kivont késsel, mintha egyenesen szivébe akarná azt döfni. – Mire -való a mi vállainkon ez az ezüst láncz? mire valók a mi kebleinken emez -ezüst gombok? Láncz és teher az; és semmi egyéb, mely minket lefelé von -a föld felé! Ime vessük le a mi lánczainkat, rázzuk le a mi terheinket, -és építsük fel azoknak árán az úrnak hajlékát, a mely bennünket -fölemeljen az ég felé. Járjunk ezentúl fekete gombokkal, hogy a kik -meglátnak bennünket, elmondhassák rólunk: ime ezek ama híres város -lakosai, a kik nem viselnek ruháikon többé ezüstöt; de viselik -szíveikben az urat és emelének templomot az ő czifraságaiknak árán: és -bizony mondom, az mi rajtunk nagyobb ékesség leend minden aranynál, -ezüstnél!… - -És e szavakat mondván, nemes Bajcsy András uram neki fogta a bicskát, -lekanyarítá válláról a súlyos ezüst lánczot, leszabdalá a nagy filigrán -gombokat s oda veté azokat a köpönyegre, melyről hátralépett s prófétai -ihlettel mutatott oda a többi jelenlevőknek. - -Egy pillanat alatt minden férfi kezében villogott a kés; tépte, fejtette -mindenki magáról az ékszereket, ezüst lánczok, ezüst gombok hullottak a -kiterített köpenyre minden oldalról; senki sem késedelmezett, senki sem -tétovázott; a késeket egymás kezeiből ragadták ki, a kiknek nem volt; -pirult arczú nők és szűzek rimánkodtak az előttük álló férfiaknak, hogy -arany függőiket, gyűrűiket engedjék az áldozat közé tenni; e hír -villámgyorsan futott végig a városon s a ki meghallá azt, sietett a -térre, mindig több nép gyűlt össze a téren, apró gyermekek elhozták -takarék márjásaikat, egy-egy koldusnő fillérje is kézről-kézre adatott, -míg az áldozat-halomhoz ért, hogy csendülésével ő is beleszóljon abba a -zenébe, a mi úgy tetszik odafenn. - -Egy óra múlva halommal állt az ezüst a kiterített köpönyegen. - -Akkor nemes Bajcsy András uram megfogá a derék német ácsmester Hampel -uram kezét, és odavezeté őt az ezüst halomhoz: - -– Ime, szerelmetes atyámfia, itt vagyon az érték, tegye kegyelmed rá a -kezét és vállalja fel, hogy építsen számunkra ezért egyházat, díszeset -és tágasat, a hogy tudtára adatott. - -Hampel mester ijedten rántá ki kezét Bajcsy uraméból s nagy buzgalommal -kezde tiltakozni. - -– Eressze engem Bajcsy úr. Ne tréfálja így. Én bizony nem teszek sem -kezemet, sem lábamat a kegyelmed ezüstre; – no csak ne haragudja magát -nekem: meglehet, hogy rosszúl megmondtam, mást akartam megmondani: Engem -nem kell a kegyelmeteké ezüst, nem arany, és mégis csinálom fogom, a mi -kell. Ezt mondja becsületes ember; és ki mondja, hogy Hampel Kristóf nem -becsületes ember van? Én beszélem magyarul rosszat, de érzem jót. - -A református hitfelek annál kevésbbé kezdték érteni a derék ácsmestert, -mentül jobban iparkodott az magát összekeresett szavakkal megértetni, a -min végtére Hampel Kristóf uram oly melegbe jött, hogy kirántva -tubákszín kabátja zsebéből egy hosszú szarvasbőr-erszényt, azt előlről -kibontá s azzal megfogva a fenekét, oda tartá azt az ezüst-halmaz fölé, -s kirázta belőle, a mi benne volt: lázsiás tallérok és jó vert körmöczi -aranyok. - -– Nekem nem kell a kegyelmeteké ezüst; teszem hozzá én is, legyen több. -– Adják kegyelmetek a fa, csinálom a munka ingyen. A templom Istené van, -teszem e munkát Istennek, majd megfizeti nekem Isten. Tartja meg -kegyelmetek a ezüst, jó lesz fizetni vele a pap, meg kántor; én nem -prédikál, se nem énekel a kegyelmeteknél; lesz a sok ezüst fundatio. A -ki becsületes ember, azt mond: és Hampel Kristóf mindig becsületes -ember, beszélni rossz, de szíve van jó. - -A derék ácsmester nem volt valami kitünő szónok, de szavai oly -lelkesülést gerjesztének hitfelei között, hogy azok egymásután törtek -maguknak útat a középre, s önként felajánltak minden munkát ingyen, a mi -a protestáns hitfelektől ki nem telhetett. A kovácsok, lakatosok, -bádogosok egytől-egyig mind katholikusok voltak: náluk nélkül nem -épülhetett templom. Senki sem akart fizetésről hallani, az emberséges -ácsmester sorról-sorra járt mindenkihez s bámulandó igyekezettel -iparkodott azt a kevés magyar szót, a mi ráragadt, ékes beszéddé -alakítani, hogy rádisputálja minden emberre, a mit a nélkül is tudott, -érzett és mondott mindenki, hogy ez a munka tetszik odafenn az égben… - -Kétszázados villongás így csendesült el egy napon, és lőn béke és -egyetértés a város lakosai között és régi ellenségek nyújták egymásnak -kezeiket és az erősebbek mondák a gyöngébbeknek: «legyünk egymás -testvérei!» - -Nem! ez a város nem fog elsülyedni. - -A föld csak néha-néha rendült meg az összegyűlt csoportok alatt, az úr -lábnyomától meg-megdobbanva. Mintha azt mondaná vele: hogy ő is jelen -volt… és hallotta a fogadásokat… - -Az alku hamar készen volt; a hol minden ember ingyen adott mindent, nem -volt nehéz az egyesség. - -Hátra volt azonban még a kegyes vállalat nehezebb része: a helyhatósági -engedély. - -Ez időben az sem kerülhetett sokba; a városbíró és tanács előre meg volt -már nyerve ez iránt; a derék német ácsmester többséget szerzett a -türelmi kérdésnek a «hatvanszemélyek» gyűlésében; a tanács nem mert -ellentmondani; az egyházi hatóságok részéről sem történt semmi -ellenvetés. A jámbor takácsok és szűrszabók, azokban a zöld dolmányokban -előre eljárták mind ezen urakat s biztosíttatták magukat a kegyes -elnézésről, nehogy hasztalan reménységgel biztassák fel polgártársaikat. - -Hanem… a legnehezebb kő még útban volt: egy igen nehéz és igen kemény -kő, a mit a csodatevő természet egy magasrangú főúr keblébe tévesztett -arra a helyre, a hol más emberek a szívet hordják: ezt a nehéz követ ki -fogja elemelni! - -– Voltunk a tanácsbelieknél, voltunk a főtisztelendő uraknál, – szólt a -derék atyamester, – felőlük akár a Sion hegyét ide építhetik -kegyelmetek; hanem még hátra van a tekintetes alispán úr. Már oda édes -atyámfiai küldjenek kegyelmetek valakit mást, mert oda ember kell, a -kinek esze és bátorsága vagyon; nekem pedig mind a kettő mértékkel -vagyon, és az a tekintetes úr előtt nem lészen elegendő. - -A jámbor atyafiak egymásra néztek, mintha keresnék maguk között, hogy ki -légyen Mózses, és ki légyen Áron? S nagy aggodalom kezdett arczaikon -mutatkozni. Ez valóban nehéz kő volt, igen nehéz kő. - -Egy hang indítványozá nemzetes Beő Sándor uramat, a ki deszkakereskedő, -és így honoratior, de a becsületes úriember azzal menté ki magát, hogy -neki a neve ugyan Beő, de a beszéde épen nem bő; ott fogy el, a hol -legjobban kellene. - -Másik hang nemes Szabó Ferencz földbirtokos urat kivánta deputatióba -küldetni; a ki viszont biztosítá a gyülekezetet, hogy ő nem rég kelt föl -negyednapos váltólázból; ha az alispán elé kell mennie, kétségtelenül -recidivázik. - -Ilyenformán minden candidált személynek volt valami nagy organicus baja, -mely miatt küldetését fel nem vállalhatá. - -Végre Mészáros János, a megköpönyegtelenített hajóslegény, ott állván a -középen, elkiáltá magát: - -– Micsoda? Hát nincsen-e itt nemes Bajcsy András uram, a ki czéhmester -és diákul is beszél? Tud ő kegyelme úgy beszélni, mint akár egy prókátor -s nem ijed meg senki személyétől. - -– Úgy van, úgy van! – kiálták rá egyszerre mindnyájan, s körül kezdék -fogni Bajcsy uramat. «Jó lesz, nagyon jó lesz, jobbat nem is lehetne -küldeni.» S most már az elébb megkináltak is mindnyájan ajánlkoztak, -hogy ők is vele mennek, nem fájt senkinek sem keze, sem lába, ha Bajcsy -uram fog szónokolni. - -Az érdemes férfiú azon nyugodt komolysággal fogadá az ajánlatot, mely a -megbizatás nagy fontosságának saját önérzetével összevetéséből -származhatott. Pár perczig nagy megfontolással gondolkozék magában, -akkor fölveté szemeit az égre és áhítatosan mondá: - -– Fiat voluntas tua. Légyen meg a te akaratod. - -Okosabb emberek kívántak időt engedni az érdemes férfiúnak, hogy -beszédre, szép oratióra készülhessen, azt otthon előre betanulván; hanem -ő fölöslegesnek tartá ez ajánlatot; az, a ki az ő küldötteit idegen -nyelveken beszélni tanítá, majd neki is segítségére leend. Csupán annyi -haladékot kért, a míg haza megy és kardját felköti, mert kard nélkül -nemes embernek küldöttségbe menni nem illik; a hová őt azután a -küldöttség többi tagjai is elkísérték, biztatván ügyfeleiket, hogy a míg -visszatérnek, addig csak maradjanak szépen egy rakáson. - -Malárdy Ferencznek hítták az első alispánt. Hivatalos okiratokon így -látjuk aláírva nevét: Dárdai és Czoborhegyi Malárdi Malárdy Xaver -Ferencz. Minden rendű prædicatumaira oly szabályszerű igényt tart az -alispán, hogy ha bármely hivatalos benyújtványon, vagy magánlevélben a -czímzetből valamelyik hiányzik, hidegen nyújtja vissza az átadónak, azt -mondva: «nem ismerem ezt az urat». - -A Malárdy család igen régi eredetű. A legelső ős, Zotmund, még Álmossal -ivott egy kürtből. Ő tűzte le dárdáját a Beszkidek legelső hegyormára a -honkeresők közt; azt a hegyet most is Dárdahegynek nevezik, – az -ellenkezőt bebizonyítani nehéz; – később ő volt az, ki saját úri -kezeivel felköté a gonosz nyakravalót Czobor vezérnek a róla elnevezett -hegyen: innen a dárdai és czoborhegyi előnevek. Tulajdon nevét pedig egy -későbbi ős nyerte szent László alatt a cserhalmi ütközetben, a midőn a -csata kezdetén azt mondá a királynak: «ma ládd uram, hogy mint fogok -dolgozni», innen a Malárdy név. Ezt a hírneves család minden -tisztelőjének tudni kell és tisztában lenni a felől, hogy a három részre -osztott czímerpaizson mit jelent a kétfarkú oroszlán a véres emberfővel, -meg a zászlós halom és a zöld élőfa? valamint arról is meg kell győződve -lenni mindenkinek, hogy a Malárdy családnak ős idők óta egy férfi tagja -sem volt, a ki valami nevezetes dolgot ne követett volna el! -valamennyien mind magas hivatalokat viseltek, sőt a mostani alispán -nagyatyja nádor-ispánságra is volt candidálva. Arról a végrendeletről -pedig épen tényleges tudomással kellett bírni mindenkinek, melyben a -család hatalmas alapítója sajátságos büszkeségből akként intézkedett -utódaira nézve, hogy azok mindig büszkék legyenek ősi eredetükre és -annál nagyobbra vágyódással őseiket meg ne alázzák: tudniillik grófi, -bárói, avagy herczegi czímeket se el-, se fel-, se meg ne vegyenek: -hanem a mint valaki közülök grófságra vágyódnék, vagyoni része mindjárt -a nemesnek maradott atyafiak közt osztassék fel, hogy az elődök ne -legyenek kénytelenek pirulni az utódok előtt. És hogy az -törvényczikkelybe is volt igtatva, mindaddig, míg az ónodi gyűlésen a -kuruczok a documentumokat meg nem égették. Ugyanazon ónodi gyűlésen -ontatott ki Thurócz vármegye követeinek vére, kik közől az egyik -vérszerinti rokonság volt a Malárdy családdal. - -A Malárdyak tehát régen lehetnének bárók és grófok is, régen -viselhetnének hét, usque kilencz ágú koronát czímerükön, de nem kell -nekik, – nem kérik és nem fogadják el. – Azt azonban büszkén említhetik, -hogy a köznemesek között az ő családjok a legelső, s e részben igazat -adnak Cæsarnak, ki a Malárdy családot, – a véletlen kedvezménye által, – -jellemével megelőzte: «inkább első úr egy faluban, mint második consul -Rómában». - -Malárdy Ferencz bizton elmondhatja magáról, hogy jelenleg ő az első úr -egy megyében. - -Grófok, herczegek, a kik ott birtokosok, a várkormányzók és generalisok, -mind nem parancsolnak ott nála nélkül; tőle függ előremenetel és -megállapodás; az ő szemöldei igazgatják a szónoklatokat a megyegyűlésen; -az ő «favora» és «fastusa» eldöntő indok a bírák ítéletében; az ő -akarata a törvény. - -És az ő akaratát meg nem ingatja semmi. - -Semmi? Még ez a rengő föld sem? – Az sem. Majd mindjárt elmondok róla -egy pár adatot. - -A rémület legelső órájában, midőn mindenki elveszté lélekjelenlétét, -midőn futott az anya gyermeke bölcsőjétől, a katona őrhelyéről: -Malárdynak első gondja az volt, hogy a megyeház folyosóit végig járta, -megnézni, ha az őrök helyeiken maradtak-e? Nem találta őket ott. Hol az -őrmester? Az is elfutott. Egyetlen hajdu állt a folyosón, a ki ijedtében -nem találta a kijárást. Azt megragadta: «mától fogva te vagy a hajduk -őrmestere, és tudtul adod minden drabantnak, hogy a ki helyét el -merészli hagyni, hivatalából el van bocsátva.» A reszkető ember nem -bátorkodott ellenvetést tenni s ott maradt. Még a földrengésnél is -jobban félt az ő haragjától. - -A legveszélyesebb órákban maga mellé rendelé a megyei jegyzőket, -ügyészeket és esküdteket s sorról-sorra járva a megyeház termeit, -vizsgálatot tartott azok felett: mit állhatnak ki, meddig tartanak még? -A levéltár padmalja egészen keresztbe volt már nyilva és a szegletfalak -elváltak egymástól, hogy a padlás gerendái közé lehetett látni. - -A nagy, ódon szekrények úgy rázkódtak, úgy dörömböztek magukban, mintha -félelmes lakóik ki akarnának törni záros ajtóikon; az asztalok és székek -tánczoltak előre-hátra, és minden, a mi az asztalokon volt, tintatartók, -tollak, kések, futni készültek valamerre. Malárdy pedig kényszeríté -hivatalnokait leülni a reszkető asztalok mellé, e tánczoló székekre, -előszedegetni a dörömböző almáriumok csomagait, mártogatni reszkető -tollakkal, reszkető kalamárisokba s írni reszkető papirra reszkető -kezekkel, reszkető sorokat. - - - - -A KEMÉNY EMBER. - -A levéltárt a földszinti szobákba kelle áthelyezni, melyeknek vastag, -tömör falai nem látszottak szenvedni a földrengés alatt. Az emberek azt -mondák, hogy ez Istenkisértés; az alispán nem kérdezte tőlük, hogy mit -mondanak? - -Ő maga ott állt az egész munka alatt egy alcovenszerű bolthajtás mögött, -onnan intézte a működést. - -Valaki észrevette, hogy az a bolthajtás is ketté nyilt a tetején s e -nyilás miatt a zárkő nehány ujjnyival alábbcsúszott; csak még egy -taszítás kell neki, hogy kiváljon, s akkor az egész boltozat összeomlik. - -A jelenvolt hivatalnokok mind látták e veszélyt, de senki sem szólt az -alispánnak; lehet, hogy féltek hozzá szólni, az is lehet, hogy nem -bánták volna… - -Végre egy fiatal esküdt, kinek lelke még fogékonyabb volt az -emberszeretet, mint az illem és törvényes kötelesség parancsai iránt, -bátorságot vett magának Malárdyt figyelmeztetni: - -– Tekintetes alispán úr, az a kő mindjárt leesik. - -Malárdy előbb tetőtől-talpig nézte a hivatlan megszólamlót, azután -nyugodtan pillanta fel a boltozatra, s azzal a legtisztább csengésű, -teljes érczhangon válaszolt a hivatalnoknak: - -– Csak folytassa esküdt úr a maga hivatalos kötelességét. – Azután még -egyszer feltekinte a fenyegető zárkőre. – Egy ostoba kő nem üthet agyon -egy Malárdyt! - -És azután is ott maradt és többször nem nézett fel a kőre. Úgy állt ott, -mint egy márványszobor. És valóban illett volna szobornak. Soha szebb -férfi-arczot nem gondoltak ki a szobrászok: olyan domboru homlok, erős, -izgékony szemöldökkel, tojásdad arcz, egyenes orr, nagy, messze fölnyilt -szemek és az a hallgatva is parancsoló száj, mely ahhoz van szokva, hogy -szavait előbb találgassák, mint azok ki vannak mondva. - -A föld rángásai mindig hevesebbek lőnek, egy poros szekrény mindenestül -kidült a szoba közepére, kitálalva egyszerre előkerülhetlen -retardatumait. - -A zárkő ismét nehány ujjnyival alábbcsúszott s a kőpor hullani kezde a -papirra, melyre irtak. Malárdy még sem mozdult meg helyéről. - -Végre az utolsó percsomag is el volt takarítva, mindenki sietett ki a -veszélyes teremből; Malárdy volt az utolsó, a ki elhagyta helyét; midőn -az ajtóhoz ért, valami nagy robajjal omlott össze a háta mögött, talán -épen a bolthajtás? Hátra sem tekintett, hogy megnézze: mi volt az? Mit -törődik egy Malárdy a feje fölött függő kövekkel? - -Családja számos tagból állt. Szép delnő neje volt; felnőtt fiai, kik -mellett nevelőt tartott, a kit régi római aristocrat néven præfectusnak -czímeztek és egy kis leánya, a ki még babákkal játszott… és ez egész -családból egy léleknek sem volt szabad elhagyni a várost. Ne mondja -senki, hogy egy Malárdy fél és elfut a veszélyből. - -Pedig a delnő ideges volt és a gyermekek babonákban hittek; még sem volt -szabad a megyeház udvarát sem elhagyniok. - -Egy nagy faépület, azelőtt kocsiszin, volt lakhelyül elkészítve az uri -családnak. Annak a gerendái is egyre ropogtak, recsegtek; a kemény -szarufák néha úgy pattogtak magukban, hogy rémület volt alattuk elaludni -és rémület az álomból felrettenni; – de panaszkodni nem volt szabad. - -Az alispán maga a hajduk szobáját választá lakásául, annak a falain is -látszottak vékony repedések, s az ablakok felül és valahol egy -bolthajtás volt a falban, mind lehullott róla a vakolat, de az mégis -hihető volt, hogy ez a szoba be nem omlik. Néha ugyan a magasabbról -aláhulló omladék elzárta az ajtót, hanem azt koronkint el lehetett onnan -hordani. - -Ezen szoba alatt volt a börtön. - -És ezen börtönben most is lánczcsörgés volt hallható. - -A várnagy elkékült ajakkal jött mondani az alispánnak, hogy a szegény -rabok félnek; a föld még a halottakat is ki akarja hányni, úgy háborog -és ők mélyen e haragos föld gyomrában hallgatják az alvilági fellegek -moraját, a boszuálló föld mennydörgését, hallják, mint rázkódik fölöttük -az egész nagy épület, mint omlanak egyenkint kémények, falak a földre s -eltemetik szűk ablakaikat. A szerencsétlenek az Isten irgalmára -könyörögnek az alispán úrnak, bocsássa ki őket börtönükből, lánczoltassa -oda a Szentháromság-korlát lánczaihoz; ők meg nem fognak mozdulni onnan, -hanem éjjel-nappal térden állva fognak imádkozni. Ha meg nem hallgatja -kérésüket az alispán úr, félő, hogy erőszakkal rohanják meg börtönük -ajtaját; és a kétségbeesés erős. - -Az alispán megindulás nélkül hallgatta meg a kérelmet és a fenyegetést. - -Gondja volt rá, hogy válasza rhetoricai szabályszerű legyen; mint -itéleteinek mindegyike is a szónoklat és irály remekének tartatik. Nem -is lehetett másformát várni egy ősnemestől, a kinek az arcza antik -szobor-mintának való. - -– A kire a törvény kötelességeket szabott, az teljesítse kötelességét; a -kire a törvény büntetést mért, az viselje büntetését; a börtönben lakó -rabok dolga kiállani a rájuk itélt megtorlást, az én dolgom őrködni -fölötte, hogy az végrehajtassék. Én ime megmaradtam azon a helyen, a -hova engem kötelességem lánczol; a bűnösök is megmaradhatnak ott, a hova -őket büntetésük zárta. A veszély közelebb ér engemet, mint őket, mert -épen fölöttük lakom, s én is húsból és vérből vagyok, miként más. (Itt -nyilván hézag maradt azon gondolat számára: «de különb hús és különb -vér.») Azért tudatni kívánom a rabokkal, hogy a míg az én lépteimet -hallják fejük fölött dobogni, addig ne nyugtalankodjanak, ha pedig -erőszakot készülnek használni, tudják meg, hogy én rostélyaikon át -közéjük lövetek. - -A rabok nem csörömpöltek többet lánczaikkal, hanem iparkodtak jobban -félni a néma lépésektől odafenn, mint a haragos zúgástól oda alant. - -… Ez volt az a férfiu, a kihez Bajcsy András uramnak kellett jönni -deputatióba. - -Sápadt arczokkal, ámbár erős szívvel jelentek meg a küldöttség tagjai a -megyeház kapuja előtt; élükön az érdemes czéhmesterrel, ki ezúttal -széles rezes pallosát is felköté oldalára s átlépkedve a kapubejárást -elzáró hullatag köveken, a sötét folyosón emberi alak után kezdtek -kémlelődni. - -Pusztulás szomorú képe volt ott. A lépcsők fokai alá s feldüledezve; egy -pár ékítményi urna a bejárat közepén hevert, a boltozat itt-ott -keresztbe támogatott gerendákkal volt megerősítve, s néhol a repedéseken -keresztül látszott a nap-világ. - -Mészáros uram volt a legelső, a ki felfedezte az őrt álló hajdut, a ki -egy ajtó mélyedésébe húzta magát biztosság okáért, s a míg meg nem -látták, engedte az érdemes küldöttséget alá s fel őgyelegni, azután meg -haragosan kiálta rájuk: - -– Mit akarnak? - -A jó urak már is megrezzentek s készek valának elszéledni, ha Bajcsy -András uram bátran elő nem lép s kardját megcsörrentve, válaszol: - -– Mi deputatióba jövünk: a tekintetes alispán urat keressük. Vezessen -kend bennünket hozzá. - -Az őrt álló hajdu nem nagy kedvet mutatott az ajtó alul kimozdulni. - -– Én nem mehetek. Nem látják kegyelmetek, hogy strázsa vagyok? - -– Hát mondja meg, hol van az alispán úr? - -– Keressék kegyelmetek. Itt van a vármegye házában. - -– Az emeleten nincs, mert annak a lépcsői beszakadoztak. - -– Már az igaz. - -– Tehát ide lenn van a földszinten. - -– Biz az meglehet. - -– Mi van ebben a szobában, a mit itt kegyelmed őriz? - -– Ide nem szabad bemenni. Ez a levéltár. Be van zárva. - -– Az nem igaz: hallok odabenn járkálni valakit. - -A megszorított őr erre puskájához kapott s mérgesen kimondá: - -– No hát igen. Itt van az alispán úr; de nem szabad hozzá bemenni. - -– Nem szabad? miért nem szabad? - -– Mert dolga van. Azt parancsolta, hogy elutasítsak minden embert. - -– Jó. Tehát itt fogunk várni, a míg dolgát végzi s kijön. - -Bajcsy András uram nem azért volt nemes ember és czéhmester, hogy attól, -a mit egyszer feltett magában, az első akadálynál visszarettenjen. - -A mint a megyeház udvarán széttekintgetett, hirtelen valami jó ötlete -támadt: az alispán legkisebb leánykája, Hermina kisasszony épen ott -szaladgált az udvarban s valami kétségbeesett lepkét kergetett, a mely -maga sem tudja, miért vetődött ebbe a virágtalan házba. - -András mester kapá a fejéről a süvegét s deputatió létére utána eredt a -lepkének, azt süvegével szerencsésen lefülelte s kérges markával kivonva -a süveg alól a nyomorult párát, illő hódolattal nyujtá azt át Hermina -kisasszonynak. - -Hermina kisasszony mintegy ötéves lehetett ez időben; hanem azért -tökéletesen fogékony kebellel birt az iránta tanusított udvariasságokra -nézve. Köszönni nem volt szokása, hanem a helyett megsejté a Bajcsy -András uram órazsebéből kicsüngő carniolos pecsétnyomót s az nagyon -megtetszett neki: milyen jó volna az az ő babája nyakára (nem tudom én -minek). - -Bajcsy uram tétovázás nélkül leoldá órájáról az ősi clenodiumot s -átnyujtván azt Hermina kisasszonynak, azt kérdé tőle, hogy van-e neki -hát szép bábuja? - -– Van bizony, még pedig olyan, a melyiknek haja is van. - -– De olyan nincs úgy-e, a melyik a szemét is kinyitja, meg lecsukja? - -– Hát maga látott olyant? Kérdé Hermina kisasszony megilletődve. - -– Láttam bizony. Azután még sír is, mikor megszorítják. - -– Hol van az? hol látta? - -– Otthon van nálam! én vettem. - -– Hát kinek vette? Van magának leánya? - -– Hát én azt a kis-kis Hermina kisasszonynak vettem. - -– Ah!… Hol van? - -– Jaj nem tudom, hogy a tekintetes alispán úr megengedi-e a -kisasszonynak, hogy azt elvegye tőlem? - -– Oh a papa nekem mindent megenged. - -– De mégis jó lesz előbb megtudakolni tőle; tudja a kisasszony, ha az -alispán úr megharagszik, majd engem ver meg. Hanem hát menjen be a -tekintetes alispán úrhoz, s kérdezze meg tőle, szabad-e egy embernek -bemenni hozzá, a ki magának egy babát akar adni. Aztán ezüstből van a -czipellője, arany a fésűje. - -– Ne féljen semmit, majd mindjárt beszélek én a papával; szólt Hermina -kisasszony, pártfogó kézszorítással biztosítva a czéhmestert s menten -sietett az alispán szobája felé. - -Az őrt álló hajdu bátorkodott a kisasszonyt figyelmeztetni, hogy oda -bemenni nem szabad. Az alispán úr megtiltotta ezen az omladékos helyen -való járást. - -Hermina kisasszony azonban fenyegető piczi ujját neki mérve a vén bajnok -fejének, komoly figyelmeztetésül monda: - -– János, meg ne haragítson, azt mondom, mert tudja azután, hogy baj lesz -belőle. - -János valószínűleg emlékezett a fenyegető kis hatalom nagy befolyására s -nem mert több ellenvetést tenni, hanem beereszté a kisasszonyt. - -Nehány percz mulva visszajött Hermina kisasszony, jót csípett a strázsa -karján: minek áll az útjába? azzal odasietett Bajcsy András uramhoz s -megfogva a férfi izmos tenyerét, azt mondá neki, hogy menjen vele. - -János hajdu ezúttal nem merte Bajcsy uramnak útját állani: ezen comitiva -mellett szabad ki- s bejárás volt az alispánhoz. - -Bajcsy uram hóna alá nyomta süvegét, kardját karja alá vette, s illő -embertudással lépett be a megye főnökéhez. - -Malárdy ott várta őt az ajtó előtt, olyan közel az ajtóhoz, hogy a -belépőnek épen vele szemközt kellett megállani. Onnan nézett rá büszke, -agyonnyomó tekintetével. - -Bajcsy uramat ez nem hozta zavarba s nem feledteté el vele a csinos diák -üdvözletet, melyet készen tartva hozott: - -– Servus humillimus perillustrissime domine Vice Comes! - -– Mit akar az úr? kérdé tőle Malárdy hidegen, röviden, visszautasítólag. - -Bajcsy uram összeszedte testi-lelki erejét, föltéve magában, hogy nem -fog elszédülni, bármennyire nézzen is a szeme közé ez a félelmetes -férfi. - -– Ego nobilis Bajcsy András, csizmadiárum czéhmester in loco, jövök a -tekintetes alispán úrhoz, qua deputatio, azon alázatos instantiával, -hogy minekutána Isten ő szent felségének tetszett e mi nyomorult -városunkat olyan csapással meglátogatni, a minő még az egyptomi plágák -között sincsen feljegyeztetve; e mi boldogtalan városunknak békességes -lakói összejövének a rácz temető helyén és ott megegyezének egymás -között: miszerint ne legyenek e város falain belűl emberek, a kiknek -ajkai zárva maradjanak e közinség napján; hanem hogy imádhassák Istent -mindnyájan, szabad legyen minden hitbeli felekezetnek e város ingadozó -földén olyatén faépületeket építeni, a melyekben Istent imádhassák. E -végett küldettem én a tekintetes alispán úrhoz, és még többen mások, a -kik kívül az ajtó előtt várakoznak. - -Bajcsy uram rendben elmondá beszédét és nem akadt bele, pedig az alispán -arcza minden szavánál haragosabb vonásokat vett föl; kemény, égető -szemeivel a beszélő szemeibe fujta haragja delejét, szemöldökei -mindinkább közeledtek egymáshoz, mint két fekete felhő, s a mely -perczben Bajcsy elhagyta beszédét, hirtelen odalépett hozzá, egészen -közel eléje, úgy, hogy kinyujtott ujjahegyével annak mellét érinté; -csattanó hangon kiáltva rá: - -– Lázadó! - -E szörnyű nevezésre összerendült a jámbor férfi. - -Az alispán felszakítá az ajtót, hogy láthassa, kik vannak még jelen. - -– Hogy hivják önt? kérdezé a legközelebb állótól. - -Az nyugodtan vallá meg nevét. - -Aztán a többit, mind sorban: egy sem tagadta el nevét nem rettentek meg -a vallatástól. - -Akkor kinyujtá feléjök kezét az alispán és szigorú hangon mondá: - -– Önök mindnyájan, a kik itt jelen vannak, felelősek azon tárgyért, mely -a leggonoszabb lázadási kisérletnek nevezendő. Ön pedig, szólt Bajcsyra -mutatva, mint e zendülés coryphæusa, fejével játszik és foglyom marad. - -Bajcsy András nyugodtan emelé fel fejét s e perczben úgy állt megrémült -társai között, mint egy viador. - -– Én uram! szólt középső ujjával mellére mutatva; én nemes Bajcsy András -vagyok; igaz armalista nemes ember és igaz keresztyén. Mint nemes embert -védelmez engem a primæ nonus, és senki az én vállamra kezét nem teheti, -a míg törvényes itélet nem hozatott ellenem; mint keresztyént védelmez -az én erős hitem; és senki engem meg nem rémít abban. A mit én kértem, -abban nincs semmi törvényellenes, és a kérelem nem lázadás. A miért is -én vissza nem vonom azt, sőt megújítom újra, s ha szenvednem kell azért -a mit cselekszem, kiállom azt is, és nem tartom nyomorult testemet -drágábbnak az én uram Megváltóm testénél, a ki megostoroztatott és -megfeszíttetett, s szegekkel és dárdákkal keresztül szuratott. Itt -vagyok, itt állok és elmondom, a miért küldettem. - -Malárdy észrevette, hogy kivel van dolga. Nem egy ijedező öreg -mesterember az, a ki tekintélyes nagyur haragos szavától elsápad és -elfeled beszélni, hanem egy gonosz rajongó, a ki büszkeségét találja -abban, hogy a veszedelmet keresse. Ez iránt változtatni kellett a -fegyvert. - -Hidegen lenézte, félre fordult tőle, s azután hátrament szobája -legutolsó szegletébe, ott leült, kis leányát ölébe vette s azzal kezdett -el beszélgetni. - -De Bajcsy uram bölcs ember volt. Ő is megcserélte fegyverét. - -– Tekintetes alispán uram, szólt igaz érzékenység hangján. Milyen szép -családdal áldotta önt meg az Isten; szép derék fia, leánya van. E derék -gyermekek egykor mind a mi ivadékaink előkelői lesznek; és uraságod -nevét mindenfelé emlegetni fogja a nép. E gyermekek jövendő boldogságára -kérem a tekintetes urat, legyen kegyelemmel a mi kérésünkhöz, szerezze -meg fiai számára azt a szeretetét a jámbor köznépnek, a mi többet ér a -világ minden dicső hivatalainál, hogy mondhassák egykor a mi utódaink: -ime ez is azon Malárdy utóda, a ki megengedte nekünk, hogy Isten előtt -egyenlőek legyünk mindnyájan, s ne legyen e mi városunknak fele népe -néma, valahányszor a mi urunknak napja vagyon!… - -A kemény férfiu arcza hideg, változatlan maradt, mintha nem is értené -azt a nyelvet, a melyen hozzá beszélnek, mintha nem volna ő más, mint -egy kegyetlen examinator, a ki előtt félénk tanítvány mondja fel -leczkéjét. - -Pedig Bajcsy uram olyan szépen tudott kérni, olyan mély érzelem látszott -becsületes arczán, midőn azt mondá: úgy áldja meg az ég az alispán -családjának kicsinyét és nagyját, és azokat, kiket leghívebben szeret, -és azokat, kikben legtöbb reménye van. - -Midőn a publicanus férfi elvégzé beszédét, a hatalmas ember hidegvérrel -fordult hozzá: - -– Van önnek még valami mondanivalója? - -– Nekem nincs; – de van az Úr Istennek! - -És mintha prófétai ihlet szava lett volna e mondás, azon pillanatban -ismét megrázkódott a föld; csak egy reszketeg lázas borzalom volt az, -mintha ajtókon és ablakokon egyszerre száz kéz zörgetne; de e kitartó -rendüléstől lassankint levált egy nagy darab kőragasz a szoba -padmalyáról, épen az alispán kedvencz leányának feje fölött, egy egész -négyszögölnyi térről; – a kemény ember nem látta meg azt, mert daczos -megvetéssel nézett a lábai alatt ingó földre; hanem a publicanus -meglátta, mert felnézett az úr Istenhez, kiről beszélt. Csak egy -pillanat, és a szép elkényeztetett gyermek, ki szemefénye volt az egész -családnak, halva hever atyja lábainál: e pillanat alatt odaugrott Bajcsy -uram, két karjával és tulajdon testével elfedezte a gyermeket; egy -surtató robbanás hallatszott, a leomló vakolat-tömeg mindenestül a férfi -fejére hullott, s azon törött darabokra. - -Bajcsy András véres fővel állt fenn e zuhanat után a szoba közepét -ellepő omladék között. A kőragasz két-három sebet ütött fején s valami -szédítő kábulást támaszta agyában. Csak annyit látott, hogy egy holtnál -is halaványabb férfi áll vele szemközt, a kihez ő e szavakat intézi: -«engeded-e uram, hogy a mi házunkban beszéljünk az Istennel?» és hogy az -a férfi egy alélt gyermeket vesz ki kezeiből, s e gyermekkel ölében -sietve, futva hagyja el a szobát. És azután ismerős emberek jönnek be -hozzá; őt felemelik a földről, hová ki tudja miért feküdt le, s fejét -vízzel locsolják, a minek nem igen örül, és olyasmit suttognak fülébe, -hogy az alispán megengedte, miszerint miatta cselekedjenek, a mit -akarnak; – ez többet ért a fejére, mint a hideg víz; azután végképen nem -tudott magáról semmit, úgy, hogy midőn másnap délben otthon puha ágyában -felébredt, s mellette virrasztó leányaitól megtudta, hogy odakünn a rácz -temetőn már készen áll a nagy faépület, gerenda-toronynyal az elején, -bádogcsillaggal a hegyén, húsz sor paddal mind a két oldalán s fehérre -festett szószékkel a közepén, és hogy a hivek mind ezért Bajcsy uramnak -köszönnek legtöbbet, mint a ki az alispánhoz el mert menni deputatióba, -s hatalmas beszéddel és a kisasszonyka megmentése által az engedélyt -kieszközlé: hát akkor Bajcsy uram egyenesen azt hitte, hogy száz -esztendőt álmodott keresztül. - -Mondhatták azután Bajcsy uramnak, hogy ennyi meg ennyi lyuk van ütve a -koponyáján, a miket ilyen meg olyan emplastrumokkal kell tapaszgatni; -nem törődött semmi testi bajjal, felkelt, felöltözött, hóna alá vette a -zsoltárt s két szép ifju hajadon leányát két felől maga mellett -bocsátva, sietett a – templomba. - -A templomba! Oh mi édes szó volt ez akkor. Mai emberek nem tudják azt -felfogni többé; ha lovardáról, bálteremről volna a szó, ha vasútkérdés -volna, talán értenők a lelkesülést, talán tudnók képzelni azt az -izgalmat, hogy álltak meg az emberek minden utczaszegleten, hogy -tolongtak az utczákon, hogy beszéltek lelkesült ajkak csudálkozó -szemeknek: hogy a rácz temető terén áll a templom, a csillaggal tetején, -az omladozott házakon keresztül messzire ellátszik a csillag. - -Most is látszik még a csillag; még magasabb torony tetejéről: de bizony -már nem igen beszélünk róla. - -Hajh akkor nevezetes látvány volt az! – Olyan sűrűn állt az ember benn a -házban, hogy mozdulni nem tudott egymástól, édes apák, anyák, felvették -gyermekeiket karjaikra, hogy ők is lássanak és halljanak, hogy ők is -énekelhessék a verset: - - «Im eljöttünk nagy örömmel - Felséges Isten - A te szentidnek gyülekezetibe!» - -Az volt az ének, az volt a sirás! A vén ősz férfiak barázdás orczáin -hogy csurogtak le a könyek, a míg ajkaik énekeltek; és a kik egymásra -néztek, még inkább könyre fakadtak; és a midőn felment a szószékbe a -lelkész, hogy nem tudott sokáig megszólalni az elfogódás miatt, hányszor -kellett félbeszakasztania beszédét a szivét terhelő érzelemtől, s midőn -erőt adott neki a magasztos ihlet, hogy rázta meg átható szavával a -hivők lelkeit, hogy emelte fel őket az ingadozó földről a soha nem -változó égbe, mely arczát meg nem másítja soha, miként a föld és az ő -gyarló halmai… - -Pedig ha leirnám ide az egész beszédet, alig találnának abban az -előrehaladt kor bölcsei egyebet avult mondásoknál, s ódon nyelvtani -hibáknál. - -Hanem akkor az volt – a dolgok természete, hogy mindez igen szépnek -tartatott: az ifjak és asszonyok még a templomból eltávoztuk után is -arról beszéltek, az öregek pedig, kiket neveze a nép presbytereknek, ott -maradtak köszönetet mondani nagytiszteletű Gutai Thaddeus uramnak, -felkérték őt, hogy legyen ezentúl az ő egyházuk lelki vezére állandóul, -megajánlották a papfizetést, fogadást tettek iskola-alapítás iránt s -nagy összegeket igértek e szent czélokra, mihelyt az Ur elfordítja -felőlük e csapást. - -Azután megválaszták Bajcsy uramat kurátornak, mely tisztes hivatalt ő -menten el is vállalá, s számadást tőn a presbyterium előtt a rábizott -pénzről; s készítődött egy nagy épület gyalult fából, vaspántokkal jól -megerősítve, befestődött kívül és belől olajos festékkel, vevődött -selyemterítő az ur asztalára, nemkülönben ezüst tányér és serleg az ur -vacsorájához stb.; a számadás végén hallható volt pedig egy különös -kiadás, mondván: «egy aranyos bábuért a tekintetes alispán úr -kisasszonya számára kegyes pártfogása miatt». - -És vala az összes kiadás mindezekért – egy rénes forint és negyvenkét -vastag krajczár kongó pénzben:… a többi ingyen adódott és csinálódott. - - - - -AZ ELSŐ FEJSZECSAPÁS. - -Naponkint háromszor szóltak a kis csengetyűk az apró tornyocskákban, a -hevenyészett haranglábakon; mindennap háromszor látogatta minden -vallásfelekezet hive fénytelen templomait, a mik e napokban egészen -hasonlítottak egymáshoz; leginkább azáltal, hogy a külön templomba járók -megtanulták egymást szeretni. - -Ime ennyi pusztulásra volt szükség, hogy az emberek szeressék egymást. - -Ezen napok emlékére történik az, hogy a sokszor meglátogatott város népe -a csapás évforduló napján háromszor keresi föl templomait most is: ez -mindenkinek egyformán ünnepe; a mai ó és új naptárban egy napra esik. - -E nap általános bőjt minden felekezetnél, a mit meg nem tartani -szívtelenség. - -E napon nem esketnek házasulandó párokat össze. - -E napon nem szabad zenének szólni senki házánál, sem a csapszéket -megnyitni, sem a piaczon árulni; ez sötét, gyászoló, szomorú nap; ez az -emlékezés napja ama szomorú sírokra, a mik egy napon megnyiltak az élők -lábai alatt, hogy őket eltemessék, és mindenki jól tudja azt, hogy háza -most is ezen sírokra van építve, és hogy most is él az, a kinek szavára -a hant megelevenül. - -Azért ez ünnepnapot el nem feledi senki. - -Tizennégy napig tartottak a föld rejtelmes háborgásai; de nem oly erővel -többé, mint kezdetben. Az ima felhatott az égbe: a föld nem repedezett -meg többé, a vizek nem hágtak át partjaikon, a kútakban ismét -megtisztult az iható víz, a földingások mindig hosszabb időközökben -jelentek meg, s nem hallatszott előttük többé az a félelemgerjesztő -zúgás, az a föld alatti orkán; – végre egészen elmaradtak: egy egész -napon semmi rengést nem lehete észrevenni, és azután második, harmadik -nap jött, elmult egy egész hét a veszély megújulta nélkül. Akkor a -merészebb emberek kezdtek visszatérni kőházaikba, kezdték igazgatni -falaikat, bevakolni a repedéseket; mindig többen vettek maguknak -bátorságot, a romokat újra házakká alakítani; a város lassankint -visszanyerte előbbi alakját; az utczákról, a köztérekről kezdtek -eltünedezni a hevenyészett faházak, laksátorok; a ledült tornyok -omladványait félretakaríták s a magas karcsú lobortetők helyett -betakarták azokat alacsony födelekkel. A templomokat újra feldíszíték, a -rongált festményeket kijavíták, az oltárokat felemelték; és még azután -sok ideig látogatott hely volt a templom; minden ember azzal kezdte -reggeli munkáját, mert hiszen nem lehete még tudni, béke van-e odalent, -vagy csak harczi szünet? - -Azután hetek, havak multak; a borzalom napjainak emléke mindig jobban -szürkült; az emberek kezdtek beszélni másról is; a mindennapi imádság -kezdett már teherré válni: elég, ha a vén asszonyok és az iskolás -gyermekek járdogálnak a templomba, komoly embereknek dolguk is van. Kiki -lát munkája után s a mint egy év elmulik a rettegés napjai után, alig -emlékezteti az embereket más a lefolyt aggodalmakra, mint az a szürkére -festett fatemplom ott a rácz temető közepén. - -Annyi rögtönzött faház eltünt az utczákról, a miket akkor rémült emberek -építettek maguknak, és ez még mindig ott áll. - -Pedig hiszen már vége a veszélynek, nincsen szükség semmiféle faházra: a -jó Isten is kibékült városunkkal, talán nem is kellene annyit -alkalmatlankodni nála mindenféle embereknek? Hiszen csak addig kellett -az, a meddig nagy volt a veszély. - -Úgy látszik azonban, hogy ezt az atyafiak nem akarják belátni. - -Sőt még iskolát is állítottak fel és abba tanítókat hozattak -Debreczenből, a híres collegiumból. - -Sőt még egy külön házat adtak állandó lakásul nagytiszteletű Gutai -Thaddeus uramnak és ellátták őt bőséges fizetéssel; curatort, egyházfit, -presbytereket választottak egymás közül, és azokat továbbra is -megtartották pedig hiszen már Isten jóvoltából egy esztendeje lesz, hogy -mindezekre nincsen szükség… - -… Egy szép reggel nemes Bajcsy András uram tarsolyos hajdu kezéből szép -hosszú levelet kapott a tekintetes alispán úrtól, nagy sárga pecséttel a -közepén, czimezve a csizmadiák czéhmesterének és az atyafiak -főgondnokának. - -Bajcsy András uram nem gondolt egyebet, mint hogy a tekintetes alispán -úr őt ezennel ebédre hívja úri asztalához, tisztelt családjának -bemutatandó kedvencz gyermeke életének megmentőjét, minél fogva szépen -kérte a hajdut, hogy várja meg az izenetet. - -Azzal ollóval felmetszé a pecsétet, nehogy ketté törje rajta a becses -családi czimert s kibontván az iratot, kitölté belőle a porzót és a mint -végig olvasá a levelet, szép gömbölyű arcza lassankint ötszegletüvé -kezdett válni, homlokán mély goromba ránczok huzódtak össze, két hegyes -bajusza reszketett az olvasásban és izmos ujjai között reszketett a -papiros, mintha maga is félne tudtára adni azt, a mi lapjára van irva. - -Az volt ama levélbe irva, hogy az érdemes főcurator úr, miután a -földrengés elmult s véle az Úr haragjának minden jelei, gondoskodjék -róla, hogy az a bódé onnan a köztér közepéről, mint a melynek építésére -csak speecificus alkalomra adódott engedély, immár szükségtelenné -válván, lehordassék és ne legyen ottan többé. - -Bajcsy András uram két leánya szörnyen megijedt, a mint a czéhmester úr -e sorok olvasása után hirtelen szegen függő kardjához rohant s azt -oldalára felköté, villogó szemeiből s versengő arczából nem látszott ki -egyéb szándék, mint hogy ez órában ama karddal valakinek le akarja vágni -a nyakát. - -A két leányzó ijedten borult András úr nyakába, ki is, a mint első -fellobbanásából magához tért, ismét leoldá a kardot oldaláról, átadá -leányainak, hogy akaszszák fel azt a szegre; maga pedig előkerese egy -szűknyakú kalamárist s miután abból egy kurtaszárú toll segítségével -valami koromszínű nedvet meríte elő s azzal mind az öt ujját alul és -felül betintázta: fogá a neki küldött levelet s mindjárt az alispán neve -alá kezdve a sort, odamázolá nagy gömbölyű betükkel e gömbölyű mondást: -«hoc non faciam!» A tinta elcseppent: annál jobb. Legalább elég nagy -punctum van a végin; azzal egy bicsakkal porzót vakart rá a falról, s -megfordítván a levél borítékát, ugyanazon borítékba lepecsételé az -indorsált parancsot; ráirta kívül Malárdy czimeit; azzal odanyomta azt a -hajdu markába s megfogván annak a gallérát, igen nyájasan kipenderíté az -ajtón. - -Mikor azután a hajdu eltávozott, akkor leborult az asztalra és elkezdett -sírni keservesen. Ott zokogott sokáig és megrémült gyermekei együtt -sirtak vele; pedig csak ő maga tudta, hogy miért? - -Nem is mondta meg nekik, hogy mi baja van? hanem vizet kért, megmosta -szemeit, hogy senki se lássa érzékeny voltát, midőn az utczára kilép. - -Azzal rögtön sietett nagytiszteletű Gutai Thaddeus uramhoz, a ki bölcs -és tudós férfiu vala, s ilyen bonyodalmas ügyekben egyedül ő tudott -tanácsot adni. - -Egy szerény kis fehérre meszelt ház, roppant nagy zöld kapuval a gombai -töltésen, volt a nagytiszteletű úr laka; akkori építkezési mód szerint -belül az udvarra nyiló folyosóval ellátva, mely végtől végig terítve -volt itatós papirosok halmazaival, mikben különféle mumiákká leendő -növények száradtak az árnyékban, mikkel a nagytudományú férfiu füvészeti -gyüjteményét gazdagítá. - -Bajcsy uram ügygyel-bajjal átlépkedett a minden útat elfoglaló -papirosokon, s ekként a nagytiszteletű úr dolgozó szobájához jutva, -benyitá az ajtót. - -Nagytiszteletű Gutai Thaddeus uram magas, erős termetű férfi volt, -dúsgazdag hajfürtökkel, szép szabályos arczczal, beszédes szemekkel, s -bárha a sok tudomány miatt e termet rendesen meggörnyedt, e hajfürtök -kuszáltak voltak, ez arcz avult papirosok szinét vette is fel, s e -szemek ellankadtak, de a lelkesülés perczeiben egy próféta alakja, -lángoló arcza és tűzszemei voltak azok ismét. - -A nagytiszteletű úr ez alkalommal úgy el volt foglalva egy igen szép -példány Oenothera biennis leveleinek kiegyengetésével, mik a -szárasztóban kissé ránczot vetettek, hogy Bajcsy uramnak második -köszöntésére sem adott választ; pedig Bajcsy uram addig meg nem mozdult -az ajtóból, határtalan vágygyal birván kimutatni azt, miszerint senki -iránt sem érez annyi tiszteletet, mint papja iránt. - -Csak ismételt köhögés és lábsurolás ébreszté fel a lelkészt tudományos -elmélkedéséből, s még akkor is, a helyett, hogy «tessék előbbrekerülni -Bajcsy uramnak», azt mondta neki, hogy «öt hímes és egy anyás». - -A nagytiszteletű úr szenvedélyes természetbuvár volt. Füvészeti -buvárlatai hirhedettek voltak egyik collegiumtól a másikig s szava -eldöntő volt a műkifejezésekre nézve. - -Bejárta a két haza minden bejárható hegyeit és völgyeit füvek és gombák -ismerete végett, s nem volt az a víz fenekén rejtőzködő békavirág, a mi -csak lopva tekint fel egy reggeli órára a napvilág elé, a melyet Gutai -uram meg ne lesett és gyüjteményébe ne sorozott volna; nem volt biztos -az a kőszikla tetején élődő moha, melyet sem ember, sem állat el nem -fogyaszt, hogy Gutai uram le nem szakasztja és hasznát nem veszi, s a -legparányibb fűben elbuvó virág bizonyos lehetett felőle, hogy ha Gutai -uram azon megy, meg fogja őt szólítani és nevén nevezi; s a legkevélyebb -separatisták, mik csak Erdély kiválasztott havasaiban élnek, mik -válogatnak a földben, vízben és levegőben; nem tenyésznek másutt, mint -égerfák alatt, porhadt fa földében, meleg vizek partján, erős sziklák -fölött; – és a büszke aristocraták, a májvirágok, czebravirágok, mik -csak csudára jelennek meg itt-amott, pompás alakzatukkal kérkedve; -mindezek bizonyosak lehettek felőle, hogy a nagytiszteletű úr rég -megkeresztelte őket, személyleirással ellátta és ismerősei közé sorozá. - -E mellett, az igaz, hogy nem egyszer megtörtént a nagytiszteletű úrral, -miszerint saját egyetlenegy fiának a nevét úgy elfelejtette, hogy mikor -a gazkópét valahonnan a háztetőről, vagy a most befagyott jégről s egyéb -életveszedelmes helyekről be kellett kiáltoznia, összevissza válogatott -a naptárból: «Te Sándor, László, Vincze, vagy mi neved!» Míg végre -rájött, hogy Lőrincznek híják a semmirekellőt. - -Ezt a szórakozottságot egy ízben annyira vitte, hogy az utczákon -andalogtában egyszer valami kis árvaleányt talált meg, a ki még nem -tudta, hogyan kell koldulni, csak nézni tudott szörnyű keservesen nagy -nefelejtskék szemeivel; Thaddeus úr felvevé e botanicus találmányt -kezébe és hazavivé őt feleségéhez, azt mondván neki, hogy ezt örökbe -fogadja, mivel hogy az ő házasságuk úgy sem vala gyümölcsöző s csak -akkor jutott eszébe, hogy hiszen van már egy, a kit Gáspárnak, -Menyhértnek, Kristófnak vagy mi a csodának neveznek. Épen most hajított -be egy ablakot az istentelen. - -Hanem azért csak ott tartá magánál a talált leánykát Thaddeus úr, s -Rozália, a nagytiszteletű úr hű hitvestársa, sokkal kegyesebb asszonyság -volt, hogysem azért megneheztelt volna, sőt inkább azt a véleményét -nyilvánítá, hogy egykor ez a kis leányka fogja ő neki mindazon bánatot -kárpótolni, a mit az a másik okozand. - -A kis leány, a ki legfeljebb három éves lehetett akkor, annyit tudott -saját magáról mondani, hogy az ő neve Lila, és ennek köszönheti azt a -szerencsét, hogy a nagytiszteletű úr az ő nevét is el nem feledte, mint -azét a másik gézenguzét; mivel hogy a füvészkönyvben Lila virágnév; s ha -olykor a magyar nevét elfelejtette is, a latin mindjárt eszébe jutott: -Syringa vulgaris; szegény kis leánynak nagyon hozzá kellett szokni, hogy -mikor «Syringa vulgaris»-t hall kiáltani, akkor ő szaladjon. - -A mi hatalmas természetbuvárunk tehát azon pillanatban, a midőn Bajcsy -uram hozzá belépett, épen a legnagyobb műgyönyört élvezé, egy hosszú -csészéjű halaványsárga virágot tartván kezében, melynek egy pár atyafia -már szétbonczolt állapotban hevert az asztalán, kettő-három pedig a -szárasztóban adá ki lelkét. - -– Üdvözlöm, főcurator uram, üdvözlöm; ez valóban nagy öröm, nézze csak -kegyelmed, nézze ezt a ritkaságot. Tudja-e kegyelmed, hogy mi ez? - -Bajcsy uram azt akarta rá mondani, hogy valami paréj, de Tádé úr nem -engedte felelethez jutni, hanem folytatá diadalmas arczczal beszédét, a -per alatti virágot hegyes bonczkésére szúrva. - -– Ez azon Oenothera biennis, a mely egyedül Virginiában terem, és -azonkívül még a kegyelmetek városának szigetében található. - -– Jaj, édes nagytiszteletű uram, szólt nagyot sóhajtva az érdemes -curator; én is kaptam egy virágot, a mely felől nem bánnám, ha épen csak -Virginiában teremne és a mi városunkban soha ki nem kelt volna. - -– Nos, nos, mi lehet az? kérdezé a nagytiszteletű úr, két keze ujjait -összedugva, a mi nála mindig nagy boszuság jele volt; épen nem birta -elképzelni, hogy történhetett volna ezen városban olyan fontos esemény, -mely az Oenothera biennis föltalálását ellensulyozza, vagy azt épen -háttérbe szorítja. - -Bajcsy András uram elmondá neki a sajnos történetet. Az alispán levelét -és válaszát, a mit ő adott rá; és hogy már most mitévők legyenek ők a -dologban? - -Nagytiszteletű Gutai Thaddeus uram e szavak alatt csendesen összecsuká -az ő füvészi gyüjteményét, s azután lehajítá azt az asztal alá: holmi -virágmaradványok voltak az asztalon, azokat lesepré kezével, a mi nagy -eset volt nála. - -És egész alakja, egész arcza elváltozott e néhány percz alatt. - -Az összegörnyedt férfi, kit iróasztala mellett könnyen nyomoréknak -nézhettek, a mohos tudós, a comicumig vitt szenvedélyével, elhanyagolt -viseletével, a szórakozott bágyadt tekintetű bölcs, egyszerre délczeg, -athletai termetté magasult fel, arczán és szemeiben az ihlet és -magasztos elhatározottság tüze lángolt, ajkairól elmult minden hiú -gyöngeség; ezen szónál a gyönge férfiúból, ki önmagával is tehetetlen -volt, egy hős lett, ki ezrek helyett tud szólni és tenni. - -Felállt, magára ölté lelkészi palástját, felköté széles selyem övét, és -bátor hangon monda Bajcsy uramnak: - -– El fogunk menni az alispánhoz és szólani fogunk előtte a mi szivünk -szerint. - -És széles izmos kezével odaütött mellére, mintha azt értené, hogy ott -szív van, még pedig igazi szív! - -Bajcsy uram kész volt erre az útra. Már egyszer megtette azt, még pedig -olyan társaságban, a hol ő volt a legbátrabb ember, s a legjobb szónok. -Miként rettent volna vissza most, midőn Gutai Thaddeus járult előtte. -Bizonyára ő utána keresztül mert volna menni még a halál országán is. - -A két nevezetes férfiú épen reggeli kilencz órakor érkezett meg Malárdy -szállására, ki a megyeház jobb szárnyán lakott. - -A bejelentő hajdu azt a választ hozta nekik, hogy az alispán úrnak -előkelő vendégei vannak; várjanak künn a folyosón. - -Úgy cselekedtek. Egyik ember a másik után jött-ment, ki és be az alispán -ajtaján; hivatalnokok, ügyes-bajosok, patvaristák, még hajduk is. Ezek -mind előkelő vendégek voltak, kiket a jámbor férfiaknak ki kellett -békével várni. - -Tíz órakor egyedül maradt Malárdy, akkor ő maga jött ki az ajtón, -díszruhájába öltözve, nyusztprémes mente nyakában, fejébe nyomva -aranyvitézkötéses kalpagja, a gyémántos forgóval. - -Büszkén lenézte a két férfiut és engedte őket levett kalappal maga -mellett menni, hallgatta is, nem is, hogy mit beszélnek. A megyegyülés -nagy tereme ajtajánál röviden annyit mondott nekik: - -– A gyülés megkezdődött, a míg vége nem lesz, addig nem beszélhetek -kegyelmetekkel. - -Ott egy csoport dolmányos úr körülfogta mindjárt s elzárta a -hozzáférhetést a két követ elől. - -Odabenn hosszasan tanácskoztak az urak, tartottak beszédeket, s -megvivátozták egymást; a két követ délutáni négy óráig ott állt a -folyosón és várta az ülés végét. - -Egyszer azután zörögni kezdtek a székek, kiverték a tollakat az -asztalhoz, az ünnepélyes mondatokat köznapi zajgás váltotta fel, az -ülésnek vége lett. A nagy teremajtók szétnyiltak: egyik zsinóros mente a -másik után tünt el, patvaristák, hajduk, ólomgombos nemes urak -kiszállingóztak; csak az alispán nem jött ki. - -Ő a mellékszobaajtón át a választottakkal együtt az ebédlőbe sietett s -az ebéd sokáig fog tartani. - -Esti hét óra vetett véget az úri lakomának. A két férfiu ott várakozott -folyvást a tornáczban. Néha a nyitott ajtón jókedvű lárma hangzott át -hozzájuk s felderítő pohárcsengés, ők pedig nagyokat sohajtottak -magukban, s gondolkoztak hosszan-hosszan, és megtörtént velök az a -«mindennapi csoda», hogy a mint megszólaltak, egyszerre egy dolgot -mondott mind a kettő, a mi olyan csudálatos tünemény egy ismeretlen -világból, – és még nem irtak róla könyvet a bölcsek. - -Azonban vége szakadt az ebédnek is; nagyokat ásítottak odabenn; -egymásnak egészségére kivánták az ebédet; Malárdy hangja kezdett -kihangzani a közzajból, a mint az ajtó felé közeledett. Az ajtó kétfelé -nyilt, s az alispán ismét szemközt állt Bajcsy és Gutaival. - -Egy perczre visszadöbbent tőlök, azután magas tekintettel szólt feléjök: - -– Hiába jönnek hozzám: quod scripsi, scripsi; quod dixi, dixi. A mit -irtam, megirtam. Ha holnap le nem hordatják kegyelmetek az épületjüket, -holnapután majd lehordatom én. - -Azzal karjára ölté valamelyik tisztitársát, s közönyös beszédet kezdve, -eltávozott lakosztályába. - -Gutai uram és Bajcsy uram szótlanul mentek le a lépcsőkön; midőn a -megyeház ajtajában kezet szorítva egymástól elváltak, egyszerre mondá -mind a kettő: - -– Mink is ott leszünk. - -Másnap déltájon a jámbor német ácsmester meglátogatta Bajcsy András -uramat. A jó német polgár igen szomorú volt; a mint megfogta Bajcsy uram -kezét, el sem akarta többet ereszteni. - -– Miért olyan szomorú, mester uram? kérdé tőle Bajcsy, pedig magán is -elfért volna a vigasztalás. - -A német úr különféle variatiókban köhögött, s azután azt felelte: - -– Akarok elmenni a várostól; aztán akarok nem visszajönni többet. - -– Hát miért? - -– Csak. Jobb nekem Győrbe. Mesterség ott is van. Aztán más világ van. - -– De hát mi baja, mester uram? Tán a tanácsbeliek? - -– Nincs, nincs. Tanácsbeli jó ember. - -– Rosszul megy a kereset? - -– Az sincs. Házteteje sem megy ki módiból. Ácsmester szükség mindég. - -Utoljára is csak annyit vallott meg a jámbor férfi, hogy jobb Győrben, -mert ott a zsidónak is szabad imádkozni, meg a pogánynak, és az -eretneknek; és hogy ő igaz vallásos ember, a ki a maga hiteért meg tudna -halni, de a máséhoz egy ujjal sem nyulni; és hogy ő semminek sem oka, -valamint az egész polgárság sem, sem pedig a tekintetes tanács, sem a -főtisztelendő urak, hanem egyedül a tekintetes alispán úr: az pedig -Győrben már nem parancsol; tehát ennélfogva áldja meg az Isten Bajcsy -uramat és minden rendű és rangú polgártársait, ha most nem is, de -időjártával. - -Néhány óra mulva azután megtudá Bajcsy uram, hogy mi volt az ácsmester -keserűségének oka? A jámbor úr parancsot kapott Malárdytól, hogy holnap -reggel azt a faépületet ott a téren bontsa széllyel. - -A jó német polgár inkább elhagyta a várost végképen, mint hogy kezét -tegye azon szerény házra, a melyet ő maga épített, a mibe ő maga verte a -szegeket saját kezével és ingyen. – Tehát a rendelet már ki volt adva. - -A városbeli ácslegények megtagadták a szolgálatot ennek végrehajtására. -A hajóépítők és molnárok, szintén visszautasíták a parancsot; erővel nem -lehete őket kényszeríteni arra. - -Malárdy tehát falukról rendelt be ácsokat és napszámosokat robotban, a -kik akaratát végrehajtsák. - -A következő nap reggelén, midőn korán hajnalban megjelentek a munkások a -parancs végrehajtására, bámulva látták, hogy az épület tele van -emberekkel, a kik ott énekelnek. - -Ilyenkor nem kezdhettek a munkához, várniok kellett, míg azok odabenn -elvégzik. - -Azonban az ének elhangzott, következett az imádság; azután megint éneket -kezdtek. Egyik csoport ember, asszony, gyermek kijött az ajtón, helyette -másik csoport bement, aztán folytatták, a mit ezek elhagytak. - -A munkások csak vártak, hogy majd vége lesz; vártak délig: már a déli -harangszó is elmult, és az ének és imádkozás még egyre tartott. Emberek -jöttek ki s mentek be az ajtón, s ha kérdezte valaki: mikor lesz vége az -ünnepélynek? olyan mélyen néztek a kérdező szemébe és nem feleltek neki -semmit. - -Végre kénytelenek voltak az alispánnal tudatni ezt a körülményt: hogy -fogjanak egy emberekkel tele épület szétbontásához? - -Néhány pillanat mulva ott termett Malárdy hintaja az ó-temető terén. - -Már ekkor roppant néptömeg állt a faépület körül; más felekezetek hivei; -néma, halavány arczok csoportozási: úgy látszott rajtok, hogy -szeretnének könyörögni lakostársaikért, de nincs bátorsága senkinek -megszólalni, ha e kemény, hideg szemek közé tekint. Sietett mindenki -félre az útjából. - -Malárdy néhány pillanatig halk hangon beszélt az ácsokkal, miközben -többször mutatott a faépület felé. – Azt parancsolta nekik, hogy bontsák -szélylyel azt a benn levők fejei fölül. - -A legények a parancsszóra megindultak szekerczéikkel. - -Odabenn épen új éneket kezdtek; ezer és ezer ajk harsogatta azt a -búbánatos dallamot, a mi kezdődik e szókkal: - -«Hogy a Babyloni vizeknél ültünk…» - -Malárdy és az ácsok a főbejárás elé siettek. Midőn néhány lépésnyire -voltak az ajtótól, fölnyilt az előttük és ott álltak az ajtóban az -egyház vénei, a gondnokok és maga a nyáj pásztora, a lelkész. - -– Miért jönnek kegyelmetek e házba fejszékkel és feszítő vasakkal? -kérdezé Gutai Thaddeus a vele szemközt állókat. - -Az alispán büszkén felelt neki: - -– Hogy e ház megszünjön ház lenni… - -Akkor előlépett a többiek közől Gutai Thaddeus; hosszú fekete palást -folyt alá termetén, hosszú hófehér haj homlokán két felől; előlépett a -templom tornáczába és két kezét felemelte az ég felé. - -És két reszkető kezét emelve az ég felé, e szavakat mondá: - -– «Én uram, én erős hajlékom! Fordítsd ez órában a te arczodat hozzám, -hogy meghalljad, a mit az én szivem keserűsége mond te előtted. – Ime -romboló szerekkel jőnek a te sátorod ellen, a kiknek mi nem vétettünk -soha. Ime azt mondják, hogy hiába imádkozunk te hozzád, mert te meg nem -hallgathatsz bennünket és meg nem őrized a mi házunknak elestét. De én -zokogva kiáltok te hozzád, és azt mondom: légy jelen és hallgass meg -engemet. A mi reánk kiméretett pohár keserűségét mi kiürítjük ma; de a -te kezed legyen azon, a ki az ő kezét e mi hajlékunk ellen legelőször -felemeli. Jegyet tégy annak homlokára, hogy megismerjék őt a te ártó -angyalaid s kikerülje őt az áldás, a mi onnan felyül jő az égből. Tedd -hiábavalókká minden ő munkáit, veszteséggé minden akaratát, bánattá -minden örömét; alázd meg őt az ő büszkeségében, tördeld meg őt az ő -erejében, és terjeszd ki e keserű kiáltásnak szózatát az ő gyermekeire -és egész családjára; ne legyen neki öröme magzatokban, ne legyen -vigasztalása utódaiban, ne legyen neve unokáknak általadva; hanem -szórassanak széllyel magzatai a világ minden részeiben s legyen példa az -ő történetük mások előtt!… Te pedig, siralmak városa, emlékezzél meg -azon napra, melyen e nehéz szó kimondatott, és reszkessenek a te falaid, -valahányszor egy új élő születik annak ivadékaiból, és meg ne -nyugodjanak a te fundamentomaid mindaddig, a míg egy élő lesz annak -családjából, a ki a legelső csapást ezen ház ellen merészli tenni!… Én -uram, zárd be a te egednek felhői közé ezen én szavaimat, és el ne -feledkezzél róluk… Úgy legyen!» - -Irtózatos! Irtózatos! - -A néptömeg futva rohant el a piaczról e szavak alatt, sokan eltakarták -füleiket, hogy ne hallják az átok végét; asszonyok futottak -kétségbebeesetten keresve férjeiket s vonszolták őket erőszakosan ama -rettentő ház közeléből. Senki, senki ne merjen ahoz nyúlni. Ki vonná -magára és az ő maradékaira ez irtózatos átkot! - -Oh rettenetes ember volt, a ki azt kimondta. Hogy gondolhat ki ilyet -emberi szív, hogy emberi ajknak által adja? oly irtózatos átokkal venni -körül egy házat, mely még a születendő gyermeket is megrontsa? oly -átokkal, mely félelemtől aludni ne engedje a város lakóit még száz év -után is. Vond vissza e szókat! - -A lelkész lebocsátá az ő kezeit, a mik még égnek voltak emelve: azután -megfordult, visszalépett a tornáczba; az ajtó becsapódott, a zár -rácsattant; – minden be volt zárva. - -Ott a bezárt ajtó előtt sápadt, reszkető emberek álltak, szekerczékkel, -rudakkal vállaikon. Azok mind együgyű publikánusok, a kik otthon hagyott -gyermekeikre gondolnak ez órában s kezök úgy reszket a fejsze nyelén; -pedig meleg nyár van. - -Csak Malárdy arcza olyan most is, mint volt. Semmivel sem halaványabb, -semmivel sem érzőbb. - -Megvető hidegséggel néz le a gyáva mesteremberek tömegére: mellette egy -hivatalnoka áll; az is lesüté szemeit s kezeit összekulcsolta mellén. -Imádkozik. A térről siet a nép haza felé. Egymásnak beszélik, a mit -hallottak s úgy borzadnak tőle. Egy nő elájult, azt friss vizzel -locsolják: ott benn zúgó énekhangok mondják: - - «A nagy búnak és bánatnak miatta - Hegedünket függesztettük fűzfákra.» - -És az ő arczán egy vonás sem változik. - -Midőn látja, hogy az egész körülálló nép között nincs egy bátor ember: -kiveszi egyik ácslegény kezéből a fejszét s az ajtóhoz lép vele. - -Az elszörnyedés elfojtott zúgása hallatszott körüle: valjon merészli-e -azt tenni? valjon ő áll-e útjába a kimondott szónak? gondolva, hogy a -szó csak levegő. – Hiszen ő neki oly hatalmas, oly szép, oly viruló -családja van: nem jutnak-e eszébe gyermekei? Elfeledte-e kedvenczét, a -legkedvesebbet? - -Egy pillanatig tétovázni látszott, lába önkéntelenül hátra lépett; – -azután ismét büszkén veté fel homlokát, balkezét feje fölé tartá, mintha -védeni akarná magát valaki ellen, a szekercze megvillant jobbjában s egy -erős csapással behasítá a bezárt ajtót. - -E csapás után oly csend volt künn és benn, hogy az enyészetes -visszhangzó döngést az utolsó reszketésig lehetett hallani utána. - -Azzal visszafordult a munkásokhoz: - -– Most folytathatjátok a munkát. - -Azok szomorúan kezdtek hozzá; kifeszíték az ajtókat, felmentek a tetőre, -leszedték a deszkákat, a gerendákat, azután szétbontották az -oldalfalakat, kidöntögették a szobrokat, ágasokat egymásután. - -Azok az éneklők pedig odabenn meg nem mozdulának helyeikről, hanem ott -maradtak, míg a ház el nem tünt körülöttük, míg egészen az ég alatt, a -szabad pusztaságban nem maradtak. - -Malárdy hintajában állva nézte végig az egészet és hallgatá az ének -sorait: - - «Boldog ki tenéked e dolgot - Megfizeti, e méltatlanságot, - Ki öledből gyermekidet kirántja, - És az erős kősziklához paskolja.» - -Mikor vége volt a zsoltárnak, vége volt a sátornak is; haza mehetett -mindenki. - -A mit Malárdy megparancsolt, azt véghez is tudta vitetni. - - - - -A GÉZENGÚZ. - -Most hagyjunk elmulni egy szép összeg esztendőt: körülbelől annyit, a -mennyi elég arra, hogy a gyermekből férfi, a férfiból öreg ember és az -öreg emberből ismét gyermek legyen. - -Azóta sok minden megváltozott a nap alatt. A kis város utczái -jobbra-balra egyenesültek; új emeletes házak támadtak a piacz körül, a -mi arra mutat, hogy az emberek régen nem félnek már egymás tetejében -lakni. - -A kimondott átkot rég el is feledte mindenki; nyomai, emléke eltüntek a -földről; erőskezű József császár sokat változtatott a dolgon. Az -atyafiaknak most benn a város közepén van kőből épített templomuk, az -utczára kifelé szolgáló kapuval, benne orgonával, aranyos szószékkel, -átellenében egy egész várforma épület, rácskerítéssel, vasajtókkal, -bádogtoronynyal, ez az iskola. Abban az egész utczában nem lakik más, -mint válogatott erősnyakú nemzedék. - -Nagytiszteletű Gutai Thaddeus uramnak is külön háza van most épen a -templom mellett; tart segédlelkészt is kettőt és a tanárok odaát szintén -lelkészjelöltek, egyik fölesküdt pap; a kiknek számára sorban főznek -minden háznál, a mit egyházfi uram szokott bejelenteni mindennap. - -A városi nép minden felekezete szép békességben él egymással, s ha a -békét a rakonczátlan iskolai fiatalság néha-néha megtöri az által, hogy -a czigánymezőn laptázáskor összeverekednek, e haszontalan buzgalomért -őket az illető iskolákban másnap egyenlő igazságszeretettel meg is -csapják s a kölcsönös elégtételről minden felekezet tanárai sietnek -egymást tudósítani, nehogy azt hihesse valaki, hogy a fiatal nemzedék -leendő polgártársai iránti türelmetlenségben neveltetik. - -Boldogság, jóllét szaporodik a városon; a Vág mellett egy egész új -városnegyed támadt, s a belső utczák kövezetet kaptak, minélfogva azután -némely elkésett régi ház majd az ablakával éri a földet, s lefelé kell -bele lépni az utczáról. - -A felvidéki fakereskedés s a dunai gabnaüzlet egyik fő rakhelye lett a -város két partja, s az a sajátságos körülmény támadt, hogy egy tisztán -magyar városban a kereskedői osztály lesz a hangadó, ez tart hintókat, -lovakat, az ünnepel legfényesebb névnapokat (más czím alatt még nem -szokás mulatságokat tartani), az mutatja be a legbecsesebb ruhákat és -ékszereket a templomban és a sétányon. A földbirtokos osztály, a magyar -aristocratia künn a falvakon lakik, s ha összejön is törvénytevő napokon -a városban, épen nem szorítja háttérbe a benszülött előkelőséget. - -Csupán a Malárdy család gyakorol még most is némi elszigetelt olympot a -város közepén, melybe kevés alkatrész jut magából a városból. Vidéki -nagybirtokosok, rangbeli hivatalnokok, nagy családok utódai szokták -egyedül képezni udvari környezetét. Hogyan mulatnak ott? mit csinálnak, -mit beszélnek? arról a városban nem tudnak semmit, nincs is rá gondja -senkinek; az egy egészen külön világrész, a melyből nem járnak át a -másikba. Csupán annyit tud minden ember, hogy az alispán úr házánál -pianoforte van, vagy classicus nyelven clavicordium; furcsa -orgonahegedű, a min Hermina kisasszony, mint mondják, remekül tud -játszani, ezt is csak onnan tudják, mert kihallik az utczára a hang. - -Még akkor ez volt az egyetlenegy zeneszövő gép az egész jó városban, -hanem annál többet muzsikáltak minden háznál az úri kisasszonyok kerekes -rokkákkal. Azóta persze a clavicordiumok jobban elszaporodtak s most a -pergő rokkának járnának csodájára, ha szólna még valahol. Egy-egy árva -gitár ténfergett nagynéhol egyik háztól a másikhoz, a szerint, a mint -azt kegyes családatyák elébb vagy később el birták üldözni, rettenetesen -lenézvén az olyan kisasszonyt, a ki nem szégyel muzsikálni. - -Bajcsy András uram háza most is ott áll a megyercsi utczán, most is azon -állapotban, melyben azelőtt volt. - -A derék mester dolgát nagyon fölvitte az Isten; vannak házai többen is: -a tolnai-utczában, a csapó-utczán, a rozmaring-utczában és másutt is; -van kertje és szántóföldei, pénze is szép kerek összegekben érdemes -kereskedő uraknál, hatos kamaton. Mind ebből ő nem is csinál titkot. -Hála Istennek, meg vagyunk: ez a felelete a «hogy mint van?» kérdésre. - -Leányait régen férjhez adta: egyiket egy kereskedőhöz, a kinek három -tölgyfahajója jár alá a Bánságra, másikat egy városi hivatalnokhoz, -mindkettő derék becsületes ember s díszes háztartással bir. - -Hanem azért ő maga most is ott lakik a kis alacsony házban, s nem -szégyenli kis ajtaja fölött azt a lengő czímert, melyen két oroszlán -szörnyen el van foglalva egy piros csizmával meg egy arany mustával; -aláirva jó öreg betükkel: - -«Nemes Bajcsy András, csizmadia mester.» - -Még akkor a csizmadiák nem szégyenlették a nevüket, s Bajcsy András uram -alkalmasint megpálczázta volna azt a vakmerőt, a ki őt -«lábtyűművész»-nek merte volna csúfolni; mit az újabbkor férfiai -választának ő maguknak. - -Nem is igen üldögélt Bajcsy uram a kávéházban, pedig lett volna benne -módja, s nem igen döntögette az egyetlenegy augsburgi ujságból az -országok sorsát, hanem otthon állt az asztala mellett s felgyürve inge -ujjait izmos karjairól, maga szabta most is a fontos talpat, -harcsaszájura a parasztnak, kecsegeorrúra a rangbeli embernek, s nem -nevezte cancellariának a csizmadia-műhelyt, hanem hátához verte az -inasnak a lábszíjat, ha az rosszul szurkolta meg a dratvát, in ipsa -persona és brevi manu. - -Volt azonban Bajcsy András uramnak egy kegyetlen plágája, mely élte -napját gyakorta megkeserítette, nem egyszer hozta arra a kétségbeesett -gondolatra, hogy este felpakoljon egy szekérre mindent, levétesse a -czímert a kapu felül, elköltözzék a város tulsó végére, reggelre hült -helyét találják a megyercs-utczai házban. - -Vala pedig ez egy rettenetes asszonyi állat, a ki ott a szomszédházban -lakott s hivatta magát Mákosné nagyasszonynak. - -Ez az úri asszonyság mindig tele volt rossz újsággal és különösen -szerette azt Bajcsy urammal közölni legelébb. Nem törhetett el keze, -lába valakinek a városban, vagy öt mérföldnyi kerületben; nem -fordulhatott fel szekér az utczán, nem történhetett rablás, gyilkosság a -környéken, hogy azt Mákosné asszonyom első kézből ne kapta volna: a -második aztán volt Bajcsy uram, a ki pedig igen szerette a lelki -nyugalmat és irtózott minden gonosz hírtől. - -Félt a miatt kimondhatatlanul, mikor már Mákosné asszonyomat meglátta az -ablak alatt jönni; kivált volt annak egy háromtarajú fejkötője; ha az -volt a fején: már akkor bizonyos volt az emberhalál. A halálhírekben -különösen gyönyörködött a derék asszonyság, ezek voltak ránézve a -csemege-falatok. Különösen szeretett olyan embereket megölni, a kik egy -órával ezelőtt még egészségesek voltak, még Bajcsy uram is beszélt -velök. Hazamentek, lefeküdtek és meghaltak. Számtalanokat megölt ilyen -módon. Némelyek még azután tíz-húsz esztendeig is eléltek, másokat -ellenben kétszer-háromszor is megölt, elsiratott és eltemetett, ki -mennyiszer kiállta. - -Nem kevesebb kedve telt jámbor házastársak belső viszontagságainak -elbeszélésében. Legnagyobb békességben élő párok kegyetlen verekedései, -tisztességes családapák tilos viszonyai más emberek leányaihoz, -elszöktetett kisasszonyok, megkezdett válóperek sohasem fogytak ki -tárczájából, és ezeket mind meg kellett tudni, végig hallgatni, végig -mérgelődni a jámbor Bajcsy szomszédnak, akár hitte, akár nem. - -Az esztendő semmi szaka, a napnak semmi órája nem volt rá nézve -biztosítva, hogy Mákosné asszonyom valami döghalált, vagy európai -háborút nem hoz be a szobájába; a mit aztán olyan hozzávaló hült szájjal -és zöld ábrázattal tud előadni, hogy az embernek a hajszálai állnak az -ég felé. Még éjszaka is azzal a fohászszal szokott elaludni Bajcsy uram: -oh uram Istenem, ne engedd, hogy az éjjel Mákosné asszonyom szavát -meghalljam! a mi annyit tett, hogy «őrizz meg tűztől, víztől, -földindulástól»; a minek a hírét bizonyosan ő kiáltaná be legelőször az -ablakon. - -A sok rossz hírmondás mellé azt is meg kelle tudni a derék férfiunak, -miszerint a szomszédasszony azt beszéli ő felőle, hogy Bajcsy uram őt -feleségül akarja venni, a mi aztán Bajcsy uramat dühössé szokta tenni, -mint az oroszlánt. - -Sokat elhallgatott. Nem mondta, hogy kell is neki ilyen hosszú képű -delnő, a kinek a sok rosszhírmondásban két akkorára nyult az ábrázatja, -mint más tisztességes emberé; hogy fogai feketék az örökös -emberrágástól, hogy otthon térdig jár a szemétben, mert mindig más háza -előtt söpör, hogy más dolgát szapulva, a rajtavalóját hagyja szennyesen; -hogy nincsen helyes esze; hogy egy párszor meg is verték már a hamis -hírmondásért; mindezeket gondolta bár magában, de védelmére soha sem -hozta fel Bajcsy uram, csupán azzal az egy ellenvetéssel szokta -keresztül törni magát e gyanusításon, hogy mint teheti azt fel ő róla -valaki, miszerint olyan feleséget vegyen, a ki nálánál egy fejjel -magasabb? - -Mákosné asszonyom tökéletesen megütötte a katonamértéket. - -Ez magyarázhatja meg leginkább, miért volt Bajcsy uram oly hallatlanul -goromba Mákosné asszonyomhoz, valahányszor az hozzá átlátogatott, a mit -pedig gyakran megtett; ámbátor az érdemes szomszéd gyakran minden -körülirás nélküli szavakban tudtára adá, hogy az ő nyakára ne járjon, -hogy üljön otthon és lásson a maga dolga után; hogy őt ne boszantsa, ne -gyötörje, ne kínozza és hagyjon neki békét. - -Mind nem használt; Mákosné asszonyom semmit sem vett rossz néven, másnap -megint megjelent, s Bajcsy szomszédot a guta kerülgette: hogy ime itt -van egy asszonyszemély, a kit nem lehet semmi úton-módon megharagítani! - -Egy reggel, a mikor legjobb munkában volt Bajcsy uram, vesztére kitekint -az ablakon, s épen akkor megy azon Mákosné nagyasszony; még pedig a -három-tarajos főkötő volt a fején. - -– Ahol van ni, már megint jön: szól András úr megrettenve: vajjon kit -ölhettek meg az éjjel a városban? - -Néhány perczig azzal biztatta magát, hogy talán nem ide jön; – hiu -reménység: az utczaajtó nyilt, a kutyák rohantak; azok is haragudtak már -Mákosné asszonyomra; a nagyasszony pedig tőlük sem hagyta magát -visszariasztani: «pisz pisz Bodri, ta ta Cziczke», addig beszélt nekik, -míg elérte a konyhaajtót. - -– Nincs itthon mestram! kiálta ott eléje egy bozontos inasgyerek, a -szeme közé nevetve. - -A nagyasszony nyájasan veregeté meg a kedves borzaska szurtos -pofácskáját. - -– De biz itthon van, láttam az ablakban. - -Azzal befurakodott a szobába, jó reggelt kivánt embereknek, leányoknak -és macskáknak; ott volt Bajcsy uram is, annak három jó reggelt is -kivánt; a mester úr a tőke mellett ült s döngette a mustával a kész -csizmát, nem hallotta, mit beszélnek hozzá, csak a negyedik jó reggelre -vette észre, hogy valaki jött. Nagyon sietős dolga volt. - -– Mindig munkában, mindig munkában, édes kedves komám uram. - -– Bizony nem is érek én rá a szomszédba lótni-futni; válaszolt Bajcsy -uram, majd ketté repesztve, a mi már jól össze volt varrva. - -Az inasoknak utasításuk volt, hogy a műhelyből minden fölösleges széket -eltávolítsanak, nehogy Mákosné asszonyom valahová leülhessen. A jó -asszonyságot ez nem confundálta, kiment a konyhába, keresett egy -zsámolyt, behozta és ráült. - -Ott nagyot fohászkodott hozzá s két kezét ölébe téve, elkezdé: - -– Hát hallotta-e már kedves komám uram, hogy mi történt? - -– Mondtam ni! Hát nem mondtam? Már bizonyosan van megint valami -szerencsétlenség. - -Ezt Bajcsy uram nem annyira Mákosné nagyasszonyomnak látszott mondani, -mint inkább annak a csizmának, melyet kegyetlenül forgatott -kifelé-befelé. - -– Hát semmit sem hallott még? - -– Nem hallottam. Nem is akarom hallani; előre is azt mondom, hogy nem -hiszem; nekem el se mondja. Látja. - -Ohó! Mákosné nagyasszony még az ilyen szelid gorombaságoktól meg nem -riadt: szokva volt ő már ezekhez. - -– Jaj kedves komám uram, az pedig rettentő eset! ki gondolta volna! Ha -én nekem még tegnap valaki mondta volna… - -– Megálljon csak, megálljon csak a nagyasszony… megálljon csak egy -pillanatra, szólt közbe Bajcsy András uram… csak egy szempillantásig -még. Te Miska inas, szaladj a belső szobába; tépj ki a sipkám béléséből -egy csomó pamukot: egy jó marékra valót. Érted? - -Miska szaladt a parancsolt tárgyért; Bajcsy uram az ideig igyekezett -gondosan ápolni Mákosné asszonyomat, a hogy valami veszedelmes -sebesültet szokás, a kinek vérét vissza kell tartani addig, a míg a -flastrom megérkezik. - -Miska inas visszajött a kérdéses pamuttal. - -Azt pedig fogá Bajcsy uram s a mennyi csak elhelyezhető volt a két -fülébe, annyit beletömött, mikor aztán ez is megvolt, akkor odaszólt -Mákosné asszonyomnak: - -– No már most lehet beszélni. Nem hallok semmit. - -Oh Mákosné nagyasszony jól tudta azt, hogy azért meg lehet jól hallani, -a mit ő beszél; legfeljebb egy hanggal feljebb kezdte a mondást. - -– Oh kedves Bajcsy komám uram; mennyit tréfál velem mindig; bizony magam -is nevetnék rajta, ha olyan nagyon meg nem volnék illetődve, de bizony -isten egészen el vagyok keseredve annak a szegény Lőrinczkének a sorsa -miatt. - -– Micsoda Lőrinczke? - -– Ahá! úgy-e hogy hall? Tudtam én jól, hogy hallja komám uram, a mit én -beszélek. Hát melyik Lőrinczke volna, ha nem a tiszteletes urék -Lőrinczkéje. - -– Úgy? Az, a ki most Sárospatakon tanúl. - -– Az bizony; jó volna, ha ott tanulna; magam se bánnám, ha ott tanulna, -de… - -– Micsoda de? Mikor én azt mondom, hogy ott tanul, hát ott tanul. És ha -azt mondom, hogy jól tanul, hát jól tanul. Nekem megmutatta a -nagytiszteletű úr, hogy mit irtak róla a professorok. Első eminens -mindenből, még a zsidóbúl is; az irása meg olyan, mint a calligraphia. -Láttam az egész miatyánkot egy akkora helyre leírva, mint egy máriás, -azt ő írta szabad kézzel; nekem a szemem is majd kifutott, mikor el -akartam olvasni; a tulajdon képmását is lerajzolta mindenféle színű -plajbászokkal; azt is láttam; ott van ráma alatt a belső szobában, a -hová a tiszteletes asszony csak az érdemes vendégeit szokta bevezetni; -olyan a képe, akár a szép Absoloné, hogy csupa gyönyörűség rá nézni; -azután milyen leveleket tud írni édes szülőinek, mintha csupa versben -volna írva; egyet el hagytak olvasni nekem is; én pedig nem vagyok -gyerek, mégis ríva fakadtam rajta, mint egy bolond… No hát; – én nekem -azt ne mondja a nagyasszony: «jó volna, ha tanulna!», mert Lőrinczke -tanul és pedig jól tanul. - -Mákosné nagyasszony régóta bele akart vágni a beszédbe; de ha egyszer -Bajcsy uram neki eredt a mondásnak, olyan volt az, mint a -Niagara-zuhatag, mely visszalöki a beléhajított kövecset; a nagyasszony -hiába mutogatta kézzel, hogy ez mind igaz, de annál rosszabb, nem -juthatott előbb szóhoz, mint a míg Bajcsy uram kibeszélte magát. - -– Igaz, úgy van, mindent helybenhagyok. Jól tanult, szép esze volt; de… -no lássa kedves Bajcsy komám, szedje ki a füléből azt a pamukot; nem -akarnám mégis annyi cseléd előtt fennhangon elmondani, a mit tudok. - -– Csak mondja bátran; elmondta már azt a nagyasszony legalább ezer -embernek; kettő-hárommal se több se kevesebb; mondhat az én legényeim -előtt mindent: nem hisznek ezek el semmit. - -– Ejnye milyen különös tréfás ma, Bajcsy komám uram. Lássa pedig iszonyú -dolog ám az, mikor egy olyan egyetlen fia van egy olyan tiszteletre -méltó párnak, a kire annyit költöttek, aztán az keseríti meg őket -legjobban. - -– Hát hogy keserítette meg? úgy-e hogy adósságokat csinált? Majd -kifizeti érte a tisztelendő úr, adott neki az Isten eleget; leányok után -járt, úgy-e? most van az ideje, én is bolond voltam, mikor a bajuszom -kezdett nőni, átesik azon minden ember; összeveszett a professoraival, -úgy-e? Erős természete volt, nem igen szeretett hizelkedni senkinek; -tudom, tudom. Nekem ez is tetszik. Én sem szerettem soha, hogy az orrom -alatt piszkáljanak. Vagy leczkéket mulasztott úgy-e? Könnyű neki azt -helyrehozni. Egy nap alatt többet tanul, mint más ifjú két hónapig. Vagy -talán épen kicsapták? Nem tesz semmit. Ott a másik collegium, beveszik -ott tiszta szívvel. Nem kell miatta búsulni, Mákosné nagyasszony. - -Mákosné nagyasszony e mondóka alatt csendesen forgatta egyik hüvelykét a -másik körül, s mint mikor «hogy tetszik»-et játszanak, különös -gyönyörűséggel hallgatta Bajcsy uram találgatásait, megelégedve azzal, -hogy mindegyik találomra balkeze öt ujjával olyan forma mozdulatot -tehetett Bajcsy uram felé, a mivel azt szokás jelenteni, hogy még ez -mind kevés, ha csak annyi volna a baj! A mivel az érdemes férfiut -tökéletesen kihozta a nyugalmából, úgy, hogy végtére markolatig üté a -kezében levő árt a bőrbe s dühösen kiálta fel: - -– Mi történt hát no? - -Mákosné nagyasszony erre a kérdésre nem felelhetett ülve, felkelt, -odament Bajcsy uramhoz; azt beszorította egy szegletbe, erővel elfogta a -fejét, úgy súgta oda a fülébe: - -– Lőrinczke rosszul viselte magát; revolucziót csinált a diákok között: -a senior azért megdorgálta; Lőrinczke pofon vágta a seniort, és azután -elszökött Patakról. - -Bajcsy uram úgy tett, mintha ez sem lepte volna őt meg. - -– Úgy? Tudom. Régi história. El is van már egyenlítve. Abból állt az -egész revoluczió, hogy Lőrincz arra biztatta fel tanulótársait, hogy ne -viseljék a longát, meg a sábesztiklit, a pofoncsapott kalapot, hanem a -helyett járjanak a diákok is, mint más közönséges ember mentében, magyar -dolmányban és vitézkötéses kalpagban. Igaza is volt. Én sem találok -benne semmi kivánatost, hogy a fiatalság szoknyában járjon, meg -csóka-orrú kalapot viseljen, mint a regiment-felcserek. - -– De mikor ez a regula, kedves Bajcsy komám uram. A kis Lőrinczke nagy -gézengúz volt már gyerek korában is; egyszer az én házamat is majd -felgyújtotta rakétával, s a kéményemről a kakasdúczot ő rántotta le a -papiros sárkányával. Nagy gézengúz volt eleitől fogva, s a tisztelendő -úr keveset ügyelt rá; az édes anyja szegény pedig épenséggel el is -kényeztette. Már most ők látják a hasznát. Ahol van: elszökött, világgá -ment, azt sem tudják él-e, vagy meghalt? - -Bajcsy uram nem hagyta magát megszomoríttatni. Kissé reszketett a -hangja, de nem tágított. - -– Majd megkerül. Majd visszahozza a púpos kenyér. - -– De iszen nem kerül az meg. Kereste már a tisztelendő úr mindenfelé; -meg a professor urak is. Nem találják. Azt beszélik az emberek, hogy -beállt… - -– Katonának! ott is jó lesz, ott is ember lesz belőle; még generalis is -lehet. - -– De nem katonának állt ám be; – hanem azt beszélik, hogy beállt – -zsiványnak; útonálló lesz belőle: kivégzik, felakasztják. - -De már erre a szóra szétpattant az abroncs, a mely eddig Bajcsy uram -szorongó indulatainak dongáit összetartotta; s mint egy borszesztől -szétrugott tonna rontott elő mérges válaszával. - -– Az nem igaz, az hazugság; semmirevaló gaz, a ki mondja; kötnivaló -bolond, a ki hiszi. Nekem ily bolond beszéddel e jőjjön, Mákosné -asszonyom, korán reggel. - -Azzal felrúgott egy pár útban álló csizmát, berontott a belső szobájába, -becsapta az ajtót, s ott hagyta a nagyasszonyt. - -A nagyasszony egy cseppet sem haragudott meg e gorombaságért; azt -mondta, hogy milyen tréfás ma ez a Bajcsy komám uram; még egy kicsinyt -beszélgetett odakinn a konyhában a szolgálókkal, azután az udvaron a kis -kutyákkal s úgy távozott el, mint a kit nagyon szívesen láttak ott benn. - -A tisztelendő úr épen akkor szállt le az utazó szekérről, mikor Bajcsy -uram odaérkezett kapujába. - -Gutai Thádé haja még fehérebb volt, mint hajdan, csakhogy most már arcza -is fehér lett hozzá: az idők ellopták róla a pirosságot. - -Bő úti jáponikába volt burkolva, fején háromszegletű kalap; oly -meghajtva viselte fejét, hogy szinte alacsony kicsiny embernek látszott. -A gond, a bánat alatt úgy összegörnyed az ember. - -A tisztelendő úr nem üdvözlé mosolyogva Bajcsy uramat, miként máskor, ha -találkozott vele; szomorúan elnézett mellette, mintha nem is látná; alig -felelt neki az akkoriban szokott üdvözlésre: - -– Isten nékünk… - -– … Erősségünk. - -Bajcsy uram szótlanul sompolyodott vissza. Azért jött, hogy -nagytiszteletű urat feltüzelje egy gonosz rágalom okozói ellen; – még is -aligha nincs valami igaz benne, s ha igaz, akkor fájdalmas dolog volna -beszélni róla. - -Thádé szórakozottan ment a házba. Elébb lelkésztársa udvarára nyitott -be, s csak a kertben vette észre, hogy nem jó helyen jár; azután -valahogy haza találván, elkezdett saját ajtaján zörgetni, s minthogy az -nem nyílt ki előtte, boszúsan dörmögé magában: - -– Különös, hogy még sincs itthon az a pap: pedig már haza kellett neki -érkezni. - -A másik ajtón azonban eléje futott a kis Lila. Nem kis Lila többé, hanem -egy karcsú, színes liliomszál; fehér, égtiszta arczú gyermek, hallgató -piczi szájjal, beszélő nagy sötétbarna szemekkel; az megcsókolá Thádé úr -kezét s bevezeté őt a szobába a másik ajtón. Kis gömbölyű szája nem -szólt hozzá semmit, de nagy okos szemei annál többet beszéltek: először -üdvözölték őt nyájasan, elmondák neki, mily őszintén örül valaki azon, -hogy ő haza érkezett; azután kérdezték tőle, hogy miért egyedül? és -azután nagy szomorúságról, bánatról beszéltek neki. - -És Thádé úr mind azt a beszédet jól értette; ő tudott a virágok nyelvén; -felelt is rá. - -– Nem találtam őt sehol, sehol. Mindenféle megbizásokat adtam, hogy ha -visszatér szülőihez, teljes bocsánatot remélhet. Nem jött vissza. - -A leányka keble nagy fohásztól emelkedett. – Hogy nem tér oda vissza, a -hol oly nagyon szeretik? - -– Hogy van anyátok? – Anyád; igazítá ki a lelkész. - -– Oh csak mondja úgy: anyátok, rebegé a leányka, kezét ajkához szorítva; -szegény Lőrincz. - -– Gonosz fiú volt: nem soká fogja anyját úgy nevezhetni. Ő viszi a -sírba. Nem halt meg a jó asszony? - -– Ma jobban van, hála Istennek. - -– Haza sem kellett volna jönnöm, de mindig az volt a fejemben, hogy -azalatt, a míg odajárok, ő meghal itthon. - -Ezalatt leoldá a lelkész pokróczczipőit lábairól a leányka, levetteté -jáponikáját vele, kalapját, pálczáját elvette, s bevezette az anyja -szobájába. - -A jó tisztelendő asszony földi léte alig volt már életnek nevezhető. -Több ízben megütötte a guta, miknek következtében egész termete, -összeroskadó tagjai elfonnyadtak; semmi önkéntes mozgást sem tudott -többé tenni, csak jobb keze rázkódott szüntelen, akaratlan erőtől -mozgatva; mint egy vergődő küzdelem a közelgő halál ellen. - -Beszélni sem tudott már, csak egy szót tudott mondani: «mindig, mindig, -mindig». Ez volt kérdése és felelete, ez volt panaszának és örömének -hangja, ez volt könyörgése, ez volt imádsága mindig, mindig, – mindig. - -Thádé úr érzékenyülten járult a roskatag nőhöz. A bölcs férfiú arcza -akkor mutatott legtöbb emberit, midőn e nő mellett állt. Akkor elriadt -ajkai szegletéről a tudós hiúsága, elsimultak homlokáról a pártférfi -szilárd határozatai, a szelíd férj, a jó ember látszott belőle egyedül. - -Odament a nyomorult alakhoz, a kin alig volt már valami emberi; -átölelte, ölébe vette, megcsókolta halavány homlokát; beszélt hozzá -nyájas szavakat, a hogy gyöngéd férjek szoktak. - -– Aludtál-e jól? nem voltak szívdobogásaid? Gondolkoztál-e felőlem? - -– Mindig, mindig, mindig. - -– Megint sírsz? Mit akarsz most mondani? Lila leányom. - -Lila értette már e sirást: levette a falról azt a pastellrajzot, egy -szép, deli ifjú képét, odavitte hozzá, odatartotta ajkaihoz: az öreg -asszony úgy csókolta azt a képet. - -– No, ne sírj miatta, vigasztalá őt a lelkész. Majd nem sokára látni -fogod magát. Haza jön ő. Ne sírj. - -És azután félrefordítá arczát; mert az ő szemei is nedvesek voltak. - -– Nem érkeztek leveleim? kérdé a lánykától. - -– Dolgozó szobájában vannak az asztalon. - -Azzal még egyszer megcsókolá a nyomorult nő homlokát, gyöngéden -megveregetve a hátát is. - -– No de ne sírj érte… S eltávozott dolgozó szobájába. - -«Mindig, mindig, mindig;» hangzott utána a zokogással vegyült egyetlen -szó. - -A lelkész iróasztalán egy rakáson feküdtek a levelek, mik távolléte -alatt érkeztek hozzá. - -Mindannyian saját leveleire adott válaszok voltak azok, mikben -lelkészek, tanárok, városbírák és hadparancsnokok feleltek, fia után -tett tudakozódásira. - -Némelyik semmi nyomra sem tudta igazítani. - -Mások iszonyú sejtelmeket költöttek benne: a válaszadók szabad útat -engedtek képzeletüknek, hogy Lőrincz eltünését a legborzalmasabb -regényjelenetekkel hozzák kapcsolatba; hogy a jámbor férfi kezei -reszkettek, a levelet tartva, s nyugodt lelke eltévedt a kétségbeejtő -labyrinthban. - -Hiszen akármelyik úton indult el a gyanítottak közül az eltünt fiú, -mindenütt a gyalázat országába jut azon, a honnan azután nincs többet -visszatérés. - -Csak egy levél volt még hátra; azt is felszakítá; valamelyik bodrogparti -helységből irta azt neki egy lelkésztársa, melyben arról tudósítja, hogy -a napokban fogtak ki a Bodrogból egy hullát: nem az ő fia volt-e az? - -A lelkész megtörlé szemeit s azzal összekulcsolt kezei közé fogva a -levelet, felemelé arczát és töredezett szóval könyörge: - -– Oh uram: engedd, hogy ez legyen igaz. - -Képzelhetni hogy mik lehettek még a többi levelekben? - -Azután csendesen, halkan átszólítá magához Lilát, megsugta neki, hogy -ismét útra fog menni: a kocsis legyen készen. - -Lila útravalót akart neki sütni. Thádé úrnak ekkor jutott eszébe, hogy a -multkori sütemények még most is ott vannak a kocsizsebben, érintetlenül. - -– Azután, sugá Liliának, odaölelve őt magához, ha az a szegény jó -asszony az alatt meg találna halni, míg én odajárok, temessétek el -szépen; itt pénzes fiókom kulcsa: a lelkész urak tudni fogják mit -cselekedjenek? A halotti beszédben elbucsúztassák fiától is s -megemlítsék, hogy térítse őt vissza Isten, hogy javuljon meg anyja -sírjánál, ha még él valahol az ég alatt. Áldjon meg az Isten, jó -gyermekem. - -«Mindig, mindig, mindig!» hangzott a tulsó szobából. Az öreg asszony -nyugtalan volt Lila elmaradása miatt. Nem tudott már nála nélkül lenni. - -Fél óra mulva ismét kocsin ült Gutai Thádé; ismét utazott erdőkön, -rónákon keresztül. Erdőkön, rónákon most virultak a legszebb -epipactisok, füzények, a vizek tükrén a nymphæák; füvészek gyönyörűsége… -Gutai Thádé azokat mind nem látta. - - - - -BÁRÓ KADARKUTHY. - -Malárdy ez évben ünneplé alispánsága huszonharmadik évét; még csak egy -tisztújítás s akkor megülheti ezüst menyegzőjét az alispáni székkel, -melyből őt soha senki ki nem mozdította. - -A környék előkelő nemesei úgy tekintik őt, mint oraculumukat, a -köznemesség pedig rettegi; parasztok nem jöttek kérdés alá, nekik nem -szükség szeretni, vagy nem szeretni valakit. - -A pompás kastély Ingoványon egy nap, úgy mint másnap előkelő vendégekkel -teli, pedig abban negyvennégy szoba van, és azok a szobák is tágas -termekből, akkori idők igen bölcs divatja szerint spanyol falakkal -két-három külön kamrává idomítva, úgy, hogy a nemes vendég ugyanazon egy -teremben feltalálja alvó, öltöző és mulató szobáját, a mi nem szép -ugyan, de kényelmes. - -A szobák mind hímzett szőnyegekkel vannak borítva, oldalaik tájképekkel -tele festve, a mi sokkal is kedvesebb gondolat volt a mostani -eszmekoldus falmázolatoknál, az egyik teremben szép derült olasz ég -alatt járt az ember, világos zöld akászok, távolból ragyogó oszlopos -tusculanumok között, a másikban Dél-Amerika ősrengetege fogadta a -belépőt, sötétzöld lombozatával, liána-szőnyegzetével, mikről százszínű -virág s tarka madársereg virított elő, harmadikban ismét keleti táj tünt -elő, bókoló pálmákkal, áttört csipkefalu kioszkokkal, s obligát -elefántokkal, tornyok a hátaikon. - -Az ilyen termekben természetesen nem volt helyök a képeknek. Azok -számára egy egészen külön szoba volt rendelve, mely azután -tetőtől-talpig úgy meg volt rámás képekkel rakva, mint egy mozaik. Az -épület közepét foglalta el a kápolna, igen szép fresco-festvényekkel -diszítve, pompás faragványú szentségházzal, aranyos oltárral. Itt -szokott vasárnaponkint a helység lelkésze külön isteni szolgálatot -tartani az előkelők számára, mely alkalmakkor az alispán gyakran maga -végzé az oltár körüli szolgai kötelességeket s nagyon megszámlálta -vendégeit, ha mindnyájan ott vannak-e? és kegyvesztés volt nála egy ily -alkalom elmulasztása. - -Az alispán születése napján különösen nagy ünnepély szokott tartatni a -kastélyban, melyre nem volt szokás vendégeket hivogatni, hanem -kötelességük volt az általa ismerteknek azon megjelenni, mert számon -tartotta neveiket, s évek múlva is ráemlékezett, ha egyszer -elmulasztották e napot. - -E napon hintókkal, kocsikkal tele a hátulsó udvar; hajduk és inasok -lótnak, futnak, ácsorognak mindenfelé; a kastély szegletein, a -rondellákban s az idomtalan kariatidák által czepelt erkélyen pompás -delnők legyezői ingatják a májusi illatos levegőt; mit a szél a roppant -alakzatos rabattok jáczint-erdejéből hord, míg a pipázó teremben ajtót, -ablakot bezárva, beszélget a világ sötétebb része a férfi-nem, korán -reggel hozzá kezdve a füstkészítéshez. - -Mindenki díszesen van öltözve, miként vasárnap szokás: a férfiak sárga -szattyán-csizmákban, ezüst és aranyzott sarkantyúkkal, paszományos -granát posztónadrág, körülprémes zsinóros dolmány, elől a szegleteinél -lekerekítve, s köröskörül színes skófiummal tenyérnyire kihímezve; -hasonló hímezett csíkok vonulnak hátul is a két vállról a derékig. Haját -mindenki szépen csapba kötve viseli hátul, a csap töve átkötve -selyemzsineggel s vége csokros szalag közé rejtve, az egész hajfürtözet -a két halánték körüli bodorulatokkal együtt gazdagon meghintve -hajporral, melyhez különösen nem akar illeni a kifent bajusz, melyért is -azt a finomabb izlésűek orruk alul lefaragták, s csak egy pár falusi -rüpők viseli azt még közmulatság tárgyául. - -A társalgási nyelv a hölgyek körében német és franczia, nem német, vagy -franczia, hanem egyszerre mind a kettő; a hogy azt akkor Bécsben is -szokás volt beszélni. - -«Kann ich mir damit flattiren: madame für ein menuette zu engagiren?» - -«Wenn monsieur das findet agreable: ich muss mit plaisir accordiren.» - -A férfiak között azonban még fentartá magát a nemes reactio; -férfiú-körökben kivétel nélkül hazai nyelven beszélnek – diákul. - -Magyarul is szokás szólni – a kocsisokhoz és a hajdukhoz és a többi -paraszt néphez. - -Azonban a csengetyű megszólal: – szerencsénkre, mert már nagyon -belejöttünk a hazafiúi dicsekedésbe, – reggelizésre hivatnak az érdemes -vendég urak és asszonyságok; az étterem ajtói kinyilnak, egy pompás nagy -boltozatos terem az, oldalfalai a classicus idők jeleneteivel al fresco -festve mesteri kezek által, a boltívekről nagy üvegprismákkal -elhalmozott csillárok ereszkednek alá. Székek, asztalok mind a legújabb -barok-divat; az asztalon még kevés porczellán és üveg; annál több ezüst -és arany edény, az asztal közepén egy furcsa sárkánytornyú contignatiós -ezüst alkotmány, melynek csapja valami fekete barna nedvet csorgat -dióhéjnyi aranyozott csészékbe, a miről még a hazafiak nagy része azt -sem tudja, hogyan kell meginni? sem pedig azt, hogy részegségtől, vagy -józanságtól való-e? az íze is nagyon furcsa, sőt nádméz nélkül szinte -alkalmatlan is a megivásra; de csak iszsza azért, mert az is módi, úri -asztaloknál megkinálják vele elébb az embert, azután adják csak fel a -villára szurhatókat, s a ki nem akarja magát kitenni az általános -kaczagásnak, csak behunyja a két szemét s leönti a torkába az ismeretlen -speciest s nagyot nyel utána. - -Úgy nevezik azt, hogy kávé; vajjon ki találhatta fel? és miről használ -az embernek? - -Az alispán termeiben ilyenkor sajátságos vegyülete szokott összegyűlni a -mindenféle genreknek; a falusi gavallértól és szemérmes kisasszony -hugától kezdve a Bécsből lejött úrfi és parfumeös delnő alakjáig. Itt -egy pár sima ifjoncz udvarol egy non plus ultra dámának: az ifjak egyike -húsz éves lehet, másika körülbelől hatvan; a kort nem igen lehet -megkülönböztetni; az öreg ifju Toholnai Alfréd, régi híres dandy onnan -felül; még sokkal mozgékonyabb is, mint vetélytársa, az ifjabb ifjú, -Beszterczei Hugó Oscár, szemöldei épen olyan karikára vannak festve, -miként azé, ajkai épen oly pirosak, fogai oly fehérek, arcza olyan síma -és parókája hasonlatos. A mellett selypíteni sokkal szebben is tud, az -«r»-et gyöngédebben harapja el beszéd közben; észrevételei piquantabbak, -és parfumeja választékosabb, mint Beszterczei Hugó Oscáré, a kinek még -sokáig kell iskolába járni, a míg nagy mintaképét utolérheti, kit minden -mozdulatában törekszik utánozni. - -A kecses delnő, kinek ezen hódolat tömjéne nyújtatik, az alispán nővére -Eudemia: mademoiselle Eudemie; egy parányi öreg asszonyság, ki magát -kisasszonynak hivatja, négy hüvelyknyi magas sarkú czipőt visel, -feltornyozott hajékessége épen két láb magas, a felállni kényszerített -hajalkotmány közé rezgő tűk és strucztollak tűzködve. Növeli a hatást az -akkori legújabb divat szerinti öltözék, a szétterülő abrincsos viganó, -melyet még fenyegetőbbé tesz a két oldalról emelkedő nehéz selyem -pufándli, mely elől felcsíptetve, hátrálni látszik a féltesten alól -lenyuló szertelen hosszú vállfűző hegyes szeglete elől; – a mi a szép -delnő arczát illeti, annak eredeti alkatrészei annyira a mesés -ismeretlenségbe tartoznak, hogy felőlük beszélni nem lehet, azon álarcz -azonban, mely ólomfehérből, miniumból és bécsi koromból van eléje -festve, elég műértelemmel készült, s tökéletesen sikerült általa -mademoiselle Eudemie arczát hasonlatossá tenni egyikéhez azon -gypsz-szobroknak, miket izléstelen figurinók színekkel is kifestettek s -mikor az a kép néha még el is neveti magát, azzal az öntudatos -mosolylyal, melynél ki van szabva, mennyire szabad elvonulni a szájnak, -meddig szabad meglátszani a fogaknak, összehuzódni a szemeknek, hogy -kellemetlen ránczok és egyebek ne tünjenek elő, akkor ismét úgy hasonlít -ez arcz azokhoz a nevető szobrokhoz, a miket a figurinók árulnak. Mi -szükség egy szobornak nevetni? - -Most egy ellentétes alak lép közéjük, egy vén falusi nemes, alázatosan, -válla közé húzott nyakkal; fekete kordován-csizmákban, kék dolmányban, -ólompitykékkel, báránybőr süvege hóna alatt; ez Malárdy András bácsi; az -alispánnak valami elszegényült atyafia, ki az alispánnál hat évvel, -Eudemiánál pedig három hónappal fiatalabb. Ennek még czopfja sincs -szegénynek, hanem hosszú haja, mely őszülés fejében megzöldült, -hátrafelé van simítva s egy nagy karélyos fésüvel tarkóján letűzve. - -Ez a jámbor vendég alázatos csoszogással lépett Eudemiához, megcsókolta -a kezét, kikereste a szarvasbőr keztyűjén, a hol legczifrább rózsák -voltak selyemmel hímezve, oda csókolt. - -– Szerencsés jó reggelt kivánok kedves asszonynénémnek. Kedves -appetitusára kivánom az éjszakai nyugodalmat. Fel tetszett-e már ébredni -tekintetes urambátyámnak, az alispán úrnak? - -Eudemia közel volt hozzá, hogy elájuljon erre a familiaris -megszólításra, hogy őt egy ilyen zöldhajú ember még asszonynénjének -tiszteli. Hugó Oscar hirtelen kéznél tartotta a parfumeös flacont, -Toholnay Alfréd pedig karon fogá a nemes atyafit s nyájasan -kérdezősködött tőle egészsége és otthon maradt családja felől, elvezette -őt a terem túlsó szegletébe, s ott átszolgáltatta egy bőbeszédű falusi -asszonyságnak, a ki a helyéről nem szokott megmozdulni, ekként -biztosítva Eudemiát a kedves uramöcsém vissza nem térhetése felől. - -Toholnay Alfréd, mint látjuk, nagy diplomata. - -Kárpótlásul e sottiseért Durday nyugalmazott kapitány úr léptetett -Eudemie elé; nem azért nevezem kárpótlásnak, mintha Durday valami nagy -kincs volna egy dámára nézve, hanem a hogy salon-nyelven szokták nevezni -«Eroberung» (nem ér semmit ezt a szót leforditva adni, úgy nem sokat -jelent). - -Durday gárdista volt húsz esztendeig: legszebb férfi a gárdánál, az -udvarhölgyek kegyencze; legjobb lovas, pompás tánczos, hirhedett vívó és -szerencsés játékos. Mind ennek persze már vége: a legény túl jár a -hatvanon vagy húsz évvel, de azért nem számít hetvenet, nyolczvanat, -hanem a franczia számítással tart, a ki a hatvan után megint újra kezdi -a tízet, húszat számlálni. Oh, a francziák ebben is udvariasak. - -Durdaynak a régi jó időkből nem maradt egyebe, mint szép piros mentéje. -Nagy erőtetéssel most is tudja még egyenesen tartani magát, de tánczhoz -már nagyon köszvényesek a lábai; barometrum lett belőlük, alkalmatlan -időpróféta; lovon sem volna már képes ülni, s hagyján, hogy a kardot -bírná, de még borotválkozni sem tud többé sajátkezűleg; a kártyában sem -szerencsés többé, s most már csupán piquettet és l’hombret játszik -meglett, okos férfiakkal; – hanem azért még mindig szerencsés az -asszonyoknál, még mindig Adonis. Karján végig sétálhatni még mindig -irigységet gerjeszt, személye még mindig Eroberung. Persze ebből a -szerencséből őt már csak a dicsőség érdekli. - -A mellett a kapitány úr nem is valami mulatságos társalkodó; alig lehet -tárgyat találni, a miről vele szólni lehessen, s mindenről olyan -primitiv fogalmai vannak, mint egy rossz diáknak, a ki nem szeretett -iskolába járni. Annyit nem tud, hogy Győr nem Komárom vármegyében -fekszik, egyszer azon bizonyozott, hogy a Dunát az alföldön Tiszának -hivják, másszor azt állította, hogy a komáromi szigetbe be lehetne -jutni, a nélkül, hogy az ember vizen menjen át, csak a túlsó partra kell -kerülni; sőt egyszer arra fogadott, hogy Olaszország magasabban fekszik, -mint Magyarország, mert ő emlékezik rá, hogy mikor oda ment, mindig -hegynek fel kellett menni. Ha pedig olykor egy százszor hallott adomát -kezd elmondani, abba úgy-úgy beleakad, hogy ki nem tud belőle keveredni. -A mellett válogatlanul osztja a nyers gorombaságokat, vagy ha válogat a -kifejezésekben, bizonyos lehet róla, hogy mindig a legvastagabbat -találja meg. - -És azért mégis Eroberungnak tartják és kapaszkodnak belé. - -Oh az sokkal érdekesebb világ volt, mint a mostani. Az embereket -kívülről is meg lehetett ismerni. Meg lehetett tudni ruháik színéről, -szabásáról, arczukról, hajukról, ki micsoda? Ez a karassia posztódolmány -itten gyanús ember; haja is össze-vissza van kavarítva és nincs hátul -czopfba szedve. Ez még a régi emlékeken jártatja eszét most is; az a -másik már emelkedettebb felfogású nemes, mert arcza sima, ingelejéről -arasznyira állnak ki a bodrok. Rá lehetett olvasni az emberekre csizmáik -szinéről, alakjáról: ez a rózsaszínű csizma itt nagy befolyású férfi, az -a fekete kordován alázatos hivatalkereső. - -Hát még abból mit nem lehetett érteni, hogy az alispán is, midőn -vendégei közt megjelent, egészen sima arczczal jött ki; a bajusz eltűnt -az ősnemesi büszke arczról, helyette a haj volt csapnak csavarva hátul, -a prémes lilaszín bársony dolmányon a hátracsapott szabás, a széles -hímzetek és az aranyos áttört szövetű mellény alatta, mely csípőjén alul -ért: oh ez mind sokat mondott azoknak, a kik azt értették. Sokkal -többet, mint: hogy akkor ez volt a divat. - -És ha azután néztek arra, a ki karján jobb felől lépett a szobába: egy -magas, délczeg termetű delnőre, ki az alispán második neje volt; és -látták rajta a nehéz ezüstös rázsa szoknyát, ezüstcsipke köténykével; -karcsú fejedelmi termetén a gyöngyös vállfűzőt, és vállán a panyóka -mentét, fején pedig a régi magyar asszonyok aranycsipkés kontyát, nem -mindenki tudta-e azt, a mit ebből magyarázni lehetett? - -Még feltünőbb volt az ellentét az alispán két gyermeke között; a lányka, -a szép Hermina, kit hajdan Bajcsy uram aranyos bábuval vesztegetett meg, -viruló hajadonná nőtt fel; az egész társaságban a legszebb delnő és ő -azt nagyon jól tudja. Festékre nincs arczának szüksége, bár ez nagy -divat volt akkor, de a legjobb akarat mellett sem lehetett hova -alkalmazni: a természet a leghamvasabb fehéret a leggyöngédebb pirossal -oly szépen tudta vegyítni rajta, hogy a művészetnek nem volt mit adni -hozzá. Szemeit nem annyira nagyságuk, mint azon élénk tűz teszi -veszélyesekké, mely úgy ki tudja a férfi-szivekben a legkényesebb -rejteket keresni; mondhatnók őket hamisnak, kaczérnak, ha az ajkak -büszkesége meg nem hazudtolná e szót. Malárdy Hermina szívét æs triplex -őrzi: rá nézve közönséges nemes emberek ötágú koronás czímerekkel nem -veszélyesek. Ő pompásan öltözik, nehéz franczia selyemruha ropog rajta, -hosszú suhogó uszálylyal: engedi bámultatni gömbölyű nyakát, -hattyú-keblét és a gyémánt nyakéket rajta, hogy hódítson, de nem hogy -meghódíttassék. - -Az alispán fia Kálmán, Hermina bátyja, de gyönge külseje miatt inkább -öcscsének látszik; szelid, hallgatag ifju, emberkerülő ábrándos kék -szemekkel, halavány sápatag arczczal, s nagy sima homlokkal, melyről -hátrafelé van simítva a szőke, selyemfinomságú haj; öltözete egyszerű -barna dolmány, fekete gombokra, fekete zsinórzattal, mely egész atlasz -nyakkendője csokráig be van gombolva; könnyen elvegyülhetne a palota -előtt ácsorgó köznemesek között, senki sem mondaná, hogy nem közéjük -tartozik. - -És a ki így együtt látta e családot, nem első tekintetre megmondhatá-e, -mi lakik azon ruhákon belül? A férfi fényes dolmányán, a nő ősmagyar -mentéjén, a lányka divatos uszályán, az ifju fénytelen kabátján nem -kívül hordta-e jellemét? az egész család életrajzát? - -Az alispán büszke főtartással fogadá az egyenkint eléje járuló rokonok -üdvözletét; szíves, néha leereszkedő volt a kerek, szárnyas dolmányok -iránt, közönyös a kurta mentékhez; mikor a szegény nemes rokon -hálálkodott előtte, akkor épen máshoz fordult beszélni. - -Az a más pedig épen olyan ember, a kit Malárdy ki nem állhat, egy nyers, -nyakas kurucz nemes, a ki olyan kacskaringósra kicsavarta a bajuszát, -mintha egyenesen őt akarná boszantani vele; aczél sarkantyúkat visel -pengős taréjjal s széles zsinórövet kötött fel csípőig érő mentéje fölé, -selyem nyakkendője aranyos rojtjait pedig épen csúfságra hagyta -kicsüngni egész melle közepéig; más embertől ezt kihivásnak vették volna -ilyen társaságban; végtére homlokán üstökbe csavarítá szénfekete haját, -mely kétfelől hosszú csigákban omlik a vállaira. - -Ez Vasadi Gábor úr, a csallóközi protestáns nemesség szeme, füle, szája; -ő általa látnak, hallanak és beszélnek. Tisztújításon Vasadi véleménye -2000 votum. Ezért tünteti ki olyannyira az alispán. Tűri különczségeit, -nehéz természetét, sértő észrevételeit, kérkedését – egy Malárdy -ellenében. - -Azonban átestünk a hálálkodáson; az alispán vendégei asztalhoz ülnek, -kiki rangja és megbecsültetése szerint, a jelentéktelenebb vendégek -számára szomszéd termekben vannak terítve asztalok. A külső termekben -hajduk és inasok szolgálnak fel, az alispáni asztalnál fiatal -joggyakornokok, patvaristák; az alispánnál folytonosan tizenkét nemes -ifju végzi a törvényes pálya ez előkészületeit, s az nagy szerencsének -tartatik az alispánhoz juthatni patvariára. - -A kávé épen ki volt már osztva s Hugó Oscár épen nagy gyönyörűséggel -figyelmezteté Eudemiát és több előkelő hölgyet az asztal végén ülő -szegény rokonra azzal a görbe fésüvel hajában, a ki az alispán testvérét -asszonynénjének nevezte s most rendkívül meg volt akadva a -kávéscsészével, melynek mind teteje, mind alsó tálczája akkori divat -szerint tele levén öntve ez idegen nedvvel, a becsületes férfiú ki nem -tudá találni, hogyan igya ki már ő e furfangos edényből azt az izét? -mert ha a tetejéről ivott, akkor az aljából ömlött a dolmányára, ha -pedig az aljából ivott, akkor a tetejéből dült az orrára. Végtére is -olcsóbb az orr, mint a dolmány, az aljából kezdé el szürcsölni a kávét, -míg egyszer azután természetesen a felső csésze súlyegyent vesztve, -mindenestől az ölébe hullott; a jó ember akkor mondá hüledezve: «ha én -azt tudtam volna, hogy ez lejár». - -Azonban mindezen nevetni nem volt szabad, mert most az alispán arcza -különös ünnepélyes komolyságot mutatott, s a mi hangot ő adott, azt -kelle megtartani mindenkinek. Mindamellett a jámbor atyafi szeretett -volna már inkább ott kinn lenni az istállóban. - -Szerencse rá nézve, hogy épen e pillanatban új kocsizörgés hallatszék az -udvaron, egy patvarista az ablakhoz futott s halkan jelenté az -alispánnénak, hogy valami pompás hintó hajtatott be az udvarra, négy -tüzes paripával; parókás kocsis a bakon; hátul tarsolyos huszár ezüstös -egyenruhában, a hintóban pedig egy gyönyörű fiatal gavallér ül, a kit ő -még soha sem látott; buzavirágszín dolmány van rajta, arany -zsinórzattal, nyestprémes kalpag a fején, gyémántos kócsaggal. Soha sem -láttak olyan szép fiatal embert e tájon. - -A vendégek mind kíváncsian néztek az ajtóra, melyet a hajduk siettek -feltárni, a midőn belépett azon az említett jövevény, a kit valóban az -első tekintetre is volt miért megcsodálni. - -Gyönyörű magas, karcsú ifju volt a jövevény; termete sugár és hajlékony, -szabad mozdulatai, könnyűded főhordozása első tekintetre elárulák benne -a nagy urat, ki az emberi gyülevészt maga alatt szokta látni, arcza -nőiesen finom, a büszkeség sajátszerű férfivonásaival: derült, -márványtiszta homlok, izgékony szemöldök, nyugtalan, kaczér, mindenfelé -vizsga szemek, egyenes, szabályos orr, s vékony, gyermeteg metszésű -ajkak, éles, hamis szájszegletekkel; minden vonáson a biztos önuralgás -kinyomata és valami önkéntelenül parancsoló hatalomérzet. - -Öltözete az akkori idők fogalmai szerint a legízletesebb: ruháinál a -legszelídebb színezetek összeválogatva, buzavirág- és -baraczkvirágszínek, világos, fehéres aranynyal hímezve, mely csak -valamivel sárgább az ezüstnél; haja a legdivatosabban bodorítva és -hófehérré hajporozva, ujjain gyémántos gyűrük, óralánczáról antik camæák -csüggnek alá. - -A jövevény igen fiatalnak látszott; az akkori sima arczú divat ugyan nem -igen engedé megbecsülni az életkort, mégis voltak naiv vonásai az -arcznak, mik egyedül a húsz év alatti kor sajátjai. Az ifjú úr alig -látszott ennél idősebbnek. - -Járásában is felismerhető volt az akkori főurakat jellemző elegantia. A -mint az alispán elé lépdelt, sarkai alig érték a parquetet, s mintha -ruganymézgából lettek volna, mindannyiszor visszarugódtak, lábhegyre -állítva a lépdelőt, kinek itt ismét csekély fordulást kellett tenni -talpa hegyeivel, a mi bizonyos lejtelmet adott járásának. - -Ott az alispán előtt büszkén meghajtá magát, s fejét hirtelen felkapva -ismét, monda: - -– Én báró Kadarkuthy Viktor vagyok, báró Kadarkuthy László fia, atyámtól -e levél az alispán úrnak. - -Malárdy felállva fogadta vendégét, s e szókra önkéntelen nyájasság -támadt arczán, hirtelen végig tekinte az asztalon, fiának intve: - -– Kálmán, adj helyet ő méltóságának. - -A megszólitott fiú összerezzent e szóra, arcza mélyen elpirult -egyszerre; szemeit lesüté, és azután fölkelt csendesen, szót fogadva, s -kinálva mutatott üresen maradt székére. - -– Köszönöm kedves barátom, szólt a báró, egyszerre elfogadva a kinálást, -mint a ki ezt megillető hódolatnak találja, s megszorítá bizalmasan a -szemérmes ifju kezét, ki azután hátra vonult szerényen a patvaristák -közé, s nem hajtott a hátul ülő szegény atyafi nyájas unszolására, ki -viszont neki akarta átengedni helyét. - -Az alispán ez alatt feltörte a levelet és átolvasá: és arcza annál -derültebb, büszkébb lett; mikor végére ért, összehajtá, bedugta dolmánya -belső rejtekébe, s azután az előtte ülő személyén keresztül nyujtá eléje -kezét, olyan nyájassággal, melyben sokkal több volt a hizelgés, mint a -leereszkedés. - -Hizelgés egy Malárdytól! Malárdy Xavér alispántól! - -Pedig a ki közöttük ült, az Vasady Gábor volt, a ki egyet rántott a -vállán, a mint báró Kadarkuthy leült mellé s félhátat fordított neki. - -Az asztalfőn jobbról az alispánné ült férje mellett, a mellett Eudemia -és Eudemián alul Hermina, így épen Kadarkuthyval szemben. A véletlen -épen jól rendezte így. A két legszebb alak egymás ellenében. Igen -ügyetlen szem lett volna, mely rögtön be ne lássa, hogy a két alak -egymás mellett is szép volna. - -Legalább Malárdy többször tekinte majd az egyik, majd a másik alakra, s -azután ismét kivette a levelet zsebéből és belepillanta, és ismét rájuk -nézett, azután nejéhez hajolt, fülébe sugott; a nő arcza még komorabb -lett, ő is az ifjura nézett, és Eudemia is elővevé lorgnonját és -szemügyre vevé őt, és a fash gavallérok valamennyien oda hajoltak felé, -és a bátyámuramék odahátul szájtátva bámultak reá; az ifjú Malárdy midőn -a kávés csészét eléje tevé, szolgálva neki, oly mélyen pillanta arczába -okos szemeivel; míg az, aki szemközt ült vele, két csillagot -ragyogtatott szeme közé, a napsugár hevével s a hajnal titkos -ábrándjával. - -És a jövevény ennyi szem kereszttüzében zavartalanul otthon találta -magát. Mindenkit észrevett, mindenki irányában állást foglalt. Pártfogó -képet mutatott a szelid ifjunak, daczosat a mellette ülő kurucznak, -tiszteletet tudott adni a ház asszonyának, kaczér mosolyt vetett Eudemia -felé, komoly és büszke volt az alispánnak, fitymálta a gavallérokat, s -visszasugározta a delejes tekintetet Hermina felé, mint egy csodálatos -prizma, mely minden belenéző szemének más színt tud mutatni. - -Első tekintetre fel volt lázítva, meghódítva, ellene-, vagy -belebolondulva az egész társaság, s magában érezte mindenki, hogy ez nem -hiába jött utoljára, ez olyan szerepet jött kezdeni, melyben együtt -fognak játszani valamennyien, ki vigan, ki szomorúan. - -Malárdy kérdezősködött az öreg Kadarkuthy báró felől; az ifju beszélt -róla sokat. Igen gyöngéden tudott atyjáról emlékezni. Látszik, mily -előkelő nevelése van. Azt mindenki tudja, hogy az öreg Kadarkuthy báró -nem igen példás életet él: de fiának nem szabad mutatni, hogy erről -valamit tud. Ő egész hódolattal és kegyelettel beszél atyjáról, a mi -neki igen jól illik, s midőn beszéd közben a kurucz Vasady félvállról -valami furcsa megjegyzést tett az öreg úrra, Viktor szikrázó szemekkel -fordult felé: - -– Uram! tetszett valamit mondani? - -Vasady úgy megszeppent a fenyegető tekintettől, hogy szépen egyenesre -ült mellette, s azt felelte, hogy nem szólt semmit, a min nehány jókedvű -kebel odahátul hallhatóan nevetett, s az egész társaság örült rajta, -hogy a goromba nemes urat az ifjú úr egy tekintetével úgy -megjuhászította. Ez mindnyájuk közös diadala volt. - -Vasady nem is szólt az asztalnál egy szót sem többet. - -Az öreg báró Kadarkuthy személyes ismerőse volt Malárdynak, a -nyugalmazott kapitánynyal pedig épen együtt testőrködött Bécsben több -esztendeig. Viktor tudatá velük, hogy édes atyja sokat emlegette -mindkettőjüket. – Említett az ismeretségi évekből olyan körülményeket, a -miket az illetőkön kívül más senki sem tudhatott: Durday hirhedett -párbaját a bajor őrnagygyal, a midőn Kadarkuthy László, mint párbajsegéd -viszont a bajor segédével verekedett meg, s mind a ketten leverték -ellenfeleiket. - -– Úgy volt, úgy volt! igenlé a vén gárdista ragyogó tekintettel. Én -voltam az ő segédje, ő az enyim, egymásután, lelkem teremtette! - -Az öreg úr Hermina mellől nyujtá kezét az asztalon át Viktornak s -annyira megfogta azt, mintha el sem akarná többet ereszteni. - -– Hát még az asszonyok előtt! lelkem teremtette! folytatá svadronyvezető -hangon a nyugalmazott Achilles. Az asszonyok előtt, ott volt nekünk -hirünk, lelkem adta, szedte, vette, ha arról szabadna beszélni! - -Viktor elég gyöngéd volt észrevenni, hogy Eudemia látható zavarban -hajtja arczára a szelet széttárt legyezőjével s ügyesen félrevitte a -beszédet, a nélkül, hogy a derék hadastyánt megsértené. - -– És lám, az én atyám még sem volt oly szerencsés e téren, hogy nekem -oly jó, oly derék mostoha anyát adhatott volna, a minőt én másoktól -irigylek. - -Ezt a mondást csak az alispán és neje értheték. Kadarkuthy László -megkérte Malárdy második nejét még leány korában, de ez Malárdyt -választá a zajos hirű főúr helyett. - -– Egyébiránt rajtam a sor az anyai szeretetet megérdemelni ott, hol -atyám nem volt azt szerencsés számomra megszerezni, veté utána halkan és -szemlesütve az ifju. - -Az alispánné arczáról önkéntelen elmult a szigor e szavakra, a jövevény -előtt minden szív kezde kitárulni, bókjai, hizelgései mindenkinek -ízléséhez voltak alkalmazva, mindenki elhitte, hogy hizelgése -igazmondás, mindenki bámulta szerénységét és bátorságát, a biztos -tapintatot, mely szerint egy társaságban, hova most lépett először, -azonnal mindenkivel tud olyan tárgyról beszélni, a mi azt érdekli, első -tekintetre ki tudja választani, kik azok, a kiknek kegyét meg kell -nyernie, és ellenkezőleg azok, a kiknek ellenében erőt kell mutatnia. - -Látszik, hogy ez egy tökéletes világfi… Korántsem azon szeles gavallérok -közül való, kik erővel törnek át a korlátokon, kik szép arczaikban, -szabójuk művészetében s jólhangzó nevükben elbízva magokat, kérkedő, -kihivó arczczal lépnek a világ elé, s nem veszik észre, hogy ott minden -ember épen olyan nagynak tartja magát, mint más. - -Még egy kőszikla volt azonban, mely útjában állott, és az nagyon erős -kőszikla. - -Malárdy jól tudá azt, hogy báró Kadarkuthy Lászlónak van egy bűne, mely -mindazon kellemes emléket, mely a múlt évekből közöttük fenmaradt, -bátorságot, gazdag birtokot, nagy nevet lenyom a serpenyőben: a -vallástalanság. - -Kadarkuthy kedvencz thémája volt a hit szolgáira nevetséges adomákat -gyűjtögetni, azokat ő több példányban le is íratta s ismerőseinek -kiosztá. – A zajos orgiák közepett gyakran parodiákat csinált a templomi -szolgálatból, a búcsujárásból, szent énekek dallamaira frivol verseket -énekelve, ittas vendégeivel együtt. Többször kapott ezért criminális -actiókat, a mik alól csak nagy áldozatokkal birta kivágni magát, sőt -egyszer annyira elfeledkezett magáról, hogy egy jámbor szerzetest -sajátkezűleg megütögetett, mely rosszaságának sajnosabb következményeit -csak úgy kerülhette ki, hogy magasan megfizetett orvosi véleményadások -által arra az időre, a mikor az történt, magát őrültnek nyilatkoztatta. - -Ezeknek emléke folyvást sötét árnyat vetett Malárdy szívében azon derült -képre, mely abban már egy egész új csendéleti rajzot kezdett mutatni. -Vajjon nem örökölte-e Viktor atyjától vallástalanságát, nem rontotta-e -meg szívében a rossz példa a hithez ragaszkodást? - -Ez pedig első és utolsó kérdés volt Malárdy előtt. A kit azzal vádoltak -előtte, hogy vallástalan, annak semmi erényét sem látta többé; mert a -vallásosságot tartá minden erény alapkövének. - -E közben a kápolna harangja megcsendült, a vendégeknek ez jel volt, hogy -józan reggelijökkel siessenek, innen a templomi szertartásra menendők. - -A csengetés után ijedelmes arczczal jött be az udvarnok az alispánhoz -sietve, s elakadó lélekzettel adá tudtára azt a véletlen balesetet, mely -a kántort érte, ki az esteli tűzijátékhoz készítvén előre saját -puskáját, egyik cső elpattant s jobb kezét egészen összemarczangolta; -nem volt ugyan benne golyó, csak lőpor, de az által is képtelenné van -téve az ember ez ünnepélyes alkalommal az orgona melletti szolgálatot -teljesíteni. - -Az alispán eltitkolhatlanul rossz kedvbe jött e baltudósításra. Épen az -utolsó perczben, a mikor már beharangoztak, s késő a szomszéd faluba -küldeni más kántorért. Az orgonához pedig nem is értenek ott a falukon. -Az egész szertartást megcsonkítja ez a baleset. - -– Tekintetes alispán úr, szólt Viktor szerényen fölkelve székéről, ha -szabad csekély szolgálatomat fölajánlanom, engedje meg hadd -helyettesítsem én ezúttal a szerencsétlen énekest, s egyúttal hadd -küldjem neki ezt a néhány aranyat fájdalmai enyhítésére. - -Malárdy szívéről egy nehéz kő látszott lehullani. - -– Méltóságod ért az orgonához? - -– Sokszor játszottam rajta s tűrhetően, a mint mások mondják. - -– És az éneket hozzá? - -– Hangom az igaz, hogy nem valami szép, de legalább helyesen énekelek. - -Ez több volt, mint a mennyit Malárdy várt. Hát még a kivitel maga! -Viktor előre átment a kápolnaterembe, megpróbálni az orgonát. Az első -hangfutam elárulá, hogy mester kezeli a hangszert. Úgy játszott rajta, -mint egy művész, ki a szent zene legmélyebb titkaiba avatva van, s midőn -elkezdé énekelni Pergolesenek akkoriban híresülni kezdett Stabat -Materét, gyönyörű érczcsengésű sopran hangon, a jelenlevők bámulva -tekintének föl rá, a hölgyek lélekzetüket visszafojtva hallgaták, -lelkükbe szívták a hangokat, s önkéntelenül borultak le térdeplő -zsámolyaikra, Malárdy szobortiszta arczán egy pár könycsepp futott -végig. - -Ily szívreható ének még nem zengett a Malárdy-kastélyban soha. - -Midőn a szent szertartásnak vége volt, s Viktor egy remek -hangczifrázattal befejezé az orgonajátékot, utána hagyva zúgni a -pedál-sipok elhaló hangjait s azután lejött ő is a gyülekezet közé, -Malárdy megölelte az ifjut és megcsókolá orczáját. - -Malárdy megcsókolta egy fiatal ember orczáját. - -Ez sem történt még soha az életben. – Még saját fiával sem. - - - - -A NAGY SZEMFÉNYVESZTŐ. - -E pillanattól kezdve meg volt hódítva a leghatalmasabb Malárdy az ifjú -Kadarkuthy által. - -A levélben, melyet az alispánnak átadott, az öreg Kadarkuthy reszkető -vonásaival az volt írva, hogy egy gyermekkori igéret megérett arra, hogy -teljesüljön. Emlékezteté őt, hogy még tanuló korukban felfogadták -egymásnak, hogy ha gyermekeik lesznek, azokat egymáshoz adják et cætera, -az öreg úr levele tele volt et cæterával. Erről a furcsa szokásról rég -ismeré őt az alispán. - -Ez valóban kedves névnapi ajándék. - -Egy leánykérő. Ideálja a vőknek: olyan, a minőről büszke atyák szoktak -álmodozni, a ki gazdag előfogattal hajtat be az udvarra; otthon -urodalmakkal bir s falvairól beszélhet. Kastélyba viszi menyasszonyát s -méltóságos asszonynak czímezteti. Azonfelül délczeg, daliás alak, a ki -mellett még boldog is lehet a nő; világfi, a ki büszkeségére válik a -családnak; és mindenek felett kegyes, vallásos érzelemben nevelt ifju. - -Ezt könnyen is ki lehetett magyarázni. Az öreg báró bizonyosan magától -távol nevelteté gyermekét; érezve magában, hogy ő hozzá közel -elromlanék; aztán meg ismeretes is az a különös egymásután a -természetben, hogy korhely apának erényes fia támad s bölcs apa gézengúz -fiat nevel. Mindkettőre nem messze kellene példákért mennünk. - -Malárdy szivét annyira megnyerte az ifju báró, hogy az antik szobor -arcza még nyájas is tudott lenni. - -Behivta őt magához szobájába, elhagyva vendégeit néhány perczre s azt -kérdezte tőle, hogy tudja-e, mi van azon levélben írva, a mit édes -atyja, a báró úr írt? - -Az ifju szerényen lehajtá fejét, s néhány perczig gondolkozott; azután a -gyermeteg őszinteség bizalmával ragadá meg az alispán kezét: - -– Szabad-e reménylenem azt, a mi ott írva van? - -Malárdy elmosolyodott. Az örömtől mosolygott-e, vagy az ifju eredeti -nyiltszivűségén? - -Neki sem volt szabad kevésbbé nyiltszivűnek lennie. - -Megszorítá Viktor kezét és azt mondá neki: - -– Ha úgy rendelte az ég, hogy ez teljesüljön, én örülni fogok a -pillanatnak, a melyben önnek ezt mondhatom: legkedvesebb fiam. - -Viktor a szerénység tiltakozó mozdulatával vonult vissza. - -– Oh nem «legkedvesebb», ne mondja ezt kegyed. Ezzel megrabolnám -Kálmánt, a legkedvesebb czím az ő öröksége. - -Az alispán elkomorodva sóhajta fel, s bágyadtan válaszolt: - -– Úgy kellene lenni. - -– És úgy is van. - -– Fájdalom, hogy nincs. Kálmán nagyon hideg hozzám. Ő egészen elütött -tőlem. Semmiben sincs kedvemre s mindig csak szomorúságot okoz. – Jobban -ragaszkodik mostoha anyjához, mint hozzám, édes apjához. Mindenben -ellenemre van; elkezdve a ruhától, melyet viselünk, egész a politikai -meggyőződésig. Én büszkeségemet találtam hivatalomban mindig; ő megveti -a hivataloskodást; én általam magasabb rangkörökbe juthatna, a helyett -mindig az alacsonyabbakhoz szít, s félrevonultsága miatt oly félszeg és -bátortalan kezd lenni, hogy meg nem tud állni egy úri társaságban. -Szégyenem válik belőle s a mi leginkább aggaszt, a mi kétségbeejt -jövendője felől – rájöttem, hogy verseket ír. Verseket! egy ily meglett, -felnőtt ifju, a kinek már a törvénykezési nyelvben kellene remekelni. – -Azt mondják, hogy versei szépek; de hát mi az? hová fog ez vezetni? A -társas életben mindenütt kikaczagják érte: úgy tekintik, mint ártatlan -bolondot. Egy Holdmezey Berey Farkas collegája, egy nevetséges ember, a -kit csak szánalomból nem kaczagnak ki szemben. Meg van keseredve az a -napom, melyben reá gondolok. Mert ez teszi őt épen oly daczossá, oly -fellengzővé mindenki irányában, hogy egy csavargó poéta nevét többre -becsüli, mint az ország első hivatalnokáét. És ő egyetlen fiam! - -Viktor végig hallgatá Malárdy panaszát, a mi az akkori idők szellemében -valóban szivreható bánatos panasz volt. Hiszen még néhány évtizeddel -későbben is azok az előkelő magyar nemesi családok, mikből irodalmunk -vezérei támadtak elő, szégyenpirulva beszéltek, ha beszéltek, a család -nevét széthurczoló elveszett fiakról, s ügyetlenség volt az idegentől, -ha felőlük tudakozódni talált. - -– Ajándékozzon meg alispán úr azon bizalmával, hogy Kálmán megtérítését -bízza reám; szólt Viktor komolyan a bánatos atyához. - -– Hogyan reméli ön azt? Kapott rajta az alispán. - -– Nekem sokba fog kerülni. Kálmán nagyon meg fog rám azért haragudni, -gyülölni is fog tán sok ideig; de megteszem ez áldozatot, kegyed -aggodalmáért, s az ő jobbléteért. Még ma meg fogom őt téríteni. - -Az alispán kérdőleg, csodálkozó arczczal tekinte rá, de Viktor felkelt -mellőle s csak annyit felelt: - -– Drasticus cura lesz, de gyökeresen használni fog. - -Azzal a család tagjai jöttek közbe; a beszédet félbe kellett szakítani. -Az alispán Viktor karjára füzve lépett ki a vendégek közé. - -Ebédnél még egy székkel közelebb ült Malárdyhoz Viktor, mindjárt az -asztalfő mellett. Vasady úr egy székkel alább degradáltatott. Hiába, a -báró nevezetesebb személy volt, mint ő; az fait accompli, s a fait -accompli-k előtt akkor is divat volt már meghajolni. - -Az egész ebéd alatt tudta foglalkoztatni az egész társaságot az ifju -jövevény. Szikrázó ötletei egymásra következtek; a mit elmondott, abban -annyi finomság volt, a legcsipősebb dolgokat úgy be tudta hengergetni -jóízű előadása zamatjába, hogy még az érdeklett maga is kénytelen volt -azokat kedveseknek találni. - -És a mellett tudott inni úgy, a hogy senki más; – és nem látszott meg -rajta. - -Ez a fődolog. - -A ki egy pohár bortól leiszsza magát, az részeges, semmirekellő, a ki -tíz pohár után is józan marad: az derék, gavallér ember. - -Eleinte Vasady azt a tréfát akarta magának megszerezni, hogy áldomásozni -kezdett a jelen levő nevezetes férfiakért sorban, s a poharát mindig -Viktorra köszönté. - -Viktor állott elébe s kiitta poharát, egész a körömpróbáig; mikor aztán -a férfiakon végig mentek, akkor Viktor mondá: «szállok kendnek!» s elől -kezdé a hölgyeket s végig áldomásozott értük, s hogy a poharak nem -ártottak meg neki, bizonyíták azon ragyogó ötletek, találó szójátékok, -mikkel toasztjait felczifrázta; de bizony Vasady úr a vége felé csak -alig birta már mozgatni a nyelvét. - -Szerencsére az alispán jelt adott a felkelésre. Viktor arczán még csak -szín tekintetében sem látszott meg a poharazás; csak szemei ragyogtak -kissé élénkebben, mint az előtt, s egy kis izgatottság látszott ajkai -körül, a mi neki igen jól illett. - -Annyira magánál volt, hogy midőn a delnőket a társalgási terembe kelle -vezetni, két hölgy közül Eudemiának nyújtá karját, és nem a szépség -királynéjának; különbséget tudva tenni az etiquette és a szív parancsai -között. - -A társalgási terem már akkor el volt készítve az ünnepélyt fűszerező -mulatságok számára. A terem egy harmada fel volt emelve szinpad gyanánt -s festett függönyökkel ellátva. - -Oh nem! Itt nem fogunk azért szini előadást látni, még abban az időben -nem volt nálunk kimondva az a vakmerő eszme: hogy egy ember leírjon -valamit, a másik azt elbeszélje, és a harmadik fizessen érte, a miért -azt meghallgatja. Esze ágában sem volt senkinek szinjátszó társaságot -sejteni a festett függönyök mögött; nem is tartotta volna senki -illendőnek, hogy egy magyar ember befesse a képét pirosra, fehérre, -hamis szakállt kössön az állára s előálljon azzal a hazugsággal, hogy ő -Oloferno Vitellezzo, a ki az apjáért boszút akar állni. Ilyen -bolondoskodás még akkor magyar emberhez nem illett. - -Hanem emeltetett ama szinpad egy nagy, nevezetes szemfényvesztő -előadásai végett, ki épen ez ünnepélyre jött Afghanistánon keresztül -Asztrakánból; teljes czíme: «Magister Ludolphus de Cairo; professor -magiæ; elismert feketeművész és boszorkánymester; az orosz czár udvari -szemfényvesztője; a nagy Philadelphia egyetlenegy tanítványa; a double -vue feltalálója, az escamotage és indiai bűvészet avatottja; a chaldeai -bölcsek kövének birtokosa; aranycsináló és patkányűző», egy szóval nagy -ember. - -A társaság elhelyezé magát a körbe állított székeken, mik a szinpad -elejét elfoglalták; a hölgyek legelől; Durday odahátul gorombáskodott -valakivel, míg Vasady fogott magának egy szerencsétlen esküdtet, annak -magyarázott erősen s azt hitte magában, hogy ez most abból ért valamit. - -Viktor nem ült le; a hölgyek körül forgott, majd egyikkel, majd másikkal -beszélve, legtöbbet Eudemiával és az alispánnéval; legkevesebbet szólt -Herminához. A szép leányka elmélázva ült karszékében, s csak néha -pillantott lopva az ifju után, ki oly hidegen látszott vele bánni. - -– Nézze kegyed, mademoiselle, szólt Viktor Eudemiához, a jámbor atyafi -hogy előre tolakodott, hogy bámul a festett függönyre jövendő bámulata -előérzetében. Ő most nem lát senkit, csak a szemfényvesztőt. Előre -tudom, hogy minden kilőtt zsebóra az ő zsebében lesz megtalálandó. - -A függönyön túl hármas csengetés adott jelt, a kárpitot szétvonták s ott -volt látható Monsignore de Cairo a sötét vörössel bevont szinpad -közepén, máguszi talárjában, hatalmas hegyes süveggel s tarka pálczával -a kezében, a hogy indiai máguszok szoktak járni. - -Eleinte a közönségesebb egyiptomi bűvészet csodáit mutatta be -bámulóinak: töltögetett a csodapalaczkból sört, bort és szilvóriumot, a -bámuló atyafi ivott mindenikből s mondott rá egy-egy fél terrem – – tét. - -Viktor nem sokat ügyelt a bűvészre: az egész komédia alatt hátat -fordítva neki, fecsegett Eudemiával. - -Az orosz czár első szemfényvesztőjét ez piquirozni kezdte, leszállt a -szinpadról s Viktor vállát érinté varázsbotjával, a min az öreg Malárdy -atyafi nagyon bámult, hogy Viktor rögtön tengeri macskává nem változott. - -– M’sieu le baron, donnez moi’n bague. Egy gyűrűt; s’il vous plait. - -Viktor könnyedén bólintott felé s levont az ujjáról egy szép -smaragdköves gyűrűt s két ujja közé fogva, odanyujtá azt a keletindiai -bűvészek nagy mesterének, s tovább beszélt Eudemiával. - -– Voici m’sieurs et m’dames, szólt a bűvész összefogott marokkal -gesticulálva a közönség előtt; látják önök ime az a gyűrű, a mit a báró -úr nekem átadott, most itt van a kezemben. - -Azzal felnyitá a markát… és maga is hátra hökkent; – mert a gyűrű nem -volt ott. - -– Most is itt van az ujjamon, szól Viktor félvállról hozzá; s még -egyszer oda adta neki a gyűrűt. - -A keletindiai maguszok utóda nagyon furcsa szemeket vetett rá e tréfa -után s most már nem maradt a veszedelmes néző közelében, hanem -visszament szinpadára, ott végezte a hocuspocust, megtörte a gyűrűt -mozsárban, beletömte a pisztolyba, kilőtte a levegőbe. - -Viktor azalatt egyik helyről a másikra ment s a mint a jámbor atyafi -előtt elhaladt, vállára ütött neki. - -– Vigyázzon magára atyafi, mert a muszka elcseréli a fejét. - -Miután nevetve előre ment ismét, Hermina mellett volt egy üres szék; oda -leült. - -A leány nem nézett reá. Egyik keze a szék támlájára volt nyugtatva; egy -pillanatra érzé, mintha Viktor hozzá ért volna; de azért nem vonta azt -vissza onnan. - -– Voici m’sieurs et m’dames, szólt a nagyhatalmú boszorkánymester, a -mint a pisztolyt kilőtte; a báró úr gyűrűje ott van ama kék kabátos -nobili zsebében. - -A jámbor atyafi megrettenve kapott két zsebéhez s elkezde szabódni: - -– De itt úgy segéljen, nincsen! Az én zsebemben ugyan nincsen. - -S nagyobb igazság kedvéért, valahány zsebje volt, mind kiforgatta a -publikum szemeláttára, nem volt azokban egyéb, mint egy kova, meg egy -aczél, meg egy kis bükkfatapló; a gyűrű nem került elő. - -Az egyiptomi mágusok tanítványa láthatólag meg volt zavarodva e -felfedezés által. – Hol van hát a gyűrű? - -A társaságban kezdett e kérdés zavart idézni elő; mindenki kereste, a -midőn egyszerre Hermina felsikolt, odatekintenek; a leány megrémülve néz -balkezére: a gyűrű ott volt a második ujján. - -Hogyan került oda? Ki tette rá? azt senki nem birta megfejteni, s -növelte a bámulatot még az, hogy a mint Hermina le akarta a gyűrűt -húzni, az oly szorosan volt az ujján, hogy le nem jött róla. Minden -ebbeli törekvés meghiusult. A gyűrűnek ott kelle maradni. - -– Azt kegyed kénytelen lesz örökké viselni, súgá Viktor Hermina felé. -Nem hallhatta azt senki más, csak a leány. Nem vehette észre senki más -azt a bűvsugárt, a mi a leány szemeibe villant – a gyűrű kövéből – és az -ifjú szemeiből… - -… Mikor az ilyen szemfényvesztő nagymesterek munkáját valaki ügyesen el -tudja rontani, az mindig meg szokta nyerni a nagy közönség tetszését; -abban bizonyos elégtétel-félét szoktak találni. - -A mágia nagymestere igen sokat vesztett részvényei értékéből ez -intermezzo által s hogy e feletti bosszuságát álczázza s a közönség -figyelmének más tárgyat adjon, elkezdett mindenféle kezeügyébe akadó -tárgyat bámulandó ügyességgel nyeldesni: kések, villák, később egész -kardok, ivópoharak, szelenczék tünedeztek el rettenetes torka -sötétjében, mikért azután cserében nem restelt néha-néha tüzet és -szikrákat okádni vissza s véghetetlen mennyiségű szalagot húzni ki -orrából, szájából. - -Az öreg atyafi egyre növekedő buzgalommal bámulta e rendkívüli -csodatéteket. Bámultában egészen előre jött már a szinpadig s egyszerre -csak megszólalt: - -– Hallod-e te muszka? Hallod-e komédiás! Nyelj el hát engem, ha tudsz. - -A máguszok nagymestere nagy szemeket mereszte rá. - -– No nyelj el engem, ha igazi ördöngös vagy; nyelj el engemet. - -A társaság kaczagni kezdett e furcsa ötletre. - -– Avec plaisir. Igen szivesen. Viszonza az ezermester, megértve a naiv -kivánatot. Tessék leülni ide a székre. - -Az érdemes atyafi elbízott ragyogástól mosolygó arczczal mászott fel az -emelvényre, s vitéz önhittséggel foglalt helyet a mutatott széken, mint -a ki dolgáról annyira bizonyos, hogy ellenfele törekedéseit mind -lehetetlenségnek tartja. - -– Megengedi ön, signore nobili, hogy e rendkívüli műtéthez némi kis -előkészületet tegyek. Par exemple: nem lenne ön oly kegyes, hogy előbb -lehúzná a sarkantyús csizmáit, félek, hogy azoknál fogva fennakad. - -Az öreg atyafi neki feszíté az egyik lába hegyét a másik sarkának s nagy -tusakodással lehúzta az egyik csizmát. Még mindig mosolygott. - -A bűvész felvette tenyerére a nagy bagariát. - -– Voici m’sieu et m’dam! egy csizma. Spiriti miei ubedite! A bűvész -eltátotta a száját s a csizma egy percz alatt eltünt. - -A jámbor atyafi csak úgy nézett utána: vajjon visszakerül-e még s lesz-e -belőle újra csizma? Ezt bizony lenyelte. - -– Kérem a másikat is. - -Ennek a lehúzása most még nagyobb küzködésbe került, s a becsületes -atyafi képe nagyon komoly vonásokba kezdett húzódni, a midőn azt is -átadta a boszorkánymesternek. - -– Allez, tournez! Egy percz alatt az is eltünt. - -A becsületes ember nagyon kezdett már feszengeni a széken. Ez nem jól -megy. Egy kicsit izzadott a homloka. - -– No már most revenons a nos moutons signore nobili. Tartsa ön magát -nyugodtan. - -A bűvész egy szabómértéket vett elő s tetőtől talpig megmérte az atyafi -testi hosszúságát. - -– Accurat! Épen elegendő. No már most mindjárt készen leszek. Csak még -egy kis türelem, signore nobili; maradjon ön veszteg. - -A jámbor ember kékült, zöldült, a mint a bűvész idegen bűbájos szavakat -szórt feléje, s midőn háromszor körüljárta, ez mindig hordta a fejét -körül utána, akár merre járt. Majd elejté az állát, olyan hosszú lett a -képe. - -Végre a bűvész mindennel készen lévén, elkezdte a fogait kiszedegetni: -természetesen, hogy mikor ilyen nagy testet lenyel, útjában ne legyenek. -Először egy pár zápfogát vette ki s letette az asztalra, azután az első -fogait szedegette ki. - -De már ezt nem várta végig a jámbor ember, hanem felugrott a székről s -iramodott lefelé a szinpadról. - -– Hohó! signore; nem addig van az, kiáltá utánna a bűvész s egy -szökéssel utolérve, megragadta gallérjánál fogva az iramodót; tessék -csak itt maradni, tessék helyt állni, ha kivánta. - -A jámbor úr eleinte azt hitte, hogy kiránthatja magát a bűvész kezéből, -hanem a mint azután vette észre, hogy óriási erővel fogja meg kezeit, -oda vonja magához, mint erőtlen gyermeket, a ki hiába rúg-kapál mestere -térdei között, akkor elkezde ordítani torkaszakadtából. - -– Jaj nekem! Tekintetes alispán urambátyám, ne hagyjon. Ne engedjen -ennek az ördögnek elnyelni. Nagyságos muszka úr, ne nyeljen el. Két -gyermekem, feleségem van odahaza: ereszszen el, bizony soha sem jövök -többet ide. - -Mentül jobban ordított a megrettent atyafi, annál nagyobb hahotával -kaczagott a néző sereg. Valami hallatlan komikum volt egy vén bolond -ember kétségbeesésében, ki attól fél, hogy saját kivánatára lenyeletik. - -Az alispán inte a bűvésznek, hogy szakítsa végit a tréfának; őt mégis -sértette az, hogy egy Malárdyt, bármilyen szegény és ostoba is, a népség -színe előtt így csúffá tesznek; ő maga nem nevetett azon s jól esett -neki észrevenni, hogy Viktor is mily megvetéssel nézi e histriói tréfát. - -A megszabadult atyafi bőgve jött le a szinpadról s kezet akart csókolni -az alispánnak, hogy nem engedte őt lenyelni. - -– Menjen kend, vén bolond, takarodjék ki innen! kiálta rá haragosan az -alispán, mire a szegény ember nagy rívással sántikált ki mezítláb a -szobából; csak odakinn kezdvén egy kicsit magához térni a nagy -ijedtségből. - -– Hogy az Isten büntesse meg a pokolra valóját: bizony elnyelt volna, ha -a tekintetes urambátyám meg nem tiltja neki. - -Odakünn átadták neki a csizmáit, miket nagyon gyanusan nézegetett össze -kívül-belül, mielőtt felhúzta volna s többet semmi pénzért vissza nem -ment volna a terembe. - -A keletindiai máguszok nagymesterének ez a tréfa ismét részére hódítá a -közönséget; ez diadal volt. Most azt hivé, hogy eljött a percz, melyben -az iménti kudarczvallásért báró Kadarkuthynak visszatorlást adjon. - -Ismét lejött hozzá az emelvényről, ismét érinté bűvpálczája végével. - -– M’sieu le baron, legyen olyan jó, donnez moi un pièce de monnaie. - -– Szivesen. - -– Un écu, par exemple. Egy tallért. - -– Akár kettőt. - -A báró kivonta belső zsebéből selyem erszényét, kivett belőle egy -koronás tallért s odanyomta a bűvész markába. - -A bűvész azon perczben kiejté azt kezéből: ijedten kiáltva fel: -«diable!» - -– Nekem tetszett ezt mondani? - -– Nem, de ez a tallér… - -– Tüzes volt talán? - -– Az nem, hanem ütést adott a karomnak. - -– Ez a tallér? Lehetetlen az, szólt Viktor s felemelé nyugodtan az -elejtett pénzt s ismét odaadta az ezermesternek. - -Az másodszor még nagyobb ijedelemmel ejtette el. - -– Ez villanyütés. - -Viktor mosolygott. - -– Csak nem hiszi ön, hogy egy villanygép van elrejtve e tallérban? - -A bűvész még egyszer fel akarta azt venni a földről, s akkor még nagyobb -ütést kapott a könyökén végig valamennyi sajgó inára. - -Akkor szeme közé nézett Viktornak s egész őszinteség hangján mondá neki, -leemelve fejéről kabbalistikus süvegét: - -– Serviteur, m’sieu le baron: megyek én onnan, a hol nagyobb -szemfényvesztőt találok, mint magam. - -Azzal felfutott a szinpadra, összehúzta a függönyöket s kidugva a -nyiláson fejét, bohókás ábrázattal mondá: - -– Az első felvonásnak vége. Tessék fütyülni. - -A földön heverő tallért azután többen próbálták még fölemelni. Mindenki -meggyőződött róla, hogy az, a mint valaki tenyerébe veszi, olyan -görcsöket okoz minden érző inában, hogy kénytelen ismét letenni. - -– De hát miért nem árt nekem? szólt Viktor mosolyogva s felmutatta a -kezébe vett ártalmatlan pénzt. - -Mindenki esküdött, hogy annak az érintése pokolbeli veszedelemmel jár. - -– Hermina kisasszony legyen tanum, hogy tallérom ártalmatlan, szólt -ekkor Kadarkuthy a hallgatag leánykához fordulva. - -– Az Istenért, Hermina! kiálta rá Eudemia, hozzá ne nyúlj, mert rögtön -elájulsz. Chère maman ne engedje, ne engedje. - -Hermina gondatlan bizalommal nyújtá Viktor elé kezét: az ifju odaszorítá -a kezébe a koronás tallért, és ime a lányka keze nem rándult meg tőle; -de mélyebben a szív táján, ott, ott igézett még erősebb bűbáj, a mint -így kezeik egymásban feküdtek. A nézők bámulva kiálták, hogy csoda -történik; pedig igen mindennapi dolog történt: egy ifju leány, egy ifjú -férfi beleszerettek egymásba. - -Egyik kéz a másikban… hiszen csak bűvészi fogás volt. Senki sem -tekintheté azt másnak. Csak az a halavány, barna ruhás ifju, ki eddig -ott ült mostoha anyja háta mögött, lépett kedvetlen arczczal Viktorhoz s -kezét annak karjára téve, kényszeríté testvére kezét elbocsátani s hozzá -fordulni; mialatt halkan fülébe sugá: - -– Ön is hallotta már Galvani találmányának hírét? - -(Ezt még akkor csak a tudomány adeptusai ismerték.) - -Viktor egyenes válasz helyett meleg kézszorítással üdvözlé az ifjut. - -– Ah ön az, Kálmán? Régóta keresem és nem tudom önt fölfedezni; különben -régen felkértem volna, hogy részesítsen bennünket azon sokkal magasabb -művészet élveiben, a mikhez mi együgyű szemfényvesztők nem értünk. - -– Mi az? kérdé az ifju megzavarodva. - -– Ön költő: a költő pedig a legnagyobb bűvész a világon. Ez odafenn csak -gyűrűket és zsebórákat tud elbűvölni, a költő pedig sziveket. Én -hallottam, hogy ön igen szép költeményeket ír. - -Az alispán boszus meglepetéssel tekinte Viktorra, ki egészen mást igért -neki, de Viktor kikerülte szemeit. - -Az ifjú költő most még nagyobb zavarba jött; tudta, hogy atyja előtt e -tárgyról beszélni kellemetlen. - -– Kérem, szólt akadozva, azok mind igen együgyű dolgok; sohasem voltak -arra szánva, hogy mások által ismerve legyenek. - -– Sőt én ellenkezőleg tudom; én igen szép méltánylattal hallottam azokat -említeni; azt mondják, hogy gyöngyei a költészetnek. - -Sohasem érzi magát az ember szavakban oly szegénynek, mint ha költő és -műveiért szemközt dicsérik. Kálmán elpirult és lesüté szemeit, valami -olyanformát akart mondani, hogy ő maga nagyon gyarlóknak találja -munkáit, hanem ekkor közbeszólt mostoha anyja, az alispánné: - -– Szépek biz azok, akárki mit beszél. Én elolvastam egyet-egyet tízszer -is; s mindig sírtam rajta. Nekem tetszett. A kinek nem tetszik, írjon -jobbat. Eredj Kálmán, hozz elő egyet; azt a szépet, a mivel mindig -megríkattál, meg azt a másikat, a mit Hermina húgod emlékkönyvébe írtál. -Olvasd el az én kedvemért. - -– Ugy-e bár, tekintetes alispánné asszonyság, szólt Viktor mohón, kegyed -is óhajtja, kívánja ezt Kálmán barátomtól: no ne húzza ön vissza kezét, -engedje, hogy Kálmán barátomnak nevezzem. Lássa: jó anyja kedveért tegye -meg, ha az én kértemre nem, olvasson fel egy párt szép költeményeiből. - -Az alispán haragtól villámló szemekkel tekintgetett Viktorra s akará -neki mondani: «meg van ön tébolyodva?» De Viktor sem oda nem nézett, sem -közel nem ment hozzá. - -Végre többen is kezdték unszolni Kálmánt, hogy olvasson fel -költeményeiből, míg a tétovázó ifju engedett a rábeszélésnek s kiment, -hogy munkái közt keresgéljen. - -Az alispán nem tűrhette tovább. Fölkelt székéről. - -– Mi menjünk addig pipázni, szólt, Vasady vállára ütve, majd ha a -második felvonás kezdődik akkor visszahívhatnak bennünket. - -Még egy pár vasfejű atyafi követte, a többi ott maradt a tudós -mulatságra. - -Kálmán természetesen nem jött vissza a terembe; Viktornak kellett érte -deputatióba menni s erőszakkal hozni vissza egy csomag vers kiséretében, -melynek minden színű és alakú papirjai közül a szerző épen nem tudott -választani. - -Az alispánné ízlésének kellett határozni; az a mi ő neki úgy tetszett, -azt olvassa fel Kálmán. - -A jó fiú szót fogadott, nagy szégyenkedve helyet foglalt a középre -kitett asztal mellett, s felolvasott valami hőskölteményt Belgrád alatti -harczról, a miben elég csinos alexandrinusokban volt megénekelve Hunyadi -hős vitézsége, a törökök veresége, néhol szép phantasia és költői -emelkedettség tünt ki a munkából, mely mintegy száz versszakra terjedt. - -A mű felolvasása után mindenki Viktorra nézett. Épen így lesi mai -világban a közönség előadott mű után a criticus szemöldökét. - -Viktor különös zavarban látszott lenni, ajkait harapdálta, homlokát -dörzsölé, s minden mozdulattal iparkodott kifejezni, hogy ő most valami -igen kényelmetlen helyzetben érzi magát s szeretné, ha nem kellene -véleményt mondania. - -– Nos, hogy tetszik? szólt az alispánné, egyenesen felé fordulva. Hát -nem szép-e? - -– Oh, szép! szólt Viktor akadozva, s nem akart többet mondani. - -De az alispánné ezzel nem érte be, ő azt akarta, hogy Kálmánját -magasztalják, dicsérjék, úgy, a hogy ő. - -– De nagyon szép, és ha kegyednek valami nem tetszik benne, mondja meg; -Kálmán ki fogja azt igazítani. - -Viktor csak huzódozott, míg végre kimondá, hogy biz az szép, de már ez a -tárgy ki van dolgozva, bizonyos Csik-Marjai Ferencz nevű poéta által; -nem ismeri azt Kálmán? - -Az ifju nyugodt, tiszta becsületes arczczal felelé, hogy nem. Hírét sem -hallotta a költőnek. - -– Erdélyben élt, viszonzá Viktor. - -Kálmán szeliden mondá, hogy szeretné azt a művet is megismerni, ha nem -találkoznak-e felfogásaik némi részben? - -– Tudom könyvnélkül e művet, még gyermekkoromban megtanultam, szólt -Viktor, ha kívánja ön, elmondom. - -Mindenki figyelmesen hallgatott rá. - -És akkor Kadarkuthy elmondá az ismeretlen poéta költeményét. - -Kálmán minden újabb strophánál halaványabb lett, térdei reszkettek, -lélekzete elállt; a Viktor által elmondott versezet szórul szóra az övé -volt. - -A társaság egy része épen úgy meg volt zavarodva, mint maga Kálmán, -Hermina arcza égett a szégyentől; míg mások gúnyosan suttogák, hogy ez -épen azon mű, melyet Kálmán sajátja gyanánt olvasott fel, betűről betűre -ugyanaz. - -Kálmán úgy állt az olvasó asztal mellett, mint a ki egyszerre -megtébolyodott. Elsápadt, szemei elmeredtek, kezeiben összetört az irás, -egy szónak nem volt ura. A világ elfordult vele, tekintete előtt -összefolytak a tárgyak; nem látott, nem hallott semmit, csak egy érzése -volt, az, hogy munkáját, melyet mostoha anyján kívül nem hallott senki, -melyet soha kezéből ki nem adott, most könyv nélkül elmondják előtte, s -azt állítják, hogy azt a művet, a minek minden szavát saját szelleme -súgta tolla alá, egy soha nem hallott nevű poéta írta régen, távol -Erdélyországban, ezelőtt ki tudja hány esztendővel? - -Ez valami átkozott bűvészet! Itt a legészvesztőbb varázslat történik, -mely közel viszi az embert a megtébolyodáshoz. - -E kínos bódulásból csak mostoha anyja szavai rázták föl Kálmánt. A derék -asszonyság igen becsülendő következetességgel azt mondá Viktornak: - -– Ha báró úr ezt már más poétánál is olvasta, az arra mutat, hogy az a -másik vette azt Kálmánomtól és nem Kálmánom ő tőle. - -Eudemia sziszegve sugá Hugó Oszkárnak, hogy ezt Viktor még -gyermekkorában tanulta. - -Viktor pedig elég kegyetlen volt, komoly arczczal azt állítani, hogy -hasonló véletlen találkozások gyakran megtörténnek a költőknél. - -Kálmán hirtelen felkapta iratait s elsietett a teremből, olyan dúlt -arczczal, hogy az alispánné jónak látta utána küldeni Hugó Oszkárt, hogy -nézze meg, hová megy. - -Hugó Oszkár sietett utána, útközben találkozott egy kis szobalánynyal, -annak meg kellett csipdesni az orczáját; mire Kálmán szobájához ért, -annak ajtaját zárva találta. - -Megijedt: «Ez képes megölni magát» s elkezdett ádázul dörömbözni az -ajtón. - -Kálmán felnyitá azt előtte. - -– Hát te mit csinálsz itt? kérdé tőle Hugó Oszkár, elbámulva az ifju -állapotján. - -Kálmán felső kabátját levetve egy nagy nehéz buzogányt tarta kezében. - -Válasz helyett azt kérdezte Hugó Oszkártól: - -– Én tudok ezzel a buzogánynyal száz malomvágást (mouliné) tenni: hát te -hányat tudsz? - -– Én talán egyet sem, szólt az ifjú piperkőcz s a mint kezébe vette a -buzogányt, egy párt kanyarított vele a levegőben szanaszét hordozott -karral, azután letevé. - -– Ah, nem úgy kell azt. Kinyújtva kell maradni a karnak, csak a -kézcsukló mozoghat. Így ni, szólt Kálmán, kezébe kapva a buzogányt s -elkezdé azt szabályos körforgatokban pörgetni feje körül, hogy arcza -egészen kipirult bele. - -– Elég már! Assez! kiabált rá Hugó Oszkár. Bizony kiszalasztod a -kezedből s agyonütsz vele. Hagyd már abba, vagy ereszsz ki a szobából. - -– Nem. Kereken száznak kell lenni! monda Kálmán s forgatta tovább a -buzogányt, mialatt Hugó Oszkár meghúzta magát egy szekrény mellé, ki nem -osonhatván, minthogy Kálmán épen az ajtó előtt állt és ott végezte azt a -veszedelmes productiót. - -Mikor ennek vége volt, akkor ismét más próbatétre szólítá fel Kálmán az -ifjú piperkőczöt: - -– Fel tudod-e emelni ezt a széket egy lábánál fogva, úgy, hogy egyenesen -állva maradjon? - -Hugó Oszkár megpróbálta s szépen feldönté a széket. - -Kálmán lehajolt és felemelte azt merően a légbe: - -– Így ni. - -– Sapperlot, hiszen te valóságos athléta vagy. - -– Be tudnád-e hajtani karomat? - -– Hadd látom. - -– Fogd meg két kézzel, feszítsd neki magadat; úgy-e hogy nem megy. - -– Bravo, bravo barátom! Te elmehetsz magadat produkálni, mint akrobata. - -– Úgy-e? kérdezé az ifju, s olyan büszkén villogtak szemei. - -– Épen jó alkalmad lesz rá. Most kezdődik a második felvonása a -komédiának, az akrobatai látványok: még te is produkálhatod magadat. -Sapperlot, micsoda erős fogásod van. - -Kálmán nevetett, egészen jó kedve volt. Visszahagyta magát vezettetni a -terembe. Arcza ki volt pirulva az erőgyakorlattól, szemei ragyogóbbak, -mint máskor. Hugó Oszkár nagy panaszkodva mondá el odabenn a hölgyeknek, -hogy Kálmánt milyen etrange divertissements között találta, hogy -megropogtatta csontjait; hisz ez valóságos vasgyúró, «croque mitains», -ni milyenek a kezei. - -Kálmán hagyta a hölgyeket szörnyűködni kezeinek vörös állapotján, -kidagadt erein, s egy-egy félrelopott pillantással odatekinte közben -Viktor fehér kezeire, miknek nőiesen gyöngéd bőre tanusítá, hogy nem -sokat törték magokat férfias munkában. - -Valamire másra is gondolt akkor. - -Azonközben folyt az előadás az emelvényen. A bűvész társa az északi -Hercules, a török szultán első falramászója, a soha le nem győzött -Titanides Sámson emelgetett ott mázsákat, vasrudakat kezével, lábával, -fogaival, s hányt-vetett ágyúgolyókat a levegőbe, s tördelt patkókat -kétfelé. - -A hirhedett férfi idomtalan köpczös alak volt, olyan vastag, duzzadt -izmokkal, hogy azokon alig lehetett az emberi idomokat kivenni. A -mellett hosszú, fekete szakálla volt, a fején pedig török fez, a mi őt -rettenetessé tette. - -Az ember mindig nagyobb csodákat kezdett el mívelni, krajczárokat -harapdált ketté fogai közt, kardcsapásokkal puskacsöveket aprított el s -két ujjával szuronyos puskákat emelgetett fel, hegyeiknél fogva. - -A delnők szörnyűködve takarták el szemeiket legyezőikkel egy-egy -életveszélyes látvány előtt, Kálmán szemei sováran kisérték az athleta -hatalmas mozdulatait, néha egyet nagyot sóhajtott rá s félrenézett -Viktor felé, ki egykedvűen suttogott testvérével, nem ügyelve az egész -komédiára. - -A testerő hatalmas nyilatkozványai mindenkor gyönyörködteték a -közönséget. Még mai nap sincs azon mit csodálkozni, hogy ez előtt -nyolczvan évvel egy magyar főúr salonjában akrobátai látványok -mulattatának válogatott vendégsereget. A circus még ma is népszerűbb a -tragœdiánál, beleértve a «népszerű» fogalmába nemcsak a karzatot, hanem -a páholyokat is. - -Titanides Sámson mutatványait mindenki megtapsolá, a ki félórával elébb -Kálmán költeményeit ásítva hallgatta, szégyenét sziszegve nézte. - -Ott volt maga az alispán is és a derék Vasady úr. - -Vasady hat izmos juhászlegényt biztatott fel, hogy e díszes alkalommal -ötven tallér versenydíjért birkózzanak meg a görög athlétával; a -legények ott vártak már a szinpadon, felgyürkőzve és felpálinkázva. Ez -volt az előadás koszorúja. - -Az athletának még nehány leszegezett léczet kellett feltépni a padlóból, -s egy pár mázsa követ széttöretni a mellén pörölylyel, hogy egy kissé -kifáradjon: – ne mondják róla azt, hogy pihent erővel mérkőzik meg -ellenfeleivel. - -Mikor ezzel is elkészült, akkor Vasady inte a juhászlegényeknek, hogy -lépjenek ki a síkra. - -Jó izmos legény volt az egyik, a ki elégszer verekedett már kocsmákban, -s egy maga kihányt onnan tíz legényt, ha dühbe hozták. Ez mérkőzött -legelébb össze a vasgyúróval. - -A Sámsonnak az a furcsa fogása volt, hogy nem engedte az embert a -derekához közel jutni, hanem eléje nyújtá két vastag karját s jobb -térdét kifeszíté; a mint azután ellenfele belékapaszkodott, ő hirtelen -megkapta mindkét kezével annak jobb karját, s egy pillanat alatt -keresztül vetette a vállán. - -Mielőtt a legénynek ideje lett volna elmondani azt a rövid káromkodást, -már a földön feküdt a birkózó háta mögött; maga sem tudta, hogy jött -oda. - -Épen úgy járt a másik is. - -Most a harmadikra került a sor, ez is híres zsákemelgető volt. Úgy hítta -minden ember, hogy «az erős Marczi». - -– Aztán ne hagyd ám magadat, Marczi! kiálta fel rá Vasady, a kinek -kezdett a jó kedve fogyni, hogy választottaival mind ilyen könnyen -elbánnak. - -– De iszen, nem is, szólt hetykén az erős Marczi, s abban a pillanatban, -mindenestől a földön feküdt erős Marczi. - -A delnők, a gavallérok bravót kiáltottak az athletának, Vasady -szedtevettézett s fenyegette a legyőzött vívókat, hogy sorba vereti -őket. - -A másik hármat az erős Marczi esete után sem igérettel, sem -fenyegetéssel nem lehetett rávenni, hogy összemérkőzzenek a vasgyúróval; -haza kérezkedtek, elég volt nekik a más példája. - -Sámson Titán-utód mind ekkorig nem hallatá szavát, hanem e diadalra -valami szónoki szellem szállotta meg nyelvét; félig magyarul, félig -ráczul, keverve az ékesszólást, elkezdett a félénk legényekkel -kötekedni; elmondá, hogy ő már verekedett angollal, francziával, -törökkel és arabssal, mind földhöz verte őket, nem született arra -magyar, hogy őt megszégyenítse, nincs már a magyar karjának ereje. - -Ez nyilván nem volt más, mint banális phrásis a birkozótól, talán nem is -úgy értette; de a jelenlevőknek mégis rosszul esett azt hallani. Vasady -mérgesen szívta a fogait, az alispán fölkelt helyéről s a nyugalmazott -kapitány nagyon fenhangon hallatott egy kikerített teremtettét. - -– Ki mondja azt? hangzott ekkor egy felcsattanó szó a nézők közől. - -Viktor szava volt az. - -– Ki meri azt mondani, hogy a magyar karjában többé nincs erő? - -Azzal büszkén kirántá zsebéből erszényét s odahajítá azt a viador -lábaihoz. - -– Itt van száz arany, ez lesz jutalmad, ha azt legyőzöd, a ki most áll -veled szembe. - -És ezzel hirtelen leveté dolmányát, felgyűrte karjairól a fodros -ingujjakat s maga szökött fel a színpadra a viador elé. - -A nézők a bámulattól megnémulva tekintének az ifjura; először meglepte -őket a merész vállalkozás, megrendíté a nemes dacz, a nemzeti büszkeség -szilaj nyilatkozványa; azután megdöbbentek a veszélytől, melynek kiteszi -magát; majd meleg bizalommal kezdtek eltelni, midőn viadori állásba tevé -magát, fehér karjait előre feszíté, s mintha aczélrugók mozdulnának -azokban, egy egész rejtett gépezet működését lehete látni a gyöngéd -fehér bőr alatt. - -– Most pedig azt mondom neked, te idétlen hústömeg, szólt tétovázva -készülő ellenfeléhez az ifju, hogy szedd össze minden eszedet és erődet, -mert ha becsülettel nem birkózol velem, úgy a hogy máskor szoktál, én -úgy sujtalak a földhöz, hogy szétmállasz rajta, mint egy rothadt körte, -s haza viheted Macedoniába, hogy mit kaptál itten. - -A közönség egy része nevetett a tréfának, más komolyan aggódott a szép -ifju miatt, az elegánsok fitymálták a dolgot, az ilyen huzakodás nem -nemes embernek való; igaz ugyan, hogy Commodus császár is szerette -Paulus secutor szerepét játszani a circusban, de annak legalább volt -annyi decentiája, hogy magánál gyöngébb fiúkat válogatott ki küzdésre, a -kiket egész «Anstand»-dal ledöfhetett, nem risquirozva, hogy saját noble -személyét cülbütirozzák az Arena közepére. - -A férfiak nagyobb része azonban gyönyörűségét találta a merényletben, s -a hátulsó padokban hallatszott egy pár «ne hagyd magad». - -Csak egy arcz sápadt el halálfehérre. Gondoljátok-e, hogy kié? - -A vasgyúró valami alkalmatlan nyugtalanságot mutatott; ő a báró urat -szeretné kímélni s nagyon sajnálja előre a dolgot, hanem ha már épen meg -kell lenni, jónak találná elővigyázatból egy pár szőnyeget teríteni a -színpadra, hogy az esés alkalmatlan ne legyen. - -Még beszélt volna, de Viktor nem hagyott neki rá időt, mint valami -fiatal fenevad, úgy szökött rá egyszerre, hogy az athleta szinte -hátratántorult a taszítástól, s egész erejébe került, míg magát újra -súlyegyenbe hozhatta. - -Az ifju kezeinek első fogásáról mindjárt megítélheté, hogy kivel van -dolga? Mintha vaskapcsok szorították volna át karjait, oly erővel -mélyedtek Viktor ujjai az athléta vastag izmai közé, míg szemei -szikrázva néztek annak szemeibe s a ki e pillanatban ama szemek igéző -sugárzatába nézett, nem csodálkozhatott rajta, miért áll oly sokáig -határozatlanul a vasgyúró, mintha nem tudná, hol kezdje a munkát. - -Végre szokott fogását vevé elő az athléta; egyszerre felkapta ellenfelét -két karjánál fogva a levegőbe, hogy a túlsó oldalon lehajítja a földre. - -Ez könnyű munka szokott lenni a birkozóknál, kik mázsányi terhet -erőltetés nélkül bírnak hányni, vetni. A levegőbe kapott ellenfél, a -mint a földet elveszni érzi lábai alól, rendszerint zavarba jön, -élettelen tömeg lesz belőle, elbocsátja ellenfele karját s le hagyja -magát vetni, mint egy emelgetett kő, mint egy otromba mázsáló vas. - -De Viktor kezei nem bocsáták el küzdtársa karját, a légben megcsóválva -is szeme közé nézett annak, s midőn a túlsó oldalon amaz levágta, Viktor -csak féltérddel érte a földet, s akkor egyszerre ellenállhatlan erővel -taszítá ellenét másik térdén keresztül, hogy a roppant test iszonyú -zuhanással bukott hanyatt a szinpadra, s oly erővel csapta fejét a -deszkákhoz, hogy ájultan terült el a téren. - -Mindez egy villámgyors pillanat alatt történt, a kik jól oda nem néztek, -talán észre sem vették, hogy esett? Talán senki sem hallotta azt az -elfojtott sikoltást, mely akkor hangzott, midőn az athleta Viktort a -légbe kapta, attól az általános örömriadaltól, mely azt rögtön követé. - -Hogy e jelenet nem volt tréfa, nem egyetértés, azt az athleta legjobban -bizonyíthatá, kit félóráig kellett hideg vízzel öntözni, míg magához -tért ájultából. - -A taps nem ért véget, a küzdtérről leszálló Viktort minden oldalról -üdvözölték, Malárdy kezet szorított vele, Durday megcsókolta homlokát, -Hugó Oszkár bámulva tapogatta meg karjait, még az alispánné azt is -mondta neki: «derék fiu». - -Az a szép leányka pedig ott anyja mellett lesüté szemeit és nem mert -felnézni reá. Ez volt a legkedvesebb üdvözlet, többet mondó minden -szónál. - -Minden szögletben, minden szobában erről beszéltek az emberek, ezt -magyarázták egymásnak, hogyan esett térdre, hogy állt talpra, hogy -taszította meg jobb kézzel az óriást, hogyan rántotta balkezével; így -állt, így nézett, így emelkedett föl. Mekkorát zuhant a legyőzött -szörnyeteg a padon, milyen elégtételt adott a nemzeti büszkeségnek ez az -ifjú báró, ez aztán az ideálja egy magyar főnemesnek; geniális és bátor, -esze láng, izma aczél, arcza rózsa és liliom. - -Csak egy volt, a ki nem osztozott a közörömben. - -Magányos szobájában félrevonulva ült Kálmán egyedül – és sírt. - -A legyőzött, a megbukott sirása volt az, a méltatlanul érzett fájdalomé, -mely elégtételt magának nem tud igérni. - -Egy óra múlva Malárdy alispánhoz szomorú, de elszánt arczczal lépett be -Kálmán. - -Kezében egy piros szalaggal összekötött iratcsomag volt. - -Az ifju szótlanul megcsókolá atyja kezét, s felnézett egy pillanattal -annak arczára. Nem látott rajta semmi enyhitőt, semmi buzdítást. Malárdy -alispán, a classicus szobor arcza volt az, ki büntetését megköszönő -rabot lát maga előtt. - -– Bocsásson meg, édes atyám. - -Malárdy nem tudta, hogy Kálmán mint szégyenült meg, ezt senki sem merte -neki megmondani, ő csak annyit tudott, hogy fia daczolt vele s -kényszeríté őt, az apát, a társalgási terem elhagyására az által, hogy -költeményeit előhozta elolvasni. - -Nem szólt Kálmánhoz egy szót sem. - -– Én kegyedet sokszor megbántottam, rebegé az ifju érzékenyen. - -Malárdy hidegen bólintott fejével. - -Ma is. Épen neve napján. - -Malárdy visszavonta tőle kezét. Irgalomért esdő rabokkal így szokott -bánni. - -– Itt vannak összes költeményeim, szólt alig hallható hangon az ifju, s -egy csepp hullott valahonnan a kezében levő iratokra. Soha sem fogja -őket többé látni senki. - -Azzal hirtelen a kandallóhoz lépett, s belehajítá az egész iratcsomagot. - -És azután odaborult atyja keblére s kitörő érzelmei rohamában átölelte a -hideg szobrot, és sírt annak keblén keservesen, igazi könnyekkel. - -A nagy szobor egy párszor fölemelte kezét, hogy a síró ifju fejét -megsimogassa vele, de azt is abbahagyta. Az ajtó nyilt, és rajta Viktor -lépett be; a nagy szobor inte neki, hogy csak jőjjön be, tudtul adá -annak a másik ifjunak, hogy csak menjen szobájába s ne mutassa senkinek, -hogy baja volt. A gyöngeség nem közönség elé való. - -Kálmán letörlé szemeiből a könnyeket, a mint Viktort meglátta, s arczát -elfordította tőle, két lépésnyire kikerülte, midőn mellette elment. Úgy -félt tőle, úgy gyűlölte. - -Malárdy pedig a hála és bámulat vegyületével lépett Viktor elé, mindkét -kezét eléje nyujtva. - -– Tudja ön, mi ég ott a kandallóban? kérdé tőle. - -– Ha jól sejtem: Kálmán barátom versei. - -– Valóban azok. Örökre lemondott ez őrjöngésről. Hogy vihette ön ezt -végbe? - -– Szegény fiú, nagyon igazságtalan voltam hozzá. Igen megbántottam. Ez -nekem sokba került. - -– Hogyan? - -– Elvesztém az ő szeretetét. - -– De megnyerte ön az enyimet! szólt Malárdy, s kebléhez szorítá az -idegen ifjut és a nagy szobor keze megtudta azt ölelni, és a nagy szobor -ajkai megtudták annak fejét csókolni; a nagy szobor még tréfálni is -tudott: - -– Az indus szemfényvesztő nem hiába mondá, hogy ön nagyobb bűvész mint -ő, mert «ez» csakugyan a legnagyobb bűvészet. - -Kezével az égő költeményekre mutatott. - - - - -A CALABRIAI KÖPENY. - -Viktor e naptól fogva kedvencze maradt az egész Malárdy-pártnak. Mert -egy egész pártnak bizton lehetett nevezni a Malárdy-családot, melynek -viszonyai, összeköttetései mind a négy kerületre kiterjedtek s érdekei -egy egész megyét foglaltak össze. - -Az alispán az első órában meg volt hódítva általa, az elegans atyafiak -az első napon, és a szép hajadon – az első pillanatban. - -Egy hét alatt Kálmán is megadta magát e rettenetes hódítónak. - -Úgy bánt az vele, mint egy bölcs országfoglaló a legyőzött néppel. Elébb -megérezteté vele, hogy nálánál minden téren erősebb, hogy ma legyőzője -lehet észszel és karral; – azután pártfogója, védelmezője lett, vitte -magával a merészebb utakon, bátorítá, erősíté, közölte vele lelke -lángját; elfoglalta tőle az utolsó ellenállási ösztönt: a gyűlöletet és -tulajdonává tette őt a szeretet és hála által. - -Egy hét alatt Kálmán egészen átváltozott Viktor befolyása alatt; Viktor -más életrendre szoktatá őt; reggel már hajnalban felzavarta ágyából, s -vitte a kerti tóba fürdeni a hideg friss vízbe, a mitől teste -megedződött; Kálmán nem tudott uszni, Viktor néhány nap alatt annyira -vitte, hogy át tudta uszni a tavat; azután leczkéket adott neki tőrrel -vívásban, a mi akkortájon kezdett divatba jönni: egyszer csak azt vették -észre az elegans úrfiak a kastélyban, hogy az örökké tintásnak csufolt -Kálmán meg mer jelenni a vívó teremben s mindnyájokat leküzdi a -Viktortól tanult mesterfogásokkal. Kálmánt taníttaták nyelvekre is: -olvasott németül, francziául, de annyira nem tudott menni, hogy -beszéljen is. Viktor néhány nap alatt oly bátorrá tette őt, szüntelen -francziául beszélve vele, hogy a legnépesebb társaságban képes volt a -beszéd folyamába elegyedni, hol azelőtt zavarba jött, ha megszólíták. -Malárdy arczán meglátszott az öröm, midőn fiának ez átalakulását -észrevevé, s ez örömöt Kálmán maga is érezheté; mert soha annyi -gyöngédséget nem tapasztalt atyja részéről, mint e rövid idő óta. Ez -örömét is Viktornak köszönheté. - -Kálmán lelkében igaz költészet rejlett, azt férfias mulatságokkal, -komoly munkával eltemetni nem lehetett; Viktor arról is gondoskodott, -hogy a szellemi szükségnek új tért nyisson, s megőrizze a költő lelkét a -veszélyesebb recidivától. Észrevette, hogy Kálmánnak nagy hajlama van a -zenére; titokban gyakran ábrándozék egyszerű tilinkóján. Viktor egy -pompás elefántcsont fuvolával lepte meg őt, s megtanítá egy könnyű, de -gyönyörű dallamú siciliai halászdalra, melyet midőn a családkör előtt -legelőször eljátszott az ifju, olyan valóságos tapsot nyert érte, a -minőt verseivel sohasem birt elérni. Ez által új ösvényre volt vezetve -túláradó költészeti hajlama, oly ösvényre, mely háladatosabb és -díszesebb. A zene mindig a noble passiok közé tartozott: csak a versirás -és a komédiázás volt lealázó. - -Viktor mindenkinek kiismeré védetlen oldalát, bőkezűsége minden cselédet -imádójává tett, szép szavai minden hölgyet, bátor magaviselete minden -férfit. - -Csak egy személynél volt hasztalan minden fáradsága: az alispánnénál. E -nő nyiltszivű volt, nyelvén hordozta minden gondolatját; és mégis oly -nehéz volt szivéhez jutni. Ő nem volt Viktor részén soha. – Midőn -mindenki dicsérte, magasztalá, ő akkor is azt mondta felőle, hogy nem -tűrheti. A mit mások Viktorban bátorságnak neveztek, annak ő előtte -szemtelenség volt a neve: miveltsége idegen korcstulajdon, ügyessége -komédiajátszás; ereje parasztvirtus. Még annyit sem hagyott meg rajta, -hogy szép férfi: – nem; pufók, vörös és görbe lábú; idomtalan rút ember; -ha Hermina az ő édes leánya volna, ilyen embernek nem adná, ha az még -egyedül volna is férfi a kerek világon! - -És Hermina? - -Ő volt az, a kivel Viktor legkevesebbet foglalkozott. - -Hiszen jól tudta azt, hogy szüléik már elvégezték azt egymás között, -hogy Hermina báró Kadarkuthy neje legyen. - -Azt is jól tudta, hogy az a hölgy nagyon biztos foglya már annak a -bűverőnek, a mit köznapi nyelven úgy hínak, hogy «szerelem». - -És talán még mást is tudott? Talán még azt is tudta, hogy mikor a nő -szeret, a férfi hidegsége, közönye azt a szerelmet az őrültségig fokozza -fel; hogy azután a szeretett ideál egy szavára azt mondja: «követlek, -veled megyek: a nyomorba, a halálba, a kárhozatba». - -És talán – gondolt olyan pillanatokra, a mikor a hölgynek így kell -szólni kedveséhez. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ez alatt egyik ünnepély a másikat érte Viktor kedvéért. Egyik nap -hajtóvadászat volt, másnap hangverseny; halászebédek, lófuttatások -válták fel egymást. – Viktor mindenütt kitünő szerepet játszott, -mindenütt ő volt az ünnepély hőse, s egy ünnepélyes határjárásnál még -azt is bebizonyítá, hogy a törvénytudományban is járatos: úgy idézett a -tripartitumból könyv nélkül, mint akármely vén prókátor, a kinek minden -hajszála a corpus jurisért esett ki, s bámulatra gerjeszté tiszta -felfogásával a provincialis fiscalisokat. - -Egy napon csónakázást rendeztek a Dunán, mely különösen Eudemia kedvencz -eszméje volt, ki sokat tudott szenvelegni a bűbájos alkonyi órákról, -midőn az aranyos habokat csapkodó evező-ütenyre távoli barcarola -hangzik. - -Gyönyörű tavaszutói délután kedvezett a mulatságnak; az ég tiszta volt, -a Duna síma és átlátszó: a kagylókat meg lehetett látni két ölnyi mélyen -a víz alatt s az ezüst halacskák útját, mik rajonkint gyűlnek össze, -együgyű szájacskáikat tátogatva s viczkándva szökellnek ismét széjjel, -mikor a nagy goromba evező feléjök csap. - -A síma vízszín felett hallgatva járta néhány villásfarkú fecske -sajátszerű kontratánczát, ezerféle képleteivel, miket ők soha össze nem -zavarnak; egymást kikerülik, ismét összejönnek; imittamott siránkozott -egy-egy halászmadár, alig lebbentve szárnyát a légben, mintha láthatlan -fonálon függne ott, s nyilsebesen csapott alá, mikor egy-egy potyka -felvetette magát a víz színére. - -– Urfi, szólt az öreg révész Viktorhoz, jó lesz köpönyeget vinni -magával. Valami idő lesz. Nagyon ugrálnak a halak. A fecskék sem hiába -röpködnek a vízhez olyan közel. Hajnalban meg épen kihallatszott -Komáromból a harangszó. Nem kellene ma a vízre menni. - -Viktor kinevette az öreget. - -– Az egész Dunátok nem érdemes rá, hogy az ember féljen tőle. Láttam én -már tengeri vihart is, öreg. Az egy kicsit szebb az édesvízinél. - -A révész vállat vont. - -– Mégis kár volna megázni. - -Viktornak volt egy hosszú, bő calabriai köpenye; annyit mégis megtett az -öreg szavára, hogy azt bevetette maga mellé a csónakba. - -A társaság így osztotta fel magát: Eudemia ült a két elegans urfival egy -csónakban, melynek aranyozott delfin volt az orrán; Hugo volt a -kormányos. - -Kálmán egyedül volt a másikban, melynek ormányán ezüst szirén -alakoskodott. - -Viktor evezett a harmadikon; ez karcsú hattyú jelképét viselte. Szemközt -ült vele Hermina. - -Három más csónakon rendes révészek s a társaság cselédei eveztek, azon -feltehető esetben, ha az uri kormányosok közül valamelyik nem tudna -boldogulni, segítségre leendők. - -Egy nagy, zászlókkal és szőnyegekkel beaggatott dereglyén végre a -társaság meglett férfiai és delnői foglaltak helyet; ott volt Malárdy az -alispán, Vasady és a nyugdíjazott testőrtiszt. - -A mulatság terve az volt, hogy az egész csónakos társaság vízmentében -leevez a félmérföldnyi távolra eső fűzes szigetig. Ott már előre -elkészített halász-vacsora vár reájuk; a szabadban, hold- és -fáklyavilágnál késő éjjelig fognak mulatni, akkor a parton várakozó -hintókra ülnek, s úgy térnek vissza a kastélyba. - -A parttól elválva, a hattyú és a szirén előre váltak, míg a delfines -csónak elébb makranczosan próbálgatta, hogyan lehetne az orra helyett a -farával menni lefelé; azután meg erőnek erejével vissza akart térni a -partra, kormányosának nem kis boszúságára, a ki esküvel bizonyítá, hogy -ennél ostobább csónakot még nem kormányzott soha. - -Míg Eudemia sikoltozásai a gavallérokat annál nagyobb zavarba hozták, az -alatt Viktor és Kálmán kinn voltak a Duna közepén, s ott egymáshoz -kormányozva csónakaikat, Kálmán elővevé fuvoláját, Viktor guitarreját, s -a csónakokat a csendes viz folyásának átengedve, elkezdék együtt -játszani egyikét azon dallamos népzenéknek, mik a mult században -népdalaink helyét foglalák el, s érzelgős, búbánatos jellemüket átvitték -még költészetünkre is. - -Herminának szép, érczcsengésű hangja volt. Viktornak csak egy szóval -kellett kérnie, hogy kisérje énekével a guitarret; a leány szót -fogadott. - -Miért hogy mégis úgy reszketett most a hangja? máskor nem szokott az. - -Kálmán azt állítá, hogy ha valaki énekelne még vele, Hermina hangja nem -reszketne. - -Az a valaki nem lehetett más, mint Viktor. - -A mint Viktor erős soprán hangja zendült, Hermina hangja nem reszketett -többé; mint a repkény a szálfa oldalához, tapadt a leányka hangja az -ifjuéhoz, egészen beleolvadt; egygyé vált vele. Szótárírók úgy nevezik -azt, hogy «harmonia». - -A két csónak messze előre haladt a többiek során tul, azok nem birták -őket utolérni. Eudemiának épen az ilyen jelenet tetszett: napsugártól -ragyogó viz, evező-lubiczkolás, s távolból hangzó barcarola elhaló -hangja… - -… A fecskék mindig alantabb repkedtek a víz színén, a sirályok egyre -nagyobb jajongást követtek el a levegőben s a halak mindenünnen -viczkándva szökelltek fel a víz szinére, a lég még itt a víz felett is -rekedt és fúlt kezde lenni; a társaság minden tagja kiállhatlan hőségről -panaszkodott, sőt egy pár képzelődő ember azt is állítá, hogy valahol a -távolból mennydörgést hallott. - -Alig látszott még a láthatáron felhő. Eh, nem jön az ide, szokták -ilyenkor mondani a vigadók, mint a kik igen természetesnek találják, -hogy a vihar az ő mulatságaikról magát értesíttetni tartozik. - -A zivatar pedig oly zsémbes vénasszony, a kinek egyébben sem telik -kedve, mint ha mások örömét ronthatja. - -Eleinte csak gyönyörűség volt elnézni, mint duzzadnak fel a láthatáron -hófehér hólyagos felhők, miket egy-egy vonagló villanás még fehérebbé -teszen; mint tűnik el a nagy felleggomoly között az alkonyodó nap, -fényes orczája elé húzva fekete palástját, melynek lángoló ezüst a -préme; egy ideig még kilövellnek abból fényes sugárküllői… azután -egyszerre sötét lesz; a fergeteg elveszti festői szépségét; a felhők -szürkére, barnára válnak; a villanás bántja a szemet; föld és víz -egyszerre más szint vált, a mezőkön tanyafelé siető juhnyájak és -tehéncsordák futnak, az országúton végig hosszú porfelleg kiséri a -nyargaló kocsikat, a nádasok berke hullámzani kezd, mint a tenger, s -egyszer csak eléri a szél a Dunát is; a szép síma kék tükör rögtön -szennyes zöldbe megy át, a folyam háta ez első hideg szóra fodrossá -lesz; a vihar fenyegető mordulását már közelebb és sűrűbben lehete -hallani. - -Viktor és Kálmán csónakai néhány száz evezőnyommal előbbre voltak a -többieknél. A legelső szélrohamnál vették észre az előrehaladók, hogy a -hátulsó csónakok között valami zavar támadt; néhányan a part felé -igyekeznek, s csónakokból és dereglyéből kiáltoznak valamit az előre -siettek után. A szél nem enged egész szót hozzájok jutni. - -– Talán vissza kellene fordulnunk? szól Kálmán tétovázva Viktorhoz. - -– Víz ellenében evezni, öcsém? Ezt a mulatságot megemlegetnők. - -– Vagy kievezni a partra? Ugyan mit kiálthatnak onnan a dereglyéről? - -– Az sem lenne kedves tréfa: ott valahol a fűzfabokrok között várni -végét a zivatarnak. Nincs itt más választás, mint elérni a fűzes -szigetet, mielőtt a zivatar elér bennünket, ott legalább kapunk -nádgunyhókat s felségesen lakunk bennök. Azért csak kapd két kézre az -evezőt s nyomulj utánam, s vigyázz, hogy a hab egymáshoz ne csapjon -bennünket. - -Azzal Viktor mindkét evezőt kezébe kapva, néhány biztos nyomással -megelőzte társát s könnyelmű daczczal kezdé énekelni a szélzugás -közepett az ismerős halászdalt: - - Hajlong sajkám, - Verdesi a hullám, - Verdesi a hullám!… - -Senki sem kisérte most dalát; – de igen: a közelgő mennydörgés. - -Az erős alszél egyre dühösebben feszült neki a habnak, a hullám szállt -és emelkedett, a kis csónak himbálózott rajta; a szép leány olyan sápadt -volt ott szemközt. - -– Kegyed fél? szólt egyszer Viktor, a dalt megszakasztva. - -– Nem, felelt Hermina, a vékony kis bajadért nyaka körül csavargatva, s -keblét eltakarva vele; gyönge védelem ilyen vihar ellen. Viktor elnézte, -mint reszket a leányka, mint ül sápadtan vele szemközt a csónak padján, -foszlányruháit hogy tépi, lebegteti a szél, eső kezd esni, a nagy -záporcseppek ellen rossz védelem az a vékony öltöny; az ázott selyem a -szép, deli idomokhoz tapad. - -Viktor hátranézett Kálmán után: az messze tőle küzdött a habokkal, a -sűrűdő eső alig engedte már látni. - -– Egy köpeny van itt, szólt Herminához; az eső esni kezd: ez betakar -mindkettőnket. - -A leányka elfogadá az eléje nyújtott kezet, s odaült Viktor mellé, a bő -kalabriai köpeny betakarta mindkettőjüket. - -Viktor érzé, mint reszket a hozzá simuló alak, hogy dobog a szíve, midőn -hozzá közel ér, hogy remeg minden tagja. - -– Kegyed fázik? - -– Nem. Nem. - -– Tehát mégis fél a vihartól? - -– Nem a vihartól. - -– Talán tőlem? - -Erre nem felelt a leány. - -– Hiszen mi jegyesek vagyunk. - -– Szülőink úgy akarták. - -– Talán mi magunk nem? - -A leány most még jobban reszketett. Alig hallhatón suttogá: - -– Vigyen ön ki a partra. - -Viktor ránézett és mosolygott; – hidegen, a milyen mosolygás megveri az -embert. - -És azzal egyik kezét átnyujtá Hermina derekán s odaölelé őt magához, -másikkal vágta a habot; a zápor úgy suhogott alá a köpenyre, a két szív -úgy dobogott alatta nyugtalan. - -– És ha most azt kérdené valaki tőled, suttogá az ifjú a leánykának, hol -kivánsz inkább lenni: otthon-e kényelmes palotádban, meleg kandalló -mellett, vígalmas társaság közt, vagy itt a háborgó hullám tetején, -veszendő csónakon, villámló ég alatt, – a te kedvesed keblén? Hol -akarnál lenni? - -– Itt… Itt… - -Az ég úgy dörgött odafenn; tajtékos üstökű hullámok úgy emelgették rémes -fejeiket a csónak körül, alávetett vállal iparkodva azt feldönteni, -mintha mondanák azoknak ott fenn, «jobb volna ott a víz fenekén». - -Viktor most már egy kézzel sem fogta az evezőt; mindkettővel a leánykát -tartá átölelve, nem ügyelt többé a kormányra, a viharra, a hánykódó -habokra; kormányvesztett indulat ragadta őt viharosabb örvénybe annál, -mely csónaka elé tátongott. - -– És ha azt mondanám neked: jer velem, ne kérdezd hová? talán nagyobb -vészbe, mint ez, mely csak testünket fenyegeti; talán nyomorba, -szégyenbe, nélkülözésbe; eljönnél-e, velem maradnál-e? - -– Veled! veled! felelt a tébolyult suttogás a kérdésre. - -A csónak előre-hátra tánczolt a habon. - -– És ha azt mondanám neked: megcsaltalak, midőn azt mondám, hogy gazdag -vagyok, és előkelő nemes: nem vagyok semmi, nincs rangom, nincs nevem, -nincs semmim, mint tégedet szerető szívem… szeretnél-e? eljönnél-e? - -A leány őrült volt; veszve volt: – átölelte karjaival az ifjú nyakát és -mondott neki olyan szót, melyben két forró ajk egyszerre kérdez és -felel; – csóknak is nevezik azt… Tíz lépésnyire előttük egyenesen -csapott le a haragos villám a Dunába, a hab közül fehér gőz lövelt fel -utána… a mennydörgés is elhangzott, és a csóknak még sem volt vége… - -– Viktor! Hermina! hangzott egyszerre közelükben. - -Viktor hátratekintett, s a zápor homályában egy hullámhányta csónak -látszott feléjük közeledni. Kálmán csónakja. - -– Látod, nem hagytalak el benneteket, szólt a testvér, közel érve -hozzájok. Hanem Viktor, te ma rossz kormányos voltál. Sajkátokat egy -párszor majd eltemette a hullám. - -Bár eltemette volna. - -A villámfénynél lehete látni a parton álló hintókat, mik a partra -menekvő csónakosok elé siettek. Kálmán figyelmessé tette Viktort, hogy -jobb lenne nekik is oda tartani, mint a fűzes szigetig ázni. - -Azután szép csendesen eveztek a part felé. Egy szót sem szólt egyik is; -a köpeny csupa víz volt már: alatta két szív olyan nyugtalan dobogott. - - - - -A MENYEGZŐ. - -Két nap mult el ez emlékezetes csónakázás után; e két nap alatt Viktor -két dolgot vett észre a háznál. - -Egyik az volt, hogy Malárdy többször bizalmas beszélgetésbe elegyedett -Kálmán fiával s atyai nyájasságot árult el iránta; – másik pedig az, -hogy Herminát azontúl sohasem találta más, mint mostoha anyja -kiséretében, sőt egyszer olyat is hallott Malárdytól, hogy midőn Eudemia -valami sétára szólítá fel Herminát, az alispán félkomolyan azt mondá -neki: «önnek magának is garde des damesra van még szüksége». - -Ezekből Viktor azt tanulta meg, hogy a záporeső még sem olyan sürű -fátyol, hogy semmit se lehessen rajta keresztül látni; és hogy a poéták -még sem olyan bárgyú emberek, mint a milyeneknek hiszi őket a világ; s -hogy a véletlen megjelenések nem mindig olyan véletlenek, a minőknek -szeretnének látszani, s hogy végre a családapák és anyák, nemkülönben a -testvérek, leányaik s illetőleg testvéreik életében nem igen szívesen -látják a regényességet. - -A második napon Malárdy igen nyájasan tudakozódott Viktortól, hogy mikor -kapott levelet édes atyjától, az öreg bárótól? - -Viktor értette a többit. Akkor röviden azt válaszolá, hogy mindennap -várja atyja megérkezését. Ennek Malárdy örült. Nemcsak mondta, hogy -örül, de valóban örült. - -Két nap mulva Viktor levelet kapott atyjától. Az öreg bárónak egy lovas -hajduja hozta azt; egy fiatal, eszes cseléd, ki már több ízben hozott -Viktornak levelet Kadarkutról. - -Abban azt irta fiának a báró, hogy ő most súlyosan beteg, alig reményli, -hogy ágyából felkelhessen többet; az orvosok azt mondják, hogy -vizibetegség kezdetén áll: óhajtaná fiát minél előbb látni. - -Egy másik levele az alispánhoz volt intézve, szokott sarcasticus -modorában, a mit Malárdy jól ismert. A báró ismeretes sokszarvú betűivel -azt irta neki, hogy «már ő vele nem igen fog másutt találkozni, mint a -vakandokok országában, mert ő vele minden héten azt a bolondot -cselekszik az orvosok, a mit a tót a nyírfával, csapot ütnek a bőrébe s -úgy kenik savanyú mustárral, mintha előre beafsteaket akarnának belőle -csinálni a föld alatti vendégségre; szeretné tehát, ha csakugyan van az -alispánnak egy elvesztegetni való leánya, azt minél elébb zsinegelné -össze azzal a semmirevaló fiúval, hogy jöhetne haza, míg őt életben -találja, mert félő, hogy ha ő egyszer nagyon elalszik, majd sok olyan -ember kereskedik az almáriomokban, a ki nem tett oda semmit. Egyébiránt -ő atyai áldását és mindenét ráhagyja az egyetlen fiúra, sajnálja csak -azt, hogy hitelezőit nem viheti magával a föld alá. Egyébiránt egy pár -százezer forint adósságot még a birtok csak megbír, s fölteszi Viktorról -azt a becsületet, hogy ő is szerez még hozzá ugyanannyit, tudniillik nem -földet, hanem adósságot. Ajánlja Malárdy figyelmébe, hogy a tisztelt -vővel igen szoros kötést csináljon móring dolgában, nehogy leánya is úgy -járjon, mint Viktor anyja járt: hűtlenség bizonyulván be rá, a móringot -elvesztette; hasonló eventualitásokat jó præveniálni. Egyébiránt nagyon -kéri, hogy a lakodalom előtt ne szomorítsa meg Viktort azzal a hírrel, -hogy apja haldoklik, mert attól tart, hogy majd annak e fölötti örömében -akkora kedve támad, hogy még a házasság fölötti bánata sem lesz azt -képes eltakarni, pedig már mégis vőlegénynek illik lakodalma napján -kissé szontyolodott képet mutatni. Egyébiránt marad, a ki volt, és nem -ölel senkit, mert a hasa annyira meg van dagadva, hogy azt ő tőle senki -sem is kívánhatja: a viszontlátásig – Pilátus úrnál a vacsorán stb.» - -Egészen az öreg Kadarkuthy irálya, így szokott ő írni, tenni, -gondolkozni: ez a vad tréfa még a halál eszméjével is, ez a csufolódás -minden érzelemmel, ez a nevetségessé tétele saját bajainak; ez a -fitymáló őszinteség, mely nem elégli meg, hogy mezítelen legyen, még -nyúzott is akar lenni; minden betűben ráismer Kadarkuthy kezére az -olvasó, s a ki nem látja a betűket, a szavakból kitalálja a levélíró -nevét. - -Malárdy elégült mosolylyal tevé el a kedves levelet. - -Ő bizony igen udvarias dolognak találta az öreg bárótól, hogy akkor -meghaljon, a mikor épen Viktor az ő leányát elveszi, s egy cseppet sem -haragudott ezért a tréfáért, annálfogva az öreg úr levelét igen -szellemdúsnak ismeré el. - -Minthogy történetesen e levélben az is rá volt parancsolva, hogy -Viktorral atyja közelgő halálát ne is sejtesse, még csak erőszakot sem -kellett tennie orczáján, hogy jó kedvét eltakarja, a midőn Viktorral -tudatja, hogy az öreg báró úrtól levelet kapott. - -– Én is, szólt Viktor nagyon komoly arczczal. - -Malárdy kíváncsian kérdezé, hogy mit ír? - -– Tréfa alá rejti a gyászt, szokás szerint, válaszolt Viktor, hanem a -hírnök maga elmondá előttem, hogy nagyon beteg, s hogy kevés remény van -felgyógyulásához. - -Malárdy kénytelen volt szinte szomorú képet ölteni. - -A két szomorú férfi érzékenyen szorítá meg egymás kezét, azzal az erős -meggyőződéssel mindkét részről, hogy milyen nehezére esik most ennek a -másiknak az a szomorú komédiázás. - -Néhány nap alatt minden rendbe volt hozva, apróbb formasági hiányokat -egy Malárdy hatalmas befolyása mellett könnyen mellőztetni lehetett, -híres ügyvédek fúrtak, faragtak a házassági szerződményen, úgy -megkötözve abban az ifjú vőlegényt és annak minden földön levő -pereputytyát törvényes phrasisokkal, mint valami pusztát bérlő birkást, -a ki armentum ferreumot vesz át. Viktor aláirt mindent, tán el sem -olvasott egyebet, mint az okirat czimét. - -A menyegzői előkészületekre nem volt négy napi időnél több engedve, a -véletlen ezt a határidőt is megrövidíté. A harmadik nap reggelén Viktor -ismét levelet kapott hazulról, most már az orvostól, a ki röviden -értesíté, hogy ha még atyját életben akarja találni, egy napot se -késsék. - -Az idő sürgetős volt. Viktornak e levélre ellenmondhatatlanul sietnie -kellett haza, már pedig az alispán nem találta czélszerűnek az esküvő -elhalasztását leendő visszatértéig. Még az nap meg kelle annak -történnie. - -Az asszonyok eléggé kétségbe voltak e miatt esve, az alispánné pecsenyéi -még nem töltöttek elég időt a páczban, a tortákat el sem készítették, -Eudemia salüpje még nem érkezett meg Bécsből s Hermina menyasszonyi -köntösén félben kellett hagyni a hímzést, a min négy masamód leány -dolgozott éjjel-nappal. - -Nagyobb baj volt még ennél, hogy a meghivott előkelő vendégsereg a -menyegzői szertartásra már most nem gyűlhetett össze, pedig Malárdynak -kiterjedt a figyelme mindazon fő- és nagyurakra, kik vele bármi -összeköttetésben voltak, a környék nevezetességei és a nagy atyafisereg -mind hivatalos volt ez ünnepélyre, melyben a Malárdy nemes családfa -ismét egy bárói ággal oltati be; nem is volt valószinű, hogy a -meghivottak közül valaki otthon maradjon, ha csak keze-lába nem törött, -sőt mindenki sietni fog, hogy a legszebb párt meglássa az oltár előtt, s -beszélhessen otthon arról a pompáról, a mit a Malárdy-kastély -asztalairól mesélni szoktak. - -Csakhogy mindez a szép mulatság már most el van rontva. Egy része a -vendégeknek, a szegényebb atyafiak, még ma este ugyan meg fognak -érkezni, tán a közelebbi mágnások is és a hivatalbeli urak, de a -nevezetesebb rész, a nyomatékosabb főurak, a kik nem szoktak nagyon -korán jönni, a kik hozzá vannak szokva, hogy magukat várassák, azok csak -holnap reggel érkezendnek, a mikor már Viktor és menyasszonya útban -lesznek Kadarkút felé s a sok pompás úri hintó szemközt fog találkozni a -böröndökkel felpakolt utazó hintóval, melyből egy kis fölvert poron s -egy futó pillanaton kívül egyéb nem jut számukra a vőlegényből, -menyasszonyból. - -Minden fájdalom közt legnagyobb volt az, hogy a dicsőség emelésére -meghivott násznagyok sem jelenhettek meg a szertartásra. Pedig Viktor -násznagyául Lánghy gróf volt meghíva, a környék leggazdagabb főura, -Malárdy Hermina részéről pedig az ország legtekintélyesebb hivatalnoka, -az országbiró, Malárdynak egykori iskolatársa; mind a kettő örömmel -tudatá készségét e kegyeletes szolgálat elvállalására. - -És most ők sem lesznek jelen az esketésen. Talán mégis jókor -érkezendnek, hogy neveiket az anyakönyvbe bejegyezzék a helyettesített -két násznagy nevei elé, kiket e sietségben kénytelenségből rántottak -elő: Viktor számára Durdayt, Hermina részére pedig a kurucz nemest, -Vasady urat. - -Az alispánné sehogy sem tudott kibékülni a sietséggel: hogy ez mégis -szörnyűség, ez minden jó szokás ellenére van; háromszori előleges -kihirdetés nélkül, a meghivott násznagyok, vendégek és atyafiak bevárása -nélkül, nagy sebbel-lobbal összeadni tisztességes szülők gyermekeit, s -egyszerre kocsira ültetni őket, mint a kit égetni visznek; senkinek sem -adni időt arra, hogy magát egy kissé meggondolja, rendbeszedje, hogy ez -Isten ellen való vétek s az ilyen házasságon nem lehet áldás, hogy ezért -az egész világ megszólja, megítéli őket s vagy azt fogja hinni, hogy -bolondok voltak kicsinytől kezdve nagyig, vagy azt, hogy úgy szöktette a -vőlegény a menyasszonyt. - -Malárdy igazat adott feleségének, ő maga sem szerette, hogy ez így -történik, hanem azután, mikor azt kérdezte, hogy mit tegyen hát, itt -tartóztassa-e még napokig a vőlegényt s koczkáztassa azt, hogy haldokló -apja által gyöngén kitagadtassék? vagy elbocsássa őt most haza, és -várjon rá, míg visszajön? Tessék választani a kettő közül. - -Malárdyné pedig nem választott semmit, hanem azt mondta rá, hogy üsse -meg a kő az egész bolond történetet, bolond volt Kadarkuthy életében, -bolond a halálban is, bolond az apja is, a fia is, bár soha se látott -volna az egész familiából annyit is, mint a körme feketéje. Már most a -mi megvan, megvan. A ki mit főzött, azt egye meg, a hogy vetette a feje -alját, úgy alugyék rajta. - -Az egyszerű nyiltszivű asszonyság a mi ellenszenvet az első pillanatban -felvett Viktor ellen, azt le nem birta vetkőzni az utolsó pillanatig, -egész addig a pillanatig, a melyben a vőlegény azt mondja napának «édes -anyám» s az örömanya azt kénytelen mondani neki «édes fiam». - -A jó nemes asszonyság indokai a báró iránti ellenszenvre ugyan -többé-kevésbbé nagyon gyöngék voltak, részben nem is voltak igazak, vagy -épen sajátszerű látcső képei, mely mindent felfordítva mutat; nem -tetszett neki Viktorban, hogy olyan fiatal: anya kellene neki még, nem -feleség; nem is találta szépnek, szemei olyan nagyok, mint egy bagolyé s -úgy égnek, mintha mindig ittas volna; a képe vörös, mint valami -kanászbojtáré, az egész ember csupa «gaukler», szüntelen ugra-bugrál, -bolondokat mond, énekel szemtelen elragadtatással, tánczol vakmerő -mozdulatokkal, mindenbe beleszól, lovait agyonnyargalja, a cselédeket -meg sem látja, csak a pénzt szórja nekik; ha valaki tréfálni próbál -vele, mindjárt duellumra hívja… a legfőbbet soha sem említé a derék -asszonyság: hogy az ő jó, szelid Kálmánját úgy megszégyeníté, hogy -azokat a gyönyörű szép verseket úgy a tűzbe dobatta… csak legalább egyet -tartott volna meg Kálmán az ő számára, ő nem mutatta volna azt senkinek, -– mind elégetni verseit! Később még jobban fájt neki az, hogy Kálmán -maga is kiengesztelődik iránta, hogy őt is bevonta ama bűvkörbe, melyben -mindenki elszédül mellette; a mostoha anya sajnálta, hogy nem törvényes -anyja gyermekeinek, hogy kiragadhatná őket a bűbájos csábító kezei -közül, azt mondva neki: «el innen, én anya vagyok, gyermekeimet védem». -Nem teheti azt, azt mondanák: «mostoha anya». - -Késő is volna már. - -A menyegzőnek meg kelle történni; semmi világos ok nincsen annak -elmulasztására, de annál több a sietésre. - -Malárdy rokonai és a környékbeli ismerősök, kiket az előbbre tett -határidőről tudósítani lehetett, még nagyrészt meg is érkeztek az -esküvőre; tehát jelen lehetnek a nagy diadalon, mit egy zászlós úri -család összeköttetése a Malárdy törzszsel hozand a nemesek -legbüszkébbikére. - -Hogy Viktor rokonai és rangtársai nem érkezhetnek meg a siettetett -órára, az jól felvéve ismét nem olyan nagy baj: az ő jelenlétük több -fényt adna ugyan az ünnepélynek, de megszorítólag hatna az alsóbb rangú -Malárdy büszkeségére… és végre, minden emberi okoskodás kifogytán áll az -utolsó védok, miszerint minden jövendő Isten kezében van: a -Malárdy-család fejére egykor súlyos átok zudíttatott alá, elkeserült -ezrek zsolozsmáitól visszhangoztatva, és ime az mégis felvirult és -boldog lett, s egy új lépéssel halad ismét a boldogság és a hatalom -felé… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Fehér selyemruha volt a menyasszonyon, drága tűhímzéssel, széles -aranyfodrokkal hosszú uszályán. Karcsú derekát antik bogláros öv köríté, -fehér hattyúnyakát három sor igaz keleti gyöngy tette még fehérebbé; -hajfürteibe félkör alakú párta volt fonva, gyémántos rezgő tűkkel. A -gyémántos tűk úgy remegtek, mint a menyasszony szive belül. - -A vőlegényen fehér kamuka-dolmány volt ezüst zsinórzattal, gyémántos -gombokkal, vállán fehér bársony panyóka kaczagány hattyú-prémmel; egész -öltözete tiszta fehérből állt, olyan volt benne, mint egy valóságos -tündér, a ki most szállt le ide valamelyik csillagból. - -«Gyönyörű egy pár!» mondja mindenki, midőn őket látja; egymással -susognak; mindenki titokban mosolyog: az édes susogás lehet! - -– Hermina, még öt perczed van a gondolkozásra. - -– Nem tudok gondolkozni. - -– Ha nem emlékezel arra, a mit neked mondtam; ha nem szeretsz engem úgy, -a hogy asszony tud szeretni férfit, hanem csak úgy, a hogy úrnő szereti -urát: még szabad vagy, visszaléphetsz. - -Hermina némán sohajtott és megszorítá vőlegénye kezét. - -– Nézz szét magad körül; nézz meg jól mindent, rokonokat, atyát, anyát, -testvért, ősi palotát, az egész világot és azután nézz rám: ha nem -szeretsz engem jobban, mint mindazokat, mint az egész világot: akkor ne -jőjj hozzám; még négy a percz. - -Hermina nyögdelve, lihegve simult közelebb hozzá és az több volt minden -feleletnél. - -«Milyen boldog pár!» mondák, a kik látták őket. - -Azután közbejöttek a násznagyok, a nyoszolyók, a vőfélyek, külön vevék a -vőlegényt és menyasszonyt; bevezették őket a családi kápolnába; -letérdepeltek egymás mellé a himzett vánkosokra, hol az oltár előtt a -lelkész várt reájuk. - -Az egyház tisztes szolgája malasztos igéket szónokolt a térdeplőknek; -azután egymásba tevé kezeiket s kérdezé tőlük, ha szeretik-e egymást? - -Viktor alig hallhatóan rebegé a választ: «szeretem»; e pillanatban oly -gyöngének látszott: csaknem összeroskadt s homályos szemekkel tekinte -menyasszonyára, mintha még egyszer figyelmeztetné: gondold meg, a mit -kimondasz! - -A menyasszony bátran és tisztán mondá ki a szót: «szeretem»; ő nem félt. - -A szerelem esküjét is reszketeg hangon mondá el a vőlegény: és a midőn a -leányra került a sor, oly erősen szorítá annak kezét, s oly halványan -nézett annak szemeibe, mintha lelkébe sughatná e szavakat: «menj, fuss -mellőlem, vesd el jegygyűrűmet, hányd le menyasszonykoszorúdat a földre, -mert jaj neked, ha hamisan esküszöd, hogy szeretsz, – és jaj, ha igazán -esküszöd». - -A menyasszony pedig reszketés nélküli hangon mondá el a súlyos szókat: -véle tűrök, véle szenvedek, sem jó, sem bal sorsában soha el nem hagyom. - -Megtörtént. Férj és feleség keltek fel az oltár zsámolyáról. - -A rokonok észrevételeiket közlék egymással. Mily elfogult volt a -vőlegény, milyen bátor a menyasszony. Az alispán megcsókolá vejének -orczáit; az kezet csókolt az örömanyának, az alispánné nem szólt neki -semmi szót, hanem mostoha leányát átölelve, elkezdett keservesen sirni, -több izben mondva zokogásai közt: «szegény leányom». - -Azután a többi rokonok is sorra összecsókolóztak a vőlegénynyel, ki -ekként a család tagjává lőn felavatva s a családfán egy aranyos -koronával több ragyogott, alatta az aranyos név: «Kadarcsi és Kadarkuti -báró Kadarkuthy Viktor». - -A lakománál egymás mellett ült a vőlegény és a menyasszony. - -Mindenkinek feltünt az, hogy a máskor oly merész vőlegény most olyan -hallgatag, s valahányszor egy felköszöntő áldomást intéznek hozzá, úgy -elhalaványul; szinte megdöbbenti a reá köszöntőt. - -A későre végződő lakomát zene és dalidó váltja fel; a tánczterem -csillárai meggyujtatnak, a zenekar, mely ebéd alatt a rejtett karban -mulattatá a vendégeket ábrándos symphoniáival, most tánczzenéket -hangoztat; az illem és jó szokás szerint egy kecses menuettel nyittatik -meg a táncz; azzal a számüzött szép tánczczal, mely egykor annyi kellem -és csábnak adott tért, s mely később a szeles keringő s a marionettszerű -quadrill által egészen kiszoríttatott az emlékezetből. - -A vőlegény és a menyasszony kezdé a lejtélyt: mikor Viktor kivezette a -terem közepére kezénél fogva menyasszonyát, a bámulat önelégült sohaja -hangzott körül: mily szép, mily délczeg egy pár, milyen nemes tartás, -mily finom mozdulatok, mily csábos tekintet: sohasem lejtett a Malárdyak -ősi termében ezeknél szebb vőlegény és menyasszony. - -Az alispán büszkevolt örömében. Egy főúri vő; eszes és bátor; előtte -minden pálya nyitva; egykor még az ország legmagasabb hivatalszékében is -ülhet. - -Ezalatt még egy uj vendég érkezett a terembe. - -Egy idegen vendég, a ki nem is volt ide hivatalos: egy öreg ember, -időtől megőszült, homlokán kihullott hajjal, de vénségtől meg nem -alázott termettel. Rajta a lelkészek egyszerű fekete ruhája. - -Malárdy ráismert; ez Gutay Tádé. - -Mi hozá őt ez órában ide? Mi hozá ide a hires átkozódót, ki egykor azt -mondá, felemelt kézzel az égre hivatkozva: «jegyet tégy az ő homlokára, -hogy megismerjék őt a te ártó angyalaid s kikerülje őt az áldás, a mi -onnan felyül jő az égből… és terjeszd ki e keserű kiáltásnak szózatát az -ő gyermekeire és egész családjára: ne legyen öröme magzataiban, ne -legyen vigasztalása utódaiban; hanem szórassanak széljel az ő gyermekei -a világ minden részeiben s legyen példa az ő történetük mások előtt!…» - -És ime a legfényesebb öröm pillanatában ide jön az erős átkozódó, és -láthatja, mily büszkeségtől ragyog a megátkozottnak arcza, és mily öröm -hangzik a Malárdy-ház falai között: és gondolhat arra, minő gyász, minő -bánat maradt otthon az ő tulajdon házában? - -Malárdy Ferencz önmagában szánni kivánta a férfiut s bámulta a vak sors -kegyetlenségét, mely azt épen ily pillanatban hozza az ő házához. - -A lelkész pedig nem keresé sem a ház urát, sem a ház asszonyát, hanem a -mint a lejtő párok járták a menuettet, odalépett egyenesen közéjük és -megfogta a vőlegény kezét. - -A vőlegény épen gyönyörteljes mosolylyal bókolt tánczosnéja elé; de a -mint e hideg kéz megfogá az övét, a mint e sápadt arcz szemébe -tekintett: elhalt a mosoly arczáról és fehér lett az, mint egész -ruházata. - -A pap odavonta őt maga mellé s visszafordult vele. A vőlegény ellent nem -állva, engedelmeskedett. - -A vendégek bámulva néztek reájuk. Senki sem tudta elképzelni e jelenet -okát; Malárdy azt hivé, hogy ez ősz ember megtébolyodott s odarohanva -hozzá, útját állta: - -– Mit akar ön itt? Mit cselekszik ön ez úrral? - -– Ezen úrral? kérdé Gutai Thádé feljül emelve fejét az alispánon s végig -nézve a büszke férfin; ki légyen ez az úr? - -– Az én vőm, – báró Kadarkuthy Viktor. - -Gutai Thádé mély megvetéssel nézett le a megnevezettre, kinek kezét még -folyvást kezébeszorítva tartá, s azután keserű szánalommal fordult -Malárdyhoz a fájdalom és szégyen és sajnos szemrehányás hangján mondva -neki: - -– Ez az úr – egy országos csaló: az én fiam… - - - - -A VALLOMÁS. - -A Dunaparton áll egy kis ház; halászlak. Egy szobából, egy konyhából áll -az egész. A magas part elfedi egy oldalon, a másikon vén fűzfák állnak -előtte, nappal is csak a kéményét látja meg, a ki az országúton végig -halad. - -A Duna a ház küszöbéig hordja tarka kavicsait, és a szép szivárványos -csigateknőket, mikor megárad; egy kis lengő sajka oda van kötve a ház -melletti fűzfa kimosott gyökeréhez. - -Jó kis csendes ház lehet az, ott bizonyosan nem beszélnek soha a -nagyvilág hiú dolgairól, alacsony háznak kicsinyek a gondjai. - -Mécses sem ég abban, mikor künn sötét van, annyi világot a hold is ad, a -mennyinél az emberek megismerhetik egymást, s holdvilágnál olyan jól -esik beszélgetni. - -Kivált a kik régen nem látták egymást, pedig régóta keresték, a kiknek -annyi mondani valójuk van. - -Mint például Gutai Thaddeus uramnak, és az ő megtalált fiának, a -gézengúznak. - -A Malárdy-kastélyban oly nagy volt a zavar és meglepetés első benyomása, -hogy senki sem vette észre, hová tünt el a pap és fölfedezett fia. - -Gutai az éj sötétje alatt feltünés nélkül jutott a kapu előtt álló -szekérig, arra előbb felültette a fiát, azután maga is mellé ült; a fiú -mindent engedett magával történni, ellenmondás nélkül. - -A szekér a Dunapartra hajtatott, ott megállítá a lelkész s leszállt róla -foglyával együtt; a kocsis már tudta, hogy hová forduljon onnan. - -Innen gyalog néhány száz lépésnyit haladva a Dunapart mentében, a kis -halászlakig jutott Thádé, fiát folyvást kézen fogva, – egy szót sem -szólt hozzá odáig. - -A halászlak ajtaja nyitva volt, abba belépett a lelkész, foglyát -bocsátva elől s azután bezárta az ajtót. Házigazda, vagy gazdasszony nem -mutatta magát. - -A szobát nem világította más, csak a besütő hold. Thádé oda állítá fiát -a holdvilágba, hogy láthassa, ő maga leült egy faragott székre a -sötétben; amannak nem volt szüksége az ő arczát látni. - -A fiun még vőlegényi öltözete volt, az ezüsttel hímzett fehér bársony -dolmány, a bogláros öv; Gutai Thádé kihúzott bő köpenye alól egy kis -összekötött csomagot, azt kibontá; egy fekete szőrzubbony volt az, a -tanonczok akkori egyenruhája, ezt letevé az asztalra Viktor… nem… -Lőrincz elé. - -A gézengúz szótlanul letevé bársony dolmányát s felölté a fekete tógát, -mely azután sarkig eltakarta. - -Igy már most kezdődhetett a vallatás. - -Gutai Thádé egészen az elején kezdte azt, a hogy törvényszéki birák -szokták tenni. - -– Ki vagy? mi neved? - -Az ifju csüggeteg hangon válaszolt rá: - -– Gutai Lőrincz. - -– Mi a mesterséged? - -Erre a kérdezett nem tudott felelni. - -– Nos: mesterember, földmívelő, hivatalnok, tudós, vagy mezei pásztor -vagy-e? - -Nem választhatott ezek közül. - -– Egyszerűen tolvaj vagy-e és semmi más? - -– Még rosszabb, suttogá fejét lehajtva az ifjú. - -Az apa folytatá tovább, kezeit összetéve mellén. - -– Hány éves vagy? - -– Tizenkilencz. - -– Csak tizennyolcz. Az utolsó évet törüld ki életedből, mert abban nem -éltél. Van-e valami vallásod? Ne felelj rá. Ne felelj erre a kérdésre. -Csald meg az emberiekben az embereket, de ne az isteniekben az Istent. -Ezt nem velem fogod elvégezni. E kérdést mindig ott látandod a fejed -fölött, felhőkben és csillagokban. Más kérdésre felelj. Vannak-e -szülőid? - -Az ifju alig birta kimondani mély elfogódástól a választ. - -– Igen is. - -A lelkész megcsóválta fejét s erőszakosan letört hangon válaszolt. - -– Nincsenek. Anyád meghalt és el van temetve, apád pedig nem hivatja -magát általad apának többé. - -Az ifju szívszaggató hangon sikolta fel e szavakra, s arczát két kezébe -rejté és elkezde igazán, fájdalmasan zokogni. - -Thaddeus pedig száraz, hideg hangon mondá neki: - -– Végezzünk: az idő halad! - -Lőrincz letörlé könnyeit, miután Thaddeus úr azt mondá neki, hogy a -szemfényvesztők mind igen jól tudnak sírni, nyögni, elájulni, magukat a -földhöz verni, convulsiókba jönni, hogy ez a mesterség a farizeusok -által már régóta nagy tökélyre vitetett. - -Az ifju egy könnyet nem ejtett többé. - -– Legelőször is valld meg nekem, kérdezé hidegen Thaddeus, micsoda ötlet -volt tőled magadat báró Kadarkuthy fiának adnod ki? Hogy jöttél -ismeretségbe ez úrral? - -– Egyszer supplicatio alkalmával faluja előtt találkoztam vele össze, -épen víg czimborákat hajhászott, hajduival erőszakosan elfogatott és -bevitetett kastélyába s ott itatott egy hétig folyvást, akkor nagyon -kegyébe jöttem. - -– Mivel legjobban győzted a vele együttivást? - -– Meglehet. - -– Mikor jöttél későbben össze vele? - -– A mint a collegiumot el kelle hagynom, egyenesen ő hozzá mentem -üldözőim elől. - -– Mondd, hogy én előlem, mert más nem üldözött. - -– Voltak adósságaim. - -– Azokat kifizettem. Nekem van miből. - -Lőrincz keserűen harapott ajkába e czélzásra. Az ősz tudós, ki nehéz -szorgalommal, sanyarú takarékossággal gyüjtögette filléreit, azt mondá -fia tékozlásaira: «apádnak van miből». - -– Reményletted, hogy ott jól el fogsz rejtve lenni? - -– Az öreg báró szereti a kalandokat; mikor elmondám neki, hogy szöktem -és rejtőzni akarok, nagyot nevetett rajta, azt mondá, hogy csak bízzam -rá magamat és ne féljek semmit. Az első héten az erdőben egy magányos -vadászlakba rejtett el, a honnan csak a szokásos tivornyáira jöttem elő, -mikben meghitt czimborái voltak jelen, a kik már ismertek. Itt mondá el -azon ifjukori adomáit, miknek felidézése valószinűvé tette a hozzá való -legközelebbi viszonyt. - -– Nem kivánom a tivornyák leirását. Mint jöttél arra a gondolatra, hogy -magadat Kadarkuthy fiának nevezzed? - -– A gondolat a véletlené volt. Egyszer éjfél után váratlanul idegen -vendégek jöttek a kastélyba s engem is ott leptek. Egy közülök kérdezé -hogy ki vagyok? Mielőtt meggondolhattam volna, mit feleljek, a báró -komoly arczczal úgy mutatott be, mint fiát. Azután nagy mulatságát -találta a vendégek bárgyúságában, kik egyszerre elkezdtek üdvözölni; -magasztaltak, hogy megnőttem, mennyire hasonlítok az öreg báróhoz; -idézgették emlékembe, nem jut-e eszembe, mikor ilyen meg ilyen kicsi fiú -voltam, hányszor lovagoltam a nyakukon, hogy megtéptem a bajuszaikat, -milyen ruhám és fakardom volt, és nekem azt mind helyben kellett -hagynom. Azután előfogtak, kikérdeztek, hogy merre jártam, a mióta nem -láttak? hallották, hogy mindig külföldön utazom, elkezdtek velem -németül, francziául beszélni, én pedig meséltem nekik idegen városokról, -azoknak szépségeiről, ritkaságairól, népszokásaikról, a mint azt -tudományos könyvekből olvastam. - -– Tűzbe minden betűvel! Átok a tudomány! Folytasd. - -– Az öreg báró rendkívül mulatta magát e tréfán, mint a hogy ő nevezé; -gyakran felkaczagott elbeszéléseim alatt, a mit vendégei nem vettek -egyébnek az ő szokott hóbortjainál. – Ez a jó kedve nőttön nőtt, a mint -egy jámbor öreg úr kegyesen értésemre adá, hogy eddigelé ugyan rossz fiú -voltam, sok keserűséget okoztam a báró úrnak az által, hogy tán tíz -esztendeig künn kóboroltam Francziaországban, és soha azalatt még csak -levelet sem irtam neki, sem őt meg nem látogattam; sok pénzt -elprédáltam, adósságokat csináltam, no de már most ideje, hogy megjőjjön -az eszem. Igértem töredelmes szívvel, hogy megjavulok. Az öreg báró két -kézzel fogózott karszékébe, úgy kaczagott. - -– Nagy szemfényvesztő… - -– A többi vendégek nyájasabbak voltak hozzám, úgy hízelegtek, meghívtak -magukhoz látogatóba, névnapra, vadászatra: «akár leánynézőbe!» kiáltott -közbe kaczagva az öreg báró; a jó urak szerényen szabódtak, hogy az ő -kisasszonyaik nem érdemlenének ilyen nagy szerencsét; az öreg báró -azonban addig magasztalta kisasszonyaikat, míg azok egészen irigyek -lettek egymásra, s engem összevissza csókoltak sorban, és a legderekabb -ifjunak neveztek. - -– Te nem tudtad azt, hogy a bárónak valódi fia van? - -– Csak akkor tudtam meg. Egyúttal azt is megértettem abból, hogy az öreg -báró nem szereti fiát, kit tíz év alatt annyira sem tudott venni, hogy -őt meglátogassa: az folyvást külföldön lakott s apjával csak tréfás -leveleket szokott váltogatni, miket az öreg úr nekem megmutogatott. - -– Tehát épen helyébe illettél. - -– A szerep tréfa volt, midőn elvállaltam. Az öreg báró azt állítá, hogy -az neki sok mulatságot fog szerezni. Pompás ruhákat szerzett számomra, -hintajában hordott magával mindenüvé, bemutogatott ismerőseinél, -bevezetett a legnagyobb úri családok körébe s sorba minden előkelő -család kisasszonyait megkérette velem. - -– Őrültek és semmirekellők! Játékot űzni a legszentebbel, a házassággal, -a szeretettel! - -– A bárónak különös mulatsága telt abban, hogy első megjelenésemnél mind -belém szeretett ifjú és vén, férfiak és leányok mennyire vonzódtak -hozzám, akármelyik ház leányát nőül hozhattam volna el, később azután -mindig az lett a vége a mulatságnak, hogy vele együtt kilöktek az ajtón. - -– Miképen? - -– Elkezdtem garázdálkodni, részegnek tettetém magamat, kigúnyoltam a -család öregeit, vallását, rangbeli állapotját, enyelegtem a -nőcselédséggel, s így elrontottam mindig a kedvező elővéleményt, mely -irántam támadt. - -– Azt okosan tevéd… szólt bele, magáról elfeledkezve, Thaddeus úr, azaz -okosan tevéd ama boldogtalan családok érdekére nézve, de őrültet tevél -magadból, és azon emberből, a kinek álarczát viselted. Nem gondoltál-e -arra, hogy az igazi Kadarkuthy Viktor egyszer elédbe toppan s számon -kéri tőled, hogy mit követtél el nevében? és megöl, irgalom nélkül, -megérdemlett halállal öl meg?… - -– E találkozás meg is történt. Valahogy a külföldön tartózkodó -Kadarkuthynak fülébe jutott, hogy édes atyja idehaza országszerte hord -valakit, a kit fiaképen mutogat be, a kiért pazarolja a pénzt, s oly -fénynyel járatja, mely példabeszéddé kezd válni. Ez elvégre is -megdöbbenté az ifjú bárót, s mire apja fenyegetései rá nem birták venni, -sietve haza utazott Magyarországba s egy estve atyja szobájába lépett. - -– Nos, mi történt akkor? kérdezé aggódó figyelemmel a vallató. - -– Ott természetesen senki sem ismert rá, mert tíz év óta nem látták; az -öreg báró a helyett, hogy megölelte volna, azt kérdezé tőle: «kicsoda az -úr?» s mikor az őt édes atyjának kezdte nevezni, a báró összekiáltá -cselédjeit, hogy fogják meg azt a semmirekellő csalót, a ki őt rá akarja -szedni: ez bizonyosan ama híres Schinderhannes Németországból, itt a -nyomtatott személyleirása: a személyleirás valahogy hasonlíthatott az -ifjú báró külsejéhez; azt megkötözték, kocsira tették s beszállíták -Kassára, átadták a vármegyének, az most is ott ül a tömlöczben és várja -a kedvetlen qui-proquo kifejlődését. - -Thaddeus úr összecsapá kezeit feje fölött. - -– Ő a tömlöczben ül, te pedig szabadon járdalsz! - -A tisztelendő úr sokáig tudott e nyilatkozat után nyugalmához jönni. -Járt-kelt a kis kunyhó szobájában hátratett kezekkel és többször susogta -magában: - -– Az igazi báró tömlöczben ül, s az álorczás vigad! - -Azután egyszerre megállt ismét fia előtt s hirtelen azt kérdezé tőle: - -– Hát az kinek az eszméje volt, hogy Malárdyhoz jőjj, szemfényvesztő -játékot űzni? - -– A báróé. - -– Miért álltál rá? - -Lőrincz fejét rázta és hallgatott. - -Thaddeus nem kérdezé másodszor, tudta jól, hogy ha ez nem akar felelni, -akkor nem felel. - -– Miért nem játszottad itt is azt az alakot, a mit másutt? miért nem -voltál korhely, garázda, a hogy patronusod kívánta? - -– Nem tehettem. - -– Nem tehetted? Sőt ellenkezőleg hizelegtél, ragyogtattad nagy -talentumaidat, miket benned a természet egy méltatlanra pazarolt, hogy -mindenki kegyét megszerezd. Utálatos alakjáték! - -Az öreg ember egészen elcsüggedten hallgatott el s magában folytatta -azon kíneszmék lánczolatát, melynek minden lánczszeme egy halállal ért -föl nála. - -– Tudod-e, kérdezé hirtelen, midőn ráakadt azon gondolatra, melyet ki -kell mondania, tudod-e, mi volt azon bűnök között, a miket elkövettél, a -legnagyobb, a legmegbocsáthatlanabb? Találd ki, válogass belőle, -mérlegeld magad. - -Lőrincz hallgatott. - -– Megmondom én. A midőn játékot űztél a magad hitéből és a máséból, -komédiát játszottál az Isten nevével, hogy egy keresztyén férfi lelkét -behálózd. Egy kálvinista papnak a fia zsolozsmákat énekelt Malárdy -Ferencz kápolnájában! Ugyanazon pap fia, ki a rácztemetőn megátkozá -templomuk lerontóját, ugyanazon templomromboló kápolnájában! és magadban -kaczagtál és ördögi csúfot űztél az átokmondóból és az átokviselőből! és -megrontád mind a kettőnek családját, és beteljesítéd mind a kettőnkön az -átkot. - -A mint a pap elhallgatott, olyan csend volt, hogy a habok locsogását -lehete hallani odakünn az ablak alatt. - -– Mivel tudod magadat menteni? Van-e egy szavad, melyet védelmedre -felhozz? - -Lőrincz fölemelé fejét és válaszolt: - -– Van! - -A lelkész rábámult: - -– Van védő szavad?… Mondd ki! - -– A szerelem… - -Thaddeus összeborzadt. Megrettent attól, mit hallott. - -– Te szerelmes voltál Malárdy leányába? - -– Voltam, vagyok és leszek. Ez bűnöm, ez halálom. - -– És az is te beléd? - -– Még erősebben, még halálosabban, mint én. - -A pap fölemelé két kezét az égre s valami rettenetes hangon, melyet a -fájdalom és öröm tébolyító keveréke alkotott, kiálta fel: - -– Oh én uram és Istenem, ki meghallgatád a te szolgádnak panaszttevő -szavait, és kitöltéd a te keserűségednek poharát a mi fejeinkre: adj -erőt nekem, hogy elviselhessem a te akaratodat! - -Lőrincz még egyszer odaborult atyja lábai elé, s alig hallhatóan susogva -esdeklett bocsánatért. – A lelkész egykedvűen emelé fel onnan. - -– Kelj fel, vak eszköze vagy a sorsnak. Szánalomra méltó magad, és -szánandók azok, a kikre elküldettél. Még egyről világosíts fel! Micsoda -bűvészetet gyakoroltál, midőn Malárdy fiát megszégyenítéd? Hogy apját -lekötelezd, fiát elriasztottad a poetai pályáról. Hogyan tehetted ezt? - -– A verset, a mit elolvasott, első hallásra megtanultam könyv nélkül s -elmondtam utána. - -Az öreg nagyot sóhajtott: - -– Minő ész! Minő lángész! - -Azzal kabátja mély zsebeiből valamit vett elő, a mit a sötétben látni -nem lehetett, de sajátszerű hangja elárulá, hogy az – valami láncz. - -– Jőjj közelebb. - -A fiú odalépett. - -Thaddeus úr egy pár békót tarta kezeiben, a minőkkel szökevény rabokat -szoktak egymáshoz fűzni. - -– Nyújtsd kezeidet… - -Lőrincz elszörnyedve kérdezé: - -– Atyám, mit akarsz? - -– Mit akarok?… A kassai börtönben egy ártatlanul befogott rab sóhajtozik -szabadság után. Azt a rabot ki akarom cserélni. - -Lőrincz erőtlenül nyújtá kezeit atyja elé s vonakodás nélkül engedé a -békókat rázáratni. - - - - -A HÁLAIMA. - -A pap kinyitá a kunyhó ajtaját, s halk hangon valakihez szólt, a kit -Pálnak nevezett; az öreg halász volt az, ki ez alatt kunyhója előtt ült -egy reves fűzfabokron, pipáját szájában tartva, aludtak mind a ketten, ő -is, a pipa is. - -– Átmegyünk a túlsó partra, dörmögé a lelkész a felébredőhöz, készítse -kend a csónakot. A halász nagyot ásítva fogott a munkához, eloldá -ladikját a tőke mellől, ülést csinált benne deszkákból két személy -számára, elkészíté az evezőket a ladik orrában s a kormánylapátot hátul. -A tisztelendő úr maga fog kormányozni: oh a tisztelendő úr nagy hajós. - -Mikor készen volt a ladik, akkor kijöttek ketten a kunyhóból, az apa és -a fiú s beleültek a csónakba. - -Thaddeus fiára adta saját porköpenyét, hogy ne lássa a halász annak a -kezein a lánczokat, pedig a nélkül is sötét volt már. A félig telt hold -egyik szarvával már lemerült a vízbe, csak a másik állt ki még abból, -csodálatos bűvös jegyet képezve égen és vizen, csillámló hosszú -káprafénye a láthatártól kezdve egész a csónakig nyúlt végig a reszkető -habtűkörben, egészen a csónak oldaláig, az evezőtől hányt habokig, a -hosszú fehér vonalig, mely a haladó csónak után maradt. - -Olyan szép az ilyen holdvilágos vízbe nézni… - -Thaddeus látta, hogy fia nagy gyönyörűségét találja abban, hogy e -csillámló habokat nézze. - -A hajó oldalához volt hurkolva egy vékony kötéldarab, azt Thaddeus, úgy -hogy a halász észre ne vegye, Lőrincz láncza körül tekergette s végét -összecsomózá… a fiú nem gyönyörködött többé a holdvilágos vízben. - -A halász egy sarkantyú előtt elhaladva megszólítá a lelkészt, hogy ott -vigyázzon, mert forgóba jönnek. A mint keresztülvágták az örvényt, a -halász csendesen felsóhajtott: «oh Jézuskám» s mikor távolabb haladtak -onnan, kérdezetlenül elbeszélte, hogy ott harmincz év előtt egy igen -kedves leánytestvére fúlt a vízbe, soha sem találták meg többet, azt -kiáltotta utolsó szavával: «oh Jézuskám», azóta ő valahányszor azon a -helyen átmegy, mindig eszébe jut az a szó, pedig minden nap átmegy rajta -kétszer. - -Thaddeus úr megtapogatta a kötelet: jól rá van-e hurkolva a békóra? - -Azután a Duna közepének irányozta a csónakot. Eddig csak a part mellett -haladtak, felfelé, hogy a túlparton a megfelelő révnél jussanak át, most -azután befelé vágtak. - -Lőrincz szemközt ült atyjával, ki a hajó farában a kormányt tartotta, s -a távozó partra bámult; a ködös síkság mindinkább alaktalanná kezde -lapulni, a távolban látszott valami nagy ház, melynek még néhány ablaka -ki volt világítva, egyenkint azok is kialudtak; a ház is eltünt, a parti -bokrok eltakartak mindent. - -És azután eltünt a hold is, az utolsó kis fényhegyecske is lemerült a -vízbe a nélkül, hogy egyet lobbanna előtte, a nélkül, hogy a víz egyet -serczenne utána. - -S a mint a hold letünt és egészen sötét lett: egyszerre elkezdett valami -csípős szél fújni, mintha csak arra várt volna, hogy sötét legyen s nem -mert volna addig előjönni, a míg a hold látja; most azután a sötétben -felkuszálta a szép síma habokat, nekivetette a vállát a csónaknak s -keresztülhányta rajta a tajtékot, s talált egy rongyos zászlódarabot a -csónak orrán, azon olyan szép nótákat fütyült hozzá. - -Lőrincznek eszébe jutott, hogy napok előtt épen így hányta, lóbálta a -csónakot a hullám és a szél, csapkodott be a csónakba a hab. És akkor -ketten ültek abban, egy köpeny alatt két egymásért dobogó önfeledt szív -és mondogatták egymásnak; «hol kívánsz inkább lenni: kényelmes -palotában, vagy itt a lélekvesztőn és az én keblemen?… Itt, itt… Jerünk -együtt, ne kérdezzük hová? talán nyomorba, szégyenbe, talán a halálba, -de egymást ölelve… megyek, megyek…» és ajkaik összeforrtak, és a villám -lecsapott mellettük, és a mennydörgés elhangzott és a csóknak még sem -volt vége… - -Lőrincz csendesen megfogá a kezeire tett békókat. Ujjainak nyomásaira -összehajlottak azok, mintha csak ónból volnának, azután csendesen -lehúzta mind a kettőt kezei fején keresztül legkisebb erőlködés nélkül; -– atyja szemközt ült vele és nem vett észre semmit. - -A szél és a hullám nagyot taszított a csónakon. Tajtékos üstökű hullámok -fölemelték zöld fejeiket, mintha azt zúgnák: «jobb volna ott a víz -fenekén». - -– Oh Jézusom! hangzott e pillanatban… - -… És a másik pillanatban csak ketten voltak a csónakban: a kormányos és -az evezős. - -A levetett békók ott hevertek a csónak fenekén a kötélhez hurkolva. - -A halász hirtelen csáklyája után kapott s elkezdé vele a vízbehullottat -keresgélni: a Duna közepe van ott; mélyen halad ottan, a ki abba esett. -Félórai hasztalan fáradság utáni veszélyes küzdésben a zajgó habokkal, -meggyőződhetett a két férfi róla, hogy a ki elveszett tőlük, az nagyon -el tudott rejtőzni; – oh ott a vizek alatt igen biztos buvóhelyek -vannak! - -Mikor minden keresés sikertelen lett, akkor a pap leborult a csajka -fenekén s összetett kezeivel, könnyes orczájával azon padra borulva, -melyről egyetlen fia eltünt, sokáig maradt úgy mozdulatlanul. - -A halász nem merte őt megszólítani. - -Az ősz férfiú imádkozásban volt. - -És mondott magában ilyen imádságot: - -«Oh én uram, végtelen irgalmú Istenem, fogadd fel lelkét eltévedt -fiadnak és bocsáss meg azokért neki, miket te ellened vétett. Tőlem -pedig legyen hála a te szent nevednek, hogy megmentéd őt a gyalázattól, -és soha ne ejtsen az én lelkem egy panaszos hangot te ellened, a miért -elvevéd tőlem az én napjaimnak világát és életemnek örömeit, és soha ne -tégyenek az én gondolataim szemrehányást te előtted, a miért így -kitépted az én szivemhez nőtt szivet. Legyen áldva a te szent akaratod: -amen.» - -A szél is elhallgatott, a habok is lecsendesültek, a vizek ítélő -szellemei megkapták az áldozatot, a kiért felzúdulának vala. - - - - -ZÖRGETI A SZÉL AZ ABLAKOT… - -A szél az én legfélelmesebb rémem. - -Úgy félek, úgy irtózom tőle, mint akármelyik bokor, melynek minden -levele reszket előtte, ha zúgását hallja. - -Éjszaka mély álmomból fölébredek rá, ha elkezd fújni, és el sem tudok -alunni tőle, nappal ki nem merek lépni a szobából miatta; ha -szembeszállok vele, tudom bizonyosan, hogy beteg leszek tőle; mikor -ablakom alatt elkezdi pokoli dudolását, elmegy a kedvem a munkától, az -élettől és az egész szélránczigálta világtól; haragos, kedvetlen vagyok, -minden idegem szenved. - -Tudom, hogy a szél fog megölni, egy szélfuvallat miatt halt meg apám és -anyám, engem is sokszor ágyba fektetett már, és azokat, a kiket -szerettem, sorban mind láttam már kínosan szenvedni e keserves ellenség -egyetlen süvölletétől, azért én utálom őt és ellenségemnek vallom, akár -élek, akár halok. - -És tudom is, hogy ellenségem; legkedvesebb fáimat kedvtöltésből -kitördeli, virágaimat összemorzsolja, a mióta tudja, hogy azokat -szeretem, s ha ki nem zárnám ablakomon, hogy valami hasadékon bejöhetne, -kitépné a tollat a kezemből és a földhöz verné, s a papirost, melyen -felőle panaszlok, levelenkint repítené szanaszélylyel, mint azokat a -szegény faleveleket, a miket ok nélkül leszaggat. - -Ah milyen kedves dolog neki végig süvölteni ott azon a nagy csallóközi -rónán! – Nem áll eléje goromba hegy, nem daczolnak vele sűrű erdőségek: -mehet, a merre neki tetszik. - -Itt egy homokhatárt talál, azt megkezdi; beteríti vele száz ölnyire a -szomszéd legelőt, hogy csak a füvek hegyei látszanak ki a porondból; -éjszaka van, hogy elcsudálkoznak majd reggel az emberek, ha meglátják -ezt a szép munkát; – a falu alatt hosszú kazlak állnak, egy közülök -rosszul van rakva, azt feldönti; ah, milyen szép mulatság azt -széthordani a levegőben! A kis alacsony házikók kéményein ágbogas -fészkében gólyacsalád lappang: fészkestül lehajítja őket; haha! hogy -sipognak a toklászos meztelen madárkák a földön; megvizsgálja sorról -sorra, kinek a házteteje van rosszul fedve? arról leszedi a kévéket -csoporttal s oda hányja az udvarra; hadd örüljön neki a gazda: nyitva -feledt padlásajtókat, pajtakapukat ki s be vagdal, csak úgy csattog, s a -kéményeken lekiabál: «ki lakik ebben a házban?» - -Azok a hosszú sor jegenyék ott a Malárdy-kastély előtt úgy hajtogatják -előtte fejeiket, mintha lábai alá bókolnának és mondanák: «kegyelmezz, -nem hajolhatunk alább», de ő még mélyebbre nyomja sudaraikat, -meg-megczibálva dühösen, a melyik ellenállani mer, s zöld ágakat tépve -le róluk. - -A kastély elcsendesült már. Mikor a szél fú, olyan csendes kívül minden -ház, ajtók, ablakok bezárvák, gyertya nem ég sehol, tán alusznak. - -De ő oda is talál bejárást; nyitva feledt ablak a folyosón, kandallók -üregei jó bejáratok a szélnek, ott besüvölt, beordít, mindenféle rémes -hangon fütyöl, dudol a tornáczokon, hahotázik a kéményoduban, rázza, -dörögteti a betett ajtókat s kérdezi: «ki aluszik most idebenn?…» Azután -megint kívül kerül, cserepeket kapkod le a háztetőről s azokat végig -hajigálja, csörömpölve s neki feszíti üvöltő száját az ablakok -szegleteinek és bekiáltoz: «hó, hő, ki tud alunni most idebenn?…» - -Oh! aludni úgy sem tud ott senki. - -A vendégek megzavarodva tértek szobáikba, s várják, hogy világosodjék a -hajnal, hogy nesztelenül elmehessenek onnan, a család tagjai elbúttak -alvó szobáikba, kiki félre, külön kamarájába, még senki sem tudja, kit -ért a legnagyobb szerencsétlenség, ki oka a másikénak, ki vádoljon, ki -vigasztaljon? csak azt tudja mindenki, hogy ez nagy szerencsétlenség! - -Olyan nagy, hogy még nem volt elég idő azt gondolattal megmérni, -átérezni, eliszonyodni tőle. - -Az emberek lefeküdtek, abban a reményben, hogy talán majd elalusznak, s -mikor fölébrednek, azt látandják, hogy csak álom volt az egész. - -De az álom kerüli a házat. - -Vannak olyan éjszakák, a mikor senki sem tud aludni a háznál, néha egy -egész városban. – Ez a szél, ez a szél! - -És aztán, mikor a test összetört idegzettel, s fáradt életerővel, -kimerülten, ellankadtan ágynak fekszik, a felzajdított lélek pedig nem -tud elnyugodni, akkor előjőnek azok a kínos látások, a miket ébren -álmodik az ember: azok a kinyitott szemek elé tóduló szörnyalakok, -mikben nincs összefüggés, nincs felfogható eszme, mik kiterjednek a -kétségbeejtő magasságig s ismét összehuzódnak a kínzó semmiségig, ott -tánczolnak, ugrálnak, tolakodnak egymás hegyénhátán, százféle alakot -váltanak és egyik undokabb, mint a másik, meg nem állnak egy perczig, -úgy tesznek, mintha régi ismerősök volnának, pedig rettenetes rájuk -nézni, és az ember tudja, hogy ez nem álom és hiába csukja le előlük, -hiába nyitja fel rájuk szemeit, ott űzik egyre nyitott és becsukott -szemei előtt gyötrelmes jeleneteiket; hiába mondja magában: «én alunni -akarok, én nem akarom ezeket látni, én nem akarom e gondolatokat -gondolni»; valami kínos tehetetlenség tartja feszítő nyomás alatt minden -idegét, a mi nem rendszer, hanem csak zsibbasztó ébrenlét. - -Vajjon miket láthatott az elhagyott menyasszony, özvegy menyegzői -nyoszolyáján fekve? Volt-e ébrenlétének gondolatja, volt-e álmainak -képe? Ott feküdt mozdulatlanul fekhelyén, szemeit lehunyva és sokszor -azzal biztatta magát, hogy ha folyvást így feküdnék mozdulatlanul, -utoljára meg volna halva. - -És az milyen jó volna rá nézve. - -Milyen jó volna az, ha mint a regényekben szokás, mikor a költő valami -nagy bajba hozta hőseit, akkor megengedi őket halni: az életben is úgy -lehetne. Oh a sors nem ily következetes, ez azt mondja: «élj tovább, nem -haltál meg!» - -Másoknak elég volna, ha aludni tudnának ez éjjel, neki az már kevés. - -Micsoda látások ezek szemei előtt, micsoda érzések ezek testének minden -idegeiben! Azt az egy arczot látja mindig. Most a túlvilági fény -dicskörében, mosolyogva, büszkén, azután egyszerre elundokolva, -fekélyekkel, bélpokollal rakva, megalázva; most a gyönyör lankatag -érzése állja el testét, lelkét, ez az ő csókja; majd a zsibbasztó -tehetetlenség, ez az igéző kézszorítása; aztán elkezd esni lefelé, mély, -mély, mély örvénybe, melynek fenekét nem éri; fejtetőre lefelé, s akkor -egyszerre felriad, mint a galvanütéstől érintett halott. - -Néha azt képzeli, hogy mind ez csak álom, és fölemelkedik könyökére, -megtapogatja a körüllévő tárgyakat és meggyőződik felőle, hogy ébren -van. A szél is azt mondja oda künn. Az ablaktáblák úgy rezegnek. - -Majd meg valami előálom lepi meg, s az mindig egy ábrán kezdődik. Ott -van az elveszett ifju mellette. Arcza halovány, homloka véres. Addig -törülgeti róla a vért, míg a seb elmúlik, összeforr, nem is volt ott -soha, helye sem látszik. De az arcz még is halovány, de az ajk még is -néma. Odahajol félénken és meg meri csókolni egy alvó arczát, vagy talán -egy halottét, miért ne? És ujra megcsókolja, és addig csókolja, míg az -arcz piros lesz, az ajkak mosolyra vonulnak, végre megszólalnak: «látod, -élek, itten vagyok, csak tréfa volt az egész. Itt vagyok melletted, -karod fejem alatt, arczom kebleden: nincsen semmi vész; egymásé vagyunk: -Itten vagyok». - -Nagyot zörren ajtó, ablak! - -Hah! fölrezzen a leány. Nincs, senki sincs ott. Nem akar senki bejönni. -Csak a szél, az irigy szél az, mely nem engedi, hogy valaki olyan -édeseket álmodjék. - -Azután megint újra kezdődnek a kínzó ébrenlét káprái, a csúfondáros -szörnyek chaosza, a fájó, tehetetlen zsibbadás, fejtetőre hullás a -rettenetes végtelenbe, és azután a hánykódó tenger az üvöltő viharban, -ketten ülnek egy rozzant tutajon, a hullám felhányja őket a csillagokig, -a csillagok olyan szúró szemeket meresztenek reájok a közelből, siető -fellegek elfutnak mellettük, s onnan ismét le a tenger fenekére, -hömpölygő hullámok völgyébe; egy köpeny takarja mind a kettőt, sziveik -úgy dobognak együtt. De mégis közel vannak egymáshoz. - -Nagyot zörren ajtó, ablak! - -«Ki az?» senki, senki. A szél koczogtat és kérdezi, hogy ki mit -álmodott? - -A leány még most is hallja a tenger zúgását, még most is érzi a -hullámhányás szédítő kábulatát, még most is dobog a szive hevesen, még -most is szorítja vánkosát kebléhez erősen, hogy a hullám el ne szakítsa -őt kebléről. - -Későn jut eszébe, hogy imádkozni kellene. - -Összekulcsolja kezeit, valami egyszerű imádság jut eszébe, azt elmondja -négyszer, ötször. Az Isten nem haragszik azért. A hánykódottak -megnyugvást találnak az ő nevében, hadd emlegessék. - -Ismét meglepi az álom, nem oly nyugtalan, mint előbb. Kis alacsony -házikót lát, melynek ablakán besüt a nap. Ő a tűzhely mellett áll és -főz, megkóstolja, mit főz, czibereleves. Soha sem evett azt úr korában, -álmában ízleli először, ő azt tudja jól, sőt olyan furfangos, hogy még -azt is tudja, miszerint az most csak álom, de kiváncsi megtudni, hogy mi -lesz belőle tovább? A tűzhelyen kis fiú ül és dudolgat, szép kis -gyermek, annak ad egy pogácsát a tepsiből, most sütötte. Azután nyilik -az ajtó, valaki jő be rajta, kopottas fekete ruhában, de arczát nem -láthatja, mert hátrafelé fordult, hanem a házi kutya a szegletben, s a -kis gyermek a tűzhelyen ráismernek, amaz eléje fut farkcsóválva s kezét -nyalja, emez kiabálni kezd elé s kis kezeivel repesget. Most odafordítja -arczát a férfi és ő ráismer: ez a férj, a jó, a szelid, munkás férfi, ki -most jött haza fáradságos napi munkájából, s oda megy nejéhez, és azt -megöleli, megcsókolja. – Megjöttél, itt vagy, valóban itt vagy, szól a -boldog asszony, s úgy meg van nyugodva abban, hogy ők most olyan -szegények, csak hogy ő itt van! - -Nagyot zörren ajtó, ablak! - -Az álmodó felriad… Ah gonosz szél, miért költéd fel e szép álomból? mit -vered, mit koczogtatod az ablakot, te nyugtalan rém, mit zörgeted az -ablakot?… A leány odatekint, egy sikoltás hal el ajkán: az ablakban egy -férfi alakja látszik, egy kézzel a párkányba kapaszkodva, másikkal -bezörgetve a táblákon s halkan susogva a felébredőnek: - -– Bocsáss be, én vagyok… - -A leány ijedten rántá keblére takaróját s ágya szegletébe huzódott -félelmesen, folyvást az ablakra nézett, és látta, mint hasít egy félkört -az üvegen ama férfi-alak gyűrűje gyémántjával, hallotta jól a metszett -üveg nyikorgását, azután benyomta kezével a férfi az elmetszett -üvegszeletet, az halkan kipattant, s egyet pendült, a mint belül a -padlóra leesett, akkor azon a nyiláson látott benyúlni egy kezet, mely -az ablak zárját keresgélte, azt elfordítá, s ismét visszahuzódott, azzal -az ablakszárny feltárult csendesen s az egész alak fölemelkedett az -ablakba, onnan egy lépés a szobába! s a másik pillanatban ott állt -Hermina ágya előtt egy sápadt, holthalvány rém, testéhez tapadó fekete -ruhában, fején összecsapzott hajfürtök, a hogy a vízbefultakat szokta -kihányni a hullám a partra, s ott e szomorú alak azt suttogá hozzá: «én -vagyok, ne kiálts!» - -Talán ez is újra egy álom?… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mint a vízbe hajított fejsze bukott alá az apjától elitélt fiú a Duna -mélyébe. Elbucsúzott egy szóval a világtól, azzal a szóval kegyelmébe -ajánlá magát a túlvilágnak, s azzal a tudattal sülyedt a mély vizekbe, -hogy onnan csak lelke jőjjön vissza, Egy pár kis buborék, mely a víz -szinére feljön, ott egy perczig elébb – tovább libeg, azután szétpattan -– és az volt a lélek? - -Mozdulatlanul, karjait egymásba fonva ért le a fenékre, a vízbe nem -hullani oly sebesen, mint a légben, ott az esés valami sajátságos -gyönyörérzettel jár, mintha lágy szellemkarok emelnék a hullót. Egyszer -aztán feneket ért. Érzé a lágy iszapot arcza alatt, mely gyöngéd párnát -igér az aluvónak. - -Akarta, hogy alugyék ottan. - -Teljes öntudatánál volt, lélekzetét visszafojtotta és karjait egymásba -fonta, úgy feküvék hanyatt és hagyta maga fölött a vizek nagy tömegét -csendesen elhömpölygeni. - -Most egyszerre akaratlanul lélekzetet kellett venni, a test még -folytatta életszeres működését, a légzési szervek hivatásukat teljesíték -s az önkénytelen lehellet erőszakosan tört útat. Ah de azon elem nem a -meleg vér osztályosainak való, a lélekzetet vevő tüdőbe víz omolt, -öldöklő halálos elem, mely életet nem ád ott. - -E perczben egyszerre elveszté Lőrincz önakaratát: lelki tudat, -elhatározás, emlék és bánat egyszerre elmúlt lelkéből, a lélek maga is -ki tudja hová lett? valami vak ösztön, az állati életvágy vette át a -kormányt a test idegei fölött, a mint a halálos elem a tüdő érzékeny -porusait érinté, szétpattantak az ifju karjai, lábai felrugták a testet -s kétségbeesett vonagló eviczkéléssel hajtották őt fel a magasba, néhány -percz mulva a víz szinén érezé magát, az áldott levegőn, mely újra -életet adott kínzott szerveinek. - -Csak most kezdett öntudatához jönni ismét. - -Teljes lélekzettel szívta magába a levegőt. Kezde gondolkozni. A mint -fejét félig kiemelte a vízből, látta néhány száz ölnyire onnan a sötét -éjben a világosabb vízszin felett a jobbra-balra tétovázó csónakot, -melyben két férfi csáklyával keresgél valamit a vizekben. - -Erre hanyatt feküdt a vízben, hogy csak szája látszott ki belőle, nehogy -észrevegyék. - -Lábaival tovább lökte magát, hogy még messzebb távozzék tőlük. - -Kezde gondolkozni. - -Nem volt bátorsága többé meglátogatni a vizek fenekét, minden izma -megtagadta tőle e halálra vivő szolgálatot. - -A helyett egy merész gondolatja támadt. - -Az a gondolatja, hogy – újra kezdje az életet! - -Ez a gondolat a legbátrabb és legnehezebb… - -A csónakosok még folyvást a Duna közepén tévelyegtek, sietnie kellett -azzal, a mit gondolt. - -Most nagy lélekzetet vett s aztán lehúzta magát a víz alá, csak olyan -mélyen, hogy feje ki ne lássék abból s jól megjegyezve magának az -irányt, mely a parthoz vezet, erős lökésekkel elkezde úszni a víz alatt. - -Gyakorlott úszó volt, a míg valaki kétszázig elszámlált, ő addig el -tudott lenni a víz alatt s lélekzetet venni ismét óvatosan merült fel, -hanyatt bocsátkozva, csupán arczát emelve ki a vízből. - -Midőn másodszor széttekintett, a csónak messze volt már, sötét is volt, -a habok magasan jártak, nem vehették onnan észre. - -Néhány percz mulva a partot érték lábai; sűrű rekettye-bokrok közé -jutott ki, ott leült és elbujt pihenni. - -Nagyon ki volt fáradva, pedig még nagy munka és hosszú út állt előtte és -azt hirtelen meg kelle gondolni. - -Nemsokára vette észre, hogy a csónak visszafordul és a part felé tart, -elég volt a pihenés, a gondolkozás. Kimászott négykézláb a -rekettye-bokrok közül, a magas part azután eltakarta, az éjszaka -elrejtette, futhatott, a merre akart. - -A mint futott, érzé, hogy valami hatalmas erő szinte taszítja valami -irányban, s ha visszafelé akar fordulni, akkor ismét ellene áll: a szél -volt az, a rohanó szél; neki is arra kellett rohanni, a merre a szél -akarta, neki is sietős dolga volt, mint a szélnek: egy útjok volt mind a -kettőnek. - -Az a Malárdyak kastélyát rengetni sietett, ő a Malárdyak szivét, annak a -háztetőkkel volt beszéde, a lombos fákkal, a kertek virágaival, neki a -ház legszebb, legféltettebb virágával, a kire oly büszkék voltak -mindannyian, a kit oly nagyon szerettek. - -Vakmerő volt a gondolat, ha a vihar nem segítette volna, talán ki sem -vihető. De ez jó szövetséges volt most, olyan éjszakát csinált számára, -a mikor a szemes cseléd s harapós házőrző kutya dideregve bujik el s nem -kószál a puszta udvaron; a süvöltő zúgás eltemeti a léptek zaját, a -dörömböző kéz minden ajtón és ablakon nem engedi, hogy meghallja valaki -azt a halk koczogtatást a leány hálószobájának ablakán, a háztetőről -leszórt cserepek zajában elvész a falhoz támasztott hágcsó zörrenése. - -Lőrincz előbb bekémlelt az ablakon, ha egyedül van-e az, a kit keres. Az -éji lámpa is érezni látszott a künn zúgó szelet, néha egészen elfulladt -világa, máskor ismét nagyot lobbant s téveteg fényt vetett a szobába. -Lőrincz láthatá, hogy Hermina egyedül van. - -Halkan megkoczogtatá ablakát. A leány felébredt reá. - -Lőrincz látta, hogy az álmából felébredő merően bámul reá, s nem siet -ablakát felnyitni. Tán megrettent? tán félelmében? vagy talán nem -akarja? - -Nem volt sok gondolatra idő, hirtelen rést metszett gyűrűje kövével az -ablakon, s azt felnyitá gyorsan, s nesztelenül átveté magát a párkányon. - -Ott állt azután menyasszonya ágya előtt, a menyegzői éjszakán s azt -mondá neki: - -– Én vagyok! én vagyok a te vőlegényed. Most jövök a menyegzői ágyból: a -Duna fenekéről. Nézd, milyen hideg a kezem! - -A leány félve vonta vissza a kezét, talán mert amaz oly hideg volt? s -takarójába burkolta magát erősebben. De nem tudott kiáltani. Érzi ezt -sokszor az ember, mikor álmodik, és akarna kiáltani, de nem tud. - -– Hermina, szólt hozzá a vőlegény, vagy a rém, vagy az álomkép, vagy ki -tudja mi? én a halál országából jövök, s ha akarod, ismét visszamegyek -oda. - -A lámpa most elég fényesen lobogott, a leány láthatta, mint csorognak le -a vízcseppek vőlegénye szép fekete hajfürteiről, mint reszketnek kezei a -hidegtől, és eszébe juthatott akkor, hogy egy viharos órában az őt -betakarta hosszú köpenyébe a hideg és zápor elől s lassan kinyújtá fehér -gyönge kezét takarója alól, s megfogva azt a hideg kezet, odavonta azt a -takaró alá s lehelletével elkezdé melengetni csendesen. - -– Most már tudod, hogy ki vagyok, suttogá hozzá az ifju. Most már tudod, -hogy szerettél-e, vagy soha sem? - -Ez kérdés volt: feleltek rá. A leány rányomta ajkát a magához vont -kézre. - -Az ifju tovább suttogott. - -– Meg vagyok gyalázva, nyomorult üldözött lettem, és semmi mentségem -nincsen, mindent megérdemeltem. Tudod-e ezt? hiszed-e ezt? - -A leány hallgatott és reszketett. - -– Meggyaláztalak téged is, szégyent, bánatot hoztam reád, a világ -nevetett rajtad és rokonaid méltán sírnak. - -A leány fájdalmasan tekintett a beszélő szemeibe és kezét keblére -szorítá, mintha némán könyörögne, hogy mondjon e szörnyű vádak helyett -egy mentséget, egy vigasztaló szót. - -Lőrincz arcza egészen álváltozott most: mély fájdalom vonult el -vonásain, szemei megteltek könynyel, még szólni akart valamit, de -ajkainak reszketése nem engedé azt kimondani, azután egyszerre térdre -esett az ágy előtt, és arczát annak vánkosaiba temette s elfojtott -hangon sírt és e szót rebegte: - -– Oh mint szeretlek!… - -A leány lassan fölemelkedék, csendesen oda hajolt fölé, s a mint az -észre nem vevé, halkan megcsókolá homlokát. - -Lőrincz felvillanyozva emelte föl erre fejét, s hevesen monda neki, -megfogva mindkét kezét a leánynak: - -– Te is szerettél engem. – Szeretsz még most is, és akármit vétettem -ellened, szeretni fogsz, – s e közben mindig közelebb vonta őt magához… -a lámpa fényesen lobogott, szent képek, istenszobrok ott a falon oly -intő komolysággal derengtek a lobogó fényben; egyszerre kialudt a lámpa, -intő képek eltüntek a sötétben… menyasszonya arczát megcsókolta a -vőlegény… - -A szél kaczagott: hahaha! Kaczagott Malárdy Ferencz kandallójában, s -végig kaczagott a hosszú folyosón, az álmatlan vendégek, rokonok -ajtajait rugdalva: hahaha! végig iramodott a rónán és bekaczagott minden -ház kéményén, és neki került a Dunának, két embert talált egy csónakon, -a kik valamit keresnek a víz alatt, azoknak is szemeik közé kaczagott: -hahaha! hahaha! - -A szél derék, vidám ficzkó, olyan tréfásnak találta azt a gondolatot, -hogy a vőlegény megcsókolta menyasszonya arczát lakodalma éjszakáján, -mikor a rokonok legjobban siratták mind a kettőt. - - - - -BAJCSY URAM KISÉRTETE. - -– Ahol van, megint jön! kiálta fel Bajcsy uram kétségbe esve; a mint -valami setétség pillanatra elhomályosítá az ablakát. Más észre sem vette -volna, hogy mi az? de ő meglátta, megérezte, egy percz alatt felfogta, a -mint nagy veszedelem idején szokás, hogy az senki sem más, mint Mákosné -szomszédasszony: ide jön, taréjos főkötő van a fején, rossz hirt hoz. - -– Zárjátok be az ajtót! - -Ez a parancs elkésett; mire az inas kiszaladt, már akkorra Mákosné -asszonyom benn volt az udvaron; megcsókolta az inas szurtos pofáját s -megczirógatta a kutyákat és jött befelé egy kardcsapás nélkül. - -Bajcsy uram meg volt szorulva: elhányta kezéből fegyvereit; árját, -dikicsét, s be nem várva az ellenséget, futott belső szobájába, azt -mondva a hátrahagyott várőrségnek, hogy hazudjanak egyet Mákosné -nagyasszonynak, olyanformát, hogy a mester nincs itthon. - -Azután az ajtóra tette a fülét s hallgatta, hogy mi fog következni? - -Rettenetes fordulat! Mákosné asszonyom mikor azt hallotta, hogy Bajcsy -uram nincs itthon, azt felelte rá, hogy tehát itt marad és megvárja, míg -haza jön. - -S azzal leült szépen és beszélgetni kezdett a legényekkel jó időről, -rossz időről, vízáradásokról, ágy alá elbujt zsiványokról, rettentő -hármas gyilkosságokról; hajókat sülyesztett el a Dunán, minden rajta -levőkkel egyetemben, kis gyerekeket etetett fel koczamalaczokkal, s -rettentő dolgot mívelt egy nagy óriási kigyóval, a mi itt a Csallóközben -minden éjszaka bejárt egy szoptatós asszonyhoz s annak a tejét -alattomban kiszopta. Olyan igaz, hogy még hetven esztendő mulva is -megesküsznek rá. - -Bajcsy uram reszketett a dühtől és félelemtől odabenn. Már nem megy el; -már itt marad délig! Mit csináljon? Az ablakon ki nem szökhetik, mert -vas van rajta; végre azt gondolta ki, hogy lefekszik és betegnek teszi -magát. - -Le is feküdt szépen csizmástól, bőrkötényestől az ágyba, a hogy a beteg -emberek szokták, onnan kiáltott át a másik szobába. - -– Te Miska te! Miska inas! - -Miska bedugta az ajtón bozontos fejét, épen csak akkora nyilást csinálva -rajta, hogy Mákosné asszonyom be ne repülhessen a feje fölött. - -– Mondd meg a nagyasszonynak, hogy itthon vagyok, hanem beteg vagyok, -fekszem; nagyon sajnálom. - -– Micsoda? kiálta fel szörnyűködve a nagyasszony, s iparkodott a képét -még hosszabbra húzni, mint a mekkora; az én kedves szomszéd uram beteg -és nekem nem mondják! Mi baja van az Isten szerelmeért? - -– A hideg lel… Nyöszörgé az árva. - -Valóban is lelte egy kicsit a hideg. - -– S én nekem nem mondják! méltatlankodék a jó asszonyság; pedig én -milyen jó orvosságát tudom a hideglelésnek. Hol van egy kis pápafű? -Talán nincs is a háznál? No van nekem. Itt van, itt van a tarisznyámban; -oh én mindenfélét hordozok magammal, az ember nem tudja, hogy mikor -lehet rá szüksége? oh én ezzel már sokakat kigyógyítottam. Mindjárt -megfőzöm, csak egy kis bögrét kapjak. - -Azután odakinn a konyhában addig erőszakoskodott, a míg egy bögrét -lefülelt, vizet forralt benne, megfőzte a pápafüvet, leszűrte csészébe a -levét, s vitte be nagy áhitatossággal Bajcsy uramnak. - -Az csak nézett rá félszemmel onnan a paplan alól. - -– No kedves édes szomszéd uram; itt van, tessék. - -– Micsoda? - -– Herbatej, nagyon jó herbatej; várjon, majd megfújom, hogy ne legyen -olyan forró. - -Bajcsy uram azzal a tehetetlen félelemmel nézte, mint fújja a -nagyasszony a herbatét, a mint azok a kis mókuskák nézik a nagy kigyót, -a mely őket el akarja nyelni. - -– No nem meleg már: megihatja. Kóstolja csak meg. - -– Nem kell nekem. - -Mákosné asszonyom azzal az ápoló gyöngédséggel, a mivel a durczás kis -gyermekeket szokás rávenni, hogy vegyék be az orvosságot, emelte saját -ajkaihoz a drága jó főzetet s egyet szürcsölt belőle. - -– Jaj de jó; oh be fölséges. Kóstolja csak meg, igyék csak belőle kedves -édes szomszéd uram. Meglássa, hogy mindjárt jobban lesz tőle. - -– Kell a pokolnak. - -– Ettől egyszeribe megizzad. - -Izzadt szegény a nélkül is. - -– No csak egy kortyot, no csak egy cseppet, csak egy kanálkával. - -Addig addig unszolta Mákosné asszonyom a becsületes férfiut azzal a -gonosz keserű lével, míg ez végtére elvette a kezéből a csészét s úgy -vágta a földhöz, hogy milliom darabra törött. - -– Zsámfáter hordtát! Mikor én nem ihatnám, akkor én nem iszom. - -Azzal felkelt gorombán az ágyból, s kiment a műhelybe dolgozni, a hol -azután még félóráig bőszítette Mákosné asszonyom azzal, hogy de bizony -feküdjék le, mert látszik a szemeiből is, milyen rosszul van: hogy izzad -a homloka, mint ég a képe; jó lesz azt a drága életét kimélni, a mit -Mákosné asszonyom saját vérével is megváltana, ha lehetne. Most pedig -nem jó a betegséggel tréfálni: járvány van; erős emberek egyszerre -meghalnak; tudta névszerint mindazokat előszámlálni, a kiket e héten -eltemettek, és még egyszer annyi ágyban fekvő beteget, a kik szintén -halálrováson állnak, a mitől Bajcsy uramat őrizze meg az úr Isten. - -Bajcsy uram hagyta őt beszélni. - -Végre rátért a dologra. - -– Biz a jó tisztelendő asszony is meghalt. Szép temetése volt; hisz -Bajcsy uram maga is ott volt, hát jobban tudja. No de jól járt. Jobb -volt neki egy héttel hamarább, mint később. Jó az Isten mindenekben; jót -akart vele szegénynyel, hogy hamarább magához vette. - -– Hát már aztán miért volt neki olyan jó hamarább meghalni? - -Mákosné asszonyom pantomimice mutogatá négy ujjával és -szemöldökrángatással, hogy ennyi ember előtt olyan dolgokról beszélni -bajos. - -– Csak mondja el a nagyasszony, ha már a nyelvén van; ha én azt mondom a -cselédeimnek: a mit most hallottatok, azt tovább ne merjétek adni, akkor -ezek még szakállas vén ember korukban sem mondják el senkinek, a mit -hallottak; egyébiránt pedig a mit a nagyasszony tud, úgy is tudja azt -már holnapután az egész város. - -– Ejnye, hogy tréfál velem megint, kedves komám uram; de hála Istennek, -hogy már tréfál; ez arra mutat, hogy jobban van. Ha tehát nem átallja, -hogy a cselédnép előtt beszéljek, hát lássa, bizony az rettenetes eset: -tudom, hogy a szegény tisztelendő úr sem él utána sokáig; nem élheti túl -azt a nagy gyalázatot, meg azt a nagy fájdalmat. - -– Miféle gyalázatot? - -Mákosné asszonyom közelebb húzta a székét a mesteréhez s széttekinte a -legényeken, ha vajjon hallgatják-e mind? - -– Hát mit mondtam a multkor, ugy-e? Mondtam, ugy-e, hogy a Lőrinczke egy -zsiványbandába elegyedett. - -– Zsámfáter hordtát! Ne beszéljen olyan bolondokat. - -– De ha úgy van. Mint haramiavezér kirabolt egy Kadarkuthy nevű öreg -bárót, annak a hintaját, lovait is elvitte, s kocsisával, inasával -egyetértve, saját magát adta ki a báró fiának, s iszontató sok csalást -elkövetve minden vidéken, utoljára annyira vitte a vakmerőséget, hogy -ide jött a Csallóközbe, a tekintetes alispán úr jószágába, s ott is -elbolondított minden embert. - -Bajcsy uram erre azt tette, hogy elkezdett nevetni. - -– Ez már aztán a szép história. De már ezen agyon kell magamat nevetni. -Miska inas, nevess te is! Nevess szedte-vedte, ha mondom. Nevessetek -valamennyien! - -Bajcsy uram legényei, kiváltképen pedig Miska inas a sutban, tactusra -nevettek mesterük buzdítására; András úr a szemeit is törülte bele, -olyan jól esett neki a nevetés. - -Mákosné nagyasszony nem engedte magát az által a sodrából kihozatni. Egy -kicsit maga is elmosolyodott a dolgon; mintha ő is találna benne valami -mulatságost s a mint elhagyták a nevetést, megint folytatta tovább. - -– Iszontató vakmerőség volt az, kérem alázatosan, olyan közel tulajdon -szülötte városához merészkedni; a míg a szegény tisztelendő úr hetedhét -országon messzeföldön lótott-futott csavargó fia után, az alatt ez három -mérföldnyire… - -– Kszikkrkrphühühü!… Miska inas hiába türtöztette a nevetést, kipattant -belőle egyszerre, mint egy bombából a töltelék, a nagyasszony háta -mögött s rákezdte megint az egész legénység a hahotát. - -A nagyasszony megvárta, míg elhagyják s mondta tovább. - -– Azalatt ez alig három mérföldnyire a várostól, az alispán kastélyában -dőzsöl; játszik, kocsikázik s bolondítja a világot. - -Most Mákosné asszonyom előre integetett Miska inasnak, hogy ne nevessen -bele, mert igen nagy dolgot akar mondani. - -– Sőt még mit tett? Megkérte az alispán úr leányának a kezét, a Hermina -kisasszonyét, s annyira elkábította őket, hogy hozzá adták és meg is -eskették vele. - -– Brühühühihihi! pattant ki megint Miska inasból a jókedv; még pedig -ezuttal olyan váratlanul, hogy a nagyasszony felugrott ijedtében a -székről; épen háta mögé jött nevetni a neveletlen semmire való. - -Mákosné nagyasszony folytatta. - -– Szerencsére, tekintetes Vasady táblabiró úr előtt gyanus lett a dolog, -s irt a nagytiszteletű úrnak, hogy itt meg itt egy fiatal ember jár, a -ki nagyon hasonlít az ő elveszett fiához; mire a tisztelendő úr mindjárt -sietett vissza, s épen akkor ért oda, mikor már az ifjakat össze is -adták, s a tekintetes alispán úr nagy büszkén nézte, mint járja az ő -kisasszonya a minétet egy gróf urfival, hogy lesz már most az alispán -leányából grófné nagyságos asszony? akkor egyszerre… Miska te, bele ne -nevess a szavamba, mert pofon verlek… belép a nagytiszteletű úr a -tánczoló sereg közé, megfogja fülénél fogva a nagyságos gróf urfit s -kikorbácsolja a házból… - -– Aztán akkor felébredt a nagyasszony?… veté közbe Bajcsy uram -tréfálkozva. - -– Hja jah: bár hiszen csak úgy álmodtam volna, de nem az volt annak a -vége, hanem a tisztelendő úr odakinn meglánczolta erős vasbékóval a -Lőrinczkét, s úgy akarta magával elvinni a vármegye tömlöczébe. Hanem a -mint vitte volna, hát egyszer a furfangos ifjucska, mint a keztyűt, -leveté kezeiről a békókat s egyszerre beleugrott a vízbe. - -– A szekérről? - -Mákosné asszonyom türelme már kezdett oldozódni. - -– Ej dehogy a szekérről: a ladikból; hiszen a ladikon vitte magával. - -– Ugyan ne beszéljen már. Ki hallotta azt valaha, hogy ladikon utazzék -valaki; ne hazudtolja meg magát szomszéd asszony minden lépten nyomon. -Hova akarta volna vinni ladikon? - -– Már akárhova akarta, vagy nem akarta, elég az hozzá, hogy a Lőrinczke -beleugrott a Dunába és oda is veszett, mert meg nem találták többet, -pedig egész éjszaka keresték. - -– Mese, mese, meskete, tehén füle fekete. - -– De az bizony nem mese: valamintségesen az sem mese, hogy a Hermina -kisasszony meg azon az éjszakán elszökött az alispán úr házától: semmit -sem vitt magával, mint az egy öltő ruháját; senkinek sem szólt, senki -sem tudja, hová lett? azóta is keresik, de hirét sem találják… - -– Trühihahuhuhu! röhögött közbe egyszerre Miska inas, hiába fogta be két -kézzel a száját, hogy ki ne törjön rajta a nevetés, mire a nagyasszony, -búcsút véve keresztyéni phlegmájától, kirugta a széket maga alól, s -dühösen, mint a vadmacska, rohant neki tíz körömmel a pajkos siheder -üstökének; az pedig utczu keresztül bujt az asztal alatt, s futott ki az -ajtón; a nagyasszony mindenütt utána a konyhán az udvaron végig: a -semmiházi kölyök három perczig szaladgáltatta a jámbor amazont maga után -a kut kámvája körül; azzal egyszerre rést kapva, visszafutott a -konyhába, becsapta maga után az ajtót; kizárta rajta a nagyasszonyt s -hagyta őt odakívül nagy hasztalan dörömbözni, maga pedig nagy diadallal -visszakerült a műhelybe. - -Miska inas még akkor is rendén találta nevetni, mikor a műhelybe lépett, -s csak akkor vette magát észre, mikor egy pár egészséges poflevet kapott -czirmos pofájára jobb és bal felül. Ez mesteruram tenyere volt. - -– Zsámfáter hordta; azt mondom, hogy ne nevess, mert pofon ütlek! -(Bajcsy uram elébb szokott adni, azután igérni.) - -Miska inas bámulva nézett szét; a mester olyan szomorú volt, és a -legények mind komolyan hallgatva dolgoztak a tőke mellett; mint mikor -valami nagy baj történt. Itt csakugyan nem lesz jó helyén, nevetni. - -Mákosné asszonyom rövid időn megint valami uj torturát gondolt ki -szerencsétlen szomszédja kínzására. - -Bajcsy uram szerette a friss levegőt; a szép tavaszi napok jártával -rendesen nyitva tartá ablakait, hogy a házak előtti fák egészséges -illata keresztül járja szobáit; úgy dolgozott nyitott ablaknál. - -A nagyasszony most már nem került az ajtóra, hanem egyenesen az ablaknak -ment; benézett, meglátja Bajcsy uramat; köszönt neki – és ott maradt. - -Lehet ennél válogatottabb neme az injuriának, mely ellen a törvény nem -ad semmi védelmet? - -A házából kitilthatja, kicsukhatja az ember, a kit nem szeret odabenn -látni, tarthat harapós kutyákat, a miktől be ne merjen menni, de -ablakából nem parancsol; ott megállhat és bebeszélhet akárki. - -Bajcsy uram érteni kezdte azon okos emberek építészeti elveit, a kik nem -hozzák ki az ablakaikat az utczára, hanem elébb egy kerítést huznak az -épület elé. - -Korán reggel, még meg sem volt fésülködve: már ott volt az ablakban a -nagyasszony s kivánta a jó reggelt Bajcsy uramnak s elmondta neki, hogy -mit álmodott? - -És azt mindig olyan szörnyű kisértetes hangon mondta, hogy az embert -agyon rémítette vele s elrontotta a kedvét egész napra. - -– Jaj, kedves édes Bajcsy komám uram, vigyázzon magára, az Isten áldja -meg: nagyon rosszat álmodtam az éjjel felőle. Azt álmodtam, hogy -mezitláb láttam térdig sárban járni kedves komám uramat; az pedig -rosszat jelent; sárban járni: – nagy gyalázat, mezitláb menni az utczán: -– sok ellenség; – vigyázzon magára: az ellenségei gyalázatot ne ejtsenek -rajta. - -– Nekem nincsenek ellenségeim. Jó csizmát varrok, senkivel sem -pörlekedem, senkire sem haragszom. - -– Jaj, de nem tudhatja az ember, hogy mikor várja a veszedelem? Jobb -attól őrizkedni, kedves komám uram. - -Bajcsy uramnak azután egész nap ki nem ment a fejéből, hogy hol lehetne -ő neki olyan ellenséget fölfedezni, a ki őt gyalázza. - -Másnap megint odament az ablakba Mákosné nagyasszony. - -– Jaj kedes édes komám uram, ma megint nagyon rosszat álmodtam. Azt -láttam, hogy kedves komám uram aranyos ruhába volt öltözve, nagy -paszomántos övvel, prémes kalpaggal a fején, sok nagy uraság, tengernép -jött a házához, felültették egy pompás aranyos hintóba, úgy vitték végig -a városon. Vigyázzon a kedves egészségére kedves, édes komám uram, -valami kár ne essék benne. Ez az álom nem jót jelent. Aranyos ruhában -lenni: nagy betegség; hintóban menni: véletlen halál; igen sok embert -látni: gyászos temetés. Őrizze magát, meg ne hűtse magát, kedves komám -uram, éhomra ki ne menjen a szobából. Le ne vesse a flanell-reklijét, -mikor lefekszik. A tavaszi levegő hamar megárt az embernek: patécsot, -torokgyíkot kaphat, nem ártana egy kis ezerjófüvet meg -deákliliom-flastromot tartani a háznál. - -Bajcsy uramnak már is borzongatta a hátát valami. Szenvedő arczczal -fordult a nagyasszony felé. - -– Ugyan kedves édes jó nagyasszony; tegyen meg egyet a kedvemért, ha -nagyon kérem. - -– Szivesen, kedves édes komám uram, mi legyen az? akár a lelkemet is -odaadom, ha kéri. - -– Tegye meg kérem alázatossággal: álmodjék már egyszer más valakiről is, -necsak mindig én felőlem. - -Ámde arról nem tehetett a nagyasszony, ha a jövő éjjel megint csak -Bajcsy urammal álmodott; s azt már csak mégis meg kellett neki mondani, -mert most az egyszer jót álmodott róla: - -– No az éjjel jót álmodtam, kedves Bajcsy komám uram; hála légyen az úr -Istennek, ez nagyon jó álom volt. Azt álmodtam, hogy kedves komám uram -meg volt halva, és ki volt terítve a koporsóban, a koporsó mellett égő -fáklyák voltak, tafotára nyomtatott czímerekkel. - -– Hát az valami jó, ha én meghalok? - -– No, no, ne tréfáljon kedves komám uram, tudja, hogy álomról van szó, -ez pedig nagyon jó álomnak, ha az embert halva látják. Oh az igen jót -jelent. A fáklyák meg a czimerek azt jelentik, hogy valami nagy-nagy -dicsőség vár kedves komám uramra; a halál pedig azt jelenti, hogy kedves -komám uram – megházasodik. Én annyit sirtam álmomban: ez azt jelenti, -hogy igen nagy váratlan öröm fog érni. - -Bajcsy uramat már itt megint elhagyta a türelem. – Oda ment csendesen az -ablakhoz, mintha valami titkos dolgot akarna mondani a nagyasszonynak s -kérte, hogy figyelmezzen rá. - -A nagyasszony odatartotta a fülét: - -– Tudja a nagyasszony, hogy az a hires debreczeni professzor Hatvani mit -szokott mondani az álmokra? - -A nagyasszony kiváncsi volt azt meghallani. - -Bajcsy uram szép halkan súgta fülébe: - -– Hát azt szokta mondani, hogy «bolond, a ki az álmait elmondja másnak, -de bolondabb, a ki meghallgatja». - -Azzal becsapta az ablakot s ráfordította a závárt. - - - - -VALAMI VAN A LEVEGŐBEN… - -Ezerhétszázkilenczvenet irtak a keresztyén világban, a midőn igen -különös idők kezdtek járni itt minálunk. - -Hosszú tél végén megérzi azt az ember, azt a jótékony magnesi hatását a -közelgő tavasznak; a nap melegíteni kezd, itt-amott zöld fű támad elő a -földből; az ember vágyik ki a szabadba s édesnek találja a levegőt. – -Tavasz lesz. - -Hangyák, apró szorgalmas bogarkák jönnek elő a földből nagy -sürgésforgással, mutogatják magokat lakott szobákban; kedvetlen kakasok -vígabban kezdenek szónokolni, foglyul maradt gólyák kelepelnek, -szárnyaikat rázzák, bebörtönzött madárkák énekelnek. Tavasz lesz. - -A téli unalmas kabátok tünedezni kezdenek a járókelőkről, vidámabb -viselet jelen meg szerte az utczákon; az emberek magok is nyájasabbak, -nem panaszkodnak nátháról, hurutról, egy jótékony időváltozás véget -vetett minden bajnak; a téli mogorvaság eltünt az arczokról, új életerő -villanyozza át az idegeket. Tavasz lesz. - -És néha-néha valami kedves, meleg szellő fuvall át a tájon, mely olyan -szép csuda reményeket igér fűnek-fának és emberi szívnek, hogy megtelik -vele minden bimbó, minden szív. - -Ezerhétszázkilenczvenben ezt a kedves előérzetét a tavasznak sokkal -korábban élvezte minden bimbó, minden szív, mint egyébkor. - -Hosszú-hosszú fagyos tél volt, a hévmérő oly fokra sülyedt a fagyponton -alól, a melyen már az emberi szivek is meghülnek és a hazaszeretet csak -fagyott állapotban jön elő. - -Elfagyott a multak szép emléke; hó fedte a közérzületet; jégcsapokra -lehellt a költő hő szerelme: az emberek nyelvét megcsipte a dér, hogy -nem tudtak magyarul beszélni többé. - -Bús medve volt a mogorva honfi, benn ült magányos odujában s nézte, hogy -nő fel ablakáig a hó, s ha néha besütött rajta a napvilág, mormogta -magában: «Maria purificante, sole micante, majus erit frigus, quam fuit -ante» s azzal tenyerébe verte pipáját, falnak feküdt s iparkodott -magával elhitetni, hogy alszik. - -Jégpánczél fedte a négy fehér folyót, magas hó a három halmot, az ember -azt gondolhatta, talán a nyár sem olvasztja azt el onnan. - -És ekkor kisütött a nap. - -Megjelentek az apró szorgalmas hangyák, hírt hordva minden házhoz; -előjöttek kemenczehasadékokból, pest aljából; meleg szellő köszöntött be -az ablakon; «jön a tavasz», hó és jég elolvadt; fagyott virág, dermedt -állat életre kelt; feltisztult a négy folyó, kizöldült a három halom, és -azután minden folyó és minden halom és minden, a mi élt, szóval, színnel -és melegségével hirdeté, hogy itt a tavasz. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Február elején jártak; mindenütt, minden palotában, minden kalyibában, a -zöld mezőn és a zöld asztalnál egy gondolat foglalt el minden lelket: -József császár rendelete, melyet az erős lelkű fejedelem jan. 28-kán -bocsátott ki ő magyar népéhez. - -A fejedelem levelének végsorai, miket e tárgy felől egy nagy -kormányférfihoz irt, azt mondják: «szívem szerint óhajtom, hogy -Magyarország ezen körülmény által boldogságában s a jó rendben annyit -nyerjen, mint én kivántam neki rendeleteim által szerezni, minden -ügyeiben». - -E szavak boldoggá tettek egy egész népet. - -Csak egy meleg mosolyába került a «napnak», hogy paradicsommá változzék -a föld, a hol minden örömöt lehell, áldást sóhajt vissza az égre; -milliók mosolya derült fel utána, egész tájak más színt váltottak -egyszerre, minden szem örömkönynyel tekinte fölfelé. Hogyne volna kedve -a napnak melegen sütni, mikor sugárait ilyen harmatban fürösztheti! - -Csak két uj eszméje maradt meg örökül a nagy fejedelemnek, miket nem -volt szabad eltörölni a január 28-ki áldást-iró tollnak; miknek fenn -kelle maradni az ő nevének emlékére, az emberiség dicsőségére; a mik -felkisérik őt oda, hol a fejedelmek fölött itélnek, s tanubizonyságot -tesznek mellette, hogy e fő megérdemelte koronáját ott is; e két nagy -eszme volt: a jobbágyok jobbléte és a türelmi parancs. - -Milliók boldogsága van e két eszmében kifejezve; oly millióké, a kik -Magyarország fiainak neveztettek, de a kikkel elsőszülött testvéreik nem -bántak testvérek gyanánt. - -E két nagy eszmét nem hagyta elveszni a nagy uralkodó, a midőn egész -élete fáradságos művét egy óhajtásnak feláldozá. - -Tehát minden örült, minden sietett ki a napfényre; régi poros öltözetek -előkerültek s megjelentek az utczán, vármegyeházak termei megnyiltak s -hangzottak zajos beszédektől, tűzbe hányattak szomorú irások, divatból -kiment kabátok, s rivallgó népünnepeken sütötték az ökröt, csapra verték -a bort; pedig az emberek a nélkül is ittasak voltak az örömtől. - -Milyen szomorú alak ilyenkor, midőn mindenki vigad, egy olyan büszke -ember, mint Malárdy alispán. - -Az ember egyszerre kezd esni lefelé. Tegnapelőtt büszkeségének minden -fénye vette körül; nagy hatalmas befolyású férfi volt, nevét tisztelék, -szerencséjét irigyelték, befolyását mindenütt hatónak tarták; bécsi -udvaronczok s falusi cliensek hajtogatták derekaikat előtte, grófok, -mágnások várakoztak előszobájában, pártfogását esdve; mert ő volt a -megye legfőbb birája, s a ki boldog akart lenni annak határain belől, az -csak az ő akaratával lehetett; a birtokos nemesség családi -összeköttetésekért, a pörviselő nép kegyelmes hajlamáért járt utána, a -köznemesség magasztalá azon erélyeért, melylyel a jobbágyság ellenében -pártját fogta, előjogait oltalmazá, teherviseléseit másra rótta; a kik -pedig ellenségei voltak, a kik nem szerették, a kiket bántott, eltiport, -elnyomott, azok féltek, reszkettek tőle és hallgattak, és eltagadták -haragjukat. S a bámulat és a félelem távolában ott ragyogott a -megközelíthetlen Malárdy-kastély, melynek gazdagságát senki sem -számlálta még meg, fényes aranyos tornáczaival, ezüst tükreivel, -tündöklő csilláraival s illatos légkörével, melynek minden lakói -magasabb lények, tündéralakok voltak. - -És ime bomlani kezd a bűvkör. Amaz átokmondó ember megjelenése, a -legfényesebb ünnepély pillanatában, volt a bűvrontó jelszó. A ház -legszebb tündére, a szép hajadon leány kezet adott egy kalandornak, ah -gonoszabb! egy protestans pap fiának. A vőlegény a vízbe ölte magát, a -menyasszony éjszaka eltünt, elveszett, a Malárdy-név világ szájára -került, kofák a piaczon csúfra emlegetik a történetet; következik utána -a többi. Az átok beleesett már a fájós részbe; és még beljebb fogja -magát enni, be a szívig, az élő ütérig, míg hivatását nem teljesíté; s a -Malárdy név dicsősége összeomlik fokról-fokra; minden, a mi ragyogó volt -körüle, egész a pompás kastélyig, annak a vitorlás őrtornyáig, ezüst -csiláros tereméig, utolsó ivadékáig. - -A császári rendelet visszaadta a rendeknek a tisztviselők választási -jogát. A közörömben csak egyedül Malárdy döbbent meg. Nem történhetik-e -itt valami? - -Egy korábbi rendelet az alispáni hivatalt öröklővé tette, ez utóbbi -ismét a nép-kegyre bízta annak elintézését, kik legyenek a megye -tisztviselői. - -De hát mer-e a nép-kegy Malárdy ellenében ingadozni? Nem egyhangú -felkiáltással választák-e meg őt a nemesi rendek négy tisztujításon -egymásután hajdanában? nyertek-e a vele kijelölt nevek csak egy -felkiáltó szót is? nincs-e ez a név törhetlen prestige-el körülvéve, -hogy mást ne tudjanak a kicsiny emberek felelni a kérdésre, mint ezt? - -Vagy talán a kicsiny emberek azóta nagyot nőttek? tán jegyezte magában -valaki, miket vétett a végzetes tíz év alatt a nép nagy embere a nép -ellen? hogy alázta meg a közügyet, azért, hogy magát felmagasztalja? -hogy vágatta kerekre dolmánya szárnyát, mikor még senki sem viselte úgy, -hogy irtotta el bajuszát, mikor még mindenki viselte azt? hogy zsarolta -a kivetett gabonát, hogy mérette a földet, hogy számláltatta az -embereket erőhatalommal? - -Ámde még mindez nem elég arra, hogy egy oly hatalmat, mely csaknem -korlátlan uralkodóvá vált már a megyében, egy nap alatt lerontson; és -bizonyára Malárdy oly büszkén, oly hideg nyugalommal ülhetne alispáni -székében a választóülés napján, ha valami nem volna a levegőben, a mi -feje körül szállong, s borus redőket von homlokára, valami sötét lény, -mely évek előtt ember ajkáról született, az alatt sok felhőt és eget -bejárt s most visszaszállt és ott függ feje fölött. - -Várjuk el leszálltát. - - - - -A «HYPOCRENE». - -Azon kis városkának, mely elbeszélésem központját képezi, jutott az a -dicsőség, hogy a hazai irodalom legelső csiráit keblébe fogadta. - -Szomorú volt látni, hová jutott irodalmunk, tudományos életünk? Kik a -XVII. században egy fokon állottunk Európa bármely nyelvű nemzetével -irodalmunk kifejlődésében, kik azon időkből egy Zrínyit, egy Pázmányt, -Eszterházyt, Csereyt tudunk felmutatni, száz év alatt oda sülyedtünk -vissza, a hol a tatár, a beduin nemzet áll: nem! még annál is alább, -mert az legalább meséit és traditióit megtartja, de mi azokat is -elvetettük; nevetni és megbámulni való dolog volt a tudós; nem űzte a -tudományokat más, mint a tanárok, a kiknek az kenyerük volt; szilaj -léhaságban, hivatalvadászatban töltötte idejét a nemes fiatalság. Az -aristokrátia nagy része nem tudott magyarul irni, ha általában tudott -valahogy irni; a gyermekek nevelését a tánczmesterre bízták s valami -üres, sivatag kedélytelenség lepte el a nemzet minden rétegét, mint a -melyből sikerült a lelket kivenni. - -A nemzeti nyelv elvesztével elveszett a jó erkölcs is; gyáva, esztelen -nemzedék kelt az erősek helyébe; a bóbita az asszonyok fején czégére -lett a könnyelmű léleknek, s a férfiak púderes fejében nem volt magasabb -gondolat. - -Ámde ez nem tarthatott így örökké. - -Lehajolhatsz te árva nemzet egész a fekete földig, széthullhatsz, -elolvadhatsz: – mikor a legvégsőre jutottál, akkor is felébredsz újra s -megujítod lételedet. - -Mindezek ugyan nem regénybe való dolgok, s én biz elő sem hoznám ezeket, -ha épen elbeszélésem folyamához nem tartoznának. - -De épen ezen fordúl meg történetünk egyik válpontja. - -A legkeserűbb órákban, midőn alig pislogott az utolsó szikra a hamu -alatt, a mi kis városunkban támadt egy igénytelen társulat, a mely -nevezte magát «hazai nyelvmívelő társaságnak». - -Nagytiszteletű Gutai Thaddeus uram vezérlete alatt összeállottak a -környék irástudói, azon czélból, hogy megpróbálják: vajjon lehetne-e még -magyar nyelven is irni? - -Holmi kálvinista papok, tanárok, iskolamesterek voltak azok; ezekhez -csatlakoztak a befolyásuk alatt levő ifjuság lelkesebbjei; azoknak -közlekedése folytán kihatott a társulat hatásköre vidéki ismerősökre, -irástudókra; azok is meglátogatták hetivásárok alkalmával a -szombat-utczai nagy bádogtornyos épületben levő könyvtárt, a hol a -tudósabb férfiak felolvasásokat tartottak nevezetesebb munkákból; a -fiatalság verseket olvasott fel hellen és római classicusok mintájára, -mikben a külső technika kivánt leginkább méltánylatot, sőt végre a -társulat annyira kezdett vetemedni, hogy irott ujságlapot is adott ki, -mely házról-házra köröztetett s melyből kiki azt, a mi neki legjobban -megtetszett, ismét saját gyüjteményébe kiirta. Még akkor ez volt az -irodalompártolás egyetlen nyilatkozványa, hogy minden lelkes olvasó -iparkodott azt, a mit kedveset olvasott, sajátkezűleg leirni. Egy ilyen -gyűjteménynek magam is birtokában vagyok, a mit három ilyen sáros -világért, mint ez a mostani, nem adnék, minthogy azt épen apám irta -össze. - -A mi kis városunk irott lapját nevezték Hyppocrenének, s róla szintúgy -az egész társulatot, melyet Malárdy alispán több izben igyekezett -betiltani, látva annak veszedelmes voltát; de mindannyiszor siker -nélkül, minthogy a társulat bölcs vezetője azt minden politikai -irányzattól távol tudá tartani. - -Hát még, ha azt tudta volna Malárdy, hogy a ki ama Hyppocrenéban Csaba -álnév alatt azon szép ódákat irja, válogatott alcaicusok és hibátlan -sapphicusokban, senkisem más, mint az ő tulajdon fia, Kálmán! - -És hátha azt tudhatta volna előre, hogy egy szép este ama Hyppocrene -teremében valami obscurus ember, a kinek senki sem is jegyzette fel a -nevét, azt a vakmerő gondolatot találja kimondani: - -– Uraim! Holnap tisztújítás lesz a megyeházán. A császári rendelet -megengedi, hogy a protestánsok is viseljenek közhivatalokat; nosza -tegyünk próbát, hogy a hivataljelöltek közé egy protestáns is -candidáltassék. Ha megbukik is a szavazáskor, legalább gyakorlatában -maradunk. - -Ki mondta, ki nem mondta ezt a szót? nem keressük többé; a tény az, hogy -másnap a tisztújítás előtti ülésen Vasady táblabiró a jelenvolt -protestáns nemesség nevében követelte a főispántól, hogy közülök is -nevezzen meg egy jelöltet minden hivatalra az alispántól kezdve le az -esküdtekig. - -Ebből veszedelmes vita támadt. Vasady pártfelei nem hiresztelve el -szándékukat, mind elfoglalták a jobb helyeket a teremben s hathatósan -támogaták vezérük indítványát; ki hizelgett magának azzal a dicsőséggel, -hogy ő maga fog candidátióba jöhetni. - -Malárdy egyenkint látta ellenségeit a zöld asztal mellől felállni és a -protestans nemes indítványát támogatni; mindazok, kiket valaha -megbántott, lenézett, kiket részrehajló itéletekkel sujtott, egymásután -keltek föl előtte s elmondák, hogy az indítványtevő kérelme jogos és nem -féltek azalatt az ő szeme közé nézni. Máskor nem merték volna azt; -máskor hallgattak, máskor lesütötték szemeiket, ha ő rájuk nézett; de -most – van valami a levegőben. - -A zöld asztal végén, ott, a hol már a köznemesség csoportjai tolongtak, -észre lehetett venni Bajcsy András uramat, az érdemes csizmadiamestert, -ki maga is hallgató és olvasó tagja levén a Hyppocrenének, ez ünnepélyes -alkalomra ismét felköté kardját s megjelent a megyeház teremében, szóval -és tettel gyámolítandó az ő felekezetének szándékát s ott várt, míg rá -kerül a sor; nagyon látszott pedig az egész arczán, mennyire részt vesz -a discussiókban; mikor valaki jót mondott, ő is úgy rakta utána szemmel -szájjal, szemöldökkel, bökte az ujjával előre a mondást, s csinált -hatalmas kézmozdulatokat, ha a szónok maga elfeledte a competens -gestust; mikor pedig valami neki nem tetsző beszédet mondtak, akkor -összevissza fintorgatta arczát, félrefordult előle, mint a mit nem -érdemes már hallgatni; integetett mind a tíz ujjával, hogy nem ér az -semmit; s ha leült valaki, akkor egyet köhintett, előre rántotta -válláról a mentét, letette a kezét a zöld asztalra s úgy látszott a -képén, hogy mondani akar valamit, már a nyelvén van; de megint feláll -előtte más, s ő csak megint kénytelen elhalasztani mondását. - -Malárdy igen jó taktikát vélt akkor követni, a midőn ezt a sajátságos -alakot, melynek komolysága is tréfásan tünik fel, a közfigyelembe -iparkodott bevonni, s úgy tett, mintha az egész veszedelmes vitában őt -semmi sem érdekelné, egyedül a humorisztikus csizmadiamester, örökké -mozgó arczával, mely egyik perczben mosolyog, a másikban haragszik; a -körüle ülőket, sőt magát a főispánt is figyelmezteté Bajcsy uramra, s a -heves szónokok egyszerre azt vevék észre, hogy a gyűlés főemberei nem -őket nézik, hanem Bajcsy uramat ott az asztal végén. - -A mennyire boszantá az ingerlő fitymálás a szónokokat, oly kevéssé verte -le Bajcsy uramat; ő e figyelmet igen illetékesnek találta s midőn egy -ellenzéki szónok épen leghevesebb dictiója közepén nem tűrhetve a körüle -terjedni kezdő gúnyos hangulatot, félbeszakasztá a szót és leült: -váratlan szünet támadván, Malárdy gúnyos tréfával inte, hogy engedjék -szóhoz jutni Bajcsy uramat; Bajcsy uram szólni akar; hadd beszéljen. - -Bajcsy uram nem hagyta magát megzavartatni. Igen is, bátran előállt s -egyik kezét megtámasztva ököllel az asztalra, másik kezének mutató ujját -pedig nyomatékos actiókra használva, megszólala, mondván: - -– Justum ac tenacem propositi virum (itt saját mellére ütött) nec civium -ardor prava jubentium (itt az ellenpárt szónokait vágta meg mutató -ujjával) nec vultus instantis tyranni (ez Malárdynak szólt) mente quatit -solida. - -Persze hogy nevetett rá mindenki. - -Malárdy féltréfásan szólt rá vissza: - -– Ne sutor ultra crepidam. - -Bajcsy uram visszavágott rá, jóslatterhes mutató ujját rázva szörnyen: - -– Quem dies vidit veniens superbum, hunc dies vidit fugiens jacentem! - -Ismét nevettek, de Malárdy kezdett haragudni s félbüszkeséggel, -féltréfával veté oda a csizmadiának: - -– Quod licet Jovi, non licet bovi. - -Bajcsy uram egyet rántott a vállán, kettőt a szemöldökén s félvállról -félig kacsintva oda felelt: - -– A bove majori discit arare minor. - -Malárdy is úgy tett, mintha nevetne. Az egész gyűlés jó kedvre lőn -hangolva a classicus szóváltás által s a derült hangulat el látszott -mosni az ingerültséget, mit az elébbi heves viták támasztottak. Bajcsy -uram még is nagyon mulatságos férfiu. - -Hogy a tréfa tökéletes legyen, Malárdy valamit sugott a főispán fülébe, -a mire az is nagyon elmosolyogta magát s a fejével helyeslést inte. - -Azután leküzdve mosolygását, komoly, hosszú arczot csinált; inte a -rendeknek, hogy csendesüljenek el: a végzést ki fogja mondani. - -Sokan még beszélni akartak: nem szükség, a tárgy eléggé meg van már -vitatva. Az elnök az előadottak után elismeri, hogy a protestans -feleknek méltányos azon kívánságuk, miszerint a tisztválasztásra közülök -is jelöltessék ki valaki. Ez óhajtásnak ő nem is kiván ellenállani, s -hogy mindeneknek eleget tegyen, a két alispánjelölt Malárdy Ferencz és -Kereszturi István mellé harmadiknak egy kálvinistát tűz ki; -megválasztván e czélra a legeszesebb, legtapasztaltabb és így -legtekintélyesebb férfiut e hitfelekezet közül; névszerint – becsületes, -nemes, – Bajcsy András, csizmadia-czéhmester uramat! - - - - -A KI UTOLJÁRA NEVET… - -Támadt falrendítő kaczaj e mulatságos candidatiora! - -Hogyne? Az atyafiak alispán-jelöltet kivánnak saját fajtájukból; -debacchálnak, lamentálnak, okoskodnak ez óhajtásuk mellett, tűzzel -vassal vitatják jogaikat: elvégre a főnök elismeri kivánatuk alaposságát -s kijelöli nekik Bajcsy András uramat; – a csizmadiamestert! - -– Ki tehet ellene kifogást? - -A májszter derék, becsületes ember, s a főispán ezt találta -legokosabbnak, legnagyobb tekintetűnek mind azok között, a kikből -válogatnia lehetett. - -Nem lehet panaszuk az atyafiaknak: kálvinista jelöltet kivántak, – -megadatott nekik. - -Ez kétségtelenül oly mulatságos ötlet lehetett, hogy ama gyűlésen jelen -volt elődeinknek teljes mértékben el kell ismernünk azon jogukat, -miszerint hangos hahotára fakadtanak legyen, s szánó mosolygással -tekintgettek a megszomorított atyafiakra, a kik az első meglepetés -pillanatában nagyon meg valának zavarodva s nem találták fel magukat e -nem várt helyzetben. - -Egy csizmadiamester az ő alispáni jelöltjük! - -Malárdy ismét büszkébben kezde széttekinteni. Sohasem érezheté magát -ingatatlanabbnak azon a széken, mint most; a másik név csak hézagpótló -kölöncznek volt mellette: a jámbor Kereszturi nagy tiszteletnek tartja, -hogy már az ötödik tisztújítás alkalmával legyen jelölttársa Malárdynak, -a nélkül, hogy négy ízben összesen három szavazatnál többet kapott -volna, ezúttal is bajosan fogja megkapni a negyediket. A harmadik jelölt -pedig Bajcsy uram, a csizmadiamester. - -Nem kell ide többet mondani, mint csupán azt, hogy Bajcsy uram a -csizmadia együtt lép fel Malárdyval prætendensül az alispáni hivatalra; -hogy a ki ezt jól meggondolja, hanyatt feküdjék és elkezdjen kaczagni, a -míg lélekzetében tart, – oly valami képtelenségi humor volt abban; olyan -elavulhatlan élcz volt az, hogy még most is lehet rajta nevetni eleget. - -Hogy fogják az atyafiak majd maguk között szidni Bajcsy Andrást, miért -kellett neki most idejönnie, miért kellett megszólalnia? ha otthon -marad, senkinek eszébe sem jutott volna. Ime most megtörtént rajtuk a -nagy kudarcz miatta. - -A főispán inte a választó karok és rendeknek, hogy méltóztassanak -szavazatra menni. - -Lesütött fővel, hallgatva oldalogtak ki a bánatos atyafiak, vígan és -kötekedve az ellenpárt felei; fenn a teremben csak a főispán és az -előkelőbb hivatalnokok maradtak. - -Midőn Vasady táblabiró egyik lábát már kitette a küszöbön, valaki az -urak közül elnevette magát, Vasady megállt az ajtóban és hátra -tekintett. Vajjon ki nevethetett? Azután végig simítá hosszú bajszát s -visszadörmögé daczos, kemény hangon: - -– Méltóságos és tekintetes uraim, majd a ki utoljára nevet… - -Azzal a lábszárához csapta a kardját s nagycsörömpölve odább ment. - -(Van ez most dühben! Csak azért dolgozott olyan erősen, hogy majd ő jön -candidaturába. – Ott van neki Bajcsy András.) - -A jámbor Bajcsy Andrást pedig nem látta senki ebben az órában: úgy -megijedt az, úgy elment haza, s úgy kilelte otthon a hideg, a hogy még -soha sem. Látta, hogy milyen irtóztató nagy bajt csinált saját -személyében az egész közügynek; nem a saját szégyene, nem az a kaczaj, a -mivel őt illeték, nem az fájt neki: hanem az, hogy ő rajta bukott -keresztül hitfeleinek legfőbb törekvésük, ő benne lettek mind -megcsúfolva; ő volt rajtuk a szégyen és megaláztatás. Szegény becsületes -ember! milyen keserves kétségbeeséssel sírt és nem merte mondani sem -leányainak, sem legényeinek, hogy mi baja? Egy óra mulva úgy is majd -elmondja azt nekik Mákosné asszonyom, a kinek bár inkább teljesült volna -be az álma, hogy fekünnék ő halottan a terítő padon és vinnék ki szép -diákszó mellett a temetőbe. Oh mert hiszen most már tisztességesen el -sem fogják majd temetni s tisztelendő Gutai Thaddeus uram még a halotti -búcsúztatójában is kipapolja, hogy ime ez volt ama balgatag ember, a ki -miatt szégyent vallott az egész hitfelekezet népe. - -Ez alatt oda fenn a megyeházán szépen elkészültek a szavazáshoz. A négy -ezer főre terjedő nemesség az udvarra volt gyűjtve, onnan bocsátották -őket egyenkint a folyosón keresztül, melynek egyik végét egy kerek -asztal foglalta el; annál ült, három táblabiró ellenőrzése mellett, -három megyei jegyző, kiknek mindegyike a három külön jelölt szavazatait -volt feljegyzendő. - -Kereszturi jegyzője elég őszinte volt pipára gyújtani, s a tollát sem -mártotta a kalamárisba, előre kijelentve, hogy neki itten semmi dolga -sem lesz; a mire Bajcsy jegyzője mulhatlannak találta hasonló tréfát -mondani, kérve ellenőrző táblabiróját, hogy ha el talál aludni, hát majd -ébreszsze fel. - -Már most tehát – kezdődjék a mulatság. - -A teremben őgyelgők között a mi jó barátunk Hugo Oskár is ott volt, ki -ezúttal szolgabirói hivatalra volt kijelölve valamelyik dunántúli -járásba; – annyi, mint bizonyos. Malárdyval közel rokon; Malárdy -családtagja, mely nevet a család sarjadékai mindig úgy szoktak -kimondani, hogy a közepére teszik a hangnyomatot, így Ma-lÁrdy! a -középső szótagnál felemelt fővel s még az asszonyi ág másnevű nemzedéke -is fel szokta hányni, hogy ő is a MaLÁRdy családhoz tartozik. Tehát ezt -a Hugo Oskárt leküldték az urak a teremből, hogy figyeljen a szavazás -eredményére s miután ott bizonyosan igen érdekes anecdoták fognak -előadatni, azokat jegyezze fel s koronkint hordja fel a terembe, a -szavazás alatti unalmas időt rövidítendő. - -Hugo Oskár épen az elejére érkezett oda, mikor Vasady táblabiró -odalépett a szavazati asztalhoz s összeütve sarkantyúját, büszke -daczczal mondá a jegyzőknek: - -– Én nemes Vasady Gábor, kívánom alispánomul – nemes Bajcsy András -uramat, a csizmadiát. - -Azzal odaállt a táblabirák háta mögé s nem hagyta el a folyosót. - -A körülállók nevették e patheticus föllépést, s a kurucz táblabiró -szavait rögtön jegyzé egy szelet papirra Hugo Oskár, mellé rajzolva -comicus carricaturában magát a hosszú bajuszú alakot is, lobonczos -hajával. - -Azután jöttek a szavazók egymás után; Hugo Oskár, a mint egyet -megkapott, a ki Bajcsyra szavazott, azt hirtelen lecariquirozta egy ív -papirra; ebben nagy mester volt már; néhány vonással úgy oda teremtette -az embert, hogy mindenki ráismert. Örült neki; milyen remek albuma lesz -ebből, hogy fognak rajta odafenn kaczagni. Egyszer azonban tele lett az -ív papiros s ő kezdett megdöbbenni rajta; hogy ez egy kicsit sok is már -a jóból. - -Belepillantott a szavazatok lajstromába, s még jobban elhült rajta, hogy -meglátta, miszerint Malárdy szavazatai még csak a százasban járnak, s -Bajcsy, a csizmadia, már a kétszázon túlhaladt. - -Jónak látta felszaladni kissé a terembe; nem azért, hogy ezt megmondja, -hanem hogy a tréfás torzképeket átadja; ott azt állítá, hogy nem tud a -szavazásról semmit; – még nagyon az elején járnak. Magában reménylette -is, hogy majd megfordul az arány: az ellenfél párthívei bizonyosan -összebeszéltek s előre furakodtak. Majd vége lesz annak. - -Egy óra mulva megint visszament. - -Szinte meghökkent, midőn a lajstromokba tekintve, Malárdy neve alatt -ötszáz szavazatot látott, Bajcsy Andrásé alatt pedig hatszázat. - -Néhány perczig volt ott, de már nem rajzolt torzképeket, egyik érkező -ide szavazott, a másik amoda, néha kettő, három is jött Bajcsynak, míg -Malárdynak egy; végre egyszerre egymásután jött tíz olyan ember, a ki -mind Bajcsy nevét mondta ki. - -Ez annyira megrettenté Hugo Oskárt, hogy ijedten futott fel újra a -terembe s Malárdyt külön híva, fülébe sugá a fenyegető körülményt. - -Malárdy homloka egy perczre összehuzódott, azután ismét büszkén -kiderült, mosolyogva vert Hugó vállára. - -– Ne aggódjál, öcsém; elől mennek, a kik a bolondját járják; majd vége -lesz annak. Csak eredj vissza és vigyázz a további folyamatra. - -Félóra mulva azonban már ajtóstól rohant be Hugo, s az egész társasághoz -intézte szavait. - -– Méltóságos… akarom mondani tekintetes – azaz, hogy méltóságos és -tekintetes urak; tessék valami intézkedést tenni; a csizmadiának már -ezeren felül van a votuma, Malárdy úré még nincs nyolczszáz. - -Mindenki szótlanul tekinte rá, ez megdöbbentő hír volt. - -– Én alázatosan megkövetem; nekem az a szerény véleményem van, dadogá a -megrettent ifju, hogy itt mindennek Vasady táblabiró úr az oka, mert ott -áll a szavazatszedő asztalnál, s a mint jönnek a nemesek, a kik -pártjához tartoznak, rájuk néz, szemeivel int nekik, és azok rögtön -elértik s mind Bajcsyra szavaznak; úgy, hogy annak már ezeren felül áll -a szavazata, míg tekintetes urambátyámé csak nyolczszáz. - -Malárdy sápadt lett a dühtől. A csizmadiamester! - -– Nem kell engedni Vasadynak, hogy ott álljon az asztalnál, kiálta egy a -Malárdy-atyafiság közül. El kell őt távolítani. - -A főispán rögtön leküldé egyik aljegyzőjét, hogy Vasadyt szólítsa fel; -miután neki ott semmi hivatalos minősége nincsen, távozzék el. - -Mikor a jegyző lement, már akkor Bajcsy állt ezer százon, Malárdy még -nem közelíté meg az ezeret. - -– Tessék elvonulni innen, táblabiró úr, szólítá meg a jegyző Vasadyt, -nem szabad senkinek befolyást gyakorolni a választók véleményére. - -– Szólok én valakinek? kérdé Vasady. - -– De int ön szemeivel; mutatja arczával, hogy mit tegyenek! - -– Nem azért állok én itt, hogy én szóljak ti ellenetek; szólt erre -daczosan a pártvezér; hanem azért, hogy ti ne szóljatok mi ellenünk. -Ámde hogy azt ne higyjétek, mintha az én szemöldököm tenné azt, a mik -itt történnek, eltávozom; de ti meglátjátok – hogy mégis a -csizmadiamester lesz alispán… Ti akartátok: – úgy lesz! - -Azzal eltávozott, kardjával és sarkantyúival végig csörtetve a folyosón. - -E veszedelmes ember eltávozása mégis hatással látszott lenni a -szavazásra; a mi különben a véletlen játéka is lehetett. Malárdy -szavazatai lassankint megközelíték Bajcsyét; ez utóbbi szavazatai -gyérülni kezdtek; egy-egy gyönge szívű ember megszégyenlette magát, -mikor azt kérdezték tőle gúnyosan, hogy a csizmadiát akarja-e -alispánnak; s inkább neutralis szavazatot adott, meg-megijesztve -Kereszturi jegyzőjét, ki nem győzött bámulni rajta, hogy ez a derék -ember már husz votumot kapott, – s olyankor az ő pipája mindig kialszik. - -Délután két óra felé a szavazatok egészen egyenlők voltak; ezerötszázon -állt mind a kettő. - -Lelkendezve futó hivatalnokok minden perczben jöttek a terembe, -jelenteni: már kettővel, már hárommal több a Malárdy szavazata, mint -Bajcsyé. - -Azután megint hátrament a viszony s Bajcsyé lett több kettővel, -hárommal. - -És ez így tartott egy órahosszat; és Malárdynak ez az egy óra nehezebb -volt, mint egy század a pokolbeli kárhozatban. Minden perczben azt -hallani: most kettővel, most négygyel, öttel, tízzel erősebb ő, mint ama -kigúnyolt, kinevetett, kézimunkától kérges kezű mesterember; s majd -ismét az lesz négygyel, öttel, tízzel erősebb, miként ő; és aggódni a -következő pillanatért és kínos verítéket törülni büszke homlokáról, -sápadt orczájáról; ha e megvetett ember, ha e kigúnyolt nép -diadalmaskodni találna fölötte!… - -A kínzó várakozás nyomta, szorongatá a nagy urak szivét; minden percz -újabb ingadozást adott a rettentő ostracismus serpenyőinek; a -legirtózatosabb küzdelem volt az: egy néma harcz, hol sem fegyver, sem -ész, sem a forgékony szerencse nem szólhat bele a diadalba, csupán az -egymás után hulló számok; a hideg, érzéketlen számok:… ezerhatszáz ide, -ezerhatszáz amoda; azután ismét kettő-három az egyikhez, kettő-három a -másikhoz, egy csepp méreg, egy csepp balzsam, egy csepp remény, egy -csepp kétségbeesés… - -Senki sem nevetett már. - -A sápatag arczok hüledező ajkakkal számlálák: 1750 Malárdy: 1751 Bajcsy -András… Tán négy, vagy ötszáz szavazó lehetett még künn az udvaron. Még -azok egyszerre új fordulatot adhatnak a közítéletnek. - -Ah, de még a győzelem esetére is megmarad az a szégyen, hogy egy -Malárdyval, a legbüszkébb, leghatalmasabb férfival a Malárdy-családból, -négy óra hosszat küzdött egy alacsony kézműves, kit polgártársai nem -azért emeltek fel, hogy őt felmagasztalják, hanem hogy Malárdyt annál -mélyebben alázzák le. Oh ez kegyetlen seb fog maradni örökké abban a -büszke szívben! - -Egy óranegyed mulva mosolygó arczú ügyfelek jönnek jelenteni örömmel, -hogy a szavazás jobbra kezd fordulni. Malárdy már 1800, Bajcsy hátul -maradt 1780-on. - -Egy pár reszkető hizelgő gratulálni kezd Malárdynak a kétségtelen -diadalhoz. - -A nemesek legbüszkébbike megvetőleg fordul el tőlük s keserű -kevélységgel utasítja el magától az üdvözlést. - -– És ha megnyerném is azt, nem fogadnám el ilyen küzdelem után! - -Oh nem érezte ő azt, a mit mondott! De – reszketett annál a gondolatnál, -ha nem találna győzni; de – ragaszkodott, mint az élethez, a szavazatok -jó eredményéhez; de – nem volt szivében elég ür, befogadni azt a -megmérhetlen gondolatot, hogy ő azon alispáni székből, melyben huszonkét -év óta második fejedelme volt ez országdarabnak, jobban rettegve -kicsinytől és nagytól, mint maga az első úr az országban: a jövő órában -leszálljon és engedjen maga után föllépni oda egy embert, a kit gyűlölni -szégyene; s a ki most épen olyan ítélő birája fog lenni néki ottan, mint -volt ez ideig ő annak. - -Oh e gondolatot felfogni, végig érezni kínjait részletenként, át meg át -küzdeni nem egy óra, egy élet is kevés. - -És ő mégis azt mondja: «nem fogadnám el, ha megnyerném!» ezt mondja -akkor, midőn a diadal részére kezd hajolni. Mit fog mondani a következő -perczben; a midőn siető emberek, a kiknek nyugtalan szívdobogása -szempilláikon meglátszik, kékült szájjal susogják egymásnak: «a szavazás -újra gonosz fordulatot vett, Bajcsy egyszerre sebesen halad előre, már -az ezer kilenczszázat is elérte, s Malárdy messze hátra maradt; a kik -most jönnek az udvarról, mintha összebeszéltek volna, szakadatlan -egyfolytában Bajcsyra szavaznak; ötven közül egy sem említi Malárdyt.» - -Malárdy arczczal az ablak felé fordult és öntudatlanul bámult ki az -utczára, nem látott maga előtt semmit. Még csak azt sem vette észre, -hogy az egész utcza a megyeház előtt tömve dugva van emberekkel, a -kiknek szemei mind egy tárgyon függnek: ez a tárgy az ő arcza, mely -azoknak oda künn bűvös jelzőül szolgál, a miről leolvashatják, mint -folynak a dolgok odabenn; és ő nem tudja azt, hogy az ő halavány -vonásait odalenn ezer meg ezer ember olvassa, hogy összevont -szemöldeinek borúját, ajkai rángását magyarázzák, figyelemmel kisérik, -csak azt hallja, a mit háta mögött beszélnek. - -«Bajcsy szavazatai esztelenül szaporodnak; Malárdy nem halad.» - -«Átkozott tréfa; Bajcsy szavazatai a kétezeret elérték. Ez épen közepe -az összes számnak, most már ha a többi mind Malárdyé lenne, még az sem -segítene rajta, most már vége mindennek.» - -Az a fehér alak ott az ablakban oly merev, oly mozdulatlan, mint egy -ijesztő szobor, halott arczczal és üvegszemekkel. - -Benn a teremben lassú zúgás. Olyasmit beszélnek, hogy a szavazások be -vannak már fejezve: Malárdyé lett ezer kilenczszáz; Bajcsy András, a -csizmadia kapott kétezeret és százat. - -Az a fehér szoborkép ott az ablakban egyszerre eltünik helyéről: hanyatt -esett a padozatra. Elájult, – vagy tán meg is halt? - -Mind a kettő jó rá nézve: nem hallhatja, mint riad fel egy percz mulva -kétezer és száz ember ajkáról a rettenetes daczkiáltás: - -«Éljen Bajcsy András, alispán!» - -… Ki nevet utoljára? - - - - -TEKINTETES URAM! - -– Zárjátok be az ablakot, ereszszétek le a firhangot, ne lásson be senki -az utczáról. Nyögé Bajcsy András uram, belső szobájában a bőrkanapén -fekve, a minek az egyik támláját le lehetett kapcsolni, mikor az ember -ki akarta nyújtani a lábát. - -Két menyecske lánya volt mellette; azok sírtak szegények, meg voltak -ijedve nagyon, Miska inas pedig odakinn bőgött a szögletben, hogy a -mester úr meghal, már a lábai is dagadnak, mert nem birja róluk lehúzni -a sarkantyus csizmát. - -András úr senkinek sem mondja mi baja, csak annyit állít, hogy ő nagyon -oda van, bizonyosan meg fog halni. - -– Ne küldjetek doctorért; ne menjetek a patikába; nem gyógyít meg engem -senki. Bennem van már, a mitől meghalok. Ne sírjatok, azt mondom: – még -kihallik az utczára. Mákosné asszonyom meghallja és ide jön, s nem enged -keresztyéni csendességgel meghalnom. Azt mondom, hogy oda ne ereszszétek -a koporsómhoz, mikor kivisznek; hogy engem ott is boszantson. El se is -temessetek ebben a városban; vitessetek ki szekéren a herkali pusztára, -vagy az izsai rétre, vagy mit bánom én hová, s ott dobjatok bele egy -gödörbe. - -Két leánya jobbra balra dűlt jajgatva e szomorú beszédei miatt az -öregnek. A szegény Szabóné alig birt a nagy fuldokló zokogástól -könyörögni neki, hogy ne mondjon ily rettenetes dolgokat többet; inkább -engedjen eret vágatni magán. - -– De iszen eret vágtak már én rajtam, véremet is vették, nyögé a szomorú -ember, megsimított már engem a guta tetőtől talpig; nincs már nekem több -borbélyra szükségem. Megtettem a testamentomot, ott van a kihuzó -fiókban, hagytam a szent ekklézsiának ezer forintot benne, azért, hogy -tisztelendő Gutai Thaddeus uram majd szép prédikácziót mondjon felettem. -Kedves jó gyermekeim ti, kérlek szépen benneteket: tegyetek még másik -ezer forintot hozzá, hogy ne tartson felettem prédikácziót, ne szóljon -felőlem semmit, meg se említse a nevemet soha, mintha nem is lettem -volna. Úgy-e megteszitek azt szegény boldogtalan apátokért? - -– Hiszen nem fog meghalni édes atyám, hiszen nincsen semmi baja; -meggyógyul még. - -– Hallgass! Nem hallotok valami lármát? valaki közelít? - -– Részeg emberek járnak az utczán. - -– De azok nem részeg emberek. Mit kiabálnak? úgy-e az én nevemet -kiabálják? úgy-e azt kiabálják: átkozott légy Bajcsy András! úgy-e -sárral hajigálják ablakaimat? - -– Oh oh! bömbölt odakinn Miska inas: hiszen sár sincsen az utczán. - -A két asszony pedig most már maga is félni kezdett, mert a közeledő -zürzavaros hangokból csakugyan ki lehetett venni olykor a Bajcsy András -nevet. - -Miska inas kifutott megnézni: mi az? s hüledezve jött vissza megint: -«sok fényes nemes úr jön a ház felé, úgy tetszik, hogy tisztelendő Gutai -uram is velük van». - -– Ide jönnek, rebegé András; engemet keresnek; engemet büntetni jönnek. -Legyen meg az úrnak akaratja. De ti menjetek innen kedves gyermekeim; ne -legyetek akkor jelen. Menjetek, takarodjatok innen. - -A két megrémült leány még annál jobban ragaszkodott édes apjához. -Szegények, nem képzeltek egyebet, mint hogy atyjuk bizonyosan valami -veszedelmes összeesküvést forralt, s most jönnek érte, hogy lenyakazzák; -– akkor egyszerre három fejet kell leütniök; mert ők el nem válnak tőle. - -Már a ház elé ért a közeledő zaj; s lehete hallani, mint kínálgatják -egymást az emberek: ki menjen elül? - -Bajcsy uram fölkelt a pamlagról és nem volt beteg többé. - -– Ne sírjon senki: legyetek erősek; – a mivel Isten meglátogat, azt el -kell viselnünk erős szívvel. Akármit mondanak azon urak, senki -ellenvetést ne tegyen rá; és akármit cselekesznek velem, senki -védelmemre ne álljon. - -A nemes férfiú nem ingadozott többé lábain, most már ő tartotta -leányait, hogy el ne essenek, nem azok őtet. - -– Most már jöhetnek, most már előttük állok. Itt a fejem, itt a nyakam, -tegyenek vele, a mit akarnak. - -Az ajtó előtt tiszteletadó csoszogás, talpak zsurolása hallatszott; -azután kopogtatott valaki. - -«Tessék! szabad.» - -Az ajtó felnyilt. Legelül Vasady táblabiró és Gutai tiszteletes -állottak. - -– Ecclesia præcedit! szólt maga előtt bocsátva a papot a kurucz -táblabiró. - -– Áldás, békesség a házon… szólt Gutai Thaddeus malaszttal s ismét -helyet adott Vasadynak, ki sarkantyus toppanásokkal lépett a másik szoba -ajtajában álló Bajcsy András elé, s ott levett kalpagjával üdvözölve a -férfit, meghajtá magát előtte tisztelettel és mondá: - -– Alázatos szolgája a tekintetes úrnak. - -A családbeliek szerte elbámultak ez üdvözleten. - -Mert megjegyzendő, hogy azon időben még nem híttak minden posztóruhás -embert tekintetes úrnak, hanem épen csak az alispánokat s a nevezetesebb -hivatalviselőket. - -– Üdvözlöm tekintetes Bajcsy András urat; folytatá Vasady, s a nemes -választó rendek nevében is gratulálok mind a tekintetes úrnak, mind a -tekintetes nemes vármegyének ahhoz a szerencséhez, mely mindnyájunkat -ért ezen a napon, midőn tekintetes uraságodat e megye elválasztá első -alispánjának! Meg vagyunk felőle győződve mindnyájan, hogy a tekintetes -alispán úr választásunk helyességét az idők folytával igazolni fogja; s -nyugodt öntudattal emeljük a megyei hivatalok legmagasabb székére, jól -tudva azt, hogy ama helyen többet ér egy lat igazságszeretet egy mázsa -tudománynál. Mi diadalunkat ünnepeljük e választásban s kívánjuk a -tekintetes alispán úrnak, hogy örüljön velünk együtt és éljen sokáig! -Vivát! - -A terembe tóduló nemesek szava kiadta az éljent az udvarra, az udvarról -az utczára terjedt az s kiáltá ezer meg ezer ajk a hosszú, sokáig tartó -vivátot, mely messze a város közepén hangzott el; mert most már -polgárok, hajósok és közemberek is odatódultak a hír hallatára s oly -tolongás volt a megyercsi utczán, hogy szekér nem mehetett végig. - -Bajcsy András uram nem tudott mit válaszolni nagy érzései között, csak -kétszer-háromszor felsóhajta magában: - -– Legyen meg uram a te akaratod… Legyen meg uram a te akaratod. - -És azzal valódi alázattal hajtá meg fejét, mint a ki bizonynyal érzi, -hogy azon szerencse, mely őt oly váratlanul érte, mily nagy teher, mily -nehéz gondolat reá nézve, hogy e nehéz feladat elviselésére neki nincs -egyebe, mint becsületes, igaz jó szíve. Azt ime áldozatul hozza. - -Ekkor odalépett hozzá tisztelendő Gutai Thádé uram s megfogá a jámbor -férfiú kezét és megszorítá azt. - -– Érdemes barátom, ki együtt viselted velem a látogatások hajdani -napjait, vedd ezt is az úr megpróbáló látogatásakint. Minket boldogabb -jövendők úttörőjének küld előre a sors, fogadjuk el az ő hivogatását s -felejtsük el a magunk örömeit és bánatait. Te igaz és buzgó ember voltál -mindig, légy az a magas polczon is ezután; bizonyára az a nagy mester, -ki a publikanusokból válogatá tanítványait, tenéked is adni fog erőt és -szellemet, hogy helyeden megállhass. - - - - -A PUSZTA TÉREN. - -Este volt: a tisztujítási nap estéje, szép langymeleg tavaszi alkony. - -Itt minden ház mögött kert van; a fák épen virágoznak; egy futó eső után -minden virág felveté illatát, az esti lég nehéz a kertek illó -fűszerétől. - -Kilencz-tíz óra között még bizonyosan minden háznál ébren vannak, öreg -asszonyok és urak kinn üldögélnek a házak előtt, minden kapu mellett -lóczák vannak az utczán, a gazdagabbak házai előtt veres márványból; -mert este ők is ott fogadják el vendégeiket; fiatal leányoknak azonban -az ablakban van a helyük, miknek kidülő vasrácsai arra látszanak alkotva -lenni, hogy azokba kihajolva, erős illedelmi rostély alatt -társaloghassanak a szemérmes hajadonok imádóikkal; (azóta nagyot -változott a világ, most a hölgyek magukon hordják a rostélyt). - -És valaki csak az utczán van, a kapuk előtt, a kis padokon, a rostélyos -ablakoknál, az mind csak egy tárgyról beszél: az elmult tisztujításról, -Bajcsy uram csodálatos felmagasztaltatásáról, a büszke Malárdy estéről. - -Malárdynak nem jó volna ez órában itt ez utczákon járni; minden tizedik -lépésnél nevét hallaná emlegetni. - -Pedig a megyeházban sem lehet maradnia. Azzal a gondolattal, hogy e -falak, miket úgy építtetett, mintha saját házát építtetné bennök, mik az -övén kívül senki parancshangját nem tanulták visszhangzani, miket el nem -hagyott még akkor sem, midőn azok végigrepedeztek, s köveiket omlaták -körüle, – holnap egy más embert, egy alacsony semmi embert fognak -uroknak találni; nem kell-e e boltozatoknak lejebb szállaniok? nem -kell-e az ajtóknak küszöbeikkel leereszkedniök, hogy oly alacsonyak -legyenek, midőn egy Malárdy belőlük kilép, hogy egy nyomorúlt kézművest -bocsásson be maga után? - -A megyeház udvarán még most is zaj volt; jókedvű nemesek tréfáltak, -kiabáltak ott lenn; a lépcsőkön mindenféle ember szaladgált alá s fel, -az ajtókat gondtalanul csapkodták be magok után; az alispáni lakosztály -folyosóin hajduk beszélgettek fenhangon, nem ügyelve rá, vajjon Malárdy -Xaver Ferencz szereti-e a csendet? - -Malárdy nem birt szobáiban maradni; a főispánnál estély van, odahítták, -megköszönte, nem megy; azt izené, hogy most is rosszul érzi magát. - -Azzal lement a hátulsó lépcsőn, keresztül a széles udvaron; az egy -kerttel volt összekötve: e kert ajtaján át észrevétlenül kijutott az -utczára. - -A Nagymihály-utcza csendes, nesztelen hely; mind a két oldalát tágas -veteménykertek és kertészlakok képezik: a munkás emberek jókor -lefeküsznek, miattuk este akárki járhat az utczán. - -A bukott nagy ember végigment a hosszú tekervényes utczán, mint a ki -maga sem tudja, hogy miért megy? csak halad, hogy egy helyben ne álljon. - -Micsoda elhagyott, félreeső utczákat járt keresztül-kasul? hol -kidűlt-bedőlt palánkok képezik a két sort, s minő vidékeket jártak be -azalatt siető gondolatjai? Midőn néha feltekintett, azt sem tudta, hogy -merre jár? s midőn fel akart eszmélni, nem tudta, hogy miről -gondolkozott? S azután csak ismét ment tovább és merengett tovább. - -Egyszer egy ily ismeretlen keresztutcza vége felé érve, úgy tetszék -neki, mintha azt a szegletházat ismerné már valahonnan. A mint közelebb -ért hozzá, megdöbbenve állt meg. Ráismert a házra. Ott lakik Bajcsy -András. - -Dühtől és szégyentől reszketve fordult vissza, s nem ment el a ház -mellett, hanem visszafordult a rozmarin-utczába; ott nagy volt a sár, -azon a sáron gázolt keresztül; egy nyitott udvarról nagy kutyák rohantak -rá, meg akarták harapni; szerencsére egy eltört ostornyelet talált a -földön, azzal elkergette az ebeket; az ostornyél vége sáros volt, -Malárdy megtörülte azt kezkenőjével s nem hajította el, magával vitte, -hogy másutt is oltalmazhassa magát. - -És olyan elhagyottnak, olyan nyomorultnak érezte magát, mint egy -iskolásgyermek, ki késő este megy haza tilalmas játszásból, s csavarog -az utczán, kerüli a verést otthon; s ide kinn fél a kutyáktól, csak egy -tört pálczában bízik, a mit a kezében tart. - -Valahol ismét egy szűk sikátorba téved, mely olyan keskeny, hogy egyik -házból a másikba át lehetne lépni, ha valahonnan ajtó vagy ablak nyilna -ide; a házak mind hátaikkal vannak erre fordulva, az egész sikátorból -sehova sincs bejárás. Egészen arra való hely, hogy ott az embert sötét -este meggyilkolják, anélkül, hogy valaki segélykiáltására hallgatna, s -ott hagyják a testét, a mire csak napok mulva fognak ráakadni. - -Midőn a sötét sikátor közepén járt Malárdy, valami szemközt jövő -hirtelen elordítá magát előtte. - -Malárdy összerezzent; pedig nem volt az egyéb, mint valami jámbor részeg -hajóslegény, a ki többet talált bevenni a jóból, mint a mennyit megbirt, -s bizonytalan kínjaiban szidta a bakter angyalát, mint a ki oka annak, -hogy már tíz óra van és ő nem tudja, hogy merre jár? mely állapotában -nagyon jól esett neki olyan utczába tévednie, a hol bármerre dűl, -mindenütt falat talál. - -Malárdy egy perczig azon gondolkozott, hogy visszaforduljon előle; -félénk volt, mint egy gyermek; csak azután jutott eszébe: hogy ő -kicsoda? Egy Malárdy, minden nemesek között a legelső, a kit egy részeg -gazember ijesztgetni merészel; s azon oly dühbe jött az első ijedtség -után, hogy nekirohant a szemközt jövő hajóslegénynek, azt félkézzel -meg-megkapta és feltaszítá s olyat vert rá a fél ostornyéllel, hogy az -mind összetört bele, s azzal diadalmasan haladt ki a sikátorból, ott -hagyva a földön heverő részeget, ki gyilkost, haramiát kiabált utána. - -Csak akkor jött magához, midőn a sikátorból kiérve, egy tágasabb -utczában találta magát. Valami hepehupás kövezet tanubizonyítá, hogy az -a rácz-utcza: a város leguriasabb része. - -Itt már emlékezni kezdett minden házra: úgy tetszett néki, mintha messze -földről, hosszú útról tért volna vissza, s úgy jutnának egyenkint eszébe -az emlékek, a mint a tárgyak szemébe ötlenek. - -Ott állt még egy vakkapu alatt a fekete hirdetménytábla, melyen még az ő -nevével kelt tudósítások voltak kiszegezve; egy azok közül azt hirdette, -hogy péntek napon sehol se merjenek muzsikálni a korcsmákban. Átellenben -a tilalom-táblával épen egy csapszék volt, abban úgy szólt a hegedű, a -hogy csak birt; a homályos üvegajtón tánczolók szilaj árnyékait lehete -látni; pedig épen a tilalom napja volt ma. - -Nem ő az úr többé itten! - -Odább egy emeletes ház tűnt szemébe. Gazdag kereskedő lakik abban, ki ez -ideig szerencséjének tartotta, hogy a hatalmas alispánnak nagy -összegeket kölcsönözhetett, miknek még kamatjait sem sürgeté soha; -többet ért neki azoknál az alispán pártfogása. - -De most! a hatalomnak vége van… Malárdy testét-lelkét valami hideg -futotta végig. Csak most gondolt erre először. - -Ismét odább egy sárgára festett ház tünt szemébe. Míg a megyeházat -építették, ott lakott ő családostul, ott abban a kertben tanította járni -leánykáját; milyen szép gyermek volt, nagy sötét szemei, piros gömbölyű -két arcza; hogy nevetett, mikor atyját meglátta, pedig még beszélni sem -tudott; volt neki egy kis aranycsipkés fejkötője s piros korall-gyöngy a -nyakán. Egyszer a dajka elment a gyermekkel valami ismerőshez, késő -estig oda maradt; az apa hogy kétségbe volt esve miatta, hogy járt -házrul-házra, hogy kérdezett ismerőst, ismeretlent, nem látták-e? hogy -dobogott a szíve, midőn nem találva sehol a kis Hermint, ismét -visszafelé ment a sárga házhoz s biztatta magát azzal a gondolattal, -hogy talán ezóta már otthon is van; míg ő odajárt, hazavitték; s milyen -öröme volt, mikor eléje futottak az ajtóban s kiáltották, hogy itthon a -kis Hermin! - -Hajh, most hiába nyitna be a sárga házhoz, nincs ott a kis Hermin… - -És ki tudja, hol van? ki tudja, hogy él-e? mi sorsra jutott; hová lett? - -A lesujtott férfi tovább sietett az utczán, nagyokat botlott néha a -kiálló kövekben, mint a ki valami nagy terhet visz vállain és igen el -van már fáradva bele. - -És az a teher mindig nehezebb lesz vállain, szivén, lelkén, mentül -tovább ment előre; a föld ingadozni tetszett lábai alatt; így ingadozott -akkor is, a mikor a keményszívű férfi előtte könyörgő alacsony -férfiaknak azt felelé: «nem, nem» és a gyermek sirása kierőszakolta tőle -az igent. Ah e gyermeksírást bár hallaná most is! - -Intés volt az a sorstól, hogy a mi szívnek van teremtve, az legyen szív; -de ő nem hallgatott rá; megvetette a könyörgők kérelmeit; kigunyolta -áhítatjukat; lerontá templomukat; és azok őt megátkozák. - -Ott állt a tér közepén a faház; ültek benne százan és százan és -énekeltek Istenhez; a kemény szívű férfiú azt mondá – «bontsátok le -róluk e házat!» - -Senki sem mert annak oszlopaihoz nyúlni, mert a ház ajtajában állt az -átokmondó férfi, kezét felemelve az égre, és azt mondá: «romoljon meg -annak minden ivadéka, ki fejszéjét legelőször e falakba vágja, – és -szórja el Isten annak maradékait a világ minden részeibe, hogy legyenek -földönfutók, – és alázza meg őt az ő büszkeségében, szállítsa le, -kisebbítse meg azt!…» - -És senki sem merte fejszéjét fölemelni: hiszen mindenki fél az Istentől, -mindenki szereti gyermekeit; mindenkinek van valami büszkesége s nincs -oly kicsiny ember, a ki ne félne, hogy még kisebb lehet. - -És ekkor az a férfi, ki maga legbuzgóbban tisztelé az ő urát, ki -családját szerette, bálványozá, ki legmagasabbnak tartá magát azon a -földön, melyet szemei belátnak, az ragadá fel a fejszét és odalépett a -bezárt ajtóhoz. - -Nem ő, az épület közelített felé; az a nagy, deszkából épített rémalak -jött felé, fenyegetően felmagasulva előtte, félkörű szemei úgy bámultak -le rá s tág öbléből, nyitott torkából hangzott ezer ember hangján az -üvöltő mondat: - - «Boldog, ki neked e dolgot - Visszaadja e méltatlanságot; - Ki gyermekid a bölcsőbül kirántja - És az erős kősziklához paskolja!…» - -A düh, a rémület, a büszkeség zagyva forrongása kényszeríté a büszke -ember karját: a fenyegető épület már egészen előtte állt; a kezében -tartott fejszét felemelte és belevágta annak ajtajába… - -… Malárdy nagyot botlott hirtelen… Ez magához téríté káprázataiból. -Széttekintett: – egy puszta térség közepén találta magát, egy gödrös, -szemétdombos helyen, mely a város szebb utczái s a czigánysor között -terül, bűzös laput és bogácsot teremve nyáron. - -Az ott a régi rácztemető. - -A miben megbotlott, az tán egy kiálló szobor vége volt, abból a nagy -faházból, a mit sok-sok év előtt azon a téren az ő parancsára -lerontottak. - - - - -ÉJI HANGOK. - -Malárdy magához tért kábultából; észrevette, hogy hol van? s -visszafordult, hogy hazafelé térjen. - -Az utczák üresek voltak már, minden háznál eloltották a gyertyákat; az -éji őr parancsolgatta is utczaszerte: - - «Ember vigyázz világodra, - Gazdaasszony parázsodra, - Hogy tűz ne légyen kárunkra, - Kitől óvjon egek ura. - Tizet ütött már az óra…» - -Csendes kopogás és alabárdja nyelének koczintásai hangzottak odább, a -távolabb utczaszegletig, hol újra kezdte figyelmeztető üvöltését. - -A Duna felől a malomkelepelés, a szigetből a békák búskomoly kardala -tartotta beszéddel az éjt, melybe a távoli vársánczokról jövő koronkinti -kiáltások szóltak bele: «Ki vagy? megállj! őrjárat haladj!» Mint valami -álmodott hangok, úgy jőnek éjszaka a távoli jelkiáltások. - -A szombati utcza kanyarulatánál egy pár hajóslegénynyel találkozott -Malárdy, kik közől az egyik valami rácz tamburát vert vékony -tollhegyével; a másik a czinczogó zenéhez dünnyögő hangon énekelt valami -együgyű dalt a leányról, a ki a kutra megy s összetöri a korsót. - -Nem tértek ki Malárdy előtt; ő volt kénytelen a csatornán átmenni -előlük; a tambura czinczogott tovább; – a mely ablak előtt elhaladt, ha -még ébren volt valaki, az is elaludt rá. - -A mint Malárdy a szent János kápolnája előtt elment, egyszerre -megcsendült feje fölött a lélekharang. - -Egészen összeborzadt. Miért épen most? Valaki haldoklik, annak a -lelkéért szólnak e szomorú hangok. - -Sietve ment odább. Pedig miért futni a harangszó elől? az utoléri az -embert. - -A piacz tulsó oldalán két alak sietett végig lámpással. A gyóntató -lelkész, a szentséggel kezében; előtte az egyházszolga, a nyeles -lámpással, s a kis csengetyűvel, hogy a ki azt hallja az utczán, -megálljon és térdet hajtson. - -Az utczán nem volt más, mint Malárdy; a főúr meghajtá térdét, keresztet -vetett magára s elmondá az imát a haldokló lelkéért, akárki legyen az. - -A lélekharang másodszor is megcsendült; talán itt-amott fel is ébredtek -hangjára buzgó keresztyének s egyszerre száz meg száz szív fohásza -szállt fel az égbe a néma éjszakában, egy porhüvelyét elhagyandó lélek -üdve végett. - -Malárdy akkor ért a megyeház kapujához, midőn a harmadik csengetyűszó is -elhangzott, sokáig elringatva utóhangjait a csendes éjben. - -A kapuban őrt álló hajdu mondá neki, hogy e pillanatban kereste őt -Durday cselédje; az öreg úr haldoklik, megütötte a szél, neki szólt ez a -lélekharang. - -Ennél ijesztőbb mondást nem hallhatott volna ez éjszakán Malárdy. - -Durday első feleségének testvére volt, ki nevezetes készpénzeket -gyűjtött rakásra, a miket örökölni életkérdés volt Malárdyra nézve. - -Ama gyászemlékű menyegzőéjszakán gonosz összekoczczanása volt Malárdynak -a hadastyánnal. A vén őrnagy azt állította az általános kétségbeesés -órájában, hogy semmi baj sincs; ha nem báró is a vőlegény, s ha nem -híják is Kadarkuthy Viktornak, hanem Gutai Lőrincznek, azért hozzá kell -adni a leányt; ha szeretik egymást, boldogok lehetnek. Ez állítások -felbőszíték Malárdyt, annyira, hogy kikérte magának Durdaytól a családi -ügyeibe való avatkozást. A hadastyán makacskodott, s daczosan mondá, -hogy ő Herminának hagyja minden vagyonát s a leány ahhoz mehet nőül, a -kihez akar; nem függ apja kegyétől. Malárdy dühösen kérdezé: «egy -kálvinista pap fiához?» – A hadastyán, a kinek e tárgyban nem volt -különböztetési érzéke, könnyű vérrel felelt: «akár egy kálvinista -harangozóéhoz». Malárdy e legérzékenyebb oldalán kapott sértésre azt -vágta vissza sógorának, hogy «neki épen úgy lábaszárához rozsdásodott az -esze, mint a hüvelyéhez a kardja». Ezt nem bocsátá meg a hadastyán. -Voltak ifjukorának vitézi tettei; sebhelyei most is minden időváltozást -megtudattak vele; azért vénségében rozsdás kardjáról beszélni keserű -megbántás volt rá nézve. Rögtön befogatott és éjszaka ment el a háztól, -s Malárdy megtudá, hogy pár nap mulva uj végrendeletet tett a hadastyán, -melyben mégis Malárdyt mindenéből kizárva, keresményét összesen az -eltünt Herminának hagyta, habár az egy sátoros czigány nejeképen jönne -is valaha vissza; ha pedig tíz év alatt elő nem kerülne, akkor legyen -mindene a városi kórházé; csak azon egy esetben tarthatván reá igényt -Malárdy fiugyermeke, ha apja akarata ellen házasodnék valaha; Malárdynak -pedig hagyta azt a rozsdás kardját; tegye fényesebbé mint ő, ha tudja. - -Malárdy vállat vont, mikor ezt a végrendeletet hirül hozták neki. -Ismerte a jó öreg urat; voltak ilyen furcsa hóbortjai; legalább tízszer -kitagadta őt már vagyonából, s szépen kibékült megint magától; csak nem -kellett hozzá szólni. Most is azt hitte, hogy ráér elvárni, míg a -hadastyán ujra bekopogtat nála, s azon kezdi, hogy haragszik ugyan, de -mégis egy partie tarokra ajánlja magát. - -És ime egyszerre azt hallja róla, hogy haldoklik. - -Ez iszonyú csapás lenne. - -Rögtön sietett a hadastyán lakására. A hol csendesebb utczára talált, -ott futni sem szégyenlett; Durday lakása a vár melletti angolkerten tul -volt; a hol nehány évvel azelőtt egy egész vízrongálta városnegyedet -bontottak le a várerődítmények miatt, nehány házat katonatisztek lakául -hagyva fenn. - -Egyikében e magányos lakoknak látott Malárdy egy kivilágított ablakot, -abba a házba bement; nyitva találta a kaput és a folyosóra vivő ajtót. A -hadastyán vén vizslája meg sem ugatta; az a ház oldalában egy nagy -gödrön kapart ijedelmes sietséggel; mintha rá volna az bízva. Malárdy a -konyhában nem talált senkit. Vaktában tapogatózva megtalálta az előszoba -ajtaját, ott a sötétségben hallá, hogy a mellékszobában valaki csendesen -sír; oda benyitott és ott találta a gyóntató lelkészt és az orvost; az -ágy fejénél sírt, kötényével eltakarva arczát, a hadastyán cselédje. - -Az orvos és lelkész, meglátva Malárdyt, eléje jöttek s oda vezették őt -az ágyhoz, a melyen feküdt egy néma és halavány ember: a kit nem -neveznek többé halandónak, hanem halottnak. - -– Mindennek vége; szólt az orvos. - -Malárdy fáradtan roskadt egy karszékbe. Ez a nap megátkozott nap volt! - - - - -A FURCSA EMBER. - -Borkúton vagyunk. - -Ne vedd elő a térképet, kedves olvasóm, nem találod meg rajta, nem igazi -neve az annak a falunak, hanem úgy csúfolják az ismerősök egymás között. - -Az pedig a név eredete, hogy ott lakik az öreg báró Kadarkuthy, s erre -ráfogták, vagy talán igaz is, hogy miután egyetlen egy kút van a falu -végén, a miből vízzel szokta magát ellátni az egész helység embere és -barma, s egy nyáron az is szertelen kiapadt: az öreg báró éjszaka -alattomban teletölteté a kútat borral s másnap gyönyörű mulatsága volt -aztán, a mikor nemcsak minden ember és asszony, hanem minden állat és -baromfi le volt részegedve az egész faluban; részeg béresek szaladgáltak -részeg tinók után, részeg kutyák ugattak részeg nótákat, s részeg -gazdasszonyok hajszolták részeg tyúkjaikat az udvaron; minden élő lény -tántorgott, dülöngélt, a kakas nem tudott kukorítani, a pulykát előre -vitte a feje, kacsák, libák boldog öntudatlanságban pislogtak a fal -mellett, a bornyúk balletot jártak s az egész faluban olyan lárma, -éneklés és fazéktörés volt, hogy a báró úr odafenn a kastélyban majd -minden gombot lenevetett a mellényéről. - -Ezért azután elnevezték a faluját Borkútnak, őt magát Borkútinak. - -A jó úr nem haragudott érte. Általában nem lehetett őt megharagítani. -Akármiféle tréfát, pajkosságot el lehetett vele követni, ő azért nem -haragudott, hanem visszaadta, ha lehetett kétszeresen. - -Az a conventiója volt az összes emberiséggel, hogy őt boszantsa, -tréfálja minden ember, a ki csak hozzáfér, hanem azután vegye is fel, ha -visszatréfáltatik. Az volt legkedvesebb embere, a ki legjobban tudta -boszantani, mert az szerezte meg neki azt a gyönyörűséget, hogy a -repressaliák legbizarrabb ötleteit végrehajthassa rajta. - -Ilyen kedves embere volt neki az egyetlenegy fia, Viktor, a kivel teljes -életükben mindig boszantották egymást kölcsönösen. Már legelőször -boszantotta őt Viktor az által, hogy született, mikor ő ki nem állhatta -a gyermeksírást; később kis gyerek korában a mint egy új ruhát ráadtak, -azt rögtön kilyukasztotta. A báró azután pokróczból varratott neki -ruhát, abban kellett neki járni; nyolcz esztendős korában azzal -boszantotta a fiát, hogy görög nyelvre taníttatá, a fiú meg azzal -boszantá az apját, hogy nem tanult semmit. A báró akkor inasnak adta -Viktort a helybeli kovácshoz, hogy tanuljon hát patkószegeket csinálni. -Viktor azután azt tette, hogy felgyújtotta az egész kovácsműhelyt. -Azután elküldte őt a báró Bécsbe nevelőbe, de nem adott neki zsebpénzt. -A fiú azután eladta a kabátját, csizmáját, mezítláb maradt. A báró -engedte őt mezítláb járni. A fiú az apja aláírását utánozva, rászedett -valami uzsorást, a báró engedte, hogy kezdjen az uzsorás a fiú ellen -bűnvádi pert. Azután elvitte Bécsből, valami kisvárosi tanodában -beöltözteté diáknak. Viktor két hét alatt kicsapatta magát onnan. Azután -a báró nem akart Viktornak semmit sem adni. Azután Viktor fogott Pesten -egy zugügyvédet, a ki beperelje a bárót Viktor anyai örökségeért: -lehetett a fiú akkor már tizenhat éves. Akkor azután volt mulatsága a -bárónak elég: ha tudniillik a boszantatásban mulatságát találta. A -zugügyvéd felhordott ellene minden ráférhető vádat, bebizonyítá, hogy -nincs elég esze, hogy larvatus, stellionatus, és perduellio bűneiben -leledzik, hogy atheista és manichæus, hogy őrjöngő és nyavalyatörős, -bevádolta blasphemiával, crimen læsævel, actus majorissal, s egy időben -csakugyan annyira vitte a dolgot, hogy az öreg úr sequestrumot kapott s -először életében volt kénytelen elismerni, hogy ebben a játékban nincsen -több aduttja. Két esztendeig kiállotta a bírói zárt, akkor, hogy -menekülhessen, kibocsátotta Viktor anyai örökét, pedig az még nem volt -több tizennyolcz évesnél; a fiú azzal ki is ment külföldre s soha felé -sem ment többet az apjának. - -Ekkor jött az a tréfás ötlete a bárónak, hogy miután a fiú egészen úgy -tesz, mintha többé gondja sem volna az apjára, majd ő is csinál neki egy -kis tréfát: hogy fog az neki tetszeni? - -Megismerte Gutai Lőrinczet, ez épen tervéhez való fiú volt. Genialis és -könnyelmű, kalandszerető és merész. Az ifju életében támadt pillanatnyi -zavar az ő kezébe hajtá őt, odamenekült hozzá. A bárónak könnyű volt -elhitetni ismerőivel, hogy ez az ő fia, miután azok Viktort nyolcz éves -kora óta nem látták, gyermekek nagyon változhatnak. - -A szerencse is kedvezett neki, soha sem találkozott Lőrincz olyan -emberrel, a ki őt ismerte volna, fiatal diákocskának úgy sem sok -ismeretsége lehet, legkivált azon körökben, a hová őt a báró magával -hordta. - -A mint előre látható volt, a külföldön járó igazi Viktort ez a tréfa -erősen megijeszté, a mint megtudta, hogy az apja valakit mint fiát -mutogat be, sietett haza, és fölkereste az apját; a minek, mint tudjuk, -az lett a vége, hogy a báró lármát csapott, elfogatta az igazi fiát s -becsukatta, mint vakmerő kalandort. Egy-egy tréfának többet nem nevetett -az öreg úr, mint ennek. Milyen szépen ül most az igazi Viktor nemes -Abaúj vármegye tömlöczében, míg az ál Viktor helyette udvarol a -delnőknek s járja a háztűznézést. - -Könnyű volt ez alakoskodást a Csallóközben is folytatni, miután Lőrincz -szinte gyermekkorától fogva távol volt szülőföldétől, iskolákon járva, -nem tarthatott tőle, hogy valaki ráismerjen. - -Az alakoskodás kiderülése azonban így történt. - -Kálmán, az alispán fia, titokban látogatta a Hyppocrene gyűléseit, s ott -verseit el szokta szavalni, miért a társulat tagjai mindig egyhangúlag -magasztalták. - -Amaz ünnepélyen vallott megszégyenítés után nem ment többé Kálmán a -Hyppocrene üléseibe, pedig minden másodnap benn volt a városban. - -Egyszer összetalálkozott véletlenül Gutai Thaddeussal. A tisztelendő úr -megfeddé, hogy úgy elmaradoz tőlük, mire Kálmán kivallá, hogy nem is fog -többet oda menni, mert atyjának megigérte, hogy több verset nem ír s -felhágy a poezissal. - -Thaddeus addig vallatá az ifjut, míg az elmondá neki e lépése okait, -mint szégyeníté meg testvérének jegyese az egész társaság előtt, mint -plagiatort mutatva be őt, egy olyan művel, a mit ő sajátjának hisz most -is s ha gondolkozik rajta, mint ismerheté azt más? meg kell őrülnie -bele. - -A lelkésznek egy gondolat villant lelkébe. Az ő fiának volt az a -lángesze, hogy mikor egy prédikácziót meghallott apjától, azt az ebédnél -elejétől végig elmondta. - -Azt kérte ekkor Kálmántól, hogy szerezzen neki valahogy ez embertől egy -pár sor írást, de ne olyat, a minőt felszólításra ír, hanem a minőt -véletlenül elhágy. - -Kálmánnak sikerült Lőrincztől valami kis jegyzéket megtalálni. Azt -elvivé Thaddeusnak. - -A lelkész megismerte fia írását; a hogy Kálmán beszélt róla, az alak is -csalhatlanul az övé volt, az ő csengő hangja, az ő lángesze, az ő -délczeg termete és gyönyörű arcza. A lelkész fájdalmasan sóhajta fel. -Ime feltalálta fiát. - -És úgy ment Malárdy kastélyába még aznap este. - -És akkor már későn érkezett. - -Gutai Thaddeusnak az a spartai ötlete támadt a történtek után, hogy -fiát, az országvilágcsalót fogva vigye el magával Kassára, ott beültesse -a méltatlanul letartóztatott Kadarkuthy Viktor helyébe, az utóbbinak -visszaadván szabadságát, a mi által teljes igazság lesz szolgáltatva -annak a pogány istenasszonynak, a kit bekötött szemmel festenek, a kinek -a nevét még mai nap sem restelik az emberek fejükben tartogatni, -nevezvén őt Nemesisnek és képzelődvén felőle. - -Egy másik bekötött szemű pogány istenasszony azonban, a kit a poeták -neveznek Fortunának, más fordulatot adott e szigorú szándéknak, s Gutai -Thaddeus uram szemei előtt látta egyetlen fiát a habok alatt eltünni s -miután félóráig hasztalan kereste őt a vizekben az öreg halászszal -együtt, megsiratá és megbocsátott neki, a hogy szokás azoknak -megbocsátani, a kiket már eltemettünk. - -És valóban Lőrincz el volt temetve jól, mind rá, mind a világra nézve, -mert azóta semmi hangot sem hozott róla a hír. - -A feladat második része azonban teljesítésre várt még: a báró fiát a -börtönből kiszabadítani. Thaddeus elutazott Borkútra. - -A borkúti kastély kívül fekszik a falun, háta mögött nagy vadaskert, -mely egészen a kastély udvaráig tart, úgy, hogy sokszor a szarvasok -betévednek az istállóba s eleszik az abrakot a lovak elől. - -Az út a vadaskert mellett halad el, mely magas palánkkal van kerítve. - -A mint Gutai Thaddeus uram fogadott ekhós szekéren a vadaskert mellett -elhaladna, egy különös társasággal találkozék, mely állt tíz személyből, -kik közül kilencz kopó volt, egy pedig ember. - -Az ember közöttük különösen figyelemre méltó személy volt, kicsi -alacsony, ötven éves férfi, valami szörnyű kopott szürke kabátban, a -minek a gallérján hajdan prém lehetett, de már lenyűtt róla; a kabát -gombjai közül kettő sem hasonlított egymáshoz, egyik csontgomb, másik -ólom, egyik domború, másik fületlen, némelyiknek csak az egyik kapcsoló -zsinórja volt meg, a másik kettészakadva fityegett le, a legfelső pedig -igen szépen volt helyettesítve madzaggal, a kabát zsebjei is -leszakadoztak minden tőlük kitelhető irányban, s a szakadások be voltak -varrva öklözött öltögetésekkel, nem titkolva a hol kék, hol fehér -czérnát. - -Valami jámbor peczér lehet, gondolá magában Gutai Thaddeus uram, de a -méltóságos báró mégis adhatna neki különb libériát. - -A kutyás ember arcza még csekélyebb fogalmakat nyújtott egyénisége -felől: a kis bozontos szürke fej szebb volt hátulról nézve, mint -elülről. Irtózatos ragyaverés kivette azt minden idomából, picziny tömpe -orra volt, ét semmi szemöldöke, bajuszából itt-amott állt elő négy-ös -hegyes szál, azután megint semmi, megint egy pár szál, a szája pedig -féloldalra húzva egy szertelen kurta szárú fedeletlen makrapipa által. - -Első tekintetre azt hihette az ember, hogy valami vándor madárijesztő -jár a földön, hanem azután, ha mosolyogni látta a furcsa ábrázatot, -azokkal az eltorzított vonásokkal és a fekete szemekkel, miknek tüzét -nem enyhíté szemöldök árnyéka, akkor emberijesztőnek is elfogadhatta. - -A tisztelendő úr, daczára a rátekintő mosolygásnak, bátor volt a furcsa -férfit megszólítani: - -– Áldást, békességet, kedves atyámfia az Úrban. - -– Hosszú kolbászt, rövid prédikácziót, volt a furcsa válasz. - -– Nem mondhatná meg nekem, kedves atyámfia az Úrban, vajjon jól -megyünk-e ezen az úton ő nagysága kastélyához? - -– Dehogy mennek, szólt a furcsa ember, hisz ez egyenesen a kapunak visz. - -– Tehát épen jól megyünk. - -– Csakhogy ilyenkor ott a bolond báró, meg a bolond vendégek czélba -lövöldöznek a kapuba pisztolylyal s könnyen bele találnak lőni abba, a -ki belép. - -– Ejnye, azt bizony nem helyesen cselekszik. - -– Nem ám, nem is jár a kastélyba az utczáról okos ember, hanem a kertnek -kerül. - -– De mi arra nem tudjuk az útat. - -– Hát hiszen majd elvezetem én. - -– Ugyan ha lenne olyan jó… - -A furcsa ember rögtön felkapott a kocsis mellé, kivette a kezéből a -gyeplűt, s a nélkül, hogy kérdezné tőle, vajjon beleegyezik-e? -félrefordítá a szekér rúdját, s a legelső résen behajtatott a palánkon -keresztül a vadaskertbe. - -– De hiszen kedves atyámfia az Úrban, szólt Thaddeus úr megdöbbenve, itt -semmi út sincsen. - -– Nem tesz semmit, tudom én a járást, felelt vissza a kis gnóm, s a -lovak közé vágva az ostorral, belevitte a szekeret a sűrűbe. - -No ez gyönyörű mulatság volt! A nagy erdei fák között szekérrel -keresztülvágtatni, a hol minden perczben tekervényes fordulatokkal -lehete csak kikerülni, hogy a tengely az egymást megközelítő fákba ne -ütődjék, néhol oly szűk helyeken vágtatva keresztül, hogy az ember -messziről azt hihette, hogy ott okvetlen összetörik a szekér. - -A jámbor kocsist a hideg rázta félelmében; lóláb, rúd, tengely és emberi -nyaktörés kecsegteté minden pillanatban, de nem mert kiabálni, mert -attól félt, hogy ha most visszakéri a gyeplűt, soha ebben a világi -életében vissza nem tudja hajtani a szekerét ezen a tömkelegen -keresztül. - -A furcsa ember pedig a legnagyobb biztossággal hajtott tüskön bokron -keresztül; néhol olyan cserjéknek hajtotta neki a lovat, a mikből ki nem -lehetett látszani, egy helyről épen egy vaddisznót ugratott fel a -tanyáról, mely azután röfögve kergette őket sokáig, mert egyik koczáját -elgázolta a kerék. Másutt épen egy nagy bekerített mezőségen vágtatott -keresztül, mely tele volt virágrabatokkal, összevissza gázolva füvet és -virágot s keresztültörve a vékony rácsozatot. - -– No ha most itt egy kertész meglát bennünket, gondolá magában rettegve -Thaddeus úr, az ugyan szép dolog lesz nekünk. Elfog bennünket, mint -tolvajokat, rablókat, mit mondunk neki? De minek is bíztam magamat erre -az emberre? - -Ahol van ni! most meg egy valóságos folyóvíz elé értek, a melyen nincs -híd. Ez lesz a szép, sem előre, sem hátra. - -– Mit fogunk itt tenni? kérdé Thaddeus aggodalmas szemrehányással a -vakmerő Automedont. - -– Semmit sem, szólt az nevetve, csak fogózzék meg tisztelendő uram a -lőcsbe. - -Azzal nekihajtott a víznek, bele a közepébe, fölriasztva a nád közül -tömérdek ruczát és kócsagot, s a merre legszélesebb volt a víz, akár -volt feneke, akár nem, beletocskolva merészen. – Mire a túlsó partra -kiértek, a kocsis inkább halott volt, mint élő, a tisztelendő úr is -elveszté felebaráti türelmét. - -– Kedves atyámfia az Úrban, ha jó lélekkel viseltetik kegyelmed -irántunk, ám lássa, hogy valami veszedelembe ne vigyen, mert az nem -volna barátság. - -– Nem kell félni, szólt vissza, mosolyogva a furcsa ember. - -Pedig csak itt kezdődött még a félelem: a túlpartra kiérve, a -tulajdonképeni angolkertbe jutottak s itt már rendes csinált útakat -lehetett találni. Annál rosszabb, a csinált útra érve, a furcsa ember a -lovak közé cserdített az ostorral s vágtatott, mint a veszedelem. Már -pedig angolkerti ösvények nem szoktak különösen szekerek számára -készülni, a mit tekervényességükön kívül még az is bizonyít, hogy szépen -ki vannak apró kavicscsal rakva, a mikben a kerék fertelmes árkokat húz -végig s szegleteiknél akadékos virágállványok alkalmatlankodnak, a mik -közül egyet a furcsa ember szerencsésen el is üttetett a tengelylyel -úgy, hogy annak mind a negyvennégy hortensiás cserepe, a hány annyifelé -gurult szét. - -A csodálatos véletlen jótéteménye volt, hogy semmi emberi alakkal nem -találkoztak e pogány hajsz alatt, mert az tökéletesen kétségbeejtette -volna a jó tisztelendő urat, a ki különben el volt rá készülve magában, -hogy legelső dolga az lesz a báró úr előtt, hogy e szokatlan -keresztül-kasúl utazást angolkertjén kimentse, a mennyire lehet, a hibát -magára vállalja s a tett károkat megtérítse. - -Így érkeztek a kastély hátulsó udvarára. Még ott sem találtak egy lelket -is. A kastély sajátszerű alakja mind a négy oldalán homlokzatot -képezett, úgy, hogy tulajdonképen mindenütt «elül» volt neki. Ez a -parkra nyiló éjszaki homlokzat olyan különös bejárással volt ellátva, -hogy földszint nem volt ajtaja, hanem csak az emeleten, oda pedig egy -széles fahágcsón lehetett feljutni, melyet ha csigákon felvontattak, -tökéletes ajtó gyanánt zárta be a kijárást, mint valami felvonó híd. -Éjszaka rendesen fel szokták vontatni azt a hágcsót, s akkor csak a -keleti és déli homlokzatok ajtai voltak nyitva, amaz levén a főbejárat, -oszlopos tornáczczal, üveges verandával, emez pedig a cselédség -kijárása, összeköttetésben a majorsági épületekkel, a nyugati homlokzat -vasajtója a pinczébe vezetett le. - -A ragyás férfi az említett éjszaki oldalra érve a szekérrel, odaveté a -gyeplűt a kocsis kezébe s utasítá, hogy kerüljön arra jobb felé, ott -majd megtalálja az istállókat, kösse be a lovait s adjon nekik szénát -meg zabot, a tisztelendő urat pedig segíté leszállni a szekérről, ki -egyszerre kilencz kopó között érezvén magát, kutyák közt járatlan -emberek szokása szerint, hogy maga iránt jó hangulatot gerjeszszen -közöttük, elkezdett nekik hizelgő füttyöket hányni, a mivel azt nyerte, -hogy a confidens fajzat egyszerre elkezdett minden oldalról rá -ágaskodni, sáros nyomokat hagyva toppantsaival a fényes reverendán, a mi -a jó tisztelendő urat legnagyobb zavarba hozta. - -– Takarodnak kendtek haza! kiálta ekkor rájuk a kis ragyás ember s apró -szemei egyet villámlottak, mire valamennyi eb, mintha leforrázták volna, -lesunyta a fejét s földnek eresztett füllel czammogott az ólak felé, a -ház szögleténél még egyszer visszafordíták a fejeiket, fölemelgetett -füllel, mintha azt hinnék, hogy vissza fogják őket hívni. - -– Mit mondtam! hangzott utánuk a rikácsoló parancsszó. A kopók mentek -szépen, a hová küldve voltak. A kis furcsa férfi most nyájas arczot -iparkodott mutatni a tisztelendő úr előtt, s előre bocsátá őt a hágcsón. - -– De vajjon ő nagysága a házi úr nem fog-e megharagudni, ha ilyen -illetlenül rontunk a kastélyába, a hátulsó ajtóra kerülvén? - -– Soha se törődjék vele, a vén bolonddal, vigasztalá nevetve a kis -csoda, gondol is azzal valaki, van annak elégszer olyan vendége is, a ki -se be nem köszöntött, mikor jött, se nem búcsúzott, mikor elment. Tessék -bátran előre kerülni. - -Thaddeus úr felhágott a lépcsőn, folyvást aggódva azon, hogy nem -fogadtatik-e valami illetlen gorombasággal? s a mint a legutolsó -lépcsőre fellépett, egyszerre ijedten kiáltá el magát: - -– Erős várunk nekünk az Isten! - -– Mit látott tiszteletes uram? kérdé a háta mögött jövő kis ember. Tán -az ördögöt, vagy a házi urat? - -Thaddeus megnémulva mutatott az ajtóra, a hol egy gyönyörű szép nagy -fekete medve feküdt, iszonyú tenyerével törülgetve jobbik szemét, melybe -valami bolond bogár belerepült. - -A kis ember nem osztá Thaddeus úr rémülését, hanem eléje került. - -– Nézze meg az ember, a semmirevaló megint elszakította a lánczát. Ne -féljen semmit tisztelendő uram. - -Azzal odalépett a medvéhez s megfogván annak gömbölyű fülét, kényszeríté -azt másfelé fordítani figyelmét. - -– Hát kend mit csinál itt megint? - -A maczkó az első érintésre gorombán felkapta fejét s egyik roppant -talpát rátette a kis ember karjára. - -– Az Istenért, most mindjárt összetépi! gondolá Thaddeus, kinek a vér -fejéből talpába s onnan meg visszaszökött egy percz alatt. - -A kis ember nyugodtan nézett a felgerjedt fenevad szeme közé. Azokat az -éles fekete szemeit odaszegezte a vad tekintetébe, mire az lassankint -félrefordítá fejét, szemeit behunyorgatta s komikus fortélylyal -iparkodott az egyik szemét behúnyva tartani s csak a másikkal pillogatni -fel néha igézőjére. - -– Kend szemtelen gazember, szólt hozzá a férfi szép csendes hangon. Kend -megint elszakította a lánczát, pedig jól tudja, hogy aztán még nehezebb -lánczot kap. Hát van kendnek annyi esze, mint egy tisztességes embernek -szokott lenni? Szégyelje magát. - -Maczkó úr morogva hajtotta félre a fejét. - -– Hát az a medvetalp mit akar itt a karomon? Ki mondta kendnek, hogy én -velem confidenskedjék? Kend napról napra ostobább lesz. - -Maczkó csendesen levette tenyerét a férfi karjáról. - -– Menjen kend vissza az odujába s húzza be maga után az ajtót. – Maczkó -úr valamit mordult közbe. - -– Micsoda? még visszafelelgetünk? még a körmeit meri kend nekem -mutogatni? Kend vén szamár. Nem százszor megmondtam kendnek, hogy az én -mentém nem olyan, mint a kendé: ha azt végig hasítja kend, bevarratom, s -megint mente; de ha én lehúzom a kend bundáját, nem tudom, ki ad -helyette másikat. - -A medvének nagyon szívére szólhatott ez a magyarázat, mert ez alatt -elhagyta daczos állását, s töredelmes bűnbánattal huzódott a beszélő -lábaihoz, morogva és nyihogva naiv medveséggel, mint valami -lepirongatott gyermek. - -– No elhiszem, szólt hozzá a férfi; kend nem oly rossz ember, mint a -milyennek látszik, azért most az egyszer megbocsátok; hanem takarodjék -haza a házába s ki ne merje nyitni az ajtót, míg én meg nem engedem; -aztán itt van egy kis czukros mogyoró, kapja kend be s pakoljon innen. - -Maczkó e szóra egyszerre vidám arczot öltött, leguggolt két hátulsó -lábára s egyik nagy tenyerét lomhán lelógatva, a másikat nevetséges -koldusmozdulattal tartá a kis ember elé könyörögve, ki aztán egyik -zsebéből egy marék csemegét tett a kinyújtott tenyerébe, a mit a maczkó -teljes élvezettel szedegetett fel markából egyenkint piros nyelvével; -utoljára a tenyerét is kinyalta utána, s végtére kezet csókolt a kis -embernek; mondott is neki valamit medvenyelven, a mi hasonlított a -köszönéshez; s azzal szépen leczammogott a lépcső alatti ketreczébe. - -Thaddeus úr nem állhatta meg, hogy a kis ragyás ember iránti -csodálkozását ki ne fejezze. - -– Minden állatnak van esze, ha nem úgy bánnak vele, mint oktalan -barommal; szólt a kis ragyás. A bolond báró minden állatjával tud -beszélni s meglássa, tisztelendő uram, hogy van neki egy vizslája, a ki -előtt kénytelenek az urak deákul beszélni, ha valami őt érdekli; mert ha -magyarul beszélnek, kihallgatja őket s ha megtudja, hogy vadászni -akarnak vele menni, előtte egy órával betegnek tetteti magát, összehúzza -a görcs a lábát; ha pedig azt mondják neki, hogy ő itthon marad, kutya -baja sincsen. - -Thaddeus úr kezdte a furcsa emberkét valaminek másnak tartani, mint a -nagyságos báró úr barmai főinspectorának. - -– Már most tessék a tisztelendő úrnak bátran előbbre kerülni, szólt a -furcsa emberke; bizvást mondhatom, hogy a bárón kívül semmi egyéb -vadállat nincs a háznál. - -A tisztelendő úr feddőzni akart az illetéktelen tréfákért, azonban egy -ajtó elé értek a folyosón át, melyet a kis ember rögtön felnyitott -(pedig nem volt az ajtón sem kilincs, sem závár) s belépteté rajta -Thaddeus urat az előszobába. - -Az ajtó belülről is egészen sima volt, s a mint becsukódott hátuk -mögött, a tisztelendő úr aggódva gondolt rá, hogy miképen megy ő itt ki, -ha arra kerül a sor? - -Átellenben ismét egy hasonló kilincstelen ajtó volt, Thaddeus úr -vezetője annak is csinált valamit, a mitől az rögtön félrefordult a -sarkából s azon is bevezette a tisztelendő urat; ott volt egy nagy -fegyverszoba, körülrakva mindenféle divatból kiment emberölő -szerszámokkal. - -Ebből most oldalvást nyilt egy harmadik ajtó; a furcsa ember oda is -bevitte a tisztelendő urat. Az egy pompás keleti diván-terem volt, -alacsony kashmir-kerevetekkel, papagájokkal és virágedényekkel. - -– De mit fog mondani a nagyságos úr, hogy így bejelentés nélkül -keresztül-kasul járkálunk a szobáin? szólt végre, helyes aggodalmát -nyilatkoztatva Thaddeus. - -A kis gnóm hangosan nevetett. - -– Vigye ördög a nagyságos urat; ha nem tetszik neki, tegyen róla. - -– De kedves atyámfia az Urban, ha meg találná hallani… - -– Bizony félek is én tőle; itt van a benyilóban, tessék besétálni hozzá. - -Thaddeus komolyan meghökkent. - -– De kérem: bejelentés nélkül! Hogy mehetnék én a nagyságos báró úr -szobájába bejelentés nélkül, az nem illenék sem én hozzám, sem ő hozzá. - -– Ne törődjék vele, csak olyan dibdáb ember az, mint én magam. - -– No kérem, szólt kifakadva Thaddeus úr, már elég volt a szemtelenkedés! -Akármi confidens cselédje legyen is kegyelmed a nagyságos úrnak, azt -kikérem magamnak, hogy én előttem olyan derék férfiúról tiszteletlenül -ne beszéljen, hanem adja meg azt a decorumot, a mi őt rangjánál fogva -illeti. - -A kis ragyás hallatlan kaczagásra gerjedt a tisztelendő úrnak ez ethikai -kifakadása felett. - -– És most menjen be és jelentsen be a nagyságos úrnak. - -– Igazán bejelentsem? kérdé az, kinek a nevetés tarkává festette -orczáját, itt piros lett, ott lilaszín. - -– Komolyan mondám. - -– No hát bejelentem. - -A kis ragyás eltünt az ajtó mögött; a tisztelendő úr eligazítá magán -stoláját, görbe fésüjével hátrasimította gazdag ősz haját s összeszedte -testi-lelki erejét a találkozásra; midőn a kis ragyás ujra felnyitá -előtte az ajtót s nevetve mondá neki, hogy már bejelentette a báró -úrnak. - -Thaddeus úr belépett. - -– Ott ül ő kegyelme; szólt a kis ragyás egy életnagyságú arczképre -mutatva a falon, mely senkisem volt más, mint ő saját maga, azzal a -ragyás vöröstarka ábrázattal, azzal a foltozott, sastépte szürke -kabáttal, azzal a makrapipával a szájában, azokkal a hegyes szemekkel, -fénymázatlan csizmákkal s azzal a kopó-staffagezsal maga körül; ő -tulajdon maga az öreg Kadarkuthy báró, (a képet kétszáz aranyért -festette hirhedett olasz művész, a báró maga tréfásan szokta mondani, -hogy maga az eredeti, a miről festette, kabátostul nem ér többet másfél -márjásnál). - -Thaddeus úr soha életében nem érezte magát ilyen zavarban, mint most, -mit a jovialis házigazda észrevéve, hirtelen megragadá kezét s szivesen -megrázva, igaz barátságos hangon mondá neki: - -– Megbocsásson jó tisztelendő uram azért a kis tréfáért, s már most -hozta Isten, beszéljünk másról. - -– De kérem alássan, én illetlen szavakat mondottam nagyságodnak… - -– Köszönöm alássan; rászolgáltam, – zsebretettem; – nem vesznek kárba. - -– Azt még sem kellett volna… - -– De hadd legyen hát az egész tréfa. Lássa, tisztelendő úr, azt az egész -világ tudja, hogy én bohó, tréfás ember vagyok. Azt kénytelen mindenki -felvenni tőlem. Valamint én is felveszem mindenkitől a tréfát. - -– Kérem, nagyságos báró úr; az én idejövetelem oka nagyon messze van -minden tréfától. Én Gutai Thaddeus vagyok. - -A lelkész azt várta, hogy a furcsa ember e szóra egyszerre el fog -komolyodni; s elhalt száján a szó bámulatában, a midőn az még vidámabb -lett e nyilatkozatra. - -– Gutai Lőrincz atyja, tevé utána még egyszer komolyan, reszkető hangon -a lelkész. - -A kis gnóm hahotával nevetett fel rá, s aztán ezerszer bocsánatot kért a -tisztelendő úrtól; azt állítva, hogy ő valóságos bolond; higyje el a -tisztelendő úr, hogy egy valóságos eszeveszett embert lát maga előtt. - -A tisztelendő úr egy szóval sem mondá, hogy nem hiszi. - -– Nem jöttem panaszokkal terhelni nagyságodat, szólt Thaddeus: nekem -senkire semmi okom panaszkodni, egyedül magamra. Én nem zugolódhatom -Isten ellen, mert hiszen ő kezembe adta a kincset, én voltam az a -bolond, a ki azt nem tudtam megbecsülni. – Nagyságod tudja, hogy fiamról -beszélek, meghalt fiamról. - -– Meghalt fiáról! kiálta föl a báró, és kiáltása hasonlított a -kaczagáshoz. – Nem, nem nevetek, tisztelendő uram. Bolondos ember -vagyok, de nem nevetek. - -– Azt ne is tessék cselekedni, szólt Thaddeus. Egyetlen egy fiam volt; -deli termetű, lángeszű, jó szivű. Isten felruházta őt minden -tulajdonnal, a mi dicsővé teheti a férfit; kincseket adott benne nekem, -mikért egykor irigyelhettek volna. De én elhagytam e kincseket. Hiú -tudományok között vesztegettem el az órákat, miket fiam nevelésében -kellett volna eltöltenem; háládatlan holt könyvek szavait hallgatám a -helyett, hogy az ő beszédére figyeltem volna; a világot akartam oktatni, -a helyett, hogy tanítottam volna egyetlen gyermekemet. Ez a tudákosok -átka; nem hiába mondják, hogy a tudósok fiaiból kerülnek ki a legnagyobb -semmirekellők. Igaz. A mi hiú önhittségünk csekély dicsőségnek találja -azt, hogy egy térden ringatott gyermeket az első imára megtanítsunk; s a -mi fenhéjázó szemléletünk előtt méltatlan feladat az, hogy egy ember -jövendőjéről aggódjunk, legyen bár az tulajdon gyermekünk; midőn -elhitettük önmagunkkal, hogy mi a népek sorsát mozgatni vagyunk hivatva. -Mi nem érezzük azt az örömet, midőn a gyenge gyermeki kéz az első betüt -le tudja irni; mi utálunk felelni a gyermek együgyű kérdéseire; mi -lenézzük a csekélyebb eszű embert, jobban mint az úr a parasztot; mi -dölyfösebbek, kevélyebbek vagyunk, mint bármelyik czímer-nemes, mi -zsarnokai vagyunk családunknak, üldözői az ifjukor apró tévedéseinek és -nem engedünk szivünkhöz férni senkit. Ezért méltán történik meg rajtunk, -ha Isten azt a szivet, mely nem akarta elfogadni a mindennapi ember -örömeit, meglátogatja a mindennapi ember bánatával. Oh uram, ezt a -bánatot én nem tudom eltagadni. Nem vigasztalnak engem könyveim, nem a -tudományok új felfedezései, nem a közélet mozgalma; a mi itt belül -marad, az mindig legutolsó gondolatom. Láttam fiamat meghalni szemeim -előtt; egy karkinyujtásnyira előttem nyelte el a hullám; csak egy -perczczel hamarább kellett volna utána kezemet kinyujtanom és nem halt -volna meg. Kerestem félóráig a vízben; és nem találtam reá; és akkor -hálát adtam az Istennek, hogy meghalt. Nagy bünhödéstől, gyalázattól -menekült meg. Ezt nagyságod bizonyosan mind tudni fogja már. - -– Oh én többet is tudok. Egyébiránt négyszem között mondva, én -tisztelendő uramat igen meggondolatlan embernek tartom. - -– Kérem alássan. - -– Még egyszer azt mondom. Minek volt kegyelmednek a Malárdy-házhoz -menni? - -– Hogyan, uram? - -– Hagyta volna őket békével összeesküdni, a leányt kocsira pakolni, -együtt mind a kettőt Sárosvármegyébe feljönni; itt aztán majd az én -gondom lett volna, hogy a gubanczos csomót kioldjam szépen; e helyett -kegyelmed neki áll Nagy Sándor kardjával s ketté vágja az egész -szövevényt, mármost ki a bolond kötözgesse azt megint össze? - -Thaddeus mindenre készen volt, csak ilyen beszédre nem. - -– Csak nem hagyhattam, hogy a fiam egy oly rút álarczos játékot végig -játszszék. - -– De hát miért nem? szólt rá egyszerre a báró naiv készséggel. Volt -valakinek az ellen valami kifogása? Ártott vele valakinek? Kegyedre -nézve úgy is el volt veszve a fia, s mint maga mondá, eddig nem sokat -törődött vele. Én magam meg voltam elégedve a játékkal; Malárdy meg volt -elégedve, a leányzó szerette; az ifjunak is tetszett, az egész világ -tapsolt, gratulált hozzá; hát ugyan kinek volt légyen valami baja vele, -ha minden úgy ment volna, a hogy elkezdődött? - -A nagy philosoph a furcsa ember ellenében nagyon biztosan érezte magát; -sophismákkal őt nem lehetett megszorítani. - -– Nagyságod egy személyt elfeledni méltóztatott, a kinek igen is nagy -kifogása lehetett az alakoskodás ellen: nagyságod tulajdon fiát. - -– Ah-hah-hoh-hó! Nem, nem kaczagok, megbocsásson tisztelendő uram, már -nem nevetek. Tehát a fiamat. Csak még egy kicsit engedjen meg: – -hahhahahó; így már most igazán nem nevetek többet, ez volt utoljára. -Tehát a fiamért skrupulozuskodik tisztelendő uram? - -– Kinek nevét egy kalandor bitorolta… - -– Köszönje meg neki, hogy becsületet szerzett nevének. - -– És a ki most méltatlanul ül gyalázatos börtönben. - -– No; – csendesen, tisztelendő uram; ez már az én dolgom. Nem ül ott -méltatlanul. Higyje meg, hogy nagyon jó helyen van ott. - -– Nagyságos uram, ez kegyetlen tréfa az atyától. - -– No, no, tisztes uram, én nem mondtam a kegyed esetére, hogy tréfa; -tehát kegyed se mondja, hogy az enyim tréfa. Ne beszéljünk az én -fiamról, beszéljünk a kegyedéről. - -– De én épen azért jöttem ide, hogy nagyságod fiáról beszéljek, és -helyrehozzam azt a mit en-fiam vétett ellene; a midőn ő e vétkeért nem -lakolhat többé. - -– Talán bizony ki akarja őt szabadítani nemes Abaujmegye tömlöczéből? -Hagyja ott, tisztelendő uram; nagyon elfér ő ottan; hadd maradjon ő azon -a jó barátságos helyen, a míg engem ki nem harangoznak a világból, -azután is elég lesz még neki kiszaladgálni a bolondját. - -Thaddeus egy párszor borsózni érezte a hátát, a mint e hideg cynismus -ördögi hatása erkölcsi érzetei ellen támadt s közel volt hozzá, hogy a -nagyságos urat lemennydörögje; de még erőt vett magán s nyugodtan tudott -felelni. - -– Uram; midőn egyetlen gyermekemet véletlenül megtaláltam, midőn -meghallám tőle, mit vétett; midőn megtudám, minő igazságtalanság történt -ő miatta, puszta hóbortos ingerkedésből egy más ifjuval, akkor békót -vetettem kezére s azon szándékkal indultam meg vele, hogy elhozzam őt a -méltatlanul szenvedő börtönéig, ott kicserélem őket s a vétkest hagyom a -bünhödés helyén. Ezt akartam tenni akkor, és tenném most, ha fiam élne. - -– Igazán azt tenné, ha fia élne? kérdé a kis öreg úr impertinensül -himbálva magát sarkain s kezeit bedugva mellénye zsebeibe. - -– Azt tenném. - -– No hát nem is fogja azt tenni! kiálta fel Kadarkuthy, füttyöt vetve -zsebéből hirtelen kirántott kezével. - -Thaddeus megint jobban kezdett róla meggyőződni, hogy egy őrülttel van -dolga. - -– Lássa, tisztelendő uram, szólt a báró, beledugva hüvelykujját a -tisztes úr övébe, hogy el ne szaladjon; – kegyelmed saját szavaival -mondja, hogy képes lett volna egyetlen fiát, azt a derék életrevaló, -nemeslelkű, lángeszű, gyönyörű ifjut bedugni egy penészes tömlöczbe; – -kegyed; az apa, az okos ember, a tudós lelkipásztor és a többi; – és -mégis én fölöttem szörnyűködik, hogy mint tudom azt a tréfát elkövetni, -hogy a fiamat, egy haszontalan, naplopó, ostoba ficzkót, a ki soha semmi -jót nem tett a világon, a kinek a pofája az enyimhez hasonlítva, még -mostani állapotomban is dehonestatio, becsukattam egy kis neki való -leczkére; a mi pedig én hozzám nagyon illett, mert én nem vagyok sem -okos ember, sem kegyes ember, a lelkemmel pedig el vagyok annyira -adósodva, hogy egy vétekkel több vagy kevesebb nálam már nem öregbíti, -nem is ifjítja a számadást. Aztán tulajdonképen én nem is ismerem azt a -léhütőt; mert én már tíz esztendeje, hogy nem láttam a fiamat; ki tudja, -hátha nem is ez az? legalább az én szívemben semmi sem mozdult meg, -mikor őt megláttam; pedig azt mondják, hogy valami magnetizmus van az -apák és a fiak között. - -Thaddeus nem feleselt tovább a báróval; felvette a székről háromszögletű -kalapját, palástját karjára ölté s mutatta, hogy menni akar. - -A báró megfogta a karját. - -– No, no, no, tisztelendő uram, mire való ez a hirtelenkedés? Minek már -ez a harag? Hiszen ha kivánja, okosan beszélek; hanem erről a tárgyról -nem lehet okosan beszélni. Kegyelmed most itt akar engem hagyni és menni -Kassára, és felfedezni az egész tévedést és Viktor úrfit kiszabadítani a -tömlöczből. No ugyebár azt akarja? - -– Nem tagadom. - -– De lássa, azt ne cselekedje. Az bolondság, az nem tudományos férfihoz -illő dolog. Tisztelendő úr ismeri a mythologiát, tudja belőle Epimetheus -historiáját, meg a Pandora szelenczéjét; no lássa, ilyen Pandora -szelenczéje az, a mit tisztelendő úr ki akar most nyitni. Tanuljon -Epimetheus példájából. - -– Én csak Krisztus példájából kivánok tanulni, szólt Thaddeus, kivonva -kezét a báró úréból. - -Kadarkuthy útját állta s nem eresztette ki az ajtón. - -– Tisztelendő uram, lássa, kegyelmed nem tudja, hogy mit cselekszik? A -ki a veszett kutyát kiszabadítja a kalitkájából, a ki egy bepecsételt -levélben átküldi egyik országból a másikba a pestist, a ki egy gyilkost, -gyujtogatót megszöktet, az okosabb dolgot cselekszik, mint a ki az én -fiamat kiszabadítja arról a jó helyről. Meg fogják azt siratni százan, -meg fogom siratni én, de senkisem fogja jobban megsiratni, mint -kegyelmed maga. Hagyja őt ott, ne avatkozzék a mi ügyünkbe… - -A furcsa kis ember összetett kézzel s valódi buzgalommal könyörgött -Thaddeusnak, a mi őt csak még furcsábbá tette. - -Thaddeust nagyon felháborítá e jelenet. Ő is képes volt saját fiát -tömlöczbe adni azért, a mit mások ellen vétett; de szivében megsiratta; -de együtt szenvedett vele; – hanem arról, hogy valaki becsukassa a fiát -azért, a mit saját apja ellen vétett, s tréfát, gúnyt űzzön belőle, az -meghaladta a gonosznak azt a mértékét, a mit puritán érzelmei képesek -voltak felfogni. Hanem hiszen báró Kadarkuthy furcsa ember; ez sokat -megmagyaráz s fölmenti az embert attól, hogy tettei fölött -szörnyűködjék; de egyúttal attól is, hogy vele vitatkozzék. - -Thaddeus még egyszer ajánlotta magát és komolyan mutatta, hogy menni -akar. - -– Csak még egy perczig maradjon, tisztelendő uram, valamit akarok -mondani (– egyik kezével megfogta a tisztelendő úr tógája elejét, a -másikkal bizonyított); lássa, engedjen magának egy okos szót mondani: – -hátha én adnék a sárospataki collegiumnak negyvenezer forintot? - -– Micsoda? szólt szemet meresztve Thaddeus. El nem gondolhatta, hogy mit -akar ez megint? - -– Meg egy szép arany billikomot ezüst korsóval a k...i úrasztalára. - -– Mi oknál fogva? - -– Van egy igen szép állatgyűjteményem, bibliothecam is, nevezetes -tárgyak physicum muzeum számára. - -– Nagyságos uram, én nem értek semmit. - -– Hát én ezt mind oda ajándékoznám a k...i nagy gymnasium számára, a hol -tisztelendő uram lelkész; még új harangot is öntetnék az ecclesiának. - -Thaddeus mind jobban bámult és nem értett. - -Kadarkuthy még nagyobb tűzzel folytatta az árlejtést. - -– Holtom után pedig fundatiót hagynék három tanszékre, a hová azt -tisztelendőséged rendelni legjobbnak találná… - -– Köszönöm, köszönöm, de miért ennyi szép igéret? én nem tudom felérni. - -– Csupán azért, hogy hagyja a fiamat ott, a hol van. - -Thaddeus úr erre már komolyan felpattant: - -– Nagyságos uram! Farizeusok vénjének tetszik-e engemet nézni, a kit meg -lehet vesztegetni világi vagyonnal, hogy ne cselekedje az igazságot? - -– Hisz nem magáért, de hitének, feleinek előmeneteleért. - -Thaddeus puritán büszkeséggel felelt: - -– Az én hitem ne köszönje gyarapodását igazságtalan tettnek! - -– Gondoljon tisztelendő uram a nemes czélra. Ajánlataimban nem saját -hasznát mellőzi el, hanem a közönségét; az egyház, az iskola jóvolta az, -a mit kinálok tenyeremen nyujtva s amit kegyelmed kezemből kiüt; pedig -hiszen a mit kérek, az semmi. Nem kérem, hogy mondjon hamis -tanubizonyságot, hanem csak azt, hogy hallgasson el egy olyan titkot, -mely miatt most szenved egy ember, de ha ki lesz mondva, szenvedni fog -ötven. Hát van ebben valami? - -– Nagyságos uram. Nálam a czél nem szentesíti az eszközt; én nem vagyok -Loyola követője. Feleim tanuljanak boldogok lenni a szegénységben, -erősek a szűkölködésben s dicsekedjenek ne a gazdagsággal, hanem a -kitűréssel. Én részemről, ha Jeruzsálem felépüléséről volna is szó, és -az nem kerülne egyébbe, mint egy elhallgatott szavamba, mely egy -méltatlanul szenvedőt kiszabadít; és volna az a szenvedő fiamnak -gyilkosa: nem hallgatnám el azt, hanem kimondanám. - -Kadarkuthy boszusan toppantott lábával, de kezével mégis megszorítá -Thaddeus kezét. - -– Derék ember. Meg kell vallanom, hogy derék ember. Ostobaságot -cselekszik ugyan, de derekasan cselekszi. Azonban maradjon itt nálam -legalább egy napig. - -– Egy óráig sem, uram. Vétek volna tőlem minden elhalasztott pillanat, -melyben kötelességemet tenni elmulasztanám. - -– Hátha lovai ki vannak fáradva, kocsisát leitatták ez alatt? - -– Megindulok gyalog. Tanuló koromban úgy utaztam be az országot; nem -idegen ez előttem. - -– No azt még sem fogja tenni. Majd én befogatok magam. Ne féljen, jó -csendes lovakat adok, nem forgatják fel; csak addig üljön le nálam, míg -befognak. No üljön le hát; szentelje meg ezt az én istentelen -barlangomat. - -Thaddeus kénytelenül leült; a báró az ajtó felé ment, ott megállt és -felkaczagott. - -– De az mégis halálra nevetni való tréfa, hogy én saját lovaimon küldöm -be Kassára azt, a ki a fiamat ki akarja a tömlöczből szabadítani. -Tulajdon lovaimon! Én! Borzasztó nevetséges, ha elgondolom. - -Még odakinn is folyvást nevetett e furcsaságon. - -Néhány percz mulva visszajött; akkor egészen komoly volt az arcza; még -hangja is más volt, mint eddig, nyugodtan, érzéssel beszélt. - -– A hintó készen áll tisztelendőséged számára. Tehát csakugyan komoly -szándéka Kadarkuthy Viktort kiszabadítani? - -– Mondám. - -– Minthogy kegyelmed ezt fogja tenni, ime nézze, itt van egy levél. Öt -fekete pecsét van rajta; – ez a levél foglal magában valamit, a mi -tisztelendőségedre nézve igen nagy kincs; – iszonyú nagy, számokkal ki -nem fejezhető, mesés nagyságú kincs, – a Dárius kincse. Az ebben a -levélben van. Tetszik látni a külső feliratról, hogy én azt a roppant -kincset végrendeletben kegyelmednek hagyományoztam, hogy életében legyen -boldog általa; de már most neheztelek kegyelmedre és nem fogja azt tőlem -megkapni. Hanem azt cselekszem, hogy rábízom a kincset a k....i lelkészi -hivatalra azon hivatalos utasítással, hogy a midőn elhozza a nagy kaszás -gazdája azt az órát, melyben kegyelmednek is a learatott kévék számát -kell szaporítania, midőn lelkésztársai kezéből felveendi utoljára az -úrnak testét: akkor nyissák fel e levelet, adják át ezt a mérhetetlen -kincset, hogy lehessen annak birtokában néhány óráig, s elmondhassa, -hogy egy bolond ember jövendölése szerint, halála óráján volt -legboldogabb; – addig tessék szenvedni velem együtt, a mit az élet oszt -kegyelmesen. Nem tartóztatom tovább. - -Thaddeus meghajtá magát s egy perczig sem gondolkozott tovább a -mondottakon. Bolondság ez is, hasonló a többiekhez, mik a furcsa ember -fejéből származnak. - - - - -A VESZETT LÓ. - -A mi virágos keleti nyelvünk «veszett lónak» szokta az olyan embert -nevezni, a ki minden helyes ok nélkül nekirohan mindenkinek s -keresztül-kasul gázol ártón és ártatlanon; a kit, ha megharagított -valaki s azt hirtelen meg nem kaphatja, nekimegy egy másiknak, a kit -közelebb talál s azon tölti boszúját. - -Mint látszik, a veszett ló czím ilyenformán nem annyira megtisztelő -elnevezés, mint a mennyire következetes. - -Az ember, épen úgy mint a ló, arra van hivatva, hogy esze által tüntesse -ki magát s midőn e hivatását olyképen mellőzi, hogy az ész józan -kocsisságát megvetve, a szenvedélyek lódarázsa elől megriad s bősz -dühében eltépve az illem gyeplüit, a rendes kerékvágásból kiugrik s rúg -és harap, a kit elől utól talál, akkor nagyon méltán mondják róla azt, -hogy veszett ló. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Tisztelendő Gutai Thaddeus uram megérkezvén Kassára, sietett az alispánt -az általa tudvalevő titkokról informálni. - -Olyan köztiszteletben levő férfiú tanubizonysága rögtön segített az ifjú -Kadarkuthy veszedelmes állapotján, kinek legfőbb baja az volt, hogy -valami párbaj miatt, melynek halál lett a vége, ő kénytelenül álnév -alatt szökött Belgiumból Francziaországba; ott is tovább üldöztetve, -ismét más fölvett név alatt menekült Svájczba, úgy hogy tárczájában -négyféle nevű és leirású útlevelet is találtak, a mi még jobban -belekeverte a hinárba s annyira ellene bizonyított, hogy az öreg -Kadarkuthynak épen semmi sem állt volna az útjában azon pompás tréfa -kivitelére, miszerint Viktor úrfit ott üldögéltesse nemes Abauj vármegye -philanthropicus intézetében mindaddig, míg ő meghal s csak -végrendeletében nyilatkoztassa ki, hogy az bizony mégis az ő fia, hát -csak ereszszék szabadon: – hogy ha ez a tudós ember bele nem elegyedik a -dologba, s mint aféle tudós ember gyülölője levén minden élcznek és -anekdotonnak, ezt is elrontja komoly közbeszólásával. - -Már pedig valóban elrontotta. Önvallomása kideríté, hogy a kit az öreg -báró saját fiaként mutogatott a világban, az Gutai Lőrincz volt; s a -valódi Kadarkuthy Viktor igaztalanul ül ott, a hol az ember nem -mondhatja a «tessék leülni» kinálásra azt, hogy «köszönöm, nem fáradtam -el». - -A rehabilitált bárót aztán szabadon bocsátották; az öreg Kadarkuthyt -hivatalosan megpirongatták, a miért a törvényhatóságot készakarva -tréfálkozásokra használta fel; Thaddeus úrnak pedig elismerő szavakat -mondtak példás igazságszeretetéért, mely szerint inkább saját családja -szégyenét fedezte fel, hogy sem hallgatása által egy ártatlan embert -tovább is szenvedni hagyjon. - -Thaddeus úr még aznap, a midőn Kadarkuthy szabadon bocsáttatásáról -tudósíták, el is hagyta Kassát s sietett vissza saját városába. - -Keresztyéni alázatosságában nem óhajta alkalmat adni a kiszabadított -Kadarkuthynak arra, hogy megmentőjét hálálkodásaival halmozza el: nem -kivánt tőle semmi köszönetet. Még csak találkozni sem kivánt vele. Oh a -szellemaristokraták büszkesége határtalan. Nekik tetszik azon öntudat, -hogy eszük, jellemük, érzéseik által egy czímernemest lekötelezhettek, -oly adósságot hagyva rajta, a mit az sehogy sem tud nekik lefizetni. - -Thaddeus látni sem akarta Viktort; nem is lett volna rá nézve e -találkozás kedves. - -Hazament szépen; elővette szárított virágait s ha azokban kevés -vigasztalást lelt, benyitott legszebb eleven virágának szobájába; a -kinek akár magyarul, akár latinul hangzott a neve, legszebb volt rá -nézve az egész hazai flórában; a szép Lila; a szép Syringa vulgaris -Linnæi. - -Az egyszer utczán talált gyermek most paloták dísze lehetett; szépségét -valami megszentelő bűbáj emelte emberfölöttivé; szép lelke látszott azon -keresztül. Epétlen, haragtalan, önzés nélküli mindenki irányában. A -háznál mindenki iránt engedékeny volt, mégis mindenki azt tette, a mit ő -akart; Thaddeus urat szinte elkényezteté, pedig az is úgy élt, mintha -egyedül csak őt szolgálná. - -Úgy látszék, hogy meg akarta jutalmazni Isten a sokat érdemlett és sokat -szenvedett férfiut öregsége keserű napjaiért ebben az angyaljóságú -gyermekben, a kiben a jó öreg minden szeretete egyesült. Ezek a szelid -kék szemek voltak az ő vezércsillagai; ez az édesen csengő hang az -egyedüli szó, mely előtte arról beszélt, hogy a földnek is van még -valami öröme; annyira szerette őt a jó öreg úr, hogy még a templomban -is, mikor imádkozott, rajta feledé szemeit, mintha azt akarná látni, -hogyan adják tovább ez imahangokat az ég angyalai, a míg azok az Úr -zsámolyához eljutnak, együtt könyörögve gyarló halandókkal nem is ismert -bűnök kegyelmes bocsánatáért. - -Szinte haragos volt a jó öreg úr olyankor, mikor arra gondolt, hogy ezt -a szelid angyalt, ezt a martyrarczot valamikor el fogják tőle rabolni; -valami goromba kamasz megkéri, elveszi, fejére teszi azt az ostoba -prózai főkötőt; – s akkor ő nem lesz többé öreg nevelőapjának imádkozó -angyalkája, nem lesz többé az a lesütött szemű szent; nem lesz többé -olyan halavány az arcza; – ez a gondolat képes volt Thaddeust nagyon -megkeseríteni. - -Hanem hiszen messze van még az idő, a leányt még nem hallja senki titkon -sohajtani; még valami holdvilágos árnyék fekszik szivén abból a testvéri -érzelemből, melyet egykor Lőrincz iránt érzett. Hiszen Thaddeus maga is -úgy akarta azt, hogy egykor ebből több legyen, mint testvéri érzelem. -Hajh de ki várhatja többé a hajnalt, hogyha meghalt a nap! Mit ér az -elhalt ifjura gondolni többé s mit érne rágondolni, hogyha élne? Ő -elfeledte a legjobbat, a legszebbet; a kit családja neki szánt, a kiben -örömüket lelték volna, a ki által boldogok lettek volna mindnyájan, és -választotta magának azt, a kit gyűlölnie, a kire soha gondolnia sem -kellett volna; apja halálos ellenségének leányát, a vallásüldöző -gyermekét, a ki miatt aztán meg kellett halnia. - -Az ég akarta így. Az ég akarta, hogy az átokkal ütő kéz maga is sajogjon -az ütés után, mert rettenetes az: egy embernek fejét megsújtani az Isten -átkával s nem lehet az, hogy az iszonyúan verő kéz is ne fájjon azután. - -A nagy férfi nagyot bukott; sok nagy példa teljesült be rajta; és ime -Thaddeus most imádkozik azért, hogy ne érje Malárdyt több csapás; -maradjon meg neki az, a mije még megmaradt: csak egy fia van már -Malárdynak, egy édes fia, a ki őt nem szereti; nincs büszkesége, -hatalma, gazdagsága. Lám: ő neki sincs már, csak egy leánya, egy -fogadott leánya, a ki őt szereti, ez öröme, ez reménye, ez megnyugovása. -Oh idején van imádkozni az Istenhez, hogy ne teljesítse tovább az átkot. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -«Itthon a pap?» - -Ily rövid kérdés hangzott a kerti bejárat előtt, mely nagytiszteletű -Gutai Thaddeus uram szobájához vezetett. - -Thaddeus úr maga is hallotta a kérdést s gondolta magában: ejnye goromba -pimasz, hát én neked csak «a pap» vagyok. - -Még jobban mérgelődött azután, midőn hallá a felelet csengő hangját. - -– Dolgozószobájában van. - -Ez a szép Lilla édes hangja volt. - -(A neveletlen még attól a szép lánykától kérdezősködik ily otromba -hangon.) - -– Melyik az ajtaja? szól újra az elébbeni hang. - -Erre már nem jött felelet; a válasz hihetőleg néma intésből állt. - -Azután erős, sarkantyús lépések hangzottak s a lelkész ajtaját -kinyitották, minden előleges koczogtatás nélkül. - -A tudós ajtaja elég magas volt közönséges emberek számára, de a most -érkezett nevezetes ember mégis kénytelen volt meghajtani a fejét, mikor -belépett rajta, oly szertelen hosszúra találta őt kinyújtani az áldott -természet. - -A hosszú kezek és lábak embere szinte maga is látszott restellni termete -felmagzott állapotját, valami lanyha maga-elhagyás lógatta előre egész -alakját, minek következtében hanyagul előrehajlott, s mikor -fel-felütötte a fejét, mindig még egy fejjel nagyobbat látszott nőni. - -Az ember impertinens szőke volt, még pedig olyan serte hajlamokkal biró -hajjal, hogy azt hátulról sehogy sem lehetett becsületesen -összecsavarítani; mindenfelé álltak ki a szálak a czopfból, végződvén -mint egy nyűtt meszelő; az oldal hajbodrok pedig valószinűleg régen nem -levén felsütve, kiegyenesültek és meredtek, a merre nekik tetszett. A -képe meg volt borotválva; egy párszor a borotvával bele is metélve, -jeleül annak, hogy maga borotválkozott s igen türelmetlen borbélya volt; -az orra mellett hosszában egy régibb, de mélyebb vágás forradása volt -látható, a mit valószinűleg nem borotválkozás közben ejtettek oda. A -világos szőke hajjal valami kellemetlen ellentétet képeztek a sötét -szemek; úgy látszik, ez embernek saját alkatrészei is antipathiában -voltak egymással. Semmi sem volt azonban visszataszítóbb rajta, mint a -vastag, duzzatag ajkak, mik bestialis kifejezést adtak az egész arcznak -s valami ijesztő jellemet kölcsönöztek a szavaknak is, a mik keresztül -jöttek rajtuk. - -A jövevény még ehez valami idegen szabású öltözetet viselt, mely -állítólag finom kelméből készülhetett valaha, de most minden szennyes és -gyürődött állapotban volt. A nagy türemcsizmák kifényesítetlen, a fehér -szarvasbőr nadrág zsirfoltokkal tele, a bársony zubbony összevissza -törve, a hol valami fehérnemű fodrainak kellett kilátszani belőle, azok -nagyon régi találkozást emlegettek szappannal és tiszta vízzel, s a -gavallér még annyi figyelemmel sem volt a világ iránt, hogy begyűrje -azokat a kabátja alá. - -Nem, a jövevény nem sok figyelmet mutatott bárki iránt is. Nem mondott -sem jó napot, sem egyéb tisztelkedő szót a papnak; oda állt egyenesen az -arcza elé, hogy a csizmáik orrai egymást érték, s Thaddeus úr kénytelen -volt a nyakát felfelé görbíteni, hogy az arczába lásson, s akkor röviden -azt mondá neki: - -– Én báró Kadarkuthy Viktor vagyok. - -Thaddeus kissé visszahökkent. Bizonyára legelső gondolatja az volt: «no -már most értem, hogy az öreg báró miért nem szereti a fiát látni?» - -– Tessék helyet foglalni, monda azonban egész tisztelettel. - -Az ifjú úr le sem ült, nem is köszönte meg; a helyett még egyszer -elmondta: - -– Báró Kadarkuthy Viktor, s egyszerre egy fejjel magasabbra emelkedett. - -– Örülök, hogy szerencsém van, mondá Thaddeus; pedig sehogy sem örült, -azt hitte, hogy ez most megköszönni jött hozzá azt az erélyes -közbejárást, melynek folytán kellemetlen helyzetéből kiszabadult, s e -hálálkodást szerette volna kikerülni a jó úr. - -De nem hálálkodott a jövevény; másért jött; – miután mind a két hosszú -karján feljebb gyűrte a zubbonyújjakat, félrefordítá a fejét, s úgy -elfelé néző képpel kérdezé Thaddeustól: - -– Hol van az úrnak a fia? - -Thaddeus elbámult. - -– Nagyságos úrfi: kegyelmed a fiamat kérdezi… - -Most egyenesen felé fordítá a képét az ifjú óriás s nekimeresztett -szemekkel kérdezé másodszor: - -– Hol van az úrnak a fia? - -A lelkész lesüté szemeit és alig hallhatón rebegé: - -– Fiam – meghalt. - -Két csepp köny remegett fehér pillái alatt s nem tudott kicsordulni -szemeiből. - -Az ifjú úr nem ügyelt a könyekre. - -– Az nem igaz. Az csak mesebeszéd. Hol van az úrnak a fia? - -A lelkész megerősíté hangját s a fájdalom ihletével felelt: - -– Istennél van ő bizonyára, ha irgalmába bevette, és megbocsátá bűneit. - -– Pokolban van! kiálta közbe a báró. - -– Az az Úr dolga! szólt reszkető hangon Thaddeus. - -– Mit? Az én dolgom? kérdé amaz ingerülten. - -A pap szilárdul válaszolt: - -– Én Istent értettem «az Úr» alatt. - -– Ejh, nem kell nekem most papos komédia! kiálta a báró türelmetlenül, -nekem ne bibliázzon, hanem feleljen, hol van az a semmirekelő, -országcsaló, a ki nevemet bitorolta és a ki miatt esztendeig ültem a -börtönben?… - -A pap alázatosan felelt neki: - -– Elismerem uram, hogy ön méltán neheztel reá, hogy sokat vétett ön -ellen; de mégis kérem: ne illesse őt előttem becstelen nevekkel; én apja -vagyok s a mit vétett, azért bizonyára egy halállal mindent -megbűnhödött. - -A báró most még jobban dühbe jött. - -– Mit? még azt se mondjam róla, a mi őt megilleti? még gazembernek se -nevezzem? de fogom őt annak nevezni, és arczul fogom vágni, és megölöm; -megölöm az átkozottat! - -Az ember reszketett a dühtől, ökleit összeszorította, vastag ajkai -kifordultak és szemei körül villogott a fehére. - -Thaddeus most már nem félt tőle. Látta, hogy nem emberrel van dolga, az -ördögfélétől pedig nem igen rettegett. Nyugodt lélekkel vállára -veregetett Kadarkuthynak. - -– Nagyságos uram, azt meg nem öli kegyelmed többé. - -– Mit mond az úr? rikácsolá ez embertelen hangon. - -– Mert ha meghalt, akkor már halva van; ha pedig élne: kezének egy -ütésével úgy összezúzná önt, hogy soha sem lenne önből többé ember. - -Már ezt az utolsó mondást nem valami malasztteljesen ejté ki Thaddeus -úr, hanem egy haragvó és büszke apa indulatos hangján. - -Kadarkuthy elsápadt, perczre még vastag ajkai is elkékültek; mikor meg -akart szólalni, egészen el volt rekedve, alig találta meg a hangját. - -– Hol van tehát? - -– Háromszor mondám, hogy meghalt. - -– Ki látta őt meghalni? - -– Én magam… - -– A hol van ni. Szép kis tanubizonyság. Ön maga bizonyít a mellett, a -mit mond, ön elrejtette a ficzkót, ön halálhirét terjesztette, hogy -megszabadítsa a büntetéstől, a bosszúállástól; de én nem hagyom magamat -bolonddá tétetni: én akarom tudni hol van? ki akarom húzni gyáva -rejtekéből és keresztül akarok rajta menni kardommal, a szívén -keresztül. Egy esztendeig ültem a börtönben, egy esztendeig mindennap -arra gondoltam, hogy mikor kiszabadulok: veszszek meg, ha addig ruhát -váltok, a míg azt a kalandort meg nem öltem. - -– S ha azon kalandornak apja önt ki nem szabadítja onnan, még sokáig -gondolkozhatnék nagyságod azon a helyen. - -Ez nem fegyverzé le a dühödtet, csak megátalkodottságát nevelte. - -– Hiába példálódzik; az önnek kötelessége volt, a mit én meg sem -tartozom köszönni; ha azt mondták az úrnak, hogy én az az ember vagyok, -a kit valami által ki lehet engesztelni, akkor rosszul ismertették meg -velem. - -– Nem mondták azt; szólt Thaddeus keserűn; önnek édes atyja előre -figyelmeztetett, hogy hallgassak el, mert ha ön kiszabadul, legelőször -is nekem lesz vele bajom. Látja ön, hogy olyan embertől kaptam intést, a -ki önt igen jól ismeri; és én azért mégis kiszabadítám önt. - -– No hát már most ne csodálkozzék rajtam, szólt az ifjú Kadarkuthy, -mintha a pap mondásának ez volna a logicai menetrendje. Tudja, hogy -kivel van dolga, beszéljen röviden. Adja elő nekem a fiát; mondja meg, -hova dugta el? mert én addig el nem megyek innen. - -E szóval leült egy nagy, spanyolnáddal font karszékbe az úrfi. - -A lelkész lenézte végig, s azzal hidegen válaszolt: - -– Ha meg nem unja magát a házamnál nagyságod. - -Azzal ő is leült iróasztala mellé, s elkezde tudós phlegmával irni, még -pedig az ifjú báró boszantására arabs verseket póklábbetűkkel; a ki -tehát azzal sem ingerelheté a tudóst, hogy asztalára könyökölve az -irásába nézett; nem ismerhetvén meg belőle semmit. - -E perczben halkan félig kinyilt a mellékszoba ajtaja s egy pillanatra a -szép Lilla tekintett be a lelkész dolgozószobájába. - -A szegény gyermek hallotta a heves vitatkozás zaját, bár annak szavait -nem veheté ki s a mint egyszerre elcsendesültek, az a félelmes -gondolatja támadt: vajjon nem ölte-e meg nevelőatyját ama különös -idegen? A mint azután első tekintetre meglátta őket csendesen ülve -egymással szemközt az iróasztal mellett, zavarultan visszahuzódott s -becsukta az ajtót. - -Kadarkuthy hirtelen térdére csapott és felállt sebesen; szinte félő -volt, hogy fejével átüti a padlatot. - -– Ki volt ez? kérdezé Thaddeustól; nagyobb udvariasságból tenyérrel ütve -arra a nagy kutyabőrös foliansra, a miből a tisztelendő úr másolt. - -– Ez? felelt a jó úr tudós szelidséggel; Izmael Asmai, hires arab költő; -az Abner életének koszorús irója. - -– Az ördögökbe! nem ezt a kutya könyvet kérdezem, hanem azt a leányt, a -ki itt benézett. Leánya az úrnak? - -Thaddeus büszkén nézte végig a kérdezőt; ennél a pontnál nem lehetett -vele tréfálni: nem volt semmi hajlandósága elejétől végig mindent -elmondani az ifjú úr kérdésére; nagy szárazon azt felelé neki: «az». - -– No akkor elő fogja az úr egy hét alatt állítani a fiát! szólt ez -odahajolva hosszú termetével a lelkész füléhez; azzal vette a -háromszegletű kalapját, s megindúlt. Az ajtóból még egyszer -visszanézett, fenyegető szemöldrángással intve a pap felé, s azzal egy -lépéssel kilábtózott az ajtó hármas lépcsőjén, be sem téve azt maga -után. - -Thaddeus sem sietett őt kikisérni; egyik sem köszönté a másikat; de a -tudós mégis mondott annyit utána, mikor már nem látta: - -«A veszett ló!» - - - - -BAJCSY ALISPÁN. - -Szinte látom, mint csóválja sok ember a fejét, mikor azt olvassa, hogy -egy időben a tekintetes karok és rendek, úgy hozván a dolgok rendi -magával, megválasztották a candidált csizmadia-czéhmestert -alispánjuknak, – s mondogatja magában, hogy ez mégis egy kissé erős, s -hogy az a veszett poéta, a ki ilyenekben töri a fejét, mégis nagyon -sokat feltesz olvasói jóakaratáról, a mikor ilyen merész eredmények -kikerekítésébe bocsátkozik s alkalmasint azt akarja kitudni, hogy meddig -nyúlik a publikum hite? - -Azért rendén találom meggyónni egész lemondással, hogy e merész fordulat -az általam leírt eseményekben, valamint az egész történet vázlatának -alapvonalai nem tartoznak a képzelet világába. - -Való az, hogy ilyen átok egyik hazai városunkban kimondatott. - -Való, hogy azt fájdalmas szenvedés követte. - -Való, hogy egy napon a legintelligensebb megye rendei megválaszták nemes -pártbuzgalomból a nekik candidált csizmadiamestert megyéjük első -hivatalnokául. - -És a fenmaradt szájhagyomány hozzá teszi azt is: hogy soha buzgóbb és -igazságosabb tisztviselője nem volt a megyének, mint Bajcsy uram. - -Sokan fognak még emlékezni arra az ódon adomára, a mit e sajátságos -férfiúról hallottak apáink s elmondogattak nekünk, s a mit mi lassankint -el fogunk felejteni; egy laconikus rövidségű itélet ez, mely hosszasan -csürt-csavart világos adóssági pert e sorral rekeszt be: «liquidum est -debitum, solvas, ebadta, punctum». Még azt is hozzá teszik, hogy a -veszedelmes rövidségű itéletet a királyi tábla is helybenhagyta, -ilyenforma záradékkal: «sententiam vicecomitis, excepta voce ebadta, -approbari». - -Nekünk csak furcsa adoma volt ez, a min juratus korunkban nevettünk tán -egyet, s nem sok gondunk volt a korra, melyet az néhány szóval úgy -jellemzett. - -Most vegyük ezt úgy, mintha regény volna. - -Ne kérdezzük, vajjon igazán Bajcsynak hítták-e azt a kézművesből lett -alispánt, a ki ez itéletet hozta? hatalmas úr volt-e az, a ki ellen ez -itélet szólt? Malárdynak hítták-e azt? vagy ez a név is más volt? Gutai -Thaddeusnak hítták-e a papot, a kinek keze oly súlyosan esett le a -büszkék fejére?… őrizkedjünk a lélekidézéstől… hagyjuk pihenni azokat, a -kik már végig játszották tragédiájukat. - -Nekem pedig bocsássanak meg az elmult idők halkan beszélő árnyai, ha -csendes susogásaikat ellesve, azokból tanulság végett az élőknek némelyt -kifecsegek. - -Hiszen a csendes parochialis házban nem susog már Gutai Thaddeus uram -selyem stolája, midőn két kezét hátratéve, végig sétál szobájában, s -midőn félretekint, mindig úgy tetszik neki, mintha azok a képek ott a -fekete rámákban akkor kapnák el róla egyszerre szemeiket s változnának -komoly merev festményekké: neje, a jó öreg asszony, és fia, a deli ifju; -két megsiratott halottja… - -Hiszen nem peng már Bajcsy uram sarkantyúja a megyeházi folyosók márvány -koczkázatán, nem csattog parancsoló hangja a tág boltozatok alatt, -szépen elegyített magyar és diák szavakban. - -Hiszen nem dobog már a megbukott nagy férfi a vágó-utczai szögletház -kertjében; köröskörül járva és nézve, hogy nő a fű, a bimbó, és újra -visszatérve és újra nézve, mekkorát nőtt azóta, és nem felelve semmi -kérdésre és nem kérdezve senkitől semmit. - -Mákosné asszonyom sem hordja már a hírt a piaczról a megyercs-utczába, s -a gombai töltésről a győri Dunasorra; sőt, a mit csaknem vakmerőség -kimondani: erről a rossz mulatságról még életében leszokott. - -Ha lehet szavaimnak hinni, a dolog ekképen történt: - -Mákosné asszonyom, a mióta szomszédura a megyercs-utczai kis házból a -nagy megyeházba átköltözött, szinte minden reggelenkint ellátogatott a -vármegye házához – magát kibeszélgetni. - -Ott ugyan eleitől fogva meg volt hagyva mindenféle őrt álló léleknek, -hogy mikor ilyen és ilyen asszonyság jön az alispán látogatására, azt -soha se ereszszék be hozzá, hanem az Mákosné asszonyomat nem zavarta -meg; előfogta az ügyesbajos embereket a folyosón, kihallgatta, -elmondatta magának a panaszaikat; ő is közölte velük a magáét; -meglátogatta a porkolábnét, attól kitudott mindent, a mi kívül-belül -történik, azután nekiment a kapuban álló strázsának, azzal intézte el a -vármegye dolgait, egy szóval mindig talált emberre, a kivel -kibeszélhesse magát s az is jól esett neki. - -Egy napon azonban a szokottnál is nagyobb rimánkodással esedezett a -palotás hajdúnak már korán reggel, mikor az még az ezüst sarkantyús -csizmákat tisztította, hogy bocsássa be őt az ő tekintetes komája -urához, hiszen bizony rövid ideig fog neki alkalmatlanságára lenni, nem -is kívánja a drágalátos idejét rabolni, hanem az alatt, a míg a csizmáit -felhúzza, meg a míg borotválkozik, kegyeskedjék őtet kihallgatni, mert -bizony veszedelmes dolgok nyomják az ő szívét. - -A hajdú könyörült rajta, s Bajcsy megengedte, hogy Mákosné asszonyomat -bevezessék hozzá, de kössék jól a szívére, hogy úgy elmondjon egy -óranegyed alatt mindent, hogy abból semmi hátra ne maradjon, mert a mint -üti a kilenczet, az alispán megy az ülésbe s ott hagyja őt a faképnél. - -Bajcsy uram különben nem szokott ilyen goromba lenni az emberekhez, de -mikor Mákosnéról volt szó, mindig az jutott eszébe, hogy az a némber -bizonyosan tele beszélte már valamennyi hajdú és hajdúné lelkét azzal a -hazugsággal, hogy őt Bajcsy uram el akarja venni, vagy legalább el -akarta venni valaha, vagy még el is veheti talán, s e gondolat -fellázasztott szívében minden emberi indulatot; Mákosné emléke kegyetlen -fenevaddá, despotává volt képes átváltoztatni a különben derék férfiút. - -– No mi a baj, nagyasszony? hát miért jött? mondja el. - -Bajcsy alispán hangja nem volt nyájas, mikor azt kérdezé. Aranyzsinóros -dolmány volt rajta, nyusztprémes panyóka mentével; jobb kezében tartotta -kócsagos kalpagját, s nagy aranyhüvelyes kardra támaszkodott a ballal. - -Mákosné asszonyom így sem ijedt meg tőle; odament hozzá, s mielőtt -Bajcsy uram védhette volna magát, kezet csókolt neki, a mi a derék -férfiút tökéletes zavarba hozta. - -Bajcsy alispán erre a gorombaságra megint nem volt elkészülve. Azt várta -inkább, hogy Mákosné asszonyom confidenskedni fog, a hajdani szomszédság -előjogait használatba veszi, alkalmatlankodik; azt eszében sem forgatta, -hogy lehet Mákosné asszonyomnak még kellemetlenebb oldala is: az -alázatosság és rettenetes tisztelettétel minőségében. - -– Ugyan mi jut eszébe a nagyasszonynak! kiálta fel a derék úri ember, -kezeit lehető magasra felkapkodva, hogy a nagyasszony el ne érhesse; én -nekem kezet csókolni! - -– Oh kérem alázatosan, szólt a nagyasszony megjuhászodott orczával, -tudom én, hogy mi az illendőség, mi a becsület-tudás? tudom én, hogy a -tekintetes viczispán úr orczája előtt hogyan kell megjelenni? Most már a -tekintetes viczispán úr életnek és halálnak ura s a ki hozzá közeledik, -meghajtsa a térdét, megalázza az orczáját. - -– Tisztelem a nagyasszony eloquentiáját, vágott közbe Bajcsy alispán; -nagyon örülnék rajta azonban, ha valami fontosabb tárgyra vergálna; s -elmondaná breviter et confuse, hogy miért jött? akként, hogy én is -bebizonyíthassam, miszerint jelen állásomban sem szüntem meg jóakarója -lenni, s ha favorom által valamit segíthetek, nem fogom megtagadni az -indultusomat. - -– Oh bizony kérem, kedves komám uram, – ezerszer engedelmet kérek, -tekintetes alispán urat akartam mondani, de mindig rájár a nyelvem… - -– Jól van, jól. - -– De bizony nagy bajban jöttem; nem is a magam bajában, Isten mentsen -meg: azzal nem fárasztanám a tekintetes alispán urat; én soha sem -törődöm a magam bajával. - -– Tudom biz azt, mindig a más dolgával vesződik. Elég baj az. - -– De mikor olyan nagy emberek, nagy familiák veszedelme forog feljül, -tekintetes komám uram: a mi bizonyosan minden embert megszomorít; -kicsinyt avagy nagyot. - -– Miféle nagy familiák? - -– Könyörgöm alázatossággal kegyes engedelmét, ne tessék megharagudni, -hogy olyan bátor voltam; hanem hát én magam sem tudom, hogyan vagyok -kiválasztva az én uram teremtőmtől arra a czélra, hogy minden -szerencsétlenséget nekem kell megtudnom legelőször… - -– Már megint szerencsétlenség! sóhajta fel magában Bajcsy alispán. Kit -öltek meg hát? mondja el hirtelen. - -– Jaj bizony még nem öltek meg senkit; de nagyon közel vannak hozzá, -hogy szörnyűségeket míveljenek; ha csak a tekintetes viczispán úr -hathatós erejével meg nem akadályozza valamiképen. - -– Beszéljen. - -– Tehát, mint mondám, nagy bajok fenyegetnek nagy familiákat, kettős baj -két nagy familiát, még pedig egyik a volt tekintetes viczispán úré, a -másik a nagytiszteletű Gutai Thaddeus uramé. - -– Hm. A nagyasszony tudja azt jól, hogy a nagytiszteletű úr causái engem -mindig interessálnak. - -– Igen is jól tudom; épen azért jöttem egyenesen csak ide, még senkinek -sem beszéltem felőle, de nem is merném elmondani. - -– Valami mendemonda lesz megint. - -– Saját szemeimmel láttam, saját füleimmel hallottam az egész esetet. -Tetszik emlékezni tekintetes jó uramnak arra a hórihorgas drómó emberre, -a ki egy pár nap óta itt jár városunkban? - -– Miféle drómó emberre? - -– Nem tudom én, miféle ember; báró, vagy pojácza, vagy micsoda? Egyik -azt mondja, hogy medvetánczoltató, másik meg azt, hogy mameluk herczeg; -elég az hozzá, hogy valami idegen bolond ember. - -– Úgy? Az egy báró. Miért mondja a nagyasszony bolond embernek? - -– Hát mert olyan, mint a bolond; úgy jár az utczán, mint a bolondok -szoktak; hosszú is hozzá; azt bizony megnézi minden ember, még a -gyerekek is futnak utána; aztán a minap hogy szembe találkoztam vele az -utczán, csakhogy rátaláltam nézni, beletaszított a csatornába; kérem -alázattal, az egész czipellőm elmerült bele. A minap meg a «Fekete -sas»-ban úgy ütötte pofon a szolgát, a ki nem sietett neki kinyitni az -ajtót, hogy elájult bele; másszor meg a piaczon összeveszett egy kásás -kofával, hogy meri neki kínálni a köleskását, s úgy borította a fejére -az egész paprikás szakajtót, hogy maig sem lát szegény asszony az egyik -szemével; a Matyusné szép kuvasz kutyáját meg, a miért utána ugatott, -pisztolylyal egyszerre agyonlőtte, azután meg kiment a vág-dunai dobogó -hídra, s ott annak a szélső karfáján ment végig, mint valami kötélen -tánczoló komédiás, hogy a kik nézték, a hajuk szála is az ég felé -meredezett, s még ő szidta az embereket, a kik intették, hogy ne -kisértse az Istent; hát nem bolond az ilyen ember, a ki ilyeneket -cselekszik? - -Bajcsy uram nem czáfolta meg a kérdést, csak annyit mondott rá, hogy -vajjon mi baja van azzal a nagyasszonynak, ha valaki épen a feje tetején -jár is? - -– Nem terhelném vele a tekintetes urat, bizony igazán mondom, ha csak a -mult este olyan szörnyű eset nem történt volna, a mire rá sem merek -gondolni. Hallgassa csak meg, tekintetes komám uram, mert jobb helyen -nem is beszélhetném azt el. Hát úgy volt az, hogy én bizony egy kicsit -meglátogattam délután a Tóth Jánosné komámasszonyt, beteg volt szegény; -lelte a hideg, de már jobban van; ott bizony mi sokáig elbeszélgettük az -időt s azon vettük észre, hogy este lett. Már most siethetek haza, -mondék, s úgy is tettem. Tetszik tudni, tekintetes komám uram: a Tóth -Jánosék ott laknak a vár alatt, én még most is ott lakom a -megyercs-utczán; hát hogy rövidebb úton haza jussak, egyenesen átvágtam -az anglius kerten; hogy majd a klastromon át a barátok utczájára, a -pápista iskolán keresztül meg a szombati-utczára jutok s hamarább otthon -leszek. Sötét volt már, egy pár közlegény katonánál egyéb nem járt az -anglus kertben, én bizony féltem magamban egy kicsit, s szinte jól -esett, mikor a csavargós úton láttam valakit szemközt jönni felém. A biz -a tisztelendő úr fogadott leánya volt, a szép kis Lila. Megállítottam: -«ugyan lelkem hova megy ilyen egyedül?» A tisztelendő úr valami -pilulákat küldött általa épen a Tóthné komának. Ilyen a tudós ember, -elereszti azt a fiatal leányzót magában: «de hát nem fél itt járni?» -Mitől félnék? felelt a leányka nagy ártatlanúl; nekem semmim sincs, a -mit elvegyenek tőlem. – Milyen együgyű felelet ez már! No ezt így nem -ereszthetem egyedül magában, gondoltam, még valami baj történik rajta s -visszafordultam, hogy majd elkisérem a Tóthékig, úgy is el vagyok már -késve; hát a mint a czélba lövő dombnál befordulunk, egyszer csak elénk -toppan az a félbolond nem tudom én kicsoda. Részeg volt-e, bolond -volt-e? egyenesen elénk állt és ránk kiáltott, hogy álljunk meg, s azzal -Lila leánynak megfogta mind a két kezét szemtelenül. Én elkezdtem -kiabálni: «hallja, bocsássa azt a lyányt; tisztességes leányzó az, a -nagytiszteletű úr leánya!» de a veszett ló rám se hallgatott, hanem -egyre a Lila szemei közé nézett azokkal a kigyó forma szemeivel s fogta -mind a két kezével a leányt, a ki, mintha eszét vesztette volna, sem -mozdulni, sem kiáltani nem tudott, hanem csak megnémult és nézett rá -vissza. Az istentelen vad ember akkor ezt mondta neki: «hol van a -testvéred? mondd meg, hol van a testvéred, hol a pap fia? mert ha meg -nem mondod, megcsókolom az orczádat itt az utcza közepén s akkor majd -előjön a ficzkó, ha még lélek van benne». - -Bajcsy uram kezdte a kardja tokjával verni a padlót: nem tudott -kegyelmed kiáltani? - -– Könyörgöm alássan, de bizony kiáltottam: gyilkost, haramiát -kiáltottam. Szidtam, akasztófáravalóztam azt a hórihorgast, még a -haczukáját is elhasítottam, de még sem tudtam volna kiszabadítani kezei -közől azt az ártatlan vergődő galambot, ha csak egyszerre egy fiatal -ember, mint a parancsolat ott nem terem, s meg nem ragadja a hosszú lábú -szörnyeteg nyakravalóját, mire az egyszerre kénytelen volt elereszteni a -leányzót, mert egészen hátra tántorodott az erős taszítás miatt, úgy -meglökte az a derék fiatal ember, hanem azután ő is megragadta emezt, -megfogták egymást mind a ketten s egy ideig nem szóltak egymáshoz -semmit, csak néztek egymás arczába, úgy szikráztak a szemeik; azután meg -egyszerre elkezdte mind a kettő a másiktól azt kérdezni: hogy mit akar? -a mire egyik sem felelt. Én megijedtem, hogy itt most mindjárt -emberhalál lesz, s megkapva az elbágyadt leányka kezét, futottam vele -tüskön-bokron keresztül, addig meg sem álltam, míg a piaczra ki nem -értünk, akkor tekintettem csak vissza; hát már akkor mind a két férfit -láttam az angolkertből békességesen kijönni, a kerítésnél még szóltak -egymáshoz valamit, azzal egymásután elmentek a part felé. Azután -hazavezettem a kis Lilát, szegényke inkább halott volt, mint élő, csak -arra kért, hogy senkinek se szóljak e felől, a mi történt, és kivált -hogy azt meg ne mondjam senkinek, ki volt az a megmentő ifjú? - -Bajcsy alispán mély komolysággal kérdezé: - -– És nem mondta el kegyelmed ezt senkinek? - -– Egy szót sem ejtettem ki tekintetes komám uramon kívül senki fia -előtt. - -– És ki volt az a megmentő fiatal ember? - -– Azt is csak a tekintetes komám uramnak vallom meg: az bizony senki sem -volt más, mint tekintetes Malárdy úr fia: Kálmán. - -Bajcsy alispánnak olyan jó szivós arcza volt, mely nem engedte a -meglepetéseket észrevétetni. - -– Azért törekedtem olyan erőszakosan tekintetes komám urammal beszélni, -folytatá a rosszhírhordó asszonyság; mert már most mi lesz ebből? Én az -én asszonyi rövid eszemmel csak úgy okoskodom, hogy az a fiatal Malárdy -abba a tisztelendő úr Lilájába szerelmes, különben miért kisérgette -volna a leányzót alattomban nyomon s miért esett volna oly dühösen neki -annak a hóbortosnak? Azután meg azt is elgondoltam, hogy ezek a fiatal -urak nem azért váltak el olyan csendesen, mintha kibékültek volna, sőt -inkább ezután akarnak még csak összeveszni; hallom, hogy az a galiba -ember mindenkit azzal ijesztget, a kire megharagszik, hogy kihivja egy -szál kardra; mikor még a Fábián András sógort is kihivta egy szál -kardra, a miért nagyon megtalálta csudálni. Mi lesz már most ebből, ha a -tisztelendő úr és a Malárdy tekintetes úr megtudják a veszedelmet? Ha -nem volt elég, hogy Gutai uram fia és Malárdy úr leánya egymás miatt -veszének el, még azt is meg kell nekik érniök, hogy Lila miatt -elveszszen az a derék ifjú ember s egymás miatt tőből kiromoljon két -olyan nagy tiszteletreméltó család? Én bizony nem tudom, hogy mit -cselekedjem? Ha hallgatok, abból is veszedelem támad, ha beszélek, abból -is az támad; azért gondoltam azt ki, hogy elmondom tekintetes komám -uramnak az egész dolgot, tegyen benne saját tanácsa szerint, a hogy -legjobbnak találja. - -Bajcsy ismerte az eset előzményeit s annál jobban értette annak -folyamát. - -Odament Mákosnéhoz és megszorítá a nagyasszony kezét. - -– Nagyon köszönöm a nagyasszony szívességét ebben a dologban. A -tudomásúl vetteket illő helyen használni fogom. Még egyszer köszönöm. - -Azzal beszólítá az ajtónálló hajdút s parancsot adott neki, hogy vezesse -le Mákosné asszonyomat és mutassa meg neki a numero négyet, azután ismét -kisérje fel tisztelettel. - -A numero négy nem volt egyéb, mint egy földalatti börtön, melynek -ezúttal nem voltak ember lakói, s mely épen csak egy kis arasznyi -ablakon át kapott világot egy ölnyi magasból. Mákosné asszonyom el nem -tudta gondolni, hogy mit mutogatnak neki azon? - -A hajdú onnan ismét felvezette a nagyasszonyt az alispánhoz. - -Bajcsy uram szeliden kérdezé tőle: - -– Látta a nagyasszony azt a szomorú helyet odalenn? - -– Igen is láttam, tekintetes komám uram. Jól tetszett mondani, hogy az -nagyon szomorú kvártély. - -– Valóságos pincze, másfél ölnyire van a föld alatt. - -– Nem hiszem, hogy patkányok ne lakjanak benne. - -– Sőt a kigyó is megterem. - -– De úgy-e bár, oda már nem szállítanak mostan rabokat? - -– Az én alispánságom alatt nem volt lakója; és reménylem is, hogy soha -sem lesz; hanem – – ha kegyelmed, édes kedves Mákosné komám asszony, -ezekből a dolgokból, a miket nekem most itt elmondogatott, csak egy -drága szót is eltalál mondani akármiféle teremtett állatnak, akkor -fogadom hitemre, hogy a numero négynek támadni fog állandó lakója, és az -senki sem lesz más, mint kegyelmed maga. Isten hirével. - -A jámbor nagyasszony maga sem tudta, hogy jutott ki az ajtón át a -folyosóra, a folyosóról az utczára, úgy megrémült ez utóbbi szavaktól: -soha sem látta az ő kedves Bajcsy komáját ilyen rettenetesnek. - -Nem is ment többet a vármegyeház tájékára még véletlenből sem, hanem -kikerült neki a szomszéd utczába, s ha valaki kérdeni találta, hogy mi -újságot tud, csak sóhajtott és szájára tette a kezét, mint a kinek -nyomja valami a szívét, de erős lakat van a száján. - -Igy teljesedett be rajta, hogy még világi életében elszokott a rossz hír -hordozásától. - - - - -A FELLÁZADT FIU. - -A mint Malárdy megszünt alispán lenni, csoporttal jött rá a -balszerencse. - -Rangbeli bukásának leggyorsabb következménye volt a teljes vagyoni -felbomlás. - -Már régóta fölözték kiadásai jövedelmét; a pompa, mit a Malárdy név -chimærája követelt maga körül, lassankint felemészté a roppant birtokot; -a fény, mely a Malárdy kastélyt ellepte, lassan égető láng volt, mely -azt porrá tette. - -Malárdy nem gondolt arra, hogy ez valahol végződni fog. Azt hitte, -családja mindig folytatni fogja azt a hatalmaskodást, melynek örökös -birtokában volt. Ő is nagy adósságokat vett át apjától, miket sohasem -fizetett ki; fia is győzni fogja azt tovább. A Malárdy név nagysága, a -fényes birtok, a korlátlan hatalom és rang eltakarják a rossz lábon álló -gazdaságot, a halmozott tartozást, a közpénztárak hiányait. - -A hatalmas úr a közpénztáraknak is tartozott. Elég elbízott volt azokból -akárhányszor nagy összegeket kivenni; tudta, hogy bármely perczben -helyre teheti azokat. - -A mint azután hivatalát s vele az addig gyakorolt befolyást elveszté, -megjelentek eddig senkitől sem sejtett hitelezői; mikor a hír kivitte a -piaczra összegyűlt adósságai mennyiségét, az emberek elszörnyedtek -rajta. Kérdés volt, hogy a Malárdy-birtokok képesek-e azt fedezni? - -S még az nem volt a legnagyobb baj. Hiszen ha minden vagyonát elveszté -is, még ott maradtak felesége jószágai, azokban is úr lehetett: nem -olyan nagy úr mint eddig, de független, magáéból bőven élő uraság. - -Ámde voltak titkos adósságok, miket nem volt szabad a közhirnek -megtudni: a közpénztárakból kivett összegek. Azokat helyre kellett -tenni, mielőtt a számadoltató bizottmány rájuk teendé kezeit. Malárdy -kénytelen volt kétségbeesett helyzetét megvallani neje előtt. - -A derék asszonyság nem tett szemrehányást férjének, rögtön elutazott -jószágaira, zálogdíjt vett fel rokonaitól birtokai legnagyobb részére, a -többit haszonbérbe adta, s mire férjének a pénztárakat át kelle adni, -kezében volt a pénz, a mi azokból hiányzott. - -Malárdy sírt, midőn a derék asszony azokat kezébe adta. - -– Feleség: azt teszi, hogy fele segítség; szólt hozzá a nő vigasztaló -hangon, aztán első dolog a becsület. A te becsületed pedig az enyim is. -Légy erős. Összevonulva élünk ezután, de megélünk; van még egy szép -házam Komáromban, azt kicsinosítjuk, ellakhatunk benne; szép kert van -mögötte; az többet ér egy kastélynál. Majd én vezetem a kiadásokat s a -mi jövedelmünk van, megtakarítok belőle évenkint még ezer forintot is; -apródonkint így visszaváltogatjuk jószágainkat s nem szorulunk az Isten -kegyelmén kívül senkire. - -Malárdy megölelte nejét és nem szólt semmit. – Azután is nagyon keveset -szólt ő. Egész nap is elmult, míg valami szavát lehetett hallani. Igen -türelmes ember lett; be hagyta magát költöztetni a kis házba ott a -gombai töltésen, odaült az asztalhoz, ha tálaltak, nem kérdezte, mi az -ebéd? s felvette a ruhát, a mit ráadtak, nem kérdte: jól áll-e? - -Malárdyné maga volt a konyhán, maga volt a mosóteknőnél; ő vasalt, ő -gyomlált a kertben, s varrt az egész házra. Délelőtt ha meglátogatta -valaki, ott találta a sodródeszka mellett, a mint nyujtotta a tésztát; -délután rokkáján ült, szolgálói között, kikkel versenyt font; és mesélt -nekik, hogy el ne aludjanak: olyan szép fonalat tudott ereszteni, mint a -selyemszál s olyan szép meséket mondott, hogy az ember éjfélig -elhallgatta volna. - -Teheneket is tartott otthon, azoknak a tejét jól fizették a városban, a -begyűlt pénzt megtakarította szépen, baromfira sohasem költött, azt mind -tudta tenyészteni otthon. - -És azért olyan fényes volt szobájában minden, mint a tükör, és Kálmán -fia mindig olyan volt, mintha akkor vették volna ki a skatulyából. - -Nagyon szerette azt a fiut, pedig mostohája volt; úgy őrizte minden -bajtól, remegett, ha egy köhögését hallotta; szerette meglepni olyan -ételekkel, a miket az szeret, s ha este sokáig kimaradt, tízszer is -kiment az ajtóba utána nézni, ha jön-e már? vajjon nem történt-e baja? - -Épen úgy várta haza azon a napon, melyen Mákosné asszonyom ama nevezetes -fölfedezést tevé Bajcsy alispán előtt. A jó mostoha szemét nem kerülte -ki, hogy Kálmánnak valami baja van, valami nagy, érzékeny baja s -aggodalmas sejtelemmel látta őt korán reggel távozni hazulról. Most is -azon gondolkozott folyvást, hogy mi bánthatja őt olyan nagyon, a mitől -olyan halavány az arcza? Oh mennyi gondot belefont a jó asszonyság abba -a hosszú, hosszú fonalba, a mi gyors ujjai közt egyre végighúzódott, -mennyit hallott abból az üres perregésből, a mit a gyors kerekes rokka -egyre repülő, mégis egyhelyben álló orsószárnya danolt. - -Egyszerre koczogtatnak az ajtón. - -Az orsó egyre zúgott, pörgött: akárki jön, nem szakad érte félbe a -munka; «tessék, be szabad jönni». - -Malárdyné elbámult. A ki szobájába belépett, az nem volt más, mint -Bajcsy alispán. Az asszonyság annyira megdöbbent, hogy a fonalat -kiszalasztá kezéből: mit keres ez ember ő náluk? a megbukott, az -elejtett Malárdy házánál? Lehet olyan eset a világon, melyben Bajcsy -András Malárdy küszöbét átlépje? - -Bajcsy észrevette Malárdyné meglepetését, készen is volt rá. - -– Bocsánatot kérek, tekintetes asszony, szólt akkori szokás szerint, -illendően kezet csókolva a ház asszonyának; idejövetelem nem történik -valami csekély okból; azon ügy, mely nyelvemre van bizva, nem végezhető -el sem levélben, sem izenet által. Kegyeteknek legféltettebb, legdrágább -kincse veszélyben forog. - -– A fiam! kiálta fel ösztöni találékonysággal a nő. - -– Igenis, a fia. - -– Az Istenért, halkan beszéljünk: a férjem meg ne hallja. - -– Az udvaron találkoztam vele, a mint meglátott, visszafordult s lement -a kertbe. Mai napon értésemre adatott, miszerint Kálmán úrfi bizonyos -kelletlen történet részesévé tette magát. Tudniillik, hogy jár most is -ebben a mi városunkban egy kötelőzködő bolond ember, a ki hogy ezuttal a -hűvösön nem ül, csak annak köszönheti, hogy nemes ember: bizonyos báró -Kadarkuthy Viktor. - -Malárdyné ijedten taszítá el a rokkát maga elől. - -– Az igazi Kadarkuthy, magyarázá Bajcsy uram; bolond ember, tökéletes -bolond, nem jó vele tréfálni; már a tisztelendő urat is majd kiverte a -házából, hogy neki adja elő a fiát, a meghalt fiát s azonkívül is minden -embernek nekimegy, mint a vak légy. Ennek a tébolyodott embernek valami -dühös találkozása volt tegnap Kálmán úrfival. A báró durván megtámadott -egy fiatal ártatlan leányzót; üdvösségesnek találom majd később azt is -megmondani, hogy kit? de elébb másról beszélek. Kálmán úrfi bátran -pártját fogta a durván bántalmazottnak s a bárót rangjához mért -oldalbaütésekben részesíté. - -– Rettenetes! kiálta közbe Malárdyné, ki a következményeket egyszerre -fel tudta fogni. - -– Valóban megütögette a bárót s az idáig rendében van. A báró nem -indíthat pert a sérelemért, mert ő viselte magát garázdaul; ellenben -indíthatna ellene más pert, – ha a kérdésben forgó hajadon hirneve nem -ajánlaná az egész dolog titokban tartását. Azonban ezen embernek az a -rossz szokása van, hogy mikor valaki megbántja, azt mindjárt egy szál -kardra hivogatja ki, s minthogy ő nagy sicarius, ilyeténformán sok derék -fiatal embert megcsufolt már, sőt többeket meg is gyilkolt. - -– Boldogságos szent anyám! - -– Tudom bizonyosan, hogy Kálmán úrfi is párbajt kiván vele vívni; de nem -tudom az órát és a helyet, hol és mikor? mert akkor nem -alkalmatlankodnám itten, hanem elfogatnám a hely szinén mind a kettőt. -De azt, mint mondom, nem tudhattam meg. Azért arra kérem a tekintetes -asszonyt, hogy elővévén szülői tekintélyét, beszélje le Kálmán fiát a -veszedelmes merészletről, akadályozza meg a párbajt, őrizze meg gyermeke -életét. - -Malárdyné szótlan érzelemmel szorítá meg Bajcsy kezét. Ez volt -köszönete. - -– Azonban még nem ez minden, a miért idejöttem. Ama leányzó, kinek -védelme miatt támadt az a viszálkodás, senki sem egyéb, mint -nagytiszteletű Gutai Thaddeus uramnak az ő fogadott leánya. - -– Mit mond? - -– Azt mondom, hogy én nem vagyok hajlandó a dolgokat a véletlennek -tulajdonítani, s azt állítom, hogy Kálmán úrfit nem a vakeset vitte Lila -leányasszony közelébe, s az a nemes harag, melylyel ő a leány -megbántóját visszatorlotta, valami más indulatból eredt, mint puszta -emberszeretetből. - -Malárdyné most már csüggedten roskadt le egy székre, mert érezni kezdé, -hogy a balhir veszélyesebb fele még most következik. - -– No már most tessék hozzá gondolni a többit. Ugy hiszem, okos -asszonyság előtt beszéltem. Kálmán úrfi ez által igen nagy szomorúságot -okoz mind saját családjának, mind a lelkipásztornak. Tudjuk, minő -szomorú emlékezet köti össze e két úri család két legszebb gyermekét. -Vessünk fátyolt reá. Egy Malárdy leány már elveszett egy Gutai fiuval -összekötve; most még egy Malárdy fiu van, kit szülői nagyon szeretnek, -és még egy Gutai leány (mert valóban úgy szereti őt a lelkész, vagy még -– Isten bocsássa meg – jobban, mint saját gyermekét). Rettenetes volna -mindkét családra nézve, ha a fatum ismét egymás által sujtaná. Én nem -kevésbbé rettegek Gutaiért, mint Malárdy úrért. A lelkész nekem régi -barátom, pártfogóm, vigasztalóm. Sorsában mindig úgy részt vettem, -mintha a magaméhoz volna kötve. Egy göröngyös útat törtünk különböző -erővel, egy ügy mellett fáradva tanultuk meg egymást szeretni. Én -óhajtanám, hogy ez utolsó bánatot elfordíthassam ősz fejéről, mely őt -bizonyosan a sírba vinné. A milyen irtózatos volna rá nézve a hír, ha -megtudná, hogy bálványozásig szeretett gyermeke Kálmán úrfit szereti, ép -olyan csapás lenne az Malárdy úrra nézve. Azért kérem kegyedet, vesse -magát itt közbe. Szelidséggel, nyájas anyai szeretettel sokat ki lehet -vinni. Még talán nem késő. - -A bölcs ember ezzel ismét kezet csókolt Malárdynénak, ajánlotta magát és -eltávozott. A házi asszonyság kikisérte őt egész az utczaajtóig. - -Midőn ismét visszatért a szobába, férje ott állt előtte. - -A halavány, összegörnyedt, reszketeg Malárdy. - -A nő megdöbbent férje arczától, midőn rátekintett. - -– Mindent hallottam; susogá Malárdy, a nyitott szobaajtóra mutatva. - -A nő odament és átölelte férje vállát. Mit mondhatott volna neki, ha már -úgy is tudott mindent? - -Malárdy elrejté arczát kezébe, mint a ki sír s keserűen hörgé: - -– Rám mondta ezt a pap; – rám mondta ezt is a pap. - -Azután ismét szétterjeszté karjait s szétnézett a levegőbe, mintha -keresné, hogy kivel küzdjön meg? kivel álljon harczba? - -– Ki bánt engem? ki hozza rám ezt a veszedelmet? hogy a véremből való -vér verjen meg minden léptemen? Hiszen elvesztettem már mindenemet; nem -vagyok úr, nem vagyok büszke ember: – de még a fiamat is, még a fiamat -is! - -Azután ismét keserű elmélázásba esett, fejét lehajtotta tenyerébe. - -– Hiszen csak volna még egy másik, volna még egy gyermekem; akár fiu, -akár leány, kicsiny vagy nagy, ezt az egyet eldobnám magamtól; de mikor -nincs több, mint ez az egy. - -Malárdyné szükségét látta, hogy férjét e perczben még jobban szorítsa -szivéhez; az atya félelme a férfi büszkeségével átkozott harczot küzdött -annak lelkében most midőn azt tudta mondani: csak volna még egy másik! - -E perczben épen hangzottak Kálmán lépései a folyosón; mostohája -megismeré azokat. - -Ő jön! - -Azzal könyörögve tekinte férjére. - -– Ne légy hozzá kemény. Engedd, én hadd beszéljek vele; te fordulj -félre, állj az ablakba, ne nézz reá. - -Az ajtó nyilt s Kálmán belépett. - -A mint szülőit meglátta, arcza egyszerre vidám kifejezést ölte, de -meglátszott azon, hogy ez csak erőltetett rögtönzés. - -Mostohája nyájas gondossággal ment eléje, elvette pálczáját, kalapját; -félresimítá szép hajfürteit fehér homlokáról; megcsókolta halavány -orczáját és szólt hozzá gyöngéd, kérlelő hangon: - -– Mi bajod? olyan halavány vagy. Valami lelt; mondd meg nekem. Ne -titkold el előttem, édes jó fiam, te. - -Kálmán mosolygott és szeliden felelt: - -– Nekem? semmi bajom sincs, kedves jó anyám! Köszönöm, hogy kérdezted; -nincs semmi bajom. - -– No de mégis. Miért vagy hát olyan halavány? Bizonyosan ez a rossz -városi lég árt neked nagyon. Jó is lesz, ha ma kimégy édes atyáddal -falura; ott kinn maradhattok egy pár hétig; az neked jót fog tenni. - -Kálmán elkomorult. - -– Ma nem mehetek édes anyám: a physicum muzeumba új villanygép érkezett, -azt fogják ma a tanárok mutatni, oda igérkeztem. - -– Oh bizony te azt megláthatod majd máskor is; lásd, odakinn most -rajzanak a méhek; te azokkal úgy szerettél máskor pepecselni; a lugos is -virágzik, tele van jázminnal és jerichoi rózsával, te úgy szerettél -máskor az alatt üldögélni, dolgozni. - -– Majd szeretni fogok ott lenni ismét, kedves anyám; de ma nem; most -nem. - -– Hátha én kimennék, engemet sem kisérnél ki? - -– Holnap igen, kedves anyám, de ma itthon kell maradnom. - -Kálmán újra fölvette kalapját kezébe s szobájába indult. - -Atyja egyszerre odafordult s útját állta. Szigorú, merev arcza, melynek -szemei nem mozdultak, de ajka reszketett, megdöbbenté az ifjut. - -– Én tudom, hogy miért akarsz ma itt maradni, szólt hozzá erőltetett -szilárdsággal. - -És megfogta fia kezét erősen. - -– Mindent tudok! - -Megdöbbentő volt látni, hogy az eddig halvány arczú ifju vonásai hogy -elevenültek fel lassankint e lesujtó szóra, arcza hogy pirult fel, fejét -hogy emelte magasra. - -– Ugy – jól van… Ezt felelé atyjának. - -– Te meg akarod öletni magadat, hogy megölj engem. - -– Az megtörténhetik, felelt vissza a fiú. - -– Meg akarod magadat öletni egy leányért, kit az én halálos ellenségem a -szeméten szedett fel; ellenem való gyűlöletben nevelt. - -– De a kit én szeretek… szólt az ifju s magasztos arczának ragyogása -legdicsőbb védelme volt annak, a kit bántottak előtte. - -Malárdy arczán sötétkékre dagadtak az erek, egész hálózatát a -hajszálereknek látni lehete e pillanatban szép férfias orczáin, annyira, -hogy neje megdöbbenve lépett hozzá, engesztelőleg simogatva férje -homlokát s csendesen suttogá fülébe: - -– Szelídebben szólj. Ne ijeszd meg, ne ejtsd kétségbe, ha szereti azt a -leányt, ne szólj felőle rosszat. - -– Igazad van. Igazad van, susogá Malárdy, magához térve első -indulatából. Igaztalan voltam ahoz a leányhoz. Nem úgy akartam mondani, -Kálmán. Ő meglehet, hogy tisztességes, jámbor személy. Boldog lesz vele, -a ki valaha elveszi. Nem tudok felőle semmi rosszat. De gondold meg azt: -te, egy Malárdy, a ki ennek a névnek utolsó hordozója vagy, mert én -nemsokára leteszem azt már; – kiben még egyedül van minden reményem, a -ki előtt tárva áll a világ, hogy választhass magadnak méltó párt a -legbüszkébbek közül; te összekötnéd fényes nevedet egy névtelen, -rangtalan, ismeretlen eredetű személylyel; de ez mind semmi; te jól -tudod, hogy amaz ember, ki azt a leányt felnevelte, engemet hogyan -átkozott meg egykor; ha nem tudnád, kérdezd meg a legutolsó hajóst: -elmondja, annyira ismeretes az mindenki előtt; és te beteljesítenéd azt -tulajdon apádon, mit másik testvéred még félbenhagyott, belém döfnéd az -átok ördögszarvait egész a szivem mélyéig? hogy azt mondanák az emberek, -ime megalázták Malárdy Ferenczet Gutai Thaddeus lábai alá tulajdon -gyermekei, és kaczagna rajtunk az egész világ. De ne gondolj én velem: -ne törődjél azzal! élek én, vagy meghalok, megáldalak-e vagy -megátkozlak? De gondolj arra, hogy egykor gyermekeid lehetnek és azok -meg fogják vetni anyjukat és pirulva fordulnak el apjuktól, ki nekik a -porba vetette a bölcsőt. - -Kálmán derült szemekkel tekinte atyjára. Ezen szemekben szánalom volt. A -nagy, hatalmas Malárdy mint elővette ékesen szólását, hogy legutolsó -alattvalóját, a kinek még parancsol, egyetlen gyermekét legyőzze. -Hasztalan munka volt az is. - -– Egy szavadat sem czáfolom meg atyám; de szeretem azt a leányt; és -szeretni fogom holtig. - -Malárdy hevesen toppantott. - -– S ha én parancsolom, hogy elhagyd! - -Kálmán a legnagyobb nyugalommal válaszolt: - -– Akkor először történnék meg ez életben, hogy szavadat nem fogadnám. - -Malárdy tántorgott, a feje kezdett szédülni, neje érzé, hogy a kéz -súlyos kezd lenni, mely vállára támaszkodik. - -– Kálmán, Kálmán! suttogá a mostoha. - -A fiu odalépett atyjához és megcsókolá annak kezét, azután engesztelően -szólt neki: - -– Ne beszéljünk ma erről atyám; ma nagyon ingerült vagy. Majd holnap. - -Malárdy rámereszté fiára kisértetien kiülő szemeit; úgy nézett, mintha -amaz antik márványszobrok egyike kezdené el egyszerre szemeit forgatni. - -– Holnap úgy-e? Azt tartod: holnapig nagy idő van. Te még ma vívni -akarsz s holnap beszéljen veled, a ki tud; úgy-e ezt gondolod? - -– Az meglehet, felelt az ifjú fagyosan. - -– Az nem fog meglenni! - -– Az imént beszéltél atyám a Malárdy név büszkeségéről; emlegetted -előttem számtalanszor őseink szeplőtlen nagy hirét és most azt mondod, -hogy egy Malárdy bújjék el kihívó megbántója elől és gyáva legyen akkor, -midőn bátorsága felől kérdezősködnek; ilyen arcz nem illenék a Malárdy -ősök képcsarnokába, kik mind kardosan vannak ott lefestve. - -– Azok bátrak voltak ott, a hol kellett, kiálta közbe hevesen az apa, -ontották vérüket hazájukért, hitükért, fejedelmükért, lelkük -meggyőződéseért; de nem egy hitvány asszonyszemélyért! Ha unod a pályát, -melyen eddig jártál, légy katona: nem bánom; ott akad módod családod -bátrainak történetét folytatni, vagy ha kell, dicsően bevégezni; ha -elesel csatában, megsiratlak, megtisztelem halálodat, azt mondom, méltó -fiam voltál; de a párbajvívót, a hetvenkedőt, a kötények bajnokát -megvetem, nyomorult, haszontalan embernek tartom, s ha van fölötte -hatalmam, bezárom és vigyázok rá, mint olyan gonosztevőre, a ki egyúttal -bolond is… - -Kálmánt e szavak a végsőre vitték. Nem engedé magát jó mostohája által -elcsitíttatni, hevesen felelt vissza atyjának: - -– Tehetsz velem, a mit akarsz; bezárhatsz, börtönt csinálhatsz házadból -számomra, csúffá tehetsz az egész világ előtt, mondhatod ellenfelemnek, -hogy gyáva vagyok. Én fogom tenni azt, a mit egy rab tehet, hogy -börtönéből kiszabaduljon; s nem lesz más gondom, mint hogy azt -felkeressem, a kivel ma kellene találkoznom, és nem fogom neki -megbocsátni azt, a mit az ellen vétett, a kit én szeretek. Azt pedig -szeretni fogom, és elhagyok érte apát, anyát és minden rokonomat; -levetem magamról a Malárdy nevet, ha az szégyenli magát ő mellette, és -felveszem az ő nevét, azt fogom viselni és büszke leszek rá; tudni fogok -érte élni, tűrni, szenvedni és dolgozni, s ha kell, tudni fogok érte -meghalni… - -A mostoha látta Malárdy arczának szertelen elsápadását, látta, mint -szorulnak össze görcsösen öklei, s rémülten veté magát Kálmán elé, -erőszakosan betuszkolva őt a mellékszobába, rázárta az ajtót és a -kulcsot eltette keblébe. - -Azután ismét visszatért, hogy férjét engesztelje; az nem szólt most -semmit; kalapját, pálczáját kereste s neje kétségbeesett unszoló -kérdésére, hogy hová indul? azt felelte: - -– Azt én tudom. - -* * * - -Malárdyné bezárta fiát a szobába, azzal az erős szándékkal, hogy nem is -fogja őt onnan kibocsátani, míg az a verekedő valamerre el nem tisztul -innen a városból. Ez ötlet jellemzi a derék asszonyságot. Ő igen rendén -találta mostoha fián olyszerű zsarnokságot elkövetni, a minővel -makranczos kis fiukat szokás megtörni, midőn annak élete forgott -veszélyben. Ő meg fogja mutatni, hogy tud parancsolni Kálmánnak és -túlteszi magát az illem és lovagiasság bolondos törvényein, nem fogadva -el más kötelezettséget, mint melyet az anyai szeretet szabott eléje. - -Nem iparkodott őt többé engesztelni, nem beszélt hozzá; – őrizte. - -Leült ismét kerekes rokkája mellé és eresztette tovább az elszalasztott -szálat; az orsó pörgött, pörgött oly csendesen, mintha semmi sem történt -volna a háznál. - -Még soká pörgött volna az orsó oly csendesen, ha idegen léptek nem -hangzottak volna ismét a folyosón. A házi kutyák majd lehúztak valakit -odakinn; pedig különben olyan jámborok voltak, soha sem bántottak -senkit. - -Malárdyné már föl akart kelni, hogy kinézzen az érkező elé, midőn az már -be is lépett az ajtón. - -Csak úgy barátságosan, nem is koczogtatva, mintha a házhoz tartozott -volna. - -A házi asszony rábámult. Egészen idegen volt rá nézve ez arcz. - -– Mit akar az úr? Kit keres? kérdé tőle kitelhető mogorvasággal. - -– Én báró Kadarkuthy Viktor vagyok; szólt az idegen, gőgösen billentvén -egyet termetén, a mi inkább leereszkedés, mint tisztelet akart lenni. - -Ez nyilván nem tudja, hogy egy Malárdy házában hogy szokás köszönni? A -rokkán ülő aszszonyság nem ád neki valami magas fogalmakat a család -rangbeli állása felől. Kisvárosi lateinerhad: gondolja magában. - -Malárdyné pedig épen olyan neki való asszonyság volt, a kinél jobban, ha -egész Magyarországot felkereste légyen, sem találhatott volna emberére. - -A derék matróna megállítá rokkája kerekét, az orsószárnyba egy lyukkal -feljebb dugta a kapcsot s akkor kérdezé: - -– Az úr az a Kadarkuthy Viktor? – Mit akar? - -– Én vagyok az. Én keresem Malárdy Kálmán urat. - -– Mért keresi? - -– Egy kis beszédem van vele; szólt ez lovagkorbácsa gombját -nyakravalójába dugdosva. - -– Mondja el nekem; majd én átadom neki. - -– Az nem lehet, asszonyság, azt csak neki magának mondhatom meg. – Ez -question d’honneur. - -– Magyarul beszéljen, mert én nem értek másformán. - -– Ez becsületbeli kérdés. Ő engem megsértett. - -– Ha megsértette, menjen a szolgabiróhoz. - -Viktor e szóra véghetetlen megvető arczfintorítást csinált, a miben -vastag ajkai különösen segítségére voltak. - -– Ezt nem lehet asszonyságokkal elvégezni. Kérem, merre van Malárdy -Kálmán úr? - -– Azzal nem beszélhet az úr. - -– Nem beszélhetek, miért nem? - -– Mert én nem engedem. - -– Furcsa! Asszonyság nem engedi. De én akarok vele beszélni. - -Malárdyné ezalatt lebontotta a szalagot guzsalyáról s a szép fehér lent -levette róla. - -– Nem beszélne az úr egy kicsit lassabban, ha szépen kérném? - -– Épen nem. Engemet megsértett az úrfi és én elégtételt akarok kapni. - -– Elégtételt? No majd mindjárt. - -Malárdynénak igen szép hosszúnyelű kecske-rokkája volt, a guzsalya -esztergályos munkával czifrára kikanyargatva, felül elefántcsont -gombbal, alul hasonló srófolóval. - -Ezt a czifra guzsalynyelet csendesen kicsavargatá helyéből a derék -matróna s még egy párszor kérdezé ezalatt: «elégtételt akar az úr kapni, -elégtételt?» - -Akkor azután egyszerre kezébe kapta a guzsalynyelet s eléje állva a -vándor lovagnak, rákiálta rettenetes hangon: - -– Azt mondom már most az úrnak, hogy kitakarodjék innen a házamból ebben -a pillanatban, mert most mindjárt úgy megrakom két oldalra ezzel a -guzsalynyéllel, hogy elég lesz egész életére, s nekem be se tegye a -lábát az én küszöbömön többet, mert én leforrázom, megsodrófázom; s -akkor aztán mehet elégtételért akár a Pontius Pilatushoz! - -A lovag nem várta be ezt a veszedelmet. Fogalmai közől hiányzott az a -pont, hogy mit csináljon olyankor egy gentleman, ha egy harczias -asszonyság találja megtámadni egy szál guzsalynyéllel? A rémületlen -vitéz úgy megrettent e veszedelmes támadástól, hogy egy hátrafelé -lépéssel elérte az ajtót; azon, mintha kilőtték volna, kiosont, s három -lépéssel végig lépve a folyosót, iparkodott menekülni az utczára; s ott -is futott odább, attól tartva, hogy jön a háta mögött ama felbőszült -szittya amazon a guzsalynyéllel s üti a meggyszín frakkot hátul. - -A mint azonban a szegleten bekanyarult, az ablakot belül megzörgette -valaki rá. Feltekintett: Kálmán volt ott, szobájába bezárva. Az ifju -francziául szólt hozzá, hogy a csődülő népség ne értse. - -– Demain, sur l’ile. Je suis prisonnier aujourdhui. - -– J’y serais: mormogá vissza az üldözött lovag s futott, a merre -kevesebb nép volt az utczán. - - - - -A FURCSA EMBER HAGYOMÁNYA. - -Malárdy Xavér Ferenczet látták az emberek hajadon fővel végig sietni az -utczán. - -Valami hiányzik fejéről, talán fejéből is? - -Mi lelhette? gondolá mindenki, a ki utána nézett; hát még midőn látták -őt megállni Gutai Thaddeus ajtaja előtt, azon férfinak ajtaja előtt, a -ki ujjával keresztül mutatott a nagyratörő férfi útján, és az elbukott -ez ujjnak árnyékában. - -Valóban benyitott az ajtón és belépett rajta. Ki hinné, ha szemeivel nem -látta volna? ott felkeresé a lelkész szobáját: az zárva volt, zörgetett -rajta; belülről kinyitották. Az elforduló ajtó két halavány arczot -mutatott be egymásnak: Malárdy és Thaddeus arczait. - -Mind a két férfi ősz volt már, mint a hattyú, mindkettő összeroskadt -termetű; de a mint egymással szemközt állottak, egyszerre kiegyenesedett -mindkettő termete; átváltozott mindkettőnek arcza; a nemes úr gladiator -szobraként magasult fel, ki végső erejével jött ki a circus fövenyére, -vitézségének puszta emlékében bízva; nagy kopasz homloka annyi -büszkeséget tudott még viselni; míg az ősz pap, hosszú kétfelé omló -hajával, úgy állt vele szemközt, mint egy agg oroszlán, a kit még -egyszer fölvertek fektéből, s ki még egyszer fölemeli fejét szabad -berkeinek oltalmazására. - -Csak az első pillanat volt az, csak az első szemtalálkozás hatása: a két -férfi egymásra nézett és eszébe jutott mindkettőnek, hogy ő apa; és ez a -gondolat letörte őket, jobban, mint az idők tevék, ők nem fognak -egymással küzdeni többé. - -– Elvégeztetett… szólt rekedt, alig hallható szóval Malárdy a paphoz, -midőn szobájába lépett. Elvégeztetett, ismétlé újra a kiszenvedett -megváltó végszavát. Beteljesült rajtam minden átkod. Ott fekszem, a hova -sujtottál, a porban. Most jer és feküdjél mellém te is. - -A nemes úr alig birta magát tartani a lábain, Gutai egy széket tolt elé, -hogy üljön le; nem fogadta el. - -– Nem uram, lássad, hogy tántorgok előtted, meglehet, hogy le is fogok -roskadni. Meglehet. Te akkor se emelj fel; lesz okod magadnak is elesni. -Kiittam a keserű poharat fenékig, az utolsó cseppig; azért jöttem -hozzád, hogy megmondjam, ime örülj. - -– Hogyan örülnék én a bánatos arcznak? kérdé szeliden a lelkész. - -– De örülj az enyimnek. Kívántad, hogy ilyen legyen. A te kezed sújtott, -a te füled örüljön a jajdulásnak. Kívántad, hogy meg legyek alázva, – -megalázott embert látsz bennem; szegénynek óhajtál, az vagyok. -Tiszteletben töltém egész életemet, gazdagságban, úri jólétben; házakat -építék, kerteket ültettem, nyomorultakat segíték fel, kórházakat -alapítottam; és most késő vénségemben tanulom ismerni, mi a nélkülözés? -házaimban idegenek laknak, kerteim bokrai közől ismeretlen arczok -tekintenek ki rám, a szegények, kikkel jót tettem, nem ismernek rám, -nehogy visszakérjem tőlük, a mit adtam, s megeshetik rajtam, hogy végső -nyavalyámat majd abban a kórházban fekszem végig, melynek alapítói közt -az én nevem áll legfeljül. - -– Oh uram… - -– Mit sem tesz: ezt nem érzem már; de megütötte az átok gyermekeimet is. - -A főúr hangja itt szokatlanul reszketni kezdett: szünetet kelle -tartania, hogy tovább folytathassa. - -– Volt egy szép leányom, a kit lelkem büszkeségének tartottam; most -nincs. Ki tudja hová lett? Mely parton temették el hideg tetemeit? - -A lelkész eltakarta arczát kezével s halkan susogá: - -– Nekem is volt egy fiam… - -– Úgy-e a fiú még kedvesebb, mint a leány? Abban találtam én is -vigasztalást; még maradt egy fiam; derék, jószivű, eszes gyermek; most -már felnőtt ifju; akárki büszke lehetne rá; én is az vagyok. - -– Méltán, szólt közbe a lelkész, ő ismerte legjobban az ifjut. - -– Kegyelmed ismeri őt. Akaratom ellen sokszor találkozott vele ama -társaságban, a hol okos emberek verseket szaporítanak. Ha látta őt, ha -beszélt vele, tudhatja, mi szelíd, mi engedelmes fiú volt ő; nem sértett -soha senkit, kitért a haragvók útjából; sokról le tudott mondani; -kevélységet, daczot, haragot nem tartott szívében. Ugy-e ilyen volt? - -– Valóban az volt; helyeslé a lelkész. - -– Mai nap a szelid ifju nekem: atyjának, – a rettenetes Malárdy -Ferencznek, ki míg százezer ember ura volt, ellenmondást nem tűrt, s -midőn egyetlen ember ura maradt, fiáé, arra maradt minden hatalma – -nekem mondá azt, hogy szómat nem fogadja, hogy kitagad szívéből és tenni -fogja azt, a mit ő akar. - -Thaddeus a kétkedés bámulatával tekinte a beszélőre. - -– És tudja-e kegyelmed, hogy mit akar? meg akarja magát öletni egy -verekedő keze által, a ki tízszerte ügyesebb és erősebb, mint ő. Párbajt -akar vívni az én tilalmam ellenére, olyan párbajt, a hol egynek halva -kell maradni, és az ő lesz, a ki ott marad, és én nem tudom őt -megszabadítani, mert azt mondja, hogy ha ma nem, évek mulva is fel fogja -keresni azt az embert, és én elhiszem, hogy azt fogja tenni. - -– Irtózatos! - -– Nem az az irtózatos: hanem az, a mi ezt okozza. Egy este nyilvános -utczán meg akart csókolni egy korhely egy fiatal leánykát; az én fiam -védelmezte a lányt, a bántót megsérté; az a bántó volt pedig Kadarkuthy -Viktor. - -– Ismét ő? - -– Nem segítene semmit a veszélyt a hatóságoknak feljelenteni; – mert -Kálmán keresné fel amazt, mert Kálmán meg nem bocsáthatná neki azt soha; -mert ő szereti azt a leányt, a kit bántott a korhely. - -Thaddeus agyában zavarodni kezdtek az eszmék. - -– Nem értesz-e még engem? kérdé most fölemelt hangon Malárdy. Nem -tudod-e még most sem, hogy miről beszélek? Nem tudod, ki volt fiamnak -szerelmese? - -– Hogy tudnám én? kérdé Thaddeus csodálkozva. - -– Oh tudós ember! kiálta fájdalmas gúny hangján a nemes úr, a ház ég -fejed fölött és te nem érzed melegét. Az a te leányod, Lila… - -A lelkész arcza fehér lett, mint a fal. Elég lélekerővel bírt nem szólni -semmit; nem sóhajtani; de a nyíl talált. Hűtlen, hálátlan a szerelmes -leány azokhoz, a kik őt legjobban szerették, szülőihez; nem kérdi, kit -szeressen, tőlük, s nem mondja meg nekik, hogy ha szeret. Keserű -ironiája a sorsnak! Gutai Thaddeus átkot vetett Malárdy Ferencz -gyermekeire s saját szerettei, fia és fogadott leánya kezet fogtak -azokkal, hogy ők is osztozzanak abban. - -És a balsorsnál, mely e szerelmet követte, sokkal inkább fájt -Thaddeusnak az, hogy az ő növendékei oly közönynyel vannak hitük iránt, -hogy nem gondolnak arra, milyen rettentő űr van azon a téren, a hol -Malárdy a fatemplomot lerontatá, mely Malárdyt és Gutait, a két hitfél -fejét, egymástól elválasztja; hogy mily átkozott tusa harczoltatott -annyi éven át vérrel, könynyel és szenvedésekkel egy erős -meggyőződésért; hogy ezt elfeledték a gyermekek; az apák még benne -éltek, a gyermekek már nem értik. - -Béke volt már a két fél közt; vallásért nem haragudtak az emberek többé -egymásra; a szerető szívek nem kérdezék egymástól: «pápista vagy-e, vagy -kálvinista?» - -Gutai Thaddeus szomorúan néze Malárdyra. Gondolá magában: «mi ketten -fölöslegesek vagyunk a világon». - -Az Isten intése világot adott az agg lelkébe. Annyi éven át nem látott -és most kezde látni. - -Ez új fény azt mutatá neki: «ti harczban éltetek egymással, haragot -támasztottatok az égbe vezető út miatt; íme én szerelmet támasztok a -haragból és ez vezet az idvességre». - -– Elvégeztetett! valóban elvégeztetett, mondá Gutai Thaddeus; és azután -még egyszer elmondta azt a szót, és azzal hanyatt esett végig a padlón. - -Az emberek az útczán megint látták végig futni hajadon fővel Malárdy -Ferenczet, az előlutól találtaktól kérdezgetve: hol lakik itt egy orvos, -vagy borbély? a lelkészt megütötte a szél. Pedig, én Istenem! milyen jól -tudhatta a városban a járást; hiszen uralkodott benne mennyi ideig! - -Csakugyan talált is egy orvost valahol, azt vitte sietve érvágó -eszközeivel a lelkész lakára. - -Mire odaért, már akkor eszméleténél volt Gutai. Mintegy öt-hat férfi -volt jelen szobájában, az egyház alsóbbrendű szolgái; ágya lábánál egy -még nálánál is halaványabb alak térdelt: fogadott leánya. - -A leány megrettent, midőn Malárdyt az orvossal belépni látta, szívén -egyszerre villámlott keresztül az a gondolat, hogy Thaddeus balesete az -övével van kapcsolatban s remegve nézett gyámatyja felnyíló szemeibe. - -Azok mosolyogva tekintének reá. - -Most is mosolygott rá, miként azelőtt mindig. Szívének ő adta a -haláldöfést, de azért most is szerette őt; és azután nem is vádolhatá -semmivel: mit tehet a fiatal szív arról, hogy kifakad? Ifjú virágnak, -vén fának az a sorsa. Amazt a napsugár kinyítja, ezt a szél ledönti. - -Thaddeus odainté a lánykát magához s kérte halk hangon, hogy fogja meg -kezét; az ő keze már úgy reszketett. - -– Menj gyermekem át lelkésztársamhoz; mondd neki, vegye fel palástját, -kösse fel övét, s hozza el magával hozzám a szent bort és kenyeret, mert -áhítom azt. - -A leány reszketve tekinte szét a körülállókon, azok hallgattak és utat -nyitottak előtte. Senki sem magyarázta neki a mondást. Ő hallgatva -távozott el s csak odakünn kezdett el sírni, hogy benn meg ne hallják. - -Ekkor az egyházfit kérte Gutai, hogy nyissa fel szekrényét és keresse -fel abban ama bádogtokot, melyben végrendelete áll. - -Az okirat le volt pecsételve; tartalmát nem kelle a tanúknak ismerni, a -kik azt kívülről aláírásaikkal megerősíték. Azután félre vonultak mind a -tornáczba; Malárdy és az orvos egyedül maradtak Tháddeval. - -A lelkész nem engedett magán eret vágatni. «Szükségtelen ez», mondá. -«Egy óráig fogok még élni, nem tovább, azt ne töltsük haszontalan -kísérletekkel.» - -Azzal Malárdyhoz fordúlt. - -– Vége van ennek, uram. Mi ketten fölösleges emberek vagyunk e földön; -az ki vagyon ránk mondva. Boldogabb én, kit előbb magához szólít az Úr. -Én nemsokára az ő orczája előtt állok. Meghajtom fejemet. Legyen meg -szent akaratja. Egy óra még, és azután amoda túl leszek. Uram, Malárdy -Xavér Ferencz, amottan túl nincs a hívők között felekezet, ott nem -kezdjük újra a harczot; ott kezeink nem fogják fenyegetni egymást és -abból csak egy óra van még hátra. - -Malárdy elérté a haldokló szavait s közelebb lépett ágyához és megfogta -a lelkész kezét: azt a kezet, mely őt megátkozá, mely őt úgy megverte, -és megszorítá azt. - -A lelkész szemében köny volt. - -– Ne szálljon le a nap a te haragoddal: hörgé elérzékenyült hangon. - -Malárdy szilárd hangon mondá: - -– Együtt fektetett le bennünket a sors; te korábban alszol el: aludjál -békével; nem hívogatlak. - -– Köszönöm, köszönöm. - -– Vétettem ellened, szenvedtem miattad; ne vádolj be odafenn az én bírám -előtt. - -Thaddé felemelé szemeit. - -– Bocsásd meg bűneinket, mint mi is megbocsátunk ellenünk vétetteknek. - -E pillanatban jött a lelkész, kit az egyház fiatalabb társul rendelt -Thaddeus mellé, arany kelyhet s a fehér selyemmel letakart tányért hozva -kezében, a szent vacsora jelvényeit. - -Azokat letevé az asztalra, s akkor Thaddeus elé lépve, egy levelet vont -ki öve mellől. - -– E levél az öreg báró Kadarkuthy küldeménye, ki ezt végrendeletben -hagyta főtisztelendő Gutai Thaddeus uramnak, azon világos -parancsolattal, hogy ez mindazon óráig a lelkészi hivatalban legyen -letéve, a míg a főtisztelendő úr a végső szent vacsorát felvenni nem -kívánja. Mert olyan kincs van ebben a Gutai-családnak hagyományozva, -mely azt egyszerre gazdaggá teendi, de melyet csak a végső vigasztalás -órájában lehet a főtisztelendő úrnak gyönyörűségére fordítani. - -A segédpap nem igen nagy szónok volt; a haldoklóra nem látszott hatni -dialecticájával. Thaddeus inte neki, hogy ne szóljon. - -– Az én kincseim nem e világból valók. A mit magammal elviszek, kevés az -és szegény kincs, mint a milyennel a koldusok kelnek útra. Hiú dolgokról -miért szólnánk még sokáig? - -– Nekem kötelességemmé van téve, szólt a segédlelkész, hogy így -cselekedjem. - -Azzal feltöré Kadarkuthy hagyományának pecsétjét s annak -összehajtogatott tartalmát átnyújtá Thaddeusnak. - -Az ősz pap szemei még most is oly tiszták voltak, hogy szemüveg nélkül -tudott olvasni. - -Megismeré az öreg Kadarkuthy báró szétszórt vonásait, kivel régente -levelezésben állott. - -A körülállók feszült figyelemmel lesték a lelkész arczvonásait; -legtöbben azt hitték, hogy az átvett irat valami nagyszerű adományról -szóló levél lehet. De mi hasznát vehetné annak egy haldokló? Egy -haldokló, ki gyermekét maga előtt látta meghalni. - -És íme, a mint a pap ama levelet végig olvasá, arczvonásaira valami -csodálatos öröm fénye szállott alá, hasonlatos azon glóriához, mely a -dicsőültek arczait környezi. - -Szemei könyekben úsztak, midőn azokat az ég felé emelte s ajkait egy -hosszú, lélekenyhítő sohajtás hagyta el. - -A rejtélyes levelet mindkét reszkető kezével oda szorítá szívéhez, és -ezután megcsókolá s ismét elolvasta. Az üdv sugára reszketett minden -vonásán. Így mosolyog az igaz ember, ki súlyos terhet szerzett lelkére s -bűnbocsánatát hallja az égből. - -A furcsa ember levelében ez volt: - -«Nagytiszteletű uram!» - -«Furcsa az ember, míg eleven; de még furcsább, ha meghalt. Tanácsolom -nagytiszteletű atyaságodnak, hogy még a halottaknak se higyjen, mert a -jámbor embert még azok is megcsalják. Kegyelmed szemei látták meghalni -egyetlen fiát és megsiratták őt; sőt még tán most is siratják. Az pedig -nem vált hallá, hanem kiuszék a csöndes éjszakán a partra, még ugyanazon -éjjel azt a tréfát követte el, hogy megszökteté menyasszonyát a -Malárdy-kastélyból. Jelenleg a Bükk közepén laknak, nem tud felőlük -rajtam kívül senki. Egy kis falu van az erdő közepén, olyan kicsi, hogy -még a mappán sem lelhető; de a miskolczi vásáron megmondják a -szénégetők, hol van? ennek neve Barátfalva. Barátfalván van egy lévita: -pap, rector és kántor egy személyben; a népség nagyon szereti, mert igen -derék, okos és becsületes ember. El is vitték volna már tízszerte -jövedelmesebb ekklézsiába is rectornak, s a milyen tudományos, -lelkésznek is könnyen felszenteltethetné magát; de ő mind a kettőt -visszautasítja, és nem akar kimozdulni a barátfalvi levitai lakból -propter certum quoniam. No hát ez a levita a kegyelmed Lőrincz fia; -ennek a felesége Malárdy Ferkó Hermina leánya; van egy fiuk is, Géza. -Azt mondják, hogy igen jól élnek egymással és nagyon boldogok. Ezt -komolyan mondám, és kegyelmeden kívül soha senkinek. Ezzel Istennek -ajánlom magunkat: ha kegyelmed utánam jön a más világra, tudakozódjék -felőlem; meglehet, hogy nekem igen rossz szállásom lesz ott; ha lehet, -legalább annyit eszközöljön ki, hogy ne én fűtsem a poklot, inkább fűtse -nekem más, mert az igen alávaló hivatal; kegyelmedre bizonyosan -hallgatni fognak. - -Kadarkuthy.» - -A lelkész arczán valami földöntúli öröm mosolya derengett. Ez már valami -volt a boldogabb élet gyönyöreiből. - -Jól mondá ama különös ember: olyan kincset fog neki adni halála óráján, -mely egy órára boldogabbá teendi őt, mint volt egész életében. - -Egyetlen fiát élőnek tudja és boldognak. - -Többszörösen ajkaihoz szorítá a levelet, melyben az irva volt s -gyönyörtől elfulladt hangon rebegé: «Én Istenem, mily boldoggá tettél -engem!» - -De senkinek sem szólt öröme okáról, sem Malárdynak, sem fogadott -leányának. - -Az erős férfiú lelke erős volt még halála órájában is. Abban az órában, -melyben oly boldog lett, tudott lenni igazságos. - -Odainté segédlelkész társát; a levelet összehajtogatá s kérte, hogy -zárja azt egy külön borítékba, ezt ismét lepecsételve jól. - -Azután a borítékra ezt a czímet iratta: - -«Nagyságos báró Kadarkuthy Viktor úrnak». - -És azzal a levelet az egyházfira bízta, hogy keresse fel azzal a -czímzett urat és adja át neki tüstént. - -Mit cselekvék? - -Azt a mit tett volna máskor. Fiát, kinek élethire egy percz előtt az -üdvvel hozta közelségbe, kiszolgáltatá a halálrakeresőnek, hogy -megmentse általa Malárdy gyermekét, az ő általa elátkozottat. - -Halála órájában igazságot szolgáltatott saját szive fölött. - -Akkor kezét nyujtá ágya mellett álló ellenfelének, Malárdy visszaszorítá -azt. - -– A mi harczunk be vagyon fejezve: ne vigyük le magunkkal a haragot a -sírba. Egykor én téged és családodat megátkozálak és bizony átok volt az -rajtad; im ez órában leveszem rólatok az átkot és visszadugom saját -keblembe, és bizony ott fog az maradni. A te fiad, a te leányod ismét -karjaid közé jutnak, az én fiam, az én leányom pedig jajgatni fognak -apjuk sírján, és nem találandnak az egész világon egy pártfogóra, a -holott mindenki üldözni fogja őket. - -Lila szótlanul rogyott le a lelkész ágya fejénél. - -De nem rogyhatott a földre. Malárdy felfogta őt karjával. - -És a mint letekintett e fájdalomban megdicsőült arczra, olyan különös -gondolatja támadt. - -Azt mondta a haldoklónak: - -– Leányod nem lesz árva, én jó atyja fogok neki lenni. - -Gutai Thaddeus ránézett szótlanúl Malárdyra; – ha lehet szemekkel -megverni, úgy bizonyára lehet meg is áldani szemekkel; a lelkész szemei -a lányka arczáról Malárdyéra és onnan ismét visszatévedeztek, arcza -derülten mosolygott, ajkai csak rebegtek, de nem szóltak. - -E pillanattól fogva nem volt megátkozott család többé. - -A segédlelkész odalépett Thaddeus fekhelyéhez a szentelt kenyérrel és -borral. E jelvények látása, mik hitvallása ismertető jeleit képezik, még -egyszer fellobbanták a lelkész szívében a pislogó életlángot. - -Öntudatos arczczal fogadá el társa kezeiből az utolsó úrvacsoráját, s -azután halk hangon elkezdé énekelni: - -«Uram, ki lészen lakója a te szentséges hajlékodnak?…» - -Mindig halkabb, mindig lankadtabb hangon éneklé tovább a zsoltárt; a -végső sor alig volt már egyéb ajkán, mint egy szótagolt sohajtás: - -«Az ilyen ember boldog bizonynyal». - -És azután lehunyá szemeit és elkezde mosolyogni. - -Olyan nyájasan, olyan szeliden mosolygott; úgy kiderült minden vonása; – -azt mondák, hogy most haldoklik. - -Egyszer azután megszünt lélekzeni, a mosoly ott maradt arczán. Azt -mondák, hogy az a halál. - -Ha ilyen a haldoklás, ha ilyen a halál: ki félne akkor meghalni? - -Oh de elébb élned kell úgy, hogy ha meghalsz, mosoly maradjon arczodon! - -Malárdy könyezett és ölébe takarva tartá Gutai Thaddeus árváját. - -Egy haldoklónak arcza többre megtanítja az embert, mint egy élőnek -beszéde. - -Malárdy nem akará engedni, hogy a fiatal leányka a halottas háznál -maradjon; hanem azt semmi erő sem volt képes a halott mellől -eltávolítani. - -Belefogózott annak hideg kezébe és el nem bocsátá azt. - -Legiszonyúbb volt nála, hogy már nem sírt és nem szólt. - -– Maradj tehát itt, szólt Malárdy és eltávozott. - -– Öt percz mulva visszajött – neje kiséretében. - -– Hoztam neked anyát… szólt a leánykához. - -Lila kétkedve tekinte fel Malárdynéra s látta, hogy annak szemeiben is -köny van. A könyes szemek pedig megértik egymást. - -És azon az éjszakán Malárdy Xavér Ferencz neje egy födél alatt szunyadt -a napok végéig Gutai Thaddeussal. - -Malárdy Ferencz pedig, midőn ismét hazatért, egy levelet talált -asztalán, melyet vendéglői szolga hozott oda. - -Felnyitá s bámulva olvasá legelébb is az aláirást, még nagyobb -csudálattal a levelet. - -Az ifju báró Kadarkuthy Viktor intézte azt hozzá, tudatva vele, hogy ő -ezennel ünnepélyesen bocsánatot kér Malárdy Kálmántól s megbánja, a mit -Gutai Thaddeus leányával tett. Kálmánnal vívni nem akar, az se keresse -őt fel többet, mert ő e perczben elutazik, s a hová megy, onnan -meglehet, hogy ide nem vezet vissza út. - -Malárdy csudálkozott és nem magyarázhatta meg a dolgot. - -Azt csak akkor érthette volna, ha tudhatá, mi volt azon levélbe irva, a -mit Gutai elküldött Viktornak? - -Neki egy kő esett le szivéről. Annyit megsugott sejtelme, hogy ez a -haldokló pap utolsó műve volt. Tehát csakugyan hatalmában állott annak -az embernek épen úgy levenni az emberek fejéről az átkot, a hogy -rázudítni?! - -Fia most is be volt zárva szobájába. Felnyitá az ajtót s oda lépve -hozzá, megölelte. - -– Szabad vagy. Nem őrizlek tovább. Megbocsátok és szeretni foglak. Ugy -cselekedtél, mint becsületes emberhez és férfihoz illett; tégy ezután is -úgy, a hogy tiszta szived tanácsolja. Jobb vagy nálamnál. - -Kálmán nem tudott szólni az érzelemtől. Mit is szólhatott volna? - -Nem volt megátkozott család többé. A pap visszadugta az átkot keblébe, s -a papot most teszik a koporsóba. - -Azokon, a kik idefenn maradtak, csak áldását hagyta. - - - - -VÉGSZÓ AZ ELÁTKOZOTT CSALÁDHOZ. - -A legújabb, különösen angol regényirók ellen azt a vádat hallottam -sokszor kimondatni, hogy az életnek nagyon hű tanulmányozása által -háttérbe szorítják az eszményvilágot. - -Minthogy magam is ez iskola követője vagyok (mintegy hat év óta), nem -azon magasan álló szellemek, hanem saját csekélységem védelmezésére a -vádból nekem is jutó osztalék ellenében, felelek valamit. - -Költőnek az életet kell tanulmányozni, mert az élet a poézis; nem az -ideál lét. - -Az ideál lét meghatározta a szépség kigyóvonalát; az élet ugyanazt -ezerfelé hajtogatja, idomítja, és az mindig szépségvonal lesz. - -Az eszményvilágnak van két alakja: egy jó, egy rossz, egy szép, egy rút, -egy ártatlan, egy bűnös; az életnek van millió. - -Az idealismus megtanítja a költőt az alvó ember munkájára, a ki álmokat -teremt; az élet megtanítja őt az Isten művére, a ki élőket alkot. - -Azért legélvezetesebbek mindig azok a művek, mik az irónak saját -élményeivel vannak kapcsolatban. - -Azt mondják, hogy így könnyű a költés, nem kell hozzá egyéb, mint -figyelmes szemlélődés, jó emlékezet és ügyes toll; míg amott titokszerű -áthevülés, merész képzelet és alkotó erő szükséges. - -Azt felelem, hogy az élet poezisa többet kiván az ideál lét -költészeténél, mert az alakjainak korlátlan ura, kitűz nekik egy czélt, -a mi felé azok egyenesen haladni tartoznak; ad neki vért, kedélyt, -gondolatot, a milyet akar; míg amannak élő alakjai önakarattal birnak, s -mégis csak a költő lelkesülése által élnek, pedig azt a lelkesülést is -ők idézik elő. - -Az élet ezeroldalú árnyalatai nem lehetnek az íróra behatás nélkül; -kell, hogy azokra visszaemlékezzék; hogy midőn phantasiája tervét -kiegészíti, a minden egyes helyre külön odaillő alakok eszébe jussanak. - -Az események, miket e regényben leirtam, alapvonalaikban mind igazak. -Kevesen fogják már azokat ismerni, mert hiszen az újabb kor jobban -elfelejti a régi halottjait, mint gazdag örökösök eltemetett ősüket. A -vallási villongás, miután országosan lecsendesült, még azután sokáig -fentartá magát egyes hatalmasak akaratában. Erről a mai időknek már -fogalma sincsen. - -És én nem tudom, hogyan van jobban, így a hogy most élünk, vagy a hogy -elődeink éltek? Nem voltak-e azok sokkal tiszteletre méltóbb emberek, -kik akkor egymással a hit ügyeiért küzdöttek, mint a mostaniak, kik nem -is tudják, hogy hisznek-e még valamit? Az akkori szent fanatismus helyét -felváltotta a mostani közöny. - -Azért sokan nem fogják érteni azt, hogy mint lehetett egy keserű -átoknak, a mit ember kimondott, ember fejére leszállani? még pedig az -átkozóra úgy, mint az átkozottra? - -A kor ingerültsége kimagyarázza azt. - -Regényünk két hőse, a két ősz antagonista olyan kornak volt képviselője, -mely erős szenvedélyében egymást felemészteni hivatott. – Csak e különös -erők tusája adhatta meg a későbbi nyugalmat a közéletnek, melynek akkor -a hit volt főérdeke. - -Nagyon egyszerűen kimagyarázza e küzdelem azon merész jelenetet, melyet -regényemben felhoztam, a midőn egy megye rendei egy candidált kézművest -választottak meg megyéjük főnökeül – hitbuzgalmi daczból. Hogy e főnök -azután historice igen derék ember lett, alacsony neveltetése daczára, -azzal nem magyarázni, csak enyhíteni kivánom e tényt, ami ugyanakkor -több megyében is megtörtént, nevezetesen Biharban a rendek egy olyan -férfit választottak meg alispánul, csupán azért, mert hitfélbeni jelölt -volt, a kit senki sem ismert, úgy hogy tisztújítás végén felszólalának, -hogy már most álljon fel **y az asztalra, hogy lássák: ki ő? - -A mint a két pártfőnök letünik a küzdelem szinhelyéről, az egész -beszélés iránya elhajlik, s én érzem, hogy történetem be van fejezve. – -Pedig még sok mondani való maradt a túlélt ivadék sorsáról; a -«barátfalvi levitáról», kit atyja üldözője előtt felfedett, az ifjú -költőről, kinek vágyai boldogabb jövőt igérnek; de ezek már túl esnek e -regény látkörén; s az elmult iránya nem terheli őket. Talán, ha az ég -időt és erőt enged hozzá, később az ő eseményeiket is leirom, A -viszonttalálkozásig maradok a t. közönség mély tisztelője - -Pest, 1858 jun. 29. - -_Jókai Mór._ - - - - -TARTALOM. - - A haragvó Isten 1 - Az úr sátora 8 - A kemény ember 23 - Az első fejszecsapás 36 - A gézengúz 50 - Báró Kadarkuthy 65 - A nagy szemfényvesztő 81 - A calabriai köpeny 105 - A menyegző 114 - A vallomás 125 - A hála-ima 133 - Zörgeti a szél az ablakot 137 - Bajcsy uram kisértete 147 - Valami van a levegőben 157 - A «Hypocrene» 161 - A ki utoljára nevet 166 - Tekintetes uram! 175 - A puszta téren 179 - Éji hangok 185 - A furcsa ember 188 - A veszett ló 211 - Bajcsy alispán 220 - A fellázadt fiu 230 - A furcsa ember hagyománya 244 - Végszó «Az elátkozott család»-hoz 256 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Az elátkozott család, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ELÁTKOZOTT CSALÁD *** - -***** This file should be named 61912-0.txt or 61912-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/1/9/1/61912/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org Section 3. Information about the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |