NormalizeHEADmain

1 files changed, 0 insertions, 10232 deletions

diff --git a/old/61912-0.txt b/old/61912-0.txt
deleted file mode 100644
index fbff448..0000000
--- a/old/61912-0.txt
+++ /dev/null
@@ -1,10232 +0,0 @@
-The Project Gutenberg EBook of Az elátkozott család, by Mór Jókai
-
-This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
-whatsoever.  You may copy it, give it away or re-use it under the terms
-of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at
-www.gutenberg.org.  If you are not located in the United States, you'll
-have to check the laws of the country where you are located before using
-this ebook.
-
-
-
-Title: Az elátkozott család
-       Regény
-
-Author: Mór Jókai
-
-Release Date: April 24, 2020 [EBook #61912]
-
-Language: Hungarian
-
-Character set encoding: UTF-8
-
-*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ELÁTKOZOTT CSALÁD ***
-
-
-
-
-Produced by Albert László from page images generously made
-available by the Google Books Library Project
-
-
-
-
-
-
-JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI
-
-NEMZETI KIADÁS
-
-XXXI. KÖTET
-
-AZ ELÁTKOZOTT CSALÁD
-
-BUDAPEST
-
-RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA
-
-1895
-
-
-
-
-
-
-AZ ELÁTKOZOTT CSALÁD
-
-REGÉNY
-
-IRTA
-
-JÓKAI MÓR
-
-A FRANKLIN-TÁRSULAT TULAJDONA
-
-BUDAPEST
-
-RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA
-
-1895
-
-
-
-
-A HARAGVÓ ISTEN.
-
-Most kilenczvenhat éve annak, hogy ez esemény történt.
-
-Nem él már senki azok közül, kik ama napot élő szemmel látták, még a kik
-azon évben születtek is, rég a sírokban feküsznek mind, de a nap emléke
-ünnepül maradt a késő unokákra, s mindazokra, a kik ama város kapuin
-belül laknak, melynek a közelmult évek újabb historiai nevet adtak.
-(1852.)
-
-Mikor e nap megvirrad, minden lélek, minden felekezet, úr és szegény,
-bűnös és szenvedő, igaz és boldog Istenéhez siet, háromszor látogatja
-meg a templomot aznap, bőjtöl, imádkozik, abbahagy üzletet, mulatságot,
-pörpatvarkodást, s az atheista, kinek szemei nem keresték az égben az
-áldások Istenét soha, megdöbbenve emlékezik a rettenetes Istenre, kinek
-ott alant a föld alatt is van birodalma, onnan szólal meg azok ellen,
-kik büszkeségük emlékeivel beépíték a földet.
-
-Szép, csendes lanyha éjszaka volt, a milyennel a mi békességes kis
-városunkban keveset szoktak törődni. Éjfél körül itt már minden ember
-alszik, kivált a rosszhirű tizenkét órától egyig; ekkor még az éji őr
-sem jár az utczán, mert a kisértetek ráijesztettek. Egyszer egy vakmerő
-éji őr azt a hallatlan bátorságot vette magának, hogy az éjféli órára is
-el merte mondani a verset; de az a rettentő eset történt vele, hogy
-valami láthatatlan lélek, valami kitalálhatatlan helyről, bizonyosan a
-föld alól, vagy a kriptaajtóból visszakiáltá rá, a mit mondott, még
-pedig a mint ő, szépen érthetően hangoztatá:
-
-«Tizenkettőt vert az óra. Ember vigyázz ezen szóra», a gonosz kisértő
-megfordítva kiáltá azt vissza neki: «Aró za trev tőtteknezit. Arósz neze
-zzágyiv rebme!» a mi nyilván nem telhetett ki mástól, mint valami
-pokolbeli kóbor szellemtől, és ezért a tizenkét órát a mi kis
-városunkban többé nem szokás kiáltani. Azonkívül pedig mindenki nyugton
-alszik a maga kapuin belül s ha a nagy csendességben mégis úgy ugatnak a
-házőrző ebek egyik utczáról a másikra felelgetve, az az ő magánügyeikhez
-tartozik.
-
-Utczai lámpásnak még híre sincs abban az időben, csupán a Dunapart
-mellett látni mintegy tizenkét pislogó mécsecskét: azok ott a sorba
-felállított kalváriai statiok rácsain belül égő lámpácskák, miket kegyes
-hagyományok tartanak ébren, s mik úgy látszanak reszketni abban a nagy
-sötétségben, kivált ha egy ellenséges szellő végigfuvall a parton.
-
-A Duna vizén, a sziget orra felett egy sor fekete malom bujkál egymás
-háta mögött, egypár közülök erősen kelepel, mintha félne csendesen
-maradni a puszta víz hátán ilyen sötét éjjel.
-
-Igen-igen nagy távolból hallani valami végtelenül szomorú, aggasztó
-hangot, a miről gyermekkoromban mindig azt hittem, hogy valami közelgő
-rosszat jelenthet, mert sohasem láttam színről-színre, mi adja azt a
-hangot; valami útra kelt gabonáshajó tárogató tülke az, mely két-három
-mérföldnyi távolból hangzik ide; ha a város alatt fúnák meg, minden
-ember kiugranék ágyából, kifutna az utczára és azt kérdené, hogy mi
-történt?
-
-Pedig sokkal jobb volna, ha az csak a tárogató hangjára történnék.
-
-Az órák egyet ütöttek, sorba mindegyik toronyban; a fiatalabbak siettek
-megelőzni az öregeket vékony csengő hangjaikkal, a vén Szent András öreg
-harangja magának tartotta fenn az utolsó szót, úgy kondítá rá, mély,
-tekintélyes hangján az «egyet».
-
-Az éji őrök megint megkezdték körjáratukat; csak az óraütésre vártak.
-Talán mondák is magukban, milyen sokáig zúg az ütés után még a harang.
-Nem is akar elmulni ez a zúgás, sőt erősödik még, mintha valami erős
-vihar hangja volna az, pedig hiszen szélcsend van; meleg, lanyha éjszaka
-van, és mégis olyan hidegen jár keresztül ez a zúgás annak a szivén, a
-ki azt meghallja.
-
-Egyszerre megrázkódott a föld az ő terhei alatt.
-
-Nem mondta senkinek: «legyetek ébren», nem külde mennydörgést, vakító
-villámot, csak egy mozdulattal tudtul adá, hogy él. Hogy ébredt fel
-mindenki egyszerre legédesebb álmából, hogy rohantak ki csöndes
-házaikból az emberek! öltözetlen, készületlen, csak a hogy ágyaikból
-felszöktek; hogy feledték házaik ajtait nyitva, és rohantak a piaczokra
-és kérdezék egymástól: «mi történt?»
-
-Oh irgalmas Isten, ki tudna erre felelni?
-
-A föld folyvást reszketett, mintha valami borzongató láz gyötörné belül,
-egyes apró lökéseket érzett minden ember maga alatt, mintha nagy gonosz
-óriások akarnának fejeikkel keresztültörni a földön, hogy a két Duna
-folyamban ezer meg ezer szökőkut gyanánt lövelt fel egyenesre a víz, s a
-megbomlott toronyórák újra meg újra ütötték az egyet.
-
-A közben ama bántó süketes szélmoraj, az az ismeretlen hang, mely mintha
-mérföldekről jőne s mégis egészen közel volna, – körül és alant és
-mindenütt! – folyvást tompa bugással tölté be a levegőt, a nélkül, hogy
-valaki tudná, merre lehet előle menekülni?
-
-A házi ebek riadtan futottak végig az utczákon, megállva, hogy
-visszaüvöltsenek az elhagyott városra; elvadult macskák szökdeltek egyik
-tetőről a másikra s a zugó légben felriadt galambok, verebek és vércsék
-csoportosultak, félénken kerülgetve a toronytetőket.
-
-És a föld minden állatai között legrémültebb volt az ember. Amazok csak
-a halál lehelletét érzék, de ez tudta, hogy itt Isten van közel; őt a
-reszkető föld nemcsak sírjára emlékezteté, hanem a mi még azon alól van.
-– Mi lehet még a síron alól? – Mindenki sápadtnak látta a mellette
-állót, elhagyta az ész, a bátorság a lelket, mindenki érzé, hogy itt az
-emberi kéz hatalmának vége.
-
-Megküzd az ember a tűzzel, a viharral, nyerget vet a hullámzó tenger
-hátára, csatába száll minden elemmel, csatába önmagával; – de ha az élő
-föld haragja támad ellene, mivel védje magát?
-
-A föld egyre rázkódott, a zugás egyre hallatszott, mint valami
-szétpattanni készülő katlan forrongása, s időközönkint, ha a vízirányos
-vibratio erősebb rengésben tört ki, meg-megkondultak egyszerre minden
-toronyban a harangok; a nagy, vastag érczharangokat úgy rázta a vész,
-mint apró csengetyűket.
-
-A rémes harangszóra hirtelen egy kétségbeesett remény szikrája kapott a
-zsibbatag szivekbe: «az Isten hivogat bennünket».
-
-A templomba! a templomba!
-
-Az egyházak ajtai feltárultak, a nép betódult, a ki nem fért be, ott
-künn térdepelt le, a lépcsőkön, az utcza kövezetén s belevegyíté énekét
-a szent boltozatok közül kihangzó zsolozsmába. Oh az emberek olyan jó
-énekesek, mikor megvannak rémülve!
-
-De az énekhangon is keresztül tört a földalatti zugás, az a hangváltozás
-nélküli pokolbeli zenekiséret, az éneklők saját szavaikon
-keresztülhallák azt, átjárta a szívet, a lelket, s beteggé tette az
-embereket. Gyönge nők, öreg emberek ájuldozva, szédelegve hagyták oda a
-templomot s künn lefeküdtek a kövezetre, a többiek éjnek éjszakáján
-énekelték tovább a bűnbánó éneket:
-
-  «Uram bűneink sokasága…
-  … Irgalmazz nékünk!»
-
-Hajnal felé ama bántó zugás lassankint elcsendesült, a vele küzdő szent
-énekhangok mindinkább erőt látszottak rajta venni, végre egészen
-elenyészett, vele együtt a föld rengése is; csak néha koronkint, egy
-perczre rázkódott még meg a föld, mintha az ég és csillagok
-mindannyiszor valami rettentő gondolatot szóltak volna hozzá, a mitől
-összeborzadt; végre az is elmult. Az éj szürkülni kezdett, az ég
-világosodott; a szorult keblek terhei enyésztek. A nép egy része
-hazatért házát meglátni, családját összekeresni, a többi «hosannát»
-énekelt a templomokban.
-
-A mint a kelő nap világa át kezde törni a magas templom-ablakokon,
-elhalaványítva az oltár gyertyáit, mik eddig gyér világot vetének a
-roppant teremben, megtért a bizalom is a szivekbe, az a jótékony érzés,
-mi átélt veszély után foglal helyet a lélekben; egy fiatal szerzetes
-fölment a szószékbe, s beszélni kezde magasztos dolgokat a néphez.
-
-Egyszerűk, keresetlenek lehettek e szavak, a hogy azok egyenesen a
-szívből jőnek, de jól esett hallani azokat a hivőknek, az ajkak úgy
-mondák utána némán az imát.
-
-A pap elvégzé beszédét, kimondta az ament. Hallatszott utána az a
-templomi sohaj, mi ezrek fohászából származik egyszerre… E pillanatban,
-mintha mennydörgő szekerek rohannának végig a föld mélyében, egy
-hömpölygő dördülés futott végig a város alatt; a föld színe az elmult
-reszketés helyett egy irtóztató taszítást kapott alulról, s azon
-perczben lehullottak a tornyok a földre, egy irtóztató roppanás hangja
-tölté be a levegőt, a legmagasabb épületek mennydörögve dűltek össze, a
-kábító zuhanatban az utolsó órát üték a messzehajított harangok…
-
-Azután csendesség lett ismét.
-
-Másfélezer ember feküdt halottan az összedűlt templom romjai közt;
-ajkaikon a kimondott amennel, sziveikben a bűnbánat igaz keservével. Nem
-halhattak volna meg üdvösebb pillanatban.
-
-Csak a prédikáló szerzetes maradt életben egyedül.
-
-Az emberek meg voltak némulva, elveszték a segélykiáltás hangját,
-elfeledtek beszélni. Nem volt kit híni segélyül. Maga az Isten háza is
-romban feküdt.
-
-Futottak tébolyodott zavarban az utczákon végig szótlanul; egy-egy futó
-némber hurczolt maga után kezénél fogva valami elkapott gyermeket, kit
-tán fiának vélt, véres fejű ősz emberek tántorogtak erőszakosan
-kapaszkodva izmosabb férfiak ruháiba; percz mulva megint vissza azon az
-utczán ugyanazon alakok, a gyermeket hurczoló nők, a véres ősz emberek,
-a lihegő férfiak. A várost mindkét oldalról víz fogja körül, nincs hová
-menekülni.
-
-Másodszor újra hallatszott a futó hömpölygő dördülés a föld alatt, a
-mint morogva gördült végig és mindig közelebb, mintha feljebb jönne.
-Messziről lehete látni a rém közeledését; a merre elhaladt, az élőfák
-meghajták előtte fejeiket, jobbra-balra a földet csókolva sudaraikkal, s
-mikor a város alá ért, a futó népek elestek taszítása miatt; a ki állva
-maradt, azt lábnyi magasra hányta fel a rejtelmes erőszak s ismét ment
-tovább hömpölyögve, zuhogva, az élőfák jobbra-balra hajlongtak útjában,
-kivált azok a hosszú sor jegenyék ott a fűzes sziget partján mint
-bókoltak előtte egész a fekete víz színéig, mely oly ijedten látszott
-hullámzani előttük.
-
-A félelem csodái egyre szaporodtak; a kalvária melletti apró házak
-között egyszerre több helyen tűz ütött ki; nehány bátor férfi, a ki
-oltani sietett, borzadva vevé észre, hogy a kutakból egyszerre kiapadt a
-víz, a veder magasra feltorlódott kavicsos homokba ütődik s a belvárosi
-kutakból is valami forró párázat kezd felszürődni, a minek olyan fojtó
-sárvíz szaga van. A legnagyobb iszonyat végre a megyeház utczáján adá
-jelenségét, a hol a föld keresztben megnyilt, át a házsorokon, egy erős
-kőépület kapujánál közepén ketté vált s a mint egy percz mulva a
-rémületes tátvány összecsukódott, a szétszakasztott házat úgy nyomta
-ismét össze, hogy a nyilásba szorult gerendák mind az ég felé meredtek,
-a támadt nyiláson át pedig valami forró, nyúlós, fekete sár önté el
-messzire az utczát.
-
-– Elsülyed a város! ordíták az emberek. Fussunk a Dunára! – A föld nem
-adott többé menedéket, a vizekhez kellett folyamodni.
-
-– Fusson a malmokra, a hajókra minden ember! A város elsülyed.
-
-A partokra siető népre ott várt a legnagyobb rémület.
-
-Az Öreg-Duna, a hogy itt a Csallóköz-szöget képező folyam szélesebb
-karját nevezik, a város alatt ismét két ágra szakad, s épen átellenben a
-várossal egy kisded szigetet képez. A keskenyebbik ág a város és a
-sziget között foly el: ezt szokták kikötőül használni itt van télen a
-malmok réve és a repülőhid, a hajótömő műhelyek, a halászok bárkái.
-
-A menekülést kereső nép megrettenve látá, hogy a Dunának e keskeny ága
-nincs többé: a háborgó föld úgy felemelte annak a medrét, hogy a víz a
-szigeten keresztül a szélesebb ágba futott át, s a város előtt nem volt
-más, mint egy nagy zátonyos mocsár: az eltünt folyamág titokteljes
-medre, az évek előtt elsülyedt hajók romjai, elveszett vasmacskák,
-elsüppedt málhacsomagok, rémletes tárgyak, mik évek óta a vizek
-éjszakájába voltak eltemetve, álltak ijesztőleg a napfény csodájának
-kitéve; a meder közepén valami kettős boltozatos kőfal maradványa: tán a
-sokszor emlegetett alagut romjai… és a kikötőbeli hajók, a halászbárkák,
-a malmok, a repülőhid mind a vízfenék zátonyain ültek, megrémült
-lakosaikkal, kik bámulva tekintének az alóluk elfutó víz után, mely
-harsogva huzódott folyvást odább.
-
-Ez a bámulatos látvány, mely több csodát mutatott a szemnek, mint a
-mennyit az emlék össze birna szedni, így tartott két-három perczig; –
-akkor egy új földhullámzás a tulsó Dunaág medrét emelte föl s ismét a
-keskenyebbet sülyeszté alá.
-
-A roppant víztömeg zúgva rohant vissza egy percz alatt az elhagyott
-mederbe, mint egy átlátszó hegyláncz, a közbeesett szigetet el látszott
-seperni gátjaival és jegenyesoraival együtt, a jégtörők karóit
-széttörte, mint gyermekjátékszert s a mint a sziget gátjaiban
-megütődött, felemelte tajtékzó gerinczét, mintha el akarná azt nyelni, s
-azzal lecsapott a tulsó mederbe.
-
-A partra gyűlt tömeg rémült ordítással veté magát vissza a városba, az
-omladékos utczákba, a tátongó földre a hullámcsapás elől, míg az
-harsogva, tombolva tölté meg keskenyebb medrét, felkapva a zátonyon ülő
-hajókat, malmokat örvényző árjaiba, s letépve azokat vastag
-horgonyköteleikről, ragadta magával, túl az elsepert vízgáton, bevitte a
-városba, odatolta az utczák közepére, odavagdalta a házak szögleteihez,
-odacsavargatta köteleiket a közkutak rácsozatához, a szentszobrok
-lábaihoz, s azután ismét oly sebesen, ahogy jött, zúdult vissza, a piacz
-közepén hagyva az odáig vitt hajókat, malmokat, felforgatott
-dereglyéket, s ragadva magával, kiket útjában elkapott.
-
-Egy halálkiáltás hangzott a meglátogatott város utczáiról az éghez.
-
-A kétségbeesés visszakapta szavát. – Nem volt menekülés. Az emberek nem
-láttak szabadulás után, nem futottak többé; hanem összebujtak
-meghunyászkodva, megsemmisülve és kiáltozák Isten nevét, míg alattuk a
-föld rengett, körül a hullám csattogott, s a föld repedésein kirohanó
-forró lég bőgve tört magának utat, undok posványt és forró érczolvadékot
-túrva ki maga körül…
-
-Oh én uram és Istenem! De erős a te ostorod, midőn haragodnak dicsőségét
-megmutatod a te földi férgeidnek!…
-
-
-
-
-AZ ÚR SÁTORA.
-
-Ez így tartott két egész hétig…
-
-Tizennégy nap és tizennégy éjjel látogatá meg a rettenetes ostorozó
-haragjának kiválasztott városát: eljött reggel, eljött este, eljött a
-nappal és éjjel minden órájában és tanítá reszketni a földet szörnyű
-lépései alatt.
-
-A második, harmadik napon megadták magukat az emberek a csapás
-szörnyeinek, a kétségbeesést keresztyéni türelem váltá fel; az okosabbak
-tanácsadása kezdett kihallatszani a közjajveszékelésből, kezdtek
-gondolkozni védszerekről, mik a helyzet rendkívüliségét elviselhetővé
-tegyék, építettek fagunyhókat a szabadabb térekre, a gyöngébbek
-lakásául; odakötötték a sátorajtókhoz a csónakokat, hogy
-menekülhessenek, ha ismét véletlenül jön az ár; s készen tartották
-kádakban a vizet, ha a földalatti tűz valahol a romok közt gyujtogat, és
-azután csináltak az apró gunyhók közé egy-egy nagy gunyhót is, s azt a
-nagy gunyhót elnevezték templomnak.
-
-Merész férfiak előkeresték a romok közől az oltári szentségeket, a
-búcsujáró zászlókat, fölkeresték a legkisebb iskolai csengetyűt, mely
-egész maradt, annak csináltak kis haranglábat és ismét harangszó hívá a
-népséget Isten színe elé, és ismét hangzottak a buzgóság imái a nagy
-fagunyhóban, melynek templom volt a neve; ilyen aprócska templomok
-voltak minden szabadabb téren, mert a nép egyben úgy sem fért volna el,
-kivált most, a midőn mindenki sietett oda. Ah, mint figyeltek az emberek
-arra a kis csengetyű szavára! hogy siettek minden utczából, imádságos
-könyveikkel kezeikben! hogy szólíták meg a szemközt találkozókat:
-«harangoztak már, mehetünk».
-
-Ilyenkor olyan rosszul esett látni a buzgóknak, hogy itt-amott a házak
-kapujában hallgatag emberek ültek, a kiket nem buzdított fel a
-harangszó; a kik zárt ajakkal, bánatos arczczal néztek fel az égre,
-mintha nekik csak szenvedni volna szabad, és nem panaszolni.
-
-Voltak egész utczasorok, a honnan senki sem jött elő a csengetyűszóra, a
-honnan senki sem csatlakozott a búcsujáró menethez, ott volt
-legszomorúbb a rombolt város képe.
-
-A szomszédok, az ismerősök gyakran beszólaltak e hallgató emberekhez:
-«hát ti mért nem imádkoztok? Miért nem kéritek Istent, hogy e csapást
-elfordítsa rólunk?»
-
-Azok pedig felelének nagyszomorúan:
-
-– Avagy hogyan imádkozhatnánk mi Istenhez, a midőn nekünk nem szabad
-templomot emelnünk ez helyen?
-
-Miért nem volt nekik szabad templomot építeniök azon városban? azt
-bizonyára én sem tudom, más sem tudja. Régen volt az idő; elfeledte
-mindenki.
-
-Annyi bizonyos, hogy a népesség egy harmadának nem volt szabad templomot
-építeni azon kis városban. Ki parancsolta azt úgy, ki tartotta fenn?
-holott az uralkodók ezt egészen másképen rendelék, arra ismét tudatlan
-volna a felelet. Annyi mondható, hogy még akkor a kis urak igen nagy
-urak voltak hazánkban, s a mit helybenhagyának a nagy királyok, e «kis
-királyok» gyakran hiúvá tették.
-
-No de azt én reám nem bízta senki, hogy én itt az országok sorsát
-intézgessem, azért jobb lesz, ha folytatom a mi szomorú történetünket.
-
-Történt az ötödik napján az Isten látogatásának, mely nap épen
-vasárnapra esék, – szomorú vasárnap, – hogy azon a téren, mely mostanság
-szép kúpozatos kápolnával, s hozzá ékes fasorokkal s mind ehez illő szép
-névvel bír, Rozália-térnek neveztetvén, s melyet gyermekkoromban még
-disznópiacznak hivogattak, az én nagyapám gyermekkorában pedig régi rácz
-temető név alatt ismertek, nem sokat gondolván a benne fekvők
-emlékezetével, mint a mely helységből hordták a városba a fazekasok
-számára való földet, tehát e historiai nevezetességű helyen két
-sajátságos csapat találkozék egymással össze, mely úgy látszik, hogy
-szántszándékos találkát rendezett itt egymás számára.
-
-Azok, a kik jövének a megyercsi utcza felől, mind kék mente-dolmányba
-öltözött férfiak; nagy, massiv kerek kalapokban, széles szalagokkal, jó
-kordován, ránczba szedett torkú csizma lábukon; mentéiken nemcsak szép
-filigrános ezüst gombok, hanem azon felül egyik válltul a másikra
-kapcsolt függő lánczok, nagy pengő szemekkel s roppant medaillonnal a
-közepén; mind valódi tizenhárom próbás ezüstből. És e nagy tekintélylyel
-járuló személyek társasága nem más, mint az érdemes csizmadia-czéh, a
-becsületes szekeres gazdák és a nagyon tisztelt hajóslegények, mint a
-kik képezék azon idők szerint a nemes város legsolidabb polgári
-osztályát.
-
-A velük szemközt jövő csapat férfiai ellenkezőleg zöld mentéket
-viselnek, zöld nadrágot zöld zsinórral kihánytatva, helylyel-közzel
-molnárszínű szürke dolmányokat, lapos ezüst pitykékkel és fekete
-báránybőr-süveget hozzá. Ezek pedig a nemes város takácsmesterei,
-szűrszabói és molnármesterei, kiket eleitől fogva mindenki a
-legbékeszeretőbb polgárok gyanánt szokott elfogadni.
-
-Midőn e két szemközt jövő csapat e fennnevezett téren egymáshoz mintegy
-húsz lépésnyi távolságra ért, ott megállapodának mind a ketten, s a
-zöldbeliek közül kiválva egy kitünő egyéniség, fölemelt rezes
-nádpálczával inte a többieknek, hogy várjanak és hallgassanak: azzal
-kilépett a középre.
-
-Hosszú, száraz férfi volt az említett, még soványabb az által, hogy
-öltönyének minden része feszesen állt rajta, prémes mentéje szinte
-megfeszült a hátán s lábait úgy szedegette fel, mintha minden lépésnél
-megégette volna a talpát; szikár orczáját rendkívül ékesíté két hosszan
-lefüggő bajuszzsinór, olyan kacskaringósra csavargatva, mint egy-egy
-kigyó.
-
-Tudnunk kell pedig, hogy e derék férfiú a becsületes takács-czéh
-atyamestere; érdemes Kanál Ignácz uram ő kegyelme.
-
-Tudnunk kell továbbá, hogy az érdemes takács-czéh tagjai mind zöldben
-járnak, mind soványak és mind igaz katholikusok; az érdemes
-szűrszabó-czéh tagjai is zöldben járnak és kevés kivétellel
-katholikusok; a molnárok között már nagyobb a megoszlás hit dolgában, de
-öltönyük azért egyszínű. Határozottan kék azonban az érdemes csizmadiák
-ruházata, és ezek kivétel nélkül kálvinisták, túlnyomó e szín és
-hitvallás a szekeres gazdáknál s határozott a hajóslegények osztályánál.
-
-E szerint e pillanatban két pártfelekezetet látunk magunk előtt, mind
-megannyi testületekben. Ne feledjük el azonban, hogy a föld reszket
-alattunk.
-
-Nem is perlekedni jött össze a két felekezet; nem mint Konstantinápoly
-lakói, a végpusztulás napján a «que» fölött vitatkozni – hanem egészen
-más szándékból.
-
-A mint érdemes Kanál Ignácz atyamester uram kilépett az őt követők
-közől, a tulsó csoportozat közől szintén előlépe nemes Bajcsy András
-uram, a csizmadiák érdemes czéhmestere, ki nemcsak oly izmos vállakkal,
-oly gömbölyű termettel, még nagyobb ezüst gombokkal volt megáldva,
-miként tagtársai, hanem azonfelül nemes ember is volt és diákul is
-tudott, sőt még szakállat is mert viselni az álla alatt körül, s a
-bajusza előre volt hegyezve, mint egy villa.
-
-E két derék férfiú tehát egymás elé sietett, a tér közepén találkozának,
-ott Kanál Ignácz uram előre nyújtá reszkető kezét, nemes Bajcsy András
-uram belecsapott abba barna tenyerével s ott rázogatták egymás kezét
-legalább öt perczig folyvást, a nélkül, hogy valami szót tudnának
-egymással szólani; mind addig, míg a két derék férfiú szeméből
-megeredének a könyek; és azután kénytelenek valának elővenni
-zsebkendőiket és szemeiket megtörülgetni s akként kezdeni a dologhoz.
-
-– Nemes Bajcsy András uram…
-
-– Érdemes Kanál Ignácz uram…
-
-– Meglátogatott az Isten bennünket nagyon…
-
-– Nagyon meglátogatott bennünket az Isten…
-
-– Tele vagyon a mi szívünk keserűséggel.
-
-– A mienk is csordultig vagyon.
-
-– Avagy mikor fordul el rólunk e csapás?
-
-– Sőt nem kell-e elvesznünk mindnyájunknak abban?
-
-– Mi éjjel nappal könyörgünk az egek urához.
-
-Bajcsy András uram nagyot sóhajtott e szóra.
-
-– Nekünk nincs helyünk, a hol könyörögjünk.
-
-És azután elhallgatott mind a kettő.
-
-E hallgatás alatt pedig mind a két csoportozat úgy közelíte egymáshoz,
-hogy mintegy kört képezének a két férfiú körül. Kanál Ignácz vevé fel
-ismét a szót.
-
-– Nemes Bajcsy András uram. Nem olyan igaz emberek-e a kegyelmetek hívei
-is, mint a mieink?
-
-– Valóban azok.
-
-– Nem azt az Istent tisztelik-e ők is, a kit mi?
-
-– Valóban ugyanazt.
-
-– Nem azt a csapást szenvedjük-e mi is, a mit kegyelmetek?
-
-– Bizony igaz, hogy azt.
-
-– Vétettünk-e mi egymás ellen valaha? Csaltuk-e meg egymást? rontottuk-e
-egymás családját, mesterségét? Nem járnak-e a mi koldusaink is a
-kegyelmetek ajtajára? nem esik-e az eső a kegyelmetek földjére is úgy,
-mint a mieinkre? Nem az-e a mi hazánk, nem az-e a mi szülötte földünk, a
-mi kegyelmeteké? Nem egy nyelvet beszélünk-e, nem egy kenyeret eszünk-e
-egymással? és mégis egyik gyülöletes a másik előtt, s egyik nem
-imádkozhatik a másik miatt.
-
-Bajcsy uram erre megint csak azt felelhette, hogy megfogá a takácsok
-atyamesterének jobbját s megrázá azt szíve szerint.
-
-Kanál uram megerősíté magát, letűzte keze alá rezes botját s egészen más
-hangot váltva, mondá:
-
-– Érdemes lakostársaim, nemes czéhmester úr, becsületes mester urak:
-minthogy mi más felekezeten lévő együgyű emberek átláttuk, mennyire
-keservetes dolog kegyelmetekre nézve, hogy a szomorú, iszonyatos
-napokban, a midőn mindnyájunknak vigasztalása egyedül az irgalmas Isten,
-kegyelmetektől e vigasztalás meg vagyon vonva az által, hogy e nemes
-város privilegiumai fejében nem szabad kegyelmeteknek ez helyen
-templomot építeni, hanem kénytelenek a szomszéd kulcsos mezővárosba
-átjárni isteni tiszteletre, a midőn azt a vizek engedik…
-
-– Úgy vagyon, – szólalt meg egy hajóslegény hatgalléros köpönyegben, – a
-szekeres gazdák szekéren hordanak át bennünket minden vasárnap.
-
-Nemes Bajcsy uram komoly szigorúsággal tekinte hátra a közbeszólamlóra.
-
-– Ne zavarják kegyelmetek az atyamester urat az ő contextusában. – Azzal
-buzdítólag fordult az atyamesterhez: «quoniam; – ergo – minthogy;
-tehátlan… Így következik.»
-
-– Tehátlan, – folytatá Kanál Ignácz uram, – előfordult a mi érdemes
-polgári czéhünk gyűlésében az a szó, hogy im e gyászos napokat
-használnák fel mindnyájan azon üdvös cselekedetekre, mely szerint
-építenének kegyelmetek is egy sátort a mieink hasonlatosságára, a holott
-az Istent imádhatnák s ne kényszerülnének elvándorolni minden úr napján
-szomszéd helységekbe, hanem segítenének szivök szerinti imádságaikkal
-megengesztelni az úr Istennek az ő haragját, mely alatt bizony annyit
-szenvednek kegyelmetek is, miként mi szenvedünk.
-
-Ez nagy szó volt: igen nagy mondás… Ha valami költő volnék, a ki képzelt
-dolgokat mesélni állt elő, világért nem mernék ilyeket adni emberem
-szájába, de miután nem vagyok más, mint jámbor krónikairó, a ki
-elbeszéli azt, a mit öreg emberek beszéltek fiatal embereknek, úgy
-maradt meg az emlékezetben, bízvást megírhatom a mostani ivadéknak, hogy
-ott azon a kerek téren egykor összegyűltek a nép együgyűi, a
-publicanusok és tudatlanok, a minők közől a nazareti király válogatá az
-ő apostolait, és ott azok, a kik hatalmasabbak voltak, azt mondák a
-gyöngébbeknek:
-
-«Ime, e helyen, a hol állunk, építsetek sátort az Úrnak, a melyben
-imádkozzatok.»
-
-Az érdemes atyamester nem tudott tovább szónokolni az elérzékenyülés
-miatt; a helyett egyre szorongatá a hozzá közel esők kezeit s szemeivel
-mutogatott a háta mögé furakodó becsületes német polgár ácsmesterre,
-kiben régen meglátszott, hogy szeretne valamit mondani, a mit meg is
-tett, a mint szóhoz juthatott, kezeivel magyarázva, a hol nyelve
-hibázott.
-
-– Mi nem ellenzünk ám az! Mi nem haragszunk rá egymásnak. Mi jó
-embereket lehetünk. Ne félje magát senki.
-
-Azután egy emberséges kovácsmester tört magának útat a középhez, a hol
-beszélni lehetett, s felgyűrte jobb karjáról az inget, mintha azt máskép
-elmondani nem is lehetne, mint neki gyürkőzve; harsogó hangon bocsátá
-közre jámbor ötletét.
-
-– Atyámfiai, jó barátaim; én azt mondom, hogy építsetek itt, a hol
-állunk, egy akkora sátort, hogy minden nemzetségtek elférjen benne,
-híjátok ide fiaitokat, feleségeiteket s a mennyi helyen megférnek,
-akkorát kerekítünk innen s ott álljon a templom; torony is legyen rajta,
-csengetyű is legyen benne.
-
-A derék férfiú homlokáról csorgott az izzadtság az utolsó szavaknál,
-olyan igyekezettel szónokolt, s szerette volna látni, ki mondhat neki
-ellent, midőn ingujjával végig törülte orczáját?
-
-Nem mondott senki ellent, sőt mindenki iparkodott felebarátjával
-megértetni, mennyire idegen dolog volt szivétől minden harag ez ideig
-is, s mint fogják ők ezentúl is szeretni és becsülni egymást, akár
-engedi meg az országgyűlés, akár nem.
-
-Nemes Bajcsy András uram mind e jelenet alatt összefogott kezekkel
-állott a középen, komoly orczáján egy vonást meg nem változtatva s
-figyelmesen végig hallgatva minden beszélőt, és senkit meg nem szakítva
-abban, mint a ki valami nagy szót akar mondani s azt a végére
-tartogatja.
-
-Midőn azután venné észre, hogy mindnyájan ő reá vetik szemeiket, leemelé
-nagy süvegét szénfekete szögkemény hajáról s két kezével melléhez nyomva
-azt, felsóhajta, tekintélyéhez méltó nyelven:
-
-– Gloria in excelsis omnipotenti Deo! Dicsőség az magasságban az
-mindenható Istennek.
-
-És akkor szemeivel megválván az égtől, visszafordula érdemes
-lakostársaihoz és mondá:
-
-– Az Úr parancsolá, – kegyelmetek tudtunkra adák, – mi pedig meg fogjuk
-cselekedni; a ki igaz ember és Istent tiszteli, akként cselekszik, a
-hogy én. Mészáros János gazduram. Minthogy kegyelmednek köpönyege
-vagyon, terítse azt ide elém a földre.
-
-Mészáros János ellenvetés nélkül szót fogadott, s leteríté a sok gallérú
-pukovai posztóköpenyt az érdemes czéhmester úr elé.
-
-Akkor nemes Bajcsy András uram kivonta csizmaszára mellől rézpitykés
-bicskáját s kinyitá azt és a köpeny közepére álla, mint egy áldozatra
-készülő táltos a régi napimádó magyarok közől; kezében a fölemelt
-késsel.
-
-Mindenki áhitattal leste szavait, mert azt jól tudta, hogy nemes Bajcsy
-András uram bárha némelykor furcsa előkészületeket tesz is, de mindig
-okosat és nyomatékosat mond.
-
-– Szerelmetes hitsorsosaim! – kezdé a jeles férfiú, olyszerű helyzetet
-véve a kivont késsel, mintha egyenesen szivébe akarná azt döfni. – Mire
-való a mi vállainkon ez az ezüst láncz? mire valók a mi kebleinken emez
-ezüst gombok? Láncz és teher az; és semmi egyéb, mely minket lefelé von
-a föld felé! Ime vessük le a mi lánczainkat, rázzuk le a mi terheinket,
-és építsük fel azoknak árán az úrnak hajlékát, a mely bennünket
-fölemeljen az ég felé. Járjunk ezentúl fekete gombokkal, hogy a kik
-meglátnak bennünket, elmondhassák rólunk: ime ezek ama híres város
-lakosai, a kik nem viselnek ruháikon többé ezüstöt; de viselik
-szíveikben az urat és emelének templomot az ő czifraságaiknak árán: és
-bizony mondom, az mi rajtunk nagyobb ékesség leend minden aranynál,
-ezüstnél!…
-
-És e szavakat mondván, nemes Bajcsy András uram neki fogta a bicskát,
-lekanyarítá válláról a súlyos ezüst lánczot, leszabdalá a nagy filigrán
-gombokat s oda veté azokat a köpönyegre, melyről hátralépett s prófétai
-ihlettel mutatott oda a többi jelenlevőknek.
-
-Egy pillanat alatt minden férfi kezében villogott a kés; tépte, fejtette
-mindenki magáról az ékszereket, ezüst lánczok, ezüst gombok hullottak a
-kiterített köpenyre minden oldalról; senki sem késedelmezett, senki sem
-tétovázott; a késeket egymás kezeiből ragadták ki, a kiknek nem volt;
-pirult arczú nők és szűzek rimánkodtak az előttük álló férfiaknak, hogy
-arany függőiket, gyűrűiket engedjék az áldozat közé tenni; e hír
-villámgyorsan futott végig a városon s a ki meghallá azt, sietett a
-térre, mindig több nép gyűlt össze a téren, apró gyermekek elhozták
-takarék márjásaikat, egy-egy koldusnő fillérje is kézről-kézre adatott,
-míg az áldozat-halomhoz ért, hogy csendülésével ő is beleszóljon abba a
-zenébe, a mi úgy tetszik odafenn.
-
-Egy óra múlva halommal állt az ezüst a kiterített köpönyegen.
-
-Akkor nemes Bajcsy András uram megfogá a derék német ácsmester Hampel
-uram kezét, és odavezeté őt az ezüst halomhoz:
-
-– Ime, szerelmetes atyámfia, itt vagyon az érték, tegye kegyelmed rá a
-kezét és vállalja fel, hogy építsen számunkra ezért egyházat, díszeset
-és tágasat, a hogy tudtára adatott.
-
-Hampel mester ijedten rántá ki kezét Bajcsy uraméból s nagy buzgalommal
-kezde tiltakozni.
-
-– Eressze engem Bajcsy úr. Ne tréfálja így. Én bizony nem teszek sem
-kezemet, sem lábamat a kegyelmed ezüstre; – no csak ne haragudja magát
-nekem: meglehet, hogy rosszúl megmondtam, mást akartam megmondani: Engem
-nem kell a kegyelmeteké ezüst, nem arany, és mégis csinálom fogom, a mi
-kell. Ezt mondja becsületes ember; és ki mondja, hogy Hampel Kristóf nem
-becsületes ember van? Én beszélem magyarul rosszat, de érzem jót.
-
-A református hitfelek annál kevésbbé kezdték érteni a derék ácsmestert,
-mentül jobban iparkodott az magát összekeresett szavakkal megértetni, a
-min végtére Hampel Kristóf uram oly melegbe jött, hogy kirántva
-tubákszín kabátja zsebéből egy hosszú szarvasbőr-erszényt, azt előlről
-kibontá s azzal megfogva a fenekét, oda tartá azt az ezüst-halmaz fölé,
-s kirázta belőle, a mi benne volt: lázsiás tallérok és jó vert körmöczi
-aranyok.
-
-– Nekem nem kell a kegyelmeteké ezüst; teszem hozzá én is, legyen több.
-– Adják kegyelmetek a fa, csinálom a munka ingyen. A templom Istené van,
-teszem e munkát Istennek, majd megfizeti nekem Isten. Tartja meg
-kegyelmetek a ezüst, jó lesz fizetni vele a pap, meg kántor; én nem
-prédikál, se nem énekel a kegyelmeteknél; lesz a sok ezüst fundatio. A
-ki becsületes ember, azt mond: és Hampel Kristóf mindig becsületes
-ember, beszélni rossz, de szíve van jó.
-
-A derék ácsmester nem volt valami kitünő szónok, de szavai oly
-lelkesülést gerjesztének hitfelei között, hogy azok egymásután törtek
-maguknak útat a középre, s önként felajánltak minden munkát ingyen, a mi
-a protestáns hitfelektől ki nem telhetett. A kovácsok, lakatosok,
-bádogosok egytől-egyig mind katholikusok voltak: náluk nélkül nem
-épülhetett templom. Senki sem akart fizetésről hallani, az emberséges
-ácsmester sorról-sorra járt mindenkihez s bámulandó igyekezettel
-iparkodott azt a kevés magyar szót, a mi ráragadt, ékes beszéddé
-alakítani, hogy rádisputálja minden emberre, a mit a nélkül is tudott,
-érzett és mondott mindenki, hogy ez a munka tetszik odafenn az égben…
-
-Kétszázados villongás így csendesült el egy napon, és lőn béke és
-egyetértés a város lakosai között és régi ellenségek nyújták egymásnak
-kezeiket és az erősebbek mondák a gyöngébbeknek: «legyünk egymás
-testvérei!»
-
-Nem! ez a város nem fog elsülyedni.
-
-A föld csak néha-néha rendült meg az összegyűlt csoportok alatt, az úr
-lábnyomától meg-megdobbanva. Mintha azt mondaná vele: hogy ő is jelen
-volt… és hallotta a fogadásokat…
-
-Az alku hamar készen volt; a hol minden ember ingyen adott mindent, nem
-volt nehéz az egyesség.
-
-Hátra volt azonban még a kegyes vállalat nehezebb része: a helyhatósági
-engedély.
-
-Ez időben az sem kerülhetett sokba; a városbíró és tanács előre meg volt
-már nyerve ez iránt; a derék német ácsmester többséget szerzett a
-türelmi kérdésnek a «hatvanszemélyek» gyűlésében; a tanács nem mert
-ellentmondani; az egyházi hatóságok részéről sem történt semmi
-ellenvetés. A jámbor takácsok és szűrszabók, azokban a zöld dolmányokban
-előre eljárták mind ezen urakat s biztosíttatták magukat a kegyes
-elnézésről, nehogy hasztalan reménységgel biztassák fel polgártársaikat.
-
-Hanem… a legnehezebb kő még útban volt: egy igen nehéz és igen kemény
-kő, a mit a csodatevő természet egy magasrangú főúr keblébe tévesztett
-arra a helyre, a hol más emberek a szívet hordják: ezt a nehéz követ ki
-fogja elemelni!
-
-– Voltunk a tanácsbelieknél, voltunk a főtisztelendő uraknál, – szólt a
-derék atyamester, – felőlük akár a Sion hegyét ide építhetik
-kegyelmetek; hanem még hátra van a tekintetes alispán úr. Már oda édes
-atyámfiai küldjenek kegyelmetek valakit mást, mert oda ember kell, a
-kinek esze és bátorsága vagyon; nekem pedig mind a kettő mértékkel
-vagyon, és az a tekintetes úr előtt nem lészen elegendő.
-
-A jámbor atyafiak egymásra néztek, mintha keresnék maguk között, hogy ki
-légyen Mózses, és ki légyen Áron? S nagy aggodalom kezdett arczaikon
-mutatkozni. Ez valóban nehéz kő volt, igen nehéz kő.
-
-Egy hang indítványozá nemzetes Beő Sándor uramat, a ki deszkakereskedő,
-és így honoratior, de a becsületes úriember azzal menté ki magát, hogy
-neki a neve ugyan Beő, de a beszéde épen nem bő; ott fogy el, a hol
-legjobban kellene.
-
-Másik hang nemes Szabó Ferencz földbirtokos urat kivánta deputatióba
-küldetni; a ki viszont biztosítá a gyülekezetet, hogy ő nem rég kelt föl
-negyednapos váltólázból; ha az alispán elé kell mennie, kétségtelenül
-recidivázik.
-
-Ilyenformán minden candidált személynek volt valami nagy organicus baja,
-mely miatt küldetését fel nem vállalhatá.
-
-Végre Mészáros János, a megköpönyegtelenített hajóslegény, ott állván a
-középen, elkiáltá magát:
-
-– Micsoda? Hát nincsen-e itt nemes Bajcsy András uram, a ki czéhmester
-és diákul is beszél? Tud ő kegyelme úgy beszélni, mint akár egy prókátor
-s nem ijed meg senki személyétől.
-
-– Úgy van, úgy van! – kiálták rá egyszerre mindnyájan, s körül kezdék
-fogni Bajcsy uramat. «Jó lesz, nagyon jó lesz, jobbat nem is lehetne
-küldeni.» S most már az elébb megkináltak is mindnyájan ajánlkoztak,
-hogy ők is vele mennek, nem fájt senkinek sem keze, sem lába, ha Bajcsy
-uram fog szónokolni.
-
-Az érdemes férfiú azon nyugodt komolysággal fogadá az ajánlatot, mely a
-megbizatás nagy fontosságának saját önérzetével összevetéséből
-származhatott. Pár perczig nagy megfontolással gondolkozék magában,
-akkor fölveté szemeit az égre és áhítatosan mondá:
-
-– Fiat voluntas tua. Légyen meg a te akaratod.
-
-Okosabb emberek kívántak időt engedni az érdemes férfiúnak, hogy
-beszédre, szép oratióra készülhessen, azt otthon előre betanulván; hanem
-ő fölöslegesnek tartá ez ajánlatot; az, a ki az ő küldötteit idegen
-nyelveken beszélni tanítá, majd neki is segítségére leend. Csupán annyi
-haladékot kért, a míg haza megy és kardját felköti, mert kard nélkül
-nemes embernek küldöttségbe menni nem illik; a hová őt azután a
-küldöttség többi tagjai is elkísérték, biztatván ügyfeleiket, hogy a míg
-visszatérnek, addig csak maradjanak szépen egy rakáson.
-
-Malárdy Ferencznek hítták az első alispánt. Hivatalos okiratokon így
-látjuk aláírva nevét: Dárdai és Czoborhegyi Malárdi Malárdy Xaver
-Ferencz. Minden rendű prædicatumaira oly szabályszerű igényt tart az
-alispán, hogy ha bármely hivatalos benyújtványon, vagy magánlevélben a
-czímzetből valamelyik hiányzik, hidegen nyújtja vissza az átadónak, azt
-mondva: «nem ismerem ezt az urat».
-
-A Malárdy család igen régi eredetű. A legelső ős, Zotmund, még Álmossal
-ivott egy kürtből. Ő tűzte le dárdáját a Beszkidek legelső hegyormára a
-honkeresők közt; azt a hegyet most is Dárdahegynek nevezik, – az
-ellenkezőt bebizonyítani nehéz; – később ő volt az, ki saját úri
-kezeivel felköté a gonosz nyakravalót Czobor vezérnek a róla elnevezett
-hegyen: innen a dárdai és czoborhegyi előnevek. Tulajdon nevét pedig egy
-későbbi ős nyerte szent László alatt a cserhalmi ütközetben, a midőn a
-csata kezdetén azt mondá a királynak: «ma ládd uram, hogy mint fogok
-dolgozni», innen a Malárdy név. Ezt a hírneves család minden
-tisztelőjének tudni kell és tisztában lenni a felől, hogy a három részre
-osztott czímerpaizson mit jelent a kétfarkú oroszlán a véres emberfővel,
-meg a zászlós halom és a zöld élőfa? valamint arról is meg kell győződve
-lenni mindenkinek, hogy a Malárdy családnak ős idők óta egy férfi tagja
-sem volt, a ki valami nevezetes dolgot ne követett volna el!
-valamennyien mind magas hivatalokat viseltek, sőt a mostani alispán
-nagyatyja nádor-ispánságra is volt candidálva. Arról a végrendeletről
-pedig épen tényleges tudomással kellett bírni mindenkinek, melyben a
-család hatalmas alapítója sajátságos büszkeségből akként intézkedett
-utódaira nézve, hogy azok mindig büszkék legyenek ősi eredetükre és
-annál nagyobbra vágyódással őseiket meg ne alázzák: tudniillik grófi,
-bárói, avagy herczegi czímeket se el-, se fel-, se meg ne vegyenek:
-hanem a mint valaki közülök grófságra vágyódnék, vagyoni része mindjárt
-a nemesnek maradott atyafiak közt osztassék fel, hogy az elődök ne
-legyenek kénytelenek pirulni az utódok előtt. És hogy az
-törvényczikkelybe is volt igtatva, mindaddig, míg az ónodi gyűlésen a
-kuruczok a documentumokat meg nem égették. Ugyanazon ónodi gyűlésen
-ontatott ki Thurócz vármegye követeinek vére, kik közől az egyik
-vérszerinti rokonság volt a Malárdy családdal.
-
-A Malárdyak tehát régen lehetnének bárók és grófok is, régen
-viselhetnének hét, usque kilencz ágú koronát czímerükön, de nem kell
-nekik, – nem kérik és nem fogadják el. – Azt azonban büszkén említhetik,
-hogy a köznemesek között az ő családjok a legelső, s e részben igazat
-adnak Cæsarnak, ki a Malárdy családot, – a véletlen kedvezménye által, –
-jellemével megelőzte: «inkább első úr egy faluban, mint második consul
-Rómában».
-
-Malárdy Ferencz bizton elmondhatja magáról, hogy jelenleg ő az első úr
-egy megyében.
-
-Grófok, herczegek, a kik ott birtokosok, a várkormányzók és generalisok,
-mind nem parancsolnak ott nála nélkül; tőle függ előremenetel és
-megállapodás; az ő szemöldei igazgatják a szónoklatokat a megyegyűlésen;
-az ő «favora» és «fastusa» eldöntő indok a bírák ítéletében; az ő
-akarata a törvény.
-
-És az ő akaratát meg nem ingatja semmi.
-
-Semmi? Még ez a rengő föld sem? – Az sem. Majd mindjárt elmondok róla
-egy pár adatot.
-
-A rémület legelső órájában, midőn mindenki elveszté lélekjelenlétét,
-midőn futott az anya gyermeke bölcsőjétől, a katona őrhelyéről:
-Malárdynak első gondja az volt, hogy a megyeház folyosóit végig járta,
-megnézni, ha az őrök helyeiken maradtak-e? Nem találta őket ott. Hol az
-őrmester? Az is elfutott. Egyetlen hajdu állt a folyosón, a ki ijedtében
-nem találta a kijárást. Azt megragadta: «mától fogva te vagy a hajduk
-őrmestere, és tudtul adod minden drabantnak, hogy a ki helyét el
-merészli hagyni, hivatalából el van bocsátva.» A reszkető ember nem
-bátorkodott ellenvetést tenni s ott maradt. Még a földrengésnél is
-jobban félt az ő haragjától.
-
-A legveszélyesebb órákban maga mellé rendelé a megyei jegyzőket,
-ügyészeket és esküdteket s sorról-sorra járva a megyeház termeit,
-vizsgálatot tartott azok felett: mit állhatnak ki, meddig tartanak még?
-A levéltár padmalja egészen keresztbe volt már nyilva és a szegletfalak
-elváltak egymástól, hogy a padlás gerendái közé lehetett látni.
-
-A nagy, ódon szekrények úgy rázkódtak, úgy dörömböztek magukban, mintha
-félelmes lakóik ki akarnának törni záros ajtóikon; az asztalok és székek
-tánczoltak előre-hátra, és minden, a mi az asztalokon volt, tintatartók,
-tollak, kések, futni készültek valamerre. Malárdy pedig kényszeríté
-hivatalnokait leülni a reszkető asztalok mellé, e tánczoló székekre,
-előszedegetni a dörömböző almáriumok csomagait, mártogatni reszkető
-tollakkal, reszkető kalamárisokba s írni reszkető papirra reszkető
-kezekkel, reszkető sorokat.
-
-
-
-
-A KEMÉNY EMBER.
-
-A levéltárt a földszinti szobákba kelle áthelyezni, melyeknek vastag,
-tömör falai nem látszottak szenvedni a földrengés alatt. Az emberek azt
-mondák, hogy ez Istenkisértés; az alispán nem kérdezte tőlük, hogy mit
-mondanak?
-
-Ő maga ott állt az egész munka alatt egy alcovenszerű bolthajtás mögött,
-onnan intézte a működést.
-
-Valaki észrevette, hogy az a bolthajtás is ketté nyilt a tetején s e
-nyilás miatt a zárkő nehány ujjnyival alábbcsúszott; csak még egy
-taszítás kell neki, hogy kiváljon, s akkor az egész boltozat összeomlik.
-
-A jelenvolt hivatalnokok mind látták e veszélyt, de senki sem szólt az
-alispánnak; lehet, hogy féltek hozzá szólni, az is lehet, hogy nem
-bánták volna…
-
-Végre egy fiatal esküdt, kinek lelke még fogékonyabb volt az
-emberszeretet, mint az illem és törvényes kötelesség parancsai iránt,
-bátorságot vett magának Malárdyt figyelmeztetni:
-
-– Tekintetes alispán úr, az a kő mindjárt leesik.
-
-Malárdy előbb tetőtől-talpig nézte a hivatlan megszólamlót, azután
-nyugodtan pillanta fel a boltozatra, s azzal a legtisztább csengésű,
-teljes érczhangon válaszolt a hivatalnoknak:
-
-– Csak folytassa esküdt úr a maga hivatalos kötelességét. – Azután még
-egyszer feltekinte a fenyegető zárkőre. – Egy ostoba kő nem üthet agyon
-egy Malárdyt!
-
-És azután is ott maradt és többször nem nézett fel a kőre. Úgy állt ott,
-mint egy márványszobor. És valóban illett volna szobornak. Soha szebb
-férfi-arczot nem gondoltak ki a szobrászok: olyan domboru homlok, erős,
-izgékony szemöldökkel, tojásdad arcz, egyenes orr, nagy, messze fölnyilt
-szemek és az a hallgatva is parancsoló száj, mely ahhoz van szokva, hogy
-szavait előbb találgassák, mint azok ki vannak mondva.
-
-A föld rángásai mindig hevesebbek lőnek, egy poros szekrény mindenestül
-kidült a szoba közepére, kitálalva egyszerre előkerülhetlen
-retardatumait.
-
-A zárkő ismét nehány ujjnyival alábbcsúszott s a kőpor hullani kezde a
-papirra, melyre irtak. Malárdy még sem mozdult meg helyéről.
-
-Végre az utolsó percsomag is el volt takarítva, mindenki sietett ki a
-veszélyes teremből; Malárdy volt az utolsó, a ki elhagyta helyét; midőn
-az ajtóhoz ért, valami nagy robajjal omlott össze a háta mögött, talán
-épen a bolthajtás? Hátra sem tekintett, hogy megnézze: mi volt az? Mit
-törődik egy Malárdy a feje fölött függő kövekkel?
-
-Családja számos tagból állt. Szép delnő neje volt; felnőtt fiai, kik
-mellett nevelőt tartott, a kit régi római aristocrat néven præfectusnak
-czímeztek és egy kis leánya, a ki még babákkal játszott… és ez egész
-családból egy léleknek sem volt szabad elhagyni a várost. Ne mondja
-senki, hogy egy Malárdy fél és elfut a veszélyből.
-
-Pedig a delnő ideges volt és a gyermekek babonákban hittek; még sem volt
-szabad a megyeház udvarát sem elhagyniok.
-
-Egy nagy faépület, azelőtt kocsiszin, volt lakhelyül elkészítve az uri
-családnak. Annak a gerendái is egyre ropogtak, recsegtek; a kemény
-szarufák néha úgy pattogtak magukban, hogy rémület volt alattuk elaludni
-és rémület az álomból felrettenni; – de panaszkodni nem volt szabad.
-
-Az alispán maga a hajduk szobáját választá lakásául, annak a falain is
-látszottak vékony repedések, s az ablakok felül és valahol egy
-bolthajtás volt a falban, mind lehullott róla a vakolat, de az mégis
-hihető volt, hogy ez a szoba be nem omlik. Néha ugyan a magasabbról
-aláhulló omladék elzárta az ajtót, hanem azt koronkint el lehetett onnan
-hordani.
-
-Ezen szoba alatt volt a börtön.
-
-És ezen börtönben most is lánczcsörgés volt hallható.
-
-A várnagy elkékült ajakkal jött mondani az alispánnak, hogy a szegény
-rabok félnek; a föld még a halottakat is ki akarja hányni, úgy háborog
-és ők mélyen e haragos föld gyomrában hallgatják az alvilági fellegek
-moraját, a boszuálló föld mennydörgését, hallják, mint rázkódik fölöttük
-az egész nagy épület, mint omlanak egyenkint kémények, falak a földre s
-eltemetik szűk ablakaikat. A szerencsétlenek az Isten irgalmára
-könyörögnek az alispán úrnak, bocsássa ki őket börtönükből, lánczoltassa
-oda a Szentháromság-korlát lánczaihoz; ők meg nem fognak mozdulni onnan,
-hanem éjjel-nappal térden állva fognak imádkozni. Ha meg nem hallgatja
-kérésüket az alispán úr, félő, hogy erőszakkal rohanják meg börtönük
-ajtaját; és a kétségbeesés erős.
-
-Az alispán megindulás nélkül hallgatta meg a kérelmet és a fenyegetést.
-
-Gondja volt rá, hogy válasza rhetoricai szabályszerű legyen; mint
-itéleteinek mindegyike is a szónoklat és irály remekének tartatik. Nem
-is lehetett másformát várni egy ősnemestől, a kinek az arcza antik
-szobor-mintának való.
-
-– A kire a törvény kötelességeket szabott, az teljesítse kötelességét; a
-kire a törvény büntetést mért, az viselje büntetését; a börtönben lakó
-rabok dolga kiállani a rájuk itélt megtorlást, az én dolgom őrködni
-fölötte, hogy az végrehajtassék. Én ime megmaradtam azon a helyen, a
-hova engem kötelességem lánczol; a bűnösök is megmaradhatnak ott, a hova
-őket büntetésük zárta. A veszély közelebb ér engemet, mint őket, mert
-épen fölöttük lakom, s én is húsból és vérből vagyok, miként más. (Itt
-nyilván hézag maradt azon gondolat számára: «de különb hús és különb
-vér.») Azért tudatni kívánom a rabokkal, hogy a míg az én lépteimet
-hallják fejük fölött dobogni, addig ne nyugtalankodjanak, ha pedig
-erőszakot készülnek használni, tudják meg, hogy én rostélyaikon át
-közéjük lövetek.
-
-A rabok nem csörömpöltek többet lánczaikkal, hanem iparkodtak jobban
-félni a néma lépésektől odafenn, mint a haragos zúgástól oda alant.
-
-… Ez volt az a férfiu, a kihez Bajcsy András uramnak kellett jönni
-deputatióba.
-
-Sápadt arczokkal, ámbár erős szívvel jelentek meg a küldöttség tagjai a
-megyeház kapuja előtt; élükön az érdemes czéhmesterrel, ki ezúttal
-széles rezes pallosát is felköté oldalára s átlépkedve a kapubejárást
-elzáró hullatag köveken, a sötét folyosón emberi alak után kezdtek
-kémlelődni.
-
-Pusztulás szomorú képe volt ott. A lépcsők fokai alá s feldüledezve; egy
-pár ékítményi urna a bejárat közepén hevert, a boltozat itt-ott
-keresztbe támogatott gerendákkal volt megerősítve, s néhol a repedéseken
-keresztül látszott a nap-világ.
-
-Mészáros uram volt a legelső, a ki felfedezte az őrt álló hajdut, a ki
-egy ajtó mélyedésébe húzta magát biztosság okáért, s a míg meg nem
-látták, engedte az érdemes küldöttséget alá s fel őgyelegni, azután meg
-haragosan kiálta rájuk:
-
-– Mit akarnak?
-
-A jó urak már is megrezzentek s készek valának elszéledni, ha Bajcsy
-András uram bátran elő nem lép s kardját megcsörrentve, válaszol:
-
-– Mi deputatióba jövünk: a tekintetes alispán urat keressük. Vezessen
-kend bennünket hozzá.
-
-Az őrt álló hajdu nem nagy kedvet mutatott az ajtó alul kimozdulni.
-
-– Én nem mehetek. Nem látják kegyelmetek, hogy strázsa vagyok?
-
-– Hát mondja meg, hol van az alispán úr?
-
-– Keressék kegyelmetek. Itt van a vármegye házában.
-
-– Az emeleten nincs, mert annak a lépcsői beszakadoztak.
-
-– Már az igaz.
-
-– Tehát ide lenn van a földszinten.
-
-– Biz az meglehet.
-
-– Mi van ebben a szobában, a mit itt kegyelmed őriz?
-
-– Ide nem szabad bemenni. Ez a levéltár. Be van zárva.
-
-– Az nem igaz: hallok odabenn járkálni valakit.
-
-A megszorított őr erre puskájához kapott s mérgesen kimondá:
-
-– No hát igen. Itt van az alispán úr; de nem szabad hozzá bemenni.
-
-– Nem szabad? miért nem szabad?
-
-– Mert dolga van. Azt parancsolta, hogy elutasítsak minden embert.
-
-– Jó. Tehát itt fogunk várni, a míg dolgát végzi s kijön.
-
-Bajcsy András uram nem azért volt nemes ember és czéhmester, hogy attól,
-a mit egyszer feltett magában, az első akadálynál visszarettenjen.
-
-A mint a megyeház udvarán széttekintgetett, hirtelen valami jó ötlete
-támadt: az alispán legkisebb leánykája, Hermina kisasszony épen ott
-szaladgált az udvarban s valami kétségbeesett lepkét kergetett, a mely
-maga sem tudja, miért vetődött ebbe a virágtalan házba.
-
-András mester kapá a fejéről a süvegét s deputatió létére utána eredt a
-lepkének, azt süvegével szerencsésen lefülelte s kérges markával kivonva
-a süveg alól a nyomorult párát, illő hódolattal nyujtá azt át Hermina
-kisasszonynak.
-
-Hermina kisasszony mintegy ötéves lehetett ez időben; hanem azért
-tökéletesen fogékony kebellel birt az iránta tanusított udvariasságokra
-nézve. Köszönni nem volt szokása, hanem a helyett megsejté a Bajcsy
-András uram órazsebéből kicsüngő carniolos pecsétnyomót s az nagyon
-megtetszett neki: milyen jó volna az az ő babája nyakára (nem tudom én
-minek).
-
-Bajcsy uram tétovázás nélkül leoldá órájáról az ősi clenodiumot s
-átnyujtván azt Hermina kisasszonynak, azt kérdé tőle, hogy van-e neki
-hát szép bábuja?
-
-– Van bizony, még pedig olyan, a melyiknek haja is van.
-
-– De olyan nincs úgy-e, a melyik a szemét is kinyitja, meg lecsukja?
-
-– Hát maga látott olyant? Kérdé Hermina kisasszony megilletődve.
-
-– Láttam bizony. Azután még sír is, mikor megszorítják.
-
-– Hol van az? hol látta?
-
-– Otthon van nálam! én vettem.
-
-– Hát kinek vette? Van magának leánya?
-
-– Hát én azt a kis-kis Hermina kisasszonynak vettem.
-
-– Ah!… Hol van?
-
-– Jaj nem tudom, hogy a tekintetes alispán úr megengedi-e a
-kisasszonynak, hogy azt elvegye tőlem?
-
-– Oh a papa nekem mindent megenged.
-
-– De mégis jó lesz előbb megtudakolni tőle; tudja a kisasszony, ha az
-alispán úr megharagszik, majd engem ver meg. Hanem hát menjen be a
-tekintetes alispán úrhoz, s kérdezze meg tőle, szabad-e egy embernek
-bemenni hozzá, a ki magának egy babát akar adni. Aztán ezüstből van a
-czipellője, arany a fésűje.
-
-– Ne féljen semmit, majd mindjárt beszélek én a papával; szólt Hermina
-kisasszony, pártfogó kézszorítással biztosítva a czéhmestert s menten
-sietett az alispán szobája felé.
-
-Az őrt álló hajdu bátorkodott a kisasszonyt figyelmeztetni, hogy oda
-bemenni nem szabad. Az alispán úr megtiltotta ezen az omladékos helyen
-való járást.
-
-Hermina kisasszony azonban fenyegető piczi ujját neki mérve a vén bajnok
-fejének, komoly figyelmeztetésül monda:
-
-– János, meg ne haragítson, azt mondom, mert tudja azután, hogy baj lesz
-belőle.
-
-János valószínűleg emlékezett a fenyegető kis hatalom nagy befolyására s
-nem mert több ellenvetést tenni, hanem beereszté a kisasszonyt.
-
-Nehány percz mulva visszajött Hermina kisasszony, jót csípett a strázsa
-karján: minek áll az útjába? azzal odasietett Bajcsy András uramhoz s
-megfogva a férfi izmos tenyerét, azt mondá neki, hogy menjen vele.
-
-János hajdu ezúttal nem merte Bajcsy uramnak útját állani: ezen comitiva
-mellett szabad ki- s bejárás volt az alispánhoz.
-
-Bajcsy uram hóna alá nyomta süvegét, kardját karja alá vette, s illő
-embertudással lépett be a megye főnökéhez.
-
-Malárdy ott várta őt az ajtó előtt, olyan közel az ajtóhoz, hogy a
-belépőnek épen vele szemközt kellett megállani. Onnan nézett rá büszke,
-agyonnyomó tekintetével.
-
-Bajcsy uramat ez nem hozta zavarba s nem feledteté el vele a csinos diák
-üdvözletet, melyet készen tartva hozott:
-
-– Servus humillimus perillustrissime domine Vice Comes!
-
-– Mit akar az úr? kérdé tőle Malárdy hidegen, röviden, visszautasítólag.
-
-Bajcsy uram összeszedte testi-lelki erejét, föltéve magában, hogy nem
-fog elszédülni, bármennyire nézzen is a szeme közé ez a félelmetes
-férfi.
-
-– Ego nobilis Bajcsy András, csizmadiárum czéhmester in loco, jövök a
-tekintetes alispán úrhoz, qua deputatio, azon alázatos instantiával,
-hogy minekutána Isten ő szent felségének tetszett e mi nyomorult
-városunkat olyan csapással meglátogatni, a minő még az egyptomi plágák
-között sincsen feljegyeztetve; e mi boldogtalan városunknak békességes
-lakói összejövének a rácz temető helyén és ott megegyezének egymás
-között: miszerint ne legyenek e város falain belűl emberek, a kiknek
-ajkai zárva maradjanak e közinség napján; hanem hogy imádhassák Istent
-mindnyájan, szabad legyen minden hitbeli felekezetnek e város ingadozó
-földén olyatén faépületeket építeni, a melyekben Istent imádhassák. E
-végett küldettem én a tekintetes alispán úrhoz, és még többen mások, a
-kik kívül az ajtó előtt várakoznak.
-
-Bajcsy uram rendben elmondá beszédét és nem akadt bele, pedig az alispán
-arcza minden szavánál haragosabb vonásokat vett föl; kemény, égető
-szemeivel a beszélő szemeibe fujta haragja delejét, szemöldökei
-mindinkább közeledtek egymáshoz, mint két fekete felhő, s a mely
-perczben Bajcsy elhagyta beszédét, hirtelen odalépett hozzá, egészen
-közel eléje, úgy, hogy kinyujtott ujjahegyével annak mellét érinté;
-csattanó hangon kiáltva rá:
-
-– Lázadó!
-
-E szörnyű nevezésre összerendült a jámbor férfi.
-
-Az alispán felszakítá az ajtót, hogy láthassa, kik vannak még jelen.
-
-– Hogy hivják önt? kérdezé a legközelebb állótól.
-
-Az nyugodtan vallá meg nevét.
-
-Aztán a többit, mind sorban: egy sem tagadta el nevét nem rettentek meg
-a vallatástól.
-
-Akkor kinyujtá feléjök kezét az alispán és szigorú hangon mondá:
-
-– Önök mindnyájan, a kik itt jelen vannak, felelősek azon tárgyért, mely
-a leggonoszabb lázadási kisérletnek nevezendő. Ön pedig, szólt Bajcsyra
-mutatva, mint e zendülés coryphæusa, fejével játszik és foglyom marad.
-
-Bajcsy András nyugodtan emelé fel fejét s e perczben úgy állt megrémült
-társai között, mint egy viador.
-
-– Én uram! szólt középső ujjával mellére mutatva; én nemes Bajcsy András
-vagyok; igaz armalista nemes ember és igaz keresztyén. Mint nemes embert
-védelmez engem a primæ nonus, és senki az én vállamra kezét nem teheti,
-a míg törvényes itélet nem hozatott ellenem; mint keresztyént védelmez
-az én erős hitem; és senki engem meg nem rémít abban. A mit én kértem,
-abban nincs semmi törvényellenes, és a kérelem nem lázadás. A miért is
-én vissza nem vonom azt, sőt megújítom újra, s ha szenvednem kell azért
-a mit cselekszem, kiállom azt is, és nem tartom nyomorult testemet
-drágábbnak az én uram Megváltóm testénél, a ki megostoroztatott és
-megfeszíttetett, s szegekkel és dárdákkal keresztül szuratott. Itt
-vagyok, itt állok és elmondom, a miért küldettem.
-
-Malárdy észrevette, hogy kivel van dolga. Nem egy ijedező öreg
-mesterember az, a ki tekintélyes nagyur haragos szavától elsápad és
-elfeled beszélni, hanem egy gonosz rajongó, a ki büszkeségét találja
-abban, hogy a veszedelmet keresse. Ez iránt változtatni kellett a
-fegyvert.
-
-Hidegen lenézte, félre fordult tőle, s azután hátrament szobája
-legutolsó szegletébe, ott leült, kis leányát ölébe vette s azzal kezdett
-el beszélgetni.
-
-De Bajcsy uram bölcs ember volt. Ő is megcserélte fegyverét.
-
-– Tekintetes alispán uram, szólt igaz érzékenység hangján. Milyen szép
-családdal áldotta önt meg az Isten; szép derék fia, leánya van. E derék
-gyermekek egykor mind a mi ivadékaink előkelői lesznek; és uraságod
-nevét mindenfelé emlegetni fogja a nép. E gyermekek jövendő boldogságára
-kérem a tekintetes urat, legyen kegyelemmel a mi kérésünkhöz, szerezze
-meg fiai számára azt a szeretetét a jámbor köznépnek, a mi többet ér a
-világ minden dicső hivatalainál, hogy mondhassák egykor a mi utódaink:
-ime ez is azon Malárdy utóda, a ki megengedte nekünk, hogy Isten előtt
-egyenlőek legyünk mindnyájan, s ne legyen e mi városunknak fele népe
-néma, valahányszor a mi urunknak napja vagyon!…
-
-A kemény férfiu arcza hideg, változatlan maradt, mintha nem is értené
-azt a nyelvet, a melyen hozzá beszélnek, mintha nem volna ő más, mint
-egy kegyetlen examinator, a ki előtt félénk tanítvány mondja fel
-leczkéjét.
-
-Pedig Bajcsy uram olyan szépen tudott kérni, olyan mély érzelem látszott
-becsületes arczán, midőn azt mondá: úgy áldja meg az ég az alispán
-családjának kicsinyét és nagyját, és azokat, kiket leghívebben szeret,
-és azokat, kikben legtöbb reménye van.
-
-Midőn a publicanus férfi elvégzé beszédét, a hatalmas ember hidegvérrel
-fordult hozzá:
-
-– Van önnek még valami mondanivalója?
-
-– Nekem nincs; – de van az Úr Istennek!
-
-És mintha prófétai ihlet szava lett volna e mondás, azon pillanatban
-ismét megrázkódott a föld; csak egy reszketeg lázas borzalom volt az,
-mintha ajtókon és ablakokon egyszerre száz kéz zörgetne; de e kitartó
-rendüléstől lassankint levált egy nagy darab kőragasz a szoba
-padmalyáról, épen az alispán kedvencz leányának feje fölött, egy egész
-négyszögölnyi térről; – a kemény ember nem látta meg azt, mert daczos
-megvetéssel nézett a lábai alatt ingó földre; hanem a publicanus
-meglátta, mert felnézett az úr Istenhez, kiről beszélt. Csak egy
-pillanat, és a szép elkényeztetett gyermek, ki szemefénye volt az egész
-családnak, halva hever atyja lábainál: e pillanat alatt odaugrott Bajcsy
-uram, két karjával és tulajdon testével elfedezte a gyermeket; egy
-surtató robbanás hallatszott, a leomló vakolat-tömeg mindenestül a férfi
-fejére hullott, s azon törött darabokra.
-
-Bajcsy András véres fővel állt fenn e zuhanat után a szoba közepét
-ellepő omladék között. A kőragasz két-három sebet ütött fején s valami
-szédítő kábulást támaszta agyában. Csak annyit látott, hogy egy holtnál
-is halaványabb férfi áll vele szemközt, a kihez ő e szavakat intézi:
-«engeded-e uram, hogy a mi házunkban beszéljünk az Istennel?» és hogy az
-a férfi egy alélt gyermeket vesz ki kezeiből, s e gyermekkel ölében
-sietve, futva hagyja el a szobát. És azután ismerős emberek jönnek be
-hozzá; őt felemelik a földről, hová ki tudja miért feküdt le, s fejét
-vízzel locsolják, a minek nem igen örül, és olyasmit suttognak fülébe,
-hogy az alispán megengedte, miszerint miatta cselekedjenek, a mit
-akarnak; – ez többet ért a fejére, mint a hideg víz; azután végképen nem
-tudott magáról semmit, úgy, hogy midőn másnap délben otthon puha ágyában
-felébredt, s mellette virrasztó leányaitól megtudta, hogy odakünn a rácz
-temetőn már készen áll a nagy faépület, gerenda-toronynyal az elején,
-bádogcsillaggal a hegyén, húsz sor paddal mind a két oldalán s fehérre
-festett szószékkel a közepén, és hogy a hivek mind ezért Bajcsy uramnak
-köszönnek legtöbbet, mint a ki az alispánhoz el mert menni deputatióba,
-s hatalmas beszéddel és a kisasszonyka megmentése által az engedélyt
-kieszközlé: hát akkor Bajcsy uram egyenesen azt hitte, hogy száz
-esztendőt álmodott keresztül.
-
-Mondhatták azután Bajcsy uramnak, hogy ennyi meg ennyi lyuk van ütve a
-koponyáján, a miket ilyen meg olyan emplastrumokkal kell tapaszgatni;
-nem törődött semmi testi bajjal, felkelt, felöltözött, hóna alá vette a
-zsoltárt s két szép ifju hajadon leányát két felől maga mellett
-bocsátva, sietett a – templomba.
-
-A templomba! Oh mi édes szó volt ez akkor. Mai emberek nem tudják azt
-felfogni többé; ha lovardáról, bálteremről volna a szó, ha vasútkérdés
-volna, talán értenők a lelkesülést, talán tudnók képzelni azt az
-izgalmat, hogy álltak meg az emberek minden utczaszegleten, hogy
-tolongtak az utczákon, hogy beszéltek lelkesült ajkak csudálkozó
-szemeknek: hogy a rácz temető terén áll a templom, a csillaggal tetején,
-az omladozott házakon keresztül messzire ellátszik a csillag.
-
-Most is látszik még a csillag; még magasabb torony tetejéről: de bizony
-már nem igen beszélünk róla.
-
-Hajh akkor nevezetes látvány volt az! – Olyan sűrűn állt az ember benn a
-házban, hogy mozdulni nem tudott egymástól, édes apák, anyák, felvették
-gyermekeiket karjaikra, hogy ők is lássanak és halljanak, hogy ők is
-énekelhessék a verset:
-
-  «Im eljöttünk nagy örömmel
-    Felséges Isten
-  A te szentidnek gyülekezetibe!»
-
-Az volt az ének, az volt a sirás! A vén ősz férfiak barázdás orczáin
-hogy csurogtak le a könyek, a míg ajkaik énekeltek; és a kik egymásra
-néztek, még inkább könyre fakadtak; és a midőn felment a szószékbe a
-lelkész, hogy nem tudott sokáig megszólalni az elfogódás miatt, hányszor
-kellett félbeszakasztania beszédét a szivét terhelő érzelemtől, s midőn
-erőt adott neki a magasztos ihlet, hogy rázta meg átható szavával a
-hivők lelkeit, hogy emelte fel őket az ingadozó földről a soha nem
-változó égbe, mely arczát meg nem másítja soha, miként a föld és az ő
-gyarló halmai…
-
-Pedig ha leirnám ide az egész beszédet, alig találnának abban az
-előrehaladt kor bölcsei egyebet avult mondásoknál, s ódon nyelvtani
-hibáknál.
-
-Hanem akkor az volt – a dolgok természete, hogy mindez igen szépnek
-tartatott: az ifjak és asszonyok még a templomból eltávoztuk után is
-arról beszéltek, az öregek pedig, kiket neveze a nép presbytereknek, ott
-maradtak köszönetet mondani nagytiszteletű Gutai Thaddeus uramnak,
-felkérték őt, hogy legyen ezentúl az ő egyházuk lelki vezére állandóul,
-megajánlották a papfizetést, fogadást tettek iskola-alapítás iránt s
-nagy összegeket igértek e szent czélokra, mihelyt az Ur elfordítja
-felőlük e csapást.
-
-Azután megválaszták Bajcsy uramat kurátornak, mely tisztes hivatalt ő
-menten el is vállalá, s számadást tőn a presbyterium előtt a rábizott
-pénzről; s készítődött egy nagy épület gyalult fából, vaspántokkal jól
-megerősítve, befestődött kívül és belől olajos festékkel, vevődött
-selyemterítő az ur asztalára, nemkülönben ezüst tányér és serleg az ur
-vacsorájához stb.; a számadás végén hallható volt pedig egy különös
-kiadás, mondván: «egy aranyos bábuért a tekintetes alispán úr
-kisasszonya számára kegyes pártfogása miatt».
-
-És vala az összes kiadás mindezekért – egy rénes forint és negyvenkét
-vastag krajczár kongó pénzben:… a többi ingyen adódott és csinálódott.
-
-
-
-
-AZ ELSŐ FEJSZECSAPÁS.
-
-Naponkint háromszor szóltak a kis csengetyűk az apró tornyocskákban, a
-hevenyészett haranglábakon; mindennap háromszor látogatta minden
-vallásfelekezet hive fénytelen templomait, a mik e napokban egészen
-hasonlítottak egymáshoz; leginkább azáltal, hogy a külön templomba járók
-megtanulták egymást szeretni.
-
-Ime ennyi pusztulásra volt szükség, hogy az emberek szeressék egymást.
-
-Ezen napok emlékére történik az, hogy a sokszor meglátogatott város népe
-a csapás évforduló napján háromszor keresi föl templomait most is: ez
-mindenkinek egyformán ünnepe; a mai ó és új naptárban egy napra esik.
-
-E nap általános bőjt minden felekezetnél, a mit meg nem tartani
-szívtelenség.
-
-E napon nem esketnek házasulandó párokat össze.
-
-E napon nem szabad zenének szólni senki házánál, sem a csapszéket
-megnyitni, sem a piaczon árulni; ez sötét, gyászoló, szomorú nap; ez az
-emlékezés napja ama szomorú sírokra, a mik egy napon megnyiltak az élők
-lábai alatt, hogy őket eltemessék, és mindenki jól tudja azt, hogy háza
-most is ezen sírokra van építve, és hogy most is él az, a kinek szavára
-a hant megelevenül.
-
-Azért ez ünnepnapot el nem feledi senki.
-
-Tizennégy napig tartottak a föld rejtelmes háborgásai; de nem oly erővel
-többé, mint kezdetben. Az ima felhatott az égbe: a föld nem repedezett
-meg többé, a vizek nem hágtak át partjaikon, a kútakban ismét
-megtisztult az iható víz, a földingások mindig hosszabb időközökben
-jelentek meg, s nem hallatszott előttük többé az a félelemgerjesztő
-zúgás, az a föld alatti orkán; – végre egészen elmaradtak: egy egész
-napon semmi rengést nem lehete észrevenni, és azután második, harmadik
-nap jött, elmult egy egész hét a veszély megújulta nélkül. Akkor a
-merészebb emberek kezdtek visszatérni kőházaikba, kezdték igazgatni
-falaikat, bevakolni a repedéseket; mindig többen vettek maguknak
-bátorságot, a romokat újra házakká alakítani; a város lassankint
-visszanyerte előbbi alakját; az utczákról, a köztérekről kezdtek
-eltünedezni a hevenyészett faházak, laksátorok; a ledült tornyok
-omladványait félretakaríták s a magas karcsú lobortetők helyett
-betakarták azokat alacsony födelekkel. A templomokat újra feldíszíték, a
-rongált festményeket kijavíták, az oltárokat felemelték; és még azután
-sok ideig látogatott hely volt a templom; minden ember azzal kezdte
-reggeli munkáját, mert hiszen nem lehete még tudni, béke van-e odalent,
-vagy csak harczi szünet?
-
-Azután hetek, havak multak; a borzalom napjainak emléke mindig jobban
-szürkült; az emberek kezdtek beszélni másról is; a mindennapi imádság
-kezdett már teherré válni: elég, ha a vén asszonyok és az iskolás
-gyermekek járdogálnak a templomba, komoly embereknek dolguk is van. Kiki
-lát munkája után s a mint egy év elmulik a rettegés napjai után, alig
-emlékezteti az embereket más a lefolyt aggodalmakra, mint az a szürkére
-festett fatemplom ott a rácz temető közepén.
-
-Annyi rögtönzött faház eltünt az utczákról, a miket akkor rémült emberek
-építettek maguknak, és ez még mindig ott áll.
-
-Pedig hiszen már vége a veszélynek, nincsen szükség semmiféle faházra: a
-jó Isten is kibékült városunkkal, talán nem is kellene annyit
-alkalmatlankodni nála mindenféle embereknek? Hiszen csak addig kellett
-az, a meddig nagy volt a veszély.
-
-Úgy látszik azonban, hogy ezt az atyafiak nem akarják belátni.
-
-Sőt még iskolát is állítottak fel és abba tanítókat hozattak
-Debreczenből, a híres collegiumból.
-
-Sőt még egy külön házat adtak állandó lakásul nagytiszteletű Gutai
-Thaddeus uramnak és ellátták őt bőséges fizetéssel; curatort, egyházfit,
-presbytereket választottak egymás közül, és azokat továbbra is
-megtartották pedig hiszen már Isten jóvoltából egy esztendeje lesz, hogy
-mindezekre nincsen szükség…
-
-… Egy szép reggel nemes Bajcsy András uram tarsolyos hajdu kezéből szép
-hosszú levelet kapott a tekintetes alispán úrtól, nagy sárga pecséttel a
-közepén, czimezve a csizmadiák czéhmesterének és az atyafiak
-főgondnokának.
-
-Bajcsy András uram nem gondolt egyebet, mint hogy a tekintetes alispán
-úr őt ezennel ebédre hívja úri asztalához, tisztelt családjának
-bemutatandó kedvencz gyermeke életének megmentőjét, minél fogva szépen
-kérte a hajdut, hogy várja meg az izenetet.
-
-Azzal ollóval felmetszé a pecsétet, nehogy ketté törje rajta a becses
-családi czimert s kibontván az iratot, kitölté belőle a porzót és a mint
-végig olvasá a levelet, szép gömbölyű arcza lassankint ötszegletüvé
-kezdett válni, homlokán mély goromba ránczok huzódtak össze, két hegyes
-bajusza reszketett az olvasásban és izmos ujjai között reszketett a
-papiros, mintha maga is félne tudtára adni azt, a mi lapjára van irva.
-
-Az volt ama levélbe irva, hogy az érdemes főcurator úr, miután a
-földrengés elmult s véle az Úr haragjának minden jelei, gondoskodjék
-róla, hogy az a bódé onnan a köztér közepéről, mint a melynek építésére
-csak speecificus alkalomra adódott engedély, immár szükségtelenné
-válván, lehordassék és ne legyen ottan többé.
-
-Bajcsy András uram két leánya szörnyen megijedt, a mint a czéhmester úr
-e sorok olvasása után hirtelen szegen függő kardjához rohant s azt
-oldalára felköté, villogó szemeiből s versengő arczából nem látszott ki
-egyéb szándék, mint hogy ez órában ama karddal valakinek le akarja vágni
-a nyakát.
-
-A két leányzó ijedten borult András úr nyakába, ki is, a mint első
-fellobbanásából magához tért, ismét leoldá a kardot oldaláról, átadá
-leányainak, hogy akaszszák fel azt a szegre; maga pedig előkerese egy
-szűknyakú kalamárist s miután abból egy kurtaszárú toll segítségével
-valami koromszínű nedvet meríte elő s azzal mind az öt ujját alul és
-felül betintázta: fogá a neki küldött levelet s mindjárt az alispán neve
-alá kezdve a sort, odamázolá nagy gömbölyű betükkel e gömbölyű mondást:
-«hoc non faciam!» A tinta elcseppent: annál jobb. Legalább elég nagy
-punctum van a végin; azzal egy bicsakkal porzót vakart rá a falról, s
-megfordítván a levél borítékát, ugyanazon borítékba lepecsételé az
-indorsált parancsot; ráirta kívül Malárdy czimeit; azzal odanyomta azt a
-hajdu markába s megfogván annak a gallérát, igen nyájasan kipenderíté az
-ajtón.
-
-Mikor azután a hajdu eltávozott, akkor leborult az asztalra és elkezdett
-sírni keservesen. Ott zokogott sokáig és megrémült gyermekei együtt
-sirtak vele; pedig csak ő maga tudta, hogy miért?
-
-Nem is mondta meg nekik, hogy mi baja van? hanem vizet kért, megmosta
-szemeit, hogy senki se lássa érzékeny voltát, midőn az utczára kilép.
-
-Azzal rögtön sietett nagytiszteletű Gutai Thaddeus uramhoz, a ki bölcs
-és tudós férfiu vala, s ilyen bonyodalmas ügyekben egyedül ő tudott
-tanácsot adni.
-
-Egy szerény kis fehérre meszelt ház, roppant nagy zöld kapuval a gombai
-töltésen, volt a nagytiszteletű úr laka; akkori építkezési mód szerint
-belül az udvarra nyiló folyosóval ellátva, mely végtől végig terítve
-volt itatós papirosok halmazaival, mikben különféle mumiákká leendő
-növények száradtak az árnyékban, mikkel a nagytudományú férfiu füvészeti
-gyüjteményét gazdagítá.
-
-Bajcsy uram ügygyel-bajjal átlépkedett a minden útat elfoglaló
-papirosokon, s ekként a nagytiszteletű úr dolgozó szobájához jutva,
-benyitá az ajtót.
-
-Nagytiszteletű Gutai Thaddeus uram magas, erős termetű férfi volt,
-dúsgazdag hajfürtökkel, szép szabályos arczczal, beszédes szemekkel, s
-bárha a sok tudomány miatt e termet rendesen meggörnyedt, e hajfürtök
-kuszáltak voltak, ez arcz avult papirosok szinét vette is fel, s e
-szemek ellankadtak, de a lelkesülés perczeiben egy próféta alakja,
-lángoló arcza és tűzszemei voltak azok ismét.
-
-A nagytiszteletű úr ez alkalommal úgy el volt foglalva egy igen szép
-példány Oenothera biennis leveleinek kiegyengetésével, mik a
-szárasztóban kissé ránczot vetettek, hogy Bajcsy uramnak második
-köszöntésére sem adott választ; pedig Bajcsy uram addig meg nem mozdult
-az ajtóból, határtalan vágygyal birván kimutatni azt, miszerint senki
-iránt sem érez annyi tiszteletet, mint papja iránt.
-
-Csak ismételt köhögés és lábsurolás ébreszté fel a lelkészt tudományos
-elmélkedéséből, s még akkor is, a helyett, hogy «tessék előbbrekerülni
-Bajcsy uramnak», azt mondta neki, hogy «öt hímes és egy anyás».
-
-A nagytiszteletű úr szenvedélyes természetbuvár volt. Füvészeti
-buvárlatai hirhedettek voltak egyik collegiumtól a másikig s szava
-eldöntő volt a műkifejezésekre nézve.
-
-Bejárta a két haza minden bejárható hegyeit és völgyeit füvek és gombák
-ismerete végett, s nem volt az a víz fenekén rejtőzködő békavirág, a mi
-csak lopva tekint fel egy reggeli órára a napvilág elé, a melyet Gutai
-uram meg ne lesett és gyüjteményébe ne sorozott volna; nem volt biztos
-az a kőszikla tetején élődő moha, melyet sem ember, sem állat el nem
-fogyaszt, hogy Gutai uram le nem szakasztja és hasznát nem veszi, s a
-legparányibb fűben elbuvó virág bizonyos lehetett felőle, hogy ha Gutai
-uram azon megy, meg fogja őt szólítani és nevén nevezi; s a legkevélyebb
-separatisták, mik csak Erdély kiválasztott havasaiban élnek, mik
-válogatnak a földben, vízben és levegőben; nem tenyésznek másutt, mint
-égerfák alatt, porhadt fa földében, meleg vizek partján, erős sziklák
-fölött; – és a büszke aristocraták, a májvirágok, czebravirágok, mik
-csak csudára jelennek meg itt-amott, pompás alakzatukkal kérkedve;
-mindezek bizonyosak lehettek felőle, hogy a nagytiszteletű úr rég
-megkeresztelte őket, személyleirással ellátta és ismerősei közé sorozá.
-
-E mellett, az igaz, hogy nem egyszer megtörtént a nagytiszteletű úrral,
-miszerint saját egyetlenegy fiának a nevét úgy elfelejtette, hogy mikor
-a gazkópét valahonnan a háztetőről, vagy a most befagyott jégről s egyéb
-életveszedelmes helyekről be kellett kiáltoznia, összevissza válogatott
-a naptárból: «Te Sándor, László, Vincze, vagy mi neved!» Míg végre
-rájött, hogy Lőrincznek híják a semmirekellőt.
-
-Ezt a szórakozottságot egy ízben annyira vitte, hogy az utczákon
-andalogtában egyszer valami kis árvaleányt talált meg, a ki még nem
-tudta, hogyan kell koldulni, csak nézni tudott szörnyű keservesen nagy
-nefelejtskék szemeivel; Thaddeus úr felvevé e botanicus találmányt
-kezébe és hazavivé őt feleségéhez, azt mondván neki, hogy ezt örökbe
-fogadja, mivel hogy az ő házasságuk úgy sem vala gyümölcsöző s csak
-akkor jutott eszébe, hogy hiszen van már egy, a kit Gáspárnak,
-Menyhértnek, Kristófnak vagy mi a csodának neveznek. Épen most hajított
-be egy ablakot az istentelen.
-
-Hanem azért csak ott tartá magánál a talált leánykát Thaddeus úr, s
-Rozália, a nagytiszteletű úr hű hitvestársa, sokkal kegyesebb asszonyság
-volt, hogysem azért megneheztelt volna, sőt inkább azt a véleményét
-nyilvánítá, hogy egykor ez a kis leányka fogja ő neki mindazon bánatot
-kárpótolni, a mit az a másik okozand.
-
-A kis leány, a ki legfeljebb három éves lehetett akkor, annyit tudott
-saját magáról mondani, hogy az ő neve Lila, és ennek köszönheti azt a
-szerencsét, hogy a nagytiszteletű úr az ő nevét is el nem feledte, mint
-azét a másik gézenguzét; mivel hogy a füvészkönyvben Lila virágnév; s ha
-olykor a magyar nevét elfelejtette is, a latin mindjárt eszébe jutott:
-Syringa vulgaris; szegény kis leánynak nagyon hozzá kellett szokni, hogy
-mikor «Syringa vulgaris»-t hall kiáltani, akkor ő szaladjon.
-
-A mi hatalmas természetbuvárunk tehát azon pillanatban, a midőn Bajcsy
-uram hozzá belépett, épen a legnagyobb műgyönyört élvezé, egy hosszú
-csészéjű halaványsárga virágot tartván kezében, melynek egy pár atyafia
-már szétbonczolt állapotban hevert az asztalán, kettő-három pedig a
-szárasztóban adá ki lelkét.
-
-– Üdvözlöm, főcurator uram, üdvözlöm; ez valóban nagy öröm, nézze csak
-kegyelmed, nézze ezt a ritkaságot. Tudja-e kegyelmed, hogy mi ez?
-
-Bajcsy uram azt akarta rá mondani, hogy valami paréj, de Tádé úr nem
-engedte felelethez jutni, hanem folytatá diadalmas arczczal beszédét, a
-per alatti virágot hegyes bonczkésére szúrva.
-
-– Ez azon Oenothera biennis, a mely egyedül Virginiában terem, és
-azonkívül még a kegyelmetek városának szigetében található.
-
-– Jaj, édes nagytiszteletű uram, szólt nagyot sóhajtva az érdemes
-curator; én is kaptam egy virágot, a mely felől nem bánnám, ha épen csak
-Virginiában teremne és a mi városunkban soha ki nem kelt volna.
-
-– Nos, nos, mi lehet az? kérdezé a nagytiszteletű úr, két keze ujjait
-összedugva, a mi nála mindig nagy boszuság jele volt; épen nem birta
-elképzelni, hogy történhetett volna ezen városban olyan fontos esemény,
-mely az Oenothera biennis föltalálását ellensulyozza, vagy azt épen
-háttérbe szorítja.
-
-Bajcsy András uram elmondá neki a sajnos történetet. Az alispán levelét
-és válaszát, a mit ő adott rá; és hogy már most mitévők legyenek ők a
-dologban?
-
-Nagytiszteletű Gutai Thaddeus uram e szavak alatt csendesen összecsuká
-az ő füvészi gyüjteményét, s azután lehajítá azt az asztal alá: holmi
-virágmaradványok voltak az asztalon, azokat lesepré kezével, a mi nagy
-eset volt nála.
-
-És egész alakja, egész arcza elváltozott e néhány percz alatt.
-
-Az összegörnyedt férfi, kit iróasztala mellett könnyen nyomoréknak
-nézhettek, a mohos tudós, a comicumig vitt szenvedélyével, elhanyagolt
-viseletével, a szórakozott bágyadt tekintetű bölcs, egyszerre délczeg,
-athletai termetté magasult fel, arczán és szemeiben az ihlet és
-magasztos elhatározottság tüze lángolt, ajkairól elmult minden hiú
-gyöngeség; ezen szónál a gyönge férfiúból, ki önmagával is tehetetlen
-volt, egy hős lett, ki ezrek helyett tud szólni és tenni.
-
-Felállt, magára ölté lelkészi palástját, felköté széles selyem övét, és
-bátor hangon monda Bajcsy uramnak:
-
-– El fogunk menni az alispánhoz és szólani fogunk előtte a mi szivünk
-szerint.
-
-És széles izmos kezével odaütött mellére, mintha azt értené, hogy ott
-szív van, még pedig igazi szív!
-
-Bajcsy uram kész volt erre az útra. Már egyszer megtette azt, még pedig
-olyan társaságban, a hol ő volt a legbátrabb ember, s a legjobb szónok.
-Miként rettent volna vissza most, midőn Gutai Thaddeus járult előtte.
-Bizonyára ő utána keresztül mert volna menni még a halál országán is.
-
-A két nevezetes férfiú épen reggeli kilencz órakor érkezett meg Malárdy
-szállására, ki a megyeház jobb szárnyán lakott.
-
-A bejelentő hajdu azt a választ hozta nekik, hogy az alispán úrnak
-előkelő vendégei vannak; várjanak künn a folyosón.
-
-Úgy cselekedtek. Egyik ember a másik után jött-ment, ki és be az alispán
-ajtaján; hivatalnokok, ügyes-bajosok, patvaristák, még hajduk is. Ezek
-mind előkelő vendégek voltak, kiket a jámbor férfiaknak ki kellett
-békével várni.
-
-Tíz órakor egyedül maradt Malárdy, akkor ő maga jött ki az ajtón,
-díszruhájába öltözve, nyusztprémes mente nyakában, fejébe nyomva
-aranyvitézkötéses kalpagja, a gyémántos forgóval.
-
-Büszkén lenézte a két férfiut és engedte őket levett kalappal maga
-mellett menni, hallgatta is, nem is, hogy mit beszélnek. A megyegyülés
-nagy tereme ajtajánál röviden annyit mondott nekik:
-
-– A gyülés megkezdődött, a míg vége nem lesz, addig nem beszélhetek
-kegyelmetekkel.
-
-Ott egy csoport dolmányos úr körülfogta mindjárt s elzárta a
-hozzáférhetést a két követ elől.
-
-Odabenn hosszasan tanácskoztak az urak, tartottak beszédeket, s
-megvivátozták egymást; a két követ délutáni négy óráig ott állt a
-folyosón és várta az ülés végét.
-
-Egyszer azután zörögni kezdtek a székek, kiverték a tollakat az
-asztalhoz, az ünnepélyes mondatokat köznapi zajgás váltotta fel, az
-ülésnek vége lett. A nagy teremajtók szétnyiltak: egyik zsinóros mente a
-másik után tünt el, patvaristák, hajduk, ólomgombos nemes urak
-kiszállingóztak; csak az alispán nem jött ki.
-
-Ő a mellékszobaajtón át a választottakkal együtt az ebédlőbe sietett s
-az ebéd sokáig fog tartani.
-
-Esti hét óra vetett véget az úri lakomának. A két férfiu ott várakozott
-folyvást a tornáczban. Néha a nyitott ajtón jókedvű lárma hangzott át
-hozzájuk s felderítő pohárcsengés, ők pedig nagyokat sohajtottak
-magukban, s gondolkoztak hosszan-hosszan, és megtörtént velök az a
-«mindennapi csoda», hogy a mint megszólaltak, egyszerre egy dolgot
-mondott mind a kettő, a mi olyan csudálatos tünemény egy ismeretlen
-világból, – és még nem irtak róla könyvet a bölcsek.
-
-Azonban vége szakadt az ebédnek is; nagyokat ásítottak odabenn;
-egymásnak egészségére kivánták az ebédet; Malárdy hangja kezdett
-kihangzani a közzajból, a mint az ajtó felé közeledett. Az ajtó kétfelé
-nyilt, s az alispán ismét szemközt állt Bajcsy és Gutaival.
-
-Egy perczre visszadöbbent tőlök, azután magas tekintettel szólt feléjök:
-
-– Hiába jönnek hozzám: quod scripsi, scripsi; quod dixi, dixi. A mit
-irtam, megirtam. Ha holnap le nem hordatják kegyelmetek az épületjüket,
-holnapután majd lehordatom én.
-
-Azzal karjára ölté valamelyik tisztitársát, s közönyös beszédet kezdve,
-eltávozott lakosztályába.
-
-Gutai uram és Bajcsy uram szótlanul mentek le a lépcsőkön; midőn a
-megyeház ajtajában kezet szorítva egymástól elváltak, egyszerre mondá
-mind a kettő:
-
-– Mink is ott leszünk.
-
-Másnap déltájon a jámbor német ácsmester meglátogatta Bajcsy András
-uramat. A jó német polgár igen szomorú volt; a mint megfogta Bajcsy uram
-kezét, el sem akarta többet ereszteni.
-
-– Miért olyan szomorú, mester uram? kérdé tőle Bajcsy, pedig magán is
-elfért volna a vigasztalás.
-
-A német úr különféle variatiókban köhögött, s azután azt felelte:
-
-– Akarok elmenni a várostól; aztán akarok nem visszajönni többet.
-
-– Hát miért?
-
-– Csak. Jobb nekem Győrbe. Mesterség ott is van. Aztán más világ van.
-
-– De hát mi baja, mester uram? Tán a tanácsbeliek?
-
-– Nincs, nincs. Tanácsbeli jó ember.
-
-– Rosszul megy a kereset?
-
-– Az sincs. Házteteje sem megy ki módiból. Ácsmester szükség mindég.
-
-Utoljára is csak annyit vallott meg a jámbor férfi, hogy jobb Győrben,
-mert ott a zsidónak is szabad imádkozni, meg a pogánynak, és az
-eretneknek; és hogy ő igaz vallásos ember, a ki a maga hiteért meg tudna
-halni, de a máséhoz egy ujjal sem nyulni; és hogy ő semminek sem oka,
-valamint az egész polgárság sem, sem pedig a tekintetes tanács, sem a
-főtisztelendő urak, hanem egyedül a tekintetes alispán úr: az pedig
-Győrben már nem parancsol; tehát ennélfogva áldja meg az Isten Bajcsy
-uramat és minden rendű és rangú polgártársait, ha most nem is, de
-időjártával.
-
-Néhány óra mulva azután megtudá Bajcsy uram, hogy mi volt az ácsmester
-keserűségének oka? A jámbor úr parancsot kapott Malárdytól, hogy holnap
-reggel azt a faépületet ott a téren bontsa széllyel.
-
-A jó német polgár inkább elhagyta a várost végképen, mint hogy kezét
-tegye azon szerény házra, a melyet ő maga épített, a mibe ő maga verte a
-szegeket saját kezével és ingyen. – Tehát a rendelet már ki volt adva.
-
-A városbeli ácslegények megtagadták a szolgálatot ennek végrehajtására.
-A hajóépítők és molnárok, szintén visszautasíták a parancsot; erővel nem
-lehete őket kényszeríteni arra.
-
-Malárdy tehát falukról rendelt be ácsokat és napszámosokat robotban, a
-kik akaratát végrehajtsák.
-
-A következő nap reggelén, midőn korán hajnalban megjelentek a munkások a
-parancs végrehajtására, bámulva látták, hogy az épület tele van
-emberekkel, a kik ott énekelnek.
-
-Ilyenkor nem kezdhettek a munkához, várniok kellett, míg azok odabenn
-elvégzik.
-
-Azonban az ének elhangzott, következett az imádság; azután megint éneket
-kezdtek. Egyik csoport ember, asszony, gyermek kijött az ajtón, helyette
-másik csoport bement, aztán folytatták, a mit ezek elhagytak.
-
-A munkások csak vártak, hogy majd vége lesz; vártak délig: már a déli
-harangszó is elmult, és az ének és imádkozás még egyre tartott. Emberek
-jöttek ki s mentek be az ajtón, s ha kérdezte valaki: mikor lesz vége az
-ünnepélynek? olyan mélyen néztek a kérdező szemébe és nem feleltek neki
-semmit.
-
-Végre kénytelenek voltak az alispánnal tudatni ezt a körülményt: hogy
-fogjanak egy emberekkel tele épület szétbontásához?
-
-Néhány pillanat mulva ott termett Malárdy hintaja az ó-temető terén.
-
-Már ekkor roppant néptömeg állt a faépület körül; más felekezetek hivei;
-néma, halavány arczok csoportozási: úgy látszott rajtok, hogy
-szeretnének könyörögni lakostársaikért, de nincs bátorsága senkinek
-megszólalni, ha e kemény, hideg szemek közé tekint. Sietett mindenki
-félre az útjából.
-
-Malárdy néhány pillanatig halk hangon beszélt az ácsokkal, miközben
-többször mutatott a faépület felé. – Azt parancsolta nekik, hogy bontsák
-szélylyel azt a benn levők fejei fölül.
-
-A legények a parancsszóra megindultak szekerczéikkel.
-
-Odabenn épen új éneket kezdtek; ezer és ezer ajk harsogatta azt a
-búbánatos dallamot, a mi kezdődik e szókkal:
-
-«Hogy a Babyloni vizeknél ültünk…»
-
-Malárdy és az ácsok a főbejárás elé siettek. Midőn néhány lépésnyire
-voltak az ajtótól, fölnyilt az előttük és ott álltak az ajtóban az
-egyház vénei, a gondnokok és maga a nyáj pásztora, a lelkész.
-
-– Miért jönnek kegyelmetek e házba fejszékkel és feszítő vasakkal?
-kérdezé Gutai Thaddeus a vele szemközt állókat.
-
-Az alispán büszkén felelt neki:
-
-– Hogy e ház megszünjön ház lenni…
-
-Akkor előlépett a többiek közől Gutai Thaddeus; hosszú fekete palást
-folyt alá termetén, hosszú hófehér haj homlokán két felől; előlépett a
-templom tornáczába és két kezét felemelte az ég felé.
-
-És két reszkető kezét emelve az ég felé, e szavakat mondá:
-
-– «Én uram, én erős hajlékom! Fordítsd ez órában a te arczodat hozzám,
-hogy meghalljad, a mit az én szivem keserűsége mond te előtted. – Ime
-romboló szerekkel jőnek a te sátorod ellen, a kiknek mi nem vétettünk
-soha. Ime azt mondják, hogy hiába imádkozunk te hozzád, mert te meg nem
-hallgathatsz bennünket és meg nem őrized a mi házunknak elestét. De én
-zokogva kiáltok te hozzád, és azt mondom: légy jelen és hallgass meg
-engemet. A mi reánk kiméretett pohár keserűségét mi kiürítjük ma; de a
-te kezed legyen azon, a ki az ő kezét e mi hajlékunk ellen legelőször
-felemeli. Jegyet tégy annak homlokára, hogy megismerjék őt a te ártó
-angyalaid s kikerülje őt az áldás, a mi onnan felyül jő az égből. Tedd
-hiábavalókká minden ő munkáit, veszteséggé minden akaratát, bánattá
-minden örömét; alázd meg őt az ő büszkeségében, tördeld meg őt az ő
-erejében, és terjeszd ki e keserű kiáltásnak szózatát az ő gyermekeire
-és egész családjára; ne legyen neki öröme magzatokban, ne legyen
-vigasztalása utódaiban, ne legyen neve unokáknak általadva; hanem
-szórassanak széllyel magzatai a világ minden részeiben s legyen példa az
-ő történetük mások előtt!… Te pedig, siralmak városa, emlékezzél meg
-azon napra, melyen e nehéz szó kimondatott, és reszkessenek a te falaid,
-valahányszor egy új élő születik annak ivadékaiból, és meg ne
-nyugodjanak a te fundamentomaid mindaddig, a míg egy élő lesz annak
-családjából, a ki a legelső csapást ezen ház ellen merészli tenni!… Én
-uram, zárd be a te egednek felhői közé ezen én szavaimat, és el ne
-feledkezzél róluk… Úgy legyen!»
-
-Irtózatos! Irtózatos!
-
-A néptömeg futva rohant el a piaczról e szavak alatt, sokan eltakarták
-füleiket, hogy ne hallják az átok végét; asszonyok futottak
-kétségbebeesetten keresve férjeiket s vonszolták őket erőszakosan ama
-rettentő ház közeléből. Senki, senki ne merjen ahoz nyúlni. Ki vonná
-magára és az ő maradékaira ez irtózatos átkot!
-
-Oh rettenetes ember volt, a ki azt kimondta. Hogy gondolhat ki ilyet
-emberi szív, hogy emberi ajknak által adja? oly irtózatos átokkal venni
-körül egy házat, mely még a születendő gyermeket is megrontsa? oly
-átokkal, mely félelemtől aludni ne engedje a város lakóit még száz év
-után is. Vond vissza e szókat!
-
-A lelkész lebocsátá az ő kezeit, a mik még égnek voltak emelve: azután
-megfordult, visszalépett a tornáczba; az ajtó becsapódott, a zár
-rácsattant; – minden be volt zárva.
-
-Ott a bezárt ajtó előtt sápadt, reszkető emberek álltak, szekerczékkel,
-rudakkal vállaikon. Azok mind együgyű publikánusok, a kik otthon hagyott
-gyermekeikre gondolnak ez órában s kezök úgy reszket a fejsze nyelén;
-pedig meleg nyár van.
-
-Csak Malárdy arcza olyan most is, mint volt. Semmivel sem halaványabb,
-semmivel sem érzőbb.
-
-Megvető hidegséggel néz le a gyáva mesteremberek tömegére: mellette egy
-hivatalnoka áll; az is lesüté szemeit s kezeit összekulcsolta mellén.
-Imádkozik. A térről siet a nép haza felé. Egymásnak beszélik, a mit
-hallottak s úgy borzadnak tőle. Egy nő elájult, azt friss vizzel
-locsolják: ott benn zúgó énekhangok mondják:
-
-  «A nagy búnak és bánatnak miatta
-  Hegedünket függesztettük fűzfákra.»
-
-És az ő arczán egy vonás sem változik.
-
-Midőn látja, hogy az egész körülálló nép között nincs egy bátor ember:
-kiveszi egyik ácslegény kezéből a fejszét s az ajtóhoz lép vele.
-
-Az elszörnyedés elfojtott zúgása hallatszott körüle: valjon merészli-e
-azt tenni? valjon ő áll-e útjába a kimondott szónak? gondolva, hogy a
-szó csak levegő. – Hiszen ő neki oly hatalmas, oly szép, oly viruló
-családja van: nem jutnak-e eszébe gyermekei? Elfeledte-e kedvenczét, a
-legkedvesebbet?
-
-Egy pillanatig tétovázni látszott, lába önkéntelenül hátra lépett; –
-azután ismét büszkén veté fel homlokát, balkezét feje fölé tartá, mintha
-védeni akarná magát valaki ellen, a szekercze megvillant jobbjában s egy
-erős csapással behasítá a bezárt ajtót.
-
-E csapás után oly csend volt künn és benn, hogy az enyészetes
-visszhangzó döngést az utolsó reszketésig lehetett hallani utána.
-
-Azzal visszafordult a munkásokhoz:
-
-– Most folytathatjátok a munkát.
-
-Azok szomorúan kezdtek hozzá; kifeszíték az ajtókat, felmentek a tetőre,
-leszedték a deszkákat, a gerendákat, azután szétbontották az
-oldalfalakat, kidöntögették a szobrokat, ágasokat egymásután.
-
-Azok az éneklők pedig odabenn meg nem mozdulának helyeikről, hanem ott
-maradtak, míg a ház el nem tünt körülöttük, míg egészen az ég alatt, a
-szabad pusztaságban nem maradtak.
-
-Malárdy hintajában állva nézte végig az egészet és hallgatá az ének
-sorait:
-
-  «Boldog ki tenéked e dolgot
-  Megfizeti, e méltatlanságot,
-  Ki öledből gyermekidet kirántja,
-  És az erős kősziklához paskolja.»
-
-Mikor vége volt a zsoltárnak, vége volt a sátornak is; haza mehetett
-mindenki.
-
-A mit Malárdy megparancsolt, azt véghez is tudta vitetni.
-
-
-
-
-A GÉZENGÚZ.
-
-Most hagyjunk elmulni egy szép összeg esztendőt: körülbelől annyit, a
-mennyi elég arra, hogy a gyermekből férfi, a férfiból öreg ember és az
-öreg emberből ismét gyermek legyen.
-
-Azóta sok minden megváltozott a nap alatt. A kis város utczái
-jobbra-balra egyenesültek; új emeletes házak támadtak a piacz körül, a
-mi arra mutat, hogy az emberek régen nem félnek már egymás tetejében
-lakni.
-
-A kimondott átkot rég el is feledte mindenki; nyomai, emléke eltüntek a
-földről; erőskezű József császár sokat változtatott a dolgon. Az
-atyafiaknak most benn a város közepén van kőből épített templomuk, az
-utczára kifelé szolgáló kapuval, benne orgonával, aranyos szószékkel,
-átellenében egy egész várforma épület, rácskerítéssel, vasajtókkal,
-bádogtoronynyal, ez az iskola. Abban az egész utczában nem lakik más,
-mint válogatott erősnyakú nemzedék.
-
-Nagytiszteletű Gutai Thaddeus uramnak is külön háza van most épen a
-templom mellett; tart segédlelkészt is kettőt és a tanárok odaát szintén
-lelkészjelöltek, egyik fölesküdt pap; a kiknek számára sorban főznek
-minden háznál, a mit egyházfi uram szokott bejelenteni mindennap.
-
-A városi nép minden felekezete szép békességben él egymással, s ha a
-békét a rakonczátlan iskolai fiatalság néha-néha megtöri az által, hogy
-a czigánymezőn laptázáskor összeverekednek, e haszontalan buzgalomért
-őket az illető iskolákban másnap egyenlő igazságszeretettel meg is
-csapják s a kölcsönös elégtételről minden felekezet tanárai sietnek
-egymást tudósítani, nehogy azt hihesse valaki, hogy a fiatal nemzedék
-leendő polgártársai iránti türelmetlenségben neveltetik.
-
-Boldogság, jóllét szaporodik a városon; a Vág mellett egy egész új
-városnegyed támadt, s a belső utczák kövezetet kaptak, minélfogva azután
-némely elkésett régi ház majd az ablakával éri a földet, s lefelé kell
-bele lépni az utczáról.
-
-A felvidéki fakereskedés s a dunai gabnaüzlet egyik fő rakhelye lett a
-város két partja, s az a sajátságos körülmény támadt, hogy egy tisztán
-magyar városban a kereskedői osztály lesz a hangadó, ez tart hintókat,
-lovakat, az ünnepel legfényesebb névnapokat (más czím alatt még nem
-szokás mulatságokat tartani), az mutatja be a legbecsesebb ruhákat és
-ékszereket a templomban és a sétányon. A földbirtokos osztály, a magyar
-aristocratia künn a falvakon lakik, s ha összejön is törvénytevő napokon
-a városban, épen nem szorítja háttérbe a benszülött előkelőséget.
-
-Csupán a Malárdy család gyakorol még most is némi elszigetelt olympot a
-város közepén, melybe kevés alkatrész jut magából a városból. Vidéki
-nagybirtokosok, rangbeli hivatalnokok, nagy családok utódai szokták
-egyedül képezni udvari környezetét. Hogyan mulatnak ott? mit csinálnak,
-mit beszélnek? arról a városban nem tudnak semmit, nincs is rá gondja
-senkinek; az egy egészen külön világrész, a melyből nem járnak át a
-másikba. Csupán annyit tud minden ember, hogy az alispán úr házánál
-pianoforte van, vagy classicus nyelven clavicordium; furcsa
-orgonahegedű, a min Hermina kisasszony, mint mondják, remekül tud
-játszani, ezt is csak onnan tudják, mert kihallik az utczára a hang.
-
-Még akkor ez volt az egyetlenegy zeneszövő gép az egész jó városban,
-hanem annál többet muzsikáltak minden háznál az úri kisasszonyok kerekes
-rokkákkal. Azóta persze a clavicordiumok jobban elszaporodtak s most a
-pergő rokkának járnának csodájára, ha szólna még valahol. Egy-egy árva
-gitár ténfergett nagynéhol egyik háztól a másikhoz, a szerint, a mint
-azt kegyes családatyák elébb vagy később el birták üldözni, rettenetesen
-lenézvén az olyan kisasszonyt, a ki nem szégyel muzsikálni.
-
-Bajcsy András uram háza most is ott áll a megyercsi utczán, most is azon
-állapotban, melyben azelőtt volt.
-
-A derék mester dolgát nagyon fölvitte az Isten; vannak házai többen is:
-a tolnai-utczában, a csapó-utczán, a rozmaring-utczában és másutt is;
-van kertje és szántóföldei, pénze is szép kerek összegekben érdemes
-kereskedő uraknál, hatos kamaton. Mind ebből ő nem is csinál titkot.
-Hála Istennek, meg vagyunk: ez a felelete a «hogy mint van?» kérdésre.
-
-Leányait régen férjhez adta: egyiket egy kereskedőhöz, a kinek három
-tölgyfahajója jár alá a Bánságra, másikat egy városi hivatalnokhoz,
-mindkettő derék becsületes ember s díszes háztartással bir.
-
-Hanem azért ő maga most is ott lakik a kis alacsony házban, s nem
-szégyenli kis ajtaja fölött azt a lengő czímert, melyen két oroszlán
-szörnyen el van foglalva egy piros csizmával meg egy arany mustával;
-aláirva jó öreg betükkel:
-
-«Nemes Bajcsy András, csizmadia mester.»
-
-Még akkor a csizmadiák nem szégyenlették a nevüket, s Bajcsy András uram
-alkalmasint megpálczázta volna azt a vakmerőt, a ki őt
-«lábtyűművész»-nek merte volna csúfolni; mit az újabbkor férfiai
-választának ő maguknak.
-
-Nem is igen üldögélt Bajcsy uram a kávéházban, pedig lett volna benne
-módja, s nem igen döntögette az egyetlenegy augsburgi ujságból az
-országok sorsát, hanem otthon állt az asztala mellett s felgyürve inge
-ujjait izmos karjairól, maga szabta most is a fontos talpat,
-harcsaszájura a parasztnak, kecsegeorrúra a rangbeli embernek, s nem
-nevezte cancellariának a csizmadia-műhelyt, hanem hátához verte az
-inasnak a lábszíjat, ha az rosszul szurkolta meg a dratvát, in ipsa
-persona és brevi manu.
-
-Volt azonban Bajcsy András uramnak egy kegyetlen plágája, mely élte
-napját gyakorta megkeserítette, nem egyszer hozta arra a kétségbeesett
-gondolatra, hogy este felpakoljon egy szekérre mindent, levétesse a
-czímert a kapu felül, elköltözzék a város tulsó végére, reggelre hült
-helyét találják a megyercs-utczai házban.
-
-Vala pedig ez egy rettenetes asszonyi állat, a ki ott a szomszédházban
-lakott s hivatta magát Mákosné nagyasszonynak.
-
-Ez az úri asszonyság mindig tele volt rossz újsággal és különösen
-szerette azt Bajcsy urammal közölni legelébb. Nem törhetett el keze,
-lába valakinek a városban, vagy öt mérföldnyi kerületben; nem
-fordulhatott fel szekér az utczán, nem történhetett rablás, gyilkosság a
-környéken, hogy azt Mákosné asszonyom első kézből ne kapta volna: a
-második aztán volt Bajcsy uram, a ki pedig igen szerette a lelki
-nyugalmat és irtózott minden gonosz hírtől.
-
-Félt a miatt kimondhatatlanul, mikor már Mákosné asszonyomat meglátta az
-ablak alatt jönni; kivált volt annak egy háromtarajú fejkötője; ha az
-volt a fején: már akkor bizonyos volt az emberhalál. A halálhírekben
-különösen gyönyörködött a derék asszonyság, ezek voltak ránézve a
-csemege-falatok. Különösen szeretett olyan embereket megölni, a kik egy
-órával ezelőtt még egészségesek voltak, még Bajcsy uram is beszélt
-velök. Hazamentek, lefeküdtek és meghaltak. Számtalanokat megölt ilyen
-módon. Némelyek még azután tíz-húsz esztendeig is eléltek, másokat
-ellenben kétszer-háromszor is megölt, elsiratott és eltemetett, ki
-mennyiszer kiállta.
-
-Nem kevesebb kedve telt jámbor házastársak belső viszontagságainak
-elbeszélésében. Legnagyobb békességben élő párok kegyetlen verekedései,
-tisztességes családapák tilos viszonyai más emberek leányaihoz,
-elszöktetett kisasszonyok, megkezdett válóperek sohasem fogytak ki
-tárczájából, és ezeket mind meg kellett tudni, végig hallgatni, végig
-mérgelődni a jámbor Bajcsy szomszédnak, akár hitte, akár nem.
-
-Az esztendő semmi szaka, a napnak semmi órája nem volt rá nézve
-biztosítva, hogy Mákosné asszonyom valami döghalált, vagy európai
-háborút nem hoz be a szobájába; a mit aztán olyan hozzávaló hült szájjal
-és zöld ábrázattal tud előadni, hogy az embernek a hajszálai állnak az
-ég felé. Még éjszaka is azzal a fohászszal szokott elaludni Bajcsy uram:
-oh uram Istenem, ne engedd, hogy az éjjel Mákosné asszonyom szavát
-meghalljam! a mi annyit tett, hogy «őrizz meg tűztől, víztől,
-földindulástól»; a minek a hírét bizonyosan ő kiáltaná be legelőször az
-ablakon.
-
-A sok rossz hírmondás mellé azt is meg kelle tudni a derék férfiunak,
-miszerint a szomszédasszony azt beszéli ő felőle, hogy Bajcsy uram őt
-feleségül akarja venni, a mi aztán Bajcsy uramat dühössé szokta tenni,
-mint az oroszlánt.
-
-Sokat elhallgatott. Nem mondta, hogy kell is neki ilyen hosszú képű
-delnő, a kinek a sok rosszhírmondásban két akkorára nyult az ábrázatja,
-mint más tisztességes emberé; hogy fogai feketék az örökös
-emberrágástól, hogy otthon térdig jár a szemétben, mert mindig más háza
-előtt söpör, hogy más dolgát szapulva, a rajtavalóját hagyja szennyesen;
-hogy nincsen helyes esze; hogy egy párszor meg is verték már a hamis
-hírmondásért; mindezeket gondolta bár magában, de védelmére soha sem
-hozta fel Bajcsy uram, csupán azzal az egy ellenvetéssel szokta
-keresztül törni magát e gyanusításon, hogy mint teheti azt fel ő róla
-valaki, miszerint olyan feleséget vegyen, a ki nálánál egy fejjel
-magasabb?
-
-Mákosné asszonyom tökéletesen megütötte a katonamértéket.
-
-Ez magyarázhatja meg leginkább, miért volt Bajcsy uram oly hallatlanul
-goromba Mákosné asszonyomhoz, valahányszor az hozzá átlátogatott, a mit
-pedig gyakran megtett; ámbátor az érdemes szomszéd gyakran minden
-körülirás nélküli szavakban tudtára adá, hogy az ő nyakára ne járjon,
-hogy üljön otthon és lásson a maga dolga után; hogy őt ne boszantsa, ne
-gyötörje, ne kínozza és hagyjon neki békét.
-
-Mind nem használt; Mákosné asszonyom semmit sem vett rossz néven, másnap
-megint megjelent, s Bajcsy szomszédot a guta kerülgette: hogy ime itt
-van egy asszonyszemély, a kit nem lehet semmi úton-módon megharagítani!
-
-Egy reggel, a mikor legjobb munkában volt Bajcsy uram, vesztére kitekint
-az ablakon, s épen akkor megy azon Mákosné nagyasszony; még pedig a
-három-tarajos főkötő volt a fején.
-
-– Ahol van ni, már megint jön: szól András úr megrettenve: vajjon kit
-ölhettek meg az éjjel a városban?
-
-Néhány perczig azzal biztatta magát, hogy talán nem ide jön; – hiu
-reménység: az utczaajtó nyilt, a kutyák rohantak; azok is haragudtak már
-Mákosné asszonyomra; a nagyasszony pedig tőlük sem hagyta magát
-visszariasztani: «pisz pisz Bodri, ta ta Cziczke», addig beszélt nekik,
-míg elérte a konyhaajtót.
-
-– Nincs itthon mestram! kiálta ott eléje egy bozontos inasgyerek, a
-szeme közé nevetve.
-
-A nagyasszony nyájasan veregeté meg a kedves borzaska szurtos
-pofácskáját.
-
-– De biz itthon van, láttam az ablakban.
-
-Azzal befurakodott a szobába, jó reggelt kivánt embereknek, leányoknak
-és macskáknak; ott volt Bajcsy uram is, annak három jó reggelt is
-kivánt; a mester úr a tőke mellett ült s döngette a mustával a kész
-csizmát, nem hallotta, mit beszélnek hozzá, csak a negyedik jó reggelre
-vette észre, hogy valaki jött. Nagyon sietős dolga volt.
-
-– Mindig munkában, mindig munkában, édes kedves komám uram.
-
-– Bizony nem is érek én rá a szomszédba lótni-futni; válaszolt Bajcsy
-uram, majd ketté repesztve, a mi már jól össze volt varrva.
-
-Az inasoknak utasításuk volt, hogy a műhelyből minden fölösleges széket
-eltávolítsanak, nehogy Mákosné asszonyom valahová leülhessen. A jó
-asszonyságot ez nem confundálta, kiment a konyhába, keresett egy
-zsámolyt, behozta és ráült.
-
-Ott nagyot fohászkodott hozzá s két kezét ölébe téve, elkezdé:
-
-– Hát hallotta-e már kedves komám uram, hogy mi történt?
-
-– Mondtam ni! Hát nem mondtam? Már bizonyosan van megint valami
-szerencsétlenség.
-
-Ezt Bajcsy uram nem annyira Mákosné nagyasszonyomnak látszott mondani,
-mint inkább annak a csizmának, melyet kegyetlenül forgatott
-kifelé-befelé.
-
-– Hát semmit sem hallott még?
-
-– Nem hallottam. Nem is akarom hallani; előre is azt mondom, hogy nem
-hiszem; nekem el se mondja. Látja.
-
-Ohó! Mákosné nagyasszony még az ilyen szelid gorombaságoktól meg nem
-riadt: szokva volt ő már ezekhez.
-
-– Jaj kedves komám uram, az pedig rettentő eset! ki gondolta volna! Ha
-én nekem még tegnap valaki mondta volna…
-
-– Megálljon csak, megálljon csak a nagyasszony… megálljon csak egy
-pillanatra, szólt közbe Bajcsy András uram… csak egy szempillantásig
-még. Te Miska inas, szaladj a belső szobába; tépj ki a sipkám béléséből
-egy csomó pamukot: egy jó marékra valót. Érted?
-
-Miska szaladt a parancsolt tárgyért; Bajcsy uram az ideig igyekezett
-gondosan ápolni Mákosné asszonyomat, a hogy valami veszedelmes
-sebesültet szokás, a kinek vérét vissza kell tartani addig, a míg a
-flastrom megérkezik.
-
-Miska inas visszajött a kérdéses pamuttal.
-
-Azt pedig fogá Bajcsy uram s a mennyi csak elhelyezhető volt a két
-fülébe, annyit beletömött, mikor aztán ez is megvolt, akkor odaszólt
-Mákosné asszonyomnak:
-
-– No már most lehet beszélni. Nem hallok semmit.
-
-Oh Mákosné nagyasszony jól tudta azt, hogy azért meg lehet jól hallani,
-a mit ő beszél; legfeljebb egy hanggal feljebb kezdte a mondást.
-
-– Oh kedves Bajcsy komám uram; mennyit tréfál velem mindig; bizony magam
-is nevetnék rajta, ha olyan nagyon meg nem volnék illetődve, de bizony
-isten egészen el vagyok keseredve annak a szegény Lőrinczkének a sorsa
-miatt.
-
-– Micsoda Lőrinczke?
-
-– Ahá! úgy-e hogy hall? Tudtam én jól, hogy hallja komám uram, a mit én
-beszélek. Hát melyik Lőrinczke volna, ha nem a tiszteletes urék
-Lőrinczkéje.
-
-– Úgy? Az, a ki most Sárospatakon tanúl.
-
-– Az bizony; jó volna, ha ott tanulna; magam se bánnám, ha ott tanulna,
-de…
-
-– Micsoda de? Mikor én azt mondom, hogy ott tanul, hát ott tanul. És ha
-azt mondom, hogy jól tanul, hát jól tanul. Nekem megmutatta a
-nagytiszteletű úr, hogy mit irtak róla a professorok. Első eminens
-mindenből, még a zsidóbúl is; az irása meg olyan, mint a calligraphia.
-Láttam az egész miatyánkot egy akkora helyre leírva, mint egy máriás,
-azt ő írta szabad kézzel; nekem a szemem is majd kifutott, mikor el
-akartam olvasni; a tulajdon képmását is lerajzolta mindenféle színű
-plajbászokkal; azt is láttam; ott van ráma alatt a belső szobában, a
-hová a tiszteletes asszony csak az érdemes vendégeit szokta bevezetni;
-olyan a képe, akár a szép Absoloné, hogy csupa gyönyörűség rá nézni;
-azután milyen leveleket tud írni édes szülőinek, mintha csupa versben
-volna írva; egyet el hagytak olvasni nekem is; én pedig nem vagyok
-gyerek, mégis ríva fakadtam rajta, mint egy bolond… No hát; – én nekem
-azt ne mondja a nagyasszony: «jó volna, ha tanulna!», mert Lőrinczke
-tanul és pedig jól tanul.
-
-Mákosné nagyasszony régóta bele akart vágni a beszédbe; de ha egyszer
-Bajcsy uram neki eredt a mondásnak, olyan volt az, mint a
-Niagara-zuhatag, mely visszalöki a beléhajított kövecset; a nagyasszony
-hiába mutogatta kézzel, hogy ez mind igaz, de annál rosszabb, nem
-juthatott előbb szóhoz, mint a míg Bajcsy uram kibeszélte magát.
-
-– Igaz, úgy van, mindent helybenhagyok. Jól tanult, szép esze volt; de…
-no lássa kedves Bajcsy komám, szedje ki a füléből azt a pamukot; nem
-akarnám mégis annyi cseléd előtt fennhangon elmondani, a mit tudok.
-
-– Csak mondja bátran; elmondta már azt a nagyasszony legalább ezer
-embernek; kettő-hárommal se több se kevesebb; mondhat az én legényeim
-előtt mindent: nem hisznek ezek el semmit.
-
-– Ejnye milyen különös tréfás ma, Bajcsy komám uram. Lássa pedig iszonyú
-dolog ám az, mikor egy olyan egyetlen fia van egy olyan tiszteletre
-méltó párnak, a kire annyit költöttek, aztán az keseríti meg őket
-legjobban.
-
-– Hát hogy keserítette meg? úgy-e hogy adósságokat csinált? Majd
-kifizeti érte a tisztelendő úr, adott neki az Isten eleget; leányok után
-járt, úgy-e? most van az ideje, én is bolond voltam, mikor a bajuszom
-kezdett nőni, átesik azon minden ember; összeveszett a professoraival,
-úgy-e? Erős természete volt, nem igen szeretett hizelkedni senkinek;
-tudom, tudom. Nekem ez is tetszik. Én sem szerettem soha, hogy az orrom
-alatt piszkáljanak. Vagy leczkéket mulasztott úgy-e? Könnyű neki azt
-helyrehozni. Egy nap alatt többet tanul, mint más ifjú két hónapig. Vagy
-talán épen kicsapták? Nem tesz semmit. Ott a másik collegium, beveszik
-ott tiszta szívvel. Nem kell miatta búsulni, Mákosné nagyasszony.
-
-Mákosné nagyasszony e mondóka alatt csendesen forgatta egyik hüvelykét a
-másik körül, s mint mikor «hogy tetszik»-et játszanak, különös
-gyönyörűséggel hallgatta Bajcsy uram találgatásait, megelégedve azzal,
-hogy mindegyik találomra balkeze öt ujjával olyan forma mozdulatot
-tehetett Bajcsy uram felé, a mivel azt szokás jelenteni, hogy még ez
-mind kevés, ha csak annyi volna a baj! A mivel az érdemes férfiut
-tökéletesen kihozta a nyugalmából, úgy, hogy végtére markolatig üté a
-kezében levő árt a bőrbe s dühösen kiálta fel:
-
-– Mi történt hát no?
-
-Mákosné nagyasszony erre a kérdésre nem felelhetett ülve, felkelt,
-odament Bajcsy uramhoz; azt beszorította egy szegletbe, erővel elfogta a
-fejét, úgy súgta oda a fülébe:
-
-– Lőrinczke rosszul viselte magát; revolucziót csinált a diákok között:
-a senior azért megdorgálta; Lőrinczke pofon vágta a seniort, és azután
-elszökött Patakról.
-
-Bajcsy uram úgy tett, mintha ez sem lepte volna őt meg.
-
-– Úgy? Tudom. Régi história. El is van már egyenlítve. Abból állt az
-egész revoluczió, hogy Lőrincz arra biztatta fel tanulótársait, hogy ne
-viseljék a longát, meg a sábesztiklit, a pofoncsapott kalapot, hanem a
-helyett járjanak a diákok is, mint más közönséges ember mentében, magyar
-dolmányban és vitézkötéses kalpagban. Igaza is volt. Én sem találok
-benne semmi kivánatost, hogy a fiatalság szoknyában járjon, meg
-csóka-orrú kalapot viseljen, mint a regiment-felcserek.
-
-– De mikor ez a regula, kedves Bajcsy komám uram. A kis Lőrinczke nagy
-gézengúz volt már gyerek korában is; egyszer az én házamat is majd
-felgyújtotta rakétával, s a kéményemről a kakasdúczot ő rántotta le a
-papiros sárkányával. Nagy gézengúz volt eleitől fogva, s a tisztelendő
-úr keveset ügyelt rá; az édes anyja szegény pedig épenséggel el is
-kényeztette. Már most ők látják a hasznát. Ahol van: elszökött, világgá
-ment, azt sem tudják él-e, vagy meghalt?
-
-Bajcsy uram nem hagyta magát megszomoríttatni. Kissé reszketett a
-hangja, de nem tágított.
-
-– Majd megkerül. Majd visszahozza a púpos kenyér.
-
-– De iszen nem kerül az meg. Kereste már a tisztelendő úr mindenfelé;
-meg a professor urak is. Nem találják. Azt beszélik az emberek, hogy
-beállt…
-
-– Katonának! ott is jó lesz, ott is ember lesz belőle; még generalis is
-lehet.
-
-– De nem katonának állt ám be; – hanem azt beszélik, hogy beállt –
-zsiványnak; útonálló lesz belőle: kivégzik, felakasztják.
-
-De már erre a szóra szétpattant az abroncs, a mely eddig Bajcsy uram
-szorongó indulatainak dongáit összetartotta; s mint egy borszesztől
-szétrugott tonna rontott elő mérges válaszával.
-
-– Az nem igaz, az hazugság; semmirevaló gaz, a ki mondja; kötnivaló
-bolond, a ki hiszi. Nekem ily bolond beszéddel e jőjjön, Mákosné
-asszonyom, korán reggel.
-
-Azzal felrúgott egy pár útban álló csizmát, berontott a belső szobájába,
-becsapta az ajtót, s ott hagyta a nagyasszonyt.
-
-A nagyasszony egy cseppet sem haragudott meg e gorombaságért; azt
-mondta, hogy milyen tréfás ma ez a Bajcsy komám uram; még egy kicsinyt
-beszélgetett odakinn a konyhában a szolgálókkal, azután az udvaron a kis
-kutyákkal s úgy távozott el, mint a kit nagyon szívesen láttak ott benn.
-
-A tisztelendő úr épen akkor szállt le az utazó szekérről, mikor Bajcsy
-uram odaérkezett kapujába.
-
-Gutai Thádé haja még fehérebb volt, mint hajdan, csakhogy most már arcza
-is fehér lett hozzá: az idők ellopták róla a pirosságot.
-
-Bő úti jáponikába volt burkolva, fején háromszegletű kalap; oly
-meghajtva viselte fejét, hogy szinte alacsony kicsiny embernek látszott.
-A gond, a bánat alatt úgy összegörnyed az ember.
-
-A tisztelendő úr nem üdvözlé mosolyogva Bajcsy uramat, miként máskor, ha
-találkozott vele; szomorúan elnézett mellette, mintha nem is látná; alig
-felelt neki az akkoriban szokott üdvözlésre:
-
-– Isten nékünk…
-
-– … Erősségünk.
-
-Bajcsy uram szótlanul sompolyodott vissza. Azért jött, hogy
-nagytiszteletű urat feltüzelje egy gonosz rágalom okozói ellen; – még is
-aligha nincs valami igaz benne, s ha igaz, akkor fájdalmas dolog volna
-beszélni róla.
-
-Thádé szórakozottan ment a házba. Elébb lelkésztársa udvarára nyitott
-be, s csak a kertben vette észre, hogy nem jó helyen jár; azután
-valahogy haza találván, elkezdett saját ajtaján zörgetni, s minthogy az
-nem nyílt ki előtte, boszúsan dörmögé magában:
-
-– Különös, hogy még sincs itthon az a pap: pedig már haza kellett neki
-érkezni.
-
-A másik ajtón azonban eléje futott a kis Lila. Nem kis Lila többé, hanem
-egy karcsú, színes liliomszál; fehér, égtiszta arczú gyermek, hallgató
-piczi szájjal, beszélő nagy sötétbarna szemekkel; az megcsókolá Thádé úr
-kezét s bevezeté őt a szobába a másik ajtón. Kis gömbölyű szája nem
-szólt hozzá semmit, de nagy okos szemei annál többet beszéltek: először
-üdvözölték őt nyájasan, elmondák neki, mily őszintén örül valaki azon,
-hogy ő haza érkezett; azután kérdezték tőle, hogy miért egyedül? és
-azután nagy szomorúságról, bánatról beszéltek neki.
-
-És Thádé úr mind azt a beszédet jól értette; ő tudott a virágok nyelvén;
-felelt is rá.
-
-– Nem találtam őt sehol, sehol. Mindenféle megbizásokat adtam, hogy ha
-visszatér szülőihez, teljes bocsánatot remélhet. Nem jött vissza.
-
-A leányka keble nagy fohásztól emelkedett. – Hogy nem tér oda vissza, a
-hol oly nagyon szeretik?
-
-– Hogy van anyátok? – Anyád; igazítá ki a lelkész.
-
-– Oh csak mondja úgy: anyátok, rebegé a leányka, kezét ajkához szorítva;
-szegény Lőrincz.
-
-– Gonosz fiú volt: nem soká fogja anyját úgy nevezhetni. Ő viszi a
-sírba. Nem halt meg a jó asszony?
-
-– Ma jobban van, hála Istennek.
-
-– Haza sem kellett volna jönnöm, de mindig az volt a fejemben, hogy
-azalatt, a míg odajárok, ő meghal itthon.
-
-Ezalatt leoldá a lelkész pokróczczipőit lábairól a leányka, levetteté
-jáponikáját vele, kalapját, pálczáját elvette, s bevezette az anyja
-szobájába.
-
-A jó tisztelendő asszony földi léte alig volt már életnek nevezhető.
-Több ízben megütötte a guta, miknek következtében egész termete,
-összeroskadó tagjai elfonnyadtak; semmi önkéntes mozgást sem tudott
-többé tenni, csak jobb keze rázkódott szüntelen, akaratlan erőtől
-mozgatva; mint egy vergődő küzdelem a közelgő halál ellen.
-
-Beszélni sem tudott már, csak egy szót tudott mondani: «mindig, mindig,
-mindig». Ez volt kérdése és felelete, ez volt panaszának és örömének
-hangja, ez volt könyörgése, ez volt imádsága mindig, mindig, – mindig.
-
-Thádé úr érzékenyülten járult a roskatag nőhöz. A bölcs férfiú arcza
-akkor mutatott legtöbb emberit, midőn e nő mellett állt. Akkor elriadt
-ajkai szegletéről a tudós hiúsága, elsimultak homlokáról a pártférfi
-szilárd határozatai, a szelíd férj, a jó ember látszott belőle egyedül.
-
-Odament a nyomorult alakhoz, a kin alig volt már valami emberi;
-átölelte, ölébe vette, megcsókolta halavány homlokát; beszélt hozzá
-nyájas szavakat, a hogy gyöngéd férjek szoktak.
-
-– Aludtál-e jól? nem voltak szívdobogásaid? Gondolkoztál-e felőlem?
-
-– Mindig, mindig, mindig.
-
-– Megint sírsz? Mit akarsz most mondani? Lila leányom.
-
-Lila értette már e sirást: levette a falról azt a pastellrajzot, egy
-szép, deli ifjú képét, odavitte hozzá, odatartotta ajkaihoz: az öreg
-asszony úgy csókolta azt a képet.
-
-– No, ne sírj miatta, vigasztalá őt a lelkész. Majd nem sokára látni
-fogod magát. Haza jön ő. Ne sírj.
-
-És azután félrefordítá arczát; mert az ő szemei is nedvesek voltak.
-
-– Nem érkeztek leveleim? kérdé a lánykától.
-
-– Dolgozó szobájában vannak az asztalon.
-
-Azzal még egyszer megcsókolá a nyomorult nő homlokát, gyöngéden
-megveregetve a hátát is.
-
-– No de ne sírj érte… S eltávozott dolgozó szobájába.
-
-«Mindig, mindig, mindig;» hangzott utána a zokogással vegyült egyetlen
-szó.
-
-A lelkész iróasztalán egy rakáson feküdtek a levelek, mik távolléte
-alatt érkeztek hozzá.
-
-Mindannyian saját leveleire adott válaszok voltak azok, mikben
-lelkészek, tanárok, városbírák és hadparancsnokok feleltek, fia után
-tett tudakozódásira.
-
-Némelyik semmi nyomra sem tudta igazítani.
-
-Mások iszonyú sejtelmeket költöttek benne: a válaszadók szabad útat
-engedtek képzeletüknek, hogy Lőrincz eltünését a legborzalmasabb
-regényjelenetekkel hozzák kapcsolatba; hogy a jámbor férfi kezei
-reszkettek, a levelet tartva, s nyugodt lelke eltévedt a kétségbeejtő
-labyrinthban.
-
-Hiszen akármelyik úton indult el a gyanítottak közül az eltünt fiú,
-mindenütt a gyalázat országába jut azon, a honnan azután nincs többet
-visszatérés.
-
-Csak egy levél volt még hátra; azt is felszakítá; valamelyik bodrogparti
-helységből irta azt neki egy lelkésztársa, melyben arról tudósítja, hogy
-a napokban fogtak ki a Bodrogból egy hullát: nem az ő fia volt-e az?
-
-A lelkész megtörlé szemeit s azzal összekulcsolt kezei közé fogva a
-levelet, felemelé arczát és töredezett szóval könyörge:
-
-– Oh uram: engedd, hogy ez legyen igaz.
-
-Képzelhetni hogy mik lehettek még a többi levelekben?
-
-Azután csendesen, halkan átszólítá magához Lilát, megsugta neki, hogy
-ismét útra fog menni: a kocsis legyen készen.
-
-Lila útravalót akart neki sütni. Thádé úrnak ekkor jutott eszébe, hogy a
-multkori sütemények még most is ott vannak a kocsizsebben, érintetlenül.
-
-– Azután, sugá Liliának, odaölelve őt magához, ha az a szegény jó
-asszony az alatt meg találna halni, míg én odajárok, temessétek el
-szépen; itt pénzes fiókom kulcsa: a lelkész urak tudni fogják mit
-cselekedjenek? A halotti beszédben elbucsúztassák fiától is s
-megemlítsék, hogy térítse őt vissza Isten, hogy javuljon meg anyja
-sírjánál, ha még él valahol az ég alatt. Áldjon meg az Isten, jó
-gyermekem.
-
-«Mindig, mindig, mindig!» hangzott a tulsó szobából. Az öreg asszony
-nyugtalan volt Lila elmaradása miatt. Nem tudott már nála nélkül lenni.
-
-Fél óra mulva ismét kocsin ült Gutai Thádé; ismét utazott erdőkön,
-rónákon keresztül. Erdőkön, rónákon most virultak a legszebb
-epipactisok, füzények, a vizek tükrén a nymphæák; füvészek gyönyörűsége…
-Gutai Thádé azokat mind nem látta.
-
-
-
-
-BÁRÓ KADARKUTHY.
-
-Malárdy ez évben ünneplé alispánsága huszonharmadik évét; még csak egy
-tisztújítás s akkor megülheti ezüst menyegzőjét az alispáni székkel,
-melyből őt soha senki ki nem mozdította.
-
-A környék előkelő nemesei úgy tekintik őt, mint oraculumukat, a
-köznemesség pedig rettegi; parasztok nem jöttek kérdés alá, nekik nem
-szükség szeretni, vagy nem szeretni valakit.
-
-A pompás kastély Ingoványon egy nap, úgy mint másnap előkelő vendégekkel
-teli, pedig abban negyvennégy szoba van, és azok a szobák is tágas
-termekből, akkori idők igen bölcs divatja szerint spanyol falakkal
-két-három külön kamrává idomítva, úgy, hogy a nemes vendég ugyanazon egy
-teremben feltalálja alvó, öltöző és mulató szobáját, a mi nem szép
-ugyan, de kényelmes.
-
-A szobák mind hímzett szőnyegekkel vannak borítva, oldalaik tájképekkel
-tele festve, a mi sokkal is kedvesebb gondolat volt a mostani
-eszmekoldus falmázolatoknál, az egyik teremben szép derült olasz ég
-alatt járt az ember, világos zöld akászok, távolból ragyogó oszlopos
-tusculanumok között, a másikban Dél-Amerika ősrengetege fogadta a
-belépőt, sötétzöld lombozatával, liána-szőnyegzetével, mikről százszínű
-virág s tarka madársereg virított elő, harmadikban ismét keleti táj tünt
-elő, bókoló pálmákkal, áttört csipkefalu kioszkokkal, s obligát
-elefántokkal, tornyok a hátaikon.
-
-Az ilyen termekben természetesen nem volt helyök a képeknek. Azok
-számára egy egészen külön szoba volt rendelve, mely azután
-tetőtől-talpig úgy meg volt rámás képekkel rakva, mint egy mozaik. Az
-épület közepét foglalta el a kápolna, igen szép fresco-festvényekkel
-diszítve, pompás faragványú szentségházzal, aranyos oltárral. Itt
-szokott vasárnaponkint a helység lelkésze külön isteni szolgálatot
-tartani az előkelők számára, mely alkalmakkor az alispán gyakran maga
-végzé az oltár körüli szolgai kötelességeket s nagyon megszámlálta
-vendégeit, ha mindnyájan ott vannak-e? és kegyvesztés volt nála egy ily
-alkalom elmulasztása.
-
-Az alispán születése napján különösen nagy ünnepély szokott tartatni a
-kastélyban, melyre nem volt szokás vendégeket hivogatni, hanem
-kötelességük volt az általa ismerteknek azon megjelenni, mert számon
-tartotta neveiket, s évek múlva is ráemlékezett, ha egyszer
-elmulasztották e napot.
-
-E napon hintókkal, kocsikkal tele a hátulsó udvar; hajduk és inasok
-lótnak, futnak, ácsorognak mindenfelé; a kastély szegletein, a
-rondellákban s az idomtalan kariatidák által czepelt erkélyen pompás
-delnők legyezői ingatják a májusi illatos levegőt; mit a szél a roppant
-alakzatos rabattok jáczint-erdejéből hord, míg a pipázó teremben ajtót,
-ablakot bezárva, beszélget a világ sötétebb része a férfi-nem, korán
-reggel hozzá kezdve a füstkészítéshez.
-
-Mindenki díszesen van öltözve, miként vasárnap szokás: a férfiak sárga
-szattyán-csizmákban, ezüst és aranyzott sarkantyúkkal, paszományos
-granát posztónadrág, körülprémes zsinóros dolmány, elől a szegleteinél
-lekerekítve, s köröskörül színes skófiummal tenyérnyire kihímezve;
-hasonló hímezett csíkok vonulnak hátul is a két vállról a derékig. Haját
-mindenki szépen csapba kötve viseli hátul, a csap töve átkötve
-selyemzsineggel s vége csokros szalag közé rejtve, az egész hajfürtözet
-a két halánték körüli bodorulatokkal együtt gazdagon meghintve
-hajporral, melyhez különösen nem akar illeni a kifent bajusz, melyért is
-azt a finomabb izlésűek orruk alul lefaragták, s csak egy pár falusi
-rüpők viseli azt még közmulatság tárgyául.
-
-A társalgási nyelv a hölgyek körében német és franczia, nem német, vagy
-franczia, hanem egyszerre mind a kettő; a hogy azt akkor Bécsben is
-szokás volt beszélni.
-
-«Kann ich mir damit flattiren: madame für ein menuette zu engagiren?»
-
-«Wenn monsieur das findet agreable: ich muss mit plaisir accordiren.»
-
-A férfiak között azonban még fentartá magát a nemes reactio;
-férfiú-körökben kivétel nélkül hazai nyelven beszélnek – diákul.
-
-Magyarul is szokás szólni – a kocsisokhoz és a hajdukhoz és a többi
-paraszt néphez.
-
-Azonban a csengetyű megszólal: – szerencsénkre, mert már nagyon
-belejöttünk a hazafiúi dicsekedésbe, – reggelizésre hivatnak az érdemes
-vendég urak és asszonyságok; az étterem ajtói kinyilnak, egy pompás nagy
-boltozatos terem az, oldalfalai a classicus idők jeleneteivel al fresco
-festve mesteri kezek által, a boltívekről nagy üvegprismákkal
-elhalmozott csillárok ereszkednek alá. Székek, asztalok mind a legújabb
-barok-divat; az asztalon még kevés porczellán és üveg; annál több ezüst
-és arany edény, az asztal közepén egy furcsa sárkánytornyú contignatiós
-ezüst alkotmány, melynek csapja valami fekete barna nedvet csorgat
-dióhéjnyi aranyozott csészékbe, a miről még a hazafiak nagy része azt
-sem tudja, hogyan kell meginni? sem pedig azt, hogy részegségtől, vagy
-józanságtól való-e? az íze is nagyon furcsa, sőt nádméz nélkül szinte
-alkalmatlan is a megivásra; de csak iszsza azért, mert az is módi, úri
-asztaloknál megkinálják vele elébb az embert, azután adják csak fel a
-villára szurhatókat, s a ki nem akarja magát kitenni az általános
-kaczagásnak, csak behunyja a két szemét s leönti a torkába az ismeretlen
-speciest s nagyot nyel utána.
-
-Úgy nevezik azt, hogy kávé; vajjon ki találhatta fel? és miről használ
-az embernek?
-
-Az alispán termeiben ilyenkor sajátságos vegyülete szokott összegyűlni a
-mindenféle genreknek; a falusi gavallértól és szemérmes kisasszony
-hugától kezdve a Bécsből lejött úrfi és parfumeös delnő alakjáig. Itt
-egy pár sima ifjoncz udvarol egy non plus ultra dámának: az ifjak egyike
-húsz éves lehet, másika körülbelől hatvan; a kort nem igen lehet
-megkülönböztetni; az öreg ifju Toholnai Alfréd, régi híres dandy onnan
-felül; még sokkal mozgékonyabb is, mint vetélytársa, az ifjabb ifjú,
-Beszterczei Hugó Oscár, szemöldei épen olyan karikára vannak festve,
-miként azé, ajkai épen oly pirosak, fogai oly fehérek, arcza olyan síma
-és parókája hasonlatos. A mellett selypíteni sokkal szebben is tud, az
-«r»-et gyöngédebben harapja el beszéd közben; észrevételei piquantabbak,
-és parfumeja választékosabb, mint Beszterczei Hugó Oscáré, a kinek még
-sokáig kell iskolába járni, a míg nagy mintaképét utolérheti, kit minden
-mozdulatában törekszik utánozni.
-
-A kecses delnő, kinek ezen hódolat tömjéne nyújtatik, az alispán nővére
-Eudemia: mademoiselle Eudemie; egy parányi öreg asszonyság, ki magát
-kisasszonynak hivatja, négy hüvelyknyi magas sarkú czipőt visel,
-feltornyozott hajékessége épen két láb magas, a felállni kényszerített
-hajalkotmány közé rezgő tűk és strucztollak tűzködve. Növeli a hatást az
-akkori legújabb divat szerinti öltözék, a szétterülő abrincsos viganó,
-melyet még fenyegetőbbé tesz a két oldalról emelkedő nehéz selyem
-pufándli, mely elől felcsíptetve, hátrálni látszik a féltesten alól
-lenyuló szertelen hosszú vállfűző hegyes szeglete elől; – a mi a szép
-delnő arczát illeti, annak eredeti alkatrészei annyira a mesés
-ismeretlenségbe tartoznak, hogy felőlük beszélni nem lehet, azon álarcz
-azonban, mely ólomfehérből, miniumból és bécsi koromból van eléje
-festve, elég műértelemmel készült, s tökéletesen sikerült általa
-mademoiselle Eudemie arczát hasonlatossá tenni egyikéhez azon
-gypsz-szobroknak, miket izléstelen figurinók színekkel is kifestettek s
-mikor az a kép néha még el is neveti magát, azzal az öntudatos
-mosolylyal, melynél ki van szabva, mennyire szabad elvonulni a szájnak,
-meddig szabad meglátszani a fogaknak, összehuzódni a szemeknek, hogy
-kellemetlen ránczok és egyebek ne tünjenek elő, akkor ismét úgy hasonlít
-ez arcz azokhoz a nevető szobrokhoz, a miket a figurinók árulnak. Mi
-szükség egy szobornak nevetni?
-
-Most egy ellentétes alak lép közéjük, egy vén falusi nemes, alázatosan,
-válla közé húzott nyakkal; fekete kordován-csizmákban, kék dolmányban,
-ólompitykékkel, báránybőr süvege hóna alatt; ez Malárdy András bácsi; az
-alispánnak valami elszegényült atyafia, ki az alispánnál hat évvel,
-Eudemiánál pedig három hónappal fiatalabb. Ennek még czopfja sincs
-szegénynek, hanem hosszú haja, mely őszülés fejében megzöldült,
-hátrafelé van simítva s egy nagy karélyos fésüvel tarkóján letűzve.
-
-Ez a jámbor vendég alázatos csoszogással lépett Eudemiához, megcsókolta
-a kezét, kikereste a szarvasbőr keztyűjén, a hol legczifrább rózsák
-voltak selyemmel hímezve, oda csókolt.
-
-– Szerencsés jó reggelt kivánok kedves asszonynénémnek. Kedves
-appetitusára kivánom az éjszakai nyugodalmat. Fel tetszett-e már ébredni
-tekintetes urambátyámnak, az alispán úrnak?
-
-Eudemia közel volt hozzá, hogy elájuljon erre a familiaris
-megszólításra, hogy őt egy ilyen zöldhajú ember még asszonynénjének
-tiszteli. Hugó Oscar hirtelen kéznél tartotta a parfumeös flacont,
-Toholnay Alfréd pedig karon fogá a nemes atyafit s nyájasan
-kérdezősködött tőle egészsége és otthon maradt családja felől, elvezette
-őt a terem túlsó szegletébe, s ott átszolgáltatta egy bőbeszédű falusi
-asszonyságnak, a ki a helyéről nem szokott megmozdulni, ekként
-biztosítva Eudemiát a kedves uramöcsém vissza nem térhetése felől.
-
-Toholnay Alfréd, mint látjuk, nagy diplomata.
-
-Kárpótlásul e sottiseért Durday nyugalmazott kapitány úr léptetett
-Eudemie elé; nem azért nevezem kárpótlásnak, mintha Durday valami nagy
-kincs volna egy dámára nézve, hanem a hogy salon-nyelven szokták nevezni
-«Eroberung» (nem ér semmit ezt a szót leforditva adni, úgy nem sokat
-jelent).
-
-Durday gárdista volt húsz esztendeig: legszebb férfi a gárdánál, az
-udvarhölgyek kegyencze; legjobb lovas, pompás tánczos, hirhedett vívó és
-szerencsés játékos. Mind ennek persze már vége: a legény túl jár a
-hatvanon vagy húsz évvel, de azért nem számít hetvenet, nyolczvanat,
-hanem a franczia számítással tart, a ki a hatvan után megint újra kezdi
-a tízet, húszat számlálni. Oh, a francziák ebben is udvariasak.
-
-Durdaynak a régi jó időkből nem maradt egyebe, mint szép piros mentéje.
-Nagy erőtetéssel most is tudja még egyenesen tartani magát, de tánczhoz
-már nagyon köszvényesek a lábai; barometrum lett belőlük, alkalmatlan
-időpróféta; lovon sem volna már képes ülni, s hagyján, hogy a kardot
-bírná, de még borotválkozni sem tud többé sajátkezűleg; a kártyában sem
-szerencsés többé, s most már csupán piquettet és l’hombret játszik
-meglett, okos férfiakkal; – hanem azért még mindig szerencsés az
-asszonyoknál, még mindig Adonis. Karján végig sétálhatni még mindig
-irigységet gerjeszt, személye még mindig Eroberung. Persze ebből a
-szerencséből őt már csak a dicsőség érdekli.
-
-A mellett a kapitány úr nem is valami mulatságos társalkodó; alig lehet
-tárgyat találni, a miről vele szólni lehessen, s mindenről olyan
-primitiv fogalmai vannak, mint egy rossz diáknak, a ki nem szeretett
-iskolába járni. Annyit nem tud, hogy Győr nem Komárom vármegyében
-fekszik, egyszer azon bizonyozott, hogy a Dunát az alföldön Tiszának
-hivják, másszor azt állította, hogy a komáromi szigetbe be lehetne
-jutni, a nélkül, hogy az ember vizen menjen át, csak a túlsó partra kell
-kerülni; sőt egyszer arra fogadott, hogy Olaszország magasabban fekszik,
-mint Magyarország, mert ő emlékezik rá, hogy mikor oda ment, mindig
-hegynek fel kellett menni. Ha pedig olykor egy százszor hallott adomát
-kezd elmondani, abba úgy-úgy beleakad, hogy ki nem tud belőle keveredni.
-A mellett válogatlanul osztja a nyers gorombaságokat, vagy ha válogat a
-kifejezésekben, bizonyos lehet róla, hogy mindig a legvastagabbat
-találja meg.
-
-És azért mégis Eroberungnak tartják és kapaszkodnak belé.
-
-Oh az sokkal érdekesebb világ volt, mint a mostani. Az embereket
-kívülről is meg lehetett ismerni. Meg lehetett tudni ruháik színéről,
-szabásáról, arczukról, hajukról, ki micsoda? Ez a karassia posztódolmány
-itten gyanús ember; haja is össze-vissza van kavarítva és nincs hátul
-czopfba szedve. Ez még a régi emlékeken jártatja eszét most is; az a
-másik már emelkedettebb felfogású nemes, mert arcza sima, ingelejéről
-arasznyira állnak ki a bodrok. Rá lehetett olvasni az emberekre csizmáik
-szinéről, alakjáról: ez a rózsaszínű csizma itt nagy befolyású férfi, az
-a fekete kordován alázatos hivatalkereső.
-
-Hát még abból mit nem lehetett érteni, hogy az alispán is, midőn
-vendégei közt megjelent, egészen sima arczczal jött ki; a bajusz eltűnt
-az ősnemesi büszke arczról, helyette a haj volt csapnak csavarva hátul,
-a prémes lilaszín bársony dolmányon a hátracsapott szabás, a széles
-hímzetek és az aranyos áttört szövetű mellény alatta, mely csípőjén alul
-ért: oh ez mind sokat mondott azoknak, a kik azt értették. Sokkal
-többet, mint: hogy akkor ez volt a divat.
-
-És ha azután néztek arra, a ki karján jobb felől lépett a szobába: egy
-magas, délczeg termetű delnőre, ki az alispán második neje volt; és
-látták rajta a nehéz ezüstös rázsa szoknyát, ezüstcsipke köténykével;
-karcsú fejedelmi termetén a gyöngyös vállfűzőt, és vállán a panyóka
-mentét, fején pedig a régi magyar asszonyok aranycsipkés kontyát, nem
-mindenki tudta-e azt, a mit ebből magyarázni lehetett?
-
-Még feltünőbb volt az ellentét az alispán két gyermeke között; a lányka,
-a szép Hermina, kit hajdan Bajcsy uram aranyos bábuval vesztegetett meg,
-viruló hajadonná nőtt fel; az egész társaságban a legszebb delnő és ő
-azt nagyon jól tudja. Festékre nincs arczának szüksége, bár ez nagy
-divat volt akkor, de a legjobb akarat mellett sem lehetett hova
-alkalmazni: a természet a leghamvasabb fehéret a leggyöngédebb pirossal
-oly szépen tudta vegyítni rajta, hogy a művészetnek nem volt mit adni
-hozzá. Szemeit nem annyira nagyságuk, mint azon élénk tűz teszi
-veszélyesekké, mely úgy ki tudja a férfi-szivekben a legkényesebb
-rejteket keresni; mondhatnók őket hamisnak, kaczérnak, ha az ajkak
-büszkesége meg nem hazudtolná e szót. Malárdy Hermina szívét æs triplex
-őrzi: rá nézve közönséges nemes emberek ötágú koronás czímerekkel nem
-veszélyesek. Ő pompásan öltözik, nehéz franczia selyemruha ropog rajta,
-hosszú suhogó uszálylyal: engedi bámultatni gömbölyű nyakát,
-hattyú-keblét és a gyémánt nyakéket rajta, hogy hódítson, de nem hogy
-meghódíttassék.
-
-Az alispán fia Kálmán, Hermina bátyja, de gyönge külseje miatt inkább
-öcscsének látszik; szelid, hallgatag ifju, emberkerülő ábrándos kék
-szemekkel, halavány sápatag arczczal, s nagy sima homlokkal, melyről
-hátrafelé van simítva a szőke, selyemfinomságú haj; öltözete egyszerű
-barna dolmány, fekete gombokra, fekete zsinórzattal, mely egész atlasz
-nyakkendője csokráig be van gombolva; könnyen elvegyülhetne a palota
-előtt ácsorgó köznemesek között, senki sem mondaná, hogy nem közéjük
-tartozik.
-
-És a ki így együtt látta e családot, nem első tekintetre megmondhatá-e,
-mi lakik azon ruhákon belül? A férfi fényes dolmányán, a nő ősmagyar
-mentéjén, a lányka divatos uszályán, az ifju fénytelen kabátján nem
-kívül hordta-e jellemét? az egész család életrajzát?
-
-Az alispán büszke főtartással fogadá az egyenkint eléje járuló rokonok
-üdvözletét; szíves, néha leereszkedő volt a kerek, szárnyas dolmányok
-iránt, közönyös a kurta mentékhez; mikor a szegény nemes rokon
-hálálkodott előtte, akkor épen máshoz fordult beszélni.
-
-Az a más pedig épen olyan ember, a kit Malárdy ki nem állhat, egy nyers,
-nyakas kurucz nemes, a ki olyan kacskaringósra kicsavarta a bajuszát,
-mintha egyenesen őt akarná boszantani vele; aczél sarkantyúkat visel
-pengős taréjjal s széles zsinórövet kötött fel csípőig érő mentéje fölé,
-selyem nyakkendője aranyos rojtjait pedig épen csúfságra hagyta
-kicsüngni egész melle közepéig; más embertől ezt kihivásnak vették volna
-ilyen társaságban; végtére homlokán üstökbe csavarítá szénfekete haját,
-mely kétfelől hosszú csigákban omlik a vállaira.
-
-Ez Vasadi Gábor úr, a csallóközi protestáns nemesség szeme, füle, szája;
-ő általa látnak, hallanak és beszélnek. Tisztújításon Vasadi véleménye
-2000 votum. Ezért tünteti ki olyannyira az alispán. Tűri különczségeit,
-nehéz természetét, sértő észrevételeit, kérkedését – egy Malárdy
-ellenében.
-
-Azonban átestünk a hálálkodáson; az alispán vendégei asztalhoz ülnek,
-kiki rangja és megbecsültetése szerint, a jelentéktelenebb vendégek
-számára szomszéd termekben vannak terítve asztalok. A külső termekben
-hajduk és inasok szolgálnak fel, az alispáni asztalnál fiatal
-joggyakornokok, patvaristák; az alispánnál folytonosan tizenkét nemes
-ifju végzi a törvényes pálya ez előkészületeit, s az nagy szerencsének
-tartatik az alispánhoz juthatni patvariára.
-
-A kávé épen ki volt már osztva s Hugó Oscár épen nagy gyönyörűséggel
-figyelmezteté Eudemiát és több előkelő hölgyet az asztal végén ülő
-szegény rokonra azzal a görbe fésüvel hajában, a ki az alispán testvérét
-asszonynénjének nevezte s most rendkívül meg volt akadva a
-kávéscsészével, melynek mind teteje, mind alsó tálczája akkori divat
-szerint tele levén öntve ez idegen nedvvel, a becsületes férfiú ki nem
-tudá találni, hogyan igya ki már ő e furfangos edényből azt az izét?
-mert ha a tetejéről ivott, akkor az aljából ömlött a dolmányára, ha
-pedig az aljából ivott, akkor a tetejéből dült az orrára. Végtére is
-olcsóbb az orr, mint a dolmány, az aljából kezdé el szürcsölni a kávét,
-míg egyszer azután természetesen a felső csésze súlyegyent vesztve,
-mindenestől az ölébe hullott; a jó ember akkor mondá hüledezve: «ha én
-azt tudtam volna, hogy ez lejár».
-
-Azonban mindezen nevetni nem volt szabad, mert most az alispán arcza
-különös ünnepélyes komolyságot mutatott, s a mi hangot ő adott, azt
-kelle megtartani mindenkinek. Mindamellett a jámbor atyafi szeretett
-volna már inkább ott kinn lenni az istállóban.
-
-Szerencse rá nézve, hogy épen e pillanatban új kocsizörgés hallatszék az
-udvaron, egy patvarista az ablakhoz futott s halkan jelenté az
-alispánnénak, hogy valami pompás hintó hajtatott be az udvarra, négy
-tüzes paripával; parókás kocsis a bakon; hátul tarsolyos huszár ezüstös
-egyenruhában, a hintóban pedig egy gyönyörű fiatal gavallér ül, a kit ő
-még soha sem látott; buzavirágszín dolmány van rajta, arany
-zsinórzattal, nyestprémes kalpag a fején, gyémántos kócsaggal. Soha sem
-láttak olyan szép fiatal embert e tájon.
-
-A vendégek mind kíváncsian néztek az ajtóra, melyet a hajduk siettek
-feltárni, a midőn belépett azon az említett jövevény, a kit valóban az
-első tekintetre is volt miért megcsodálni.
-
-Gyönyörű magas, karcsú ifju volt a jövevény; termete sugár és hajlékony,
-szabad mozdulatai, könnyűded főhordozása első tekintetre elárulák benne
-a nagy urat, ki az emberi gyülevészt maga alatt szokta látni, arcza
-nőiesen finom, a büszkeség sajátszerű férfivonásaival: derült,
-márványtiszta homlok, izgékony szemöldök, nyugtalan, kaczér, mindenfelé
-vizsga szemek, egyenes, szabályos orr, s vékony, gyermeteg metszésű
-ajkak, éles, hamis szájszegletekkel; minden vonáson a biztos önuralgás
-kinyomata és valami önkéntelenül parancsoló hatalomérzet.
-
-Öltözete az akkori idők fogalmai szerint a legízletesebb: ruháinál a
-legszelídebb színezetek összeválogatva, buzavirág- és
-baraczkvirágszínek, világos, fehéres aranynyal hímezve, mely csak
-valamivel sárgább az ezüstnél; haja a legdivatosabban bodorítva és
-hófehérré hajporozva, ujjain gyémántos gyűrük, óralánczáról antik camæák
-csüggnek alá.
-
-A jövevény igen fiatalnak látszott; az akkori sima arczú divat ugyan nem
-igen engedé megbecsülni az életkort, mégis voltak naiv vonásai az
-arcznak, mik egyedül a húsz év alatti kor sajátjai. Az ifjú úr alig
-látszott ennél idősebbnek.
-
-Járásában is felismerhető volt az akkori főurakat jellemző elegantia. A
-mint az alispán elé lépdelt, sarkai alig érték a parquetet, s mintha
-ruganymézgából lettek volna, mindannyiszor visszarugódtak, lábhegyre
-állítva a lépdelőt, kinek itt ismét csekély fordulást kellett tenni
-talpa hegyeivel, a mi bizonyos lejtelmet adott járásának.
-
-Ott az alispán előtt büszkén meghajtá magát, s fejét hirtelen felkapva
-ismét, monda:
-
-– Én báró Kadarkuthy Viktor vagyok, báró Kadarkuthy László fia, atyámtól
-e levél az alispán úrnak.
-
-Malárdy felállva fogadta vendégét, s e szókra önkéntelen nyájasság
-támadt arczán, hirtelen végig tekinte az asztalon, fiának intve:
-
-– Kálmán, adj helyet ő méltóságának.
-
-A megszólitott fiú összerezzent e szóra, arcza mélyen elpirult
-egyszerre; szemeit lesüté, és azután fölkelt csendesen, szót fogadva, s
-kinálva mutatott üresen maradt székére.
-
-– Köszönöm kedves barátom, szólt a báró, egyszerre elfogadva a kinálást,
-mint a ki ezt megillető hódolatnak találja, s megszorítá bizalmasan a
-szemérmes ifju kezét, ki azután hátra vonult szerényen a patvaristák
-közé, s nem hajtott a hátul ülő szegény atyafi nyájas unszolására, ki
-viszont neki akarta átengedni helyét.
-
-Az alispán ez alatt feltörte a levelet és átolvasá: és arcza annál
-derültebb, büszkébb lett; mikor végére ért, összehajtá, bedugta dolmánya
-belső rejtekébe, s azután az előtte ülő személyén keresztül nyujtá eléje
-kezét, olyan nyájassággal, melyben sokkal több volt a hizelgés, mint a
-leereszkedés.
-
-Hizelgés egy Malárdytól! Malárdy Xavér alispántól!
-
-Pedig a ki közöttük ült, az Vasady Gábor volt, a ki egyet rántott a
-vállán, a mint báró Kadarkuthy leült mellé s félhátat fordított neki.
-
-Az asztalfőn jobbról az alispánné ült férje mellett, a mellett Eudemia
-és Eudemián alul Hermina, így épen Kadarkuthyval szemben. A véletlen
-épen jól rendezte így. A két legszebb alak egymás ellenében. Igen
-ügyetlen szem lett volna, mely rögtön be ne lássa, hogy a két alak
-egymás mellett is szép volna.
-
-Legalább Malárdy többször tekinte majd az egyik, majd a másik alakra, s
-azután ismét kivette a levelet zsebéből és belepillanta, és ismét rájuk
-nézett, azután nejéhez hajolt, fülébe sugott; a nő arcza még komorabb
-lett, ő is az ifjura nézett, és Eudemia is elővevé lorgnonját és
-szemügyre vevé őt, és a fash gavallérok valamennyien oda hajoltak felé,
-és a bátyámuramék odahátul szájtátva bámultak reá; az ifjú Malárdy midőn
-a kávés csészét eléje tevé, szolgálva neki, oly mélyen pillanta arczába
-okos szemeivel; míg az, aki szemközt ült vele, két csillagot
-ragyogtatott szeme közé, a napsugár hevével s a hajnal titkos
-ábrándjával.
-
-És a jövevény ennyi szem kereszttüzében zavartalanul otthon találta
-magát. Mindenkit észrevett, mindenki irányában állást foglalt. Pártfogó
-képet mutatott a szelid ifjunak, daczosat a mellette ülő kurucznak,
-tiszteletet tudott adni a ház asszonyának, kaczér mosolyt vetett Eudemia
-felé, komoly és büszke volt az alispánnak, fitymálta a gavallérokat, s
-visszasugározta a delejes tekintetet Hermina felé, mint egy csodálatos
-prizma, mely minden belenéző szemének más színt tud mutatni.
-
-Első tekintetre fel volt lázítva, meghódítva, ellene-, vagy
-belebolondulva az egész társaság, s magában érezte mindenki, hogy ez nem
-hiába jött utoljára, ez olyan szerepet jött kezdeni, melyben együtt
-fognak játszani valamennyien, ki vigan, ki szomorúan.
-
-Malárdy kérdezősködött az öreg Kadarkuthy báró felől; az ifju beszélt
-róla sokat. Igen gyöngéden tudott atyjáról emlékezni. Látszik, mily
-előkelő nevelése van. Azt mindenki tudja, hogy az öreg Kadarkuthy báró
-nem igen példás életet él: de fiának nem szabad mutatni, hogy erről
-valamit tud. Ő egész hódolattal és kegyelettel beszél atyjáról, a mi
-neki igen jól illik, s midőn beszéd közben a kurucz Vasady félvállról
-valami furcsa megjegyzést tett az öreg úrra, Viktor szikrázó szemekkel
-fordult felé:
-
-– Uram! tetszett valamit mondani?
-
-Vasady úgy megszeppent a fenyegető tekintettől, hogy szépen egyenesre
-ült mellette, s azt felelte, hogy nem szólt semmit, a min nehány jókedvű
-kebel odahátul hallhatóan nevetett, s az egész társaság örült rajta,
-hogy a goromba nemes urat az ifjú úr egy tekintetével úgy
-megjuhászította. Ez mindnyájuk közös diadala volt.
-
-Vasady nem is szólt az asztalnál egy szót sem többet.
-
-Az öreg báró Kadarkuthy személyes ismerőse volt Malárdynak, a
-nyugalmazott kapitánynyal pedig épen együtt testőrködött Bécsben több
-esztendeig. Viktor tudatá velük, hogy édes atyja sokat emlegette
-mindkettőjüket. – Említett az ismeretségi évekből olyan körülményeket, a
-miket az illetőkön kívül más senki sem tudhatott: Durday hirhedett
-párbaját a bajor őrnagygyal, a midőn Kadarkuthy László, mint párbajsegéd
-viszont a bajor segédével verekedett meg, s mind a ketten leverték
-ellenfeleiket.
-
-– Úgy volt, úgy volt! igenlé a vén gárdista ragyogó tekintettel. Én
-voltam az ő segédje, ő az enyim, egymásután, lelkem teremtette!
-
-Az öreg úr Hermina mellől nyujtá kezét az asztalon át Viktornak s
-annyira megfogta azt, mintha el sem akarná többet ereszteni.
-
-– Hát még az asszonyok előtt! lelkem teremtette! folytatá svadronyvezető
-hangon a nyugalmazott Achilles. Az asszonyok előtt, ott volt nekünk
-hirünk, lelkem adta, szedte, vette, ha arról szabadna beszélni!
-
-Viktor elég gyöngéd volt észrevenni, hogy Eudemia látható zavarban
-hajtja arczára a szelet széttárt legyezőjével s ügyesen félrevitte a
-beszédet, a nélkül, hogy a derék hadastyánt megsértené.
-
-– És lám, az én atyám még sem volt oly szerencsés e téren, hogy nekem
-oly jó, oly derék mostoha anyát adhatott volna, a minőt én másoktól
-irigylek.
-
-Ezt a mondást csak az alispán és neje értheték. Kadarkuthy László
-megkérte Malárdy második nejét még leány korában, de ez Malárdyt
-választá a zajos hirű főúr helyett.
-
-– Egyébiránt rajtam a sor az anyai szeretetet megérdemelni ott, hol
-atyám nem volt azt szerencsés számomra megszerezni, veté utána halkan és
-szemlesütve az ifju.
-
-Az alispánné arczáról önkéntelen elmult a szigor e szavakra, a jövevény
-előtt minden szív kezde kitárulni, bókjai, hizelgései mindenkinek
-ízléséhez voltak alkalmazva, mindenki elhitte, hogy hizelgése
-igazmondás, mindenki bámulta szerénységét és bátorságát, a biztos
-tapintatot, mely szerint egy társaságban, hova most lépett először,
-azonnal mindenkivel tud olyan tárgyról beszélni, a mi azt érdekli, első
-tekintetre ki tudja választani, kik azok, a kiknek kegyét meg kell
-nyernie, és ellenkezőleg azok, a kiknek ellenében erőt kell mutatnia.
-
-Látszik, hogy ez egy tökéletes világfi… Korántsem azon szeles gavallérok
-közül való, kik erővel törnek át a korlátokon, kik szép arczaikban,
-szabójuk művészetében s jólhangzó nevükben elbízva magokat, kérkedő,
-kihivó arczczal lépnek a világ elé, s nem veszik észre, hogy ott minden
-ember épen olyan nagynak tartja magát, mint más.
-
-Még egy kőszikla volt azonban, mely útjában állott, és az nagyon erős
-kőszikla.
-
-Malárdy jól tudá azt, hogy báró Kadarkuthy Lászlónak van egy bűne, mely
-mindazon kellemes emléket, mely a múlt évekből közöttük fenmaradt,
-bátorságot, gazdag birtokot, nagy nevet lenyom a serpenyőben: a
-vallástalanság.
-
-Kadarkuthy kedvencz thémája volt a hit szolgáira nevetséges adomákat
-gyűjtögetni, azokat ő több példányban le is íratta s ismerőseinek
-kiosztá. – A zajos orgiák közepett gyakran parodiákat csinált a templomi
-szolgálatból, a búcsujárásból, szent énekek dallamaira frivol verseket
-énekelve, ittas vendégeivel együtt. Többször kapott ezért criminális
-actiókat, a mik alól csak nagy áldozatokkal birta kivágni magát, sőt
-egyszer annyira elfeledkezett magáról, hogy egy jámbor szerzetest
-sajátkezűleg megütögetett, mely rosszaságának sajnosabb következményeit
-csak úgy kerülhette ki, hogy magasan megfizetett orvosi véleményadások
-által arra az időre, a mikor az történt, magát őrültnek nyilatkoztatta.
-
-Ezeknek emléke folyvást sötét árnyat vetett Malárdy szívében azon derült
-képre, mely abban már egy egész új csendéleti rajzot kezdett mutatni.
-Vajjon nem örökölte-e Viktor atyjától vallástalanságát, nem rontotta-e
-meg szívében a rossz példa a hithez ragaszkodást?
-
-Ez pedig első és utolsó kérdés volt Malárdy előtt. A kit azzal vádoltak
-előtte, hogy vallástalan, annak semmi erényét sem látta többé; mert a
-vallásosságot tartá minden erény alapkövének.
-
-E közben a kápolna harangja megcsendült, a vendégeknek ez jel volt, hogy
-józan reggelijökkel siessenek, innen a templomi szertartásra menendők.
-
-A csengetés után ijedelmes arczczal jött be az udvarnok az alispánhoz
-sietve, s elakadó lélekzettel adá tudtára azt a véletlen balesetet, mely
-a kántort érte, ki az esteli tűzijátékhoz készítvén előre saját
-puskáját, egyik cső elpattant s jobb kezét egészen összemarczangolta;
-nem volt ugyan benne golyó, csak lőpor, de az által is képtelenné van
-téve az ember ez ünnepélyes alkalommal az orgona melletti szolgálatot
-teljesíteni.
-
-Az alispán eltitkolhatlanul rossz kedvbe jött e baltudósításra. Épen az
-utolsó perczben, a mikor már beharangoztak, s késő a szomszéd faluba
-küldeni más kántorért. Az orgonához pedig nem is értenek ott a falukon.
-Az egész szertartást megcsonkítja ez a baleset.
-
-– Tekintetes alispán úr, szólt Viktor szerényen fölkelve székéről, ha
-szabad csekély szolgálatomat fölajánlanom, engedje meg hadd
-helyettesítsem én ezúttal a szerencsétlen énekest, s egyúttal hadd
-küldjem neki ezt a néhány aranyat fájdalmai enyhítésére.
-
-Malárdy szívéről egy nehéz kő látszott lehullani.
-
-– Méltóságod ért az orgonához?
-
-– Sokszor játszottam rajta s tűrhetően, a mint mások mondják.
-
-– És az éneket hozzá?
-
-– Hangom az igaz, hogy nem valami szép, de legalább helyesen énekelek.
-
-Ez több volt, mint a mennyit Malárdy várt. Hát még a kivitel maga!
-Viktor előre átment a kápolnaterembe, megpróbálni az orgonát. Az első
-hangfutam elárulá, hogy mester kezeli a hangszert. Úgy játszott rajta,
-mint egy művész, ki a szent zene legmélyebb titkaiba avatva van, s midőn
-elkezdé énekelni Pergolesenek akkoriban híresülni kezdett Stabat
-Materét, gyönyörű érczcsengésű sopran hangon, a jelenlevők bámulva
-tekintének föl rá, a hölgyek lélekzetüket visszafojtva hallgaták,
-lelkükbe szívták a hangokat, s önkéntelenül borultak le térdeplő
-zsámolyaikra, Malárdy szobortiszta arczán egy pár könycsepp futott
-végig.
-
-Ily szívreható ének még nem zengett a Malárdy-kastélyban soha.
-
-Midőn a szent szertartásnak vége volt, s Viktor egy remek
-hangczifrázattal befejezé az orgonajátékot, utána hagyva zúgni a
-pedál-sipok elhaló hangjait s azután lejött ő is a gyülekezet közé,
-Malárdy megölelte az ifjut és megcsókolá orczáját.
-
-Malárdy megcsókolta egy fiatal ember orczáját.
-
-Ez sem történt még soha az életben. – Még saját fiával sem.
-
-
-
-
-A NAGY SZEMFÉNYVESZTŐ.
-
-E pillanattól kezdve meg volt hódítva a leghatalmasabb Malárdy az ifjú
-Kadarkuthy által.
-
-A levélben, melyet az alispánnak átadott, az öreg Kadarkuthy reszkető
-vonásaival az volt írva, hogy egy gyermekkori igéret megérett arra, hogy
-teljesüljön. Emlékezteté őt, hogy még tanuló korukban felfogadták
-egymásnak, hogy ha gyermekeik lesznek, azokat egymáshoz adják et cætera,
-az öreg úr levele tele volt et cæterával. Erről a furcsa szokásról rég
-ismeré őt az alispán.
-
-Ez valóban kedves névnapi ajándék.
-
-Egy leánykérő. Ideálja a vőknek: olyan, a minőről büszke atyák szoktak
-álmodozni, a ki gazdag előfogattal hajtat be az udvarra; otthon
-urodalmakkal bir s falvairól beszélhet. Kastélyba viszi menyasszonyát s
-méltóságos asszonynak czímezteti. Azonfelül délczeg, daliás alak, a ki
-mellett még boldog is lehet a nő; világfi, a ki büszkeségére válik a
-családnak; és mindenek felett kegyes, vallásos érzelemben nevelt ifju.
-
-Ezt könnyen is ki lehetett magyarázni. Az öreg báró bizonyosan magától
-távol nevelteté gyermekét; érezve magában, hogy ő hozzá közel
-elromlanék; aztán meg ismeretes is az a különös egymásután a
-természetben, hogy korhely apának erényes fia támad s bölcs apa gézengúz
-fiat nevel. Mindkettőre nem messze kellene példákért mennünk.
-
-Malárdy szivét annyira megnyerte az ifju báró, hogy az antik szobor
-arcza még nyájas is tudott lenni.
-
-Behivta őt magához szobájába, elhagyva vendégeit néhány perczre s azt
-kérdezte tőle, hogy tudja-e, mi van azon levélben írva, a mit édes
-atyja, a báró úr írt?
-
-Az ifju szerényen lehajtá fejét, s néhány perczig gondolkozott; azután a
-gyermeteg őszinteség bizalmával ragadá meg az alispán kezét:
-
-– Szabad-e reménylenem azt, a mi ott írva van?
-
-Malárdy elmosolyodott. Az örömtől mosolygott-e, vagy az ifju eredeti
-nyiltszivűségén?
-
-Neki sem volt szabad kevésbbé nyiltszivűnek lennie.
-
-Megszorítá Viktor kezét és azt mondá neki:
-
-– Ha úgy rendelte az ég, hogy ez teljesüljön, én örülni fogok a
-pillanatnak, a melyben önnek ezt mondhatom: legkedvesebb fiam.
-
-Viktor a szerénység tiltakozó mozdulatával vonult vissza.
-
-– Oh nem «legkedvesebb», ne mondja ezt kegyed. Ezzel megrabolnám
-Kálmánt, a legkedvesebb czím az ő öröksége.
-
-Az alispán elkomorodva sóhajta fel, s bágyadtan válaszolt:
-
-– Úgy kellene lenni.
-
-– És úgy is van.
-
-– Fájdalom, hogy nincs. Kálmán nagyon hideg hozzám. Ő egészen elütött
-tőlem. Semmiben sincs kedvemre s mindig csak szomorúságot okoz. – Jobban
-ragaszkodik mostoha anyjához, mint hozzám, édes apjához. Mindenben
-ellenemre van; elkezdve a ruhától, melyet viselünk, egész a politikai
-meggyőződésig. Én büszkeségemet találtam hivatalomban mindig; ő megveti
-a hivataloskodást; én általam magasabb rangkörökbe juthatna, a helyett
-mindig az alacsonyabbakhoz szít, s félrevonultsága miatt oly félszeg és
-bátortalan kezd lenni, hogy meg nem tud állni egy úri társaságban.
-Szégyenem válik belőle s a mi leginkább aggaszt, a mi kétségbeejt
-jövendője felől – rájöttem, hogy verseket ír. Verseket! egy ily meglett,
-felnőtt ifju, a kinek már a törvénykezési nyelvben kellene remekelni. –
-Azt mondják, hogy versei szépek; de hát mi az? hová fog ez vezetni? A
-társas életben mindenütt kikaczagják érte: úgy tekintik, mint ártatlan
-bolondot. Egy Holdmezey Berey Farkas collegája, egy nevetséges ember, a
-kit csak szánalomból nem kaczagnak ki szemben. Meg van keseredve az a
-napom, melyben reá gondolok. Mert ez teszi őt épen oly daczossá, oly
-fellengzővé mindenki irányában, hogy egy csavargó poéta nevét többre
-becsüli, mint az ország első hivatalnokáét. És ő egyetlen fiam!
-
-Viktor végig hallgatá Malárdy panaszát, a mi az akkori idők szellemében
-valóban szivreható bánatos panasz volt. Hiszen még néhány évtizeddel
-későbben is azok az előkelő magyar nemesi családok, mikből irodalmunk
-vezérei támadtak elő, szégyenpirulva beszéltek, ha beszéltek, a család
-nevét széthurczoló elveszett fiakról, s ügyetlenség volt az idegentől,
-ha felőlük tudakozódni talált.
-
-– Ajándékozzon meg alispán úr azon bizalmával, hogy Kálmán megtérítését
-bízza reám; szólt Viktor komolyan a bánatos atyához.
-
-– Hogyan reméli ön azt? Kapott rajta az alispán.
-
-– Nekem sokba fog kerülni. Kálmán nagyon meg fog rám azért haragudni,
-gyülölni is fog tán sok ideig; de megteszem ez áldozatot, kegyed
-aggodalmáért, s az ő jobbléteért. Még ma meg fogom őt téríteni.
-
-Az alispán kérdőleg, csodálkozó arczczal tekinte rá, de Viktor felkelt
-mellőle s csak annyit felelt:
-
-– Drasticus cura lesz, de gyökeresen használni fog.
-
-Azzal a család tagjai jöttek közbe; a beszédet félbe kellett szakítani.
-Az alispán Viktor karjára füzve lépett ki a vendégek közé.
-
-Ebédnél még egy székkel közelebb ült Malárdyhoz Viktor, mindjárt az
-asztalfő mellett. Vasady úr egy székkel alább degradáltatott. Hiába, a
-báró nevezetesebb személy volt, mint ő; az fait accompli, s a fait
-accompli-k előtt akkor is divat volt már meghajolni.
-
-Az egész ebéd alatt tudta foglalkoztatni az egész társaságot az ifju
-jövevény. Szikrázó ötletei egymásra következtek; a mit elmondott, abban
-annyi finomság volt, a legcsipősebb dolgokat úgy be tudta hengergetni
-jóízű előadása zamatjába, hogy még az érdeklett maga is kénytelen volt
-azokat kedveseknek találni.
-
-És a mellett tudott inni úgy, a hogy senki más; – és nem látszott meg
-rajta.
-
-Ez a fődolog.
-
-A ki egy pohár bortól leiszsza magát, az részeges, semmirekellő, a ki
-tíz pohár után is józan marad: az derék, gavallér ember.
-
-Eleinte Vasady azt a tréfát akarta magának megszerezni, hogy áldomásozni
-kezdett a jelen levő nevezetes férfiakért sorban, s a poharát mindig
-Viktorra köszönté.
-
-Viktor állott elébe s kiitta poharát, egész a körömpróbáig; mikor aztán
-a férfiakon végig mentek, akkor Viktor mondá: «szállok kendnek!» s elől
-kezdé a hölgyeket s végig áldomásozott értük, s hogy a poharak nem
-ártottak meg neki, bizonyíták azon ragyogó ötletek, találó szójátékok,
-mikkel toasztjait felczifrázta; de bizony Vasady úr a vége felé csak
-alig birta már mozgatni a nyelvét.
-
-Szerencsére az alispán jelt adott a felkelésre. Viktor arczán még csak
-szín tekintetében sem látszott meg a poharazás; csak szemei ragyogtak
-kissé élénkebben, mint az előtt, s egy kis izgatottság látszott ajkai
-körül, a mi neki igen jól illett.
-
-Annyira magánál volt, hogy midőn a delnőket a társalgási terembe kelle
-vezetni, két hölgy közül Eudemiának nyújtá karját, és nem a szépség
-királynéjának; különbséget tudva tenni az etiquette és a szív parancsai
-között.
-
-A társalgási terem már akkor el volt készítve az ünnepélyt fűszerező
-mulatságok számára. A terem egy harmada fel volt emelve szinpad gyanánt
-s festett függönyökkel ellátva.
-
-Oh nem! Itt nem fogunk azért szini előadást látni, még abban az időben
-nem volt nálunk kimondva az a vakmerő eszme: hogy egy ember leírjon
-valamit, a másik azt elbeszélje, és a harmadik fizessen érte, a miért
-azt meghallgatja. Esze ágában sem volt senkinek szinjátszó társaságot
-sejteni a festett függönyök mögött; nem is tartotta volna senki
-illendőnek, hogy egy magyar ember befesse a képét pirosra, fehérre,
-hamis szakállt kössön az állára s előálljon azzal a hazugsággal, hogy ő
-Oloferno Vitellezzo, a ki az apjáért boszút akar állni. Ilyen
-bolondoskodás még akkor magyar emberhez nem illett.
-
-Hanem emeltetett ama szinpad egy nagy, nevezetes szemfényvesztő
-előadásai végett, ki épen ez ünnepélyre jött Afghanistánon keresztül
-Asztrakánból; teljes czíme: «Magister Ludolphus de Cairo; professor
-magiæ; elismert feketeművész és boszorkánymester; az orosz czár udvari
-szemfényvesztője; a nagy Philadelphia egyetlenegy tanítványa; a double
-vue feltalálója, az escamotage és indiai bűvészet avatottja; a chaldeai
-bölcsek kövének birtokosa; aranycsináló és patkányűző», egy szóval nagy
-ember.
-
-A társaság elhelyezé magát a körbe állított székeken, mik a szinpad
-elejét elfoglalták; a hölgyek legelől; Durday odahátul gorombáskodott
-valakivel, míg Vasady fogott magának egy szerencsétlen esküdtet, annak
-magyarázott erősen s azt hitte magában, hogy ez most abból ért valamit.
-
-Viktor nem ült le; a hölgyek körül forgott, majd egyikkel, majd másikkal
-beszélve, legtöbbet Eudemiával és az alispánnéval; legkevesebbet szólt
-Herminához. A szép leányka elmélázva ült karszékében, s csak néha
-pillantott lopva az ifju után, ki oly hidegen látszott vele bánni.
-
-– Nézze kegyed, mademoiselle, szólt Viktor Eudemiához, a jámbor atyafi
-hogy előre tolakodott, hogy bámul a festett függönyre jövendő bámulata
-előérzetében. Ő most nem lát senkit, csak a szemfényvesztőt. Előre
-tudom, hogy minden kilőtt zsebóra az ő zsebében lesz megtalálandó.
-
-A függönyön túl hármas csengetés adott jelt, a kárpitot szétvonták s ott
-volt látható Monsignore de Cairo a sötét vörössel bevont szinpad
-közepén, máguszi talárjában, hatalmas hegyes süveggel s tarka pálczával
-a kezében, a hogy indiai máguszok szoktak járni.
-
-Eleinte a közönségesebb egyiptomi bűvészet csodáit mutatta be
-bámulóinak: töltögetett a csodapalaczkból sört, bort és szilvóriumot, a
-bámuló atyafi ivott mindenikből s mondott rá egy-egy fél terrem – – tét.
-
-Viktor nem sokat ügyelt a bűvészre: az egész komédia alatt hátat
-fordítva neki, fecsegett Eudemiával.
-
-Az orosz czár első szemfényvesztőjét ez piquirozni kezdte, leszállt a
-szinpadról s Viktor vállát érinté varázsbotjával, a min az öreg Malárdy
-atyafi nagyon bámult, hogy Viktor rögtön tengeri macskává nem változott.
-
-– M’sieu le baron, donnez moi’n bague. Egy gyűrűt; s’il vous plait.
-
-Viktor könnyedén bólintott felé s levont az ujjáról egy szép
-smaragdköves gyűrűt s két ujja közé fogva, odanyujtá azt a keletindiai
-bűvészek nagy mesterének, s tovább beszélt Eudemiával.
-
-– Voici m’sieurs et m’dames, szólt a bűvész összefogott marokkal
-gesticulálva a közönség előtt; látják önök ime az a gyűrű, a mit a báró
-úr nekem átadott, most itt van a kezemben.
-
-Azzal felnyitá a markát… és maga is hátra hökkent; – mert a gyűrű nem
-volt ott.
-
-– Most is itt van az ujjamon, szól Viktor félvállról hozzá; s még
-egyszer oda adta neki a gyűrűt.
-
-A keletindiai maguszok utóda nagyon furcsa szemeket vetett rá e tréfa
-után s most már nem maradt a veszedelmes néző közelében, hanem
-visszament szinpadára, ott végezte a hocuspocust, megtörte a gyűrűt
-mozsárban, beletömte a pisztolyba, kilőtte a levegőbe.
-
-Viktor azalatt egyik helyről a másikra ment s a mint a jámbor atyafi
-előtt elhaladt, vállára ütött neki.
-
-– Vigyázzon magára atyafi, mert a muszka elcseréli a fejét.
-
-Miután nevetve előre ment ismét, Hermina mellett volt egy üres szék; oda
-leült.
-
-A leány nem nézett reá. Egyik keze a szék támlájára volt nyugtatva; egy
-pillanatra érzé, mintha Viktor hozzá ért volna; de azért nem vonta azt
-vissza onnan.
-
-– Voici m’sieurs et m’dames, szólt a nagyhatalmú boszorkánymester, a
-mint a pisztolyt kilőtte; a báró úr gyűrűje ott van ama kék kabátos
-nobili zsebében.
-
-A jámbor atyafi megrettenve kapott két zsebéhez s elkezde szabódni:
-
-– De itt úgy segéljen, nincsen! Az én zsebemben ugyan nincsen.
-
-S nagyobb igazság kedvéért, valahány zsebje volt, mind kiforgatta a
-publikum szemeláttára, nem volt azokban egyéb, mint egy kova, meg egy
-aczél, meg egy kis bükkfatapló; a gyűrű nem került elő.
-
-Az egyiptomi mágusok tanítványa láthatólag meg volt zavarodva e
-felfedezés által. – Hol van hát a gyűrű?
-
-A társaságban kezdett e kérdés zavart idézni elő; mindenki kereste, a
-midőn egyszerre Hermina felsikolt, odatekintenek; a leány megrémülve néz
-balkezére: a gyűrű ott volt a második ujján.
-
-Hogyan került oda? Ki tette rá? azt senki nem birta megfejteni, s
-növelte a bámulatot még az, hogy a mint Hermina le akarta a gyűrűt
-húzni, az oly szorosan volt az ujján, hogy le nem jött róla. Minden
-ebbeli törekvés meghiusult. A gyűrűnek ott kelle maradni.
-
-– Azt kegyed kénytelen lesz örökké viselni, súgá Viktor Hermina felé.
-Nem hallhatta azt senki más, csak a leány. Nem vehette észre senki más
-azt a bűvsugárt, a mi a leány szemeibe villant – a gyűrű kövéből – és az
-ifjú szemeiből…
-
-… Mikor az ilyen szemfényvesztő nagymesterek munkáját valaki ügyesen el
-tudja rontani, az mindig meg szokta nyerni a nagy közönség tetszését;
-abban bizonyos elégtétel-félét szoktak találni.
-
-A mágia nagymestere igen sokat vesztett részvényei értékéből ez
-intermezzo által s hogy e feletti bosszuságát álczázza s a közönség
-figyelmének más tárgyat adjon, elkezdett mindenféle kezeügyébe akadó
-tárgyat bámulandó ügyességgel nyeldesni: kések, villák, később egész
-kardok, ivópoharak, szelenczék tünedeztek el rettenetes torka
-sötétjében, mikért azután cserében nem restelt néha-néha tüzet és
-szikrákat okádni vissza s véghetetlen mennyiségű szalagot húzni ki
-orrából, szájából.
-
-Az öreg atyafi egyre növekedő buzgalommal bámulta e rendkívüli
-csodatéteket. Bámultában egészen előre jött már a szinpadig s egyszerre
-csak megszólalt:
-
-– Hallod-e te muszka? Hallod-e komédiás! Nyelj el hát engem, ha tudsz.
-
-A máguszok nagymestere nagy szemeket mereszte rá.
-
-– No nyelj el engem, ha igazi ördöngös vagy; nyelj el engemet.
-
-A társaság kaczagni kezdett e furcsa ötletre.
-
-– Avec plaisir. Igen szivesen. Viszonza az ezermester, megértve a naiv
-kivánatot. Tessék leülni ide a székre.
-
-Az érdemes atyafi elbízott ragyogástól mosolygó arczczal mászott fel az
-emelvényre, s vitéz önhittséggel foglalt helyet a mutatott széken, mint
-a ki dolgáról annyira bizonyos, hogy ellenfele törekedéseit mind
-lehetetlenségnek tartja.
-
-– Megengedi ön, signore nobili, hogy e rendkívüli műtéthez némi kis
-előkészületet tegyek. Par exemple: nem lenne ön oly kegyes, hogy előbb
-lehúzná a sarkantyús csizmáit, félek, hogy azoknál fogva fennakad.
-
-Az öreg atyafi neki feszíté az egyik lába hegyét a másik sarkának s nagy
-tusakodással lehúzta az egyik csizmát. Még mindig mosolygott.
-
-A bűvész felvette tenyerére a nagy bagariát.
-
-– Voici m’sieu et m’dam! egy csizma. Spiriti miei ubedite! A bűvész
-eltátotta a száját s a csizma egy percz alatt eltünt.
-
-A jámbor atyafi csak úgy nézett utána: vajjon visszakerül-e még s lesz-e
-belőle újra csizma? Ezt bizony lenyelte.
-
-– Kérem a másikat is.
-
-Ennek a lehúzása most még nagyobb küzködésbe került, s a becsületes
-atyafi képe nagyon komoly vonásokba kezdett húzódni, a midőn azt is
-átadta a boszorkánymesternek.
-
-– Allez, tournez! Egy percz alatt az is eltünt.
-
-A becsületes ember nagyon kezdett már feszengeni a széken. Ez nem jól
-megy. Egy kicsit izzadott a homloka.
-
-– No már most revenons a nos moutons signore nobili. Tartsa ön magát
-nyugodtan.
-
-A bűvész egy szabómértéket vett elő s tetőtől talpig megmérte az atyafi
-testi hosszúságát.
-
-– Accurat! Épen elegendő. No már most mindjárt készen leszek. Csak még
-egy kis türelem, signore nobili; maradjon ön veszteg.
-
-A jámbor ember kékült, zöldült, a mint a bűvész idegen bűbájos szavakat
-szórt feléje, s midőn háromszor körüljárta, ez mindig hordta a fejét
-körül utána, akár merre járt. Majd elejté az állát, olyan hosszú lett a
-képe.
-
-Végre a bűvész mindennel készen lévén, elkezdte a fogait kiszedegetni:
-természetesen, hogy mikor ilyen nagy testet lenyel, útjában ne legyenek.
-Először egy pár zápfogát vette ki s letette az asztalra, azután az első
-fogait szedegette ki.
-
-De már ezt nem várta végig a jámbor ember, hanem felugrott a székről s
-iramodott lefelé a szinpadról.
-
-– Hohó! signore; nem addig van az, kiáltá utánna a bűvész s egy
-szökéssel utolérve, megragadta gallérjánál fogva az iramodót; tessék
-csak itt maradni, tessék helyt állni, ha kivánta.
-
-A jámbor úr eleinte azt hitte, hogy kiránthatja magát a bűvész kezéből,
-hanem a mint azután vette észre, hogy óriási erővel fogja meg kezeit,
-oda vonja magához, mint erőtlen gyermeket, a ki hiába rúg-kapál mestere
-térdei között, akkor elkezde ordítani torkaszakadtából.
-
-– Jaj nekem! Tekintetes alispán urambátyám, ne hagyjon. Ne engedjen
-ennek az ördögnek elnyelni. Nagyságos muszka úr, ne nyeljen el. Két
-gyermekem, feleségem van odahaza: ereszszen el, bizony soha sem jövök
-többet ide.
-
-Mentül jobban ordított a megrettent atyafi, annál nagyobb hahotával
-kaczagott a néző sereg. Valami hallatlan komikum volt egy vén bolond
-ember kétségbeesésében, ki attól fél, hogy saját kivánatára lenyeletik.
-
-Az alispán inte a bűvésznek, hogy szakítsa végit a tréfának; őt mégis
-sértette az, hogy egy Malárdyt, bármilyen szegény és ostoba is, a népség
-színe előtt így csúffá tesznek; ő maga nem nevetett azon s jól esett
-neki észrevenni, hogy Viktor is mily megvetéssel nézi e histriói tréfát.
-
-A megszabadult atyafi bőgve jött le a szinpadról s kezet akart csókolni
-az alispánnak, hogy nem engedte őt lenyelni.
-
-– Menjen kend, vén bolond, takarodjék ki innen! kiálta rá haragosan az
-alispán, mire a szegény ember nagy rívással sántikált ki mezítláb a
-szobából; csak odakinn kezdvén egy kicsit magához térni a nagy
-ijedtségből.
-
-– Hogy az Isten büntesse meg a pokolra valóját: bizony elnyelt volna, ha
-a tekintetes urambátyám meg nem tiltja neki.
-
-Odakünn átadták neki a csizmáit, miket nagyon gyanusan nézegetett össze
-kívül-belül, mielőtt felhúzta volna s többet semmi pénzért vissza nem
-ment volna a terembe.
-
-A keletindiai máguszok nagymesterének ez a tréfa ismét részére hódítá a
-közönséget; ez diadal volt. Most azt hivé, hogy eljött a percz, melyben
-az iménti kudarczvallásért báró Kadarkuthynak visszatorlást adjon.
-
-Ismét lejött hozzá az emelvényről, ismét érinté bűvpálczája végével.
-
-– M’sieu le baron, legyen olyan jó, donnez moi un pièce de monnaie.
-
-– Szivesen.
-
-– Un écu, par exemple. Egy tallért.
-
-– Akár kettőt.
-
-A báró kivonta belső zsebéből selyem erszényét, kivett belőle egy
-koronás tallért s odanyomta a bűvész markába.
-
-A bűvész azon perczben kiejté azt kezéből: ijedten kiáltva fel:
-«diable!»
-
-– Nekem tetszett ezt mondani?
-
-– Nem, de ez a tallér…
-
-– Tüzes volt talán?
-
-– Az nem, hanem ütést adott a karomnak.
-
-– Ez a tallér? Lehetetlen az, szólt Viktor s felemelé nyugodtan az
-elejtett pénzt s ismét odaadta az ezermesternek.
-
-Az másodszor még nagyobb ijedelemmel ejtette el.
-
-– Ez villanyütés.
-
-Viktor mosolygott.
-
-– Csak nem hiszi ön, hogy egy villanygép van elrejtve e tallérban?
-
-A bűvész még egyszer fel akarta azt venni a földről, s akkor még nagyobb
-ütést kapott a könyökén végig valamennyi sajgó inára.
-
-Akkor szeme közé nézett Viktornak s egész őszinteség hangján mondá neki,
-leemelve fejéről kabbalistikus süvegét:
-
-– Serviteur, m’sieu le baron: megyek én onnan, a hol nagyobb
-szemfényvesztőt találok, mint magam.
-
-Azzal felfutott a szinpadra, összehúzta a függönyöket s kidugva a
-nyiláson fejét, bohókás ábrázattal mondá:
-
-– Az első felvonásnak vége. Tessék fütyülni.
-
-A földön heverő tallért azután többen próbálták még fölemelni. Mindenki
-meggyőződött róla, hogy az, a mint valaki tenyerébe veszi, olyan
-görcsöket okoz minden érző inában, hogy kénytelen ismét letenni.
-
-– De hát miért nem árt nekem? szólt Viktor mosolyogva s felmutatta a
-kezébe vett ártalmatlan pénzt.
-
-Mindenki esküdött, hogy annak az érintése pokolbeli veszedelemmel jár.
-
-– Hermina kisasszony legyen tanum, hogy tallérom ártalmatlan, szólt
-ekkor Kadarkuthy a hallgatag leánykához fordulva.
-
-– Az Istenért, Hermina! kiálta rá Eudemia, hozzá ne nyúlj, mert rögtön
-elájulsz. Chère maman ne engedje, ne engedje.
-
-Hermina gondatlan bizalommal nyújtá Viktor elé kezét: az ifju odaszorítá
-a kezébe a koronás tallért, és ime a lányka keze nem rándult meg tőle;
-de mélyebben a szív táján, ott, ott igézett még erősebb bűbáj, a mint
-így kezeik egymásban feküdtek. A nézők bámulva kiálták, hogy csoda
-történik; pedig igen mindennapi dolog történt: egy ifju leány, egy ifjú
-férfi beleszerettek egymásba.
-
-Egyik kéz a másikban… hiszen csak bűvészi fogás volt. Senki sem
-tekintheté azt másnak. Csak az a halavány, barna ruhás ifju, ki eddig
-ott ült mostoha anyja háta mögött, lépett kedvetlen arczczal Viktorhoz s
-kezét annak karjára téve, kényszeríté testvére kezét elbocsátani s hozzá
-fordulni; mialatt halkan fülébe sugá:
-
-– Ön is hallotta már Galvani találmányának hírét?
-
-(Ezt még akkor csak a tudomány adeptusai ismerték.)
-
-Viktor egyenes válasz helyett meleg kézszorítással üdvözlé az ifjut.
-
-– Ah ön az, Kálmán? Régóta keresem és nem tudom önt fölfedezni; különben
-régen felkértem volna, hogy részesítsen bennünket azon sokkal magasabb
-művészet élveiben, a mikhez mi együgyű szemfényvesztők nem értünk.
-
-– Mi az? kérdé az ifju megzavarodva.
-
-– Ön költő: a költő pedig a legnagyobb bűvész a világon. Ez odafenn csak
-gyűrűket és zsebórákat tud elbűvölni, a költő pedig sziveket. Én
-hallottam, hogy ön igen szép költeményeket ír.
-
-Az alispán boszus meglepetéssel tekinte Viktorra, ki egészen mást igért
-neki, de Viktor kikerülte szemeit.
-
-Az ifjú költő most még nagyobb zavarba jött; tudta, hogy atyja előtt e
-tárgyról beszélni kellemetlen.
-
-– Kérem, szólt akadozva, azok mind igen együgyű dolgok; sohasem voltak
-arra szánva, hogy mások által ismerve legyenek.
-
-– Sőt én ellenkezőleg tudom; én igen szép méltánylattal hallottam azokat
-említeni; azt mondják, hogy gyöngyei a költészetnek.
-
-Sohasem érzi magát az ember szavakban oly szegénynek, mint ha költő és
-műveiért szemközt dicsérik. Kálmán elpirult és lesüté szemeit, valami
-olyanformát akart mondani, hogy ő maga nagyon gyarlóknak találja
-munkáit, hanem ekkor közbeszólt mostoha anyja, az alispánné:
-
-– Szépek biz azok, akárki mit beszél. Én elolvastam egyet-egyet tízszer
-is; s mindig sírtam rajta. Nekem tetszett. A kinek nem tetszik, írjon
-jobbat. Eredj Kálmán, hozz elő egyet; azt a szépet, a mivel mindig
-megríkattál, meg azt a másikat, a mit Hermina húgod emlékkönyvébe írtál.
-Olvasd el az én kedvemért.
-
-– Ugy-e bár, tekintetes alispánné asszonyság, szólt Viktor mohón, kegyed
-is óhajtja, kívánja ezt Kálmán barátomtól: no ne húzza ön vissza kezét,
-engedje, hogy Kálmán barátomnak nevezzem. Lássa: jó anyja kedveért tegye
-meg, ha az én kértemre nem, olvasson fel egy párt szép költeményeiből.
-
-Az alispán haragtól villámló szemekkel tekintgetett Viktorra s akará
-neki mondani: «meg van ön tébolyodva?» De Viktor sem oda nem nézett, sem
-közel nem ment hozzá.
-
-Végre többen is kezdték unszolni Kálmánt, hogy olvasson fel
-költeményeiből, míg a tétovázó ifju engedett a rábeszélésnek s kiment,
-hogy munkái közt keresgéljen.
-
-Az alispán nem tűrhette tovább. Fölkelt székéről.
-
-– Mi menjünk addig pipázni, szólt, Vasady vállára ütve, majd ha a
-második felvonás kezdődik akkor visszahívhatnak bennünket.
-
-Még egy pár vasfejű atyafi követte, a többi ott maradt a tudós
-mulatságra.
-
-Kálmán természetesen nem jött vissza a terembe; Viktornak kellett érte
-deputatióba menni s erőszakkal hozni vissza egy csomag vers kiséretében,
-melynek minden színű és alakú papirjai közül a szerző épen nem tudott
-választani.
-
-Az alispánné ízlésének kellett határozni; az a mi ő neki úgy tetszett,
-azt olvassa fel Kálmán.
-
-A jó fiú szót fogadott, nagy szégyenkedve helyet foglalt a középre
-kitett asztal mellett, s felolvasott valami hőskölteményt Belgrád alatti
-harczról, a miben elég csinos alexandrinusokban volt megénekelve Hunyadi
-hős vitézsége, a törökök veresége, néhol szép phantasia és költői
-emelkedettség tünt ki a munkából, mely mintegy száz versszakra terjedt.
-
-A mű felolvasása után mindenki Viktorra nézett. Épen így lesi mai
-világban a közönség előadott mű után a criticus szemöldökét.
-
-Viktor különös zavarban látszott lenni, ajkait harapdálta, homlokát
-dörzsölé, s minden mozdulattal iparkodott kifejezni, hogy ő most valami
-igen kényelmetlen helyzetben érzi magát s szeretné, ha nem kellene
-véleményt mondania.
-
-– Nos, hogy tetszik? szólt az alispánné, egyenesen felé fordulva. Hát
-nem szép-e?
-
-– Oh, szép! szólt Viktor akadozva, s nem akart többet mondani.
-
-De az alispánné ezzel nem érte be, ő azt akarta, hogy Kálmánját
-magasztalják, dicsérjék, úgy, a hogy ő.
-
-– De nagyon szép, és ha kegyednek valami nem tetszik benne, mondja meg;
-Kálmán ki fogja azt igazítani.
-
-Viktor csak huzódozott, míg végre kimondá, hogy biz az szép, de már ez a
-tárgy ki van dolgozva, bizonyos Csik-Marjai Ferencz nevű poéta által;
-nem ismeri azt Kálmán?
-
-Az ifju nyugodt, tiszta becsületes arczczal felelé, hogy nem. Hírét sem
-hallotta a költőnek.
-
-– Erdélyben élt, viszonzá Viktor.
-
-Kálmán szeliden mondá, hogy szeretné azt a művet is megismerni, ha nem
-találkoznak-e felfogásaik némi részben?
-
-– Tudom könyvnélkül e művet, még gyermekkoromban megtanultam, szólt
-Viktor, ha kívánja ön, elmondom.
-
-Mindenki figyelmesen hallgatott rá.
-
-És akkor Kadarkuthy elmondá az ismeretlen poéta költeményét.
-
-Kálmán minden újabb strophánál halaványabb lett, térdei reszkettek,
-lélekzete elállt; a Viktor által elmondott versezet szórul szóra az övé
-volt.
-
-A társaság egy része épen úgy meg volt zavarodva, mint maga Kálmán,
-Hermina arcza égett a szégyentől; míg mások gúnyosan suttogák, hogy ez
-épen azon mű, melyet Kálmán sajátja gyanánt olvasott fel, betűről betűre
-ugyanaz.
-
-Kálmán úgy állt az olvasó asztal mellett, mint a ki egyszerre
-megtébolyodott. Elsápadt, szemei elmeredtek, kezeiben összetört az irás,
-egy szónak nem volt ura. A világ elfordult vele, tekintete előtt
-összefolytak a tárgyak; nem látott, nem hallott semmit, csak egy érzése
-volt, az, hogy munkáját, melyet mostoha anyján kívül nem hallott senki,
-melyet soha kezéből ki nem adott, most könyv nélkül elmondják előtte, s
-azt állítják, hogy azt a művet, a minek minden szavát saját szelleme
-súgta tolla alá, egy soha nem hallott nevű poéta írta régen, távol
-Erdélyországban, ezelőtt ki tudja hány esztendővel?
-
-Ez valami átkozott bűvészet! Itt a legészvesztőbb varázslat történik,
-mely közel viszi az embert a megtébolyodáshoz.
-
-E kínos bódulásból csak mostoha anyja szavai rázták föl Kálmánt. A derék
-asszonyság igen becsülendő következetességgel azt mondá Viktornak:
-
-– Ha báró úr ezt már más poétánál is olvasta, az arra mutat, hogy az a
-másik vette azt Kálmánomtól és nem Kálmánom ő tőle.
-
-Eudemia sziszegve sugá Hugó Oszkárnak, hogy ezt Viktor még
-gyermekkorában tanulta.
-
-Viktor pedig elég kegyetlen volt, komoly arczczal azt állítani, hogy
-hasonló véletlen találkozások gyakran megtörténnek a költőknél.
-
-Kálmán hirtelen felkapta iratait s elsietett a teremből, olyan dúlt
-arczczal, hogy az alispánné jónak látta utána küldeni Hugó Oszkárt, hogy
-nézze meg, hová megy.
-
-Hugó Oszkár sietett utána, útközben találkozott egy kis szobalánynyal,
-annak meg kellett csipdesni az orczáját; mire Kálmán szobájához ért,
-annak ajtaját zárva találta.
-
-Megijedt: «Ez képes megölni magát» s elkezdett ádázul dörömbözni az
-ajtón.
-
-Kálmán felnyitá azt előtte.
-
-– Hát te mit csinálsz itt? kérdé tőle Hugó Oszkár, elbámulva az ifju
-állapotján.
-
-Kálmán felső kabátját levetve egy nagy nehéz buzogányt tarta kezében.
-
-Válasz helyett azt kérdezte Hugó Oszkártól:
-
-– Én tudok ezzel a buzogánynyal száz malomvágást (mouliné) tenni: hát te
-hányat tudsz?
-
-– Én talán egyet sem, szólt az ifjú piperkőcz s a mint kezébe vette a
-buzogányt, egy párt kanyarított vele a levegőben szanaszét hordozott
-karral, azután letevé.
-
-– Ah, nem úgy kell azt. Kinyújtva kell maradni a karnak, csak a
-kézcsukló mozoghat. Így ni, szólt Kálmán, kezébe kapva a buzogányt s
-elkezdé azt szabályos körforgatokban pörgetni feje körül, hogy arcza
-egészen kipirult bele.
-
-– Elég már! Assez! kiabált rá Hugó Oszkár. Bizony kiszalasztod a
-kezedből s agyonütsz vele. Hagyd már abba, vagy ereszsz ki a szobából.
-
-– Nem. Kereken száznak kell lenni! monda Kálmán s forgatta tovább a
-buzogányt, mialatt Hugó Oszkár meghúzta magát egy szekrény mellé, ki nem
-osonhatván, minthogy Kálmán épen az ajtó előtt állt és ott végezte azt a
-veszedelmes productiót.
-
-Mikor ennek vége volt, akkor ismét más próbatétre szólítá fel Kálmán az
-ifjú piperkőczöt:
-
-– Fel tudod-e emelni ezt a széket egy lábánál fogva, úgy, hogy egyenesen
-állva maradjon?
-
-Hugó Oszkár megpróbálta s szépen feldönté a széket.
-
-Kálmán lehajolt és felemelte azt merően a légbe:
-
-– Így ni.
-
-– Sapperlot, hiszen te valóságos athléta vagy.
-
-– Be tudnád-e hajtani karomat?
-
-– Hadd látom.
-
-– Fogd meg két kézzel, feszítsd neki magadat; úgy-e hogy nem megy.
-
-– Bravo, bravo barátom! Te elmehetsz magadat produkálni, mint akrobata.
-
-– Úgy-e? kérdezé az ifju, s olyan büszkén villogtak szemei.
-
-– Épen jó alkalmad lesz rá. Most kezdődik a második felvonása a
-komédiának, az akrobatai látványok: még te is produkálhatod magadat.
-Sapperlot, micsoda erős fogásod van.
-
-Kálmán nevetett, egészen jó kedve volt. Visszahagyta magát vezettetni a
-terembe. Arcza ki volt pirulva az erőgyakorlattól, szemei ragyogóbbak,
-mint máskor. Hugó Oszkár nagy panaszkodva mondá el odabenn a hölgyeknek,
-hogy Kálmánt milyen etrange divertissements között találta, hogy
-megropogtatta csontjait; hisz ez valóságos vasgyúró, «croque mitains»,
-ni milyenek a kezei.
-
-Kálmán hagyta a hölgyeket szörnyűködni kezeinek vörös állapotján,
-kidagadt erein, s egy-egy félrelopott pillantással odatekinte közben
-Viktor fehér kezeire, miknek nőiesen gyöngéd bőre tanusítá, hogy nem
-sokat törték magokat férfias munkában.
-
-Valamire másra is gondolt akkor.
-
-Azonközben folyt az előadás az emelvényen. A bűvész társa az északi
-Hercules, a török szultán első falramászója, a soha le nem győzött
-Titanides Sámson emelgetett ott mázsákat, vasrudakat kezével, lábával,
-fogaival, s hányt-vetett ágyúgolyókat a levegőbe, s tördelt patkókat
-kétfelé.
-
-A hirhedett férfi idomtalan köpczös alak volt, olyan vastag, duzzadt
-izmokkal, hogy azokon alig lehetett az emberi idomokat kivenni. A
-mellett hosszú, fekete szakálla volt, a fején pedig török fez, a mi őt
-rettenetessé tette.
-
-Az ember mindig nagyobb csodákat kezdett el mívelni, krajczárokat
-harapdált ketté fogai közt, kardcsapásokkal puskacsöveket aprított el s
-két ujjával szuronyos puskákat emelgetett fel, hegyeiknél fogva.
-
-A delnők szörnyűködve takarták el szemeiket legyezőikkel egy-egy
-életveszélyes látvány előtt, Kálmán szemei sováran kisérték az athleta
-hatalmas mozdulatait, néha egyet nagyot sóhajtott rá s félrenézett
-Viktor felé, ki egykedvűen suttogott testvérével, nem ügyelve az egész
-komédiára.
-
-A testerő hatalmas nyilatkozványai mindenkor gyönyörködteték a
-közönséget. Még mai nap sincs azon mit csodálkozni, hogy ez előtt
-nyolczvan évvel egy magyar főúr salonjában akrobátai látványok
-mulattatának válogatott vendégsereget. A circus még ma is népszerűbb a
-tragœdiánál, beleértve a «népszerű» fogalmába nemcsak a karzatot, hanem
-a páholyokat is.
-
-Titanides Sámson mutatványait mindenki megtapsolá, a ki félórával elébb
-Kálmán költeményeit ásítva hallgatta, szégyenét sziszegve nézte.
-
-Ott volt maga az alispán is és a derék Vasady úr.
-
-Vasady hat izmos juhászlegényt biztatott fel, hogy e díszes alkalommal
-ötven tallér versenydíjért birkózzanak meg a görög athlétával; a
-legények ott vártak már a szinpadon, felgyürkőzve és felpálinkázva. Ez
-volt az előadás koszorúja.
-
-Az athletának még nehány leszegezett léczet kellett feltépni a padlóból,
-s egy pár mázsa követ széttöretni a mellén pörölylyel, hogy egy kissé
-kifáradjon: – ne mondják róla azt, hogy pihent erővel mérkőzik meg
-ellenfeleivel.
-
-Mikor ezzel is elkészült, akkor Vasady inte a juhászlegényeknek, hogy
-lépjenek ki a síkra.
-
-Jó izmos legény volt az egyik, a ki elégszer verekedett már kocsmákban,
-s egy maga kihányt onnan tíz legényt, ha dühbe hozták. Ez mérkőzött
-legelébb össze a vasgyúróval.
-
-A Sámsonnak az a furcsa fogása volt, hogy nem engedte az embert a
-derekához közel jutni, hanem eléje nyújtá két vastag karját s jobb
-térdét kifeszíté; a mint azután ellenfele belékapaszkodott, ő hirtelen
-megkapta mindkét kezével annak jobb karját, s egy pillanat alatt
-keresztül vetette a vállán.
-
-Mielőtt a legénynek ideje lett volna elmondani azt a rövid káromkodást,
-már a földön feküdt a birkózó háta mögött; maga sem tudta, hogy jött
-oda.
-
-Épen úgy járt a másik is.
-
-Most a harmadikra került a sor, ez is híres zsákemelgető volt. Úgy hítta
-minden ember, hogy «az erős Marczi».
-
-– Aztán ne hagyd ám magadat, Marczi! kiálta fel rá Vasady, a kinek
-kezdett a jó kedve fogyni, hogy választottaival mind ilyen könnyen
-elbánnak.
-
-– De iszen, nem is, szólt hetykén az erős Marczi, s abban a pillanatban,
-mindenestől a földön feküdt erős Marczi.
-
-A delnők, a gavallérok bravót kiáltottak az athletának, Vasady
-szedtevettézett s fenyegette a legyőzött vívókat, hogy sorba vereti
-őket.
-
-A másik hármat az erős Marczi esete után sem igérettel, sem
-fenyegetéssel nem lehetett rávenni, hogy összemérkőzzenek a vasgyúróval;
-haza kérezkedtek, elég volt nekik a más példája.
-
-Sámson Titán-utód mind ekkorig nem hallatá szavát, hanem e diadalra
-valami szónoki szellem szállotta meg nyelvét; félig magyarul, félig
-ráczul, keverve az ékesszólást, elkezdett a félénk legényekkel
-kötekedni; elmondá, hogy ő már verekedett angollal, francziával,
-törökkel és arabssal, mind földhöz verte őket, nem született arra
-magyar, hogy őt megszégyenítse, nincs már a magyar karjának ereje.
-
-Ez nyilván nem volt más, mint banális phrásis a birkozótól, talán nem is
-úgy értette; de a jelenlevőknek mégis rosszul esett azt hallani. Vasady
-mérgesen szívta a fogait, az alispán fölkelt helyéről s a nyugalmazott
-kapitány nagyon fenhangon hallatott egy kikerített teremtettét.
-
-– Ki mondja azt? hangzott ekkor egy felcsattanó szó a nézők közől.
-
-Viktor szava volt az.
-
-– Ki meri azt mondani, hogy a magyar karjában többé nincs erő?
-
-Azzal büszkén kirántá zsebéből erszényét s odahajítá azt a viador
-lábaihoz.
-
-– Itt van száz arany, ez lesz jutalmad, ha azt legyőzöd, a ki most áll
-veled szembe.
-
-És ezzel hirtelen leveté dolmányát, felgyűrte karjairól a fodros
-ingujjakat s maga szökött fel a színpadra a viador elé.
-
-A nézők a bámulattól megnémulva tekintének az ifjura; először meglepte
-őket a merész vállalkozás, megrendíté a nemes dacz, a nemzeti büszkeség
-szilaj nyilatkozványa; azután megdöbbentek a veszélytől, melynek kiteszi
-magát; majd meleg bizalommal kezdtek eltelni, midőn viadori állásba tevé
-magát, fehér karjait előre feszíté, s mintha aczélrugók mozdulnának
-azokban, egy egész rejtett gépezet működését lehete látni a gyöngéd
-fehér bőr alatt.
-
-– Most pedig azt mondom neked, te idétlen hústömeg, szólt tétovázva
-készülő ellenfeléhez az ifju, hogy szedd össze minden eszedet és erődet,
-mert ha becsülettel nem birkózol velem, úgy a hogy máskor szoktál, én
-úgy sujtalak a földhöz, hogy szétmállasz rajta, mint egy rothadt körte,
-s haza viheted Macedoniába, hogy mit kaptál itten.
-
-A közönség egy része nevetett a tréfának, más komolyan aggódott a szép
-ifju miatt, az elegánsok fitymálták a dolgot, az ilyen huzakodás nem
-nemes embernek való; igaz ugyan, hogy Commodus császár is szerette
-Paulus secutor szerepét játszani a circusban, de annak legalább volt
-annyi decentiája, hogy magánál gyöngébb fiúkat válogatott ki küzdésre, a
-kiket egész «Anstand»-dal ledöfhetett, nem risquirozva, hogy saját noble
-személyét cülbütirozzák az Arena közepére.
-
-A férfiak nagyobb része azonban gyönyörűségét találta a merényletben, s
-a hátulsó padokban hallatszott egy pár «ne hagyd magad».
-
-Csak egy arcz sápadt el halálfehérre. Gondoljátok-e, hogy kié?
-
-A vasgyúró valami alkalmatlan nyugtalanságot mutatott; ő a báró urat
-szeretné kímélni s nagyon sajnálja előre a dolgot, hanem ha már épen meg
-kell lenni, jónak találná elővigyázatból egy pár szőnyeget teríteni a
-színpadra, hogy az esés alkalmatlan ne legyen.
-
-Még beszélt volna, de Viktor nem hagyott neki rá időt, mint valami
-fiatal fenevad, úgy szökött rá egyszerre, hogy az athleta szinte
-hátratántorult a taszítástól, s egész erejébe került, míg magát újra
-súlyegyenbe hozhatta.
-
-Az ifju kezeinek első fogásáról mindjárt megítélheté, hogy kivel van
-dolga? Mintha vaskapcsok szorították volna át karjait, oly erővel
-mélyedtek Viktor ujjai az athléta vastag izmai közé, míg szemei
-szikrázva néztek annak szemeibe s a ki e pillanatban ama szemek igéző
-sugárzatába nézett, nem csodálkozhatott rajta, miért áll oly sokáig
-határozatlanul a vasgyúró, mintha nem tudná, hol kezdje a munkát.
-
-Végre szokott fogását vevé elő az athléta; egyszerre felkapta ellenfelét
-két karjánál fogva a levegőbe, hogy a túlsó oldalon lehajítja a földre.
-
-Ez könnyű munka szokott lenni a birkozóknál, kik mázsányi terhet
-erőltetés nélkül bírnak hányni, vetni. A levegőbe kapott ellenfél, a
-mint a földet elveszni érzi lábai alól, rendszerint zavarba jön,
-élettelen tömeg lesz belőle, elbocsátja ellenfele karját s le hagyja
-magát vetni, mint egy emelgetett kő, mint egy otromba mázsáló vas.
-
-De Viktor kezei nem bocsáták el küzdtársa karját, a légben megcsóválva
-is szeme közé nézett annak, s midőn a túlsó oldalon amaz levágta, Viktor
-csak féltérddel érte a földet, s akkor egyszerre ellenállhatlan erővel
-taszítá ellenét másik térdén keresztül, hogy a roppant test iszonyú
-zuhanással bukott hanyatt a szinpadra, s oly erővel csapta fejét a
-deszkákhoz, hogy ájultan terült el a téren.
-
-Mindez egy villámgyors pillanat alatt történt, a kik jól oda nem néztek,
-talán észre sem vették, hogy esett? Talán senki sem hallotta azt az
-elfojtott sikoltást, mely akkor hangzott, midőn az athleta Viktort a
-légbe kapta, attól az általános örömriadaltól, mely azt rögtön követé.
-
-Hogy e jelenet nem volt tréfa, nem egyetértés, azt az athleta legjobban
-bizonyíthatá, kit félóráig kellett hideg vízzel öntözni, míg magához
-tért ájultából.
-
-A taps nem ért véget, a küzdtérről leszálló Viktort minden oldalról
-üdvözölték, Malárdy kezet szorított vele, Durday megcsókolta homlokát,
-Hugó Oszkár bámulva tapogatta meg karjait, még az alispánné azt is
-mondta neki: «derék fiu».
-
-Az a szép leányka pedig ott anyja mellett lesüté szemeit és nem mert
-felnézni reá. Ez volt a legkedvesebb üdvözlet, többet mondó minden
-szónál.
-
-Minden szögletben, minden szobában erről beszéltek az emberek, ezt
-magyarázták egymásnak, hogyan esett térdre, hogy állt talpra, hogy
-taszította meg jobb kézzel az óriást, hogyan rántotta balkezével; így
-állt, így nézett, így emelkedett föl. Mekkorát zuhant a legyőzött
-szörnyeteg a padon, milyen elégtételt adott a nemzeti büszkeségnek ez az
-ifjú báró, ez aztán az ideálja egy magyar főnemesnek; geniális és bátor,
-esze láng, izma aczél, arcza rózsa és liliom.
-
-Csak egy volt, a ki nem osztozott a közörömben.
-
-Magányos szobájában félrevonulva ült Kálmán egyedül – és sírt.
-
-A legyőzött, a megbukott sirása volt az, a méltatlanul érzett fájdalomé,
-mely elégtételt magának nem tud igérni.
-
-Egy óra múlva Malárdy alispánhoz szomorú, de elszánt arczczal lépett be
-Kálmán.
-
-Kezében egy piros szalaggal összekötött iratcsomag volt.
-
-Az ifju szótlanul megcsókolá atyja kezét, s felnézett egy pillanattal
-annak arczára. Nem látott rajta semmi enyhitőt, semmi buzdítást. Malárdy
-alispán, a classicus szobor arcza volt az, ki büntetését megköszönő
-rabot lát maga előtt.
-
-– Bocsásson meg, édes atyám.
-
-Malárdy nem tudta, hogy Kálmán mint szégyenült meg, ezt senki sem merte
-neki megmondani, ő csak annyit tudott, hogy fia daczolt vele s
-kényszeríté őt, az apát, a társalgási terem elhagyására az által, hogy
-költeményeit előhozta elolvasni.
-
-Nem szólt Kálmánhoz egy szót sem.
-
-– Én kegyedet sokszor megbántottam, rebegé az ifju érzékenyen.
-
-Malárdy hidegen bólintott fejével.
-
-Ma is. Épen neve napján.
-
-Malárdy visszavonta tőle kezét. Irgalomért esdő rabokkal így szokott
-bánni.
-
-– Itt vannak összes költeményeim, szólt alig hallható hangon az ifju, s
-egy csepp hullott valahonnan a kezében levő iratokra. Soha sem fogja
-őket többé látni senki.
-
-Azzal hirtelen a kandallóhoz lépett, s belehajítá az egész iratcsomagot.
-
-És azután odaborult atyja keblére s kitörő érzelmei rohamában átölelte a
-hideg szobrot, és sírt annak keblén keservesen, igazi könnyekkel.
-
-A nagy szobor egy párszor fölemelte kezét, hogy a síró ifju fejét
-megsimogassa vele, de azt is abbahagyta. Az ajtó nyilt, és rajta Viktor
-lépett be; a nagy szobor inte neki, hogy csak jőjjön be, tudtul adá
-annak a másik ifjunak, hogy csak menjen szobájába s ne mutassa senkinek,
-hogy baja volt. A gyöngeség nem közönség elé való.
-
-Kálmán letörlé szemeiből a könnyeket, a mint Viktort meglátta, s arczát
-elfordította tőle, két lépésnyire kikerülte, midőn mellette elment. Úgy
-félt tőle, úgy gyűlölte.
-
-Malárdy pedig a hála és bámulat vegyületével lépett Viktor elé, mindkét
-kezét eléje nyujtva.
-
-– Tudja ön, mi ég ott a kandallóban? kérdé tőle.
-
-– Ha jól sejtem: Kálmán barátom versei.
-
-– Valóban azok. Örökre lemondott ez őrjöngésről. Hogy vihette ön ezt
-végbe?
-
-– Szegény fiú, nagyon igazságtalan voltam hozzá. Igen megbántottam. Ez
-nekem sokba került.
-
-– Hogyan?
-
-– Elvesztém az ő szeretetét.
-
-– De megnyerte ön az enyimet! szólt Malárdy, s kebléhez szorítá az
-idegen ifjut és a nagy szobor keze megtudta azt ölelni, és a nagy szobor
-ajkai megtudták annak fejét csókolni; a nagy szobor még tréfálni is
-tudott:
-
-– Az indus szemfényvesztő nem hiába mondá, hogy ön nagyobb bűvész mint
-ő, mert «ez» csakugyan a legnagyobb bűvészet.
-
-Kezével az égő költeményekre mutatott.
-
-
-
-
-A CALABRIAI KÖPENY.
-
-Viktor e naptól fogva kedvencze maradt az egész Malárdy-pártnak. Mert
-egy egész pártnak bizton lehetett nevezni a Malárdy-családot, melynek
-viszonyai, összeköttetései mind a négy kerületre kiterjedtek s érdekei
-egy egész megyét foglaltak össze.
-
-Az alispán az első órában meg volt hódítva általa, az elegans atyafiak
-az első napon, és a szép hajadon – az első pillanatban.
-
-Egy hét alatt Kálmán is megadta magát e rettenetes hódítónak.
-
-Úgy bánt az vele, mint egy bölcs országfoglaló a legyőzött néppel. Elébb
-megérezteté vele, hogy nálánál minden téren erősebb, hogy ma legyőzője
-lehet észszel és karral; – azután pártfogója, védelmezője lett, vitte
-magával a merészebb utakon, bátorítá, erősíté, közölte vele lelke
-lángját; elfoglalta tőle az utolsó ellenállási ösztönt: a gyűlöletet és
-tulajdonává tette őt a szeretet és hála által.
-
-Egy hét alatt Kálmán egészen átváltozott Viktor befolyása alatt; Viktor
-más életrendre szoktatá őt; reggel már hajnalban felzavarta ágyából, s
-vitte a kerti tóba fürdeni a hideg friss vízbe, a mitől teste
-megedződött; Kálmán nem tudott uszni, Viktor néhány nap alatt annyira
-vitte, hogy át tudta uszni a tavat; azután leczkéket adott neki tőrrel
-vívásban, a mi akkortájon kezdett divatba jönni: egyszer csak azt vették
-észre az elegans úrfiak a kastélyban, hogy az örökké tintásnak csufolt
-Kálmán meg mer jelenni a vívó teremben s mindnyájokat leküzdi a
-Viktortól tanult mesterfogásokkal. Kálmánt taníttaták nyelvekre is:
-olvasott németül, francziául, de annyira nem tudott menni, hogy
-beszéljen is. Viktor néhány nap alatt oly bátorrá tette őt, szüntelen
-francziául beszélve vele, hogy a legnépesebb társaságban képes volt a
-beszéd folyamába elegyedni, hol azelőtt zavarba jött, ha megszólíták.
-Malárdy arczán meglátszott az öröm, midőn fiának ez átalakulását
-észrevevé, s ez örömöt Kálmán maga is érezheté; mert soha annyi
-gyöngédséget nem tapasztalt atyja részéről, mint e rövid idő óta. Ez
-örömét is Viktornak köszönheté.
-
-Kálmán lelkében igaz költészet rejlett, azt férfias mulatságokkal,
-komoly munkával eltemetni nem lehetett; Viktor arról is gondoskodott,
-hogy a szellemi szükségnek új tért nyisson, s megőrizze a költő lelkét a
-veszélyesebb recidivától. Észrevette, hogy Kálmánnak nagy hajlama van a
-zenére; titokban gyakran ábrándozék egyszerű tilinkóján. Viktor egy
-pompás elefántcsont fuvolával lepte meg őt, s megtanítá egy könnyű, de
-gyönyörű dallamú siciliai halászdalra, melyet midőn a családkör előtt
-legelőször eljátszott az ifju, olyan valóságos tapsot nyert érte, a
-minőt verseivel sohasem birt elérni. Ez által új ösvényre volt vezetve
-túláradó költészeti hajlama, oly ösvényre, mely háladatosabb és
-díszesebb. A zene mindig a noble passiok közé tartozott: csak a versirás
-és a komédiázás volt lealázó.
-
-Viktor mindenkinek kiismeré védetlen oldalát, bőkezűsége minden cselédet
-imádójává tett, szép szavai minden hölgyet, bátor magaviselete minden
-férfit.
-
-Csak egy személynél volt hasztalan minden fáradsága: az alispánnénál. E
-nő nyiltszivű volt, nyelvén hordozta minden gondolatját; és mégis oly
-nehéz volt szivéhez jutni. Ő nem volt Viktor részén soha. – Midőn
-mindenki dicsérte, magasztalá, ő akkor is azt mondta felőle, hogy nem
-tűrheti. A mit mások Viktorban bátorságnak neveztek, annak ő előtte
-szemtelenség volt a neve: miveltsége idegen korcstulajdon, ügyessége
-komédiajátszás; ereje parasztvirtus. Még annyit sem hagyott meg rajta,
-hogy szép férfi: – nem; pufók, vörös és görbe lábú; idomtalan rút ember;
-ha Hermina az ő édes leánya volna, ilyen embernek nem adná, ha az még
-egyedül volna is férfi a kerek világon!
-
-És Hermina?
-
-Ő volt az, a kivel Viktor legkevesebbet foglalkozott.
-
-Hiszen jól tudta azt, hogy szüléik már elvégezték azt egymás között,
-hogy Hermina báró Kadarkuthy neje legyen.
-
-Azt is jól tudta, hogy az a hölgy nagyon biztos foglya már annak a
-bűverőnek, a mit köznapi nyelven úgy hínak, hogy «szerelem».
-
-És talán még mást is tudott? Talán még azt is tudta, hogy mikor a nő
-szeret, a férfi hidegsége, közönye azt a szerelmet az őrültségig fokozza
-fel; hogy azután a szeretett ideál egy szavára azt mondja: «követlek,
-veled megyek: a nyomorba, a halálba, a kárhozatba».
-
-És talán – gondolt olyan pillanatokra, a mikor a hölgynek így kell
-szólni kedveséhez.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Ez alatt egyik ünnepély a másikat érte Viktor kedvéért. Egyik nap
-hajtóvadászat volt, másnap hangverseny; halászebédek, lófuttatások
-válták fel egymást. – Viktor mindenütt kitünő szerepet játszott,
-mindenütt ő volt az ünnepély hőse, s egy ünnepélyes határjárásnál még
-azt is bebizonyítá, hogy a törvénytudományban is járatos: úgy idézett a
-tripartitumból könyv nélkül, mint akármely vén prókátor, a kinek minden
-hajszála a corpus jurisért esett ki, s bámulatra gerjeszté tiszta
-felfogásával a provincialis fiscalisokat.
-
-Egy napon csónakázást rendeztek a Dunán, mely különösen Eudemia kedvencz
-eszméje volt, ki sokat tudott szenvelegni a bűbájos alkonyi órákról,
-midőn az aranyos habokat csapkodó evező-ütenyre távoli barcarola
-hangzik.
-
-Gyönyörű tavaszutói délután kedvezett a mulatságnak; az ég tiszta volt,
-a Duna síma és átlátszó: a kagylókat meg lehetett látni két ölnyi mélyen
-a víz alatt s az ezüst halacskák útját, mik rajonkint gyűlnek össze,
-együgyű szájacskáikat tátogatva s viczkándva szökellnek ismét széjjel,
-mikor a nagy goromba evező feléjök csap.
-
-A síma vízszín felett hallgatva járta néhány villásfarkú fecske
-sajátszerű kontratánczát, ezerféle képleteivel, miket ők soha össze nem
-zavarnak; egymást kikerülik, ismét összejönnek; imittamott siránkozott
-egy-egy halászmadár, alig lebbentve szárnyát a légben, mintha láthatlan
-fonálon függne ott, s nyilsebesen csapott alá, mikor egy-egy potyka
-felvetette magát a víz színére.
-
-– Urfi, szólt az öreg révész Viktorhoz, jó lesz köpönyeget vinni
-magával. Valami idő lesz. Nagyon ugrálnak a halak. A fecskék sem hiába
-röpködnek a vízhez olyan közel. Hajnalban meg épen kihallatszott
-Komáromból a harangszó. Nem kellene ma a vízre menni.
-
-Viktor kinevette az öreget.
-
-– Az egész Dunátok nem érdemes rá, hogy az ember féljen tőle. Láttam én
-már tengeri vihart is, öreg. Az egy kicsit szebb az édesvízinél.
-
-A révész vállat vont.
-
-– Mégis kár volna megázni.
-
-Viktornak volt egy hosszú, bő calabriai köpenye; annyit mégis megtett az
-öreg szavára, hogy azt bevetette maga mellé a csónakba.
-
-A társaság így osztotta fel magát: Eudemia ült a két elegans urfival egy
-csónakban, melynek aranyozott delfin volt az orrán; Hugo volt a
-kormányos.
-
-Kálmán egyedül volt a másikban, melynek ormányán ezüst szirén
-alakoskodott.
-
-Viktor evezett a harmadikon; ez karcsú hattyú jelképét viselte. Szemközt
-ült vele Hermina.
-
-Három más csónakon rendes révészek s a társaság cselédei eveztek, azon
-feltehető esetben, ha az uri kormányosok közül valamelyik nem tudna
-boldogulni, segítségre leendők.
-
-Egy nagy, zászlókkal és szőnyegekkel beaggatott dereglyén végre a
-társaság meglett férfiai és delnői foglaltak helyet; ott volt Malárdy az
-alispán, Vasady és a nyugdíjazott testőrtiszt.
-
-A mulatság terve az volt, hogy az egész csónakos társaság vízmentében
-leevez a félmérföldnyi távolra eső fűzes szigetig. Ott már előre
-elkészített halász-vacsora vár reájuk; a szabadban, hold- és
-fáklyavilágnál késő éjjelig fognak mulatni, akkor a parton várakozó
-hintókra ülnek, s úgy térnek vissza a kastélyba.
-
-A parttól elválva, a hattyú és a szirén előre váltak, míg a delfines
-csónak elébb makranczosan próbálgatta, hogyan lehetne az orra helyett a
-farával menni lefelé; azután meg erőnek erejével vissza akart térni a
-partra, kormányosának nem kis boszúságára, a ki esküvel bizonyítá, hogy
-ennél ostobább csónakot még nem kormányzott soha.
-
-Míg Eudemia sikoltozásai a gavallérokat annál nagyobb zavarba hozták, az
-alatt Viktor és Kálmán kinn voltak a Duna közepén, s ott egymáshoz
-kormányozva csónakaikat, Kálmán elővevé fuvoláját, Viktor guitarreját, s
-a csónakokat a csendes viz folyásának átengedve, elkezdék együtt
-játszani egyikét azon dallamos népzenéknek, mik a mult században
-népdalaink helyét foglalák el, s érzelgős, búbánatos jellemüket átvitték
-még költészetünkre is.
-
-Herminának szép, érczcsengésű hangja volt. Viktornak csak egy szóval
-kellett kérnie, hogy kisérje énekével a guitarret; a leány szót
-fogadott.
-
-Miért hogy mégis úgy reszketett most a hangja? máskor nem szokott az.
-
-Kálmán azt állítá, hogy ha valaki énekelne még vele, Hermina hangja nem
-reszketne.
-
-Az a valaki nem lehetett más, mint Viktor.
-
-A mint Viktor erős soprán hangja zendült, Hermina hangja nem reszketett
-többé; mint a repkény a szálfa oldalához, tapadt a leányka hangja az
-ifjuéhoz, egészen beleolvadt; egygyé vált vele. Szótárírók úgy nevezik
-azt, hogy «harmonia».
-
-A két csónak messze előre haladt a többiek során tul, azok nem birták
-őket utolérni. Eudemiának épen az ilyen jelenet tetszett: napsugártól
-ragyogó viz, evező-lubiczkolás, s távolból hangzó barcarola elhaló
-hangja…
-
-… A fecskék mindig alantabb repkedtek a víz színén, a sirályok egyre
-nagyobb jajongást követtek el a levegőben s a halak mindenünnen
-viczkándva szökelltek fel a víz szinére, a lég még itt a víz felett is
-rekedt és fúlt kezde lenni; a társaság minden tagja kiállhatlan hőségről
-panaszkodott, sőt egy pár képzelődő ember azt is állítá, hogy valahol a
-távolból mennydörgést hallott.
-
-Alig látszott még a láthatáron felhő. Eh, nem jön az ide, szokták
-ilyenkor mondani a vigadók, mint a kik igen természetesnek találják,
-hogy a vihar az ő mulatságaikról magát értesíttetni tartozik.
-
-A zivatar pedig oly zsémbes vénasszony, a kinek egyébben sem telik
-kedve, mint ha mások örömét ronthatja.
-
-Eleinte csak gyönyörűség volt elnézni, mint duzzadnak fel a láthatáron
-hófehér hólyagos felhők, miket egy-egy vonagló villanás még fehérebbé
-teszen; mint tűnik el a nagy felleggomoly között az alkonyodó nap,
-fényes orczája elé húzva fekete palástját, melynek lángoló ezüst a
-préme; egy ideig még kilövellnek abból fényes sugárküllői… azután
-egyszerre sötét lesz; a fergeteg elveszti festői szépségét; a felhők
-szürkére, barnára válnak; a villanás bántja a szemet; föld és víz
-egyszerre más szint vált, a mezőkön tanyafelé siető juhnyájak és
-tehéncsordák futnak, az országúton végig hosszú porfelleg kiséri a
-nyargaló kocsikat, a nádasok berke hullámzani kezd, mint a tenger, s
-egyszer csak eléri a szél a Dunát is; a szép síma kék tükör rögtön
-szennyes zöldbe megy át, a folyam háta ez első hideg szóra fodrossá
-lesz; a vihar fenyegető mordulását már közelebb és sűrűbben lehete
-hallani.
-
-Viktor és Kálmán csónakai néhány száz evezőnyommal előbbre voltak a
-többieknél. A legelső szélrohamnál vették észre az előrehaladók, hogy a
-hátulsó csónakok között valami zavar támadt; néhányan a part felé
-igyekeznek, s csónakokból és dereglyéből kiáltoznak valamit az előre
-siettek után. A szél nem enged egész szót hozzájok jutni.
-
-– Talán vissza kellene fordulnunk? szól Kálmán tétovázva Viktorhoz.
-
-– Víz ellenében evezni, öcsém? Ezt a mulatságot megemlegetnők.
-
-– Vagy kievezni a partra? Ugyan mit kiálthatnak onnan a dereglyéről?
-
-– Az sem lenne kedves tréfa: ott valahol a fűzfabokrok között várni
-végét a zivatarnak. Nincs itt más választás, mint elérni a fűzes
-szigetet, mielőtt a zivatar elér bennünket, ott legalább kapunk
-nádgunyhókat s felségesen lakunk bennök. Azért csak kapd két kézre az
-evezőt s nyomulj utánam, s vigyázz, hogy a hab egymáshoz ne csapjon
-bennünket.
-
-Azzal Viktor mindkét evezőt kezébe kapva, néhány biztos nyomással
-megelőzte társát s könnyelmű daczczal kezdé énekelni a szélzugás
-közepett az ismerős halászdalt:
-
-  Hajlong sajkám,
-  Verdesi a hullám,
-  Verdesi a hullám!…
-
-Senki sem kisérte most dalát; – de igen: a közelgő mennydörgés.
-
-Az erős alszél egyre dühösebben feszült neki a habnak, a hullám szállt
-és emelkedett, a kis csónak himbálózott rajta; a szép leány olyan sápadt
-volt ott szemközt.
-
-– Kegyed fél? szólt egyszer Viktor, a dalt megszakasztva.
-
-– Nem, felelt Hermina, a vékony kis bajadért nyaka körül csavargatva, s
-keblét eltakarva vele; gyönge védelem ilyen vihar ellen. Viktor elnézte,
-mint reszket a leányka, mint ül sápadtan vele szemközt a csónak padján,
-foszlányruháit hogy tépi, lebegteti a szél, eső kezd esni, a nagy
-záporcseppek ellen rossz védelem az a vékony öltöny; az ázott selyem a
-szép, deli idomokhoz tapad.
-
-Viktor hátranézett Kálmán után: az messze tőle küzdött a habokkal, a
-sűrűdő eső alig engedte már látni.
-
-– Egy köpeny van itt, szólt Herminához; az eső esni kezd: ez betakar
-mindkettőnket.
-
-A leányka elfogadá az eléje nyújtott kezet, s odaült Viktor mellé, a bő
-kalabriai köpeny betakarta mindkettőjüket.
-
-Viktor érzé, mint reszket a hozzá simuló alak, hogy dobog a szíve, midőn
-hozzá közel ér, hogy remeg minden tagja.
-
-– Kegyed fázik?
-
-– Nem. Nem.
-
-– Tehát mégis fél a vihartól?
-
-– Nem a vihartól.
-
-– Talán tőlem?
-
-Erre nem felelt a leány.
-
-– Hiszen mi jegyesek vagyunk.
-
-– Szülőink úgy akarták.
-
-– Talán mi magunk nem?
-
-A leány most még jobban reszketett. Alig hallhatón suttogá:
-
-– Vigyen ön ki a partra.
-
-Viktor ránézett és mosolygott; – hidegen, a milyen mosolygás megveri az
-embert.
-
-És azzal egyik kezét átnyujtá Hermina derekán s odaölelé őt magához,
-másikkal vágta a habot; a zápor úgy suhogott alá a köpenyre, a két szív
-úgy dobogott alatta nyugtalan.
-
-– És ha most azt kérdené valaki tőled, suttogá az ifjú a leánykának, hol
-kivánsz inkább lenni: otthon-e kényelmes palotádban, meleg kandalló
-mellett, vígalmas társaság közt, vagy itt a háborgó hullám tetején,
-veszendő csónakon, villámló ég alatt, – a te kedvesed keblén? Hol
-akarnál lenni?
-
-– Itt… Itt…
-
-Az ég úgy dörgött odafenn; tajtékos üstökű hullámok úgy emelgették rémes
-fejeiket a csónak körül, alávetett vállal iparkodva azt feldönteni,
-mintha mondanák azoknak ott fenn, «jobb volna ott a víz fenekén».
-
-Viktor most már egy kézzel sem fogta az evezőt; mindkettővel a leánykát
-tartá átölelve, nem ügyelt többé a kormányra, a viharra, a hánykódó
-habokra; kormányvesztett indulat ragadta őt viharosabb örvénybe annál,
-mely csónaka elé tátongott.
-
-– És ha azt mondanám neked: jer velem, ne kérdezd hová? talán nagyobb
-vészbe, mint ez, mely csak testünket fenyegeti; talán nyomorba,
-szégyenbe, nélkülözésbe; eljönnél-e, velem maradnál-e?
-
-– Veled! veled! felelt a tébolyult suttogás a kérdésre.
-
-A csónak előre-hátra tánczolt a habon.
-
-– És ha azt mondanám neked: megcsaltalak, midőn azt mondám, hogy gazdag
-vagyok, és előkelő nemes: nem vagyok semmi, nincs rangom, nincs nevem,
-nincs semmim, mint tégedet szerető szívem… szeretnél-e? eljönnél-e?
-
-A leány őrült volt; veszve volt: – átölelte karjaival az ifjú nyakát és
-mondott neki olyan szót, melyben két forró ajk egyszerre kérdez és
-felel; – csóknak is nevezik azt… Tíz lépésnyire előttük egyenesen
-csapott le a haragos villám a Dunába, a hab közül fehér gőz lövelt fel
-utána… a mennydörgés is elhangzott, és a csóknak még sem volt vége…
-
-– Viktor! Hermina! hangzott egyszerre közelükben.
-
-Viktor hátratekintett, s a zápor homályában egy hullámhányta csónak
-látszott feléjük közeledni. Kálmán csónakja.
-
-– Látod, nem hagytalak el benneteket, szólt a testvér, közel érve
-hozzájok. Hanem Viktor, te ma rossz kormányos voltál. Sajkátokat egy
-párszor majd eltemette a hullám.
-
-Bár eltemette volna.
-
-A villámfénynél lehete látni a parton álló hintókat, mik a partra
-menekvő csónakosok elé siettek. Kálmán figyelmessé tette Viktort, hogy
-jobb lenne nekik is oda tartani, mint a fűzes szigetig ázni.
-
-Azután szép csendesen eveztek a part felé. Egy szót sem szólt egyik is;
-a köpeny csupa víz volt már: alatta két szív olyan nyugtalan dobogott.
-
-
-
-
-A MENYEGZŐ.
-
-Két nap mult el ez emlékezetes csónakázás után; e két nap alatt Viktor
-két dolgot vett észre a háznál.
-
-Egyik az volt, hogy Malárdy többször bizalmas beszélgetésbe elegyedett
-Kálmán fiával s atyai nyájasságot árult el iránta; – másik pedig az,
-hogy Herminát azontúl sohasem találta más, mint mostoha anyja
-kiséretében, sőt egyszer olyat is hallott Malárdytól, hogy midőn Eudemia
-valami sétára szólítá fel Herminát, az alispán félkomolyan azt mondá
-neki: «önnek magának is garde des damesra van még szüksége».
-
-Ezekből Viktor azt tanulta meg, hogy a záporeső még sem olyan sürű
-fátyol, hogy semmit se lehessen rajta keresztül látni; és hogy a poéták
-még sem olyan bárgyú emberek, mint a milyeneknek hiszi őket a világ; s
-hogy a véletlen megjelenések nem mindig olyan véletlenek, a minőknek
-szeretnének látszani, s hogy végre a családapák és anyák, nemkülönben a
-testvérek, leányaik s illetőleg testvéreik életében nem igen szívesen
-látják a regényességet.
-
-A második napon Malárdy igen nyájasan tudakozódott Viktortól, hogy mikor
-kapott levelet édes atyjától, az öreg bárótól?
-
-Viktor értette a többit. Akkor röviden azt válaszolá, hogy mindennap
-várja atyja megérkezését. Ennek Malárdy örült. Nemcsak mondta, hogy
-örül, de valóban örült.
-
-Két nap mulva Viktor levelet kapott atyjától. Az öreg bárónak egy lovas
-hajduja hozta azt; egy fiatal, eszes cseléd, ki már több ízben hozott
-Viktornak levelet Kadarkutról.
-
-Abban azt irta fiának a báró, hogy ő most súlyosan beteg, alig reményli,
-hogy ágyából felkelhessen többet; az orvosok azt mondják, hogy
-vizibetegség kezdetén áll: óhajtaná fiát minél előbb látni.
-
-Egy másik levele az alispánhoz volt intézve, szokott sarcasticus
-modorában, a mit Malárdy jól ismert. A báró ismeretes sokszarvú betűivel
-azt irta neki, hogy «már ő vele nem igen fog másutt találkozni, mint a
-vakandokok országában, mert ő vele minden héten azt a bolondot
-cselekszik az orvosok, a mit a tót a nyírfával, csapot ütnek a bőrébe s
-úgy kenik savanyú mustárral, mintha előre beafsteaket akarnának belőle
-csinálni a föld alatti vendégségre; szeretné tehát, ha csakugyan van az
-alispánnak egy elvesztegetni való leánya, azt minél elébb zsinegelné
-össze azzal a semmirevaló fiúval, hogy jöhetne haza, míg őt életben
-találja, mert félő, hogy ha ő egyszer nagyon elalszik, majd sok olyan
-ember kereskedik az almáriomokban, a ki nem tett oda semmit. Egyébiránt
-ő atyai áldását és mindenét ráhagyja az egyetlen fiúra, sajnálja csak
-azt, hogy hitelezőit nem viheti magával a föld alá. Egyébiránt egy pár
-százezer forint adósságot még a birtok csak megbír, s fölteszi Viktorról
-azt a becsületet, hogy ő is szerez még hozzá ugyanannyit, tudniillik nem
-földet, hanem adósságot. Ajánlja Malárdy figyelmébe, hogy a tisztelt
-vővel igen szoros kötést csináljon móring dolgában, nehogy leánya is úgy
-járjon, mint Viktor anyja járt: hűtlenség bizonyulván be rá, a móringot
-elvesztette; hasonló eventualitásokat jó præveniálni. Egyébiránt nagyon
-kéri, hogy a lakodalom előtt ne szomorítsa meg Viktort azzal a hírrel,
-hogy apja haldoklik, mert attól tart, hogy majd annak e fölötti örömében
-akkora kedve támad, hogy még a házasság fölötti bánata sem lesz azt
-képes eltakarni, pedig már mégis vőlegénynek illik lakodalma napján
-kissé szontyolodott képet mutatni. Egyébiránt marad, a ki volt, és nem
-ölel senkit, mert a hasa annyira meg van dagadva, hogy azt ő tőle senki
-sem is kívánhatja: a viszontlátásig – Pilátus úrnál a vacsorán stb.»
-
-Egészen az öreg Kadarkuthy irálya, így szokott ő írni, tenni,
-gondolkozni: ez a vad tréfa még a halál eszméjével is, ez a csufolódás
-minden érzelemmel, ez a nevetségessé tétele saját bajainak; ez a
-fitymáló őszinteség, mely nem elégli meg, hogy mezítelen legyen, még
-nyúzott is akar lenni; minden betűben ráismer Kadarkuthy kezére az
-olvasó, s a ki nem látja a betűket, a szavakból kitalálja a levélíró
-nevét.
-
-Malárdy elégült mosolylyal tevé el a kedves levelet.
-
-Ő bizony igen udvarias dolognak találta az öreg bárótól, hogy akkor
-meghaljon, a mikor épen Viktor az ő leányát elveszi, s egy cseppet sem
-haragudott ezért a tréfáért, annálfogva az öreg úr levelét igen
-szellemdúsnak ismeré el.
-
-Minthogy történetesen e levélben az is rá volt parancsolva, hogy
-Viktorral atyja közelgő halálát ne is sejtesse, még csak erőszakot sem
-kellett tennie orczáján, hogy jó kedvét eltakarja, a midőn Viktorral
-tudatja, hogy az öreg báró úrtól levelet kapott.
-
-– Én is, szólt Viktor nagyon komoly arczczal.
-
-Malárdy kíváncsian kérdezé, hogy mit ír?
-
-– Tréfa alá rejti a gyászt, szokás szerint, válaszolt Viktor, hanem a
-hírnök maga elmondá előttem, hogy nagyon beteg, s hogy kevés remény van
-felgyógyulásához.
-
-Malárdy kénytelen volt szinte szomorú képet ölteni.
-
-A két szomorú férfi érzékenyen szorítá meg egymás kezét, azzal az erős
-meggyőződéssel mindkét részről, hogy milyen nehezére esik most ennek a
-másiknak az a szomorú komédiázás.
-
-Néhány nap alatt minden rendbe volt hozva, apróbb formasági hiányokat
-egy Malárdy hatalmas befolyása mellett könnyen mellőztetni lehetett,
-híres ügyvédek fúrtak, faragtak a házassági szerződményen, úgy
-megkötözve abban az ifjú vőlegényt és annak minden földön levő
-pereputytyát törvényes phrasisokkal, mint valami pusztát bérlő birkást,
-a ki armentum ferreumot vesz át. Viktor aláirt mindent, tán el sem
-olvasott egyebet, mint az okirat czimét.
-
-A menyegzői előkészületekre nem volt négy napi időnél több engedve, a
-véletlen ezt a határidőt is megrövidíté. A harmadik nap reggelén Viktor
-ismét levelet kapott hazulról, most már az orvostól, a ki röviden
-értesíté, hogy ha még atyját életben akarja találni, egy napot se
-késsék.
-
-Az idő sürgetős volt. Viktornak e levélre ellenmondhatatlanul sietnie
-kellett haza, már pedig az alispán nem találta czélszerűnek az esküvő
-elhalasztását leendő visszatértéig. Még az nap meg kelle annak
-történnie.
-
-Az asszonyok eléggé kétségbe voltak e miatt esve, az alispánné pecsenyéi
-még nem töltöttek elég időt a páczban, a tortákat el sem készítették,
-Eudemia salüpje még nem érkezett meg Bécsből s Hermina menyasszonyi
-köntösén félben kellett hagyni a hímzést, a min négy masamód leány
-dolgozott éjjel-nappal.
-
-Nagyobb baj volt még ennél, hogy a meghivott előkelő vendégsereg a
-menyegzői szertartásra már most nem gyűlhetett össze, pedig Malárdynak
-kiterjedt a figyelme mindazon fő- és nagyurakra, kik vele bármi
-összeköttetésben voltak, a környék nevezetességei és a nagy atyafisereg
-mind hivatalos volt ez ünnepélyre, melyben a Malárdy nemes családfa
-ismét egy bárói ággal oltati be; nem is volt valószinű, hogy a
-meghivottak közül valaki otthon maradjon, ha csak keze-lába nem törött,
-sőt mindenki sietni fog, hogy a legszebb párt meglássa az oltár előtt, s
-beszélhessen otthon arról a pompáról, a mit a Malárdy-kastély
-asztalairól mesélni szoktak.
-
-Csakhogy mindez a szép mulatság már most el van rontva. Egy része a
-vendégeknek, a szegényebb atyafiak, még ma este ugyan meg fognak
-érkezni, tán a közelebbi mágnások is és a hivatalbeli urak, de a
-nevezetesebb rész, a nyomatékosabb főurak, a kik nem szoktak nagyon
-korán jönni, a kik hozzá vannak szokva, hogy magukat várassák, azok csak
-holnap reggel érkezendnek, a mikor már Viktor és menyasszonya útban
-lesznek Kadarkút felé s a sok pompás úri hintó szemközt fog találkozni a
-böröndökkel felpakolt utazó hintóval, melyből egy kis fölvert poron s
-egy futó pillanaton kívül egyéb nem jut számukra a vőlegényből,
-menyasszonyból.
-
-Minden fájdalom közt legnagyobb volt az, hogy a dicsőség emelésére
-meghivott násznagyok sem jelenhettek meg a szertartásra. Pedig Viktor
-násznagyául Lánghy gróf volt meghíva, a környék leggazdagabb főura,
-Malárdy Hermina részéről pedig az ország legtekintélyesebb hivatalnoka,
-az országbiró, Malárdynak egykori iskolatársa; mind a kettő örömmel
-tudatá készségét e kegyeletes szolgálat elvállalására.
-
-És most ők sem lesznek jelen az esketésen. Talán mégis jókor
-érkezendnek, hogy neveiket az anyakönyvbe bejegyezzék a helyettesített
-két násznagy nevei elé, kiket e sietségben kénytelenségből rántottak
-elő: Viktor számára Durdayt, Hermina részére pedig a kurucz nemest,
-Vasady urat.
-
-Az alispánné sehogy sem tudott kibékülni a sietséggel: hogy ez mégis
-szörnyűség, ez minden jó szokás ellenére van; háromszori előleges
-kihirdetés nélkül, a meghivott násznagyok, vendégek és atyafiak bevárása
-nélkül, nagy sebbel-lobbal összeadni tisztességes szülők gyermekeit, s
-egyszerre kocsira ültetni őket, mint a kit égetni visznek; senkinek sem
-adni időt arra, hogy magát egy kissé meggondolja, rendbeszedje, hogy ez
-Isten ellen való vétek s az ilyen házasságon nem lehet áldás, hogy ezért
-az egész világ megszólja, megítéli őket s vagy azt fogja hinni, hogy
-bolondok voltak kicsinytől kezdve nagyig, vagy azt, hogy úgy szöktette a
-vőlegény a menyasszonyt.
-
-Malárdy igazat adott feleségének, ő maga sem szerette, hogy ez így
-történik, hanem azután, mikor azt kérdezte, hogy mit tegyen hát, itt
-tartóztassa-e még napokig a vőlegényt s koczkáztassa azt, hogy haldokló
-apja által gyöngén kitagadtassék? vagy elbocsássa őt most haza, és
-várjon rá, míg visszajön? Tessék választani a kettő közül.
-
-Malárdyné pedig nem választott semmit, hanem azt mondta rá, hogy üsse
-meg a kő az egész bolond történetet, bolond volt Kadarkuthy életében,
-bolond a halálban is, bolond az apja is, a fia is, bár soha se látott
-volna az egész familiából annyit is, mint a körme feketéje. Már most a
-mi megvan, megvan. A ki mit főzött, azt egye meg, a hogy vetette a feje
-alját, úgy alugyék rajta.
-
-Az egyszerű nyiltszivű asszonyság a mi ellenszenvet az első pillanatban
-felvett Viktor ellen, azt le nem birta vetkőzni az utolsó pillanatig,
-egész addig a pillanatig, a melyben a vőlegény azt mondja napának «édes
-anyám» s az örömanya azt kénytelen mondani neki «édes fiam».
-
-A jó nemes asszonyság indokai a báró iránti ellenszenvre ugyan
-többé-kevésbbé nagyon gyöngék voltak, részben nem is voltak igazak, vagy
-épen sajátszerű látcső képei, mely mindent felfordítva mutat; nem
-tetszett neki Viktorban, hogy olyan fiatal: anya kellene neki még, nem
-feleség; nem is találta szépnek, szemei olyan nagyok, mint egy bagolyé s
-úgy égnek, mintha mindig ittas volna; a képe vörös, mint valami
-kanászbojtáré, az egész ember csupa «gaukler», szüntelen ugra-bugrál,
-bolondokat mond, énekel szemtelen elragadtatással, tánczol vakmerő
-mozdulatokkal, mindenbe beleszól, lovait agyonnyargalja, a cselédeket
-meg sem látja, csak a pénzt szórja nekik; ha valaki tréfálni próbál
-vele, mindjárt duellumra hívja… a legfőbbet soha sem említé a derék
-asszonyság: hogy az ő jó, szelid Kálmánját úgy megszégyeníté, hogy
-azokat a gyönyörű szép verseket úgy a tűzbe dobatta… csak legalább egyet
-tartott volna meg Kálmán az ő számára, ő nem mutatta volna azt senkinek,
-– mind elégetni verseit! Később még jobban fájt neki az, hogy Kálmán
-maga is kiengesztelődik iránta, hogy őt is bevonta ama bűvkörbe, melyben
-mindenki elszédül mellette; a mostoha anya sajnálta, hogy nem törvényes
-anyja gyermekeinek, hogy kiragadhatná őket a bűbájos csábító kezei
-közül, azt mondva neki: «el innen, én anya vagyok, gyermekeimet védem».
-Nem teheti azt, azt mondanák: «mostoha anya».
-
-Késő is volna már.
-
-A menyegzőnek meg kelle történni; semmi világos ok nincsen annak
-elmulasztására, de annál több a sietésre.
-
-Malárdy rokonai és a környékbeli ismerősök, kiket az előbbre tett
-határidőről tudósítani lehetett, még nagyrészt meg is érkeztek az
-esküvőre; tehát jelen lehetnek a nagy diadalon, mit egy zászlós úri
-család összeköttetése a Malárdy törzszsel hozand a nemesek
-legbüszkébbikére.
-
-Hogy Viktor rokonai és rangtársai nem érkezhetnek meg a siettetett
-órára, az jól felvéve ismét nem olyan nagy baj: az ő jelenlétük több
-fényt adna ugyan az ünnepélynek, de megszorítólag hatna az alsóbb rangú
-Malárdy büszkeségére… és végre, minden emberi okoskodás kifogytán áll az
-utolsó védok, miszerint minden jövendő Isten kezében van: a
-Malárdy-család fejére egykor súlyos átok zudíttatott alá, elkeserült
-ezrek zsolozsmáitól visszhangoztatva, és ime az mégis felvirult és
-boldog lett, s egy új lépéssel halad ismét a boldogság és a hatalom
-felé…
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Fehér selyemruha volt a menyasszonyon, drága tűhímzéssel, széles
-aranyfodrokkal hosszú uszályán. Karcsú derekát antik bogláros öv köríté,
-fehér hattyúnyakát három sor igaz keleti gyöngy tette még fehérebbé;
-hajfürteibe félkör alakú párta volt fonva, gyémántos rezgő tűkkel. A
-gyémántos tűk úgy remegtek, mint a menyasszony szive belül.
-
-A vőlegényen fehér kamuka-dolmány volt ezüst zsinórzattal, gyémántos
-gombokkal, vállán fehér bársony panyóka kaczagány hattyú-prémmel; egész
-öltözete tiszta fehérből állt, olyan volt benne, mint egy valóságos
-tündér, a ki most szállt le ide valamelyik csillagból.
-
-«Gyönyörű egy pár!» mondja mindenki, midőn őket látja; egymással
-susognak; mindenki titokban mosolyog: az édes susogás lehet!
-
-– Hermina, még öt perczed van a gondolkozásra.
-
-– Nem tudok gondolkozni.
-
-– Ha nem emlékezel arra, a mit neked mondtam; ha nem szeretsz engem úgy,
-a hogy asszony tud szeretni férfit, hanem csak úgy, a hogy úrnő szereti
-urát: még szabad vagy, visszaléphetsz.
-
-Hermina némán sohajtott és megszorítá vőlegénye kezét.
-
-– Nézz szét magad körül; nézz meg jól mindent, rokonokat, atyát, anyát,
-testvért, ősi palotát, az egész világot és azután nézz rám: ha nem
-szeretsz engem jobban, mint mindazokat, mint az egész világot: akkor ne
-jőjj hozzám; még négy a percz.
-
-Hermina nyögdelve, lihegve simult közelebb hozzá és az több volt minden
-feleletnél.
-
-«Milyen boldog pár!» mondák, a kik látták őket.
-
-Azután közbejöttek a násznagyok, a nyoszolyók, a vőfélyek, külön vevék a
-vőlegényt és menyasszonyt; bevezették őket a családi kápolnába;
-letérdepeltek egymás mellé a himzett vánkosokra, hol az oltár előtt a
-lelkész várt reájuk.
-
-Az egyház tisztes szolgája malasztos igéket szónokolt a térdeplőknek;
-azután egymásba tevé kezeiket s kérdezé tőlük, ha szeretik-e egymást?
-
-Viktor alig hallhatóan rebegé a választ: «szeretem»; e pillanatban oly
-gyöngének látszott: csaknem összeroskadt s homályos szemekkel tekinte
-menyasszonyára, mintha még egyszer figyelmeztetné: gondold meg, a mit
-kimondasz!
-
-A menyasszony bátran és tisztán mondá ki a szót: «szeretem»; ő nem félt.
-
-A szerelem esküjét is reszketeg hangon mondá el a vőlegény: és a midőn a
-leányra került a sor, oly erősen szorítá annak kezét, s oly halványan
-nézett annak szemeibe, mintha lelkébe sughatná e szavakat: «menj, fuss
-mellőlem, vesd el jegygyűrűmet, hányd le menyasszonykoszorúdat a földre,
-mert jaj neked, ha hamisan esküszöd, hogy szeretsz, – és jaj, ha igazán
-esküszöd».
-
-A menyasszony pedig reszketés nélküli hangon mondá el a súlyos szókat:
-véle tűrök, véle szenvedek, sem jó, sem bal sorsában soha el nem hagyom.
-
-Megtörtént. Férj és feleség keltek fel az oltár zsámolyáról.
-
-A rokonok észrevételeiket közlék egymással. Mily elfogult volt a
-vőlegény, milyen bátor a menyasszony. Az alispán megcsókolá vejének
-orczáit; az kezet csókolt az örömanyának, az alispánné nem szólt neki
-semmi szót, hanem mostoha leányát átölelve, elkezdett keservesen sirni,
-több izben mondva zokogásai közt: «szegény leányom».
-
-Azután a többi rokonok is sorra összecsókolóztak a vőlegénynyel, ki
-ekként a család tagjává lőn felavatva s a családfán egy aranyos
-koronával több ragyogott, alatta az aranyos név: «Kadarcsi és Kadarkuti
-báró Kadarkuthy Viktor».
-
-A lakománál egymás mellett ült a vőlegény és a menyasszony.
-
-Mindenkinek feltünt az, hogy a máskor oly merész vőlegény most olyan
-hallgatag, s valahányszor egy felköszöntő áldomást intéznek hozzá, úgy
-elhalaványul; szinte megdöbbenti a reá köszöntőt.
-
-A későre végződő lakomát zene és dalidó váltja fel; a tánczterem
-csillárai meggyujtatnak, a zenekar, mely ebéd alatt a rejtett karban
-mulattatá a vendégeket ábrándos symphoniáival, most tánczzenéket
-hangoztat; az illem és jó szokás szerint egy kecses menuettel nyittatik
-meg a táncz; azzal a számüzött szép tánczczal, mely egykor annyi kellem
-és csábnak adott tért, s mely később a szeles keringő s a marionettszerű
-quadrill által egészen kiszoríttatott az emlékezetből.
-
-A vőlegény és a menyasszony kezdé a lejtélyt: mikor Viktor kivezette a
-terem közepére kezénél fogva menyasszonyát, a bámulat önelégült sohaja
-hangzott körül: mily szép, mily délczeg egy pár, milyen nemes tartás,
-mily finom mozdulatok, mily csábos tekintet: sohasem lejtett a Malárdyak
-ősi termében ezeknél szebb vőlegény és menyasszony.
-
-Az alispán büszkevolt örömében. Egy főúri vő; eszes és bátor; előtte
-minden pálya nyitva; egykor még az ország legmagasabb hivatalszékében is
-ülhet.
-
-Ezalatt még egy uj vendég érkezett a terembe.
-
-Egy idegen vendég, a ki nem is volt ide hivatalos: egy öreg ember,
-időtől megőszült, homlokán kihullott hajjal, de vénségtől meg nem
-alázott termettel. Rajta a lelkészek egyszerű fekete ruhája.
-
-Malárdy ráismert; ez Gutay Tádé.
-
-Mi hozá őt ez órában ide? Mi hozá ide a hires átkozódót, ki egykor azt
-mondá, felemelt kézzel az égre hivatkozva: «jegyet tégy az ő homlokára,
-hogy megismerjék őt a te ártó angyalaid s kikerülje őt az áldás, a mi
-onnan felyül jő az égből… és terjeszd ki e keserű kiáltásnak szózatát az
-ő gyermekeire és egész családjára: ne legyen öröme magzataiban, ne
-legyen vigasztalása utódaiban; hanem szórassanak széljel az ő gyermekei
-a világ minden részeiben s legyen példa az ő történetük mások előtt!…»
-
-És ime a legfényesebb öröm pillanatában ide jön az erős átkozódó, és
-láthatja, mily büszkeségtől ragyog a megátkozottnak arcza, és mily öröm
-hangzik a Malárdy-ház falai között: és gondolhat arra, minő gyász, minő
-bánat maradt otthon az ő tulajdon házában?
-
-Malárdy Ferencz önmagában szánni kivánta a férfiut s bámulta a vak sors
-kegyetlenségét, mely azt épen ily pillanatban hozza az ő házához.
-
-A lelkész pedig nem keresé sem a ház urát, sem a ház asszonyát, hanem a
-mint a lejtő párok járták a menuettet, odalépett egyenesen közéjük és
-megfogta a vőlegény kezét.
-
-A vőlegény épen gyönyörteljes mosolylyal bókolt tánczosnéja elé; de a
-mint e hideg kéz megfogá az övét, a mint e sápadt arcz szemébe
-tekintett: elhalt a mosoly arczáról és fehér lett az, mint egész
-ruházata.
-
-A pap odavonta őt maga mellé s visszafordult vele. A vőlegény ellent nem
-állva, engedelmeskedett.
-
-A vendégek bámulva néztek reájuk. Senki sem tudta elképzelni e jelenet
-okát; Malárdy azt hivé, hogy ez ősz ember megtébolyodott s odarohanva
-hozzá, útját állta:
-
-– Mit akar ön itt? Mit cselekszik ön ez úrral?
-
-– Ezen úrral? kérdé Gutai Thádé feljül emelve fejét az alispánon s végig
-nézve a büszke férfin; ki légyen ez az úr?
-
-– Az én vőm, – báró Kadarkuthy Viktor.
-
-Gutai Thádé mély megvetéssel nézett le a megnevezettre, kinek kezét még
-folyvást kezébeszorítva tartá, s azután keserű szánalommal fordult
-Malárdyhoz a fájdalom és szégyen és sajnos szemrehányás hangján mondva
-neki:
-
-– Ez az úr – egy országos csaló: az én fiam…
-
-
-
-
-A VALLOMÁS.
-
-A Dunaparton áll egy kis ház; halászlak. Egy szobából, egy konyhából áll
-az egész. A magas part elfedi egy oldalon, a másikon vén fűzfák állnak
-előtte, nappal is csak a kéményét látja meg, a ki az országúton végig
-halad.
-
-A Duna a ház küszöbéig hordja tarka kavicsait, és a szép szivárványos
-csigateknőket, mikor megárad; egy kis lengő sajka oda van kötve a ház
-melletti fűzfa kimosott gyökeréhez.
-
-Jó kis csendes ház lehet az, ott bizonyosan nem beszélnek soha a
-nagyvilág hiú dolgairól, alacsony háznak kicsinyek a gondjai.
-
-Mécses sem ég abban, mikor künn sötét van, annyi világot a hold is ad, a
-mennyinél az emberek megismerhetik egymást, s holdvilágnál olyan jól
-esik beszélgetni.
-
-Kivált a kik régen nem látták egymást, pedig régóta keresték, a kiknek
-annyi mondani valójuk van.
-
-Mint például Gutai Thaddeus uramnak, és az ő megtalált fiának, a
-gézengúznak.
-
-A Malárdy-kastélyban oly nagy volt a zavar és meglepetés első benyomása,
-hogy senki sem vette észre, hová tünt el a pap és fölfedezett fia.
-
-Gutai az éj sötétje alatt feltünés nélkül jutott a kapu előtt álló
-szekérig, arra előbb felültette a fiát, azután maga is mellé ült; a fiú
-mindent engedett magával történni, ellenmondás nélkül.
-
-A szekér a Dunapartra hajtatott, ott megállítá a lelkész s leszállt róla
-foglyával együtt; a kocsis már tudta, hogy hová forduljon onnan.
-
-Innen gyalog néhány száz lépésnyit haladva a Dunapart mentében, a kis
-halászlakig jutott Thádé, fiát folyvást kézen fogva, – egy szót sem
-szólt hozzá odáig.
-
-A halászlak ajtaja nyitva volt, abba belépett a lelkész, foglyát
-bocsátva elől s azután bezárta az ajtót. Házigazda, vagy gazdasszony nem
-mutatta magát.
-
-A szobát nem világította más, csak a besütő hold. Thádé oda állítá fiát
-a holdvilágba, hogy láthassa, ő maga leült egy faragott székre a
-sötétben; amannak nem volt szüksége az ő arczát látni.
-
-A fiun még vőlegényi öltözete volt, az ezüsttel hímzett fehér bársony
-dolmány, a bogláros öv; Gutai Thádé kihúzott bő köpenye alól egy kis
-összekötött csomagot, azt kibontá; egy fekete szőrzubbony volt az, a
-tanonczok akkori egyenruhája, ezt letevé az asztalra Viktor… nem…
-Lőrincz elé.
-
-A gézengúz szótlanul letevé bársony dolmányát s felölté a fekete tógát,
-mely azután sarkig eltakarta.
-
-Igy már most kezdődhetett a vallatás.
-
-Gutai Thádé egészen az elején kezdte azt, a hogy törvényszéki birák
-szokták tenni.
-
-– Ki vagy? mi neved?
-
-Az ifju csüggeteg hangon válaszolt rá:
-
-– Gutai Lőrincz.
-
-– Mi a mesterséged?
-
-Erre a kérdezett nem tudott felelni.
-
-– Nos: mesterember, földmívelő, hivatalnok, tudós, vagy mezei pásztor
-vagy-e?
-
-Nem választhatott ezek közül.
-
-– Egyszerűen tolvaj vagy-e és semmi más?
-
-– Még rosszabb, suttogá fejét lehajtva az ifjú.
-
-Az apa folytatá tovább, kezeit összetéve mellén.
-
-– Hány éves vagy?
-
-– Tizenkilencz.
-
-– Csak tizennyolcz. Az utolsó évet törüld ki életedből, mert abban nem
-éltél. Van-e valami vallásod? Ne felelj rá. Ne felelj erre a kérdésre.
-Csald meg az emberiekben az embereket, de ne az isteniekben az Istent.
-Ezt nem velem fogod elvégezni. E kérdést mindig ott látandod a fejed
-fölött, felhőkben és csillagokban. Más kérdésre felelj. Vannak-e
-szülőid?
-
-Az ifju alig birta kimondani mély elfogódástól a választ.
-
-– Igen is.
-
-A lelkész megcsóválta fejét s erőszakosan letört hangon válaszolt.
-
-– Nincsenek. Anyád meghalt és el van temetve, apád pedig nem hivatja
-magát általad apának többé.
-
-Az ifju szívszaggató hangon sikolta fel e szavakra, s arczát két kezébe
-rejté és elkezde igazán, fájdalmasan zokogni.
-
-Thaddeus pedig száraz, hideg hangon mondá neki:
-
-– Végezzünk: az idő halad!
-
-Lőrincz letörlé könnyeit, miután Thaddeus úr azt mondá neki, hogy a
-szemfényvesztők mind igen jól tudnak sírni, nyögni, elájulni, magukat a
-földhöz verni, convulsiókba jönni, hogy ez a mesterség a farizeusok
-által már régóta nagy tökélyre vitetett.
-
-Az ifju egy könnyet nem ejtett többé.
-
-– Legelőször is valld meg nekem, kérdezé hidegen Thaddeus, micsoda ötlet
-volt tőled magadat báró Kadarkuthy fiának adnod ki? Hogy jöttél
-ismeretségbe ez úrral?
-
-– Egyszer supplicatio alkalmával faluja előtt találkoztam vele össze,
-épen víg czimborákat hajhászott, hajduival erőszakosan elfogatott és
-bevitetett kastélyába s ott itatott egy hétig folyvást, akkor nagyon
-kegyébe jöttem.
-
-– Mivel legjobban győzted a vele együttivást?
-
-– Meglehet.
-
-– Mikor jöttél későbben össze vele?
-
-– A mint a collegiumot el kelle hagynom, egyenesen ő hozzá mentem
-üldözőim elől.
-
-– Mondd, hogy én előlem, mert más nem üldözött.
-
-– Voltak adósságaim.
-
-– Azokat kifizettem. Nekem van miből.
-
-Lőrincz keserűen harapott ajkába e czélzásra. Az ősz tudós, ki nehéz
-szorgalommal, sanyarú takarékossággal gyüjtögette filléreit, azt mondá
-fia tékozlásaira: «apádnak van miből».
-
-– Reményletted, hogy ott jól el fogsz rejtve lenni?
-
-– Az öreg báró szereti a kalandokat; mikor elmondám neki, hogy szöktem
-és rejtőzni akarok, nagyot nevetett rajta, azt mondá, hogy csak bízzam
-rá magamat és ne féljek semmit. Az első héten az erdőben egy magányos
-vadászlakba rejtett el, a honnan csak a szokásos tivornyáira jöttem elő,
-mikben meghitt czimborái voltak jelen, a kik már ismertek. Itt mondá el
-azon ifjukori adomáit, miknek felidézése valószinűvé tette a hozzá való
-legközelebbi viszonyt.
-
-– Nem kivánom a tivornyák leirását. Mint jöttél arra a gondolatra, hogy
-magadat Kadarkuthy fiának nevezzed?
-
-– A gondolat a véletlené volt. Egyszer éjfél után váratlanul idegen
-vendégek jöttek a kastélyba s engem is ott leptek. Egy közülök kérdezé
-hogy ki vagyok? Mielőtt meggondolhattam volna, mit feleljek, a báró
-komoly arczczal úgy mutatott be, mint fiát. Azután nagy mulatságát
-találta a vendégek bárgyúságában, kik egyszerre elkezdtek üdvözölni;
-magasztaltak, hogy megnőttem, mennyire hasonlítok az öreg báróhoz;
-idézgették emlékembe, nem jut-e eszembe, mikor ilyen meg ilyen kicsi fiú
-voltam, hányszor lovagoltam a nyakukon, hogy megtéptem a bajuszaikat,
-milyen ruhám és fakardom volt, és nekem azt mind helyben kellett
-hagynom. Azután előfogtak, kikérdeztek, hogy merre jártam, a mióta nem
-láttak? hallották, hogy mindig külföldön utazom, elkezdtek velem
-németül, francziául beszélni, én pedig meséltem nekik idegen városokról,
-azoknak szépségeiről, ritkaságairól, népszokásaikról, a mint azt
-tudományos könyvekből olvastam.
-
-– Tűzbe minden betűvel! Átok a tudomány! Folytasd.
-
-– Az öreg báró rendkívül mulatta magát e tréfán, mint a hogy ő nevezé;
-gyakran felkaczagott elbeszéléseim alatt, a mit vendégei nem vettek
-egyébnek az ő szokott hóbortjainál. – Ez a jó kedve nőttön nőtt, a mint
-egy jámbor öreg úr kegyesen értésemre adá, hogy eddigelé ugyan rossz fiú
-voltam, sok keserűséget okoztam a báró úrnak az által, hogy tán tíz
-esztendeig künn kóboroltam Francziaországban, és soha azalatt még csak
-levelet sem irtam neki, sem őt meg nem látogattam; sok pénzt
-elprédáltam, adósságokat csináltam, no de már most ideje, hogy megjőjjön
-az eszem. Igértem töredelmes szívvel, hogy megjavulok. Az öreg báró két
-kézzel fogózott karszékébe, úgy kaczagott.
-
-– Nagy szemfényvesztő…
-
-– A többi vendégek nyájasabbak voltak hozzám, úgy hízelegtek, meghívtak
-magukhoz látogatóba, névnapra, vadászatra: «akár leánynézőbe!» kiáltott
-közbe kaczagva az öreg báró; a jó urak szerényen szabódtak, hogy az ő
-kisasszonyaik nem érdemlenének ilyen nagy szerencsét; az öreg báró
-azonban addig magasztalta kisasszonyaikat, míg azok egészen irigyek
-lettek egymásra, s engem összevissza csókoltak sorban, és a legderekabb
-ifjunak neveztek.
-
-– Te nem tudtad azt, hogy a bárónak valódi fia van?
-
-– Csak akkor tudtam meg. Egyúttal azt is megértettem abból, hogy az öreg
-báró nem szereti fiát, kit tíz év alatt annyira sem tudott venni, hogy
-őt meglátogassa: az folyvást külföldön lakott s apjával csak tréfás
-leveleket szokott váltogatni, miket az öreg úr nekem megmutogatott.
-
-– Tehát épen helyébe illettél.
-
-– A szerep tréfa volt, midőn elvállaltam. Az öreg báró azt állítá, hogy
-az neki sok mulatságot fog szerezni. Pompás ruhákat szerzett számomra,
-hintajában hordott magával mindenüvé, bemutogatott ismerőseinél,
-bevezetett a legnagyobb úri családok körébe s sorba minden előkelő
-család kisasszonyait megkérette velem.
-
-– Őrültek és semmirekellők! Játékot űzni a legszentebbel, a házassággal,
-a szeretettel!
-
-– A bárónak különös mulatsága telt abban, hogy első megjelenésemnél mind
-belém szeretett ifjú és vén, férfiak és leányok mennyire vonzódtak
-hozzám, akármelyik ház leányát nőül hozhattam volna el, később azután
-mindig az lett a vége a mulatságnak, hogy vele együtt kilöktek az ajtón.
-
-– Miképen?
-
-– Elkezdtem garázdálkodni, részegnek tettetém magamat, kigúnyoltam a
-család öregeit, vallását, rangbeli állapotját, enyelegtem a
-nőcselédséggel, s így elrontottam mindig a kedvező elővéleményt, mely
-irántam támadt.
-
-– Azt okosan tevéd… szólt bele, magáról elfeledkezve, Thaddeus úr, azaz
-okosan tevéd ama boldogtalan családok érdekére nézve, de őrültet tevél
-magadból, és azon emberből, a kinek álarczát viselted. Nem gondoltál-e
-arra, hogy az igazi Kadarkuthy Viktor egyszer elédbe toppan s számon
-kéri tőled, hogy mit követtél el nevében? és megöl, irgalom nélkül,
-megérdemlett halállal öl meg?…
-
-– E találkozás meg is történt. Valahogy a külföldön tartózkodó
-Kadarkuthynak fülébe jutott, hogy édes atyja idehaza országszerte hord
-valakit, a kit fiaképen mutogat be, a kiért pazarolja a pénzt, s oly
-fénynyel járatja, mely példabeszéddé kezd válni. Ez elvégre is
-megdöbbenté az ifjú bárót, s mire apja fenyegetései rá nem birták venni,
-sietve haza utazott Magyarországba s egy estve atyja szobájába lépett.
-
-– Nos, mi történt akkor? kérdezé aggódó figyelemmel a vallató.
-
-– Ott természetesen senki sem ismert rá, mert tíz év óta nem látták; az
-öreg báró a helyett, hogy megölelte volna, azt kérdezé tőle: «kicsoda az
-úr?» s mikor az őt édes atyjának kezdte nevezni, a báró összekiáltá
-cselédjeit, hogy fogják meg azt a semmirekellő csalót, a ki őt rá akarja
-szedni: ez bizonyosan ama híres Schinderhannes Németországból, itt a
-nyomtatott személyleirása: a személyleirás valahogy hasonlíthatott az
-ifjú báró külsejéhez; azt megkötözték, kocsira tették s beszállíták
-Kassára, átadták a vármegyének, az most is ott ül a tömlöczben és várja
-a kedvetlen qui-proquo kifejlődését.
-
-Thaddeus úr összecsapá kezeit feje fölött.
-
-– Ő a tömlöczben ül, te pedig szabadon járdalsz!
-
-A tisztelendő úr sokáig tudott e nyilatkozat után nyugalmához jönni.
-Járt-kelt a kis kunyhó szobájában hátratett kezekkel és többször susogta
-magában:
-
-– Az igazi báró tömlöczben ül, s az álorczás vigad!
-
-Azután egyszerre megállt ismét fia előtt s hirtelen azt kérdezé tőle:
-
-– Hát az kinek az eszméje volt, hogy Malárdyhoz jőjj, szemfényvesztő
-játékot űzni?
-
-– A báróé.
-
-– Miért álltál rá?
-
-Lőrincz fejét rázta és hallgatott.
-
-Thaddeus nem kérdezé másodszor, tudta jól, hogy ha ez nem akar felelni,
-akkor nem felel.
-
-– Miért nem játszottad itt is azt az alakot, a mit másutt? miért nem
-voltál korhely, garázda, a hogy patronusod kívánta?
-
-– Nem tehettem.
-
-– Nem tehetted? Sőt ellenkezőleg hizelegtél, ragyogtattad nagy
-talentumaidat, miket benned a természet egy méltatlanra pazarolt, hogy
-mindenki kegyét megszerezd. Utálatos alakjáték!
-
-Az öreg ember egészen elcsüggedten hallgatott el s magában folytatta
-azon kíneszmék lánczolatát, melynek minden lánczszeme egy halállal ért
-föl nála.
-
-– Tudod-e, kérdezé hirtelen, midőn ráakadt azon gondolatra, melyet ki
-kell mondania, tudod-e, mi volt azon bűnök között, a miket elkövettél, a
-legnagyobb, a legmegbocsáthatlanabb? Találd ki, válogass belőle,
-mérlegeld magad.
-
-Lőrincz hallgatott.
-
-– Megmondom én. A midőn játékot űztél a magad hitéből és a máséból,
-komédiát játszottál az Isten nevével, hogy egy keresztyén férfi lelkét
-behálózd. Egy kálvinista papnak a fia zsolozsmákat énekelt Malárdy
-Ferencz kápolnájában! Ugyanazon pap fia, ki a rácztemetőn megátkozá
-templomuk lerontóját, ugyanazon templomromboló kápolnájában! és magadban
-kaczagtál és ördögi csúfot űztél az átokmondóból és az átokviselőből! és
-megrontád mind a kettőnek családját, és beteljesítéd mind a kettőnkön az
-átkot.
-
-A mint a pap elhallgatott, olyan csend volt, hogy a habok locsogását
-lehete hallani odakünn az ablak alatt.
-
-– Mivel tudod magadat menteni? Van-e egy szavad, melyet védelmedre
-felhozz?
-
-Lőrincz fölemelé fejét és válaszolt:
-
-– Van!
-
-A lelkész rábámult:
-
-– Van védő szavad?… Mondd ki!
-
-– A szerelem…
-
-Thaddeus összeborzadt. Megrettent attól, mit hallott.
-
-– Te szerelmes voltál Malárdy leányába?
-
-– Voltam, vagyok és leszek. Ez bűnöm, ez halálom.
-
-– És az is te beléd?
-
-– Még erősebben, még halálosabban, mint én.
-
-A pap fölemelé két kezét az égre s valami rettenetes hangon, melyet a
-fájdalom és öröm tébolyító keveréke alkotott, kiálta fel:
-
-– Oh én uram és Istenem, ki meghallgatád a te szolgádnak panaszttevő
-szavait, és kitöltéd a te keserűségednek poharát a mi fejeinkre: adj
-erőt nekem, hogy elviselhessem a te akaratodat!
-
-Lőrincz még egyszer odaborult atyja lábai elé, s alig hallhatóan susogva
-esdeklett bocsánatért. – A lelkész egykedvűen emelé fel onnan.
-
-– Kelj fel, vak eszköze vagy a sorsnak. Szánalomra méltó magad, és
-szánandók azok, a kikre elküldettél. Még egyről világosíts fel! Micsoda
-bűvészetet gyakoroltál, midőn Malárdy fiát megszégyenítéd? Hogy apját
-lekötelezd, fiát elriasztottad a poetai pályáról. Hogyan tehetted ezt?
-
-– A verset, a mit elolvasott, első hallásra megtanultam könyv nélkül s
-elmondtam utána.
-
-Az öreg nagyot sóhajtott:
-
-– Minő ész! Minő lángész!
-
-Azzal kabátja mély zsebeiből valamit vett elő, a mit a sötétben látni
-nem lehetett, de sajátszerű hangja elárulá, hogy az – valami láncz.
-
-– Jőjj közelebb.
-
-A fiú odalépett.
-
-Thaddeus úr egy pár békót tarta kezeiben, a minőkkel szökevény rabokat
-szoktak egymáshoz fűzni.
-
-– Nyújtsd kezeidet…
-
-Lőrincz elszörnyedve kérdezé:
-
-– Atyám, mit akarsz?
-
-– Mit akarok?… A kassai börtönben egy ártatlanul befogott rab sóhajtozik
-szabadság után. Azt a rabot ki akarom cserélni.
-
-Lőrincz erőtlenül nyújtá kezeit atyja elé s vonakodás nélkül engedé a
-békókat rázáratni.
-
-
-
-
-A HÁLAIMA.
-
-A pap kinyitá a kunyhó ajtaját, s halk hangon valakihez szólt, a kit
-Pálnak nevezett; az öreg halász volt az, ki ez alatt kunyhója előtt ült
-egy reves fűzfabokron, pipáját szájában tartva, aludtak mind a ketten, ő
-is, a pipa is.
-
-– Átmegyünk a túlsó partra, dörmögé a lelkész a felébredőhöz, készítse
-kend a csónakot. A halász nagyot ásítva fogott a munkához, eloldá
-ladikját a tőke mellől, ülést csinált benne deszkákból két személy
-számára, elkészíté az evezőket a ladik orrában s a kormánylapátot hátul.
-A tisztelendő úr maga fog kormányozni: oh a tisztelendő úr nagy hajós.
-
-Mikor készen volt a ladik, akkor kijöttek ketten a kunyhóból, az apa és
-a fiú s beleültek a csónakba.
-
-Thaddeus fiára adta saját porköpenyét, hogy ne lássa a halász annak a
-kezein a lánczokat, pedig a nélkül is sötét volt már. A félig telt hold
-egyik szarvával már lemerült a vízbe, csak a másik állt ki még abból,
-csodálatos bűvös jegyet képezve égen és vizen, csillámló hosszú
-káprafénye a láthatártól kezdve egész a csónakig nyúlt végig a reszkető
-habtűkörben, egészen a csónak oldaláig, az evezőtől hányt habokig, a
-hosszú fehér vonalig, mely a haladó csónak után maradt.
-
-Olyan szép az ilyen holdvilágos vízbe nézni…
-
-Thaddeus látta, hogy fia nagy gyönyörűségét találja abban, hogy e
-csillámló habokat nézze.
-
-A hajó oldalához volt hurkolva egy vékony kötéldarab, azt Thaddeus, úgy
-hogy a halász észre ne vegye, Lőrincz láncza körül tekergette s végét
-összecsomózá… a fiú nem gyönyörködött többé a holdvilágos vízben.
-
-A halász egy sarkantyú előtt elhaladva megszólítá a lelkészt, hogy ott
-vigyázzon, mert forgóba jönnek. A mint keresztülvágták az örvényt, a
-halász csendesen felsóhajtott: «oh Jézuskám» s mikor távolabb haladtak
-onnan, kérdezetlenül elbeszélte, hogy ott harmincz év előtt egy igen
-kedves leánytestvére fúlt a vízbe, soha sem találták meg többet, azt
-kiáltotta utolsó szavával: «oh Jézuskám», azóta ő valahányszor azon a
-helyen átmegy, mindig eszébe jut az a szó, pedig minden nap átmegy rajta
-kétszer.
-
-Thaddeus úr megtapogatta a kötelet: jól rá van-e hurkolva a békóra?
-
-Azután a Duna közepének irányozta a csónakot. Eddig csak a part mellett
-haladtak, felfelé, hogy a túlparton a megfelelő révnél jussanak át, most
-azután befelé vágtak.
-
-Lőrincz szemközt ült atyjával, ki a hajó farában a kormányt tartotta, s
-a távozó partra bámult; a ködös síkság mindinkább alaktalanná kezde
-lapulni, a távolban látszott valami nagy ház, melynek még néhány ablaka
-ki volt világítva, egyenkint azok is kialudtak; a ház is eltünt, a parti
-bokrok eltakartak mindent.
-
-És azután eltünt a hold is, az utolsó kis fényhegyecske is lemerült a
-vízbe a nélkül, hogy egyet lobbanna előtte, a nélkül, hogy a víz egyet
-serczenne utána.
-
-S a mint a hold letünt és egészen sötét lett: egyszerre elkezdett valami
-csípős szél fújni, mintha csak arra várt volna, hogy sötét legyen s nem
-mert volna addig előjönni, a míg a hold látja; most azután a sötétben
-felkuszálta a szép síma habokat, nekivetette a vállát a csónaknak s
-keresztülhányta rajta a tajtékot, s talált egy rongyos zászlódarabot a
-csónak orrán, azon olyan szép nótákat fütyült hozzá.
-
-Lőrincznek eszébe jutott, hogy napok előtt épen így hányta, lóbálta a
-csónakot a hullám és a szél, csapkodott be a csónakba a hab. És akkor
-ketten ültek abban, egy köpeny alatt két egymásért dobogó önfeledt szív
-és mondogatták egymásnak; «hol kívánsz inkább lenni: kényelmes
-palotában, vagy itt a lélekvesztőn és az én keblemen?… Itt, itt… Jerünk
-együtt, ne kérdezzük hová? talán nyomorba, szégyenbe, talán a halálba,
-de egymást ölelve… megyek, megyek…» és ajkaik összeforrtak, és a villám
-lecsapott mellettük, és a mennydörgés elhangzott és a csóknak még sem
-volt vége…
-
-Lőrincz csendesen megfogá a kezeire tett békókat. Ujjainak nyomásaira
-összehajlottak azok, mintha csak ónból volnának, azután csendesen
-lehúzta mind a kettőt kezei fején keresztül legkisebb erőlködés nélkül;
-– atyja szemközt ült vele és nem vett észre semmit.
-
-A szél és a hullám nagyot taszított a csónakon. Tajtékos üstökű hullámok
-fölemelték zöld fejeiket, mintha azt zúgnák: «jobb volna ott a víz
-fenekén».
-
-– Oh Jézusom! hangzott e pillanatban…
-
-… És a másik pillanatban csak ketten voltak a csónakban: a kormányos és
-az evezős.
-
-A levetett békók ott hevertek a csónak fenekén a kötélhez hurkolva.
-
-A halász hirtelen csáklyája után kapott s elkezdé vele a vízbehullottat
-keresgélni: a Duna közepe van ott; mélyen halad ottan, a ki abba esett.
-Félórai hasztalan fáradság utáni veszélyes küzdésben a zajgó habokkal,
-meggyőződhetett a két férfi róla, hogy a ki elveszett tőlük, az nagyon
-el tudott rejtőzni; – oh ott a vizek alatt igen biztos buvóhelyek
-vannak!
-
-Mikor minden keresés sikertelen lett, akkor a pap leborult a csajka
-fenekén s összetett kezeivel, könnyes orczájával azon padra borulva,
-melyről egyetlen fia eltünt, sokáig maradt úgy mozdulatlanul.
-
-A halász nem merte őt megszólítani.
-
-Az ősz férfiú imádkozásban volt.
-
-És mondott magában ilyen imádságot:
-
-«Oh én uram, végtelen irgalmú Istenem, fogadd fel lelkét eltévedt
-fiadnak és bocsáss meg azokért neki, miket te ellened vétett. Tőlem
-pedig legyen hála a te szent nevednek, hogy megmentéd őt a gyalázattól,
-és soha ne ejtsen az én lelkem egy panaszos hangot te ellened, a miért
-elvevéd tőlem az én napjaimnak világát és életemnek örömeit, és soha ne
-tégyenek az én gondolataim szemrehányást te előtted, a miért így
-kitépted az én szivemhez nőtt szivet. Legyen áldva a te szent akaratod:
-amen.»
-
-A szél is elhallgatott, a habok is lecsendesültek, a vizek ítélő
-szellemei megkapták az áldozatot, a kiért felzúdulának vala.
-
-
-
-
-ZÖRGETI A SZÉL AZ ABLAKOT…
-
-A szél az én legfélelmesebb rémem.
-
-Úgy félek, úgy irtózom tőle, mint akármelyik bokor, melynek minden
-levele reszket előtte, ha zúgását hallja.
-
-Éjszaka mély álmomból fölébredek rá, ha elkezd fújni, és el sem tudok
-alunni tőle, nappal ki nem merek lépni a szobából miatta; ha
-szembeszállok vele, tudom bizonyosan, hogy beteg leszek tőle; mikor
-ablakom alatt elkezdi pokoli dudolását, elmegy a kedvem a munkától, az
-élettől és az egész szélránczigálta világtól; haragos, kedvetlen vagyok,
-minden idegem szenved.
-
-Tudom, hogy a szél fog megölni, egy szélfuvallat miatt halt meg apám és
-anyám, engem is sokszor ágyba fektetett már, és azokat, a kiket
-szerettem, sorban mind láttam már kínosan szenvedni e keserves ellenség
-egyetlen süvölletétől, azért én utálom őt és ellenségemnek vallom, akár
-élek, akár halok.
-
-És tudom is, hogy ellenségem; legkedvesebb fáimat kedvtöltésből
-kitördeli, virágaimat összemorzsolja, a mióta tudja, hogy azokat
-szeretem, s ha ki nem zárnám ablakomon, hogy valami hasadékon bejöhetne,
-kitépné a tollat a kezemből és a földhöz verné, s a papirost, melyen
-felőle panaszlok, levelenkint repítené szanaszélylyel, mint azokat a
-szegény faleveleket, a miket ok nélkül leszaggat.
-
-Ah milyen kedves dolog neki végig süvölteni ott azon a nagy csallóközi
-rónán! – Nem áll eléje goromba hegy, nem daczolnak vele sűrű erdőségek:
-mehet, a merre neki tetszik.
-
-Itt egy homokhatárt talál, azt megkezdi; beteríti vele száz ölnyire a
-szomszéd legelőt, hogy csak a füvek hegyei látszanak ki a porondból;
-éjszaka van, hogy elcsudálkoznak majd reggel az emberek, ha meglátják
-ezt a szép munkát; – a falu alatt hosszú kazlak állnak, egy közülök
-rosszul van rakva, azt feldönti; ah, milyen szép mulatság azt
-széthordani a levegőben! A kis alacsony házikók kéményein ágbogas
-fészkében gólyacsalád lappang: fészkestül lehajítja őket; haha! hogy
-sipognak a toklászos meztelen madárkák a földön; megvizsgálja sorról
-sorra, kinek a házteteje van rosszul fedve? arról leszedi a kévéket
-csoporttal s oda hányja az udvarra; hadd örüljön neki a gazda: nyitva
-feledt padlásajtókat, pajtakapukat ki s be vagdal, csak úgy csattog, s a
-kéményeken lekiabál: «ki lakik ebben a házban?»
-
-Azok a hosszú sor jegenyék ott a Malárdy-kastély előtt úgy hajtogatják
-előtte fejeiket, mintha lábai alá bókolnának és mondanák: «kegyelmezz,
-nem hajolhatunk alább», de ő még mélyebbre nyomja sudaraikat,
-meg-megczibálva dühösen, a melyik ellenállani mer, s zöld ágakat tépve
-le róluk.
-
-A kastély elcsendesült már. Mikor a szél fú, olyan csendes kívül minden
-ház, ajtók, ablakok bezárvák, gyertya nem ég sehol, tán alusznak.
-
-De ő oda is talál bejárást; nyitva feledt ablak a folyosón, kandallók
-üregei jó bejáratok a szélnek, ott besüvölt, beordít, mindenféle rémes
-hangon fütyöl, dudol a tornáczokon, hahotázik a kéményoduban, rázza,
-dörögteti a betett ajtókat s kérdezi: «ki aluszik most idebenn?…» Azután
-megint kívül kerül, cserepeket kapkod le a háztetőről s azokat végig
-hajigálja, csörömpölve s neki feszíti üvöltő száját az ablakok
-szegleteinek és bekiáltoz: «hó, hő, ki tud alunni most idebenn?…»
-
-Oh! aludni úgy sem tud ott senki.
-
-A vendégek megzavarodva tértek szobáikba, s várják, hogy világosodjék a
-hajnal, hogy nesztelenül elmehessenek onnan, a család tagjai elbúttak
-alvó szobáikba, kiki félre, külön kamarájába, még senki sem tudja, kit
-ért a legnagyobb szerencsétlenség, ki oka a másikénak, ki vádoljon, ki
-vigasztaljon? csak azt tudja mindenki, hogy ez nagy szerencsétlenség!
-
-Olyan nagy, hogy még nem volt elég idő azt gondolattal megmérni,
-átérezni, eliszonyodni tőle.
-
-Az emberek lefeküdtek, abban a reményben, hogy talán majd elalusznak, s
-mikor fölébrednek, azt látandják, hogy csak álom volt az egész.
-
-De az álom kerüli a házat.
-
-Vannak olyan éjszakák, a mikor senki sem tud aludni a háznál, néha egy
-egész városban. – Ez a szél, ez a szél!
-
-És aztán, mikor a test összetört idegzettel, s fáradt életerővel,
-kimerülten, ellankadtan ágynak fekszik, a felzajdított lélek pedig nem
-tud elnyugodni, akkor előjőnek azok a kínos látások, a miket ébren
-álmodik az ember: azok a kinyitott szemek elé tóduló szörnyalakok,
-mikben nincs összefüggés, nincs felfogható eszme, mik kiterjednek a
-kétségbeejtő magasságig s ismét összehuzódnak a kínzó semmiségig, ott
-tánczolnak, ugrálnak, tolakodnak egymás hegyénhátán, százféle alakot
-váltanak és egyik undokabb, mint a másik, meg nem állnak egy perczig,
-úgy tesznek, mintha régi ismerősök volnának, pedig rettenetes rájuk
-nézni, és az ember tudja, hogy ez nem álom és hiába csukja le előlük,
-hiába nyitja fel rájuk szemeit, ott űzik egyre nyitott és becsukott
-szemei előtt gyötrelmes jeleneteiket; hiába mondja magában: «én alunni
-akarok, én nem akarom ezeket látni, én nem akarom e gondolatokat
-gondolni»; valami kínos tehetetlenség tartja feszítő nyomás alatt minden
-idegét, a mi nem rendszer, hanem csak zsibbasztó ébrenlét.
-
-Vajjon miket láthatott az elhagyott menyasszony, özvegy menyegzői
-nyoszolyáján fekve? Volt-e ébrenlétének gondolatja, volt-e álmainak
-képe? Ott feküdt mozdulatlanul fekhelyén, szemeit lehunyva és sokszor
-azzal biztatta magát, hogy ha folyvást így feküdnék mozdulatlanul,
-utoljára meg volna halva.
-
-És az milyen jó volna rá nézve.
-
-Milyen jó volna az, ha mint a regényekben szokás, mikor a költő valami
-nagy bajba hozta hőseit, akkor megengedi őket halni: az életben is úgy
-lehetne. Oh a sors nem ily következetes, ez azt mondja: «élj tovább, nem
-haltál meg!»
-
-Másoknak elég volna, ha aludni tudnának ez éjjel, neki az már kevés.
-
-Micsoda látások ezek szemei előtt, micsoda érzések ezek testének minden
-idegeiben! Azt az egy arczot látja mindig. Most a túlvilági fény
-dicskörében, mosolyogva, büszkén, azután egyszerre elundokolva,
-fekélyekkel, bélpokollal rakva, megalázva; most a gyönyör lankatag
-érzése állja el testét, lelkét, ez az ő csókja; majd a zsibbasztó
-tehetetlenség, ez az igéző kézszorítása; aztán elkezd esni lefelé, mély,
-mély, mély örvénybe, melynek fenekét nem éri; fejtetőre lefelé, s akkor
-egyszerre felriad, mint a galvanütéstől érintett halott.
-
-Néha azt képzeli, hogy mind ez csak álom, és fölemelkedik könyökére,
-megtapogatja a körüllévő tárgyakat és meggyőződik felőle, hogy ébren
-van. A szél is azt mondja oda künn. Az ablaktáblák úgy rezegnek.
-
-Majd meg valami előálom lepi meg, s az mindig egy ábrán kezdődik. Ott
-van az elveszett ifju mellette. Arcza halovány, homloka véres. Addig
-törülgeti róla a vért, míg a seb elmúlik, összeforr, nem is volt ott
-soha, helye sem látszik. De az arcz még is halovány, de az ajk még is
-néma. Odahajol félénken és meg meri csókolni egy alvó arczát, vagy talán
-egy halottét, miért ne? És ujra megcsókolja, és addig csókolja, míg az
-arcz piros lesz, az ajkak mosolyra vonulnak, végre megszólalnak: «látod,
-élek, itten vagyok, csak tréfa volt az egész. Itt vagyok melletted,
-karod fejem alatt, arczom kebleden: nincsen semmi vész; egymásé vagyunk:
-Itten vagyok».
-
-Nagyot zörren ajtó, ablak!
-
-Hah! fölrezzen a leány. Nincs, senki sincs ott. Nem akar senki bejönni.
-Csak a szél, az irigy szél az, mely nem engedi, hogy valaki olyan
-édeseket álmodjék.
-
-Azután megint újra kezdődnek a kínzó ébrenlét káprái, a csúfondáros
-szörnyek chaosza, a fájó, tehetetlen zsibbadás, fejtetőre hullás a
-rettenetes végtelenbe, és azután a hánykódó tenger az üvöltő viharban,
-ketten ülnek egy rozzant tutajon, a hullám felhányja őket a csillagokig,
-a csillagok olyan szúró szemeket meresztenek reájok a közelből, siető
-fellegek elfutnak mellettük, s onnan ismét le a tenger fenekére,
-hömpölygő hullámok völgyébe; egy köpeny takarja mind a kettőt, sziveik
-úgy dobognak együtt. De mégis közel vannak egymáshoz.
-
-Nagyot zörren ajtó, ablak!
-
-«Ki az?» senki, senki. A szél koczogtat és kérdezi, hogy ki mit
-álmodott?
-
-A leány még most is hallja a tenger zúgását, még most is érzi a
-hullámhányás szédítő kábulatát, még most is dobog a szive hevesen, még
-most is szorítja vánkosát kebléhez erősen, hogy a hullám el ne szakítsa
-őt kebléről.
-
-Későn jut eszébe, hogy imádkozni kellene.
-
-Összekulcsolja kezeit, valami egyszerű imádság jut eszébe, azt elmondja
-négyszer, ötször. Az Isten nem haragszik azért. A hánykódottak
-megnyugvást találnak az ő nevében, hadd emlegessék.
-
-Ismét meglepi az álom, nem oly nyugtalan, mint előbb. Kis alacsony
-házikót lát, melynek ablakán besüt a nap. Ő a tűzhely mellett áll és
-főz, megkóstolja, mit főz, czibereleves. Soha sem evett azt úr korában,
-álmában ízleli először, ő azt tudja jól, sőt olyan furfangos, hogy még
-azt is tudja, miszerint az most csak álom, de kiváncsi megtudni, hogy mi
-lesz belőle tovább? A tűzhelyen kis fiú ül és dudolgat, szép kis
-gyermek, annak ad egy pogácsát a tepsiből, most sütötte. Azután nyilik
-az ajtó, valaki jő be rajta, kopottas fekete ruhában, de arczát nem
-láthatja, mert hátrafelé fordult, hanem a házi kutya a szegletben, s a
-kis gyermek a tűzhelyen ráismernek, amaz eléje fut farkcsóválva s kezét
-nyalja, emez kiabálni kezd elé s kis kezeivel repesget. Most odafordítja
-arczát a férfi és ő ráismer: ez a férj, a jó, a szelid, munkás férfi, ki
-most jött haza fáradságos napi munkájából, s oda megy nejéhez, és azt
-megöleli, megcsókolja. – Megjöttél, itt vagy, valóban itt vagy, szól a
-boldog asszony, s úgy meg van nyugodva abban, hogy ők most olyan
-szegények, csak hogy ő itt van!
-
-Nagyot zörren ajtó, ablak!
-
-Az álmodó felriad… Ah gonosz szél, miért költéd fel e szép álomból? mit
-vered, mit koczogtatod az ablakot, te nyugtalan rém, mit zörgeted az
-ablakot?… A leány odatekint, egy sikoltás hal el ajkán: az ablakban egy
-férfi alakja látszik, egy kézzel a párkányba kapaszkodva, másikkal
-bezörgetve a táblákon s halkan susogva a felébredőnek:
-
-– Bocsáss be, én vagyok…
-
-A leány ijedten rántá keblére takaróját s ágya szegletébe huzódott
-félelmesen, folyvást az ablakra nézett, és látta, mint hasít egy félkört
-az üvegen ama férfi-alak gyűrűje gyémántjával, hallotta jól a metszett
-üveg nyikorgását, azután benyomta kezével a férfi az elmetszett
-üvegszeletet, az halkan kipattant, s egyet pendült, a mint belül a
-padlóra leesett, akkor azon a nyiláson látott benyúlni egy kezet, mely
-az ablak zárját keresgélte, azt elfordítá, s ismét visszahuzódott, azzal
-az ablakszárny feltárult csendesen s az egész alak fölemelkedett az
-ablakba, onnan egy lépés a szobába! s a másik pillanatban ott állt
-Hermina ágya előtt egy sápadt, holthalvány rém, testéhez tapadó fekete
-ruhában, fején összecsapzott hajfürtök, a hogy a vízbefultakat szokta
-kihányni a hullám a partra, s ott e szomorú alak azt suttogá hozzá: «én
-vagyok, ne kiálts!»
-
-Talán ez is újra egy álom?…
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Mint a vízbe hajított fejsze bukott alá az apjától elitélt fiú a Duna
-mélyébe. Elbucsúzott egy szóval a világtól, azzal a szóval kegyelmébe
-ajánlá magát a túlvilágnak, s azzal a tudattal sülyedt a mély vizekbe,
-hogy onnan csak lelke jőjjön vissza, Egy pár kis buborék, mely a víz
-szinére feljön, ott egy perczig elébb – tovább libeg, azután szétpattan
-– és az volt a lélek?
-
-Mozdulatlanul, karjait egymásba fonva ért le a fenékre, a vízbe nem
-hullani oly sebesen, mint a légben, ott az esés valami sajátságos
-gyönyörérzettel jár, mintha lágy szellemkarok emelnék a hullót. Egyszer
-aztán feneket ért. Érzé a lágy iszapot arcza alatt, mely gyöngéd párnát
-igér az aluvónak.
-
-Akarta, hogy alugyék ottan.
-
-Teljes öntudatánál volt, lélekzetét visszafojtotta és karjait egymásba
-fonta, úgy feküvék hanyatt és hagyta maga fölött a vizek nagy tömegét
-csendesen elhömpölygeni.
-
-Most egyszerre akaratlanul lélekzetet kellett venni, a test még
-folytatta életszeres működését, a légzési szervek hivatásukat teljesíték
-s az önkénytelen lehellet erőszakosan tört útat. Ah de azon elem nem a
-meleg vér osztályosainak való, a lélekzetet vevő tüdőbe víz omolt,
-öldöklő halálos elem, mely életet nem ád ott.
-
-E perczben egyszerre elveszté Lőrincz önakaratát: lelki tudat,
-elhatározás, emlék és bánat egyszerre elmúlt lelkéből, a lélek maga is
-ki tudja hová lett? valami vak ösztön, az állati életvágy vette át a
-kormányt a test idegei fölött, a mint a halálos elem a tüdő érzékeny
-porusait érinté, szétpattantak az ifju karjai, lábai felrugták a testet
-s kétségbeesett vonagló eviczkéléssel hajtották őt fel a magasba, néhány
-percz mulva a víz szinén érezé magát, az áldott levegőn, mely újra
-életet adott kínzott szerveinek.
-
-Csak most kezdett öntudatához jönni ismét.
-
-Teljes lélekzettel szívta magába a levegőt. Kezde gondolkozni. A mint
-fejét félig kiemelte a vízből, látta néhány száz ölnyire onnan a sötét
-éjben a világosabb vízszin felett a jobbra-balra tétovázó csónakot,
-melyben két férfi csáklyával keresgél valamit a vizekben.
-
-Erre hanyatt feküdt a vízben, hogy csak szája látszott ki belőle, nehogy
-észrevegyék.
-
-Lábaival tovább lökte magát, hogy még messzebb távozzék tőlük.
-
-Kezde gondolkozni.
-
-Nem volt bátorsága többé meglátogatni a vizek fenekét, minden izma
-megtagadta tőle e halálra vivő szolgálatot.
-
-A helyett egy merész gondolatja támadt.
-
-Az a gondolatja, hogy – újra kezdje az életet!
-
-Ez a gondolat a legbátrabb és legnehezebb…
-
-A csónakosok még folyvást a Duna közepén tévelyegtek, sietnie kellett
-azzal, a mit gondolt.
-
-Most nagy lélekzetet vett s aztán lehúzta magát a víz alá, csak olyan
-mélyen, hogy feje ki ne lássék abból s jól megjegyezve magának az
-irányt, mely a parthoz vezet, erős lökésekkel elkezde úszni a víz alatt.
-
-Gyakorlott úszó volt, a míg valaki kétszázig elszámlált, ő addig el
-tudott lenni a víz alatt s lélekzetet venni ismét óvatosan merült fel,
-hanyatt bocsátkozva, csupán arczát emelve ki a vízből.
-
-Midőn másodszor széttekintett, a csónak messze volt már, sötét is volt,
-a habok magasan jártak, nem vehették onnan észre.
-
-Néhány percz mulva a partot érték lábai; sűrű rekettye-bokrok közé
-jutott ki, ott leült és elbujt pihenni.
-
-Nagyon ki volt fáradva, pedig még nagy munka és hosszú út állt előtte és
-azt hirtelen meg kelle gondolni.
-
-Nemsokára vette észre, hogy a csónak visszafordul és a part felé tart,
-elég volt a pihenés, a gondolkozás. Kimászott négykézláb a
-rekettye-bokrok közül, a magas part azután eltakarta, az éjszaka
-elrejtette, futhatott, a merre akart.
-
-A mint futott, érzé, hogy valami hatalmas erő szinte taszítja valami
-irányban, s ha visszafelé akar fordulni, akkor ismét ellene áll: a szél
-volt az, a rohanó szél; neki is arra kellett rohanni, a merre a szél
-akarta, neki is sietős dolga volt, mint a szélnek: egy útjok volt mind a
-kettőnek.
-
-Az a Malárdyak kastélyát rengetni sietett, ő a Malárdyak szivét, annak a
-háztetőkkel volt beszéde, a lombos fákkal, a kertek virágaival, neki a
-ház legszebb, legféltettebb virágával, a kire oly büszkék voltak
-mindannyian, a kit oly nagyon szerettek.
-
-Vakmerő volt a gondolat, ha a vihar nem segítette volna, talán ki sem
-vihető. De ez jó szövetséges volt most, olyan éjszakát csinált számára,
-a mikor a szemes cseléd s harapós házőrző kutya dideregve bujik el s nem
-kószál a puszta udvaron; a süvöltő zúgás eltemeti a léptek zaját, a
-dörömböző kéz minden ajtón és ablakon nem engedi, hogy meghallja valaki
-azt a halk koczogtatást a leány hálószobájának ablakán, a háztetőről
-leszórt cserepek zajában elvész a falhoz támasztott hágcsó zörrenése.
-
-Lőrincz előbb bekémlelt az ablakon, ha egyedül van-e az, a kit keres. Az
-éji lámpa is érezni látszott a künn zúgó szelet, néha egészen elfulladt
-világa, máskor ismét nagyot lobbant s téveteg fényt vetett a szobába.
-Lőrincz láthatá, hogy Hermina egyedül van.
-
-Halkan megkoczogtatá ablakát. A leány felébredt reá.
-
-Lőrincz látta, hogy az álmából felébredő merően bámul reá, s nem siet
-ablakát felnyitni. Tán megrettent? tán félelmében? vagy talán nem
-akarja?
-
-Nem volt sok gondolatra idő, hirtelen rést metszett gyűrűje kövével az
-ablakon, s azt felnyitá gyorsan, s nesztelenül átveté magát a párkányon.
-
-Ott állt azután menyasszonya ágya előtt, a menyegzői éjszakán s azt
-mondá neki:
-
-– Én vagyok! én vagyok a te vőlegényed. Most jövök a menyegzői ágyból: a
-Duna fenekéről. Nézd, milyen hideg a kezem!
-
-A leány félve vonta vissza a kezét, talán mert amaz oly hideg volt? s
-takarójába burkolta magát erősebben. De nem tudott kiáltani. Érzi ezt
-sokszor az ember, mikor álmodik, és akarna kiáltani, de nem tud.
-
-– Hermina, szólt hozzá a vőlegény, vagy a rém, vagy az álomkép, vagy ki
-tudja mi? én a halál országából jövök, s ha akarod, ismét visszamegyek
-oda.
-
-A lámpa most elég fényesen lobogott, a leány láthatta, mint csorognak le
-a vízcseppek vőlegénye szép fekete hajfürteiről, mint reszketnek kezei a
-hidegtől, és eszébe juthatott akkor, hogy egy viharos órában az őt
-betakarta hosszú köpenyébe a hideg és zápor elől s lassan kinyújtá fehér
-gyönge kezét takarója alól, s megfogva azt a hideg kezet, odavonta azt a
-takaró alá s lehelletével elkezdé melengetni csendesen.
-
-– Most már tudod, hogy ki vagyok, suttogá hozzá az ifju. Most már tudod,
-hogy szerettél-e, vagy soha sem?
-
-Ez kérdés volt: feleltek rá. A leány rányomta ajkát a magához vont
-kézre.
-
-Az ifju tovább suttogott.
-
-– Meg vagyok gyalázva, nyomorult üldözött lettem, és semmi mentségem
-nincsen, mindent megérdemeltem. Tudod-e ezt? hiszed-e ezt?
-
-A leány hallgatott és reszketett.
-
-– Meggyaláztalak téged is, szégyent, bánatot hoztam reád, a világ
-nevetett rajtad és rokonaid méltán sírnak.
-
-A leány fájdalmasan tekintett a beszélő szemeibe és kezét keblére
-szorítá, mintha némán könyörögne, hogy mondjon e szörnyű vádak helyett
-egy mentséget, egy vigasztaló szót.
-
-Lőrincz arcza egészen álváltozott most: mély fájdalom vonult el
-vonásain, szemei megteltek könynyel, még szólni akart valamit, de
-ajkainak reszketése nem engedé azt kimondani, azután egyszerre térdre
-esett az ágy előtt, és arczát annak vánkosaiba temette s elfojtott
-hangon sírt és e szót rebegte:
-
-– Oh mint szeretlek!…
-
-A leány lassan fölemelkedék, csendesen oda hajolt fölé, s a mint az
-észre nem vevé, halkan megcsókolá homlokát.
-
-Lőrincz felvillanyozva emelte föl erre fejét, s hevesen monda neki,
-megfogva mindkét kezét a leánynak:
-
-– Te is szerettél engem. – Szeretsz még most is, és akármit vétettem
-ellened, szeretni fogsz, – s e közben mindig közelebb vonta őt magához…
-a lámpa fényesen lobogott, szent képek, istenszobrok ott a falon oly
-intő komolysággal derengtek a lobogó fényben; egyszerre kialudt a lámpa,
-intő képek eltüntek a sötétben… menyasszonya arczát megcsókolta a
-vőlegény…
-
-A szél kaczagott: hahaha! Kaczagott Malárdy Ferencz kandallójában, s
-végig kaczagott a hosszú folyosón, az álmatlan vendégek, rokonok
-ajtajait rugdalva: hahaha! végig iramodott a rónán és bekaczagott minden
-ház kéményén, és neki került a Dunának, két embert talált egy csónakon,
-a kik valamit keresnek a víz alatt, azoknak is szemeik közé kaczagott:
-hahaha! hahaha!
-
-A szél derék, vidám ficzkó, olyan tréfásnak találta azt a gondolatot,
-hogy a vőlegény megcsókolta menyasszonya arczát lakodalma éjszakáján,
-mikor a rokonok legjobban siratták mind a kettőt.
-
-
-
-
-BAJCSY URAM KISÉRTETE.
-
-– Ahol van, megint jön! kiálta fel Bajcsy uram kétségbe esve; a mint
-valami setétség pillanatra elhomályosítá az ablakát. Más észre sem vette
-volna, hogy mi az? de ő meglátta, megérezte, egy percz alatt felfogta, a
-mint nagy veszedelem idején szokás, hogy az senki sem más, mint Mákosné
-szomszédasszony: ide jön, taréjos főkötő van a fején, rossz hirt hoz.
-
-– Zárjátok be az ajtót!
-
-Ez a parancs elkésett; mire az inas kiszaladt, már akkorra Mákosné
-asszonyom benn volt az udvaron; megcsókolta az inas szurtos pofáját s
-megczirógatta a kutyákat és jött befelé egy kardcsapás nélkül.
-
-Bajcsy uram meg volt szorulva: elhányta kezéből fegyvereit; árját,
-dikicsét, s be nem várva az ellenséget, futott belső szobájába, azt
-mondva a hátrahagyott várőrségnek, hogy hazudjanak egyet Mákosné
-nagyasszonynak, olyanformát, hogy a mester nincs itthon.
-
-Azután az ajtóra tette a fülét s hallgatta, hogy mi fog következni?
-
-Rettenetes fordulat! Mákosné asszonyom mikor azt hallotta, hogy Bajcsy
-uram nincs itthon, azt felelte rá, hogy tehát itt marad és megvárja, míg
-haza jön.
-
-S azzal leült szépen és beszélgetni kezdett a legényekkel jó időről,
-rossz időről, vízáradásokról, ágy alá elbujt zsiványokról, rettentő
-hármas gyilkosságokról; hajókat sülyesztett el a Dunán, minden rajta
-levőkkel egyetemben, kis gyerekeket etetett fel koczamalaczokkal, s
-rettentő dolgot mívelt egy nagy óriási kigyóval, a mi itt a Csallóközben
-minden éjszaka bejárt egy szoptatós asszonyhoz s annak a tejét
-alattomban kiszopta. Olyan igaz, hogy még hetven esztendő mulva is
-megesküsznek rá.
-
-Bajcsy uram reszketett a dühtől és félelemtől odabenn. Már nem megy el;
-már itt marad délig! Mit csináljon? Az ablakon ki nem szökhetik, mert
-vas van rajta; végre azt gondolta ki, hogy lefekszik és betegnek teszi
-magát.
-
-Le is feküdt szépen csizmástól, bőrkötényestől az ágyba, a hogy a beteg
-emberek szokták, onnan kiáltott át a másik szobába.
-
-– Te Miska te! Miska inas!
-
-Miska bedugta az ajtón bozontos fejét, épen csak akkora nyilást csinálva
-rajta, hogy Mákosné asszonyom be ne repülhessen a feje fölött.
-
-– Mondd meg a nagyasszonynak, hogy itthon vagyok, hanem beteg vagyok,
-fekszem; nagyon sajnálom.
-
-– Micsoda? kiálta fel szörnyűködve a nagyasszony, s iparkodott a képét
-még hosszabbra húzni, mint a mekkora; az én kedves szomszéd uram beteg
-és nekem nem mondják! Mi baja van az Isten szerelmeért?
-
-– A hideg lel… Nyöszörgé az árva.
-
-Valóban is lelte egy kicsit a hideg.
-
-– S én nekem nem mondják! méltatlankodék a jó asszonyság; pedig én
-milyen jó orvosságát tudom a hideglelésnek. Hol van egy kis pápafű?
-Talán nincs is a háznál? No van nekem. Itt van, itt van a tarisznyámban;
-oh én mindenfélét hordozok magammal, az ember nem tudja, hogy mikor
-lehet rá szüksége? oh én ezzel már sokakat kigyógyítottam. Mindjárt
-megfőzöm, csak egy kis bögrét kapjak.
-
-Azután odakinn a konyhában addig erőszakoskodott, a míg egy bögrét
-lefülelt, vizet forralt benne, megfőzte a pápafüvet, leszűrte csészébe a
-levét, s vitte be nagy áhitatossággal Bajcsy uramnak.
-
-Az csak nézett rá félszemmel onnan a paplan alól.
-
-– No kedves édes szomszéd uram; itt van, tessék.
-
-– Micsoda?
-
-– Herbatej, nagyon jó herbatej; várjon, majd megfújom, hogy ne legyen
-olyan forró.
-
-Bajcsy uram azzal a tehetetlen félelemmel nézte, mint fújja a
-nagyasszony a herbatét, a mint azok a kis mókuskák nézik a nagy kigyót,
-a mely őket el akarja nyelni.
-
-– No nem meleg már: megihatja. Kóstolja csak meg.
-
-– Nem kell nekem.
-
-Mákosné asszonyom azzal az ápoló gyöngédséggel, a mivel a durczás kis
-gyermekeket szokás rávenni, hogy vegyék be az orvosságot, emelte saját
-ajkaihoz a drága jó főzetet s egyet szürcsölt belőle.
-
-– Jaj de jó; oh be fölséges. Kóstolja csak meg, igyék csak belőle kedves
-édes szomszéd uram. Meglássa, hogy mindjárt jobban lesz tőle.
-
-– Kell a pokolnak.
-
-– Ettől egyszeribe megizzad.
-
-Izzadt szegény a nélkül is.
-
-– No csak egy kortyot, no csak egy cseppet, csak egy kanálkával.
-
-Addig addig unszolta Mákosné asszonyom a becsületes férfiut azzal a
-gonosz keserű lével, míg ez végtére elvette a kezéből a csészét s úgy
-vágta a földhöz, hogy milliom darabra törött.
-
-– Zsámfáter hordtát! Mikor én nem ihatnám, akkor én nem iszom.
-
-Azzal felkelt gorombán az ágyból, s kiment a műhelybe dolgozni, a hol
-azután még félóráig bőszítette Mákosné asszonyom azzal, hogy de bizony
-feküdjék le, mert látszik a szemeiből is, milyen rosszul van: hogy izzad
-a homloka, mint ég a képe; jó lesz azt a drága életét kimélni, a mit
-Mákosné asszonyom saját vérével is megváltana, ha lehetne. Most pedig
-nem jó a betegséggel tréfálni: járvány van; erős emberek egyszerre
-meghalnak; tudta névszerint mindazokat előszámlálni, a kiket e héten
-eltemettek, és még egyszer annyi ágyban fekvő beteget, a kik szintén
-halálrováson állnak, a mitől Bajcsy uramat őrizze meg az úr Isten.
-
-Bajcsy uram hagyta őt beszélni.
-
-Végre rátért a dologra.
-
-– Biz a jó tisztelendő asszony is meghalt. Szép temetése volt; hisz
-Bajcsy uram maga is ott volt, hát jobban tudja. No de jól járt. Jobb
-volt neki egy héttel hamarább, mint később. Jó az Isten mindenekben; jót
-akart vele szegénynyel, hogy hamarább magához vette.
-
-– Hát már aztán miért volt neki olyan jó hamarább meghalni?
-
-Mákosné asszonyom pantomimice mutogatá négy ujjával és
-szemöldökrángatással, hogy ennyi ember előtt olyan dolgokról beszélni
-bajos.
-
-– Csak mondja el a nagyasszony, ha már a nyelvén van; ha én azt mondom a
-cselédeimnek: a mit most hallottatok, azt tovább ne merjétek adni, akkor
-ezek még szakállas vén ember korukban sem mondják el senkinek, a mit
-hallottak; egyébiránt pedig a mit a nagyasszony tud, úgy is tudja azt
-már holnapután az egész város.
-
-– Ejnye, hogy tréfál velem megint, kedves komám uram; de hála Istennek,
-hogy már tréfál; ez arra mutat, hogy jobban van. Ha tehát nem átallja,
-hogy a cselédnép előtt beszéljek, hát lássa, bizony az rettenetes eset:
-tudom, hogy a szegény tisztelendő úr sem él utána sokáig; nem élheti túl
-azt a nagy gyalázatot, meg azt a nagy fájdalmat.
-
-– Miféle gyalázatot?
-
-Mákosné asszonyom közelebb húzta a székét a mesteréhez s széttekinte a
-legényeken, ha vajjon hallgatják-e mind?
-
-– Hát mit mondtam a multkor, ugy-e? Mondtam, ugy-e, hogy a Lőrinczke egy
-zsiványbandába elegyedett.
-
-– Zsámfáter hordtát! Ne beszéljen olyan bolondokat.
-
-– De ha úgy van. Mint haramiavezér kirabolt egy Kadarkuthy nevű öreg
-bárót, annak a hintaját, lovait is elvitte, s kocsisával, inasával
-egyetértve, saját magát adta ki a báró fiának, s iszontató sok csalást
-elkövetve minden vidéken, utoljára annyira vitte a vakmerőséget, hogy
-ide jött a Csallóközbe, a tekintetes alispán úr jószágába, s ott is
-elbolondított minden embert.
-
-Bajcsy uram erre azt tette, hogy elkezdett nevetni.
-
-– Ez már aztán a szép história. De már ezen agyon kell magamat nevetni.
-Miska inas, nevess te is! Nevess szedte-vedte, ha mondom. Nevessetek
-valamennyien!
-
-Bajcsy uram legényei, kiváltképen pedig Miska inas a sutban, tactusra
-nevettek mesterük buzdítására; András úr a szemeit is törülte bele,
-olyan jól esett neki a nevetés.
-
-Mákosné nagyasszony nem engedte magát az által a sodrából kihozatni. Egy
-kicsit maga is elmosolyodott a dolgon; mintha ő is találna benne valami
-mulatságost s a mint elhagyták a nevetést, megint folytatta tovább.
-
-– Iszontató vakmerőség volt az, kérem alázatosan, olyan közel tulajdon
-szülötte városához merészkedni; a míg a szegény tisztelendő úr hetedhét
-országon messzeföldön lótott-futott csavargó fia után, az alatt ez három
-mérföldnyire…
-
-– Kszikkrkrphühühü!… Miska inas hiába türtöztette a nevetést, kipattant
-belőle egyszerre, mint egy bombából a töltelék, a nagyasszony háta
-mögött s rákezdte megint az egész legénység a hahotát.
-
-A nagyasszony megvárta, míg elhagyják s mondta tovább.
-
-– Azalatt ez alig három mérföldnyire a várostól, az alispán kastélyában
-dőzsöl; játszik, kocsikázik s bolondítja a világot.
-
-Most Mákosné asszonyom előre integetett Miska inasnak, hogy ne nevessen
-bele, mert igen nagy dolgot akar mondani.
-
-– Sőt még mit tett? Megkérte az alispán úr leányának a kezét, a Hermina
-kisasszonyét, s annyira elkábította őket, hogy hozzá adták és meg is
-eskették vele.
-
-– Brühühühihihi! pattant ki megint Miska inasból a jókedv; még pedig
-ezuttal olyan váratlanul, hogy a nagyasszony felugrott ijedtében a
-székről; épen háta mögé jött nevetni a neveletlen semmire való.
-
-Mákosné nagyasszony folytatta.
-
-– Szerencsére, tekintetes Vasady táblabiró úr előtt gyanus lett a dolog,
-s irt a nagytiszteletű úrnak, hogy itt meg itt egy fiatal ember jár, a
-ki nagyon hasonlít az ő elveszett fiához; mire a tisztelendő úr mindjárt
-sietett vissza, s épen akkor ért oda, mikor már az ifjakat össze is
-adták, s a tekintetes alispán úr nagy büszkén nézte, mint járja az ő
-kisasszonya a minétet egy gróf urfival, hogy lesz már most az alispán
-leányából grófné nagyságos asszony? akkor egyszerre… Miska te, bele ne
-nevess a szavamba, mert pofon verlek… belép a nagytiszteletű úr a
-tánczoló sereg közé, megfogja fülénél fogva a nagyságos gróf urfit s
-kikorbácsolja a házból…
-
-– Aztán akkor felébredt a nagyasszony?… veté közbe Bajcsy uram
-tréfálkozva.
-
-– Hja jah: bár hiszen csak úgy álmodtam volna, de nem az volt annak a
-vége, hanem a tisztelendő úr odakinn meglánczolta erős vasbékóval a
-Lőrinczkét, s úgy akarta magával elvinni a vármegye tömlöczébe. Hanem a
-mint vitte volna, hát egyszer a furfangos ifjucska, mint a keztyűt,
-leveté kezeiről a békókat s egyszerre beleugrott a vízbe.
-
-– A szekérről?
-
-Mákosné asszonyom türelme már kezdett oldozódni.
-
-– Ej dehogy a szekérről: a ladikból; hiszen a ladikon vitte magával.
-
-– Ugyan ne beszéljen már. Ki hallotta azt valaha, hogy ladikon utazzék
-valaki; ne hazudtolja meg magát szomszéd asszony minden lépten nyomon.
-Hova akarta volna vinni ladikon?
-
-– Már akárhova akarta, vagy nem akarta, elég az hozzá, hogy a Lőrinczke
-beleugrott a Dunába és oda is veszett, mert meg nem találták többet,
-pedig egész éjszaka keresték.
-
-– Mese, mese, meskete, tehén füle fekete.
-
-– De az bizony nem mese: valamintségesen az sem mese, hogy a Hermina
-kisasszony meg azon az éjszakán elszökött az alispán úr házától: semmit
-sem vitt magával, mint az egy öltő ruháját; senkinek sem szólt, senki
-sem tudja, hová lett? azóta is keresik, de hirét sem találják…
-
-– Trühihahuhuhu! röhögött közbe egyszerre Miska inas, hiába fogta be két
-kézzel a száját, hogy ki ne törjön rajta a nevetés, mire a nagyasszony,
-búcsút véve keresztyéni phlegmájától, kirugta a széket maga alól, s
-dühösen, mint a vadmacska, rohant neki tíz körömmel a pajkos siheder
-üstökének; az pedig utczu keresztül bujt az asztal alatt, s futott ki az
-ajtón; a nagyasszony mindenütt utána a konyhán az udvaron végig: a
-semmiházi kölyök három perczig szaladgáltatta a jámbor amazont maga után
-a kut kámvája körül; azzal egyszerre rést kapva, visszafutott a
-konyhába, becsapta maga után az ajtót; kizárta rajta a nagyasszonyt s
-hagyta őt odakívül nagy hasztalan dörömbözni, maga pedig nagy diadallal
-visszakerült a műhelybe.
-
-Miska inas még akkor is rendén találta nevetni, mikor a műhelybe lépett,
-s csak akkor vette magát észre, mikor egy pár egészséges poflevet kapott
-czirmos pofájára jobb és bal felül. Ez mesteruram tenyere volt.
-
-– Zsámfáter hordta; azt mondom, hogy ne nevess, mert pofon ütlek!
-(Bajcsy uram elébb szokott adni, azután igérni.)
-
-Miska inas bámulva nézett szét; a mester olyan szomorú volt, és a
-legények mind komolyan hallgatva dolgoztak a tőke mellett; mint mikor
-valami nagy baj történt. Itt csakugyan nem lesz jó helyén, nevetni.
-
-Mákosné asszonyom rövid időn megint valami uj torturát gondolt ki
-szerencsétlen szomszédja kínzására.
-
-Bajcsy uram szerette a friss levegőt; a szép tavaszi napok jártával
-rendesen nyitva tartá ablakait, hogy a házak előtti fák egészséges
-illata keresztül járja szobáit; úgy dolgozott nyitott ablaknál.
-
-A nagyasszony most már nem került az ajtóra, hanem egyenesen az ablaknak
-ment; benézett, meglátja Bajcsy uramat; köszönt neki – és ott maradt.
-
-Lehet ennél válogatottabb neme az injuriának, mely ellen a törvény nem
-ad semmi védelmet?
-
-A házából kitilthatja, kicsukhatja az ember, a kit nem szeret odabenn
-látni, tarthat harapós kutyákat, a miktől be ne merjen menni, de
-ablakából nem parancsol; ott megállhat és bebeszélhet akárki.
-
-Bajcsy uram érteni kezdte azon okos emberek építészeti elveit, a kik nem
-hozzák ki az ablakaikat az utczára, hanem elébb egy kerítést huznak az
-épület elé.
-
-Korán reggel, még meg sem volt fésülködve: már ott volt az ablakban a
-nagyasszony s kivánta a jó reggelt Bajcsy uramnak s elmondta neki, hogy
-mit álmodott?
-
-És azt mindig olyan szörnyű kisértetes hangon mondta, hogy az embert
-agyon rémítette vele s elrontotta a kedvét egész napra.
-
-– Jaj, kedves édes Bajcsy komám uram, vigyázzon magára, az Isten áldja
-meg: nagyon rosszat álmodtam az éjjel felőle. Azt álmodtam, hogy
-mezitláb láttam térdig sárban járni kedves komám uramat; az pedig
-rosszat jelent; sárban járni: – nagy gyalázat, mezitláb menni az utczán:
-– sok ellenség; – vigyázzon magára: az ellenségei gyalázatot ne ejtsenek
-rajta.
-
-– Nekem nincsenek ellenségeim. Jó csizmát varrok, senkivel sem
-pörlekedem, senkire sem haragszom.
-
-– Jaj, de nem tudhatja az ember, hogy mikor várja a veszedelem? Jobb
-attól őrizkedni, kedves komám uram.
-
-Bajcsy uramnak azután egész nap ki nem ment a fejéből, hogy hol lehetne
-ő neki olyan ellenséget fölfedezni, a ki őt gyalázza.
-
-Másnap megint odament az ablakba Mákosné nagyasszony.
-
-– Jaj kedes édes komám uram, ma megint nagyon rosszat álmodtam. Azt
-láttam, hogy kedves komám uram aranyos ruhába volt öltözve, nagy
-paszomántos övvel, prémes kalpaggal a fején, sok nagy uraság, tengernép
-jött a házához, felültették egy pompás aranyos hintóba, úgy vitték végig
-a városon. Vigyázzon a kedves egészségére kedves, édes komám uram,
-valami kár ne essék benne. Ez az álom nem jót jelent. Aranyos ruhában
-lenni: nagy betegség; hintóban menni: véletlen halál; igen sok embert
-látni: gyászos temetés. Őrizze magát, meg ne hűtse magát, kedves komám
-uram, éhomra ki ne menjen a szobából. Le ne vesse a flanell-reklijét,
-mikor lefekszik. A tavaszi levegő hamar megárt az embernek: patécsot,
-torokgyíkot kaphat, nem ártana egy kis ezerjófüvet meg
-deákliliom-flastromot tartani a háznál.
-
-Bajcsy uramnak már is borzongatta a hátát valami. Szenvedő arczczal
-fordult a nagyasszony felé.
-
-– Ugyan kedves édes jó nagyasszony; tegyen meg egyet a kedvemért, ha
-nagyon kérem.
-
-– Szivesen, kedves édes komám uram, mi legyen az? akár a lelkemet is
-odaadom, ha kéri.
-
-– Tegye meg kérem alázatossággal: álmodjék már egyszer más valakiről is,
-necsak mindig én felőlem.
-
-Ámde arról nem tehetett a nagyasszony, ha a jövő éjjel megint csak
-Bajcsy urammal álmodott; s azt már csak mégis meg kellett neki mondani,
-mert most az egyszer jót álmodott róla:
-
-– No az éjjel jót álmodtam, kedves Bajcsy komám uram; hála légyen az úr
-Istennek, ez nagyon jó álom volt. Azt álmodtam, hogy kedves komám uram
-meg volt halva, és ki volt terítve a koporsóban, a koporsó mellett égő
-fáklyák voltak, tafotára nyomtatott czímerekkel.
-
-– Hát az valami jó, ha én meghalok?
-
-– No, no, ne tréfáljon kedves komám uram, tudja, hogy álomról van szó,
-ez pedig nagyon jó álomnak, ha az embert halva látják. Oh az igen jót
-jelent. A fáklyák meg a czimerek azt jelentik, hogy valami nagy-nagy
-dicsőség vár kedves komám uramra; a halál pedig azt jelenti, hogy kedves
-komám uram – megházasodik. Én annyit sirtam álmomban: ez azt jelenti,
-hogy igen nagy váratlan öröm fog érni.
-
-Bajcsy uramat már itt megint elhagyta a türelem. – Oda ment csendesen az
-ablakhoz, mintha valami titkos dolgot akarna mondani a nagyasszonynak s
-kérte, hogy figyelmezzen rá.
-
-A nagyasszony odatartotta a fülét:
-
-– Tudja a nagyasszony, hogy az a hires debreczeni professzor Hatvani mit
-szokott mondani az álmokra?
-
-A nagyasszony kiváncsi volt azt meghallani.
-
-Bajcsy uram szép halkan súgta fülébe:
-
-– Hát azt szokta mondani, hogy «bolond, a ki az álmait elmondja másnak,
-de bolondabb, a ki meghallgatja».
-
-Azzal becsapta az ablakot s ráfordította a závárt.
-
-
-
-
-VALAMI VAN A LEVEGŐBEN…
-
-Ezerhétszázkilenczvenet irtak a keresztyén világban, a midőn igen
-különös idők kezdtek járni itt minálunk.
-
-Hosszú tél végén megérzi azt az ember, azt a jótékony magnesi hatását a
-közelgő tavasznak; a nap melegíteni kezd, itt-amott zöld fű támad elő a
-földből; az ember vágyik ki a szabadba s édesnek találja a levegőt. –
-Tavasz lesz.
-
-Hangyák, apró szorgalmas bogarkák jönnek elő a földből nagy
-sürgésforgással, mutogatják magokat lakott szobákban; kedvetlen kakasok
-vígabban kezdenek szónokolni, foglyul maradt gólyák kelepelnek,
-szárnyaikat rázzák, bebörtönzött madárkák énekelnek. Tavasz lesz.
-
-A téli unalmas kabátok tünedezni kezdenek a járókelőkről, vidámabb
-viselet jelen meg szerte az utczákon; az emberek magok is nyájasabbak,
-nem panaszkodnak nátháról, hurutról, egy jótékony időváltozás véget
-vetett minden bajnak; a téli mogorvaság eltünt az arczokról, új életerő
-villanyozza át az idegeket. Tavasz lesz.
-
-És néha-néha valami kedves, meleg szellő fuvall át a tájon, mely olyan
-szép csuda reményeket igér fűnek-fának és emberi szívnek, hogy megtelik
-vele minden bimbó, minden szív.
-
-Ezerhétszázkilenczvenben ezt a kedves előérzetét a tavasznak sokkal
-korábban élvezte minden bimbó, minden szív, mint egyébkor.
-
-Hosszú-hosszú fagyos tél volt, a hévmérő oly fokra sülyedt a fagyponton
-alól, a melyen már az emberi szivek is meghülnek és a hazaszeretet csak
-fagyott állapotban jön elő.
-
-Elfagyott a multak szép emléke; hó fedte a közérzületet; jégcsapokra
-lehellt a költő hő szerelme: az emberek nyelvét megcsipte a dér, hogy
-nem tudtak magyarul beszélni többé.
-
-Bús medve volt a mogorva honfi, benn ült magányos odujában s nézte, hogy
-nő fel ablakáig a hó, s ha néha besütött rajta a napvilág, mormogta
-magában: «Maria purificante, sole micante, majus erit frigus, quam fuit
-ante» s azzal tenyerébe verte pipáját, falnak feküdt s iparkodott
-magával elhitetni, hogy alszik.
-
-Jégpánczél fedte a négy fehér folyót, magas hó a három halmot, az ember
-azt gondolhatta, talán a nyár sem olvasztja azt el onnan.
-
-És ekkor kisütött a nap.
-
-Megjelentek az apró szorgalmas hangyák, hírt hordva minden házhoz;
-előjöttek kemenczehasadékokból, pest aljából; meleg szellő köszöntött be
-az ablakon; «jön a tavasz», hó és jég elolvadt; fagyott virág, dermedt
-állat életre kelt; feltisztult a négy folyó, kizöldült a három halom, és
-azután minden folyó és minden halom és minden, a mi élt, szóval, színnel
-és melegségével hirdeté, hogy itt a tavasz.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Február elején jártak; mindenütt, minden palotában, minden kalyibában, a
-zöld mezőn és a zöld asztalnál egy gondolat foglalt el minden lelket:
-József császár rendelete, melyet az erős lelkű fejedelem jan. 28-kán
-bocsátott ki ő magyar népéhez.
-
-A fejedelem levelének végsorai, miket e tárgy felől egy nagy
-kormányférfihoz irt, azt mondják: «szívem szerint óhajtom, hogy
-Magyarország ezen körülmény által boldogságában s a jó rendben annyit
-nyerjen, mint én kivántam neki rendeleteim által szerezni, minden
-ügyeiben».
-
-E szavak boldoggá tettek egy egész népet.
-
-Csak egy meleg mosolyába került a «napnak», hogy paradicsommá változzék
-a föld, a hol minden örömöt lehell, áldást sóhajt vissza az égre;
-milliók mosolya derült fel utána, egész tájak más színt váltottak
-egyszerre, minden szem örömkönynyel tekinte fölfelé. Hogyne volna kedve
-a napnak melegen sütni, mikor sugárait ilyen harmatban fürösztheti!
-
-Csak két uj eszméje maradt meg örökül a nagy fejedelemnek, miket nem
-volt szabad eltörölni a január 28-ki áldást-iró tollnak; miknek fenn
-kelle maradni az ő nevének emlékére, az emberiség dicsőségére; a mik
-felkisérik őt oda, hol a fejedelmek fölött itélnek, s tanubizonyságot
-tesznek mellette, hogy e fő megérdemelte koronáját ott is; e két nagy
-eszme volt: a jobbágyok jobbléte és a türelmi parancs.
-
-Milliók boldogsága van e két eszmében kifejezve; oly millióké, a kik
-Magyarország fiainak neveztettek, de a kikkel elsőszülött testvéreik nem
-bántak testvérek gyanánt.
-
-E két nagy eszmét nem hagyta elveszni a nagy uralkodó, a midőn egész
-élete fáradságos művét egy óhajtásnak feláldozá.
-
-Tehát minden örült, minden sietett ki a napfényre; régi poros öltözetek
-előkerültek s megjelentek az utczán, vármegyeházak termei megnyiltak s
-hangzottak zajos beszédektől, tűzbe hányattak szomorú irások, divatból
-kiment kabátok, s rivallgó népünnepeken sütötték az ökröt, csapra verték
-a bort; pedig az emberek a nélkül is ittasak voltak az örömtől.
-
-Milyen szomorú alak ilyenkor, midőn mindenki vigad, egy olyan büszke
-ember, mint Malárdy alispán.
-
-Az ember egyszerre kezd esni lefelé. Tegnapelőtt büszkeségének minden
-fénye vette körül; nagy hatalmas befolyású férfi volt, nevét tisztelék,
-szerencséjét irigyelték, befolyását mindenütt hatónak tarták; bécsi
-udvaronczok s falusi cliensek hajtogatták derekaikat előtte, grófok,
-mágnások várakoztak előszobájában, pártfogását esdve; mert ő volt a
-megye legfőbb birája, s a ki boldog akart lenni annak határain belől, az
-csak az ő akaratával lehetett; a birtokos nemesség családi
-összeköttetésekért, a pörviselő nép kegyelmes hajlamáért járt utána, a
-köznemesség magasztalá azon erélyeért, melylyel a jobbágyság ellenében
-pártját fogta, előjogait oltalmazá, teherviseléseit másra rótta; a kik
-pedig ellenségei voltak, a kik nem szerették, a kiket bántott, eltiport,
-elnyomott, azok féltek, reszkettek tőle és hallgattak, és eltagadták
-haragjukat. S a bámulat és a félelem távolában ott ragyogott a
-megközelíthetlen Malárdy-kastély, melynek gazdagságát senki sem
-számlálta még meg, fényes aranyos tornáczaival, ezüst tükreivel,
-tündöklő csilláraival s illatos légkörével, melynek minden lakói
-magasabb lények, tündéralakok voltak.
-
-És ime bomlani kezd a bűvkör. Amaz átokmondó ember megjelenése, a
-legfényesebb ünnepély pillanatában, volt a bűvrontó jelszó. A ház
-legszebb tündére, a szép hajadon leány kezet adott egy kalandornak, ah
-gonoszabb! egy protestans pap fiának. A vőlegény a vízbe ölte magát, a
-menyasszony éjszaka eltünt, elveszett, a Malárdy-név világ szájára
-került, kofák a piaczon csúfra emlegetik a történetet; következik utána
-a többi. Az átok beleesett már a fájós részbe; és még beljebb fogja
-magát enni, be a szívig, az élő ütérig, míg hivatását nem teljesíté; s a
-Malárdy név dicsősége összeomlik fokról-fokra; minden, a mi ragyogó volt
-körüle, egész a pompás kastélyig, annak a vitorlás őrtornyáig, ezüst
-csiláros tereméig, utolsó ivadékáig.
-
-A császári rendelet visszaadta a rendeknek a tisztviselők választási
-jogát. A közörömben csak egyedül Malárdy döbbent meg. Nem történhetik-e
-itt valami?
-
-Egy korábbi rendelet az alispáni hivatalt öröklővé tette, ez utóbbi
-ismét a nép-kegyre bízta annak elintézését, kik legyenek a megye
-tisztviselői.
-
-De hát mer-e a nép-kegy Malárdy ellenében ingadozni? Nem egyhangú
-felkiáltással választák-e meg őt a nemesi rendek négy tisztujításon
-egymásután hajdanában? nyertek-e a vele kijelölt nevek csak egy
-felkiáltó szót is? nincs-e ez a név törhetlen prestige-el körülvéve,
-hogy mást ne tudjanak a kicsiny emberek felelni a kérdésre, mint ezt?
-
-Vagy talán a kicsiny emberek azóta nagyot nőttek? tán jegyezte magában
-valaki, miket vétett a végzetes tíz év alatt a nép nagy embere a nép
-ellen? hogy alázta meg a közügyet, azért, hogy magát felmagasztalja?
-hogy vágatta kerekre dolmánya szárnyát, mikor még senki sem viselte úgy,
-hogy irtotta el bajuszát, mikor még mindenki viselte azt? hogy zsarolta
-a kivetett gabonát, hogy mérette a földet, hogy számláltatta az
-embereket erőhatalommal?
-
-Ámde még mindez nem elég arra, hogy egy oly hatalmat, mely csaknem
-korlátlan uralkodóvá vált már a megyében, egy nap alatt lerontson; és
-bizonyára Malárdy oly büszkén, oly hideg nyugalommal ülhetne alispáni
-székében a választóülés napján, ha valami nem volna a levegőben, a mi
-feje körül szállong, s borus redőket von homlokára, valami sötét lény,
-mely évek előtt ember ajkáról született, az alatt sok felhőt és eget
-bejárt s most visszaszállt és ott függ feje fölött.
-
-Várjuk el leszálltát.
-
-
-
-
-A «HYPOCRENE».
-
-Azon kis városkának, mely elbeszélésem központját képezi, jutott az a
-dicsőség, hogy a hazai irodalom legelső csiráit keblébe fogadta.
-
-Szomorú volt látni, hová jutott irodalmunk, tudományos életünk? Kik a
-XVII. században egy fokon állottunk Európa bármely nyelvű nemzetével
-irodalmunk kifejlődésében, kik azon időkből egy Zrínyit, egy Pázmányt,
-Eszterházyt, Csereyt tudunk felmutatni, száz év alatt oda sülyedtünk
-vissza, a hol a tatár, a beduin nemzet áll: nem! még annál is alább,
-mert az legalább meséit és traditióit megtartja, de mi azokat is
-elvetettük; nevetni és megbámulni való dolog volt a tudós; nem űzte a
-tudományokat más, mint a tanárok, a kiknek az kenyerük volt; szilaj
-léhaságban, hivatalvadászatban töltötte idejét a nemes fiatalság. Az
-aristokrátia nagy része nem tudott magyarul irni, ha általában tudott
-valahogy irni; a gyermekek nevelését a tánczmesterre bízták s valami
-üres, sivatag kedélytelenség lepte el a nemzet minden rétegét, mint a
-melyből sikerült a lelket kivenni.
-
-A nemzeti nyelv elvesztével elveszett a jó erkölcs is; gyáva, esztelen
-nemzedék kelt az erősek helyébe; a bóbita az asszonyok fején czégére
-lett a könnyelmű léleknek, s a férfiak púderes fejében nem volt magasabb
-gondolat.
-
-Ámde ez nem tarthatott így örökké.
-
-Lehajolhatsz te árva nemzet egész a fekete földig, széthullhatsz,
-elolvadhatsz: – mikor a legvégsőre jutottál, akkor is felébredsz újra s
-megujítod lételedet.
-
-Mindezek ugyan nem regénybe való dolgok, s én biz elő sem hoznám ezeket,
-ha épen elbeszélésem folyamához nem tartoznának.
-
-De épen ezen fordúl meg történetünk egyik válpontja.
-
-A legkeserűbb órákban, midőn alig pislogott az utolsó szikra a hamu
-alatt, a mi kis városunkban támadt egy igénytelen társulat, a mely
-nevezte magát «hazai nyelvmívelő társaságnak».
-
-Nagytiszteletű Gutai Thaddeus uram vezérlete alatt összeállottak a
-környék irástudói, azon czélból, hogy megpróbálják: vajjon lehetne-e még
-magyar nyelven is irni?
-
-Holmi kálvinista papok, tanárok, iskolamesterek voltak azok; ezekhez
-csatlakoztak a befolyásuk alatt levő ifjuság lelkesebbjei; azoknak
-közlekedése folytán kihatott a társulat hatásköre vidéki ismerősökre,
-irástudókra; azok is meglátogatták hetivásárok alkalmával a
-szombat-utczai nagy bádogtornyos épületben levő könyvtárt, a hol a
-tudósabb férfiak felolvasásokat tartottak nevezetesebb munkákból; a
-fiatalság verseket olvasott fel hellen és római classicusok mintájára,
-mikben a külső technika kivánt leginkább méltánylatot, sőt végre a
-társulat annyira kezdett vetemedni, hogy irott ujságlapot is adott ki,
-mely házról-házra köröztetett s melyből kiki azt, a mi neki legjobban
-megtetszett, ismét saját gyüjteményébe kiirta. Még akkor ez volt az
-irodalompártolás egyetlen nyilatkozványa, hogy minden lelkes olvasó
-iparkodott azt, a mit kedveset olvasott, sajátkezűleg leirni. Egy ilyen
-gyűjteménynek magam is birtokában vagyok, a mit három ilyen sáros
-világért, mint ez a mostani, nem adnék, minthogy azt épen apám irta
-össze.
-
-A mi kis városunk irott lapját nevezték Hyppocrenének, s róla szintúgy
-az egész társulatot, melyet Malárdy alispán több izben igyekezett
-betiltani, látva annak veszedelmes voltát; de mindannyiszor siker
-nélkül, minthogy a társulat bölcs vezetője azt minden politikai
-irányzattól távol tudá tartani.
-
-Hát még, ha azt tudta volna Malárdy, hogy a ki ama Hyppocrenéban Csaba
-álnév alatt azon szép ódákat irja, válogatott alcaicusok és hibátlan
-sapphicusokban, senkisem más, mint az ő tulajdon fia, Kálmán!
-
-És hátha azt tudhatta volna előre, hogy egy szép este ama Hyppocrene
-teremében valami obscurus ember, a kinek senki sem is jegyzette fel a
-nevét, azt a vakmerő gondolatot találja kimondani:
-
-– Uraim! Holnap tisztújítás lesz a megyeházán. A császári rendelet
-megengedi, hogy a protestánsok is viseljenek közhivatalokat; nosza
-tegyünk próbát, hogy a hivataljelöltek közé egy protestáns is
-candidáltassék. Ha megbukik is a szavazáskor, legalább gyakorlatában
-maradunk.
-
-Ki mondta, ki nem mondta ezt a szót? nem keressük többé; a tény az, hogy
-másnap a tisztújítás előtti ülésen Vasady táblabiró a jelenvolt
-protestáns nemesség nevében követelte a főispántól, hogy közülök is
-nevezzen meg egy jelöltet minden hivatalra az alispántól kezdve le az
-esküdtekig.
-
-Ebből veszedelmes vita támadt. Vasady pártfelei nem hiresztelve el
-szándékukat, mind elfoglalták a jobb helyeket a teremben s hathatósan
-támogaták vezérük indítványát; ki hizelgett magának azzal a dicsőséggel,
-hogy ő maga fog candidátióba jöhetni.
-
-Malárdy egyenkint látta ellenségeit a zöld asztal mellől felállni és a
-protestans nemes indítványát támogatni; mindazok, kiket valaha
-megbántott, lenézett, kiket részrehajló itéletekkel sujtott, egymásután
-keltek föl előtte s elmondák, hogy az indítványtevő kérelme jogos és nem
-féltek azalatt az ő szeme közé nézni. Máskor nem merték volna azt;
-máskor hallgattak, máskor lesütötték szemeiket, ha ő rájuk nézett; de
-most – van valami a levegőben.
-
-A zöld asztal végén, ott, a hol már a köznemesség csoportjai tolongtak,
-észre lehetett venni Bajcsy András uramat, az érdemes csizmadiamestert,
-ki maga is hallgató és olvasó tagja levén a Hyppocrenének, ez ünnepélyes
-alkalomra ismét felköté kardját s megjelent a megyeház teremében, szóval
-és tettel gyámolítandó az ő felekezetének szándékát s ott várt, míg rá
-kerül a sor; nagyon látszott pedig az egész arczán, mennyire részt vesz
-a discussiókban; mikor valaki jót mondott, ő is úgy rakta utána szemmel
-szájjal, szemöldökkel, bökte az ujjával előre a mondást, s csinált
-hatalmas kézmozdulatokat, ha a szónok maga elfeledte a competens
-gestust; mikor pedig valami neki nem tetsző beszédet mondtak, akkor
-összevissza fintorgatta arczát, félrefordult előle, mint a mit nem
-érdemes már hallgatni; integetett mind a tíz ujjával, hogy nem ér az
-semmit; s ha leült valaki, akkor egyet köhintett, előre rántotta
-válláról a mentét, letette a kezét a zöld asztalra s úgy látszott a
-képén, hogy mondani akar valamit, már a nyelvén van; de megint feláll
-előtte más, s ő csak megint kénytelen elhalasztani mondását.
-
-Malárdy igen jó taktikát vélt akkor követni, a midőn ezt a sajátságos
-alakot, melynek komolysága is tréfásan tünik fel, a közfigyelembe
-iparkodott bevonni, s úgy tett, mintha az egész veszedelmes vitában őt
-semmi sem érdekelné, egyedül a humorisztikus csizmadiamester, örökké
-mozgó arczával, mely egyik perczben mosolyog, a másikban haragszik; a
-körüle ülőket, sőt magát a főispánt is figyelmezteté Bajcsy uramra, s a
-heves szónokok egyszerre azt vevék észre, hogy a gyűlés főemberei nem
-őket nézik, hanem Bajcsy uramat ott az asztal végén.
-
-A mennyire boszantá az ingerlő fitymálás a szónokokat, oly kevéssé verte
-le Bajcsy uramat; ő e figyelmet igen illetékesnek találta s midőn egy
-ellenzéki szónok épen leghevesebb dictiója közepén nem tűrhetve a körüle
-terjedni kezdő gúnyos hangulatot, félbeszakasztá a szót és leült:
-váratlan szünet támadván, Malárdy gúnyos tréfával inte, hogy engedjék
-szóhoz jutni Bajcsy uramat; Bajcsy uram szólni akar; hadd beszéljen.
-
-Bajcsy uram nem hagyta magát megzavartatni. Igen is, bátran előállt s
-egyik kezét megtámasztva ököllel az asztalra, másik kezének mutató ujját
-pedig nyomatékos actiókra használva, megszólala, mondván:
-
-– Justum ac tenacem propositi virum (itt saját mellére ütött) nec civium
-ardor prava jubentium (itt az ellenpárt szónokait vágta meg mutató
-ujjával) nec vultus instantis tyranni (ez Malárdynak szólt) mente quatit
-solida.
-
-Persze hogy nevetett rá mindenki.
-
-Malárdy féltréfásan szólt rá vissza:
-
-– Ne sutor ultra crepidam.
-
-Bajcsy uram visszavágott rá, jóslatterhes mutató ujját rázva szörnyen:
-
-– Quem dies vidit veniens superbum, hunc dies vidit fugiens jacentem!
-
-Ismét nevettek, de Malárdy kezdett haragudni s félbüszkeséggel,
-féltréfával veté oda a csizmadiának:
-
-– Quod licet Jovi, non licet bovi.
-
-Bajcsy uram egyet rántott a vállán, kettőt a szemöldökén s félvállról
-félig kacsintva oda felelt:
-
-– A bove majori discit arare minor.
-
-Malárdy is úgy tett, mintha nevetne. Az egész gyűlés jó kedvre lőn
-hangolva a classicus szóváltás által s a derült hangulat el látszott
-mosni az ingerültséget, mit az elébbi heves viták támasztottak. Bajcsy
-uram még is nagyon mulatságos férfiu.
-
-Hogy a tréfa tökéletes legyen, Malárdy valamit sugott a főispán fülébe,
-a mire az is nagyon elmosolyogta magát s a fejével helyeslést inte.
-
-Azután leküzdve mosolygását, komoly, hosszú arczot csinált; inte a
-rendeknek, hogy csendesüljenek el: a végzést ki fogja mondani.
-
-Sokan még beszélni akartak: nem szükség, a tárgy eléggé meg van már
-vitatva. Az elnök az előadottak után elismeri, hogy a protestans
-feleknek méltányos azon kívánságuk, miszerint a tisztválasztásra közülök
-is jelöltessék ki valaki. Ez óhajtásnak ő nem is kiván ellenállani, s
-hogy mindeneknek eleget tegyen, a két alispánjelölt Malárdy Ferencz és
-Kereszturi István mellé harmadiknak egy kálvinistát tűz ki;
-megválasztván e czélra a legeszesebb, legtapasztaltabb és így
-legtekintélyesebb férfiut e hitfelekezet közül; névszerint – becsületes,
-nemes, – Bajcsy András, csizmadia-czéhmester uramat!
-
-
-
-
-A KI UTOLJÁRA NEVET…
-
-Támadt falrendítő kaczaj e mulatságos candidatiora!
-
-Hogyne? Az atyafiak alispán-jelöltet kivánnak saját fajtájukból;
-debacchálnak, lamentálnak, okoskodnak ez óhajtásuk mellett, tűzzel
-vassal vitatják jogaikat: elvégre a főnök elismeri kivánatuk alaposságát
-s kijelöli nekik Bajcsy András uramat; – a csizmadiamestert!
-
-– Ki tehet ellene kifogást?
-
-A májszter derék, becsületes ember, s a főispán ezt találta
-legokosabbnak, legnagyobb tekintetűnek mind azok között, a kikből
-válogatnia lehetett.
-
-Nem lehet panaszuk az atyafiaknak: kálvinista jelöltet kivántak, –
-megadatott nekik.
-
-Ez kétségtelenül oly mulatságos ötlet lehetett, hogy ama gyűlésen jelen
-volt elődeinknek teljes mértékben el kell ismernünk azon jogukat,
-miszerint hangos hahotára fakadtanak legyen, s szánó mosolygással
-tekintgettek a megszomorított atyafiakra, a kik az első meglepetés
-pillanatában nagyon meg valának zavarodva s nem találták fel magukat e
-nem várt helyzetben.
-
-Egy csizmadiamester az ő alispáni jelöltjük!
-
-Malárdy ismét büszkébben kezde széttekinteni. Sohasem érezheté magát
-ingatatlanabbnak azon a széken, mint most; a másik név csak hézagpótló
-kölöncznek volt mellette: a jámbor Kereszturi nagy tiszteletnek tartja,
-hogy már az ötödik tisztújítás alkalmával legyen jelölttársa Malárdynak,
-a nélkül, hogy négy ízben összesen három szavazatnál többet kapott
-volna, ezúttal is bajosan fogja megkapni a negyediket. A harmadik jelölt
-pedig Bajcsy uram, a csizmadiamester.
-
-Nem kell ide többet mondani, mint csupán azt, hogy Bajcsy uram a
-csizmadia együtt lép fel Malárdyval prætendensül az alispáni hivatalra;
-hogy a ki ezt jól meggondolja, hanyatt feküdjék és elkezdjen kaczagni, a
-míg lélekzetében tart, – oly valami képtelenségi humor volt abban; olyan
-elavulhatlan élcz volt az, hogy még most is lehet rajta nevetni eleget.
-
-Hogy fogják az atyafiak majd maguk között szidni Bajcsy Andrást, miért
-kellett neki most idejönnie, miért kellett megszólalnia? ha otthon
-marad, senkinek eszébe sem jutott volna. Ime most megtörtént rajtuk a
-nagy kudarcz miatta.
-
-A főispán inte a választó karok és rendeknek, hogy méltóztassanak
-szavazatra menni.
-
-Lesütött fővel, hallgatva oldalogtak ki a bánatos atyafiak, vígan és
-kötekedve az ellenpárt felei; fenn a teremben csak a főispán és az
-előkelőbb hivatalnokok maradtak.
-
-Midőn Vasady táblabiró egyik lábát már kitette a küszöbön, valaki az
-urak közül elnevette magát, Vasady megállt az ajtóban és hátra
-tekintett. Vajjon ki nevethetett? Azután végig simítá hosszú bajszát s
-visszadörmögé daczos, kemény hangon:
-
-– Méltóságos és tekintetes uraim, majd a ki utoljára nevet…
-
-Azzal a lábszárához csapta a kardját s nagycsörömpölve odább ment.
-
-(Van ez most dühben! Csak azért dolgozott olyan erősen, hogy majd ő jön
-candidaturába. – Ott van neki Bajcsy András.)
-
-A jámbor Bajcsy Andrást pedig nem látta senki ebben az órában: úgy
-megijedt az, úgy elment haza, s úgy kilelte otthon a hideg, a hogy még
-soha sem. Látta, hogy milyen irtóztató nagy bajt csinált saját
-személyében az egész közügynek; nem a saját szégyene, nem az a kaczaj, a
-mivel őt illeték, nem az fájt neki: hanem az, hogy ő rajta bukott
-keresztül hitfeleinek legfőbb törekvésük, ő benne lettek mind
-megcsúfolva; ő volt rajtuk a szégyen és megaláztatás. Szegény becsületes
-ember! milyen keserves kétségbeeséssel sírt és nem merte mondani sem
-leányainak, sem legényeinek, hogy mi baja? Egy óra mulva úgy is majd
-elmondja azt nekik Mákosné asszonyom, a kinek bár inkább teljesült volna
-be az álma, hogy fekünnék ő halottan a terítő padon és vinnék ki szép
-diákszó mellett a temetőbe. Oh mert hiszen most már tisztességesen el
-sem fogják majd temetni s tisztelendő Gutai Thaddeus uram még a halotti
-búcsúztatójában is kipapolja, hogy ime ez volt ama balgatag ember, a ki
-miatt szégyent vallott az egész hitfelekezet népe.
-
-Ez alatt oda fenn a megyeházán szépen elkészültek a szavazáshoz. A négy
-ezer főre terjedő nemesség az udvarra volt gyűjtve, onnan bocsátották
-őket egyenkint a folyosón keresztül, melynek egyik végét egy kerek
-asztal foglalta el; annál ült, három táblabiró ellenőrzése mellett,
-három megyei jegyző, kiknek mindegyike a három külön jelölt szavazatait
-volt feljegyzendő.
-
-Kereszturi jegyzője elég őszinte volt pipára gyújtani, s a tollát sem
-mártotta a kalamárisba, előre kijelentve, hogy neki itten semmi dolga
-sem lesz; a mire Bajcsy jegyzője mulhatlannak találta hasonló tréfát
-mondani, kérve ellenőrző táblabiróját, hogy ha el talál aludni, hát majd
-ébreszsze fel.
-
-Már most tehát – kezdődjék a mulatság.
-
-A teremben őgyelgők között a mi jó barátunk Hugo Oskár is ott volt, ki
-ezúttal szolgabirói hivatalra volt kijelölve valamelyik dunántúli
-járásba; – annyi, mint bizonyos. Malárdyval közel rokon; Malárdy
-családtagja, mely nevet a család sarjadékai mindig úgy szoktak
-kimondani, hogy a közepére teszik a hangnyomatot, így Ma-lÁrdy! a
-középső szótagnál felemelt fővel s még az asszonyi ág másnevű nemzedéke
-is fel szokta hányni, hogy ő is a MaLÁRdy családhoz tartozik. Tehát ezt
-a Hugo Oskárt leküldték az urak a teremből, hogy figyeljen a szavazás
-eredményére s miután ott bizonyosan igen érdekes anecdoták fognak
-előadatni, azokat jegyezze fel s koronkint hordja fel a terembe, a
-szavazás alatti unalmas időt rövidítendő.
-
-Hugo Oskár épen az elejére érkezett oda, mikor Vasady táblabiró
-odalépett a szavazati asztalhoz s összeütve sarkantyúját, büszke
-daczczal mondá a jegyzőknek:
-
-– Én nemes Vasady Gábor, kívánom alispánomul – nemes Bajcsy András
-uramat, a csizmadiát.
-
-Azzal odaállt a táblabirák háta mögé s nem hagyta el a folyosót.
-
-A körülállók nevették e patheticus föllépést, s a kurucz táblabiró
-szavait rögtön jegyzé egy szelet papirra Hugo Oskár, mellé rajzolva
-comicus carricaturában magát a hosszú bajuszú alakot is, lobonczos
-hajával.
-
-Azután jöttek a szavazók egymás után; Hugo Oskár, a mint egyet
-megkapott, a ki Bajcsyra szavazott, azt hirtelen lecariquirozta egy ív
-papirra; ebben nagy mester volt már; néhány vonással úgy oda teremtette
-az embert, hogy mindenki ráismert. Örült neki; milyen remek albuma lesz
-ebből, hogy fognak rajta odafenn kaczagni. Egyszer azonban tele lett az
-ív papiros s ő kezdett megdöbbenni rajta; hogy ez egy kicsit sok is már
-a jóból.
-
-Belepillantott a szavazatok lajstromába, s még jobban elhült rajta, hogy
-meglátta, miszerint Malárdy szavazatai még csak a százasban járnak, s
-Bajcsy, a csizmadia, már a kétszázon túlhaladt.
-
-Jónak látta felszaladni kissé a terembe; nem azért, hogy ezt megmondja,
-hanem hogy a tréfás torzképeket átadja; ott azt állítá, hogy nem tud a
-szavazásról semmit; – még nagyon az elején járnak. Magában reménylette
-is, hogy majd megfordul az arány: az ellenfél párthívei bizonyosan
-összebeszéltek s előre furakodtak. Majd vége lesz annak.
-
-Egy óra mulva megint visszament.
-
-Szinte meghökkent, midőn a lajstromokba tekintve, Malárdy neve alatt
-ötszáz szavazatot látott, Bajcsy Andrásé alatt pedig hatszázat.
-
-Néhány perczig volt ott, de már nem rajzolt torzképeket, egyik érkező
-ide szavazott, a másik amoda, néha kettő, három is jött Bajcsynak, míg
-Malárdynak egy; végre egyszerre egymásután jött tíz olyan ember, a ki
-mind Bajcsy nevét mondta ki.
-
-Ez annyira megrettenté Hugo Oskárt, hogy ijedten futott fel újra a
-terembe s Malárdyt külön híva, fülébe sugá a fenyegető körülményt.
-
-Malárdy homloka egy perczre összehuzódott, azután ismét büszkén
-kiderült, mosolyogva vert Hugó vállára.
-
-– Ne aggódjál, öcsém; elől mennek, a kik a bolondját járják; majd vége
-lesz annak. Csak eredj vissza és vigyázz a további folyamatra.
-
-Félóra mulva azonban már ajtóstól rohant be Hugo, s az egész társasághoz
-intézte szavait.
-
-– Méltóságos… akarom mondani tekintetes – azaz, hogy méltóságos és
-tekintetes urak; tessék valami intézkedést tenni; a csizmadiának már
-ezeren felül van a votuma, Malárdy úré még nincs nyolczszáz.
-
-Mindenki szótlanul tekinte rá, ez megdöbbentő hír volt.
-
-– Én alázatosan megkövetem; nekem az a szerény véleményem van, dadogá a
-megrettent ifju, hogy itt mindennek Vasady táblabiró úr az oka, mert ott
-áll a szavazatszedő asztalnál, s a mint jönnek a nemesek, a kik
-pártjához tartoznak, rájuk néz, szemeivel int nekik, és azok rögtön
-elértik s mind Bajcsyra szavaznak; úgy, hogy annak már ezeren felül áll
-a szavazata, míg tekintetes urambátyámé csak nyolczszáz.
-
-Malárdy sápadt lett a dühtől. A csizmadiamester!
-
-– Nem kell engedni Vasadynak, hogy ott álljon az asztalnál, kiálta egy a
-Malárdy-atyafiság közül. El kell őt távolítani.
-
-A főispán rögtön leküldé egyik aljegyzőjét, hogy Vasadyt szólítsa fel;
-miután neki ott semmi hivatalos minősége nincsen, távozzék el.
-
-Mikor a jegyző lement, már akkor Bajcsy állt ezer százon, Malárdy még
-nem közelíté meg az ezeret.
-
-– Tessék elvonulni innen, táblabiró úr, szólítá meg a jegyző Vasadyt,
-nem szabad senkinek befolyást gyakorolni a választók véleményére.
-
-– Szólok én valakinek? kérdé Vasady.
-
-– De int ön szemeivel; mutatja arczával, hogy mit tegyenek!
-
-– Nem azért állok én itt, hogy én szóljak ti ellenetek; szólt erre
-daczosan a pártvezér; hanem azért, hogy ti ne szóljatok mi ellenünk.
-Ámde hogy azt ne higyjétek, mintha az én szemöldököm tenné azt, a mik
-itt történnek, eltávozom; de ti meglátjátok – hogy mégis a
-csizmadiamester lesz alispán… Ti akartátok: – úgy lesz!
-
-Azzal eltávozott, kardjával és sarkantyúival végig csörtetve a folyosón.
-
-E veszedelmes ember eltávozása mégis hatással látszott lenni a
-szavazásra; a mi különben a véletlen játéka is lehetett. Malárdy
-szavazatai lassankint megközelíték Bajcsyét; ez utóbbi szavazatai
-gyérülni kezdtek; egy-egy gyönge szívű ember megszégyenlette magát,
-mikor azt kérdezték tőle gúnyosan, hogy a csizmadiát akarja-e
-alispánnak; s inkább neutralis szavazatot adott, meg-megijesztve
-Kereszturi jegyzőjét, ki nem győzött bámulni rajta, hogy ez a derék
-ember már husz votumot kapott, – s olyankor az ő pipája mindig kialszik.
-
-Délután két óra felé a szavazatok egészen egyenlők voltak; ezerötszázon
-állt mind a kettő.
-
-Lelkendezve futó hivatalnokok minden perczben jöttek a terembe,
-jelenteni: már kettővel, már hárommal több a Malárdy szavazata, mint
-Bajcsyé.
-
-Azután megint hátrament a viszony s Bajcsyé lett több kettővel,
-hárommal.
-
-És ez így tartott egy órahosszat; és Malárdynak ez az egy óra nehezebb
-volt, mint egy század a pokolbeli kárhozatban. Minden perczben azt
-hallani: most kettővel, most négygyel, öttel, tízzel erősebb ő, mint ama
-kigúnyolt, kinevetett, kézimunkától kérges kezű mesterember; s majd
-ismét az lesz négygyel, öttel, tízzel erősebb, miként ő; és aggódni a
-következő pillanatért és kínos verítéket törülni büszke homlokáról,
-sápadt orczájáról; ha e megvetett ember, ha e kigúnyolt nép
-diadalmaskodni találna fölötte!…
-
-A kínzó várakozás nyomta, szorongatá a nagy urak szivét; minden percz
-újabb ingadozást adott a rettentő ostracismus serpenyőinek; a
-legirtózatosabb küzdelem volt az: egy néma harcz, hol sem fegyver, sem
-ész, sem a forgékony szerencse nem szólhat bele a diadalba, csupán az
-egymás után hulló számok; a hideg, érzéketlen számok:… ezerhatszáz ide,
-ezerhatszáz amoda; azután ismét kettő-három az egyikhez, kettő-három a
-másikhoz, egy csepp méreg, egy csepp balzsam, egy csepp remény, egy
-csepp kétségbeesés…
-
-Senki sem nevetett már.
-
-A sápatag arczok hüledező ajkakkal számlálák: 1750 Malárdy: 1751 Bajcsy
-András… Tán négy, vagy ötszáz szavazó lehetett még künn az udvaron. Még
-azok egyszerre új fordulatot adhatnak a közítéletnek.
-
-Ah, de még a győzelem esetére is megmarad az a szégyen, hogy egy
-Malárdyval, a legbüszkébb, leghatalmasabb férfival a Malárdy-családból,
-négy óra hosszat küzdött egy alacsony kézműves, kit polgártársai nem
-azért emeltek fel, hogy őt felmagasztalják, hanem hogy Malárdyt annál
-mélyebben alázzák le. Oh ez kegyetlen seb fog maradni örökké abban a
-büszke szívben!
-
-Egy óranegyed mulva mosolygó arczú ügyfelek jönnek jelenteni örömmel,
-hogy a szavazás jobbra kezd fordulni. Malárdy már 1800, Bajcsy hátul
-maradt 1780-on.
-
-Egy pár reszkető hizelgő gratulálni kezd Malárdynak a kétségtelen
-diadalhoz.
-
-A nemesek legbüszkébbike megvetőleg fordul el tőlük s keserű
-kevélységgel utasítja el magától az üdvözlést.
-
-– És ha megnyerném is azt, nem fogadnám el ilyen küzdelem után!
-
-Oh nem érezte ő azt, a mit mondott! De – reszketett annál a gondolatnál,
-ha nem találna győzni; de – ragaszkodott, mint az élethez, a szavazatok
-jó eredményéhez; de – nem volt szivében elég ür, befogadni azt a
-megmérhetlen gondolatot, hogy ő azon alispáni székből, melyben huszonkét
-év óta második fejedelme volt ez országdarabnak, jobban rettegve
-kicsinytől és nagytól, mint maga az első úr az országban: a jövő órában
-leszálljon és engedjen maga után föllépni oda egy embert, a kit gyűlölni
-szégyene; s a ki most épen olyan ítélő birája fog lenni néki ottan, mint
-volt ez ideig ő annak.
-
-Oh e gondolatot felfogni, végig érezni kínjait részletenként, át meg át
-küzdeni nem egy óra, egy élet is kevés.
-
-És ő mégis azt mondja: «nem fogadnám el, ha megnyerném!» ezt mondja
-akkor, midőn a diadal részére kezd hajolni. Mit fog mondani a következő
-perczben; a midőn siető emberek, a kiknek nyugtalan szívdobogása
-szempilláikon meglátszik, kékült szájjal susogják egymásnak: «a szavazás
-újra gonosz fordulatot vett, Bajcsy egyszerre sebesen halad előre, már
-az ezer kilenczszázat is elérte, s Malárdy messze hátra maradt; a kik
-most jönnek az udvarról, mintha összebeszéltek volna, szakadatlan
-egyfolytában Bajcsyra szavaznak; ötven közül egy sem említi Malárdyt.»
-
-Malárdy arczczal az ablak felé fordult és öntudatlanul bámult ki az
-utczára, nem látott maga előtt semmit. Még csak azt sem vette észre,
-hogy az egész utcza a megyeház előtt tömve dugva van emberekkel, a
-kiknek szemei mind egy tárgyon függnek: ez a tárgy az ő arcza, mely
-azoknak oda künn bűvös jelzőül szolgál, a miről leolvashatják, mint
-folynak a dolgok odabenn; és ő nem tudja azt, hogy az ő halavány
-vonásait odalenn ezer meg ezer ember olvassa, hogy összevont
-szemöldeinek borúját, ajkai rángását magyarázzák, figyelemmel kisérik,
-csak azt hallja, a mit háta mögött beszélnek.
-
-«Bajcsy szavazatai esztelenül szaporodnak; Malárdy nem halad.»
-
-«Átkozott tréfa; Bajcsy szavazatai a kétezeret elérték. Ez épen közepe
-az összes számnak, most már ha a többi mind Malárdyé lenne, még az sem
-segítene rajta, most már vége mindennek.»
-
-Az a fehér alak ott az ablakban oly merev, oly mozdulatlan, mint egy
-ijesztő szobor, halott arczczal és üvegszemekkel.
-
-Benn a teremben lassú zúgás. Olyasmit beszélnek, hogy a szavazások be
-vannak már fejezve: Malárdyé lett ezer kilenczszáz; Bajcsy András, a
-csizmadia kapott kétezeret és százat.
-
-Az a fehér szoborkép ott az ablakban egyszerre eltünik helyéről: hanyatt
-esett a padozatra. Elájult, – vagy tán meg is halt?
-
-Mind a kettő jó rá nézve: nem hallhatja, mint riad fel egy percz mulva
-kétezer és száz ember ajkáról a rettenetes daczkiáltás:
-
-«Éljen Bajcsy András, alispán!»
-
-… Ki nevet utoljára?
-
-
-
-
-TEKINTETES URAM!
-
-– Zárjátok be az ablakot, ereszszétek le a firhangot, ne lásson be senki
-az utczáról. Nyögé Bajcsy András uram, belső szobájában a bőrkanapén
-fekve, a minek az egyik támláját le lehetett kapcsolni, mikor az ember
-ki akarta nyújtani a lábát.
-
-Két menyecske lánya volt mellette; azok sírtak szegények, meg voltak
-ijedve nagyon, Miska inas pedig odakinn bőgött a szögletben, hogy a
-mester úr meghal, már a lábai is dagadnak, mert nem birja róluk lehúzni
-a sarkantyus csizmát.
-
-András úr senkinek sem mondja mi baja, csak annyit állít, hogy ő nagyon
-oda van, bizonyosan meg fog halni.
-
-– Ne küldjetek doctorért; ne menjetek a patikába; nem gyógyít meg engem
-senki. Bennem van már, a mitől meghalok. Ne sírjatok, azt mondom: – még
-kihallik az utczára. Mákosné asszonyom meghallja és ide jön, s nem enged
-keresztyéni csendességgel meghalnom. Azt mondom, hogy oda ne ereszszétek
-a koporsómhoz, mikor kivisznek; hogy engem ott is boszantson. El se is
-temessetek ebben a városban; vitessetek ki szekéren a herkali pusztára,
-vagy az izsai rétre, vagy mit bánom én hová, s ott dobjatok bele egy
-gödörbe.
-
-Két leánya jobbra balra dűlt jajgatva e szomorú beszédei miatt az
-öregnek. A szegény Szabóné alig birt a nagy fuldokló zokogástól
-könyörögni neki, hogy ne mondjon ily rettenetes dolgokat többet; inkább
-engedjen eret vágatni magán.
-
-– De iszen eret vágtak már én rajtam, véremet is vették, nyögé a szomorú
-ember, megsimított már engem a guta tetőtől talpig; nincs már nekem több
-borbélyra szükségem. Megtettem a testamentomot, ott van a kihuzó
-fiókban, hagytam a szent ekklézsiának ezer forintot benne, azért, hogy
-tisztelendő Gutai Thaddeus uram majd szép prédikácziót mondjon felettem.
-Kedves jó gyermekeim ti, kérlek szépen benneteket: tegyetek még másik
-ezer forintot hozzá, hogy ne tartson felettem prédikácziót, ne szóljon
-felőlem semmit, meg se említse a nevemet soha, mintha nem is lettem
-volna. Úgy-e megteszitek azt szegény boldogtalan apátokért?
-
-– Hiszen nem fog meghalni édes atyám, hiszen nincsen semmi baja;
-meggyógyul még.
-
-– Hallgass! Nem hallotok valami lármát? valaki közelít?
-
-– Részeg emberek járnak az utczán.
-
-– De azok nem részeg emberek. Mit kiabálnak? úgy-e az én nevemet
-kiabálják? úgy-e azt kiabálják: átkozott légy Bajcsy András! úgy-e
-sárral hajigálják ablakaimat?
-
-– Oh oh! bömbölt odakinn Miska inas: hiszen sár sincsen az utczán.
-
-A két asszony pedig most már maga is félni kezdett, mert a közeledő
-zürzavaros hangokból csakugyan ki lehetett venni olykor a Bajcsy András
-nevet.
-
-Miska inas kifutott megnézni: mi az? s hüledezve jött vissza megint:
-«sok fényes nemes úr jön a ház felé, úgy tetszik, hogy tisztelendő Gutai
-uram is velük van».
-
-– Ide jönnek, rebegé András; engemet keresnek; engemet büntetni jönnek.
-Legyen meg az úrnak akaratja. De ti menjetek innen kedves gyermekeim; ne
-legyetek akkor jelen. Menjetek, takarodjatok innen.
-
-A két megrémült leány még annál jobban ragaszkodott édes apjához.
-Szegények, nem képzeltek egyebet, mint hogy atyjuk bizonyosan valami
-veszedelmes összeesküvést forralt, s most jönnek érte, hogy lenyakazzák;
-– akkor egyszerre három fejet kell leütniök; mert ők el nem válnak tőle.
-
-Már a ház elé ért a közeledő zaj; s lehete hallani, mint kínálgatják
-egymást az emberek: ki menjen elül?
-
-Bajcsy uram fölkelt a pamlagról és nem volt beteg többé.
-
-– Ne sírjon senki: legyetek erősek; – a mivel Isten meglátogat, azt el
-kell viselnünk erős szívvel. Akármit mondanak azon urak, senki
-ellenvetést ne tegyen rá; és akármit cselekesznek velem, senki
-védelmemre ne álljon.
-
-A nemes férfiú nem ingadozott többé lábain, most már ő tartotta
-leányait, hogy el ne essenek, nem azok őtet.
-
-– Most már jöhetnek, most már előttük állok. Itt a fejem, itt a nyakam,
-tegyenek vele, a mit akarnak.
-
-Az ajtó előtt tiszteletadó csoszogás, talpak zsurolása hallatszott;
-azután kopogtatott valaki.
-
-«Tessék! szabad.»
-
-Az ajtó felnyilt. Legelül Vasady táblabiró és Gutai tiszteletes
-állottak.
-
-– Ecclesia præcedit! szólt maga előtt bocsátva a papot a kurucz
-táblabiró.
-
-– Áldás, békesség a házon… szólt Gutai Thaddeus malaszttal s ismét
-helyet adott Vasadynak, ki sarkantyus toppanásokkal lépett a másik szoba
-ajtajában álló Bajcsy András elé, s ott levett kalpagjával üdvözölve a
-férfit, meghajtá magát előtte tisztelettel és mondá:
-
-– Alázatos szolgája a tekintetes úrnak.
-
-A családbeliek szerte elbámultak ez üdvözleten.
-
-Mert megjegyzendő, hogy azon időben még nem híttak minden posztóruhás
-embert tekintetes úrnak, hanem épen csak az alispánokat s a nevezetesebb
-hivatalviselőket.
-
-– Üdvözlöm tekintetes Bajcsy András urat; folytatá Vasady, s a nemes
-választó rendek nevében is gratulálok mind a tekintetes úrnak, mind a
-tekintetes nemes vármegyének ahhoz a szerencséhez, mely mindnyájunkat
-ért ezen a napon, midőn tekintetes uraságodat e megye elválasztá első
-alispánjának! Meg vagyunk felőle győződve mindnyájan, hogy a tekintetes
-alispán úr választásunk helyességét az idők folytával igazolni fogja; s
-nyugodt öntudattal emeljük a megyei hivatalok legmagasabb székére, jól
-tudva azt, hogy ama helyen többet ér egy lat igazságszeretet egy mázsa
-tudománynál. Mi diadalunkat ünnepeljük e választásban s kívánjuk a
-tekintetes alispán úrnak, hogy örüljön velünk együtt és éljen sokáig!
-Vivát!
-
-A terembe tóduló nemesek szava kiadta az éljent az udvarra, az udvarról
-az utczára terjedt az s kiáltá ezer meg ezer ajk a hosszú, sokáig tartó
-vivátot, mely messze a város közepén hangzott el; mert most már
-polgárok, hajósok és közemberek is odatódultak a hír hallatára s oly
-tolongás volt a megyercsi utczán, hogy szekér nem mehetett végig.
-
-Bajcsy András uram nem tudott mit válaszolni nagy érzései között, csak
-kétszer-háromszor felsóhajta magában:
-
-– Legyen meg uram a te akaratod… Legyen meg uram a te akaratod.
-
-És azzal valódi alázattal hajtá meg fejét, mint a ki bizonynyal érzi,
-hogy azon szerencse, mely őt oly váratlanul érte, mily nagy teher, mily
-nehéz gondolat reá nézve, hogy e nehéz feladat elviselésére neki nincs
-egyebe, mint becsületes, igaz jó szíve. Azt ime áldozatul hozza.
-
-Ekkor odalépett hozzá tisztelendő Gutai Thádé uram s megfogá a jámbor
-férfiú kezét és megszorítá azt.
-
-– Érdemes barátom, ki együtt viselted velem a látogatások hajdani
-napjait, vedd ezt is az úr megpróbáló látogatásakint. Minket boldogabb
-jövendők úttörőjének küld előre a sors, fogadjuk el az ő hivogatását s
-felejtsük el a magunk örömeit és bánatait. Te igaz és buzgó ember voltál
-mindig, légy az a magas polczon is ezután; bizonyára az a nagy mester,
-ki a publikanusokból válogatá tanítványait, tenéked is adni fog erőt és
-szellemet, hogy helyeden megállhass.
-
-
-
-
-A PUSZTA TÉREN.
-
-Este volt: a tisztujítási nap estéje, szép langymeleg tavaszi alkony.
-
-Itt minden ház mögött kert van; a fák épen virágoznak; egy futó eső után
-minden virág felveté illatát, az esti lég nehéz a kertek illó
-fűszerétől.
-
-Kilencz-tíz óra között még bizonyosan minden háznál ébren vannak, öreg
-asszonyok és urak kinn üldögélnek a házak előtt, minden kapu mellett
-lóczák vannak az utczán, a gazdagabbak házai előtt veres márványból;
-mert este ők is ott fogadják el vendégeiket; fiatal leányoknak azonban
-az ablakban van a helyük, miknek kidülő vasrácsai arra látszanak alkotva
-lenni, hogy azokba kihajolva, erős illedelmi rostély alatt
-társaloghassanak a szemérmes hajadonok imádóikkal; (azóta nagyot
-változott a világ, most a hölgyek magukon hordják a rostélyt).
-
-És valaki csak az utczán van, a kapuk előtt, a kis padokon, a rostélyos
-ablakoknál, az mind csak egy tárgyról beszél: az elmult tisztujításról,
-Bajcsy uram csodálatos felmagasztaltatásáról, a büszke Malárdy estéről.
-
-Malárdynak nem jó volna ez órában itt ez utczákon járni; minden tizedik
-lépésnél nevét hallaná emlegetni.
-
-Pedig a megyeházban sem lehet maradnia. Azzal a gondolattal, hogy e
-falak, miket úgy építtetett, mintha saját házát építtetné bennök, mik az
-övén kívül senki parancshangját nem tanulták visszhangzani, miket el nem
-hagyott még akkor sem, midőn azok végigrepedeztek, s köveiket omlaták
-körüle, – holnap egy más embert, egy alacsony semmi embert fognak
-uroknak találni; nem kell-e e boltozatoknak lejebb szállaniok? nem
-kell-e az ajtóknak küszöbeikkel leereszkedniök, hogy oly alacsonyak
-legyenek, midőn egy Malárdy belőlük kilép, hogy egy nyomorúlt kézművest
-bocsásson be maga után?
-
-A megyeház udvarán még most is zaj volt; jókedvű nemesek tréfáltak,
-kiabáltak ott lenn; a lépcsőkön mindenféle ember szaladgált alá s fel,
-az ajtókat gondtalanul csapkodták be magok után; az alispáni lakosztály
-folyosóin hajduk beszélgettek fenhangon, nem ügyelve rá, vajjon Malárdy
-Xaver Ferencz szereti-e a csendet?
-
-Malárdy nem birt szobáiban maradni; a főispánnál estély van, odahítták,
-megköszönte, nem megy; azt izené, hogy most is rosszul érzi magát.
-
-Azzal lement a hátulsó lépcsőn, keresztül a széles udvaron; az egy
-kerttel volt összekötve: e kert ajtaján át észrevétlenül kijutott az
-utczára.
-
-A Nagymihály-utcza csendes, nesztelen hely; mind a két oldalát tágas
-veteménykertek és kertészlakok képezik: a munkás emberek jókor
-lefeküsznek, miattuk este akárki járhat az utczán.
-
-A bukott nagy ember végigment a hosszú tekervényes utczán, mint a ki
-maga sem tudja, hogy miért megy? csak halad, hogy egy helyben ne álljon.
-
-Micsoda elhagyott, félreeső utczákat járt keresztül-kasul? hol
-kidűlt-bedőlt palánkok képezik a két sort, s minő vidékeket jártak be
-azalatt siető gondolatjai? Midőn néha feltekintett, azt sem tudta, hogy
-merre jár? s midőn fel akart eszmélni, nem tudta, hogy miről
-gondolkozott? S azután csak ismét ment tovább és merengett tovább.
-
-Egyszer egy ily ismeretlen keresztutcza vége felé érve, úgy tetszék
-neki, mintha azt a szegletházat ismerné már valahonnan. A mint közelebb
-ért hozzá, megdöbbenve állt meg. Ráismert a házra. Ott lakik Bajcsy
-András.
-
-Dühtől és szégyentől reszketve fordult vissza, s nem ment el a ház
-mellett, hanem visszafordult a rozmarin-utczába; ott nagy volt a sár,
-azon a sáron gázolt keresztül; egy nyitott udvarról nagy kutyák rohantak
-rá, meg akarták harapni; szerencsére egy eltört ostornyelet talált a
-földön, azzal elkergette az ebeket; az ostornyél vége sáros volt,
-Malárdy megtörülte azt kezkenőjével s nem hajította el, magával vitte,
-hogy másutt is oltalmazhassa magát.
-
-És olyan elhagyottnak, olyan nyomorultnak érezte magát, mint egy
-iskolásgyermek, ki késő este megy haza tilalmas játszásból, s csavarog
-az utczán, kerüli a verést otthon; s ide kinn fél a kutyáktól, csak egy
-tört pálczában bízik, a mit a kezében tart.
-
-Valahol ismét egy szűk sikátorba téved, mely olyan keskeny, hogy egyik
-házból a másikba át lehetne lépni, ha valahonnan ajtó vagy ablak nyilna
-ide; a házak mind hátaikkal vannak erre fordulva, az egész sikátorból
-sehova sincs bejárás. Egészen arra való hely, hogy ott az embert sötét
-este meggyilkolják, anélkül, hogy valaki segélykiáltására hallgatna, s
-ott hagyják a testét, a mire csak napok mulva fognak ráakadni.
-
-Midőn a sötét sikátor közepén járt Malárdy, valami szemközt jövő
-hirtelen elordítá magát előtte.
-
-Malárdy összerezzent; pedig nem volt az egyéb, mint valami jámbor részeg
-hajóslegény, a ki többet talált bevenni a jóból, mint a mennyit megbirt,
-s bizonytalan kínjaiban szidta a bakter angyalát, mint a ki oka annak,
-hogy már tíz óra van és ő nem tudja, hogy merre jár? mely állapotában
-nagyon jól esett neki olyan utczába tévednie, a hol bármerre dűl,
-mindenütt falat talál.
-
-Malárdy egy perczig azon gondolkozott, hogy visszaforduljon előle;
-félénk volt, mint egy gyermek; csak azután jutott eszébe: hogy ő
-kicsoda? Egy Malárdy, minden nemesek között a legelső, a kit egy részeg
-gazember ijesztgetni merészel; s azon oly dühbe jött az első ijedtség
-után, hogy nekirohant a szemközt jövő hajóslegénynek, azt félkézzel
-meg-megkapta és feltaszítá s olyat vert rá a fél ostornyéllel, hogy az
-mind összetört bele, s azzal diadalmasan haladt ki a sikátorból, ott
-hagyva a földön heverő részeget, ki gyilkost, haramiát kiabált utána.
-
-Csak akkor jött magához, midőn a sikátorból kiérve, egy tágasabb
-utczában találta magát. Valami hepehupás kövezet tanubizonyítá, hogy az
-a rácz-utcza: a város leguriasabb része.
-
-Itt már emlékezni kezdett minden házra: úgy tetszett néki, mintha messze
-földről, hosszú útról tért volna vissza, s úgy jutnának egyenkint eszébe
-az emlékek, a mint a tárgyak szemébe ötlenek.
-
-Ott állt még egy vakkapu alatt a fekete hirdetménytábla, melyen még az ő
-nevével kelt tudósítások voltak kiszegezve; egy azok közül azt hirdette,
-hogy péntek napon sehol se merjenek muzsikálni a korcsmákban. Átellenben
-a tilalom-táblával épen egy csapszék volt, abban úgy szólt a hegedű, a
-hogy csak birt; a homályos üvegajtón tánczolók szilaj árnyékait lehete
-látni; pedig épen a tilalom napja volt ma.
-
-Nem ő az úr többé itten!
-
-Odább egy emeletes ház tűnt szemébe. Gazdag kereskedő lakik abban, ki ez
-ideig szerencséjének tartotta, hogy a hatalmas alispánnak nagy
-összegeket kölcsönözhetett, miknek még kamatjait sem sürgeté soha;
-többet ért neki azoknál az alispán pártfogása.
-
-De most! a hatalomnak vége van… Malárdy testét-lelkét valami hideg
-futotta végig. Csak most gondolt erre először.
-
-Ismét odább egy sárgára festett ház tünt szemébe. Míg a megyeházat
-építették, ott lakott ő családostul, ott abban a kertben tanította járni
-leánykáját; milyen szép gyermek volt, nagy sötét szemei, piros gömbölyű
-két arcza; hogy nevetett, mikor atyját meglátta, pedig még beszélni sem
-tudott; volt neki egy kis aranycsipkés fejkötője s piros korall-gyöngy a
-nyakán. Egyszer a dajka elment a gyermekkel valami ismerőshez, késő
-estig oda maradt; az apa hogy kétségbe volt esve miatta, hogy járt
-házrul-házra, hogy kérdezett ismerőst, ismeretlent, nem látták-e? hogy
-dobogott a szíve, midőn nem találva sehol a kis Hermint, ismét
-visszafelé ment a sárga házhoz s biztatta magát azzal a gondolattal,
-hogy talán ezóta már otthon is van; míg ő odajárt, hazavitték; s milyen
-öröme volt, mikor eléje futottak az ajtóban s kiáltották, hogy itthon a
-kis Hermin!
-
-Hajh, most hiába nyitna be a sárga házhoz, nincs ott a kis Hermin…
-
-És ki tudja, hol van? ki tudja, hogy él-e? mi sorsra jutott; hová lett?
-
-A lesujtott férfi tovább sietett az utczán, nagyokat botlott néha a
-kiálló kövekben, mint a ki valami nagy terhet visz vállain és igen el
-van már fáradva bele.
-
-És az a teher mindig nehezebb lesz vállain, szivén, lelkén, mentül
-tovább ment előre; a föld ingadozni tetszett lábai alatt; így ingadozott
-akkor is, a mikor a keményszívű férfi előtte könyörgő alacsony
-férfiaknak azt felelé: «nem, nem» és a gyermek sirása kierőszakolta tőle
-az igent. Ah e gyermeksírást bár hallaná most is!
-
-Intés volt az a sorstól, hogy a mi szívnek van teremtve, az legyen szív;
-de ő nem hallgatott rá; megvetette a könyörgők kérelmeit; kigunyolta
-áhítatjukat; lerontá templomukat; és azok őt megátkozák.
-
-Ott állt a tér közepén a faház; ültek benne százan és százan és
-énekeltek Istenhez; a kemény szívű férfiú azt mondá – «bontsátok le
-róluk e házat!»
-
-Senki sem mert annak oszlopaihoz nyúlni, mert a ház ajtajában állt az
-átokmondó férfi, kezét felemelve az égre, és azt mondá: «romoljon meg
-annak minden ivadéka, ki fejszéjét legelőször e falakba vágja, – és
-szórja el Isten annak maradékait a világ minden részeibe, hogy legyenek
-földönfutók, – és alázza meg őt az ő büszkeségében, szállítsa le,
-kisebbítse meg azt!…»
-
-És senki sem merte fejszéjét fölemelni: hiszen mindenki fél az Istentől,
-mindenki szereti gyermekeit; mindenkinek van valami büszkesége s nincs
-oly kicsiny ember, a ki ne félne, hogy még kisebb lehet.
-
-És ekkor az a férfi, ki maga legbuzgóbban tisztelé az ő urát, ki
-családját szerette, bálványozá, ki legmagasabbnak tartá magát azon a
-földön, melyet szemei belátnak, az ragadá fel a fejszét és odalépett a
-bezárt ajtóhoz.
-
-Nem ő, az épület közelített felé; az a nagy, deszkából épített rémalak
-jött felé, fenyegetően felmagasulva előtte, félkörű szemei úgy bámultak
-le rá s tág öbléből, nyitott torkából hangzott ezer ember hangján az
-üvöltő mondat:
-
-  «Boldog, ki neked e dolgot
-  Visszaadja e méltatlanságot;
-  Ki gyermekid a bölcsőbül kirántja
-  És az erős kősziklához paskolja!…»
-
-A düh, a rémület, a büszkeség zagyva forrongása kényszeríté a büszke
-ember karját: a fenyegető épület már egészen előtte állt; a kezében
-tartott fejszét felemelte és belevágta annak ajtajába…
-
-… Malárdy nagyot botlott hirtelen… Ez magához téríté káprázataiból.
-Széttekintett: – egy puszta térség közepén találta magát, egy gödrös,
-szemétdombos helyen, mely a város szebb utczái s a czigánysor között
-terül, bűzös laput és bogácsot teremve nyáron.
-
-Az ott a régi rácztemető.
-
-A miben megbotlott, az tán egy kiálló szobor vége volt, abból a nagy
-faházból, a mit sok-sok év előtt azon a téren az ő parancsára
-lerontottak.
-
-
-
-
-ÉJI HANGOK.
-
-Malárdy magához tért kábultából; észrevette, hogy hol van? s
-visszafordult, hogy hazafelé térjen.
-
-Az utczák üresek voltak már, minden háznál eloltották a gyertyákat; az
-éji őr parancsolgatta is utczaszerte:
-
-  «Ember vigyázz világodra,
-  Gazdaasszony parázsodra,
-  Hogy tűz ne légyen kárunkra,
-  Kitől óvjon egek ura.
-  Tizet ütött már az óra…»
-
-Csendes kopogás és alabárdja nyelének koczintásai hangzottak odább, a
-távolabb utczaszegletig, hol újra kezdte figyelmeztető üvöltését.
-
-A Duna felől a malomkelepelés, a szigetből a békák búskomoly kardala
-tartotta beszéddel az éjt, melybe a távoli vársánczokról jövő koronkinti
-kiáltások szóltak bele: «Ki vagy? megállj! őrjárat haladj!» Mint valami
-álmodott hangok, úgy jőnek éjszaka a távoli jelkiáltások.
-
-A szombati utcza kanyarulatánál egy pár hajóslegénynyel találkozott
-Malárdy, kik közől az egyik valami rácz tamburát vert vékony
-tollhegyével; a másik a czinczogó zenéhez dünnyögő hangon énekelt valami
-együgyű dalt a leányról, a ki a kutra megy s összetöri a korsót.
-
-Nem tértek ki Malárdy előtt; ő volt kénytelen a csatornán átmenni
-előlük; a tambura czinczogott tovább; – a mely ablak előtt elhaladt, ha
-még ébren volt valaki, az is elaludt rá.
-
-A mint Malárdy a szent János kápolnája előtt elment, egyszerre
-megcsendült feje fölött a lélekharang.
-
-Egészen összeborzadt. Miért épen most? Valaki haldoklik, annak a
-lelkéért szólnak e szomorú hangok.
-
-Sietve ment odább. Pedig miért futni a harangszó elől? az utoléri az
-embert.
-
-A piacz tulsó oldalán két alak sietett végig lámpással. A gyóntató
-lelkész, a szentséggel kezében; előtte az egyházszolga, a nyeles
-lámpással, s a kis csengetyűvel, hogy a ki azt hallja az utczán,
-megálljon és térdet hajtson.
-
-Az utczán nem volt más, mint Malárdy; a főúr meghajtá térdét, keresztet
-vetett magára s elmondá az imát a haldokló lelkéért, akárki legyen az.
-
-A lélekharang másodszor is megcsendült; talán itt-amott fel is ébredtek
-hangjára buzgó keresztyének s egyszerre száz meg száz szív fohásza
-szállt fel az égbe a néma éjszakában, egy porhüvelyét elhagyandó lélek
-üdve végett.
-
-Malárdy akkor ért a megyeház kapujához, midőn a harmadik csengetyűszó is
-elhangzott, sokáig elringatva utóhangjait a csendes éjben.
-
-A kapuban őrt álló hajdu mondá neki, hogy e pillanatban kereste őt
-Durday cselédje; az öreg úr haldoklik, megütötte a szél, neki szólt ez a
-lélekharang.
-
-Ennél ijesztőbb mondást nem hallhatott volna ez éjszakán Malárdy.
-
-Durday első feleségének testvére volt, ki nevezetes készpénzeket
-gyűjtött rakásra, a miket örökölni életkérdés volt Malárdyra nézve.
-
-Ama gyászemlékű menyegzőéjszakán gonosz összekoczczanása volt Malárdynak
-a hadastyánnal. A vén őrnagy azt állította az általános kétségbeesés
-órájában, hogy semmi baj sincs; ha nem báró is a vőlegény, s ha nem
-híják is Kadarkuthy Viktornak, hanem Gutai Lőrincznek, azért hozzá kell
-adni a leányt; ha szeretik egymást, boldogok lehetnek. Ez állítások
-felbőszíték Malárdyt, annyira, hogy kikérte magának Durdaytól a családi
-ügyeibe való avatkozást. A hadastyán makacskodott, s daczosan mondá,
-hogy ő Herminának hagyja minden vagyonát s a leány ahhoz mehet nőül, a
-kihez akar; nem függ apja kegyétől. Malárdy dühösen kérdezé: «egy
-kálvinista pap fiához?» – A hadastyán, a kinek e tárgyban nem volt
-különböztetési érzéke, könnyű vérrel felelt: «akár egy kálvinista
-harangozóéhoz». Malárdy e legérzékenyebb oldalán kapott sértésre azt
-vágta vissza sógorának, hogy «neki épen úgy lábaszárához rozsdásodott az
-esze, mint a hüvelyéhez a kardja». Ezt nem bocsátá meg a hadastyán.
-Voltak ifjukorának vitézi tettei; sebhelyei most is minden időváltozást
-megtudattak vele; azért vénségében rozsdás kardjáról beszélni keserű
-megbántás volt rá nézve. Rögtön befogatott és éjszaka ment el a háztól,
-s Malárdy megtudá, hogy pár nap mulva uj végrendeletet tett a hadastyán,
-melyben mégis Malárdyt mindenéből kizárva, keresményét összesen az
-eltünt Herminának hagyta, habár az egy sátoros czigány nejeképen jönne
-is valaha vissza; ha pedig tíz év alatt elő nem kerülne, akkor legyen
-mindene a városi kórházé; csak azon egy esetben tarthatván reá igényt
-Malárdy fiugyermeke, ha apja akarata ellen házasodnék valaha; Malárdynak
-pedig hagyta azt a rozsdás kardját; tegye fényesebbé mint ő, ha tudja.
-
-Malárdy vállat vont, mikor ezt a végrendeletet hirül hozták neki.
-Ismerte a jó öreg urat; voltak ilyen furcsa hóbortjai; legalább tízszer
-kitagadta őt már vagyonából, s szépen kibékült megint magától; csak nem
-kellett hozzá szólni. Most is azt hitte, hogy ráér elvárni, míg a
-hadastyán ujra bekopogtat nála, s azon kezdi, hogy haragszik ugyan, de
-mégis egy partie tarokra ajánlja magát.
-
-És ime egyszerre azt hallja róla, hogy haldoklik.
-
-Ez iszonyú csapás lenne.
-
-Rögtön sietett a hadastyán lakására. A hol csendesebb utczára talált,
-ott futni sem szégyenlett; Durday lakása a vár melletti angolkerten tul
-volt; a hol nehány évvel azelőtt egy egész vízrongálta városnegyedet
-bontottak le a várerődítmények miatt, nehány házat katonatisztek lakául
-hagyva fenn.
-
-Egyikében e magányos lakoknak látott Malárdy egy kivilágított ablakot,
-abba a házba bement; nyitva találta a kaput és a folyosóra vivő ajtót. A
-hadastyán vén vizslája meg sem ugatta; az a ház oldalában egy nagy
-gödrön kapart ijedelmes sietséggel; mintha rá volna az bízva. Malárdy a
-konyhában nem talált senkit. Vaktában tapogatózva megtalálta az előszoba
-ajtaját, ott a sötétségben hallá, hogy a mellékszobában valaki csendesen
-sír; oda benyitott és ott találta a gyóntató lelkészt és az orvost; az
-ágy fejénél sírt, kötényével eltakarva arczát, a hadastyán cselédje.
-
-Az orvos és lelkész, meglátva Malárdyt, eléje jöttek s oda vezették őt
-az ágyhoz, a melyen feküdt egy néma és halavány ember: a kit nem
-neveznek többé halandónak, hanem halottnak.
-
-– Mindennek vége; szólt az orvos.
-
-Malárdy fáradtan roskadt egy karszékbe. Ez a nap megátkozott nap volt!
-
-
-
-
-A FURCSA EMBER.
-
-Borkúton vagyunk.
-
-Ne vedd elő a térképet, kedves olvasóm, nem találod meg rajta, nem igazi
-neve az annak a falunak, hanem úgy csúfolják az ismerősök egymás között.
-
-Az pedig a név eredete, hogy ott lakik az öreg báró Kadarkuthy, s erre
-ráfogták, vagy talán igaz is, hogy miután egyetlen egy kút van a falu
-végén, a miből vízzel szokta magát ellátni az egész helység embere és
-barma, s egy nyáron az is szertelen kiapadt: az öreg báró éjszaka
-alattomban teletölteté a kútat borral s másnap gyönyörű mulatsága volt
-aztán, a mikor nemcsak minden ember és asszony, hanem minden állat és
-baromfi le volt részegedve az egész faluban; részeg béresek szaladgáltak
-részeg tinók után, részeg kutyák ugattak részeg nótákat, s részeg
-gazdasszonyok hajszolták részeg tyúkjaikat az udvaron; minden élő lény
-tántorgott, dülöngélt, a kakas nem tudott kukorítani, a pulykát előre
-vitte a feje, kacsák, libák boldog öntudatlanságban pislogtak a fal
-mellett, a bornyúk balletot jártak s az egész faluban olyan lárma,
-éneklés és fazéktörés volt, hogy a báró úr odafenn a kastélyban majd
-minden gombot lenevetett a mellényéről.
-
-Ezért azután elnevezték a faluját Borkútnak, őt magát Borkútinak.
-
-A jó úr nem haragudott érte. Általában nem lehetett őt megharagítani.
-Akármiféle tréfát, pajkosságot el lehetett vele követni, ő azért nem
-haragudott, hanem visszaadta, ha lehetett kétszeresen.
-
-Az a conventiója volt az összes emberiséggel, hogy őt boszantsa,
-tréfálja minden ember, a ki csak hozzáfér, hanem azután vegye is fel, ha
-visszatréfáltatik. Az volt legkedvesebb embere, a ki legjobban tudta
-boszantani, mert az szerezte meg neki azt a gyönyörűséget, hogy a
-repressaliák legbizarrabb ötleteit végrehajthassa rajta.
-
-Ilyen kedves embere volt neki az egyetlenegy fia, Viktor, a kivel teljes
-életükben mindig boszantották egymást kölcsönösen. Már legelőször
-boszantotta őt Viktor az által, hogy született, mikor ő ki nem állhatta
-a gyermeksírást; később kis gyerek korában a mint egy új ruhát ráadtak,
-azt rögtön kilyukasztotta. A báró azután pokróczból varratott neki
-ruhát, abban kellett neki járni; nyolcz esztendős korában azzal
-boszantotta a fiát, hogy görög nyelvre taníttatá, a fiú meg azzal
-boszantá az apját, hogy nem tanult semmit. A báró akkor inasnak adta
-Viktort a helybeli kovácshoz, hogy tanuljon hát patkószegeket csinálni.
-Viktor azután azt tette, hogy felgyújtotta az egész kovácsműhelyt.
-Azután elküldte őt a báró Bécsbe nevelőbe, de nem adott neki zsebpénzt.
-A fiú azután eladta a kabátját, csizmáját, mezítláb maradt. A báró
-engedte őt mezítláb járni. A fiú az apja aláírását utánozva, rászedett
-valami uzsorást, a báró engedte, hogy kezdjen az uzsorás a fiú ellen
-bűnvádi pert. Azután elvitte Bécsből, valami kisvárosi tanodában
-beöltözteté diáknak. Viktor két hét alatt kicsapatta magát onnan. Azután
-a báró nem akart Viktornak semmit sem adni. Azután Viktor fogott Pesten
-egy zugügyvédet, a ki beperelje a bárót Viktor anyai örökségeért:
-lehetett a fiú akkor már tizenhat éves. Akkor azután volt mulatsága a
-bárónak elég: ha tudniillik a boszantatásban mulatságát találta. A
-zugügyvéd felhordott ellene minden ráférhető vádat, bebizonyítá, hogy
-nincs elég esze, hogy larvatus, stellionatus, és perduellio bűneiben
-leledzik, hogy atheista és manichæus, hogy őrjöngő és nyavalyatörős,
-bevádolta blasphemiával, crimen læsævel, actus majorissal, s egy időben
-csakugyan annyira vitte a dolgot, hogy az öreg úr sequestrumot kapott s
-először életében volt kénytelen elismerni, hogy ebben a játékban nincsen
-több aduttja. Két esztendeig kiállotta a bírói zárt, akkor, hogy
-menekülhessen, kibocsátotta Viktor anyai örökét, pedig az még nem volt
-több tizennyolcz évesnél; a fiú azzal ki is ment külföldre s soha felé
-sem ment többet az apjának.
-
-Ekkor jött az a tréfás ötlete a bárónak, hogy miután a fiú egészen úgy
-tesz, mintha többé gondja sem volna az apjára, majd ő is csinál neki egy
-kis tréfát: hogy fog az neki tetszeni?
-
-Megismerte Gutai Lőrinczet, ez épen tervéhez való fiú volt. Genialis és
-könnyelmű, kalandszerető és merész. Az ifju életében támadt pillanatnyi
-zavar az ő kezébe hajtá őt, odamenekült hozzá. A bárónak könnyű volt
-elhitetni ismerőivel, hogy ez az ő fia, miután azok Viktort nyolcz éves
-kora óta nem látták, gyermekek nagyon változhatnak.
-
-A szerencse is kedvezett neki, soha sem találkozott Lőrincz olyan
-emberrel, a ki őt ismerte volna, fiatal diákocskának úgy sem sok
-ismeretsége lehet, legkivált azon körökben, a hová őt a báró magával
-hordta.
-
-A mint előre látható volt, a külföldön járó igazi Viktort ez a tréfa
-erősen megijeszté, a mint megtudta, hogy az apja valakit mint fiát
-mutogat be, sietett haza, és fölkereste az apját; a minek, mint tudjuk,
-az lett a vége, hogy a báró lármát csapott, elfogatta az igazi fiát s
-becsukatta, mint vakmerő kalandort. Egy-egy tréfának többet nem nevetett
-az öreg úr, mint ennek. Milyen szépen ül most az igazi Viktor nemes
-Abaúj vármegye tömlöczében, míg az ál Viktor helyette udvarol a
-delnőknek s járja a háztűznézést.
-
-Könnyű volt ez alakoskodást a Csallóközben is folytatni, miután Lőrincz
-szinte gyermekkorától fogva távol volt szülőföldétől, iskolákon járva,
-nem tarthatott tőle, hogy valaki ráismerjen.
-
-Az alakoskodás kiderülése azonban így történt.
-
-Kálmán, az alispán fia, titokban látogatta a Hyppocrene gyűléseit, s ott
-verseit el szokta szavalni, miért a társulat tagjai mindig egyhangúlag
-magasztalták.
-
-Amaz ünnepélyen vallott megszégyenítés után nem ment többé Kálmán a
-Hyppocrene üléseibe, pedig minden másodnap benn volt a városban.
-
-Egyszer összetalálkozott véletlenül Gutai Thaddeussal. A tisztelendő úr
-megfeddé, hogy úgy elmaradoz tőlük, mire Kálmán kivallá, hogy nem is fog
-többet oda menni, mert atyjának megigérte, hogy több verset nem ír s
-felhágy a poezissal.
-
-Thaddeus addig vallatá az ifjut, míg az elmondá neki e lépése okait,
-mint szégyeníté meg testvérének jegyese az egész társaság előtt, mint
-plagiatort mutatva be őt, egy olyan művel, a mit ő sajátjának hisz most
-is s ha gondolkozik rajta, mint ismerheté azt más? meg kell őrülnie
-bele.
-
-A lelkésznek egy gondolat villant lelkébe. Az ő fiának volt az a
-lángesze, hogy mikor egy prédikácziót meghallott apjától, azt az ebédnél
-elejétől végig elmondta.
-
-Azt kérte ekkor Kálmántól, hogy szerezzen neki valahogy ez embertől egy
-pár sor írást, de ne olyat, a minőt felszólításra ír, hanem a minőt
-véletlenül elhágy.
-
-Kálmánnak sikerült Lőrincztől valami kis jegyzéket megtalálni. Azt
-elvivé Thaddeusnak.
-
-A lelkész megismerte fia írását; a hogy Kálmán beszélt róla, az alak is
-csalhatlanul az övé volt, az ő csengő hangja, az ő lángesze, az ő
-délczeg termete és gyönyörű arcza. A lelkész fájdalmasan sóhajta fel.
-Ime feltalálta fiát.
-
-És úgy ment Malárdy kastélyába még aznap este.
-
-És akkor már későn érkezett.
-
-Gutai Thaddeusnak az a spartai ötlete támadt a történtek után, hogy
-fiát, az országvilágcsalót fogva vigye el magával Kassára, ott beültesse
-a méltatlanul letartóztatott Kadarkuthy Viktor helyébe, az utóbbinak
-visszaadván szabadságát, a mi által teljes igazság lesz szolgáltatva
-annak a pogány istenasszonynak, a kit bekötött szemmel festenek, a kinek
-a nevét még mai nap sem restelik az emberek fejükben tartogatni,
-nevezvén őt Nemesisnek és képzelődvén felőle.
-
-Egy másik bekötött szemű pogány istenasszony azonban, a kit a poeták
-neveznek Fortunának, más fordulatot adott e szigorú szándéknak, s Gutai
-Thaddeus uram szemei előtt látta egyetlen fiát a habok alatt eltünni s
-miután félóráig hasztalan kereste őt a vizekben az öreg halászszal
-együtt, megsiratá és megbocsátott neki, a hogy szokás azoknak
-megbocsátani, a kiket már eltemettünk.
-
-És valóban Lőrincz el volt temetve jól, mind rá, mind a világra nézve,
-mert azóta semmi hangot sem hozott róla a hír.
-
-A feladat második része azonban teljesítésre várt még: a báró fiát a
-börtönből kiszabadítani. Thaddeus elutazott Borkútra.
-
-A borkúti kastély kívül fekszik a falun, háta mögött nagy vadaskert,
-mely egészen a kastély udvaráig tart, úgy, hogy sokszor a szarvasok
-betévednek az istállóba s eleszik az abrakot a lovak elől.
-
-Az út a vadaskert mellett halad el, mely magas palánkkal van kerítve.
-
-A mint Gutai Thaddeus uram fogadott ekhós szekéren a vadaskert mellett
-elhaladna, egy különös társasággal találkozék, mely állt tíz személyből,
-kik közül kilencz kopó volt, egy pedig ember.
-
-Az ember közöttük különösen figyelemre méltó személy volt, kicsi
-alacsony, ötven éves férfi, valami szörnyű kopott szürke kabátban, a
-minek a gallérján hajdan prém lehetett, de már lenyűtt róla; a kabát
-gombjai közül kettő sem hasonlított egymáshoz, egyik csontgomb, másik
-ólom, egyik domború, másik fületlen, némelyiknek csak az egyik kapcsoló
-zsinórja volt meg, a másik kettészakadva fityegett le, a legfelső pedig
-igen szépen volt helyettesítve madzaggal, a kabát zsebjei is
-leszakadoztak minden tőlük kitelhető irányban, s a szakadások be voltak
-varrva öklözött öltögetésekkel, nem titkolva a hol kék, hol fehér
-czérnát.
-
-Valami jámbor peczér lehet, gondolá magában Gutai Thaddeus uram, de a
-méltóságos báró mégis adhatna neki különb libériát.
-
-A kutyás ember arcza még csekélyebb fogalmakat nyújtott egyénisége
-felől: a kis bozontos szürke fej szebb volt hátulról nézve, mint
-elülről. Irtózatos ragyaverés kivette azt minden idomából, picziny tömpe
-orra volt, ét semmi szemöldöke, bajuszából itt-amott állt elő négy-ös
-hegyes szál, azután megint semmi, megint egy pár szál, a szája pedig
-féloldalra húzva egy szertelen kurta szárú fedeletlen makrapipa által.
-
-Első tekintetre azt hihette az ember, hogy valami vándor madárijesztő
-jár a földön, hanem azután, ha mosolyogni látta a furcsa ábrázatot,
-azokkal az eltorzított vonásokkal és a fekete szemekkel, miknek tüzét
-nem enyhíté szemöldök árnyéka, akkor emberijesztőnek is elfogadhatta.
-
-A tisztelendő úr, daczára a rátekintő mosolygásnak, bátor volt a furcsa
-férfit megszólítani:
-
-– Áldást, békességet, kedves atyámfia az Úrban.
-
-– Hosszú kolbászt, rövid prédikácziót, volt a furcsa válasz.
-
-– Nem mondhatná meg nekem, kedves atyámfia az Úrban, vajjon jól
-megyünk-e ezen az úton ő nagysága kastélyához?
-
-– Dehogy mennek, szólt a furcsa ember, hisz ez egyenesen a kapunak visz.
-
-– Tehát épen jól megyünk.
-
-– Csakhogy ilyenkor ott a bolond báró, meg a bolond vendégek czélba
-lövöldöznek a kapuba pisztolylyal s könnyen bele találnak lőni abba, a
-ki belép.
-
-– Ejnye, azt bizony nem helyesen cselekszik.
-
-– Nem ám, nem is jár a kastélyba az utczáról okos ember, hanem a kertnek
-kerül.
-
-– De mi arra nem tudjuk az útat.
-
-– Hát hiszen majd elvezetem én.
-
-– Ugyan ha lenne olyan jó…
-
-A furcsa ember rögtön felkapott a kocsis mellé, kivette a kezéből a
-gyeplűt, s a nélkül, hogy kérdezné tőle, vajjon beleegyezik-e?
-félrefordítá a szekér rúdját, s a legelső résen behajtatott a palánkon
-keresztül a vadaskertbe.
-
-– De hiszen kedves atyámfia az Úrban, szólt Thaddeus úr megdöbbenve, itt
-semmi út sincsen.
-
-– Nem tesz semmit, tudom én a járást, felelt vissza a kis gnóm, s a
-lovak közé vágva az ostorral, belevitte a szekeret a sűrűbe.
-
-No ez gyönyörű mulatság volt! A nagy erdei fák között szekérrel
-keresztülvágtatni, a hol minden perczben tekervényes fordulatokkal
-lehete csak kikerülni, hogy a tengely az egymást megközelítő fákba ne
-ütődjék, néhol oly szűk helyeken vágtatva keresztül, hogy az ember
-messziről azt hihette, hogy ott okvetlen összetörik a szekér.
-
-A jámbor kocsist a hideg rázta félelmében; lóláb, rúd, tengely és emberi
-nyaktörés kecsegteté minden pillanatban, de nem mert kiabálni, mert
-attól félt, hogy ha most visszakéri a gyeplűt, soha ebben a világi
-életében vissza nem tudja hajtani a szekerét ezen a tömkelegen
-keresztül.
-
-A furcsa ember pedig a legnagyobb biztossággal hajtott tüskön bokron
-keresztül; néhol olyan cserjéknek hajtotta neki a lovat, a mikből ki nem
-lehetett látszani, egy helyről épen egy vaddisznót ugratott fel a
-tanyáról, mely azután röfögve kergette őket sokáig, mert egyik koczáját
-elgázolta a kerék. Másutt épen egy nagy bekerített mezőségen vágtatott
-keresztül, mely tele volt virágrabatokkal, összevissza gázolva füvet és
-virágot s keresztültörve a vékony rácsozatot.
-
-– No ha most itt egy kertész meglát bennünket, gondolá magában rettegve
-Thaddeus úr, az ugyan szép dolog lesz nekünk. Elfog bennünket, mint
-tolvajokat, rablókat, mit mondunk neki? De minek is bíztam magamat erre
-az emberre?
-
-Ahol van ni! most meg egy valóságos folyóvíz elé értek, a melyen nincs
-híd. Ez lesz a szép, sem előre, sem hátra.
-
-– Mit fogunk itt tenni? kérdé Thaddeus aggodalmas szemrehányással a
-vakmerő Automedont.
-
-– Semmit sem, szólt az nevetve, csak fogózzék meg tisztelendő uram a
-lőcsbe.
-
-Azzal nekihajtott a víznek, bele a közepébe, fölriasztva a nád közül
-tömérdek ruczát és kócsagot, s a merre legszélesebb volt a víz, akár
-volt feneke, akár nem, beletocskolva merészen. – Mire a túlsó partra
-kiértek, a kocsis inkább halott volt, mint élő, a tisztelendő úr is
-elveszté felebaráti türelmét.
-
-– Kedves atyámfia az Úrban, ha jó lélekkel viseltetik kegyelmed
-irántunk, ám lássa, hogy valami veszedelembe ne vigyen, mert az nem
-volna barátság.
-
-– Nem kell félni, szólt vissza, mosolyogva a furcsa ember.
-
-Pedig csak itt kezdődött még a félelem: a túlpartra kiérve, a
-tulajdonképeni angolkertbe jutottak s itt már rendes csinált útakat
-lehetett találni. Annál rosszabb, a csinált útra érve, a furcsa ember a
-lovak közé cserdített az ostorral s vágtatott, mint a veszedelem. Már
-pedig angolkerti ösvények nem szoktak különösen szekerek számára
-készülni, a mit tekervényességükön kívül még az is bizonyít, hogy szépen
-ki vannak apró kavicscsal rakva, a mikben a kerék fertelmes árkokat húz
-végig s szegleteiknél akadékos virágállványok alkalmatlankodnak, a mik
-közül egyet a furcsa ember szerencsésen el is üttetett a tengelylyel
-úgy, hogy annak mind a negyvennégy hortensiás cserepe, a hány annyifelé
-gurult szét.
-
-A csodálatos véletlen jótéteménye volt, hogy semmi emberi alakkal nem
-találkoztak e pogány hajsz alatt, mert az tökéletesen kétségbeejtette
-volna a jó tisztelendő urat, a ki különben el volt rá készülve magában,
-hogy legelső dolga az lesz a báró úr előtt, hogy e szokatlan
-keresztül-kasúl utazást angolkertjén kimentse, a mennyire lehet, a hibát
-magára vállalja s a tett károkat megtérítse.
-
-Így érkeztek a kastély hátulsó udvarára. Még ott sem találtak egy lelket
-is. A kastély sajátszerű alakja mind a négy oldalán homlokzatot
-képezett, úgy, hogy tulajdonképen mindenütt «elül» volt neki. Ez a
-parkra nyiló éjszaki homlokzat olyan különös bejárással volt ellátva,
-hogy földszint nem volt ajtaja, hanem csak az emeleten, oda pedig egy
-széles fahágcsón lehetett feljutni, melyet ha csigákon felvontattak,
-tökéletes ajtó gyanánt zárta be a kijárást, mint valami felvonó híd.
-Éjszaka rendesen fel szokták vontatni azt a hágcsót, s akkor csak a
-keleti és déli homlokzatok ajtai voltak nyitva, amaz levén a főbejárat,
-oszlopos tornáczczal, üveges verandával, emez pedig a cselédség
-kijárása, összeköttetésben a majorsági épületekkel, a nyugati homlokzat
-vasajtója a pinczébe vezetett le.
-
-A ragyás férfi az említett éjszaki oldalra érve a szekérrel, odaveté a
-gyeplűt a kocsis kezébe s utasítá, hogy kerüljön arra jobb felé, ott
-majd megtalálja az istállókat, kösse be a lovait s adjon nekik szénát
-meg zabot, a tisztelendő urat pedig segíté leszállni a szekérről, ki
-egyszerre kilencz kopó között érezvén magát, kutyák közt járatlan
-emberek szokása szerint, hogy maga iránt jó hangulatot gerjeszszen
-közöttük, elkezdett nekik hizelgő füttyöket hányni, a mivel azt nyerte,
-hogy a confidens fajzat egyszerre elkezdett minden oldalról rá
-ágaskodni, sáros nyomokat hagyva toppantsaival a fényes reverendán, a mi
-a jó tisztelendő urat legnagyobb zavarba hozta.
-
-– Takarodnak kendtek haza! kiálta ekkor rájuk a kis ragyás ember s apró
-szemei egyet villámlottak, mire valamennyi eb, mintha leforrázták volna,
-lesunyta a fejét s földnek eresztett füllel czammogott az ólak felé, a
-ház szögleténél még egyszer visszafordíták a fejeiket, fölemelgetett
-füllel, mintha azt hinnék, hogy vissza fogják őket hívni.
-
-– Mit mondtam! hangzott utánuk a rikácsoló parancsszó. A kopók mentek
-szépen, a hová küldve voltak. A kis furcsa férfi most nyájas arczot
-iparkodott mutatni a tisztelendő úr előtt, s előre bocsátá őt a hágcsón.
-
-– De vajjon ő nagysága a házi úr nem fog-e megharagudni, ha ilyen
-illetlenül rontunk a kastélyába, a hátulsó ajtóra kerülvén?
-
-– Soha se törődjék vele, a vén bolonddal, vigasztalá nevetve a kis
-csoda, gondol is azzal valaki, van annak elégszer olyan vendége is, a ki
-se be nem köszöntött, mikor jött, se nem búcsúzott, mikor elment. Tessék
-bátran előre kerülni.
-
-Thaddeus úr felhágott a lépcsőn, folyvást aggódva azon, hogy nem
-fogadtatik-e valami illetlen gorombasággal? s a mint a legutolsó
-lépcsőre fellépett, egyszerre ijedten kiáltá el magát:
-
-– Erős várunk nekünk az Isten!
-
-– Mit látott tiszteletes uram? kérdé a háta mögött jövő kis ember. Tán
-az ördögöt, vagy a házi urat?
-
-Thaddeus megnémulva mutatott az ajtóra, a hol egy gyönyörű szép nagy
-fekete medve feküdt, iszonyú tenyerével törülgetve jobbik szemét, melybe
-valami bolond bogár belerepült.
-
-A kis ember nem osztá Thaddeus úr rémülését, hanem eléje került.
-
-– Nézze meg az ember, a semmirevaló megint elszakította a lánczát. Ne
-féljen semmit tisztelendő uram.
-
-Azzal odalépett a medvéhez s megfogván annak gömbölyű fülét, kényszeríté
-azt másfelé fordítani figyelmét.
-
-– Hát kend mit csinál itt megint?
-
-A maczkó az első érintésre gorombán felkapta fejét s egyik roppant
-talpát rátette a kis ember karjára.
-
-– Az Istenért, most mindjárt összetépi! gondolá Thaddeus, kinek a vér
-fejéből talpába s onnan meg visszaszökött egy percz alatt.
-
-A kis ember nyugodtan nézett a felgerjedt fenevad szeme közé. Azokat az
-éles fekete szemeit odaszegezte a vad tekintetébe, mire az lassankint
-félrefordítá fejét, szemeit behunyorgatta s komikus fortélylyal
-iparkodott az egyik szemét behúnyva tartani s csak a másikkal pillogatni
-fel néha igézőjére.
-
-– Kend szemtelen gazember, szólt hozzá a férfi szép csendes hangon. Kend
-megint elszakította a lánczát, pedig jól tudja, hogy aztán még nehezebb
-lánczot kap. Hát van kendnek annyi esze, mint egy tisztességes embernek
-szokott lenni? Szégyelje magát.
-
-Maczkó úr morogva hajtotta félre a fejét.
-
-– Hát az a medvetalp mit akar itt a karomon? Ki mondta kendnek, hogy én
-velem confidenskedjék? Kend napról napra ostobább lesz.
-
-Maczkó csendesen levette tenyerét a férfi karjáról.
-
-– Menjen kend vissza az odujába s húzza be maga után az ajtót. – Maczkó
-úr valamit mordult közbe.
-
-– Micsoda? még visszafelelgetünk? még a körmeit meri kend nekem
-mutogatni? Kend vén szamár. Nem százszor megmondtam kendnek, hogy az én
-mentém nem olyan, mint a kendé: ha azt végig hasítja kend, bevarratom, s
-megint mente; de ha én lehúzom a kend bundáját, nem tudom, ki ad
-helyette másikat.
-
-A medvének nagyon szívére szólhatott ez a magyarázat, mert ez alatt
-elhagyta daczos állását, s töredelmes bűnbánattal huzódott a beszélő
-lábaihoz, morogva és nyihogva naiv medveséggel, mint valami
-lepirongatott gyermek.
-
-– No elhiszem, szólt hozzá a férfi; kend nem oly rossz ember, mint a
-milyennek látszik, azért most az egyszer megbocsátok; hanem takarodjék
-haza a házába s ki ne merje nyitni az ajtót, míg én meg nem engedem;
-aztán itt van egy kis czukros mogyoró, kapja kend be s pakoljon innen.
-
-Maczkó e szóra egyszerre vidám arczot öltött, leguggolt két hátulsó
-lábára s egyik nagy tenyerét lomhán lelógatva, a másikat nevetséges
-koldusmozdulattal tartá a kis ember elé könyörögve, ki aztán egyik
-zsebéből egy marék csemegét tett a kinyújtott tenyerébe, a mit a maczkó
-teljes élvezettel szedegetett fel markából egyenkint piros nyelvével;
-utoljára a tenyerét is kinyalta utána, s végtére kezet csókolt a kis
-embernek; mondott is neki valamit medvenyelven, a mi hasonlított a
-köszönéshez; s azzal szépen leczammogott a lépcső alatti ketreczébe.
-
-Thaddeus úr nem állhatta meg, hogy a kis ragyás ember iránti
-csodálkozását ki ne fejezze.
-
-– Minden állatnak van esze, ha nem úgy bánnak vele, mint oktalan
-barommal; szólt a kis ragyás. A bolond báró minden állatjával tud
-beszélni s meglássa, tisztelendő uram, hogy van neki egy vizslája, a ki
-előtt kénytelenek az urak deákul beszélni, ha valami őt érdekli; mert ha
-magyarul beszélnek, kihallgatja őket s ha megtudja, hogy vadászni
-akarnak vele menni, előtte egy órával betegnek tetteti magát, összehúzza
-a görcs a lábát; ha pedig azt mondják neki, hogy ő itthon marad, kutya
-baja sincsen.
-
-Thaddeus úr kezdte a furcsa emberkét valaminek másnak tartani, mint a
-nagyságos báró úr barmai főinspectorának.
-
-– Már most tessék a tisztelendő úrnak bátran előbbre kerülni, szólt a
-furcsa emberke; bizvást mondhatom, hogy a bárón kívül semmi egyéb
-vadállat nincs a háznál.
-
-A tisztelendő úr feddőzni akart az illetéktelen tréfákért, azonban egy
-ajtó elé értek a folyosón át, melyet a kis ember rögtön felnyitott
-(pedig nem volt az ajtón sem kilincs, sem závár) s belépteté rajta
-Thaddeus urat az előszobába.
-
-Az ajtó belülről is egészen sima volt, s a mint becsukódott hátuk
-mögött, a tisztelendő úr aggódva gondolt rá, hogy miképen megy ő itt ki,
-ha arra kerül a sor?
-
-Átellenben ismét egy hasonló kilincstelen ajtó volt, Thaddeus úr
-vezetője annak is csinált valamit, a mitől az rögtön félrefordult a
-sarkából s azon is bevezette a tisztelendő urat; ott volt egy nagy
-fegyverszoba, körülrakva mindenféle divatból kiment emberölő
-szerszámokkal.
-
-Ebből most oldalvást nyilt egy harmadik ajtó; a furcsa ember oda is
-bevitte a tisztelendő urat. Az egy pompás keleti diván-terem volt,
-alacsony kashmir-kerevetekkel, papagájokkal és virágedényekkel.
-
-– De mit fog mondani a nagyságos úr, hogy így bejelentés nélkül
-keresztül-kasul járkálunk a szobáin? szólt végre, helyes aggodalmát
-nyilatkoztatva Thaddeus.
-
-A kis gnóm hangosan nevetett.
-
-– Vigye ördög a nagyságos urat; ha nem tetszik neki, tegyen róla.
-
-– De kedves atyámfia az Urban, ha meg találná hallani…
-
-– Bizony félek is én tőle; itt van a benyilóban, tessék besétálni hozzá.
-
-Thaddeus komolyan meghökkent.
-
-– De kérem: bejelentés nélkül! Hogy mehetnék én a nagyságos báró úr
-szobájába bejelentés nélkül, az nem illenék sem én hozzám, sem ő hozzá.
-
-– Ne törődjék vele, csak olyan dibdáb ember az, mint én magam.
-
-– No kérem, szólt kifakadva Thaddeus úr, már elég volt a szemtelenkedés!
-Akármi confidens cselédje legyen is kegyelmed a nagyságos úrnak, azt
-kikérem magamnak, hogy én előttem olyan derék férfiúról tiszteletlenül
-ne beszéljen, hanem adja meg azt a decorumot, a mi őt rangjánál fogva
-illeti.
-
-A kis ragyás hallatlan kaczagásra gerjedt a tisztelendő úrnak ez ethikai
-kifakadása felett.
-
-– És most menjen be és jelentsen be a nagyságos úrnak.
-
-– Igazán bejelentsem? kérdé az, kinek a nevetés tarkává festette
-orczáját, itt piros lett, ott lilaszín.
-
-– Komolyan mondám.
-
-– No hát bejelentem.
-
-A kis ragyás eltünt az ajtó mögött; a tisztelendő úr eligazítá magán
-stoláját, görbe fésüjével hátrasimította gazdag ősz haját s összeszedte
-testi-lelki erejét a találkozásra; midőn a kis ragyás ujra felnyitá
-előtte az ajtót s nevetve mondá neki, hogy már bejelentette a báró
-úrnak.
-
-Thaddeus úr belépett.
-
-– Ott ül ő kegyelme; szólt a kis ragyás egy életnagyságú arczképre
-mutatva a falon, mely senkisem volt más, mint ő saját maga, azzal a
-ragyás vöröstarka ábrázattal, azzal a foltozott, sastépte szürke
-kabáttal, azzal a makrapipával a szájában, azokkal a hegyes szemekkel,
-fénymázatlan csizmákkal s azzal a kopó-staffagezsal maga körül; ő
-tulajdon maga az öreg Kadarkuthy báró, (a képet kétszáz aranyért
-festette hirhedett olasz művész, a báró maga tréfásan szokta mondani,
-hogy maga az eredeti, a miről festette, kabátostul nem ér többet másfél
-márjásnál).
-
-Thaddeus úr soha életében nem érezte magát ilyen zavarban, mint most,
-mit a jovialis házigazda észrevéve, hirtelen megragadá kezét s szivesen
-megrázva, igaz barátságos hangon mondá neki:
-
-– Megbocsásson jó tisztelendő uram azért a kis tréfáért, s már most
-hozta Isten, beszéljünk másról.
-
-– De kérem alássan, én illetlen szavakat mondottam nagyságodnak…
-
-– Köszönöm alássan; rászolgáltam, – zsebretettem; – nem vesznek kárba.
-
-– Azt még sem kellett volna…
-
-– De hadd legyen hát az egész tréfa. Lássa, tisztelendő úr, azt az egész
-világ tudja, hogy én bohó, tréfás ember vagyok. Azt kénytelen mindenki
-felvenni tőlem. Valamint én is felveszem mindenkitől a tréfát.
-
-– Kérem, nagyságos báró úr; az én idejövetelem oka nagyon messze van
-minden tréfától. Én Gutai Thaddeus vagyok.
-
-A lelkész azt várta, hogy a furcsa ember e szóra egyszerre el fog
-komolyodni; s elhalt száján a szó bámulatában, a midőn az még vidámabb
-lett e nyilatkozatra.
-
-– Gutai Lőrincz atyja, tevé utána még egyszer komolyan, reszkető hangon
-a lelkész.
-
-A kis gnóm hahotával nevetett fel rá, s aztán ezerszer bocsánatot kért a
-tisztelendő úrtól; azt állítva, hogy ő valóságos bolond; higyje el a
-tisztelendő úr, hogy egy valóságos eszeveszett embert lát maga előtt.
-
-A tisztelendő úr egy szóval sem mondá, hogy nem hiszi.
-
-– Nem jöttem panaszokkal terhelni nagyságodat, szólt Thaddeus: nekem
-senkire semmi okom panaszkodni, egyedül magamra. Én nem zugolódhatom
-Isten ellen, mert hiszen ő kezembe adta a kincset, én voltam az a
-bolond, a ki azt nem tudtam megbecsülni. – Nagyságod tudja, hogy fiamról
-beszélek, meghalt fiamról.
-
-– Meghalt fiáról! kiálta föl a báró, és kiáltása hasonlított a
-kaczagáshoz. – Nem, nem nevetek, tisztelendő uram. Bolondos ember
-vagyok, de nem nevetek.
-
-– Azt ne is tessék cselekedni, szólt Thaddeus. Egyetlen egy fiam volt;
-deli termetű, lángeszű, jó szivű. Isten felruházta őt minden
-tulajdonnal, a mi dicsővé teheti a férfit; kincseket adott benne nekem,
-mikért egykor irigyelhettek volna. De én elhagytam e kincseket. Hiú
-tudományok között vesztegettem el az órákat, miket fiam nevelésében
-kellett volna eltöltenem; háládatlan holt könyvek szavait hallgatám a
-helyett, hogy az ő beszédére figyeltem volna; a világot akartam oktatni,
-a helyett, hogy tanítottam volna egyetlen gyermekemet. Ez a tudákosok
-átka; nem hiába mondják, hogy a tudósok fiaiból kerülnek ki a legnagyobb
-semmirekellők. Igaz. A mi hiú önhittségünk csekély dicsőségnek találja
-azt, hogy egy térden ringatott gyermeket az első imára megtanítsunk; s a
-mi fenhéjázó szemléletünk előtt méltatlan feladat az, hogy egy ember
-jövendőjéről aggódjunk, legyen bár az tulajdon gyermekünk; midőn
-elhitettük önmagunkkal, hogy mi a népek sorsát mozgatni vagyunk hivatva.
-Mi nem érezzük azt az örömet, midőn a gyenge gyermeki kéz az első betüt
-le tudja irni; mi utálunk felelni a gyermek együgyű kérdéseire; mi
-lenézzük a csekélyebb eszű embert, jobban mint az úr a parasztot; mi
-dölyfösebbek, kevélyebbek vagyunk, mint bármelyik czímer-nemes, mi
-zsarnokai vagyunk családunknak, üldözői az ifjukor apró tévedéseinek és
-nem engedünk szivünkhöz férni senkit. Ezért méltán történik meg rajtunk,
-ha Isten azt a szivet, mely nem akarta elfogadni a mindennapi ember
-örömeit, meglátogatja a mindennapi ember bánatával. Oh uram, ezt a
-bánatot én nem tudom eltagadni. Nem vigasztalnak engem könyveim, nem a
-tudományok új felfedezései, nem a közélet mozgalma; a mi itt belül
-marad, az mindig legutolsó gondolatom. Láttam fiamat meghalni szemeim
-előtt; egy karkinyujtásnyira előttem nyelte el a hullám; csak egy
-perczczel hamarább kellett volna utána kezemet kinyujtanom és nem halt
-volna meg. Kerestem félóráig a vízben; és nem találtam reá; és akkor
-hálát adtam az Istennek, hogy meghalt. Nagy bünhödéstől, gyalázattól
-menekült meg. Ezt nagyságod bizonyosan mind tudni fogja már.
-
-– Oh én többet is tudok. Egyébiránt négyszem között mondva, én
-tisztelendő uramat igen meggondolatlan embernek tartom.
-
-– Kérem alássan.
-
-– Még egyszer azt mondom. Minek volt kegyelmednek a Malárdy-házhoz
-menni?
-
-– Hogyan, uram?
-
-– Hagyta volna őket békével összeesküdni, a leányt kocsira pakolni,
-együtt mind a kettőt Sárosvármegyébe feljönni; itt aztán majd az én
-gondom lett volna, hogy a gubanczos csomót kioldjam szépen; e helyett
-kegyelmed neki áll Nagy Sándor kardjával s ketté vágja az egész
-szövevényt, mármost ki a bolond kötözgesse azt megint össze?
-
-Thaddeus mindenre készen volt, csak ilyen beszédre nem.
-
-– Csak nem hagyhattam, hogy a fiam egy oly rút álarczos játékot végig
-játszszék.
-
-– De hát miért nem? szólt rá egyszerre a báró naiv készséggel. Volt
-valakinek az ellen valami kifogása? Ártott vele valakinek? Kegyedre
-nézve úgy is el volt veszve a fia, s mint maga mondá, eddig nem sokat
-törődött vele. Én magam meg voltam elégedve a játékkal; Malárdy meg volt
-elégedve, a leányzó szerette; az ifjunak is tetszett, az egész világ
-tapsolt, gratulált hozzá; hát ugyan kinek volt légyen valami baja vele,
-ha minden úgy ment volna, a hogy elkezdődött?
-
-A nagy philosoph a furcsa ember ellenében nagyon biztosan érezte magát;
-sophismákkal őt nem lehetett megszorítani.
-
-– Nagyságod egy személyt elfeledni méltóztatott, a kinek igen is nagy
-kifogása lehetett az alakoskodás ellen: nagyságod tulajdon fiát.
-
-– Ah-hah-hoh-hó! Nem, nem kaczagok, megbocsásson tisztelendő uram, már
-nem nevetek. Tehát a fiamat. Csak még egy kicsit engedjen meg: –
-hahhahahó; így már most igazán nem nevetek többet, ez volt utoljára.
-Tehát a fiamért skrupulozuskodik tisztelendő uram?
-
-– Kinek nevét egy kalandor bitorolta…
-
-– Köszönje meg neki, hogy becsületet szerzett nevének.
-
-– És a ki most méltatlanul ül gyalázatos börtönben.
-
-– No; – csendesen, tisztelendő uram; ez már az én dolgom. Nem ül ott
-méltatlanul. Higyje meg, hogy nagyon jó helyen van ott.
-
-– Nagyságos uram, ez kegyetlen tréfa az atyától.
-
-– No, no, tisztes uram, én nem mondtam a kegyed esetére, hogy tréfa;
-tehát kegyed se mondja, hogy az enyim tréfa. Ne beszéljünk az én
-fiamról, beszéljünk a kegyedéről.
-
-– De én épen azért jöttem ide, hogy nagyságod fiáról beszéljek, és
-helyrehozzam azt a mit en-fiam vétett ellene; a midőn ő e vétkeért nem
-lakolhat többé.
-
-– Talán bizony ki akarja őt szabadítani nemes Abaujmegye tömlöczéből?
-Hagyja ott, tisztelendő uram; nagyon elfér ő ottan; hadd maradjon ő azon
-a jó barátságos helyen, a míg engem ki nem harangoznak a világból,
-azután is elég lesz még neki kiszaladgálni a bolondját.
-
-Thaddeus egy párszor borsózni érezte a hátát, a mint e hideg cynismus
-ördögi hatása erkölcsi érzetei ellen támadt s közel volt hozzá, hogy a
-nagyságos urat lemennydörögje; de még erőt vett magán s nyugodtan tudott
-felelni.
-
-– Uram; midőn egyetlen gyermekemet véletlenül megtaláltam, midőn
-meghallám tőle, mit vétett; midőn megtudám, minő igazságtalanság történt
-ő miatta, puszta hóbortos ingerkedésből egy más ifjuval, akkor békót
-vetettem kezére s azon szándékkal indultam meg vele, hogy elhozzam őt a
-méltatlanul szenvedő börtönéig, ott kicserélem őket s a vétkest hagyom a
-bünhödés helyén. Ezt akartam tenni akkor, és tenném most, ha fiam élne.
-
-– Igazán azt tenné, ha fia élne? kérdé a kis öreg úr impertinensül
-himbálva magát sarkain s kezeit bedugva mellénye zsebeibe.
-
-– Azt tenném.
-
-– No hát nem is fogja azt tenni! kiálta fel Kadarkuthy, füttyöt vetve
-zsebéből hirtelen kirántott kezével.
-
-Thaddeus megint jobban kezdett róla meggyőződni, hogy egy őrülttel van
-dolga.
-
-– Lássa, tisztelendő uram, szólt a báró, beledugva hüvelykujját a
-tisztes úr övébe, hogy el ne szaladjon; – kegyelmed saját szavaival
-mondja, hogy képes lett volna egyetlen fiát, azt a derék életrevaló,
-nemeslelkű, lángeszű, gyönyörű ifjut bedugni egy penészes tömlöczbe; –
-kegyed; az apa, az okos ember, a tudós lelkipásztor és a többi; – és
-mégis én fölöttem szörnyűködik, hogy mint tudom azt a tréfát elkövetni,
-hogy a fiamat, egy haszontalan, naplopó, ostoba ficzkót, a ki soha semmi
-jót nem tett a világon, a kinek a pofája az enyimhez hasonlítva, még
-mostani állapotomban is dehonestatio, becsukattam egy kis neki való
-leczkére; a mi pedig én hozzám nagyon illett, mert én nem vagyok sem
-okos ember, sem kegyes ember, a lelkemmel pedig el vagyok annyira
-adósodva, hogy egy vétekkel több vagy kevesebb nálam már nem öregbíti,
-nem is ifjítja a számadást. Aztán tulajdonképen én nem is ismerem azt a
-léhütőt; mert én már tíz esztendeje, hogy nem láttam a fiamat; ki tudja,
-hátha nem is ez az? legalább az én szívemben semmi sem mozdult meg,
-mikor őt megláttam; pedig azt mondják, hogy valami magnetizmus van az
-apák és a fiak között.
-
-Thaddeus nem feleselt tovább a báróval; felvette a székről háromszögletű
-kalapját, palástját karjára ölté s mutatta, hogy menni akar.
-
-A báró megfogta a karját.
-
-– No, no, no, tisztelendő uram, mire való ez a hirtelenkedés? Minek már
-ez a harag? Hiszen ha kivánja, okosan beszélek; hanem erről a tárgyról
-nem lehet okosan beszélni. Kegyelmed most itt akar engem hagyni és menni
-Kassára, és felfedezni az egész tévedést és Viktor úrfit kiszabadítani a
-tömlöczből. No ugyebár azt akarja?
-
-– Nem tagadom.
-
-– De lássa, azt ne cselekedje. Az bolondság, az nem tudományos férfihoz
-illő dolog. Tisztelendő úr ismeri a mythologiát, tudja belőle Epimetheus
-historiáját, meg a Pandora szelenczéjét; no lássa, ilyen Pandora
-szelenczéje az, a mit tisztelendő úr ki akar most nyitni. Tanuljon
-Epimetheus példájából.
-
-– Én csak Krisztus példájából kivánok tanulni, szólt Thaddeus, kivonva
-kezét a báró úréból.
-
-Kadarkuthy útját állta s nem eresztette ki az ajtón.
-
-– Tisztelendő uram, lássa, kegyelmed nem tudja, hogy mit cselekszik? A
-ki a veszett kutyát kiszabadítja a kalitkájából, a ki egy bepecsételt
-levélben átküldi egyik országból a másikba a pestist, a ki egy gyilkost,
-gyujtogatót megszöktet, az okosabb dolgot cselekszik, mint a ki az én
-fiamat kiszabadítja arról a jó helyről. Meg fogják azt siratni százan,
-meg fogom siratni én, de senkisem fogja jobban megsiratni, mint
-kegyelmed maga. Hagyja őt ott, ne avatkozzék a mi ügyünkbe…
-
-A furcsa kis ember összetett kézzel s valódi buzgalommal könyörgött
-Thaddeusnak, a mi őt csak még furcsábbá tette.
-
-Thaddeust nagyon felháborítá e jelenet. Ő is képes volt saját fiát
-tömlöczbe adni azért, a mit mások ellen vétett; de szivében megsiratta;
-de együtt szenvedett vele; – hanem arról, hogy valaki becsukassa a fiát
-azért, a mit saját apja ellen vétett, s tréfát, gúnyt űzzön belőle, az
-meghaladta a gonosznak azt a mértékét, a mit puritán érzelmei képesek
-voltak felfogni. Hanem hiszen báró Kadarkuthy furcsa ember; ez sokat
-megmagyaráz s fölmenti az embert attól, hogy tettei fölött
-szörnyűködjék; de egyúttal attól is, hogy vele vitatkozzék.
-
-Thaddeus még egyszer ajánlotta magát és komolyan mutatta, hogy menni
-akar.
-
-– Csak még egy perczig maradjon, tisztelendő uram, valamit akarok
-mondani (– egyik kezével megfogta a tisztelendő úr tógája elejét, a
-másikkal bizonyított); lássa, engedjen magának egy okos szót mondani: –
-hátha én adnék a sárospataki collegiumnak negyvenezer forintot?
-
-– Micsoda? szólt szemet meresztve Thaddeus. El nem gondolhatta, hogy mit
-akar ez megint?
-
-– Meg egy szép arany billikomot ezüst korsóval a k...i úrasztalára.
-
-– Mi oknál fogva?
-
-– Van egy igen szép állatgyűjteményem, bibliothecam is, nevezetes
-tárgyak physicum muzeum számára.
-
-– Nagyságos uram, én nem értek semmit.
-
-– Hát én ezt mind oda ajándékoznám a k...i nagy gymnasium számára, a hol
-tisztelendő uram lelkész; még új harangot is öntetnék az ecclesiának.
-
-Thaddeus mind jobban bámult és nem értett.
-
-Kadarkuthy még nagyobb tűzzel folytatta az árlejtést.
-
-– Holtom után pedig fundatiót hagynék három tanszékre, a hová azt
-tisztelendőséged rendelni legjobbnak találná…
-
-– Köszönöm, köszönöm, de miért ennyi szép igéret? én nem tudom felérni.
-
-– Csupán azért, hogy hagyja a fiamat ott, a hol van.
-
-Thaddeus úr erre már komolyan felpattant:
-
-– Nagyságos uram! Farizeusok vénjének tetszik-e engemet nézni, a kit meg
-lehet vesztegetni világi vagyonnal, hogy ne cselekedje az igazságot?
-
-– Hisz nem magáért, de hitének, feleinek előmeneteleért.
-
-Thaddeus puritán büszkeséggel felelt:
-
-– Az én hitem ne köszönje gyarapodását igazságtalan tettnek!
-
-– Gondoljon tisztelendő uram a nemes czélra. Ajánlataimban nem saját
-hasznát mellőzi el, hanem a közönségét; az egyház, az iskola jóvolta az,
-a mit kinálok tenyeremen nyujtva s amit kegyelmed kezemből kiüt; pedig
-hiszen a mit kérek, az semmi. Nem kérem, hogy mondjon hamis
-tanubizonyságot, hanem csak azt, hogy hallgasson el egy olyan titkot,
-mely miatt most szenved egy ember, de ha ki lesz mondva, szenvedni fog
-ötven. Hát van ebben valami?
-
-– Nagyságos uram. Nálam a czél nem szentesíti az eszközt; én nem vagyok
-Loyola követője. Feleim tanuljanak boldogok lenni a szegénységben,
-erősek a szűkölködésben s dicsekedjenek ne a gazdagsággal, hanem a
-kitűréssel. Én részemről, ha Jeruzsálem felépüléséről volna is szó, és
-az nem kerülne egyébbe, mint egy elhallgatott szavamba, mely egy
-méltatlanul szenvedőt kiszabadít; és volna az a szenvedő fiamnak
-gyilkosa: nem hallgatnám el azt, hanem kimondanám.
-
-Kadarkuthy boszusan toppantott lábával, de kezével mégis megszorítá
-Thaddeus kezét.
-
-– Derék ember. Meg kell vallanom, hogy derék ember. Ostobaságot
-cselekszik ugyan, de derekasan cselekszi. Azonban maradjon itt nálam
-legalább egy napig.
-
-– Egy óráig sem, uram. Vétek volna tőlem minden elhalasztott pillanat,
-melyben kötelességemet tenni elmulasztanám.
-
-– Hátha lovai ki vannak fáradva, kocsisát leitatták ez alatt?
-
-– Megindulok gyalog. Tanuló koromban úgy utaztam be az országot; nem
-idegen ez előttem.
-
-– No azt még sem fogja tenni. Majd én befogatok magam. Ne féljen, jó
-csendes lovakat adok, nem forgatják fel; csak addig üljön le nálam, míg
-befognak. No üljön le hát; szentelje meg ezt az én istentelen
-barlangomat.
-
-Thaddeus kénytelenül leült; a báró az ajtó felé ment, ott megállt és
-felkaczagott.
-
-– De az mégis halálra nevetni való tréfa, hogy én saját lovaimon küldöm
-be Kassára azt, a ki a fiamat ki akarja a tömlöczből szabadítani.
-Tulajdon lovaimon! Én! Borzasztó nevetséges, ha elgondolom.
-
-Még odakinn is folyvást nevetett e furcsaságon.
-
-Néhány percz mulva visszajött; akkor egészen komoly volt az arcza; még
-hangja is más volt, mint eddig, nyugodtan, érzéssel beszélt.
-
-– A hintó készen áll tisztelendőséged számára. Tehát csakugyan komoly
-szándéka Kadarkuthy Viktort kiszabadítani?
-
-– Mondám.
-
-– Minthogy kegyelmed ezt fogja tenni, ime nézze, itt van egy levél. Öt
-fekete pecsét van rajta; – ez a levél foglal magában valamit, a mi
-tisztelendőségedre nézve igen nagy kincs; – iszonyú nagy, számokkal ki
-nem fejezhető, mesés nagyságú kincs, – a Dárius kincse. Az ebben a
-levélben van. Tetszik látni a külső feliratról, hogy én azt a roppant
-kincset végrendeletben kegyelmednek hagyományoztam, hogy életében legyen
-boldog általa; de már most neheztelek kegyelmedre és nem fogja azt tőlem
-megkapni. Hanem azt cselekszem, hogy rábízom a kincset a k....i lelkészi
-hivatalra azon hivatalos utasítással, hogy a midőn elhozza a nagy kaszás
-gazdája azt az órát, melyben kegyelmednek is a learatott kévék számát
-kell szaporítania, midőn lelkésztársai kezéből felveendi utoljára az
-úrnak testét: akkor nyissák fel e levelet, adják át ezt a mérhetetlen
-kincset, hogy lehessen annak birtokában néhány óráig, s elmondhassa,
-hogy egy bolond ember jövendölése szerint, halála óráján volt
-legboldogabb; – addig tessék szenvedni velem együtt, a mit az élet oszt
-kegyelmesen. Nem tartóztatom tovább.
-
-Thaddeus meghajtá magát s egy perczig sem gondolkozott tovább a
-mondottakon. Bolondság ez is, hasonló a többiekhez, mik a furcsa ember
-fejéből származnak.
-
-
-
-
-A VESZETT LÓ.
-
-A mi virágos keleti nyelvünk «veszett lónak» szokta az olyan embert
-nevezni, a ki minden helyes ok nélkül nekirohan mindenkinek s
-keresztül-kasul gázol ártón és ártatlanon; a kit, ha megharagított
-valaki s azt hirtelen meg nem kaphatja, nekimegy egy másiknak, a kit
-közelebb talál s azon tölti boszúját.
-
-Mint látszik, a veszett ló czím ilyenformán nem annyira megtisztelő
-elnevezés, mint a mennyire következetes.
-
-Az ember, épen úgy mint a ló, arra van hivatva, hogy esze által tüntesse
-ki magát s midőn e hivatását olyképen mellőzi, hogy az ész józan
-kocsisságát megvetve, a szenvedélyek lódarázsa elől megriad s bősz
-dühében eltépve az illem gyeplüit, a rendes kerékvágásból kiugrik s rúg
-és harap, a kit elől utól talál, akkor nagyon méltán mondják róla azt,
-hogy veszett ló.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Tisztelendő Gutai Thaddeus uram megérkezvén Kassára, sietett az alispánt
-az általa tudvalevő titkokról informálni.
-
-Olyan köztiszteletben levő férfiú tanubizonysága rögtön segített az ifjú
-Kadarkuthy veszedelmes állapotján, kinek legfőbb baja az volt, hogy
-valami párbaj miatt, melynek halál lett a vége, ő kénytelenül álnév
-alatt szökött Belgiumból Francziaországba; ott is tovább üldöztetve,
-ismét más fölvett név alatt menekült Svájczba, úgy hogy tárczájában
-négyféle nevű és leirású útlevelet is találtak, a mi még jobban
-belekeverte a hinárba s annyira ellene bizonyított, hogy az öreg
-Kadarkuthynak épen semmi sem állt volna az útjában azon pompás tréfa
-kivitelére, miszerint Viktor úrfit ott üldögéltesse nemes Abauj vármegye
-philanthropicus intézetében mindaddig, míg ő meghal s csak
-végrendeletében nyilatkoztassa ki, hogy az bizony mégis az ő fia, hát
-csak ereszszék szabadon: – hogy ha ez a tudós ember bele nem elegyedik a
-dologba, s mint aféle tudós ember gyülölője levén minden élcznek és
-anekdotonnak, ezt is elrontja komoly közbeszólásával.
-
-Már pedig valóban elrontotta. Önvallomása kideríté, hogy a kit az öreg
-báró saját fiaként mutogatott a világban, az Gutai Lőrincz volt; s a
-valódi Kadarkuthy Viktor igaztalanul ül ott, a hol az ember nem
-mondhatja a «tessék leülni» kinálásra azt, hogy «köszönöm, nem fáradtam
-el».
-
-A rehabilitált bárót aztán szabadon bocsátották; az öreg Kadarkuthyt
-hivatalosan megpirongatták, a miért a törvényhatóságot készakarva
-tréfálkozásokra használta fel; Thaddeus úrnak pedig elismerő szavakat
-mondtak példás igazságszeretetéért, mely szerint inkább saját családja
-szégyenét fedezte fel, hogy sem hallgatása által egy ártatlan embert
-tovább is szenvedni hagyjon.
-
-Thaddeus úr még aznap, a midőn Kadarkuthy szabadon bocsáttatásáról
-tudósíták, el is hagyta Kassát s sietett vissza saját városába.
-
-Keresztyéni alázatosságában nem óhajta alkalmat adni a kiszabadított
-Kadarkuthynak arra, hogy megmentőjét hálálkodásaival halmozza el: nem
-kivánt tőle semmi köszönetet. Még csak találkozni sem kivánt vele. Oh a
-szellemaristokraták büszkesége határtalan. Nekik tetszik azon öntudat,
-hogy eszük, jellemük, érzéseik által egy czímernemest lekötelezhettek,
-oly adósságot hagyva rajta, a mit az sehogy sem tud nekik lefizetni.
-
-Thaddeus látni sem akarta Viktort; nem is lett volna rá nézve e
-találkozás kedves.
-
-Hazament szépen; elővette szárított virágait s ha azokban kevés
-vigasztalást lelt, benyitott legszebb eleven virágának szobájába; a
-kinek akár magyarul, akár latinul hangzott a neve, legszebb volt rá
-nézve az egész hazai flórában; a szép Lila; a szép Syringa vulgaris
-Linnæi.
-
-Az egyszer utczán talált gyermek most paloták dísze lehetett; szépségét
-valami megszentelő bűbáj emelte emberfölöttivé; szép lelke látszott azon
-keresztül. Epétlen, haragtalan, önzés nélküli mindenki irányában. A
-háznál mindenki iránt engedékeny volt, mégis mindenki azt tette, a mit ő
-akart; Thaddeus urat szinte elkényezteté, pedig az is úgy élt, mintha
-egyedül csak őt szolgálná.
-
-Úgy látszék, hogy meg akarta jutalmazni Isten a sokat érdemlett és sokat
-szenvedett férfiut öregsége keserű napjaiért ebben az angyaljóságú
-gyermekben, a kiben a jó öreg minden szeretete egyesült. Ezek a szelid
-kék szemek voltak az ő vezércsillagai; ez az édesen csengő hang az
-egyedüli szó, mely előtte arról beszélt, hogy a földnek is van még
-valami öröme; annyira szerette őt a jó öreg úr, hogy még a templomban
-is, mikor imádkozott, rajta feledé szemeit, mintha azt akarná látni,
-hogyan adják tovább ez imahangokat az ég angyalai, a míg azok az Úr
-zsámolyához eljutnak, együtt könyörögve gyarló halandókkal nem is ismert
-bűnök kegyelmes bocsánatáért.
-
-Szinte haragos volt a jó öreg úr olyankor, mikor arra gondolt, hogy ezt
-a szelid angyalt, ezt a martyrarczot valamikor el fogják tőle rabolni;
-valami goromba kamasz megkéri, elveszi, fejére teszi azt az ostoba
-prózai főkötőt; – s akkor ő nem lesz többé öreg nevelőapjának imádkozó
-angyalkája, nem lesz többé az a lesütött szemű szent; nem lesz többé
-olyan halavány az arcza; – ez a gondolat képes volt Thaddeust nagyon
-megkeseríteni.
-
-Hanem hiszen messze van még az idő, a leányt még nem hallja senki titkon
-sohajtani; még valami holdvilágos árnyék fekszik szivén abból a testvéri
-érzelemből, melyet egykor Lőrincz iránt érzett. Hiszen Thaddeus maga is
-úgy akarta azt, hogy egykor ebből több legyen, mint testvéri érzelem.
-Hajh de ki várhatja többé a hajnalt, hogyha meghalt a nap! Mit ér az
-elhalt ifjura gondolni többé s mit érne rágondolni, hogyha élne? Ő
-elfeledte a legjobbat, a legszebbet; a kit családja neki szánt, a kiben
-örömüket lelték volna, a ki által boldogok lettek volna mindnyájan, és
-választotta magának azt, a kit gyűlölnie, a kire soha gondolnia sem
-kellett volna; apja halálos ellenségének leányát, a vallásüldöző
-gyermekét, a ki miatt aztán meg kellett halnia.
-
-Az ég akarta így. Az ég akarta, hogy az átokkal ütő kéz maga is sajogjon
-az ütés után, mert rettenetes az: egy embernek fejét megsújtani az Isten
-átkával s nem lehet az, hogy az iszonyúan verő kéz is ne fájjon azután.
-
-A nagy férfi nagyot bukott; sok nagy példa teljesült be rajta; és ime
-Thaddeus most imádkozik azért, hogy ne érje Malárdyt több csapás;
-maradjon meg neki az, a mije még megmaradt: csak egy fia van már
-Malárdynak, egy édes fia, a ki őt nem szereti; nincs büszkesége,
-hatalma, gazdagsága. Lám: ő neki sincs már, csak egy leánya, egy
-fogadott leánya, a ki őt szereti, ez öröme, ez reménye, ez megnyugovása.
-Oh idején van imádkozni az Istenhez, hogy ne teljesítse tovább az átkot.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-«Itthon a pap?»
-
-Ily rövid kérdés hangzott a kerti bejárat előtt, mely nagytiszteletű
-Gutai Thaddeus uram szobájához vezetett.
-
-Thaddeus úr maga is hallotta a kérdést s gondolta magában: ejnye goromba
-pimasz, hát én neked csak «a pap» vagyok.
-
-Még jobban mérgelődött azután, midőn hallá a felelet csengő hangját.
-
-– Dolgozószobájában van.
-
-Ez a szép Lilla édes hangja volt.
-
-(A neveletlen még attól a szép lánykától kérdezősködik ily otromba
-hangon.)
-
-– Melyik az ajtaja? szól újra az elébbeni hang.
-
-Erre már nem jött felelet; a válasz hihetőleg néma intésből állt.
-
-Azután erős, sarkantyús lépések hangzottak s a lelkész ajtaját
-kinyitották, minden előleges koczogtatás nélkül.
-
-A tudós ajtaja elég magas volt közönséges emberek számára, de a most
-érkezett nevezetes ember mégis kénytelen volt meghajtani a fejét, mikor
-belépett rajta, oly szertelen hosszúra találta őt kinyújtani az áldott
-természet.
-
-A hosszú kezek és lábak embere szinte maga is látszott restellni termete
-felmagzott állapotját, valami lanyha maga-elhagyás lógatta előre egész
-alakját, minek következtében hanyagul előrehajlott, s mikor
-fel-felütötte a fejét, mindig még egy fejjel nagyobbat látszott nőni.
-
-Az ember impertinens szőke volt, még pedig olyan serte hajlamokkal biró
-hajjal, hogy azt hátulról sehogy sem lehetett becsületesen
-összecsavarítani; mindenfelé álltak ki a szálak a czopfból, végződvén
-mint egy nyűtt meszelő; az oldal hajbodrok pedig valószinűleg régen nem
-levén felsütve, kiegyenesültek és meredtek, a merre nekik tetszett. A
-képe meg volt borotválva; egy párszor a borotvával bele is metélve,
-jeleül annak, hogy maga borotválkozott s igen türelmetlen borbélya volt;
-az orra mellett hosszában egy régibb, de mélyebb vágás forradása volt
-látható, a mit valószinűleg nem borotválkozás közben ejtettek oda. A
-világos szőke hajjal valami kellemetlen ellentétet képeztek a sötét
-szemek; úgy látszik, ez embernek saját alkatrészei is antipathiában
-voltak egymással. Semmi sem volt azonban visszataszítóbb rajta, mint a
-vastag, duzzatag ajkak, mik bestialis kifejezést adtak az egész arcznak
-s valami ijesztő jellemet kölcsönöztek a szavaknak is, a mik keresztül
-jöttek rajtuk.
-
-A jövevény még ehez valami idegen szabású öltözetet viselt, mely
-állítólag finom kelméből készülhetett valaha, de most minden szennyes és
-gyürődött állapotban volt. A nagy türemcsizmák kifényesítetlen, a fehér
-szarvasbőr nadrág zsirfoltokkal tele, a bársony zubbony összevissza
-törve, a hol valami fehérnemű fodrainak kellett kilátszani belőle, azok
-nagyon régi találkozást emlegettek szappannal és tiszta vízzel, s a
-gavallér még annyi figyelemmel sem volt a világ iránt, hogy begyűrje
-azokat a kabátja alá.
-
-Nem, a jövevény nem sok figyelmet mutatott bárki iránt is. Nem mondott
-sem jó napot, sem egyéb tisztelkedő szót a papnak; oda állt egyenesen az
-arcza elé, hogy a csizmáik orrai egymást érték, s Thaddeus úr kénytelen
-volt a nyakát felfelé görbíteni, hogy az arczába lásson, s akkor röviden
-azt mondá neki:
-
-– Én báró Kadarkuthy Viktor vagyok.
-
-Thaddeus kissé visszahökkent. Bizonyára legelső gondolatja az volt: «no
-már most értem, hogy az öreg báró miért nem szereti a fiát látni?»
-
-– Tessék helyet foglalni, monda azonban egész tisztelettel.
-
-Az ifjú úr le sem ült, nem is köszönte meg; a helyett még egyszer
-elmondta:
-
-– Báró Kadarkuthy Viktor, s egyszerre egy fejjel magasabbra emelkedett.
-
-– Örülök, hogy szerencsém van, mondá Thaddeus; pedig sehogy sem örült,
-azt hitte, hogy ez most megköszönni jött hozzá azt az erélyes
-közbejárást, melynek folytán kellemetlen helyzetéből kiszabadult, s e
-hálálkodást szerette volna kikerülni a jó úr.
-
-De nem hálálkodott a jövevény; másért jött; – miután mind a két hosszú
-karján feljebb gyűrte a zubbonyújjakat, félrefordítá a fejét, s úgy
-elfelé néző képpel kérdezé Thaddeustól:
-
-– Hol van az úrnak a fia?
-
-Thaddeus elbámult.
-
-– Nagyságos úrfi: kegyelmed a fiamat kérdezi…
-
-Most egyenesen felé fordítá a képét az ifjú óriás s nekimeresztett
-szemekkel kérdezé másodszor:
-
-– Hol van az úrnak a fia?
-
-A lelkész lesüté szemeit és alig hallhatón rebegé:
-
-– Fiam – meghalt.
-
-Két csepp köny remegett fehér pillái alatt s nem tudott kicsordulni
-szemeiből.
-
-Az ifjú úr nem ügyelt a könyekre.
-
-– Az nem igaz. Az csak mesebeszéd. Hol van az úrnak a fia?
-
-A lelkész megerősíté hangját s a fájdalom ihletével felelt:
-
-– Istennél van ő bizonyára, ha irgalmába bevette, és megbocsátá bűneit.
-
-– Pokolban van! kiálta közbe a báró.
-
-– Az az Úr dolga! szólt reszkető hangon Thaddeus.
-
-– Mit? Az én dolgom? kérdé amaz ingerülten.
-
-A pap szilárdul válaszolt:
-
-– Én Istent értettem «az Úr» alatt.
-
-– Ejh, nem kell nekem most papos komédia! kiálta a báró türelmetlenül,
-nekem ne bibliázzon, hanem feleljen, hol van az a semmirekelő,
-országcsaló, a ki nevemet bitorolta és a ki miatt esztendeig ültem a
-börtönben?…
-
-A pap alázatosan felelt neki:
-
-– Elismerem uram, hogy ön méltán neheztel reá, hogy sokat vétett ön
-ellen; de mégis kérem: ne illesse őt előttem becstelen nevekkel; én apja
-vagyok s a mit vétett, azért bizonyára egy halállal mindent
-megbűnhödött.
-
-A báró most még jobban dühbe jött.
-
-– Mit? még azt se mondjam róla, a mi őt megilleti? még gazembernek se
-nevezzem? de fogom őt annak nevezni, és arczul fogom vágni, és megölöm;
-megölöm az átkozottat!
-
-Az ember reszketett a dühtől, ökleit összeszorította, vastag ajkai
-kifordultak és szemei körül villogott a fehére.
-
-Thaddeus most már nem félt tőle. Látta, hogy nem emberrel van dolga, az
-ördögfélétől pedig nem igen rettegett. Nyugodt lélekkel vállára
-veregetett Kadarkuthynak.
-
-– Nagyságos uram, azt meg nem öli kegyelmed többé.
-
-– Mit mond az úr? rikácsolá ez embertelen hangon.
-
-– Mert ha meghalt, akkor már halva van; ha pedig élne: kezének egy
-ütésével úgy összezúzná önt, hogy soha sem lenne önből többé ember.
-
-Már ezt az utolsó mondást nem valami malasztteljesen ejté ki Thaddeus
-úr, hanem egy haragvó és büszke apa indulatos hangján.
-
-Kadarkuthy elsápadt, perczre még vastag ajkai is elkékültek; mikor meg
-akart szólalni, egészen el volt rekedve, alig találta meg a hangját.
-
-– Hol van tehát?
-
-– Háromszor mondám, hogy meghalt.
-
-– Ki látta őt meghalni?
-
-– Én magam…
-
-– A hol van ni. Szép kis tanubizonyság. Ön maga bizonyít a mellett, a
-mit mond, ön elrejtette a ficzkót, ön halálhirét terjesztette, hogy
-megszabadítsa a büntetéstől, a bosszúállástól; de én nem hagyom magamat
-bolonddá tétetni: én akarom tudni hol van? ki akarom húzni gyáva
-rejtekéből és keresztül akarok rajta menni kardommal, a szívén
-keresztül. Egy esztendeig ültem a börtönben, egy esztendeig mindennap
-arra gondoltam, hogy mikor kiszabadulok: veszszek meg, ha addig ruhát
-váltok, a míg azt a kalandort meg nem öltem.
-
-– S ha azon kalandornak apja önt ki nem szabadítja onnan, még sokáig
-gondolkozhatnék nagyságod azon a helyen.
-
-Ez nem fegyverzé le a dühödtet, csak megátalkodottságát nevelte.
-
-– Hiába példálódzik; az önnek kötelessége volt, a mit én meg sem
-tartozom köszönni; ha azt mondták az úrnak, hogy én az az ember vagyok,
-a kit valami által ki lehet engesztelni, akkor rosszul ismertették meg
-velem.
-
-– Nem mondták azt; szólt Thaddeus keserűn; önnek édes atyja előre
-figyelmeztetett, hogy hallgassak el, mert ha ön kiszabadul, legelőször
-is nekem lesz vele bajom. Látja ön, hogy olyan embertől kaptam intést, a
-ki önt igen jól ismeri; és én azért mégis kiszabadítám önt.
-
-– No hát már most ne csodálkozzék rajtam, szólt az ifjú Kadarkuthy,
-mintha a pap mondásának ez volna a logicai menetrendje. Tudja, hogy
-kivel van dolga, beszéljen röviden. Adja elő nekem a fiát; mondja meg,
-hova dugta el? mert én addig el nem megyek innen.
-
-E szóval leült egy nagy, spanyolnáddal font karszékbe az úrfi.
-
-A lelkész lenézte végig, s azzal hidegen válaszolt:
-
-– Ha meg nem unja magát a házamnál nagyságod.
-
-Azzal ő is leült iróasztala mellé, s elkezde tudós phlegmával irni, még
-pedig az ifjú báró boszantására arabs verseket póklábbetűkkel; a ki
-tehát azzal sem ingerelheté a tudóst, hogy asztalára könyökölve az
-irásába nézett; nem ismerhetvén meg belőle semmit.
-
-E perczben halkan félig kinyilt a mellékszoba ajtaja s egy pillanatra a
-szép Lilla tekintett be a lelkész dolgozószobájába.
-
-A szegény gyermek hallotta a heves vitatkozás zaját, bár annak szavait
-nem veheté ki s a mint egyszerre elcsendesültek, az a félelmes
-gondolatja támadt: vajjon nem ölte-e meg nevelőatyját ama különös
-idegen? A mint azután első tekintetre meglátta őket csendesen ülve
-egymással szemközt az iróasztal mellett, zavarultan visszahuzódott s
-becsukta az ajtót.
-
-Kadarkuthy hirtelen térdére csapott és felállt sebesen; szinte félő
-volt, hogy fejével átüti a padlatot.
-
-– Ki volt ez? kérdezé Thaddeustól; nagyobb udvariasságból tenyérrel ütve
-arra a nagy kutyabőrös foliansra, a miből a tisztelendő úr másolt.
-
-– Ez? felelt a jó úr tudós szelidséggel; Izmael Asmai, hires arab költő;
-az Abner életének koszorús irója.
-
-– Az ördögökbe! nem ezt a kutya könyvet kérdezem, hanem azt a leányt, a
-ki itt benézett. Leánya az úrnak?
-
-Thaddeus büszkén nézte végig a kérdezőt; ennél a pontnál nem lehetett
-vele tréfálni: nem volt semmi hajlandósága elejétől végig mindent
-elmondani az ifjú úr kérdésére; nagy szárazon azt felelé neki: «az».
-
-– No akkor elő fogja az úr egy hét alatt állítani a fiát! szólt ez
-odahajolva hosszú termetével a lelkész füléhez; azzal vette a
-háromszegletű kalapját, s megindúlt. Az ajtóból még egyszer
-visszanézett, fenyegető szemöldrángással intve a pap felé, s azzal egy
-lépéssel kilábtózott az ajtó hármas lépcsőjén, be sem téve azt maga
-után.
-
-Thaddeus sem sietett őt kikisérni; egyik sem köszönté a másikat; de a
-tudós mégis mondott annyit utána, mikor már nem látta:
-
-«A veszett ló!»
-
-
-
-
-BAJCSY ALISPÁN.
-
-Szinte látom, mint csóválja sok ember a fejét, mikor azt olvassa, hogy
-egy időben a tekintetes karok és rendek, úgy hozván a dolgok rendi
-magával, megválasztották a candidált csizmadia-czéhmestert
-alispánjuknak, – s mondogatja magában, hogy ez mégis egy kissé erős, s
-hogy az a veszett poéta, a ki ilyenekben töri a fejét, mégis nagyon
-sokat feltesz olvasói jóakaratáról, a mikor ilyen merész eredmények
-kikerekítésébe bocsátkozik s alkalmasint azt akarja kitudni, hogy meddig
-nyúlik a publikum hite?
-
-Azért rendén találom meggyónni egész lemondással, hogy e merész fordulat
-az általam leírt eseményekben, valamint az egész történet vázlatának
-alapvonalai nem tartoznak a képzelet világába.
-
-Való az, hogy ilyen átok egyik hazai városunkban kimondatott.
-
-Való, hogy azt fájdalmas szenvedés követte.
-
-Való, hogy egy napon a legintelligensebb megye rendei megválaszták nemes
-pártbuzgalomból a nekik candidált csizmadiamestert megyéjük első
-hivatalnokául.
-
-És a fenmaradt szájhagyomány hozzá teszi azt is: hogy soha buzgóbb és
-igazságosabb tisztviselője nem volt a megyének, mint Bajcsy uram.
-
-Sokan fognak még emlékezni arra az ódon adomára, a mit e sajátságos
-férfiúról hallottak apáink s elmondogattak nekünk, s a mit mi lassankint
-el fogunk felejteni; egy laconikus rövidségű itélet ez, mely hosszasan
-csürt-csavart világos adóssági pert e sorral rekeszt be: «liquidum est
-debitum, solvas, ebadta, punctum». Még azt is hozzá teszik, hogy a
-veszedelmes rövidségű itéletet a királyi tábla is helybenhagyta,
-ilyenforma záradékkal: «sententiam vicecomitis, excepta voce ebadta,
-approbari».
-
-Nekünk csak furcsa adoma volt ez, a min juratus korunkban nevettünk tán
-egyet, s nem sok gondunk volt a korra, melyet az néhány szóval úgy
-jellemzett.
-
-Most vegyük ezt úgy, mintha regény volna.
-
-Ne kérdezzük, vajjon igazán Bajcsynak hítták-e azt a kézművesből lett
-alispánt, a ki ez itéletet hozta? hatalmas úr volt-e az, a ki ellen ez
-itélet szólt? Malárdynak hítták-e azt? vagy ez a név is más volt? Gutai
-Thaddeusnak hítták-e a papot, a kinek keze oly súlyosan esett le a
-büszkék fejére?… őrizkedjünk a lélekidézéstől… hagyjuk pihenni azokat, a
-kik már végig játszották tragédiájukat.
-
-Nekem pedig bocsássanak meg az elmult idők halkan beszélő árnyai, ha
-csendes susogásaikat ellesve, azokból tanulság végett az élőknek némelyt
-kifecsegek.
-
-Hiszen a csendes parochialis házban nem susog már Gutai Thaddeus uram
-selyem stolája, midőn két kezét hátratéve, végig sétál szobájában, s
-midőn félretekint, mindig úgy tetszik neki, mintha azok a képek ott a
-fekete rámákban akkor kapnák el róla egyszerre szemeiket s változnának
-komoly merev festményekké: neje, a jó öreg asszony, és fia, a deli ifju;
-két megsiratott halottja…
-
-Hiszen nem peng már Bajcsy uram sarkantyúja a megyeházi folyosók márvány
-koczkázatán, nem csattog parancsoló hangja a tág boltozatok alatt,
-szépen elegyített magyar és diák szavakban.
-
-Hiszen nem dobog már a megbukott nagy férfi a vágó-utczai szögletház
-kertjében; köröskörül járva és nézve, hogy nő a fű, a bimbó, és újra
-visszatérve és újra nézve, mekkorát nőtt azóta, és nem felelve semmi
-kérdésre és nem kérdezve senkitől semmit.
-
-Mákosné asszonyom sem hordja már a hírt a piaczról a megyercs-utczába, s
-a gombai töltésről a győri Dunasorra; sőt, a mit csaknem vakmerőség
-kimondani: erről a rossz mulatságról még életében leszokott.
-
-Ha lehet szavaimnak hinni, a dolog ekképen történt:
-
-Mákosné asszonyom, a mióta szomszédura a megyercs-utczai kis házból a
-nagy megyeházba átköltözött, szinte minden reggelenkint ellátogatott a
-vármegye házához – magát kibeszélgetni.
-
-Ott ugyan eleitől fogva meg volt hagyva mindenféle őrt álló léleknek,
-hogy mikor ilyen és ilyen asszonyság jön az alispán látogatására, azt
-soha se ereszszék be hozzá, hanem az Mákosné asszonyomat nem zavarta
-meg; előfogta az ügyesbajos embereket a folyosón, kihallgatta,
-elmondatta magának a panaszaikat; ő is közölte velük a magáét;
-meglátogatta a porkolábnét, attól kitudott mindent, a mi kívül-belül
-történik, azután nekiment a kapuban álló strázsának, azzal intézte el a
-vármegye dolgait, egy szóval mindig talált emberre, a kivel
-kibeszélhesse magát s az is jól esett neki.
-
-Egy napon azonban a szokottnál is nagyobb rimánkodással esedezett a
-palotás hajdúnak már korán reggel, mikor az még az ezüst sarkantyús
-csizmákat tisztította, hogy bocsássa be őt az ő tekintetes komája
-urához, hiszen bizony rövid ideig fog neki alkalmatlanságára lenni, nem
-is kívánja a drágalátos idejét rabolni, hanem az alatt, a míg a csizmáit
-felhúzza, meg a míg borotválkozik, kegyeskedjék őtet kihallgatni, mert
-bizony veszedelmes dolgok nyomják az ő szívét.
-
-A hajdú könyörült rajta, s Bajcsy megengedte, hogy Mákosné asszonyomat
-bevezessék hozzá, de kössék jól a szívére, hogy úgy elmondjon egy
-óranegyed alatt mindent, hogy abból semmi hátra ne maradjon, mert a mint
-üti a kilenczet, az alispán megy az ülésbe s ott hagyja őt a faképnél.
-
-Bajcsy uram különben nem szokott ilyen goromba lenni az emberekhez, de
-mikor Mákosnéról volt szó, mindig az jutott eszébe, hogy az a némber
-bizonyosan tele beszélte már valamennyi hajdú és hajdúné lelkét azzal a
-hazugsággal, hogy őt Bajcsy uram el akarja venni, vagy legalább el
-akarta venni valaha, vagy még el is veheti talán, s e gondolat
-fellázasztott szívében minden emberi indulatot; Mákosné emléke kegyetlen
-fenevaddá, despotává volt képes átváltoztatni a különben derék férfiút.
-
-– No mi a baj, nagyasszony? hát miért jött? mondja el.
-
-Bajcsy alispán hangja nem volt nyájas, mikor azt kérdezé. Aranyzsinóros
-dolmány volt rajta, nyusztprémes panyóka mentével; jobb kezében tartotta
-kócsagos kalpagját, s nagy aranyhüvelyes kardra támaszkodott a ballal.
-
-Mákosné asszonyom így sem ijedt meg tőle; odament hozzá, s mielőtt
-Bajcsy uram védhette volna magát, kezet csókolt neki, a mi a derék
-férfiút tökéletes zavarba hozta.
-
-Bajcsy alispán erre a gorombaságra megint nem volt elkészülve. Azt várta
-inkább, hogy Mákosné asszonyom confidenskedni fog, a hajdani szomszédság
-előjogait használatba veszi, alkalmatlankodik; azt eszében sem forgatta,
-hogy lehet Mákosné asszonyomnak még kellemetlenebb oldala is: az
-alázatosság és rettenetes tisztelettétel minőségében.
-
-– Ugyan mi jut eszébe a nagyasszonynak! kiálta fel a derék úri ember,
-kezeit lehető magasra felkapkodva, hogy a nagyasszony el ne érhesse; én
-nekem kezet csókolni!
-
-– Oh kérem alázatosan, szólt a nagyasszony megjuhászodott orczával,
-tudom én, hogy mi az illendőség, mi a becsület-tudás? tudom én, hogy a
-tekintetes viczispán úr orczája előtt hogyan kell megjelenni? Most már a
-tekintetes viczispán úr életnek és halálnak ura s a ki hozzá közeledik,
-meghajtsa a térdét, megalázza az orczáját.
-
-– Tisztelem a nagyasszony eloquentiáját, vágott közbe Bajcsy alispán;
-nagyon örülnék rajta azonban, ha valami fontosabb tárgyra vergálna; s
-elmondaná breviter et confuse, hogy miért jött? akként, hogy én is
-bebizonyíthassam, miszerint jelen állásomban sem szüntem meg jóakarója
-lenni, s ha favorom által valamit segíthetek, nem fogom megtagadni az
-indultusomat.
-
-– Oh bizony kérem, kedves komám uram, – ezerszer engedelmet kérek,
-tekintetes alispán urat akartam mondani, de mindig rájár a nyelvem…
-
-– Jól van, jól.
-
-– De bizony nagy bajban jöttem; nem is a magam bajában, Isten mentsen
-meg: azzal nem fárasztanám a tekintetes alispán urat; én soha sem
-törődöm a magam bajával.
-
-– Tudom biz azt, mindig a más dolgával vesződik. Elég baj az.
-
-– De mikor olyan nagy emberek, nagy familiák veszedelme forog feljül,
-tekintetes komám uram: a mi bizonyosan minden embert megszomorít;
-kicsinyt avagy nagyot.
-
-– Miféle nagy familiák?
-
-– Könyörgöm alázatossággal kegyes engedelmét, ne tessék megharagudni,
-hogy olyan bátor voltam; hanem hát én magam sem tudom, hogyan vagyok
-kiválasztva az én uram teremtőmtől arra a czélra, hogy minden
-szerencsétlenséget nekem kell megtudnom legelőször…
-
-– Már megint szerencsétlenség! sóhajta fel magában Bajcsy alispán. Kit
-öltek meg hát? mondja el hirtelen.
-
-– Jaj bizony még nem öltek meg senkit; de nagyon közel vannak hozzá,
-hogy szörnyűségeket míveljenek; ha csak a tekintetes viczispán úr
-hathatós erejével meg nem akadályozza valamiképen.
-
-– Beszéljen.
-
-– Tehát, mint mondám, nagy bajok fenyegetnek nagy familiákat, kettős baj
-két nagy familiát, még pedig egyik a volt tekintetes viczispán úré, a
-másik a nagytiszteletű Gutai Thaddeus uramé.
-
-– Hm. A nagyasszony tudja azt jól, hogy a nagytiszteletű úr causái engem
-mindig interessálnak.
-
-– Igen is jól tudom; épen azért jöttem egyenesen csak ide, még senkinek
-sem beszéltem felőle, de nem is merném elmondani.
-
-– Valami mendemonda lesz megint.
-
-– Saját szemeimmel láttam, saját füleimmel hallottam az egész esetet.
-Tetszik emlékezni tekintetes jó uramnak arra a hórihorgas drómó emberre,
-a ki egy pár nap óta itt jár városunkban?
-
-– Miféle drómó emberre?
-
-– Nem tudom én, miféle ember; báró, vagy pojácza, vagy micsoda? Egyik
-azt mondja, hogy medvetánczoltató, másik meg azt, hogy mameluk herczeg;
-elég az hozzá, hogy valami idegen bolond ember.
-
-– Úgy? Az egy báró. Miért mondja a nagyasszony bolond embernek?
-
-– Hát mert olyan, mint a bolond; úgy jár az utczán, mint a bolondok
-szoktak; hosszú is hozzá; azt bizony megnézi minden ember, még a
-gyerekek is futnak utána; aztán a minap hogy szembe találkoztam vele az
-utczán, csakhogy rátaláltam nézni, beletaszított a csatornába; kérem
-alázattal, az egész czipellőm elmerült bele. A minap meg a «Fekete
-sas»-ban úgy ütötte pofon a szolgát, a ki nem sietett neki kinyitni az
-ajtót, hogy elájult bele; másszor meg a piaczon összeveszett egy kásás
-kofával, hogy meri neki kínálni a köleskását, s úgy borította a fejére
-az egész paprikás szakajtót, hogy maig sem lát szegény asszony az egyik
-szemével; a Matyusné szép kuvasz kutyáját meg, a miért utána ugatott,
-pisztolylyal egyszerre agyonlőtte, azután meg kiment a vág-dunai dobogó
-hídra, s ott annak a szélső karfáján ment végig, mint valami kötélen
-tánczoló komédiás, hogy a kik nézték, a hajuk szála is az ég felé
-meredezett, s még ő szidta az embereket, a kik intették, hogy ne
-kisértse az Istent; hát nem bolond az ilyen ember, a ki ilyeneket
-cselekszik?
-
-Bajcsy uram nem czáfolta meg a kérdést, csak annyit mondott rá, hogy
-vajjon mi baja van azzal a nagyasszonynak, ha valaki épen a feje tetején
-jár is?
-
-– Nem terhelném vele a tekintetes urat, bizony igazán mondom, ha csak a
-mult este olyan szörnyű eset nem történt volna, a mire rá sem merek
-gondolni. Hallgassa csak meg, tekintetes komám uram, mert jobb helyen
-nem is beszélhetném azt el. Hát úgy volt az, hogy én bizony egy kicsit
-meglátogattam délután a Tóth Jánosné komámasszonyt, beteg volt szegény;
-lelte a hideg, de már jobban van; ott bizony mi sokáig elbeszélgettük az
-időt s azon vettük észre, hogy este lett. Már most siethetek haza,
-mondék, s úgy is tettem. Tetszik tudni, tekintetes komám uram: a Tóth
-Jánosék ott laknak a vár alatt, én még most is ott lakom a
-megyercs-utczán; hát hogy rövidebb úton haza jussak, egyenesen átvágtam
-az anglius kerten; hogy majd a klastromon át a barátok utczájára, a
-pápista iskolán keresztül meg a szombati-utczára jutok s hamarább otthon
-leszek. Sötét volt már, egy pár közlegény katonánál egyéb nem járt az
-anglus kertben, én bizony féltem magamban egy kicsit, s szinte jól
-esett, mikor a csavargós úton láttam valakit szemközt jönni felém. A biz
-a tisztelendő úr fogadott leánya volt, a szép kis Lila. Megállítottam:
-«ugyan lelkem hova megy ilyen egyedül?» A tisztelendő úr valami
-pilulákat küldött általa épen a Tóthné komának. Ilyen a tudós ember,
-elereszti azt a fiatal leányzót magában: «de hát nem fél itt járni?»
-Mitől félnék? felelt a leányka nagy ártatlanúl; nekem semmim sincs, a
-mit elvegyenek tőlem. – Milyen együgyű felelet ez már! No ezt így nem
-ereszthetem egyedül magában, gondoltam, még valami baj történik rajta s
-visszafordultam, hogy majd elkisérem a Tóthékig, úgy is el vagyok már
-késve; hát a mint a czélba lövő dombnál befordulunk, egyszer csak elénk
-toppan az a félbolond nem tudom én kicsoda. Részeg volt-e, bolond
-volt-e? egyenesen elénk állt és ránk kiáltott, hogy álljunk meg, s azzal
-Lila leánynak megfogta mind a két kezét szemtelenül. Én elkezdtem
-kiabálni: «hallja, bocsássa azt a lyányt; tisztességes leányzó az, a
-nagytiszteletű úr leánya!» de a veszett ló rám se hallgatott, hanem
-egyre a Lila szemei közé nézett azokkal a kigyó forma szemeivel s fogta
-mind a két kezével a leányt, a ki, mintha eszét vesztette volna, sem
-mozdulni, sem kiáltani nem tudott, hanem csak megnémult és nézett rá
-vissza. Az istentelen vad ember akkor ezt mondta neki: «hol van a
-testvéred? mondd meg, hol van a testvéred, hol a pap fia? mert ha meg
-nem mondod, megcsókolom az orczádat itt az utcza közepén s akkor majd
-előjön a ficzkó, ha még lélek van benne».
-
-Bajcsy uram kezdte a kardja tokjával verni a padlót: nem tudott
-kegyelmed kiáltani?
-
-– Könyörgöm alássan, de bizony kiáltottam: gyilkost, haramiát
-kiáltottam. Szidtam, akasztófáravalóztam azt a hórihorgast, még a
-haczukáját is elhasítottam, de még sem tudtam volna kiszabadítani kezei
-közől azt az ártatlan vergődő galambot, ha csak egyszerre egy fiatal
-ember, mint a parancsolat ott nem terem, s meg nem ragadja a hosszú lábú
-szörnyeteg nyakravalóját, mire az egyszerre kénytelen volt elereszteni a
-leányzót, mert egészen hátra tántorodott az erős taszítás miatt, úgy
-meglökte az a derék fiatal ember, hanem azután ő is megragadta emezt,
-megfogták egymást mind a ketten s egy ideig nem szóltak egymáshoz
-semmit, csak néztek egymás arczába, úgy szikráztak a szemeik; azután meg
-egyszerre elkezdte mind a kettő a másiktól azt kérdezni: hogy mit akar?
-a mire egyik sem felelt. Én megijedtem, hogy itt most mindjárt
-emberhalál lesz, s megkapva az elbágyadt leányka kezét, futottam vele
-tüskön-bokron keresztül, addig meg sem álltam, míg a piaczra ki nem
-értünk, akkor tekintettem csak vissza; hát már akkor mind a két férfit
-láttam az angolkertből békességesen kijönni, a kerítésnél még szóltak
-egymáshoz valamit, azzal egymásután elmentek a part felé. Azután
-hazavezettem a kis Lilát, szegényke inkább halott volt, mint élő, csak
-arra kért, hogy senkinek se szóljak e felől, a mi történt, és kivált
-hogy azt meg ne mondjam senkinek, ki volt az a megmentő ifjú?
-
-Bajcsy alispán mély komolysággal kérdezé:
-
-– És nem mondta el kegyelmed ezt senkinek?
-
-– Egy szót sem ejtettem ki tekintetes komám uramon kívül senki fia
-előtt.
-
-– És ki volt az a megmentő fiatal ember?
-
-– Azt is csak a tekintetes komám uramnak vallom meg: az bizony senki sem
-volt más, mint tekintetes Malárdy úr fia: Kálmán.
-
-Bajcsy alispánnak olyan jó szivós arcza volt, mely nem engedte a
-meglepetéseket észrevétetni.
-
-– Azért törekedtem olyan erőszakosan tekintetes komám urammal beszélni,
-folytatá a rosszhírhordó asszonyság; mert már most mi lesz ebből? Én az
-én asszonyi rövid eszemmel csak úgy okoskodom, hogy az a fiatal Malárdy
-abba a tisztelendő úr Lilájába szerelmes, különben miért kisérgette
-volna a leányzót alattomban nyomon s miért esett volna oly dühösen neki
-annak a hóbortosnak? Azután meg azt is elgondoltam, hogy ezek a fiatal
-urak nem azért váltak el olyan csendesen, mintha kibékültek volna, sőt
-inkább ezután akarnak még csak összeveszni; hallom, hogy az a galiba
-ember mindenkit azzal ijesztget, a kire megharagszik, hogy kihivja egy
-szál kardra; mikor még a Fábián András sógort is kihivta egy szál
-kardra, a miért nagyon megtalálta csudálni. Mi lesz már most ebből, ha a
-tisztelendő úr és a Malárdy tekintetes úr megtudják a veszedelmet? Ha
-nem volt elég, hogy Gutai uram fia és Malárdy úr leánya egymás miatt
-veszének el, még azt is meg kell nekik érniök, hogy Lila miatt
-elveszszen az a derék ifjú ember s egymás miatt tőből kiromoljon két
-olyan nagy tiszteletreméltó család? Én bizony nem tudom, hogy mit
-cselekedjem? Ha hallgatok, abból is veszedelem támad, ha beszélek, abból
-is az támad; azért gondoltam azt ki, hogy elmondom tekintetes komám
-uramnak az egész dolgot, tegyen benne saját tanácsa szerint, a hogy
-legjobbnak találja.
-
-Bajcsy ismerte az eset előzményeit s annál jobban értette annak
-folyamát.
-
-Odament Mákosnéhoz és megszorítá a nagyasszony kezét.
-
-– Nagyon köszönöm a nagyasszony szívességét ebben a dologban. A
-tudomásúl vetteket illő helyen használni fogom. Még egyszer köszönöm.
-
-Azzal beszólítá az ajtónálló hajdút s parancsot adott neki, hogy vezesse
-le Mákosné asszonyomat és mutassa meg neki a numero négyet, azután ismét
-kisérje fel tisztelettel.
-
-A numero négy nem volt egyéb, mint egy földalatti börtön, melynek
-ezúttal nem voltak ember lakói, s mely épen csak egy kis arasznyi
-ablakon át kapott világot egy ölnyi magasból. Mákosné asszonyom el nem
-tudta gondolni, hogy mit mutogatnak neki azon?
-
-A hajdú onnan ismét felvezette a nagyasszonyt az alispánhoz.
-
-Bajcsy uram szeliden kérdezé tőle:
-
-– Látta a nagyasszony azt a szomorú helyet odalenn?
-
-– Igen is láttam, tekintetes komám uram. Jól tetszett mondani, hogy az
-nagyon szomorú kvártély.
-
-– Valóságos pincze, másfél ölnyire van a föld alatt.
-
-– Nem hiszem, hogy patkányok ne lakjanak benne.
-
-– Sőt a kigyó is megterem.
-
-– De úgy-e bár, oda már nem szállítanak mostan rabokat?
-
-– Az én alispánságom alatt nem volt lakója; és reménylem is, hogy soha
-sem lesz; hanem – – ha kegyelmed, édes kedves Mákosné komám asszony,
-ezekből a dolgokból, a miket nekem most itt elmondogatott, csak egy
-drága szót is eltalál mondani akármiféle teremtett állatnak, akkor
-fogadom hitemre, hogy a numero négynek támadni fog állandó lakója, és az
-senki sem lesz más, mint kegyelmed maga. Isten hirével.
-
-A jámbor nagyasszony maga sem tudta, hogy jutott ki az ajtón át a
-folyosóra, a folyosóról az utczára, úgy megrémült ez utóbbi szavaktól:
-soha sem látta az ő kedves Bajcsy komáját ilyen rettenetesnek.
-
-Nem is ment többet a vármegyeház tájékára még véletlenből sem, hanem
-kikerült neki a szomszéd utczába, s ha valaki kérdeni találta, hogy mi
-újságot tud, csak sóhajtott és szájára tette a kezét, mint a kinek
-nyomja valami a szívét, de erős lakat van a száján.
-
-Igy teljesedett be rajta, hogy még világi életében elszokott a rossz hír
-hordozásától.
-
-
-
-
-A FELLÁZADT FIU.
-
-A mint Malárdy megszünt alispán lenni, csoporttal jött rá a
-balszerencse.
-
-Rangbeli bukásának leggyorsabb következménye volt a teljes vagyoni
-felbomlás.
-
-Már régóta fölözték kiadásai jövedelmét; a pompa, mit a Malárdy név
-chimærája követelt maga körül, lassankint felemészté a roppant birtokot;
-a fény, mely a Malárdy kastélyt ellepte, lassan égető láng volt, mely
-azt porrá tette.
-
-Malárdy nem gondolt arra, hogy ez valahol végződni fog. Azt hitte,
-családja mindig folytatni fogja azt a hatalmaskodást, melynek örökös
-birtokában volt. Ő is nagy adósságokat vett át apjától, miket sohasem
-fizetett ki; fia is győzni fogja azt tovább. A Malárdy név nagysága, a
-fényes birtok, a korlátlan hatalom és rang eltakarják a rossz lábon álló
-gazdaságot, a halmozott tartozást, a közpénztárak hiányait.
-
-A hatalmas úr a közpénztáraknak is tartozott. Elég elbízott volt azokból
-akárhányszor nagy összegeket kivenni; tudta, hogy bármely perczben
-helyre teheti azokat.
-
-A mint azután hivatalát s vele az addig gyakorolt befolyást elveszté,
-megjelentek eddig senkitől sem sejtett hitelezői; mikor a hír kivitte a
-piaczra összegyűlt adósságai mennyiségét, az emberek elszörnyedtek
-rajta. Kérdés volt, hogy a Malárdy-birtokok képesek-e azt fedezni?
-
-S még az nem volt a legnagyobb baj. Hiszen ha minden vagyonát elveszté
-is, még ott maradtak felesége jószágai, azokban is úr lehetett: nem
-olyan nagy úr mint eddig, de független, magáéból bőven élő uraság.
-
-Ámde voltak titkos adósságok, miket nem volt szabad a közhirnek
-megtudni: a közpénztárakból kivett összegek. Azokat helyre kellett
-tenni, mielőtt a számadoltató bizottmány rájuk teendé kezeit. Malárdy
-kénytelen volt kétségbeesett helyzetét megvallani neje előtt.
-
-A derék asszonyság nem tett szemrehányást férjének, rögtön elutazott
-jószágaira, zálogdíjt vett fel rokonaitól birtokai legnagyobb részére, a
-többit haszonbérbe adta, s mire férjének a pénztárakat át kelle adni,
-kezében volt a pénz, a mi azokból hiányzott.
-
-Malárdy sírt, midőn a derék asszony azokat kezébe adta.
-
-– Feleség: azt teszi, hogy fele segítség; szólt hozzá a nő vigasztaló
-hangon, aztán első dolog a becsület. A te becsületed pedig az enyim is.
-Légy erős. Összevonulva élünk ezután, de megélünk; van még egy szép
-házam Komáromban, azt kicsinosítjuk, ellakhatunk benne; szép kert van
-mögötte; az többet ér egy kastélynál. Majd én vezetem a kiadásokat s a
-mi jövedelmünk van, megtakarítok belőle évenkint még ezer forintot is;
-apródonkint így visszaváltogatjuk jószágainkat s nem szorulunk az Isten
-kegyelmén kívül senkire.
-
-Malárdy megölelte nejét és nem szólt semmit. – Azután is nagyon keveset
-szólt ő. Egész nap is elmult, míg valami szavát lehetett hallani. Igen
-türelmes ember lett; be hagyta magát költöztetni a kis házba ott a
-gombai töltésen, odaült az asztalhoz, ha tálaltak, nem kérdezte, mi az
-ebéd? s felvette a ruhát, a mit ráadtak, nem kérdte: jól áll-e?
-
-Malárdyné maga volt a konyhán, maga volt a mosóteknőnél; ő vasalt, ő
-gyomlált a kertben, s varrt az egész házra. Délelőtt ha meglátogatta
-valaki, ott találta a sodródeszka mellett, a mint nyujtotta a tésztát;
-délután rokkáján ült, szolgálói között, kikkel versenyt font; és mesélt
-nekik, hogy el ne aludjanak: olyan szép fonalat tudott ereszteni, mint a
-selyemszál s olyan szép meséket mondott, hogy az ember éjfélig
-elhallgatta volna.
-
-Teheneket is tartott otthon, azoknak a tejét jól fizették a városban, a
-begyűlt pénzt megtakarította szépen, baromfira sohasem költött, azt mind
-tudta tenyészteni otthon.
-
-És azért olyan fényes volt szobájában minden, mint a tükör, és Kálmán
-fia mindig olyan volt, mintha akkor vették volna ki a skatulyából.
-
-Nagyon szerette azt a fiut, pedig mostohája volt; úgy őrizte minden
-bajtól, remegett, ha egy köhögését hallotta; szerette meglepni olyan
-ételekkel, a miket az szeret, s ha este sokáig kimaradt, tízszer is
-kiment az ajtóba utána nézni, ha jön-e már? vajjon nem történt-e baja?
-
-Épen úgy várta haza azon a napon, melyen Mákosné asszonyom ama nevezetes
-fölfedezést tevé Bajcsy alispán előtt. A jó mostoha szemét nem kerülte
-ki, hogy Kálmánnak valami baja van, valami nagy, érzékeny baja s
-aggodalmas sejtelemmel látta őt korán reggel távozni hazulról. Most is
-azon gondolkozott folyvást, hogy mi bánthatja őt olyan nagyon, a mitől
-olyan halavány az arcza? Oh mennyi gondot belefont a jó asszonyság abba
-a hosszú, hosszú fonalba, a mi gyors ujjai közt egyre végighúzódott,
-mennyit hallott abból az üres perregésből, a mit a gyors kerekes rokka
-egyre repülő, mégis egyhelyben álló orsószárnya danolt.
-
-Egyszerre koczogtatnak az ajtón.
-
-Az orsó egyre zúgott, pörgött: akárki jön, nem szakad érte félbe a
-munka; «tessék, be szabad jönni».
-
-Malárdyné elbámult. A ki szobájába belépett, az nem volt más, mint
-Bajcsy alispán. Az asszonyság annyira megdöbbent, hogy a fonalat
-kiszalasztá kezéből: mit keres ez ember ő náluk? a megbukott, az
-elejtett Malárdy házánál? Lehet olyan eset a világon, melyben Bajcsy
-András Malárdy küszöbét átlépje?
-
-Bajcsy észrevette Malárdyné meglepetését, készen is volt rá.
-
-– Bocsánatot kérek, tekintetes asszony, szólt akkori szokás szerint,
-illendően kezet csókolva a ház asszonyának; idejövetelem nem történik
-valami csekély okból; azon ügy, mely nyelvemre van bizva, nem végezhető
-el sem levélben, sem izenet által. Kegyeteknek legféltettebb, legdrágább
-kincse veszélyben forog.
-
-– A fiam! kiálta fel ösztöni találékonysággal a nő.
-
-– Igenis, a fia.
-
-– Az Istenért, halkan beszéljünk: a férjem meg ne hallja.
-
-– Az udvaron találkoztam vele, a mint meglátott, visszafordult s lement
-a kertbe. Mai napon értésemre adatott, miszerint Kálmán úrfi bizonyos
-kelletlen történet részesévé tette magát. Tudniillik, hogy jár most is
-ebben a mi városunkban egy kötelőzködő bolond ember, a ki hogy ezuttal a
-hűvösön nem ül, csak annak köszönheti, hogy nemes ember: bizonyos báró
-Kadarkuthy Viktor.
-
-Malárdyné ijedten taszítá el a rokkát maga elől.
-
-– Az igazi Kadarkuthy, magyarázá Bajcsy uram; bolond ember, tökéletes
-bolond, nem jó vele tréfálni; már a tisztelendő urat is majd kiverte a
-házából, hogy neki adja elő a fiát, a meghalt fiát s azonkívül is minden
-embernek nekimegy, mint a vak légy. Ennek a tébolyodott embernek valami
-dühös találkozása volt tegnap Kálmán úrfival. A báró durván megtámadott
-egy fiatal ártatlan leányzót; üdvösségesnek találom majd később azt is
-megmondani, hogy kit? de elébb másról beszélek. Kálmán úrfi bátran
-pártját fogta a durván bántalmazottnak s a bárót rangjához mért
-oldalbaütésekben részesíté.
-
-– Rettenetes! kiálta közbe Malárdyné, ki a következményeket egyszerre
-fel tudta fogni.
-
-– Valóban megütögette a bárót s az idáig rendében van. A báró nem
-indíthat pert a sérelemért, mert ő viselte magát garázdaul; ellenben
-indíthatna ellene más pert, – ha a kérdésben forgó hajadon hirneve nem
-ajánlaná az egész dolog titokban tartását. Azonban ezen embernek az a
-rossz szokása van, hogy mikor valaki megbántja, azt mindjárt egy szál
-kardra hivogatja ki, s minthogy ő nagy sicarius, ilyeténformán sok derék
-fiatal embert megcsufolt már, sőt többeket meg is gyilkolt.
-
-– Boldogságos szent anyám!
-
-– Tudom bizonyosan, hogy Kálmán úrfi is párbajt kiván vele vívni; de nem
-tudom az órát és a helyet, hol és mikor? mert akkor nem
-alkalmatlankodnám itten, hanem elfogatnám a hely szinén mind a kettőt.
-De azt, mint mondom, nem tudhattam meg. Azért arra kérem a tekintetes
-asszonyt, hogy elővévén szülői tekintélyét, beszélje le Kálmán fiát a
-veszedelmes merészletről, akadályozza meg a párbajt, őrizze meg gyermeke
-életét.
-
-Malárdyné szótlan érzelemmel szorítá meg Bajcsy kezét. Ez volt
-köszönete.
-
-– Azonban még nem ez minden, a miért idejöttem. Ama leányzó, kinek
-védelme miatt támadt az a viszálkodás, senki sem egyéb, mint
-nagytiszteletű Gutai Thaddeus uramnak az ő fogadott leánya.
-
-– Mit mond?
-
-– Azt mondom, hogy én nem vagyok hajlandó a dolgokat a véletlennek
-tulajdonítani, s azt állítom, hogy Kálmán úrfit nem a vakeset vitte Lila
-leányasszony közelébe, s az a nemes harag, melylyel ő a leány
-megbántóját visszatorlotta, valami más indulatból eredt, mint puszta
-emberszeretetből.
-
-Malárdyné most már csüggedten roskadt le egy székre, mert érezni kezdé,
-hogy a balhir veszélyesebb fele még most következik.
-
-– No már most tessék hozzá gondolni a többit. Ugy hiszem, okos
-asszonyság előtt beszéltem. Kálmán úrfi ez által igen nagy szomorúságot
-okoz mind saját családjának, mind a lelkipásztornak. Tudjuk, minő
-szomorú emlékezet köti össze e két úri család két legszebb gyermekét.
-Vessünk fátyolt reá. Egy Malárdy leány már elveszett egy Gutai fiuval
-összekötve; most még egy Malárdy fiu van, kit szülői nagyon szeretnek,
-és még egy Gutai leány (mert valóban úgy szereti őt a lelkész, vagy még
-– Isten bocsássa meg – jobban, mint saját gyermekét). Rettenetes volna
-mindkét családra nézve, ha a fatum ismét egymás által sujtaná. Én nem
-kevésbbé rettegek Gutaiért, mint Malárdy úrért. A lelkész nekem régi
-barátom, pártfogóm, vigasztalóm. Sorsában mindig úgy részt vettem,
-mintha a magaméhoz volna kötve. Egy göröngyös útat törtünk különböző
-erővel, egy ügy mellett fáradva tanultuk meg egymást szeretni. Én
-óhajtanám, hogy ez utolsó bánatot elfordíthassam ősz fejéről, mely őt
-bizonyosan a sírba vinné. A milyen irtózatos volna rá nézve a hír, ha
-megtudná, hogy bálványozásig szeretett gyermeke Kálmán úrfit szereti, ép
-olyan csapás lenne az Malárdy úrra nézve. Azért kérem kegyedet, vesse
-magát itt közbe. Szelidséggel, nyájas anyai szeretettel sokat ki lehet
-vinni. Még talán nem késő.
-
-A bölcs ember ezzel ismét kezet csókolt Malárdynénak, ajánlotta magát és
-eltávozott. A házi asszonyság kikisérte őt egész az utczaajtóig.
-
-Midőn ismét visszatért a szobába, férje ott állt előtte.
-
-A halavány, összegörnyedt, reszketeg Malárdy.
-
-A nő megdöbbent férje arczától, midőn rátekintett.
-
-– Mindent hallottam; susogá Malárdy, a nyitott szobaajtóra mutatva.
-
-A nő odament és átölelte férje vállát. Mit mondhatott volna neki, ha már
-úgy is tudott mindent?
-
-Malárdy elrejté arczát kezébe, mint a ki sír s keserűen hörgé:
-
-– Rám mondta ezt a pap; – rám mondta ezt is a pap.
-
-Azután ismét szétterjeszté karjait s szétnézett a levegőbe, mintha
-keresné, hogy kivel küzdjön meg? kivel álljon harczba?
-
-– Ki bánt engem? ki hozza rám ezt a veszedelmet? hogy a véremből való
-vér verjen meg minden léptemen? Hiszen elvesztettem már mindenemet; nem
-vagyok úr, nem vagyok büszke ember: – de még a fiamat is, még a fiamat
-is!
-
-Azután ismét keserű elmélázásba esett, fejét lehajtotta tenyerébe.
-
-– Hiszen csak volna még egy másik, volna még egy gyermekem; akár fiu,
-akár leány, kicsiny vagy nagy, ezt az egyet eldobnám magamtól; de mikor
-nincs több, mint ez az egy.
-
-Malárdyné szükségét látta, hogy férjét e perczben még jobban szorítsa
-szivéhez; az atya félelme a férfi büszkeségével átkozott harczot küzdött
-annak lelkében most midőn azt tudta mondani: csak volna még egy másik!
-
-E perczben épen hangzottak Kálmán lépései a folyosón; mostohája
-megismeré azokat.
-
-Ő jön!
-
-Azzal könyörögve tekinte férjére.
-
-– Ne légy hozzá kemény. Engedd, én hadd beszéljek vele; te fordulj
-félre, állj az ablakba, ne nézz reá.
-
-Az ajtó nyilt s Kálmán belépett.
-
-A mint szülőit meglátta, arcza egyszerre vidám kifejezést ölte, de
-meglátszott azon, hogy ez csak erőltetett rögtönzés.
-
-Mostohája nyájas gondossággal ment eléje, elvette pálczáját, kalapját;
-félresimítá szép hajfürteit fehér homlokáról; megcsókolta halavány
-orczáját és szólt hozzá gyöngéd, kérlelő hangon:
-
-– Mi bajod? olyan halavány vagy. Valami lelt; mondd meg nekem. Ne
-titkold el előttem, édes jó fiam, te.
-
-Kálmán mosolygott és szeliden felelt:
-
-– Nekem? semmi bajom sincs, kedves jó anyám! Köszönöm, hogy kérdezted;
-nincs semmi bajom.
-
-– No de mégis. Miért vagy hát olyan halavány? Bizonyosan ez a rossz
-városi lég árt neked nagyon. Jó is lesz, ha ma kimégy édes atyáddal
-falura; ott kinn maradhattok egy pár hétig; az neked jót fog tenni.
-
-Kálmán elkomorult.
-
-– Ma nem mehetek édes anyám: a physicum muzeumba új villanygép érkezett,
-azt fogják ma a tanárok mutatni, oda igérkeztem.
-
-– Oh bizony te azt megláthatod majd máskor is; lásd, odakinn most
-rajzanak a méhek; te azokkal úgy szerettél máskor pepecselni; a lugos is
-virágzik, tele van jázminnal és jerichoi rózsával, te úgy szerettél
-máskor az alatt üldögélni, dolgozni.
-
-– Majd szeretni fogok ott lenni ismét, kedves anyám; de ma nem; most
-nem.
-
-– Hátha én kimennék, engemet sem kisérnél ki?
-
-– Holnap igen, kedves anyám, de ma itthon kell maradnom.
-
-Kálmán újra fölvette kalapját kezébe s szobájába indult.
-
-Atyja egyszerre odafordult s útját állta. Szigorú, merev arcza, melynek
-szemei nem mozdultak, de ajka reszketett, megdöbbenté az ifjut.
-
-– Én tudom, hogy miért akarsz ma itt maradni, szólt hozzá erőltetett
-szilárdsággal.
-
-És megfogta fia kezét erősen.
-
-– Mindent tudok!
-
-Megdöbbentő volt látni, hogy az eddig halvány arczú ifju vonásai hogy
-elevenültek fel lassankint e lesujtó szóra, arcza hogy pirult fel, fejét
-hogy emelte magasra.
-
-– Ugy – jól van… Ezt felelé atyjának.
-
-– Te meg akarod öletni magadat, hogy megölj engem.
-
-– Az megtörténhetik, felelt vissza a fiú.
-
-– Meg akarod magadat öletni egy leányért, kit az én halálos ellenségem a
-szeméten szedett fel; ellenem való gyűlöletben nevelt.
-
-– De a kit én szeretek… szólt az ifju s magasztos arczának ragyogása
-legdicsőbb védelme volt annak, a kit bántottak előtte.
-
-Malárdy arczán sötétkékre dagadtak az erek, egész hálózatát a
-hajszálereknek látni lehete e pillanatban szép férfias orczáin, annyira,
-hogy neje megdöbbenve lépett hozzá, engesztelőleg simogatva férje
-homlokát s csendesen suttogá fülébe:
-
-– Szelídebben szólj. Ne ijeszd meg, ne ejtsd kétségbe, ha szereti azt a
-leányt, ne szólj felőle rosszat.
-
-– Igazad van. Igazad van, susogá Malárdy, magához térve első
-indulatából. Igaztalan voltam ahoz a leányhoz. Nem úgy akartam mondani,
-Kálmán. Ő meglehet, hogy tisztességes, jámbor személy. Boldog lesz vele,
-a ki valaha elveszi. Nem tudok felőle semmi rosszat. De gondold meg azt:
-te, egy Malárdy, a ki ennek a névnek utolsó hordozója vagy, mert én
-nemsokára leteszem azt már; – kiben még egyedül van minden reményem, a
-ki előtt tárva áll a világ, hogy választhass magadnak méltó párt a
-legbüszkébbek közül; te összekötnéd fényes nevedet egy névtelen,
-rangtalan, ismeretlen eredetű személylyel; de ez mind semmi; te jól
-tudod, hogy amaz ember, ki azt a leányt felnevelte, engemet hogyan
-átkozott meg egykor; ha nem tudnád, kérdezd meg a legutolsó hajóst:
-elmondja, annyira ismeretes az mindenki előtt; és te beteljesítenéd azt
-tulajdon apádon, mit másik testvéred még félbenhagyott, belém döfnéd az
-átok ördögszarvait egész a szivem mélyéig? hogy azt mondanák az emberek,
-ime megalázták Malárdy Ferenczet Gutai Thaddeus lábai alá tulajdon
-gyermekei, és kaczagna rajtunk az egész világ. De ne gondolj én velem:
-ne törődjél azzal! élek én, vagy meghalok, megáldalak-e vagy
-megátkozlak? De gondolj arra, hogy egykor gyermekeid lehetnek és azok
-meg fogják vetni anyjukat és pirulva fordulnak el apjuktól, ki nekik a
-porba vetette a bölcsőt.
-
-Kálmán derült szemekkel tekinte atyjára. Ezen szemekben szánalom volt. A
-nagy, hatalmas Malárdy mint elővette ékesen szólását, hogy legutolsó
-alattvalóját, a kinek még parancsol, egyetlen gyermekét legyőzze.
-Hasztalan munka volt az is.
-
-– Egy szavadat sem czáfolom meg atyám; de szeretem azt a leányt; és
-szeretni fogom holtig.
-
-Malárdy hevesen toppantott.
-
-– S ha én parancsolom, hogy elhagyd!
-
-Kálmán a legnagyobb nyugalommal válaszolt:
-
-– Akkor először történnék meg ez életben, hogy szavadat nem fogadnám.
-
-Malárdy tántorgott, a feje kezdett szédülni, neje érzé, hogy a kéz
-súlyos kezd lenni, mely vállára támaszkodik.
-
-– Kálmán, Kálmán! suttogá a mostoha.
-
-A fiu odalépett atyjához és megcsókolá annak kezét, azután engesztelően
-szólt neki:
-
-– Ne beszéljünk ma erről atyám; ma nagyon ingerült vagy. Majd holnap.
-
-Malárdy rámereszté fiára kisértetien kiülő szemeit; úgy nézett, mintha
-amaz antik márványszobrok egyike kezdené el egyszerre szemeit forgatni.
-
-– Holnap úgy-e? Azt tartod: holnapig nagy idő van. Te még ma vívni
-akarsz s holnap beszéljen veled, a ki tud; úgy-e ezt gondolod?
-
-– Az meglehet, felelt az ifjú fagyosan.
-
-– Az nem fog meglenni!
-
-– Az imént beszéltél atyám a Malárdy név büszkeségéről; emlegetted
-előttem számtalanszor őseink szeplőtlen nagy hirét és most azt mondod,
-hogy egy Malárdy bújjék el kihívó megbántója elől és gyáva legyen akkor,
-midőn bátorsága felől kérdezősködnek; ilyen arcz nem illenék a Malárdy
-ősök képcsarnokába, kik mind kardosan vannak ott lefestve.
-
-– Azok bátrak voltak ott, a hol kellett, kiálta közbe hevesen az apa,
-ontották vérüket hazájukért, hitükért, fejedelmükért, lelkük
-meggyőződéseért; de nem egy hitvány asszonyszemélyért! Ha unod a pályát,
-melyen eddig jártál, légy katona: nem bánom; ott akad módod családod
-bátrainak történetét folytatni, vagy ha kell, dicsően bevégezni; ha
-elesel csatában, megsiratlak, megtisztelem halálodat, azt mondom, méltó
-fiam voltál; de a párbajvívót, a hetvenkedőt, a kötények bajnokát
-megvetem, nyomorult, haszontalan embernek tartom, s ha van fölötte
-hatalmam, bezárom és vigyázok rá, mint olyan gonosztevőre, a ki egyúttal
-bolond is…
-
-Kálmánt e szavak a végsőre vitték. Nem engedé magát jó mostohája által
-elcsitíttatni, hevesen felelt vissza atyjának:
-
-– Tehetsz velem, a mit akarsz; bezárhatsz, börtönt csinálhatsz házadból
-számomra, csúffá tehetsz az egész világ előtt, mondhatod ellenfelemnek,
-hogy gyáva vagyok. Én fogom tenni azt, a mit egy rab tehet, hogy
-börtönéből kiszabaduljon; s nem lesz más gondom, mint hogy azt
-felkeressem, a kivel ma kellene találkoznom, és nem fogom neki
-megbocsátni azt, a mit az ellen vétett, a kit én szeretek. Azt pedig
-szeretni fogom, és elhagyok érte apát, anyát és minden rokonomat;
-levetem magamról a Malárdy nevet, ha az szégyenli magát ő mellette, és
-felveszem az ő nevét, azt fogom viselni és büszke leszek rá; tudni fogok
-érte élni, tűrni, szenvedni és dolgozni, s ha kell, tudni fogok érte
-meghalni…
-
-A mostoha látta Malárdy arczának szertelen elsápadását, látta, mint
-szorulnak össze görcsösen öklei, s rémülten veté magát Kálmán elé,
-erőszakosan betuszkolva őt a mellékszobába, rázárta az ajtót és a
-kulcsot eltette keblébe.
-
-Azután ismét visszatért, hogy férjét engesztelje; az nem szólt most
-semmit; kalapját, pálczáját kereste s neje kétségbeesett unszoló
-kérdésére, hogy hová indul? azt felelte:
-
-– Azt én tudom.
-
-* * *
-
-Malárdyné bezárta fiát a szobába, azzal az erős szándékkal, hogy nem is
-fogja őt onnan kibocsátani, míg az a verekedő valamerre el nem tisztul
-innen a városból. Ez ötlet jellemzi a derék asszonyságot. Ő igen rendén
-találta mostoha fián olyszerű zsarnokságot elkövetni, a minővel
-makranczos kis fiukat szokás megtörni, midőn annak élete forgott
-veszélyben. Ő meg fogja mutatni, hogy tud parancsolni Kálmánnak és
-túlteszi magát az illem és lovagiasság bolondos törvényein, nem fogadva
-el más kötelezettséget, mint melyet az anyai szeretet szabott eléje.
-
-Nem iparkodott őt többé engesztelni, nem beszélt hozzá; – őrizte.
-
-Leült ismét kerekes rokkája mellé és eresztette tovább az elszalasztott
-szálat; az orsó pörgött, pörgött oly csendesen, mintha semmi sem történt
-volna a háznál.
-
-Még soká pörgött volna az orsó oly csendesen, ha idegen léptek nem
-hangzottak volna ismét a folyosón. A házi kutyák majd lehúztak valakit
-odakinn; pedig különben olyan jámborok voltak, soha sem bántottak
-senkit.
-
-Malárdyné már föl akart kelni, hogy kinézzen az érkező elé, midőn az már
-be is lépett az ajtón.
-
-Csak úgy barátságosan, nem is koczogtatva, mintha a házhoz tartozott
-volna.
-
-A házi asszony rábámult. Egészen idegen volt rá nézve ez arcz.
-
-– Mit akar az úr? Kit keres? kérdé tőle kitelhető mogorvasággal.
-
-– Én báró Kadarkuthy Viktor vagyok; szólt az idegen, gőgösen billentvén
-egyet termetén, a mi inkább leereszkedés, mint tisztelet akart lenni.
-
-Ez nyilván nem tudja, hogy egy Malárdy házában hogy szokás köszönni? A
-rokkán ülő aszszonyság nem ád neki valami magas fogalmakat a család
-rangbeli állása felől. Kisvárosi lateinerhad: gondolja magában.
-
-Malárdyné pedig épen olyan neki való asszonyság volt, a kinél jobban, ha
-egész Magyarországot felkereste légyen, sem találhatott volna emberére.
-
-A derék matróna megállítá rokkája kerekét, az orsószárnyba egy lyukkal
-feljebb dugta a kapcsot s akkor kérdezé:
-
-– Az úr az a Kadarkuthy Viktor? – Mit akar?
-
-– Én vagyok az. Én keresem Malárdy Kálmán urat.
-
-– Mért keresi?
-
-– Egy kis beszédem van vele; szólt ez lovagkorbácsa gombját
-nyakravalójába dugdosva.
-
-– Mondja el nekem; majd én átadom neki.
-
-– Az nem lehet, asszonyság, azt csak neki magának mondhatom meg. – Ez
-question d’honneur.
-
-– Magyarul beszéljen, mert én nem értek másformán.
-
-– Ez becsületbeli kérdés. Ő engem megsértett.
-
-– Ha megsértette, menjen a szolgabiróhoz.
-
-Viktor e szóra véghetetlen megvető arczfintorítást csinált, a miben
-vastag ajkai különösen segítségére voltak.
-
-– Ezt nem lehet asszonyságokkal elvégezni. Kérem, merre van Malárdy
-Kálmán úr?
-
-– Azzal nem beszélhet az úr.
-
-– Nem beszélhetek, miért nem?
-
-– Mert én nem engedem.
-
-– Furcsa! Asszonyság nem engedi. De én akarok vele beszélni.
-
-Malárdyné ezalatt lebontotta a szalagot guzsalyáról s a szép fehér lent
-levette róla.
-
-– Nem beszélne az úr egy kicsit lassabban, ha szépen kérném?
-
-– Épen nem. Engemet megsértett az úrfi és én elégtételt akarok kapni.
-
-– Elégtételt? No majd mindjárt.
-
-Malárdynénak igen szép hosszúnyelű kecske-rokkája volt, a guzsalya
-esztergályos munkával czifrára kikanyargatva, felül elefántcsont
-gombbal, alul hasonló srófolóval.
-
-Ezt a czifra guzsalynyelet csendesen kicsavargatá helyéből a derék
-matróna s még egy párszor kérdezé ezalatt: «elégtételt akar az úr kapni,
-elégtételt?»
-
-Akkor azután egyszerre kezébe kapta a guzsalynyelet s eléje állva a
-vándor lovagnak, rákiálta rettenetes hangon:
-
-– Azt mondom már most az úrnak, hogy kitakarodjék innen a házamból ebben
-a pillanatban, mert most mindjárt úgy megrakom két oldalra ezzel a
-guzsalynyéllel, hogy elég lesz egész életére, s nekem be se tegye a
-lábát az én küszöbömön többet, mert én leforrázom, megsodrófázom; s
-akkor aztán mehet elégtételért akár a Pontius Pilatushoz!
-
-A lovag nem várta be ezt a veszedelmet. Fogalmai közől hiányzott az a
-pont, hogy mit csináljon olyankor egy gentleman, ha egy harczias
-asszonyság találja megtámadni egy szál guzsalynyéllel? A rémületlen
-vitéz úgy megrettent e veszedelmes támadástól, hogy egy hátrafelé
-lépéssel elérte az ajtót; azon, mintha kilőtték volna, kiosont, s három
-lépéssel végig lépve a folyosót, iparkodott menekülni az utczára; s ott
-is futott odább, attól tartva, hogy jön a háta mögött ama felbőszült
-szittya amazon a guzsalynyéllel s üti a meggyszín frakkot hátul.
-
-A mint azonban a szegleten bekanyarult, az ablakot belül megzörgette
-valaki rá. Feltekintett: Kálmán volt ott, szobájába bezárva. Az ifju
-francziául szólt hozzá, hogy a csődülő népség ne értse.
-
-– Demain, sur l’ile. Je suis prisonnier aujourdhui.
-
-– J’y serais: mormogá vissza az üldözött lovag s futott, a merre
-kevesebb nép volt az utczán.
-
-
-
-
-A FURCSA EMBER HAGYOMÁNYA.
-
-Malárdy Xavér Ferenczet látták az emberek hajadon fővel végig sietni az
-utczán.
-
-Valami hiányzik fejéről, talán fejéből is?
-
-Mi lelhette? gondolá mindenki, a ki utána nézett; hát még midőn látták
-őt megállni Gutai Thaddeus ajtaja előtt, azon férfinak ajtaja előtt, a
-ki ujjával keresztül mutatott a nagyratörő férfi útján, és az elbukott
-ez ujjnak árnyékában.
-
-Valóban benyitott az ajtón és belépett rajta. Ki hinné, ha szemeivel nem
-látta volna? ott felkeresé a lelkész szobáját: az zárva volt, zörgetett
-rajta; belülről kinyitották. Az elforduló ajtó két halavány arczot
-mutatott be egymásnak: Malárdy és Thaddeus arczait.
-
-Mind a két férfi ősz volt már, mint a hattyú, mindkettő összeroskadt
-termetű; de a mint egymással szemközt állottak, egyszerre kiegyenesedett
-mindkettő termete; átváltozott mindkettőnek arcza; a nemes úr gladiator
-szobraként magasult fel, ki végső erejével jött ki a circus fövenyére,
-vitézségének puszta emlékében bízva; nagy kopasz homloka annyi
-büszkeséget tudott még viselni; míg az ősz pap, hosszú kétfelé omló
-hajával, úgy állt vele szemközt, mint egy agg oroszlán, a kit még
-egyszer fölvertek fektéből, s ki még egyszer fölemeli fejét szabad
-berkeinek oltalmazására.
-
-Csak az első pillanat volt az, csak az első szemtalálkozás hatása: a két
-férfi egymásra nézett és eszébe jutott mindkettőnek, hogy ő apa; és ez a
-gondolat letörte őket, jobban, mint az idők tevék, ők nem fognak
-egymással küzdeni többé.
-
-– Elvégeztetett… szólt rekedt, alig hallható szóval Malárdy a paphoz,
-midőn szobájába lépett. Elvégeztetett, ismétlé újra a kiszenvedett
-megváltó végszavát. Beteljesült rajtam minden átkod. Ott fekszem, a hova
-sujtottál, a porban. Most jer és feküdjél mellém te is.
-
-A nemes úr alig birta magát tartani a lábain, Gutai egy széket tolt elé,
-hogy üljön le; nem fogadta el.
-
-– Nem uram, lássad, hogy tántorgok előtted, meglehet, hogy le is fogok
-roskadni. Meglehet. Te akkor se emelj fel; lesz okod magadnak is elesni.
-Kiittam a keserű poharat fenékig, az utolsó cseppig; azért jöttem
-hozzád, hogy megmondjam, ime örülj.
-
-– Hogyan örülnék én a bánatos arcznak? kérdé szeliden a lelkész.
-
-– De örülj az enyimnek. Kívántad, hogy ilyen legyen. A te kezed sújtott,
-a te füled örüljön a jajdulásnak. Kívántad, hogy meg legyek alázva, –
-megalázott embert látsz bennem; szegénynek óhajtál, az vagyok.
-Tiszteletben töltém egész életemet, gazdagságban, úri jólétben; házakat
-építék, kerteket ültettem, nyomorultakat segíték fel, kórházakat
-alapítottam; és most késő vénségemben tanulom ismerni, mi a nélkülözés?
-házaimban idegenek laknak, kerteim bokrai közől ismeretlen arczok
-tekintenek ki rám, a szegények, kikkel jót tettem, nem ismernek rám,
-nehogy visszakérjem tőlük, a mit adtam, s megeshetik rajtam, hogy végső
-nyavalyámat majd abban a kórházban fekszem végig, melynek alapítói közt
-az én nevem áll legfeljül.
-
-– Oh uram…
-
-– Mit sem tesz: ezt nem érzem már; de megütötte az átok gyermekeimet is.
-
-A főúr hangja itt szokatlanul reszketni kezdett: szünetet kelle
-tartania, hogy tovább folytathassa.
-
-– Volt egy szép leányom, a kit lelkem büszkeségének tartottam; most
-nincs. Ki tudja hová lett? Mely parton temették el hideg tetemeit?
-
-A lelkész eltakarta arczát kezével s halkan susogá:
-
-– Nekem is volt egy fiam…
-
-– Úgy-e a fiú még kedvesebb, mint a leány? Abban találtam én is
-vigasztalást; még maradt egy fiam; derék, jószivű, eszes gyermek; most
-már felnőtt ifju; akárki büszke lehetne rá; én is az vagyok.
-
-– Méltán, szólt közbe a lelkész, ő ismerte legjobban az ifjut.
-
-– Kegyelmed ismeri őt. Akaratom ellen sokszor találkozott vele ama
-társaságban, a hol okos emberek verseket szaporítanak. Ha látta őt, ha
-beszélt vele, tudhatja, mi szelíd, mi engedelmes fiú volt ő; nem sértett
-soha senkit, kitért a haragvók útjából; sokról le tudott mondani;
-kevélységet, daczot, haragot nem tartott szívében. Ugy-e ilyen volt?
-
-– Valóban az volt; helyeslé a lelkész.
-
-– Mai nap a szelid ifju nekem: atyjának, – a rettenetes Malárdy
-Ferencznek, ki míg százezer ember ura volt, ellenmondást nem tűrt, s
-midőn egyetlen ember ura maradt, fiáé, arra maradt minden hatalma –
-nekem mondá azt, hogy szómat nem fogadja, hogy kitagad szívéből és tenni
-fogja azt, a mit ő akar.
-
-Thaddeus a kétkedés bámulatával tekinte a beszélőre.
-
-– És tudja-e kegyelmed, hogy mit akar? meg akarja magát öletni egy
-verekedő keze által, a ki tízszerte ügyesebb és erősebb, mint ő. Párbajt
-akar vívni az én tilalmam ellenére, olyan párbajt, a hol egynek halva
-kell maradni, és az ő lesz, a ki ott marad, és én nem tudom őt
-megszabadítani, mert azt mondja, hogy ha ma nem, évek mulva is fel fogja
-keresni azt az embert, és én elhiszem, hogy azt fogja tenni.
-
-– Irtózatos!
-
-– Nem az az irtózatos: hanem az, a mi ezt okozza. Egy este nyilvános
-utczán meg akart csókolni egy korhely egy fiatal leánykát; az én fiam
-védelmezte a lányt, a bántót megsérté; az a bántó volt pedig Kadarkuthy
-Viktor.
-
-– Ismét ő?
-
-– Nem segítene semmit a veszélyt a hatóságoknak feljelenteni; – mert
-Kálmán keresné fel amazt, mert Kálmán meg nem bocsáthatná neki azt soha;
-mert ő szereti azt a leányt, a kit bántott a korhely.
-
-Thaddeus agyában zavarodni kezdtek az eszmék.
-
-– Nem értesz-e még engem? kérdé most fölemelt hangon Malárdy. Nem
-tudod-e még most sem, hogy miről beszélek? Nem tudod, ki volt fiamnak
-szerelmese?
-
-– Hogy tudnám én? kérdé Thaddeus csodálkozva.
-
-– Oh tudós ember! kiálta fájdalmas gúny hangján a nemes úr, a ház ég
-fejed fölött és te nem érzed melegét. Az a te leányod, Lila…
-
-A lelkész arcza fehér lett, mint a fal. Elég lélekerővel bírt nem szólni
-semmit; nem sóhajtani; de a nyíl talált. Hűtlen, hálátlan a szerelmes
-leány azokhoz, a kik őt legjobban szerették, szülőihez; nem kérdi, kit
-szeressen, tőlük, s nem mondja meg nekik, hogy ha szeret. Keserű
-ironiája a sorsnak! Gutai Thaddeus átkot vetett Malárdy Ferencz
-gyermekeire s saját szerettei, fia és fogadott leánya kezet fogtak
-azokkal, hogy ők is osztozzanak abban.
-
-És a balsorsnál, mely e szerelmet követte, sokkal inkább fájt
-Thaddeusnak az, hogy az ő növendékei oly közönynyel vannak hitük iránt,
-hogy nem gondolnak arra, milyen rettentő űr van azon a téren, a hol
-Malárdy a fatemplomot lerontatá, mely Malárdyt és Gutait, a két hitfél
-fejét, egymástól elválasztja; hogy mily átkozott tusa harczoltatott
-annyi éven át vérrel, könynyel és szenvedésekkel egy erős
-meggyőződésért; hogy ezt elfeledték a gyermekek; az apák még benne
-éltek, a gyermekek már nem értik.
-
-Béke volt már a két fél közt; vallásért nem haragudtak az emberek többé
-egymásra; a szerető szívek nem kérdezék egymástól: «pápista vagy-e, vagy
-kálvinista?»
-
-Gutai Thaddeus szomorúan néze Malárdyra. Gondolá magában: «mi ketten
-fölöslegesek vagyunk a világon».
-
-Az Isten intése világot adott az agg lelkébe. Annyi éven át nem látott
-és most kezde látni.
-
-Ez új fény azt mutatá neki: «ti harczban éltetek egymással, haragot
-támasztottatok az égbe vezető út miatt; íme én szerelmet támasztok a
-haragból és ez vezet az idvességre».
-
-– Elvégeztetett! valóban elvégeztetett, mondá Gutai Thaddeus; és azután
-még egyszer elmondta azt a szót, és azzal hanyatt esett végig a padlón.
-
-Az emberek az útczán megint látták végig futni hajadon fővel Malárdy
-Ferenczet, az előlutól találtaktól kérdezgetve: hol lakik itt egy orvos,
-vagy borbély? a lelkészt megütötte a szél. Pedig, én Istenem! milyen jól
-tudhatta a városban a járást; hiszen uralkodott benne mennyi ideig!
-
-Csakugyan talált is egy orvost valahol, azt vitte sietve érvágó
-eszközeivel a lelkész lakára.
-
-Mire odaért, már akkor eszméleténél volt Gutai. Mintegy öt-hat férfi
-volt jelen szobájában, az egyház alsóbbrendű szolgái; ágya lábánál egy
-még nálánál is halaványabb alak térdelt: fogadott leánya.
-
-A leány megrettent, midőn Malárdyt az orvossal belépni látta, szívén
-egyszerre villámlott keresztül az a gondolat, hogy Thaddeus balesete az
-övével van kapcsolatban s remegve nézett gyámatyja felnyíló szemeibe.
-
-Azok mosolyogva tekintének reá.
-
-Most is mosolygott rá, miként azelőtt mindig. Szívének ő adta a
-haláldöfést, de azért most is szerette őt; és azután nem is vádolhatá
-semmivel: mit tehet a fiatal szív arról, hogy kifakad? Ifjú virágnak,
-vén fának az a sorsa. Amazt a napsugár kinyítja, ezt a szél ledönti.
-
-Thaddeus odainté a lánykát magához s kérte halk hangon, hogy fogja meg
-kezét; az ő keze már úgy reszketett.
-
-– Menj gyermekem át lelkésztársamhoz; mondd neki, vegye fel palástját,
-kösse fel övét, s hozza el magával hozzám a szent bort és kenyeret, mert
-áhítom azt.
-
-A leány reszketve tekinte szét a körülállókon, azok hallgattak és utat
-nyitottak előtte. Senki sem magyarázta neki a mondást. Ő hallgatva
-távozott el s csak odakünn kezdett el sírni, hogy benn meg ne hallják.
-
-Ekkor az egyházfit kérte Gutai, hogy nyissa fel szekrényét és keresse
-fel abban ama bádogtokot, melyben végrendelete áll.
-
-Az okirat le volt pecsételve; tartalmát nem kelle a tanúknak ismerni, a
-kik azt kívülről aláírásaikkal megerősíték. Azután félre vonultak mind a
-tornáczba; Malárdy és az orvos egyedül maradtak Tháddeval.
-
-A lelkész nem engedett magán eret vágatni. «Szükségtelen ez», mondá.
-«Egy óráig fogok még élni, nem tovább, azt ne töltsük haszontalan
-kísérletekkel.»
-
-Azzal Malárdyhoz fordúlt.
-
-– Vége van ennek, uram. Mi ketten fölösleges emberek vagyunk e földön;
-az ki vagyon ránk mondva. Boldogabb én, kit előbb magához szólít az Úr.
-Én nemsokára az ő orczája előtt állok. Meghajtom fejemet. Legyen meg
-szent akaratja. Egy óra még, és azután amoda túl leszek. Uram, Malárdy
-Xavér Ferencz, amottan túl nincs a hívők között felekezet, ott nem
-kezdjük újra a harczot; ott kezeink nem fogják fenyegetni egymást és
-abból csak egy óra van még hátra.
-
-Malárdy elérté a haldokló szavait s közelebb lépett ágyához és megfogta
-a lelkész kezét: azt a kezet, mely őt megátkozá, mely őt úgy megverte,
-és megszorítá azt.
-
-A lelkész szemében köny volt.
-
-– Ne szálljon le a nap a te haragoddal: hörgé elérzékenyült hangon.
-
-Malárdy szilárd hangon mondá:
-
-– Együtt fektetett le bennünket a sors; te korábban alszol el: aludjál
-békével; nem hívogatlak.
-
-– Köszönöm, köszönöm.
-
-– Vétettem ellened, szenvedtem miattad; ne vádolj be odafenn az én bírám
-előtt.
-
-Thaddé felemelé szemeit.
-
-– Bocsásd meg bűneinket, mint mi is megbocsátunk ellenünk vétetteknek.
-
-E pillanatban jött a lelkész, kit az egyház fiatalabb társul rendelt
-Thaddeus mellé, arany kelyhet s a fehér selyemmel letakart tányért hozva
-kezében, a szent vacsora jelvényeit.
-
-Azokat letevé az asztalra, s akkor Thaddeus elé lépve, egy levelet vont
-ki öve mellől.
-
-– E levél az öreg báró Kadarkuthy küldeménye, ki ezt végrendeletben
-hagyta főtisztelendő Gutai Thaddeus uramnak, azon világos
-parancsolattal, hogy ez mindazon óráig a lelkészi hivatalban legyen
-letéve, a míg a főtisztelendő úr a végső szent vacsorát felvenni nem
-kívánja. Mert olyan kincs van ebben a Gutai-családnak hagyományozva,
-mely azt egyszerre gazdaggá teendi, de melyet csak a végső vigasztalás
-órájában lehet a főtisztelendő úrnak gyönyörűségére fordítani.
-
-A segédpap nem igen nagy szónok volt; a haldoklóra nem látszott hatni
-dialecticájával. Thaddeus inte neki, hogy ne szóljon.
-
-– Az én kincseim nem e világból valók. A mit magammal elviszek, kevés az
-és szegény kincs, mint a milyennel a koldusok kelnek útra. Hiú dolgokról
-miért szólnánk még sokáig?
-
-– Nekem kötelességemmé van téve, szólt a segédlelkész, hogy így
-cselekedjem.
-
-Azzal feltöré Kadarkuthy hagyományának pecsétjét s annak
-összehajtogatott tartalmát átnyújtá Thaddeusnak.
-
-Az ősz pap szemei még most is oly tiszták voltak, hogy szemüveg nélkül
-tudott olvasni.
-
-Megismeré az öreg Kadarkuthy báró szétszórt vonásait, kivel régente
-levelezésben állott.
-
-A körülállók feszült figyelemmel lesték a lelkész arczvonásait;
-legtöbben azt hitték, hogy az átvett irat valami nagyszerű adományról
-szóló levél lehet. De mi hasznát vehetné annak egy haldokló? Egy
-haldokló, ki gyermekét maga előtt látta meghalni.
-
-És íme, a mint a pap ama levelet végig olvasá, arczvonásaira valami
-csodálatos öröm fénye szállott alá, hasonlatos azon glóriához, mely a
-dicsőültek arczait környezi.
-
-Szemei könyekben úsztak, midőn azokat az ég felé emelte s ajkait egy
-hosszú, lélekenyhítő sohajtás hagyta el.
-
-A rejtélyes levelet mindkét reszkető kezével oda szorítá szívéhez, és
-ezután megcsókolá s ismét elolvasta. Az üdv sugára reszketett minden
-vonásán. Így mosolyog az igaz ember, ki súlyos terhet szerzett lelkére s
-bűnbocsánatát hallja az égből.
-
-A furcsa ember levelében ez volt:
-
-«Nagytiszteletű uram!»
-
-«Furcsa az ember, míg eleven; de még furcsább, ha meghalt. Tanácsolom
-nagytiszteletű atyaságodnak, hogy még a halottaknak se higyjen, mert a
-jámbor embert még azok is megcsalják. Kegyelmed szemei látták meghalni
-egyetlen fiát és megsiratták őt; sőt még tán most is siratják. Az pedig
-nem vált hallá, hanem kiuszék a csöndes éjszakán a partra, még ugyanazon
-éjjel azt a tréfát követte el, hogy megszökteté menyasszonyát a
-Malárdy-kastélyból. Jelenleg a Bükk közepén laknak, nem tud felőlük
-rajtam kívül senki. Egy kis falu van az erdő közepén, olyan kicsi, hogy
-még a mappán sem lelhető; de a miskolczi vásáron megmondják a
-szénégetők, hol van? ennek neve Barátfalva. Barátfalván van egy lévita:
-pap, rector és kántor egy személyben; a népség nagyon szereti, mert igen
-derék, okos és becsületes ember. El is vitték volna már tízszerte
-jövedelmesebb ekklézsiába is rectornak, s a milyen tudományos,
-lelkésznek is könnyen felszenteltethetné magát; de ő mind a kettőt
-visszautasítja, és nem akar kimozdulni a barátfalvi levitai lakból
-propter certum quoniam. No hát ez a levita a kegyelmed Lőrincz fia;
-ennek a felesége Malárdy Ferkó Hermina leánya; van egy fiuk is, Géza.
-Azt mondják, hogy igen jól élnek egymással és nagyon boldogok. Ezt
-komolyan mondám, és kegyelmeden kívül soha senkinek. Ezzel Istennek
-ajánlom magunkat: ha kegyelmed utánam jön a más világra, tudakozódjék
-felőlem; meglehet, hogy nekem igen rossz szállásom lesz ott; ha lehet,
-legalább annyit eszközöljön ki, hogy ne én fűtsem a poklot, inkább fűtse
-nekem más, mert az igen alávaló hivatal; kegyelmedre bizonyosan
-hallgatni fognak.
-
-Kadarkuthy.»
-
-A lelkész arczán valami földöntúli öröm mosolya derengett. Ez már valami
-volt a boldogabb élet gyönyöreiből.
-
-Jól mondá ama különös ember: olyan kincset fog neki adni halála óráján,
-mely egy órára boldogabbá teendi őt, mint volt egész életében.
-
-Egyetlen fiát élőnek tudja és boldognak.
-
-Többszörösen ajkaihoz szorítá a levelet, melyben az irva volt s
-gyönyörtől elfulladt hangon rebegé: «Én Istenem, mily boldoggá tettél
-engem!»
-
-De senkinek sem szólt öröme okáról, sem Malárdynak, sem fogadott
-leányának.
-
-Az erős férfiú lelke erős volt még halála órájában is. Abban az órában,
-melyben oly boldog lett, tudott lenni igazságos.
-
-Odainté segédlelkész társát; a levelet összehajtogatá s kérte, hogy
-zárja azt egy külön borítékba, ezt ismét lepecsételve jól.
-
-Azután a borítékra ezt a czímet iratta:
-
-«Nagyságos báró Kadarkuthy Viktor úrnak».
-
-És azzal a levelet az egyházfira bízta, hogy keresse fel azzal a
-czímzett urat és adja át neki tüstént.
-
-Mit cselekvék?
-
-Azt a mit tett volna máskor. Fiát, kinek élethire egy percz előtt az
-üdvvel hozta közelségbe, kiszolgáltatá a halálrakeresőnek, hogy
-megmentse általa Malárdy gyermekét, az ő általa elátkozottat.
-
-Halála órájában igazságot szolgáltatott saját szive fölött.
-
-Akkor kezét nyujtá ágya mellett álló ellenfelének, Malárdy visszaszorítá
-azt.
-
-– A mi harczunk be vagyon fejezve: ne vigyük le magunkkal a haragot a
-sírba. Egykor én téged és családodat megátkozálak és bizony átok volt az
-rajtad; im ez órában leveszem rólatok az átkot és visszadugom saját
-keblembe, és bizony ott fog az maradni. A te fiad, a te leányod ismét
-karjaid közé jutnak, az én fiam, az én leányom pedig jajgatni fognak
-apjuk sírján, és nem találandnak az egész világon egy pártfogóra, a
-holott mindenki üldözni fogja őket.
-
-Lila szótlanul rogyott le a lelkész ágya fejénél.
-
-De nem rogyhatott a földre. Malárdy felfogta őt karjával.
-
-És a mint letekintett e fájdalomban megdicsőült arczra, olyan különös
-gondolatja támadt.
-
-Azt mondta a haldoklónak:
-
-– Leányod nem lesz árva, én jó atyja fogok neki lenni.
-
-Gutai Thaddeus ránézett szótlanúl Malárdyra; – ha lehet szemekkel
-megverni, úgy bizonyára lehet meg is áldani szemekkel; a lelkész szemei
-a lányka arczáról Malárdyéra és onnan ismét visszatévedeztek, arcza
-derülten mosolygott, ajkai csak rebegtek, de nem szóltak.
-
-E pillanattól fogva nem volt megátkozott család többé.
-
-A segédlelkész odalépett Thaddeus fekhelyéhez a szentelt kenyérrel és
-borral. E jelvények látása, mik hitvallása ismertető jeleit képezik, még
-egyszer fellobbanták a lelkész szívében a pislogó életlángot.
-
-Öntudatos arczczal fogadá el társa kezeiből az utolsó úrvacsoráját, s
-azután halk hangon elkezdé énekelni:
-
-«Uram, ki lészen lakója a te szentséges hajlékodnak?…»
-
-Mindig halkabb, mindig lankadtabb hangon éneklé tovább a zsoltárt; a
-végső sor alig volt már egyéb ajkán, mint egy szótagolt sohajtás:
-
-«Az ilyen ember boldog bizonynyal».
-
-És azután lehunyá szemeit és elkezde mosolyogni.
-
-Olyan nyájasan, olyan szeliden mosolygott; úgy kiderült minden vonása; –
-azt mondák, hogy most haldoklik.
-
-Egyszer azután megszünt lélekzeni, a mosoly ott maradt arczán. Azt
-mondák, hogy az a halál.
-
-Ha ilyen a haldoklás, ha ilyen a halál: ki félne akkor meghalni?
-
-Oh de elébb élned kell úgy, hogy ha meghalsz, mosoly maradjon arczodon!
-
-Malárdy könyezett és ölébe takarva tartá Gutai Thaddeus árváját.
-
-Egy haldoklónak arcza többre megtanítja az embert, mint egy élőnek
-beszéde.
-
-Malárdy nem akará engedni, hogy a fiatal leányka a halottas háznál
-maradjon; hanem azt semmi erő sem volt képes a halott mellől
-eltávolítani.
-
-Belefogózott annak hideg kezébe és el nem bocsátá azt.
-
-Legiszonyúbb volt nála, hogy már nem sírt és nem szólt.
-
-– Maradj tehát itt, szólt Malárdy és eltávozott.
-
-– Öt percz mulva visszajött – neje kiséretében.
-
-– Hoztam neked anyát… szólt a leánykához.
-
-Lila kétkedve tekinte fel Malárdynéra s látta, hogy annak szemeiben is
-köny van. A könyes szemek pedig megértik egymást.
-
-És azon az éjszakán Malárdy Xavér Ferencz neje egy födél alatt szunyadt
-a napok végéig Gutai Thaddeussal.
-
-Malárdy Ferencz pedig, midőn ismét hazatért, egy levelet talált
-asztalán, melyet vendéglői szolga hozott oda.
-
-Felnyitá s bámulva olvasá legelébb is az aláirást, még nagyobb
-csudálattal a levelet.
-
-Az ifju báró Kadarkuthy Viktor intézte azt hozzá, tudatva vele, hogy ő
-ezennel ünnepélyesen bocsánatot kér Malárdy Kálmántól s megbánja, a mit
-Gutai Thaddeus leányával tett. Kálmánnal vívni nem akar, az se keresse
-őt fel többet, mert ő e perczben elutazik, s a hová megy, onnan
-meglehet, hogy ide nem vezet vissza út.
-
-Malárdy csudálkozott és nem magyarázhatta meg a dolgot.
-
-Azt csak akkor érthette volna, ha tudhatá, mi volt azon levélbe irva, a
-mit Gutai elküldött Viktornak?
-
-Neki egy kő esett le szivéről. Annyit megsugott sejtelme, hogy ez a
-haldokló pap utolsó műve volt. Tehát csakugyan hatalmában állott annak
-az embernek épen úgy levenni az emberek fejéről az átkot, a hogy
-rázudítni?!
-
-Fia most is be volt zárva szobájába. Felnyitá az ajtót s oda lépve
-hozzá, megölelte.
-
-– Szabad vagy. Nem őrizlek tovább. Megbocsátok és szeretni foglak. Ugy
-cselekedtél, mint becsületes emberhez és férfihoz illett; tégy ezután is
-úgy, a hogy tiszta szived tanácsolja. Jobb vagy nálamnál.
-
-Kálmán nem tudott szólni az érzelemtől. Mit is szólhatott volna?
-
-Nem volt megátkozott család többé. A pap visszadugta az átkot keblébe, s
-a papot most teszik a koporsóba.
-
-Azokon, a kik idefenn maradtak, csak áldását hagyta.
-
-
-
-
-VÉGSZÓ AZ ELÁTKOZOTT CSALÁDHOZ.
-
-A legújabb, különösen angol regényirók ellen azt a vádat hallottam
-sokszor kimondatni, hogy az életnek nagyon hű tanulmányozása által
-háttérbe szorítják az eszményvilágot.
-
-Minthogy magam is ez iskola követője vagyok (mintegy hat év óta), nem
-azon magasan álló szellemek, hanem saját csekélységem védelmezésére a
-vádból nekem is jutó osztalék ellenében, felelek valamit.
-
-Költőnek az életet kell tanulmányozni, mert az élet a poézis; nem az
-ideál lét.
-
-Az ideál lét meghatározta a szépség kigyóvonalát; az élet ugyanazt
-ezerfelé hajtogatja, idomítja, és az mindig szépségvonal lesz.
-
-Az eszményvilágnak van két alakja: egy jó, egy rossz, egy szép, egy rút,
-egy ártatlan, egy bűnös; az életnek van millió.
-
-Az idealismus megtanítja a költőt az alvó ember munkájára, a ki álmokat
-teremt; az élet megtanítja őt az Isten művére, a ki élőket alkot.
-
-Azért legélvezetesebbek mindig azok a művek, mik az irónak saját
-élményeivel vannak kapcsolatban.
-
-Azt mondják, hogy így könnyű a költés, nem kell hozzá egyéb, mint
-figyelmes szemlélődés, jó emlékezet és ügyes toll; míg amott titokszerű
-áthevülés, merész képzelet és alkotó erő szükséges.
-
-Azt felelem, hogy az élet poezisa többet kiván az ideál lét
-költészeténél, mert az alakjainak korlátlan ura, kitűz nekik egy czélt,
-a mi felé azok egyenesen haladni tartoznak; ad neki vért, kedélyt,
-gondolatot, a milyet akar; míg amannak élő alakjai önakarattal birnak, s
-mégis csak a költő lelkesülése által élnek, pedig azt a lelkesülést is
-ők idézik elő.
-
-Az élet ezeroldalú árnyalatai nem lehetnek az íróra behatás nélkül;
-kell, hogy azokra visszaemlékezzék; hogy midőn phantasiája tervét
-kiegészíti, a minden egyes helyre külön odaillő alakok eszébe jussanak.
-
-Az események, miket e regényben leirtam, alapvonalaikban mind igazak.
-Kevesen fogják már azokat ismerni, mert hiszen az újabb kor jobban
-elfelejti a régi halottjait, mint gazdag örökösök eltemetett ősüket. A
-vallási villongás, miután országosan lecsendesült, még azután sokáig
-fentartá magát egyes hatalmasak akaratában. Erről a mai időknek már
-fogalma sincsen.
-
-És én nem tudom, hogyan van jobban, így a hogy most élünk, vagy a hogy
-elődeink éltek? Nem voltak-e azok sokkal tiszteletre méltóbb emberek,
-kik akkor egymással a hit ügyeiért küzdöttek, mint a mostaniak, kik nem
-is tudják, hogy hisznek-e még valamit? Az akkori szent fanatismus helyét
-felváltotta a mostani közöny.
-
-Azért sokan nem fogják érteni azt, hogy mint lehetett egy keserű
-átoknak, a mit ember kimondott, ember fejére leszállani? még pedig az
-átkozóra úgy, mint az átkozottra?
-
-A kor ingerültsége kimagyarázza azt.
-
-Regényünk két hőse, a két ősz antagonista olyan kornak volt képviselője,
-mely erős szenvedélyében egymást felemészteni hivatott. – Csak e különös
-erők tusája adhatta meg a későbbi nyugalmat a közéletnek, melynek akkor
-a hit volt főérdeke.
-
-Nagyon egyszerűen kimagyarázza e küzdelem azon merész jelenetet, melyet
-regényemben felhoztam, a midőn egy megye rendei egy candidált kézművest
-választottak meg megyéjük főnökeül – hitbuzgalmi daczból. Hogy e főnök
-azután historice igen derék ember lett, alacsony neveltetése daczára,
-azzal nem magyarázni, csak enyhíteni kivánom e tényt, ami ugyanakkor
-több megyében is megtörtént, nevezetesen Biharban a rendek egy olyan
-férfit választottak meg alispánul, csupán azért, mert hitfélbeni jelölt
-volt, a kit senki sem ismert, úgy hogy tisztújítás végén felszólalának,
-hogy már most álljon fel **y az asztalra, hogy lássák: ki ő?
-
-A mint a két pártfőnök letünik a küzdelem szinhelyéről, az egész
-beszélés iránya elhajlik, s én érzem, hogy történetem be van fejezve. –
-Pedig még sok mondani való maradt a túlélt ivadék sorsáról; a
-«barátfalvi levitáról», kit atyja üldözője előtt felfedett, az ifjú
-költőről, kinek vágyai boldogabb jövőt igérnek; de ezek már túl esnek e
-regény látkörén; s az elmult iránya nem terheli őket. Talán, ha az ég
-időt és erőt enged hozzá, később az ő eseményeiket is leirom, A
-viszonttalálkozásig maradok a t. közönség mély tisztelője
-
-Pest, 1858 jun. 29.
-
-_Jókai Mór._
-
-
-
-
-TARTALOM.
-
-  A haragvó Isten  1
-  Az úr sátora  8
-  A kemény ember  23
-  Az első fejszecsapás  36
-  A gézengúz  50
-  Báró Kadarkuthy  65
-  A nagy szemfényvesztő  81
-  A calabriai köpeny  105
-  A menyegző  114
-  A vallomás  125
-  A hála-ima  133
-  Zörgeti a szél az ablakot  137
-  Bajcsy uram kisértete  147
-  Valami van a levegőben  157
-  A «Hypocrene»  161
-  A ki utoljára nevet  166
-  Tekintetes uram!  175
-  A puszta téren  179
-  Éji hangok  185
-  A furcsa ember  188
-  A veszett ló  211
-  Bajcsy alispán  220
-  A fellázadt fiu  230
-  A furcsa ember hagyománya  244
-  Végszó «Az elátkozott család»-hoz  256
-
-FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.
-
-
-
-
-
-
-End of the Project Gutenberg EBook of Az elátkozott család, by Mór Jókai
-
-*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ELÁTKOZOTT CSALÁD ***
-
-***** This file should be named 61912-0.txt or 61912-0.zip *****
-This and all associated files of various formats will be found in:
-        http://www.gutenberg.org/6/1/9/1/61912/
-
-Produced by Albert László from page images generously made
-available by the Google Books Library Project
-
-
-Updated editions will replace the previous one--the old editions will
-be renamed.
-
-Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
-law means that no one owns a United States copyright in these works,
-so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United
-States without permission and without paying copyright
-royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
-of this license, apply to copying and distributing Project
-Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm
-concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
-and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive
-specific permission. If you do not charge anything for copies of this
-eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook
-for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports,
-performances and research. They may be modified and printed and given
-away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks
-not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the
-trademark license, especially commercial redistribution.
-
-START: FULL LICENSE
-
-THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
-PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
-
-To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
-distribution of electronic works, by using or distributing this work
-(or any other work associated in any way with the phrase "Project
-Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full
-Project Gutenberg-tm License available with this file or online at
-www.gutenberg.org/license.
-
-Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project
-Gutenberg-tm electronic works
-
-1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
-electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
-and accept all the terms of this license and intellectual property
-(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
-the terms of this agreement, you must cease using and return or
-destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your
-possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
-Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound
-by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the
-person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph
-1.E.8.
-
-1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be
-used on or associated in any way with an electronic work by people who
-agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
-things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
-even without complying with the full terms of this agreement. See
-paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
-Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this
-agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm
-electronic works. See paragraph 1.E below.
-
-1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the
-Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
-of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual
-works in the collection are in the public domain in the United
-States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
-United States and you are located in the United States, we do not
-claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
-displaying or creating derivative works based on the work as long as
-all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
-that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting
-free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm
-works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
-Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily
-comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
-same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when
-you share it without charge with others.
-
-1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
-what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
-in a constant state of change. If you are outside the United States,
-check the laws of your country in addition to the terms of this
-agreement before downloading, copying, displaying, performing,
-distributing or creating derivative works based on this work or any
-other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no
-representations concerning the copyright status of any work in any
-country outside the United States.
-
-1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
-
-1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
-immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear
-prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work
-on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the
-phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed,
-performed, viewed, copied or distributed:
-
-  This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-  most other parts of the world at no cost and with almost no
-  restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it
-  under the terms of the Project Gutenberg License included with this
-  eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the
-  United States, you'll have to check the laws of the country where you
-  are located before using this ebook.
-
-1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is
-derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
-contain a notice indicating that it is posted with permission of the
-copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
-the United States without paying any fees or charges. If you are
-redistributing or providing access to a work with the phrase "Project
-Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply
-either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
-obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm
-trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
-with the permission of the copyright holder, your use and distribution
-must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
-additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
-will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works
-posted with the permission of the copyright holder found at the
-beginning of this work.
-
-1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
-License terms from this work, or any files containing a part of this
-work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
-
-1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
-electronic work, or any part of this electronic work, without
-prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
-active links or immediate access to the full terms of the Project
-Gutenberg-tm License.
-
-1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
-compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
-any word processing or hypertext form. However, if you provide access
-to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format
-other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official
-version posted on the official Project Gutenberg-tm web site
-(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
-to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
-of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain
-Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the
-full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.
-
-1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
-performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
-unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
-access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works
-provided that
-
-* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
-  the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
-  you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
-  to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has
-  agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
-  within 60 days following each date on which you prepare (or are
-  legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
-  payments should be clearly marked as such and sent to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
-  Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg
-  Literary Archive Foundation."
-
-* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
-  you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
-  does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
-  License. You must require such a user to return or destroy all
-  copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
-  all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm
-  works.
-
-* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
-  any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
-  electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
-  receipt of the work.
-
-* You comply with all other terms of this agreement for free
-  distribution of Project Gutenberg-tm works.
-
-1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
-Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than
-are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
-from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The
-Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm
-trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.
-
-1.F.
-
-1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
-effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
-works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
-Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm
-electronic works, and the medium on which they may be stored, may
-contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
-or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
-intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
-other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
-cannot be read by your equipment.
-
-1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
-of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
-Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
-Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
-liability to you for damages, costs and expenses, including legal
-fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
-LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
-PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
-TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
-LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
-INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
-DAMAGE.
-
-1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
-defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
-receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
-written explanation to the person you received the work from. If you
-received the work on a physical medium, you must return the medium
-with your written explanation. The person or entity that provided you
-with the defective work may elect to provide a replacement copy in
-lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
-or entity providing it to you may choose to give you a second
-opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
-the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
-without further opportunities to fix the problem.
-
-1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
-in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO
-OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
-LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
-
-1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
-warranties or the exclusion or limitation of certain types of
-damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
-violates the law of the state applicable to this agreement, the
-agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
-limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
-unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
-remaining provisions.
-
-1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
-trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
-providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in
-accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
-production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm
-electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
-including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
-the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
-or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or
-additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any
-Defect you cause.
-
-Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
-
-Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
-electronic works in formats readable by the widest variety of
-computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
-exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
-from people in all walks of life.
-
-Volunteers and financial support to provide volunteers with the
-assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
-goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
-remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
-and permanent future for Project Gutenberg-tm and future
-generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
-Sections 3 and 4 and the Foundation information page at
-www.gutenberg.org Section 3. Information about the Project Gutenberg
-Literary Archive Foundation
-
-The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit
-501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
-state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
-Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification
-number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
-U.S. federal laws and your state's laws.
-
-The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the
-mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its
-volunteers and employees are scattered throughout numerous
-locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt
-Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to
-date contact information can be found at the Foundation's web site and
-official page at www.gutenberg.org/contact
-
-For additional contact information:
-
-    Dr. Gregory B. Newby
-    Chief Executive and Director
-    gbnewby@pglaf.org
-
-Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
-Literary Archive Foundation
-
-Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide
-spread public support and donations to carry out its mission of
-increasing the number of public domain and licensed works that can be
-freely distributed in machine readable form accessible by the widest
-array of equipment including outdated equipment. Many small donations
-($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
-status with the IRS.
-
-The Foundation is committed to complying with the laws regulating
-charities and charitable donations in all 50 states of the United
-States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
-considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
-with these requirements. We do not solicit donations in locations
-where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
-DONATIONS or determine the status of compliance for any particular
-state visit www.gutenberg.org/donate
-
-While we cannot and do not solicit contributions from states where we
-have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
-against accepting unsolicited donations from donors in such states who
-approach us with offers to donate.
-
-International donations are gratefully accepted, but we cannot make
-any statements concerning tax treatment of donations received from
-outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
-
-Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation
-methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
-ways including checks, online payments and credit card donations. To
-donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
-
-Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works.
-
-Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
-Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be
-freely shared with anyone. For forty years, he produced and
-distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of
-volunteer support.
-
-Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
-editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
-the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
-necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
-edition.
-
-Most people start at our Web site which has the main PG search
-facility: www.gutenberg.org
-
-This Web site includes information about Project Gutenberg-tm,
-including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
-subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.
-