diff options
Diffstat (limited to 'old/61780-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/61780-0.txt | 4623 |
1 files changed, 0 insertions, 4623 deletions
diff --git a/old/61780-0.txt b/old/61780-0.txt deleted file mode 100644 index 6fcdd07..0000000 --- a/old/61780-0.txt +++ /dev/null @@ -1,4623 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Az öreg tekintetes, by Géza Gárdonyi - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll -have to check the laws of the country where you are located before using -this ebook. - - - -Title: Az öreg tekintetes - Regény - -Author: Géza Gárdonyi - -Release Date: April 8, 2020 [EBook #61780] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ÖREG TEKINTETES *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -GÁRDONYI GÉZA - -AZ ÖREG TEKINTETES - -REGÉNY - -BUDAPEST, 1905 - -SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA - -_Minden jogot fentartunk._ - -BUDAPESTI HIRLAP NYOMDÁJA. - - - - -I. - -Sovány, hajlott asszonyka vánszorgott az utcán. Barna télikendő volt -rajta s a kezében bot. Minden kapu előtt megállt és körülnézte a kaput. -Végre egy zöldre mázolt háromemeletes ház elé érkezett. Ott a kapu -oldalán öntött vastábla hirdette, hogy orvos is lakik a házban. - -Dr. Tardy Imre - -MED. UNIV. GYOMORBAJOSOK SZAKORVOSA RENDEL D. E. 10–12 D. U. 3–4 - -Szombaton délután 4–5 között szegényeknek ingyen. - -Ez az utóbbi sor apróbetűs volt, de az asszony mégis ezt a sort olvasta -el legfigyelmesebben. - -– Hát ez az: „Szegényeknek ingyen.“ - -A házban nagy sürgés-forgás volt. Egy tallérgombos libériás inas, a -lépcsőn lerohantában hármasával ugrálta át a lépcsőköveket. Egy -cukrász-inas rózsaszínü tortát vitt fölfelé, tornyosat. Egy kékplüssbe -öltözött úriasszony lekiáltott az első emeletről az inas után: - -– Fiakert ám Józsi, fiakert! - -– Igenis! – kiáltotta vissza az inas rohantában. - -A beteg asszony félrehúzódott a lépcső karfájához, amíg mellette le és -fölrobogtak ezek az emberek. A házmester akkor kezdte gyujtogatni a -lépcső gázlámpásait. Haragosan kiáltott a cukrász-inas után: - -– Máskor a cselédlépcsőn járj! - -A lépcsőházat a gáz bűze járta át. A novemberi köd visszanyomta a gázt a -házba. A lépcső is nyirkos volt a ködtől. - -Az asszony az első emeletre ért. Keskeny folyosón pillantott végig: az -orvosnak a címtábláját kereste. De homályos volt ott minden. Az asszony -tétován állott. Az udvar mélyéből kávépörkölés illata lengett föl. Az -első ablaknál egy szobaleány féle hajolt ki. A karján alvó csecsemőt -tartott. - -– Az orvos úr, – kérdezte az asszony, – itt lakik valahol ugye? - -– Itt, jobbra az első ajtó, – felelte a leány. - -S dúdolásba fogott. - -A szobában bútorokat toltak ide-oda. Az már az orvos lakása volt. - -Az asszony csak állt az ajtó előtt, mintha azon habozna, benyisson-e -vagy ne? Az inas ekkor, akit lerohanni látott, visszatért, s bekiáltott -egy udvari ajtón: - -– Kaptunk fiakert, nagyságos uram. - -– Jól van, – hangzott vissza egy öblös férfihang. - -Az inas (fókaképü szőke fiu) az asszonyhoz fordult! - -– Nini, – maga az, néni! - -– Én vagyok Józsi. Hát te… hát maga… inas? - -– Sutba vágtam a kaptafát, – felelte vígan az inas. – Jobb így. Úrnak úr -a szolgája is. - -S vígan pödört egyet szőkén pelyhedző bajuszán. - -– Az orvos úrhoz jöttem, – szólt félénken az asszony. – De talán -rosszkor. Valami baj van itt? - -– Nem. Semmi baj. Az öreg nagyságost várjuk, – szólt az inas jelentős -hangon. – Az asszonynak az apja. Most jön a vasúton. Mi baja, néni? - -– Nem tudom. - -– No majd itt meggyógyítják. Olyan hamar fölpendül, hogy egy hónap mulva -akár táncolhat is. Különben, ha akarja, én is meggyógyítom. Igyék tejet, -– ennyi az egész. Meglássa ezt fogja mondani a doktor úr is. Nem nagy -mesterség ez, – szólt megvetően legyintve, – csak diploma kell, egy kis -árkus papiros. Ha diplomám volna, magam is gyógyíthatnék. - -– Tej? Hát nem ad rendelvényt? - -Szegénynek nem. Gazdagnak ad félesztendeig is. Haj, sok gazdag ember jár -ide! Szép kisasszonyok. Egy bárókisasszony is jár ide. Magas és barna. -Olyan haja van, hogy alig bírja tartani. Mindig két hatost ad -borravalónak. - -– Hát tej, – mondotta elgondolkozva az asszony. - -Aztán fölemelte a fejét: - -– Mégis bemegyek, Józsi, hátha nem tejet mond. - -– Tessék, – mondotta az inas az ajtóra mutatva. – Meglássa, hogy tejet -mond. Amikor én beteg voltam, nekem is tejet mondott. Ő maga is tejet -iszik, amikor beteg. Tessék besétálni. - -Az asszony bevánszorgott a váróterembe. - -Már sokan voltak ott, tán húszan is. A villamos lámpás az ajtó fölött -megvilágította őket. Mind szegény és mind sárga, sovány, kedvetlen. -Asszonyok, férfiak, egy tizenötéves fiu is. - -A szobában vörös bársonynyal bevont bútorok. Középen egy poros pálma. A -pálma is mintha gyomorbajos volna, bágyadtan lógatta halaványzöld -leveleit. - -Végre az orvos ajtaja megnyilt. Az orvos kilépett. Sápadt sovány ember -az is; fiatal, lógókezű; az orra szinte átlátszó; a füle mellett vöröses -szőke barkó. Az arcán szeplőfoltok. - -Fölcsiptette a szemüvegét és nagykomolyan körülnézett. - -A betegek álltak. Nem mert egy se leülni a szép karos székekbe. Az -asszony a falhoz támaszkodva állott. - -– Mind gyomorbajos? – kérdezte az orvos ridegen. - -Senki se jelentkezett más bajjal. - -– Álljanak úgy, hogy a lámpás felé legyen az arcuk. - -Sorra pillantgatta a nyelvüket, szemüket, és bólogatott, mormogott. - -– Akiknek van étvágyuk, csak a gyomruk nem emészt, álljanak ide. - -Tízen odaállottak, ahova az orvos mutatott. - -– Akiknek nincs étvágyuk és a gyomruk se emészt, álljanak emide. - -Nyolcan a szoba másik felébe térültek. - -Csak az asszony maradt az ablak mellett külön egymagában. - -– No, – mondotta az orvos az első csoporthoz fordulva. – Maguknak azért -rossz a gyomruk, mert többet zabáltak, mint amennyit kellett volna. - -Aztán enyhébb hangon folytatta: - -– Vagy pedig ártalmas ételt ettek. Hát három napig ne egyenek egyebet, -csak tejet. A negyedik naptól kezdve ehetnek főtt almát, sovány hideg -húst és lágytojást; semmi tészta! kenyérnek csak a hajából! Hagymától, -borstól, babértól, paprikától tartózkodjanak! Pálinkát, fehér bort nem -szabad inniok! Vizet is csak keveset! Jó veresbort mértékletesen! -Elmehetnek! - -A másik csoport felé fordult: - -– Ma ne egyenek semmit! Egy korty ásványvizet vagy tiszta igazi -veresbort igyanak, ha nagyon szomjasak! Holnap keljenek föl jó korán és -járjanak egy vagy két óra hosszat. Minél tovább, annál jobb! Akkor -menjenek ki a Városligetbe! Ott van az a svájci tehenes! Igyanak egy -pohár tejet azon melegen, ahogy a tehénből kifejik! Estig ne egyenek, ne -igyanak semmit! Ismét menjenek oda! Ismét igyanak egy pohár tejet! -Másnap ugyanezt cselekszik, csakhogy délben is ihatnak egy nagy pohár -forralt tejet. Semmi kenyér, semmi más! Harmadnap annyi tejet ihatnak, -amennyit akarnak. Enni mást nem szabad! A negyedik naptól kezdve ehetik, -amit azoknak mondtam. Lágytojást is ehetnek. Jóllakni azonban nem -szabad! Később már mindent ehetnek, amit jóízűen tudnak enni, csak arra -vigyázzanak, hogy étvágy nélkül ne nyeljenek le egy falatot se. -Elmehetnek! - -Már csak asszony az maradt ott: - -– Orvos úr, – mondotta. – Én egyáltalán nem tudok enni. Amit lenyelek… -nem tudok lenyelni semmit. - -Az orvos cigarettát vont elő a zsebéből s amíg azt meggyujtotta, ridegen -folytatta a kérdéseit anélkül, hogy az asszonyra ránézne: - -– A gyomrán daganat van. - -– Igenis, orvos úr. - -– A köldök táján. - -– Ott. - -– Menjen haza és feküdjön le. Próbáljon forralt tejet inni langyosan. Ha -lemegy: jó, ha nem megy le, nem segíthetünk. - -Az asszony megdöbbent: - -– Dehát csak nem halálos a baj? - -Az orvos vállat vont: - -– Magában gyomorrák van. - -Azzal megfordult. Kalapot nyomott a fejébe és elsietett ő is le a -lépcsőn. - -Az asszony még egy percig ott állott. Viaszsárga arca még színtelenebbé -vált. Meredt szemmel nézett az orvos után, mintha arra várna, hogy -visszatér és azt mondja, hogy tévedett, a baj csak ez vagy amaz. - -De az orvos nem tért vissza. - - - - -II. - -Doktoréknál azon az estén nagyvacsorára terítettek. A torta, amit a -cukrász-inas hozott, ott virított már az asztal közepén. Mellette -virágtartóban egy nyaláb sárga krizantémum. Köröskörül tündöklött a sok -ezüst evőeszköz és metszett üvegpohár. - -A szobaleány frissvasalásu fehérkötényben forgott az asztal körül, Józsi -inas fehér cérnakeztyűben rakta a borokat, maga az asszony violakék -estiruhában sleppezett ide-oda. Szép magas asszony, tisztahomloku, -jámborarcu, a klastromban nevelték. Csak hátulról nézve nem volt -klastromi. Az ilyen testalkatot királynéinak mondják, ámbátor nem tudom, -miért volna a királynék testalkata külömb, mint másoké? Én legalább még -ahány királynét láttam, egy se lehetett volna szobrász-modell. - -Egy idősebb asszony is segített a rendelkezésben, egy félgyászba -öltözött hegyesorru, kis sovány hölgy, özvegy Bárányné. Az az orvosnak -testvérnénje volt. Ott lakott az orvoséknál a fiával, egy tizenkétéves -majmocskával együtt. - -– Az öreg nagyságos úrnak a támlás bőrszéket add, – mondta az inasnak. - -Ez az utasítás egy olyanforma karosszékre vonatkozott, amilyent Munkácsy -festett Milton alá. Régi bőrszék volt: egy grófi kastély kótya-vetyéjén -vette az orvos nénje. Bárányné maga szokott trónolni a támlásszékben. - -Még egy feltünően széparcu, de lomhajárásu asszony volt az ebédlőben: -Földiné koma-asszony, tanárné különben; iskolai barátja a doktornénak. - -A vacsorán nem is volt más vendég, csak még két férfi. Az egyik fiatal, -a másik öreg. A fiatal a szépasszonynak a férje: alakra elegáns, elegáns -cigány, máskülönben komoly francia professzor, aki a jobbkezén mindig -fekete keztyüt visel. Valami ifjúkori viadal nyomát takargatja vele. - -A másik, az öreg, angolosan beretváltképü agg ember. Az a szépasszonynak -az apja. Nem szokott kimozdulni a házból soha, de most mégis -kimozdították, hogy a vidéki öregúr készen találjon egy jóbarátot. - -Node nem volt nehéz munka: az agg Mayer szeretett enni, noha már nem -volt foga s egyáltalán olyan elaggott volt, hogy már a szemepillái is -kihullottak. Olyan volt mint egy feltámasztott múmia. - -A vidéki öregúr, akinek a tiszteletére ünnepezett a ház, boldog arccal, -de kissé idegenül mozgott e sürgölődés és pompa közepette. Nem is illett -az alakja se oda: fekete atillában volt és szürke magyar nadrágban. A -csizmája falusi módon nyekergett minden lépésére. A zsebórája láncán -pecsétgyűrű lógott és órakulcs. Ősz bajusza föl volt kunkorítva -viaszszal. Szakálla hófehér volt már. Hasonlított volna Kossuthoz, ha a -bajuszát nem sodorja; de falusi módon hegyes bajuszt viselt és ez kissé -mokánynyá változtatta az arcát. A keze is falusias volt: nagy és barna, -ha nem is olyan kérges, mint a parasztoké; látszott rajta, hogy fiatal -korában sohasem hiányzott belőle a nehéz vadászpuska. - -Hogy a koma (a francia professzor) frakkban jött el, ez még inkább -furcsította az öregúr atilláját és egyéb ódonságait. De maga az öregúr -nem érezte ezt. Neki inkább a frakk lehetett furcsa. (Persze nem mondta. -Egyszerü falusi ember volt, sohse látott másképp frakkot, csak -pincéren.) Az öreg Mayer is hosszu fekete redengotban jött el. A -redengot széle persze hátul magasan állt, elől alacsonyan, mint a -görbehátu embereken szokott, de azért ünnepi volt. - -Bemutatták egymásnak a két öreget. - -– Hány esztendős? – kérdezte a vidéki. - -Az öreg Mayer a füléhez tette a kezét. - -– Hány esztendős? – ismételte a kérdést a vidéki öregúr. - -– Nyolcvannégy, – felelt erre Mayer készségesen. - -– Szép kor, – bólintott reá amaz. - -És Mayernek a fülébe kiáltott: - -– Én még csak kéthetes vagyok. - -– Pah, pah, az is szép, – felelte az öreg Mayer. - -– Akkor én urambátyámnak fogom szólítani. - -– Én meg öcsémnek, pah, pah. - -És a két öreg nevetve szorított kezet. - -Most a tanár is beleelegyedett a beszélgetésbe: - -– Nehéz lesz megszoknia a fővárosban, attól tartok, nehéz lesz. - -– Nem tudom, – felelt az öreg úr, – de nem is aggódom. Mi kell már -énnekem? Legföljebb egy-egy pípa jó dohány. Ejnye, – szólt a vejéhez -fordulva, – te Imre, a pípámat a vasúton felejtettem. - -– A pípáját, bácsi? – kérdezte Bárányné elmosolyodva. – Hát pípázik? No -ez eredeti! - -Földiné is nevetett. Mert az volt a szokása, hogy mindenre nevetett. - -– Pípázik? Hát pípázik? No erre kiváncsi vagyok, hogyan pípázik a bácsi? - -– Csakúgy mint más, – felelt az öreg. - -Nem értette, hogy mi van ezen nevetnivaló, de tetszett neki, hogy -eredeti embernek nézik. - -– A pípázás mindenesetre egészségesebb, mint a szivarozás, – jegyezte -meg az orvos. - -– Hát eddig nem ártott, – felelt az öregúr a lámpásra hunyorgatva. - -És elbámulva szólott: - -– Mi ördög lámpás ez, hogy ilyen szép világot ereszt! - -Sohase látott még villamos lámpást. - -– Hogyan kell ezt meggyujtani? - -Az orvos tréfálkozott az öreggel: - -– Könnyebben, mint akármit, csak a mutatóujját kell hozzátartania. - -S amíg balkézzel a csavart fordította, a másik kézzel azt játszotta, -mintha az ujjával gyujtaná meg. - -Mindezt komolyan csinálta. Azon faképü emberek közé tartozott, akiknek -arcán a komolyság és vidámság nem okoz elváltozást. A szemöldöke majdnem -teljesen hiányzott, s talán e miatt volt a szeme kifejezéstelen. - -Földiné annyira kacagott, hogy a míderje majd szétpattant. A Jenő gyerek -is segített neki. A fiúban cirkuszi emlékek ébredtek. - -Bárányné megszorította a fia karját. - -– Micsoda illetlenség ez, Jenő! – súgta neki. - -De akkor már az orvos maga is nevetett. Mikor nevetett, olyan volt, -mintha köhögne, és amikor köhögött, olyan volt, mintha nevetne. Merev -faarcán nem jelentek meg soha a belső érzések hullámai. Ha nevetett is, -csak a szája nevetett, a szeme nem. A házbeliek már megszokták. Ilyen -volt ő, ha boszankodott is. A dühe épp oly nem igazinak látszott, mint a -nevetése. A faemberek ilyenek. Ha az ujját megvágja az ilyen ember, -csodálkozunk, hogy vére van. - -Hát nevetett. És megmagyarázta az öregúrnak a csavarót. - -De az öregúr így sem értette. - -– Azt mondod villám ez, valóságos villám. Dehát honnan jön? A felhőből -csak nem jön ide? - -Eközben leültek. A főhelyre persze az öreg Csurgó ült, s melléje jobbról -az agg Mayer, balról a leánya. - -A vacsora ünnepiesen kezdődött. Talán ezt az ünnepi színt akarta még -emelni az orvos, amikor a pecsenyénél poharat fogott és a cvikkerjét -megigazítva, szólott az ő szokott tompa hangján imigyen: - -– Kedves apánk. Annyira családias körben vagyunk, hogy itt hangos -felköszöntőnek nem is volna helye, de ez az esemény a mi családi -életünkben oly nagy és oly örvendetes, hogy a közönséges beszéd hangja -önkéntelenül is ünnepi formát ölt. Boldogok vagyunk, hogy közénk jött. -Itt van a maga helye, azok között, akiket szeret és akik magát szeretik. -Engedje az Isten, hogy az a szép ősz, amely még az életéből hátra van, a -mi szeretetünk által legyen napfényes. Isten hozta! Isten tartsa! - -A doktor láthatóképpen készült erre a beszédre, de azért az öreg szeme -megnedvesedett. - -– Éljen, éljen! – kiáltotta a francia tanár szertartásosan. - -A leánya kezet csókolt neki, a többi kocintott vele. - -– Pah, pah, – mondta az öreg Mayer, – miről van szó? Izé, névnap? - -– Nem, – kiáltotta a tanár, – csak egy „Isten hozott“. - -Mayer úr bólintott és kocintott, aztán tovább evett. Irtóztatóan sokat -evett. - -– Csak a pípámat ne hagytam volna el! – motyogta az öreg Csurgó. - -Aztán előhúzott egy terebélyes kék zsebkendőt és megtörülte a szemét. - -– Már én csak olyan vagyok, – mondotta, – mint a lenyugvó nap. - -Aztán hogy ez a gondolat méginkább elérzékenyítette, ismét így szólott: - -– Csak a pípámat ne hagytam volna a vasúton. - -Jenő diák ledugta a fejét az abrosz alá, és ott fuldoklott nevettében. - -– Van-e sok beteged? – kérdezte a koma az orvost, hogy másra terelje a -beszédet. - -– Mindig több és több, felelte az orvos. – Hát még ha más lesz a -rendelő-szobám. Pompa, – ez kell manapság, hogy jól fizessenek. Ezek a -bársony-bútorok kissé kopottak. - -– Selyemplüst veszünk, – mondotta a doktorné a koma-asszonyhoz fordulva. -– A kertészszel meg szerződést kötünk, hogy mindig friss és szép -pálmákkal lásson el bennünket. - -– A szalonunkban minden zöld lesz, – toldotta a beszédet Bárányné. – -Nekem régi kedves gondolatom, hogy egy zöld szalont csináljak. - -– Mit szalon, – szólt közbe a doktor, – a váróterem a fő, nem a szalon. -Az én szalonom a betegeké. - -– Tegnap magam is majdnem paciensed lettem, – mondotta a koma, – de nem -jöttem el, mert úgyis tudom, hogy a te patikádra tehén van festve -címerül. - -– Hát ez az igaz, – felelte az orvos. – Minden más orvosság csak a -gazdagoknak való. - -Vacsora végén a tanár az apósához fordult: - -– Mondja el apám a bácsinak Rózsa Sándort, hogy hogyan találkozott vele -negyvennyolcban? - -A doktorné érdeklődéssel emelte föl a fejét: - -– Rózsa Sándorral? - -Bárányné is könyörgött: - -– Mondja el, Mayer bácsi, még én se hallottam. - -A doktor magyarázta az apósának: - -– Mayer bácsi a szabadságharcban százados volt. Aztán vaskereskedő lett. -Különben jogot végzett ember. - -Az öreg Csurgó tiszteletet kifejező arccal nézett az agg úrra s -fölemelte a poharát: - -– Éljen! Én is harcoltam, de csak hadnagyságig vittem. - -– Melyik izénél? – kérdezte az agg Mayer. - -– Bem alatt. - -– Én Nagy Sándor alatt voltam. - -Aztán összenyomogatta a szemepilláit, vagyis a szeme szélét és elmondta: - -– Hát pah, pah – mintha egy láthatatlan csibukot szína – ez akkor volt, -amikor én az izét vittem a másik táborba. - -– A pénzt, – magyarázta a tanár, – tábori pénzt. - -– A pénz egy ménkü nagy izébe vót beizélve, pah, pah. - -– (Vasasládába.) - -– Osztán csak olyan közönséges paraszt izére tették föl, hogy gyanút ne -izéljen, pah, pah. - -– (Parasztkocsira.) - -– Oszt ahogy megy a kocsi pah, pah, az alfődi izén, hát mán estefele -járt az idő, előtalálkozunk egy parasztemberrel, pah, pah. - -– (Apánk is parasztnak volt öltözve.) - -– Oszt aszongya, hogy izé, pah, pah, megálljunk, vegyük fel. Mert esett -az eső. Hát felvettük. Ahogy mellém ül oszt az izéje szétnyillik, akkor -látom, hogy két nagy izé pah, pah, van a derekán. - -– (A szűre szétnyilott és pisztoly volt az övében.) - -– Hát énbennem is elhül az izé. Pah, pah, mi fene embert vettem én fel? -Eközben egy izéhez érkezünk, le kellett szállnunk, pah, pah, hogy -megkérdezzük, nem mutatkozott-e izé erre? - -– (A csárdában kérdezősködtek az ellenség felől.) - -– Egyúttal enni is kértem. Az embert is odaültettem az izéhez. Mondom, -győjjön, pah, pah, egyék velem. Aztán, hogy az izémről megpillantotta, -hogy izé vagyok… - -– (A keze vékonyságáról látta, hogy úr.) - -– Hát vele is úgy beszéltem, ahogy izével kell. - -– (Magyarral.) - -– Beszélgettünk a harcokról. Mikor aztán elváltunk, aszongya: Én itt -maradok. Csak menjen az úr tovább, pah, pah. Azt is tudom én, hogy mi -van a izébe, azért is kéredzkedtem én föl az izére, de a magyar sereg -pénzét nem bántom. Akkor mondta aztán a nevét is, hogy ő izé, pah, pah, -Rózsa Sándor. - -– Bámulatos! – mondotta az orvos. – A bácsi halálos veszedelemben -forgott. - -Az öreg Csurgó kezet nyujtott Mayernak s koccintott vele. - -A tanár a fejét rázta: - -– Nem így szokta ezt elmondani. De napról-napról fogy az esze. Maholnap -be kell iratnom a Frimm-féle intézetbe. - -Az orvos halkan kérdezte: - -– Még mindig olyan zsugori? - -A koma némán legyintett a levegőbe. - -A mellékszobából ekkor gyereksirás hallatszott. - -– Hozza be dada! – szólott elmosolyodva az asszony. - -Egy ölbeli csecsemőt vittek be. A lámpás láttára elhagyta a sirást. A -lángra bámult, akármerre fordultak vele. - -Minden kéz a gyermek felé nyúlt. - -– Milyen szép! Milyen gyönyörü! - -– Angyal! – kiáltotta a tanárné. - -A szép asszony minden gyermek láttára elérzékenyült. Neki nem volt. - -– Az anyjához hasonlít, – mondotta a tanár. - -– Az öregapjához inkább, – szólt a doktor mosolyogva. - -Az anyja ceccegett a gyereknek, és az öreg úr felé fordította: - -– Ki az? Nagyapó! - -Nagyapó kipirosodott arccal mosolygott az unokájára. - -– Laci! fiam! Gyere nagyapóhoz! - -A gyerek azonban nagyszemet meresztett a tüskésbajszu fehér emberre, és -sírva fakadt. El kellett bujtatni az anyja kebelébe. - -Az inas ekkor a tortához adott tányérokat, s a doktor füléhez hajolva -szólott halkan: - -– Egy asszony van itt, egy beteg. - -– Úri asszony? – kérdezte hasonló halkan az orvos. - -– Nem. Délután is itt volt. Szegény asszony. - -– Miért nem küldted el? - -– Nem megy. - -Ez a halk beszélgetés, s főképpen az orvos feje rázása elvonta a -gyermektől a figyelmet. - -Az asszony kérdőn nézett az urára. - -– Valami beteg, – felelte az unalommal. - -– Hát erigy ki fiam, – dörmögte jólelkűen az öreg. Hiszen várhatunk. - -– Nem segíthetek rajta. Mondd, hogy menjen el. Jöjjön holnap. - -S hogy az inas kiment, boszusan folytatta: - -– Elég őszinte voltam megmondani neki, hogy halál az orvossága. Persze -nem kellett volna. De hogy apánkat vártuk, izgatott voltam: attól -tartottam, hogy nem érek ki idején az állomásra. Azért aztán csak -hamarosan végeztem vele. - -Mindenki hallgatott. A halál említése hideg árnyékként érintette a -társaságot. - -Az orvos a tortából metszve folytatta: - -– Gyomorrákja van. Hát mi fenét csináljak vele? - -– Ugyan Imre! – szólt Bárányné a fene szóért. - -Nem szerette az ilyen parlagi szavakat. - -Tardyné is csodálkozva nézett az urára. Sohse hallotta tőle a fenét -emlegetni. - -– Könnyü pedig azon segíteni, – mondotta az öreg. - -Az orvos vállat vont: - -– Ugyan apám! Gyógyíthatatlan betegség. - -– Nem’a, – erősködött az öreg. – Látod, a paraszt nem kap gyomorrákot -soha. - -– Jól beszél a bácsi! – udvariaskodott a koma. - -Az öreg tüzesen folytatta: - -– Hát mér nem esik a parasztba gyomorrák? Azér mer sült tökkel él! - -A Jenő gyerekből kitruccant a nevetés, de szerencséjére mindnyájan -nevettek. Most már az asszony is mondotta: - -– Ugyan apa! - -– De halljátok, – szólt az öreg az asztalra ütve, – nem bolondság ez! - -– Pah, pah, miről van szó? – kérdezte az agg Mayer. - -A csecsemő tátott szájjal bámult a pirosképü vidéki arcra, s feléje -kapdosott. - -– Nézze, nézze, apa, hogy szereti! – szólt a gyönyörködés éneklő hangján -a doktorné. - -Erre az öreg is elfelejtette a sült tököt, és az unokájához fordult: - -– Szeretsz? Szereted nagyapót? Veszek neked lovat! - -A gyerek nevetett, persze csak úgy mint a csecsemő szokott: az élet -nevetett belőle. - -Az inas visszatért, és a doktorhoz hajolt: - -– Az asszony nem megy el. - -Az orvos boszusan rándult meg: - -– Hát mit akar? - -– Itt áll a folyosón az ajtó előtt. - -Az orvos a fejét csóválta: - -– Még ennem se lehet nyugodtan! - -– Hát tégy vele valamit, – mondta az asszony kérlelő hangon. - -– Dehát mit tegyek vele? Meg fog halni, hát meg fog halni. Hiszen -elvégre mindenkinek ez a vége! - -– No, – azt mondja az öregúr fölkelve, – hát most már enyém az a beteg. -Te lemondtál róla, hát az enyém. - -Azzal kiindult. - -Mindnyájan furcsálták az öreg fölbuzdulását, még az inas is mosolygott, -mikor az ajtót kitárta előtte. - -Az öreg leverte a morzsákat az atillájáról, és végiglegyintett a -szalvétával a csizmáján is. Kikopogott az előszobán át a folyosóra. -Minden szava behallatszott ahogy az asszonynyal beszélt: - -– Maga az lelkem? - -– Én vagyok, – felelt egy szomoru női hang. - -– Az a gyomorrákos? - -– Én vagyok. A doktor urat várom. - -– A doktor úr nem gyógyít ilyen nehéz bajokat, lelkem. De ne búsuljon, -meggyógyulhat. Csak egyék sült tököt. Mert erre a bajra más orvosság -nincsen. Értette. - -– Értettem. De hol vegyek sült tököt? - -– Hol? Hát a piacon. Csak árulnak tán? - -– Megnézem. - -– Vagy kér akárkitől. Hiszen tök csak van mindenütt. Nem ritkaság. - -– Megkeresem. - -– Aztán persze ha mást is tud enni, hát mást is egyék. Eleinte nem igen -lehet mást, legfeljebb híg ételt, de később lecsuszik más is. Van-e -gyermeke? - -– Két kis leányom van, nagyságos uram. - -– Kettő? Nem sok. Nagyok-e? - -– A nagyobbik tízesztendős, a kisebbik hat. - -– És szegény maga ugye? - -– Bizony özvegy vagyok, nagyságos uram. - -– Ne mondjon engem nagyságosnak. Én csak tekintetes vagyok. - -– Úgy fogom mondani tekintetes uram. - -– Hát nézze, itt ez az ötkoronás. Ez a magáé. Ha meggyógyult, jöjjön el, -hogy lássam. Csak az öreg Csurgó Károlyt kérdezze. Ne csókoljon kezet, -nem vagyok én kanonok. Hát csak sült tököt egyék. Isten áldja meg. - -– Jólelkü, kedves ember, – mondotta Földiné. - -– És olyan becsületes arca van! – jegyezte meg a professzor. – A -fővárosban az arc csak fejdísz, cégtábla. A vidéken ott ül a lélek is az -emberek arcán. - -– Pah, pah, miről van szó? – kérdezte az agg Mayer. - -Aztán, hogy senkise felelt, elaludt a székén. - -Az öregúr visszatért. - -– Adjatok egy pípát, – mondotta a vejének. - -Mindnyájan elmosolyodtak. - -– Pípát? Nem pípázunk mink. Tessék szivar, atyus. - -Az öreg kelletlenül gyujtott szivarra. Aztán elbeszélte, hogy milyen -nehezen vált meg birtokától. - -A Duna mentén volt a birtoka, körülbelül háromszáz holdnyi jó termékeny -föld. Az öregúr már évek óta magányosan élt rajta. A felesége ezelőtt -húsz évvel halt meg, azután meghalt a jogász fia, huszár fia. Csak a -leánya maradt (a doktorné) Gizella. Ez a leánya hétéves korától kezdve -mindig az apácáknál lakott, hol az angol apácáknál, hol a Sacré-coeur -intézetekben, mígnem egy betegsége alkalmával az intézet betegszobájában -megismerkedett az orvossal, s a klastromból ment férjhez. - -Az öregúr az elhagyottság érzetével lézengett a birtokán, s amikor arról -értesítették, hogy unokája született, nem volt többé nyugta. Tardyék -minden hónapban írtak neki, hogy költözzék hozzájok. A birtok árán a -veje hidegvíz-intézetet építtetne, s fizetne annyi kamatot, amennyit a -föld jövedelmez. - -– Hát eladtam, – fejezte be az öreg az elbeszélését. – Eladtam -harmincezer forintért. - -A doktorné elhülve nézett reá. - -– De édesapám, – mondotta elfulladó hangon, – hiszen azt írta, hogy -harmincötezerért kérik. - -Annyiért kérték, – felelte nyugodtan az öreg, – de a házat nem adtam -hozzá. - -– Dehát miért nem? Hiszen már nem tér vissza többé! Hát nem úgy jött? - -– Innen ugyan nem eresztjük vissza! – duplázott rá a doktor. - -– Arról szó sincs, – erősítették az asszonyok is. - -Az öregúr hümmögött. - -– Hát, – mondotta végre, – nem is azért. Hanem látod, – folytatta a -leányához fordulva, – az én apám ott jött-ment azon az udvaron, azon a -tornácon. Az anyám ott forgolódott azok közt a falak között. Nem akarom, -hogy más is ott járjon, más is ott éljen. - -Megmosolyogták az öreg fölfogását, de megdicsérték érte, s ez az öregnek -jólesett. - -Éjfél felé komáék fölrázták az öreg Mayert és elbúcsuztak. Nem messze -kellett menniök, csak egy emelettel följebb. A Jenő gyerek is kezet -csókolt az anyjának, meg egy titkos lökés után az öregúrnak, s aludni -tért. Az öreg a vejével maradt, meg a két asszonynyal. - -Akkor nyugtalanul pillantott a vejére. - -– Hallod-e, nem bontja-e föl valaki azt a ládát? - -– Már hogy bontaná, – felelte a vő. - -– Hogy nyúlnának ahhoz? – szólt a doktorné is. - -És magyarázattal fordult Báránynéhoz; - -– Apánk otthagyta a ládáját a vasúton. Sok volt az utas: rábiztuk a -szállítóvállalatra. - -Bárányné megnyugtatóan biztosította az öregurat: - -– Holnap reggel itt lesz. - -– Csak azért mondom, – szólt nyugodtan az öreg, – mert abban van a -birtok ára. - -– A harmincezer forint? – kérdezte elsápadva Bárányné. - -A vő csak percek mulva bírt megszólalni: - -– Hát hogy lehetett azt odatenni, apám! - -Az öreg röstelkedve pislogott: - -– Olvastam, hallottam, – mondotta a szívarról a hamut a tányérba -ütögetve, – hogy a vonatokon zsebmetszők utaznak. Sokszor írta azt az -ujság. - -– Node, ládába tenni akkora összeget! – szólt Bárányné a kezét -összecsapva. - -– És még kint hagyni a vasúton! – rebegte a doktorné. - -– Hászen ti mondtátok, hogy hagyjam ottan! – felelte az öreg. – De -mingyárt gondoltam én, hogy nem jó lesz. - -A doktor izgatottan járkált a szobában. - -– Apánk helyesen cselekedett, – mondotta aztán nyugalmat erőltetve -magára, – mink vagyunk a hibásak. De most már fektessétek le: bizonyosan -jólesik neki a nyugalom. - - - - -III. - -Az öregúrnak egy kis udvariszobát adtak. Ott ébredt föl másnap -hajnalban. - -– Kati! – szólalt meg a szoba sarka felé fordulva. - -Senkise felelt. Az öreg akkor eszmélkedett, hogy hol van. - -Érezte, hogy eleget aludt, de még sötét volt. Egydarabig hallgatódzott: -se kutyaugatás, se kakas-kukorikolás. Hány óra lehet? Kitapogatta a -villamos lámpást és meggyujtotta, ahogy tegnap megtanítottak rá. Aztán -megnézte az óráját: öt óra. - -Fölhúzta a nadrágját. A csizmáját is föl akarta húzni, de a csizma nem -volt az ágy mellett. Csengetett hát a szobaleánynak. - -A szobaleány borzasan és álmos szemmel nyitott be. - -– Baj van, nagyságos úr? - -– Én nem vagyok nagyságos, – felelt az öreg. – A csizmámat! - -S ahogy a csizma megérkezett, rádörmögött a szobaleányra: - -– Micsoda lustaság! Már öt óra elmult és még hevertek? - -Kinyitotta az ablakot, hogy megnézze, milyen az idő. Az udvar sötét -volt. Az eget nem lehetett látni. - -– Mit gondolsz, – mondta bizalmas házihangon a szobaleánynak, – nem -lopják el az én ládámat? - -– Micsoda ládát? – kérdezte nagyszemet nyitva a leány. - -– A ládámat, az utazó ládámat. - -És elmondta neki, hogy mi történt a ládával. - -A szobaleány háttal az ajtófélfának támaszkodva, érdeklődéssel -hallgatta. - -– Ne tessék búsulni, biztosan megérkezik. - -– No akkor jól van, – mondotta megnyugodva az öregúr. - -Felöltötte a budáját és kiment a folyosóra, hogy ott tájékozódjék a -felhők állása felől. A csizma nyikorgása persze mindenkit fölébresztett. - -– Apám, – kérdezte az orvos is fölriadva, – kell valami? - -– Kell ördög, – felelte vígan az öreg. – Csak fölkeltem, mert reggel -van. Itt nem szoktak reggel fölkelni? - -– Hát ilyen korán nem, – felelte kedvetlenül az orvos. – Feküdjön vissza -apám, pihenjen. Hiszen nem alhatott eleget! - -Azzal visszahúzódott. - -Az öreg egydarabig csak állott, és nézte az asztal sarkát: bizonyosan -azon tünődött, hogy vissza feküdjön-e? Végre is nem feküdt vissza. A -fejére nyomta a kalapját és kibotorkált. - -– Itt nem harangoznak hajnalt? – kérdezte a szobaleányt. - -– Nem tudom, tekintetes úr, – felelte az. - -És utána nézett a fejét rázva, mosolyogva. - -Már ekkor szürkült. A kaput éppen nyitották. A házmester nagyot köszönt. -Az öregúr kilépett, s végignézett a József-köruton. A körút persze -néptelen volt, de az utcai lámpások megvilágították. Tetszett ez az öreg -úrnak. - -A járón egy rendőr sétált. A vállát fekete viaszkosvászon gallér fedte. -Megállt, hogy az öregúr fölfelé forgatta a fejét. - -– Úgylátszik, jó időnk lesz, – mondotta az öregúr elégedetten. - -A rendőr hidegen pillantott reá, s tovább sétált. - -Az utcára közel hozzájok egy kávéház ablakai világítottak ki. A -Valéria-kávéház volt az, a Körút és az Üllői-út sarkán. A világosság -felköltötte az öregúr figyelmét. Megállt az ajtóban és benézett. - -A pincér hozzáment, hogy megtudja, miért áll ott? Az öregúr -megszólította: - -– Mi van itt? - -– Semmi, – felelte a pincér. - -– Azt kérdem, hogy vendégfogadó-e ez? - -– Nem, uram, kávéház. - -– Kávéház? No hát akkor adjon nekem kávét. - -Bement és megkávézott. Ekközben megkérdezte, hogy kik szoktak ott -kávézni? és hogy pipás bolt van-e a közelben? Egyúttal elmondta a -pincérnek, hogy hogyan járt a pipájával. - -A pincérnek volt valami cigánybőgőstől zálogban maradt tajtékpipája. Azt -mindjárt rátolta az öregúrra tíz forintért. A dohány ott volt a -buda-zsebben. Az öregúr nagyboldogan rágyújtott. A villamos kocsik akkor -kezdték meg a járásukat. Az öregúr érdeklődését fölkeltette a csengetés. - -– Nini, – mondotta, – ezek tán azok a villamos kocsik, amikről annyiszor -hallottam! - -Fizetett és kiment. A lámpásokat akkor oltogatták az utcán. - -Az öregúr folyton a villamosokat bámúlva ballagott az Üllői-úton. -Valahány villamos elhaladt mellette, mindannyiszor megállt, s bámulta. -Persze azt hitte, hogy a körúton megyen. Csak a Kálvin-téren -eszmélkedett. - -– Nini, micsoda nagy piac ez! - -Figyelme ekkor a villamosokról a szökőkútra fordult. Körüljárta. -Megcsodálta. - -– Kissé messzebb jöttem, mint kellett volna! – mormogta aztán. – Ideje, -hogy visszatérjek. - -S hogy akkor épp a Baross-utcából jött a villamos, arra indult. - -Most már a házakat is nézegette. Csakhamar meglátta, hogy ez az utca -szűkebb, mint amelyiken jött. Újra visszatért a szökőkúthoz, s -tájékozódott. Megállapította, hogy jobbra kell haladnia s a Múzeum felé -indult. - -Hogy ott a kertet megpillantotta, azonnal tudta, hogy ismét tévedett, de -az Arany János szobra bevonzotta. Kalapot emelt az ércköltő előtt, és -körülbámulta azt is. - -A Körúton már ekkor mozgott a városi nép: gyárakba, boltokba siető -emberek, kofák, hordárok, kisdiák, nagydiák. A házak előtüntek a -homályból, s az öregúr minden harmadik háznál megállt és megszólított -valakit: - -– Ugyan kérem, kinek a háza ez a gyönyörü szép? - -Végre is látta, hogy senkise tud válaszolni; – ha pedig válaszolnak, ő -nem ismeri a megnevezett háziurat. Hát aztán csak kérdezgetés nélkül -ballagdált tovább a Deák Ferenc tere felé. A nagy zúgás: a villamosok. -csengése, kocsik dübörgése kábította kissé, de tetszett neki. - -– Micsoda nyüzsgés! Micsoda élet! – mondotta, meg-megállva. - -Egyszer, hogy a gőzmalomban járt, ott érzett ilyen dübörgést, -zakatolást. - -Eközben kinyiltak a boltok is. Az öregúr minden kirakatnál megállt, és -apróra nézegette a tárgyakat. Még a könyvkereskedés kirakatát is -megbámulta: - -– Hát itt árulják a könyveket! - -De a kirakatok csak nem fogytak. Az öregúr már feljutott a Váci-körúton -át a Lipót-körútra s megpillantotta a Vígszínházat. Azt körül kellett -járnia, meg kellett kérdeznie, hogy kinek a palotája? Majd a hidhoz -jutott, s elbűvölten állott meg az új országház temérdek pompáján. - -Körül járta, körül bámulgatta: be is ment volna, de éppen nem üléseztek. - -Visszafordult hát, s azon gondolkodott, hogy átsétáljon-e Budára is? -Talán át is sétált volna, de ekkor egy bolti kirakatban gyönyörü -nagyszemü szőlőt pillantott meg. - -– No, – mondotta, – ezt megveszem az unokámnak. - -Odabent aztán eszébe jutott, hogy még egy gyerek van a háznál, a vidám -kis Jenő, hát annak is vett egy fürtöt. - -Papirosba köttette, s lógázta a kezében. - -Már ekkor délfelé járt az idő, s neki csak most jutott eszébe, hogy ő -voltaképpen hazafelé megyen most a kávéházból, és hogy otthon bizonyára -várják ebédre. - -De hogy jusson haza? - -Megszólított egy szivarra gyujtó köpönyeges urat: - -– Ugyan öcsém, – mondotta, – merre lakik az én vőm, a doktor? - -A köpönyeges úr ránézett és felelt hidegen: - -– Öcscse az úrnak a sziámi elefánt! - -S tovább sietett. - -Az öregúr elhülten bámult utána. Percekig tartott míg lecsillapodott a -felháborodása. Micsoda goromba fráter! – duhogott meg-megállva. De -eközben egy remekül festett sörös kancsón ragadt meg a tekintete. A sör -magasra habzott s alól átlátszó sárga volt. Melléje a festő pirosra sült -sóskifliket rakott. - -Az öregúr megkivánta a képről a sört. Bement és elhelyezkedett az egyik -asztalnál. A szőlőt letette maga elé s elővonta a pipáját: rágyujtott. -Jólesett neki a pihenés is, a sör is, a pipa is. De nem volt kivel -beszélgetnie, hát csak a Gambrinus apródját szólította meg: - -– Hát fiacskám, ilyen korán kijöttetek ma az iskolából? - -– Én nem járok már iskolába, – felelte unalommal a gyerek. - -– Nem? Mér nem jársz? Hát mi akarsz lenni? - -– Vendéglős. - -– Vendéglős? Mér akarsz te vendéglős lenni? Van annál szebb pálya is. És -itt Pesten könnyü az iskolázás. - -– Én nem vagyok pesti. - -– Hát nem a vendéglős fia vagy? - -– Nem. - -– Hát? - -– Az én apám vasuti őr Nógrádban. - -– Vasuti őr? Hiszen akkor te kelner vagy! - -– Az. - -– És ilyen fiatalon! - -A gyerek vállat vont. Más vendég érkezett. Két fiatal iparos féle. -Leültek a szoba másik sarkába és németül beszélgettek. Az öregúr nézte -őket egydarabig. – Aztán két kisleány jött ki a belső szobából, kékruhás -szöszke leányok. – Az egyik négyéves forma, a másik hároméves. Mind a -kettőnél bábu volt, a nagyobbiknál ágyacska is, amely a babához -tartozott. - -S játszottak a szomszédasztalnál. - -Az öregurat elbájolta a két kis fehérarcu gyermek: - -– Hogyan hívnak? – kérdezte a nagyobbikat. - -– Irénkének, – felelte az föl se pillantva. - -– Hát a hugodat? - -– Mariskának. - -– Hát kell-e szőlő? - -Nekik adta a szőlőt. Gondolta majd vesz útközben másikat. - -A gyermekek befutottak a szőlővel. - -Az öregúr ismét magára maradt. - -Unalmában a falon levő avult Rudolf-képet nézegette. A kép szeplős volt -a legyek látogatásától és barna a dohányfüsttől. Az öregúr mindazonáltal -megismerte, s így gondolkodott: - -– Ez is olyan szeplős, mint a vőm. - -És erről ismét eszébe jutott, hogy őt bizonyára várják már az ebéddel. -De hogyan jut haza? - -S tűnődve nézett maga elé. - -– Vissza fogok menni azon az úton, – mondotta végre, – amelyiken jöttem. -A szökőkúttól nem lehet messze a kávéház. A kávéházban majd eligazít a -legény. - -A pipája már kiégett. Letette az asztalra és fizetett. A pénzt egy kövér -asszony vette át. Az öregúr azzal is beszélgetést kezdett volna, de az -asszony sietve tért vissza a belső szobába. Az öregúr hát fölkelt és -kiballagott. Csak úgy találomra Ujpest felé indult, s ki tudja hova nem -kódorog, ha meg nem pillant egy helyen három bérkocsit. - -No ennek megörvendett: - -– Ihol a kocsi, hazavisz ez gyöngyen! - -A kocsisok kalapot emeltek, s kézmozdulattal kínálták. - -Megszólította az egyiket: - -– Ösmeri-e maga a vőmet, a doktort? - -Már nem merte öcsémnek szólítani a kocsist se. - -– A doktor urat? – kérdezte nagyot nézve a kocsis. - -– Igen, Tardy doktor urat, a vőmet? - -– Nem ösmerem kérem, de ha meg tetszik mondani hol lakik, odaviszem a -nagyságos urat. - -Az öreg gondolkozott, hogy hogyan is kellett címeznie a levelet? A -levél-cím, a doktor névjegye, ott volt mindig az íróasztala fiókjában: -ahányszor írt, mindig maga elé tette. De eszébe jutott: - -– Budapest, nyolcadik kerület, József-körút hatvankettő. De mennyiért -visz el? - -– Egy forintér, nagyságos uram. - -Az öregúr a fejét rázta: - -– Az sok. És én nem vagyok nagyságos, csak tekintetes. - -Lealkudott a díjból két hatost, aztán beült a kocsiba. - -Azonban alig haladtak a Király-utcáig, az öregúr megdörgette a kocsi -ablakát: - -– Megálljunk csak! Baj van! - -A kocsis megállott. - -– Vissza kell mennünk a sörházba, – mondotta az öregúr, – ott -felejtettem a pípámat! - -– Melyik sörházba kéremalásan. - -– Amelyiknek olyan új cégtáblája van: egy nagy kancsó sör és mellette -nagy sóskiflik. - -– Melyik utcában van? - -– A jó fene tudja! Magának ösmernie kell a várost! - -– Mégis merre felé? - -– A Duna felé valahol. Egy kövér asszony a gazda, egy kisfiu meg a -kelner. - -– Hát, – mondotta a kocsis, – én nem tudom melyik az, de majd a Duna -felé megyek, oszt tessék megzörgetni az ablakot, ahol meg kell állnom. - -– Jó, – mondotta az öreg, – hát csak lassan hajtson. - - - - -IV. - -Az öregúr csak estefelé került haza. A pipát persze nem találta meg. A -kocsissal is veszekedett, mert öt forintot kivánt a négyórai -kóborlásért. Végre is kifizette és boszankodva lépkedett föl a lépcsőn. - -Otthon már aggodalommal várták. A leves dél óta a tűzön respedt. A -doktorné minden percben levizsgálódott az utcai ablakon. - -Hát nagy örömmel tártak neki ajtót. - -– Hol járt? hol maradt? - -Az öregúr csak legyintett: - -– Ne is kérdezzetek. Minden fiákerost föl kellene akasztani! - -Csak arra vidult föl, amikor a ládáját megpillantotta, a nagy lóbőrös -ládát, amely valószinűleg már a vasut föltalálása előtt szolgálta a -nemes csurgai Csurgó családot. Ott állt a láda az ebédlő sarkában. - -– Lássátok, – mondotta az öreg, – eljött a láda utánam. Hiába, össze van -szokva velem. - -Elővette a ládakulcsot az erszényéből; háromszor is melléje dugta a -zárnak, míg beletalált. - -Akkor aztán egyenesen a láda fiókjába nyult, és elővett onnan egy nagy, -vörösre fakúlt bugyellárist. - -Az asszony ijedten kapott a kezéhez: - -– Gyerünk a másik szobába, – mondotta. - -Mert a cseléd már terített. Talán a gyerekre is gondolt: nem jó az -ilyesmit a gyereknek látni. - -Bárányné se követte őket. - -Az öreg aztán a másik szobában örömmel lapozgatta elő a bankókat. - -– Harminc darab ezres, – mondotta a vejének. – Nesztek, olvassátok meg, -nincs-e híja? - -A vő kezet csókolt és örömtől sugárzó arccal fordult a feleségéhez: - -– Öt év múlva ebből százezer forint lesz! Hány percent kamatot kiván -édesapánk? - -Az öregúr mosolyogva vont vállat: - -– Micsoda kamatról beszélsz? A tietek ez kamatostúl. - -Erre megint kezet csókoltak az öregnek és megölelgették, az arcát is -megcsókolták. - -– De most már ebédeljen atyuska! - -Eznap este ismét pezsgős vacsora volt orvoséknál. Az öregúr névestéjét -ünnepelték. Károly volt a neve. - -Hogy délután aludt egyet a nagy fáradságra, este szinte megfiatalodva -ült az asztalhoz. Pecsenye és fölköszöntő ma sem hiányzott. Az első -köszöntő után megint megölelgették, elérzékenyítették. Ő aztán elmondta -töviről-hegyire, hogy mit látott, merre járt; hogyan elszédült a város -zúgásától, népnyüzsgéstől. Mindezt mosolyogva hallgatták. - -Vacsora után elővette az öregúr a ládájából a pipáját. Régi szép -tajték-pipa volt, báránytérdü, ezüstkupakos. Volt neki otthon vagy tíz -ilyen pipája, de szétajándékozta. A pap kapta a legszebbet, meg a -komája, egy vén siket ember. Magának csak ezt az egyet hagyta meg: nem -igen pipázott már, csak ebéd után, vacsora után. - -A család mosolygó érdeklődéssel nézte a pipatömést. Ha maga Boszkó tömte -volna a pipát, akkor se nézték volna nagyobb érdeklődéssel. - -Mert a pipa ismeretlen valami a fővárosban. A pipázásra idő kell, s a -fővárosi embernek mindene van, csak ideje nincsen. A fővárosi ember -mindig siet. Lótás-futás az élete. A pipa csak annak való, aki ráér -tömögetni, piszkálgatni, illatos füstjében gyönyörködni. - -Dehát miért mosolyogták meg! - -Mert az öregúr úgy jelent meg köztük, mint egy ismeretlen világ -képviselője; egy ó-magyar, aki kilép a képrámából, s leül az élők közé -pipázni. - -Hogy a láda nyitva volt, a doktorné fölemelte a tetejét, s nézegette az -apja ruháit. Egy gerle-szinü nyári zekét kiterjesztett: körülnézte, s -megmosolyogta. - -– Édes apácskám csak nem fog ezekben járni? - -– Hát miért? – felelte az öreg. – Magam is régi vagyok: illenek -énhozzám. - -Bárányné hegyes orrán megjelent az a bizonyos ráncocska, amely mindig -egy gondolata elhallgatását jelezte. Csak a második gondolatát szokta -kimondani: - -– Vidd el a bácsit holnap a szabóhoz, – mondotta az öcscsének, – és végy -neki fővárosi ruhát. - -Az öreg nyugtalankodott: - -– Kell a manónak! - -– De apácskám, – könyörgött a doktorné, – lássa az öreg Mayer is mai -viseletü ruhában jár, pedig az is magyar ember. - -A doktor segített a rábeszélésben: - -– Ilyen ruhát senkin se látni itt. Veszünk apám szép téli kabátot, -prémeset. - -Az öregúr azonban még mindig vonakodott: - -– Ez az atilla új, – mondotta a rajta levő fekete atillára. – Ezt akkor -csináltattam, mikor a menyegzőtök volt. - -– Négy esztendeje, – szólt Bárányné. - -– De édesapám, – fakadt ki most már a türelmetlenség hangján a doktor, – -ki jár ma atillában! Igazán nem lát senkit. - -– Az utolsó fővárosi atilla rég bent van már a múzeumban, – toldotta a -szót Bárányné. - -Az öregúr kedvetlenül szipákolt. - -– Bezony hiba, – mondotta. – Ma az atillát teszik be a múzeumba, holnap -meg az utolsó magyart. No szerbusztok, jojcakát. - -Megcsókolta a lánya homlokát s bement a szobájába. - -A doktor is a felöltőjéért nyult. - -– Elmégy? – kérdezte szeliden az asszony. - -– Beteghez. A kaszinóba is fölnézek, – szólt a doktor közömbös hangon. – -Adj valamelyes pénzt. - -És cigarettára gyujtott. - -Az asszony esdeklőn nézett az urára. - -– Kérlek ne vidd el mind. - -– Adj amennyit akarsz. Elvégre mindegy. Ha játszani akarok, játszhatok -pénz nélkül is. A különbség csak az, hogyha pénzem van, meg tudom várni -a játék fordulatát. - -Bárányné az asztalra könyökölve hallgatott. - -– Különös vagy te Imre, – mondotta a szemöldökét fölemelve. – Most itt -van újra a kezedben az életed szerencséje, de te nem tartod meg: -elviszed a kártyaasztalhoz. - -A doktor kifakadt: - -– Van nekem magamhoz való eszem: a te bölcsességedből nem kérek kölcsön. -Ti csak abba egyeznétek bele, hogy húzzam az igát; abba már nem, hogy -kissé szórakozzak is. - -A doktorné mosolyogva nyújtotta át mind a harminc darab ezrest. - -– Itt van mind, Imre. És ha mind elveszted is? A tudományod nem veszhet -el. - -De a keze remegett, hogy a pénzt átnyújtotta. - -– Lásd, – mondotta diadalmasan a doktor a nénjének, – ez aztán az igazi -feleség! - -És megölelte a feleségét. - -– Nem viszem el mind, – szólott aztán nagylelküen. – Csak egy ezrest. -Nesze kérlek a Wertheim-kulcs. Tedd be a többit. Holnap beviszem a -Hazaiba. És ezentúl nálad lesz a Wertheim-kassza kulcsa. - -Még egyszer megcsókolta a feleségét és elsietett. - -Másnap az öreg ismét hajnalban kelt. Most már a kávéház ajtajából -visszafordult és jól megjegyezte a házat, hogy visszataláljon. - -A kávé jólesett neki. A pincér már ismerősnek üdvözölte, s hogy más -pipát látott nála, fölvette a márványasztalról és megnézegette. - -– A magam pípáját elvesztettem, – mondotta az öregúr. - -És elbeszélte neki, hogyan megsétálta tegnap a várost. - -Aztán nagyelégülten rágyujtott és visszatért a házhoz. - -Már ekkor kivilágosodott. A novemberi köd nyirkossága barnította az -aszfaltot. A cselédek a szemetet hordták. Ahogy ott állottak álmosan, -borzasan és dideregve a kapuban, s várták a kocsit, az öregúr is megállt -előttük. - -– Hát te ki lánya vagy? – kérdezte az egyiket, egy kicsi sápadtat. - -– Harsányi Pálé, – felelte az elpirulva. - -– De nem idevaló vagy? - -– Nem. - -A cselédek körbe vették, s mosolyogva feleltek a kérdéseire. Ő is -elmondta aztán egy öreg szakácsnénak, hogy ő tegnapelőtt jött és hogy -tegnap eltévedt. Aztán arról beszélt, hogy milyen furcsa város ez a -Budapest. A sok bolt! Ki jár abba a sok boltba? - -Az orvos cselédjei azonnal meghirelték odafenn, hogy az öreg nagyságos -úr a kapuban pipázik és a cselédekkel társalog. - -Bárányné elszörnyülködve csapta össze a kezét. Az orvos a feleségére -nézett. Az asszonyka röstelkedve mentegette az apját: - -– Falusi ember: nem tudja a szokást. Majd én megmondom neki. Erigy Jenő: -hívd a bácsit reggelizni. - -Mindnyájan kedvetlenül ültek az asztalhoz. Az eset voltaképpen ártatlan -semmiség volt, de hogy a hegyesorru hölgy megbotránkozott benne, a -doktorné megrestelkedett. A levegőben szemrevetés volt az ő falusi -származása iránt. - -Hát az öregúr megjelent. A doktorné figyelmét nem kerülte el, hogy -Bárányné hideg pillantást vet a nagy tajték-pipára A doktorné érezte a -sógorasszonyban fintorgó gondolatokat és nyilamlást érzett a szívében. - -– Én már reggeliztem, – mondotta az öregúr, – de azért leülök hozzátok. - -S leült a karosszékbe. Ott bodorgatta a füstöt, míg amazok reggeliztek. - -Végre a doktorné megszólalt: - -– Atyuska, – mondotta kérlelő szelid hangon, – hallottam, hogy a -cselédekkel beszélgetett a kapuban. Nem szokás ám az Budapesten. - -– Mi nem szokás? – szólt megütődve az öregúr. - -– A cselédekkel összeállani… - -– A cselédekkel? Miért? Hát azok nem emberek? - -A doktorné engesztelő, könyörgő hangon szólott: - -– Nem szokás, édesapám. - -Bárányné kifakadt: - -– Azok a hibásak! Hogy mernek a bácsival szóba állani! Szemtelen nép! - -Az öregúr elhülve nézett maga elé. Nem értette, hogy mi rosszat -cselekedett, de látta, hogy a család rosszalja a tettét. Hát csak -hümmögött s belenézett a pipájába. - -– Te Jenő, – mondotta a gyereknek, – piszkáld ki ezt a bagót. - -Bárányné hirtelen fölkelt és átment a másik szobába. A gyerek a kezébe -vette a pipát meg a dohányzacskót, s tünődve nézett reá. - -A doktorné csengetett a szobaleánynak. - -– Manci, – mondotta, – vigye ki ezt a pipát és tisztítsa ki. - -Utána halotti csend egy percig. - -Az öregúr nem is sejtette, hogy az ő pipája ennek az oka. - -A doktorné színtelen arccal nézett maga elé, végre az urához fordult, -aki álmos vörös szemmel hörpölte a kávét az asztal végén: - -– Erigy el apánkkal a szabóhoz. Vagy inkább egy olyan ruhakereskedésbe, -ahol kész ruhát árulnak. - -– Nem kell nekem, – mondotta kedvetlenül az öreg. - -– De így nem járhat atyácskám, fakadt ki a doktorné. – Ezek a cselédek -is azért oly szemtelenek, mert a falusi ruha nevetséges nekik. - -A _nevetséges_ szó meg volt nyomva, s az öregúr szinte megrendült tőle. - -– Az én állásomra való tekintetből, – szólalt meg komolyan az orvos is. -– Ez a buda különben is kopott már. És éppen ilyet veszünk, alig lesz -különbség. - -Az öreg megvakarta a füle tövét, és hümmögött. De az orvos rá se nézett -többé, csak fölvette a felső kabátját, föltette a kalapját. - -– Gyerünk! - -Mintha csak egy gyermeknek szólott volna. - -És az öregúr ment vele. Egykicsit vakaródzott, egy kicsit köhögött, de -mégis csak ment, ment mint a kötélen húzott tehén. - -Egy óra mulva elegáns burkolatban tért vissza. Csak éppen a nagy -nyiretlen fehér szakálla maradt meg falusi emlékül. - -Az orvos aztán a munkájához látott, az öreg meg behuzódott a szobájába. -Fel és alá csoszogott ottan. Mormogott. Olykor röstelkedve nézett a -nadrágjára; egyszer megtapogatta a szép fekete városi bundát. A bunda -tetszett neki, mert hasonlított a budájához: prémes gallérja volt és -elől zsinórfonatok. - -Délfelé aztán mégis megunta magát: felöltötte a bundát és kiment a -levegőre. - -Először csak a folyosón járkált. Bepillantott minden konyhába és minden -ablakon; megtapogatta a csengetyünyomót; fölbámészkodott a magasba, -aztán meg le a keskeny kis udvarra. Az udvar közepén hosszukás -négyszögletü zöld folt volt. Nem lehetett tisztán látni, hogy kert-e -vagy billiárdasztal? - -Az öregúr leballagott: megnézte. - -– Micsoda kert ez, – mormogta. – Érdemes ide kertet csinálni! Hiszen ide -a nap se süt be. - -Az udvaron egy kék-zakós lompos ember söprögetett. Megszólította. - -– Hé, atyámfia, kinek a szolgája vagy te? - -– Én nem vagyok szolga, – felelte az a söprést abbahagyva, – én -házmester vagyok, vagyis ügyelő. - -És sértődötten nézett az öregúrra. - -Az is meghökkent kissé és csendesebben folytatta: - -– Ügyelő? Csak nem tanfelügyelő tán? - -– Nem. - -– Hát mire ügyel? - -– A házra. - -– A házra? Erre az egy házra? vagy minden házra? - -– Csak erre az egyre. - -– Hát aztán mér kell erre az egyre olyan nagyon vigyázni? - -Az ügyelő vállat vont: - -– Azér mer kell. - -– Nem jó a kapu talán? Vagy annyi itt a tolvaj Budapesten? - -– Hát van itt tolvaj elég, – felelte nevetve az ügyelő. - -Fésületlen haju, szőke ember volt. A bajusza mintha sárgára festett -drótszálakból készült volna. Mikor nevetett, a drótszálak tüskésen -állottak. - -Ő is elővont egy kurtaszáru kis pipát. Bizonyosan megkivánta az -öregúrtól. - -Az öregúr odanyújtotta neki a dohányzacskóját: - -– Tömjön ebből. - -Az ügyelő hálás mosolylyal nyúlt a zacskóért; belekandított, -beleszagolt: - -– Úgy nézem, nem trafik. - -– De nem ám. - -Az ügyelő rágyújtott. Hümmögött a pipából előbodorgó kék füstre. - -– Nagyságos úr, mindig ilyet szí? - -– Nem vagyok nagyságos, csak tekintetes. - -– Bocsánat, nem tudtam. - -– Nem baj. Hiszen csak tegnapelőtt érkeztem, nem is tudhatja. Hanem ez -az udvar nagyon szűk. Ki vót az a bolond, aki ilyen szűkre építette? - -– Nem tudom. Pesten mind ilyenek a házak. - -– Kár. Pedig lássa… hogy is híjják magát? - -– Veress István, szolgálatára. - -– Hát lássa, István, ez nem jól van így. Mert nagy háznak nagy udvar -kellene. Pedig amúgy szép ez a város. Nem győztem tegnap bámulni. Mert -tegnap bejártam. Most már itt maradok örökre, hát meg akarom ösmerni. - -– Fájin dohány, – mondotta az ügyelő a szippantásokat az orrából -eregetve. – Pesten nem lehet ilyet kapni. - -Aztán fölkiáltott az emeletre: - -– Ki aprít odafenn fát! Nem szabad fát aprítani. A házi szabályzat -tiltja aztat! - -A faaprítás megszünt. Az ügyelő arcáról elmúlt a vörösség. - -– Ezek a cselédek, – magyarázta az öregúrnak, – nem tudnak rendet. De -majd megtanítom őket! Nem hiába voltam én katona! Tudom én mi a rend! - -Azzal újra söprésbe fogott. - -E beszélgetést ismét látták az emeletről, s megvitatták, hogy -szóljanak-e érte? - -– Mégis föl kell világosítani a bácsit, – mondotta Bárányné, – hogy ne -társalogjon ilyen szemét-néppel. - -– Majd elszokik, – védte az apját a doktorné. – Faluhelyen kevés az -ember és ott így szokás. - -– Ne szóljunk neki, – vélte a doktor is. – Majd megismeri a városi -szokást, aztán abba hagyja a falusit. - -A doktorné hálásan pillantott az urára. - -* - -Délután az öregúr meglátogatta Mayert. Tanárék a második emeleten egy -háromszobás lakásban éltek. A legnagyobb az utcai szoba volt. Azt maga -az após foglalta el. A középső szobában a tanár könyvtára és íróasztala -állott. Az volt egyuttal a vendéglátó szobája is. A legbelső szoba volt -a hálószobájuk. - -A doktor felkisérte az apósát s becsöngetett. - -Az ajtót maga a tanár nyitotta ki, de a maguk szalonjába tessékelte be -őket: - -– Apó még talán alszik. Meghagyta ugyan, hogy költsük fel, ha jönnek, de -az is bizonyos, hogy mindig bosszankodik mikor fölébred. - -– Hát talán máskor jövünk, – mondotta az öregúr. - -Most már a tanárné is belebbent: - -– Dehogyis, azt nem engedjük. - -S a belső ajtóhoz hajlott. - -– Dehiszen fent van. - -Erre aztán erősen kopogtatott, s hogy belőlről hang hallatszott reá, -kitárta az ajtót. - -Ódon butorokkal megtömött tágas szobába léptek: nagy vedlett bőrszékek, -széjjelhuzható ódon kerek asztal, széles fiókos sublót, rajta -múlt-századbeli alabastromlábu óra. A falon elhalványult Daguerrotyp -fényképek, csupa atillás magyar és csupa krinolinos asszony: régi divatu -ágy a sarokban. - -Az agg Mayer a régi idők meleg mozdulataival fogadta őket. A saját karos -székét kinálta Csurgónak, aztán rengeteg sok apró kulcsot csördített ki -a zsebéből, s az egyikkel fölnyitotta a sublót felső fiókját és remegő -kézzel négy szivart tett az asztalra. Azzal megint bezárta a szekrényt, -s eltette a kulcsot. - -– Még mindig ilyen rossz szivarokat szí az öreg? – kérdezte a doktor -halkan a tanártól. - -– Ilyet, míg olcsóbbat nem gyártanak, – felelte az nevetve. - -És az apósához fordult: - -– Nincs itt hideg, papa? - -Megtapintotta az öreg kezét, hogy nem hideg-e? Aztán egy lapát szenet -vetett a kályhába. - -A szobába felhallatszott a villamos kocsik pokoli csengetése és a -teherhordó szekerek dübörgése. - -– Nem zavarja bátyám uram ez az utcai lárma? – kérdezte az öreg Csurgó. - -– Pah pah, nem, öcsém uram, – felelte nevetve az agg. – Szeretem. Mindig -az ablaknál ülök. Pah, pah, – nézem. Nem szelel az izé? Tessék ez jobb. -Ma már drágább a szivar is és rosszabb, mint a mi időnkben volt. - -– Minden drágább, – hagyta helyben Csurgó. - -– A pénz is kevesebb. Pah, pah, hogyan tudnak az izék megélni? - -Azzal rábámult az öreg Csurgóra a lábától fölfelé: - -– Pah, pah, hát levetette a magyar izét? - -– Le, – felelte röstelkedve Csurgó, – lehuzták rólam. - -– Kár. Pah, pah, örültem, hogy láttam. Én az enyimet régen elizéltem, -elnyűttem. - -A szopókájából kiesett a szivar. A veje udvariasan fölvette. - -A doktor halkan megjegyezte: - -– Már nagyon remeg az öreg keze. - -– Hinnéd-e, – felelt a tanár hasonló halkan, – hogy az öreg még most is -maga beretválkozik! - -– Lehetetlen! - -– Két óra hosszáig is eltart neki, de mintsemhogy három hatost adjon a -borbélynak, inkább félnapig is elborotválkozik. - -– Ráér, – felelte a doktor. - -Azzal magukra hagyták a két öreget. - -– Pah, pah, – szólt Mayer a vendégének, – hát itt marad öcsém uram? - -– Itt, – felelte az öreg Csurgó, – a birtokomat pénzzé tettem, aztán -most már nincs gondom. - -Az agg Mayer fölemelte a mutatóujját. - -– Vigyázzon rá! Vigyázzon! - -– Mire? - -– Pah, pah, a pénzére. - -– Átadtam a vőmnek, az jobban tud rá vigyázni. - -Az agg Mayer rosszalón csóválta a fejét: - -– Pah, pah, az hiba volt. Én a vőmnek nem adtam még egy petákot se. Majd -ha meghalok, pah, pah. - -És mélyen bentülő szemei megnedvesültek. - -Aztán beszélgettek a szabadságharcról, Görgeiről, a mai politikáról, -mindenféléről, mint ahogy az öregek szoktak. - -Itt azonban eltért a nézetük. Az öreg Csurgó azt állította, hogy -Magyarország épp úgy lehet független állam, mint Svájc, az agg Mayer -azonban a Habsburg-házat vélte föntartó erőnknek. - -– Ők védik az erszényt pah, pah, tehát védik a földet is, amely az -erszénynek terem. - -– Kifosztják az országot! – mondotta fölhevülten az öreg Csurgó. - -Ott maradt még egy óra hosszáig, aztán ő is elbúcsuzott. - -– Hát hogy mulattak? miről beszélgettek? – kérdezték doktorék -kiváncsian. - -Az öregúr kedvetlenül legyintett: - -– Még csak egy pohár borral se kínált meg az a lakáj. - - - - -V. - -Másnap az öregúr köhögött és tüsszögött. Az orvos azonnal -megállapította, hogy baloldali tüdőhülés a baja. Napokig nem eresztették -ki a szobából. Az öregúrnak azonban nem tetszett az udvari szoba. -Járkálást hallott az emeleten, és az zavarta őt. - -– Adjatok másik szobát, – mondotta, – itt a fejemen járnak az emberek. -Mindig azt gondolom, hogy otthon vagyok és hogy a padlásomon jár valaki. - -Hát áttették éjszakára az ágyát a várószobába. Az már utcai volt. De ott -meg egész éjjel nem aludt az öreg a kocsik robogásától, meg a villamos -kocsik csengetésétől. - -– Adjatok másik szobát. - -Hát csak visszatették az udvariba. Azt mondták neki, hogy a tavaszig -csak tűrjön, majd akkor átköltöznek a szanatóriumba. - -Az öregúr aztán minden este beszólította hol az inast, hol a szobaleányt -és felizentetett az emeletre, hogy „tiszteli őket, lent is laknak“. - -Persze az izenet sohse jutott fel az emeletre. Öt perc múlva már megint -hallatszott a dobogás és az öregúr boszankodott. - -Azt kérdezi az egyik napon az inastól: - -– Te Józsi, hogy van az az asszony? - -Az inas elértette, hogy melyik asszonyról van szó. Vállat vont: - -– Tudom is én! - -Az öregúr megbotránkozott ezen a feleleten: - -– Ejnye, hogy az ördög rázza meg a füledet, hát így felelsz te nekem! - -A doktor erre a szóra toppan a szobába. - -– Nézzed már, – mondja az öregúr boszúsan duhogva, – azt kérdezem ettől -a kölyöktől, hogy hogy van az az asszony, hát csak vonogatja a vállát. -Hiszen ha valakinek a kutyája beteg, még azzal is gondolok. - -A doktor összeszidta az inast, hogy vállvonogatással ne feleljen. - -Az öregúr ráduplázott: - -– Most azonnal elmégy hozzá, és megtudakolod, hogy, hogy és miképpen -vagyon az állapotja! - -A doktor azonban egy pillantásával visszatartotta az inast. - -– Édesapám, – mondotta nyugodtan, – azt mink nem tehetjük, hogy minden -betegünket számon tartsuk. Amennyi betegem nekem van, száz inast kellene -tartanom, hogy ide-oda szaladgáljanak. Az itt nem szokás. Ha rosszabbul -van a beteg, úgyis eljön, ha meg jobban van, eszébe se jut az orvos -többé. - -Azzal újra kiment a szobából. - -Az öregúr egydarabig magában mormogott, aztán újra becsöngette az inast. - -– Nesze, – mondotta megenyhült hangon. - -S egy koronát nyomott az inas markába. - -– A vőmnek igaz a szava: nem járhattok minden betegnek utána. - -– Hászen, – felelte az inas a koronától buzgóságra hangoltan, ha éppen -kivánni tetszik… nem messzi lakik az az asszony, csak itt a -Práter-utcán. A 77-ik szám. - -– Ösmered? - -– Ösmerem. Náluk inaskodtam gyerekkoromban. Az ura órás volt. - -– Hát nem járt itt azóta? - -– Járt biz az instálom. - -– Járt? Hát nem engem keresett? - -– De a tekintetes urat kereste. - -– Hát mér nem eresztetted be? - -Az inas vállat vont: - -– Elküldtük. - -Az öregúr ezen megint megbotránkozott: - -– Elküldtétek? Hát mér küldtétek el? - -Az inas a vállát vonogatta; látszott rajta, hogy hazudásra készül. Az -öregúr megint felfortyant: - -– Te küldted el! Hogy mered te elküldeni, aki énhozzám jön? Hát ki vagy -te itt? Lesz gondom rá, hogy kívül kerülj a küszöbön! - -– De nem én küldtem el, tekintetes uram! – mentegetődzött az inas. – -Bizony Isten nem én küldtem el. Én nem is láttam. Lehet különben, hogy -nem is ő volt itt, csak én gondoltam. - -– Hát persze, hogy nem ő volt, – szólt lecsillapodva az öregúr. – -Bizonyosan más volt az, akit elküldtek. - -Egy napszámos-féle kéregetőre gondolt, akit az ablakon át látott. A -kéregetőt a veje utasította el. Valami városi tilalmat emlegetett a -veje, meg holmi jótékony intézeteket. - -De az asszony mégis nyugtalanította. Délben az asztalnál meg is -említette, hogy jó lenne utána nézni, használt-e neki a sülttök? - -Ezekben a napokban valami nyomottság ült a családon. Az öregúr a veje -nagy elfoglaltságának tulajdonította a nyomottságot. Hát szinte jólesett -látnia, hogy a kérdésen földerülnek. Ő ugyan nem tréfának mondta, de -jobb, ha annak értik. - -Hát nevetett ő is. - -– A lidérc vigye el, – mondotta, – nem megy ki az eszemből az az -asszony. Mégis törődni kellene vele. Hátha fekszik, aztán nincsen -senkije se? - -– Mindenkinek van valakije, – szólt megnyugtatóan az orvos. – És ha -nincs senkije, hát keres magának, amikor bajban van. - -– Hát nem mindig, – felelte rá az öreg. – Lássátok én is azért jöttem -hozzátok, mert nem volt senkim. Még el se mondtam nektek. - -És elbeszélte, hogy az ősz elején egy reggel az ablakra pillantott és -ködöt látott. Megdöbbenve csönget a cselédjének s kérdi tőle, hogy -fagyott-e az éjjel? - -– Dehogy fagyott, tekintetes uram, – feleli álmélkodva a cseléd. – Ki -hallotta, hogy már Szent Mihálykor fagyjon? - -– Csak a ködrül gondoltam, Kati. - -– Micsoda ködrül, tekintetes uram? - -– Micsoda ködrül? Hát csak nem vagyok vak! - -És az ablakra mutatok. - -Kati se szól többet, kifordul nagy szégyenkezve. Akkor látom magam is, -hogy nem köd a szürkeség, hanem az ablak szennyes. - -– Hát ezen boszankodtam én meg, – fejezte be az öregúr. – Rögvest -hivattam is a zsidót: aláírtam neki az eladási szerződést. Vesződjék -tovább a menydörgős menykő a cselédekkel! - -Itt a pipáját kivánta az öreg. A Jenő gyerek kereste, de nem találta. -Akkor az öreg maga állt neki a keresésnek és rá is talált a sifonér -tetején. - -Akkor nagy örömmel rágyujtott. És amíg szivogatta a pipáját, hasonlított -az arca az öreg macskáéhoz, amely a kemence padkáján a melegen, a -csendben elnyujtózva magában dorombol. - -* - -Estefelé azonban megint eszébe jutott a beteg órásné. Fölvette a -kabátját és megkereste a botját is. - -A leánya útját állta: - -– Hová, atyuskám? Csak nem akar tán kimenni ilyen csúf időben? - -Mert borongós novembervégi nap volt, nem sétálásra való. - -– De kimegyek, – felelte az öreg. - -Egy pillanatig maga elé nézett, tűnődött, hogy megmondja-e hová indult? -De annyiszor kimosolyogták már az asszonyáért, hogy mégse mondta meg. - -– Csak kimegyek, – ismételte szeliden. – Járok egyet. - -Az utca neve és a házszám az eszében maradt. Megkérdezte három embertől -is, merre menjen. Odatalált. - - - - -VI. - -Azok az alacsony földszintes házak a József-városban még a múlt -századokból maradtak fenn. A kapu többnyire zöld; az ablakokban egy-két -cserép virág; a lakók többnyire kis udvari szobákban laknak: az udvar -közepén szivattyus kút van, és itt-ott az ajtó mellett virágzó leánder. - -Ilyenféle ház volt az is, amely előtt az öregúr megállt. Csakhogy a kapu -mellett bolt is állt, s a kapun varga-címer: fekete papirosból kivágott -cipő. Mellette meg egy másik címer: egy nagy óralap. Az már bádogra volt -festve, s név is állott alatta: Polgár Balázs órás mester. De avas volt -már mind a két címer. Beleillettek az utca régiségébe. - -Az udvarból egy nyekergő olasz-verkli hangja hallatszott. Fulladozva -fujt egy Bellini-áriát, s hirtelen abbahagyta egy híd-akkordban. - -Az öregúr belépett. Fiatal verklist látott az udvar közepén, kopott -ruházatút, gajmós kezűt. Egy asszony épp akkor nyujtott a verklisnek -adományt, – s kifele tuszkolta. Ezért szakadt meg a nóta a befejezés -előtt. - -– Édes hugom, – mondotta az öregúr, – melyik szoba itt a beteg órásnéé? - -Az asszony kissé elnyitotta a szemét a hugom szóra, de aztán mégis -megmutatta a szobát. - -– Az ottan hátul, amelyik fölött az óra van. - -Korhadt vén barna ajtó volt az. Fölötte egy gyermekarc-nagyságu -óraszámlap, amelynek a közepét szöggel verték által. Varga is lakott az -órás mellett. Most künn dolgozott télikabátban az ajtaja előtt, -bizonyára azért, mert künn több volt a világosság. - -Az öregúr azonban nem ügyelt a vargára: egyenesen az órával jelzett -ajtónak tartott, amelynek üvegtáblája mögött egy tízéves forma kékruhás -leányka olyan hangosan tanulta a babiloni fogságot, hogy kihallatszott. - -A leányka kinyitotta az ajtót. - -– Hát hogy van anyád? – szólította meg az öregúr. - -A gyermek csodálkozva nézett a fehérszakállu úrra. - -– Bent van, – mondotta. – Dolgozik. - -És félrelépett, hogy az öregúr bemehessen. - -A konyhában egy hatéves forma másik leányka ült. Papiros-katulyával -játszott. Az öregúr vigyázva lépett el mellette, s bekopogtatott a -jobbra nyilló üvegajtón. - -De egyúttal be is lépett. Az ajtó félig nyitva volt, s ott látta az -asszonyt az ablaknál. Asztalka mellett ült, s jókora faliórának a -belsején babrált. Az asztalka tele volt órás szerszámmal. - -– Agyisten, – mondotta az öregúr. - -Az asszony letette az órát, s hátrapillantott a szoba belseje felé. - -– Kérem, csendesen, – mondotta bágyadt hangon. – A bérlő úr alszik. - -Látszott rajta, hogy nem ismeri meg az öregurat. - -– Hát hogy vagyunk? Használt-e a sülttök? – kérdezte vidáman s halkabban -az öregúr. – Látom, hogy fenn van, hálistennek. - -Az asszony arca ekkor kiderült. Fölállott: kezet akart csókolni, aztán -támolyogva nyult székért, és az öregúr elé tette. - -– Köszönöm, – mondotta, – az állapotom nem sokat javult, de talán a jó -Isten megsegít. - -– Hát az ura hol van? - -– Az uram? A kerepesi temetőben. Magam dolgozgatok mióta meghalt. - -– És érti maga ezt a mesterséget? - -– Értem valamennyire. Nem tanultam, csak amit látásból tudok. Az óra -megmutatja maga-magát. Csak a zsebórákat nem tudom megigazítani. - -Aztán elmondta, hogy az ura a tavaszon halt meg, hirtelen, váratlan, és -azóta mintha egy láthatatlan ellensége volna az égben: csapás csapás -után éri. De mindent elviselt volna, csak ez a betegség ne lepte volna -meg. Úgy érzi, mintha a halál a küszöbön ülne. - -Itt az asszony kétszer-háromszor lehunyta a szemét, s fonnyadt arcán két -könycsepp futott végig. - -– Mi lesz evvel a két szegény kis leánynyal? – mondotta kifelé -pillantva. - -S behívta a két kisleányt. Odaállította őket az öregúr elé: - -– Ime ezek azok, akikre rá lehet adni az Isten árvája nevet. Az -idősebbik Lenke, a kisebbik Zsuzsika. - -A két gyermek komoly figyelemmel nézett az öregúrra. Nem tudták mért -árvázza őket annyira az anyjok, de bizonyára érezték már sorsuknak előre -lengő fekete fátyolát. Álltak némán és néztek ártatlanul. - -Mind a kettőn kökényszín-kék ruhácska volt; sötétszőke hajuk egyformán -vállig érő: mind a kettő arca színtelen városi arc, amelynek -haloványságát méginkább feltünteti a szemnek feketesége. A kis Zsuzsi -egy fejjel kisebb volt s valamivel teltebb arcu mint a nénécskéje; -máskülönben hasonlítottak egymáshoz. - -Az öregúr megsimogatta a kisebbik leány arcát.: - -– Te vagy a Zsuzsika? Nekem is volt egy Zsuzsika nevü leányom. -Olyanforma volt, mint te vagy. De az én leányom… elment… - -A zsebébe nyúlt, és néhány rézpénzt adott a két leánynak. - -– És hol van a bácsi leánykája? – kérdezte Zsuzsika. - -– Nem tudom. Valahol a csillagok fölött, – felelte ellágyult hangon az -öregúr. - -És hosszan nézett a leányka ártatlan arcára s megsimogatta az arcát. - -– Milyen kedves vagy te Zsuzsika! - -Aztán az asszonyhoz fordult: - -– Az orvosok sokszor csalódnak. Lám az én leánykámról azt mondták, -életben marad, s másnap meghalt. Én rám meg már kétszer rámadták az -utolsó kenetet, s itt vagyok. - -Az asszony kiküldte a két gyermeket az udvarra. - -– Három orvosnál voltam, – mondotta aztán azon a szenvedő hangon, amely -a visszafojtott sírás hangja, – egyik se biztatott. - -Az asszony arca valóban máris halottarc volt: sárga és csontig -lesorvadt. A szemét ólomszinü árnyék környékezte. - -– És ha az orvosok egy szót se szóltak volna, akkor is tudnám, hogy mi a -sorsom. Anyám is ebben a bajban halt meg. Félesztendeig huzta. Az utolsó -két hónapban feküdt már és fogyott-fogyott. - -– Dehiszen maga fenn jár. - -– Fennjárok, de mi haszna: csak aludttejjel élek, aztán majd egyszer azt -se lehet… - -– Hát tököt nem eszik? - -Az asszony a fejét rázta: - -– Már késő. Korábban talán még használt volna. - -Egy fali óra erős csöngéssel verte a négyet. A másik óra nyomban -követte. - -A szoba belsejéből ekkor rekedtes férfihang hallatszott: - -– Polgárné gyertyát ide vagy gyujtót! - -Az asszony összerezzent, s tétován nézett az asztalon heverő svéd -gyujtóra. - -Azonban a hang egyszerre békésre változott. - -– Nem pók. - -E nyilatkozat után csend következett. Az asszony mintha könnyebben -lélegzett volna. Az öregúr meg álmélkodva nézett az ágy felé: micsoda -emberek ezek a városiak, hogy annyira félnek a póktól? Falun bizony -közönséges valami az. - -Az asszony susogva szólott: - -– A bérlőm. Hirlapíró. Nappal alszik, mert éjjel dolgozik. - -Az ágyból ugyanekkor egy fakóarcu szakállas ember emelkedett föl, s -lomha mozdulatokkal öltözködött, miközben megszólalt: - -– Polgárné. - -– Tessék Hunyadi úr. - -– A cipőmet nem adta oda a suszternak? Hát nem megkértem magát, hogy -igazíttassa meg! - -Ez szemrehányó hangon volt mondva. A hirlapíró a cipőjét a kezében -tartva, boszusan nézett az asszonyra. - -– De Hunyadi úr kérem, – mentegetődzött élénken az asszony, – én -odaadtam a suszternak a cipőjét. - -– Hát akkor mért nincs megcsinálva? - -Az asszony vállat vont: - -– Azt mondta, hogy önnek száz forintért se. - -– Micsoda? – szólott elképedve Hunyadi. - -– Hogy száz forintért se dolgozik önnek. - -A hirlapíró lecsapta a cipőjét: - -– No ez hallatlan! Majd beszélek én vele mindjárt! - -Sebesen megmosdott és megtörülközött. Hogy így törülközve előbbre -lépett, az öregúr látta, hogy Hunyadi úr domborodott szemü, fekete -fiatal ember, és hogy dühös. - -– Kérem, – szólott az ember Polgárnénak, – készítse el a teámat. - -És míg a szakállát dörzsölte, így folytatta a beszédet: - -– Beteg kegyed, vagy mi a fene? Ha beteg, akkor felmondok! - -– Csak múló baj, – felelte látható megijedéssel az asszony. – Higyje el -Hunyadi úr, hogy csak múló baj. Aztán visszatér az én egészségem. Ilyen -csendes lakást különben se találna sehol. A verkliseket innen kiküldik -és az én két kis leányom mintha nem is volna a világon. - -Eközben az órás-asztal sarkán meggyújtotta a spirituszos főzőt. Oda volt -az készítve előre. - -Az öregúr már megmozdult, hogy elmenjen, de az asszony zavara és -hazugsága megdöbbentette. - -A Hunyadinak nevezett úr fölcsatolt egy négyujjnyi széles gallért, de -egyszerre mintha megmerevedett volna: - -– Hallja Polgárné! Hol a fenébe alszik maga? Hiszen itt csak egy ágy -van! - -És a szakálas férfiu a nyakkendőjét leeresztve bámult széjjel a -szobában. - -Az asszony meginkább megzavarodott. - -– A díványon, Hunyady úr. Hát nem látja, hogy dívány is van? - -Az öreg úr csak ekkor pillantott körül a szobában. Valóban nem lehetett -látni több ágyat, csak egyet, meg egy vörös szövetü, ócska diványt. Egy -sárga körtefa almárium és egy polituros öreg kredenc foglalta el a szoba -többi részét. A falon egy régi olajnyomatu Magdolna-kép és néhány -bádogfotografia függött. Az órásmesterséget csupán az ablaknál lévő -asztalka jelezte, meg két régifajta falióra. - -E közben a haragos bérlő felöltözött. Hamvas téliruhát öltött magára, -amelytől az arca még sápadtabbnak látszott. - -– Maga hazudik, Polgárné, – szólt nyersen. – Bocsánatot kérek, de -hazudik. Én kibéreltem magától egy ágyat, és csak reggel járok haza; -maga pedig benne hál az én ágyamban. Bocsánat, nem mondom határozottan, -hogy maga, lehet hogy más. De nekem mindegy. Én kibéreltem az ágyat, s -ha valakit benne találok, kidobom belőle. - -– Nono, – szólalt meg ekkor megbotránkozással az öregúr. - -Már készülődött hazafelé, s a kalapja a kezében is volt már, de ez a -durva hang felindította. - -– Micsoda nono? – szólt Hunyadi úr. - -Előbbre lépett és szembe nézte az öreget. - -– Kicsoda ön? és mért mondja: Nono? Talán bagatel-bíró ön? Vagy ön hál -az én ágyamban éjjelenkint? - -– Hál ám a menydörgős menykő! – felelte feltruccanva az öregúr. - -– Hát akkor mit akar? Mit avatkozik ez én ügyembe? - -– Én nem avatkozok semmibe, felelte keményen az öregúr, – de az mégis -pogányság, hogy… Hát ha valaki ilyen beteg, mint ez a szegény asszony, -ki lehet az ilyet dobni az ágyból? Mégis csak az ő ágya, nem az úré. - -Az asszony elfordulva állott és zsebkendőt emelt a szeméhez. - -Hunyadi úr egy percig hallgatva és dühösen nézett az öregúrra aztán, -hogy az öregúr is vasvillásan nézett reá, megfordult és hátrafele -beszélve felelte: - -– Ha én kibérlem az ágyat, az ágy az enyém. Ha pedig más hál benne, -bitorolja az én jogomat. Felmondok, ezennel felmondok. - -Az öregúr arra gondolt, hogy ez az ügy nem tartozik reá, fogta a -kalapját és jóéjszakát kivánt. - -Az ajtóban a kisebbik leány olyan elgondolkodón nézett az öregúrra, hogy -látszott rajta: valamit akar mondani. - -Az öregúr megállt és megsimogatta az arcát: - -– Jól tanuljatok! Jók legyetek! - -– Bácsi, – szólalt meg a gyermek, – hogyan ment oda a maga kis leánya! - -– Hová galambocskám? - -– A csillagok fölé. - -– Angyal vitte oda, – felelt elérzékenyülve az öregúr. – Angyal vitte -oda. - -– Milyen angyal? - -– Nem tudom. - -– Olyan, aki karácsonykor jár? - -– Olyan. - -A haragos lakó ekkor kiruccant az ajtón, és megállt a varga előtt: - -– Hallja maga! Igaz, hogy maga elutasította az én cipőmet?! - -– Igaz, – felelt a varga nyugodtan, félvállról. - -Az öregúr figyelme rájok fordult. - -– És hogy – folytatta még emeltebb hangon Hunyadi úr, – maga azt mondta, -hogy száz forintért se?! - -– Igaz, – felelt a varga nyugodtan. - -Őszfejü kis ember volt, kissé nagyarcu, borostás szakállu és szurtos, -rongyos, mint a vargák szoktak lenni a munka-asztalnál. - -A hirlapíró éles hangon folytatta a vallatást: - -– És mért, ha szabad tudnom? - -– Azért, – felelte a varga a fonál végét megnyálazva, – hát azért, mert -maga ahhoz a népfajhoz tartozik, a melyik az én uramat megkínozta, -megölte. - -– Ki az ördög a maga ura? - -A varga felállott és erősen a szemébe nézett a hirlapirónak: - -– Az én uram ama názáreti Jézus, akinek a kezébe, lábába talán éppen az -úrnak az öregapja verte a szeget Jeruzsálemben. - -A hirlapíró meghátrált egy lépést a vastagnyaku kis lompos ember előtt, -aztán meg a szeme közé nevetett: - -– Bolond maga Fábián! - -– Bolond aki mondja! – csattant vissza a varga. - -S visszaült a székére. Varrta tovább a cipőt, mintha mi sem történt -volna. - -A hirlapiró visszatért a szobába. - -Az öregúr még egy pillanatig ott állt s bámulta a vargát, aki nyugodtan -dolgozott tovább. Aztán megsimította a kisleány állát: - -– Ha megint eljövök, hozok neked cukrot. - -S kilépett a kapun. - -Az utcát ekkor kezdte ellepni a sötétség. Egy lámpagyujtogató sebes -iramodással járt keresztül-kasul a Práter-utcán a gyujtogató póznával; -világosságot lobbantott a gázlámpásokba. - -Az öregúr tünődve ballagott hazafelé: Miféle ember lehet az a dühös? Hát -az a varga mi fán termett, hogy most akar megtorolni egy kétezer -esztendős bűntettet? - -De azért tetszett neki. - -Aztán meg az asszonyra gondolt: hogy elhazudta a baját! Mért hazudta el? -Az öregúr nem szerette a hazugságot. - -Kiért a Körutra. Ott a világosság már erősebb volt s a forgalom -élénkebb. Az esti lapokat áruló gyerekek futottak az utca mindkét felén, -és éles hangon kiáltották: - -– Esti Ujság! Ábendblatt! - -Az öregúr megállott. - -– Ábendblatt? Bizonyosan ezt írja az a Hunyadi János! - -Haragudott Hunyadi Jánosra. Voltaképpen nem volt rá oka, hogy -haragudjék, de ráragadt az izgalom ott az udvaron, mikor Hunyadi a -vargával civódott. - -Egy kéz ismét esti lapot nyujtott eléje: - -– Esti Ujság! - -A hang öreg volt és szomoru. Az öregúr rápillantott. Egy félkaru -negyvennyolcas honvédet látott az ismert honvédsapkában; rongyos -atilláján a vitézségi érdemjel, amilyent ő is takargatott a fiókjában. - -– Ejnye, – mondotta az öregúr a fejét csóválva. – Hát mért nem megy be -maga a honvédmenházba? - -– Nem vesznek be uram. Tele van. - -– Dehát segítséget csak kap valamit? - -Az öreg-honvéd vállat vont: - -– Lehet hogy kapnék, de nem kérek. Én nem koldulok, annál büszkébb -vagyok. - -– Nem úgy értem. Az ország megszavaz minden évben valami összeget. A -haza ad a hőseinek… - -– Szivarvéget, – felelte búsan az öreg honvéd. A jólelkü mai nemzet -szivarvéggel tartja a szabadságháboru hőseit. Lehet olvasni az ujságban -mindennap. Szivart nem lehet olvasni, csak mindig szivarvéget. Dicső -nemzet ez uram. Érdemes volt érte a félkaromat Isaszegen hagynom. - -És egy arra haladó úrnak nyujtotta az ujságját: - -– Tessék venni Esti Ujságot. - - - - -VII. - -Míg az öregúr odajárt, doktorék azon tanácskoztak, hogy az idén -megnyitják a szalonjukat: vendégnapot jelölnek ki ők is minden hétre. - -A napban hamar megállapodtak: keddre tették. A teás csészék megvételét -Bárányné vállalta el. Nagyobb gond volt a meghívók összeállítása. A -doktor szeretett volna néhány előkelő családot meghívni, akiktől azonban -az asszonyok fáztak. - -Mert a szalonjuk nem volt valami tágas és pompa tekintetében bizony -harmadrangu. De a doktornak ismeretség kellett, előkelő ismeretség, hogy -a nevét emlegessék s a tavaszszal építendő szanatórium legalább is egy -bárót kapjon az első vendégek közé. - -Végre is úgy oldották meg a nehéz kérdést, hogy az összeállított -névsornak felét kitörülték s néhány ismeretlen hirlapírót jegyeztek be. -Az ilyen zsúrokon minden hirlapíró felér egy báróval. - -Azt is elhatározták, hogy a szalont újra bútorozzák. A régi bútorokat -eladják valami ócskásnak. Aztán a betegváró szalont is átalakítják -azokra az estékre. - -Báránynénak még egy aggodalma támadt: - -– Hát a pipa? – mondotta a doktornéhoz fordulva, – a pipa? Mit -csinálunk, ha a papának eszébe jut rágyujtani, s bejönni a szalonba? - -Erre a kérdésre mind a hárman elmosolyodtak, de aztán komolyan -tárgyalták. - -– Egyszerüen megmondjuk neki, – szólt a doktor, – hogy ezeken az estéken -ne pipázzon. - -– Majd én megkérem, – mondotta a doktorné. - -– De necsak este, – vélte Bárányné, – nappal se; legalább a szalonban -aznap ne forduljon meg. Hiszen mind kipergeti a hamut a szőnyegre. - -Úgy beszéltek az öregről, mint valami gyerekről. - -– Én azt gondolom, – mondotta a doktor, – legjobb lenne a pipáját -betömni valamivel, hogy ne szeleljen. - -Ezen ismét nevettek. - -Mert csak egy pipája volt az öregúrnak. Szárat tartott hozzá hatot is, -de pipa nem kellett neki több. - -– Rá kell szoktatnod szivarra, – szólott Bárányné a doktornak. – Hiszen -elvégre tűrhetetlen is már az a borzasztó pipafüst. Az ablakkárpitok már -is sárgák tőle. - -– Ugyan kérlek, – szólt rá a doktorné, – semmivel sem erősebb füst a -szivarnál. Igaz-e Imre? - -A doktor maga is szivarozott. Most is ott égett a szivar a szájában. - -– Hát persze, hogy nem erősebb, – bizonyított a felesége mellett. - -– De mégis több füst, – erősködött az özvegy. – Aztán a bácsi folyton -járkál a szobákban a pipájával, mint valami füstölővel. - -Ez a beszélgetés már a rendelő óra után történt. A doktor a szekrénybe -nyult s felöltött egy vadgalambszinü havlokot. - -– Gizuskám, – mondotta a köpenyege alját veregetve, – adj pénzt. - -Az asszonyka elkomolyodott. - -– Amit künn hagytunk, abból már nincs, – mondotta aggodalmasan nézve az -urára, – a takarékból hozni meg már késő. - -– De Imre, – szólalt meg ércesen Bárányné. – Hát az ötezer forint már -mind oda van? - -– Nem türöm, hogy ilyen hangon beszélj velem, – felelte a doktor. – Ha a -feleségemnek nincsenek megjegyzései, neked nem lehetnek. - -– A feleséged akkor volna okos, ha nem adna egy fillért se, – vágott -vissza hevesen az özvegy. – El fogod kártyázni a szanatóriumot. - -Az orvos méltóságos nyugalmat erőltetett az arcára, de amúgyis szintelen -arcát méginkább elhagyta a vér. - -– Nekem a kártyán elvesztett pénz ugyanaz, ami a gazdának a vetőmag. -Elvesz, – megtérül. Az orvosnak az ismeretség a fő. Pénzen is meg kell -vennie. - -Azzal nyájasan fordult a feleségéhez. A kezét a kezébe vette és -megsimogatta: - -– Mégis mennyi van a háznál? - -– Négyszáznegyven korona. - -– Adsz belőle? - -Az asszony szótlanul nyult a kebelébe. Az ott levő zsebecskéből kivett -egy kis kulcsot és felnyitotta a Wertheim-szekrényt. - -– Vidd el mind, ha akarod. - -A doktor kivette a négy százast és hanyagon zsebregyürte. - -– Visszahozom, légy nyugodt, csak tudod, jó, ha az embernél van egy kis -szerencseváró pénz is. - -Azzal megcsókolta feleségét és elsietett. - -A két asszony szótlanul hallgatta az eltávozó lépéseket, azután az -özvegy kifakadt: - -– Elsülyeszted az uradat! Te magad sülyeszted a sárba! - -– Én! – szólt elhülve az asszony. - -– Te. Ha én a te helyedben volnék, egy garast se adnék neki. - -– Nincs jogom megtagadni tőle. A pénzt ő keresi, ő rendelkezik vele. Ha -akarná, a kasszakulcsot is magánál tarthatná. Más háznál kiadja a férj a -havi költséget az asszonynak. - -– De ez a pénz, amit most adtál, nem az ő keresete. - -– Ami az enyém, az az uramé is. - -– Az a pénz a családé együttvéve. És te bünös vagy, ha ki nem szabadítod -az uradat a kártyások körme közül! - -A hegyes orru asszonyka szinte tüzet fujt. A másik nyugodt iparkodott -lenni, de a szíve hevesen verrt már: türelme elszakadóban volt. - -A folyóson ekkor az öregúr csoszogó lépései hallatszottak. - -A doktorné kiment eléje. - -– Mit hozott apám? - -Egy nyaláb ujság volt az öregúr hóna alatt: - -– Nesztek, – mondotta, – Esti Ujság meg Ábendblatt! - - - - -VIII. - -Az első januáriusi kedden új pálmát vittek a doktor szalonjába. A -butorok már ki voltak cserélve. A meggyszinek eltüntek, s a helyöket -különféle zöld színek foglalták el. A fal sötétzöld burkolatot kapott. A -képkeretek ugyanolyan szinüekké váltak. A diványok és székek pompás -saláta-színt öltöttek. A villamos lámpásokra áttetsző zöld selyem -került. - -Mindez a Bárányné ötlete volt. Ő a férje életében mindig a festők közt -mozgott. A férje ugyan mérnök volt, építő mérnök, de a festői pályához -vonzódott, s mind halálig azt gondolta, hogy a szülei eltérítették az -igazi hivatásától. Hát ha már nem festhetett, legalább festők között -élt; buzgón érdekelte minden műterem és minden képtárlat. A barátai is -többnyire festők voltak. - -Egy téli vacsorán a festők vendéglőjében fantaziált egyszer valamelyik -Rafael: - -– Ha valaha megszedelőzködök, két szalont fogok berendezni a házamban. A -téli szalonban minden piros lesz: mályvaszínü fal, karminnal festett -képkeretek, krapplakkal fényezett kőrisfa butorok; rózsaszínű a lámpás -is, a szőnyeg is, a fal is. A nyári szalonban meg minden fehér lesz, -kékbe játszó fehér; a képek északsarki tájakat fognak ábrázolni; a -csillárokat külön öntetem jégcsapok alakjára; a szőnyegeim is hófehérek -lesznek, de még gyémántport is hintetek rájok. Csillogni fognak, mint a -hó. - -Báránynénak tetszett ez az ötlet, de később elvetette. Télre a zöld szín -való, gondolta: zöld fal, zöld bútorzat, zöld ruha, zöld lámpások és -lehetőleg sok növény. - -Doktorék mindenben követték az ő izlését. A doktorné sárgába hajló -világos zöld ruhát csináltatott magának. Bárányné meg fenyőzöldet. -(Özvegynek sötétebb szín való.) - -Hanem mikor a vendégnap előtt való estén megpróbálták a zöldernyős -lámpásokat, oly beteg-színüvé vált az egész család, hogy valamennyien -lehangolódtak. - -Különösen a doktor volt kétségbeejtő. Amúgy is viasz-arca olyan halotti -színt öltött, mintha a Rókus-kórház halottas kamrájából szökött volna -oda be a szalonba. - -A doktorné nyulánk és szelid alakja beillett volna másvilági léleknek. -Bárányné meg olyan volt, mint ledi Mekbet lehetett a gyilkosság után -való reggelen. - -– No, – mondotta keserüen a doktor, – most már csak egy tál spenót kell -az asztalra. - -– Bolondság, merő bolondság! – dörmögött az öregúr. - -– Mit ért a bácsi ehhez! – szólt sértődötten Bárányné. – A falusi -szalonok… No köszönöm. Láttam egy falusi szalont: köpőláda volt a -sarkában. - -– Nálunk nincsenek szalonok, – felelte nyugodtan az öregúr. – Nálunk van -társalgó szoba, az a szalon. - -– Hiszen mindegy az, – mondotta békitőn a doktorné. - -A család kedvetlenül vacsorázott. A bajon most már nem lehet segíteni. -De mit beszélnek majd a városban holnapután? - -A doktor különösen boszus volt. Szerette volna lehasogatni a zöld -kárpitokat, és kidobni minden bútort. - -Azonban Bárányné nem engedett az igazából: - -– Nincs izléstek, – mondotta. – Csak ami megszokott, az nektek a szép. -Meglássátok, hogy a vendégeitek másképp vélekednek! - -A sajtnál tartottak. Az öregúr odaszólt a Jenő gyereknek: - -– Jenőkém, hozd ide a pípámat. - -Jenő nagyot pislantott az anyjára. Az anyja visszapillantott. Aztán a -gyerek átment a másik szobába. - -A család hallgatva evett tovább. - -A gyerek kis idő mulva visszatért: - -– Nem találom, bácsi. - -– Ejnye, – mondotta az öregúr, – ugyan hol is tettem le? Keresd te is -Józsi, – mondotta az inasnak. - -A doktor az öreg elé tette a szivartárcáját. - -– Gyújtson szivarra apám. Ezek kitűnő szivarok. Az angol konzultól -kaptam, az meg a királyától. Egy skatulyával adott neki az angol király. - -– A manót! – szólt elbámulva az öreg. – No akkor megkóstolom. - -A szivar közönséges regalitász volt. De az öregúr fantáziáját -megragadta, hogy az angol király szivarjából füstölhet. - -Rágyújtott. - -– Dehát én nem értem, mi itt a baj? – mondotta a társalgást ott -folytatva, ahol negyedóra előtt elhagyták. – Ha zöld, hát zöld. Eleinte -furcsa, de aztán megszokja az ember. - -Eddig maga is boszankodott a zöld szinre, de vacsora után, amikor már az -ember rágyújt, mindennel megbékül. - -– Nem érti atyuskám, – magyarázta a doktorné. – A hölgyek, akik -eljönnek, azonnal elkedvetlenednek, mihelyt látják, hogy a világítás -elsápaszt minden arcot. - -– Olyanná válik itt minden ember, – magyarázta a doktor is, – mint a -zöld béka. - -– Hászen azon könnyü segíteni, – mondotta az öreg. – Tegyetek piros -ernyőt a lámpásokra. - -– Pompás gondolat! – kiáltotta megörvendve Bárányné. - -Szinte rohanva ment a ruhás szekrényéhez és fölhányta ott a különféle -ruhákat. Végül egy régi piros szoknyáját rántotta elő, amelyben -valamikor leánykorában álarcos bálban vigadott. Abból repesztett a -lámpásokra ernyőt. - -Megpróbálták. Hát a szoba zöldjét egyszerre meleg piros szín derengte -be. A szalon becsülete meg volt mentve. - -– Zseniális gondolat atyuskám! – szólt a doktorné az öreget megölelve. - -– A bácsinak vannak ötletei! – mondotta Bárányné, – de hogyan eltitkolta -eddig a szakértelmét! - -Az öreg büszkén és megelégedéssel mosolygott. - -Nagyokat szítt a szivarból, aztán letette. - -– No, – mondotta a fejét csóválva, – ha ilyet szí az angol király, -szeretném megkinálni a magam dohányából. - -* - -Másnap aztán az öregúr naphosszat a pipáját kereste. Kerestette a Jenő -gyerekkel is, az inassal is, a szobaleánynyal is. - -– Te Imre, – mondotta délben a vejének, – bizonyosan ellopták a pípámat. - -– Ki lopta volna el, – felelte álmosan a doktor, – nem pipázik -Budapesten senkise. - -Az öregúr ismét ráfanyalodott az angol király szivarjaira. - -Ezen a napon sűrűn szakadt a hó: nem mehetett ki, hát egész délután -aludt, meg a hírlapokat olvasta. Mégis örült a napnak, hogy vendégek -jönnek a házhoz. Már régen unatkozott. Sehogyse értette meg, hogy hogyan -mulhatnak el hetek, hónapok, vendég nélkül. - -Holmi asszonyfélék jártak ugyan a házhoz, de azokkal ő nem is állott -szóba. Mit tudnak beszélni az asszonyok egyebet, mint ruháról meg -színházról! - -– Te, Gizám, – mondotta a leányának délben, – add elő az attilámat meg a -csizmámat. Mégis ha vendégek fognak jönni, illő tán, hogy felöltözzek. - -– Dehogy, atyuskám, – felelte a leánya elmosolyodva, – így illik magának -redengotban. Oly jól áll ez a ruha, olyan méltóságos benne, mint valami -öreg főispán. - -És megcsókolta az apja arcát. - -Öt óra tájban aztán szállinkózni kezdtek a vendégek. Földiék már akkor -ott voltak. A tanár a maga szokott feketeségében, a szép asszony -rózsaszínü színházi öltözékben. Nem mentek ugyan színházba, de -elhatározták, hogy azt fogják mondani. (Az öreg Mayer persze nem volt -velök.) - -A szamovárt meggyujtották. Melléje egy asztalkára apró zsemlyét, sonkát, -kaviárt, teasüteményt halmoztak fel. A szamovár vörös rézcsillogása is -jól bele illett a zöld szalonba. - -Három hölgy jött először: egy orvosnak a felesége és két felnőtt leánya. - -– Micsoda pompás szalon! – kiáltozták őszinte elámulással. - -Aztán két orvos érkezett, s nyomukban egy szinész. Azok nem bámulták a -szalont, nem értettek hozzá. - -A doktor bemutatta az apósát: - -– Az apósom. Doktor Soproni egyetemi tanár; doktor Sánta, Csepeli -szinész. - -Az öregúr amúgy magyarosan megrázta a kezöket. - -– Isten hozta kedves öcsémuraim! Hát maga szinész? Bizonyisten papnak -néztem volna. - -A szinész a Nemzeti Színház tagja volt. Fanyar mosolygással biztosította -az öregurat, hogy nem pap. - -Aztán egy hirlapíró jött, elegáns nyulánk fiatal ember; később egy öreg -hölgy, akinek lornyet lógott a nyakában, s akit méltóságos asszonynak -szólítottak a többiek. - -– Ki ez? – kérdezte az öreg halkan a vejét. - -– Bányavári Grószné, – felelte a veje. – Nehogy szidja előtte a -zsidókat. - -A hirlapíró szintén megdicsérte a szalont, s mingyárt a sonkás asztalhoz -telepedett. - -Az öreg hozzáment: - -– Valahonnan ismerem magát öcsém, – mondotta tünődve, – de nem jut -eszembe honnan. - -– Lehet, – felelte a hirlapíró nagyot nyelve. – Én sok emberrel -érintkezem. - -– Hopp megvan! – mondta az öregúr nagy örömmel. – Hiszen maga az órásné -lakója! Hogy van az asszony? Hát a vargával kiegyezett-e fiatal barátom! - -A hirlapírónak a torkán akadt a falat. - -– Csitt, – mondotta fuldokolva. – Kérem… kérem… talán másról is tudunk -beszélgetni. - -És boszusan nézett az öregúrra. - -Az öreg látta már, hogy nem kellemes húrokat pendített meg. Gondolta -szivarral kedveskedik a hatodik nagyhatalomnak, s körülnézett, hogy hol -a szivaros láda? - -A doktorné ekkor nyujtott át az egyik orvosnak egy teás csészét. - -– Hát teával itatod az urakat is? – mondotta az öregúr elbámulva. Csak -nem isznak ilyen löttyöt! Te Imre, hát mért nem hozatsz fel egy üveg -bort? - -– Jól beszél urambátyám, – mondotta a szinész földerülve. - -A doktor is iparkodott jónak itélni a megjegyzést. Intett a -szobaleánynak, hogy hozzon bort. - -Az öreg méltóságos asszony ott ült az öregúr könyöke mellett. A -lornyetjét a szemére emelte, s felszólt hozzá: - -– Csurgai úr, beleszokott-e már a fővárosi életbe? Most beszéli a kedves -leánya, hogy milyen nehezen vált meg a gazdaságától. Szép, igen szép. És -tetszik önnek ez a városi élet? - -– Tetszeni tetszenék, – felelte az öregúr a vállát vonogatva, – csak -olyan nekem, mintha külföldön volnék. Ha kimegyek az utcára és a -boltosok nevét olvasom… A minap a Szerecsen-utcán mentem végig. - -Itt eszébe jutott a veje figyelmeztetése: egyet szippantott a szivarból -és ezzel elleplezte egy gondolatát. De már benne volt a kerékvágásban, -folytatta: - -– Hát Magyarország ez? Hiszen az utcán is Ábendblattot árulnak. Magyar -ember nem olvas Ábendblattot! - -– Kérem, kérem, – szólt a méltóságos asszony, a lornyetet tagadón -mozgatva, – azért ha valaki Ábendblattot olvas, vagy hogy német neve -van, nem következik belőle, hogy német. - -– Már engedelmet kérek, – felelte az öregúr a fejét csóválva, – akinek -rác bugyogó a ruhája, rác az, akinek német a neve, német az. Mert ha még -ötven krajcárt se ad egy magyar névért, akkor én még öt fillért se adok -a magyarságáért. - -Az öreg méltóságos asszony nem beszélgetett vele többet. - -Hunyadi úr ezalatt bőven bezsákmányolt, aztán szivarra gyujtott és -megnézte az óráját: - -– A kultuszminiszternél is ma van zsúr, – mondotta. – Megigértem, hogy -elnézek. - -Az öregúr ismét megfogta: - -– Az asszonyt csak nem hagyta ott tisztelt barátom? – kérdezte halkan, -bizalmasan. - -– De otthagytam, – felelte Hunyadi hidegen. – Semmi közöm véle. Ne is -tessék nekem emlegetni. - -– Ej-ej, – mondotta az öreg elgondolkozva, – mégis kellene azon a -szegény asszonyon segíteni. Ki ápolja? Van-e pénze? Meglehet, hogy már -nem is bír fennjárni. - -Azonban a hirlapiró akihez beszélt, eltünt előle. Az öregúr bámúlva -nézett körül, hogy hova lett? ekközben hozták a bort, s az öreg -egyszerre elfelejtette az egész Hunyadi-kort. - -A cseléd a vörös borból talált felhozni, s az kiválóképpen ízlett az -öregnek. Kocintott az ivókkal, és csendes gyönyörüséggel szopogatta a -magáét. - -– Ehez most már csak a pípám hiányzik, – mondotta a szinésznek. - -– A pípája? Hát pípázik? – kérdezte a szinész. - -Mert oly elegánsan fel volt öltözködve az öreg, hogy nem lehetett a -ruhájához hozzáképzelni a pípát. - -– Pípáznék öcsém, – felelte az öreg, – de tegnap nagy rendezkedés volt -itt, aztán a pípám elveszett. - -– Vegyen másikat. - -– Az ám, csakhogy az a másik nem olyan lesz. Az apámé volt. Olyat nem -árulnak öcsém még Debrecenben se. De most már gyanakszom, hogy a -diványos ember vitte el, aki a díványt hozta. - -– Meglehet, – hagyta rá a szinész. - -– Biztos öcsém, biztos! Annak az embernek olyan illavai pofája volt. De -nini, a vőmnek a rendelő szobájában még nem néztem. Hátha véletlenül -odatette be a cseléd, hogy el ne lopják? - -Az öreg ezzel át is gyalogolt a rendelő szobába. - -Míg a pípáját kereste, új vendégcsoport érkezett a szalonba. A hirlapíró -a szomszédházba ment zsúrra egy bankárhoz, és azonnal elujságolta ottan -a zöld szalont. A hölgyek között négy ismerőse is volt doktoréknak, azok -azonnal fészkelődtek, és ott hagyták bankárékat. - -A lépcsőn egy monoklis országgyülési képviselő csatlakozott hozzájok, -meg egy prémes bundáju fiatal ügyvéd. Doktorék szalonja csakhamar -megtelt azokkal az eleven csacsogó fővárosi alakokkal, akiknek a -teapárás levegő az éltető elemük. - -A nők között egy igazi grófné is volt. (A férje a demokrata klub tagja, -tehát ő is le-leszáll a polgári világba.) - -Mindezek a hölgyek élénken csevegve ülték körül a gázkandallót. A grófné -szanzsén a szőnyegre telepedett, és formás cipőit a meleg felé -nyujtotta: - -– No ha ezt tudtam volna, – mondotta Báránynénak, – zöld ruhában jöttem -volna el. A gondolatod Giza kiállítási aranyoklevelet érdemel. - -– Nem az én ötletem, – felelte szerényen a doktorné. - -És Báránynéra mutatott, aki olvadozott a dicsőségben. - -A grófné jelenléte az előkelőség parfönjével árasztotta el a szalont. A -férfiak letették a szivart, és a hölgyek közé elegyedtek. - -A Park-klubról beszélgettek, amelynek a képviselő is tagja volt, az öreg -bányavári Grószné is. A bált emlegették, hogy milyen pompás lesz. - -A grófné mosolyogva mondta a doktornénak: - -– Nem óhajtotok eljönni? Küldetek meghivót. - -A rendelőszobából ekkor érkezett vissza az öreg. - -– A pípám! – harsogta diadalmasan. – Megtaláltam! Megtaláltam! - - - - -IX. - -A pípa megjelenése egy percnyi csendet okozott. A beszélgetés megállt. A -vendégek elbámultak: doktorék megdermedtek. - -De az öregúr csak a maga örömével volt elfoglalva: ragyogó szemmel állt -a társaság közepett, és elmondta, hogy két napja keresi a pípáját; hogy -erre is, arra is gyanakodott, de végre is a rendelő szobában a -cserépkályha tetején megtalálta. - -– Ott volt! Ott! - -Aztán elővonta a dohányzacskóját és a szinész mellé ült: pípát tömött. - -Bárányné fölkelt és hozzáment: - -– Remélem bácsi, – susogta fulladozva, – remélem, hogy nem véli -tömjénnek a dohányát? - -– De még a tömjénnél is különb ez hugom, – felelte diadalmasan az -öregúr. - -Látszott a társaságon, hogy figyel a beszélgetésre. - -– Legyenek nyugodtak hölgyeim, – szólt az orvos vivóterembe illő -önuralommal, – apánk csak tréfál: a szomszédszobában szokta ő elszíni az -esti egypípa dohányát. - -Az öregúr ránéz a vejére, s látja annak hidegen rámeredő tekintetét. -Csak ekkor eszelkedik. A leányára pillant: az is halványan és búsan int -neki. - -– Hát persze hogy nem itt szívom el, – mondotta az öreg jólelkűen. – -Tudom én, hogy a városi orrocskák kényesek. - -Azzal csakugyan bement a másik szobába, a betegek várótermébe, amely -szintén ki volt világítva és be volt pálmázva. - -Nem volt ott senki. Egydarabig röstelkedett ott magában: - -– Ökör vagyok, no, vén ökör vagyok, de hogy is gondolhattam arra, hogy -közéjök ülök a pípával. - -Aztán, hogy egyedül ült ott, csendes pípáztában elgondolkodott. A beteg -asszonyra gondolt. Hogy a tél lerokkant, nem eresztették ki: azt -mondták, hogy sikos a kő, öreg ember könnyen megcsuszik és eltöri a -lábát. Azóta ki tudja mi történt a szegény órásnéval? Talán már a -karácsonyt ágyban töltötte! - -Megnézte az óráját: hat óra mult húsz perccel. Délben említették, hogy -kilenc óra előtt aligha terítenek ezen a napon vacsorára. És hát az utca -világos Budapesten: az órásné nem messze lakik. - -Az öreg letámasztotta a pípáját az ablaksarokba, ahogy otthon szokta, s -kiment az előszobába; elkérte a bundáját az inastól. - -– Csak lemegyek, – mondotta, – mingyárt visszatérek. - -Megtalálta a Práter-utcát. Útközben benyitott egy boltba és vett két -narancsot. El is mondta magyarázatul, hogy két kisleánynak veszi, -azokhoz megyen, mert az anyjok beteg. - -A boltos biztosította, hogy szép a gondolat, mire az öreg kezet fogott -vele. - -Hát az asszony csakugyan feküdt. Az ágyban feküdt, a Hunyadi ágyában. A -két kisleány fenn volt még. Az idősebbik, a Lenke, a feladatát írta -nagykomolyan a kis petróleum lámpás mellett. A kisebbik, a Zsuzsika egy -órakerékkel játszadozott a díványon. - -Beeresztették az öregurat, aztán hogy az mindjárt az anyjukkal kezdett -beszédbe, mindaketten folytatták a mulatságukat. - -– Vendégek vannak nálunk, – mondotta az öreg, – hát megszöktem. Mert -nappal nem eresztenek ki, nem ám. Hát hogy van? - -– Tetszik látni, – felelte szomoru mosolylyal az asszony. – Fekszem már -naphosszat. - -– És Hunyadi úr nem haragszik érte? Vagy igazis, hiszen nincs már itten. - -– Hunyadi úr csak reggel jön haza, – felelte az asszony. – Akkor -megvetem az ágyat, s áttelepedek a díványra. - -– No de ezt nem lehet engedni. El kell küldeni azt az urat. Meg kell -neki mondani, hogy… - -– Tizenkét koronát fizet. - -– Mindegy! - -– Abból élünk, meg hogy az órákat rakom zálogba. A varga hordja el, a -jószívü varga szomszéd. Ő hozat fát is, ő rak tüzet a kályhánkba -esténkint. Mert csak este fűtünk. - -Mindezt az asszony bágyadtan mondta és mosolyogva. Látszott rajta, hogy -örül az öregúr látogatásának. - -– Nohát ez nem jól van, – szólt az öreg a fejét rázva. - -Belekotort a mellénye zsebébe és kivett két húszkoronás bankót: - -– Itt van az ágy bérlete. Én bérlem ki, csak maradjon benne. Aztán -gondoskodni kell valami cselédről. Nincs valaki rokona? - -– Nincs, – felelte az asszony. - -A szobába egy nagyfejü ember nyitott be kopogtatás nélkül. A varga volt. -Befedett lábosban hozott valamit, de hogy az öregurat meglátta, megállt -és nagykomolyan ránézett, mintha azt kérdezné: Ki ez? - -– Az öreg tekintetes úr, – mondotta magyarázatul az asszony. – Nézze -csak Fábián úr: negyven koronát kaptam tőle. - -A varga letette a lábost az asztalra, aztán lekapta a kalapját: - -– Dicsértessék a Jézus Krisztus. - -– Mindörökké, – felelte az öregúr. - -– Ime ahogy mondám: az Isten elküldi az ő angyalát a szükség órájában és -mindeneket megvigasztal. Így van ez uram. Ön nem is tudja, hogy önt az -Isten küldte ide, csak egy belső sugallatot érzett, amely azt mondotta: -Kelj fel és eredj az özvegy órásnéhoz. Ön pedig felkele és eljöve, -teljesítvén az Úrnak akaratát. - -A varga szeme csillogott, míg ezeket mondotta. Rossz horpadt kalapját -alázatosan tartotta a kezében, s hogy a rajta levő téli kabát nem volt a -mellén begombolva, beszéde közben begombolni iparkodott. De persze nem -sikerült: nem volt ott gomb a kabáton, hát csak összefogta. - -– Vacsorát hozott, ugye? – mondotta az öregúr. Nohát csak egyenek. - -A varga erre megterítette az asztalt ujságpapirossal s letette a lábost -a két gyerek elé. - -– Csak egy kis kását főztem nekik, kukorica-kását, – mondotta ekközben. -– Minden este azt főzök, mert az a legolcsóbb. Nappal kenyeret esznek. -Én is csak azt eszek. A miatyánkban nem kérünk egyebet az Istentől. - -Aztán egy félliteres üveget vont elő a zsebéből, s összerázta, az -asszonyhoz vitte: - -– Magának meg itt a tej. - -Az asszony felült az ágyban, és apró kortyokban itta a tejet, mint ahogy -a tyúk iszik. - -A varga aztán belenyult a téli kabátja zsebébe és egy összehajtogatott -papiros lapot vont elő: - -– Lássa órásné, – mondotta fontos arccal, – ahol legnagyobb a -veszedelem, ott jelenik meg mindig a Láthatatlan Kéz. Ihol az ujság. Az -van benne, hogy egy bárónénak valami sugárral gyógyították meg a -gyomrát, valami mindent átjáró sugárral. - -És elolvasta a közleményt. - -– No ezt megpróbáljuk! – mondotta az öregúr. – Jól beszél Fábián úr, -hogy „In tempestate securitas!“ Veszedelemben a segedelem. - -Az asszony szeme kigyulladt, mint két szentjánosbogár: - -– Igazán? Hát volna még reménység? - -Aztán elszomorodott: - -– Az báróné volt. - -A varga tiltakozón emelte föl az ujját és oktatón szólott: - -– Az Isten színe előtt mindenki báróné. - -– Úgy van, – bólintott reá az öregúr. - -Ugyanekkor csiklandást érzett az orrában. Azt gondolta trüsszenteni fog, -hát a zsebkendőjéért nyult, a zsebkendő helyett azonban a narancsra -tapintott. - -– Nini, – mondotta, – majd el is felejtem. - -A két leányra nézett. A kisebbik már otthagyta a kását és visszatért a -díványra. Föltérdelt rá, és az órakerék árnyékával mulatott. Az öregúr -melléje ült: - -– Hoztam neked valamit. Nyúlj a zsebembe. - -A kisleány bátortalanul nézett reá, aztán elmosolyodott és óvatosan -belenyult a bundazsebbe. Kivette a narancsot és megnézte. A narancsról -az öregúrra nézett, olyan nézéssel, amely hálát és csodálkozást fejezett -ki. - -– Örülsz neki? – kérdezte az öreg. - -Válasz helyett a gyermek megölelte az öreget, s arcát a szakállára -hajtotta. - -A kisgyerekek őszinte, ösztönös mozdulata ez, de az öregurat mégis -elérzékenyítette. Az az érzés ébredt föl a szívében, mint mikor a maga -kisleánya simult így hozzá. Ilyen kis gyönge madártest volt az is, ilyen -ártatlan kis lélek. - -Hát magához ölelte és meghatottan kérdezte: - -– Szeretsz engem? Szereted a bácsit? - -– Szejetem, – felelte a gyermek. - -* - -Ezalatt doktoréknál tovább folyt a vidám társalgás. A vendégek bőven -megbeszélték a szinészetet, festészetet, divatot, politikát, a távollevő -ismerősök hibáit, s végül megigérték, hogy gyakran el fognak látogatni a -kedves zöld szalonba. - -Mikor az utolsó vendég is kitette a lábát, Bárányné a sógorasszonyhoz -fordult, és szólt felleges arccal: - -– A bácsit nem szabad beeresztenünk többé a zsúrnapon. - -– No, – mondotta a doktor is, – ez már több a soknál! - -Bárányné epésen nevetett: - -– Jó, hogy azt nem kérdezte a hölgyektől, hogy hány esztendősek? - -A doktor idegesen járkált fel és alá a szobában: - -– Legközelebb a trágyázásról fog beszélni. - -A doktorné félénken mentegetődzött: - -– Mindenki tudja, hogy falusi ember. Ki ütköznék meg a beszédén? Dehát -bizzátok reám: majd én a napjainkon felküldöm az öreg Mayerhoz. - -A doktor hevesen járt föl és alá s eközben megpillantotta az ablakhoz -támasztott pípát. Felkapta és a kályhához vágta. - -A szép ezüstös tajtékpípa ketté törötten hullott a szőnyegre. - -E pillanatban lépett be az öregúr. Hallhatta a koppanást is. - -– No mi az? Mit bámultok rám? – mondotta jóságos hangon. – Azt hittétek -megszöktem úgye? - -Megpillantotta a pípáját a szőnyegen, s látszott rajta, hogy megdöbben. - -A doktorné ekkor hozzálépett és megölelte: - -– Ne haragudjék: én törtem el… véletlenül! - - - - -X. - -Az öregúr egy délben a fekete kávénál azt mondja: - -– Adjatok valami pénzt nekem. Délelőtt, ahogy bemegyek pípát venni a -boltba, alig, hogy két krajcárom maradt. - -A szemek kissé elnyillottak az asztalnál; nem a pípára, mert hiszen az -öreg már másnap panaszkodott, hogy hiányzik a pípa, – hanem a -pénz-kérésre. - -A pénz említése éppen ezen a napon súlyos szó volt. A doktor az előtte -való estén kártyázta el a szanatórium utolsó tégláit, s reggel azzal -tért haza, hogy adjanak neki revolvert, vagy lőjjék agyon, mert ő nem -érdemli meg, hogy éljen! - -Az asszonyok megrémültek, és sírva kérték, hogy ne cselekedje azt. A -doktor erre nagynehezen lemondott a revolverről s kijelentette -becsületszavára, hogy nem kártyázik többé. De még hatszáz forint -kártyaadósságot is csinált. - -Bárányné, aki kútkőként ült eddig a pénzén, felajánlotta, hogy kifizeti -előre az ő háztartási járulékát. Száz koronával járult havonkint a -háztartás költségeihez, s még ezenkívül a házbér harmadát is fizette. -Hát elsietett a takarékpénztárba, és kivette onnan a szükséges összeget: -átadta az öccsének. - -Mindezek a drámai jelenetek a hálószobában játszódtak el. Az öregúr -mégcsak nem is sejtette, hogy az ő szép birtoka, tehene, lova, -birkanyája, ráment négy hitvány disznóra, amelynek Budapest -férfi-társasága minden éjjel isteni tisztelettel adózik. - -Az öreg eddig sohse szólt pénzről. Maradt neki a zsebében annyi, hogy -eddig elég volt. Gondolta, ha elfogy, majd adnak. - -A szavára tehát egy percnyi csendesség volt a felelet, aztán a doktor -közömbös hangon a feleségére intett: - -– Nálad van a kassza: adj. - -A kasszában nem volt több pénz, csak húsz forint, amit délelőtt három -beteg tett az orvos asztalára. Az asszony fölkelt, s kinyitotta a -Wertheim-szekrényt: fatálat vett elő, és az asztalhoz vitte. - -– Mennyi kell apácskám? Elég lesz tíz forint? - -– Elég, elég, – felelte az öreg a bankót zsebregyürve. - -Most már délutánonkint mindennap kijárt a házból. Nem kérdezték tőle -hova jár? Örültek, hogy elszórakozik. - -Azonban egy hét mulva ismét kellett pénz az öregúrnak, s megint egypár -nap mulva. - -Eleinte adogattak neki tíz forintot, öt forintot, aztán három forintot, -aztán két forintot. Az öregúr mindig azt mondogatta: elég – elég. - -Végre egy napon a doktorné nem adott neki többet csak egy koronát: - -– Elég lesz ez is apám. Minek vinne magával többet? Elcsalják, ellopják. - -Az öregúr ezen a napon szokatlanul kedvetlen volt. A fejét rázta, s nem -nyúlt a pénzért. - -– Ez nem elég nekem! Ma énnekem legalább is ötven korona kell. Lehet -hogy száz is. Nem tudom. Talán nehezetekre is esik, de nem gondolom, -hogy fogok még valaha kérni ilyen nagy összeget. - -Ez a pénzkérés is délben történt, mert csak délután járt ki az öreg, hát -csak délben szólt a pénzért. - -A család megütődve nézett reá. Ezuttal az orvos faarcát türelmetlenség -vonaglotta át: - -– Dehát édesapám, mire van magának költsége? Hiszen a háznál mindent -megtalál ami kell. - -A Bárányné orra is idegesen mozgott. Látszott rajta, hogy alig állja -megjegyzés nélkül. - -Az öregúr zavarodottan vakarta a haját a füle mögött: - -– Hát… meghalt az a szegény asszony… tudod az órásné… - -– Melyik órásné? Micsoda órásné? - -– A kiről te is lemondtál. Az a gyomorbajos. - -A család régen elfelejtette az órásnét. Arról hogy az öregúr odajár, nem -tudtak semmit. Hát csak elhülve néztek reá. - -– Dehát bácsi, – szólalt meg végre Bárányné, – temetkezési vállalat-e a -mi házunk? - -Az öregúr felfortyant: - -– Magamra vállaltam, hát magamra vállaltam! - -A doktorné sietett az apja csillapítására: - -– Nem azért apácskám… Tudjuk, hogy irgalmasszívü. Csak szokatlan ez a -fővárosban. - -– Mi szokatlan? Az irgalmasság? Nem bánom én, ha szokatlan is! Ha a -fővárosnak szokatlan, én nem vagyok főváros! Én csak Csurgó Károly -vagyok. Az asszony az én betegem volt, hát én temetem el! - -Kiszorították az öregnek a pénzt. El is ment vele. De ahogy elment, -megtanácskozták az ügyet: - -– A bácsi sok pénzt költ, – mondotta Bárányné. – Minden gazember a -zsebébe nyulkál. - -– Az öreg a második gyermekkorát éli, – jegyezte meg ridegen az orvos. – -Kötelességünk vigyázni reá. - -A doktorné homlokára aggodalom borult: - -– Csak ne haragítsátok. Elvégre meg kell gondolnunk, hogy ha -takarékpénztárba tette volna be a vagyonát… - -Bárányné hevesen vágott közbe: - -– Hát mért apa? Kötelessége volt nektek adni! - -A doktorné félénken felelte: - -– Addig míg él, nem kötelezi rá a törvény. - -A doktor már ekkor fölkelt és föl-alá járt a szobában: - -– De így nem tarthat tovább, – mondotta hevesen. – Adj neki valami kerek -havi pénzt, tíz-húsz forintot, azontúl aztán: „Nincs!“ - -Már február vége felé járt az idő, de ezen a napon mintha utolsó erejét -fujná ki a tél, havas zivatar dühöngött. - -Az öregúr soká elmaradt, és a doktorné már aggódott, hogy baja esik. - -– Nem kellett volna elbocsátanunk magában, – mondotta. – Ki tudja hova -ment? Legalább az inas elkisérhette volna. - -Már a vacsoránál ültek, amikor végre hallatszott az ő rövid csengetése -az előszobában. - -A doktorné ki szokott lépni az apja elé, de most éppen a gyermek volt az -ölében. - -Az ebédlőbe behallatszott apró morgásszerü beszélgetése az inassal, aki -lesegítette a bundáját. - -Aztán az ebédlő ajtaja kinyillott, s az öregúr megjelent. De most egy -kis hatéves forma sápadt leánykát vezetett be. A leánykán barna téli -kendő volt. A kendő havas, a cipőcskéje is havas. - -– Egy kis árvát hoztam, – mondotta az öregúr rezgő hangon, – nézzétek -milyen kedves. A másikat egy varga fogadta örökbe. - -A családot le lehetett volna festeni ilyen cimmel: „A kővé vált család.“ - - - - -XI. - -Zsuzsika az éjet a házmesteri zugban töltötte. Másnap aztán a doktor a -méltóságos Grószné pártolásával betette egy árvaházba, ahova az -elhagyott gyermekeket szokták felvenni. - -Az öregúr morgott, boszankodott, de végre is megmagyarázták neki, hogy -ilyen szedett-vedett népet nem lehet befogadni úri családba. Elvégre a -házbér olyan nagy Budapesten, hogy mindenki szorosan lakik, és hát a -doktornak magának is van gyermeke, meg ki tudja hány lehet is még. - -Az öregúr belékábult a sok magyarázatba, s végre is letette a fegyvert. -De hogy a kisleánykát nagyon szerette, mindennap eljárogatott hozzá. - -Az öregúr már ekkor fokozatosan szorult hátrább és hátrább. A zsúroktól -elkedvetlenítették, pípázni nem lehetett az új zöld szalonban (az volt -az ebédlő is egyuttal), azt mondták, hogy minden zöld megfakul a -füsttől, hát csak a cselédszobában szivogatta a pípáját. Azt meg a -leánya nem nézhette. - -– Apánk el fog kedvetlenedni nálunk, mondotta aggodalmasan. - -Végre is a doktor kibérelt neki egy egyszobás kis lakást a harmadik -emeleten. Valamikor a vice lakott ottan, de aztán hogy a háziúr a -kiszolgált katonát fogadta meg, a vice fölöslegessé vált. - -– No apám, – mondotta a doktor délben, – hát most egy jó -különszobácskához jut. Itt fölöttünk kibéreltem az emeleten egy pompás -kis különálló szobát. - -Az öregúr már ekkor érezte, hogy ötödik kerék ő, gyanakvón nézett a -vejére. - -A leánya segített: - -– Hogy ne járjon apácskám senki a feje fölött, se az utcai robogás ne -zavarja. Csak aludni jár fel apácskám, máskor mindig közöttünk lesz, -csakúgy mint eddig. - -Az öregúr mindjárt ebédután megnézte a szobát. Hát egy különálló -sarokszobácska volt az. Ablaka a szomszédos telekre nyílott, egy üres -telekre; az ősszel bontották ott le a házat. - -Amint az öregúr az ablakon át megpillantotta az eget, megörvendett. -Régen hiányzott neki, hogy az eget lássa. A falusi ember megszokta, hogy -a felhőket vizsgálja, s hogy szüntelen nyitva legyen feje fölött az ég. - -A szoba már be volt butorozva a doktor ócska butoraival; a falon friss -meszelés fehérsége; a padlón új sárga festés. A szoba mégis nyomorúságos -zúg volt, de az öregúr arra gondolt, hogy itt nem köhögnek a pípájától -és hogy a szoba csendes: mindjárt ott is maradt! - -– Hozzátok fel a dohányomat meg a pípámat, – mondotta. - -S odaült a karosszékbe az ablak elé. Nézte az eget. - -Aztán hogy a pípáját felvitték, először is arra gondolt, hogy egy -nagyüveg konyakot vesz. Még a télen, mikor meghült, rendelt neki a veje -konyakot. A patikából hozták, persze az orvosnak nem patikai áron. A -konyak fölmelegítette az öreget, és most már kivánta, megszokta, -mindennap kérte. De csak vacsora után adtak neki egy-egy pohárkával. - -Hát a rendes délutáni sétájában vett egy nagyüveg konyakot, meg egy -pohárkát, meg dugóhuzót. Fölvitte este a bundája zsebébe rejtve a -szobájába; beletette a ruhás szekrényébe, s a szekrényről levette a -kulcsot. - -A konyakból ivott aztán lefekvés előtt jó két pohárkával, de nem ízlett -úgy, mint az, amelyet a veje adott. - -Ez bizonyosan a hómár miatt van, – gondolta. Ördög vigye el azt a -tengeri férget, elrontotta a szám ízét. - -Megkóstolta aztán a konyakot reggel, éhgyomorra, de akkor se ízlett. - -– No, – mondotta, – most már látom, hogy a konyak rossz, nem az ízlésem. - -Délután megint bement a boltoshoz: - -– Hallja-e barátom, hát micsoda konyakot adott maga nekem? - -– Mér, nagyságos uram? - -– Nem vagyok én nagyságos, csak tekintetes. - -– Hát talán nem ízlik a konyak, tekintetes uram? - -– Bizony nem, vigye el a manó, pedig azt mondta maga, hogy a legjobb, -ami a bótba van. - -– Tessék kérem, van nekem jobb is. - -És leemelt a palack-erdőből egy aranyos kupaku hosszu üveget. - -Ennek az ára három forint. Van drágább is, ha tetszik: egy üveg öt -forint. - -– Az nem kell. - -Kezébe vette a háromforintosat s körülnézegette. - -– Szeretném mégis megkóstolni, mielőtt elvinném. - -Öntöttek neki egy hasonló üvegből. Az öregúr megízlelte. - -– No, pakolja be. - -Otthon aztán a kis külön magányában megint megízlelte, de már akkor nem -ízlett annyira. - -– Mégis az ötforintosat kellett volna megvennem, – dörmögött. – De -hiába, fösvény vagyok, zsugori vagyok, Mayer vagyok én is. Az ötforintos -az igazi. - -Megvette aztán az ötforintosat is. Bezárta mind a hármat a szekrénybe, s -hol az egyikből ivogatott, hol a másikból. Olykor összekeverte a két -jobbikat, olykor a rosszabbikat keverte össze a legjobbal, olykor mind a -hármat. - -A csöndes különszobában megvolt az öreg. Naphosszat pípázott, ujságot -olvasott, vagy a pípáját tisztogatta, mint azelőtt otthon, vagy az ablak -elé állott és nézegette az eget. - -Már a márciusi felhők szállongtak az égen. A levegőt az első tavaszi -sugarak langyalták át. A nap reggelenkint besütött az ablakon. - -– Vajjon milyen az őszi vetés? – tünődött az öreg. – A Pogány-dűlőt -bizonyosan felszántották már. - -Aztán a két fiatal tulokra gondolt, amelyet ő nevelt legutóbb: gyönyörü -két fehér állat volt. Bizonyára most fogták először ekébe őket, talán -épp ma. - -S képzeletében látta a Pogány-dűlő nagy barna tábláját, amint a két -fehér tulok lassan ballagva halad rajta. - - - - -XII. - -Egy reggel az öregúr korábban ment le, mint szokott. Azon éjjel a -feleségéről álmodott. A felesége új ingeket varrt neki, szép fehéreket, -valami újfajta gyolcsból. Ezt akarta elmondani a leányának mielőbb. - -S tartogatta össze a fejében az álom részleteit. - -Az asztal már meg volt terítve, de az edények és szalvéták érintetlenül -állottak. - -– Mi a manó, – mormogta az öreg, – de későn kelnek fel máma! - -S az ablakhoz ment, hogy a kárpitot felereszsze. - -A reggeli nap besütött a szalonba. Az ezüstnemüek csillogtak az -asztalon. - -Eközben kegyetlen veszekedést hall a szomszédszobában. Bárányné -csattogott, a doktor nénje. - -Az öregúr megdöbbent. Azt gondolta, hogy az asszony a leányával pöröl. - -Figyelt: - -– Az én nevem ugyan nem kerül a váltódra! – hangzott az éles hang, mint -a fürészreszelés. – Nekem fiam van! Nekem a vagyonom a fiam vagyona! A -te becsületszód? A te becsületszód énelőttem rongy, elavult bankó! - -Az öregúron hideg borzongás futott át. Állott megdermedten a félig nyilt -ajtóra bámulva. - -A doktor tompa esdeklő hangja hallatszott válaszul. A szavait nem -lehetett érteni. - -Ismét a Bárányné hangja az epés kacagással: - -– Igen? Az kellene? Soha többé egy fillért se! - -És a hangja vijjogva emelkedett: - -– A feleséged hozományát elkártyáztad! a szanatóriumot elkártyáztad! az -én apai örökségemet elkártyáztad! az apósod birtokát is elkártyáztad! -Mindent elkártyáztál! Pfuj! Semmirekellő! - -Az öregúr szívére ólom-zuhatagként hullottak a szavak; körüle elsötétült -a világ! Most értette meg, hogy a veje miért olyan sápadt és kivörösült -szemü reggelenkint, hogy az ő leánya miért oly bús és hallgatag, -Bárányné miért oly rendelkező. És hogy az ő birtokát elkártyázta! a sok -száz éves családi birtokot, amelyet az apák szorgalma fenntartott, az ő -szorgalma gyarapított! - -Be akart rohanni, hogy pofonüsse, összegázolja azt a gazembert, de a -tagjai nem mozdultak, – a lába kővé változott. - -Ekkor hirtelen megnyillott az ajtó. A doktor jelent meg a küszöbön. -Sápadt volt mint mindig; a szemei vörösek mint mindig; fakó arca azonban -még fakóbb volt mint máskor. - -Az öregúr a szoba közepén állt. Szeme, mint a megfojtott ember szeme, -reá meredt a doktorra. - -Az ember megrezzent. Egy döbbenéssel megértette, hogy az öregúr mindent -hallott. - -Máskor jóreggelt szokott mondani, most belefagyott a szó. Leült a -kártyások flegmájával némán az asztalhoz. - -És egy percnyi kínos csend következett. - -Az öregúr mégegyszer végignézte egy hosszu megvető pillantással, aztán -belépett a szomszéd szobába. - -A szobában égett a villamos lámpás. A leánya ott ült a bölcső mellett, -reggeli rózsaszínü pongyolában. Fejét a bölcső szögletére hajtva, sírt. - -Az öregúr megállt a szoba közepén és mélyből szakadó fájdalmas -sóhajtással szólott: - -– Szegény leányom! - -E naptól fogva nem szólt többé a vejéhez. Mikor terítettek, leült a -többivel, s evett szótlanul; mikor elvégezte, elment szótlanul. Ha a nők -kérdést intéztek hozzá, röviden felelt, vagy egyáltalán nem felelt. Ezen -a napon megrokkant, mint a régi ház, s ettől fogva mindennap egy évet -öregedett. Egy fel-alá bolygó sötét néma panasz lett az alakja, egy néma -bús szemrehányás, amely mindennap megjelenik kétszer az asztalnál s azt -mondja: - -– Az én életem eredményét te semmizted el! - -A házbeliek nem mertek vele szólni. Úgy néztek reá, mint a begyöpösödött -régi vulkánra, amelynek földje remeg, s csak idő kérdése mikor fog újra -kirontani. - -Dehát a vulkánok is nehezen törnek ki, ha egyszer megöregszenek. Az -öregúr önmagába sülyedve hallgatott. - -Az első napon az hánytorgott tengerként háborgó lelkében, hogy visszatér -a kuriájába. Hiszen azt nem adta el. Azon mód áll, amint ott hagyta: a -bútorok, a képek, régi hétköznapi ruhái a szekrényben. Csak vissza kell -utaznia, csak be kell lépnie. - -Úgy ám, de mit mondanak otthon? Akivel csak találkozik a faluban, -mindenki azt fogja kérdezni, hogy miért tért vissza? - -Aztán hát miből él? A birtok már Rosenbergé, a falu kocsmárosáé, csak -épp a házat tartotta fenn, meg a kiskertet. A gyümölcsös kert már nem -neki terem, az istállókban már nem az ő marhái állanak, a baromfiudvaron -nem az ő csirkéi szaladgálnak. - -Ki tartja el? - -Ha csak három ezer forintot is fentartott volna magának, a kamataiból -szegényesen eltengődne, de egy fillére sincs, annyia sincs, mint -esténkint a falu koldusának. - -Hát csak maradt az öreg, könytelen szemmel, de nem könytelen szívvel. - -A fejében villámokkal terhes nehéz felhő sötétlett. Maga is félt attól, -hogy ebből a felhőből egyszer csak kidördül a vihar! - -Ez az esemény azonban a doktort is megváltoztatta: kedves hizelgő modort -öltött mind a két asszony iránt. Éjszakánkint mindig otthon maradt. A -szeme vörössége is elmult. Látszott rajta, hogy dolgozik, hogy más ember -akar lenni. - -De az öregúr nem nézte, nem látta. Semmit nem látott már benne, csak a -vagyona megsemmisítőjét. - -* - -Egy napon, március vége felé azt mondja a cseléd: - -– Az öreg tekintetes úr tegnap nem ment el hazulról, úgylátszik ma se -megy ki. - -Mert akkor szokott takarítani a cseléd, mikor az öreg odajárt. - -A doktorné megdöbbent: - -– Csak nem beteg talán? - -Bárányné orrán megjelent a ránc: elmosolyodott: - -– Mikor adtál neki pénzt? - -– Már régen nem kért. - -A doktorné azonnal besietett és kivett egy huszkoronás bankót. Föl akart -vele sietni az apjához az emeletre, de megállt a szoba közepén -határozatlanul. - -– Nem, én nem viszem fel. - -Megrémült attól a gondolattól, hogy négyszemközt áll az apjával. - -– Majd lejön este úgyis, – mondotta Bárányné. - -Az öregúrnak csakugyan a pénze fogyott el, azért nem ment ki. - -Amíg a pénze tartott, eljárt az árvaházba: vitt a Zsuzsikának cukrot, -süteményt, kandirozott gyümölcsöket. Aznap, mikor az a lesujtó -leleplezés történt, aznap is elment, de elfelejtett venni ajándékot, -csak ott jutott eszébe az ajtóban. - -De nem is eresztették be. Azt mondták, hogy Zsuzsika a beteg-szobában -van: az orvos tilalma, hogy nem szabad hozzá bemenni senkinek. - -Az öreg meghökkent: - -– Dehát mi a baja? - -A portás feltelefonozott az emeletre, hogy mondják meg, mi a baja Polgár -Zsuzsinak? Azt felelték vissza: Torokbaj. - -– Torokbaj? Csak nem difteritisz talán? - -A portás megint feltelefonozott. Azt felelték vissza, hogy aligha -difteritisz. Nem lehet bizonyosat tudni. - -No akkor csakugyan nem szabad hozzá bemennie. - -Hát csak az ajándékot vitte el másnap: egy szép kis bábut. - -Harmadnap aztán, mikor a pénzét kereste, nem talált csak egy -tízfillérest a zsebében. - -És ekkor kezdte gyötörni a pénztelenség. - -Hol szerezzen? A leányától kérjen? Nem, százszor nem! Hátha éppen kártya -után áll a kassza? Nem, onnan nem kér ő többet. - -Otthon ült. Hirlapot sem olvasott már. Olykor fel-alá járt a szobában. -Olykor nézéstelen nézéssel bámult ki órákig. - -Délutánonkint megszólalt egy zongora valamelyik szomszédban. De különös -zongorázás volt az: csak egy hang szólt mindig. A hang vastagon kezdte, -aztán mintha egy végtelen grádicson menne fölfelé, egyre vékonyodott, -mindig följebb és följebb emelkedett csörgedezve, mígnem vékony -pilingeléssé gyengült; mikor aztán már kavicszörgésszerü éktelenségig -jutott, megint megindult a magasból lefelé és vastagodott, szállott, -hanyatlott egyre lejebb és lejebb, mígnem annyira elsülyedt, hogy -otromba dörgéssé semmisült és egybeomlott a kocsik dübörgésével. - -Az öregurat meglepte először ez a különösség. Szinte érdeklődéssel -hallgatta, ahogy megint előkerült a hang a mélységből és hágott, -emelkedett, vékonyodott, mintha egy bánya mélységéből jönne s fölmászna -létrán a felhőkig, de még azon is felül, aztán megint visszaereszkedett -éppen úgy mint előbb. - -Vagy ötször elhallgatta érdeklődéssel. Aztán megunta, aztán meg -boszankodott, s bezárta az ablakát. De még akkor is hallani vélte, vagy -hogy hallotta is. Az érchúrok átrezgették az ablakot, s most már olyan -volt neki, mintha a padló is emelkedne a hangokkal, aztán meg lefelé -sülyedne. - -Ha az alsó lakásban történik ez, bizonyára azonnal átküldi a cselédet, -hogy tegye be az ablakát az a zongora-sintér! – most azonban csak -nyugtalanul mozgott föl és alá a szobájában, aztán meg bedugta a fülét -vattával. - -Szerencsére csak a délutáni órákra volt kiszabva ez a zongora-gyötrelem. -Délelőtt nyitva tarthatta az ablakát, s nézhette az eget, a háztetőket, -vagy az üres telket, amelynek kövei között kizöldült a gaz. - -Egyszer ahogy így az ablakon lefelé méláz, látja, hogy az agg Mayer -baktat nagylassan az utcán. Mért ment ki? Nem szokott kijárni! - -S ekkor az a gondolata támadt, hogy az öreg Mayertól kér. Nem kér tőle -sokat, csak tíz koronát. Elvégre ismerősek, bizalmasak. Alig volt nap, -hogy délutánonkint fel ne ment volna hozzá. Az agg beszéde érthetetlen -volt, de legalább ő is beszélhetett. A pipáját is felvitte mindig s -beszélt igen sokat. Az agg Mayer pislogva hallgatta, s megjegyzéseket -vetett közbe, amelyek tele voltak izével, s a láthatatlan csibuk -szívásával, de azért elmulattak. - -Hát tíz koronát fog kérni, nem többet, csak tíz koronát. Az elég lesz -egy hétig is a villamosra is, ajándékra is Zsuzsikának. - -Hát lesietett. Utólérte Mayert. - -– Jónapot bátyámuram! Hova, hova? - -– Pah, pah, a takarékpénztárba. Ilyenkor váltom be az izéket, -szelvényeket. Hát öcsémuram? - -– Én csak sétálok. - -– Ma szép az idő. - -– Szép napos. - -Hallgatva mentek tovább. Az öregúr azon gondolkodott, hogy hogyan -kezdje. Irtózott a pénzkéréstől, de kínzó valami az, ha üres a zsebe az -olyan embernek, aki hetvenhét éves koráig mindig talált pénzt a -zsebében. - -És hátha Mayer arca kedvetlenséget fejez ki? Vagy éppen megijedést! Nem, -nem. – Tíz korona sok: csak egy ötkoronást kér. Egy ötkoronás az ilyen -gazdag embernek nem pénz. Talán még örül is, hogy szolgálhat vele. - -Hallgatva bandúkolt mellette, aztán újból köhintett és megszólalt. - -– Közel van az a takarékpénztár? - -– Pah, pah, dehogy! - -– Hát üljünk villamosra. - -– Villamosra? Pah, pah. - -– Elkísérem odáig urambátyám. - -Az agg Mayer tiltakozóan emelte fel a kezét: - -– Fölösleges kiadás pah, pah. Ahova gyalog mehet az ember, ne menjen -villamoson. - -Az öreg Csurgó elvörösödött. Az volt a szándéka, hogy amikor majd a -villamos állomáshoz érkeznek, a zsebére tapint, s azt fogja mondani, -hogy otthon felejtette a pénzét. - -A szíve erősen dobogott. Hogyan kell pénzt kérni? – ezt az egyet nem -gyakorolta soha. És vajjon kérhet-e az ilyen embertől valamit, aki a -villamosra is sajnálja a pénzét? Dehát ő elvégre is megadja. De nem is -fog többet kérni két koronánál. - -Megint mentek szótlanul. Zsuzsikára gondolt. Ezen a szép tavaszi napon -bizonyosan lent játszanak a kertben. Egy zacskó cukrot fog neki vinni, -és a kislány kitárt karral röpül majd eléje, mint ahogy szokott. Angyali -kedvesség van abban a kis árvában! - -– Urambátyám, – szólalt meg végre olyan lelki elhatározással, amilyennel -csak Zrinyi Miklós törhetett ki a várkapun. - -– Tessék? - -– Urambátyám, otthon felejtettem a tárcámat. - -Mayer megállt. Szaporán pislogott. - -– Pah, pah, az baj. - -– Már restellek érte visszamenni. - -Mayer még szaporábban pislogott. Szemöldökei föl és leszállottak. - -– Pah, pah, legalább nem költ. - -És ismét folytatta apró-lépéses menését. - -Az öreg Csurgó most már sápadt volt. Ha ez nem ad most pénzt, ki tudja -meddig nem látja Zsuzsikát! A dohánya is fogytán van! Hirlapot se -olvasott napok óta! Csak egy koronát fog tőle kérni. Azt nem tagadhatja -meg. - -– Urambátyám, – szólott ismét. - -– Tessék uramöcsém. - -– Nem segítene ki a zavaromból? - -– Nem, – felelte az agg határozottan. - -És tovább ment, anélkül hogy felpillantana. - -Az öreg Csurgó roskadozva tért vissza. Majdnem sírt dühében. Ime ennyire -jutott. Koldul már. Orcáját a szégyen pörköli egy nyomorult koronáért, s -el kell szenvednie, hogy azt mondják: nem! - -Arra gondolt, hogy felakasztja magát, vagy hogy leugrik az emeletről, de -a leányát sajnálta: az ismerősök susogni fognak. Nem, a leányát nem -keveri szégyenbe! - -Elővette a konyakos üvegeket, és ivott, nagyokat ivott. - -Most már éjszakánkint arra gondolt, hogy eladja az ősi házat is, eladja; -de ilyenkor mindig látta az apját, amint ott ül a tornácon egy fakó -széles bőrszékben, és nagy tajtékpipából pípázgatva szemléli az udvart, -az eget, a gyümölcsös kert békés lombjait. S látta az anyját, egy kis -kövér eleven asszonyt, aki folyton jön-megy, tesz-vesz valamit a folyosó -tulsó végén a konyha előtt. A folyosó téglái ki vannak ott kopva, ahol -az apja ülni szokott, s anyja kezének melege mintha rajta volna még a -kilincseken. - -A földet, az ősi földet el tudta adni nagynehezen Rósenbergnek, de az a -gondolat, hogy Rósenberg oda fog ülni a karosszékbe az ő apja helyébe, -hogy a lompos Rósenbergné ott fog ki-bejárni a konyhán, ahol az ő anyja, -hogy a Rósenberg családja ott fog nyüzsögni a folyosón, az udvaron, a -kiskertben, az a gondolat gyötrelmes volt neki. Nem! Inkább élni fog -pénztelenül. - -Doktorék ezen a napon megtanácskozták, hogy az öregnek havi díjat fognak -adni. Először harminc koronát állapítottak meg, aztán leszállították -húszra. Minek több az ilyen öreg embernek? Elvégre ha valami rendkivüli -kiadása lesz, úgyis szól. De jobb ha hozzá szokik, hogy minden hónap -elején kap húsz koronát. - -A doktorné este nyájasan megölelte, megcsókolta: - -– Nem beteg atyuskám? Talán pénze sincs már? Hát mért nem szól? No -ezentúl már magam fogom a zsebébe tenni, ha nem szól is. - -És a kabátja zsebébe dugta a húszkoronást. Az öregúr nem felelt. A -húszkoronást sem utasította el. Amint a kanalat letette, búcsúzó -pillantást vetett a lányára s Báránynéra. Azzal fölcsoszogott szótlanul -az emeletre. - -Másnap még délelőtt elment a házból. Bement a boltba és egy nagycsomó -cukrot vásárolt össze, mindenfélét, a legszebbeket, a legjobbakat. - -– No hol a Zsuzsika? – mondotta szinte vidáman a portásnak. A kertben -van ugye? - -A portás a fejét rázta: - -– Hát nem tetszik tudni, hogy meghalt. Meghalt még azon az éjjelen, -mikor utoljára itt tetszett járni. El is temették már. - -Az öreg kezéből lehullott a csomag. A szemében két nagy könycsepp jelent -meg. Szótlanul megfordult s elballagott. - - - - -XIII. - -Az öregúr megszokta a szobáját is, elszokott a beszélgetéstől. Most már -a házban nem beszélgetett senkivel. Az öreg Mayerhez nem ment be többé. -A tanárral, tanárnéval ha találkozott a lépcsőn, rövid köszönést -váltott, s ment tovább. - -A tanár egyszer megszólította: - -– Valami baja van bácsi? - -– Nincs semmi, – felelte az öreg. - -– Mégis mintha kedvetlen volna. - -Nem akarta mondani, hogy betegnek látszik. - -Az öreg sóhajtást fojtott el a mellében: - -– Nem. Csak tudja most már kitavaszodott: ilyenkor nálunk már rügyeznek -a fák; a barackfa már virágzik is; a mezőn szól a pacsirta, a kertben a -rigó, éjjel a fülemile. Itt mi szól? A villamos csengetés, fiakker -dübörgés? zongora-skálázás? - -Azzal tovább ment. - -Kikisétált a Dunapartra, aztán a parton fel az Akadémiáig. Ott fölült a -villamosra: kiment Ujpestre, Megyerre. Leszállt a villamosról és gyalog -ballagott a vetésekig. Közben meg-megállt, és beletúrt a botjával a -földbe. Olykor fel is vett egy marokkal: megnézte, lepergette. - -– Homokos sovány talaj, – mormogta. – Kár bele a búza! - -A vetés különösen érdekelte. Hogy az őszi buza milyennek mutatkozik? A -tavaszit hogyan vetik? Néha szóba eredt a munkásokkal: tanította őket, -hogy ne pocsékolják a magot, ne csigázzák el az igás jószágot. Néha künn -is felejtkezett, hát megebédelt valami kocsmában; fizetett ebédet annak -is, aki történetesen bevetődött, és szegénynek látszott. - -Ilyenkor csak este került haza. - -Eleinte nyugtalankodtak. Később megszokták: - -– A bácsi künn ebédel. Jól teszi. Hadd szórakozzék. - -Egy reggel igen poros volt az öregúr kabátja. A doktorné lekefélte. -Aztán, hogy az öreg elment, összeszidta a cselédet: - -– Mért nem keféled te ki az apám ruháit? - -– Hogy keféljem? – felelte a cseléd. – Már hetek óta zárva tartja a -sifonérját; nem férek hozzá. - -A sifonér párja ott állott az udvari előszobában. A doktorné levonta a -kulcsát. - -– Nesze, nyisd föl és kefélj meg mindent. - -A cseléd néhány perc mulva sunyi nevetéssel tért vissza: - -– Tudom már mér tartja az öreg tekintetes úr zárva a sifonért: tele van -pálinkás üveggel! - -Délben aztán Bárányné elujságolta a pálinkát a doktornak: - -– Képzeld csak; három nagy üveg konyakot találtunk a bácsinál. Az egyik -üveg már csaknem fenékig üres. - -A doktor elképedt: - -– Ezt nem szabad engedni. Szívelzsirosodás lesz a következménye. Meg -aztán rászokik. Tántorogni fog a házban. - -– Sok pénzt adtok neki, – vélte Bárányné. – Minek adtok neki annyit? Nem -tudja mire költse. - -Leszállították a havi díjat tíz koronára. Május elsején már csak annyit -dugott a doktorné az apja zsebébe. - -No annak a tíz koronának „hamar lőn korai vége“. - -Az öregúr nem ebédelt otthon, mert örült, ha nem kellett odaülnie az -asztalhoz. - -Bement a Lippert-féle vendéglőbe a körúton, s vele egyszerre telepedett -az asztalhoz egy hosszulábu fiatal barna ember is. - -– Megengedi ugye kérem? - -– Szívesen, – felelte az öreg, – csak magam vagyok. - -A fiatalember sokat evett és gyorsan. Az öregúr lassan, falusi szokás -szerint. - -Közben beszélgettek is. A fiatalember bemutatta magát, hogy ő báró, -Szilvássy. - -– Szilvássy? Sohse hallottam ezt a nevet. - -– Pedig a történelemben is meg van örökítve, – mondotta a báró. – Nagy -Iván hat lapon át foglalkozik a családunkkal. - -– Nono, – felelte az öregúr, – hiszen nem azért mondom. - -És ő is elbeszélte, hogy hogy hívják, mikor került a fővárosba és hogy a -leányánál lakik. - -Most már nem a vejénél lakott, hanem a lányánál. - -És szidta a fővárost. Micsoda lárma! micsoda por! micsoda szenny! -micsoda kőhalmaz! mennyi gazember! mennyi kártyás! Hiszen elvégre falun -is van por, de csak a kocsiúton, amikor egy-egy kocsi fölveri; falun is -van gazember, de azt becsukják; falun is van erkölcstelenség, de nem az -utcán! - -A télen csak megvolt az öreg, de tavaszszal már nem tetszett neki a -város. - -– Egy üveg Palugyait megiszunk-e közösen: – kérdezte a fiatalember. - -S hogy az öreg bólintott, csengetett. - -Amikor a pincér odaérkezett, a fiatalember éppen egy nagy falat sajtot -tett a szájába, – az öregúrnak kellett szólnia: - -– Egy üveg Palugyait. - -És tovább panaszkodott, hogy a kövi élet milyen nem embernek való. - -A fiatalember mindent helyeselt, s közben jól evett ivott, aztán sietve -elment. - -Mikor aztán az öregúr fizetett, a pincér bediktálta neki a másik úr -ebédjét is. - -– Mit beszél itt? – dördült rá az öregúr. – Mi közöm nekem a más -ebédjével! - -– Dehisz kérem együtt méltóztattak idejönni. - -Az összeg kilenc korona és hatvan fillér volt. Az öregúrnak alig maradt -annyija, hogy haza térhetett a villamoson. - -De nem szólt róla otthon senkinek. Behúzódott a szobájába, és csak -estefelé járt egyet-egyet a ház előtt. - -Egyszer az jutott eszébe, hogy megnézi az atilláját: nem maradt-e -véletlenül benne pénz? - -Bizony nem maradt abban. Mindössze egynehány szem kukorica perdült ki -belőle. - -Az öreg szomoruan sétálgatott a szobájában. Egyszer megállt és ránézett -a kukoricaszemekre. - -Ez a pap kukoricájából való. Az ősszel talált egy ilyen szélesszemü -csövet. Szétosztotta az ismerőseinek. - -Az öregúr fölszedte a szemeket és az asztalra rakta. - -Délután átment az üres telekre, s szedett onnan egy zsebkendő földet. A -földet beleöntötte egy üres szivarládikába, amelyben a dohánya szokott -állni, s megöntözte. Beledugdosta a kukoricaszemeket. - -A kukorica néhány nap mulva kikelt. Az első napon halványsárgás tűhegyek -jelentek meg, aztán hamarosan megzöldültek, megtölcséresedtek. Az öreg -az ablaktáblák közé tette a ládikát és minden órában megnézte, hogy a -kukorica mekkorát nőtt. - -Már ekkor május vége felé járt az idő. A nap melegen sütött. Az öregúr -nyitva tartotta az ablakát. - -Egy ebédután ahogy ott szunnyad a karosszékben, nagy zúgással jön ám a -magasból egy méhraj és egyenesen az ő ablakára száll. Gyermek-sapkányi -csomó képződik az ablak keresztfáján, s a csomó egyre hosszabb és -hosszabb. A méhek zengve lepik el az ablakot; s a szárnyukat boldogan -rezgetve zenélik a megtelepedés énekét. - -Az öregúr fölriadt a zúgásra és örvendező szemmel nézte, miként -telepednek be a méhek. Talán épp az ő méhei! Eljöttek utána! - -No ez kedves és váratlan valami! - -Örömtől mosolygó szemmel nézte, mint száll a méhek egy része gomolyagba, -más része az ablak falaira, kereteire. Itt fognak lakni ő vele, s ő -napról-napra nézi, mint építik a sejteket, miként hordanak. Kedves -zümmögésükben alszik ebédutánonkint, s azt álmodja, hogy otthon alszik a -méhesben. - -Hogy az ablaktáblát bevonja, ez már megvolt az első gondolatában. De hol -fognak a méhek kijárni? - -Ej, ezen is könnyü segíteni: csak le kell kaparni a gittet az alsó -üvegtábla sarkáról, s ott egy kissé kifaragni a rámát. Meg is csinálta a -penicilusával gyorsan, ügyesen. - -Az ablak átalakult kaptárrá. - -Az üveg eleinte szokatlan volt az apró szárnyasoknak: beleverték a -fejüket, ide-oda mászkáltak rajta, de végre is megtalálták alól a -nyilást és kiszálltak, beszálltak, ide-oda keringtek előtte; aztán -mindig nagyobb és nagyobb nyolcasokat repültek be az ablak előtt. - -Egy óra mulva már megjelentek az első hordók; lassu szárnyalással hozták -a lábukon fehér virágpor terhöket, s lázas szorgalommal kezdték meg az -ablak felső részén a munkát. - -Az öregúr örömtől repeső szívvel nézte őket. - -Node ezt el kell valakinek mondani! - -Kiment a folyosóra és lenézett. A második emeleti folyosón Veres Istvánt -pillantotta meg, az ügyelőt, aki a vasrácsról törölgette a port. - -– Ügyelő! – szólott le halkan. - -Az ügyelő azonban nem hallotta. A folyosón gyermekek játszottak, s az -utca zaja is behallatszott: - -Mikorra az öregúr másodszor szólt volna, az ügyelő eltünt a cselédlépcső -felé. - -Az öregúr lement hozzá és elfogta a lépcsőfokán: - -– Győjjön már! Nézze micsoda vendégeim érkeztek! - -Hogy ezt olyan különös örvendezéssel mondotta az öregúr, az ügyelő -megindult vele s követte. - -– Győjjön csak, győjjön. - -Kitárta az ajtaját s mosolyogva mutatott az ablakra. Aztán elmondta a -váratlan szerencsét, hogy hogyan jöttek, hogyan telepedtek be, hogyan -csinált nekik kijárást, hogyan megtalálták azonnal. - -Mindezt örömtől izgatottan, mosolyogva, boldogan beszélte el az öregúr, -s odavezette az embert közelebb az ablakhoz: - -– Nézze csak, hogyan hordanak! - -A felügyelő ámult-bámult és nevetett. - -Az öregúrnak eközben eszébe jutott, hogy a méheknek víz is kell, s hogy -otthon egy darázskő hever a kút csurgása mellett: arról a kőről szoktak -a méhek vizet hordani. - -– Hol lehetne olyan követ szerezni? - -– Itt az üres telken, – felelte az ügyelő, – mindenféle kő hever. - -Az öregúr mindjárt kapta a kalapját, és elindult követ keresni. Az -ajtaját nem is zárta be, csak éppen a kulcsot fordította reá. - -Azonban a telken nem talált darázskövet, csak téglatörmeléket. Eszébe -jutott, hogy a Kisfaludy-utcán árkot látott ásni, valami alagcsövezést -csináltak ott, s a talajból olyanféle köveket forgattak elő. - -Hát odament el. - -Ezalatt az ügyelő tovább veregette a vasrácsot és hümmögött. - -És megint hümmögött, s mintha megütődnék valami gondolaton, a levegőbe -bámult. - -Egyszercsak letette a rongyot s határozott lépésekkel neki indult a -doktor lakásának. - -Az ajtó előtt a pípát zsebre tette, s megköszörülte a torkát. - -– A doktor úrral kell beszélnem, – mondotta szigoru hangon az inasnak. - -A doktor kilépett: - -– Mi kell István? - -– Hát kérem ami nem járja, nem járja. - -– Mi nem járja? - -– A házi szabályzatban nincs ugyan benne, de a lakókra veszedelmes. Ha -tetszik, megmondom a háziúrnak, de az se fogja megengedni. - -– Dehát nem tudom, miről van szó? - -– Az öreg tekintetes úr méheiről. - -– Micsoda méhekről? - -– Az öreg tekintetes úr méheket tart odafönn. - -– Méheket? – kérdezte elámulva a doktor. - -És szólította a cselédet: - -– Micsoda méheket tart odafenn apánk? Mért nem mondod meg az ilyesmit? -Ezt nem türik el seholse. - -A házban általános nyugtalanság támadt. A hír ajtóról ajtóra futott. A -lakók előjöttek és a folyósokon csoportosultak. Még az agg Mayer is -kibujt az odujából, és szepegve tudakozta, hogy mi történt? - -– El kell hajtani a méheket, – mondották minden felől. – No de ilyet! Ki -hallott ilyesmit: méheket tartani a házban! - -És fokozatosan emelkedett az izgalom. Az öregúr ajtaját kinyitották és a -lakók betolongtak rajta. - -– Söprüt kell hozni! Ki kell nyomni ablakostul! - -Az ügyelő csakhamar megjelent egy hosszunyelü partvissal. - -– Félre! Félre! A gyermekek ne álljanak itt kint! be kell őket küldeni! - -Azonban a gyermekek ha bementek is, megint kilopództak. Látni akarta a -méhet mindenki. - -Az ügyelő hősies elhatározással lépett be a szobába, és székre állott. -Aztán durr! nagy csörrenéssel kiütődött a felső ablaktábla. - -A méhek egyszerre kizúdultak. A levegő megtelt velök. Síró zúgással -cikáztak ide-oda. A nők, gyermekek sikoltozva futottak széjjel. A méhek -dühödten vágódtak neki minden arcnak, s égető szúrással boszulták meg a -sérelmüket. - -Mindenki menekült. Hanyat homlok futottak le a lépcsőn, egyik a másik -lakásába rontott be. A gyermekek üvöltöttek, a nők jajgattak, a férfiak -káromkodtak. Dagadt arcok, dagadt szemek és dagadt fülek futkostak -mindenfelé. Egy perc alatt eltünt minden ember. Még a rolettákat is -leeresztették. - -Csak a felügyelő maradt a hősies védelem terén, pedig az orrán és -pofáján négy-öt méh is csimpeszkedett, s legott olyanná vált az orra, -mint a galóca. Az öntöző gummicsövet rácsavarta egy harmadik emeleti -vízcsapra és erős vízsugarat lőtt a levegőbe. - -Ebben a zűrzavarban jelent meg az öregúr. Kő helyett egy ökölnyi -ló-spongyát hozott. Gondolta, az is jó lesz, ha egyéb nem találkozik. -Amint belépett, rögtön látta, hogy a méhek kiszabadultak. Ki ereszthette -ki őket? Miért zavarták ki őket? - -És amennyire öreg lábaitól tellett, sietett fölfelé. - -A harmadik emelet egy zúgából akkor bátorodtak elő a doktor cselédei. -Maga a doktor is erősen kapdosott a füléhez. S a fejére zsebkendőt -borítva robogott az öregúr szobájába: - -– Ide azt a csövet, István! – harsogta a kalapjával hadonászva. - -A cselédek is söprüvel hadonáztak, hogy kitisztítsák a szobát. Az egyik -ismét sikított. - -Ekkor jelent meg lihegve az ajtóban az öregúr. - -Hogy a doktort is ott látta, meghökkent. - -A doktor vörös volt, mint a paradicsom. Éktelen dühvel meresztette -vérben forgó szemét az apósára, és a szeme közé ordított: - -– Vén marha! - -S elrohant. - -Az öregúr elsápadt… Egy pillanatig merőn nézett arra a helyre, ahol a -doktor állott. A szeme megnedvesült. Aztán csendesen megfordult, és -megindult vissza a lépcsőre, a lépcsőn le az utcára. Ment ment gépiesen -sétáló lépésekkel, maga elé meredő nedves szemmel. - -Ment az Üllői-úton, a Vámház-köruton. A spongyát is azon mód szorította -még a markában. - -A Körut sarkán a Duna-parton szembe találkozott Fábián vargával, aki egy -csomó bőrt vitt a hóna alatt. A varga köszönt neki, de ő nem viszonozta. -Látszott rajta, hogy néz, de nem lát. - -A varga nyugtalanul bámult reá. Megállt, utána nézett, aztán néhány -lépést ment utána: - -– Tekintetes úr! Tekintetes úr? – szólott aggodalmasan. - -Az öreg nem hallotta. - -– Tekintetes úr! – kiáltott ismét a varga. - -A járókelők megálltak és pillantást vetettek a vargára is, az öreg úrra -is. Megnézni való is az a fővárosban, aki tekintetes. - -Az öregúr azonban nem ügyelt sem a rátátakozókra, sem a vargára: ment -tovább, mint valami gépember. - -A parton egy villamos elgázolta volna, ha a fékező el nem csavarintja a -rúdját. Nem hallotta a bőszült csengetést se. A kocsivezető káromkodását -se. - -Ment lassan, csendesen, egyforma sétáló lépésekkel. - -A Ferenc József hid közelében halászbárkák állottak. Ráment egy olyanra. - -A bárkán nem volt más, csak egy asszony. Az ott ült a bárka lakószobája -előtt és krumplit hámozott. - -– Keres valakit? – kérdezte nyugodtan. – Halat itt nem adunk el. - -Az öregúr a bárka széléhez ért, s a balkezében levő spongyát fölemelte, -megbámulta. - -Aztán bedobta a spongyát a vízbe, utána a botját is; aztán maga is -beleborult. - -* - -Másnap a lapokban egy rövid rendőri hír jelent meg: - -=Életunt öreg.= Ma délután öt óra tájban a Ferenc József-hid közelében -egy öreg úriember vetette magát a Dunába. Csónakot későn tudtak -keríteni. Este fogták ki a holttestét a Csepelszigeten. Fábián István -Práter-utcai varga fölismerte benne Csurgó Károly volt földbirtokost. -Pénzt nem találtak nála. Tettének oka ismeretlen. - -VÉGE. - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Az öreg tekintetes, by Géza Gárdonyi - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ÖREG TEKINTETES *** - -***** This file should be named 61780-0.txt or 61780-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/1/7/8/61780/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org Section 3. Information about the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |